AMIKOR NEM SZABAD BEDOBNI A TÖRÜLKÖZŐT

Amikor azt próbáljuk mérlegelni, mikor lehet jó stratégia a célok elengedése, nagyon fontos azt is
megnézni, mik azok a helyzetek, amikor biztosan nem a feladás a jó lépés. Előfordulhat például, hogy
a cél, amit el szeretnénk érni, egyszerűen túl nehéznek, túl távolinak tűnik ahhoz, hogy valaha is
megvalósulhasson. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, lehetséges-e a nagy célt kisebb, reálisan elérhető
mérföldkövekre bontani, és nem rögtön a feladással kezdeni.

Ugyanez a helyzet, ha a kudarctól való félelem miatt szeretnénk lemondani a célról. Teljesen
természetes, ha tartunk attól, hogy nem járunk sikerrel, különösen, ha a cél, amit el szeretnénk érni,
fontos számunkra. Ha kudarc ér bennünket, az sokszor csak azt jelenti, hogy ez most és így nem
sikerült. Nem pedig azt, hogy máskor máshogyan, más úton ne indulhatnánk el újra a cél felé. Ennek
tudatosítása nemcsak kudarc esetén segít, de abban is, hogy magabiztosabban vágjunk bele a célért
való munkába, és felkészültebben nézzünk szembe a nehézségekkel. A kudarctól való félelem nem a
feladásra ok, hanem arra mutat rá, hogy dolgoznunk kell a kudarctól való félelmünkön.

ÚGYSEM SIKERÜL

A kudarctól való félelem mellett a célok elérésének egyik legnagyobb ellensége a tanult
tehetetlenség. A fogalom az amerikai pszichológus, Martin Seligman nevéhez fűződik. Seligman egy
kísérletében kutyáknak adott áramütésekkel vizsgálta a klasszikus kondicionálás jelenségét (ezt a
vizsgálatot a mai etikai szabályozás mellett persze már nem végezhette volna el). Arra lett figyelmes,

hogy a kiszámíthatatlan áramütések hatására az állatok egy idő után apátiába süllyedtek, és nem
tettek semmit azért, hogy elkerüljék a fájdalmas ingert. Seligman emberekkel végzett kísérletében is
hasonló eredményekre jutott.

Ez az apátia a tanult tehetetlenség állapota, amit Seligman a depresszió „előszobájaként” írt le:
ilyenkor megtanuljuk, hogy bármit teszünk, nincs befolyásunk az események alakulására. Számos
olyan helyzet létezik, ami ehhez az állapothoz vezethet: például a kapcsolati, a családon belüli
erőszak vagy a függőségekkel való küzdelem. A tanult tehetetlenség arra sarkallhat minket, hogy már
azelőtt feladjuk, hogy egyáltalán próbálkoztunk volna. Ha úgy érezzük, ólmos fáradtság,
érdektelenség lesz úrrá rajtunk, ha a céljainkra gondolunk, és meggyőződésünk, hogy úgysem fog
menni, nem vagyunk képesek rá, akkor biztosan nem a feladás a jó megoldás. Ilyenkor először a
tanult tehetetlenségből kivezető utat kell megkeresnünk, hogy elindulhassunk a számunkra fontos
célok felé.