Johanna Lindsey

Csak reád van szükségem

Fordította Fery Vera

Magyar Könyvklub

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Johanna Lindsey: All I Need Is You
Avon Books, 1997
Copyright © 1997 by Johanna Lindsey All right reserved
Hungarián translation © Fery Vera, 1999
Magyar Könyvklub, Budapest, 1999 Felelős kiadó a Magyar Könyvklub igazgatója
Irodalmi vezető Ambrus Éva Felelős szerkesztő Körmendy Zsuzsanna
Műszaki vezető Szilassy János A borítót tervezte Zugor Zoltán
Szedte a Typo Stúdió Kht.
Nyomta a Szekszárdi Nyomda Kft.
Felelős vezető Vadász József igazgató
Megjelent 14,85 (A/5) ív terjedelemben
ISBN 963 548 947 1

A.J.-nek.
Apja büszkesége, anyja öröme,
nagyszülei boldogsága.
Isten hozott a családban, kölyök!

1
 1

Texas, 1892

- Engem az nem érdekel, hogy te is tulajdonosa vagy a farmnak, és jobb, ha tudod: nem fogod
igazgatni!
- Igazságtalan vagy, és ezt te is jól tudod! Tylernek megengednéd, hogy vezesse a farmot?
- Tyler férfi és felnőtt, te pedig, Casey, még tizenhét se vagy.
- Tényleg azt gondolod, hogy Tyler, aki mindössze egy évvel idősebb nálam, felnőtt férfi? Eszedbe
sem jut, hogy a korombeli lányok között hánynak van már férje, sőt gyereke? Persze, neked ez nem
jelenti, hogy én már felnőtt vagyok! Lefogadom, hogy mindezt csak azért mondod nekem, mert nő
vagyok! Esküszöm, legszívesebben soha többé nem állnék veled szóba!
- Ennek csak örülnék.
Kicsit behergelték magukat, bár egy kívülálló ebben nem lehetett biztos. Courtney Straton figyelte,
amint férje és egyetlen leánya egymást méregették, majd hosszan és hangosan felsóhajtott, remélve,
hogy észreveszik magukat. Nem így történt. A heves szóváltásból megint kiabálás lett, és ezek a viták
gyakran eldurvultak. Az asszony arra gondolt, talán észre sem veszik, hogy ő is ott van.
Máskor is vitatkoztak erről, de ilyen hevesen eddig még soha. Amióta meghalt Fletcher Straton, a
farm sorsa függőben volt. Chandosnak kellett volna örökölnie, de Fletcher, ismerve a fiát, úgy
végrendelkezett, hogy amennyiben Chandos visszautasítja az örökséget, a farm három egyenlő részre
oszlik az unokái között. És pontosan ez is történt.
Chandosnak nem volt szüksége az apjától örökölt farmra. Egyedül is boldogult. Hajtotta a becsvágy,
hogy megmutassa, ér annyit, mint az apja. Ezt sikerült is bebizonyítania. A birtoka talán kisebb volt, de
szarvasmarhája ugyanannyi, mint az apjának, és kúriája csaknem kétszerese a szülői háznak.
A Bar M és a K. C. farm együtt Texas egyik legnagyobb kiterjedésű birtokát alkotta. Mivel apa és fiú
kezében volt, a legtöbben azt hitték, közös az irányítás. Fletcher és fia azonban tudta, nem így áll a
dolog. Most pedig már csak Chandos volt az, aki továbbra is külön akarta kezelni a birtokrészeket.
Azt azonban nem tudta volna elviselni, hogy az örökölt birtok irányítását átengedje lányának.
Hirtelen természetű volt, és nem segített a dolgon, hogy Casey makacsul többször visszatért a témára.
Valójában ők ketten nagyon hasonlítottak egymásra. Két szőke fivérétől, a tizennyolc éves Tylertól
és a még csak tizennégy éves Dillontól eltérően Casey mind természetét, mind külsejét illetően az apjára
ütött. Tőle örökölte koromfekete haját, sudár termetét.
Anyjától egyetlen dolgot örökölt: gyönyörű, borostyánfényű szemét. Ezen a vidéken a lányok
nagyon fiatalon mentek férjhez. De Casey még kislány volt. Magas volt és karcsú, izmos, mint az apja,
de a női formákat még csak sejteni lehetett.
Csinos kislány volt, félig még gyerek. Sosem volt nyugta, föl-alá járkált, s ha ült, a széken dobolt,
vagy rázta a lábát.
Nagy őzikeszeme rányílt a világra, bőrét a nap barnává varázsolta. Szemöldöke kicsit túl dús volt,
álla kicsit túl makacs - mint az apjáé -, de finom arca harmonikus volt. Akárcsak anyja, ha akarta,
tökéletesen el tudta rejteni érzelmeit, és senki sem tudhatta, mit gondolt vagy mit is érzett.
Apjával szemben azonban most másképp kellett harcolnia. Mivel veszekedésével nem ért el
eredményt, nyugodtabb hangot ütött meg.
- De a birtoknak szüksége van valakire, aki igazgatja.
- Fűrészfog nagyon jól csinálja a dolgát.
- Fűrészfog hetvenhat éves! Már visszavonult, és békében élt a kis földjén, amikor nagyapa meghalt.
Elvállalta, hogy irányítja a gazdaságot, amíg nem találsz valakit a feladatra. Tudtommal azonban nem
akadtál olyan emberre, aki felvállalta volna a felelősséget, és ne kérte volna magának a haszon felét. Te
pedig nem vagy hajlandó törődni a farmmal.
- Van itt éppen elég dolog, amitől megfájdul a fejem. Nincs annyi időm, hogy megosszam...
- Nekem azonban van időm! Te is jól tudod, hogy rám bízhatnád. A birtok egyharmada az enyém.
Jogom van hozzá, hogy...
- Casey, te annyira fiatal vagy... Még be sem töltötted a tizenhetet.

2
 - Azt szeretném tudni, hogy jön ez ide. Miért annyira fontos, hogy hány éves vagyok?
- Nézd, én azt szeretném, hogy ha eljön az ideje, te inkább a férjhez menésre gondolj, és legyen saját
családod.
- Házasság! - fintorodott el a lány. - Legalább addig bízd rám a farmot, amíg Tyler befejezi az iskolát!
Tudok mindent, tudom, hogy kell igazgatni egy farmot: te tanítottál. Tőled tanultam meg, hogyan kell
gazdálkodni.
- Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha is elkövettem - dünnyögte Chandos.
- Nem, nem volt hiba - szólalt meg váratlanul a felesége. - Te akartad, hogy minden helyzetben
képes legyen helytállni, ha egyszer nem számíthat már ránk.
- Pontosan erről van szó, ha már nem számíthatna ránk - mondta Chandos.
- Apa, én annyira szeretném ezt csinálni, és nincs semmilyen érved arra, miért is ne tehetném!
- Akkor nem figyeltél rám, kicsim - szólalt meg rosszallóan Chandos. - Túl fiatal vagy, lány vagy, és
akik a farmon dolgoznak, azok többnyire férfiak, és nem fogják majd teljesíteni a parancsaidat.
Ráadásul ha a farm könyvelésébe temetkezel, és mindennap izzadtán és büdösen térsz haza a
munkából, nemigen fogsz férjet találni magadnak.
Casey a dühtől elvörösödött.
- Már megint a házasság! - mondta fitymálón. - Egyetlen férfit sem láttam a környéken, akire
érdemes lett volna odafigyelnem. Vagy azt akarod, hogy csak úgy menjek férjhez valakihez? Ha erről
van szó, majd fogok magamnak valakit találomra, ha csak arra van szükség, hogy...
- Ne légy szemtelen!
- Nem vagyok szemtelen! Azt persze megengednéd, hogy a férjem igazgassa a birtokot. Azt
elfogadhatónak tartanád. Ha így áll a dolog, hamarosan találok egy jelöltet...
- Te semmi ilyesmit nem fogsz csinálni. Nem fogsz férjhez menni csak azért, hogy a farm főkönyvét
te kezeld...
- Már hónapok óta foglalkozom a könyveléssel, mert Fűrészfog már félig vak, ha nem vetted volna
észre. Rettenetesen fáj a feje, ha megpróbálja a könyvelést vezetni, szinte belebetegszik.
Most Chandos arca váltott vörösre.
- Miért nem szóltál? Miért nem tudok én erről?
- Talán mert amikor Fűrészfog átlovagol ide, te mindig kinn vagy valahol a farmon. És mert be sem
akarod tenni a lábad a farmra, hogy megtudd, miért is jött ide. És talán azért is, mert amióta nagyapa
meghalt, tőled akár tönkre is mehet a farm, még örülnél is neki, hogy így elégtételt vehetsz...
- Casey! - kiáltotta Courtney könyörgő hangon.
A lány elsápadt. Túl messzire ment, jól tudta. Mielőtt az apjának ideje lett volna, hogy ezt a szemére
vesse, kirohant a szobából.
Courtney azzal nyugtatta férjét, hogy a lányukat csak elragadták az érzései, nem szánta sértésnek azt,
amit mondott. Chandos összeszorította a száját, és ő is kiviharzott, de nem eredt a lánya után.
Egyenesen az épület mögé ment, arra hamarabb lehetett eljutni az istállóhoz. Casey a főbejárat felé
szaladt.
Caseyt bűntudattal töltötte el, hogy megbántotta apját, de változatlanul készen állt arra, hogy
folytassa a harcot ellene. Haragudott rá. Még ha azt mondta volna az apja, hogy meg akarja óvni őt a
csalódástól, azt még megbocsátotta volna.
A farmon dolgozók egy darabig talán engedelmeskednének neki, hiszen tudják, hogy ő Fletcher
unokája, később azonban érkeztek volna új munkások, akik nem ismerték Fletchert, s azok hamarosan
elégedetlenkedni kezdtek volna. Más lenne a helyzet, ha meglett korú asszony volna vagy legalább
özvegy, de hát nem volt egyik sem. Pedig a legtöbb férfi egészen egyszerűen nem hajlandó
engedelmeskedni egy nőnek, hát még egy fiatal lánynak!
Chandos minderről nem beszélt, vagy legalábbis csak homályosan. Courtney érezte, neki kell majd
beszélnie a lányával. Vár majd egy-két napig, időt ad neki, hogy lehiggadjon. Casey kiszámíthatatlan
volt, ha kihozták a sodrából.

3
 2

Amikor Casey kirohant a szobából, nem indult felfelé a lépcsőn. Közelebb volt a veranda, amely
ilyenkor délelőtt különösen békés hely volt.
A nagy veranda végigvonult a ház egész homlokzata előtt. Csinos fehér asztalkák és kerti székek
tették hangulatossá, valamint egy kétüléses hintaszék, amelyet az apja készített, és sok-sok növény, az
anyja ültette és gondozta őket.
Casey addig szorította a korlátot, amíg az ujjízületei el nem fehéredtek. Ameddig a szeme ellátott,
Straton-földek terültek el előtte, az apjáé és a nagyapjáé, hatalmas sík mezők, amelyeket csak néha
szakított meg egy-egy domb vagy magányos facsoport az itató körül. A birtokot északon erdő határolta,
de azt a házból nem lehetett látni. Vízfolyás választotta el egymástól a két farmot. Délebbre a két
birtoknak volt egy közös tava is, amelyben csak úgy hemzsegtek a pisztrángok. Élettel teli, gyönyörű
szép föld volt ez. Ezen a szép tavaszi reggelen azonban Casey mindebből semmit sem látott.
Nem lett volna szabad így beszélnie az apjával, de ő is olyan értetlen volt. Caseyt egyszerre fojtogatta
a bűntudat és a harag. A haragot megszokta, két fiútestvér mellett nőtt fel, akik szívesen ugratták. A
rossz lelkiismeret azonban valami új volt, és ráadásul olyasmi miatt érezte, ami valószínűleg igaz is
volt...
Apja mindig azt a benyomást keltette benne, hogy őt nem érdekli a nagyapa farmja. Sohasem akarta,
hogy köze legyen bármihez is, ami valaha Fletcher Stratonhoz tartozott egykor. Ezt mindenki jól tudta.
Casey azonban szerette a nagyapját. Sohasem értette meg, hogy apja és nagyapja miért is nem ásták el a
csatabárdot, és miért nem dolgoztak együtt az elmúlt évek során. Fletcher a maga részéről többször is
közeledett, de Chandos hajthatatlan maradt.
Casey természetesen ismerte a történetet. Fletcher felesége, Meara elhagyta a férjét, állítólag annak
hűtlensége miatt. Az asszony magával vitte a fiát is. Fletcher mindenütt kerestette őket, hogy
hazatérjenek, de anya és fia eltűnt örökre.
Fletcher sohasem jött rá, hogy tökéletesen kijátszottak őt, de egyszer, évekkel később, Chandos
megjelent a farmon. Szerencséje volt, hogy senki sem lőtt rá, amikor odalovagolt tarka lován,
szafariöltözékben, befont hajjal. Ifjú indiánnak látszott, csak a sötétkék szeme árulkodott
származásáról.
Fletcher elbeszélése szerint Meara hirtelen haragjában hagyta ott őt, és nem tette meg azokat az
intézkedéseket, amelyekre szökés előtt szüksége lett volna. A kiovák elfogták őt a gyerekével együtt, és
eladták őket egy komancsnak. A bajban akadt szerencse is: a fiatal indián harcos Mearát feleségének
tekintette, Chandost pedig örökbe fogadta. Néhány évvel később ebből a kapcsolatból megszületett
Chandos féltestvére, Fehér Szárny, akit a fiú imádott. Amikor fogságba estek, Chandos kisgyermek volt
még, és csak tíz évvel később, tizennyolc éves korában, amikor készen állt arra, hogy elfoglalja a helyét
a törzsben mint felnőtt férfi, akkor küldte el őt Meara az apjához. Az asszony azt akarta, hogy mielőtt a
komancs életet választja a fiú, ismerkedjen meg a fehér emberek világával, próbálja ki azt az életet is.
Chandos elment, mert bármit megtett volna, amire az anyja kérte, de ő már választott. A komancsok
között nőtt fel. Minden tekintetben komancs volt már.
Nem bánta volna azonban ő sem, ha megtanulja a fehérektől a megtanulható dolgokat, ahogy abban
az időben nevezte őket magában. Az „ismerd meg ellenségedet" nem csak a fehér ember hitvallása volt.
A baj az volt, hogy Fletcher, akit felkavart a fia visszatérése, azt gondolta, örökre tért vissza, és nem
értette meg annak ellenséges viselkedését. A makacs, harcias és tekintélyt parancsoló Fletcher pedig
csak növelte az ellenségeskedést, ahelyett hogy csökkentette volna.
Szünet nélkül vitatkoztak. Fletcher megpróbálta Chandost azzá a fiúvá formálni, akiről álmodott, de
Chandos már nem volt gyermek.
A szakításra akkor került sor, amikor Fletcher megparancsolta az embereinek, hogy fogják le
Chandost, és vágják le a hajfonatait. Fletcher elbeszélése szerint igazi harc folyt, Chandos három
munkást megsebesített, és utána eltűnt. Fletcher azt hitte, soha többé nem fogja viszontlátni.
Később az öreg megtudta, hogy Chandos visszament a törzséhez. Kiderült, hogy amíg ő távol volt,
szinte mindenkit megölt egy csapat fehér ember, anyját és húgát megerőszakolták és megölték. Mindez

4
azon a napon történt, amikor elhatározta, hogy visszatér hozzájuk. Négy éven át a megmaradt néhány
komanccsal nyomozott a törzs gyilkosai után. A bosszú olyan kegyetlen volt, mint amilyen kegyetlen
módon mészárolták le a banda tagjai a nőket és a gyermekeket. Azokban az időkben találkozott
Chandos Casey anyjával, Courtney Harte-tal.
Egymásba szerettek. Chandos elhatározta, hogy letelepszik felesége családi birtokán, amely az
apjáéval volt határos. Elszánta magát, hogy versenyre kel Fletcherrel, megmutatja neki, a segítsége
nélkül is sikeresen tud gazdálkodni. A bankban egész kis vagyon várt rá, azt még régen Fletcher íratta
rá, de sohasem nyúlt ahhoz a pénzhez, és valószínűleg nem is fog. Mindazt, amit Chandos
megteremtett, csak saját magának köszönhette.
Chandos és Fletcher, a fiú és az apa sohasem békéitek meg, legalábbis senki sem tudott ilyesmiről.
Most, hogy Fletcher halott volt, Chandos még mindig nem békült meg. Pedig egy napon a két farm
úgyis egyesülni fog Chandos gyermekei révén. Valószínűleg éppen ez nem volt Chandos ínyére, és épp
ezért, inkább hagyta volna az apja birtokát tönkremenni, mint hogy kezébe vegye a gazdálkodást.
Caseynek azonban nem lett volna szabad úgy kifakadnia. Gondolhatott, amit akart, de ennek a
kimondása a legnagyobb sértés volt, pedig ő még sohasem bántotta meg eddig apját.
Nem hallott lépéseket maga mögött, mégis megszólalt egy hang: "Most sírni fog a kisasszonyka?"
Casey meg sem fordult, mert tudta, ki követte őt a verandára, ki lehetett fültanúja az apjával
folytatott iménti veszekedésnek is. Fletcher halála után a lány nagyon közel került Fűrészfoghoz, eléggé
közel ahhoz, hogy az öreg kérdéseket tehessen fel neki, és el is várja azokra a választ.
- Mit érek azzal, ha sírok? - kérdezte idegesen.
- Szerintem se jók semmire sem a könnyek, legfeljebb hogy egy férfit kényelmetlen helyzetbe
hozzanak. Mihez fogsz hát kezdeni?
- Megmutatom a papának, hogy nincs szükségem férjre ahhoz, hogy elboldoguljak, és hogy
megállóm a helyem a férfiak világában anélkül, hogy valaki ott ülne a szoknyám szélén.
- Nem mintha olyan gyakran viselnél szoknyát... - kuncogott az öreg. - De mégis, hogyan gondolod?
- Olyan munkát fogok végezni, ami nem illik a nőkhöz - válaszolta Casey.
- Kevés munka illik a nőkhöz, hogy ne is beszéljünk azokról, amelyek nem...
- Én igazából valami veszélyes munkára gondolok, vagy valamilyen nehéz fizikai munkára.
Emlékszem, az Oakley lány egy ideig marhahajcsár és felderítő is volt.
- Azt beszélik, hogy az az Oakley lány külsőre is elég férfias volt, és férfi módra is öltözött. De mire
akarsz kilyukadni? Csak nem valami hasonló ostobaságot akarsz csinálni te is?
- Hogy mi az ostoba, nézőpont kérdése. A helyzet az, hogy valamit tennem kell. Papa nem fogja
egyik percről a másikra, mintegy csoda hatására megváltoztatni a véleményét. Nagyon makacs és
keményfejű, és mi azt is tudjuk, kire ütött, nem igaz?
Fűrészfog felhorkant: ő mindig jó barátja volt Fletchernek, de voltak dolgok, amelyek igazát nem
vitathatta.
- Nem szívesen hallgatom ezeket a dolgokat.
- Annál rosszabb - mormogta a lány. - Különben sem kérek engedélyt senkitől. Nem számítottam
arra, hogy bizonyítanom kell, amikor papa nagyon jól tudja, mire vagyok képes. Úgyhogy az egészen
még gondolkoznom kell egy kicsit.
- Hála istennek. Ha a kisasszonyka hirtelen dönt és cselekszik, mindig halálra rémit engem.

5
 3

A homályból egyszer csak tűz fénye rajzolódott ki, talán tábortűzé, legalábbis Damian Rutledge azt
remélte. Hiszen az embereket jelentett, és ő már két napja nem akadt össze senkivel sem. Bárki
civilizálatlan emberrel beérte volna, csak az megmutassa neki a legközelebbi város felé az utat.
Teljesen tanácstalan volt. Otthon azt hallotta, hogy az ország nyugati része már civilizált hely. Ezen
Damian egyszerűen azt értette, hogy ott emberek élnek, ott laknak egymás mellett, házakban.
Mérföldeket és mérföldeket járt be, és sehol senki, semmi.
Már akkor gyanút foghatott volna, hogy az országnak ez a része mégsem olyan, mint amilyenhez
szokott, amikor a városok, amelyeken átutazott, egyre kisebbek és kisebbek lettek, és egyre kevesebben
laktak bennük. New Yorktól Kansasig nem is volt semmi baj, vonattal utazott. A bajok ott kezdődtek,
amikor megtudta, hogy a "Katy", ahogy a Missouri, Kansas & Texas Vasutat becézték, azon a héten
nem működött, mert egy „kis baleset", egy vonatrablás miatt felrobbantottak vagy ötven yardnyi
vágányt, és kárt szenvedett a mozdony is. Damian megtudta, hogy a postakocsi-szolgálat működött, és
kiszámította, hogy a következő városban majd ismét vonatra szállhat. Ezért úgy döntött, hogy egy
kisebb útszakaszt postakocsin tesz meg. Egyvalamiről nem informálták: a postakocsit már több mint öt
éve nem használták, hiszen feleslegessé tette a vasút.
A vele egy irányban utazók zöme elhatározta, hogy inkább megvárja a helyreállítási munkák
befejeztét, de Damian türelmetlen volt. Ekkor követte el a legnagyobb hibát. Amikor kiderült, hogy a
postakocsin ő az egyetlen utas, fölmerülhetett volna benne, hogy az embereknek volt valami okuk arra,
hogy elkerüljék a viharvert járművet.
Kansas környékén, ahol még nem épült ki a vasút, több postakocsijárat is működött még, és ezeket a
közelmúltban többször is kirabolták. Damian minderről természetesen semmit sem hallott egészen egy
itatóig, ahol a kocsis beszédesebb lett.
De legalább, amikor lövéseket hallott, azonnal tudta, miről van szó. A kocsis nem állt meg,
megkísérelte lerázni a rablókat, és ez a vágta őrült vállalkozás volt a régi, ormótlan határral. Azután a
kocsis letért az útról, de ennek Damian sohasem fogja már megtudni az okát. Mérföldet mérföld után
tettek meg a zűrzavarban, egyre több lövés dördült el, végül a kocsi nagy reccsenéssel megállt, olyan
hirtelen, hogy Damian kirepült az ülésből, és a fejét beverte az ajtó fémkilincsébe. Ez volt az utolsó,
amire visszaemlékezett. Minthogy elveszítette az eszméletét.
Valószínűleg a kocsin kopogó eső térítette magához. Leszállt az éj. Sikerült kikecmeregnie az
oldalára borult kocsiból, s rájött, hogy teljesen egyedül van. Ott állt egyedül a semmi közepén.
A lovak eltűntek, azokat vagy ellopták, vagy szabadjára eresztették, nem tudta. A kocsis nem volt
sehol, talán lelőtték, és ott feküdt valahol az út mentén, talán magukkal hurcolták a rablók, de az is
lehet, hogy életben maradt, és elindult segítségért. Damian azonban ezekre a kérdésekre nem tudott
választ adni. Miközben próbálta összeszedni a holmiját, az eső lemosott valamit az őt borító rengeteg
vérből, amely a fejsebéből származott. A kocsi körül szétszóródott dolgait igyekezett
visszagyömöszölni utazótáskájába.
A borzasztó éjszaka hátralevő részét a kocsiban töltötte, ahol legalább nem ázott. Sajnos csak
másnap délben ébredt fel, így azután nem tudott tájékozódni a nap segítségével, és nem tudta, milyen
irányba induljon. Nem mintha tudta volna, hogy merre is akart menni. Az éjszaka lehullott eső még a
postakocsi-járat nyomát is elmosta.
Óráját ellopták, és vele együtt a zsebeiben és a csomagjában levő pénzét is. Megvolt azonban az a
pénz, amelyet a zakója bélésébe rejtett, de ez csak csekély vigaszt jelentett számára szorult helyzetében.
Felfedezett egy víztartályt, amelyet a kocsi oldalához erősítettek, azt magával vitte. Az egyik ülés alatt
talált egy dohos útipokrócot, amelynek nagyon megnőtt az értéke, amikor beesteledett és még mindig
nem találkozott senkivel.
Délnek tartott, a legközelebbi város irányába, de ez csak olyan általános tájékozódás volt, mert az út,
amelyet a kocsi követett, nagyon kanyargós volt. Az is lehet, hogy túlságosan keletre vagy nyugatra
tartott, az is lehet, hogy el fog haladni a város mellett anélkül, hogy észrevenné. Remélte, hogy ismét
rátalál az útra, de nem volt ilyen szerencséje.

6
 Este komolyan aggódott, eszik-e még valaha. Nem volt nála fegyver, hogy gondoskodjon magának
táplálékról, ha valami az útjába kerül. Egész életében városi életet élt, el sem képzelte, hogy ilyen célból
egyszer szüksége lesz fegyverre. Egy kis vízfolyásra akadt, ott végre lemoshatta a hajába ragadt vért,
megmosdott és átöltözött. Éhesen feküdt le.
A második napon csökkent valamit a fejsebe okozta lüktető fájás. Ez a fájdalom különben is
eltörpült a csomag-cipeléstől támadt hólyagok okozta kínok mellett. Elegáns cipője feltörte a lábát. S
még a vize is elfogyott. A második estén meglehetősen nyomorultul érezte magát.
Így azután szerencsés véletlennek érezte, hogy megpillantotta a tábortüzet, hiszen már éppen arra
készült, hogy ledől a földre, belecsavarja magát a dohos takaróba. A tűz messziről világolt, olyan
messziről, hogy már azt hitte, csak a szeme káprázik. A kis imbolygó fénypontból egyre nagyobb lett,
igazi tábortűz, és a férfi egyszer csak megérezte a kávé és a sülő hús illatát. A gyomra sóváran
összerándult.
Már csaknem odaért, amikor fémes hideget érzett a nyakánál, és hallotta a felhúzott ravaszt.
- Nem tudja, hogy mielőtt egy tábort felkeres az ember, először figyelmezteti az ott levőket?
- Két napja bolyongok étien, nem is tudom, hol járok - válaszolta fáradtan Damian. - És fogalmam
sem volt erről a szokásról.
Idegtépő csend következett. Damian végül hozzátette:
- Nincs nálam fegyver.
Még egy kattanás, valaki bebiztosította a fegyvert, azután hallatszott, ahogy a fém besiklik a
bőrtokba.
- Sajnálom, uram, de itt sohasem lehet eléggé óvatos az ember.
Damian megfordult, hogy lássa megmentőjét. Remélte, hogy a kalauza lesz, aki visszavezeti őt a
civilizációba. Nagyon meglepődött, amikor egy fiú pillantott vissza rá. A kölyök nem volt túl magas, a
csontos fajtából való. Arca sima volt, mint egy csecsemőé, nyaka köré vörös kendőt tekert. Nem
lehetett több tizenöt-tizenhat évesnél, farmernadrágot, térdig érő mokaszint viselt, és sötét inge felett
egy barna-fekete mintás gyapjúponchót. Alá rejtette el pisztolytáskáját is. Széles karimájú kalapot viselt,
vállig érő haja kócos volt és fekete. Világosbarna macskaszeme élénken követte az idegen mozdulatait.
A poncho és a mokaszin láttán Damian bizonytalanul megjegyezte:
- Csak nem egy indián rezervátumba tévedtem?
- Itt északon nincs rezervátum, nem tudta?
- Arra gondoltam, hogy maga talán indián.
A fiú egy kissé elfintorodott, de Damian ezt nem látta.
- Úgy festek, mint egy indián?
- Nem is tudom. Én még életemben nem láttam indiánt - kényszerült a beismerésre Damian.
- Hát ezt elhiszem, maga szerencsétlen.
- Ennyire látszik, hogy minden porcikám sajog?
A fiú egy darabig értetlenül bámult rá, azután felnevetett, a nevetés érzéki, torokhangú volt, és egy
fiútól egy kissé zavaró. Damian megértette, hogy bármivel is fakasztotta nevetésre a fiút, a jókedvnek ő
volt az oka. Tisztában volt vele, hogy jelenlegi helyzetében bizonyára elég nevetséges is.
Damian nem viselt kalapot, és ez hihetetlenül feszélyezte. Cilindere menthetetlenül tönkrement a
kocsi felborulásakor, és csak egy kalappal kelt útra. Hiába öltözött át, már ismét porlepett és megviselt
volt. Valószínűleg éppen olyan elesettnek nézett ki, amilyennek érezte magát. A jó modora azonban
megmaradt. Igyekezett nem venni tudomást arról, amin az ifjú olyan jól mulatott, felé nyújtotta a kezét,
hogy illendően bemutatkozzék.
- Damian Rutledge, a harmadik e néven, és őszintén örvendek, hogy megismerkedhettünk.
A fiú a kinyújtott kézre meredt, de nem fogta meg, és csak bólintott, miközben ezt mondta: -
Három is van magából? - Azután hessegető mozdulatot tett a kezével, bizonyára úgy ítélte, ostoba volt
a kérdés. - Nincs semmi gond. A vacsora meleg, és én meghívom, egyen velem, és maradjon éjszakára a
táboromban.
Enyhe vigyorral az arcán hozzátette:
- Úgy tűnik, egy kis étel nem ártana magának.

7
 Damian elpirult, mert a gyomra szünet nélkül korgott, amióta olyan közel került a tűzhöz, hogy
érezhette az étel illatát. Nem volt azonban sértődős, és most különösen nem, hogy ételt kínáltak neki.
Volt még néhány kérdés, amit szívesen feltett volna, de gondolataiban a fő helyet az étel foglalta most
el, és minden további ceremónia nélkül elindult a tűz felé.
Valójában két tűz égett, egy nagy, amely lánggal lobogott, és nagy területet világított meg, és egy
kisebb, amelyen a fiú főzött. Négy kő tartotta a rostélyt. Alatta kisebb, már parázsló fadarabok. így főtt
az étel. A rostély egyik sarkában fekete ón kávéskanna állt, a másik sarokban egy ón-doboz, amelyben,
mint kiderült, friss sütemény rejlett. Damian a vacsorát pompás lakomának érezte.
- Milyen hús ez? - kérdezte, amikor a fiú a kezébe adott egy tányért.
- Vad prérityúk.
Ez az állat nem túl nagy madár, de kettő volt belőle, és az egyiket ő kapta, három süteménnyel és a
bab felével együtt. Olyan gyorsan falta fel az ételt, hogy nem vette észre, csak egyetlen tányér volt, s a
fiú közvetlenül a rostélyról evett.
- Sajnálom - kezdte, de a fiú félbeszakította.
- Ne legyen ostoba. A tányér errefelé luxus. Szerencsére van ott lent egy folyó, ahol vacsora után el
lehet mosni az edényt.
Mosni? Mosakodni? A gondolat mennyeinek tűnt.
- Talán van magánál valami szappan?
- Semmi olyasmi, ami magának tetszene - hangzott a rejtélyes válasz. - Használja maga is a
folyómeder iszapját, ahogyan mások teszik, ha fürödni akarnak. Minden koszt le fog mosni magáról.
Milyen primitív megoldás, gondolta, de hát az egész helyzet az volt: a szabad ég alatt táborozni a
legszükségesebb holmikkal. Az étel azonban remek volt, és nagyon élvezte. Meg is mondta a fiúnak.
- Köszönöm, hogy megosztotta velem a vacsoráját. Nem hiszem, hogy tovább tudtam volna menni
táplálék nélkül.
Ismét megjelent egy kis fintor a fiú arcán, de olyan finom és gyors, hogy Damian nem is volt biztos
benne, jól látta-e.
- Csak nem képzeli, hogy mindezt egyedül megettem volna? Amit magába tömött, az a reggelim
volt, és ne kérjen szünet nélkül bocsánatot. Reggel sok időt lehet megtakarítani, ha az ember a
vacsoramaradékot eszi, ahelyett hogy friss ételt főzne. De nem sietek sehova, úgyhogy reggel majd
szerzek valami pótlást.
Damian örömmel gondolt a reggeli vadászatra, bármi is lesz a pótlás. Most azonban, hogy együtt
megvacsoráztak, és a hasát megtömte, ha nem is degeszre, gyorsan visszatért a kíváncsisága.
Azzal kezdte, hogy emlékeztette valamire a fiút.
- Nem értettem jól a nevét.
A világosbarna szempár rávillant, majd ismét a kávéra figyelt, amelyet éppen kiöntött.
- Talán mert nem is kötöttem az orrára.
- Ha nem akarja...
- Nincs is nevem - szakította félbe a fiú. - Legalábbis én nem tudok róla.
Damian nem éppen ilyen választ várt.
- Csak hívják valahogy?
A fiú vállat vont.
- Az emberek Kölyöknek szólítanak.
Damian elmosolyodott. Ez olyan név volt, amelyet könnyen kapcsolatba tudott hozni a Nyugattal,
bár olvasmányaiban a Kölyökhöz általában egy másik név is kapcsolódott.
- Úgy, mint a "Billy, a Kölyök"-ben?
Fintor következett.
- Talán egy kicsit túl fiatal vagyok ahhoz a foglalkozáshoz, amit én űzök.
- És az micsoda?
Damian kapott egy csésze kávét, de csaknem kiborította, amikor meghallotta a választ.
- Bűnözőkre vadászom. Olyanokra, akiket köröznek.
- Ó... nos, nem gondoltam volna, hogy maga rendőr. Hogy is mondjam, nem egészen úgy néz ki...

8
 - Mint micsoda?
- Mint a törvény képviselője.
- Ó, arra gondolt, hogy mint egy seriff? Hát persze hogy nem, hiszen ki is választana meg engem
ebben az életkorban?
Damian éppen erre gondolt, és ezért is volt annyira meglepve.
- Akkor miért vadászik körözött személyekre? - kérdezte udvariasan.
- A jutalomért, természetesen.
- Jó üzlet?
Damian majdnem el akarta magyarázni a fiúnak a kérdés értelmét, de a válasz meglepte:
- Nagyon.
Értelmes a fiú - gondolta Damian.
- Hányat fogott el, amióta ezt a foglalkozást űzi?
- Máig ötöt.
- Láttam néhány körözött emberről szóló plakátot -jegyezte meg Damian. - Az utazás előtt kapott
információs anyag is tele volt ilyen hirdetésekkel. Élve vagy halva is díjat lehet kapni az illetőkért, igaz?
- Ha azt szeretné tudni, hogy hány ilyen rossz erkölcsű alakot öltem meg, a válaszom: egyet sem,
vagy legalábbis eddig még nem. Néhány sebet azért már ejtettem. És az ötből egyet fel is fognak kötni,
úgyhogy még ebben az évben találkozni fog a Teremtővel.
- Ezek a kemény bűnözők komolyan veszik magát? - kockáztatta meg a kérdést Damian.
A fiú arcán ismét megjelent a finom, szinte észrevehetetlen fintor.
- Nem nagyon - ismerte el a fiú. - De ezt komolyan kell venniük.
Egyszerre csak megvillant a kezében a fegyver. Nyilvánvalóan már elővette a ponchója rejtekében,
és Damian nem is vette észre, mikor húzta elő.
- Hát igen, a fegyver felkelti az emberek figyelmét - ismerte el Damian.
Ennél többet nem is szándékozott mondani. A fiú túl fiatal volt ahhoz, hogy elhiggye igaznak, amit
elmondott magáról. Damian még akkor is kételkedett volna a szavában, ha pár évvel idősebb lett volna.
De hát köztudott, hogy a gyermekek szeretnek nagy tettekkel dicsekedni.
Damian így is nagy figyelmet szentelt a fegyvernek, míg a fiú ismét el nem rejtette. Amikor
visszaadta a kávéscsészét, a fiúnak vissza kellett tennie a pisztolyt a fegyvertáskába, mert csak így tudott
magának is tölteni a kávéból.
- Maga errefelé lakik? - kérdezte Damian.
- Nem.
- Egyáltalán, lakik ezen a vidéken valaki?
Damian hanglejtése kuncogást váltott ki a Kölyökből, és ez is, mint korábban a nevetése, nagyon
érzéki volt, és mindenképpen zavaró egy fiatal fiú torkából. Ha Damian nem tudta volna, hogy csak
ketten vannak jelen, és ha nem a Kölyökre bámult volna, még azt is képzelhette volna, hogy egy nő
érkezett a táborba. A Kölyök amúgy „csinos fiú"-nak tűnt, kissé túl csinos, szinte nőies, így azután nem
csoda, ha Damian fejében furcsa gondolatok támadtak.
Damian fel is hagyott ezekkel a merengésekkel, amikor vendéglátója megszólalt.
- Nos, itt meglehetősen messze jár minden szokásos útvonaltól, Mr. Rutledge.
- Ne tréfáljon velem! - mondta szárazon Damian, majd egy percnyi gondolkodás után megszólalt
újból. - Remélem, maga legalább tudja, hol vagyunk.
A fiú biccentett.
- Szerintem egy-két napi járásra Coffeyville-től.
A város neve semmire sem emlékeztette Damiant. Csak annyit tudott, hogy nem oda tartott. Talán a
postakocsi sokkal délebbre vitte, mielőtt felborult volna, és ő is még tovább gyalogolt, és túlment a
kitűzött célon.
- Az a legközelebbi város?
- Nem tudom, hogy az-e a legközelebbi vagy sem. Ez engem nem érdekel, nem nagyon vagyok
ismerős ezen a vidéken.
- Akkor mit keres errefelé?

9
 - Valami dolgom van Coffeyville-ben, vagy legalábbis remélem, lesz.
A Kölyök nem volt hajlandó többet elárulni erről a dologról. Damian gyanította, hogy nem nagyon
örült a sok kérdésnek, hiszen olyan rövidek voltak a válaszai. Élvezte a beszélgetést, még ha ilyen
kihallgatás jellegű volt is. Amíg nem szól rá, hogy törődjön a maga dolgával, szívesen kérdez.
- Remélem, hogy nem körbe-körbe jártam. Legalább van valami út a közelünkben?
Lassú fejrázás volt a válasz.
- Ha lehet, mindig elkerülöm az utakat. Így kevesebb emberrel találkozom, és én egyedül szeretek
utazni.
Ez meglehetősen nyersen hangzott, és Damian el is vörösödött.
- Sajnálom, hogy betörtem az életébe, de teljesen elvesztem itt a vidéken.
- Mi történt magával? - kérdezte a Kölyök. - Levetette magát a ló?
Ha nem is a kérdésben, de a hanghordozásában ott bujkált a véleménye: Damian nem alkalmas arra,
hogy lovagoljon és bánni tudjon egy lóval. A férfi hangja érthetően egy kicsit feszült volt.
- Nem, postakocsival utaztam. És mielőtt megkérdezné, hogy kiestem-e a kocsiból, vagy hogy
valahol ottfelejtettek volna...
- Nyugodjon csak meg, uram - szakította félbe a Kölyök.
- Nem kell megsértődnie egy egyszerű kérdéstől, különösen ha maga már olyan sokat kérdezett.
Mivel gyalogosan érkezett a táborhelyemhez és nem lóháton, logikus volt arra gondolnom, hogy vagy
lesántult a lova, vagy levetette magát és elszaladt. Aki postakocsira ül, általában nem gyalogszerrel fejezi
be az utazást.
Damian sóhajtott egyet. A Kölyöknek igaza volt, logikusan következtetett. Fejfájása kezdett
visszatérni.
- Megtámadták a postakocsit, amelyen utaztam - mondta Damian. - A kocsis megpróbált
elmenekülni a támadók elől, de a végén csak felborította a kocsit. A balesetben bevertem a fejem.
Amikor éjszaka magamhoz tértem, se a kocsis, se a lovak nem voltak sehol. Poggyászomat és a
zsebeimet kifosztották.
A fiú erősen odafigyelt.
- Postakocsi-fosztogatók ezen a vidéken? Mikor történt mindez?
- Tegnapelőtt.
Hatalmas, csalódott sóhaj következett.
- Most már bizonyára messze járnak.
Damian rosszallóan nézett rá.
- Én is úgy gondolom. Jobban szeretné, ha nem így volna?
- Wells Fargo nagyon jól fizet a postakocsirablók elfogásáért. És nagy kedvem van olyan alakokra
vadászni, akik nem szeretnék, ha rájuk bukkanna valaki, és akiknek a képe rövidesen úgyis a körözési
plakátokra kerül.
Damian igyekezett társa hangulatához igazodni.
- Igen, gondolom, az megkönnyíti a munkáját.
- Nem éppen, de gyorsabbá teszi. Az olyanokat, akikbe menet közben botlom, váratlan, de kellemes
jutalomnak tekintem. Nos, most magán a sor, Mr. Rutledge. Mi szél hozta magát Nyugatra?
- Miből gondolja, hogy a keleti partról jöttem?
A furcsa, borostyánszínű szempár most tetőtől talpig végigmérte Damiant.
- Csak úgy, vaktában találgattam.
Damian bosszús arcot öltött. A Kölyök kuncogott, aztán mintegy mellékesen ezt mondta:
- Maga bizonyára olyan országjáró körúton van, amit maguk, keletiek, annyira élveznek.
Damian már eléggé mérges volt ahhoz, hogy így válaszoljon:
- Nem, én azért utazom Texasba, hogy megöljek egy embert.

10
 4

Azért utazom Texasba, hogy megöljek egy embert.

Amikor kimondta ezeket a szavakat, megelevenedett előtte az a hat hónappal ezelőtti tavaszi éjszaka,
az az éjszaka, amikor Damian egész világa összeomlott. Aznap minden rendben ment. Winnifred nem
sokkal azelőtt megkapta a melegházi virágokat, mielőtt Damian érte ment volna. Az általa tervezett
eljegyzési gyűrű is elkészült délelőtt. A nagy New York-i forgalom ellenére időben érkeztek az
étterembe. A vacsora pompás volt, tökéletes. Úgy döntött, hogy amikor hazakíséri Winnifredet,
előveszi a gyűrűket, és felteszi neki a nagy kérdést.
A lány apja helyeselte a házasságot, az ő apja örült neki. Tökéletes párt alkottak, ő, a Rutledge
Imports örököse és Winnifred, a C. W. & L. Company örököse. Ez nem egyszerűen házasság lett
volna, hanem a város két legnagyobb, importtal foglalkozó kereskedőházának az egyesülése is.
Amikor azonban az édességnél tartottak, megjelent az asztaluknál a huszonegyedik kerületből
Johnson őrmester. A komor rendőr azt kérte, hadd váltson négyszemközt néhány szót Damiannal.
Kimentek az előtérbe. A beszélgetés végére Damian teljesen megrendült.
Nem volt benne biztos, hogy megkérte-e az őrmestert, kísérje haza Winnifredet. O a Rutledge
Imports irodájához rohant. Még világos volt az épületben.
Az iroda általában délután ötkor zárt, néha egy-két tisztviselő benn maradt, hogy behozza az
elmaradását, és gyakran így tett Damian apja is... de csak ritkán maradt benn késő estig. Éjszakára már a
takarítók csapata is befejezte a munkáját. Most, amikor Damian odaért, csak a New York-i városi
rendőrség emberei dolgoztak az épületben.
A nagy, magas mennyezetű irodában a holttest még ott függött a zászlórúdon. Az ajtó mindkét
oldalára egy-egy díszes zászlótartót erősítettek. Minden júliusban mindkét tartóba befűzték az amerikai
zászlót. Az év többi hónapjában a rudakon virágok voltak. Az egyik rúdról valakik lelökték a virágokat,
a krémszínű szőnyeget teleszórták piszkos, letépett levelekkel. A zászlórúdon azon az estén egy test
függött.
A holttesten nem volt cipő. A karok sem voltak összekötve. A férfi erős karja könnyen elérhette
volna a zászlórudat, és megszabadíthatta volna a kötél szorításától a nyakat. Még ott volt a szék a
zászlórúd alatt: szinte elérhető lett volna, ha nem borult volna fel.
- Vágják le!
Senki sem figyelt Damianra. Három férfi próbálta megakadályozni, hogy belépjen az irodába, de
azután megtudták, kicsoda. Az irodában levők túlságosan el voltak foglalva azzal, amit
bizonyítékgyűjtésnek véltek, és nem figyeltek fel a fojtott hangra. Damiannak kiabálnia kellett, hogy
meghallják.
- Vágják le!
Akkor odafigyeltek, és az egyik egyenruhás tiszt méltatlankodva rámordult:
- Ki az ördög maga?
Damian még mindig nem vette le tekintetét a holttestről.
- A fia vagyok.
Miközben II. Damian Rutledge testét levágták a rúdról, fia hallotta, hogy többen részvevő szavakat
mormoltak felé, értelmetlen, céltalan szavakat, amelyek nem hatoltak át megrendülése falán. Az apja
halott volt, az egyetlen ember a földön, akit igazán és őszintén szeretett. Nem volt más rokona.
Szülei elváltak, amikor Damian még kisgyermek volt, és anyja hozzáment a szeretőjéhez. Damian
sohasem látta többé, és nem is kívánta látni. Az anyja halott volt számára, és az is maradt. De az apja...
Winnifred sem számított sokat. Azt tervezte, hogy feleségül veszi, de nem szerette. Azt remélte,
hogy nagyszerűen meglesznek egymással. Semmi hibát sem tudott felfedezni a lányban. Szép volt,
finom, és nagyszerű anyja lett volna a gyermekeiknek. Igazából azonban alig volt több egy idegennél.
De az apja...
- ...nyilvánvalóan öngyilkosságot követett el - hallotta, majd ezt: "Van itt egy levél is." A levelet
odatartották Damian orra alá.

11
 Amikor végre sikerült odafigyelnie, ezt olvasta: "Megpróbáltam megbirkózni a dologgal, Damian, de
nem sikerült. Bocsáss meg!"
Kitépte a papírt a rendőr kezéből, és újra és újra elolvasta. Úgy látszott, az apja írta a levelet, bár
kissé remegő kézzel. A papír meg úgy festett, mintha valahova begyömöszölték volna, egy zsebbe vagy
egy marokba.
- Hol találták ezt? - kérdezte.
- Az íróasztalon, pontosan az asztal közepén. Nem lehetett nem észrevenni.
- Az íróasztalon van tiszta papír - jegyezte meg Damian.
- Miért kellett összegyűrnie ezt a levelet, ha akkor írta, mi
előtt...?
Nem volt képes befejezni a mondatot. A rendőr csak megvonta a vállát. Valaki megszólalt.
- Lehet, hogy már napok óta magával hurcolta azt a levelet, mire végre elhatározta magát.
- És hozott magával kötelet is? Ez a kötél nem volt itt az irodában.
- Akkor hát nyilván ő hozta magával - hangzott azonnal a válasz. - Nézze, Mr. Rutledge, tudom,
hogy nem könnyű belenyugodni, amikor valaki így eldobja magától az életét, de megtörténik. Maga
talán tudja, hogy mi volt az, amivel nem tudott megbirkózni az apja, ahogyan a levélben írja?
- Nem, apámnak semmi oka sem volt arra, hogy megölje magát - állította Damian.
- Nos... úgy látszik, ő másképpen gondolta.
Damian szeme jeges szürkére váltott, az arca halálsápadt lett.
- Maguk egyszerűen elfogadják a látható dolgokat? - kérdezte. - Fel sem merül magukban az a
lehetőség, hogy esetleg meggyilkolták?
- Meggyilkolták? - a rendőr leereszkedően szólt hozzá.
- Van könnyebb és sokkal gyorsabb módja is annak, hogy valaki megölje magát, mint egy kötélen
függeni. Tudja, hogy milyen sokáig tart, amíg akasztás után beáll a halál?
Egyáltalán nem gyors módszer, hacsak ki nem ugrik a helyéről a csigolyája, és az övé nem ugrott ki.
És a gyilkolásnak is vannak könnyebb és gyorsabb módszerei, mint az akasztás.
- Hacsak nem akarja valaki öngyilkosságnak feltüntetni a gyilkosságot.
- Ugyanazt a célt érte volna el egy golyó is a fejbe, ha már erről beszélünk. Nézzen körül: lát itt
küzdelemre utaló nyomokat? Annak sincs semmi jele, hogy az apja keze össze lett volna kötve, nehogy
megakadályozza, hogy felakasszák. Mit gondol, hány emberre lett volna szükség, hogy felakasszanak
egy ekkora férfit, ha az ellenkezik? Egy-két ember nem is lett volna elég ilyen feladathoz. Három vagy
annál is több? De miért? Mi lehetett volna az oka? Az apja tartott pénzt az irodában? Maga szerint
hiányzik innen valami értékes dolog? Voltak olyan ellenségei, akik annyira gyűlölték, hogy képesek
lettek volna meg is ölni őt?
A válasz minden kérdésre NEM volt, de Damian nem is törődött azzal, hogy válaszoljon. A rendőr
a rendelkezésére álló bizonyítékokra alapozta következtetéseit. Nem is kárhoztathatta őket azért, mert a
kézenfekvő magyarázatot fogadták el. Miért is kellett volna mélyebbre ásniuk, pusztán mert ő mondott
nekik valamit? így rövid úton befejezhették az esettel kapcsolatos papírmunkát, és hozzákezdhettek a
következő bűntény feldolgozásához. Csak a maga és a többiek idejét pazarolta volna, ha igyekszik
meggyőzni őket arról, hogy ez bűntény volt, amely további nyomozást igényel.
Damian azonban mégis tovább próbálkozott. Még vagy két órán át próbálta győzködni a
rendőröket, míg elő nem került a halottkém, és a rendőrök egyenként álltak elő valamilyen ürüggyel,
hogy végre elmehessenek. Természetesen mindent meg fognak vizsgálni, mondták, de Damian egy
percig sem hitt nekik. Láthatóan csak a gyászoló hozzátartozót kívánták megnyugtatni. Akkor már
bármit megígértek volna, csak hogy szabaduljanak az irodából.
Éjfél felé járt az idő, amikor Damian hazatért oda, ahol apjával lakott. Nagy, régi ház volt, talán
túlságosan is nagy két ember számára. Damian, amikor nagykorú lett, nem költözött el onnan.
Kellemesen élt ott együtt az apjával, nem zavarták egymást, de elérhetők voltak egymás számára, ha
éppen beszélgetni támadt kedvük.
Azon az éjszakán körülnézett otthonában, és... üresnek találta. Soha többé nem fog együtt reggelizni
az apjával, mielőtt elindulnak az irodába. Soha többé nem fogja apját ébren találni a dolgozószobájában

12
vagy a könyvtárban, ahol együtt olvasták és vitatták meg a klasszikusokat. Soha többé nem fognak
üzleti dolgokról beszélgetni vacsora közben. Soha többé...
A könnyáradat, amelyet addig sikerrel visszatartott, megindult, és nem lehetett megállítani. Damian
először fel akart menni a szobájába, de azon a késői órán nem voltak cselédek, akik tanúi lehettek volna
annak, hogy kizökkent szokásos szigorú fegyelmezettségéből. Töltött magának egy pohár brandyt az
üvegből, amely ott állt az asztalán, arra az esetre, ha álmatlanság gyötri, de most annyira fájt a szíve,
hogy nem is ivott a brandyből.
Egyetlen gondolat foglalkoztatta, az, hogy megtudja, mi is történt valójában, mert sohasem fogja
elfogadni az elméletet, hogy az apja önkezével vetett véget az életének. Nem volt semmi bizonyíték az
ellenkezőjére, nem volt semmi nyoma küzdelemnek, ellenállásnak, de Damian mégis tudta, hogy az
apját meggyilkolták. Jól ismerte az apját, nagyon közel álltak egymáshoz.
Az idősebbik Damian nem az az ember volt, aki ködösített, vagy megjátszott dolgokat. Sohasem
hazudott, mert nem is lett volna képes rá, és azonnal elárulta volna magát, így hát Damian tudta, hogy
ha lett volna valami rettenetesen nagy baj, ha valami a kétségbeesésbe kergette volna, ő, Damian tudott
volna a dologról.
Ráadásul az esküvőt tervezgették. Arról is szó volt, hogy átépítik a ház nyugati szárnyát, hogy ha
Damian úgy határoz, és itt marad a feleségével jobban el tudjanak különülni. Damian apja alig várta,
hogy kényeztethesse jövendő unokáit.
Mindezen túl az idősebb Damian őszintén elégedett volt az életével. Sohasem gondolt arra, hogy
újból megnősüljön, beérte a szeretőjével. Vagyont szerzett magának, de nagy örökséget is kapott.
Szerette a munkáját, szívesen foglalkozott azokkal az üzleti ügyekkel, amelyeket még az apja, I. Damian
kezdett meg, s amelyeket sikerrel bővített. Minden oka megvolt rá, hogy éljen.
Valaki azonban másképpen vélekedett. "Bocsáss meg"? Nem, ezek nem az apja szavai voltak. Mit is
kellett volna megbocsátania az apjának?
Damian elhessegette az emlékeket. Felbérelt egy detektívet, és az megtalálta a választ kérdéseire.
Igen, azért jött Nyugatra, hogy megöljön egy embert, azt, aki megölte az apját. Az azonban, hogy ezt
nyíltan bejelentette, láthatóan nem nagyon lepte meg a mellette ülő fiút.
A Kölyök csak annyit kérdezett:
- Csak úgy, meg akarja ölni, vagy oka is van rá?
- Nagyon jó okom van rá.
- Maga is fejvadász?
- Nem mondanám. Személyes ügyről van szó.
Damian elmagyarázta volna, hogy miről van szó, ha a fiú kérdezi. Társa azonban csak bólintott. Ha
kíváncsi is volt, nem mutatta. Nem mindennapi srác volt, az biztos. A vele egyidős fiúkból szinte
kicsordultak volna a kérdések, ő azonban csak ritkán kérdezett, és nem nagyon érdekelték a válaszok.
Sebaj, a dolognak nem volt jelentősége.
- Azt hiszem, lemegyek fürödni, aztán lefekszem - mondta Damian, és felállt.
A Kölyök a hüvelykujjával a válla mögé mutatott.
- Arra van a folyópart. Én közben lefekszem, igyekezzen csendben lenni, amikor visszajön.
Damian bólintott, megragadta a csomagját, és megindult lefelé a dombról. A fiú utána kiáltott:
- Vigyázzon a kígyókra!
Jól hallható volt a fiú kuncogása. Damian összeszorította a fogát. Átkozott Kölyök! Neki meg egy
napig vagy még tovább is együtt kell maradnia vele?

13
 5

Damian kávéillatra ébredt, de nem mozdult kényelmetlen fekhelyéről, a kemény földről. Úgy érezte,
nem aludhatott többet egy-két óránál. A dolog valószínűnek tűnt. Amikor résre nyitotta a szemét, látta,
hogy a csillagok még fenn vannak az égen, de keleten már megjelenik egy világos csík: ott kel fel a nap.
Előző este nem sikerült azonnal elaludnia, pedig nagyon kimerült volt. így azután nem volt csoda, ha
reggelre virradóra nem volt kipihent.
Nem először történt meg, hogy az apja halálának a körülményei és mindaz, ami a halálesetet követte,
megfosztotta Damiant az alvástól. Haragja mindig ott forrt a felszín alatt, az volt állandó társa az elmúlt
hat hónap során. Gyakran átélte újra és újra azokat a megrendítő érzelmeket, a frusztrációt, a
hitetlenséget és végül az elhatározást, hogy igazságot tesz.
A rendőrséggel kapcsolatos tapasztalatai után detektíveket fogadott fel, akik gyorsan és alaposan
dolgoztak. Azon az éjszakán nyitva volt a kis kávézó a Rutledge Imports székházával szemközt, de a
forgalom jelentéktelen volt. Az egyetlen szolgálatban levő pincér két jól megtermett férfit látott, akik a
Rutledge-cég épületéből jöttek ki. Azért figyelt fel rájuk, mert egyáltalán nem illettek a képbe. A
pincérről kiderült, hogy műkedvelő művész: emlékezetből le tudta rajzolni a két férfit.
Tehetséges rajzoló lehetett, mert amikor az általa készített rajzokat a város rossz hírű negyedeiben
kifüggesztették, előkerült az egyik tettes, aki hajlandó volt önként vallomást tenni. Henry Curruthersre
azonban már korábban ráterelődött a figyelem.
Damian nem volt képes elhinni, hogy Curruthersnek köze volt a gyilkossághoz. A férfi több mint tíz
éven át volt apja könyvelője. Jelentéktelen emberke volt, a negyvenes evei derekán, sohasem volt nős.
A város keleti részében élt nagynénjével, akit ő tartott el. Sohasem hiányzott a munkából. Vagy az
irodában volt, vagy leltározott valamelyik Rutledge-raktárban. A többi tisztviselőhöz hasonlóan jelen
volt a temetésen, és úgy látszott, őszintén gyászolja az idősebb Damiant.
Az egyik detektív azonban engedélyt kért, hogy átvizsgálhassa a társaság könyveit, és komoly
hiányokra bukkant. Amikor Henryt kérdőre vonták, a kis ember válaszai nem elégítették ki a detektívet.
Még akkor sem volt elegendő bizonyíték Henry ellen, amikor a férfi nyomtalanul eltűnt a városból.
De akkor ismét hasznát vették a rajzok alapján megtalált embereknek. Az a két ember, akit Henry
felbérelt, nem tudta a megbízó nevét, de remek leírást adtak róla, vastag lencséjű szemüvegétől kezdve
kopaszodó barna hajáig, a bal arcán levő anyajegyig és bagolyszerű kék szeméig. Az általuk leírt férfi
minden kétséget kizáróan Henry Curruthers volt. Henry mindössze ötven dollárért bérelte fel a két
férfit, hogy öljék meg a munkaadóját, még mielőtt fény derül arra, hogy sikkasztott a társaság pénzéből.
Ötven dollárért tették. Damian még mindig nem volt képes elhinni, hogy van, aki ennyire taksálja az
életet. Az egyik detektívnek kellett emlékeztetnie őt arra, hogy ami az egyik ember számára alamizsna, a
másiknak egész vagyontjelenthet.
Henry ragaszkodott ahhoz, hogy tüntessék fel öngyilkosságnak a gyilkosságot. Ö készítette a hamis
búcsúlevelet. Arra számított, hogy Damiant a gyász visszatartja majd attól, hogy könyvvizsgálatot
rendeljen el, az idő múlásával pedig neki majd sikerül úgy elrejteni a hiányt, hogy sohase bukkanhasson
rá senki.
Henry Curruthers volt tehát a gyilkos, a két férfi csak báb volt a kezében. És meg is úszta volna, ha
Damian buldogmakacssággal nem keresi meg a válaszokat kérdéseire. Henry terve majdnem sikerült.
Eltűnt, elrejtőzött. Három hónapba tellett, amíg felfedezték Fort Worthben, de aztán ismét nyoma
veszett, mielőtt lecsaphattak volna rá.
Damiannak elege lett a várakozásból, úgy érezte, feleslegesen vesztegeti az idejét, míg mások
dolgoznak. Nem bírta elviselni, hogy Curruthers valahol szabadon él, élvezi az életet. Rábukkantak a
texasi Fort Worthben. Sok más emberhez hasonlóan, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel, ő is
Nyugatra ment, hogy a nagy vadonban eltűnjék. Damian azonban rá fog bukkanni. Fogalma sem volt
arról, hogyan kell megtalálni egy embert, de tudta, hogy sikerülni fog.
Jó, ha az embernek nagy hatalmú barátai vannak, és az apjának volt néhány. Damian ügyesen
mesterkedett, s a végén hivatalos engedélyt kapott az Egyesült Államoktól, hogy leszámolhat

14
Curruthersszel. Kapott egy hosszú listát is, amely felsorolta a feltételezetten Texasban és más nyugati
államokban élő ismert bűnözőket, álnevükkel együtt. Curruthers nevét hozzáírták ehhez a névsorhoz.
- Hajlandók idejönni, és isznak ebből a kávéból, vagy itt fognak heverni, míg a hasukra nem süt a
nap?
Damian hirtelen kinyitotta a szemét. Afelől biztos volt, hogy a Kölyök nem hozzá szólt, s valóban
hallott is hangokat a távolból. Lassan felült, és kirajzolódott előtte két ember alakja, éppen felálltak, a
ruhájukat porolták vagy húsz láb távolságban tőle.
Damian rápillantott a házigazdájára, hogy lássa, hogyan reagál a látogatók érkezésére. A Kölyök már
teljesen fel volt öltözve, ugyanazt a ruhát viselte, mint az előző éjjel, csak kicsit gyűröttebb volt, mivel
benne aludt. A kalapját hátraengedte, a nyakában lógott egy zsinóron, fekete haja nemcsak kócos volt,
hanem piszkos, csapzott is, mint amit hónapok óta, vagy talán sohasem fésültek ki.
Ott guggolt a felélesztett tűz mellett, láthatóan nem volt ideges, bár arckifejezése rejtélyes volt. Nem
lehetett kitalálni, hogy gyanakszik-e a jövevényekre, örül-e, hogy kibővült a társaság, vagy hogy
közömbösen hagyja-e az egész. Damiannak ez adott egy kis időt.
Honnan a csudából érezte meg a Kölyök, hogy ezek ott ólálkodtak a tábor körül? Damiannak
fogalma sem volt róla. A tűz fénye csak tíz láb sugarú kört világított be, a tábor külső része homályba
borult, a napkeltére még bő harminc percet kellett várni. Damiannak erőltetnie kellett a szemét, hogy
lássa az idegeneket, de a fiú, az aranyszín macskaszemével felfigyelt rájuk.
Azon is elcsodálkozott, hogy a két férfi miért rejtőzködött, amikor meglátta a tábort, hiszen tegnap
este a Kölyök kioktatta, hogy itteni szokás szerint figyelmeztetni kell a táborlakókat a jövevények
érkezéséről. Ügy tűnt, hogy e téren nem Damian volt az egyetlen tudatlan ember.
A két férfi ekkor közelebb lépett a tűzhöz. Damian észrevette, hogy a magasabb barátságosan
mosolyog. A másik gyűrött kalapjával csapkodta a lába szárát, és leverte magáról a port. Hogy lehet így
bánni egy kalappal...
A fedetlen fejű megtorpant, amikor észrevette Damiant. Kimeresztette a szemét, mintha kísértetet
látott volna, és odaszólt a barátjának:
- Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy meghalt. Most egyáltalán nem látszik halottnak.
Morgás volt a barátja válasza.
- Te vagy a legfecsegőbb ostoba fráter, akivel a balsorsom valaha is összehozott, Billybob.
Miközben beszélt, elővette a fegyverét, és Damianra célzott. Billybob keresni kezdte a saját
fegyverét, végre megtalálta, és ő a Kölyköt vette célba, aki közben lassan felállt, a karját leengedte az
oldala mellett, jelezve, hogy ő nem jelent veszélyt számukra. Még mindig nem volt semmilyen kifejezés
az arcán. Félelemnek nyoma sem volt rajta. Már ez elég volt ahhoz, hogy bosszantsa Damiant.
Láthatóan ez a két férfi rabolta ki a postakocsiját, és a Kölyök úgy csinált, mintha a dolog teljesen
közömbös volna számára.
Billybob panaszkodott:
- Vince, nem kellene szidnod engem, a te hibád, hogy így meglephetett engem. Legközelebb ha azt
mondod, a fickó halott, gondoskodj is róla, hogy az legyen!
- Fogd be a szád, Billybob! Egyre rosszabb területre tévedsz.
Billybob ekkor egyszerűen lepillantott a lába elé, hogy megnézze, hova is tévedt... A barátja, ezt
látva, csak a szemét forgatta kétségbeesetten, azután megrázta a kisebbiket, és megmagyarázta neki,
mire is kellene figyelnie: a táborra és annak két lakójára. Amint Damianra pillantott, visszatért a
mosolya.
- Nos, rendben van - mondta kedvesen. - Akkor talán tárgyalhatunk is, hiszen Billybob már úgyis
kiugrasztotta a nyulat a bokorból. Azt már tudjuk, uram, hogy magánál nem maradt semmi érdekes, de
vajon mi van a kölyöknél? Egy percig Damian arra gondolt, hogy a két férfi ismerte a fiút, hiszen
Kölyöknek szólították. Azután azonban rájött, hogy egyszerűen a fiú korára utaltak a névvel. Ahogyan
a fiú maga mondta, fiatal kora miatt az emberek számára természetes volt, hogy ha nem ismerték a
nevét, Kölyöknek szólították.
- Valami érdekes? - a Kölyök látszólag elgondolkodott a kérdésen. -Van forró kávém és egy tál kész
palacsintatésztám, csak ki kell sütni, ha erre gondoltak.

15
 Ez a válasz kuncogásra késztette Vince-t.
- Ami azt illeti, ez igazán érdekel engem, de talán van valami a zsebedben is...
- Nos, például itt van ez...
További kérdezősködésre nem volt idő, a Kölyök villámgyorsan előkapta fegyverét. Egy
másodperccel korábban a karja ott lógott tétlenül az oldala mellett. Nemcsak előrántotta a fegyverét,
hanem lőtt is. Nem lehetett tudni, szándékosan célzott-e úgy, ahogyan. Ha meg akarta ölni Vince-t,
akkor jókorát tévedett. De ha az volt a célja, hogy lefegyverezze, akkor remekül célzott, mert a golyó
gyakorlatilag kiütötte a pisztolyt a férfi kezéből. Bőrét csak megcsípte a kiütött fegyver, különben nem
sérült meg, de ez is elég volt ahhoz, hogy kegyetlenül káromkodjék és üvöltözzék. A barátja tátott
szájjal, kidülledt szemmel meredt Vince-re. Így azután a Kölyök könnyen odaugrott hozzá, és az
oldalába nyomta a fegyver csövét.
Szerencsére Billybob rendkívül együgyű volt. Ha figyelte volna a Kölyköt - és ez lett volna a dolga -,
még lövöldözés is kezdődhetett volna, és Damian lehetett volna az áldozat, hiszen kettejük között ült a
földön.
Gyorsan helyzetet változtatott, talpra ugrott, amint elült a csodálkozása. Alig hitt a szemének,
amikor látta, hogy a Kölyök kicsavarta Billybob gyenge kezéből a fegyvert, és felvette a másikat a
földről. Játszva, vérontás nélkül lefegyverezte a két férfit, s az arca mindvégig rezzenéstelen maradt.
Úgy látszott, az egész ügy tökéletesen közömbösen, mintha most tért volna vissza a bozótosból, ahol
könnyített magán, és mintha nem két postakocsirablót fosztott volna meg a fegyvereitől.
Az egyik pisztolyt Damian felé hajította, a másikat az övébe tűzte. Saját fegyverével, amelyet
továbbra is a kezében tartott, a fickók felé intett.
- Üljenek le, tegyék a kezüket a fejük mögé, és ne okozzanak nekem több kellemetlenséget!
Könnyebb, sőt gyorsabb volna halva elfogni magukat, mint élve. Már úgyis túlsúlyos az útipoggyászom,
ne ingereljenek, hogy a könnyebb megoldást kelljen választanom!
Damian nem hallotta az egész beszédet, főleg nem a túlsúlyos poggyászról szóló részt, mert a
Kölyök nagyon tapintatosan lehalkította a hangját, mielőtt róla szólt volna. Damian különben is azon
gondolkodott, felvegye-e a fegyvert vagy sem.
Nem tudott kézi lőfegyverrel bánni. Sohasem volt ilyesmi a birtokában, New Yorkban nem is volt rá
szükség. A vadászpuska természetesen nem volt ismeretlen előtte, jól bánt vele még a kollégiumi idők
óta, amikor céllövőversenyeket nyert, azután pedig gyakran járt az apjával vadászni vidékre.
Végül arra gondolt, hogy mégsem hagyja a pisztolyt a földön, hiszen a két férfi kis ügyeskedéssel
bármikor visszaszerezhette volna a fegyvert. A fiú aztán megmondta neki, hogy mit is kell tennie.
Odaszólt a válla fölött:
- Mr. Rutledge, keressen valamit a csomagjában, amivel megkötözhetjük ezeket! Nagyszerűen
megfelel egy régi ing, ha csíkokra hasogatja.
Damian csaknem felhorkant. Neki egyáltalán nem voltak régi ingei. Micsoda gondolat! Ekkor
meghallotta ismét a Kölyök hangját:
- Úgysem tudja tovább magával vinni azt a csomagot.
Egy szál lovon nincs annak hely.
Damian örült, hogy nem morgott bosszúsan. Eddig még nem gondolt arra, hogyan fognak eljutni
innen egy városig, de a Kölyök nyilván már kigondolt mindent, tudta, hogy két ember milyen
kényelmetlenül ül majd egy lovon, és hogy milyen kevés lehetőségük lesz sok csomag szállítására.
Damian egy darabig kotorászott a táskájában, aztán odament a Kölyökhöz, az egyik kezében egy
inget tartott, a másikban a fegyvert. A Kölyök egy pillantásából megértette, hogy neki kell elvégeznie az
ing csíkokra szaggatását és a fickók megkötözését. Logikus, gondolta. Már láthatták, mire is képes a fiú
a pisztollyal, és így valószínűleg helyesebb, ha ő dolgozik, a fiú meg rájuk szegezi a pisztolyát. Damian
legalább olyan ügyetlen lett volna a fegyverrel, mint Billybob.
Vince ismét rátalált a hangjára, amikor Damian hozzákezdett a barátja megkötözéséhez. Harciasán
megkérdezte:
- És mégis, mit gondolsz, kölyök, hová viszel bennünket?
- Coffeyville-be, a seriffhez.

16
 - Azzal csak az idődet vesztegeted, meg a mienket, hiszen mi nem csináltunk semmi rosszat.
- Nekem van itt egy szemtanúm, aki ebben nem ért egyet veletek.
- Nincs neked semmiféle tanúd, hiszen nem is volt magánál.
- Nos, most már rendelkezem a beismerő vallomásotokkal is.
- Miféle vallomással? - kérdezte Vince, majd fenyegető pillantást vetett a barátjára.
- Te bevallottal neki valamit?
Billybob elvörösödött.
- Miért tennék ilyen ostobaságot?
A Kölyök ezen a ponton csak megvonta a vállát, később azonban megszólalt:
- Egy seriffnek nem sok kell ahhoz, hogy összeálljon benne a kép. Postakocsirablás vagy sima rablás.
Figyelmeztetlek benneteket, hogy bizonyára vannak már plakátok is rólatok az irodájában, s ha nem...
nos, akkor ez lesz az én e havi jó cselekedetem.
Ha Damian jobban figyelt volna, láthatta volna, hogy Vince összerezzent a körözőplakátok
említésekor. Azt is észre kellett volna vennie, hogy a két férfi közül Vince volt a veszedelmesebb, őt
kellett volna tehát először megkötöznie, nem Billybobot. Őszintén szólva azonban nem számított arra,
hogy a fickók ismét gondot okozhatnak. Így azután meglepődött, amikor Vince a Kölyök lábához
vetette magát, és megragadta a fiút. Mindketten a földre estek, a Kölyök hanyatt, Vince pedig lefogta a
lábával, hogy elvehes-se a fegyverét. Mielőtt megindult volna a kézitusa a fegyverért, Damian felrántotta
Vince-t, és arra készült, hogy ököllel arcul csapja, amikor mindketten hallották a pisztoly kakasának a
kattanását, és megálltak.
Elsőként Vince talált a hangjára, amikor látta, hogy a Kölyök már felpattant és a fegyverrel Vince
fejére célzott.
- Csak nem akarsz megölni?
- Azt hitted?
A Kölyök csak ennyit mondott. Tökéletes közönye hatására Vince nagy sóhajjal visszalépett.
Egyáltalán nem lehetett tudni, mit gondolt vagy érzett a fiú. Nem lehetett tudni, hogy hidegvérrel
képes-e gyilkolni, vagy egyszerűen egy rémült fiú, aki nagyon ügyesen tudja leplezni a rettegését.
Damiannak nem sikerült elrejtenie ingerültségét. Ezen a reggelen már egy kicsit túl sok volt a
meglepetés, hiszen veszélyben forgott mind az ő, mind pedig ifjú megmentője élete. Nagyon erős férfi
volt, és egyszer csak ököllel Vince arcába csapott. Vince észre sem vette, mire készül, és eszméletlenül
zuhant a földre.
Damian azonnal meg is bánta tettét. Tizenöt éves kora óta nem gyakorolta a fizikai erőszakot.
Akkor történt, hogy már a hetedik fiú orrát törte be, és az apjától élete legkeményebb kioktatását kapta,
amely arról szólt, hogy aki testileg nagyon erős, az igazságtalan előnnyel rendelkezik azokkal szemben,
akik kisebbek, gyengébbek.
A Kölyök elismerése csökkentette némileg a lelkifurdalását.
- Ezt jól csinálta, Mr. Rutledge. Ha végzett ezekkel, én pár perc alatt elkészítem a palacsintát,
ehetünk és indulhatunk.
Csak ennyit mondott nagy nyugalommal, mintha semmi rendkívüli esemény sem zavarta volna meg
a reggelt. Ennek a fiúnak vagy acélból vannak az idegei, vagy egyáltalán nincsenek is. Damian bólintott,
és tette, amit a fiú mondott.

17
 6

A Kölyök ismét leguggolt a tűz mellé, és nagy figyelemmel mert a palacsintatésztából a serpenyőbe.
Ahogy sült, megrázta, megforgatta, azután átcsúsztatta az egyetlen tányérba, majd újra kezdte a
műveletet. Damiannak úgy tűnt, hogy kizárólag a főzésre összpontosít.
A pisztolyát visszatette a pisztolytáskába, de hát már mindenki tudta, hogy milyen hamar elő is tudja
venni, ha szükséges. Macskaszemével pedig, amelyet Damian inkább aranyszínűnek látott, mint
barnának, úgy tűnt, olyasmit is észrevett, amit más nem. A Kölyök kétségkívül mély benyomást
gyakorolt mindenkire. Damian már kezdte hinni, hogy valóban elfogott öt bűnözőt.
Damian kihasználta, hogy Vince még mindig eszméletlenül hevert, és még szorosabbra húzta a
csuklója körül a kötést. Azután otthagyta, oldalára fektetve: a férfinak még mindig vérzett az orra, és
abban a helyzetben szabadon folyhatott el a vér. Billybob csendben volt, gyanakodva figyelte Damiant.
Miután megkötözte a rablókat, Damian elővette az előző este oly nagy gonddal összehajtogatott
kabátját és a cipőjét. Csak amikor megpróbált belebújni, akkor vette észre, hogy a Kölyök észrevétlenül
bár, de nem csak a főzésen tartotta a szemét.
Odakiáltott Damiannak:
- Jobban tenné, ha kirázná a cipőjét, mielőtt belebújik. Sohasem tudhatja, milyen állat választotta
hálóhelyül az éjszakára.
Damian egészen, természetes módon elejtette a cipőjét, mintha csak kígyók tekerőztek volna elő
belőle. Billybob vihogni kezdett, és ezért Damian haragosan nézett rá. A fiúnak sikerült elrejtenie
vigyorát, mielőtt Damian rápillantott volna, így azután nem láthatott rajta mást, mint a szokásos
kifejezéstelenséget. Damian pedig nem tudott ellenállni, az orránál fogva emelte fel újra a pár cipőt, jó
erősen megrázta, azután még a tűzhöz is odament, és megpróbált belenézni a cipő belsejébe.
A Kölyök megszólalt:
- Azt hiszem, most már nyugodtan felveheti.
Damian gyanakodva pislantott a fiúra.
- Ugye, nem a bolondját járatja itt velem?
- Nyugodjon meg, nem. Nem tudom, hogy ezen a vidéken élnek-e skorpiók vagy sem, de vannak
területek...
- Nem szükséges tovább magyarázni a dolgot.
Damian bosszúsan ráncolta a homlokát, elővette a csomagját, kivett belőle egy pár tiszta zoknit.
Nem szerepelt a terveiben, hogy zokniban fog szaladgálni a táborban reggel. De hát azt sem tervezte el,
hogy kirabolják, s azután másodszor is kirabolják, vagy legalábbis megpróbálkoznak vele.
Hamarosan rájött, hogy okosabb lett volna, ha nem veti le a piszkos harisnyát. Ahogy lehúzta,
felszakította a lábán képződött hólyagokat, amelyek vérezni kezdtek. Pokoli érzés volt visszabújni a
cipőjébe.
Miközben a tűzhöz sántikált, szívből remélte, hogy az egy-két nap járás Coffeyville-től inkább egy
nap lesz, mint kettő. Ha sohasem lát tábortüzet többé, az sem nagy baj...
Kapott egy tányér palacsintát, hozzá egy mézesköcsögöt.
- Tegnapra megavasodott a vajam, úgyhogy be kell érnie a mézzel. Nekem egy kicsit elvette az
étvágyamat, hogy már kora reggel erőszakot kellett feltálalnom. Egye hát meg az egészet, Mr. Rutledge.
Én majd elrágcsálok valamit később, ha szükségét érzem.
Damian egy pillantást vetett Vince-re és Billybobra.
- A többi vendég nem eszik?
- Az ördögbe is, nem. Ha reggelizni akartak volna, tokban kellett volna tartaniuk a fegyvereiket.
Aznap az első érzelem, amelyet a Kölyök elárult, a hangjában és az arckifejezésében rejlő undor volt.
Tehát neki is voltak érzései. Láthatóan nagyon ügyelt arra, hogy senkivel se ossza meg azokat. Felállt, a
nadrágjába törölte a kezét, és odament Billybobhoz.
- Ti elrejtettétek itt a közelben a lovaitokat?
- Egy kicsit feljebb, a folyó mentén.

18
 A Kölyök aprót biccentett, és elindult a jelzett irányba. Damian evés közben szemmel tartotta a
rablókat. Nem feltételezte ugyan, hogy Billybob bármivel is megpróbálkozna, amíg Vince eszméletlenül
fekszik, de nem akart újabb meglepetéseket.
A lovakra gondolt és arra a lehetőségre, hogy esetleg mégis magával viheti útitáskáját, amelytől nem
szívesen vált volna meg. Ekkor a Kölyök visszatért két lóval. Elég bánatosan festettek, mi tagadás. Az
egyik még sántított is. Damian meglepődött azon, hogy a fiú Vince-hez lépett, és jó erősen oldalba
rúgta. Bár mokaszin volt a lábán, így nem nagyon fájhatott a rúgás, de azért mégis...
- Gyűlölöm azokat, akik így bánnak az állataikkal - sziszegte, és Billybobra villantotta a szemét, aki
félrehúzódott, az esetleges rúgásoktól tartva.
- Melyik a tiéd?
- Egyik sem - felelte Billybob, persze hazudott. - Vince-é mindkettő.
- Rendben van. Az egyikre nem ülhet fel senki. A másikat egy darabig kímélni kell. Kiszedtem egy
követ a patájából, már kezdett elfertőződni. Nézd csak meg a lovakat! Mindkettőt véresre
sarkantyúztátok!
Billybob még hátrább húzódott, de a Kölyök a kis szónoklattal lezártnak tekintette az ügyet, és
odament a tűzhöz.
- Ideje indulni - szólt Damiannak. - Szerencsés esetben annyi utat teszünk meg, mintha ez a kettő
gyalogolna. Nekik egy lovon kell ülniük, mert a másik teljesen lerobban, ha megterheljük, mielőtt
meggyógyulna. Az ördögbe, az ostoba emberek teljesen kiborítanak.
Ez igencsak látható volt. A körülményekre való tekintettel Damian úgy határozott, hogy nem hozza
többé szóba az útitáskáját. Abban reménykedett, hogy mindent pótolni tud majd, amint elérik ismét a
lakott területeket. Más kérdés volt, hogy talál-e errefelé jó minőségű ruhát...
Segített tábort bontani, amennyire a józan ész diktálta: lement a folyóhoz, és elmosta az edényeket.
Amikor visszaért a dombra, a Kölyök már betemette a tüzet, felnyergelte a lovát, és felerősítette a lóra a
nagy nyeregtáskákat, amelyek úti felszerelését tartalmazták.
Damian először figyelte meg a gesztenyeszínű heréket, amely a tábor szélén volt kipányvázva.
Kényes, jól betanított, élénk állat volt, látszott, hogy alig várja az indulást.
Hasonlított azokra a telivérekre, amelyeket Damian lóversenyeken látott. Kicsit meglepte, hogy
ennek a sovány srácnak ilyen lova volt.
A fiú megpróbálta Billybobot lóra ültetni, nem nagy sikerrel.
- Megmondtam, nem vagyok rá képes, ha a kezem hátra van kötve - mondta Billybob. - De ha
felülök is a lóra, bizonyosan leesem, ha nem tudok kapaszkodni.
- Rendben. Akkor azzal töltőd majd a napot, hogy elgondolkodsz, hogyan maradj meg a nyeregben,
és nem azon töprengsz, miként okozzál nekem még több bajt. Vagy felülsz, vagy gyalogolsz!
Biztosíthatlak, nekem teljesen mindegy, hogyan döntesz.
Ekkor Damian Billybob mögé került, és felrakta a nyeregbe. A férfiből kiszakadt egy "Mi a fene...?",
azután azonban már arra összpontosított, hogy ne essen át a ló túlsó oldalára.
A Kölyök rávigyorgott Damianra. A pillantása azt mondta, "Nocsak, mégsem vagy teljesen
hasznavehetetlen", azután a még mindig eszméletlenül heverő Vince felé fordult.
- Ha ez egyáltalán életben van, gondolja, hogy őt is föltudja ültetni a lóra?
Damian enyhén elvörösödött az utalásra, amely arra vonatkozott, hogy milyen erővel ütötte meg a
férfit. Bólintott, és sikerült felsegítenie Vince-t a barátja mögé a nyeregbe, csak előbb egy vödör vizet
zúdított a nyakába, hogy magához térjen és ne essen le. Most azonban, hogy rajta volt a sor, hogy
nyeregbe pattanjon, szívből kívánta, bárcsak volna ott valaki, aki neki is segít, bár nem tudta elképzelni,
hogy akadt volna ehhez kellően erős ember.
Damian egész életét nagyvárosban élte le, korábban sohasem volt lovakkal dolga: lovászok és
kocsisok foglalkoztak a fogatukhoz tartozó állatokkal. Bizony, most először ült lóra.
A fiú nyeregbe pattant, várt, és végül megszólalt.
- Tegye a lábát a kengyelbe, Mr. Rutledge. Sohasem lovagolt még?
- Én kocsiban szoktam utazni és nem az állatokon, amelyek a kocsit húzzák - kényszerült beismerni
Damian.

19
 Sóhaj hallatszott.
- Gondolhattam volna... Tegye a lábfejét a kengyelbe, lendítsen a másik lábával, azután engedje el
magát, ha már fenn ül.
Természetesen könnyebb volt mondani, mint megcsinálni, de másodjára sikerült. Damian hirtelen
megsajnálta Vince-t, aki ott ült hátrakötött kézzel Billybob mögött, és semmit sem tehetett azért, hogy
kivédje a leesést, ha elveszíti az egyensúlyát. Panaszkodott is, hogy hátrakötött kézzel kellett lovagolnia.
Hangosan és igencsak sértő szavakkal tudatta Damiannal, hogy mit is gondolt a törött orráról.
A Kölyök vetett véget a válogatott durvaságoknak, amikor odakiáltotta Vince-nek:
- Ha enni akarsz ma este, fogd be a szád. - És Vince befogta.
Damian elmosolyodott. El kellett ismernie, hogy a Kölyök stílusa, legalábbis bizonyos esetekben,
csodálatra méltó volt. Arra kényszerűit, hogy újragondolja a fiúról kialakított véleményét. Bár a Kölyök
nem mindig fejezte ki magát szabatosan, nyilvánvalóan okos volt. Korához képest nagyon ügyes is, és
megvoltak benne az erős, talán kicsit túlságosan is parancsoló hajlamú vezető tulajdonságai. Mindent
összevetve, nagyon érdekes, izgalmas fiatal fickó volt. Damian csak azt szerette volna tudni, mi az, ami
őt zavarja a fiúval kapcsolatban, de erre nem sikerült rájönnie.
Tekintettel arra, hogy mekkora könnyedséggel ejtette fogságba a két postakocsirablót és az
elhatározására, hogy a törvény kezére adja őket, valószínűleg nem hazudott, amikor a foglalkozásáról
beszélt, meg hogy hány embert adott át személyesen az igazságszolgáltatásnak. Átkozottul fiatal volt
még ahhoz, hogy fejvadász legyen, de Damian arra gondolt, aki olyan ügyesen bánik a fegyverrel, mint
ő, annak a számára ez volt az eszményi - bár veszedelmes -foglalkozás.
Szokásain még sok volt a jobbítanivaló. Egy folyó mellett táboroztak, amelyben nyugodtan
megfürödhetett volna, de csak ritkán tette. És nem volt alapos, mert mindig befejezte, mielőtt Damian
odaért volna. Most, hogy ilyen közel voltak egymáshoz, Damian érezhette azt az erős szagot, amely a
fiú körül lengett és nem volt kellemes.
Dél felé megálltak egy rövid időre, hogy pihentessék a lovakat és kinyújtsák a lábukat. Damian
gyorsan kivett egy zsebkendőt a táskájából. Nagyon örült, amikor meglátta, hogy a Kölyök felerősítette
a táskát annak a lónak a hátára, amelyet kantáron vezettek. A zsebkendő azonban, amelyet észrevétlen
szorított az orrához, hogy ne bántsa meg a fiút, ha véletlenül hátrapillant, csak csekély
megkönnyebbülést jelentett.
Rendes körülmények között Damian sohasem érintett volna egy ilyen személyes témát, de késő
délután, miután egész álló nap érezte a szagot, már nem állta meg, hogy fel ne tegyen néhány kérdést.
- Maga ezekben a ruhákban van éjjel-nappal? - kérdezte nyersen.
- Leginkább - válaszolta könnyedén a fiú. - így legalább távol tartom magamtól azokat az alakokat.
Damian nem tudta eldönteni, tréfál-e a fiú, így azután nem merte azt sem megkérdezni, milyen
alakokra gondolt. Felsóhajtott, látta, hogy együtt kell élnie ezzel a szaggal, míg el nem érnek a városba,
és ebből már egy másik kérdés következett...
- Gondolja, hogy ma estére Coffeyville-be érünk? - kérdezte reménykedve.
A Kölyök arra sem méltatta, hogy válasz közben hátraforduljon.
- Odaérhettünk volna, de ez a két huhogó bagoly nagyon lelassította a dolgot. Most már nem
hiszem, hogy elérjük a várost, Mr. Rutledge.
Damian ismét sóhajtott, majd megjegyezte:
- Tekintettel arra, hogy ha ideiglenesen is, de nagyon közeli kapcsolatba kerültünk, nem gondolja,
hogy szólíthatna Damiannak? A Mr. Rutledge itt valahogy olyan furcsán hangzik, nem? És magának is
bizonyára van valamilyen másik neve. Csak nem hívták mindig Kölyöknek?
- Nos, én a K. C-t használom, ha hivatalosan alá kell írnom valamit.
- És mi van a kezdőbetűk mögött?
- Hogyhogy mi van mögöttük? - Megrántotta vállát. - Semmi. Amikor először kellett egy papírt
aláírnom, hogy felvegyem a jutalmamat, odafirkantottam valamit. A seriff K. C-nek olvasta, és attól
kezdve ez rám ragadt...
- K. C? Nagyon csinos név, ha kimondja az ember. Nem baj, ha én Caseynek fogom hívni?
A fiú érezhetően megdermedt egy pillanatra, azután, ugyancsak érezhetően, felengedett.

20
 - Tőlem azután azt tesz, amit akar - pusztán ennyit mondott.
Ez nem egészen volt igaz, de Casey láthatóan nem kívánt többet foglalkozni az üggyel. Damian
elmosolyodott, arra gondolt, nyilván azért nem tetszik a fiúnak a név, mert mind fiúk, mind lányok
használhatják. A kamaszok érzékenyek az ilyen csekélységekre.
Ezután csendben maradtak. A nap hosszú és unalmas volt, de Damian arra gondolt, hogy ennek is
örülnie kellene. Az unalom annyit jelentett, hogy nem történt semmi szokatlan és veszedelmes, semmi,
ami felkészületlenül érte volna, s ami miatt ismét azt kellett volna éreznie, hogy nem a megszokott
világában mozog.
Napszállta előtt egy órával Casey a folyóhoz kanyarodott, hogy ott tábort verjenek. Néhány perc
múlva lobogott a tűz, gyorsan készített egy kis tésztát, és félretette kelni. Azután azonban lóra ült ismét,
mialatt Damian a vendégeiket próbálta elhelyezni.
Damian egy percre megijedt, azt hitte, a fiú magára hagyja, de Casey megszólalt:
- Igyekezzen, és ne törjön be több orrot, amíg én vacsora után nézek.
Damian fülig vörösödött, de Casey ezt nem láthatta, mert már ellovagolt.

21
 7

Casey épp olyan boldog volt, amikor másnap délelőtt megpillantották Coffeyville-t, mint Damian.
Amúgy ő egyedül szeretett utazni. Ha szünet nélkül elővigyázatosnak kellett lennie, nem tudott pihenni,
és nem volt képes önmaga lenni. Akkor sem fürödhetett meg, ha lehetősége nyílt rá.
Még a szükségletét sem végezte el addig, amíg nem talált valami búvóhelyre, míg a társai bárhol
elvégezték a dolgukat, anélkül, hogy törődtek volna vele, ki látja őket. Persze nem engedhette meg
magának, hogy ezért zavarba jöjjön, hiszen azt hitték, ő is közülük való.
Ez az ő hibája volt. Meg kell hagyni, sohasem erőlködött, hogy másnak tűnjék, mint aki. Sohasem
képzelte, amikor elment hazulról, hogy a dolgok könnyebben fognak menni, ha azt állítja magáról, hogy
nem lány, hanem fiú. Abban az időben nem nagyon nézett „könnyebb" dolgok után, sőt, épp
ellenkezőleg, mert el akarta érni kitűzött célját. Az egyetlen dolog, amit megtett, hogy vállig levágatta a
haját. A hátán lelógó hosszú copf szemet szúrt volna, ő pedig nem kívánta magára vonni a figyelmet.
A lovagláshoz fiúruhákra volt szüksége, ő pedig szinte mindig nyeregben volt. Az embereket
azonban főként a vastag gyapjúponcho tévesztette meg, amely minden domborulatot és formát
elrejtett. Ezért is viselte szívesen. A bő ponchóból szükség esetén könnyebben tudta előrántani a
fegyverét, mint egy kabátból. A pisztoly elől félrehúzott zakó szárnya időnként visszahullott, szóval,
útban volt.
Így aztán, amikor az emberek rápillantottak, azt gondolták, hogy egy fiúval állnak szemben. Ő pedig
nem kívánta eloszlatni a félreértést. Amikor a városban volt, ez sok kellemetlenségtől megóvta. A
foglyai esetleg azt gondolták volna, hogy könnyen túljárnak az eszén, csak mert a szebbik nemhez
tartozik. Mókás volt, hogy mennyivel könnyebben elfogadták a letartóztatás tényét egy fiútól, mint egy
nőtől tették volna.
Pedig ha megkérdezték volna, becsületesen válaszol. Hiszen ő nem járt álruhában, egyszerűen csak
hagyta, hogy az emberek higgyenek az első benyomásnak. Ha valaki túl közel került volna hozzá,
észrevehette volna, hogy másként állnak a dolgok, de ez senkinek sem állt a szándékában, és erről ő
nem tehetett. Ha pedig mosdatlanság-szaga volt, annak is megvolt az oka.
Magának kellett megszereznie az élelmét. Az apjától tanulta, hogy a szagát is kell tudni álcázni. Néha
úgy fogott el egy állatot, hogy az nem is érezte meg a veszélyt.
Casey ezért nem mosta ki a ruháit, csak ha egy napnál hosszabb ideig kívánt egy városban
tartózkodni. Fürödni azonban olyan gyakran fürdött, amilyen gyakran csak tehette. Most éppen
rettenetesen bűzlött, ezt jól tudta, mert a gyapjúponcho rémes szagot árasztott, ha megázott, és Casey a
pár nappal korábbi felhőszakadásban alaposan átázott.
Mindez egyáltalán nem érdekelte volna, ha nem társaságban utazik, de most erről volt szó, és Casey
nagy zavarban volt, mint már többször is azóta, hogy Damian Rut-ledge betette a lábát a táborába.
Eddig még senkivel sem találkozott, aki ennyire lekötötte volna a figyelmét. Mindenesetre szokatlan
figura volt, óriási termet, és hozzá mókás városi öltözet - de átkozottul csinos is volt! Barna haja olyan
sötét volt, hogy szinte feketének tetszett, markáns vonások, kihívó vonalú áll, dús szemöldök tette
nagyon férfiassá az arcát.
Egyszerűen arról volt szó, hogy a férfi igencsak foglalkoztatta a gondolatait. Azon kapta magát, hogy
minden ok nélkül rábámul, csak azért, mert olyan jó volt a szürke szemébe nézni. A jelenléte furcsa
érzéssel töltötte el, és a lány nem nagyon örült ennek. Néhányszor pedig az a bolond gondolat is
felmerült benne, hogy talán ki kellene csinosítania magát, megmutatni a férfinak, milyen is ő valójában,
és ez igazán nagy ostobaság volt. Amint elérik Coffeyville-t, Damian úgyis folytatja a maga útját. Casey
örült ennek. Nem akarta, hogy bármi is elvonja őt a feladataitól.
Mindent tekintetbe véve, Casey meglehetősen jól haladt a saját munkájával. Egy ideig őszintén
sajnálta, hogy elhagyta az otthonát az apjával folytatott vita után. Haragjában nem hagyott hátra
semmilyen magyarázatot, üzenetet sem a szüleinek. Minden búcsú nélkül indult el otthonról: éjszaka
kiszökött a házból.

22
 Időnként táviratozott az anyjának, és tudatta, hogy rendben mennek a dolgok. Azt szerette volna, ha
nem aggódnak érte, bár jól tudta, hogy nem így áll a helyzet. Szilárdan elhatározta, hogy csak akkor tér
haza, ha már elérte a célját.
Chandos egyedül boldogult az életben. Most Casey szerette volna ugyanazt csinálni. Meg akarta
mutatni, hogy képes egyedül eltartani magát, egy férfi segítsége nélkül, és úgy, hogy férfimunkát végez.
Néha mégis úgy érezte magát, mint azok a körözött személyek, akikre vadászott. Jól ismerte az apját,
tudta, hogy bizonyára keresi őt, és nem volt könnyű bujkálni előle. Az apja azonban csak a lánya leírása
alapján tudakozódhatott, és az nem nagyon esett egybe Caseyjelenlegi külsejének a leírásával. Az apja
eddig még nem fedezte fel, milyen iróniával használta az iratokon apja farmjának nevét. Egyáltalán,
csak néhány seriff ismerte őt mint K. C-t, a legtöbb ember számára ő csak a Kölyök volt.
Nemsokára hazamehet. Legalábbis ezzel a reménnyel fogott bele ebbe az északi utazásba.
Óriási szerencséje volt, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodott, és kihallgatta Bili
Doolint, aki erre a hétre kettős bankrablást tervezett Coffeyville-ben. Doolinról mindenki tudta, hogy a
Dalton bűnbanda tagja volt, és Casey akkor könnyen el is foghatta volna - hiszen nagyon részeg volt -,
de a lány elhatározta, hogy kivár, és helyette az egész bandát füleli le.
Casey alaposan felkészült, mint mindig: emberekkel beszélgetett, régi újságcikkeket olvasott. A
három Dalton fivér, Róbert, Emmett és Grattan békebírák voltak Arkansas-ban. Nagy szégyen, ha a
törvény embere rossz útra tér, s a Dalton fivérek pedig éppen ezt tették.
Néhány évvel ezelőtt Oklahomában kezdték meg akcióikat, eleinte főként lovat loptak, azután jöttek
a nagyobb bűntények, amikor a banda vezetője, Róbert, Kaliforniába tette át székhelyét. Az előző év
elején megkísérelték a déli vasút San Francisco és Los Angeles között közlekedő exp-resszvonatát
kirabolni. A támadás nem járt eredménnyel, mert nem voltak képesek kinyitni a páncélszekrényt, de a
dolog következményeképpen azon a vidéken mindenütt körözőplakátok jelentek meg róluk, ezért
azután lóhalá-lában visszatértek Oklahomába. Grattant letartóztatták, és elítélték - mert a kaliforniai
kontármunka során egy embert megöltek - húsz esztendei börtönre. Grattannak sikerült azonban
megszöknie, és csatlakozott testvéreihez.
Ezután a banda kibővült. Amikor az előző év májusában a cseroki indiánok területén levő
Whartonban kirabolták a Santa Fe Limitedet, már velük voltak az „újoncok" is, „Feketearcú" Charlie
Bryant, Charley Pierce, „Csúf Kutyaszorító" George Newcomb és Bili Doolin. Senkit sem öltek meg ez
alkalommal, és több mint tízezer dollárt kaparintottak meg. Feketearcú Bryantnek nem volt ideje
elkölteni a rá eső részt, mert meghalt, amikor fegyverrel próbált elintézni egy nézeteltérést Ed Short
helyettes békebíróval.
Még ugyanabban a hónapban a banda tizenkilencezer dollárt szerzett, amikor Leliettánál kirabolták a
Missouri, Kansas & Texas vonalon közlekedő vonatot. Ezután azonban meghúzták magukat, felélték
bűnös úton szerzett pénzüket, mert a Dalton bandáról egészen ez év júniusáig nem lehetett többé
hallani a sajtóban: akkor ismét kiraboltak egy vonatot Redrockban. Utolsó vonatrablásukra Adair-ben
került sor augusztusban, ott ismét vér folyt: három ember sebesült meg, egy meghalt.
Ekkor már a bankokra is gondoltak, sőt egyszerre kettőt terveztek kirabolni. A banda számára, ha a
hír igaz volt, ez a vállalkozás nagyon merésznek tűnt. Casey elhatározta, hogy megakadályozza ezt a két
rablást, és felveszi az ezért járó jutalmat.
A banda tagjaiért felajánlott jutalmak összege jóval felülmúlta azt, amelyet elérendő célként tűzött
maga elé a "bizonyítási idő" végére. Akkor azután hazamehet majd, hiszen szinte attól a naptól kezdve
erre vágyott, amikor elhagyta szülei otthonát. Most már hat hónapja volt úton, hat hosszú hónapja.

23
 8

Ha előző este még egy órácskát kitartottak volna, meglehetősen kényelmesen aludhattak volna.
Casey azonban ezt nem tudhatta, hiszen először utazott olyan messze északra, mint Kansas. Arra meg
nem is gondolt, hogy kifogyhat az élelemtartaléka, mielőtt eljut a városba, de hát három szájjal többet
kellett ellátnia.
Délelőtt későn keltek útra, mert Casey reggel ismét vadászni indult, hogy ennivalót szerezzen. Előző
este minden tésztája és konzerve elfogyott. Minden városban, ahol megfordult, alapvető élelmiszereket
vásárolt, hogy kitartson a következő városig. Arra azonban nem számított, hogy eltévedt idegenekre és
balkezes postakocsirablókra bukkan út közben.
Így azután, bár csak egy óra járásra voltak Coffeyville-től, mégis csak a délelőtt közepén lovagoltak
be a városba.
Meglehetősen nagy kereskedőváros volt. Casey így is képzelte el, hiszen tudta, hogy itt két bank is
van. Amikor végiglovagoltak a főutcán, hogy elérjék a seriff hivatalát, szemügyre vette a First National
Bank és a Condon Bank irodáit az utca két oldalán, és egyben azt is fürkészte, hol van egy jó hely,
ahonnan szemmel tudja tartani mind a két bankot.
A főutcán munkások dolgoztak, és ideiglenesen eltávolították mindkét bank elől a lovak kikötésére
szolgáló oszlopokat. Casey ezt némi aggodalommal figyelte.
A bankrablók azt szerették, ha a közelben várakoztak a lovaik, hogy gyorsan menekülhessenek, tehát
a kiválasztott célpont előtt vagy közvetlenül mellette szerették kikötni a lovakat. Ha a Dalton banda
megérkezik, és meglátja, hogy nincs hely a lovak számára, talán meggondolja az egészet, és szépen
visszalovagol.
Ez természetesen a város javára szolgálna, és a bűnözők továbbra is körözés alatt álltak volna.
Caseynek a leírásokra kellett volna támaszkodnia, hogy felismerje őket, és hogy reményeinek
megfelelően, átadja őket az igazságszolgáltatásnak.
Most még minden nyugodt volt, úgy látszott, van még ideje, hogy elrendezze foglyai ügyét, és utána
megtervezze a következő csapat elfogását.
Még nem döntötte el, értesítse-e a seriffet a tervezett bankrablásról. Mindig fennállt a veszély, hogy a
seriff megköszöni, majd arra kéri, hogy tartsa magát távol az ügytől, és így csakis az övé legyen a
dicsőség. No meg a pénzjutalom. Az is lehet, hogy nem is hinne neki, hiszen ezen a vidéken úgy tudták,
hogy a Dalton banda vonatrablással foglalkozott és nem bankokkal.
Volt azután még valami: Casey nagyon is jól tudta, hogy ő mire képes, de nem mondhatta el ezt a
többiekről. Másrészt még sohasem készült ilyen sok emberrel szemben egyedül fellépni. Úgy gondolta,
hogy a seriffel való találkozás után dönt, és már szinte elérték a seriff hivatalát.
Casey csapata felkeltette a lakosok figyelmét, hiszen párosával ültek a lovon, ráadásul Vince és
Billybob jól láthatóan meg volt kötözve. A városi kíváncsiskodók szívesen segítettek leszedni a
foglyokat a lóról, és bekísérték őket a seriffhez. Ott derült ki, hogy csak csekély jutalom volt kitűzve a
fejükre. Nem ez volt az első postakocsirablásuk, úgyhogy nem is volt szükség Damian tanúvallomására.
Ö egyszerűen csak jelentette, hogy felborult a postakocsi, és eltűnt a kocsisa.
Volt némi zűrzavar, mert valami rejtélyes okból kifolyólag mindenki azt hitte, hogy Damian fogta el
a két férfit, s ez módfelett dühítette Caseyt. A lány arra gondolt, hogy ennek az az oka, hogy a férfi egy
behemót, ő pedig egy kis cingár fazon, s az emberek mindig az első benyomásokra alapozzák
véleményüket.
Damian azonnal kiment az irodából, ahogy a seriff elbocsátotta. Casey utána ment, hogy
elköszönjön tőle, mielőtt folytatja saját ügyei intézését.
- Minden jót a további utazáshoz - mondta Casey, és kezet nyújtott.
- Remélem, nyugalmas lesz, legalábbis amíg Texasba nem érek - válaszolta Damian.
- Persze, hiszen maga is emberre vadászik. Nos, jó szerencsét kívánok!
Damian megfogta a kinyújtott kezet, és jól megrázta.
- Casey, köszönök mindent. Valószínűleg még mindig kint bolyonganék a mezőkön, ha nem látom
meg a maga tábortüzét.

24
 Erről lehetett volna vitatkozni, de Casey nem szólt semmit. Visszahúzta a kezét, azután elpirult,
mert a férfi érintése egészen felkavarta. A férfi azonban erről láthatóan nem vett tudomást, már
türelmetlenül készült a továbbutazásra. Pillantása végigpásztázta az utcát, látni akarta, milyen kényelmet
kínál is neki a város.
- Isten vele - mondta Casey, és hirtelen megfordult, visszament a seriff irodájába.
Valószínűleg utoljára látta ezt a balfácánt. Biztosan megszáll majd a város legjobb szállodájában, míg
az ő számára a takarékosság volt a vezérelv. Olcsó szállás után fog nézni, este elmegy majd a
kocsmákba, ahol mindig hasznos hírekhez lehet jutni. A színházba is benéz, ha egyáltalán van a
városnak színháza.
Casey arra gondolt, legjobb volna, ha a férfi hazamenne. A nyugati államok nagyon barátságtalanok
tudnak lenni azokhoz, akik nem ott nőttek fel. Nem szerzett erről máris első kézből tapasztalatokat?
De vajon tanult-e belőlük? A pokolba is, biztosan nem. A keletiek szinte teljesen más nép. Másképp
nézték a dolgokat, szinte semmit sem tudtak arról, mi kell a túléléshez, sok mindenre pedig úgy
tekintettek, mint ami járt nekik... Casey már megint olyasmit csinált, amit nem kellett volna: a férfira
gondolt.
Visszatért az üzleti ügyeihez, el kellett határoznia, megosztja-e az ismereteit a seriffel vagy sem. Sok
jót nem tapasztalt a helyettesei részéről, akik elsütötték a szokásos ostoba tréfáikat zsenge korával
kapcsolatban, miszerint bizonyára akkor fogja el a bűnözőket, amikor alszanak vagy részegek, mert
másképp nem is volna képes rá. Nem is próbálkozott azzal, hogy helyreigazítsa tévedéseiket. Ilyenbe
sohasem bocsátkozott. Minél kevesebben tudják, mire képes, annál jobb.
A seriff csak jó húsz perc múlva engedte el, és kérte, hogy másnap térjen vissza, és vegye fel a neki
járó kétszáz dollárt. Nem volt valami sok két postakocsirablóért, de hát Vince és Billybob csak nemrég
indult meg a bűnözés útján.
Ekkor hirtelen puskalövések hallatszottak, több felől. A seriff és emberei rá sem hederítettek többé,
és kirohantak az irodából.
Casey reménykedett, hogy még nem a Dalton banda érkezett a városba. Belül azonban érezte, hogy
reménye megalapozatlan. Abból, amit hallott, arra következtetett, hogy a banda tervei csődöt mondtak.

25
 9

Damian csak állt, feltartott karral. Hihetetlennek tűnt számára, hogy ismét kirabolták. Ekkor jutottak
eszébe Casey figyelmeztető szavai, amelyeket előző este a tűz mellett mondott neki. "Az a pénz, amit
Billybob és Vince ellopott magától, valószínűleg itt van a nyeregtáskájukban. A legjobb most kiemelni,
Damian, mert a seriff ki tudja mikor fogja visszaadni magának, ha egyáltalán visszaadja. Volt már, hogy
egy hetet kellett várnom, amire kifizették a nekem járó jutalmat. Esküszöm, a törvény emberei nem
remekelnek az irodai munkában."
A Condon Bankhoz belépő három férfi állig fel volt fegyverkezve winchesterekkel és kézi
lőfegyverekkel. Mintha ez nem árulkodott volna világosan a szándékaikról, azonnal a néhány ügyfél és
tisztviselő felé fordították a fegyverek csövét.
A rablók közül ketten hamis oldalszakállt viseltek, mind a hárman nagyon fiatalok voltak, a húszas
éveik elején járhattak. Halálosan komolyan vették a dolgot, Damian látta, hogy ezek nem ügyetlen
balfácánok. Ott volt a szemükben, hogy mindegyikük készen állt a gyilkolásra, ha nem
engedelmeskednek nekik.
Damiannál ismét csak nem volt fegyver, s így, ha akart volna sem fordulhatott volna szembe velük.
(Nem sokkal korábban átadta a seriffnek azt a pisztolyt, amelyet egy darabig ő viselt.)
Ismét kirabolták. Ez minden képzeletet felülmúlt. Fényes nappal, egy város szívében. A Kölyök
előre tudta, mi fog itt történni. Igyekezett Damiant távol tartani a bankoktól. A férfi azonban arra
gondolt, hogy túlságosan aggódik érte, vagy hogy még jobban fel akarja őt idegesíteni, mintha nem
izgult volna már eléggé.
Néhány percnyi feszült várakozás után, kilenc negyvenötkor kinyitották a páncéltermet. Időközben
az ügyfeleket felszólították, hogy ürítsék ki zsebeiket. Ez alatt a rövid idő alatt senki sem lépett be a
Condon Bankba, de Damian észrevette, hogy valaki bekukucskált az ablakon. A fickó a fegyverek
látványából kitalálhatta, hogy mi is folyt bent, mert a következő pillanatban már riasztotta is az utca
népét.
Ez azután azonnal véget vetett a bankrablásnak. Az egyik rabló káromkodott, a másik elsápadt. Már
nem voltak olyan magabiztosak, megfeledkeztek a páncélteremről, és lövöldözve kirohantak az utcára.
A város fürgén a pénze védelmére kelt. Az utcán mindenki előrántotta fegyverét, óriási volt a
felfordulás.
A bankban a legtöbben az első lövés hallatán a padlóra feküdtek. Damian erre nem figyelt oda, és
nem is fordult meg a fejében, hogy ugyanúgy cselekedjék. Lassan az ajtóhoz sétált, és tanúja volt az első
áldozat halálának. Az utca túloldalán levő First National Bankból két másik fegyveres rohant ki a rabolt
zsákmánnyal, és egy férfi elébük állt, hogy feltartóztassa őket. Egy winchesterrel lelőtték.
Másodpercekkel később két másik járókelő halt meg, mert megkísérelték feltartóztatni a menekülő
bűnözőket.
Ekkor egy golyó repült el Damian füle mellett, hallotta a sivítását, és a mindenütt röpködő golyók
közül ez volt az egyetlen, amelyik feldühítette. Senkire sem tudta rázúdítani azonban a haragját, míg
végre megpillantotta maga mellett Caseyt, aki a menekülő rablók nyomába eredt.
Szörnyű vérfürdő volt. Casey elérte a fasort, ahol a rablók a lovaikat biztonságba helyezték egy
háztömbnyire a bankoktól, és látta, amint az utolsó lövéstől Emmett Dalton lefordul a lováról.
A lövöldözés körülbelül öt percig tartott, ezalatt négy polgár, köztük egy békebíró meghalt. A
békebíró éppen a városban járt, és a fasorban Grat Daltonnal kezdett lövöldözésbe, amelyet egyikük
sem élt túl. A fasor halálos csapdává vált. A banditák elérték a lovaikat, de túl sok golyó repkedett
akkor már arrafelé.
Robert és Grat Dalton meghalt. És meghalt Dick Boradwell és Bili Powers is. Doolin, akitől Casey a
rablásról hallott, el sem jött.
Reggel lesántult a lova, lemaradt, de láthatóan nem tanult halott barátai tévedéseiből, mert
hamarosan saját bandát alakított, és kitartott a bűnözés útján. Emmett Dalton volt a nap egyetlen
túlélője, őt a kansasi állami börtönben letöltendő életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, miután
felgyógyult sebeiből.

26
 Az esemény eredményét szemlélve Casey dühösen köpködött. Mindannyiukat el tudta volna fogni
élve, vagy legalábbis megbénította volna őket néhány fájdalmas láblövéssel, és akkor rövid időn belül
megadták volna magukat. Életben is maradhattak volna, nem mintha nagyon gyászolta volna őket. De
ártatlan járókelők is meghaltak miattuk, és az ilyen dolgoktól mindig felkavarodott a gyomra. Ezt a sok
halált megelőzhette volna, ha hamarabb ér Coffeyville-be. És ő be is ért volna időben. Sőt már az előző
napon, vagy még az azelőttin is megérkezhetett volna, bőven lett volna mindenre ideje... Damian és az
átkozott postarablók!
Még Vince és Billybob sem akadályozta volna őt ennyire, legfeljebb lelassították volna az utat, de
miattuk reggel nem indult volna vadászni, hiszen tudta, hogy hamarosan úgyis megszabadul tőlük. Nem
nagyon zavarta volna, ha az a kettő még egy pár óráig éhezik. Akkor időben beért volna a városba.
Damian azonban más kérdés volt. Fel sem merült benne, hogy azt mondja neki, legközelebb majd a
városban fog csak enni, hiszen tudta, hogy az ilyen nagydarab embereknek farkasétvágyuk van. No meg
keleti is volt, ami az ő szemében egyet jelentett azzal, hogy védtelen a vadonban. Felelősséget vállalt
érte, amikor megengedte, hogy megossza vele a táborhelyet, és ez azzal is járt, hogy etetnie kellett.
Neki azonban nem lett volna szabad ott lennie. Egy ilyen nagydarab városi ember jobb, ha el sem
indul Nyugatra. A saját akaratából keveredett oda, ő döntött így, és Casey ezért azután mindenért, a
saját kudarcáért is őt hibáztatta. A férfi szerencsére nem állt ott előtte, mert Casey annyira feldúlt volt,
hogy talán még le is lőtte volna. És egyszer csak mégis ott volt...
Casey érezte, hogy valaki a falhoz szorítja, a lába nem is érte a járdát. Damian erős ökle nemcsak a
ponchót és az ingét markolta meg, de még az alsóneműjét is, úgy emelte a levegőbe. A másik öklével az
arcába célzott, másodpercek választották csak el attól, hogy komoly kárt ne tegyen a csontjaiban.
Casey kiabálhatott volna segítségért, de meg sem mukkant. Damian halk és megvető morgással a
földre eresztette Caseyt, majd szinte megsemmisítette szürke szeme vad pillantásával.
Casey nem tudta, hogy Damiant mi bántja, de a saját haragja még fennen lobogott, azzal a
különbséggel, hogy neki nem volt olyan sok belső gátja, ha robbant a természete. Habozás nélkül
ököllel Damian szeme közé ütött, nem egészen oda, ahova szándékozott, de mivel a férfi olyan magas
volt, nem tudott mindent jól kiszámítani. Ezután a férfi ismét meg akarta őt ragadni, talán hogy
megfékezze vagy megfojtsa, de a lány ezt nem várta meg.
Előkapta a pisztolyát, mire a férfi azonnal hátrált, két hatalmas ökle az oldala mellett csüggött. Arcát
a tehetetlen harag festette vörösre.
Fura módon Casey haragja elpárolgott, amint ő kerekedett felül. Nagyot segített, hogy megüthette,
nem mintha fájdalmat okozott volna a férfinak, hiszen csak a bal kezét használta. Ő azonban nagyon
tudott vigyázni arra a kezére, amellyel a fegyverét kezelte, és nem volt hajlandó verekedésre használni.
Igyekezett nem venni tudomást a bal kezében sajgó fájdalomról.
- Maga aztán tud viselkedni, nem igaz? - mondta fogcsikorgatva Damian.
- Eressze ki a gőzt, azt javaslom.
Casey nyugodt hangja még jobban feldühítette a férfit.
- Maga tudta, hogy a két bankot ki fogják rabolni, igaz? Tudta, mi?!
- Ne az utcán beszéljünk erről, maga balfácán.
A fél város ott tolongott a fasorban, hogy megszemlélje a történteket. A legközelebbi üzlet, ahova
Caseyt belökte Damian, csaknem üres volt, a tulajdonos éppolyan kíváncsinak bizonyult, mint a
polgárok zöme, akik tudni szerették volna, miért lövöldöztek kora délelőtt a városukban.
Amint becsukták maguk mögött az ajtót, a férfi megismételte a kérdést. Casey nem látta értelmét a
tagadásnak.
Beleegyező bólintása nem elégítette ki Damiant, aki tovább kérdezett.
- És honnan tudta meg?
Casey úgy gondolta, már nincs értelme, hogy tovább titkolózzék.
- Néhány héttel ezelőtt Délen jártam, egy isten háta mögötti helyen. Felismertem a banda egyik
tagját, és már majdnem elfogtam, amikor meghallottam, miről is beszélt, jobban mondva, mivel is
kérkedett a barátjának.
- Hogy kifosztják az itteni bankokat?

27
 - Igen.
- A férfi olyan helyen beszélt a dologról, ahol bárki kihallgathatta?
- Nem tudta, hogy kihallgatják. Ha akarom, senki sem vesz engem észre. Különben is, csak úgy
úszott az ócska pálinkában azon az estén. Az orrán sétáló legyet sem vette volna észre.
- Tehát tudta, hogy mit terveznek itt, és egy szót sem szólt róla. Az ördögbe is, Casey, engem meg is
ölhettek volna ott, a bankban. Amikor este erről beszéltünk, nem mondhatta volna mindezt el nekem? -
kérdezte rosszkedvűen.
- Az ilyen információkat csak a törvény embereivel osztom meg. Bíznia kellett volna bennem, és
tartania kellett volna magát ahhoz, amit mondtam. Kértem, hogy vigyázzon magára, és ne menjen arra,
ahol lőnek. Mi a fenéért nem engedelmeskedett?
- Csak egy-két percre néztem be abba a bankba. Megakartam bizonyosodni afelől, hogy
átutaltathatok-e ide pénzt magamnak, ha szükségem lenne rá. Most azután szükségem van rá, mert a
rablók ismét elszedték a készpénzemet.
- Ez a legkevesebb, amit érdemel azért, mert nem hallgatott rám - mondta minden együttérzés
nélkül Casey. - És hadd mondjak magának még valamit. Itt kint az utcán holtak hevernek, akiknek nem
kellene ott lenniük. Ha én tegnap ideértem volna, mindezt meg tudtam volna előzni. És miért nem
tettem meg? Mert maga felbukkant. A dolog egy csomó pénzembe is kerül, csak mert maga lassította a
jövetelemet. Több mint tízezer dollárt kaptam volna ezekért a banditákért. A férfi megdermedt.
- Egy percre figyeljen ide, Kölyök. Csak ne írja a számlámra ezeket a halottakat meg az el nem nyert
jutalmat. Azt képzeli magáról, hogy egyedül elfogta volna mindet, egyetlen lövés nélkül? - gúnyolódott
Damian. - Hát ezt nehezen tudom elképzelni.
Casey felsóhajtott.
- Én ehhez értek, Damian, emlékszik rá? Nyomozok a bűnözők után, követem és elfogom őket,
hiába akarnak megmenekülni. Ha egy csapatot találok együtt, annál jobb. A legtöbb ember olyan
bolond, hogy csak akkor ránt fegyvert, amikor valaki már rájuk fogta.
- A kétségbeesett emberek így tesznek. Ha másként gondolja, csak önmagát csapja be. Valószínűleg
megölték volna, ha előbb ideér. Valójában tehát én mentettem meg az életét, hiszen én tartottam vissza
attól, hogy megpróbálja ezt az őrültséget.
Casey csak a szemét emelte az ég felé.
- Hát ez már sohasem fog kiderülni, igaz-e? Amit én tudok, az annyi, hogy ez után az akció után már
elég pénzem lett volna ahhoz, hogy visszavonuljak, és most nincs. Még utoljára figyelmeztetem,
Damian. Menjen haza! Maga nem való ide. Sőt mondok még valamit. Tartsa magát távol tőlem!

28
 10

Damian a következő néhány napot szó szerint azzal töltötte, hogy a lábát ápolta és kezelte a
vízhólyagokat, hogy minél gyorsabban begyógyuljanak. Ezért azután a szállodai szobájában maradt, az
ebédet is fölhozatta, csak hogy ne kelljen cipőt húznia. Magához hívatta a város orvosát, megmutatta
neki a fejsebét. Nagy hümmögések után az orvos közölte, hogy a sebet össze kellett volna varrni, de
most már felesleges, mert magától is szépen gyógyul.
Nem volt túlságosan rossz a szállodában maradni. A szoba természetesen nem olyan volt, mint
amilyenekhez szokott, de kellemesebb korábbi szálláshelyeinél. Ebben a kis nyugati városban különben
sem érdekelte az égvilágon semmi sem. Reménykedett, hogy vehet majd magának egy új
keménykalapot és egy puskát. Még egyszer nem fordulhat elő vele, hogy fegyver nélkül marad. Mindez
azonban várhat, amíg vonatra nem száll, hogy folytassa az útját dél felé.
A szobájában azonban nemcsak önmagát kúrálta, hanem szorgalmasan tanulmányozta azt az
iratcsomót is, amely a Missouri vonalától nyugatra bujkáló körözött személyekkel foglalkozott. Az
iratcsomóban megtalált minden tudnivalót a Dalton fivérekről és bandájuk minden ismertebb tagjáról.
Szerepeltek benne olyanok, akik részt vettek a coffeyville-i bankrablásban, de a három Dalton fivér
immár nem fog többé szerepelni hasonló iratokban.
Damian sokat tűnődött, miközben igyekezett begyógyítani a vadonban szerzett sérüléseit. Végül is
sajnálta, hogy olyan rossz hangulatban vált el Caseytől. Kedvelte a fiút. Casey a bankrablás napján
tanácsokkal látta el, majd egyszerűen otthagyta őt. Damian azóta sem látta. Nem szánta el magát arra,
hogy megszívleli a kapott tanácsokat, de szándékosan kerülte a fiút. Egészen egyszerűen ki sem ment a
szállodájából, és így azt sem tudta, hogy a fiú a városban van-e még.
Mindent összegezve, Damiannak bűntudata volt. Casey akkor segített rajta, amikor rettenetesen
nagy szüksége volt rá. Természetesen megköszönte neki, de hát ahhoz is nagyon közel állt, hogy péppé
verje. Nem így kell bánni azzal, aki az életünket megmenti.
Különösen egy mondata maradt meg Damian emlékezetében, és azt ismételgette:
NYOMOZOK A BŰNÖZŐK UTÁN, KÖVETEM ÉS ELFOGOM ŐKET, HIÁBA AKARNAK
MEGMENEKÜLNI.
Damian rájött, hogy fogalma sincs arról, hogyan kellene Henry Currutherst felkutatnia és elfognia.
Csupán annak a városnak a nevét ismerte, ahol utoljára látták. Olyasvalaki azonban, mint Casey, tudná,
mit kell tenni, hogy elfogják a férfit. Hiszen a fiúnak ez volt a foglalkozása, ebből élt.
A következő gondolata az volt, hogy felkéri a fiút, dolgozzon neki, de a gondolatot nem követte
azonnal tett. Az tartotta vissza a cselekvéstől, hogy megszokta: mindent megkap az emberektől, amit
csak akar, és attól félt, hogy Casey egyből és simán el fogja utasítani. Mindazok után, amin átment a
közelmúltban, nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy elviseljen egy visszautasítást.
Végül győzött a józan ész. Casey hetek-hónapok felesleges fáradozását takaríthatja meg számára. A
felkérés pedig nem lehet sértő. Ha a fiú visszautasítja, még mindig kereshet egy másik fejvadászt.
Jobban örülne természetesen a Kölyöknek, már megszokta őt, és személyesen meg is tapasztalta a
képességeit. Bízott is Caseyben, ha nem tudta is pontosan megmondani, miért, hiszen nem nagyon
ismerte...
Mire azután elhatározta végre magát, félni kezdett, hogy elveszítette a lehetőséget, és hogy a Kölyök
ennyi idő alatt már tovább is utazott. Elhatározta, hogy mindenképpen a keresésére indul. Szerencséje
volt.
A város szélén egy lepusztult panzióban bukkant rá, ez volt a fellelhető legolcsóbb szállás. A
rendetlen tulajdonos felkísérte Damiant az első emeletre. A vendég attól tartott, hogy a súlya alatt le
fognak szakadni a keservesen nyikorgó lépcsőfokok. Kopogtatására nem válaszolt senki. Meglepetésére
azonban az ajtó nyitva volt, így azután bement.
Damian nem is gondolta, hogy a Kölyök otthon van, pedig ez volt a helyzet. Egy apró,
szekrényszerű fürdőből lépett ki, törülközővel dörgölte frissen mosott haját. Bizonyára ezért nem
hallotta a kopogást. Damian először látta poncho nélkül.

29
 Egy tizenöt-tizenhat éves fiúhoz képest a Kölyök soványabb volt, mint gondolta volna, és nagyon
keskeny volt a válla. A sok számmal nagyobb fehér pamutinget begyűrte a farmerébe, a dereka meg
olyan karcsú volt, hogy sok nő is megirigyelhette volna. A lábfeje is kicsiny volt és finom, most, hogy
mokaszin nélkül látta.
Így kimosakodva Casey nagyon úgy nézett ki, mint egy leány, sőt mint egy csinos leány. Talán jót
tett volna vele Damian, ha néhány nappal ezelőtt a verekedéskor jól behúz neki egyet. A csinosságot
egyből elintézte volna az örökre eltorzult orr.
A fiú nyugodt maradt, amikor az ágy mellett meglátta Damiant, csak aranybarna szemét húzta össze
keskeny résre.
- Hogy az ördögbe került ide? Talán ki van téve az ajtóra a cédula, hogy "Tessék besétálni"? - szólalt
meg gúnyosan.
- A törülközőt úgy terítette a vállára, hogy a két szárny elöl lelógott a mellére. - Netán mostantól az
lesz a foglalkozása, hogy betör mások szobájába?
Damian elvörösödött.
- Lent az asszony azt mondta, hogy itthon van. Amikor nem felelt a kopogtatásra, benéztem, hogy
lássam, minden rendben van-e magával.
- Remekül vagyok. De még jobban leszek, ha elhagyja a szobámat.
- Casey, ez nem vendégszeretet.
- Miért ne? Végül is nem lőttem magára.
Damian önkéntelenül elmosolyodott. A rosszkedvű Casey túltett egy duzzogó szépasszonyon.
- Szeretnék bocsánatot kérni a minapi viselkedésemért. Beismerem, hogy a düh egészen elvakított.
- Észrevettem.
- Soha többé nem fog előfordulni - biztosította Damian.
Casey megvonta a vállát.
- Én nem törődöm vele, ha elragadtatja magát. Nem leszek ott, hogy lássam. No, most már
bocsánatot kért. Én meg visszafogom magamat, és nem cselekszem hasonlóképpen. Az ajtó maga
mögött van.
Damian felsóhajtott. A Kölyök nem nagyon könnyítette meg a helyzetét. Ismét felvette azt a
kifürkészhetetlen arckifejezést, amellyel olyan eredményesen tudta elrejteni az érzelmeit, és amellyel
számos alkalommal annyira felidegesítette Damiant. Most azonban más volt a helyzet, a fiúnál nem is
volt fegyver.
- Mielőtt elmennék, volna egy ajánlatom - mondta Damian.
- Nem érdekel.
- Érdemes volna legalább meghallgatnia engem, mielőtt visszautasít.
- Miért? Hiszen megmondtam, hogy nem érdekel.
Damian nem is vett tudomást a kommentárról.
- Szeretném felfogadni, hogy segítsen nekem megtalálni egy gyilkost.
Caseyn volt a sóhajtás sora.
- Úgy nézek én ki, mint akit fel lehet bérelni, Damian? Hát nem lehet. Én választom ki magamnak
azokat, akiket el akarok fogni. Tiszta munka. így legalább senki sem parancsolgat nekem, nem sürget,
nem siránkozik, hogy nem úgy csinálom a dolgokat, ahogy ő képzelte.
- Tízezer dollárt fizetek érte.
Ez már megváltoztatta a kifürkészhetetlen arckifejezést. Casey láthatóan nem hitte el az egészet,
Damian pedig nem véletlenül jelölte meg ezt az összeget: Casey panaszolta, hogy éppen ennyi volt
Coffeyville-ben a vesztesége.
- Megbolondult? - volt az első reakciója.
- Nem, csak nagyon gazdag vagyok.
- S ezért akar kidobni az ablakon egy csomó pénzt?
- Ne így nézze ezt, Casey. A férfi, akit keresek, megölte az apámat, és mindennap az őrületbe kerget
a gondolat, hogy még nem csapott le rá az igazságszolgáltatás. Már sok ezer dollárt költöttem
magándetektívekre, azok legalább annyit megtudtak, hogy egy ideig a texasi Fort Worthben

30
tartózkodott. Ott azonban elveszítették a nyomát, és ezért vagyok én úton, hogy megtaláljam. Ha a
maga segítségével hamarabb bukkanok rá, mint egyedül, nekem már megéri.
Casey leült az ágy szélére. Hosszú percekig bámult a padlóra. Damian egy szót sem szólt többet,
hagyta, hadd töprengjen a dolgon, és remélte, hogy végső döntését befolyásolja majd igazságérzete is.
Casey végül felpillantott, és megszólalt.
- Becsületes szeretnék lenni magával. Legalább tucatnyi olyan embert tudok, aki a nekem ígért
összegnek egy töredékéért is elvállalná a munkát. Mind jó nyomkeresők. És azután természetesen
tucatjával vannak felbérelhető puskások, csak tudni kell, hol lehet rájuk bukkanni. Éppen az effajta
munkából élnek.
- Casey, én éppen azért akarom magának adni ezt a munkát, mert felhívta a figyelmemet ezekre a
dolgokra. Bízom magában, tudom, hogy nem fog becsapni, nem fogja kihasználni azt, hogy számomra
az országnak ez a része ismeretlen. Másban nem bíznék meg, a munkát tehát egyedül magának ajánlom
fel.
Jó néhány percnyi csend következett, Casey arca nem árult el semmit abból, amit gondolt. Damian
tudta, hogy a fiú nem akar tovább alkudozni vele, de azt is tudta, hogy a pénz nagyon fontos a számára,
különben nem borította volna annyira ki az, hogy elszalasztottá a Dalton banda kínálta alkalmat.
Végül Casey megszólalt.
- Rendben van. Mondjon el nekem mindent, amit erről az emberről tud.
Damian megkönnyebbülten felsóhajtott magában.
- Útközben mindent elmesélek.
- Ezt meg hogy értsem?
- Magával megyek.
- A pokolba mehet, de nem velem.
- Ez benne van a pakliban, Casey. Ott kell lennem, nekem kell azonosítani a férfit...
- Hogy azután megölje? - vágott közbe összehúzott szemmel Casey. - Emlékszem, azt mondta, ez a
szándéka. Ha azt hiszi, hogy én majd ott állok, és végignézem, amint hidegvérrel lelövi ezt az embert,
akkor gondolja végig újra az egészet.
- Ez nem a maga foglalkozásának az egyik íratlan szabálya? - kérdezte Damian. - Élve vagy halva,
nem ez olvasható a körözőplakátokon is? Természetesen apró betűvel nincs odanyomtatva, hogyan is
kell eljutni a "halva" kitétel megvalósításához.
- Damian, én a magam törvényeit követem, és azok között nem szerepel a halálosztás.
- Igen, már láttam, hogyan intézi az üzleti ügyeit, és kitaláltam ezt. Ne izgassa ezért magát!
Természetesen nem ölöm meg a fickót, ha nem provokál. Én reménykedem a provokációban, de azzal
is beérem, ha élete hátralevő részét börtönben tölti. Vannak, akik azt szörnyűbb büntetésnek tartják a
halálnál.
- A szavát adja erre?
- Ha muszáj.
- Rendben, holnap reggel lóra ülünk. Szerezzen magának egy lovat...
Damian közbevágott.
- Hogy időt nyerjünk, vonaton fogunk utazni, legalábbis addig, amíg arra tart, amerre mi. Megyek,
veszek jegyet, minden költséget különben is én fogok fedezni.
A Kölyök rápillantott, és a szeme azt mondta: "Máris parancsolgat", de szavakkal csak ennyit
mondott:
- Tapasztalatom szerint nem mindig a vonat a gyorsabb, de tegyen úgy, ahogyan jónak látja.

31
 11

Casey a nap hátralevő részében szemrehányásokat tett önmagának, hogy nem tudott ellenállni a
csábításnak. Sohasem lett volna szabad beleegyeznie, hogy újra összekerüljön Damian Rutledge-dzsel.
Az még csak hagyján, hogy megkeresse azt a gyilkost, de hogy végig a férfival utazzon... hát ez merész
vállalkozás.
Casey az utazás során időnként a férfi anyjának érezte magát, mert hát mindent meg kellett helyette
csinálni. De amikor ránézett, akkor azért nem azt érezte, amit egy anya a kisbabája iránt. A férfi egészen
más érzelmeket keltett benne. Eladdig ismeretlen érzéseket. Az ördögbe is, amikor már azt hitte, soha
többé nem fogja látni, még akkor is túl sokat gondolt rá.
Tízezer dollár! Ezt egyszerűen nem utasíthatta vissza. Ha végez ezzel a munkával, utána egyenesen
hazamehet. A körözött személyért felkínált jutalom általában az illető veszélyességével volt arányban,
de Casey nem gondolta, hogy ez a férfi különösebben veszedelmes lett volna. Ez a gyilkos a keleti
partra való, hogyan is lehetne veszedelmes?
A munka könnyűnek ígérkezett, túl könnyűnek a felkínált pénzhez képest. Azt pedig egyáltalán nem
bánta, hogy Damian a pénzét szórni akarja. Arra azonban nem gondolt, hogy lesz a dolognak
árnyoldala is, és a gondok már rögtön másnap mutatkoztak.
Casey pontosan akkor jelent meg a vasútállomáson, amely időpontot Damian megjelölte neki.
Könnyen rátalált a férfira. Damian elegáns volt, bolondos formájú kalapot viselt, ami egyáltalán nem
védte az arcát a naptól. Idegenként álldogált az állomáson. Utazótáskáján kívül egy puskatok is volt
nála. Casey reménykedett, hogy a tokban nincs fegyver, mert ha lövöldözni akar, valószínűleg
mindenkinek a lábába fog lőni.
- Elkésett - szólt Caseyhez, mintegy köszöntésként.
- Pontosan, időben érkeztem - tiltakozott a lány.
Damian nem vitatkozott. Elindult a várakozó vonat felé, és várta, hogy Casey kövesse, aki azonban
nem mozdult.
Casey egy pillantást vetett a vonatra, és megszólalt:
- Marhavagon nincs a vonaton?
A férfi megállt, szemöldökét felhúzva kérdezte:
- Marhavagon?
A lány figyelmeztető pillantást vetett rá.
- Csak nem képzeli, maga balfácán, hogy itt hagyom a lovamat?
Abban a pillanatban zavar öntötte el a férfi arcát. Nyilvánvalóan nem számolt a lóval az utazás
megszervezésekor, de hát ő csak pár napja ült először lovon, ilyesmire nem is gondolhatott. Most
azután várhatnak egy másik vonatra, amely állatokat is szállít az utasokon kívül. Ilyen vonat indulhat
pár óra múlva is, de az is lehet, hogy csak a jövő héten.
Damian megszólalt:
- Sietek vissza.
Pár perc múlva vissza is tért.
- Hozzákapcsolnak egy marhavagont a vonathoz.
Casey csaknem kuncogni kezdett, de beérte egy grimasszal.
- Nem kis pénzbe kerülhetett.
A férfi rábólintott. Még mindig zavarban volt. A vonat indulása eltolódott, mert hozzákapcsolták a
különkocsit. A dolog talán még annál is többe került Damiannak, mint Casey képzelte. A vonatvezetők
büszkék voltak arra, hogy a vonatjaik betartják a menetrendet.
Végre elhelyezkedtek egy luxuskocsiban. Damiannak szerencséje volt, gondolta Casey, hogy erre a
vonatra véletlenül rákapcsoltak egy ilyen, inkább csak a keleti vonalakon használatos luxus
pullmankocsit. Miután azonban ebbe a vagonba senki más nem lépett be, kiderült, hogy a férfi hozatta
ide egy északi állomásról a saját kizárólagos használatára.

32
 Vállalta, hogy napi ötven dollár bérleti díjat - hihetetlenül magas összeget - fizet érte. Kipróbálta már
a kemény, kényelmetlen üléseket a nyugati vasutak kocsijaiban, így hát bátran állíthatta Caseynek, hogy
ez az ár semmiség egy kis kényelemért, főként, ha az útjuk átvezet egész Oklahomán és Észak-Texason.
Casey nem panaszkodhatott. Teljesen egyetértett Damiannal abban, hogy nem voltak kellemesek
azok a vonatok, amelyeken utazott az elmúlt hat hónap során. Mivel farmon nőtt fel, jobban szeretett a
szabad levegőn, lóháton utazni, de ha már vonatra kényszerült, akkor a második legjobb lehetőség egy
George Pullmann-féle luxus szalonkocsi volt.
- Erre már akkor kellett volna gondolnom, amikor elindultam New Yorkból - mondta Damian. - Az
apámnak volt ilyen szalonkocsija, azzal utaztunk, ha üzleti ügyben el kellett hagyni a várost. Csaknem
olyan kényelmes volt, mintha otthon lettünk volna, még egy nagy hálószoba is volt benne. Sajnálom,
hogy nem jutott az eszembe, hogy azzal utazzam Nyugatra.
- Miért, ebben nincsenek ágyak? - kérdezte Casey, és igyekezett fékezni a nyelvét.
A férfi nem érezte meg a gúnyt.
- Nem, de az ülések elég kényelmesnek látszanak ahhoz, hogy aludni is lehessen rajtuk, ha a vonat
nem áll meg éjszakára egy városban. Nem mindegyik vonat áll meg azonban éjszakára, és a világvégi
állomások szállodáiban gyakran olyan kemények a fekhelyek, mintha a földön aludna az ember.
- Ez attól függ, hogy szeret-e az ember a földön aludni vagy sem, nem igaz?
Erre a megjegyzésre a férfi feléje fordult:
- Gondolom, maga szeret a földön aludni.
Casey hátradőlt a túlságosan puha, párnázott ülésen, összefonta a kezét a hasán, és csak mosolygott.
Ez a mosoly teljesen kiborította Damiant, legalábbis úgy tűnt, mert méla undorral nézett Caseyre.
Ekkor a lány megtoldotta a mosolyt egy vállrándítással.
- Damian, én egy farmon nőttem fel. Sok éjszakán át aludtam tábortűz mellett, amikor az állatokat
kellett az egyik helyről a másikra terelni.
Legkedvesebb emlékei közül valók voltak ezek, amikor az apjával és a testvéreivel kint voltak a
vadonban, és apja mindenre megtanította őket, amire, úgy érezte, egy napon szükségük lehet. Erről
azonban nem akart beszélni, hiszen azt mondta Damiannak, hogy árva.
"Ha nincs neved, abból már következik, hogy nem szerető szülők neveltek fel" - gondolta. Az igazi
nevét azonban nem akarta felfedni, mert biztos volt benne, hogy az apja még mindig keresi.
- Akkor hát nemcsak a fejvadászathoz ért, hanem a gazdálkodáshoz is? - vetette közbe Damian.
- Mindent tudok, amit egy farmról tudni lehet.
- Úgy mondja, mint aki élvezte is ott a munkát. Miért indult akkor kalandra? A fejvadász munkája
sokkal veszedelmesebb.
- Veszedelmesebb? - Casey ellenállhatatlanul vigyorgott. - Nos, erről lehetne vitatkozni.
- El sem tudom képzelni...
A lány a szavába vágott:
- Volt már dolga szarvasmarhákkal, Damian? Ha egy felfegyverzett ember áll előttem, az én
ügyességem versenyez az övével. De az állat esetében csak a nyers erő áll velem szemben. Ha egy bika
támad, akkor pánikszerűen menekül mindenki. Ott nem számít az ügyesség, ott csak mindenki
igyekszik eltűnni, úgy, ahogyan tud.
- És mégis azt szereti jobban...?
Casey megvonta a vállát.
- Ha befejezem azt, amit most csinálok, újra farmon fogok dolgozni.
- Melyiken?
- Damian, maga túl sokat kérdez.
Ez alkalommal Damian vigyorodott el.
- Közel sem annyit, mint amennyit kérdezhetnék, de sebaj. Csak azt képzeltem, hogy mivel jó sok
időt fogunk együtt tölteni, talán jobb lenne alaposabban megismerni egymást.
- Amit rólam tudnia kell, az csak annyi, hogy el tudom-e végezni a munkát. Miért nem beszélünk
inkább arról az emberről, akit el akar kapni?

33
 Damian elmondott mindent, amit idáig a detektívek kiderítettek. Elmesélte, hogy Henry Curruthers
ismerőseit, idős nagynénjét, munkatársait, szomszédait megrendítette, amikor megtudták, hogy
rokonuk mit is tett. Senki sem képzelte róla, hogy pénzt sikkaszthat a társaságtól, amelynél dolgozott, s
még kevésbé azt, hogy gyilkossággal igyekszik leplezni tettét.
A körülmények hatására azonban gyökeresen megváltozhatnak emberek, ezt Casey is jól tudta. Itt
volt például az ő esete is. Curruthers ellen ketten is vallottak, és a tény, hogy Nyugatra ment, anélkül,
hogy erről a városban bárkinek is szólt volna, igencsak súlyos bizonyíték volt, természetesen azokkal a
bizonyítékokkal együtt, amelyek a sikkasztással voltak kapcsolatosak, hiszen ő egyedül intézte a
könyvelést.
- Meglehetősen könnyű lesz megtalálni a személyleírás alapján - mondta Casey, miután Damian
befejezte mondanivalóját.
- Én azonban szeretném hallani az ő változatát is, mielőtt átadom az igazságszolgáltatásnak.
Damian ideges lett.
- Azok után, amit elmondtam róla, csak nem képzeli, hogy ártatlan?
- Valóban nem úgy fest a helyzet. De ő valahogy mégis nagyon különbözik azoktól, akiket én
elfogtam. Elgondolkodtat, hogy itt nincs szemtanúja a bűnténynek.
- Igaz az, hogy még egyet sem ölt meg a törvényenkívüliek közül?
- Bizony igaz, bár megeshetett volna. A tanúk segítségével röviden le lehet zárni az ügyet, pusztán a
rend kedvéért. Csak egyetlen kivételre emlékszem. Egyszer fordult csak elő, hogy egyetlenegy tanú
állította, hogy egy Horace Johnson nevű fickó hidegvérrel megölte a tanú testvérét.
A tanú ismert alakja volt a városnak. Johnson pedig épp csak akkoriban költözött oda, így azután
kiadták az "élve vagy halva" körözést ellene. Miután azonban beszéltem az anyjával és az egyik
barátjával - akiket én kutattam fel -, nagyon úgy tűnt nekem, hogy maga a tanú volt a bűnös, így is volt.
Amikor elébe álltam, összetört bűne súlya alatt, és bevallotta, hogy ő ölte meg a testvérét.
- Fantasztikus - mondta Damian. - Akkor hát megmentett egy ártatlan embert attól, hogy egy
kevésbé lelkiismeretes fejvadász csak úgy lepuffantsa. Nem tudtam, hogy ilyen alaposan végzi a dolgát.
Casey elpirult, és utána rettenetesen mérges volt miatta. Nem az volt a szándéka, hogy lenyűgözze
Damiant, csak meg akarta mutatni, milyen módszerekkel dolgozik.
- Csak azt akartam ezzel megértetni, miért is szeretném először meghallgatni Currutherst - mondta
végül.
- De hiszen ott vannak a tanúk, a két felbérelt gyilkos...
- Számomra a fizetett gyilkosok nem tanúk, Damian, ők cinkosok. A bérgyilkosok különben sem
aggályosán becsületesek. Az is lehet, hogy annak a két fickónak volt valami, általunk nem ismert
elintéznivalója Curruthers-szel, s amikor ők lebuktak, arra gondoltak, visszafizetnek neki valamit, és őt
tüntetik fel a gyilkosság kiagyalójának. Ez önmagában is elég ok lehetett arra, hogy Curruthers
elmeneküljön.
- Még mindig ott van az elsikkasztott pénz kérdése.
- Igen, kétségkívül. De mit veszítünk azzal, ha kikérdezzük a fickót, ha egyszer rábukkanunk?
- Tegye, amit jónak lát, csak találjuk már meg!

34
 12

Eseménytelen, nyugodt utazásra számítottak Fort Worthig, de hamarosan rá kellett jönniük, hogy a
szerencse egyszerűen elpártolt tőlük. A texasi határ átlépése után alig utaztak pár órát, amikor csaknem
kisiklott a vonatuk. A mozdonyvezetőnek az utolsó pillanatban sikerült megállni: közvetlenül előttük
megszakadtak a sínek. A heves fékezésre az utasok kiestek üléseikből.
Casey a szalonkocsi puha párnás ülésén csak egy rázkódást, nagy zökkenést érzett. Damianra
pillantott, hogy meggyőződjék, jól van-e, azután az ablakhoz lépett, és kidugta a fejét. Nem láthatta a
felszedett síneket, de jól láthatók voltak a közeli erdőből fegyverrel előlovagló álarcos férfiak.
Visszaült, elrendezte a ponchóját, és odaszólt Damiannak:
- Nyugodjon meg, csak egy kis vonatrablás.
A férfi szeme felvillant.
- Még egy rablás? Tréfál, ugye? Mondja, hogy tréfál. Annak a valószínűsége, hogy ismét kirabolnak...
- Igen nagy - szakította félbe Casey. - Gondolja csak meg, milyen vidéken utazunk keresztül.
- Mondja meg nekem, kérem, mi köze van a két dolognak egymáshoz? - kérdezte Damian
zsémbesen.
- Ez a vidék mindig is vonzotta a bűnözőket. A fele csak néhány évvel ezelőtt vált hivatalos amerikai
területté, amikor a fehér telepesek megvették az indiánoktól a Cseroki Övezetet. Ez a fele, amelyen
most utazunk át, még az indiánoké.
- Indián terület? Miért nem említette ezt eddig?
- Miért kellett volna említenem? Szelíd indiánok ezek. 1890 előtt azonban az egész terület fehér
igazságszolgáltatás alatt állt, és azok az indiánok, akiket a kormány idehozott néhány évvel ezelőtt,
nagyon jól boldogultak, ha a bűnözők békén hagyták őket. Az ördögbe is, van itt egy hosszú területsáv,
nem messze innen. Nem véletlenül hívják Senki Földjének.
- Senki Földjének?
- Ez volt a bűnözők paradicsoma, hiszen sem a fehérek, sem az indiánok nem szolgáltathattak itt
igazságot, mert senkié sem volt a terület. Ma is megvannak errefelé a rejtekhelyeik, és a vidék más
részein is. Csak mert a kormány az utóbbi években megvett itt egy pár zsombékos területet, és ott új
telepesek jelentek meg, mindez még nem jelenti azt, hogy a törvényenkívüliek kiköltöztek volna innen.
- És ezt nem tudta volna nekem előre megmondani?
Casey megvonta a vállát, és vigyorgott.
- Reméltem, hogy nem kell erről beszélnünk. Annak ellenére, amit most valószínűleg gondol, a
vonatrablás még itt sem mindennapos dolog.
- Az utazásom alatt felállított statisztikák cáfolják ezt az állítást - mondta Damian, és elindult a kocsi
egyik sarkában álló puska felé.
Casey rámordult.
- Mégis mit gondol, mit fog azzal csinálni?
A férfi határozottan válaszolt:
- Gondoskodom róla, hogy ez alkalommal ne vegyék el a pénzemet.
- Talán meg akarja öletni magát? - mormogta válaszképpen Casey.
- Egyetértek az előttem szólóval - szólalt meg fojtott hangon a szájára húzott kendő alól az a férfi,
aki belépett a szalonkocsiba, és meghallotta Casey utolsó szavait.
- Üljön csak le nyugodtan, uram, és túlélheti az egészet.
Damian félbehagyta a mozdulatot, de nem ment vissza, és nem ült le. Nagyon mérgesnek látszott.
Ez természetes volt, de ostobaság lett volna kimutatni, mert a rabló, aki betoppant hozzájuk, pokolian
ideges volt - és fiatal. Nem látszott sokkal idősebbnek Caseynél. Valószínűleg ez volt a fiatalember első
ilyen akciója.
- Ez a nagydarab fickó nem fogja megtámadni magát, ne tegyen hát semmi buta dolgot - mondta
Casey.

35
 Beszéd közben a rablóra nézett, de a szavait inkább Damian bátorítására szánta. A megjegyzés nem
enyhítette a rabló idegességét. Pisztolya láthatóan remegett a kezében, tekintete idegesen járt ide-oda
Casey és Damian között.
Volt benne azonban annyi virtus, hogy elkiáltsa magát:
- Lökjék csak ide nekem a pénzüket, és már itt sem vagyok!
- És ha mégis úgy határozna, hogy pénz nélkül megy el? - kérdezte nyugodtan Casey.
- Miért?
- Mert úgy kevesebb vér folyik.
Casey nem lepődött meg, amikor a szavak hallatára a férfi tekintete Damianra vetődött. A nagy
termetű keleti fickó látszott fenyegetőbbnek.
Néhány nap leforgása alatt Damiant már másodszor akarták kirabolni, így azután nem csak azért
lőtt, hogy lefegyverezze a férfit. Pontosan eltalálta a kezét, és épp annyi kárt tett benne, hogy ne
használhassa többé rablásokhoz.
A pisztoly tompa puffanással hullott a szőnyegborította padlóra, a vér szertefröcskölt. A rabló
panaszosán, röviden felkiáltott, utána azonban megszakítás nélkül nyöszörgött. A szája elé kötött
kendő felett a zavaros tekintetben félelem és rettegés mutatkozott. Casey fegyverének a csöve még
mindig rá volt irányítva, csak sebesült kezének csuklóját szorította a másik kezével a melléhez.
Casey magában sóhajtott. Az ostobáknak hiába ad az ember jó tanácsot.
Hangosan annyit kiáltott: "Tűnj el!" A fickó azonnal engedelmeskedett. A lány utánaszólt, amint az
ajtó felé tartott:
- Hallod-e, cowboy, keress valami más munkát magadnak! Ha így folytatod, hamarosan megöleted
magad.
A férfi ezt már valószínűleg nem is hallotta, olyan gyorsan szaladt.
Casey visszament az ablakhoz, de csak azért, hogy bizonyos legyen afelől, a fickó lóra száll és
elindul. Örömmel látta, hogy az lóhalálában igyekszik vissza a kis facsoport felé. Néhány perccel
később a többi rabló is leszállt a vonatról, és hasonlóképpen cselekedett. Csak az utasok tudták volna
megmondani, hogy a rablók megrémültek a lövés hallatán, vagy pedig villámgyorsan sikerült
összeszedniük a zsákmányt.
Casey nagyon megrémült, mert megszólalt mellette a puska. Damianra bámult, de csak azért, mert
annyira megijesztette a lövéssel.
- Hagyja, hadd menjenek.
A férfi rácsodálkozott.
- Már hogy az ördögbe...
A lány közbevágott:
- Ez csak egy csapat fiatal, munka nélküli cowboy.
- Ezek közönséges vonatrablók - mondta Damian, és még egyszer lőtt. - És hadd mondjak még
valamit. Huszonhét éves vagyok, ha még nem vette volna észre. Nevetséges dolog, hogy egy gyerek
védelmezzen engem, úgyhogy többé ne tegye!
- Hogyan mondja? - kérdezte mereven Casey.
- Jól hallotta. Nagyon is jól tudok vigyázni magamra. Mostantól kezdve hagyja, hogy én döntsem el,
mit tegyek kellemetlen helyzetekben.
Casey vállat vont, visszaült a helyére. Megvédi magát, hát persze. Azt szeretné ő látni! Ami pedig az
új puskával való lövöldözést illeti, bármire is célzott, úgysem találta el, neki meg mindegy, ha pazarolja a
drága muníciót. Már az is meglepte, hogy láthatóan tudta, hogyan kell megfogni a fegyvert. Legalább
nem ficamodik ki a válla attól, hogy rosszul tartja.
Még négy lövés következett, azután úgy látszott, hogy Damian végzett, és Caseyhez fordult. A
panaszoknak azonban még nem volt vége.
- Egyet már elfoghatott volna közülük. Mióta hirdeti azt az elméletet, hogy vígan útjukra kell
engedni a bűnözőket?
- Amióta felfogadtak, hogy találjak meg egy bizonyos gyilkost. Az meg sem fordult a fejében, hogy
mennyi értékes időt pazarolnánk el, ha ezeket a fickókat átadnánk a törvény embereinek?

36
 - Megölni őket nem került volna időbe, és az a legkevesebb, amit megérdemelnek.
Caseyt nem lepte meg, hogy a keletről jött ember így beszélt.
- Akkor hát örüljön, hogy nem súrolta egyik fickó oldalát sem a golyója, maga balfácán, mert most
mérges, és így beszél, de később borzasztóan szenvedett volna a lelkiismeretétől.
Egy percre kinézett az ablakon, majd elégedetten mosolygott. Casey először csak feltételezte, hogy a
férfi senkit sem sebesített meg. A rablók már csak kis pontnak tűntek a láthatáron, és kint a földön nem
hevertek holttestek.
A lány összeszorította a fogát, elképzelte, hogy a férfi csak meg akarta tréfálni. Nem akart azonban
erről beszélni, nehogy örömet okozzon vele neki.
- Megyek, megnézem, milyen súlyos a kár, amit a sínpályán tettek - és elindult az ajtó felé.
- Miből gondolta, hogy csak cowboyok voltak? - szólt utána a férfi.
- A bőrnadrágokból, amelyeket viseltek. Azok a marhapásztorok hordanak ilyet, akik már jó ideje
farmon dolgoznak. És a fickó idegességéből. Világos volt, hogy eddig még sohasem csinált ilyesmit.
Talán a kétségbeesés hajtotta, de az is lehet, hogy csak telebeszélték a fejét, amikor részeg volt.
- Casey, ez csak feltételezés!
A lány megvonta a vállát.
- Nincs mindig igazam. De ez csak nagyon ritkán fordul elő velem - mondta, és elmosolyodott.
Kiszállt a vagonból. A férfi utánament, és igyekezett lépést tartani vele, de Casey sokkal gyorsabb
volt.
- Mindig ilyen sietősen jár? - kérdezte tőle.
- Sohasem gondoltam erre, de biztos igaz. Gondolom, attól van, hogy az ember szeretne gyorsan
felnőni.
- Majd ha sikerül végre, értesítsen róla!
- Istenem, ma egész nap gúnyolódik. Emlékeztessen rá, hogy a jövőben távol tartsam magát az ilyen
rablótámadásoktól. Nem illenek a lelki beállítottságához.
Most a férfi horkant fel haragosan, de a lány nem adott alkalmat, hogy bármi olyat mondhasson, ami
rosszul eshetett volna neki. Csak egy kicsit még gyorsabban ment. Odaértek a vonat elejéhez, ott gyűlt
össze szinte az összes utas. A vezető éppen bejelentette, hogy visszatérnek abba a legközelebbi városba,
amelyen átutaztak, és megvárják, amíg a munkások megerősítik a síneket. Úgy tűnt, hogy Damian
mindjárt felrobban, amikor megértette, hogy újabb késedelemről van szó.
Casey igyekezett eloszlatni a haragját, és megkérdezte tőle:
- A vonattal akar várakozni, vagy vállalja, hogy a vonat nyomvonalán ellovagolunk a következő
városba, és ott felülünk egy másikra? Ez persze újabb kitérő.
- Legyen. Lovagoljunk!

37
 13

A vonat útvonalán a következő város inkább csak egy telep volt. Egyelőre csak néhány üzletember
tömörült a vasútállomás körül. Volt itt kocsma, vegyeskereskedés, pék, volt távíróhivatal és egy kis
panzió.
Mivel késő éjszaka értek oda, Casey elküldte Damiant, hogy foglaljon szobákat a számukra, ő meg a
vasútállomásra ment, jelentette a vonatrablást és a sínek tönkretételét. Amikor a panzió előtt
találkoztak, csak rossz híreket hozott magával.
- A következő vonat csak két hét múlva indul - mondta, minden kertelés nélkül. - Az állomáson
ennyire becsülik azt az időt, amire szükség lesz, hogy a délre tartó vasúti összeköttetést helyreállítsák.
Damian sóhajtott.
- Nem is feltételezem, hogy erre postakocsi jár.
- Ilyesmiről szó sincs, de ami még rosszabb, az egész településen nincs egy istálló sem, ahonnan
lovat lehetne vásárolni, és a legközelebbi farm, ahol esetleg volna erre lehetőség, jó egynapi járásra van
innen. Nem biztos azonban, hogy van eladó lovuk, így hát csak időpazarlás volna odamenni.
Damian szomorúan pillantott az előttük álló épületre.
- Ide leszünk bezárva a következő hét folyamán?
- Hacsak nem folytatjuk az utat Old Sam hátán. Én benne volnék, de ő bizonyára hamarosan
panaszkodni fog a túlsúly miatt.
Damian csaknem mosolygott.
- Nekem is vannak rossz híreim. Csak egy szoba szabad, így hát együtt kell aludnunk.
Casey megdermedt. Ugyanabban a hálószobában aludni egy héten keresztül? Egy éjszaka még csak
meg tudja oldani a dolgot, de egy egész héten?
- Keresünk magának lovat - mondta olyan hangon, mint aki nem ismer lehetetlent. Az volt az
igazság, hogy több lovat is szemügyre vett a kocsmával szemközt az utcán, miközben beszélgettek.
A férfi követte a pillantását.
- Lólopásról szó sem lehet - Damian gondolta, hogy bölcs dolog, ha előre figyelmezteti.
Casey fintorgott, de nem szólt semmit, és már el is indult a túloldalra. Damian minden lelkesedés
nélkül követte a Kölyköt. A kis településen még bank sem volt, máskülönben bármilyen árat meg
tudott volna fizetni egy lóért. Talán a nála levő készpénz is elég lenne, de a tény, hogy a környéken a
hátaslovakból hiány volt, kétségessé tette, hogy bárki bármilyen árért hajlandó lett volna lemondani a
lováról.
Nem mintha Damian lóháton kívánta volna folytatni az utazást. Casey mögött ülve utazni persze
nem volt rossz, hiszen nem neki kell irányítania Old Samet. Saját lovon ülni már más lett volna, és nem
kívánta ezzel szaporítani e pokoli utazás alatt szerzett tapasztalatait.
A nyugati vidéken ez volt az első kocsma, ahová Damian belépett. Ha mind ilyen, gondolta, akkor
ez lesz az utolsó is. Nem volt túl tágas, és kevesen voltak, de a levegő nehéz volt a savanyú sör, a
whisky, a dohányfüst és a hányás szagától.
A padlót fűrészporral szórták fel. A három rozoga, piszkos asztal közül csak az egyik volt foglalt.
Volt még egy szoba, amelynek az ajtaján ez volt olvasható: "Nem ez a legjobb kaja, de errefelé mást
nem találsz." Bent csak két asztal volt, láthatóan nem számítottak sok vendégre.
Casey ott állt a hosszú pultnál, és nagyon otthonosan érezte magát, mintha állandóan ilyen helyekre
járna. Damian megrázta a fejét. Be kellene vezetni errefelé egy törvényt, hogy tömény italokat ne
szolgáljanak fel gyerekeknek.
A Kölyök már rendelt is egy italt, és pohárral a kézben vizsgálta az egyetlen foglalt asztalnál ülőket.
Három ember kártyázott nagy élvezettel, a könyökük mellett felhalmozott pénz elárulta, hogy
szerencsejátékosok voltak. Megnézték a Kölyköt, de nem keltette fel az érdeklődésüket. Valamivel
hosszabban bámultak a belépő Damianra, aki csatlakozott Caseyhez.
- Kié ez a foltos ló a kocsma előtt?
Egy fiatal, ápolatlan szakállú férfi válaszolt.
- Gondolom, az enyém, hacsak többet nem látsz belőle.

38
 - Szeret kockáztatni a játékban?
- Csak, ha úgy hozza a kedvem - mondta, majd vigyorogva lepillantott a kezében tartott kártyákra. -
És úgy látom, úgy hozta.
- Szükségem volna még egy lóra - mondta Casey. - Mit szólna egy kis fogadáshoz? Fogadjunk a
lovainkra!
Damian ezt hallva, odasúgta Caseynek:
- Mi az ördögöt csinál?
- Igyekszem szerezni magának egy lovat, ezért hát most hagyjon békén, álljon odébb - súgta vissza
Casey.
- És hol a maga lova?- kérdezte a fickó.
- Az utca túloldalán, a szálloda előtt. Nézze csak meg, ennél szebbet még úgysem látott!
A férfi felkelt, hogy megnézze a lovat, és a bejárati lengőajtónál megállva halkan füttyentett egyet.
- Hát igen, ez ló.
Látható érdeklődéssel fordult Casey felé.
- Mibe fogadunk?
- Ez a balfácán itt feldob maga előtt a levegőbe egy pénzérmét. Én képes vagyok eltalálni a pénzt a
két lába között, még mielőtt a földre esne, és persze közben nem sebesítem őt meg sehol sem.
Volt némi kuncogás, főleg mert Damian paprikavörös lett, nem lehetett tudni, zavarában-e vagy
haragjában. A szakállas fickó gúnyosan jegyezte meg:
- Ismerem ezt a trükköt, nem is olyan nagy dolog.
- Azt mondtam már, hogy akkor fogom csak elővenni a pisztolyt a tokjából, amikor feldobják a
pénzt? - tette hozzá Casey.
A fickó felhúzta bozontos szemöldökét.
- Akkor húzza elő a fegyvert? Nos, ennek a fickónak hosszú lába van, hosszú a pénz útja. Ha
hibázik, elveszíti a lovát.
- Gondolja, hogy ez nem elég tétnek?
Nyilvánvalóan nem volt elég.
- És mi lenne, ha a kezéből lőné ki az érmét úgy, hogy éppen csak akkor húzza ki a fegyvert a
tokjából?
Damian megmerevedett. Casey odasúgta neki:
- Mit számít néhány fájó ujj! Végre útra kelhetnénk.
- Még ha csak fáj, az rendben, de mi lesz, ha vérzik? - zsörtölődött.
A Kölyök rávigyorgott.
- Majd nem abban a kezében fogja tartani a pénzt, amellyel lőni szokott, de hát maga úgyse tud lőni,
így hát a dolog nem is olyan fontos, nem igaz?
A férfi nem nagyon értékelte Casey humorát, de igazából nem is izgult. Már látta, hogyan bánik a
pisztollyal a gyerek. Amikor azonban egy tízcentest nyomott a kezébe Casey, "Ezt tartsa" felkiáltással,
mégiscsak aggódni kezdett. Casey úgy mérte fel a tárgyat, mintha nem jól látná, és erre a kocsma
látogatói még jobban nevettek.
Casey jelentősen javított Damian hangulatán, amikor odasúgta neki:
- Nyugalom, balfácán, ezt már annyiszor megcsináltam, hogy nem is emlékszem rá, hányszor.
Megfordult, a pult végéhez ment, és így szólt a többiekhez:
- Tíz láb távolság megfelel, fiúk? Itt nincs valami nagy hely, nem lehet terjeszkedni.
- Tíz láb nagyszerű, csak rajta - mondta a szerencsejátékos egy fintorral. - Már alig várom, hogy
megjárathassam az új lovamat.
Casey bólintott, levette a ponchóját, hogy ne zavarja, és várta, hogy Damian a kezébe vegye a
pénzérmét. Damian szinte nem is hitte, hogy belement ebbe a lövészversenybe, amelyben az ő keze
fogja bánni, ha valami nem sikerül. Casey magabiztossága azonban megnyugtatta: a Kölyök nem fog
hibázni.
És akkor a Kölyök célzott, és elhibázta. A pénz még mindig ott volt Damian hüvelykujja és
mutatóujja között. Casey pedig... Damian még sohasem látott ilyen összeomlást.

39
 Fogadott a lovára, és elveszítette: erre az eredményre nem számított. A barátok gratuláltak a
szakállasnak, és közben Casey végtelen zavarában kirohant a kocsmából. Damian nem volt egészen
biztos felőle, de mintha könnyeket látott volna az aranybarna szemekben.
- Nocsak, nocsak, csak nem vágtat el az újonnan szerzett lovamon? - kérdezte a győztes.
- Azt nem hinném - mondta Damian, miközben a lengőajtót bámulta. - Nagyon becsületes fiú, még
ha nem is az a céllövő, aminek gondolja magát.

40
 14

Damian nem ment ki azonnal fiatal barátja után. Úgy látta, hogy a fiú sírt, ehhez pedig valószínűleg
nem kívánt tanúkat. A férfi ivott néhány pohárral a rossz rizspálinkából, azután elindult a szálloda felé.
Casey elkerülhette volna ezt a helyzetet, de szokás szerint nem tartott igényt Damian segítségére, és
mindent maga akart egyedül elintézni, éppúgy, ahogyan a vonaton tette.
A vonaton Casey arra a következtetésre jutott, hogy Damian az ablakból lövöldözve senkit sem
talált el, az igazság pedig az volt, hogy megsebesítette az összes vonatrablót, miközben azok igyekeztek
elmenekülni. Ha a bandatagok között nem lett volna orvos, akkor igencsak fölhívták volna magukra a
figyelmet, midőn a következő városban orvosért szaladoznak. Sebesülésük lelassította a mozgásukat, és
a törvénynek több lehetőséget adott arra, hogy lecsapjon rájuk.
Damian a szállodában ott találta Caseyt apró közös szobájuk ablakánál, Old Samet bámulta az utcán,
és vesztesége felett töprengett. Damian mondhatott volna neki valamit a túl nagy önbizalomról, mely
romláshoz vezet, de úgy döntött, hogy nem teszi. A Kölyök már így is épp elég nyomorultul érezhette
magát.
Casey nem is hallotta, amikor Damian belépett a szobába. A férfinak meg kellett köszörülnie a
torkát, hogy felhívja magára a fiú figyelmét. Belekezdett a mondókájába:
- Ne búslakodjon tovább, már elrendeztem, hogy...
Be sem fejezte a mondatot, a Kölyök hirtelen megfordult, és rákiáltott:
- Miért hagyta, hogy belemenjek? Miért? Old Sam tizenkét éves korom óta velem van. Én neveltem
fel, mellettem lett csikóból lóvá. Olyan a számomra, mint egy családtag!
Damiant a támadás olyan váratlanul érte, hogy egy percig szóhoz sem jutott. A fiú eddig minden
érzését kitartóan elrejtette, most döbbenetes volt a kitörése. Éppen ezért Damian gyorsan tudott
védekezni.
- Hát akkor egy átkozott percre figyeljen ide! Csak nem engem akar hibáztatni
- Ki mást?
- Engem ugyan nem hibáztathat, Casey, nem én tanácsoltam, hogy fogadjon, és veszítse el a lovát.
Emlékezzen csak, én nem voltam elragadtatva attól, amibe belekezdett ott, a kocsmában, és ezt meg is
mondtam.
Damian igyekezett fékezni a haragját, ami nem volt könnyű, hiszen csak úgy zúdultak rá a ki nem
érdemelt szidalmak. Már korábban is érezte, hogy Old Sam több volt Casey számára egyszerű
közlekedési eszköznél. Nyilvánvalóan helyesen gondolkodott, különben Casey nem lenne most ennyire
kiborulva.
Úgy látszott azonban, hogy önuralma csak növelte Casey haragját. A fiú nem is vett tudomást
Damian okos válaszáról, és tovább kiabált:
- Az egész nem történhetett volna meg, ha én nem vagyok ott, és nem lettem volna ott, ha...
Damian emlékeztetőül megszólalt:
- Nem kellett volna elvállalnia a munkát.
- Helyes, nem is vállalom.
Damian erre nem számított. Úgy képzelte, hogy a Kölyök tisztességesebb annál, mintsem hogy egy-
két kudarc miatt visszavonja ígéretét.
Megrázta a fejét, és viszolyogva mondta:
- Eddigi életemben láttam már egy-két hisztis embert, Kölyök, de a legrosszabb viselkedésért maga
vinné el a pálmát!
- Hogy merészel...!
- Ó, fogja be a száját, Casey! Ha nem esett volna a torkomnak abban a pillanatban, amikor beléptem
ide, már elmondhattam volna, hogy visszaszereztem a lovát.
Casey arcára akkora meglepetés ült ki, hogy az már komikus volt.
- Visszaszerezte?
Azután azonban elfehéredett, amikor felderengett benne, mit is mondott a férfinak. Egy lépést
hátrált a nyitott ablakig, mintha valaki az arcába ütött volna. Szívhez szólóan nyöszörgött:

41
 - Ó, istenem, nagyon sajnálom - mormolta.
- Már késő...
- Nem, igazán nagyon sajnálom, Damian. Ha megengedi, hogy megmagyarázzam... Igazából nem
magára haragudtam, hanem magamra. Nem viselem el könnyen az ostobaságot, és igazán ostobán
viselkedtem.
Damian ezzel tökéletesen egyetértett.
- Osztom a véleményét, nem lett volna szabad fogadnia...
- Nem arra gondoltam - szakította félbe Casey. - A fogadás jó volt.
Damian mérgelődött.
- Mi a csodáról beszél itt nekem?
- Arról beszélek, hogy az érme szélére kell célozni, mert olyan kicsiny. És amikor arra került volna a
sor, nem tettem meg, mert féltem, hogy megpörkölöm az ujjait.
Damian pislogott.
- Azt akarja mondani, hogy szándékosan hibázta el a lövést?
- Nem - rázta meg a fejét Casey. - Csak nem céloztam úgy, ahogyan kellett volna. Negyedhüvelyknyi
ráhagyás nem volt elég.
Damian csaknem felnevetett. Ostobaság volt, hogy a Kölyök ennyire vigyázott arra, hogy ő ne
sebesüljön meg. Ezzel akart bocsánatot kérni tőle? Ha bele sem fogott volna az egészbe, nem veszítette
volna el a lovát, és Damianra sem leselkedett volna semmilyen veszély. Damian arra gondolt, hogy
mégis mindenért a Kölyök a felelős.
- És nem gondoltam komolyan azt sem, hogy feladom - tette hozzá meglehetősen szelíden Casey, és
el is pirult. - Meg is mondtam volna, amint újra világosan kezdtem volna gondolkodni, de pár perccel
ezelőtt még nem ez volt a helyzet. Megcsinálom, amit elvállaltam, persze csak akkor, ha maga még
mindig akarja.
Damian szándékosan várt pár percet, s csak utána bólintott.
- Azt hiszem, a legjobb, ha mind a ketten mihamarabb elfelejtjük ezt a kis... vitát.
Casey vigyorgott, láthatóan megkönnyebbült.
- Nem rossz ötlet, csak még azt nem mondta el, hogyan szerezte vissza Old Samet.
- Pénzzel, természetesen. Időnként hasznos a pénz, és a maga lova most jó alkalom volt ennek az
igazolására. Az árban benne volt a foltos ló is.
- Az ő lovát is megvette? - kérdezte meglepetten Casey. - Nocsak, Damian, maga már kész lókupec!
- Nem kellett hozzá nagy ügyesség - ismerte el Damian.
- A fickó, úgy látszik, sehova sem akar menni a közeljövőben, mert a helybeli pék lányának udvarol.
Nagyon szereti azonban a szerencsejátékot, de az utóbbi időben pechsorozata volt, és a pénze
kifogyott. Nem mintha beérte volna valami tisztességes árral a két lóért, elszedte a nálam levő összes
készpénzt.
- És az mennyi volt?
- Csak azt kapta meg, ami a zsebemben volt, azaz körülbelül háromszázat, de ő azt hitte, ez minden
pénzem.
Casey elégedetten jegyezte meg:
- Tulajdonképpen nagyon olcsó volt.
-Viccel velem? Azt akarja mondani, hogy errefelé még ennél is drágábbak a lovak?
- Nem, csak az olyan gyorsjárásúak, mint Old Sam. Másrészt, ha nagy a kereslet, és nincs elegendő
kínálat, meg fog lepődni, milyen áron lehet bizonyos dolgokat eladni. Itt, Nyugaton erre mindig is volt
példa, különösen a régebbi időkben, amikor az indiánok támadásai miatt nem érkeztek meg az
utánpótlást szállító vonatok, vagy amikor egy új bányászváros bújt ki a földből, gyakorlatilag egyetlen
éjszaka alatt. Ma is előfordul ez olyan kisvárosokban, amelyeket elkerültek a vasútvonalak, meg az olyan
településeken, mint ez itt, amely még nem fejlődött igazi várossá. Olyan ember fülének, aki, mint
Damian, a kereskedelmi életben dolgozott, mindez édes zene volt. Import és export, kereslet és kínálat.
Elgondolkodott azon, vajon az apja számításba vette-e valaha az országnak ezt a részét, kívánt volna-e
errefelé terjeszkedni. Ezt majd jobban meg kell vizsgálnia, de csak akkor lehet róla szó, ha nem neki

42
kell vinni az üzletet. Ez után az utazás után egy újabb nyugati utazás a legeslegutolsó helyet foglalta el
tervei listáján.
- Nos, most, hogy már mindent elrendeztünk, és holnap reggel útra kelhetünk, mit szólna egy kis
vacsorához, mielőtt aludni megyünk? - vetette fel az ötletet Damian.
- Ha nem bánja, én ma mellőzném a vacsorát. A szállodában nem főznek, a kocsmába meg nem
szívesen térnék vissza, mert ritkán szoktam ekkora bolondot csinálni magamból. Különben is, be kell
még szereznünk egy-két dolgot, mielőtt bezár a bolt, főként, ha kora reggel akarunk indulni. Elintézem
a vásárlást, azután majd hazamegyek a szállodába.
Damian nem akart vitatkozni vele, mert úgy látszott, a Kölyök ismét nagy zavarban van.
- Ahogy gondolja. Az üzletbe azonban magával megyek, hogy kifizessem a számlát.
- Van nálam elég pénz, Damian...
- Azt mondtam, hogy az utazással kapcsolatos költségeket én fedezem, nem igaz? Másrészt talán
hasznomra válik, ha látom, mit tekint maga elsőrendű fontosságúnak egy lovas túrához.
Casey Damian saját szavaival vágott vissza:
- Ahogy gondolja. Erről jut eszembe, a foltos lóval együtt megvette a nyerget is? - Damian enyhén
elvörösödött. A nyereg olyasvalami volt, ami sohasem jutott volna az eszébe, és ha ma nem veszik meg,
holnap reggel bizony meg kellett volna várniuk, amíg kinyit a vegyesbolt.
- Ami azt illeti, a fickó megtartotta a nyerget.
- Ezt gondolhattam volna. Nehezebb betörni egy új nyerget, mint egy új lovat. Csak
reménykedhetünk, hogy van az üzletben raktáron egy-két nyereg. Az is lehet persze, hogy nincs, hiszen
itt lovakat sem árulnak. Másrészt, mint minden ilyen vegyesboltban, általában mindenből van egy kevés.
Casey nem nagyon izgult a nyereg miatt, de Damian rákérdezett:
- És ha nincs nyergük?
Casey vigyorgott.
- Ne izguljon mindenért túl korán, Damian! Először győződjünk meg a dologról, aggódni ráér majd
később is.

43
 15

Damian nem látott abban semmi rosszat, hogy egy ágyban kellett aludniuk, de Casey kijelentette,
hogy ő inkább a padlón alszik.
Egy kis szobában, zárt ajtó mögött voltak. A szoba egy embernek is kicsi lett volna, hát még
kettőnek! Végül Casey megvárta, amíg Damian elszunnyadt, azután kilopakodott a szobából, és kiment
az istállóba aludni. Ott azután befészkelte magát Old Sam mellé, és azonnal elaludt.
Másnap reggel nagyon mérgesen ébredt. Hiszen már aludt a férfi közelében, de az útközben volt, ott
volt közöttük a tábortűz. Leporolta a szalmát magáról, és bement a szobájukba. Damian még aludt.
Milyen is lenne, gondolta Casey, ha Damian megcsókolná? Vajon olyan puha-e a haja, mint
amilyennek látszik? Milyen érzés lenne a kezével végigsimítani a férfi széles vállát? Azt is elképzelte,
hogy a férfi erős karjaiba veszi, és egészen beleizzadt a képzeletében rajzó jelenetekbe.
Akkor jött igazán zavarba, amikor Damian fölébredt. Az volt az érzése, hogy a férfi átható
tekintetével a gondolataiban is képes olvasni. Ha megtudná, hogy Casey mire is gondolt az imént vele
kapcsolatban, az rettenetes volna.
Damian azonban csak egy pillantást vetett rá, fölkapta kabátját, s követte őt az istállóba. Casey
elmondta, hogy meg kellett néznie a lovakat, mert nem voltak kellően ellátva. De Damian láthatóan
nem vette észre, hogy az éjszaka Casey nem aludt a szobájukban. Biztosan arra gondolt, hogy korábban
ébredt, és lejött az udvarra.
Nem sikerült olyan korán elindulniuk, mint ahogyan a lány remélte. Casey számított rá, hogy némi
leckét kell majd adnia Damiannak, mielőtt felülteti a foltos lóra, de arra nem gondolt, hogy a dolog
ennyire nehéz lesz.
A férfi nem volt képes lazítani. Túl sokat habozott, nem tudta ellenőrizni az állatot. Ezt a ló
megérezte, és kihasználta a helyzetet. Megfékezhette volna a lovat, ha szilárdan ül a nyeregben.
Nagy baj volt, hogy olyan hatalmas súlykülönbség volt kettejük között, különben képesek lettek
volna megszelídíteni a lovat. A lány először is fel akarta próbálni a saját nyergét az új lóra, mert az
üzletben egy árva nyerget sem találtak, Damiant pedig nyereg nélkül lóra ültetni egyenesen nevetséges
ötletnek tűnt. Casey úgy határozott, hogy amíg nem tudnak nyerget venni, Damian az övét fogja
használni.
Casey mindenképpen ki akarta azonban próbálni a foltost, mert bizonyos állatok mindentől
riadoznak, amit még nem szoktak meg, és egy új nyereg éppen ebbe a kategóriába tartozott. Caseyvel a
nyeregben nem is volt probléma a lóval, csak Damian súlya alatt rúgkapált.
El kellett ismerni, hogy Damian nagyon kitartó volt. Nem adta fel, pedig már négyszer esett le az út
porába. Aránytalanul sok időt vesztegetett el azzal, hogy a ruháját porolta minden alkalommal, de Casey
fékezte magát, és nem emlegette, hogy még sok-sok port fognak nyelni, amire a dolog menni fog.
Damian nem volt egy lóra termett férfi. Irtózott a legkisebb piszoktól is, bár ezt előbb vagy utóbb
meg kellett volna szoknia. Előző nap Casey megkísérelte rábeszélni, hogy vegyen magának az utazáshoz
jobban illő öltözéket, legalább egy tisztességes, lovagláshoz alkalmas kalapot, de a férfi ragaszkodott a
vicces New York-i cuccaihoz, azt állítva, hogy azok nagyon jól megfelelnek. Persze csak ha nem
törődik a napsütéssel, tüskével, bogánccsal, a finom gyapjúruha szakadásaival. A lány érezte, hogy
mindezt Damian nagyon is a szívére fogja venni.
Egy idő után a foltos ló kezdte megérteni, hogy nem ő lesz a győztes, s akkor végre elindultak.
Hosszú volt a nap, vagy legalábbis annak tűnt, hiszen Casey alig aludt valamit az előző éjszaka. Lassan
haladtak, meg kellett tartania Damiant a nyeregben. Neki nem okozott nehézséget a nyereg nélküli
lovaglás, fiatalabb korában gyakran ülte meg szőrén a lovat, de mindig csak rövid időre. Egész napos
lovaglás után megfájdultak az ő izmai is.
Damian kedvéért kora délután pihenőt tartottak. Mielőtt a kis vasúti települést elhagyták volna,
bevásároltak a pékségben, így akár a nyeregben is ehettek volna valamit, de Casey úgy gondolta,
célszerű lesz megállni. így is volt. Damian felnyögött, amikor tovább kellett indulni.
Este a férfi meglepte Caseyt, amikor felajánlotta, hogy vadászik valamit vacsorára. Casey már
majdnem azt válaszolta, hogy minden töltényért kár, de neki is jólesett volna egy kis hús vacsorára. A

44
lelke mélyén meg volt győződve arról, hogy a férfi nem hoz semmit sem. Ugyanakkor Damiannak
olyan pocsék napja volt, hogy a lány nem akarta oktatgatni.
Belenyugodott, hogy bab és kétszersült lesz vacsorára, és hagyta, hadd menjen a férfi. Akkor
lepődött csak meg, amikor fél óra múlva Damian visszatért két jókora fácánnal, ez több napra is ellátta
őket hússal. Mivel korábban magában gúnyolódott rajta, most is csak azt gondolta, hogy a férfinak
szerencséje volt, hiszen csupán két lövést hallott.
Amikor átvette a madarakat, és hozzákezdett az elkészítésükhöz, csak annyit mondott:
- Szerencsés napja volt.
- A szerencsének igazából nem sok köze volt hozzá - felelte hanyagul a férfi.
Casey felvonta fekete szemöldökét.
- Egyenesen odament magához a fácán, hogy el se hibázhassa?
- Nem, ellenkezőleg, olyan messze volt, hogy nem is tudtam, mire lövök.
Casey visszaemlékezett a munkások szállásán, otthon hallott nagyotmondásokra, és azt mondta:
- És mégis volt ott valami.
Nem volt nehéz kihallani hangjából a hitetlenkedést, és Damian valószínűleg ezért javasolta:
- Talán ideje volna sort keríteni egy kis bemutatóra.
A lányt nem érdekelte, hogy a férfi volt most egy kicsit zavarban. .
- Rajta, rajta - mondta, és egy negyven lábnyira levő célpontra mutatott.
Damian célzott, lőtt és talált. Casey pislogott, majd egy másik célpontra mutatott. Azt is pontosan
eltalálta. A harmadik után a lány feladta.
- Rendben, meggyőzött.
Most Damian húzta fel a szemöldökét.
- Csak meggyőztem?
- Átkozottul meggyőzött - morogta Casey.
A férfi mosolygott, és odament hozzá a tűzhöz.
- Felbecsülhetetlen értékű számomra az elismerése, de talán helyénvaló lett volna megemlíteni, hogy
a kollégiumban osztályelső voltam céllövésben, és apámmal gyakran jártunk vadászni.
- Hol? A hátsó udvarban? Maga nem is tud lovagolni, vagy legalábbis tegnapig még nem tudott.
- Vonattal mentünk északra a vadászházhoz, és bizony mi gyalogosan vadásztunk.
Casey rosszkedvűen elhallgatott. Hirtelen gyökeresen megváltozott a férfiról alkotott véleménye. El
kellett ismernie, hogy a férfi valószínűleg képes megvédeni magát a veszedelmes helyzetekben is.
Amikor felbukkantak azok az ostoba postakocsirablók, akkor is meglehetősen ügyesen segített neki. És
most azon is elgondolkodott, vajon hány sebbel lovagoltak el azok a fiatal vonatrablók. Meg is ölhette
volna őket, hiszen olyan biztos kézzel lő, de csak sebeket ejtett rajtuk, hiszen holttestek nem maradtak
a porondon. Amikor azt mondta, "megérdemlik a halált", biztosan csak haragjában beszélt.
Damian még mindig nagyon is városi ember volt, nem illett ebbe a környezetbe. A lány azonban úgy
vélte, hogy az életben maradásáért a továbbiakban nem kell többé aggódnia. Egy lóval meg a puskájával
egyedül is elboldogul már.
Folytatta a vacsorafőzést, igyekezett nem törődni a férfival. Erezte azonban, hogy Damian figyeli őt.
Ha arra várt, hogy még több dicséretet kap a frissen felfedezett céllövő képességeiért, még sokáig
várhatott. Láthatóan azonban a férfinak nem ez járt az eszében.
- Nagyon sajnálom, Casey, de meg kell mondanom, tudja-e, hogy egészen úgy fest, mint egy lány?
Nem próbált még bajuszt vagy szakállt növeszteni?
Casey egy percig dörmögött magában, majd azt mondta:
- Az azután igazán nehéz lenne.
- Miért?
- Mert én lány vagyok.
Lehorgasztotta a fejét, annyira zavarba ejtette a férfi el-szörnyedt pillantása. Nem kellett volna
bevallania a dolgot. El sem tudta képzelni, miért is tette meg. Annyira nyomasztotta őt a beállt csend,
hogy a végén nem bírta tovább, a férfira nézett, és felfedezte, hogy Damian a mellére szögezte a
tekintetét, olyan kitartóan, mintha megpróbált volna átlátni a ponchón.

45
 - Nem valami nagy, de azért megvan - sikerült Caseynek válaszolnia anélkül, hogy elpirult volna.
Utána azonban jobbnak látta hozzátenni:
- Ne is gondoljon rá, hogy megmutatom. Hinnie kell nekem.
A férfi tekintete a melléről az arcára kúszott, minden részében megvizsgálta, mintha sohasem látta
volna előtte, és valójában ez is volt a helyzet. Az arckifejezése nagyon feszült volt, azután hirtelen
megváltozott, amikor az érzelmei úrrá lettek döbbenetén. Casey jól látta, hogy Damian minden kétséget
kizáróan nagyon dühös.

46
 16

- Hogyan merészel lány lenni?

A kérdés ostobasága nagyon jól mutatta, mennyire dühös volt Damian. Casey gondolta, hogy a
válasza meglepi majd, de nem is álmodott ilyen őszinte haragról, amely a férfiból csak úgy sütött.
- Azt hiszem, ebbe az ügybe nem nagyon szólhattam bele - mutatott rá Casey a lényegre.
- Nagyon is jól tudja, hogy mire gondolok! Szándékosan félrevezetett engem!
- Nem. Azt azután nem. Én csak annyit tettem, hogy nem javítottam ki azt a téves következtetést,
amelyre egyedül jutott. És sohasem kérdezett engem erről. De ne keseredjen el. Az emberek általában a
magáéhoz hasonló következtetésre jutnak, ha engem látnak.
- Én nem "emberek" vagyok általában! Én férfi vagyok, aki magával utazik, és ez számomra
elképzelhetetlenül illetlen. Hiszen ugyanabban a hálószobában aludtunk!
- Ami engem illet, a múlt éjszaka az istállóban aludtam a lovakkal - ismerte be Casey.
Már bánta, hogy reggel, amikor gúnyosan kommentálta az ő korai felkelését, nem mondta meg neki
azonnal, hogy kint aludt a színben.
A lány igyekezett rájönni, hogy mitől annyira mérges a férfi. Felfigyelt az "illetlen" szóra. Ez lett
volna a problémája? Arra gondol talán, hogy Casey rokonai megérkeznek fegyverrel a kézben, és az
oltárhoz kényszerítik, mert egy kis ideig együtt voltak egy hálószobában? Nem mintha ilyesmi nem
történhetne meg, de most nem fog, és talán beszélnie kellene erről Damiannak.
- Remélem, nem gondolja, hogy csak azért, mert nem vigyáz rám senki, most magának el kell engem
vennie feleségül. Ez nevetséges gondolat, már csaknem a századfordulóhoz értünk, Damian. Az ilyen
elképzelések...
- Még ma is érvényesek, és ezt maga is jól tudja!
A lány megrezzent a hangos kiabálástól.
- Nos, az országnak ebben a részében nem, legalábbis akkor nem, ha csak a két érdekelt tud róla. Ha
egy percre félre tudná tenni a haragját, és elgondolkodna a dolgon, rájöhetne, hogy senki sem tud arról,
hogy maga egy nővel utazik.
- Nővel? Hát az azért túlzás, Kölyök - mondta gúnyosan.
Ez talált. Caseynek ez a hang ismerős volt. Vitájuk emlékeztette az apjával folytatott szóváltásokra.
Ami miatt elhagyta az otthonát. Emlékezett, hogy mielőtt útra kelt volna, még egyszer megpróbált
érvekkel az apjára hatni.
- Arra szeretnék rámutatni, Damian, hogy senki sem okozott kárt senkinek, nincs tehát oka, hogy
ennyire feldühítse magát. Csak azért, mert én nőnemű vagyok, semmi sem változik a mi
munkakapcsolatunkban.
- A pokolba is, hát persze, hogy változik!
A lány kérdően felvonta a szemöldökét.
- Igen? És miért? Nem változtak sem az én képességeim, sem a maga célkitűzése. Még mindig én
vagyok errefelé a legjobb nyomozó, hála mindannak, amit az apámtól tanultam.
- Apa? Csoda történt? Hát mégis ismerte a szüleit? Akkor bizonyára van igazi neve is, és nemcsak az,
amit névként tüntet fel.
"Előre látható volt, hogy ebbe is bele fog kötni" - gondolta Casey, és hangosan ezt mondta:
- Az, hogy hazudtam a nevemmel kapcsolatban, nem azt jelenti, hogy becsaptam magát.
- Nem? Ha hazudott, akkor becsapott...
- Én senkinek sem mondtam meg az igazi nevemet, Damian, mert az apám valószínűleg még mindig
kutat utánam, és még nem akarom, hogy megtaláljon. Ne fárassza magát azzal, hogy megkérdezze a
miértet. Személyes ügy.
A legkönnyebben úgy titkolhattam el a hollétemet, hogy nem mondtam meg az embereknek, ki
vagyok. Nem akartam hamis nevet mondani, és ezért inkább azt mondtam: nem tudom a nevemet.
- És azt állította magáról, hogy fiú.
- Nem, nem igaz. Ha a rövidre vágott haj, a súlyom, a soványságom erre utalt, nem lehet a
rovásomra írni.

47
 - És akkor még nem is beszéltem a ruháiról.
- Olyan ruhákat viselek, amelyek a lovagláshoz szükségesek - válaszolta Casey -, de sohasem
állítottam, hogy fiú volnék. Ha akartam volna, most sem ismertem volna be, hogy lány vagyok.
- És akkor mi a csudáért vallotta most be?
- Mert én ezzel kapcsolatban nem hazudozom.
- Hazudnia kellett volna, Casey.
- Miért? Ez semmit sem fog változtatni azon, ahogy magával viselkedem, vagy ahogyan maga velem.
Miért kell ekkora cirkuszt csinálni az egészből?
- De maga lány.
- És akkor?
A férfi elgyötörtén túrt bele a kezével a hajába, majd megszólalt:
- Ha azt gondolja, hogy ez a tény nem változtatja meg a dolgokat, akkor nincs is magában női
ösztön.
A lány megmerevedett.
- Remélem, hogy amit most mondott, nem azt jelenti, amire az első pillanatban gondoltam, de ha
mégis, akkor jobb, ha figyelmeztetem, több férfi megsínylette már, hogy tréfálkozni próbált velem.
- Ez nem oldja meg a mi problémánkat.
- Milyen problémát? Magát úgysem érdekelhetem abból a szempontból.
- Gondolja?
A lány talpra ugrott, előrántotta fegyverét, egyenesen a férfi mellét vette célba.
- Nos, felejtse el ezt az érdeklődést, Damian.
- Csak nem fog lelőni engem?
- Ki tart vissza?
A férfi rábámult, a lány keményen állta a pillantását, a szeme sem rebbent, és a pisztolyt sem tette le.
A férfi végül a fegyverre nézett, és azt mondta:
- Tegye csak el. Megmaradok a tűz egyik oldalán. Legalábbis egyelőre.
Ez ugyan nem nyugtatta meg a lányt, de szót fogadott a férfinak, és újra leült. Nem változtatta meg
kifürkészhetetlen arckifejezését, és nem vette le szemét a férfiról.
Egy hosszú perc telt el kínos csöndben, miközben egymásra bámultak. A férfi szólalt meg:
- Odaég a fácán.
- Akkor csináljon valamit. Hol van megírva, hogy mindig nekem kell főzni?
- Talán abban a könyvben, amelyben az is ott áll, hogy én nem tudok főzni.
A lány lehunyta egy percre a szemét, majd lazított. "Ha ilyesmit képes mondani, akkor talán már túl
vannak a csatán."
Hogy bizonyos legyen a dolog felől, megszólalt:
- Ha ettünk, szeretnék aludni. Feküdjön le maga is. Ha holnap este előtt el akarjuk érni a következő
várost, nagyon korán kell indulnunk, és egy kicsit gyorsabban lovagolnunk. Gondolja, hogy képes
gyorsabb menetre?
- Megteszem, amit kell. Mindig is megtettem.
A szavak kellemesen hangzottak, de a hang meglehetősen elégedetlen volt. Casey nem akarta tovább
kísérteni a szerencsét, nem kezdeményezett további beszélgetést. Ha jól alszik Damian, talán
derűsebben fogja szemlélni az életet. Kételkedett azonban abban, hogy ő el tudja felejteni a férfi
érdeklődését.
Már látta, hogy egyáltalán nem fog aludni, és csak ezen gondolkodik.

48
 17

Damian feladta a reményt, hogy elaludjon. Talált néhány ágat, felélesztette a kialvó tüzet, és
üldögélve várta a napkeltét. Közben Caseyt nézte. Nem volt kellemetlen látvány. Volt rajta valami
lágyság, ami teljesen hiányzott belőle, amikor ébren volt, és ez a lágyság hangsúlyozta női mivoltát.
Eddig még nem látta álmában, és talán jobb is volt így. Kétségtelen: fiúnak túl csinos volt. Ha
korábban is felfigyelt volna erre a lágyságra, ami olyan érzékivé tette, azonnal vonzódást érzett volna a
lány... a fiú iránt. Damian felnyögött.
Még mindig nem tette túl magát a dolgon. Magától is rá kellett volna jönnie, anélkül, hogy a lány
mondja meg neki. Mindig is úgy érezte, hogy volt valami titok körülötte. O azonban a lány
ügyességéből és képességeiből indult ki: amit Casey csinált, az nőnek nem sikerülhetett. És mégis, előző
este Casey felborította ezt az okoskodást.
Egy nő... nem, nem nő... egy leány! Igyekezett ezt észben tartani, de nem jutott vele sokra. Az előtte
fekvő személy nem lánynak tűnt, hanem érett, fiatal nőnek, elég idősnek ahhoz, hogy megközelítse.
Eddig nem vette észre, milyen hibátlan sima a bőre, milyen nedves az alsó ajka. Hirtelen úgy érezte,
azonnal meg kell csókolnia. Látta frissen mosott haját, tudta, hogyan omlik puhán a vállára, eltérően
attól a koszos, kócos hajviselettől, amit olyan szívesen viselt. Most, hogy nem hullott a haja az arcába,
semmit sem takart el finom arcvonásaiból, amelyek olyan szeretnivalóvá, olyan kívánatossá tették őt.
Casey fiúként nagyon érdekes jelenség volt, lánynak meg egyenesen elbűvölő. Damian százával
szeretett volna kérdéseket feltenni neki, de tudta, úgysem válaszolna egyre sem. Nagyon jól tudott
titkot tartani, az érzéseit is jól rejtegette, és abból, hogy felfedte előtte legnagyobb titkát, még nem
következett, hogy egyéb dolgokat is el akar neki mondani.
Még az után is, hogy teljesen kiborította őt a bejelentésével, képes volt ugyanolyan kifürkészhetetlen
arcot ölteni, ami semmit sem árult el felőle. Visszaemlékezett, hogy éppen ez a szokása idegesítette őt a
legjobban, és keltette fel a haragját. Megint egy asszony idegesítette fel!
Most már eléggé megnyugodott ahhoz, hogy megeméssze a dolgot, hiszen Casey nem szándékosan
csapta be. Egy dolgon azonban nem tudta könnyen túltenni magát, azon, hogy ezt az új fiú-lányt
annyira vonzónak találta.
Egészen egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy fog továbbra is vele utazni anélkül, hogy ne nyúlna
hozzá. Lehet, hogy éppenséggel próbálkoznia kell, hiszen a lány egyáltalán nem tartotta magát azokhoz
a hagyományos illemszabályokhoz, amelyek visszatartották a férfiakat attól, hogy barbárok módjára
viselkedjenek. Azzal, hogy itt egyedül volt vele, a lány megszegte mindazokat a szabályokat, amelyek
tiszteletében Damiant nevelték. Nos, akkor neki miért is kellene szabályokhoz tartania magát?
Damian azonban nagyon is határozott céllal jött ilyen messzire. Mire Casey ébredezni kezdett, amint
a hajnal közeledtére az összes madár megszólalt, Damianban az apja iránti tisztelet úrrá lett a frissen
feltámadt érzékiségen. Úgy határozott, hogy nem lenne bölcs dolog Caseyvel bonyolultabbá tenni a
kapcsolatát, és hogy az lesz a legjobb, ha megtartja a három lépés távolságot. A lány pedig el fogja
végezni azt a munkát, amire felfogadta őt.
Olyan döntés volt ez, amelyet, remélte, képes lesz tiszteletben tartani. Úgy gondolta, jobb lesz, ha
egy-két hazugsággal Casey számára is könnyebbé teszi a helyzetet, és akkor a lány sem törődik vele.
Talán ez mindkettejüknek jobb lesz. Casey felült, Damian azonnal megszólalt:
- Szeretnék bocsánatot kérni.
Beletelt egy-két percbe, amíg a lány ránézett, és ásítozva, pislogva ennyit mondott:
- Még alig nyitottam ki a szemem, Damian. Mielőtt bármit mondana, hagyja, hogy előbb megigyam a
kávémat.
A férfi rámosolygott. A lány ezt nem vette észre, a tüzet élesztgette, előszedte a szükséges holmikat,
azután jó nagyot nyújtózott - Damian jobb szerette volna, ha erre nem kerül sor -, majd elindult a
bozótos felé. Ez olyasmi volt, amire eddig nem figyelt fel Damian. Eszébe jutott, hogy a lány mindig is
elrejtőzött a bozótban, de ő természetesen nem csinált nagy ügyet az ilyen dolgokból... Damian
elvörösödése csak akkor múlt el, amikor Casey visszatért.

49
 A lány feléje sem nézett, amíg be nem fejezte a reggel szokásos műveleteket, és le nem guggolt vele
szemben a tűz mellé a párolgó kávéjával. Casey arcán a szokásos kifejezés ült.
- Nos, valamit akart az imént mondani a bocsánatkérésről.
Damian csak arra tudott figyelni, hogy a lány guggolva szétnyitotta a térdét. Bár a poncho szárnya
takarta az izgalmasabb részeket, azért Damian megbámulta a lány hosszú combjait.
Megköszörülte a torkát, és belefogott mondókájába:
- Tegnap este haragomban mondtam egy-két dolgot, ami nem igaz.
- Éspedig?
- Például azt, hogy maga... nos, hogy maga érdekel engem bizonyos személyes szempontból.
A lány mintha megmerevedett volna, de Damian nem volt benne bizonyos.
- Ez azt jelenti, hogy valójában nem érdeklődik irántam?
- Nem, természetesen nem - mondta tökéletesen nyugodtan. - Csak annyira zavarban voltam, hogy
készen álltam bármi olyasmit mondani, ami magát éppúgy feldúlja, mint a maga bejelentése engem.
Hiba volt a részemről, elismerem, és ezért is szeretnék ma reggel bocsánatot kérni.
A lány lassan bólintott, és messze nézett, a lassan felkelő nap irányába. Az arany fényáradat elöntötte
a lányt, Damiannak nagyon igyekeznie kellett, hogy figyeljen arra, amit mond neki.
- Én is mondok néha olyasmit, amit nem gondolok komolyan. Gondolom, nekem is van miért
bocsánatot kérnem.
- Arra igazán nincs szükség...
- De bizony van, hiszen most azon igyekszünk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Hagyja hát,
hogy én is beszéljek.
Az elmúlt este arra a következtetésre jutottam, hogy talán azért aggódik, nehogy kényszeresküvőre
kerüljön sor közöttünk. Elég bolondos ötlet volt a részemről, hiszen amennyit én tudok magáról, attól
maga még akár nős is lehet.
- Nős? - Damian megborzongott, elkerülhetetlenül felidéződött benne az utolsó találkozás közte és
Winnifred apja között. Az apa a temetésen odalépett hozzá. "Tudom, hogy nem ez a megfelelő pillanat
- mondta -, de remélem, ez az ügy nem késlelteti az esküvőt." Damian megdöbbent a férfi
érzéketlenségén, és jól tudta, hogy az alma nem esik messze a fájától. Ezért aztán nem is kereste többé
sem az apát, sem a lányát, és nem is kívánt találkozni velük.
- Nincs feleségem - mondta egyszerűen.
- Elnézést kérek, hogy olyasmire gondoltam, amire nem kellett volna. Engem azután egyáltalán nem
érdekel, hogy maga nős-e vagy sem.
- Igen, gondolom, ez magát egyáltalán nem érdekli.
A lány helybenhagyólag bólintott, láthatóan le akarta zárni a témát, és ezért megjegyezte:
- Hihetetlen, hogy egy jó alvás után mennyire másképpen látja az ember a dolgokat.
Ezt Damian nem tudhatta. Még nem érezte az álmatlan éjszaka következményeit, de jól tudta, hogy
előjönnek a nap folyamán. Mire estefelé belovagoltak a legközelebbi városba, olyan törődött és fáradt
volt, hogy azt mondta Caseynek, ha másnap nem látja, ne is keresse, mert végig fogja aludni az egész
napot.
Meg is tette.

50
 18

Casey azt hitte, Damian csak tréfál, midőn azt állítja, hogy egész álló nap aludni fog. Bosszús volt,
amikor kiderült, hogy a férfi komolyan beszélt. Aznap legalább hatszor odament a szobájához, de a
"Ne zavarjanak" tábla mindig ott lógott a kilincsen, és bentről semmilyen zaj sem hallatszott ki.
Délután megpróbálkozott a kopogtatással. Ha reggel tovább akarnak indulni, nyerget kell venniük,
még mielőtt bezár a bolt. Ő is megvehetne, de mivel ez igazi város volt, komoly kínálattal, a nyerget
mégiscsak jobb, ha a tulajdonosa választja ki. Nem mintha Damian értett volna a nyergekhez, de mégis
őt illette a választás joga.
Végre felmerült Caseyben, hogy a férfi talán nem aludt valami sokat a nagy vallomás éjszakáján.
Nem is tudta, aggódjon-e amiatt, hogy Damiant ennyire feldúlta a tény, hogy megismerte útitársa titkát.
Amikor a férfi azt állította, hogy érdeklődött iránta, nagy hatást gyakorolt rá, és egészen zavarba
hozta. Erre nem számított. Ugyanakkor sokkal rosszabbul érezte magát, amikor az ellenkezőjét állította,
és azt mondta, hogy előző nap csak hazudott. Ennek nyugtatóan kellett volna hatnia rá, ezzel szemben
rettentően elszomorította.
A férfi mindent elkövetett, hogy úgy menjenek a dolgok, mint korábban, és lehetőleg ne vegyen
tudomást Casey neméről. Neki is így kellett hát cselekednie.
Végre kirángatta Damiant a szállodából, és felkeresték a város két nyeregkereskedésének az egyikét,
csak előtte beugrottak a bankba. Caseyt nem lepte meg, amikor Damian a legdíszesebb, legdrágább,
ezüstszegekkel kivert nyerget választotta. Az a rossz természetű ló mérföldekről látható lesz, ott fog
csillogni-villogni a napfényben.
Megállta, hogy ne tegyen becsmérlő megjegyzéseket a nyeregre, tiszta pénzkidobás volt, de azért
használhatónak látszott. Azt azonban ismét megemlítette, hogy Damiannak szüksége volna megfelelő
lovasöltözékre.
Damian továbbra is azt állította, hogy nagyon is megfelel neki a meglévő ruhája. Azt is megemlítette,
hogy a következő városban talán utoléri őket ismét a vonat, és utána úgysem lenne szükség új ruhákra.
Ha utoléri őket a vonat, ha nem, a férfiról mindenütt csak úgy kiabált, hogy nemrég érkezett erre a
vidékre. A lány már bánta, hogy nem hagyta el „véletlenül" a férfi utazótáskáját.
Nem bánta volna, ha állítása nem igazolódik oly gyorsan s drámai módon. Miközben az üzletből az
istálló felé tartottak, hogy ott elhelyezzék a nyerget, elmentek egy kocsma mellett, ahol a kiszűrődő
hangokból ítélve, nagy volt a forgalom.
Damian nehézkesen ballagott a súlyos nyereggel a vállán, Casey hosszú lépéseivel megelőzte. Így,
bár nem szándékosan, de odaérkezésükkor nem látszott, hogy együtt vannak. Négy részeg férfi
tántorgott ki a kocsmából, egyenesen Damianba ütköztek.
Casey észre sem vette, hogy Damian nem követi többé, de egyszer csak lövéseket hallott.
Megfordult, és látta, hogy négy pisztoly csöve szegeződik Damian lábának. Ezt a tréfát látta már
máskor is, más városokban. Egy jövevényben mindig volt valami, ami a különben példás polgárokat
közönséges erőszakoskodókká változtatta.
Valószínűleg a hatalom vonzotta ezeket az embereket. Feltételezték, hogy egy fegyvertelen balfácánt
könnyen megfélemlíthetnek olyanok, akik különben senkit sem volnának képesek megfélemlíteni. Ha
azután az elkövetők előtte még ittak is, és alkoholos bátorsággal, meggondolatlansággal toldották meg
ezeket a gondolatokat, az csak rontott a dolgon. Egyszer Casey látta, amint egy keletről jött embert
lábon lőttek, amikor megtagadta, hogy kínzói lövéseire táncoljon. Damiant nem olyan embernek
ismerte, mint aki rááll a játékra, csak hogy élét vegye a helyzetnek.
Bizonyára nem fog táncolni. Damian ledobta a nyerget, csak állt, és hagyta, hogy a golyók a lábához
egyre közelebb és közelebb érjenek földet. Közben ellenfelei egyre mérgesebbek lettek, hiszen a férfi
így nem szórakoztatta őket. Lehet, hogy Damian kivételesen jól kezelte a lőfegyvert, de az ember nem
járkál szüntelenül egy puskával a vállán, és ha vásárolni megy, végképp nem gondol arra, hogy szüksége
lehet rá. Fegyver nélkül pedig ebben a helyzetben nem volt mit tenni.
Damian láthatóan nem így gondolkodott. A felszólításra, hogy hagyják békén, nem kapott pozitív
választ. Odalépett az egyik emberhez, hogy véget vessen valamilyen fizikai megoldással a

51
lövöldözésnek, és a férfi fegyvere csövét hirtelen a lábáról a mellkasára irányította. Akkor Casey
előkapta a pisztolyát, és egy figyelmeztető lövést adott le, mert attól félt, Damian nem ismeri fel a
veszély valódi nagyságát: még megfojtja a férfit, őt pedig megölik utána. Casey ellőtte az egyiknek a
csizmasarkát, a másiknak pedig egy lövéssel leszedte a kalapját. Ennyi elegendő is volt, hogy elterelje a
figyelmüket Damianról. Mást is csinált volna, de nem volt rá szükség. Damian lelkiismeretesen
munkához látott, és két férfit egymáshoz csapott. Az összekoppanó fejek egymást ütötték ki. Olyan
nagyot sújtott a harmadikra, hogy átrepült az utca túlsó oldalára. A negyediket gyomorszájon vágta,
hogy az kétrét hajolt, és valószínűleg arról elmélkedett, hogy fog-e még valaha lélegzethez jutni.
Azután, mintha semmi rendkívüli nem történt volna, Damian leporolta a kezét, megigazította a
zakóját, felvette a nyerget, és továbbindult. Casey szemmel tartotta azt az egyetlent a négyből, aki még
magánál volt, csak hogy bizonyos legyen felőle, nem olyan ostoba, hogy tovább próbálkozzék. Nem
volt olyan ostoba. Még mindig levegőért kapkodott, amikor visszabotorkált a kocsmába.
Casey eltette a fegyverét, és Damiannak szentelte minden figyelmét, amikor a férfi utolérte.
- Minden rendben?
- Kedves, barátságos városka ez - mormogta válaszképpen.
- Valószínűleg az - mondott ellen Casey a férfi nem leplezett szarkazmusának. - Igazán nem szívesen
emlékeztetem azonban arra, hogy minderre nem került volna sor, ha nem úgy festene, mint aki ebben
pillanatban lépett le egy keletről érkezett vonatról. Damian, maga pontosan úgy néz ki, mint egy turista.
Az emberek mindenféle tréfával megpróbálkoznak, csak hogy megbotránkoztassák a jövevényeket, és
hogy közben ők is jól szórakozzanak.
- Akkor tanítson meg!
- Mire? - pislogott a lány.
- Tanítson meg arra, hogyan kell itt életben maradni.
A lány igyekezett felmérni a kérésben rejlő összes veszélyt, de ezen még el kellett gondolkoznia. Így
most csak ennyi mondott:
- Kezdetnek talán menjünk vissza a vegyesboltba, mielőtt bezár. Itt az ideje, hogy úgy nézzen ki,
mint aki idevalósi, és nem csak átutazóban jár erre.
A férfi összeszorította a száját. A lány várta a sokadik elutasítást, s csak magában sóhajtozott.
Csodálkozott, hogy mi a csudáért ragaszkodik Damian a vicces ruháihoz, miért esik annyira nehezére
megválni tőlük? Vagy csak arról van szó, hogy nem akar úgy festeni, mint mindenki más?
Ekkor azonban Damian meglepte őt azzal, hogy biccentett és hirtelen ezt mondta:
- Vigyen oda!
A lány megtette, noha később azt kívánta, bárcsak sohase vetette volna fel a témát. Damian a városi
ruhákban is nagyon jó megjelenésű volt, de a szűk farmerban, kék gyolcsingben, fekete kendővel a
nyakában, fekete mellényben, széles karimájú kalapban nagyon vagányul festett, és igazán odavalósinak
tűnt. A lány hirtelen egészen más fényben látta: olyan férfinak, akit meg lehet, és akit érdemes is
meghódítani.

52
 19

Mivel Casey vízre bukkant, a szokásosnál hamarabb határozta el a táborverést, hogy kihasználják a
lehetőséget. Damian felajánlotta, hogy lő valamit vacsorára, így Casey gyorsan megfürdött, megmosta a
haját is, bár arra nem is volt szükség. Megpróbált nem gondolkodni azon, miért is érezte hirtelen
ekkora szükségét a fürdésnek, azzal áltatta magát, hogy többé már nem kell szándékosan ápolatlannak
látszania.
Még a haját száríthatta, amikor egyszer csak felbukkant Luella Miller. Caseynek tátva maradt a szája,
amikor megpillantotta, és nem csak azért, mert itt kint a pusztaságban bárki megjelenése nagyon
váratlan lett volna. Meglehetősen feltűnően bámulta a jövevényt, bár ennek nem volt tudatában. De hát
eddigi életében még sohasem látott ilyen csodaszép nőt.
Halványszőke haj, divatos főkötő alatt. Sűrű szempillájú, nagy, kék szem. Csaknem áttetsző,
elefántcsontszínű bőr. Dús kebel. Karcsú derék. S az öltözéke! Csupa csipke, a napernyőjétől egészen a
divatos cipőcskék betétjéig. Amilyen kis filigrán volt, oly dúsak keblei. Csoda, hogy megőrizte az
egyensúlyát, amikor a felsőteste ilyen túlsúlyos volt. A nő egyenesen tartotta magát, sőt még ki is
düllesztette a mellét.
- Hála istennek - szólalt meg a Látomás kifulladva, bár nem futva érkezett. - El sem tudja képzelni,
mennyire örülök magának. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha egyedül kellett volna ma itt
éjszakáznom.
Casey nem nagyon értette, miről van szó, de volt annyira udvarias, hogy ezt mondta:
- Szívesen látom a tűznél, és lesz valami harapnivaló is.
- Milyen kedves magától - mondta a kis asszonyka, és előrenyújtott karral közeledett Casey felé.
- Luella Miller vagyok, Chicagóból. És maga?
Casey megcsodálta a finom ujjakat, a szépen rendben tartott körmöket, azután gyorsan elfordította a
fejét, mert attól tartott, hogy Luella talán többre tart igényt egy egyszerű kézfogásnál, kézcsókra pedig
nem nagyon készült fel.
- Casey - csak ennyit mondott, és szándékosan nem vett tudomást a feléje nyújtott kézről.
- Nem baj, ha ide ülök? - kérdezte mosolyogva Luella, és Old Sam nyergére mutatott a tűz mellett.
Le is telepedett rá, mielőtt Casey bármit is mondott volna, készpénznek vette az igenlő választ. Nagyot
sóhajtott, majd folytatta:
- Olyan borzasztó ez az utazás. Nekem meg azt mondták, hogy minden gond nélkül el lehet jutni a
texasi Fort Worthbe.
Mivel várakozó pillantást vetett Caseyre, a lány udvariasan megkérdezte:
- Oda igyekszik?
- Igen, a nagybátyám temetésére. St. Louisban azonban megszökött a szobalányom. Képzelje csak el!
A vonat meg nem járt. Reménykedtem, hogy még a temetés előtt elérek Fort Worthbe, de a végrendelet
felolvasása előtt igazán ott kell lennem, mert abban biztosan rólam is szó lesz. Különben türelmesen
vártam volna a vonatra.
- És így elhatározta, hogy elgyalogol Fort Worthbe?
Luella szeme felvillant, majd nevetett.
- Milyen szórakoztató, milyen vicces! No nem, azt azért nem. Találkoztam egy kedves lelkipásztorral
és a feleségével, akik kocsival tartottak Délre, és voltak olyan kedvesek felkínálni, hogy tartsak velük.
Legalábbis mindaddig azt gondoltam, hogy kedves ajánlat volt, amíg magamra nem hagytak.
Casey felhúzta a szemöldökét.
- Magára hagyták?
- Egyszerűen otthagytak. Becsületszavamra, még most sem vagyok képes elhinni. Ma délben
megálltunk ebédelni, és én egy pár percre... nos, egy pár percre eltávolodtam, hogy egyedül legyek, és
amikor visszatértem, a kocsi már messze járt az úton, és hamarosan eltűnt a szemem elől. Órákon át
vártam, arra gondoltam, abban reménykedtem, hogy vissza fognak jönni értem, de sem ők, sem senki
más nem mutatkozott az úton. így elindultam dél felé, de egyszer csak eltűnt maga az út is. Talán nem

53
utaznak rajta elég sokan, és így nem könnyű követni a vonalát, gondolom, ma már mindenki inkább a
vasutat választja, legalábbis, amikor működik. Attól tartok, alaposan eltévedtem.
Ahhoz képest, hogy állítása szerint egész nap gyalog bolyongott, hihetetlenül tisztának és ápoltnak
tűnt. Casey tudta, hogy léteznek emberek, akik számára a piszok egyszerűen nem létezik, egyszerűen
nem engedik közel magukhoz.
- Gondolom, a lelkészek magukkal vitték a csomagjait is -jegyezte meg Casey.
- Nos, most hogy mondja... és a kézitáskámban volt néhány szép és drága ékszerem is, és
természetesen benne volt a pénztárcám, az összes pénzemmel. - Még egyszer sóhajtott. - Gondolja,
hogy mindvégig azt tervezték, hogy kirabolnak, és csak ezért ajánlották fel, hogy utazzam velük?
- Nagyon úgy fest.
- De az emberek nem így szoktak viselkedni velem.
Casey udvariasan visszafogta magát. A hölgy nyilván azt gondolta, hogy a szépsége miatt minden
neki tett ajánlat őszinte és tisztességes.
- A legtöbb tolvaj nem nagyon válogatja meg, kit rabol ki, Miss Miller.
- Nos, ez a lelkipásztor, ha egyáltalán az volt, bizonyosan vak - tartott ki véleménye mellett Luella.
- Talán csak azért adta ki magát lelkipásztornak, hogy a bizalmába férkőzzék. Most azonban nincs
mit tenni, majd jelentenie kell az esetet a hatóságoknak.
Újabb sóhaj.
- Igen, tudom. És egy héten belül Fort Worthben kell lennem. Maga is délnek tart?
Casey szívből kívánta, bár mondhatná az ellenkezőjét, de nem nagyon kerülhette meg az igazságot.
Annyit tett csak, hogy nem mondta meg, hogy az ő úti célja is Fort Worth.
- Mi megállunk a következő városban.
- Ez azt jelenti, hogy magával visz engem is?
- Hát, nézze, kisasszony, a barátom most éppen elment, hogy lőjön valamit vacsorára. Maga
természetesen velünk tarthat a legközelebbi városig.
Tovább beszélgettek, vagy legalábbis Luella tovább beszélt, főleg chicagói életéről. Casey
megtudhatta, hogy huszonkét éves volt, gazdag, és nemrég vezették be a társaságba. Egy engedékeny
fivér háztartásában élt. Már legalább nyolcszor férjhez mehetett volna, de mindig lemondta az esküvőt
az utolsó percben, mert nem volt benne biztos, hogy a szépségéért akarták-e feleségül venni, vagy
igazán szerették-e. Nyolcszor ugyanarra a következtetésre jutni: ez kicsit túl soknak tűnt Casey
szemében, de nem szólt semmit.
Ekkor visszaérkezett Damian, és Casey láthatta, hogyan válik egy okos férfiból szamár, amikor egy
"csodaszép" nő társaságába kerül. Láthatóan egy szó sem hatolt el az agyáig, mikor Casey elmagyarázta,
kicsoda Luella, és mit keres a táborukban. Még a lováról is elfelejtett leszállni, onnan pillogott a hölgyre.
Luella azonnal észrevette, milyen csinos férfi volt Damian. Casey sohasem látott még nőt, aki
ennyire mesterkélten viselkedett volna, ilyen sűrűn sütötte volna le a szemét. Az egész undorító volt, de
úgy látszott, Damiannak nem ez volt a véleménye.
- Mondtam Luellának, hogy eljöhet velünk a következő városig - mondta Casey, amikor befejezte az
előadását.
- Természetesen elvisszük. Lovagolhat velem.
Az ötlet mérhetetlenül idegesítette Caseyt.
- Ha a lovát túlterheljük, megint rúgkapálni fog, jobb lesz, ha Luella az én lovamra ül.
A férfi bólintott. Legalább ebből nem csinált ügyet, Luella azonban nagyon csalódottnak látszott.
A férfi végül leszállt a lóról, és a zsákmányt Casey ölébe hajította - anélkül, hogy odapillantott volna.
Nem volt képes levenni a tekintetét Luelláról. Nagyon ünnepélyesen mutatkozott be neki. Casey némán
az égre pillantott, amikor Damian kezet csókolt Luellának, amit Caseynek sikerült elkerülnie.
Az est fennmaradó részében Damian és a hölgy csevegtek, rengeteg közös szokást, ismerőst
fedeztek fel, hiszen mindketten ugyanazokból a társadalmi körökből származtak. Caseyről az idő
nagyobb részében tudomást sem vettek, bár egyszer Luella udvariasan igyekezett őt is bevonni a
társalgásba, ha udvariasnak tekinthetjük a "remélem, nem untatjuk nagyon, Mr. Casey" mondatot.
Damian ekkor meggondolatlanul megszólalt.

54
 - Casey nem mister, hanem lány.
Ez volt az a csepp, amely miatt túlcsordult a pohár, Casey azt hitte, felrobban.
Szinte nem volt képes elhinni, hogy tényleg ezt mondta a férfi. A dolgon nem segített, hogy Luella
ott ült, és kuncogva mondta:
- Ne legyen már ostoba, én csak felismerek egy férfit, ha elém kerül!
Amikor azonban senki sem nevetett vele, megdöbbent, jól szemügyre vette Caseyt, azután zavarba
jött a korábbi megjegyzése miatt, amire persze nem volt szükség.
Ekkor azonban Casey nem Luellára figyelt. Damiant nézte a közel-állsz-ahhoz-hogy-lelőjelek típusú
tekintetével, felállt, és azt mondta neki:
- Szeretnék négyszemközt beszélni magával.
Ezzel elindult a sötétbe.
A férfi szerencsére azonnal követte. Néhány perc múlva ezt lehetett hallani:
- Álljon meg, én nem látok a sötétben is, mint maga.
A lány megállt, de csak azért, mert már elég messze voltak a tábortól, Luella nem láthatta, és főleg
nem hallhatta őket.
- Én sem látok jobban magánál a sötétben, csak én besötétedés előtt alaposan körülnézek, és maga
ezt még mindig nem teszi meg.
- Rendben van, így fogok tenni, ha maga mondja.
A lány nem vett tudomást az ingerültségről, ami a válasz mögött rejlett.
Damian utolérte a lányt, aki dühösen és erősen mellbe verte.
- Miért beszélt neki rólam? Azt hiszi, ez olyasmi, amiről bárkivel hajlandó vagyok beszélni?
Egyáltalán nem tartozik rá, hogy ki vagyok én! Ha meg akartam volna mondani neki, megtettem volna
magam is, gondolhatja.
- Haragszik rám, Casey?
A lány észrevette a jókedvet a hangjában, mintha a lánynak semmi oka sem volna arra, hogy
idegeskedjék. Ez volt valóban az utolsó csepp. Felnyögött, és a férfira ugrott.
Nem tudta, hogy látta meg a sötétben a mozdulatát a férfi, és hogyan tudta elkerülni az öklét. A
következő pillanatban azonban a férfi karja szorosan átölelte, több ütést nem mérhetett rá az öklével.
Valószínűleg Damian nem is akart többet, csak megfékezni a lányt. Caseyt annyira megdöbbentette,
hogy a testük közel került egymáshoz, hogy moccanni sem mert. Elcsendesedésétől azután Damian
gondolatai is más irányt vettek, mert hirtelen ráhajolt, és megcsókolta.

55
 20

Véletlen. Így nevezte magában Damian a csókot, amely Caseyt tetőtől talpig megrendítette. A férfi
megízlelte Caseyt, a lány egész lelke fölkavarodott, a pulzusa vadul vert. A férfi finoman megsimogatta
az arcát, és eltolta magától.
- Ez csak véletlen volt. Soha többé nem fog megismétlődni - mondta Caseynek, mielőtt visszaindult
volna.
Otthagyta az elképedt, kábult lányt, aki végig sem tudta gondolni, mi mindent érzett egyszerre.
Damian visszatért a tábortűzhöz, leült, és tovább beszélgetett Luellával, mintha mi sem történt volna.
Casey addig ment, míg egy sziklát nem talált, ott leült, és tehetetlen kétségbeesésében sírni kezdett.
Szembe kellett néznie néhány ténnyel. A vonzalom, amit Damian iránt érzett, valami olyan erős
érzéssé fejlődött, amelyet nem volt képes többé irányítani. Vágyott a csókjaira. Valószínűleg ennél
többre is vágyott, de nem akart jobban elmélyedni abban, hova is vezethetnek a csókok.
Nem tudta beilleszteni a férfit saját jövőképébe. Damian csak egy turista volt, egy utazó, aki alig
várta, hogy visszatérjen megszokott életmódjához. A lány tudta, hogy sohasem lenne képes
beilleszkedni az ő világába, sem pedig ő a férfiéba. Sajnálatos módon azonban ez a felismerés nem
vetett véget azoknak a vágyaknak, amelyeket a férfi ébresztett fel benne.
Elhatározta, hogy kideríti, milyenek is ezek a frissen felfedezett érzések. A másik lehetőség az lenne,
hogy tovább erőlködik, igyekszik távol tartani magát a férfitól, és reménykedik, hogy mielőbb elválnak
útjaik. Lehet még más ilyen "véletlen" is, persze csak ha megszabadulnak Luellától, aki iránt Damian
olyan nyíltan érdeklődött.
De hogyan tudna hamar megszabadulni Luellától?
Másnap elhaladt mellettük a távolban a délre tartó vonat, és ott várt rájuk a városban, ahova ők is
beértek egy órával később. Ez az ő vonatuk volt, Damian szalonkocsija is ott volt rajta.
Természetesen meg kellett hívnia Luellát, hogy utazzék velük, hiszen ugyanoda tartottak. Ha ezt
nem teszi, Damian rájön, milyen szörnyen féltékeny.
Mire a vonat Fort Worthbe ért néhány nappal később, már valóban úgy tűnt, hogy a bájos chicagói
hölgy megszerezte kilencedik vőlegényét.
Az utazás során úgy látszott, hogy Luella csak egyetlenegyszer idegesítette fel Damiant, amikor
megemlítette, hogy ismeri Damian anyját, aki ezek szerint Chicagóban élt, és Luella társaságához
tartozott.
Damian természetesen - legalábbis Casey számára természetesen - még véletlenül sem kívánt az
anyjáról beszélni. Luella azonban ezt nem vette észre, és tovább beszélt az asszonyról, megemlítette,
hogy tudja, mi történt az első férjével, hogy néhány éve megözvegyült, elveszítette a második férjét,
hogy mostanában milyen magányos, mert egyedül élt egy nagy házban, és hogy Damiannak feltétlenül
el kell majd mennie meglátogatni őt.
Végül a férfi felállt, és hátrament a vagon nyitott peronjára. Casey a puha plüssülésbe mélyedve csak
annyit morgott, hogy vannak emberek, akik nem tudják, mikor kellene befogni a szájukat.
Luella szokása szerint nem hallgatott rá, de most odapillantott, és megkérdezte:
- Mi ütött belé?
Casey megvonta a vállát, és így felelt:
- Talán túl fülledt volt itt bent a levegő.
Luella lebiggyesztette az ajkát, és hevesen legyezte magát.
- Igen, biztosan így van. Nagyon meleg van itt bent. Ha vele vagyok, minden körülmények között
melegem lesz, ha érti, mit is akarok mondani.
Casey nem értette, és nem is akarta megérteni. De Luella figyelemre sem méltatta őt, és folytatta:
- Azt hiszem, én is ugyanolyan hatást gyakorolok rá, és ez jó dolog. Pompás párt alkotunk mi ketten,
nem gondolja?
Igazán választ várt tőle a nő? Megérte a pénzét! Casey elismerte, hogy volt mit nézni Luellán, talán
egy kicsit túl szép is volt. De az biztos, hogy nehéz lett volna őt elviselni hosszabb ideig, hiszen annyira

56
hiú és öntelt volt. Damiannak is lehetett volna több magához való esze, de hát vannak emberek,
akiknek az ízlése kifürkészhetetlen.
Volt Luellának azonban egy másik arca is, amelyet gondosan rejtegetett Damian előtt. Casey előtt
nem titkolta persze ezt a rosszabb énjét.
Az utolsó állomáson, amikor a vonat ebédidőre megállt, magához húzta Caseyt, és azt mondta:
- Azt hittem, talán féltékeny rám, de Damian megnyugtatott, hogy maga egyáltalán nem érdeklődik
iránta. Nem mintha a dolognak bármi jelentősége volna. Bizonyára egyetért velem, de magából úgysem
válna hozzá illő feleség. És különben is, ha én meg akarok szerezni valakit, semmi és senki nem állhat
az utamba, erről ne feledkezzék meg, drágám.
Casey el sem tudta képzelni, mi vitte Luellát arra, hogy ezt mondja neki, hacsak nem arról volt szó,
hogy mégsem volt olyan biztos a dolgában. Casey annyira megrendült, hogy nem volt képes azonnal
válaszolni, utána meg nem volt rá alkalma, mert Luella sasszélépésekkel elindult Damian után, hogy
együtt fogyasszák el a gyors ebédet, és Casey nem akart jelenetet csinálni.
Mindez tegnap történt. Most, hogy elérték a nagyvárost, Fort Worthöt - a város neve őrizte a helyén
először felépített katonai bázis nevét -, Casey elhatározta, hogy örökre búcsút mondanak Luellának.
A hölgy rábeszélte Damiant, hogy kísérje el őt a bácsikája házáig, de Casey már az állomáson
elköszönt tőle, és a lovak után nézett. Bejelentkezett egy olcsó szállodába, mert nem lehetett tudni,
mennyi időbe telik, amíg információkat tud szerezni egy ekkora városban Henry Curruthersről. Amikor
este Damian végre rábukkant Caseyre a kis hotelben, ahol éppen vacsorázott, a lánynak máris voltak jó
hírei, de ezeket csak másnap reggel akarta elmondani a férfinak. Nem is gondolta, hogy még az este
előkerül, azt hitte, a szerelmével fog vacsorázni.
- Miért itt szállt meg? - ez volt a férfi első kérdése, amikor az asztalához lépett.
- Mert olcsó.
A férfi megrázta a fejét.
- Szüntelen emlékeztetnem kell arra, hogy én fizetem a költségeket?
- Az egyik ágy épp olyan jó, mint a másik, Damian - mondta Casey. - Én itt jól megvagyok.
- Van ebben az utcában egy igazán jó szálloda, és már ki is fizettem a maga szobáját is.
- Akkor kérje vissza a pénzét - válaszolt a lány, és tovább evett. - Egyáltalán, hogyhogy itt van?
Luella nem hívta meg vacsorára?
A férfi felsóhajtott, és leült mellé.
- Persze hogy hívott, de nemet mondtam. Őszintén szólva, nem bírtam volna ki még egy estét
mellette, hallgatva az örökös fecsegését.
Casey csaknem megfulladt a szájában levő darab hústól. Damian segítségképpen a hátát ütögette. A
lány vörös arccal tiltakozott:
- Eltöri a bordáimat.
- Bocsánat- mondta. Csalódottnak látszott, talán mert a lány nem értékelte eléggé segítőkészségét.
- Ehető itt az étel?
- Nem nagyon, de olcsó.
- Mi ütött magába, hogy mindennek olcsónak kell lennie? Tudom, hogy nem kevés pénzt keresett
eddig. Persze ez helyes is, hiszen igazán veszedelmes a foglalkozása.
- Igaz, hogy jól keresek, de ha szórom a pénzt, semmi sem marad arra az időre, amikor majd
felhagyok a foglalkozásommal, nem gondolja?
Damian kíváncsian nézett rá.
- Csak nem tervezi, hogy hamarosan visszavonul?
- De bizony.
- Miért?
- Haza akarok menni.
- Hogy férjhez menjen és kis cowboyokat neveljen? - kérdezte.
A lány nem vett tudomást a gunyoros hangról.
- Nem, hanem hogy igazgassam a farmot, amit örököltem.
A férfi láthatóan meglepődött.

57
 - Hol van ez a farm?
- Az egyáltalán nem fontos, Damian.
- De azért mondja csak meg nekem.
- Nem mondom meg.
Damian arckifejezése sok mindent elárult. Nem nagyon örült ennek a nyílt visszautasításnak.
- A maga Currutherse innen délre ment -jegyezte meg Casey közönyösen. - San Antoniót
emlegették, de nem azt nevezte meg végcéljaként.
A férfi hitetlenkedve kérdezte tőle:
- Hogyan volt képes máris megtudni mindezt?
- Benéztem a város összes istállójába.
- Miért?
- Mert ha nem vonaton utazott tovább - és a maga detektívjei szerint nem ezt tette -, akkor vett
magának egy lovat. A leírás segítségével pedig könnyen lehet azonosítani ilyen jellegzetes külsejű
embert, mint amilyen ő.
- Az ember azt gondolná, hogy azok a detektívek ezt is kideríthették volna - morgott Damian.
- Nem volt szerencséjük. A fickó, aki eladta Curruthersnek a lovat, másnap elutazott Új-Mexikóba,
hogy meglátogassa az anyját. Egy hónap múlva jött vissza, és azért tértek haza üres kézzel a maga
detektívjei.
Damian megrázta a fejét, és mosolygott.
- Én meg azt hittem, hogy legalább egy hétig itt fogunk maradni.
Casey megvonta a vállát.
-Én is úgy gondoltam. Elég baj. Most be kell fejeznie az udvarlást, vagy hagyni, hogy egyedül
fejezzem be ezt a munkát.
- Ne reménykedjék - mondta Damian, akit láthatóan nem nagyon dúlt fel a hír, hogy el kell hagynia
imádottját.
- Megmondtam, hogy én is ott akarok lenni, és bizonyos akarok lenni afelől, hogy őrá bukkant-e
valóban. Oda akarok állni elé. Mást nem tudott meg?
- Egy fehér-fekete foltos lovat vett, amit épp olyan könnyű lesz felismerni, mint őt magát - mondta a
lány nyomatékosan.
A férfi nem vett tudomást a kommentárról.
- Lóról beszél?
- Igen. Kérdezősködött a környéken épülő új városokról is. Amikor Mr. Melton, a lókereskedő
megkérdezte, hogy miért, Curruthers nevetett, és azt mondta, hogy szeretne szerezni magának egy
várost. Melton szerint túl nagyravágyó elképzelés volt ez egy olyan csenevész alaktól - ő nevezte így -,
de megadta neki a felvilágosítást, hogy a Southern Pacific Railroad és elágazásai mentén sorra bújtak ki
a földből a városok.
- És mi a maga terve?
- Elindulunk San Antonióba, és onnan folytatjuk a keresést. Innen keletre már rengeteg a település,
úgyhogy szerintem csakis nyugatra indulhatott, ha egy új városra akart bukkanni. Erre vonatkozóan
azonban San Antonióban kell bizonyítékokat találnunk.
- Ez a vasútvonal elvisz San Antonióba?
- Igen, sajnos.
A férfi elmosolyodott a savanyú hangon.
- Ismerje el, Casey, hogy a szalonkocsi nagyon kényelmes.
A lány nem volt hajlandó semmi ilyesmit elismerni.
- A vonat betartja a menetrendet, és kora reggel továbbindul: ha búcsúzkodnia kell, nincs már túl
sok ideje.
- Pillanatnyilag éhes vagyok - mondta Damian, és odahívta a pincérnőt.
- Hozza nekem azt, amit ez a lá... - hirtelen köhögni kezdett -, ez a fiú evett.
Casey rosszallóan nézett rá a nyelvbotlás miatt.
- Akkor igazán nem marad sok ideje, hogy megmondja Luellának, elhagyja a várost.

58
 Damian áthajolt az asztalon, és megveregette Casey karját.
- Nem áll jól magának ez a házasságszerzői szerep, Casey, hagyja, hogy én törődjem a magam
szerelmi életével.
Házasságszerző? Megfulladt volna, ha csak egy szót is ki kellett volna mondania, és ezért nem is
próbált megszólalni. Olyan pillantást vetett azonban Damianra, amitől ott helyben hamuvá kellett volna
válnia.

59
 21

Másnap reggel, amikor a vasútállomásra tartottak, Caseynek kellemetlen pillanatai támadtak. Az utca
közepén por-lepetten, kócos szakállal ott lovagolt az apja. Úgy látszott, most érkezett, egyenesen a
mezőkről. Caseynek persze esze ágában sem volt megkérdezni őt efelől.
Damian ott vezette a lovát mellette. A lány egy szó figyelmeztetés nélkül elindult egy közeli fasor
felé, és ott a falhoz lapult, fohászkodva, hogy Chandos ne ismerje fel őt, vagy, ami még rosszabb, Old
Samet, amelyet könnyen felismerhetett. Damian természetesen követte őt.
Csak annyit kérdezett, felhúzott szemöldökkel:
- Mit csinál?
- Miért, maga szerint mit csinálok? - zsémbelődött.
- Bujkál, csak azt nem tudom, miért.
A lány körültekintett, de Chandos ráérősen lovagolt végig a város utcáján. Még nem ért el a fasorig.
A lány lehúzta Old Sam fejét, hogy a lehető legjobban elrejtse. Damian még mindig a válaszra várt, és
felsóhajtott:
- Mintha egy vonatot szeretnénk elérni...
- Időben ott leszünk.
Damian is kipillantott a főutcára, de ott semmi rendkívülit sem látott - sehol a körözőplakátokról
ismert arcok -, és türelmetlenül pillantott Caseyre.
- Magyarázatot kérek.
- Az apám épp most lovagolt be a városba, és ne kukucskáljon ki újra, mert csak felhívja magára a
figyelmét.
Most azután már semmi sem tudta volna visszatartani Damiant attól, hogy ki ne leselkedjen ismét.
Az egyik üzletemberben felismerni vélte a lány apját. Igen, csakis ő lehet Casey apja.
- Nem tűnik nagyon ijesztőnek, ezért nem kellene elmenekülnie előle -jegyezte meg, de csak egy
fintor volt a válasz. Következett egy kérdés:
- Casey, miért nem akarja, hogy összetalálkozzanak?
- Mert képes és hazacipel, még mielőtt készen lennék, azért. Higgyen nekem, Damian, az apám
rendkívüli ember. Most nem szeretnék összeakadni vele.
Damian ismét az üzletemberre nézett, és csodálkozott. Utána a tekintete egy banditakülsejű férfira
siklott, felfigyelt fényes fekete hajára, kiugró pofacsontjára és vonásaira, amelyek Caseyre emlékeztették.
Kimeresztette a szemét.
- A pokolba is, hát ő az apja? Az, aki úgy fest, mint egy bandita?
- Egyáltalán nem úgy néz ki - morogta Casey -, de ő az. És ne bámuljon rá! Megérzi, ha figyelik.
- Hogyan?
- Az ördögbe, nem tudom, de megérzi.
- Tudja, hogy maga itt van a városban?
- Nem hinném, hacsak nem érezte meg, hogy a vonaton vagyok, és idáig követett. Ez azonban nem
valószínű, hiszen maga vette a jegyeket. Maga intézte a szállodai ügyeket is, nem voltak nyomok,
amelyeket követhetett volna.
- Talán nem kellene most említenem, de a maga szobája a maga nevén volt, Casey.
- Micsoda?!
Damian arca megrándult.
- Nos, nem a maga nevén, de a kezdőbetűit diktáltam be.
- Nem volt képes kitalálni nekem valami nevet?
- Miért? Maga mondta, hogy időnként használja azokat a betűket.
- Csak ha muszáj, és csak ha a törvény kezére adok körözött bűnözőket!
- Akkor hát azok a maga neve igazi kezdőbetűi?
- Nem, de olyan betűk, amelyekre felfigyelne - magyarázta Casey.
- Az ő nevének a kezdőbetűi talán?
- Nem.

60
 - Akkor kié?
-Túl sokat kérdez, Damian. A apám meg már elhaladt mellettünk. Én rögtön felszállók a vonatra.
Gondolja, hogy fel tudja tenni a vagonba a lovakat anélkül, hogy felhívná a figyelmet Old Samre?
- A lovát is felismeri?
Casey elindult az állomás felé. Nem nagyon bízott abban, hogy el tudja hagyni a várost anélkül, hogy
ne szembesülne az apjával, de végül sikerült a dolog. A vonat menetrendszerűen indult, és Chandos
nem szállt fel a szalonkocsiba, hogy találkozzék vele.
Csaknem összefutottak, de végül is ez csak a véletlen játéka volt, nem több. A San Antonióba
vezető egész úton erről igyekezett magát meggyőzni Casey.
Megelőzés céljából a következő szövegű táviratot küldte az anyjának: "Ha tudod, érd el, hogy ne
keressen többé. Nemsokára hazajövök."
A munkáját illetően nem túl sok nyomra bukkant San Antonióban. Gyakorlatilag elveszítették
Curruthers nyomát. Ha innen vonaton utazott tovább, a vasút emberei bizonyára nem emlékeznek rá.
Casey véleménye szerint azonban Curruthers nyugatra tartott a Southern Pacific vonalán, ha igazán egy
új városban akart letelepedni. A dologról azonban csak akkor bizonyosodhatnak meg, ha ők is
végigjárják azt az utat.
Damian természetesen elintézte, hogy pompás szalonkocsiját az új vonathoz kapcsolják. Casey végül
is kezdte megszokni a kocsi kínálta kényelmet, és csak úgy általában tiltakozott ellene. Az állomások
fele nem nyújtott mást, csak némi táplálékot, így azután jó sokat aludtak a szalonkocsiban, legalábbis
Casey sokat aludt, egészen addig, amíg egy éjjel arra ébredt, hogy Damian hajlik fölé.

61
 22

Casey a szalonkocsi egyik vastagon párnázott ülésén aludt, ami ugyan keskeny volt, de kényelmesebb
sok olyan ágynál, mint amilyenben a közelmúltban pihent. Damiannal álmodott, és ebből az álomból
nem nagyon igyekezett felébredni.
Nagyon kellemes álom volt. A farmon ünnepség volt, és egymással táncoltak. Nem is csodálkozott
azon, hogyan került Damian az ő otthonába, teljesen természetesnek látszott, hogy ott van. A szülei is
úgy bántak vele, mint régi ismerőssel. És akkor egyszerre csak ott, a táncoló párok között megcsókolta
őt a férfi. A csók azonban nem ért véget az álommal.
Mindazok az érzések, amelyeket Damian már korábban is felébresztett benne, most ismét
felbukkantak, és ebben a pihenő helyzetben csak még erősebben jelentkeztek. Ez a csók nemcsak
hosszú volt, de nagyon alapos is. A férfi nyelve ott kutatott szája rejtett zugaiban. Szívta az alsó ajkát,
mintha soha el nem akarná engedni. Erezte, hogy a keze végigsimítja, de nem a hátát, ahol az álom
szerint a kezének lennie kellett volna. Furcsa volt.
Nem is tudta, mitől ébredt fel, és akkor érezte, hogy legalábbis ami a csókolózást illeti, nem álomról
volt szó. Talán attól ébredt fel, hogy Damian gyengéden simogatta a mellét. Ebben volt valami
kimondhatatlanul kellemes, úgyhogy szívesen tovább aludt volna.
Egyszer csak megfeszült az egész teste, már rájött, hogy Damian ott térdel az ülés mellett, s keze,
ajka rátapad. Magyarázatot keresett, de az agya nem működött megfelelően.
Csak annyi tellett tőle, hogy megkérdezze:
- Damian, mit csinál itt?
Háromszor ismételte meg a kérdést, míg végül a férfi kiegyenesedett, és rátekintett. A vagon falán
csak egy kis lámpa pislákolt, de annak a fényénél is láthatta a lány, hogy Damian zavarban van.
Az azonban semmi sem volt ahhoz a zavarodottsághoz képest, amit ő érzett, amikor Damian
visszakérdezett:
- És maga mit keres az én ágyamban?
- Miféle ágyban? Itt nincsenek ágyak, csak ezek az ülések, amelyeken egy ember épphogy elfér -
mondta a lány nyomatékkal. - Maga van az én térfelemen, Damian.
A férfi körülnézett, és megállapította, hogy a lánynak van igaza.
- A pokolba is, akkor hát álmodtam.
Casey pislogott. Ő éppen a férfiról álmodott, az álom csuda kellemes volt. Lehet, hogy esetleg
valami hasonló történt a férfival is? Az nem biztos persze, hogy Damian ővele álmodott. Valószínűleg
Luellát látta álmában.
- Maga mindig igyekszik megvalósítani az álmait?
- Hát ha ilyen kellemesek... Miért, talán csináltam valamit. .. azaz, azt akarom kérdezni, bocsánatot
kell kérnem valamiért?
Bocsánatot azért a kellemes érzésért? A férfi persze nem tudhatta, hogy ő mit érzett. Hogyan is
tudhatta volna? Casey meg sem moccant, hangot sem adott ki, amivel kimutatta volna, mennyire a
kedvére való volt, amit a férfi csinált.
Nem is emlékezett rá világosan, a csókban mennyire volt partnere Damiannak, mert az érzései
annyira lefoglalták. A férfi azonban azt állítja, hogy nem volt ébren, így hát nem is vehette észre, hogy
Casey mennyire élvezte a csókjait. Bizonyára nem is vette észre.
- Nem bánom, Damian, ha éjszaka álmában mászkál, de ha a tettek mezejére lép, maradjon meg a
kocsinak a maga számára kijelölt részében.
- Hát persze - felelte Damian. - Hosszú szünet következett. - Az az érzésem, hogy ez nagyon
kellemes volt.
A lány a csizmája orráig elpirult, de a gyenge világításban a férfi ezt nem vehette észre. A kellemes
szó még mindig ott foroghatott Damian agyában, mert a következőt mondta:
- Nem akarja megpróbálni, hogy mire is gondolok?

62
 A lány máris tudta, mire gondolt. Azt javasolta, hogy folytassák a csókolózást, és azt akarta, hogy a
lány döntsön ebben az ügyben. Hihetetlenül nagy volt a kísértés. Most azután nem Luelláról álmodna:
pontosan tudná, kivel csókolózik!
Nem mert igennel válaszolni. Ha minden kérdés nélkül újra megcsókolta volna, valószínűleg nem
tiltakozott volna. Azzal, hogy megkérdezte őt, azt akarta, hogy a lány ismerje el: szeretne csókolózni
vele. Casey ezt nem tehette meg, mert utána nem hangoztathatta volna, hogy nem érdekli őt a férfi,
pedig ezt a benyomást a jövőben is fent kívánta tartani.
A csudába is, mit kell erről kérdezősködni? Ha már így alakult, így alakult. Közeledik a nap, amikor
elválnak, és mindketten a maguk útját fogják járni. Épp elég nehéz lesz másodszor is elválni tőle. Ha
bizalmasabb kapcsolatba kerülnének, csak nehezítené a helyzetet.
Így azután, még mielőtt megváltoztatta volna a véleményét, azt mondta Damiannak:
- Én leginkább aludni szeretnék. Javasolom, tegye azt maga is, és tartsa meg magának az álmait.
Sóhajtást hallott? Valószínűleg nem.
A férfi bólintott, és felállt. Mintha habozott volna, mielőtt hátat fordított a lánynak. A szünet épp
eléggé hosszú volt ahhoz, hogy Casey feszülten várakozzék. Amikor azonban a férfi visszament az
üléshez, és nagy forgolódással igyekezett elhelyezkedni, Casey a fal felé fordult, és azon gondolkodott,
hogyan is fog újra elaludni.
Ahányszor a vonat megállt, Casey kérdezősködött az állomáson Curruthers után. Külsejét pontosan
leírta, de senki nem tudott róla semmit. Az ügy meglehetősen kilátástalannak tűnt. Damian már azt
gondolta, hogy csak az idejüket pocsékolják azzal, hogy a Southern Pacific vonalát követik, amikor
nyugatra tartanak, átszelve Texas déli részét. Ekkor Casey egyszer csak nyomra bukkant.
Még két óra volt a vonat indulásáig, és Damian, hogy agyonüsse az időt, Caseyvel tartott, míg a lány
körbejárt és kérdezősködött. Amikor a város borbélyához betért, Damian végképp azt gondolta, hogy
ez aztán tényleg üresjárat. A borbély azonban emlékezett Henryre.
Damian azután elgondolkodott azon, hogy Henry milyen nagy gondot fordított mindig is a
megjelenésére. Csak mert szökésben volt, hirtelen nem vált rendetlenné, nem lett ápolatlan, és egy
borbélynak igenis volt esélye, hogy kapcsolatba kerüljön vele.
Ez a borbély azok közül való volt, akik folyamatosan társalognak az ügyfelükkel, míg dolgoznak
rajta, és így beszélgetett Henryvel is. Emlékezett például arra, hogy Henry érdeklődött, mikor kerül sor
a városban legközelebb választásra, és hogy a lakosság kedveli-e vagy sem a jelenlegi polgármestert.
Első pillantásra pusztán udvarias érdeklődésnek tűnhetett volna a dolog, vagy csak kísérletnek arra,
hogy életben tartsa a társalgást. Az információ azonban társult ahhoz a korábbihoz, amely szerint
Henry „saját" várost keresett magának, és így az egész már más színben tűnt fel.
Ha valakit polgármesterré választanak, az bizonyos értelemben "birtokolja" a várost, és sok
szempontból ez többet jelent, mintha valóban az övé volna az egész város. Henry meggondolta magát
azzal kapcsolatban, hogyan is fog hatalomra szert tenni, vagy mindig is a politikai életben kívánt részt
venni?
Ha egy városnak már van polgármestere, az azt jelenti, hogy a város már rendezett körülmények
között él.
Caseynek csalódást okoztak a következtetések.
- Tudjuk, hogy ilyen messzire eljött, de ez most azt jelenti, hogy tovább kell keresnünk, és a kutatást
ki kell terjeszteni a vasút szárnyvonalaira is.
Ez igaz volt, és úgy látszott, hosszú időre lesz szükségük, míg Curruthers nyomára bukkannak. A
hosszú idő azt is jelentette, hogy Damian tovább maradhat Casey társaságában, és ezt valahogy nem
sajnálta annyira, mint kellett volna. ' Egyrészt szerette volna megtalálni apja gyilkosát, és utána
hazatérni, újra folytatni szokásos életét. Másrészt el kellett ismernie: a gondolat, hogy az apja nélkül kell
irányítania a Rutledge Imports vállalatot, meglehetősen lehangoló volt.
Jól tudta, hogy előbb vagy utóbb ez vár rá, de fel sem merült benne, hogy ilyen hamar kell majd az
apja nyomdokaiba lépnie.
És ott volt Casey.

63
 Jól tudta, hogy nagyon nehéz lesz távol tartania magát tőle, de arra nem számított, hogy a nap
minden pillanatában vágyakozni fog utána. Luella Miller egy darabig a segítségére volt, elvonta a
figyelmét, de ez nem volt elég. A chicagói társaság új tagja nagyon szép volt, de szünet nélküli fecsegése
hamarosan végtelenül unalmassá vált. A férfi már csaknem azon a ponton volt, hogy rákiabál: „Kérem,
fogja be a száját!"
Ami a nyugodt Caseyt illeti, a maga jói őrzött titkaival, őt csak nagy nehézségek árán tudta rávenni,
hogy beszéljen, különösen önmagáról nem akart mondani semmit sem. Ennek ellenére Damian
szüntelenül rá gondolt, arra, hogy mi késztethette, hogy azt tegye, amit tett, a családi hátterére, arra,
hogy miért bujdokolt a családja elől.
Mindenekfelett azonban szeretkezni kívánt vele. Előző éjszaka a vonaton nem bírta tovább, nem
volt képes megtartani a kiszabott távolságot.
Nem tudott aludni, nem volt képes felhagyni azzal, hogy az alvó Caseyt nézegesse. Ez alkalommal a
szelíd, engedelmes arc látványa túl erős kísértés volt a számára. És akkor Casey felébredt. Damian
általában nem szívesen hazudott, de most ki kellett találnia valamit, hogy fenntartsa a békét, hiszen a
lány felébredt, és nagyon is támadóan lépett fel.
Még hogy álmában cselekedett! Azóta is szégyenkezett, hogy ilyen ócska kifogásra tellett csak tőle.
Akkor azonban, a szenvedély hevében, gondolkodni is alig tudott, és úgy látszik, Casey hitt neki.
Bárcsak ne ébredt volna fel a lány, hiszen - legalábbis, amíg fel nem ébredt - pontosan úgy reagált
mindenre, ahogyan remélte.
Másnap este Langtrybe értek, ahol a vonat egész éjszakára megállt. Az utasoknak így alkalmuk nyílt,
hogy rendes éjszakai pihenőhöz jussanak a város szállodájában. Damian kivett két szobát, és korán
lefeküdt. Casey azt állította, hogy neki még nyomoznia kell, hiszen kora reggel továbbindul a vonat.
Damian azonnal elaludt.
Mikor másnap reggel bekopogott Caseyhez, hogy felébressze, a lány nem volt a szobájában. Nem
aludt sem az állomáson, sem a lovakkal. Damian semerre sem találta. Végül valaki azt javasolta, hogy
nézzen be a börtönbe is.
Ott ült Casey, néhány erősnek látszó vasrúd mögött. Az arca kifejezéstelen volt, mint mindig. Ha
azonban közelebbről figyelte valaki, felfedezhette a harag tüzet az aranyszínű szempárban.
- Komoly az ügy? - kérdezte Damian, amikor odaengedték a lány cellájához.
- Röhejes inkább - dörmögte Casey.
- Ugye nem lőtt le senkit se? - kérdezte elsőnek Damian.
- Ki sem húztam a pisztolyom a tokjából.
- Akkor mit keres itt?
- Ördög és pokol, nem tudom - hangzott a nem túlságosan kielégítő válasz. - A múlt este a Jersey
Lilly kocsmában egy whiskyt kértem, a pultnál álltam, és csak a magam dolgával törődtem. Egyszer csak
verekedés tört ki. Én csak álltam ott tovább egyedül, míg a verekedés véget nem ért.
A teremben levők fele a padlón hevert, némelyek vérző orrukat tapogatták.
- Nos, ha maga nem csinált semmit sem...
- Mindjárt odaérek - vágott közbe a lány. - A holtrészeg öreg Bean bíró is ott volt, és nagy cirkuszt
csinált, hogy szétverték a tárgyalótermét.
- Azt akarja mondani, hogy a kocsma bíróságként is működik?
- Ez egyáltalán nem szokatlan dolog, Damian. Sok kisvárosnak nincs külön épülete a bíróság
számára, sőt állandó saját bírájuk sincs. Amikor a kerületi ügyész a városba érkezik, a kocsmát
használják tárgyalóteremnek, mert általában az a legtágasabb helyiség a városban.
- Az a benyomásom, hogy maga személyesen ismeri ezt a Bean bírót.
- Én nem ismerem Roy Beant, de a múlt éjszaka pár óráig volt egy cellatársam, aki sok mindent
mesélt róla. Akkor érte jött a felesége, és hazacipelte. Úgy tűnik, ez a bíró a texasi átdolgozott
alkotmányt a saját céljaira használja, azaz amikor kifogy az ivászatra szánt pénzből, mindenkit
pénzbírságra ítél. Ezenkívül szemrebbenés nélkül azonnal felakasztatja a lótolvajokat és a gyilkosokat,
kivéve, ha a saját ivócimboráiról van szó.
- Ez meg mit jelent?

64
 - Azt, hogy a törvényt a saját hasznára csűri-csavarja, és mindig megússza a dolgot. Ha a cimborái
egyike lelő valakit, megtalálja a módját, hogy felmentse. Az egyik legrútabb ítélete úgy szólt, hogy az
áldozatnak nem lett volna szabad az előtt a puska előtt állnia, amelyet a barátja éppen elsütött.
Damian megrázta a fejét.
- Casey, azt hiszem, a cellatársa tréfálkozott.
- Kétlem.
- Miért?
- Mert emlékszem halványan, hogy már én is hallottam erről a Bean bíróról, egy fiatal cowboytól, aki
pár éve átutazott Langtryn. Látta, hogy egy ember holtan esett össze azelőtt a kocsma előtt, amelynek a
verandáján a bíró ott múlatta az időt. A bíró azonnal odabotorkált...
- Botorkált?
- Az italozástól annyira kiújult a köszvénye, hogy már nem is képes egyenesen járni - magyarázta a
lány. - Amint mondtam, odabotorkált, hogy halottkémként lépjen fel. A halott zsebeiben talált némi
pénzt és egy revolvert, és akkor azonnal bírói minőségében ítéletet hirdetett: posztumusz
pénzbüntetésre ítélte a halottat engedély nélküli fegyverviselésért. A büntetés összege természetesen
megegyezett azzal a pénzmennyiséggel, amelyet a halott zsebében talált.
- És semmi baja sincs ezek miatt a dolgok miatt?
- Mi baja lehetne, hiszen az egész környéken ő képviseli a törvényt! Amint említettem, tegnap este
majdnem gutaütést kapott, mert a tárgyalótermét szétverték, és ezért mindenkit letartóztatott, akit ott
talált. Akkor valaki felhívta a figyelmét arra, hogy a börtön nem elég nagy, hogy oda a kocsmából
mindenkit átvitessen. Ezért azután csak velem szemben tartotta fenn a "hivatalos" letartóztatási
parancsot.
- De miért? - kérdezte Damian.
- Higgye el, én is ezt kérdeztem magamtól, és arra a következtetésre jutottam, hogy mindenki mást
ismert, és tudta, hol érheti őket utol, hogy megfizettesse velük a büntetést. Az ördögbe is, a bűnösök
fele az ivócimborái közül került ki, azokat bizonyára nem is bünteti meg! Engem azonban nem ismert,
ezért elzáratott, hogy el ne tűnjek, mielőtt ma reggel összeül a bíróság.
Damian felsóhajtott.
- Akkor hát arról van szó, hogy ki kell fizetnie az okozott kár egy részét, még ha nem vett is részt a
verekedésben, és azután kiengedik innen?
- Nagyjából erről.
- Én aztán tudom, hogy maga nem szívesen beszél a dolgairól senkinek, de neki legalább
megemlítette, hogy semmi köze sem volt a kocsmai csetepatéhoz?
Válaszképpen Casey mérgesen pillantott rá.
- Mit gondol, az a legfőbb vágyam, hogy börtönben töltsem az éjszakáimat? Hát persze, hogy
megmondtam! Ő azonban kijelentette, hogy minden jelenlevőnek, kivétel nélkül, hozzá kell járulnia a
kocsma helyreállításához.
- Neki is?
Casey fintorgott.
- Minden pénzbüntetés hozzá folyik be, és utána ő fizeti ki a helyreállítási munkákat, ezzel bizonyára
azt képzeli, hogy ő is megtette a magáét.
- Így hát valószínűleg lekéssük a vonatot - jegyezte meg a férfi.
- Talán nem. Valaki már elindult, hogy felébressze a bírót. Nekem azt mondták, nem tart sokáig az
egész.
- Nos, Casey, azt ajánlom, ne hozza ki a sodrából a fickót, mert akkor maga itt töltheti a napjait.
- Már én is gondoltam erre - morogta a lány savanyúan.
- De minden józan meggondolás ellene szól, hogy büntetést fizessek olyasmiért, amit nem követtem
el.
- Emiatt ne aggódjon, a büntetést én fizetem.
- Nem erről van szó.
A férfi mosolygott.

65
 - Nem, de akkor megszabadulunk innen, és mehetünk a dolgunkra.
Talán jobb lett volna, ha Damian nem jelenik meg abban a bírósággá alakított kocsmában. De hát
nem tudhatta, hogy Bean bíró aznap reggel még a szokásosnál is harapósabb kedvében lesz.

66
 24

A Jersey Lilly vendéglő, ahol Roy Bean bíró tartotta a tárgyalást, átlagos kocsma volt, egyetlen dolog
szúrhatott szemet: volt ott egy beépített pad az esküdteknek. Bean nem úgy nézett ki, mint egy bíró.
Alig tudta begombolni mellénye felső gombját, olyan kövér volt, a többivel meg nem is próbálkozott.
Közel járt a hetvenedik évéhez, véreres szeme a rum iránti szenvedélyéről tanúskodott. A nyakán
látható kötélnyom pedig arról árulkodott, hogy valamikor a múltban a tömeg egyszer majdnem
meglincselte. Azt beszélték, hogy jó néhány olyan pisztolycsatában vett részt, amelynek a végén egyedül
maradt talpon, a többieket fenyőládában szállították el. Mindez akkor történt, amikor még nem
nevezték ki hivatalosan békebírónak.
Caseyt este annyira feldúlta a letartóztatás ténye, hogy nem is vette észre, tulajdonképpen nem is
esett olyan sok kár a kocsmában, vagy hát semmi esetre sem annyi, ami igazolta volna Bean fellengzős
vádaskodását és dührohamát. Az sem lett volna Casey számára meglepő, ha csak azért színlelte volna a
nagy haragot, hogy alkalmat teremtsen újabb bírságok kirovására.
A nagy teremben egy asztalnak hiányzott a lába, egy széket eltörtek valakinek a hátán. A törött
palackokon kívül ez volt minden kár. Casey nem emlékezett rá, hogy előző este ennél rosszabb lett
volna a helyzet, így hát valószínűleg semmit sem tüntettek el takarítás ürügyén. Egyáltalán, a teremben
nyoma sem volt még a takarításnak.
Bár kora reggel volt, a bíró néhány haverja már ott feszített a bárpultnál, kortyolta az ébresztő italt, s
csak arra várt, hogy a bíró végezzen a "munkájával", és csatlakozhassék végre hozzájuk. Casey azt
hallotta, hogy még tárgyalás alatt is szabad volt inni a teremben, még ha az esküdtek ott ültek is a
padjukban.
Bean előtt az asztalon bírói kalapácsa mellett ott állt egy nagy pohár rum. Nem volt külön bírói
emelvény. Szerinte az esküdtek számára csináltatott pad elegendő mértékben kölcsönzött bírósági
jelleget a kocsmának, minden további beruházás pénzpocsékolás lett volna. Annyira hevenyészett volt
ez a bíróság, hogy a törvényszolga is ott ült a bíró asztala sarkánál, kávét iszogatott, ahelyett, hogy
éberen őrködött volna - kötelességének megfelelően - a bíróság biztonsága felett.
Caseyt bekísérték a tárgyalótermek e megcsúfolt változatába. Damian a nyomában volt, és odaállt
mögé, Bean asztalával szemben. Ezzel aztán azonnal magára vonta a bíró figyelmét.
- Keressen magának egy helyet, fiatalember. Amint végeztem ezzel az ifjú hölggyel, azonnal magára
kerül a sor.
Casey összerezzent, és azon gondolkodott, hogy az ostoba öreg fickó hogyan fedezte fel női voltát,
amikor mindenki más, aki ránézett, másképp vélekedett. A bíró észrevette Casey reakcióját, göcögve
nevetett, és láthatóan hízott a mája, hogy sikerült meglepnie a lányt.
- Jó a szemem, kis kisasszony - kérkedett. - Mindig is észrevettem, és észre is fogok venni egy csinos
hölgyet, bármilyen ostoba holmikba is burkolja magát. El kell azonban ismernem, nem sok hölgy
fordult meg itt előttem, a bíróságon - tette hozzá elítélő arckifejezéssel, amitől Casey csaknem elpirult.
A bíró ekkor Damianra nézett, és felvonta bozontos szemöldökét.
- Miért álldogál még mindig ott, fiam? Nem jól hall talán?
- Én vele vagyok - magyarázta Damian. -Azért vagyok itt, hogy kifizessem a bírságot, és azután
folytassuk az utunkat.
- Nos, ha már említi - szólalt meg a bíró, és szemében fösvénység villant -, száz dollár a büntetés,
mert kárt okozott magántulajdonban, és megbontotta a békét. Fizesse ki az összeget a
törvényszolgának!
- Száz dollár! - mondta Casey szinte sikoltva.
- Van valami baj, kisasszonyka? - kérdezte Roy Bean, figyelmeztető pillantással.
Hát persze hogy volt baj, de Damian gyengéden oldalba lökte, emlékeztetve arra, hogy jobb, ha
megtartja magának a véleményét. Valószínűleg az is szerencsés volt, hogy a köteg bankjegy, amit
Damian elővett és megszámolt, százhatvan dollárra rúgott, mert különben Bean bizonyára talált volna
még valami ürügyet egy újabb bírságra. Damian a kért összeget átadta a törvényszolgának, az pedig
azonnal továbbadta a bírónak. Bean minden szégyenérzet nélkül a zsebébe gyűrte a bankjegyeket.

67
 - Akkor a lány szabad? - próbálta tisztázni a helyzetet Damian.
- Igen, igen - mondta Bean türelmetlenül, mert most, hogy a zsebe tele volt pénzzel, alig várta, hogy
ideiglenesen felfüggessze a bírói hivatás gyakorlását.
- De miért fizetett maga helyette? Talán a férje?
- Nem.
- Az ügyvédje?
- Nem.
- És együtt utaznak?
Damian arcán látszott, hogy kezdik idegesíteni ezek a tolakodó kérdések, ezért Casey válaszolt.
- Együtt keresünk egy embert, aki a keleti parton gyilkosságot követett el. Át akarjuk adni őt az
igazságszolgáltatásnak.
- Nagyon dicséretes - bólintott Beán. - Ha megtalálják ezt a gyilkost, hozzák csak bátran elém.
Örömmel fogom gyorsan és szakszerűen felakasztatni. De maguk együtt utaznak, s ez önmagáért
beszél, kisasszonykám, nem igaz? - mondta a bíró rosszallóan.
Casey viszonozta a rosszalló pillantást.
- Mit jelent az, hogy önmagáért beszél? Mire akar ezzel utalni, elnök úr?
- Tökéletesen világos, hogy maguk a bűnben fetrengenek, hiszen kettesben, kíséret nélkül utaznak,
és én ezt nem tűrhetem el. Nem, uram. Sohasem tűrtem, és nem is fogom. Örömmel jelentem
azonban, hogy ezen könnyen segíthetünk. A reám ruházott hatalomnál fogva férjnek és feleségnek
nyilvánítom magukat, Isten legyen kegyelmes lelkűknek. - Ütött egyet a kalapácsával, majd hozzátette:
- Ez plusz öt dollárt jelent a házasságkötésért. Fizessék ki a törvényszolgának! Casey nem talált
szavakat. Damian megszólalt:
- Várjon csak egy percig...
Ekkor Roy Bean összehúzta vérben fürdő szemét, és rápillantott.
- Nos, fiatalember, remélem, nem akar vitába szállni velem az eljárást és az erkölcsi kötelességet
illetően - dörögte fenyegetően.
Casey hidegvérrel benyúlt a zsebébe, előkotort öt dollárt, és átadta a törvényszolgának. Karon fogta
Damiant, és kirángatta a teremből, mielőtt mindketten a mocskos cellában végezték volna.
Mire kiértek, Casey kimerült, mert Damiant nem volt könnyű kicibálni a kocsmából. Még mindig
kábultan gondolt a történtekre, de azt tudta, hogy sürgősen el kell érniük a vonatot.
- Ugye az imént csak hallucináltam? - kérdezte Damian.
- Ha arra gondol, hogy ez a fickó házastársakká nyilvánított bennünket, akkor, attól tartok, jól
hallotta.
- Legalább mondja azt, hogy ez így nem volt törvényes.
- Sajnálom, bárcsak mondhatnám. A helyi szokások szerint bizony ő összeadhat bennünket.
- Casey, ez nem lehet igaz! - mondta elgyötört hangon Damian. - Ilyenkor a vőlegény és a
menyasszony is mondhat pár szót, például hogy egyetértenek a dologgal.
A férfi gúnyosan beszélt, de Casey nem kárhoztatta ezért.
- Ez itt most más helyzet - emlékeztette Casey. - Ez a csökönyös öreg gazfickó elhatározta, hogy
kibabrál velünk, és mi ez ellen semmit sem tehetünk... legalábbis itt nem.
- Miért tartott szünetet?
- Mert az jutott az eszembe, hogy talán egy semmiség miatt idegesítjük egymást.
- Nem nagyon nevezném semmiségnek a tényt, hogy összeadtak bennünket.
- Természetesen nem is arra gondoltam, hanem arra, hogy éppen ilyen könnyen ismét szabadok
lehetünk. Csak fel kell keresnünk egy másik bírót, elmondani neki, hogy ez itt mit csinált velünk.
Biztosan könnyebb lesz egy bíróra bukkanni, mint Curruthersre, így hát hagyjuk itt gyorsan Langtryt,
mielőtt még valami rossz történik velünk, egyetért velem?
Damian tökéletesen egyetértett a lánnyal, elmentek a lovakért, és épp elérték a vonatot. Bean bíró
törvényszolgája azonban a nyomukba eredt, és feltartóztatta a vonatot. Vissza kellett adnia Casey
fegyverét. A lányt rendkívül meglepte, hogy fegyvertelenül járkált, és még csak észre sem vette. A
bíróságnak néhány aláírásra is szüksége volt a házassággal kapcsolatban.

68
 Casey megmakacsolta magát.
- És ha nem írjuk alá?
- Akkor az az utasításom, hogy kísérjem vissza magukat a bíróságra - mondta a férfi.
Visszakapta a tokjába felületesen becsúsztatott fegyvert. A döntés valójában az ő kezében volt: szót
fogad a törvényszolgának, vagy egyszerűen ledobja a vonatról.
Már a második megoldás felé hajlott, amikor Damian megszólalt:
- Casey, már megbeszéltük, hogyan hozzuk ezt a dolgot helyre, írja hát végre alá azt az átkozott
papírt!
A lány azt gondolta, hogy a férfinak igaza van. Mivel keresztnevét már úgyis fennhangon kimondta,
ezt írta a könyvbe: "Casey Smith". Amikor a férfi látta ezt, odabiggyesztette: "Damian Jones".
Legalább volt valami mosolyognivalójuk, amikor a vonat lassan kipöfögött a pokoli fészekből.

69
 25

Casey tudta, hogy csak ideiglenesen Damian felesége, de a dolog vadul foglalkoztatta az elméjét.
Volt ebben valami kellemes. A férfi bizonyára gyűlölte házasságuk gondolatát, és minden városban,
ahova befutottak, azonnal érdeklődött, van-e ott bíró, vagy hol található a legközelebbi.
Casey utálattal gondolt arra, hogy ilyen esemény, amely igazán mindenki számára különleges, pár
perc alatt lebonyolítható, sehol semmi udvarlás, semmi leánykérés, és utána semmi összefekvés. Valami
őrült okból kifolyólag a lány gondolatai rendre főként ehhez az utolsó témához kanyarodtak vissza.
Mostantól szerelmeskedhetett volna Damiannal, és nem kellett volna miatta bűntudatot éreznie.
Nem ő kérte, hogy így legyen. Egy rumban ázott bíró döntött így. De a tény, tény volt. Ezzel a tudattal
nagyon nehéz volt nap, nap után együtt élni, mert a kapott "engedély" birtokában még jobban vágyott
arra, mint előtte, hogy kipróbálja, milyen lehet Damiannal szeretkezni.
Sandersonban Casey úgy megrémült, hogy egy időre nem foglalkozott a "házasságával".
Megesküdött volna, hogy ismét az apját látta, amint betért az egyik helyi panzióba. Az arcát azonban
nem sikerült megpillantania. Azzal vigasztalta magát, hogy bárki viselhet olyan ruhákat, mint
amilyeneket Chandos szeretett viselni. Mindent jól meggondolva lehetetlenség volt, hogy lóháton ilyen
hamar ideért volna Fort Worthből, hacsak nem utazott velük egy vonaton. Az állatok számára
fenntartott vagonban mindig voltak lovak az öveiken kívül is, de Chandosé nem volt közöttük, azt
Casey azonnal felismerte volna.
Napközben új hírekhez jutottak. A Southern Pacific útvonalától északra, két napi lovaglásra, egy régi
kereskedelmi útvonal mentén új város született körülbelül egy évvel ezelőtt. Oda még nem vezetett el a
vasút szárnyvonala, bár a közeljövő tervei között szerepelt, mert Culthers városa igen gyorsan
növekedett. Máris volt iskolája, három temploma, városi tanácsa és polgármestere.
Casey és Damian úgy határozott, hogy bemennek a városba, bár ez azt jelentette, hogy újra lóra kell
ülniük. A város neve is hasonló volt Currutherséhez, ez is magára vonta a figyelmüket. Casey attól félt,
hogy az apja mégiscsak a városban van, és nem akart kockáztatni. Másnap, amikor napkelte előtt
felébredt, bement Damian szobájába, kirángatta az ágyából, és szinte elmenekültek a városból.
Váratlanul Damian panaszkodni kezdett:
- Én eddig nem sok hasznot húztam a "házasságunkból", maga persze igen.
Casey tudomást sem vett róla. Mivel azonban lassan, óvatosan haladtak, legalábbis napkeltéig, jól
hallotta Damian morgását.
- Ideiglenes "házasságunk" semmi jóval sem járt a számomra - folytatta a férfi.
Olyan keserűen hangzott a panasz, hogy Casey visszakérdezett:
- Hát én mi hasznot húztam belőle?
- Nem tudja, hogy mint férjes asszonyt, az apja nem cipelheti haza, és egyáltalán, sehova sem viheti
többé? Legalábbis az én engedélyem nélkül. A férj jogai elsőbbséget élveznek a szülők jogaival
szemben.
Casey ekkor már nevetett.
- Hallja, ez remek! Nem mintha ellenállnék az apámnak, különösen, hogy ez nem is igazi házasság,
de ő azt nem fogja tudni.
- Hacsak maga meg nem mondja neki.
- Nos, szeretném kipróbálni, mit mondana erre apám.
Maga meg felhagyhatna a panaszkodással csak azért, mert korán keltettem. Cserében korán
letáborozhatunk, ha úgy akarja.
A férfi nem hagyta abba a panaszkodást. Ma ilyen kedve volt.
Korán tábort ütöttek, egy patak partján. Casey azt tervezte, hogy a biztonság kedvéért aznap este
nem gyújtanak tüzet. Vásárolt olyan élelmet, amelyet nem kellett megfőzni, az idő pedig meglehetősen
meleg volt. Damian azonban olyan utálatos volt, hogy nem is beszélt neki a tervéről. A patakban
azonban halakat látott, és a frissen sült hal túl vonzónak tűnt ahhoz, hogy lemondjon róla. A lovakat
Damianra bízta, ő meg elindult, hogy szigonyt készítsen magának. Térdig a vízben állt, és egyetlen halat
sem fogott, amikor Damian is megjelent a patakparton.

70
 - Lehet könnyebben is halat fogni - szólt le a partról.
A lány pillantásra sem méltatta, annyira igyekezett, hogy sikerüljön a halfogása.
- Nemigen látok zsinórnak valót a környéken, hacsak nem sodor egyet a mókás ingei egyikéből.
- Gondoltam, lemosom magamról az út porát. Ugye nem fog idenézni?
Casey lehunyta a szemét.
- Odanézni? - Felé fordult, látta, amint vetkőzik. - Várjon csak. Várhatna a fürdéssel addig, amíg
kifogom a vacsorára valót.
- Túl piszkos vagyok ahhoz, hogy várjak.
- El fogja innen riasztani az összes halat - kiabált fel hozzá a lány.
- Épp csak megmártom magamat - válaszolta Damian, és elkezdte kigombolni az ingét.
- Maga megőrült.
- Én csak piszkos vagyok.
A lány még sohasem találkozott ekkora makacssággal, de ő is tudott makacs lenni.
- Tegye, amit akar - morogta, - de ma este maga nem eszik halat, ha nem sikerül többet fognom.
Arra nem is gondolt, hogy otthagyja a patakot, csak mert ez az őrült férfi elhatározta, hogy pucérra
vetkőzik. Az egész dolog nem érdekelte. Beérte azzal, hogy hátat fordított neki, és a maga dolgával
törődött. Könnyebb volt azonban ezt elhatározni, mint megvalósítani.
Néhány másodperccel később a férfi már a vízben volt. A lányt csaknem megőrjítette a gondolat,
hogy ott volt pár méterre tőle, teljesen meztelenül. Hallotta, ahogy locsolta magára a vizet. Még hogy
nem fog hullámot vetni! Bár az az igazság, hogy ha most arra úszott volna egy hal, a lány úgysem vette
volna észre. Az agya és a teste csakis Damianra összpontosított, és arra, amit a férfi csinált.
Óvatosan elindult az áramlat ellen, hogy legalább ne hallja, mit művel. Feljebb a víz mélyebb, tehát
hidegebb is volt, a hordalék felduzzasztottá. A lány azonban szinte nem is érezte a hideget, annyira
forró volt a teste.
Egyszer csak azt hallotta, közvetlenül maga mögött:
- Csak nem menekül előlem, Casey?
A lány meglepetten fordult meg. Istenem, mekkora hibát követett el, és már nem lehetett
helyrehozni!
Damian szép csendben követte őt. Nyakig a vízben volt, de szép lassan kezdett kiemelkedni a
vízből, mely ott csordogált lefelé a karján és a mellén, csillogott az alkonyi napfényben, végül
kiemelkedett az egész felsőteste. Caseyt lenyűgözték a férfias formák. Sokkal izmosabb volt, mint
gondolta, a karja erős volt, szőrös melle pedig, karcsú derekához képest, rendkívül széles.
A lány nem válaszolt, talán még a kérdést sem hallotta, de ekkor Damian ismét kérdezett valamit:
- Maga itt akar megfürödni, ahol mélyebb a víz?
A lány még mindig nem hallotta őt, csak látta és érezte, amikor az ujjai végigsimították az arcát, a
hideg víz pedig lecsorgott a nyakán. Ez megborzongatta, és kissé magához térítette, de még mindig
nem nagyon tudott tisztán gondolkodni.
Hallani azonban jól hallott.
- Úgy látom, segítségre van szüksége.
Damian levette róla a ponchót, és a partra hajította. Most a fegyver következett, amely éppen a
ponchóra esett. Amikor Casey látta, hogy a fegyvere elérhetetlen távolságba került, hirtelen felocsúdott
kábulatából.
- Mit csinál...? - kérdezte, de csak eddig jutott.
Az az igazság, hogy kérdezni akart valamit, de a víz alatt úgysem hallotta volna senki. Ugyanis
Damian lerántotta a víz alá.
Casey hitetlenkedve, vizet köpködve bukkant a felszínre. Nedves haja beborította az arcát, és így
bámult Damianra. Meglátta a vigyort, amelyet a férfi nem tudott időben elrejteni, és jó nagyot ütött a
vízre, hogy lefröcskölje. Közben sikított és ugrált, Damian pedig nagy csobbanással ismét alámerült, és
á víz alatt kirántotta alóla a lábát.

71
 Casey félig gyerek volt, s még nem felejtette el, hogyan kell "kiegyenlíteni". Vagy húszperces vízi
csata után Damian fegyverszünetet kért. Casey is teljesen kifulladt, főként a sok nevetéstől. Ki gondolta
volna, hogy ilyen jól fog szórakozni egy keletről jött emberrel?
Kiúszott a partra, otthagyta Damiant a vízben. A férfi őt nézte. A lány mosolygott, de a férfi is.
Akkor Casey rájött, hogy miért. A ruhája a bőrére tapadt, mintha meztelen lett volna.
Mélyen elpirult, ahogy észrevette Damian pillantását. Damian szeme általában lágy pillantású volt,
világosszürke, de most sötétebb, zavarosabb volt, nagyon erős felindulásról árulkodott. Csak nem fog
kijönni a vízből, amikor ő itt áll és nézi? Csak nem fog... De a férfi kijött a patakból, még mielőtt
Caseynek lett volna elég esze, és elfordult volna.
Damian teste olyan volt, mint egy tökéletesen kifaragott szobor. Izmain, domború mellkasán
csillogott a víz. Casey egyre csak bámulta, hiába is szerette volna, nem tudta róla levenni a pillantását.
A férfi odatérdelt mellé. A lány elhatározta, hogy többé nem néz rá, de visszafogta a lélegzetét is a
várakozástól. Fel kellett volna állnia, és odébb mennie, de a lábai valamilyen rejtélyes okból nem
engedelmeskedtek. Akkor a férfi két kezébe fogta az arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
Szenvedélyes tűz lobogott Damian szemében. Az alkonyi aranyfények visszatükröződtek
tekintetében.
- Ez így nem mehet tovább, Casey - jegyezte meg Damian fojtott hangon.
Csak nem várta tőle, hogy mondjon valamit, amikor gondolkodni is alig tudott?
- Mi nem mehet...?
- Az, hogy azt állítsuk, ez nem igazi házasság.
- De hát nem igazi.
- Most, ebben a szent pillanatban, nagyon is igazi.
Láthatóan nem is várt erre választ, mert a szája Caseyére tapadt, és megakadályozott minden további
kommentárt. Heves tűz? A vulkánkitörés szó illett inkább erre a csókra.
Másodpercek alatt Casey szenvedélye is hasonló erősségi fokot ért el.
S megtörtént az, amire egyfolytában gondolt azóta, hogy az a részeges bíró összeadta őt Damiannal.
Most már ő is érezte, ebben a pillanatban a házasságuk igazi házasság volt, és Casey rádöbbent,
mekkora szenvedélyeket képes ébreszteni benne a férje.
Casey feltérdelt, hogy közelebb legyen Damianhoz, a karját a nyaka köré fonta, és vadul
visszacsókolta: a meny-nyekben érezte magát. A férfi szája mohón tapadt az övére, egyre
szenvedélyesebbek voltak csókjai.
Casey észrevette, hogy a férfi lassan vetkőzted. Egy pillanatra megállt a selyem alsóingnél és a
csipkés bugyinál, de csak azért, mert annyira elütöttek a lány viseletének egyéb darabjaitól. Damian
szétterítette a földön a ponchót, és ráemelte őt. Majd melléfeküdt, és hozzákezdett a lány teste
felfedezéséhez.
A férfi keze nem habozott. Végigsimította a karját, a nyakát, hosszasan elidőzött a mellénél,
kitapasztalva a formáját és az érzékenységét, azután folytatta a hasán, olyan birtokba vevő merészséggel,
amelyet nem is feltételezett volna róla, de amelynek most a bizonyítékát adta.
E hadmozdulatokkal annyira felkorbácsolta a lány szenvedélyét, amit Casey kevés tapasztalatával el
sem tudott idáig képzelni. Damian ráhajolt, és a szájába vette az egyik kemény mellbimbót. A lány
válaszként felnyögött. Közelebb akarta húzni magához a férfit, de nem tudta elmozdítani. Olyan sokáig
akarta gyötörni a mellét, ameddig neki tetszett, nem törődött az érzékenységével, sem azzal, hogy így
máris megőrjítette a lányt. Amikor azután a szája egész melegével a mellére tapadt, Casey úgy érezte,
tűzben ég.
Akkor Damian keze tovább mozdult a hasán, egyre lejjebb, míg csak el nem érte a combok közötti
nyirkos deltavidéket. Casey megrándult, olyan hihetetlen, elképzelhetetlen nagy gyönyört érzett. Az
eksztázis hulláma feltört, majd lassan elcsendesedett, és elmosott, magával ragadott minden
feszültséget.
Erezte Damian testének a súlyát, lassan magához tért. Kinyitotta a szemét, meglátta a férfi kedves
mosolyát, és ösztönösen viszonozta. Most lélekben is olyan közel érezte magát hozzá, ahogy eleddig
soha. Nagyon kellemes, túlságosan is kellemes érzés volt.

72
 És akkor megérezte Damian testének nekifeszülő vágyát. A férfi igyekezett behatolni Casey combjai
közé, közben csókolta. A lány teste forró volt, s hirtelen mintha szétszakadt volna benne valami. Ekkor
felnyitotta a szemét. A férfi vágya ott lüktetett a testében, most már egészen mélyen beléhatolt, és
teljesen betöltötte őt.
Casey levegőt sem vett, fájdalmas kéj töltötte el ettől a behatolástól. Azután hirtelen levegőért
kapkodott, mert a férfi egyszer csak mozogni kezdett benne, felvett egy erőteljes ritmust, amelyet
Caseynek automatikusan követnie kellett. Aztán valami langyosság ömlött el benne, de erre már
számított, és feszesen tartotta magát. Nehezen lélegzett, hagyta, hogy az öröm elárassza, és a
jóllakottság érzésével töltse el.
Utána, amikor a férfi magához szorította, az ajkával a homlokát érintette, és egyik kezével gyengéden
simogatta a hátát, hihetetlen megelégedettséget érzett. Időtlen időkig így maradt volna, de ekkor
megkordult Damian hasa. Casey elmosolyodott, és elhatározta, hogy mégis megosztja vele az egyetlen
halat.

73
 26

Damian először nagyon mulatságosnak találta, hogy Caseyt elhagyta legendás nyugodtsága. Másnap
ahányszor csak ránézett, mindig elpirult. Azután azonban alaposabban belegondolt a kapcsolatukba, és
elkezdett aggódni.
Természetesen a lány vegyes érzelmekkel gondolt arra, amit tettek. Ő maga is így volt ezzel. Csak azt
remélte, hogy Casey nem bánta meg a dolgot. Neki bánnia kellett volna, de nem bánta.
Korábban a nőkkel való szexuális kapcsolatai meglehetősen egyszerűek voltak. Néhány órát eltöltött
egy nővel, s azután hazament agglegényotthonába. Sohasem volt fontos a számára, hogy viszontlátja-e
vagy sem ezeket a nőket.
Casey volt az első nő, akivel egy egész éjszakát töltött együtt, és reggel is együtt kávéztak. Ez új
tapasztalat volt számára, és nem nagyon tudta, hogyan viselkedjék, hogy ne növelje a lány zavarát.
Reggel is szeretett volna szeretkezni vele, hogy levezesse azt a szexuális feszültséget, amely
érezhetően ott volt mindkettőjükben. O legalábbis ezt a feszültséglevezetést szerette. A lány azonban
ismét a szokásos, tevékeny, rajta-munkára-fel teremtmény volt, és így nem próbálkozott. Ráadásul, mint
rádöbbent, Casey szűz volt. Az a kevés, amit ő a szüzekről tudott, azt súgta neki, hogy az első szexuális
tapasztalat után néhány napig fájdalmat éreznek. Nem akart semmi szín alatt sem fájdalmat okozni
Caseynek, s örült, hogy a lány az előző éjszaka szerencsére nem érzett különösebb fájdalmat.
Mindenekelőtt önmagát kárhoztatta, hogy engedett a kísértésnek. Nagyon reménykedett abban,
hogy hamarosan találnak egy bírót, mert ez az ideiglenes „házasság" kezdett alaposan az idegeire menni,
hiszen így egyrészt joga volt ahhoz, hogy szerelmeskedjék Caseyvel, másrészt törekednie kellett volna a
nemes viselkedésre, és nem lett volna szabad kihasználnia a helyzet nyújtotta előnyt.
Az előző nap egyáltalán nem gondolt semmi nemes dologra, sőt. Az egyik ürügyet a másik után
húzta elő, hogy magyarázatot találjon arra, miért is volt olyan őrült, miért szenvedett annyira, amikor
nem kellett volna. De hát csak ürügyekről volt szó. Jól tudta, hogy a jövőben távol kell tartania magát a
lánytól.
Ugyanakkor nem bánta az egészet. Minden elképzelhető módon nagy örömet okozott neki a lány.
Szenvedélyes volt. Ez volt az, ami igazán meglepte, különösen, hogy olyan ügyesen tudta elrejteni az
érzelmeit.
Alig beszélgettek egymással. Késő délután elérték Cultherst. A város olyan volt, amilyennek
mondták, kicsiny, de gyorsan fejlődő közösség. Két nagyobb tömbből állt, egy harmadik épülőben volt,
és sok üzleti lehetőséget kínált azoknak, akik a vidéken kívántak letelepedni. Békésebbnek is tűnt sok
más kisvárosnál, ahol megfordultak.
Amint megérkeztek, Casey panziót keresett. Ez pofon volt Damiannak, aki mindig a város legjobb
szállodájában kívánt megszállni, és volt is a városban szálloda, még ha kicsiny is. Megértette, hogy ezzel
Casey azt üzente: maradjon meg magának, ő külön utakon jár. Más szavakkal, nem kívánt vele további
bensőséges kapcsolatot.
Ha fennhangon mondta volna mindezt, akkor sem beszélhetett volna világosabban. Hogy Damian
mit érzett, más kérdés volt. Nem nagyon tetszett neki az egész. Ha a lány megkérdi, hogy ő mit akar,
bevallotta volna, hogy közös szobában szeretett volna aludni vele. Elhatározta azonban, hogy
tiszteletben tartja a kívánságát. Casey nyilvánvalóan sajnálja a történteket, és biztos akar lenni afelől,
hogy nem kerül sor semmi hasonlóra.
Miután az istállóban elhelyezték a lovakat, elváltak, s megállapodtak abban, hogy vacsoránál
találkoznak egy étteremben, és megvitatják a teendőket, ha Henry valóban Culthersben van.
Amikor Damian belépett a szállodába, a pillantása a portáspultra esett, ahol az újság címlapján ott
volt Henry fényképe. Dermedten állt meg. Curruthers itt, ebben a városban kívánta polgármesterré
választatni magát néhány hét múlva. Damian gyorsan végigolvasta a cikket, láthatta, hogy az egyik jelölt
rágalmazta a másikat, és a vádló személy éppen Henry volt. A főként politikai jellegű cikk nem sokat
árult el Curruthers személyes dolgairól, például hogy mióta lakott Culthersben, és hogy hol élt
korábban. Még a keresztnevét sem említette az újság, de egy ilyen kis városban, ahol mindenki ismert
mindenkit, ez talán érthető volt.

74
 Damiannak két választása volt. Vagy azonnal megkeresi Henryt, és rendezi a dolgot, vagy először
Caseyvel találkozik, és így ő is jelen lesz ezen a régóta várt találkozáson. Bár alig várta, hogy a dolog
végére járjon, úgy ítélte, hogy Caseynek joga van páholyból élvezni a jelenetet, hiszen rengeteg időt és
fáradságot áldozott arra, hogy elvezesse őt Henryhez. Megérdemelte a jutalmat.
Nagyon hamar rábukkant a panzióra, ahol Casey megszállt. Ez a kis vendéglő legalább tiszta volt és
otthonos, hála a helybeli tanítónőnek, aki, mint kiderült, a tulajdonos volt. A kitűnő jói nevelt fiatal
hölgy bizonyára semmi szín alatt sem engedte volna fel Damiant Casey szobájába, ha tudta volna, hogy
a vendége nő. Mivel azonban nem tudta, odavezette őt az emeleti második ajtóhoz. Az ajtó nyitva állt, a
szoba üres volt. Damian hallotta a vízcsobogást, és türelmetlenül kopogott a fürdőszoba zárt ajtaján.
- Bent van, Casey?
- Mit keres itt?
A férfi nem nagyon szeretett az ajtón át kiabálni, válasz helyett annyit kérdezett:
- Van magán valami?
- Szinte semmi, épp fürödni készülök.
Érthető módon az a gondolat, hogy Casey egy forró fürdőbe készül belépni, teljesen megváltoztatta
Damian gondolatainak menetét. Azon gondolkodott, hogy vajon zárva van-e az ajtó. Már csaknem
kipróbálta, amikor újra hallotta Casey hangját:
- Még itt van?
- Igen - sóhajtott, mert eszébe jutott, miért is jött.
- Még nem mondta, hogy miért jött!
- Henry itt van.
- Tudom.
Damian elcsodálkozott a válaszon.
- Mit jelent az, hogy tudja?
- Valószínűleg ugyanazt az újságot láttam én is, amit maga, azt, amelynek a címlapján ott a képe.
Damian csodálkozása nőttön-nőtt.
- És erre feljött ide fürödni, ahelyett, hogy beszámolt volna nekem?
- Damian, ő nem készül sehova sem. Akkor is itt lesz, ha megfürödtem.
- Nem várok tovább.
Hallotta a felbosszantott lány dörmögését, majd kinyílt az ajtó. Nagy csalódására Casey teljesen fel
volt öltözve, csak a poncho és a fegyvertáska hiányzott.
- Mi ez a nagy sietség? - kérdezte Casey.
- Jól tudja, milyen régen kutatok Henry után, hogyan kérdezhet ilyet?
A lány harciassága elpárolgott, még fel is sóhajtott.
- Igen, igaza van.
Felvette a pisztolytáskát, magára csatolta, és közben megkérdezte:
- Vette már a fáradságot, és tudakozódott, hogy ebben az időpontban merre lehet Currutherst
megtalálni?
- A Barnet-kocsmában. Úgy tűnik, onnan irányítja a választási kampányát.
- Ne használja ezt az undorodó hangot - villantotta rá a szemét Casey. - A kocsmákban sok mindent
el lehet intézni, nem csak enni, játszani és... - Megállt és köhögött. - Nos, tudja, mit akartam mondani.
- Mit?
A lány újra megmakacsolta magát, nem volt hajlandó semmi szexuális jellegű témát érinteni.
- És általában jól eltölteni az időt - tette hozzá rosszallóan.
Damian előrehajolt, gyorsan megcsókolta, és megkérdezte, míg Casey a meglepetéstől nem jutott
szóhoz:
- Ilyen mulatozásra gondolt?
Casey fintorgott, megragadta a ponchóját, újra elpirult, és nem volt hajlandó Damian vidám
szemébe nézni. Egy utolsó vágyakozó pillantást vetett a hátrahagyott forró vízre, majd elindult az ajtó
felé.
- Nos, rajta, essünk túl a dolgon!

75
 27

A Barnet-kocsmában az első feltűnő dolog a nagy tisztaság volt. Másodsorban pedig egyáltalán nem
hasonlított azokhoz a kocsmákhoz, amelyeket Casey eddig látott. Az asztalokat vörös bőr borította,
mellette kárpitozott székek. A bárpult művészi munka volt, szép fényes, gazdagon díszített fafaragás,
márványlap borította. A falakon tapéta volt. A padlón vékony szőnyeg, és, csodák csodája, sehol sem
volt köpőcsésze. Ha a palackok nem utaltak volna a helyiség rendeltetésére, a kocsmát össze lehetett
volna téveszteni egy elegáns szálloda halijával vagy egy exkluzív férfiklubbal.
A hely mély benyomást gyakorolt Caseyre. Vissza is ment, és megnézte ismét a cégtáblát, hogy
megbizonyosodjék arról, jó helyen jár-e. Jó helyen járt, de a berendezés jellege nagyon idegen volt,
mintha egy európai vagy egy keleti tervezte volna, és erről azonnal Curruthers jutott az eszébe.
Curruthers ott volt, nagyon könnyen fel lehetett ismerni őt vastag szemüvegéről és az arcán levő
anyajegyről. Éppen úgy nézett ki, ahogyan Damian leírta őt. Három férfi társaságában ült egy asztalnál,
két másik férfi állt mellettük, és figyelte a beszélgetést. Mind üzletemberhez illő ruhát viseltek, de csak
Henrynek állt jól, a csoport inkább festett úgy, mint egy bankrablóbanda a rejtekhelyén, mintsem
politikusok és üzletemberek jól fésült társasága.
Casey úgy érezte, túlságosan gyanakvó lett. Csak azért, mert a Henry körül összegyűlt öt férfinak
olyan fenyegető arca volt, mint a fegyveres banditáknak, még nem voltak azok. Nem is viseltek
fegyvert.
Damian nem nagyon foglalkozott a kocsma berendezésével, nem tűnt fel neki annak szokatlan volta.
Amint megpillantotta Henryt, csakis és kizárólag őrá figyelt. Casey számított is erre, ez része volt az
azonosításnak. Henrynek is fel kellene ismernie Damiant, és a meglepetés pillanatában a reakciója
felfedhetné bűnösségét.
Erről azonban sajnos nem volt szó. Amikor Henry végre felpillantott, és észrevette őket, egy
morzsányi meglepetést árult el, de nem többet. Az is felmerült Caseyben, hogy ide talán csak bizonyos
viseletben lehet belépni, és ők ketten bizony nem voltak nagyon elegánsak, hiszen egyenesen a
mezőkről jöttek. Ha azonban ez lett volna a helyzet, mindenkinek meg kellett volna lepődnie, nemcsak
Henrynek.
A dolog be is következett. Most már mindenki kíváncsian, sőt egyesek felháborodva tekintettek
rájuk.
Az egyik fickó megszólalt:
- Ez itt zártkörű rendezvény, a kocsma csak a klubtagok számára van nyitva. Ha inni szeretnének
valamit, az utca túloldalán ott áll a Sasfészek, térjenek be oda.
Természetesen meg sem moccantak. Casey arra gondolt, hogy esetleg fegyverével fedeznie kell
magukat, legalábbis, amíg el nem intézik a dolgukat, de erre nem volt szükség.
- Letartóztatom magát, Henry - mondta Damian. - Követ engem, vagy megszerzi azt az örömöt,
hogy én vonszolom ki innen magát?
Casey csodálta Damian célratörő nyíltságát, hiszen az nem volt felhatalmazva arra, hogy hivatalos
letartóztatást valósítson meg. A teremben levők nagyon mulatságosnak tartották a hallottakat, csaknem
mindenki nevetett, Henryt is beleértve.
- Mit csináltál, Jack? Megint megrúgtad Mrs. Arwick kutyáját? - tréfálkozott az egyik.
- Várj csak - vigyorgott egy másik. - Talán az öreg Henning akarja letartóztattatni Jacket, mert
nevetségessé tette őt az újságban, pedig annak az írásnak minden szava színtiszta igazság.
Henning volt a polgármesteri székért folytatott harc másik résztvevője, akit Henry a helyi kétoldalas
újságban becsmérelt, de ki volt az a Jack, akiről itt beszéltek? Úgy látszik, mások is egy kicsit zavartak
voltak.
- Sokféle módon hallottam már megszólítani önt, Mr. Curruthers, de Henrynek még nem.
Curruthers mosolyogva válaszolt:
- Megesett már velem, hogy Henrynek szólítottak, de utoljára több mint húsz évvel ezelőtt követték
el ezt a hibát, amikor valaki összetévesztett az ikertestvéremmel.
Ezután Damianra nézett, és rákérdezett:

76
 - Maga is ezt tette, uram? Összetévesztett engem Henry testvéremmel? De hát kicsoda ön?
Damian roppant fel volt indulva, nem nagyon tetszettek neki a gondolatok, amelyeket a kérdések
elindítottak.
- Damian Rutledge vagyok, és térjünk a tárgyra. Azt akarja mondani nekem, hogy ön és Henry
egypetéjű ikrek?
- Sajnos azt.
- Miért sajnos?
Curruthers megvonta a vállát.
- Tulajdonképpen nekem nincs semmi bajom a testvéremmel, habár mindig egy kicsit anyámasszony
katonájának tartottam őt, ha érti, hogy mire gondolok. De hát sohasem örültem annak, hogy volt
valaki, aki azt állíthatta magáról, hogy ő én, és ezzel mindent megúszhatott, pusztán mert ugyanolyan
volt a képe, mint az enyém. Ezért hagytam el New Yorkot és a családi kört, amint a saját lábamra
állhattam. Sohasem tértem vissza, és nem is bántam meg. Időnként hallottam Henryről, kapcsolatban is
álltunk, de ha soha többé nem találkozom vele, nem fog nagyon feldúlni a dolog.
- Mikor hallott felőle utoljára?
- Ebben az évben már jó néhányszor. Rettentően meglepett, amikor tavasszal azt írta, tervezi, hogy
meglátogat. Sohasem hittem volna, hogy képes elhagyni New Yorkot és az ottani kényelmes munkáját.
Tudja, ő könyvelő.
- Igen, tudom.
- De olyan félénk fajta, ha tudja, mire gondolok, és az országnak ez a része nem éppen a
félénkeknek való.
A barátok helyeslőén kuncogtak ezekre a szavakra. Curruthers hozzáfűzte:
- Azóta, úgy látszik, meggondolta magát, mert újra írt néhány hónapja San Antonióból, eszerint
egészen odáig eljutott, de ide nem vetődött el.
- Nem is várja többé?
- Ennyi idő után? San Antoniótól idáig nincs szükség három hónapra. Szerintem Henry halálra
rémült. Ha valaki az egész életét nagyvárosban töltötte, amilyen New York, Texast primitív helynek
fogja találni. Csak egy bizonyos fajta ember képes itt kint letelepedni, és Henry nem az az ember.
- És maga olyan?
- Nos, én az utolsó tizenöt évben Texasban éltem, gondolom, ez önmagáért beszél.
- Ez a város nem is olyan régi - mutatott rá Damian.
- Azt mondtam, Texasban éltem, nem azt, hogy ebben a városban - mondta Jack, és a hangja
lekezelően csengett.
- Nem, itt Culthersben csak körülbelül nyolc hónapja lakom, igaz-e fiúk?
- Igen, vagy nyolc hónappal ezelőtt bukkantál itt fel, Jack - szólalt meg a Curruthers jobbján álló
férfi.
- Az új évben már benne jártunk pár hónapja - erősítette meg egy másik.
Jack bólintott, és önelégült mosoly ült ki az arcára, amikor Damianra pillantott.
- No, és mit csinált Henry, hogy letartóztatási parancs van ellene?
- Gyilkosságot követett el.
- Henry? - Curruthers nevetni kezdett, és időbe tellett, amíg összeszedte magát. - Azt hiszem, maga
ismét téved. Henry csak úgy lenne képes megölni valakit, hogy fizet a kivitelezőnek. Neki sohasem
volna a dologhoz bátorsága.
- Magának...,Jack, persze volna...
A kis ember megmerevedett, valószínűleg mert érzékelte a kis szünetet a neve előtt. Ezzel jelezte
Damian, hogy nem hitt el mindent, amit hallott. Ebben nem volt semmi meglepő, Casey sem hitte el.
Jack pedig válaszolt a kérdésre:
- Kétségkívül képes lennék megölni valakit önvédelemből. De azt nem is állítottam, hogy hasonlítok
a testvéremre. Ami azt illeti, úgy különbözünk egymástól, mint a nappal az éjszakától. Én nem tűröm el
a gyengeséget, és véleményem szerint a testvérem csakis a gyengék osztályába sorolható.

77
 Az alacsony emberke nyeglének tűnt, ez nem nagyon volt összeegyeztethető mindazzal, amit a lány
Damiantól hallott Henryről. S hogy az egyik fivér gyáva volt, a másik meg itt többé-kevésbé egy
hetvenkedő fickó? Hogy az egész csak megjátszás volt, vagy volt annyi józan esze Jacknek, hogy
igazolja is, amit előadott? Ez érdekelte valójában Caseyt.
A lány nem folyt bele a párbeszédbe, mert úgy látta, hogy Damian nagyon is jól csinálja a dolgát.
Meglepte, hogy ennyire feldühítette a férfit az események váratlan fordulata, és hogy milyen sikeresen
tudta fékezni a haragját. Feltételezhetően itt véget ért a kutatás. Damiannak el kell ismernie, hogy ismét
holtpontra jutottak.
Damian hallgatása, vagy talán az arcára kiülő szkeptikus arckifejezés arra késztette Jacket, hogy
feladja a „sértett" pózát. Felsóhajtott, és ezt mondta:
- Nézze, Mr. Rutledge, ha úgy gondolja, hogy nem hisz nekem, akkor azt javaslom, táviratozzon
New Yorkba a nagynénémnek. Amikor utoljára hallottam róla, még életben volt. Ő azután igazolhatja,
hogy Henry és én ikrek vagyunk.
- Hol van a távírda?
Jack ismét gúnyosan mosolygott.
- Itt Culthersben még nincsen. Reméljük, az év vége előtt meglesz, de pillanatnyilag a legközelebbi
Sandersonban van, innen egy-két napi lovaglás déli irányban. Utána, remélem, visszatér ide, és
bocsánatot kér tőlem. Most, amikor választásra készülünk, nem tűrhetem, hogy folt essék a jó híremen,
ha érti, hogy mire gondolok.
A kis ember nagyon magabiztos volt, de a nagy önbizalom valahogy mégse volt igazán meggyőző.

78
 28

- Két fivér, és mindkettő polgármester akar lenni? Maga elhiszi, Casey?

Damian eddig várt, és nem foglalkozott a Jack Curruthers-szel megvalósult találkozóval. Ott ültek
egy pár félig nyers marhaszelet felett. Úgy látszott, legalább Casey élvezi az ételt.
Először csaknem megőrült a méregtől, hogy nem Henryre bukkantak a kocsmában. Amikor
azonban megittak egy üveg vörösbort, és már jócskán ízlelgették a másodikat, kellően megnyugodott
ahhoz, hogy beszéljen a dologról.
Casey elgondolkodva rágcsált néhány darab sült krumplit, mielőtt válaszolt volna:
- Talán Henry elhatározta, hogy követi a fivére példáját, ahogy az fiúk és apák között szokásos -
mondta, utalva arra, hogy Damian is ebbe a csoportba tartozott.
- Az is lehet, hogy azután Henry, amerre csak járt, kérdéseket tett fel, hogy eljusson a testvéréhez.
Talán elfelejtette a hely nevét, csak arra emlékezett, hogy új település volt. Ezért érdeklődött az új
városkák iránt.
- Ez mind csak találgatás, Casey.
- Lehet, de van alapja. Képzelje csak el! Henrynek szüksége van egy helyre, ahol megbújhat, és úgy
gondolja, a testvére ebben a segítségére lehet. Már félúton jár, amikor elveszíti a levelet, amelyben Jack
megírta, hol telepedett le, és a városnév az istennek sem jut többé az eszébe. Ekkor elkezd
kérdezősködni új települések felől. Vagy esetleg itt Texasban két városnak ugyanaz a neve, és ő a rossz
városba tévedt. Azt is tudja, hogy Jack polgármester szeretne lenni, és ezért azokat a helyeket keresi,
ahol már van ilyen, tisztség. Egyszer azután rádöbben, hogy Texas túl nagy, hogy ezzel a módszerrel
sohasem fogja tudni megtalálni a testvérét, ezért feladja az egészet, és visszautazik Keletre.
- Nos, remélem, nincs igaza, mert ilyen mondvacsinált nyomon nem fogunk tudni tovább haladni...
- Én nem látom annyira mondvacsináltnak ezt a nyomot Damian - mondta Casey rejtélyesen.
- Gondolja, hogy Henry esetleg itt van, és Jack igyekszik elrejteni őt?
- Igen, ez is egy lehetőség. De akkor miért említette, hogy Henry azt tervezte, meglátogatja?
- Mert mi idáig jutottunk a nyomozásban.
Casey lassan rábólintott.
- Igen, ez lehetséges. Nézzük meg azonban egy percre Jack testvért! Nagyon keménynek látszott, de
bármelyik hitvány alak képes a bátor ember benyomását kelteni, ha öt fenyegető külsejű felbérelt fickó
támasztja alá minden szavát, és itt ez történt. Valószínűleg fizet azért, hogy nagyképű lehessen.
- Erre én is gondoltam. De az a helyzet, hogy én Henryt ismerem, és nem a bátor fivérét. Szerintem
azonban sokkal valószínűbb, hogy az ikrek hasonlítanak egymásra, és nem kétféle tésztából gyúrták
őket, ahogyan Jack igyekszik ezt elhitetni velünk.
- Hát nem tudom. Nekem is van két fiútestvérem, és gyökeresen különböznek egymástól. Az egyik
egész nap a könyveket bújná, utálja a gazdaságot, és nemsokára ügyvédként fog dolgozni, a másik meg
olyan makacs, csökönyös, amilyennek csak el lehet képzelni valakit. Hat ökörrel sem lehetne elvontatni
a farmról, és...
- Magának két fivére van?
A kérdésre Casey hirtelen elpirult. Nyilvánvalóan nem akarta kiadni magát, de már ő is jócskán ivott
a borból, és köztudott, hogy a bornak nemcsak ösztönző, lelkesítő hatása van, de a nyelvet is megoldja.
- Hát igen - felelte Casey beismerően.
- És még kije van?
A lány ivott, mielőtt sértődötten válaszolta volna:
- Mit szólna egy anyához, hiszen az magának is van?
Szándékosan hozta szóba Damian anyját, mert jól tudta, hogy a férfi nem szívesen beszél a témáról.
A beszélgetésbe nem lett volna szabad személyes dolgokat keverni. Ez rendben is lett volna, de
Damian az, aki mindent meg akar tudni vele, Caseyvel kapcsolatban.
- Nővérek? Nagybácsik és nagynénik?
Az aranyszín szempár összeszűkült, midőn Casey visszakérdezett:
- Miért nem szereti az anyját, Damian?

79
 A férfi szívből kívánta, hogy ne játsszon vele ilyen piszkos játékot a lány. Ha csak az anyjára gondolt,
máris ideges lett.
- Ha válaszolok a kérdésére, én is kapok néhány választ az enyémekre?
A lányt némileg meglepte, hogy a férfi felkészült a válaszadásra.
- Meglehet.
A válasz nem volt nagyon kielégítő, de ennél jobbat nem csikarhatott ki belőle.
- Rendben van. Először is meg szeretném említeni, hogy mint minden gyermek, természetesen én is
szerettem a szüleimet. Anyám azonban nem viszonozta ezt a szeretetet, vagy legalábbis egy másik férfi
iránt érzett szerelme fontosabb volt számára az irántam táplált érzéseinél. Sok-sok évvel ezelőtt elvált
az apámtól, akinek elmondhatatlan szenvedést okozott a magánéletben és a nyilvánosság előtt is. A
válást úgy értelmezte, hogy az reám is érvényes, mert elhagyta New Yorkot, hogy férjhez menjen a
szeretőjéhez, és én soha többé nem láttam őt.
- Soha? Ez az ő döntése volt, vagy a magáé?
- Hogyan mondja?
- Azt akartam megkérdezni: sohasem ment vissza New Yorkba, hogy meglátogassa magát? És ha ő
nem tett is kísérletet, maga megpróbálta megtudni, hogy miért döntött így?
- Nem. Miért is kellett volna nekem erőlködnöm, amikor én már tudtam a miértet? Anyám egészen
egyszerűen nem szeretett engem annyira, hogy érdekelje, mi is történik velem. Útra kelt, hogy új életet
kezdjen, és a pokolba kívánt mindent, amit maga mögött hagyott.
A férfi nem volt képes kiszűrni a keserűséget hangjából. Miért fájt ez még mindig ennyire neki, ennyi
év után is?
- Nem is tudom - mondta Casey, és együttérzően pillantott rá, amit a férfi nehezen viselt el. - Ha
velem történt volna meg, én megkerestem volna, és kérdéseket tettem volna fel neki. Ha nem tetszettek
volna a válaszai, akkor úgy intéztem volna, hogy ő érezze magát rosszul azért, amiért olyan kegyetlenül
viselkedett velem. Persze aki kegyetlen, az általában nem érez bűntudatot. Hiszen azért kegyetlen. De
én azért alaposan megtáncoltattam volna.
A lány meg akarta őt nevettetni?
- Szavakkal?
A lány kedvetlenül nézett rá, szemmel láthatóan komolyan vette a témát.
- Damian, maga éveken át egy feltételezésből indult ki. Ez egyáltalán nem zavarja? Ha a maga
helyébe képzelem magam, így vagy úgy, de tisztáztam volna a helyzetet.
- Nem volt mellettem, amikor szükségem lett volna rá. Most már nincs rá szükségem. Miért
keresném őt most?
- Talán hogy megnyugodjék a lelke. Talán mert már senki más nem él a családjából. Talán mert most
megtudta, hogy nemrég megözvegyült, és magányos. Én így gondolkodom a dologról. Az én szüleim
mindig mellettem voltak, így az is lehet, hogy én nem látom jól ezt az egészet.
A lány egyszerre volt kihívó és együttérző. Hihetetlen, hogyan tudta mindezt összeegyeztetni. De
lehet, hogy neki volt igaza. Talán már régen találkoznia kellett volna az anyjával, és meg kellett volna
hallgatnia őt is. Damian pocsékul érezte magát.
- Gondolkodni fogok a dolgon - egyezett bele halkan dörmögve.
A lány válaszképpen mosolygott, és témát váltott.
- Ami pedig Jack Currutherst illeti...
- Ne olyan gyorsan - szakította félbe Damian. - Elfelejtette, hogy azt ígérte, „talán" maga is mesél
nekem? Játsszunk becsületesen, Casey! Hadd halljak valamit én is a maga családjáról!
Casey szenvedő pillantást vetett rá, és felkapta az üveget, hogy teletöltse a poharát.
- Nos, azt már tudja, hogy élnek a szüleim.
- Együtt?
- Természetesen. Mély, minden próbát kiállt szerelem köti őket össze. Néha zavarba ejtő, amikor az
ember azt látja, hogy alig tudják visszafogni magukat mások társaságában.
Igyekezett, hogy ne piruljon el, miközben ezt mondta. Micsoda kérdés! Ahol gyerek van, ott a
legtöbb házaspár együtt él. A válás - legalábbis a felsőbb körökben - még óriási botránnyal járt.

80
 - Nincsenek lánytestvéreim, csak két fiútestvérem. Tyler alig egy évvel idősebb nálam, belőle ügyvéd
lesz. Dillon valódi ördögfióka, bár még csak tizennégy éves. Nemrég halt meg az egyik nagyapám,
zsémbes vén fickó, akit nagyon szerettem. A másik még él, orvosként dolgozott egész életében, és még
most is fogadja a régi pácienseit. Több rokonom nincs, mert sem anyámnak, sem apámnak nincsenek
testvérei.
- És miért hagyta el az otthonát?
A lány elgondolkodott. Csaknem egy perc telt el, míg megszólalt:
- Összekaptam valami semmiségen az apámmal.
- Nem lehetett azért olyan semmiség az a dolog, Casey, ha világgá ment utána.
- Hát, nekem legalábbis fontos volt, ennyi az egész. Ő úgy gondolta, hogy én nem vagyok képes
bizonyos feladatokra, csak mert nő vagyok. És csudára megmakacsolta magát.
- Így azután maga útra kelt, hogy apjának bebizonyítsa, téved. Fejvadász lett, olyan foglalkozást
választott, amely egy nőben fel sem merülne.
- Körülbelül erről van szó - ismerte el Casey.
- Ha arra gondolok, milyen veszélyes munkát választott, nem is tudom, ki volt a makacsabb.
- Damian, nem kértem a jóváhagyását ahhoz, amit csináltam, vagy csinálok - emlékeztette a lány.
- Hát persze hogy nem. És nem kell így rám bámulnia. Tudom, hogy túl sok mindent
kényszerítettem ki magából, de nem kérek érte bocsánatot. Casey, maga elbűvölő nő. Egyszerűen
mindent szeretnék tudni magáról, ami csak megtudható.
A lány ismét elpirult, és bosszúsan vetette magát a marhaszelet maradékára.
Talán jobb lett volna, ha a férfi nem beszél így. Casey érzékelhetően nem akarta személyesebb síkra
terelni a társalgást. De most, hogy Damian ott ült vele szemben, és bámulhatta - hiszen beszélgetés
közben ez elfogadható volt -, más hiányérzete is támadt.
Damian tudta, hogy nem szabad ezen a vonalon elindulnia, tudta, hogy milyen válaszra számíthat, de
mégis megkérdezte:
- Ma éjszaka bejön a szobámba, Mrs. Rutledge?
Casey mogorván pillantott rá.
- Ez azt jelenti, hogy még nem fedezte fel, hogy van-e bíró vagy sem ebben a városban?
- Nincsen.
A lány összeszorította a száját.
- Honnan tudhattam volna, hogy már tudja is?
Felállt, és még mindig mogorván mondta:
- Van szobám, köszönöm szépen. Ha azonban korán indulunk, lehet, hogy benézek...
- Casey...
A lány nem hagyta, hogy befejezze.
- Azon gondolkodjék, ami fontos, és ne viselkedjen úgy, mintha én lennék itt az egyetlen nőnemű
lény. Nem ez a helyzet, és kihasználhatja az alkalmat, mielőtt újra útra kelünk.
Hirtelen kiment a teremből. Nos, Damian valami ilyen válaszra számított, látva, hogy egész nap
hogyan viselkedett. Arra azonban nem gondolt, hogy Casey gyakorlatilag azt fogja neki tanácsolni,
forduljon egy készséges prostihoz: ez már túl sok volt. Ő nem fizetett szerelmet akart, hanem azt a nőt,
akit feleségül vett.

81
 29

Casey másnap reggel nem volt a legjobb formájában. Miután elhagyta az éttermet, betért a
kocsmába, és felvitt, a szobájába még egy üveg bort. Nem volt valami remek ötlet, de előtte egész nap
szörnyű érzések gyötörték. Bor nélkül nem tudott volna elaludni.
Tegnap még bizonyos volt afelől, hogy Culthersben rábukkannak Henryre, így arról is meg volt
győződve, hogy még napszállta előtt örökre elbúcsúzik Damiantól is. Valahol legbelül érezte, hogy
Henry ott volt: vagy elrejtőzött, vagy derekasan megdolgozott azért, hogy elhitesse, ő saját maga
ikertestvére, Jack. Az embervadászat nem ért azonban véget, és Casey belső zűrzavara sem.
Akkor éjszaka nem lett volna szabad szeretkeznie Damiannal. Sohasem lett volna szabad hagynia,
hogy a teste parancsoljon az agyának. Kielégítette a kíváncsiságát, de csak egyvalamit ért el. Már tudta,
mit fog hiányolni, ha elköszön Damiantól. És rettenetes volt, hogy tudta: a férfi hiányozni fog neki.
Efelől bizonyos volt. Casey ragaszkodott Damianhoz, és ennek semmi köze sem volt az ideiglenes
házasságukhoz. Igazi őrület, hogy ez megtörtént vele, de megtörtént.
Máris megtapasztalta, milyen érzés elveszíteni valakit. Ez volt az egészben a furcsa: még él sem
búcsúztak, de Casey tudta, hogy hamarosan elválnak útjaik, és gyűlölte az ebből fakadó érzést, ami
egyenesen gyalázatos volt.
De nem lett volna szabad kiadnia magát a férfinak, és tegnap éppen ezt csinálta. Nem Damian
hibája volt, hogy ők ketten nem illettek össze, és valószínűleg sohasem fognak összeilleni. Más nevelést
kaptak, más kultúrában nőttek fel. Ö nyomorultul erezné magát a férfi köreiben, a férfi pedig az ő
világában volna otthontalan.
Tegnap Casey úgy érezte, hogy nem végzett alapos munkát. Reggel ezt igyekezett helyrehozni,
amikor elbeszélgetett Miss Larissával, a város tanítónőjével, aki a panzió tulajdonosa is volt. Az
istállóban is szóba állt egy-két emberrel. Mindenki ugyanazt mondta Curruthersről, és erről be is
számolt Damiannak, amikor találkoztak.
- Jack Curruthers nem olyan régen lakik itt, mint állítja. Nyilvánvalóan hazudott ez ügyben, és a
cimborái a hazugságaikkal támogatták az övét.
- Ez a maga véleménye, vagy mások is megerősítették? - kérdezte Damian.
- Én eleinte csak gyanítottam. Azután arra gondoltam, hogy a városban sem állhat mindenki az ő
zsoldjában, és ezek után már könnyű volt kideríteni az igazságot. A tanítónő szerint akkor érkezett a
városba, amikor ő, és az nem egészen öt hónappal ezelőtt volt. Mások is ezt állítják.
- Mit tudni Henry felbukkanásáról?
- Senki sem tud ikertestvérről, meg is lepte őket, hogy Curruthersnek van testvére. Egy fickó pedig
annyit mondott, hogy Jack korteseinek egyike arra figyelmeztette, jobban teszi, ha Jackre szavaz.
Damian felhúzta a szemöldökét.
- Erőszakkal fenyegették?
- Ha a felbérelt fickók egyike volt, akkor a fenyegetés bizonyára több volt puszta szónál.
- Elhatározta hát, hogy ha kell, erővel is megszerzi magának a polgármesteri posztot?
- Nem először kerülne sor ilyesmire.
- Egy nagyvárosban meglehet. Azt hittem, hogy itt, ahol az emberek új életet kezdenek, másként
mennek a dolgok.
- De hát Curruthers nem erről a vidékről származik, ő nagyvárosból érkezett ide. Korrupcióra pedig
mindenütt rá lehet bukkanni, Damian, hajói odafigyel. Csak egy kis nyugati városkában, ahol mindenki
ismer mindenkit, nem olyan gyakori. Ami Jacket illeti, ha ő valóban Henry ikertestvére, és nem Henry,
aki Jacknek adja ki magát, akkor miért hazudna?
- Gondolja, hogy csak a bolondját akarja járatni velünk, és azért küld el bennünket, hogy legyen ideje
megszökni?
- Nem hiszem, hogy szívesen itt hagyná azt, amit már megteremtett magának. Legfeljebb olyan
problémát jelentünk számára, amelyet megkísérel majd kiküszöbölni.
- Arra számít, hogy valami bajunk lesz?
- Fogadnék rá. - Casey olyan kedvében volt, hogy szinte várta a bajt.

82
 - Akkor miért törjük magunkat, hogy visszamenjünk Sandersonba, és onnan táviratozzunk?
- Mert minden lehetséges adatot össze kell gyűjteni, mielőtt újból összecsapunk vele. Erről jut
eszembe: nem kérdezte meg tőle a New York-i nénikéje nevét, gondolom, mert tudja.
- Igen. Henry eltűnése után őt is kihallgatták. Megesküdött arra, hogy Henry ártatlan, és hogy nem is
lenne képes ilyen hitvány dolgot - ezek az ő szavai voltak - cselekedni. Ne feledkezzünk meg arról,
hogy Henry egész életében támogatta ezt a nagynénit. Meglepett volna, ha nem kelt volna hűségesen
unokaöccse védelmére.
- Sohasem említette, hogy létezik valahol egy ikertestvére?
- Nem, és nem is nagyon volt hajlandó együttműködni, gondolom, ez érthető. A feltett kérdéseket
megválaszolta, de nem kínált semmi olyan külön információt, amely segíthetett volna megtalálni
Henryt.
Casey bólintott.
- Rendben van, menjünk. Minél hamarabb elküldi a táviratot, annál hamarabb visszatérhetünk, és
lezárhatjuk az ügyet.
- Akkor hát azt gondolja, hogy Jack és Henry valóban két külön személy?
- Az igazat megvallva, nem tudom. De azt gondolom, hogy Jack tudja, hol van Henry, tudja, hogy itt
van-e, vagy máshol. Érdekes lesz kiszedni belőle, hogy hol is van.
Damian töprengett.
- Csak nem arra gondol, hogy kiverhetjük belőle?
Casey elfintorította az orrát.
- Csak a legvégső esetben.

83
 30

Sanderson felé utazva az első éjszakán Casey nem sokat aludt. Damian sem tudott elszunnyadni, így
azután egymást váltva egész éjszaka őrködtek. Senki sem bukkant fel azonban, hogy felszólítsa őket,
hagyják el a vidéket, és hagyják békén a hamarosan polgármesterré váló Currutherst.
Damian elküldte a táviratot, és szobát foglalt a szállodában, hogy bevárja a választ, és behozza az
elmaradt alvást. Casey túlságosan is felajzott volt, mintsem hogy azonnal lefeküdjön. A főutcán
kiválasztotta magának a két kocsma közül a zajosabbat, ivott valamit a pultnál, majd csatlakozott a
pókerjátékosokhoz.
Azt az asztalt választotta, ahol úgy látta, több esély van a szórakozásra, mint a komoly játékra.
Három hanyag fickó ült ott, sokat tréfálkoztak és beszéltek játék közben. Casey épp erre vágyott,
mármint a beszélgetésre. Azonnal bevették maguk közé, mintha már évek óta ismernék, ugratták a
korával, és kérdezgették, hogy valóban ismeri-e a játékszabályokat.
Casey hagyta, hogy elteljen vagy harminc perc, ezalatt kitartóan veszített. Csak akkor dobta be
könnyedén az első kérdést:
- Srácok, hallottatok-e Jack Curruthersről, arról a férfiról, aki Culthersben indul a polgármesteri
székért?
- Nem túl sokat. Miért? - kérdezte John Wescot.
John úgy mutatkozott be, mint a város egyetlen fogorvosa, és biztosította Caseyt, hogy
fájdalommentesen fogja kiszolgálni, ha szüksége lesz rá.
Casey nagy igyekezettel hárította el az ajánlatot.
- Azt hallottam, hogy egy karikalábú, izgága kis bajkeverő, aki túl nagy célokat tűzött ki maga elé -
mondta Bucky Alcott.
Bucky öreg szakács volt az egyik közeli farmról. Amíg ezt nem hozta szóba, Caseynek eszébe sem
jutott, hogy szombat este van. Ezért vannak tömve a kocsmák, a farmokon dolgozók bejöttek a
városba egy kis szokásos hétvégi mulatozásra.
- Én éppen most jártam arra - folytatta Casey a maga könnyed módján, miközben a kártyáit
tanulmányozta. - Nem egy odavalósitól hallottam, hogy a sameszéi nyomást gyakorolnak az emberekre,
így akar szavazatokat szerezni.
- Hát ez azután senkit sem lep meg -jegyezte meg a fejét rázva Pete Drummond. Pete bizonyos
értelemben idegen volt Nyugaton, ahova csak két évvel korábban érkezett, bár meglehetősen igyekezett
alkalmazkodni. Még a helyi nyelvjárást is megtanulta, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy
merényletet követett el az ellen a nyelv ellen, amelyen különben bizonyára tökéletesen tudott volna
beszélni. Lőfegyverekkel kereskedett, és Sandersonban nyitott egy üzletet.
- Akkor hát ismered Jacket? - kérdezte Pete-et Casey. - Nem, de láttam, amikor Culthersbe ment. A
kis emberke úgy viselkedett, mintha az övé volna az egész város, vagy akár az egész átkozott állam.
Sohasem láttam senkit, aki ilyen nyíltan pökhendi lett volna.
- Tudod, kik azok, akik Culthersben neki dolgoznak?
- Biztosan Jed Paisley és a társai - mondta elgondolkodva a fogorvos. - Egy darabig a Hastings-
farmon dolgoztak, félúton Culthers és Sanderson között, de úgy hallottam, azt panaszolták, hogy az
túlságosan békés munka volt nekik, és odébbálltak.
- Biztosan igazad van, John. A nővérem arra járt pár hete, és említette, hogy látta Jedet és az egyik
haverját Culthersben, és hogy öltönyt viseltek. El tudod képzelni azt a fickót öltönyben? - mondta Pete.
- Ki a csuda ez a Jed Paisley? - kérdezte Casey.
- Nos, ez csak amolyan szóbeszéd, de az a hír járja, hogy Jed az Ortega bandával működött együtt,
lent Mexikóban. Terror alatt tartották a parasztokat, és a móka kedvéért gyilkolgattak. - Pete-et a téma
egészen tűzbe hozta. - Ez néhány évig folyt, azután a fickó valami törvényes elfoglaltság után nézett, és
így került az itteni farmra dolgozni. Tavaly épp ebben a kocsmában megölt egy fickót. Nagyon ostoba
ürügyet hozott fel a maga védelmére, de sikerült megúsznia.
Casey túlságosan kíváncsi volt, nem hagyhatta homályban ezt a részletet.
- Mi volt az az ürügy?

84
 - Azt hallottam, az áldozat azt hitte, szívességet tesz Jed-nek, és kellemetlenségtől menti meg, ha
odasúgja neki, hogy az árnyékszékről visszatérőben elfelejtette begombolni a nadrágját. Jed a dolgot
sértésnek vette, és azonnal agyonlőtte a fickót.
- Egy hangyányit sértődékeny lehet.
- Eszméletlenül sértődékeny. Jed elviselhetetlen alak. Egyikünk sem sírta őt vissza, amikor kikopott
a társaságból
- Pete lelkes bólogatással adott nyomatékot a szavainak.
- Egyszer ki kellett húznom az egyik fogát - vette át a szót John. - Azt hiszem, életemben nem
izzadtam még annyit: foghúzáskor végig a fegyverén tartotta a kezét.
- Gondolom, a vele dolgozó fiúk is hozzá hasonlóak.
- Ó, igen - helyeselt Pete. - Összesen öten vannak. Ha közülük kettő-hárommal találkoztál, nem volt
gond, mert általában nem keresték a bajt, de ha az útjukba kerültél, nem volt kegyelem. S ha mind az
öten együtt voltak, és leitták magukat a sárga földig, akkor ott valaki biztosan megsebesült. Az átkozott
seriff meg annyira félt tőlük, hogy nem tett ellenük semmit sem.
- Akkor hát jól gondolom, hogy mind nagyon gyorslövők? - Casey világosan akarta látni a helyzetet.
John megvonta a vállát.
- Azt azért nem mondanám.
- Mason gyors - szólalt meg ismét Bucky. - Egyszer láttam, hogyan rántja elő a fegyverét, amikor
még Miss Annie-nak udvarolt, és őt akarta elbűvölni. De ahogyan John mondta, Jed gyakorlatilag
bármit el tud találni, amit célba vesz. Egy vasárnap kis srácok megzavartak egy darázsfészket, épp
amikor Jed arra járt. Ha hiszitek, ha nem, lelőtte a darazsakat, még újra is töltötte a fegyvert, hogy
minddel végezhessen. Az emberek azt mondták, a srácok örülhetnek, hogy megúszták, és nem rájuk
lőtt. Szerintem, ha nem menekültek volna el a helyszínről, arra is sort kerített volna.
- Nem tudtok valamit a másik háromról? - kérdezte Casey.
- A legfiatalabbat Jethrónak hívják, ő Jed öccse. Néhány éve érkezett ide, és csatlakozott a
testvéréhez. Egy szájhős, aki a bátyja dicsőségében sütkérezik, azt használja ki, de ő maga még semmit
sem csinált. John egyetértőén bólogatott.
- Elroy Bencher bivalyerős férfi, és nem kap rögtön a fegyveréhez. Verhetetlennek tartja magát, ha
verekedésre kerül a sor. Szüntelenül keres valakit, hogy álljon ki vele egy bokszmeccsre, de errefelé nem
ostobák az emberek. Az egyetlen fickó, aki egyszer elfogadta a kihívást, törött gerinccel végezte, és
azóta sem tud járni.
Casey fintorgott.
- És az utolsó?
Pete megrázta a fejét.
- Candimanról senki sem tud sokat, és - ha kíváncsi vagy a véleményemre - ettől csak még
veszedelmesebb. Nyugodt, túl nyugodt, és mindig mindent megfigyel.
- Vicces a neve -jegyezte meg Casey.
- Ő hívja így magát. A barátainak ő Candy, és ha együtt vannak, akkor valaki mindig odavet neki egy
darab kandiscukrot. Azt hiszem, sohasem találkoztam vele úgy, hogy ne cukrot szopogatott volna.
- Akkor igazán ott volna a helye a fogorvosi székben - morogta elégedetten John -, persze csak ha a
pisztolyát a rendelőn kívül hagyja.
Ezen azután mind jót nevettek, majd Pete végül elgondolkodott, és megkérdezte:
- Kölyök, miért faggatsz minket?
Casey a legegyszerűbb válasszal állt elő, nem bocsátkozott részletekbe:
- Volt egy kis nézeteltérésem Curruthersszel és az embereivel, s mivel a dolgaim visszaszólítanak
Culthersbe, szerettem volna tudni, hogy kell-e aggódnom.
- Ha a helyedben volnék, távol tartanám magamat tőlük - tanácsolta John.
- Én még Culthersbe sem térnék vissza - tette hozzá Bucky.
-Őrülj, Kölyök, hogy egyszer megúsztad, ne kísértsed tovább a jó sorsodat - ez volt Pete
kommentárja.

85
 Kedves, barátságos emberek jó szándékú jó tanácsai. Casey köszönetet is mondott nekik, amikor
elbúcsúzott tőlük. Kár, hogy nem fogadhatja meg a tanácsaikat. Különben sem félt olyan nagyon Jack
felbérelt fegyvereseitől, épp csak egy kicsit aggódott. Hiszen még fegyvert sem viseltek, valószínűleg
mert az rossz fényt vetett volna Jack politikai karrierjére. Fegyver nélkül meg hogyan is lehetnének
veszedelmesek?

86
 31

Másnap reggel, a Sandersonból való elindulás után egy órával estek csapdába. Az első lövés a bal
oldalukon levő facsoport felől érkezett. A második egy útszűkület felől, ahol nagy kőtömbök
sorakoztak a keskeny ösvény két oldalán. Nem ez volt az egyetlen út, amely Culthersbe vezetett, de ez
volt a legrövidebb, és ebben a pillanatban járhatatlan.
Nem arról volt szó, hogy arra fogják kérni őket, válasszanak másik útvonalat. A golyók igaziak
voltak, annyira igaziak, hogy Casey azonnal fedezéket keresett, és odakiáltott Damiannak, hogy tegye
azt ő is. Sajnos az ösvény két oldalára kerültek. Casey a kőtömbök közé rejtőzött a jobb oldalon, míg
Damian a bal oldalon a fák felé indult.
Ez kizárta annak a lehetőségét, hogy közös stratégiát alakítsanak ki, de úgy látszott, Damiannak
nincs szüksége tanácsokra. Máris viszonozta a tüzet. Casey is elővette a fegyverét, és lőtt. Öt különböző
helyről várta a lövéseket, de azok csak két irányból érkeztek. Ez persze nem jelentett semmit, mert nem
tudta áttekinteni az egész környéket.
Nem számított arra, hogy fényes nappal fogják tőrbe csalni őket. Éjszaka tartott tőle, de nappal,
amikor esetleg kiderülhetett, hogy ki a támadó? Természetesen ha a lövöldözők nem szándékoztak
tanúkat hátrahagyni, teljesen mindegy volt, hogy nappal támadnak-e vagy éjjel.
Előző este annyi mindent hallott Joe Paisleyről és a cimboráiról, hogy igazán számíthatott volna a
támadásra. Minderre természetesen már Sandersonba érkezésük előtt is sor kerülhetett volna, volt rá
idő és alkalom. Jed nyilván kivárt, hogy hátha Casey és Damian továbbutazik, és nem tér vissza
Culthersbe. Jack bizonyára olyan parancsot adott nekik, hogy csak visszatérőben támadják meg őket.
Casey megeresztett néhány lövést a fák irányába. A fák közül lőhettek a leghamarabb Damianra, és
Casey ezért nagyon ideges volt. Persze ha nem aggódott volna azért, hogy valaki Damian mögé
settenkedik, talán jobban ügyelt volna arra, hogy vele ne essék meg valami hasonló...
- Hello, Kölyök! Megfogadhattad volna a tanácsainkat, és visszamehettél volna oda, ahonnan jöttél.
Casey azonnal felismerte maga mögött a sandersoni fogorvos, John Wescot hangját. Fel nem
foghatta, hogyan került mögé, és miért szorította a hátához a puskája csövét. Jól ismerte azonban az
olyan ember hangját, aki készen áll arra, hogy lőjön.
Amikor meg akart fordulni, hogy a saját szemével győződjék meg arról, valóban Wescot áll-e
mögötte, ezt hallhatta:
- Ne mozdulj, csak szép lassan tedd le azt a fegyvert!
A lány engedelmeskedett. A puska amúgy sem volt alkalmas gyors manőverekre, és a férfi különben
sem kérte, hogy tegye le a hatlövetűjét is, valószínűleg mert nem is vette észre azt a poncho alatt. Még
nem. Nem mindenki viselte a combjára rögzítve a fegyverét, mindenesetre nem az olyan fiatal "fiúk",
mint amilyennek Wescot őt képzelte.
- Szerencséd van, hogy mi vagyunk itt, és nem az öreg Jed - folytatta Wescot. - O sokkal rosszabb
nálunk. Szereti megkínozni az áldozatait, mielőtt megöli őket. Szórakoztatja. Én, ha megfizetnek, hogy
öljek, igyekszem gyorsan és tisztán elintézni az ügyet. Nincs szükség külön szenvedésekre. Végül is ez
egyfajta munka. Nos, hová kéred a golyót: fejbe vagy szívbe? Tapasztalatom szerint mindkettő gyors
halált okoz, nem fog nagyon fájni.
Casey nem hitt a fülének. A férfi úgy beszélt a halálról, mintha pusztán egy kis kellemetlenség lett
volna. És mit tud ő arról, hogy fáj-e vagy sem?
- Válaszolj egy kérdésre, ha lehetséges - kérte Casey, és igyekezett megőrizni nemtörődöm
hanghordozását. - Erre a munkára az előtt vagy az után béreltek fel, hogy tegnap este elbeszélgettünk?
- Miután elköszöntél tőlünk. Ami azt illeti, élveztük a társaságodat, Kölyök. Nem gyakori, hogy a
barátainkkal fenyegethetünk másokat - mondta vigyorogva a férfi. - Nagy móka volt. És ha ez
vigasztalásodra szolgál, Bucky nem is akarta elvállalni a munkát, arra hivatkozott, hogy megismertünk
téged, és hogy olyan fiatal vagy még. De hát a munka az munka. A dologban nincs semmi személyes,
remélem, érted.

87
 Casey nagyszerűen megértette. A bérgyilkosok általában mind így viselkednek, és így oldják fel
esetleges bűntudatukat. Természetesen a legtöbbjének egyáltalán nem volt lelkiismerete, így azután a
bűntudat sem így, sem úgy nem hatolt be abba a szűk agyukba.
Casey még valamit kérdezett Johntól, nem annyira kíváncsiságból, mint inkább hogy időt nyerjen:
- Te igazából nem is vagy fogorvos, ugye?
- Az ördögbe is, nem - fintorgott. - Miért is végeznék olyan undok munkát, amikor ez a másik
annyival jobban fizet? De most felelj, mert múlik az idő. Hova kéred azt a golyót?
- Talán a homlokomba, ha van annyi bátorságod, hogy előtte a szemembe nézz.
- Fiatal létedre igencsak nagyszájú fickó vagy. Rendben, fordulj felém, de lassan csináld, Kölyök.
Nem akarok felfordulást.
Ki csinálhatott volna felfordulást? Casey? Vagy a férfinak acélból voltak az idegei, vagy egyáltalán
nem számított arra, hogy a Kölyök valami gondot okozhat neki? Casey szerint inkább az utóbbiról volt
szó. Valóban John Wescot állt előtte. Amit még mindig hihetetlennek talált, az a saját hiszékenysége
volt: az, hogy ezek a férfiak az előző este olyan könnyen átverték, és elhitették vele, hogy ők csak egy
szórakozni vágyó, ártalmatlan társaság.
- Nos, elégedett vagy? - mondta John, és célzott.
Casey, miközben előrántotta a fegyverét, a földre vetette magát. Akármilyen gyors volt is, nem tudta
felvenni a versenyt egy már tüzelésre kész fegyverrel. Csak annyit sikerült elérnie, hogy elrontotta John
célzását. Kilőtt egy golyót, de a fejében ugyanakkor robbant valami, és nem sejthette, hogy magával
viszi-e John a sírjába vagy sem.

88
 32

Damian nem látott be a Caseyt rejtő kőtömb mögé, de felette ellátott. Amikor egyszerre hallott két
lövést, és a kő fölé két kis füstpamacs emelkedett, úgy érezte, a szíve a gyomrába zuhan.
Közte és a kőtömb között jókora távolság volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy
odarohanjon. Golyók csapódtak a földbe a lába körül, és röpködtek a feje mellett, de észre sem vette,
és azzal sem törődött, hogy kiváló célpontot nyújt a támadóknak. Eletében nem futott még ilyen
gyorsan, és nem azért, mert lőttek rá. Amikor a szikla mögé ért, egy testet látott a földön heverni, és egy
másikat, furcsa szögben egy sziklára borulva, holtan. Mindent vér borított.
Casey volt a földön heverő alak, és Damian alig bírt ránézni. Halottnak látszott, mint a másik.
Hanyatt feküdt, széttárt karokkal, még mindig szorongatta jobbjában a fegyverét. A férfi azt sem tudta
róla, lélegzik-e még. A lányt annyira elborította a vér, hogy nem lehetett látni, hol is volt a sérülése.
Talán könnyített volna Damian lelkén, ha tudja, hogy a vér nagy része nem Caseyé volt, hanem arról
a férfiról ömlött rá, akit közvetlen közelről mellbe lőtt. Amikor azonban térdre rogyott a lány mellett,
hogy a karjaiba vegye, mindezt nem volt képes végiggondolni.
Ebben a pillanatban a lesben állók könnyen végezhettek volna vele, mert minden figyelme Caseyre
irányult, a karjában ringatta, és közben mardosta a gyötrő félelem. Mivel a támadók nem tudták, hogy
mi történt a szikla mögött, továbbra is abba az irányba lődöztek, a golyók ott pattogtak a sziklán, az
egyik még egy veszedelmes szilánkot is lehasított, amely Damian mellett hullott a földre. A támadók
azonban nem jöttek közelebb.
Az egésznek én vagyok az oka - gondolta Damian. Én hoztam ide a lányt, én kísértettem meg olyan
sok pénzzel, amit addig sohasem keresett egyetlen feladat elvégzésével sem.
Ha ésszerűbb lett volna az ajánlat, a lány minden gond nélkül elutasíthatta volna, és tovább járta
volna a maga útját. És most...
A lány testmelege elárulta, hogy nem volt halott, de Damian lelke annyira fölkavarodott, hogy erre
nem is gondolt. Mardosta a bűntudat és az önvád, csomót érzett a torkában, és mindeközben nem
vette észre, hogy Casey lélegzett. Elkeseredéséből egy mély nyögés riasztotta fel. A nyögést nem a seb
miatti fájdalom okozta, hanem az, hogy Damian a lányt túl erősen szorította magához. A férfi
örömében felkiáltott, és óvatosan visszafektette Caseyt a földre. A lány szeme megrebbent egy
pillanatra, de nem nyílt ki egészen. Mindenesetre élt.
A gondolat, hogy a lány elvérezhet, újabb pánikba sodorta Damiant. Azonnal meg kell találnia a
sebet, és elállítani a vérzést. Ahogy végigtapogatta a testét, a lány nem mozdult, de amikor a fejéhez ért,
felnyögött, tágra nyitotta a szemét - éppen időben, hogy előkapja fegyverét, lelője a Damian mögé
settenkedő embert.
A férfi hátrafordult, és látta, hogy a fickó arcra zuhan. Casey addigra ismét elveszítette az eszméletét,
és a még füstölgő pisztoly is kiesett elernyedt kezéből. A férfi gyorsan az övébe tűzte a fegyvert, és
ismét megvizsgálta a lány fejét.
Egy körülbelül három hüvelyk hosszú csíkban a golyó súrolta a homlokát a jobb oldalon. A vonal
mentén hiányzott a haja, mintha azon a keskeny darabon megskalpolták volna.
A seb még mindig vérzett, de már nem nagyon. Damian most már főként a kitartó eszméletvesztés
miatt aggódott. A fejsebek sokféle problémát okozhatnak. Ö szerencsés volt, hogy a közelmúltban
kapott fejsérülése után csak visszatérő fejfájása emlékeztette a sebre.
Orvoshoz kell vinnie a lányt, és arról is tennie kellett, hogy útközben ne lőjenek rá ismét. Először
tehát a megmaradt útonállókkal kellett leszámolnia, vagy talán az utolsóval, mert már csak egy fegyver
hangját hallotta. Ez persze nem sokat jelentett, ettől még többen is rejtőzködhettek a közelben. Ha
megtalálná a lovaikat, gondolta, könnyebben megtudná, hányan vannak. Ezért azután a nyakában viselt
kendőjével bekötötte Casey fejét, és elindult körülnézni.
Körbemászta a nagy sziklát, néha hason csúszva, és igyekezett észak felé kijutni az útszűkületből.
Úgy képzelte, hogy valahol ott hagyták a támadók a lovaikat. Amikor azonban körülnézett, sem lovat
nem látott, sem annak a nyomát, hogy ott lovak lettek volna kikötve, tehát visszakúszott.

89
 Lövés hangja siettette visszatérését Caseyhez. Mire az útszűkületbe ért, elhallgatott a fegyverropogás.
Ez azonban nem jelentett semmit, hiszen sok oka lehetett. Damian már csak egyet akart: visszajutni
Caseyhez. A lányt azonban nem találta a helyén.
A két holttest ott hevert, de sem Casey, sem a fegyverek nem voltak ott, és eltűnt a lány lova is. A
férfi azonban tudta, hogy Casey nem hagyja őt faképnél csak úgy. Nem is volt oka rá, hacsak nem vélte
őt halottnak. De Casey előbb meggyőződött volna arról, hogy Damian tényleg meghalt-e vagy sem.
Meglehet azonban, hogy nem is emlékezett semmire. Ez is lehetett a fejseb egyik következménye, és
Damian éppen az ilyesmitől tartott.
Tudta, hogy a fejsérülést szenvedők egyes esetekben elfelejtik barátaikat, családtagjaikat, akár egész
hátralevő életükre. Ha a lány magához tért, és elment onnan, mi másra is gondolhatott volna Damian?
Lehet, hogy Casey egyáltalán nem is emlékezett már rá.

90
 33

Casey magához tért, és egy nyeregre hason fektetve találta magát, a ló pedig dobogva haladt előre,
szaggató fájdalmat okozva a fejében. Első gondolata az volt, hogy Damian legalább az ölében tarthatta
volna, egyenesen ülve, és nem kellene őt ebben a megalázó testhelyzetben szállítani. Már készült rá,
hogy meg is mondja neki, amikor észrevette a lovas lábát: a csizma nem Damiané volt.
Pedig ő lelőtte John Wescotot. Nem volt egészen bizonyos benne, de úgy rémlett, hogy Pete
Drummondot is lelőtte. Akkor ez itt talán Bucky lehetett, a harmadik, aki most így szállította őt. De
miért? Ha rábukkant, miért nem fejezte be a munkát, amivel megbízták?
És ha ez vigasztalásodra szolgál, Bucky nem is akarta elvállalni a munkát, arra hivatkozott, hogy
megismertünk téged, és hogy olyan fiatal vagy még.
A lány visszaemlékezett ezekre a szavakra, és erőt merített belőlük. Bucky nem akarta megölni őt.
Most elszállítja, hogy ne kelljen végeznie vele. Ez persze akkor érvényes, ha valóban Bucky ül a
nyeregben, és nem Jed Paisley vagy az egyik embere.
Mi mást tehetett volna Bucky? Hagyja, hogy útjára menjen? A munkát végül is elfogadta, még ha
nem tetszett is neki. Casey el nem tudta képzelni, mit is tervez vele a fickó. Az is felmerült benne, hogy
neki milyen magatartást kell kialakítania Buckyval szemben. Legyen megbántva? Menjen az idegeire
azzal, hogy a szemére veti: meg akarta ölni őt? Hivatkozzék a rossz lelkiismeretére? Ez esetleg
visszafelé sülne el.
A fájdalom tőrként járta át a fejét, emlékeztetve arra, milyen veszedelmes helyzetben volt. Jobban
meg akarta vizsgálni a sebet, meg akarta tudni, hogy mennyire súlyos, de visszafogta magát, mert még
nem akarta Bucky tudomására hozni, hogy magához tért. A seb azonban nem lehetett végül is olyan
súlyos, hiszen normálisan tudott gondolkodni...
Megvan! Az ostobát fogja játszani, úgy csinál, mintha a seb ártott volna az emlékezőtehetségének.
Akkor nyugodtan útjára fogja bocsátani őt Bucky, hiszen azt hiszi majd, hogy nem emlékszik semmire,
sem Culthersre, sem semmi másra. Ezzel azután a fickó dilemmáját is megoldja. Mindez persze akkor
lehetséges, ha Bucky nem olyan okos, hogy átlásson rajta, de szívből remélte, hogy erről nem lesz szó.
Már csak abban reménykedett, hogy megérkeznek valahova, mielőtt lehányja a lovas csizmáját...
Úgy tűnt neki, hogy egy gazdaság felé tartottak, amely elhagyatottnak látszott. Bizonyára olcsón
vették meg a paraszttól, aki el akarta adni. Jó kis hely volt olyan fickó számára, mint Bucky, főként ha
nem akarta, hogy a törvény a nyomára bukkanjon. Lehet, hogy a két volt cimborája is itt lakott vele. A
ház elég nagy volt akár három ember számára is.
A férfi leszállt a lováról, s előtte még arról sem bizonyosodott meg, hogy Casey magához tért-e vagy
sem. Egyszerűen a vállára emelte, és elindult vele a házba. Amikor azonban Bucky a csontos vállához
csapta a lány hasát, az felnyögött. A házban pedig egyszerűen levágta őt a padlóra. Caseyben felmerült,
hogy esetleg túlzott reményeket táplált a férfit illetően, mert Bucky egyáltalán nem izgatta magát az ő
fejsebe miatt. Így hát Casey csak nyögdécselt, aztán látványosan magához tért.
Körülnézett, hogy lássa, valóban Bucky Alcott-e az, aki most melléguggol, és bámulja a kendő alól
csordogáló vért.
- Kicsoda maga?
- Ne tréfálj velem, Kölyök. Nagyon jól kell rám emlékezned, a múlt éjszaka találkoztunk.
- Téved, uram. Én ugyan sohasem láttam magát.
- Figyelj ide, fiú, én nem vagyok osto...
- Fiú? - Sikerült sértődött hangot megütnie, amiért a férfi félbeszakította. - Mit akar azzal mondani,
hogy fiú? Hát vak maga? Én nő vagyok, és ne mondja, hogy maga nem tudta.
A fickó rábandzsított, majd talpra ugrott.
- Ördög és pokol! Egy nő! Akkor hát mi a kárhozatos fészkes fenét viselsz olyan ruhákat,
amelyekben egy farmról szalasztott tizenöt éves fiúnak látszol?
A lány végignézett magán, de csak a rengeteg vért látta. Meglepetése teljesen természetes volt, és egy
percre megfeledkezett szerepéről.
- Meg fogok halni, ugye? Ez a rengeteg vér...

91
 A fickó közbevágott:
- Azt ne higgye már, hogy az mind a maga vére.
Casey időben észbekapott, és tovább adta az ostobát.
- Ki másé lehetne?
- Fogalmam sincs róla - hazudta a férfi. - Én már így találtam magára, vérben ázva.
Tréfált a fickó? A lány úgy döntött, hogy nem. Emlékezett, hogy előtte a ruháiról volt szó.
- Ami pedig ezeket a férfiholmikat illeti, nem is tudom pontosan, miért viselem, talán mert sokat
lovagolok. A gazdaságban farmert viselek, az biztos.
- Azt mondta, nem tudja biztosan, miért öltözik így?
A lány egyre aggodalmasabb arcot vágott.
- Hát, pontosan nem is tudom. Úgy látszik, nehezen tudok visszaemlékezni dolgokra. Beadtak
nekem talán valami orvosságot? Azért olyan zavaros az emlékezetem? És miért olyan a fejem, mintha
tűz lángolna benne?
A férfi köhögött.
- Azt hiszem, meglőtték a fejét, kisasszonyka.
- Mi történt velem? Ki merészelte?
- Csak lassan, lassan, ne izgassa fel így magát. Tény, hogy magának már halottnak kellene lennie.
Másik tény, hogy nekem kellett volna megölni magát. De Johnnal és Pete-tel...
Nagyon sajnálta Casey, hogy Bucky így elismerte a dolgok állását. Nyilván még nem jutott el a
tudatáig, hogy egy emlékezetét vesztett áldozat milyen hasznos lehet. A lány elszántan adta tovább az
együgyűt.
- Maga lőtt rám?
- Nem, én nem - dörmögte Bucky. - De ahogy mondtam, nekem kellett volna.
- De hát miért? Mivel bánthattam én meg olyan nagyon, hogy ilyen felháborító dologra vetemedett...
- Maga nem ártott nekem semmit sem. Én csak elvállaltam egy munkát, amiért megfizettek. A
dologban nincs semmi személyes, remélem, érti.
Istenem, ezek a jó barátok mennyire egyforma filozófiát vallanak, csakhogy könnyítsenek a
lelkiismeretükön.
- És maga még mindig meg akar ölni engem?
- Ha ez lenne a szándékom, már nem élne. Azért hoztam ide, hogy rábeszéljem, tartsa távol magát
Cultherstől. Láthatja, hogy én nem fogom megölni.
- Kicsoda Culthers?
- Kicsoda? Hát egy... ne törődjön vele. Ha nem tudja, annál jobb.
Bucky fejében lassan azért derengeni kezdett valami. Most a lány csodálkozott.
- Maga tudja, hogy én ki vagyok? - kérdezte a fickótól. - Én még arra sem tudok visszaemlékezni,
hogy honnan jöttem. Az ördögbe is, ez igazán bosszantó!
A férfi nem látszott túl együttérzőnek. Az igazság az, hogy meglehetősen elégedettnek tűnt, a lány
szavait hallgatva.
- Láttam a K. C. jelzést a lován. Az egy farm Kelet-Texasban. Talán ott kellene érdeklődnie, hátha
valaki felismeri magát.
Caseyt lenyűgözte, hogy valaki tudott a K. C. farmról itt, a messzi Nyugaton. A lovon lévő jelzést
megfigyelni - ez igazán jó detektívmunka volt! Valami azt súgta Caseynek, hogy a fickó szabadon fogja
őt engedni.
- Nagyszerű ötlet. Sohasem gondoltam volna erre. De... hol is van ez a farm?
- Waco felé, azt hiszem. Én magam sohasem jártam arrafelé, csak hallottam róla, mert jelentős
gazdaság. A legegyszerűbben egy keletre tartó vonattal közelíthető meg.
- Van itt a közelben vasút?
- Igen, és nagyon szívesen felteszem a vonatra - biztosította Bucky a lányt.
- Milyen kedves magától - válaszolta Casey. - Nem kellene azonban előtte orvoshoz mennem?
- Hát azt nem tudom. Hadd nézzem meg a fejét!

92
 Minden előzetes bejelentés nélkül levette a lány fejéről a kendőt, nem törődve azzal, hogy jött le a
haja is, beleragadva a kendőbe. A fájdalom könnyekre fakasztotta Caseyt, de összeszorította a fogát, és
hagyta, hogy a férfi hadd nézze egy percig a sebet.
- Egy-két öltés nem ártana, gondolom - mondta Bucky.
- Akarja, hogy keressek egy tűt?
- Olyan mély a seb?
- Nem, de végül is pár öltés nem fáj olyan nagyon.
- Dehogynem fáj. Pokolian fáj!
- Akkor békén hagyom. De lesz itt egy kis víz, kitisztítom a sebet. A nyeregtáskámban pedig kell
lennie váltás ruhának.
Mindent egybevetve, a fickó nagyon segítőkész volt. Be is vitte a lányt Sandersonba a
vasútállomásra, és ő vette meg neki a jegyet is. Casey remélte, hogy várni kell az állomáson, és közben
kigondolja majd, hogy mi legyen a következő lépés, de nem volt szerencséje. A vonat azonnal jött, s a
fickó feltette őt. Talán arra gondolt, hogy megszökik? Bucky a következő tanáccsal bocsátotta útra:
- Ha a kisasszonykának visszatér az emlékezete, tegye meg azt a szívességet mindkettőnknek, hogy
elfelejti, miért is jött az államnak ebbe a részébe. Nagy szégyen volna, ha a végén mégis meg kellene
ölnöm magát.
Az is nagy szégyen volna, ha neki kellene megölnie a fickót, dörmögte magában Casey. Hiszen
Bucky tulajdonképpen megmentette az életét, mert elszánta magát, hogy életben hagyja. Casey azonban
tudta, hogy vissza fog térni ide, mert még nem fejezte be a munkáját. Majd igyekezni fog, hogy elkerülje
Buckyt.

93
 34

Napok teltek el, és Damian nem találta Caseyt. Már olyan idegállapotban volt, hogy ha valaki görbén
nézett volna rá, levágta volna az illető fejét. Rettenetesen szenvedett attól, hogy nem volt képes rájönni:
mi is történt Caseyvel. Egy napra volt szüksége, és egész Sanderson átkutatására, amíg rájött, hogy
magától nem kelhetett fel, és nem hagyhatta el a helyszínt. Egy bandita talált rá, és az vitte őt magával.
De miért? Ez volt a gyötrő kérdés, amely Damiant álmatlan éjszakáján foglalkoztatta. Casey csak úgy
elsétált onnan? Látta, hogy a fegyveres bandita elindul, és a nyomába szegődött? Vagy a férfi követte a
lányt? Mindketten elhagyták a helyszínt, mert Damian csak a saját lovát találta ott.
Gyorsan visszament Sandersonba, és azonnal felkereste a seriffet. A lovak nyomát azonban
lehetetlen volt követni, túl sok nyom keresztezte egymást, ezzel a módszerrel nem ért célt.
A seriff kijelentette, hogy nem ismeri a két halottat, és tagadta, hogy volna elképzelése arról, ki is
lehetett a harmadik. Damian nem tudta, hogy hihet-e neki vagy sem. A seriff mindenesetre nem látszott
nagyon őszintének, és ezért Damian inkább a „nem" felé hajlott. Nem voltak azonban bizonyítékai, így
az egésszel nem sokra ment.
Csak egy lehetősége maradt: szembenézni azzal, aki az útonállókat felbérelte. Nem kételkedett
abban, hogy bérgyilkosokról volt szó. Curruthers.
Másfél nap alatt visszaért Culthersbe, meg sem állt útközben aludni. A lova nem nagyon értékelte a
dolgot, ő is fáradt volt, de annyira aggódott Casey miatt, hogy nem törődött a kényelmével.
Éjszaka érkezett a városba, és egyenesen abba a panzióba ment, ahol Casey megszállt. Nem mintha
abban reménykedett volna, hogy ott találja, hanem mert úgy vélte, hogy a tanítónő nem tartozott Jack
lefizetett emberei közé. Egy szállodai alkalmazottban már nem bízott volna meg ennyire.
Sajnos meglehetősen nehéz volt a késői órán felébreszteni a ház asszonyát, aki nem is igen akarta
bebocsátani. Akkor gyorsan elmondta neki az elmúlt néhány nap történetét, és a tanítónő így egyezett
bele, hogy szobát ad neki. Szerencsére utálta Jack Currutherst.
Bármennyire is azonnal Curruthers és a cimborái keresésére kívánt indulni Damian, halálos fáradtság
töltötte el, és szüksége volt egy kis alvásra. Megkérte a panzió tulajdonosnőjét, hogy hajnalban ébressze.
A hölgy be is tartotta ígéretét. Megadta neki azoknak az embereknek a nevét is, akikről tudta,
hogyjacknek dolgoznak, és az egyiknek a címét is tudta. Damian odaindult.
Elroy Bencher még ágyban volt a korai órán, és mélyen aludt. Ez egyszerűbbé tette a házba való
bejutást. A férfi ajtaja nem volt bezárva, és az ablakok is tárva-nyitva álltak. Szerencsére egyedül élt, így
Damiannak nem kellett halálra ijesztenie egy asszonyt azzal, amit tenni akart. Az volt ugyanis a feltett
szándéka, hogy eszméletlenre veri a férfit, ha nem adja meg kérdéseire a szükséges válaszokat.
A panzió tulajdonosa azonban nem említette, hogy Elroy mekkora nagydarab ember volt. Damian
erre nem figyelt fel, amikor látta, mert csakis Jackre összpontosított.
Ezt csak most vette észre, amikor a puska csövét Elroy arcához szorította. A férfi zsémbelődve
felült, meztelen mellkasát mutogatva.
- Ne nagyon mozogjon, Elroy - figyelmeztette Damian -, vagy a feje átvándorol a szoba másik
oldalára, de maga nélkül.
Elroy ránézett a szeme sarkából. A nap akkor kelt fel, és a ház nyugati oldalán levő hálószobába még
nem sok fény jutott, így érthető volt a férfi kérdése:
- Ki a csoda maga?
- Mond magának valamit a Damian Rutledge név? Én próbáltam letartóztatni a főnökét, ha
emlékszik rá.
- Ó, maga az - dörmögött Elroy. - Nem gondoltam volna, hogy olyan ostoba, és visszajön ide.
- Én meg nem gondoltam, hogy maga meg a barátai olyan ostobák, és megpróbálják
megakadályozni, hogy visszajöjjek. Elismeri a bűnösségét?
- Nem tudom, miről beszél - mondta harciasan Elroy.
- Dehogynem tudja - mondott neki ellen Damian. - De ha jobban meg kell magyaráznom,
megteszem. Arról a három emberről beszélek, akiket elküldött, hogy támadjanak a Kölyökre és rám, ha
visszaindulunk ide. A háromból kettő már halott.

94
 Az utolsó szavakra Elroy láthatóan megdermedt. Damiannak ennyi is elég volt a bűnösség
elismeréséhez, de Elroy továbbra is játszotta a tudatlant.
- Maga megbolondult. Ha néhány ismeretlen lovas magukra támad, maga azért Mr. Currutherst
vádolja? Törődik is ő azzal, hogy maga hova megy, vagy mit csinál! Neki nincs miért félnie magától, Mr.
Rutledge. Nem ő az, akit maga keres.
- Nem? Most azonban Elroy, bárhogy is furcsállja, de én ezeknek a támadóknak a nevét és a címét
akarom magától. Az egyikük még életben van, és őt akarom megtalálni.
Elroy morgott:
- Ebben nem tudok segíteni, de akkor sem segítenék, ha tehetném. Magának igazán jók az idegei,
hogy így betör a házamba. Ebben a városban a törvény uralkodik, hallja-e!
- Biztos ez? Jack bizonyára megvásárolta a seriffet is.
- Na most már álljon odébb, vagy nagyon mérges leszek - mordult rá Elroy. - Úgysem válaszolok a
kérdéseire.
- Rosszul teszi - mondta nyugodtan Damian. - És mindenképpen el fogja mondani nekem, amit
tudni akarok.
- Igen? - mondta színlelt udvariassággal Elroy. - És hogy fogja ezt elérni? Ha elsüti a puskáját, a
seriff letartóztatja, akár az Egyesült Allamok békebírája, akár nem. Nos, kisember, mi is velem a terve?
Damian jól látta, hogy szándékosan provokálja őt a férfi. A szemén látszott, alig várja, hogy
elveszítse a fejét. Bár sok éve nem öklözött egy jót, és most nem kellett ügyelnie arra, hogy betöri-e a
másik orrát vagy sem, de nem volt biztos abban, hogy le tudja győzni. Azután a pokolba kívánta az
egészet. Már itt volt az ideje, hogy valakin levezesse a bosszúságát, és Elroy Bencherrel legalább egy jó
összecsapásra volt esélye: nem olyannak látszott, aki összecsuklik az első ütéstől.
Damian az ágy melletti asztalhoz támasztotta a puskáját, és megszólalt:
- Rajta, kezdjük akkor ezzel, rendben?
Damiant mindig meglepte, hogy milyen jól dolgozott az ökle, de Elroy orra nem olyan volt, mint a
legtöbb emberé, és egy csapásra nem tört el. A nagydarab férfi ordított, vér fröcskölt a mellére. A
következő percben Damianra vetette magát. Nem volt jó ötlet, főleg mert ülő helyzetből lendült
támadásba. Damian csak hátralépett, és Elroy nagy teste elterült a padlón, a lábai előtt.
Belerúghatott volna, amíg ott feküdt, de a sportszellem ezt nem engedte meg. Az azonban, hogy
hagyta lábra állni Elroyt, élete egyik legnagyobb baklövésének bizonyult. A fickó ökle olyan volt, mint a
kalapács, és minden ütése hatalmas erejű. Az ütéseket pedig kissé túl gyorsan igyekezett leadni.
Damiant az akaratereje talpon tartotta, az óriási ütések ellenére is. Az ő támadásai láthatóan nem
okoztak nagyobb kárt Elroynak. Hosszú mérkőzés? Már arra gondolt, sohasem lesz vége. Ekkor
azonban a dolog szerencsés fordulatot vett...
Egyetlen ütéssel sikerült Elroynak nem egy, hanem két bordáját eltörnie, a jobb oldalán. A férfi csak
nagy fájdalommal tudott levegőt venni. Attól kezdve a jobb oldalát védte. A fájdalom hatására a
balkezes ütései sem voltak már olyan erősek, vagy lehet, hogy kezdettől fogva nem a bal ökle volt az
igazi?
Néhány perc múlva Elroy ismét a padlóra került, és ekkor már Damian - elveit feladva - nem nagyon
habozott, hogy belerúgjon-e vagy sem.
- Ha nem akarja, hogy oda rúgjak, ahol eltörtek a bordái, most megmondja nekem a neveket,
amelyeket kértem - mondta zihálva.
Elroy megmondta.
Damian másnap délután ért el Bucky Alcott tanyájához. Keveset aludt, hogy minél hamarabb
megérkezhessen. A ház a várostól vagy egy mérföldre volt, pontosan ott, ahol Bencher jelezte.
Fennállt a lehetősége, hogy Alcott azonnal felismeri őt az arcát eltorzító sérülések ellenére is. (Az
egyik szeme úgy be volt dagadva, hogy ki sem tudta nyitni.) Damiant azonban már nem érdekelte
semmi.
A füstölgő kémény azt jelezte, hogy Alcott otthon van, így azután Damian odalovagolt a bejáratnál
lévő keskeny verandához. Leugrott a lóról, és jól megdöngette az ajtót. Ha Bucky látta őt megérkezni,

95
és elővette a fegyverét, akkor lesz majd egy kis lövöldözés. Damian csak annyira akart elővigyázatos
lenni, hogy ne ölje meg a férfit, mielőtt választ kap a kérdéseire.
Az ajtó kinyílt. A megjelenő alak kezében nem volt fegyver. Nem túl magas, rendkívül sovány,
középkorú férfi állt Damian előtt, őszülő, barna hajú, barna szemű, viharvert arcú. Karikalába elárulta,
hogy sok időt töltött lóháton.
Nem ismerte fel Damiant, vagy legalábbis még nem. A látogató főzés közben zavarhatta meg, mert
nagy és igencsak pecsétes szakácskötényt viselt, és keze lisztes volt.
Bucky azonban azonnal látta, hogy a vendég támadóan ráfogja a puskáját. Korholóan szólalt meg:
- Rossz modorra vall puskával a kézben kopogtatni valakinek az ajtaján, uram. A legtöbb esetben
rossz benyomást kelt.
- De nem ebben - válaszolta Damian. - Utána, csak hogy biztosra menjen, megkérdezte:
- Bucky Alcott?
Bucky bólintott, de a rosszkedve egyre nőtt, miközben megkérdezte:
- Ismerem én magát?
- Mivel pár napja megpróbált megölni, gondolom, igen.
És most mondja meg, mi történt a Kölyökkel, még mielőtt...
- Lassan a testtel! - kiáltott fel Bucky. - Valaki rossz nyomra terelte magát. Fogalmam sincs...
Damian visszakézből ütött, a férfi oldalra repült, és a padlón felhalmozott mindenféle kacatra esett.
Damian beljebb lépett, ott tornyosult fölötte, és láthatóan nem volt hajlandó elfogadni más választ,
csak az igazságot.
- Az ízületeim még mindig fájnak, mert úgy kellett kivernem Elroy Bencherből a maga nevét és
címét - mondta, miközben a hegedő sebeket simogatta a kezén. - Nem nagyon szeretném ugyanazt
tenni magával is, de ha kitart az előbbiek mellett...
- Hát figyeljen ide, uram - szólalt meg Bucky, és védekezőén maga elé emelte a kezét. - Én nem
ismerek semmiféle Elroy Benchert. Akárki is ő, úgy látom, hazudott magának, csak hogy maga azt
hallja, amit hallani akar, és őt végre békén hagyja. Hajói belegondol, miért is mondott volna el magának
bármit is? Csak mert egy kicsit megverte?
A dolog nagyon logikusnak, túlságosan is logikusnak tűnt, és igaznak is. Damianban valódi kétségek
ébredeztek. Egy ilyen ártalmatlan külsejű, középkorú férfi csak nem lehet bérgyilkos? Egy ember, aki
láthatóan szívvel-lélekkel a főzésnek szenteli magát, nem ölhet pénzért!
Földműves volt, lerítt róla. Damian látott is egy csűrt, csirkeólat, disznóólat, bár konyhakertnek,
veteményesnek nem látta a nyomát. Bencher, az a harcias medve hazudhatott is neki, mondhatott neki
bármit, csak hogy Damian hagyja végre békén őt és a törött bordáit.
Damian hátralépett. Ha félrevezették - és nagyon úgy látszott-, akkor most egy teljesen ártatlan
emberre támadt.
Már csaknem bocsánatot kért - és feltett szándéka volt, hogy igazi, őszinte bocsánatkérés lesz -,
amikor pillantása arra a kacatokkal teli ládára esett, amelyre Bucky rázuhant, és hirtelen észrevett egy
vérrel borított farmernadrágot a láda oldalán.
Casey farmere...
Azonnal Bucky fejére célzott a puskával. Alig tudta visszatartani magát, hogy ne húzza meg a
ravaszt, annyira elöntötte a düh, hogy palira vették.
- Ezek az ő ruhái ebben a szeméthalomban, amelyre estél - mondta a rettegő embernek. - Öt
másodperced van, hogy elmondd, miért vetkőztetted le. Azután ki vele, hol rejtegeted! Ha arra
gondolsz, hogy megint hazudhatsz nekem, itt fogsz megdögleni és megrohadni! Egy...
- Várjon! Várjon! Rendben van, uram, feladom. Nem először esik meg velem, hogy nem fejezek be
egy munkát, amiért megfizettek. Most még két jó barátomat is elveszítettem, ezért hát egyáltalán nem
gondoltam, hogy vissza kell fizetnem azt az átkozott pénzt.
- Kettő...
- Én nem vetkőztettem őt le! Ördög és pokol, miféle fickónak néz maga engem?
- Három...

96
 -Nem hagyná abba ezt a számolást? Mindent elmondok, amit tudok. Ami azt illeti, ha megnyugodna,
rájönne, hogy én éppen hogy segítettem a lánynak! Nem akartam őt eltenni láb alól, még akkor sem,
amikor még azt hittem, hogy ez a lány ... fiú. Merthogy kezdetben annak néztem. Nőket meg végleg
nem gyilkolok.
Damian nem eresztette még le a puskáját.
- És hogyan jöttél rá, hogy lány? - kérdezte bizonytalan hangon. - Ezt ő nem nagyon szokta fennen
hirdetni.
- Már hogy a csudába nem? Ő maga mondta nekem, és egészen odavolt a méltatlankodástól, hogy
fiúnak szólítottam. Jól lehordott miatta.
- Már megint hazudsz.
- Nem, nem hazudok! így történt. Fejsebet kapott. A seb nem volt nagyon súlyos, de elveszítette tőle
az emlékezőtehetségét. Nem volt képes visszaemlékezni semmire, a saját dolgaira sem, és gondolom,
azért is állította magáról talán, hogy fiú.
Damian ezen a ponton felsóhajtott, a gyanúja beigazolódni látszott. Leengedte a puskát, és
megkérdezte:
- Tényleg nem emlékezett semmire?
Bucky bólintott, és hozzáfűzte:
- A dolog egy kicsit fel is kavarta őt. Gondolom, érthető. Azt hiszem, meg is bolondulnék, ha nem
volnék képes emlékezni a nevemre.
- Azt mondtad, segítettél neki. Hogyan?
- Először is azt akartam megértetni vele, hogy hagyja itt ezt a vidéket. Ezért hoztam őt ide
magamhoz. Amikor azonban rájöttem, hogy azt sem tudja, miért lőtték meg, akkor kerestem neki tiszta
ruhát, segítettem lemosni a vért a fejéről, és feltettem egy keletre tartó vonatra.
- Micsoda? - kiáltott fel hitetlenkedve Damian. - És mi az ördögért?
- Mert errefelé számára nem biztonságos az élet, és mert meg akarta tudni, hogy ki is ő.
Damian már azon a ponton volt, hogy lelövi a fickót, ez alkalommal a hülyeségéért.
- És most azt hiszed, hogy egy átkozott vonaton majd rájön, hogy kicsoda, amikor azt sem tudja,
hová megy és kit kérdezzen?
- Nocsak, uraság! Nem küldtem én el őt a vakvilágba! - méltatlankodott Bucky. - Waco felé utazik, a
K. C. farmra. A lova odavaló, legalábbis ott billogozták meg. Arra gondoltam, talán ott valaki
emlékezni fog rá, vagy legalábbis a szép lovára, és megmondják majd neki, hogy kicsoda.
Lehet, hogy a férfi mégsem volt olyan tökkelütött, mint amilyennek látszott?
- Arra nem is gondolt, hogy én is intézkedhettem volna helyette? Végül is mi együtt utaztunk!
- Uram, mivel tudom, hogy kik vadásznak a maga fejére, úgy gondoltam, maga úgysem lesz annyi
ideig életben, hogy bárkinek is segíteni tudna. Azt meg nem akartam, hogy a kis kisasszony belenyúljon
abba a darázsfészekbe, amelyet maga zavart meg. Ezért azután oda küldtem válaszokért, ahol talán meg
is leli őket, és közben azért nem lövik le. Ha minden jól megy, és visszanyeri az emlékezőtehetségét,
remélem, elég okos lesz, és nem tér ide vissza.
Damian felsóhajtott. Nem volt értelme tovább szidnia a fickót, amikor végül is segített Caseynek.
Nem tudhatta, hogy Casey az apjától kapta a lovát, a lány emlékezőtehetsége meg odavolt, így erről
nem is tudott neki beszélni. Azt pedig senki sem tudta, hogy a lány apja kitől vette a lovat, s annak hány
korábbi tulajdonosa volt. Casey úton volt, hogy egy tűt keressen meg egy szénakazalban.
Damian csak egyet tehetett: utána indult...

97
 36

A férfit két gondolat gyötörte: azonnal induljon-e Casey után, vagy előbb végezzen Curruthersszel.
Embere csak egynapi járásra volt tőle, és hátravolt még vele egy végső találkozás. Azt azonban nem
lehetett tudni, mennyi időbe telik majd, amíg megtalálja Caseyt.
Hova megy a lány, ha eljut Wacóba, és nem kap segítséget? Eszébe jut-e visszatérni Sandersonba,
hogy ott keressen választ a kérdéseire? Vagy az emlékezőtehetségével együtt elveszítette remek logikáját
is?
A vonatok menetrendje döntött. Sandersonból csak négy nap múlva indult vonat kelet felé. Annyi
idő elég is volt Damiannak, hogy lezárja a Curruthers-ügyet. Még arra is volt ideje, hogy aludjon egy
kicsit, mielőtt reggel északra, Culthersbe indult.
Az alvást azonban jobb lett volna mellőzni. Az időzítés fontosabbnak bizonyult, mintsem gondolta.
Ha csak néhány órával hamarabb ért volna Culthersbe, talán megelőzhetett volna egy fegyveres
összecsapást, amelynek érkezésekor szemtanúja lett, és az azt követő, mindenre kiterjedő háborúságot...
Nem lett volna jó ötlet Caseytől abban a ruhában megjelennie a culthersi Barnet-kocsmában,
amelyet viselt. Ezért kint várakozott az utcán. Ebédidőben Jack és választási csapata át is vonult a
kocsmából a szemközti étterembe.
Néhány perccel később Casey is belépett ugyanabba az intézménybe, és a közelükben foglalt helyet.
Csak ketten vetettek rá egy pillantást, amikor belépett, és közülük is csak az egyik árult el némi férfiúi
érdeklődést. Nagyon el voltak foglalva, a társaságból egy nagydarab embert ugrattak, vele tréfálkoztak.
A férfi bevert orra s általános állapota volt a téma. Az illető pedig ilyen körülmények között nem is
szentelt a lánynak valami nagy figyelmet.
Természetesen Elroy Bencher volt az, és érthető, ha élcelődtek vele. Úgy festett, mintha egy ló
összetiporta volna, azután pedig még több ló is megtaposta volna. Casey alig tudta képzelni, hogy
létezhet ember, aki így el tud bánni ezzel a nagydarab fickóval, azután azonban felfigyelt valamire, és
megváltoztatta a véleményét.
- Legalább annyit kapott, mint én. O sem nézhet ki most túlságosan jól. Ha nem törte volna el a
bordáimat, nem jelentene többé problémát a számunkra.
Casey ebből arra következtetett, hogy talán Damianról beszélgettek.
Casey azért lehetett most a városban, mert a mozdonyvezető bánatára megállította a vonatot,
amelyre Bucky felrakta, és rögtön visszament Culthersbe abban a reményben, hogy Damian is így tesz.
S mint azt megtudta Larissától, a tanítónőtől, Damian már járt is a városban. Hála istennek. Ezzel
eloszlott legkínzóbb kétsége, az, hogy esetleg meghalt a támadás napján. De mire Casey a városba ért,
Damian már el is utazott Culthersből, mert őt kereste. Úgy tűnt, csak néhány óra különbséggel kerülték
el egymást.
Casey biztos volt afelől, hogy Damian visszatér. Elhatározta, hogy amit lehet, megtud Jack
Curruthersszel kapcsolatban. A terve - elismerte - rögtönzött volt, átgondolatlan. Abban állt, hogy
személyes síkon igyekszik a jövendő polgármester bizalmába férkőzni, és ezt leggyorsabban egy nő
tehette meg.
Larissa látta el őt azokkal a ruhákkal, amelyeket viselt. Megvásárolta a tanítónő divatos öltözékét,
amely Larissa szerint amúgy is feltűnő lett volna ezen a vidéken. A csipke- és masniorgia ugyan nem
Casey stílusa volt, de a célnak megfelelt: az volt a szándéka, hogy megjelenése a lehető legkevésbé
idézze föl a Kölyökét.
A lánynak sikerült elkapnia Jack pillantását, és rámosolygott. Ezzel azután teljes mértékben magára
vonta a férfi figyelmét. Curruthers sohasem lehetett a nők kedvence, alacsony volt, jelentéktelen
külsejű, és nem is fiatal. Nem volt hát meglepő, hogy a fiatal nő egyetlen mosolyára törte magát, hogy
bemutatkozzon neki.
- Kegyed bizonyára nemrég érkezett a mi szép városunkba - bájolgott, miután elhadarta a nevét, és
letelepedett a lány mellé egy székre. - Látogatóban jár erre?
A lány bólintott, érezte, hogy Jack cimborái most már mind rá figyelnek. Erre nem számított. Túl
sok szempár meredt rá, és az egyik mintha felfedezni vélte volna benne Damian társát.

98
 - Maga valahogy ismerősnek tűnik nekem - gondolkodott el Jack. - A lány nem is gondolta, hogy
olyan jó megfigyelő.
- Talán már találkoztunk valahol?
- Nos, én sokfelé utaztam, különösen itt, Texasban. És maga?
- Én is sokat utaztam.
- A közelmúltban San Antonióban és Fort Worthben tartózkodtam - mondta a lány.
A két név hallatára elborult a férfi arca. Casey tudta, hogy merész dolog azt a két várost említeni,
ahol Henry - vagy maga Jack is - átutazott, és ezért gyorsan hozzátette:
- És Wacóban is jártam, az azután igazán szép város.
- Nos, nem számít, hol is láttam magát, mert abban biztos vagyok, hogy találkozni még nem
találkoztunk. Arra bizonyosan emlékeznék. És hogy hívják, kisasszony?
- Jane.
Ez volt a legegyszerűbb név, ami az eszébe jutott, és a vezetéknévhez a terített asztalon keresett
segítséget - Jane Peppers.
- És ki az a szerencsés, aki az ön társaságának örvendhet, mialatt itt tartózkodik?
- Hogyan mondta?
- Kinél jár itt látogatóban? - ismételte meg érthetőbben Jack a kérdését.
- Larissa Amery a barátnőm, bizonyára ismeri, hiszen ő itt az egyetlen tanítónő. Együtt jártunk
iskolába, s mivel már régóta nem találkoztunk, gondoltam, ideje, hogy meglátogassam.
- Akkor maga is a keleti partról való? - Ismét elgondolkodva nézett maga elé. - Furcsa, de a maga
kiejtése tipikusan nyugati, mondhatnám texasi.
- Remélem is. Én itt születtem, és itt nőttem fel, csak az iskoláimat végeztem Keleten. De ha már
említi, maga viszont keleti módra beszél. Maga új ember itt Texasban?
- Ne rólam beszéljünk, Miss Peppers. Sokkal jobban érdekel minden, amit magáról tudhatok meg.
Ez úgy hangzott, mintha hízelgésnek szánta volna, de a lány magában mérgelődött. Az ötlet mégsem
volt jó. A férfi nem volt annyira ostoba, hogy kiadja magát, főleg nem egy új ismerősnek. Két embere
meg héjaként figyelte őket a szomszéd asztaltól. Casey már azon gondolkodott, hogy milyen ürüggyel
távozzon az étteremből, amikor Jed felállt, odament Jackhez, és valamit súgott a fülébe.
A kis emberke azonnal talpra ugrott, és ocsmány szavakat üvöltött. Casey nem csodálkozott, amikor
észrevette, milyen gyűlölettel pillantott rá. Ő is felállt, ösztönös mozdulattal nyúlt a pisztolyáért - de az
nem volt a helyén.
A pisztoly a nagy kézitáskájában volt. Akkor vett fegyvert, amikor a városba érkezett, mert Bucky
üres pisztolytáskával tette fel a vonatra. Már csak az volt a kérdés, hogy jut a fegyveréhez.
A hat férfi sem viselt azonban fegyvert. Különben is, egy nyilvános helyen voltak, nem voltak
egyedül, ott voltak az alkalmazottak, a vendégek - azaz ott voltak a tanúk. Ha Jack közhivatalra
pályázott, bizonyára nem követ el olyan ostobaságot, hogy ott helyben lelövi. Az ő stílusa az volt, hogy
a bérenceit szabadította a megölendőkre, ahogyan Henry bánt el Damian apjával.
Casey megpróbált kikerülni szorult helyzetéből. Végül is Jack semmit sem árult el neki, semmi baj
sem történt. Csak azért, mert hat férfi úgy bámult rá, mintha azonnal meg akarták volna fojtani, még
nem biztos, hogy valóban aggódnia kellene.
- Azt hiszem, már nem is vagyok éhes - mondta, és a táskájáért nyúlt.
Egy kéz fogta le a karját.
- Magának, asszonyom, jó idegei vannak - mondta Jed.
- Az ő keze volt Casey karján, és nem volt hajlandó elengedni.
- Igazán? - kérdezte Casey.
- Éhes voltam, és ez a hely úgy festett, mint ahol valami élelemhez lehet jutni. Vagy van itt egy
törvény, amit én nem ismerek, s amely szerint ebben a városban nem szabad ebédelni?
- De nagyszájú...
- Jó vicc!
Jack félbevágta a csevejt.
- Nagyon is jól tudom, mivel akart próbálkozni, kislány, és az az én szabályaim szerint bűntény.

99
 Ekkor Jedre pillantott, és Caseynek nem volt nehéz értelmezni ezt a pillantást. Egyszerűen ez volt
benne: fogd a lányt, és most te magad intézd el. Amikor Casey érezte, hogy változik a karján a nyomás,
mintha Jed ki akarta volna vonszolni őt az étteremből, elhatározta, hogy taktikát vált.
- Rendben van, melyikük áll ki velem?
- Kiállni? - kérdezte Jed értetlen pillantással.
- Tiszta párbajra - magyarázta meg Casey.
Elroy öntelten mosolygott.
- Én kiállók.
- Tisztes pisztolypárbajra - magyarázott tovább Casey. - Vagy ahhoz túl gyávák vagytok?
Kuncogtak, majd az egyikük megszólalt:
- Azt hiszem, a lány nem tudja, kikkel áll szemben.
- Dehogynem tudom - válaszolta Casey megvetően. - Embereket tőrbe csalni, az igen, az inkább a
maguk stílusa.
A megjegyzésre néhány arc elpirult. Azután a cukrot szopogató csendesen megszólalt:
- Majd én kiállók vele.
- Nem, én akarok - mondta buzgón a legfiatalabb.
- Engedd meg nekem, Jed, nem bánom, ha nőt kell ölnöm. Ha egyáltalán nő ez itt - mondta, s
közben gúnyosan végigmérte pillantásával a lány alakját. - Azután kuncogva folytatta: - Gondolom, azt
a temetkezési vállalkozó majd eldönti, ha szükség lesz rá, nem igaz?
- Vidd ki az utcára - mondta idegesen Jack. - Lövés után a füst sokáig megmarad a szobában, elveszi
az étvágyam.

100
 37

A lányt visszavitték magukkal a kocsmába, ahol a csapos egyetlen szóra a pult alá nyúlt, és halomba
rakta a pulton a fegyvereiket. így hát sohasem jártak fegyver nélkül, csak nem viselték a testükre
csatolva, bizonyára taktikai okokból.
Elhatározták, hogy Mason áll ki a lánnyal. Jed öccse duzzogott, hogy nem rá esett a választás, és
csaknem kapott egyet a sok panaszkodásért. Jed nem akart kockáztatni, a leggyorsabb lövészére volt
szüksége.
Mind felkötötték a fegyverüket, és Casey arra gondolt, vajon tiszta lesz-e a párbaj. Még fel is kínáltak
neki egy fegyvert. Nem lepte volna meg, ha nem lett volna benne golyó... Természetesen ragaszkodott
a sajátjához.
Szeretett volna átöltözni, de úgy vélte, ha kéri is, úgysem engedik meg neki. Meglehetősen fura volt a
masnis ruhára felkötni a pisztolytáskát. Természetesen nevetgéltek rajta. Ezek a férfiak nem tudták
elképzelni, hogy ért a fegyverekhez. Arra számítottak, hogy a párbaj egyszerű mészárlás lesz, és
természetesen a lány lesz az áldozat.
A kocsma előtt azután Casey kiállt az utca közepére. Mason volt az ellenfele. Magas, karcsú férfi
volt, keskeny válla körül lobogott a fekete haja, és nagyon csinos, ápolt volt a szakálla. Levette a
kabátját, bár hűvös volt az októberi nap. A zakó alatt hímzett selyemmellényt viselt, amely illett az
öltönyéhez. Legalább annyira furcsán festett az öltönyre csatolt kettős pisztolytáskájával, mint Casey a
magáéval.
Semmi sem olyan mókás, mint civilizáltnak és nem civilizáltnak lenni egyszerre.
Az utca azonnal kiürült, mintha a lakosok tudták volna, mi következik. Ehhez a következtetéshez
elég volt látniuk, hogy Jack csapata felfegyverezve jön elő a kocsmából. A dolog láttán Casey tűnődött:
vajon Jack ideérkezése óta menynyi vér folyt el a Barnet-kocsma előtt?
Az apja megnyúzta volna, ha tudomást szerez a dologról. Chandos mindig arra tanította, milyen
fontos a meglepetés, és fejvadászi pályafutása alatt nagyon nagy hasznát vette ennek a tanácsnak. A
banditáknak nem is adott lehetőséget, hogy elővehessek a fegyverüket, s mire elővették, az övé már
kézben volt.
Ez itt most egészen más helyzet volt: ott állni valakivel szemben, és megadni neki a lehetőséget,
hogy rá célozzon. Casey tudta, hogy nagyon gyorsan elő tudja rántani a pisztolyát, és hogy pontosan, jól
tud célozni. Itt azonban minden az időzítésen múlott, és bizony keserves volt ebbe belegondolni!
Bucky és a barátai azt állították, hogy Mason nagyszerűen lő.
Casey tenyere izzadni kezdett. Ostobaság volt ezt a párbajt felkínálni. Kigondolhatott volna valami
más módot is arra, hogy épségben jusson ki az étteremből, de hát nem volt sok ideje meditálni.
Éppenséggel sikoltozhatott is volna, megjátszva a szorult helyzetben levő nőt. Talán valaki a segítségére
siet, és akkor azt is megölték volna, vele együtt. Nem... de az ördögbe is! Juszt sem fog meghalni!
Mason nyugodtnak látszott. Hozzászokott az ilyesmihez. Casey sem látszott idegesnek, belső
tartalékaira támaszkodott, és nem akarta kimutatni az érzéseit. Pedig olyan feszült volt, mint még soha.
Belenézett Mason hideg, minden részvét nélküli szemébe. A férfinak nem számított az emberélet,
így hát ő sem számított neki. Csak bizonyos fajta emberek képesek így viselkedni, és a lány nem vágyott
ennek az emberfajtának a megismerésére. S akkor megtörtént, aminek történnie kellett, nem volt több
ideje gondolkodni, csak tette, amire tanították.
El kell ismerni, jó leckéket kaphatott. Ő maradt állva, Mason a földre rogyott. Casey annyira
meglepődött, hogy észre sem vette, amikor Jethro ráemelte a fegyverét. A balján megszólalt ekkor egy
puska, Jethro fegyvert tartó keze megsebesült. A fickó üvölteni kezdett. A többiek is gyorsan előhúzták
a fegyverüket, és megkezdődött a lövöldözés.
Mielőtt Casey a földre vetette magát, még egyszer lőtt. Pattogtak a puskagolyók, már nem csak az a
bizonyos puska szólt. Mindenki menedéket keresett, mert a golyók nem csak Casey búvóhelye körül
záporoztak. Casey sem tudta, honnan jönnek a lövések, de hát nyilvánvalóan a városban nem mindenki
nézte jó szemmel, hogyjed és bandája egy nőre támadt.

101
 Nem szívesen feküdt a földön összegyűrődött csipkés ruhájában, jó célpontként bármelyik golyó
számára. A puskával remekül fedezte magát, de csak míg fel nem állt. Gyorsan szaladt az étterem felé.
Amint bejutott, viszonozta a szívességet. Egy perc múlva Damian is ott volt mellette.
- Nem most - mondta a lány, mert látta, hogy a férfi alig várja, hogy beleköthessen, annyira dühös
volt.
Nagyot csapódott a mellettük levő ablak, ez bizonyára arra ösztönözte Damiant, hogy egyetértsen
vele. Casey most végre megnézhette, mi is történt az utcán. Elroy Bencher, valószínűleg a bordatörése
miatt, nem tudott időben fedezékbe menekülni. Egy golyó a térdét találta el, és ösz-szegörnyedve,
borzasztóan nyögve ott feküdt a kocsma bejáratánál.
Candiman a lépcsőn terült el, láthatóan halott volt. Mason vagy meghalt, vagy sem, még mindig
mozdulatlanul feküdt az utca közepén. Casey e pillanatban nem nagyon törődött vele. A másik három
bejutott a kocsmába, egyikük az ajtó mögül tüzelt kifelé.
- Jól gondolom, hogy visszanyerte az emlékezőtehetségét? - kérdezte Damian két lövés között.
- Sohasem veszítettem el.
A férfi rámordult:
- Akkor mégis mit csinált az elébb kint az utcán?
Úgy látszott, mégsem akar várni a veszekedéssel.
- Nem kerestem magamnak a bajt, ha arra gondol. Mivel bőven volt időm, miközben arra vártam,
hogy maga előkerüljön, arra gondoltam, kiderítek egyet s mást Jackkel kapcsolatban. Ismeretes, hogy a
férfiak sok mindent elfecsegnek, ha nők társaságában vannak, és ebben az öltözetben én sem úgy nézek
ki, mint általában.
- Tényleg azt képzelte, hogy nem ismeri majd fel magát? - vetett egy hitetlenkedő pillantást Damian
a lányra.
A lány igyekezett, hogy ne essen zavarba.
- Nos, azon a napon, amikor maga összecsapott Jackkel, nem igazán énrám figyeltek. Maga
bejelentette, hogy letartóztatja a fő pénzforrásukat, és a kocsmában attól kezdve minden tekintet csakis
magára irányult. Én csak egy jelentéktelen kölyök voltam, aki véletlenül maga mellett állt. Így hát igen,
azt gondoltam, nem fognak felismerni, és nem is ismertek fel, legalábbis nem azonnal. A többit
elképzelheti. Jack felfogta, hogy titkokat akartam kicsalni belőle...
A férfi nem akart többet beszélni az ügyről, legalábbis pillanatnyilag nem. Néhányszor kilőtt az
ablakon, de utána ismét a lány felé tekingetett.
- Ami azt illeti, igazán csinosan fest ebben a ruhában - jegyezte meg.
Most Caseyn volt a fintorgás sora.
- Bókok! Gondolhattam volna, hogy kedveli az ostoba bókokat!
- Hogyan? Kedves vagyok magához, és a fejemet akarja venni?
- Nem, tízszeresen bolondnak érzem magam, és ezért akarom a fejét venni. Nincs véletlenül tartalék
tölténye? - kérdezte, miután az utolsó töltényt helyezte a fegyverébe.
Az étterem túlsó végéből felé csúszott a padlón egy doboz golyó: egy ijedt szakács tisztelgése volt.
Damian meg odanyújtotta neki a saját pisztolyát. Nos, ezzel hozzákezdhetett, hogy végleg lezárja az
ügyet.
- Egyikünknek meg kéne próbálni bejutni hátulról a kocsmába, még mielőtt nekik jut az eszükbe,
hogy arra távozzanak -javasolta Damiannak, amikor a pisztolyt és a golyókat tartalmazó dobozt
begyömöszölte a kézitáskájába.
A táska a vállán lógott, hogy kéznél legyen, de ne zavarja.
- Egyikünknek, azaz maga oda akar menni? Verje ki a fejéből. Nem akarom többé szem elől
veszteni. Hol a fenében van a seriff, amikor szükség volna rá?
- Talán jobbnak vélte, ha horgászni megy. Ezek itt minden lelkifurdalás nélkül veszélyes lövöldözést
rendeztek. Ha itt lett volna a seriff, ő is Jack oldalán vett volna részt, így hát jobb, hogy nem bukkant
elő.
- Ez azért nem biztos.
- Miért?

102
 - Mert épp most láttam az egyiküket, átfutott a fasoron, amely a kocsma mellett van. Úgy néz ki,
hogy végül mégis hazamennek.
Casey kikukucskált ismét az utcára. Lőtt egyet, várt, de senki sem viszonozta a tüzet.
- Csak egy indult el? - töprengett.
- Én csak egyet vettem észre. Lehet, hogy a másik kettő már elment korábban.
Casey bólintott.
- Én ugyan nem megyek ki innen. Jobb, ha mi is a hátsó ajtón távozunk, és az istállónál elkapjuk
őket.
- Rendben, benne vagyok. Jöjjön.
Az istálló másfél háztömbnyire volt. Ha a kocsma mögötti útvonalon akarják elérni, át kell ugrani
néhány kerítésen. Damian ugrott, de Caseyt át kellett emelnie minden akadályon. A lány először
tiltakozott a nem kért segítség ellen, azután azonban nem panaszkodott többé. Damian ugyanis
elmagyarázta neki, hogy ha női ruhát visel, akkor ne csodálkozzék, ha úgy bánnak vele, mint egy nővel.
Szokatlan volt ez egy férfitól, aki még mindig dühös volt, hogy a városban egy puskacsata kellős
közepén talált rá. Most azonban nem akart vitatkozni, legalábbis egyelőre nem. Később azonban meg
fogja majd említeni neki, hogy a női ruha viselése nem korlátozza sem a személyiségét, sem képességeit.
Hát nem azért hagyta el az otthonát, hogy ezt bebizonyítsa?
A hátsó udvart manézsfélének elkerítették, de még mindig könnyebb volt innen bejutni, mert
valószínűleg itt nem lőttek rájuk. Persze csak ha Jack és a Paisley fivérek már odaértek - mert bizonyára
ők is ide tartottak. Az istálló tulajdonosa lassú mozdulatokkal szénát forgatott egy állásban.
Második pillantásra a férfi egy kissé idegesnek tűnt, talán túlságosan is idegesnek, tekintettel arra,
hogy nem tudhatta, ők miért érkeztek oda. Volt náluk fegyver, ez igaz, de egyiket sem szegezték neki...
Casey megpróbálta megragadni Damian karját, hogy ne menjen tovább, de a férfi jóval előtte járt.
Mivel figyelmeztetésre nem volt idő, a lány rávetette magát, és mindkettőjüket a földre rántotta, épp
amikor eldördült a lövés.
A tulajdonos kiáltozva rohant ki a szélesre tárt főbejáraton. Damian balra gurult egy kicsit, majd lőtt,
csak úgy, bele a világba, mert nem látott maga előtt célpontot. Casey a másik irányba gurult, és
egyszerre Jack Curruthers mellett találta magát.
Egy puskacsövet érzett a nyakában, és a fülébe súgták: "Dobja el!"
Minden ösztöne tiltakozott az ellen, hogy elhajítsa a fegyverét, de másra nem volt mód, hogy életben
maradhasson. Jack felsegítette a földről, ha nem is valami finoman. Több erő szorult bele, mint az ilyen
kis emberről elképzelhető lett volna.
- Vissza, Rutledge, vagy a kis hölgy azonnal megkapja a magáét - figyelmeztette Damiant. - A
biztonság kedvéért magunkkal visszük. Ha maga utánunk jön, ő meghal. Ilyen egyszerű az egész.
Damian csak bámult rájuk, bizonyára azon gondolkodott, hogyan lőhetne le Jacket anélkül, hogy
megsebesítené Caseyt. A dolog azonban nem volt megvalósítható, mert a lány magasabb volt, mint a
kiszemelt célpont, és Jack mindent elkövetett, hogy elrejtezzék Casey mögött. A lány megpróbálkozott
azzal, hogy a földre veti magát, és lehetővé teszi, hogy Damian lőhessen, de a Paisley fivérek éppen
akkor bukkantak fel, és amikor Casey észrevette, hogy Jed egyenesen Damianra céloz, már ő sem akart
kockáztatni. Damiant nagyszerűen lefegyverezték azzal, hogy tőle függött Casey élete. Még azt sem
kérték, hogy tegye le a fegyverét, annyira bizonyosak voltak benne, hogy nem avatkozik a továbbiakban
a dolgokba. Nem is csinált semmit.
A lányt Jack maga elé ültette a nyeregbe, és végig a hátához szorította a fegyverét. E pillanatban a
helyzet nem volt nagyon ígéretes, legalábbis nem Casey számára. Azon gondolkodott, hogy meddig van
tulajdonképpen Jacknek szüksége az általa nyújtott biztonságra, és mikor fogja végül meghúzni a
ravaszt.

103
 38

A kis kunyhót bizonyára máskor is használták rejtekhelynek, mert egyenesen oda lovagoltak.
Legalábbis Casey rögtön erre gondolt, amikor beterelték a kunyhóba, és egy sarokba lökték. Nem úgy
festett ez a hely, mint ahol lakott valaki, de hamarosan észrevette, hogy konzervekből elég sok volt a
polcon. Egy meglehetősen tágas, raktárul szolgáló benyílóban takarók voltak, egy kis ládában pedig
fegyverek és muníció.
Egy jól felszerelt hely, ahol a végsőkig ki lehet tartani? Tekintettel arra, hogy Jed milyen munkát
végzett, neki szüksége lehetett ilyen rejtekre. De Jacknek?
Casey csak ült a sarokban, és pillanatnyilag befogta a száját. Azonban már nem érezte magát olyan
nyomorultul, mint korábban. Körülbelül négy órába tellett, amíg elértek a kunyhóhoz, és hirtelen az
jutott eszébe, hogy a kölcsönkért női táska még mindig ott lóg a vállán. Azonnal megváltoztak a
kilátásai.
A férfiakat a legkisebb mértékben sem zavarta, hogy táska volt vele, nem is gondoltak arra, hogy
elvegyék tőle. A kocsmában egyszer már átvizsgálták, és csak egy fegyvert találtak benne. Az ott is
maradt, Jack parancsára. Fogalmuk sem volt arról, hogy a kocsma és az istálló közötti úton a lány
kapott egy másik fegyvert, és az még most is nála van.
Csak ki kellett várnia az időt, amikor már nem ő lesz a figyelem középpontjában. Ez az idő nem volt
messze, mert közeledett a vacsora órája.
Ezért azután nem nagyon örült, amikor hallotta, hogy Jed így szólt az öccséhez:
- Le ne vedd róla a szemedet!
Jethro éppen azzal volt elfoglalva, hogy ugyanazzal a véres ronggyal újrakötözte még mindig vérző
kezét, így érthető volt, hogy gonosz pillantást vetett Jedre.
- Csak azt nem tudom, miért nem ölted meg azt a békebírót, amíg megtehetted. Akkor nem kéne
azon izgulni, hogy utánunk jön-e vagy sem, és nem kellene ezt a lányt itt tartanunk arra az esetre, ha
felbukkan.
- Te bolond, az ember nem öli meg az Egyesült Államok békebíráját, vagy legalábbis nem akkor,
amikor az egész város látja, mert utána harminc másik kopogtat az ajtódon - válaszolta élesen Jed.
- Nagyon a szívükre veszik, ha megölsz közülük egyet. Máris holtnak nyilváníttathatod magad.
- Nem is vagyok benne biztos, hogy valóban békebíró - vetette közbe fáradt hangon Jack. A kis
ember nem szokta a kemény lovaglást, amely mögöttük állt.
- A New York-i legjobb körökből való, és nyakig ül a pénzben. Nevetséges volna, ha egy az ő
fajtájából a törvény emberéül szegődne el.
- Jack, ezt már egyszer megbeszéltük. Lehet, hogy van egy felhatalmazása arra, hogy pont téged
fogjon el. Így hát lehet, hogy csak ügyesen hazudott, lehet, hogy igazat mondott, de én nem
kockáztatnék. Ha te holtan akarod látni, akkor úgy kell megcsinálni a dolgot, hogy ne legyenek tanúk.
Remélem, fel fog itt bukkanni, és akkor pontot teszünk a dolog végére.
Nem mondhatni, hogy Casey nagyon élvezte volna, hogy őt már a "nem létező tanúk" osztályába
sorolták. Ez egyszerűen annyit jelentett, hogy ha már nem szolgál védőpajzsként Damian ellen, akkor a
tervek szerint megölik. Természetesen Casey nem tervezte, hogy ilyen messzire engedi menni a
dolgokat. Vicces, hogy Damian apró hazugsága, miszerint hivatalosan képviselte az Egyesült
Allamokat, volt az egyetlen, ami miatt nem ölték meg ma az istállónál. Tőle azután nem fogják
megtudni, hogy Damian hazudott nekik.
Nagyon is figyelt Jack szavainak a jelentésére. Arról sohasem volt szó, hogy Damian a gazdag keleti
társaság tagja volt, és ez megerősítette, hogy vagy Jack maga volt Henry, vagy Henry a közelmúltban
mindent elmondott a testvérének. Casey úgy érezte, inkább az utóbbiról volt szó. Jack nem felelt meg
mindenben annak, amit ő Henryről hallott. Az emberek megváltozhatnak, de ennyire?
Elhatározta, hogy kideríti az igazságot, hiszen ezen a ponton Jacknek már nem volt szükséges
ragaszkodnia az eredeti történethez. Ismét rejtőzött és menekült. Nagyon nehéz lett volna
megmagyaráznia, mi is történt ma a főutcán, és valószínűleg jobb, ha elfelejti, hogy Culthersben

104
polgármester akart lenni. Mivel Jack arra számított, hogy megöli őt, mielőtt lezárul ez a történet, nem
volt többé oka arra, hogy őrizze titkait.
Így azután a lány úgy döntött, hogy egyenesen a tárgyra, tér.
- Curruthers, maga most tulajdonképpen kicsoda? Jack vagy Henry?
A férfi ránézett bagolyszemével, és gúnyolódva mondta:
- Azt hittem, annyira ijedt, hogy ki sem nyitja a száját, kis hölgyem. Mit keresett egy magafajta
hölgyike errefelé egy keletivel?
- Boldogan fogok válaszolni a kérdésére, ha előbb maga válaszol az enyémre.
A férfi bosszúsan horkant egyet, azután megvonta a vállát.
- Szeretné kielégíteni a beteges kíváncsiságát? Nos, rendben van. Henry halott, már csaknem egy éve
meghalt.
Casey nem éppen ezt a választ várta, de vajon szó szerint értette-e a dolgot Jack, vagy jelképesen?
Mielőtt azonban ezt tisztázta volna, egy még fontosabb kérdés jutott az eszébe.
- Maga ölte meg őt, ugye?
Még egy vállrándítás.
- Így is lehet mondani. Hazamentem látogatóba, úgy éreztem, ideje volt ennyi év után.
Összeverekedtünk, elcsúszott, és beverte a fejét. Baleset volt, de engem nem nagyon érdekelt.
- És nem is szólt róla senkinek?
- Miért tettem volna? Hogy engem vádoljanak? Az öreg Henry különben sem hiányzott senkinek-
tette hozzá Jack önelégülten.
A magabiztos, öntelt pillantás hatására minden a helyére került Casey fejében.
- Maga kiadta magát Henrynek, és helyette eljárt dolgozni is.
Jack kuncogott.
- Miért ne? Nem vagyok jártas a számok világában, de fel tudtam használni a helyzetet a magam
javára. Már úgyis ott voltam, nem volt nehéz úgy igazítani, hogy hasznot húzzak az utazásból. A
társaság megengedhetett magának egy kis veszteséget, az öreg Rutledge már szép vagyont szedett össze.
Az ostobának nem kellett volna beleütnie az orrát a könyvelésbe. Már arra készültem, hogy elutazom,
amikor szimatolni kezdett, és magyarázatot kért.
- Akkor hát miért nem utazott el azonnal, ahogyan tervezte? Miért ölte meg?
- Mert a kérdések között, amelyeket feltett nekem, volt néhány nagyon is személyes jellegű. Könnyű
kigondolni, hogy eljátszom a gyenge testvér szerepét, de nehezebb volt a megvalósítás. Gondolom,
nem voltam túl jó a szerepben - vigyorgott.
- Azaz?
- Rutledge gyanakodni kezdett a viselkedésemre, valószínűleg nem hajlongtam előtte olyan mélyen,
mint a testvérem tette volna - válaszolta gúnyosan Jack. - Mivel kétségei támadtak velem szemben, arra
gondoltam, a nénikémhez fordul, és akkor felfedezi, hogy Henry ikertestvére nemrég a városba
érkezett.
- Ez nem lett volna nagy probléma senki számára - jegyezte meg Casey.
- Igen, de akkor még csak az öregember aggódott, hogy valami nem volt rendben Henry körül. Ki
más érdeklődhetett volna egy ikertestvér felől? Tervem az volt, hogy kárhoztassák csak mindenért
Henryt, kutassanak őutána, és ne utánam. Ezért kellett az öregnek meghalnia, hogy minden a tervem
szerint menjen. És minden rendben is lett volna, ha Rutledge fia nem szomjazik annyira a bosszúra.
- Bosszúra? - kérdezte a lány. - És az önbíráskodástól nem félt? Maga megölte a férfi apját. Vannak
emberek, akiknek ez semmit sem jelent, de vannak, akik másképp gondolják.
- Minden úgy volt elrendezve, hogy öngyilkosságnak tűnjön! - panaszkodott hevesen Jack. - És
akkor minden remekül lezárult volna.
- Mindig van valaki, aki ismeri annyira az áldozatot, hogy tudja, sohasem ölné meg magát.
Gondolom, erre maga egyáltalán nem számított. Különben is, miért nem végezte el a munkát maga,
miért bérelt fel embereket? Csak mert Henry sem tette volna meg személyesen?
- Hát, ez is benne volt - vonta meg ismét a vállát Jack. - De hát az öreg Rutledge is nagydarab ember
volt, akárcsak a fia. Ahhoz, hogy a dolog öngyilkosságnak tűnjék, nagy erőre volt szükség, és egyedül

105
erre nem lettem volna képes. Most magán a sor. Mi a csodát csinál maga, amikor itt utazgat körbe
Rutledge-dzsel, azon kívül, hogy melegen tartja az ágyát?
Hihetetlenül kellemetlen volt, hogy mennyien jutottak azonnal hasonló következtetésekre, nem
tudván elismerni, hogy van néhány nő, aki másra is képes, mint főzni, gyereket szülni és „ágyat
melegíteni". Hogy vannak nők, akik meg tudják tenni azt, amit a férfiak. Éppen olyan jól, vagy tán még
jobban.
Casey sértődötten jegyezte meg:
- Túltettem a maga leggyorsabb lövészén, talán itt kell keresni a dolog magyarázatát. Én jutottam a
maga nyomára is, Jack. Igaz, hogy szép summát, tízezer dollárt ígértek érte. Más, aki feleannyit tud a
nyomozás tudományáról, szintén meg tudta volna találni magát, mert nem tünteti el maga mögött a
nyomokat.
Casey mindent elkövetett, hogy csökkentse Jack önbizalmát, és be is jött a várt eredmény.
- Talán mégsem fogom megölni magát, kis hölgyem, még egy darabig megtartom magam mellett,
hogy lássuk, mit is ér.
- Ha közel mer jönni hozzám, megmutatom, mit tesznek a komancsok az ilyen söpredékkel - vágott
vissza Casey. - Látom, nincs sok haja, annál fájdalmasabb lesz.
Jack rosszkedve egyre mélyült, az arca elsötétedett. Fokozódó haragját csak növelhette Jed
hahotázása.
- Mi az ördögöt akart mondani ezzel? - kérdezte az emberétől.
- Ahogyan ez itt beszél, Jack, abból kiderül, hogy vándorlásai során sok mindent tanult az
indiánoktól. Azok a legjobb nyomkövetők. így azután lehetséges, hogy a skalpolással sem csak kérkedik
- kuncogott Jed. - Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egy szempillantás alatt bárkit meg tud
skalpolni.
- Nekem orvosra van szükségem, Jed - szólt közbe nyöszörgő hangon Jethro. - Nem áll el a vérzés,
és már egészen elgyengültem, szédülök is.
- Dőlj le, Jeth, próbálj pihenni - szólt oda a bátyja, de a hangjában nem volt sem együttérzés, sem
aggodalom. - Amikor rád kerül az őrködés sora, felébresztelek.
- Rakjanak tüzet, és elállítom a vérzést - ajánlotta fel Casey.
Jethro elsápadt, de Jed újra nevetett.
- Na most már látszik, hogy igazi indián kiképzést kapott.
A lány közömbösen megvonta a vállát. A seb kiégetése nagyon fájdalmas dolog, és úgy látszott, ez a
fiú nem nagyon tűri a fájdalmat. Esetleg el is ájul, és akkor máris egy szempárral kevesebb követi a
mozdulatait. Akkor több esélye lenne arra, hogy élve kikerüljön ebből a kunyhóból.

106
 39

Gyorsan, nagyon gyorsan sötétedett. Jethro megfogadta a tanácsot, és lefeküdt az egyik csupasz
matracra. A szobában több ilyen is volt a falhoz támasztva. Igyekezett elaludni, de nem lehetett tudni, a
karját szaggató fájdalom hagyja-e majd.
A kunyhó egyetlen helyisége egyetlen asztalánál ott ült Jack, és most az ő feladata volt szemmel
tartani Caseyt. Jed hozzákezdett a tűzrakáshoz, és konzervdobozokat nyitogatott. Úgy látszott, hideg
vacsora lesz, mert nem csinált egyebet, mint hogy a felnyitott konzerveket Jack orra alá dugta, aki nem
is figyelt a dologra.
Caseynek nem adtak enni, de úgyis túlságosan feszült volt ahhoz, hogy bármit is kívánt volna. Alig
vett tudomást a sokatmondó mellőzésről. Minek ételt pazarolni valakire, akit úgyis meg kell ölni, nem
igaz?
Még mindig időt akart nyerni. Azt gondolta, ha lecsatolja a derekáról az üres pisztolytáskát,
benyúlhat a retiküljébe, és előveheti a fegyverét. Ezzel csak az volt a baj, hogy utána azonnal akcióba is
kellett volna lépnie. Más szóval, ha előveszi a pisztolyt, azonnal használnia is kell.
Az emberek tudták, vagy inkább csak gondolták, hogy nincs semmi a táskájában, így hát nem volt
ok, amiért megtiltották volna, hogy kotorásszék benne. Pár percre szüksége volt ahhoz, hogy
megállapítsa, hány golyó maradt a pisztolyban. Elég bolond volt, hogy nem nézte meg idáig, amikor
elrakta a fegyvert, megtehette volna.
Ha a pisztoly nincs megtöltve, bármit tesz is, pillanatok alatt megölik. Ha csak egy-két golyó van
benne, jól meg kell ezeket fenyegetnie, hogy higgyenek neki, és ne kelljen elhasználnia a muníciót. Ha
azonban legalább három golyója maradt- és ebben reménykedett-, akkor, ha ellenfelei nem adják meg
magukat, még mindig lelőheti őket. Fel kell készülni minden lehetőségre.
Nagyon gyorsan akart lépni, mert ő is azt gondolta, amiben a többiek reménykedtek, hogy Damian
hamarosan fel fog bukkanni. Ha pedig meghallják, hogy közeledik, esetleg felhasználhatják őt arra,
hogy a férfit kicsalogassák a nyílt térre, és ott megöljék. Damian pedig valószínűleg már a közelben
volt.
Ha nem látta is Damian, milyen irányban hagyták el a várost, tanult már annyi nyomkeresést
Caseytől, hogy még sötétedés előtt rátaláljon a kunyhóra.
Caseyt leginkább az aggasztotta, mit fog Damian csinálni, ha ő akcióba kezd. Túl sok választása nem
volt, és azok között is a legrosszabb lett volna, ha leáll tárgyalni ezekkel a fickókkal.
A kunyhón voltak ablakok, de azokat részben bedeszkázták. Az ajtót keresztgerenda zárta, szilárdan
állt a helyén, és csak többszöri próbálkozásra lehetett volna betörni. Nem volt könnyű behatolni a
kunyhóba, vagy kikémlelni, mi is folyik belül. Casey vállára nehezedett a felelősség, hogy megtalálja a
legbiztonságosabb és legkönnyebb megoldást.
Tulajdonképpen csak Jed miatt aggódott igazán. Jack-nél volt puska, de kétséges volt, hogy tud-e
vele jól bánni. A fiatal Jethro a jobb kezét jó darabig nem fogja tudni használni. Nem nagyon volt
valószínű, hogy a bal kezével is képes pontosan célozni, ezért ő okozta Caseynek a legkevesebb gondot.
A lánynak tulajdonképpen egyetlen golyóra volt csak szüksége. Ha Jedtől megszabadul, a másik
kettővel már el tud bánni, legalábbis addig, amíg magához nem veszi Jed fegyverét. Casey nem akarta
megölni Jacket, szerette volna megadni Damiannak a lehetőséget, hogy átadja ellenségét az
igazságszolgáltatásnak.
A fegyverben lennie kell legalább egy golyónak. Csak nem adott át neki Damian egy töltetlen
pisztolyt, éppen amikor golyókat kért?
Jack bizonyos értelemben még együtt is működött vele. Rábámult, de úgy tűnt, nem igazán látta őt.
Mintha máshol járt volna az esze, bizonyára a jelenlegi veszélyes helyzetén. Lehet, hogy nem is veszi
észre, mit csinál, csak amikor már késő lesz?
Casey megmozdult. Meggondolta magát, és nem csatolta le az üres pisztolytáskát magáról, ahogyan
először kigondolta. Jobb csípője mellett a földön hevert a kézitáskája. Felhúzta a térdét, a szoknyája
részben elrejtette a táskát és a kezét is, amely lassan mozdult a táska felé. Egy pillanattal később nála
volt a pisztoly.

107
 Sajnos, bár a fegyvere pontosan Jedre irányult, az azonnal észrevette a mozdulatot, és "Mi az
ördög?" kiáltással felkapta a saját fegyverét. Caseynek nem volt ideje erkölcsi megfontolásokra. A férfi
célzott, hogy megölje őt. Casey Jed szívét vette célba, meghúzta a ravaszt, és úgy érezte, megáll a
szívverése, amikor hallotta, hogy üresen kattan a pisztoly.
Ismét szembe kellett néznie a halállal. És akkor meghallotta Jed fegyverének dörrenését... de nem az
ő puskája hangja volt az, amelyre minden vér kifutott az arcából. Az ajtó nyílt ki nagy robajjal. Nem
volt szükség többszöri kísérletezésre, ahogyan Casey gondolta, elég volt egy jó nagy lendület. Jó ég,
megint megfeledkezett Damian erejéről és méreteiről. A férfi belépett puskával a kezében, ujja a
ravaszon.
Jed éppen Damian felé fordult, amikor elsült a puska, a közeli lövés ledöntötte a férfit a lábáról, és a
falnak nyomta. A megrettent Jethro felült, félt és dühös volt egyszerre, amikor látta, hogy bátyja holtan
csúszik le a fal mentén a földre. Nem volt a keze ügyében fegyver - annyi esze nem volt, hogy
lefekvéskor is odakészítse maga mellé. Casey azonban közel volt hozzá, és üres fegyverével jól tarkón
vágta Jethrót.
Jack is a zsebében kotorászott, a fegyverét kereste. Nem volt sok választása: életfogytiglani börtön,
vagy megölni Damiant.
Casey nem tudta, Damian milyen sorsot szánt Jacknek. Csak azt látta, hogy a férfi ellensége fejének
szegezi a puskát.
- Egy ilyen fegyver golyója nem tesz jót az ember arcának - magyarázta Damian. - Persze ha valakit
nem érdekel a dolog...
Jack úgy döntött, hogy inkább a börtön. Teljesen megdermedt. Casey odalépett, kivette kabátja
zsebéből a fegyverét, egy kis, rövid csövű, nagy kaliberű pisztolyt.
Damian oldotta meg a dilemmát, és vér sem folyt sok, legalábbis nem az övéké. A lány első
gondolata az volt, hogy Damian nyakába ugrik és megcsókolja, de persze ez szóba sem jöhetett. Hiszen
továbbra is szemmel kellett tartania Jacket és Jethrót.
- Hogyhogy ennyi időre volt szüksége? - kérdezte, olyan barátságtalanul, ahogyan csak tudta.
A férfi rövid, meglepett pillantást vetett rá, mielőtt gúnyosan válaszolt volna, legalább olyan
kellemetlenül, mint ahogyan Casey beszélt.
- Örülök, hogy látom, Kölyök. Van itt valami, amivel megkötözhetem ezeket?
- Valószínűleg nincs, de ez alatt a szoknya alatt rengeteg felesleges alsószoknya van, az majd
megteszi.
Ezt is szúrósan mondta, de ellenkező hatást ért el, Damian mosolygott. Tudta, hogy Casey
szívesebben lenne farmerban, mint ebben a kényelmetlen ruhában, amelyben most feszengett.
A lány nem bánta a jókedvét, azaz bánta, de nem tett rá megjegyzést. Elkezdett buzgón valami
kötelet keresni. Még az udvaron is körülnézett, ahol mindenféle lom volt, de kötél sehol. Egy késsel
azután felhasogatta az alsószoknyáit, és az erős vászon is volt olyan, mint a kötél.
Már jó néhány órája sötét volt, de Casey nem szívesen töltötte volna az éjszakát a kunyhóban.
Egyáltalán nem érezte fáradtnak magát. Azt javasolta, hogy térjenek vissza Culthersbe, és Damian
egyetértett vele.
Jedet egy takaróba csavarták, és felkötötték a lova hátára. A másik két férfit jól megkötözték, a
szájukat bekötötték, hogy ne szőhessenek terveket, ha magukra maradnak. Damian még bement a
házba, hogy eloltsa a tüzet.
Casey nem is tudta, miért ment be utána. De azután rájött, miért vert még mindig olyan gyorsan a
szíve.
- Azt hittem, maga ma meghal - mondta Damian, amikor megfordult, és ott látta maga előtt a lányt.
- Én is - felelte halkan Casey.
Akkor a férfi magához húzta, és úgy csókolta, ahogyan Casey arról csak álmodott. Honnan volt ez a
szenvedély? Lehet, hogy bizonyítani kellett, hogy élnek, hiszen az előző nap során többször is úgy
látszott, nem látnak több napfelkeltét. Nem számított, hogy a padlón vér volt, hogy nem volt lepedő a
matracon, amelyre a férfi lefektette Caseyt, vagy hogy Jedet és Jethrót kinn lerakták a földre. Csak az
számított, hogy érezzék egymást. A feltörő vágy ereje minden más gondolatot elsodort bennük.

108
 Damian nem vetkőztette le a lányt, annál jobban siettek. Felhajtotta a szoknyáját, letépte -
valószínűleg nem szándékosan - a csipkés nadrágját: a vékony anyag nem állt ellen. Casey mindezt csak
később vette észre. Abban a pillanatban csak azt érezte, hogy Damian eszeveszetten csókolja, és a
gyönyörök csúcsa volt, amikor a férfi belehatolt.
Caseynek a világ most vált teljessé. A szenvedély mindkettőjükben magasan lángolt. Az elragadtatás
az egekig repítette őket. A férfi magabiztosabb volt, mint korábban, és vad, szenvedélyes kielégülése
közben egy pillanatra sem feledkezett meg a lány gyönyöréről. Viharos szeretkezésük után béke
borította el mindkettőjüket.
Casey úgy érezte, Damian a világon az egyetlen, aki ekkora gyönyörben tudja részesíteni. Beismerte
ezzel, hogy fontos volt számára a férfi? Az ördögbe is, igen, túlságosan is fontos volt.

109
 40

A telihold fényesen ragyogott, és ők gyorsan visszaértek Culthersbe. Még éjszaka volt, amikor
belovagoltak a csendes városba, csak néhány kutya jelezte érkezésüket. Akkorra már Casey is teljesen
kimerült, s azt javasolta, menjenek a panzióba, ahol egy szobába zárhatják reggelig a rabokat. Akkor
azután Damiannal majd eldöntik, mit csináljanak velük.
Damian beleegyezően bólintott.
- Csak a fiatal Paisleyről kell dönteni, Jack velem utazik New Yorkba, hogy bíróság elé álljon.
Casey is erre számított, de amióta elhagyták a kunyhót, nem is beszéltek egymással, csak azzal
törődtek, hogy visszajussanak a városba, és ne sántuljanak le a lovak. Arról sem beszéltek, ami a
kunyhóban történt, de mit is lehetett volna arról beszélni? Egy biztos, a dolognak nem lett volna szabad
megtörténnie, Casey most már így érezte. Nagyon jólesett, az biztos. De az is biztos, hogy nem szabad
többé megtörténnie. S ami történt, arról pedig nem lehetett volna beszélni anélkül, hogy mindketten ne
lettek volna nagy-nagy zavarban.
Minden másról nyugodtan lehetett csevegni. Casey megvárta, amíg bezárták Jacket és Paisleyt
Larissa raktárába. Megígérték a tanítónőnek, hogy reggel mindenről részletesen beszámolnak neki.
Amikor felfelé mentek a lépcsőn a szobáik felé, Casey végre megszólalt:
- Nem akartam eddig említeni, de Jack nem Henry.
Damian természetesen azonnal megtorpant.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy a dolognak még mindig nincs vége?
- Sajnálom, nem ezt akartam mondani. Maga a jó embert kapta el, csak hát az a helyzet, hogy már
eleve nem Henry tette azt, ami történt. Jack elbeszélése szerint Henry egy verekedésben halt meg,
véletlenül, és Jacknek nincs sok lelkifurdalása miatta. Jack elment New Yorkba, hogy meglátogassa a
családját, és amikor Henry meghalt, elhatározta, hogy hasznot húz az útból. Henrynek adta ki magát,
átvette a munkáját, épp csak annyi időre, hogy eleget lopjon a vállalatuktól.
- Még ha tolvaj is, miért kellett megölnie az apámat? - kérdezte Damian.
- Azt gondolom, hogy az apja mindenkinél jobban ismerte Henryt. Jack szerint kezdett rájönni, hogy
Henry körül valami nem volt rendben. Gondolom, Jack végül is nem tudta olyan jól játszani Henry
szerepét. Az apja kérdezgetni kezdett, Jack látta, hogy gyanakszik. A többit elképzelheti.
- Ha az apámnak nem tűnt volna fel, hogy Jack nem jól játssza a szerepét, még ma is élhetne?
- Ez a dolog lényege. Jack azt akarta, hogy a sikkasztásért csakis Henryt vádolhassák. Henryt persze
senki sem tudta volna megtalálni, mert már halott volt, és eltüntették. Jacket pedig nem ismerte más,
csak a nénikéje, és így rá senki sem gyanakodott volna. Nagyon gonosz, de logikus terv volt, ha
belegondolunk. Jack a végén azonban izgult, hogy az apja, aki máris gyanút fogott, felkeresi a
nagynénit, és akkor fény derül egy ikertestvér létére, aki nemrég a városban járt. Akkor azután minden
kiderült volna.
Damian sóhajtott.
- Így hát azt kell kívánnom, hogy bárcsak ne lett volna olyan éles szemű az apám.
- Teheti, de minek. A dolog már megtörtént, és most megtalálta azt az embert, aki felelős az apja
haláláért, és átadhatja az igazságszolgáltatásnak.
- Nem nagy vigasz, de jobb a semminél - válaszolta Damian.
Casey bólintott, és elindult a lépcsőn felfelé. Amikor a szobájához ért, szóba akart hozni még egy
témát, és kissé sértődött hangon szólalt meg:
- Máskor pedig, ha egy töltetlen fegyvert ad át nekem, jobb, ha megmondja, hogy üres.
Másodperceken múlt, hogy nem haltam meg, mert rálőttem Jedre, csak éppen üres volt a tár.
- Sajnálom - mondta elvörösödve Damian. - Tudja, hogy nem vagyok nagyon otthonos a
kézifegyverek világában. Eszembe sem jutott, hogy megnézzem, meg van-e töltve vagy sem. Maga kért
töltényt, és kapott is egy dobozzal. Gondoltam, hogy egy pluszfegyver csak hasznos lehet, hát ezért
adtam oda.
A lány elpirult a magyarázkodás alatt, amely visszajuttatta a labdát az ő térfelére. Neki kellett volna
egy percet arra szánni az étteremben, hogy megtöltse azt az átkozott pisztolyt.

110
 - Most már mindegy. Nagyszerű volt az időzítés, ha nem vette volna észre. A kunyhóban
megmentette az életemet, Damian. Köszönet érte.
- Nos, az utolsó dolog, amit kérek, a köszönet - válaszolta félig mosolyogva a férfi.
Ismét azzal a fürkésző tekintettel nézett rá, amely belülről teljesen felkavarta Caseyt. Talán meg
kellett volna mondania a férfinak, hogy táplált iránta... bizonyos érzelmeket, ha ezt még eddig nem
találta volna ki magától. Másrészt nem látta be, hogy a dolog mit változtatna a helyzetükön. Damian
továbbra sem akarja fenntartani a házasságukat. Nem szeretne feleségnek egy olyan nőt, mint ő. Casey
úgy érezte, megfullad, ha továbbra is erre gondol.
Egy gyors "Jóccakát"-tal bement a szobájába, és magára zárta az ajtót. A sötétben elbotorkált az
ágyig, és rázuhant. A könnyek csak úgy folytak a szeméből.
Már alig volt mit csinálni, csak le kellett zárni a munkát, amire felfogadták. Ami azt illeti, az ő
feladata már véget is ért. Ahogy megkapja a pénzét, nem halogathatja tovább, hogy elköszönjön
Damiantól. Még a gondolat is mardosta.
Kint a folyosón Damian csak bámult a zárt ajtóra. Be akart kopogni, kihívni Caseyt. Már felemelte a
kezét, azután lassan leengedte.
A lány már megint úgy viselkedett, mintha nem is szerelmeskedtek volna, mintha nem a
legbensőségesebb viszony állt volna fenn kettejük között. Kerülte a férfi tekintetét. Talán szégyellte,
amit csináltak? Vagy csak azt szegyeiké, hogy vele volt?
Eddig nem gondolt rá, de most felmerült benne, hogy híján van azoknak a tulajdonságoknak,
amelyek Caseyt egy férfiban elbűvölték. A lány az ország egyik elmaradott vidékén élt. Egy nyugati
város akár fél évszázad alatt sem változott. Ugyanakkor keleten ugrásszerűen fejlődtek a városok, ahogy
illik is egy új század hajnalán. Neki is meg kellene feledkeznie az életet megkönnyítő fejlődésről csak
azért, mert Caseyt nem érdekli?
Minek is töpreng ilyesmiken, hiszen csakhamar elválnak az útjaik. A lány alig várja, hogy
hazamehessen, és bizonyítson az apja előtt. Minden módon kimutatta, hogy tévedés volt az, ami
kettejük között kialakult. Soha nem is bátorította őt ebben az ügyben.
Damian felsóhajtott, és a szobájába ment. Talán így a legjobb. Nem tudta elképzelni Caseyt, amint
ott ül az asztalfőn, vele szemben, egy üzletembereknek adott vacsorán - és ezt elvárta volna a
feleségétől - anélkül, hogy egy hat-lövetűt ki ne tenne maga mellé az asztalra. Nem tudta elképzelni őt,
amint a háztartást irányítja. Természetesen el tudta őt képzelni maga mellett az ágyban, de Casey hol
szerette volna felállítani ezt a közös ágyat? Valamelyik eldugott nyugati kisvárosban? Független, drága
lélek volt, biztosan hozzá akart volna járulni még a megélhetésükhöz is. Éppen ideje volt, hogy
elváljanak az útjaik, csak azt kívánta, bár ne erezné magát ilyen nyomorultul miatta.

111
 41

Másnap reggel, amikor Jed holttestét átadták a temetkezési vállalkozónak, már tömeg gyűlt köréjük.
Ez azonban érthető volt, hiszen Jack és Jethro úgy össze voltak kötözve, mint egy pár csirke. A foglyok
mindig is felkeltik az emberek érdeklődését. Most sem volt másképpen.
A seriff kijött elébük a verandára, tudatában volt annak, hogy egész tömeg közelít feléje. Ezen a
ponton már nem volt érdekes, hogy ő is Jack zsoldjában állt-e vagy sem. Ha meg akarta tartani a
munkáját, legalább ebben a helyzetben tiszteletben kellett tartania a törvényeket. A tömegből többen
kiáltoztak különböző vádakat, most, hogy Jack „trónfosztott" lett. Korábban nagyon féltek tőle, és nem
mertek panaszkodni a választással kapcsolatos fenyegetései miatt, de most megtették.
Damian meg is könnyítette a seriff dolgát azzal, hogy megmondta, Jacket New Yorkba viszi, és ott
állíttatja bíróság elé. A seriff csak Jethrót kapta meg. Elroyt kellett még letartóztatni, de az nem
okozhatott nehézséget, mert a sérülései miatt biztosan ágyba kényszerült.
Damian elővett a zsebéből egy darab papírt, kiteregette, és átadta a seriffnek, hogy olvassa el.
Caseynek csaknem leesett az álla, amikor a seriff válla felett belepillantott az írásba, és azt olvasta, hogy
az irat Damiant az Egyesült Államok helyettes békebírájának nevezi ki. A-csudába is, legalább neki
megmondhatta volna, hogy valóban volt kinevezése!
A dolog meglepő volt, bár kellemes. El kellett ismerni, hogy Damian nagyon csinos békebíró-
helyettes volt, még ha Curruthers felkutatása és letartóztatása csak ideiglenes feladat volt is a számára.
Délelőtt utoljára keltek útra Culthersből, Jack társaságában. Időben elérték a Sandersonból keletre
induló vonatot, és csakhamar ismét teljes kényelemben utaztak, mert Damian szalonkocsija még mindig
ott várt rájuk.
Damian még nem talált olyan bankot, amelyen át elintézhette volna a Caseynek járó pénz átutalását,
így a lány még velük tartott egy darabig. Casey érezte, minél tovább marad mellette, annál inkább
sajnálja, hogy nem teheti ezt véglegesen. Ezért úgy döntött, hogy a lehetőségek szerint igyekszik
tudomást sem venni róla. Ha a férfi észrevette, hogy őt nézi, Casey úgy csinált, mint aki a gondolataiba
mélyedt, és ilyenkor ugye teljesen mindegy, hogy mire bámul az ember.
Ismét átutaztak Langtryn, de most csak pár óra hosszat állt ott meg a vonat. Egyetértettek abban,
hogy a legjobb a vagonban maradni. Egyikük sem akart - nyilvánvaló okok miatt - a kiszámíthatatlan
Bean bíró karjaiba futni.
Sajnos a városban emlékeztek a szalonkocsira, és úgy látszik, a bírónak is elfogyott a whiskyre szánt
pénze, mert a törvényszolga húsz perccel azután már bekopogtatott hozzájuk, hogy a vonat
megérkezett. Casey komolyan fontolgatta, hogy nem jelenik meg ismét a bíróság előtt. Levehe-ti a
marhavagonból Old Samet, és elindulhat, még mielőtt a törvényszolga erővel szerez nyomatékot a
parancsnak, így azonban magára hagyta volna Damiant, aki már eladta a saját lovát és Jackét is, mert
arra gondolt, hogy nem lesz többé szükség azokra. Mindhárman pedig mégsem ülhettek Old Sam
hátára.
Így azután mit volt mit tenni, a lány Damian oldalán besétált Roy Bean tárgyalótermébe. Bean
ivócimborái mind ott voltak. Bean fülig érő szájjal mosolygott rájuk, és Casey ettől még idegesebb lett.
A törvényszolga, aki bekísérte őket, súgott valamit a bíró fülébe. Bean meglepetten nézett fel.
Bármilyen ürüggyel rendelte is őket maga elé, most úgy látszik, újakra bukkant. Nem is hagyta őket
sokáig kétségek között, hanem megszólalt:
- A törvényszolga azt állítja, hogy magukkal utazik abban a divatos kocsiban egy rab is. Az a fickó
az, akinek a keresésére indultak?
- Igen - válaszolta Damian.
A bíró végigtekintett a cimboráin, akik úgy támasztották a bárpultot, mintha annak állandó
tartozékai lettek volna.
- Nos, meleg a helyzet, mondhatom. Úgy fest a dolog, fiúk, hogy akasztani fogunk.
Damian megrázta a fejét, és Bean elé tette az asztalra a kinevezési iratát.
- Attól tartok, arra nem kerülhet sor. Mint az Egyesült Államok helyettes békebírájának, jogom van
abban az államban bíróság elé állíttatni ezt az embert, ahol a bűntényt elkövette.

112
 Bean végtelenül csalódott volt, és nagyokat sóhajtva nyugtázta a dolgot.
- Igen, igen, megteheti. Mekkora szégyen! Annyira szerettem volna felakasztatni a maga kedvéért.
Damian eltette az iratot, és azt mondta:
- Köszönöm, elnök úr, és ha ez minden...
- Várjon csak, várjon - szakította félbe a bíró. - Ez még nem minden. Maguk még mindig házasok?
Casey emlékezett, Damian milyen buzgón keresett egy bírót, hogy változtasson ezen a helyzeten,
ezért durván válaszolt.
- Csak azért, mert nem találtunk egy bírót innen Sandersonig... elnök úr.
Bean ismét vigyorgott.
- Nem véletlenül mondják, hogy a Pecostól nyugatra én vagyok a törvény egyetlen letéteményese,
kisasszonyka. Meg kell mondanom, hogy miután elhagyták a várost, elgondolkodtam a dolgon, és
rájöttem, hogy kicsit hanyag voltam a maguk esetében. Megtettem a kötelességemet, hiszen
nyilvánvalón bűnben éltek. Elfelejtettem azonban megemlíteni valamit, amit általában megmondok
azoknak, akiket összeadok. Azt tudniillik, hogy újabb öt dollárért bármikor el is választom őket, ha a
dolog nem működik. Most említette, hogy keresték az alkalmat a házasság felbontására, így hát
megtehetem magukkal is azt, amit másokkal. A rám ruházott hatalomnál fogva ezennel semmisnek
nyilvánítom a házasságot.
Kalapácsa dongott az asztalon.
- Öt dollár, fizessék ki a törvényszolgának!

113
 42

A következő városban egész éjszakára megállt a vonat, s volt ott egy nagyobb bank is, amely nagy
összeg átutalására is vállalkozott. Elég korán megérkeztek ahhoz, hogy Damian pénzt vegyen fel, és át
is adta Caseynek abban a kis étteremben, amelyre a szálloda mellett bukkantak.
Akkor hát ennyi volt. Casey megkapta a pénzt, és nem voltak többé házasok. Még egy irányba
tartottak, de már nem kellett többé együtt utazniuk. Casey, ha akarta, megvárhatta a következő vonatot,
vagy akár lovon is folytathatta az utazást. Nem is akarta meghosszabbítani a szenvedését, most, hogy
már nem volt muszáj. Mert nagyon szenvedett.
A fogadóban bámulta Damiant, aki az étlapot tanulmányozta, és úgy érezte, megszakad a szíve.
Damian semmit sem vett észre belső háborgásából. Ő is rosszkedvű volt a „válás" óta, de a lány ezt
megértette. Damian akarta a válást, de bizonyára bosszantotta, hogy azt is úgy erőltették rá kívülről,
mint az esküvőt.
Az olyan önfejű bírákat, mint Beán, akik csak úgy játszadoznak pénzért a saját hasznukra a mások
életével, meg kellene fosztani a tisztüktől, gondolta. Remélhetően egy kihaló fajta képviselői. Azok
azonban, akikkel játszadozott, közben nem sok mindent tehettek ellene, legfeljebb megpróbáltak
tovább élni.
Casey éppen ezzel kísérletezett. Búcsúzkodni nem akart. Szó sem lehetett arról, hogy Damian
jelenlétében zokogjon, és attól tartott, ez történik, ha kimondja a kapcsolatukat örökre lezáró szavakat.
Bár a férfi azt hitte, másnap a vonaton találkoznak, Casey elhatározta, hogy eltűnik örökre.
Ugyanabban a szállodában laktak, a lány még azzal sem törődött, hogy másik panzió után nézzen.
Gyötrelmes volt a séta vissza a szállodáig. A férfi mindenféléről beszélt, a lány meg sem szólalt, nem is
engedte volna a gombóc a torkában.
Amikor azonban kinyitotta a szobája ajtaját, még egyszer visszafordult, hogy egy utolsó pillantást
vessen Damian-ra, apró dolgokat megőrizhessen az emlékezetében: az arcát borító könnyű borostát,
határozott száját, amely olyan lágy is tudott lenni, haját, amely már lenőtt, világosszürke szemét.
Nem lehetett ellenállni egy utolsó érintésnek. A búcsúcsókból is... valami egészen más lett.
Damian magához szorította a lányt, és nem akarta elengedni. Ez végképp ellenállhatatlannak
bizonyult Casey számára. Miért is ne búcsúzhatnának el másképpen is? Annál különlegesebb lenne,
mert Casey tudta: ez az utolsó alkalom.
Valószínűleg Damian is ezt érezte, bár ő még számított arra, hogy viszontlátja a lányt, de
feltételezhette, hogy utoljára vannak ilyen közel egymáshoz. Annál óvatosabb és gyengédebb volt
Caseyhez.
Felemelte, az ágyhoz vitte, karjaiban ringatta. Nagyon lassan vetkőztette le, és minden egyes, ruhától
megszabadított területet csókjával borított, a vállát, a nyakát, még a lány ujjait is. Nem sietett, csókjai és
simogatásai megható gyengédséggel voltak tele.
Casey sem takarékoskodott a simogatásokkal. Bátorító sóhajtásai arról árulkodtak, hogy van még
egymás számára felfedeznivalójuk! Damian megremegett ezektől a sóhajoktól. Ráadásul Casey
simogatásaival rábukkant az érzékeny pontjaira. A lány annyira felbátorodott, hogy most ő sem hagyta
egyetlen részét sem érintetlenül. Ujjainak finom játéka, apró szorításai elbűvölték a férfit, aki mindent
hagyott.
Ami örömet okozott az egyiknek, örömet okozott a másiknak is. Ebben nem volt közöttük
különbség, csak az ámulat, hogy ilyen is van.
A férfi teste elvarázsolta Caseyt. Bőrének illata lenyűgözte érzékeit. És az íze - nem takarékoskodott
a csókjaival. Azzal, hogy Damian megszabta a lusta, érzéki felfedezés ritmusát, időt adott a lánynak,
hogy olyasmit is csináljon, amiről addig csak képzelődött.
Vérük lassan felforrósodott. Újra és újra kívánták egymást. Amikor Casey azt gondolta, túlcsordul
benne a gyönyör, és ennél többet már nem képes elviselni, a férfi megint odahúzta magához, hogy az a
bársonyos keménység ismét egészen betöltse őt.

114
 Tekintetük összekapcsolódott, és nézésük legalább olyan érzéki volt, mint testük egymásra találása.
A férfi lassan elkezdett mozogni a lányban, aztán gyorsan előretört, közben egy forró csók, és ez újra és
újra ismétlődött. Damian szerelme különleges, mindent elborító volt.
Caseyt elárasztotta az a tiszta hullám, amely a gyönyör csúcsára repítette. Lüktető crescendo, majd a
csendes kielégülés következett. Hogy a férfi is akkor jutott el a csúcsra, amikor ő, boldogsággal töltötte
el.
Magához szorította Damiant. Valahogy sikerült visszafojtani a könnyeit. Erre a kis időre Damian az
övé volt. Elválnak az útjaik, de Casey sohasem fogja elfelejteni őt, és mindörökre szeretni fogja.
Igyekszik majd visszafogni a fájdalmat, és remélte, hogy egy napon sajnálkozás nélkül tud
visszatekinteni ezekre az időkre, mint élete kedves részére.

115
 43

Courtney kilovagolt a farmra, éppen a nyugati részén járt, amikor egyszer csak meglátta Chandost,
amint megsarkan-tyúzza a lovát, és felé vágtat.
Az asszony nehéz hét hónapot élt át, nemcsak azért, mert Casey elment, és nemcsak azért, mert
Chandos távollétében neki kellett irányítani a K. C. farmot, hanem mert nem szeretett távol lenni az
urától.
Férjére nézve csak ennyit mondott:
- Az ördögbe is, csakhogy itt vagy - aztán leugrott a nyeregből, és a férje karjába vetette magát.
A férfi szélesen mosolygott. Courtney erre figyelt fel, nem a bozontos szakállra, nem a hosszú hajra,
amelyet már be is kellett fonni. A mosolyra és az eleven tűzre a világoskék szempárban.
Most megint a régi Chandos állt előtte. A férfi az elmúlt hét hónapban néha hazalátogatott, az élet
visszatért a szemébe. Az asszony nagyon szenvedett attól, hogy mind a lánya, mind a férje távol volt
otthonuktól, de a változást Caseynek köszönhette.
Ez az időszak jó hatású, gyógyító idő volt Chandos számára. Olyasvalamit csinált, amit hasznosnak
ítélt, amit jól tudott csinálni. Ez nem a farm egyhangú életének irányítása volt, amelyet, amióta Fletcher
meghalt, meglehetősen unalmasnak talált. Amíg az apja élt, volt értelme, hogy igazgassa a farmot, hogy
megmutassa az öregnek, jobban ért hozzá, mint ő. Az indíték azonban eltűnt, Fletcherrel együtt.
- Remélem, nem csak látogatóba jöttél - mondta az asszony.
Chandos hamar rábukkant Caseyre a szökése után. Courtney remélte, hogy ezzel a dolog lezárul, és
hazahozza a lányukat. Chandos azonban nem ezt tette. Bűntudatot érzett, amiért a lány elszökni
kényszerült. így azután hagyta, hadd próbálja ki azt, amit ki akart próbálni. Ő pedig végig a nyomában
maradt, "felügyelte" mindazt, amit a lánya csinált.
- Casey a déli vonattal érkezik. Nem tudom, sötétedés előtt kiér-e a farmra. Olyan lassan utazik,
mintha a kivégzésére tartana.
- Ez érthető, biztosan retteg a veled való találkozástól.
A férfi megrázta a fejét.
- Nem hiszem, hogy erről volna szó. Inkább örömmel készül arra, hogy megmutassa, mit teljesített.
Amióta azonban elindult hazafelé, az a benyomásom, mintha gyászolna.
- Történt valami, amiről nem szóltál a levelekben és a táviratokban?
- Igen, rengeteg minden, de semmi olyan, amiről feltételezném, hogy ilyen hatást válthatott ki belőle.
Befejezte az utolsó elvállalt munkáját, elköszönt attól a balfácántól, aki felfogadta. Talán a halál
közelsége ráébresztette, hogy többet vett a tányérjára, mint amennyit meg tud enni.
- A halál közelsége? A halál közelsége! Mikor került ilyesmire sor? Mindig azt állítottad, hogy
sohasem volt igazi veszélyben!
Chandos erőltetetten mosolygott a feleségére.
- Nem lehettem ott minden pillanatban, amikor kedve támadt előkapni a fegyverét. Időnként
sikerült leráznia engem, akkor aztán vadul kutattam, míg rá nem találtam újra.
- Pontosan mikor volt halálos veszedelemben? - kérdezte Courtney. - És hogyan történt?
- Az utolsó munka, amit elvállalt, egy kicsit veszélyesebb volt, mint gondoltam volna. Egy keletről
jött ember fogadta fel, hogy találjon meg egy Curruthers nevű embert. Mindezt onnan tudtam meg,
hogy végigkérdeztem ugyanazokat az embereket, akiket ő kérdezett ki. S mivel Curruthers is keletről
jött, egy ideig rossz nyomon jártam.
- Veszedelmesebb volt, mint képzelted?
- Nem, ő maga nem volt nagyon veszedelmes, de felfogadott egypár gyorslövészt, és azok már nem
voltak ártalmatlanok. Mire rábukkantam Caseyre, már megtalálta a fickót (engem egy éjszaka nagyon jól
lerázott Sandersonban, éjjel úgy eltűnt, hogy nyomot sem hagyott maga után), és egy nagy csetepatéba
keveredett.
- Mibe?
Chandos vigyorgott.

116
 - Nyugodj meg, kedves. O lett a győztes, és a helyzet, így visszagondolva, nagyon mókás volt, bár
akkor, amikor röpködött a sok golyó, természetesen nem volt az. Számomra akkor érkezett el a döntő
pillanat. Elhatároztam, hogy ahogy elül a csatazaj, hazacipelem.
- Mondd meg nekem, mi volt a mókás abban, hogy a lányunk egy lövöldözésbe keveredik? -
kérdezte feszülten az asszony, és egyáltalán nem csillapodott le, amint Chandos kérte.
- Képzeld csak el, ott állt egy békésnek látszó kisváros főutcáján, rajta egy olyan divatos, díszes ruha,
amelyet csak ritkán vesz fel, és az oldalán felcsatolva a pisztolytáskája...
- Neked ez vicces?
- Te is annak fogod találni, ha nem így bámulsz rám, és felfogod, hogy ép, egészséges, és hazafelé
tart.
Courtney méltatlankodva mormolt valamit:
- Rendben, de akkor fogom viccesnek találni, ha majd száztíz éves leszek. Azt mondd meg, hogy
akkor miért nem hoztad rögtön haza?
Chandos rosszkedvűen válaszolt:
- Mert az az átkozott lovam lesántult.
- De nem is ugyanabban a városban voltál, mint ő - emlékeztette Courtney. - Mi köze akkor az
egészhez a lovadnak?
- Mert azok a szemét alakok, akik ellen dolgozott, egyáltalán nem szándékoztak tiszta játékot
játszani. Közbeavatkoztam, és addig fedeztem, amíg elhagyta az utcát. Akkor felbukkant a megbízója is.
Sanderson után valamiért elváltak az útjaik. A golyók azonban ott röpködtek az utca mindkét oldalán.
Amikor minden elcsendesedett, rájöttem, hogy mindkét fél a hátsó kijáraton távozott. A városi
istállónál találkoztak ismét. Nem tudom, mi történt ott, de Casey ellenfelei a végén kilovagoltak a
városból, és magukkal vitték a lányunkat.
Courtney felsóhajtott:
- Rendben van, már kezdem érteni, hogy kerül a történetbe a lesántult lovad.
- A helyzet nagy rossz volt. Én azonnal elindultam utána, de Rutledge is.
- A keleti ember?
Chandos bólintott.
- A nyomok a Sandersonhoz vezető úttól délre mutattak, de ez csak az üldözők félrevezetését
szolgálta. Én megtaláltam a pontot, ahol letértek az útról, és ahonnan kezdve nyugatra tartottak. Rájuk
is találtam. Rutledge nem volt olyan ügyes, és lemaradt mögöttem.
- És akkor sántult le a lovad?
Chandos igent bólintott.
- Már arra gondoltam, hogy megállítom Rutledge-t, és elveszem a lovát. Azt gondoltam, egy ilyen
alak nem lehet nagy segítség Caseynek, ha utoléri is őket. Az az átkozott fickó azonban egyszer csak
elviharzott mellettem, túl messze ahhoz, hogy megállíthattam volna. Azt hiszem, észre sem vett,
annyira sietett Curruthers után. Akkor vagy öt mérföldre voltam a várostól. Mire egy másik lovat
szereztem, és utánuk mentem, már a foglyaikkal együtt visszatérőben voltak a városba.
- A férfi megmentette Caseyt?
Chandos fintorgott.
- Kétlem. Mire rábukkant, Casey már biztosan mindent kézben tartott. Nagyon szeretném tudni,
hogyan csinálta. A banditák közül egy halott volt, a másik kettő meg úgy össze volt kötözve, mint a
sütésre előkészített pulykák.
- Ha hazajön, majd kérdezd meg, hogy mi történt akkor - javasolta Courtney. - Vagy még mindig azt
akarod, hogy azt higgye, sohasem találtál rá?
Chandos vállat vont.
- Nem tudom. Várjunk, és majd meglátjuk, ő mit mesél. De vége az egész játéknak, efelől biztos
vagyok. Te meg majd kitalálod, miért is olyan boldogtalan.

117
 44

Casey megállt azon a dombon, ahonnan le lehetett látni a Bar M farmra, és azon gondolkodott, hogy
vajon megérte-e ez az egész... Túl sok szorult belé az apja és a nagyapja vonásaiból, nagyon makacs,
önfejű volt, és meg volt győződve arról, hogy amit tesz, az a legjobb. De most valahogy nem is volt
bizonyos abban, hogy kiállta-e a próbát.
Át akarta venni Fletcher örökségét, hogy ne menjen tönkre a farm. Nemes vállalkozás, vagy
legalábbis ezt mondta magának annak idején. De tönkrement volna-e a farm, ha ő sohasem teszi be
többé oda a lábát? Chandos hagyta volna? Valószínűleg nem. Casey rájött, hogy túlságosan el volt telve
önmagával, azt hitte, hogy nélküle összedől a világ, íme, hét hónapig távol volt, és a farm láthatóan
remekül működött.
Most azután el kell magyaráznia az indokait a szüleinek, most, amikor úgy érezte, nem érnek többé
semmit az érvei. Bolondságot csinált, és ezt be kell ismernie.
Casey körbejáratta Old Samet, majd megsarkantyúzta, hogy vacsoraidőben hazaérjen. Úgy gondolta,
a szülei az ebédlőben lesznek: ott is voltak. Amikor azonban a lány ott állt az elegáns szoba bejáratánál,
annyira furcsán érezte magát poros ponchójában, farmernadrágjában, hogy egy szót sem tudott
elmondani abból, amit előre kigondolt.
Olyan jó volt hazaérkezni, annyira hiányzott az apja és az anyja, rettenetesen vágyott utánuk! Ennek
ellenére úgy érezte, nem tartozik többé ide, és ez a gondolat mélyebben hasított belé, mint az a rengeteg
más dolog, amely foglalkoztatta.
Remélte, hogy csak múló szomorúságról van szó, hiszen ez az ő otthona. Tudta, hogy itt mindig
szíves fogadtatásra találhat. Mégis arra gondolt, hogy egy napon végleg el fog innen költözni. Egy
napon, amikor majd talál egy férfit...
- Levágattad a gyönyörű hajadat, Casey? - kérdezte Courtney rosszallóan.
Hát nem ezt várta hét hónapi távollét után. Hitetlenkedve nézett az anyjára. Talán csak ugratni
akarja? Az apja felé nézni sem mert, attól tartott, nagy haragot vált ki belőle. Még nem kiabált, de
biztosan fog.
- Majd kinő újra - felelte tétován.
Courtney mosolygott, felállt, kitárta felé a karját.
- Ki bizony. Na gyere ide!
Casey erre várt, ebben reménykedett, és habozás nélkül az anyja karjába borult. Azonnal
könnyekben tört ki.
Casey annyi mindenért remélt bocsánatot. Sok gondot okozott az anyjának, ezt talán már helyre sem
lehet hozni. A szülők általában képesek "elrendezni" mindent, ami gondot okoz egy gyermek életében,
de Casey már nem abban a korban volt, amikor a problémákat könnyen el lehet "rendezni".
Fájó szívvel csak ennyit tudott mondani:
- Sajnálom! Nem lett volna szabad elmennem, most már tudom!
- Casey, drágaságom - csitítgatta Courtney. - Csak az a fontos, hogy itthon vagy, épen és
egészségesen. Minden más majd rendbejön.
Nem fog, de Casey most nem akart ezen vitázni az anyjával. Otthon megbocsátottak neki, még
magyarázatot sem kértek tőle...
- Nem mesélnéd el nekünk, miért érezted úgy, hogy el kell menned tőlünk?
Casey csaknem felnevetett. Letörölte a könnyeit, rámosolygott az anyjára.
- Hát, amiért úgy mentem el, ahogyan elmentem, az éjszaka közepén, annak az oka, gondolom,
nyilvánvaló. Ha előre elmondtam volna nektek a terveimet, valószínűleg bezártatok volna, és a szoba
kulcsát behajítottátok volna a kútba.
- Nagyon is valószínű - mosolygott vissza Courtney. - És miért is mentél el?
Casey ekkor végre az apjára pillantott, aki csendben ült, és kifürkészhetetlen pillantást vetett a
lányára. Még nem kiabált, de úgy festett, mint aki haragos.
- Nagyon buta ötlet volt, bárcsak sohase jutott volna az eszembe! Meg akartam mutatni,
hogy'egyedül is nagyon jól el tudom igazgatni a Bar M farmot. Papa azt állította, hogy arra csak egy férfi

118
képes. Azért mentem el, hogy olyan munkát végezzek, amit feltételezhetően csakis férfiak képesek
elvégezni, és hogy többet keressek, mint amit egy férfi egész életében.
- Muszáj volt ennyire veszedelmes foglalkozást választanod? - kérdezte nyugodtan Chandos.
Casey megadóan válaszolt:
- Akkor hát kinyomoztad. A közelemben voltál, és tudtad, hogy mit csinálok?
- Még annál is közelebb, kislányom.
Casey elcsendesedett, és nemcsak azért, mert kislányomnak szólította. Habozva mondta:
- Ez tulajdonképpen mit jelent?
- Csak nem képzelted, hogy ennyi hónapon át sikerült elbújnod előlem?
Casey magában sóhajtott. Ezt sohasem gondolta. Az első naptól kezdve számított rá, hogy az apja
bárhol, bármikor felbukkanhat. Hogy ez nem történt meg, némi aggodalommal töltötte el.
- Mikor találtál rám? - kérdezte.
- Néhány héttel azután, hogy elmentél.
Casey elgondolkodott.
- Nem értem. Miért nem kerestél fel azonnal?
- Talán mert úgy éreztem, az én hibám volt, hogy elmentél, és ezért nem akartam elkövetni egy
újabb hibát. Úgy gondoltam, ha eléred a célodat, akkor azzal a dolog lezárul majd, és én nem fogom
magam annyira hibásnak érezni az egészért. Csak azt kívántam, ne tartson sokáig az ügy, s hogy ne
legyen olyan borzasztóan veszélyes.
- De hát nem is volt olyan veszedelmes. Nagyon könnyen lecsaptam az ellenfeleimre, és sikerült
őket meglepnem.
- Tudom.
Ez a szó végképp feldúlta Caseyt.
- Tudod? Csak nem azt akarod mondani, hogy nemcsak megtaláltál, de a közelemben is maradtál?
Casey azonnal válaszolt is saját kérdésére: - Hát persze hogy ezt tetted. Csak arra vártál, hogy bajba
kerüljek, nem igaz? Számítottál rá!
- No, most rossz irányban tapogatózol, kislányom. Én azután igazán jól tudtam, hogy el tudod
végezni a munkát, amit magadnak választottál. De te a gyerekem vagy. Hogy képzelted, hogy csak úgy
magadra hagylak, amikor jól tudtam, miféle emberekkel fog összehozni az élet? Gondolj csak bele!
Nekem a közeledben kellett lennem, a biztonságod miatt. Casey, számomra nem volt más lehetőség.
Vagy melletted maradok, vagy haza kellett volna jönnöd.
Casey bólintott. Nem is tudta, miért lepte meg, amit most hallott. Az apja mindig is védelmezte őt.
Miért gondolta, hogy ez alatt az időszak alatt másképpen lesz?
Azután egyre jobban belegondolt a dologba, és egészen elsápadt. Az apja mindenüvé követte, jelen
volt, és figyelte. Amikor kint a mezőn szeretkezett Damiannal, vajon azt is látta?
- Mindig ott voltál? Az egész idő alatt, mindenütt? - kérdezte.
Chandos megrázta a fejét.
- Volt néhány alkalom, amikor leráztál. A leghosszabb időszak az volt, amikor Coffeyville-be
tartottál. Egy hétre volt szükségem, hogy újra felleljelek. Fort Worthbe akkor érkeztem, amikor éppen
elindultál onnan. Észvesztő tempóban kellett lovagolnom a legközelebbi kis megállóig, felugrottam, és
a vonat már indult is tovább. Amikor Sandersonból az éjszaka közepén lopóztál ki, néhány napig nem
találtalak. Utána már csak Culthersben láttalak viszont, a nagy lövöldözés kellős közepén.
Casey magában sóhajtozott, de le is higgadt. Akkor hát nem látta őt Damiannal szeretkezni. De az
az átkozott pisztolypárbaj ...
- Nagy ostobaság volt a részemről.
- Bizony az volt.
- Nem szégyellem bevallani, annyira féltem, hogy nem is tudom, hogyan tudtam előrántani a
fegyveremet, és még kevésbé, hogyan találtam el a fickót. Akkor te fedeztél bennünket, hogy
eltűnhessünk az utcáról, ugye így volt?
- Igen.

119
 - Bárcsak ott lettél volna a kunyhónál is, ahova bezártak akkor éjszaka, és arra vártak, hogy
megjelenjen Damian, és megölhessék!
- Nem voltam ott. Lesántult a lovam. De azt hiszem, egyedül is szépen kimásztál a csávából.
Legalábbis úgy látszott, amikor végre megtaláltalak, mert már visszafelé tartottál a városba a foglyaiddal.
Casey visszafojtotta a nevetését, amikor a tévedéseire gondolt.
- Hogy én kivágtam magamat? Nem, nem, de egy hajszálra voltam a haláltól, amikor töltetlen
fegyvert fogtam az egyik fickóra. Damian oldotta meg a helyzetet, és hál' istennek, a kellő pillanatban
törte be a kunyhó ajtaját. Megmentette az életemet. Kézifegyverhez nem ért, de a puskával ügyesen
bánik, és jó céllövő. Nagyon gyorsan alkalmazkodott a mi vidékünk szokásaihoz, de már visszautazott
Keletre.
- Meg akartam kérdezni, hogyan kerültetek össze? Erre magamtól nem tudtam rájönni.
Casey kivette a zsebéből a bankátutalásról szóló papírt, és az apja elé tette az asztalra.
- Mert sokkal többet kínált nekem egy munkáért, mint amennyibe a munka valójában került. Túl
nagy volt az összeg ahhoz, hogy lemondjak egy néhány hetes könnyű munkáról. Már nagyon készültem
haza. Gondolom, több mint húszezer dollár elég annak az igazolására, hogy nincs szükségem férjre,
hacsak nekem nem lesz kedvem a házassághoz.
Courtney a szájához emelte a kezét, hogy eltakarja visszafojthatatlan mosolyát. Chandos arcára kiült
a szokásos kifürkészhetetlen kifejezés: nem lehetett következtetni arra, amit gondolt. Azzal pedig, amit
mondott, meglepte Caseyt:
- Igen, ez jól bizonyítja, hogy igazad volt. Ha bárki a Bar M farmról látott volna téged akcióban az
elmúlt hónapok során, nem lenne semmi gond. De én még mindig azon a nézeten vagyok, hogy
meggyűlik a bajod majd a munkásokkal, öregek és fiatalok nem mind fogják szó nélkül követni az
utasításaidat. A férfiakkal az a baj, hogy a legtöbbje azt hiszi, jobban tud mindent másoknál.
Legtöbbjük csak nehezen tartja a száját, ha nem ért egyet a főnökkel. Persze csak, ha az a főnök férfi.
Ha asszony, akkor persze meg akarják mutatni, hogy ők tudják jobban a dolgokat, még akkor is, ha
nem, és szembe fognak szállni egy nővel. Ezt akartam neked megmagyarázni. Ha meg rájuk pirítasz, és
kiderül, hogy nincs igazuk, akkor mi lesz?
Casey sóhajtott.
- Rossz vért szülne, természetesen. Újra meg akarják majd mutatni, hogy nekik van igazuk, és újabb
baj, ha megint csak nem sikerül nekik. Ha meg igazuk lenne, el kellene bocsátanom őket, mert rossz
példa volna, ha hagynám, hogy vitatkozzanak a vezetőjükkel.
Chandos bólintott.
- Most végre megértettem veled, és sajnálom, hogy korábban nem sikerült. Természetesen
megengedem, hogy irányítsd a Bar M farmot. Tedd, amíg akarod. Ha meg nem sikerül, ne vedd
személyes kudarcnak. Különben... ha valaki, aki megtette az elmúlt hónapokban azt, amit te,
valószínűleg arra is talál megoldást, hogy elkerülje mindazt, amit itt megjósoltam. Örömünnep lesz
számomra, ha bebizonyosodik, hogy nem volt igazam.

120
 45

Tágas hálószobájában, amely még gyerekkora rózsaszín-fehér színeit viselte, Casey egy régi
pamuthálóingben ott ült az öltözőasztala előtt. Anyja mögötte állt, és lánya haját kefélte, ahogyan régen.
Közben helytelenítően morgott a rövid haj láttán, de Casey csak nevetett.
Mindig nagyon közel álltak egymáshoz, mindig őszintén és könnyen találtak utat egymáshoz. Volt
azután néhány dolog, amit végképp nem lehetett Chandos jelenlétében megbeszélni.
- Meghíztál egy kicsit, de jó helyre került a súly - mondta Courtney.
Casey elpirult. A melle és a csípője tényleg kikerekedett. Olyan régen várt erre, örülnie kellett volna a
megjegyzésnek, most azonban közönyösen hallgatta a szavakat.
- Gondolom, végre elértem azt a bűvös kort, amikor a lányok virágba borulnak. Mindig is ígérted,
hogy eljön ez az idő.
Courtney bólintott, majd néhány fésülő mozdulat után megjegyezte:
- Az apád azt gondolja, hogy valami nincs rendben veled, hogy boldogtalan vagy, és hogy ennek
nincs köze a többi eseményhez. Történt veled valami szokatlan, amiről esetleg beszélni szeretnél
velem?
- Ha szerinted szerelembe esni szokatlan dolog, akkor így is lehet mondani.
Casey ezt sóhajtva mondta. Nem kellett volna beszélnie róla. Nem volt értelme olyasmiről beszélni,
amit sem megváltoztatni, sem megoldani nem lehetett.
Anyja azonban csak mosolygott.
- Szerelmes vagy? Igazán? Már azt kezdtem gondolni, hogy errefelé senki sem fogja felkelteni az
érdeklődésedet, de hát nem is idevaló, ugye? A keleti férfiról van szó, gondolom.
Casey sóhajtva ismét bólintott, de sietett megnyugtatni az anyját:
- Már túl vagyok az egészen.
- És miért kellene túl lenni rajta?
Casey a tükörben felpillantott az anyjára.
- Talán mert ő nem viszonozza az érzéseimet. Talán mert a New York-i felső körökből való, és én
csak egy falusi lány vagyok, akit sohasem jutna eszébe feleségül venni. És talán mert én rettenetesen
gyökértelennek erezném magam egy nagyvárosban. El sem tudom képzelni ott az életet. És talán...
- Talán te állítasz magad elé túl sok akadályt - korholta az anyja. - Bizonyos vagy benne, hogy nem
viszonozza az érzelmeidet? El sem tudom képzelni, hogy egy férfi nem szeret beléd azonnal, amint
megismer téged.
Casey mosolygott.
- Így beszél egy anya.
- Komolyan beszélek - hajtogatta Courtney. - Gyönyörű vagy, okos, hihetetlenül sok mindenhez
értesz, mindent megtanultál, amit csak lehetett. Minden gond nélkül felvállalod egy férfi munkáját, de a
saját területeden nem dolgozol eredményesen. Azt hiszem, már bebizonyítottad, hogy nincs semmi
olyan, amit ne tudnál megcsinálni, ha akarod.
- A férfiaknak egészen más rólam a véleményük - mondta savanyú képpel Casey.
- A képességeid alapján nagyobb lehetne az önbizalmad, és tudnod kellene, hogy akkor vonzóbb is
vagy. Erről a Damianról van szó, ugye?
- Igen, ő Damian Rutledge, a harmadik e néven.
- A harmadik? Ez már valami. És ő egyáltalán nem vonzódott hozzád?
Casey elgondolkodott, visszaemlékezett a szenvedélyes egymásra találásukra. Vajon az kölcsönös
vonzalomból fakadt, vagy pedig egyszerűen abból, hogy Damian környezetében ő volt az egyetlen
nőnemű lény?
Anyjához fordult:
- Egy férfi vonzódhat egy nőhöz anélkül is, hogy feleségül akarná venni. Amikor feleséget keres, sok
mindent figyelembe kell vennie, például, hogy a társa beleillik-e majd az ő életstílusába. Damian nem
akart engem feleségül, efelől biztos vagyok.
- Mitől vagy ebben annyira biztos?

121
 - Mert össze voltunk házasodva, és alig várta, hogy elválasszanak bennünket.
Courtney kezéből kiesett a hajkefe.
- Hogyan mondtad? Mit csináltatok?
- Nem közös megegyezéssel házasodtunk össze, anya, és a dolog már meg is oldódott.
- Mit akarsz azzal mondani, hogy nem közös megegyezéssel? Valaki arra kényszerített benneteket,
hogy házasodjatok össze?
Casey bólintott.
- Talán már te is hallottál arról a makacs, fura bíróról, Roy Beanről, aki Langtryban él. Ő döntött
úgy, hogy Damian és én bűnben fetrengünk, mert együtt utazunk, persze erről szó sem volt, de ő arra
az öt dollárra vágyott, ami a házasságkötés tarifája, és így összeadott bennünket, anélkül, hogy kikérte
volna a véleményünket. Mi semmit sem tehettünk ellene.
- Hát ez valóban gyalázatos!
Casey egyetértett vele.
- Igen, az volt. Damian természetesen dühös volt, és minden városban, ahova elvetődtünk,
igyekezett egy másik bírót találni, hogy bontsa fel a házasságot. Nem akadtunk egyre sem, de amikor
újra Langtryba érkeztünk, az az öreg bíró felajánlotta, hogy majd ő felbontja a házasságunkat. Most sem
kérte ki a véleményünket, de ismét kért érte öt dollárt.
Courtney odaült a tükör előtti kis padra Casey mellé, és magához ölelte a lányát.
- Ó, drágaságom, mennyire sajnálom. Nagyon nehéz lehetett ez neked, ha te már úgy szeretted őt.
Casey igyekezett jelentéktelenebbnek feltüntetni a dolgot.
- Nem fontos. Én végig tudtam, hogy ő nem nekem való, hogy a mi kettőnk élete mennyire
különbözik. Ö csak a nagyvárosban érzi jól magát, ahol viszont én nem tudnék élni. Közbülső
megoldás pedig nincs. Bárcsak a szívem ehhez tartotta volna magát, és ne gyengültem volna el iránta
annyira!
Úgy látszott, hogy Courtney nem akar belenyugodni a helyzetbe.
- Emlékezz csak rá, az előbb azt mondtam, hogy te mindent képes vagy megtenni, amit csak
elhatározol. Miért adnád most fel? Te gyilkosokat fogtál el. Te átveszed most a Bar M farm igazgatását.
Miért vagy olyan félénk, amikor arról van szó, hogy a szíved szavát kell követned?
- Mert ha összekerülnénk, az sok fájdalmat okozna.
- És az nem okoz fájdalmat, hogy elveszíted? Igen? Vagy azért érzed magad ilyen nyomorultul, mert
nem próbáltad ki rajta a legjobb fogásaidat? Azok az akadályok, amelyeket magad elé képzelsz,
lebonthatók, drágám. Ki mondta, hogy neked mindig nagyvárosban kellene élned, vagy hogy ő nem
döntene-e úgy, hogy mégis vidéken akar letelepedni? Ki mondta, hogy nem oszthatnátok két részre az
évet, és mindkét helyen jól ereznétek magatokat, csak mert együtt vagytok?
- De ő nem akar engem feleségnek!
- Akkor változtasd meg a véleményét- mondta gyakorlatiasan Courtney. - Ha nem tudsz egyedül
rájönni, hogy mit kell tenned, örömmel adok neked tanácsot.
Most Courtney pirult el. Casey az anyjára mosolygott. Az anyja jót akart. Arra vágyott, hogy Casey
boldog legyen. Csak egyetlen dolgot nem vett figyelembe. Hogyan lehetne Casey boldog, még ha
kikényszerítene is egy házassági ajánlatot Damianból, ha Damian nem szereti őt igazán?

122
 46

Damian nehezen viselte az utazást Jack Curruthers társaságában, annyira megvetette. Bizonyos volt
afelől, hogy a férfi a per után börtönben fogja végezni, de ez nem könnyített a helyzeten. Curruthers
elsikkasztotta a társaság pénzét, de nem érte be azzal, hogy elmenekül a pénzzel, ahogy a legtöbb tolvaj
tette volna, hanem másra igyekezett hárítani a felelősséget, és a sikkasztás leplezésére a lelkén szárad
egy ember halála is, azaz a tolvajlást gyilkossága változtatta.
Curruthers rászolgált a bíróság ítéletére, bármi legyen is az. De Damian nem szolgált rá arra, hogy a
New Yorkba visszavezető hosszú úton a társaságától szenvedjen.
Jack a megbánásnak egy szikráját sem mutatta. Önelégülten, tetszelegve beszélt a bűnéről, ahányszor
csak alkalma nyílt rá. A szalonkocsiban pedig Damian nem szabadulhatott a jelenlététől. Betömhette
volna Jack száját, de annak bagolyszemeiben ott villogott volna továbbra is a rosszindulat.
Ezért azután Missouri államban, St. Louis városban Damian leszállt a vonatról, hogy egy olyan
szalonkocsit szerezzen, ahol külön fülkében helyezheti el Jacket. Akkor legalább nem lesz állandóan
szem előtt, és nem nyomasztja annyira Damian lelkét. Talált is egy kocsit, amelynek volt egy külön
hálófülkéje. Sajnos Damiannak több órán át távol kellett maradnia, hogy elintézze a vagon bérletét (a
kocsi tulajdonosa a városban lakott). Mire visszaért, Jack megszökött.
Damian erre számított a legkevésbé. Megtett minden szükséges óvintézkedést. Jack kezét-lábát
megbilincselte, a culthersi seriff kölcsönözte neki a béklyókat. A lábbilincset pedig még külön is
odaláncolta az egyik lehajtható padhoz. A szalonkocsi kulcsra volt zárva, csak a kalauznak volt hozzá
még egy kulcsa.
Nem gyanakodott a kalauzra. Amióta meghallotta, miben vétkes Jack, ösztönösen irtózott tőle.
Amikor ez az ember megtudta, hogy mennyi ideig áll a városban a vonat, kihasználta az alkalmat, és
meglátogatta ott élő rokonait. Damian hamarosan talált néhány tanút. Az egyik zajt hallott a vagon
belsejéből, ez a pad összetörése lehetett. Egy másik látta, amint Jack kiugrik az egyik ablakon, és
elsántikál. St. Louis nagy város volt, könnyen találhatott rejtekhelyre.
Damian azonnal jelentette a szökést a helyi rendőrnek, aki nagyon segítőkész volt, de annyira nem,
hogy meg is találta volna Currutherst. Háromnapi hiábavaló kutatás után táviratozott a New York-i
detektíveknek, akik már dolgoztak neki, és akik összehozták őt St. Louis-beli kollégáikkal.
Még egy hétbe tellett, amire biztos nyomra bukkantak, s ez egyenesen Illinois államba, Chicagóba
vezetett. Jack a jelek szerint úgy döntött, hogy többé nem a vadnyugat tágas térségein keres menedéket.
Most egy nagyvárost választott.
Damian nem így képzelte a Chicagóval való első találkozását. Valahol ott motoszkált az agyában a
gondolat, hogy itt él az anyja, de ezt nem engedte tudatosulni. Lehet, hogy egy napon majd fel fogja
keresni, de most annyi dolga volt, hogy kizárta ezt a lehetőséget.
Caseyt már nehezebben tudta eltávolítani a gondolataiból, jobban mondva szüntelenül rá gondolt.
Még mindig mérges volt, hogy úgy távozott el, minden értesítés nélkül, egyszerűen kiosont az éjszaka
leple alatt a szobából, ahol együtt aludtak. Semmi istenhozzád. Semmi esély, hogy megbeszéljenek egy
találkozást... vagy bármi mást.
Bár nem bánta, hogy Bean bíró elválasztotta őket, mégis dühös volt, hogy a bíró ismét rájuk
erőltetett kérés nélkül egy újabb jogi dolgot. Az a házasságkötés csak rossz tréfa volt. Damian úgy
gondolta, hogy veszi a bátorságot, és megkéri Casey kezét, esküdjenek össze igazán. De Casey nem adta
meg neki ezt a lehetőséget.
Néhány órával azután, hogy megkapta a pénzét az elvégzett munkáért, elszökött. Ez nagyon jól
mutatta, hogy alig várta már, hogy elváljon az útja az övétől. Még a reggelt sem akarta megvárni. A
vonaton sem jelent meg.
Damian végigjárta a kocsikat, remélte, hogy megtalálja a lányt, és csak utána ment el Jackért, aki az
éjszakát a helyi börtönben töltötte.
Több hét eltelt már azóta, de ő még mindig a lány eltűnésén rágódott. Ideje bőven volt, mert
detektívjei szikla-szilárdan kijelentették, nem kívánják, hogy egy amatőr beleüsse az orrát a munkájukba.

123
Nem volt más dolga, mint a történteken töprengeni. Amikor Casey kutatott Jack után, legalább
tevékenyen részt vehetett a keresésben, sőt alkalmanként még hasznosnak is érezhette magát.
Amint eszébe ötlött ez a gondolat, úgy vetette rá magát, mint a kiéhezett ember a pecsenyére.
Caseynek itt kellene lennie vele Chicagóban. Tízezer dollárt fizetett ki, hogy Jacket bíróság elé állíthassa,
de Jack ismét elkerülte az igazságszolgáltatást. Damian nem kapta meg a pénze ellenértékét!
De hogyan találja meg őt, ha azt sem tudja, hol lakik, és még a teljes nevét sem ismeri? Még az a név
sem volt az övé, amellyel néha aláírta magát, a K. C. monogram a lovára ütött billogot jelenti: amikor
először kellett aláírnia valamit, ez jutott az eszébe.
Old Sam ezzel a két betűvel volt megjelölve...
Bucky Alcott erre a Waco melletti tanyára küldte Caseyt, hogy ott keresse, ki ő, és honnan való.
Damian akkor ezt vaktában tapogatózásnak gondolta, mert úgy tudta, a lány nem a K. C. farmról
szerezte a lovát, hanem ajándékba kapta az apjától. Mégis, ez a farm volt az egyetlen kiindulópont,
hiszen a lány sohasem említett semmit, amivel beazonosíthatná a lakhelyét.
Legalább valami hasznosat csinál, ha visszamegy Texasba. Volt más oka is annak, hogy visszaindult,
de még túl dühös volt ahhoz, hogy ezt elismerje önmaga előtt. Nem volt sok reménye arra, hogy
megtalálja Caseyt, tartott tőle, hogy csak az idejét vesztegeti.
De ez még mindig jobb volt, mint a hotelszobában várni a detektívek napi jelentéseire, amelyek
unalmasán egyformákvoltak: még mindig nincsenek nyomok. Jacket elnyelte Chicago, és volt olyan
okos ez alkalommal, hogy nem használta az igazi nevét. Hogyan is lehetne egy tűre bukkanni egy
szénakazalban, hiszen Jack most egy igen nagy városban rejtőzködött.
Damian meglepő módon meg volt győződve afelől, hogy Casey biztosan tudná ennek is a módját.

124
 47

A K. C. farm központi épülete valódi kúria volt. Damian, amikor a távolból meglátta a nagy házat s
a környező épületeket, azt hitte, egy újabb város került az útjába. Az ország nyugati részében utazva
már sok farmot látott, de ez egyikre sem hasonlított.
Mély benyomást gyakorolt rá a farm nagysága, és egyben csalódást is okozott neki. A farm láthatóan
kitűnően működött: itt bizonyára senki sem fog emlékezni egy Old Sam nevű lóra, amelyet az apja vett
egy fiatal lánynak jó néhány évvel ezelőtt. Még ha vezettek is feljegyzéseket az eladásokról, nem tudta
az apa nevét.
Abban reménykedett, hogy az apa leírása alapján valaki vissza tud emlékezni az emberre, most
azonban már ebben is kételkedett. Itt valószínűleg tucatjával adják el havonta a lovakat. A rengeteg
istálló azt sugallta, hogy itt nemcsak marha-, de lótenyésztéssel is foglalkoznak.
Ennek ellenére reménykedett. Akárki adta is el öt-hat évvel ezelőtt azt a lovat, lehet, hogy kitűnő az
emlékezőtehetsége, és az is lehet, hogy még mindig itt dolgozik. És ha valaki olyan veszedelmes
fickónak látszik, mint amilyennek Fort Worthben látta Damian Casey apját, arra talán inkább
visszaemlékeznek, mint egy átlagos vevőre.
Damian Wacóban lovat bérelt, és útbaigazítást kért a K. C. farmhoz. Szinte automatikusan
cselekedett, fel sem merült például benne, hogy egy homokfutót is bérelhetett volna. Mostanra már
biztonságosan érezte magát a nyeregben, s ez olyasvalami volt, amit egy évvel ezelőtt el sem tudott
volna képzelni.
Hosszú, széles veranda húzódott a ház előtt. A verandához felvezető lépcső két oldalán oszlopok
voltak a lovak kikötéséhez. Damian kikötötte a lovát, és elindult a bejárat felé.
Miközben választ várt a kopogtatásra, visszatekintett a verandáról. Nem volt sok látnivaló, sík
mezők, kaktuszok, néhány fa. A veranda nyugatra nézett, épp lebukott a nap.
A napi kemény munka után nagyszerűen lehetett pihenni ezen a verandán, ahonnan ilyen pompás
volt a kilátás. A rengeteg asztal és szék arra utalt, hogy a farmon élők közül sokan éltek is a
lehetőséggel, és megpihentek a verandán.
Csinos, középkorú asszony nyitott ajtót, világosbarna szeme halványan emlékeztette Damiant
valamire, habár idegességében nem tudta, pontosan mire is. Nem volt túl sok reménye, hogy ezen a
helyen Casey nyomára bukkan, de ez volt az egyetlen lehetősége. Mivel a mai napon eldől, hogy jut-e
valamire vagy sem, rendkívüli idegesség öntötte el.
- Tehetek önért valamit? - kérdezte kíváncsian az asszony.
Damian lekapta a kalapját, és megköszörülte a torkát.
- Egy fiatal nőt keresek, akinek a lova erről a farmról származik, vagy legalábbis itt ütötték rá a
bélyeget.
- Hogy hívják őt?
- Attól tartok, nem ismerem az igazi nevét - ismerte be Damian. - Az apjától kapta a lovát,
körülbelül öt évvel ez előtt. Az apja nevét sem ismerem, de abban reménykedtem, hogy itt talán valaki
emlékezni fog rá, tudni fogja, ki ő, és talán azt is, hol lakik.
Úgy látszott, az asszony további magyarázatra vár, de amikor láthatóan nem volt folytatás, annyit
mondott:
- Itt rengeteg lovat adnak el. Van valami különleges azon a lovon, amely megkülönbözteti a
többitől? Vagy valami különleges a férfin, aki megvásárolta? Név nélkül nagyon nehéz lesz...
- Le tudom írni a férfit - szólt közbe Damian, s akkor jött rá, hogy ezzel kellett volna kezdenie. -
Körülbelül olyan magas, mint én.
- Nos, ez már valami - mosolygott az asszony -, hiszen maga magasabb az átlagosnál.
Damian visszamosolygott, és egy kicsit megkönnyebbült.
- A haja fekete, hosszú, de talán már nem viseli olyan hosszan. Én a közelmúltban láttam, akkor
nagyon hosszú volt a haja. A negyvenes évei derekán járhat, a lóvásárláskor 38-39 éves lehetett.
Az asszony nevetett.

125
 - Rengeteg emberre illik ez a leírás itt a környéken, még a férjemre is. Nem volt rajta semmi más,
amire emlékszik? Sebhelyek?
Damian megrázta a fejét.
- Nem láttam ezt az embert közelről. De volt valami benne, valami veszedelmes, amitől bizonyára
sokan idegesek lesznek, ha látják. Hogy őszinte legyek, úgy festett, mint egy... törvényenkívüli.
- Jóságos isten, biztos abban, hogy újra rá akar találni? -kérdezte az asszony.
- Nekem a lányára van szükségem.
Az asszony elgondolkozva bólintott.
- És mit tud mondani a lóról? Volt rajta valami szokatlan?
- Rendkívül szép állat. Bizonyára telivér, de Casey Old Samnek hívta.
Az asszony összerezzent.
- Casey? Maga azt mondta, hogy nem ismeri a keresett személyek nevét.
Damian biztatónak látta a riő reakcióját, de előbb magyarázkodni kezdett:
- Nem is ismerem. Én adtam a lánynak a Casey nevet, mert ő a K és C kezdőbetűket használta,
amelyek valószínűleg a lován levő bélyegzőre utaltak. Sajnos erről soha sem kérdeztem ki őt. Mindenki
Kölyöknek hívta. Ismer ön véletlenül valakit, asszonyom, aki hasonlít az általam leírt személyekre?
- Lehetséges. Miért keresi ezt a lányt?
- Ez magánjellegű ügy...
- Akkor gondolom, nem is tudok segíteni magának - vágott közbe az asszony, és be akarta csukni az
ajtót.
- Várjon! - mondta Damian. - Fejvadász volt, amikor találkoztam vele. Felfogadtam, hogy segítsen
megtalálni az apám gyilkosát, és meg is tette. Mielőtt azonban vissza tudtam volna vinni a bűnözőt
New Yorkba, hogy bíróság elé állítsam, valahogyan megszökött.
- Tehát azért keresi, hogy ismét felfogadja? - kérdezte éles hangon az asszony.
Ez egyáltalán nem tartozott rá, ezért a férfi ezt válaszolta:
- Igen, nagyjából azért.
- És ez az egyetlen ok, amiért idejött?
Most Damianon volt a sor, hogy meglepődjön az asszony furcsa kérdésein.
- Mi másért?
Az asszony elgondolkodott.
- Talán a férjem szeretne elbeszélgetni magával. Jöjjön csak be.
Belépett. Az asszony azonnal magára hagyta egy rövid "Itt várjon!" felszólítással. Nem volt más
választása, mint engedelmeskedni.
Damian számára az asszony viselkedése érthetetlen volt: láthatóan haragudott valamiért rá.
Borostyánszínű szeme csak úgy villámlott Megrezzent a Casey név hallatán. Lehet, hogy ez a lány igazi
neve? Úgy látszott, az asszony tudja, kiről van szó. A "lehetséges" azt is jelentheti, hogy "igen,
ismerem".
Damian igyekezett lehiggadni. De az a borostyánszínű szempár...
Rengeteg emberre illik ez a leírás itt a környéken, még a férjemre is.
Remény árasztotta el Damiant. Talán egyenesen Casey otthonára bukkant? Az anyjával beszélgetett,
akinek ugyanolyan a szeme, mint Caseyé, ha mérges! És a nő férje, akit leírt neki...
A vállán egy kezet érzett, megfordult, és valóban Casey apja állt ott előtte, kinyújtott karral. Damian
semmi másra nem emlékezett, csak arra, hogy csillagok röpködtek a szeme előtt.

126
 48

- Arra gondolok, hogy nem lett volna szabad megmondanom neked, hogy Casey beleszeretett ebbe
az emberbe - mondta Courtney, amint férjével ott álltak Damiannak a bejárati ajtó mellett heverő teste
felett. A férfi orrából vér csordogált.
- Természetesen meg kellett mondanod - válaszolt Chandos, és elégedetten dörzsölgette az öklét.
A tekintete is elégedettséget tükrözött.
Courtney neheztelve, kételkedve mondta:
- Igazán? Amikor én azt mondtam neked, hogy menj utána egészen New Yorkig? És akkor ez a
bolond ember idejön, egyenesen a küszöbödre. Egy kicsit olyan, mintha tálcán kínálta volna fel neked a
fejét.
Chandos felvonta a szemöldökét.
- Akkor miért mondtad meg nekem, hogy itt van? Elküldhetted volna az útjára, és akkor nem is
tudtam volna az egészről.
Courtney elgondolkodva mondta:
- Egy nagyon rövid időre azt akartam, hogy térítsd észhez egy jó ütéssel. De ezt csak egy nagyon
rövid pillanatig éreztem így - ismételte.
Chandos csaknem felnevetett.
- Fogadok, mondott valamit, amivel feldühített.
Courtney összeszorította a száját.
- Azért jött ide, hogy ismét felfogadja Caseyt. El tudod képzelni? A lánynak persze esze ágában sem
lesz újra neki dolgozni, de ha látja, meghosszabbítjuk a szenvedéseit. Gondolt erre ez a férfi? Nem, ez
egy önző, érzéketlen roha...
Chandos finoman a szájára tette az ujját, hogy elhallgattassa.
- Imádom, amikor így begurulsz, de ebben az esetben valószínűleg nincs rá okod. Arról akartál
meggyőzni, hogy a férfi nem tudja, hogy Casey szerelmes belé? Amikor kérdezted, a lány ezt nem
ismerte be? Akkor ez felmenti a fickót, nem szándékosan akar ártani a lányunknak, nem igaz?
- Hát igen - mondta az asszony, de utána összehúzta a szemét. - Akkor miért rontottál azonnal neki
és ütötted le, ha minden gyanú felett állónak tartottad?
- Azért az egyszerű okért, mert miatta szenved a lányom. Ez egy apa előjoga.
Most az asszony vonta fel a szemöldökét.
- Ó, és egy anyának nincsenek hasonló jogai?
Chandos ránevetett.
- A te kiváltságod az volt, hogy bejöjj értem, mert tudtad, hogy én rögtön neki fogok esni.
Az asszony bűntudatosan elpirult.
- Esetleg megvitathatjuk majd, hogy miért nem kedveljük ezt a fiatalembert, de most mit kezdjünk
ezzel a nem kívánt és nem várt jelenséggel a küszöbön? Jobban szeretném, ha Casey nem tudná meg,
hogy itt járt. Tudod, hogy hol itt, hol a Bar M-ben alszik, és ma hazajön. Már késő délután van,
bármelyik pillanatban beállíthat.
Chandos bólintott.
- Hívok ide egypár embert, feltesszük egy kocsira, és visszaküldjük a városba. Remélem, hogy a
fogadtatás, amelyben itt részesült, megmutatta neki, hogy nem kívánatos a visszatérése.
Courtney elgondolkodva szólalt meg:
- Nem hiszem, hogy ennyi elég volt neki.
- Miért nem?
- Mert azt a benyomást tette rám, hagy meglehetősen makacs - mondta Courtney. - És mennyi utat
tett meg, csak azért, hogy ismét felfogadja Caseyt! Nem hiszem, hogy elmegy innen, amíg csak Casey
meg nem mondja neki, hogy nem akar újra neki dolgozni.
- Biztos vagy afelől, hogy nem akar?
- Nem teljesen, de miért is akarna? Eddig is csak a pénzért csinálta, hogy neked bizonyítson. Már
nincs mit bizonyítania. Ő irányítja a Bar M farmot, és remekül csinálja.

127
 - Nagyszerű okoskodás egy férfi részéitől, de hogyan gondolkodik egy szerelmes nő?
Courtney morcosan mondta:
- Természetesen igazad van. Ez befolyásolhatja a döntésben. Esetleg igent mond, mert szeretne még
egy darabig vele lenni. Vagy beleegyezik, mert a férfi segítségre szorul, és Casey szereti őt. Ez már
egymagában is elegendő ok, hogy elvállalja a munkát. Gondoskodhatnánk arról, hogy egyáltalán ne
kelljen döntenie.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy végleg tegyem el láb alól a fickót?
- Ne légy nevetséges! - csattant fel Ccourtney, s csak akkor látta, hogy a férje csúfolódik vele. - Talán
ha elbeszélgetsz vele, meggyőzheted, hogy ne jöjjön ide vissza többé, és beszélgethetsz vele, miközben
visszakíséred a városba. S ha még akkor sem sikerül meggyőznöd, akkor mondd neki, hogy Casey nincs
itt, hogy elutazott mit tudom én hova. Európába. Igen, Európába, jó messzire.
- Talán jobb, ha nem én beszélek vele, mert esetleg behúzok neki még egyet.
- Akkor majd én.
- Nem, te sem fogsz - mondta sziklaszilárdan Chandos.
- Aztán sóhajtott. - Rendben, beviszem a városba.
Lehajolt, hogy a vállára emelje Damiaint, és nyögve hozzátette:
- Az ördögbe is, olyan nehéz, mint amilyennek látszik.
- Chandos?...
- Nos? - morgott már az ajtón kívülről.
- Ne mondd meg neki, mit érez iránta Casey.
A férfi visszafordult.
- És miért nem?
- Casey úgy döntött, hogy nem mondja meg neki, és ő nem volt elég okos, hogy magától rájöjjön...
- Vagy rájött, és nem törődött vele. Szerintem ez a helyzet, bár hagytam, hogy meggyőzz az
ellenkezőjéről.
- Ezért ütötted meg? Ahelyett, hogy előbb üdvözölted volna?
A férfi fintorgott. Az asszony rámosolygott, és folytatta:
- Akárhogyan áll is a dolog, azt hiszem, Casey nem örülne, ha a férfi tudná. Ha rólam volna szó, én
sem örülnék neki.
Chandos bólintott, odavitte Damiant a lovához, és hason fekve keresztbe fektette a ló hátán. A
kezébe vette a kantárt, és felpillantott a feleségére.
- Vacsora előtt itthon leszek - mondta. - Gondoskodj róla, hogy ne látszódjék a padlón a vére.
- Gondolod, hogy eltörted az orrát?
- Igencsak igyekeztem. De hogyan eshet ilyen könnyen össze egy ekkora ember?
- Talán mert te mindig olyan hatalmasat ütsz - vélekedett Courtney, és integetett.
Chandos visszakiabált:
- Te mindig túlbecsülsz engem.
- Ostobaság. Én egy kivételes férfihoz mentem feleségül. És jól ismerem őt.
Chandos mosolyogva vezette el Damian lovát az istállóhoz, hogy felüljön a sajátjára. A felesége
szavai okozta kellemes érzés nem tartott sokáig, ha az előtte álló feladatra gondolt.
A dolog nem sok időt vett igénybe. Egy mérföldet tettek meg, Damian nyögött, ami azt jelezte, hogy
magához tért. Chandos megállította a lovakat, hogy a férfi úgy csúszhasson le a lóról, hogy ne
szerezzen újabb sérüléseket. Damian földet ért, egy darabig nem sikerült tájékozódnia, csak állt ott az út
közepén.
Amikor végre észrevette Chandost, ez volt az első kérdése:
- Megkérdezhetem, hova visz engem?
- Vissza a városba - válaszolta Chandos. -A K.C. farmon nem látjuk szívesen.
- Ezt nem tudta volna egyszerűen megmondani? - morgott Damian, és óvatosan megtapogatta az
orrát.
- Eltörött?
- Nem hiszem.

128
 - Nem nagyon tűri a fájdalmat, ugye? - Chandos önelégülten mosolygott.
Damian mogorván jegyezte meg:
- Csak úgy odavágott, minden előzetes figyelmeztetés nélkül.
Chandos vállat vont.
- Mégis, milyen fogadtatásra számított annak a fiatal nőnek a szülei részéről, akit csaknem megöltek
maga miatt?
Damian megrezzent, nem hitte volna, hogy Casey részletesen beszámolt mindarról, ami történt.
- Casey kitűnő fejvadász. Ez a foglalkozása...
- Csak csinálta ezt, nem nevezném a foglalkozásának.
- Ettől eltekintve - mondta Damian - nagyon alkalmas volt a munkára.
Chandos a hangjával fejezte ki visszatetszését:
- És azt hiszi, most újra elvállalna magától munkát?
- Az a férfi, akit segített elfogni, megszökött. Detektíveket fogadtam fel, de most sem voltak
ügyesebbek, mint korábban. Caseynek nagyobb szerencséje volt.
- Caseynek megvan a magához való esze, ennyi az egész.
- Igazán ez a neve?
Chandos mogorván vette tudomásul, hogy Damian témát változtatott.
- Még a nevét sem tudta?
- Miért lepi ez meg magát? Nem szívesen árult el bármit is önmagáról. Jó időbe tellett, amíg kiderült
róla, hogy nő.
- Mégis, hogy jutott erre a felfedezésre?
A kérdést olyan nyilvánvaló mellékgondolattal tették fel, hogy Damian pontosan tudhatta, mire
gondol Chandos, s mivel bűnösnek érezte magát, pontosan abban, amire Chandos gondolt, úgy vélte, a
legjobb az igazság mellett maradni.
- Ő mondta meg nekem - magyarázta -, amikor azt javasoltam, hogy növessze meg a szakállát.
Chandos tekintete nagyon furcsa lett, és ha Damian ismerte volna, akkor tudhatta volna, hogy a férfi
nevetett rajta. Damian azonban nem ismerte, és csak annyit vett észre, hogy egy percre megenyhült a
különben nagyon mogorva tekintet. Casey apja nem úgy festett többé, mint amilyennek Fort Worthben
látta őt Damian. Meg volt borotválkozva, a haja le volt vágva, bár városi szempontból még mindig
hosszú volt. Egyvalami azonban nem változott: veszedelmes kisugárzása.
- A legjobb, Mr. Rutledge, ha azonnal felszáll a vonatra, és visszamegy oda, ahonnan jött. Casey már
nem dolgozik többé fejvadászként.
- De ez különleges eset, hiszen ezen már dolgozott - mondta Damian. - Annyira szeretném hallani
az ő véleményét!
- Felejtse el - szakította félbe nagy nyugalommal Chandos -, és fogadja meg a tanácsomat! Ne kelljen
ezt megismételnem! Tartsa távol magát a lányomtól!
Damian ismét tiltakozni akart, de sehol sem volt egy lélek sem a környéken, és Chandos keze túl
közel volt a coltjához, hát inkább meggondolta magát. A lány apját nem lehetett jobb belátásra bírni,
nem érdekelték Damian indokai. Őszintén szólva Damian nem volt biztos benne, hogy nem golyóval
akar-e nyomatékot adni álláspontjának.
Biccentett, felült a lovára.
- Akárhogy is, de örülök, hogy megismertem - mondta szárazon.
Chandos megdörzsölte az öklét, és egyetértett vele.
- Részemről a szerencse.

129
 49

Casey meglátta az apját a temető kerítése mellett, ült a lován, és messzire nézett. Casey először
kereste fel hazatérése óta Fletcher sírját. Meglepte, hogy apját ott találta. A Bar M temetője a farmon
lakóknak volt fenntartva, és Chandosnak senkije sem nyugodott ott, csak az apja.
A lány az apja közelében állította meg a lovát, de nem szólalt meg, várta, hogy észrevegye a
jelenlétét. Az apja azonban nem figyelt rá, továbbra is elgondolkodva nézte Fletcher sírját. A lány végül
leszállt a nyeregből, kezében a mezőn szedett maroknyi vadvirággal. Kinyitotta a kis kaput, ahelyett,
hogy átléptetett volna rajta.
Ránézett az apjára, és megszólalt:
- Azt hiszem, nagyon jól tetted, hogy idejöttél. Nem hinném, hogy egyszer csak felül a sírjában, és
vádló ujjal mutat rád.
Könnyed hangon mondta, hogy megmosolyogtassa, de Chandos válasza nélkülözte a humort:
- Megtehetné.
Sok mindent elárult ez a megjegyzés. Elmérgesedett bűntudatról tanúskodott. Casey nem tudta,
hogyan reagáljon. Azt tudta csak, hogy Fletcher semmivel sem vádolta a fiát, és nézeteltéréseik miatt
kizárólag önmagát kárhoztatta. De hogy mondja ezt el az apjának, amikor sohasem volt képes
logikusan gondolkodni, ha Fletcher került szóba...
Így azután nem mondott semmit, odament a sírhoz, fél térdre, ereszkedett, és rászórta a virágokat.
Pár perc múlva észrevette, hogy apja árnyéka a sírra vetődik. Chandos odaállt mögé.
- Mostanában kezdek rájönni valamire, amire nem vagyok nagyon büszke.
Casey csendesen hallgatta a szavait. Vallomás? Talán magára kellene hagynia őt. Nyilvánvalóan
valamilyen különleges ok miatt jött ide az apja, és nem akarta elhalasztani a dolgát csak azért, mert nem
volt többé egyedül.
Felállt, de az apja megszorította a karját jelezte, hogy ne hagyja magára. Hangja sajnálattal volt tele,
amikor meg -. szólalt:
- Azt hiszem, éppen úgy akartalak ellenőrizni téged, ahogyan az öreg próbált engem, amikor veled
egyidős voltam. Én pontosan azt csináltam veled, amit úgy gyűlöltem benne. De most felnyílt végre a
szemem, és megértettem, miért próbált formálni, alakítani engem. Most már jobban megértem őt.
Casey szemét könnyek öntötték el. Istenem! Fletcher ennél nem is kívánt volna többet. Bárcsak itt
volna, és hallaná ezeket a szavakat! De hát Fletcher itt volt... Casey legalábbis mindig érezte a jelenlétét
a Bar M farmon, és szívesen gondolt arra, hogy még mindig őrködik felette. Jelenléte a sírnál még
erősebben volt érezhető.
Gyerekkorában oly sok időt töltött nagyapjával, ezért talán ő volt az egyetlen, aki most vigaszt tudott
nyújtani az apjának, és fel tudta hívni a figyelmét néhány dologra, amiről Chandos talán nem tudott.
A vallomással kapcsolatban óvatosan csak annyit kérdezett:
- Meg is bocsátasz neki?
- Igen, persze. Csak most gyilkos módon mardos engem, hogy erre nem jöttem rá, amíg még életben
volt, és nem tudtam neki megmondani, hogy végre megértem őt.
- Sohasem várta el ezt tőled. Örült volna persze, ha látja, hogy megérted, de nem volt szüksége rá,
hogy ezt tőled hallja. Jól tudta, hogy ő is sok hibát követett el. Gyakran emlegette is - mondta Casey
mosolyogva -, szinte büszkén emlegette a hibáit. De hát ő már csak ilyen volt. Abban hitt, hogy valaki
csak tanult a tévedéseiből, hogy a hibák megkeményítik az embert, növelik az erejét.
Chandos bólintott.
- Igen, szerintem is így gondolkodott.
Casey örömmel nyugtázta, hogy nem volt keserűség a szavaiban, mint ahogyan pár hónappal ezelőtt
biztosan lett volna.
- Ami téged illet, papa, túlságosan büszke volt rád ahhoz, hogy a csalódásai fájdalmat okozhattak
volna neki.
- Mit akarsz ezzel mondani?

130
 - Ha belőled rossz ember lett volna, akkor csak magát kárhoztatta volna. De nem ez volt a helyzet.
Veled kapcsolatban mindenre büszke volt, és tudod, mit? Mindent helyeselt, amit csináltál. Nagyapa
arra a következtetésre jutott, hogy azok a hibák, amelyeket veled kapcsolatban követett el, szintén
hozzájárultak a sikereidhez. Úszott a boldogságban, hogy olyan sikeres voltál a K. C-vel. Mindenkinek
elmesélte, aki csak végighallgatta, hogy te mindent egyedül csináltál, hogy nem akartad elfogadni a
segítségét. Te az ő fia voltál. Sikereid voltak. Túltettél az öregen. Rettentően büszke volt erre, papa,
büszke volt rád!
- És én nem tudtam - mondta halkan Chandos.
- Nem, te nem, de mindenki más igen.
- Köszönöm, kislányom.
- Nem kell megköszönnöd semmit, csak az igazat mondtam. Sajnálnod sem kell, hogy mindezt nem
tudtad neki elmondani. Most megtetted. O itt van, és hallotta.
A férfi szomorúan mosolygott.
- Talán igen, de azért ez nem ugyanaz. Az apám meg én... sohasem beszélgettünk...
Casey közbevágott:
- Beszéltetek eleget, talán egy kicsit túlságosan is hangosan.
Chandos mosolygott.
- Így nevezed a mi szópárbajainkat?
- Végül is itt telepedtél le, mellette. Azt hiszed, nem tudta, ez milyen sokat jelentett, hogy ebben is
volt megbocsátás, ha nem is szavakkal volt kifejezve? Mi, gyerekek bármikor meglátogathattuk őt.
Gondolod, nem értette ezt meg? Végül megbékélt, hidd el. Szép örökséget hagyott hátra, és büszke volt
rá. Remek fia volt, rá még büszkébb volt. Boldogabb volt, mint gondolnád, papa.
- De én ezt nem tudtam.
- A mama igazolhatja, hogy amit most mondtam neked, az igaz. Ő hallotta, amikor ezzel dicsekedett.
A mama biztosan beszélt is neked erről.
- Igen, azt hiszem.
Casey bólintott, és folytatta:
- Neked arra volt szükséged, hogy felülmúld őt, de a lelked mélyén jól tudtad, hogy ha azt teszed,
amit teszel, büszke lesz rád. Mindez önmagáért beszél, nem igaz? Azt gondolom, ha te valóban azt
akartad volna tudatni vele, hogy nem bocsátottal meg neki, és sohasem fogsz, hagytad volna, hogy csak
töprengjen, és önmagát vádolja. Chandos magához ölelte a lányát.
- Honnan szedtél össze ennyi bölcsességet a te korodban?
A lány elhúzódott mellőle, és pajkosán ránevetett.
- Talán tőled?
- Azt nehezen tudom elképzelni - vágott vissza.
- Rendben van, akkor a mamától - kuncogott Casey.

131
 50

Damiannak fel kellett volna szállnia az északra induló első vonatra. Igazán nem akart újra
bonyodalmakba keveredni Casey apjával. Nem mintha nem gondolt volna arra, hogy győzhetne is, ha
ismét ökölharcra kerülne sor. A férfinak szerencséje volt, hogy egyetlen ütéssel leterítette. De végül is
nem akart megverekedni Casey apjával. Arról nem is beszélve, hogy az az ember a legközelebbi
alkalommal az ökle helyett talán a fegyverét fogja használni, hiszen utalt is rá.
Mindent egybevetve: Damian elhatározta, hogy nem utazik el, amíg nem beszélt Caseyvel.
Felhasználta azt a keveset, amit megtudott vele kapcsolatban, és rövid keresés után fájó orrával
felkereste Casey nagyapját, az orvost.
Dr. Harte természetesen nem akarta fogadni. Casey megmondta Damiannak, hogy már csak a régi
pácienseivel foglalkozott. Az orvos azonban kivételt tett, amikor megtudta, hogy a veje okozta a bajt.
Damian Harte-tól megtudott egyet s mást a családról, miután elmesélte, hogyan ismerte meg Caseyt.
- Casey mostanában leginkább a Bar M farmon tartózkodik, amelyet a testvéreivel együtt örökölt
Fletcher Stratontól - mondta Edward Harte. - Emiatt a farm miatt volt távol otthonról hónapokig. Ő
akarta igazgatni a farmot, de Chandos nem engedte, így azután útra kelt, hogy bizonyítson. Chandos
természetesen utánament. A lányom, Courtney, nem nagyon örült annak, hogy mindketten olyan sokáig
távol voltak.
- És most már megengedi a veje, hogy Casey igazgassa a farmot?
- Meg bizony, és úgy hallom, az unokám nagyon jól csinálja.
Damiant nem lepte meg, hogy Casey egy farmot igazgat, és hogy jól csinálja. A lány képességei
szüntelenül csodálkozással töltötték el. Igaz, Casey a legtöbb dolgot, amit tudott, az apjától tanulta.
Miután egy darabig elbeszélgetett a kedves, öreg doktorral, Damian elhatározta, hogy vár néhány
napot, mielőtt ismét Casey keresésére indul. Abban reménykedett, hogy a lány bejön a városba. Ott
feltehetőleg nem fognak összefutni Chandosszal. Damian tehát a doktor házát figyelte, és a
vegyesboltot, azt a két helyet, ahol a leginkább esélye volt arra, hogy Caseyvel összetalálkozik. A lány
azonban nem mutatkozott, és Damian türelmetlen volt ahhoz, hogy tovább várjon.
Ez azt jelentette, hogy ismét elindult a városból, ez alkalommal a Bar M farm felé. Mivel ez a farm
Casey nagyapjáé volt, és mivel a lány most egyedül igazgatta, Damian a K. C. farmnál sokkal kisebbre
számított. Meglepte, hogy a család tulajdonában levő mindkét farm olyan nagy volt, mint egy kisebb
város, számos melléképület vette körül a szép nagy központi épületet. Damian most már megértette,
miért nem akarta engedni az apa, hogy Casey vegye át a farm vezetését. Egy ilyen kiterjedésű farm nagy
feladat még férfinak is, hát még egy fiatal lánynak!
Sajnos Casey nem tartózkodott ott. Megtudta a munkásoktól, hogy a lány a farm északi részében
járt. Figyelmeztették, hogy ne induljon a keresésére, mert könnyű eltévedni a vidéken. Damian úgy
döntött, nem törődik a figyelmeztetéssel - és eltévedt.
Napnyugtakor pillantott csak meg ismét épületeket. Balszerencséjére a K. C. farmra jutott, és nem
vissza, a Bar M-hez. Már azt kívánta, hogy Harte doktor bárcsak ne mondta volna el neki, hogy Casey
hol az egyik, hol a másik farmon alszik. Ha már ott volt, meg akarta tudni, hogy azon az estén hova tér
haza.
Jól gondolta, hogy a veranda napnyugtakor nagyszerű hely lehet. Néhány lámpa már égett, de még
nem volt szükség világításra, hiszen ragyogó vörös foltokat vetett a nap a verandára, minden tündökölt
a meleg fényben. Damian egy percre leült az egyik hintaszékbe, nyugat felé bámult, elálmélkodott, hogy
milyen szép az országnak ez a része, milyen gyönyörűek a nagy nyílt síkságok... olyan béke uralkodott
itt, amilyet városban nem lehet találni.
Túl szép lett volna, ha Casey egyszer csak megjelenik a verandán, és megosztja vele a csodás
pillanatot. Elképzelte, hogy a kezébe fogná a lány kezét, együtt ringanának a hintán, előttük a csodás
panoráma...
Damian felsóhajtott. Fölállt, és bekopogott az ajtón, mielőtt teljesen besötétedett volna. Nagyon
remélte, hogy nem Casey valamelyik szülője nyit ajtót. Nem felejtette el Chandos figyelmeztetését, csak

132
úgy határozott, nem szentel neki figyelmet. Talán szerencséje lesz, és nem is fog többé találkozni a
férfival.
Ebben a hatalmas házban láthatóan nem volt megfelelő számú személyzet, vagy legalábbis nem
annak a dolga volt ajtót nyitni, mert ismét Courtney Straton állt a férfi előtt. Nem is titkolta, hogy nem
okoz neki örömet Damian látása. Rosszalló pillantást vetett rá. Damiant meglepte, hogy nem csapta be
az orra előtt az ajtót.
- Megesküdtem volna rá, hogy nem jön ide vissza - mondta enyhén csodálkozva.
- Bárcsak ne lett volna rá szükség, asszonyom, de higgye el, nekem valóban beszélnem kell Caseyvel,
mielőtt innen elutazom. Megteszi nekem azt a szívességet, hogy ez alkalommal nem hívja ide a férjét?
Csak arra kérem, mondja meg, itt van-e Casey vagy sem.
Az asszony szólásra nyitotta a száját, de azonnal be is csukta. Aggódó arccal töprengett. Damian
visszatartotta a lélegzetét. Végül az asszony felsóhajtott:
- Rendben van, mivel magának nem jött meg az esze, jöjjön be a házba.
Bezárta maguk mögött az ajtót, és megszólalt:
- Casey, drágám, gyere ide egy percre... látogatód jött.
Casey megjelent az ebédlő ajtajában, szalvétával a kezében. Nem jött azonban közelebb, megállt,
amikor meglátta Damiant a bejáratnál, az anyja mellett. Arcán döbbenet tükröződött.
Damiant meglepte Casey elegáns külseje. Megszokta, hogy farmerban és ponchóban látja, kivételt
csak a culthersi eset képezett. Fel sem merült benne, hogy másképpen is öltözhet most, hogy már
hazaérkezett. Fekete haját csinos frizurába rendezte. Szűk derekú, smaragdzöld bársonyruhát viselt.
Mély dekoltázsát hasonló színű puha csipke díszítette, amely rafinált ujjfodorban folytatódva borult a
vállára.
Hihetetlenül bájos volt, hihetetlenül csábító. A mély kivágás látni engedte keble alabástromhalmát.
Damian úgy bámulta, hogy meg is feledkezett jövetele okáról.
Láthatóan félbeszakította a vacsorájukat, és láthatóan ők is éppúgy átöltöztek vacsorához, mint a
jobb városi körökben szokás volt. Az apja ott állt a lány mögött, jól szabott fekete estélyi zakóban,
csokornyakkendővel. Elképesztően különbözött attól a férfitól, akit Damian Fort Worthbe látott
belovagolni azon a napon. Arckifejezése most is kifürkészhetetlen volt. Chandos még a feleségénél is
kevésbé örült annak, hogy viszontlátja Damiant.
Casey megrázta magát, és könnyedén megkérdezte:
- Mit keres itt, Damian? És mi történt az orrával?
Damian megrémült, mert elfelejtette, hogy milyen csúnya lehet az arcán a sérülés. A daganat már
lelappadt, de a véraláfutás ott volt a szeme alatt. Dr. Harte szerint mégis volt egy kis törése is, de a
dolog rosszabbul is végződhetett volna, ha az ütés telibe találja az orrát.
Damian gyorsan Chandosra pillantott, mielőtt válaszolt volna:
- Belebotlottam az apja öklébe. Gondolom, azt hitte, fájdalmat kell okoznia nekem, mert
kockáztattam a maga életét.
Casey ismét megdöbbent.
- Papa ütötte meg? Mikor? - kiáltott fel.
- Néhány napja.
- Maga idejött, és senki sem vette a fáradságot, hogy nekem szóljon?
A kérdést nem hozzá intézte, és máris apja felé fordult.
- Mire lett volna jó? - mondta fesztelenül Chandos. - Elment. Nem gondoltuk, hogy visszatér.
- Papa, nem éppen arról beszélgettünk, hogy nem kell többé helyettem dönteni, mert már én is
képes vagyok rá?
- Kérdezd csak meg tőle, miért is jött ide, mielőtt messzemenő következtetéseket vonsz le. Még
mindig jogomban áll, hogy megvédjelek, akárhány éves vagy is.
A lány elgondolkodott a rejtélyes megjegyzésen, amelyet Damian sem értett. Az érződött ki belőle,
hogy ő, Damian azért érkezett ide, hogy valamilyen módon ártson Casey-nek. Ez persze egyszerűen
nevetséges volt. Már hozzákezdett, hogy ezt meg is mondja, amikor Casey rávetette
vadmacskatekintetét, és megkérdezte:

133
 - Miért jött ide, Damian?
Damian jobb szeretett volna négyszemközt beszélni vele, de a szülők láthatóan nem készültek
magukra hagyni őket, ezért azonnal a tárgyra tért:
- St. Louisban Jack megszökött. Chicagóban fedezték fel, de ott nyoma veszett. Egy akkora
városban könnyű elrejtőzni. A detektívjeim kifogytak az ötletekből, nem tudják, hol keressék. Azt
gondolták, a legjobb, ha körözőplakátokat terjesztenek minden államban, egy napon a törvény
valamelyik embere majdcsak találkozik vele, és felfigyel rá. Ez pedig azt jelenti, hogy sohasem fogják
megtalálni...
A lány lassan bólintott.
- Ez még mindig nem magyarázza meg, hogy miért van itt.
- Casey, maga egyszer már megtalálta őt.
- De nem egy nagyvárosban. Nem ismerem én a városokat.
- De ismeri Jacket.
- Damian, már dolgoznak az ügyön a maga emberei.
- Igen, és eléggé értenek is hozzá, de érzem, hogy feladják. Nem érdekük megtalálni a fickót, ahogy
magának.
- Nekem? - vonta fel Casey a szemöldökét.
- Bennem az a benyomás alakult ki magáról, hogy olyan, aki szereti befejezni a munkát, amit
elkezdett - mondta Damian a lánynak. - A munkát maga befejezte, de ez az ügy valójában még sincs
lezárva.
- Nem az én hibám, ha maga elvesztette a foglyát.
Damian sóhajtott.
- Hát persze hogy nem. De a sok erőfeszítés után, amit maga végbevitt, hogy megtalálja Jacket,
tényleg azt akarná, hogy most vidáman élje valahol tovább az életét?
Damian érezte, hogy fölkeltette a lány becsvágyát.
- Miért jött hát ilyen messzire? Hogy újra felfogadjon engem?
- Nem hiszem, hogy a pénz számít magának, de ha csak arról van szó...
- Korábban szükségem volt pénzre, Damian. Most nincsen. De szeretném helyrehozni ezt a dolgot.
Csakis ezért jött ide? Csak azért, hogy megkérjen, találjam meg újra magának Jacket?
- Csak? Hiszen maga tudja, mennyire fontos a számomra, hogy bíróság elé álljon. Mi másért is
utaztam volna ilyen messzire? Hiszen még abban sem voltam biztos, hogy megtalálom magát!
- Persze, mi másért is - mondta a lány, és az apjára pillantott. - Már látom, mire gondoltál, papa.
És akkor kisétált a szobából, és otthagyta a hitetlenkedő Damiant. A férfi nem gondolta volna, hogy
Casey simán visszautasítja őt. Szinte biztosra vette: ha megmondja neki, hogy Jack megszökött, máris a
vonaton ülnek, és mennek Chicagóba.
- Azt hiszem, megkapta a választ, Mr. Rutledge - mondta Chandos.
Damian már feleúton volt Chicago felé, amikor elhatározta, hogy visszamegy Texasba. Nagyon
könnyen feladta. Nem használta fel a lehetséges érveket, nem hozakodott elő az erkölcsi kötelességgel,
sem a szakmai tisztességgel, amellyel rávehette volna Caseyt döntése megváltoztatására. Az elutasítás
után megsemmisülve elhagyta a terepet. Undorító! S ha már visszautasították, legalább elmondta volna
mindazt, ami a szívét nyomta! Hiszen már nem volt szükség arra, hogy diplomatikusan viselkedjék.
Leszállt a vonatról, hogy megtudja, mennyi ideig kell várnia a legközelebbi, dél felé tartó
szerelvényre, és beleütközött Caseybe, aki az állomás épületében ebédelt. Annyira megdöbbent, hogy
percekig nem hitt a szemének.
Ez a nő nem lehet Casey abban a vidám sárga útiruhában, hozzáillő kalappal, még a cipője is
összhangban volt a ruhájával. Biztosan csak valaki, aki hasonlít rá. Ez volt Damian első reakciója, de
közben jól tudta, hogy ő volt az. A testét betöltő feszültség árulta el neki az igazat.
Ez azt jelentette, hogy Waco óta ő is ott utazott a vonaton. Hogyan kerülhette el ez a figyelmét, ha
tudta... de hát nem tudott semmit. Az új nagy szalonkocsiba vitette magának az ételt, és Waco óta
szinte le sem szállt a vonatról. Boldogtalanságában nem kívánt embereket látni, amikor meg-megállt a
vonat.

134
 Lassan közeledett Casey asztalához, még mindig attól félt, csak képzelődik. Amikor a lány
feltekintett azzal a kifürkészhetetlen pillantásával - most már tudta, hogy kitől tanulta -, a helyzet
meglehetősen zavarba ejtő volt. Caseyn nem látszott meglepetés, nem mosolygott, nem mondta:
„Nocsak, maga is itt van?", nem csinált semmit, amibe Damian belekapaszkodhatott volna.
Így hát csak ennyit mondott:
- Hát eljött.
- El.
- És mikor akarta megmondani nekem, hogy itt van a vonaton?
- Nem akartam megmondani.
A férfi megdöbbent.
- És miért nem? Azt hittem, korábban meglehetősen jól dolgoztunk együtt.
-Voltak dolgok, amelyeket jól csináltunk együtt, de Jack megtalálása nem volt ezek között.
Ez a nyíltság annyira meglepte Damiant, hogy elakadt a szava. A lány pedig el sem pirult, midőn
egyértelműen arra célzott, hogy az ágyban megértették egymást. Damian haragjában gyorsan ki akarta
ezt használni.
- Vicces, hogy ezt emlegeti, Casey. Nem is képzeltem volna, hogy így gondolja, hiszen az éjszaka
közepén, búcsú nélkül hagyott magamra, azt sem mondta, menjek a pokolba, azt sem, hogy jó móka
volt.
- Azt hittem, barátságosan váltunk el egymástól. Szavakkal ahhoz úgysem lehetett volna semmit sem
hozzátenni.
Ebből a szempontból Caseynek igaza volt. Nagyon kellemes módja volt az a búcsúzásnak, de csak
ha mindkét fél válni akart. Ha azonban az egyik más gondolatokat forgatott a fejében...
- Talán az egyikünknek lett volna még mondanivalója - jegyezte meg Damian.
- Annak az egyikünknek bőven lett volna ideje, hogy elmondjon mindent, amit el akar mondani -
vágott vissza Casey.
A férfi a fogát csikorgatta. A lánynak ismét igaza volt. Ő kínozta a lányt, mialatt erőt gyűjtött, hogy
kimondja, ne váljanak el többé. Tekintettel a hangra, amelyet mindketten megütöttek, ez sem látszott a
megfelelő alkalomnak, hogy szóba hozza a dolgot. Amikor aztán látta, hogy Casey anyja és mögötte az
apja is belép a kis étkezőbe, meg is változtatta a gondolatát.
- A szüleit is magával hozta?
A lány követte a pillantását, és rámosolygott a közeledő párra.
- Úgy látszik, véletlenül egy irányba utazunk - mondta Casey Damiannak. - Anyám úgy határozott,
hogy Chicagóba megy bevásárolni, apám pedig nem akart azonnal újra elválni tőle, hiszen oly sokáig
voltak külön. így azután ő is velünk jött. Természetesen megnyugtattak, hogy az ő utazásuknak nincs
semmi köze az én döntésemhez, miszerint Chicagóba megyek.
Casey a szemét forgatta, hogy mutassa, mennyire hiszi ezt a dolgot. A férfi azonban nem találta a
dolgot szórakoztatónak. Ő a lány segítségét kérte, és nem az egész családét. Elfelejtette azonban, hogy
Casey nem is akarta a tudomására hozni, hogyjack felkutatására indult, ha egyáltalán erről volt szó, mert
még ez sem derült ki világosan.
Damian felsóhajtott. Annyi mindenre kellett egyszerre tekintettel lennie ebben a pillanatban. Ha
nem beszélhet csak Caseyvel, jobb, ha befogja a száját. De volt azért valami...
- Jacket keresi?
- Az volt a szándékom - felelte Casey.
- És nem igényli az én segítségemet? Nem akarja a detektívek jelentéseit sem megismerni?
- Már elmesélte nekem, hogy milyen nagy az a város, ahol Jack elrejtőzött. Szerintem az egyetlen
módja, hogy megtaláljam, ha megpróbálok az ő fejével gondolkozni, így azután a maga detektíyjeinek a
jelentései nem segítenének nekem, és ezért nem is akarom azokat elolvasni.
- Úgy emlékszem, hogy az én segítségem Jackkel kapcsolatban hasznára volt. Nem szeretném, ha
újra belebonyolódna ebbe az ügybe, bajba keveredne, és én nem tudnék szükség esetén a segítségére
sietni.
A lány felsóhajtott. Az apja éppen odaért, és meghallotta Damian szavait. Megszólalt:

135
 - Ha tudtam volna, hogy segíteni fog neked, Casey, meggyőztem volna az anyádat, hogy ne menjünk
ilyen messze bevásárolni.
Courtney pedig rögtön folytatta:
- Jó estét, Mr. Rutledge. Látom, végre megtalálta. Remélem, meghív bennünket a szalonkocsijába az
utazás hátralevő részére.
Damiannak csaknem leesett az álla. Mindenesetre nem talált szavakat. A szülők vele akartak utazni,
és Casey nem? Az apja meg rábízná a védelmét? Mi a csuda történhetett velük, hogy ilyen gyökeresen
megváltoztatták a véleményüket?
Végre összeszedte magát, bár kissé tétova hangon válaszolt, mert csak várta-várta, hogy hirtelen
felébred.
- Természetesen, ma'am - mondta -, boldog leszek, hogy megoszthatom hármójukkal a kocsimat.
Casey összeszorította az ajkát, így fejezte ki nemtetszését. Az egész dolog láthatóan nem az ő ötlete
volt, és nem is rajongott érte. Courtney mosollyal nyugtázta a választ, és ezzel az ügy el lett rendezve.
Chandos természetesen egyáltalán nem juttatta kifejezésre a gondolatait, az arckifejezése, mint
mindig, semleges maradt. Lehet, hogy épp most mondta Caseynek, hogy nagyjából megbízott
Damianban, rábízta a lányát, de esze ágában sem volt, hogy ezt szavakkal is megerősítse.
Talán mégsem változtatták meg olyan gyökeresen a véleményüket. Talán ő többet olvasott ki a
gesztusból, mint kellett volna. S mostantól bezárja magát több napra a szalonkocsi szűk terébe Casey
szüleivel?
Bizonyára álmodik, vagy elment az esze.

136
 52

Casey és az anyja elfoglalta a hálófülkét. Chandos minden engedélykérés nélkül kipakolta onnan
Damian kevés cókmókját, mert biztosra vette, hogy a hölgyeknek engedi át a fülkét. A dolog
természetes volt, de Damian jobban szerette volna, ha megkérik rá.
Úgy tűnt, hogy a következő pár nap ilyen hangulatban telik. A Straton család elég magabiztosan
viselkedett, legalábbis a szülők. Casey nem sokat beszélt, akkor is szinte kizárólag a szüleivel. Damian
közelről szemlélhette, milyen bizalmas viszonyban vannak egymással.
Courtney Straton volt hármuk közül az, aki legalább igyekezett elviselhetővé tenni az utazást.
Kedvessége, amely annyira megkülönböztette a férjétől és lányától, elárulta a jó neveltetést, amelyben
ifjúkorában részesült. Folyamatosan igyekezett bevonni Damiant a kocsi közös részében folyó
társalgásba, ahol idejük nagyobb részét töltötték. Megkísérelte rávenni, hogy beszéljen nekik
önmagáról, az apjáról és a cégről, amely oly régen volt családja birtokában. Courtney még Damian
anyját is megemlítette...
- Caseytől hallom, hogy az édesanyja Chicagóban él. Talán találkozhatunk is vele, mialatt a városban
tartózkodunk.
Damian Caseyre pillantott, és a tekintete ezt mondta: "És még mi mindent mesélt el a szüleinek, ami
nem tartozik rájuk?" Courtneynak csak ennyit válaszolt:
- Kétlem, ma'am. Végül is nem társasági életet élni megyünk Chicagóba.
Azután ott voltak a gyötrelmes, kényelmetlen éjszakák, miután a hölgyek visszavonultak a
fülkéjükbe, és Damian magára maradt Chandos Stratonnal. Az első éjszaka megszabta a többi tónusát
is, azaz azt, hogy egyszerűen nem vesznek egymásról tudomást. Egyetlenegy megjegyzés hangzott csak
el, amikor Chandos végigdőlt a Damiannal szemközti padon:
- A feleségem feltételezi magáról a lehető legkedvezőbb dolgokat, azt gondolja, a maga elszántsága
önmagáért beszél. Én majd csak később mondok véleményt.
Damian nem hagyta megjegyzés nélkül ezt a rejtélyes mondatot:
- Mi a csudáról beszél itt nekem?
- Találja ki, maga balfácán - ez volt minden, amit Chandos mondott, mielőtt a falnak fordult és
elaludt.
Így ment a dolog három napon át. Mire a vonat befutott Chicagóba, Damian úgy érezte, régi
barátság kapcsolja össze Courtneyval. A másik két vendégéről nem mondhatta el ugyanezt, úgy tűnt,
épphogy csak elviselik a társaságát. És egyetlenegy alkalommal sem beszélgethetett Caseyvel.
Valamelyik szülő mindig ott volt a lány mellett.
Damian azt a szállodát ajánlotta nekik, ahol korábban lakott, és ahova vissza akart térni. Remélte,
hogy így legalább néha Caseyvel is találkozhat, szülői felügyelet nélkül. Casey ezzel sem értett egyet, jól
lehetett látni, milyen pillantást vetett az anyjára, amikor az kitűnőnek találta Damian ötletét. Nem
kísérletezett azonban azzal, hogy ellenezze a tervet.
Egyvalamiben már megegyeztek: ha Casey felfedezi Jack tartózkodási helyét, nem kísérli meg
egyedül elfogni őt. Ez az apja feltétele volt, amelyet Casey nagy nehezen elfogadott. Damiant
folyamatosan fogja értesíteni a fejleményekről, ez gyakori találkozásokat ígért. Courtney azt javasolta,
hogy esténként vacsorázzanak együtt. Damian nem erről álmodott, de ha arról volt szó, hogy Caseyt
láthatja, elfogadta, amit a helyzet kínált.
Casey fel is vázolta a tervét Damiannak:
- Jack megszokta, hogy költekezik. Rejtőzik, az biztos, de bizonyára megfelelő körülmények között.
Azzal kezdem, hogy kikérdezem azokat az ingatlanközvetítő ügynökségeket, amelyek a felső köröket
szolgálják ki, és megnézem a drágább hoteleket is. Onnan indulok lefelé.
Ez annyit jelentett, hogy nem tartott igényt a segítségére, legalábbis az első napokban nem. Még az
apja is úgy ítélte, hogy ebben a kérdezősködő szakaszban semmi baja sem eshet a lányának.
Kiderült, hogy Casey olyan hévvel vetette bele magát á Jack utáni vadászatba - minél hamarabb haza
akart utazni -, hogy az első este meg sem jelent a szállodában a vacsoránál. Ugyanez volt a helyzet a
második este is.

137
 Üzeneteket természetesen hagyott, és ezek szerint olyan sok emberrel kellett beszélnie, hogy nem
volt ideje végigülni egy vacsorát, és este is folytatta a kérdezősködést. Chandost a dolog egyáltalán nem
lepte meg. -Ha az én lányom belefog valamibe, alapos munkát végez.
Damian, hogy mást ne mondjunk, csalódott volt. Ö is azt akarta, hogy a lehető leghamarabb találják
meg Jacket, de Caseyvel is szeretett volna egy kis időt együtt tölteni, mielőtt a lány ismét eltűnne. Mivel
Casey megtiltotta, hogy vele menjen a kérdezősködő körútra, nagyon várta minden este a kialkudott
vacsoraidőt.
Casey a harmadik este előkerült. Gyönyörűen volt felöltözve. A szálloda elegáns éttermében gyakran
megfordultak a város jelentős polgárai, akik ideálisnak tartották a helyet ahhoz, hogy bemutassák drága
ékszereiket, drága szeretőiket és bármi mást, amire büszkék voltak.
De Casey mellett elhalványult a hölgyek szépsége. Levendulaszínű selyemruhájában, a nyakában
fekete szalagon függő medállal egyszerűen lenyűgöző volt. Damian egyre szebbnek látta.
Ma este Casey megelőzte a szüleit. Amikor látta, hogy még nem ülnek Damian mellett, lelassította a
lépteit, és talán vissza is akart vonulni, de a pillantás, amelyet Damian vetett rá, megváltoztatta a
viselkedését.
A férfi felállt, és hellyel kínálta. Megjelent a pincér, frissítőkkel. Damian meg sem várta, hogy odébb
álljon, máris megszólalt:
- Ma este rendkívül szép, Casey.
A lány nem számított bókra, elpirult. Mielőtt bármit mondhatott volna, a férfi folytatta:
- Nekem persze nagyon tetszett farmerban és ponchóban is.
Ez láthatóan meglepte Caseyt, de még mindig nem szólalt meg, talán arra várt, hogy a pincér
elmenjen az asztaltól. Abban a percben, hogy egyedül maradtak, Damiannak volt még egy, talán kissé
könnyelmű kijelentése:
- Az az igazság, hogy a leginkább akkor tetszett nekem, amikor nem viselt semmit.
A rózsapír skarlátvörössé változott. A lány a tekintetét az asztalra szegezte, és odasúgta:
- Mindenáron zavarba akar hozni?
- Nem, csak kimondtam néhány igazságot - mondta fátyolos hangon Damian.
Az aranyszín szempár tekintete belekapcsolódott a férfiéba. Damiannak az a különös érzése támadt,
hogy a lány is mezítelenül látja őt lelki szemeivel. Ő bizony így képzelte maga elé Caseyt, nem tudta
megállni, hogy utolsó szeretkezésük emlékei ne töltsék be gondolatait.
Lélegzetelállító pillanat volt. Damian legszívesebben azonnal felvitte volna a szobájába. A
legszívesebben...
- Damian, maga az? - csattant fel mellettük egy éles hang.
- Ó, igen! Mit keres itt Chicagóban úgy, hogy engem nem értesít előre? Bizonyára ma este érkezett,
és csak a reggelt várta, hogy meglátogasson.
Damian a rémülettől egy percre lehunyta a szemét, majd felállt, hogy üdvözölje Luella Millert.

138
 53

Casey nem akarta elhinni, hogy ilyen balszerencséje van. Abban a vérpezsdítő pillanatban, amikor
Damian esetleg valami bizalmas vallomást is tehetett volna, egyszer csak felhangzott az a hamis hang,
amit úgy megvetett. Mint ahogyan megvetette a tulajdonosát is a finom modoráért, a tündöklő
szépségéért, de különösen azért, ahogy szinte Damian tulajdonosaként viselkedett.
Jó, rendben van, a "megvetni" talán kicsit erős kifejezés volt, de az biztos, hogy Casey nem kedvelte
Luellát. Mégis, az az egyetlen ember, akivel remélte, hogy soha többé nem kell találkoznia, most ott állt,
és áradozott a boldogságtól, hogy Damian Chicagóba érkezett. Az ördögbe is, Casey annyira igyekezett
nem gondolni Luella Millerre, hogy azt is elfelejtette, ebben a városban lakik.
- Nagyon fontos üzleti ügyben vagyok itt, Luella - mondta neki Damian. - Attól tartok, ez
alkalommal nem lesz időm társasági életet élni.
- Valóban? - mondta Luella, és gyilkos pillantásokat lövellt Caseyre.
- És ő kicsoda?
Hát ez azért mókás volt. Luella féltékeny volna rá? És fel sem ismerte? Ez is csak azt mutatta,
milyen felületes. Ha egy férfi érdekelte, annak szentelte osztatlanul a figyelmét, és másra semmi sem
jutott.
- Luella, ez fáj. Igazán fáj nekem. Nem emlékszel rám? - kérdezte szárazon Casey.
- Ó, hát maga az, Casey? - fanyalgott Luella. - Elnézést, de azt gondoltam, hogy maga... hogy is
mondjam... afféle utcai ismeretség - suttogta.
Egyáltalán nem gondolt semmi ilyesmit, csak gonoszkodni akart. A dolog azonban nem érdekelte
Caseyt. Éppen arra készült, hogy valamilyen ürüggyel visszavonuljon, és hagyja, hogy kibontakozzék az
ígéretes viszontlátás, amikor megjelentek a szülei. A terv nem volt többé megvalósítható.
Ott kellett maradnia, és végigülni a vacsorát Luellával, mert az rájuk erőltette a társaságát, s mert a jó
modor megakadályozta, hogy elkergesse. Az egész nagyon emlékeztette Caseyt arra, midőn Luellával
Fort Worthbe utazott. Most is Luella volt a középpont, s egyfolytában fecsegett.
Casey nem kért desszertet, és megemlítette, hogy fáj a feje. Végre Luella talált más ismerősöket, és
tekergette a nyakát, hogy odalásson az asztalukhoz. Volt némi esély arra, hogy esetleg otthagyja őket, és
másokat boldogít tovább. Casey úgy döntött, hogy vár még pár percet, mielőtt visszavonulna.
- Ó, istenem, micsoda hihetetlen véletlen! - mondta Luella levegő után kapkodva. - Damian, azt
hiszem, az anyja vacsorázik a terem túloldalán! A drága asszony még nem vette észre magát!
Luella nem zavartatta magát, hogy odafigyeljen: bejelentése milyen hatást gyakorolt Damianra.
Felugrott, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy helyrehozza a "még nem vette észre magát" részt.
Felvisított azonban, amikor Damian megragadta a karját, és visszanyomta a székébe.
Most már ráemelte hitetlenkedő pillantását. Még mindig nem vette észre a férfin mutatkozó jeleket,
úgyhogy föl sem fogta, hogy Damian dühös - és reá dühös.
- Megbolondult? - mondta duzzogva.
- Nagyon is lehetséges - szűrte a szót a fogai közül Damian. - És ha arra gondol, hogy odamegy az
anyámhoz, meg is fogok. Luella, amikor ránk kényszerítette a társaságát ma este, megmondtam
világosan, hogy üzleti úton vagyok itt, és nem szórakozni jöttem. Ha még ennél is világosabban kell
kifejezni magamat, ez annyit jelent, hogy nem kívánom látni az anyámat, sem most, sem máskor.
- És nyilvánvalóan engem sem - mondta Luella. Láthatóan arra várt, hogy ezt a kijelentését azonnal
megcáfolja Damian.
De erre nem került sor. Sajnos azonban még mindig nem volt eléggé megsértődve ahhoz, hogy
felálljon és elmenjen.
Courtney igyekezett oldani a feszültséget, és a desszertről kezdett beszélni. Chandos remekül
szórakozott. Casey továbbra is aggódó tekinteteket vetett Damianra. Damian, amint befejezte Luella
sértegetését, odanézett, ahol az anyja vacsorázott. Olyan magas volt, hogy könnyen ellátott a vendégek
feje felett.

139
 Casey megérezte a pillanatot, amikor az anya szeme találkozott Damianéval. A férfi teljesen
megmerevedett, egy vonása sem rezdült, szinte nem is lélegzett. A szeméből sugárzó fájdalom Casey
szívébe hasított.
Damian felállt, és kiment az étteremből. Casey is felállt, és utána indult. Fél füllel hallotta, amint
Luella megszólalt:
- Nahát, ezt sohasem hittem volna. Még el sem köszön tőlem?
Damian egyenesen felment a szobájába. Nem vette észre, hogy Casey követi. Belépett a szobába.
Damian hirtelen megfordult, mintha csatára készülne. Bizonyára arra gondolt, hogy az anyja ment
utána, mert a feszültség azonnal oldódott, amikor meglátta Caseyt.
- Nem készültem még fel erre - mondta magyarázat helyett, mintha a lány tudná, miről is beszél.
- Tudom - felelte neki.
- Az az ostoba asszony egy szent türelmét is felőrölné - tette hozzá Damian.
- Azt is tudom.
- Nem így szeretnék találkozni az anyámmal. Szükségem lesz minden önkontrollomra, hogy
kibírjam, bármilyen magyarázattal áll is majd nekem elő.
- Igaza van. Ha találkozni akar vele, igyekezzék érzelemmentesen viselkedni.
A férfi bólintott, kezével izgatottan beletúrt a hajába. A szürke szemből sugárzó szenvedés, az újra
megjelenő fájdalom szinte átdöfte Caseyt.
- Megismert engem, Casey - mondta rémült hangon. - Pedig gyerekként látott utoljára. Hogy a
pokolba tudott felismerni?
- Talán ugyanúgy, ahogyan maga is felismerte őt -mondta habozva Casey.
- Nem, ő nem nagyon változott. Meglepő, de ez az igazság. Egy kicsit őszül a haja a halántékán, de
szinte ránctalan. Milyen szép az arca! Tízéves voltam, amikor elment. Semmi sem emlékeztetheti őt a
mai énemből arra a kisfiúra.
- Damian, egy anyában vannak bizonyos ösztönök, megérzések. Maga meg egy kicsit túl intenzíven
bámult rá. Lehet, hogy ennek az alapján sikerült kitalálni, hogy ki is maga.
- Hát persze, ez lehetséges - mondta a férfi sóhajtva. - Nem mintha érdekes volna - tette hozzá
bizonytalanul.
Casey nagyon szerette volna megölelni ebben a percben, de nem tette.
- Minden rendben?
- Persze, és kérem, kérjen elnézést a szüleitől, hogy ilyen hirtelen otthagytam őket.
Casey kedvesen mosolygott.
- Nem érzéketlen emberek. Nincs szükség bocsánatkérésre.
Megfordult, a kilincsre tette a kezét.
- Casey?
A lány megállt, visszafogta a lélegzetét. A férfi azonban végül is nem mondott semmit. Casey nem
csukta be maga mögött az ajtót. Most belépett egy harmadik személy, óvatosan elhaladt Casey mellett,
és tekintetét a fiára függesztette.
- Te vagy Damian, ugye te vagy? - mondta reménykedve az asszony. - Azért jöttél, hogy velem
találkozz?
Casey megfordult, hogy lássa Damian reakcióját. A férfi azonban nem mozdult. Egy szikrányit sem
fedett fel érzelmeiből az anyja előtt.
- Nem - felelte színtelen hangon. - Azért vagyok itt, hogy felkutassam az apám gyilkosát.
Az asszony felsóhajtott:
- Igen, hallottam a halálhírét. Nagyon sajnálom.
- Nem szükséges. Ő senki sem volt magának, csak ifjúságának egy jelentéktelen része.
Ez sok mindent elárult, Damianból csak úgy sugárzott a sértődöttség, bármilyen semleges volt is a
hanghordozása. Az asszony bólintott, talán ő is igyekezett úrrá lenni az érzelmein.
- Bocsáss meg hát a betolakodásért - suttogta, és megfordult, hogy elmenjen.
Csak Casey látta a könnyeket a szemében.

140
 54

Eltelt két hosszú nap. Damian és Casey szülei már a vacsora felénél tartottak, amikor megérkezett a
lány a hírrel: megtalálta Jack Currutherst.
Casey még igencsak emlékezett az anyja kérdéseire, amikor látta, hogy utazáshoz csomagol.
"Elmégy, hogy segíts neki?" - kérdezte. "Igen." "Miért?" "Mert szeretném befejezni azt, amit elkezdtem.
És ez az ügy még nincs lezárva." "Ez az egyetlen ok, amiért így döntöttél?" "Nem." "Ne kelljen úgy
kihúzni belőled a szavakat!" Casey leült az ágyára, és elmagyarázta anyjának: "Mama, megfogadom a
tanácsaidat, egy bizonyos mértékig. Legalább még egy lehetőséget akarok adni Damiannak a
lánykérésre. Ha azonban nem teszi meg saját magától, akkor nekem nincs rá szükségem. Kérlek tehát,
ne avatkozz bele, és ezt komolyan mondom." Courtney nem nagyon örült a dolognak, Casey pedig arra
gondolt, hogy Damiannak bőven lesz ideje rájönni arra, milyen remek feleség válna belőle.
És most Casey megtalálta Jacket.
Casey nem kért bocsánatot a késésért, és ezen az estén még üzenettel sem mentette ki magát.
Megjött, leült a helyére az asztalhoz, és csak ennyit mondott:
- Tudom, hogy hol van Jack.
Chandos bólintott, egy cseppet sem lepte meg a gyors siker. Courtney felsóhajtott:
- És én még el sem kezdtem a vásárlásokat!
Chandos erre mosolygott, és megkérdezte:
- Miféle vásárlásokat?
Damian egyiküket sem hallotta, hitetlenkedve megkérdezte:
- Máris? Biztos benne?
Casey megrázta a fejét.
- Biztos nem vagyok benne, mert még nem láttam a saját szememmel. De van valaki, akire illik a
leírás, és az időpont is egyezik, amikor a városba érkezett.
- De hogyan találta meg ilyen könnyen, amikor a detektívjeim...
- Ne legyen olyan szigorú a detektívjeivel - vágott közbe Casey. - Nekem óriási szerencsém volt, és
talán olyan dolgokat kérdezek, amire ők nem is gondolnak.
- Például?
- Először is felfedeztem, hogy Jack egy folyóparti szállodában lakott a megérkezése után, de ott csak
pár napig maradt. Mindenképpen olyan konkrét nyom volt azonban, amelyet követni lehetett.
Mindenkivel beszéltem, akinek csak köze lehetett hozzá.
- A detektívjeim azt állították, hogy minden hotelt ellenőriztek a városban - mondta Damian. - Ha
vette volna a fáradságot, és elolvasta volna jelentéseiket, megtudhatta volna.
- Ha elolvastam volna a jelentéseket, talán nem lettem volna olyan alapos, mint amilyen voltam, és
talán nem is ellenőriztem volna a szállodákat. De maga nem is figyel rám, Damian. Mondtam, hogy
szerencsém volt. Jack ottani tartózkodása alatt mindig a szobájában étkezett. Egy Milton Lewis nevű
fiatalember feladata volt, hogy felszolgáljon, és utána elvigye a tálcákat. Egyik nap, mialatt Jack ott
tartózkodott, a fiú megbetegedett. A testvére állt be ideig lenesen a helyére, és erről csak egyvalaki
tudott a szállodában. Úgy tűnik, ez a Milton az elmúlt évben túl sokat betegeskedett. Megfenyegették,
hogy kirúgják, ha még egyszer hiányzik, így azután nem akarta, hogy a felettese megtudja, hogy egy
napot hiányzott.
- És ő tud valamit Jackről? - kérdezte Damian.
- Nem, ő nem. De egy elszólásából jöttem rá, hogy egyik nap nem jelent meg a munkahelyén. Nem
szívesen ismerte be a kis csalást. Nagyon hasonlítanak egymásra a testvérével, csakis így tudták
megvalósítani a helyettesítést.
- És akkor te elmentél, és kifaggattad Milton testvérét, míg a többiek megálltak Miltonnál? -
találgatott Chandos.
- Pontosan - felelte Casey. - Milton megadta a testvére nevét, címét, és ma délután felkerestem.
Jacket gyanakvóvá tette a fiatalember idegessége. Természetes dolog, hogy Jack ideges lett, hiszen
tudta, hogy sokan vannak a nyomában. Azt nem tudhatta, hogy a fiatalember idegességének mi az oka.

141
A fiú mindent elmondott Jacknek, nehogy azpanaszt tegyen rá a felettesénél. Jack ekkor arra gondolt,
hogy a fickó segíthetne neki. Nem egy állandó szállodai alkalmazottról volt szó, vele senki sem fog
többé találkozni, ezt a fickót soha senki sem fogja kikérdezni, és így ő nem vezethet el senkit Jackhez.
- Miben kérte a segítségét? - kérdezte Courtney.
Casey elfintorította az orrát.
- Most láthatjátok, hogy milyen ügyes Jack. Azt ígérte a fiatalembernek, hogy nem fogja feljelenteni
azért, mert helyettesítette a testvérét, ha cserében talál neki valami kellemes, bérelhető szállást, mert
nem akar irodán keresztül lakást bérelni.
- És a fiatalember megtette?
- Hát persze, még aznap vitt neki egy címet, annyira izgult maga és a testvére miatt. A saját lakásának
a címét adta oda Jacknek, ő pedig elhatározta, hogy egy időre összeköltözik a testvérével. Mindenáron
Jack kedvében akart járni, éspedig sürgősen, nehogy megtegye a feljelentést. Jack nem volt elragadtatva
a helytől, meg is mondta neki, valószínűleg mert nem valami elegáns környéken volt. Arra is gondolt
azonban, hogy kár volna veszni hagyni egy kitűnő alkalmat. Szinte semmi esély sem volt arra, hogy
azon a helyen bárki is a nyomára bukkanhat, ha tekintetbe vesszük, hogyan jutott el oda.
- És még mindig ott lakik?
- A szállásadónő szerint igen - bólintott Casey. - Marion Adamsnek hívatja magát, abban
reménykedik, hogy a névvel is sikerül megtévesztenie mindenkit, hiszen ezt a nevet férfiak és nők
egyaránt használhatják. Ez elővigyázatossági intézkedés, hátha mégis valaki eljut a nyomát követve
egészen az épületig.
- Akkor hát mire várunk? - kérdezte Damian, és felállt az asztaltól.
- A reggelre - felelte Casey.
- Miért?
- Mert Jack most nincs otthon - felelte Casey könnyedén. - Ellenőriztem.
E szavakra mind a két férfi felvonta a szemöldökét.
- Ellenőrizted? - szólalt meg elsőként Chandos. - Ha azt mondod nekem, hogy bekopogtál a
szobájába, akkor én meg fogom magam, és bezárlak téged a tiédbe...
- De papa...
- Nem azt ígérte, hogy nem kísérli meg egyedül elfogni Jacket? - szólalt meg Chandos után Damian.
- Esküszöm, Casey, többé nem tévesztem magát szem elől.
- Abbahagynátok végre? - mondta Casey kétségbeesetten. - Eszem ágában sincs a magányos hősnőt
alakítani. Nem, nem kopogtattam be hozzá. A szállásadónő megmondta nekem, hogy nincs otthon. A
szobája a harmadik emeleten van, a lépcső mellett. A kíváncsi asszony szemmel tartja a bérlőit. Hogy
bizonyos legyek, odahajítottam egy tárgyat az ajtajához, és a második emeleten hallgatóztam, hogy ajtót
nyit-e. Nem nyitott. Akkor felmentem azért a tárgyért, hogy ne találja ott, és elsiettem.
- Visszatérhetett volna, miközben ott járt, és maga mögé kerülhetett volna - mutatott rá Damian, aki
nem volt meggyőződve arról, hogy nem forgott veszélyben Casey.
Casey erre csak mosolygott, és a kalapjáról leeresztette a fátylát, amely arca nagy részét eltakarta, és
elég sűrű volt ahhoz, hogy a vonásait elrejtse.
- Odajöhetett volna - mondta -, de engem nem tudott volna felismerni.
- Rendben van - engedett Damian -, de én mégsem szeretnék reggelig várni. Valamikor csak
hazamegy ma éjszaka, és én ott szeretnék lenni... - A hangja elakadt, amikor Casey tagadóan rázta a
fejét. - És miért nem?
- Az épületben nagyon sötét van, annak a helyiségnek, amelyből a szobája nyílik, csak egyetlen
ablaka van, az előtt meg egy másik házfal emelkedik. Még nappal is alig jut be oda egy kis fény, alkonyat
után pedig minden sötét. A harmadikon a folyosó lámpája nem működik. Jack valószínűleg gyertyával a
kezében fog felmenni a szobájába. Minden szobának két ajtaja van, a rendes bejárati és a hátsó
traktusra nyíló menekülőkijárat, tűz esetére. Ellenőriztem az épület hátsó részét. Ha arra menekül, túl
sok búvóhelyre akadna. A tűzlétrán feljuthat a tetőre is, két emelettel magasabbra. Ez azt jelenti, hogy a
sötétben túl sok irányban menekülhetne, és akkor ismét elveszítenénk. Reggel, napvilágnál legalább
nem fog tudni olyan könnyen elrejtőzni. Damian megadóan sóhajtott. Chandos rávigyorgott.

142
- Ez a lány azután igazán mindenre gondol.
- Igazán mindenre - morogta Damian.

143
 55

Másnap reggel napkelte előtt találkoztak. A szálloda még csendben pihent, és nyugodt volt a város
is. Abban reménykedtek, hogy Jacket még ágyban találják. Damian nagyon ügyesen tudott ajtókat
betörni: a legjobb lesz így meglepni Jacket.
Chandos elhatározta, hogy az épület hátsó részét fogja ellenőrizni, és Casey tudta, hogy számíthat rá.
Elismerte, hogy Damiannal ők ketten nagyon ügyesek, de ha már úgyis ott volt az apja, és nem volt más
dolga...
Casey magával hozta a farmernadrágját, minden eshetőségre készen. Nem akart szoknyákkal
vesződni. A ponchóját azonban otthon hagyta, ebben az északi városban valami melegebbre volt
szüksége. Felöltötte az egyik vastag, prémmel bélelt kabátkáját, amelyet a farmon használt telente.
Nem számítottak semmilyen zűrre, legalábbis Casey nem. Itt nem álltak felbérelt fegyveresek Jack
szolgálatára, mint Texasban. Ha sikerül őt meglepni, és lövöldözésre sem kerül sor, reggelire már vissza
is térhetnek a szállodába. Az a kocsi, amelyet Casey bérelt magának Chicagóba érkezése után, éppen
napkeltekor ért oda velük az épülethez. Chandos úgy helyezkedett el, hogy egyszerre láthatta az épület
homlokzatát és hátul a tűzlétrákat is. Damian és Casey azonnal elindult felfelé a lépcsőkön.
A férfi magával vitte a puskáját. Casey furcsán érezte magát a városban a pisztolytáskával, ezért a
hatlövetűjét a ka-, bátja zsebébe gyömöszölte. Ahogyan közeledtek Jack ajtajához, elővette a fegyverét.
A szobából nem szűrődött ki zaj, és az ajtó alól sem fény. Damian felvette a megfelelő állást,
Caseyre pillantott, hogy lássa, felkészült-e, és vállával az ajtónak dőlt.
Az ajtó kitárult. Damiannak sikerült lefékeznie magát, és nem zuhant be a szobába. A szoba
azonban üres volt. Jack holmija ott volt, de ő sehol.
Casey körbejárt, hogy megbizonyosodjék, Damian meg dörmögött:
- Hát hol a pokolban lehet?
A lány nem felelt. Megértette, milyen bosszantó lehet az egész Damiannak, mekkora csalódás.
Hirtelen egy madár hangját hallotta, olyanét, amely itt északon nem is él.
- Az apám az... Biztosan látott valamit. Gyorsan menjünk le hozzá! - mondta, és futva indult az ajtó
felé.
Damian nem vitatkozott. A lépcsőn meg is előzte Caseyt a hosszú lábaival. Már a kocsiba
kapaszkodott fel, amikor a lány is kirohant az épületből. Chandos kézmozdulattal sürgette őket. Nem
volt idő azt kérdezgetni, hogy mi is történt.
Casey is felugrott a kocsiba, az apja meg a lovak közé csapott. Damian felsegítette a lányt az ülésre.
- Mi a csuda történt? - kérdezte Casey, amint lélegzethez jutott.
Az apja előre mutatott az utcán. Nem volt nehéz észrevenni, hogy egy másik kocsi éppen olyan
nyaktörő módon vágtatott, mint az övéké. Ebből azonban nem derült ki, hogy hol rontották el a tervük
kivitelezését. Az ő tervéét! Odamászott a szemközti ülésre, hogy jobban beszélhessen az apjával, és
megütögette a vállát.
Az apja - hátrakiabálva - elmondta, amit hallani akart.
- Az ördögbe is, nem tudom, hogy benneteket vett-e észre, vagy rám figyelt fel, de véletlenül
megláttam, amint felugrott egy arra járó kocsira. Akkor jöhetett haza, de valamitől gyanút fogott, és
nagy sietve el is távozott. Mire kiértem az utcára, már kidobtaa kocsist a négykerekűből, és a háztömb
felénél járt. A szegény ember ott ült a járda szélén, és panaszkodott, hogy eltört a lába.
- És most mi is olyan bolondul fogunk viselkedni, mint ő? - kiabált vissza Casey. - Ez veszélyes!
Az volt. A korai időpont ellenére is nagy volt már a forgalom az utcákon. Áruszállító szekerek, az
utcán áthaladó gyalogosok és sokféle más kocsi. Jack ösvényt vágott magának a forgatagban, nem
törődött vele, hogy kárt tesz valamiben, ők meg a nyomában voltak, szinte nekik tisztította meg az utat.
A dühös járókelők kiáltásai és szitkai kísérték mindkét kocsit, az emberek alig tudtak elugrani előlük.
- Igazad van, és ezek a gebék sem bírják sokáig az iramot - mondta Chandos a lányának. - Készülj
fel, próbáld meg leütni, én mellé hajtok.
"Egy ringó, száguldó kocsiból fejbe verni Jacket? Hát persze hogy megteszem" - mormolta Casey,
amikor visszapottyant a Damian melletti ülésre.

144
 - Hallotta? - kérdezte tőle.
Biccentett.
Casey rábámult a férfi kezében a puskára.
- Maga fogja megcsinálni. Én nem tudnék pontosan célozni egy mozgó kocsiból, de maga
megtámaszthatja valahol a puskáját. Először lőjön el a feje felett. Talán lesz benne annyi ész, hogy
megáll, mielőtt egy ártatlan ember megsebesül.
Damian válasz helyett igyekezett jobb pozíciót felvenni a másik ülésen. A puskát használva nem is
kellett közelebb hajtaniuk. A puska könnyedén áthidalja a két kocsi közötti távolságot, erre kézifegyver
nem lett volna képes.
Damian lőtt. Jack nem állt meg. A lövés hatására befordult azonban az első mellékutcába, remélte,
hogy így kikerül a lőtávolból. A lova még a nagy sebesség ellenére is engedelmeskedett neki, de a kocsi
nem viselte el a hirtelen manővert. Oldalra borult, Jack kizuhant belőle. A kocsi pár métert csúszott,
majd nagy nyikorgás közepette megállt.
Akkor valaki felhajtott a járdára, hogy kikerülje Jacket, aki éppen a kocsi elé gurult. Jack számára
azonban mindegy lett volna már, ha elgázolja a kocsi: a zuhanás megölte.

145
 56

Casey már csomagolt, amire Damian visszaérkezett a rendőrségről a szállodába. A szállodában volt
egy naprakész vasúti menetrend a vendégek számára. Délután indult a legközelebbi vonat Texasba.
Casey megmondta a szüleinek, hogy azzal akar hazautazni. A szülők mindent tekintetbe véve nem
nagyon örültek az ötletnek. Abban reménykedtek, hogy másképpen fog végződni ez az utazás.
Legalábbis az asszony reménykedett valamiben.
Chandos még tartotta magát az elvéhez, hogy nem mond véleményt, amíg nem látja az eredményt.
Más szavakkal, nem volt hajlandó elfogadni Damiant, csak ha látja, hogy boldoggá teszi Caseyt. Erre
most már nem sok lehetőség nyílt.
Talán a lány megint egy kicsit túl gyorsan utazik el. Igazából nem is adta meg Damiannak a
lehetőséget, hogy valami másra is gondoljon, mondjuk a házasságra, most, hogy az agya már nem
forgott szüntelenül Jack Curruthers körül. Az az igazság, hogy Casey félt lehetőséget adni Damiannak,
mert attól tartott, hogy vele kapcsolatban úgysem gondolna házasságra. Számos olyan alkalom volt már,
amikor tehetett volna egy-két utalást a dologra, vagy legalább annyit mondhatott volna, hogy beszélni
szeretne vele, ha egyszer lezárják a Jack-ügyet.
Damian azonban nem mondott semmit, mi értelme lett volna tehát egypár nappal tovább maradni?
Lehet, hogy ő is azt tervezi, hogy még a mai napon továbbutazik, ki tudja?
A férfi felment Casey szobájába, hogy beszámoljon neki a rendőrségen lezajlott megbeszélésről és
arról, hogy hivatalosan lemondott helyettes békebírói tisztéről. Mindezt az ajtóban állva mondta el,
mert Casey nem tárta szélesre az ajtót, és nem invitálta őt a szobába. Damian csak előadása végén vette
észre Casey háta mögött az ágyat, azon a bőröndöt és a kikészített ruhákat.
- Elutazik? Máris?
- Miért ne?
Damian zsebre dugta a kezét.
- Miért is ne? - mordult rá. - Gondolom, most sem akart elköszönni tőlem.
- Van valami, amit nem tettem meg? Vagy nem csak Jackkel kapcsolatban kérte a segítségemet? Azt
elintéztem. Maga meg, úgy látom, gyűjti az istenhozzádokat. Vegye úgy, mintha elbúcsúztunk volna.
A férfi kitört:
- Esküszöm, Casey, maga a legkétségbeejtőbb...
- Most mit kellene csinálnom? - szakította félbe a lány sötét pillantással.
- Semmit. Semmit az égvilágon - mordult rá, és megfordult, hogy elmenjen.
Casey nem akarta, hogy így hagyják el egymást, haraggal, bármi is az oka. Szívesen vele töltötte volna
hátralevő éveit, hogy boldoggá tegye, mivel azonban ez nem volt lehetséges... már csak egyvalamit
tehetett meg érte, és ezt szánta búcsúajándéknak...
- Damian?
A férfi olyan sebesen fordult meg, hogy megijesztette Caseyt, aki hátralépett. Pár pillanatra volt
szüksége, hogy lecsillapodjon a szívverése. Észre sem vette, hogy Damian ugyancsak ezzel
próbálkozott.
- Nem akartam szóba hozni, amíg annyira el volt foglalva Jackkel - mondta a lány -, de mivel úgy
látszik, nem lesz már rá több alkalmam... Arról az estéről akarok beszélni, amikor az anyja felment
maga után a szobájába...
A férfi rögtön merev lett, amint az anyját említette, és közbevágott:
- No és?
- Damian, amikor kiment a szobából, könnyek voltak a szemében.
A férfira halálos nyugalom telepedett. El is sápadt. Casey gyorsan hozzátette:
- Arra gondoltam, ez azt jelenti, erős érzelmeket táplál maga iránt. Mielőtt elhagyja ezt a várost,
tisztáznia kellene, milyen érzésekről is van szó, nem gondolja? Itt van a címe. Talán tolakodónak tart,
de...
- Eljönne velem?

146
 Erre nem számított Casey, csak arra akarta rávenni, hogy beszéljen egyszer végre az anyjával, bármi
is sül ki az egészből.
- Miért?
- Nem akarok egyedül menni - mondta elfulladó hangon.
Összeszorult Casey szíve. Hogyan is mondhatna neki nemet!
- Rendben. Most?
Damian rábólintott.
- Később biztosan meggondolom magamat.

147
 57

Casey talált módot arra, hogy néhány dolgot megtudjon Margaret Henslowe-ról. Az után az éjszaka
után nem csak a címét nyomozta ki. Róbert Henslowe, a második férj nagy vagyont hagyott a
feleségére. Margaret nagy házban élt, amely egykor a férje családjáé volt, de amely most már hozzá
tartozott.
Mindenkinek jó véleménye volt róla, jelentős szerepet töltött be a társadalmi életben, tekintélyes
idősebb hölgynek számított. Nem voltak azonban bizalmas barátai, legalábbis az a néhány ember,
akivel Caseynek sikerült beszélnie, nem tudott ilyenekről. A második házasságából nem születtek
gyermekei. Férje halála óta egyedül élt a nagy házban, szinte ki sem mozdult, az ismerősei szerint úgy
viselkedett, mint aki feladta a küzdelmet, és már csak a halálra vár.
Casey minderről nem beszélt Damiannak, miközben útban voltak a Henslowe-házhoz. Nem akarta,
hogy sajnálja az asszonyt, ha kiderülne, hogy nem érdemes a sajnálatára. Erre azonban csak akkor fog
fény derülni, ha az asszony elmondja, mit gondol a fiával kapcsolatban.
Déltájban értek oda, megzavarhatták az asszony ebédjét, de Casey el volt szánva, hogy nem nyugszik
bele semmilyen visszautasításba. Sajnálta volna, ha nem találják otthon, mert kételkedett abban, hogy
Damian visszatérne-e még egyszer, ha ez a látogatás nem valósul meg.
Az asszony otthon volt. Az inas bevezette őket a szalonba, és megkérte, hogy várjanak. Elegáns
népség, az biztos. Damian neve nem lepte meg a komornyikot, bár valószínűleg sohasem hallotta.
Miért is lett volna másképpen? Egy hölgy valószínűleg nem beszél előző házasságáról az éppen soros
férje házában.
Néhány perccel később kifulladva belépett a szalonba Margaret. Nagyon sietett, valószínűleg el sem
hitte, hogy Damian eljött hozzá látogatóba. Látszott rajta, hogy nagyon meglepett és boldog, hogy ott
látja a fiát a kandallója előtt. Caseyre egy pillantást sem pazarolt, csak a fiát nézte.
Néhány percbe került, mire észrevette, hogy Damian nem olyan boldog, mint ő. Merev volt, a kezét
hátul összefonta. Uralkodott az arckifejezésén, de a szeme haragról és keserűségről árulkodott. Arcát
szomorúság árasztotta el. A két ember csak nézte egymást. Egyikük sem szólalt meg.
Casey felsóhajtott, és leroskadt egy kanapéra, szürke bársonyruháját szétterítette, azután elpirult,
mert megérezte a retiküljébe rejtett fegyver súlyát az ölében. Tudhatta volna, hogy itt nem lesz rá
szüksége. Persze az is lehet, hogy annak a segítségével még beszédre is kényszeríthetné ezt a két
embert...
Igyekezett egy kis szóbeli biztatást nyújtani:
- Casey Straton vagyok, asszonyom, Damian egyik barátja. Azt hiszem, Damian szeretne kérdezni
öntől néhány dolgot...
Ez volt a végszó Damian számára, de ő nem vette a lapot. Margaretnek meg kellett kérdeznie:
- Mivel kapcsolatban szeretne kérdéseket feltenni nekem?
Casey Damianra pillantott. A férfi még mindig nem úgy nézett ki, mint aki kiprésel magából akár egy
szót is. Casey ismét sóhajtott egyet.
Végre megszólalt Damian:
- Én tudom, miért akart elválni - mondta keserűen.
Margaret elgondolkozott.
- Nem, talán mégsem tudod, vagy legalábbis nem tudsz mindent. Nem arról volt szó, hogy nem
szerettem az apádat. .. nos, nem voltam szerelmes belé, de nagyon szerettem. A mi házasságunk a
kölcsönös érdekeken alapult, és azon a meggondoláson, hogy a saját társadalmi köreinkből kell hogy
kikerüljön a házastársunk. így egyikünknek sem volt túl sok választása, képzelheted.
- Ő szeretett téged - vágta oda Damian.
- Igen, tudom - sóhajtott Margaret. - De én nem éreztem ugyanazt iránta. Még ez is rendben lett
volna. Gondolom, sok asszony él ilyen életet. De én találkoztam valakivel, aki értelmet adott az
életemnek. Fülig beleszerettem. Ezek után már nem maradhattam többé az apáddal. Ez nem lett volna
tisztességes sem vele, sem önmagámmal szemben.
- És akkor a pokolba tízévnyi házassággal és a gyerekkel, aki a házasságból született.

148
 - Valóban azt gondolod, hogy jobb lett volna, ha maradok, és három embert teszek boldogtalanná
egy helyett? - kérdezte.
- Csak egyről van szó? Lám, ma is azt gondolod, hogy én egyáltalán nem számítottam.
- Nem így van! Én el akartalak vinni magammal, Damian, el akartalak vinni! Tudtam azonban,
mennyire szeretett az apád. És abban a korban voltál, amikor egy apa nagyon fontos egy fiatal fiú
számára. Én már megbántottam apádat azzal, hogy elhagytam. Ezt tudtam. Nem bánthattam meg még
jobban azzal, hogy elveszem tőle a fiát is.
- Rendben van, ezt megértem. De miért nem látogattál meg sohasem? Te nem csak apámtól váltál el,
te elváltál tőlem is. Annyira nem jelentettem semmit sem a számodra, hogy írni sem írtál nekem.
Legalább egyszer meglátogat hattál volna, hogy lásd, hogyan boldogulok.
- Istenem, akkor hát apád sohasem mondta meg neked, ugye?
Damian megmerevedett.
- Mit kellett volna megmondania?
- Az apád megígértette velem, hogy sohasem kísérelek meg találkozni veled, és hogy semmilyen
módon sem lépek veled kapcsolatba...
- Hazudsz!
- Nem hazudok, Damian! Csak ezzel a feltétellel egyezett bele a válásba. Ne gondolj azért rosszat
róla. Nem hiszem, hogy a bosszú diktálta volna a kérését. Bizonyára csak téged akart védeni, és én
megértettem az indokait. Azt gondolta, hogy éppen elég rossz lesz neked elveszítened az anyádat. Időt
akart adni neked, hogy túljussál rajta, hogy közben ne zavarjanak meg a látogatásaim, amelyek csak
mélyítették volna a fájdalmat. Megígérte azonban, hogyha már nagy leszel, nem fogja megakadályozni,
hogy meglátogass. De te sohasem jöttél - tette hozzá szomorúan.
- Én azonban nem voltam képes teljesen betartani a neki tett ígéretemet. Mégiscsak túl sok volt azt
kérni tőlem, hogy ne lássalak soha többé.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Minden évszakban egyszer elutaztam New Yorkba, hogy egy pillantást vethessek rád. Te sohasem
láthattál meg engem. Ebben álltam a szavamat. Arról azonban nem mondtam le, hogy ne is lássalak, ne
lássam, hogyan fejlődsz, hogy boldog vagy-e. Amikor már felnőtt voltál, és a Rutledge Importsnál
dolgoztál, akkor is évente négyszer megtettem az utat. Ott szoktam ülni abban a kis kávézóban az utca
túlsó oldalán, hogy lássalak, amikor hazaindulsz a munkából. Egy napon te is átjöttél egy gyors
vacsorára, mert aznap késő estig dolgoztál. Meg voltam győződve, hogy észreveszel engem, de valami
nagyon lefoglalt. Máskor a kocsimmal órákon át köröztem a háztömb körül, csak hogy lássam, mikor
mégy el otthonról. Amikor azután kijöttél a házból, láthatóan nagyon siettél valahova, mert
megállítottad az én kocsimat, és azzal akartad elvitetni magadat. Rá kellett kiabálnom a kocsisra, hogy
vigyen el engem onnan...
Casey szép csendben felállt, és magukra hagyta őket. Nem szívesen hallgatott gyónásokat. Olyan
pillanat volt ez, amikor anyát és fiút kettesben kellett hagynia.
Damian azt hallotta, amit hallani remélt. Az anyja szerette, és mindig is szerette. Damian szeme
nedves lett, és ezzel elárulta, hogy hisz végre az anyjának.

149
 58

A rossz együtt jár a jóval, de ez fordítva is igaz. Erre igyekezett gondolni Damian, amikor
visszaindult a szállodába - egyedül. Ö azonban továbbra is mindent magának szeretett volna.
Nagyszerű lelki béke árasztotta el most, miután beszélt az anyjával. Mintha egy hatalmas súlyt végre
valaki levett volna a válláról. Nagyszerű volt a búcsú is az anyjától. Az erős ölelés gyógyító hatású volt.
Megegyeztek, hogy mostantól kölcsönösen részesei lesznek egymás életének.
Amikor kijött az anyja házából, azt hitte, Casey a kocsiban vár rá. Arról sem volt szó, hogy
visszahajtatott volna a szállodába, és visszaküldte volna a kocsit Damianért. Üzenetet sem hagyott.
A szállodában sem volt. Kijelentkezett, elindult az állomásra. Otthagyta őt.
Miközben a férfi az állomás felé hajtatott, visszaemlékezett arra, hogyan üldözték Jacket. Nem volt
hajlandó lekésni ez utolsó alkalommal Caseyt, csak mert a nagy városban nagy a forgalom. Szerencsére
a vasútállomás nem volt messze a szállodától. Szerencsétlenségére, az állomás hatalmas volt.
Damian azonban odaért, még mielőtt kipöfögött volna a délre tartó vonat. A peronon álldogáló
tömegben azonban nehezen fedezte fel a Straton családot. Először Chandost vette észre, odament
hozzá.
A férfi nem látszott meglepettnek, de a hangja elárulta:
- Megesküdtem volna rá, hogy Casey azt mondta, már elbúcsúztak egymástól. Egyszer nem elég?
- Nem egészen azonos nézetet vallunk a búcsúzással kapcsolatban, de hát mire is számíthatnék,
amikor a kedves lánya állandó megvetéssel sújt engem?
- Gondolja, hogy képes volna szeretni valakit, akit megvet?
Damian szíve egyszer csak a torkában dobogott.
- Azt akarja mondani nekem, hogy szeret engem?
- Mit tudhatom én azt? Úgy gondolom, ez olyan kérdés, amit magának kellene feltennie neki.
- Hol van Casey?
Chandos a peron végére mutatott, ahol ott állt Casey az anyjával a vonatnál. Mindketten bizonyára
örülnek, hogy hazamehetnek. Chandos is ezt mondta, amikor Damian búcsúzáskor kellemes utazást
kívánt neki.
- Ez a legtávolabbi pont, ameddig eljutottam az országban - jegyezte meg Chandos. - Texasban
legalább az idő nagy részében nem kell tudomást venned a rohanásról, és még tiszta levegőt szívhatsz,
amelyet nem szennyez a kémények és a gyárak korma.
Ha Damiant nem sürgette volna az idő - az átkozott vonat már füttyentett is -, bizonyára válaszolt
volna neki, és azt is elmondta volna, hogy bizonyos értelemben egyetért vele. Abban a pillanatban
azonban csak egyet akart: utolérni Caseyt, mielőtt felszáll a vonatra.
- Asszonyom - hajolt meg Courtney előtt.
- Bocsásson meg, de azt hiszem, Chandos hív - mondta Courtney, és magukra hagyta őket.
Damian nem fordult meg, hogy ellenőrizze, igazat mondott-e. Amint a mama eltűnt, megragadta
Caseyt, és jó erősen megcsókolta. Egész bosszúsága ott volt abban a csókban, egész kétségbeesése,
amit a lány miatt és önmaga miatt érzett.
- Nos, ez egy igazi istenhozzád - mondta, amikor letette a lányt a földre.
- Valóban? - kérdezett vissza Casey elakadó lélegzettel.
- Nem is tudom. Nem túl gyakran búcsúzkodom.
- Én sem, és egyáltalán nem tetszik nekem ez az egész - morogta Damian.
- Nem?
- Casey, én... - Bármit akart is azonban mondani, egyszer csak elakadt, és ezt mondta helyette: -
Tudja, megtetszett nekem a maguk városa, gondoltam, a Rutledge Imports nyithatna ott egy
leányvállalatot.
A lány pislogott.
- Gondolja?
- Igen, és arra gondoltam, megengedi-e majd, hogy udvaroljak magának, ha Wacóba költözöm.
- Udvarolni? Nekem?

150
 - Igen, udvarlásra gondoltam. Egy napon veszem majd a bátorságot, és megkérem a kezét.
- Maga el akar engem venni feleségül?
- Nincs semmi más a világon, amit ennyire akarnék.
- Pokolba az udvarlással! Kérje meg a kezemet azonnal!
- Hozzám jönne?
- Mondja végig!
- Hozzám jönne feleségül?
- Ó, igen, igen! - A lány Damian nyakába vetette magát, és még egyszer felkiáltott: - Igen! - azután
megkérdezte:
- De min gondolkodott ennyi ideig?
- Olyan bizonytalan voltam, mint még soha életemben. Már régen rájöhettem volna, hogy csak reád
van szükségem, Casey, hogy értelmet adj az életemnek. Mivel azonban a kérdés, hogy hozzám jössz-e
vagy sem, életem legfontosabb kérdésévé vált, egy kis időre volt szükség, hogy legyűrjem az
idegességemet. Már amikor Culthersből visszafelé mentünk, meg akartam kérni a kezedet. Mielőtt
azonban sor került volna rá, eltűntél.
- Majd beszélünk még erről a tétovázásról, Damian. Olyan nyomorultul éreztem magam, amikor
otthagytalak!
- Annyira sajnálom...
- Buta férfi, ne kérj bocsánatot. Amikor szívügyekről van szó, éppen olyan balfácán vagyok, mint te.
Én is szólhattam volna. Már úgyis rémesen éreztem magam, nem lettem volna szerencsétlenebb akkor
sem, ha megtudom, nincs semmi reményem. Azt hiszem, épp úgy féltem az igazságtól, mint te. Így hát,
ha valakit kárhoztatni kell...
- Azt hiszem, senkit sem kellene - vágott közbe vigyorogva Damian. - Felejtsd el ezt a pár hét kínt.
- Ezt már szívesen hallom, és emlékeztetni is foglak rá.
Nem messze a szerelmesektől, Courtney örvendezve szólt a férjéhez: - Úgy látszik, esküvő lesz.
- Én is úgy látom.
Courtney szemrehányóan mondta:
- Remélem, adsz neki lehetőséget, hogy bizonyítson, mielőtt megpróbálsz uralkodni rajta!
- Persze, szívem. Ügyelek rá, hidd el!
- Képzelem - dünnyögte Courtney maga elé.

151