Cait London

Hullá mverés
Sidney sikeres fényképésznő , folyton a vilá got já rja, és nem hiá nyzik neki a kö tö ttség,
a csalá d. Maxim azonban nem csupá n szenvedélyes éjszaká kkal akarja megajá ndékozni.
Amikor a lá ny megtudja, hogy a férfi ú j há zat vett, és má r a jö vendő otthonukat készü l
berendezni, pá nikba esik. Ú gy érzi, belő le sohasem vá lhat jó feleség, ezért gondol egyet,
és kereket old…
 1. FEJEZET
A hold ó riá si labda gyaná nt lebegett a komor Csendes-ó ceá n felett. Eső t ígérő , sű rű
felhő k vonultak el elő tte.
Maxim Sztyepanov a sziklaormon á llt. Messze alatta há borgó hullá mok csapdostá k a
homokos partot. Tö prengve bá multa Amoteh, a Washington á llam délnyugati részén
fekvő kisvá ros éjszakai fényeit. A vá roska szélén lá tni lehetett az Amoteh Hotel
kivilá gított homlokzatá t. A szá lloda, melyet az unokatestvére, Mihail vezetett, nyugalmat
kíná lt a turistá knak, konferenciatermet az ü zletembereknek, a vá roska szá mos
lakó já nak pedig jö vedelemforrá st jelentett, mivel a hotelhez tartozó ü zletekben
á rusíthattá k kézmű ipari termékeiket. Maxim nagybá tyja, Fjodor és annak fia, Jurij
példá ul kézzel faragott bú torait kíná lta az egyik ü zletben.
Egy vad szélroham ö sszekó colta a férfi hajá t, és só s tengeri levegő t legyintett az
arcá ba. Maxim megfordult, és elindult az ő srégi sziklasírhoz, amelyben a legenda szerint
Kamakani, a hawaii tö rzsfő nö k nyugszik. A legenda ú gy tartja, hogy Kamakani
évszá zadokkal ezelő tt megá tkozta ezt a fö ldet, mert az itteni bá lnavadá szok rabul
ejtették, és sohasem térhetett vissza szü lő fö ldjére, az asszonyhoz, akit szeretett. Amikor
meghalt, itt temették el, a sziklá s dombtető n.
Maxim sejtette, mi mehetett végbe hajdaná n Kamakaniban, mert ö is magá nyos volt.
Még mindig a korá n elhunyt feleségét gyá szolta, aki kilenc évvel ezelő tt egy ittas sofő r
miatt lelte halá lá t abban a kocsiban, melyet ő , Maxim vezetett. Azó ta sem tudott
szabadulni a bű ntudattó l. Ú jra meg ú jra feltette magá nak a kérdést, nem felelő s-e ő is az
asszony halá lá ért. Miért nem rá ntotta el a kormá nyt, amikor a semmibő l elő bukkant az
autó , és egyenesen feléjü k szá guldott?
Maxim ború s gondolataiba merü lve, a széltő l meghajlott fá k kö zé ballagott. A
wyomingi hatalmas fenyő khö z viszonyítva ezek a fá k alacsonyak voltak ugyan, az
illatukkal azonban felidézték a szü lő fö ld hangulatá t. A férfi mélyen beszívta a só s
levegő t, és ismét a szívébe vá sott a régi fá jdalom.
A fivére, Alekszej, aki eredetileg farmer volt, néhá ny évvel ezelő tt ú j életet kezdett itt,
Amotehben, és ma má r boldog férj és csalá dapa. Alekszej példá já t a Sztyepanov csalá d
tö bbi tagja is kö vette. Utá na jö ttek ide, a tengerpartra, és kü lö nféle vá llalkozá sokba
fogtak. Maxim abban reménykedett, hogy talá n az ő sebei is begyó gyulnak, ha megpró bá l
ú j életet kezdeni Amotehben.
Az elmú lt évben belá tta, hogy képtelen megmaradni a szü lő fö ldjén, Wyoming-ban,
ahol minden a feleségére emlékeztette. Jeannie-nek is tetszene Amoteh… Ha élne, má r
boldogan nevelnék a gyerekeiket itt, ebben a kellemes ü dü lő vá rosban.
Maxim nagyot só hajtott. Ú gy érezte, mintha Jeannie alakja ott lebegne a pá rá ban, és
vá rakozna rá … De nyomban elhessegette sö tét gondolatait. Ö rü lnie kellene annak, amije
van: ö sszetartó , nagy csalá djá nak, unokahú gainak, unoka-ö ccseinek, akiket a karjá ra
vehet, virá gzó cégének, amelyet a fivérével együ tt irá nyít…
Egyszeriben á gak recsegése ü tö tte meg a fü lét. Valaki van a kö zelben!
Maxim szomorú an elmosolyodott. Ezek szerint vannak még rajta kívü l is emberek,
akik éjszaka bolyonganak, hogy egyedü l legyenek a bá natukkal…
Ekkor hangos jajszó tö rte meg az éjszaka csendjét. A férfi elbú jt egy fa mö gé, és onnan
leselkedett. Egy nő i sziluettet pillantott meg, amint rá dobott valamit Kamakani sírjá ra,
majd megfordult, és vetkő zni kezdett.
 Maxim hü ledezve nézte a rö vid hajú , tö rékeny alkatú nő vetkő zését. A felhő k mö gü l
elő -elő bukkanó , misztikus holdfényben olyan volt, mint egy istennő , aki az éjszaká nak
hó dol.
Az ismeretlen nő az égnek emelte a karjá t, és fá jdalmasan felkiá ltott:
– Nézz rá m, tö rzsfő nö k! Megvan mindenem, ami egy nő nek kell. Talá n bizonyos
helyeken lehetnék pá rná zottabb, de így sem vagyok rossz. Miért kellett Bennek mégis
Fluffy, az a nagy mellű , buta liba? É s én miért nem kellek neki?!
A jajongá st egy sor nem valami nő ies, cifra ká romkodá s kö vette. Maxim megijedt,
hogy a nő sú lyos dolgokat forgat a fejében. Még majd leveti magá t a sziklá ró l!
– Nézz rá m! – folytatta a nő a fá jdalmas monoló got. – Harmincéves vagyok. Nem
vagyok csú nya. Nézz rá m! Szép a mellem, formá s mindenem! Miért hagyott el mégis a
szerető m?
A nő elhajított valamit, nyilvá n a melltartó já t, és végü l a bugyijá t is levetette.
– Nézz ide, tö rzsfő nö k1. Te férfi vagy, legalá bbis férfi voltá l. Há t nem vagyok szép?
Dehogynem! Maximnak kiszá radt a torka, és bizsergés futott végig a testén.
Elkerekedett szemmel bá multa a nő finom vonalait, és megmozdult valamije, ami má r
rég nem moccant. Ez a lá ny igenis szép! De mennyire az!
Az ismeretlen nő tová bb beszélt.
– Jó , nem vagyok olyan kis naiv, mint az a sö tét agyú Fluffy, aki egyébként is csak
színészkedik. Mi a baj velem? Mondd meg, tö rzsfő nö k, de ő szintén! Adj jelet!
Maxim tudta, hogy legjobb lenne, ha egyedü l hagyná a nő t a szerelmi bá natá val. De mi
van, ha le akarja vetni magá t a sziklá ró l?
Elgondolkodott, és kénytelen volt beismerni magá nak, hogy nemcsak a féltés, hanem
a kívá ncsisá g sem hagyja elmenni. Kilopakodott a fá k kö zü l a sír felé vezető ö svényre, és
ú gy tett, mintha csak most érkezett volna fel a dombra. Hangosan kö hécselt, hogy jelezze
a nő nek a kö zeledtét. Arra gondolt, hogy nyilvá n sebesen magá ra fogja kapkodni a
ruhá it.
Csakhamar megpillantott egy há ló zsá kot a fö ldö n, aztá n rá lépett valamire. Lehajolt és
felemelte: egy sportos melltartó volt. Mellette egy fehér bugyi hevert. A férfi az arcá hoz
emelte a még testmeleg fehérnemű t, amely kö nnyű , nő ies illatot á rasztott, és arra
gondolt, milyen régó ta, milyen nagyon régó ta nem volt nő vel…
Lassan, anélkü l hogy rá nézett volna, elballagott az ismeretlen lá ny mellett. Idő t akart
adni neki, hogy felö ltö zzö n. Felkapaszkodott a sziklaoromra, és némá n bá multa a
tengert.
A há ta mö gö tt léptek nesze hallatszott. A nő elindult felé, de néhá ny lépésnyi
tá volsá gra megá llt, és csendben vá rakozott. Egy perc mú lva végre megszó lalt.
– Csak nem akar leugrani a sziklá ró l? Kérem, ne tegye! Így is elég borzalmas nap van
mö gö ttem, ne rontsa el még jobban!

Sidney Blakely belefá radt az egész napi munká ba, és megszö kö tt a hotelbő l az
éjszaká ba. Amikor megpillantotta a sziklaormon á lló férfit, megrémü lt. Még csak az
hiá nyzik, hogy tanú ja legyen egy ö ngyilkossá gnak! Ugyanakkor rö gtö n megszó lalt benne
a profi fényképész: micsoda fotó lenne! Á m má ris elvetette a gondolatot. Amú gy sem volt
ná la a fényképező gépe, meg aztá n a szétroncsoló dott test nem valami kellemes lá tvá ny.
Elnézte a magas, erő s férfit. Ha odamenne hozzá , és megragadná a kezét, ez az ember
gond nélkü l magá val rá nthatná ő t, aki alig volt ö tvenö t kiló és szá zhatvan centi.
Igaz, hogy Ben elhagyta, de azért esze á gá ban sincs meghalni!
 Sidney gyorsan belebú jt a nadrá gjá ba, és felvette a pó ló já t. Arra nem akart idő t
pazarolni, hogy a csizmá já t is felhú zza. Fel kell tartó ztatnia a férfit, még mielő tt késő
lenne! Meztelen talpá t szú rtá k a kavicsok, de bá tran odament az idegenhez.
– Jó estét! Kérem, ne kö vessen el semmi ostobasá got! Inká bb beszéljü k meg a bá natá t!
Kö zelebb merészkedett a férfihoz, de a biztonsá g kedvéért néhá ny lépésnyi tá volsá got
tartott tő le. Mint szabadfoglalkozá sú fényképész, lá tott má r férfiakat, akik a há ború ban
á télt traumá k kö vetkeztében ö ngyilkossá gra készü ltek. Megfordult olyan falvakban,
amelyeket elpusztított az á rvíz vagy a vulká nkitö rés. Fényképezett rettenetes
erdő tü zeket, és messze északon is já rt, hogy lencsevégre kapja a rénszarvascsordá kat.
Elismert fotográ fus volt, a fényképeit sok folyó irat kö zö lte, igazá n nem szá mított
tapasztalatlannak. Fel tudta mérni, vajon egy ember ö ngyilkossá gra készü l-e, vagy sem.
Errő l a férfiró l el tudta képzelni, hogy el akarja dobni magá tó l az életét. Elhatá rozta,
hogy mindenképpen nyugodt marad. Annak ellenére, hogy ő maga épp mélyponton van
Ben és Fluffy eskü vő je miatt, meg kell győ znie az idegent, hogy mégsem olyan rossz
dolog az élet.
Sidney alaposabban szemü gyre vette a férfit. A vá lla széles, a lá ba hosszú és izmos, a
keze nagy és erő s. Kétkezi munká s lehet, gondolta, és a harmincas évei elején já rhat.
– Azért jö ttem ide, hogy egyedü l legyek – mormolta a férfi mély hangon, és
há trasimította szélfú tta, a szoká sosná l valamivel hosszabb hajá t.
– Miért akar egyedü l lenni? Nem mondaná el nekem?
Maxim megfordult, és villogó szemmel végigmérte a nő t.
Sidney megijedt: te jó ég, lehet, hogy ez egy á mokfutó , és most az ú jabb á ldozatá ra vá r
az éjszaká ban!
Ekkor egy hajfü rtö t a férfi arcá ba fú jt a szél, és így má r nem tű nt olyan félelmetesen
elszá ntnak.
– Néha az élet maga a pokol – dö rmö gte Maxim má r-má r tréfá s hangon.
Az á mokfutó kra nem jellemző a tréfá lkozá s, gondolta Sidney, és ismét visszatért az
ö ngyilkossá gi elméletéhez.
– Nekem mondja?! No de azért mégsem mindig pokol az élet. A legfontosabb a pozitív
gondolkodá s. Nem beszélgethetnénk egy kicsit?
– Mirő l?
– Arró l, hogy milyen szép tud lenni az élet. Meséljü k el egymá snak az életü nk
tö rténetét! Mindjá rt jobban fogja érezni magá t. Igyunk meg egy sö rt, és beszélgessü nk
egyet!
– Van magá ná l sö r?
Ezt olyan só vá ran kérdezte a férfi, mint egy alkoholista. Sidney gyanú t fogott: lehet,
hogy ittas? Nem, akkor érezné a szagá n. Má rpedig ennek az idegennek olyan illata van,
mint a tengeri levegő nek meg a frissen fű részelt fá nak.
– Nincs ná lam, de tekintsen a bará tjá nak, és mondjon el nekem mindent! É n is
elmondom magá nak az életemet. Lá tni fogja, hogy az enyém sem habos torta, és
mindjá rt jobban lesz.
– Kétlem, hogy bá rkinek rosszabbul menne a sora, mint nekem.
_ Ó , téved! Hadd meséljem el! Csak jö jjö n egy kicsit errébb! Hallgassa meg az én
nyomorú sá gomat! Az én gondjaim-bajaim mellett biztos eltö rpü lnek a magá éi.
Sidney arra gondolt, hogy ebben a sö tét ó rá ban nyilvá n emberi szó ra van szü ksége az
idegennek. Valakire, aki szeretettel fordul hozzá . Kö zelebb merészkedett.
– Ne kö vessen el meggondolatlansá got! Fogja meg a kezem!
A férfi bizalmatlan pillantá st vetett rá .
– Miért tenném?
 – Azért, mert azt akarom! Azért, mert ha tesz elő re még egy-két lépést, le fog zuhanni
a mélybe.
A férfi egy darabig kifejezéstelen arccal bá mult a nő re, majd megrá zta a fejét.
– Maga azt hiszi, hogy én… Á , má r értem! – Maxim elmosolyodott, mintha tetszene
neki a gondolat. – Na jó .
Rá nézett a nő kinyú jtott kezére, majd erő s, durva ujjait rá kulcsolta a vékony ujjakra.
Egy kétkezi munká s, gondolta Sidney; bü szke munká sember. Ki kell fü rkésznie, mit
értékel leginká bb az életben, hogy aztá n le tudja beszélni az ö ngyilkossá gró l.
Lépésrő l lépésre há trá lt a sziklaoromró l, és a férfi engedelmesen kö vette. A nő
megkö nnyebbü lt, bá r még félt, hogy az idegen lendü letbő l nekirugaszkodik és leugrik, és
ő t is magá val rá ntja. Má r lá tta maga elő tt az ú jsá g címsorá t, vagy inká bb a kis cikket,
amelyet senki sem fog elolvasni: „Sidney Blakely, a neves fényképész levetette magá t a
sziklá ró l.” Az apja megá tkozná az ostoba cselekedete miatt, a nő vérei, Stretch és Junior
pedig megsiratná k. Még Fluffy is ejtene érte néhá ny kö nnycseppet, Ben pedig á sítana
egyet, és a má sik oldalá ra fordulna. Ezt az á sítá st meg a má sik oldalá ra fordulá st jó l
tudta csiná lni, amikor tú l voltak a szexen. De ez most má r legyen Fluffy problémá ja!
– Leü lö k oda, a há ló zsá komra – mutatta Sidney. – Csatlakozzon hozzá m! Vagy
menjü nk be a vá rosba, és igyunk meg egy sö rt?
A férfi nem engedte el a kezét. Sidney megijedt: még majd tényleg magá val rá ntja!
Megszaporá zta lépteit, és magá val hú zta az idegent.
– Ü ljö n má r le, az ö rdö gbe!
– Maga mindig ilyen kedves? Szeret parancsolgatni? – tudakolta a férfi kü lö nö s
akcentussal, mintha kü lfö ldi volna.
– Az apá m a tengerészetnél szolgá lt, és ennek megfelelő nevelést kaptam tő le.
Egyszó val ü ljö n le!
A férfi lassan leereszkedett a há ló zsá kra. Sidney megkö nnyebbü lten felsó hajtott.
Lehuppant mellé, és azon tö prengett, hogyan téríthetné el a szá ndéká tó l. Mondania
kellene valami szépet, ami elgondolkodtatná a szerencsétlent.
– Nincs magá ná l ejtő ernyő . Ha leugrik, nem sok ép csontja marad. Ki fogja magá t
eltakarítani?
A férfi felhú zta az egyik térdét, és két kézzel á tkulcsolta.
– Hm, azt hiszem, pillanatnyilag nem akarok leugrani. Lehet, hogy egyébként sem
tettem volna meg. Meséljen nekem a nyomorú sá gos életérő l!
Sidneynek eszébe jutott, hogy az ö ngyilkosjelö ltekkel személyes kapcsolatot kell
kialakítani.
– É n még mindig féltem magá t. Hogy hívjá k?
– Vá rom az élettö rténetét.
A nő nagy levegő t vett.
– Nem teszi kö nnyű vé a dolgomat. Engem Sid Blakelynek hívnak.
– Sid – ismételte meg Maxim bá rsonyos hangon.
Sidney kinyú jtotta a kezét, s a férfi elfogadta.
– Maxim.
– Maga kü lfö ldi?
A férfi még mindig rá zta a kezét, mintha el sem akarná engedni.
– Orosz név. Az apá m és a nagybá tyá m bevá ndorló , de én má r itt szü lettem.
Sidney elhú zta a kezét, amelyet oly kellemesen megmelengetett a férfi hatalmas
tenyere.
– Na lá tja. Van csalá dja, akik nyilvá n aggó dnak magá ért. Ne feledkezzen el a
szeretteirő l!
 – Jó , gondolni fogok rá juk. Vá rom az élettö rténetét.
– Elő szö r is ígérje meg, hogy nem fog leugrani a sziklá ró l! Ígérje meg! Ez parancs.
– Igenis, hö lgyem.
– Így má r jó … Szó val Maxim. É s a vezetékneve?
– Sztyepanov.
– Má s Sztyepanovok is laknak itt, Amotehben. Sztyepanov a vezetékneve Mihailnak is,
aki a hotelt igazgatja, meg a helybéli mű bú torasztalosnak is. Ezek szerint vannak
rokonai. Nincs egyedü l.
– Csak mú lt ő sszel kö ltö ztü nk ide apá mmal, aki nyugalmat keresett itt, Amotehben, és
a testvére mellett akart lenni. A testvére Fjodor Sztyepanov, a mű bú torasztalos. É n a
fivéremmel, Alekszejjel egy építési vá llalkozá st alapítottam – magyará zta a férfi
kedélyesen, mint aki szeretettel gondol a hozzá tartozó ira, holott nemrég még itt akarta
hagyni ő ket. – De most meséljen magá ró l! Talá n segíthetek valamiben.
Sidney megcsó vá lta a fejét.
– Nem cserélü nk szerepet. É n vagyok az, aki megmenti magá t, megbeszéltü k? Maga
csak hagyja magá t megmenteni! Lá ssa be, hogy nincs egyedü l, ez a legfontosabb!
– Persze hogy nem vagyok egyedü l, hiszen maga itt van mellettem. Kegyed mindig
olyan, mint egy tü zérkapitá ny?
Sidney eleresztette a fü le mellett a kérdést.
– Ma nem volt jó napom. É pp aktfotó kat készítek. Ilyen munká t még nem csiná ltam,
de most ki akartam pró bá lni. Jó l megfizetik, de borzasztó munka. Kü lö nö sen az estéket
rü hellem, amikor a modellek mindená ron bará tkozni akarnak velem. Egy szá llodá ban
lakunk, és ő k esténként mindig trécselnének, de nekem nincs hozzá kedvem. Elszö ktem
tő lü k. Nincs siralmasabb, mint egy csomó nő egy raká son. Mindig szenvednek valami
férfi miatt, folyton a sminkrő l meg a sző rtelenítési mó dszerekrő l beszélnek. El nem tudja
képzelni, milyen unalmasak.
– El tudom képzelni.
Maxim megértő nek tű nt. Bele kell vonni a beszélgetésbe, gondolta a lá ny, hogy
végképp elfeledkezzen az ö ngyilkossá gró l. Ugyan mi indíthatta erre a szö rnyű
gondolatra? A pszicholó gusok szerint egy bará ti érintés jó t tesz a gyö trő dő embernek.
Sidney kinyú jtotta a kezét, és megpaskolta a férfi karjá t.
Micsoda izmok! Ez az ember szemlá tomá st kitű nő egészségnek ö rvend.
Maxim nagyot só hajtott, megfogta a nő kezét, és a hü velykujjá val ciró gatni kezdte a
kézfejét.
Melegségre vá gyik, gondolta Sidney.
– Mesélje el nekem az életét! – javasolta. – Jó l tudok hallgatni má sokat, legalá bbis a
bará tom mindig ezt mondta. – Errő l eszébe jutott Fluffy, az ü res fejű sző keség, és
megoldó dott a nyelve. – Bennek hívjá k a bará tomat. Együ tt já rtunk fotó zni, mégpedig
elég veszélyes helyekre. Együ tt kempingeztü nk, egymá s mellett lépegettü nk az
aknamező n, együ tt fényképeztü k a lá vaö mlést. Nem volt aká rmi! Ben is fotó s. Talá n má r
lá tta is valahol a fényképeinket. Igaz, a fotó sok nevét az olvasó k meg sem szoktá k nézni.
– É s? – Maxim a sajá t combjá ra helyezte a nő tenyerét.
Csupa izom! – gondolta Sidney.
– É s lefekü dtü nk egymá ssal. Má r ha volt rá idő nk. Nem gyakran, ú gy évente kétszer.
Nem tartott soká ig a szex, mert mindig el voltunk foglalva, meg má s já rt a fejü nkben.
Sokat dolgoztunk, á llandó an ú ton voltunk. Mégis hat-hét évig tartott a viszonyunk, és
akkor megjelent a színen Fluffy. Egy hó nappal ezelő tt ö sszehá zasodtak, ezért nem
akartam olyan munká t vá llalni, ahol talá lkozhatnék Bennel. Akkor má r inká bb az
aktfotó ! Fluffy folyton Benen ló g. Borzasztó !
 – Megértem magá t – mondta Maxim halkan. – Fá jna, ha lá tná ő ket együ tt, ugye?
– Szétvetne a dü h! Ez a Fluffy ostoba liba, aki még semmit nem mutatott fel ebben az
életben. Mi ketten Bennel nagyszabá sú , ó riá si dolgokat éltü nk á t együ tt! Aztá n jö tt ez a
kis ribanc, és Ben egyszerű en elhagyott miatta.
Sidney há tradő lt, és a férfi eleresztette a kezét.
– Apá m, akit mi csak Buldognak szó lítunk, sohasem szerette Bent – folytatta a lá ny. –
Legalá bb nem kell tö bbet hallgatnom a morgá sá t, hogy egy ilyen semmirekellő vel
szű rtem ö ssze a levet.
A lá ny idegesen csipegette a talpá ra ragadt nedves fü vet.
– Szú rta a kavics az imént, ugye? – kérdezte Maxim, majd a kezébe vette a nő talpá t, és
megsimogatta.
Sidney egészen ellazult.
– Kér egy kis csokit? – kérdezte, és beletú rt a mély nadrá gzsebébe.
– Nem, kö szö nö m – vá laszolta a férfi, és tová bb masszírozta a lá ny talpá t.
Sidney kibontotta a csokolá dét, és kéjesen elmajszolta. Kö zben Ben arcá tlansá gá ró l
gondolkodott, ugyanakkor élvezte a talpmasszá zst.
– Szerettem. Ú gy értem, Bent. Mindent megosztottunk egymá ssal. Az ilyesmi nem
feledhető egykö nnyen. É s most együ tt van azzal a kis ribanccal! Csalá dot akarnak
alapítani, meg kacsá kat tenyészteni, képzelje! Felfoghatatlan! Ha ez nem elég ok arra,
hogy az ember leugorjon a… – Sidney még idejében elharapta a mondatot. – Akarom
mondani, arra, hogy csokit faljon, akkor… – Sidney a má sik lá bá t is a férfi ö lébe helyezte.
– Megmasszírozná a má sikat is? Most pedig meséljen magá ró l!
Maxim lassan, nagy gonddal folytatta a masszírozá st.
– Milyen kecses kis lá ba van – suttogta ellá gyult hangon.
A nő attó l tartott, hogy Maxim a végén még elsírja magá t. Sohasem tudott mit kezdeni
a síró emberekkel, no és a sajá t kö nnyeivel sem. Pillanatnyilag neki is égett a szeme, ha
Benre meg Fluffyra gondolt, de egy Blakely sohasem sír! Az apja erre tanította. Ezért
mindig tartott magá ná l egy kis csokit, és ha kö nnyek gyű ltek a szemébe, elő vette és
bekebelezte.
– Nem is kö nnyű cowboycsizmá t talá lni az én méretemben. Nos, elő azzal a
tö rténettel! Hallgatom.
– A feleségem autó balesetben meghalt. É n vezettem az autó t, egy má sik kocsi belénk
szaladt – kezdte Maxim.
Sidneynek kis híjá n torká n akadt a csokolá dé.
– É s bű ntudata van?
– Igen, mert én élek, ő pedig halott. Egy ittas sofő r frontá lisan nekü nk jö tt. Soká ig
kó má ban voltam, és mire magamhoz tértem, Jeannie má r nem volt sehol. Mindketten
huszonhá rom évesek voltunk.
– Mikor tö rtént?
– Kilenc évvel ezelő tt. De még mindig lá tom szá guldani felém azokat a fényszó ró kat,
minden éjszaka, amint lehunyom a szemem. – Maxim há tradő lt, és meredten bá multa a
csillagos eget.
– Ó , és én még azt hittem, hogy nekem van nehéz életem! – só hajtotta a lá ny. – De
tudja, utá lom, hogy éjjel-nappal együ tt kell lennem ezekkel a kis modellekkel. Má r alig
vá rom, hogy a végére érjek ennek a meló nak. Ezek a csajok egy perc nyugtot sem
hagynak nekem. Juj, de utá lom ő ket!
– Miért nem alszik má shol? – Maxim megragadta a nő szabad kezét, és a sajá t ingje alá
dugta.
Szegény fickó nak emberi melegségre van szü ksége, gondolta Sidney.
 – Fá jdalmai vannak? Ú gy értem, fizikai panaszai, amelyek miatt ú gy dö ntö tt, hogy
véget vet az életének? Csak nem beteg? Ha igen, tudnék ajá nlani magá nak jó orvosokat.
– Nincsenek testi fá jdalmaim, csak lelkiek. De hogy magá nak milyen finom kis keze
van! Nem bá nja, hogy elraboltam?
– Ha ez segít magá nak… Tudja, szerettem volna megszabadulni a csajoktó l, ezért
hoztam fel a há ló zsá komat a dombtető re. Maga hol lakik? A csalá djá ná l?
– Egy kis nyaraló ban a csalá d birtoká n. Egészen egyszerű há zikó , mindö ssze egy
helyiségbő l á ll, és nem kíná l akkora kényelmet, mint a szá lloda.
– Idillikus lehet…
A kö d apró szemű eső vé vá ltozott. Sidney má r lá tta, hogy nem tud a szabadban aludni.
Nem kocká ztathatja meg, hogy megfá zik.
– Mennem kell. Lejö n velem a vá rosba? Iszunk valahol egy sö rt, és tová bb
beszélgetü nk.
– Má r rég zá rva van minden.
– Felmehetnénk az én szobá mba is, és megdézsmá lhatná nk a minibá rt, de a csajok
rá szá llná nak magá ra, mint méhecskék a mézre. Mind nagyon csinos, és maga most nincs
olyan á llapotban, hogy ellen tudna á llni nekik. É n pedig nem tehetnék má st, néhá ny jó
fotó kedvéért odavetném magá t nekik. Ezt pedig ugye nem akarja, vagy igen?
Maxim halkan felnevetett.
– Nem, Isten ments!
Sidney megö rü lt: szegény ember má r tud nevetni! Ezek szerint mégiscsak jó hatá ssal
volt rá . Felü lt, hogy megkeresse a zoknijá t.
Maxim a kezébe vette a lá ny lá bá t, és lassan felhú zta a zoknit elő bb az egyikre, aztá n a
má sikra. Sidneynek egyá ltalá n nem esett rosszul ez a tö rő dés. Felvette a csizmá já t, és
felszö kkent.
– Elmegyü nk magá hoz, hogy folytassuk a beszélgetést? – kérdezte. – Ha nem, akkor
kénytelen leszek visszamenni a hotelbe, és keresni egy csendes zugot, ahol békén
hagynak a modellek. Holnap nem lesz jó idő , nem tudunk majd dolgozni. A lá nyok ma
éjszaka soká ig fenn fognak maradni, csak azért, hogy bosszantsanak.
A férfi á tnyú jtotta neki a sportos melltartó t meg a bugyit, olyan magá tó l értető dő
természetességgel, mint egy régi haver. Sidney mindkettő t beledugta a há ló zsá kba. A
férfi ö sszetekerte és a vá llá ra vette a há ló zsá kot.
– É n is elbírom – tiltakozott a nő . – Nincs szü kségem szolgá ra!
– Nem kétlem, hogy elbírja. De maga ma este segített nekem, és én szeretném
viszonozni, hogy ne maradjak adó sa. É rti?
Persze hogy értette. Sidney sem szeretett senkinek adó sa maradni. Az apja is erre
tanította. Az a legfontosabb, hogy Maxim mégsem vetette le magá t a sziklá ró l. Há t cipelje
a há ló zsá kot, ha annyira akarja!
A férfi kézen fogta ú jdonsü lt ismerő sét, és ó vatosan vezette lefelé a lejtő s ö svényen.
Sidneynek jó lesett a segítő készsége. Arra gondolt, hogy Maximnak nyilvá n szü ksége van
a testi kö zelségre, azért fogta meg a kezét. Neki sem volt ellenére.
Végigmentek a vá roson, majd rá tértek egy keskeny ö svényre. Sidney lopva figyelte a
férfit, akinek megmentette az életét. Milyen megtermett ember! A szö gletes arcá val má r-
má r veszélyesnek lá tszik. Nem volt kö nnyű lépést tartani vele, á m Maxim, amint
észrevette, mennyire kapkodnia kell a lá bá t, rö gtö n lelassította a lépteit.
Még mindig kézen fogva ballagtak. Igen, gondolta a nő , ennek az embernek égető
szü ksége van valakinek a kö zelségére. Miért ne adná meg neki? Egész éjszaka
beszélgetni fog vele, hogy reggelre teljesen elfeledkezzen az ö ngyilkossá gi szá ndéká ró l.
 A tengerparton bandukoltak, amikor Sidneynek hirtelen az jutott eszébe, hogy
Maximnak nyilvá n a szex hiá nyzik ahhoz, hogy visszatérjen az életkedve.
Nem fog lefekü dni vele! Hirtelen megtorpant, kitépte a kezét a férfiébó l, majd
lehuppant egy farö nkre.
– Á lljon csak meg egy pillanatra!
– Valami baj van? – fordult felé Maxim.
– Egyet le szeretnék szö gezni. Semmi szex! Szó ba sem jö het! Velem nem! Ígérje meg,
hogy havernak fog tekinteni, nem pedig nő nek! Ü ljö n le! – mutatott a szomszéd farö nkre
a lá ny.
– Nem csak a nő t lá tom magá ban – mondta Maxim tagoltan.
– Akkor jó . Tekintsen a haverjá nak, akkor nem lesz probléma! A férfiak á ltalá ban a
haverjuknak szoktak tekinteni, és én hozzá szoktam, hogy nyíltan beszéljek velü k. A nő i
csacsogá st nem sokra tartom. Magá nak szexuá lis problémá i vannak? Ha igen, én sajnos
nem segíthetek.
– Nem tudok ró la, hogy lennének – vá laszolta a férfi, és mintha elnyomott volna egy
mosolyt.
– Biztos akarok lenni a dolgomban. Nem szeretném, ha leteperne egy férfi, aki évek
ó ta… Amió ta a felesége meghalt, azért volt… ugye tudja, mire gondolok?
– Néhá nyszor. De azt, ami a feleségemmel ö sszekö tö tt bennü nket, nem talá ltam meg
senkinél.
– Remélem, nem vette tő lem rossz néven, amit mondtam, de ó vatosnak kell lennem,
– A szavamat adom, hogy nem fogom magá t szexuá lisan zaklatni. De olyan jó hallgatni
magá t! Ha ná lam marad, tú lélem ezt az éjszaká t. Megtiszteltetésnek venném, ha eljö nne
hozzá m.
A nő fü rkésző szemmel vizsgá lgatta az ö ngyilkosjelö lt arcá t, és megá llapította, hogy
nem viccel. Az udvariassá gá tó l kissé elbizonytalanodott. Má r sok euró paival talá lkozott,
és ú gy lá tta, hogy Maxim, habá r Ameriká ban szü letett, hagyomá nyos euró pai
neveltetésben részesü lt. Lehet, hogy oroszul is beszél…
– Nem fogok lefekü dni magá val, csak hogy tudja! Még nem szabadultam meg Ben
emlékétő l. Mi lett azokkal a nő kkel, akikkel a felesége halá la utá n viszonya volt?
Maxim a tenger felé nézett.
– Azok csak futó kalandok voltak. Ú gy lá tszik, jó há zassá gkö zvetítő vagyok, mert a
lá nyok rajtam keresztü l talá ltak férjet maguknak.
– Hű ha, ez aztá n bosszantó lehetett! Szó val magá t is elhagytá k… De ezért még ne
tekintse magá t ö rö k vesztesnek!
– Jó taná cs – bó logatott a férfi. – Fá radt vagyok, és a nyaraló má r nincs messze. Velem
jö n, vagy visszamegy a hotelbe?
Sidney nagyot á sított, és a modellekre gondolt, akik biztosan nem hagyná k békén.
– Ha kaphatnék egy kis helyet a padló n, ahová letehetném a há ló zsá komat, há lá s
lennék.
A férfi bó lintott és felá llt. Sidney a nagy, kérges tenyerére pillantott, amelyet
kinyú jtott feléje, hogy felsegítse. Só hajtva elfogadta a felé nyú jtott kezet.
Gyakran elő fordult vele, hogy gyors dö ntéseket kellett hoznia. Ilyenkor mindig az
ö sztö nére hagyatkozott, ami most azt sú gta, hogy megbízhat a férfiban, akinek ezen az
éjszaká n tá rsasá gra van szü ksége, neki pedig nyugalomra.
Ekkor felébredt benne a fényképészö sztö n. Arra gondolt, hogy Maxim nagyon
jó vá gá sú férfi, és remek képeket tudna készíteni ró la. Egy fekete-fehér portréfotó n
nagyszerű en érvényesü lne a szö gletes arca.
 A magas, izmos teste sem kutya! Mintha csak kitű nő fotó k szá má ra teremtették volna!
A ró la készített fényképeket elkapkodná k, mint a cukrot.
Ső t még az is elő fordulhat, hogy Maxim Sztyepanov ú j irá nyt, ú j értelmet ad az
életének…
Ha alkalom kíná lkozott, Sidney volt az első , aki megragadta.

2. FEJEZET
Maximot elbű vö lte a fényképésznő . A formá s kis testétő l minden érzéke életre kapott.
Tulajdonképpen lelkiismeret-furdalá sá nak kellene lennie, gondolta. Mivel azonban
olyannyira kedvét leli a bá jos teremtésben, és ellená llhatatlanul vá gyik rá , hogy
kö zelebbrő l is megismerje, kénytelen meghagyni abban a hitben, hogy nemrég a
dombtető n tényleg ö ngyilkossá got akart elkö vetni.
A lá nynak lá tható lag sejtelme sincs ró la, milyen nagy hatá st gyakorol rá , s mennyire
felizgatja. Mikö zben elő reengedte a há zikó hoz vezető lépcső n, legszívesebben
megmarkolta volna a popsijá t. Ó , de szívesen megsimogatná az egésztestét, és boldog
lenne, ha beszívhatná izgató illatá t!
Maga sem tudta, miért akarja annyira a kis fényképésznő t.
Nincs rajta bugyi.
A verandá n Sidney kö rü lnézett, és megpö ccintette a korlá tra erő sített forgó t.
– Itt kint is alhatok. Legalá bb hallgathatom a tenger zú gá sá t.
Az ágyamba akarom vinni! Most rögtön.
– É jszaka erő sö dni fog a szél. Jobban teszi, ha odabent alszik. Nyugodtan aludja ki
magá t! Azt mondta, holnap nem dolgozik.
– Ó , ez csá bító ! Az utó bbi idő ben ú gysem aludtam eleget.
Maxim arra gondolt, milyen jó lenne lassan, gyengéden szeretni ezt a lá nyt, és
fá jdalmasan megfeszü lt az alteste. Az ö nmegtartó ztató évek utá n miért pont ez a
vadidegen nő ébresztett benne vá gyat? É s miért pont ezen az éjszaká n?
A há zban spá rtai rend fogadta Sidneyt. Mindö ssze egy nagy á gy, egy komó d egy
egyszerű asztal és két szék alkotta a bú torzatot a szobá ban, ezenkívü l volt még egy
konyharész. Rö gtö n benézett a pará nyi fü rdő szobá ba.
– Aranyos!
Maxim kö zben kigö ngyö lte és a szoba sarká ban kiterítette a há ló zsá kot. Aztá n jobban
szemü gyre vette vá ratlan vendégét. Praktikus, rö vid frizurá ja volt, hatalmas, sö tétbarna
szemét hosszú szempilla fá tyolozta. Nem volt rajta smink. Ó de jó lenne megízlelni
nyelvével a karcsú nyaká t, megharapdá lni a kis fü lét!
Maxim régó ta nem szeretkezett, és a teste késedelem nélkü l reagá lt a gö mbö lyű
kebelre, amely kirajzoló dott a pó ló alatt.
– Sidney!
– Igen? – A lá ny nyú jtó zkodott, és nagyot á sított. Maxim legszívesebben magá hoz
vonta volna, hogy fejét a'„két melle kö zé temesse.
– Gondoltam, talá n szü ksége lesz rá – mondta a férfi, és odahajított a vendégnek egy
tiszta pó ló t.
Sidney bó lintott, és a komó dhoz lépett, hogy kö zelebbrő l is megnézze Maxim eskü vő i
képét.
– Ő szintén sajná lom – rebegte. – Gyö nyö rű nő volt a felesége.
– Igen, gyö nyö rű volt… Igazi kincs. Ö rö kre meg fogom ő t ő rizni a szívemben.
 – Ez szép, Maxim, de azért csak élje az életét! Nem fog semmi meggondolatlansá got
elkö vetni, ha elaludtam, ugye?
A férfi megrá zta a fejét.
– Fá radt vagyok – mormolta. – Tudja, az érzelmek is kifá rasztjá k az embert… Biztos
nem…? Inká bb meg sem kérdezem.
– Mit?
– Nem engedné meg, hogy egy pillanatra á tö leljem?
A nő rö gtö n védekező á llá st vett fel, és há trá lt egy lépést.
– Csak lassan! É n nem az vagyok, akire maga vá gyik!
De még mennyire, hogy az!
– Elnézést! Néha elfog a vá gy, hogy á tö leljek egy nő t. Semmi má st nem kérek, csak egy
ö lelést, de a nő k ezt gyakran félreértik, pedig…
Sidney ellazult egy kicsit.
– Pedig maga csak emberi kö zelségre vá gyik, ugye? – Kö zelebb lépett a férfihoz, és
ú gy nézett rá , mint aki kész felá ldozni magá t. – Na jó , ö leljen á t! Harminc má sodpercet
adok.
Maxim magá hoz vonta a lá nyt, nagy levegő t vett, és lehunyta a szemét, hogy
maradéktalanul kiélvezze a drá ga pillanatokat. A benső jében, ahol azelő tt fagy és
ü resség honolt, egyszeriben melegség és ö rö m kezdett ébredezni.
– Lejá rt az idő – szó lalt meg Sidney, és kibú jt a férfi karjá bó l.
Maxim alig akarta elengedni.
– Kö szö nö m. Most má r jobban érzem magam.
– Akkor jó – bó lintott a lá ny, aztá n fogta a bugyijá t meg a tiszta pó ló t, sarkon fordult,
és bement a fü rdő szobá ba.
Maxim megvakarta borostá s á llá t. Hajnali há rom volt, és ő má sra sem vá gyott, csak
arra, hogy tová bbra is a karjá ban tarthassa vendégét. Só hajtva leoltotta a villanyt, és
lefekü dt.
Sidney a fü rdő szobá ban villá mgyorsan levetkő zö tt, és felvette a bugyit meg a férfi bő
pó ló já t. Reszketett. Kívá nta Maximot, pedig nem gyakran fogta el a szexuá lis vá gy –
tulajdonképpen eddig még soha nem fordult elő vele ilyesmi. Ben-nel a szex mindig
gyorsan lezajlott, és sohasem hozta meg a vá gyott kielégü lést.
Ká r, hogy szegény Maxim ö ngyilkossá gi gondolatokat forgat a fejében, és még mindig
gyá szolja a feleségét! Pedig milyen jó volt az ö lelése! Nem, nem szabad az erő s, szép
testére gondolni!
Hirtelen tá madt érzéseit a kimerü ltsége szá mlá já ra írta. Kilépett a fü rdő szobá bó l a
sö tét szobá ba, vetett még egy bú csú pillantá st a férfi széles há tá ra, majd belebú jt a
há ló zsá kjá ba, lehunyta a szemét, és elaludt.

Maxim soká ig fü lelte a vendég egyenletes lélegzését, majd a má sik oldalá ra fordult,
hogy jobban lá thassa a kis ö sszegö mbö lyö dö tt alakot a padló n. Sidney a tenyerébe
fektette az arcá t, és olyan volt, mint egy kislá ny.
A férfi halkan felá llt, odament hozzá , és leguggolt elő tte. Ó , ha Sidney tudná , mennyire
elbű vö lő nek talá lja! Ennek a nő nek van szíve! Vá llalta a veszélyt, hogy megmentsen egy
idegent, akirő l azt hitte, hogy a mélybe akarja vetni magá t. É s annak ellenére, hogy a há ta
kö zepére sem kívá nta, hagyta, hogy megö lelje, mert azt hitte, ezzel segíthet.
Szerelmi kalandba azonban nem akar bocsá tkozni – má rpedig ő éppenséggel erre
vá gyik. Nem lesz kö nnyű havernak tekinteni ezt a lá nyt, akit csó kolni, ö lelni szeretne…
 A férfi tekintete fel-alá vá ndorolt a há ló zsá kba kucorodott alakon, és alig bírta
megá llni, hogy ne érintse meg. Legszívesebben felkapta volna, hogy az á gyá ba fektesse
és kényeztesse.
Nehéz lesz kapcsolatot felépíteni ezzel a kemény, mégis mély érzésű nő vel.
Megsebezte az a Ben. Maxim elhatá rozta, hogy nagyon tü relmes lesz, és eldö ntö tte, hogy
megnyeri Sidney szívét.

Sidney ká véillatra ébredt. Megpillantotta Maximot egy bö grével a kezében az ablak

elő tt, amint rezdü letlenü l bá mult kifelé az eső be. Csak egy farmernadrá g volt rajta, a
felső teste csupasz maradt; a derengésben is lá tszott, milyen napbarnított a há ta. Ez a
melankolikus pó z, ez a fény-á rnyék já ték csodá latos fotó t eredményezne!
– Jó reggelt! Hogy érzi magá t? – A lá ny nagyot á sított. – Jobban van?
Maxim, aki még mindig a gondolataiba merü lve bá mult ki az eső be, némá n bó lintott.
Sidney felá llt, tö ltö tt magá nak egy bö gre ká vét, majd a férfihoz lépett.
– Kö szö nö m, hogy itt alhattam.
– Szívesen, má skor is.
Kitartó an zuhogó eső verte az ablakü veget, a gyér kinti fény szü rke á rnyékokat vetett
Maxim arcá ra, és mintha a hangulata is olyan ború s lett volna, mint az ég.
– Tudod mit? Tegező djü nk! Ugye ma nyugodt napod lesz, Maxim? Ugye nem kell
aggó dnom érted? – kérdezte a nő . Ú gy gondolta, ha má r egy szobá ban aludtak, aká r
bará tsá got is kö thetnek.
– Aggodalomra semmi okod. A fivéremmel, Alekszejjel elmegyek dolgozni, de te itt
maradhatsz ná lam, ha akarsz. Ső t ide is kö ltö zhetsz, ha nem kívá nsz egy fedél alatt lenni
a lá nyokkal. Ahogy akarod. Csak attó l tartok, hogy a szá já ra vesz bennü nket a vá ros.
Sidney elnézte a férfi arcá t, és feltű ntek neki a szeme alatti kariká k. O, ez az ember
poklokon mehetett keresztü l, gondolta, és részvétet érzett irá nta.
– Nem szá mít. Nem elő szö r fordult elő velem, hogy egy bará tomná l tö ltö ttem az
éjszaká t.
Maxim nagyot só hajtott.
– Amoteh kisvá ros, ahol mindenki mindenkit szemmel tart. Nem szeretném, ha
megszó lná nak. Egyébként a rendelkezésedre á llok.
Sidney hallotta, hogy a Sztyepanovok igazi gavallérok, de ő nem szerette a tú lzott
udvariaskodá st meg a modorossá got. Ú gy gondolta, hogy az ilyesmi fö lö slegesen
bonyolítja az életet, és kész idő pocsékolá s. Nem sokat adott a klasszikus férfi és nő i
szerepekre.
– Csak egy problémá m van. Ha befejeztü k a munká t, muszá j részt vennem a
bú csú partin. A megrendelő m ragaszkodik hozzá , hogy jelen legyek, méghozzá
megfelelő en felö ltö zve, szó val kénytelen leszek ruhá t felvenni, kisminkelni magam, meg
ilyesmi… Rá adá sul férfi partnerrő l is gondoskodnom kell.
– Ajaj!
– Elég baj ez nekem. Azt hinné az ember, elég, ha tisztességesen elvégzi a munká já t, de
nem. Meg kell jelennem ezen az á tkozott partin egy lovaggal az oldalamon, tereferélni a
modellekkel, ső t való színű leg még tá ncolnom is muszá j lesz. Kö rö mcipő ben, nem pedig
csizmá ban.
– Kész kínszenvedés – bó logatott a férfi.
– Ha megjavul az idő , két-há rom nap mú lva végzü nk. É s akkor még ez a parti… –
Sidney nagyot á sított. É lvezte, hogy végre nyugta lehet a modellektő l. Elő vette a
csokolá déjá t, beleharapott, ivott egy kis ká vét, aztá n lenyalta az ujjait.
 Maxim szó tlanul nézte a lá nyt. Sidney arra gondolt, hogy talá n illene megkíná lnia
csokolá déval.
– Kérsz? – kérdezte.
A férfi erre megragadta a lá ny csukló já t, elő rehajolt, mintha bele akarna harapni a
csokiba, á m kö zben egy pillanatra sem vette le a szemét a nő rő l. Aztá n hirtelen
meggondolta magá t, kiegyenesedett, és a hü velykujjá val simogatni kezdte Sidney
tenyerét,
– Mi van Bennel? Szereted még?
A lá nynak kicsit kellemetlen volt a ciró gatá s, furcsa bizsergés fogta el tő le, de ha a
férfinak szü ksége van erre a gyengédségre, há t tegye!
– Igen, szeretem azt a gazfickó t. De hagyjuk ezt! Ha nincs ellenedre, visszafekü dnék
egy kicsit.
– Fekü dj az á gyamra, én ú gyis elmegyek! – mondta a férfi. – Csokis az ujjad.
Sidney elbű vö lten nézte, amint a férfi lehajtja a fejét, és sorra leszopogatja maszatos
ujjait. Hihetetlenü l finom érzés tö ltö tte el; a szá ja kiszá radt, és mintha gombó c nő tt volna
a torká ban. Maxim ismét felemelte a fejét, és olyan kedvesen mosolygott rá , hogy a nő
szíve ö sszevissza zakatolt.
– Mégiscsak szereted a csokit – suttogta reszkető hangon.
– Lenyalogatná m mind a tíz ujjadat – jelentette ki a férfi, és nem engedte el Sid kezét.
A lá ny nyugalmat parancsolt magá ra. Jó lesett neki Maxim jelenléte, meleg, reszelő s
kezének szorítá sa.
– Szó val, ma minden rendben lesz veled? Nyugodtan visszafekhetek? – kérdezte.
– Persze. Má ris mennem kell dolgozni. Vá r az építkezés. A munka jó t tesz. Te pedig
szívesen lá tott vendég vagy ná lam.
– Kö szö nö m. Szeretném végre kialudni magam. Ilyen ború s reggeleken legjobb
á gyban maradni.
– Igen, ilyenkor az á gyban a legjobb – értett egyet a férfi, és kék szeme felragyogott.

Maxim igyekezett a munká já ra ö sszpontosítani, csakhogy folyton Sidneyn já rt az esze,

aki most az ő á gyá ban heverészik.
Délutá n há romra kiderü lt az ég. A férfi jó néhá ny telefonhívá st kapott a csalá djá tó l,
Sidney ugyanis aggó dott érte, és mindenü tt kereste. Já rt a bú torboltban, beszélt Maxim
apjá val. Az ö reg Viktor bű bá josnak talá lta a lá nyt, aki lefotó zta. Mihail is tudomá st
szerzett má r a kü lö nö s kapcsolatró l, amely Maxim és Sidney kö zt szö vő dö tt. Alekszej
telefonja is tö bbszö r megszó lalt. A testvére arckifejezésébő l Maxim megértette, hogy
má r az egész csalá d hallott a fényképésznő rő l, aki ná la tö ltö tte az éjszaká t, és
valamennyiü ket felcsigá zta a tö rténet.
Mihail és Jurij, Maxim unokatestvérei még az építkezésre is kimentek. Leü ltek a
fű részbakokra, és megpró bá ltak kihú zni valamit Maximbó l a titokzatos fényképésznő rő l,
aki ná la éjszaká zott.
Maxim nem szerette volna, ha az egész Sztyepanov dinasztia rajtuk kö szö rü li a
nyelvét; attó l tartott, hogy elijesztik a lá nyt.
– Sidney nagyon aranyos, de nem arró l van szó , amire gondoltok – magyará zta. – Csak
haverok vagyunk, és ez való színű leg így is marad.
– Aha – bó logatott Mihail. – É n is megismertem má r. Fü rge, szorgalmas és igazi profi.
Kü lö nö s nő , nem szereti, ha a férfiak udvariaskodnak vele. A munkabírá sa elképesztő .
Folyton mozgá sban van. A modellek kedvelik, de ő nem bírja az ö rö kö s locsogá st. Kicsit
férfias. Fü ggetlen, teljesen ö ná lló .
– Tényleg csak haverok vagytok? – kívá ncsiskodott Jurij.
 – Igen. Bá r ki tudja… Nemrég hagyta el a volt fiú ja. Tegnap este talá lkoztunk a
dombon. Nem akart visszamenni a hotelbe, mert menekü lt a modellek elő l, és én
felajá nlottam neki, hogy aludjon ná lam. Egyelő re tényleg csak bará tok vagyunk. Majd
meglá tjuk.
– Ne bízz a véletlenre semmit! – kacsintott rá Alekszej.
– Igyekezni fogok – mondta Maxim, és a tenger felé nézett. Megpillantotta Sidneyt a
parton, amint fényképező géppel a nyaká ban sétá lt. Olykor megá llt, és kattintott egyet.
– Ez a nő érted jö n! – mondta Mihail, és felcsillant a szeme.
Maxim le sem vette a szemét a parton kö zeledő alakró l. A pulzusa felgyorsult, az izmai
megfeszü ltek. Alig vá rta, hogy ismét talá lkozzanak.
– Mi van veled? – nézett rá csodá lkozva Jurij. – De hiszen te szerelmes vagy!
– Egy szó t se tö bbet, kü lö nben nem hívlak meg az eskü vő nkre! – ripakodott rá Maxim.
– Jó , jó – hú zta be a nyaká t Jurij.
Mindhá rom férfi kerek szemmel bá multa a kö zeledő fényképésznő t, aztá n Mihail és
Jurij sietve eloldalgott, és elfoglalta helyét a gépek mellett.

Ú gy visítottak a fű részgépek, hogy Sidney hiá ba kiabá lt. Elszá ntan besétá lt az
építkezésre, és szemü gyre vette a sü rgö lő dő kő mű veseket meg á csokat. Ú gy tű nt, ü gyet
sem vet rá senki, mindenki rettenetesen el volt foglalva a dolgá val.
– Maxim! – ordította el magá t Sidney.
Semmi vá lasz. A munkazaj elnyomta a kiá ltá sá t. Sidney belépett a félkész épü letbe, és
megpillantotta a férfit egy létrá n.
Egy munká s felfigyelt rá , és letette a szerszá mjá t.
– Kit keres? – kérdezte.
– Maxim Sztyepanovot – vá laszolta Sidney, és nem tudta levenni a szemét a neki
há ttal á lló férfi formá s há tsó já ró l. Legszívesebben lefényképezte volna.
Elképzelte, milyen jó fotó lenne belő le… Há t még, ha a férfi levenné az ingjét, és ő
lencsevégre kaphatná az izmos há tá t! De még ennél is jobban vá gyott Maxim érintésére,
simogatá sá ra.
A munká s a létrá n dolgozó Maxim felé bö kö tt az á llá val. Sidney rö gtö n odament
hozzá .
– Gyere le! Beszélni szeretnék veled.
A férfi meglepő dést színlelt.
– Ó , te vagy az? – fordult há tra. – Szia! Mi ú jsá g?
A nő észrevette, hogy minden tekintet rá juk szegező dö tt, a fű részgépek pedig
elhallgattak. Maxim lemá szott a létrá ró l, s ő kö zelebb ment hozzá . Lá bujjhegyre
á gaskodott, hogy a fü lébe sú gjon valamit.
A férfi egészen kö zel hajolt az arcá hoz, és lazá n á tfogta a dereká t. Sidney teste
felforró sodott a nagy, erő s tenyér érintésétő l.
– Minden rendben? – kérdezte suttogva.
– Persze.
– Még á ll az ajá nlatod? Ma is ná lad alhatok? Ná lad olyan kellemes nyugalom van. Délig
ú gy aludtam, mint a bunda, aztá n elmentem dolgozni a hotelbe.
– Megint az idegeidre mentek a csajok?
– Jaj, folyton csak a partiró l beszélnek. É n nem akarok elmenni! Lakbért is fizetnék
neked.
– Az sértés lenne. Tegnap éjjel segítettél nekem. Csak nem gondolod, hogy pénzt
fogadnék el tő led?
Olyan kö zel voltak egymá shoz, hogy Sidney érezte a férfi nyersfa illatá t.
 – Szó val nem fogok alkalmatlankodni? Elmehetek hozzá d estére?
– Ö rö met szereznél.
A férfi még jobban magá hoz hú zta a lá nyt; má r-má r ö sszeért az arcuk.
– É s a csalá dod? Mit fognak szó lni?
– Ne tö rő dj vele! Ö rü lni fognak, hogy nem vagyok egyedü l.
– Akkor jó .
Maxim anélkü l, hogy elvette volna a kezét a nő dereká ró l, megfordult, és a
munká sokra nézett.
– Bemutatom neked Alekszejt, a fivéremet. Ő k az unokatestvéreim, Jurij és Mihail.
Mihaillal má r talá lkoztá l, nem? Fiú k, bemutatom nektek Sidney Blakelyt. Fényképész.
– Szó lítsanak Sidnek! Ö rü lö k, hogy ismét lá tom, Mihail! – A lá ny nagy szemeket
meresztett a munkaruhá ban lévő férfira, akiben rá ismert a hotel menedzserére. Amikor
megismerkedtek, Mihail ö ltö nyben volt, és szigorú ü zletembernek lá tszott. – De én má r
megyek is, hagyom magukat dolgozni.
A munká sok azonban kö rbevették és alaposan végigmustrá ltá k.
– Vigyá zzanak Maximra! – mondta Sidney furcsa hangon.
– Nem értem. Miért kellene vigyá zni rá ? – makogta Alekszej.
– Olyan magá nyos! Mindennap egyedü l vacsorá zik. Ma estére sem hívtá k meg
magukhoz, ugye?
A há rom férfi zavartan pislogott.
– Há t… – sü tö tte le a szemét Alekszej. – Való ban gyakran elfeledkezü nk ró la.
– Csalá dos emberek vagyunk, munka utá n sietü nk haza – dü nnyö gte Jurij.
– Há t ez nem valami szép maguktó l. – csó vá lta meg a fejét Sidney.
– Igaza van… – helyeselt Mihail lehajtott fejjel.
A nő még mindig Maxim kezét szorongatta, aki kö zben a hü velykujjá val ciró gatta a
kézfejét, és még kö zelebb vonta magá hoz.
– Ez nem az ő hibá juk, Sid, hanem az enyém. Tudod, én magá nyos farkas vagyok. De
neked szívesen fő zö k valamit estére! Vagyis kettő nknek. Jó ?
A lá ny ö sszerá ncolta a homloká t. Tiszteletre méltó jellemvoná s, hogy a férfi megvédi a
csalá djá t, de vajon megérdemlik-e?
– Jó . Má r megyek is. Viszlá t!
Sidney sarkon fordult, és elindult kifelé, Maxim azonban utá nament, megelő zte, és
félrerakta az ú tjá bó l a deszká kat.
– Hagyd, majd én! – szó lt rá a lá ny. – Nem vagyok olyan gyá moltalan.
– Persze hogy nem, tudom, csak el akarlak kísérni.
Maxim szeme olyan kék volt, mint a felhő tlen ég. A nő egy pillanatra megszédü lt tő le,
de má ris ö sszeszedte magá t.
– Mit fő zzek estére? – kérdezte a férfi.
– Amit akarsz. Nem is kell fő znö d. Nekem elég lesz egy szendvics is. Majd viszek
szendvicseket.
– Nem, nem! Fő zni szeretnék neked valamit!
Sidney nagyot só hajtott, erő t vett magá n, és feltette a kérdést, amelyet má r rég
tartogatott Maxim szá má ra.
– Tudom, hogy sokat kérek tő led, de nem lenne lehetséges, hogy velem jö jj arra a
partira?
– Megtiszteltetésnek venném.
– Jaj, de jó ! De tényleg csak akkor, ha van kedved hozzá …
– Szá míthatsz rá m, Sid – mondta a férfi hatá rozott hangon. – Este talá lkozunk! Akkor
jö ssz, amikor akarsz.
 A lá ny megkö nnyebbü lt, hogy talá lt magá nak partnert, akivel megjelenhet a
fogadá son. Legalá bb Maxim is kikapcsoló dik, felderü l egy kicsit, neki pedig addig is
nyugodt éjszaká i lesznek, és nem kell hallgatnia a modellek fecsegését a sző rtelenítésrő l,
a szemö ldö k kiszedésérő l meg a szexrő l.
Idő kö zben kiderü lt az ég. Sidney visszament a hotelbe, és ú gy dö ntö tt, hogy csiná l
néhá ny felvételt.
– Lá nyok! Irá ny a strand! Igaz, a fény nem a legjobb, de azért nem is rossz. Készítü nk
néhá ny felvételt, majd meglá tjuk, mi lesz hasznosítható belő le. Egy ó rá n belü l
készü ljetek el, és hozzá tok magatokkal a tö rü lkö ző tö ket is! Ezú ttal farö nkö k lesznek a
há ttérben.
Ő maga gyorsan elkészü lt, és a strandtá ská já val lement a tengerpartra. Amikor
odaért, volt mit lá tnia. Há rom testes férfi birkó zott egymá ssal a homokban. Egy
csomó ban hemperegtek, és legalul felfedezte Maximot. Azonnal ledobta a strandtá ská já t,
és hozzá juk szaladt.
– Hagyjá k abba! – kiabá lt rá juk, á m a férfiak mintha meg sem hallottá k volna.
Sidney tudta, hogyan kell bá nni a verekedő s férfiakkal. A két nő vére, Stretch és Junior
is gyakran hajba kapott, és rendszerint ő volt a békéltető . Nem sokat teketó riá zott, jó l
megrá ncigá lta a férfiak fü lét.
– Nem hallottá k, mit mondtam?! Ne bá ntsá k ezt az embert!
Ez hatott. A két termetes férfi – mint kiderü lt, Alekszej és Jurij volt – leká szá ló dott
Maximró l, aki zavartan feltá pá szkodott, és rá mosolygott a megmentő jére.
– Kö szö nö m.
Sidney leporolta a férfi ruhá já t, majd csípő re tette a kezét, és a két verekedő felé
fordult.
– Miért akartá k megverni Maximot? Nem szégyellik magukat?!
Alekszej és Jurij a kivö rö sö dö tt fü lét dö rzsö lgette, és szú ró s szemmel nézett Maximra.
– Bocsá nat – morogtá k kó rusban, eléggé ő szintétlenü l.
– Mit jelentsen ez?! – ripakodott rá juk a nő .
– Csak já tékbó l birkó ztunk – magyará zta Maxim. – Gyerekkorunkbó l maradt meg ez a
szoká s.
Most Sidney jö tt zavarba. Eszébe jutott, hogy ő is szokott így, já tékbó l hemperegni a
nő véreivel.
– Ja, értem… – dü nnyö gte, és belenézett Maxim égkék szemébe. Az volt az érzése, hogy
elsü llyed benne. Egyszeriben tú l perzselő nek érezte a só s tengeri levegő t, és visszhangot
verve kalapá lt a szíve. – Há t jó , fiú k, akkor én megyek is. Dolgoznom kell – mondta
zavartan, és há tat fordított Maximnak meg a rokonainak.
Elsietett a férfi há zá ba, felkapta a fényképező gépét. Maxim azonban bement utá na.
– Bocs, hogy kö zbeavatkoztam – hebegte Sidney.
A férfi levetette és a szennyeskosá rba dobta az ingjét.
– Tessék?
– Bocs, hogy kö zbeavatkoztam – ismételte meg a nő . – Most mennem kell. Viszlá t! –
kö szö nt el gyorsan, mert amikor megpillantotta a férfi izmos, napbarnított mellkasá t,
elgyengü lt a térde, annyira vá gyott rá , hogy beletú rjon a mell-sző rzetébe, és kö vesse az
elvékonyodó csíkot, le egészen a…
Inká bb kisietett gyorsan, kü lö nben nem tudott volna ellená llni a kísértésnek.
A modellek má r a strandon voltak, beolajoztá k magukat, ellenő rizték a sminkjü ket és
fésü lkö dtek. Sidney beá llította ő ket, és egy csomó felvételt készített. Amikor romlani
kezdtek a fényviszonyok, elbocsá totta a lá nyokat azzal, hogy aludjanak minél tö bbet,
mert má snap kemény munka vá r rá juk.
 Leü lt egy farö nkre, és lazított egy kicsit. Békés percek voltak ezek, s ő élvezte a
magá nyt.
Nemsoká ra felbukkant Maxim, és leü lt mellé.
– Elfá radtá l?
– Má r kipihentem magam. Tudod, nem kö nnyű együ tt dolgozni ezekkel a modellekkel.
Folyton hisztiznek, de megéri, mert szép pénzt fogok kapni a képekért. É s te hogy vagy?
– Jó l. Kész a vacsora. Eszü nk?
A fő zés legalá bb elterelte a figyelmét az elhunyt feleségérő l, gondolta Sidney.
– Igen, csak elő bb nézzü k meg a naplementét!
Miutá n a napkorong lebukott a horizonton, Maxim felá llt, és a nő t is felsegítette. Kéz a
kézben sétá ltak a há zikó felé. Az ajtó ban a férfi elő rement, így Sidney ismét
megcsodá lhatta széles há tá t. Megint szokatlan forró sá g ö ntö tte el. Olyan ez a férfi,
gondolta, mint egy pá rduc! Legszívesebben lefényképezte volna.
Maxim há trafordult, és mosolyogva rá nézett.
Sidney egy kicsit reszketett. Nem értette a férfi mosolyá t, amely a szívét melengette.
Megborzongott, de nem a szorongá stó l, hanem a vá rakozá stó l. Ugyan mire vá r Maxim?
Miért néz így rá , ezzel a kü lö nö s mosollyal a szá ja sarká ban, ilyen érzékien? Mi zajlik itt?
Elképzelte, milyen csodá latos lenne, ha magá n érezhetné a férfi meztelen bő rét, és
ettő l az á brá ndképtő l egészen felforró sodott a teste.
Maxim lassan lehú zta magá ró l a pó ló já t, anélkü l hogy levette volna a szemét a nő rő l.
– Letusolok – mondta. – Le kell hű tenem magam… Addig helyezd magad kényelembe!
De nem mozdult. É s Sidney sem moccant.
Most mi legyen? – tanakodott a nő . Kö szö njek el, és menjek vissza a hotelbe, vagy…
Ú gy dö ntö tt, hogy marad. Maxim bó lintott, megfordult, és bement a fü rdő szobá ba.
Sidneynek megroggyant a térde; egész testében reszketett. Mi tö rtént kö ztü k az
imént, amikor csak á lltak, és szó tlanul nézték egymá st? Semmi? Vagy dö ntő fontossá gú
esemény? Lehet, hogy csak képzelő dik? Vagy mégsem?

3. FEJEZET
Szegény fiú ! Még mindig szereti a megboldogult feleségét, és el sem tudja képzelni,
mennyire kívá nom ő t! Így gondolkodott magá ban Sidney, mikö zben Maximmal szemkö zt
ü lt a terített asztalná l. Nagyon kívá natosnak lá tta a férfit, akinek a gyertyafényben ú gy
ragyogott a szeme, mint a drá gakő . Vá llig érő , sö tét hajá t há trafésü lve viselte,
szemö ldö ke magasra ívelt, érzéki szá ja csá bító an fénylett. A nő elragadtatottan csodá lta
szép arcá t, és majdnem félrenyelt.
A kö nnyű vacsorá hoz fehérbort ittak. Sidney felemelte a borospoharat, és egy hajtá sra
kiitta az italt.
– Ízlik? – kérdezte a férfi.
– Nagyon! – vá laszolta a nő , pedig egyá ltalá n nem érdekelte sem az étel, sem az ital.
Maxim csó kjá t szerette volna inni! A gyertya fö lö tt a borosü veghez nyú lt, hogy tö ltsö n
magá nak, és kö zben egy kicsit megégette a kezét.
– Juj! – sikkantott fel.
A férfi má ris a keze utá n kapott, és a szá já val csillapította fá jdalmá t. Sidney-nek elá llt
a lélegzete. Megrá zta magá t, mert szabadulni akart az érzelmektő l, amelyek má r-má r
eluralkodtak fö lö tte.
– Elég! Hagyd abba! Má r nem fá j – rebegte.
 – Tényleg nem fá j? – kérdezte a férfi mély, bú gó hangon, a sajá tos akcentusá val, ami
még izgató bbá tette.
Sidney hiá ba igyekezett, az ismeretlen érzés, amely az imént elá radt benne, nem mú lt
el. Arra gondolt, hogy só vá rgá sá t csak a forró , vad szex csillapíthatná .
Ez azonban ki van zá rva! Maximnak fogalma sincs, milyen érzéseket ébresztett benne,
és még mindig a feleségét gyá szolja.
A férfi is felemelte a pohará t, és ivott egy korty bort. A nő nem tudta levenni a szemét
a nedves, puha ajká ró l. Annyira megbaboná zta Maxim, hogy nyelni is alig tudott.
– Kemény napod volt? – dő lt há tra a székén a férfi.
– Nem vagyok aktfotó s. Ez a mű faj idegen tő lem, és nehezebben megy, mint
gondoltam. Természetfotó s vagyok. Egyszer, amikor Bennel vulká nkitö rést
fényképeztü nk, hirtelen…
– Hagyjuk ezt a témá t! – vá gott a szavá ba a férfi. – Mi lenne, ha odakint folytatná nk a
borozgatá st? A tenger morajlá sa nagyon pihentető .
Kimentek, és leü ltek egymá s mellé a verandalépcső re.
– Nem kellett volna elfogadnom ezt a munká t – mondta Sidney. – Csak azért fogadtam
el mégis, hogy minél messzebbre kerü ljek Bentő l. Bá rcsak má r tú l lennék rajta!
A férfi megfogta a kezét, és a combjá ra hú zta. Nem szó lt semmit, csak bá multa a
tengert. Sidney arra gondolt, hogy biztos az elhunyt felesége miatt szomorkodik.
Magá nyosnak lá tta Maximot, és ö rü lt, hogy enyhíthet a magá nyá n.
– Majd elmú lik a bá natod – vigasztalta halkan. – Majd talá lkozol valakivel, és még
mielő tt észbe kapná l, kis Sztyepanovok vesznek kö rü l.
– Szeretnék gyerekeket. Te is?
– Nem. Jobban mondva még sohasem gondolkodtam errő l. Ben…
– Szeretném, ha tö bbet nem emlegetnéd.
– Bocs. Tú l sokat fecsegek. Biztos untatlak. – Sidney nagyot á sított. A sok munka, a jó
vacsora meg a bor megtette a magá ét.
– Fá radt vagy?
– Igen, moccanni sincs erő m. Olyan szép itt! A tenger, a szellő …
– Nyugodtan tá maszkodj nekem! – mondta a férfi, á tkarolta a vá llá t, és magá hoz
hú zta.
Csak bará tok vagyunk, gondolta Sidney, és hozzá simult.
– Majd elmú lik… – suttogta a nő .
– Nem hiszem – mondta Maxim halkan.
Sidney elszunnyadt a vá llá n.
Maxim á gyá ban ébredt fel. Lihegés ü tö tte meg a fü lét. A férfi az á gy mellett
fekvő tá maszokat csiná lt.
– Még éjszaka van, nem? – kérdezte a lá ny á lomittasan. – É n reggel szoktam torná zni.
– Mindjá rt lefekszem én is.
Sidney feltá pá szkodott, á sított, nyú jtó zkodott, majd levette a nadrá gjá t, és rá dobta
egy székre. Aztá n a pó ló ja alá nyú lt, kikapcsolta a melltartó já t, azt is odadobta a nadrá g
mellé, és ismét á sított.
– Iszonyú á lmos vagyok – mormolta.
A férfi nem mondott semmit, de az éjjeli lá mpa fényében rajta tartotta a szemét. Aztá n
folytatta a torná t.
Sidney elnézte izmos testét, meztelen há tá t, hegyes fenekét a farmerben. Nyelt egyet.
– Hogy kerü ltem á gyba? Nem emlékszem. Visszafekszem a há ló zsá komba. Kö sz, hogy
hagytá l aludni!
Maxim erre csak dö rmö gö tt valamit.
 Sidney ahelyett, hogy lefekü dt volna, bement a fü rdő szobá ba, és nekidő lt a csukott
ajtó nak. Nehezen lélegzett, és megpró bá lta megérteni, mi tö rténik vele. Az elő bb,
mikö zben elnézte Maximot, ismét felébredt benne az az érdekes érzés, amely má r este is
elá rasztotta, és amivel nem tudott mit kezdeni. Elhatá rozta, hogy hideg zuhanyt vesz, az
biztosan jó t tesz.
Tusolá s utá n felvett egy kényelmes rö vidnadrá got meg egy bő pó ló t, és visszament a
szobá ba. Maxim kimerü lten hasalt a padló n, fejét a karjá ra hajtva.
Sidney legszívesebben rá tapadt volna. Megpró bá lta elű zni ezt a gondolatot, de hiá ba.
Aztá n bebú jt a há ló zsá kjá ba.
– Nem tenne jó t neked, ha kiö ntenéd a szívedet? – kérdezte.
A férfi, aki igen kö zel hasalt mellette a padló n, feléje fordította a fejét.
– Neked? Nem.
– Miért nem?
Maxim talpra szö kkent, megá llt a há ló zsá k mellett, és a tekintetével végigsimogatta a
lá ny testét. Nadrá gjá n a dudor elá rulta, hogy izgalmi á llapotban van.
Sidney arra gondolt, hogy most kihaszná lhatná a helyzetet, á m kétségek merü ltek fel
benne. Ez a férfi tö bbet érdemel: egy asszonyt, aki gondoskodik ró la.
Má srészt… miért ne?
– Szex kellene? – tette fel bá tran a nagy kérdést.
– Lá tod.
– Semmi kifogá som ellene – mondta Sidney. Jobb nem jutott eszébe. Bennél á ltalá ban
bejö tt a nyílt beszéd.
Maxim azonban nem volt Ben. A mosolya egyá ltalá n nem tű nt bará tsá gosnak.
– De nekem igen. Csak bará tok vagyunk, vagy nem?
– Igen, de tudom, hogy van ez a férfiakná l… Amikor Bennel…
– Ne beszélj Benrő l! – kiá ltott rá haragosan a férfi.
Ez a hang meglepte Sidneyt. Egyszeriben ú gy érezte, ez a férfi nagyon veszélyes tud
lenni, ha akar.
– Egy perc alatt végeznénk. Minden kö telezettség nélkü l. Jobban fogsz aludni tő le.
– Jobban fogok aludni tő le? É s te fel akarod á ldozni magad? Odaadná d a testedet
anélkü l, hogy te is akarná d, csak azért, hogy én jobban aludjak? Szerinted errő l van szó ,
ha két ember szereti egymá st?
A férfi szeme villá mokat szó rt. Sidney viszont azt fontolgatta, hogy amit viszonzá sul
kapna, az minden bizonnyal nem volna kevés.
– Nekem is jó lenne – mondta bizonytalanul.
– De nekem nem!
– Ó , biztos a feleséged miatt. Megértelek.
– Kétlem. Tudod, nekem egy kicsit tö bbre lenne szü kségem, mint a te Benednek!
Maxim sarkon fordult, és bevonult a fü rdő szobá ba, ahonnan csakhamar víz-zubogá s
hallatszott. Amikor kijö tt, meztelenü l az á gyhoz ment, lefekü dt, há tat fordított a nő nek,
és betakaró zott.
– Aludj, Sid! – mormolta.
A nő azonban soká ig nem tudott elaludni. A férfi meztelen testének lá tvá nya amú gy
istenigazá bó l izgalomba hozta. Maxim a „szeretni” szó t haszná lta „szex” helyett… A
szerelemmel azonban sok minden együ tt já r, amit Sid nem akart.
Bent szerette, és meg is kapta érte a magá ét.
Nehéz helyzetekben untig elég a puszta szex.
Hasra fekü dt, és kü zdeni pró bá lt az égető vá ggyal, amely az egész testében
elharapó zott. Elég lenne a puszta szex! A szerelem meg a romantika idő s hö lgyeknek
való , akik megkö nnyezik a régi filmeket, és odavannak a boldogsá gtó l, ha kapnak
valakitő l egy szá l virá got. Az ilyen dolgok azoknak való k, akik rá érnek. Nem neki.

Sidney nyugtalan há nykoló dá sa és mormolá sa, amibő l Ben nevét vélte kihallani,
korá n kiű zték Maximot az á gybó l. Felkelt, felö ltö zö tt, és a tengerparton elsétá lt az apja
halá szkunyhó já hoz. Ott is talá lta az ö reget, aki egy kempingszéken ü lt, és horgá szott.
– Jó reggelt, fiam! – kö szö ntö tte az édesapja. – Szeretem a kora hajnali békességet. A
gyerekkoromra emlékeztet. Na de boldog vagyok itt is, Fjodor meg a fiaim mellett. É s a
kis unoká im mellett. Eljö n az idő , amikor együ tt fogok horgá szni az unoká immal, mint
annak idején veled meg Alekszejjel. Mi ú jsá g ná lad? Meg akarod szerezni magadnak ezt a
nő t, ezt a Sidneyt? Ö rü lö k neki! Itt az ideje. Ü lj má r le! Beszélgessü nk egy kicsit!
– Feleségü l akarom venni, apá m. Otthont szeretnék, és gyerekeket.
Oroszul beszélgettek, békésen, bizalmasan.
– Mi a gond, fiam?
– Sidneynek szerelmi bá nata van egy má sik férfi miatt. Nyughatatlan teremtés, és
nemsoká ra odébbá ll.
– Akkor utá namész!
– Persze. De azt hiszem, fél attó l, amit irá ntam érez. Ö sszekeveri azzal, amit a má sik
férfi irá nt érzett. Tü relmesnek kell lennem.
– Adj meg neki mindent, amit kívá n! Lá tni fogja, hogy jó ember vagy, és beléd fog
szeretni, hidd el nekem! Hamarosan feleségü l veszed, engem pedig ú jabb unoká val
ajá ndékozol meg.
Sidney korá n munká hoz lá tott.. Délben egy kicsit hosszabb szü netet engedélyezett
magá nak meg a lá nyoknak, kö zben sétá lt egyet Amotehben. Végü l elnyú lt a
tengerparton, hogy kipihenje magá t, mielő tt, délutá n há romkor, ismét nekiá llna
dolgozni.
Lehunyta a szemét, és megpró bá lta maga elé képzelni Bent, aki sző ke, professzoros
kinézetű férfi volt. Ehelyett azonban Maxim marká ns arca ugrott be neki. Mintha az
illatá t is érezte volna… Mosolyogva lehunyta a szemét, és amikor ú jra felnyitotta, Maxim
á llt mellette szélfú tta hajjal.
– Szia!
– Szia! Elfá radtá l? – tudakolta a férfi.
– Csak egy kicsit tú lhajtottam magam. Ü lj ide mellém!
Maxim lehuppant mellé a homokba, és a tengerre szegezte a tekintetét. Kö zben Sidney
ő t nézte.
– Tegnap este szó ba kerü lt a kettő nk kapcsolata. Mi kell neked még, Maxim? Ú gy
értem, a szexen kívü l?
A férfi egy sirá lyt kö vetett a tekintetével, nem vá laszolt rö gtö n.
– Tudod, én régimó di vagyok – mondta végü l. – Nekem kell a romantika is.
– Csó k, elő já ték, ciró gatá s meg ilyesmi?
– Pontosan.
– Nyelves csó k? Simogatá s? – forró sodott fel a nő hangja.
Maxim egyre nehezebben lélegzett. A tekintete Sidney mellére vá ndorolt. A lá nynak
melege lett, és a mellbimbó i egybő l kihegyesedtek.
– Ú gy valahogy… – mormolta a férfi.
– Az sok idő be telik.
– Igen.
– De… mondjuk, az egyik partner nagyon felizgul, és gyorsan mennek a dolgok... Na
igen, a má sik ez esetben hoppon maradna.
 – É n mindent megtennék azért, hogy a partnerem… elégedett legyen.
Sidney megpaskolta a férfi combjá t.
– Ebben biztos vagyok – mondta, és belenézett Maxim kék szemébe. Azon tanakodott,
mi lenne, ha egy kicsit feljebb csú sztatná a kezét. A farmeren á t is érezte a férfiizmokat.
– Nem, nem! – mondta Maxim, és a lá ny kezére tette a tenyerét. – Erre ne is gondolj!
– Mire? – kérdezte a nő á rtatlan képpel.
A férfi nagy levegő t vett, haragos pillantá st vetett Sidre, és felpattant.
– Mennem kell, vá r a munka.
Erre lassan Sidney is felá llt. Nem akarta, hogy a férfi elmenjen. Gyá moltalanul nézett
rá , nem tudott mit kezdeni az ismeretlen érzelmeivel. Má srészt hatá rozottan akarta
Maximot. Nem tudta elfordítani a tekintetét a férfi égkék szemérő l, amely megbaboná zta.
– Nem akarom, nem is tudná m á tvenni a feleséged helyét – mondta bizonytalanul.
– Te egészen má smilyen vagy, mint ő volt.
Sidneyt nyugtalanította ez az egyenes mondat. Ekkor feltű nt a parton egy nő ,
kenguruval a nyaká ban, amelyben egy kisbaba szunyó ká lt.
– A só gornő m, Jessica, a kis alvó szépség pedig Louise.
Két má sik nő is kö zelgett feléjü k a parton, meg egy fiatal lá ny, aki egy kacagó
kisgyermeket kergetett.
– Az ott Ellie, Mihail felesége, és Tanya meg Szá sa. A gö ndö r hajú nő Leigh, Jurij
menyasszonya. Meg szeretnének ismerkedni veled.
– Szervusz, Maxim! – kö szö nt Ellie, amikor kö zelebb ért. – Nem is tudtam, hogy itt
tö ltö d az ebédszü neted.
– Ne mondd! – csó vá lta a fejét Maxim. – Á , itt van az én kis Szá sá m! – tá rta ki a karjá t,
és a kislá ny kacagva szaladt felé.
Amikor mindenki kö réjü k gyű lt, Maxim, karjá ban a kislá nnyal, bemutatta Sidneyt.
– Azt szereti, ha Sidnek szó lítjá k.
– Ó , maga a fényképésznő , aki a modelleket fotó zza – mondta Jessica. – Azon
gondolkoztunk, hogy megkérjü k, csiná ljon ró lunk csalá di fényképeket, ha az ideje
engedi. Itt a kö zelben nincs fényképész.
Maxim megkö szö rü lte a torká t.
– Sidney nem portréfotó s. Modelleket sem szokott fényképezni. É s való színű leg ideje
sincs.
– De talá n mégis, Maxim – mondta Ellie mosolyogva.
– Jaj, hagyjá tok ő t békén!
Sidney rá meredt a férfira. Ú gy vélte, Maxim nyilvá nvaló an nem akarja, hogy
lefényképezze a csalá djá t.
– Tudjá k, tényleg nem nagyon értek a portréfotó zá shoz. Dokumentum- és
természetfotó kat szoktam készíteni, a modellfotó zá s is ú jdonsá g szá momra.
Maxim letette a fö ldre a kis Szá sá t, és karba fonta a kezét.
– Pedig maga biztos kitű nő fotó s, ha felkérték erre a munká ra. Mihail meg akarta
kérdezni, nem készítene-e néhá ny felvételt a szá llodá ró l az ú j prospektusunkba, és az
édesanyja is pont most készít egy ú j kataló gust a bú torokró l – magyará zta Ellie.
– De… – tiltakozott Maxim.
– Arra gondoltunk, lefényképezhetne mindannyiunkat Fjodor há zá ban, jú lius végén
pedig fényképezhetne Jurij és Leigh eskü vő jén is – tette hozzá Jessica.
– Viktort, Alekszejt és Maximot is le kellene fotó zni együ tt. Megismerte má r Maxim
apjá t, Viktort? Mi lenne, ha egy délutá n eljö nne hozzá nk teá ra, hogy megismerje a
csalá dot? Aztá n majd eldö nti, hogy vá llalja-e a munká t, vagy sem.
Maxim megadó an felsó hajtott.
 – Nekem vissza kell mennem dolgozni – mondta, és figyelmeztető pillantá st vetett a
nő kre, akik azonban zavartalanul mosolyogtak, és bú csú t intettek neki.
A férfi fejcsó vá lva visszaballagott az építkezésre. Két modell, aki a homokos parton
napozott, kacér pillantá sokkal kísérte. Sidneynek ez egyá ltalá n nem tetszett. A
Sztyepanovok felé fordult, akik a gyerekeik kö rében békét és boldogsá got sugá roztak.
Megigézve felemelte a fényképező gépét, és elkezdte ő ket fényképezni.
– Gondoskodni fogok ró la, hogy megkapjá k a fotó kat – mondta, amikor végzett, majd
némi gondolkodá s utá n hozzá fű zte: – Maximná l lakom, de ne értsék félre, nem já runk
együ tt. Mindö ssze arró l van szó , hogy nem tudtam elviselni ezeket a modelleket, és ő
felajá nlott nekem egy nyugodt helyet.
A há rom nő buzgó n bó logatott.
– Tudjuk. Maxim is azt mondta, hogy csak bará tok.
– Majd á tgondolom a csalá di fényképek meg a prospektusfotó k dolgá t, de elő bb be
kell fejeznem ezt a munká t. Holnap este nagy ü nnepély lesz a hotelben, ahol okvetlenü l
meg kell jelennem. Csak az a baj, hogy nincs mit felvennem. Van itt valahol egy jó bolt,
ahol megfelelő alkalmi ruhá t vá sá rolhatok?
– Sajnos nincs. Itt csak fü rdő ruhá kat meg strandholmit á rulnak a turistá knak. De talá n
varrhatnék magá nak valamit, vagy á talakíthatnék egy ruhá t a maga szá má ra –
tö prengett Ellie, és végigmérte Sidneyt. – Nézzen be hozzá m, ha lesz ideje!
– Ellie fantasztikusan varr – magyará zta Leigh.
– Kö szö nö m. Lehet, hogy szü kségem lesz a segítségére. Nem hoztam magammal
ruhá kat. Kisestélyire lenne szü kségem, vagy valami hasonló ra. De most mennem kell –
mondta Sidney, amikor meglá tta kö zeledni a modelleket. – Még talá lkozunk! Viszlá t!
Majd jelentkezem a csalá di fotó k ü gyében.
Az asszonyok elballagtak, és a lá ny tű nő dve nézett utá nuk. Biztos Maxim miatt
buzgó lkodnak ennyire…
A délutá ni munka végeztén kivette a filmet a gépbő l, és elkü ldte New Yorkba
elő hívá sra. Estefelé sétá lt egy kicsit, készített néhá ny fotó t a parti sétá nyró l meg a
homokban já tszadozó gyerekekrő l. Hirtelen elszomorodott. Egyrészt nagyon jó l érezte
magá t a tengerparti kisvá rosban, ahol má r-má r otthonosan mozgott, má srészt tudta,
hogy csak idegen itt, kü lső szemlélő , akinek nemsoká ra haza kell mennie.
Leü lt Maxim há zá nak lépcső jére, és megeredtek a kö nnyei. Arra a melegségre és
szeretetre gondolt, amely a Sztyepanov csalá dbó l sugá rzott. Idegesen letö rö lte a
kö nnyeit, és á tkulcsolta a térdét. Ezeknek az asszonyoknak van férjü k, vannak
gyerekeik… Neki mije van? Kije? Semmi ehhez hasonló .
Egyszeriben felbukkant mellette Maxim.
– Hogy vagy?
– Jó l. Vagyis… rosszul.
A férfi leü lt a lépcső re, a két tenyere kö zé fogta Sid kezét, és gyengéden megdö rzsö lte.
– Segíthetek valamiben?
Sidney legszívesebben Maxim vá llá ra hajtotta volna a fejét, vigaszra vá gyott, de ezt
rö stellte bevallani, mert megvetette a nő ies kényeskedést.
– Mélyponton vagyok. Elő fordul. Majd elmú lik! Alig vá rom, hogy ismét ú tra kelhessek,
és ú j feladatba kezdjek. Tudod, én sohasem szoktam sírni, csak most valahogy olyan
furcsa hangulat jö tt rá m… Valahogy mindent má sként lá tok. Mintha nem is lenne igaz.
Mintha nem én lennék én. Ez megijeszt.
– Lehet, hogy jó t tesz a vá ltozá s – mondta Maxim, majd á tkarolta a nő vá llá t, és
kö zelebb hú zta magá hoz.
 Sidney ismét megremegett. Bá rmilyen ostoba gondolatnak hitte, kénytelen volt
belá tni, hogy ő is csak nő , akinek jó lesik egy erő s férfi tá mogatá sa. Á tadta magá t ennek
az érzésnek; legalá bb kipró bá lja.
– Te is ezért jö ttél ide Wyomingbó l, nem? Vá ltozá sra vá gytá l.
– Igen, és tényleg jó t tett a kö rnyezetvá ltozá s.
Sidney a férfira nézett. Á ltalá ban nem szokta megérinteni az embereket, hacsak nem
kellett valami pó zt beá llítania fotó zá s kö zben, de most nem tudott ellená llni. Ujjai
hegyével megsimogatta Maxim arcá t, és élvezte a leheletfinom érintést. Ismeretlen érzés
volt, mégis meghitt. Kicsit feloldó dott tő le, á mbá r a férfi irá nti só vá rgá sa nem mú lt el. Ez
a sokféle érzelem elbizonytalanította.
– Félek, Maxim – suttogta.
– Megértelek. É n is félek – felelte a férfi, és az arcá hoz hajolt.
Lá gy, kedves volt a csó kja, és olyan meleg, hogy Sidney nem győ zö tt á muldozni.
Igyekezett észhez térni, á m a férfi ekkor vá ratlanul felkapta, és az ö lébe ü ltette.
– Jaj, ne! Nem vagyok gyerek!
– Egy szó t se halljak! Hagyd abba a nyafogá st! – mondta tréfá san a férfi. –Még senki
sem vett ö lbe? Ú gy értem, férfi?
– Nem – suttogta Sid.
– Lazíts szépen! Dő lj rá m nyugodtan!
A lá ny szó t fogadott, és nagyon jó lesett hozzá bú jnia az erő s testhez.
– Nem is tudom, miért reszketek – lehelte.
– É n sem.
– Csiná lni kellene valamit. Meddig fogunk itt ü csö rö gni?
– Miért ne ü csö rö gnénk?
– Ez idő pazarlá s – jelentette ki a nő , pedig legszívesebben még jobban befészkelte
volna magá t a férfi ö lébe. Van Maximnak elég baja, gondolta. Kibontakozott há t az
ö lelésébő l, és felá llt. – Van valami ennivaló ? Vagy elmegyü nk valahova vacsorá zni?
Maxim a lá ba kö zé hú zta Sidneyt.
– Miért vagy ilyen ideges, Sid?
Mert szexuális vágyaim támadtak, Maxim, és le szeretnék feküdni veled.
– Szép tő led, hogy eljö ssz velem holnap a partira. Má r most borzongok tő le. Tö bbnyire
kerü lni szoktam az ilyesmit.
– Ó , errő l jut eszembe, Ellie megkért, hogy vegyek ró lad méretet. Nagyjá bó l
felbecsü lte az alakodat, és elkezdett kiszabni egy ruhá t, de szeretné, ha holnap délutá n
elmennél hozzá pró bá ra. Mindannyiunknak ő varr. Nekü nk, férfiaknak is varrt ingeket,
amelyeket az asszonyok hagyomá nyos orosz motívumokkal hímeztek ki. A gyerekkori
ruhadarabjainkat haszná ltá k mintá ul, amelyeket még anyá nk hímzett. De az én ingem
még nincs kihímezve – mondta a férfi, és elő hú zott a zsebébő l egy mérő szalagot. –
Szabad?
Sidney ismét reszketni kezdett, és felgyorsult a pulzusa.
– Igen – nyö gte ki. – Ellie-nek ilyen jó l megy a varrá s?
– Persze – mondta a férfi, és a nő melle kö ré tekerte a centimétert. – Ne mozogj!
Maxim ö sszefogta a mérő szalagot a nő mellén. Mivel má r elég sö tét volt, kö zel kellett
hajolnia, hogy leolvassa a szá mokat. Sidney megfoghatta és a mellére hú zhatta volna a
fejét… Inká bb elfojtott egy só hajtá st.
A férfi megmérte a dereká t, majd a csípő jét is, aztá n eltette a szalagot, és bebú jtatta
két tenyerét a nő bő pó ló ja alá .
– Ne félj, Sidney! – suttogta. – Nincs semmi baj. Csak egy kicsit megsimogatlak.
 A lá ny já rt má r csatamező n, lá tott laviná t, vulká nkitö rést, á rvizet és fö ldrengést. Aludt
férfiak mellett Afriká ban a bozó tosban és a tengeren a hajó fenéken, ilyen izgalmat
azonban még sohasem érzett.

Megbolondít ez a nő , gondolta Maxim má snap kora reggel.

Sidney ezen az éjszaká n is nyugtalanul aludt a há ló zsá kjá ban. Gyakran emlegette
á lmá ban Bent, és Maxim elhatá rozta, hogy ezt a nevet rö vid idő n belü l a sajá tjá val fogja
helyettesíteni.
A lá ny ö sszegö mbö lyö dve aludt a padló n, aká r egy gyerek. Fogalma sincs ró la,
gondolta Maxim, milyen vonzó és milyen nő ies. Habá r alig tudta visszatartani magá t,
elhatá rozta, hogy ad még neki idő t. Azt akarta, hogy egészen kö zel kerü ljenek
egymá shoz.
Kopogtattak. Maxim ajtó t nyitott, és beengedte a szobá ba a fivérét, Alekszejt.
– Elhoztad?
Alekszej elő hú zott a zsebébő l egy kis dobozt, és á tnyú jtotta a testvérének.
– Kö sz – bó lintott Maxim. – É pp reggelit akartam készíteni. Kérsz egy ká vét?
Alekszej bó lintott, és a nyugtalanul há nykoló dó , alvó lá nyra nézett.
– Jessica azt mondja, hogy ha Sidneynek nyugodt helyre van szü ksége, ná lunk is
lakhat.
– Szó sem lehet ró la!
Maxim feltö rte a tojá sokat, tejet ö ntö tt hozzá juk, aztá n ö sszekeverte, majd beleö ntö tte
a forró serpenyő be.
– Fjodoréknak sok szobá ja van még így is, hogy apá nk ná luk lakik.
– Mondtam, hogy nem! Nem és nem!
– De há t szegény lá ny a padló n alszik! Legalá bb felkíná ltad volna neki az á gyat!
– Nem.
Sidney á sítva felnyitotta a szemét, és a két férfira nézett.
– Jó reggelt! – kö szö nt, majd felkelt és nyú jtó zkodott. Maxim bő pó ló ja sem leplezte
csá bító , nő ies formá it. Zavartalanul besétá lt a fü rdő szobá ba.
Alekszej a fivérére nézett, aki magá ró l megfeledkezve bá mult a nő utá n.
– Odaég a rá ntotta.
– Ja! Szép napunk van ma – rezzent meg Maxim.
– Esik.
– Igen? – Maxim se lá tott, se hallott.
– Szó val ő az igazi?
Maxim felocsú dott ö nkívü letébő l, és a fivére felé fordult.
– Az ő rü letbe kerget ez a lá ny, és sejtelme sincs ró la.
Alekszej elnevette magá t. Maxim mérgesen villantotta rá a szemét.
E pillanatban Sidney kilépett a fü rdő szobá bó l, az asztalhoz ment, leü lt, és feltette a
lá bá t a má sik székre. Felkapott egy szelet vajas kenyeret, és beleharapott.
– Mi ilyen mulatsá gos? – kérdezte a két férfira nézve.
Maxim az asztalra tette a rá ntottá t, megterített, majd felemelte a nő lá bá t a székrő l,
leü lt, visszatette a lá bfejét a combjá ra, és megfogta a boká já t. Amikor Sidney
megpró bá lta elhú zni a lá bá t, megcsó vá lta a fejét.
– A padló hideg, rajtad meg nincs zokni. A fivéremnek egyébként furcsa humora van.
É s pont most akart elmenni.
Alekszej értett a szó bó l, és elkö szö nt.
 Sidney élvezte a reggelit. Amikor jó llakott, há tradő lt a széken. Kihívó an
megcsiklandozta a lá bujjá val a férfi hasá t, csak hogy lá ssa, lesz-e folytatá sa az elő ző esti
simogatá snak.
– Ne csiklandozz! – tiltakozott Maxim, és egy falat sonká t nyomott a nő szá já ba.
Sidney elfogadta, és ő is megkíná lta a tá nyérjá ró l egy falattal. Kö zben arra gondolt, mi
lenne, ha az ö lébe ü lne, mint elő ző este.
Maxim ö sszerá ncolta a homloká t.
– Nem hiszem, hogy tetszene nekem az, amire most gondolsz.
– A partira gondoltam – fü llentett a nő . – Az ilyen ö sszejö veteleket idő pazarlá snak
tartom. Meg aztá n tá ncolni sem tudok. Sohasem tanultam. Nem volt idő m ilyesmire.
Tú lsá gosan elfoglalt vagyok.
– Há t adj magadnak idő t!
– Ugyan mire?
Maxim nevetve elengedte a lá ny lá bá t, és felá llt, hogy leszedje az asztalt.
– Ellie-nek lediktá ltam a méreteidet. El ne felejts ma délutá n benézni hozzá ! É n is oda
fogok menni, és este együ tt megyü nk a partira.
– A hotelben is talá lkozhatunk…
– Együ tt megyü nk, és kész! Az a rendje, hogy a férfi elkísérje a nő t. Te vagy a nő , én
pedig a férfi. Vilá gos?
Sidneyt zavarta, hogy Maxim szabá lyokat á llít fel.
– De azt ugye nem kö veteled meg, hogy kacéran tegyem-vegyem magam a partin?
– Mondtam én ilyet? – nézett rá Maxim.
– Csak szerettem volna tisztá zni. É s azt is tudd, hogy nem foglak zavarba hozni, és
nem fogok csü ngeni rajtad!
– Jó , de ha pá rként jelenü nk meg, akkor azért megérinthetjü k egymá st, nem?
– Igen, de csak diszkréten – felelte Sidney, habá r egyá ltalá n nem lett volna ellenére,
hogy kö zel kerü ljö n a férfihoz…

4. FEJEZET
– Nem, ezt nem fogadhatom el – szabadkozott Sidney, amikor meglá tta a férfi kezében
a szép, csillogó fü lbevaló t.
– Anyá mé volt. Megtisztelnél, ha feltennéd.
– Na nem! É n egy ilyen méregdrá ga ékszert, amely rá adá sul becses emléked, nem
viselhetek. Biztosan a feleséged is hordta, vagy nem?
– A feleségem inká bb a modern ékszereket szerette.
Sidney alig tudott ellená llni a kísértésnek, hogy felpró bá lja a rendkívü l szép
fü lbevaló t. Lá tni akarta, hogy á ll. Ellie mestermunká ja, a hosszú , egyszerű szabá sú fekete
ruha érzékien simult a testéhez. Má s embernek érezte magá t benne.
– Nem, nem fogadhatom el. Mi lesz, ha elveszítem az egyiket?
– Nem fogod elveszíteni. Ö rö met szereznél nekem, ha feltennéd.
– Há t jó . Mivel megteszed nekem azt az á ldozatot, hogy eljö ssz velem a partira, én is
felteszem a fü lbevaló t. Csak az a baj, hogy olyan csupasznak érzem magam ebben a
ruhá ban.
Maxim elő zékenyen feltette a nő fű iébe a csillogó ékszert, majd há trá lt egy lépést, és
szemü gyre vette a mű vét.
 – Vará zslatos! – mondta, és kö nnyed puszit lehelt Sidney arcá ra. – É s nagyon illik erre
az alkalomra. Ó , milyen régó ta nem voltam sehol senkivel…
– É n sem. Csak a csalá ddal, néha – mormolta a nő .
– Remélem, nem fogsz bennem csaló dni.
Sidney még mindig ká ba volt az iménti rö pke csó któ l. Maxim végighú zta az ujjá t a
fekete ruha vékony pá ntjá n.
– Nagyon csinos vagy! Nem is értem, mi kifogá sod van a parti ellen.
– Á , ez csak energiapocsékolá s! Rendesen elvégeztem a munká mat, ezt el is ismerték.
Nem értem, miért kell még keresztü lmennem ezen a ká lvá riá n.
Maxim tekintetét fogva tartotta a nő szép melle. Amikor végre felemelte a tekintetét,
emésztő vá gy sü tö tt a pillantá sá bó l, és ebbe tető tő l talpig beleremegett a nő . Maxim
csuda jó l festett a fehér ingben meg a sö tét ö ltö nyben. Minden tová bbi nélkü l pó zolhatna
egy férfi divatlapnak, gondolta Sidney. Karcsú , magas és tapasztalt, veszélyes férfinak
lá tszik. Egyszó val lenyű gö ző !
– Egyvalami még hiá nyzik – mondta Maxim, a hű tő szekrényhez lépett, kivett belő le
egy mű anyag dobozt, és az asztalra tette.
A dobozban egy fehér orchidea volt. A férfi ó vatosan kiemelte a virá got, és a nő hö z
lépett, hogy a ruhá já ra tű zze. Amikor megérintette a dekoltá zsá t, Sidney-nek elá llt a
lélegzete. Izgalmá t leplezendő hadarni kezdett:
– Amint végzek ezzel a munká val, le fogom fényképezni a csalá dodat. Elő tte még el
kell intéznem néhá ny dolgot New Yorkban, de visszajö vö k. Ez a legkevesebb, amit
tehetek értü k, hiszen mennyit fá radozhatott Ellie ezzel a ruhá val! Ellie való sá gos tü ndér.
Még cipő t is kö lcsö nzö tt nekem. Nem szoktam magas sarkú cipő ben já rni, remélem, nem
bicsaklik ki benne a lá bam, mert nem szeretném, ha szégyent hoznék rá d.
Maxim ekö zben a virá g felerő sítésével volt elfoglalva, s csak egyetértő en dü nnyö gö tt.
Az ujjai mélyebbre csú sztak a dekoltá zsba, és Sidneynek hevesebben kezdett kalapá lni a
szíve.
Az orchidea gyö nyö rű volt. A nő el is hatá rozta, hogy a mulatsá g utá n megszá rítja és
lepréseli, elteszi emlékbe, pedig egyébként csacskasá gnak tartotta az ilyesmit.
– Félek, hogy a modellek nem fognak leszá llni ró lad – mondta. – Néhá nyan kö zü lü k
magá nyosak, és nagyon á csingó znak egy férfira. De én meg foglak védeni, Maxim! Ez a
legkevesebb, amit tehetek érted.
– Kö szö nö m. – A férfi lassan elvette a kezét Sid mellérő l. – Mit is mondtá l a cipő vel
kapcsolatban?
– Hogy Ellie kö lcsö nadott nekem egy pá r, a ruhá hoz illő , magas sarkú cipő t. Nézd
csak!
Ezzel kinyú jtotta az egyik lá bá t; a magasan felsliccelt ruha szétnyílt, és elő bukkant
hosszú combja. Maxim lehajolt, hogy kö zelebbrő l is szemü gyre vegye a magas sarkú
cipő t. Az egyik kezét rá tette Sid boká já ra, majd lassan feljebb csú sztatta a tenyerét.
– A cipő nagyon elegá ns, a lá bad pedig selymes.
– Earl adott nekem olajat, hogy bekenjem a lá bam. Azért, hogy fényes legyen, és ne
kelljen harisnyanadrá got hú znom. Az lett volna csak az igazi gyö trelem!
A férfi felegyenesedett, megfogta Sidney dereká t, és végighú zta a tenyerét a csípő jén.
– Megyü nk?
A lá ny azonban meg sem tudott moccanni. Alig kapott levegő t, és a szíve ő rü lt
iramban vert.
– Fel, fel a csatá ra! – vá gta ki magá t végü l.
Féló ra mú lva megérkeztek a szá lloda elé. Sidney szokatlanul nő iesnek érezte magá t,
és elfogta a szorongá s. Maxim is épp eléggé felizgatta a fantá ziá já t.
 Má r készü lő dés kö zben nagy hatá ssal volt rá . Véletlenü l rá nyitotta a fü rdő szoba
ajtajá t. A férfinak mindö ssze egy tö rü lkö ző volt a csípő je kö ré tekerve; épp a tü kö r elő tt
borotvá lkozott.
A lá ny még sohasem fényképezett férfi aktot, de most legszívesebben lencsevégre
kapta volna Maximot. Mi tö bb, sokkal hevesebb vá gyakat is ébresztett benne a lá tvá ny…
Végig szerette volna tapogatni a széles vá llá t, az izmos há tá t, aztá n még lejjebb
merészkedett volna, megmarkolta volna a kerek, kő kemény fenekét, majd még lejjebb
vá ndorolt volna a keze, a combjá ra, aztá n a combja kö zé…
A szá lloda elő tt férfiak vá rakoztak: nem má sok, mint a Sztyepanovok. Maxim
biccentett nekik, ő k pedig szélesen vigyorogtak. Egy kopaszodó , idő s férfi, aki
alacsonyabb volt, mint a fiatalabbak, elő rébb lépett. Viktor Sztyepanov volt, akit Sidney
má r megismert, amikor Maximot kereste.
– Nagy megtiszteltetés szá momra, hogy az ö n fü lében lá thatom a feleségem
fü lbevaló já t – mondta az ö reg, majd megfogta és a szá já hoz emelte Sidney kezét. – Igazá n
nagyon ö rvendek.
– Kö szö nö m. Való ban csodá latos ékszer – vá laszolta a nő félszegen.
Ekkor kiléptek a hotelbó l az asszonyok, és csatlakoztak a férjü khö z. Mire Sidney észbe
kapott, ö sszezá rult kö rö tte a nagy família gyű rű je.
– Jó estét mindenkinek! – mondta elvö rö sö dve, és megpró bá lt fesztelennek lá tszani. –
Nem gyö nyö rű az orchideá m? Még soha senkitő l nem kaptam orchideá t! É s Maxim
rá adá sul még ezt a pazar fü lbevaló t is kö lcsö nadta – hadarta. – Nagyszerű en illik a
ruhá mhoz, amit Ellie egy nap alatt megvarrt! Igazá n elegá ns, és igen, nagyon szívesen
megcsiná lom majd a csalá di fényképeket…
– Sid! – sú gta a fü lébe Maxim.
– Igen? – rezzent ö ssze a nő .
– Nyugi! Minden rendben – suttogta a férfi, és bevezette a lá nyt az épü letbe. Egy ó riá si
tü kö r elő tt megá llt, hogy Sidney megnézhesse magá t.
A nő alig ismert ö nmagá ra! Egy elegá ns férfi mellett á llt karcsú n, gyö nyö rű en, csillogó
fü lbevaló val a fü lében. A modellektő l kért egy kis sminket, ú gyhogy ki volt festve a
szeme, és a szá já t is kirú zsozta. Ettő l még nő iesebbnek lá tszott.
– Gyö nyö rű vagy… – suttogta Maxim, és há tulró l á tö lelte.
Sidney még mindig nem ismert magá ra, és egyszeriben pá nikba esett.
– Ez nem is én vagyok! Nem, nem lehet, hogy ez én vagyok! Haza akarok menni! Gyere,
azonnal menjü nk haza! Mondd azt, hogy rosszul lettem! Menjü nk innen!
Maxim azonban rá se hederített. Há tulró l megcsó kolta Sidney vá llá t, és felkú szott az
ajka egészen a já romcsontjá ig.
– Csak nem futamodsz meg? Félsz?
Ez hatott. A nő há tranézett.
– Nem, má r hogy félnék! Lá ttam én má r fö ldrengést, lá ttam…
A férfi lélegzetelá llító , hihetetlenü l érzéki mosolyá tó l a torká n akadtak a szavak. Má r
csak á llt és bá mult. Maxim megfogta a kezét, és ö sszekulcsoló dtak az ujjaik. Az erő s,
magabiztos férfi mellett elszá llt minden félelme.
– Azok vagyunk, akik voltunk – mondta a férfi. – Bará tok. Gyere, menjü nk a tö bbiek
kö zé, együ nk, igyunk, mulassunk! Mindjá rt éhen halok.
Ki vagyok én? – tanakodott magá ban Sidney, mikö zben beléptek a hotel bá ltermébe,
ahol csatlakoztak hozzá juk a Sztyepanovok. A nő ismét megszeppent, félt, hogy még
majd valami ostobasá got csiná l, és szégyent hoz Maximra.
– Menjü nk inká bb el! – suttogta a férfi fü lébe, á m ekkor megpillantotta a modelleket,
akik má ris kiszemelték maguknak az ő elegá ns pá rjá t.
 A lá nyok kö rbevették ő ket. Sidney Maxim elé penderü lt.
– Nem kapjá tok meg! Ő az enyém! – kiá ltotta.
Ez nem volt kimondottan szerelmi vallomá s, Maximnak azonban nagyon jó lesett.
Két modell azonban nem tá gított.
– Te vagy az való ban, Sid? – kérdezte egy sö tét hajú szépség.
– Sid? – szó lalt meg egy sző ke nő is, és kö zelebb hajolt a fényképészhez.
– Igen, én vagyok. Lassan a testtel, lá nyok! Ha egy ujjal is hozzá mertek nyú lni a
pá romhoz, jusson eszetekbe, hogy a fényképeken aká r el is csú fíthatlak benneteket!
– Jaj, Sid, hogy gondolhatsz ilyet?! Hiszen szeretü nk téged!
– Jó , csak ne érjetek hozzá m! Meg ő hozzá se! Lekopni!
Ehelyett azonban egy harmadik lá ny is csatlakozott a tá rsasá ghoz.
– Á , szó val maga az a titokzatos idegen! – meresztett nagy szemet Maximra. – Há t,
nem csodá lom, hogy Sid lakat alatt tartotta magá t.
– Misty, ha nem hagyod békén a pá romat, olyan leszel a naptá rfotó n, mint egy
madá rijesztő !
Tová bbi modellek léptek hozzá juk, és mindnek tá tva maradt a szá ja a csodá lkozá stó l.
– Te jó ég, Sid, de jó l nézel ki!
Maxim há trá bb lépett. A modellek szemlá tomá st tényleg szerették Sidneyt, és nem
voltak sem féltékenyek, sem irigyek, ellenkező leg: lelkesedtek érte.
– Nézzétek ezt a fü lbevaló t! – sikoltott fel az egyik lá ny. – Még soha nem lá ttam rajtad
ékszert, Sid!
– Maximtó l kaptam kö lcsö n. Az édesanyjá é volt.
– Ó , az édesanyja fü lbevaló ja és fehér orchidea! Milyen romantikus! – lelkendezett az
egyik lá ny. – Hogy neked micsoda lovagod van!
Sidney a férfira nézett.
– Romantikus lenne? – suttogta bizonytalanul.
Maxim lá tta a lá ny szemében felcsillanó félelmet.
– Csak bará tok vagyunk – mondta a lá nyoknak, és oltalmazó an magá hoz hú zta Sidet.
– Nincs ebben semmi romantikus – magyará zkodott a lá ny. – Csak azért jö ttem el a
partira, mert muszá j. Maxim pedig csak szívességbő l kísért el.
– Menjü nk, együ nk! – avatkozott kö zbe a férfi, és elhú zta Sidet a modellek gyű rű jébő l.
Nem akarta, hogy a lá ny szorongjon, és magyará zkodnia kelljen.
Miutá n falatoztak egy kicsit, felkérte tá ncolni. Tá nc kö zben elkapta Alekszej
sokatmondó tekintetét, amelybő l kiolvasta, hogy a fivére má r tudja, mi a helyzet. Most
má r csak Sidneynek kell a tudtá ra adnia, mit érez irá nta: hogy a szívébe férkő zö tt, és
hogy ö sszetartoznak. Csak nehogy elijedjen! É s nehogy kiderü ljö n, hogy még mindig azt
a Bent szereti…
A férfi tü relmet parancsolt magá ra. Majd ha eljö n az ideje… Igyekezett lépést tartani
Sidneyvel, aki vadul ropta a tá ncot.
– Tá ncoljunk lassabban! – javasolta. – Fogd á t a nyakam, és pihenj egy kicsit!
– De akkor szétnyomjuk a virá gomat!
– Vigyá zni fogunk rá .
Sidney kö zelebb hú zó dott a férfihoz. Eltá ncoltak egy sö tét sarokba, és lassan
ringató ztak a zene ritmusá ra. A nő megmá morosodott; egyszer csak lá bujjhegyre á llt,
megfogta Maxim fejét, és magá hoz hú zta az ajká t.
Só vá ran, szenvedélyesen csó koló ztak. A férfi keze a nő há tá n vá ndorolt, és még
kö zelebb vonta magá hoz. Hiá ba pró bá lta megő rizni a jó zan eszét; egyszeriben
felgyorsultak a dolgok.
– Sidney… – suttogta szerelmesen.
 A nő Maxim zakó ja alá nyú lt, és lá zasan simogatni kezdte a há tá t. A lélegzete akadozni
kezdett. Lá ngolt a vá gytó l, és Maxim ú gy dö ntö tt, hogy nincs tö bb halogatni való idő .
– Gyere, menjü nk! – suttogta forró n.
Minél elő bb félre kell vonulniuk valahová , hogy lecsillapítsa a nő izzó szenvedélyét,
kü lö nben itt, mindenki elő tt fognak egymá snak esni, és az kellemetlen lehet Sidney
szá má ra, hiszen a munkaadó i is jelen vannak.
Gyorsan kivezette a terembő l, és á tmentek a hotelben lévő kiá llító terembe, vagyis a
fivére bú torü zletébe. Maxim bezá rta az ajtó t. Má ris egymá s karjá ba omlottak, és ú jabb
szenvedélyes csó kban forrtak ö ssze.
– Sidney… – suttogta a férfi vá gytó l izzó hangon.
– Maxim…
A nő érzékien pará zsló hangja, testének forró sá ga, hihetetlen izgalma elvette a férfi
eszét. Mindent meg akart kapni tő le, és mindent még akart adni neki…
Sidney lesodorta magá ró l a ruhá já t, és messzire hajította. Má ris anyaszü lt meztelenü l
á llt a sö tétben.
– Nem volt rajtad semmi a ruha alatt? – kérdezte Maxim elkerekedett szemmel. Ó , ha
tudta volna…!
– Csak a csupasz bő rö m. A modellek szerint a bugyi kirajzoló dik a ruhá n, és oda az
egész hatá s. Hogy tetszem?
Sidneynek tö kéletes teste volt: lá gy vonalai, selymes, csillogó bő re. A férfi tekintete
elbű vö lten vá ndorolt telt keblén, sö tét mellbimbó já n, keskeny dereká n, le egészen a
sö tét há romszö gig. Felforrt a vére, és kidudorodott az á gyéka. Magá hoz rá ntotta Sidneyt,
és ellená llhatatlan vá gyat érzett, hogy a magá évá tegye. Lehajolt, és a szá já ba vette a
mellbimbó já t.
A nő nem bírt magá val, letépte a férfiró l a zakó t, a nyakkendő t, az ingjét, és
kikapcsolta a nadrá gszíjá t. Belenyú lt a nadrá gjá ba, és rö gtö n rá akadt arra, amit keresett.
– Vá rni akartam még… – hebegte Maxim rekedt hangon, a gerjedelemtő l részegen.
– Mire? Most akarom! Ö lelj á t! – suttogta Sidney má morosan.
– Mondd ki a nevem! – A férfi tudnia akarta, hogy a lá ny ő t kívá nja, és nem má st.
– Maxim! – rebegte Sid, mire a férfi maradék ö nuralma is elszá llt, és kapkodva
megszabadult a nadrá gjá tó l.
A bú torü zletben szerencsére volt egy á gy is. Maxim felhajtotta rajta a takaró t, és
remegve lefektette a nő t a fekete szaténlepedő re. Az arcá n lá tszott, milyen ő rü lt vá gy
lobog benne.
Sidney magá ra hú zta a férfit, és hozzá simult. Egy kicsit szorongani kezdett, mert
Maxim oly hatalmas volt! A szeme vadul villogott, és oly elszá ntan ö lelte, simogatta, mint
aki ö rö kre magá nak akarja ő t, mintha azt akarná , hogy a részévé vá ljon.
– Mondd ki a nevem! – kö vetelte Maxim.
Sidney reszketett a vá gytó l, és alig vá rta, hogy a férfi beléhatoljon. Maxim azonban
még vá rt. Apró csó kokkal borította a nő arcá t, az ajká t, a halá ntéká t.
– Mondd ki a nevem! – kérte ismét.
Sidney elbizonytalanodott. Bennel a szex mindig rö vid ideig tartott. Ez a férfi azonban
nem siet, mintha valami tö bbet akarna… Mintha mindent akarna! A nő arra gondolt,
hogy sohasem fogja elfelejteni ajká nak ízét, kezének érintését, és ö rö kre megő rzi
szívében ezt az emléket.
Ó , bá rcsak Maxim se felejtené el ő t!
– Elő bb te! Mondd te a nevemet! – kö vetelte.
– Egyetlenem – suttogta a férfi forró n, majd gyengéden megérintette az arcá t,
végighú zta az ujjá t a já romcsontjá n és a szá já n.
 Sidney megcsó kolta a férfi ujja hegyét.
– Te aztá n nem sietsz, Maxim – mondta.
– Jó így, vagy nem? – kérdezte a férfi, és lá gy csó kokkal hintette be a mellét.
– Most nem tudok gondolkodni – nyö gte ki Sidney.
A férfi a szá já ba vette a mellbimbó já t, és szopni kezdte. A nő belemélyesztette a
kö rmét a férfi vá llá ba, és felsó hajtott.
Maxim felü lt, a nadrá gja utá n nyú lt, és kivett a zsebébő l egy ó vszert. Felhú zta, aztá n
visszafekü dt, és végtelenü l hosszú ideig nézte a lá ny arcá t.
– Nem szeretném, ha fá jdalmat okoznék neked – mondta.
Sidney kicsit félt, de ugyanazt akarta, mint a férfi. Hozzá simult, á tkulcsolta lá bá val a
dereká t, és magá hoz hú zta a fejét. Ajkuk ö sszetapadt, és a nyelvü k tá ncba kezdett.
– Csak lassan, Sidney, csak lassan… – suttogta Maxim.
Végre beléhatolt! Kö zben édes, idegen csengésű szavakat suttogott a fü lébe. Olyan
harmonikusan mozogtak együ tt, mintha csak lebegtek volna, aká r egy á lomban. Eleinte
finoman, gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben csó koló ztak. Sidney á tkulcsolta a
férfi nyaká t, és felhú zta magá t hozzá , Maxim pedig egyre gyorsabb ritmust diktá lt.
Amikor a csú cs felé kö zeledtek, a nő megfeledkezett magá ró l és mindenrő l.
– Nézz rá m! – hallotta a férfi hangjá t.
Sidney lustá n felnyitotta a szemhéjá t, és a férfi szenvedélytő l izzó arcá ra nézett.
– Maxim… – suttogta, és egyszerre értek a csú csra.
A mennyei boldogsá g végeszakadatlannak tű nt.
A férfi gyengéd csó kjai térítették magá hoz Sidet. Ismét érezte Maxim illatá t, hallotta
szívének dobogá sá t, és ú gy érezte, hogy a részévé vá lt. Még soha életében nem vá gyott
arra, hogy odabú jjon egy férfihoz, és hosszan ciró gassa. Most azonban kú szni kezdett az
ajka a férfi nyaká n, és amikor megérezte ü tő erének dobolá sá t, arra gondolt, hogy csoda
tö rtént kö ztü k. Ilyen szerelmeskedésben még sohasem volt része!
Gyengéden, lá gyan kezdték, majd forró n, elemi erő vel folytattá k, Sidney azonban
hirtelen megijedt. Má ris tú l sokat jelent neki Maxim! Ez még sok fá jdalmat fog okozni… Ő
nem feleségnek szü letett, sohasem lesz olyan, mint a Sztyepanovok asszonyai. Ő
képtelen megmaradni egy helyben, képtelen beilleszkedni egy csalá dba. Ezektő l a
gondolatoktó l feszü ltté vá lt.
– Menni szeretnék – mondta.
Maxim ö lelése egy pillanatra szorosabbá vá lt, de aztá n elengedte a nő t, felü lt, és há tat
fordított neki.
– Jó , akkor menjü nk! – dü nnyö gte bú san.
Sidney érezte, hogy megsértette a férfit, de tudta, hogy nem tehetett má sként.
Tú lsá gosan felkavarta az, ami tö rtént.
Maxim hirtelen há trafordult, és a hasá ra tette az egyik tenyerét.
– Minden rendben?
– Ne kérdezz semmit!
– De miért lettél ilyen ideges? Mi tö rtént?
– Ez, ami itt folyt, nem szex volt, Maxim. Ez valami má s volt. Olyan végtelen soká ig
tartott, és te annyira… annyira jelen voltá l benne.
A férfi felvonta az egyik szemö ldö két.
– É s te nem?
– Haza szeretnék menni. Ez tú l sok nekem. Menjü nk haza, Maxim, de most rö gtö n,
még mielő tt meglá t valaki!
– Nem akarod, hogy meglá ssanak ilyen kipirulva, ilyen boldogan? Ilyen szerelmesen?
 Sidney lehajtotta a fejét. É gett az arca. Maxim a mutató ujjá val felemelte az á llá t, és
gyengéden szá jon csó kolta.
– Legyen ú gy, ahogy te akarod!

5. FEJEZET
Sidney a há ló zsá kjá ban fekü dt Maxim há zikó já ban, de olyan zaklatott volt, hogy nem
bírt elaludni. Ú gy érezte, hogy csak á lmodott mindent: a ruhá t, a fü lbevaló t, az orchideá t,
és á lmodta a nő t is, aki egy-két ó ra hosszat ő volt.
A teste azonban azt sú gta, hogy Maxim szerelmi já téka igazi volt. Hasra fordult, és
á tö lelte a pá rná já t. A padló n hasalt a há ló zsá kjá ban, de még mindig a sima szatént érezte
maga alatt, a férfi érintései még mindig perzselték a bő rét, érezte testének sú lyá t és
melegét, és ú jra á télte a pillanatot, amikor megá llt az idő .
Mikö zben a há ló zsá kjá ban forgoló dott, Maxim mozdulatlanul és ébren fekü dt az
á gyá ban.
A lá ny ú gy érezte, mintha a férfi még mindig benne lenne. A szá já n ott égett a csó kja, a
bő rét perzselte a bő re… A hosszú szerelmeskedés mintha még mindig tartott volna, és
nem akarna véget érni.
Nemrég értek. haza. Sidneynek az volt az első dolga, hogy levette és a férfi tenyerébe
tette a fü lbevaló t.
– Mitő l félsz? – kérdezte Maxim.
– Most nem szeretnék errő l beszélni – vá laszolta a nő . – Olyan való szerű tlen ez az
este!
– Má rpedig nagyon is való sá gos.
Sidney nem akart rá nézni a férfira, mert félt, hogy a pillantá sá tó l sebezhető nek és
kicsinek fogja érezni magá t. Mindig is bá tor, ö ná lló nő nek tudta magá t; szá má ra
ismeretlen, ijesztő érzések kerítették hatalmukba.
– Az volt a… benyomá som, hogy… – dadogta – hogy ez tö bb volt, mint szex. Ú gy értem,
tö bb volt, mint testi együ ttlét. Nem is tudom…
– Kö sz – mondta Maxim picit tréfá san. – Há t mi volt, ha nem szex?
– Há t… érdekes volt. – Sydney nem talá lt jobb szó t.
Hogyan fejezhetné ki, hogy Maximmal szeretkezni egyszerre volt csodá latos, elsö prő
és szorongató élmény; egyszerre voltak gyengédek, vadak és szenvedélyesek. ..
Ő sohasem tartotta magá t szenvedélyes nő nek. A munká ba ö lte minden szenvedélyét.
Most mégis ugyanolyan hevesen reagá lt Maximra, mint a férfi rá .
Mikö zben hazafelé ballagtak, egész testében reszketett a felindulá stó l és a
só vá rgá stó l. Otthon gyorsan bemenekü lt a fü rdő szobá ba. Amikor belenézett a tü kö rbe,
megszeppent a sajá t arcá tó l: sá padt volt, a szeme ó riá si és titokzatos, a szá ja puha és
duzzadt. Egy odaadó nő arcá t lá tta a tü kö rben. Mindenféle benső hangokat hallott,
amelyeket nem tudott elhallgattatni. É s egyszerre csak megindultak a kö nnyei anélkü l,
hogy meg tudta volna mondani, miért sír.
Most, mikö zben a há ló zsá kban vergő dö tt, még mindig égett a szeme a kö nnyektő l.
Tele volt bizonytalansá ggal és félelemmel, mert nem értette, mi tö rtént vele. Hiszen ami
megesett, nem puszta szex volt, hanem valami sokkal tö bb. Ezerszer tö bb!
Ki vagyok én? – tö prengett. Sid Blakely, a kemény nő , aki nem tud megmaradni sehol,
aki folyton dolgozik? Aki mindig eléri, amit akar? Vagy ez a má sik nő , aki sír, és egy férfi
karjá ba kívá nkozik? Ki ez a nő , akinek nem puszta szexuá lis aktusban volt része, hanem
szenvedélyesen, ugyanakkor gyengéden szeretett egy férfit?
Az á gy felé nézett. A sö tétben is lá tta, hogy Maxim figyeli ő t. Gondolkodá s nélkü l
engedelmeskedett a teste parancsá nak. Felá llt, odament az á gyhoz. A férfi egyszerű en
felhajtotta a takaró t, és kinyú jtotta felé a karjá t. Sidney mellé fekü dt, befészkelte magá t a
karjá ba, egy darabig hallgatta a szíve dobogá sá t, és csakhamar mély á lomba merü lt.

Mielő tt a nő odament volna hozzá , Maxim némá n fekü dt, és akkor sem jö tt á lom a
szemére, amikor Sidney má r békésen szuszogott a karjá ban. Azon gondolkodott, vajon
mit fog szó lni má snap. Hogyan fogja feldolgozni a tö rténteket? Elhatá rozta, hogy kivá rja,
amíg a lá ny megoldja lelki problémá it, még ha ez nem lesz is kö nnyű . Igaz, azt az
elhatá rozá sá t sem sikerü lt betartania, hogy lassan fogja felépíteni ezt a kapcsolatot.
Sidney szenvedélye romba dö ntö tte a terveit.
A nő má r kora hajnalban felkelt, sebesen felö ltö zö tt, és ö sszegö ngyö lte a há ló zsá kjá t.
Aztá n lassan végighú zta kezét a fekete ruhá n, amely a szék tá mlá já n ló gott. Megérintette
az asztalon heverő fü lbevaló t, majd az á gyhoz lépett.
Maxim ú gy tett, mintha aludna. A nő gyengéden megciró gatta az arcá t, és megpuszilta.
A férfi még mindig alvá st tettetett.
Sidney halkan kilopó zott a há zbó l. Maxim megvá rta, hogy becsukja maga mö gö tt az
ajtó t, s akkor felpattant az á gybó l. Nem hagyhatja, hogy a lá ny csak így, bú csú nélkü l
elmenjen anélkü l, hogy magá val vinne valami emléket! Felmarkolta a fü lbevaló t az
asztalró l, feltépte az ajtó t, és utá narohant.
– Sidney, valamit elfelejtettél! – kiá ltotta.
A nő meredten bá mult a férfi tenyerében lévő ékszerre.
– Nem, nem fogadhatom el.
– Kérlek!
– De hiszen pucéran á llsz itt a tengerparton! Még meglá t valaki! – Sidney végigmérte a
férfit, és megborzongott.
– Fá zol? – kérdezte Maxim, habá r tudta, mitő l borzongott meg a nő , hiszen ő is
ugyanazt érezte.
– Addig nem mész vissza, amíg el nem fogadom a fü lbevaló t. Kitalá ltam?
A férfi elnevette magá t.
– Ennyire ismersz má r? – kérdezte fejcsó vá lva. – Má r nem lehet elő tted titkom.
– Há t, aki anyaszü lt meztelen… – Sidney lehajtotta a fejét; arcá t nem a felkelő nap
fénye festette pirosra.
Maxim a tenyerébe erő ltette a fü lbevaló t, majd á tö lelte.
– Még valamit elfelejtettél – mondta, és megcsó kolta.
Benne volt ebben a csó kban minden érzelme. A harag, amiért Sidney elmegy, a
félelem, hogy elveszíti, az aggodalom, a gyengédség, amelyet irá nta érzett és a vá gy, hogy
ismét olyan kö zel kerü ljenek egymá shoz, mint az elő ző este… O maga is megijedt a sajá t
mélységes felindulá sá tó l, ezért vonakodva elvá lt a nő tő l, és visszament a há zba.
Otthagyta Sidneyt a tengerparton, a fü lbevaló val a kezében, csó kjá val az ajká n.
Vagy emlékezni fog rá m, vagy nem! Maxim ö sszeszorította a szá já t. Fá jdalom hasított
a szívébe. Vagy visszajö n, vagy nem! Rajta mú lik.

A New York-i kis laká sá ban, amelyet csak fő hadiszá llá snak haszná lt, s ahol az utazá sai
kö zti napokat tö ltö tte, Sidney elő halá szott a nadrá gzsebébő l egy csokolá dészeletet.
Mikö zben elmajszolta, bambá n bá mult ki az ablakon á t a nyá ri zá porba.
 Harmadik napja volt New Yorkban. Leadta a naptá rfotó kat, amelyekkel a megrendelő
fö lö ttébb elégedett volt. Kö zben e-mailben tö bb ajá nlatot is kapott, de még egyikre sem
vá laszolt. Ú gy gondolta, nem sü rgő s, hiszen a karrierje szépen ível felfelé.
A postalá dá já ban volt egy ü zenet Fluffytó l is. A nő azt kérte, hogy Ben kedvéért
maradjanak bará tok, és meghívta vendégségbe. Azt írta, szeretné, ha ő , Sidney lenne a
szü letendő gyereke keresztanyja.
Sidneyben még élt a só vá rgá s, hogy viszontlá ssa Bent, aki hosszú éveken á t a
szerető je volt, és akivel annyi mindent megosztottak egymá ssal, mégis nemet mondott
Fluffynak.
Szomorú an bá mult kifelé. Még sohasem vá gyott arra, hogy férjhez menjen, és
gyereket szü ljö n. Nem tudta, miért okoz neki mégis fá jdalmat Fluffy híradá sa. Vajon ő
tényleg csak a munká já nak akar élni? Csalá dnak elég neki az édesapja meg a nő vérei?
Velü k rendszeres e-mail kapcsolatban volt, telefonon is gyakran beszéltek, és ha valami
tö rtént, vagy valakinek baja volt, személyesen is talá lkoztak,
A nő vérei, mintha megérezték volna, hogy valami nincs rendjén vele, nemrég
telefoná ltak, ő azonban nem talá lt szavakat arra, hogy elmondja nekik: mintha kifordult
volna a sarkaibó l az élete.
Ismét megszó lalt a telefon. Soká ig kicsengett, és má r bekapcsolt az ü zenetrö gzítő .
Amikor Sidney meghallotta az édesapja brummogó hangjá t, felkapta a kagyló t.
– Szia, Buldog!
Az apja má r csak olyan ember volt, aki rö gtö n a tá rgyra tér.
– A nő véreid aggó dnak érted. Valami baj van? Ha megint az az á tkozott Ben á rtott
neked, há t én kitekerem a nyaká t!
A papa kö nnyen haragra gerjedt, és olyankor nem volt valami finom, de a maga
mó djá n szerette a lá nyait. Sidney beleharapott a csokolá déjá ba, mire az édesapja a vonal
tú lsó végérő l rá rivallt:
– Csak nem csokit tö msz magadba?! Tudod, hogy az egészségtelen! Szó val nem vagy
jó l! Az anyá d is mindig csokit falt, amikor ideges volt. Ideges vagy? Csak nem sírsz? Egy
Blakely nem sír, Sid!
A lá ny lenyelte a csokolá dét, és kitö rö lt a szeme sarká bó l egy kö nnycseppet.
Az apja folytatta:
– Mi baj? Jó , jó , tudom, kénytelen voltá l megcsiná lni egy naptá rat, de má r tú l vagy
rajta! Minek ü lsz otthon? Valahol a nagyvilá gban kellene lenned, és fö ldrengést vagy
bozó ttü zet fényképezni.
– A naptá rért jó l megfizettek, apa. Szilá rd talaj volt a talpam alatt, és nem kellett a
fejem fö lé emelt fényképező géppel á tkelni a krokodiloktó l hemzsegő mocsá ron.
– É rtem – dö rmö gö tt a papa. – De valami nincs rendben veled. Csak nem szipogsz? Az
ö rdö gbe, Sid, a sírá s nem segít! Csak a tettek szá mítanak.
A nő csak Maxim „tetteire” tudott gondolni: a hosszú , kiadó s szeretkezésre…
– Semmi baj, csak egy nyá ri influenza – fü llentett, mert attó l tartott, hogy az apja
menten odautazik hozzá .
A papa ettő l egy kicsit megnyugodott, de aztá n mégis tová bb zsö rtö lő dö tt.
– A nő véreid szerint nem az vagy, aki voltá l. Vagy elmondod, mi tö rtént, vagy rö gtö n
felü lö k egy gépre, és elrepü lö k hozzá d, New Yorkba. Csak nem esett valami bá ntó dá sod
abban a kisvá rosban, ahol voltá l? Valahol a Csendes-ó ceá n partjá n, ugye? Amoteh, ú gy
hívjá k azt a helyet, nem? Innen nincs is olyan messze…
Sidney megijedt. Még majd nyomozni fog utá na az apja Amotehben, ahol mindenki
tudja ró la, hogy Maxim Sztyepanovná l aludt, hogy estélyi ruhá t vett fel, és tá ncolt a
partin. A papa kö nnyen rá fog jö nni, hol van a kutya elá sva,..
 A fü léhez kapott. Maxim édesanyjá nak fü lbevaló ja olyan nő ies, oly finom ékszer…
Egyá ltalá n nem illik az ő pó ló já hoz, a nadrá gjá hoz meg a csizmá já hoz, mégsem képes
levenni… Igaz, hogy csak akkor hordja, amikor otthon van, mert fél, hogy elveszíti.
Miért ajá ndékozott neki Maxim ilyen értékes csalá di ékszert?
Vissza kell tartania az apjá t attó l, hogy rá jö jjö n, férfi van a dologban, és felkutassa
Maximot. Erre csak egy mó d van: meg kell mondania neki az igazat.
– Figyelj ide, apa, tudom, hogy aggó dsz értem, de pillanatnyilag jobban tennéd, ha
nem avatkozná l bele az életembe. Ben szakított velem, és emiatt nem érzem valami jó l
magam, de azon vagyok, hogy tú ltegyem magam a dolgon.
A papa rá hagyta.
– Há t jó . Ha erő sítésre van szü kséged, csak hívj fel!
Sidney szerette az apjá t, és fel merte tenni neki a kérdést, amely azó ta foglalkoztatta,
amió ta megkapta Fluffy levelét.
– Mondd csak, apa, szeretnél te nagyapa lenni?
A vonal tú lsó végén tá madt mély csend a papa megrö kö nyö désérő l á rulkodott.
– Csak nem estél teherbe, lá nyom? – szó lalt meg végü l Buldog. – Hogy tö rténhetett
meg veled?
– Nem, dehogy estem teherbe! De én is csak nő vagyok.
– A mindenit, ne siesd el a dolgot! Kérlek, lá nyom, gondold meg kétszer is! Te nem
feleségnek való vagy, és nem anyá nak teremtett az Isten.
– É n sem így képzelem el a jö vő met. Szeretek utazni, szeretem a munká mat, a
kalandos életet. De papa, hiszen a te feleséged is anya lett végü l!
– Sara nem volt aká rmilyen asszony. Sajná lom, hogy ilyen korá n meghalt, és nem
élhette meg, milyen szép nő vé fejlő dtetek. – A papa hangja ellá gyult. – De ti inká bb rá m
ü tö ttetek: nem tudtok megmaradni a feneketeken, nektek is a karrieretek a
legfontosabb. Lesz, ami lesz, lá nyom, de tudd, hogy mindig szá míthatsz rá m.
– Tisztá ba kell jö nnö m néhá ny dologgal, apa. Jó l vagyok, hidd el – mondta Sidney
elő vigyá zatosan.
– Ha te így elérzékenyü lsz, akkor valami nincs rendben. É rtesíts mindenrő l, kü lö nben
odarepü lö k hozzá d! – mondta a papa, és letette a kagyló t.
A lá ny há tradő lt a fotelban, és azon tanakodott, most mit is tegyen. Egy sor felkérés
vá rt megvá laszolá sra, de Maxim emléke elhomá lyosította az ítélő képességét.
Elhatá rozta, hogy felhívja a férfit. Hagyott egy ü zenetet a cég ü zenetrö gzítő jén, és azon
tö prengett, mit is mondjon majd, ha Maxim visszahívja.
Megígérte a Sztyepanovoknak, hogy csiná l ró luk csalá di fényképeket. Ez esetben
Maximot is viszontlá thatja… Ha visszamegy Amotehbe, és a férfi is ú gy akarja,
megismételhetnék azt a gyö nyö rű , szenvedélyes szeretkezést…
Ekkor eszébe jutott a dombtető n tö rtént első talá lkozá suk. Lehet, hogy nem jelentett
má st Maximnak, csak pó tszert az elhunyt felesége helyett.
Sidney felpattant a fotelbó l, á tment a há ló szobá já ba, és a falitü kö r elé á llt. Anyaszü lt
meztelenre vetkő zö tt, csak a fü lbevaló t hagyta magá n. Az ékszer szikrá zott a
lá mpafényben. Sid felidézte magá ban, amit a talá lkozá suk éjszaká já n kiá ltott a holdnak:
ő sem rosszabb a tö bbi nő nél! Ez így igaz – most mégis sebezhető nek és ü resnek érezte
magá t. Rá nézett az á gyra, amelyen a fényképekkel teli dobozok hevertek. O, ha a fotó k
helyett most Maxim fekü dne ott…
Ekkor megcsö rrent a telefon. A lá ny visszarohant a nappaliba, és felkapta a kagyló t.
– Hiá nyzol – mondta Maxim, és má ris letette a kagyló t.
Sidney lelke há borogni kezdett. Kapkodva feltá rcsá zta ismét a szá mot.
– Halló ! – hangzott fel a férfi mély hangja.
 – Halló ! Tudod, Maxim, jó volt veled a szex – szaladt ki a nő szá já n, maga sem tudta,
hogyan.
A férfi azonban ú gy olvasott a gondolataiban, mint még soha senki.
– Kö sz – mondta hosszú szü net utá n szá razon. – Te sem voltá l rossz.
Ezt a kurta mondatot a nő bá torítá snak érezte.
– Hordom a fü lbevaló t. Csak ezt akartam mondani. Nagyon vigyá zok rá .
– É s mi van még rajtad? – lá gyult el a férfi hangja.
– Semmi má s. Csak a fü lbevaló . É s terajtad van valami?
– Csak a csupasz bő rö m.
Sidney a férfi erő s izmaira, feszes bő rére gondolt, és má ris jelentkezett az a hihetetlen
bizsergés. Eszébe jutott a pillanat, amikor a hotel elő csarnoká ban megá lltak a tü kö r
elő tt. Egészen tisztá n emlékezett a férfi testére.
– Olyan bá rsonyos a bő rö d – mormolta a férfi. – Boldogan megérintenélek…
mindenü tt.
Sidney nyelt egyet. Nem tudta, mit vá laszoljon erre. Elfogta a só vá rgá s a férfi irá nt.
Boldogan á tadta volna magá t az érzéki ö rö mö knek. É rezni akarta ismét azt a
szenvedélyt…
– Helyes feneked van – mondta Maximnak.
– Kö sz. Neked is.
– Le kellene fogynom.
– Jaj, dehogy! Tö kéletes vagy, Sidney! Gö mbö lyű , nő ies. Ha most itt lennél,
szeretkeznék veled. Elő csalogatná m belő led azokat a hangokat, azt a dorombolá st. ..
Sidneyt nagyon meglepte, hogy a férfi ilyen nyíltan beszél.
– Tessék?
– Szeretkeznék veled – ismételte meg Maxim halkan, mire a nő pulzusa rö gtö n
megló dult, a teste pedig remegni kezdett. – A legszebb a sikoltá sod a végén. Legkö zelebb
se fojtsd vissza!
– Igen? Azt akarod ezzel mondani, hogy tú l hangos vagyok?
– Jaj, szívecském – nevetett Maxim –, azt mondtam, hogy tetszik az a kis sikoly. Na, jó
éjszaká t!
Miutá n letették a kagyló t, Sidney még soká ig kó stolgatta a „szívecském” szó t. Maxim
romantikus ember, gondolta. É s olyan magá nyos. Megmentettem az életét, aztá n ő
á tvitte rá m a volt felesége irá nti érzelmeit. Talá n egyszer majd elfelejti azt az asszonyt…
É s ha nem?
É s ő hogyan felejtse el Maximot?
Ismét eszébe jutott a Sztyepanov csalá d kérése. Ami kö zte és Maxim kö zt van,
tö prengett, annak még korá nt sincs vége. Ez a felkérés alkalmat adna arra, hogy
gyakrabban lá ssa a férfit. Egy darabig, persze. Aztá n majdcsak talá l magá nak Maxim egy
asszonyt, aki vá llalni tudja mellette a felesége szerepét, és gyerekeket szü l neki. Az ő
szerepe pedig kimerü l abban, hogy nehéz idő kben mellette volt, és segített rajta. Most
nem hagyhatja el csak ú gy… De a férfi já tékszemek sem haszná lhatja.
Sidney só hajtva felkapott egy takaró t, magá ra tekerte, és lefekü dt a kanapéra. Azon
já rt az esze, hogy fényképészként pillanatnyilag haszná lhatatlan, hiszen képtelen
koncentrá lni. Be kell fejeznie ezt a kapcsolatot Maximmal, hogy vége legyen a
bizonytalansá gnak, és tová bb élhessen ú gy, mint eddig.
Ismét a felkapta a kagyló t, és tá rcsá zta Maxim szá má t. A férfi csakhamar jelentkezett.
Sidney legyű rte a félelmeit, és kimondta azt, amire gondolt:
– Talá lni fogok valakit magam helyett, aki majd megcsiná lja a csalá di fényképeket. Egy
kivá ló fényképészt, akinek ez a profilja. É n csak azért vá llaltam el a modellfotó zá st
Amotehben, mert nem akartam talá lkozni Bennel, de ettő l tö bbé nem kell tartanom.
Megmarad Fluffy mellett, aki má ris terhes. Kacsá kat akarnak tenyészteni. Visszakü ldö m
neked a fü lbevaló t, amely a csalá dodé, és nem is tudom, miért adtad nekem, én meg
miért fogadtam el. Lefekü dtü nk egymá ssal. Jó volt. Semmit sem kérek érte. Ennyi volt.
Kvittek vagyunk. Te ismét jó l vagy, és nem tartozol nekem semmivel. Nem akarok az
alkalmi bará tnő d lenni. Neked meg kell nő sü lnö d, csalá dot kell alapítanod! É n tö bbé nem
megyek vissza Amotehbe. Minden jó t!
Egy darabig vá rt, mit mond erre Maxim, de a vonal tú lsó végén elhú zó dott a hallgatá s.
Végü l megszó lalt a férfi; minden szava dü htő l percegett.
– Rendben, Sidney… ha ezt akarod… De nem hittem volna, hogy ilyen gyá va vagy.
Viszontlá tá sra!
– Hé, nem vagyok gyá va… – mondta Sidney, de a vonal má r megszakadt. Ú jra
feltá rcsá zta a szá mot, mert nem akarta, hogy a férfié legyen az utolsó szó . Soká ig
kicsö ngö tt, de Maxim nem vette fel a kagyló t. Sidney haragosan ledobta a készü léket a
kanapéra.
– Nem vagyok gyá va! – mormolta.
Majd akad valaki, aki jobb fényképeket tud. csiná lni a Sztyepanov csalá dró l, mint
amilyeneket ő készített volna, gondolta. Csakhogy azt is tudta, hogy most nem a
fényképekrő l van szó . É s beismerte, hogy pokolian fél attó l, ami kö zte meg Maxim kö zt
tö rtént.
El kell menekü lnie valahová ! Vajon meg tudja tenni?

6. FEJEZET
Maxim naphosszat a kis fésü lkö dő asztalt barká csolta. Sö tét dió fá bó l készítette el, s
má r csak egy ová lis tü kö r hiá nyzott a tetejére. Tö kéletes ajá ndék lesz Sidney szá má ra!
Elképzelte, amint a nő leü l elé, és a hajá t keféli, mikö zben ő az á gyban fekszik, és nézi.
Amíg az asztalt csiszolta, folyton a lá nyon já rt az esze. Sidney nyilvá n azt hitte, hogy a
fü lbevaló t fizetség gyaná nt adta neki a szeretkezésért cserébe, és megsértő dö tt. O, ha itt
lenne, megmagyará zná neki, hogy ő k ketten ö sszetartoznak.
A férfi hatalmasat só hajtott. Nem volt tü relmetlen természetű , és a birtoklá si vá gy
sem tartozott a jellemző tulajdonsá gai kö zé, Sidney hatá sá ra azonban megvá ltozott.
Végighú zta tenyerét az asztalká n, és ellenő rizte, elég magasan á ll-e a két fió k, lesz-e
elég hely Sidney térdének. Ó , milyen gyö nyö rű térde van, gondolta; há t még a combja!
Oly feszes, sima…
Az ö rdö gbe! Maxim mérgesen visszatolta a fió kot, és a fivérére nézett, aki
odaballagott hozzá . Az unokatestvérei, a nagybá tyja meg az apja is a mű helyben voltak.
Alekszej egy kekszet nyú jtott a fivérének:
– Egy hete beszéltél vele utoljá ra. Megtehetnéd az első lépést…
– Megtehetném.
– Csakhogy? – kérdezte Alekszej.
– Ö ssze vagyok zavarodva, meg vagyok bá ntva, kikészü ltem.
– Nem semmi! A bá tyá d vagyok, jó l tudom, milyen nehéz téged kihozni a sodrodbó l. –
Alekszej elnézte a fésü lkö dő asztalt. – Szép lett. Elég masszív. Nincs az a nő , akinek ne
tetszene.
– Sidneynek csiná ltam.
– Minek neki fésü lkö dő asztal! Folyton utazgat, és nem tud megmaradni egy helyben.
 – Tudom. É s azt is tudom, hogy fél, és menekü l tő lem. Mindegy, muszá j volt
készítenem neki valamit.
Ekkor hozzá juk lépett az apjuk, és megszemlélte a fésü lkö dő asztalt.
– Nagyon szép munka. Hé, Fjodor, gyere csak ide, nézd meg, mit készített a fiam a
feleségének!
Fjodor és a fiai, Mihail meg Jurij má ris odajö ttek.
– Kitű nő munka. Beá llhatná l mellénk asztalosnak – mondta Fjodor. – Maxim, elá rulom
neked, az asszonyok ú gy dö ntö ttek, hogy felveszik a kapcsolatot azzal a
fényképésznő vel. Segíteni akarnak neked, hogy meghó dítsd a jö vendő feleségedet. Talá n
a fiaim is tudnak egy-két jó ö tlettel szolgá lni.
– Ö csém, bízd csak rá a fiamra, tudja ő , hogyan kell megö rvendeztetni egy asszonyt! –
szó lt kö zbe Maxim apja. – Nézd csak, mit csiná lt! Szívbő l jö vő ajá ndék, há t nem?
Fjodor elvigyorodott.
– Mi tagadá s.
Vá ratlanul kitá rult a mű helyajtó , és megjelent a kü szö bö n Sidney, baseballsapká val a
fején, az egyik vá llá n az elmaradhatatlan fényképező gépével, a má sik vá llá n az
ugyancsak elmaradhatatlan há ló zsá kjá val.
A mű hely kö zepén egymá s hegyén-há tá n tornyosult egy csomó szék, ú gyhogy nem
lá thatta a férfiakat, ő k viszont meglá ttá k Sidneyt. A nő levette a vá llá ró l a há ló zsá kot meg
a fényképező gépet, majd elkiá ltotta magá t:
– Sztyepanov! Gyere elő !
Maxim idegességében beleharapott a kekszébe. Gondolhatta volna, hogy Sidney
minden elő zetes bejelentkezés nélkü l fog felbukkanni!
– Egy angyal hangja – mormolta gunyorosan.
Jurij halkan heherészett, Mihailbő l kis híjá n kirobbant a nevetés, az idő sebb
Sztyepanovok pedig kajá nul vigyorogtak.
– Bú jjunk el? – kérdezte Alekszej szorongá st tettetve. – Nem mondta meg, melyik
Sztyepanovot keresi.
Maxim haragos pillantá st vetett a bá tyjá ra, majd kö zö mbö s hangot erő ltetett magá ra.
– Itt vagyok há tul, aranyom.
Tudta, hogy Sidneyt szíven fogja ü tni ez a megszó lítá s. Ne higgye, hogy eltitkolta a
kalandjukat a csalá d elő tt!
A nő a széklá bak bozó tjá n keresztü l a hang irá nyá ba nézett.
– Á , itt vagy? Szia!
– Ne menjetek el! Lehet, hogy szü kségem lesz segítségre – mormolta Maxim.
– De hiszen olyan kicsi és édes – suttogta az apa. – Ideá lis feleség. Olyan apró , mint az
anyá d volt. Pont jó lenne rá anyá d menyasszonyi ruhá ja.
– Ezt meg ne említsd, mert rö gtö n elmenekü l! – sziszegte Maxim.
– Majd én ő rzö m az ajtó t – suttogta Alekszej.
Sidney kö zelebb jö tt, és biccentett a férfiaknak.
– Nem tudtam, hogy mind itt vannak. Jessica azt mondta, hogy Maximot a mű helyben
talá lom, és azt hittem, egyedü l lesz. Szia, Maxim!
Fjodor a nő hö z lépett, és atyaian á tö lelte, majd Viktor is kö vette példá já t.
– Isten hozta, Sidney! Hiá nyzott nekü nk.
Az ü dvö zlések utá n a lá ny nekitá maszkodott egy asztalnak, mint aki nem talá lja az
egyensú lyá t. Elfogadta a kekszet, amelyet Fjodor nyú jtott felé, és megkö szö nte.
Maxim mö gö tt nehéz hét volt. Kétségbeesetten vá rta a nő hívá sá t, csak egy jó szó ra
á hítozott, amivel Sid jelezné, hogy tudja, nem aká rmi tö rtént kö ztü k, és még egyá ltalá n
nincs vége… A nő azonban nem hívta tö bbet. Most pedig itt á ll elő tte!
 Sidney nyilvá n megsértő dö tt. Való ban azt hihette, hogy a fü lbevaló t fizetség gyaná nt
kapta. Maxim legszívesebben rá ripakodott volna amiatt, hogy ilyen aljassá got feltételez
ró la, de nem akart kiabá lni, nem volt szoká sa.
– Szia – mondta hű vö sen, kikapta a nő kezébő l a kekszet, és beleharapott. – Mi ú jsá g?
– Visszajö ttem, hogy megcsiná ljam az ígért csalá di fényképeket, meg a hotelt is le
akarom fényképezni az ú j prospektusba, ahogy megbeszéltü k.
Maxim, talá n a nagy orosz lelke miatt, nem elégedett meg ezzel. Tö bbet kívá nt.
– Hol laksz? – kérdezte tettetett kö zö nnyel, hogy leplezze sértő dö ttségét. Bá ntotta,
hogy a nő csak a csalá di fényképek miatt jö tt vissza. Mert azt nem mondta, hogy ő hozzá
jö tt volna…
– Tessék? – kerekedett el Sidney szeme, majd elpirult, és egyszeriben nagyon
gyá moltalannak, megszeppentnek lá tszott.
Viktor a kö nyö kével oldalba bö kte a fiá t, Alekszej a fejét csó vá lta, Maximnak azonban
az arcizma sem rezdü lt.
– Végü l is ott alszol, ahol akarsz – mondta, és megvonta a vá llá t.
Mélységesen meg volt sértő dve, de azért nem akarta volna megbá ntani Sidneyt.
Lelkifurdalá sa tá madt. Habá r ezt a nő személyt nem kell sajná lni! Mit szá mít az ilyennek
egy férfi bü szkesége! É li az életét, és rá se rá nt arra, hogy ő , Maxim, egy hete á lmatlanul
há nykoló dik az á gyá ban, és fá j a szíve.
Sidney csípő re tette a kezét, mint aki veszekedésre készü l. Maxim nem volt
veszekedő s fajta, de most ő is felpapriká zó dott.
– Nincs szü kségem az engedélyedre, Sztyepanov! – kiá ltotta a nő .
A férfiak egy kissé há trébb hú zó dtak. Maxim észrevette, hogy az apja rosszalló an
rá ncolja a homloká t; nem tetszett neki a fia udvariatlansá ga. Csakhogy az má r nem
tudott uralkodni magá n.
– Néhá ny dologban talá n mégis rá m szorulsz! – mondta bő szen.
Sidney ö sszeszorította a szá já t, odament Maximhoz, és megmarkolta az ingjét. A férfi
csak egy mó dot lá tott arra, hogy csillapítsa Sid haragjá t: á tö lelte, és az ajká ra tapasztotta
a szá já t. Sidney igencsak meglepő dö tt, de egy pillanat mú lva teljesen elolvadt. Beletú rt a
férfi hajá ba, lá bujjhegyre á gaskodott, és olyan szomjasan viszonozta a csó kot, hogy má r
nem kellett szavakkal kifejezni, mennyire hiá nyzott neki is a férfi.
– Most má r mindent tudok – mondta Maxim, majd lehajolt, a dereká ná l fogva felkapta
és a vá llá ra dobta a nő t. Rá kacsintott a nagy szemeket meresztő férfiakra, és a kapá ló zó
Sidneyvel a vá llá n elindult az ajtó felé.
– Tú lfeszíted a hú rt, Sztyepanov! Nem dobhatsz ki csak ú gy, mint egy… egy… –
visította Sidney. – Ezt még megkeserü lö d!
Maxim ellená llhatatlannak talá lta a nő t, amint haragosan rú gkapá l. Má r egész
biztosan tudta, hogy ő az, aki kell neki,
Sidney hiá ba tiltakozott, a férfi szilá rd léptekkel elvitte a há zá ig. Bent a szobá ban
letette.
– Mit mondtá l? Hogy megkeserü lö m? – villantotta rá a szemét.
– Galá d vagy, Sztyepanov! Mindenki jó embernek tart, pedig galá d vagy! Uralkodni
akarsz rajtam! Te rossz, te hatalmaskodó , te… Most nem jut eszembe má s.
– Elég is volt ennyi – szó lt rá a férfi. – Mondd, az sem jut eszedbe, hogy nekem is van
szívem? Egy hete hívtá l fel utoljá ra. Azó ta nem jelentkeztél.
Sidneynek a torká n akadtak a szavak.
– Tényleg azt hiszed, hogy fizetség gyaná nt ajá ndékoztam neked anyá m fü lbevaló já t?
Arra nem gondolsz, hogy ezzel megsértesz? – kiabá lta Maxim.
A nő teljesen ö sszezavarodott.
 Maximot má r nem lehetett leá llítani. Nem érdekelte, tetszik-e Sidneynek, amit mond,
vagy sem. Szeretkeztek, és a nő nek tudnia kell, hogy nem fogja ő t, Maxim Sztyepanovot,
egyszerű en csak lerá zni.
– Ú gy gondoltad, hogy idelá togatsz Amotehbe, csiná lsz néhá ny csalá di fotó t, a
megfelelő pillanatban visszaadod nekem a fü lbevaló t, aztá n tová bbá llsz?
– Há t… így valahogy… – hebegte a nő , habá r nem volt kidolgozott terve. Csak annyit
tudott, hogy el kell készítenie a fényképeket a Sztyepanovokró l, lehet, hogy egyet
Maximró l is, emlékbe. Ezenkívü l csak lá tni akarta, hogy jó l van-e a férfi.
– Két dolgot tudnod kell. Egy: soha nem á llt szá ndékomban leugrani semmiféle
sziklá ró l. Kettő : én nem vagyok Ben – jelentette ki a férfi.
– Ezt az utó bbit fö lö sleges hangsú lyoznod – felelte Sidney éles hangon. – Ben sohasem
lenne ilyen udvariatlan. Sohasem kiabá lna rá m, és nem bá nna ú gy velem mindenki
szeme lá ttá ra, mint egy zsá k krumplival. É s egészen biztosan nem csó kolna ú gy, hogy
elmenjen az eszem.
– Sohasem kiabá ltam volna veled, de te még egy némá t is hangos szó ra bírsz!
– Olyan vagy, mint egy… mint egy kaló z! Igen, elraboltá l, mint egy kaló z, mintha még a
kö zépkorban élnénk. Neked olyan régimó di elképzeléseid vannak, mint má r senkinek.
– Igen?! Az neked régimó di, az neked kö zépkori, hogy szeretlek?! Nem csak szex volt
kö ztü nk, szívecském, de nem á m!
– Te semmit sem értesz! Mi nem illü nk egymá shoz! – hadoná szott Sidney. –Te egy
romantikus orosz lovag vagy, én meg egy amerikai dolgozó nő , aki á llandó an ú ton van.
Az az érzésem, hogy csapdá ba estem, és ez megijeszt. Haragszom rá d! Elhitetted velem,
hogy ö ngyilkossá gra készü lsz! Ez nem volt becsü letes!
Maxim lassanként lecsillapodott. Milyen szenvedélyes nő ez a Sidney! Csak nem
ismeri ö nmagá t. Szemlá tomá st mégiscsak jelent neki valamit a kapcsolatuk, kü lö nben
nem hevü lt volna fel ennyire. Lehet, hogy mégis szereti ő t, csak nem tud mit kezdeni
ezzel az érzéssel.
– Bezzeg amikor csó kollak, akkor nem okoskodsz! – jegyezte meg.
Sidney pontosan tudta, mire célzott a férfi: a boldog szeretkezésü kre. Lelohadt a dü he,
és legszívesebben Maxim erő s karjá ba vetette volna magá t. É gett a szeme, és szipogott;
sírni lett volna kedve. Pedig azelő tt nem volt ilyen gyö nge…
– Rendben, beismerem, hogy szexuá lisan vonzó dunk egymá shoz. Mint má gneshez a
vas. Nem tudom, miért. Csak annyit tudok, hogy azelő tt bará tsá gos voltá l hozzá m, egy
ideje azonban egész má smilyen vagy, és én ezt nem értem.
– Mert a szerető d lettem, szívecském, azért vagyok má smilyen – mondta Maxim.
– A szerető m?
– Igen. É s itt tö bbrő l van szó , mint szexrő l, aranyom.
– Való ban?
Maxim kö zelebb ment hozzá , és Sidney nem tudott tová bb okoskodni arró l, miért nem
illenek egymá shoz, meg hogy csupá n szexuá lis viszony lehetséges kö ztü k. Kinyú jtotta a
karjá t, mintha védekezne. A férfi kék szeme egyenesen rá szegező dö tt. Az elszá nt, á tható
tekintet teljesen elgyengítette Sidneyt. Ismét reszketni kezdett, és nem tudta levenni a
szemét kedvese szá já ró l.
– Ó , Sidney… – suttogta Maxim, és megsimogatta a lá ny arcá t. – Megint elpirultá l.
– Csak fel vagyok dú lva. Ha valakit felkapnak, mint egy zsá k krumplit, és végigcipelik
az ú ton…
Sidney egészen az ajtó ig há trá lt. Maxim kétoldalt nekitá masztotta a tenyerét az
ajtó nak. Gyengéden megnyalta a nő fü lcimpá já t. Sidney megborzongott a kéjtő l.
 – Szó val azért jö ttél vissza, hogy elkészítsd a megígért csalá di fotó kat? Ez minden?
Vagy emellett még szakítani is akarsz velem? – kérdezte halkan a férfi.
– Lassan a testtel! – Sidney is lehalkította a hangjá t, mert nem szerette volna ismét
felmérgesíteni a férfit. – Sajná lom, hogy fizetségnek tekintettem a fü lbevaló t. Bocs, de
most engedj el! Nem vagyok a rabod.
– Azért nem akarsz a kapcsolatunkró l beszélgetni, mert félsz, ugye?
A lá ny mindkét tenyerét nekivetette a férfi izmos mellkasá nak, aki viszont elő rehajolt,
és megcsó kolgatta a nyaká t.
– Csak egyet mondj meg, Sidney! Csak a fényképezés miatt jö ttél vissza, vagy má s
okod is volt? É s mi van a jó ö reg Bennel?
Maxim ajka megérintette a lá ny szá ja sarká t. Sidney megpró bá lt a kérdésre
ö sszpontosítani, a szíve mélyén azonban má st se kívá nt, csak a férfi csó kjá t.
– Most akkor megcsó kolsz, vagy nem? – kérdezte.
Maxim végighú zta a nyelve hegyét a nő ajká n.
– Hű , de forró vagy! Nem lehet, hogy felizgattalak? Hiá nyoztam? – kérdezte.
– Talá n. Egy picit… – mormolta Sidney.
A férfi megnyalta a nő ajká t, és a testéhez tapadt.
– Talá n mégiscsak azért jö ttél vissza, hogy lá ss? – kérdezte halkan.
– Félek tő led…
– Tudom. – Maxim gyö ngéden meg-megérintette a szá já val a nő ajká t, de még mindig
nem csó kolta meg igazá n.
Sidney kinyitotta a szá já t, és talá lkozott a nyelvü k. Ez az érintés olyan volt, mint egy
á ramü tés.
– Na jó , bevallom, hogy hiá nyoztá l.
– Hogyan? Mint bará t? Vagy mint szerető ?
– Te. Te hiá nyoztá l.
– Na lá tod, ez minden, amit tudni akartam. – A férfi elvette a tenyerét az ajtó ró l,
megfordult, és elindult a fü rdő szoba felé. – Ma este Fjodorékhoz megyek vacsorá ra. Az
egész csalá d ott lesz. Te is velem jö hetsz, ha akarsz. Fjodor felesége nagyon jó l fő z.
Sidney levegő utá n kapkodott. Maxim az elő bb még érzékien csó kolgatta, most meg
ú gy bá nik vele, mint egy futó ismerő ssel! Pedig nem is olyan rég még szenvedélyes
szerető k voltak! Remegő térddel kö vette ő t a fü rdő szobá ba.
Maxim borotvá lkozott. Levette az ingjét, a napbarnított felső teste csillogott a
villanyfényben. Arcá t fehér hab borította, de így is lá tszott rajta a feszü ltség.
– Még mindig haragszol rá m? – kérdezte a nő .
A férfi kék szeme élesen megvillant a tü kö rben.
– Igen. Nem lett volna szabad megtö rténnie.
Sidney most aztá n tényleg megszeppent.
– Hogy érted ezt?!
– Tú l korá n fekü dtü nk le egymá ssal. Te tö bbet érdemelsz. É s én is.
– Azt akarod mondani, hogy megbá ntad?!
Maxim lemosta a borotvá já t a csap alatt.
– Igen. Engem nem egyéjszaká s kalandokra teremtett az ég. É s téged sem.
Szó val sajná lja, hogy lefekü dt velem! Sidney megrö kö nyö dö tt. Nem akarta elhinni,
hogy Maxim megbá nta azt a csodá latos ó rá t! Nem is tudta, mit tegyen most. A férfi a
borotvá lkozá sra ö sszpontosított.
Sidney fogta magá t, és benyomakodott a mosdó kagyló meg a férfi kö zé. Maxim csak
egy kurta pillantá st vetett rá , majd ismét a tü kö rbe nézett, és folytatta a borotvá lkozá st.
 – Szívesen elmegyek veled a vacsorá ra, de most térjü nk vissza arra, amit mondtá l!
Miért nem lett volna szabad lefekü dnü nk egymá ssal? – kérdezte a nő .
Maxim szá legyenesen á llt elő tte.
– Uralkodni kellett volna magamon. Neked viszont má r hiá nyzott a jó ö reg Bened,
nem igaz? Vagy bosszú t akartá l á llni rajta?
Sidney megdermedt: ezek szerint nagyobb fá jdalmat okozott Maximnak, mint
gondolta.
– Téged akartalak. É s meg is kaptalak. Ilyen egyszerű ez. Sajná lom, ha megbá ntottalak.
– Szó val azt hiszed, minden tová bbi nélkü l megteheted, hogy megszerzel egy férfit,
aztá n má snap kereket oldasz?
– Az nem menekü lés volt. Haza kellett mennem New Yorkba a munka miatt. Aztá n
visszajö ttem, hogy visszaadjam neked a fü lbevaló t.
– Ajá ndék volt.
A beszélgetés egyre nehézkesebb lett. Sidney nem sejtette, hogy Maxim ilyen
érzékeny és sebezhető . Meg ilyen kemény és hideg. Belenyú lt a nadrá gzsebébe, és
elő hú zott egy kis dobozt. Vissza kell adnia a fü lbevaló t, hiszen ez csalá di ékszer,
amelyhez neki nincs joga. Nagy levegő t vett, és fá jó szívvel a mosdó kagyló peremére
helyezte a gyö nyö rű ékszert.
– Tessék. Most kvittek vagyunk.
– Igazá n? – kérdezte a férfi pengeélesen.
– Véleményem szerint igen.
Maxim ö sszeharapta a fogá t.
– Kifelé, Sidney! – sziszegte.
– Addig nem mozdulok, amíg vissza nem vonod, hogy gyá va vagyok, és…
– Szexeltél má r fü rdő szobá ban? Most mit nézel így rá m? Szó val még nem? Nos, ha
nem akarod kipró bá lni, akkor eredj ki!
– Ember, hogy neked milyen rossz kedved van! – mondta a nő , és kibú jt a
mosdó kagyló meg a férfitest szorítá sá bó l. Kö zben vetett egy pillantá st Maxim
farmernadrá gjá ra, és lá tta, hogy a fenyegetés nem volt alaptalan.
A férfi szeme félelmetes szikrá kat há nyt. Amikor Sidney kiment, bevá gta utá na az
ajtó t.
– Te tahó ! – kiá ltotta kívü lrő l a nő , majd kinyitotta az ajtó t. – Add ide a fü lbevaló t! Egy
ilyen szép holmit ká r ná lad hagyni.
Maxim odadobta neki a dobozt.
– Akarsz még valamit, szivi?
Sidney legszívesebben azt vá laszolta volna, hogy igen, téged, szeretni akarlak,
mindegy, hol. Okosabbnak lá tta azonban, ha visszavonul.
– Nem.
Becsukta a fü rdő szobaajtó t, és reszkető ujjakkal feltette a fü lbevaló t. Kö zben hallotta,
hogy Maxim megeresztette a zuhanyt, és má ris lá tni vélte meztelen tesztét. Hogy
megszabaduljon ettő l a képtő l, kiszaladt a hű vö s levegő re. A verandá n megpillantotta a
há ló zsá kjá t meg a fényképező gépét, arrébb pedig Alekszej ballagott a parton. A férfi
megfordult és integetett.
– Kö szö nö m! – kiá ltotta Sidney, és bevitte a holmijá t a há zba. Kigö ngyö lte a
há ló zsá kot, aztá n a szeme megakadt az akasztó n ló gó , hosszú , fekete ruhá n, amelyet a
partin viselt. Még sohasem volt ilyen nő ies holmija… Megsimogatta a puha anyagot, és
arra gondolt, milyen gyö ngéd volt Maxim érintése, milyen szépen, hosszan, lassan
szerette… Igen, szerelmeskedtek, és lehet, hogy a férfi most jogosan haragszik rá . Jaj, de
kompliká lt a férfilélek…
 Sidney lehú zta a csizmá já t meg a zoknijá t. Á t akart ö ltö zni a vacsorá hoz. Levetette a
pó ló já t meg a sportos melltartó já t is, és épp a nadrá gjá t tolta lefelé, amikor Maxim
kilépett a fü rdő szobá bó l. Csak egy tö rü lkö ző volt a csípő je kö ré tekerve. Olyan szomjas
tekintettel nézte Sidneyt, hogy a nő má r-má r megijedt. Nem vagyok gyáva, és nem fogok
elmenekülni! Nyugodtan lehú zta a nadrá gjá t, majd felegyenesedett.
– Azt hiszed, minden nő fel tud így izgatni? – kérdezte a férfi halkan, érzékien,
veszélyesen. – Neked semmit sem jelentett az az éjszaka?
– Elgyengü ltem, ennyi az egész. Azt hittem, jó bará t vagy, és megérted. Tényleg
megbá ntad?
A férfi hozzá lépett, és ó vatosan megérintette a fü lbevaló t.
– Azt, hogy az asszonyommá tettelek? Nem, azt nem. Azért vittelek be a bú torü zletbe,
hogy egy kicsit megnyugodj, és…
– Vá rj! Mit mondtá l? „Az asszonyommá tettelek…”
Maxim keze lassan kú szott Sidney nyaká n lefelé, a melléig. Tekintete kö vette a kezét.
Azonnal sisteregni kezdett kö ztü k a levegő .
– Kívá nlak – mondta Maxim. – É s még tö bbet is akarok.
Sidney má r se lá tott, se hallott. A férfi kö zelebb hú zó dott hozzá , és szenvedélyesen,
hevesen csó kolni kezdte. A nő lá bujjhegyre á gaskodott, á tkulcsolta a nyaká t, és
ugyanolyan odaadá ssal viszonozta a csó kot. Maxim megmarkolta a fenekét, és felemelte,
Sid pedig á tkulcsolta a lá bá t a csípő jén.
– Szívecském… – suttogta a férfi forró n –, védekeznü nk kell!
– Venned kell egy egész doboz ó vszert – mondta Sid, és megpö ccintette a férfi
fü lcimpá já t.
– Miért? Mit tervezel?
– Muszá j most beszélni? – A lá ny a tettek mezejére kívá nt lépni.
– Nem, de én szeretem, ha ilyenkor beszélsz. Az olyan… érzéki. Szexi.
Sidney gyengéden megsimogatta a férfi ívelt szemö ldö két, és kö nnyű csó kot lehelt az
ajká ra.
Maxim ó vatosan talpra á llította és á tö lelte. Ó , milyen biztonsá gban érezte magá t a
lá ny a karjá ban! Nő nek érezte magá t, és ez szokatlan volt szá má ra.
– Olyan jó így. De azért a szexet sem vetem meg – mondta tréfá san.
– É n sem! – mosolyodott el a férfi. – De most menjü nk, mert kihű l a vacsora!

A csalá di vacsora kellemesen telt el.

– Hogy ti milyen nagy, ö sszetartó csalá d vagytok! – mondta Sidney, mikö zben hazafelé
sétá ltak a parton.
– Megszeppentél tő lü k egy kicsit? Eleinte feszü lt voltá l, és csak vacsora utá n engedtél
fel.
– Akkor is csak azért, mert remek volt az étel, és elpilledtem. Jaj, Maxim, csak
pocsékolod velem az idő det! É n nem illek kö zétek. É n még sohasem tudtam sehol
megmaradni.
– De hiszen nem kértem tő led semmi ilyesmit. É lvezzü k egymá st, és kész. Vagy nem?
– Nem mindig élvezzü k egymá st. A mű helyben elég kellemetlen oldaladró l
mutatkoztá l be. É n nem hiszem, hogy kényszerrel bá rmit el lehet érni. Vagy megy
valami, vagy nem megy. Te tartó s kapcsolatot akarsz. Cselekvő ember vagy, és pontosan
tudod, mit kell tenned. Nem kö nnyű kö vetni a gondolkodá sodat.
– Ezek lennének a jó tulajdonsá gaim?
Sidney a férfi felé fordult, és fü rkésző tekintetet vetett rá a holdfényben.
 – Nem értem, mit rá gó dsz annyit mindenen. É s azt sem értem, hogy mertél a vá lladra
kapni, és szó nélkü l kicipelni a mű helybő l. Még nem hevertem ki ezt a sérelmet. Elég
megalá zó volt.
– Ná lam fogsz lakni, amíg itt vagy? – kérdezte Maxim, és há trasimított egy hajfü rtö t a
nő arcá bó l, az éjszakai széllel azonban nem vetekedhetett. Vajon Sidneyt is el fogja tépni
tő le?
– Lakhatnék a szá llodá ban vagy talá n a nagynénédéknél is.
Maxim elő rehajolt, és gyengéden megérintette a nő kiszá radt, szomjas ajká t.
– Ez komoly kellemetlenségeket okozna nekem.
– Hogyhogy?
– Biztosan elmennék hozzá d, má rpedig má r évek ó ta nem má sztam be
há ló szobaablakon.
– Ó ! – Sidney a sö tét hullá mokat bá multa.
A férfi a két tenyere kö zé fogta az arcá t.
– É s most ki rá gó dik? – kérdezte halkan, mielő tt megcsó kolta volna, majd ismét
felkapta, és bevitte a há zba. – Olyan jó téged elrabolni! – suttogta, és bevá gta maga
mö gö tt az ajtó t.
– De nekem nem jó ! Mit akarsz?
– Elcsá bítani! É s nem szeretném, ha ismét fizetségre meg hasonló ostobasá gokra
gondolná l.
– Jaj, mondtam má r, hogy nem akartalak megsérteni! De ugyan mit adhatnék én
neked?
A férfi még mindig a karjá ban tartotta, mintha soha tö bbé el sem akarná engedni.
– Békességet és melegséget, ö rö mö t és bará tsá got. Ezek nagy értékek, és én má r rég
nem kaptam semmi ilyesmit.
Sidneynek nagyot dobbant a szíve.
– Biztos a feleségedre gondolsz. Csodá latos nő lehetett.
– Az volt. Fiatalok voltunk, és az élet nagy kalandja még elő ttü nk á llt.
Sidney a férfihoz simult. Szerette az érintését, szeretett beletú rni a sű rű hajá ba,
belenézni az égkék szemébe.
– Talá lni fogsz egy nő t, aki otthont teremt és gyerekeket szü l neked. De én így is
boldog vagyok, hogy most egy kicsit együ tt lehetü nk.
– Meg fogom kapni, amit akarok, amire szü kségem van – mondta a férfi elszá ntan, és
az á gyra fektette a lá nyt.

7. FEJEZET
Má snap reggel Sidney befű zö tt egy filmet a gépébe, és elindult fényképezni. A szá lloda
cukrá szdá já ban kezdte a munká t. Ellie-vel együ tt kidekorá ltak egy asztalt. Egy orosz
szamová rt, egy ró zsacsokrot meg egy tá l epret helyeztek el rajta.
Mihail és Jurij oldalt á llt, és érdeklő dve figyelte a két nő t. Sidneyt teljesen lekö tö tte a
munka. Kö rbejá rta az asztalt, kereste a legjobb beá llítá st, kö zben véletlenü l meglö kö tt
valakit.
– Menjen má r arrébb! Nem lá tja, hogy dolgozom? Félre az utá nibó l! – zsö rtö lő dö tt
anélkü l, hogy rá nézett volna az illető re.
Maxim volt az. Megveregette a nő vá llá t, és szélesen elvigyorodott. Egy hatalmas
csokor virá got tartott a kezében.
 – Neked hoztam, szívecském – nyú jtotta felé a csokrot egy csó k kíséretében.
A lá ny meglepő dve, elbizonytalanodva bá mult rá . Még soha senkitő l nem kapott
virá got! Kivéve az orchideá t, amelyet szintén Maxim ajá ndékozott neki a parti estéjén,
hogy a ruhá já ra tű zze.
– Még megvan az orchidea is… Lepréseltem… – hebegte.
– Ez most friss virá g.
Sidney habozva letette a fényképező gépét, és á tvette a bokrétá t. Nem tudott mit
kezdeni vele, hiszen az asztalon a vá zá ban má r ott díszelgett egy nagy csokor ró zsa.
– Most mit csiná ljak vele? Nekem hoztad?
– Neked – vá laszolta a férfi nyugodtan.
Sidney hallott má r arró l, hogy a férfiak egy-egy romantikus, érzéki éjszaka utá n ró zsá t
vesznek a szeretett nő nek. Végre kapcsolt és elpirult.
Maxim még egy csó kot lehelt az arcá ra.
– Most hagylak dolgozni. Este talá lkozunk – mondta, és boldogan, fü työ részve
elhagyta a cukrá szdá t.
A Sztyepanovok megillető dve mosolyogtak Sidneyre. A nő szíve veszettü l dobogott, és
kö nnyek lepték el a szemét.
– Szeretnék… szeretnék egy kis szü netet tartani – motyogta, és felvett az asztalró l egy
szalvétá t, hogy megtö rö lje az orrá t. – Ú gy lá tszik, megfá ztam. Vagy talá n allergia… –
hebegte.
Vagy talá n… Gyorsan Maxim utá n szaladt.
A folyosó n utolérte. A férfi meglepő dve fordult felé, és magá hoz ö lelte. Szó nélkü l
á tkarolta a vá llá t, és bekísérte a bú torü zletbe, ahol épp nem volt senki. Bezá rta az ajtó t.
– Muszá j így megbonyolítani a dolgokat? – kérdezte Sidney, és csó kra nyú jtotta a
szá já t.
– Még hogy én bonyolítom?
– Hogy kö szö njem meg a virá gcsokrot? – Sid ledö ntö tte a férfit az á gyra, és rá huppant.
Gyö ngéden simogatta a hajá t.
– Ma reggel, amikor a kertben meglá ttam a ró zsá kat, te jutottá l eszembe ró luk –
mondta Maxim.
– De há t én inká bb kaktusz vagyok, vagy nem?
– Nem, te virá gzó ró zsabokor vagy. Tü skés ró zsaszá l – mormolta a férfi, és lá gyan
megciró gatta a lá ny arcá t.
Sidney még szorosabban Maximhoz simult. Á térezte a pillanat tö kéletességét;
sohasem fogja elfelejteni! Még akkor sem, ha egy hét mú lva, mire végez a
fényképezéssel, mindennek vége lesz.
– Inká bb elmegyek… – suttogta.
– Maradj, kü lö nben kénytelen leszek utá nad menni, és ismét a vá llamra kaplak.
– Meg mernéd tenni?
– Meg én!

Egy hét, nem tö bb, fogadkozott Sidney, és ó vatosan elhelyezkedett a férfin. Kora
reggel volt, Maxim még aludt, de ő t ellená llhatatlan vá gy kerítette hatalmá ba, habá r az
éjjel kétszer is szeretkeztek. Elhatá rozta, hogy az elő tte á lló napokban annyiszor
szeretkezik vele, ahá nyszor csak lehet, hogy majd legyen mire emlékeznie. Meg fogja
ő rizni a szívében ezeket az emlékeket, hogy bá rmikor felidézhesse ő ket, a forró
sivatagban vagy a hideg Antarktiszon.
 Elő ző este, amikor hazajö tt, Maxim épp a vacsorá t fő zte. Egymá sra mosolyogtak, és
má ris belemerü ltek az érzékiség fodros hullá maiba. Kikapcsoltá k a sü tő t, és csak sokkal
késő bb lá ttak neki a vacsorá nak.
Most, a kora reggeli derengésben Sidney a lehető legfinomabban mozgott a férfi
csodá latos testén, és élvezte az ébredező szenvedélyt.
A férfi ú gy tett, mintha még mindig mélyen aludna. A lá ny nem moccant. Elnézte
hosszú szempillá já t, sű rű szemö ldö két, érzéki szá já t. Gyengéden félresimított az arcá bó l
egy kó sza haj fü rtö t, majd finoman hozzá dö rgö lte az arcá t borostá s á llá hoz. Sohasem
fogja elfelejteni ezt a pillanatot! Azonnal á tfutott az agyá n egy gondolat: nem, ő nem
lenne képes ú gy élni, mint a Sztyepanovok! Ebben a csalá dban meghitt szerelem fű zi
egymá shoz a há zaspá rokat.
Sidney kö nnyedén megcsó kolta a férfi szá já t. Maxim felnyitotta a szemét, megfogta a
nő csípő jét, és még jobban magá ra hú zta.
– É n sem maradhatok tétlen – mondta. – Egyébként, csak hogy tudd, nem védekezü nk,
így aká r teherbe is eshetsz.
A lá nynak ez eszébe sem jutott. Még sohasem gondolt arra, hogy anya lehetne, nem
képzelgett arró l, mi lenne, ha egy magzat nö vekedne a méhében. Most azonban nem
rémisztette meg ez a gondolat, ső t elbű vö lte. Egy kisbabá ban viszontlá tni valamit a
szeretett férfibó l! Gyö nyö rű volna! De nem lenne jobb, ha Maxim olyan nő nek adná meg
ezt a boldogsá got, aki való ban odaadó felesége tud lenni?
Ő a jelen pillanatnak élt – és a pillanat most Maximé volt.
A férfi má r alig tudta tü rtő ztetni magá t.
– Ne mozdulj! – só hajtott fel. – Annyira, de annyira izgató elképzelni, hogy teherbe
esel!
Sidney ellazult, s a férfi kisvá rtatva kibú jt aló la. Felhú zta az ó vszert, majd ismét
magá ra ü ltette a nő t. Kö nnyedén, ritmikusan mozogni kezdtek.
– Mondtá l valamit? – kérdezte Maxim.
Az ú j, izgalmas pó z azonban rendkívü l felizgatta a nő t.
– Most nem tudok gondolkodni. Majd késő bb – mormolta, és á tadta magá t az
utazá snak, amely ismeretlen magassá gokba vitt.
Sidney minden erejével szorította a férfit, és belemélyesztette a kö rmét a vá llá ba.
Gerjedelmü k fokozó dott, má r zihá ltak, verejtékben ú sztak, s a csó kjaik olyan forró k
voltak, mint a tű z.
A lá ny felsikoltott. Ugyanabban a pillanatban érte el a csú csot Maxim is, majd
rá hanyatlott. Egy idő mú lva megkérdezte:
– Mi a terved má ra?
Sidney arra gondolt, hogy legszívesebben egész nap á gyban maradna vele, de
mindjá rt el is vetette ezt a bolond ö tletet.
– Elmegyek a tieidhez, megnézem, kinek van ma ideje fényképezkedni. É s te?
– Nekem dolgoznom kell. Nemsoká ra kész az épü let, és hamarosan elkezdü nk egy ú j
építkezést. Nem ebédelhetnénk együ tt?
– Nagyszerű ö tlet! – Sidney bű ntudatosan simogatta a férfi vá llá t ott, ahol nyomot
hagytak a kö rmei.
– Semmi baj. Szenvedélyes nő vagy. Gyere ide!
Sidney a férfi mellkasá ra hajtotta a fejét, és egy ideig hallgatta a szívdobogá sá t. Aztá n
Maxim felá llt, és elment zuhanyozni. A lá ny egyedü l fekü dt az á gyban, magá hoz ö lelte a
pá rná t.
Miutá n a férfi elment, Sidney még soká ig az á gyban maradt, és megpró bá lta rendezni
az érzelmeit.
 Annyira, de annyira izgató elképzelni, hogy teherbe esel! Maxim, miként az ö sszes
Sztyepanov, kimondottan csalá dkö zpontú . Ellentétben vele…
Elégedetten heverészett a meleg á gyban. A mellére helyezte a két tenyerét, majd
lecsú sztatta a hasá ra. Egy pillanatra elképzelte, milyen lenne, ha egy magzat nö vekedne
a méhében, á m rö gtö n megcsó vá lta a fejét.

Kitű nő en alakulnak a dolgok, á llapította meg magá ban Maxim két nap mú lva,
mikö zben beledobá lta a maga meg Sidney szennyesét a mosó gépbe, amelyet nemrég
kö tö tt be az ú j há zá ba. A nő nek nem mondta meg, hogy vett egy há zat.
Beletö ltö tte a gépbe a mosó port meg az ö blítő t, és arra gondolt, milyen jó l feltalá lta
magá t Sidney Amotehben. A nő a hotel irodá já bó l intézte az e-mail levelezését.
Megcsiná lta a csalá di fotó kat, és lefényképezte a há zat meg a bú torokat is.
Kö zben panaszkodott, hogy nincs sö tétkamrá ja, ahol elő hívhatná a képeket. Azt is
elá rulta, hogy má r régó ta á lmodozik egy sajá t sö tétkamrá ró l, de nem vá lthatta való ra az
á lmá t, hiszen folyton ú ton van.
Maxim keresztü lsétá lt az ü res há zon. Az elő ző tulajdonos ö rö kö lt egy farmot
Missouriban, és azonnal oda akart kö ltö zni. Minél elő bb tú l akart adni a há zon, amelyet
így Maxim jó á ron kapott meg, de Sidneynek nem szó lt semmit. A nő mindig ideges lett,
amikor szó ba jö tt a kapcsolatuk, és ő nem akart tú lsá gosan elő reszaladni, nehogy
elijessze.
Sidney biztos pá nikba esne, ha tudná , hogy a kö zö s otthonuknak szá nta ezt a há zat.
Má r kö rbeü ltette ró zsabokrokkal, ső t a sö tétkamrá t is elkezdte építeni.
Maxim elképzelte a kö zö s életü ket. Talá n még gyerekeik is lesznek… Tudta, hogy a
lá ny szereti a hivatá sá t meg az utazá sokat, és ezt nem is akarta megvonni tő le. Ú gy
gondolta, ö rü lni fog azoknak az idő szakoknak, amikor a nő otthon lesz vele.
Nem volt kö nnyű titokban tartania a há zassá g tervét, de megfogadta, hogy kivá rja a
legmegfelelő bb idő pontot, amikor megkérheti kedvese kezét.

Sidney elnézte a csinos porcelá n teá skészletet, amelyet Jessica kirakott a kerek dió fa
asztalra.
– Gyö nyö rű !
Jessica tö ltö tt neki teá t, és á tnyú jtotta a csészét.
– Alekszej és Maxim édesanyjá é volt. Ú gy gondoltam, szép há ttérként szolgá lhat az
egyik csalá di fotó hoz. – A nő élvezettel szívta be a tea illatá t. – Jaj, de jó ! Egy csésze tea,
kellemes tá rsasá g, és a baba alszik.
– Te azelő tt ü zletasszony voltá l. Nem bá nod, hogy má r csak há ziasszony és anya vagy?
– kérdezte Sidney kívá ncsian.
– Csö ppet sem. Olykor még elintézek egy-két ü zleti ü gyet, de egyébként magam
mö gö tt hagytam azt az egészet. Sohasem hittem volna, hogy ilyen boldog leszek. Dolgom
meg van épp elég így is. Jaj, mutatni akartam neked valamit! Lehet, hogy valamelyik
fotó hoz is felhaszná lhatod. – Jessica felemelt a padló ró l egy kosarat. – Ez Alekszej és
Maxim édesanyjá nak kézimunkakosara volt. Ká tya csodá latosan hímzett! – A nő elő vett
egy ingecskét. – Nézd csak ezeket a kis virá gokat! Ellie levette a mintá t, és azó ta ezzel
szoktuk kihímezni a férfiak ingjeit. Alekszej fel is vette a hímzett ingjét az eskü vő jére.
Maximé azonban még nem készü lt el.
Sidneynek eszébe jutott, hogy a férfi mesélt má r errő l valamit.
– Pedig ő is nagyon szeretne egyet.
Jessica elmosolyodott.
 – Há t neki azért nincs még, mert nem nő s. A felesége vagy a bará tnő je talá n majd
kihímez neki is egyet. Nem szeretnénk megfosztani a jö vendő belijét ettő l az ö rö mtő l.
Sidney megsimogatta a puha anyagot. Elképzelte, hogyan festhetett Maxim kisfiú ként
az ingecskében.
– Maxim nagyon szerette a feleségét. Annyira sajná lom, ami tö rtént. Jeannie-nek
hívtá k, nem? Ő nem hímzett neki inget?
– Nem tudott hímezni. Mi is nagyon sajná ljuk, hogy Jeannie meghalt. De te most
boldoggá teszed Maximot.
Sidney megvonta a vá llá t.
– Csakhogy el fogok menni ismét. Nem szoktam ilyen soká ig egy helyben maradni.
Má r majdnem végeztem itt ná latok.
Jessica ivott egy korty teá t.
– Ne szalaszd el ezt az alkalmat, Sidney! – mondta nyugodtan. – Legalá bb tégy pró bá t!
– Mi ketten annyira má smilyenek vagyunk. É n nem szoktam hozzá az ilyen csalá di
idillhez, Maxim pedig végtelenü l csalá dszerető ember. Aztá n meg, még nem is ismerte
meg az én csalá domat.
Sidney el sem tudta képzelni, hogy az apja meg a nő vérei eljö jjenek Amoteh-be. Ha az
apja rá jö n, hogy együ tt él Maximmal, akkor idejö n, és mindent elront.
– Ne tépelő dj annyit, Sidney! Fogadd el a dolgokat olyannak, amilyenek – taná csolta
Jessica.
Sidney megvonta a vá llá t, aztá n hirtelen kiszaladt a szá já n valami:
– É n még sohasem kézimunká ztam.
Jessica a kezébe adott egy hímző rá má t, amelybe má r bele volt feszítve a vá szon.
– Ha akarod, pró bá ld meg! Engem pihentetni szokott a hímzés. De nézd csak, itt jö n
Ellie, Leigh és Mary. Milyen pontosak! Ezek szerint Fjodor meg Viktor ő rzi a gyerekeket,
a legkisebbek pedig alszanak.
Teá zá s kö zben a nő k megtanítottá k Sidneyt a legegyszerű bb ö ltésekre, és néhá ny
csalá di fotó is elkészü lt. Sidney megkedvelte az asszonyokat, akik a férjü k révén
bará tkoztak ö ssze egymá ssal. Ő ket sem fogja elfelejteni…
– Vidd magaddal a hímző rá má t! – javasolta Jessica. – Hidd el, nincs ennél jobb
relaxá ció s technika. É s gondolj kö zben Maximra!

Sidney beü lt a hímző rá má val a hotel irodá já ba, és gyakorolta az ö ltéseket, amelyeket
megmutattak neki. Kö zben azon tű nő dö tt, hogy sohasem fog beleilleni ebbe a csalá dba.
Késő bb megnyitotta az e-mail fió kjá t. Ajá nlottak neki egy munká t az Andokban, egy
má sikat Egyiptomban, ahol régészeti leleteket kellene fényképezni. Egy lovas ú jsá g
versenylovakró l rendelt volna tő le fotó kat, egy kiadó pedig egy olasz szaká cskö nyvbe
kért tő le felvételeket. Csupa jó l fizető munka!
Jö tt egy ü zenet az édesapjá tó l is. Egyetlen kurta kérdésbő l á llt: „Hol vagy?” Sidney
erre így vá laszolt: „Afriká ban. Jó l vagyok. Most épp egy tö rzsi szertartá st fényképezek.”
Megdö rgö lte a homloká t, mert hirtelen fá jni kezdett a feje. Nem maradhat má r soká ig
Amotehben, gondolta kö nnybe lá badt szemmel. Gyorsan megtö rö lte a szemét, – és
rö stellte, hogy így elérzékenyü lt.
Ekkor vá ratlanul hangjelzést adott a szá mító gép. Ú jabb e-mail érkezett. Ezt is az apja
írta. „Pontosan hol vagy? A nő véreid is Afriká ban vannak.”
Sidney lecsapta a laptop fedelét. Tudta, hogy az apja csakhamar ki fogja nyomozni, hol
van, idejö n, és majd tudni akarja, mi a fenének pocsékolja az idejét ebben a jelentéktelen
kisvá rosban.
 Má r nem maradhat soká ig. Minden ó rá t ki kell haszná lnia! Minden Maximmal tö ltö tt
perc drá ga kincs.

Maxim épp a ruhaszá rító bó l kivett pó ló kat hajtogatta, amikor kopogtattak az ajtó n.
– Sztyepanov, tudom, hogy itt vagy!
Ezek szerint Sidney leleplezte a titká t, gondolta Maxim, és betessékelte a nő t az ú j
há zba.
A lá ny bikiniben volt, csak egy strandsá lat tekert a csípő je kö ré. A holmikon még ott
ló gott az á rcédula. Csípő re tett kézzel masírozott be a há zba, és kö rü lnézett.
– Szó val ez az! Tehá t ezt a há zat vetted meg! É pp a boltban voltam, mit sem sejtve
pró bá ltam fel ezeket a holmikat a pró bafü lkében, amikor hallom, mit beszélnek odakint
az asszonyok. Azt mondja az egyik, hogy Missouriba kö ltö znek, és nagyon ö rü l, hogy
Maxim Sztyepanov megvette a há zukat. Erre a má sik asszony, azt hiszem, Marcellá nak
hívtá k, bevallotta, igazá n sajná lja, hogy nem akadt a horgá ra egy Sztyepanov. É s azt is
mondta, hogy te… – Sidney belebö kö tt a férfi mellkasá ba – hogy te leszel a kö vetkező , aki
megnő sü l. Aztá n tová bb fecsegtek. Az egyik a há zró l mesélt, amelyet eladott neked, a
má sik meg azt mondta, hogy bizonyá ra meg fogsz nő sü lni, és akit elveszel, az pedig „az a
fényképésznő ” lesz! Lá tom, má r ró zsabokrokat is ü ltettél a há z elé…
– Na és? – Maxim elégedett volt a dolgok á llá sá val, és nem szeretett volna ú jabb
bonyodalmat, a nő azonban eléggé feldú ltnak tű nt.
A férfi elnézte rajta az ú j, sá rga bikinit, és csettintett. Sidney igazá n csá bos volt, ahogy
a strandsá l mö gü l elő kandiká lt az egyik combja, nem beszélve a karcsú dereká ró l,
gö mbö lyű csípő jérő l.
– Csinos darab!
Sidney végigvá gtatott a há zon, és a mosó gép elő tt megá llt. A ruhaszá rító mellett,
legnagyobb elképedésére, a sajá t, frissen mosott, gondosan ö sszehajtogatott ruhá it
pillantotta meg.
– Te az én holmimat mosod? Mit jelentsen ez? – rivallt rá a férfira.
Maxim, aki az imént még arró l á brá ndozott, hogy beletemeti az arcá t a nő csodá latos
keblébe, elkedvetlenedett.
– Miért, ez bű n?
Sidney szeme elsö tétedett a dü htő l. Kihú zta a ruhá k kö zü l a tisztá ra mosott farmerét,
és a mosó gépre vá gta.
– Nem kértelek, hogy megjá tszd itt nekem a gondoskodó tá rsat! Együ tt lakunk, de ez
minden. Majd én intézem a sajá t dolgaimat!
Maxim nekitá maszkodott az ajtó félfá nak.
– Nemcsak együ tt lakunk, hanem egy á gyban alszunk, és egyet s má st mű velü nk is
abban az á gyban.
Sidney azonban most nem akart a szerelmi já tékaikra gondolni.
– Tű nj el az életembő l! – kiá ltotta.
Maxim igyekezett higgadt maradni.
– Mire jó ez?
– Má r megmondtam neked, hogy nem szorulok gondoskodá sra! Te há zassá gon tö rö d
a fejed, ugye? Egész idő alatt azt hittem, hogy ő szinték vagyunk egymá shoz, neked meg
nem volt jobb dolgod, mint a há zassá gon agyaim!
– Ez a te szá dbó l ez ú gy hangzik, mint valami gaztett. A parti nyaraló a csalá domé,
nem az enyém. Sajá t há zat akartam magamnak. Ez csak természetes!
– Szá modra talá n igen, nekem azonban nem. É n nem arra szü lettem, hogy egy helyben
éljek, virá gokat ü ltessek, és há ztartá st vezessek.
 – Ki kért erre? – vetette oda foghegyrő l a férfi.
Sidney nem talá lt szavakat. Mindenféle érzelmek kavarogtak benne. Még soha
életében nem há borgott így a lelke. Rá ébredt, hogy mély érzelmek dú lnak
mindkettejü kben, és ha folytató dik a civó dá s, egy má sodperc alatt tö nkremehet a
kapcsolatuk. Ezt talá n mégsem kellene megkocká ztatni. Legjobban tenné, ha
visszavonuló t fú jna…
E pillanatban Maxim odalépett hozzá , felkapta, és á tvitte az egyik ü res szobá ba,
amelyben csak a fésü lkö dő asztal á llt. Tá gas helyiség volt, amelybő l a tengerre nyílt
kilá tá s.
– Ha most lenne itt egy á gy, má r hemperegnénk. Tudod-e, hogy ö rdö gien csá bító
vagy? Nézd csak, ezt a fésü lkö dő asztalt neked csiná ltam. Igaz, nem ilyen kö rü lmények
kö zö tt akartam á tadni, de mégiscsak a tiéd. Elképzeltem, milyen lenne, ha az á gybó l
nézhetném, amint a tü kö r elő tt ü lsz és fésü lkö dsz.
– Nekem csiná ltad? – á lmélkodott Sidney, és kerek szemmel bá multa a hibá tlan,
csodaszép bú tordarabot, amelyen egy ová lis tü kö r díszelgett, és egy faragott ü lő ke á llt
elő tte.
Maxim, aki még mindig a karjá ban tartotta a nő t, á tballagott vele a kö vetkező
helyiségbe.
– Ú gy képzeltem, hogy ez lesz az irodá d. Amott, az az ablaktalan helyiség – mutatta –
tö kéletes lesz sö tétkamrá nak. Magad mondtad, hogy szeretnéd sajá t kezű leg elő hívni a
filmjeidet.
– De…
– Jaj, de nehéz ember vagy te, szívecském! – jegyezte meg a férfi vigyorogva, és
tová bbment. – Még négy ilyen szoba van, a há z elő tt pedig van hely egy kis já tszó tér
szá má ra. Ne fická ndozz!
– Akkor tegyél le!
A férfi gyengéden talpra á llította, és rá villantotta a szemét.
Ekkor Sidney hirtelen észrevett egy kis hintaszéket meg egy bö lcső t. Szemlá tomá st
mindkettő a Sztyepanov-mű helybő l kerü lt ki. Nem hitt a szemének: egy gyerekszobá ban
á llt!
Maxim mintha olvasott volna a gondolataiban. Hogy elkerü lje a tová bbi veszekedést,
inká bb ló dítá sra szá nta el magá t.
– Ezek csak itt vannak elraktá rozva…
Sidney megremegett. El sem tudta képzelni, hogy ebben a há zban éljen, és gyereket
neveljen. Ö ná lló , fü ggetlen nő volt, aki csak magá nak tartozott felelő sséggel, és ú gy
érezte, nem lenne képes az anyasá gra.
– Sidney, te elsá padtá l és reszketsz! É n nem kérek tő led tö bbet, mint amennyit adni
tudsz!
A nő á tmenekü lt a nagy há ló szobá ba, és leü lt az egyszerű , de hibá tlanul megmunká lt
fésü lkö dő asztal elő tti kis székre. Belenézett a tü kö rbe: má r nem volt sá padt,
ellenkező leg, kipirult az arca, és a szeme á lmodozó an csillogott. Maxim mö géje á llt.
– Te olvasol a gondolataimban? – kérdezte Sidney.
– Nem mindig – vá laszolta a férfi habozva. – De néha az az érzésem, hogy a szívedbe
lá tok. – Ezzel a nő vá llá ra tette a tenyerét.
Sidney a kezébe vette és elnézte a férfi erő s ujjait. Belecsó kolt az érdes tenyerébe.
– Csodá latos ez a fésü lkö dő asztal, de nem fogadhatom el. Nekem még soha nem volt
egyetlen sajá t bú tordarabom sem.
Maxim elhú zta a kezét.
 – Ahogy akarod – mormolta keserű en. – Természetesen nem fogom rá d só zni, ha nem
kell. – Ezzel sértő dö tten á t akart menni a nappaliba, de a kü szö bnél nem jutott tová bb,
mert fojtott zokogá s ü tö tte meg a fü lét. Azonnal visszafordult, a nő hö z sietett, és
letérdelt elő tte.
– Sohasem szoktam sírni – szipogta Sidney, és a tenyerébe temette az arcá t. – Annyira
gyű lö lö m a sírá st!
– É n is – mondta Maxim szá razon, elvette a nő kezét az arca elő l, és belenézett a
kö nnyes szemébe. Gyengéden letö rö lte a kö nnyeit.
– Utá lom az érzelemkitö réseket – tette hozzá a nő .
– É n is.
– Azt hiszem, tú lsá gosan is megszerettelek. Ez mindent rémesen ö sszezavar –
szipogta Sidney.
– Miért?
– Szép napokat tö ltö ttü nk el együ tt, de te tö bbet akarsz. Tö bbet is érdemelsz. Csaló dni
fogsz bennem, mert én nem kívá nok tartó s kapcsolatot. Fá jdalmat fogok okozni neked.
Má ris fá jdalmat okoztam. Tudod, Ben pont azért illett hozzá m, mert nem ilyen volt, mint
te. Neki nem voltak ő rü lt ö tletei… Legalá bbis, amíg Fluffy fel nem bukkant. Sohasem
gyakorolt rá m nyomá st. Veled ellentétben.
– Egyedü l akarod meghozni a dö ntést kettő nk ü gyében? É n nem mondhatok semmit?
Maxim a haragjá val kü zdö tt. Sidney nem mindennapi nő , és tényleg fél a komoly
kapcsolattó l. De miért? Azért, mert ez a Ben fá jdalmat okozott neki? Vagy má s oka is
van? A nő ö sszerá ncolta a homloká t, és elhú zó dott tő le.
– Hagyjuk abba! – mondta, majd felá llt és eltá vozott.
– Korá nt sincs vége – mormolta Maxim az orra alatt, és soká ig nézett utá na az ablakon
á t.

8. FEJEZET
Maxim rö gtö n tudta, kik az idegenek.
Két feltű nő en magas, izmos nő lépett be a kocsmá ba szű k farmerben és rö vid topban.
Ilyenkor, jú nius kö zepén sok turista fordult meg Amotehben. Maxim a kocsma
résztulajdonosaként olykor, ha nagy volt a forgalom, besegített. Amú gy is szenvedett a
magá nytó l, mert Sidney két napja bekö ltö zö tt a hotelbe. Egyszer, amikor ő nem volt
otthon, visszament a kis há zba, és az asztalon hagyta a fü lbevaló t.
Amikor a férfi hazament, a tenyerébe vette az ékszert, és hosszan, fá jó szívvel nézte.
É rtette az ü zenetet: a lá ny nem akar tő le semmit, legkevésbé az életét megosztani vele.
Végtelen, bá natos éjszaká k szakadtak rá .
A két rö vid hajú nő nek ugyanolyan nagy, sö tét szeme volt, mint Sidneynek, á m
szemlá tomá st idő sebbek voltak ná la. Elég haragosnak tű ntek, és ú gy lá tszott, mintha
valakit keresnének. Odamentek az egyik asztalhoz. Az egyik megfordította a széket, és
lovagló ü lésben telepedett rá . A má sik leü lt, és felrakta csizmá s lá bá t az asztalra. Kihívó
tekintettel nézték Maximot, aki a pultot tö rö lgette.
Ha a két Blakely lá ny veszekedni akar, há t rajta, gondolta a férfi. Felrakott egy tá lcá ra
há rom korsó sö rt, és odament hozzá juk.
A két nő hű vö sen, bizalmatlanul nézett rá . Maxim szó tlanul, anélkü l hogy
bemutatkozott volna, leü lt hozzá juk. Emlékezett rá , hogy Sidney mesélt a nő véreirő l:
Stretch régész, Junior pedig mérnö k.
 – Stretch és Junior, ha jó l sejtem – szó lalt meg a férfi.
– Stretch – felelte a lovagló ü lésben terpeszkedő nő .
– Junior – mondta a má sik, aki nekidö ntö tte székét a falnak, és karba fonta a kezét.
– A szerető , nemde? – kérdezte Stretch éles hangon.
– Pá cban vagy, fiú . Bá ntottad a kishú gunkat – jelentette ki Junior.
Maxim beleivott a sö rébe. Há t, ami azt illeti, tényleg pá cban van, gondolta, hiszen
Sidney elmenekü lt tő le anélkü l, hogy tisztá ztá k volna a helyzetet, s ő egyedü l maradt a
szerelmi bá natá val. A két nő vér kissé rosszul lá tja a dolgot, s ebben nyilvá n Sidney sem
á rtatlan.
– Nem gondoljá tok, hogy ez csak Sidneyre meg rá m tartozik? – kérdezte.
– Nem – felelték a lá nyok egybehangzó an, kérlelhetetlenü l.
– Sid hozzá nk tartozik – mondta Stretch.
– Még gyerek, és szenved egy fickó miatt, aki nagyon hasonlít rá d, Sztyepanov.
Tudtad, hogy Sid ö ssze van roppanva, mégis elcsá bítottad borral, vacsorá val, tá nccal,
még virá got is vettél neki, aztá n lefektetted.
Junior leírá sa nem is volt légbő l kapott, és ez bá ntotta Maximot.
– Sidney mesélte?
– Sid kemény lá ny, és nem szó szá tyá r, de most szö rnyű á llapotban van, és ú gy nyeli a
csokolá dét, mint kacsa a nokedlit. Stretch szerint a telefonban olyan volt a hangja, mint
aki sír. Miért ilyen zaklatott? – tette fel a kérdést vá dló an Junior. – Nyilvá n azért, mert
kihaszná ltad! Kiélvezted a testét, és ezzel szá modra el is van intézve a dolog. Gondolom,
egybő l ki…
A lá nyok tekintete ekkor a kocsmá ba belépő férfira szegező dö tt. Maxim megfordult,
és egy nagydarab, idő sö dő embert pillantott meg, aki elszá nt arccal kö zeledett feléjü k.
Stretch a lá bá val kilö kö tt egy széket, és a férfi lehuppant rá .
– Sid nem beszél, és falja a csokolá dét – jelentette ki a jö vevény, és gyanakodva
méregette Maximot. – Ebbe bele fog betegedni. Maga a szerető je?
– Maxim Sztyepanov a becsü letes nevem. Ö n bizonyá ra Sidney apja – nyú jtotta a kezét
Maxim.
A papa azonban tudomá st sem vett a kinyú jtott kézrő l.
– Sidnek hívjá k – morogta.
– Megkíná lhatom egy itallal? – igyekezett bará tsá gos hangot megü tni Maxim.
– Nem azért jö ttem, hogy teá zgassak magá val – mormolta Buldog. – Jobban tenné, ha
nem já tszadozna a nő kkel. Legfő bbképp nem az én lá nyommal!
– Elismerem, hogy tú l gyorsan alakultak kö ztü nk a dolgok, de én feleségü l szeretném
venni Sidneyt!
– Sidnek hívjá k – hú zta ö ssze a szemét bizalmatlanul a papa. – Azt hiszi, ezzel a
hazugsá ggal kimá szhat a csá vá bó l? Na, majd meglá tjuk! Megkérdezzü k Sidet, hogy
mondott-e neki ilyesmit. Csak annyit tudunk ró la, hogy bezá rkó zott a szobá já ba, szö rnyű
idegá llapotban van, és kü lö nö s mó don folyton varrogat valamit. É rdeklő dtem maga felő l,
tudom, hogy nagy csalá dja van, de ne higgye, hogy meg tudjá k védeni magá t! Mi is
ö sszetartó csalá d vagyunk.
Maxim a koros férfi szemébe nézett. Lá tta, hogy ebben a csalá dban egyenes beszéd
dívik. Ú gy gondolta, az lesz a legjobb, ha ő is nyílt lapokkal já tszik.
– Ha engem kérdez, merem mondani, hogy Sid jö vendő férjével és az unoká i apjá val ü l
szemkö zt.
Buldog elképedt.
– Még hogy az én kis Sidem mint feleség és anya? É n mondom, rö vid idő n belü l meg
fog szö kni! A magunkfajta nem tud megü lni a fenekén.
 – Engedje meg, hogy megkérjem a lá nya kezét!
– Te gazfickó ! Teherbe ejtetted, mi? – hajolt elő re Stretch, és elkapta Maxim
grabancá t.
– Nem, de szívesen megtenném, ha Sidney is ú gy akarná .
Ekkor felpattant az ajtó , és a bá rpult kö rü l á csorgó férfiak elnémultak. Maxim rö gtö n
tudta, ki lépett be a kocsmá ba. Az asztal felé kö zelgő csizmá s léptek meghitten
hangzottak a fü lének.
Sidney keskeny keze a nő vére karjá ba markolt.
– Hagyjá tok békén, Stretch! Azt hittem, ebédelni mentek valahová .
Az apa meg a két lá nya zavartan lesü tö tte a szemét.
– Mondom, hogy hagyjá tok békén! – Sidney lefejtette Stretch kezét Maxim
inggallérjá ró l. A hangja vészterhesen halkan szó lt.
– Csak nem akarod megvédeni ezt az alakot? – sziszegte Stretch, mikö zben Maxim
megpró bá lt hozzá szokni a gondolathoz, hogy egy nő kelt a védelmére. Lehet, hogy
Sidney mégis szereti?
A lá ny azonban rö gvest megsemmisítette ebbéli reményét.
– Ez az ember még mindig az elhunyt feleségét szereti, és szemrehá nyá sokat tesz
magá nak a karambol miatt, amely az asszony életébe kerü lt. Nem az ő hibá ja volt, mégis
bű nö snek érzi magá t. Ezen a vá roská n á tok fekszik, amit egy hawaii tö rzsfő nö k mondott
ki rá . Vagy mindketten el vagyunk á tkozva, vagy én bukkantam fel rossz idő ben, rossz
helyen.
Ennek hallatá n Stretchben felébredt a régész. É rdeklő dve felkapta a fejét.
– Az ilyen régi legendá kban gyakran ott az igazsá g magja. Végeztek má r á satá sokat
errefelé? Talá ltak valamit?
Maxim azonban nem akart eltérni a tá rgytó l.
– Igaz, hogy bizonyos mó don ö rö kké szeretni fogom a megboldogult feleségemet.
Sohasem fogom ő t kivetni a szívembő l, de ez nem jelenti azt, hogy pó tlékot keresek a
helyébe. Akibe beleszerettem, vagyis Sidney, merő ben ellentétes vele, mondhatni, a
má sik véglet.
– Ben is szerette a hú gunkat – mondta Junior. – É s nézd, mit mű velt vele!
– Egyá ltalá n nem vagyok kívá ncsi Benre – emelte fel a hangjá t Maxim, és Sidneyre
pillantott. – Kamakani, a tö rzsfő nö k hajó tö rést szenvedett, és rabsá gba ejtették. Nem
mehetett vissza a feleségéhez, akit szeretett, ezért á tkozta meg az egész kö rnyéket.
Stretch arckifejezése elá rulta, hogy egyre jobban érdekli a legenda.
– Való ban? – mormolta.
Maxim elhatá rozta, hogy tová bb csigá zza az érdeklő dést.
– Azó ta is kö rbe szoktá k tá ncolni a nő k a sírjá t, hogy megtö rjék az á tkot.
– A sír mindö ssze néhá ny szikla fenn a dombtető n – fű zte hozzá Sidney, hogy rö vidre
fogja a dolgot. Szemlá tomá st esze á gá ban sem volt beszá molni az ö véinek az első
talá lkozá sró l. – Most pedig kérlek benneteket, tű njetek el innét!
– Sid, nem vá rhatod tő lem, hogy lemondjak errő l a tö rténetrő l! Á satá si helyet
szimatolok! – fogta kö nyö rgő re Stretch.
Sidney haragosan végignézett a csalá djá n, és karba fonta a kezét.
– Komolyan gondoltam. Tű nés!
– Hagytad Bent szó nélkü l elmenni azzal a kis nő vel, akit feleségü l vett, most pedig
még ezt a fickó t is megvéded? – há borgott Junior.
– Majd én magam tisztá zom a dolgot Bennel. É s aztá n majd elő veszem Maximot is.
– Ez má r szép! – szó lt kö zbe Maxim. – Egy kis tisztá zó beszélgetés veled – mosolygott
elkínzottan a nő re. – É pp most kértem meg az édesapá dtó l a kezed.
 Sidney felkapta a fejét, és rá meredt a férfira.
– Mit csiná ltá l?!
– Ahogy mondtam.
Sidney egy percig némá n á llt, majd dü htő l remegő hangon rá kiá ltott Maximra:
– A nyavalyá ba, kedvesem, nem engem kellett volna elő szö r megkérdezned?!
A férfinak az volt az érzése, hogy má r nincs vesztenivaló ja.
– Na jó . Akarod?
– Csak nem vagy terhes, Sid? – szó lt kö zbe a papa.
– Nem tudok ró la – vá laszolta a lá nya.
Maxim lá tta Sidney arcá n a kö nnyek nyomait, és legszívesebben ö lbe kapta vonta a
nő t.
– A lá nykérés megtö rtént – jelentette ki. – A hosszú jegyesség nekem is tö kéletesen
megfelelne. Kö zben jobban megismernénk egymá st. Egyébként egyá ltalá n nincs
ínyemre, hogy beszélni akarsz Bennel.
– Ne mondd! – Sidney dü htő l izzó szemmel nézett Maximra, és ö kö lbe szorult a keze. –
Hogy mertél a há tam mö gö tt ilyesmivel elő hozakodni az apá mnak?! – kiá ltotta, mintha a
lá nykérést sértésnek vette volna.
– Szó val akkor szeretsz? – kérdezte a férfi, és igyekezett megő rizni a lélekjelenlétét.
Mikö zben Sidney a megfelelő szavakat kereste, Maxim magá hoz hú zta, és az ajká ra
tapasztotta a szá já t. Ú gy csó kolta, hogy abban benne volt minden kétségbeesett
szenvedélye.
A lá ny eleinte ellenkezni akart, de aztá n á tadta magá t a csó knak. Kipirult az arca,
elfá tyolosodott a szeme. Maxim lassan abbahagyta a csó kot, és egy darabig még tartotta
a két karjá ná l fogva, nehogy elá juljon.
– Most má r mindent tudok – mondta, majd intett a pultosnak, sarkon fordult, és
tá vozott a kocsmá bó l.

Maxim ébren fekü dt az á gyá ban. Hajnali kettő volt, és ő Sidneyre gondolt. Má r há rom
napja fá jdalmasan hiá nyolta a nő t, akit az apja meg a nő vérei kö rgyű rű be zá rtak, és nem
engedték ő t a kö zelébe.
Miért is szeretett bele egy ilyen kü lö nö s nő be? – sopá nkodott magá ban. O nem olyan,
mint a tö bbi. De há t pont ezért szereti… Eszébe jutott a megismerkedésü k éjszaká ja.
Akkoriban Sidney Ben utá n sírt, és talá n még most is azt a pasast szereti.
Ahogy így révedezett a sö tétben, egyszeriben nyílt az ajtó , és beosont a há zba egy
á rnyék. Sidney volt az. Szó nélkü l levetkő zö tt, és bebú jt a férfi mellé az á gyba.
– Még végzek itt néhá ny dologgal, aztá n elutazom. Nem lehetek a feleséged – suttogta
forró n.
– Kö ztü nk sokkal tö bb van, mint ez – felelte Maxim, mikö zben magá hoz vonta és
megcsó kolta a nő t, aki hozzá simult, a vá dlijá hoz dö rgö lte a lá bá t, simogatta a hajá t, a
vá llá t, a há tá t, és ú gy szorongatta, mintha bele akarna olvadni.
– Maxim… – suttogta felajzottan.
A férfi megértette, mi tö rténik: Sidney így mond neki bú csú t.
A nő ajka a fü lcimpá já ra siklott, és gyengéden harapdá lta. Maxim levegő utá n
kapkodott, és megpró bá lta megő rizni a maradék bü szkeségét.
Sidney azt akarja, hogy szép emléket ő rizzenek egymá sró l. Helyes. O sem kívá nhat
má st. Az ö sztö ne ugyan azt sú gta, hogy szorítsa magá hoz a nő t, és soha tö bbé ne engedje
el, de kü zdö tt ö nmaga ellen. Hiá ba pró bá lt azonban hallgatá st erő ltetni magá ra, nem
á llta meg szó nélkü l.
– Tudod, hogy mit érzek irá ntad, ugye? Tudod, hogy szeretlek, vagy nem?
 – É n…
A sö tétben sá padtnak tű nt Sidney arca, s a szeme ó riá snak lá tszott.
– Te is ugyanazt érzed, nem?
A lá ny szemében szá nalom csillogott, és ez há tborzongató volt.
– Nem lesz ennek jó vége, Maxim – suttogta.
A férfinak majd megszakadt a szíve. Nem, ő nem akarja, hogy vége legyen! A nő fö lé
hajolt, és gyö ngéd csó kolt lehelt az ajká ra.
– Akkor élvezzü k még ezt az éjszaká t!
A szá ja végigkú szott a nő á llá n, nyaká n, le a mellére, és elkezdte dédelgetni a
kihegyesedett bimbó kat. Sidney teste pará zslott, kapkodó lélegzete pedig elá rulta, hogy
teljes egészében érezni akarja a férfi testét.
Maxim má r a hasá n já rt, ő a hajá ba markolt, és zihá lni kezdett. A férfi ereiben forrt a
vér, a teste a beteljesedésért epedt, de visszatartotta magá t, mert azt akarta, hogy a nő
soha életében ne felejtse el ezt az éjszaká t. Hosszan fogja szeretni.
Még nem, még nem szabad befejezni, gondolta, és ismét felkú szott a nő szá já ra. A
nyelvü k talá lkozott, tá ncolni kezdett, és Sidney csípő je megemelkedett.
Maxim nem hagyta, hogy felü lemelkedjen rajtuk az ö sztö n. A keze bejá rta a nő testét,
belemarkolt a popsijá ba, majd megfordította, és rá gö rdü lt; csó kolta a nyaká t, a vá llá t, a
há tá t.
Ha ez a nő az élete á tka, a nő , akit sohasem fog elfeledni, és sohasem fog megkapni,
akkor most olyan legyen a bú csú szeretkezés, hogy egyikü k se felejtse el soha. Mindent
meg akart adni neki, és mindent meg akar kapni tő le.
Beléhatolt, de lassan mozgott, nehogy elsiesse. Aztá n ismét a há tá ra fordította
Sidneyt, és hagyta, hogy most ő simogassa és csó kolgassa. Amikor a nő a dereká ra
kulcsolta a lá bá t és ö sszetapadtak, elá llt a lélegzete, és á tadta magá t a zabolá tlan
szenvedélynek. Má r semmi sem szá mított, csak a nő , akit a karjá ban tartott, s akivel
egyesü lt. A szívü k hangosan vert, s az érzékek ö rvénye elragadta ő ket.
Sidney felsikoltott, de Maxim még nem engedte el magá t. Percekig mozdulatlanul,
ö sszefonó dva fekü dtek. Ekkor a lá ny fö léje gö rdü lt, és rá ü lt. Most ő diktá lta a ritmust, s a
férfi volt az odaadó fél. A szeretkezés eljutott a tö kéletes harmó nia á llapotá ba.
Sidney pirkadatkor elment. Maxim az ablakon á t bá mult utá na, és lá tta, amint eltű nik
a kö dben. Tudta, hogy soha nem fogja elfelejteni ezt az éjszaká t, és hogy ö rö kre a szívébe
zá rta Sidneyt. Amíg vilá g a vilá g, nem léphet má s nő a helyébe.

Amikor a két atléta alkatú lá ny megjelent a há zikó ja felé vezető ö svényen, Maxim
arcá ra elkínzott mosoly ü lt ki. Sidney néhá ny ó rá ja tá vozott tő le, s ő szá mított arra, hogy
a Blakely lá nyok keresni fogjá k.
– Szervusztok, lá nyok! – kö szö nt bará tsá gosan.
– Sid elutazott, kiskomá m, most má r nincs, aki megvédjen – mondta Junior
fenyegető en, és fellépett a verandá ra.
Stretch megropogtatta az ujjperceit, és terpeszben megá llt a férfi elő tt.
– Ezt nem ú szod meg szá razon! Hogy merted megbá ntani a mi kishú gunkat? Mit
já tszod itt meg magad? Te szoknyavadá sz! Szegény, gyenge nő ket bá ntani, ehhez értesz,
mi?!
– Hová ment Sidney? – kérdezte Maxim, habá r sejtette, hogy a lá nyok ezt ú gysem
fogjá k elá rulni.
– Sid vilá gjá ró . Mindenhonnan kap megrendeléseket. Majd jelentkezik, ha akar. De
jobban tennéd, ha nem vá rná l rá .
– Pont olyan vagy, mint Ben – mondta Junior megvető en, és kö rü lnézett.
 – Ezt a nevet nem akarom hallani! – felelte Maxim, és betessékelte a lá nyokat a há zba.
A Blakely csalá dban legalá bb akkora az ö sszetartá s, mint ná luk, a Sztyepanovokná l,
gondolta, csak épp má shogy mutatjá k ki a szeretetü ket. Ha má r ennyire a szívébe zá rta
Sidneyt, nem á rt, ha jobban megismeri a csalá djá t.
– Reggeliztetek má r? – kérdezte.
– Nem. Miért kérded? Mit akarsz ezzel? – kapta fel a fejét Junior.
Ha a lá nyok is olyan jó evő k, mint Sidney, gondolta Maxim, akkor talá n meg lehet ő ket
lá gyítani egy kiadó s reggelivel. É s kö zben esetleg ki tud szedni belő lü k valamit a
hú gukró l.
– Van itthon sonka, tojá s, kenyér, gyü mö lcslé. Szívesen sü tö k nektek egy sonká s
rá ntottá t. Nos?
– Csak nem azt akarod mondani, hogy te fő ztél Sidre? – kérdezte Junior bizalmatlanul.
– Sohasem kértem arra, hogy sü rö gjö n-forogjon kö rü lö ttem. Nem erre ment ki a
kapcsolatunk.
– Há t igen, neked csak a szex kellett, mi? – hú zta el a szá já t Stretch. – Lefektetted
Sidet, pedig tudtad, milyen sebzett. Ká r, hogy Bennek még nem lá ttuk el a bajá t, de nem
fogjuk elmulasztani, csak elő bb végzü nk veled.
– Hagyjá tok csak békén azt az embert, jó ? Megnő sü lt, és a felesége gyereket vá r.
A két lá ny elbizonytalanodva nézett egymá sra.
– Há t, egy jö vendő apá nak tényleg nem á rthatunk – mondta Junior, Stretch pedig
bó lintott.
Maxim témá t vá ltott.
– Nézzetek kö rü l, én kö zben megcsiná lom a reggelit.
– Hogy jutok fel a dombra? – kérdezte Stretch. – Ott van az a sír, nem?
– Igen. Néhá ny évvel ezelő tt talá ltak ott valami fegyvert, ami Kamakanié lehetett. De
mondd csak, hol van apá tok?
– Egy fegyvert? Hű , azt szívesen megnézném egyszer! Apá nk pillanatnyilag a te
apá ddal tá rgyal. Mivel elcsá bítottad a kislá nyá t, kénytelen volt apá dhoz fordulni. Azt
mondja, hogy a lá nykérésed kamu. Ezenkívü l Sid nem há ziasszonynak való . De engem
sokkal jobban érdekel ez a legenda. Ki az a vá rosban, aki tö bbet tudna mesélni
Kamakaniró l meg a sírjá ró l?
– Pró bá lkozz a boltban! Keresd Willow-t!
Junior kö zben kö rü lnézett a há zban. Maxim arra gondolt, hogy legjobb lenne egy
darabig itt tartani a két lá nyt; talá n Sidney is visszajö n hozzá juk…
– Megcsiná lom a reggelit, és aztá n beszélhetü nk – mondta, á m mikö zben elő szedte a
hű tő bő l az élelmiszert, a két lá ny észrevétlenü l eltű nt.
Meg kell adni, gondolta, a Blakely lá nyok nem vesztegetik az idő t, és amit akarnak, azt
meg is kapjá k.

Há rom nappal késő bb Sidney a New York-i laká sá ban nézegette a Sztyepanovokró l, a
bú toraikró l meg a hotelrő l készített felvételeket. Nosztalgiá val gondolt a csalá dra. É s
Maximra is.
Hirtelen ö tlettő l vezérelve felkapta a telefonkagyló t, és felhívta Mihailt az irodá ban.
– Itt Sid. Csak érdeklő dni akartam, elégedettek vagytok-e a fényképekkel – mondta
ü zleties hangon. – Az elégedetlen megrendelő k nem tesznek jó t a hírnévnek.
Mihail a vonal tú lsó végén soká ig hallgatott.
– Minden rendben, Sid – mondta végü l. – Kö szö njü k. Mindig szívesen lá tunk, ugye
tudod?
 – Igen, kö szö nö m. – Mivel Sidney azó ta sem beszélt a nő véreivel meg az apjá val,
ó vatosan megkérdezte: – Gondolom, a csalá dom má r elutazott.
– Igen, nem sokkal utá nad.
– Megmondtá k, hová mennek?
– Nekem nem.
– Há t akkor kö szö nö m. Nyilvá n utaznak egyet. Néha hetekig nem hallok ró luk semmit.
– Van még valami?
– Há t… nem, nincs.
Láttad Maximot? Jól van? Mondott valamit rólam? Sidney nem merte feltenni a fejében
zsibongó kérdéseket. Miutá n letette a kagyló t, magá hoz szorította a díszpá rná t, és a férfi
nevét suttogta.
Nem, ő nem Maxim mellé való ! Ő képtelen megmaradni a fenekén, ő nem tud
há ziasszony lenni. A férfi idő vel meggyű lö lné. Ez az ember egy olyan feleséget érdemel,
aki…
Ekkor hallani vélte Maxim hangjá t: ,,Szeretlek, Sid…”
Felpattant, és kutatni kezdett a fényképek kö zö tt egy olyan utá n, amelyen a férfi is
lá tszik. Emlékezett rá , hogy egyszer a parton lefényképezte ő t: a szél ö sszekó colta a
hajá t, és boldogan nevetett.
Kö zben a kezébe kerü lt egy nagy csalá di fotó a Sztyepanovokró l. Milyen
méltó sá gteljes, bü szke csalá d! Szü lő k, nagyszü lő k, férfiak, nő k, gyerekek. Mindegyiknek
tudta a nevét. A férfiak mind hímzett ingben voltak, csak Maxim nem…
Maxim Sztyepanov oly magabiztos, erő s, férfias! É rzéki, forró férfi – csodá latos,
gyö ngéd szerető .
No de vannak rossz tulajdonsá gai is: tú l sokat tépelő dik, gyakran ingerü lt, tú l
hagyomá nytisztelő , tú l há zias. Képes volt fő zni rá , kimosni a szennyesét! Ú gy lá tszott,
nem bá nja, hogy ő , Sidney nem éppen a há ziasszonyok gyö ngye.
É s milyen jó képű , izmos, magas! Igazá n megnyerő . Csakhogy kettejü k életformá ja
nem egyeztethető ö ssze.
Sidney kénytelen volt beismerni, hogy Maxim má r az élete részévé vá lt. Ez a férfi
nemcsak lefekü dni akart vele, hanem való ban szerette is ő t.
A lá ny megszeppent attó l, hogy megismerte a szex és a szerelem kö zti kü lö nbséget, és
való színű leg má r soha nem felejti el.
Mi lehet Maximmal? Nem merte megkérdezni Mihailtő l. Vajon jó l van?
Nem tudta, mitévő legyen. Melyik megrendelést fogadja el? Hogyan fordulhatott vele
elő , hogy az élete így kisiklott a megszokott kerékvá gá sbó l? Izgatottan fö l-alá kezdett
já rká lni a szobá ban.
Tú l gyorsan tö rtént mindez, mondta magá ban. De há t én má r csak ilyen vagyok!
Tudom, mit akarok, és amit akarok, azt meg is szerzem magamnak. Maximot is akartam
és megkaptam. Kedves fiú nak lá tszott – az is – de mindkettő nknek az lesz a legjobb, ha
szépen elfeledjü k ezt az egészet.
De vajon képes lesz-e rá ?
Mivel nem szerette az idő t vesztegetni, Sidney sietve elhagyta a laká sá t. Két dolgot
akart elintézni: talá lni egy kézi munkaboltot, és lerendezni Bennel az ü gyü ket. É vekig
szerette a férfit. Amikor Maximmal megismerkedtek, miatta volt sebzett és haragos.
Igen, minden a dombtető n kezdő dö tt. Maxim egyá ltalá n nem akart leugrani a
sziklá kró l. Igaz, hogy szerette a feleségét, de szerette a csalá djá t meg az életét is.
Sidney, amikor nem tudta, hogyan tová bb, mindig igyekezett leá sni a probléma
gyö keréig. Elő szö r is vá sá rolt magá nak hímző kellékeket, majd elhatá rozta, hogy elutazik
Benhez. Es aztá n majd Maximmal is tisztá z mindent.
 Volt azonban egy olyan, érzése, hogy nem lesz egyszerű dolga…

Maxim a dombtető n á llt, arcá ba vert az eső , hajá t felborzolta a szél. Itt, ezen a helyen
talá lkozott néhá ny héttel ezelő tt Sidneyvel, á lmatlan éjszakainak okozó já val. Amió ta a
nő elutazott, má sra sem tudott gondolni, csak rá .
Utá namehetne. Kü ldhetne neki e-mailt vagy virá got. De nem. Nem fogja megtenni.
Mérges volt a lá nyra, aki nem bízik benne, pedig nem ő volt az, aki megsebezte, hanem
egy má sik férfi. Igen, a má sik férfi miatt fél ismét kitá rni a szívét.
Ó , bá rcsak Sidneynek is fá jna az elszakadá s! Bá rhol legyen is, só vá rogjon utá na
ugyanígy!
Maxim a tö rzsfő nö k sírja felé fordult:
– Ne vá rj arra, Kamakani, hogy Sidney visszajö n, és tá ncolni fog a sírodon? –mondta
félhangosan. – Á tok ü l ezen a nő n, és még mindig Bent siratja. Hogy engem szeret-e ez a
kis szeszélyes, civó dó , idegesítő teremtés? Azt hiszem, igen, de ki tudja? Neki magá nak
kell eldö ntenie, és én ezt nem fogom megkö nnyíteni neki. Amint lá tod, tö rzsfő nö k, az
á tkod elég hatá sos.
Maxim végtelenü l bá natos volt: Sidneynek ajá ndékozta a szívét, az á lmait, á m a nő
egyszerű en elment.
De van valami, amitő l nem tud majd elmenekü lni: a csalá djá tó l. Má rpedig a Blakely
csalá d most az ő , Maxim há zá ban lakik. A lá ny visszajö n hozzá juk, és akkor kénytelen
lesz szembesü lni a kettejü k kapcsolatá val is.

9. FEJEZET
Sidney egy bérelt autó ban kö zeledett Amoteh felé. Két hete hagyta el a kisvá rost. Az
apja azó ta sem tért vissza Maine-be. Vá laszolt ugyan az e-mailjeire, aká rcsak Stretch és
Junior, de nem írtá k meg, hol tartó zkodnak. Amilyen vilá gjá ró k, bá rhol lehetnek…
A tá vozá sa utá ni első héten, amikor elment Benhez Wisconsinba, és a kö zelben alá írt
egy megrendelést, még semmi kü lö nö set nem talá lt abban, hogy az apja meg a nő vérei
valahol kó dorognak. Miutá n azonban még egy ú jabb hét is elmú lt – ekö zben ő egy
vitorlá sversenyt fényképezett Bostonban komolyan aggó dni kezdett az ö véiért.
Amotehben semmi sem vá ltozott. Az ü dü lő hely tová bbra is napfényben fü rdö tt, és a
turistá k benépesítették a strandokat.
Sidney leparkolt a hotel elő tt, és bement. Felkészü lt arra, hogy esetleg ö sszetalá lkozik
Maximmal. Maxim helyett azonban Jurijjal futott ö ssze a bú torü zlet elő tt. A fiatalember
épp egy lá dá t cipelt. Sidney megint meglepő dö tt, milyen jó képű ek a Sztyepanov fiú k, és
má ris ö sszerá ndult a gyomra.
– Szia, Sid! – kö szö nt Jurij.
– Szia, Jurij!
– Nem nyitná d ki nekem az ajtó t? Ebben a lá dá ban politú r van, amit anyá m á llított elő
citromos méhviaszbó l. Piacra szeretnénk dobni, ezért ki akarom á llítani. Szerintem
anyá m meg fog kérni, hogy csiná lj ró la néhá ny fotó t a kataló gusunkba. A bú torokró l
készített fényképeid kivá ló an sikerü ltek.
– Kö sz. Pedig ilyen típusú fotó kat még nem csiná ltam, és nem voltam biztos benne,
hogy jó k lesznek. – Sidney kö vette a fiatalembert, és elhatá rozta, hogy azért sem fog
érdeklő dni Maxim felő l. – Hogy van a csalá d?
– Kö szö nö m, jó l.
 Mikö zben Jurij kipakolta a flakonokat a lá dá bó l, a lá ny igyekezett nem rá nézni az
á gyra, amelyben Maximmal elő szö r szeretkezett. Ó , milyen gyö ngéden, milyen epedve…
Hogyan feledhetné el?!
Jo egy tá lcá val a kezében belépett a kiá llító terembe.
– Szia, Sid! Ö rü lö k, hogy lá tlak. É pp teá zni akartam, és ki kell políroznom a bú torokat
is. Nem kérsz egy csésze teá t?
– Kö szö nö m, de elő bb segítek, jó ? – Sidney arra gondolt, hogy munka kö zben Mary Jo
majd elá rul valamit Maximró l.
– Megkö szö nném – mondta az asszony, majd Jurij felé fordult. – A tö bbit majd mi
elvégezzü k, Jurij. – Csö ndes ü zenet volt ez, hogy kettesben akar maradni Sidneyvel.
– Jó , akkor én visszamegyek a mű helybe. Viszlá t! – kö szö nt el a fiatalember.
Sidney még sohasem polírozott bú tort, de csö ppet sem esett nehezére a munka.
Azon tanakodott, vajon kipolírozta-e valaki azt a fésü lkö dő asztalt is, amely Maxim
há zá ban á ll, a há ló szobá ban, ahova majd egy á gy is kerü l. Egy á gy, amelyben
való színű leg nem ő fog aludni, hanem egy má sik nő . Egy má sik nő , aki talá n má ris Maxim
karjaiban van…
Má r csak a gondolatra is emésztő féltékenység já rta á t a szívét, és hiá ba pró bá lta
meggyő zni magá t, hogy ez lenne a legjobb, hiszen ő k ketten ú gysem illenek ö ssze.
Miutá n végeztek a munká val, leü ltek teá zni, és kö zben tá rsalogtak.
– Mary Jo, nem tudod véletlenü l, hol van a csalá dom, az apá m meg a nő véreim?
Gondolom, miutá n elutaztam, ő k is elmentek Amotehbő l, de nem tudom, hová . Nem
mondtá k meg?
Mary Jo ivott egy korty teá t.
– Azt hiszem, apá d Fjodorral meg Viktorral a strandon van. Vigyá znak a gyerekekre.
Sidney majdnem félrenyelt. Az apja á ltalá ban messzire elkerü lte a gyereket.
– Micsoda?! Apá m itt van, és bébicső szt já tszik?
– Jaj, Roy egy angyal!
– Az én apá m?
– Igen, Roy. Nem Roy Blakelynek hívjá k?
Sidney hitetlenkedve csó vá lta a fejét.
– É s mi van Stretchcsel meg Juniorral?
– Azt hiszem, ő k is a strandon vannak, és rö plabdá znak.

Egy ó ra sem telt belé, Sidney má r ott ü lt a strandon a csalá dja kö rében. A nő vérei épp
já tszottak két erő s, izmos fiatalemberrel, Szergejjel és Kirillel, akik szintén a Sztyepanov
csalá dhoz tartoztak, és á tmenetileg Maxim volt há zá ban laktak. Stretch és Junior erő s és
ruganyos volt, a srá cok azonban még ná luk is ü gyesebbnek bizonyultak, és legyő zték
ő ket a versenyben.
A két lá ny kissé zavartan ü dvö zö lte Sidet. Elmondtá k, hogy ú gy dö ntö ttek, nyaralnak
egyet Amotehben, á m azt nem á rultá k el, miért hallgattá k el ezt mind ez idá ig. Tudtá k,
hogy Sidney nem fog ö rü lni ennek?
Stretch és Junior alulmaradt a já tékban, de nem akartak belenyugodni a vereségbe,
mivel a megá llapodá s ú gy szó lt, hogy a vesztes fog vacsorá t fő zni, méghozzá azt, amit a
nyertes kívá n.
Roy Blakely Fjodorral és Viktorral beszélgetett, mikö zben a gyerekek a lá bukná l
já tszadoztak. Sidney rá csodá lkozott az apjá ra, aki egészen megjuhá szodott, és
szokatlanul jó kedvű nek lá tszott.
Mikö zben Sidney a homokban ü lt, egyszeriben megjelent mellette egy hosszú ,
farmernadrá gba bú jt lá bszá r. Nem kellett felnéznie, anélkü l is tudta, ki az. Teljesen
ö sszezavarodott. Csakhamar lehuppant mellé Maxim, és á tnyú jtott neki egy fagylaltos
tö lcsért. A lá ny olyan ború s hangulatban volt a vidá m tá rsasá g kö zepette, hogy nem bírta
visszautasítani. Só hajtva á tvette a fagylaltot, és belenyalt.
– Ezt te forraltad ki, ugye? – szó lalt meg végü l.
– Mirő l beszélsz? Jaj, Stretch má r megint félreü tö tt! – Maxim a rö plabdá zó kat figyelte.
A lá nyok, akik most má r végérvényesen vesztésre á lltak, percrő l percre haragosabbak
lettek.
Sidney ismét só hajtott.
– Nem akartá k, hogy tudjam, hol vannak. Hogy itt maradtak. Pedig nem szoktá k soká ig
bírni egy helyben…
A nő elhallgatott. Maxim jó darabig nem szó lt semmit.
– Jó kis já ték. A nő véreid is prímá k. Neked meg citromillatod van.
– Az ö rdö gbe, Maxim… Egyá ltalá n nem tetszik, amit a csalá dommal mű veltél!
A férfi belenyalt a fagylaltba, és csak nagy soká ra vá laszolt.
– Nem csiná ltam én semmit.
– Ne hazudj! Ú gyis tudom, hogy benne van a kezed a dologban. Ezek a fickó k, a
rokonaid, elég harcos természetű ek. Mivel keresik a kenyerü ket?
– Valami ranchon dolgoznak, Szergej ezenkívü l lovagol, Kirill pedig rodeó zik.
– Hű ha! Mondd, tulajdonképpen há ny unokatestvéred van?
– Sohasem szá moltam ö ssze. A nagybá tyá im is akkortá jt vá ndoroltak ki, amikor az
apá m. Na és mondd, hogy van Ben?
– Ben boldog. Pedig olyan visszataszító helyen élnek… Minden csupa kacsaszar. De
való ban szereti Fluffyt.
– Akkor peched van. Biztos hiá nyzik.
Sidney Maximra nézett, akinek azonban semmit sem á rult el az arca. Vá ltozatlanul a
meccset szemlélte.
– Valahogy ö rü lö k Ben boldogsá gá nak. Egész jó l megértettü k egymá st.
– Hm. Ez szép.
Sidney nem vette le a szemét a férfiró l, aki pokolian jó l nézett ki.
– Szá ndékosan tetted, valld be! Meghívtad az unokatestvéreidet, hogy tartsá k itt a
nő véreimet. Azért tetted, hogy bosszú t á llj rajtam? Ugye?
– Te sohasem szoktá l já tszani a nő véreiddel?
– Tudod, hogy alacsony vagyok ehhez a já tékhoz, nem tudok versenyezni velü k.
Pó kerezni vagy biliá rdozni szoktunk. Kü lö nben sincs semmi kö zö d hozzá !
Sidney rá eszmélt, hogy Maximmal nem lesz olyan kö nnyű bará tsá got kö tni, mint
Bennel. Maxim, aki mindig olyan kedves és tű nő dő volt, most fagyosan mosolygott, a
bosszú ra vonatkozó kérdést pedig eleresztette a fü le mellett.
– Csak azért kérdeztem, mert te is nagy já tékos vagy, és nem tudsz veszteni.
Egyébként hogy teltek a napjaid? – kérdezte a férfi.
Ezú ttal bezzeg nem nevezte ő t „szívecskémnek”, „aranyomnak”, és még csak meg sem
puszilta. Sidney megszeppent: nem ismerte Maximnak ezt az oldalá t, a fagyos,
bosszú szomjas arcá t.
Az egyik fickó ekkor ö rö mrivalgá sban tö rt ki, mert ismét nyertek. Stretch csípő re tette
a kezét, és ú jabb revá nsot kö vetelt.
– Szó sem lehet ró la! Ti fő ztö k, Steaket kérü nk sü lt krumplival. É s szépen tá laljá tok!
Gyertya is legyen, meg minden. Ná lunk a kis há zban, rendben? – kiá ltotta Kirill.
– Ami késik, nem mú lik – így Szergej. – Majd ha ti győ ztö k, mi fogunk fő zni. Most
azonban ti vagytok soron. É s ö ltö zzetek fel szépen, romantikus, nő ies ruhá ba!
– Há t jó – vá laszolta Junior vigyorogva.
 Sidney nem bírta nézni ezt az enyelgést, anná l is inká bb, mert nem vette jó néven,
hogy Maxim há tat fordított neki.
– Megyek. Hol laknak az enyéim?
Maxim lustá n feltá pá szkodott, és megá llt a nő elő tt.
– Igazad van. Alacsony vagy, és kicsi. – Tű nő dve végigmérte Sidneyt, aki erre remegni
kezdett, mint a nyá rfalevél. Legszívesebben kinyú jtotta volna a kezét a férfi felé. –
Szö rnyen nézel ki, Sid. Sá padt vagy, és fá radt. Csak nem Benrő l á lmodtá l?
Rólad álmodtam!
Sidney szerette volna, ha Maxim az erő s karjá ba szorítja. Még sohasem lá tta ilyen
mérgesnek és hidegnek. Ha valaki má s viselkedik vele így, elmegy, tudta azonban, hogy
bizony ő is sok fá jdalmat okozott a férfinak.
– Azt kérdeztem, hol laknak. Majd ott bevá rom ő ket.
– Ná lam.
Maxim lá tta, amint Sidney felfogja a hallottak értelmét, és megborzong. Ezú ttal
való ban élvezte a bosszú t. Megbü ntette a nő t azért, mert megszö kö tt tő le és a kö zö s
életü k elő l, és egyedü l hagyta ő t. Azok utá n, amit Sidney mű velt a szívével, má r nem vá rt
tő le semmit. A nő ö rö kre megfosztotta az ú j szerelem lehető ségétő l, mert rajta kívü l má r
biztosan nem fog így szeretni senkit.
Ismét végigmérte, és eszébe jutott, hogyan olvadozott Sidney, amikor simogatta,
eszébe jutott testének illata. Vajon emlékszik még, milyen ö rö mö t szereztek egymá snak?
– Itt kint akarsz beszélgetni, vagy inká bb négyszemkö zt? – kérdezte, és amikor
meglá tta, hogy Sidney szeme kö nnybe lá bad, lelkiismeret-furdalá sa tá madt.
– Elég sokat sírok az utó bbi idő ben, és ennek te vagy az oka. Mindent tö nkreteszel! Ezt
itt te forraltad ki! Belerá ngattad a csalá domat a kettő nk ü gyébe csak azért, hogy
visszajö jjek! – mondta a nő kivö rö sö dö tt arccal.
– Jobban meg akartam ismerni ő ket. Gyere, menjü nk be a há zba, és ott folytassuk a
beszélgetést! – Ezzel Maxim, tü relme fogytá n, megfogta a lá ny kezét, és magá val hú zta.
– É n nem bírom az ilyen érzelmi felfordulá st! Ez má r tö bb a sokná l!
– Még el sem kezdtem – mondta Maxim, pedig nem szokott veszekedni. Belépett
azonban az életébe egy nő , aki megérdemli, hogy mó resre tanítsá k.
– Hogy tehetted ezt? Elbú jtattad a csalá domat a há zadban?
– Tetszik nekik ez a hely. Apá d nagyon jó l szó rakozik. Nem is tudom, miért nem
á rultá k el neked, hol vannak. Biztosan tartottak tő led, a zsarnoki természetedtő l.
– Sohasem zsarnokoskodtam felettü k! Csak vigyá znom kell, hogy ne kerekedjenek
fö lém, hiszen én vagyok a legkisebb.
Sidney ú gy nézett a férfira, hogy felforró sodott kö zö ttü k a levegő .
Nem, nem, gondolta Maxim, és megszaporá zta a lépteit. Tö bbé nem fogom hagyni,
hogy elragadjon a szenvedély, és meglá gyítson a gyö ngédség. Nem, azt nem, legalá bbis
addig, amíg el nem takarítom az utunkban á lló akadá lyt. Nem engedhetem meg, hogy ez
a kis nő a bü szkeségem utolsó foszlá nyá t is megsemmisítse! Mielő tt engednék neki, meg
kell tudnom, való di szerelmet érez-e irá ntam.
A verandá n Sidney lerú gta a lá bá ró l a csizmá t, de olyan lendü lettel, hogy a férfi
mindennek ellenére megcsodá lta csípő je ringá sá t és hosszú , karcsú lá bá t.
A verandá ra idő kö zben kényelmes kerti székek kerü ltek, az asztalon pedig egy
sakktá bla á llt. Sidney megtorpant a teraszajtó ná l, és megcsodá lta az ú j medencét.
– Ez hogy kerü lt ide? Legutó bb még nem volt itt.
– Gyorsan vá ltoznak a dolgok. Legalá bbis tö bbnyire – vá laszolta Maxim, és eszébe
jutott, hogy mikö zben a medencében pihentette fá radt izmait, milyen epekedve vá rta
Sidney telefonhívá sá t.
 Kinyitotta a toló ajtó t, és kiléptek.
Maxim legszívesebben ott helyben és rö gtö n magá évá tette volna a nő t, hogy ezzel
ö rö kre kitö rö lje a má sik férfi emlékét, és bebizonyítsa neki, hogy ö sszetartoznak. Azelő tt
sohasem volt ilyen féltékeny; zavarba jö tt ettő l a maró érzéstő l. Rá adá sul a téboly
kerü lgette attó l a gondolattó l, hogy felkíná lta egy nő nek a szívét, az otthoná t, az meg
fogta magá t, és a régi szerető jéhez szaladt.
– Ki sakkozik itt? – kérdezte Sidney. – Lá ttam kint egy sakktá blá t.
– Apá d szokott esténként lejá tszani egy-két partit apá mmal. Fjodor is gyakran á tjö n,
és együ tt nézik a naplementét.
Sidney szeme haragosan villogott.
– Hogy merészeled így manipulá lni a csalá domat csak azért, hogy talá lkozz velem?!
– Csak annyit mondtam nekik, hogy szívesen lá tom ő ket. Megtetszett nekik Amoteh,
Ezenkívü l elég tá gas a há zam.
Maxim elképzelte Sidneyt a há ló szobá ban, a nagy franciaá gyon. Ó , de szerette volna,
hogy ismét egymá s mellett aludjanak!
A nő , mintha olvasott volna a gondolataiban, megkérdezte:
– É s én hol kempingezhetek?
Nálam. Ugyanannyira akarsz engem, mint én téged, ezt kár tagadni.
– Ahol akarsz – vá laszolta a férfi ehelyett.
Az á gyban ö sszeillenek, az tény, gondolta, de má s dolgokat kellene megtá rgyalniuk…
A bü szkesége azonban nem engedte, hogy ő tegye meg az első lépést.
Sidney megszemlélte a biliá rdasztalt, amely a nagyszobá ban á llt, aztá n á tballagott a
konyhá ba, ahol Maxim épp egy nagy fazekat tett fel a tű zhelyre.
– Itt maradhatsz vacsorá ra, ha akarsz – mondta a férfi.
A lá ny ú gy festett, mint aki má r rég nem evett rendesen. Szö rnyen nézett ki, egészen
elá rvultnak és sebzettnek tű nt.
De nem, akkor sem, hatá rozta el Maxim. Nem fogok kö nyö rö gni neki! Nem fogom
kérlelni, hogy maradjon, hogy adjon nekü nk még egy esélyt, és ne szö kjö n el soha tö bbé.

A vacsora alatt szokatlanul nyugodt volt a Blakely csalá d. Nem érezték valami jó l
magukat. Sidney rontotta el az estét a szemrehá nyó pillantá saival. Maxim ú gy dö ntö tt,
rá juk hagyja, hogy tisztá zzá k nélkü le a csalá di viszá lyt, elnézést kért, és kiment.
Buldog kö vette ő t a verandá ra.
– Elég kellemetlen helyzet – dü nnyö gte. – Azt hiszem, elmegyek Fjodorékhoz, há tha
hajlandó sakkozni velem valaki. Azt ajá nlom neked, fiacská m, hogy keress egy
biztonsá gos helyet, mert Sid kiá sta a csatabá rdot. Tisztá zza a há rom lá ny egymá s kö zt a
vitá s kérdéseket!
Maxim megfogadta Buldog taná csá t, és elment a kocsmá ba. Este tíz volt, felvá ltotta
Samet, a pultos fiú t.
Letö rö lte a pultot, és épp vissza akarta tenni a polcra az elmosott poharakat, amikor
kivá gó dott az ajtó , és berontott a kocsmá ba Sidney. Egyenesen Maximra nézett. A
kocsmá ban lévő férfiak mind felé fordultak.
Ami nem is volt csoda. Melyik férfi tudna ellená llni, ha megpillant egy csá bos nő t
fekete topban és fekete macskanadrá gban? Sidney azonban csupá n egy megvető
tekintetre méltatta a szemü ket meresztő férfiakat. A biliá rdasztalhoz sietett, fogott egy
dá kó t, és elkezdett já tszani. Amikor az asztal fö lé hajolt, a sok férfiszem mind a csinosan
gö mbö lyö dő popsijá ra szegező dö tt. A hö lgyvendégek bizony nem ö rü ltek ennek…
Maximnak eszébe jutott, hogy a partin a fekete ruha alatt Sidney nem viselt
fehérnemű t, és villá mgyorsan cselekedett.
 – Zá ró ra! – kiá ltotta, és az ajtó hoz ment. – Fá jront!
A lá ny tudomá st sem vett a rendelkezésrő l. Szakavatottan folytatta a já tékot, és rá se
nézett a férfiakra, akik csendben tá voztak.
Maxim bezá rta az ajtó t, odament a biliá rdasztalhoz, és végigmustrá lta Sidneyt.
– Micsoda szerelés!
– Mindig ezt veszem fel, ha komolyan já tszani akarok. Így nem akad be a dá kó a
ruhá mba.
– Citromillatod van.
– Kipolíroztam a fésü lkö dő asztalt. Mary Jo politú rja való ban kitű nő . É s ha má r
elkezdtü k, a nő véreimmel kipolíroztuk a tö bbi bú tort is. É rdekes há z. A falak csupaszak,
és alig van bú tor.
– Azért jö ttél ide, hogy ezt megmondd? Netá n keressek egy belső építészt?
– Nem. Azért jö ttem ide, hogy megmondjam: az unokatestvéreid felidegesítették a
nő véreimet. Stretch és Junior nem szívesen veszít, de te nyilvá n jó t szó rakozol a dolgon.
– Beszéltél a nő véreiddel?
– Néhá ny dolgot tisztá ztunk. – Sidney felnézett a férfira. – Ezt akartad, vagy nem? Azt,
hogy Buldog, Stretch és Junior itt maradjon. Elcsá bítottad ő ket. Szerinted ez sportszerű ?
– Jó l érzik magukat Amotehben. Sajná lod tő lü k?
– Igen!
– Ká r. Jó l szó rakoznak, és én ö rü lö k, hogy itt vannak.
– Lá tom. É jszakai pó kerezés, sakkozá s, fantasztikus kajá k, medence, vitorlá zá s! Egy
ó riá si já tszó tér az egész vá roska. Ha ez így megy tová bb, haza se mennek. Ez alattomos
cselekedet volt tő led, Sztyepanov! ,
– Az ő vá lasztá suk. É s neked hogy megy a munka?
Sidney meglö kö tt egy biliá rdgolyó t.
– Nem valami jó l. Valahogy nem tudok a munká mra ö sszpontosítani. Ilyesmi még
sohasem tö rtént velem.
Maxim leü lt, és jó l megnézte a nő t.
– Van rajtad fehérnemű ?
– Nincs.
Maxim elfojtott egy só hajt, és elhatá rozta, hogy egyenes lesz.
– Ha azt hiszed, a szerelésed feledteti velem, hogy elhagytá l, akkor tévedsz. Legutó bb
megleptél, és én elkapkodtam a dolgokat, á m ezú ttal nem vesztem el a fejem.
– Legutó bb én sem terveztem, hogy meg foglak lá togatni. Csak ú gy magá tó l jö tt. É s te
erre fogod magad, és veszel egy há zat, mindenki tudja, mi célbó l.
– Má r elmagyará ztam neked. Kitű nő ajá nlat volt, pont a megfelelő idő ben. En há zias
ember vagyok, mindegy, hogy egyedü l élek, vagy sem. Lehet, hogy reménykedtem veled
kapcsolatban, de az is lehet, hogy a reményeim má r elszá lltak.
– Hű , de gő gö s vagy, Sztyepanov! É s milyen hideg…
– Miattad vá ltozott meg egy s má s. Felszínre hoztad a rossz oldalaimat. –Maxim felá llt,
és elkezdett rakodni. Leoltotta a villanyokat, má r csak a biliá rdasztal fö lö tti lá mpa égett.
Végü l felkapott egy dá kó t. – De az is lehet, hogy te vá ltoztá l meg. Já tszunk? – Elrendezte
a golyó kat a posztó n. – Melyik színt vá lasztod?
Sidney feléje fordult, és félretette a dá kó t.
– Egyiket sem. Téged… – mondta. – Téged vá lasztalak. Revá nsot akarok. Meg fogod
kapni a romantiká t, amire vá gysz.
Ez vá ratlanul érte a férfit. Amú gy sem volt valami kiegyensú lyozott, de most teljesen
elbizonytalanodott. Idő re volt szü ksége, hogy feldolgozza a hallottakat. Megpró bá lt a
biliá rdgolyó kra ö sszpontosítani, ez azonban nem nagyon ment.
 – Egyszerű en csak kijelented, hogy engem vá lasztasz? Felbukkansz itt, meglá togatod a
csalá dodat, és aztá n ezzel jö ssz nekem? Hogy higgyem el? De tudod mit? Megmondom,
mit akarok. Itt maradsz ná lam a nagynéném meg a nagybá tyá m há zassá gi évforduló já ig,
vagyis vasá rnapig. Szeretnek téged, téged itt mindenki szeret. Tekintsd ezt… – Maxim a
nő szemébe nézett, majd megbö kö tt egy golyó t – tekintsd ezt megá llapodá snak. Nagy
csalá di ö sszejö vetel lesz. Apá mnak sokat jelentene, ha eljö ssz.
– É s neked? Neked mennyit fog jelenteni? – kérdezte Sidney bizonytalanul.
Lassan a férfihoz lépett, és a mellkasá ra fektette a tenyerét, mikö zben a tekintete az
ö vét kereste.
A nő kö zelsége és illata mó dfelett felizgatta Maximot. Jobbnak lá tta, ha há trá l egy
lépést, és tová bb biliá rdozik. Félt, hogy ismét elhamarkodja a dolgot, ezenkívü l el is
bizonytalanodott. Azelő tt nem ismerte ezeket a fura érzéseket… Amikor az utolsó golyó
is eltű nt a lyukban, a nő felé fordult.
– Semmit sem kö vetelek. Minden kizá ró lag rajtad mú lik. Ú gy lá tom, hogy elkapkodtuk
a dolgot. A szex jó volt, de ingadozott az alapja. Egyszer má r megmondtam neked, hogy
én elveszem, ami az enyém, és ez még mindig á ll.
Maxim az asztalra dobta a dá kó t, majd a nő hö z lépett, és a karjá ba zá rta. Sidney
szomjasan nyitotta meg a szá já t, hozzá simult, és készségesen viszonozta a csó kjá t.
Maxim az egyik kezével megfogta a tarkó já t, a má sikkal pedig még kö zelebb vonta ő t
magá hoz. Má r nagyon régen nem voltak együ tt, és a lá ny olyan csodá latosan lá gy,
ugyanakkor szenvedélyes volt, oly érzékenyen fogadta a ciró gatá sait, hogy egészen
ellá gyult.
Ekkor Sidney egy kicsit eltolta magá tó l Maximot, és a két tenyere kö zé vette az arcá t.
– Ez nem helyes – suttogta bizonytalanul.
A férfi megsimogatta a fenekét, és magá hoz szorította, hogy a nő megérezze a
gerjedelmét.
– Nekem igenis helyes – mondta.
– Amikor megismerkedtü nk, azt mondtad, hogy te romantikus alkat vagy. Neked kell
az elő já ték, az utó já ték, meg ilyenek… Meg hogy te az egész szerelmeskedést élvezed,
nem csak az aktust. Te mindenben, amit csiná lsz, alapos vagy… É n nem. É n inká bb csak
á llok a partvonalon, figyelek, és elveszem magamnak, amire szü kségem van.
A nő komoly á brá zata elá rulta, hogy valamit akar, és ez elbizonytalanította Maximot.
Csak nem fogja ismét elhagyni?
– É s?
– Most az egyszer megpró bá lok valami má st, megpró bá lok élni. Annak ellenére, hogy
elcsá bítottad a csalá domat, és teljesen megvá ltoztattad ő ket, tö bbet érdemelsz egy
elkapkodott kalandná l. Eleinte nem gondoltam má sra, csak egy flö rtre, de most ú gy
érzem, hogy idő t kell adnom magamnak. A Bennel való kapcsolatomat lerendeztem.
Szeretném, Maxim, ha adná l nekem még egy esélyt! Ha a csalá dom ilyen jó l megvan itt
ná lad, akkor én is megpró bá lok itt maradni. Aztá n majd meglá tjuk… Megbeszéltü k?
– Ná lam fogsz lakni? Ezt elfogadom – felelte a férfi. – É s aztá n?
Sidney a mellkasá ra tá masztotta a homloká t. Elpihent, mintha hosszú ú tró l érkezett
volna meg. Maxim á tö lelte, és boldogsá g hullá mzott á t rajta. – Lesz, ami lesz, szívem,
mindent megbeszélü nk.
– É s ha mégsem bírom ki itt? Ha nem illek ide? – rebegte a nő .
– Akkor is szeretni foglak!
– Semmit sem ígérhetek, Maxim, de megpró bá lom. Tudod… azt hiszem, tudná lak
szeretni.
 A férfiban olyan meleg érzelmek tolultak fel, hogy meg sem tudott szó lalni. Csak nagy
nehezen nyö gö tt ki egy „igent”.
– Most, ebben a pillanatban is tudná lak – suttogta Sidney.
– Tényleg? – Maxim má ris felkapta, és lassan felvitte a lépcső n.
– Azért, hogy megpecsételjem a megá llapodá sunkat. Ná lad maradok. Mit szó lsz
hozzá ? – A lá ny má r mosolygott.
A kocsma feletti, szerényen bú torozott szobá cská ban Maxim talpra á llította, de nem
ö lelte á t; vá rt. Sidney lassan kö rbejá rta a helyiséget, elment a Sztyepanov-mű helyben
készü lt nagy á gy mellett, amelyet néha a vendégek haszná ltak, majd az ablakhoz lépett,
és kinézett a holdfénybe. Végü l lehajolt, lehú zta a csizmá já t, és meztelenre vetkő zö tt.
Aztá n odament a férfihoz.
– Annyira hiá nyoztá l – suttogta.
Reszkető ujjakkal kigombolta Maxim ingjét, és lehá mozta ró la, majd tü relmetlenü l a
nadrá gszíjá hoz nyú lt.
Maxim ezú ttal egészen lassú akart lenni, á m Sidneynek má s tervei voltak. Csakhamar
az á gyban talá ltá k magukat. A férfi má r nem gondolt semmire, hagyta, hogy elborítsá k az
érzelmek.
Hamarosan a csú cs kö zelében já rtak; ú gy felcsapott a szenvedélyü k, mint a szö kő á r.
Maxim nem tudta lehunyni a szemét, csak nézte kedvesét.
– Ezen még dolgoznunk kell, szívem – suttogta forró n, csó kokkal hintette be a nő
mellét, és megpró bá lt uralkodni magá n. Sidney azonban ismét mozogni kezdett alatta.
– Annyira kívá nlak! Nem bírom tová bb hú zni az idő t – mondta halkan a nő . – Jaj,
Maxim, azt hiszem, nagyon szeretlek! Annyira sajná lom, hogy fá jdalmat okoztam neked.
Most má r én is tudom, mi a romantika. El foglak csá bítani, lassan, de alaposan.
Maxim a fellegekben já rt.
– Mondd még egyszer, hogy szeretsz!
Sidney elmosolyodott, já tékosan a férfi vá llá ba harapott, aztá n kinyú jtó zott alatta.
– Juttass el odá ig! – kö nyö rgö tt.

10. FEJEZET
Kora reggel Buldog Maxim há zá nak verandá já n á lldogá lt. Legnagyobb meglepetésére
a part felő l Maximot és Sidneyt lá tta kö zeledni. Egymá st á tö lelve ballagtak. Lá nya a férfi
pó ló já t viselte, kó cos volt, és ká bultan Maxim vá llá ra hajtotta a fejét. Lá tszott rajta, hogy
nem mindennapi éjszaka á ll mö gö tte.
Sidney pillantá sa talá lkozott az apja fü rkésző tekintetével. Elpirult, de nem szegte le a
fejét. A veranda lépcső jén megá llt,
– Még egyszer megpró bá ljuk – mondta az apjá nak. – Maxim romantikus természet, és
én meg akarom adni neki a romantiká t. Ebben a tekintetben elég érzékeny, ú gyhogy ne
bá ntsd ő t, apa! Szó lj Stretchnek meg Juniornak is, hogy ő k is maradjanak békén!
– Szó val így! – mordult fel Buldog. – Mégiscsak pró bá t teszel, lá nyom, há tha vá llalni
tudod ezt az életmó dot? Ide figyelj, kislá nyom: ha nem fog menni, nem oldhatsz ismét
kereket csak ú gy, ukmukfukk! Nem hagyhatod cserben minden tová bbi nélkü l ezt a
derék embert! Neki is van szíve.
Maxim oltalmazó an magá hoz hú zta a lá nyt, és lassan kö zelebb merészkedtek a
papá hoz.
 – Feleségü l kértem Sidneyt, de ha nem jö n hozzá m, megelégszem azzal, amit kapok –
jelentette ki, és Buldog szemébe nézett.
– Sidney nagyon sok mindenben hasonlít az anyjá ra. Ha valamit elhatá roz, akkor
tartja is magá t ahhoz. Csak az a baj, hogy a lá nyaim tő lem is sok mindent ö rö kö ltek, és ez
nem teszi kö nnyű vé a dolgá t annak, aki odahaza vá rakozik – mormogta a papa.
Sidney szívében egyszeriben való sá gos érzelmi zű rzavar tá madt, és ettő l
megszeppent.
– Szó sincs há zassá gró l! Csak még egy esélyt adunk magunknak. Lehet, hogy nem is
illek ide…
Maxim felsó hajtott, és megcsó kolta a lá nyt.
– Sidney fél, Roy. Idő kell hozzá , hogy megszokjuk egymá st.
Buldog bó lintott.
– Talá n nem is rossz ö tlet.
– Nem félek! – védekezett a lá ny, mert egyá ltalá n nem tetszett neki, hogy a férfiak az ő
feje fö lö tt dö ntenek az életérő l. – Maxim tele van ö tletekkel. É s tettvá ggyal is. Alapos
ember.
– Mégis, gyakorlatilag hogy mű kö dne ez, fiam? – kérdezte Buldog, tö ltö tt a termoszbó l
egy bö gre ká vét, és á tnyú jtotta Maximnak. – Csak tudni akarom, hogy a kislá nyom…
– Harmincéves vagyok, apa! Tudok vigyá zni magamra – kapta fel a fejét Sidney.
– Lá tod, milyen harcias! Pont olyan, mint az anyja volt. Az a baj, hogy szabadnak
neveltem a lá nyaimat. Azt azonban nem szeretném, ha Sidney megint elkezdené itatni az
egereket. Borzasztó , amikor a nő k sírnak. Azt nem tudom elviselni.
Maxim belekortyolt a ká véba, és lehuppant egy nyugá gyba.
– Ú gy gondoltam, mindannyian együ tt élhetnénk itt. Ha akarod, Roy, tekintsd a sajá t
otthonodnak a há zamat! Ú gy lá tom, jó l érzed magad itt, szívesen já rsz horgá szni Fjodor
nagybá tyá mmal meg az apá mmal. Itt maradhatsz, ha akarsz. Kellemes kisvá ros ez, itt
aztá n lehet pihenni.
Sidney rá nézett az apjá ra, aki soha életében nem bírta ki soká ig sehol.
– Talá n építhetnék valamit, vagy kertészkedhetnék, ilyesmi… – mondta Buldog
felcsillanó szemmel.
Sidney nagyon meglepő dö tt az apja vá laszá n, és rá meredt a két férfira. Maximmal
még el sem kezdték a kö zö s életü ket, a két férfi má ris hosszú tá vú együ ttélésen tö ri a
fejét!
– Á lljon meg a menet! É s én? É n hogy illek bele a terveitekbe?
Maxim mosolygott.
– Oda illesz, ahová csak akarsz, szívem. Rajtad mú lik.
Sidney tú lzá snak talá lta az ú jabb fejleményeket.
– Tudod, hogy nem vagyok há ziasszony típus! Mi lesz, ha rosszul alakulnak a dolgok?
Ha mindketten megá llapítjuk, hogy nem megy? Azt hiszem, szeretlek, de mi lesz
Buldoggal, ha kiderü l, hogy nem tudok itt élni? Akkor ő sem fogja jó l érezni magá t itt. Ő
má r nem fiatal, és olyan helyen kell laknia, ahol szeret. Egyá ltalá n miféle kertészkedésre
céloztá l, apa? Te jó ég, hogy jut ilyesmi eszedbe?!
– Sok férfi szereti a kertészkedést meg a ró zsá kat – brummogta Roy Blakely zavartan.
– De te nem vagy olyan! – tiltakozott a lá nya.
– Az ö rdö gbe, azt én jobban tudom!
Maxim megveregette Sidney popsijá t.
– Inká bb nézd meg, szívem, mit csiná lnak a nő véreid! Négyszemkö zt szeretnék
beszélni apá ddal.
A lá ny hitetlenkedve meresztette a szemét.
 – Jó l hallottam? Elkü ldesz a szobá mba?
– Ez férfibeszélgetés lesz – felelte Maxim, – Apá ddal tisztá znunk kell néhá ny dolgot
a… lakhatá ssal kapcsolatban.
Sidney rö gtö n kapcsolt, mirő l van szó , és elvö rö sö dö tt. Arró l van szó , hogy ki hol fog
aludni! Hiá ba harmincéves, képtelen megmondani az apjá nak, hogy ezentú l Maxim
karjá ban kívá nja tö lteni az éjszaká kat. Elég sok idő t elpazarolt ide-oda kó szá lva a
nagyvilá gban, és most, hogy végre megtalá lta a férfit, akit szeret, nem akart tö bbé
nélkü le aludni.
– Há t jó . Akkor én megyek is.
Stretch és Junior a szobá ban biliá rdozott.
– Ajaj, ú gy festesz, mint aki mö gö tt forró éjszaka van – jegyezte meg Junior, és
kívá ncsian méricskélte a hú gá t. – Még soha nem lá ttalak ilyen nő iesnek. Te jó ég,
nemsoká ra még majd meglepsz minket egy kisbabá val! A Sztyepanovok ebben a
tekintetben elég szorgalmasnak mondható k. Jó lesz, ha vigyá zol, Sid! A konyhá ban
talá lsz reggelit. Buldog készítette. Szereti ezt a kellemes, ú j konyhá t.
– Akkor jó . Apa ugyanis ezentú l itt fog élni. Mind meg vagytok híva – mormolta Sidney
komoran, és besétá lt a konyhá ba.
A testvérei utá namentek.
– Hogy fog ez mű kö dni? – kérdezte Sidney, mikö zben tö ltö tt magá nak egy pohá r
narancslét. – Mind egy raká son leszü nk?
– Csodá latosan – vá gta rá Junior. – Buldog meg Maxim fog fő zni és mosni. Ki gondolta
volna, hogy apá nk ilyen jó szaká cs?
– É n is idekö ltö zö m. Maximmal még egyszer megpró bá ljuk. Vele fogok aludni, de ha
az egész csalá dom itt van, akkor az nem lesz valami romantikus.
Junior vá llat vont.
– Minek az a sok romantika?
– Szerintem is fö lö sleges – fű zte hozzá Stretch.
Sidney nő vérei szemlá tomá st még sohasem á brá ndoztak hosszú , lassú , végtelen
szerelmes éjszaká kró l.
– Gyere, kivisszü k a reggelit, és megnézzü k a napfelkeltét! Még van idő nk, mielő tt
elmennénk – mondta Junior, és beleharapott egy fá nkba.
– Hova mentek? – kérdezte Sidney reménykedve. Ha a nő véreinek vissza kell menniü k
dolgozni, ez esetben Buldog is velü k tart, ő pedig kettesben marad Maximmal, és
nyugodtan elcsá bíthatja.
– Fel akarunk má szni a sziklá kra. Versenyzü nk a srá cokkal, hogy ki ér fel elő bb. Ha ma
csomagok érkeznek, ne bontsd fel! Rendeltü nk néhá ny csá bos holmit. Csipke melltartó t,
meg ilyesmit. Azt akarjuk, hogy a srá coknak elá lljon a lélegzetü k. Szeretik a nő ies nő ket.
Sidney egyedü l maradt a konyhá ban, és a gondolataiba merü lve majszolta a fá nkot.
Nemsoká ra bejö tt Maxim, és megpuszilta. A férfi elégedett mosolya gyanakvá st
ébresztett benne.
– Tú l magabiztosnak lá tlak, Sztyepanov – mondta a lá ny
– Royjal mindent megbeszéltü nk. Most azonban mennem kell dolgozni Ú j munka, jó
pénzért. – Maxim tö ltö tt magá nak egy pohá r narancslét. – Mi a terved má ra?
– Van ennél fontosabb kérdés. Mondd, mi tö rténik itt? Mind itt fonunk élni egy
raká son? A csalá dom, te meg én? Ez nem fog menni.
– Má s csalá dok is így élnek. A tieid aggó dnak érted. Majd megszokjuk.
– Kétlem.
– Mi a gond?
– Hogyan fejezzem így ki, hogy szeretlek'? Hogy szeretjü k egymá st?
 – Ez rajtad mú lik, azt hiszem. – Maxim kiitta a gyü mö lcslét, és magá hoz hú zta a lá nyt.
– Nyugodj meg, szívem! Fá radtnak lá tszol, alig pihegsz,
– Te tudod a legjobban, miért vagyok ilyen á lmos.
Maxim elmosolyodott, majd kiadó s csó kot adott a pá rjá nak.
– É n most elmegyek zuhanyozni, aztá n vá r a munka. Te meg fekü dj le! Szia!

Sidney bement Maxim há ló szobá já ba, és magá ra zá rta az ajtó t. Egyedü l volt a
szobá ban, amelyet majd este, és ezutá n minden elkö vetkező éjszaká n meg fog osztani
Maximmal. Leü lt a fésü lkö dő asztalhoz, de a tü kö rben is csak az á gyat lá tta, ahol
Maximmal együ tt fognak aludni.
Buldog odakint kertészkedett, Stretch meg Junior elment kirá ndulni Szergejjel és
Kirillel. Minden olyan normá lis, és mégis idegenszerű . Sidney elnézte a tü kö rképét, és
egy olyan nő t lá tott a tü kö rben, aki egész éjszaka szerelmeskedett egy férfival, akit imá d.
Ettő l megszeppent.
Vajon boldog tudna-e lenni Maximmal? Meg tudná -e adni neki, amire szü ksége van?
Tű nő dve simogatta a fésü lkö dő asztal sima fá já t, és azon á brá ndozott, milyen lenne, ha
a férfi a há ta mö gö tt, az á gyon heverne, és elnézné ő t, amint a hajá t keféli…
Ezt az ajá ndékot Maxim a sajá t kezével készítette. De vajon ő adhat-e valami ilyesmit
a férfinak?
Felpattant, és a holmija kö zü l elő kotorta a Sztyepanovokró l készített csalá di
fényképeket. Aztá n rajzszö get keresett, és felszú rta a fotó kat a falra az á gy fö lé. Elégedett
volt a munká já val. Ez az ő mű ve, ennél jobbat nem adhat. Beburkoló zott a takaró ba,
ö sszegö mbö lyö dö tt és elaludt.
Maxim ezen az estén boldogan jö tt haza.
Délben Sidney kivitt neki az építkezésre egy kissé sová ny mogyoró krémes
szendvicset. Az utolsó pillanatban még sikerü lt eldugnia az étvá gygerjesztő csirkehú sos-
sajtos szendvicset, amelyet Jessicá tó l kapott. Sidney leü lt mellé, és csö ndben á tfogta a
dereká t.
Maxim megillető dö tt ettő l a szokatlan gesztustó l.
– Kö szö nö m a szendvicset – mondta.
– Alekszej sokkal nagyobbat eszik… – fogott gyanú t a lá ny.
– De a tiéd jobb! – harapott bele a férfi a mogyoró krémes kenyérbe.
Sidney beletú rt a hajá ba, majd a vá llá ra hajtotta a fejét. Maxim rá jö tt, hogy a nő
kísérletezik. Olyan csalá dban nő tt fel, ahol az ember nem mutathatta ki minden tová bbi
nélkü l az érzelmeit. Most megpró bá l vá ltoztatni ezen.
Megfogta és megsimogatta Sidney kezét. A lá ny rá nézett a csupasz mellkasá ra, és
menten felgyorsult a lélegzete, elsö tétü lt a szeme.
– Milyen izzadt vagy – mormolta.
Maxim felugrott, nehogy ott helyben ö lelkezni kezdjenek.
– Vá r a munka – mondta.
Sidney elvö rö sö dö tt és hazasietett.
Maxim egész délutá n maga elő tt lá tta Sidney arcá t, a só vá rgó tekintetét, ahogy
végignézett az ő csupasz mellkasá n, és kö zben megnyalta a szá já t, mintha fel akarná
falni. Alig vá rta, hogy leteljen a munkaidő ; szinte repü lt haza.
Stretch és Junior épp randevú ra készü lő dö tt. Felvették az ú j, „nő ies”, mélyen kivá gott,
testre simuló holmikat, hogy megbolondítsá k velü k Szergejt és Kirillt.
Miutá n a lá nyok elmentek, Maxim lezuhanyozott, Buldog pedig megterítette az asztalt.
Sidney kihú zott egy széket a kedvesének, majd ő is leü lt. Belemerü ltek a beszélgetésbe.
Maxim beszá molt a munká kró l, amelyekre Alekszejjel készü lnek.
 Buldog épp tá lalni akarta a desszertet, amikor kivá gó dott az ajtó , és magas sarkú
cipő jü kkel a kezü kben betoppantak a lá nyok.
– Holnap reggel elutazunk – jelentette ki Junior. – Maxim, az unokatestvéreidnek
megfizettü nk! Mi van enni? Hű ha, spagetti, ez príma!
– Azt hittem, tová bb maradtok – mondta Sidney, mikö zben a lá nyok nekilá ttak a
vacsorá nak. – Nem arró l volt szó , hogy vacsorá t fő ztö k a srá coknak, és kitakarítjá tok a
há zat?
– Fő ztü nk is – vá laszolta Stretch de a fiú k csak hú ztá k az orrukat. Szerintü k
odaégettü k a hú st. Azt meg honnan tudtuk volna, hogy sü tés elő tt meg kell mosni a
krumplit?
– Jaj, de szö rnyű volt! – panaszkodott Junior. – Felsü ltü nk. Holnap reggel eltű nü nk.
Visszamegyü nk dolgozni.
– Aká r ma este is elmehettek – javasolta Sidney reménykedve.
– Maradjatok csak addig, ameddig akartok! – ellenkezett Maxim, amiért haragos
pillantá st kapott Sidneytő l.
– É n pedig azt hittem, lá nyok, hogy jó l érzitek magatokat itt – szó lt kö zbe
Buldog. – De ha má r így van, bú csú zó ul biliá rdozzunk egyet!
Az első já tszma utá n Sidney á sítá st színlelt, és csá bító pillantá st vetett Maximra. Ezzel
mindent elmondott: hogy vá gyik rá , és nem bír tová bb vá rni.
– Jó éjszaká t! – kö szö nt el, de a lá nyok meg az apja ú gy belemerü ltek a já tékba, hogy
fel sem tű nt nekik a tá vozá suk.
Sidney egy kicsit megszeppent: ez lesz az első éjszaká juk az ú j há zban, az ú j á gyban!
Maxim nem akarta elsietni a dolgot, idő t adott a lá nynak, hogy hozzá szokjon a
meghittséghez. Elnézte a falra aggatott fényképeket.
– Kö szö nö m, hogy feltetted a képeket. Olyan csupaszok voltak a falak.
– Szívesen. Az irodá dban és a nappaliban is kiraktam néhá nyat. Ma délutá n Buldog
ró zsá it is lefényképeztem… Maxim?
– Tessék.
– É n most elmegyek zuhanyozni.
– Rendben.
– De ne menj biliá rdozni, se má shova, jó ?
– Pedig pont ezen tanakodtam – mondta a férfi csak azért, hogy ugrassa egy kicsit
kedvesét.
Sidney lassan hozzá lépett, és á tkulcsolta a nyaká t. Maximnak elá llt a lélegzete.
– Drá gá m – suttogta a férfi fü lébe Sidney.
Maxim magá hoz szorította a lá nyt. Ez volt az első becézés, amelyet kapott tő le.
Megdobbant a szíve, mert biztos volt benne, hogy Sidney még soha senkit sem szó lított
„drá gá m”-nak.
A nő lá bujjhegyre á gaskodott, és kö nnyű csó kokat lehelt a férfi arcá t. Maxim tudta,
hogy most kísérletezik a romantiká val. Halkan felsó hajtott, és ezú ttal ő sü rgette volna a
dolgot.
Sidney csigalassú sá ggal gombolni kezdte az ingjét, és minden gombná l elő rehajolt,
hogy csó kot nyomjon a férfi mellkasá ra, majd a hasá ra. Ez má r Maximnak is sok volt,
elgyö tö rten mosolygott.
– Hosszú lesz, drá gá m – mondta a nő . – Lazíts! Olyan feszü lt és ideges vagy. Mindjá rt
jö vö k.
Maxim reszketve á llt. Sidney a szekrényhez ment, izgató lassú sá ggal lehú zta a pó ló já t,
levette a melltartó já t, majd kibú jt a nadrá gjá bó l meg a bugyijá bó l. A férfi mozdulni sem
bírt: elá llt a lélegzete a nő csá bos, tö rékeny testének lá tvá nyá tó l.
 Sidney felvett egy rö vid fekete há ló inget.
– Mit szó lsz hozzá ? Itt talá ltam egy kis boltban, amikor a szendvicset vittem neked.
Maxim majd felfalta a tekintetével, á m Sidney szemlá tomá st még egyá ltalá n nem
jutott a csá bítá s végére. Odament a fésü lkö dő asztalhoz, a férfi ajá ndéká hoz, leü lt, és a
kezébe vette a hajkefét. A tü kö rben lá tta, hogy Maxim még mindig moccanatlanul á ll
mö gö tte.
– Meddig fog még tartani? – kö szö rü lte meg a torká t a férfi.
– Nem tudom, drá gá m. Ez nekem még olyan ú j.
– Siess, szívem! – emelte meg a hangjá t Maxim.
– Ne siettess! Kapkodva nem lehet romantiká zni. Te pedig romantiká t akartá l, nem?
– Megő rjítesz, Sid!
A férfi leü lt az á gy szélére, és sebesen vetkő zni kezdett. Aztá n felhajtotta a takaró t, és
tová bb bá multa a nő t. Sidney még mindig a hajá t kefélte.
– Nem is olyan rossz ez az elő já ték. Hosszú csá bítá s ahelyett, hogy rö gtö n letepernénk
egymá st.
Maxim só hajtva leoltotta a villanyt, és elnyú lt az á gyon, Sidney azonban csak nem jö tt.
– Gyere az á gyba, szívem! – szó lt rá nyersen. – Azonnal!
A lá ny tová bb feszítette a hú rt. É lvezte, hogy ez a nagyon tü relmes férfi ilyen ideges
lett.
– Azt hittem, biliá rdozni akarsz még Buldoggal…
Maxim nem bírta tová bb. Felugrott az á gybó l, a lá nyhoz lépett, és felkapta a székrő l.
Sidney nevetve tiltakozott, de ő nem kö nyö rü lt rajta, az á gyhoz vitte, és ledobta a
matracra. Amikor a nő csá bító an rá mosolygott, végképp elveszítette a tü relmét.
Rá fekü dt és szorosan á tö lelte.
Sidney megpró bá lt kiszabadulni aló la, de nem sikerü lt. Maxim a kö nnyű há ló ing alá
nyú lt.
– Mondd azt, hogy drá gá m, és megjutalmazlak érte!
Sidney mosolygott.
– Tényleg? Drá gá m…
Maxim elkomolyodott.
– Szeretlek – mondta halkan. – Az első pillanattó l szeretlek.
A szerelmi vallomá s megmelengette a nő szívét.
– É n is szeretlek, drá gá m.
Maxim elégedetten felsó hajtott.
Sidney hallgatta a férfi szíve dobogá sá t, és a mellkasá t simogatta.
– Szeretlek, Maxim – suttogta ismét, ezú ttal má r magabiztosabban.
Egy pillanatig csak ö sszeö lelkezve fekü dtek. A férfi hosszá , szenvedélyes csó kokkal
kezdte a szeretkezést.
Sidney érezte, hogy Maxim ez alkalommal valami égészen kü lö nleges dolgot tartogat
szá má ra. A férfi, mikö zben nagy kezével megá llá s nélkü l simogatta a testét,
végigcsó kolta az arcá t, a nyaká t, a mellét, majd lejjebb csú szott. Amikor a hasá hoz ért, és
még lejjebb kú szott, Sidneynek elá llt a lélegzete, és belereszketett a gyö nyö rbe. Végü l
nem bírta tová bb, belekapaszkodott a férfi vá llá ba, a teste megfeszü lt, és a csípő je
vá rakozá steljesen felívelt.
Most Maxim volt az, aki hú zta az idő t. Magasabbra kú szott, az oldalá ra fekü dt, és
minden figyelmét Sidney mellének szentelte. A lá ny kö zben a férfi izmos hasá t
simogatta, majd lejjebb csú sztak az ujjai. Má r mindkettejü kben magasra csaptak a vá gy
lá ngjai, és Sidney magá ra hú zta a pá rjá t. Karjuk, lá buk ö sszefonó dott, magá val ragadta
ő ket a szenvedély ö rvénye. A végtelenbe nyú ltak a gyö nyö rteli percek, aztá n egyszerre
csak megá llt az idő , és a férfi kimerü lten kedvese puha testére rogyott.
Sidney soká ig simogatta Maxim izmos há tá t, nyugtatta remegő testét, há trasimította
á tizzadt hajá t. Az volt az érzése, hogy hosszú évek utá n végre hazaérkezett.
– Nem csak én voltam á m hangos! – szó lalt meg. – A végén te is csendhá borítá st
kö vettél el.
– Te vagy az oka… – mormolta Maxim kimerü lten, majd az oldalá ra fordult. A nő t is
magá val vonta, ú gy, hogy Sidney feje a mellkasá hoz simult. Így simogattá k á lomba
egymá st.
Amikor Sidney egy idő utá n felébredt, egyedü l talá lta magá t az á gyban. Felkelt, és
megpillantotta a férfit a há ló szobá hoz tartozó kis elzá rt teraszon.
Egyszeriben felfogta, hogy amíg ő nem volt itt, Maxim minden éjjel itt ü lt a teraszon,
és tépelő dö tt. Most el akarta oszlatni a magá nyá t. Az ö lébe ü lt. A férfi magá hoz ö lelte, és
megcsó kolta. Sidney csö ndben ü lt, és élvezte kapcsolatuk ú j fá zisá t, melyben nem volt
szü kség szavakra.
– Milyen szép ez így – mondta végü l. – De azért remélem, nem leszek olyan, mint
Fluffy, aki folyton a férjén csü ng.
– Annyit csü ngsz rajtam, amennyit akarsz. Nézd csak! – Maxim a tengerpartra
mutatott. Há rom jó l ismert alak ü lt a farö nkö kö n a holdfényben: Buldog, az egyik karjá t
Stretch, a má sikat Junior vá llá ra téve.
– Hiá nyozni fognak – mondta Sidney.
– Ez a há z immá r az ő otthonuk is. Csak annyit kérek, hogy a megkérdezésem nélkü l
ne pró bá ljá k renová lni. Ugyanis az az érzésem, hogy ha a nő véreid a fejü kbe vesznek
valamit, akkor nem soká ig lacafacá znak. – Maxim a két tenyere kö zé vette a kedvese
arcá t. – Amikor azt mondtam, hogy én elveszem, ami az enyém,
komolyan beszéltem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ide akarlak kö tö zni. Ha utazni
akarsz, há t utazz!
– Boldog vagyok itt veled, drá gá m – suttogta Sidney szégyenlő sen.
– Ennek ö rü lö k, de ha mehetnéked tá mad, csak szó lj! Egyébként, csak hogy tudd: nem
fogom még egyszer megkérni a kezed.
Sidney szá jon csó kolta szerelmét.
– Miféle lá nykérés volt az?! – há borgott tréfá san. – Elő bb az apá mat kérdezted meg, és
csak aztá n engem. Csak annyit mondtá l, hogy: „É s te? Akarod?” Nagyon romantikus, mit
mondjak!
– Szerintem neked jobban menne.
– Maxim, elvennél feleségü l? – kérdezte Sidney vakmerő en.