Papp Neurologiai Szakapolastan

PAPP LÁSZLÓ
NEUROLÓGIAI
SZAKÁPOLÁSTAN
Szegedi Egyetemi Kiadó

Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó
Szeged, 2012–2013
PAPP LÁSZLÓ
NEUROLÓGIAI
SZAKÁPOLÁSTAN
SZEK Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó

Szeged, 2012–2013
Az első kiadást lektorálta
Dr. Balogh Zoltán
tanszékvezető főiskolai docens
Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar,
Ápolástudományi Tanszék
Borító
Csécsi Károly
Illusztráció
Szalma László
Szövegszerkesztés, e-könyv fájl szerkesztése

JGYF Kiadó
Második, átdolgozott kiadás, e-könyv
© Szerző, Kiadó
ISBN 978 963 9927 58 2
Kiadó: Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó

Felelős kiadó: Pitrik József menedzserigazgató
Terjedelem: 8,5 ív (B5)
Nyomdai és kötészeti munka

JatePress
Felelős vezető: Szőnyi Etelka főszerkesztő
Bevezetés
Öt évvel ezelőtt a Neurológiai Szakápolástan jegyzet elkészítésének célja az volt,

hogy a hazai egészségtudományi (felső)oktatásban hallgató, elsősorban ápolói hí-
vatásra készülők számára lehetőséget biztosítson az ideggyógyászati kórképek
ápolásának elméleti kérdéseiben való elmélyedésre, és egyben segítséget nyújtson
azon készségek azonosításához, melyek a neurológiai ápolásban való eredményes
közreműködéshez szükségesek. Az első kiadás megjelenése óta eltelt időben a
tudományterület számos új eredménye épült be a betegellátásba, melyek integrálása
elengedhetetlennek tűnt a jegyzet naprakész használhatóságának megtartása miatt.
A korábbi kiadáshoz hasonló struktúra adaptálásával a leírtak célja változatla-
nul az, hogy a neurológiai szakápolással ismerkedők, és az azt már művelők a te-
rület elméleti vonatkozásai mellett az ápoló önálló, együttműködő és függő kom-
petenciáit is végiggondolhassák, mely részek ápolói hívatás önazonossága hang-
súlyozásának jegyében az ápolási folyamat szerkezetét felhasználva készültek el.
Bízom benne, hogy a jegyzet forgatása segíti olvasóját abban, hogy magas
színvonalú elméleti ápolási készségekre tegyen szert, ezáltal eredményes partner-
kapcsolatot tudjon kialakítani az egészségügyi team minden tagjával.
Szeged, 2012. december 10.
Papp László
Tartalom
Bevezetés ............................................................................................................... 5
Neurológiai vizsgáló eljárások és ápolói vonatkozásaik ....................................... 7
A fejfájás ápolási vonatkozásai ............................................................................ 23
Agyi érkatasztrófák ápolástana ............................................................................ 29
Az idegrendszer daganatos betegségeinek ápolástana ........................................ 53
A sclerosis multiplex ápolástana .......................................................................... 65
A perifériás idegrendszer betegségeinek ápolástana ........................................... 79
A Parkinson-kór ápolástana ................................................................................. 91
Az izomműködés zavarainak ápolástana ........................................................... 103
Az epilepszia ápolástana .................................................................................... 113
A központi idegrendszer gyulladásos betegségeinek ápolástana ....................... 125
Egészségfejlesztés a neurológiában ................................................................... 133
A jegyzetben használt legfontosabb fogalmak jegyzéke ................................... 139
Neurológiai vizsgáló eljárások és ápolói vonatkozásaik
A fejezet célkitűzései
A hallgató legyen képes:
• ápolási anamnesist felvenni, figyelembe véve a leggyakoribb neurológiai
kórképek sajátosságait,
• felismerni a kóros neurológiai állapotokra utaló jeleket ápolási tevékeny-
sége során,
• közreműködni a neurológiai beteg fizikális vizsgálatában elméleti ismeretei
alkalmazásával,
• felkészíteni betegét a neurológiai diagnosztikában alkalmazott laboratóriu-
mi és műszeres vizsgálatokra, közreműködni a kivitelezésben és elvégezni a
beavatkozások utáni ápolási feladatokat.
Ápolási anamnesis felvétele a neurológiai ellátás során

Az ápolási anamnesis felvétele során az ápoló szisztematikus módszerrel adatokat
gyűjt a beteg aktuális szükségleteiről, jóllétének szintjéről, az egészségi állapotát
befolyásoló különféle tényezőkről, valamint ellátással szembeni elvárásairól. Az
adatok felvétele történhet betegtől (autoanamnesis) illetve hozzátartozótól, esetleg
más személyektől ill. dokumentumokból (heteroanamnesis). Utóbbinak fontos
szerepe lehet a tudatvesztéssel járó kórképek kialakulásának feltérképezésében, és
az életmódbeli tényezők felderítésében.
Amennyiben a tünetek alapján felmerül idegrendszeri érintettség gyanúja,
különös figyelmet kell fordítani a potenciális rizikófaktorok felderítésére, vala-
mint a tünetek hátterében álló okok által kiváltott egyéb jelekre.
Az ápolási helyzetfelmérésnek ki kell térnie:
1. A beteg aktuális szükségleteinek és önellátási képességének felmérésére
A szükségletekkel kapcsolatos adatgyűjtés során kívánatos valamilyen objek-
tív mérőrendszer alkalmazása. Erre lehetőséget nyújtanak az ápolási ellátás
modelljeiben leírt különféle stratégiák. Ezek közül kiemelhető az Orem-féle
önellátási modell, melynek alkalmazása filozófiáját (önellátás, partnerség) és
módszereit (a beteg aktív részvétele szükségletei kielégítésében) tekintve
ideális a neurológiai beteg ellátása során.
Az önellátási képesség felmérése során érdemes felmérni a mindennapos
élettevékenységek (activities of daily living, ADL) ellátásának szintjét, mely a
8 PAPP LÁSZLÓ: Neurológiai szakápolástan
beteg szükségletei kielégítésének komplex formájaként is értelmezhető. Az

ADL vizsgálatának elsősorban a neurorehabilitáció során jut kiemelt szerep. 1
2. A beteg egészségi állapotával és rizikóállapotaival kapcsolatos anamnesisre
A kikérdezésnek ki kell térnie a beteg aktuális tüneteire, panaszaira. A neuro-
lógiai ellátás során különösen fontos az aktuálisan fennálló tünetek időbeli-
ségének vizsgálata. Az ápolási anamnesis felvételekor rá kell kérdezni a tüne-
tek megjelenésének dinamikájára (fokozatosan kialakuló ill. hirtelen jelentke-
ző), azok első észlelése óta eltelt időre, az esetleges társult tünetekre és azok
megjelenésének sorrendjére, a lefolyásra (állandó vagy időnként előforduló
panaszok), a tüneteket létrehozó („trigger”) vagy súlyosbító tényezőkre.
Ugyancsak vizsgálni kell a beteg által alkalmazott, tüneteket enyhítő módsze-
reket és azok hatásosságát. Előfordulhatnak bevezető tünetek és betegségek,
melyeknek a beteg nem tulajdonít jelentőséget, ezekre gyanú esetén rá kell
kérdezni. Ilyen tünet lehet a subarachnoidalis vérző betegek 50%-ánál, 1 héttel
– néhány nappal a vérzés előtt jelentkező görcsös fejfájás; a Guillain-Barré
szindróma tüneteinek jelentkezése előtt néhány héttel jelentkező felső légúti
tünetek; a meningitis előtt előforduló orr- és melléküregi, fül, mandulagyulla-
dások; vagy a myasthenia gravis kapcsán jelentkező fáradékonyság napszaki
dinamikája.
3. A beteg pszichoszociális környezetével kapcsolatos anamnesisre
A beteg munka-, lakás-, és életkörülményeinek vizsgálata fontos kiegészítő
információkkal szolgálhat a tünetek hátterében álló okokról. Szervi eltéréssel
nem magyarázható, atípusos panaszok (szédülés, fejfájás, fonákérzések) hátte-
rében gyakran pszichés tényezők (szomatizáció, mint a depresszió, vagy a
szorongás részjelensége) állnak, ezért ezek felmérése hasonlóan lényeges az
ápoló számára. A heteroanamnesis ebben az esetben is kiegészítheti a rendel-
kezésre álló információk körét, azonban ennek felvételéhez a beteg beleegye-
zése szükséges.
4. A beteg családi anamnesisére
Ennek felmérésekor az ápolónak rá kell kérdeznie a beteg felmenői között
előforduló örökletes betegségekre, úgy, mint jó- és rosszindulatú daganatok,
1
A mindennapos élettevékenységek rövid összefoglalása a jegyzet fogalomjegyzékében meg-
található.
Neurológiai vizsgáló eljárások és ápolói vonatkozásaik 9
ér- és vérképzőrendszeri betegségek, anyagcsere-betegségek, endokrin kórké-

pek, valamint neurológiai és pszichiátriai betegségek.
Neurológiai beteg ápolói fizikális vizsgálata

A fizikális vizsgálat során az ápoló objektív adatokat gyűjt a betegről, melyek
információkat adhatnak a múlt, a jelen, és a jövőben potenciálisan előforduló
egészségi problémákról. A felmérés alatt az ápolónak megkülönböztetett figyel-
met kell fordítania a látható neurológiai tünetekre vagy tünetcsoportokra. A
felmérés területei testtájékok és funkciók szerint:
1. Külső megjelenés megfigyelése: Fel kell mérni a beteg ápoltságát, bőrének
és nyálkahártyáinak állapotát. Az arcon látható jel lehet a két arcfél összeha-
sonlítása során az egyik arcfél „lógása” ill. a száj felének csüngése, a kacsin-
tásra és a homlokráncolásra való képtelenség (centrális ill. perifériás facialis
paresis). A foetor (szájszag) nemcsak az ápoltság fokáról, hanem néhány kór-
forma jelenlétéről is adhat jelzést.
2. Pszichés állapot megfigyelése: Kiterjed a tudatállapot, az orientáció, az
érzelmi-hangulati állapot, az érzékelési funkciók, a gondolkodási képesség és
struktúra felmérésére. A tudatállapot vizsgálatának legegyszerűbb módja, ha
megkérjük a betegek, hogy mondja meg a nevét, a pontos dátumot és a helyet,
ahol éppen tartózkodunk. A tudatállapot objektív megítélése a Glasgow kóma
skála alkalmazásával történik, mely során a szemnyitást (0–4 pont), a verbális
(0–5 pont) és a motoros választ (0–6 pont) értékeljük (max. 15 pont). Hasonlóan
jól használható a Richmond Agitáció Szedáció Skála (RASS), mely pozitív
tartományában agitáltság, negatív előjellel szedáció jellemzésére szolgál.
3. Érzékszervek vizsgálata: Kiterjed a pupilla és szemek megfigyelésére.
Vizsgálni kell a pupilla tágasságát, fényre adott reakcióját. Észlelhetünk
nystagmust, kóros szemállást (anisocoria, spontán szemmozgások, tartós fel-
ill. lefelé tekintés), a szem függelékeinek kórosságait (ptosis). Agyhalál esetén
látható a babaszemtünet: a fej mozgatása ellenére a szemek fixáltak maradnak,
nem követik a mozgást. Szemtükörrel vizsgálható a látóidegfő (papilla)
ödémája: ez fokozott koponyaűri nyomásra utal, ezért ekkor lumbálpunkció
végzése kontraindikált.
4. Fej és nyak állapotának felmérése: El kell végezni a tarkókötöttség vizsgá-
latát: a páciens fejét tarkótájon, két kézzel a manubrium sterni felé mozdítjuk;
kötött tarkó esetén a nyak ellenáll a passzív mozgatásnak, ami súlyos állapotú
agyi folyamatra (koponyaűri nyomásfokozódás, agytörzsi beékelődés) utal.
5. Mozgatórendszer vizsgálata:
• járás megfigyelése: biztos, kiegyensúlyozott járás ill. észlelhetünk paresist
ill. plegiát (gyengeség ill. bénulás), járásataxiát (széles alapokon nyugvó,
bizonytalan járás), az AV méretbeli, külalakbeli eltéréseit.
• izomtónus és -erő vizsgálata: Észlelhető lehet görcsösség (spaszticitás),
merevség (rigiditás), kóros tónusfokozódás vagy csökkenés. Az izomerő
vizsgálatával információt nyerhetünk az észlelhető paresis fokáról.
• motoros funkciók megfigyelése: észlelhető lehet tremor ill. a nagymozgá-
sok (pl. kéz kinyújtása) zavarai. Kórosság esetén meg kell ítélni az állapot
súlyosságát: pl. tremor amplitúdója, mely régiókra terjed ki, jelentkezik-e
nyugalomban vagy a mozgás során, a cél elérésekor (intenciós tremor).
6. Szív- és érrendszer állapotára utaló jelek megfigyelése és mérése:
• perifériás erek állapotának megtekintése: Figyelni kell ödémák jelenlétére, a
vénás telítődés mértékére, mélyvénás thrombosis jeleire, perifériás érbeteg-
ségek (pl. varicositas) jelenlétére. Az art. carotisok és az art. subclavia
feletti hallgatózással szűkületre utaló jeleket (zörej) észlelhetünk. Az art.
radialis és az art. dorsalis pedis tapintásával a keringési viszonyokról nyer-
hetünk adatot.
• vérnyomás: Hypertenzió ill. hypertenzív kiugrás észlelése előfordulhat. A
mért érték értelmezése mindig a pulzusszámmal együtt kell, hogy történjen!
Stroke esetén a hypertenzió gyakran kompenzációs jellegű, és a károsodott
terület keringésének fenntartására szolgál, ezért kerülni kell a hirtelen
csökkentést (ami a fentiek alapján ischaemiás károsodást okozhat).
• pulzus: A pulzusszám lehet normális, magas ill. alacsony is. Figyelemfel-
keltő a Cushing-jel megjelenése: bradycardia, magas systolés és normális
vagy alacsony diastolés vérnyomásérték mellett, ami fokozott koponyaűri
nyomásra utal és azonnali, adekvát reagálást igényel.
7. Vegetatív funkciók külső jeleinek megfigyelése: Verejtékezés, hidegrázás lát-
ható lehet. Hypothalamust érintő folyamat (vérzés, daganat) esetén nehezen
befolyásolható, centrális láz alakul ki. Néhány kórképben (Parkinson-kór)
nyálfolyás előfordulhat. A záróizmok működészavara, inkontinencia, szexuális
zavarok kialakulhatnak a szabályzó funkciók működészavara miatt. Megfi-
gyelhetőek lehetnek a fájdalom látható jelei: fokozott érzékenység különféle

impulzusokra (hang, fény, szagok), elkerülő viselkedés, nonverbális jelek.
8. Légzőrendszer vizsgálata: Meg kell figyelni az oxigenizáció fokának külső
jeleit (ajkak színe, köröm színe és alakja, cyanosis, dyspnoe), spontán légzés
jelenlétét, a légzés típusát, légzés mélységét, számát, frekvenciáját, hangját, a
légzési segédizmok használatát. Központi idegrendszeri folyamatokra jellemző
kóros légzésforma a Cheyne-Stokes típusú légzés: mély belégzést apnoéig
gyérülő és csökkenő frekvenciájú utólégzések követnek.2
9. Gyomor- és bélrendszer, kiválasztás vizsgálata: Figyelmet kell fordítani a
székrekedés kialakulására, mivel a széklet eltávolításakor kifejtett hasprés
növeli a koponyaűri nyomást, és az esetleges aneurysmát is megrepesztheti.
Széklet- és vizeletinkontinencia számos kórképben előfordulhat a szabályozás
zavara miatt.
10. Alvás-pihenés minőségének megfigyelése: Alvásrend megfigyelése, alvás
hossza, minősége, a beteg szubjektív érzéseinek meghallgatása alvásával kap-
csolatban. Az alvásrend felborulása előfordulhat időskori folyamatokban (de-
mencia, atrophia cerebri), tudatzavaros állapotokban (hypoxia, delírium).
11. Eszméletlen beteg megfigyelése: Eszméletét vesztett beteg első ellátásakor
a vércukorszintet meg kell határozni, melyet sürgős laborvizsgálat követ a
további lehetséges ok felderítésére. Amennyiben az eszméletvesztés az ápoló
jelenlétében során következik be, meg kell figyelni annak lezajlását: emlé-
kezetkiesés nélküli eszméletvesztés oka lehet pszichogén is.
Eszméletlen beteg fizikális vizsgálata során meg kell figyelni a tudatállapot
esetleges változásait, a keringés minőségére utaló külső jeleket (pl. ödémák
megjelenése), a bőr integritását, az oxigenizáció jeleit. Rendszeres időközön-
ként dokumentálni kell a kardinális értékeket, a bevitt és ürített folyadék
mennyiségét. Figyelmet kell fordítani az idegrendszeri jelek kialakulására:
pupilladifferencia, tarkókötöttség, kóros légzésforma megjelenése.
2
Cheyne-Stokes légzés nem csak agytörzsi folyamatokban, hanem a szívelegtelenség végső stádiu-
mában szenvedő betegnél is előfordulhat.
A neurológiai betegvizsgálat ápolói vonatkozásai

Általánosságban elmondható, hogy a neurológiai beteg vizsgálatát orvos végzi, az
ápoló szükség esetén segédkezik az elvégzésben. A vizsgálat menetének,
tartalmának ismerete a hatékony közreműködés előfeltétele. A betegvizsgálatot
megelőzi a szükséges eszközök előkészítése. Ezek:
• Vérnyomásmérő
• Fonendoszkóp
• Reflexkalapács
• Nyelvlapoc
• Egyszer használatos gumikesztyű
• Vesetál
• Pupillavizsgáló lámpa
A vizsgálódás területei:
1. Koponya és gerinc: Kiterjed a koponya nagyságának, alakjának megítélésé-
re, látható és/vagy tapintható külsérelmi nyomok, hegek, dudorok, impresszió
keresésére. A gerinc vizsgálata tartalmazza a fiziológiás görbületek végigta-
pintását, azok patológiás eltéréseinek, esetleges fejlődési rendellenességeinek
felmérését, az egyes gerincszakaszok mozgásainak, a tövisnyúlványok (Val-
leix-pontok) nyomásérzékenysége, és a paravertebrális izomtónus vizsgálatát.
2. Meningealis izgalmi jelek: Tartalmazza a tarkókötöttség, a Kernig- és Brud-
zinsky-tünet vizsgálatát. Figyelemfelkeltő jel, ha a beteg „vadászkutya-
fekvésben” helyezkedik el az ágyon, mely meningitisre utal. A felmérés
kiterjed az egyes agyidegek funkciójának vizsgálatára, melyek az 1. sz táblázat
foglal össze.
3. Mozgatórendszer: Az izmok trófiájának, tónusának, erejének vizsgálatát tar-
talmazza.
4. Reflexkör: Mély- vagy ínreflexek, felszínes reflexek, kóros reflexek kivál-
tása illetve keresésére irányul.
5. Koordináció: Járás ill. célirányos mozgások vizsgálatára terjed ki.
6. Extrapyramidális rendszer: Túlmozgások, rigoros tónusfokozódás vizsgálata.
7. Érzőrendszer: Felületes érzések (hő, tapintás, fájdalom), mélyérzések (moz-
gás, vibráció), és fonákérzések vizsgálata.
Gyakran előforduló tünet A funkcióért felelős agyideg

szagérzés kórosságai I
látótérkiesés II
nystagmus (szemtekerezgés) VIII
kettőslátás, anisocoria (a pupillák III, IV, VI
egyenlőtlen tágassága)
arc, szem, száj, nyelv eltérései V
facialis paresis VII
hallás és egyensúlyérzés zavarai VIII
garat ill. nyelv hátsó harmada IX
eltérései
garat ill. lágyszájpadreflexek, X
nyelés zavarai, rekedtség
váll és nyak mozgászavarai XI
nyelv mozgásainak zavara XII
1. táblázat. A leggyakrabban előforduló agyidegtünetek
8. Beszéd, kognitív funkciók: Meg kell ítélni, hogy a betegnél kialakult-e szen-
zoros és/vagy motoros afázia (beszédértési, illetve kifejezési képtelenség),
agnosia (tárgyak és szimbólumok felismerésének képtelensége), agraphia
(írásképtelenség – bénulás nélkül), acalculia (számolási képtelenség), alexia
(olvasási képtelenség). Apraxia esetén a páciens mozgásképessége ellenére
nem képes kivitelezni a mozgást jelentő cselekvéssort.
9. Vegetatív idegrendszer: Kiterjed a pupilla, izzadás, könnyezés, ízérzés
vizsgálatára, a bélmozgás, a vizelet- ill. székletürítés, és szexuális zavarok (im-
potencia) megítélésre, és a vérnyomás, valamint szívműködés kórosságainak
felderítésére.
10. Pszichés funkciók: Tartalmazza a tudatállapot, a gondolkodási képesség, a
magatartás, és a hangulat megfigyelését és dokumentálását.
Műszeres vizsgálatok a neurológiában és ápolói vonatkozásaik

Az anamnesis felvétele és a fizikális vizsgálat során, a beteg egészségi állapotáról
szerzett adatokat az orvos által elrendelt, diagnosztikus célú műszeres vizsgálatok
erősíthetik, vagy cáfolhatják meg. Az ápoló az eszközös diagnosztikában felmerü-
lő feladatait függő (pl. kontrasztanyag beadása), független (beteg előkészítése, pl.

borotválás) és együttműködő (segédkezés a vizsgálat során) funkcióban hajthatja
végre. A következőkben a leggyakrabban előforduló műszeres vizsgálatokkal
kapcsolatos ápolói feladatok kerülnek áttekintésre. A 2. sz. táblázat az eszközös
diagnosztika csoportjait mutatja be.
Mintavételi Képalkotó Elektrofiziológiai Általános

eljárások vizsgálatok vizsgálatok (belgyógyászati
jellegű)
vizsgálatok3
Lumbálpunkció Röntgen EEG EKG
Biopsiák Ultrahang EMG Echocardiographia
(hagyományos, ENG
Doppler) VEP, SSEP, BAEP
CT, SPECT, PET
MR
angiographia,
DSA, MRA
agyi scintigraphia
myelographia
2. táblázat. A neurológiában leggyakrabban alkalmazott műszeres

diagnosztikai módszerek
1. Mintavételi eljárások
1.1. Lumbálpunkció
Liquor (agyvíz) nyerése a gyakorlatban lumbálpunkció (LP) során történik. A
vizsgálatot orvos végzi, ápoló segédkezésével.
Korábban hasonló célt szolgált a ciszternapunkció (CP), ezt azonban nagyobb
kockázata miatt ma már rendkívül ritkán alkalmazzák.
Lehetséges indikációi:
• meningitis ill. encephalitis gyanúja,
• subarachnoidalis vérzés ill. agykamrákba törő állományi vérzés gyanúja,
• sclerosis multiplex diagnosztizálása,
• Lyme-kór,
• Guillane-Barré szindróma diagnosztizálása.
3
A belgyógyászati jellegű vizsgálatok a jegyzetben nem kerülnek ismertetésre.
A lumbálpunkcióval kapcsolatban az ápolónak ismernie kell a vizsgálat előtti,

alatti és utáni teendőket.
1.1.1. Ápolói feladatok LP előtt:
a. a beteg tájékoztatása, a vizsgálat menetének ismertetése, pszichés felkészítés,
a kért együttműködés megbeszélése
b. beleegyező nyilatkozat meglétének ellenőrzése a tájékoztatás után
c. eszközök előkészítése:
• vesetál, tálca
• steril izoláló kendő
• egyszer használatos gumikesztyű
• steril buci, csipesz
• steril sebfedő lap
• bőrfertőtlenítő oldat
• Betadine oldat
• steril injekciós tű 18-as (felszíváshoz) és 23–25-ös (beadáshoz) méretben,
2 ml-es fecskendő
• 1 ampulla Lidocain 1% oldat
• LP tűk (különféle méretben)
• steril kémcsövek (3–5 db); (felcímkézve a beteg adataival és sorszámmal)
• kémcsőállvány
1.1.2. A vizsgálat menete: A kivitelezés során az ápoló asszisztál az orvosnak.
• Eszközök előkészítése, beteg azonosítása
• Higiénés kézmosás, gumikesztyű felvétele
• A beteg vizsgálati testhelyzetének felvétele: Történhet ülve (széken, lovag-
lóülésben, 1. sz. ábra) és fekvő helyzetben. Ebben az esetben a beteget oldalt
fekvő helyzetben, az ágy széléhez közel fektetve helyezzük el úgy, hogy lábai
térdben felhúzva, és feje előrehajtva legyenek. (2. sz. ábra) Mindkét testhely-
zet kialakítása a lumbális régióban levő gerinccsigolya-űrök hozzáférhetőségét
javítja. A vizsgálat tervezésekor figyelembe kell venni, hogy liquor-nyomás-
mérés csak fekvő testhelyzetben kivitelezhető.
1. ábra 2. ábra
• Bőrfertőtlenítés
• Helyi érzéstelenítés Lidocain 1% oldattal
• LP tű bevezetése a csigolyaűrbe:
A bevezetés helye általában a L3-es és L4-as csigolyaköz, de L4–L5, L5–
S1 is előfordulhat egyéni indikáció alapján. A szúrás helyének meghatározása
annak figyelembevételével történik, hogy a gerincvelő conusa az L1 csigolya
magasságában végződik.
• A mandrin kihúzásával ált. 3–5 ml liquor lebocsátása és felfogása a kém-
csövekbe.
• A tű kihúzása, majd a szúrás helyének steril nyomókötéssel történő fedése.
A vizsgálat során liquor-nyomásmérés történhet, ha a mandrin kihúzása
után a tűhöz nyomásmérőt csatlakoztatunk. A nyomásviszonyok megítélé-
sére szolgál a Queckenstedt-próba. Normál körülmények esetén a nyomás
100 vízmm körül van. A próba során a manométer csatlakoztatása után,
mindkét oldali vena jugularis pressziójára a mért érték kb. 200 vízmm-re
emelkedik, majd a nyomás felfüggesztésére gyorsan rendeződik.
A liquorban makroszkóposan is látható eltérések lehetnek:
• Vérzés: Oka leggyakrabban vér jelenléte a subarachnoidalis térben, trauma
(contusio). Véres lehet a liquor a punkció során átszúrt arteficialis ér miatt
is, ezért azonnali lecentrifugálás szükséges, mely után az arteficialisan
bevérzett liquor víztiszta lesz.
• Sárgás szín: Gyulladásos folyamatra, ill. legalább 8-10 órás vérzésre utal.
1.1.3. Ápolói teendők a vizsgálat után4:

• a vizsgálatot követő 1 órában lapos hasfekvésben, 1 órát lapos hátfekvés-
ben tölt a páciens.
• 24 órán át szigorú ágynyugalom, lehetőség szerint laposan fekve (kispárnát
kaphat a beteg, amennyiben igényli).
• a beteg az ágynyugalom ideje alatt teljesen kompenzáló ápolási igényűnek
minősül (higiénia-, kiválasztás-, táplálkozás-, alvás-pihenés szükséglete) 5.
• folyadékpótlás a mellékhatások csökkentésére: min. 2 liter tea elfogyasztá-
sának javaslata.
A teában található koffein koponyaűri nyomást emelő hatása miatt segíti helyreállítani az
egészséges nyomásviszonyokat.
• 24 óra múlva fokozatos felkeltés: ortostaticus hypotenzió miatti balesetek
elkerülésére.
1.1.4. Lumbálpunkció szövődményei:
• postlumbalis fejfájás: Oka a liqourvételt követő nyomásváltozás. Kivédése:
ágynyugalom, lapos fektetés, folyadékpótlás.
• lokális fájdalom: Oka lehet a szúrás fájdalmassága, korábbi gerincbánta-
lom, az asepsis szabályainak be nem tartása miatt kialakuló fertőzés.
• helyi és általános fertőzés: asepsis szabályainak be nem tartása miatt.
• paresis, bénulás: helytelen kivitelezés miatt.
1.2. Biopsziák
A biopsziák általában kórszövettani diagnosztizálás céljából kerülnek elvégzésre.
A neurológiai ápoló feladatai nem különböznek más célokból végzett mintavéte-
lek során felmerülő tevékenységektől. Ezek összefoglalva:
• vérvétel és közreműködés az előzetes vizsgálatokban – a hematológiai
státusz meghatározása.
• kardinális értékek ellenőrzése.
• az érintett terület borotválása – a vizsgálatot közvetlenül megelőzően, a
vizsgálóhelyiségben is végezhető.
4
A lumbálpunkció utáni ápolási protokollok különbségeket mutatnak az előírt feladatok időhatá-
raiban. Az itt ismertetett változat a legszigorúbb ápolási előírásokat tartalmazza, melyektől eltérés
előfordulhat.
5
Egyéni indikáció és az állapot mérlegelése alapján ettől el lehet térni.
• az eszközök előkészítése: a terület fertőtlenítéséhez, izolálásához, a minta-

vételhez és a minta tárolásához, szállításához, a mintavétel helyének ellá-
tásához.
• a beteg tájékoztatása az öngondozás elemeiről és azok kivitelezéséről.
2. Képalkotó eljárások
2.1. Röntgen (rtg), ultrahang (UH)
A hagyományos röntgen és ultrahang vizsgálatok nem igényelnek speciális beteg-
előkészítést. Ápolói feladatként a vizsgálat helyére történő eljutás megszervezése,
és információk nyújtása merülhet fel.
2.2. Computer tomographia (CT), Single photon emissziós computer tomograp-
hia (SPECT)
A CT lényegét tekintve röntgenalapú vizsgálat, mely a szövetek sugárelnyelési ké-
pességének különbsége alapján jelenít meg képet az érintett szervről. Computer to-
mographia végezhető natív (kontrasztanyag nélküli) és kontrasztanyagos módon.
A SPECT vizsgálat a CT speciális változata, melynek során radioaktív izotóp
szervezetbe juttatása után történik képfelvétel, és az érintett szerv keringési
viszonyairól juthatunk információkhoz. A leggyakrabb ápolói feladatok CT és
SPECT esetén:
• a vizsgálat menetének, és az együttműködés kereteinek ismertetése, az
aláírt beleegyező nyilatkozat meglétének ellenőrzése.
• fémeszközök eltávolítása a vizsgált testtájékról.
• kontrasztanyag beadása (az előírt szakképesítés, osztályvezetői megbízóle-
vél birtokában, orvosi utasításra).
• allergiás reakciók megfigyelése a vizsgálat alatt és után.
2.3. Mágneses (mag)rezonancia vizsgálat (MR)
A vizsgálat során létrehozott mágneses tér, és az alkalmazott rádióhullámok a
szövetekben található hidrogénatomok protonjait mozgásra kényszerítik, amelyet
a megfelelő átalakításokkal képpé lehet alakítani. Az MR előnye a hagyományos
CT-vel szemben, hogy kevésbé jó erezettségű területekről is jó minőségű képet
tud létrehozni; hátránya a nagyobb sugárterhelés. A mágneses tér használata miatt
a vizsgálat kontraindikált, amennyiben a beteg testében bármilyen fémeszköz ke-
rült beültetésre (pl. pacemaker, protézisek, aneurysmaklipp). A kapcsolódó ápolói
feladatok megegyeznek a CT-nél ismertetettekkel.
2.4. Pozitron emissziós tomographia (PET)

A PET radioaktív izotóp szervezetbe juttatása után tud képet adni a vizsgált
testtájékról, a véráramlás, a vérvolumen és a glükózfelvétel (és az ebből számított
anyagcsere folyamat) alapján. Előnye, hogy különféle neurológiai állapotokról
(Parkinson-kór, daganatok, epilepszia, érbetegségek) már korai, más eljárásokkal
nem felderíthető stádiumban képes információt nyújtani. Hátránya, hogy a vizsgá-
lat elérhetősége hazánkban korlátozott – 2007-ben 3 hazai város 4 PET központjá-
ban (Budapest, Debrecen, Kecskemét) állt rendelkezésre. Az ápolói feladatok:
• tájékoztatás a vizsgálat előtti és alatti teendőkről
• a vizsgálat előtt 6 órával a beteg nem ehet (a vércukorszint ingadozásának
elkerülésére)
• a fizikai megterhelés kerülése a vizsgálat előtti 72 órában
• terhesség esetén a vizsgálat kontraindikált
• a kontrasztanyag beadása után 1–1,5 liter folyadék fogyasztása a hatékony-
ság javítására
• beleegyező nyilatkozat meglétének ellenőrzése
• fémtárgyak eltávolítása a vizsgált testtájékról (pl. óra, lánc)
• allergiás reakciók megfigyelése a kontrasztanyag beadása után
A CT, MR és PET vizsgálatok során történő beteg-együttműködés sarkpontja a
mozdulatlanság fenntartása a vizsgálat alatt, mivel a mozgás a készülő felvétele-
ket értékelhetetlenné teszi. A MR vizsgáló berendezés kialakításából adódóan
felmerülhet, hogy a beteg klausztrofóbiás panaszokról tesz említést. Ezekben az
esetekben az orvos rövid hatású iv. narkózis létrehozását írhatja elő a vizsgálatot
megelőzően.
2.5. Angiographia
A hagyományos angiographia (érfestés) során kontrasztanyag kerül befecskende-
zésre az arra alkalmas artériába (pl. art. femoralis, art. brachialis, art. radialis),
majd képalkotó módszerekkel követjük annak eloszlását, ezáltal képet kapva az
érpálya morfológiájáról. A diagnosztikai technológia fejlődésével a röntgen-alapú
képalkotást háttérbe szorította az MR segítségével történő vizsgálat és digitális
szubsztrakciós angiographia (DSA), mely kisebb sugárterhelés mellett, a modern
képalkotó módszerek előnyeinek kihasználásával alkalmazható. A vizsgálat előtti
előzetes felmérés kiterjed:
• az érintett artériák állapotának külső megfigyelésére
• pulzusszám és -minőség értékelésére az érintett artérián

• szív- és tüdő kielégítő működésére
• labor ellenőrzés: vérkép, hematológiai paraméterek, thrombocytaszám
A vizsgálat előtt betegelőkészítés tartalmazza:
• az érintett régió borotválását
• tájékozatást, és a beleegyező nyilatkozat meglétének ellenőrzését
• pszichés felkészítést
• tájékoztatást az együttműködés kereteiről és a beavatkozás utáni ápolásról
Az art. femoralis punkciója esetén:
• a vizsgálat befejezése után nyomókötés felhelyezése
• a láb rögzítése nyújtott állapotban 24 órán keresztül
• ebben a 24 órában kompenzáló ápolás biztosítása
3. Elektrofiziológiai vizsgálatok
3.1. Elektroencephalographia (EEG)
Az EEG segítségével az agykéreg működéséről juthatunk információkhoz. Hasz-
nálati területe elsősorban epilepsziák felderítése, és agyi működészavarok kimuta-
tása. A vizsgálat kivitelezése történhet hagyományos módon, fotostimulációs in-
gerléssel (mely a látens görcskészséget aktiválhatja) és alvásmegvonásos for-
mában. Ápolói feladatok az EEG-vel kapcsolatban:
• a vizsgálat előtt a beteg tájékoztatása a beavatkozás menetéről és az együtt-
működés feladatairól
• a vizsgálat során a páciens testi épségének megóvása (pl. epilepsziás roham
jelentkezése esetén)
• vizsgálat előtt és/vagy után – amennyiben a beteg állapota igényli – hajmosás
(az elektródák felhelyezésének megkönnyítésére, ill. a zselé eltávolítására)
3.2. Elektromyographia (EMG), elekroneurographia (ENG)
Az EMG és ENG a perifériás ideg- és izomrendszer alapvető vizsgáló eljárásai.
Elektromyographiával a vázizom motoros egységeinek működése, elektroneuro-
graphiával a motoros és érzőidegek vezetési sebessége vizsgálható. Indikációt
jelenthet bármilyen, a környéki idegrendszert érintő kórkép, mint a polyneuro-
pathiák, a myasthenia gravis, és az ALS. A vizsgálatokkal kapcsolatban nem me-
rülnek fel speciális ápolási feladatok, de a beteg tájékoztatása, és pszichés fel-
készítése itt is szükséges.
3.3. Kiváltott válasz vizsgálatok: vizuális kiváltott válasz (VEP), szomatoszenzo-

ros kiváltott válasz (SSEP), akusztikus kiváltott válasz (BAEP)
A környéki és központi idegrendszer különböző pályáinak működésének felméré-
sére szolgálnak a kiváltott válasz vizsgálatok, melyek az agykéreg elektromos
működéseként kerülhetnek rögzítésre. A beavatkozások a tájékoztatáson és pszichés
vezetésen kívül nem indukálnak egyéb ápolói feladatokat.
Összefoglalás
A neurológiai beteg állapotfelmérésének folyamata komplex tevékenység, mely-
ben az ápolónak is aktív szerepe van. Az anamnesis felvétele, a fizikális vizsgálat,
a laboratóriumi és műszeres vizsgálatok egyaránt a diagnosztika fontos lépcsői, és
a felmerülő beavatkozásokban az ápoló közreműködése gyakran szükséges. En-
nek megfelelően fontos, hogy az ápoló ismerje az eljárások lényegét, és tisztában
legyen saját feladataival a kivitelezés során.
Ismeretellenőrző kérdések és feladatok

• Ismertessen betegségspecifikus jellegzetességeket, melyről a neurológiai
beteg beszámolhat az anamnesis felvétele során!
• Milyen specialitásai vannak a neurológiai beteg fizikális vizsgálatának?
• Ismertesse a lumbálpunkció előtt, alatt és után felmerülő ápolói feladatokat!
• Hogyan kell a beteget felkészíteni a különböző képalkotó vizsgálatokra?
Felhasznált és ajánlott irodalom

1. ALFARO-LEFEVRE, R: Az ápolási folyamat alkalmazása lépésről lépésre. Medicina kiadó, Budapest, 2001.
2. ALLBAUGH, B., GETTRUST, K.V.: Belgyógyászati ápolástan. Medicina kiadó, Budapest, 1997. pp: 408–414.
3. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az akut ischaemiás stroke ellátásához. EÜM, 2002.
4. ELKIN, M., PERRY, A., POTTER, P.A.: Ápolói beavatkozások és műveletek. Medicina kiadó, Budapest.,
2000. pp: 287–291.
5. HALL, J.M.: Pre-, intra-, and postprocedure nursing care and assessment of patients undergoing
diagnostical neuroradiological interventions. Journal of Radiology Nursing (2005), 24 (2), pp: 22-25.
6. HUDDLESTON, S.S., FERGUSON, S.G.: Intenzív és baleseti ellátás. Medicina kiadó, Budapest, 1999. pp:
214–230.
7. ILLEI GYÖRGY (szerk): Klinikai ápolástani ismeretek I. PTE Egészségügyi Főiskolai Kar, Pécs, 1995. pp:
141–147.
8. OTÁRTICS ANDREA et al.: MR angiographiás vizsgálatok során szerzett tapasztalataink. Nővér Praxis
(2000), 3(2), pp: 30–32.
9. POTTER, P.A., PERRY, A.G.: Az ápolási helyzetfelmérés. In: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai.
Medicina kiadó, Budapest, 1996. pp: 139–145.
10. SZIRMAI IMRE (szerk.): Vizsgálómódszerek a neurológiában. In Neurológia (2001), Medicina kiadó,
Budapest. pp: 228–263.
11. TEMPLE, J.S., JOHNSON, J.Y.: Gyakorlati ápolástan. Ápolási vezérfonal a klinikai eljárásokhoz. Medicina
kiadó, Budapest, 1997. pp: 36–52.
12. TERRI S. ARMSTRONG et al.: Imaging techniques in neuro-oncology. Seminars in Oncology Nursing
(2004), 20 (4), pp: 231–239.
13. VÉCSEI LÁSZLÓ (szerk): Physical examination and practical neurology. Egyetemi jegyzet, Szeged, 1995.
A fejfájás ápolási vonatkozásai
• alkalmazni a fejfájás lehetséges okaival, kialakulásával kapcsolatos anató-
miai, élettani, kórélettani, belgyógyászati, gyógyszertani elméleti és gyakor-
lati ismereteit,
• a korábban elsajátított alapápolási és alapgondozási ismereteit alkalmazni a
fejfájással küzdő személy ápolásában/gondozásában,
• személyre szabottan felmérni a fejfájásban szenvedő egyén szükségleteit,
• megnevezni a fejfájás csökkentésének független ápolási beavatkozásait,
• egyénre szabott ápolási tervet készíteni és alkalmazásával hatékonyan be-
kapcsolódni az ellátó team munkájába.
A fejfájás klinikumi összefoglalása

A fejfájások okai és felosztása
A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, ami miatt a páciens egészségügyi szol-
gáltatóhoz fordul. Neurológiai szempontból a fejfájás lehet tünet – mely esetben
organikus idegrendszeri elváltozás mutatható ki – illetve önálló betegség, mely-
nek nincs felderíthető anatómiai oka. Ezt figyelembe véve az IHS (International
Headache Society) 2004-ben az alábbi módon osztotta fel a fejfájásokat:
1. Elsődleges fejfájások (önálló betegség)
• Migrén: Többnyire féloldalon, lüktető jelleggel jelentkező fejfájás, mely
mozgásra fokozódik, a mindennapos élettevékenységeket akadályozza, és
gyakran hányinger, hányás, fény- és hangérzékenység kíséri.
• Tenziós típusú fejfájás: Kétoldali, nyomó vagy feszítő jellegű fájdalom,
mely általában enyhe vagy közepes jellegű, tartósan fennáll, ritkán há-
nyingerrel jár, de a mindennapi élettevékenységeket nem gátolja.
• Cluster fejfájás: Egyoldali, a szem mögött jelentkező fúró-nyilalló jellegű,
elviselhetetlen mértékű fájdalom, melyet könnyezés, orrdugulás kísér.
• Egyéb elsődleges fejfájások
2. Másodlagos fejfájások (tüneti fejfájások)

• Fej- és/vagy nyaksérüléshez társuló fejfájás
• Éreredetű (cranialis vagy cervicalis) megbetegedésekhez társuló fejfájás
• Nem éreredetű koponyán belüli betegségekhez társuló fejfájás
• Különféle anyagokkal vagy megvonásukkal kapcsolatos fejfájás
• Fertőzésekhez társuló fejfájás
• A homeosztázis zavaraival (anyagcserezavarokkal) társuló fejfájás
• Koponya, nyak, szem, fül, orr, melléküregek, fogak, száj ill. a koponya és
arc más részeihez társuló fejfájás
• Trigeminus neuralgiák
• Egyéb fejfájások
A fejfájások diagnosztizálása
1. Anamnesis: Fontos tisztázni a fájdalom jellemzőit, a fennálló betegségeket és
állapotokat.
A fejfájásról beszámoló beteg vizsgálata során ki kell térni a fájdalom jellegé-
re, intenzitására, lokalizációjára, fennállásának időtartamára, jelentkezésének
körülményeire, esetleges napszaki ingadozásra, az állapotot enyhítő és súlyosbító
tényezőkre. Fel kell mérni a beteg által alkalmazott fájdalomcsillapító módszere-
ket és azok hatásosságát. Figyelemfelkeltő jel, amikor a korábban tapasztalt
fejfájás karaktere megváltozik; ebben az esetben vizsgálni kell ennek lehetséges
kiváltó okait.
Neurológiai szempontból figyelemfelkeltő, ha a beteg az anamnesis felvétele
során beszámol:
• Hirtelen kezdetű, gyakran tarkótáji ütésszerű fejfájásról, mely fizikai erő-
kifejtés után jelentkezik – subarachnoidalis vérzésre utal
• Fokozatosan erősödő, hányingerrel, hányással, szédüléssel járó fejfájásról
– koponyaűri nyomásfokozódásra utal
• Fejfájás és láz egyidejű jelentkezéséről – meningitisre/encephalitis gyanú-
ja felmerül
Az egészségügyi személyzet és a beteg szempontjából fontos információ, hogy a hirtelen kialakuló
fejfájások hátterében mindössze 0,004%-ban áll organikus betegség. Azonban a tartósan fennálló
fájdalom figyelemfelkeltő lehet: az agydaganatok és sinusthrombosisok 60–70%-ában jellemző
panasz a krónikus fejfájás.
A helyzetfelmérés lényeges eleme a családi anamnesis felvétele (a migrén mu-
tathat családi halmozódást). A vérrokonok között előforduló öröklődő betegség,
A fejfájás ápolási vonatkozásai 25
vagy más, a beteg által említésre méltónak gondolt kórkép kiegészítő informáci-
ókkal szolgálhat a panaszok lehetséges okairól.
A pszichoszociális anamnesis a fejfájásról panaszkodó beteg vizsgálatának
fontos része. Szervi jellegű panaszok hátterében, így a fejfájás esetén is szóba
jöhetnek pszichés faktorok, melyekről a beteg – megfelelő beszélgetésvezetés
esetén – beszámolhat.
2. Fizikális vizsgálat: A beteg fizikális vizsgálatának tartalmaznia kell az általá-
nos állapot felmérésére használt vizsgálatokat és módszereket. Ennek során külö-
nös figyelmet kell fordítani az anamnesis alapján, a fejfájás potenciális okaként
felmerülő területekre. A beteg fizikális vizsgálata a kompetenciaszinteknek meg-
felelően orvosi és ápolói feladat.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: Vér- és vizeletminta vételével másodlagos fejfá-
jások okaira és a fennálló szisztémás betegségekre lehet fényt deríteni, amennyi-
ben a beteg anamnesise és fizikális vizsgálata ezt indokolja. Ilyen okok lehetnek
különféle anyagcserezavarok (pl. diabetes, hyperlipaemia, vesebetegségek),
illetve gyógyszerek, drogok, alkohol fogyasztása, illetve megvonása. Az ápoló
feladata a vizsgálati anyag levétele, a vizsgálatot kérő lap meglétének és kitölté-
sének ellenőrzése és a minta laboratóriumba juttatásának megszervezése.
4. Eszközös vizsgálatok: Amennyiben a fejfájás neurológiai kórjellel társul,
képalkotó vizsgálatok (CT, MR, MR angiographia, UH, Rtg) elvégzésére kerülhet
sor, melyekkel kapcsolatban ápolói feladatok is felmerülnek. Amennyiben az
idegrendszer szerkezeti károsodása kizárásra kerül, szemészeti, fül-orr-gégészeti
és fogászati vizsgálat szükséges lehet.
Kezelési lehetőségek
A fejfájások kezelését a felderített ok határozza meg. Mivel a másodlagos fejfájá-
sokat, és az ehhez kapcsolódó ápolói feladatokat az adott betegséget tárgyaló
fejezet, illetve más szakterületek elérhető forrásai érintik, az alábbiakban kizáró-
lag az elsődleges fejfájások kezelésének alapvonalait vázolom fel. A tényleges
kezelés függ attól, hogy milyen altípusba sorolható az aktuális fejfájás, a terápia
elvei azonban általánosíthatóak, így az ebből adódó ápolási beavatkozások is.
Az elsődleges fejfájások kezelése alapvetően két részből tevődik össze:
1. Gyógyszeres terápia
• Roham alatti kezelés: Számos gyógyszer alkalmazása felmerül, úgy, mint
NSAID-ok (ibuprofen, naproxen, diclofenac), minor analgeticumok (para-
cetamol, acetilszalicilsav). A fellépő hányinger miatt annak gyógyszeres
csillapítása szükséges lehet. A rohamterápiában alkalmazhatóak ergota-
mine-tartarát és sumatriptan tartalmú szerek.
• Megelőző (intervallum) kezelés: Amennyiben a rohamok száma megha-
ladja a havi négyet, vagy nem sikerül hatékony rohamterápiát felderíteni,
megelőző kezelés lehet szükséges. Alkalmazási ideje 6 héttől 6 hónapig
terjedhet. A konkrét terápia tartalma a beteg állapotától és egyéni anamne-
sisétől függ. Felmerülhet többek között NSAID-ok, antidepresszánsok,
antikonvulzívumok beállítása.
A gyógyszeres terápia beállítása orvosi feladat. Lehetséges ápolói feladatok:
• gyógyszereléssel kapcsolatos teendők
• betegvezetés, a compliance növelése
2. Nem gyógyszeres terápia
• Diétás tanácsok: Migrénben szenvedő egyénnek javíthat az állapotán, ha a
provokáló anyagokat tartalmazó ételeket elhagyja az étkezéséből. Ilyen a
csokoládé, a vörösbor, a sajtok (tiramin), és a nitrátot, nitritet tartalmazó éte-
lek. A rendszeres étkezés lényeges – a hypoglycaemia rohamot provokálhat.
• Életmódbeli tanácsok: Cluster típusú fejfájások kiváltó tényezőjeként fel-
merül a dohányzás, és akár kis mennyiségű alkohol fogyasztása is, ezért
ezek kerülése javíthat a beteg állapotán.
• Pszichológiai okok kezelése: A mindennapi élethelyzetekből adódó stressz
hatékony levezetése (pl. relaxációval), szorongáscsökkentő módszerek al-
kalmazása segíthet a fejfájással küzdő betegen.
• Fizioterápia: Tenziós típusú fejfájásokban a fej, ill. a sternocleido-
mastoideus környékére kiterjedő masszírozás ill. lazító gyakorlatok alkal-
mazása hatásos lehet.
• Alternatív medicinális módszerek alkalmazása: Számos forrás foglalkozik
különféle természetes módszerekkel, melyek az elsődleges fejfájások ke-
zelésére szóba jöhetnek. Visszatérő elem az akupunktúrás módszerek, hip-
nózis, homeopátiás szerek felhasználása, azonban kevés és alacsony evi-
dencia-szintű vizsgálat bizonyítja ezek hatékonyságát, ezért használatuk
egyéni szinten megfontolandó, a várt nyereség és a lehetséges kockázatok
mérlegelésével.
A fejfájás ápolási vonatkozásai 27
Ápolói feladatok a fejfájás nem gyógyszeres kezelésével kapcsolatban

• A beteg kényelmének elősegítése, a fájdalom csökkentése a környezet ala-
kításával (szag-, fény-, zajmentes, nyugodt környezet).
• Oktatási feladatok: figyelemelterelő, relaxációs, szorongáscsökkentő mód-
szerek megtanítása – fontos, hogy ezt olyan ápoló végezze, aki tisztában
van a módszerek hatékony használatával, és át tudja adni ismereteit a be-
teg számára.
• Betegvezetés: a krónikus fájdalommal küzdő beteg segítése a megküzdés-
ben, egyéni szükségletei alapján.
• Étrendi és életmódbeli tanácsadás.
Ápolási beavatkozások fejfájásban szenvedő beteg ellátásában1

I.1 Leggyakrabban előforduló ápolási problémák:
1. Fájdalom
2. Hányinger, hányás
4. Ismerethiány a betegség kezelésével kapcsolatban
I.2. Ápolási diagnózisok, célkitűzések és az ápolási tervezés alapvonalai
1. Fájdalom ismeretlen okból, mely a beteg verbális és nonverbális jelzései-
ben, a fájdalommérő skálán jelzett értékben nyilvánul meg.
Cél: A fájdalom megszüntetése 2 órán belül.
Ápolási teendők:
• A fájdalom jellemzőinek felmérése, skála alkalmazása (pl. numerikus, le-
író, vizuális analóg, arc)
• Nyugalomba helyezés, környezet ennek megfelelő kialakítása
• Nem gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek alkalmazása
• Gyógyszeres csillapítás orvosi utasításra
2. Hányinger, hányás a fejfájás miatt, ami rossz közérzetben, a gyomortar-
talom szájon át történő távozásában nyilvánul meg.
Cél: A panaszok csökkentése 2 órán belül.
Ápolási teendők:
• Nyugodt környezet kialakítása, szellőztetés
1
A fejezetben kizárólag az elsődleges fejfájásokban előforduló, leggyakoribb problémákból adódó
ápolói feladatokat ismertetem. A diagnózisok e formájukban a látszólagos hasonlóság ellenére nem
alkalmazhatóak maradéktalanul a tüneti fejfájásokra, mivel nem tartalmazzák az alapbetegségből
adódó ápolási beavatkozásokat.
• A provokáló tényezők kerülése

• Vesetál, papírvatta biztosítása a betegnek
• Szükség esetén segítségnyújtás a higiénés szükségletek kielégítésében
• Nagymértékű hányás esetén folyadékpótlás, vitális paraméterek ellenőrzése
• Dokumentálás
3. Ismerethiány a fejfájás megelőzésével kapcsolatban, ami a beteg kérdése-

iben, a panaszok gyakori jelentkezésében nyilvánul meg.
Cél: Az ismerethiány megszüntetése 1 napon belül.
Ápolási teendők:
• A beteg aktuális ismeretszintjének és tanulási képességének, motivációjá-
nak felmérése
• Lehetséges megelőzési módszerek megbeszélése
• A beteg számára elfogadható alternatívák keresése
• Elérhető információforrások (pl. betegtájékoztató füzet) használata a hatás
növelésére
• A beavatkozás hatékonyságának ellenőrzése
Összefoglalás
A fejfájás rendkívül gyakori panasz, mely az egyén életminőségét nagymértékben
ronthatja. A fejfájás lehet tünet és önálló betegség is; mindkét esetben az ápoló
feladata az, hogy tevékenységével javítsa a beteg komfortérzését és elősegítse
állapotának rendeződését, a lehető legmagasabb szintű életminőség visszaállítását.

1. CSIBA LÁSZLÓ, FÜLESDI BÉLA: Sürgősségi ellátás a neurológiában. B+V Lap- és Könyvkiadó
kft., Budapest, 2000. pp: 124–130.
2. ILLEI GYÖRGY (szerk): Klinikai ápolástani ismeretek I. PTE Egészségügyi Főiskolai Kar, Pécs,
1995. pp: 186–190.
3. OLESEN, J., LIPTON, R. B.: Headache classification update 2004. Current Opinion in Neurology
(2004) 17, pp: 275–282.
4. POTTER, P. A., PERRY A.G. (SZERK): Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai. Medicina kiadó,
Budapest, (1996), pp: 668-671, 764–787.
5. SZIRMAI IMRE: Sürgősség a neurológiában. UCB kiskönyvtár, (1996) Budapest, pp: 84-86.
6. SZIRMAI IMRE (szerk.): Fejfájás és neuralgiák. In Neurológia (2001), Medicina kiadó, Buda-
pest. pp: 499–505.
7. ZIMMERMANN, P.G.: Triage and differential diagnosis of patients with headaches, dizziness,
low back pain and rashes: a basic primer. Journal of Emergency Nursing (2002), 28(3), pp:
209–215.
Agyi érkatasztrófák ápolástana
• alkalmazni a stroke betegséggel kapcsolatos anatómiai, élettani, kórélettani,
belgyógyászati, gyógyszertani elméleti és gyakorlati ismereteit,
stroke betegek ápolásában,
• felismerni a stroke betegek ápolási problémáit egyéni szükségleteik alapján,
• egyénre szabott ápolási tervet készíteni és alkalmazni azt a stroke betegek
ellátása során.
A stroke betegség népegészségügyi jelentősége

• Magyarországon évente kb. 40–50 ezer ember kerül kórházba stroke miatt,
mely betegek 25%-a aktív korú, 60 év alatti.
• Világszerte, és Magyarországon is a harmadik leggyakoribb halálok. Az akut
stroke mortalitása az 50 év alatti korcsoportban világszerte 8–10/100 ezer
lakos, míg Magyarországon 40/100 ezer (nők), illetve 60/100 ezer (férfiak).
• A rokkantság leggyakoribb előidéző oka: az akut betegséget túlélők közül a
betegek felének, fél év után – a rehabilitációs tevékenység ellenére – végle-
ges maradványtünete lesz, melynek következtében tartósan vagy véglege-
sen külső segítségre szorul.
• A demenciát kiváltó, befolyásolható okok között a második leggyakoribb.
• A betegség a fenti okok alapján jelentősen befolyásolja a betegek életminő-
ségét, beszűkíti a teljes élet megélésének lehetőségét az egészséges populá-
cióhoz viszonyítva. Vizsgálatok szerint a stroke betegek kb. 10%-a tudja
folytatni korábbi életvitelét, míg a betegek harmada valamilyen formában
tartós segítséget igényel.
• Jelentős gazdasági és társadalmi terhet jelent mind az egyén (a betegséggel
kapcsolatos kiadások – gyógyszer, ápolási-gondozási költségek, stb. – ma-
gasak, ezzel egyidejűleg a korábbi bérhez képest csökkenő mértékű
jövedelem, a család működésében kialakuló változások), mind az állam (az
ellátás költségei, kieső munkaerő, pénz- és természetbeni juttatások biztosí-
tása) számára.
Fejlett országokban az egészségügyre fordított költségek közel 5%-át adják stroke

eseményekkel kapcsolatos kiadások. 2010-ben, Európában a stroke ellátással kapcsolatos
költségek 64 milliárd eurót tettek ki. Az EU országaiban az akut ellátás költsége 6–12000
dollárra tehető betegenként, az USA-ban ez kb. 10000 dollár. A munkaképtelenség által
okozott bérkiesés, a rehabilitáció költségei és az egyéb kiadások csak becsülhetőek: 2012-
es adatok szerint Magyarországon az ellátás és ápolás költségei mintegy 40 milliárd fo-
rintba kerültek.
Az agyi érkatasztrófák (stroke) klinikumi alapjai

A WHO megfogalmazása szerint a stroke az agyműködés vérellátási zavara által
okozott, globális vagy fokális zavarral jellemezhető, gyorsan kialakuló klinikai
tünetegyüttes, amely több, mint 24 órán keresztül áll fenn vagy halált okoz, s
amelynek bizonyíthatóan nincs más oka, mint az agyi érrendszerben kialakult el-
változás. Amennyiben a neurológiai kórjelek 24 órán belül megszűnnek, átmeneti
agyi vérkeringési zavarról (tranziens ischaemiás attack, TIA) beszélünk.
A stroke meghatározása alól kivételt képez a globális agyi hypoxia, mely
esetén az agyi keringészavar a globális keringésösszeomlás részjelensége.
A stroke elnevezés magában foglalja a vérzéses és az ischaemiás kórformákat is.
A stroke formái
1. Agyi ischaemiák: Az akut ischaemiás stroke-ok az összes stroke szindróma 80-
85 %-át teszik ki, ez Magyarországon kb. évi 30000 esetet jelent. Leggyakrabban
nagyerek betegsége (arteriosclerosis) vagy embólia (szívből és nagyerekből
eredő) okozza. Az adott terület csökkenő vérellátása vagy meglassult keringése
fokális idegrendszeri kiesésekhez vezet. Ha a keringéscsökkenés enyhe fokú
(idegsejtelhalás, mely általában CT-vel sem mutatható ki), a kialakult elváltozásra
az ischaemia megnevezés használatos. Amennyiben a vérellátás csökkenése miatt
szövetelhalás következik be, infarktusról beszélünk.
Lacunaris1 ischaemiák: Kis (1–20 mm közötti méretű) agyi infarktusok, melyek
elhelyezkedéstől függően okoznak kisebb-nagyobb tüneteket. Okuk leggyakrab-
ban krónikus hypertonia (az összes eset kb. 75%-a), a nagyobb artériák ágainak
arteriosclerosisa (37%), diabetes (26%), és szív eredetű embólia (12%).
2. Agyvérzések: Az összes cerebrovascularis kórkép kb. 15%-a vérzéses eredetű.
Az érintett terület szerint előfordulnak állományi vérzések és subarachnoidalis
vérzések (SAV).
1
Elnevezése a latin lacuna (sziget) szóból ered.
Agyi érkatasztrófák ápolástana 31
Állományi vérzések: Az agyállomány vérzéseinek leggyakoribb oka a hypertonia,

ritkábban érmalformatio, véralvadási zavarok, agydaganat, koponyatrauma. A
vérzés a lokalizációtól függő helyi, a funkció kiesésével járó tüneteket; a vér
mennyisége miatti koponyaűri nyomásfokozódásos tüneteket; és általános tü-
neteket (pl. fejfájás, szédülés, hányinger, hányás) okoz. A tünetek általában hir-
telen alakulnak ki, de időbeliségük szerint lehetnek fokozatosan súlyosbodók is.
Subarachnoidalis vérzés: A subarachnoidalis vérzés a pókhálóhártya (arachno-
idea) és a pia mater közötti térben alakul ki. Oka leggyakrabban az agyi erek
aneurysmája (kb. 77%), ritkábban érfejlődési rendellenesség, koponyatrauma,
illetve az agyállomány vérzésének betörése a subarachnoidalis térbe. A tünetek
hirtelen jelentkeznek: ütésszerű, tarkótáji fájdalom, szédülés, hányinger, hányás,
meningealis izgalmi jelek. Eszméletvesztés és tudatzavar előfordulhat. Figyel-
meztető jelekről számol be a SAH betegek 50%-a (görcsös, hirtelen fejfájás, mely
lassan szűnik), melyek néhány nappal-egy héttel a történés előtt jelentkeznek.
A stroke felosztása időbeli lefolyás szerint
1. TIA (Tranzitorikus ischaemiás attack): Legtöbbször csak néhány percig
tartó, 24 órán belül megszűnő klinikai tünetek jellemzik. Későbbi súlyos stroke
bevezető tünete lehet.
2. RIND (Reverzibilis Ischaemiás Neurológiai Deficit): A tünetek lassabb, de
gyakran teljes ill. részleges visszafejlődése jellemzi. A tünetek 24 órán túl, de 3 na-
pon belül rendeződnek.
3. PRIND (Progresszív R.I.N.D.): Egyre súlyosbodó agyi keringészavar, melyet
fokozatosan súlyosbodó tünetek jellemeznek. Jellegzetes, hogy a tünetek nem egy
csapásra fejlődnek ki, hanem néhány óra, esetleg 1–2 nap alatt. Ebben az esetben
is jellemző a tünetek visszafejlődése, ami hasonló fokozatossággal megy végbe.
4. Teljes (Completed) stroke (CS): Hirtelen kialakuló súlyos neurológiai tünetek
jellemzik, melyek nem vagy csak részlegesen javulnak.
Agyi érkatasztrófák diagnosztizálása
1. Anamnesis: Az anamnesis felvétele során tájékozódunk a tünetekről, azok
kialakulásáról, fennállásuk időtartamáról, valamint a beteg általános állapotáról.
A kórelőzmény általánosan használt felmérési területei mellett különös figyelmet
kell fordítani a rizikófaktorokkal kapcsolatos kérdésekre is. Az ápoló feladata az
ápolási anamnesis felvétele, mely az ellátási terv alapjául szolgál.
2. Fizikális vizsgálat: A fizikális állapot felmérésének célja, hogy információkat

nyerjünk a beteg aktuális állapotáról, aki ennek alapján minél előbb szükségletei-
nek megfelelő ellátásban és ápolásban részesüljön. A fizikális vizsgálat elvégzése
a szakmai kompetenciáknak megfelelően orvosi és ápolói feladat.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: A laboratóriumi vizsgálatok elrendelése orvosi
kompetencia. A véna biztosítása, a vizsgálati anyagok levétele, laboratóriumba
juttatása, a tevékenység dokumentálása ápolói feladat.
4. Eszközös vizsgálatok: Az agyi vérellátási zavarok diagnosztizálása során a mű-
szeres vizsgálatokat egyrészt a kórisme felállítása, másrészt az okok és szövődmé-
nyek felderítése során alkalmazzák. A diagnózis felállításakor legáltalánosabban
képalkotó eljárásokat (nyaki és transcranialis Doppler ultrahang, CT, MR,
SPECT, PET) alkalmaznak. EEG alkalmazása agyi ischaemiákban szóba jöhet.
Subarachnoidalis vérzés gyanúja esetén lumbálpunkció (LP) és angiographiás
(MRA) vizsgálatok szükségesek.
Az okok felderítése során alkalmazott belgyógyászati jellegű vizsgálatok közül
kiemelendő a szív (mellkas) ultrahang és az EKG.
1. Agyi ischaemiák kezelésének lehetőségei
Az agyi ischaemiák akut szakaszában a kezelés célja az agyi területet érintő
keringéscsökkenés helyi következményeinek kivédése (az agyi perfusio biztosítá-
sával, az agyödéma csökkentésével), illetve az általános szövődmények (pl.
nyelészavar, bénulások) megelőzése vagy kezelése.
A kezelés magában foglalja:
• A gyógyszeres kezelést (perfúziójavítók, ödémacsökkentők, thrombocyta-
aggregáció gátlók2, haemodilúciós szerek),
• esetenként (a beteg állapotától függően) thrombolysist, amelynek a rendelke-
zésre álló evidenciák értelmében az első tünet jelentkezésétől számított 3 órán
belül meg kell kezdődnie,
• és a sebészi kezelést (carotis endarterectomia).
2
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a korai, terápiás dózisú per os vagy parenteralis
antikoaguláns kezelés nem indokolt akut stroke esetén, mert az érintett vizsgálatok metaanalízise
nem igazolt szignifikáns különbséget alkalmazás esetén a mortalitásban, és a betegség ismét-
lődésében. Az LMWH-k adása azonban a mélyvénás thrombosis prevenciójának részeként indokolt.
2. Agyvérzések kezelése
A térfoglalással nem járó (nyomásfokozódást nem okozó) agyvérzéseket konzer-
vatívan kezelik. Ez a betegség akut szakaszában az intracranialis nyomás és a vér-
nyomás csökkentését jelenti, valamint a vérzés után kb. egy héttel kialakuló vér-
alvadási zavarok kezelését.
Térfoglaló jellegű vérzésekben, amennyiben a beteg állapota engedi, lehetsé-
ges megoldás a vérömleny sebészi eltávolítása. A liquorkeringés zavara esetén át-
menetileg kamradrain alkalmazása szóba jöhet.
Mindkét esetben a páciens vegetatív és laboratóriumi paramétereinek gyakori
ellenőrzése, valamint tüneti terápia (légzés biztosítása, fájdalom- és lázcsillapítás,
szövődmények megelőzése) alkalmazása szükséges.
3. Subarachnoidalis vérzés kezelése
A betegek 30–50%-a a kórházban kerülés előtt meghal a vérzés miatti nyomásfo-
kozódás és beékelődés következtében. A betegek kb. 30%-a súlyos neurológiai
tünetekkel érkezik a kórházba, melyek életveszélyesek. A betegek kb. 30%-a ke-
véssé súlyos, jól kezelhető állapotban, jó életkilátásokkal érkezik a neurológiai
osztályra.
Az állapot megítélése a Hunt-Hess stádiumbeosztás3 segítségével történik:
1. Tünetmentes vagy enyhe fejfájás, minimális tarkókötöttséggel.
2. Közepesen súlyos fejfájás, tarkókötöttség, agyidegtünetek.
3. Aluszékonyság, zavartság, enyhe góctünetek.
4. Sopor, közepes vagy súlyos hemiparesis, vegetatív tünetek.
5. Kóma, decerebrációs rigiditás, moribund (végzetes, rosszindulatú) álla-
pot.
Amennyiben a beteg műthető állapotban van, a vérzés kezelése sebészi, mely
az érintett érszakasz helyreállítását célozza. Amennyiben a páciens nem műthető,
konzervatív kezelés jön szóba. Ez a vasospasmus4, a fejfájás, az agitáció és a
magas vérnyomás kezelését foglalja magában.
Az esetek 4%-ban újravérzés következik be az észlelés első 24 órájában;
összességében az újravérzés előfordulása az első 2 hétben 20%.
3
A Hunt-Hess skálán felmért érték a subarachnoidalis vérző beteg sebészi ellátásának kockázatát
mutatja meg.
4
A tüneteket okozó vasospasmus általában a ruptura után 3–5 nappal jelenik meg, és 2–4 hét alatt
oldódik. Incidenciája 32%, mortalitása megfelelő kezelés mellett is 15–20 %.
Ápolástani alapok
Az ápolási anamnesis felvétele és a fizikális vizsgálat bármilyen betegségben
szenvedő beteg ellátásának elengedhetetlen része. Az alábbiakban áttekintjük
azokat a specialitásokat, melyek az agyi érkatasztrófán átesett páciens ápolásának
alapjaiban megjelennek.
Anamnesisfelvétel
Az agyi érkatasztrófán átesett beteg pontos anamnesisfelvétele azért lényeges,
mert gyakran a tünetek jelentkezésének körülményei támpontot nyújtanak a
lehetséges orvosi diagnózishoz. Amennyiben autoanamnesis a beteg állapota
miatt nem nyerhető, fontos a heteroanamnesis felvétele. A betegség definitív ellá-
tásának és a beteg életkilátásainak meghatározó tényezője az időfaktor, ezért az
ápolási anamnesis felvétele az általános állapot stabilizálódásakor történjen meg.
Fizikális vizsgálat
Agyi érkatasztrófán átesett beteg fizikális vizsgálata során az ápolónak különös
figyelmet kell fordítani:
• A beteg külső megjelenésére: Elsősorban az arc, pupillák, a testtartás, és a
járás területére terjed ki, melyeken az érintett agyterület funkciójának meg-
felelő tünetek fordulhatnak elő.
• A légzés vizsgálatára: Kiterjed a szabad légutak biztosítására és fenntar-
tására, és a légzés jellemzőinek vizsgálatára. Állapotrosszabbodásra utal a
kóros légzésforma (Cheyne-Stokes) megjelenése vagy mélyülése.
• A vérnyomás ellenőrzésére: Akutan zajló cerebrovascularis esemény során
a vérnyomás emelkedése gyakran kompenzáló jellegű, és az érintett terület
keringésének fenntartására szolgál. A beteg vérnyomásának ellenőrzése –
az aktuális állapotától függően – 1–4 óránként történik, akut esemény ese-
tén ennél gyakrabban, szükség szerint akár 10–15 percenként. Ezt figyelem-
be véve, a vérnyomás értékelése során figyelembe kell venni a rendelkezés-
re álló evidenciákat:
Célértékek:
– 180/105 Hgmm-es vérnyomás, és ez alatt nincs feltétlen csökkentési
indikáció vérzéses stroke esetén. Amennyiben a systolés vérnyomás
200 Hgmm feletti, iv. csökkentés indokolt, 160/90 Hgmm körüli
célértékkel.
– 220/120 Hgmm-es vérnyomás, és ez alatt nincs abszolút csökkentési in-

dikáció ischaemiás stroke esetén, kivéve, ha ezt egyéb állapot indokolja
(pl. szív- és/vagy veseelégtelenség, AMI, antikoaguláns kezelés).
– 185–110 Hgmm alatti vérnyomás elérése ajánlott intervenciós farmako-
lógiai beavatkozás (intravénás thrombolysis) megkezdése előtt.
Vérnyomás-csökkentési javaslatok:
– A hirtelen vérnyomás-csökkentés kerülendő; az első 24 órában a vér-
nyomást a kiindulási érték legfeljebb 10–15%-ával szabad mérsékelni.
– Az optimális célértéket meghaladó vérnyomás sürgősségi csökkentése
indokolt. Ennek formája a beteg aktuális állapotától függ, általában
intravénás készítmény adagolópumpán keresztül történő adása, de per
os gyógyszeradás is elképzelhető.
– Az akut állapot rendeződése után orális antihypertenzívum beállítása
mérlegelendő, melyben az ápolónak az ellátó team tagjaként is lényeges
szerep jut.
• A pulzusszám ellenőrzésére: Kiterjed a pulzus jellemzőire, melyek közül
különös figyelmet érdemel a Cushing-jel megjelenése: magas systolés és
normális vagy alacsony diastolés vérnyomásérték bradycardiával párosul,
és koponyaűri nyomásfokozódásra és fenyegető agytörzsi beékelődésre
utal, így észlelése után orvos azonnali értesítése és adekvát ápolási
beavatkozások szükségesek.
• A testhőmérséklet ellenőrzésére: Agyi érkatasztrófán átesett betegen
megjelenhet centrális eredetű láz, mely rendkívül nehezen, komplex fiziká-
lis és gyógyszeres eszközökkel csillapítható, emiatt a testhőmérséklet mini-
mum napi egyszeri ellenőrzése mindenképpen indokolt.
• A tarkókötöttség ellenőrzésére: A tarkókötöttség megjelenése a koponyaűri
nyomás fokozódására, és az ennek következményeként létrejövő beékelő-
désre is utalhat.
• A kliens nyelési képességének felmérésére: Cerebrovascularis esemény
során a nyelési reflex átmenetileg csökkenhet vagy teljesen megszűnhet.
• A fájdalom jeleinek megfigyelésére: A beteg fájdalma megjelenhet az arcki-
fejezésben, a magatartásban, a kommunikációban, illetve vegetatív tünetek-
ben. A fájdalom fennállása esetén, mértékének meghatározása fájdalom-
mérő skálák segítségével történik.
• A beteg tudatállapotának felmérésére és nyomonkövetésére: Mélyülő vagy

hirtelen kialakuló tudatzavar (kóma), hirtelen zavartság jelentkezése, esz-
méletvesztés figyelemfelkeltő. A tudatállapot objektív felmérésére szolgál a
Glasgow Kóma Skála (GCS), mely három paramétert (szemnyitás, verbális
válasz, motoros válasz) értékel. Ugyancsak jól használható a Richmond
Agitáció Szedáció Skála (RASS), mely pozitív tartományában agitáltság,
negatív előjellel szedáció jellemzésére szolgál.
• A beteg beszédkészségének megfigyelésére: A beteg beszédének kórossága
kifejeződhet a beszédértés (szenzoros afázia), a kifejezés (motoros afázia)
csökkenésében, ezek kevert formáiban (szenzomotoros fáziás zavar), vala-
mint az asszociációk károsodásában. Hirtelen vagy fokozatos változás a be-
szédértésben és/vagy beszédmondásban a folyamat progressziójára utal.
• A beteg bőre állapotának felmérésére: Kiterjed a bőr jellemzőire és az eset-
leges elváltozások (sérülések, ödémák) felderítésére. Teljesen kompenzáló
ápolást igénylő beteg esetén javasolt valamilyen objektív nyomási fekély-
rizikót felmérő módszer alkalmazása.
• A beteg izomtónusának és izomerejének vizsgálatára: A beteg aktuális
izomműködése alapvetően meghatározza azt, hogy milyen mértékben
tudjuk bevonni önmaga ellátásába, ezért ennek nyomonkövetése szükséges
ápolói tevékenység.
• A beteg mozgáskészségének felmérésére: A beteg mozgásképessége szintén
meghatározza a lehetséges öngondoskodás mértékét, a szükségleteket és az
elvégzendő ápolási beavatkozásokat. A felmérés során használható objektív
skálák a Berg Balance, NIH, módosított Aschwort skálák, a FIM, valamint
a Barthel index. Az ápolónak fel kell mérnie a beteg járás- és propriocep-
ciós képességét, egyensúlyi állapotát, az érzékelési státuszát, valamint az
esetleges segédeszközök használatának hatását a mozgásképességre.
• A beteg tápláltsági állapotának meghatározására: Használható eljárások a
testtömeg mérése, a testtömegindex (BMI) meghatározása, illetve a kapcso-
lódó laboratóriumi paraméterek nyomonkövetése.
A stroke megelőzésének ápolói feladatai

Az agyi érbetegségek megelőzésére különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az
ápolói munka során, mivel a kialakult betegség kezelése nagy terhet jelent mind
az egyén, mind a társadalom számára. A stroke megelőzése csak az egészségügyi
ellátó rendszer egyes szereplőinek összehangolt, komplex team-munkájával, és a

társadalmi közösségekkel történő összefogással valósítható meg. A megelőzés
során az ápolónak elsődlegesen az egyén saját egészségi állapotáért való felelős-
ségére, és tájékozottságon alapuló önálló döntéseire kell alapoznia tevékenységét.
A hatékony ápolói szerepvállalás elengedhetetlen része a rizikótényezők ismerete.
A stroke rizikófaktorait több szempont szerint csoportosíthatjuk. Az egyértelműen
igazolt és a lehetséges kockázati tényezők között egyaránt beszélhetünk befolyá-
solható és nem befolyásolható elemekről; valamint az ischaemiás és vérzéses
stroke rizikófaktorai is különböznek.
Életmódhoz köthető Betegséghez / kóros állapothoz köthető
Nem Befolyásolható – hypertonia
befolyásolható – hyperlipidaemia
– életkor – dohányzás – diabetes mellitus
– nem – alkoholfogyasz- – fokozott véralvadással járó állapotok
– hátrányos tár- tás – szíveredetű tényezők:
sadalmi – kábítószer hasz- – ischaemiás szívbetegség
helyzet nálata – kongesztív szívelégtelenség
– genetikai té- – mozgásszegény – pitvarfibrilláció
nyezők életmód – balkamra-hypertrophia
– táplálkozási té- – hormonális faktorok
nyezők – carotis-stenosis
– elhízás – thrombosis / embolia (szív vagy ritkábban
egyéb eredetű)
3. táblázat. A stroke rizikótényezői

Életmódhoz köthető, nem befolyásolható rizikótényezők
Életkor: Az életkor az ischaemiás stroke és a TIA legfontosabb rizikófaktora. A
kor előrehaladásával a stroke rizikója kb. 10 évenként megduplázódik.
Nem: Az ischaemiás stroke és a TIA is 45–85 éves kor között férfiakban gyak-
rabban fordul elő; ettől eltérő életkorban nincs szignifikáns különbség a nemek
szerinti előfordulásban.
Hátrányos társadalmi helyzet: A társadalomban elfoglalt pozíció tekintetében a
hátrányos helyzet fokozott stroke-halálozással jár. A betegség gyakrabb a munka-
nélküliek és az alacsony jövedelműek között, melyben a különféle egészség-
megőrző viselkedések eltérései is szerepet játszanak.
Genetikai tényezők: Az ischaemiás stroke kockázatát növelő genetikai defektusok
a homocysteinuria, a dyslipidaemia, a haemoglobinopathiák, a coagulopathiák és
a Fabry-féle betegség.
A vérzéses forma rizikója nő alvadási faktor rendellenességek, arteriovenosus

malformatiok, amyloidosis, neurofibromatosis, fibromuscularis dysplasia és fel-
nőttkori polycystás vese jelenlétében.
Életmódhoz köthető, befolyásolható rizikótényezők
Dohányzás: Az aktív és a passzív dohányzás egyaránt növeli a stroke kockázatát.
Aktív dohányzás esetén a rizikó függ a dohányzás mértékétől; 20 szál cigaretta
felett a kockázat magas, valamint a tartós dohányzás 2–3-szorosára növeli a
stroke-esemény bekövetkezésének valószínűségét. Fiatalokban a dohányzás 4–10-
szeresére növeli a subarachnoidalis vérzés rizikóját. A dohányzás abbahagyása
után kb. 5 évvel a cardiovascularis és stroke kockázat a nem dohányzó populáció-
éval megegyező.
Alkoholfogyasztás: A rendszeres, nagymértékű alkoholfogyasztás a vérzéses
stroke kockázatát emeli. A jelenleg elfogadott nézet szerint kismértékű alkoholfo-
gyasztás esetén – a teljes absztinenciához és a jelentős mennyiséghez hasonlítva –
kisebb a stroke rizikója.
Kábítószer használata: A droghasználók körében a vérzéses és az ischaemiás
stroke rizikója kb. kétszerese az átlagnak.
Mozgásszegény életmód: A mozgásszegénység indirekt módon növeli a stroke
rizikóját az elhízásra, hypertoniára való hatása által, míg a közepes és intenzív
testmozgás bizonyítottan csökkenti a cardiovascularis halálozást.
Táplálkozási tényezők: A táplálkozás összetevői tekintetében a fokozott
sófogyasztás növeli az agyi éreredetű károsodások rizikóját, hasonlóan az
emelkedett homocisztein-szinthez. Utóbbit folsav, B6, B12 vitamin adása
eredményesen csökkenti. A zsíros ételek a lipidek szintjére gyakorolt hatásukkal
emelik a rizikót, a fokozott szénhidrát-bevitel pedig a diabetes kialakulásának
valószínűségét növelve van hatással az agyi történésekre.
Elhízás: Az obesitas önmagában is a stroke független rizikófaktora, és gyakran jár
együtt hypertoniával, cukorbetegséggel, hypercholesteriaemiával, melyek a
cerebrovascularis események kockázatát tovább növelik. A tényleges kockázat
mértéke a testtömegindextől függ.
Betegségekhez és kóros állapotokhoz köthető rizikófaktorok
Hypertonia: A stroke-események egyik legfontosabb rizikófaktora. A határérték-
hypertonia (140/95 Hgmm felett) 42%-kal, míg a 160/95 Hgmm feletti érték
háromszorosára növeli a stroke kockázatát. A 70 Hgmm-es diastole alatti értékek
szintén emelik az agyi történések rizikóját. A systolés vérnyomás csökkentésével,

10 Hgmm-enként a rizikó kb. 30%-kal; a diastolés érték 5–6 Hgmm-es
mérséklésével 42%-kal csökken.
Hyperlipidaemia: A jelenlegi álláspontok szerint nem az összkoleszterin, hanem
az alacsony sűrűségű lipoproteinhez kötött koleszterin (LDL-C) szintje a stroke
független rizikófaktora, melyet az ajánlások szerint 3 mmol/l alatt kell tartani.
Ehhez kapcsolható, hogy a statinok csoportja bizonyítottan csökkenti a cardio- és
cerebrovascularis kockázatot.
Diabetes mellitus: A cukorbetegség 1.8-3-szorosára növeli a stroke kockázatát,
valamint az atherosclerosis kialakulására való hatásával indirekt módon is
befolyásolja az agyi történések előfordulását.
Fokozott véralvadással járó állapotok: Az emelkedett fibrinogén-szint emeli a
cardio- és cerebrovascularis események kockázatát.
Szíveredetű tényezők: Az acut myocardialis infarctus (AMI), különös tekintettel
az anterior falat érintő formára, növeli az ischaemiás stroke rizikóját, ugyanakkor
az angina pectoris, vagy a non-Q infarctus is kockázatnövelő hatású.
Az ischaemiás stroke tekintetében jelentős tényező a pitvarfibrilláció (PF), mely
önmagában és más kardiológiai kórképekhez társulva is emeli a kockázatot, ha-
sonlóan a bal kamra hypertrophiájához és a kongesztív szívelégtelenséghez.
Hormonális faktorok: A fogamzásgátló szerek – főleg a magas hormontartalmú
készítmények – thrombogen hatásukkal befolyásolják az ischaemiás stroke rizikó-
ját, valamint egy kutatás összefüggést talált e szerek és a subarachnoidalis vérzés
kialakulása között.
Carotis-stenosis: Az agyat részben ellátó nagyér szűkülete önmagában, és
embóliaforrásként is emeli az ischaemiás stroke kockázatát.
Egyéb rizikófaktorok
Az ischaemiás stroke-nak több mint 200 egyéb lehetséges rizikófaktora van,
melyek hatását alacsony szintű evidenciák támasztják alá. Ilyen az alacsony
szérumalbumin-szint, a horkolás és az alvási apnoe, számos pszichés faktor (A tí-
pusú személyiség, stressz, depresszió), a migrén, orális fogamzásgátlók szedése,
terhesség. Felmerült a családi halmozódás szerepe is, melyben potenciális genetikai
tényezők mellett a családi minták (életmód, környezet) hatása szintén lehetséges.
A rizikófaktorok ismeretében az ápoló hatékonyan közreműködhet a megelő-
zés mindhárom szintjén.
Elsődleges prevenció: Célja a betegség kialakulásának megelőzése, az egészséges

életmód fontosságának hangsúlyozása, az egészség fejlesztése. Közösségorien-
táltan végzett tevékenység. A stroke betegség elsődleges prevenciós stratégiájá-
ban különösen fontos az ismert rizikótényezők kialakulásának megelőzése. Az
ápoló közreműködhet:
• az egészséges életmód népszerűsítésében
• az egészséges táplálkozási szokásokkal kapcsolatos ismeretek átadásában
• rendszeres testmozgás szorgalmazásában
• dohányzásról, alkohol- és drogfogyasztásról való leszokás fontosságának
hangsúlyozásában
• pozitív megküzdési stratégiák megismertetésében a fokozott pszichés meg-
terheléssel kapcsolatban
• a vérnyomás ellenőrzésében
• a vérzsírszint rendszeres ellenőrzésében
• egyéb, potenciális rizikótényezők felismerésében és elkerülésük módjaira ki-
terjedő tanácsadásban
Másodlagos prevenció: Célja az újabb stroke kialakulásának megelőzése, a lehe-
tőségek szerinti legjobb állapot elérése, az akut beteg minél hatékonyabb
rehabilitációjának megkezdése. Lényeges eleme a különösen nagy kockázatú
csoportok nyomon követése ill. felkutatása, és az állapot menedzselése. Az ápoló
közreműködhet:
• a stroke okának felderítésében és az ok kezelésében (orvosi feladat, az ápoló
megfigyeléseivel segítheti a tevékenységet)
• TIA felismerése esetén az állapot menedzselésében
• akut szakban is aktív ill. passzív mobilizálással az immobilitás szövődmé-
nyeinek megelőzésében
• thrombosis profilaxisban: Alacsony molekulasúlyú heparin (LMWH) sub-
cutan, majd thrombocyta-aggregáció gátlók adása per os (az ápoló függő
funkciójában)
• a diabetes kezelésében:
o betegoktatás: diéta, öngyógyszerelés, öninjekciózás megtanítása
o egészségnevelés: rendszeres konzultációs lehetőség biztosítása
o vércukorszint rendszeres ellenőrzése
• beszédterápiában/ logopédiás gyakorlatokban (az akut szakban is)
• hypertenzió esetén az információk átadásában a gyógyszerszedéssel és a

nem gyógyszeres csökkentés lehetőségeivel kapcsolatban
• életmódbeli tanácsadásban, segítségnyújtással az állapot feldolgozásában
és elfogadásában
• diéta: Só- és koleszterinszegény étrend bevezetése – mely más kóros
állapotokban kiegészítendő egyéb elemekkel, pl. alacsony szénhidrát-
tartalommal cukorbetegség esetén – mérlegelendő az ismételt előfordulás
kockázatának csökkentésére. A diéta fontos indikációja lehet a nyelési ké-
pesség csökkenése, vagy megszűnése. Ebben az esetben szükséges az en-
teralis szondán (nasogastricus, orogastricus, nasoduodenalis, nasojejunalis)
és gastrostomán/jejunostomán (PEG, PEJ) keresztül történő, mesterséges
táplálás is.
Tercier prevenció: A stroke betegség harmadlagos megelőzésének célja a marad-
ványtünetek kezelése, segítségnyújtás a megváltozott állapot elfogadásában és a
beteg állapotához viszonyított maximális önállóság elérése. Döntően a páciens
otthonában, illetve közösségorientáltan végzett tevékenység, kórházi kezelés csak
rövid ideig történik. Az ápoló közreműködhet:
• a rendszeres kontrollvizsgálatokban (vérnyomás, pulzus, laborparaméterek
ellenőrzése, neurológiai tünetek változásai)
• tanácsadással az otthoni környezet átalakításában a beteg megváltozott
igényeinek megfelelően: pl. kapaszkodók, csúszásgátlók felszerelése, aka-
dálymentesítése, a közlekedés lehetőségének kialakítása
• segítségnyújtással a segédeszközökhöz jutásban (bot, járókeret, kerekes-
szék, étkezőasztal, stb.), és az eszközök használatának betanításában
• életvezetési tanácsadással a megmaradt lehetőségek maximális kihasználásában
• betegvezetéssel segítséget nyújthat a változás feldolgozásában és a megvál-
tozott állapot elfogadásában
• rendszeres mozgás szorgalmazásával (gyógytornász ill. mozgás terapeuta se-
gítségével) és olyan gyakorlatok tanításával, melyet a beteg önállóan is tud
végezni
• állapottól függően rendszeres logopédiai kezelésben
A stroke beteg közösségi alapon történő segítésében különösen fontos szerepe
van a különböző betegszervezeteknek (pl. Stroke Alapítvány, Liga az Agyi Érbe-
tegségek Ellen Egyesület), melyekben a betegségen átesett személyek tudják
támogatni a beteg sikeres visszailleszkedését a társadalomba.
Ápolási beavatkozások akut stroke betegségben szenvedők ellátásában

I. Agyi ischaemiás zavarban és agyállományi vérzésben szenvedő beteg ápolása5
1. Légzési nehézség
2. Vérnyomás kóros változása
3. Cukorháztartás zavara
4. Csökkent táplálék és folyadékbevitel
5. Csökkent mobilitás
6. Ürítési zavarok (széklet, vizelet)
7. Állapotrosszabbodás veszélye (rávérzés, beékelődés, epilepsziás rohamok,
hyperthermia, immobilitás hatásai)
8. Balesetveszély
9. Infekcióveszély
10. Kommunikációs nehézség
11. Félelem, szorongás a jövőtől
1. Légzési nehézség a szabályzó funkció károsodása miatt, mely elégtelen
gázcserében és kóros légzésmintában nyilvánul meg.
Cél: A beteg légzésének támogatása, a szövődmények elkerülése a kórházi tartóz-
kodás alatt.
Ápolási teendők:
• a légzés jellemzőinek nyomon követése, oxigénszaturáció mérése, dokumen-
tálás
• tudatállapot, cyanosis jeleinek megfigyelése
• oxigén inhaláció
• a légutakban felszaporodó váladék távozásának segítése fektetéssel, leszívással
• fektetés 30°-ban megemelt fejrésszel a koponyaűri, és a rekeszre nehezedő
nyomás csökkentésére
2. Vérnyomás kóros változása a szabályzó működés károsodása miatt, mely
a mért értékek hirtelen változásaiban, emelkedésében nyilvánul meg.6
5
A két kórképben szenvedő betegek ápolása számos hasonlóságot mutat, így közös tárgyalásuk
indokoltnak tűnik. A kizárólag az egyik kórképre jellemző ápolói beavatkozásokat külön jelöljük.
Cél: A vérnyomás értékének nyomon követése, közreműködés az állapotnak meg-

felelő érték elérésében és megtartásában a probléma jelentkezésekor.
Ápolási teendők:
• a vérnyomás mérése, dokumentálása a rendelkezésre álló protokoll szerint
(10–60–120–240 percenként állapottól függően)
• gyógyszeralkalmazás esetén a hirtelen csökkentés kerülendő
• a vérnyomás beállítása során ügyelni kell a napszaki ingadozásra (éjjel ala-
csonyabb lehet a vérnyomás)
3. Cukorháztartás zavara az anyagcsere szabályzó működésének zavara
miatt, mely emelkedett vércukorszintben nyilvánul meg.
Cél: Közreműködés a vércukor normál értékeken belül tartásában a probléma
jelentkezésekor.
Ápolási teendők:
• a vércukorszint folyamatosan ellenőrizendő, különösen ismert diabetes
mellitus esetén
• a cukorháztartás felborulása esetén átmenetileg inzulin alkalmazása, ehhez
kapcsolódó ápolói feladatok és diéta biztosítása
4. Önellátás csökkenése a táplálékfelvétel és a folyadékfogyasztás terén vég-
taggyengeség ill. – bénulás miatt, mely az önálló kivitelezés képtelenségé-
ben nyilvánul meg.
Cél: A beteg segítése táplálék- és folyadékfelvételében állapotának megfelelő
mértékben a kórházi tartózkodás alatt.
Szondatáplálás indokolt, ha a beteg nyelése nem megnyugtató, spontán nem
fogyaszt megfelelő mennyiségű ételt, vagy tudatzavara van.
Ápolási teendők:
• tápláltsági állapot felmérése objektív módszerekkel: testtömeg- és testma-
gasság mérés, BMI meghatározás, a szervezet zsírraktárainak vizsgálata
bőrredő-méréssel, az izomtömeg becslése a felkar körfogatának mérésével
• nyelési képesség felmérése a táplálás megkezdése előtt
• a nyelési képességnek megfelelő étrend megválasztása
6
A vérnyomás kóros változásának kezelése különbözik agyi ischaemiában és a vérzéses kórfor-
mákban, így a tényleges ápolói beavatkozások a konkrét probléma ismeretében tervezhetőek meg.
Az evidenciák összefoglalása a fizikális vizsgálat ismertetésénél található.
• a táplálkozás felügyelettel történjen mindaddig, amíg a beteg nyelése nem

megbízható
• a szakmai ajánlásoknak megfelelően a parenteralistól az enteralis táplálási
formák felé történő átállás tervezése, a beteg állapotából és szükségleteiből
kiindulva
• folyadékfogyasztás forszírozása: Napi bevitel 2000-2500 ml között.
Lényeges a bevitt-ürített mennyiség monitorizálása, a kielégítő hidráltság
fenntartása.
• a tápláltság és a folyadékfogyasztás jeleinek megfigyelése (szájüreg megte-
kintése, bőr és nyálkahártyák állapota, turgor, tudatállapot)
• súlyos exsiccosisban iv. folyadékpótlás, CVP monitorizálás orvos utasítása
alapján, ehhez kapcsolódó ápolói feladatok
5. Csökkent mobilitás a végtagok gyengesége ill. bénulása, tudatzavar miatt,
ami az önálló hely- és helyzetváltoztatás képtelenségében nyilvánul meg.
Cél: Az immobilitás szövődményeinek kivédése a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a beteg mozgásképességének felmérése
• csökkent mobilitás esetén az ágyban való helyzetváltoztatás segítése
legalább 2 óránként
• étkezéshez, és egyéb mindennapi tevékenységekhez történő elhelyezés
• a mozgásterjedelem és izomerő fenntartása, fejlesztése
• az ágyban történő mozgások (oldalra fordulás, felülés, kiülés, felállás)
tanítása, amint az állapot megengedi
• a mozgás fejlesztése során a fokozatosság elvének betartása
• aktív (ahogy az állapot megengedi) és passzív gyógytorna, végtagtorna,
légzőtorna kivitelezése
• az akut szak lezajlása után önállóság tanítása, a járás és mindennapi aktivi-
tások fejlesztése
• a tartós fekvés szövődményeinek (immobilitási szindróma, mélyvénás
thrombosis) megelőzése, a figyelemfelkeltő jelek megfigyelése
• orvosi utasítás alapján profilaktikus dózisú antikoagulálás, és annak ápolói
feladatai
6. Ürítési zavarok (széklet, vizelet) a szabályzó működés elégtelensége miatt,
mely a széklet- és a vizeletürítés feletti kontroll elvesztésében nyilvánul meg.
Cél: A széklet és vizelet higiénés felfogása, az inkontinencia szövődményeinek

kivédése a kórházi tartózkodás ideje alatt.
Ápolási teendők:
• széklet és/vagy vizeletinkontinencia esetén a váladékok távol tartása a beteg
bőrétől, betétek alkalmazása
• hólyagkatéter alkalmazása a legvégső esetben7, az ellátással és a leszokta-
tással kapcsolatos ápolói feladatokkal
• székletürítés esetén részleges ágyfürdő alkalmazása
• bőrvédő, ápoló krémek alkalmazása
• a beteg közreműködésének maximális kihasználása
• obstipáció elkerülése lényeges, ezért rostdús étrend, enyhe székletlazítók
adása megfontolandó.
7. Állapotrosszabbodás veszélye (ismételt vérzés, beékelődés, epilepsziás
rohamok, hyperthermia, immobilitás hatásai) az agyban zajló folyamat
szövődményeként.
Cél: Az állapotrosszabbodás jeleinek korai felismerése a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• fektetés enyhén megemelt (30 fokban) fejjel és törzzsel – nő a vénás vissza-
folyás és kisebb a regurgitáció, az aspiráció esélye
• vitális paraméterek gyakori ellenőrzése. Figyelemfelkeltő a Cushing-jel
megjelenése, mely észlelése esetén azonnali beavatkozás szükséges!
• pupilla tágasság, tarkókötöttség ellenőrzése
• tudatállapotban, magatartásban, beszédben bekövetkező változások figye-
lemfelkeltőek – nyomon követésük szükséges
8. Balesetveszély a végtagok gyengesége ill. bénulása, tudatzavar miatt.
Cél: A beteget ne érje baleset a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• mozgásképesség és tudatállapot megfigyelése
• segítségnyújtás a mozgásban a beteg állapota által indokolt mértékben
• tudatzavar esetén orvos értesítése, az elrendelt intézkedések alkalmazása
7
A hólyagkatéter alkalmazása a nosocomiális infekciókhoz vezethet, ezért általánosan igaz, hogy
csak a legszükségesebb esetben használjuk. A bevitt-ürített folyadék pontos monitorizálásakor –
mely sok stroke beteg esetén rendkívül lényeges – hasznos lehet a vizelet mennyiségének ismerete.
Összességében a hólyagkatéterezés a beteg állapotának minden aspektusának figyelembe vételével
történjen.
• éjszakára védőeszköz használata mérlegelendő az ágyból való lecsúszás

megelőzésére
9. Infekcióveszély az alkalmazott invazív eszközök és beavatkozások követ-
keztében.
Cél: Ne alakuljon ki fertőzés a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• Invazív eszközök alkalmazása során az asepsis szabályainak betartása
• Fertőzés helyi és általános jeleinek megfigyelése
10. A szóbeli kapcsolattartás zavara az agy beszédközpontjának érintettsége
miatt, mely a beszéd értésének és/vagy a szavak kimondásának nehézsé-
gében nyilvánul meg.
Cél: A beteg kapcsolattartásának elősegítése és elmagányosodásának megelőzése
a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a kommunikációs képesség felmérése, változások nyomon követése
• csökkent kommunikáció esetén a változásnak megfelelő technikák alkalma-
zása: jól artikulált, érthető beszéd, alternatív eszközök (pl. leírás, kártyák)
használata
• lényeges a nyugodt, türelmes kommunikáció
11. Félelem a betegség bizonytalan kimenetele és az életkilátások miatt, mely
a szorongás jeleiben nyilvánul meg.
Stroke után előfordulhat depresszió, melynek oka egyrészt élettani (agyi anyag-
csere változásai), másrészt az állapot és az életkilátások bizonytalansága (pszicho-
szociális okok).
Cél: A félelem és szorongás oldása a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• segítő beszélgetés
• a beteg megmaradt képességeinek, személyes erőforrásainak maximális ki-
használása, az önellátás fejlesztése
II. Subarachnoidalis vérzésben szenvedő kliens ápolása
II.1. Leggyakrabban előforduló ápolási problémák:
1. Életveszélyes állapot
2. Fejfájás
3. Önellátási hiány a szigorú ágynyugalom miatt

4. Vizsgálatokra ill. műtétre történő felkészítés
5. Tudatzavar
6. Kiszáradás veszélye
7. Székrekedés
8. Infekcióveszély
9. Állapotrosszabbodás veszélye
II.2. Ápolási diagnózisok, célkitűzések és az ápolási tervezés alapvonalai
1. Életveszélyes állapot a vérzés miatt, mely a beteg vegetatív paramétere-
inek és tudatállapotának hirtelen változásaiban nyilvánul meg.
Cél: Az állapot nyomonkövetése és a változások korai felismerése a kórházi tar-
tózkodás ideje alatt.
Ápolási teendők:
• vegetatív jelek fokozott figyelemmel kísérése (vérnyomás, pulzus, lég-
zésszám, testhőmérséklet, oxigénszaturáció)
• neurológiai tünetek szoros monitorizálása – fájdalom, tarkókötöttség,
Cushing-jel
• tudatállapot megfigyelése és dokumentálása
• oxigénterápia kivitelezése (ha szükséges)
• vénabiztosítás, orvos által elrendelt gyógyszerek bejuttatása
• vasospasmus megelőzésére gyógyszerek (nimodipine) előírt időben (általá-
ban napi 5–6 x) történő bejuttatása a beteg szervezetébe
• szigorú ágynyugalom biztosítása (ideje egyénenként változó, általában 2–3 hét)
2. Fejfájás a vérzés miatt, mely a beteg verbális és nonverbális jelzéseiben
és a fájdalomskálán jelzett értékű panaszban nyilvánul meg.
Cél: A beteg fájdalmának elviselhető mértékre történő csökkentése a panasz
jelentkezése esetén 1 órán belül.
Ápolási teendők:
• a fájdalom jelenlétének felmérése, paramétereinek (jelleg, erősség, jelentke-
zés, csökkenés, megszűnés, stb.) megfigyelése
• a fájdalmat provokáló tényezők kiküszöbölése a beteg környezetéből: szel-
lőztetés, zajmentesség, lehetőség szerinti nyugodt légkör biztosítása
• nem gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek alkalmazása
• orvos által rendelt fájdalomcsillapítók beadása (általában im. vagy iv. bejuttatás),
egyes ajánlások kábító fájdalomcsillapítókat (morfinszármazékok) is említenek.
• a fájdalomból eredő agitáltság megelőzése ill. megfelelő kezelése
3. Önellátási hiány az elrendelt ágynyugalom, fájdalom, tudatzavar miatt,
mely a beteg öngondozásának csökkenésében nyilvánul meg.
Cél: Az önellátási hiány kompenzálása és megszüntetése, a páciens állapota által
indokolt mértékű segítségnyújtással az ágynyugalom ideje alatt.
Ápolási teendők:
• segítségnyújtás az alapvető szükségletek kielégítésében: légzés, táplálkozás,
folyadékbevitel, ürítés, higiénés szükségletek, alvás-pihenés, mozgás, fájda-
lommentesség
• a mozgásterjedelem és izomerő fenntartása, fejlesztése
• étkezéshez, és egyéb mindennapi tevékenységekhez történő elhelyezés
• a tartós fekvés szövődményeinek (immobilitási szindróma, mélyvénás
thrombosis) megelőzése, a figyelemfelkeltő jelek megfigyelése
• a bőr épségének megfigyelése és a nyomási fekély rizikójának nyomon
követése skálák segítségével
• bőrkárosodás (decubitus) megelőzése ágyon belüli mozgatással, prevenciós
eszközökkel (antidecubitor matrac, gélpárnák, stb.)
• kényelmi eszközök alkalmazása a hosszú ideig tartó fekvés hatásainak
csökkentésére
• aktív és passzív gyógytorna, korai mobilizálás – ahogy az általános állapot
(stabil vegetatívum) megengedi
• a beteg, illetve családja bevonása az ellátásba a lehetséges legnagyobb mértékben
4. Ismerethiány a vizsgálatokkal és a műtétre történő előkészítéssel kapcso-
latban a tájékoztatás elmaradása miatt, mely a beteg kérdéseiben, a szo-
rongás jeleiben nyilvánul meg.
Cél: A beteg kellő ismeretekkel rendelkezzen az elvégzendő beavatkozásokról és
működjön együtt az ellátó teammel a tevékenység során.
Ápolási teendők:
• a páciens tájékoztatása kompetenciahatárokon belül, válaszadás a felmerülő
kérdésekre
• a műtétek előtt elvégzendő teendők: általános műtéti előkészítés (vénabizto-
sítás, rugalmas pólya, vegetatív paraméterek rögzítése, dokumentáció – képi
ill. szöveges – biztosítása, tájékoztatás a kompetenciahatárokon belül, bele-

egyező nyilatkozat meglétének ellenőrzése, pszichés felkészítés, előírt pra-
emedikáció elvégzése)
5. Agitáltság a fájdalom miatt, mely a beteg együttműködésének csökkené-
sében, a kezelési előírások figyelmen kívül hagyásában nyilvánul meg.
Cél: Az agitáltság állapot kialakulásának megelőzése, jelentkezés esetén a beteg
testi épségének megóvása a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• a tudatállapot megfigyelése, változás jeleinek korai észlelése
• orvosi utasításra enyhe szedatívumok adása a betegnek (pl. alprazolam)
• már kialakult ill. súlyosbodó zavartság esetén, orvosi utasítás alapján szeda-
tívumok adása iv. vagy im.
• agitált állapotból eredő veszélyek megfelelő kezelése: pl. ágynyugalom
betartatása, testi épség károsodásának megelőzése
• agitáltság esetén fokozott felügyelet, elhelyezés nővérpulttal szembeni kór-
teremben. Szükség esetén akár személyes védőeszközök alkalmazása az
ágynyugalom betartásának fontossága miatt.
6. Kiszáradás veszélye elégtelen folyadékfelvétel miatt.
Cél: A kiszáradás megelőzése, megfelelő hidráltság fenntartása a kórházi tartóz-
kodás alatt.
Ápolási teendők:
• hidráltság mértékének nyomon követése: a bőr turgorának, nyálkahártyák,
nyelv, vizeletmennyiség és –minőség vizsgálatával
• kontaktusba vonható, és nyelési képességgel rendelkező beteg esetén
gyakori folyadékfogyasztás ajánlása
• ha a beteg nem vonható kontaktusba, enteralis/parenteralis folyadékpótlás
7. Székrekedés veszélye a csökkent mozgásképesség és az elrendelt ágynyu-
galom miatt.
A székrekedés fokozottan veszélyes, mert a kemény széklet eltávolítása során
kifejtett hasprés hatására aneurysma-repedés ill. újrarepedés jöhet létre.
Cél: A beteg puha, formált székletet ürítsen a kórházi tartózkodás során a korábbi
szokásainak megfelelő időközönként.
Ápolási teendők:
• székletürítési rend felügyelete

• a kliens méltóságának megőrzése ürítés során
• könnyű-vegyes, rostdús étrend és kielégítő folyadékbevitel biztosítása
• megelőzési célból enyhe székletlazítók, kúpok adása orvosi utasításra
8. Infekciók kialakulásának veszélye az invazív eszközök alkalmazása miatt.
Cél: Infekciók megelőzése a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• a beavatkozások és az eszközök (iv. kanül, katéter, tubus) kezelése során az
asepsis szabályainak betartása
• bőrkárosodás megelőzése
• a fertőzés helyi és általános jeleinek figyelemmel kísérése
• rendszeres testhőmérséklet mérés
9. Állapotrosszabbodás veszélye a betegség miatt kialakuló szövődmények
következtében.
Cél: Az állapotrosszabbodás megelőzése a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• fokozott megfigyelés és felügyelet az akut szakban, elhelyezés a
nővérpulttal szembeni / szubintenzív kórteremben
• a vitális paraméterek gyakori ellenőrzése
• a kezelési előírások pontos betartása (gyógyszerelés ideje, ágynyugalom)
• az állapot romlása esetén adekvát cselekvés – orvos riasztása, közreműkö-
dés az ellátásban
• fokozott koponyaűri nyomás ill. agyödéma csökkentése fektetéssel: 30°-ban
megemelt fejrész a vénás visszafolyás elősegítésére, ezáltal a koponyaűri
• életmódbeli változtatások megbeszélése: agynyomást fokozó tényezők kikü-
szöbölése (kávé, dohányzás), betegoktatás a tünetekkel és a teendőkkel kapcso-
latban
Összefoglalás
A cerebrovascularis kórképekkel kapcsolatos alapos felkészültség elengedhetetlen
a gyakorló ápoló számára, mivel a betegség rendkívül gyakori és az életminőséget
jelentősen befolyásoló problémákat okoz. A fiziológiai alapok ismerete támpont-
jául szolgál a potenciális ápolási problémák felismeréséhez, ápolási diagnózisok

alkotásához, és a folyamat helytálló megtervezéséhez.
Mivel a cerebrovascularis betegségek a világ minden országában egyre na-
gyobb népegészségügyi problémát jelentenek, ezért az egészségügy és a társa-
dalom fókusza a megelőzés kell, hogy legyen. A betegségek prevenciójában való
közreműködéshez az ápoló részéről szükséges az intervenciós lehetőségek is-
merete, valamint azon készségek, képességek kialakítása, melyek a folyamatban
történő hatékony részvételt lehetővé teszik.

• Milyen specialitásai vannak az agyi érkatasztrófán átesett beteg anamnesis-
felvételének és fizikális vizsgálatának?
• B.J. 48 éves férfibeteg, aktuálisan kerül felvételre a neurológiai osztályra. CT
vizsgálat temporalis lebenyben kialakult agyi infarktust jelez. Mutassa be a
kliens ápolásának alapvonalait az ellátás első három napján!
• N.F. 36 éves nőbeteg, 3 napja fekszik neurológiai osztályon, subarachnoidalis
vérzés diagnózissal. Vezető panasza a fejfájás, mely miatt az utóbbi időben
agitált, nyugtalan. Tervezze meg a beteg ápolását a következő napokra!
• R.D. 68 éves nőbeteg, 1 hónapja bal oldala lebénulása miatt került felvételre
neurológiai osztályra, majd rehabilitációs intézetbe. Jelenleg hazabocsátását
tervezik. A beteg hypertoniás, vércukorértékei 8.6 és 12.4 mmol/l között mo-
zognak. Készítsen oktatási tervet a beteg számára, önmaga otthoni ellátására!

1. ADAJMS, H.P. JR ET AL.: Guidelines for the early management of adults with ischaemic stroke. Stroke, 2007,
38:1655–1711.
2. ÁPOLÁSI SZAKMAI KOLLÉGIUM: A stroke ápolása. Az Ápolási Szakmai Kollégium szakmai protokollja, EÜM,
2006.
3. ARNOLD CSABA (szerk.): A szélütés/stroke megelőzése, ellátása és gondozása. Melánia kiadó, Budapest,
2004.
4. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a cerebrovascularis betegségekről. Egészségügyi Közlöny
2008, 58(3):1249–1290.
5. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve stroke betegek ápolásához – az ellátás különböző területein
– különös tekintettel a betegek életminőségének meghatározó tényezőire. Egészségügyi Közlöny (2002), 11.
szám.
6. BALOGH ZOLTÁN: A stroke-betegek ápolásának és rehabilitációjának egységes ápolási irányelvei. Irányelvek
alkalmazása az alapellátásban és az otthoni szakápolásban. LAM (2003) 13(1), 50–56.
7. BROWN, D L., BODEN-ALBALA, B, LANGA, K M., LISABETH, L.D., FAIR, M., SMITH, M A., SACCO, R L.,
MORGENSTERN, L B.: Projected costs of ischemic stroke in the United States. Neurology, Volume 67(8), 24
October 2006, pp 1390-1395
8. P. CROOKES, S. DAVIES, A. MCDONNELL, J. SHEWAN: Practice nurses and the prevention of cardiovascular
disease and stroke: a literature review to promote evidence-based practice. Part II: hypertension, raised
blood cholesterol lack of exercise and obesity. Clinical Effectiveness In Nursing (1997) 1, 198–205
9. CSIBA LÁSZLÓ, FÜLESDI BÉLA: Sürgősségi ellátás a neurológiában. B+V Lap- és Könyvkiadó kft., Budapest,
2000. pp: 55–88.
10. FEKETE ISTVÁN: Primer stroke prevenció. Háziorvos Továbbképző Szemle (2001) 6, 293–296.
11. FIDELA S.J. BLANK, MARJORIE KEYES: Thrombolytic therapy for patients with acute stroke in the Eb setting.
Journal of Emergency Nursing (2000), Vol. 26, No.1 24–30.
12. KAKUK ILONA, NAGY ZOLTÁN: Az akut stroke intenzív terápiája a sürgősségi ellátásban. HIPPOCRATES I.
évf. 3. szám.
13. MAY ZSOLT: Az időfaktor szerepe az akut iszkémiás stroke ellátásában. Háziorvos Továbbképző Szemle
(2001) 6, 301–303.
14. A. MCDONNELL, P. CROOKES, S. DAVIES, J. SHEWAN: Practice nurses and the prevention of cardiovascular
disease and stroke: a literature review to promote evidence-based practice. Part I: rationale review of
methods, effectiveness of practice nurses and smoking cessation. Clinical Effectiveness in Nursing (1997) 1,
189–197.
15. ROSIE MCIVOR MILLER, DANIEL WOO: Stroke: Current Concepts of Care. Geriatric Nursing (1999), Vol.
20, No.2. 66–69.
16. NIR Z, ZOLOTOGORSKY Z, SUGARMAN H: Structured nursing intervention versus routine rehabilitation after
stroke. American Journal of Physical and Medical Rehabilitation (2004) 83:522–529.
17. RICSÓY GABRIELLA, BOROS ERZSÉBET: A stroke utáni rehabilitáció. Háziorvos Továbbképző Szemle (2001)
6, 310–312
18. JOAN SOMES, DEBORAH L. BERGMAN: ABCDs of Acute Stroke Intervention. Journal of Emergency Nursing
(2007) 33: 228–234.
19. SZIRMAY IMRE (szerk): Az agyi vérkeringés zavarai. In Neurológia, (2001) Medicina, Budapest. pp: 286-
340.
20. SZIRMAI IMRE: Sürgősség a neurológiában. UCB kiskönyvtár, (1996) Budapest, pp: 23–43.
21. SZEGEDI NORBERT: Szekunder stroke prevenció. Háziorvos Továbbképző Szemle (2001) 6, 297–300.
22. TUBOLY KRISZTINA: Stroke betegek ápolási terve. Nővér (2001), 14, 1, pp:3–6
23. VÉCSEI LÁSZLÓ (szerk): Physical examination and practical neurology. Egyetemi jegyzet, Szeged, 1995.
24. A Magyar Stroke Társaság és a Neurológiai Szakmai Kollégium szakmai irányelvei a cerebrovascularis –
Tényekre támaszkodó ajánlások, 2005: Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája és ellátása. Agyér-
betegségek (2004); 10(4):21–30.
Az idegrendszer daganatos betegségeinek ápolástana
• alkalmazni az idegrendszer daganatos betegségeivel kapcsolatos anatómiai,
élettani, kórélettani és gyógyszertani elméleti és gyakorlati ismereteit,
daganatos betegek ápolásában,
• felismerni az idegrendszeri daganatban szenvedők ápolási problémáit
egyéni szükségleteik alapján,
Az idegrendszeri daganatok népegészségügyi jelentősége

A rosszindulatú daganatos betegségek miatt bekövetkező halálozás a szív- és ér-
rendszeri eredetű halálokok mögött a második helyet foglalja el, hazai és
nemzetközi viszonylatban egyaránt. Magyarországon az összes halálozás mintegy
25%-a daganatok miatt következik be. A központi idegrendszeri daganatok az
összes rákos halálozásnak mintegy 2%-áért felelősek, és az összes daganatok 3–
5%-át teszik ki. Ezek mintegy 80%-át az agydaganatok képezik, 20%-uk pedig a
gerincvelőből és annak burkaiból ered. Az agydaganatok előfordulása férfiakban
valamivel gyakoribb, mint nőkben. Az elsődleges agydaganatok előfordulási gya-
korisága a 8 évesnél fiatalabb gyermekek és a 70 évesnél idősebb emberek cso-
portjában lényegesen magasabb az átlagnál. Gyermekekben a leukémia után a má-
sodik leggyakoribb daganatféleséget a központi idegrendszer daganatai képezik.
Az Egyesült Államokban végzett felmérés alapján az elsődleges agydaganatok előfordulása
jóval magasabb volt a fehér bőrű populáción (14.3/100,000), mint az afroamerikai származásúakon
(9.9/100,000). Európai adatok szerint az agydaganatok előfordulási aránya 50/100,000, de ebben az
adatban mind az elsődleges, mind a metasztatikus daganatok benne foglaltatnak, így az előző adattal
nem összehasonlítható.
A primer idegrendszeri daganatok túlélése 1–3 év közötti, a metasztatikus
eredetű tumoroké kb. 2 év. Ennek megfelelően a rákellenes küzdelem fókusza az
elsődleges megelőzés kell, hogy legyen. Az idegrendszeri daganatok prevenciója
szempontjából lényeges elem a figyelemfelkeltő jelek megismertetése a társada-
lom (és ezen belül az egészségügyi személyzet) tagjaival, az orvoshoz fordulási
szokások korrigálása (lásd alábbi megjegyzést), valamint a metasztázist gyakran
okozó szervek rendszeres szűrővizsgálata (tüdő-, emlő-, végbél-, here-, prosztata-

szűrések).
Egy hazai, 1999-ben végzett, 1.6 millió onkológiai vizsgálat eredményét érintő elemzés szerint
az onkológiai gondozást 75%-ban nők, 25%-ban férfiak vették igénybe. Az onkológiai rehabilitációs
szolgáltatásokat 84% nő és 16% férfi vett igénybe. Az onkológiai szűréseken 93%-ban nők, míg
férfiak mindössze 7%-ban jelentek meg (összesen 806 ezer fő). Becslések szerint az érintett évben
bekövetkezett összes vastag- és végbél, emlő, méhnyak haláleset 25–30%-a célzott szűrésekkel
megelőzhető lett volna.
Az idegrendszeri daganatok klinikumi összefoglalása

Idegrendszeri daganatok típusai
Az idegrendszeri daganatok több szempontból is feloszthatóak. Elsődleges (pri-
mer) daganatról akkor beszélünk, ha a tumor eredete az agy- vagy gerincvelő szö-
vete, és azt nem idegrendszeren kívüli malignus folyamat okozta.
Metasztázisről (áttét) akkor beszélünk, ha az idegrendszeri tumort valamelyik
másik szerv daganatának sejtes terjedése okozta. A metasztatikus daganatsejtek
hematogén vagy limfogén úton érik el az agyat. Az áttétek általában két éven
belül kifejlődnek a primer daganat megjelenéséhez képest, de ez akár évekkel is
kitolódhat. A betegek mintegy 10%-ában idegrendszeri metasztázis hívja fel a
figyelmet a primer tumor jelenlétére. Az agyba leggyakrabban a tüdő (46%), az
emlő (13%), emésztőrendszeri (9%) daganatok és leukémia (7%) adnak áttétet.
Az idegrendszeri tumorok – és bármilyen más szerv daganatai – jóindulatúak
(benignus) vagy rosszindulatúak (malignus) lehetnek. Az USA-ban a jó és rossz-
indulatú primer agydaganatok aránya 3,3:1.
Az idegrendszeri daganatok feloszthatók szövettani eredetük alapján is. E
szerint leggyakrabbak a neuroepitheliumból származó tumorok (pl. astrocytomák,
glioblastomák, gliomák) (kb. 48%), az agyhártyák daganatai (29%), az agyidegek
és spinalis idegek daganatai (7.5%) és a sella környék daganatai (7.4%).
A gerincdaganatok felosztása lehetséges a gerincvelőhöz és a dura-hoz való
viszonyuk alapján. E szerint a tumorok lehetnek:
• Extraduralisak (duran kívüliek)
• Intraduralisak, extramedullarisak (durán belüliek, de gerincvelőn kívüliek)
• Intraduralisak, intramedullarisak (durán és gerincvelőn belüliek)
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Idegrendszeri daganatok esetén az alapos anamnesisfelvétel, a ko-
rai figyelemfelkeltő jelek felismerése a hatékony beavatkozás fontos eleme. Ezek
Az idegrendszer daganatos betegségeinek ápolástana 55
a tünetek időnként jellegtelenek, és gyakran szerepelnek az orvoshoz fordulás

indokaként. Amennyiben agydaganat gyanúja felmerül, rá kell kérdezni:
• A koponyaűri nyomásfokozódás tüneteire.
• Gondolkodás- és személyiségváltozásokra (lényeges a heteroanamnesis!).
• Fejfájásra: jellegzetes napszaki megoszlású – legerősebb a reggeli órákban,
ébredéskor. Diffúz, ritkán pántszerű; csontot megtámadó meningeomákban
a tumor felett lokalizált.
• Hányásra: gyakran bevezető hányinger nélküli sugárhányás.
• Kettőslátásra.
• Epileptiform görcsrohamokra, mely az esetek 20–50%-ában előfordul. Az
első alkalommal felnőttkorban jelentkező rohamok esetén mindig felmerül
a tumor gyanúja.
Gerincdaganat gyanúja esetén különös figyelmet kell fordítani:
• Hátfájdalomra, mely fokozatosan erősödik: korlátozódhat egy pontra, de
lehet diffúz, hasprésre erősödő is.
• Érzészavarok megjelenésére (az érintett szinttől distalisan): súlyos esetben
bénulás előfordul.
• Szegmentális kiesési tünetekre: izomatrophia, reflexzavarok.
• Vizelési- és székletürítési zavarokra: inkontinencia, elakadás.
E tünetek mellett lényeges vizsgálni a tumorok általános tüneteit, úgy, mint
nagymértékű fogyás, fáradékonyság, vérképző rendszeri zavarok – anémiás küllem.
2. Fizikális vizsgálat: A beteg fizikális vizsgálata a kompetenciahatárokon belül
orvosi és ápolói feladat. Az ápolónak különösen fontos felismerni a koponyaűri
nyomásfokozódás tüneteit, mivel a korai felismerés és beavatkozás alapvetően
meghatározza a páciens életkilátásait. Ezek:
• fejfájás
• látászavar (pangásos papillák, kettőslátás)
• szédülés
• émelygés
• időnként rohamszerű hányás (testhelyzet-változtatásra ill. éhgyomri sugárhá-
nyás)
• ritkán zavartság
• tarkókötöttség
• Cushing-jel: bradycardia, magas systolés és normális vagy alacsony dias-

tolés vérnyomás egyidejűleg. A beékelődés veszélyének egyik jele.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: Az idegrendszeri daganatos beteg laboratóriumi
vizsgálata során egyrészt felmérhető a vérképző rendszer állapota (qualitatív vér-
kép), másrészt vizsgálhatóak különféle tumorfaktorok és tumorspecifikus antigé-
nek is. A liquor vizsgálata során az összfehérje emelkedett lehet.
4. Eszközös vizsgálatok: A daganatok diagnosztizálásában a képalkotó eljárások-
nak (CT, MR, PET, SPECT) van a legfontosabb szerepük. Ezek mellett szóba jö-
het angiographia (a daganat érrendszerének vizsgálatára), a natív koponya Rtg (a
koponya csontjainak vizsgálatára) és EEG is. A szövettani meghatározás agy-
biopsia után történik. Gerincdaganatok esetén Rtg, myelographia, csontscintig-
raphia készítése szükséges lehet.
A daganatok kezelését meghatározza az operábilitás (műthetőség). Operábilis da-
ganatok esetében a sebészi megoldás az elsődleges, mely további onkológiai
kezeléssel együtt alkot komplex terápiát. Ápolási szempontból itt a kezeléssel
kapcsolatos feladatok képezik a beavatkozások jelentős részét. Rosszindulatú be-
tegség esetén különösen fontos a beteg ápolási igényeit komplexen, az egyén
biológiai – pszichés – szociális egységét figyelembe véve felmérni.
Inoperábilis daganatok esetén palliatív kezelés, sugár- és kemoterápia jöhet szó-
ba, a beteg állapotától függően. Ebben az esetben az ápolói feladatokat egyrészt a
tüneti kezeléssel kapcsolatos teendők alkotják, másrészt a fent említett pszichés és
szociális szükségletek kielégítése.
A daganatos beteg gyógyszeres kezelése – az onkológiai terápia során használt
speciális hatóanyagcsoportokon kívül – elsősorban tüneti szerekből tevődik össze
(4. sz. táblázat).
Terminális állapotú beteg esetén szóba jöhet a hospice ellátási forma igénybevé-
tele, mely a lehetőség szerinti maximális mértékű tünetoldást, kényelem biztosí-
tását, a nyugalomban és békében történő segítést célozza a páciens életének utolsó
szakaszában.
Daganatspecifikus gyógyszeres Tüneti terápia gyógyszercsoportjai
kezelés
Kemoterápia: Kortikoszteroidok:
cisplatin (gliomák kezelésében) prednisolon
bromocriptine (hypophysis- Diureticumok:

tumorok esetén) furosemid
Immunológiai kezelés: Antikonvulzánsok:
Radioaktív izotóppal jelölt carbamazepine, clonazepam, valproat,
tumorellenanyagok phenytoin
Gyomorvédő szerek:
ranitidin, magnézium-hydroxid, sucralfat
Thrombocyta-aggregáció gátlók:
aspirin, ticlopidine
Fájdalomcsillapítók:
morfin és származékai
4. táblázat. A daganatos beteg gyógyszeres kezelésének főbb csoportjai
Ápolási beavatkozások idegrendszeri daganatos betegségben szenvedők ellátásában

A daganatos betegek ápolásának alapja az ápoló részéről a beteg és családja partner-
ként való kezelése, a humanisztikus, empatikus szemlélet. A beteg ápolási szük-
ségleteit – betegségének stádiumán kívül – alapvetően meghatározza aktuális pszic-
hés állapota, így a konkrét ápolási ismeretek alkalmazása mellett rendkívüli hangsúlyt
kapnak az ápoláslélektani beavatkozások, a hatékony és tervezett betegvezetés is.
I. Agydaganatban szenvedő beteg ápolásának alapvonalai
1. Akut állapotrosszabbodás veszélye
2. Fejfájás
3. Aspiráció veszélye
4. Csökkent mozgásképesség
5. Részleges vagy teljes önellátási hiány
6. Vitális kimerültség érzése
7. Görcsrohamok jelentkezésének veszélye
8. A daganat által érintett agyi terület funkciójától függő problémák1
1
A problémák körének nagyfokú variabilitása, és terjedelmi korlátok miatt ezek nem kerülnek
kifejtésre. Az érdeklődők számos szakirodalmi forrást elérhetnek a témában, melyek közül néhány
megtalálható a fejezet végén található ajánlott irodalmak között.
1. Állapotrosszabbodás a megnövekedett koponyaűri nyomás szövődményei

miatt, mely elégtelen légzésben, a vitális paraméterek kóros változásai-
ban és a beteg tudatállapotának hirtelen romlásában nyilvánul meg.
Cél: Az állapotrosszabbodás megelőzése illetve jeleinek korai felismerése és ha-
tékony reagálás a kórházi tartózkodás ideje alatt.
Ápolási teendők:
• a koponyaűri nyomásfokozódás jeleinek figyelemmel kísérése
• vitális paraméterek gyakori ellenőrzése (állapottól függően)
• a légzés jellemzőinek nyomon követése, SaO2 mérése, dokumentálás
• a légutakban felszaporodó váladék távozásának segítése fektetéssel, leszí-
vással2
• fektetés 30°-ban megemelt fejrésszel a koponyaűri, és a rekeszre nehezedő
• tudatállapot megfigyelése
• közreműködés a gyógyszeres és nem gyógyszeres nyomáscsökkentő kezelésben
2. Fejfájás a térszűkítő folyamat és az emelkedett koponyaűri nyomás kö-
vetkeztében, melyet a beteg verbálisan és nonverbálisan jelez.
Cél: A páciens fájdalmának elviselhető mértékre történő csökkentése a panasz
jelentkezése esetén, 1 órán belül.
Ápolási teendők:
zés, csökkenés, megszűnés, stb.) megfigyelése
• a fájdalmat provokáló tényezők kiküszöbölése a beteg környezetéből: szel-
lőztetés, zajmentesség, lehetőség szerinti nyugodt légkör biztosítása
• nem gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek alkalmazása (figyelemelte-
relés, relaxáció, helyi hideg-meleg alkalmazása)
• orvos által rendelt fájdalomcsillapítók beadása (az utasítás alapján, általá-
ban im. vagy iv. módon)
• kábító fájdalomcsillapító (pl. morfinszármazékok) alkalmazása esetén foko-
zott figyelem a légzést és keringést érintő mellékhatásokra: vitális
paraméterek gyakori ellenőrzése, pontos dokumentálása
2
Amennyiben a légutakban felszaporodott váladék eltávolítása csak leszívással lehetséges, ez rövid
ideig tartson, mert a beavatkozás reflexesen növeli az intracranialis nyomást.
• légzési nehézség jelentkezése esetén orvosi riasztása, és légzéstámogatás

oxigén adásával
3. Aspiratio veszélye csökkent reflexek, nyelészavar miatt.
Cél: Az aspiratio elkerülése a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a nyelési képesség felmérése a táplálás megkezdése előtt
• csökkent nyelési képesség esetén, ha a beteg szájon át táplálható, felügyelet
mellett történjen
• ha a nyelési reflex károsodása miatt nasogastricus szonda levezetése válik
szükségessé, a szondatáplálás szabályainak betartása
• fontos a hozzátartozók tájékoztatása a nyelészavar fennállásáról
• aspirációs pneumonia jeleinek nyomon követése: láz, kóros légzési hangok
megjelenése, elesett állapot kialakulása
4. Csökkent mozgásképesség műtét utáni állapot, érzéskiesések, szédülés
miatt, mely az önálló hely- és helyzetváltoztatás kivitelezésének képtelen-
ségében nyilvánul meg.
Cél: A beteg mozgás-szükségletének kielégítése, az immobilitás szövődményei-
nek elkerülése a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a beteg mozgásképességének felmérése az anamnesis felvételekor
• segítség iránti igény esetén csak abban segíteni, amit a beteg önállóan nem
tud elvégezni – az önállóság meghagyása minél tovább
• szükség esetén segédeszközök biztosítása (pl. bot, járókeret), a környezet
akadálymentesítése
• magatehetetlen beteg esetén ágyban való passzív mozgatás (minimum)
2 óránként
• közreműködés a beteg aktív és passzív mozgatásában
• thrombosis-profilaxis: nem gyógyszeres (rugalmas pólya, megfelelő hidrált-
ság fenntartása) és gyógyszeres módszerekkel egyaránt, fokozott figyelem a
thrombosis kialakulásának figyelemfelkeltő jeleire
• állapottól függően éjszakára ill. egész napra védőeszközök alkalmazása a
balesetek elkerülésére
5. Önellátási hiány a mozgásképesség csökkenése, fájdalom, tudatzavar
miatt, mely a beteg öngondozásának csökkenésében nyilvánul meg.
Cél: Az önellátási hiány kompenzálása és megszüntetése, a páciens állapota által

indokolt mértékű segítségnyújtással a kiváltó ok fennállásának ideje alatt.
Ápolási teendők:
• segítségnyújtás az alapvető szükségletek kielégítésében: légzés, táplálkozás,
folyadékbevitel, ürítés, higiénés szükségletek, alvás-pihenés, mozgás, fájda-
lommentesség
• kényelmi eszközök alkalmazása a hosszú ideig tartó fekvés hatásainak
csökkentésére: antidecubitor matrac, gyopárpárnák
• bőrkárosodás (decubitus) megelőzése ágyon belüli mozgatással, kényelmi
eszközökkel, a kockázat felmérése skálák segítségével (Norton, Braden, stb.)
• a beteg, illetve családja bevonása az ellátásba a lehetséges maximális mértékben
6. Az erőkifejtés csökkent tűrése a vitális kimerültség érzése miatt, mely
fáradtságérzésben, koncentrációs zavarban, álmosságban és a késztetések
hiányában nyilvánul meg.
Cél: A páciens kimerültségének csökkentése, az erőkifejtés mértékének javítása a
kórházi tartózkodás ideje alatt.
Ápolási teendők:
• a páciens aktuális energetikai szintjének felmérése felvételkor
• leltár készítése a napközben végezni kívánt/ végzett tevékenységekről
• felmérni, hogy a beteg energiaszintje hogyan változik a nap folyamán
• a fontos tevékenységeket a magas energiájú napszakokban hajtsa végre
• pihenés biztosítása az alacsony energiájú napszakokban
• pihentető éjszakai alvás biztosítása
7. Görcsrohamok jelentkezésének veszélye az agyban lezajló rosszindulatú
folyamat miatt.
Cél: A görcsroham szövődményeinek kivédése, a beteg (vagy hozzátartozó) fel-
készítése a teendőkre roham esetén.
Ápolási teendők:
• tájékoztatás a görcsroham kialakulását elősegítő tényezőkről és azok kikü-
szöböléséről a beteg életmódjából, a roham bevezető tüneteiről, és a roham
esetén szükséges teendőkről
• orvos által elrendelt gyógyszer (antikonvulzívumok) beadása, compliance
kialakítása a gyógyszerszedés terén is
• görcsroham esetén annak ellátásában történő közreműködés
II. Gerincdaganatban szenvedő beteg ápolásának alapvonalai

II.1. Leggyakoribb ápolási problémák
1. Lokális fájdalom
2. Érzészavarok jelentkezése
3. Ürítési zavarok
4. Csökkent mozgásképesség3
1. Lokális fájdalom a gerincben a térfoglaló folyamat, nyomásfokozódás
miatt, melyet a beteg verbálisan és nonverbálisan jelez.
Cél: A beteg fájdalmának elviselhető mértékre történő csökkentése a panasz je-
lentkezése esetén, 1 órán belül.
Ápolási teendők:
zés, csökkenés, megszűnés, stb.) megfigyelése, újrafelmérése
• nem gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek alkalmazása (figyelemelte-
relés, relaxáció, helyi hideg-meleg alkalmazása)
• orvos által rendelt fájdalomcsillapítók beadása
• a mozgásképesség lehetőség szerinti maximális megtartása és fejlesztése,
aktív és passzív mozgatással
2. Érzészavarok jelentkezése az idegek funkcionális zavara miatt, mely fo-
nákérzések, érzéskiesések képében nyilvánul meg.
Cél: Az érzészavarokból eredő károsodások megelőzése, a beteg felkészítése a
probléma önálló kezelésére.
Ápolási teendők:
• érzészavarok fennállásának felmérése a fizikális vizsgálat során
• betegoktatás a szövődmények megelőzésével kapcsolatban: hőérzés és fáj-
dalomérzés károsodása égéshez (pl. fürdés közben), sebek kialakulásához
vezethet, melyek nehezen gyógyulnak
• a beteg mozgásképességének felmérése és nyomon követése, szükség
esetén felügyelet és segédeszközök biztosítása a hely- és helyzetváltoztatás
során
3
A gerincdaganatos beteg csökkent mozgásképességének ápolói kezelése alapjaiban megegyezik az
agytumoros beteg hasonló problémájának kezelésével.
3. Ürítési zavarok (széklet, vizelet) a szabályzó működés elégtelensége miatt,

mely a széklet- és a vizeletürítés feletti kontroll elvesztésében nyilvánul meg.
Cél: A széklet és vizelet higiénés felfogása, az inkontinencia szövődményeinek
kivédése a kórházi tartózkodás ideje alatt.
Ápolási teendők:
• széklet és/vagy vizeletinkontinencia esetén a váladékok távol tartása a beteg
bőrétől, betétek alkalmazása
• hólyagkatéter alkalmazása a legvégső esetben, az ellátással és a leszoktatás-
sal kapcsolatos ápolói feladatokkal
• székletürítés esetén részleges ágyfürdő alkalmazása
• bőrvédő, ápoló krémek alkalmazása
• a beteg közreműködésének maximális kihasználása
• obstipáció elkerülése lényeges, ezért rostdús étrend, enyhe székletlazítók
adása megfontolandó
Összefoglalás
A daganatos betegségek elleni küzdelem össztársadalmi feladat, melyben kiemel-
kedő szerepük van az egészségügyi dolgozóknak, így az ápolóknak is. E munka
alapja a prevenciós tevékenység, ebből következően az ápolói munka elsődleges
fókusza is a megelőzés kell, hogy legyen. Az idegrendszeri daganatok szempont-
jából a figyelemfelkeltő jelek ismerete, és a gyakran áttétet adó elsődleges tumo-
rok kialakulása elleni preventív tevékenységekben való részvétel lényeges.
Kialakult idegrendszeri tumor esetén, az ebben szenvedő személy ellátásának
alapvető mozzanata az ápoló részéről az, hogy munkája során egyaránt figye-
lembe veszi a beteg biológiai, pszichés és szociális szükségleteit is. A beteg ellá-
tása a különféle szubdiszciplínák (neurológia, idegsebészet, sebészet, rehabili-
táció, családorvoslás) teamjei közötti szoros együttműködést kíván meg.
Amennyiben a tumor kezelésében csak a palliatív megoldások jöhetnek szóba,
az ápolónak különösen fontos feladata a beteg és családja támogatása, az életből
hátralevő idő lehető legjobb életminőségben való eltöltésének segítése. E feladat
rendkívüli pszichés megterhelést jelent minden érintett számára; az egészséges
megküzdési mechanizmusok aktivizálása nemcsak a beteg, hanem az ellátó sze-
mélyek számára is alapvető fontosságú!

• J.R. 55 éves férfibeteg, akit a mai napon helyeznek át idegsebészeti osztályról
a neurológiai osztályra. Két napja frontalis lebenyi daganat miatt műtét zajlott
le, a kóros agyszövet eltávolításával. Tervezze meg a beteg ápolását az
elkövetkező egy hétre!
• L.L. 59 éves nőbeteg, deréktáji fájdalommal és alsó végtagi érzészavarokkal
jelentkezik a neurológiai ambulancián, majd osztályos felvételre kerül sor
tumor irányába történő kivizsgálás céljából. Tervezze meg a beteg ápolását a
kórházi tartózkodás egészére!
• Foglalja össze az agydaganatok megelőzésének lehetséges módszereit és a
kapcsolódó ápolói feladatokat!

1. ARMSTRONG, T. S. et al.: Imaging techniques in neuro-oncology. Seminars in Oncology Nursing (2004), 20
(4), pp: 231–239.
2. Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja. (2002), pp: 67–71.
3. BOHAN, E. M.: Neurosurgical management of patients with central nervous system malignancies. Seminars in
Oncology Nursing (1998), 14 (1), pp: 8–17.
4. BOHAN, E., GLASS-MACENKA, D.: Surgical management of patients with primary brain tumors. Seminars in
Oncology Nursing (2004), 20 (4), pp: 240–252.
5. DOOLITTLE, N. D.: State of the science in brain tumor classification. Seminars in Oncology Nursing (2004),
20 (4), pp: 224-230.
6. Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program 2001–2010. (2001), pp: 9–13.
7. ELLEN, M. et al.: Tumors of the Spine and the Spinal Cord. Seminars in Oncology Nursing (1998), 14 (1), pp:
43–52.
8. http://www.daganatok.hu/kozponti-idegrendszer-daganatai
9. LOVELY, M. P: Symptom management of brain tumor patients. Seminars in Oncology Nursing (2004), 20
(4), pp: 273-283.
10. NAIL, L. M.: Long-term persistence of symptoms. Seminars in Oncology Nursing (2001), 17 (4), pp: 249–
254.
11. SZIRMAI IMRE (szerk.): Rosszindulatú betegségek és az idegrendszer. In Neurológia (2001), Medicina kiadó,
A sclerosis multiplex ápolástana
• alkalmazni a sclerosis multiplex-szel (SM) kapcsolatos anatómiai, élettani,
kórélettani és gyógyszertani elméleti és gyakorlati ismereteit,
SM betegek ápolásában,
• felismerni a sclerosis multiplexben szenvedők ápolási problémáit egyéni
szükségleteik alapján,
• egyénre szabott ápolási tervet készíteni és alkalmazásával hatékonyan
bekapcsolódni az ellátó team munkájába.
A sclerosis multiplex népegészségügyi jelentősége

A sclerosis multiplex (SM) Európában a leggyakoribb, fiatal felnőttkorban
kezdődő primer idegrendszeri megbetegedés. Előfordulási gyakorisága változó,
25-224/100,000 lakosra viszonyítva. Magyarországon az SM-ben szenvedők
száma 6–8000-re tehető, évente 3–500 új esetet diagnosztizálnak. A SM jellem-
zően a fiatal felnőtt korosztály betegsége, leggyakrabban 20–40 éves életkor
között jelentkezik, és nők között gyakoribb. A betegség jelenleg még gyógyítha-
tatlan, és a beteg egész életét végigkíséri. Nagy népegészségügyi jelentőségét az
adja, hogy elsősorban munkaképes korúakat érint, és gyakran vezet rokkant-
sághoz; ezért az egészségügyi ellátás, és az ápolás célja az, hogy a beteg önállósá-
gát a lehető legnagyobb mértékben megtartsa, és törekedjen a beteg maximális
függetlenségének visszaállítására.
A sclerosis multiplex klinikumi összefoglalása

Az SM a központi idegrendszer többgócú, a fehérállományt érintő betegsége; az
utóbbi évek kutatásai a normálisnak tűnő fehérállományban, valamint az agyké-
regben is károsodásra utaló jeleket igazoltak. Patológiai szempontból a betegség
lényege az, hogy az idegsejtek axonjait borító myelinhüvely lebomlik (demyelini-
záció), ezáltal az érintett idegsejt ingerületvezetése károsodik, majd a folyamat
előrehaladtával megszűnik. Ez az idegsejt funkciójának kiesését okozza, ami az
érintett szervtől függően változatos tünetek megjelenéséhez vezet.
A sclerosis multiplex oka pontosan nem tisztázott. Egyes kutatók szerint az

SM kezdetén autoimmun eredetű gyulladás az elsődleges, mely során T- és B-
sejtek (ellenanyagok) és komplement közvetítette folyamatok felelősek a központi
idegrendszeri károsodásért. Mások szerint primer degeneratív kórképről van szó,
primer oligodendrocyta-pusztulást követő myelinbomlás miatt, és az autoimmun
gyulladás ennek következményeként jön létre. A jelenleg legelfogadottabb nézet
szerint a sclerosis multiplex egyszerre autoimmun és degeneratív megbetegedés,
mely folyamatok dinamikája és egymásra hatása kevéssé ismert. A különböző
patomechanizmusért genetikai és környezeti tényezők is felelősek lehetnek; a
teljes genom vizsgálatok a 6. kromoszóma MHC II lókuszával mutattak kifejezett
asszociációt. A genetikai tényezők hatását ikerkutatások és a megfigyelt családi
halmozódás is alátámasztják. A környezeti tényezők jelentőségét érintő kutatások
rámutattak, hogy a betegség előfordulása és a földrajzi szélesség között összefüg-
gés van: az SM az Egyenlítő környékén ritka, a sarkok felé haladva a gyakoriság
növekvő tendenciát mutat; leggyakrabb a mérsékelt égövi országokban.
A betegséget több szempont alapján (klinikai típus, kórlefolyás) is fel lehet
osztani. Az ápolás szempontjából célszerű a kórlefolyás szerinti felosztás haszná-
lata, mely szerint a sclerosis multiplex lehet:
• Benignus (jóindulatú) formában zajló, mely a betegek 20–25 %-ára jel-
lemző. Ezek a betegek gyakran 10–15 év kórtörténet után is csak mérsékel-
ten mozgáskorlátozottak, akár tünetmentesek is lehetnek.
• Relapszus-remisszió (intermittáló) formájú, melyben rohamszerű állapot-
rosszabbodások és javulások váltakozva jelentkeznek. A betegek 80–85 %-
ában egyetlen tünet váratlanul 24 óránál tovább jelentkezik (relapsus, shub),
majd néhány hét után kezelés hatására, vagy akár spontán megszűnik illetve
mérséklődik (remisszió). A tünetmentes periódus után a tünet vagy tünetek
visszatérnek; a shubok ismétlődésével a felépülés esélye csökken.
• Primer progrediáló módon zajló, mely során az állapotrosszabbodásokat
nem, vagy csekély mértékben követi remisszió, a beteg állapota folyamato-
san romlik. A betegek 5–10 %-ára jellemző, akik 1–2 éven belül súlyosan
mozgáskorlátozottá válnak, mely az ágyhozkötöttségig fokozódik.
• Szekunder progrediáló, melyben a kezdeti, relapsus/remisszió formában
zajló kórkép a rendelkezésre álló adatok analízise szerint körülbelül 10 év
után dinamikájában átalakul. Ennek során a visszaesések nem rohamsze-
rűen zajlanak, hanem a beteg állapota lassan, folyamatosan rosszabbodik.
A sclerosis multiplex ápolástana 67
Diagnosztizálás
A sclerosis multiplex diagnosztizálása az anamnesis és a klinikai tünetek elem-
zésén alapszik. A diagnózis már a betegség korai stádiumában felállítható a 2001-
ben bevezetett algoritmus, a McDonald kritériumok1 segítségével.
1. Anamnesis: Az anamnesis felvétele során különös figyelmet kell fordítani a
beteg szubjektív és objektív tüneteire, jelentkezésük körülményeire és fennállásuk
időtartamára.
A sclerosis multiplex tünetei:
• Egy vagy több végtag zsibbadása (a leggyakoribb kezdeti tünet), végtagok
gyengesége (spasticus paresis)
• Egyensúlyzavarok, ataxia, tremor
• Myelitis, fájdalom, Lhermitte-jel: A fej előrehajtásával a gerinc mentén
áramütés-szerű érzés jelentkezése.
• Féloldali látásvesztés
• Diplopia
• Vizelet- és székletürítési zavarok, szexuális zavarok (impotencia)
• Pszichés tünetek: Inadekvát érzelmi reakciók, a betegség előrehaladtával
demencia: a gondolkodás lassulása és az absztrakciós képesség zavara.
A tünetek kialakulhatnak rendkívül gyorsan (percek vagy 1–2 óra alatt), illetve
néhány napon belül, fokozatosan is. Mivel a betegség elsősorban fiatalokat támad
meg, gyakran bevezető jel nélkül, a tünetek megjelenése a beteg számára riasztó
lehet, ezért lényeges a hatékony, átgondolt betegvezetés már az anamnesisfelvétel
során is.
A beteg rokkantságának követésére a Kurtzke-féle Kiterjesztett Rokkantsági
Skála (Expanded Disability Status Scale, EDSS) használata ajánlott, melyen egy
nem lineáris tízes skálán szám jelzi a rokkantság súlyosságát 0-tól (normál
állapot) 10-ig (halál), félpontonként emelkedve.
2. Fizikális vizsgálat: A fizikális vizsgálat során az ápoló fontos feladata, hogy
felmérje a beteg önellátási képességének változását, melyet a kialakult tünetek
okoznak. A változás mértéke döntően meghatározza, hogy a páciens mennyire
képes önmaga ellátására.
1
A McDonald kritériumok megtalálhatóak többek között a Neurológiai Szakmai Kollégium által
kiadott, „Klinikai irányelv a sclerosis multiplex kezelésére” kiadványban.
Amennyiben a fizikális vizsgálat ismert SM betegen zajlik, a fentieken kívül

lényeges megfigyelni a gyógyszeres terápia esetleges mellékhatásait is.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: A sclerosis multiplex diagnosztizálásnak alap-
eleme a lumbálpunkció (LP) végzése. A liquor laboratóriumi vizsgálata során
gyakran – enyhén – emelkedett összfehérje és IgG érték, oligoclonalis gammo-
pathia látható.
4. Eszközös vizsgálatok: A koponya MR vizsgálata a diagnózis felállításának
kötelező eleme. A vizuális kiváltott válasz (VEP) a szubklinikus látópálya-káro-
sodás felismerése szempontjából lényeges. Amennyiben a diagnózis nem
egyértelmű, részletes elektrofiziológiai vizsgálat (BAEP, SSEP, EMG, ENG,
EEG) szükséges lehet.
Mivel a betegség kiváltó oka nem ismert, így hatékony oki terápia jelenleg nem
áll rendelkezésre. A gyógyszeres terápia kiterjed a relapsusok kezelésére, a
betegség aktivitásának és/vagy progressziójának csökkentésére, valamint tüneti
terápiára. Nem gyógyszeres módszerekkel a kezelés hatékonysága, és a betegség
progressziója befolyásolható.
Gyógyszeres terápia
1. Relapsusok kezelése
• Kortikoszteroidok: A glukokortikoid-kezelésre akut rosszabbodás esetén a
tünetek gyorsabban javulnak. Vizsgálatok nem találtak különbséget methyl-
prednisolon, ACTH és dexamethason; intravénásan vagy oralisan alkalma-
zott methylprednisolon, valamint 5 illetve 15 napig alkalmazott methyl-
prednisolon kezelés hatásában akut relapsusban.
Opticus neuritissel járó relapsusban nagy dózisú, 500–1000 mg/nap
adagolással, 3–5 napon át alkalmazott methylprednisolon kivédi a további
rosszabbodást.
A szteroidok fokozatos leépítésében nincs konszenzus; gyógyszer elha-
gyása fokozatosan történik csökkenő per os adagolás formájában, de ajánlás
szerint a nagy dózisú kezelés akár az 5. napon is hirtelen abbahagyható.
• Plazmapheresis: A plazma cseréje súlyos tünetekkel járó, szteroidkezelésre
nem javuló esetben valószínűleg kedvező hatású.
2. A betegség aktivitásának és/vagy progressziójának csökkentése

• Immunmoduláns kezelés: Az immunfolyamatokra ható szerek alkalmazá-
sával a relapsusok száma és súlyossága csökkenthető, a betegség prog-
ressziója mérsékelhető.
Interferonok: IF béta 1-a és béta 1-b. Elsődlegesen még járóképes betegek
betegségének aktivitását csökkentik. Adagolásuk az alkalmazott készít-
ménytől függ: a beteg – miután erre az ápoló megtanította – önmagának
adagolja a szert subcutan vagy intramuscularisan, heti egyszeritől más-
naponta terjedő gyakorisággal.
A mellékhatások többsége az immunrendszert befolyásoló hatás következ-
ménye; influenza-szerű tünetek a kezelés megkezdésekor előfordulhatnak.
Használatuk tervezett vagy létrejött terhesség esetén nem ajánlott.
Glatarimer-acetát: Relapsus-remissio formában zajló SM-ben használható
immunmoduláns készítmény; járóképes betegeken az akut állapotrosszab-
bodások számát csökkenti. Az adagolás másnaponta, subcutan injekció
formájában történik. Használata tervezett vagy létrejött terhesség esetén
nem ajánlott.
• Citosztatikus kezelés: Immunmoduláns kezelésre nem reagáló betegeknél
megfontolható adásuk.
Mitoxantron: Az adagolás 3 havonta, infúzió formájában történik. Hasz-
nálatát mellékhatásai korlátozzák: hosszútávon kardiotoxikus, a malignitás
kockázata (akut myeloid leukemia) növekszik, leukopeniat okoz, immun-
szupprimáló hatása van.
3. Tüneti kezelés
A betegség során változatos mellékhatások jelentkezése fordul elő. Ezek kezelése
a beteg állapotának függvényében történik. A leggyakrabban jelentkező,
gyógyszeres kezelés mérlegelését okozó tünetek az alábbiak:
• Izomspaszticitás
• Fájdalomcsillapítás
• Kóros fáradékonyság
• Hólyag diszfunkció
• Tremorok kezelése
• Szexuális diszfunkció
• Depresszió
• Epilepsziás rohamok
Nem gyógyszeres terápiás lehetőségek

• Gyógytorna: Fontos szerepe van a mozgásképesség fenntartásában és javí-
tásában, valamint az ízületi kontraktúrák megelőzésében.
• Diéta: Az ajánlások vitaminokban és növényi olajokban gazdag, telített
zsírsavakban szegény étrend bevezetését javasolják. A linolénsav (halolaj,
napraforgó-, kukorica-, szójaolaj) csökkenti a betegség progresszióját.
Amennyiben a beteg mozgásképessége csökkent, rostban gazdag táplálék
fogyasztása ajánlott a székrekedés megelőzésére, valamint fontos a meg-
felelő hidráltság fenntartása.
• Gyógyszernek nem minősülő készítmények alkalmazása: Az immunstimu-
láló szerek hatása rontja az immunmoduláns kezelés hatásfokát, ezért fel
kell hívni a beteg figyelmét ezek kerülésére (pl. Coenzyme Q10, nagy dó-
ziusú B6, C és E vitamin).
• A fertőzések relapsust indukálhatnak, ezért csökkenteni kell azok rizikóját.
Az influenza-elleni védőoltás vizsgálatok szerint nem okoz relapsust.
• Életmódra vonatkozó ajánlások: Lényeges a testhőmérséklet 37°C fölé
emelkedésének kerülése, mert ez a meglevő tünetek súlyosbodásához, vagy
új tünetek megjelenéséhez vezethet, mely a hőmérséklet rendezésével
megszűnik (pseudo shub). A stressz negatív hatású lehet a progresszióra,
ezért meg kell kísérelni csökkentését. A fáradékonyság kezelésére a ter-
helhetőség és fizikai igénybevétel optimalizálása a beteg és az ápoló
együttműködésével lehetséges.
• A gyermekvállalás nem kontraindikált; terhesség alatt csökken, míg szop-
tatás alatt nő a relapsus rizikója.
Ápolási beavatkozások sclerosis multiplexben szenvedők ellátásában

I.1. Leggyakrabban előforduló ápolási problémák:
1. Önellátási nehézség
2. Fájdalom
3. Balesetveszély
4. Széklet- és vizelettartási nehézség, vizeletretenció kialakulása
5. Szexuális zavarok
6. Pszichés változások: gondolkodási-, érzés-, érzékelészavarok
7. Gyógyszeres kezelés ápolási vonatkozásai, mellékhatások jelentkezése
8. Ismerethiány a betegség nem gyógyszeres befolyásolásának lehetőségeivel

kapcsolatban
9. Állapotrosszabbodás veszélye fertőzések miatt
10. A betegséggel való megküzdés nehézségei a beteg és a család részéről
1. Önellátási nehézség a fennálló érzészavarok, mozgási nehezítettség és fáj-
dalom miatt, mely az alapvető szükségletek önálló kielégítésének képte-
lenségében nyilvánul meg.
Cél: Az önellátási képesség helyreállítása a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• az osztályra érkezéskor az önellátási képesség, az általános állapot és a
kockázati tényezők felmérése (FIM-, Norton-, bővített Norton-, Braden),
majd rendszeres ellenőrzése a kontrollvizsgálatok során
• az alapvető szükségletek kielégítésekor állapottól függően felügyelet bizto-
sítása, segítségnyújtás ill. teljesen kompenzáló ápolás
• az ápolás és gondozás során maximális mértékben ki kell használni a beteg
aktuális képességeit; csak olyan feladatokat végezzünk el helyette, melyek
végrehajtására önállóan képtelen
• a napi feladatok gondos tervezése és végrehajtása, a fizikai megterhelés
minimalizálása lényeges a beteg fokozott fáradékonysága miatt
• az ápolási beavatkozások során mozgás-, végtagtorna és ROM gyakorlatok
alkalmazása segítheti a beteg állapotjavulását
• a tartós ágyhozkötöttség kialakulásának megelőzése lényeges: a páciens
annyit legyen az ágyon kívül, amennyit állapota megenged
• a család bevonása a beteg ápolásába, a fenti szempontok ismertetése a
hozzátartozókkal is
2. Fájdalom az idegek funkciózavara, izomgörcsök miatt, melyet a beteg
verbálisan és nonverbálisan jelez.
Cél: A páciens fájdalmának enyhítése, a mérőskálán jelzett fájdalom mértékének
gyors csökkentése rövid időn belül.
Ápolási teendők:
• Fájdalom jelentkezése esetén mérőskálák alkalmazása, a jellemzők meg-
figyelése
• Nem gyógyszeres fájdalomcsillapítás: tornáztatás, masszírozás, lazító gya-

korlatok végzése, figyelemelterelés, relaxáció
• Gyógyszeres fájdalomcsillapítás adagolása orvosi utasítás szerint (izomlazí-
tók, fájdalomcsillapítók)
• A fájdalomcsillapító beavatkozások hatásának ellenőrzése, a tevékenység
dokumentálása
3. Balesetveszély a végtagok érzészavara, a mozgásképesség csökkenése
miatt.
Ápolási teendők:
• az általános állapot és a hely- és helyzetváltoztatási képesség felmérése az
osztályra történő felvételkor, és az eredménynek megfelelő mértékű felü-
gyelet biztosítása
• szükség esetén gondoskodás segédeszközökről: bot, járókeret, ülőkocsi
• a páciens pszichés vezetése: ismerje meg az állapota által szabott korlátokat
és fogadja el azokat, mivel az erőlködés a fokozott fáradékonyság miatt is
balesethez vezethet
• a beteg állapotától függően éjszakára ill. szükség esetén személyes védő-
eszközök alkalmazása, mely lehet az ágyról történő lecsúszást megelőző
ágyrács vagy oldallap2
• a kórházi környezet akadálymentesítése a beteg igényeinek megfelelően,
tanácsadás az otthoni környezet kialakítására vonatkozóan: kapaszkodók,
csúszásgátlók, küszöbök megszüntetése, megemelt WC ülőke
4. Széklet- és vizelettartási nehézség, vizeletretenció a gerincvelői beidegzés
funkciózavara miatt, ami az ürítés feletti kontroll elvesztésében, és a hó-
lyagban pangó vizeletben nyilvánul meg.
Cél: Higiénikus ürítés biztosítása, a szövődmények kivédése a kórházi tartóz-
kodás alatt.
2
A védőeszközök alkalmazása a vonatkozó jogszabályok betartásával kell, hogy történjen (1997.
évi CLIV. Tv. Az egészségügyről; 60/2004 ESzCSM. rend. A pszichiátriai betegek intézeti felvéte-
lének és az ellátásuk során alkalmazható korlátozó intézkedések szabályairól.) Utóbbi jogszabály is-
merete az esetlegesen megjelenő pszichés tünetek, és azok kezelése miatt lényeges.
Ápolási teendők:
• az általános állapot felmérése magában foglalja a kontinencia fokának
megállapítását, és a vizeletretenció vizsgálatát: segítségnyújtás az eredmé-
nyeknek megfelelő mértékben történjen
• közreműködés az ürítési szükséglet kielégítésében: WC-re kísérés – ha
szükséges –, szoba WC, ágytál ill. vizelőedény alkalmazása, inkontinencia
betétek használata
• részleges ágyfürdő és bőrápolás ürítés után, amennyiben a beteg önállóan
nem képes rá
• az obstipáció elkerülésére rostdús étrend és megfelelő mennyiségű folyadék
biztosítása, esetleg enyhe hashajtók adása orvosi utasításra
• hólyagtorna végeztetése, húgyúti fertőzés jeleinek figyelemmel kísérése
5. Szexuális zavarok az idegek funkciózavara és a gyógyszerek mellék-
hatása miatt, mely a libidó csökkenésében, impotenciában nyilvánul meg.
Cél: A beteg ismerje meg a szexuális működésében bekövetkezett változás okait
és legyen tisztában további kilátásaival a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• empatikus légkör kialakítása a beteggel
• amennyiben beszélni kíván róla, a beteg panaszainak meghallgatása szexu-
alitásával kapcsolatban
• az állapot kiváltó okainak, és az ebből adódó további kilátások ismertetése a
beteggel
• amennyiben a beteg ezt igényli, a partner felvilágosítása a betegség hatá-
sairól
6. Pszichés változás az agyban bekövetkező patológiás változások miatt,
mely hangulati ingadozásokban, inadekvát érzelmi reakciókban nyíl-
vánul meg.
Cél: A pszichés változások korai felismerése, az egészséges működés fenntartása,
a kóros működésekből adódó problémák adekvát kezelése a kórházi tartózkodás
során.
Ápolási teendők:
• a beteg pszichés állapotának felmérése, az orientáció, és az észlelési-
érzékelési struktúra vizsgálata
• empatikus viselkedés: a beteg esetleges negatív hozzáállásának oka

organikus eredetű is lehet
• pszichés zavarok jelentkezése esetén fokozott felügyelet biztosítása
• zavartság vagy más változás észlelésekor kezelőorvos értesítése, a beteg
rendelés szerinti ellátása (gyógyszerek beadása)
• a család tájékoztatása a beteg állapotáról, és tanácsadás a pszichés
változások megfelelő kezeléséhez
7. Gyógyszermellékhatások jelentkezésének kockázata az alkalmazott
terápia nemkívánatos hatásaként.
Cél: A jelentkező mellékhatások gyors felismerése, és adekvát reagálás a kórházi
tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a szteroidkezelés akut mellékhatása a vércukorszint emelkedése, ezért en-
nek időszakos ellenőrzése indokolt
• szteroidok akut hatása a vérnyomás emelkedése, ennek megfelelően
naponta többször ellenőrzés a kezelés alatt
• testsúly rendszeres ellenőrzése
• gyomorpanaszok kivédésére könnyű-vegyes étrend biztosítása és gyomor-
védő szerek alkalmazása orvosi utasításra
• immunszuppresszív kezelés esetén fertőzésektől való védelem, azok jelei-
nek megfigyelése
• az öninjekciózás oktatása során az asepsis szabályainak megtanítása a
betegnek
8. Ismerethiány a betegség nem gyógyszeres befolyásolásával kapcsolatban
a korábbi tájékoztatás elégtelensége miatt, melyet a beteg és családja
elmond.
Cél: A beteg és családja sajátítson el megfelelő ismereteket (és tudja alkalmazni
azokat) a nem gyógyszeres lehetőségekről a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• oktatási terv készítése: a beteg tanulási képességének és motivációjának
felmérése, az ismeretek aktuális szintjének meghatározása, az alkalmazásra
kerülő oktatási módszer közös kiválasztása, az oktatás gyakoriságának
egyeztetése, a végpontok (kimenetel) közös megállapítása.
• az oktatási tervhez szükséges eszközök beszerzése és alkalmazása (írott

anyagok)
• az oktatás potenciális területei lehetnek: diéta, testmozgás és gyógytorna
alkalmazása, fáradékonyság leküzdése, stressz és depresszió kezelése,
fertőzések elkerülése, gyógyszernek nem minősülő készítmények alkalma-
zása és öngyógyszerelés, családtervezés kérdései
9. Állapotrosszabbodás veszélye fertőzések kialakulása miatt.
Cél: Fertőzések kialakulásának megelőzése az állapotrosszabbodás elkerülése
céljából.
Ápolási teendők:
• a potenciális fertőzőforrások kiiktatása a beteg környezetéből (pl. fertőző
beteg)
• a fertőzés jeleinek megfigyelése: testhőmérséklet ellenőrzése naponta, vér-
kép ellenőrzése rendszeres időközönként, a látható jelek vizsgálata
• ismeretek biztosítása a fertőzések szerepéről a shubok jelentkezésében, és
az elkerülés lehetőségeiről
• invazív eszközök használata és az ápolási beavatkozások kivitelezése során
az asepsis szabályainak betartása
10. A betegséggel való megküzdés nehézségei a beteg és családja részéről a
bizonytalan jövőkép miatt, ami csökkent együttműködésben, hangulatza-
varokban nyilvánulhat meg.
Cél: A beteg sajátítson el hatékony megküzdési stratégiákat a kórházi tartózkodás
során.
Ápolási teendők:
• a beteg és a család folyamatos pszichés vezetése
• a betegség lényegének, az életkilátások ismertetése a beteggel és a családdal
– a kompetenciahatárokon belül orvosi és ápolói feladat
• az egyén segítése abban, hogy el tudja fogadni állapotát és működjön közre
az önellátási képessége megtartására irányuló tevékenységekben
• a család bevonása hozzátartozójuk ápolásába, lehetőségeikhez és képessé-
geikhez mérten
• a beteg tűzzön ki maga elé reális célokat
• pszichológus bevonása szükséges lehet – a kezelőorvossal egyeztetve
• amennyiben a beteg és családja igényli, a hazabocsátás tervezésekor otthoni

szakápolás ill. szociális ellátási formák igénybevételének javaslata ill. segít-
ségnyújtás az ellátáshoz jutásban
• betegszervezetek, önsegítő klubok ajánlása a beteg számára az eredményes
megküzdést elősegítendő (A Magyar SM Társaságnak minden megyében
megtalálható tagszervezete!)
Összefoglalás
A sclerosis multiplex elsődlegesen fiatal felnőtteket érintő primer idegrendszeri
kórkép. A betegség krónikussága nagy terhet jelent a beteg ember és családja,
valamint a társadalom szempontjából is, mivel a tünetek az önellátás nagyfokú
csökkenését okozzák, és súlyos esetben rokkantsághoz vezetnek. Az ápolás szem-
pontjából a betegek ellátásának elsődleges célja az önellátási képesség megtartása
és fejlesztése, valamint a betegséggel való eredményes megküzdés elősegítése. E
célokat a beteg és családja bevonásával, valamint az ellátás multidiszciplináris
megközelítésű tervezésével és kivitelezésével érhetjük el.
Ismeretellenőrző feladatok
• K.F. 32 éves nőbeteg, akit hirtelen kialakuló alsó végtagi gyengeség, járás-
nehezítettség és izomfájdalmak miatt vettek fel neurológiai osztályra. Ter-
vezett vizsgálatok: MR, LP. Tervezze meg a beteg ápolását az ellátás első 3
napjára!
• Z.Z. 38 éves férfibeteg, aki otthonába bocsátására készül a neurológiai
osztályról, ahol két hete sclerosis multiplexet diagnosztizáltak. Jelenlegi
panaszai között a végtagokra kiterjedő, enyhe fokú zsibbadás, és időnként
jelentkező szédülés szerepel. Készítsen tervet a beteg otthoni gondozására és
az állapot nyomonkövetésére!
• F.H. 24 éves nőbeteg, aki béta-interferon kezelés bevezetése miatt feküdt be a
neurológiai osztályra, 3 napra. Készítsen oktatási tervet az öninjekciózás
megtanítására!

2. CSÉPÁNY T.: A sclerosis multiplex kezelése napjainkban. LAM 2011, 21(2):97–103.
3. CSIBA LÁSZLÓ, FÜLESDI BÉLA: Sürgősségi ellátás a neurológiában. B+V Lap- és Könyvkiadó kft.,
Budapest, 2000. pp: 124–130.
4. DEVONSHIRE, V. et al: The Global Adherence Project (GAP): a multicenter observational study on
adherence to disease–modifying therapies in patients with relapse–remitting multiple sclerosis. Eur J Neurol
2011, 18:69–77.
5. FORBES, A. et al: Evaluation of a MS specialist nurse programme. International Journal of Nursing Studies
(2006) 43, pp: 985–1000.
6. HEISKANEN, S. et al: Health–related quality of life and its promotion among multiple sclerosis patients in
Finland. Int J Nurs Pract 2011, 17:187–194.
7. HIRTZ, D. et al: How common are the "common" neurologic disorders? Neurology Volume 68(5), 30
January 2007, pp 326–337.
150–153.
9. LEE, D. et al: Treatment of fatigue in multiple sclerosis: A systematic review of the literature. INT J NURS
PRACT 2008, 14:81–93.
10. LERDAL, A. et al: Perceptions of illness and its development in patients with multiple sclerosis: a
prospective cohort study. JAN 2008, 65(1):184–192.
11. MAUERER, M. et al. Health care situation of patients with relapse–remitting multiple sclerosis receiving
immunomodulatory therapy: a retrospective survey of more than 9000 german patients with MS. Eur J
Neurol 2011, 18:1036–1045.
12. MOTTA, R, CARVALHO, M.L.L.: Management of bladder dysfunction in multiple sclerosis patients: the
nurse’s point of view. Neurol Sci 2008, 29:S356–S359.
13. NEUROLÓGIAI SZAKMAI KOLLÉGIUM (szerk.): Klinikai irányelv a sclerosis multiplex kezelésére. 2006
február. Letöltve: 2012.11.15.
14. POTTER, P. A., PERRY, A.G.: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai. Medicina kiadó, 1996. pp: 937–951.
15. SZIRMAI IMRE (szerk.): Demyelinizációs betegségek. In Neurológia (2001), Medicina kiadó, Budapest. pp:
445–458.
16. WALKER, I.D., GONZALEZ, E.W.: Review of intervention studies on depression in persons with multiple
sclerosis. Issues in Mental Health Nursing 2007, 28:511–531.
A perifériás idegrendszer betegségeinek ápolástana
• alkalmazni a leggyakoribb perifériás idegrendszeri betegségekkel kapcso-
latos anatómiai, élettani, kórélettani és gyógyszertani elméleti és gyakorlati
ismereteit,
perifériás idegrendszeri betegségben szenvedők ápolásában,
• felismerni a leggyakrabban előforduló perifériás idegrendszeri betegségek-
ben szenvedők ápolási problémáit egyéni szükségleteik alapján,
A perifériás idegrendszer betegségeinek klinikumi összefoglalása1

I. Polyneuropathiák
A polyneuropathia több, környéki ideg többé-kevésbé szimmetrikus megbetege-
dése. Ez általában idegrendszeren kívüli betegség következménye, de kisebb
számban előfordulhat a perifériás idegek primer károsodása is. A betegség fel-
osztása leginkább a vezető tünetek szerint lehetséges, mivel az előidéző okok szé-
les skálája vezethet polyneuropathiához.2 Polyneuropathiák a leggyakrabban az
alábbi betegségek és állapotok miatt alakulnak ki:
• Diabetes mellitus
• Malignus betegségek (idegrendszeren kívüli daganatok)
• Alkoholizmus és más hiányállapotok: B12-vitamin hiány, krónikus gyomor-
bélrendszeri betegségek
• Gyógyszermellékhatás (kemoterápiás szerek (vincristine), antikonvulzánsok
(phenytoin), antibiotikumok (chloramphenicol, nitrofurantoin, szulfonamidok)
• Gyógyszerintoxikáció és drogfogyasztás
A polyneuropathia során létrejövő patológiás változás a perifériás idegek sérülése,
melyet okozhat az idegek vérellátásának zavara, vagy az idegsejt károsodása
1
Az összefoglalás terjedelmi korlátok miatt a környéki idegrendszert érintő leggyakoribb beteg-
ségcsoportokat, és azon belül is csak a legnagyobb számban előforduló altípusokat tárgyalja.
2
A könnyebb érthetőség kedvéért a jegyzet az előidéző okok szerinti felosztást használja.
(demyelinizáció, axonkárosodás). A funkciózavar érinti a szenzoros és a motoros

idegeket; gyakran kevert formában jelenik meg.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Az anamnesis felvétele során vizsgálni kell a betegség tüneteit, a
kialakulás hátterében felderíthető okokat, és a tünetek a beteg mindennapi
életvitelére gyakorolt hatását. Az ápolás szempontjából ez utóbbi különösen lé-
nyeges elem, mert jelentősen befolyásolja a beteg ápolási problémáinak körét és a
beavatkozások tervezését.
A polyneuropathia leggyakoribb tünetei:3
• Fonákérzések, érzéskiesések – főleg a végtagok distalis részein, szimmetri-
kusan jelennek meg. Jellegzetes a harisnya- ill. kesztyűujj-szerű zsibbadás.
• Bénulások a végtagok distalis izmaiban
• Izomgörcsök
• Az izmok nyomásérzékenysége és fájdalom (spontán, hosszú ideig fennálló
jellegű)
• Izomatrophia, nehezen gyógyuló sebek, fekélyek kialakulása előfordul
• Az alsó végtag érintettsége esetén ataxiás (széles alapokon nyugvó, bizony-
talan) járás
Az ápolás tervezésekor figyelembe kell venni a beteg esetleges érzéskieséseit,
mert ez balesetekhez vezethet: a hőérzés kiesése égési sérüléshez a fürdés során, a
zsibbadás pedig a járás bizonytalansága miatt eleséseket okozhat.
2. Fizikális vizsgálat: A fizikális vizsgálat során különös figyelmet kell fordítani
a beteg mozgás- és önellátási képességének felmérésére, valamint a kiváltó okok
vizsgálatára. Mivel a polyneuropathiák tünetei bármelyik szervrendszerben meg-
jelenhetnek, fontos a részletes, mindenre kiterjedő vizsgálódás. Az önellátás
mértékének megítélésére használni lehet objektív mérőmódszereket (pl. FIM-
skála), vagy a mindennapos élettevékenységek felmérésének objektív módszereit.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: A laboratóriumi vizsgálatoknak elsődlegesen a
kiváltó, belgyógyászati okok tisztázásában van szerepe, illetve bizonytalan ese-
tekben, differenciáldiagnosztikus célból szükséges lehet a liquor vizsgálata.
3
A felsoroltakon kívül az egyes polyneuropathiás altípusokban változatos tünetek jelenhetnek meg,
melyek teljes felsorolására terjedelmi keretek miatt nincs lehetőség.
A perifériás idegrendszer betegségeinek ápolástana 81
4. Eszközös vizsgálatok: A polyneuropathiák diagnosztikájában meghatározó

szerepe az elektrofiziológiai vizsgálatoknak (EMG, ENG) van. Néhány esetben
izombiopsia végzése szóba jöhet.
• Gyógyszeres terápia: ismert kiváltó ok esetén az alapbetegség konszolidá-
ciója szükséges. A panaszok kezelése és enyhítése lehetséges B-vitaminok
(az idegek működését segítik), antioxidánsok (a szabadgyököket kötik
meg), fájdalomcsillapítók és NSAID-ok alkalmazásával.
• Nem gyógyszeres terápiás lehetőségek: Fizikoterápiás és elektroterápiás
(szelektív ingeráram) kezelés jó hatású lehet a tünetek oldása szempont-
jából. Ismert ok esetén fontos a beteg oktatása a kiváltó faktorok (alkohol-,
gyógyszer-, drogfogyasztás, diabetes esetén diéta be nem tartása) kerülése
céljából.
II. Guillain-Barré szindróma (akut gyulladásos polyradikuloneuritis)
A Guillain-Barré szindrómát az akut, felszálló, motoros polyneuropathiák cso-
portjába lehet sorolni, mivel a perifériás idegrendszerben hasonló patológiai vál-
tozások jönnek létre (sejtkárosodás, demyelinizáció). A betegség oka maradékta-
lanul nem tisztázott, kutatások autoimmun eredetet tételeznek fel. A kialakult ese-
tek egy részében fertőzések játszanak szerepet, melyek közül a campylobacter
jejuni és a cytomegalovírus, valamint az Epstein-Barr vírus tűnik szignifikánsnak.
A betegség bármely életkorban és nemben kialakul. Incidenciája 0.6–4/100,000;
30 éves kor alatt 1/100,000, mely az életkorral nő, 75 éves kor felett 4/100,000. A
nemek közötti megoszlásban enyhe férfi dominancia (1.5:1) figyelhető meg.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: A részletes anamnesisfelvétel gyakran nagy segítség lehet a
betegség diagnosztizálásban, mivel a tünetek kialakulása fokozatosan, és bevezető
jelek után jön létre. A felmérésnek ki kell térnie a tünetek progressziójának mérté-
kére, mert ez mind a kezelést, mind az ápolási szükségleteket jelentősen befo-
lyásolja.
A betegség tünetei:
• Általában jellegtelen, általános tünetek vezetik be: felső légúti fertőzés,
gyomorpanaszok, mely után 1–4 hét tünetmentesség következik, majd
• fokozatosan kialakuló végtaggyengeség, mely az esetek többségében a lá-

bon jelentkezik először, és a distalis részekről indul
• fáradékonyság, időnként spontán fájdalmak
• a betegség progressziójával típusosan felszálló jellegű bénulás (Landry-
típusú bénulás), mely kétoldali és szimmetrikus
• facialis paresis (a betegek felénél), nyelési képesség csökkenése
• súlyos fokú betegség esetén légzési elégtelenség (a légzőizmok érintettsége
miatt) és ingadozó vérnyomás, pulzusszám-emelkedés, szívritmus-zavarok,
ileus, hólyagatónia – az autonóm idegrendszer működészavara, mely életve-
szélyes állapotot okoz
A tünetek súlyossága széles határok között változhat a betegség szakaszától
függően. A progresszió folyamatos ellenőrzése, kontroll állapotfelmérés szüksé-
ges az ápolás hatékony tervezéséhez.
2. Fizikális vizsgálat: A fizikális vizsgálattal a beteg általános állapotáról jut-
hatunk információkhoz. Mivel ez a betegség lefolyásából adódóan gyorsan vál-
tozhat, így a vizsgálat bizonyos elemeinek (kardinális tünetek, légzés, nyelés, ürí-
tési képesség) rendszeres ellenőrzése szükséges.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: A betegség diagnosztizálásának lényeges eleme a
liquorvizsgálat elvégzése, melyben jellegzetes elváltozások (sejt-fehérje disszo-
ciáció4, összfehérje emelkedés) láthatóak.
4. Eszközös vizsgálatok: A diagnózis felállításában elsődlegesen elektrofizioló-
giai vizsgálatok (EMG, ENG) jönnek szóba. MR végzése gerincvelő-érintettség
esetén, illetve differenciáldiagnosztikai célból előfordul.
A Guillain-Barré szindrómában szenvedő betegek 90%-ának állapota fokoza-
tosan, 8–12 hét alatt spontán javul. Mivel a betegség legsúlyosabb szakaszában az
életet veszélyezteti, így a betegek életkilátásai szempontjából meghatározó sze-
repe van az aktuális szükségleteken alapuló, jól megtervezett és kivitelezett ápo-
lásnak. A várható kimenetelt rontja, ha a beteg 60 év feletti, és intenzív osztályos
kezelésre, gépi lélegeztetésre szorul.
4
Sejt-fehérje disszociáció: Az összfehérje emelkedéséhez képest aránytalanul kevés sejt található a
liquorban.
• Gyógyszeres terápia: Az ajánlások immunglobulinok (IgG) intravénás

adását javasolják, melynek az antitestek semlegesítésében van szerepe. A
kortikoszteroidokat nem találták hatásosnak a betegség kezelésében. Tüneti
terápiaként az idegek funkcióit, a szabadgyökök megkötését segítő szerek
(B-vitamin komplexek, C és E vitaminok), valamint állapottól függő szerek
(pl. keringéstámogatás) szóba kerülnek.
A kezelés hatásos módszere a plasmapheresis végzése, mely során a
plazmában keringő antitestek eltávolítása is megtörténik, ami a tünetek
mérséklődéséhez vezethet.
• Nem gyógyszeres terápiás lehetőségek: A Guillain-Barré szindrómában
szenvedők ellátására fokozottan igaz, hogy az ápolás minősége alapvetően
meghatározza a betegek életkilátásait. Az ápolás során különös figyelmet
kell fordítani a különféle kezelési és támogató eljárások (plasmapheresis,
lélegeztetés) szakszerű kivitelezésére, a tünetekből adódó szövődmények
elkerülésére.
A rehabilitáció során fizikoterápiás kezelés, légzőtorna végeztetése hoz-
zájárulhat a javulás mértékének növeléséhez.
Ápolási beavatkozások perifériás idegrendszeri betegségekben szenvedők

ellátásában
I. Polyneuropathiák
1. Csökkent mozgásképesség
2. Balesetveszély
3. Fájdalom
4. Állapotrosszabbodás kockázata
1. Csökkent mozgásképesség a végtagok gyengesége, érzéskiesések miatt,
mely nehézkes, bizonytalan járásban nyilvánul meg.
Cél: A mozgásképesség javítása a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• mozgásképesség, izomerő és az érzékelés felmérése az anamnesisfelvétel során
• a csökkent mobilitás kompenzálásában a beteg önállósága a fő szempont:

csak akkor segítsünk, ha valamilyen tevékenységet nem tud biztonságosan
kivitelezni önállóan (járás, étkezés, tisztálkodás, stb.)
• a környezet akadálymentesítése az elesés, balesetek kivédésére
• a mozgás fejlesztéséhez és az esetleges fájdalom csillapításához gyógy-
tornász bevonása
• fájdalom jelentkezése esetén nem-gyógyszeres és gyógyszeres (orvosi utasí-
tásra) csillapító módszerek alkalmazása
• amennyiben elérhető, a család bevonása a beteg segítésébe
2. Balesetveszély a végtagokat érintő gyengeség és érzéskiesések miatt.
Ápolási teendők:
• mozgásképesség, izomerő és az érzékelés felmérése az anamnesisfelvétel során
• a környezet akadálymentesítése az elesés, balesetek kivédésére
• segédkezés a tisztálkodás kivitelezésében, a víz hőfokának ellenőrzése – a
csökkent hőérzékelés sérüléshez vezethet
• felügyelet biztosítása az alapvető szükségletek kielégítésekor a beteg igé-
nyeinek megfelelő mértékben
3. Fájdalom az izmokat érintő degeneratív elváltozás miatt, melyet a beteg
verbálisan és nonverbálisan jelez.
Cél: A fájdalom csökkentése a numerikus skálán meghatározott értékig rövid időn
belül.
Ápolási teendők:
• a fájdalom jellemzőinek felmérése panasz jelentkezése esetén
• nem-gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek alkalmazása: masszázs, bo-
rogatás, figyelemelterelés, nyugalomba helyezés, relaxáció
• gyógyszeres fájdalomcsillapítás orvosi utasításra
• az alkalmazott módszer hatásának megfigyelése, a panasz jellemzőinek
újrafelmérése, dokumentálás
4. Állapotrosszabbodás kockázata a kezelési előírások be nem tartása miatt.
Cél: A beteg állapotrosszabbodásának megelőzése.
Ápolási teendők:
• az állapotot pozitívan befolyásoló tevékenységek ismertetése a beteggel:
rendszeres testmozgás, diéta (ha szükséges), egészségtudatos életmód
• a kockázati vagy kiváltó tényezők feltárása a beteg anamnesise alapján, és

annak vizsgálata, hogy a beteg miért nem kerüli ezeket a faktorokat
(potenciális okok lehetnek: ismerethiány, motiváció hiánya, pszichológiai
tényezők – pl. függőség)
• a felderített oknak megfelelő terv készítése
• ismerethiány esetén oktatási terv, a hiány megszüntetésére
• hiányos motíváció esetén az okok felderítése és kezelése, valamint oktatási
terv készítése
• pszichológiai okok esetén az ápoló feladata az ellátó team tagjaként részt
venni a beteg komplex bio-pszicho-szociális szemléletű kezelésében és
rehabilitációjában
• minden esetben a várható kimenetel, életkilátások ismertetése a beteggel
(kompetenciahatároknak megfelelően), és bíztatás reális célok kitűzésére
II. Guillain-Barré szindróma
II.1 Leggyakrabban előforduló ápolási problémák:
1. Légzési nehézség veszélye
2. Mozgászavar
3. Csökkent önellátási képesség
4. Széklet- és vizelettartási problémák
5. Fertőzésekre való fogékonyság
6. Hiányos ismeretek a betegséggel és kezelésével, valamint a várható kilátá-
sokkal kapcsolatosan
1. Légzési nehézség veszélye a légzőizmok érintettsége miatt.
Cél: A beteg oxigenizációja maradjon kielégítő a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a légcsere felmérése objektív eszközökkel: SaO2, pulzoximetria, vérgáz-
analízis
• indirekt jelek megfigyelése: légzési segédizmok használata, bőr és nyálkahár-
tyák színe, tudatállapot
• súlyos fokú bénulás – mely eléri a légzőizmokat is – esetén akár intubáció és
gépi lélegeztetés szükséges lehet – ekkor a kapcsolódó ápolási feladatok el-
végzése
• kevésbé súlyos esetben légzéstámogatás (O2 adása), légzőtorna végeztetése a

beteggel
• a beteg pszichés vezetése, a lélegeztetés szükségességének ismertetése, a
várható kilátások ismertetése kompetenciahatárokon belül
2. Csökkent mozgásképesség a végtagok gyengesége, érzéskiesés miatt, mely
az önálló hely- és helyzetváltoztatás képtelenségében nyilvánul meg.
Cél: A mozgásképesség növelése, az immobilitásból adódó szövődmények
elkerülése a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a mozgáskészség felmérése
• amennyiben a beteg önállóan nem tud mozogni, aktív és passzív mozgatás
gyógytornász bevonásával
• a tartós ágyhozkötöttség miatt kialakuló szövődmények (decubitus, húgyúti
infekció, tüdőgyulladás) megelőzése adekvát ápolási beavatkozásokkal, a
kialakulásra utaló jelek megfigyelése
• thrombosis megelőzése (korai mobilizálás, rugalmas pólya, profilaktikus
dózisú antikoagulálás orvosi utasításra)
• a csökkent érzékelés miatt bekövetkező sérülések megelőzése, fokozott
felügyelet
3. Csökkent önellátási képesség a végtagokat érintő gyengeség, bénulás
miatt, mely az alapvető fiziológiai szükségletek önálló kielégítésének kép-
telenségében nyilvánul meg.
Cél: Az önellátási képesség helyreállítása, az önellátási hiány kompenzálása a
kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• az önellátási képesség felmérése objektív módszerek segítségével (pl. FIM
skála)
• segítségnyújtás azoknak a tevékenységeknek a kivitelezésében, melyeket a
beteg önállóan nem tud elvégezni
• súlyos betegség esetén teljesen kompenzáló ápolás az érintett szükségletek
terén
• amennyiben elérhető, a család bevonása a beteg ápolásába
4. Széklet- és vizelettartási probléma az izmok beidegzési zavara miatt,

mely az ürítés feletti kontroll elvesztésében nyilvánul meg.
Cél: Higiénés ürítés biztosítása, a szövődmények elkerülése a kórházi tartózkodás
során.
Ápolási teendők:
• a kontinencia fokának felmérése
• segítségnyújtás az ürítési szükséglet kivitelezésében (kíséret, szoba WC,
ágytál ill. vizeletgyűjtő edény, inkontinenciabetétek alkalmazása)
• higiénés ellátás az ürítés után, bőrvédelem
• szükség esetén állandó katéter felhelyezése, a katéter megfelelő kezelése
• húgyúti fertőzés jeleinek megfigyelése
• a beteg pszichés vezetése: információk adása a beavatkozásokról, a várható
kimenetelről
5. Fertőzések kialakulásának veszélye az alkalmazott kezelési módszerek
mellékhatásaként.5
Cél: A beteg ne kapjon fertőzést a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• védelem a fertőzésektől, elkülönítés a potenciálisan fertőző egyénektől
• a fertőzés helyi és általános jeleinek megfigyelése
• invazív eszközök használata és az ápolási beavatkozások kivitelezése során
az asepsis szabályainak betartása
6. Félelem a betegség bizonytalan kimenetele és az ismeretek hiánya miatt,
mely a beteg magatartásában, kommunikációjában nyilvánul meg.
Cél: A beteg megnyugtatása rövid időn belül. Kompetenciahatárokon belüli
tájékoztatás a várható kilátásokról, rövid időn belül.
Ápolási teendők:
• a betegség lényegének, a kezelési lehetőségek ismertetése a beteggel és csa-
ládjával
• ismeretek nyújtása az alkalmazott kezelés és gyógyszerek hatásairól és mel-
lékhatásairól
• a gyógyulás esélyének hangsúlyozása, várható életkilátások felvázolása
5
Fokozott veszélyt jelent fertőzések kialakulása szempontjából néhány alkalmazott gyógyszercso-
port (kortikoszteroidok, immunszuppresszív szerek), kezelési módszer (plasmapheresis), és eszkö-
zös beavatkozás (tartós vénát biztosító eszközök, katéter, tracheostomás tubus, stb).
• az egyén pszichés vezetése a teljes betegségi idő alatt

• a család bevonása a beteg otthoni ellátásába
Összefoglalás
A környéki idegrendszer leggyakoribb megbetegedése a polyneuropathiának ne-
vezett tünetcsoport, melyet számos tényező okozhat. Ezek közül a népbetegsé-
gekkel (diabetes mellitus) és életmóddal (alkoholfogyasztás) kapcsolatban kiala-
kuló betegségek a legáltalánosabbak. A betegség egyik súlyos, jelenleg maradék-
talanul nem tisztázott okból kialakuló formája a Guillain-Barré szindróma.
A polyneuropathiában szenvedő beteg ellátása során az ápolás elsődleges fela-
data a beteg önellátási képességének és maximális függetlenségének vissza-
állítása. Ezt a páciens aktuális képességeinek teljes mértékű kihasználásával ér-
hetjük el. Az ápolónak fontos egészségnevelési feladatai is vannak az ellátás so-
rán, melyek a kockázati tényezők kiküszöbölésére terjednek ki.
Ismeretellenőrző feladatok
• O.O. 58 éves férfibeteg, aki krónikus alkoholfogyasztás talaján kialakuló
polyneuropathiában szenved. Jelenleg vezető panasza az, hogy nehezen, bot
segítségével jár, fürdését önállóan nem tudja kivitelezni. Tervezze meg a
beteg ápolását az ellátás első hetére!
• B.M. 28 éves, Guillain-Barré szindrómás nőbeteg. Egy hete fekszik intenzív
osztályon, jelenleg gépi lélegeztetés folyik, mely néhány napon belül meg-
szüntetésre kerül. A betegnek katétere, centrális kanülje van. Holnap plasma-
pheresist terveznek. Tervezze meg a beteg ápolását a következő három napra!

Budapest, 2000. pp: 92–95.
182–184.
4. GORDON, D.B., LOVE, G.: Pharmacologic management of neuropathic pain. Pain Management Nursing
(2004), Vol.5, No.4, suppl.1, pp: 19–33.
5. MCMAHON–PARKES, K., CORNOCK, M.A.: Guillain-Barré syndrome: biological basis, treatment and care.
Intensive and Critical Care Nursing (1997), 13, pp: 42–48.
6. MUMENTHALER, M: Polyradiculitis és polyneuropathiák. In Neurológia. (1989), Medicina kiadó, Budapest.
pp: 281–306.
7. P. A. POTTER, A.G. PERRY: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai. Medicina kiadó, 1996. pp: 937–951.
8. SMITH, E.L. et al: Quality improvement of painful peripheral neuropathy. Seminars in Oncology Nursing
(2002), 16(1), pp: 36–43.
9. SULTON, L.L.: A multidisciplinary care approach to Guillain-Barre syndrome [Clinical Dimension: Applied
Pathophysiology]. Dimensions of Critical Care Nursing (2001), Volume 20(1), pp 16–22.
10. SZIRMAI IMRE (szerk.): A környéki idegrendszer betegségei. In Neurológia (2001), Medicina kiadó,
11. SZIRMAI IMRE (szerk): Sürgősség a neurológiában. UCB Kiskönyvár 12, Budapest, 1996. pp: 54–56.
A Parkinson-kór ápolástana
• alkalmazni a Parkinson-kórral kapcsolatos anatómiai, élettani, kórélettani és
gyógyszertani elméleti és gyakorlati ismereteit,
Parkinson-kórban szenvedő betegek ápolásában,
• felismerni a Parkinson-kórban szenvedők ápolási problémáit egyéni szük-
ségleteik alapján,
A Parkinson-kór népegészségügyi jelentősége

A Parkinson-kór incidenciája világszerte 4,5–19/100,000 a teljes populációra
vetítve, míg a betegség gyakorisága (prevalenciája) 100-200/100,000 főre becsül-
hető. A betegség előfordulása az életkorral arányosan növekszik, amely egyre
kifejezettebbé válik időskorban. A Parkinson-kór irodalmi adatok szerint a 70 év
felettiek 1%-át, a 80 év felettiek közel 4%-át érinti. Az érintettek száma a szüle-
téskor várható átlagos élettartam emelkedése, és a kezelési eljárások fejlődése
miatt valószínűleg tovább fog növekedni a következő évtizedekben.
A betegek életminősége a kór súlyosbodásával jelentősen romlik, és állapotuk
gyakran a teljes önellátási képtelenségig súlyosbodik. A Parkinson-kóros beteg
gondozása jelentős terhet jelent közvetlen környezete, családja számára, mivel a
kifejlődött tünetekkel elő páciens állandó felügyeletre, segítségre szorul minden-
napjai során. A kór által okozott betegségteher az önellátási nehézségeken túl gaz-
dasági/szociális szempontból is jelentős, mivel vizsgálatok szerint a beteg és
családja számára mintegy 3.5 millió forint költséget jelent évente.
A Parkinson-kór klinikumi összefoglalása

A Parkinson-kór progresszív, primer neurológiai betegség, melyet az agyszövet
jól körülhatárolható területein található idegrostok pusztulása, és az ennek
következtében kialakuló dopaminhiány jellemez. Attól függően, hogy a tünetek
hátterében felderíthető-e kiváltó ok, beszélhetünk:
• Parkinson- kórról, amikor előre meg nem határozott okból követezik be a

dopaminhiány ill. az ingerületátviteli zavar.
• Parkinsonismusról, amikor a károsodás és a tünetek hátterében ismert okok
állnak. Ezek lehetnek: toxikus anyagok (pl. drogok, ragasztók), agyvérzés,
agydaganat, koponyatrauma (pl. bokszolóknál), és gyógyszerek (pl. bizo-
nyos antipszichotikumok).
A betegséget kiváltó okok felderítésében az elmúlt évtizedben jelentős előrelé-
pések történtek. A betegség korai szakaszában sejtpusztulás figyelhető meg a
nyúltvelő és a szaglóközpont területén; a kór előrehaladásával a substantia nigra,
a köztiagy és az előagy területei, végül a neocortex is érintetté válik.
A szakirodalom 11 különféle genetikai defektust (génmutációt) említ, mely
vizsgálatok alapján szerepet játszik a tünetek megjelenésében, ugyanakkor kör-
nyezeti hatásokról, toxikus anyagokról (pl. gyomírtók, fa-konzerválására használt
anyagok, néhány kábítószerfajta) is bizonyított, hogy elősegítik a betegség kiala-
kulását.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Az anamnesis felvétele során figyelmet kell fordítani a betegség
tüneteinek megjelenésére, fennállására, progressziójára, és ezeknek az egyén
mindennapjaira való hatására. Mivel a tünetek elsődlegesen a mozgatórendszert
érintik, így ezeket a panaszokat különös körültekintéssel kell vizsgálni.
Klinikai szempontból Parkinson-betegségre utal, amennyiben a beteg vizsgálata
során bradykinesiát (a mozgás meglassulása) valamint izommerevséget (rigiditás)
vagy 4–6 Hz amplitúdójú nyugalmi tremort vagy más okkal nem magyarázható
posturalis (egyensúlybeli) instabilitást látunk. A tünetek alapján a betegség három
formája ismert:
• Tremor-domináns, melynek fő tünete a remegés, az izommerevség és a
meglassultság kevésbé jellemző. A betegek 5–15 %-ánál fordul elő.
• Rigid-akinetikus, mely során az izommerevség és a meglassultság a fő tü-
net, és tremor ritkán észlelhető. A betegek 80%-a ebbe a csoportba tartozik.
• Kevert forma, melyben tremor és rigiditás egyaránt látható.
Mivel ezek a tünetek gyakran jól láthatóak a beteggel való első találkozáskor is, a
helyzetfelmérést végző ápoló figyelmét a betegség egyéb tüneteire is ráirányítják,
melyek közül a leggyakoribbak:
• motoros tünetek:
A Parkinson-kór ápolástana 93
o a mozgás fokozatos beszűkülése (hypokinesia, akinesia): apró léptű,

csoszogó járás, mely során a beteg karja nem mozog a testtel együtt; las-
sú mozdulatok a mozgás indítása során
o sajátos testtartás: előredőlő, merev tartás
o posturalis kontroll csökkenése, fokozott elesési hajlam (dominánsan a
betegség késői fázisában)
o tremor (közepes / nagy amplitúdójú; nyugalmi és mozgás közben jelent-
kező)
o rigor, ellenállás a passzív mozgatással szemben
o dyskinesia (túlmozgások), dystonia (izomgörccsel járó kényszertartás)
o fogaskerék-tünet: a beteg ízületeinek mozgása olyan, mint két, egymás-
ba akadó fogaskerék mozgása
o mimika szegénysége („lárvaarc”) és halk, motyogó beszéd (dysarthria) –
a mimikai izmok érintettsége miatt
o micrographia (kézírás változása, kisebbedése)
• vegetatív tünetek: nyálcsorgás, szem kiszáradása, székrekedés
• pszichés tünetek:
o gondolkodási folyamatok lassulása, hangulati labilitás, érzelmi élet
elszegényedése, dementia
o a napszaki ritmus felborulása, nappali aluszékonyság és alvászavarok
• a gyógyszeres kezelés mellékhatásai: gyógyszer indukálta dyskinesiák,
wearing off, on-off jelenség, end-of-dose akinesia, freezing, posturalis im-
balance, dysarthria, dysphagia, hallucinációk, pszichózis
Az ápolási anamnesis felvétele a beteg aktuális szükségleteinek vizsgálatára,
önellátási képességének felmérésére, valamint az ellátással szembeni elvárásainak
tisztázására terjed ki.
A szükségletek felmérése során a fiziológiai szükségletekkel kapcsolatos
adatgyűjtés mellett rendkívül lényeges a beteg pszichés státuszának, illetve
pszichoszociális körülményeinek felderítése.
Az ápolási helyzetfelmérés során nagy szerepe van a heteroanamnesis felvéte-
lének, és a családi háttér vizsgálatának azoknál a betegeknél, akiknek jelentősen
csökkent az önellátási képességük, mivel a súlyos állapotú beteg gondozása a
leggyakrabban a hozzátartozókra hárul.
2. Fizikális vizsgálat: Az ápolónak a fizikális vizsgálat során fel kell mérnie a

beteg önellátási képességének mértékét, és a tünetek súlyosságának fokát. A vizs-
gálatnak különös figyelmet kell fordítania:
• a hely- és helyzetváltoztatás képességére
• a mindennapos élettevékenységekhez kapcsolódó mozgások vizsgálatára:
étkezés, ivás, ürítési és higiénés szükségletek önálló kielégítésének mértéke
• az izomtónus megítélésére
• tremor jelenlétének vizsgálatára
• érzékszervek állapotának felmérésére, a kommunikációs képesség megítélésére
• kardinális tünetek vizsgálatára: ortostaticus hypotensio előfordulhat
• ismert és rendszeresen gyógyszert szedő Parkinson-kóros beteg esetén a
mellékhatások megjelenésére
A beteg önellátási képességének vizsgálatára különféle kérdőíveket, teszteket
alkalmazhatunk. A mindennapos élettevékenységeket méri a Barthel-index, a
Katz-index, a Rivermead skála vagy a Nottingham-index. Az önellátási
képességet globális értelemben méri a FIM skála. Az objektív mérőmódszerek al-
kalmazása könnyen összehasonlítóvá teszi a betegek állapotváltozását, ezért hasz-
nálatuk lényeges eleme a Parkinson-kóros beteg gondozásának.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: A Parkinson-kórra specifikus laboratóriumi vizs-
gálat jelenleg nincs, azonban másodlagos parkinsonismus esetén különféle
gyógyszerek és toxikus anyagok szintjének meghatározása szükséges.
4. Eszközös vizsgálatok: A Parkinson-kór diagnózisa a jellegzetes tünetek fenn-
állása mellett elektrofiziológiai vizsgálatokkal (EMG, ENG), valamint képalkotó
eljárásokkal (MR, SPECT, PET) állítható fel.
A gyógyszeres terápia elsődlegesen a tünetek hátterében álló dopaminhiány ke-
zelését célozza.
• Levodopa: A dopamin direkt adagolása nem lehetséges, mivel nem jut át a
vér-agy gáton. A dopaminhiány pótlása egy előanyag, a levodopa (L-dopa)
bejuttatásával, valamint ennek periférián történő felszívódásának gátlásával
(ezáltal az idegrendszeren belüli hatás növelésével) lehetséges.
A kezelés szempontjából különösen fontos a levodopa stabil plazma-

szintje, mely a tünetek mértékének változásában, a mellékhatások kialaku-
lásában játszik szerepet. A hagyományosnak tekinthető per os készítmények
mellett az utóbbi években teret nyert módszer a hasfalon át bevezetett tu-
buson (PEG) keresztül folyamatosan adagolt levodopa/carbidopa, mely a
plazmaszint stabilitásával a receptorok folyamatos ingerlését váltja ki, ezál-
tal csökkentve a tünetek mértékét.
• Dopaminagonisták: Fő hatásuk a posztszinaptikus dopamin-receptorok serken-
tése. A dopaminagonisták hatékonynak bizonyultak a motoros tünetek csök-
kentésében, valamint a levodopa tartós szedése során kialakuló mellékhatások
késleltetésében. Az elmúlt évtizedben a per os mellett vizsgálták a subcutan
alkalmazás lehetőségét folyamatos, pumpán át történő adagolással, azonban
ennek gátat szabott különféle pszichés tünetek gyakrabb előfordulása, valamint
mozgás vártnál kisebb mértékben történő befolyásolása.
• MAO-B (mono-amino-oxidáz-B) gátlók: A dopamin lebontását gátolják.
Használatuk csökkenti a mozgásbeszűkülés mértékét illetve a motoros tü-
netek fluktuációját, illetve a levodopa iránti igényt.
• COMT (katekol-o-metiltranszferáz) gátlók: A levodopa plazmaszintjének stabi-
litását segítik elő, ebből következően növelik az „on” és csökkentik az „off”
periódusok tartamát. Alkalmazásuk a betegség késői szakaszában domináns.
• Antikolinerg szerek: Alkalmazhatóak tremor ill. nyálfolyás csökkentésére.
Hátrányuk, hogy a kognitív funkciókra negatív hatással vannak.
• Egyéb, tüneti szerek (az érintett tünet megjelenése esetén): antidepresszán-
sok, székletlazítók, műkönny.
• Sebészi kezelés: Parkinson-kór műtéti megoldása gyógyszerrel már nem
uralható tünetek esetén jöhet szóba. A mély agyi stimuláció (deep brain
stimulation, DBS) az érintett terület1 elektromos ingerlésével („neuropace-
maker”) a bradykinesia, a tremor, a rigiditás mértékét csökkenti, a gyógy-
szer által okozott mellékhatások elkerülésével. Lehetséges sebészi meg-
oldás továbbá az embrionalis substantia nigra szövet-transzplantáció, vala-
mint pallidotomia (a globus pallidus internus koagulációja).
1
Multicentrikus tanulmányok alapján a szubtalamikus mag kétoldali ingerlése javítja a motoros
tüneteket. Esszenciális tremorban a ventrális intermediusz talamikus mag, míg primer disztóniák
kezelése során a pallidum stimulációja vezethet a tünetek enyhüléséhez.
• Fizioterápia: Mivel a betegség tünetei leginkább a mozgatórendszerben

jelennek meg, a rendszeres fizikoterápiás kezelés sokat javíthat a betegek
állapotán. A kezelés célja a betegek hely- és helyzetváltoztatási képességé-
nek fenntartása, melynek eszköze a mindennapos élettevékenységek elvég-
zését segítő mozgás-szinergizmusok, mozgásautomatizmusok fejlesztése.
Az ápolónak, miközben segítséget nyújt a szükségleteinek kielégítésében,
lehetősége van a beteg mozgatására, ROM gyakorlatok elvégzésére.
• Szocioterápia: A mozgásképesség csökkenésével a betegek élettere is be-
szűkül, ami elmagányosodáshoz, a szociális kapcsolatok romlásához, dep-
resszióhoz, súlyos esetben öngyilkossági kísérlet elkövetéséhez vezethet.
Ezért lényeges a Parkinson kórban szenvedőket bevonni különféle társas
tevékenységekbe otthonukban, és a kórházi osztályokon is. Különféle
kreatív terápiák (pl. gyöngyfűzés) segítségével gyakoroltathatóak a finom-
mozgások, mely jó hatással lehet a beteg általános állapotára.
Ápolási beavatkozások Parkinson-kórban szenvedők ellátásában

1. Mozgáskészség romlása
2. Csökkent önellátási képesség
3. Székrekedés
4. Kommunikációs nehézség
5. Pszichés zavarok megjelenésének veszélye
6. Gyógyszeres kezelés mellékhatásai
7. A beteg és családja hiányos ismeretei a betegségről és kezeléséről
8. A beteg elégtelen megküzdése
1. A mozgáskészség romlása a betegség progressziója miatt, mely önálló
hely- és helyzetváltoztatási képtelenségben nyilvánul meg.
Cél: A beteg mozgáskészségének javítása a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• felvételkor a mozgáskészség felmérése (hely- és helyzetváltoztatási képes-
ség, aktivitás, ízületek aktív és passzív mozgathatósága, izomerő, tremor és
merevség foka)
• szükség esetén felügyelet biztosítása a közlekedéshez – a páciens aktuális

képességeinek maximális kihasználásával
• segédeszközök biztosítása: bot, járókeret, ülőkocsi, a helyes használat meg-
tanítása
• közreműködés a beteg mozgatásában, a gyógytornásszal együttműködve
• járásgyakorlatok végzése, segítségnyújtás
• a beteg környezetének biztonságos kialakítása a kórházi tartózkodás alatt és
tanácsadás az otthoni környezet átalakítására
2. Csökkent önellátási képesség a mozgásképesség romlása miatt, mely a min-
dennapos élettevékenységek elvégzésének képtelenségében nyilvánul meg.
Cél: A beteg önellátási képességének növelése a FIM skálán jelzett értékig a
kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• az önellátási képesség fokának felmérése és dokumentálása (FIM)
• a beteg mindennapos tevékenységeit végezze állapotához mért maximális
önállósággal
• különféle, az önellátást segítő eszközök alkalmazása: pl. szívószál, zárható
fedelű pohár, műanyag edények, megemelt WC ülőke, stb.
• az egyes tevékenységek végrehajtására megfelelő idő hagyása
• segítségnyújtás az alapvető szükségletek kielégítésében a beteg igényeinek
megfelelő mértékben
• étkezés során az étel előkészítése, megfelelő testhelyzet felvétele
• a tisztálkodás minőségének ellenőrzése fürdés és ürítés után
• segítségnyújtás az öltözködés során: kényelmes, könnyen felvehető ruházat
használata
• a beteg környezetét saját igényei szerint alakítsuk ki
3. Székrekedés kockázata az immobilitás, valamint a nem kielégítő táplál-
kozás és folyadékbevitel miatt.
Cél: A betegnek ne legyen székrekedése a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a székletürítési rend folyamatos figyelemmel kísérése
• a székrekedés oka lehet a mozgáshiány és a gyógyszeres kezelés: az álla-
pottól függően mozgásos tevékenységek végeztetése a beteggel
• megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék biztosítása: gyakori, kis

adagok fogyasztása ajánlott
• megfelelő mennyiségű folyadékfelvétel biztosítása: minimum napi 1.5 liter,
optimális esetben 2–2.5 liter
• orvosi utasítás alapján enyhe székletlazítók adása rendszeresen
• nehezen mozgó beteg esetén a székletürítés diszkrét körülményeinek
megteremtése a kórteremben, segédeszközök (szoba WC, ágytál) biztosítása
• szükség esetén felügyelet a WC-re közlekedés során
4. Szóbeli kapcsolattartás zavara a mimikai izmok érintettsége miatt, ami
nehézkes kommunikációban, szorongásban, elmagányosodásban nyilvá-
nul meg.
Cél: A beteg kapcsolatai ne sérüljenek, valamint alakítson ki hatékony kommuni-
kációs módszereket környezetével a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• a kommunikáció minőségének megfigyelése: beszédkészség, írási képesség,
kifejező képesség
• gyakori beszélgetés, elég idő hagyása önmaga kifejezésére
• olvasási-beszédmondási gyakorlatok végeztetése a beteggel
• megfelelő reakció a beszédkísérletekre (rákérdezés, ha nem értjük, amit a
beteg mond)
• egyéni szükségletek alapján segédeszközök igénybevétele: írótáblák, előre
elkészített kártyák használata
• szükség szerint logopédus igénybevétele
5. Pszichés zavarok megjelenésének veszélye a kognitív funkciók romlása,
és a gyógyszerek mellékhatása miatt.
Cél: A pszichés zavarok megfelelő időben történő észlelése, a problémákból
adódó konfliktusok megelőzése és hatékony kezelése.
Ápolási teendők:
• felvételkor a gondolkodási-értelmi képesség felmérésére Mini-Mental teszt2
elvégzése, az eredmény dokumentálása
• az érzelmi-hangulati élet, a tudatállapot, valamint az orientáció fokának
felmérése
2
A Mini-Mental teszt felvétele a helyi sajátosságoknak megfelelően orvosi, pszichológusi és ápolói
feladat is lehet.
• a kognitív funkciók fenntartása és fejlesztése céljából különféle gyakorlatok

végeztetése (pl. egyszerű tanulási, olvasási feladatok a szocioterápiák al-
kalmával)
• az elmagányosodás megelőzése, bevonás a társas tevékenységekbe
• figyelemfelkeltő jelek nyomon követése: a tudatállapot változása, a beszéd-
ben, gondolkodásban történő hirtelen változások, orientációs zavarok
• pszichotikus tünetek (pl. zavartság, hallucinációk, agitáltság) jelentkezése
esetén orvos azonnali értesítése, gondoskodás a beteg és környezete védel-
méről, az elrendelt terápia végrehajtása és a hatás ellenőrzése
6. Az egészségi állapot további romlásának veszélye gyógyszer mellékhatá-
sok megjelenése miatt.
A gyógyszerek mellékhatása mellett a beteg életét veszélyeztető lehet a Parkin-
sonos krízis kialakulása. Ez a korábbi gyógyszeres kezelés megszakítása, akut
felszívódási zavar (pl. hasmenés), láz, narkózis, műtét, kontraindikált gyógysze-
rek (pl. neuroleptikumok) adása után kialakuló, rigorral, súlyos mozgáskorláto-
zottsággal és magas lázzal járó állapot.
Cél: A beteg egészségi állapota ne romoljon a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• Parkinson-krízis esetén lázcsillapítás, légzéstámogatás, szívtámogatás (a
tachycardia csökkentése), a folyadékmérleg monitorizálása, szondatáplálás,
és a neurológiai tünetek gyógyszeres kezelésében történő közreműködés
• a gyógyszeres kezelés pszichés mellékhatásainak (hallucinációk, zavartság)
megfelelő kezelése, a beteg testi épségének megóvása
• gyakori mellékhatás a hányinger és hányás: az ápolási feladatok végrehajtása,
valamint a panasz kezelése fizikálisan, és orvosi utasításra gyógyszeresen
• gyakori panasz a szem kiszáradása, ezért szemcsepp (oc. Viscosa-„mű-
könny”) alkalmazása szükséges
• sz. e. székletlazítók adása (orvosi utasítás alapján)
• vizeletürítés és retenció ellenőrzése (néhány alkalmazott gyógyszer hólyag-
atónia hajlamot okoz)
7. A kezelési előírások be nem tartásának kockázata a betegségre vonatkozó
ismeretek hiánya miatt.
Cél: A beteg ismerje meg és tartsa be a kezelési előírásokat.
Ápolási teendők:
• felvilágosítás az alkalmazott gyógyszerek hatásairól és mellékhatásairól

• a figyelem felhívása a rendszeres gyógyszerszedés és gondozás szükséges-
ségére
• diétás tanácsadás: a gyógyszerek felszívódását károsan befolyásolják a ma-
gas fehérjetartalmú ételek és a kismértékű folyadékfogyasztás
• folyadéknapló vezetése
8. Elégtelen megküzdés a beteg és családja részéről az állapot krónikussága
és ismerethiány miatt, mely a kezelési előírások hiányos betartásában,
reménytelenségben, öngyilkossági kísérletben nyilvánul meg.
Cél: A beteg alakítson ki hatékony megküzdési stratégiákat a kórházi tartózkodás
során.
Ápolási teendők:
• a betegség lényegének és a várható életkilátások ismertetése
• segítségnyújtás az állapot elfogadásában és feldolgozásában, maximális be-
vonás a megmaradt funkciók fenntartásába és fejlesztésébe
• a beteg tűzzön ki reális célokat maga elé
• a család részére segítségnyújtás az állapot elfogadásában, tanácsadás a be-
teg otthonában történő ellátásával kapcsolatban
• felvilágosítás a beteg otthoni ellátását megkönnyítő lehetőségekről: az ott-
honi környezet átalakítása, diétás és életviteli tanácsok
• segítségnyújtás a szociális ellátási formák igénybevételének módjáról,
amennyiben azt a páciens vagy családja igényli
• önsegítő betegszervezetek ajánlása a beteg számára, melyek könnyíthetik a
megküzdést: pl. Magyar Tudományos Parkinson Társaság, Delta Parkinson
Egyesület
Összefoglalás
A Parkinson-kór a harmadik leggyakoribb primer neurológiai betegség, mely
bármely életkorban előfordulhat, azonban 65 éves életkor felett prevalenciája je-
lentősen nő. A kifejlődő tünetek elsődlegesen az egyén mozgás- és önellátási
képességét érintik. A betegség progressziója nagymértékben csökkenti az élet-
minőséget, súlyos esetben a beteg teljesen képtelenné válik önmaga ellátására.
Ekkor a beteg gondozásának feladatai a családra, vagy az egészségügyi/szociális
ellátó rendszerre hárulnak.
Az ápoló legfontosabb feladata a Parkinson-kóros betegek ellátásában az önel-

látási képesség fejlesztése az elérhető legnagyobb mértékben. Ez a cél a beteg
ápolásának gondos tervezésével, és multidiszciplináris teamben történő végre-
hajtásával érhető el.

• C.H. 69 éves, ismert Parkinson-kóros nőbeteg. Jelenleg neurológiai osztályon
fekszik infúziós kezelés céljából. A beteg nappal aluszékony, valamint éj-
szaka erősen zavart, emiatt többször is konfliktusba került a szobatársaival.
Zavartsága alatt az osztályon járkál, de előfordult, hogy más osztályokról
kísérték vissza, mert elkóborolt. Ismertesse azokat az ápolási lehetőségeket,
melyek az állapot rendezését szolgálhatják, és ezek alapján tervezze meg a
beteg ápolását!
• Ismertesse a Parkinson-kórban szenvedő beteg hosszú távú gondozásának
alapvonalait, és az ápoló lehetséges szerepeit az ellátásban!

Budapest, 2000. pp: 107–110.
2. DAVIE, C.A.: A review of Parkinson’s disease. Brit Med Bull 2008, 86:109–127.
3. GJERSTAD, M.D. et al.: Excessive daytime sleepiness in Parkinson disease: Is it the drugs or the disease?
Neurology, Volume 67(5), 12 September 2006, pp 853–858.
4. HIRTZ, D. et al: How common are the „common” neurologic disorders? Neurology Volume 68(5), 30
January 2007, pp 326–337.
5. HUNYADI E. et al: Parkinson–kóros betegek betegségteher felmérése Magyarországon. In: Gondolatok
közös javainkról. Válság az oktatásban? Oktatás a válságban! Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtu-
dományi Kar, Budapest, pp. 162–178.
6. JAKAB KATALIN, KLIVÉNYI PÉTER, VÉCSEI LÁSZLÓ: A Parkinson–kór differenciál diagnózisa. Hippocrates
(2000), II (6), pp: 348–352.
7. JUDITH L. MILLER: Parkinson’s Disease Primer. Geriatric Nursing (2002), Volume 23 (2), pp: 69–75.
8. KARLSBORG, M. et al.: Duodopa pump treatment in patients with advanced Parkinson’s disease. Dan Med
Bull 2010, 57(6), A4155
9. KLIVÉNYI PÉTER, JAKAB KATALIN, VÉCSEI LÁSZLÓ: A Parkinson–kór kezelése. Hippocrates (2000), II (6),
pp: 352–355.
10. KOMOLY, S. et al: Mély agyi stimuláció: Egy új perspektíva a mozgászavarok kezelésében. LAM 2009;
19(2):119–126.
11. MARSH, L. et al: Psychiatric comorbidities in patients with Parkinson disease and psychosis. Neurology,
Volume 63(2), 27 July 2004, pp 293–300.
12. NEEDHAM, J.F., GETTRUST, K.V.: Gerontológiai ápolás. Medicina kiadó, Budapest, 1998. pp: 273–285.
13. ODIN, P. et al.: Continuous dopaminergic stimulation achieved by duodenal levodopa infusion. Neurol Sci
2008, 29:S387–S388.
14. P. A. POTTER, A.G. PERRY: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai. Medicina kiadó, 1996. pp: 528–590.
15. PAPPNÉ BALOGH ANDREA (szerk): A Parkinsonos beteg ápolása, gondozása. Tájékoztató anyag. http://
www.medimix.hu/cikk.php?cid=358
16. REYNOLDS, H. et al.: Evaluation of the role of the Parkinson’s disease nurse specialist. International Journal
of Nursing Studies (2000), 37, pp: 337–349.
17. SZIRMAI IMRE (szerk.): A basalis ganglionok betegségei. In Neurológia (2001), Medicina kiadó, Budapest.
pp: 462–477.
18. THOMAS S, MACMAHON, D.: Managing Parkinson’s disease on long-term care. Nursing Older People
(2002), 14 (9), pp: 23–29.
19. VON STEINBUECHEL, N. et al: Assessment of subjective health and health-related quality of life in persons
with acquired or degenerative brain injury. Current Opinion in Neurology (2005) 18, pp: 681–691.
Az izomműködés zavarainak ápolástana
• alkalmazni a leggyakoribb izomműködési zavarokkal kapcsolatos anató-
miai, élettani, kórélettani és gyógyszertani elméleti és gyakorlati ismereteit,
• a korábban elsajátított alapápolási és alapgondozási ismereteit alkalmazni
az izomműködési zavarokban szenvedők ápolásában,
• felismerni a myasthenia gravisban, és amyotrophias lateralsclerosisban
(ALS) szenvedő betegek ápolási problémáit egyéni szükségleteik alapján,
A leggyakoribb izomműködési zavarok klinikumi összefoglalása

I. Myasthenia gravis
A myasthenia gravis a neuromuszkuláris átkapcsolódás autoimmun eredetű, kró-
nikus zavara, mely az izmok kóros fáradékonyságát okozza. A betegség eredete
teljes mértékben nem tisztázott, de összefüggés mutatható ki a myasthenia kiala-
kulása és a csecsemőmirigy hyperplasiája között. A tüneteket az okozza, hogy az
ideg-izom ingerületátvitel fontos anyaga, az acetilkolin ellen antitestek jelennek
meg a vérben, melyek az izmok működését károsítják.
Az aktuális ajánlások szerint a betegség 5 stádiumra osztható a tünetek alap-
ján, a szemhéjcsüngés vagy egyéb szem körüli izomgyengeségtől (I. stádium) a
mesterséges lélegeztetést igénylő légzőizom-érintettségig (V. stádium).
A betegség tünetei bármely életkorban megjelenhetnek, de gyakrabban fordul
elő 40 év alatti nőkben (jellemzően a harmadik életévtizedben) és 50–70 év kö-
zötti férfiakban. A megfelelő kezelés és ápolás alapvető fontosságú a myasthenia
gravisban szenvedők ellátásában, mert a betegség krónikus volta ellenére a
betegek gyógyszeres kezeléssel és jól megtervezett életvitellel jó életminőségben
élhetnek együtt betegségükkel.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Myasthenia gravisban szenvedő beteg esetén az anamnesis felvé-
tele azért fontos, mert a tünetek jellegzetessége segíthet a diagnózis felállításában
is. Az egyén szükségletei, és az ápolás tervezése szempontjából a tünetek aktuális

súlyossága meghatározza a szükséges segítségnyújtás mértékét, és a beteg bevon-
hatóságát önmaga ellátásába.
A betegség leggyakoribb tünetei:
• az izomerő a reggeli órákban a legnagyobb, és a nap előrehaladtával csökken
• fokozott fizikai és pszichés megterhelésre, lázra a fáradékonyság mértéke
fokozódik, és pihenésre az állapot javul
• a tünetek súlyossága napi, heti vagy hosszabb periódusokban ingadozhat
• az izmok kóros fáradékonysága testszerte megfigyelhető
A betegségre utal a „jég” teszt pozitivitása, melynek alapja az acetilkolineszte-
ráz alacsony hőmérsékleten történő gátlása. A teszt során a vizsgáló kb. 5 percre
jeget helyez az érintett izomra, mely az izomerő növekedését eredményezi. A
teszt specificitása 76.9 %, szenzitivitása 98.3 %.
• a kettőslátás, szemhéjcsüngés (ptosis) gyakori kezdeti tünet
A kettőslátás és a szemhéjcsüngés vizsgálata során a vizsgáló személy arra
kéri a beteget, hogy 30 másodpercig nézzen felfelé és oldalirányba. Pozitív eset-
ben ennek során megjelennek a tünetek.
• az arcizmok gyengesége miatt az arc kifejezéstelen, mimikaszegény lehet
• a nyelési képesség csökken, aspiráció előfordulhat
• dyspnoe kialakulhat a légzőizmok érintettsége miatt
• a végtagok érintettsége általában a proximális régiókra terjed ki
Pozitív családi anamnesis nem jellemző, azonban myasthenia gravisban szen-
vedő anyák újszülötteinek kb. 10%-ában átmenetileg megjelennek a betegség
tünetei, melyek később megszűnnek.
2. Fizikális vizsgálat: A beteg ápolói fizikális vizsgálatának központjában az
aktuális önellátási képesség megítélése áll. Ennek eszköze lehet a FIM teszt el-
végzése. Különös figyelmet kell fordítani a beteg izomerejének (és annak napi
változásainak), nyelési képességének, légzőmunkájának felmérésére.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: Myasthenia gravis esetén a vérből acetilkolin-
ellenes antitestek mutathatók ki a betegek 80–96 %-ában, azonban izoláltan
jelentkező szemhéjcsüngés alatt ez 50%-ra csökken. A betegség gyanúja esetén
merülhet fel a Tensilon-teszt elvégzése: ekkor a beteg 1–2 mg Tensilon-t kap iv.
Pozitív az eredmény akkor, ha a beadás után a beszédhang erősödik, a szemhéj
csüngése csökken, a mimika fokozódik, és a hatás néhány percig tart. A szer
Az izomműködés zavarainak ápolástana 105
potenciális muszkarin-szerű mellékhatásai miatt atropin előkészítése szükséges a

teszt kivitelezése előtt.
4. Eszközös vizsgálatok: A betegség diagnosztizálását segítő eszközös vizsgálat
az EMG. Thymus érintettség gyanúja esetén mellkas Rtg és MR szerepet kaphat.
A betegség gyógyszeres kezelésének két sarokpontja az ideg-izom ingerületátvitel
segítése, valamint a immunfolyamat csökkentése,
• a kolineszteráz-gátló szerek az ingerületátvitelt segíthetik
• immunszuppresszáns szerek csökkentik az immunfolyamatot – mellékhatá-
saik miatt a betegek gondos kezelést és ápolást igényelnek
• plasmapheresis végzése súlyos esetekben lehetséges, azonban a tüneteket
csak átmenetileg javítja
• a csecsemőmirigy eltávolítása (thymectomia) javíthat a betegek állapotán
A beteg ápolása és gondozása során lényeges a fertőzések kialakulásának meg-
előzése, mivel ez az állapotot ronthatja. Ugyancsak fontos a napirend alapos
megtervezése és a szükséges életmódbeli korlátok betartása:
• a fárasztóbb tevékenységeket a beteg a reggeli, jó állapotú órákban végezze
• a tevékenység-pihenés ciklus betartása: pihenés beiktatása a napi rutin
végzése során
• súlyosabb állapot esetén a lehető legtöbb mozgás az immobilitás szövődmé-
nyeinek elkerülésére
• a napozás ill. melegvizes gyógyfürdő, valamint télen a túlzott hideg is kerü-
lendő, mert az extrém hőhatás is ronthatja az izmok működését
• az alkohol és a kinint (pl. tonik) tartalmazó italok fogyasztása, valamint a
dohányzás (nikotin) kerülendő
• az öngyógyszerelés nem javasolt, mivel számos anyag befolyásolja az iz-
mok működését is. Ilyenek: nyugtatók, altatók, érzéstelenítők, β-blokkolók,
néhány antibiotikum, aktív immunizációs oltások, echinacea-készítmények.
E szerek ismerete myasthenia gravisban szenvedők kezelésében részt vevők
számára nélkülözhetetlen!
II. Amyotrophiás lateralsclerosis (ALS)

Az ALS a motoneuron-betegségek közé sorolható neurológiai kórkép. A kialaku-
ló beidegzési zavar miatt az izmok működése károsodik, majd megszűnik, ami az
izmok sorvadásához, és halálhoz vezet. A betegség oka nem ismert; a szórványos
(sporadikus) forma az esetek 90%-ában fordul elő, míg családi halmozódás
(familiaris forma) az esetek 10%-ában deríthető fel. A betegség prevalenciája
1.6–5/100,000; a nemek közötti előfordulás tekintetében a férfiak valamivel
nagyobb számban érintettek. Az ALS minden életkorban kialakulhat, de leg-
gyakrabban 40 éves kor után kezdődik.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Az ALS diagnosztizálásának fontos eleme az anamnesis felvétele,
mivel a betegség jellegzetes tünetekkel jár. Az ápolási helyzetfelmérés elsődleges
célja, hogy képet adjon a beteg önellátási képességének aktuális mértékéről, a
szükséges kompenzáció tervezése miatt. A leggyakrabban megjelenő tünetek:
• első panasz a kézujjak gyengesége, mely a finommozgások beszűkülését
okozza
• az alsó végtagok gyengesége, mely először lépcsőzéskor jelentkezik
• izomgyengeség, -tömegcsökkenés, -sorvadás
• a folyamat előrehaladtával beszéd- és nyelészavar, nyálfolyás alakul ki
• a nyelvizmok sorvadása: „dióbél-tünet”
• a betegség terminális szakaszában a légzőizmok érintettsége miatt fulladás,
dyspnoe, cyanosis
Más, ideg- és izomrendszeri kórképekkel szemben érzészavarok, kontinencia-
zavarok nem alakulnak ki.
2. Fizikális vizsgálat: A beteg fizikális vizsgálata során fel kell mérni az izmok
aktuális állapotát, az önellátás mértékét, és a kardinális paramétereket, különös
tekintettel a légzés jellemzőire. Mivel a betegség krónikus, progresszív jellegű, a
felmérés ismétlése rendszeres időközönként szükséges.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: Az ALS labordiagnosztikájában felmerülhet
vérvétel az immunkomplexek kimutatására a szérumban. A familiáris esetek
20%-ában a SOD-1 (szuperoxid-dizmutáz-1) enzim (mely jelentős antioxidáns)
hiánya mutatható ki.
Más betegségektől való elkülönítést szolgálhatja a liquor vizsgálata.
4. Eszközös vizsgálatok: A diagnózis felállításában elsődleges szerepe az

elekromyelográfiás vizsgálatnak (EMG) van. CT, MR a betegséget utánzó kór-
képek kizárása miatt előfordulhat.
Mivel a betegség kialakulásának pontos oka nem ismert, csak tüneti terápia áll
rendelkezésre, mely a beteg életminőségének javítását szolgálja. Alkalmazható
gyógyszercsoportok lehetnek:
• riluzole: Glutamát-antagonista szer. Szedésére a légzési panaszok később
alakulnak ki, azonban a betegnek meg kell felelnie az alkalmazhatóság
kritériumainak (tünetek kevesebb, mint 5 éve állnak fenn, a vitálkapacitás
legalább az elvárható érték 60%-a, és nem történt korábban tracheostomia).
Kutatási eredmények alapján szedése 3–6 hónappal hosszabbítja meg a
betegség során várható átlagos élettartamot.
• izomlazítók: a görcsök és a fájdalom enyhítésére.
• nyálfolyást csökkentő szerek
• szorongáscsökkentők – amennyiben a beteg tartósan ilyen jellegű pana-
szokról számol be.
Az ALS nem gyógyszeres kezelésének elsődleges célja a beteg életminőségének
lehető legmagasabb szinten tartása, és a tünetek enyhítése. A gondozás lényeges
eleme a betegség szövődményeinek megelőzése. Az ápolási tevékenység kiterjed:
• az aspiráció megelőzésére: a fektetési pozíció helyes megválasztásával, a
nyál leszívásával, a nyelési képességnek megfelelő étkezési forma alkalma-
zásával
• a kielégítő tápláltsági szint fenntartására: gyomorszonda, PEG (perkután
endoszkópos gastrostoma), parenteralis táplálási formák alkalmazása
• az immobilitás megelőzésére: fizikoterapeuta bevonásával rendszeres aktív
és passzív mozgatás, ROM gyakorlatok végzése, az állapottól függően séta
• a fájdalom csillapítására: immobilis vagy nehezen mozgó betegnél az ízüle-
tek gyakori átmozgatása, a helyzetváltoztatás segítése, kényelmi eszközök
(gyopárpárnák, antidecubitor matrac) alkalmazása, egyéb nem-gyógyszeres
fájdalomcsillapító módszerek használata a beteg állapotától függően
Ápolási beavatkozások az izomműködés zavaraiban szenvedők ellátásában

I. Myasthenia gravis
I.1. Leggyakrabban előforduló ápolási problémák
1. Az izmok kóros fáradékonysága
2. Fertőzésveszély
4. Elégtelen megküzdés a betegséggel
1. Az izmok kóros fáradékonysága az ingerületátviteli zavar miatt, mely
csökkent terhelhetőségben, a nyelési és a légzési képesség csökkenésében,
halk beszédben nyilvánul meg.
Cél: A beteg fáradékonysága csökkenjen, és terhelhetősége növekedjen az elér-
hető maximális mértékre rövid időn belül.
Ápolási teendők:
• felvételkor az izomerő és a terhelhetőség felmérése 2 óránként a nap során
• a napirend megtervezése a beteggel közösen – tevékenység és pihenés
beiktatásával
• a fárasztóbb tevékenységeket (pl. fürdés) a beteg a reggeli órákban, vagy
pihenés után végezze
• az állapottól függően a beteg a lehető legtöbb időt töltse az ágyon kívül,
bevonás könnyű, társas tevékenységekbe (pl. beszélgetés)
• súlyos állapot esetén az étkezések előtt a nyelési képesség felmérése
• a légzőmunka megfigyelése: a légzés jellemzői, légzési segédizmok haszná-
lata, elégtelen légcsere jelei (bőr és nyálkahártyák, körmök)
• légzőtorna ajánlása ill. megtanítása
• a beszédképesség csökkenése esetén pihenés beiktatása, és nyugodt, türel-
mes kommunikáció a beteggel
2. Fertőzés kialakulásának veszélye az alkalmazott gyógyszerek mellékhatá-
saként.
Cél: A betegnek ne alakuljon ki fertőzése a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• az ápolási beavatkozások során az asepsis szabályainak betartása
• a beteg elkülönítése potenciális fertőzőforrásoktól (pl. fertőző beteg)
• a kórterem hőmérsékletének optimális szinten tartása

• a helyzetnek és a tevékenységnek megfelelő öltözék biztosítása a beteg
számára
• a testhőmérséklet rendszeres ellenőrzése
3. Állapotrosszabbodás veszélye a tünetek súlyosbodása, fokozott fizikai
megterhelés és gyógyszermellékhatás következményeként.
A gyógyszerelésből adódó veszély a kolinergiás krízis, mely a kolineszteráz-gát-
lók mellékhatásaként kialakuló receptor-működési zavar. A krízis során leggyak-
rabban izomgörcsök, -fájdalmak, izzadás, hányinger, hányás, hasmenés és légzés-
zavar jelennek meg.
Cél: A beteg állapota ne rosszabbodjon a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• fokozott megterhelés kerülése (lásd 1. diagnózis)
• immobilis állapot esetén passzív mozgatás, ROM gyakorlatok a bőrsérülé-
sek és az ízületi kontraktúrák megelőzésére
• a légzési képesség romlása esetén légzéstámogatás, és annak ápolási teendői
• hányás és/vagy hasmenés esetén, orvosi rendelés alapján enteralis vagy
parenterális táplálás
• kolinergiás krízis fennállása esetén a megjelenő tünetnek megfelelő ápolási
beavatkozások kivitelezése
4. Elégtelen megküzdés a betegséggel a bizonytalan életkilátások miatt, ami
rossz hangulatban, szorongásban, a kezelési előírások nem megfelelő vég-
rehajtásában nyilvánul meg.
Cél: A beteg alakítson ki hatékony megküzdési stratégiákat és alkalmazza azokat
mindennapjai során.
Ápolási teendők:
• a betegség lényegének, a kezelés és gondozás lehetőségeinek és a várható
életkilátások ismertetése a beteggel (a kompetenciahatárokon belül)
• hatékony betegvezetés: a beteg érzéseinek meghallgatása, segítségnyújtás a
személyes erőforrások mozgósításában és az állapot elfogadásában
• a beteg családjának bevonása az ellátásba, információk adása a gondozás
módszereiről a családtagok számára is
• tartós lehangoltság, és megküzdési nehézség esetén pszichológus bevonása
(a kezelőorvos javaslata alapján)
II. Amyotrophiás lateralsclerosis

II.1. Leggyakrabban előforduló ápolási problémák:
1. Légzési nehézség, aspiráció
2. Izomfájdalom
3. A mozgásképesség csökkenése
4. Elégtelen táplálékfelvétel kockázata
5. Nehezített kommunikáció
6. Elégtelen megküzdés a betegséggel1
1. Légzési nehézség a légzőizmok érintettsége, aspiráció miatt, mely a vér
oxigéntelítettségének csökkenésében, fulladásban, a légzési segédizmok
használatában nyilvánul meg.
Cél: A beteg légzőmunkája maradjon kielégítő a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a légzés jellemzőinek rendszeres nyomon követése megfigyeléssel, pulzoxi-
metriával
• oxigénterápia (és annak ápolási feladatai) kivitelezése orvosi utasításra
• a légutak átjárhatón tartása a nyál leszívásával
• fektetés enyhén megemelt fejrésszel az aspiráció kivédésére
• légzőtorna végeztetése a működés javítására (amennyiben lehetséges)
• szájtoalett, a fertőzések megelőzése miatt
2. Az izmok fájdalma a betegség előrehaladása, és görcsök miatt, melyet a
beteg verbálisan és/vagy nonverbálisan jelez.
Cél: A beteg számoljon be fájdalma csökkenéséről a panasz jelentkezésétől
számított 1 órán belül.
Ápolási teendők:
• a fájdalom jellemzőinek felmérése a panasz jelentkezése esetén
• nem-gyógyszeres csillapító módszerek alkalmazása: aktív és passzív átmoz-
gatás, ROM gyakorlatok, masszázs, figyelemelterelés, relaxáció
• gyógyszeres fájdalomcsillapítás orvosi utasításra
• a beavatkozások hatásának felmérése, dokumentálás
1
A myasthenia gravis esetén leírt ápolási diagnózis, célkitűzés és beavatkozások alkalmazhatóak
ALS-ben is (az individuális különbségek figyelembevételével), ezért itt nem kerülnek kifejtésre.
3. A mozgásképesség csökkenése az izmok érintettsége, fájdalom miatt,

mely nehezített hely- és helyzetváltoztatásban nyilvánul meg.
Cél: A beteg mozgásképességének az elérhető maximális szintre fejlesztése a
kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• segítségnyújtás a megfelelő testhelyzet felvételében, immobilitás esetén
mozgatás előre kidolgozott forgatási rend szerint, legalább 2 óránként
• a beteg állapotától függően aktív és passzív mozgatás, ROM gyakorlatok
végzése (gyógytornász bevonásával)
• amennyiben lehetséges, séta és ágyon kívüli gyakorlatok végeztetése
• a mozgásképesség mértékétől függő ápolói felügyelet, és segédeszközök
biztosítása
• a család bevonása a beteg mozgatásába: a mozgatás segítésének megtaní-
tása, tanácsadás az otthoni környezet átalakításával kapcsolatban
4. Elégtelen táplálékfelvétel kockázata a nyelés nehezítettsége miatt.
Cél: A beteg vegyen fel megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot a kórházi
Ápolási teendők:
• a nyelési képesség felmérése az étkezés megkezdése előtt, az eredménytől
függő táplálási forma használata
• az étkezés előtt a beteg felkészítése, a környezet kialakítása, és elegendő idő
hagyása az étel elfogyasztására
• rendszeres testsúly, BMI ellenőrzés
• megfelelő szájhigiéne fenntartása
• a család tájékoztatása a nyelési nehézség fennállásáról
5. Nehezített szóbeli kommunikáció a bulbaris izmok érintettsége miatt,
mely a szavak kimondásának nehézségében nyilvánul meg.
Cél: A beteg alakítson ki kielégítő kommunikációs módszereket a kórházi
Ápolási teendők:
• a felvétel során a beszédkészség felmérése
• nyugodt, türelmes kommunikáció a beteggel
• nehezített kommunikáció esetén elég idő hagyása, hogy a beteg kifejezze
magát, segédeszközök és alternatív módszerek használata (kártyák, írás,
közös jelrendszer, stb.)
Összefoglalás
A fejezetben tárgyalt izombetegségek, a myasthenia gravis és az ALS króni-
kusságuk miatt jelentős hatással vannak a betegek életminőségére, és életkilátá-
saira. Habár ezek a kórképek az összes neurológiai betegségek között relatív
ritkán fordulnak elő, ellátásuk specialitásait ismerni szükséges minden, az ideg-
gyógyászati szakápolástannal foglalkozó egészségügyi dolgozó számára. A betegek
ápolása és gondozása minden esetben a lehető legmagasabb szintű életminőség elé-
rését, és a maximális függetlenséget célozza, mely a betegségben szenvedő egyén
aktuális képességeinek kihasználásával, és a családtagok bevonásával érhető el.

• L.F. 56 éves nőbeteg, aki myasthenia gravis gyanújával fekszik neurológiai
osztályon. A beteg vezető panaszai a fáradékonyság, mely délután és este a
legkifejezettebb, és a nyelészavar, ami csak akkor jelentkezik, ha kimerült a
napi tevékenységek során. A fentiek alapján készítsen hosszútávú ápolási ter-
vet a beteg tartós gondozása céljából!
• K.M. 68 éves férfibeteg, akit ALS miatt, súlyos állapotban vesznek fel neuro-
lógiai osztályra. Jelenleg a beteg légzése felületes, ajkán cyanosis jelei lát-
hatóak. Önállóan táplálkozni nem tud, nasoduodenalis szondája van, amit
3 hete cseréltek utoljára. A beteg mozgásképtelen, de tudata tiszta, érti a körü-
lötte zajló eseményeket. Beszélni halk, és lassú. Tervezze meg K.M. ápolását
a kórházi tartózkodás első hetére!

2. HIRTZ, D. et al: How common are the „common” neurologic disorders? Neurology Volume 68 (5), 30
January 2007, pp 326–337.
181 –182; 240.
4. JARETZKI, A. et al: Myasthenia gravis: recommendations for clinical research standards. Neurology 2000,
55 (1):16–23
5. KEARSAY, C. et al: The use of the ice pack test in myasthenia gravis. J R Soc Med Sh Rep 2010 (1):14
6. MUMENTHALER, M.: Myopathiák. In Neurológia (1989), Medicina kiadó, Budapest. Pp: 215–217; 443–461.
7. O’DONNELL, L.: Caring for patient in myasthenia gravis (1995). Nursing 95, March, pp: 60–61.
8. PALMIERI, R.L.: Take aim at amyotropic lateral sclerosis (2005). Nursing 2005, Vol. 35 (11), pp: 31–32.
9. ROWLAND, L.P, SCHNEIDER, N.A.: Amyotrophic lateral sclerosis. N Engl J Med 2001, 344 (22):1688–1700.
10. SZIRMAI IMRE (szerk.): Izombetegségek. In Neurológia (2001), Medicina kiadó, Budapest. pp: 559–564;
576–583.
11. SZIRMAI IMRE (szerk.): Sürgősség a neurológiában (1996). UCB Kiskönyvtár 12, pp: 59–60.
Az epilepszia ápolástana
• alkalmazni az epilepsziával kapcsolatos anatómiai, élettani, kórélettani és
gyógyszertani elméleti és gyakorlati ismereteit,
• a korábban elsajátított alapápolási és alapgondozási ismereteit alkalmazni
az epilepsziás betegek ápolásában,
• felismerni az epilepsziás betegek ápolási problémáit egyéni szükségleteik
alapján,
Az epilepszia népegészségügyi jelentősége

Az epilepszia gyakran előforduló, ismert vagy ismeretlen okból kialakuló ideg-
rendszeri kórkép. A szakirodalom szerint a teljes lakosság 4–5%-ánál, életük
során legalább egyszer epilepsziás jellegű rosszullét zajlik le, mely nem ismét-
lődik. A betegség incidenciája 30–70/100,000 a teljes populációra viszonyítva,
azonban 1 éves kor alatt és 60 éves kor felett az előfordulási gyakoriság megnő.
Nemek közötti gyakorisági különbség nincs.
A betegség népegészségügyi jelentőségét erősíti, hogy a kezelési eljárások
fejlődésével az epilepsziás betegek panaszai jól uralhatóak, hatékony és tervezett
gondozással az életminőség magas szinten tartható. Ebben az esetben megvan az
esélye, hogy a beteg nem, vagy jóval később válik munkaképtelenné betegsége
miatt, míg korábban a betegség gyakrabban vezetett a munkaképesség csökkené-
séhez és rokkantsághoz. Ennek szem előtt tartásával az epilepsziában szenvedők
ellátásának célja a kialakuláshoz vezető ismert okok megelőzése, kialakult be-
tegség esetén jó életminőség biztosítása, és az állapot hatékony menedzselése.
Az epilepszia klinikumi összefoglalása

A Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga megfogalmazása szerint az epilepszia-
betegség visszatérően jelentkező, nem provokált görcsrohamként írható le. Más
megfogalmazásban, az epilepszia patológiai szempontból az idegsejtek egy adott
csoportjának egyidejű, nagy intenzitású kisülése, mely az agy idegsejtjeinek
működészavarához vezet. Bármilyen okból is alakul ki a betegség, az epilepsziák

közös jellemzői a visszatérő rohamok, a tudat és/vagy pszichés zavarok és a kóros
EEG.
Az epilepsziák felosztása több szempont szerint lehetséges. Amennyiben a ro-
hamok hátterében ismert ok áll, tüneti betegségről, epilepszia szindrómáról
beszélünk. Ha nincs felderíthető ok, idiopathiás formáról, epilepszia-betegségről
van szó.
Parciális (fokális) Generalizált formák Egyéb, komplex formák

formák
1. Jackson-féle 1. Absence („petit mal”) 1. Halmozott rosszullétek
2. Temporalis lebenyi 2. Tonusos-clonusos 2. Status epilepticus
3. Frontális lebenyi („grand mal”)
5. táblázat. Az epilepsziák főbb típusai
A rohamok jellemzői és EEG jelei alapján lehet szó:

• Parciális (fokális) epilepsziáról: Az agy körülírt területeiről induló roha-
mokként írható le.
• Generalizált epilepsziáról: Kétoldali motoros jelenségekkel, szimmetrikus
izgalmi jelekkel jár.
A parciális rohamok közül gyakran előforduló altípusok:
• Jackson-féle roham: Jellemzője, hogy a körülírt, egy izomra lokalizálódó
görcs továbbterjed a környező izmokra.
• Temporalis lebenyi epilepszia: Komplex parciális roham, mely összetett
pszichés, pszichomotoros és tudati változásokat okoz. Ápolási szempontból
jelentős, hogy gyakran aurajelenségek vezetik be, és a motoros tünetek ezt
követően, rövid idő múlva jelennek meg. A motoros szakasz alatt tudatza-
varos állapot figyelhető meg. A tünetek néhány perc alatt megszűnnek, de a
roham után előfordulhat dezorientáció, esetleg beszédzavar.
• Frontalis lebenyi epilepszia: A rohamok bizarr viselkedés, kényszeres
mozgások (pl. rágó, nyelő mozgások), tudatzavar, szaglási hallucinációk,
beszédzavar formájában jelentkeznek.
A generalizált rohamok leggyakoribb formái:
• Absence roham: „petit mal” vagy ”kisroham”. Gyermekkorban gyakoribb.
Rövid idejű elrévedés, az éppen végzett cselekvés hirtelen pár másodperces
Az epilepszia ápolástana 115
felfüggesztése formájában jelentkezik, majd ezután a cselekvés látszólag

változatlanul folytatódik tovább. A rohamok kb. 10 másodpercig tartanak.
• Grand mal (GM) típusú vagy tonusos-clonusos roham: „nagyroham”. Elő-
fordul, hogy aura előzi meg. Hirtelen, rohamszerű kezdet jellemzi, a beteg
felordíthat, majd kóros végtagfeszülés és rövid apnoe követi. Ezután a test
ill. végtagok rángása jelentkezik, a beteg szája habzik, székletét és vizeletét
maga alá engedheti. A roham lezajlása után néhány percig ködös tudat-
állapot jellemző.
Az idiopathiás grand mal típusú rosszullétek talaján kialakuló állapot a status
epilepticus, mely a betegek 0.5%-ánál fordul elő. Ez ismétlődő rohamokat jelent,
melyek között a tudat nem tisztul fel, az agyi sejtek működése nem áll helyre.
Több, mint 30 perces roham során már maradandó agykárosodás jöhet létre, ezért
sürgős cselekvés indokolt. A status epilepticus lezajlása történhet konvulzív
(görcsrohamokkal járó) és non-konvulzív (memóriazavarral, homályállapottal,
emlékezetkieséssel járó, melyben görcs nem fordul elő) formában.
Hasonló módon jelentkeznek a halmozott epilepsziás rohamok, melyet gyorsan
ismétlődő rosszullétek jellemeznek, azonban az egyes rohamok között a beteg
tudata tiszta.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: A pontos anamnesisfelvétel nagyban hozzájárulhat a diagnózis
felállításához, és az ápolási beavatkozások helyes megtervezéséhez. A helyzet-
felmérés során tisztázandó kérdések körét meghatározza az, hogy ismert betegről,
vagy először jelentkező rosszullétről van-e szó. A legfontosabb kérdések:
• a rohamot megelőző jelek vizsgálata: az epilepsziás rohamokat megelőzően
a beteg íz- és szaghallucinációkról, fejfájásról, és auráról számolhat be.
• a rosszullét körülményei: mit észlelt a beteg vagy környezete a roham előtt
és alatt; milyen időtartamú volt a rosszullét és kimutatható-e amnesia erre
az időszakra; vannak-e azonosítható kiváltó okai a rosszullétnek; volt-e
korábban hasonló panasza.
• kiváltó okok vizsgálata: gyógyszerszedés, drog- és alkoholfogyasztás,
bizonyos betegségek (születési rendellenességek, koponyatrauma, központi
idegrendszeri tumorok és fertőzések, metabolikus zavarok, stb.), alváshi-
ány, nagy fizikai megterhelés.
• családi anamnesis: Epilepsziás szülők gyermekei között gyakrabban fordul
elő a betegség.
• aktuális panaszok (a roham után): Koponyaűri nyomásfokozódás, ködös

tudatállapot, terminális alvás előfordulhat.
2. Fizikális vizsgálat: Epilepsziás beteg ápolói fizikális vizsgálata során különös
figyelmet kell fordítani a rohamok során keletkezett károsodások felmérésére.
Grand mal típusú rosszullét során előfordul a nyelv elharapása, inkontinencia, és
az esetleges elesés miatt keletkezett sérülések is gyakoriak. A roham utáni
patológiás változások (vitális paraméterek, tudatállapot) nyomonkövetése fontos
ápolói feladat.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: Epilepsziás roham jelentkezésekor a laborvizsgála-
toknak elsődlegesen a kiváltó okok tisztázásában van szerepe. Ismert beteg esetén
lényeges lehet a gyógyszerszintek ellenőrzése, a compliance szintjének felmérésére.
4. Eszközös vizsgálatok: A betegség diagnosztizálása során meghatározó szerepe
van az EEG vizsgálatnak, melyet leggyakrabban hagyományos, fotostimulációs és
alvásmegvonásos formában végeznek el. A képalkotó vizsgálatoknak (CT,
SPECT, MR, PET) a kiváltó okok tisztázásában van jelentősége.
Gyógyszeres terápia1: Az antiepileptikumok alkalmazása lehetőség szerint mono-
terápia (egy hatékony szer alkalmazása) formájában történik, mely a szakiro-
dalom szerint a betegek 80%-ánál sikeres. Sikertelen esetben további gyógyszerek
bevezetése lehet szükséges.
A gyógyszerbeállítás során ápolói feladat a compliance kialakítása, és a
terápiás gyógyszerszint laboratóriumi ellenőrzése. Fontos felhívni a betegek fi-
gyelmét arra, hogy a gyógyszerszedés hirtelen megszakítása rohamok megjele-
néséhez vezethet, valamint arra, hogy csak az antiepileptikumok állandó vérszint-
je biztosít rohammentességet.
Tartós rohammentesség – melynek ajánlott tartama 3 év – esetén mérlegelhető
a gyógyszeres kezelés fokozatos megszüntetése, mely azonban felnőtteken
átlagosan 50% visszaesési kockázattal jár.
1
Terjedelmi keretek miatt a jegyzetben nem kerülnek kifejtésre az antiepileptikumok alkalmazásá-
nak specifikumai. A témát az elérhető gyógyszertan jegyzetek és tankönyvek tárgyalják.

Sebészi kezelés: Temporalis lebenyi epilepsziában, extratemporalis neocorticalis
epilepsziában és gyermekkori hemispherialis epilepsziában, amennyiben két-
három megfelelően kiválasztott antiepileptikum 1–1.5 éven belül sem eredményez
rohammentességet, sebészi kezelés mérlegelendő. Ennek formája lehet az elülső
temporalis részleges lobectomia, ennek kiterjesztése egyéni indikáció alapján
(extratemporalis epilepszia műtét), az elülső és hátsó pólus összeköttetéseinek
megszakítása (funkcionális haemisphaerectomia), és a corpus callosum első két-
harmadának átmetszése (callosectomia).
Gyógyszeres kezelésre nem reagáló esetekben, ahol a műtéti kezelés is kont-
raindikált, szóba jöhet a bal oldali vagus ideg krónikus ingerlése vagus-stimulátor
beültetésével, mely a betegek 5–25%-ánál eredményez rohammentességet.
Diétás kezelés: Az ajánlások szerint, amennyiben a beteg együttműködése biztosí-
tott, illetve kontraindikációt jelentő állapotok hiányában ajánlható a ketogén diéta.
Ez a diéta magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú étrend, mely miatt a szerve-
zet energiaigényét döntően zsírok fedezik. Ennek során a máj a zsírt zsírsavakká
és ketonokká bontja le; a vér és az agy magas ketonszintje pedig hozzájárul a ro-
hamok számának csökkenéséhez.
Életmódbeli tanácsadás: A kezelés szempontjából fontos, hogy a beteg kerülje az
azonosított, rohamot provokáló tényezőket. A szükséges életmódbeli változtatá-
sok között lényeges elem az alkohol- és drogfogyasztás kerülése, a kímélő élet-
mód, az egészséges napi ritmus kialakítása.
Ápolási beavatkozások az epilepsziában szenvedők ellátásában

1. Epilepsziás roham jelentkezésének veszélye
2. Maradandó károsodás kialakulásának veszélye
3. Hiányos együttműködés a gyógyszerszedés terén
4. Ismerethiány a rosszullétek megelőzésével és a szükséges életmódbeli változ-
tatásokkal kapcsolatban
5. Elégtelen megküzdés, énképzavar kialakulásának kockázata
1. Testi épség károsodásának veszélye a lezajló epilepsziás görcsroham

miatt.
Cél: A beteg testi épségének megóvása a roham alatt.
Ápolási teendők:
• Amennyiben a roham bevezető jelekkel indul: a beteg lefektetése ágyra
vagy földre, a végtagok lehetőség szerinti védelme, lefogása.
A végtagok szoros lefogása nem ajánlott, mivel a görcsroham során
jelentkező túlmozgások miatt ficamok, törések alakulhatnak ki. A végtagvé-
delem akkor hatékony, ha visszafogja a túlmozgásokat, de keretek között
teret is enged azoknak.
• A roham megfigyelése (kezdet, jelleg, lefolyás), intézkedés az orvos és
további ápolók azonnali értesítéséről a beteg magára hagyása nélkül.
Az epilepsziás rohamok során, korábban gyakran végrehajtott beavatkozás volt a száj
kipeckelése gézpólyával, mely a nyelv megóvását célozta. A jelenleg érvényes ajánlások
szerint nem szükséges a gézpólya alkalmazása, mivel a rosszullét alatti behelyezés során
megnő a veszélye az állkapocs ízületi károsodásának. A fogak törése miatt nem ajánlott
keményebb anyagokból (műanyag, fa) készült segédeszközök szájba helyezése sem.
• A görcsök lezajlása után a száj tisztítása az aspiráció megelőzésére, a
légutak biztosítása, vitális funkciók ellenőrzése, vénabiztosítás. Szükség
esetén, orvosi rendelés alapján vérvétel laborvizsgálatok céljából, oxigén-
maszk alkalmazása.
• Orvosi rendelés alapján gyógyszeres terápia: Általában diazepam 10–20 mg
iv. lassan ill. rectalis tubus formájában a roham alatt is; esetlegesen
helyettesíthető clonazepam-mal 2 mg lassan iv. A roham lezajlása után az
esetleges agyödéma csökkentésére 100–200 ml Mannisol iv.
Diazepam alkalmazása légzésdepressziót okozhat, ezért lassú bejuttatás szük-
séges. Fontos tudni, hogy a szer csak a beteg saját vérével hígítható az alkalmazás
során, mivel a hagyományosan használt szerek (NaCl 0.9%, Aqua dest.) kicsa-
pódást okozhatnak.
2. Maradandó károsodás bekövetkezésének veszélye az epilepsziás rosszul-
lét következtében.
Cél: A beteg ne szenvedjen maradandó károsodást az epilepsziás rosszulléttel
kapcsolatban a kórházi tartózkodás során.
Ápolási teendők:
• a roham után fektetés 300 -ban megemelt fejrésszel
• a roham után vitális paraméterek (vérnyomás, pulzus, légzés), valamint a

koponyaűri nyomásfokozódás jeleinek sürgős ellenőrzése
• fokozott felügyelet, a tudatzavar oldódásának figyelemmel kísérése
• a sérülések felmérésére fizikális vizsgálat a szájra, nyelvre, végtagokra
kiterjedően
• intravénás ödémacsökkentés megkezdése (orvosi utasításra)
• status epilepticus észlelése esetén közreműködés a beteg sürgősséggel
történő ellátásában, lehetőség szerint intenzív osztályos elhelyezés
• a rosszullét után a beteg és családja oktatása az ilyenkor szükséges teendők-
kel és az elsősegély nyújtásával kapcsolatban, amennyiben szükséges
3. Hiányos együttműködés a gyógyszerszedés terén ismerethiány miatt,
mely a rohamok számának növekedésében, az állapot rosszabbodásában
nyilvánul meg.
Cél: A beteg működjön együtt a kezelésben, tartsa be a kezelési előírásokat rövid
időn belül.
Ápolási teendők:
• a betegség jellegzetességeinek és a kezelési lehetőségek ismertetése a
kompetenciahatárokon belül
• tájékoztatás a gyógyszer előírás szerinti alkalmazásának fontosságáról, a
gyógyszer hatásmechanizmusáról, az alkalmazás módjáról
• az esetleges mellékhatások ismertetése, kezelésük lehetőségei és teendők
jelentkezésük esetén
• a gyógyszerbeállítás során a hatás megfigyelése, dokumentálása
• a szedett gyógyszer megfelelő vérszintjének ellenőrzése adott időközönként
a compliance alapján (havonta, kéthavonta)
• gyógyszerváltás lehetőség szerint intézetben, fokozott felügyelet mellett
történjen (rosszullétek kialakulásának kockázata miatt)
4. Ismerethiány a rosszullétek megelőzésével és a szükséges életmódbeli vál-
toztatásokkal kapcsolatban a tájékoztatás elmaradása vagy elégtelensége
miatt, mely gyakori rosszullétekben nyilvánul meg.
Cél: A betegnek legyenek megfelelő ismeretei az epilepsziás rohamok megelőzé-
séről és a szükséges életmódbeli változtatásokról a hazabocsátás előtt.
Ápolási teendők:
• tájékoztatás a rendszeres gondozás szükségességéről, ennek helyének és

gyakoriságának megbeszélése
• a beteg vezessen rohamnaplót, melyben leírja esetleges rosszulléteinek
körülményeit, jellemzőit
• a személyzet részéről lényeges az epilepsziás gondozási könyv pontos
vezetése (alkalmazott gyógyszeres terápia megnevezésével), és a rendszeres
ellenőrzés
• az ismerethiány területeinek felderítése és oktatási terv készítése
Az ismerethiány leggyakrabban előforduló területei: a rohamokat provokáló té-
nyezők és azok elkerülése, az alkalmazható diéta, a munkavállalással kapcsolatos
tényezők, valamint a családtervezés aspektusai.
• a család tájékoztatása a szükséges életmódbeli változásokról és a családon
belüli gondozás módjairól, segítségnyújtás a család részére is, a hozzátar-
tozó tartós betegségének elfogadásában
5. Elégtelen megküzdés kockázata a bizonytalan jövőkép, a betegség tüne-
teinek kiszámíthatatlan megjelenése miatt.
Cél: A beteg alakítson ki hatékony megküzdési stratégiákat, és számoljon be
pozitív jövőképről a hazabocsátás előtt.
Ápolási teendők:
• a beteg meghallgatása, segítségnyújtás a megváltozott állapot elfogadásá-
ban a betegvezetés eszközeivel
• szükség esetén pszichológus igénybevétele (orvosi javaslat alapján)
• tartósan gondozott beteg személyiségváltozásának figyelemmel kísérése,
mivel hosszan tartó betegség pszichiátriai zavarokat indukálhat
Mivel a betegség veleszületetten ill. korai gyermekkorban is gyakran kialakul, fontos szem előtt
tartani, hogy fiatalok is lehetnek akár évtizedek óta gondozott epilepsziás betegek!
• a kórházi tartózkodás során a beteg magatartásának megfigyelése, szükség
esetén beavatkozás (pl. impulzív magatartás esetén)
• a család bevonása az egyén ellátásába
Epilepsziában szenvedők hosszú távú gondozása

Epilepsziás beteg pszichiátriai zavarai
A pszichiátriai zavarok megjelenése és az epilepszia formája között nincs (vagy
ritkán van) összefüggés. A pszichés tünetek okai leggyakrabban a gyógyszeres
kezelés mellékhatásai, az epilepszia szociális és gazdasági hatásai, illetve a be-

tegséget kiváltó biológiai tényezők, valamint a következményes agyi károsodás.
A pszichiátriai zavarok epilepsziás betegen való megjelenésének kockázata
30–50 %. Az érintett populációban az öngyilkosság rizikója 10-szeres az átlaghoz
képest, és gyakran fordul elő személyiségzavar (epilepsziás karakteropathia), szo-
rongás, depresszió, dementia, valamint pszichotikus tünetek. A betegek gondozá-
sának lényeges eleme a pszichés tünetek megjelenésének vizsgálata, továbbá a
hozzátartozók segítése a beteg és az állapot elfogadásában, a lehető legmagasabb
életminőség elérésében.
Életmódbeli – életvezetési tanácsadás
Általánosságban kijelenthető, hogy kímélő életmód, és a fokozott testi megter-
helés kerülése ajánlott, de kerülendő a túlzott tiltás is. Hangsúlyozni kell a rend-
szeres életvitel fontosságát, a napszaki ritmusok betartását, kielégítő mennyiségű
(napi 8 óra) alvás beiktatását. Az alkohol- és drogok fogyasztása szigorúan tiltott,
mivel ezek, az alváshiánnyal együtt a rohamok leggyakoribb előidézői.
Ismert epilepszás beteg jogosítványt csak legalább 1 év rohammentesség után
kaphat, amennyiben provokáló tényezők nincsenek jelen. Ilyen faktorok jelenlété-
ben, még rohammentesség esetén is megtagadható a gépjárművezetői alkal-
masság.
A beteg számos foglalkozási megkötéssel is szembesülhet a munkavállalás
során, többek között:
• magasban végzett munka,
• hajlamosító tényezőknek fokozottan kitett munkahely: pl. éjszakai munka-
végzés, nagy fizikai terheléssel járó munka,
• fegyvertartással járó munkavégzés.
Tartós rohammentesség után a beteg akár eredeti munkakörébe is visszatérhet.
Alkalmanként jelentkező rosszullétek esetén, amennyiben a beteg önmagára vagy
másokra potenciálisan veszélyeztető munkakört tölt be, 1 év fokozott nyomonkö-
vetés ajánlott.
Az epilepsziával élők figyelmét fel kell hívni a különféle önsegítő beteg-
szervezetek létezésére, melyekben a beteg a betegséggel élő emberektől kaphat
segítséget, tanácsot az epilepsziát érintő kérdésekben. Ilyen szervezet például a
Magyar Epilepsziások Jövőjéért Egyesület (Budapest), Déli Fény – Epilepsziával
Élők Dél Dunántúli Egyesülete (Pécs), Fejér Megyei Epilepsziásokért Egyesület
(Székesfehérvár).
Epilepsziás beteg és a gyermekvállalás

Az epilepsziás betegek 10–30%-ánál jelentkezhetnek szexuális diszfunkciók
(menstruációs zavarok, hormonzavarok, csökkent fertilitás). Az okok feltárása
nőgyógyász és neurológus együttműködését igényli.
A tüneti epilepszia kb. 1% kockázatot jelent a gyermekvállalás tekintetében.
Az idiopathiás epilepszia komplex öröklésmenetet mutat; amennyiben az egyik
szülő epilepsziás, az öröklődés kockázata 4–5-szöröse a nem érintett
populációénak, mindkét szülő betegsége esetén ez 8–10-szeresre (5–10 %) nő.
Epilepsziás beteg terhessége nem feltétlenül ellenjavallt, de a gyermeket vál-
laló nő egyidejű szülészeti és neurológiai gondozást igényel az alábbi okok miatt:
• antiepileptikumok szedése mellett a veleszületett fejlődési rendellenességek
kockázata két-háromszoros az egészséges várandósokhoz képest
• idiopathiás epilepszia esetén gyakrabban fordul elő átörökítés a gyermekre
• antiepileptikumot szedő nők 10%-ánál fordul elő valamilyen fejlődési
rendellenesség a születendő gyermeknél
Epilepsziás anya bármilyen szülési módot választhat, illetve az anya bármely
antiepileptikum szedése esetén szoptathat. Az anyatej magas gyógyszerkoncentrá-
ciója a gyermek aluszékonyságát és szoptatási nehézséget okozhat, mely kiegé-
szítő, nem anyatejes táplálás beiktatásával uralható. A gondozással járó alvás-
hiány rohamot provokálhat, ezért lényeges a hozzátartozók tájékoztatása megfe-
lelő segítség nyújtásáról ebben az időszakban.
Összefoglalás
Az epilepszia bármely életkorban előforduló, görcsrohamokkal vagy egyéb súlyos
tünetekkel járó primer neurológiai betegség, mely megjelenhet azonosítható
kiváltó ok nélkül és másodlagosan, tüneti formában is. Az előfordulás szempont-
jából különös figyelmet érdemel az 1 év alatti és a 60 év feletti korosztály, mivel
ezekben az időszakokban gyakrabban fordulnak elő epilepsziás rosszullétek.
Az ápolók számára fontos az epilepszia megelőzésének, és a rosszullét alatti
ellátási teendők ismerete, mert tüneti roham bármilyen osztályon és körülmény
között kialakulhat. A betegek hosszú távú ellátásában részt vevő egészségügyi
dolgozók részére elengedhetetlen a szükséges életmódbeli változtatások és gon-
dozási módszerek ismerete, és ezek hatékony alkalmazása. Ennek alappillére a
beteg ember terápiás együttműködésének, a compliance-nak kialakítása, mely tevé-
kenységben fontos szerepe van az ápolónak is az egészségügyi team tagjaként.

• L.L. 21 éves nőbeteg, élete első epilepsziás rosszulléte után került felvételre
neurológiai osztályra, ahol epilepszia betegséget diagnosztizáltak. Jelenleg
gyógyszer beállítása zajlik, és kezelőorvosa MR vizsgálatra jegyezte elő,
melyet nem ismer. Tervezze meg a beteg oktatását a fenti területekre fó-
kuszálva!
• Ismertesse az ápoló teendőit tonusos-clonusos epilepsziás rosszullét alatt és a
roham után!
Felhasznált és ajánlott irodalom:

1. CHIN, R.F.M. et al: Incidence, cause, and short-term outcome of convulsive status epilepticus in childhood:
prospective population-based study. Lancet (2006), 368, pp: 222–229.
2. CHOI-KWON, S. et al: The difference in perceptions of educational need between epilepsy patients and
medical personnel. Epilepsia (2001), 42 (6), pp: 785–789.
3. COSTA, L.M.: Practical points in the management of the hospitalized epileptic patient. Journal of
Perianesthesia Nursing (1997) 12 (4), pp: 281–288.
Budapest, 2000. pp: 11–19.
5. FREEMAN, JM et al.: The ketogenic diet: one decade later. Paediatrics 2007, 119 (3): 535–543.
6. HIRTZ, D. et al: How common are the „common” neurologic disorders? Neurology Volume 68 (5), 30
January 2007, pp 326–337.
7. MUMENTHALER, M.: Epilepsiák. In Neurológia (1989), Medicina kiadó, Budapest. pp: 249–267.
8. SZIRMAI IMRE (SZERK.): Epilepsziák. In Neurológia (2001), Medicina kiadó, Budapest. pp: 367–392.
9. Az egészségügyi minisztérium szakmai irányelve az epilepszia betegség felismeréséről, kezeléséről és az
epilepsziás beteg gondozásáról. (1. módosítás) 2010; letöltve 2012. december 02.
A központi idegrendszer gyulladásos betegségeinek
ápolástana
• alkalmazni a központi idegrendszer (KIR) leggyakoribb gyulladásos beteg-
ségeivel kapcsolatos anatómiai, élettani, kórélettani és gyógyszertani elmé-
leti és gyakorlati ismereteit,
meningitises és encephalitises betegek ápolásában,
• felismerni a meningitises és encephalitises betegek ápolási problémáit egyé-
ni szükségleteik alapján,
A központi idegrendszeri gyulladások jelentősége

A központi idegrendszeri gyulladások gyakran súlyos, életveszélyes tüneteket
okozó, változatos megjelenési formájú kórképek csoportja. E gyulladások terén
különösen veszélyeztetettek a gyermekek –kiemelten a 2 év alattiak –, valamint a
nagy létszámú közösségben élők (kollégiumok, egyéb szállások). A betegségcso-
port népegészségügyi és járványügyi jelentőségét az adja, hogy több alcsoport
megelőzhető, illetve kialakulásának kockázata jelentősen mérsékelhető aktív
immunizálással. Az egészségügyi dolgozóknak fontos szerepük lehet a társadalom
tájékoztatásában ezekről a megelőzési lehetőségekről, melyekkel több, nagy
kockázattal járó idegrendszeri fertőzés elkerülhető.
A központi idegrendszeri gyulladások klinikumi összefoglalása1

I. Meningitisek
Meningitis alatt az agyhártyák gyulladását értjük. A betegséget leggyakrabban
baktériumok, vírusok, gombák és paraziták okozhatják, és az adott betegség képe
nagyban függ a kórokozó természetétől. A leggyakrabban előforduló vírusos
1
Az összefoglalás csak az ápolási szempontból legfontosabb, leggyakrabban előforduló kórképeket
tartalmazza.
meningitisek akár kezelés nélkül, vagy tüneti terápia alkalmazásával is mara-

déktalanul gyógyulhatnak, míg a ritkább, bakteriális eredetű gyulladások súlyos,
életveszélyes állapothoz vezethetnek, és gyakran adekvát kezelés ellenére is ma-
radványtünetekkel gyógyulnak.
Az agyhártyák gyulladása kapcsolódhat középfül-, orr- és melléküregei-, és
fogászati gyulladásokhoz, nyílt koponyasérülésekhez, de előfordul légúti eredetű,
illetve haematogen úton terjedő forma is.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Az akut bakteriális meningitises esetek 10–20%-a rapid kezdetű,
és a beteg 24 óra alatt súlyos állapotba kerül, míg a betegek 80–90%-ában a
tünetek 1–7 nap alatt alakulnak ki. Habár a betegség tüneteit meghatározza a
fertőzésben szerepet játszó kórokozó, az anamnesis során figyelmet kell fordítani
a következőkre:
• azonosítható fertőző góc jelenléte az anamnesisben
• fejfájás: erős, diffúz, időnként kétoldali és tarkótáji, sugározhat a nyakba és
a hátba
• nyak merevsége
• fénykerülés (photophobia); szag- és zajérzékenység előfordul
• láz (mely rendkívül magas is lehet), hidegrázás
• hányinger és hányás
• aluszékonyság, tudatzavar (delírium) előfordulhat
• bőrtünetek (bármely testtájékon)
2. Fizikális vizsgálat: Meningitises beteg fizikális vizsgálata során fel kell mérni
a beteg általános állapotát, és a látható neurológiai tüneteket. A vizsgálat során
azonosítható tünetek lehetnek:
• tarkókötöttség és koponyaűri nyomásfokozódás jelei
• tachycardia (előfordulhat)
• Kernig-tünet: A beteg csipője és térde hajlított állapotban van, és a térd
kinyújtására a beteg éles fájdalmat jelez.
• Brudzinski-tünet: Fekvő helyzetű beteg fejének előrehajlítására a térd behajlí-
tása figyelhető meg.
• Tudat vizsgálata: A tudatállapot változásának felmérésére és nyomon követé-
sére ajánlott standard mérőskála (pl. Glasgow kóma skála, Richmond Agitá-
ció Szedáció Skála – RASS) használata.
A központi idegrendszer gyulladásos betegségeinek ápolástana 127
3. Laboratóriumi vizsgálatok: Az agyhártyagyulladás diagnózisát lumbálpunkció

után lehet kimondani. Néhány kórokozó azonosítására szükséges lehet haemokul-
túra vétele.
4. Eszközös vizsgálatok: Néhány bizonytalan esetben, kiegészítő műszeres
vizsgálatként szóba jöhet CT vizsgálat, pl. agytályog kimutatására.
A meningitis kötelezően bejelentendő betegség, és a 18/1998. (VI.3) NM.
rendelet értelmében a betegeket el kell különíteni az alábbi esetekben: meningitis
purulenta (okozója leggyakrabban: meningococcus A-B-C szerocsoportja),
Haemophilus influensae okozta meningitis, meningitis epidemica, meningitis
serosa (más néven m. aseptica; melyben virális eredet valószínű).
A ténylegesen alkalmazott gyógyszeres kezelés függ a liquorból és/vagy vérből ki-
tenyésztett kórokozótól. Vírusos meningitis esetén nincs specifikus terápia, csak tü-
neti kezelés; míg bakterális eredetű betegségnél a tenyésztés eredménye előtt széles
spektrumú, az eredmény birtokában azonnali célzott antibiotikus kezelés szükséges.
A meningitis néhány kórokozó által okozott csoportja megelőzhető vakciná-
cióval. Ilyen a Haemophilus influenzae b (Hib), mely védőoltás jelenleg gyer-
mekek számára kötelező, míg a Pneumococcus (PCV–13) elleni vakcina választ-
ható. Ugyancsak választható a Neisseria meningitidis (meningococcus) C szero-
csoportja elleni vakcináció, egyéni mérlegelés alapján.
Amennyiben meningococcus-infekció bizonyított, a kontakt személyeket
(családtagok, OMSZ munkatársai, sürgősségi ellátók) 8 napra megfigyelés alá
kell vonni, valamint antibiotikum-profilaxisban kell részesíteni.
Pneumococcus elleni vakcináció felnőttek számára is ajánlott, mely a több,
mint 90 szerocsoport közül a 23 leggyakoribb, betegséget okozó alcsoport ellen
nyújt hosszú távú védelmet.
A meningitis kezelése során fontos szerepe van a tüneteket csökkentő módszerek-
nek, melyeknek számos, nem gyógyszeres eleme van. Ilyenek a fizikális lázcsil-
lapító eljárások, a koponyaűri nyomásfokozódást csökkentő fektetési módok, a
hányinger csillapítása, ingerszegény (fény-, szag-, zajmentes) környezet megte-
remtése.
II. Encephalitisek
Az agyvelő gyulladását encephalitisnek nevezzük. Okai között leggyakrabban
vírusok azonosíthatók, de előfordul baktériumok, paraziták, gombák által okozott
forma is. A betegség kialakulhat agyhártyagyulladás terjedése során, ebben az
esetben meningoencephalitisről beszélünk.
A betegséget gyors progresszió jellemzi, a tünetek általában néhány hétig áll-
nak fenn. A herpes simplex által okozott forma súlyos, életveszélyes állapotot hoz
létre, melynek kezelés nélküli mortalitása 70% körüli, ami adekvát kezeléssel
19%-ra csökkenthető; ugyanakkor a betegek 50%-a valamilyen neurológiai ma-
radványtünettel gyógyul.
A kullancs által terjesztett forma jellegzetes bifázisos lefolyású: először
jellegtelen, általános és felső légúti tünetek jelentkeznek, esetleg lázzal és
izomfájdalommal, majd 1–2 hetes panaszmentesség (és láztalanság) után fejlőd-
nek ki az idegrendszeri jelek. Kezelés melletti mortalitása 1.2%.
Diagnosztizálás
1. Anamnesis: Encephalitis gyanúja esetén az anamnesis felvétele során figyel-
met kell fordítani:
• azonosítható fertőzőforrások vizsgálatára: pl. kullancs, veszettség, mumpsz
• hirtelen kialakuló lázra
• fejfájásra, fénykerülésre
• hányingerre, hányásra
• dezorientációra, delírium megjelenésére
• epilepsziás rohamok, bénulások, afázia, tremor (jellemzően herpes simplex
által okozott formában)
2. Fizikális vizsgálat: A beteg ápolói fizikális vizsgálata során ellenőrizni kell a
vitális paramétereket, a tudatállapot változásait, fel kell mérni a megjelenő
neurológiai tünetek hatását a beteg önellátására, és vizsgálni kell az immobilitás
esetleges szövődményeit. Általánosságban kimondható, hogy az encephalitist a
meningitistől a tarkókötöttség hiánya és a súlyosabb tudatzavar különbözteti meg.
3. Laboratóriumi vizsgálatok: A diagnózis felállításában a laborvizsgálatok közül
elsősorban a liquor és a vér szerológiai vizsgálata jön szóba.
4. Eszközös vizsgálatok: Agyvelőgyulladás esetén koponya MR (ritkábban CT)
végzése történik, valamint az elektrofiziológiai eltérések kimutatásában az EEG
vizsgálatnak van diagnosztikus értéke. A lumbálpunkció során végzett liquor-

nyomásmérés emelkedett koponyaűri nyomást mutat.
Specifikus gyógyszeres kezelés kizárólag a herpes által okozott encephalitis ese-
tén van (acyclovir) illetve kullancscsípés után 3 napon belül passzív immunizálás
lehetséges. Ezektől eltekintve, leginkább tüneti kezelés zajlik, mely tartalmazza a
láz- és fájdalom csillapítását, valamint a koponyaűri nyomást és a görcskészséget
csökkentő szereket.
A tüneti terápia nem gyógyszeres összetevői a meningitises beteg ellátásához
hasonlóan ebben az esetben is fontos részét képezik az ellátásnak. Az alkalmazott
módszerek megegyeznek az agyhártyák gyulladásainál ismertetettekkel.
Ápolási beavatkozások központi idegrendszeri gyulladásokban szenvedők

ellátásában2
I.1. Leggyakrabban előforduló ápolási problémák
1. Fejfájás
2. Nyugtalanság, tudatzavar
3. Vegetatív tünetek (hányinger, hányás, láz) ápolási vonatkozásai
5. Ismerethiány a kezeléssel és a megelőzéssel kapcsolatban
1. Fejfájás a gyulladásos folyamat és a koponyaűri nyomásfokozódás miatt,
ami a beteg verbális és nonverbális jeleiben nyilvánul meg.
Cél: A beteg fájdalma csökkenjen elviselhető mértékre 1 órán belül a panasz je-
lentkezése esetén.
Ápolási teendők:
• a fájdalom paramétereinek felmérése: hely, intenzitás, erősség, jelleg, a
jelentkezés körülményei
2
A gyulladásos kórképek tünetei, és az általuk okozott problémák hasonlósága miatt az ápolási
beavatkozásokat a jegyzet együtt tárgyalja.
• vitális paraméterek ellenőrzése

• nyugodt, csendes, elsötétített környezet kialakítása
• fektetés 300-ban megemelt fejrésszel
• nem gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek alkalmazása
• az orvos által előírt gyógyszeres kezelés végrehajtása
2. Nyugtalanság, tudatzavar a gyulladásos folyamat miatt, amely a beteg
térbeli, időbeli és személyekre vonatkoztatott tájékozottságának csökke-
nésében nyilvánul meg.
Cél: Közreműködés a beteg tudatállapotának normalizálásában, valamint a tudat-
zavar következményeinek megelőzésében a tünet jelentkezése esetén.
Ápolási teendők:
• a tudatállapot és az orientáció rendszeres ellenőrzése, a változás jeleinek
korai észlelése – objektív eszköz használata ajánlott (GCS, RASS)
A tudatállapot változásának jele lehet a hirtelen kialakuló aluszékonyság, hangulatváltozás,
a gondolkodás és beszéd, és a mozgásképesség változása.
• már kialakult ill. súlyosbodó zavartság esetén az orvos által előírt gyógy-
szeres terápia végrehajtása
• fokozott felügyelet, az agitált állapotból eredő veszélyek megelőzése
3. Hányinger a koponyaűri nyomásfokozódás miatt, mely a rossz közérzet-
ben, az ételfogyasztás elutasításában nyilvánul meg.
Cél: A beteg hányingere csillapodásáról számoljon be rövid időn belül.
Ápolási teendők:
• rákérdezés a hányinger fennállására
• étkezések a beteg igénye szerint: kis adagok, könnyen emészthető és
kalóriadús ételek biztosítása
• hányás esetén a beteg ellátása: az aspiráció megelőzése, higiénés ellátás
• csillapíthatatlan hányás esetén orvosi utasításra vénabiztosítás és paren-
teralis folyadékpótlás
• a hidráltság fokának felmérése, a bőr és nyálkahártyák állapotának ellenőr-
zésével
4. Láz az aktuálisan zajló gyulladásos folyamat miatt, mely a beteg test-
hőmérsékletének tartós emelkedésében nyilvánul meg.3
3
A diagnózis konkrét betegen történő alkalmazásakor a megnyilvánulás az aktuálisan mért test-
hőmérséklet.
Cél: A beteg testhőmérséklete kerüljön a normál tartományba rövid időn belül.

Ápolási teendők:
• a testhőmérséklet gyakori ellenőrzése (napi 4–6x), kóros érték esetén az or-
vos értesítése
• fizikális lázcsillapítás borogatással vagy hűtőfürdővel a mért értéktől függő-
en, a kórterem szellőztetése
• az orvos által elrendelt gyógyszeres lázcsillapító módszerek alkalmazása
• az alkalmazott terápia hatásának ellenőrzése 30–60 perc múlva, dokumentálás
• amennyiben a beteg önellátása csökkent, a kielégítő testi higiéne fenntartása
a lázas állapot rendeződéséig gyakori részleges és teljes ágyfürdővel
5. Állapotrosszabbodás veszélye a gyulladás terjedése, és a koponyaűri nyo-
másfokozódás, valamint a tudatzavar szövődményeként.
Cél: A beteg állapota ne rosszabbodjon a kórházi tartózkodás alatt.
Ápolási teendők:
• az általános állapot fokozott figyelemmel kísérése, szubintenzív/intenzív
ellátás a kezdeti időszakban (állapottól függően)
• a vegetatív paraméterek és a tudatállapot változásainak ellenőrzése
• tudatzavar esetén az immobilitás szövődményeinek kivédésére mozgatás
2 óránként, bőrvédelem és thrombosis-profilaxis
6. Ismerethiány a kezeléssel és a betegség megelőzésével kapcsolatban, mely
szorongásban, kérdések feltevésében és a kezelési előírás nem megfelelő
betartásában nyilvánul meg.
Cél: A betegnek legyenek megfelelő ismeretei betegsége kezeléséről és a
megelőzés módjairól.
Ápolási teendők:
• a tünetek fennállása során a beteg vezetése, információk adása a beavatko-
zásokról
• tájékoztatás a betegség terjedéséről, jeleiről, az orvoshoz fordulás szüksé-
gességéről, a lehetséges védőoltásokról és más megelőzési lehetőségekről
• elérhető ismeretterjesztő anyagok biztosítása
Összefoglalás
A központi idegrendszer leggyakrabban előforduló gyulladásos betegségei a me-
ningitisek és az encephalitisek. Ezek a kórképek gyakran súlyos, akár életveszé-
lyes tünetekkel járnak, ellátásuk fertőző és/vagy intenzív osztályon történik.
Ilyenkor az ápoló feladata kielégíteni az önellátásra képtelen beteg alapszükség-

leteit, és közreműködni a kezelés kivitelezésében.
A betegségek több típusának megelőzésére elérhető módszerek állnak rendel-
kezésre. A komplex egészségnevelési tevékenységben az ápoló feladata elsősor-
ban az ismeretterjesztés a prevenció lehetőségeiről, melyekkel a fertőzések kiala-
kulása elkerülhető.

• K.F. 19 éves nőbeteg, akit encephalitis tüneteivel szállítanak a neurológiai
ambulanciára. Jelenleg numerikus skálán 10-es erősségű fájdalomra panasz-
kodik, mely zajra, fényre fokozódik. Az ambuláns orvos lumbálpunkciót ter-
vez végezni 15 percen belül. Tervezze meg a beteg ápolásának alapvonalait a
következő 2 órára!
• N.K. 36 éves férfibeteg, akit 2 napja meningitis miatt vettek fel a fertőző
osztályra. Aktuális testhőmérséklete 39,6 0C, légzésszáma 22/perc, vérnyo-
mása 160/80 Hgmm, pulzusa 62/perc. Tudata dezorientált, székletét és
vizeletét nem tudja tartani, nyelése nem megbízható, az ételeket többször
kihányta. A fentiek alapján tervezze meg a beteg ápolását a következő 3 napra!

1. 18/1998 (VI.3) NM rendelet A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges
járványügyi intézkedésekről. Letöltve: 2012.12.10.
Budapest, 2000. pp: 144–150.
4. CSOHÁN ÁGNES (szerk): A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ módszertani levele a 2006. évi
védőoltásokról. Epinfo (2005), 13 évf. 1. különszám, pp: 26–35.
5. ESTEP, M: Meningococcal meningitis in critical care: An overview, new treatments/preventions, and a case
study. Critical Care Nursing Quarterly (2005), 28 (2), pp: 111–121.
147–150.
7. MICHAEL, P.A.: Preventing and treating meningococcal meningitis. Medsurg Nursing (2002), 11 (1), pp: 9–12.
8. MUMENTHALER, M.: Az agy és burkainak kórokozók okozta megbetegedései. In Neurológia (1989),
Medicina kiadó, Budapest. pp: 57–71.
9. SZIRMAI IMRE (szerk.): A központi idegrendszer fertőző betegségei. In Neurológia (2001), Medicina kiadó,
Egészségfejlesztés a neurológiában
• megnevezni a leggyakrabban előforduló neurológiai betegségek befolyásol-
ható rizikófaktorait,
• felismerni az ápoló szerepét az idegrendszeri kórképek megelőzésében, az
állapot menedzselésében és a rehabilitációban,
• elméleti tudása alapján, team tagjaként közreműködni az idegrendszeri be-
tegségekkel kapcsolatos egészségfejlesztési tevékenységekben.
Egészségfejlesztés a neurológiában
Az egészségfejlesztés, meghatározása szerint az a folyamat, melynek révén képes-
sé teszünk másokat egészségük javítására, illetve arra, hogy nagyobb kontrollra
tegyenek szert egészségük felett. (WHO, 1984) Ez a tevékenység széles körű
összefogáson nyugvó, tervezett együttműködést kíván meg, melynek részesei az
állampolgárok, az egészségügyi és szociális szektor szereplői, a politikai döntés-
hozók, és a gazdasági ágazat képviselői. Az együttműködők sokszínűsége az
egészségfejlesztést komplex tevékenységgé teszi, azonban az egyes résztvevők
feladat- és felelősségi körei – kisebb általánosításokkal – meghatározhatók.
Az egészségügy szereplőinek fontos feladata közreműködni a pozitív egészsé-
gért végzett tevékenységekben, mint az egészségnevelési programok szervezése,
és az egészséggel kapcsolatos közérdekű intézkedések befolyásolása. E mellett az
egészségügy rendelkezik azzal az elméleti és gyakorlati tudással, infrastruktúrá-
val, melyek segítségével megelőző jellegű, valamint betegséggel és rokkantsággal
kapcsolatos szolgáltatásokat tud nyújtani a társadalom tagjai számára.
A megelőzésre irányuló egészségügyi szolgáltatások fókuszában a leggyak-
rabban előforduló, az egyén, valamint a társadalom számára legnagyobb nehézsé-
get jelentő betegségek számának csökkentése áll. A tartós betegség vagy rokkant-
ság esetén, az egyén számára biztosított szolgáltatások az önellátás fejlesztését, a
lehető legnagyobb mértékű függetlenség biztosítását, és a szociális tevékenysé-
gekben való részvétel erősítését célozzák.
Az idegrendszer leggyakrabban előforduló betegségei nagy jelentőséggel bír-
nak az egészségfejlesztés és betegségmegelőzés területein is. A neurológiai kór-
képek, tüneteik és/vagy krónikusságuk miatt gyakran vezetnek az egészségi

állapot tartós romlásához, az életminőség csökkenéséhez, rokkantsághoz. A meg-
előzésben különös figyelmet érdemelnek az agyérbetegségek, melyek a modern
társadalmak vezető halálokának, a szív- és érrendszeri betegségek csoportjának
részét képezik, és számos befolyásolható rizikófaktoruk ismert. Hasonlóan lénye-
ges terület a daganatok számának csökkentése: az idegrendszer daganatai gyakran
olyan más rosszindulatú állapotok következményei, melyek megelőzésére, szűré-
sére lehetőség van.
A neurológiai ápoló feladata, hogy tudásával, felkészültségével, az egészség-
ügyi team tagjaként részt vegyen az egészségfejlesztés valamely szintjén végzett
megelőző tevékenységben.
Az egészségfejlesztés szintjei a neurológiában

Primer prevenció
Elsődleges megelőzés alatt az egészség megerősítését, az egészségtudatosság
fejlesztését, és a betegségek kialakulásának megelőzését értjük. A prevenciós
tevékenységet leghatékonyabban a beavatkozás szintjétől (helyi, országos, na-
gyobb régióra kiterjedő) függően, közösségi alapokra szervezve lehet végezni. Az
idegrendszeri betegségek megelőzésének módszerei – mivel itt még nem beszél-
hetünk kialakult kórképekről – megegyeznek az egészségfejlesztés és betegség-
megelőzés ismert tevékenységeivel. Ezek összefoglalva:
• Rendszeres testmozgás, a pihenés és tevékenység arányának normalizálása
• Egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás
• Egészséges életmód: káros szenvedélyek kerülése (vagy minimalizálása):
dohányzás, kávé- és alkoholfogyasztás, drog-, vagy gyógyszerabusus
• Pszichés egyensúly fenntartása, a stressztényezők lehetőség szerinti kerülése
• Szociális kapcsolatok fenntartása, részvétel társas tevékenységekben
• Részvétel a rekreáció változatos formáiban
A primer prevenció speciális, ideggyógyászati jellegű kérdését azok a kórfor-
mák jelentik, melyek konkrét oka, és/vagy kiváltó tényezője nem ismert, mint pl.
a sclerosis multiplex, az ALS, vagy az epilepszia idiopathiás formája. Ezekben az
esetekben a megelőzés az ismert prediszponáló tényezők kiiktatására, vagy hatá-
suk csökkentésére terjed ki, ami az elsődleges és másodlagos prevenciós módsze-
rek határterületén valósul meg.
Egészségfejlesztés a neurológiában 135
Szekunder prevenció
A másodlagos megelőzés a betegségmegelőző állapotok azonosítására, és a kiala-
kult kórképek korai jeleinek felismerésére, kezelésére terjed ki. A megelőző
állapotok azonosításának legelterjedtebb módszere a szűrővizsgálatok végzése. A
leggyakoribb idegrendszeri betegség, az agyérbetegség számos prediszponáló
tényezője ismert, így ezek szűrése kivitelezhető.
A neurológiai szekunder prevenció másik fontos eleme a rosszindulatú daga-
natos betegségek megelőzése. Az idegrendszeri daganatoknak nincs célzott, és
széles körben elérhető szűrővizsgálata, azonban több olyan vizsgálat adott, me-
lyekkel a leggyakrabban áttételt adó tumorok felismerhetőek. Ilyenek a tüdő-, az
emlő-, méhnyak-, és hererák-szűrések.
Az idegrendszer betegségeinek másodlagos megelőzése szempontjából lénye-
ges, ha az ápoló tisztában van a nagy számban előforduló betegségek főbb rizikó-
faktoraival, és azonosításuk, kiiktatásuk lehetséges módszereivel. Az ápoló e
tevékenységét végezheti az alap- és szakellátás változatos színterein, egészség-
ügyi, pedagógiai, pszichológiai ismeretei komplex alkalmazásával.
Tercier prevenció
A harmadlagos megelőzés a kialakult betegség az egyén mindennapjaira gyako-
rolt hatásainak minimalizálására, az elérhető legjobb életminőség biztosítására
(azaz a rehabilitációra, és a krónikus beteg gondozására) terjed ki. A rehabilitáció
az idegrendszeri betegségek kezelésének alapvető eleme, mely komplex, multi-
diszciplinárisan szervezett tevékenységek alkalmazását jelenti.
Család, barátok
Logopédus Civil szervezetek,

klubok
Pszichológus Beteg Dietetikus
Gyógyfoglalkoztató Szociális munkás
Orvos Ápoló Gyógytornász
3. ábra. A rehabilitációs team

Az ápoló részt vehet a beteg rehabilitációjában az alap- és szakellátás bármi-

lyen színterén. Tevékenysége kiterjed a beteg vezetésére, az alap- és szakápolási
feladatok elvégzésére, és közreműködésre a speciális, rehabilitációs módszerek
kivitelezésében.
A krónikus beteg gondozásának konkrét módszerei függnek az adott betegség
tüneteitől, és azok egyéni sajátosságaitól, azonban az ápolói tevékenységek főbb
területei általánosíthatóak. Ezek:
• az állapot nyomonkövetése: Rendszeres, és lehetőség szerint objektív mód-
szerekkel történő felmérés. Kiterjed az általános állapot felmérésére, labora-
tóriumi vizsgálatok végzésére, a betegség progressziójának megállapítására,
az életminőséget negatívan befolyásoló tényezők, és az önellátás mértéké-
nek azonosítására.
• konkrét ápolási beavatkozások végzése (az állapottól függően)
• betegvezetés, pszichés támogatás, az állapottal való megküzdés (coping)
kialakítása ill. erősítése
• a hosszú távú kezelésben való együttműködés (compliance) kialakítása, el-
lenőrzése
• segítségnyújtás, tanácsadás a szociális és egészségügyi támogató rendszerek
igénybevételében
Összefoglalás
Az egészséges állapot fenntartása és fejlesztése, a betegségek megelőzése komp-
lex, össztársadalmi feladat, melyben minden szereplőnek azonosítható szerepe és
felelőssége van a cél megvalósításában. Az egészségügyben dolgozók, így az
ápolók elsődleges feladata a megelőző jellegű szolgáltatások biztosítása, illetve
betegség, és rokkantság esetén az egyén állapotának menedzselése. Az ápoló pre-
venciós tevékenységét az egészségügy változatos színterein, egyéni segítségnyúj-
tás kereteire, vagy közösségekre alapozva végezheti. Konkrét feladatai kiterjed-
nek az egészségfejlesztési programokban való közreműködésre, a szűrővizsgálat-
ok és akut betegség esetén nyújtott szolgáltatások során, az egészségügyi team
tagjaival történő együttműködésre, és részvételre a krónikus beteg gondozásában,
rehabilitációjában.
Egészségfejlesztés a neurológiában 137

• Röviden foglalja össze, hogy milyen konkrét területekre terjed ki az egész-
ségfejlesztés!
• Sorolja fel az agyérbetegségek befolyásolható rizikófaktorait, és hatásuk
csökkentésének lehetséges módszereit!
• Milyen ápolói feladatok merülhetnek fel a krónikus beteg gondozásában?

1. ALFARO-LEFEVRE, R: Az ápolási folyamat alkalmazása lépésről lépésre. Medicina kiadó, Budapest, 2001.
2. ALLBAUGH, B., GETTRUST, K.V.: Belgyógyászati ápolástan. Medicina kiadó, Budapest, 1997. pp: 408–
414.
3. EWLES, L., SIMNETT, I.: Mi az egészségfejlesztés? In: Egészségfejlesztés. Gyakorlati útmutató. Medicina
kiadó, Budapest, 1999. pp: 23–39.
141–147.
5. POTTER, P.A., PERRY, A.G.: Az ápolási helyzetfelmérés. In: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai.
Medicina kiadó, Budapest, 1996. pp: 139–145.
6. TOMPA ANNA (szerk.): Megelőző orvostan és népegészségtan. Semmelweis Egyetem Népegészségtani
Intézet, 2005. pp: 17–23; 199–204.
7. Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja. (2002), pp: 67–71.
8. Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program 2001–2010. (2001), pp: 9–13.
A jegyzetben használt legfontosabb fogalmak jegyzéke
Anisocoria: A pupillák egyenlőtlen tágassága, melyet számos – nem feltétlenül neu-

rológiai – kórkép okozhat.
Babaszem-tünet: Amennyiben a fej passzív mozgatása során a szemgolyó középre fixált,
fénymerev marad, babaszem-tünetről beszélünk. Az agyhalál egyik jele.
Beékelődés: A koponyaűri nyomás növekedése miatt különféle agyi területek összenyo-
módása (komprimációja), térfogatuknak nem megfelelő nagyságú üreges területekre. Az
életfontosságú (pl. cardiorespiratorikus) központok károsodása halálhoz vezet.
Cheyne-Stokes légzés: A koponyaűri nyomás nagymértékű emelkedésekor, vagy a légző-
központ érintettsége esetén jelentkező légzésforma. Néhány másodperces légzésszünetet
követően egyre mélyülő légvételeket mély belégzés, majd felületes, gyérülő légzés követ.
Cushing-jel: Magas systolés, és normális vagy alacsony diastolés vérnyomásérték brady-
cardiával párosulva hozza létre a Cushing-jelet. A tünet kialakulása koponyaűri nyomás-
fokozódásra, agytörzsi beékelődésre utal.
Demyelinizáció: Az idegsejtek axonjait borító myelinhüvely lebomlása. A folyamat által
az érintett idegsejt ingerületvezetése károsodik, majd megszűnik.
End of dose akinesia: Parkinson-kóros beteg esetén, a gyógyszerszint (L-dopa) csökke-
nésekor a mozgásképesség jelentős csökkenése (akinesia) figyelhető meg.
FIM skála (Funkcionális Önállóságmérő skála): A beteg önellátási képességét 19 alka-
tegóriában mérő, objektív eszköz. Az egyes csoportok értékelése 1 (teljes önellátási hiány)
és 7 (maximális önállóság) között változhat.
Freezing: A Parkinson-kór egyik késői tünete, mely a mozgás hirtelen megszűnését,
„lefagyását” jelenti.
Glasgow Kóma Skála: A skála (angol rövidítéssel GCS) a tudatállapot objektív felméré-
sére szolgál, melyet három paraméter (szemnyitás, verbális válasz, motoros válasz) vizs-
gálatával értékel.
Hunt-Hess stádiumbeosztás: A Hunt-Hess skálán felmért érték a subarachnoidalis vérző
beteg sebészi ellátásának kockázatát mutatja meg. 1 (tünetmentesség, minimális fejfájás)
és 5 (kóma, decerebráció rigiditás) közötti értéke lehet.
Koponyaűri nyomásfokozódás: Koponyaűri nyomásfokozódásról akkor beszélünk, ha az
agy parenchymája és/vagy a cerebrospinalis folyadék mennyisége különböző neurológiai
betegségek következtében aránytalanul megnövekszik a csontos koponya rendelkezésre
álló méreteihez képest. A liquornyomás 200 vízmm (20–25 Hgmm) feletti. (Normál
értéke fekvő helyzetben 120–150 vízmm, azaz 8–10 Hgmm közötti, ülő helyzetben 0 vagy
negatív is lehet.) Az intracranialis (IC) nyomásfokozódás kialakulhat akutan (pl. állo-
mányvérzés esetén) vagy lassan (agyi ischaemia, gyulladás).
Landry típusú bénulás: Felszálló jellegű bénulás, azaz a gyengeség először a láb distalis
részein jelenik meg, majd felfelé haladva ad újabb tüneteket.
Lhermitte-jel (tarkóhajlítási tünet): A fej előrehajtásával a gerinc mentén áramütés-
szerű érzés jelentkezése.
Mindennapos élettevékenységek (Activities of Daily Living, ADL): Az egyén olyan
tevékenységei, melyek kifejezik önellátási képességét az egészségügyi rendszeren belül és
azon kívül. Lényegét tekintve a mindennapos élettevékenységek az egyén önálló funkcio-
nalitásának képességét jelentik, mely koncepció képezi a Roper-Logan-Tierney-féle
ápolási modell alapját.
Az ADL vizsgálata elsősorban fizikai és/vagy pszichés funkciókiesést, rokkantságot
okozó állapotok, valamint a természetes öregedés hatásainak nyomon követésében lénye-
ges. A mindennapi alaptevékenységek az alapszükségletek kielégítésével kapcsolatos
eljárásokat (higiénia, ürítés, öltözés/vetkőzés, étkezés, hely- és helyzetváltoztató mozgá-
sok) tartalmazzák, míg az eszközös módszerek az egyén szociális közegében való műkö-
déshez szükségesek (bevásárlás, házimunka végzése, pénzzel való gazdálkodás, eszköz-
használat – telefon, egyéb kommunikáció – , közlekedés, gyógyszerek előírás szerinti
szedése). A mindennapos élettevékenységek bizonyos elemei az egyén önállóságának
integritásához elengedhetetlenek, mások ezek károsodása nélkül átruházhatók segítség-
nyújtó személyekre.
Az ADL felmérése szolgáló objektív eszközök a Katz ADL skála, a Lawton IADL skála,
vagy a Bristol ADL skála.
Nystagmus (szemtekerezgés): A szemgolyó akarattól független, ritmikus, rezgésszerű
mozgása, mely lehet horizontális és vertikális irányú is. Különböző betegségekre utalhat,
de látható lehet egészséges egyéneken is.
On/off jelenség: Gyógyszer (L-dopa) bevétele után a mozgáskészség javul („on”), és a
hatás csökkenésével romlik vagy megszűnik („off”).
Parkinsonos krízis: A korábbi gyógyszeres kezelés megszakítása, akut felszívódási zavar
(pl. hasmenés), láz, narkózis, műtét, kontraindikált gyógyszerek (pl. neuroleptikumok) adása
után kialakuló, rigorral, súlyos mozgáskorlátozottsággal és magas lázzal járó állapot.
RASS (Richmond Agitáció Szedáció Skála): A beteg tudatállapotának jellemzésére
szolgáló 10 pontos skála, melyben +1 és +4 között szorongás és/vagy agitáció, 0 ponttal
éberség és orientáció, -1 és -5 pont között szedált és/vagy csökkent éberségi szint írható le.
ROM (range of motion) gyakorlatok: Az ízületek mozgásterjedelmének növelésére
szolgáló eljárások összessége.
Shub: Rohamszerűen kialakuló állapotrosszabbodás. A neurológiában elsősorban a
sclerosis multiplex tünettanával kapcsolatban használt fogalom.
Tarkókötöttség: A nyak esetenként mozdíthatatlanságig súlyosbodó merevsége, mely az
agyhártya izgalmára utal. Tarkókötöttség esetén a fej mellkasra hajtása nehézkes vagy
lehetetlen. Súlyossága szerint lehet enyhe, közepes és súlyos mértékű.
A jegyzetben használt legfontosabb fogalmak jegyzéke 141
Vasospasmus: Az érpályából kiszabadult vér megváltoztatja a környező képletek ereinek

keringési viszonyait, melynek következményeképpen azok reflexes görcse lép fel, ami
keringéscsökkenéshez, ischaemiához vezet.
Wearing off: Parkinson kórban alkalmazott levodopa kezelés esetén a hatás időtartamá-
nak csökkenése a kezelés késői szakaszában.

Papp Neurologiai Szakapolastan

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Papp Neurologiai Szakapolastan

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

PAPP LÁSZLÓ

Szegedi Egyetemi Kiadó

SZEK Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó

Szövegszerkesztés, e-könyv fájl szerkesztése

Második, átdolgozott kiadás, e-könyv

ISBN 978 963 9927 58 2

Kiadó: Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó

Nyomdai és kötészeti munka

Öt évvel ezelőtt a Neurológiai Szakápolástan jegyzet elkészítésének célja az volt,

Szeged, 2012. december 10.

Ápolási anamnesis felvétele a neurológiai ellátás során

beteg szükségletei kielégítésének komplex formájaként is értelmezhető. Az

ér- és vérképzőrendszeri betegségek, anyagcsere-betegségek, endokrin kórké-

Neurológiai beteg ápolói fizikális vizsgálata

gyelhetőek lehetnek a fájdalom látható jelei: fokozott érzékenység különféle

A neurológiai betegvizsgálat ápolói vonatkozásai

Gyakran előforduló tünet A funkcióért felelős agyideg

Műszeres vizsgálatok a neurológiában és ápolói vonatkozásaik

lő feladatait függő (pl. kontrasztanyag beadása), független (beteg előkészítése, pl.

Mintavételi Képalkotó Elektrofiziológiai Általános

2. táblázat. A neurológiában leggyakrabban alkalmazott műszeres

A lumbálpunkcióval kapcsolatban az ápolónak ismernie kell a vizsgálat előtti,

1.1.3. Ápolói teendők a vizsgálat után4:

• az eszközök előkészítése: a terület fertőtlenítéséhez, izolálásához, a minta-

2.4. Pozitron emissziós tomographia (PET)

• pulzusszám és -minőség értékelésére az érintett artérián

3.3. Kiváltott válasz vizsgálatok: vizuális kiváltott válasz (VEP), szomatoszenzo-

Ismeretellenőrző kérdések és feladatok

Felhasznált és ajánlott irodalom

A fejfájás klinikumi összefoglalása

2. Másodlagos fejfájások (tüneti fejfájások)

Ápolói feladatok a fejfájás nem gyógyszeres kezelésével kapcsolatban

Ápolási beavatkozások fejfájásban szenvedő beteg ellátásában1

• A provokáló tényezők kerülése

3. Ismerethiány a fejfájás megelőzésével kapcsolatban, ami a beteg kérdése-

Felhasznált és ajánlott irodalom

A stroke betegség népegészségügyi jelentősége

Fejlett országokban az egészségügyre fordított költségek közel 5%-át adják stroke

Az agyi érkatasztrófák (stroke) klinikumi alapjai

Állományi vérzések: Az agyállomány vérzéseinek leggyakoribb oka a hypertonia,

2. Fizikális vizsgálat: A fizikális állapot felmérésének célja, hogy információkat

– 220/120 Hgmm-es vérnyomás, és ez alatt nincs abszolút csökkentési in-

• A beteg tudatállapotának felmérésére és nyomonkövetésére: Mélyülő vagy

A stroke megelőzésének ápolói feladatai

ellátó rendszer egyes szereplőinek összehangolt, komplex team-munkájával, és a

3. táblázat. A stroke rizikótényezői

A vérzéses forma rizikója nő alvadási faktor rendellenességek, arteriovenosus

szintén emelik az agyi történések rizikóját. A systolés vérnyomás csökkentésével,

Elsődleges prevenció: Célja a betegség kialakulásának megelőzése, az egészséges

• hypertenzió esetén az információk átadásában a gyógyszerszedéssel és a

Ápolási beavatkozások akut stroke betegségben szenvedők ellátásában

Cél: A vérnyomás értékének nyomon követése, közreműködés az állapotnak meg-

• a táplálkozás felügyelettel történjen mindaddig, amíg a beteg nyelése nem

Cél: A széklet és vizelet higiénés felfogása, az inkontinencia szövődményeinek

• éjszakára védőeszköz használata mérlegelendő az ágyból való lecsúszás

3. Önellátási hiány a szigorú ágynyugalom miatt

ill. szöveges – biztosítása, tájékoztatás a kompetenciahatárokon belül, bele-

• székletürítési rend felügyelete

jául szolgál a potenciális ápolási problémák felismeréséhez, ápolási diagnózisok

Ismeretellenőrző kérdések és feladatok

Felhasznált és ajánlott irodalom

Az idegrendszeri daganatok népegészségügyi jelentősége

okozó szervek rendszeres szűrővizsgálata (tüdő-, emlő-, végbél-, here-, prosztata-

Az idegrendszeri daganatok klinikumi összefoglalása