12. Téma / Тема 12.

MEXIKÓ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA / ФІЗИЧНА ГЕОГРАФІЯ МЕКСИКИ.

_______________________________________________________________________

Fontosabb kérdések / Основні питання:

1. Fekvése, határai / Географічне положення та кордони.
2. Kialakulása, szerkezeti földtani jellemzői / Історія геологічного розвитку.
Тектонічна структура.
3. Természeti zónák / Природні зони.

Ajánlott irodalom / Рекомендована література.

Probáld Ferenc (2005): Amerika regionális földrajza. Argumentum Kiadó.
Gertig Béla szerk. (1989): Kontinensek földrajza II. Tankönyvkiadó, Budapest.
Futó József (1965): Közép és Dél-Amerika. Gondolat, Budapest.

1. Fekvése, határai / Географічне положення та кордони.

Területe: 1 972 500 km2. Kiterjed Észak-Amerika délkeleti elkeskenyedő részére, a

Kaliforniai-félszigetre, a Tehuantepeci-földszoroslél délre pedig Közép-Amerika földjére. Az
ország észak-déli kiterjedése 20 szélességi fok (2220 km), nyugat-kelet irányban pedig 30
hosszúsági fok, ami két időzónának felel meg (3330 km). Határainak 20%-a szárazföldi, 80%-
a tengerpart (8830 km).
Az ország természetes határa északon Ciudad Juárez városától a torkolatig a Rio Grandé
del Norte. Nyugatról és keletről az ország belsejét magas hegyláncok zárják le, ezeket parti
síkságok kísérik. A partok nyugaton konkordánsak, sziklásak; kevés az öböl, a jó kikötő.
Keleten korallzátonyok és homokturzások nehezítik a hajózást.

2. Kialakulása, szerkezeti földtani jellemzői / Історія геологічного розвитку.

Тектонічна структура.

Az ország földje pacifikus orogén mozgásokkal átalakított selfterület, amelynek egyes

részei szigetszerűen kiemelkedtek a self-tengerből. A legrégebbi kőzetek prekambriumi és
ópaleozoósz eredetűek, ezek azonban csak helyenként bukkannak a felszínre (Kaliforniai-
félsziget, Déli-Sierra Madre, Chiapas-hegység). A kambri-umban a térségben mio- és

1
eugeoszinklinálisok alakultak ki, vulkánitokkal. A devonban meginduló szubdukció a
karhonban andesi típusú perem kialakulásához vezetett. A permben a zónarendszer ütközött,
ennek eredménye a Sonoma-orogenezis, maradványai a Sziklás-hegységgel és az Appalache-
csel egyidős variszkuszi hegységroncsok.
A triász-alsó-jura időszakban az orogenetikus és szinorogén mozgások feldarabolták az
ókor szerkezeti-morfológiai képződményeit. A partvidéken ultrabázi-kus kiömlések, a belső
területeken lávatakarók keletkeztek, intenzív ércesedéssel.
A felszin alapvonásait az óharmadidőszak, valamint a miocén (larámiai) kéregmozgásai
alakították ki. A kontinensperem nyugati oldalán a szubdukciós zónában jelentős
szerkezetátalakulás indult meg; a keleti szubdukció létrehozta a laramida rátolódási övezetet.
A köztes területen gyűrt metamorfitok, plutonok, vulkáni küpok, valamint takarók keletkeztek.
A Kordillera-tipusú orogenezisnél tehát az alábukó makroóceáni lemez közvetlenül a
kontinens peremén semmisült meg és kiterjedt centrolabiális vulkanizmust és földrengéseket
eredményezett.
A kéregmozgások során északon É-ÉNy-D-DK-irányú fő szerkezeti vonalak alakultak
ki, a délebbi területeken viszont a Ny-K-i törésvonalak a jellemzők (Lerma-folyó völgye,
Balsas-völgy). A nyugati (Sierra Madre Occidental) és a keleti (Sierra Madre Orientál) perem
hegységet a Cordillera Volcánica (Táras Na-hua), a világ egyik legszebb vulkáni hegysége
kapcsolja össze.
A Karib-szárazulat maradványa Yucatán és Tabasco 200-300 m magas, erősen
karsztosodott mészkötáblás vidéke; az előtte fekvő zátonyos, lagúnás partvidék, valamint a
250 km széles, sekély tengeri self is lassan emelkedik (Campechei-zátony és -alföld).
Lényegében tehát Észak-Amerika geológiai képződményeinek többsége megtalálható az
ország területén.
Mexikó 1000-2000 m magasan fekvő hegyvidéki ország, amelyet csak keskeny parti
sikság szegélyez. Szerkezeti és morfológiai jellege alapján az ország öt részre különíthető:

1. a Magasföldre (Mesa);
2. a Magasföldet övező perem hegységek re;
3. a Kaliforniai-félszigetre;
4. a Dél-Mexikói hegyvidékre és a Campechei-alföldre; valamint
5. a Yucatán-félszigetre.

1. A Magasföld (Mesa)

2
 A Mexikói-magasfold délen 2500 m-nél magasabban fekszik, észak felé fokozatosan
1100-1300 m-re alacsonyodik és kiszélesedik. Felszine és geológiai fölépítése alapján
rögvonulatokkal részmedencékre, azaz bolsónokra osztott térszín, amelyet nagy tömegű,
magas hegyláncok kereteznek (Basin Range-szerkezet). Az egyes bolsónokat „larámi"
lávatakaróval borított felemelt mészkőrögök, vagyis „mezák" választják el; ezek csak néhány
száz méterrel magasodnak a 700-1700 m magasan fekvő bolsónok fölé, így a magasföld
belsejében síkságok és középhegységek váltakoznak.
A Magasföld egy alacsonyabb, szélesebb északi, és egy magasabb, keskenyebb déli
részre különül.
Az Északi-Magasföld (Mesa del Norte, 700 000 km2) bolsónjai általában
lefolyástalanok. A tájkép egyhangú, az intenzív inszolációs aprózódás következtében a mezák
lábánál vastag hegylábi törmelék halmozódott fel. A legnagyobb lefolyástalan medence a
Mapimi-bolsón (85 ezer km2), amely részmedencékre tagolódik.
A Magasföld csapadékosabb déli részén a Mesa Central (Mesa de Anáhuac) terül el
(1000-2300 m). Nevétől eltérően azonban nem fennsík, hanem változatos morfológiájú hegy-
és dombvidék, amelyet hatalmas kiterjedésű lávatakarók borítanak. Része délkeleten a
Mexikói-(Anahuac) medence, ahol a főváros fekszik. Ezt lépcsőzetes medencesor övezi,
amelyek egykor az indián kultúra központjai voltak. Jelenleg az ország központi gazdasági
körzete, itt fejlődött ki a világ egyik legjelentősebb agglomerációja.

2. A Magasföld peremhegységei
A Nyugati-peremvidék magva az 1500 km-es hosszúságú és átlagosan 2500 m magas
Nyugati-Sierra Madre (S. M. Occidental). A hegység alapja kréta mészkő, amelyre hatalmas
mennyiségű láva ömlött. Az egymásra rétegződött vulkáni anyag 2-3 ezer m magas platókat
alkot. A magas riolit és andezit platók a közlekedést akadályozzák. A platókat kikezdte az
erózió, amely felszabdalta a hegyvidéket. Mély kanyonok („barranco") és szakadékok,
meredek sziklafalak és tömbök alakultak itt ki.
Az El Cobre kanyon (Rio Fuerte) és a Lerma áttörési völgye (Barranco Grandé)
méreteiben és látványában a Colorado Grand-kanyonjához hasonlít. A kanyonokban a
magmás intrúziókban feltárulnak az érctartalmú metamorf kőzetek.
A hegység külső oldalához a Sonora-Sinaloa-Nayarit-dombvidék csatlakozik. A
hegység és a pacifikus part között dombvidékek tönkfelszínek, valamint a hordalékkúpok és
törmelékkúpok helyezkednek el.

3
 A Keleti-peremvidéken mintegy 1300 km hosszúságban a helyenként 4000 m-es
átlagmagasságú Keleti-Sierra Madre (S. M. Orientál) húzódik. Legnagyobb része vastag,
gyűrt jura- és krétamészkőből felépült, párhuzamos láncokból áll. Az orogenezis során a
felnyomult magmatikus anyag színesére- és nemesfém-teléreket produkált. A folyók
völgyében sokfele összeráncolódott rétegbordákat lehet látni.
A peremvidék középső részét a parti síkságból kiemelkedő előhegység kíséri (Sierra
Tamaulipas). Az előhegység és a főlánc közötti medencékben gazdag kőolajtelepek
fekszenek. A Mexikói-öböl partján dűnesorok húzódnak, lagúna-rendszerekkel. Az ország
belsejében a síkság dombvidékbe megy át, ennek jellegzetes része a mészkőre települt
„tufarétegvidék".
A Déli-peremvidéket vastag lávatakarók és szabályos vulkáni kúpok építik fel. Magva a
800 km hosszú ÉNy-DK-i csapásirányú vulkáni hegység, a Corditlera Volcánica (Táras
Nahua). A vulkánok hullámvonal mentén helyezkednek el; a hatalmas vulkánsor tagja az
5700 m magas Citlaltépetl (Orizaba) az Iztaccihuatl (5286 m) és a Popocatépetl (5452 m). A
magas vulkáni csúcsokat egész évben hó fedi, és gleccserek ereszkednek le róluk 4300-4100
m-es magasságig. A vulkanizmust a „vulkáni tartomány" elnevezés is jelzi; gyakoriak itt a
fiatal vulkánok és a földrengések. A Paricutin (2771 m) nevű vulkán például 1943
februárjában a meghasadt földből emelkedett ki, 1952. végéig működött és 500 m-es
körzetében vastag lávát és hamuréteget hozott létre.
A Citlaltépetl, más néven Pico de Orizaba vagy Montaña de Estrella (Csillaghegy)
Mexikó legmagasabb hegye. Magassága különböző források szerint 5610, 5636, 5675, 5700
vagy 5747 méter. A vulkán keletkezésének három fő fázisát különböztetik meg. Az első
körülbelül 1 millió évvel ezelőtt volt, ekkor alakult ki a rétegvulkán alapja. A második
korszak 100 000 évvel ezelőtt kezdődött és mintegy 33 000 évvel ezelőttig tartott, ekkor
alakult ki a kaldera és több andezites-dácitos lávakúp. A harmadik korszak során, mely
körülbelül 19 000 éve kezdődött, egy új vulkáni kúp alakult ki, mely befedte a korábbit a
lávakúpokkal együtt. Ebben az időszakban számos andezites lávafolyás és piroklaszt ár
fordult elő.
13 000 éve egy nagy salaklavina történt, a 4600 és 4040 évvel ezelőtti időpontok között
pedig piroklaszt árak sorozata következett be. A 700-es évtől gyakran folyt ki láva a kráterből:
1537-ben például északi és északkeleti irányban, 1545-ben, 1566-ban és 1613-ban pedig
délre. 1867-ben volt az utolsó robbanásos kitörése, azóta csak füstölög.
Mivel a Citlaltépetl a mai napig aktív vulkán, a tudósok úgy döntöttek, állandó
megfigyelőállomásokat építenek fel rajta, melyek folyamatosan mérik a szeizmikus adatokat,

4
ezáltal segítik az esetleges kitörések előrejelzését, így a lakosság időben figyelmeztethető a
veszélyről.
Az első, Halcón (Sólyom) nevű állomást 1998. március 20-án avatták fel, a CENAPRED
(Centro Nacional de Prevención de Desastres, azaz a Nemzeti Katasztrófamegelőzési
Központ), a xalapai egyetem és Veracruz állam polgári védelmi egyesületének
közreműködésével. Az állomás 4150 m-es magasságban helyezkedik el a hegy északi oldalán.
2001. június 22-én helyezték üzembe a második, Chipe nevű állomást, ennek
működtetésében az előbbi három egységen kívül a pueblai BUAP egyetem és az állam polgári
védelmi szerve is részt vesz. A Chipe a vulkán déli lejtőjén, 4437 m magasságban található.
Popocatépetl (popokaˈtepetɬ) – amit a hétköznapokban csak El Popo vagy Don Goyo
néven emlegetnek – egy aktív vulkán és egyben a második legmagasabb hegycsúcs
Mexikóban az 5636 m magas Pico de Orizaba után. A Popocatépetl elnevezés a Nahuatl
popōca („füstölög”) és tepētl („hegy”) szavak összetételéből áll, így „Füstölgő Hegyet”'
jelent.
Popocatepetl Mexikó egyik legaktívabb tűzhányója, több mint 20 alkalommal tört ki,
mióta a spanyolok 1519-ben ide érkeztek. A „Popo” most is aktív. Aktivitásának jelenlegi
ciklusa 1947-ben kezdődött egy nagyobb kitöréssel. 1994. december 21-én a vulkán gázt
bocsátott a levegőbe, amit a szél mintegy 25 km-re elhordott. Azonnal kilakoltatták a közeli
városokat, a tudósok pedig megkezdték a kitörés megfigyelését. 2000 decemberében emberek
tízezreit telepítette ki a kormány a tudósok figyelmeztetése alapján. A vulkán akkor olyan
heves tevékenységet produkált, amilyenhez hasonló több ezer éve nem volt.

3. A Kaliforniai-félsziget
A félsziget nagy része töréses, illetve gyűrt hegyvidék. A nyugati hegyvidék
alacsonyabb, a keleti összefüggőbb és magasabb; mindkét vonulat a Parti-lánc folytatása. Az
öböl partvidéke rendkívül száraz, sivatagos terület. A hegyvonulatok és a vulkáni kúpok
közötti alacsonyabb térszínek - tökéletlen síkságok.
Átlagos tengerszint feletti magassága 800–1500 méter, míg legmagasabb pontja az
Encantada 3078 méteres magasságával. A hegycsúcs a San Pedro Mártir-hegységben
található. A félsziget területe körülbelül 144 000 km2. A Kaliforniai-félsziget hosszúsága
mintegy 1250 kilométer, szélessége 225 kilométer.
A Kaliforniai-félsziget északi részét a Parti-lánc hegyei hálózzák be. A gránitból,
valamint kristályos palákból álló rögöket kréta-eocén-miocén korú üledékek övezik a félsziget

5
területén. Igen jelentős területet borítanak be a harmadidőszakból származó vulkáni
tevékenység lávái és tufái.

4. A Dél-mexikói-hegyvidék és a Campechei-alföld
A vulkáni hegységkerettől délre a Dél-mexikói-hegyvidék (Sierra Madre del Sur)
emelkedik. A prekambriumi kristályos és paleozoósz közeteken vulkáni kúpok ülnek. Közülük
nevezetesebb a Colima (4330 m) és a Teotepec (3703 m). A szép és igen tagolt Dél-Mexikón
megy keresztül a feltételezett tektonikus Balsas-törésvonal (Gran Valle del Sur). Keleten a
hegység két vonulata kiszélesedik és az Oaxacai-fennsikon egyesül. A Sierra a Tehuantepeci-
földszoros lépcsős harántsüllyedékévei végződik.
A földszorostól délre meredek fallal emelkedik a 3 ezer m magas Chiapas-hegység,
amelyet a hasonló nevű medence egy nyugati kristályos vonulatra és egy keleti
elkarsztosodott mészkőplatóra oszt.
A hegyvidék északkeleten lankásan lejt a Campechei-alföldre.

5. Yucatán
A félsziget karsztosodott, táblás, viszonylag alacsony mészkő-fennsík (200 m) a
csapadék helyenként a dolinákban vagy a felszín alatti karszttavakban gyűlik össze, amelyet a
lakosság öntözővíznek használ.
A félsziget egyik legérdekesebb jellegzetessége a karsztos kőzetből kialakult több száz
cenote. Ezek az édesvízzel telt, 4-5 méter mélytől 50-60 méter mélységig beomlott kör alakú
barlangok. A dinoszauruszok kihalásának fő okaként megjelölt Chicxulub-krátert is ezek
segítségével fedezték fel.
A Chicxulub-kráter (ejtsd: tʃikʃuˈlub) a Yucatán-félszigeten, illetve annak közelében, a
tengeraljzaton maradtak fenn. 170 kilométeres átmérőjével az ismert becsapódási kráterek
közül a közepes méretűek közé tartozik. Középpontja a mexikói Chicxulub városka közelében
van, melyről a nevét kapta (a maja szó jelentése „az ördög (démon) farka”, „az ördög szarva”,
„az ördög bolhája” vagy „az elkapott (szarvas) szarva (agancsa)”). A képződményt létrehozó
kisbolygó legalább 10 kilométer átmérőjű volt. A legújabb 2010-es eredmények bizonyították,
hogy a meteorit lényegesen nagyobb lehetett mint gondolták. Átlagosan 10–11 km-re
saccolták, de az újabb mérések és mintavételezések arról tanúskodnak, hogy a test egy kb
14 km átmérőjű aszteorida lehetett

6
 A krátert Glen Penfield geofizikus fedezte fel, miközben kőolaj után kutatott a
Yucatánon, az 1970-es évek végén. A becsapódásról a kráterben talált sokkolt kvarc és a
közelében található tektitek mellett a területen tapasztalható gravitációs anomália tanúskodik.
Az izotópanalízis alapján a becsapódásra a kréta időszak végén, durván 65 millió évvel ezelőtt
kerülhetett sor. Mivel ez nagyjából egybeesik az úgynevezett K-T határral, sok tudós szerint a
becsapódás lehetett a dinoszauruszok kihalásaként ismert kréta-tercier esemény fő oka, ám
vannak akik szerint a Föld élővilágának pusztulásában más tényezők is közrejátszottak,[4]
illetve vannak akik azt feltételezik, hogy több, ebben az időszakban történt becsapódás egyike
lehetett. Az újabb keletű bizonyítékok arra utalnak, hogy a becsapódó tárgy egy olyan
nagyobb aszteroida darabja volt, amely 160 millió évvel ezelőtt töredezett szét, egy a
bolygótól távol bekövetkezett ütközés során.

3. Természeti zónák / Природні зони.

Mexikó földje földrajzi szélessége következtében a trópusi övbe tartozik. A sivatagi

jelleg csak a szélesebb északi részen jelentkezik, a Kaliforniai-Öböl két oldalán és az északi
medencékben. Az ország területének 52%-a száraz, délen a trópusi öv nedvesebb típusai az
uralkodók.
A hőmérséklet évszakos ingadozásai a fekvés és a tengerszint feletti magasságtól
függően meglehetősen nagyok. A januári kozéphömérséklet északon 15 °C, délen 25 °C, a
júliusi északon 35 °C, délen pedig 28 *C. A Magasföld medencéiben nyáron 40 °C fölé
emelkedik a hőmérséklet; télen viszont az északias hideg szelek (nortes) betörése
következtében 0 °C alá is süllyedhet. Az északi határvidéken télen — 20 °C körüli
hőmérsékleti értékek is kialakulhatnak. Délen a hőmérséklet a vertikális övezetesség
függvénye.
A csapadék legnagyobb része nyáron hull; az évi csapadékmennyiség dél felé haladva
nő. A keleti partvidék az esőt hozó passzátszelek miatt lényegesen csapadékosabb, mint a
nyugati.
A csapadék területi megoszlása jelentős eltéréseket mutat; száraz a Pacifikus-partvidék
északi része. Kalifornia és a Magasföld északi medencéi a legszárazab-bak, mivel a szél
Jónként érkezik. Itt a csapadék évi mennyisége 400-500 mm, a parti sávon 1000 mm felett
van.
A Magasföld középső részén 800 mm. délen 1000 mm a csapadék. Az Atlantióceán
partját kísérő vonulatok lejtőin évente 1800-2000 mm eső esik, a Chiapas-hg. északi lejtői

7
viszont már 4000 mm csapadékot kapnak. Az éghajlat a Tehuante-peci-földszorostól délre
egyenlítői.
A Mexikót délen keretező hegységek területén négy éghajlati öv különül el, ezek
növény- és állatvilága és talajai is különböznek egymástól.
1. A parti síkságon 700-800 m-es magasságig tart a tierra caliente, a forró éghajlati öv.
Itt az évi középhőmérséklet 20-25 °C, az évi höingás csak 4-7 °C, a napi ingadozás még ennél
is kisebb.
A partokat mangrove-erdők kísérik, a magasabb térszíneken és a homokon helyenként
szavanna alakul ki. A Campechei-öböl partján azonban az esőerdő eléri a tengerpartot. A
lejtők szél felőli oldalát sűrű, liános őserdők borítják, ezek értékes faanyagot szolgáltatnak. A
szárazabb lejtőkön és Yucatán déli, hegyvidéki övezetében ritkább trópusi erdő nő, liánok
nélkül.
Az öv nevezetes fái, az Ahuehuetc-fa vagy a mexikói ciprus (Taxodium mucronatum),
amely árnyékot vető fa. Egy 12 m átmérőjű példányával a Tulai Santa Maria-templomtéren
találkozunk, korát 2-5 ezer évre becsülik.
Értékes faanyagot szolgáltat a campechc, mahagóni, ében, pernambuco és vasfa. A
balsafák a nedves, forró partvidéken élnek. A maisanfák a szentjánoskenyérfához
hasonlítanak; édes a hüvelye a mesquila- vagy az algarroba fának, amely kedvelt
élelmiszernövénye az indián lakosságnak.
A szélárnyékos, gyérebb csapadékú területeken ritkább trópusi esőerdő nő, a
legszárazabb részeket akácbokros szavanna borítja (kaktuszok, yuccák). A trópusi növényzet
a part mentén V-alakban északra is felhatol. A tengerparton fekete földek, a mezákon vulkáni
málladéktalajok a jellemzők. A csapadékos vidékek talaja a laterit, a termesztett növények
közül itt van a kakaó és a vanília termelésének felső határa (800 m).
Egy pálmafajta (Orbignya Cotrune) kókuszdióhoz hasonló terméséből olajat sajtolnak.
2. A tierra templada mérsékelten meleg, szubtrópusi éghajlati öv. amely északon 800-
1400, délen pedig 800-1700 m magasságban alakul ki. Az évi középhőmérséklet 18°C alatt
marad. A hőmérsékletingás általában kicsi, a nyár meleg, csapadékos, a tél pedig enyhe. A
hegyoldalakon a szubtrópusi erdő kerül uralomra.
Talajai megegyeznek a forró öv talajaival, de kevésbé kilúgozottak. Az öv a gyapot- és a
cukornádtermesztés felső határa.
3. A tierra fria a mérsékelt éghajlati övnek felel meg. A magashegység
menedékes részén az évi középhőmérséklet 10-15 °C, a nappalok és éjszakák között igen

8
nagy a hőmérsékleti ingás. A legmelegebb hónap a május (20-30 °C), a leghidegebb a
december (12-14 °C).
Három részre tagolódik: alul (1700-2800 m) gabonaféléket, elsősorban búzát és
kukoricát termesztenek. Középen (2800-4000/4400 m) tűlevelű erdők, felül pedig (4000-
4700/5000 m) alhavasi rétek következnek (parámo). Ez utóbbi csaknem lakatlan, a
törpefatenyészet határától a hóhatár feletti övezetbe vezet.
Az övben a szubtrópusi erdő helyét a mérsékelt övi lombos erdő váltja fel sok
endemikus fajjal. Lomboserdők borítják a peremhegységeket, uralkodó erdőalkotók a
különböző tölgyfajok (Quercus), a platán és a mogyoró. Tűlevelő erdők húzódnak a Sierra
Madre Occidental keleti részén, ahol fenyveserdők a lomboserdőkkel helyenként elegyes
erdőt alkotnak.
4. E fölött a ríerra gelada, a havasi övezet következik. Az örök hó határa 4500-
4700 m-en húzódik, így a magasabb vulkáni kúpokról gleccserek ereszkednek alá.
Az ország területének 52%-a a szárazság következtében 600 mm alatti csapadékot kap.
A lehullott csapadék 61%-a elpárolog, 14%-a beszivárog a talajba, 25% pedig lefolyik. Észak-
és ÉNy-Mexikó, valamint a Kaliforniai-félsziget növénytakarójában a különféle típusú
kaktuszok (kb. 500 fajta), agávék. (140 fajta) yuccák, szárazságtűrő élesfüvek és tüskés
mimózabokrok jutnak uralomra.
Az óriás kaktuszok 15 m-nél magasabbra nőnek. Nevezetes fajok az oszlopkaktusz
(Mitrocereus fulviceps), a sünkaktusz (Echinocactus grandis), valamint a különböző
fügekaktusz (Opuntia sp.) fajok. A Carpegia gigantea oszlop vagy kandeláber alakú, a 20 m
magasságot is elérheti.
Számos faj nedvéből alkoholt erjesztenek (pl. Agavé atrovireus), amelyből a „pulquc"
nevü nemzeti ital készül. Az Agavé sequilanából készült tömény italokat készítenek
(Mesqual. Tequila). Az agáve naponta 5 liter nedvet szolgáltat, ez évente kb. ezer liter
folyadék, ami AZ állatvilág fennmaradását segíti elő.
A Magasföld nedvesebb fennsíkjait füves rétek, a peremhegységek belső szélárnyékos
oldalát mesquita szárazerdők borítják.
Az északi és északnyugati száraz területeken túlnyomóan sivatagi váztalajok és
szürkeföldek az uralkodók. A belső száraz medencékben termékeny fahéjszínü talajok
képződtek.
Mexikó állatvilága két fauna területéhez tartozik. A Magasföld és az északnyugati
területek állatvilága észak-amerikai fajokból tevődik össze (Holarktisz), az alföldeké, a parti
síkságoké és Dél-Mexikóé közép-, illetve dél-amerikai jellegű.

9
 A peremhegységekben és a fennsíkokon az emlősók, a feketemedve, a mosómedve, a
prérifarkas, hiúz, szarvas, vidra keverednek trópusi fajokkal (majmok, ocelot, puma, tapir
stb.). Északról nyomultak dél felé a következő arktikus fajok; a cickány, a róka, a pinty, a
famászó-félék, a rigók, a baglyok, a rókák és néhány szalamandra-faj. Madárvilága is
fajgazdag, előfordul a kolibri és a papagáj is. Télen több madárfaj költözik északról a
magasföld tavaira.
A forró, nedves területek vizeiben aligátorok és leguánok élnek. Mexikó az északi határa
a csörgőkígyó elterjedésének. Az ország kígyófajokban igen gazdag; ennek jelképe a nemzeti
címer, ahol egy ragadozómadár kígyóval a csőrében egy kaktuszon pihen.
Gazdag a tengerek állatvilága. A Kaliforniai-félsziget déli részén még a XX. sz. elején is
jelentős gyöngykagyló halászat folyt.
A vízhálózat sűrűsége a csapadék- és felszíndomborzat függvénye. Az ország
vízhálózata így nagyon egyenlőtlen, a legsűrűbb délen, a legritkább a Magasföld északi részén
és Kaliforniai-félszigeten. A mészkőfennsikon hiányzik a felszíni vízhálózat (Yucatán-
félsziget).
Az ország leghosszabb folyója a Rio Grandé del Norte a Mexikói-öbölbe torkollik.
Vízjárása erősen ingadozó; felső szakaszán vad, sivatagi folyó, amely épülő deltával ömlik az
öbölbe. Zátonyos medre és szeszélyes vízjárása következtében még alsó szakaszán sem
hajózható. Legjelentősebb mellékfolyója a Conchos; kisebb mellékfolyói a Sabinas-Salado és
a San Jüan.
Az Északi Mesa - az ország területének 1/6-a - lefolyástalan. A folyóvizek erősen
keviresedő sós tavakba vagy mocsarakba torkollnak.
A Magasföld belsejének, valamint a nyugati peremvidék félsivatagi folyóit Öntözésre
használják (Colorado, Sonora, Yaqui, Fuerte). A Magasföld csapadékosabb déli részét és
peremterületeit állandó folyók csapolják le. Közülük a leghosszabb a Csendes-óceánba ömlő
Rio Grandé de Santiago (Lerma) és a Rio Balsas. Vízjárásuk erősen ingadozó. A keleti oldal
folyóinak járása egyenletesebb, a síksági szakaszon a folyók hajózhatók. Közülük
legjelentősebb a Panuco.
Az ország tómedencéi jórészt vulkáni elgátolással keletkeztek. Közülük legjelentősebb
az 1700 m magasban fekvő Chapata-tó (1000 km2, 33 m mély). A mezőgazdaság a bolsónok
kiszárításával termőföldhöz jut.
Mivel az ország területének 77%-a arid és szemiarid jellegű, a párolgás értéke
meghaladja az évi csapadék mennyiségét. A vízgazdálkodás és az öntözés létszükséglet az

10
ország számára. Ezért állami támogatással szabályozzák a folyókat, tárolómedencéket hoztak
létre, csatornákat építettek. Mexikó a vízgazdálkodásban élenjáró országok közé tartozik.

11