Barbara McMahon – Együtt a csúcson

(Romana 403.)

Hunter Braddock végtelenül dühös, mert volt felesége, Heather is részt vesz a nehéz hegyi
túrán. A férfinak még mindig fáj a válásuk. Bosszúból a legkeményebb próbáknak akarja
alávetni a nőt, ám minden kísérlete kudarcot vall. Még mindig szenvedélyesen szereti
Heathert, és úgy vágyik rá, mint soha azelőtt. Nyilvánvaló, hogy a nő ugyanígy érez, Hunter
mégis tétovázik: mélységesen retteg attól, hogy ismét elveszíti őt…

Eredeti cím: Winning Back His Wife 2005

Megjelent: 2008. május 15.
 1. FEJEZET

Heather Jackson elkésett, mint mindig. Igyekezett feltűnés nélkül beosonni a

tárgyalóterembe. Gyorsan a helyére sietett a hosszú mahagóniasztal mellett, és leült. A
nagybátyja remélhetőleg nem tesz ismét csípős megjegyzést rá. Szerencsére Saul Jackson
annak az új megbízásnak az egyik részletével volt elfoglalva, amelyet Heather unokatestvére,
Fletcher szerzett meg, így nem pazarolta rá a figyelmét.
Heather igyekezett kitalálni, pontosan miről is lehet szó. Sally Myers, aki mellette ült,
feltűnés nélkül eléje csúsztatott egy papírt, amelyre feljegyezte a legfontosabb dolgokat.
Heather hálásan mosolygott rá, és kezdett odafigyelni.
Nem sokkal később Fletcher túl volt a nehezén, Saul pedig Heather felé fordult.
– Örülök, hogy téged is itt látlak – mondta a férfi.
Heather megkönnyebbülten biccentett. Időközben már megszokta a nagybátyja stílusát, és
igyekezett nem felbosszantani őt, noha ez szinte lehetetlen volt. Saul bácsi mindig talált egy
hajszálat a levesében. Bár, ha barátságosabb ember lenne, biztosan nem tudta volna a családi
tulajdonú reklámügynökséget a Csendes-óceán északnyugati partvidékének egyik
legnagyobbjává fejleszteni.
Saul kihúzott egy papírt az előtte tornyosuló halomból.
– Megkaptuk a visszajelzést a Trails Westnek készített reklámkampány-tervezetedről.
Úgy emelte a magasba a papírt, mint valami bizonyítékot.
– Megkapjuk a megbízást? – kérdezte Sally.
– Nem.
Heather lehajtotta a fejét. Adrian Tylertől vette át a munkát, amikor a tervezet már
majdnem készen volt. A férfi szabadságra ment, mert kiderült, hogy a felesége veszélyeztetett
terhes, és átadott neki minden anyagot. Heather sokat fáradozott a grafikai megjelenítéssel és
a reklámszövegekkel, és azt hitte, hogy pontosan meg tudta valósítani a sportszergyártó
elképzeléseit. A denveri illetőségű cég az elmúlt hat évben egyre bővült, üzleteket nyitott a
Rocky Mountainsban, aztán Kaliforniában. Küszöbön állt a seattle-i, portiandi és yakimai
üzletek megnyitása is.
Heather azt remélte, hogy a Jackson & Prince-nek sikerül elnyernie a megbízást a
reklámkampányra.
– Még nem – tette hozzá Saul végül.

2
 Heather ismét felnézett.
– Ez mit jelent?
– A cégnek felettébb szokatlan tervei vannak. Azt várják, hogy a legjobb pályázó a
reklámkampánynál többet kínáljon. A cégvezető látni szeretné, mire vagyunk képesek.
– És ezt hogyan szeretné kideríteni?
– Még öt reklámügynökség van versenyben. Mindegyiküknek el kell küldenie a
kampányért felelős munkatársát a Trails West által szervezett túrára, hogy megmutathassa,
mennyit tud a sátorozásról és a felszerelésekről, amelyeket reklámozni akar.
Heather csalódottan dőlt hátra.
– Akkor mi ki is estünk a versenyből. Fogalmam sincs a sátorozásról.
Fletcher felnevetett.
– Heather elképzelése a szabad levegőn végzett tevékenységekről a kocsijától a
bevásárlóközpontig vezető útra korlátozódik – magyarázta.
Bár a többiek nevettek, látszott rajtuk, hogy sajnálják a nőt.
– Akkor menj el te sátorozni? –javasolta Heather rosszkedvűen az unokafivérének.
Fletcher sosem mulaszt el egyetlen lehetőséget sem, hogy kritizálja.
– Még mit nem! Nem az én ügyfelemről van szó! – tiltakozott a férfi hevesen.
Talán Fletcher szerette volna a megbízást? – töprengett Heather. Ha a sportszergyártó az ő
ügynökségüket választja, akkor ez lesz a legnagyobb üzlet, amelyet neki valaha is meg tudott
szerezni.
– A Trails West azt várja, hogy a kampányért felelős személy ismerje a termékek minden
csínját-bínját. A reklámszövegekből érződnie kell, hogy a szerző maga is kipróbálta a
termékeket – mondta Saul befejezésül.
Heather az előtte heverő jegyzetfüzetet bámulta. Utoljára tíz évvel ezelőtt játszott el a
gondolattal, hogy kirándulni megy. Akkoriban Hunter egyfolytában a természet szépségeiről
lelkendezett, meg arról, milyen csodálatos érzés hatja át az embert az érintetlen természetben.
Szórakozottan firkálgatott a jegyzetfüzetébe. Még mindig fájt Hunterre gondolnia.
Szerencsére csak ritkán teszi. Utoljára tíz évvel ezelőtt látta őt. Néha eszébe jutott a férfi, és
elszomorította, hogy így alakultak a dolgok.
Saul letette a papírt, és a csapatát vizslatta, aztán Heatherön állapodott meg a tekintete.
– Nem kell mondanom, milyen nehéz helyzetben van a cégünk. Az elmúlt négy hónapban
a két legnagyobb megrendelőnket veszítettük el. Ha nem hozunk tető alá hamarosan egy
megbízást, kritikus pontra érünk. Talán még néhány munkatársunktól is meg kell válnunk.

3
 Heather nyugtalan lett. A bácsikája valószínűleg azt fontolgatja, hogy elküldi őt. Elvégre
csak azért kapta meg ezt a munkát, mert Saul bácsi felelősnek érezte magát az elhunyt öccse
családjáért. De mindennek van határa. Ha ő nem járul hozzá a vállalkozás sikeréhez, a
nagybátyja gondolkodás nélkül elbocsátja.
– Fogalmam sincs a sátorozásról – gondolkodott hangosan.
– Majd megtanulod. A túra két hét múlva indul. Addig behatóan foglalkozol az anyaggal,
hogy elnyerd nekünk a megbízást. Bízunk benned, Heather. Az édesanyád is bízik benned –
tette hozzá Saul, és eléje tolt egy dossziét. – Itt vannak a tudnivalók, amelyeket a Trails West
elküldött. Meg kell szerezned ezt a szerződést.
A nő felcsapta a dossziét, és szemügyre vette a papírokat. Részletes útmutatást
tartalmaztak a túrát illetően. A sok tudnivaló láttán Heather egyfajta kiképzőtábortól tartott.
Vagy mindezt tudni kell, ha az ember csak úgy sátorozni megy?
Rögtön az értekezlet után beszél a nagybátyjával. Saulnak be kell látnia, milyen ostobaság
elvárni tőle, hogy lenyűgözzön egy megszállott sportrajongót a sátorozási ismereteivel.
Igazságtalannak tartotta, hogy a nagybátyja rá hárítja a felelősséget a cég jólétéért. Elvégre ez
Saul cége, nem az övé! Ő csak egy kis csavar a gépezetben. Miért nem küldi el Fletchert?
A nő elnevette magát a gondolatra. Fletcher szabadtéri elfoglaltságon egy futballmeccs
megtekintését értette a lelátóról.
Heather eltökélte, hogy szembenéz a nehézségekkel. Nem engedheti meg magának, hogy
elveszítse az állását. De vajon képes-e megbirkózni egy sátorozással?
Jól keresett ugyan, olyannyira, hogy még az édesanyját is támogatni tudta, de nem tenne
meg mindent a pénzért. Elképzelése sem volt, hogyan lehet túlélni egy hegyi túrát. Ő nem
sportember, jobban szeret olvasni, zenét hallgatni, mint a testét edzeni.
Figyelmesen szemlélte a körmeit, és hallgatta Sault, aki időközben újabb napirendi
pontokra tért át. Fantasztikusak ezek a műkörmök, amelyeket néhány héttel ezelőtt készíttetett
magának! Ha minden centet az élére kell raknia, akkor az ilyen dolgoknak búcsút mondhat.
Aztán a miniszoknyájára siklott a tekintete.
Tudta, hogy előnyösen kiemeli a hosszú lábait. Csak nemrég engedte meg magának, hogy
pénzt költsön a saját kedvtelésére, mivel sikerült valamennyit megspórolnia. Szerencsére az
orvosi számlák, amelyeket az édesanyja kezeléséért fizetnie kell, már nem olyan magasak.
Bár az anyja becsmérlő megjegyzést tett rá, amiért hirtelen elkezdett foglalkozni magával,
ezt le kell nyelnie. Jót tesz az önbizalmának, ha törődik a külsejével. Kizárólag az anyjának és
a munkájának él, tehát néha-néha igazán elfoghatja a vásárlási láz.

4
 Mindazonáltal, ha nem sikerül elnyernie a Trails West megbízását, a jövőben le kell
mondania a vásárolgatásról. Az is a jövő függvénye, hogy megtarthatja-e csinos kis lakását,
ahol az anyjával lakik. Ha Saul elbocsátja őt, akkor egy másik reklámügynökségnél kell állást
keresnie. Ott-azonban aligha fizetik meg olyan jól, mint a Jackson & Prince-nél. Saul tényleg
nagyvonalú volt vele, amikor az apja hirtelen halála után meg kellett szakítania a
tanulmányait, hogy pénzt keressen.
– Van még kérdés?
Saul körbenézett. Heather meglepetten kapta fel a fejét. Mivel a gondolatai valahol egészen
másutt jártak, majdnem elszalasztotta a megbeszélés végét.
Amikor a többiek kimentek a tárgyalóból, Heather megszólította a nagybátyját: – Valamit
meg kell beszélnünk, Saul – mondta. Hirtelen feltűnt neki, milyen fáradt és feszült az öreg.
Saul Jackson nem szokott elfáradni! Valóban ilyen rossz helyzetben van az ügynökség? –
Minden rendben? – kérdezte nyugtalanul.
– Természetesen. Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte Saul, és leült az asztal
szélére.
– A Trails Westről van szó. Nem tudnál valaki mást küldeni a túrára? Ha én megyek, akkor
semmi esélyünk sincs. Beugorhatna Fletcher vagy Jason.
Saul megrázta a fejét.
– Tudom, hogy ez nagy kihívást jelent neked, drágám. De csak bele kell ásnod magad a
témába, és elbeszélgetned olyan emberekkel, akiket érdekel a sátorozás. Erős egyéniség vagy.
Ha meggondolom, mi mindent tettél az anyádért, nincsenek kétségeim a kitartásodat illetően.
Sürgősen szükségünk van erre a megbízásra, Heather. – Habozott, aztán amikor
meggyőződött róla, hogy senki sem hallja őket, hozzátette: –A cégünk nem megy valami jól.
Ha megnyernénk magunknak a Trails Westet, legalább erre az évre kint lennénk a vízből.
Nem túloztam, amikor azt mondtam az imént, hogy a cég jövője a te kezedben van. Minden
attól függ, hogy megszerzed-e nekünk a megbízást, vagy sem.
Már csak ez hiányzott – még több felelősség! Attól függ a cég sorsa, hogyan teljesít egy
sátorozáson? Heathert kisebbfajta pánik kerítette hatalmába. évekkel ezelőtt átélte, hogy az
apja balesetet szenvedett, az anyja pedig súlyosan megsérült. Akkor tétovázás nélkül magára
vállalta édesanyja ápolásának a terhét, miközben még az apját is gyászolta. Megoldotta ezt a
nehéz feladatot, bár voltak napok, amikor úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Most pedig újra
vállalnia kell egy ekkora felelősséget. Azon töprengett, vajon ezúttal is képes lesz-e kitartani.
– Mi lesz anyával? – kérdezte, tudván, hogy ez olyan hátráltató tényező, amellyel Saulnak
is számolnia kell.

5
 – Susan és én megkérjük, hogy költözzön hozzánk. Úgyis csak egy hétig leszel távol.
Tényleg nagyon rosszul mehet a cégnek, ha Susan kész egy héten át gondoskodni
Ameliáról. A két nő ki nem állhatja egymást. Susan meggyőződése, hogy Amelia el tudná
látni magát, és csak kihasználja Heathert, az anyja pedig nem szívelheti az olyan embereket,
akik nem olvassák ki minden kívánságát a szeméből. Heather maga is tudta, hogy az anyja
felettébb önző, de hát nem lehet könnyű tolószékbe kényszerülve élni.
– Megteszem, ami tőlem telik – ígérte végül Heather letörten.
– Remélem, az elég lesz – válaszolta Saul. – Bízunk benned.
Amikor a nő visszatért a kis irodájába, becsukta maga mögött az ajtót, és leült a magas
rajzasztalhoz, amelyeken a vázlatait készítette. Sok öröme volt a hirdetések megformálásában
és az elképzelések, stílusok kikísérletezésében. Még a reklámszövegek megtervezése is
lelkesíteni tudta. Ezzel szemben utálta a megrendelőkkel folytatott megbeszéléseket.
Természetesen mindig udvariasan és barátságosan beszélt az ügyfelekkel, de szívesebben volt
egyedül.
Vonakodva vette kézbe a nagybátyjától imént kapott dossziét. Pontosan felsorolták benne,
mit kell magukkal vinniük a résztvevőknek: némi élelmiszert és ruhát, hálózsákot és
napvédőszert. Megadták a találkozási pontot, a tervezett túraútvonalat és az időtartamot – egy
egész hét! A papírokat egy bizonyos Alan Osborne írta alá. Talán a túrát is ő irányítja majd?
Ott csak az állt, hogy jelen lesz a cég képviselője is.
Esetleg felajánlhatná az egészet a Trails West valamelyik alkalmazottjának, aki értékeli az
ilyen programokat. A sportbarátok nyilván megragadják a lehetőséget, hogy egy
sportszergyártónak dolgozhassanak. Minden táborozásőrült szívesen elmenne egy túrára a cég
pénzén.
Egy egész hét zuhanyozás és fürdés nélkül… Hét napig a kemény földön aludni, fura
ételeket enni, egész idő alatt vadidegenek között lenni – hogyan fogja ezt kibírni?
Most rögtön be kellene dobnom a törülközőt, gondolta Heather elkeseredve, amikor
átfutotta, mi mindent kell majd cipelnie. Talán málhás szamár vagyok? – dohogott. Valóban
vannak emberek, akik szórakozásból mennek sátorozós túrára?
– Na, szépen vagyunk! – dünnyögte maga elé. Hogyan bírna ki hét napot a vadonban,
idegen emberek között, akiknek a többsége valószínűleg gyermekkora óta rendszeresen jár
sátorozni?
Kétségbeesetten nézegette csinos műkörmeit, aztán végigsimított a haján.
Nincs hajszárító, nincs a közelben manikűrös arra az esetre, ha letörne a körme.
Nyilván teljesen el lesz vágva a külvilágtól, még a mobilját sem tudja használni.

6
 Hogyan lehet ezt elviselni? Elvégre ő nagyvárosi nő. Ha a természetbe vágyik, kimegy a
parkba.
Miképpen keveredhetne ki ebből a slamasztikából? Az anyja rá van utalva az ő fizetésére.
És ha Saul valóban nem túloz, akkor a Jackson & Prince sorsa azon áll vagy bukik, hogy ő
hogyan teljesít.
Behatóan tanulmányozni kezdte a szükséges felszerelések listáját. Be kell szereznie még jó
néhány dolgot, mielőtt két hét múlva találkozik a versenytársaival.
A következő szombat este Heather belépett a Trails West újonnan nyílt seattle-i
képviseletébe. A tágas üzlet nyilvánvalóan minden sportrajongó álma volt. A pólóktól,
pulóverektől, sapkáktól, poharaktól és a Seahawk futballcsapat emblémájával díszített
kulcstartóktól kezdve, az értékes sí-, golf- és futballfelszereléseken át egészen a kenukig és
kajakokig mindent meg lehetett itt találni.
– Segíthetek? – lépett hozzá egy fiatalember buzgón, mielőtt még lehetősége lett volna
mindenütt körülnézni.
Heather barátságosan rámosolygott.
– Remélem. A barátaim mindenáron magukkal akarnak vinni sátorozni. Én ilyesmiben
még sosem vettem részt, és szükségem lenne a teljes felszerelésre, meg még talán egy-két jó
tanácsra is.
Ezt a történetet azért találta ki, hogy ne derüljön ki azonnal, kicsoda ő, és miért vásárol
túrafelszerelést. Mindazonáltal kötelességének érezte, hogy a holmiját annál a cégnél szerezze
be, amelynek a megbízását szeretné elnyerni. Azt persze titokban akarta tartani, hogy fogalma
sincs a sátorozásról.
– Van egy részletes listám – mondta, és előhúzott egy papírt a táskájából, amelyre kézzel
felírt mindent, amire szüksége lesz.
A fiatal eladó fogta a papírt, és átfutotta a hosszú felsorolást.
– Valóban teljes felszerelésre van szüksége. Túrabakancsot is szeretne? – Hitetlenkedve
nézett fel. – Azt először be kell járatnia, mielőtt túrázni megy benne.
Mikor akar indulni?
– Néhány hét múlva – válaszolta Heather kitérően. Ugyan kicsi a valószínűsége, hogy a
Trails West üzletek eladói tájékozottak afelől, amit a marketingrészleg a cég
reklámkampányára pályázó ügynökségekkel tervez, ám az ember sosem lehet elég óvatos.
– Akkor van elegendő ideje betörni a bakancsot. Nos, lássuk, mi is kell még!
Úgy gondolom, van mindenünk, amit szeretne.
A férfi elmosolyodott, és elindult a kempingrészleg felé.

7
 Másfél órával később Heather néhány száz dollárral szegényebbnek, de egy teljes
kempingfelszerelés boldog tulajdonosának tudhatta magát. Elgondolkodva fürkészte a
ruhákat, főzőkellékeket és élelmiszereket, a hálózsákot, gumimatracot és a vadonatúj
túrabakancsot, és azon töprengett, hogyan szállítsa haza mindezt, nem is beszélve a jókora
hátizsákról.
Egy hétig ezekkel kell mászkálnia? Nem csoda, ha azt írták az utasításban, hogy csak a
legszükségesebbeket vigyék magukkal. Vajon elég lesz egy öltözet ruha, egy tányér és egy
kanál?
Miközben az eladó elégedetten ütötte be a tételeket a pénztárgépbe, Heathernek alkalma
nyílt még egyszer körülnézni. Az üzlet tiszta volt, világos, és sokan látogatták. A nagy
nyitóünnepségre néhány hét múlva kerül sor. Addig remélhetőleg megszerzem a megbízást,
gondolta Heather. A hivatalos megnyitó biztosan nagy médiaesemény lesz, bár úgy tűnt, hogy
az üzlet reklám nélkül is virágzik.
Pillantása a pénztár mögötti falra tévedt, és elállt a lélegzete. A falon a két cégalapító nagy
fényképe függött. A nő kővé dermedve meredt a bal oldali képre: Hunter Braddock!
A szíve elnehezült, miközben a férfi egykor olyan jól ismert arcát nézte. Megköszörülte a
torkát.
– Ők a Trails West alapítói? – kérdezte, bár ez ott állt a képek alatt.
– Igen, Hunter Braddock és Trevor McLintock. Mindkettejüket ismerem – válaszolta a
fiatalember büszkén. – Itt voltak az üzlet megnyitásakor, és minden alkalmazottal
elbeszélgettek. A hivatalos megnyitóra is eljönnek.
– A cég központja Denverben van, ha nem tévedek – mondta Heather, és megpróbált
visszaemlékezni, mit is olvasott erről. Adrian feljegyzései a termékekre korlátozódtak, meg
arra, miben különböznek a Trails West boltjai a többi sportszerüzlettől. A volt férje neve
mindenesetre sehol sem bukkant fel, hiszen az feltűnt volna neki.
Heathernek eszébe sem jutott, hogy a múlton rágódjon, mégsem tudta levenni a szemét a
fényképről. Hunter idősebbnek látszott, de ez természetes is, elvégre az utolsó találkozásuk
óta eltelt tíz év. Rajta sem múlt el az idő teljesen nyomtalanul, bár furcsa módon az ő
emlékeiben és az ábrándjaiban a férfi semmit sem változott.
Tekintve a Trails West sikerét, úgy tűnik, Hunter befutott.
Hunter Braddock. Vajon ő is gondol néha rá?
Egy futó pillanatig Heather vágyakozott a boldog hónapok után, amelyeket együtt
töltöttek, mielőtt az apja autóbalesete mindent tönkretett.
Ha a férfi gondol is néha rá, biztosan nem vágyakozva teszi. Erről ő gondoskodott.

8
 – Akkor az összesen hétszáznyolcvan dollár és negyvenhárom cent – mondta az eladó.
Heather az előtte tornyosuló túra- és kempingfelszerelést nézte. Hirtelenjében már nem is
volt olyan biztos benne, hogy ezekre mind szüksége lesz. Még ha valamilyen csoda folytán –
épségben megússza is a sátorozást, Hunter sosem hagyná, hogy a nagybátyja cége neki
dolgozzon. Legalábbis ha rájön, ki a felelős a megbízás lebonyolításáért. Ennyi erővel akár
rögtön fel is adhatja.
Beszélnem kell a bácsikámmal, gondolta Heather. Vajon Saul megőrzi a titkát?
A családból senki sem tud kérészéletű házasságáról, főként nem az anyja. A nő biztos volt
benne, hogy sosem derül ki a titka. Lehetséges volna, hogy nem vesz részt a túrán, és a
reklámügynökségnek mégis marad esélye a megbízás elnyerésére?
Ránézett a türelmesen várakozó eladóra, elővette a hitelkártyáját, és odaadta neki, mielőtt a
pillantása ismét visszatért volna Hunter arcképére. Számtalan érzés rohanta meg. Mély
szomorúság kerítette hatalmába. Úgy szerette őt! Ám a körülmények és az ő kegyetlen szavai
tönkretették rövidke házasságukat, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Rosszul bánt
Hunterrel, egyszerűen elszökött, és egy ügyvédet bízott meg a válás lebonyolításával. Pedig
megígérte a férfinak, hogy örökké szeretni fogja, történjék bármi. Aztán az első nehézség
láttán elszaladt, és cserbenhagyta a férjét!
Akkor meg volt győződve róla, hogy helyesen cselekszik. Bemesélte magának, hogy így
lesz a legjobb az anyjának, a családjának, sőt még Hunternek is.
Feláldozta magát. Vajon a férfi így látta ezt valaha is? Aligha.
A hétvége további részében Heather a táborozásról szóló könyveket olvasgatta, amelyeket
a könyvtárból kölcsönzött ki, és időnként átkapcsolt a Discovery csatorna sportműsoraira.
Az interneten utánanézett a Trails Westnek és alapítóinak. Úgy érezte, mintha egy
vadidegen életrajzát olvasná. Természetesen ismerte az egyetem nevét, annak idején
mindketten odajártak, de a többi újdonság volt neki. Hunterrel hihetetlenül sok minden
történt, amióta elhagyta.
Valószínűleg elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzon vele, ha a Jackson & Prince megkapja
a megbízást. Heather alig tudott odafigyelni az olvasásra, mert egész idő alatt a férfi járt az
eszében. Vajon mit szól majd, ha megtudja, hogy ő a seattle-i kampány felelőse?
Végül annyira ideges lett, hogy felvette a farmerját meg az új túracipőjét, és sétálni indult.
Talán a friss levegőn kitisztul a feje.
– Heather? – Az anyja a nappaliban ült, és egy terítőt hímezett. Amikor a lánya belépett a
szobába, felpillantott, és homlokráncolva nézett rá. – Hová akarsz menni ebben a szerelésben?

9
 – Meséltem neked a sátorozásról, amelyet Saul bácsikám erőltetett rám. Szóval most
elmegyek sétálni, mert az eladó a sportszerboltban azt tanácsolta, hogy járassam be a
túracipőmet.
– Fel nem tudom fogni, mi ütött Saulba, hogy elküld téged-a vadonba! Pedig ismernie kell
a veszélyeket. Széttéphet egy medve vagy egy farkas, és akkor mi lesz velem? Felhívom
Sault, és megmondom neki, hogy nem tudsz elmenni arra a túrára.
– El kell mennem, anya. Kérlek, ne avatkozz bele!
Heather nem tudta elképzelni, hogy a sátorozás veszélyes lehet. A Trails West ki akarja
ejteni a versenyből az alkalmatlan reklámügynökségeket, de azért csak nem akarja megöletni
az alkalmazottaikat!
– Mit jelentsen, hogy ne avatkozzam bele? Elvégre én is érintve vagyok! Kihez szállásolsz
el egy héten át? Jól tudod, hogy ki nem állhatom Susant! – siránkozott Amelia.
– Itt maradhatsz, ha az jobban megfelel neked.
Most még az anyja is idegesíti! Épp elég nehéz arra összpontosítania, hogy versenyben
maradjon, meg hogy elkerülje Huntert, amennyiben elnyeri a megbízást. Nem lehetne, hogy
ez egyszer az anyja támogassa őt? Most az egyszer?
Amelia döbbenten nézett a lányára.
– Nem maradhatok egyedül, ezt te is jól tudod!
Heather tisztában volt vele, hogy Susan ezt másképp látja, de sosem osztotta a nagynénje
véleményét. Igaz, Amelia nem sokat tevékenykedett a házban. Sok hozzá hasonlóan sérült
ember egyedül is elboldogul, de az anyja nem tartozott közéjük.
– Tudom, anya. Susan és Saul megfelelően gondoskodik majd rólad. És nem sokáig leszek
távol.
Heather becsukta maga mögött az ajtót, és lement a negyedik emeletről. Máskor mindig a
liftet használta, de ennek most vége. Többet kell mozognia, tehát rögtön el akarta kezdeni.
Remélhetőleg Susan és Saul valóban jól gondját viseli az anyjának. Ugyanakkor ismerte a
nénikéje véleményét. Szerinte milliónyi mozgássérült egyedül is elboldogul. Dolgoznak,
ellátják a háztartást és a családjukat, ezzel szemben Amelia teljes egészében a lányára
támaszkodik. Susan minden alkalommal kifejtette a véleményét, miszerint Heather anyja is
képes lenne önállóan gondoskodni magáról.
Néha Heather fejében is megfordult ez, aztán amikor feléledt a bűntudata, ismét félretett
minden gondolatot a saját függetlenségét illetően. Hálásnak kell lennie, hogy az anyja túlélt
egy ilyen súlyos balesetet.

10
 Egy órával később Heather lifttel ment fel a negyedikre. Nem szabad rögtön túlzásba vinni
az edzést! Az eladónak igaza volt: be kell törnie a túracipőt. A bal lábára vízhólyag nőtt.
Szerencsére még maradt két hete, hogy testileg-lelkileg felkészüljön a sátorozásra.
Elhatározta, hogy az udvarias eladó minden egyes tanácsát szó szerint megfogadja.
A tizennégy nap egy csapásra elszállt. Heather mindennap viselte a túracipőjét, a
munkatársai csúfolódásai ellenére. Az ebédszünetben sétált egyet Seattleben. Munkába és
haza is gyalog járt, és minden alkalommal a lépcsőt használta a lift helyett. A kondíciója
ugyan nem volt a legjobb, de sokat javult a két héttel azelőttihez képest. Ennél többet nem
várhatott. Amikor munka után hazament, gyakorolta a hátizsákba rakodást, és minden este két
órán át edzett a teli hátizsákkal a hátán, amíg már nem esett nehezére a lépcsőjárás.
Mindennap végig kellett hallgatnia az anyja litániáját, aki megpróbálta lebeszélni erről az
ostobaságról, ahogy ő nevezte. Ám Heather nem hagyta magát eltántorítani, ellenkezőleg.
Mindenkinek meg akarta mutatni, hogy ezzel nemcsak a nagybátyjának, hanem önmagának is
tartozik. Ha Hunter Braddock mégiscsak egy másik reklámügynökségnek adja a megbízást,
biztosan nem azért teszi, mert a Jackson & Prince nem a legjobban képzett cég.
Végül elérkezett az idő. Heather pontosan az előírtak szerint pakolta be a hátizsákját. Csak
néhány személyes tárgyat vitt magával, úgymint hidratáló krémet és naptejet. A kalap,
amelyet vásárolt, összegyűrődött. A ruhája idővel szintén gyűrött lesz majd, de a többieké is.
Kiegészítésképpen csak egy digitális fényképezőgépet és egy jegyzetfüzetet csomagolt be,
mert a sátorozást arra akarta felhasználni, hogy felvételeket készítsen, és rögtön rögzíteni
tudja a reklámkampánnyal kapcsolatos ötleteit.
Az éjszakát egyedül töltötte a lakásban, mert pénteken este elvitte az anyját Saulékhoz.
Amelia az úton végig tiltakozott, Susanon viszont nem látszott a kelletlenség, amiért egy hétig
el kell szállásolnia a sógornőjét. Heather nem akart újabb lehetőséget adni az anyjának a
panaszkodásra, ezért csak gyorsan átadta őt, aztán egyenesen hazahajtott, hogy befejezze a
csomagolást.
Most a hátára vette a nehéz hátizsákot, és beállította a vállpántot. Egy utolsó pillantással
meggyőződött arról, hogy mindene megvan, majd útnak indult. Arra gondolt, mennyivel
szívesebben töltené a hétvégét a lakásában, egy könyv társaságában, mégis lement a
földszintre, és berakta a hátizsákját az autója csomagtartójába. Izgatottan indult útnak a
Cascade-hegység felé. A találkozási pont Seattletől mintegy kétórányira van. Vajon mi vár ott
rá? Képes lesz lépést tartani a többiekkel? Minden megtett kilométerrel egyre szabadabbnak
érezte magát. Évek óta nem volt ideje saját magára, mert mindig az anyjáról kellett

11
gondoskodnia. Elképzelhetetlen volt, hogy kimaradjon éjszakára, hacsak valaki nem
ajánlkozott, hogy Ameliával marad. Csak kevés barátja van. Nincs ideje barátságokat ápolni.
Az anyját egyedül a terítők készítése „érdekli. Szinte sosem hagyja el a házat.
Heather azon töprengett, milyen lenne az élete, ha nincs az a végzetes baleset.
Tizenkilenc éves volt, amikor elveszítette az apját, és magára vette az anyja ápolásának a
felelősségét ahelyett, hogy gondtalanul élt, tanult és a férjével közös életüket tervezgette
volna.
A szülei nem tudtak a házasságáról. Folyton azt szajkózták, milyen fontos a jó végzettség,
ezért nem volt bátorsága beszélni nekik a Hunterhöz fűződő szoros kapcsolatáról. Amikor a
karácsonyi szünetben próbálta megosztani szüleivel az örömhírt, hogy megtalálta álmai
férfiját, azok majdnem nekiestek. Be kell fejezned a tanulmányaidat, mielőtt egy férfival
kezdenél, ő csak elvonja a figyelmedet! – magyarázták.
Ezért történt, hogy februárban titokban házasodtak össze Hunterrel. Ha a szülei a tanév
végén feketén-fehéren látják majd, milyen jók lettek a vizsgaeredményei, elmondja nekik,
hogy férjhez ment. Akkor biztosan belátják, milyen jól összeegyeztethető a tanulás a
házassággal. Legalábbis akkor így gondolta.
Izgalmas, sőt mámorító időszak volt ez. Hunterrel halálosan szerelmesek voltak egymásba.
Úgy érezték, hogy az egész világ a lábuk előtt hever. Ő befejezi a pedagógiai tanulmányait, és
tanárnőként fog dolgozni, Hunter pedig már majdnem végzett üzemgazdaságtan szakon, és azt
tervezte, hogy egy üzlethálózatot alapít.
A Trails Westből ítélve jól halad a célja felé.
Ezzel szemben ő még az első félévet sem fejezte be.
Szomorúan megrázta a fejét. Vajon Hunter nagyon megváltozott? Újranősült?
Időközben apa lett?
Még a puszta gondolat is fájt. Rövid, mégis csodálatos házasságuk alatt sosem beszéltek
gyerekekről, ő azonban mindig is sok gyerekre vágyott. Egykeként nőtt fel, és irigyelte
Fletchert a sok testvére miatt. Csodálatos volt a nyári szünetet Owenéknél tölteni. Rengeteget
nevettek, vérre menő vitákat folytattak, és mindenütt barátságos légkör uralkodott.
Ha kívánhatna egyet, meg nem történtté tenné a balesetet. Ha kettőt kívánhatna, másképp
csinálná a szakítást Hunterrel. Nagyon megbántotta őt, és ezzel valami roppant értékeset tett
tönkre.
Minél közelebb ért a céljához, a vidék annál jobban megváltozott. Az út folyton hegynek
fel, völgynek le vezetett. Sudár fenyőfák szegélyezték az utat. Amikor áthajtott egy hídon,
lepillantott a tiszta vizű folyóra. Csodálatos ez a vidék!

12
 Élvezni akarta az utazás minden pillanatát.
Amikor a „Bear-River-Resort” feliratú táblát megpillantotta, tudta, hogy hamarosan
megérkezik. Egyre nőtt benne a feszültség. A jövője ettől a túrától függ.
Vagy eltúlozza?
A következő kanyar után egy fakunyhó tűnt fel a szeme előtt. A leírásnak megfelelően
attól balra parkolt le. Két férfi állt egy tisztás közelében, a hátizsákjukat maguk mellé állítva.
Valószínűleg mindketten a túrára érkeztek.
Heather kiemelte hátizsákját a csomagtartóból, bezárta az autót, és a csomagját az egyik
vállára vetve, mosolyogva odament a két férfihoz: – Maguk is a Trails West által szervezett
túrára jöttek? – kérdezte.
Az egyik férfi bólintott, miközben tetőtől talpig végigmérte Heathert.
– Szintén?
– Igen.
A nő magabiztosabbnak mutatkozott, mint amilyen valójában volt, és letette a hátizsákját.
– Bill Evans, a Tierney & Ross reklámügynökségtől – mutatkozott be a másik férfi, és
mosolyogva kezet nyújtott Heathernek. – Izgatott vagyok, vajon milyen meglepetések várnak
még ránk. Azt hittem, csak férfiak lesznek.
– John Murden – mondta az előző férfi. – A Starton Brotherstöl.
Az az egyik vezető reklámügynökség Seattle-ben. Viseltes ruhájukból és csizmájukból
ítélve nem ez az első kirándulásuk a vadonban, gondolta Heather.
– Ez érdekes módszer annak eldöntésére, ki kapja a megbízást – mondta Bill.
– Véleményem szerint nagyon fantáziadús – értett egyet vele John. – Jó lehetőség azok
kiszűrésére, akik olyasmiről írnak, amiről fogalmuk sincs. Elvégre vannak
reklámszakemberek, akik szeretnek kempingezni. Én legalábbis gyermekkorom óta járok
sátorozni. A Trails West az egyik legjobb sportszergyártó.
Nem okoz gondot olyasmit reklámoznom, amit jónak tartok. Fantasztikus, hogy a mi
környékünkön is nyitnak üzletet!
Heather bólintott, pedig teljesen elcsüggedt. Valóban azt képzelte, hogy akár csak
morzsányi esélye is van a reklámkampány megszerzésére? Johnt elnézve legszívesebben
azonnal sarkon fordult és hazament volna. Ez a férfi nyilvánvalóan tapasztalt túrázó, és jól
kiismeri magát a sátorozás minden területén.
Ekkor újabb autó hajtott be a parkolóba, és röviddel ezután még egy férfi csatlakozott a
csoporthoz.

13
 – Peter Howard – mutatkozott be. – A Howard, Mercell & Bakertől. Nem gondoltam, hogy
ilyen sokan leszünk.
– A tájékoztatóban öt résztvevőt említettek – jegyezte meg Heather, és felsorolta a
nevüket.
– Így van, ezt én is láttam, csak nem gondoltam, hogy valóban mindenki eljön. Elvégre itt
csak az időnket fecséreljük, amelyet az ügynökségnél hasznosabban is eltölthetnénk. Én
megengedhetem magamnak, hogy részt vegyek a túrán, mert én vagyok az egyik tulajdonos,
de az alkalmazottaknál egészen más a helyzet. – Heatherre pillantott. – Meg kell mondanom,
kis hölgy, magában van kurázsi. Kevés nő lenne hajlandó naphosszat mosdatlan férfiakkal
vándorolni a vadonban. Kitart végig, vagy már az első napon hívnunk kell a mentőcsapatot?
Felnevetett.
Heather egyáltalán nem találta viccesnek a megjegyzést.
– Végig itt maradok – válaszolta határozottan, mégis nagyon idegesnek érezte magát.
Egy fekete terepjáró hajtott a parkolóba, közvetlenül utána egy sötétvörös bérautó érkezett.
Mindkét jármű Heather kocsijának a közelében parkolt le.
A bérautóból kiszálló férfi cowboykalapot viselt, és a farmerja csak térdig ért.
Ezzel szemben a túrabakancsa minden kívánalomnak megfelelt. Úgy kapta a vállára a
hátizsákját, mintha az csupán néhány grammot nyomna.
Heather pillantása a másik férfira esett, aki éppen akkor szállt ki a terepjáróból, és úgy
érezte, hogy megállt az idő. Aztán vadul kalapálni kezdett a szíve.
Forróság öntötte el. Ez nem lehet igaz!
Hunter Braddock bekattintotta a központi zárat, egyik kezébe fogta a hátizsákját, a másikba
egy tengerészzsákot, és odament a tisztásnál várakozó csoporthoz.

14
 2. FEJEZET

A férfi gyorsan végighordozta tekintetét a csoporton és a hátizsákokon. A tulajdonostársa,

Alan Osborne ötlete volt a reklámügynökségek rátermettségét ily módon próbára tenni, ő
azonban szkeptikus volt. Ha egy férfi – vagy nő – egy kempingezés során hozza a formáját, az
még messze nem jelenti, hogy ő a legmegfelelőbb reklámszakember.
Egyáltalán miért van itt egy nő is? Alan ezt egy szóval sem említette, amikor az utolsó
pillanatban átadta neki a túra lebonyolítását.
Az ördögbe! – gondolta Hunter. – Csak három sátrat hoztam magammal.
Közelebb érve nem akart hinni a szemének. Amikor utoljára látta Heathert, éppen kirohant
a lakásukból, és azt kiáltotta, hogy soha többé nem akarja viszontlátni őt.
Mi a csudát keres itt?!
– Hunter Braddock? Bill Evans. Jöjjön, viszem a tengerészzsákját!
A férfi átvette tőle a csomagot.
Hunter levette a tekintetét Heatherről, és a férfira nézett.
– Köszönöm. Evans a Tierney & Rosstól?
Otthon feljegyezte a résztvevők vezetéknevét, és hogy melyik ügynökségtől jönnek.
Álmában sem gondolta volna, hogy H. Jackson a Jackson & Prince-től nem más, mint
Heather.
Egy pillanatig bosszantotta, hogy a nő a válásuk után ismét felvette a lánynevét. De mégis
mit várt? Hiszen csak szűk három hónapig voltak házasok. Hol van az már!
Üzleti ügyben vagyok itt, gondolta Hunter. Heather valószínűleg olyan jó pályázatot
nyújtott be, hogy bekerült a legszűkebb körbe. Alan semmit sem tud a házasságáról,
egyébként is szigorúan csak a benyújtott pályázatok minősége alapján hozta meg a döntését.
Biztosan nekem is sikerül kizárólag ehhez az elváráshoz tartanom magam.
– Peter Howard. Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Braddock. Nem vártam, hogy a
főnököt személyesen láthatom itt.
Peter kezet nyújtott Hunternek. A férfi bólintott, letette a hátizsákját, és kezet rázott
Peterrel, mielőtt John Murdent és Jess Townsendet, a cowboyt köszöntötte volna. Végül
Heatherhöz fordult.
A nő tágra nyílt szemmel nézett rá. Sötétbarna szemének és világosszőke hajának
kontrasztja még mindig lenyűgözte Huntert. Heather karcsú volt, és egy cicababa benyomását

15
keltette a műkörmeivel és a frizurájával, amely valószínűleg egyetlen napig sem tart ki. A
felszerelése vadonatúj. Hunter biztos volt benne, hogy a nő néhány órán belül bedobja a
törülközőt. Már az is teljesen hihetetlen, hogy egyáltalán itt van.
– Üdvözlöm, Miss Jackson – mondta Hunter. Neki nem nyújtott kezet. Nem akarta
megérinteni selymes bőrét, tudta, milyen érzés az. Bizseregni kezdtek az ujjai, amikor
felidéződött benne az emlék.
– Üdv, Mr. Braddock!
Látszott Heatherön, mennyire nehezére esik, hogy közömbös arcot vágjon.
Talán különleges bánásmódra számít? Akkor csalódást kell okoznia neki. Már semmit sem
érez iránta. A szerelmük elillant.
A férfi elfordult, és a többiekre nézett.
– Eredetileg Alan Osborne vezette volna a túrát, ő azonban két nappal ezelőtt egy
motocrossversenyen eltörte a bokáját. Mivel én éppen most érkeztem Denverből, ma nem
megyünk messzire, mert elég fáradt vagyok. Feltételezem, hogy mindent hoztak magukkal,
ami a listán szerepelt. A sátrak nálam vannak.
Felváltva vihetjük őket, nagyon könnyű, kétszemélyes alkalmatosságok. – Szakértő
szemmel vizslatta az eget. – Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban száraz,
napsütéses idő várható. A hét második felére esőt jeleztek.
Egyébként azt javaslom, hogy tegeződjünk. Remélem, mindenkinek megfelel.
Senki sem tiltakozott.
Peter még nevetett is, és hozzátette, kétértelmű pillantást vetve a nőre: – Ha
kétszemélyesek a sátrak, akkor én önként megosztom az egyiket Heatherrel.
Hunter mély lélegzetet vett. Tíz éve nem látta a nőt, aki három hónapig a felesége volt,
Peter magatartása mégis bosszantotta.
– Heather velem jön – jelentette ki közömbösen.
– Rendben, maga… úgy értem, te helyzeti előnyben vagy. – Peter rögtön engedett. – De
talán mindenkire rákerülhetne a sor, hogy megossza vele a sátrát, így lenne igazságos.
– Nincs szükségem sátorra – szólt közbe gyorsan Heather. – alhatok a szabad ég alatt is.
Hunter ügyet sem vetett rá.
– Akkor hát, ha mindenki készen áll, indulhatunk. Akar még valaki egy gyors kitérőt tenni,
mielőtt útra kelünk?
– Igen.

16
 A férfi megfordult. Heather már el is indult a kunyhó felé. Hunter figyelte őt, és eszébe
jutott, ahogy tíz évvel ezelőtt elhagyta. Akkor összeomlott benne a világ. Most dühítette a
dolog. Az élet igazságtalan!
– Azt hiszem, én is megyek – mondta Jess, és követte Heathert.
A többiek beszélgettek Hunterrel az aznapi útszakaszról és a helyről, ahol majd a sátraikat
felverik. Tudni akarták, mit várjanak a túrától. Ezzel sikerült elterelniük vezetőjük
gondolatait.
– Szeretnék minden pályázót jobban megismerni, és hallani, milyen elképzeléseitek vannak
a Trails West leendő reklámkampányáról. Azt is tudni szeretném, mire van szükségetek
ahhoz, hogy a lehető legjobb munkát végezhessétek – magyarázta Hunter. – Alan véleménye
szerint jó hatással lenne a médiára, ha a reklámkampányért felelős személy alaposan ismerné
a termékeinket, és valódi tapasztalattal rendelkezne róluk.
– Akkor a Howard, Mercell & Bakernél jobbat nem is találhatsz – jelentette ki Peter
magabiztosan. – Otthon vagyunk a túrázásban, síelésben, fociban és sok más sportágban. A
mi ügynökségünknél minden területnek külön szakértője van.
Hunter megvonta a vállát.
– Majd kiderül, Peter.
Heather legszívesebben elbújt volna a mosdóban. Megmosta a kezét, és vizet spriccelt az
arcára. Nagyot nyelt, amikor meglátta a tükörképét. Hogyan lesz képes kibírni egy hetet
Hunter közelében? És még a sátrát is ossza meg vele? Arról szó sem lehet!
Mindazonáltal Peter Howarddal sem szívesen töltené az éjszakát.
Nem kell sátor, gondolta. Keres magának egy kényelmes helyet, és odakint alszik. Elvégre
nem az a tulajdonképpeni célja a túrának, hogy a lehető legközelebb legyenek a természethez,
és közben a Trails West termékeit használják? Állítólag kitart a jó idő. Ha netán elered az eső,
még akkor is meggondolhatja, kivel akarja megosztani a sátrát. De tényleg csak akkor, ha
elkerülhetetlen.
Még mindig kiszállhatok, mondván, nem tudtam, hogy kizárólag férfiak lesznek, gondolta.
Ám akkor lőttek a megbízásnak. A bácsikája pedig nyomatékosan hangsúlyozta, mennyire
fontos, hogy megnyerjék ezt az ügyfelet. Mivel nem akar csalódást okozni neki, végig kell
csinálnia a túrát. Miért mindig mindenért neki kell viselnie a felelősséget? Hányszor kívánta
már, bárcsak lenne egy bátyja, aki átvállalná tőle.
Lassan visszaballagott a csoporthoz. Szó sem lehet arról, hogy kibújjon a feladat alól!
Elvégre az ügynökség és az anyja is rá van utalva.

17
 Hunter meglepettnek tűnt, amikor visszajött. Talán azt hitte, lelép csupán azért, mert
meglátta őt? Heather fogta a hátizsákját. Sok év telt el azóta, hogy hátat fordított a férjének.
Talán itt az ideje megmutatni a férfinak, mire képes. Egy kis szerencsével így megszabadulhat
a múlt árnyaitól. Hunternek tudnia kell, hogy benne meg lehet bízni – legalábbis üzleti téren.
Elhatározta, hogy nem háborgatja a múltat. Most csak az előtte álló hét számít.
Hunter adott egy-egy sátrat Jessnek és Johnnak, a harmadikat pedig a saját hátizsákjához
erősítette, amelybe beletette az immár üressé vált tengerészzsákját.
A sátrak kicsik és könnyűek voltak. A férfi a vállára emelte a hátizsákot, és nézte, ahogy a
többiek is ugyanezt teszik. Úgy tűnt, Heather némi nehézséggel küzd, ám erőt vett a
késztetésén, hogy segítsen neki. Itt mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogyan boldogul.
Nem telt bele tíz perc, és útnak indultak.
Hunter átvette a vezetést. Heather figyelte, ahogy Peter rögtön csatlakozik hozzá, és
beszélni kezd a tervekről, amelyeket az ügynöksége egy „bombabiztos médiakampányhoz”
kidolgozott.
– Ez aztán veszélyesen hangzik – jegyezte meg halkan Jess, aki Heather mellé szegődött,
és így kommentálta, hogy Peter igyekszik megnyerni magának a leendő megbízót.
– Szerinted csak az üzletről beszél? – kérdezte Heather.
Jess megvonta a vállát.
– Végül is azért vagyunk itt, hogy magunkat reklámozzuk, és Hunter eldönthesse, melyik
ügynökségnél van legjobb kezekben a kampánya.
Heather meglepetten nézett a férfira.
– Azt hittem, a termékeket kell kipróbálnunk, hogy megismerjük őket.
John és Bill beérte őket.
Jess bólintott.
– Igen, azért is. Az én ügynökségem székhelye Denverben van, és már most is dolgozunk a
Trails Westnek. Kaliforniára nem pályáztunk, de a főnököm elhatározta, hogy megszerzi a
megbízást az északnyugati partvidék üzleteire. Azóta állunk kapcsolatban a Trails Westtel
Denverben, amióta létezik. Minden terméküket ismerjük.
– Nagyon jó dolgaik vannak – mondta Heather. – Jó ötlet volt olyan eladókat alkalmazni,
akik különböző sportágakra szakosodtak. A tudásukkal és tapasztalatukkal nagy segítséget
jelentenek a vevőknek.
Tudta, miről beszél. Hálás Volt minden ötletért, amelyet az eladótól kapott.
– Igen, ez minden üzletre érvényes. Azonkívül minden kezdőknek szánt termék kiváló
használati utasítással van ellátva.

18
 Tehát nem elégséges túlélni a túrát, és tesztelni a termékeket, közben pedig úgy tenni,
mintha élvezné a kirándulást. Még arról is meg kell győznie Huntert, hogy az ő ügynöksége a
legjobb.
A helyzet iróniája kis híján megnevettette Heathert. Jobb lett volna, ha Fletcher vagy
valamelyik másik munkatársa veszi át a feladatot. Már a puszta jelenlétem is tönkretesz
minden esélyt, gondolta.
Az erdei ösvényt tűlevelek borították. Az út egyenletesen emelkedett. Jess hamarosan
lemaradt és elhallgatott, ezzel szemben Peter szakadatlanul beszélt.
Nem megy még Hunter idegeire? Vagy talán a férfi lenyűgözve hallgatja őt?
A nő már nem foglalkozott a többiekkel, élvezte a csodálatos erdei környezetet. Az égbe
szökő fák törzse egyenes volt, és sötét. A földet borító tűlevelek azt az érzést keltették, hogy
ruganyos talajon lépdel. Néha-néha zizegést hallott, ám az állatok, amelyek azt okozták, rejtve
maradtak.
A levegő friss volt, és tiszta, és amikor Heather lassan rátalált a ritmusára, felengedett
benne a feszültség. Megteszem, amit tudok, gondolta. Ha az ügynökségem nem kapja meg a
megbízást, legalább elmondhatom, hogy mindent megtettem, ami az erőmből telt. Nem az én
hibám, hogy már kezdettől rossz lapokat osztottak nekem.
Hunter reménykedett benne, hogy hamarosan egy tisztásra érnek. Szünetet akart tartani,
hogy változtasson a résztvevők haladási sorrendjén. Meg fog őrülni, ha egész idő alatt Peter
Howardot kell hallgatnia. Szörnyen hencegő alak. Jó reklámszövegíró, ez tagadhatatlan, de
embernek kész téboly!
Jesst ismeri Denverből. Vele akár a fociról, akár a következő télisportszezonról is lehet
beszélgetni.
Hunter úgy tervezte, hogy mindegyik résztvevővel négyszemközt is elbeszélget, annak
azonban nem örült, hogy Heatherrel is kettesben kell maradnia.
Hogyan tehette azt az ostoba kijelentést, hogy megosztja vele a sátrát? Elvégre a nőnek
egyedül kell boldogulnia! Talán jobban kedveli az olyan férfiakat, mint Peter. Akkor érezze
magát jól vele! Már nem nekem kell vigyáznom rá, gondolta. Évekkel ezelőtt egyértelműen az
értésemre adta, hogy a családja fontosabb neki.
A férfi megpróbálta elereszteni a füle mellett Peter fecsegését, és a túra tulajdonképpeni
céljára gondolt. Az adott körülmények között már nem is találta olyan ragyogónak Alan
ötletét. Miért nem bízza meg a Trails West egyszerűen azt a reklámügynökséget, amelyiknek
az elképzelése a leginkább illik a céghez?

19
 Morfondírozása közepette egész idő alatt tudatában volt, hogy Heather csak néhány
méternyire van tőle. Talán miatta kérdőjelezi meg hirtelenjében az egész túra szükségességét?
Most nem akart a rövid házasságuk boldog napjaira gondolni. Akkoriban azt hitte, hogy
életük végéig együtt maradnak, ám a felesége már az első válság alkalmával megfutamodott.
Vajon sajnálta valaha is, hogy elhagyta őt?
Az ő baja! Elvégre miatta fulladt kudarcba a házasságuk. Heathernek viselnie kell a
következményeket. Szemmel láthatóan meg is teszi. Karcsú, divatos frizurát visel, meg
műkörmöket. Nyilván sikeres a szakmájában. Természetesen a túrán való részvétele is ezt
bizonyítja. Azóta, hogy gondtalan fiatal feleség volt, és semmire sem vágyott jobban, mint
hogy taníthasson, jócskán megváltozott.
A következő éles kanyar után a férfi megpillantott egy tisztást. Megállt, és lecsúsztatta
válláról a hátizsákot.
– Miért állunk meg? – kérdezte Peter meglepetten. – Felőlem továbbmehetünk. Vagy
pihenőt akarsz adni a többieknek? Nincs kifogásom ellene. Elvégre azt szeretnénk, ha
legalább az első napot kibírnák, nemde?
Hunter ügyet sem vetett rá. Peter talán fejedelmi többest használ? Szörnyű alak! Hunter
elhatározta, feketelistára teszi a férfi ügynökségét, hogy soha többé ne kelljen kapcsolatba
kerülnie vele. Elviselhetetlen ez a szakadatlan szóáradat!
Lassan megérkezett a többi résztvevő is.
– Tíz perc szünetet tartunk – mondta Hunter, és közben kerülte Heather tekintetét. –
Amikor továbbmegyünk, mindenkinek lehetősége lesz négyszemközt beszélnie velem. Így
holnapra sikerül végighallgatnom az összes javaslatot a reklámkampányra vonatkozóan, és
élvezhetjük a túrát anélkül, hogy rivalizálnátok egymással. Van kérdés?
John Murden bólintott.
– Milyen részletesek legyenek a beszámolók? Ez nem az első hegyi túrám, és a Trails West
termékei közül sokat használok. A mi tervezetünk nyilván tetszett Alannek, különben nem
választott volna be a szűkebb körbe. Te pontosan mit vársz tőlünk?
– Nem sokat. Mindössze jobban meg akarlak ismerni benneteket, hogy lássam, a
személyiségünk is összeillik-e.
Nem volt kétsége afelől, hogy Heather esetében nincs ezzel semmi gond. A nő szemmel
láthatóan csodálkozott a válaszán, mivel grimaszolt egyet.
– Láttad a reklámszövegeket? – kérdezte Jess.

20
 – Magammal hoztam őket. A kocsiban vannak. Idefelé, a repülőn már vetettem rájuk egy
pillantást. Elmondhatjátok, hogyan fest a hosszú távú tervetek, és milyen javaslataitok vannak
még. Tulajdonképpen ez Alan asztala, én csak beugrottam helyette.
– De mint ügyvezető igazgatónak tiéd az utolsó szó, nem? – kérdezte Peter.
Hunter bólintott. Amikor Heather felé nézett, látta, hogy a nő kerüli a tekintetét.
Jess leült a földre, és nekidőlt a hátizsákjának.
– Akkor megpróbálom a legjobbat kihozni a szünetből – mondta, az arcába húzta cowboy
kalapját, és azonnal elbóbiskolt.
Heather is letette a hátizsákját. Jó volt megszabadulni a hátát húzó tehertől.
Volt ugyan két hete megszokni a terhelést, a kétórás gyaloglás mégis megtette hatását.
Feltűnés nélkül megdörzsölte a vállát, aztán elővette digitális fényképezőgépét. Eddig sűrű
erdőn keresztül vezetett az ösvény, de talán egyszer csak olyan helyre érnek, ahonnan vethet
egy pillantást a tájra.
Először is szeretné lefényképezni a csoportot. Az alvó Jess jó témának ígérkezett. John és
Bill egy fának dőlve halkan társalgott. Peter még mindig Hunterhöz beszélt. Heather gyorsan
elfordult. Hunter Braddockról nem készít pillanatfelvételt.
Titkon mégis nagyon vágyott rá, hogy lefényképezze őt. Akkor lenne valami, amit az
elkövetkező években nézegethetne. Micsoda érzelgősség! Ostobaság megbánni a régen hozott
döntést.
Mégis megtette, ahogy már annyiszor az elmúlt tíz évben. Mennyire kívánta, hogy bárcsak
más lett volna a helyzet akkor! Ám az apja halála után pénzügyi gondjai adódtak, és
gondoskodnia kellett az anyjáról. Ez minden erejét felemésztette. Mennyi éjszakán sírta
álomba magát, mert annyira vágyott Hunter után!
Évekig tartott, amíg ismét tudott könnyek nélkül aludni.
Heather ellazította a vállát, és remélte, hogy képes végigcsinálni ezt a túrát. A karórájára
pillantva megállapította, hogy még csak két óra. Órákig eltarthat, amíg felverik a sátraikat. Az
erdőt fürkészte, és nagyon magányosnak érezte magát. Eltekintve a békésen szundikáló
Jesstől, mindenkinek volt beszélgetőtársa.
Nem sokkal ezután Hunter szólt, hogy indulnak.
Ezen a szakaszon Peter volt a sereghajtó, előtte ment Jess, őelőtte Heather, aki így
közelebb került Hunterhöz.
Petert nem zavarta a helycsere, most is szakadatlanul beszélt. Elmondta Jessnek, milyen
bővítési tervei vannak a cégüknek, milyen sikeres az ügynökségük Seattle-ben, és mennyire
megnő majd a forgalmuk, ha a Trails Westet is a megbízóik közé számíthatják.

21
 Jess hallgatta őt egy darabig, aztán megkérte, hogy hallgasson, mert szeretné élvezni a
tájat, és az ő hencegő fecsegése zavarja ebben.
Heather nevetett, gyorsan körülnézett, és egy pillantással feltűnés nélkül Jess tudomására
hozta, hogy egyetért vele. A férfi köszönetképpen megbökte a kalapja karimáját.
A hirtelen beállt csend mennyei volt. Most már Heather is értette, miért mennek túrázni és
sátorozni az emberek. Így egynek érzik magukat a természettel, és élvezhetik mindazokat a
dolgokat, amelyek egy nyüzsgő nagyvárosban feledésbe merülnek. Ő is élvezte, hogy most az
egyszer nem kell gondoskodnia az anyjáról. Meglepetten állapította meg, milyen örömmel
tölti el a túrázás.
Három órával később már holtfáradt volt. Nem érezte a lábát, csak gépiesen tette egyiket a
másik elé. A válla égett a nehéz hátizsák súlyától, és megfájdult a feje. Legszívesebben
megállt volna, de aztán összeszedte magát. Szóba sem jöhet, hogy így lejárassa magát, és már
az első napon elcsüggedjen!
Köveken egyensúlyozva keltek át egy keskeny folyócskán. A nő egyszer elveszítette az
egyensúlyát, de aztán mégis sikerült száraz lábbal elérnie a túlpartot.
– Itt verjük fel a sátrakat – mondta Hunter.
Heather az első pillanatban fel sem fogta a hallottakat, annyira fáradt volt. Aztán eljutott
hozzá a férfi szavainak értelme, és megkönnyebbülten vette le a hátizsákját. Csodálatos érzés
volt megszabadulni a nehéz tehertől.
Körülnézett. Egy mezőn álltak, csak néhány fa volt a közelben. A hátuk mögött a folyó
csobogott. A megnyugtató hang bizonyára álomba ringatja majd.
– John és Bill, ti gondoskodjatok a tűzről, hogy meleget vacsorázhassunk!
Heather és Peter, kérlek, gyűjtsetek fát! Jess hoz vizet, és segít nekem megfelelő helyet
keresni a sátrak felállításához.
A férfi utasításait mindenki morgolódás nélkül azonnal tudomásul vette.
Heather végtelenül boldog volt, hogy Hunter nem maga mellé osztotta be, és a tekintetével
tűzifa után kutatott. Peter a fejével intett neki.
– Gyere, kis hölgy! Annyi tűzifát találunk, hogy még az utánunk jövőknek is elég lesz.
Mi tagadás, Peternél jobb társat is el tudott volna képzelni magának, mégis követte őt. A
férfi azonnal átvette az irányítást, rámutatott a száraz faágakra, és utasította Heathert, hogy
amennyit csak bír, vigyen magával a táborhelyükre.
Közben élvezettel megjegyezte, hogy nem nagy baj, ha nem bír el túl sokat. Senki sem vár
tőle csodát.

22
 A nő nem mutatta, hogy majd szétveti a düh. Eltökélte, hogy ha törik, ha szakad, tovább
bírja Peternél a megpróbáltatásokat, legalábbis nem hagyja, hogy ő kapja meg a megbízást.
Összeszedett egy öl fát, és a tisztásra vitte. A többiek hangja mutatta neki az utat.
Háromszor fordult, és odarakta a tűzifát, ahová John kérte.
Bill már meg is gyújtotta a tüzet, és Heather az utolsó forduló után odaállt melegedni.
Amióta a nap lenyugodott, észrevehetően lehűlt a levegő.
– Ennyi elég lesz – mondta John, amikor Peter az utolsó adag rőzsét hozta. Elegendő fát
gyűjtöttetek ahhoz, hogy a tűz egész éjszaka égjen.
– Nagyon jó. – Heather odament a hátizsákjához, kivette az anorákját, és belebújt.
– Minden rendben? – kérdezte Jess, aki kezében az egyik sátorral éppen akkor jött oda.
Persze.
A férfi megállt, és tétován azt mondta: – Természetesen semmi közöm hozzá, de a te
helyedben én még egyszer meggondolnám, hogy a szabad ég alatt éjszakázzam. A hálózsák
átnedvesedik a harmattól, és megfagysz. A sátor megvéd a nedvességtől, és a benne alvók
testhőmérséklete gondoskodik a kellemesebb éjszakáról.
– Megosztanád velem a sátradat? – kérdezte Heather hirtelen. Hiszen nem arról van szó,
hogy a szabad ég alatt akarja tölteni az éjszakát, egyszerűen csak nem szeretne Hunter
közelében lenni.
Jess Hunterre pillantott, aki éppen szakértő mozdulatokkal állította fel a sátrát.
– Miért ne? Mindenesetre velem nagyobb biztonságban leszel, mint Peterrel.
Heather megkönnyebbülten felnevetett.
– Akkor minden rendben. Nem kívánok mást, mint belebújni a hálózsákomba, és reggelig
aludni.
– Az első nap mindig megerőltető, a második még rosszabb, aztán lassacskán belejövünk.
– Remélem!
– Jess, most akkor felállítod a sátradat, vagy inkább beszélgetsz? – kiáltott oda Hunter.
Amikor Heather meglátta Hunter dühös pillantását, visszakiáltott: – Csak tanácsot adott
nekem. – Odafordult Jesshez. – Nagyon köszönöm! Aztán odament a tábortűzhöz. –
Segíthetek valamit?
Az este hátralevő részében Heather megpróbált kitérni a volt férje figyelő tekintete elől.
Hozta az edényeit, egy csomag szárított élelmiszert, és a csomagoláson leírtak szerint
elkészítette a vacsoráját. A sajtszószos tészta valóban finom volt. Hozzá a folyóból hozott,
felforralt vizet ivott.

23
 A férfiak a túrakalandjaikról beszélgettek. Úgy tűnt, John Murden élt át a legtöbbet.
Nagyon jó szervező, és nem kerekít nagy feneket a dolgoknak. Az egyik anekdotáján Heather
szívből nevetett.
Időközben besötétedett. A nő befejezte a vacsoráját, elmosta az edényeit, és alig várta,
hogy belebújhasson a hálózsákjába, ám előtte követnie kellett a természet hívó szavát.
Jess a tűztől valamivel távolabb verte fel a sátrát. Heather fogta a hátizsákját, és útban volt
a sátorhoz, amikor Hunter, aki még a tábortűznél ült, felállt és odament hozzá.
– Hová indulsz? – bökött a hátizsákra.
– A hálózsákomba. Majd napfelkeltekor találkozunk.
Már alig állt a lábán a fáradtságtól, mégis, igyekezett, hogy ez ne látsszék meg rajta.
– A mi sátrunk ott van – mutatott Hunter az ellenkező irányba.
A mi sátrunk? Csábítóan hangzott, ám Heather állhatatos maradt.
– Köszönöm, de Jess azt mondta, éjszakázhatom nála.
Ismét el akart indulni, de Hunter megragadta a karját.
– Nem fogsz Jess Townsenddel aludni.
A nő kitépte a karját a szorításából.
– Az én dolgom, hogy kivel alszom!
– Van köztetek valami? – kérdezte a férfi fenyegetően.
– Csak ma ismertem meg, ahogy a többieket is. De mellette érzem magam a legnagyobb
biztonságban.
– Ne tévesszen meg az ártatlan képe! Jess is csak férfi.
Heather kérdően nézett Hunterre.
– Mégis miről beszélsz?
– Én vagyok az egyedüli, akire nem hat a vonzerőd – mondta amaz.
– Úgy beszélsz, mintha egy vamp lennék. Most belebújok a hálózsákomba, és alszom. A
vitának vége.
– Melegebb lesz, ha leveted a ruháidat. Valóban meztelenül akarod megosztani Jess-szel a
sátradat?
Heather elgondolkodva ráncolta a homlokát. Az eladó azt tanácsolta neki, hogy éjszakára
vesse le a farmerját, mert úgy kényelmesebb, de nem is figyelt igazán oda rá. Hát nem attól
lesz melegebb, ha minél több ruhát visel?
– Semmit sem vetek le – válaszolta dühösen.
– Akkor egy hideg, kényelmetlen éjszaka áll előtted.
– Kibírom.

24
 Hunter a további megjegyzéseit megtartotta magának.
– Jó éjszakát! – mondta, és visszament a tábortűzhöz.
Heather diadalittasan mászott be a sátorba. Ezt a menetet ő nyerte! Odabent azonban lassan
elfogta a kétség. Jess tényleg nem akar tőle semmit? Eddig nem kezdett ki vele. Gyakorlatilag
mindenkit került.
Nem sokkal később Heather már a hálózsákban feküdt, és remélte, hogy hamarosan
felmelegszik. Egész kényelmes volt az imént felpumpált gumimatrac.
Ellazult, és nagyon gyorsan el is aludt.
Reggel madárcsicsergésre ébredt. Álmosan mosolyodott el a hang hallatán.
Otthon sosem hallott madárcsicsergést. A környékükön kevés volt a fa, és túl nagy a
forgalom. A folyó gyengéd csobogása nagyon megnyugtatóan hatott rá.
Remélhetőleg a nap többi része is ilyen békés és szép lesz majd.
Kényelmesen befészkelte magát a hálózsákjába. Még nem volt kedve felkelni a finom,
meleg vackáról. Hogy milyen hideg lehet odakint, azt lemérhette az orra hegyén.
Hallgatózott, fent van-e már valaki, de úgy tűnt, a férfiak még mind békésen alszanak.
Amikor megfordult, pillantása a hálótársára esett. Nyakig be volt takarózva, csak néhány
hajtincse látszott.
Heather azon töprengett, sikerülne-e úgy elhagynia a sátrat, hogy ne ébressze fel őt.
Lassan lehúzta a hálózsák cipzárját. Amikor megfordult, hogy megbizonyosodjon róla,
alszik-e még a férfi, egyenesen Hunter acélkék szemébe nézett.

25
 3. FEJEZET

– Mit művelsz te itt? – suttogta Heather dühösen.

– Túl korán ébresztettél fel – válaszolta Hunter, és felült. Közben lecsúszott a hálózsákja
napbarnított válláról.
Kisportolt testének látványa felébresztette a nőben az együtt töltött éjszakák emlékét.
Gyorsan elkapta a pillantását. Vajon Hunter meztelenül aludt? Szívesen meggyőződött volna
róla, de már az elképzelés is kibillentette a lelki egyensúlyából.
– El kell tűnnöm – mondta a nő, és felvette a cipőjét. Nem tudta elég gyorsan elhagyni a
sátrat. – Hová lett Jess?
– Sátrat cseréltünk – vont vállat Hunter.
Heather remegő kézzel kötötte meg a cipőfűzőjét. Rabul ejtette a férfi közelsége, pillantása
és meztelensége.
– Gyújtsd meg a tüzet, ha készen vagy! – mondta Hunter.
Heather bólintott. Remélem, sikerül, gondolta, amikor elővette a gyufásdobozt a
hátizsákjából, felvette az anorákját, és némán kimászott a sátorból, miközben a hátán érezte a
férfi tekintetét.
Kicsivel később megmosta az arcát és a kezét a folyóban. A hideg hegyi levegőtől
megborzongott.
Hatodszori próbálkozásra végre sikerült tüzet gyújtania. Büszkén pillantott fel, amikor
Hunter előjött a sátorból. A férfi végighordozta tekintetét a tisztáson, mielőtt odament volna a
tűzhöz.
A nő nem mozdult a helyéről. Ha meg akarja kapni a megbízást, be kell bizonyítania, hogy
képes együttműködni Hunterrel.
– Hozzak vizet a kávéhoz?
Eltökélte, hogy úgy tesz, mintha Jess-szel vagy Johnnal beszélne.
– Majd én.
A férfi fogta a kis vödröt, és lement a folyóhoz.
Amikor visszajött, leült Heatherrel szemben, és letette a vödröt a tűz mellé.
– Azt hittem, a többiek már ébren vannak. Ha rövidesen nem mutatkoznak, felkeltem őket.
Heather bólintott.

26
 Csend ereszkedett közéjük. A nő nem tudta, mit mondjon. Amikor felnézett, találkozott a
tekintetük.
Tulajdonképpen hogy kerültél a reklámszakmába? – kérdezte Hunter. – Hiszen tanárnő
akartál lenni.
Nem folytattam a tanulmányaimat – válaszolta Heather. – Nem tehettem, mivel
gondoskodnom kellett az anyámról. A reklámügynökség a nagybátyámé, , ő adott nekem egy
esélyt. Még mindig ott dolgozom, mert jó vagyok. Hunternek tudnia kell, hogy az
ügynökségük tökéletesen alkalmas a Trails West kampányának lefolytatásához.
Aha – hangzott a kurta válasz.
A férfi már kora reggel fantasztikusan nézett ki, bár egy borotválkozás ráfért volna. A haja
kissé összekócolódott. Heather legszívesebben játékosan beletúrt volna. Gyorsan elkapta a
tekintetét. Elgondolkodva nézte a vizet a vödörben, és azon gondolkodott, hogyan oldhatná
fel a feszültséget kettejük közt. Legalább bocsánatot kérhetne, amiért annak idején elhagyta.
– Hunter, én…
– Jó reggelt! Azt hittem, én vagyok az első, de téged nem lehet megelőzni, Hunter! –
kiáltotta Peter már messziről. – Csodálatos nap a mai – mondta, és összedörzsölte a tenyerét.
Heather figyelemre sem méltatta. – Alig várom, hogy újra útra keljünk. Ez a jó az olyan
ügyfelekben, mint a Trails West: az ember összekötheti a munkát a szórakozással.
Heather Hunterre nézett. Tudnia kell, hogy valami fontosat akart mondani neki, mielőtt
Peter megzavarta őket. Ám a férfi közönyösen elfordította a tekintetét.
– A mai szakaszon van néhány emelkedő, cserében azonban csodálatos lesz a kilátás –
közölte a túravezető. – Minél hamarabb indulunk, annál jobb.
A nő szótlanul figyelte, ahogy a többiek összegyűlnek a tábortűz körül, és beszédbe
elegyednek egymással. Kirekesztve érezte magát. Így azonban maradt ideje feljegyzéseket
készíteni, mielőtt nekivágnak a második szakasznak. Elhatározta, hogy rögzíti a túrán szerzett
benyomásait. Ez hasznosnak bizonyulhat később a reklámszövegek megfogalmazásánál. Ha
nem jön össze a dolog a Trails Westtel, akkor talán felhasználhatja majd egy másik
sportszergyártó cégnél. Leírta a folyó festői környékét, és lejegyzetelte, amit a főzésről és a
tábortűzről tanult.
Egyszerre csak elgondolkodva felpillantott, mert próbált megfogalmazni valamit, és a
tekintete találkozott Hunterével. Ez úgy hatott rá, akár egy érintés. Ismét elborította a kínzó
vágy. Nem tudja visszafordítani az időt, és meg nem történtté tenni a dolgokat, de talán
sikerül rávennie a férfit, hogy viselkedjen közömbösen vele szemben. De valóban ezt akarja?
Ezen a reggelen Johnon volt a sor, hogy túra közben beszélgessen Hunterrel Heather tisztes

27
távolból követte őket. Peternek és Billnek már volt alkalma négyszemközti eszmecserére.
Akkor pedig délután ő következik. Viselkedjék közömbösen, vagy kockáztasson, és
magyarázza el Hunternek, mi történt tíz évvel ezelőtt. Talán megértené, de lehet, hogy
továbbra is adná a megközelíthetetlent. Minden esetre kötelességének érezte, hogy bocsánatot
kérjen tőle.
A túra egyre megerőltetőbbé vált. Az út a hegyoldalon vezetett, és egyre meredekebb lett.
Heather kénytelen volt megkapaszkodni a sziklakiszögellésekben vagy a fatörzsekben. Hunter
és John könnyedén vette az akadályokat. Remélem nem figyelnek ide, gondolta a nő, mégis
egyre gyakrabban érezte úgy, hogy Hunter rosszallóan néz rá.
Amikor egy különösen sziklás részhez értek, a férfi megállt és megvárta, míg
összegyűlnek. Az előttük emelkedő sziklafalat méricskélte a szemével, hogy megtalálja a
legmegfelelőbb utat.
– Alan állította össze a túra útvonalát. Azt hiszem, ez az egyik legnehezebb rész az egész
távon. Ha leküzdöttük, a többi már gyerekjáték lesz. – Odafordult a csoporthoz. – Van
valakinek javaslata, hogyan másszunk fel ide?
Ez egy teszt? – töprengett Heather, és a szinte merőleges sziklafalat fürkészte.
Alaposabban szemlélve azonban észrevett néhány egyenetlenséget, amelyek mászás közben
segítséget nyújthatnak.
– Mintha ott lenne egy nagyon keskeny ösvény – mondta végül John.
– Valószínűleg állatok járják. Amit ők tudnak, az nekünk is megy – jelentette ki Peter
magabiztosan. – Menjek elsőnek?
Hunter megrázta a fejét.
– Nem, én megyek elöl. Ha feljutottam, leengedek egy kötelet, és felhúzom a hátizsákokat.
Kár, hogy az ösvény nem egyenesen felfelé vezet, akkor használhatnánk egy biztosítókötelet.
Néhány perccel később Hunter fent állt a szikla tetején. Őt nézve egészen egyszerűnek tűnt
a sziklafal megmászása. A férfi ledobta a kötelet. Az egyik hátizsákot a másik után erősítették
rá, és Hunter rendre felhúzta mindet. Amikor a felszerelés már fent volt, jelezte nekik, hogy
menjenek fel.
– Én vagyok a következő – jelentette ki Peter, és magabiztos testtartást vett fel. Követte
Hunter nyomát, kétszer visszacsúszott, de még időben megkapaszkodott a kiszögellésekben,
és felhúzta magát.
Utána Billen volt a sor. Szinte ugyanazon a helyen csúszott meg, ahol Peter.
– Legyetek óvatosak! – kiáltott le, amikor felért. – Iszonyúan csúszik a szikla.

28
 – Bosszantó, hogy nem tudnak kötelet ledobni nekünk – mondta John. Ám a hegyoldal
egyszerűen nem volt alkalmas erre, mert az ösvény nem egyenesen fölfelé vezetett, hanem
elkanyarodott.
– Odafönt találkozunk. – Jess elkezdett felfelé mászni. Heather egyre nyugtalanabb lett,
ahogy egyik társa a másik után kapaszkodott fel a sziklafal tetejére. Ha nem akar utolsónak
maradni, neki kell a következőként indulnia. Nem találta túl bizalomgerjesztőnek a dolgot. Ha
még a tapasztalt hegyi túrázóknak is gondjuk akadt, hogyan lenne képes egy kezdő felküzdeni
magát?
Jess lassan kapaszkodott felfelé. Az első csúszós helyen minden nehézség nélkül átjutott,
ám a másodiknál elveszítette az egyensúlyát, és lezuhant Heather meg John mellé.
– Jóságos ég! – kiáltotta a nő rémülten, és a férfi segítségére sietett. Jess feltápászkodott, a
bal lábát fogva.
– Az ördögbe, ez nagyon fáj! – mondta összeszorított fogakkal.
– Ne mozogj! – tanácsolta Heather, és letérdelt melléje.
– Eltört a lábad? – kérdezte John.
Jess arca falfehér volt.
– Nem, de lehet, hogy a bokám igen. Az is előfordulhat, hogy csak megrándult. A fájdalom
mindenesetre szinte elviselhetetlen.
Heather óvatosan végigtapogatta a férfi lábát a túrabakancson keresztül.
– A bokád már be is dagadt. Azonnal le kell vetnünk a bakancsodat, és borogatást tennünk
rá. Kár, hogy már elhagytuk a folyót. Annak jéghideg a vize.
Egy perccel később Hunter ott állt mellettük. Heather meglepetten nézett rá.
Nem is hallotta, ahogy lemászott.
– Hogy érzed magad? – kérdezte Hunter Jesstől.
– Túlélem.
Heather óvatosan megvizsgálta a lábát, és próbálta elfordítani.
– Nem vagyok ugyan orvos, de elvégeztem egy elsősegély-tanfolyamot. Nem hinném,
hogy bármid is eltörött volna, de a biztonság kedvéért szükség lenne egy röntgenre. Az
elsősegélydobozom a hátizsákomban van. Bekötözlek.
– Tessék, itt az enyém. – A túravezető odanyújtott neki egy műanyag dobozt.
John és Hunter elismerően nézte, ahogy Heather ügyesen bekötözi a sérült bokát.
– Készítenünk kell hideg borogatást, hogy lelohadjon a duzzanat – mondta.
– Megkérem a többieket, hogy keressenek valami patakot. A víz minden bizonnyal elég
hideg lesz – mondta Hunter.

29
 – Köszönöm. – Jess még mindig halottsápadt volt. Nekidőlt egy fa törzsének. – Micsoda
ostoba helyzet! Elbíztam magam, amikor túljutottam az első szakaszon. – Felnézett Heatherre.
– Kérlek, légy óvatos, ha felmászol a sziklafalon! Olyan érzés, mintha márványon lépkednél.
A nő bólintott, de azon töprengett, lesz-e egyáltalán lehetősége, hogy megpróbálkozzon
vele. Most biztosan félbeszakítják a túrát.
– Hát akkor részemről ennyi volt – mondta Jess.
– Hívjuk a mentőszolgálatot. Kórházba kell menned. A többit majd később megbeszéljük.
John, te mondd meg a többieknek, mi a helyzet! Talán Peter és Bill tud szerezni hideg vizet.
Addig is… – Hunter elővette a mobilját a zsebéből és bekapcsolta. –Ajaj, úgy tűnik, itt nincs
térerő. Továbbmegyek, amíg nem találok jelet. Heather, te maradj Jess mellett! Gondoskodj
róla, hogy a környékhez képest kényelmesen pihenjen!
A mentőcsapat röviddel négy óra előtt érkezett meg. Peter és Bill hozott vizet és szóval
tartották Jesst és a többieket. A férfiak egymással beszélgettek, Heather csak hallgatta őket.
A mentősök hordágyra fektették Jesst, és a csapat kíséretében a mentőhelikopterhez vitték.
Mielőtt beemelték volna a gépbe, Jess magához intette Heathert.
A nő föléje hajolt.
– Sajnálom, hogy nem aludhattunk egy sátorban – mondta a férfi. – Mivel az én cégem
kiesett a versenyből, remélem, te kapod meg a megbízást. Talán egyszer lesz lehetőségünk
együtt dolgozni.
Heather mosolyogva veregette meg a vállát.
– Az jó lenne. Vigyázz magadra!
Hunter figyelte őket, aztán elfordult. Dühítette, hogy a gondolatai folyton a volt felesége
körül járnak. Ha Jess velük marad, óva intette volna őt, hogy kikezdjen a nővel. Hiszen
Heather hűséget ígért neki egy életre, aztán három hónap után kereket oldott.
Talán az én hibám is volt, gondolta Hunter. Bár Heather nem ment férjhez újra, legalábbis
nem visel jegygyűrűt. Neki még megvolt a sajátja. Annak idején arra esküdtek egymásnak
örök hűséget. Egy negyedévre rá Heather a lába elé dobta a gyűrűjét.
Tulajdonképpen miért is őrizte meg a sajátját? Úgy tervezte, hogy azonnal eldobja, amint
hazaér. Miért ragaszkodott annyi éven át ahhoz az ékszerhez? Tudta, hogy a neje sosem tér
vissza hozzá.
A további baleseteket megelőzendő, Hunter a résztvevők eszébe véste, hogyan másszanak
fel a sziklafalon. Bár Heather tartotta magát az utasításokhoz, majdnem ugyanazon a helyen
csúszott meg, ahol Jess elveszítette az egyensúlyát. Szerencsére meg tudott kapaszkodni, és
további nehézségek nélkül feljutott a sziklára.

30
 Nem sokkal később felverték a sátraikat. Túlságosan késő volt már ahhoz, hogy az
eredetileg tervezett helyet elérjék.
Be kellett érniük azzal a vízzel, amely a kulacsaikban volt. Mielőtt elfogyasztották szűkös
vacsorájukat, Hunter odaadta Heathernek a sátrat, amelyet a baleset után visszakapott Jesstől.
– Ma éjjel egyedül alhatsz.
Köszönöm.
hálásan elmosolyodott, bár fogalma sem volt, hogyan kell felverni a sátrat azt azonban
Hunternek nem kell megtudnia.
Ám a férfit nem lehetett egykönnyen átejteni. Szigorúan nézett rá.
Szántál rá elegendő időt a túra megkezdése előtt, hogy elsajátítsd a sátorverés fortélyait?
Tulajdonképpen azt reméltem, hogy a tájékoztató füzetben lesz egy használati utasítás.
Abból lemérhettem volna, hogy az kezdőknek is alkalmas-e. Jó reklámszöveg lehetne belőle,
valahogy így. „Világos útmutatás, amelyet még a kezdők is megértenek.” Lenyűgöző.
Hunter sarkon fordult és elment. Valamivel később egy papírral tért vissza, amelyet
odanyújtott a nőnek.
Itt a használati utasítás.
Heather azonnal munkához látott, és szóról szóra követte az utasításokat. Nem sokkal
később előtte állt a felvert sátor. Diadalittas mosollyal fordult Hunterhöz.
– Le a kalappal a használati utasítás készítője előtt! A leírás jól érthető, és könnyen
végrehajtható.
– Megváltoztál, Heather – mondta a férfi.
A nő azonnal védekezni kezdett.
– Nagyon sajnálom, ahogy elhagytalak. Teljesen kétségbeestem, különben sosem mondtam
volna olyan szörnyűségeket. Végtelenül bűnösnek éreztem magam.
– Ugyan, annak már vagy ezer éve. Jobban van az édesanyád?
– Tolószékhez van kötve, és mindig szüksége van valakire, aki gondoskodik róla. Ettől
eltekintve jól van.
Heather kivárt, mert azt remélte, hogy Hunter megkérdezi, ő hogy van, ám a férfi csak
bólintott, és visszament a tábortűzhöz.
Jess balesete miatt olyan sok időt veszítettek, hogy jóformán semmit sem teljesítettek a
délutánra tervezett távból. Ellentétben az előző estével, Heather még egyáltalán nem volt
álmos, mégis elhatározta, hogy korán visszavonul. Behordta a holmiját a sátorba, aztán
bemászott. Ma éjszaka egyedül alhat.

31
 Egy kis zseblámpa fényénél megírta a naplóját, aztán kikapcsolta a fényt, és kényelembe
helyezkedett a hálózsákjában. Nem sikerült elaludnia. Újra és újra képek jelentek meg előtte
Hunterről, a magabiztos túravezetőről, aztán a fiatalemberről, aki elhatározta, hogy sokra
viszi.
A férfi szerény körülmények között nőtt fel. Amikor bezárták a gyárat, ahol az apja
dolgozott, a szüleinek alig volt elegendő pénze a fennmaradáshoz. Nem sokkal később az
anyjuk elhagyta őket. Hunter tudta, mennyire csüggesztő elveszíteni a munkát, és milyen
hatással van az a családra. Újra és újra megesküdött a feleségének, hogy ez vele sosem
történhet meg, arról gondoskodik. Nagy erőfeszítésébe került fizetni a tanulmányait, mégis
sikerült diplomát szereznie ösztöndíj és hitel nélkül is – kemény munkával. És mindig
kiválóak voltak az eredményei. Heather mindig nagyon csodálta ezért.
Furcsa, mégis úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát. Hunter is kerüli a nőket. Erre
az összefüggésre csak most jött rá. Meg tudta érteni, hogy a férfi nem képes bízni bennük.
Vajon van barátnője? A túravezető lenyűgöző férfi. Magához ragadja a vezetést, és mindenki
engedelmeskedik neki. Jess balesetekor higgadtan és körültekintően járt el, és nem tett
szemrehányást a sérültnek, amiért ilyen ügyetlen volt.
Gondolataiból Hunter mély, érzéki hangja zökkentette ki hegyezni kezdte a fülét, aztán
mégis rendre utasította magát. Ezt a fejezetet lezárta az életében. Már egy évtizede él nélküle,
és eszébe sem jut elmerülni a régmúlt emlékeiben.
Amikor tíz évvel ezelőtt hazaköltözött, Hunter szörnyen hiányzott neki. Ha akkor lát
módot arra, hogy úgy alakíthassa az életüket, ahogy azt a férfi szeretné, körömszakadtáig
harcolt volna érte, de nem akarta terhelni őt egy mozgássérült anyóssal és egy feleséggel, aki
szétszakad az anyja és a férje közt.
Talán így volt a helyes, hiszen Hunterből kifejezetten sikeres üzletember lett.
Heather titkon sajnálta, hogy nem élhette át testközelből a Trails West kiépítését.
Milyen büszke lett volna Hunterre! Ám a sorsnak más tervei voltak vele. Az anyjának
szüksége van rá, mondhat Susan néni, amit akar.
Eltöprengett, vajon az anyja szeretné-e, hogy férjhez menjen, és családot alapítson. Nem
úgy tűnt. Amelia szerint a lányát teljesen lefoglalja a munkája és az ő ápolása. Talán Susan
állításában mégis van valami igazság. Amelia kihasználja őt. Valójában már van olyan
állapotban, hogy ellássa magát. Kezdetben ez nem így volt, ám időközben szépen felépült.
Akár egyedül is elboldogulhatna.
Heather az oldalára fordult, és igyekezett végre elaludni. Hiszen semmi értelme álmodozni
egy Hunter Braddockkal közös, új életről.

32
 Másnap reggel nyugtalan álomból ébredt. A férfiak már a tábortűznél ültek és reggeliztek.
Nagyot nyújtózott, aztán olyan gyorsan felöltözött, ahogy azt a sajgó válla és fájó dereka
engedte. Remélhetőleg Jessnek igaza volt, és a harmadik nap könnyebb lesz.
Vajon jelentkezik majd a férfi? Mindegy, itt valószínűleg úgysincs térerő.
Az előző napnak volt egy előnye: Jess balesete és a késedelem miatt sikerült elkerülnie a
négyszemközti beszélgetést Hunterrel. Ma azonban ő a soros, a többiek már kimerítően
beszélgethettek a férfival a lehetséges reklámkampányról.
Heather elhatározta, hogy jól végzi a dolgát. Nem szabad, hogy az ő hibájából ne nyerje el
a Jackson & Prince a megbízást. Remélhetőleg Hunter van annyira sportszerű, hogy az ő
elképzeléseinek pontosan annyi figyelmet szentel, mint a többiekének. Amint útra keltek,
Peter megint Hunter mellé szegődött. Ha másvalaki tette volna ezt, Heather nem szól egy szót
sem, és elkerüli az összeütközést, ám Petert egyszerűen ki nem állhatta.
– Azt hiszem, most rajtam a sor, hogy alaposan elbeszélgessek Hunterrel mondta, amikor
csatlakozott az élen haladó két férfihoz. Az ösvény éppen szűkült, így libasorban kellett
haladniuk.
– Azt hittem, a pihenő alatt szeretnél beszélgetni vele – mondta Peter.
– Többre van szükségem tíz percnél –jelentette ki Heather. Közben nem mert a
túravezetőre nézni. Ösztönösen érezte, hogy a férfi nem állna ki mellette. Ám ő eltökélte,
hogy jól képviseli a cégét, és esze ágában sem volt elszalasztani a lehetőséget. Mindazonáltal
ha a Jackson & Prince kapja a megbízást, valószínűleg Hunter is ragaszkodik majd hozzá,
hogy másvalaki vegye át az ő munkáját.
Peter végül vonakodva engedett.
– Akkor mindent bele, kis hölgy! Elvégre azt szeretnénk, hogy mindenki boldog legyen.
Heather rámosolygott.
– Pontosan!
Végtelenül bosszantotta ez az alak, mégis megelégedett a tudattal, hogy ezt a csatát ő
nyerte.
Aztán Hunter kifürkészhetetlen arcára nézett. Vajon dühös, vagy inkább jól szórakozik?
Valószínűleg alig tudja visszatartani a nevetést. Nehéz lett volna megmondani, mert a férfi
szótlanul ment tovább. Heather nehezen tudta tartani vele a lépést. Ezen a göröngyös terepen
nem is gondolhatott beszélgetésre.
Az egyik kanyar után Hunter olyan hirtelen megtorpant, hogy Heather nekiütközött. A férfi
a lélekjelenlétének köszönhetően megragadta a karját, hogy el ne essen. Heather belenézett
acélkék szemébe. Körülötte apró ráncok húzódtak, mintha sokat nevetne. Talán azt is teszi,

33
amikor ő éppen nincs a közelében. Egyébként sima bőre napbarnított volt, az álla kihívó.
Heather tapasztalatból tudta, hogy Hunter nagyon makacs.
A szája szépen ívelt, nem túl keskeny, nem is túl telt. Vajon az ajka hűvös a hideg
levegőtől, vagy inkább meleg a hőmérsékletétől?
A nő öntudatlanul megnedvesítette az ajkát, miközben a férfi őt figyelte. Az ő ajka hűvös
volt. Meg kell csókolnia, hogy tudjam, az övé meleg-e, gondolta hirtelen.
A szorítás erősödött a karján. Hunter mélyen a szemébe nézett. Talán olvas a
gondolataimban? – töprengett Heather nyugtalanul.
– Egyáltalán, miért rohanunk ennyire? – kérdezte, véget vetve a varázslatos pillanatnak.
Semmi értelme Hunter csókjairól ábrándozni. – Be akarod hozni a tegnap elveszített időt?
– Azért sietek, hogy magunk mögött tudjuk hagyni a többieket. Beszélni akartál velem, hát
rajta! Mindjárt ideérnek. – Elengedte Heathert, és folytatta az útját, valamivel lassabban. –
Talán elárulod, miért éppen a te cégedet kellene megbíznom a reklámkampánnyal,
Megbízható partnerre van szükségünk, aki tartja a szavát.
– A Jackson & Prince reklámügynökség mindig betartja az ígéreteit. – Heather tudta, hogy
Hunter támadása személyesen neki szól. – Végtelenül sajnálom, ahogy a házasságunk véget
ért, Hunter. Annyira szeretnék mindent meg nem történtté tenni! Nagyon rosszul intéztem a
dolgokat. Kétségbe voltam esve, a világ darabokra tört körülöttem, és még ma is rossz a
lelkiismeretem, amiért úgy bántam veled. Az akkori viselkedésem menthetetlen, mégis
szeretném a bocsánatodat kérni. Kérlek, ne engedd, hogy az irántam érzett haragod kihasson a
cégünkre is! Valóban nagy durranással szolgálhatunk a Trails Westnek. Biztos vagyok benne,
hogy hasznodra válik, ha meghallgatsz, és fontolóra veszed az ajánlatunkat.
– A családod mit gondol arról, hogy megkísérled elnyerni a megbízásomat? – kérdezte a
férfi.
– Ők nem tudják, hogy házasok voltunk – válaszolta Heather halkan.
– Tessék? – Hunter megállt, és feléje fordult. – Mit jelentsen ez? Biztosan tudtak róla.
– Senkinek sem mondtam el.
– Még a szüleidnek sem?
Heather megrázta a fejét.
– Mintha azt mondtad volna, hogy apád nem örül a kapcsolatunknak, és a szüleid ezért
nem jöttek el az esküvőnkre.
– Nem örült volna.
– Ha tudott volna róla?

34
 – A karácsonyi szünetben el akartam mondani nekik, de ők meg sem hallgattak. Azt
követelték, hogy verjem ki ezt az ostobaságot a fejemből, és a tanulmányaimra
összpontosítsak. Sokat áldoztak a taníttatásomra, és nem akarták, hogy ostobán elherdáljam a
pénzüket.
Heather majdnem elsírta magát. Úgy örült, hogy megoszthatja a szüleivel a boldogságát,
ők pedig hallani sem akartak róla. Világos elképzelésük volt a jövőjét illetően, és azt semmi
sem húzhatta át.
Amikor megtörtént az elképzelhetetlen, és az apja meghalt, az anyja pedig súlyosan
megsérült, ő minden álmát feladta, és hazarohant, hogy mindenről gondoskodjon. Néha azon
töprengett, ez volt-e a méltó büntetés a próbálkozásáért, hogy a saját boldogságát kereste.
– Miért tekintették ostobaságnak, hogy szerelmes légy, és férjhez menj? – kérdezte Hunter
értetlenül.
– Az ő házasságuk kezdetben nagyon nehéz volt. Egy jó végzettség a szemükben fontosabb
volt minden másnál. Ezért várták el tőlem, hogy fejezzem be a tanulmányaimat, mielőtt
bárkivel kapcsolatot kezdek.
– De nem tartottad magad ehhez.
– Nem. Sajnos nem tudom átírni a múltat, Hunter. Csak azt mondhatom, hogy végtelenül
sajnálom.
– Ezzel kicsit elkéstél.
Szótlanul folytatták az útjukat. Heather újra álmodozni kezdett. Emlékezett, mennyire
felizgatta Hunter puszta jelenléte, hogyan bizsergett a bőre, amikor a férfi megérintette.
Megrohanták az emlékek: a tíz évvel ezelőtti szakítás mintha csak egy másodperccel ezelőtt
történt volna.
Igyekezett erőt venni magán. Nem akarta tovább bonyolítani az életét. Ez a túra elég nehéz
amúgy is. Ezért összeszedte minden bátorságát a következő kérdéshez.
– Van egyáltalán valami értelme, hogy folytassam ezt a túrát? Adsz esélyt a Jackson &
Prince-nek? Miért nem mondod meg egyszerűen, mit akarsz, én pedig megteszem, amit csak
tudok. Ha ez nem elég, akkor pechünk van. Tudom, hogy azt kívánod, bárcsak ne lennék itt.
Akkor már ketten vagyunk. Ha tudom, hogy te vezeted a túrát, el sem indulok. Gyerünk,
essünk túl rajta!

35
 4. FEJEZET

Hunter a kérdéstől teljesen letaglózva megállt, és elcsodálkozott magán. Ha kézzel-lábbal

kapálódzik az ellen, hogy együtt kelljen dolgoznia Heatherrel, miért kellene a nőnek
folytatnia ezt a megerőltető túrát? Első pillantásra úgy fest, mint egy mimóza, aki nem bír ki
egy hetet a vadonban. Hunter meg is lepődött, hogy egyáltalán itt van még.
Remélem, marad, gondolta, és azon morfondírozott, mi a csuda ütött belé.
– Az első nehézségtől feladod? – kérdezte. A döntését nem szabad befolyásolnia a
Heatherrel kapcsolatban szerzett korábbi tapasztalatainak. Elvégre nem azért építette fel a
Trails Westet sikeres vállalkozássá, hogy most befolyásolják a személyes érzelmei. Objektív
marad, és meghallgatja Heather előterjesztését. Ha valóban az ő elképzelését találja a
legjobbnak, akkor majd megvizsgálja, lehetséges-e az együttműködés a Jackson & Prince-
szel. A múlt mögöttük van. Már nem érez semmit Heather iránt, talán némi dühöt leszámítva.
– Azt lesheted! – válaszolta a nő, és eltökélten továbbmasírozott.
Ha Heathernek régen nehézségei támadtak, megkeményítette magát, és felszegett fejjel
elindult a cél felé. Hunter lopva elmosolyodott. Vannak dolgok, amelyek sosem változnak.
Mi olyan még, mint régen? Heather még mindig iszik forró csokoládét lefekvés előtt? Most
is kilötyögteti, ha vicces reklámot lát a tévében, és rázkódik a nevetéstől? Még mindig
ugyanolyan sorrendben végzi a mosást – fehérek, színesek, sötétek?
Néhány hónapnyi ismeretség után összeházasodtak, és negyedévig éltek együtt. Mennyivel
jobban ismerte volna meg, ha tovább maradnak együtt? Még nehezebben felejtette volna el,
ha hosszabb ideig tart a kapcsolatuk?
Hiszen nem is felejtettem el, gondolta Hunter. Újabb leckét kapott az élettől.
Először az anyja hagyta el a családot az első nehézség láttán, aztán Heather ment el, hogy
visszatérjen a családjához.
Az emelkedő egyre sziklásabb lett. Ha jól emlékszik Alan feljegyzéseire, akkor még
előttük áll egy megerőltető, kanyargós szakasz, az út többi részét aztán ismét könnyebb lesz
megtenni. A közelben még egy vadászkunyhónak is lennie kell, amelynek elsődleges
rendeltetése, hogy onnét időben észlelni lehessen az erdőtüzeket. Kedves dolog volna
meghívni az erdészt vacsorára, gondolta a férfi.

36
 Miután egy pillantást vetett az órájára, azon töprengett, elérik-e a sötétség beállta előtt a
kijelölt táborhelyet, vagy pedig az ahhoz szükséges tempó túl fárasztó lenne a többi
résztvevőnek, köztük elsősorban is Heathernek.
Mindenképp a nő javára kell írni, hogy még itt van. Egyetlenegyszer sem panaszkodott.
– Hunter!
A férfi Heatherre nézett.
– Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
– A Trails West minden cégnek, amely részt vesz ezen a túrán, egyforma esélyt ad. A
legjobb kilátásai természetesen annak vannak, aki végig kitart.
Ugyanakkor a kampánytervek és egyéb javaslatok is fontos szerephez jutnak.
Mondd csak el, milyen elképzelései vannak a Jackson & Prince-nek!
Heathert kissé meglepte a felhívás. Szívesen leült volna valahová, hogy nyugodtan
felvázolja Hunternek a reklámkampány terveit. Már most alig kapott levegőt, ráadásul még
vigyáznia is kellett, hová lép, mert a talaj ismét nagyon hepehupás volt. Ám nincs mit tenni,
most van itt a lehetőség, ki kell használnia.
Hunter ránézett, ő azonban kerülte a pillantását. Amikor az imént a szemébe nézett,
teljesen elöntötték a boldog idők emlékei.
Ekkor Hunter előrehajolt. Heather érezte a leheletét az arcán.
– Valódiak a szempilláid.
Erre a váratlan megjegyzésre Heather mégiscsak felnézett. A tekintetük találkozott. A nő
szíve kihagyott egy dobbanást, aztán annál hevesebben vert. Alig kapott levegőt, és szédülni
kezdett. Úgy érezte, megfullad. Szinte emberfeletti erőfeszítésébe került, hogy végül
mégiscsak félrenézzen.
– Hát persze hogy igaziak. Talán azt gondoltad, hogy műszempillával megyek túrázni?
Még sminkszereket sem hoztam.
– A legtöbb nő sosem lépne ki smink nélkül a házból.
– Én nem tartozom közéjük. Olyannak látsz, amilyen vagyok.
Hunter gyengéden megfogta a nő állát, és kényszerítette, hogy ismét ránézzen.
– Egy hosszú túra közepén járunk, és tudom, hogy ez egyikünknek sem egyszerű. Van
közös múltunk, de azt ezen a héten el kell felejtenünk. Én képes vagyok rá. És te?
Heather bólintott.
– Rendben, megpróbálom. Elmesélem neked, milyen reklámkampányra gondoltunk.
Szinte megkönnyebbülést jelentett, hogy fizikai erőfeszítésre kényszerül, miközben
felvázolja az elképzeléseit. Amikor a férfira nézett, képtelen volt összpontosítani. Tehát

37
folytatták az útjukat, ő pedig beszámolt a reklámtervéről, gondosan ügyelve arra, hogy mindig
a cég nevében beszéljen. Ha Hunter tudná hogy mindez az ő ötlete, valószínűleg eleve
félredobná.
– Jó elképzelés – mondta végül a férfi.
Heather örült a dicséretnek. Ő kitűnőnek tartotta a kampányt, és biztos volt benne, hogy
nagy forgalmat hoz majd a Csendes-óceán északnyugati partvidékén.
Most végre felengedhetett. A tehetsége legjavát nyújtotta. Figyelte az előtte menetelő
férfit. Valóban hozzáértő és magabiztos benyomást kelt. Tíz évvel ezelőtt ez még nem volt
ennyire szembetűnő. Izmos testén egyetlen gramm zsírfelesleg sem volt. Haját enyhe szellő
borzolta össze, és Heather szívesen lesimította volna. Vajon most is olyan dús a haja, mint
régen?
Elhessegette a gondolatot, és összeszedte magát. Folyton álmodozik ahelyett, hogy az útra
és a céljára figyelne.
Amikor az ösvény egy sziklakiszögelés körül vezetett, amely mögött szirtes hegylánc tűnt
fel erdő borította lejtőkkel, Heather elbűvölten megállt, és élvezte a csodálatos látványt.
– Hunter!
A férfi megfordult, és kérdőn nézett rá.
– Mi az?
– Kivennéd, kérlek, a fényképezőgépemet a hátizsákomból? Ha leteszem, aztán újra
fölveszem ezt a nehéz csomagot, csak fölösleges időt veszítünk.
– Nem fényképezni jöttünk – válaszolta a férfi mogorván, aztán mégis visszajött. Kutatva
nézett körül. – Mondd csak, hol maradnak a többiek?
– Elég jól belehúztunk. Bizonyára hamarosan beérnek minket. A fényképezőgép a felső
zsebben van.
Nem sokkal később Heather a kezében tartotta a gépet, és a fényképezésnek szentelte
minden figyelmét. A pompás látványt ugyan nem sikerült teljes szépségében rögzítenie, a
fénykép mégis emlékezteti majd erre a napra. Még sosem volt része ilyen csodás élményben.
Az autó szélvédőjén át nem látni ilyesmit.
Néhány másodperccel később felbukkant Peter.
– Hol vannak a többiek? – kérdezte Hunter aggódva.
– Billnek legalább hatszor meg kellett állnia. Hasmenése van. John mellette maradt, én
továbbjöttem. – Kíváncsian nézett Heatherre és a vezetőjükre. – Minden rendben?
Hunter bólintott.
– Tartsunk szünetet? Miattam nem szükséges – vont vállat Peter.

38
 – Tulajdonképpen nem terveztem pihenőt, de Heather készíteni akart néhány felvételt. Hát
jó, akár itt is bevárhatjuk Billt és Johnt.
Hunter leeresztette a válláról a hátizsákot. Heather csinált még egy fényképet, aztán ő is
levette a csomagját. Micsoda megkönnyebbülés!
Bill evett valamit, ami megfeküdte a gyomrát? – kérdezte aztán. Mindenki saját készletet
hozott magával. Talán Billé romlott volt.
Fogalmam sincs. – Peter Hunterhöz fordult. – Voltál már vadászaton? Én nagyvadra
vadászom.
Kéretlenül áradozni kezdett a legutóbbi vadászélményeiről.
Heather eltávolodott néhány lépésnyire, hogy megszabaduljon ettől a tolakodó hangtól.
Egyébként sem pártolta a vadászatot. Megértette ugyan az első telepeseket meg az indiánokat,
akik azért vadásztak, hogy ennivalóhoz jussanak, de szörnyű dolog volt a szemében sportnak
tekinteni az állatok megölését, hiszen ez egyenlőtlen küzdelem. Vagy látott valaha is bárki
egy szarvast puskával?
Heather leült egy sziklakiszögellésre, és a két férfit figyelte. Hunter közel tíz centivel volt
magasabb, és úgy festett, mint aki ehhez a vidékhez tartozik. Peter vadul hadonászott, hogy
ezzel is színesítse a történetét, miközben Hunter kutatva nézett körül. Végül megpihent a
pillantása Heatherön.
Téved, vagy a férfi valóban azt akarja tudtára adni a pillantásával, hogy mentse meg?
Heather odament hozzájuk. Talán begyűjthet néhány jó pontot, ha megszabadítja Huntert
Petertől.
– Peter! – mondta, amikor ott állt a két férfi előtt. –Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, de
nem kedvelem a halott állatokról szóló történeteket. Inkább meséld el, hogyan kezdtetek a
társaddal reklámokkal foglalkozni! Természetesen már hallottam a cégetekről meg arról,
milyen sikeresek vagytok. Szívesen meghallgatnám az egész történetet. Ez biztosan Huntert is
nagyon érdekli.
Ezzel kimondta a varázsigét: Huntert érdekli a dolog!
Peter természetesen nem szerénykedett. Teli torokból dicsérte a cégét, nyomatékosan
kiemelve, hogy a sikert magától értetődően kizárólag neki és a tapasztalatainak köszönhetik.
A társával kicsiben kezdték, most pedig övék az egyik legnagyobb ügynökség Seattle-ben.
Nem sokkal ezelőtt nyitottak irodát Portlandben is. A legjobb cégek állnak sorban a
reklámkampányaikért.
Hunter hitetlenkedve nézte, hogy Heather szabályosan csüng Peter ajkán.

39
 Tényleg érdekli ez a szóáradat, vagy csak tehetséges színésznő? Igyekezett tudomást sem
venni Peterről, és fürkészően figyelte a nőt. Megesküdött volna, hogy csak az ő kedvéért ment
oda hozzájuk, hogy megkímélje őt a további unalmas vadásztörténetektől.
Ekkor Heather futó pillantást vetett rá, aztán látszólag ismét Peternek szentelte minden
figyelmét. Ez a fickó valószínűleg lélegzetvétel nélkül beszélne egészen a sötétség beálltáig,
de ki képes addig hallgatni őt?
Lassan John és Bill is megérkezett. Hunter eléjük sietett. Bill sápadt volt, és csak vonszolta
magát.
– Pihenőt tartunk. Ülj le, mielőtt összeesel! – szólt Hunter.
John segített a betegnek levetni a hátizsákot.
– Bill nagyon rosszul van, Hunter. Hosszabb pihenőre lenne szüksége, és sok vízre. Már
teljesen kiszáradt.
– Mi történt?
– Szörnyen érzem magam – nyöszörögte Bill, és elgyötörten dőlt neki a hátizsákjának.
– Hívjam a hegyi mentőket? – kérdezte a túravezető aggódva.
– Nem szükséges. Rendbe jövök.
Hunter leguggolt a beteg mellé.
– Mióta vagy ilyen rosszul?
– Gyakorlatilag azóta, hogy elindultunk. Azt hittem, a friss levegő jót tesz majd. Tegnap
rendben is volt minden, de ma nagyon rosszul vagyok.
Bill a hasát fogta, és felnyögött.
Heather faképnél hagyta Petert, és odament hozzájuk.
– Mi a baj?
– Bill beteg. Valószínűleg elrontotta a gyomrát – válaszolta John.
– Egy pillanat, nálam van erre valami. – Elővett egy recept nélkül kapható készítményt a
hátizsákjából. – Ennek segítenie kell, de ha mégsem, akkor orvosnál a helyed.
Hunter felállt.
– Hívom a mentőket.
Bill ismét felnyögött.
– Nem akarom feladni. Rendbe jövök.
– Hé, ez nem túlélőtúra, Bill! Ezt a kirándulást azért szerveztük, hogy minden
résztvevőnek lehetőséget adjunk a termékeink kipróbálására. És nem is állóképesség-próba,
amelyet az a fickó nyer, aki mindvégig kitart.
– Vagy az a nő –jegyezte meg Heather.

40
 Hunter ránézett, de nem tett megjegyzést.
– Orvosi segítségre van szükséged. Pihenj egy kicsit, talán már az is segít. Itt a közelben
van egy vadászkunyhó. Mit gondolsz, kibírod odáig? Ott kipihenheted magad.
– Persze, meg tudom csinálni. Hullámokban jön rám. Így csak feltartok mindenkit.
– Először vedd be ezt! – Heather odanyújtotta neki az orvosságot. – Reméljük, segít. –
Leült a kétségbeesett fiatalember mellé, és arra gondolt, hogy a csillagok állása nem kedvez
ennek a túrának. Először Jess szenvedett balesetet, most pedig Bill betegedett meg. Tehát már
két ember kiesett a versenyből. Ám ha az egész nem azon múlik, ki marad a végéig, akkor
akár azonnal leléphetne ő is Bill-lel együtt. Hiszen már felvázolta a terveit Hunternek. Akkor
mi keresnivalója van még itt?
Meg kell győznöm Huntert arról, hogy én vagyok a megfelelő kampányfőnök a
reklámjához, ötlött az eszébe hirtelen. Tudnia kell, hogy megvan a tehetségem hozzá,
rendelkezem a szükséges állóképességgel, és keményebb fából faragtak, mint gondolja. Ismét
meg kell kedvelnie.
Az utóbbi gondolat felzaklatta. Hunter profilját fürkészve elgondolkodott, miért olyan
fontos neki, mit érez iránta a férfi. Ha be tudná bizonyítani, hogy meg lehet bízni benne, és
azóta megváltozott, akkor a Jackson & Prince-nek talán mégiscsak lenne esélye elnyerni a
megbízást.
Tény, hogy tíz évvel ezelőtt elhagyta őt. De az anyja rá volt utalva, és ő az eltelt egy
évtized alatt egyszer sem hagyta cserben Ameliát. Ez azért magáért beszél, nem?
Mit szólna Hunter, ha teljes egészében megismerné a helyzetét?
Sokat dolgozom, fáradtan érek haza, aztán gondoskodom az anyámról, gondolta.
Kezdetben ez jobban a nehezére esett, mostanra már szinte rutinfeladattá vált. Nem akarta
ezzel terhelni a férfit. Hunternek még fontosabb volt, hogy befejezze a tanulmányait, mint
neki. Egy jó diplomával önállósodhatott, ahogy tervezte.
Heather attól tartott, hogy ifjú férje félbeszakítaná a tanulást, és munkát vállalna, hogy
megkeresse a betevő falatot a feleségének és az anyósának, és fizesse a drága orvosi
számlákat, ezt pedig nem akarta engedni.
Amikor hónapokkal a válásuk után még mindig nem hallott hírt a férje felől, tudta, hogy
helyes döntést hozott.
Majdnem elsírta magát. Tekintve a sok magányosan töltött évet, sovány vigasz, hogy
helyesen cselekedett. Megint azt kívánta, bárcsak Hunter berontott volna seattle-i otthonába,
hogy ragaszkodjon a házasságukhoz, történjék bármi, de a férfi nem jött. Ügyvédek intézték a

41
válást. Heather úgy tudta, senki sem vette észre a családjában, hogy nemcsak az apja halála
miatt szakadt meg a szíve.
Gyászolta az apját, és gyászolta a házasságát is.
Félórával később Bill bejelentette, hogy jobban van, és megköszönte Hunternek a pihenőt,
Heathernek pedig az orvosságot. A csoport ismét útnak indult. A nő kicsit meglepődött,
amikor Peter csatlakozott Hunterhöz a csoport élén.
John gúnyosan elmosolyodott.
– Senki nem vetheti a szemére, hogy nem tett meg mindent a megbízás elnyeréséért.
– Szerintem már túlfecsegte az esélyét – válaszolta Heather. – Vagy te talán el tudod
képzelni, hogy évekig együtt dolgozz vele?
Bill is kipréselt magából egy halvány mosolyt.
– Nem, de tartok tőle, hogy én gyakorlatilag kiestem a versenyből.
– Hunter nem az erőnléted alapján ítél meg téged – vigasztalta Heather. – Azt mondta, nem
azon múlik, ki tart ki végig. .
– Ó, hát persze – mondta John hitetlenkedve.
– De igen, körülbelül így fogalmazott. Ennek ellenére elhatároztam, hogy végig maradok.
– Azt ki is nézem belőled, Heather. De nem hiszem, hogy te kapod a megbízást – nézett rá
John komolyan.
– Miért?
A többiek talán észrevették a kettejük közötti feszültséget?
– Nem olyannak nézem Huntert, aki összekeveri az üzletet a szórakozással.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Magáért beszél, ahogyan rád néz. Nem a reklámkampányod érdekli, hanem te magad.
A hallottaktól Heather szava elakadt.
– Ebben tévedsz – mondta, amikor magához tért a meglepetésből. Johnnak fogalma sincs,
hogy ők ketten egykor házasok voltak, különben nem értené félre Hunter pillantásait. Azok
elutasítást sugároznak, nem érdeklődést.
Bill egyikről a másikra nézett.
– Komolyan beszélsz?
John csak bólintott.
Heather a fejét csóválva maga mögött hagyta a két férfit. Hadd gondoljanak, amit akarnak!
Útközben újabb felvételeket készített. John és Bill elment mellette, amikor megállt, hogy
egy gyönyörű kis vadvirágot lefényképezzen. Mielőtt észbe kapott volna, már egyedül volt a
vidéken.

42
 A csend megrémítette. Örült, hogy az ösvényt jól lehet látni ezen a környéken.
Hogyan boldogulnak a hegymászók, ha nincs rendes ösvény? Nem csoda, ha az emberek
újra és újra eltévednek túrázás közben.
– Heather!
Hunter bukkant fel előtte.
– Igen?
– Mit szöszmötölsz itt? Ha nem tartod velünk a lépést, hazaküldelek Bill-lel.
Még éppen az hiányzik, hogy eltévedj!
– Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! John és Bill pedig legfeljebb kétpercnyire jár
előttem.
– Tévedés! Negyedórányira szakadtál le a csoporttól.
– Komolyan?
Ennyire szalad az idő?
Hunter kinyújtotta a kezét.
– Kérem a fényképezőgépedet! Nincs időnk az ostobaságaidra. Mit gondolsz, mióta várunk
rád? Bill rosszul van. Amilyen gyorsan csak lehet, el akarom érni a vadászkunyhót. Talán
onnét el tudják vinni.
Heather erősen szorította a fényképezőgépet.
– Megígérem, hogy nem készítek több felvételt, de a gépet nem adom.
– Hát jó. – Hunter dühösen húzta vissza a kezét, és elindult visszafelé. – Mostantól szólsz,
ha meg akarsz állni. Vagy mindenki megáll, vagy senki.
– Értettem!
Heather legszívesebben tisztelgett volna.
A túravezetőnek természetesen igaza van, mondta magában, miközben némán követte a
férfit. Akár el is tévedhettem volna. Ezen a túrán valóban átok ül, gondolta. Először felbukkan
Hunter, aztán Jess megsérül, Bill megbetegszik, én pedig eltévedhettem volna.
Talán Hunternek elege lett? Félbe akarja szakítani a túrát? Már mindegyik résztvevőnek
volt lehetősége bemutatni az elképzelését.
A nő emlékezett, milyen makacs és eltökélt tud lenni a volt férje. Sosem adja fel. Amikor
odaértek a többiekhez, Heather levette a hátizsákját, eltette a fényképezőgépét, aztán odaült
Billhez.
– Jobban vagy?
– Megvagyok – válaszolta a férfi bátran.
Nem volt túl meggyőző. Ráadásul zöld volt az arcszíne.

43
 Heather pillantása találkozott Hunterével. A nő felállt, és mutatta a férfinak, hogy kövesse.
– Bill nagyon rosszul van – mondta halkan.
– Igen, látom. Remélem, kitart a vadászkunyhóig. Onnét biztosan el tudják vinni. Orvosra
van szüksége.
– A túra azért folytatódik, ugye?
– Elmehetsz Bill-lel, ha akarsz.
Heather csípőre tette a kezét, és dühösen a férfira villantotta a szemét.
– Én csupán arra gondoltam, hogy egyáltalán van-e értelme még ennek az egésznek. Az
emberek úgy hullanak, mint a legyek. Először Jess, most meg Bill.
Ó nem, legelőször a társadat érte valami. Ez a túra el van átkozva!
– Talán csak megerőltetőbb, mint amire számítottál. Egy műkörmös városi lány nem
nagyon bírja a megpróbáltatásokat. Megmondtam a csoportnak, hogy senkit sem csupán
aszerint ítélek meg, hogy végig kitart-e. Ha szeretnél kiszállni, semmi baj. Már felvázoltad a
Jackson & Prince elképzelését.
– Talán azt állítod, hogy van esélyünk?
Hunter dühösen méregette őt.
– Talán az ellenkezőjét állítod?
– Természetesen! Tedd a szívedre a kezed, Hunter: valóban választanál egy olyan céget,
amelynél én dolgozom?
A férfi várt egy kicsit a válasszal.
Heather elbátortalanodott, de nem adta” fel egykönnyen. A múltban történtek ellenére
remélte, hogy Hunter ad esélyt a cégének.
– Dolgozhatsz másvalakivel is a cégtől, ha akarsz.
– Még korai lenne dönteni. Majd meglátom, milyen fából vagytok faragva.
A nő lehajtotta a fejét. Valószínűleg tényleg az lenne a legjobb, ha hazamenne Bill-lel.
Csakhogy nem Hunter az egyetlen makacs ember a csoportban! Eltökélten megfordult, és
leült a hátizsákja mellé. Maradok, gondolta. Végül is egészen szórakoztató ez a túra. Ez az
első kikapcsolódása tíz éve. Eddig csak azért vett ki néhány nap szabadságot, hogy alaposan
kitakarítsa a lakását, vagy bemenjen az anyjával a városba. Tulajdonképpen soha nincs ideje
önmagára.
Ez a túra itt az erdőben végtelenül megnyugtató, és annyi látnivaló akad.
Azonkívül végre van lehetősége nyugodtan gondolkodni. Legszívesebben viszszament
volna arra a festői rétre a folyóhoz, hogy ott töltse el a hátralévő négy napot. Az maga lenne a
mennyország.

44
 Talán csatlakozik egy túraegyesülethez, gondolta álmodozva. Akkor évente többször is
elutazhatna. És mi lesz addig az anyjával? Majdcsak talál valamilyen megoldást erre is.
Hunterre pillantott, aki ismét kénytelen volt Peter vég nélküli fecsegését hallgatni.
Csodálatos lenne vele sátorozni. Csak ők ketten, a természet lágy ölén.
Együtt túráznának, esténként a tábortűznél főznének, és megosztanák a sátrukat.
Mindig csodálatosak voltak a közös éjszakák.
A férfi felpillantott. Összetalálkozott a tekintetük. Heather pislogott, és gyorsan félrenézett.
Vajon Hunter tud olvasni a gondolataiban?

45
 5. FEJEZET

Kora délután elérték a vadászkunyhót. Az erdész megígérte, hogy megszervezi Bill

elszállítását, a többiek pedig elbúcsúztak a társuktól.
– Szeretnék a mára tervezett táborhelyünkre érni – mondta Hunter, amikor a megmaradt
résztvevők köréje gyűltek. – Némi késésben vagyunk ugyan, de ha kicsit belehúzunk, és
rövidebb szüneteket tartunk, behozhatjuk a lemaradást.
Egy kiépített kempingről van szó a folyónál. Valószínűleg más túrázók is éjszakáznak ott,
így lesz társaságunk.
– Indulhatunk – mondta Peter.
– Milyen messze van? – kérdezte John.
– Sötétedés előtt odaérünk.
– Rendben – bólintott John.
Heather beleharapott egy müzliszeletbe, aztán fogta a kulacsát. Fontos, hogy jól
felkészüljön a hosszú menetelésre, legalábbis nem akarta, hogy az ő hibája legyen, ha még
több időt veszítenek.
Hunter ránézett.
– Jól vagy? Még mindig elmehetsz Bill-lel, ha akarsz.
– Végigcsinálom a túrát, aztán kezemben a megbízással beszállok az autómba – válaszolta
a nő, és közben állta a férfi tekintetét.
Csak a szeme káprázott, vagy tényleg látott egy meglepett villanást Hunter szemében?
Peter nevetett.
– Marad, hogy vigyázzon ránk.
Hunter vállat vont.
– Rendben, de azt javaslom, küldjünk el Bill-lel egy sátrat. Akkor még marad kettő, azokat
felváltva visszük.
Kihívóan nézett Heatherre.
A nő csak ennyit mondott: – Megegyeztünk.
Nem sokkal később útra keltek. John és Hunter vitte a sátrakat. Petert, aki ismét az élre
akart somfordálni, Hunter visszaparancsolta, hogy beszélgetni tudjonJohnnal.
– Szerinted van esélyed, hogy megkapd a megbízást? – kérdezte Peter Heathert tol.
– Persze, miért ne lenne?
Bár Heather ki nem állhatta a férfit, igyekezett elrejteni az érzéseit.

46
 – Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy az én elképzelésem nagyon tetszik Hunternek.
Egy nyelvet beszélünk. Semmi közöm ugyan hozzá, de te és Hunter nem vagytok valami
rokonszenvesek egymásnak.
Ha tudná…
– Majd meglátjuk – mondta Heather barátságosan. Csak remélni tudta, hogy Peter nem
untatja őt egész délután a fecsegésével. Szerette volna élvezni a túrázást.
Jess tévedett, gondolta néhány órával később, miután ki tudja hányadszor, ismét
megbotlott. A mai a legnehezebb nap. Olyan fáradt volt, hogy állva el tudott' volna aludni. A
lába iszonyúan fájt, nem beszélve a válláról. Éhes és szomjas volt.
Hogyan is gondolhatta, hogy élvezni tudja a hegyi túrát? Halálosan kimerült.
Hunter csak ment tovább, a nyomában Johnnal. Teljesen frissnek tűntek. Ezzel szemben
Peteren kiütközött az elgyötörtség, legalábbis már jó ideje hallgatott.
Heather szívesen megtudakolta volna, milyen messze vannak még a kempingtől, de a
kérdése elárulná, mennyire elfáradt.
A nap kezdett alászállni. Ha hamarosan nem pillantják meg a táborhelyet, sötétben kell
továbbmenniük.
A nő hirtelen felkapta a fejét. Hangokat hallott. Talán a kempingből jönnek?
Még egy enyhe emelkedő, egy kanyar, és egy patakot látott maga előtt. A partján tábortűz
égett. Három sátor állt a kis tisztáson. Ez a hely ugyan nem volt olyan szép, mint a folyóparti
mező, Heathernek mégis olyannak tűnt, mint a földre szállt mennyország.
Hunter a többi táborozóval beszélgetett, aztán kiválasztott egy helyet a patak túloldalán,
ahol a kis csoport éjszakázhat. Petert bízta meg tűzifagyűjtéssel, Heathernek kellett vizet
hoznia.
A nő olyan fáradt volt, hogy csak nézett Hunterre értetlenül.
– Segítsek levenni a hátizsákodat? – kérdezte John halkan.
Heather megfordult, és hálásan bólintott.
– Iszonyú fáradt vagyok.
– Én is. – A férfi kioldotta a csatot, és lesegítette a nehéz terhet Heather válláról. –Amint
ettünk valamit, megyek aludni. Peter és Hunter csak beszélgessen a többi sátorozóval, én túl
kimerült vagyok hozzá.
– Bár nem hiszek neked, mégis kedves, hogy ezzel vigasztalsz.
Heather kipréselt magából egy mosolyt.
– Hozod végre azt a vizet, Heather, vagy egész este kokettálni akarsz? – szólt neki Hunter.

47
 A nő szó nélkül sarkon fordult, fogta a feléje nyújtott vödröt, és odament a patakhoz. Mit
enged meg magának Hunter? – gondolta dühösen. Nem is kokettálok! Hát még barátságos
sem lehetek a társammal?
Letérdelt, és megtöltötte a vödröt. Jólesett a kezét a hideg vízbe mártani. Legszívesebben
ivott volna egy kortyot, de előbb fel kell forralni a vizet.
Fáradtan állt fel, és ment vissza a tűzhöz, amelyet Hunter éppen akkor gyújtott meg.
Heather ellenállt a kísértésnek, hogy a férfi fejére borítsa a vizet.
– Csak hogy tudd: nem kokettáltam. John csak segített levetni a hátizsákomat.
– Arra egyedül is képes vagy.
Hunter kivette a kezéből a vödröt.
– Hé, azért ne túlozz! – John lépett oda a tűzifával. – Heather hátizsákja éppen olyan
nehéz, mint az enyém, de ő legfeljebb feleannyit nyom, mint én. A mai szakasz irtózatosan
megerőltető volt. Én is örültem volna, ha segít valaki.
Hunter Heatherre nézett. Elgyötörtnek látta. Kis híján lelkiismeret-furdalást érzett.
Nyilvánvalóan többet követel tőle, mint a férfiaktól. És Heather, nő létére, eddig
egyetlenegyszer sem panaszkodott. Talán csak okot keres arra, hogy kizárja őt a versenyből,
és így ne kelljen a Jackson & Prince-nek adnia a megbízást, és viszontlátnia? Pedig Heather
már felajánlotta, hogy bízzon meg másvalakit a cégtől a reklámkampány lefolytatásával.
Ő azonban nem akar másvalakit. Többet szeretne tudni Heatherről, a munkájáról, az
elképzeléseiről és arról, hogyan éli az életét.
– Jól van, John. Egy kiadós alvás után holnap reggel mindnyájan jobban érezzük magunkat
– mondta Heather, és tudomást sem vett Hunterről.
Ez bosszantotta a férfit.
– Először megvacsorázunk – szólt a túravezető, hogy magára vonja a figyelmet.
A nő csak bólintott, és odament a hátizsákjához, hogy elővegye az ennivalóját és az
evőeszközeit.
Peter is odaült a tűzhöz.
– A mai aztán tényleg erőltetett menet volt – jegyezte meg. – Ha nem a Trails West kiváló
túrabakancsa van rajtam, már régen kidőltem volna.
Hunter megrázta a fejét. Peter egyszerűen képtelen abbahagyni!
Közösen melegítették meg az ételüket, majd némán elfogyasztották. Aztán lassan szóba
elegyedtek, de Heather nem kapcsolódott be a beszélgetésbe.
Hunter észrevette a nő elmerengő pillantását, és szívesen megtudta volna, mi jár a fejében.
Mindig ilyen csendes volt? Erre egyáltalán nem emlékezett. Csak annyit tudott, hogy régen

48
végtelenül sok mondanivalójuk volt egymásnak. Mindig boldogan ment haza, hogy
beszélgessen Heatherrel, csókolja őt…
Azonnal hagyd abba! – utasította rendre magát bosszúsan.
– Ha ad nekem valaki egy sátrat, felverem – mondta Heather, aki éppen ekkor nyelte le az
utolsó falatot. – Legkésőbb tíz perc múlva a hálózsákomban akarok feküdni.
– Még nem is sötétedett be egészen – mondta Peter. – És a többi kempingezővel is
találkozni akartunk. Ne légy ünneprontó!
A már ott sátorozók meghívták a kis csoportot, hogy vacsora után menjenek át hozzájuk a
tábortűzhöz.
– Ne zavartasd magad, Peter! Én lefekszem.
– Majd én gyorsan felverem a sátrat, amíg elmosod az edényeidet – ajánlotta Hunter.
Heather bólintott, és a férfi ebből nyilvánvalónak vélte, hogy a nőnek nincs kifogása az
ellen, hogy megossza vele a sátrát. Örült, hogy a harmadik sátrat elküldték Bill-lel. Abban
reménykedett, hogy így Heather kénytelen lesz vele tölteni az éjszakát.
Amint felverte a sátrat, a nő már hozta is a hátizsákját, és kiterítette a hálózsákját.
– Semmi kifogásom a csodálatos túracipőd ellen, de már alig várom, hogy levethessem –
jegyezte meg, amikor leült a gumimatracra.
Ennél a megvilágításnál gyengédnek és titokzatosnak hat, gondolta a férfi.
– Jó éjszakát, Hunter – mondta Heather, és össze akarta húzni a sátor bejáratát.
A férfi legszívesebben egyenesen melléje feküdt volna.
– Hé, Hunter, jössz már végre? A többiek várnak! – kiáltotta Peter.
Későbbre tolódik az együttlét Heatherrel, gondolta a túravezető lemondóan.
Még nagyon korán van, és őneki gondolnia kell a csoport többi tagjára is.
Heathernek eszébe sem jutott, hogy tovább írja a naplóját. Túlságosan fáradt volt, így hát
befészkelte magát a hálózsákjába, és elhatározta, hogy majd másnap reggel feljegyzi, mi
mindent élt át előző nap.
Micsoda jóleső érzés kinyújtózkodni! Lehunyta a szemét, és az emlékezetébe idézte az
ötleteket, amelyek délután jutottak az eszébe. Azon töprengett, hogyan lehetne a
kempingfelszerelést a reklámkampány középpontjába állítani. Azt is szerette volna
megemlíteni, milyen segítőkész volt az eladó. Éppen a kezdőknek fontos, hogy minden
szempontból kielégítő tájékoztatást kapjanak egy hegyi túra előtt. Vajon minden eladónak van
szakterülete? Meg kell kérdeznem Huntertől, gondolta.
Furcsa, hogy a férfi azt hitte, flörtölt Johnnal. Pedig nagyon is tartózkodó volt.

49
 Szóba sem jöhet, hogy kikezdjen a konkurenciával! Tényleg nem ismer valami jól,
gondolta Heather. És ez kinek a hibája? Ez a kérdés volt az utolsó gondolata, mielőtt elaludt.
Koromsötét volt, amikor felébredt. A friss és tiszta levegőt szinte harapni lehetett, és lágy
eső kopogott a sátor tetején. Amikor Heather megfordult, észrevette a mellette fekvő Huntert.
– Aludj csak! – mondta a férfi halkan.
– Esik.
– Akkor hamarosan kialszik a tűz. Remélem, reggelre eláll.
– Azt hittem, kitart a jó idő.
– Elszórt záporokat jeleztek. –A férfi hangja most meghitten csengett.
– Továbbmegyünk esőben is?
– Az attól függ, mennyire esik, és mennyi ideig. Ha csak úgy ömlik, akkor itt maradunk.
Ugye hoztál magaddal esőkabátot?
– Igen, de a hátizsákom legalján van. Nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá.
– Reggel lesz elég időd előhalászni, amennyiben tényleg fel kell venned. Most pedig aludj!
– Mennyi az idő?
– Négy múlt.
Nem csoda, hogy a nő teljesen ébernek érezte magát, elvégre már nyolc óra előtt lefeküdt.
Az eső halk kopogása a tetőn mégis megnyugtató hatással volt rá, így hamarosan újra elaludt.
Amikor órákkal később felébredt, az eső még mindig szemerkélt. Hunter már felkelt.
Heather gyorsan felöltözött hosszú ujjú felsőt húzott, hogy nagyobb védelmet élvezzen a
nedvességgel és a hideg levegővel szemben. Aztán felvette az esőkabátot, visszarakta a többi
holmit a hátizsákba, és kikémlelt a sátor bejáratán.
Hunter sistergő tüzet gyújtott. John ott állt mellette, és kávét ivott Peter nem volt sehol.
Heather fogta az edényeit, és odament a tűzhöz.
– Kérsz kávét? – kérdezte Hunter, és felemelte a forró edényt.
A nő odanyújtotta a bögréjét, és gyorsan belekortyolt az aromás italba.
Az esőkabát a térdéig ért. A keze ugyan nedves lett, ám ő maga száraz maradt, és kellően
melege volt.
– Ilyen időben tudjuk folytatni a túrát, igaz? – kérdezte, amikor látta, hogy a másik csoport
útra készül.
– Ugyanazon az úton mennek, mint mi, ezért korán indulnak – magyarázta Hunter. – A
következő táborhely egynapi járásra van. Nem sietünk, de amint Peter felbukkan,
megreggelizünk és elindulunk. Minél hamarabb érünk oda, és verjük fel a sátrakat, annál jobb.
Semmi kedvem a sárban dagonyázni.

50
 Heather pimaszul vigyorgott.
– Eddig csak jó időben túráztál, ha nem tévedek.
– Mintha te élveznéd ezt az időt, te kis mimóza! Talán esőben akarod tölteni a napot?
– A nedvesség jót tesz a bőrnek.
– Már korábbról ismeritek egymást, igaz? – kérdezte John ekkor hirtelen. Heather és
Hunter ránézett.
– Először nem voltam biztos benne, de most már semmi kétség – folytatta John.
Heather zavartan sütötte le a szemét.
– Egyetemista korunkban házasok voltunk, de alig néhány hónap után elváltunk. Évek óta
nem láttam őt – mondta Hunter kurtán.
– Tartottátok a kapcsolatot? – tudakolta John.
Heather megrázta a fejét.
– Nem. Nagyon meglepődtem, hogy itt látom.
– Hát nem tudtad, hogy ő a Trails West főnöke?
– Csak nem sokkal az indulás előtt szereztem róla tudomást. Nem számítottam rá, hogy
összefutok vele.
Hunter kérdőn nézett Heatherre.
– Azt hittem, nem tudtad, mi lett velem.
A nő futó pillantást vetett rá, aztán elkapta a tekintetét.
– Így is volt. De amikor a seattle-i Trails West boltban megvettem a szükséges holmikat a
túrára, megláttam a fényképedet a pénztárgép mögött. Cégalapítóként jelöltek meg téged.
– Ilyen nincs! – John nevetett. – Ez csak a sors keze lehet!
Heather is elnevette magát.
– Jaj ne, a sors nem lehet ilyen kegyetlen! – Vállat vont. – Természetesen vannak
véletlenek. Meglehetősen furcsa véletlenek is.
– Hát persze – mondta John, nem túl meggyőzően.
Peter előmászott a sátrából, és a homlokát ráncolta az időjárás láttán.
– Folytatjuk a túrát? – kérdezte Huntertől, amikor odaért a tűzhöz.
– Szól valami ellene?
– Az eső.
– Csak szemerkél. Még mindig megállhatunk, ha jobban megered. Én azonban szeretnék
hamarosan útnak indulni.

51
 Peter nyilvánvalóan csak szép időben szokott túrázni. Mogorván reggelizett, aztán
összepakolta a holmiját, és útra készen várt. Az időjárás rossz hatással lehetett a hangjára,
mert egyetlen szót sem szólt útközben.
Heather élvezte a neszeket és az illatokat. Az esőkabátnak köszönhetően – az arcát
leszámítva – minden porcikája meleg és száraz maradt. Egészen kellemes volt a szemerkélő
esőben túrázni, különösen most, hogy az időjárás szavát szegte Peter Howardnak.
Hunter csak néhány lépéssel ment a nő előtt, aki figyelte őt. Valóban a sors keze, hogy
ismét találkoztak? Szép elképzelés. Ha hinni lehet Johnnak, akkor neki és Hunternek van egy
második esélye. Vajon kihasználják?
Alig tudok valamit arról, milyen most, gondolta Heather. Sosem töprengett azon, mi
történhetett a férfival azután, hogy elhagyta őt, az idő azonban nem állt meg. Elképzelhető,
hogy Hunter ismét elkötelezte magát.
Az eső egyre jobban megeredt, Heather újra és újra kénytelen volt megtörölni az arcát.
Körülnézett, ám a víztől csöpögő fákon és a tűlevelekkel borított úton kívül nem látott
semmit. Az aljnövényzet sűrű volt, az ösvény csúszós. Mindenütt tobozok hevertek,
néhányukat megrágta valami. Bár egyetlen állatot sem lehetett látni, nyilvánvalóan volt
néhány a közelben. Valószínűleg elbújtak valahová az eső elől.
Amikor elértek egy kis tisztásra, Hunter megállt.
– Szerintem itt kellene felvernünk a sátrakat, amíg el nem áll az eső.
– Egyetértek – felelte John.
– Van nálam kártya. – Peter ismét rátalált a hangjára. – Pókerezhetnénk.
Heather sajnálkozva rázta meg a fejét.
– Jó szórakozást! Én sajnos nem tudok kártyázni.
Hunter már fel is állította az egyik sátrat, John a másikat. Hunter hívogatóan felemelte a
sátor bejáratát Heather előtt. A nő gyorsan kibújt a vizes esőkabátjából, és bemászott.
Odabent hűvös volt ugyan, de legalább száraz helyen lehettek. Hunter követte őt. Mivel kicsi
volt a hely, Heather egészen a hátsó falhoz húzódott.
– Nem szeretek pókerezni – mondta a férfi, amikor behúzta a cipzárat a bejáraton. Most
kettesben volt Heatherrel egy szűk helyen.
– Idebent legalább szárazon vagyunk – mondta a nő, és a keze szárával törölgette az arcát.
– Észrevehetően hűvösebb van, mint tegnap – jegyezte meg Hunter. A hátizsákjának dőlve
ült, és Heathert nézte.
A nő viszonozta a pillantását, és beszédtéma után kutatott. Tulajdonképpen mindent
elmondott már Hunternek. És két idegen csupán együtt tölt egy esős délutánt.

52
 – Nős vagy? – kérdezte Heather váratlanul, és közben zavartan lesütötte a szemét.
Szégyellte magát a kíváncsisága miatt, de tudni akarta a választ.
– Kétszer közel jártam hozzá, aztán mégsem kockáztattam meg a dolgot. Miután elhagytál,
ahogy az anyám is tette előtted, elhatároztam, hogy nem nősülök meg soha többé. És te
férjhez mentél újra?
– Nem. Az ok, amiért elhagytalak, még mindig fennáll. Most is gondoskodnom kell az
anyámról. Melyik férfi viselné el az anyósa állandó jelenlétét?
Heather nem mondta el, hogy csak ritkán jár szórakozni, és akkor is csak azért, mert a
bácsikája megköveteli tőle. Szerinte az ügyfélkapcsolatokat ápolni kell.
Hunternek tehát legalább két hosszabb kapcsolata volt. Vajon hány nővel lehetett még
viszonya? Bárcsak ne kérdeztem volna meg, gondolta Heather. Fájt elképzelni a volt férjét
egy másik nővel, és tudni, hogy ő maga játszotta el a boldogságát. Hunter félt, hogy hosszúra
nyúlik a délután. Heatherrel még három perce sem voltak a sátorban, és ő máris bánta a
döntését, hogy letáboroztak. A nőt figyelte, és azon töprengett, mi mondanivalója lehet két
embernek, akik egykor régen szerették egymást.
Heather nedves haja az arcára tapadt. Arcbőre kipirult a hidegtől, és kimerültnek látszott.
Remélhetőleg nem haladja meg az erejét ez a túra.
Hunter szerette volna kisimítani a tincseket Heather arcából, aztán megszárítani, hogy ne
fázzon meg. Még órákig tarthat, amíg besötétedik. Talán egészen addig hallgatni fognak?
Fogta a hátizsákját, és kivette belőle a gumimatracot meg a hálózsákot. Miért ne
helyezzem kényelembe magam? – gondolta.
– Hát te meg mit művelsz? – kérdezte Heather.
– Megágyazok. Miért üljek egész délután a kemény földön? Estig aligha csitul az eső.
A férfi nem sokkal később elnyújtózott a hálózsákján, és elgondolkodva tanulmányozta a
sátor kék tetejét. Tehát Heather sem ment férjhez újra. Az anyja bizonyára súlyosan
megsérült. Hunter nem vett részt Heather apjának a temetésén, mert épp azon a napon
diplomázott. Heather ragaszkodott hozzá, hogy elmenjen az egyetemre, és levizsgázzon, ő
pedig félbeszakította a tanulmányait, és Seattlebe repült.
Sosem ismerkedett meg a nő szüleivel. Legalább az ő apja eljött az esküvőjükre. Néha még
kérdezősködik Heatherről, ám ő sosem tud neki semmit sem mondani róla.
Ekkor Heatherre siklott a pillantása. A nő nem mozdult a helyéről. Hunter megfogta a
kezét.
– Miért nem fekszel le te is a hálózsákodra?
– Így sokkal kényelmesebb.

53
 Heather felnézett. A férfi keze meleg volt, az övé hideg. Az érintésétől melegség árasztotta
el. Visszatartotta a lélegzetét. Még sosem volt ilyen hatással rá egy egyszerű érintés.
Vágyakozás, mély bánat és heves sóvárgás váltakozott benne.
A férfi Heather lazán szétnyíló szájára szegezte a tekintetét. Ez őrültség, nem hagyhatom,
hogy megtörténjen! – gondolta, és tétován elhúzta a kezét.
A nőt forróság öntötte el, az arca égett. Hunter érintése még mindig ilyen hatással van rá!
Izgató végre újra érezni őt. Mennyi ideig vágyott erre! Túl sokáig!
Kábultan húzta elő a gumimatracot és a hálózsákot a hátizsákjából, aztán keresett egy
müzliszeletet, fogta a kulacsát, és kényelembe helyezkedett az ágyon.
– Ez az ebéded? – kérdezte Hunter.
– Igen, ilyen időben aligha tudnánk tábortüzet rakni.
– Dehogyisnem, később rakunk tüzet.
– Vizes fával?
– Ha tudod, hol keresd, találhatsz – Aha.
Heather ivott egy korty vizet, és a férfira nézett. Hihetetlen, de úgy érezte, megfullad a
tekintetétől, és majdnem félrenyelt.
– Kérhetek egy kortyot?
A nő odanyújtotta neki a kulacsát.
A férfi elvette, de közben egyre csak őt nézte. Vajon érezte, amit ő, amikor a szája a
kulacshoz ért?
Heather visszafojtott egy nyögést. Mintha a száján érezte volna Hunter forró ajkát.
Elfordult. A mellette fekvő férfinak még mindig sikerül felkorbácsolnia benne a vágyat, de
nem szabad engednie neki. Azért jött el erre a túrára, mert meg kell szereznie a megbízást a
bácsikája reklámügynöksége számára. Nem hagyhatja, hogy elragadják az érzelmei!
Amikor Hunter visszaadta a kulacsot, ismét hozzáért Heather bőréhez. Újra forró hullámok
öntötték el a nőt. Döbbenten nézett a férfira, és látta meglepett pillantásáról, hogy vele is
ugyanez történt.
Heathernek a torkában dobogott a szíve, fülében lüktetett a vér, és alig kapott levegőt.
Mindjárt elájul!
A sátor túl kicsi volt. Levegőre van szüksége, és mindenekelőtt távolságra Hunter
Braddocktól!
Olyan hihetetlenül férfias – egészen más, mint a munkatársai az ügynökségnél. Nehezére
esett elképzelni Huntert egy nagy cég vezérigazgatójaként. Pedig ezt a feladatot is biztosan
mesterien megoldja. A Trails West sikere önmagáért beszél.

54
 – Ez lesz a túra leghosszabb pihenője. Kihasználom – mondta Hunter, és tekintetét a
sátortetőre szegezte.
Heather megnyugodott. Megette a müzliszeletet, ivott egy kis vizet, aztán a jegyzeteibe
temetkezett.
– Mindennap felírod az élményeidet? – kérdezte a férfi.
– Igen, hiszen még sosem voltam túrázni, és szeretném pontosan megörökíteni. Lenyűgöző
ez a vidék. Remélem, később kitisztul az idő. Biztosan pompás a távoli hegyek látványa.
Azonkívül felhasználom a jegyzeteimet a túrafelszerelésekről írt reklámszövegekhez.
– És mi a helyzet a többi sportfelszereléssel? – kérdezte a férfi. – Legközelebb beállsz
focizni, vagy talán síelni mész?
Heather elgondolkodva nézett rá.
– Lehetséges. Mindenesetre eljárok sportrendezvényekre, ha megkapjuk a megbízást.
– Teljesen megőrjítesz, Heather. Én bonyodalmak nélkül akartam végigcsinálni ezt a túrát,
de te megnehezíted a dolgomat.
– Ez nem igaz!
– De igen!
Hunter a másik oldalára fordult, és a hátát mutatta a nőnek.
Heather vágott egy grimaszt, aztán ismét a naplójának szentelte a figyelmét ám a
gondolatai túlságosan csapongtak, így képtelen volt jegyzetelni. Végig a sátortársa járt a
fejében.
Egész délután esett, úgyhogy Heathernek végül mégiscsak sikerült újabb jegyzeteket
készítenie. Csak írt és írt, amíg be nem sötétedett. Fáradt volt, és unatkozott. A kopogó eső
hangja is álmosítóan hatott. Hunter valószínűleg alszik, tehát vele nem beszélgethet.
A férfi váratlanul megfordult. Ébren volt.
– Azt hittem, alszol.
– Aludtam is egy keveset, de nem vagyok hozzászokva a napközbeni alváshoz. –A hátára
fordult. – Te aludtál?
– Nem, jegyzeteltem. Például hogy lehetne egy ötletbörzét tartani a kempingfelszerelések
felhasználási lehetőségeiről. Néhány terméketek elég drága, de ha tudatnánk a vevővel, hogy
többféleképpen is felhasználható, akkor biztosan készségesen nyúlna a zsebébe a magasabb
összegért.
– Ez érdekes felvetés.
– Igen, és ez nem csak a kempingfelszerelésekre érvényes.
– Talán egy kajakra is?

55
 Heather elnevette magát.
– Abban nem vagyok biztos, bár meglehet, hogy valaki túlméretezett virágtartóként
használná a nappalijában. Még egyszer körül kellene néznem az üzletben, akkor biztosan
újabb ötleteim támadnának.
– Csakugyan?
– Mondd csak, mi lesz, ha holnap is egész nap esik? – kérdezte Heather. – Itt maradunk,
vagy továbbmegyünk?
– Fel akarod adni?
– Nem, csak tudni szeretném. Fogadni mernék, hogy John és Peter is kíváncsi rá. Folyton
azt feltételezed, hogy fel akarom adni!
– Csodálkozol?
– Csak azt tettem, amit helyesnek tartottam.
– Mikor?
– Természetesen tíz évvel ezelőtt. Mégis, miről beszélünk egyfolytában? Meg akartalak
kímélni a tehertől, hogy gondoskodnod kelljen a feleségedről és a beteg anyósodról. Nekem
egész idő alatt az anyám mellett kellett lennem, így nem tudtam volna pénzt keresni. Mi
történik, ha együtt maradunk? Alig volt pénzünk, és az anyám ápolása minden tartalékomat
felemésztette. El kellett adnom a szülői házat, hogy megélhessünk. Találtam magamnak egy
kis lakást. Az anyám a rehabilitáció után azonnal hozzám költözött. Mi lett volna a
terveidből? Annyi elképzelésed volt. Nem tudtam, és nem is akartam tönkretenni őket.
Hunter feléje fordult, a könyökére támaszkodott, és hitetlenkedve nézett rá.
Azt akarod mondani, hogy miattam bontottad fel a házasságunkat? Ezt nem veszem be,
Heather. Az anyád elvárta, hogy hozzá költözz, neked pedig választanod kellett közte és
köztem. Tudjuk, hogyan döntöttél.
– Az anyámnak szüksége volt rám!
– Nekem talán nem?
– Nem, te teljesen független vagy. Nincs szükséged senkire. Csodálatos időt töltöttünk
együtt, amelyet örökké megőrzők az emlékezetemben. De az élet igazságtalan. Hogyan
fordíthattam volna hátat az anyámnak, amikor olyan nagy szüksége volt rám?
– Még most is éjjel-nappal rád van utalva?
– Igen.
– Azt hittem, tolószékben ül. Tolószékesek milliói tudnak gondoskodni magukról.
Azonkívül léteznek erre szakosodott ápolók is.
– Úgy beszélsz, mint Susan nénikém.

56
 – Ő kicsoda?
– Saul bácsikám felesége. Saul bácsié a reklámügynökség. Susan néni folyton azt
duruzsolja a fülembe, hogy az anyám csak kihasznál, és egyedül is jól elboldogulna. De Susan
néni nem él együtt anyával. Nem tudja, mennyire függ tőlem.
– Mégis, mennyire?
– Hogy érted ezt?
– Éjjel-nappal mellette vagy? Nyilvánvalóan nem, elvégre dolgozol az ügynökségen, és
erre a túrára is eljöttél.
– Elkészítem a reggelijét, időben hazamegyek, hogy gondoskodjam a vacsoráról, aztán
segítek neki a lefekvésnél.
– És?
– És mi?
– Még mit?
– Tulajdonképpen ez minden. Ha a hétvégén szeretne elmenni bevásárolni, vagy egy filmet
kikölcsönözni, akkor elviszem. De nem szeret emberek között lenni, így legtöbbször otthon
vagyunk.
Hunter ismét a hátára fordult.
– Ez nem úgy hangzik, mintha feltétlenül szüksége lenne rád. Nyilvánvaló, hogy egész nap
és éjszaka is jól elvan nélküled. Csupán a főzésben és az öltözködésben szorul a segítségedre.
Heather vissza akart vágni, mégis meggondolta magát. Hunternek igaza van, az anyja
valóban egyedül is elboldogul egész nap.
– Rajtam kívül nincs senkije – mondta végül halkan.
– Véleményem szerint többet kellene emberek között lennie. Biztosan vannak barátai. Mi
érdekli? Mivel foglalkozott a balesete előtt?
Heather a sátortetőt bámulta, és gondolkodott. Az anyjának mindig sok terve volt. Néha túl
sok is.
– Voltak barátai. Részmunkaidőben egy közeli pékségben dolgozott. Tagja volt a
főzőcskeklubnak is. A balesete óta azonban egyáltalán nem találkozott! azokkal a nőkkel.
– Miért nem?
Heather nem tudta a választ.
– A baleset után semmi sem volt ugyanaz, mint korábban.
Kezdetben az anyja valóban csak arra volt képes egyedül, hogy felkeljen és felöltözzön.
Időközben aztán átvállalt néhány házimunkát. Talán több mindennel is foglalkozhatna.
Heather hirtelen Hunter és Susan szemével látta a helyzetet.

57
 – A baleset óta már tíz év telt el. Úgy érzem, anyád egyszerűen nem akarja folytatni a régi
életét. Miért is tenné? Elvégre te mindenről gondoskodsz. Van egyáltalán férfi az életedben? –
tudakolta Hunter.
Heather megrázta a fejét.
– Nincs időm az ilyesmire.
– Nyilván az anyád is ellenzi – mondta Hunter kihívóan.
Heather hallgatott. Az anyja valóban panaszkodott, valahányszor elment szórakozni, és
ragaszkodott hozzá, hogy időben hazaérjen, és ágyba segítse őt.
– Talán a házasságunk ráébresztett, hogy nem érdekelnek a tartós kapcsolatok.
– Hiszen épp az imént mondtam, hogy a házasságunknak miattad vetettem véget! Azt
hiszed, könnyű volt elhagynom téged? Nagyon szerettelek, Hunter. Veled töltöttem életem
legboldogabb napjait. Azért adtam fel mindent, hogy az anyámat ápolhassam. Nincs jogod
elítélni. Elvégre semmit sem tettél, hogy megmentsd a házasságunkat.
– Többször hívtalak, és üzenetet is hagytam. A diplomavédés utáni hétvégén Seattle-be
utaztam, de Saul bácsikád elküldött. Azt mondta, nincs szükséged újabb bonyodalmakra, és az
lenne a legjobb, ha nem keresném veled többé a kapcsolatot.
Heather felült, és döbbenten nézett a férfira.
– Az nem lehet! Senki sem tudta, hogy házasok voltunk!
Hunter is felült.
– Nyilvánvaló, hogy Saul tudta. Szerintem a szüleid is. Valószínűleg várni akartak a
szemeszter végéig, aztán kérdőre vontak volna, de a baleset közbeszólt.
Az apád halála után Saul intézte az ügyeket, ha nem tévedek.
– Igen.
– Amikor először telefonáltam, ő rögtön tudta, ki vagyok. Azt neked kell kiderítened, hogy
a szüleid is értesültek-e róla. Fogadok, hogy az esküvőnkről is tudtak.
Képtelen vagyok elhinni, hogy kerestél, és nekem senki sem szólt!
– Hol voltál az első héten?
– Az időm többségét a kórházban töltöttem, aztán Susan néniéknél pihentem ki magam. A
temetés szörnyű volt. Akkor még azt sem tudtam, hogy az anyám túléli-e a balesetet.
Heather emlékezett, milyen sokszor sírta álomba magát. Mennyire vágyott arra, hogy a
férje karjában nyugodhasson, és az megvigasztalja! Ha nem aggódott volna az anyja életéért,
azonnal visszatért volna hozzá.
Mire megbizonyosodott arról, hogy az anyja túl van az életveszélyen, már elkészítették a
válási papírokat.

58
 – Ez mindent megváltoztat – mondta a nő lassan.
– Semmi sem változik – ellenkezett Hunter. – A családodnak szüksége volt rád, te pedig
elhagytál, hogy segíthess rajtuk. A te döntésed volt. Nem akartál tovább együtt élni velem.
– Hiszen nem is tudtam, hogy felhívtál!
– Én úgy láttam, hogy játszod az elérhetetlent. Tudni akartam, hogy vagytok, te és az
anyád, és elutasítottak. Te is felhívhattál volna.
Ahhoz Heather túlságosan is megsérült. Ráadásul eltökélte, hogy teszi, amit helyesnek tart.
Elmagyarázta Hunternek, mi késztette őt egykor arra, hogy elmenjen, de ettől semmi sem
változott. A férfi nyilvánvalóan sosem bocsátja meg neki, hogy elhagyta őt.
– Azt tettem, amit helyesnek tartottam. Neked is így volt a legjobb. Megvan a céged, sok
pénzt keresel, és nyilván nem okoz gondot barátnőt találnod. Biztos vagyok benne, hogy
hamarosan családot alapítasz, és együtt öregedtek meg.
Hunter felnevetett, aztán gúnyosan megjegyezte: – A te helyedben én nem fogadnék erre.
Elveszítettem a bizalmamat a házasságban.

59
 6. FEJEZET

– Hé, odabent! – Peter állt a sátor előtt. – Ébren vagytok?

Hunter előrehajolt, és felhúzta a cipzárat a bejáraton.
– Mi a helyzet?' – Johnnak van egy vízálló ponyvája a hátizsákjában. Arra gondoltunk,
kifeszíthetnénk, és tüzet rakhatnánk. Semmi kedvem hideget vacsorázni. Mit gondoltok?
– Két perc, és ott vagyok.
A kis csapat főnöke felvette az esőkabátját, és kiment a sátorból. Örült, hogy átmenetileg
elterelődnek a gondolatai az érzéseiről és Heatherről, aki azt állítja, neki csak a javát
szolgálta, hogy elhagyta őt.
Ez végtelenül feldühítette. Hát ennyire nem bízott benne? Vagy csak együttérzést akar
kelteni? Tulajdonképpen mindegy. Elhagyta őt, ahogy az anyja is, évekkel azelőtt.
John éppen egy zsineget erősített az egyik közeli ágra. Alatta sima volt a talaj, csak itt-ott
emelkedett ki egy-egy sziklatömb. Hunter újabb zsineget kötött egy másik fához, Peter pedig
rögzítette a harmadik kötelet. A ponyva hamarosan feszesen állt, és csak az egyik fele
csüngött lefelé, hogy az esővíz lecsoroghasson róla. A kifeszített tető elegendő helyet
biztosított egy tábortűzhöz, amelyhez mindannyian odaférnek. Mivel szélcsend volt, a ponyva
alatt védve lesznek a nedvességtől.
– Most már csak elegendő fát kell találnunk – mondta Hunter.
Heather éppen ekkor nézte meg az építményt, és máris jelentkezett fagyűjtésre.
– Csak annyit mondj, hol találok ilyen esőben száraz ágakat!
– A vastag ágak alatt keresd! – tanította őt John.
– Vagy a nagyobb levélkupacok alatt. Többnyire csak a felső réteg vizes – tette hozzá
Hunter. Jobban szerette volna, ha Heather a sátorban marad, ám ezt nem mondhatta neki. Épp
elég, hogy John tud a közös múltjukról. Hunter nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a nő
különleges bánásmódban részesül.
Fáradságos munka volt tüzelőt találni, és Heather még nyakig sáros is lett közben, végül
mégis sikerrel járt.
– Kár, hogy itt nincs a közelben folyó – mondta, és egymáshoz dörzsölte piszkos kezét,
hogy legalább a kosz nagyjától megszabaduljon. – Szívesen megmosnám a kezem.
– Tartsd ki az esőbe! Egykettőre tiszta lesz – tanácsolta Peter mogorván.

60
 Ez úgy-ahogy működött. Heather aztán gyorsan menedéket keresett a ponyva alatt fázott,
és már előre örült, hogy megmelegedhet a tűznél.
Miután Hunter tüzet gyújtott, eltartott még néhány percig, amíg a levegő felmelegedett. A
férfi a ponyva legmagasabb pontja alá rakta a tüzet, hogy a füst kiszállhasson.
– Most már ehetünk valami meleget – dörzsölte a kezét Peter elégedetten.
Hunter felnézett.
Felfogjuk az esővizet, aztán felforraljuk. Nem tart sokáig.
Heathert lenyűgözte, milyen könnyedén magához ragadta a férfi a kezdeményezést, és
megmondta a többieknek, mi a teendő. Mindig megvolt benne ez a magabiztosság? Nem
emlékezett rá, mivel régen szívesebben volt kettesben vele ahelyett, hogy azt figyelte volna,
hogyan viselkedik egy csoportban.
A nő odament a sátorhoz az edényeiért és az élelemért. Örömmel töltötte el a meleg
vacsora gondolata. Aztán szemügyre vette a kezét, amely még mindig hideg és piszkos volt.
Az egyik körme letörött. Semmi kétség: a műköröm nem alkalmas a hegyi túrára.
Ahogy én sem, gondolta, és megborzongott. Kellemetlen ez a nedves levegő.
Ráadásul elbizonytalanította, hogy még mindig milyen mély érzéseket táplál Hunter iránt.
Nem akarta, hogy érdekelje a férfi. Hiszen semmi sem változott a helyzetükben a szakításuk
óta. Neki még mindig gondoskodnia kell az anyjáról.
Hogyan költözhetne Hunterhöz Denverbe, amikor az anyja rá van utalva? Helyes volt az
akkori döntése. Csak hát végtelenül nehéz meggyőznie magát erről, amikor látja, mennyire
felkavarják az emlékek.
Talán mégiscsak van remény. Előfordulhat, hogy az anyja önállóbb, mint azt elhitette vele.
És talán Hunter ad egy második lehetőséget neki. Vajon lenne-e bátorsága megragadni?
– Heather, ide tudnád hozni a holmimat? – kiáltotta a férfi, miközben a tüzet szította.
– Hát persze. – A nő látta, melyik zsebben tartja Hunter a főzőfelszerelést; kivette, és a
sajátjával együtt odavitte a tűzhöz. – Nem tudtam, mit akarsz enni ma este, ezért több mindent
idehoztam – nyújtotta át a férfinak a tasakokat.
Hunter elvette, és közben hozzáért Heather kezéhez. Véletlenül? Mindenesetre rögtön újra
felröppentek közöttük a láthatatlan szikrák.
A nő odament a tűzhöz. Mennyei volt a meleg. Legszívesebben az egész éjszakát a
tábortűz mellett töltené. Semmi keresnivalóm itt, gondolta. A férfiakat egyáltalán nem zavarja
a rossz idő – Petert kivéve. ő nem szereti, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte.
Ám John és Hunter állja a sarat, és nem engedik, hogy az elemek legyűrjék őket.

61
 Heather azt kívánta, bárcsak otthon lehetne a meleg lakásában. Ott igazán kényelmes,
amikor odakint szakad az eső.” Remélem, megéri az erőfeszítést, töprengett. Meg akarta
kapni a szerződést És többre is vágyott: Hunternek nem szabad haragudnia rá, és másképp
kell látnia a tíz éve történteket. Talán még barátok is lehetnek.
Miután bekebelezte a meleg vacsorát, már egészen más színben szemlélte a világot.
Elégedetten hallgatta a férfiak fesztelen beszélgetését, és különösen akkor figyelt oda, amikor
Hunter mondott valamit. Nincs ebben semmi kivetnivaló, elvégre ő dönt a megbízás sorsa
felől.
Heather igyekezett megszilárdítani a helyzetét. Ő természetesen a Jackson Prince-nek
ítélné a szerződést, de ha ez nem lehetséges, akkor John cégét választaná. John olyan ember,
akivel évekig együtt lehet dolgozni. A reklámkampánynak köszönhetően hamarosan minden
gyerek megismerné a Trails Westet a környéken. Erre a Jackson & Prince is képes, gondolta.
Én is meg tudom csinálni, ha megkapom a lehetőséget.
Minden erejét bevetné; ezzel tartozik Hunternek és magának is. Ez lenne minden idők
legjobb reklámkampánya az országban.
A férfi szemében azonban még ez sem lenne elég.
A nő szomorúan mosogatta el az edényeit a forró vízben.
– Mi lesz holnap? – kérdezte.
– Ha végre eláll az eső, továbbmegyünk – felelte Hunter.
– Szemerkélő esőben is elindulhatunk – jegyezte meg John. – Már rosszabb időben is
túráztam.
– Én is. – Peter igyekezett gyorsan egyetérteni vele. Aztán Heatherre nézett. De mások
talán nem.
– Ahová te mész, én is megyek – válaszolta a nő nyugodtan, és Hunterre pillantott.
Meglepte a férfi tépelődő arckifejezése.
Az eső másnap reggelre elállt, az ég azonban még borult volt. A fákról csepegett a víz.
Reggeli után a csoport felszedte a sátrakat, és útnak indult. Peter ismét csatlakozott
Hunterhöz.
– Érdekes, úgy látszik, beképzeli, hogy megkapja a szerződést, ha kellően Hunter idegeire
megy – mondta John, aki Heatherrel a két férfi mögött haladt.
A nő elmosolyodott.
– Valószínűleg nincs is tudatában, mennyire idegesítő.
– Meglehet. Mesélj valamit a Jackson & Prince-ről! Saul Jacksont természetesen ismerem.
Néha összefutunk az Ipar- és Kereskedelmi Kamara rendezvényein.

62
 Ez tulajdonképpen családi vállalkozás, de tényleg jók vagyunk. Én majdnem kilenc éve
dolgozom ott.
Heather egy másodpercig rémisztőén hosszúnak érezte ezt az időt. Tanárnő szeretett volna
lenni, ám a sors másképp akarta. Most reklámszövegeket fabrikál, amelyek arra késztetik a
vevőket, hogy megvegyék a kérdéses terméket. Játékszerekhez sosem készít reklámot. Csak
akkor kerül kapcsolatba gyerekekkel, ha az unokatestvérei meghívják látogatóba.
– A Jackson & Prince-nek jó híre van Seattle-ben. Saulban meg lehet bízni.
– Ő a nagybátyám. Sokat köszönhetek neki. Most pedig mondj valamit a Statton
Brothersről! Ez az ügynökség az egyik legnagyobb a nyugati parton, és Portlandben is van
irodátok, ha jól hallottam.
Beszéd közben sokkal kellemesebben telt az idő. John remek beszélgetőtárs volt, és mindig
megnevettette a nőt.
Amikor pihenőt tartottak, Hunter dühösen villantotta rá a szemét.
– Úgy látom, kitűnően szórakozol – mondta, amikor a többiek levették a hátizsákjukat.
– Igen. Talán tilos? – kérdezte a nő kihívóan.
– A következő szakaszon mellettem jössz. Szeretnék többet hallani a Jackson & Prince-ről.
A hangjából érződött, hogy nem tűr ellentmondást.
Heather engedelmesen lépdelt a túravezető mellett, és a lehető legjobb színben tüntette fel
a nagybátyja ügynökségét. Hangsúlyozta, hogy azok a cégek, amelyek alkalmazták a Jackson
& Prince-t, rekordbevételt könyvelhettek el. Azokat az ügyfeleket, akik nemrégiben másik
ügynökségre nyergeltek át, nem említette. Némelyikük úgy váltogatja az ügynökségeket, mint
más ember a zokniját.
Hunter figyelt, de tartózkodott bármiféle megjegyzéstől. Heather szerette volna tudni, mi
jár a fejében. Ő szigorúan hivatalos maradt, pedig nagyon érdekelte, mi történt a férfival,
amióta nem találkoztak. Azt már tudja, hogy kivételesen sikeres üzletember lett belőle.
Kétszer pedig kis híján megnősült.
Vajon elgondolkodik néha azon, mi lett volna velük, ha nem válnak el? Vágyik arra, hogy
újra együtt legyenek? Biztosan nem, mivel ő annak idején elég világosan az értésére adta,
hogy nekik nincs közös jövőjük. Ám időközben megváltoztak a körülmények. Neki
jövedelmező munkája van, és Hunter is sikeres a maga szakmájában. Ha most megpróbálnák
együtt, minden egészen más lenne, mint régen.
A beszélgetés akadozott, amikor az ösvény meredeken emelkedni kezdett.

63
 Heather az érintetlennek tűnő, csodaszép erdőt nézte. A fák sűrűn egymás mellett
sorakoztak. Itt még sosem garázdálkodott egyetlen favágó sem. Ritka volt az aljnövényzet,
mert a szorosan nőtt fák alig engedtek át némi napfényt.
Milyen békés és érintetlen itt minden! A nő szabad folyást engedett a gondolatainak, és
azok újra meg újra visszakanyarodtak Hunterhöz.
A férfi kissé elhúzott, és Heather igyekezett beérni. Nem akart okot szolgáltatni neki
szemrehányásra vagy gúnyos megjegyzésekre.
A vidék egyre sziklásabb lett, a talaj csúszott. A pihenő óta már egy jó órája gyalogoltak.
Heather irigyelte Hunter energiáját. A megerőltető menetelés szemmel láthatóan egyáltalán
nem viselte meg, miközben ő lassan kezdett elfáradni.
A következő kanyar után lefelé vezetett az út. Egyszer vagy fél métert kellett lefelé
ugraniuk, mert egy földcsuszamlás elborította az ösvényt. Egy újabb kanyar után a férfi
megállt. Egy patak zárta el az útjukat. A víz tajtékzott, és átcsapott a mederben heverő
sziklákon. A szemközti part úgy ötméternyire lehetett.
– Nincs híd? – kérdezte Heather, bár sejtette, mi a válasz.
Peter és John is megérkezett. Peter halkan füttyentett.
– Egyik kőről a másikra ugrálva kell átjutnunk a túlpartra – mutatott Hunter a zúgó
patakra.
– Mégis hogyan? – Heather rémülten fürkészte a tajtékzó vizet. –A köveket víz borítja.
Nem vágyom rá, hogy vizes legyen a lábam, vagy hogy a vízbe essem.
– Keresnünk kell egy alkalmas helyet az átkeléshez. Peter és John, ti menjetek ebbe az
irányba, Heather, te velem jössz!
Hunter elindult a folyásiránnyal szemben.
A nő csak nézett utána, aztán mégis úgy döntött, hogy követi. Sehol sem látott rá
lehetőséget, hogy száraz lábbal kelhessenek át a patakon.
– Heather, gyere ide! – kiáltotta Hunter.
A nő engedelmesen odament hozzá, és a patakot nézte. Itt-ott simább felületű kövek
emelkedtek ki a vízből, másutt domborúak. Mindegyik csupa víz volt, nem tudni, hogy a
pataktól vagy az esőtől.
– Ezek csúszósak ugyan, de nem akarok jobban eltávolodni az ösvénytől. Ha itt átkelünk,
visszafelé megyünk a másik parton, és megmondjuk a többieknek, hogyan jöhetnek át ők is.
Heather a patakot nézte. Itt sima volt a víz, így legfeljebb vizes lesz a lába, de nem fullad
meg. Szép kilátások!
– Mész elsőnek, vagy menjek én? – kérdezte a férfitól.

64
 – Te menj először! Akkor tudok segíteni, ha megcsúszol.
Talán viccel? Heather kérdően nézett rá, ám Hunter komolyan gondolta. Akkor vagy
veszélyesebb a dolog, mint amilyennek tűnik, vagy a férfi nem hiszi, hogy képes megoldani
ezt a feladatot.
Heather a köveket fürkészte. Hunter előrehajolt. Az arca nagyon közel került az övéhez.
– Itt indulj! – Bal kezével az említett helyre mutatott. –Aztán átugrasz arra a kőre ott. A
harmadiknál vigyázz, az víz alatt van! Nem hinném, hogy bemegy a víz a bakancsodba,
elvégre vízálló.
Heather igyekezett a magyarázatra összpontosítani, ám Hunter közelsége elterelte a
figyelmét. Melegség sugárzott belőle, a hangja pedig bársonyosan csengett. Ha most egy
kicsit elfordítaná a fejét, találkozna az ajkuk.
Minden erejével próbálta összeszedni magát.
–...és aztán már ott is vagy.
Pompás! A nő sajnálta, hogy nem figyelt oda jobban, és hagyta, hogy a férfi közelsége
miatt elkalandozzanak a gondolatai. Bárcsak mindig ilyen közel lenne hozzá! Csodálatos
dolog érezni a kezét, hallani a hangját. Heatherben felszínre törtek az emlékek. Ám ez most
nem a megfelelő pillanat volt, hogy elmerüljön bennük. Át kell kelnie a túlsó partra.
Határozottan lépett egy nagyot, az első sziklára. Ha nem volna a vállán a nehéz hátizsák, az
egész gyerekjáték lenne.
A második lépéssel elérte a víz alatti sziklát, és majdnem lecsúszott róla. Amikor
visszanyerte az egyensúlyát, átugrott egy lapos kőre, amely azonnal billegni kezdett. A
rémülettől valósággal átrohant a következő három kősziklán, és olyan lendülettel ugrott a
túlpartra, hogy megingott. Térdre esett, de legalább sikerült!
Elégedetten mosolyogva állt fel, és Hunter felé fordult, aki még a másik parton állt.
– Sikerült! – kiáltotta izgatottan.
– Szép volt! Sajnos a lapos követ felborítottad, ezért másik utat kell keresnem.
Ám ahelyett, hogy hozzálátott volna a kereséshez, csak bámult Heatherre.
Percek teltek el. A nőt megigézte a férfi vonzereje. A szíve vadul kalapálni kezdett.
Kiverte a víz, és hullámokban tört rá a vágy. Végül félrenézett, és a vizet fürkészte. Hol tud
Hunter átjönni?
Néhány méterrel feljebb a férfi talált egy megfelelő helyet. Ügyesen szökdelt szikláról
sziklára, de egy alkalommal az egyik lába belecsúszott a vízbe. Néhány másodperc múlva
mégis a túlparton állt. Lassan odament Heatherhöz. Maga sem tudta, miért nézi őt olyan
sóváran. Megfogta a nő mindkét karját, lassan előrehajolt, és futó csókot lehelt az ajkára. Ám

65
amikor Heather hozzá akart simulni, gyorsan véget vetett a csóknak, de még egy kicsit
szorította a kezét, nehogy Heather elveszítse az egyensúlyát. Aztán szó nélkül a patak
folyásának irányába mutatott.
– Gyere, keressük meg a többieket! Hamarosan fel kell vernünk a sátrakat.
Őrültség volt folytatni a túrát. Félbe kellett volna szakítania, amikor Jess lezuhant, Bill
pedig megbetegedett. Egyszerűbb lett volna a benyújtott pályázatok alapján kiválasztani a
megfelelő reklámügynökséget. Hunter azonban mindenképpen folytatni akarta, és lassan be
kellett vallania magának, hogy kizárólag Heather miatt. Pedig a nő egy évtizede elhagyta őt.
Ugyan min változik együtt töltenek egy hetet a hegyekben?
A férfi örült, hogy még két éjszakát együtt lehetnek a sátorban, még ha végtelenül nehezére
esik is, hogy nem érintheti meg. Szédítő az illata! Kész gyötrelem. néhány centiméternyire
maga mellett tudni, és nem ölelni őt, nem emlékezni arra, hogy szinte minden éjjel
szeretkeztek, amikor házasok voltak.
– Megcsináltátok! – kiáltotta Peter a túlsó partról. A patak ezen a részen mélyebb volt, de
keskenyebb. – Átugorhatnánk.
– Túl kockázatos, Peter – válaszolta Hunter, és letette a hátizsákját. – Fent van egy
alkalmasabb hely. – Odafordult Heatherhöz. – Kérlek, tartsd rajta a szemed a hátizsákon!
Teher nélkül hamarabb odaérek.
Visszament oda, ahol átkeltek a patakon. Még három nap, gondolta, aztán Ismét elválnak
az útjaik. És ez a gondolat egyáltalán nem volt az ínyére!
Heather leült a két hátizsák mellé, és álmodozni kezdett. A csók varázslatos volt, még ha
futólagos és baráti is, más, mint azok a forró, szenvedélyes csókok régen. Mégis csodálatos
volt ismét érezni Huntert, az ajkát és testének közelségét, belélegezni a tűlevelek fűszeres
illatát, és hallgatni a patak csobogását. De ez nem elég. Többre vágyott.
Nem sokkal később ismét útra keltek. Hunter és Heather ment elől, John és Peter követte
őket.
Heather a túravezetőre pillantott, valahányszor csak alkalma nyílt rá. Nem tudott betelni a
magas, vonzó férfi látványával. Hunter könnyedén tette meg az előttük álló távot. A nőt
lenyűgözte, mi lett a férfiból. Milyen szívesen lenne része az életének! Vajon gyakrabban is
találkoznak majd, ha a Jackson & Prince kapja a megbízást? Vagy Hunter elfogadja a
javaslatát, és más munkatársat kér?
Bárcsak tartottam volna a számat! – gondolta Heather.
Amikor maguk mögött hagyták a patakot, az ösvény ismét meredeken emelkedni kezdett.
Hunter fokozta az iramot. Néha megállt, hogy megkeresse a kevésbé megerőltető utat. Mindig

66
kézen fogta Heathert, hogy segítsen neki a meredekebb szakaszokon, és ilyenkor a nő bőre
megbizsergett az érintéstől.
Legszívesebben el sem engedte volna többé a férfi kezét, mégis megtette, amint egyedül is
boldogult. Hunter hűvös pillantással nyugtázta ezt.
Az egyik különösen meredek részen a férfi újra szó nélkül megfogta a kezét, és
önkéntelenül is megcirógatta. Melegség járta át Heathert, és feltűnés nélkül fürkészte Huntert,
aki látszólag az útra összpontosított. Hát nem akarja megosztani vele az érzéseit?
Nyilvánvalóan nem kölcsönös a vonzalmuk. Pedig annyira szeretné, ha kapna egy második
esélyt!
Ezzel a férfival le tudná élni az élete hátralevő részét. Mellette biztonságban érezné magát.
Mi lett volna, ha nincs az a baleset, és az anyja nem sérül meg olyan súlyosan? Hunternek
mindig sikerült dalra fakasztania a lelkét. Milyen hihetetlenül boldog is volt vele! Hát nem
lenne csodálatos újra átélni ezt a boldogságot? Annyira kívánja őt, és újra egyesülni akar vele.
Akkor végre jóvátehetnék az elvesztegetett éveket.
Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy nem figyelt a lába elé, és megbotlott.
Az élet furcsa dolgokat produkál. Tíz évvel ezelőtt elhagyta azt, akit most kétségbeesetten
próbál visszaszerezni. Kell lennie egy lehetőségnek, hogy újra vele élhessen! Feltűnés nélkül
újra a volt férjére pillantott. Vajon érez még valamit iránta a dühön kívül, amiért végig kell
szenvednie vele ezt a túrát?
Rövid ebédszünet után folytatták az útjukat. Peter ismét a túravezető mellé ' somfordált.
– Tulajdonképpen rajtad a sor, hogy Hunterrel beszélgess – mondta Heather Johnnak.
– Majd nekem is lesz rá esélyem, ne aggódj. – John lazán fogta fel a dolgot. – Már nagyon
izgatott vagyok, hogy ki kapja végül a megbízást.
Heather a két férfit nézte, amint eltűntek előlük egy kanyarban.
– Remélem, te leszel az.
– Nem a te ügynökséged? – kérdezte John.
– Félek, hogy semmi esélyünk.
– Akarsz beszélni róla? – ajánlotta a férfi.
– Nem, tulajdonképpen nem. Úgysem tudok változtatni rajta.
– A feleségem mindig azt mondja, hogy jó hallgatóság vagyok.
Heather szomorúan mosolygott.
– Boldog vagy, hogy olyan nőt vettél feleségül, aki így gondolkodik. Az anyám folyton a
szemére hányta apámnak, hogy nem hallgatja meg.
– Vannak férfiak, akik nem képesek odafigyelni.

67
 – A szüleim engem sem hallgattak meg.
– Sajnos vannak ilyen szülők.
– Úgy bántak velem, mint egy kisgyerekkel – mondta Heather, és arra az idegtépő
karácsonyra gondolt, sok-sok évvel ezelőtt. Szeretett valakit, akivel meg akarta osztani az
életét, a szülei pedig ostobaságnak tartották ezt, és azt követelték tőle, hogy fejezze be a
tanulmányait, mielőtt bárkivel is kapcsolatot kezd.
– Biztosan egyke vagy – jegyezte meg John.
Heather bólintott.
– Az nagyon nehéz lehet. Folyton a középpontban állsz, mivel nincs testvéred, akivel
osztozhattok a figyelmen.
– Mindig egy rakás gyerekre vágytam. Most pedig még csak férjnél sem vagyok, és ez
valószínűleg így is marad. Kár a gyerekekért, akiket megszülhettem volna. – Heather megállt,
és döbbenten nézett Johnra. – Kérlek, ne haragudj!
Nem tudom, miért mondtam ezt. Téged biztosan nem érdekel az életem. Neked a szerződés
a fontos. Felejtsd el a fecsegésemet!
– Mi történt közted és Hunter között? – kérdezte a férfi.
Heather továbbindult, és azon töprengett, megbízzon-e Johnban. Ez tulajdonképpen csak rá
és Hunterre tartozik. Ám még sosem volt lehetősége a házasságáról és annak felbomlásáról
beszélni, Johnt pedig a túra után valószínűleg sosem látja viszont.
– Apám meghalt egy autóbalesetben, amelyben az anyám is súlyosan megsérült.
Elhagytam Huntert, a férjemet, mert gondoskodnom kellett az anyámról.
Akkor ezt tartottam a legjobb megoldásnak. Hunter diploma előtt állt, és nagy tervei
voltak. Mindig szűkében voltunk a pénznek. Tudtam, hogy félbeszakítaná a tanulmányait, és
munkát keresne, hogy eltartson engem és az anyámat. Ennek még a gondolatát sem tudtam
elviselni. Nem fogadhattam el ekkora áldozatot.
Ezért hagytam el őt.
– Sajnálom, hogy elveszítetted az apádat. Anyád már jobban van?
Heather megrázta a fejét.
– Tolószékhez van kötve, és nagyon szenved.
John nem szólt, de a nő biztos volt benne, hogy megérti őt.
– Nem tudtam, hogy Hunter is részt vesz ezen a túrán – folytatta gyorsan Heather. – Csak
egy munkatársam helyett ugrottam be. Amikor megvettem a túrafelszerelésemet a Trails
Westnél Seattle-ben, akkor jutott a tudomásomra, hogy Hunter alapította a céget. Mégis
nagyon meglepett, hogy itt összetalálkoztunk.

68
 – Mindketten meglepődtetek – mondta John. – Talán a sors úgy határozott, hogy ad nektek
egy második esélyt.
– Nem hiszem. Az anyám még mindig rám van utalva.
– De minden más megváltozott – jegyezte meg John. – Úgy vélem, Hunter elég pénzt keres
ahhoz, hogy támogatni tudjon benneteket.
– Hiszen ez szörnyű! Ez még eszembe sem jutott! Már csak ezért sem tudnék visszamenni
hozzá, mivel azt hinné, hogy csak a pénz miatt teszem. Amíg nekem kell gondoskodnom az
anyámról, nem fogunk összejönni.
– Akkor el kell gondolkodnod azon, nem tudod-e valahol elhelyezni az édesanyádat –
mondta John.
Heather megrázta a fejét. Nincs más megoldás. Az anyjával kell maradnia.
Ameliának rajta kívül nincs senkije.

69
 7. FEJEZET

A túra vezetője egy kis patak mellett elterülő tisztáson megállt, és bejelentette, hogy
teljesítették az aznapi távot. Hamarosan már égett is a tábortűz. Bár nem esett napközben, a
felhőtakaró nem szakadozott fel.
Miután viszonylag korán elfogyasztották a vacsorájukat, kávét iszogattak a tűznél, és
beszélgettek.
Heather ritkán vett részt a társalgásban, inkább azon gondolkodott, amit John a második
esélyről mondott, meg hogy Hunter és az ő életében is megváltoztak a körülmények. Vajon
tényleg lehetséges az újrakezdés? Susan nénikéje már évek óta azt mondogatja, hogy
Ameliával minden a legnagyobb rendben van, eltekintve attól, hogy görcsösen kapaszkodik a
lányába. Heathernek nem esett nehezére gondoskodni az anyjáról – legalábbis kezdetben. Ám
az idő múlásával már nem viselte olyan könnyen ezt a helyzetet. Még fiatal, szeretne férjhez
menni, és családot alapítani. Hogyan sikerüljön ez, ha az anyja ennyire leköti őt?
Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy az anyja kihasználja.
A nő azon töprengett, hogyan boldogul az anyja ezen a héten. Susan néni nem töri magát,
annyi biztos. Remélhetőleg Amelia azért nem gyámoltalanodik el egészen. Heather
legszívesebben kölcsönkérte volna Hunter mobilját, hogy felhívja a nagynénjét.
Felugrott, leporolta a farmerját, és tekintete találkozott a férfiakéval, akik meglepetten
néztek fel a hirtelen mozdulatra.
– Sétálok egy kicsit.
– Hiszen egész nap úton voltunk! – mondta Peter.
– Tudom, de biztosan jobb a vidéket gondtalanul, hátizsák nélkül élvezni. Úgy tűnik,
mégiscsak előmerészkedik a nap. Remélem, részem lesz egy lenyűgöző naplementében.
Megfordult, és lassan lefelé sétált a patak mentén. Néhány napsugár valóban áttört a vastag
felhőrétegen.
– Minden rendben? – kérdezte mögötte Hunter.
Heather hátrafordult. Látótávolságon kívül voltak a tábortűznél beszélgető férfiaktól.
Lassan szürkülni kezdett.
– Jól érzem magam, köszönöm.
– Valóban elképesztő a teljesítményed.
– Igen?

70
 – Amikor megláttalak a parkolónál, meggyőződésem volt, hogy az első nehézségtől
megfutamodsz.
Hunter elment mellette, és továbbsétált a patak mentén.
Néhány lépés után Heather beérte.
– Megmondtam, hogy végig kitartok.
A férfi bólintott.
– A Jackson & Prince kiváló reklámkampányt készítene a Trails Westnek mondta a nő. –
Csodálatos a tervezetünk, és…
A férfi megállt, és Heatherre nézett.
– Most nem akarok beszélgetni, Heather. Egyszerűen élvezd a látványt! Mindig szerettem
volna veled túrázni. A diploma után el akartalak vinni hétvégére.
De elhagytál. Már nem voltál álmaim hölgye.
Mielőtt Heather bármit felelhetett volna, Hunter lehajolt és megcsókolta. A csókja édes
volt, és szenvedélyes. A vágy forró hullámai öntötték el Heathert, aki mély szenvedéllyel
viszonozta.
Mind szorosabban simultak egymáshoz. Hunter évek óta eltemetett érzéseket keltett életre
Heatherben. Izgatóakat, fantasztikusakat, kéjeseket. Ajka forró és követelőző volt.
Azzal a szenvedéllyel és vággyal csókolta vissza a férfit, amelyet utoljára az ő karjában
érzett, tíz évvel ezelőtt. Sóvárogva simult Hunterhöz, és beteljesülés után sóvárgott. Mindent
oda akart adni neki, amit csak akar, végre ismét eggyé akart válni vele.
A férfi azt kutatta, milyen édes és puha Heather ajka, a nyelvük pedig tüzes táncban
egyesült. Heather játékosan beletúrt a férfi hajába, amely még mindig olyan sűrű volt, mint az
emlékeiben. Aztán Hunter vállára csúsztatta a kezét. A flaneling puha anyagán keresztül
érezte a férfi izmos testét. A keze még lejjebb vándorolt. Csodálatos és izgató volt végre újra
ilyen közel lenni Hunterhöz.
Heves vágy lángolt benne, amelyet csillapítani akart. Még szorosabban tapadt a férfihoz, és
érezte izgalmát. Egyre türelmetlenebb lett, és már alig bírta elviselni a feszültséget. A közös,
szenvedélyes ölelések képe bukkant fel előtte. Halkan felnyögött. Hogyan volt képes elhagyni
ezt a férfit? És hogyan lenne képes újra nélküle élni?
Hunter a tenyerébe fogta az arcát, kissé hátrahajolt, aztán a nyakát kezdte csókolgatni. A
forró, izgató csókok fokozták a sóvárgó vágyakozást. A külön töltött tíz év szertefoszlott.
Olyan volt, mintha még mindig egy pár lennének, és rajtuk kívül nem létezne más a
földkerekségen.
Hunter kissé zihált, amikor eltolta magától a nőt. A szeme fátyolos volt.

71
 – Ez nem vezet sehová. Menj vissza a táborba! – mondta rekedt hangon, majd elfordult és
elment.
A nő reszketve és hitetlenkedve nézett utána. Alig bírt megállni a lábán. Hirtelen
elszégyellte magát. Milyen ostoba volt! Remélte, hogy Hunter visszajön, ám a férfi egyre
távolodott.
Végül kénytelen volt beismerni a vereségét. Sajgó szívvel tért vissza a táborba, és eltűnt a
sátorban, amelyet Hunter már felállított.
Még mindig heves vágy tombolt benne. A szenvedélyes csókok után még magányosabbnak
és szomorúbbnak érezte magát. Hunter a másik felem, gondolta.
Ezt még sosem látta ilyen világosan, mint ebben a percben. Majdnem beleőrült, annyira
vágyott rá.
A férfi forró csókjai is tele voltak szenvedéllyel. Heather a hetedik mennyországban érezte
magát tőlük. A sors ismét összehozta őket – futni hagyhatják ezt a lehetőséget?
Egy pillanatig még arra is hajlandó lett volna, hogy magára hagyja az anyját, és tíz év óta
először csak magára gondoljon. Kész lenne feladni a munkáját, a lakását, mindent, ha Hunter
elhívná magához Denverbe. Ezek a gondolatok elbizonytalanították. Most nem akart többet
rágódni rajtuk, csak bele szeretett volna bújni a hálózsákjába, és aludni. Talán álmában eszébe
jut valami, amivel ráveheti Huntert, hogy tegyenek még egy próbát.
Amikor másnap reggel felébredt, egyedül volt. Hunter talán későn lopózott be a sátorba, és
korán felkelt? Vagy talán nem is éjszakázott a sátorban?
Heather gyorsan felöltözött és kimászott. Bizonytalanul nézett körül, és odaült a
tábortűzhöz. John és Hunter kávét ivott, Peter nem volt sehol. Miután a nő köszöntötte a két
férfit, töltött magának egy bögre kávét. Észrevette, hogy Hunter kerüli a pillantását. Ez fájt
neki. Újraéledt benne a szenvedélyes csók emléke. Azt a keserédes pillanatot senki sem veheti
el tőle. Később majd újra és újra szomorúan emlékszik vissza arra, ahogy a szerelem ismét
fellobbant közöttük.
Szerelem. Szereti Huntert, mindig is szerette. Csupán megpróbálta letagadni, hogy tovább
tudjon élni, miután úgy döntött, hogy a körülmények miatt el kell hagynia őt.
Öntudatlanul megnedvesítette az ajkát, és emlékezetébe idézte a férfi csókját.
Vajon megcsókolja még valaha? Szerelemből, nem dühösen. Heather lehunyta a szemét, és
elképzelte, hogy Hunterhöz simul, és soha többé nem engedi el őt.
– Minden rendben?
Hunter hangja szertefoszlatta Heather ábrándjait.
Kinyitotta a szemét, a szeretett férfira nézett, és bólintott. Az arca rezzenéstelen maradt.

72
 – A lehető legnagyobb rendben. Amikor aztán Peter is felbukkant, megreggeliztek.
Heather elhatározta, hogy olyan közömbösen viselkedik Hunterrel, ahogy a férfi elvárja
tőle. Remélhetőleg kibírja így a túra végéig. A továbbiakban úgy tesz, mintha csupán itt
ismerkedtek volna meg.
A túra irányítója nézte, ahogy reggeli után a nő eltűnik a kis sátorban, amelyet ő
napfelkelte előtt elhagyott, hogy elmeneküljön a Heatherből áradó édes illattól. Ez a szédítő,
virágos illat mindig is vonzotta. Éjszaka folyton eszébe jutott a csók, és nem tudott aludni.
Iszonyúan vágyott arra, hogy magához húzza Heathert, és hajnalig szeretkezzenek. Ehelyett
álmatlan volt az éjszakája, pirkadatkor úgy határozott, hogy felkel, és megrakja a tüzet. Több
bögre kávé sem segített abbéli próbálkozásában, hogy ne gondoljon csillapíthatatlan
vágyakozására. Bárcsak Heather ne jött volna el erre a túrára!
Amikor annak idején elhagyta őt, végtelenül nehéznek tűnt, hogy nélküle éljen, ám idővel
szinte már megszokta. Belevetette magát a munkájába, és az utóbbi években már alig gondolt
a feleségére. Csak néha jutott eszébe a mosolya. Ha pedig nagyon fáradt volt, emlékezetébe
idézte a vele töltött szenvedélyes éjszakákat. A házasságkötésükkor abban reménykedett,
hogy egy életen át együtt maradnak. Most már csak üzleti kapcsolatban lesz vele – feltéve,
hogy a Jackson & Prince-nek adja a megbízást. Ám az nagy ostobaság lenne. Közöttük
mindennek vége. Heather a családját választotta, és őt kizárta az életéből. Ezen az sem
változtatna, ha ismét szorosabb kapcsolatba kerülnének egymással.
De ő még mindig kívánja Heathert.
– Ma határozottan jobb az idő.
Peter szakította félbe Hunter gondolatmenetét.
– Az ég derült. Ez jó jel. A mai szakaszon csodálatos kilátásban lesz részünk.
Még két nap, aztán vége a túrának, ők pedig újra külön utakon járnak. Már alig várja.
– Holnap lesz az utolsó nap – mondta John. – Szép túra volt, Hunter. Még ha nem mi
kapjuk is a megbízást, örülök, hogy részt vettem ezen a kiránduláson.
– Átadod a megbízást, ha kiérünk a parkolóba? – kérdezte Peter. – Vagy csak holnap
reggel? Ha hétvégére Seattle-ben szeretnél maradni, használhatod a cégünk vendégházát.
Minden időben az ügyfelek és a barátok rendelkezésére áll.
– Alan adja át a megbízást – magyarázta Hunter. – Én a túra után rögtön hazamegyek.
Heather a sátorból hallgatta, a beszélgetést. Talán Hunter azért emelte fel a hangját, hogy ő
is megtudja, már alig várja, hogy hazatérhessen Denverbe? Kis híján elsírta magát. Úgy
szerették egymást, annyira örültek a közös jövőjüknek!

73
 Ám csak néhány hónapot tölthettek együtt, mielőtt ő fogta magát, és otthagyta. Leült, és
nekidőlt a hátizsákjának. Talán találna munkát Denverben. Esetleg kereshetne egy gondozót is
az anyjának. Vajon Hunter hajlandó lenne együtt élni vele, ha átszervezi az életét? –
töprengett. Vagy már túl késő?
– Készen vagy? Le akarom bontani a sátrat – dugta be a fejét a férfi a sátorba.
– Kész vagyok.
Heather felállt, kihúzta a hátizsákját, és még mielőtt felajánlhatta volna a segítségét,
Hunter már le is bontotta a sátrat, és összetekerve a hátizsákjára erősítette. Mivel az ösvény
nagyon keskeny volt, egymás mögött haladtak. Úgy tűnt, mindenki a gondolataiba mélyedt.
Még Peter is hallgatott.
A vidék csodálatos volt. Többször is pillantást vethettek a távolban az ég felé Nyúló,
erdővel borított hegyekre. Az egyik hegyoldalon őzek legelésztek. Heather elbűvölve nézte a
félénk állatokat.
Hunter visszajött, és kivette Heather fényképezőgépét a hátizsákjából.
– Bizonyára fényképezni szeretnél – mondta halkan.
A nő hálásan bólintott. Sikerült is néhány felvételt készítenie, mielőtt a csodaszép állatok
elszéledtek.
– Mi a szándékod a fényképekkel, Heather? – kérdezte John kíváncsian.
– A Trails West reklámkampányának részét képezik majd – magyarázta a nő, és kihívóan
nézett Hunterre. – Elvégre semmi sem pótolhatja a saját tapasztalatot, nemde?
A csapat vezetője szó nélkül sarkon fordult, és folytatta az útját.
Heather nem várta, hogy a férfi véleményt mondjon az ötletéről, de legalább tudatni akarta
vele, hogy nem adta fel a reményt a megbízást illetően.
Délután sötét felhők gyülekeztek az égen. A távolból mennydörgés hallatszott.
– Biztosan megint elered az eső – jegyezte meg Peter mogorván.
– Szerintem a vihar keleten marad – vetette ellen Hunter.
Igaza volt. Időről időre villámok világították be a keleti látóhatárt, és távoli dörgés
hallatszott, de vihar nem támadt.
Mielőtt az éjszakai sátortábort felverhették volna, át kellett kelniük egy patakon.
Hevenyészett híd ívelt át a heves sodrású vízen, amely az esőzések miatt ugyancsak megáradt.
Kelet felöl erős szél fújt, és felkorbácsolta a vizet.
Hunter megállt a hídnál, és a patakot vizslatta, mielőtt a túlpartra pillantott volna.
Nyilvánvalóan annak lehetőségét kutatta, hogyan kelhetnek át a vízen.
– Gond van? – kérdezte Peter, amikor odament hozzá.

74
 – A part iszapos, feláztatta a sok eső. A keleti szél befelé nyomja a vizet, és nem tudom,
hogy a híd biztonságos-e.
– Masszívnak látszik – mondta Peter.
John a fejét csóválta.
– A következő esőzés valószínűleg elmossa.
– Hiszen nem is esik! – vetette ellen Peter. – Ha akarod, én megyek elsőnek Biztos vagyok
benne, hogy megtart a híd.
– Egy pillanat!
Hunter egyik lábát a hídra tette, és az azonnal megingott. Tulajdonképpen egyetlen széles
pallóból állt, amelyet a patak fölé fektettek. A felduzzadt víz mély volt ahhoz, hogy
átgázoljanak rajta. Hunternek ekkor eszébe jutott feljegyzése erről az utolsó átkelőről a
kunyhó elérése előtt. Nincs másik lehetőség átjutni a túlpartra, csak ha jókora kerülőt tesznek.
– Azt javaslom, használjuk a hidat! – mondta Peter.
– Ezt Hunternek kell eldöntenie – felelte John.
Hunter Heatherhöz fordult.
– Te mit gondolsz?
– Neked kell döntened.
Ezzel a nő majdnem mosolyt varázsolt a férfi arcára.
– Hát jó, akkor megpróbálkozunk vele, de nem óvintézkedések nélkül. Aki beleesik a
vízbe, azt azonnal elsodorja az ár. Szükségem van a kötelekre, John Biztosítóköteleket
készítünk.
– Rendben.
Hunter az egyik kötél végét egy erős fatörzshöz erősítette a híd közelében.
A szél a hídra korbácsolta a vizet.
– Te mész először, John, és a köteled másik végét ahhoz a fatörzshöz erősíted a túloldalon.
Peter, te leszel a következő, aztán Heather, végül én. A táborhely csak körülbelül másfél
kilométernyire van innen. Ott töltjük a túra utolsó éjszakáját.
John egyszer körbetekerte a derekán a fához erősített kötelet, a másikból néhány méternyit
lecsavart, mivel azt oda kell majd erősítenie a fához, aztán Peternek adta a másik végét.
Hunter is a derekára erősített egy kötelet, hagyott elegendő hosszúságot az átkeléshez, aztán a
másik végét Heather derekára erősítette.
– Amint odaát vagy, John kioldoz, és a fához erősíti a kötelet. Ha leesnék, te nem tudnál
megtartani, mert túl nehéz vagyok neked, és valószínűleg téged is magammal rántanálak a
vízbe. Én csak akkor megyek, ha a kötél a fához van erősítve, rendben?

75
 – Igen. De ugye biztonságos ez a híd? – kérdezte a nő. Vakon megbízott ugyan Hunterben,
ám a nedves fapalló ugyancsak ingatagnak látszott.
– Persze. Sikerülni fog. Csak kövesd Petert és Johnt, és egykettőre átérsz!
A férfi napok óta nem borotválkozott, mégis nagyon vonzóan festett. Hozzáértés sugárzott
belőle, és Heather tudta, hogy bízhat benne.
Hunter meghúzta a csomót, aztán felemelte a hátizsákját.
– Ha átértél, a fához erősíted a kötelet, én pedig ezt a végét eloldom a fától.
Addig mindkettőnket megtart, bármi történjék is. Heather bólintott. Nem érezte túl jól
magát a gondolattól, hogy ezen az ingatag hídon kell átkelnie, de sem John, sem Peter nem
tiltakozott, így ő sem akart kilógni a sorból. Kipréselt magából egy mosolyt, aztán a zúgó
patakra pillantott.
A felkorbácsolt víz mágikusan vonzotta a tekintetét. Vajon hideg? Milyen erős a sodrása?
John felvette a hátizsákját, és elindult. Óvatosan lépdelt a nedves fapallón. Heather jól
megfigyelte, hova teszi a lábait. Egykettőre átért a túlpartra, ahol kikötötte Peter kötelének a
végét.
Peternek is sikerült száraz lábbal átjutnia a túlpartra. Hunter eloldozta John kötelét a fától.
– Most rajtad a sor, Heather.
A nő odalépett a hídhoz. Közelebbről nézve a palló még kevésbé volt bizalomgerjesztő.
Ám John és Peter minden nehézség nélkül átjutott, neki is sikerülnie kell!
Egyik lábával fellépett a hídra. A palló síkos volt. Óvatosan lépkedett, ahogy azt Johntól és
Petertől látta. Amikor a táv kétharmadát már maga mögött hagyta, és éppen azt gondolta,
hogy sikerült, megingott a palló, ő pedig elveszítette az egyensúlyát, és a következő
pillanatban a jéghideg vízbe esett. Szúró fájdalom nyilallt a testébe, amikor a válla egy
sziklához ütközött. Újra és újra elmerült a vízben, amely olyan hideg volt, hogy Heather
levegőt sem kapott. Ráadásul a kötél belevágott a derekába.
Minden erejével igyekezett a víz fölött tartani a fejét, de a hátizsákja visszahúzta. Fogságba
esett! Páni félelemmel igyekezett szabadulni. Kétségbeesetten csapkodott maga körül, hogy a
felszínre jusson. A válla égett, és úgy érezte, szétreped a tüdeje.
Végre sikerült a felszínre evickélnie, de alig vett levegőt, a következő hullám máris
elborította. Azt hitte, megfullad. Kétségbeesetten küzdött az életéért. Nem akart meghalni,
különösen nem egy patakban, amelynek még a nevét sem tudja.
Ismét a felszínre bukott. Ezúttal mély lélegzetet tudott venni, és új erőt gyűjtött. Történnie
kell valaminek, ha nem akar megfagyni vagy megfulladni. Megpróbált az oldalára fordulni, de
a hátizsák nem engedte. Kétségbeesetten kapálódzott, hogy kiszabadítsa magát.

76
 Már az ereje végén járt, amikor két erős kéz ragadta meg, és a felszínre húzta.
Valaki lerángatta a hátizsákját, és végre szabad volt. Rögtön elragadta az áramlás, de a
kötél megtartotta, így fejét a víz felett tudta tartani, és lélegezhetett.
– Nyugalom, Heather! Ne add fel, drágám! Nagyon erős az áramlás, de kijutunk!
Ez Hunter! Utánaugrott a vízbe, és az erős karjában tartja. Heather megfordult, és a part
felé igyekezett. A férfi elvette a hátizsákját, így szabadon mozoghatott. Csak a bal válla fájt
nagyon. Belekapaszkodott Hunterbe, aki kihúzta őt a partra.
Nehéz volt a köves, sáros talajon megkapaszkodni. Négy-öt méterre voltak a hídtól. Hunter
kétszer is visszacsúszott', amíg sikerült biztonságba helyeznie Heathert. A nő kimerültén
hevert a parton, és levegő után kapkodott. Hunter magához húzta, és megcsókolta hideg ajkát.
Heather belekapaszkodott a férfiba, akinek csodálatosan meleg volt a szája. Aztán
elhatalmasodott rajta a sokk, és reszketni kezdett. Amikor ezt Hunter észrevette, véget vetett a
csóknak.
– Minden rendben? – kiáltott oda John a szemközti partról.
– Nem vészes, csak száraz ruhát kell vennünk! – kiáltotta vissza Hunter, mielőtt ismét a
nőhöz fordult volna. – Gyere, még nem vagyunk túl rajta – mondta, és felsegítette Heathert,
aki egész testében remegett.
– El sem hiszem, hogy még élünk.
– A biztonsági kötélnek köszönhetjük. Most pedig keresünk neked száraz holmit a
hátizsákomban. Letettem, mielőtt utánad ugrottam a vízbe, így az én ruháim mind szárazok.
– A vízbe ugrottál miattam? De hiszen ez életveszélyes! – A reszketéstől Heather alig
tudott beszélni.
– Veszélyben voltál. Azt hitted, hagylak megfulladni?
– Nem tudtál volna a kötélnél fogva partra húzni?
– Nem, a sodrás nagyon erős, a hátizsákod pedig beleakadt egy sziklába.
– Ó, Hunter, ez túlságosan veszélyes volt! Nem lett volna szabad utánam ugranod a vízbe.
– De igen, kénytelen voltam.
Mit akar ezzel mondani? A nő eltöprengett, de képtelen volt összeszedni a gondolatait.
– Nagyon fázom.
– Én is. Meg kell szárítkoznunk, és meleg holmit felvennünk. Tudsz segíteni nekem? A nő
végtagjai merevek voltak a hidegtől, alig bírt mozogni.
– Gyerünk, Heather, ne hagyd el magad! Vesd le a vizes ruhákat! Hozok neked száraz
holmit.
A nő lassan vánszorgott utána.

77
 – Aú! A vállam! – szorította össze a fogát.
– Mi van a válladdal?
Hunter épp a hátizsákjáért nyúlt, és aggódva nézett fel.
– Szörnyen fáj.
– Rögtön megnézem, de először gyorsan felverem a sátrat, hogy át tudjunk öltözni. Hunter
elmagyarázta a túlpartról figyelő Johnnak és Peternek, hogy mit tervez.
Heather egész testében remegett, kimerültnek és álmosnak érezte magát.
– Rajta, Heather! Már teljesen átfagytál.
A férfi felverte a sátrat, besegítette a nőt, aztán bevitte a hátizsákját is. Egy perccel később
egy flanelinget tartott a kezében.
Segített Heathernek levetkőzni, és miután megvizsgálta a vállát, ráadta a meleg inget.
– Ez egy elég csúnya zúzódás. Kificamodott a vállad?
Heather próbaképpen megmozdította a vállát, és összerándult a fájdalomtól.
– Nem hiszem, de pokolian fáj.
– Vetkőzz le egészen! Odaadom az egyik farmeromat.
– És veled mi lesz? Te is fázol.
– Én is átöltözöm.
Heather felpillantott. Hunter egy pillanat alatt levetkőzött, ő pedig alig bírt mozdulni.
Lassan letolta a vizes nadrágját, de elfeledkezett arról, hogy még a lábán van a túracipő.
Hunter sietett a segítségére. Egy csapásra levetkőztette, és száraz ruhába öltöztette, aztán
belebújtatta a saját hálózsákjába.

78
 8. FEJEZET

Heather most már meleg helyen feküdt ugyan, mégis iszonyúan fázott.
– Így nem lesz jó – mondta Hunter, majd rövid gondolkodás után melléje bújt a
hálózsákba, és szorosan magához húzta. –A testem majd felmelegít.
A lábával átkulcsolta Heathert, és gyengéden a karjában tartotta. A nő hozzábújt.
Hihetetlen, de hamarabb sikerült felmelegednie, mint gondolta. Rövid idő múlva már olyan
melege lett, hogy legszívesebben kibújt volna a hálózsákból.
Ráadásul felizgatta, hogy Hunter karjában fekszik. Hallotta a férfi szívverését, csodálatos
védettségben érezte magát, és heves vágy ébredt benne. Elragadtatva szívta be a szeretett
kedvese illatát.
Hunter gyengéden cirógatta a haját.
– Majdnem megszáradt – mondta halkan, és újra meg újra végigsimította dús tincseit.
Heather élvezte az érintést, és lehunyta a szemét. Milyen csodálatos Hunter karjában
feküdni! Végre!
Egyre álmosabb lett, de mégsem aludhat el csak úgy Hunter mellkasán! Nagy nehezen
kinyitotta a szemét.
– Mi van a többiekkel?
– Biztonsággal elérték a túlpartot. Most már eléggé felmelegedtél? Mi a helyzet a
válladdal? Mit gondolsz, képes lennél újból megpróbálni az átkelést?
– Van más választásom? – kérdezte a nő. – A másik lehetőség egy többnapos kerülő lenne.
Legalábbis korábban erre céloztál.
– így van. Szólok Johnnak és Peternek, hogy rakjanak tüzet. A túlparton verjük fel a
sátrainkat, és holnap reggel elindulunk hazafelé. Elég erősnek érzed magad?
– igen, menni fog. Nincs szükségem mentőhelikopterre.
– Rendben, akkor gyere!
Hunter odakötözte a kötelét egy fához, aztán a hátizsákjával átkelt a hídon. Ott a kötél
másik végét is egy fához erősítette. Végül John kötelét egy másik fához kötözte, és visszajött,
hogy azt a kötelet is hozzáerősítse egy fához. Így Heather átkelés közben bal és jobb oldalon
is meg tudott kapaszkodni. Néhány másodperccel később már a túlparton állt, ahol tábortűz
várt rá. Hunter áthozta a nő csuromvizes hátizsákját, és elmondta, hogy a kifeszített köteleket
itt hagyják más túrázóknak.

79
 Amikor Heather kényelembe helyezte magát, hirtelen megborzongott a veszélyes kaland
emlékétől.
Micsoda szerencse, hogy a derekamon volt a kötél! – Hunterre nézett. – Köszönöm, hogy
megmentetted az életemet.
– Nem árt, ha mindenre felkészül az ember.
Arra a pillantásra azonban nem volt felkészülve, amelyet a nő vetett rá. Elakadt tőle a
lélegzete. Egy kínai közmondás jutott eszébe, amely szerint ha megmented egy másik ember
életét, akkor ő a tiéd. A helyzetükre vetítve ez azt jelenti, hogy magával kell vinnie Heathert
Denverbe.
Micsoda ostobaság! – intette magát. Megrázta a fejét, és felállt, hogy kifeszítsen egy
kötelet, amelyre felakaszthatja a ruháikat száradni.
– Hogy van a vállad? – kérdezte aggódva, amikor leült a nő mellé.
– Fáj, de tudom vinni a hátizsákot a másik vállamon.
– Szó sem lehet róla! Elosztjuk magunk között a holmidat, te nem cipelsz semmit.
– Itt is hagyhatjuk, majd később elviszem – javasolta Heather.
Hunternek tetszett a nő tartása, aki még mindig varázslatos erővel vonzza őt.
Szeretett reggelente mellette ébredni, és élvezte a szócsatáikat. Amikor az imént a
hálózsákban átölelte őt, jobban vágyott rá, mint valaha. Vajon Heather is érez még valamit
iránta? Sajnálja, hogy annak idején elhagyta?
– Sajnáltad valaha is? – kérdezte teljesen váratlanul.
A nő rögtön tudta, mire gondol.
– Mindennap.
Hunter melegséget érzett a szíve körül, de nem tudott mit kezdeni ezzel az érzéssel.
Gyorsan felállt.
– Elmegyek vízért, és főzök kávét. A ruháidat pedig felakasztom száradni.
– Az ördögbe! – tört ki Heatherből. Elszalasztotta a lehetőséget, hogy bevallja Hunternek
az érzéseit. Vissza kellett volna tartania őt, és mindent elmondani neki.
A vacsora után visszavonult a sátorba, és bemászott a férfi hálózsákjába, mert a sajátja még
nedves volt. A válla szörnyen fájt, és kétségbeesetten igyekezett egy némileg elviselhető
testhelyzetet felvenni. Végül ugyan sikerült elaludnia, mégis felébredt, amikor Hunter
bekúszott melléje. Legalább végre melege lesz.
Amikor legközelebb felébredt, ismét fázott. A válla lüktetett. Megpróbált kényelmesebb
helyzetet találni, és közelebb csúszott a férfihoz. A fájdalma egyre erősödött. Kis híján elsírta
magát.

80
 Érezte Hunter meleg kezét a derekán, aztán a férfi közelebb húzta őt magához.
– Mi a baj? – kérdezte álmosan.
Heather kissé megnyugodott.
– Nem tudok elaludni.
– Fáj a vállad?
– Igen.
– Szeretnél bevenni még egy fájdalomcsillapítót?
– Igen, az talán segít.
Hunter felkelt, és hozott neki egy tablettát. Amikor visszafeküdt melléje, egyik kezét
támasztékul Heather feje alá tette, a másikkal pedig szorosan magához ölelte.
A nő azonnal biztonságban érezte magát, és felmelegedett. Hunter elkezdte simogatni őt.
Vajon tisztában van vele, mit okoz ezzel? Heather vágyott rá, hogy a bőrén érezze az
érintését. Zavarta a flaneling. Türelmetlenül várta, hogy a férfi becsúsztassa alája a kezét.
Végül megragadta a férfi csuklóját, és még szorosabban simult hozzá.
– Te meg mit művelsz?
– Megfogtam a kezedet. – Heather nem mert levegőt venni.
– Bocsánat – mondta a férfi rövid hallgatás után.
Ám Heather nem hitte, hogy sajnálja, amiért megsimogatta őt.
– Te aztán szép kis zűrzavart tudsz okozni! – suttogta Heather.
– Próbálj meg aludni!
Ez egyértelmű utasítás volt, a nő mégsem adta fel a reményt, hogy Hunter még mindig
kívánja őt. Szorosan hozzásimult. Mennyei volt fogni a kezét. Elégedetten felsóhajtott, és
élvezte a pillanatot. Végül boldog mosollyal az ajkán aludt el újra.
Amikor másnap reggel felébredt, egyedül volt a sátorban. Felült, és nyögve tapogatta meg
fájó vállát. Óvatosan felöltözött, és kimászott a sátorból. A bejárat előtt ott állt a bakancsa.
Száraz volt. Heather megkönnyebbülten bújt bele, aztán elindult a tábortűz felé.
– Jól aludtál? – kérdezte Hunter.
– Igen, köszönöm. Menetkész vagyok.
– Mi van a válladdal?
– Elmegy.
Heather óvakodott beismerni, hogy minden porcikája fáj. Remélte, hogy jót tesz majd neki
a kunyhóig vezető túra. Hunter azt mondta, hogy késő délutánra kell odaérniük.
Természetesen akkor még ott van az utazás Seattle-ig. Heather elhatározta, hogy megáll
egy motelnél, és vesz egy forró zuhanyt.

81
 – Mi az? – kérdezte a nő, látva, hogy Hunter fürkészi.
– Azt latolgatom, mennyit bírsz.
– Végig kitartok.
A férfi felvonta a szemöldökét.
– Végre valami új.
Heathert bosszantotta a gúnyos megjegyzés.
– Ide hallgass, Hunter, én bocsánatot kértem. Megpróbáltam elmagyarázni a döntésem
okát. Ha nem akarsz meghallgatni, legalább tartsd meg magadnak a megjegyzéseidet!
– Azért hagytál el, hogy megkímélj – mondta gúnyosan a férfi. – Annyira nem bíztál
bennem, hogy helyettem döntöttél?
– Butaság! Egyáltalán nem erről van szó.
– De igen. Elvetted tőlem a lehetőséget, hogy magam döntsek. Egyszerűen eldobtad a
házasságunkat anélkül, hogy meghallgattál volna. Ezt nem miattam tetted, hanem magad
miatt. Amikor úgy alakult, rohantál haza az anyádhoz.
– Szüksége volt rám. Az apám éppen akkor halt meg. Éveket töltöttünk kórházakban és
rehabilitációs intézetekben.
– Nekem ezt honnét kellett volna tudnom? Úgy gondoltad, én nem vagyok eléggé férfi
ahhoz, hogy elboldoguljak a helyzettel.
– Nem vagy eléggé férfi? Mondd, megőrültél, Hunter? Mindig is talpig férfi voltál. De
akkoriban alig volt pénzünk a megélhetésre. Hiszen mondtam már, hogy el kellett adnom a
szülői házat. Ha Saul bácsikám nem vállalta volna át az orvosi számlák egy részét, és nem
adott volna lehetőséget, hogy a cégén keresztül betegbiztosítást kössek, akkor még ma is
fizetném az adósságokat. Ezt tőled nem várhattam el.
– Miért nem? Hiszen magadtól is elvártad.
Heather ránézett. Csak most ébredt rá az általa elkövetett hiba nagyságára. Elvette
Huntertől a lehetőséget, hogy maga döntse el, mit akar tenni. Mindkettejüket megfosztotta
attól az esélytől, hogy közösen találjanak megoldást. Egyedül az ő hibája minden.
– Az nem ugyanaz. – Még egyszer próbálta megértetni magát a férfival. – A családomról
volt szó. Az anyámnak szüksége volt rám. Mellette kellett lennem.
– Ez a leglényegesebb pont, Heather: a családod. Én sosem tartoztam a családodhoz.
Számodra csak diákszerelem voltam, akitől megszabadultál, amikor kényelmetlenné vált a
helyzet.
– Ez nem igaz!
– Akkor mondd el, mi az igazság!

82
 A nő kétségbeesetten nézett körül. Egy sugallatra van szüksége, méghozzá gyorsan. John
és Peter a közelben álldogált, és őket figyelte. Csak nem hallottak mindent? Heather figyelme
ismét Hunterre irányult. A férfi még mindig nem érti őt.
– Akkor ez tűnt az egyetlen logikus megoldásnak – mondta halkan. Nagyon kényelmetlen
volt két feszülten figyelő fültanút a közelben tudni.
– A szerelemnek a logikához semmi köze, sokkal inkább a kötődéshez. Ám anyám nem
vett' tudomást erről, ahogy te sem. Szerintem rosszul ítélted meg a helyzetet. Kötődsz az
anyádhoz, és nagylelkűnek tartod magadat, pedig csak igazolni akarod, amit tettél. Ezzel nem
teszel szívességet neki, magadat viszont becsapod, a boldogságodért cserébe. Mindig
tökéletes mentséged van, ugye? „Sajnos nem tudok elmenni, mert gondoskodnom kell az
anyámról.” Folytasd csak így nyugodtan tovább, és az elkövetkező években majd meglátod,
mire mégy vele!
Hunter ezzel sarkon fordult és otthagyta.
Heather legszívesebben a föld alá süllyedt volna. A férfi félreérti! Nem azért láncolta oda
magát az anyjához, hogy igazolja a tettét. Ameliának valóban szüksége van rá. És igenis
tudja, hogy a szerelem összeköt. Mindig is vágyott az Igazira, és meg is találta Hunterben.
Aztán ezt a szerelmet feláldozta, és tönkretette az életét – meg kétségtelenül a férjéét is.
Eljátszotta az esélyét a boldogságra.
Hunter a patak partján sétált, és bosszankodott magán meg Heatherön. Ennek a nőnek
mindenre van válasza! Hogyan merészelt az ő feje fölött olyan döntéseket hozni, amelyek
befolyásolták az életét? Vagy mindezt csak azért mondta, hogy ne ejtse ki a Jackson &
Prince-t a megbízásért folytatott versenyből?
Egyszerűen nem igazodom ki rajta, gondolta dühösen. A kapcsolatuknak már régen vége.
Akkoriban mindketten fiatalok voltak, és alig szálltak ki a hitvesi ágyból. Legalábbis az ő
emlékezetében így élt a rövid közös életük.
Heather óta nem volt egyetlen nő sem az életében, akit feltétel nélkül szeretett volna. Talán
ez a túra jó arra, hogy felnyissa a szemét, és végre lezárja a múltat.
A séta jót tett neki. Sikerült megnyugodnia. Megállt, és elgondolkodva nézte a zúgó vizet.
Vissza kell vezetnem a csoportot a kunyhóhoz, gondolta. Ha ismét Denverben leszek,
félreérthetetlenül Alan tudtára adom, hogy ostoba ötlet volt túrára vinni a jelölteket.
Peter megőrjíti. John kedves fickó, de túlságosan visszafogott. és Heather… Hunter
megpróbálta elképzelni, hogy hosszú távon együtt dolgoznak. Képtelenség!

83
 Újra és újra a nő csodálatos szemét látta maga előtt, amelyből egyszer szomorúság
sugárzik, másszor szívet melengető kedvesség. Boldogulhatnak ők ketten akként, miután
egyszer már olyan közel álltak egymáshoz? Nem tudta.
Lassan visszatért a táborba. John és Peter Heather mellett ült. A sátrakat lebontották, a
hátizsákokat bepakolták. Még el kellett oltani a tüzet.
– Indulhatunk? – kérdezte Hunter.
– Persze. – John tétován fölállt. – Heather holmiját elosztottuk hármunk hátizsákjába.
– Nagyon jó.
– Szerintem én is tudtam volna vinni a hátizsákomat – bizonygatta a nő, aztán felállt, de
azonnal megfogta a karját.
Remélem, bírja majd a menetelést, gondolta a csapatfőnök.
– Téma lezárva – mondta, és jelet adott az indulásra.
Peter azonnal melléje csapódott.
– Nem is tudtam, hogy régen házasok voltatok – mondta.
Hunternek nem volt kedve erről beszélgetni, különösen nem Peterrel.
– Annak már tíz éve.
– Tehát akkor ennek semmi befolyása a megbízásról való döntésre?
– Biztosan nincs már, amennyiben ez rád tartozik – válaszolta Hunter kurtán, és gyorsított
a tempón. Minél hamarabb elérik a kunyhót, annál hamarabb fordíthat hátat ennek az
embernek, és repülhet haza Denverbe.
Peter nagyon csendes lett, ami éppen megfelelt Hunternek. Amikor aggódva Heatherre
pillantott, akaratlanul” is elhúzta a száját. John ott volt mellette.
Heather azon töprengett, hogyan tudná újra rendbe hozni a kapcsolatát Hunterrel. Nem
maradt túl sok ideje. Ha adódott is egy második esély, alaposan elszúrta.
A hangulat nyomott volt a túra utolsó szakaszán, nem utolsósorban azért, mert Heathernek
minden lépésnél nyilallt a válla. A szívét tépő fájdalom azonban ennél is rosszabb volt.
Nagyon sokáig tartott elfelejtenie Huntert. Évekig csak az anyjáról gondoskodott, és azzal
vigasztalta magát, hogy egy napon majd talál egy férfit, aki úgy szereti majd őt, ahogy
Hunter, akinek a szerelmét ugyanúgy tudja viszonozni – és aki arra is kész lesz, hogy
gondoskodjon az anyjáról.
Hunternek igaza lehet? – töprengett. Valóban az anyja szükségletei mögé rejtőzik, hogy
kitérjen a való élet elől?
Amikor viszontlátta a férfit a túra elején, mintha hályog hullott volna le a szeméről: sosem
talál másik férfit, mert mindig is őt szerette, és ezen semmi sem változtat. Szerelem volt első

84
látásra. Inkább egyedül éli le az életét, semmint hogy kapcsolatot kezdjen egy férfival, akit
nem szeret. Amikor öt perc leforgása alatt már másodszor botlott meg, John megragadta az ép
karját.
– Szünetet tartunk. Túlhajtod magad. .
Odakiáltott a többieknek, Heathert pedig egy kidőlt fatörzshöz vezette, amelyre a nő
megkönnyebbülve leült. Iszonyúan lüktetett a válla.
– Heathernek ki kell pihennie magát – magyarázta John, amikor Hunter és Peter odament
hozzájuk.
Heather bocsánatkérően nézett Hunterre.
A férfi leguggolt eléje, és aggódva fürkészte őt.
– Hogy van a vállad?
– Fáj.
Hunter óvatosan megmasszírozta. Az érintése végtelenül gyengéd volt, a szeme sötét, a
pillantása lágy. Heather el tudott volna veszni benne. Az ő arcán minden tükröződhetett,
mivel a férfi hirtelen összeszorította a fogát, és elkapta a tekintetét.
Heather kifújta a levegőt. Észre sem vette, hogy visszatartotta a lélegzetét.
– A következő folyónál teszünk rá hideg vizes borogatást – mondta a férfi, és felállt. – Ha
lelohad a duzzanat, a fájdalom is enyhül.
– Nem akarlak benneteket fölöslegesen feltartani. Jól vagyok.
John csak csóválta a fejét.
– Legyen, bár a ,jól vagyok” szerintem erős túlzás. Részemről folytathatjuk az utat.
Dél körül John és Peter tüzet rakott, Hunter kávét főzött, és kiosztotta az ételt.
– Nem tudom pontosan, milyen messze vagyunk még, de elvileg a sötétség beállta előtt el
kell érnünk a kunyhót – mondta.
– Az jó lenne – válaszolta Heather, akinek időközben teljesen elmerevedtek a tagjai, és már
iszonyúan vágyott arra, hogy véget érjen a túra.
Hunter odaült melléje. Előrehajolt, és halkan odasúgta: – Igazam volt, a farmerom
kitűnően áll rajtad.
Futólag megérintette, mire a nő összerándult. Ahol a férfi keze megérintette, lángolt a bőre.
A szíve azonnal gyorsabban vert.
Az ebéd után elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy legyűrje a hátralévő távot. Sokáig már
nem tudja elviselni a benne dúló érzéseket. Ha végre hazaér, nyugodtan végiggondolja, mit is
akar – persze Hunter nélkül.

85
 Egy óra múlva ismét meg kellett állnia pihenni. Hunter odanyújtotta neki a kulacsot. A víz
kellemesen hűvös volt, a nő szomjasán nyelte.
– Hogy érzed magad? – kérdezte a férfi aggódva. A hátizsákját a hátán hagyta, csak
Heather üres zsákját tette le a földre.
– Megvagyok.
A nő magára erőltetett egy mosolyt, és ellenállt a kísértésnek, hogy odabújjon Hunterhöz.
Kétségbeesetten markolta a kulacsot. Minden olyan reménytelennek tűnt. Majdnem elsírta
magát.
– Derekasan küzdesz, Heather. Ezt nem hittem volna rólad. Ha így folytatod, hamarosan
elérjük a kunyhót.
A nő némán bólintott. Jólesett neki a dicséret.
Nem sokkal három óra után elérték a tisztást, ahol a kunyhó és a parkolóban álló autók
várták őket.
– Sikerült!
Heather alig tudta elhinni.
– Szép volt – dicsérte Hunter.
A férfiak egy perc alatt visszatették Heather holmiját a hátizsákjába, és berakták a kocsija
csomagtartójába. John búcsúzott el elsőként, miután Hunter azt javasolta, hogy mindenképpen
menjenek el egyszer még közösen túrázni – akkor már versenyhelyzet nélkül.
Peter még egyszer hangsúlyozta, milyen fantasztikus az ügynökségük, aztán elhajtott.
Hunter odakísérte Heathert az autójához.
– Képes leszel vezetni? – kérdezte aggódva.
– Igen.
A nő ugyan nem volt biztos benne, hogy kibírja hazáig, de hát mégiscsak kitartott a túra
végéig!
– Isten veled, Heather!
– Várj, Hunter! Mi lesz…
– A jövő hét elején Alan mindnyájatokat értesít arról, hogy ki kapja a megbízást.
– Nem erre gondoltam. Mi lesz velünk?
– Nincs olyan, hogy „velünk”, Heather.
Ám Hunter rögtön megcáfolta a szavait azzal, hogy magához húzta és megcsókolta őt.
A nő teste azonnal lángba borult, és vágyakozva simult a férfihoz. Hunter erősen magához
szorította, a csókja egyre szenvedélyesebb lett, Heather pedig megigézve viszonozta. Testét a
férfiéhoz feszítette, és dús haját simogatta. Soha többé nem akarta elengedni.

86
 Aztán a férfi lassan véget vetett a csóknak.
– Veszélyes vagy – mondta halkan, és megsimogatta a nő nyakát, mert képtelen volt
levenni róla a kezét.
– Nem akarok elbúcsúzni tőled – válaszolta Heather.
– Rendben, majd találkozunk. – Hunter hátralépett. – Légy boldog!
– Szeretlek, Hunter! – bukott ki kétségbeesetten a nőből. – Mindig is szerettelek.
Kimondhatatlanul sajnálom, hogy elhagytalak. Kérlek, adj nekem esélyt! Nem akarlak
elengedni.
A férfi némán rázta a fejét, elfordult, odament a terepjárójához, betette a zsákját a
csomagtartóba, és tudomást sem vett Heatherről.
A nő nagyot nyelt. Megvallotta a szerelmét, de az sem segített. Fáradtan és keseredetten
szállt be az autójába, beindította a motort, és kihajtott a parkolóból. A visszapillantó tükörben
látta a szeretett férfit, aki még mindig nem fordult feléje. Szomorúan vette az útját Seattle
felé.
Hunter csak akkor fordult meg, amikor a kocsi elhagyta a parkolót, és elhajtott nyugat felé.
– Szeretlek. Adj nekem még egy esélyt! – mondta Heather.
Mégis mennyi ideig maradna vele, mielőtt ismét követné a családja hívó szavát? Néhány
hétig? Azt nem bírná ki még egyszer.
Soha többé nem akart a volt felesége mágikus vonzerejének hatása alá kerülni, és
reményeket táplálni a közös életről. Végtelenül dühítette, hogy a nő még mindig ekkora
hatással van rá. Úgy kívánja őt, mint az első napon. Ha az elmúlt tíz év alatt csak egyszer is
kereste volna, talán másképp állnának a dolgok, és hajlandó lenne még egy esélyt adni neki.
De így?
Hunter egy utolsó pillantást vetett az erdőre, amelyben egy hétig együtt vándoroltak, aztán
beszállt a terepjárójába, és elhajtott. Másnapra Denverben lesz, és visszatér a régi életéhez.

87
 9. FEJEZET

Alig egyórányi vezetés után Heather teljesen kimerült. Semmi sem alakult a tervei szerint.
Miért lenne a hazaút kivétel? Végül döntött: bérelt egy szobát éjszakára egy motelben. Reggel
majd biztosan más színben látja a világot egy forró ' zuhany és egy kényelmes ágyban töltött
éjszaka után.
Fáradtan ült le az ágyra, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Nem akart hazamenni,
legalábbis nem egyedül, oda, ahol sok-sok magányos év vár rá. Mindent feltett egy lapra, és
megvallotta Hunternek a szerelmét, ám ő nem hallgatott rá. Mégis mit tehetne még?
Amikor kissé sikerült összeszednie magát, felállt, átment a motel melletti kis étterembe,
ahol kiadós vacsorát rendelt, és az utolsó morzsáig el is fogyasztotta.
Újult erővel tért vissza a szobájába, lezuhanyozott, bemászott az ágyába, és bekapcsolta a
tévét. Pompás volt puha ágyban pihenni, a földre fektetett gumimatrac helyett.
Röviddel elalvás előtt eszébe jutott, hogy Seattle-ben ma estére várják. Az anyja szörnyen
aggódik majd, ha nem kap hírt róla. Fogta a telefont, és felhívta Saul bácsit.
– Halló! – szólt Susan a kagylóba.
– Szervusz, Susan néni, itt Heather!
– Szervusz, drágám. Otthon vagy?
– Nem, még a hegyekben vagyok, itt éjszakázom. Kicsit tovább tartott a túra. Ennek az
okát megtartotta magának, mert senkit sem akart feleslegesen nyugtalanítani. – Hogy van
anya?
– Egész jól, csak vég nélkül zsörtölődik. Ez otthon is így megy?
– Ő már csak ilyen – tért ki Heather a kérdés elől. Ugyanakkor ráébredt, hogy Susannak
igaza van. A zsörtölődés reggeltől estig tart.
Nem akarok hazamenni, tört fel belőle az ellenállás.
– Először csendben volt, amikor megmagyaráztam neki, milyen jó dolga van, és hogy
nincs mindenkinek egy lánya, aki reggeltől estig gondoskodik róla folytatta Susan.
Heather egyszeriben úgy érezte, hogy nem kap levegőt. Nem akarok haza menni, nem
bírom ki, nem vagyok képes rá, hogy továbbra is gondoskodjam az anyámról! – gondolta
kétségbeesetten.
Még csak huszonkilenc éves, túl fiatal ahhoz, hogy egy olyan nőnek szentelje az életét, aki
minden bizonnyal egyedül is elboldogul.

88
 – Heather?
– Ne haragudj, csak elgondolkodtam.
– Jól érezted magad? – kérdezte Susan.
– Igen és nem.
Senkinek sem tudta elmondani, hogy találkozott Hunterrel. A családja nem is tudja, hogy
ők ketten egykor házasok voltak. Leszámítva persze Saul bácsit.
– Saul bácsi ott van?
– Már lefeküdt. Felébresszem?
– Ne, ne! Majd beszélek vele, ha hazaértem.
Saul valószínűleg úgysem mutatna együttérzést iránta, de a nagynénje mindig is jó
hallgatóság volt.
– Hunter Braddock is ott volt a túrán.
– Ő egy régi ismerősöd?
– Úgy is mondhatjuk. – Heather nekidőlt a párnájának. – Tíz évvel ezelőtt házasok
voltunk.
Susan azt hitte, rosszul hall.
– Tessék?
– Még az egyetem alatt. De elhagytam őt, amikor anya és apa balesetet szenvedett. Saul
biztosan mesélt neked Hunterről. Ő nyilván egész idő alatt tudott rólunk, és a házasság
felbontásában is ő segített. Én csak most, a túrán tudtam meg ezt.
– Jóságos ég! Nekem fogalmam sem volt erről! És Saul tudta? Egyetlen szóval sem
említette!
– Én sem mondtam el senkinek. Amikor megtudtam, hogy anya milyen súlyosan
megsérült, beadtam a válókeresetet, mert nem akartam Huntert terhelni ezzel az egésszel. De
most elmondta nekem, hogy utánam jött Seajtle-be, Saul bácsi azonban kidobta. Nem csoda,
ha minden gond nélkül kimondták a válást.
Érthető, hogy Hunter soha többé nem próbálkozott kapcsolatba kerülni vele. Ő elhagyta, a
családja pedig támogatta ebben – legalábbis ez a férfi véleménye.
– Ó, drágám, én valóban nem tudtam! Te szegény, először elveszítetted apádat, aztán pedig
a férjedet is! Mindazonáltal ha a nehéz időkben nem állt melletted, akkor semmirekellő alak.
Heather összerezzent. Nem számolt ilyen kemény ítélettel.
– Nem az ő hibája volt, hanem az enyém. És talán Saulé.
– Hogy jut ilyesmi az eszedbe? Nem vagy hibás a balesetben! Gyenge kifogás, ha egy férfi
beleegyezik a válásba az első nehézség láttán.

89
 – Nem, nem így történt, Susan néni.
Heather néhány szóban elmesélte, hogyan ismerkedtek meg, és hogy a szülei tudni sem
akartak a férjéről, akit ő mindennél jobban szeretett, meg hogy a házasságuk csak három
hónapig tartott.
– Ó, Heather – mondta Susan végül –, még esélyt sem adtál annak a szegény férfinak, hogy
segíthessen! Ez kegyetlenség volt tőled.
– Nem kívánhattam, hogy magára vállalja az anyám kezelésének költségeit!
Hiszen tudod, hogy a számlák minden félretett pénzünket felemésztették. Ha Hunter
segítségét kérem, akkor a tanulmányai befejezése előtt adósságba veri magát.
Egyetemistaként amúgy sem volt túl sok pénzünk. Nem terhelhettem őt még az én anyagi
gondjaimmal is.
– Ezért inkább visszaadtad a szabadságát.
– Igen, legalábbis úgy gondoltam. Ő azonban egészen másként látja ezt. Még mindig dühös
rám.
– Majd megbeszéljük, amint hazajöttél, drágám. Ha még ma is dühös rád, akkor minden
bizonnyal érez valamit irántad. Szereted őt?
Heather elsírta magát.
– Annyira, hogy majdnem beleszakad a szívem!
– Holnap reggel egyenesen gyere ide! Majd kitalálunk valamit – mondta Susan
vigasztalóan. – Megmondom anyádnak, hogy holnap jössz. Ma este már nem kell beszélned
vele.
– Rendben, köszönöm. Jó éjt!
Heather letette a telefont, és megpróbált aludni – ám ehelyett hajnalig sírt.
Hunter is álmatlanul töltötte az éjszakát. Seattle belvárosában kivett egy szobát az egyik
szállodában, és az ablakból a város fényeit nézte. Gondolatai újra és újra visszatértek
Heatherhöz és a búcsúszavaihoz.
Hosszú vívódás után elhatározta, hogy elhalasztja a repülőutat Denverbe, és másnap
felkeresi a reklámügynökségeket, amelyek a szerződésre pályáztak. Először a Jackson &
Prince-nél néz körül…
Tizenegy óra körül Heather végre leparkolt Saul és Susan háza előtt, miután felkeresett egy
orvost, hogy megvizsgáltassa a vállát. Valóban csak zúzódásról volt szó. Az orvos csupán
fájdalomcsillapítót írt fel neki.

90
 Heather összeszedte minden erejét, hogy visszatérjen a régi életébe. Hamarosan elbeszélget
az anyjával a napirendről. Ráveszi arra, hogy legyen önállóbb, és így neki több ideje jusson
magára.
– Hát itt vagy, Heather! – Susan mosolyogva köszöntötte.
– Szervusz, Susan néni!
Heather összerándult, amikor a nagynénje szeretettel megölelte.
– Mi van veled? – kérdezte erre az asszony.
– A túrán megsérült a vállam. Nem vészes, de még eléggé fáj.
– Saul szerint ez egy könnyed, veszélytelen túra volt.
– Olyan veszélytelen, hogy egy férfi lezuhant a szikláról, egy másik pedig megbetegedett.
Mindkettőt haza kellett szállítani. Én azonban kibírtam a célig.
– Mindent részletesen el kell mesélned. Gyere be, anyád már türelmetlenül vár.
– Haza akarok menni – fogadta őt Amelia. – Hol voltál ilyen sokáig? Azonnal induljunk!
– Anya! – Heather megdöbbent az anyja viselkedésén. – Hálás lehetnél Susannak és
Saulnak, amiért gondoskodtak rólad!
Amelia dühösen nézett Susanra.
– Itt maradsz ebédre? – kérdezte Susan.
– Szívesen – válaszolta Heather. A válasza egy időben érkezett az anyja „nem”-jével.
– Akkor indulj el! – mondta Heather. – Én itt ebédelek.
Amelia teljesen megdöbbent.
– Hogy beszélsz velem, kislányom?
– Ez csak a kezdet, anya. Meg kell beszélnünk néhány dolgot. Valaminek történnie kell.
Susan néni is rögtön megtudhatja: felveszek melléd egy gondozónőt, és elköltözöm.
– Heather! – képedt el Amelia.
Susan gyorsan elfordult, hogy elrejtse meglepett arckifejezését. Szerencsére éppen
megszólalt a telefon. Az asszony elnézést kért, és felvette a kagylót.
– Mégis mi ütött beléd, Heather? – kérdezte Amelia. – Túl nagy kérés, hogy haza akarok
menni? Épp elég ideig hagytam, hogy ez a nő fárasszon.
– Azt hittem, örülni fogsz, hogy a távollétem alatt Susannál és Saulnál lakhatsz. Otthon is
maradhattál volna.
– Te is tudod, hogy ez lehetetlen.
– Nagyon is lehetséges, anya. Találunk majd megoldást, mert én mindenképpen
elköltözöm.

91
 Erre az elhatározásra útközben jutott. Amint minden szempontból gondoskodott az
anyjáról, Denverbe repül, és megkeresi Huntert. Talán akkor elhiszi neki a férfi, hogy szereti,
és vele akar élni.
– Szükségem van rád – nyafogott Amelia. – Mi történt azon a túrán? Miért változtál meg
ilyen hirtelen?
– Huszonkilenc éves vagyok, és elegem van abból, hogy napközben az ügynökségen
dolgozom, esténként pedig rólad gondoskodom. Tudod, hogy nagyon szeretlek, mégsem
fecsérelhetem el melletted az egész életemet! Csak néhány változtatásra van szükségünk,
aztán végre mindketten élhetjük a saját életünket.
– Tudom jól, hogy a terhedre vagyok. De az apád halála után csak te maradtál nekem. Nem
boldogulok egyedül, Heather!
– Nem vagy teher, anya, mégis jó lenne, ha ismét felvennéd a kapcsolatot a régi baráti
köröddel. Korábban annyi minden iránt érdeklődtél. Miért ásod el magad a házban? Más
tolószékes emberek folyton úton vannak.
Amelia hitetlenkedve nézett a lányára.
– Már meg sem ismerlek!
– Ez egy bizonyos Hunter Braddocknak köszönhető. – Susan letette a telefont, és ismét
csatlakozott hozzájuk. – Gyertek velem a konyhába! Beszélgetünk, közben pedig elkészítem
az ebédet. Egyébként Saul volt az. Tudni akarta, milyen a viszony jelenleg Hunter és Heather
között.
– Ki az a Hunter Braddock? – kérdezte Amelia, aki mögöttük haladt.
– A Trails West vezetője. Ez az a cég, amelynek a reklámkampányára pályáztunk. Saul
azért küldte Heathert a túrára, hogy megszerezze a szerződést. Az a férfi ma reggel megjelent
az ügynökségen, és kérdésekkel bombázta Sault.
Heather meglepődött. Hunter járt a Jackson & Prince-nél? Eredetileg úgy tervezte, hogy
azonnal visszarepül Denverbe. Furcsa!
Amelia a konyha közepén állította le a tolókocsiját.
– Mit akart ezzel elérni? Ki az a férfi?
Susan az ebéd hozzávalóit vette elő a hűtőszekrényből.
– Saul kíváncsi volt, mit akar Mr. Braddock mondani, és le volt nyűgözve, amikor
megtudta, hogy Heathert és Huntert összeköti valami, ami a régmúltba nyúlik vissza.
– Mégis mi lehet az? – kérdezte Amelia éles hangon.
Heather a nagynénjére nézett.
– Hát nem beszéltél előtte Saullal?

92
 Susan megrázta a fejét.
– Tegnap este már aludt, ma reggel pedig elment, mielőtt én felébredtem. Mindenesetre
nagyon elképedt.
– Miről kellett volna beszélned Saullal? – kérdezte Amelia türelmetlenül.
Heather mély lélegzetet vett, mielőtt az anyjához fordult volna.
– Hunter Braddock és én házasok voltunk.
– Micsoda ostobaság! Te még sosem voltál férjnél.
– De igen, anya. Az egyetem alatt házasodtunk össze. A házasságunknak vége szakadt,
amikor haza kellett jönnöm.
Amelia némán nézte a lányát, aztán gondterhelten lehajtotta a fejét.
– Elhagytad a férjedet, hogy engem ápolj?
Heather bólintott.
– Igazságtalan lett volna őt terhelni a költségekkel. A családjának alig volt pénze, és saját
magának kellett fizetnie a tanulmányait. Nem várhattam el tőle, hogy még több anyagi terhet
vállaljon. Kérés nélkül munkát keresett volna a tanulás mellett, hogy támogasson minket, de
ezt nem hagyhattam.
Amelia megdöbbent.
– És mi a helyzet most, Heather? Szerinted újra összejöttök? – kérdezte Susann és egy
tálca szendvicset, gyümölcssalátát és tányérokat tett az asztalra.
Heather megrázta a fejét.
– Furcsa volt annyi év után viszontlátni őt. Szinte mindent elért, amit régen eltervezett.
Nagyon sikeres üzletember. Azt hiszem, jól döntöttem tíz éve.
– Akkor ő az a fiatalember, akiről karácsonykor apádnak és nekem meséltél mondta végül
Amelia. –Azt hittük, csak szerelmes lettél valakibe.
– Nem, anya. ő volt, és most is ő a Nagy Szerelem. Mit gondolsz, mennyire hiányzott
nekem karácsonykor? És amikor mesélni akartam róla nektek, egyszerűen nem akartatok
meghallgatni. Pedig akkor Hunter volt a legfontosabb ember az életemben.
Amelia lesütötte a szemét.
– Úgy gondoltuk, hogy ő csak egy futó kaland. Hiszen be kellett fejezned a
tanulmányaidat, hogy jobb sorod lehessen majd, mint nekem és apádnak volt.
– Le akartam diplomázni, és tanárnőnek készültem. Hiszen tudod, mennyire szeretem a
gyerekeket. De közbejött a baleset.
Susan leült az asztalhoz, miután felszólította Ameliát és Heathert, hogy egyenek.

93
 – Bármikor folytathatod a tanulást, Heather – szólt közbe. – Saul biztosan hajlandó lenne
úgy beosztani a munkaidődet, hogy összeegyeztethesd az óráiddal.
Amelia pedig vállalhatna valamilyen munkát, némi pénzkiegészítésként.
– Hogyan? Én nem tudok… – Amelia elhallgatott, amikor elkapta Susan szigorú tekintetét.
Aztán a lányához fordult. – Sosem mondtad nekünk, hogy hozzámentél ehhez a Hunterhöz.
– Úgy terveztem, kiváló eredménnyel fejezem be az évet, hogy bebizonyítsam nektek,
össze tudom egyeztetni a házasságot a tanulással, de sajnos erre már nem volt lehetőségem. –
Heather szomorúan bámulta a tányérját. Egyáltalán nem volt étvágya. – Köszönöm szépen az
ebédet, Susan néni!
Susan Heather anyjához fordult.
– Szeretem Sault, Amelia, ahogyan te szeretted Samet. A halála lesújtott téged, ami
teljességgel érthető. Heather szerette ezt a fiatalembert, és ez a mai napig sem változott.
Nagyon sok mindent feladott érted. Ezek után az a legkevesebb, hogy hagyod elmenni, hadd
élje a saját életét.
– De hiszen nekem csak ő maradt! – suttogta Amelia.
– Ez nem igaz, anya. Itt van Saul és Susan, Owenék, Petersék és a régi barátaid. Fel kell
élesztened a barátságotokat.
– Ugyan ki akarja egy ilyen nyomorékra fecsérelni az idejét? – kérdezte Amelia keserűen.
– Egy kicsit változtatnod kell a hozzáállásodon. Korábban nagyon kellemes társaság voltál.
– Susan bátorítóan nézett rá.
– Ezt majd később megbeszéljük Heatherrel.
– Rendben, anya. Ebéd után hazamegyünk.
Susan várakozásteljesen mosolygott.
– De előbb mesélj a túráról!
– Valószínűleg nem mi kapjuk a megbízást – mondta Heather. – Ugyanis volt ott egy alak,
akinek mindenre volt válasza. Szinte a teljes kétségbeesésbe kergetett. Folyton Hunterön
lógott. Biztosan ő nyer.
– Ó, az üzlet nem érdekel. Azt szeretném tudni, milyen ember Hunter Braddock, és milyen
volt ilyen hosszú idő után viszontlátni őt.
Heather szomorúan elmosolyodott.
– Hihetetlen volt: nehéz, csodálatos és szomorú egyszerre.
Mesélt a túráról, de arról nem szólt, hogy Hunter milyen forrón és szenvedélyesen csókolta
meg. Ezt az emléket nem akarta megosztani senkivel.

94
 10. FEJEZET

Nehéz lesz beszélgetni az anyjával, ezt Heather jól tudta. Míg haza nem értek a kis
lakásukba, Amelia békés volt, aztán elkezdett panaszkodni Susanra és Saulra, és azt
ismételgette, mennyire Heatherre van utalva a mindennapokban. Sajnálja, hogy terhet jelent,
de nem boldogul egyedül.
Heather a kanapén ült a nappaliban, és hallgatta, míg Amelia ki nem fogyott a szuszból.
Szóba sem jöhet, hogy visszakozzon! Ha most nem költözik el, akkor soha!
– A következő születésnapom a harmincadik lesz, anya. Te az én koromban már boldog
házasságban éltél, és volt egy lányod. Nem kívánod nekem ugyanezt? Biztosan szeretnél
unokákat. Márpedig hasztalan vársz rájuk, ha végre nem változtatok az életemen. Különben
még nyolcvanéves aggszűz koromban is az ügynökségnél dolgozom majd.
Amelia a homlokát ráncolta.
– Akkor hát ismét ezzel a Hunter Braddockkal akarsz kezdeni, Denverbe költözöl, és itt
hagysz engem egyedül megsavanyodni?
– Neki megvan a saját élete, anya – válaszolta Heather szomorúan. – Téged pedig sosem
hagynálak egyedül. Először találunk neked egy gondozót.
– És miből akarod fizetni?
– Majd megoldjuk. Eladhatnál néhányat a terítőidből. Csodaszépek.
– Az csak időtöltés, és…
Ekkor kopogtattak a bejárati ajtón. Heather felállt, odament az ajtóhoz, és kinyitotta.
Hunter állt előtte!
Heather döbbenten nézett a férfira. Hunter is fürkészően tekintett rá, aztán magához húzta,
egészen óvatosan, hogy ne okozzon fájdalmat a vállának, és megcsókolta. Először könnyedén,
játékosan, aztán szenvedélyesebben.
Heather azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Úgy érezte magát, mint akit
elvarázsoltak. Nemrég még azt hitte, sosem látja többé a férfit.
Hunter befejezte a csókot, és mélyen a nő szemébe nézett. Nehezen lélegzett, és a hangja
fátyolosan csengett, amikor végül megkérdezte: – Minden férfit megbabonázol, akivel
találkozol? A pillantásoddal, a puha bőröddel és a nyitottságoddal csábítod el őket?
Megpróbáltam, Heather, de már nem tudok nélküled élni. A nagybátyád mondta meg, hol
talállak.
– Úgy féltem, hogy soha többé nem látlak! De mit művelsz te itt? – kérdezte a nő.

95
 – Megcsókollak. – Hunter nevetett. – Meg akartalak látogatni.
Talán most búcsúzik el, és a következő géppel indul is Denverbe?
A férfi csókja egyre sóvárgóbb lett, keze végigsimította a testét, amely azonnal lángra
lobbant, és Heather teljesen átadta magát a vérpezsdítő érzésnek. Őrjítőén vágyott arra, hogy
végre igazán érezhesse Huntert, hogy eggyé válhasson vele. Meddig akarja még
felkorbácsolni benne a vágyat?
Kicsit később a férfi gyengéden eltolta őt magától, és ismét mélyen a szemébe nézett.
Szomorúság tükröződött a tekintetében.
– Mi legyen most? – kérdezte.
– Heather?
A nő megfordult, és meglátta az anyját, aki kíváncsi volt, hogy ki kopogott az imént.
– Hunter, ő az anyám.
– Jó napot, Mrs. Jackson!
A férfi odament Ameliához, és kezet nyújtott neki.
Nem sokkal később mindnyájan a nappaliban ültek.
– Tehát maga az a férfi, aki cserbenhagyta a lányomat, amikor a legnagyobb szüksége lett
volna rá.
– Anya! Hogy mondhatsz ilyet? Pontosan tudod, hogy én hagytam el Huntert.
Ő nem is tudta, mi történt. Amikor eljött, hogy beszéljen velem, Saul egyszerűen elküldte.
Hunter egyáltalán nem hibás!
A férfit meglepte, hogy Heather a pártját fogja. Elgondolkodva fürkészte Amelia Jacksont.
– Akkor azt hittem, hogy Heather nagy vagyont örökölt, és tudni sem akar rólam –
magyarázta a férfi. – Elvégre ezt a benyomást akartad kelteni, ha nem tévedek.
A nő szomorúan bólintott.
– Elismerem, és végtelenül sajnálom.
– Semmi baj, Heather.
– Mi hozta ma ide? – kérdezte Amelia.
– Heather nem sokkal ezelőtt mondott nekem valamit, és kíváncsi voltam, hogy ez igaz-e.
Heather tudta jól, mire gondol a férfi.
– Igaz.
– A szerződést nem a Jackson & Prince kapja.
– Nem érdekel. Sajnálom ugyan, mivel az ügynökség kiváló munkát végez, de ennek
hozzánk semmi köze.
– Hogyan képzeled el a jövőnket? – kérdezte a férfi.

96
 – Ott akarok lenni, ahol te vagy.
– Úgy érted, hogy néha-néha találkozzunk?
Heather nagyot nyelt. Többet akart, de kezdetnek ez sem rossz.
– Igen.
– Eljössz Denverbe meglátogatni?
A nő ismét bólintott.
Amelia egyre nyugtalanabb lett.
– Heather!
– Kérlek, anya! Ez csak rám és Hunterre tartozik.
A férfi örömmel hallotta ezt.
– Hozzám jössz feleségül?
Heather úgy érezte, megáll a szíve. Hunter karjába vetette magát, és úgy szorította, mintha
soha többé nem akarná elengedni.
– Igen! Hozzád megyek! Szeretlek, az első pillanattól fogva!
Ezek után a férfi sem fogta vissza magát, régóta elfojtott szenvedéllyel csókolta a nőt.
Végül Heather gyengéden eltolta magától.
– Ugye tudod, hogy nem a pénz miatt teszem?
– Milyen pénz miatt?
– A te pénzed miatt. Eleget keresek ahhoz, hogy gondoskodjam anyáról és magamról.
Nincs szükségem a pénzedre.
A férfi mosolyogva húzta ismét magához.
– Tudom, hogy mindennel megbirkózol. De szívesen gondoskodom rólad és anyádról, egy
feltétellel: hozzám jössz feleségül, és soha többé nem hagysz el. Újrakezdünk mindent. És ha
ismét nehézség adódik a családodban, akkor közösen oldjuk meg. Megígéred?
– Álmomban sem jutna eszembe, hogy valaha is elhagyjalak. Ezt a hátralévő életedben
mindennap újra és újra bebizonyítom neked. Annyira szeretlek! Milyen jó, hogy ezt még
elmondtam neked a parkolóban!
– Igen, az nagyon jó volt. De már korábban is tudtam, hogy képtelen lennék nélküled élni.
Amikor majdnem belefulladtál a patakba, ráébredtem, mennyire szeretlek. Meghaltam volna,
ha még egyszer elveszítelek. Hozzám tartozol, Heather. Mindig melletted akarok lenni.
A nő szívét melegség járta át. Gyengéden hozzásimult a férfihoz. Végtelenül boldoggá
tette a tudat, hogy Hunter szereti.
– Tulajdonképpen mit akartál Saultól? – kérdezte végül.

97
 – Közöltem vele, hogy szeretnélek újból elvenni. Azonkívül meg akartam tudni, milyen az
üzleti légkör Seattle-ben. Ezúttal nem vállalok semmiféle kockázatot. Áthelyezem az
irodámat Seattle-be. Trevorral már közöltem a hírt.
– Seattle-be akarsz költözni? – kérdezte a nő meglepetten.
– Miért ne? Úgyis errefelé terjeszkedünk, és jó ötletnek tartom, hogy az egyik főnök itt
legyen helyben. Mi pedig elmehetünk közösen túrázni vagy síelni a hegyekbe, vagy nyaralni
Brit-Columbiába. Az itteni klíma jobban tetszik nekem a denverinél.
– Érdekes. Én pedig hozzád akartam költözni Denverbe. A te változatod azonban még
jobban tetszik.
Hunter gyengéden a tenyerébe fogta szerelmese arcát.
– Soha többé nem kell választanod köztem és a családod közt, drágám. Veszünk itt egy
házat, amelyben elég hely van nekünk és az anyádnak is.
Heather ragyogó arccal bólintott. Együtt fognak túrázni, magas fák árnyékában
szeretkeznek a folyónál, és nézik a csillagos eget.
– Szeretlek – mondta a férfi. – Légy a feleségem, és töltsd velem az életed hátralévő részét!
– Igen.
– Akkor most sürgősen hozzá kell kezdenem az esküvői előkészületekhez mondta Amelia,
és titokban megtörölgette a szemét.
Ám ők ketten ezt nem hallották, mivel azzal voltak elfoglalva, hogy az újonnan megtalált
boldogságot újabb csókokkal ünnepeljék meg…

98