I.

A félszigetek:
hegységek, fennsíkok, síkságok

A Földközi-tenger öt félszigete sok hasonlóságot mutat. Domborzatukat tekintve

több részre oszlanak: ugyanúgy váltakoznak rajtuk a leginkább uralkodó hegy­
ségek, a néhány síkság, a kevés dombvidék és a széles fennsíkok. Bár ez a
félszigetek felszabdalásának bizonyosan nem az egyetlen módja, de talán a
legegyszerűbb. Ennek a kirakójátéknak minden eleme egy-egy külön családhoz
tartozik, és tipológiai szempontból világosan megkülönböztethető. Ne vizsgál­
juk tehát most a félszigeteket mint zárt világokat, hanem csak építőköveik
azonosságát nézzük. Válogassuk szét a kirakójáték darabjait, és vizsgáljuk meg,
mi az, ami hasonló bennük. Ez a szétdarabolás és az utána következő újracso-
portosítás még a történelem megértése szempontjából is hasznos lehet.

1. A hegységek

A Mediterráneum szárazföldek közé beszorított tengerként határozható meg.

A tengert körülölelő szárazföldek között azonban különbségeket kell tenni.
Ezek nagyobbrészt hegységek, amit számos következményével együtt általában
nem szoktak említeni, bár a történelem szempontjából döntő fontosságú.

Fizikai és emberi, jellemzők

A geológusok tisztában vannak ezzel a ténnyel, és meg is tudják magyarázni.

A Földközi-tenger teljes egészében a Gibraltártól a délkelet-ázsiai szigetvilágig
húzódó harmadkori gyűrődések és törések mentén helyezkedik el, pontosab­
ban ennek az övezetnek a része. Fiatalabb gyűrődések, amelyek egy része a
Pireneusokkal, más része az Alpokkal egykorú, átrendezték ajelenleginél sokkal
nagyobb, másodkori Mediterráneum üledékanyagait, főleg az óriási mészlera-
 kodásokat, melyeknek a vastagsága helyenként több mint 1000 méter. Ezek a
heves gyűrődések elég gyakran beleütköztek a régebbi kemény és sziklás sasbér­
cekbe, amelyek néha megemelkedtek, mint a Kabiliák masszívumai, másutt
beépültek a hatalmas hegyláncokba; ez történt például a Mercantourral, vala­
mint az Alpok és a Pireneusok számos tengelyirányú masszívumával. Legtöbb­
ször azonban a sasbércek erősebb vagy gyengébb vulkanikus tevékenység kísé­
retében megsüllyedtek, és elborította őket a tengervíz.
Noha a tenger medencéi elválasztják őket, a hegységek e vizesárkok külön­
böző oldalain megfelelnek egymásnak, és egybefüggő rendszereket alkotnak.
Valaha híd kötötte össze Szicíliát Tunéziával, egy másik, a baeticai híd Spanyol-
országot Marokkóval, az égéi híd, amely viszonylag későn, a bibliai vízözönnel
egy időben tűnt csak el, Görögországot Kis-Azsiával - nem is beszélve a földré­
szekről, mint a Tirrénium, amelyekből csupán szigetek és a tengerparthoz
kapcsolódó töredékek maradtak fenn. Feltéve persze, hogy a geológiai hipoté­
zisek - mert ezek hipotézisek - fedik a valóságot.1
Az biztos, hogy a mediterrán térség architektonikus egységet alkot, amelynek
csontvázát a hegységek alkotják, s ez a csontváz sok helyet foglal el, aránytalanul
nagy, mindenütt ott van, és felnyomakodik a felszínre.
A hegységek tehát teljesen körbezárják a tengert, csak néhány nagyon kis
rést hagyva, mint a Gibraltári-szoros, a Pireneusokat a Massif Central tói elválasz­
tó naurouze-i kapu, a Rhone völgye és azok a szorosok, amelyek az Egei-tengertől
a Fekete-tengerhez vezetnek. Az egyetlen nagy hézag a Dél-Tunéziától Szíriáig
húzódó több ezer kilométeres, közvetlenül a tengerig nyúló, többé vagy kevésbé

1 Nem éreztem szükségét annak, hogy kitérjek erre a vitatott kérdésre. A. PÚILIPPSON könyve
(Das Mittelmeergebiet, 1904; 4. kiad., Leipzig, 1922) nyilvánvalóan elavult. Az újabb keletű
geológiai magyarázatokra lásd Serge von B ubno ff klasszikus könyvét, Geologie von Europe, 1927;
címe ellenére általános érvényű nagy mű: W. von S eidlitz , Diskordanz und Orogenese am
Mittelmeer, Berlin, 1931; lásd továbbá H. Stille , Beiuäge zur Geologie der westlichen
Mediterrangebiete, hrsg. im Auftrag der Gesellschaft der Wissenschaften, Göttingen, 1927-1935,
vagy a részlettanulmányokat, mint A schauer ésJ. S. H ollister , Ostpyrenäen und Balearen (Beitr.
zur Geologie der westí. Mediterrangebiete, no. 11), 208, Berlin, 1934; Wilhelm S im o n , Die Sierra
Morena der Provinz Sevilla, Frankfurt, 1942; vagy Paul Fallot és A. Marin újabb tanulmányát a
Rif-hegységről, amelyet 1944-ben a Spanyol Geológiai és Ásványtani Intézet adott ki (vö. Académie
des Sciences, 1944. április 24-i ülés, M. J acob beszámolója). Nem vállalkozom arra, hogy tételesen
hivatkozzam P. B író t , J. B ourcart , G. L ecointrf . munkáira, amelyekből számtalan adatom szár­
mazik. .. A lesüllyedt hidak és kontinensek látszólag divatjamúlt elméletére Edouard L e D anois ,
L’Atlantique, histoire et vie d ’un océan, Paris, 1938 könyve alapján tértem vissza. Raoul B lanchard
világos és dinamikus könyve, Géographie de l’Europe, Paris, 1936, a Mediterráneum hegységcso­
portjára helyezi a hangsúlyt, amelyre a Dinaridák elnevezést javasolja. A Dinaridákra vonatkozólag
lásd Jacques Bourcart , Nouvelles observations sur la structure des Dinarides adriatiques, Madrid,
1929. P. T ermier , A la gloire de la térré, 5. kiad. külön fejezetet szentel a nyugati Mediterráneum
geológiájának. Ismédéin, nem kívántam kitérni ezekre a geológiai problémákra, sem az egész
Mediterráneum földrajzi problémáira, amelyeknek kifejtése megtalálható az általános művekben.
A kérdés mai állására és irodalmára lásd P. B ír ó t ésj. D resch kézikönyvét, La Méditerranée et le
18 Moyen-Orient, 2 kötet, Paris, 1953-1956.
kiemelkedő szaharai tábla. A hegységek: az Alpok, a Pireneusok, az Appenni-
nek, a Dinári-Alpok, a Kaukázus, Anatólia hegységei, a Libanon, az Atlasz, az
ibériai hegyláncok magasak, szélesek, végeláthatatlanok, egyszóval hatalmas,
tiszteletet parancsoló képződmények, az egyik a magassága, a másik a tagolatlansá­
ga, a harmadik mély, körbezárt és megközelítheteüen völgyei miatt, a tenger felől
nézve pedig tekintélyt sugárzóak és félelmet keltőek.2

2. A Földközi-tenger medencéjének gyűrődései. A variszkuszi hegységképződések vonal-

kázva, feketék az alpi gyűrődések, a fehér csíkok pedig a hegyláncok irányát
mutatják. Délen a fehéren hagyott szaharai tábla szegélyezi a Földközi-tenger
medencéjét Tunéziától Szíriáig. Keleten a Holt-tenger és a Vörös-tenger tektonikus
árka, északon fehéren hagyva az intraalpikus és extraalpikus síkságok láthatók.
A pontozott vonal az egykori gleccserek legnagyobb kiterjedését mutatja

A Mediterráneum tehát nemcsak a szőlőkkel és olajfákkal borított tájakból és

városias falvakból, ezekből a vékony sávokból áll, hanem a tengerhez szinte
hozzátapadó magas vidékek védőfalakkal csipkézett világából is, ritkás házaival
és tanyáival, a „függőleges irányú északkal”. ’ Itt már semmi sem emlékeztet a
narancsillatú Mediterráneumra.
A hegyvidékeken szigorúak a telek. Nagy mennyiségű hó hull a marokkói
Atlasz-hegységben, amikor Leo Africanus átkel rajta télvíz idején, és szerencsét-

2 A Dinaridáknak nevezett hegységek tagolatlanságát, egy tömbből szabottságát jól bemutatja

R. BlANCHARD, i. m., 7. és 8., és M. L e Lannou , Patres et paysans de la Sardaigne, Paris, 1941, 9.
■' A kifejezés Strzygowskitől származik. Görögországban, jegyzi meg A P h il ip ps o n , i. m., 42,
felfelé menve, miután elhagytuk a narancs- és olajligeteket, gyakran Európa valamennyi növényzeti
övezetén áthaladunk, és majdnem elérjük az örök hó birodalmát. 19
 lenségére ellopják a poggyászát és a ruháit...1De hol az az utazó, aki ne ismerte
volna a Földközi-tenger mentén télen a lavinákat, az eltorlaszolt utakat, a
Szibériára és a sarkvidékre emlékeztető tájakat néhány kilométernyire csupán
a napsütötte tengerparttól, a hó alatt roskadozó montenegrói házakat vagy a
Tirurdat-hágót Kabiliában, ahol hatalmas forgószelek találkoznak össze, és
egy éjszaka alatt akár négy méter hó is leesik. A Chréában síelők egy órán belül
elérik a rózsákkal teli Algírt, miközben alig 120 kilométerre, a Dzsurdzsurában,
a tindzsdai cédruserdő mellett a mezítlábas bennszülöttek combig süppednek
a hóba.
Ki ne ismerné az akár a nyár közepéig is megmaradó hófoltokat, amelyektől
egy utazó szavai szerint „felfrissül az ember szeme”/ Fehér csíkokat fest a hó a
Mulhacén csúcsára, miközben a hegy lábánál Granada eltikkad a forróságtól;
rátapad a Taigetoszra a trópusi spártai síkság fölött, megmarad a libanoni
hegyek mélyedéseiben vagy Chréa „gleccsereiben”. Ez a hó szolgál magya­
rázatul a Mediterráneumban a „hóvíz” hosszú történetére; Szaladin megkínálta
vele Oroszlánszívű Richárdot, 1568 forró júliusában pedig Don Carlos olyan
mértéktelenül fogyasztotta, hogy bele is halt madridi palotafogságában.7A hóvíz
Törökországban a XVI. században nemcsak a gazdagok kiváltsága volt. Konstan­
tinápolyban, a szíriai Tripoliban és másutt is,8 az utazók beszámolnak a hóvíz-
árusokról, a fillérekért vásárolható jégkockákról és sörbetről.9 Belon du Mans

I LÉONl’Africain, Description de l’Afrique, tierce partié du Monde, Lyon, 1556, 34.

’ President Charles de Brosses, Lcttres familiéres écrites en Italie, Paris, 1740,1, 100.
II A lista könnyűszerrel folytatható: a Mercantour Nizza mögött; az Olimposz „zöldes hótakaró-
jával” (W. HELWIG, Braconniers de la mer en Gréce, Leipzig, 1942, 164); a szicíliai hó, amelyről
Eugene F romf.NTI beszél (Voyage en Egypte, Paris, 1935, 156); „a szörnyű hósivatag” Erzerum
mellett, amelyet SERGEY gróf említ (Une ambassade extraordinaire en Perse en 1839-1840, Paris,
1928,46) az örmény hegyekkel kapcsolatban. Lásd még Gabriel Est.ki kr, Iconographie de l’Algérie,
Paris, 1930 könyvében Raffet meglepő litográfiáját a constantine-i visszavonulásról 1836-ban, amely
akár Napóleon oroszországi hadjáratát is ábrázolhatná. Vagy a H. C. A rmstrong könyvében olvasható
adatokat (Grey Wolf, Mustafa Kémal, 1933; francia ford. Mustapha Kémal, 1933, 68) arról a 30 000
török katonáról, akiket a tél a török-orosz határon lepett meg az I. világháborúban, és akik egymást
melegíteni próbálva halmokban egymáson fagytak meg. így találták meg őket sokkal később az
orosz őijáratok. Az afrikai hó tartósságára lásd P. Diego de H aÉd o , Topographia e história general
de Argel, Valladolid, 1612, 8: „...en las montanas mas alias del Cuco o del Labes (do todo el ano esta la
nievc)”. Granadát 1568 decemberében a nagy mennyiségben leesett hó mentette meg, Diego de
M endoza , Guerra de Granada, Biblioteca de autores espanoles, XXI. k., 75.
7 A legjobb mű Don Carlosról ma is: Louis-Presper Gachard, Don Carlos et Philippe II, 1867,
2. Idád., 2 kötet. Ezt a problémát tárgyalja Ludwig Pfandl is: Johanna die Wahnsinnige, Freiburg
im Breisgau, 1930, 132. sk. Viktor Bibe, Der Tod des Don Carlos, Wien, 1918 állításai minden alapot
nélkülöznek.
8 Voyage faict par moy Pierre Lescalopier, kézirat II. 385, École de Médecine de Montpellier,
f° 44 és 44 v , kiadta húzásokkal Edouard C léray, „Le voyage de Pierre Lescalopier, Párisién de
Venise ä Constantinople Fan 1574” in: Revue d ’Histoire diplomatique, 1921, 21-55. Magyarul kiadta
Benda Kálmán és T ardy Lajos, Pierre Lescalopier utazása Erdélybe, 1574, Budapest, 1982.
1Salomon SCHWEIGGER, Ein newe Reissbeschreibung auss Tetschland nach Constantinopel
20 und Jerusalem, Nürnberg, 1639, 126.
szerint a havat hajókon szállították Burszából Isztambulba.1,1Egész évben kap­
ható, mondja Busbec is, és csodálkozik, hogy az anatóliai Amaziában, a török
hadsereg táborában a janicsárok mindennap kapnak belőle.1011A hóval való keres­
kedelem olyan fontos, hogy a pasák is részt kérnek a .jégbányák” kiaknázásából:
Mehmed pasa, mondják 1578-ban, évente 80 000 zecchinót is keres rajta.12
Másutt, Egyiptomban példáid, ahová gyors váltott lovakkal hozták Szíriából
Kairóba, Lisszabonban, ahová igen messziről érkezett,1'’ Oránban, a spanyol
parti erődben, ahová a hadbiztosság hajói szállították Spanyolországból,14Mál­
tán, ahol a lovagok saját bevallásuk szerint meghalnának, ha nem érkezne hó
Nápolyból, mivel nyavalyáiknak „ez a fő orvossága”,15*a hó luxusárunak számí­
tott. De mind Itáliában, mind Spanyolországban a hóvíz elég széles körben
ismert volt. Másképpen hogyan született volna meg Itáliában már oly korán a
fagylalt és a sörbet divatja.15 Rómában az árusítása olyan kifizetődő, hogy
monopolizálják.17 Spanyolországban a havat kutakba gyűjtik, ahol nyárig is
eláll.1819*Nyugati zarándokok, útban a Szentföld felé, igencsak meglepődtek,
amikor 1494-ben a szíriai partokon hajójuk kapitánya ajándékba kapott „egy
hóval teli zsákot, amelynek látványa, tekintettel az országra és a július hónapra,
az egész legénységet a legnagyobb csodálkozással töltötte el”.11 Ugyanezen a
szíriai parton egy velencei 1553-ban azon álmélkodik, hogy a mórok ut nos
utimur saccharo, item spargunt nivem super cibos et sua edulia,2Ü azaz „hóval szórják
be étkeiket és táplálékukat, ahogyan mi cukorral”.
Ezek a havas vidékek a forró Mediterráneum szívében lenyűgözően eredeti­
ek. Mozgékony lakosságukkal, kiterjedtségükkel felkínálkoznak a síkságnak, a
tengerparti sávoknak, ezeknek a ragyogó, de apró képződményeknek, amikor
a „boldog”vidékeknek-erre még visszatérünk-emberkézre és, minthogy sokat
kereskednek, közlekedési utakra van szükségük. Felkínálkoznak a síkságnak, de
félelmet is keltenek benne. Az utazó megpróbálja megkerülni az akadályokat,
megpróbál szintváltás nélkül a síkságokon, a völgyekben közlekedni, de előbb-
utóbb kénytelen áthaladni néhány sötét völgyön, néhány félelmetes hírű szoro­
son: ezeket az átkeléseket lehetőleg rövidre fogja. A tegnap utazója a síkságok
és kertek, a gyönyörű partok, a tenger gazdag életének a rabja volt...

10 Bf.lon Du M ans, Les observations d e.. .singularités, Paris, 1553,189.

11 Lettres du Baron de Busbec, Paris, 1748, I, 164; II, 189.
12 S. Schweigger, i. m., 125.
1:4J . Sanderson , T h e Travels o f J o h n S a n d e rso n in the L evant (1584-1602), 1931, 50, 3. j.
14 B. M. Add. 28 488, f° 12, 1627 táján.
15 A. N. A. E. B 1890, 1754. június 22.
1,1 A fagylaltokról és sörbetekről, Franklin, Diet. hist, des Arts, 363-364; Enciclopedia Italiana,
Treccani, „Gelato” szócikk.
17Jean DF.LUMEAU, La vie économique ä Rome, 1659,1, 398. Javaslat a hó megadóztatásáról,
A. d. S., Nápoly, Sommaria Consultationum, 7, f° 418-420, 1581. július 19.
ls O rtega y Gasset, Papeles sobre Velázquez y Goya, Madrid, 1950,120.
19 Petrus CASOLA, Viaggio a Gerusalemme, 1494 (éd. Milano, 1855), 55.
Museo Correr, Cicogna 796, Itinéraire de Gradenigo, 1553.
 Egy kicsit minden történész úgy van ezzel, mint ezek az utazók. Szívesen
időzik a síkságon, azok között a díszletek között, ahol pillanatnyi hatalmasságok
mozognak, és nemigen kívánkozik a közeli magas hegyekbe. Nem egy, aki soha
nem hagyta el a városokat és levéltáraikat, meglepődve fedezné fel a hegyi
világot. Pedig nehéz nem észrevenni a történelemnek ezeket az ormóüan
szereplőit, a félvad hegyeket, amelyeken az ember úgy tenyészik, mint az évelő
növény, s amelyek mégis, alig lakottak, mert az emberek szüntelenül hátat
fordítanak nekik. Nehéz nem tudomást venni róluk, amikor hosszú, sziklás
partokkal sokszor egyenesen a tengernél végződnek.212*A hegyi ember típusát az
egész mediterrán irodalom ismeri. Már Homérosznál is azt olvashatjuk, hogy a
krétaiak nem bíznak a sziget vad hegylakóiban, és Télemakhosz, Ithakába
visszatérve, felidézi az erdővel borított Peloponnészoszt, ahol „makkevő” piszkos
falusiak között élt. 22
'

H ogyan határozzuk meg a hegységet ?

Voltaképpen mi a hegység? Bármelyik egyszerű meghatározás - például az, hogy

minden 500 méter feletti magasságban fekvő mediterrán vidék - hasztalan
törekvés a pontosságra. A lényegesek az emberi határok, amelyek bizonytalanok,
és nehezen ábrázolhatok a térképen. Raoul Blanchard már régen figyelmezte­
tett erre: ,A hegység világos és érthető meghatározása önmagában többé-kevés-
bé lehetetlen”.21
Mondjuk azt, hogy a hegyek a Mediterráneum szegény körzetei, a proletárok
tartalékseregével? Ez nagyjából igaz. De a XVI. században sok szegény vidék volt
500 méter alatti magasságban is, így az aragóniai puszták vagy a Pontini-mocsa-
rak, hogy mást ne is említsünk... Ezenkívül nem egy hegység, ha nem is gazdag,

21 Vö. Villegaignon levele 1552-ben a francia királyhoz: „Gaetától Nápolyig és Nápolytól

Szicíliáig az egész tengerpartot magas hegyek veszik körül, amelyeknek lábánál fekszik a minden
szélnek kitett part, mintha a tengeri szélnek kitett picardiai partot lámánk, kivéve, hogy a francia
tengerpartnak vannak folyói, ahová be lehet húzódni, a másikon viszont nincsenek ilyenek”, közli
M a rciian d abbé: „Documents pour l’Histoire du regne de Henri II”, in: Bulletin hist, etphil. du Comité
des travaux hist, et scicnt., 1901, 565—
568.
22 V. B krarij, Les Navigations d’Ulysse, II, Pénélope et les Barons des iles, 1928, 318, 319. Nem
ugyanolyan szembetűnőek-e ezek a hegylakók ma is, mint régen: tegnapelőtt az Amerikába tartó
montenegrói kivándorlók, tegnap a török függetlenségi harc katonái, Musztafa Kemal bajtársai,
akikről H. C. A rmstrong (Mustapha Kémal, i. m., 270) olyan színes képes festett: Edém „zöld
hadseregének” irreguláris katonái, „ádáz képű vademberek”, Musztafa testőrsége a lázok hegyi
törzséből (a Fekete-tenger déli partvidékéről), „nagydarab vad fickók...fürgék, mint a macskák”,
akik megtarthatták régi nemzeti viseletűket és táncaikat, a „zebek” nevű táncot. Említhetjük a
kurdokat is: fekete sátraikr a, lepényeikre, amelyekben több a szalma, mint a búza, kecskesajtjukra,
s általában egész életmódjukra lásd SERCEY, i. m., 216, 288, 297.
22 21Jules B lache , L’homme et la Montagne, i. m., 7, előszó.
de kedvező helyzetben van, és viszonylag sűrűn lakott. Sőt, egyes igen magasan
fekvő völgyek a katalán Pireneusokban „képesek maguk felszívni a falvak közti
belső mozgásként a kivándorlást”.24Vannak hegyvidékek, amelyek gazdagságu­
kat a bőséges esőnek köszönhetik. Arthur Young szerint a mediterrán éghajlat
alatt nem a talaj számít: „minden a nap és a víz függvénye”. Az Alpok, a
Pireneusok, a Rif, a Kabiliák, ahol az Atlanti-óceán szelei fújnak, dús füvű, sűrű
erdő borította zöldellő vidékek.25*Más hegységek gazdagságát az ásványkincsek
adják. Egyes hegyvidékek népsűrűségét a síkságról felhúzódott lakosság növelte
az elviselhető fölé, ami aztán számtalanszor megismétlődött.
Mert a hegyek menedéket nyújtanak a katonák vagy a kalózok elől - ezt
minden dokumentum állítja, már a Szentírás is.20Előfordul, hogy a menedékből
végleges lakóhely válik.27Ez történt a kucovlahokkal, akik miután a szláv és görög
parasztok elűzték őket a síkságokról, az egész középkorban nomádokként
vándoroltak a Balkán szabad területein, Galíciától Szerbiáig és az Egei-tengerig,
s miközben állandóan továbbűzték őket, ők maguk másokat űztek el.28*„Fürgék,
mint a szarvasok, le-lecsapnak a hegyekből valami zsákmányért” - jegyzi fel egy
utazó a XII. században.2’ Az egész félszigetet „a Matapan-fokig és Krétáig
bejárták nyájaikkal ezek a fekete köpenyes emberek, de igazi menedéket a
Hemusz és a Pindosz magas hegyláncai nyújtottak nekik. Innen jönnek, amikor
a XI. század elején hirtelen feltűnnek a bizánci történelemben”.40És ugyanezek­
ben a hegyekben élnek még a XIX. században is: pásztorok, földművelők, de
elsősorban azokat az öszvérkaravánokat vezetik, amelyek Albániában és Észak-
Görögországban a teherszállítás legfontosabb eszközei.41
Igen sok hegységre tehát nem jellemző a szegénység és lakatlanság, amelyről
annyi utazó és tanú beszél a XVI. században. Lakatlanok Calabria magasan fekvő
vidékei, amelyeken 1572-ben átutazik a velencei követ, amikor Messinába igyek-

24 Pierre V ilar, La Catalogne dans l’Espagne moderne, 1,1962, 209. Arthur Young megjegyzé­
sét idézi uo., 242.
2r>A Rif és az Aüasz, „ahol a tipikus étel a lisztből, babból és olajból készült laktató kása”, J.
B lache , i. m., 79-80.
20Józsué, II, 15-16. Firenzei összeesküvésének kudarca után Buondelmonti a toscanai Appen-
ninekben keres menedéket (Augustin RENAUDET, Machiavel, 1941,108). A krétaiak a török kalózok
és hajók elől a sziget hegyei közé menekülnek (B. N., Párizs, Ital. 427, 1572, f° 199 v°.
27 Ezt a szempontot köved Paul Vidal de La Blache , Principes de géographie humaine, Paris,
1922, 42. A felhozott példák között \annak az erdélyi Alpok, ahol kialakul a román nép, a Balkán,
ahol, kisebb mértékben, újjáalakul a bolgár nép, a Kaukázus stb....
28 André B lanc , La Croatie occidentale, 1957, 97.
20 Benjámin de T udela , Voyage du célébre Benjamin autour du monde, commencé Pan
MCLXXIII, ford. Pierre Bergeron, La Hague, 1735, 10.
0Victor B f.RARD, La Turquie et l’hellénisme contemporain, 1893, 247.
'* F. C. H. L. de P ouqueville , Voyage en Gréce, 1820, III. k., 8 és 13; V. B érard , i. m., 79-83.
és 247. A vlahokra és aromunokra bőséges irodalom áll rendelkezésre. Néhány adat: J . B la c h e ,
i. m. 22;J. CVIJIÖ, La Péninsule balkanique, Paris, 1918, 115, 178 (1. j.), 202-203. 23
szik, Don Juan de Austriához;3" lakatlan a Sierra Moréna Kasztíliában,3’éppen
úgy, mint a Sierra de Espadán és a Sierra de Bernia a valenciai királyságban,
ahol 1564-ben vizsgálatok folynak, mert a mórok nyugtalankodnak, és a kor­
mányzat attól tart, hogy a háború erre a nehezen megközelíthető vidékre
tevődik át, ahogy 1526-ban történt, amikor a lázadók ellenálltak a német
landsknechteknek. Még lakaüanabbak, öröktől fogva lakaúanok Szicília belsejé­
nek vad és kopár hegyei, és ezeken kívül megannyi hegység mindenfelé, amelyet
nem öntöz kellőképpen az eső, s még a pásztorkodásnak sem kedveznek.35
De ezek szélsőséges esetek. J. Cvijic31’földrajztudós számára a Balkán-félsziget
középhegysége (rajtunk múlik, hogy kiterjesztjük-e megjegyzéseinek az érvé­
nyességét) a szétszórt lakóhelyek, a tanya típusú települések hazája, míg a
síkságokon falu típusú települések keletkeztek. Ez a különbség megtalálható
Havasalföldön, és szélsőséges formában Magyarországon, a magyar puszta ha­
talmas falvainál, valamint Bulgária hegyeiben, a kolibek, e valaha félig-meddig
pásztortanyák vidékén. Ugyanez áll O-Szerbiára, Galíciára, Podóliára. Persze ez
mindenütt csak nagyjából igaz. Sok esetben nehéz volna a térképen pontosan
elkülöníteni a síksági falvak - gyakran igazi városok - övezetét és a felső vidékek
néhány házból álló, gyakran egyetlen család által lakott tanyáinak területét.
Ugyanez a szerző egy másik, igen részletes tanulmányában a Kumanil és
Rumanovo közötti szerb-bolgár határvidékről3' megállapítja ennek a pontos
elhatárolásnak a többé-kevésbé lehetetlen voltát.
S hogyan lehetne ezt a Balkán-félszigetre érvényes helyzetet változtatás
nélkül rávetíteni az egész mediterrán világra, a közeli Görögországra33*8 vagy a
tengeri élettel összefonódott, a kalózoktól állandó rettegésben élő nyugati
vidékekre, a gyakran kifosztott, ráadásul egészségtelen síkság feletti és attól

33 Luca Michieli, 1572. október 25., Relazioni, A. d. S., Velence, Collegio Secreta, filza 18.
33 Don Quijote, a Cardenio epizód, „la razon que os ha traido (kérdezi a lovag), a viviry a marir
en estas soledades como bruto animal".
33 Discorso sopra le due montagne di Spadan e di Bernia (1564 vagy 1565). Simancas E° 329.
Gondolom, összevethető ezzel a dokumentummal B. N., Párizs, Esp. 177: Instruccion a vos Juan
Baptista Antonelli, para que vays a reconoscer el sitio de la Sierra de Vernia (k. n.).
3.1 Vö. Paul D eSCAMPS, Le Portugal, la vie sociale actuelle, 1935 megjegyzéseivel a Sierra de
Estrela vonatkozásában, 123-124, az északi vidékekénél kevésbé fejlett pásztorkodásról.
3.1 Lásd a kérdésről Paul VlDAt.DE L a BlACIIE, Principes de géographie humaine, 1922 kétoldal-
nyi csodálatos okfejtését (188-189). J. CviJlC idevonatkozó gondolatait elégjellegtelen módon fejű
ki francia nyelven megjelent könyvében, La Péninsule balkanique, 1918. Ahegyi tanyákról P. VlDAL,
DE L a Bcache megjegyzi: „Ezekről a népekről írta Bíborbanszületett Konstantin: nem viselik el, ha
két kunyhó túl közel van egymáshoz”, i. m., 188.
’7 „Grundlinien der Geographie und Geologie von Mazedonien und Alt-Serbien”, in:
Petermanns Mitteilungen aus J. Perthes Geographischer Anstalt, Ergänzungsheft n° 162, 1908.
38 A görög „városfalu” szép leírása: J. A ngel , Les peuples et nations des Balkans, 1926,110-111.
Szemléletes bizonyíték Martin H urlimann könyvében (Griechenland mit Rhodos und Zypern,
Zürich, 1938, 28) Arahova görög falu gyönyörű fényképe. A falu 942 m magasságban fekszik,
körülötte a Parnasszosz lejtőin teraszosan kiképzett termőföldek. Híresek az itt készült szőttesek.
távoli területekre? Gondoljunk csak Korzika, Szardínia, Szicília, Provence, a
Kabiliák, a Rif magasan fekvő nagy falvaira. Viszont akár kicsiny tanyákon, akár
nagy falvakban él a hegyi lakosság, általában túlságosan nagy térségeken telep­
szik meg, ahol szinte elvész, s ahol a közlekedés is nehézkes. Ebből a szempont­
ból ezek a települések egy kissé hasonlítanak az Újvilág első központjaihoz,
amelyek szintén majdnem elvesztek19a körülöttük elterülő, nagyrészt hasznosít-
hatatlan vagy ellenséges, nehezen járható területek mélyén, s ezáltal kívül
rekedtek a civilizáció megújhodását biztosító érintkezésen és cserén.40 A hegy­
vidék lényegében magára van utalva, kénytelen mindent bármi áron megter­
melni, szőlőt, gabonát, olajbogyót termeszteni, még ha erre a talaj vagy az
éghajlat nem is a legalkalmasabb. A társadalom, a civilizáció, a gazdaság archa­
ikus és fejletlen marad.41
Egészében tehát elmondhatjuk, hogy a hegyvidék lakossága szétszórt, hogy
a kultúra kevert és tökéletlen, aminek oka az elégtelen népsűrűség. Heinrich
Decker szép körívet19 szentelt az Alpok művészetének - persze, csakhogy az
Alpokról beszél, amely természeti kincsei, közösségének fegyelmező ereje, az itt
lakók emberi minősége, az utak nagy száma következtében egészen különleges
helyet foglal el. Ne az Alpokra gondoljunk, amikor a Mediterráneum hegységei-

30 Paul ArquÉ, Géographie des Pyrénées franfaises, 1943, 48 megjegyzi, hogy Thierry főfelügye­
lő számításai szerint a francia Pireneusok megművelt területe „megfelel egy átlagos megye terüle­
tének”. A megfigyelés rendkívül sokatmondó.
49 Korzikára vonatkozólag lásd F. Borromeo szemrehányó levelét Ajaccio püspökéhez (1581.
november 14.; kiadta Vittorio Adami, „I Manoscritti della Biblioteca Ambrosiana di Milano relativi
alia storia di Corsica”, in: Archimo storico di Corsica, 1932, 3., 81). A szemrehányások révén elképzel­
hetjük a püspök vándoréletét, amint teherhordó állatokból álló kis karavánjával állandóan úton
van a hegyekben. Kínálkozik az összehasonlítás Bonoméi Szent Károly fáradságos utazásával
1580-ban, igaz, az Alpokon át, vagy Dax püspökének téli útjával Szlavónia 1lóval borított hegyei
között (a királyhoz írt levele 1573-ból, Ernest CHARRIÉRE, Négociations de la France dans le Levant,
1840-1860, III, 348-352). A Raguza környéki hegyekben az utazás télen kész megpróbáltatás,
„amelynek súlyos következményei vannak az egészségre, sőt a következmények halálosak is lehet­
nek” (1593. november 12.). Az iratot Vladimir L amansky adta ki, Secrets d ’État de Venise, 1884,
104. 1923 előtt három nap kellett ahhoz, hogy a portugáliai Viana do Castelóból az áruk megérkez­
zenek a Lima közeli torkolatához (P. DESCAMPS, i. m., 18).
41 René M aunier , Sociologie et Droit romain, 1930,728, a kabil nemzetségi családot patriarkális
családnak, erősen módosult római gensnek tartja. A hegység gyakran említett archaikus gazdasá­
gáról vö. Charles MORAZÉ, Introduction a l’histoire économique, 1943, 45-46. Arra, amit J. CvíjlC
a dinári vidékek „tökéletesített patriarkalizmusának” nevez, lásd La Péninsule balkanique, i. m. 36.
Találóbbnak tartom a szintén általa használt hegyi szigetek kifejezést (uo., 29). Montenegró, ez az
erőd, és egyéb magasan fekvő vidékek, mondja, „társadalmi szempontból" úgy viselkedtek, „mint a
szigetek”. A zadrugáról, a társadalmi archaizmus másik példájáról lásd R. B usch -Zantner ,
Albanien, Leipzig, 1939, 59.
41 Barockplastik in den Alpenländern, Wien, 1944. Az Alpok társadalmi viszonyairól A.
G ü n t h e r írt vitatható és vitatott áttekintő tanulmányt: Die Alpenländische Gesellschaft, Jena, 1930.
Említésre méltókj. SOLCH érdekes megjegyzései: „Raunt und Gesellschaft in den Alpen”, in Gcogr.
Zeitschr., 1931,143-168. 25
 ről beszélünk, hanem inkább a Pireneusokra, erőszakban nem szűkölködő
történetére, primitív kegyetlenségére. Pedig még a Pireneusok is kiváltságos
helyzetben van, olyannyira, hogy akár pireneusi kultúráról is beszélhetnénk, ha
a kifejezést nevezetes régi értelmében vesszük. Többször esik majd még szó a
katalán Pireneusokról, ahol a XI-XII. században erőteljesen virágzik a román
építészet,43amely itt különös módon a XVI. századig fennmarad.44*47Hát igen. De
mi van az Aurés-hegységben, a Rüben, a Kabiliákban?

Hegységek, kultúrák és vallások

A hegységek világa általában kívül esik a civilizáción, amely a városokban és a

síkságokon születik. A hegyek története éppen a történelmen kívüliségről szól,
arról, hogy a civilizáció egyébként is lassú nagy áramlatai rendesen elkerülik
őket. Míg vízszintesen ezek az áramlatok messzire eljutnak, néhány száz méteres
függőleges akadályt már nem képesek legyőzni. A magasban gubbaszkodó
világokat, amelyek szinte tudomást sem vesznek a városokról, maga Róma, a
hihetetlenül szívós Róma sem igen érte el,4:1 hacsaknem katonai táboraival,
amelyeket a birodalom biztonsága érdekében helyenként a még meghódítatlan
hegységek peremén állított fel. Ilyen volt León a Kantabriai-hegység lábánál,
Dzsamíla az engedetlen berber Atlasszal szemben, Timgad és az előretolt
Lambaesis, ahol a Illa Légió Augusta állomásozott... Ennek következtében a latin
nyelv az észak-afrikai, a spanyol vagy más hegységekben sehol sem terjedt el, és
a latin ház megmaradt síksági háznak.41’ Ha itt-ott találunk is néhányat, a
hegyvidék lényegében elzárkózott előle.
A probléma később is létezik, amikor már a cézárok Rómájából Szent Péter
Rómája lett. E független hegyi pásztorokat és parasztokat az egyház csak ismételt
és nyomatékos próbálkozások árán tudta megszelídíteni és megtéríteni. És
határtalan lassúsággal. A feladatot még a XVI. században sem tekintette megol­
dottnak sem a katolikus egyház, sem az iszlám, amely ugyanebbe az akadályba
ütközött: a magas bércek oltalmában élő észak-afrikai berberek között az iszlám
alig terjedt el, ahogy egyébként az ázsiai kurdok közt sem. 7Aragónia, Valencia

43 Lásd J. PÚIGY CadAFALC tanulmányait: L’arquitectura romanica a Catalunya (más szerzőkkel

együtt), Barcelona, 1909-1918; Le premier art roman, Paris, 1928.
44 P. Arqué, i. m„ 69.
4 ’ Baeticában Róma sikeres a síkságon, a folyók mentén, kevésbé sikeres a felföldeken (G.
N ie m e ie r , Siedlungsgeogr. Untersuchungen in Niederandalusien, Hamburg, 1935, 37). Spanyol-
ország hegyes északnyugati részébe Róma csak későn és tökéletlenül tud behatolni (R. KONETZKE,
Geschichte des spanischen und portugiesischen Volkes, Leipzig, 1941, 31).
4I>A. D auzat, Le tillage et le paysan de France, 1941, 52.
47 Comte de Sercey, i. m., 104: .Látnivaló azonban, hogy a kurd nők, noha mohamedánok,
26 nincsenek elzárta (minthogy táncolnak).”
vidéke vagy Granada területe viszont épp ellenkezőleg, a más vallásúak mene­
déke volt, ahol a muzulmán vallás tartotta magát,48 ahogy a Lubéron vad és
„bizalmatlan” magas hegyei védőszárnyaik alá vonták a valdenseket.4’A magas­
ban elhelyezkedő világok az egész XVI. században csak laza kapcsolatban állnak
a tengermellék uralkodó vallásaival, mindenütt időbeli lemaradás tapasztalha­
tó, a hegyvidéki élet késésben van.
Erre vall többek között az is, hogy ott, ahol a körülmények ezt lehetővé teszik,
az új vallások erőteljesen hódítanak, noha gyakran csak átmenetileg. A XV.
században a Balkánon, Albániában vagy Hercegovinában, Szarajevó környékén
egész hegyi vidékek tértek át a muzulmán hitre, ami elsősorban azt bizonyítja,
hogy nem álltak szoros kapcsolatban a keresztény egyházakkal. Ugyanez a
jelenség megismétlődött 1647-ben a kan diai háborúban: igen sok krétai hegy­
lakó a törökök mellé állt, és elhagyta eredeti vallását. Hasonló történt a XVII.
században, amikor az orosz terjeszkedéssel szembekerülő Kaukázus muzulmán
hitre tért, és saját használatára megteremtette az iszlám egyik legharciasabb
válfaját.50
A hegyvidéken tehát a kultúra nem áll biztos lábakon. Érdekes ebből a
szempontból az, amit a IV. Fülöp idején élt Pedraga írt a História eclesiastica de
Granadában: „Nincs mit csodálkozni azon, hogy az Alpnjarras (magas hegyek a
granadai királyság területén) lakói odahagyták régi vallásukat. Ezekben a he­
gyekben régi keresztények (christianos viejos) laknak; ereikben egyetlen csepp
tisztátalan vér nem folyik; katolikus király alattvalói; mindazonáltal, minthogy
híján vannak a tanult embereknek és állandó üldöztetésben van részük, annyira
tudatlanok afelől, amit az örök üdvösséghez tudniok kellene, hogy a keresztény
vallás már csak nyomokban lelhető fel köztük. Vajon ha, amitől Isten óvjon, a
hitetlenek elfoglalnák ezt a vidéket, sok időbe telne-e, hogy ezek az emberek
hűtlenekké váljanak vallásukhoz, és a győztesek hitére térjenek?”51

48 Lásd alább a moriszkókról szóló fejezeteket, 2. kötet, V. fejezet, 3. kötet, III. fejezet.
41A Lubéronban - amelyben hemzseg a vad, vaddisznók, rókák és farkasok - Lourmarin,
Cabriéres, Mérindol és mintegy húsz másik kisváros búvóhelyül szolgálnak a protestánsoknak (J. L.
V audover , Beautés de la Provence, Paris, 1926, 238). Ne felejtkezzünk meg Savoya és a Nápolyi
Királyságban az Appenninek valdenseiről. Akathar eretnekség, írta Marc B l o c h , „hegyi pásztorok
obskúrus szektájává vált”, in: Annales d'histoirc sociale, 1940, 79.
j(l A m u rid iz m u st. Vö. L. E. H auzar , „La tragédie c irc a ssie n n e ”, in: Revue des Deux Mondes, 1943.
jú n iu s 15., 344—345.
51 Francisco Berm Údezde P edraca , Granada, 1637, f°95 vH. Idézi fordításban: Reinhart-Pieter
A D ozy, akinek nagy érdeme, hogy ezt az érdekes írást megtalálta (H. des Musulmans d ’Espagne,
1861, II, 45, 1. j.). Vayrac abbé (État présent de l’Espagne, Amsterdam, 1719, I, 165) azt állítja,
hogy az Alpujarrasban élők, noha keresztények, a valóságban moriszkók, akik megőrizték „régi
életformájukat, viseletűket és különleges nyelvüket, amely az arabnak és a spanyolnak valami
szörnyűséges keveréke”. 27
 Sajátos vallásföldrajz rajzolódik így ki a hegyi világban, amelyet újra meg újra
meg kell hódítani vagy vissza kell hódítani. Ha ezt figyelembe vesszük, a hagyo­
mányos történelemnek sok kis történését jobban fogjuk érteni.
Érdemes megemlíteni azt az apró részletet, hogy Szent Teréz, aki gyermek­
korában arról álmodozott, hogy a Sierra de Guadarrama moriszkói között fog
majd mártírhalált halni, ’2 Duruelóban állította fel a megreformált karmelita
rend első rendházát. Az épületet egy ávilai nemesembertől vették át. „Meglehe­
tősen tágas fedett kapubejárata volt, egy szobából, a hozzá tartozó padlásszobá­
ból és egy kicsi konyhából állt ez a szép ház - írja a szent. - Amint megtekintet­
tem, úgy gondoltam, hogy a kapubejárót kápolnává, a padlásszobát kórussá, a
szobát pedig hálóhelyiséggé lehetne alakítani.” E „tökéletes nyomortanyán”
rendezkedett be Keresztes Szent János társával, Antonio de Herediával, aki
ősszel csatlakozott hozzá József kórustestvérrel együtt... Itt élték a téli zimankó­
ban a legszigorúbb szerzetesi életet, anélkül azonban, hogy a világtól el lettek
volna zárva, mert „gyakran indultak neki mezítláb úttalan utakon, hogy mint a
vadaknak, a parasztoknak hirdessék az Evangéliumot”. ’
A missziók történetének egy másik fejezetébe enged bepillantást a XVI.
századi Korzika vallási élete. A példa azért is árulkodó, mert a korzikai népet
néhány évszázaddal korábban a ferencesek evangelizálták. Milyen nyomokat
hagyott ez az első katolikus visszahódítás? Számtalan írásos bizonyítékunk van
a lakosság megdöbbentő szellemi életéről akkor, amikor a Jézus Társaság
megjelenik a szigeten, hogy az ott élőket a saját törvényeinek és Róma rendjének
uralma alá hajtsa. A papok, ha tudtak is olvasni, sem a latin nyelvet, sem a
nyelvtant nem ismerték, de ami még súlyosabb, fogalmuk sem volt az oltáriszent-
ség formájáról. Sokszor papi ruhájuk sem volt, földművelő vagy az erdőben
dolgozó egyszerű parasztok voltak, akik mindenki szeme láttára nevelték a
gyermekeiket. Híveik keresztény hite ennélfogva meglehetősen különös volt:
nem ismerték sem a Credót, sem a Miatyánkot, egyesek még keresztet sem
tudtak vetni. Elburjánzott a babonaság. A szigetet bálványimádók és barbárok
lakták, akik csak félig tartoztak a kereszténységhez és a civilizációhoz. Az embe­
rek kíméletlenek voltak egymással. Még a templomban is öltek, és nemegyszer
a papok kezében is ott volt a lándzsa és a tőr, vagy a rövid csövű öblös puska, az
escopeta, ez az új keletű fegyver, amely a század közepén jutott el a szigetre, és új
lendületet adott a viszálykodásnak... A roskadozó templomokba befolyt az eső,
felverte őket a gaz, és mindenféle csúszómászó vert tanyát bennük... Még ha
tekintetbe vesszük is a legjobb szándékú misszionáriusok érthető túlzásait, a
leírás igaz lehet. És kiegészíthető azzal, hogy ez a félvad nép képes a lelkesedésre,
a látványos felbuzdulásra. Elég volt, ha erre járt egy idegen prédikátor, és a

A szent, gyermekkorában, egy napon fivérével elindul a hegyekbe, ahol reményei szerint a
mártíromság vár rá: Gustav Sch nü rer , Katholische Kirche und kultur in der Barockzeit, 1937,
46-47.
28 E. Baum ann , L’anneau d ’or des grands Mystiques, 1924, 203-204.
templom rögvest megtelt. Az utolsóként jöttek kint álltak a zuhogó esőben, és
a gyónni kívánó bűnbánók sora éjfélig sem fogyott el... 4
Hasonló a helyzet a muzulmán országokban. Abból, ami a kor hagio-
gráfusainak, kivált Ibn Aszkarnak az írásaiból kiderül a Szusz hegyvidék mara­
buinak működéséről, megértjük, milyen csodaváró légkör vette körül a szente­
ket és rajongóikat a XVI. században: „Cselszövők, bolondok és együgyűek között
élnek.””
Ne csodálkozzunk azon, hogy e magasan fekvő vidékek folklórja primitív
hiszékenységről árulkodik. A mindennapi életet a mágia és a babonák uralják,
ez magyarázza a lelkesedést éppúgy, mint a hiszékenység kihasználását. * A do­
minikánus rendhez tartozó Bandello57egyik elbeszélése a bresciai Alpok egy kis
falujában játszódik a XVI. század elején: néhány ház, sebes patakok, kút, tágas
csűrök a takarmány elraktározására és a szegénynép a papjával, akinek az a
feladata, hogy megáldja a házak küszöbét, a csűröket és az istállókat, hirdesse
az evangéliumot, és erényes életével példát mutasson. Történt azonban, hogy
egy fiatal lány, aki vizet merített a papiak kútjából, feltüzelte a pap vérét. Erre
aztán így prédikált a híveinek: „Szörnyű szerencsétlenségek fenyegetnek ben­
neteket. Egy madár, félig griff, félig öldöklő angyal, rátok veti majd magát
bűneitek miatt. Amint megjelenik, meghúzom a harangot, akkor fogjátok be
szemeteket, és maradjatok mozdulatlanok.” És így lön: a második harangszóig
senki sem mozdult... Bandellónak pedig eszébe sem jut, hogy kétségbe vonja a
történet valódiságát.
Ez persze csupán egy kis példa a paraszti világot uraló számtalan babonára,
amelyeket a történészek még nem tanulmányoztak alaposabban. Európát ke-
resztül-kasul átjárják az „ördöngösségi”járványok, amelyek az embereket állan­
dó félelemben tartják, kivált az elszigeteltségük folytán elmaradott hegyvidéke­
ken. A nyugati civilizáció képtelen megszabadulni ősi tudatalatti kultúrájától,
amely az ördöggel cimborálók, a boszorkányság, a primitív mágia és a feketemi-

’4 A vallási életről Korzikán egész iratcsomó áll rendelkezésünkre: Tournon bíboros levele IV.
Pál pápához (1756. május 17.), a visszásságok kiküszöböléséhez szükséges reformról, Michel
F rancois , „Le tőle du Cardinal Francois de Tournon dans la politique frangaise en Italie, de janvier
á juillet 1556”, in: Melanges...de l’École Fraufaisc de Rome, 50. köt., 1933, 328; Ilario RtNlERl, „I
vescovi della Corsica”, in: Archivio storico di Corsica, 1930-31, 344 sk.; Peter Daniele Barto li, Degli
uomini e de’fatti della Compagnia di Gesu, Torino, 1847, III, 57-58; S. B. CASANOVA abbé, Histoire
de l’Église corse, 1931, 103 sk.
” R. MONTAGNE, Les Berbéres et le Makhzen dans le Sud du Maroc, 1930, 83.
111De be tudjuk-e mutatni e hegyek gazdag folklóiját? Lásd például a téricleh szép meséjét Leo
F robenuis könyvében (Histoire de la civilisation africaine, 1936, 263 sk.) a kabilok országáról, akik
hajdanában vadászattal és nem földműveléssel foglalkoztak. Hol találunk összegyűjtött hegyi
dalokat? Az Alpok vallási életére és az eretnekek elhelyezkedésére lásd G. B o if .r o , La relationi
universali, Venezia, 1599, III, 1, 76. Borromeo bíboros vizitációjáról a Mesolinában, uo., 17.
’7 IV, 2. rész, Novelle, londoni kiadás, 1791, II, 25-43. Az anekdota színhelye az Alpok Brescia
környéki előhegységeiben fekvő Val di Sabbia. 29
 sék formájában bukkan a felszínre. S legkivált a hegyekben találnak menedéket
ezek az idők mélyéről jövő tévelygések, amelyeket sem a reneszánsz, sem a
reformáció nem tudott kipusztítani. A XVI. század végén még mindig találunk,
s nem is kevés „varázshegyet”, az állandóan forrongó „ördöngös” Massif
Centralban, Franche-Comtéban és a Pireneusokban, ahol az üdvözülést hozó
katonák működnek, vagy a Baszkföldön. Rouergue-ben 1595-ben „boszorkány­
mesterek tartják kezükben a népet”; minthogy templom nincs a vidéken, még
a Bibliát sem ismerik. A boszorkányszombat mindenütt úgy jelentkezik, mint
társadalmi és kulturális elégtétel, lelki forradalom, amely a józan társadalmi
forradalmat helyettesíti. ’8A XVI. század végén és még inkább a következő század
első évtizedeiben az ördög végiglátogatja Európa valamennyi országát. A Pire-
neusok hágóin át behatol Spanyolországba is. 1611-ben Navarrában az inkvizí­
ció kíméletlenül lesújt egy tizenkétezer hívet számláló szektára, amely „az
ördögöt imádja, oltárokat állít neki, és minden dologban baráti kapcsolatban
áll vele”.59 De nem kívánunk belemélyedni ebbe az óriási témába. Bennünket
itt kizárólag a hegyek világának mássága, elmaradottsága érdekel.

A hegyek adta szabadsági

A síksági és a városi élet csak nagyon nehezen, szinte csak szivárogva hatol fel a
magas hegyekbe. Ez nemcsak a kereszténységgel történt így. A hegyvidékek
általában kibújtak a hűbériség mint politikai, társadalmi, gazdasági rendszer,
m int jogszolgáltatási eszköz hálójából, vagy csak részben tartoztak bele. Ezt a
tényt gyakran hangoztatják Korzika és Szardínia hegyeivel kapcsolatban, de
elmondható arról a Toscana és Liguria közötti Lunigianáról is, amelyet az olasz
történészek egyfajta kontinentális Korzikának tekintenek.1’1 És ez igazolódna

>8Megjegyzéseimben Em m anuel L e Roy L adurie könyvére tám aszkodom (Les paysans de

L anguedoc, Paris, 1966, 407).
k) Lásd A. S. V. Senato. Dispacci Spagna, Madrid, 1611. június 6. Priuli a dózséhoz.
1,0 így látják a kortársak. Loys Le Roy, De l’excellence du gouvernement royal, Paris, 1575, 37
ezt úja: „Az az ország, amelynek sok a hegye, sziklája és erdeje, amelyben kényelmesen lehet
legeltetni, és sok a szegény, mint Svájc legnagyobb része, alkalmasabb a demokráciára... A sík
ország... ahol több a gazdag és a nemes, jobban megfelel az arisztokráciának.”Jean Bodin , Les six
Ihres de la République, 1583, 694 beszámol arról, mennyire meglepődött Leo Africanus a Mont
Megaza hegylakóinak erőteljes testalkatán, szemben a kistermetű síksági emberekével. „Az erős és
határozott hegyvidékiek szeretik a népi szabadságot, ahogyan ezt a svájciakról és graubündeniekről
is mondottuk.”A középkor Korzika számára, mondja Lorenzi de Bradi (La Corse inconnue, 1927,
35), a szabadság nagy időszaka. ,A korzikai nem tűrte, hogy munkája gyümölcsét elvegyék tőle.
Kecskéinek teje és mezőinek gabonája csak az övé volt.” H. T aine is megerősíti ezt (Voyage aux
Pyrénées, 1858, 138): „A szabadság itt ősidőktől fogva virágzik, vadon termő és haragos fajta­
ként.”
30 Arrigo SOEMI, „La Corsica”, in: Arch. st. di Corsica, 1925, 32.
 mindenütt, ahol a csekély számú és szétszórtan lakó népesség miatt lehetetlen
volt az államrend, az uralkodó nyelv és a civilizáció meghonosítása.
A vérbosszú kérdésének alaposabb vizsgálata során ugyanerre az eredményre
jutnánk: a vérbosszú azokon a - mindig hegyekben fekvő - területeken él,
amelyeket a középkor nem formált át, ahová nem jutottak el a hűbéri igazság­
szolgáltatás eszméi,1’2 például a berberek lakta vidékeken, Korzikán vagy Albá­
niában. Szardíniával kapcsolatban Marc Bloch ”megjegyzi, hogy a középkorban
„a hatalom a földesurak kezében van ugyan, de a hűbéri rendszert nem ismerik”,
mivel a sziget „sokáig kivonta magát a kontinensen uralkodó nagy áramlatok
hatása alól”. Ezzel Szardínia szigetjellegét domborította ki, és ez valóban döntő
tényező a szárd múltban. De emellett nem kevésbé fontos a hegyvidéki jelleg,
amely a lakosság elszigetelődéséért még a tengernél is nagyobb mértékben
felelős. A mai napig a hegyvidék neveli ki Orgosolóban és másutt a megkapó és
kegyetlen törvényenkívülieket, akik fellázadnak a modern államrend és a csend­
őrség fellépése ellen. Ez a különös és megindító valóság felkeltette az etnográ­
fusok és a fdmesek érdeklődését is. „Aki nem lop - mondja egy szárd regény
hőse -, az nem férfi.”04És egy másik regényhős: „A törvényt én szabom magam­
nak, és elveszem azt, ami kell nekem.”1’’
Szardínián, de ugyanígy Lunigianában vagy Calabriában és mindenütt, ahol
a nagy történelmi áramlatok nem érvényesültek, azt látjuk, hogy a társadalmi
archaizmus (többek között a vérbosszú) egyszerűen azért maradt fenn, mert a
hegység az hegység: akadály, de ugyanakkor menedék is, a szabad emberek
hazája. Itt a civilizáció (a társadalmi és politikai rend, a pénzgazdálkodás)
kényszerei és kötöttségei nem érvényesek. Itt nincs tősgyökeres földbirtokos
nemesség („az Atlasz földesurai”, akiket a Magzen teremtett meg, új keletűek);
a XVI. században Haute-Provence-ban a vidéki nemes, a „cavaier salvatje”együtt
él a parasztokkal, ugyanúgy dolgozik mint ők, nem átallja megfogni az eke
szarvát, túrni a földet, szamara hátán fát és trágyát szállítani; létezése szégyenfolt
a „provence-i nemesség szemében, amely az itáliaihoz hasonlóan elsősorban a

1.2Általános áttekintést ad Jacques LAMBERT tisztán látó, de jogi szemléletű könyve, La ven­
geance privée et les fondements du droit international, Paris, 1936. Ideillik még Michelet megjegy­
zése Dauphinéről, ahol „a hűbéri rendszernek (soha) nem volt akkora súlya, mint Franciaország
többi részében". És H . T aine megfigyelése, i. m., 138: „Itt a béarni szokásjog érvényes, amely ahhoz
igazodik, hogy hajdan Béarnban nem voltak nemesurak.” A vérbosszúról Montenegróban és az
albán hegyek közt lásd Ami BouÉ, La Turquie d’Europe, Paris, 1840, II, 395 és 523.
1.3Marc B l o c h , La Société féodale, 1939, I, 377. B lo ch találó megjegyzései Szardíniáról, in:
Melanges d’histoire sociale, III, 94.
01 Maurice L e L a nn o u , „Le bandit d’Orgosolo”, Le Monde, 1963. június 16-17. A filmet Vittorio
de Seta készítette, a néprajzi kutatás vezetője Franco G aguetta volt. Tanulmányának francia
fordítása: Les bandits d ’Orgosolo, 1963; A szóban forgó két regény szerzője Grazia D eledda (La
via del male, Roma, 1896; II Dio dei viventi, Roma, 1922).
(55 T
t
Uo. 31
 városokban él”.1’1’Itt nincs gazdag, irigyelt és ennek megfelelően gúnyolt papság:
a papok éppolyan szegények, mint híveik.1’7 Nincs sűrű városi hálózat, tehát
közigazgatás sincs, nincsenek a szó valódi értelmében vett városok, és tegyük hozzá,
poroszlók sincsenek. A szorító, fojtogató társadalmak, ajavadalmas papság, a gőgös
nemesség és a hatékony igazságszolgáltatás a síkságon találhatók. A hegység a
szabadság, a demokrácia, a paraszti „köztársaságok”.menedéke.
,A legmeredekebb sziklás helyek mindig is a szabadság otthonai voltak”,
mondja bölcsen Tott báró emlékirataiban.1’8 „Szíria partvidékét bejárva - írja’9
—azt tapasztaljuk, hogy a (török) despotízmus az egész síkságot uralma alá
hajtotta, de a hegyek, az első szikla, az első könnyen védhető szoros előtt
megtorpant, és itt a kurdok, a drúzok, a mutualik, akik a Libanon és az
Anti-Libanon urai, megőrizték függetlenségüket.” Szánandó török despotiz-
mus! Hiába tartja kezében az utakat, a hágókat, a városokat, a síkságokat,
mennyit ér vajon a Balkán magas hegyei közt vagy egyebütt, Görögország,
Epirusz hegységeiben, Kréta hegycsúcsain, ahol a szkafióták a XVII. századtól
fittyet hánynak minden hatóságnak, Albánia hegyeiben, ahol sokkal később
Tepeleni Ah pasa üti fel tanyáját? A XV. századi török hódítás óta Monasztirben
székelő válibég kormányzott-e ténylegesen valaha is? Görög és albán falvak
tartoztak elvileg a fennhatósága alá, de ezek mindegyike erődítmény volt, önálló
egység, amely, ha az alkalom úgy hozta, darázsfészekké vált. Ezek után nem
meglepő, hogy az Abruzzókat, az Appenninek legmagasabb, legszélesebb, leg­
vadabb vidékét soha nem tudta maga alá gyűrni sem Bizánc, sem a ravennai
exarchátus, sem pedig a pápák Rómája, annak ellenére, hogy az Abruzzók Róma
hátországát alkotják, és hogy a Pápai Állam észak felé Umbrián keresztül
egészen a Pó völgyéig kinyújtja a karját.71Vagy kell-e csodálkoznunk azon, hogy
Marokkóban a bled esz sziba, tehát az a terület, amely nincs alávetve a szultán
hatalmának, lényegében a hegyvidéket jelenti?’

hh Fernand BENOIT, La Provence et le Comtat Venaissin, 1949, 27.

1.7A milánói tartomány magasan fekvő részeire lásd S. PtiC.LIESE, „Condizioni economiche e
finanziarie della Lombardia nella prima méta del secolo XVIII”, in: Mise. di Storia itaüana, 3. sor.,
XXI. k., 1924.
1.8 Mémoires sur les Turcs et les Tartares, Amsterdam, 1784, II, 147. „...a szabadság otthonai
voltak, teszi hozzá, vagy a zsarnokság fészkei.” Ezt a Krím-félsziget genovai telepei kapcsán írja.
09 Uo„ I, XXI.
70
Vö. Franz SPUNDA, in: Werner BENNDORF, Das Mittelmeerbuch, 1940, 209-210.
71 A. P h iu p p s o n , „Umbrien und Emtrien”, in: Gcogr. Zeitschr. 1933, 452.
7” Egyéb példák: Napoleon a számos hajtóvadászat ellenére sem tudta ellenőrzése alá vonni a
Genova körül fekvő hegyeket, amelyek búvóhelyül szolgáltak a lázadóknak (Jean Borel, Génes sous
Napoléon Ier , 2. kiad., 1929, 103); 1828 táján a török rendőrség nem tudott úrrá lenni az Ararát
lakóinak egyre nagyobb méreteket öltő rablótámadásain (SERCEY, i. m., 95); ma sem sikeresebb,
amikor a hegyvidék erdőit szeretné megvédeni a nyájak okozta károktól (Hermann WENZEL,
„Agrargeographische Wandlungen in der Türkei”, in: Gcogr. Zeitschr. 1937, 407). Ugyanez áll
Marokkóra is: „Dél-Marokkóban a szultán hatalma csak addig ért, ameddig a síkság”, iija R.
32 MONTAC.NE, i. m ., 134.
 Hellyel-közzel a hegylakók ezt a szabadságot a modern közigazgatás súlya
ellenére a mai napig meg tudták ó'rizni. A marokkói Magas-Atlaszban, jegyzi fel
Robert Montagne,77’„a völgyek napsütötte lejtőin, az Atlasz gyors folyású patakjai
által öntözött óriási diófák mellett fekvő falvakban ismeretlenek a sejkek vagy
kalifák házai. A szegények otthonát a gazdagokétól ezekben a völgyekben semmi
sem különbözteti meg. Ezek a kis hegyi kantonok külön államocskákat alkotnak,
és mindegyiknek tanács áll az élén. Az egyforma barna gyapjúöltözéket viselő
elöljárók egy teraszon gyűlnek össze, és hosszú órákon át tanácskoznak a falu
ügyeiről; senki nem beszél a többinél hangosabban, és a külső szemlélő meg
nem mondaná, melyik közöttük az elnök.” Ez a rend fennmarad, ha a hegyi
kanton elég magasan fekszik, távol van az utaktól és nehezen közelíthető meg.
Ma ez meglehetősen ritka, de nem így volt hajdanában, az úthálózatok kiépítése
előtt. így Nurra - amelyet pedig könnyen járható síkság köt össze Szardínia többi
részével - utakon és kocsival sokáig megközelíthetetlen maradt. Egy XVIII.
századi térképre a piemontei mérnökök azt a megjegyzést írták: „Nurra, lakosai
nem hódoltak be, nem fizetnek adót.”74

A hegyvidék erőforrásainak mérlege

A hegyvidék tehát elutasítja a történelmet terheivel és előnyeivel, vagy legalábbis

csak nagyon vonakodva fogadja el. Persze az élet állandóan gondoskodik a fenti
és lenti lakosság keveredéséről. A Mediterráneumban nincsenek elzárt hegysé­
gek, mint a Távol-Keleten, Kínában, Japánban, Indokínában, Indiában, sőt még
a Maláj-félszigeten is,7:1 amelyekben a síksággal való minden érintkezés híján
valóban önálló világok jöttek létre. A mediterrán hegyvidék nyitva áll az utak
előtt, s bármilyen meredekek, kanyargósak és rosszak is ezek az utak, az emberek
járnak rajtuk. Bizonyos értelemben „a síkságot hosszabbítják meg” az utak, rajtuk
keresztül a síkság hatalma kiterjed a magasan fekvő vidékekre is.7(>A marokkói
szultán harkái, Róma légionáriusai, a spanyol király terciói, az egyház misszioná­
riusai és vándorprédikátorai a hegyi utaknak is nekivágnak.'7
A Mediterráneum életereje oly hatalmas, hogy amikor a szükség parancsolja,
az ellenséges domborzat akadályait is el tudja söpörni. A tulajdonképpeni Alpok

7HUo„ 131.
74 M. Le I a n no u , Patres et paysans de la Sardaigne, 1941, 14, 1. j.
7lJ. BLACHE, i. m., 12. E rről az ellentétről, P ie n e GOUROU, L ’hom m e et la terre en Extreme-
O rient, 1940, és a könyvről írt recenzió Lucien FEBVRE tollából, in: Annales d ’hist. soáalc, XIII, 1941,
73. P. VtDAL de iá Blache, i. m „ 172.
7(1R. M ontagne, i. m., 17.
V . Sixtus utazásaira gondolok ifjú- és férfikorában, amelyekről Ludwig von PASTOR ír
Geschichte der Päpste (Freiburg im Breisgau, 1901-1931, X, 1913, 23 és 59) könyvében; érdemes
lenne térképen ábrázolni őket. 33
 huszonhárom hágója közül tizenhetet már a rómaiak is használtak... Emellett
a hegység gyakran túlnépesedett, legalábbis erőforrásaihoz viszonyítva. Hamar
eléri és meghaladja a „népesedési optimumot”, és ilyenkor, időről időre, a
síkságra önti az embertöbbletet.
Pedig erőforrásai nem olyan csekélyek; nincs olyan hegyvidék, amelynek ne
volnának megművelhető földjei, akár a völgyek mélyén, akár a lejtőkön kikép­
zett teraszokon. A termékeden mészkőhegyekben itt-ott homokkő- és márgaré-
tegek vannak, amelyeken megterem a búza, a rozs vagy az árpa. Előfordul, hogy
a föld foltokban termékeny: Spoleto meglehetősen tágas és viszonylag gazdag
síkság közepén fekszik; az Abruzzókban lévő Aquila sáfrányt termeszt. Minél
délebbre megyünk, annál magasabban húzódik a kultúrnövények, gyümölcsfák
életképességének felső határa. Az északi Appenninekben a szelídgesztenye ma
900 méter magasságban is megél, Aquilában a búza és az árpa 1680 méter
magasságig megterem; Cosenzában a XVI. században meghonosított kukorica
1400 méterig, a zab 1500 méterig, az Etna lejtőin a szőlő 1100 méterig, a
szelídgesztenye 1500 méterig hatol fel.7' Görögországban a búza megterem
1500 méterig, a szőlő 1250 méterig. Eszak-Afrikában ezek a határok még
magasabban húzódnak.
A hegyvidék tehát változatos megélhetési lehetőségeket kínál, az alacso­
nyabb lejtők olaj-, narancs- és eperfáitól a magasabb hegységek erdőiig és
hegyi legelőiig. A földművelést kiegészíti az állattenyésztés: tartanak juhot és
kecskét, de szarvasmarhát is. Az állatállomány a mainál viszonylag nagyobb
volt, a nyájak ellepték a Balkánt, Itáliát és Eszak-Afrikát is. A hegyvidék
ennélfogva a tejtermékek, a sajtok hazája*1 (a XVI. században Szardínia
hajórakományszámra exportált sajtot a Földközi-tenger egész nyugati me­
dencéjébe), de éppúgy a friss vagy tartósított vaj, a főtt vagy sült hús birodalma
is... A hegyvidéki ház pedig, amely majdnem mindig pásztorok és állattenyész­
tők otthona, inkább az állatok, mint az emberek befogadására szolgál. "Amikor
1574-ben Pierre Lescalopier átkel Bulgária hegyein, szívesebben hál „valamelyik
fa alatt”, mint a vályogból készült parasztházakban, ahol állatok és emberek
„közös tető alatt élnek... olyan piszokban, hogy mi gyakran... nem bírtuk
elviselni a bűzt”.78*123

78 • ,
W. WOODBURN H yde, „Roman Alpine routes”, in: Memoirs of the American Philosophical Society,
Philadelphia, X, II, 1935. A Pireneusok sem alkottak annyira számottevő akadályt, ahogyan azt
g y a k ra n gondolják (M. SÖRRE, G éog. Univ., VII. k., 1. rész 70, R. KONETZKE, i. m., 9).
71 R i c h a r d PFALZ, „Neue wirtschaftsgeographische Fragen Italiens”, in: Geogr. Zeitschr.
1931, 133.
8HA. P h ilippson , Das Mittelmeergebiet, i. m., 167.
81
Victor Bérard (La Turquie et l’Hellénisme contemporain, i. m., 103) írja, amikor elhagyja
Albániát: „Miután három napig kecskesajton éltem...”
82 P. A rqué , i. m ., 68.
34 S3 r KO
 Tegyük hozzá, hogy ebben az időben nagyobb területeket borított erdő,
mint ma.8485*Ha képet akarunk alkotni az erdőről, gondoljunk a Val di Corte
nemzeti parkjára az Abruzzókban, ahol 1400 méterig hatol fel a sűrű bükkös,
és az erdő tele van vaddal, medvével és vadmacskával. A Monte Gargano
magyaltölgyesei kenyeret adnak a favágók és fakereskedők népes csoportjának,
akik rendesen a raguzai hajóépítők szolgálatában állnak. A hegyvidéki falvak
egymás között és a földesúrral ugyanannyit viszálykodnak az erdők, mint a hegyi
legelők miatt. A ligeterdők, cserjések általában legelőül szolgálnak, néha azon­
ban veteményes- vagy gyümölcsöskerteknek adnak helyet, s hemzsegnek ben­
nük az apróvadak és a méhek.8’ Nagy előny még a sok forrás, az ezeken a
mediterrán vidékeken annyira értékes víz bősége, és végül a bányák és a kőfejtők.
Mert a hegyvidékeken található a mediterrán föld majd minden ásványkincse.
Persze nem mindenütt találhatók meg együtt ezek az előnyök. Vannak
szelídgesztenyés hegyvidékek (Cévennek, Korzika), értékes „fakenyerükkel”,S(>
a gesztenyéből sütött kenyérrel, amely szükség esetén még a búzakenyeret is
pótolja. Vannak eperfás hegyek - ilyeneket látott Montaigne 1581-ben Lucca
körül,87 és ilyen a Granada melletti felföld. „Ezek az emberek —magyarázta
Francisco Gasparo Corso spanyol ügynök Uludzs Alinak, az algíri »királynak«
1569-ben8889-, ezek a granadai emberek nem veszélyesek. Mire mennének a
katolikus királlyal szemben? Nincs gyakorlatuk a fegyverforgatásban. Egész
életükben csak a földet túrták, nyájat őriztek, selyemhernyót tenyésztettek... ”
Aztán vannak diófás hegyek is: ilyen évszázados diófák alatt tartják holdfényes
éjszakákon a falu közepén a mai berber Marokkóban a nagy megbékélési
ünnepeket.81
A hegyvidék mérlege tehát nem olyan szegényes, mint ahogy gondolhattuk
volna. A hegyvidéken lehet élni, ha nem is könnyen. Fárasztó a munka a
lejtőkön, ahol a háziállatokat nem lehet igénybe venni. A köves földdarabokat
kézzel kell művelhetővé tenni, meg kell akadályozni, hogy a könnyen mozduló

84 A Vezúv lejtőin is erdők voltak. Az erdőről általában lásd Theobald F ischer hasznos megjegy­
zéseit: B. zur physischen Geogr. der Mittelmeerländer besonders Siciliens, 1877, 155 sk. A nápolyi,
calabriai és basilicatai erdőkről 1558-ban, vö. Eugenio AlbÉRI, Relazioni degli ambasciatori veneti
durante il s. XVI, Firenze, 1839-1863, II, III, 271. A hajdani nagy erdőknek ma is megtalálható
számtalan maradványa. Korzikára vonatkozóan felsorolásukat lásd Philippe LliCA (A. A lbitreccia
előszavával), Guide bleu de la Corse, Paris, 1935, 15; az utóbbi szerzőtől La Corse, son évolution
au XIX' siécle et au début du XX' siécle, 1942, 95 sk.
85 Comte Joseph de Bradi, Mémoire sur la Corse, 1819, 187,195. és sk.
8bP. VlDALDE La BlACHE, i. m., 88, 139, 178. Kitűnő megjegyzéseket találunk D. FAUCHER-nél,
Principes de géogr. agraire, 23. ,A nép fából készített kenyeret eszik”, Lucca mellett: Montaigne,
Journal de voyage en Italie (éd. E. Pilon, 1932), 237.
87 Montaigne, u o ., 243.
88
Reláción de lo que yo Fco Gasparo Corso he hecho en prosecucion del negocio de Argel,
Simancas E° 333 (1569).
89 R. Montagne, i. m., 234-235. 35
 talaj meginduljon a lejtőn, alkalmasint fel kell hordani a csúcsra, és terméskö­
vekből emelt kis falakkal meg kell támasztani. Ennek a nehéz munkának soha
nincsen vége. Amint abbahagyják, a hegy ismét vadonná válik, és mindent
elölről kell kezdeni. A XVIII. században, amikor a katalánok meghódították a
parti hegység magasan fekvő sziklás földjeit, a betelepülők meglepődve látták a
bozót közepén viruló olajfákat és a terméskő falakat, amelyek azt bizonyították,
hogy egyszer már meghódított területet hódítottak meg újra.'10

A hegylakó a városban

A kemény é let/1a szegénység, a kényelmesebb megélhetés és a magasabb bérek

vonzása a hegyi embereket gyakran arra késztetik, hogy lemerészkedjenek a
síkságra: baixar sempre, mountar no, mindig lefelé, sohasem felfelé, mondja egy
katalán közmondás. “ Mert ha van is sokféle megélhetési forrás a hegyekben,
ezek mindig szűkösek. Mihelyt a kaptár szűkké válik, ’3békésen vagy nem, ki kell
rajzani. Minden eszközt meg kell ragadni, csak hogy tágasabb legyen a hely.
Mint Auvergne és különösen a Cantal a közelmúltban, a hegység is kiveti
magából a fölös szájakat, férfiakat, gyermekeket, kézműveseket, inasokat és
koldusokat."
Nehéz pontosan nyomon követni ezt a mozgalmas történetet. Nem mintha
nem volnának írásos emlékei: túl sok is van belőlük. Amint elhagyjuk a hegyvi­
déket homályos történelmével, eljutunk a síkságok és a városok mindent mód­
szeresen feljegyző világába. Akár új a jövevény, akár visszaeső a szerencsepróbá­
lásban, mindig akad lent valaki, aki személyleírást ad róla, megfesti néha
gunyoros portréját. Stendhal így írja le a Sabina parasztjait, akiket áldozócsütör­
tökön látott Rómában: „Idejöttek a hegyeikből, hogy Szent Péter templomában
részt vegyenek a nagy ünnepen és a funzionéa.?Rongyos posztózubbonyt hor-

Jn Franceschi C arreras y C a n d i , Geographie general de Catalunya, Barcelona, 1913,505;Jaime

C arrera Pujal, H. política y económica de Cataluna, 1946,1, k., 40. B el o n d u Mans, i. m., 140 v°
szintén feljegyzi, hogy a Jeruzsálem körüli hegyekben vannak teraszos művelésű földek, amelyeken
már nem folyik munka.
11Többek között Haute-Provence életére gondolok: „A tanyának Haute-Provence-ban ”, írja
Marie M aiikon („Le Mas proven<pal”, in: Maisons et village de France, 1943, előszó: R. Christoflour,
222) „el kell viselnie a hosszú teleket, a lavinák veszélyét, a hónapokon át tartó bezártságot a hófalak
mögött, ami alatt hangyamódra gyűjtött készleteiből, istállójából él, a Miágtól elzárva dolgozik...”
~ Maximilien SÖRRE, Les Pyrénées méditerranéennes, 1913, 410.
' Ezt a népességtöbbletet, amelynek következtében kényszerű a vándorlás a síkságra, említi
H. WlLMEI.MY, Hochbulgarien, 1936, 183. Vannak azonban más okok is: tetszik-e vagy nem tetszik
az embernek ez az élet, lásd A. AlbiTRECCIA, i. m., 129, aki Korzikával kapcsolatban megjegyzi: „Az
utak hiánya idézi elő az elvándorlást, amelynek lehetőségét másutt éppen az utak teremtik meg.”
" j . Biach e , i. m., 88, Philippe Arbos, L’Auvergne, 1932, 86 nyomán.
36 1Azaz a misén.
danak, lábukat négyszögeket mintázó zsinórral rögzített vászondarabok fedik;
riadt pillantásukat elrejti csapzott fekete hajuk; mellükhöz szorítják nemezka­
lapjukat, amelynek színét az eső és a nap vörösesfeketévé festette; a parasztokat
hasonló vad külsejű családjuk kíséri.”'"’ ,A Róma, a Turanói-tó, Aquila és Ascoli
közötti hegyek lakói, nézetem szerint - mondja Stendhal - meglehetősen jól
mutatják, milyen volt Itália szellemi állapota 1440 táján. ”97Macedóniában Victor
Bérard 1890-ben találkozik a lóra és katonának termett albán festői öltözékű
időtlen alakjával.'18Madridban Théophile Gautier vízárusokat lát, „fiatal galíciai
muchachókát, dohányszínű zekében rövid nadrágjuk felett, fekete kamásliban és
csúcsos kalapban”.99 Talán ugyanilyen öltözéket hordtak már akkor is, amikor
a XVI. században kirajzottak, férfiak és nők egyaránt, asztúriai szomszédaik
társaságában, benépesítve egész Spanyolországban a ventákat, a Cervantes írá­
saiból ismert fogadókat?1,19Egyikük az asztúriai Diego Suárez, akiből katona és
a XVI. század végi Órán eseményeinek krónikása lett. Maga meséli el kalandjait,
szökését gyermekfejjel a szülői házból, megérkezését az Escorial építkezésére,
ahol egy ideig dolgozott, és az étkeztetést igen kedvére valónak (el plató bueno)
találta. De amikor rokonai érkeztek az oviedói hegyekből, feltehetően azért,
hogy mint sokan mások, ők is némi pénzt keressenek az ó-kasztíliai nyári
mezőgazdasági munkáknál, azonnal továbbáll, nehogy felismerjék.101 Ó-Kasztí-
lia egész területét szüntelenül ellepik az északról jövő és néha oda visszatérő
hegylakók. A Pireneusok folytatását képező, Vizcayától Galíciáig húzódó montana
alig-alig tartja el gyermekeit. Sokan közülük fuvarosok, arrierók, mint a
maragatók,102 akikről még lesz alkalmunk szólni, vagy mint a reinosai partido
parasztjai, akik hordódongával és abroncsokkal teli kocsijaikkal vonidtak dél
felé, búzával és borral megrakottan tértek vissza északra.111310*

10Promenades dans Rome, éd. Le Divan, 1931,1, 182-183.

07 U o., 126. Hasonló képet fest a Kaukázusról ROCHECHOUART gróf, Souvenirs, 1889, 76-77,
amikor Richelieu herceg elfoglalta Anapát: a cserkesz harcosok, akik közül sokan vaspáncélba
vannak öltözve és nyíllal harcolnak, a XIII. vagy a XIV. századot idézik.
98 Victor Bérard, La Turquie et l’hellénisme contemporain, i. m ., passim .
99 Voyage enEspagne, 1845,65,106. Az arató és szüló'földjüket elhagyó gallegSkm vonatkozólag
lásd Los Espanoles pintados por si mismos, Madrid, 1843. Ebben a gyűjteményben található még:
El Indiano, Antonio FERRERDEL Rio tollából, El segador, El pastor transhuman te és El maragató
G il y C urraso tollából, El aguador, Aberramar tollából...
100 Toledóban, a sevillai fogadójában van két mocetona (derék leányzó), akik gallegáSs. (galíciaiak)
(Példás elbeszélések. A nevezetes mosogatólány, Budapest, 1958, 290). Spanyolországban a kemény
munkát, elsősorban a bányákban, galíciaiak és asztúriaiak végzik: J. CllASTENET, Godoi, 1943, 40. A
gallego aratókra Kasztíliában a XVIII. században, Eugenio L arruga , Memóriás politicas y
económicas sobre los frutos, comercio, fabricas y minas de Espana, Madrid, 1745,1, 43.
101 Diego Suárez, a volt algériai főkormányzóság kézirata, a másolatot J ean C azenave volt szíves
megmutatni nekem, f° 6.
102 Lásd később, 2. kötet, L, A szárazföldi szállítás.
ln , fcsús García F ernández, Aspectos del paisaje agrario, de Castilla la Vieja, Valladolid, 1963,12. 37
 Valójában valamennyi mediterrán vidéken ott nyüzsögnek a városok és
síkságok életében is nélkülözhetetlen vérmes hegylakók, akik színpompás vise­
letűkkel, idegen, néha különös szokásaikkal vonják magukra a figyelmet...
Spoleto, amelynek fennsíkján 1581-ben haladt át Montaigne, amikor a Loretói
Madonnához igyekezett, meglehetősen különös jövevények központjává vált:
bazárosok, utcai árusok, mindenfajta jó üzleti szimatot és kevés skrupulust
igénylő üzletelésre és közvetítésre kapható emberek. Bandello egyik novellájá­
ban életközeiben mutatja be ezeket a sokbeszédű, élettel teli, merész fickókat,
akik az érvekért nem mennek a szomszédba, és mindenkit képesek levenni a
lábáról. A spoletóiaknak - mondja a szerző - nincs párjuk, ha a szegény
ördögöket kell becsapni. Szent Pál áldásával boldogítják őket, pénzt csinálnak
siklókból és fogatlan viperákból, koldulnak és énekelnek a köztereken, rühesség
elleni balzsamként babból készült kenőcsöt árulnak. Nyakukon átvetett és bal
karjuk alól előbújó hevederre erősített kosárral járják be Itáliát, és hangos szóval
kínálják portékáikat.101
A bergamóiak,105vagy ahogy Milánóban hívják őket, a contadóiak, legalább
ilyen ismertek a XVI. század Itáliájában. Hol mindenütt nem találjuk meg őket!
Ok a rakodómunkások a genovai kikötőben és egyebütt. A marignanói csata
másnapján ők népesítik be Milánó környékén a háború során elhagyott tanyá­
kat.101’ Néhány évvel később Cosimo de’ Medici igyekszik Livornóba csábítani
őket, amelynek az állandó miazmás láz miatt már alig van lakosa. Érdes,
nehézkes, testes emberek, zsugoriak és munkabírók, „bejárják az egész világot
-je g y z i fel róluk Bandello 17 (még az Escorial építkezésén is találunk egy
Giovanni Battista Castello nevű építészt, akit El Bergamascómxk neveznek108)
de naponta négy quattrinónál többet sohasem költenek, nem fekszenek ágyba,
csakis szalmán hálnak...” Ha meggazdagodtak, kiöltöznek, nagyképűekké vál­
nak, de ettől semmivel nem bőkezűbbek és nem lesznek kevésbé közönségesek
és nevetségesek. Igazi vígjátéki figurák, hagyományosan komikus férjek, akiket
feleségük felszarvaz: ilyen a Bandello egyik novellájában szereplő mélák, akinek
egyeüen mentsége, már amennyiben ez egyáltalán mentség, hogy feleségét

1<MMatteo Bandello , Novelle, VII, 200-201. Aspoletóiak katonáskodtak is, főleg külföldön; L.
von Pastor, i. m., XVI, 267. Ravaszságukra: M. Bandello, uo., I, 418.
10>M. Bandello , i. m., II, 385-386. A bergamóiakat a szegénység kényszeríti szülőföldjük
elhagyására. Józanok, de idegenben úgy falnak, mint a farkasok. Nincs a világnak olyan szöglete,
ahol ne találnánk legalább egy bergamóit. A Nápolyban letelepedett velencei alattvalók főleg
bergamóiak, E. Albf.r i , i. m., Appendice, 351 (1957).
10l’Jacques H eers, Génes au XV* siécle. Activité économique et problémes sociaux, 1961, 19.
M. Bandello , i. m., IV, 2 4 1 . Francesco Sforza visszahelyezése után is számos bresciai paraszt érkezik
Milánóba.
1071. m., IX, 337-338.
108 L. P fandl, Philippe II, fr. ford. 1942, 353-354. Bergamói a híres Colleoni és a jezsuita
Jean-Pierre Maffee, a L’histoire des Indes szerzője (Lyon, 1603).
Velencéből szedte fel, azok közül, akik a San Marco mögött garasokért árulják
a szerelmüket...10J
De nem torzképek-e ezek a leírások? A hegyvidéki emberen a városi és síksági
urak szívesen ékelődnek. Gyanakvással szemlélik, félnek tőle, kigúnyolják...
Ardéche-ben a hegylakók a nagy ünnepek alkalmával még 1850 táján is lejártak
a síkságra. Ünnepi viseletben, díszesen felszerszámozott öszvéreken érkeztek,
asszonyaik teleaggatva csörgő és belül üres aranyláncokkal. Öltözékük külön­
bözött a síkságiakétól, noha ez is, az is népviselet volt, avítt merevségével
nevetésre ingerelte a falusi leányzókat. A síksági paraszt iróniával szemlélte
a faragatlan hegyvidékieket, a lenti és fenti családok között ritkán jöttek létre
házasságok.109110
Ez a társadalmi és kulturális választóvonal mintegy a helyére lép a tökéletlen
földrajzi gátnak, amelyet ezer különböző módon állandóan áthágnak. A hegy­
vidéki ember a legelőváltó pásztorkodás két mozzanatának egyikeként lehajtja
a nyájat a síkságra; máskor, például aratás idején elszegődik a síkságra; ez a
szezonális mozgás elég gyakori volt, és nagyobb méreteket öltött, mint általában
vélik: a savoyaiak111 a Rhőne alsó folyása felé veszik útjukat, a pireneusiak
Barcelona vidékén találnak aratáskor munkát, korzikai parasztok a XV. század­
ban minden nyáron a toscanai Maremmában dolgoznak.. ,11213Előfordul, hogy a
hegylakók állandó jelleggel letelepednek a városban vagy parasztok lesznek a
síkságon: „milyen sok falu emlékeztet Provence-ban, sőt Venaissin grófságban
kanyargós meredek utcáival, magas házaival a Déli-Alpok kis hegyi falvaira”,110
ahonnan lakói származnak! Nem olyan régen, aratás idején, a lányok és a
legények csapatostul érkeztek a hegyekből Basse-Provence síkságaira és tenger­
partjára, ahol a „gavot”, tehát a „Gapból jövő ember” összefoglaló elnevezés ma
is „hanyag öltözékíí és közönséges ételhez szokott, keményen dolgozó embert”
jelöl.114
Eígyanez a jelenség figyelhető meg még tömegesebben Languedoc síksága­
in, ahová szünet nélkül áramlanak észak felől, a Dauphinéből és még inkább a
Massif Centralból, Rouergtie, Limousin, Auvergne, Vivarais, Velay, a Cévennek
vidékéről a hegyi emberek... Elözönlik Languedoc déli részét, de sokan tovább
is mennek, a gazdag Spanyolország felé. A népfolyam minden évben, szinte

1091. m., IV, 335. Egy Veronában letelepedett bresciairól van szó.
110Személyes kutatás alapján. Afenti és lenti vidékeknek ez az ellentéte északabbra is érezhető.
Erre mutatott rá Gaston Ro upnel , Le vieux Garain, 1939, a Gevrey és Nuits-Saint-Georges körül
fekvő burgundiai vidéket érintően. 1870 táján a „hegyvidékiek” még zsávolyban jártak le a síksági
vásárokra.
111P. G eorge , La région du Bas-Rhőne, 1935,300: savoyai csapatok jártak aratni Arles vidékére
a XVII. század első éveiben.
119 G rOTANELLI, La Maremma toscana, Studi storici ed economici, II, 19.
113 P. G eorge , i. m .,6 5 1 .
114 F e rn a n d B e n o it , i. m., 23. 39
 mindennap újra összeáll a föld nélküli parasztokból, a munka nélkül tengődő
kézművesekből, az aratási munkákhoz, szürethez vagy csépléshez elszegődő
napszámosokból, elcsavargott gyerekekből, koldusokból, vándor kéregető és
zenélő barátokból, végül nyájastól érkező pásztorokból... A hegyekből jövő
embereket az éhség hajtja. „Az exodus alapja - állapítja meg egy történész -
minden esetben az életszínvonal összehasonlítása, amely a mediterrán síkságok
fölényét mutatja.”115 A rongyos népség vonul, megáll és újra indul, sokan
meghalnak útközben, az úton vagy az ispotályokban, de végső soron felfrissítik
a lenti emberanyagot, évszázadokon át fenntartva benne a viszonylag magas
növésű, kék szemű és szőke északi embertípust...

A hegyvidéki diaszpóra jellegzetes példái

A legelőváltó pásztorkodás a felső szintről az alsó szintre tartó mozgások között

a legerőteljesebb. Ezt az oda-vissza mozgást a későbbiekben még részletesen is
meg fogjuk vizsgálni.
A hegyvidék kirajzásának többi formája nem ilyen széles köríí és nem is ilyen
szabályosan ismétlődő. Csak egy-egy egyedi esetről szerzünk tudomást, így
kénytelen-kelletlen meg kell elégednünk kiragadott példákkal. Kivétel talán a
„katonai” migráció, mert majdnem törvényszerű, hogy minden hegyvidék
ugyanazt a szerepet tölti be, mint a svájci kantonok.1"’A kóborlókon és kalan­
dorokon kívül, akik a harc és a zsákmány reményében zsoldban nem állva
követik a hadseregeket, a hegyek szállítják a szinte hagyományosan valamelyik
uralkodó szolgálatába szegődő rendes katonaságot. A korzikaiak a francia király,
Velence vagy Genova seregeiben harcolnak, az urbinói hercegség és Romagna
katonái, akiket uraik szerződések keretében adnak el, általában Velencébe
kerülnek. S amikor uraik árulókká válnak, mint 1509-ben Agnadellónál,117 a
parasztok követik őket, és elhagyják Szent Márk ügyét. Velencében mindig
vannak hűtlenséggel és súlyos vétségekkel vádolt romagnai urak, akik Rómából
várják a feloldozást és javaik visszaszolgáltatását;118ennek fejében aztán Német­
alföldön fogják szolgálni Spanyolország és a katolicizmus ügyét. Említhetnénk
az albánokat, a moreai palikárokat, az„anatóliai ökröket”, akiket Algír és mások
Ázsia nyomorgó hegyvidékeiről vonzottak magukhoz.

11-1 E m m a n u el L e R oy L a d u rie , i. m., 97 sk.

Uh Lehetetlen minden ismert példát felsorolni. Spanyolországban túlnyomórészt a hegyvidéki
és szegény vidékeken szednek katonát: Ramón CARANDE, Carlos V y sus banqueros, Madrid, 1949,
14 (Valencia felföldjén és a leóni hegyekben). Th. L efebvre , Les Pyrénées atlantiques, 1933, 286
(Paviánál 3000 Guipúzcoából és Navarrából elszegődött katona harcolt). Az aragóniai Pireneusok-
ról, Fernand B raudel , La Méditerranée...l. kiad., 47 és 48.
U7Piero Pieri, La crisi militate italiana nel Rinascimento, Napoli, 1. kiad., 1934, 523.
40 118H. de Maisse a királyhoz, Velence, 1583. június 6.; A. E. 31, f ’ 29 v° és 30.
 Az albánok története külön kutatást érdemelne."9,A kard, az aranysujtás és
a címek” szerelmeseiként1211elsősorban katonaként hagyják el a hegyeiket.
A XVI. században Cipruson,119*21 Velencében,122123Mantovában,12, Rómában, Ná­
polyban 124125*78találkozhatunk ezekkel a kihívó, goromba, hirtelen kezű fickókkal,
de eljutnak Madridba is, ahol sérelmeiket és terveiket adják elő, puskaporos
hordókat vagy kegydíjat követelnek. Amikor Itália lassanként bezárul előttük,
Németalföldl2' és Anglia12,1felé veszik útjukat. Franciaországban a vallásháborúk
idején tűnnek fel mint kalandor katonák, hamarosan követik őket asszonyaik,
gyermekeik és pópáik. Az algíri és a tuniszi kormányzóság nem fogadja be
őket, s hamarosan a moldvai és havasalföldi bojárok sem... Ekkor a Fényes
Portának ajánlják fel szolgálataikat, ahogy kezdettől fogva is tették, és tömege­
sen újra fogják tenni a XIX. században. „Ahol a kard, ott a vallás”: a mellé állnak,
aki megélhetést biztosít nekik. És adott esetben, „mint az ének mondja, puská­
jukat téve meg a pasának, kardjukat a vezírnek”,129130önállósítják magukat, és
útonállóvá válnak. A XVII. századtól kezdve nagyszámú, ezúttal többnyire orto­
dox valláséi albán özönli el a görög területeket, ahol úgy lépnek fel, mintha
meghódított területen volnának. Chateaubriand figyelmét sem kerülték el
1806-ban.1:40
Nem kevésbé tanulságos Korzika, a szigeten kívüli Korzika történelme,
amennyiben több-kevesebb joggal mindenütt van követelése. „Hány korzikai

119Bibliográfiai tájékozódásra lásd R. BUSCH-ZANTNER, Albanien, 1939. A középkor éhínség

kiváltotta albán kivándorlásairól Metohija és Podrina síkságai felé vő. J. CvtjlC, i. m., 150. Nagyszerű
sikereikről a XIX. századi Török Birodalomban, uo., 17. A palermói Biblioteca Communaléban
található MONGITORE An tonino kiadatlan feljegyzése: Memoria de Greci venuti dall’Albania in
Sicilia, Q q E 32, f” 81. A nagy borivó albánról: M. Band ellö , i. m., IV, 350-351. A keresztény világ
segítségét kérő albánok: a számtalan erre vonatkozó írás egyike, Joan de Pallas raguzai konzul levele
a leóni főparancsnokhoz, 1536. április 3., AN., K 1632.
l-,lV ictor B érard , La T u rq u ie ...i. m ., 164.
121 Cipruson a katonáskodás apáról fiúra száll. Fr. Steffano LlJSIGNANODl ClPRO, Corograffia et
breve história universale dell’isola de Cipro, Bologna, 1573 (B. N., Párizs, 4° G 459).
122 Ő k k é p ez ik a velencei h a d se re g je le n tő s részét, vö. egész sor irat, k iad ta V. Lamansky, i. m .,
539,j.
123 M. BANDELLÖ i. m., III, 329 sk.
124Museo Correr, D. déllé Rose 21, f° 80 az apuliai nagy albán falvakról, 1598. A század elején
gyakran rettegnek tőlük. Egy 1506. június 3-án kelt rendelkezés szerint nem hagyhatják el fegyve­
resen a megerősített városokat és falvakat. Ludwig von T hallóczy, „Die albanische Diaspora”, in:
niyrisch-albanische Forschungen, 1916, 339.
125O. DE T örne , „Philippe et Henri de Guise”, in: Revue Historique, 1931, II, 324.
I2I) 1540-ben: G. L efévre P ontalls, Correspondance politique d ’Odet de Selve, 1888, 64, 65,
351,354.
127A. H. N. L° 3189, Valladolidi inkvizíció, Guillermo de Módón különös ügye.
I2 8 D . H a ÉDO, Topographía...l21 v°, felhívja Algír figyelmét Arnaut Mamira és egy másik
albánra, „un renegado, tambien albanes y arnaut como el”, 122 v°.
121 V ictor B érard , La T u rq u ie ..., i. m ., 26.
130Itinéraire de Paris ájérusalem (1831. kiad.), I, H l és 175. 41
 vált híressé Spanyolországban”, kiált fel Bradi:1 de Lecas, azaz Vázquez
II. Fülöp minisztere lett (ez igaz, Cervantes még verseket is írt hozzá). Majd így
folytatja: az igazi Don Juan korzikai, apai és anyai ágon korzikai; még a nevét is
tudni vélik, ahogy a szüleiét is; még azt is felvetik, hogy Kolumbusz Kristóf
Calviban született volna. Ha nem megyünk is el Don Jüanig, felsorolhatnánk
egy sereg valódi korzikait, tengerészt, kupecet, kereskedőt, mezőgazdasági
munkást, netán algíri királyt,133 pasákat vagy török szolgálatba szegődött rene-
gátot, akik szétszóródtak a Földközi-tenger mellékén.
Százados kivándorlás szórta szét a Milánó környéki hegylakókat is. Említet­
tük már a bergamóiakat, akik velencei alattvalók voltak. De nincs az Alpokban
olyan „val”, völgy, amelynek ne lett volna kirajzásra mindig kész lakossága, s
nemegyszer egy második hazája is, ahol az önkéntes száműzöttek újra talál­
koznak. A Val Vigezzo vándorló vasáru-kereskedői hagyományosan Francia-
országba mentek, néha végleg le is telepedtek ott: ilyen a Mellerio család,
amelynek ma ékszerüzlete van a rue de la Paix-n.133 Tremezzo lakosai a
Rajna-vidékhez vonzódtak: az ő soraikból kerültek ki a Majnonik és a
Brentanók, akik bankárok lettek Frankfurtban.134 A XV. századtól a Val
Masinóból kiáramlók Rómát tűzték ki úti célul.13 Találkozunk velük az Örök
Város drogériáiban és pékségeiben, akárcsak Genovában is. A Comói-tó három
pievqéből különösen a dongóiak és a gravedonaiak jutottak el fogadósokként
messze, egészen Palermóig. Ezzel magyarázható az a különös hasonlóság,
amelynek nyomai a Val de Brenzióban131’ a nők ruházatán és díszítésén
lelhetők fel. Mert akik elmennek, nemegyszer haza is térnek. Nápolyban a
XVI. században meglehetősen sok jellegzetesen milánói névvel találkozunk,137
de, mondja 1543-ban G. F. Osorio konzul, a lombardok, akik ezerszámra jönnek
ide dolgozni, „amint összegyűjtöttek valami szerény vagyont, hazaindulnak, és
visszaviszik a pénzt Milánóba...”138Aquila várát 1543-ban lombard (feltehetően
az Alpokból jött) kőművesek - muratori —építik;13'1 ahogy beköszönt a tél,
hazatérnek. Ha követni akarnánk ezeknek a kőműveseknek vagy kőfaragóknak

l ‘J 1
La Corse inconnue, 44, számos Korzikán kívül híressé vált korzikai nevével.
133így Hasszán Corso, J. C azenave, „Un Corse roi d ’Alger, 1518-1556”, in: Afrique latiné, 1923,
397-404.
" Giuseppe MELLERIO, Les Mellerio, leur origine, leur histoire, 1895. A milánói Alpok
lakosainak kivándorlásáról: Carlo Antonio VlANELLO, „Alcuni documenti sül consolato dei Lom­
bardi a Palermo”, in: Archivio Storico Lombardo, 1938, 186.
134 A. VlANELLO, UO., 186.
135Uo., 186.
136Uo., 187.
137Uo., 187.
138G. F. Osorio, console dei Lombardi alia camera dei mercanti di Milano. Nápoly, 1543.
szeptember 27., kiadta A. VlANELLO, uo., 187.
133A. d. S., Nápoly, Sommaria Partium 240, f 1111-113, 1544. január 15., a muratorek nevével.
42
az útját, egész Európát be kellene járnunk, de bizonyosan egész Itáliát. 1468-tól
lapicide lombardi (lombard kőfaragók) dolgoznak a velencei Dózse-palota műhe­
lyeiben.140
Még egy olyan, a szárazföld belsejében fekvő és elzárt ország, mint Örmény-
ország sem kerüli el a hegyvidék örök sorsát. Nem tudunk hitelt adni a Murat
család terjesztette legendának, amely szerint Muraiján néven a kaukázusi
Karabahból származtak volna.141 Közelről megvizsgálva ez még valószínűtle­
nebb, mint a korzikai Don Juan legendája. Viszont közismert az örmény kirajzás
Konstantinápoly, Tiflisz (Tbiliszi), Odessza, Párizs és a két Amerika felé... Ez az
örmény diaszpóra jelentős szerepet játszik Abbász sah nagy Perzsiájának felvi­
rágzásában is a XVII. század elején: az örmények adták az országnak oly nélkü­
lözhetetlen kereskedelmi utazókat,142*akik eljutottak144a németországi vásárok­
ra, a velencei rakpartokra és az amszterdami üzletekbe.144 Előttük mások is
megpróbálták létrehozni ezeket az összeköttetéseket, de belebuktak. Ók pedig
sikerrel járnak, kisebb részben azért, mert keresztények, nagyobb részben, mert
keményen tudnak dolgozni, szívósak, józanok: igazi hegyvidékiek. ,Amikor
hazatérnek a keresztény világból —írja Tavernier, aki jól ismeri őket-, minden­
féle rőfös árut és apró vasárut hoznak magukkal. Velencéből és Nürnbergből
például kis tükröket, sárgaréz és zománcozott gyűrűket, hamisgyöngyöt, és
ezekkel fizetnek az ennivalóért, amelyet a falvakban vesznek... ”14’Nagy mennyi­
ségű készpénzzel térnek haza Zulfába, a gazdag iszfaháni örmény kolóniába,
ahol aztán olyan fényűző életet élnek, mint a perzsák, velencei brokátba öltöz­
tetik asszonyaikat, és lovaikat arannyal és ezüsttel szerszámozzák föl. Való igaz,
hogy kétfelé tudnak kereskedni, és ha Európával nincsenek megelégedve,

140A. d. S., Velence, Notatorio di Collegio 13, f° 121, 1486. október 12.
141 Egy újságcikk nyomán, „Eriwan, die Hauptstadt der Armenier", in: Frankfurter Zeitung, 1940.
augusztus 9.
142Jean-Baptiste T avernier , Les six voyages qu’ilafaitsenTurquie, en Perse etaux Indes, Paris,
1681,1, 380 sk.
14:1Akkor, azaz a XVII. században. A XVI. században még nem jött el az örmények ideje
Konstantinápolyban és a Földközi-tenger keleti medencéjében. N. IORGA, Points de vue sur
l’histoire du commerce de l’Orient a l’époque moderne, 1925,23. Ezzel szemben a XVII. században
az örmények már a nyugati Mediterráneumban is kereskednek. Egyik hajójuk, az „Örmény keres­
kedő” búzát szállít Livornóba (Mémoires du Chevalier d ’Aivieux, 1735,1, 13). Az örményeknek a
szent helyek fölötti rátában játszott szerepéről lásd Gérard TONGAS, L’ambassadeur L. Deshayes de
Vormenin (1600-1632), 1937, 132. Az örmények diaszpórájáról a jelenkorban lásd Werner
Som bart néhány megjegyzését (Vom Menschen, 1940, 178-179).
144 Léteznek örmény nyelvű kereskedelmi kézikönyvek a nagy északi kereskedővárosban mű­
ködők számára.
14r’J.-B. T avernier még hozzáfűzi: „Igen jó kereskedők már azért is, mert nagyon takarékosak
és mértéktartók, erényességből vagy zsugoriságból. Amikor hosszú utazásra indulnak, kétszersültet,
füstölt bivalyhúst, hagymát, főtt vajat, lisztet, bort és szántott gyümölcsöt visznek magukkal. Friss
húst, azokon a napokon, amikor ez nem tilos számukra, csak akkor vásárolnak, ha a hegyekben
olcsón kapnak néhány bárányt vagy kecskét.” I. m., I, 380. 43
 átteszik tevékenységüket Elő- és Hátsó-Indiába, Tonkinba, Jávára, a Fülöp-szige-
tekre „és egész Keletre, Kínát és Japánt kivéve”. ’ Néha személyesen utaznak
oda: Tavernier, aki Szurátba és Golkondába igyekszik, együtt utazik egy sikeres
zulfai örmény kereskedő fiával. Az is előfordul, hogy felhasználják közvetítőnek
a közeli nagyvárosban élő banianokzx, gazdag hindu kereskedőket, akik az ázsiai
kereskedelemnek mintegy az előőrsei a perzsa fővárosban. Egyes örményeknek
hajóik vannak az Indiai-óceánon.147
Ez a XVI. század végi és XVII. század eleji emigráció ad magyarázatot
Örményországban a velencei színezetű reneszánszra. De nem azért vesztette-e
el Örményország a XIV. századtól önálló állami létét, ha megmaradt is magas
potenciálú emberi közösségnek, mert előnyére és hátrányára túl merészen
túllépte lehetőségeit? Éppen a sikeressége veszejtette el.

A hegységek voltak-e a Mediterráneum történetének első színhelyei?

Mi tehát a hegyvidék? Embergyár, amelyből mások húznak hasznot. A hegyek

bőkezűen szerteszét szórt életéből építkezik a tenger egész története.148Lehet,
hogy az indulásnál a hegyvidék maga hozta létre ezt a történelmet, hiszen úgy
tűnik, a hegyvidéki élet volt az első élet a Földközi-tenger vidékén. A Me­
diterráneum kultúrája „hasonlít a Közel-Kelet és Belső-Azsia kultúrájához,
amennyiben alig-alig tudja letagadni pásztori eredetét”,149a vadászok és állatte­
nyésztők világát, a legelőváltó és nomád pásztorkodás életformáját, amelyhez
itt-ott hozzátartozott valamelyes alkalmi földművelés is a felégetett erdők
helyén, egyszóval az ember által nagyon korán birtokba vett magaslatok
jellem ző életét.
Az okokat keresve gondolhatunk a hegyvidék változatos gazdasági erőforrá­
saira, de arra is, hogy a síkság eleinte a pangó vizek és a malária, vagy a medrüket
kiszámíthatatlanul változtató folyók birodalma volt. A jólét képzetét felidéző
lakott síkságok sok évszázados kollektív erőfeszítés késői eredményei. Az ókori
Rómában, Varró idejében még emlékeztek azokra az időkre, amikor csónakon
közlekedtek a Velabrumon. A lakott területek fokozatosan terjeszkedtek a
magaslatokról kiindulva a holt vizekkel teli, miazmás lázat rejtegető mélyebb
területek felé.1

1 10 A zulfai örm ények gazd ag ság áró l és fényűzéséről, J.-B. T avernier , i. in., I, 380.
M7Uo„ II, 3.
148 A hegyvidék? „Embereket kibocsátó övezet”, Pierre D effontaines , Mariéi J ean-B runhes -
D elam a rre , P. B ertoquy , Les problémes de géographie humaine, 1939, 141. A mediterrán vidékre
jellemző ellentétről a síkság és a hegyvidék között, Charles PÁRÁIN, La Méditerranée: les hommes
et letirs travaux, Paris, 1936, 191; Jules Sio n , La France méditerranéenne, Paris, 1934, 44 sk.
44 149J u le s BLACHE, i. m ., 15. U gyanez a m egjegyzés: P. GEORGE, i. m ., 352.
 Erre számos bizonyítékunk van. P. George1’0 alapján nézzük meg a Rhone
alsó folyása mentén a történelem előtti idők településeinek térképét. Vala­
mennyi ismert telep a folyódelta mélyedését keleten és északon körülvevő
mészkőhegyekben fekszik. Csak évezredekkel később, a XV. században kezdődik
meg a Rhone mocsarainak kiszárítása.1’1Portugáliában sem találunk történelem
előtti telepeket a medencékben és völgyekben. Ezzel szemben a hegyvidék a
bronzkortól kezdve lakott, az erdőirtás nem új keletű, mint Közép-Európában.
A IX. és X. században még a csúcsokon éltek; azok a falvak, amelyek ma a
legmagasabban fekszenek, szinte kivétel nélkül, és nem véletlenül, ebben az
időben, az asztúriai-leóni királyok korában keletkeztek.1’2
A portugál példával átléptük a Mediterráneum határait. De itt van a térség
szívében Toscana: keskeny, mocsaras lapályok, amelyeket, ahogy kelet és dél felé
haladunk, egyre magasabb dombok közötti völgyek szabdalnak fel. És hol
fekszenek itt az első, a legrégibb városok? Éppen a legfelső emeleten, a ma
szőlővel és olajfaligetekkel borított lejtők fölött. Itt, a dombok hátán voltak az
etruszk városok, az oppidumok, amelyeket A. Philippson Hochrii dienstadtoknak
nevez.' l1Pisa, Lucca, Firenze, ezek a síksági városok csak később, a római korban
következnek.1’4 Firenzét a mocsarak még sokáig fenyegető gyűrűbe vonják. ir>‘’
Egyébként a XVI. században a toscanai lapályokat még nem víztelenítették teljesen,
sőt a veszélyes vizek egészében még terjeszkedtek is. Terjeszkednek a mocsarak a
Val di Chianában és a Trasimeno-tó vizével borított mélyedés peremén. Aláz terjed
aMaremmában, Grosseto búzatermő síkságán, ahol a Mediciek minden erőfe­
szítése ellenére sem sikerül kialakítani a kivitelre dolgozó intenzív búzatermelést.1’0
A síkság és a hegyvidék közötti ellentét tehát a történelmi kor kérdése is.
A mezőgazdasági kutatások Közép- és Nyugat-Európa vonatkozásában megtaní­
tottak arra, hogy különbséget tegyünk a régi és az új területek, a ném et
történészek és geográfusok Altlandp. és Neulandja között. Az előbbit a neoliti-
kum földművesei, az utóbbit a középkor és az újkor telepesei vonták be a
művelésbe. Régi területek, új területek: a Mediterráneumban ez majdnem azt
jelenti: hegységek és síkságok.150*46

150P. G eo rg e , i. m., 237; V. L. BoilRRILLYés R. Bu .SQUET, H. de la Provence, 1944, 7: „Provence­

ban a legrégibb emberi települések nyomait a Ventoux peremén, a Vaucluse hegyeiben, a
Lubérontól délre, a Durance jobb partján fekvő völgyekben, a Verdon torkolatának vidékén
találták; keletkezésük valószínűleg összefügg a gazdag kovakő-lelőhelyekkel, a patakmedrekben
bőségesen rendelkezésre álló görgetegkövekkel”. Lásd még Louis A libert , „Le Génié d ’Oc.”, in:
Les Cahiers du Sud, 1943, 18: „A mediterrán országok alapvetően hegyes domborzata elősegítette a
történelem előtti és az őstörténeti idők embereinek letelepedését és helybenmaradását.”
151 P. G e o r g e , i. m ., 310-322.
112H. L a ute NSACn „Die Länderkundliche Gliederung Portugals”, in: Geogr. Zeitschrift, 1932, 194.
1,4A. P h ilippso n , „U m brien u n d E tru rie n ”, in: Geogr. Zeitschrift, 1933, 455, 457, 461, 462.
154Uo., 457.
' ’ ’Alfred von R eum ont , Geschichte Toscana’s, Gotha, 1876, 366-367.
156Uo., 368 sk. 45