3.

fejezet: Az emberi megismerés alapjelenségei

Általános lélektan foglalkozik az emberi megismerés alapjelenségeivel. E helyt csupán emlékeztetőül

utalunk rájuk. Kialakulásuk, fejlődésük fokozatos, folyamatos és jellemző az egyes életkorokra
– fejlődés pszichológia tanulmányaik a folyamatokra rávilágítanak.

Kogníció

Kogníció szorosabb értelemben a gondolkodás folyamatait jelenti. Tágabban értelmezve tartalmazza

mindazt a mentális aktivitást, amik szerepet kapnak az információ megszerzésében, feldolgozásában,
a megszerzett tudás megszervezésében és alkalmazásában. Az input, az output oldalát és a centrális
folyamatokat magában foglalja az emberi elme.

Érzékelés, észlelés

Érzékelés és észlelés megismerő folyamat, velük külső ingereket, információkat szerzünk a világról,

felfogjuk az ingerek összességét. A folyamatok szorosan összetartoznak. Az észlelésben számos
jelenség kódolt. A kódolásban fontosak veleszületett képességeink, saját tapasztalataink. Bárki és
bármi – személy, tárgy – azonosításában korábbi tapasztalatok, beállítódások, elvárások szerepet
játszanak. Kiemelendő a környezet fontossága.

Érzékelés  válasz az érzékelőkre ható energiákra. Látás, hallás, szaglás, ízlelés, a kül- és beltakaró,
valamint belső szervek receptorain keresztül történik. (Lásd: Funkcionális anatómia – érzékszervek
rendszere!)

Érzékelés fejlődése nyomon kísérhető a születés percétől. Az újszülött szaglása, ízlelése, látása, az

első életnapokban működik. Hallása már az anyaméhben kapcsalotot biztosított anyjával és a
„hallható környetettel”. Újszülött vizuális észlelése kimutatott tény, 1 hónaposan felismeri az anyja
arcát. A csecsemő figyelmét két hónapos korban leginkább a mozgó szem köti le, elérve a 3 hónapos
életkort a forma és a nagyság megfigyelésének kezdetei észlelhetők, előnyben részesíti a vertikális
irányokat, 6 hónapos elmúlik, amikor a látás élessége megközelíti a felnőttét. A csecsemő látása és
hallása és mozgató rendszere két hónapos korban összekapcsolódik. Ennek egyenes következménye,
hogy a tárgyak után nyúl, manipulál velük, közben fejlődik tapintás érzékelése. Bizonyos ideig még
”nem tud különbséget tenni” saját teste és a külvilág küzött. Kisded korú  legnagyobb változásait az
egyensúlyozás, a mozgás, a térbeli tájékozódás fejlődésében látni. Óvodás differenciáló
képessége kialakul és megerősödik a látás, a hallás, a tapintás, az íz- és a szagérzés képességében.
Látás élességének fejlődése mellett megkülönbözteti az alapszíneket, térbeli látása finomodik.
Fejlődik belső hallása, megkülönbözteti az óvodában hallott hangszereket, társai beszéd- és
énekhangját. Tapintással meghatározza a tárgyak alakját, méretét. Csukott szemmel eldönti milyen
ízeket, illatokat érez, anélkül, hogy azok forrását más érzékszervével azonosítaná. Mozgás és
egyensúlyozás egyre összehangoltabb, szabályozottabbak és célszerűbbek a mozgások, képes
rézsútos felületen biztonságosan járni. Iskolás korban erőteljesen fejlődik a látás élessége az
akkomodáció képességének változásával. Színárnyalatok felismerése is jelentősen
szélesedik. Serdülők érzékszervei kifinomultan működnek.

Érzékszervek működését követő neuronális folyamatok főbb lépesei:

1.) érzékelés→érzés→gnosztikus tevékenység→emlékkép,

2.) agykérgi integráció→gnosztikus tevékenység,   

3.) limbikus rendszer→agykérgi integráció→érzelmi kép→emlékkép,

4.) agykérgi integráció→emlékkép.

Érzékelés zavarai között megkülönböztetünk mennyiségit, minőségit és tartalmit. Mennyiségi

zavarok  egyike, ha csökken az érzékenység. Bekövetkezik, amikor emelkedik az ingerküszöb, pl.
fáradtság miatt (vagy pszichiátriai okokból). Ingerküszöb csökkenésekor nő, fokozódik az
érzékelés,  általában a központi idegrendszert élénkítő és pszichotróp szerek hatására. Minőségi
zavarnak tartjuk, ha a hibás feldolgozás miatt téves értelmezést nyer az információ, ide sorolhatók a
szomatizációs betegségek, szorongás okozta pánik. Kábítószerek okozzák a derealizációt,
deperszonalizációt. Tartalmi zavarok az érzékcsalódások, ezek a valósággal való nem megfelelő
(inadekvát) kapcsolatra utalnak. Illúzió: jó az érzékelés, de hamis az észlelet, hallucináció: érzékelés
nélküli hamis észlelet.

Észlelés, percepció érzékszervi adatokra épőlő kognitív folyamat, feltételekhez kötött magasabb

rendű agyi tevékenység. Érzékszervi benyomások jelentéssé, tárggyá szerveződése, felismerése. Az
„észlelet” jelentéssel való felruházása pszichológiai folyamatokkal. Lehet biológiai, vegyi, fizikai és
szociális. Folyamatában lényeges a lokalizáció, a felismerés. Különböző ingerek nyomán keletkezett
ingerületek egységes képpé formálódása, így tükröződik a valóság. Az agy értelmezi az érzékleteket,
renszerezi azokat és jelentést ad nekik. Óvodás gyermek észlelésére esetenként a túlzott globalitás,
máskor a túlzott részletezés jellemző. Főképpen az érzelmi szinkretizmus uralja. Azt a sajátosságot
emeli ki, ami érzelmileg megragadja, nem a lényeges elemet. Idő észlelésében a a viszonylagosság
még nem érthető számára, mindig cselekvéshez kötött a rövidebb időegységek, a napszakok
megértése. Idővel azonban elkülöníti „a mát, a tegnapot”. Mennyiségek észlelése, meghatározása
szemléletbe ágyazott, pl. a hosszabb sort a térbeli kiterjedés miatt „többnek” ítéli
meg. „Kisiskolások” észlelésében idő kell ahhoz, hogy az analízis-szintézis megfelelően
összerendezett legyen. Tér észlelée konkrét, jól tájékozódik a környezetében, de még hiányzik a téri
képzeletéből az általánosítás. Idő észlelésében az óra (a rendszeresség) az észlelés fejlődésének
alapja. Serdülő korra idő, tér, mennyiség, arányok észlelése tökélesedett.