Professional Documents
Culture Documents
Zalka Károly
w = 1 kN/m2
6 6 3 9m
1 2 0.2
x
O yo
x
3 3 3
0.2
1 yc 0.2
C
7
xo xc
y
2 7 6 5 4
0.2
vmax
y
3 6m 3 3 3 3 3
Budapest, 2015
© Zalka Károly, 2008-2015, e-kiadás
Lektor:
Előszó 1
2. A helyettesítő tartó 32
2.1 A helyettesítő tartó helye 32
2.2 A helyettesítő tartó jellemző tulajdonságai 33
2.3 A merevítőrendszer térbeli viselkedésének vizsgálata a helyettesítő tartó
segítségével 36
2.4 Számpélda 37
5. Merevítőrendszerek stabilitásvizsgálata 62
5.1 Síkbeli kihajlás 62
5.2 Elcsavarodó kihajlás – koncentrált tetőteher 68
5.2.1 A feladat differenciálegyenlet-rendszere 68
5.2.2 A merevítőrendszer kétszeresen szimmetrikus 71
5.2.3 A merevítőrendszer egyszeresen szimmetrikus 72
5.2.4 A merevítőrendszer általános helyzetű 73
5.3 Elcsavarodó kihajlás – födémeken egyenletesen megoszló teher 75
5.3.1 A feladat differenciálegyenlet-rendszere 75
- iii -
5.3.2 Síkbeli kihajlás 76
5.3.3 Tiszta elcsavarodó kihajlás 77
5.3.4 Az alapesetek kombinálódása 82
5.3.5 Összefoglalás 83
5.3.6 Az rs redukciós tényező 84
5.4 Számpélda 88
9. Irodalomjegyzék 130
- iv -
Előszó
Előszó a 2. kiadáshoz
Néhány kisebb módosítás mellett az anyag kiegészült a más forrásokból igen nehezen
összeszedhető merevítőmagok csavarási és egyéb keresztmetszeti jellemzőit tartalmazó
8. fejezettel.
Budapest, 2012 január
e-kiadás
A 2015-ös (v6) e-kiadás csak néhány apróbb változást tartalmaz.
Budapest, 2015 április
Zalka Károly
-1-
1
1.1 Bevezetés
-2-
födémekre adódik át, majd a födémek a vízszintes terheket továbbítják azokra a függőleges
teherhordó szerkezetekre, amelyek képesek azokat az alapokra átadni. (Hasonlóan viselkedik
az épület a földrengés és az építési pontatlanság okozta vízszintes terhek esetében.) A
vízszintes terhek továbbítására képes függőleges teherhordó elemek a keretek, merevítőfalak
és merevítőmagok. A keretek, merevítőfalak és magok által alkotott rendszer az épület
merevítőrendszere. A merevítőrendszer erőjátéka a közreműködő (rendszerint) nagy számú
szerkezeti elem, a közöttük létrejövő kölcsönhatások és a térbeli viselkedés miatt általában
igen bonyolult.
A feladat komplex volta miatt a globális vizsgálatot rendszerint a merevítőrendszeren
hajtjuk végre és elhanyagoljuk a „másodlagos” (nem-teherviselő) szerkezeteket, mint például
a homlokzati elemeket és a válaszfalakat. Egy átfogó vizsgálat három vizsgálattípus
végrehajtását jelenti. A vizsgálatok közül a szilárdsági vizsgálat a legfontosabb, amelyet
minden esetben el kell végezni. A vizsgálatnak bizonyítania kell, hogy a vízszintes és
függőleges terhekből számított mértékadó jellemzők minden esetben kisebbek a
határjellemzőknél. A stabilitásvizsgálat során azt kell kimutatni, hogy a függőleges teherrel
terhelt épület stabil marad. Ezt a vizsgálatot a gyakorlati szerkezettervezés során általában
nem szokták elvégezni, pedig amint azt a következő fejezetekben látni fogjuk, a szilárdsági
vizsgálat során amúgy is meghatározandó merevségi és geometriai jellemzők segítségével a
globális stabilitásvizsgálat viszonylag könnyen elvégezhető. A nemzeti szabványaink
korábban nem tartalmaztak földrengésre vonatkozó előírásokat és így dinamikai vizsgálat
elvégzésére csak esetenként került sor. Az 1998-ban életbe lépett építési törvény viszont
kötelezően előírja az épületek földrengés elleni méretezését, ami dinamikai vizsgálat
végrehajtását teszi szükségessé. A vizsgálat során ki kell mutatni, hogy az épület rezgései
nem okoznak a megengedettnél nagyobb feszültségeket, valamint nagy és maradó
alakváltozásokat. Egyszerűbb esetekben a dinamikai vizsgálat – a helyettesítő statikai
módszer alkalmazásával – visszavezethető szilárdsági vizsgálatra.
Épületek egészének vizsgálata során alapvetően két utat választhatunk. Vagy valamely
„pontos” módszert (pl. erőmódszert, mozgásmódszert, végeselem módszert) alkalmazunk,
vagy pedig közelítő számítást hajtunk végre. Az épületet alkotó elemek nagy száma miatt a
pontos módszerek alkalmazása rendszerint igen nagy méretű feladathoz vezet, amely
számítógép használatát igényli. Ekkor a vizsgálathoz szükséges hatalmas adatmennyiség
kezelése és az eredmények korrekt értékelése igen nagy figyelmet követel meg. A közelítő
módszerek rendszerint analitikus megoldásokra épülnek és zárt képleteket és
táblázatokat/grafikonokat alkalmaznak, ami jelentősen lerövidíti a számítási munkát. Ekkor a
szemléletes (és gyakran zárt alakú, egyszerű) képletek alkalmazhatósági határainak és a
közelítések mértékének megállapítása fontos feladatot jelent. Optimális esetben mindkét
megközelítést alkalmazzuk: az előtervezés során közelítő módszert alkalmazunk (az optimális
szerkezeti megoldás kialakítása érdekében esetleg ismételten, több szerkezeti variációt is
megvizsgálva), majd a pontos számítás végrehajtása után véglegesítjük a szerkezetet. A
véglegesítés során ismét tanácsos a kulcsfontosságú szerkezeti elemeket közelítő módszerrel
is ellenőrizni. Mivel a pontos és a közelítő módszerek rendszerint eltérő elméleti alapokra
épülnek, párhuzamos alkalmazásuk (és a megfelelő mértékben közelálló eredmények) komoly
biztosítékot nyújthatnak az eredmények megbízhatóságára.
A következő fejezetekben közelítő módszereket mutatunk be a globális vizsgálat
végrehajtásához, amelyekhez szükséges néhány egyszerűsítő feltételt bevezetni. A
merevítőrendszerre vonatkozó feltételrendszer felállítása kompromisszum eredménye: legyen
a számítás egyszerűbb, de az eredmények még maradjanak az építőmérnöki számításoknál
elfogadott pontossági határok között. Így a következő fejezetekben a következő
feltételezésekkel élünk:
1) a merevítőrendszer elemei homogén anyagúak, rugalmasan viselkednek és kis
-3-
alakváltozásokat végeznek.
2) a merevítőrendszer elemei (keretek, falak és magok) alul befogottak.
3) a merevítőrendszer elemeinek alaprajzi elrendezése minden szinten azonos.
4) az épületek födémei saját síkjukban merev tárcsát alkotnak, síkjukra merőlegesen
viszont hajlékonyak.
Falak
Talán a legáltalánosabban alkalmazott merevítő elemek. A munkaigényes kivitelezés miatt a
kivitelezők nem kedvelik. Igen egyszerű erőjátékú szerkezetek. Egy fal a saját síkjában igen
hatékony lehet, EIy merevséggel (ahol y a hajlítás síkjára merőleges tengely), de síkjára
merőlegesen nem rendelkezik számottevő merevséggel (EIy >> EIx ≈ 0) (1.1/a ábra). A falak
hajlítási alakváltozást végző hajlított konzolként működnek (1.1/b ábra).
EIy
EIx ≈ 0
y
x
a) b)
Keretek
Gyakran alkalmazott, de nem túl hatékony szerkezetek. Acélból jól (gyorsan) kivitelezhetők.
Erőjátékuk bonyolult, mert hajlítási és nyírási alakváltozást is végeznek. Az erőjáték mégis
viszonylag egyszerűen követhető, mert a komplex alakváltozás (1.2/a ábra) három igen
egyszerű alakváltozási típusra bontható, amelyek külön-külön a hozzájuk tartozó
merevségekkel jellemezhetők.
A keret teljes magasságára kiterjedő lokális hajlítási alakváltozás során a keret úgy
működik, mintha csak az oszlopai állnának ellen a külső tehernek (1.2/b ábra). A gerendák
szerepe ekkor csak arra szorítkozik, hogy csuklós végű rudanként együttdolgoztatják az
oszlopokat.
A lokális hajlítási merevség az
n
EI l = E ∑ I o,i = E ( I o,1 + I o, 2 + ... + I o, n ) (1.1)
i =1
-4-
képlet segítségével határozható meg, ahol
E a szerkezet rugalmassági tényezője,
Io,i az i-edik keretoszlop tehetetlenségi nyomatéka,
n a keretoszlopok száma.
(=) + +
EIl EIg K
a) b) c) d)
1.2 ábra. a) Keret alakváltozása, b) lokális hajlítási alakváltozás, c) globális hajlítási alakváltozás, d) nyírási
alakváltozás.
A keret teljes magasságára kiterjedő globális hajlítási alakváltozás során a keret úgy
viselkedik, mintha az oszlopok egy képzeletbeli tömör rúd hosszanti szálai volnának, amelyek
az alakváltozás során összenyomódást illetve megnyúlást szenvednek (1.2/c ábra). A
gerendák szerepe ekkor az, hogy – végtelen merev rudanként – együttdolgoztatják az
oszlopokat. A globális hajlítási merevség az
n
EI g = E ∑ Ao, i ti2 = E ( Ao,1t12 + Ao, 2t22 + ... + Ao, ntn2 ) (1.2)
i =1
képlet segítségével határozható meg, ahol az Ao,i ti2 tagok a tehetetlenségi nyomaték
számításnál szokásos Steiner-tagok és
Ao,i az i-edik keretoszlop keresztmetszeti területe,
ti a keretoszlopok távolsága az oszlopkeresztmetszetek súlypontjától.
A globális hajlítási merevség nagyságrend(ekk)el nagyobb szokott lenni a lokális hajlítási
merevségnél.
A keret nyírási alakváltozása azzal a ténnyel kapcsolatos, hogy a keret oszlopai és
gerendái a csomópontok között még külön is meggörbülnek (1.2/d ábra). A nyírási merevség
értéke az
1 1 1 Ko
= + → K = Kg (1.3)
K K g Ko K g + Ko
-5-
Ig,i az i-edik gerenda tehetetlenségi nyomatéka,
li az i-edik keretállás fesztávja,
h az emeletmagasság.
A keretoszlopokhoz tartozó nyírási merevséget a szilárdsági és dinamikai vizsgálathoz a
n 12 EI o,i
Ko = ∑ (1.5)
i =1 h2
n π 2 EI o,i
Ko = ∑ (1.6)
i =1 h2
Ah Ah
Ad
Ad d Ad Ad Ad
h Ad
d d
d d d
Ah Ah
l l l l
a) b) c) d)
Ah Ah Ah
Ad Ad d d Ad
h Ad
d d Ad d
Ah Ah Ah
e) f) g)
1.3 ábra. Keretek keresztmerevítéssel. a) Szimpla, b)–c) dupla, d) folyamatos, e)–f) K-merevítés,
g) térd-merevítés.
-6-
Nyílásokkal áttört falak
Egy nyílásokkal áttört fal (1.4/a ábra) pontos vizsgálata igen bonyolult, mert nem
rúdszerkezetként, hanem tárcsaként működik, amely ráadásul lyukakkal gyengítve van.
Modellezhető rúdszerkezetként is, de a számítás még így is bonyolult. A rúdszerkezeti modell
keretszerkezethez vezet, amikor két dolgot kell figyelembe venni a keretszerkezetnél szokásos
modell kialakításához: az átkötő gerendák nyírási alakváltozását és a csomópontok
környezetében a csatlakozó szakaszok megnövekedett merevségét (1.4/b ábra).
c/2
c/2
h
c
h
c
h
c H
h
c
h
c si /2 li si+1/2
s1 l1 si li si+1 li+1 sn b)
L
a)
A lokális és globális hajlítási merevség (EIl és EIg) valamint a nyírási merevség (K)
egyaránt számottevő hatást gyakorolhat a nyílásokkal áttört fal viselkedésére.
Esetenként szükség lehet arra, hogy legalább gyors becslést tudjunk adni egy nyílásokkal
áttört fal teljesítményére. Ilyenkor igen egyszerűen adhatunk alsó és felső korlátot. Ha teljesen
lemondunk az átkötő gerendákról és az egész nyílássort nemlétezőnek tekintjük (1.5/a ábra),
akkor a biztonság javára közelítünk és a falsávok tehetetlenségi nyomatékainak összegzésével
alsó korláthoz jutunk. Ha viszont magukat a nyílásokat tekintjük nemlétezőnek és a
nyílásokkal áttört falat egy teljes szélességű tömör falnak tekintjük (1.5/c ábra), akkor felső
korlátot kapunk. A nyílásokkal áttört falunk (1.5/b ábra) minden bizonnyal a két határ között
teljesít.
-7-
a) b) c)
1.5 ábra. Nyílásokkal áttört fal szélső esetei. a) Csuklós rudakkal összekapcsolt falsávok, b) nyílásokkal áttört
fal, c) tömör fal.
Merevítőmagok
Bizonyos szintszám elérése után az épületen belüli függőleges közlekedés lehetőségének
biztosítása és a gépészeti vezetékek elhelyezése külön, erre a célra kialakított magok
betervezését teszi szükségessé (1.6 ábra). A merevítőmagok térbeli elemek és a hajlítási
merevségeik (EIx, EIy és EIxy) mellett általában jelentős csavarási merevségük is van.
a)
b)
4 Ao2
J= m [m4] (1.7)
h
∑1 vi
i
-8-
határozható meg, ahol hi és vi a szelvényt alkotó falszakaszok hossza és vastagsága, m a
falszakaszok száma és Ao a falak tengelyei által közbezárt terület (1.7/a ábra). A nyírási
rugalmassági tényező értékét a
E
G= (1.8)
2(1 +ν )
Ao vi
vi hi hi
a) b)
1.7 ábra. Jelölések a csavarási tehetetlenségi nyomaték számításához. a) Zárt szelvény, b) nyitott szelvény.
Nyitott szelvények tiszta csavarási tehetetlenségi nyomatéka általában jóval kisebb. Értékét
a
1 m
J= ∑
3 1
hi vi3 (1.9)
-9-
z
Mcs
H
t
H = Mcs/h
b
- 10 -
A merevítőrendszer térbeli viselkedése
Néhány esettől eltekintve a merevítőrendszer komplex módon viselkedik. Ez a viselkedés
általában térbeli, amikor a külső terhek hatására az épület (kétirányú) eltolódásokat és
elcsavarodást is végez. Bizonyos speciális esetekben ez a térbeli viselkedés viszonylag
egyszerű módon, elemi egyensúlyi és alakváltozási egyenletek segítségével vizsgálható – erre
mutatott be példákat korábbi tanulmányaink során a „Tartók statikája II.” című tárgy.
Általános esetben azonban elkerülhetetlen a merevítőrendszer „tényleges”, háromdimenziós
vizsgálata. Ekkor a helyettesítő tartó (2. fejezet) bevezetése teszi lehetővé a merevítőrendszer
szemléletes kezelését. Fontos szerepet játszik a térbeli viselkedés során a nyírásközéppont (v.
csavarási középpont, v. merevségi középpont). A nyírásközéppont az a pont (rendszerint az
épület alaprajzában), amelyen áthaladó vízszintes erő hatására az épület eltolódik, de nem
csavarodik el.
1.3.1 Szél
Az épületek vízszintes terhei közül talán a szél a legfontosabb. A szélteher meghatározásával
korábban nemzeti szabványok foglalkoztak, melyek szerepét fokozatosan átvették az európai
szabványok. Itt összefoglaljuk a 2011 december 31.-ig érvényes magyar szabvány [MSZ,
1986] és az azóta érvényes Eurocode vonatkozó legfontosabb előírásait. A „régi” MSZ
bemutatását rendkívüli egyszerűsége, megbízhatósága és szemléletessége indokolja. Az MSZ
ismerete azért is hasznos, mert létesítményeink túlnyomó részét az MSZ előírásai szerint
tervezték.
Az MSZ 15021/1 [1986] szabvány szerint a szélteher általános esetben helyettesítő statikus
szélnyomással vehető figyelembe. A szélnyomás alapértékét a
- 11 -
összefüggésből számíthatjuk ki, ahol H [m] az épület magassága. Az átlagos torlónyomás a
0.44
H
wo = wov = 0.373 [kN/m 2 ] (1.13)
10
100
80
H 60
v
[m] wo wo
40
20
0
0 0.2 0.4 0.6 0.8 1 1.2 1.4
2
wo [kN/m ]
v
1.9 ábra. Az átlagos torlónyomás értékei; wo : nyitott térségben, wo : beépített környezetben.
A c alaki tényező értéke a szél által támadott oldalon (ahol szélnyomás lép fel) 0.8. A
szélárnyékos oldalon (ahol szélszívás lép fel) az alaki tényezőt a 0.4 ≤ c ≤ 0.6 összefüggés
alapján határozzuk meg. Az alaki tényező értéke c = 0.4, ha H/d ≤ 2, és c = 0.6, ha H/d ≥ 3. A
2 < H/d < 3 tartományban az alaki tényezőt lineáris interpolációval számítjuk ki. A fenti
összefüggésekben d az épület szélirányban mért mélysége (1.10 ábra).
Figyelemmel kell lenni arra, hogy az épület egészének vizsgálatakor mind a széltámadta
oldalon, mind pedig a szélárnyékos oldalon számolni kell nyomási tényezővel, és ezek értéke
a globális vizsgálathoz összeadódik.
H
Aref
x
szélirány d
b
y
- 12 -
A szélteher szélsőértékét a
pw = γcwo (1.14)
we = c pe q p ( z e ) [kN/m2] (1.15)
q p ( z e ) = c e ( z e ) qb [kN/m2] (1.16)
ρ
qb = vb2 (1.17)
2
- 13 -
1.25 2
qb = 20 = 250 N/m 2 = 0.25 kN/m 2 (1.19)
2
Beépítettségi kategóriák
{Részletesebb, rajzokkal illusztrált útmutatót a szabvány „A” melléklete tartalmaz}
II Alacsony növényzettel (pl. fűvel) takart terület, elszórtan tárgyakkal (fákkal, épületekkel);
a tárgyak távolsága > magasság×20
IV Városi övezet, ahol a földterület legalább 15 %-án az épületek átlagos magassága meghaladja a 15
métert
1.11 ábra. A ce(z) helyszíntényező értékei z [m] és a beépítettségi kategóriák (0, I, II, II és IV) függvényében.
- 14 -
a széltámadta felület nagyságának is, és a szabvány ennek megfelelően cpe,1 és cpe,10 értékeket
ad meg (az 1 illetve 10 m2 nagyságú felülethez; közöttük interpolálni lehet), de épületek
globális vizsgálatánál csak a cpe,10 tényező értékei jönnek szóba.
A téglalap alaprajzú épületek ze referenciamagassága a H/b viszonyszám függvénye, ahol
H az épület magassága és b a szélirányra merőleges szélesség. A H/b viszonyszám
függvényében a vizsgált épület három kategóriába osztható:
– Azokat az épületeket amelyeknél a magasság nem nagyobb a (szélirányra merőleges)
szélességnél (H ≤ b), egyetlen egységként kell kezelni és ze = H.
– Azokat az épületeket amelyek H magassága b-nél nagyobb, de 2b-nél kisebb
(b < H ≤ 2b), két egységként kell kezelni. Az alsó rész a terepszinttől b-ig terjed és itt
ze = b, a felső rész az épület maradék része és itt ze = H.
– Azokat az épületeket amelyek H magassága 2b-nél nagyobb, több egységként kell
kezelni. Az alsó rész a terepszinttől a b magasságig terjed és itt ze = b; a felső rész az
épület legfelső pontjától lefelé mért b távolságig tart és itt ze = H; a felső és alsó rész
között pedig tetszőleges számú, legfeljebb b magasságú egységet („csíkot”) lehet
elképzelni, ahol ze = zcsík.
A referenciamagasság megállapítása után az 1.2 táblázatból a H/d (H: épületmagasság és d:
az épület szélirányban mért mélysége) aránynak megfelelően kikereshető a külső nyomási
tényező cpe értéke, amellyel már kiszámítható az épületre működő szélnyomás értéke. A
táblázatban megadott értékek között lineáris interpolációval lehet közbenső értékeket
meghatározni. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az épület egészének vizsgálatakor mind a
széltámadta oldalon, mind pedig a szélárnyékos oldalon számolni kell nyomási tényezővel, és
ezek értéke a globális vizsgálathoz összeadódik.
1.2 táblázat: A külső nyomási tényező cpe értékei.
5 +0.8 -0.7
1 +0.8 -0.5
Fw = cs cd ∑w A
felszinek
e ref [kN] (1.20)
- 15 -
alkalmazható, mert az 1.2 táblázat nem ad értéket a külső nyomási tényezőre. Az ilyen
épületek esetében az Eurocode a „globális erő” módszerének alkalmazását javasolja. Eszerint
a globális erő az
összefüggésből határozható meg, ahol qp(ze) a már ismert, felületegységre vonatkozó átlagos
torlónyomás csúcsértéke, cscd a szerkezeti tényező és cf az erőtényező. Az erőtényezőt a
c f = c f ,0ψ rψ λ (1.22)
80 80
0,85
70 70
60 60
50 50
0,85
40 40
30 30
20 20
10 10
10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100
Szélesség [m] Szélesség [m]
a) acélszerkezetű épületek b) vasbeton épületek
Fd = γ Q Fw (1.23)
- 16 -
megadott parciális (biztonsági) tényező értéke γQ = 1.50.
1.3.2 Földrengés
Az 1998 január 1. óta érvényben lévő Építési Törvény Magyarország területén kötelezően
előírja az épületek földrengés elleni méretezését. A méretezéshez az európai
szabványelőírásokat, pontosabban az Eurocode 8 előírásait vehetjük figyelembe. Az Eurocode
8 meglehetősen részletes és komplikált előírás és a „pontos” dinamikai vizsgálat végrehajtása
elég bonyolult. Ráadásul a vizsgálatok „pontossága” is gyakran megkérdőjelezhető, ezért itt
most – az Eurocode 8 előírásaival összhangban, Dulácska-Kollár alapján – egy egyszerűsített
eljárást ismertetünk, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén közvetlenül alkalmazható a
tervezéshez, a feltételeket nem kielégítő esetekben pedig támpontokat adhat a hatékony
szerkezeti rendszer kialakításához. Ez a módszer a helyettesítő statikai módszer (HSM).
(Pontosabb módszerek ismertetése található például a Dulácska-Joó-Kollár: Tartószerkezetek
tervezése földrengési hatásokra az Eurocode alapján című könyvben.)
A helyettesítő statikai módszer a szélesség ötszörösénél nem magasabb, maximum fszt.+4
emeletes, szabályos épületekre alkalmazható, amelyeknél a tömegközéppont és a
nyírásközéppont (csavarási középpont) közötti távolság nem nagyobb az épület vízszintes
méretének 10 százalékánál. A dinamikus erőhatást ekkor helyettesíthetjük egy statikus SM,S
vízszintes erővel (1.14 ábra), amelyre az egész épületet méretezzük, vagyis kielégítjük az
- 17 -
SM,S
S M, S = β Qk g k s kt / q (1.25)
Zónák Megyék kg
1. zóna – 0.04
- 18 -
A ks épületfontossági tényező értékeit az 1.4 táblázat tartalmazza.
1.4 táblázat. A ks épületfontossági tényező értékei.
Fontossági kategória ks
Talaj kt
q
Szerkezettípus
vízszintes irányban függőleges irányban
1
β= ≤ 2.5 (1.26)
TS
- 19 -
n(1 ± 0.5)
TS = (1.27a)
25
falazott épületeknél, és
n(1 ± 0.5)
TS = (1.27b)
8
46
β= (1.28)
H
é
H =V (1.29)
h
nagyságú, ahol V a fal függő leges terhe [kN/m], h az emeletmagasság [m] és é az építési
pontatlanság [m].
- 20 -
V
H
V
é
A ferde elhelyezésből származó teljes oldalerő függ az egy szinten a vizsgált irányra
merőlegesen található falak számától (nh) és az egymás felett lévő falak számától, vagyis a
szintek számától (n) is. A hibák halmozódása azonban nh-val és n-nel nem egyenesen arányos,
hiszen bizonyos mennyiségben ellentétes előjelű hibák is előfordulhatnak. Statisztikai
valószínűség szerint ezt a 0.5(nhn)0.5 tényező bevezetésével vehetjük közelítően figyelembe.
Így a teljes szintenkénti vízszintes erőre az
é1
Fm = V nh n (1.30)
h2
Vé
pm = nh n [kN/m2] (1.31)
2h 2
ahol V [kN/m] a vizsgált irányra merő leges falak átlagos szintenkénti mértékadó függő leges
terhe. Ezt a terhet pontos súlyelemzés eredményeként kapjuk meg.
1.3.4 Összehasonlítás
Az előző pontokban tárgyalt három vízszintes teher jellegében jelentősen eltér egymástól. A
leggyakrabban figyelembe vett szélteher nagysága legérzékenyebben az épület homlokzati
felületének nagyságától függ; azzal egyenes arányban nő. Ez kedvező jelenség, hiszen a
nagyobb homlokzati felületek mögött általában több merevítő fal, vagyis erősebb
merevítőrendszer található. Ez a tény a gyakran alkalmazott harántfalas
merevítőrendszereknél jól látható (1.16/a ábra).
Fw,x Sx
a) b)
1.16 ábra. Harántfalas rendszer. a) Fw szélerők, b) S szeizmikus erők.
- 21 -
Egészen más a helyzet a földrengés vízszintes terhénél. A szeizmikus erő nagyságát
legérzékenyebben az befolyásolja, hogy az épület milyen földrengési zónában van, mekkora a
tömege és mekkora a sajátfrekvenciája. Ebből az is következik, hogy a szeizmikus erő értéke
az épület homlokzatainak nagyságától függetlenül minden irányban azonos (1.16/b ábra). Ezt
a tényt földrengésveszélyes területen építendő szerkezetek merevítőrendszerének
kialakításakor nem szabad figyelmen kívül hagyni.
A különböző vízszintes terhek nagyságának összehasonlítása tanulságos eredményeket
szolgáltat. Egy 4. földrengési zónában lévő épület esetében a szeizmikus erő és a nagyobbik
szélerő hányadosa akár 10 is lehet. A két erő a 2. zónában általában azonos nagyságrendű. Az
építési pontatlanságból származó vízszintes erő a szélerőnél általában kisebb; é = 0.015 m
feltételezett építési hiba esetében a szélerő mintegy 5-40 százaléka.
1.4 Alakváltozások
Mint ahogyan arról már volt szó, és a későbbiekben részletesebben is foglalkozunk vele, az
épületek alakváltozása hajlítási és nyírási alakváltozási részből állhat; általában a kettő
kombinációja. Ebben a pontban megadjuk a vonatkozó összefüggéseket az egyenletesen
megoszló vízszintes erővel terhelt konzoltartóra és keretre.
ymax
w 1
F
H
EI . 3H/4
H
MP MQ
a) b) c) d)
1 wH 2 H 3H wH 4
y max = = (1.32)
EI 2 3 4 8 EI
dy
γ= (1.33)
dz
τ
γ= (1.34)
G
- 22 -
T
τ= (1.35)
A
összefüggése segítségével az
T
y′ = (1.36)
GA
z
ymax
τ
w
dy
GA
H dz
G
y γ
a) b) c)
1.18 ábra. Konzoltartó nyírási alakváltozása. a) Tartó, b) elemi szakasz, c) τ–γ diagram.
T ( z ) = − ∫ p ( z )dz
összefüggés szerint:
T ( z ) = − ∫ wdz = − wz + c1
A c1 integrálási állandó értéke abból a feltételből határozható meg, hogy a nyíróerő a tartó
tetején zérus:
T ( H ) = −wH + c1 = 0
Innen
c1 = wH
és így a nyíróerő:
T ( z ) = −wz + wH (1.37)
w wH
y′ + z− =0
K K
- 23 -
alakot ölti. A differenciálegyenlethez az
y (0) = 0 (1.38)
wz 2 wH
y+ − z + c2 = 0
2K K
w z2
y= Hz − (1.39)
K 2
wH 2
y max = y ( H ) = (1.40)
2K
wH 4 wH 2
y max = y( H ) = + (1.41)
8EI 2K
Szokványos geometriai kialakítású rudak esetben a második tag az elsőhöz képest nagyon
kicsi (általában 5% alatt van) és ezért a második tagot el szokták hanyagolni. (Négyszög
keresztmetszetű rudaknál a második tag körülbelül 3%.) Alacsony és széles merevítőfalak
esetében viszont a nyírási alakváltozás jelentős lehet és ilyen esetekben a második tagot is
figyelembe kell venni.
Az (1.41) képlet lehetőséget nyújt a konzoltartónál jóval bonyolultabb erő játékú
keretszerkezet (1.19 ábra) legnagyobb tetőponti eltolódásának igen egyszerű közelítő
számítására is.
ymax
w H
- 24 -
A keret differenciálegyenletének felírása és megoldása után a legnagyobb tetőponti
eltolódásra az
wH 4 wH 2 wEI l 1 + κH sinh κ H
ymax = y ( H ) = + − 2 3 − 1 (1.42)
(
8 E Il + I g ) 2 Ks 2
K s cosh κH
összefüggést kapjuk. A képlet első tagja a keret teljes (lokális és globális) hajlítási
alakváltozása és a második tag a keret nyírási alakváltozása. A harmadik tag a két
alakváltozás egymásrahatását fejezi ki és ez az egymásrahatás minden esetben csökkenti a
keret eltolódását, hiszen a harmadik tag elő jele mindig negatív. A képletben szereplő s és κ
tényezők a keret három jellemző merevségétől (lokális és globális hajlítási és nyírási)
függenek:
K K Il
κ2 = + és s =1+ (1.43)
EI l EI g Ig
wH 4 wH 2
ymax = y ( H ) = + (1.44)
8 EI 2K
EI = E( Il + I g ) (1.45)
1.5 Számpélda
Határozzuk meg az 1.20 ábrán befoglaló méreteivel megadott 10 szintes lakóépület szélterhét
a „régi” MSZ és az Eurocode elő írásai szerint. Az épület beépített városi területen van. Az
emeletmagasság h = 3 m.
Szélteher az MSZ szerint
Az alaki tényező meghatározásához szükségünk van az épületmagasság és épületmélység
hányadosára a vizsgált irányokban.
Y irány:
H 30
= = 2.78 < 3 → interpolálni kell:
d 10.8
2.78 − 2
c y = c +y + c −y = 0.8 + 0.4 + 0.2 = 1.356
3−2
- 25 -
X irány:
H 30
= = 0.78 < 2 , tehát
d 38.4
H = 30 m
x
10.8 m
38.4 m
y
wov ≅ 0.6
az y irányban, és
az y irányban, és
az x irányban.
- 26 -
Szélteher az Eurocode szerint
Az átlagos torlónyomás alapértéke az (1.19) képletből:
1,25 2
qb = 20 = 250 N/m 2 = 0.25 kN/m 2
2
ce (30) ≅ 1.94
H 30
= = 2.78
d 10.8
c +pe = 0.8
2.78 − 1
c −pe = 0.5 + 0.2 = 0.589
5 −1
- 27 -
wd = γ Q we = 1.5 ⋅ 0.6737 = 1.01 kN/m2
Az épületre ható teljes szélerő értéke cscd = 1.0 szerkezeti tényezővel számolva az (1.20)
képlet szerint
Fw = cs cd ∑w A
felszinek
e ref = 1.0 ⋅ 0.6737 ⋅ 38.4 ⋅ 30 = 776 kN
Az épületre ható teljes szélerő tervezési értéke a teherbírási határállapot „A” és „B”
esetéhez tartozó γQ = 1.50 parciális (biztonsági) tényezővel az (1.23) képletbő l:
X irány
Az épület magassága és az épület szélirányra merőleges szélességének aránya
H 30
= = 2.78 > 2
b 10.8
ce (10.8) ≅ 1.18
H 10.8
= = 0.28
d 38.4
0.8 − 0.7
c +pe = 0.7 + 0.03 = 0.704
1 − 0.25
0.5 − 0.3
c −pe = 0.3 + 0.03 = 0.308
1 − 0.25
- 28 -
c pe = c +pe + c −pe = 0.704 + 0.308 = 1.012
2. egység:
A második egységnél a referenciamagasság ze = 30-10.8 = 19.2 m. A helyszíntényező értékét
IV. beépítettségi kategória és 19.2 m magasság figyelembevételével az 1.11 ábráról
olvashatjuk le:
ce (19.2) ≅ 1.65
H 19.2
= = 0.50
d 38.4
0.8 − 0.7
c +pe = 0.7 + 0.25 = 0.733
1 − 0.25
0. 5 − 0. 3
c −pe = 0.3 + 0.25 = 0.367
1 − 0.25
- 29 -
γQ = 1.50 parciális (biztonsági) tényezővel
3. egység:
A harmadik egységnél a referenciamagasság ze = 30 m. A helyszíntényező értékét IV.
beépítettségi kategória és 30 m magasság figyelembevételével az 1.11 ábráról olvashatjuk le:
ce (30) ≅ 1.94
H 30
= = 0.781
d 38.4
0.8 − 0.7
c +pe = 0.7 + (0.781 − 0.25) = 0.771
1 − 0.25
0.5 − 0.3
c −pe = 0.3 + (0.781 − 0.25) = 0.442
1 − 0.25
Az épületre ható teljes szélerő értéke cscd = 1.0 szerkezeti tényezővel számolva az (1.20)
képlet szerint
- 30 -
Az épületre ható teljes szélerő tervezési értéke a teherbírási határállapot „A” és „B”
esetéhez tartozó γQ = 1.50 parciális (biztonsági) tényezővel az (1.23) képlet segítségével:
z z
30 m 30
19.2
Eurocode Eurocode
10.8
MSZ MSZ
wd wd
1.0 1.0
y irány x irány
1.20 ábra. A wd [kN/m2] szélnyomás tervezési értéke a z [m] magasság függvényében a „régi” MSZ és az
Eurocode szerint.
- 31 -
2
A helyettesítő tartó
O x
xi xo 1 yo
yi O x
yi t yc
i C B
Oi
xi xc
n
y y i = 1,2,3...n
- 32 -
nyomatékokat is figyelembe véve a nyírásközéppont koordinátáit az
n n
n n
I xy ∑ I y ,i yi − ∑ I xy ,i xi − I y ∑ I xy ,i yi −∑ I x ,i xi
1 1 1 1
xo = (2.1)
I x I y − I xy
2
n n
n n
I x ∑ I y ,i yi −∑ I xy ,i xi − I xy ∑ I xy ,i yi − ∑ I x ,i xi
1 1 1 1
yo = (2.2)
I x I y − I xy
2
összefüggések adják meg, ahol Ix,i, Iy,i és Ixy,i az i-edik merevítőelem tehetetlenségi
nyomatékai az elemek saját súlyponti tengelyeire és Ix, Iy és Ixy a tehetetlenségi nyomatékok
összegei:
n n n
I x = ∑ I x ,i , I y = ∑ I y ,i , I xy = ∑ I xy ,i
1 1 1
∑ I x,i xi ∑I y ,i yi
xo = yo =
1 1
; (2.3)
Ix Iy
- 33 -
A fenti képletekben E a rugalmassági tényező.
a) b)
2.2 ábra. Három fallal merevített hatszintes épület. a) Alaprajz, b) az épület födémekkel együttdolgoztatott
(„sorbakapcsolt”) három fala.
- 34 -
sugara is, amely – mint később látni fogjuk – az épületre ható külső függőleges terhek
alapozásra történő továbbítása során játszik fontos szerepet. A tehetetlenségi sugár értékét
általános esetben az
Io I xp + I yp + A( xc2 + yc2 ) I xp + I yp
ip = = = + t2 (2.7)
A A A
L B
xc = − xo , yc = − yo (2.9)
2 2
BL3 LB 3
+
12 12 + t 2 = L2 + B 2 2
ip = +t (2.10)
LB 12
1 2 I xy
α = arctan (2.11)
2 Iy − Ix
és
- 35 -
IY = I x sin 2 α + I y cos2 α + I xy sin 2α (2.13)
O x
α
B
Y y
t
y y Y
a) b) c)
2.4 ábra. Térbeli viselkedés. a) Kétszeres szimmetria, b) egyszeres szimmetria, c) általános eset.
- 36 -
A három jelenség közül az következik be, amelyikhez a legkisebb kritikus erő tartozik,
vagyis
2.4 Számpélda
Határozzuk meg a 2.5 ábrán alaprajzával vázolt Ép1 jelű hétszintes épület helyettesítő tartóját.
Az épületet az 1. és 4. jelű 0.25X10 m méretű és a 2. és 3. jelű 0.25X4 m méretű fal merevíti.
A falak tehetetlenségi nyomatékai:
- 37 -
L = 5·5 = 25 m
x
2 yo
C O x
B = 2·5 = 10 m
4 1
3
xo
xc
y
y
∑I x ,i ix
20.83 ⋅ 25 + 1.33 ⋅ 20 ⋅ 2 + 0.013 ⋅ 5 574.01
xo = = = = 24.42 m
1
Ix 23.5 23.5
∑I y ,i yi
5 ⋅ 0.013 + 2 ⋅ 0.005 + 8 ⋅ 0.005 + 5 ⋅ 20.83 104.27
yo = = = = 5.00 m
1
Iy 20.85 20.85
Elem xi [m] yi [m] Ix,i [m4] Iy,i [m4] Ji [m4] xi [m] yi [m] I x ,i xi2 I y ,i yi2 Iω [m6]
xi = xi − xo
yi = yi − yo
- 38 -
meg. Ezeket az értékeket a 2.1 táblázat utolsó sora tartalmazza. Az Iω öblösödési csavarási
tehetetlenségi nyomatékot a (2.6) összefüggés szolgáltatja:
n
I ω = ∑ ( I x ,i xi2 + I y ,i yi2 ) = 20.83 ⋅ 0.582 + 1.33 ⋅ 4.42 2 ⋅ 2 + 0.013 ⋅19.42 2 + 0.005 ⋅ 32 ⋅ 2 = 64.0 m 6
1
L 25 B 10
xc = − xo = − 24.42 = −11.92 m; yc = − yo = − 5 = 0
2 2 2 2
t = xc2 + y c2 = xc = 11.92 m
L2 + B 2 2 252 + 10 2
ip = +t = + 11.92 2 = 202.5 = 14.23 m
12 12
- 39 -
3
z z z
O
C mz q
qx
EIx
H EIy
qy mz EIxy
H GJ
EIω
q
x
yc O
C
x(u) x
e
xc
y
y(v)
a) b)
3.1 ábra. a) Vízszintes erőkkel terhelt épület a helyettesítő tartóval, b) a helyettesítő tartó terhei és merevségei.
3.1 Alakváltozások
- 40 -
EI x v′′′′ + EI xy u ′′′′ = q y (3.2)
I x qx − I xy q y z 4 Hz 3 H 2 z 2
u( z) = − + (3.5a)
E ( I x I y − I xy2 ) 24 6 4
I y q y − I xy q x z 4 Hz 3 H 2 z 2
v( z ) = − + (3.5b)
E ( I x I y − I xy2 ) 24 6 4
I x q x − I xy q y H 4
umax = u ( H ) = (3.6a)
E ( I x I y − I xy2 ) 8
I y q y − I xy q x H 4
vmax = v ( H ) = (3.6b)
E ( I x I y − I xy2 ) 8
- 41 -
maximális tetőponti eltolódásokra a már jól ismert összefüggéseket kapjuk:
qx H 4 qy H 4
umax = , vmax = (3.7)
8 EI y 8EI x
z
1
H
0.8
0.6
0.4
0.2
u(z)
0
0 0.2 0.4 0.6 0.8 1
u(H)
k k m 3z 2 H 2
ϕ ( z ) = C1 + C2 z + C3sinh z + C 4cosh z − z (3.8)
H H 6 EIω k 2
alakban kereshető, ahol az első négy tag a homogén egyenlet megoldása és az utolsó tag az
inhomogén egyenlet egy partikuláris megoldása, és k a csavarási tényező:
GJ
k=H (3.9)
EIω
mz H 2 kz kz z
ϕ ( z) = 2 cosh + k sinh( k − ) − k sinh k − 1 + z ( H − ) cosh k (3.10)
GJ cosh k k H H 2
- 42 -
z
1
H
0.8
0.6
k < 0.5
0.4
k > 20
0.2
0 φ(z)
0 0.2 0.4 0.6 0.8 1
φ(H)
mz H 2 cosh k − 1 tanh k 1
ϕ max = ϕ ( H ) = − + (3.11)
GJ k 2 cosh k k 2
GJ m
ϕ ′′′′ − ϕ ′′ = z (3.12)
EIω EIω
mz
ϕ ′′′′ = (3.13)
EIω
mz H 4
ϕ max = ϕ (H ) = (3.14)
8EIω
összefüggést kapjuk.
Ha az öblösödési csavarási merevség zérus lenne, akkor az elcsavarodás fenti megoldása
nem használható (mert zérussal kellene osztani). Ilyen helyzet állhat elő például abban az
egyébként ritka gyakorlati esetben, amikor az épületet egyetlen egy öblösödési merevséggel
nem rendelkező (például lépcsőházi) mag merevíti. – Zérus öblösödési csavarási merevséggel
rendelkező merevítőelemeket mutat a 3.4 ábra.
- 43 -
3.4 ábra. Zérus öblösödési merevséggel rendelkező merevítőelemek.
mz
ϕ ′′ = − (3.15)
GJ
mz H 2
ϕ max = ϕ(H ) = (3.16)
2GJ
összefüggést kapjuk.
A fenti képletek az elcsavarodás szögét radiánban adják. Ha az elcsavarodást százalékban
akarjuk megadni, akkor a radián érték 100-szorosát kell venni. Az átszámítás fokra a
180°
ϕ [fok] = ϕ [radián] ≈ 57.3ϕ [radián] (3.17)
π
- 44 -
xA ϕ O
A
yA
ϕ
ϕ xA
vA qx
mz x(u)
v O
C
yA
A
qy q
ϕ yA
u xA
uA
y(v)
H H
umax ≤ és vmax ≤ (3.19)
500 500
- 45 -
A merevítőrendszer elmeire jutó erők nagysága függ attól, hogy mekkora eltolódást
végeznek. Az épület eltolódása – és így az elemek eltolódása is – két részből áll (3.5 ábra). A
födémek merevtest-szerű eltolódása minden egyes elem u és v eltolódását eredményezi. Ezen
kívül, az épület ϕ elcsavarodása miatt az egyes elemek ϕ xi és ϕ yi méretű többleteltolódást is
szenvednek (3.6 ábra). Az i-edik elem teljes eltolódása így
O
x
ϕ yi
ϕ
i
ϕ
ϕ xi
Oi
ϕ yi
xi
y
q x I x − q y I xy q y I y − q x I xy
u ′′′′ = és v′′′′ = (3.21)
E (I x I y − I )
2
xy E ( I x I y − I xy2 )
összefüggéseket kapjuk.
Ha feltételezzük hogy az épület csavarási ellenállását dominálóan az öblösödési csavarási
merevség jelenti (vagyis ha k < 1), akkor a (3.3) egyenletbő l ϕ ′′′′ közvetlenül kifejezhető:
mz
ϕ ′′′′ = (3.22)
EIω
A gyakorlati esetekben a k < 1 feltétel általában teljesül. Amikor esetleg nem teljesül,
például az egyetlen zárt maggal merevített szerkezet esetében, akkor pedig a probléma hogy a
merevítőelemre mennyi teher jut, nem merül fel.
Ha most ismét elő vesszük a (3.1), (3.2) és (3.3) differenciálegyenlet-rendszert, de most az
i-edik elemre alkalmazzuk, amely a (3.20) összefüggések szerinti alakváltozásokat hajtja
végre, akkor az i-edik elemre jutó terhekre az
- 46 -
egyenleteket kapjuk. Ide behelyettesítve u ′′′′, v′′′′ és ϕ ′′′′ (3.21) és (3.22) értékeit,
figyelembe véve hogy qH = F, megkapjuk az i-edik merevítőelemre jutó erőhányadok értékét:
I y ,i ( Fx I x − Fy I xy ) + I xy ,i ( Fy I y − Fx I xy ) Mz
Fx ,i = − ( I y ,i yi − I xy ,i xi ) (3.24)
IxI y − I 2
xy Iω
I xy ,i ( Fx I x − Fy I xy ) + I x ,i ( Fy I y − Fx I xy ) Mz
Fy ,i = + ( I x,i xi − I xy ,i yi ) (3.25)
IxIy − I 2
xy Iω
I y ,i I y ,i yi
Fx ,i = Fx − Mz (3.26)
Iy Iω
I x ,i I x
Fy , i = Fy + x , i i M z (3.27)
Ix Iω
A gyakorlati számítások során ügyelni kell arra, hogy a fenti képletekben szereplő
mennyiségek elő jeles mennyiségek! A nyírásközéppont körül forgató Mz nyomaték elő jelét a
szokásos elő jelszabály szabályozza: a nyomaték elő jele akkor pozitív, ha az óramutató
járásával egyezően forgat.
A csavaró tehetetlenségi nyomatékkal rendelkező merevítőelemek a külső csavaró
nyomatékból merevségeik arányában részesülnek (v. ö. a Cross-módszerrel):
Ji
M t ,i = Mt (3.28)
J
és
I ω ,i
M ω ,i = Mω (3.29)
Iω
ahol Mt + Mω = Mz.
A 3.7 ábra jellegzetes csavarónyomaték eloszlást mutat k = 1 és k = 30 arányokra. Az
ábrák tanúsága szerint már k = 1-nél is az öblösödési csavaró nyomaték hatása dominál, így a
gyakorlati esetekre jellemző 0 < k < 1 tartományban elegendő az öblösödési csavaró
nyomatékkal foglalkozni. Az öblösödési csavarási nyomaték maximuma a befogási
keresztmetszetnél van és így az
- 47 -
• Vízszintes erők → T → τ
→ Mhajlító → σ
• Függőleges erők → N → σ (de N hatásával most nem foglalkoztunk)
• Csavarónyomatékok → Mω → σ
1 1
z/H z/H
0.8 0.8
Mz
0.6 0.6
Mt
Mz
0.4 0.4
Mω Mt
0.2 0.2
Mω
0 0.5 1 0 0.5 1
Mz Mz
a) k = 1 b) k = 30
Erőhányadok
• a merevítőelemek merevségük arányában részesednek a külső teherből
{a (3.26), (3.27) képletek első tagja}
• plusz teher jöhet az elcsavarodásból {a (3.26), (3.27) képletek második tagja}
• az erők szétosztása nem függ a külső teher megoszlásától
- 48 -
• az EIω öblösödési csavarási merevség növelésével. A falelemeket célszerű úgy elhelyez-
ni, hogy merőleges távolságuk a nyírásközépponttól minél nagyobb legyen (3.8 ábra)
• a külső teher külpontosságának csökkentésével (= a csavarás hatásának csökkentésével)
·
O
nyírás-
középpont
merőleges távolság
legyen minél nagyobb
3.4 Számpélda
Határozzuk meg a 3.9 ábrán alaprajzával vázolt hétszintes, H = nh = 7∙3 = 21 m magas épület
maximális eltolódását és a falaira jutó terheket wd = 0.8 kN/m2 intenzitású, y irányú,
egyenletesen megoszló szélteher feltételezésével. A merevítőfalak anyagának rugalmassági
tényezője E = 25 kN/mm2.
L = 5·5 = 25 m
wd
x
2 yo
C O
B = 2·5 = 10 m x
4
3 1
xo
xc
y
y
q = wd L = 0.8 ⋅ 25 = 20 kN/m
- 49 -
A szélteherből keletkező csavarónyomaték folyóméterenként:
qy H 4 20 ⋅ 214
v max = = = 0 .00083 m = 0.83 mm
8 EI x 8 ⋅ 25 ⋅ 10 6 ⋅ 23 . 5
mz H 4 238.4 ⋅ 214
ϕ max = = = 0.0036 rad
8EIω 8 ⋅ 25 ⋅10 6 ⋅ 64
Az épület maximális eltolódása az épület bal szélén jön létre. Ott nincs merevítőfal, így az
eltolódás meghatározására a (3.18) összefüggést alkalmazzuk:
H 21000
vmax ≤ = = 42 mm
500 500
akkor azt látjuk, hogy az épület alakváltozása több mint kétszerese az ajánlott maximális
értéknek. Javasolt tehát a merevítőrendszer megerősítése illetve a falak elrendezésének
megváltoztatása. – Optimális merevítőrendszer kialakítására a 7. fejezetben mutatunk be
példát.
Az egyes falakra jutó erőhányadok kiszámításához először meghatározzuk a teljes szélerőt
és a belő le keletkező nyomatékot.
A teljes szélteher az y irányban:
Fy = qH = 20 ⋅ 21 = 420 kN
- 50 -
Az erőhányadokat ezután a (3.27) összefüggés szolgáltatja:
Ellenőrzés:
I y, 2 I y , 2 y2 0.0052 ⋅ (−3)
Fx , 2 = Fx − Mz = 0− (−5006) = 0 − 1.2 = −1.2 kN (←)
Iy Iω 64
I y,3 I y ,3 y3 0.0052 ⋅ 3
Fx ,3 = Fx − Mz = 0− (−5006) = 0 + 1.2 = 1.2 kN (→)
Iy Iω 64
Ellenőrzés:
∑F x ,i = −1.2 + 1.2 = 0
- 51 -
4
4.1 Bevezetés
Tekintsük a 4.1/a ábrán vázolt központosan nyomott oszlopot, amelyet P koncentrált erő
terhel. A P erő értékét zérusról folyamatosan növelve, a 4.1/b ábrán követhetjük a tartó
alakváltozását, ahol e az oszlop eltolódását jelöli H/2 magasságban. Ha a P erő tökéletesen
központos, akkor a nyomóerő növelésével párhuzamosan eleinte semmi nem történik, majd a
tartó egy bizonyos erő elérésekor hirtelen nagy (és megállíthatatlan) alakváltozásokat szenved
(folytonos vonal a 4.1/b ábrán). Ez az az erőérték, a Pkr kritikus erő, amelynél a nyomott rúd
elveszti stabilitását. Abban az esetben amikor a P erő nem tökéletesen központos és eo kezdeti
külpontossággal rendelkezik, a tartó már a kezdettől fogva alakváltozást szenved, mely
alakváltozás a P erő növelésével folyamatosan nő és a Pkr elérésekor végtelenné válik
(szaggatott vonal a 4.1/b ábrán). Az ábrán az is látható, hogy a kritikus erő értéke nem függ a
kezdeti külpontosságtól. (A kritikuson túli viselkedéssel most nem foglalkozunk.)
P
P
Pkr
e
H
e
eo
P
a) b)
- 52 -
vektort pedig a lineáris transzformáció (λ sajátértékhez tartozó) sajátvektorának. Az A x = λ x
egyenlet egy sajátértékfeladat. A megoldás során először a sajátértékeket határozzuk meg,
majd (a) diszkrét feladat esetén egy homogén lineáris egyenletrendszert oldunk meg, (b)
folytonos feladat esetén pedig egy differenciálegyenletet/differenciálegyenlet-rendszert.
Esetünkben a feladat sajátértékei a kritikus erő Pkr,1 < Pkr,2 < Pkr,3 … értékeit adják meg.
Ezek közül a legkisebbre van szükségünk, hiszen gyakorlati jelentősége csak a legkisebb
kritikus erőnek van. (A sajátértékhez tartozó sajátfüggvény a tartó kihajlási alakját határozza
meg.)
Southwell felismerése (1932) alapján a kritikus erő kísérleti úton történő előállítása is
lehetséges. Az eljárás menete a következő. Az eo kezdeti külpontossággal rendelkező nyomott
rudat szakaszosan növekvő értékű P erővel terheljük. Mérjük a δ eltolódásokat és egy δ–δ/P
koordinátarendszerben ábrázoljuk a mérések eredményeit (4.2 ábra). Elegendő mérés
végrehajtása után a kapott pontokra egy egyenest fektetünk. Felírható az
e = e0 + δ
ahonnan
e0 = e − δ (4.1)
δ
P
· ·
· ··
· δ
·
P
α
δ
P eo δ
eo δ e
a) b)
e0
e=
P
1−
Pkr
P
e0 = e1 − (4.2)
Pkr
- 53 -
A (4.1) és (4.2) képleteket egymással egyenlővé téve a
P
δ =e
Pkr
e
Pkr = = cotanα (4.3)
δ
P
alakban írható. A (4.3) képlet és a (4.2) ábra tanúsága szerint tehát a kritikus erő értékét
megkaphatjuk úgy is, hogy a mérési eredményekre fektetett egyenes és a vízszintes
koordinátatengely által bezárt szög kotangensét vesszük. Ez egy igen fontos eredmény, mert
lehetővé teszi, hogy a kritikus erő értékét néhány mérési eredmény felhasználásával
meghatározzuk. Modellkísérletek tanúsága szerint a kritikus erő meghatározható úgy, hogy a
terhelés során a kritikus erőnek még csak a közelébe sem kell jutni – ami pedig a kísérletek
során komoly gyakorlati problémákat jelentene.
A bonyolult sajátértékfeladatok megoldásával járó nehézségek sok esetben megkerülhetők.
Rugalmas viselkedésű szerkezetek esetében az összegzési tételek alkalmazásával egyszerű,
gyors és szemléletes – noha általában közelítő – megoldást kaphatunk. Mind a három a
továbbiakban tárgyalandó összegzési tételre jellemző, hogy a bonyolult problémát
részproblémákra bontja és utána a végeredményt a részproblémák eredményeinek
összegzésével állítja elő. Ha a részproblémák megoldása könnyen – esetleg zárt formában –
előállítható, vagy esetleg már rendelkezésre áll, akkor az összegzési tétel alkalmazásával
jelentős fáradságtól menthetjük meg magunkat.
4.2 A Southwell-tétel
ahol M1, M2 a szerkezet részmerevségei (pl. EI). A tétel általában a biztonság javára való
közelítéssel adja meg a kritikus erő értékét; az egyenlő ségjel akkor érvényes (vagyis a tétel
akkor adja a pontos eredményt), amikor a részproblémák kihajlási alakjai azonosak.
A Southwell-tétel illusztrálására tekintsük a 4.3 ábrán vázolt acélszerkezetű tornyot.
Feladatunk a torony kritikus terhének a megállapítása.
A torony önsúlya – közelítően – egyenletesen megoszlónak tekinthető. Merevsége viszont
a 4.3 ábrán vázolt diagram szerint a magasság mentén változó. Ilyen merevség-megoszlással
rendelkező rúd kritikus erejére nincs zárt alakú megoldás, de a merevség felbontható egy
állandó (I0), egy lineáris (I1) és egy másodfokú parabola szerinti (I2) részmerevségre, amire
viszont léteznek zárt alakú megoldások [Timoshenko-Gere: Theory of elastic stability, 1961].
Felhasználva az I0, I1 és I2 merevségekhez tartozó részmegoldásokat, a kritikus teher alsó
korlátja a Southwell-tétel alkalmazásával egyszerű összegzéssel felírható:
- 54 -
7.84 EI 0 5.78EI1 3.67 EI 2 E
pkr = 3
+ 3
+ 3
= 3 (7.84 I 0 + 5.78I1 + 3.67 I 2 ) (4.5)
H H H H
I0 I1 I2
önsúly merevség
GJ π 2 EIω
Pkr = Pkr( GJ ) + PkrEIω = + (4.6)
i p2 4 H 2i 2p
GJ
H EIω
ip
- 55 -
Ebben az esetben a Southwell-féle megoldás pontos, mert a „határozatlan” alakú tiszta
csavarási alakváltozás „alkalmazkodik” az öblösödési csavarási alakváltozáshoz, vagyis a két
alakváltozás azonos típusúnak tekinthető.
4.3 A Dunkerley-tétel
ahol Pi a szerkezet részterhei. A tétel általában a biztonság javára való közelítéssel adja meg a
kritikus teher értékét; az egyenlőségjel akkor érvényes (vagyis a tétel akkor adja a pontos
eredményt), amikor a részproblémák kihajlási alakjai azonosak.
Két részteher esetében a képlet
1 1 1
≤ + (4.8)
Pkr Pkr ,1 Pkr , 2
P1 P
1≥ + 2 (4.9)
Pkr ,1 Pkr , 2
alakban is szokták alkalmazni, ahol P1 és Pkr,1 illetve P2 és Pkr,2 a két terhelési esethez tartozó
teher és kritikus teher.
P1
Pkr,1 Dunkerley-egyenes
1
instabil
stabil pontos
P2
1 Pkr,2
- 56 -
(Pkr,1 és Pkr,2) és ábrázoljuk a terhelési esetet jellemző pontot a részterhekhez tartozó P1/Pkr,1
és P2/Pkr,2 koordináták segítségével. Ha a pont a Dunkerley-egyenes és a koordinátatengelyek
által közrezárt („stabil”) területre esik, akkor a vizsgált szerkezet megfeleltnek nyilvánítható,
ha a területen kívül esik, akkor a szerkezet az adott terhek hatására instabil állapotba kerül. A
4.5 ábrán (szaggatott vonallal) feltüntettük a pontos megoldáshoz tartozó görbét is.
A Dunkerley-tétel illusztrálására tekintsük a 4.6/a ábrán vázolt I-100 keresztmetszetű
konzoltartót, amelyre egy P1 = 30 kN nagyságú tetőponti koncentrált erő és egy p2 = 80 kN/m
intenzitású, a magasság mentén egyenletesen megoszló teher hat. Síkbeli kihajlást feltételezve
az x–z síkban, vizsgáljuk meg, hogy az adott terhek hatására stabilis állapotban marad-e a
tartó. A tartó rugalmassági tényezője E = 210000 N/mm2, magassága legyen H = 1.0 m,
tehetetlenségi nyomatéka a kihajlás irányában Iy = 122000 mm4. Az ilyen (két teherből álló)
terhelés együttes hatására bekövetkező kihajláshoz tartozó megoldás nem ismert, de mindkét
részteherhez tartozó kritikus erő ismert képletből számítható. A feladat adataival ezek a
kritikus terhek:
π 2 EI π 2 210000 ⋅ 122000
Pkr ,1 = = = 63151 N = 63.15 kN
4H 2 4 ⋅ 1000 2
30 80 ⋅ 1
1≥ + = 0.48 + 0.40 = 0.88
63.15 200.86
egyenlőtlenség teljesül, tehát a tartó a két teher együttes hatása alatt is stabilis állapotban
marad. Ugyanerre az eredményre jutunk a szerkesztéssel is (4.6/b ábra).
z
P1
P1
Pkr,1
1
H 0.8 Dunkerley-egyenes
p2
0.6
0.4 stabil
0.2
P2
0 0.2 0.4 0.6 0.8 1 Pkr,2
y
a) b)
4.6 ábra. A Dunkerley-tétel illusztrálása. a) Konzoltartó, b) a Dunkerley-szerkesztés.
- 57 -
A (4.8) képletet felhasználhatjuk egy „kombinált” teher illetve „kombinált” kritikus teher
kiszámítására is és ezek összehasonlításával is végrehajthatjuk az ellenőrzést. A kombinált
teher:
1 1 1 1 1
kombinált
= + = + innen P kombinált = 21.8 kN
P P1 P2 30 80
1 1 1 1 1
kombinált
= + = + innen Pkrkombinált = 48.0 kN
Pkr Pkr ,1 Pkr , 2 63.15 200.86
Föppl 1933-ban fogalmazta meg tételét, de a bizonyításra 1967-ig várni kellett, amikor is
Papkovics matematikai eszközökkel igazolta a tétel helyességét. A tétel a következő:
„Ha egy szerkezet több különböző, egymástól független deformáció egyidejű fellépte
mellett veszti el stabilitását, akkor a szerkezet kritikus terhének reciprokja nem nagyobb mint
az egyes deformációkhoz tartozó kritikus terhek reciprokjainak összege.” Képlet formájában:
n
1 1
≤∑ (4.10)
Pkr 1 Pkr , i
A tétel általában a biztonság javára való közelítéssel adja meg a kritikus teher értékét; az
egyenlőségjel akkor érvényes (vagyis a tétel akkor adja a pontos eredményt), amikor a
részproblémák kihajlási alakjai azonosak.
Föppl a tételt a részleges megmerevítés módszerének nevezte; a tétel gyakorlati
alkalmazása során ugyanis úgy járunk el, hogy a több deformációt végző szerkezetet sorban
megmerevítjük egy kivételével az összes deformációval szemben és kiszámítjuk, majd
reciprok módon összegezzük az egyes „szabad” deformációhoz tartozó kritikus terheket.
EI = ∞
H EI = +
EI = ∞
a) b) c)
- 58 -
most – a tétel illusztrálása céljából – a Föppl-Papkovics tétellel határozzuk meg.) A H
magasságú tartót két szakaszra bontjuk és először az alsó felét (4.7/b ábra), majd a felső felét
merevítjük meg (4.7/c ábra). Mindkét rész-tartóhoz tartozó megoldás kézikönyvben
megtalálható.
A 4.7/b ábrán látható tartó az alsó H/2 magasságú szakasz végtelen merevsége miatt úgy
viselkedik mintha (a felső szakaszon) egy H/2 magasságú alul befogott tartó volna, így a
hozzá tartozó kritikus erő:
π 2 EI π 2 EI
Pkr ,1 = 2
=
H H2
4
2
π 2 EI
Pkr , 2 =
3H 2
1 1 1 1 1 4H 2 π 2 EI
= + = 2 + 2 = 2 innen Pkr =
Pkr Pkr ,1 Pkr , 2 π EI π EI π EI 4H 2
H2 3H 2
τ
T dz
EI EI GA
H
GA T γ
dy
P G
y N dz
γ
a) b) c) d) e) f)
Ha a tartó csak hajlítási alakváltozást végez, akkor a kritikus erőt a jól ismert Euler-féle
képlettel határozhatjuk meg:
- 59 -
π 2 EI
Pkr ,1 = PkrE = (4.11)
4H 2
A csak nyírási alakváltozást végző tartó kritikus erejét a 4.8 ábra vázlatainak
felhasználásával egyszerűen meghatározhatjuk. A 4.8/e ábra alapján a szögtorzulást a
dy
tgγ ≈ γ = [rad] (4.12)
dz
összefüggés határozza meg. A 4.8/f ábra τ–γ diagramja (ahol G = τ/γ) és a τ = T/A összefüggés
alapján, kiegészítve a ρ alaki tényezővel, a szögtorzulásra a
T
γ= (4.13)
GA
ρ
dy T
= (4.14)
dz P
GA
Pkr , 2 = Pkrny = (4.15)
ρ
A hajlítási és nyírási alakváltozást végző rúd kritikus erejét most már a (4.10) Föppl-
Papkovics tétellel meghatározhatjuk:
Két független deformáció esetén a Föppl-Papkovics tétel egy igen egyszerű és szemléletes
szerkesztés végrehajtását teszi lehetővé. (Ez a szerkesztés két részteher esetén a Dunkerley-
tétel esetében is érvényes.)
A két részproblémához tartozó kritikus terhet függőlegesen vektorszerűen felmérjük egy
vízszintes tengely két végpontjában (4.9 ábra). Mindkét vektor végpontját összekötjük a
másik vektor kezdőpontjával. Az így keletkezett ferde egyenesek metszéspontja megadja a
kritikus erő értékét. A szerkesztés szemléletesen bizonyítja, hogy a szerkezet kritikus ereje
mindig kisebb mint a rész kritikus terhek. Két azonos nagyságú rész kritikus erő esetén a
szerkezet kritikus ereje éppen fele a rész kritikus erőknek (4.9/a ábra):
Pkr ,1
Pkr =
2
Amikor az egyik rész kritikus erő jóval kisebb mint a másik (Pkr,2 << Pkr,1), akkor a
szerkezet kritikus ereje a másik rész kritikus erejéhez közeli nagyságú (de annál mindig
- 60 -
kisebb):
Pkr ≈ Pkr , 2
Ilyen esetben – ha ez előre látható – esetleg nem is érdemes a nagyobbik rész kritikus erő
értékét kiszámítani és a szerkezet kritikus erejét a kisebb kritikus erővel tesszük egyenlővé.
Tudnunk kell azonban azt, hogy ily módon eljárva – ha kis mértékben is, de – a biztonság
kárára közelítünk.
Pkr,1
Pkr
Pkr,1 Pkr,2 Pkr
Pkr,2
a) b)
4.9 ábra. A Föppl-Papkovics és a Dunkerley tétel grafikus ábrázolása két részfeladat esetén.
a) Pkr,1 = Pkr,2, b) Pkr,2 << Pkr,1.
- 61 -
5
Merevítőrendszerek stabilitásvizsgálata
A stabilitásvizsgálatra több okból is szükség van. A legfontosabb ok az, hogy meg kell
bizonyosodnunk arról, hogy az épület stabilis állapotban van. Ezen túlmenően azonban a
merevítőrendszer stabilitási állapota következményekkel jár a többi függőleges teherviselő
elemre, azokra, amelyek nem részei a merevítőrendszernek (pl. az épület oszlopai). Ha a
merevítőrendszer megfelelő biztonsággal rendelkezik a stabilitás szempontjából, akkor a többi
– a merevítőrendszer által megtámasztott – függőleges szerkezeti elem a „merevített”
kategóriába tartozik. Ez a szempont a méretezés során fontos szerepet játszik – amint ezt már
a korábbi (szilárdságtani) tanulmányaink során tapasztalhattuk.
A 2. fejezetben láttuk, hogy az épület merevítőrendszerét egy helyettesítő tartóvá
„tolhatjuk össze” és így a vizsgálatot egyetlen oszlopon hajthatjuk végre. Először a síkbeli,
majd az elcsavarodó kihajlással foglalkozunk. A síkbeli kihajlás vizsgálata során bevezetjük a
hatványsoros módszert, ami egy olyan általános érvényű módszer, amellyel a kritikus erő még
általános esetben is viszonylag egyszerűen meghatározható.
dy
∑ M = qdz 2
+ qzdy + Tdz − dM = 0
innen:
dM dy
T= − qz = M ′ − qzy′ (5.1)
dz 2
∑F y = T − T − dT = 0
innen:
dT = 0 → T′ = 0
- 62 -
Függőleges vetületi egyenlet:
∑F z = qdz − dN = 0
innen:
dN
q= = N′ (5.3)
dz
N=qz
y M T
qdz
H q EI dz dz
T+dT
M+dM
z
N+dN
dy
a) b)
′
T ′ = M ′′ − [qzy′] = 0
′
N ( z ) y′
y ′′′′ + =0 (5.4)
EI
y (0) = 0 (5.5a)
y ′( H ) = 0 (5.5b)
- 63 -
y ′′(0) = 0 (5.5c)
y ′′′( H ) = 0 (5.5d)
qy 1
y ′′′ + N ( z ) y ′′dz + C = 0
EI EI ∫
+
y ′′′ +
qy 1
+
EI EI
[ ]
N ( z ) y ′ − ∫ qy ′dz + C = y ′′′ +
N ( z) y ′
EI
+C = 0
qz
y ′′′ + y′ = 0 (5.6)
EI
qH 3
α= [–] (5.7)
EI
α
y ′′′ + zy ′ = 0 (5.8)
H3
alakot ölti.
Az (5.8) differenciálegyenlet (és egyben sajátértékfeladat hiszen α ismeretlenként
tartalmazza a kritikus terhet) megoldásához a hatványsoros megoldást alkalmazzuk. A
módszer nagy elő nye az, hogy minden ilyen típusú feladathoz alkalmazható és a megoldási
eljárás könnyen programozható.
Keressük tehát a megoldást
∞
y = c0 + c1 z + c2 z 2 + c3 z 3 + c4 z 4 + c5 z 5 + c6 z 6 + L = ∑ ck z k (5.9)
0
∞
y ′′ = 2c2 + 3 ⋅ 2c3 z + 4 ⋅ 3c4 z 2 + 5 ⋅ 4c5 z 3 + 6 ⋅ 5c6 z 4 + L = ∑ k (k − 1)ck z k − 2 (5.11)
2
- 64 -
∞
y ′′′ = 3 ⋅ 2c3 + 4 ⋅ 3 ⋅ 2c4 z + 5 ⋅ 4 ⋅ 3c5 z 2 + 6 ⋅ 5 ⋅ 4c6 z 3 + L = ∑ k (k − 1)(k − 2)ck z k −3 (5.12)
3
egyenletet kapjuk. Az egyenlet baloldala csak úgy lehet zérussal egyenlő, ha a z változó
minden egyes együtthatója zérus. Vegyük például a z2 együtthatóit (k = 5-nél):
α
5 ⋅ 4 ⋅ 3c5 + 2c 2 = 0
H3
α
k (k − 1)(k − 2)ck + (k − 3)ck −3 = 0
H3
(k − 3)
ck = − αc k − 3 ahol k≥3 (5.13)
k (k − 1)(k − 2) H 3
y (0) = c0 + 0 = 0 → c0 = 0 (5.14)
- 65 -
alakban is írható. A második tag az (5.13) rekurzív formula tanúsága szerint c1 függvénye.
Látható, hogy itt egy zérushely-keresési feladattal állunk szemben (5.2 ábra), ahol a függvény
αi zérushelyei – az (5.7) összefüggés szerint – éppen a feladat keresett sajátértékeit, a kritikus
teherparaméter értékeit adják meg. A gyakorlati számításokhoz a legkisebb sajátértékre van
szükség, amivel a kritikus teher:
α1EI
N kr = qkr H = (5.18)
H2
f(α)
c1
α
α1 α2 α3 α4
c0 = 0
c1 = c1
c2 = 0
c3 = 0
1 α
c4 = − αc1 = − c1
4 ⋅ 3 ⋅ 2 ⋅1 24
c5 = 0
c6 = 0
4 α α2
c7 = − α − c1 = c1
7 ⋅ 6 ⋅ 5 ⋅1 24 1260
c8 = 0
c9 = 0
- 66 -
7 α2 α3
c10 = − α c1 = − c1
10 ⋅ 9 ⋅ 8 ⋅1 1260 129600
Határozzuk meg először a kritikus teher értékét négy tag figyelembevételével. Az (5.17)
összefüggés szerint:
∞
4α α
f (α ) ( 4) = c1 + ∑ kck z k −1 = c1 − c1 = c1 (1 − ) = 0
3 24 6
ahonnan – mivel c1 értéke nem lehet zérus mert ez a triviális megoldást jelentené – α = 6 és
így az (5.7) összefüggésből a kritikus teher értéke
6 EI
N kr = qkr H ≅
H2
8.3EI
N kr = qkr H ≅
H2
f(α)
f(α)(7) f(α)(10)
f(α)(4)
10
α
5
5.3 ábra. A kritikus teher értéke négy [f(α)(4)], hét([f(α)(7)] és tíz tag [f(α)(10)] figyelembevételével.
- 67 -
egyenletet kapjuk, ami átrendezve az α3 – 72α2 + 2160α – 12960 = 0 harmadfokú egyenlethez
vezet. A harmadfokú egyenlet legkisebb gyöke α = 7.815. A kritikus teher értéke így
7.815 EI
N kr = qkr H ≅
H2
7.837 EI
N kr = qkr H = (5.19)
H2
Ezt az értéket kapjuk tizenhat tag figyelembevételével. Utána a figyelembe vett tagok
számának növelése már nem változtatja a képletben szereplő konstans első négy értékes
jegyének értékét.
Fentiek tanúsága szerint a hatványsoros módszer alkalmazásával viszonylag egyszerűen
meghatározható a kritikus teher értéke. A módszer jól konvergál; a hiba a fenti esetben már
hét tag esetén is 10% alatt volt (6%). – Nagy értéke a módszernek, hogy általánosságban is jól
használható: az ebben a jegyzetben elő forduló összes (síkbeli és térbeli) sajátértékfeladat
esetében a megoldás könnyen előállítható a hatványsoros módszer alkalmazásával.
Síkbeli kihajlás csak egyes speciális esetekben következik be. Általános esetben az épületet
reprezentáló helyettesítő tartó a két tehetetlenségi síkban kihajlik és közben a függő leges
tengely körül el is csavarodik. Ez az elcsavarodó kihajlás jelensége. Vizsgáljuk meg először a
fent koncentrált erővel terhelt konzoltartó elcsavarodó kihajlását. Ez a jelenség – és a
jelenséget jellemző képletek és egyenletek – igen fontos tanulságokkal szolgálnak és értékes
segítséget nyújtanak majd a gyakorlati szempontból sokkal fontosabb esethez, a magasság
mentén megoszló teherrel terhelt konzoltartó esetéhez.
( )
EIωϕ ′′′′ − GJ − Fi 2p ϕ ′′ − Fxc v′′ + Fycu ′′ = 0 (5.20c)
- 68 -
szerint.
F F
EIx
O EIy x
yc x
EIxy y
C H
GJ dz
EIω
ip
xc
z
y
a) b)
u ′( H ) = v′( H ) = ϕ ′( H ) = 0 (5.21b)
Keressük a megoldást az
πz πz πz
u = A sin , v = B sin , ϕ = C sin (5.22)
2H 2H 2H
- 69 -
π πz π πz π πz
u′ = A cos v′ = B cos ϕ′ = C cos
2H 2H 2H 2H 2H 2H
π 2
πz π 2
πz π 2
πz
u ′′ = − A 2
sin v′′ = − B 2
sin ϕ ′′ = −C 2
sin
4H 2H 4H 2H 4H 2H
π3 πz π3 πz π3 πz
u ′′′ = − A 3
cos v′′′ = − B 3
cos ϕ ′′′ = −C 3
cos
8H 2H 8H 2H 8H 2H
π4 πz π4 πz π4 πz
u ′′′′ = A 4
sin v′′′′ = B 4
sin ϕ ′′′′ = C 4
sin
16 H 2H 16 H 2H 16 H 2H
π4 π2 π2 πz
EI y A − FA − Fy cC sin =0
16H 4 4H 2 4H 2
2H
π4 π2 π2 πz
EI x B − FB + FxcC 2
sin =0
16H 4 4H 2 4H 2H
π2 π2 π2 π2 πz
− Fy c A + Fxc B +C ( EI ω + GJ − Fi 2p ) sin =0
4H 2 4H 2
4H 2
4H 2
2H
π 2 EI y
A −F − CFy c = 0
4H 2
π 2 EI x
B 2
− F CFxc = 0 (5.24)
4H
π 2 EIω
− AFyc BFxc C 2
+ GJ − Fi 2p = 0
4H
F − Fx 0 Fyc
0 F − Fy − Fxc =0 (5.25)
Fyc − Fxc i ( F − Fϕ )
2
p
π 2 EI y
Fx = (5.26)
4H 2
π 2 EI x
Fy = (5.27)
4H 2
- 70 -
1 π 2 EIω
Fϕ = 2 2
+ GJ (5.28)
ip 4H
O xc = yc = 0
x
C
F − Fx 0 0
0 F − Fy 0 =0 (5.29)
0 0 i ( F − Fϕ )
2
p
alakot ölti. A stabilitási viselkedést jellemző három egyenlet egymástól független, ami azt
jelenti, hogy vagy x irányú síkbeli, vagy y irányú síkbeli, vagy pedig a z tengely körüli tiszta
elcsavarodó kihajlás jön létre. Ennek megfelelően három megoldás van, az
π 2 EI y
Fkr ,1 = Fkr , x = (5.30)
4H 2
π 2 EI x
Fkr , 2 = Fkr , y = (5.31)
4H 2
és
- 71 -
1 π 2 EIω
Fkr ,3 = Fkr ,ϕ = 2 2
+ GJ (5.32)
ip 4H
F − Fx 0 0
0 F − Fy − Fxc =0 (5.34)
0 − Fxc i ( F − Fϕ )
2
p
alakot ölti.
Ilyenkor két lehetőség van: az épület síkbeli kihajlást végez a szimmetriatengely irányában
(x tengely az 5.6 ábrán vázolt esetben) vagy pedig kihajlik a szimmetriatengelyre merőleges
irányban, de ez a kihajlás kombinálódik a z tengely körüli tiszta elcsavarodó kihajlással. Ez a
két lehetőség az (5.34) determináns kifejtése során is nyilvánvalóvá válik. A determináns
kifejtése után az
[
( F − Fx ) ( F − Fy )( F − Fϕ )i p2 − F 2 xc2 = 0 ] (5.35)
- 72 -
egyenletet kapjuk. Az egyenlet baloldala egy két tényezőből álló szorzat, ami akkor lehet
zérussal egyenlő, ha valamelyik tényezője zérus. Ennek megfelelően két lehetőség van:
a) A baloldali első zárójeles tényező zérus. A kritikus erőt ekkor közvetlenül megkapjuk:
( F − Fy )( F − Fϕ )i p2 − F 2 xc2 = 0 (5.37)
F 2 + b1 F + b0 = 0 (5.38)
Fy + Fϕ Fy Fϕ xc
b1 = − , b0 = és τx = (5.39)
1−τ 2
x 1 − τ x2 ip
O C
x yc = 0
xc
- 73 -
A kombinálódás figyelembe vétele a Föppl-Papkovics tétellel
Az (5.26)-(5.28) képletekkel kiszámolt Fkr,x, Fkr,y és Fkr,φ kritikus alapterhek ismeretében az
épület kritikus terhe – közelítően – a (4.10) összefüggés segítségével az
1 1 1 1
≤ + + (5.41)
Fkr Fkr , x Fkr , y Fkr ,ϕ
[ ]
( F − Fx ) ( F − Fy )( F − Fϕ )i 2p − F 2 xc2 − Fyc ( F − Fy ) Fyc = 0 (5.42)
f ( F ) = F 3 + a2 F 2 + a1 F + a0 = 0 (5.43)
Fx + Fy + Fϕ − Fxτ x2 − Fyτ y2 Fx Fy + Fx Fϕ + Fy Fϕ Fx Fy Fϕ
a2 = − , a1 = , a0 = − (5.44)
1 − τ x2 − τ y2 1 − τ x2 − τ y2 1 − τ x2 − τ y2
és
xc yc
τx = és τy = (5.45)
ip ip
Az (5.43) harmadfokú egyenlet legkisebb gyöke a kritikus teher értékét adja. Bizonyítható,
hogy az Fkr kritikus erő mindhárom kritikus alaptehernél (Fkr,x, Fkr,y, Fkr,φ) kisebb (5.7 ábra).
f(F)
Fx Fy Fφ
F
Fkr
a0
- 74 -
5.3 Elcsavarodó kihajlás – födémenként egyenletesen megoszló teher
Tekintsük most azt a gyakorlati esetet, amikor az épület a födémeken egyenletesen megoszló
q teherrel terhelt (5.8/a ábra). Az épületet helyettesítő konzol terhe most szintenként Fi = Aq
nagyságú koncentrált erő formájában jelentkezik (5.8/b ábra). Ezt a terhet a függőleges
mentén „elkenjük” és így a helyettesítő konzol terhe egyenletesen megoszlóvá válik (5.8/c
ábra). Az egyenletesen megoszló teher hatására a konzol (illetve az általa helyettesített épület)
általános esetben elcsavarodó kihajlást végez, amikor is az x és y irányban bekövetkező
kihajlás kombinálódik a z tengely körül bekövetkező elcsavarodással (5.8/d ábra).
Feladatunk ennek a jelenségnek a vizsgálata és az épület kritikus terhének megállapítása.
Feltételezzük, hogy a függőleges teherviselő elemek (magok, falak és oszlopok) megfelelő
„sűrűn” vannak elosztva. Már most megjegyezzük, hogy a teher függőleges mentén történő
elkenésével bizonyos – a biztonság kárára történő – közelítést tettünk, amivel később majd
foglalkozni kell.
A q [kN/m2]
F1
EIx
O EIy
yc x x
EIxy y
Fi
C H=nh GJ
EIω Fi dz q
q=
ip h
Fn
xc
z
y
a) b) c) d)
5.8 ábra. a) A födémeken terhelt épület, b)-c) a helyettesítő tartó, d) elcsavarodó kihajlás.
′
EI y u′′′′ + [N ( z )(u′ + ycϕ ′)] = 0 (5.46a)
′
EI x v′′′′ + [N ( z )(v′ − xcϕ ′)] = 0 (5.46b)
′
( ) ′
EIωϕ ′′′′ − GJϕ ′ − N ( z )i p2ϕ ′ − [N ( z )( xc v′ − yc u ′)] = 0 (5.46c)
- 75 -
u ′( H ) = v′( H ) = ϕ ′( H ) = 0 (5.47b)
′
EI y u′′′′ + Fu ′′ + Fycϕ ′′ = EI y u′′′′ + [F (u ′ + ycϕ ′)] = 0 (5.48a)
′
EI x v′′′′ + Fv′′ − Fxcϕ ′′ = EI x v′′′′ + [F (v′ − xcϕ ′)] = 0 (5.48b)
( ) [ ′
] ′
EIωϕ ′′′′ − GJ − Fi 2p ϕ ′′ − Fxc v′′ + Fy cu ′′ = EIωϕ ′′′′ − GJϕ ′ − Fi p2ϕ ′ − [F ( xc v′ − yc u ′] = 0 (5.48c)
′
EI y u′′′′ + [N ( z )u′] = 0 → u ′′′′ +
[N ( z)u′]′ = 0 (5.49a)
EI y
- 76 -
′
EI x v′′′′ + [N ( z )v′] = 0 → v′′′′ +
[N ( z )v′]′ = 0 (5.49b)
EI x
alakot ölti. Ez a két egyenlet azonos az (5.4) egyenlettel, amit már (az 5.1 pontban
hatványsoros módszerrel) megoldottunk. Nem kell mást tenni, mint kölcsönözni az ott kapott
eredményt. Ezek szerint az x és y síkbeli kihajlásokhoz tartozó kritikus terhek képlete a
következő:
7.837 rs EI y
N kr , x = (5.50a)
H2
és
7.837 rs EI x
N kr , y = (5.50b)
H2
n
rs = (5.51)
n + 1.588
képletbő l határozható meg, ahol n a szintek száma. Kétszintes épületnél rs = 0.528, egyszintes
épületnél rs = 0.315 [v. ö. az (5.71) képlettel az 5.3.6 pontban]. Az rs redukciós tényező
értékeit az 5.1 táblázatban foglaltuk össze.
n 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
rs 0.315 0.528 0.654 0.716 0.759 0.791 0.815 0.834 0.850 0.863 0.874
n 12 13 14 15 16 18 20 25 30 50 >50
rs 0.883 0.891 0.898 0.904 0.910 0.919 0.926 0.940 0.950 0.969 n/(n+1.588)
[ ′
EIωϕ ′′′′ + N ( z )i 2pϕ ′ − GJϕ ′ = 0 ] (5.52)
- 77 -
merevsége zérus), akkor az (5.52) differenciálegyenlet az
′
′′′′ [ 2
′
′
] ′′
EIωϕ + N ( z )i pϕ = 0 → ϕ +′′
[ N ( z )ϕ ′]
=0 (5.53)
EIω
i 2p
7.837rs EIω
N kr ,1 = N krω ,ϕ = (5.54)
i p2 H 2
[N ( z )i ϕ ′ − GJϕ ′]′ = 0
2
p (5.55)
N ( z )i 2pϕ ′ − GJϕ ′ + c1 = 0
(qzi p2 − GJ )ϕ ′ = 0
A baloldali két-tényezős szorzat csak úgy lehet zérus, ha valamelyik tényező je zérus. A φ′
nem lehet a tartó teljes hossza mentén zérus, mert akkor nem lenne alakváltozás [hiszen az
(5.47a) szerint φ(0) = 0 is fenn áll]. Így csak a zárójeles tényező lehet zérus, ami a
GJ
qkr = (5.56)
zi 2p
teherintenzitáshoz vezet. A tartó (5.56) képlethez tartozó elcsavarodását az 5.9/a ábra mutatja.
A legkisebb kritikus terhet keressük és a fenti képlet jobboldala a z = H-nál lesz a legkisebb.
A keresett kritikus teher így
GJ
N kr , 2 = N krt ,ϕ = qkr H = (5.57)
i p2
- 78 -
ϕ ϕ
z z
a) b)
Az (5.57) kritikus teher igen érdekes eredmény. A rudak kritikus ereje általában a
magasságukkal fordított arányban csökken és függ a tehernek a magasság menti eloszlásától.
Az (5.57) képlet viszont azt mutatja, hogy a kritikus erő ugyanakkora egy alacsony és egy
magas rúd esetén, és értéke egyáltalán nem függ sem a rúd magasságától, sem pedig a
megoszló teher eloszlásától a rúd hossza mentén. Érdekes a kihajlási alak is: a rúddal a
tetőponttól lefelé sokáig nem történik semmi, azután a befogási keresztmetszetnél hirtelen
elcsavarodik. Ez az alak némi magyarázatot nyújt arra is, hogy az (5.57) képletben miért nem
kell alkalmazni az rs csökkentő tényezőt: ahogyan a megoszló teher eloszlása nem
befolyásolja a kritikus erő értékét, úgy a teher súlypontjának a helye sem változtatja meg a
kritikus erő értékét – itt tehát nincs jelentősége a teher lefelé történt elkenésének.
A két rész merevséghez tartozó kritikus terhek Southwell-féle összegzésével megkapjuk a
tiszta elcsavarodó kihajláshoz tartozó kritikus teher közelítő értékét:
1 7.837rs EIω
N kr = N kr ,1 + N kr , 2 = N krω ,ϕ + N krt ,ϕ = 2 2
+ GJ (5.58)
ip H
Mielőtt megadnánk a tiszta elcsavarodó kihajlás pontos kritikus terhét, a jelenség jobb
megértése érdekében – Kollár Lajos levezetését alkalmazva – állítsuk elő egy másik
módszerrel is az (5.57) képletet. Tekintsük az 5.10/a ábrán vázolt egyszintes épületet. Az
épületet egy merevítőmag merevíti, amelynek csak GJ tiszta csavarási merevsége van. Az
épületet a födémen egyenletesen megoszló p intenzitású teher terheli. A függőleges teher – a
merevítőmagon kívül – alul-felül csuklós oszlopok segítségével adódik át az alapozásra. Az
i-edik oszlopra Pi = pAi teher jut, ahol Ai az oszlop terhelő mezője. Feltételezzük, hogy az
oszlopok elegendő sűrűn vannak elhelyezve, de a könnyebb láthatóság érdekében az 5.10
ábrán csak négy oszlopot tüntettünk fel.
Az i-edik oszlop a rá ható Pi függőleges erő hatására elferdül. Mivel az erő a ferde
oszlopból nem tud kilépni, az egyensúly biztosításához szükség van egy Hi vízszintes erőre
(5.10/b ábra). Ez az erő a födémben működik és az épület elcsavarodását okozza. Az i-edik
oszlopnál fellépő csavarónyomaték nagysága
M i = H i ri
- 79 -
H i riϕ riϕ
= → H i = Pi
Pi h h
ri 2ϕ r 2ϕ
M k = ∑ Pi = ∑ pAi i
i h i h
ϕ
M b = GJ
h
Pi
L
Pi= pAi
Hi
Pi
O h
B x
φ r yi
φri i
xi φri
a) b)
ri 2ϕ ϕ
Mk = Mb → ∑ pA
i
i
h
= GJ
h
- 80 -
GJ GJ GJ GJ
pkr = = = =
∑ Ai ri2
i
∑ Ai ( xi + yi ) I x + I y I p
i
2 2
GJ GJ
Pkr = pkr A = = 2 (5.59)
Ip ip
A
′
N ( z )i 2p − GJ
ϕ ′′′′ + ϕ ′ = 0 (5.60)
EIω
formában írjuk, akkor látható, hogy az egyenlet nagyon hasonlít az 5.1 pontban már
megoldott (5.4) differenciálegyenlethez. Az 5.1 pontban részletesen bemutatott hatványsoros
módszer alkalmazásával ebben az esetben is viszonylag gyors és egyszerű megoldáshoz
jutunk, csak a végeredmény most két merevségtől (GJ és EIω) függ. Vezessük be a két
merevség arányát kifejező ks tényezőt:
k GJ
ks = =H (5.61)
rs rs EIω
GJ
k=H (5.62)
EIω
αrs EIω
N kr ,ϕ = (5.63)
i p2 H 2
egyszerű képlet adható meg, ahol a ks tényező függvényében az α tényező az 5.2 táblázatból
illetve az 5.11 ábráról határozható meg.
- 81 -
α
19
18
17
16
15
14
13
12
11
10
7 ks
0 0.2 0.4 0.6 0.8 1 1.2 1.4 1.6 1.8 2
5.11 ábra. Az α(ks) tényező értékei a tiszta elcsavarodó kihajlás kritikus erejéhez.
5.2 táblázat. Az α(ks) tényező értékei a tiszta elcsavarodó kihajlás kritikus erejéhez.
1 1 1 1
≤ + + (5.64)
N kr N kr , x N kr , y N kr ,ϕ
- 82 -
biztonság javára való közelítéssel szolgáltatja a kritikus terhet. A képlet hibahatára (eltérése a
pontos értéktől): 0–67%.
Az 5.3.1 pontban elmondottak szerint a kombinálódás pontos figyelembe vétele az (5.43)
harmadfokú egyenlet megoldásával történik, azzal a különbséggel hogy F helyére N-et írunk,
vagyis az épület kritikus terhét az
f ( N ) = N 3 + a2 N 2 + a1 N + a0 = 0 (5.65)
N xτ x2 + N yτ y2 − N x − N y − Nϕ N x N y + N x N ϕ + N y Nϕ − N x N y Nϕ
a2 = , a1= , a0 = (5.66)
1 − τ x2 − τ y2 1 − τ x2 − τ y2 1 − τ x2 − τ y2
ahol
xc yc
τx = és τy = (5.67)
ip ip
5.3.5 Összefoglalás
Az 5.3 pont fenti összefüggései alapján a koncentrált tetőteher esetéhez nagyon hasonló
következtetések vonhatók le. A födémeken egyenletesen megoszló teherrel terhelt épületek
kritikus terhe alapvetően két dologtól függ:
– Az Nkr,x, Nkr,y és Nkr,φ alap kritikus terhek értékétől
– Az alap kritikus terhek kombinálódásától
- 83 -
O t yc
B
C
xc
N kr , x ≈ N kr , y ≈ N kr ,ϕ és t ≈0 (5.68)
H/2 F
H F=qH F=qH
H/2
1 2 1 2
a) b)
5.13 ábra. Koncentrált erő elkenése egyenletesen megoszló teherré. a) Lefelé, b) szimmetrikusan.
- 84 -
π 2 EI 2.467 EI
Fkr(1) = 2
= (5.69)
4H H2
7.837 EI
Fkr( 2) = (5.70)
H2
Látható, hogy a koncentrált erő fent bemutatott módon történő elkenése – a biztonság
kárára – körülbelül háromszoros kritikus erőt eredményez, ami elfogadhatatlan. Ennek a
biztonság kárára bekövetkező eltérésnek az az oka, hogy az erőt lefelé kentük el miközben
megoszló terhet alakítottunk ki belő le és eközben a teher súlypontja (az oszlop tetejérő l) lefelé
tolódott el (a magasság felébe) ami – hibásan – jóval kedvezőbb helyzetet teremtett.
A két kritikus teher hányadosa
Fkr(1)
= 0.315 (5.71)
Fkr( 2)
vagyis az elkenéssel megoldott feladat kritikus terhét egy 0.315 szorzótényezővel kell ellátni
hogy a helyes eredményt kapjuk (v. ö. az 5.1 táblázat első adatával n = 1-nél az 5.3.2 pont-
ban).
Nézzük meg most, hogy mi történik akkor, ha egy koncentrált erőt szimmetrikusan, felfelé
és lefelé kenünk el (5.13/b ábra). Ha az F erő az oszlop magasságának felében hat, akkor a
kritikus teher értéke:
π 2 EI 9.87 EI
Fkr(1) = 2
= (5.72)
H H2
4
2
Ha ezt az F erőt most felfelé H/2-re és lefelé H/2-re „elkenjük”, akkor a teljes H magasság
mentén megoszló terhet kapunk és a kritikus teher értéke ismét
7.837 EI
Fkr( 2) = (5.73)
H2
Fkr(1)
= 1.26 (5.74)
Fkr( 2)
vagyis az elkenéssel megoldott feladat kritikus terhét egy 1.26 szorzótényezővel kell ellátni
hogy a helyes eredményt kapjuk.
Tekintsük most a többszintes épület esetét, amikor a teher födémszinteken jelentkező
koncentrált erők formájában adódik át a helyettesítő tartóra (5.14 ábra).
- 85 -
N
F=
2n
q = N/H
N/n N/n
N/n N/n
N/n N/n
H = nh
N/n N/n = +
N/n N/n
N/n N/n
N N
N 2n N = qH 2n
a) b) c)
5.14 ábra. Többszintes épület terhelése. a) szintenként, b) egyenletesen megoszló rész, c) tetőponti koncentrált
erő.
P1 P
1≥ + 2
Pkr ,1 Pkr , 2
A mi esetünkben legyen az 1-es teher a megoszló teher (5.14/b ábra), a 2-es teher a
koncentrált teher (5.14/c ábra). A Dunkerley-tétel így a mi jelöléseinkkel az
N F
+ =1 (5.75)
N kr Fkr
- 86 -
alakot ölti. A megoszló terhelési esetet jellemző teher N, a koncentrált erő értéke pedig
F = N/2n. Ezeket az értékeket behelyettesítjük a Dunkerley képletbe:
N N
+ =1
N kr 2nFkr
n
N= N (5.76)
N kr kr
n+
2 Fkr
7.837 EI
N kr =
H2
π 2 EI 2.467 EI
Fkr = 2
=
H H2
n
N= N kr (5.77)
n + 1.588
n
rs = (5.78)
n + 1.588
redukciós tényezőt. Az (5.77) képlet azt tanúsítja, hogy a födémszinteken koncentrált erőkkel
terhelt épület esetében a kritikus terhet úgy kapjuk meg, hogy az egyenletesen megoszló
teherhez tartozó kritikus terhet (Nkr) korrigáljuk egy egynél kisebb redukciós tényezővel. Ez
az rs tényező és így:
N krépület = rs N kr (5.79)
- 87 -
rs
0.9
0.8
0.7
0.6
0.5
0.4
0.3
0.2
0.1
0 n
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
5.4 Számpélda
Határozzuk meg az 5.16 ábrán alaprajzával vázolt hétszintes épület kritikus terhét
egyenletesen megoszló födémteher feltételezésével. A merevítőfalak anyagának rugalmassági
tényezője E = 25 kN/mm2, a nyírási rugalmassági tényező értéke G = 10 kN/mm2.
L = 5·5 = 25 m
2
C O
B = 2·5 = 10 m x
4
3 1
xc
y
- 88 -
és
Ha meg akarjuk határozni a tiszta elcsavarodó kihajlás pontosabb értékét, akkor előbb az
(5.61) képletből ki kell számolni a ks tényezőt
GJ 10000 ⋅ 0.146
ks = H = 21 = 0.70
rs EIω 0.815 ⋅ 25000 ⋅ 64
α (k s = 0.7) ≅ 9.35
- 89 -
1 1 1 1 1
= + = + = 0.00747
N kr , yϕ N kr , y N kr ,ϕ 8509 136
alkalmazásával
N kr , yϕ = 133.9 MN
adódik. Ez az érték kisebb, mint az x irányú kritikus erő értéke (7550 MN), így az épület
kritikus terhe
N kr = 133.9 MN
b) a pontos megoldás
A pontos megoldás alkalmazásánál nem kell nézni, hogy az alap kritikus terhek hogyan
kombinálódnak egymással, mert az (5.65) harmadfokú egyenlet
f ( N ) = N 3 + a2 N 2 + a1 N + a0 = 0
xc 11.92 yc
τx = = = 0.8377 és τy = =0
i p 14.23 ip
N kr = 134.5 MN
- 90 -
6
6.1 Alapfogalmak
1
f = (6.1)
T
- 91 -
6.2 A feladat differenciálegyenlet-rendszere
EIωϕ ′′′′ − GJϕ ′′ + ρAi p2ϕ&& + ρA( xcv& − ycu& &) = 0 (6.2c)
γ
ρ= (6.3)
g
EIx
O
yc x EIy ρA x
C EIxy y
H=nh ρA
GJ
dz
EIω
ip
xc
z
y
a) b) c) d)
6.2 ábra. Épületmodell a rezgésvizsgálathoz. a) Alaprajz, b)-c) a helyettesítő tartó, d) kombinált síkbeli-csavarási
rezgés.
- 92 -
A befogási keresztmetszetnél az érintő függőleges és nem keletkezik öblösödés:
u ′( H ) = v′( H ) = ϕ ′( H ) = 0 (6.4b)
ω
f = (6.8)
2π
összefüggés szerint.
Az x irányú síkbeli rezgések vizsgálatához a megoldást az
ω x ρA
b=4 (6.10)
EI y
- 93 -
A megoldásfüggvényt és negyedik deriváltját a (6.5) differenciálegyenletbe behelyettesítve
és a vonatkozó peremfeltételeket felhasználva az x irányú síkbeli rezgések legkisebb
sajátfrekvenciájára az
0.56r f EI y
fx = (6.11)
H 2
ρA
összefüggést kapjuk. Itt bevezettük az rf redukciós tényezőt, ami figyelembe veszi hogy az
épület tömege nem egyenletesen megoszló a magasság mentén mint azt a 6.2/c-d ábrán vázolt
modellünk feltünteti, hanem a födémeken koncentráltan jelentkezik (6.2/b ábra). Az rf
redukciós tényező értékeit – amelyeket a stabilitásvizsgálatnál az 5.3.6 pontban részletezett
módon lehet a Dunkerley-tétellel meghatározni – a 6.1 táblázatban és a 6.3 ábrán adjuk meg.
Az y irányú síkbeli rezgések vizsgálata a fentiekkel azonos módon történik és a (6.6)
differenciálegyenlet megoldása után a sajátfrekvenciára az
0.56r f EI x
fy = (6.12)
H 2
ρA
képletet kapjuk.
6.1 táblázat. Az rf redukciós tényező értékei az n szintszám függvényében.
n 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
rf 0.493 0.653 0.770 0.812 0.842 0.863 0.879 0.892 0.902 0.911 0.918
n 12 13 14 15 16 18 20 25 30 50 >50
rf 0.924 0.929 0.934 0.938 0.941 0.947 0.952 0.961 0.967 0.980 n /( n + 2.06)
rf
0.9
0.8
0.7
0.6
0.5
0.4
0.3
0.2
0.1
0 n
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
- 94 -
A tiszta csavaró rezgések sajátfrekvenciáját a (6.7) differenciálegyenlet megoldása
szolgáltatja. A megoldást a
ηr f EIω
fϕ = (6.15)
ip H 2
ρA
Az η frekvenciatényező értékeit a
GJ
k=H (6.16)
EIω
0.9
0.85
0.8
0.75
0.7
0.65
0.6
0.55 k
0 0.2 0.4 0.6 0.8 1 1.2 1.4 1.6 1.8 2
- 95 -
6.2 táblázat. Az η(k) frekvenciatényező értékei a tiszta csavarási rezgéshez.
k 0 0.5 1 1.5 2 3 4 5 6 7 8 9 10
η 0.56 0.581 0.654 0.751 0.863 1.1 1.34 1.59 1.83 2.07 2.31 2.56 2.8
k 12 14 16 18 20 30 40 50 100 200 500 1000 > 1000
η 3.3 3.79 4.28 4.78 5.28 7.77 10.3 12.8 25.3 50.3 125 250 k/4
1 1 1 1
2
≤ 2+ 2+ 2 (6.17)
f fx fy fϕ
f ( f ) = ( f 2 )3 + a2 ( f 2 ) 2 + a1 f 2 + a0 = 0 (6.18)
ahol
xc yc
τx = és τy = (6.20)
ip ip
- 96 -
megoldása a sajátfrekvencia közelítő értékét adja. A közelítés hiba-tartománya 0–2%, ami
jóval pontosabb megoldást jelent mint a Föppl-Papkovics-féle (6.17) képlet.
6.5 Összefoglalás
O t yc
B
C
xc
- 97 -
A legoptimálisabb eset az, amikor az alapfrekvenciák közel azonos nagyságúak és a
nyírásközéppont és geometriai középpont távolsága kicsi, lehetőleg zérus, vagyis amikor
f x ≈ f y ≈ fϕ és t ≈0 (6.21)
6.6 Számpélda
Határozzuk meg a 6.6 ábrán alaprajzával vázolt Ép1 jelű hétszintes épület legkisebb
sajátfrekvenciáját egyenletesen megoszló födémteher feltételezésével. A merevítőfalak
anyagának rugalmassági tényező je E = 25 kN/mm2, a nyírási rugalmassági tényező értéke
G = 10 kN/mm2. Az épület térfogategységre jutó súlya γ = 2.5 kN/m3.
L = 5·5 = 25 m
2
C O
B = 2·5 = 10 m x
4
3 1
xc
Elem Ix,i [m4] Iy,i [m4] Ji [m4] xi [m] yi [m] Iω [m6] ip [m]
és
- 98 -
0.56r f EI x 0.56 ⋅ 0.879 25 ⋅106 ⋅ 23.5
fy = = = 3.39 Hz
H2 ρA 212 2.5
25 ⋅10
9.81
GJ 10000 ⋅ 0.146
k=H = 21 = 0.63
EIω 25000 ⋅ 64
η (k = 0.63) = 0.6
1 1 1 1 1
2
≤ 2+ 2 = +
f yϕ f y fϕ 3.39 0.4212
2
alkalmazásával
f yϕ = 0.418 Hz
adódik. Ez az érték kisebb, mint az x irányú rezgés frekvenciája (3.19 Hz), így az épület
sajátfrekvenciája
f = 0.418 Hz
- 99 -
b) a pontosabb megoldás
A pontosabb megoldás alkalmazásánál nem kell nézni, hogy az alapfrekvenciák hogyan
kombinálódnak egymással, mert a (6.18) harmadfokú egyenlet
f ( f ) = ( f 2 )3 + a2 ( f 2 ) 2 + a1 f 2 + a0 = 0
xc 11.92 yc
τx = = = 0.8377 és τy = =0
i p 14.23 ip
f = 0.419 Hz
- 100 -
– Az előregyártott szerkezetek csomópontjait méretezett vasalással kell ellátni
– Ügyelni kell a jó kibetonozhatóságra; jó betonminőséget kell előírni; biztosítani kell a jó
minőségű, gondos kivitelezést.
- 101 -
7
Az épület kritikus terhének ismeretében definiálható a kritikus teher és az épületre ható teljes
függőleges teher hányadosa, mint az épület globális biztonsági tényezője. Az épület
merevítőrendszerét célszerű úgy kialakítani, hogy a globális biztonsági tényező értéke
legalább 10 legyen:
N kr
≥ 10 (7.1)
N
N
≤ 0.1 (7.2)
N kr
Ha a (7.1) – illetve az Eurocode szellemében a (7.2) – feltétel teljesül, akkor a függő leges
teherviselő elemek megtámasztottnak tekinthetők. A másodrendű hatások (nagy
alakváltozások) elhanyagolása ekkor maximum 10% hibát eredményezhet. Ez a hiba –
figyelembe véve a terhekkel, anyagokkal, merevségekkel stb. kapcsolatos egyéb
elhanyagolásokat – elfogadható a gyakorlati számítások során.
Az épület teljes függő leges terhét részletes súlyelemzés segítségével kell meghatározni.
Becslés céljából gyors közelítő eredményt kaphatunk az
N = q An (7.3)
N kr
≥4 (7.4)
N
- 102 -
N
≤ 0.25 (7.5)
N kr
7.1 Számpéldák
Tekintsünk egy nyolcszintes épületet, aminek a merevítésére négy azonos (0.2 m·5 m) méretű
merevítőfal áll a rendelkezésünkre. Feladatunk optimális merevítőrendszer kialakítása. Meg
fogjuk vizsgálni az épület stabilitását, meghatározzuk a legkisebb sajátfrekvenciát és az épület
maximális eltolódásait szélteher hatására.
Az épület L = 24 m és B = 15 m alaprajzi méretekkel rendelkezik. Az x és y irányú raszter-
méret 6 és 5 méter. A függőleges teherviselő elemek a négy merevítőfal és a raszterhálózat
metszéspontjaiban lévő oszlopok (amelyeket a merevítőrendszer vizsgálata során a
nagyságrendekkel kisebb merevségük miatt a falak mellett elhanyagolunk). A rugalmassági
tényező és a nyírási rugalmassági tényező E = 2×104 MN/m2 és G = 8.33×103 MN/m2. Az
emeletmagasság 3.0 m és így az épület magassága H = 24 m. Az épület térfogategységre
vonatkoztatott súlya (a sajátfrekvencia meghatározásához) γ = 2.50 kN/m3.
Az épület függőleges terhe legyen a födémeken egyenletesen megoszló teher, q = 8 kN/m2
intenzitással. Az egyenletesen megoszlónak feltételezett szélteher intenzitása q = 28.0 kN/m,
ami az x tengellyel 50°-ot zár be. Az x és y irányú vetületek így
F = 28 ⋅ 24 = 672 kN
aminek a komponensei:
Fx = −18 ⋅ 24 = −432 kN
és
Fy = −21.45 ⋅ 24 = −514.8 kN
- 103 -
7.1.1 „A” elrendezés: egy elfogadhatatlan merevítőrendszer
Ennél az elrendezésnél mind a négy falat az épület jobboldali részében helyezzük el, a 7.1/a
ábrán vázolt elrendezésben. A 7.1/b ábra a merevítőfalak adatait mutatja.
Mivel a helyettesítő tartót a merevítőrendszer nyírásközéppontjába kell elhelyezni, első
lépés a nyírásközéppont koordinátáinak meghatározása. A két koordinátát az épületet
közrefogó x − y koordinátarendszerben a (2.3) képletek adják meg:
2.0833(18 + 18 + 24 + 24)
xo = = 21.0 m
8.3333
L = 4·6 = 24 m
0.2 m
A x
3 1
yo
B=3·5=15 m
x 1
C O 5m
50°
t I1 = 2.0833
2
I2 = 0.003333
B
4
2 J = 0.01333
y y
xo Iω = 0.0
q
a) b)
- 104 -
7.1 táblázat. Geometriai és merevségi jellemzők az „A” elrendezéshez.
Elem xi [m] yi [m] Ix,i [m4] Iy,i [m4] xi [m] yi [m] I x ,i xi2 I y ,i yi2 Iω,i [m6] Ji [m4]
L B
xc = − xo = 12 − 21 = −9 m, yc = − yo = 7.5 − 7.5 = 0
2 2
L2 + B 2 2 24 2 + 152
ip = +t = + 9 2 = 147.75 = 12.16 m
12 12
Kritikus teher
A síkbeli kihajlás alap kritikus terheit egyenletesen megoszló födémteherre az (5.50) képletek
adják meg:
- 105 -
k 0.412
ks = = = 0.451
rs 0.834
α = 8.49
xc 9.0 yc 0.0
τx = = = 0.74, τy = = = 0.0
i p 12.16 i p 12.16
N x N y Nϕ 3 × 1892 × 125.4
a0 = − =− = −1572743
1 −τ −τ 2
x
2
y 1 − 0.74 2
N1 = N kr = 3. 0 MN
- 106 -
N = q An = 0.008 ⋅ 24 ⋅15 ⋅ 8 = 23.04 MN
N kr 3
= = 0.13
N 23.04
ami egy teljesen elfogadhatatlan, instabil merevít őrendszert jelent. Ennek az az oka, hogy az
épület x irányben gyakorlatilag nem rendelkezik merevséggel – amit az Nkr,y és Nkr,φ kritikus
alapterhekhez viszonyítva rendkívül kis értékű Nkr,x is mutat.
Számítsuk ki azért az épület sajátfrekvenciáját és határozzuk meg az alakváltozásokat is,
acélból, hogy később a különböző elrendezésű merevítőrendszerek viselkedését össze tudjuk
hasonlítani.
Sajátfrekvencia
A síkbeli rezgések sajátfrekvenciáit a (6.11) és (6.12) képletekbő l számíthatjuk ki:
és
- 107 -
kiszámítottunk.
A harmadfokú egyenlet
( f ) − 3.2206( f )
2 3 2 2
+ 0.2755 f 2 − 0.0005928 = 0
f1 = f = 0.047 Hz
Alakváltozások és erőhányadok
A külső vízszintes teher nyírásközépponti z tengely körül forgató csavarónyomatékának
értéke:
− 18 × 24 4 − 21.45 × 24 4
umax = = − 2.81m, vmax = = − 0.005 m
8 × 2 ×107 × 0.0133 8 × 2 ×10 7 × 8.333
193.05 × 244
ϕ max = = 0.00531 rad
8 × 20 ×10 6 × 75.33
és
- 108 -
7.2 táblázat. Teherhányadok az „A” elrendezésnél.
0.00333 0.00333 × 5
Fx ,1 = − 432 + 4633.2 = −108.0 + 1.0 = −107 kN
0.0133 75.33
2.0833 2.0833 × 3
Fy ,1 = − 514.8 + 4633.2 = −128.7 + 384.4 = 255.7 kN
8.3333 75.33
H 24
u =v= = = 0.048 m
500 500
- 109 -
7.1.2 „B” elrendezés: egy jobb szerkezeti megoldás
Ez az elrendezés jobb mint az előző, mert mind az x, mind pedig az y irányban vannak
hatékonyan viselkedő falak, valamint a falak egymástól távol helyezkednek el (7.2 ábra).
A „B” elrendezéshez tartozó geometriai és merevségi adatokat a 7.3 táblázatban foglaljuk
össze.
3
A x
1
yo
C O
x
2
B
4
t
xo
y q
y
Elem xi [m] yi [m] Ix,i [m4] Iy,i [m4] xi [m] yi [m] I x,i xi2 I y ,i yi2 Iω,i [m6] Ji [m4]
xo = 23.965 m és y o = 7. 5 m
- 110 -
A számítás részleteit a 7.3 táblázat tartalmazza, ahol xi és yi a merevítőfalak
nyírásközéppontjainak távolsága a merevítőrendszer nyírásközéppontjától az x–y
koordinátarendszerben.
A (2.9) képletek segítségével meg kell határozni az épület geometriai középpontjának a
koordinátáit a nyírásközéppont origójú koordinátarendszerben:
L 24 B 15
xc = − xo = − 23.965 = −11.965 m, yc = − yo = − 7.5 = 0
2 2 2 2
L2 + B 2 2 24 2 + 152
ip = +t = + 11.9652 = 209.93 = 14.49 m
12 12
Kritikus teher
Az rs (0.834) redukciós tényezővel (5.1 táblázat) az alap kritikus terheket egyenletesen
megoszló födémteherre az (5.50) és (5.63) képletek adják meg:
k 0.232
ks = = = 0.254
rs 0.834
tényező függvényében az 5.11 ábra diagramjáról (vagy az 5.2 táblázatból) kapható meg.
Az alap kritikus terhek között létrejövő kombinálódást az (5.65) harmadfokú egyenlettel
- 111 -
vesszük figyelembe. A számításhoz szükséges tényezőket és együtthatókat az (5.67) és (5.66)
képletek segítségével határozzuk meg:
xc 11.965 yc 0.0
τx = = = 0.826, τy = = = 0.0
i p 14.49 i p 14.49
N1 = N kr = 221 MN
N kr 221
= = 9.6
N 23.04
ami jelentős javulást mutat az előző elrendezéshez képest és már majdnem megfelel a (7.1)
ajánlásnak.
Sajátfrekvencia
Az rf (0.892) redukciós tényező (6.1 táblázat) ismeretében az alapfrekvenciákat a (6.11),
(6.12) és (6.15) képletekbő l számíthatjuk ki:
és
- 112 -
ahol az η (0.57) frekvenciatényező értékét a k = 0.232 csavarási tényező függvényében a 6.4
ábra diagramjáról (vagy a 6.2 táblázatból) kaptuk.
Az alapfrekvenciák kombinálódását a (6.18) harmadfokú egyenlettel vesszük figyelembe.
Az egyenlet együtthatói a (6.19) képletekből számíthatók:
( f ) − 3.437( f )
2 3 2 2
+ 2.295 f 2 − 0.282 = 0
f1 = f = 0.399 Hz
Alakváltozások és erőhányadok
A nyírásközépponti z tengely körül forgató csavarónyomaték értéke:
− 18 × 24 4 − 21.45 × 24 4
umax = = − 0.009 m, v max = = − 0.011m
8 × 2 ×10 7 × 4.173 8 × 2 ×10 7 × 4.173
256.65 × 24 4
ϕ max = = 0.00223 rad
8 × 20 ×106 × 237.6
- 113 -
A helyettesítő tartó eltolódásával és elcsavarodásával az épület maximális eltolódásai már
a (3.18) képletekkel kiszámíthatók. A maximális eltolódások az ‘A’ és ‘B’ sarokpontoknál
(7.2 ábra) jönnek létre:
0.00333 0.00333 × 5
Fx ,1 = − 432 + 6159.6 = −0.34 + 0.43 = 0.09 kN
4.1733 237.6
H 24
u =v= = = 0.048 m
500 500
- 114 -
7.1.3 „C” elrendezés: egy optimális merevítőrendszer
Ez az elrendezés felületes ránézésre nem sok különbséget mutat a „B” elrendezéshez képest.
A falak ugyanott vannak, de 2. és 4. jelű falak – felcserélésükkel – „jobb helyzetbe” kerültek
(7.3 ábra). A „C” elrendezéshez tartozó geometriai és merevségi adatokat a 7.5 táblázatban
foglaljuk össze.
x
3 1
yo
O
C x
2
xo
y y q
xo = 12.0 m és yo = 7.5 m
L 24 B 15
xc = − xo = − 12 = 0, yc = − yo = − 7.5 = 0
2 2 2 2
és ezért
t = xc2 + yc2 = 0
- 115 -
7.5 táblázat. A „C” elrendezés geometriai és merevségi adatai.
Elem xi [m] yi [m] Ix,i [m4] Iy,i [m4] xi [m] yi [m] I x,i xi2 I y ,i yi2 Iω,i [m6] Ji [m4]
L2 + B 2 2 24 2 + 152
ip = +t = + 0 = 66.75 = 8.17 m
12 12
Kritikus teher
Az rs (0.834) redukciós tényezővel (5.1 táblázat) az alap kritikus terheket egyenletesen
megoszló födémteherre az (5.50) és (5.63) képletek adják meg:
k 0.124
ks = = = 0.136
rs 0.834
tényező függvényében az 5.11 ábra diagramjáról (vagy az 5.2 táblázatból) kapjuk meg.
Mivel a merevítőrendszer nyírásközéppontja és az épület geometriai középpontja
egybeesik, a három alap kritikus erő nem kombinálódik és a legkisebb az épület kritikus
terhe:
N kr , x = N kr = 947.5 MN
- 116 -
A globális biztonsági tényező értéke
N kr 947.5
= = 41.1
N 23.04
ami jelentős javulást mutat az előző elrendezéshez képest és messzemenően kielégíti a (7.1)
ajánlást is.
Sajátfrekvencia
Az rf (0.892) redukciós tényező (6.1 táblázat) ismeretében az alapfrekvenciákat a (6.11),
(6.12) és (6.15) képletekbő l számíthatjuk ki:
és
f x = f = 0.827 Hz
Alakváltozások és erőhányadok
A szélteher eredője most átmegy a nyírásközépponton, így a csavarónyomaték értéke zérus:
mz = q x yc + q y xc = 0 és Mz = 0
− 18 × 24 4 − 21.45 × 24 4
umax = = − 0.009 m, v max = = − 0.011m
8 × 2 ×10 7 × 4.173 8 × 2 ×10 7 × 4.173
Mivel az épület nem csavarodik el, ezek az értékek egyben az épület maximális eltolódásai
is.
A merevítőfalakra jutó terheket a (3.26) és (3.27) képletek szolgáltatják. Az 1. falra jutó
terhek:
- 117 -
0.003333
Fx ,1 = − 432 + 0 = −0.35 kN
4.1733
2.0833
Fy ,1 = − 514.8 + 0 = −257.0 kN
4.1733
Az épület statikai viselkedése tovább javult. Az épület maximális tetőponti eltolódása alig
negyede a javasolt megengedhető maximális értéknek
H
vmax = 0.011 m < 0.048 m =
500
7.2 Hatékonyságmutató
- 118 -
vonatkozó számítást megismételtük arra az esetre is, amikor a szélteher párhuzamos az y
tengellyel. Az ehhez a terhelési esethez tartozó eredményeket a 7.8 táblázat tartalmazza. A
frekvenciaértékek és a kritikus terhek természetesen nem változtak, csak a szélteherrel
kapcsolatos eltolódások és elcsavarodások.
A fenti két példasorozat, valamint számtalan épület adatainak elemző vizsgálata azt
mutatja, hogy a globális biztonsági tényező egy igen megbízható tényező a merevítőrendszer
hatékonyságának ellenőrzésére. „Automatikusan” figyelembe veszi a szerkezet esetleges
gyengeségeit és igen érzékenyen reagál a merevítőrendszer elemeinek változására (méret,
elrendezés). A térbeli viselkedésnél oly fontos elcsavarodás – aminek kezelése már
önmagában is bonyolult – és a síkbeli alakváltozások egymásrahatásának vizsgálata a
módszer sajátságának köszönhetően automatikusan és szinte „észrevétlenül” megtörténik.
7.8 táblázat. A merevítőrendszer hatékonysága. A szélteher párhuzamos az y tengellyel.
- 119 -
8
tf O tf 3t f h 2 1
e e= , J = (2ht 3f + btw3 )
6t f h + t wb 3
tw
h t f h 3b 2 3t f h + 2t wb
Iω =
12 6t f h + twb
b
tf
1
O
J = (2bt 3f + ht w3 )
h 3
tw
t f b3 h 2
tf Iω =
b 24
b1
tf e=h 3
b13
b1 + b23
, J=
1
3
(
(b1 + b2 )t 3f + ht w3 )
O
h
tw e t f h 2 b13b23
tf Iω =
12 b13 + b23
b2
tf
1
O J = (2bt 3f + ht w3 )
h 3
tw
h/2 b 3h 2
tf Iω = [2t f (b 2 + bh + h 2 ) + 3twbh]
b b 12(2b + h) 2
tf
tw 2b 2 h 2t f tw
O
h J=
tw ht f + bt w
tf
b
Iω ≅ 0
- 120 -
8.2 L-keresztmetszetű merevítőmag keresztmetszeti jellemzői
t2
x
xc
yc
1
h
α
C
x
yc* yo
O t1
t2/2 b
y y 2
t t
A = t1 b − 2 + t2 h + 1
2 2
1 2 t t 2
xc = t2 (h − 1 ) + t1 (b + 2 )
2A 2 2
1 t 2 t
yc = t2 (h − 1 ) + 2ht1 (b + 2 )
2A 2 2
t2
xo = xc − , yo = yc* = h − yc
2
3 2
t2 t1 t13 t t h t t
I x = h − + b + 2 + t2 h − 1 yc − + 1 + b + 2 t1 yc*2
12 2 12 2 2 2 4 2
3 2 2
t t t3 t t t t b t
I y = 1 b + 2 + 2 h − 1 + t2 h − 1 xc − 2 + t1 b + 2 + 2 − xc
12 2 12 2 2 2 2 2 4
t h t t t b t
I xy = t2 h − 1 − 1 − yc 2 − xc + t1 b + 2 + 2 − xc yc*
2 2 4 2 2 2 4
- 121 -
L-keresztmetszet szárainak relatív helyzetétől függ. Amikor egy koordinátatengely egy szárat
metsz, akkor az előjel pozitív (8.2/a ábra). Amikor mindkét koordinátatengely metsz egy-egy
szárat, vagy a tengelyek egyik szárat sem metszik, akkor az előjel negatív (8.2/b ábra).
1 2 I xy
α = arctan
2 Iy − Ix
O O
x x
C
C
C x C x
O y y O
y y
a) b)
J=
3
(
1 3
bt1 + ht 23 )
Iω ≅ 0
t2
x
O h1
t1 yc
yo
C
x
xc α
h
h2
xo 1
2
b1 b2
y y
- 122 -
A = t1b + t2 (h − t1 )
ahol
b = b1 + b2 , h = h1 + h2
xo = b1 − xc , yo = h1 − yc
t2h 3 + (b − t2 )t13
2
h
Ix = + ht2 yc − + (b − t 2 )t1 ( yc − h1 ) 2
12 2
2
t b3 + (h − t1 )t23 b
Iy = 1 + bt1 − xc + (h − t1 )t2 (b1 − xc )2
12 2
b t h t
I xy = t1b(h1 − yc ) − xc + t2 h1 − 1 1 − 1 − yc (b1 − xc ) +
2 2 2 4
t h t
+ t2 h2 − 1 h − 2 + 1 − yc (b1 − xc )
2 2 4
Az Ixy centrifugális tehetetlenségi nyomaték elő jelével kapcsolatos és az előző pontban tett
megjegyzés itt is érvényes. A centrifugális tehetetlenségi nyomaték kiszámításánál fokozottan
kell ügyelni arra, hogy a távolságok elő jeles mennyiségek. (Az Ixy fenti háromrészes
összefüggésében mindhárom négytagú rész harmadik és negyedik tagja képviseli ezeket a
távolságokat.) Ebbő l az következik, hogy az Ixy előjele pozitív és negatív is lehet. A 8.2 ábrán
az L-keresztmetszetre megadott általános előjelszabály most is alkalmazható és
┼-keresztmetszetre a következőképpen fogalmazható meg: Ha a súlyponti x és y
koordinátatengelyek a ┼-keresztmetszet egy szárát metszik, akkor az Ixy elő jele pozitív, ha
pedig két szárát metszik vagy egyik szárát sem metszik, akkor az elő jel negatív.
1 2 I xy
α = arctan
2 Iy − Ix
J=
3
(
1 3
bt1 + (h − t1 )t23 ) és Iω ≅ 0
- 123 -
8.4 TT-keresztmetszetű merevítőmag keresztmetszeti jellemzői
A = A f + 2 Ag + 2 Aa
ahol
t1 t3
A f = t1 (2a + b) , Ag = t 2 (h − − ), Aa = t 3 (c + d )
2 2
1 h t t
e= 2 Aa h + 2 Ag ( − 3 + 1 ) , e∗ = h − e
A 2 4 4
eAb 2 2hI ag t3 3
y o = −e − + ahol I ag = (c + d 3 )
4I y Iy 3
a b a
t1 yo e
C x
h t2 t2
e*
t3 t3
c d d c
y
2
1 t t h t t
I x = A f t12 + 2 Aa t 32 + 2 Ag (h − 1 − 3 ) 2 + A f e 2 + 2 Aa e ∗2 + 2 Ag − 3 + 1 − e
12 2 2 2 4 4
Iy =
1
12
(
A f (2a + b) 2 + t3 (b + 2c ) 3 − t3 (b − 2d ) 3 + 2 Ag t 22 +
b2
2
Ag )
I xy = 0 , J=
1
3
(
A f t12 + 2 Ag t 22 + 2 Aa t32 )
b 2 I x b 2 e 2 A b 2 A I ag I2
Iω = + 1− + 2h I ag − 2bfh Aa + b ehA
2 2 2
− 4h 2 ag
4 4 4 I y Iy Iy
c−d
ahol f =
2
- 124 -
8.5 □-keresztmetszetű merevítőmag keresztmetszeti jellemzői
A = A f + 2 Ag + Aa
ahol
t1 t3
A f = t1 (b + t 2 ) , Ag = t 2 (h − − ), Aa = t3 (b + t 2 )
2 2
1 t t
e= Aa h + Ag (h − 3 + 1 ) , e∗ = h − e
A 2 2
2
1 t t h t t
I x = A f t12 + Aa t 32 + 2 Ag (h − 1 − 3 ) 2 + A f e 2 + Aa e ∗2 + 2 Ag − 3 + 1 − e
12 2 2 2 4 4
Iy =
1
12
(
( A f + Aa )(b + t 2 ) 2 + 2 Ag t 22 +
b2
2
Ag , ) I xy = 0
t2 t2
t1
O
e
yo
C x
h
e*
t3
y
b
Iω x b2 bht 2
y o = −e − ahol Iω x = (ω1t1 + ω 2 t3 ) + (ω1 + ω 2 )
Iy 6 2
b bh b h 2 Ao 2hb
ω1 = −Ψ , ω2 = − Ψ + , Ψ= =
2t1 2 2t1 t 2 ds b b 2h
∫ t t1 + t3 + t2
4h 2b 2 2 1
J = 2 Ao Ψ = , I ω = ht 2 (Ω12 + Ω1Ω 2 + Ω 22 ) + b(Ω12t1 + Ω 22 t3 )
b b 2h
+ + 3 2
t1 t 3 t 2
ahol
bIω x bIω x
Ω1 = − + ω1 , Ω2 = − + ω2 és Ao = bh
2I y 2I y
- 125 -
8.6 Részlegesen zárt П-mag csavarási jellemzői
h b
d
b
s
Ao
d tw
tf tf
s h
tw tb
d
c l c
a) b)
8.6 ábra. Részlegesen zárt П-mag.
1 4 Ao2
J = (2ht 3f + bt w3 + 2ct w3 ) + 3
3 l sG 1.2ls
+
12 EI b Ab
összefüggés segítségével határozhatjuk meg, ahol az első tag az „eredeti” tiszta csavarási
tehetetlenségi nyomaték [az (1.9) képlet szerint], a második tag pedig az összekötő gerendák
hatását fejezi ki. A gyakorlati esetekben az első tag értéke jóval kisebb, mint a második tag
értéke. A fenti összefüggésben
Ao a falszakaszok középvonalai által közbezárt terület (8.6/b ábra)
b, h, c a magot alkotó falszakaszok hossza
l az összekötő gerendák hossza
s az összekötő gerendák távolsága (általában emeletmagasság; 8.6/a ábra)
E az összekötő gerendák rugalmassági tényezője
G az összekötő gerendák nyírási rugalmassági tényezője
és
tb d 3
Ab = t b d és Ib =
12
- 126 -
az összekötő gerendák keresztmetszeti területe és tehetetlenségi nyomatéka, ahol
tb az összekötő gerendák szélessége
d az összekötő gerendák magassága (8.6/a ábra)
Pontossági vizsgálatok tanúsága szerint azokban az esetekben amikor az összekötő gerenda
magassága (d ) viszonylag nagy, a tiszta csavarási tehetetlenségi nyomaték fenti
összefüggésének második tagja „túlértékelheti” az összekötő gerendák hatását és az
összefüggés nagyobb értéket adhat a tiszta csavarási tehetetlenségi nyomaték értékére, mint a
teljesen zárt keresztmetszet esetében [az (1.7) képlet szerint] - ami természetesen lehetetlen.
Ilyen esetekben a fenti képlet helyett a
1 4 Ao2
J = (2ht 3f + bt w3 + 2ct w3 ) +
3 2b − l l 2h
+ * +
tw tw t f
d
t w* = tb
s
Iω ≅ 0
O
h/2
h O1
h/2
- 127 -
Némileg segíti a helyzetet és ellenőrzési lehetőséget ad az, hogy a nyírásközéppont két
szélső helyzetének adatai azonnal rendelkezésre állnak. Ha ugyanis a keresztmetszetet teljesen
zártnak tekintjük (végtelen merev összekötő gerendák feltételezésével), akkor a
nyírásközéppont helye minden számítás nélkül megvan a keresztmetszet geometriai
középpontjában (O1 a 8.7 ábrán). Ha viszont teljesen elhanyagoljuk az összekötő gerendák
merevségét, akkor egy nyitott П-maghoz jutunk, amelynek a nyírásközéppontját a 8.1 táblázat
első képletével meghatározhatjuk (O2 a 8.7 ábrán). A tényleges nyírásközéppont (O) nyilván
az O1 és O2 pontok között helyezkedik el.
8.7 Számpélda
Határozzuk meg a 8.8 ábrán vázolt két merőleges fal összeépítésével keletkezett merevítőmag
keresztmetszeti jellemzőit. A szükséges képleteket a 8.3 pontban foglaltuk össze.
t2 = 0.30
xc xo
yc
h1 = 4.8
α
C x h = 7.8 m
yo
t1 = 0.20 1
O
h2 = 3.0
2 y
b1 = 3.85 b2 = 2.0
b = 5.85 m
y
Alapadatok:
- 128 -
Tehetetlenségi nyomatékok:
t2 h 3 + (b − t2 )t13
2
h
Ix = + ht 2 yc − + (b − t 2 )t1 ( yc − h1 ) 2 =
12 2
t b 3 + (h − t1 )t 23
2
b
Iy = 1 + bt1 − xc + (h − t1 )t 2 (b1 − xc ) 2 =
12 2
= 4.015 m4
b t h t
I xy = t1b(h1 − yc ) − xc + t2 h1 − 1 1 − 1 − yc (b1 − xc ) +
2 2 2 4
t h t
+ t2 h2 − 1 h − 2 + 1 − yc (b1 − xc ) =
2 2 4
1 2 I xy 1 − 2 ⋅ 0.661 1
α = arctan = arctan = arctan(0.1562) = 4.44 °
2 I y − Ix 2 4.015 − 12.477 2
= 12.477 cos 2 (4.44) + 4.015 sin 2 (4.44) − (−0.661) sin( 2 ⋅ 4.44) = 12.528 m4
= 12.477 sin 2 (4.44) + 4.015 cos 2 (4.44) + (−0.661) sin( 2 ⋅ 4.44) = 3.964 m4
Csavarási jellemzők:
J=
3
(
1 3
)
1
( )
bt1 + (h − t1 )t 23 = 5.85 ⋅ 0.23 + (7.8 − 0.2)0.33 = 0.084 m4
3
Iω ≅ 0
- 129 -
9
Irodalomjegyzék
- 130 -