AMIKOR NEM SEGÍT A PÁNIKSZÖRNY

Ahogy az előadásában Tim Urban is mondja: a halogatók számára a fenti rendszer az esetek egy
részében ha nem is ideális, mindenestre működőképes. A Pánikszörnynek köszönhetően a határidős
feladatok talán kicsit összecsapva, talán nagyon az utolsó pillanatban, de elkészülnek. Ez azonban
csak a probléma egyik része.

A halogatás ugyanis az életünk azon területeit érinti igazán érzékenyen, ahol nincsenek kőbe vésett
határidők. Ritkán köti szigorú határidő azokat a dolgokat, amelyek a testünk, a lelkünk és a
kapcsolataink jólléte szempontjából fontosak: a családi, baráti együttléteket, a testmozgást, az
egészségünkről való gondoskodást. Ugyanez igaz a vállalkozásra, amit egy nap szeretnénk elindítani,
a megírásra váró könyvre, a megvalósításra váró álomra. Önmagunk meg- és kitalálása olyasmi, ami
nincs dátumokhoz kötve, és akkor kezdődik el igazán, amikor végre belevágunk. Úgy is nevezhetjük
ezeket a dolgokat: a nagy kövek.

NAGY KÖVEK

A nagy kövek hasonlatával leggyakrabban az időbeosztás témájában találkozhatunk: ha úgy képzeljük

el a napunkat, mint egy befőttesüveget, amit különböző méretű kövekkel kell megtöltenünk, és
először a kis kavicsokat szórjuk az üvegbe, a nagyoknak már nem marad hely. A legjobb megoldás, ha
előbb a nagyobb méretűeket tesszük bele, és csak aztán a kicsiket, hogy kitöltsük a köztük
fennmaradó teret – logikus, nem igaz? És mégsem ezt csináljuk.

Ehelyett – ahogy Dan Ariely, a Duke Egyetem pszichológia- és viselkedési közgazdász professzora
összegezte egyik cikkében – amikor döntéshozatalra kerül a sor, szinte kivétel nélkül az apró-

cseprő kövekkel, illetve feladatokkal kezdünk foglalkozni.[8] A nagy

kövek (vagyis a hosszú távú céljaink) jelentőségét persze nem kérdőjelezzük meg, mégis hajlamosak
vagyunk halogatni a velük

való foglalkozást. Ariely ( más kutatókhoz hasonlóan) arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos
tisztában lenni azokkal a döntési csapdákkal, amelyekbe akaratlanul is beleesünk, és amelyek végül
azt eredményezik, hogy addig-addig foglalkozunk „tűzoltással”, azonnali figyelmet követelő
feladatokkal, hogy a nagy köveinkre egyáltalán nem jut időnk. Így fordulhat elő, hogy időről időre
azon kapjuk magunkat, hogy miközben az olvasatlan e-mailjeink számát sikerül nullára redukálnunk,
azokért a dolgokért, amelyek igazán fontosak, aznap még nem tettünk semmit