A szociológia kialakulása és helye a tudományok rendszerében

A szociológia a társadalomtudományokhoz tartozik, melyek a 19. században jöttek létre és az ipari

forradalom következtében átalakult modern, polgári társadalmat kutatják.

A szociológia a társadalom egészének és egyes kiemelt összetevői − egyének, csoportok, szervezetek,

intézmények (például család, iskola, egyház, illetve maga az állam) − életének, működésének a
törvényszerűségeit, szabályait és folyamatait vizsgáló alkalmazott társadalomtudomány, amely a
tudományos megismerés kritériumai szerint, a valósággal való összevetés útján végzi kutatásait.

A szociológusokat alapvetően az érdekli, hogy milyenek a különböző társadalmak, hogyan működnek,

s miként változnak. Egyfajta tükröt tartson a társadalomnak. A társadalom nem akarja megismerni
magát, hanem ideálképet akar magáról, ezért ellenzéki tudománynak tekintik és a demokrácia
mérőfoka attól függően, hogy minél inkább autoriter egy rezsim, annál nagyobb valószínűséggel
próbálják betiltani, elhallgattatni a társadalomkutatókat.

Melléktudománya a filozófia (ideális társadalmat keresik), történettudomány

Fejlődési régiói:

 Egyesült államok USA hadserege használta fel (üzemszociológia, szervezetszociológia,

szakszociológiák kiteljesedése) gyakorlat központú.
 Nyugat-Európa: Lassú fejlődés, inkább elméletközpontú
 Kelet-Közép Európa: Megkésett fejlődés sokáig tiltva volt. 60-as években üzemszociológia,
70-80-as években oldódás szabadabb, 90-es évektől elfoglalta helyét a tudományok között.

Szociológiának nem feladata: Történelmi fordulatokat előre jelezni, társadalmi fejlődés irányát
megszabni. Hanem feladata: A mindmáig egyre rohamosabb ütemben gyorsuló társadalmi,
gazdasági, technikai és politikai modernizáció folyamatainak tudományos igényű megismerése,
megértése, lehetőség szerinti magyarázata

A modern értelemben vett európai értelmiség és a szociológia egyidősek: a szociológia az 1890-es

években intézményesült, az „értelmiség” szót társadalmi csoportra 1898-ban Franciaországban
alkalmazták.

Tradicionális: Vallás, Szakrális, Hit, Élet értelmét keresi, Múltba tekint, Hierarchia, Stabil

Modern: Tudomány, Racionális, Kétely, ok-okozatot keres, Jövőbe néz, Egyenlőség, Haladó
 1. A modern társadalomtudomány megalapozói Saint-Simon, Comte, Marx

A szociológia előfutárai (Saint-Simon, Comte, Tocqueville), a gyors ütemben kapitalizálódó, majd a

kapitalizmus különböző fejlődési lépcsőfokain átmenő polgári társadalomról gyűjtöttek tényeket,
adatokat, és elméleti magyarázatokat.

Claude Henri de Saint-Simon

Durkheim szerint ő volt az első „igazi” szociológus. Munkássága hátterét a francia forradalom adta.
Igyekezett megérteni, hogy milyen tényezők okozták a forradalom kitörését, törvényszerűségeket
szeretett volna feltárni. Saint-Simon nevéhez fűződik „az ipari társadalom elmélete. Véleménye
szerint alapvetően két erő mozgatja a társadalmakat: a megszokás ereje, valamint az újításra való
hajlam. Úgy gondolta, hogy korának társadalmi feszültségeit, a katonai eredetű régi uralkodó osztály
nem volt hajlandó átadni a társadalom vezetését a dolgozóknak, a tudósoknak, az iparosoknak.

Az emberi történelmet szakaszokra bontotta, s ez alapján három társadalmi típust

különböztetett meg:
 teológiai társadalom: teokratikus rendszer, a papság szerepe és a vallási világkép
meghatározó (ókor);
 katonai társadalom: a nemesi társadalmak alapja (középkor);
 ipari társadalom: a hasznos effektív értékteremtő termelői munkát végző polgári rétegek
hatalma nő (tudós, bankár, vállalkozó, mérnök); a fejlődés az ipari társadalom irányába mutat
(újkor).

Auguste Comte

Szociológia kifejezés tőle származik. Szociológia, mint külön tudomány igényét fogalmazta meg.
Pozitivizmus megalkotója. Szerinte a szociológia feladata: társadalom természettörvényeinek
feltárása (konszenzusra, összhangra, szolidaritásra épülnek) szociológia legyen: reflexív, empirikus,
átfogó, leíró, magyarázó, értelmező. Tudományok művelői együtt hierarchikus viszonyban
tevékenykedjenek. Teológia és metafizika ellen küzdött. Két fajtája a természettörvényeknek:
Társadalmi statika (közösségek természetes rendje) Társadalmi dinamika (szellem fejlődése)

Három korszakot különböztetett meg:

 teológiai korszak: isteni lényeg beavatkozásával magyarázzák a jelenségeket;
 metafizikai korszak: elvont gondolatokkal magyarázzák;
 pozitív korszak: természettudományos módszerekkel kimutatott törvényekkel magyarázzák a
jelenségeket (s ideális esetben majd filozófusok, tudósok, társadalomtudósok kormányozzák
a társadalmakat).

Karl Marx

 Munkássága központjában a kapitalista rendszer elemzése, ellentmondásainak feltárása,

szükségszerű összeomlása, új rendszer szükségszerű eljövetele állt.
 Fő tétele: Az emberi társadalmat konfliktusok határozzák meg. Az osztályharc, a forradalom a
történelem fő mozgatórugója. Túl fejlett termelőerők okozzák  új termelési viszonyok
kialakulása
 ŐsközösségRabszolgatartó (kizsákmányolás)Feudális (kizsákmányolás)Kapitalista
(kizsákmányolás)Szocialista (államosítás)Kommunista (harmónia)
 Marxizmus hanyatlását az az elmélet okozta, hogy szerinte a kapitalizmusból a gazdaságilag
legfejlettebb társadalmak térnek át a szocialista rendszerre, de ez a valóságban éppen a
legelmaradottabb társadalmakban valósult meg.
 2. A szociológia klasszikusai: Émile Durkheim, Max Weber

Émile Durkheim

A francia szociológiai gondolkodás továbbfejlesztője. Nézetei szerint az emberi társadalom

alapvetően kooperációra, integrációra épül (harmónia- vagy konzisztencia-elmélet), a társadalom
egésze elősegíti az egyén boldogulását.

A társadalom lényege szerinte a társadalmi szolidaritás, ami biztosítja a társadalom egészének

működését. Fajtái:

 Mechanikus szolidaritás (kollektív tudat): Integráló tényező a hasonló munka, hasonló

életkörülmény, közös nyelv, kultúra. Hiányzik a differenciálódás. Tradicionális társadalmakra
jellemző.
 Organikus szolidaritás (társadalmi összetartó erő): Integráló tényező a munkamegosztás.
Különböző tevékenység, életkörülmény. Modern társadalmakra jellemző.

Átmeneti stádiumokban bekövetkezik az anómia állapota (társadalmi normák, morális értékek

megrendülnek az átrendeződés miatt, amely társadalomban megnő az öngyilkosok száma (Az
öngyilkosság című monográfiája)

Max Weber

Jogász, közgazdász, szociológus, az egyik legnagyobb hatású szociológiai gondolkodó. A modern

gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés lényegét a bürokratikus racionalitás terjedésében látta.
Életművét sokféleképpen értelmezik; például, hogy Marx elméleteire, gondolataira reagált kritikusan.

Megítélésében Marx és Durkheim között állt, elismerte a konfliktusok elterjedt voltát, de kisebb
jelentőséget tulajdonított a társadalmi rend fenntartásának, inkább a társadalmi változások
természetének megismerhetősége érdekelte. Társadalom dimenziói: Gazdaság, hatalom, életmód,
megbecsültség. Kormányzat szükségképpen mindig az uralkodó osztály érdekeit szolgálja.

2 uralom: Fizikai kényszeren alapuló, társadalom tagjainak meggyőződésén alapuló legitim.

Legitimitás 3 fajtája: Tradicionális (pl. királyi), karizmatikus (népvezéri), racionális (választásokon

alapuló)

Racionalitás szerinte az alapja a kapitalista gazdaságnak

Társadalmi cselekvés 4 típusa: tradicionális (hagyományos normákat követő), érzelmileg motivált,

értékracionális (pl. igazságosságnak megfelelés), célracionális (pl. üzleti haszon elérése)

Megértő szociológia elve a nevéhez fűződik: nem elég megismerni, mit cselekszenek, azt is meg kell
érteni, miért cselekszenek az adott módon az egyes társadalmi cselekvők.

A szociológia feladata a társadalmi cselekvések leírása és megértése.

 3. A szociológia fejlődése a XX. században és napjainkban

A 20. század elején az Egyesült Államokban a makroszociológia, mikroszociológia is jelentős fejlődést

ért el. Mead és az un. Chicagói Iskola (pl. Goffman) pragmatizmusra épülő szociálpszichológiája
megteremtette a szimbolikus interakcionizmus kifejlődését.

Európában a két világháború között a szociológia folyamatosan ki volt téve egyrészről a megerősödő
totalitárius rendszerek támadásainak, másrészről a konzervatív egyetemek merev elutasításának.
Frankfurti iskola (pl. Max Horkheimer) a marxi dialektikus filozófia elemzését és a radikális baloldali
társadalomkritikát összekapcsolta. Ausztriában Alfred Schütz kifejlesztette a társadalmi
fenomenológia elméletét.

Az 1930-as években, a gazdasági világválság idején terjedtek el egyre szélesebb körben a nagy
vizsgálati mintákon végrehajtott empirikus szociológiai kutatások, amik a kutatásmódszertant
továbbfejlesztették. A termelés egyre intenzívebbé válása bontakoztatta ki a szervezet-, munka- és
üzemszociológiai kutatásokat, amelyek a szervezetek létrehozásának és működtetésének, valamint a
profit-orientált szervezetekben zajló termelés hatékonyságának a befolyásolására vállalkoztak.

II. VH alatt kutatásokat végeztek a harctevékenységeket befolyásoló tényezők feltárására.

A II. világháború után a szociológia további nagy fejlődésen ment át, lényegesen megváltozott. A fő
változási tendenciák: a szociológia professzionalizálódott, s egyre inkább ágazatokra,
szakszociológiákra vált szét.

A 20. század második harmadától alapvetően három fő, elméleti megközelítési módjukban
jelentősen eltérő irányzatot tudunk elkülöníteni.

A három fő szociológiai megközelítés:

 Funkcionalizmus: Társadalom összetett rendszer egyes részeinek egymáshoz és az egész
társadalomhoz való viszonyát vizsgálja a szociológia. Racionalizmus és együttműködésre való
törekvés jellemzi a társadalmat nem a konfliktus. Normális állapot a rend és egyensúly.
(Malinovski, Parsons, Merton, Luhmann, Claude Lévi-Strauss)
 Konfliktuselmélet: Konfliktus az alaz a társadalmi csoportok között. Szociológia ebben az
uralmi viszonyokat, társadalmi egyenlőtlenségeket vizsgálja. (Frankfurti iskola: Max
Horkheimer, Theodor W. Adorno, Jürgen Habermas, Herbert Marcuse Neoweberiánusok:
Dahrendorf, Mills, Erik O Wright, Westergaard, Resler
 Szimbolikus interakcionalizmus: az irányzat a társadalmat az emberek közötti kapcsolatok,
interakciók megfigyelésén keresztül kívánja megismerni. Szocializáció és a deviáns viselkedési
formák vizsgálatára nagy figyelmet fordít (Mead, Goffman, Garfinkel, Schütz, Berger,
Luckmann, Giddens)

Napjaink vezető, befolyásos gazdasági és politikai társadalmai, túllépve az ipari társadalmak fejlődési
szakaszán, kialakulóban van egy olyan társadalom (az információs társadalom), melyben új
lehetőségek tárulnak az emberiség elé. Ez az új társadalom az információtechnika és a távközlés
fejlődésén alapul.

Jellemzői:
 Információ és a tudás kiemelkedő szerephez jut;
 Az internet, mint eszköz a szociológiai kutatások számára
 Megújul a gazdaság, közigazgatás
 Változik a jogrendszer (virtuális világra is kiterjed), életminőség, munka világa (távmunka,
kevés fizikai munka)
 4. Módszertani alapelvek: a megismerés és kutatás, operacionalizálás

A hétköznapi megismerési folyamat szinte észrevétlenül zajlik, hiszen mindannyian naponta figyelünk
meg jelenségeket, eseményeket.

A tudomány nem csupán megismerni, hanem megérteni és másokkal megértetni kívánja a világ
jelenségeit. Megbízhatóság és érvényesség nagy odafigyelést igényel. Kutatás szabályszerűségeket
vizsgál, amit az egyéni cselekvések és jellemzők közötti összefüggésekből vezet le.

A tudományos és a hétköznapi megismerés közös jellemzője, hogy összefüggéseket igyekszik feltárni.

A szociológiai módszertan azoknak a vizsgálati eljárásoknak és technikáknak az összessége, ahogyan

és amelyekkel a kutató a társadalmi jelenségeket és folyamatokat megközelíti, feltárja, elemzi és
értelmezi.

Társadalomtudományok elsődleges megfigyelési egysége az egyén. Vizsgálat fókuszában az egyének

attribútumait tartalmazó változók közötti összefüggés van.

 Változó: Logikailag összetartozó attribútumok csoportja (pl. válaszadók lakhelye)

 Attribútum: a vizsgálat tárgyára jellemző tulajdonság (pl. az adott válaszadó BP lakik)

Kutatás: Tudományos igényű megismerési folyamat. A meglévő tudásra épül, arra támaszkodik,
tudományos módszereket alkalmaz, valamint az eredményeit közzéteszi, ezáltal azokat mások is
felhasználhatják.

Kutatás menete:

 Föltárás: Föl kell tárnunk azokat az adatokat, jellemzőket, amikre alapozni akarjuk
következtetéseinket (adatfeltárás, tényfeltárás, „adatbányászás”).
 Feldolgozás: A föltárt adatokat, tényeket leírjuk, elemezzük, összevetjük, értékeljük szöveges
formában (kvalitatív) és/vagy matematikai műveletek segítségével (kvantitatív).
 Értelmezés, következtetés: Feldolgozott adatok értelmezése. Az értelmezés során
megállapításokat, következtetéseket vonunk le.

Kutatások csoportosítása:

 Kiindulás szerint
o Induktív (empirikus): Kiindulása a mindennapi gyakorlat, tapasztalat (empíria)
azzal a céllal, hogy általánosítható felismerésekhez jussunk, amik gyarapítják az
elméleti ismereteinket, és hasznosíthatók lesznek a (fejlettebb) gyakorlatban.
o Deduktív (analitikus): Már felismert elvek, törvényszerűségek, dokumentált
(hazai, nemzetközi) tapasztalatok, más tudományok eredményeinek, vagyis a
 már meglévő tudásnak elemzésével jut el elméleti és/vagy gyakorlati értékű új
felismerésekhez
 Kutatás célja szerinti csoportosítás
o Feltáró: a kutatási kérdéskört, problémát jobban megismerjék
o Leíró: céljuk, hogy pontos képet adjanak a környezet elemeiről, tulajdonságairól,
a célcsoportok magatartásáról, jellemzőiről.
o Ok-okozati: a „miért történik” kérdésre keresnek választ. A független változók és
a függő változók viszonyát vizsgálják.
 Kutatás időbenisége szerint
o Keresztmetszeti: egy adott időben vizsgálnak meg egy jelenséget
o Longitudinális: hosszabb időn át vizsgálják a jelenséget
 Kohorsz-vizsgálat: speciális alpopulációkat (kohorsz) vizsgál azonos
időközönként, rendszeresen, például: hogyan változott az egyetemet
végzettek jövedelme az elmúlt évtizedben?
 Trendvizsgálat: a populáció időben bekövetkezett változásait
tanulmányozza. Például népszámlálási adatok összehasonlítása, a pártok
támogatottsága a választások előtti 6 hét során stb.
 Panelvizsgálat: itt mindig ugyan azokat az embereket vizsgálják. Például:
egy adott szurkolói csoport viszonyulása a klubjához egy adott idény
során.
 Közvetlen gyakorlati hasznosítás szempontjából
o Alkalmazott kutatás / gyakorlatorientált kutatás: a megszerzett ismeret
hozzájáruljon a gyakorlati problémák megoldásához
o Alap- vagy elméletorientált kutatás: javítsuk vagy bővítsük a már meglévő tudást
az adott témából, a gyakorlati haszon nem mindig jelentkezik azonnal.

Kutatási terv:

1. Konceptualizáció (pontosítjuk a fogalmakat, kérdéseket, hipotéziseket állítunk fel

2. Operacionalizálás
3. Kutatási módszer kiválasztása
4. Vizsgálati minta meghatározása
5. Adatgyűjtés
6. Összegyűjtött adatok feldolgozása
7. Értékelés (hipotézisek beigazolódtak-e?)
8. Közzététel

Operacionalizálás: a változók méréséhez szükséges empirikus eljárások meghatározása.

 A mérés terjedelme: milyen értéktartományban akarunk vizsgálódni, illetve milyen

kategóriákat határozunk meg. Például szokásos módszer a társadalomkutatásban, ha 5
vagy 10 éves életkori tartományokat határozunk meg (21−30 évesig, 31−40 évesig... stb.),
de értelmetlen ilyen határokkal dolgozni, ha egy általános iskola tanulói a vizsgálat
alanyai!
 Precizitás: a kutatás célja dönti el azt, hogy mennyire kell pontosnak lennie a mérésnek.
 Mérési szint meghatározása: az alkalmazott elemzési eljárások függvényében.
 A mutatók minősége: az egyszerű mutatók nem okoznak problémát, de az összetettek
esetében fontos a minél jobb mérhetőségre való törekvés.
 5. Az adatgyűjtés módszerei: mintavétel, megfigyelés, kérdőív, dokumentumelemzés

Mintavétel: A társadalomtudományi vizsgálatok során gyakran nincs lehetőségünk, hogy valamely

témában mindenkit megkérdezzünk. Ha megfelelő módon választjuk ki a sokaság egy részét, akkor az
eredményeink jó közelítéssel reprezentálni fogják a teljes sokaság véleményét. Az így kapott
„vélemény” tulajdonképpen egy becslés, amely bizonyos hibahatárok között jellemzi a sokaságunkat.

Populáció: valamilyen ismertető jegyek, tulajdonságok alapján összetartozó egyedek

összességét jelenti. (Például: egy település választópolgárai, egy iskola tanulói stb.)
Minta: a populáció vizsgált része (azok az egyének, akik beletartoznak a populációba, és a
vizsgálatban részt vesznek)

A reprezentatív minta és a valószínűségi mintavétel fontos: biztosítja nagy minták esetén is a

reprezentativitást (minta tükrözze a populáció képét). A minta kiválasztására többféle lehetőség áll
rendelkezésre:

Véletlen mintavétel

 Egyszerű véletlen mintavétel: a mintaelem kiválasztása az alapsokaságból azonos

valószínűséggel történik, ilyen például a lottósorsolás. Ez a leggyakoribb.
 Szisztematikus mintavétel: az elemek kiválasztása egy bizonyos szisztéma, szabályszerűség
szerint történik, például: a termelés során a szalagról lejönnek a késztermékek – minden
tizediket vagy századikat megvizsgálják.
 Rétegzett mintavétel: Az alapsokaságot viszonylag homogén részcsoportokra osztjuk, és
mindegyikből megfelelő számú elemet választunk valamely véletlen módszerrel. Alkalmazzuk
nagy a szórásnál. (Például fizetések vizsgálata tól-ig határral.)
 Csoportos mintavétel: Akkor alkalmazzuk, mikor lehetetlen, hogy teljes körű felsorolást
készítsünk az alapsokaság elemeiről. Ilyenkor az alapsokaság részcsoportjainak listáját
vesszük alapul, és onnan választunk véletlen mintát.

Nem véletlenszerű mintavétel-eljárások:

 Kvótás mintavétel: Előre meghatározott szempontok (kvóták) alapján: ha ismerjük a

vizsgálandó alapsokaság néhány jellemzőjét (hány százalék a férfi és mennyi a nő, és az egyes
nemek hány százaléka esik a kor, iskolai végzettség stb. szerinti különböző kategóriákba), és
ennek megfelelően töltjük fel a mintánkat.
 Egyszerűen elérhető alanyokra hagyatkozó mintavétel: Ha például megállítunk valakit az
utcán, és megkérjük, töltse ki a kérdőívünket.
 Szakértői mintavétel: A kutató alapsokaságra vonatkozó ismereteire épít. Az eljárás
feltételezi, hogy a kutató által kiválasztott elemek reprezentálják a vizsgálni kívánt
populációt.
 Hólabda módszer: Akkor használatos, amikor nehézségekbe ütközik egy populáció tagjainak
körülhatárolása. Ennél a módszernél adatokat gyűjtünk a populáció általunk ismert néhány
tagjától, akiket megkérünk, hogy adják meg más, általuk ismert, a populációba tartozó
személyek elérhetőségét.

Megfigyelés: a megfigyelést végző személy közvetlen észleléssel tapasztalja és lerögzíti a nyert

adatokat.

 A kutatási célból történő megfigyelés legfőbb sajátossága a céltudatosság és tervszerűség,

objektivitás.
  Az adatgyűjtést technikai eszközökkel segíthetjük (adatlapok, kódok, jelek alkalmazása,
jegyzőkönyv készítése, hang- vagy filmfelvétel).
 A megfigyelés típusai: külső és résztvevő megfigyelés. Külső, ha a kutató nem vesz részt a
megfigyelt jelenségben, például jelen van egy értekezleten, gyakorlaton stb., de nem vesz
részt annak munkájában. Résztvevő, ha a kutató maga is aktív részese a jelenségnek.
 A megfigyelés akkor tudományos eljárás, ha: 1. meghatározott kutatási célt szolgál; 2.
szisztematikusan megtervezett; 3. regisztrált; 4. érvényessége és megbízhatósága ellenőrzött.

Kérdőív: Gyorsan és egyszerűen sok adat gyűjthető, viszonylagosan nagy mintán teszi elvégezhetővé
a kutatást. A feldolgozást jól bevált számítógépes programok támogatják.

1. Pontosan meg kell fogalmaznunk, mire vagyunk kíváncsiak, miről szeretnénk informálódni.
Ezek lehetnek: a csoporttagok jellemző adatai: mivel ezek többnyire tényszerűek, viszonylag
egyszerű kérdésekkel és egyszerű válaszokkal dolgozhatunk (ilyenek lehetnek például:
életkor, lakóhely, iskolai végzettség stb.); valamely populáció szokásai vagy véleménye adott
témáról (például: étkezési, vásárlási szokások, vélemény egy eseményről stb.).
2. A kérdezés módjának megválasztása: A kérdőív lehet úgynevezett „önkitöltős”, amikor a
kérdezett személy önállóan ad válaszokat a részére eljuttatott dokumentumon. Ez történhet
papíralapú, kérdőív segítségével, illetve interneten keresztül. A kérdőívet kitöltheti a
kérdezőbiztos is, ez elterjedt gyakorlat a telefonos lekérdezések során, de megvalósítható
élő, közvetlen személyes kapcsolattal is. Mindkét formánál garantálni kell azt, hogy a
válaszokat titkosan kezeljük, nem kérjük a válaszadó nevét, sem egyéb olyan adatát, amellyel
beazonosíthatóvá válna.
3. A kérdőív szerkezete, kérdéstípusok: Az önkitöltős kérdőív megszólítással és a felmérés
céljának közlésével kezdődjön. Itt kell tájékoztatni a megkérdezetteket az anonimitás
garantálásáról és a részvétel önkéntességéről. A bevezető részben informálni kell a
megkérdezetteket a kitöltés módjáról, kinek továbbítsa, a kitöltés várható időigényéről, mi
lesz az összegyűjtött adatok sorsa, és arról, hogy amennyiben érdekli, a kutatás eredményét
mikor, hol ismerheti meg.
4. A következő részbe kerülnek a kérdések, állítások : Az egyik az úgynevezett „kemény
változók” csoportja, amely alapján a válaszadóinkat alcsoportokba rendezhetjük, és így
különböző szempontok szerint lesznek értékelhetőek a válaszok. Pl. a nem, az életkor, a
lakhely, az iskolai végzettség. Másik csoport a kutatáshoz tartozó kérdéseket tartalmazzaA
kérdőív végén soha ne mulasszuk el megköszönni a közreműködést! A kérdéstípusokat
alapvetően két csoportba oszthatjuk, ezek a nyitott, illetve a zárt kérdések. A nyitott kérdés
után helyet hagyunk, hogy a válaszadó szabadon leírhassa a véleményét, saját szavaival. A
zárt kérdésben válaszalternatívákat kínálunk föl, amelyből jelöléssel választhat a válaszadó.
Ilyenkor fontos egyértelműen jeleznünk, hogy adott kérdésre lehet-e több válaszalternatívát
is jelölni.

Dokumentumelemzés, adatelemzés: Az adatfeldolgozási módszereket alapvetően két nagy

kategóriába oszthatjuk, így megkülönböztethetünk kvalitatív és kvantitatív típusú adatfeldolgozást. A
kvalitatív feldolgozás a minőségi, értelmező elemzés, kvantitatív a számok segítségével történő
mennyiségi elemzés. A kvalitatív feldolgozás munkaigényes, és nagy tapasztalatot követel. A kvalitatív
feldolgozásban a statisztikai módszereket hívhatjuk segítségül. A megfelelő módszer kiválasztását
megkönnyíti, ha a kapott adatok fajtáit, tulajdonságait megismerjük.
 6. Modernizáció: fogalmi elméleti problémák

Modernizáció elmélete

A modernizáció elmélete sokdimenziós fogalom. Abból indul ki, hogy a társadalom négy
alrendszerében, nevezetesen a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a kulturális alrendszerben
párhuzamosan mennek végbe a modernizáció irányába mutató változások. Ezek egymást erősítik,
illetve – ha az egyik alrendszerben nem következik be a modernizáció – meggátolják a többi
alrendszer modernizációját. A modernizáció a társadalmi jelenségek számos más területén, többek
között a családban és gyermekszámban, az életmódban, a szabadidő eltöltésében, értékek,
normákban is alapvető változásokat hoz magával. A modernizációelmélet új megfogalmazásai
hangsúlyozzák a társadalmak újításra való képességét, mint a modernitás fontos kritériumát, továbbá
figyelmet fordítanak a modernizáció által előidézett társadalmi konfliktusokra, a modernizációnak
több útját látják lehetségesnek és nem zárják ki a modernizációs kudarc előfordulását.

Az eredményes társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális és technikai−technológiai modernizáció

jellemzően olyan gazdasági és társadalmi struktúrában bontakozhat ki, amely az adott ország
ténylegesen, illetve potenciálisan meglévő feltételeire épülve képes a változó külső és belső
feltételeknek megfelelően működni. Elengedhetetlen tehát olyan társadalmi struktúra és politikai
rendszer létrehozása, amely bázisként szolgálhat a szerves modernizációs folyamatok
előrehaladásának és a társadalmi változások belső folyamatos működésének a biztosításához.

 szerves modernizáció: 19. századtól Ny-Európában kialakult a modern kapitalizmus, nem egy
külső mintához viszonyítva történt, hanem saját erőforrásokból, saját előzményekre
támaszkodva.

 szervetlen modernizáció: szűkebb modernizáció, valamihez képest fel akarunk zárkózni.

A magyar viszonyok igazolják az úgynevezett modernizációs elméletet, mivel az elmúlt két évtizedben
a népességen belül folyamatosan emelkedett a szellemi és bizonyos típusú értelmiségi foglalkozásúak
aránya. Ugyanakkor összességében fokozatosan visszaesett a fizikai foglalkozási csoportokba tartozók
aránya, mégpedig úgy, hogy csökkent a mezőgazdasági foglalkozásúak és – elsősorban a fiataloknál –
a szakmunkásréteghez tartozók súlya, emellett viszont alig változott a képzetlen munkások aránya. Ez
a jelenség arra utal, hogy a modernizáció, a technikai fejlődés – a szellemi réteg részarány-
növekedésével párhuzamosan – létrehoz egy stabil, többnyire kvalifikálatlan, korlátozott előrelépési
lehetőséget magában rejtő csoportot is.

A modern társadalomnak hat alapvető kritériuma:

1. hatékony piacgazdaság,
2. magas életszínvonal,
3. társadalmi integráció,
4. magas iskolai végzettség és jó egészségi állapot,
5. többpártrendszerű demokrácia,
6. modern mentalitás, gondolkodásmód, értékek és normák, kultúra.

Modern világkép:

 az emberi értelem a törvények forrása evolúció, haladás;

 humanitáselvű: az ember szabadságra és autonómiára termett;
 jobb élet elérhető;
 a tudomány meghatározó szerepe (Goethe: Faust).
 7. Társadalmi struktúra és rétegződés: alapfogalmak

A társadalmi szerkezet: olyan pozíciók közötti viszonyokat jelent, amelyek mögött egyes emberek,
illetve csoportok állnak. A különböző pozíciókban lévők – meghatározott szerep szerint viselkedő,
eltérő státuszú személyek – kategóriákat alkotnak, mint munkás, paraszt, rendészeti vezetők stb. A
kategóriák között érdekellentétek.

Okai:

 a vagyoni helyzet,
 a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely,
 javakhoz történő hozzájutás mértéke, módja.

Az iskolai végzettség, foglalkozás, beosztás, munkahely, lakóhely alapján megállapított társadalmi

kategóriák alapján mutatható ki a társadalmi rétegződés, amely hierarchikus szerkezetű.

A társadalmi osztályok kategóriáit a termelőeszközhöz való viszony alapján határozhatjuk meg a

klasszikus marxi értelmezés szerint:

 termelőeszközzel nem rendelkező munkások,

 saját foglalkoztatásukat biztosító termelőeszközöket birtokló kispolgárok (önellátók)
 termelőeszközök birtoklása révén bérmunkások foglakoztatását lehetővé tevő tőkések,
nagybirtokosok.

Max Weber szerint 3 dimenzió:

1. Gazdasági (nemcsak termelőeszközökhöz való viszony + munkaerő-piaci helyzet (képzettség)

2. Hatalom (tőketulajdon függvénye)
3. Rend (megbecsültség előkelő életmód és életvitellel)

Az osztály fogalmát ma már kiterjesztett módon használjuk. Társadalmi rétegnek nevezzük a

foglalkozás, beosztás, munkahely, lakóhely alapján meghatározott társadalmi kategóriákat. A magyar
szociológiában általában a foglalkozás jellege alapján megkülönböztetett kategóriákat szokás
rétegnek nevezni (értelmiségi, szakmunkás stb.).

1969-ben Ferge Zsuzsa munkajelleg-csoportnak nevezte el 8 kategóriát megkülönböztető modelljét.

Később ezeket a kategóriákat rétegnek nevezték. A modell kimutatta a létező egyenlőtlenségeket, és
alkalmas volt a magyar társadalom elemzésére.

Kolosi Tamás 1984 státuszcsoport fogalom: olyan egyének vagy családok csoportját foglalja magában,
akik a hét dimenzióban együttvéve hasonló helyzetben vannak.

A hét dimenzió: fogyasztás; kultúra; életmód; érdekérvényesítés; lakás; lakókörnyezet; anyagi

színvonal; munkamegosztás.

A társadalmi rétegződésvizsgálatok módszertanilag is szerteágazóak, a survey típusú

adatfelvételektől kezdve – Magyarországon 1963-ban a KSH végezte az elsőt az 1962. évi
jövedelmekre vonatkoztatva. A rétegződésvizsgálatok során a foglalkozás, az iskolai végzettség, a
lakóhely, a lakásviszonyok, a jövedelem nagysága, a nem anyagi dimenziók (tartós fogyasztási és
használati eszközök, művelődés, kultúra) alapján határozzák meg a társadalmi kategóriákat.
 8. A magyar társadalom szerkezetének történelmi alakulása a második világháborúig. Erdei
Ferenc modellje

Erdei Ferenc modellje:

Kettős társadalomelmélete szerint Kelet-Európában, ezáltal Magyarországon a társadalom

szerkezete és a termelési rend között fáziseltolódás alakult ki, s ennek következtében a
társadalomszerkezet megkettőződött.

Magyarországon 1848 előtt egy elromlott struktúrájú rendi társadalom alakult ki, amely nem volt
képzett és tagozott munkaszervezet, mint az előző korszakok nyugati rendi társadalma. Nem a
„magas tekintélyű úri rend” vezetése alatt folyt a polgárság, hivatalnokréteg és parasztság szakszerű
munkája megfelelő társadalmi formák, módszerek között.

Nálunk uralmi rendszer működött, felül az uralkodó nemességgel, amely nemcsak társadalomvezető,
hanem adminisztráló hivatalnokréteg is volt; a másik oldalon a kihasznált és leszorított parasztság
állt.

Ez a rendi társadalom a modern korban sem szűnt meg teljesen, mivel a polgári átalakulást nem a
magyar belső viszonyok kényszerítették ki, hanem külső körülmények – az európai kapitalista
gazdálkodás és polgári társadalom – hatására jött létre. Ezenkívül a tényleges reformlépéseket nem a
magyar államszervezet, hanem a bécsi császári kormány léptette életbe.

A kiegyezés után a gazdasági konjunktúra következtében kialakult a főként német és zsidó

polgárokból álló új polgári réteg. Ez az új réteg kezdetben nem lázadozott a nemesi eredetű úri
középosztály vezető szerepe ellen, sőt kifejezetten lojálisnak bizonyult a századfordulóig.

Századfordulón a polgári társadalom önálló erőként kezdett fellépni a mind konzervatívabbá váló
nemesi-nemzeti társadalommal szemben. Létrejött egy sajátos kettős struktúra, a felső szinten
politikai szövetségben működött együtt a birtokos és hivatalnoknemesség, a másik oldalon pedig a
kapitalista polgárság: a két csoport egymás mellett, illetve egymással szemben állt. Az arisztokrácia és
az úri középosztály a földbirtokok, valamint az államapparátus birtoklása révén a politikai vezetésben
tevékenykedett, a gazdasági, irodalmi, szellemi életet az új és egyre erőteljesebbé váló polgári
társadalom foglalta el.

Az első világháború végén szinte két Magyarország állt egymással szemben, majd a forradalmak
bukása után Bethlen István restaurálta a háború előtti rendszert, tehát ismét hatalomra segítette a
történelmi–nemzeti társadalmat. A két meghatározó társadalmi réteg alatt élt a magyar parasztság,
amelynek csak egyharmad részét alkották a telkes jobbágyok utódai, kétharmaduk részben zsellér és
uradalmi paraszt volt. Az uradalmi parasztság fele cselédsorban élt, ők alkották az uradalmi majorok
évi munkára szegődött bentlakó munkásrétegét, míg a másik fele szegődményes paraszt volt, akik
bérletszerű viszonyban művelték az uradalom földjét, és ott laktak a telepes községekben. A
parasztságnak minden csoportja leszorult és megmerevedett társadalmi helyzetben élt, mivel a
magyar rendi társadalomnak nem voltak meg azok az összekötő szervei, amelyek a parasztságot a
felső renddel összeköthették volna.
 9. A magyar társadalom szerkezetének történelmi alakulása a második világháború után

A világháború után a munkásság társadalmi–politikai jelentősége megnőtt, minden párt

programjában helyet kapott az ipari munkásság élet- és munkakörülményeinek javítása. A munkásság
érdekképviseletét a baloldalhoz köthető szakszervezetek látták el. A munkaadók és munkavállalók
közötti viszonyt a kollektív szerződések – munkakörülmények, bérek, munkaidő, túlóra stb. –
szabályozták.

A '60-as évek közepétől – a nagyüzemi munkásság életkörülményeinek javítását preferálta,

kiterjesztette a szociális ellátások körét, támogatta a lakáshoz jutást. Az előbb kéthetenkénti, majd
hetenkénti szabad szombatok bevezetése lehetővé tette a kiegészítő jövedelemszerzést.

Az 1948−1949-es nagyarányú iparosítások a gazdasági elit cseréjét vonták maguk után. A kort jellemzi
az, hogy az államosított vállalatok új vezetőinek közel kétharmada 4 vagy 6 elemi iskolai
végzettséggel rendelkezett. Munkájukat „megkönnyítette”, hogy az ötvenes és hatvanas években a
központilag meghatározott tervutasításokat kellett végrehajtaniuk; a vezetők önállósága az 1968-as
gazdasági reformokat követően fokozatosan nőtt. A '70-es, '80-as években a vállalati önállóság
szükségessé tette a szakértelmiség vezetői pozícióba helyezését, de politikai felügyeletük a
rendszerváltásig megmaradt.

A mezőgazdaság kollektivizálásának végrehajtása során ügyeltek arra, hogy ne essen vissza

jelentősen a termelés, és ne alakuljon ki élelmiszerhiány. Az átalakítás a parasztságon belül jelentős
szerkezeti átalakulást hozott, ami elsősorban az egyéni gazdálkodók számának és arányának
csökkenésében mutatkozott meg. Amíg a hatvanas évek elején a háztáji gazdálkodás az önellátást
szolgálta, az évtized végétől a piacra termelés került előtérbe. Az egész 1947 és 1990 közötti
szocialista korszakot modernizációs kísérletként, a Nyugat-Európához való gazdasági felzárkózás
kísérleteként értelmezhetjük.

Összességében a szocialista korszakban az alábbi társadalmi rétegeket különíthetjük el:

1. vezetők és értelmiségiek;
2. egyszerű irodai vagy szellemi foglalkozásúak;
3. önálló kisiparosok és kiskereskedők;
4. szakmunkások;
5. betanított munkások;
6. segédmunkások;
7. önálló parasztgazdák;
8. mezőgazdasági munkások.

A rendszerváltás utáni években a társadalom felső 5−10%-a és a középrétegek között a jövedelmi

olló szétnyílt, és a középrétegek abszolút a gazdasági válság vesztesei közé tartoznak. Az
egyenlőtlenségek a rendszerváltáskor ugrásszerűen, ezt követően lassabban, de egyenletesen nőttek.
„A kilencvenes évek első felében a kárpótlási jegy és az E-hitel kombinációja tette lehetővé az állami
vállalatok tömeges privatizációját, a haza tőkésréteg viszonylag gyors kialakulását.” De nemcsak a
felső 5−10% és a „többiek” között mélyült el a szakadék, hanem a társadalom alsó egyötöde és a
középrétegek között is. A középrétegek helyzetét a gazdasági növekedés automatikusan javítja, de a
legszegényebbek sorsán csak a tervszerű társadalmi beavatkozás hozhat pozitív változást. A lecsúszó
középosztály egy részével a hatalom szövetségre lép, így helyzetük ezáltal is javulni fog. A tartósan
munkanélkülieket és hajléktalanokat a tartós leszakadás veszélye fenyegeti. A rendszerváltás után
vált elterjedté a „vállalkozó” kifejezés, ami egy számszerűségében is jelentős társadalmi csoportot
jelent. 1982 és 2009 között a foglalkoztatottak mintegy 25%-os csökkenése mellett a munkaerő
iskolázottabbá válása az egyik legszembetűnőbb változás. A munkaerőpiacon a legfeljebb általános
iskolai végzettséggel rendelkezők aránya mintegy a negyedére csökkent, a felsőfokú végzettségűek
aránya pedig közel háromszorosára nőtt. Mivel a rendszerváltás után a foglalkozási szerkezet
egységesen felfelé tolódott el, azaz a foglalkoztatottak foglalkozási hierarchiában elfoglalt pozíciója
általánosan javult, ezért a foglalkoztatottak és inaktívak között mélyült a szakadék.

Az elmúlt három évtizedben a legnagyobb népességszámot érintő átrendeződés a foglalkozási

hierarchia alján történt, ahol a mezőgazdasági fizikai munkát végzők 10,3%-os aránya 0,8%-ra
csökkent. 1992–2009 között az alkalmazásban álló szakmunkások aránya egyenletesen nőtt, míg a
betanított munkásoké csökkent. Az egyéb szellemi munkát végzők aránya csökkent. Az ebből a
foglalkozási csoportból kikerülők egy része az iskolai végzettség függvényében beosztott
értelmiségivé válhatott, mások a munkásosztályba süllyedtek le.
 10. A társadalmi mobilitás csatornái. Az intra- és az intergenerációs mobilitás. A migráció

Társadalmi mobilitás az a jelenség, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik
általában a foglalkozás alapján meghatározva.

 nemzedékek közötti mobilitás: (intergenerational mobility) – Felfelé vagy lefelé irányuló

mozgás a társadalmi rétegződés hierarchiájában egyik nemzedékről a másikra.
 nemzedéken belüli mobilitás: (intragenerational mobility) – Felfelé vagy lefelé irányuló
mozgás a társadalmi rétegződés hierarchiájában egy egyén életében.
 házassági mobilitás fogalma azt takarja, hogy valaki házasságkötés révén kerül másik
társadalmi helyzetbe.

Róbert Péter magyar társadalmi mobilitás vizsgálata 4 dimenzióval: foglalkozás, műveltség, anyagi
helyzet, lakóhely

 Nyitott társadalom: Minél nagyobb százalékban válik munkás/Paraszt származásúból

értelmiségi/vezető.
 Zárt társadalom: Minél kisebb

Kilépési mobilitás: egy-egy társadalmi kategóriából származók közül mennyien kerülnek a különböző
társadalmi kategóriákba.

Belépési mobilitás: egy-egy kategóriába tartozók hogyan oszlanak meg származás szerint.

Meritokráciának nevezik azt a társadalmat, ahol kizárólag az egyén képességétől, tudásától,

teljesítményétől függ a társadalmi pozíciója.

Pitirim A. Sorokin csatornáik, melyek biztosítják a le és felfelé mozgást:

1. Hadsereg
2. Egyház
3. Oktatási intézmények
4. Politikai szervezetek, érdekcsoportok
5. Szakmai szervezetek
6. Vagyonteremtéshez köthető csoportok
7. Családi háttér, kapcsolatrendszer, házasság

A migrációs potenciál egy ország népességének vagy valamely kisebb egységének (egy társadalmi
csoport vagy egy régió) térbeli elmozdulási szándékainak mértékét fejezi ki. Egy egyszerű
aránymutató, amely azt fejezi ki, hogy az adott népesség hány százaléka tervez vándorolni, ami lehet
rövid távú munkavállalás, akár emigráció.

Belső vándorlás: (állandó népesség: állandó lakhelyesek) (ingázás: nem a településén dolgozik)

 Premodern társadalmak: Be és kivándorlók kiegyenlítik egymást (csekély, cirkuláris)

 Korai átmeneti: nő a falvakból városokba, határterületekre vándorlás
 Késő átmeneti: előző folyamat csökken, újra kiegyenlító ki be vándorlás
 Fejlett ipari: falvakból városba csökken, városból városba cirkulálás nő
 Posztindusztriális társadalmakban: Csökken minden

A nemzetközi vándorlás az országhatárt átlépő lakóhelyváltozást jelenti, amely lehet állandó és

ideiglenes jellegű. (m.o: inkább fiatal egyedülálló, csak érettségis/szakmunkás/munkanélküli/tanuló
férfiak; N-Br, Németo, Ausztria)
 11. A társadalmi szocializáció folyamata

Általánosan használt megközelítések szerint a szocializáció olyan időbeli folyamat, amely a születéssel
kezdődik és az időskor végéig tart, az életformák átrendeződésével, új magatartásmódokkal és
személyközi kapcsolatokkal. Megszerzik azt a tudást az egyének a szocializáció alatt, amivel a
társadalom tagjaként többé-kevésbé eredményesek lehetnek. (Sigmund Freud, G. H. Mead, Jean
Piaget)

Két elmélet meghatározó a szocializációban:

1. A tanuláselmélet, mely elméletnek az alapja az egyén formálhatósága. E kiindulópont szerint az

egyén a környezeti hatások révén válik olyanná, amilyenné lesz. A tanuláselmélet egy passzív
befogadót tételez, amely során az őt ért környezeti hatásokat úgy dolgozza fel.

2. A szerepelmélet a szocializációt a szereptanulás folyamatának tekinti, amelynek lényege a

társadalom normáihoz és szabályaihoz való folyamatos alkalmazkodás. A szerepek a társadalmilag
elvárt viselkedési formák. Ezek az előző generációk által felépített egyéni (magán) és intézményesített
szerepekből állnak (például apa, beosztott, főnök szerepe), amelyek a társadalmi struktúra
fennmaradásának elengedhetetlen feltételei azáltal, hogy a társadalom tagjai betöltsék ezeket a
szerepeket, vagyis egyrészt időbeli folyamat, másrészt kulturális jelentésrendszerek folyamatos
fennmaradása, harmadrészt olyan erő, amely összetart egy csoportot, illetve a társadalmat.

Szocializáció eszközei:

 Direkt instrukciók: Közlik mit lehet mit nem szabad/kell.

 Formálás (büntetés, jutalmazás)
 Modellálás, megfigyeléses tanulás: Mások viselkedésének megfigyelésével új elemek átvétele
 Identifikáció: Egyénnek fontos személyek viselkedését veszi át, utánozza
 Interiorizáció, internalizáció: külső kontroll helyett a belső kontroll lesz a hangsúlyosabb

Szocializációs folyamat megközelítései:

1. Sturkturalista-funkcionalista: A strukturalista−funkcionalista megközelítés szerint az egyének

(tudatosan vagy öntudatlanul) azokat a már fennálló kulturális és társas mintázatokat
reprodukálják, amelyekbe beleszülettek vagy amelyekben élnek. Értékrendjük és
viselkedésük azáltal alakul ki, hogy kulturális mintákat és társadalmi normákat sajátítanak el.
2. Kritikai tanulmányok: A kritikai tanulmányok érdeme az, hogy a figyelmet a történeti háttérre
és a hatalmi viszonyokra irányítják.
3. Szimbolikus interakcionista

Szocializáció folyamatának szakaszolása:

 családban végbemenő elsődleges

  Intézményekben végbemenő másodlagos (iskola, kortársak, barátok, munkahely)

Életkori megközelítésben:

1. koragyermekkori (amely kb. 3 éves korig tart): Kritikus időszak, egész életre kihat, nyelv
2. a klasszikus gyermekkori (amely kb. 10 éves korig tart): Felelősségtudat gondtalanság helyett
3. az ifjúkori (amely kb. 18 éves korig tart): nemiség, tervezgetés
4. felnőttkori (a szociális érettség kora): családalapítás, munkába lépés, új szerepet megtanulni
5. időskori (amely a nyugdíjas évektől az élet végéig tart): Új élethelyzet elfogadása

Egyén életperiódusai:

 Munka előtti szakaszt, amikor az egyént a társadalom felkészíti az életre általában, különös
tekintettel a munkára (gyermek- és ifjúkor). Ez az időszak a modern társadalmakban
jelentősen hosszabb lett.
 A munkavégzés szakaszát, amikor bekapcsolódik a társadalmi munkatevékenységbe. Ez a
periódus egyúttal az a része az egyén életének, amikor ő maga is elkezdi a következő
generáció szocializációját (felnőttkor). A tanulás szorosabb része lett a munka világának is.
 A munka utáni szakasz, amikor az egyén kilép az aktív társadalmi munkatevékenységekből
(öregkor). Mindazzal együtt, hogy megváltozott, hosszabb lett az aktív pályaszakasz, az
átlagos élettartam változásával hosszabb és aktívabb lett a munka utáni időszak is.

Foglalkozási szocializáció: Adott szakmához szükséges ismeretek elsajátításának folyamata

1. Pályaorientáció: Egy előzetes pályaelképzelés az adott szakma elvárásairól. Pályaválasztást

elsősorban az érdeklődés, a beállítódás határozza meg, de előfordulhat a kényszeralapú
pályaválasztás is. (családi helyzet)
2. Szakmai képzés: A választott oktatási intézményben az egyén saját elképzeléseitől motiváltan
kezdi meg tanulmányait. Eljut az egyén az úgynevezett potenciális pályaérettség szintjére. Ez
olyan minőségű felkészültséget jelent, amely alapján valószínűsíteni lehet a tanult szakmában
való eredményes helytállást.
3. Pályakezdés: A pályakezdés szakaszában dől el az, hogy valaki ténylegesen megfelel-e a
választott szakma követelményeinek, elvárásainak. Ha a pályára lépés sikeres, meghatározó
eleme lesz a pályán maradásnak, és kialakítja a hivatásérzetet (a szakmai tevékenység iránti
érzelmi vonzódást), ellenkező esetben meggyorsíthatja a pályaelhagyást vagy a szakmai
közömbösséget.
4. Pályavitel: A már nem kezdő szakember a választott pálya nehézségeit, konfliktusait is
megismerte, és mindezek a hivatásérzetét nem gyengítették, sőt kialakul a hivatástudat,
amely a pályaválasztás helyességének megerősítése.
12. A család szociológiai alapfogalmai: a család típusai és életciklusok
13. A család funkciói. A válás társadalmi problémái. Változó nemi szerepek
14. A család nagysága és a termékenység alakulása demográfiai trendek
15. Kultúra: Normák és értékek
16. Előítéletesség: sztereotíp gondolkodás és diszkrimináció
17. A deviancia fogalma és a deviáns magatartás társadalmi tényezői
18. A deviáns viselkedés fajtái, és a társadalmi válaszok
19. A vallás a modern társadalomban
20. A település társadalmi jelenségei. Az urbanizáció folyamata. Az urbanizáció Magyarországon
21. A falu a településhálózatban. A város szociológiai jelenségei
22. A társadalmi csoport fogalma és struktúrája. A státusz és szerep a csoportban. A csoport
típusai