A segítőnek meleg, elfogadó, a másik személyt önálló individuumként pozitívan
értékelő az attitűdje akkor, ha a lehető legkevésbé jelennek meg a saját elgondolásai, elvárásai, a lehető legkevésbé kontrollálja kliensét. A kliensnek mintegy szabadságot hagy abban, hogy hadd lehessen olyan, amilyen, hadd fejezze ki úgy magát, ahogyan szeretné, hiszen a segítő mélyen bízik a kliensében. A kliens személye felé irányul ez az attitűd, természetesen nem jelenti azt, hogy a segítő a kliens bármely viselkedését is el kellene fogadnia. Ám, ha a kliens egy viselkedését nehéz is elfogadni, ez nem befolyásolja a segítőnek a kliens személyére irányuló értékelést. Az értékelés feltétel nélkülisége azt jelenti, hogy a segítő akkor is pozitívan értékeli, elfogadja kliensét, ha ő adott esetben nem a segítő elvárásainak megfelelően cselekszik.
Ha segítő igyekszik ítélkezésektől mentesen jelen lenni a kapcsolatban, a
kliens biztonságban érzi magát és megtapasztalja, hogy a személye elfogadható, szerethető. Minél inkább elfogadó attitűd van jelen a kapcsolatban, annál valószínűbb, hogy a kliensben változás megy végbe, hiszen egyre kevésbé kell védekeznie, és egyre inkább lesz bátorsága mélyebben is megvizsgálni saját tapasztalatait.
Nem elég azonban az attitűd megléte, a segítőnek ki is kell fejezni elfogadását a
kliens felé. Tekintettel azonban, hogy a különböző kliensek sokszor eltérő módokon tudják fogadni a segítőnek ezt a bensőségességre irányuló kifejezését, a segítőnek a lehető legtöbb módon képesnek kell lennie kifejeznie azt. Adott esetben szóval, meleg hangszínnel, egy mosollyal, vagy akár érintéssel, öleléssel is.
A segítő önelfogadása kulcsfontosságú a valódi, hiteles elfogadó légkör
megteremtéséhez, mivel védekező mechanizmusai a kliens értékelésének akadályait képezhetik.7