A személyközpontú szemlélet

A személyközpontú megközelítés – korai elnevezése szerint: non-direktív irányzat –

az emberekbe vetett alapvető bizalmon alapul. Carl R. Rogers így fogalmaz:
„Tapasztalataim alapján fokozatosan arra a következtetésre jutottam, hogy rejtetten
vagy nyilvánvalóan, de mindenkinek megvan az a belső képessége, hogy egy
érettebb állapot felé fejlődjön.”  Minden élő organizmusban van egy tendencia,
1

hogy kiteljesítse a benne rejlő lehetőségeket, ez az életnek nevezett folyamat

igazi természete. 2

Rogers három feltételt nevez meg, melyek együttes jelenléte egy kapcsolatban olyan
légkört hoz létre, amely támogatja az emberekben meglévő fejlődési hajlamot és
ezzel segíti, hogy a másik ember minél teljesebben funkcionáló személyként
élhessen. Rogers ezeket a feltételeket hangsúlyozottan nem csak terápiás
feltételeknek tekintette, hanem meggyőződése szerint azok bármilyen – akár tanár-
diák, szülő-gyerek, vezető-beosztott – viszonyban, amelyben egy személy fejlődése
a cél, alkalmazhatóak.

A személyes növekedést segítő három feltétel a hitelesség, a feltétel nélküli

pozitív értékelés/elfogadás, valamint az empátia. Az alapfeltételekre nem
különálló feltételekként kell tekinteni, erejük abban rejlik, „hogy mindegyik
magas fokon van jelen, kombinálódik és összefonódik, hogy a részeknél valami
jóval nagyobbat hozzon létre.” 3

Hitelesség

Rogers a három feltétel közül a hitelességet tette az első helyre: „Azt hiszem, a
kapcsolatban a terapeuta valódisága a legfontosabb tényező. Amikor a terapeuta
természetes és spontán, akkor látszik a legeredményesebbnek. … az a hatékony
terapeuta, aki képes az adott pillanatban nyíltan, a lehető legmélyebb szinten
önmaga lenni. Talán semmi másnak nincs jelentősége (Rogers, 1973).” 4

Segítő kapcsolatban tehát a hitelesség azt jelenti, hogy minél inkább önmaga a
segítő, minél kevesebb professzionális vagy személyes álarcot hord, annál
valószínűbb, hogy a kliens konstruktív irányba növekszik. A hiteles segítő a
lehető legjobban nyitott a benne áramló, felbukkanó érzésekre, attitűdökre,
mindenkor igyekszik ezeket tudatosítani és kész a kliens számára releváns
érzéseket, attitűdöket transzparensé tenni a kliense számára. Rogers így fogalmaz:
„Ez alatt azt értem, hogy amikor a pillanat megtapasztalása jelen van a tudatomban,
és ami a tudatomban megjelenik, az jelen van a kommunikációmban, akkor ez három
szint összhangban áll egymással, kongruens.” 5

A hitelesség a kliens segítő iránt érzett bizalmát erősíti, ennek hatására egyre
szabadabbnak érezheti magát a kapcsolatban, hiszen a hatalom látszatát keltő
titokzatosság csökken.6