Feltamadt Szerelem - Anne Mather

Anne Mather
Feltá madt szerelem
A négy éve megö zvegyü lt Fliss azt reméli, hogy ú jra megtalá lhatja a boldogsá got az
életben, mégpedig Bland tiszteletes oldalá n. Nem fű zi ugyan hozzá szenvedélyes
szerelem, de biztonsá gban érzi mellette magá t. Má r a há zassá gukat tervezgetik, amikor
levelet kap, amely teljesen szétzilá lja az életét. A levélben az á ll, hogy első férje, Morgan,
akit négy éve halottnak hitt, mégis életben van…
Anne Mather Feltámadt szerelem (Arany Júlia 2000/4/1.)
1. FEJEZET
Fliss beakasztotta kasmírkabá tjá t az elő szobaszekrénybe. Boldog volt, hogy má r
péntek van, és elérkezett végre a hétvége. Fellélegezve nézett kö rü l kis birodalmá ban,
mielő tt a postá já t a konyhaasztalra tette volna. Két napig most azt csiná lhat, amit akar.
Illetve sü tnie kell valamit az egyhá zkö zö sség rendezvényére, mert megígérte
Grahamnek, de azzal vá rhat holnap reggelig. Ma este nem fogjá k lá tni egymá st, a fiatal
tiszteletes nem ér rá a bibliaó ra miatt.
Sokat kö szö nhetek neki, soha nem fogom elfelejteni, mit tett értem, gondolta Fliss.
Nélkü le való színű leg soha nem lett volna képes kilá balni abbó l a reménytelen
bú skomorsá gbó l, amibe Morgan halá la utá n esett.
A férfi bará tsá ga nagyon sokat jelentett neki. Idő kö zben elmélyü lt a kapcsolatuk, és
má r az eskü vő jü ket tervezgették. Morgan biztosan nem ellenezné, hogy ő még egyszer
boldog lehessen egy má sik férfival.
Vagy talá n mégis? Fliss nem tudta a vá laszt. Hiszen még amikor Morgan élt, nem
létezett má s férfi a szá má ra.
Szomorú an felsó hajtott. Egykori férjét szenvedélyesen és féktelenü l szerette. Amikor
pedig meghalt, éveken á t hihetetlenü l szenvedett az elvesztése miatt. Ezért jutott végü l
arra a meggyő ző désre, hogy tö bbé nem szabad senkihez sem ennyire kö tő dnie. Ha
kevésbé mély érzelmek fű zték volna a férjéhez, természetesen akkor is meggyá szolja a
halá lá t, de semmiképp sem hiszi olyan hosszú ideig, hogy nélkü le az életének nincs
semmi értelme.
Morgan azonban má r ö rö kre eltá vozott. Elszenesedett holttestét megtalá ltá k a kiégett
kocsiban, és Fiss életének ez a fejezete végérvényesen lezá rult, nem gyö tö rheti magá t a
végtelenségig miatta.
Telefoncsö rgés riasztotta fel a gondolataibó l.
– Halló ? – szó lt bele a kagyló ba erő ltetett vidá msá ggal.
– Felicity?
Fliss a legkevésbé sem szá mított most anyó sa hívá sá ra.
– Igen, szervusz, Celia, én vagyok – ü dvö zö lte az asszonyt szívélyesen. – Rég nem
hallottam ró lad meg Jamesrő l.
– Ez igaz… – Celia hangja kissé neheztelő en csengett.
Fliss felkészü lt arra, megint a szemére fogjá k vetni, hogy egyetlen menyü k nem
maradt a kö zelü kben, Sussexben, hanem tő lü k olyan tá vol, egy eldugott kis faluba,
Wiltshire-be kö ltö zö tt. Azt má r meg sem pró bá lta elképzelni, miként fogadná k a hírt,
hogy Graham megkérte a kezét.
Só hajtva és kissé nyugtalanul forgatta a gyémá ntgyű rű t az ujjá n. Elő bb vagy utó bb
mindent el kell mondania az anyó sá nak.
– Hmm… – Celia érezhető en a szavakat kereste, nem igazá n tudta, hogyan is kezdje.
– Má r én is éppen fel akartalak hívni benneteket – haszná lta fel a rö vid szü netet egy
kis mentegető zésre Fliss.
– Igen? É s miért? – kérdezte felindultan Celia. – Téged is értesítettek? – Annyira
remegett a hangja, hogy pá r má sodpercre el kellett hallgatnia, amíg ú jra ö ssze nem
szedte magá t. – Ú gy értem, a kü lü gyi hivatal.
– Hogyan? – nyelt egyet Fliss, és rö gtö n leü lt a fotel tá mlá já ra. – Engem… miért? Nem.
Ti hallottatok valamit?
Gondolatai ö sszevissza kavarogtak. Vajon mi a csuda tö rténhetett? – tö prengett
magá ban.
2
– Nem kaptá l levelet? – faggatta tová bb Celia. – Nem kö zö lték veled, hogy Nyandá ban
puccs tö rt ki? Ó , drá gá m, James sejtette, hogy téged még semmirő l sem értesítettek.
Kü lö nben bizonyá ra má r felhívtá l volna bennü nket.
– Puccs Nyandá ban? – Fliss el nem tudta képzelni, miért érintené ő t, hogy puccs tö rt
ki abban az orszá gban, ahol meghalt a férje. A legszívesebben azt is elfelejtené, hogy az
az orszá g egyá ltalá n létezik.
– Igen, igen – bizonygatta Celia buzgó n.
Fliss hirtelenjében arra kezdett el gyanakodni, hogy most esetleg hivatalosan is meg
akarjá k erő síteni a Morgan ellen elkö vetett gyilkossá got. Nagyon remélte, annyira azért
nem lesznek á lszentek, hogy szobrot is á llítanak a férjének. Tú l sokat szenvedett má r a
gyá sztó l meg a fá jdalomtó l. Nem akarta ezt az egészet még egyszer á télni.
– Valami baj van? – érdeklő dö tt bá tortalanul.
– Há t, ezt azért nem mondaná m. – Celia hangja egyre izgatottabbnak tű nt. – Ó , Felicity,
van egy csodá latos hírem!
Nem csak magammal kellene tö rő dnö m, gondolta Fliss bű nbá nó an. Az anyó sá t
érezhető en mélyen felkavarta, ami a tudomá sá ra jutott. É s igaz, ami igaz, amió ta
szorosabb lett a kapcsolata Grahammel, elhanyagolta a férje csalá djá t, má r maga is alig
emlékezett, mikor já rt utoljá ra Tudor Crossban.
– Celia…
– Morgan él! – vá gta ki anyó sa egy mély lélegzetvétel utá n.
Fliss ö rü lt, hogy má r ü l, mert rosszullét kezdte kerü lgetni, és heves szédü lés jö tt rá .
Gyorsan a fotel karfá já ba kapaszkodott, és megpró bá lt nyugodt maradni. Celia biztosan
félreértett valamit. Lehetetlen, hogy Morgan él!
– Felicity! – hallatszott most James Riker hangja.
Apó sa biztos el fogja magyará zni, mi is tortént igazá bó l.
– Felicity! – ismételte James, majd elérzékenyü lten folytatta: – Drá ga Fliss, annyira
sajná lom! Celia megígérte nekem, hogy nem fog téged lerohanni a nagy ú jsá ggal, hanem
csak megkérdezi, kaptá l-e levelet te is a kü lü gyi hivataltó l.
– É s mi á llt abban a levélben? – firtatta a menye egyre nö vekvő nyugtalansá ggal.
– Ó , kedvesem! – James hangja olyan fá jdalmasan csengett, hogy Fliss azt kívá nta,
bá rcsak meg tudná valahogy vigasztalni. A levél, amit a kü lü gyi hivataltó l kaptak,
teljesen ö sszezavarhatta Celiá t, és szemlá tomá st felébresztette benne a csaló ka reményt,
hogy a fiuk még életben van. Milyen szö rnyű lehet ez az apó sa szá má ra!
– Ne aggó dj! – pró bá lta vigasztalni Jamest – É rthető , ha Celia zaklatott most. Tudnék
esetleg valamiben segíteni? Talá n elmehetnénk egy misére, vagy…
– Ó , kedvesem!
Ezek szerint nem sikerü lt megnyugtatnom, á llapította meg magá ban Fliss.
– Felicity! Ugye hallottad, mit mondott Celia?
– Igen, persze.
James felsó hajtott.
– Hallottad, de nem fogtad fel. Talá n jobb lett volna, ha egyszerű en elmegyü nk hozzá d,
nem pedig vá runk, amíg felhívsz bennü nket. De annyira rossz volt az idő , és mindketten
meg vagyunk fá zva…
– Vá rj! – szakította félbe Fliss. – Ezzel azt akarod mondani, hogy tényleg igaz, amit
Celia á llított? Tényleg nem biztos, hogy Morgan halott?
– Nem biztos?! Ó , kedvesem! Tény, hogy Morgan él! A lá zadó hadsereg négy éven
keresztü l a fogsá gá ban tartotta!
3
Fliss nem akart hinni a fü lének. Mi lehet ez, valami rossz vicc? Morgan halott, és ezt
annak idején megerő sítette a kü lü gyi hivatal is. A kiégett kocsiban megtalá ltá k az
elszenesedett holttestét. Egyébként sem lett volna semmi reménye tú lélni a tá madá st.
– Ezek szerint nem lá ttad a tudó sítá st a tévében – folytatta az apó sa. – Julius Mdola, a
lá zadó k vezére Katangá ban, a parlament épü lete elő tt adott interjú t. Elmagyará zta, hogy
titokban kellett tartani a tartó zkodá si helyét, kü lö nben megtá madtá k volna a
kormá nycsapatok. – James a torká t kö szö rü lte. – Morgan való színű leg egész idő alatt az
ő tá borá ban tartó zkodott. Annyira boldogok vagyunk, hogy él!
Fliss a fejét ingatta. Hisz ennek nincs semmi értelme! Ez csak egy félreértés lehet.
– Kedvesem! Ott vagy még? – kérdezte James aggó dva. – Mdola az ezredforduló
puccsá nak nevezi a hatalomá tvételt. De nekem ez teljesen mindegy. Csak az a fontos,
hogy Morgan életben van és szabad!
Rikerék biztosan tévednek. Lehetetlen, hogy Morgan hazajö jjö n, ismételgette
magá ban kétségbeesetten Fliss.
– Kedvesem, az ég szerelmére, mondj má r valamit! – hallatszott James értetlenkedő
hangja.
Ká r, hogy nincs itt Graham, ő vá lsá ghelyzetekben is mindig megő rzi a hidegvérét,
futott á t Fliss agyá n.
– Tudom, hogy még ott vagy – jelentette ki James egy kissé tü relmetlenü l. – Má r neked
is meg kellett kapnod a levelet.
Fliss ismét hitetlenkedve rá zta meg a fejét. É n lennék itt az egyelten épelméjű ?
– James, hisz ez nem lehet igaz! – felelte kisvá rtatva. – Aká rmit is á llítanak, Morgan
halott, ebbe bele kell nyugodnunk. Te magad is lá ttad a képeket a kiégett autó ró l. Senki
sem élhette tú l azt a tá madá st. Jobb volna, ha nem is beszélnénk ró la tö bbet.
– Az ö rdö gbe is! – szitkozó dott az apó sa. – Figyelj jó l, kedvesem! Megértem, hogy
felkavar ez a hír, és tú l vá ratlanul meg hirtelen jö tt. De Morgan való ban él! Most
Katangá ban fekszik egy kó rhá zban. Gyomorfertő zése van, azt hiszem.
– Nem…
– De! – erő sítette meg ú jbó l James. – Sajná lom, hogy Celia ajtó stul rontott a há zba, de
annyira izgatott lett szegény, és alig vá rta, hogy beszélhessen veled!
– Nem! – ismételte meg Fliss. Tö bb nem jö tt ki a torká n.
Morgan apja felsó hajtott.
– Dehogynem, kedvesem! Holnap korá n reggel indulunk hozzá d. Az lesz a legjobb, ha
mindent személyesen beszélü nk meg.
Fliss nem vá laszolt semmit. Szö rnyen zú gott a feje. Habá r felkapcsolta a villanyt, a
szoba egyre sö tétebb lett kö rü lö tte. Egyszerre csak lecsú szott a fotelkarfá ró l a fö ldre, és
nem vette észre, hogy a telefon kiesik a kezébő l. Még hallotta a tá volbó l James hangjá t,
de azutá n minden elsö tétü lt elő tte.
Csak akkor ébredt fel, amikor valaki hevesen kopogtatott az ajtó n.

Bá rmennyire is igyekezett, nem tudott visszaemlékezni arra, miért fekszik a
sző nyegen a kandalló elő tt. Megbotlottam és elestem? – tö prengett magá ban. Eddig még
soha nem á jult el. De biztos, hogy nem magá tó l kerü lt a fö ldre.
Hasogatott a feje, és a helyzet csak rosszabbodott, amikor a bejá rati ajtó felő l zajt
hallott.
– Fliss! – kiá ltotta valaki a levélnyílá son keresztü l. – Hol vagy? Minden rendben?
Graham, gondolta és nem értette, mért olyan gondterhelt a férfi hangja.
4
Felemelte a fejét, amit rö gtö n meg is bá nt, mert a szoba hirtelen forogni kezdett vele.
Hihetetlen, hogy való ban elá jultam, á lmélkodott magá ban. É s honnan sejthette Graham,
hogy szü kségem van a segítségére?
Nagy nehezen a kö nyö kére tá maszkodott. Eddig soha nem tö rtént vele hasonló . Még
Morgan halá lhírének a hallatá n sem esett ö ssze. Igen! Ez az! Morgan! Hirtelen eszébe
jutott minden. Á m pont ebben a pillanatban Graham ő rü lt mó djá ra dö rö mbö lni kezdett
az ajtó n. Morgan él, suttogta magá ban Fliss, majd bizonytalanul felá llt. Azutá n észrevette
a telefont is a fö ldö n.
– Ó , kedvesem, kedvesem, mi bajod, miért nem nyitod ki? Legalá bb hallasz? Mindjá rt
betö rö m az ablakot! – kiá ltotta Graham kétségbeesetten.
Fliss ká bultan dö rzsö lgette a homloká t.
– Hisz… itt vagyok. Semmi bajom. – A hangja gyengén, bizonytalanul csengett.
Felemelte a telefont, és a helyére tette, mielő tt ó vatosan keresztü lment volna a szobá n, a
bú torokra tá maszkodva. – Egy perc, elő szö r meg kell keresnem a kulcsot.
– Ott van a padló n! – szó lt be Graham a nyílá son keresztü l. – Ö rü lö k, hogy jó l vagy.
Annyira féltem! Ha a biztonsá gi zá rat nem fordítottad volna rá , akkor haszná lhattam
volna a sajá t kulcsomat.
Fliss elő rehajolt, és felemelte a kulcsot. Ú gy gondolta, természetes, hogy Grahamnek is
van kulcsa, hiszen a há z az egyhá z tulajdoná ban á llt. A felső zá rat bekö ltö zése utá n,
pusztá n biztonsá gi okokbó l szereltette fel
A keze tú lsá gosan remegett, ezért eltartott egy ideig, mire a kulcsot a zá rba illesztette.
Végü l azonban sikerrel já rt, és a vő legénye, Graham Bland tiszteletes, bejö hetett a há zba,
hogy halalsá padt menyasszonyá t a karjaiba zá rja.
– Fliss! – Graham hangja kü lö nö sen megillető dö tten csengett. Talá n azért ilyen
izgatott, mert telefonon nem tudta elérni? Egyá ltalá n mennyi ideig fekü dhetett
eszméletlenü l?
– Mi van a bibliaó rá ddal? – kérdezte Fliss, miutá n a férfi eleresztette, és aggó dó an
méregetni kezdte.
– Nem fontos. – Graham megrá zta a fejét. – Amikor Rikerék felhívtak, nagyon
megrémü ltem. Jö ttem, amilyen gyorsan csak bírtam, hogy lá ssam, miként fogadod a hírt.
– Rikerék felhívtak téged – ismételte meg Fliss. Egy pillanat erejéig megint elszédü lt. –
Akkor… má r hallottad?
– Igen, persze. – A férfi két tenyere kö zé fogta az arcá t, és mélyen a szemébe nézett. –
Ó , drá gá m, képzelem, mekkora megrá zkó dtatá s lehetett ez neked. Rikerék halá lra
rémü ltek, amikor hirtelen elhallgattá l.
Fliss bó lintott. Ugyan nagyon igyekezett, hogy ö sszeszedje magá t, a keze remegése
tová bbra sem szű nt meg. Mivel apó sá ék Grahamnek való színű leg ugyanazt mondtá k,
mint neki, mégiscsak igaz lehet a hír. Eltű nt minden félelme és kétsége, hogy á lmodta az
egészet. Tehá t csodá val hatá ros mó don Morgan életben van! Ú jra együ tt fognak élni. Alig
tudta felfogni, annyira hihetetlennek tű nt, hogy négy év gyá sz és fá jdalom most hirtelen
véget ér. Néhá ny napon vagy héten belü l haza fog jö nni a férje, és nem hagyja el ő t soha
tö bbé.
5
2. FEJEZET
Haza!
Fliss megremegett. Amikor Grahamre pillantott, megrémü lt. Nem ez a há z volt
Morgan otthona. Kö zö s fészkü ket el kellett adnia, mert nem bírta egyedü l fenntartani.
Arró l má r nem is beszélve, hogy tú l sok fá jdalmas emlék fű zte a há zhoz. Amikor Sophie
nénikéje mesélte, hogy az iskola a faluban egy taná rnő t keres, Fliss rö gtö n megpá lyá zta
az á llá st. Boldogan hagyta el Londont. Itt, Whittersley-ben jó l érezte magá t, és – há la
Graham segítségének – ú jra ö rö met talá lt az életben.
– Ezt nem értem – csodá lkozott. – Miért pont téged hívtak fel Rikerék? Miért nem
Sophie nénit? Vagy a rendő rséget?
Graham só hajtva magá hoz szorította egy pillanatra, mielő tt a heverő re ü ltette volna
szerelmét.
– Talá n azért, mert te beszéltél nekik ró lunk – felelte, és leü lt a lá ny mellé. – A
nagynénéd nincs is itthon, elfelejtetted? Kü lö nben is, egy ilyen felzaklató hírt
kíméletesen kell egy idő s asszonnyal kö zö lni.
Fliss a kezét nézte, amely szinte elveszett Graham ó riá si tenyerében. Hirtelen
bű ntudata tá madt. Má r rég meg kellett volna mondania az anyó sá éknak, hogy a helyi
tiszteletessel eljegyezték egymá st. Soha nem gondolta volna, hogy ehhez valamikor is
késő lehet. Azt meg fő leg nem, hogy Morgan valaha is visszajö het.
Minden kö nnyebb lenne, Graham szá má ra is, ha beszélt volna má r Morgan szü leivel.
Maga sem értette, miért halogatta ilyen soká ig. Az igaz, hogy soha nem lett volna kö nnyű .
Hiszen nekik csak egyetlen fiuk volt, akit senki sem tud pó tolni, míg ő még boldog lehet
egy má sik férfival.
Graham persze soha nem léphet Morgan helyére, egész má sképp érez irá nta, mint
egykor a férje irá nt. Ilyen nagy szerelem, amilyen Morganhez fű zte, csak egyszer adó dik
az ember életében. Hogyan is magyará zhatta volna el a szü lő knek, mit jelent neki
tulajdonképpen Graham? Ú gysem értették volna meg.
Mélyet só hajtott, és beismerte gyengeségét, hogy szeret inká bb kitérni a kínos
helyzetek elő l.
– Még mindig képtelen vagyok elhinni – szó lalt meg eltű nő dve. – Annyira biztosan
á llítottá k, hogy Morgan holttestét talá ltá k meg a kocsiban. Az autó t is minden kétséget
kizá ró an azonosítottá k, hogy azzal szokott utazni. Miért jelentették ki, hogy meghalt, ha
nem is győ ző dtek meg ró la teljes bizonyossá ggal?
– Há ború volt, Fliss – emlékeztette ő t Graham. – Nyilvá n nem lehetett akkoriban
valakit szá z szá zalékig azonosítani. Nem azt mondtá k, hogy megtalá ltá k a férjed
karó rá já t?
– Csak az maradt meg belő le – vá laszolta Fliss halkan. Egészen rosszul lett. – Akkor is
el kellett volna á rulniuk, hogy nem teljesen biztosak a személyazonossá gá ban, és talá n
még van rá esély, hogy életben van.
– De nem tették – á llapította meg Graham. – Ö rü lj neki, hogy legalá bb most
megtudtad! Gondolj arra, mit éreznél, ha egész idő alatt reménykedtél volna az életben
maradá sá ban, és most kapná d a hírt, hogy tényleg meghalt!
Fliss mélyeket lélegzett. É vekig abban a hiszemben élt, hogy megö zvegyü lt. É s most,
amikor végre feldolgozta má r magá ban Morgan halá lá t, tulajdonképpen senki sem
vá rhatja el tő le, hogy minden á tmenet nélkü l, kö nnyedén alkalmazkodjon ehhez az ú j
helyzethez. Mit is mondott James? Morgan négy évig a lá zadó k fogsá gá ban élt? A négy év
6
alatt biztosan talá lt volna rá lehető séget, hogy hírt kü ldjö n magá ró l. Legalá bb annyit,
hogy életben maradt.
– Való színű leg igazad van – felelte végü l Fliss, és ká bultan kö rü lnézett. – Há ny ó ra
lehet? Soká ig fekü dtem eszméletlenü l?
– Nem – biztosította Graham, mikö zben megsimogatta az arcá t.
– Fel kellene hívnom Morgan szü leit, hogy megmondjam nekik, má r minden rendben,
és jó l vagyok.
– Hagyd csak, majd én elintézem! – ajá nlotta Graham kedvesen. – Annyira aggó dtak,
amiért hirtelen eltű ntél a vonalbó l!
– Igen, ez érthető – bó lintott Fliss.
– Ő szintén szó lva, csodá lkozom azon, hogy ennyire tapintatlanul kö zö lték veled –
folytatta a férfi és felá llt. – Korá bban még csak nem is sejtettél semmit? Nem lépett veled
kapcsolatba a kü lü gyi hivatal?
– Lehet, hogy a mai postá val érkezett valami. – Fliss megfordult, és fejével a
konyhaasztalon tornyosuló levelek felé intett. – Á ltalá ban csak szá mlá kat kapok, így azt
gondoltam, bő ven rá érek velü k késő bb foglalkozni.
– Na igen, most má r mindegy. – Graham lehajolt hozzá , és megö lelte. – Az a fontos,
hogy jó l vagy. Készítek neked egy csésze teá t, azutá n felhívom Morgan szü leit.
Fliss há tradő lt. Graham mindent elintéz helyette. Mihez is kezdene nélkü le? Egészen
fü ggő helyzetbe kerü lt tő le. A férfi karjá ban biztonsá gban érezte magá t.
Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége. Amikor rá ébredt, mit is jelent Rikerék
hívá sa, egészen kétségbe esett. Jézusom, errő l beszélü nk, anélkü l hogy a
kö vetkezményekre gondolná nk! Morgan él! Nem halt meg. Most dö bbent rá , milyen
hatá ssal lesz ez a Grahamhez fű ző dő kapcsolatá ra.
Visszaemlékezett, milyen idegesen fogadta, amikor Morgan elmesélte neki, hogy
Nyandá ba készü l.
– Ezt nem teheted! – ellenkezett hevesen Paul Giles hívá sa utá n. – Morgan, Nyandá ban
polgá rhá ború dú l! É s amú gy sem dolgozol má r Paul cégének!
– De egyszer neki dolgoztam – felelte a férfi szelíden. – É s csak rö vid idő re repü lö k
oda, hogy néhá ny rakétá t hatá stalanítsak. Semmi kö zö m nem lesz az ottani harcokhoz.
Paul biztosított, hogy a lá zadó k visszahú zó dtak északra.
– É s ha nem igaz? – vetette ellen Fliss. – É s ha megtá madjá k Katangá t? Vagy ha kitö r a
puccs?
– Nagyon sok a ha, kedvesem – mosolygott a férfi nyugodtan, majd magá hoz hú zta
feleségét. – Csak arra gondolj, milyen jó lesz, ha hazajö vö k!
De nem jö tt vissza. Legalá bbis akkor nem.
– Mi van veled? – hallatszott Graham aggó dó hangja.
Vajon ú j vő legénye gondolt má r arra, mi lesz most a kapcsolatukkal? – tö prengett el
Fliss magá ban. A férfi szerette ő t, és nagyon sokat tett má r érte. Bá rmi tö rténjék is, nem
akart neki csaló dá st okozni.
– É n… még mindig képtelen vagyok felfogni – vá laszolta kitérő en. Szomorú an
felpillantott, mert hirtelen eszébe jutott, milyen boldogsá g tö ltö tte el, amikor Graham az
ujjá ra hú zta a gyű rű t. – Az az érzésem, hogy ez az egész csak á lom, és minden
pillanatban felébredhetek.
– Sajnos nem á lmodunk – jegyezte meg Graham gyengéden, mikö zben megfogta a
kezét. – Szerelmem, még meg kell szoknunk ezt az ú j helyzetet. Morgan a férjed, ezt nem
szabad elfelejtened! Meg kell bará tkoznunk a gondolattal, hogy neki tö bb joga van, mint
nekem.
7
– Nem! – tiltakozott Fliss ö nkéntelenü l is. Nem akarta elveszíteni a férfit. – Szeretlek –
jelentette ki mély meggyő ző déssel. – Má r alig emlékszem Morganre. Hinned kell nekem!
Nem bírná m ki, ha most elhagyná l.
– Kedvesem…
– Ez az igazsá g. – Fliss felá llt, és figyelmesen végigmérte Grahamet. – Morgannel csak
néhá ny hó napja há zasodtunk ö ssze, amikor á llító lag meggyilkoltá k. Mi ketten régebben
ismerjü k egymá st.
A férfi csü ggedten felsó hajtott.
– Ó , Fliss! Most nem errő l van szó ! Tudod, milyen szívesen lennék veled együ tt. De
nem tehetü nk ú gy, mintha nem tö rtént volna semmi!
Fliss elő rehú zta hosszú ló farká t, és beletú rt dú s hajá ba.
– É s akkor mi lesz? – kérdezte félve.
– Most iszol szépen egy teá t – dö ntö tte el Graham, majd ismét kiment a konyhá ba. –
Azutá n majd én beszélek az anyó sodékkal, hogy ne idegeskedjenek.
Fliss á tment a szobá n, és megá llt a kü szö bö n. Figyelte, hogyan teszi Graham széles
kezével a csészét a tá lcá ra. Kö nnyek szö ktek a szemébe, annyira megható dott.
A férfi egészen jó l elboldogult, annak ellenére, hogy nem igazá n sokat szokott a
konyhá ban forgoló dni. A plébá niá n egy idő s asszony, Mrs. Arnold gondoskodott ró la.
Mellette má sok való ban kicsinek és tö rékenynek tű ntek. Kö rü lbelü l szá zkilencven
centi magas lehetett, erő s testalkatú , kissé behemó t férfi volt. Fliss mondogatta is neki,
hogy az eskü vő utá n le kell fogynia egy kicsit, addig viszont Mrs. Arnold meglehető sen
jó l tartotta ő t fenséges ételeivel.
– Na, má r kész is van. – Behozta a tá lcá t, és az asztalra tette. Pont, amikor ki akarta
ö nteni a teá t, kopogtatott valaki.
Fliss rö gtö n kő vé dermedt. De csak Mrs. Arnold jö tt. Az idő s Crabtree fia hívta fel
Grahamet és arra kérte, hogy rö gtö n menjen á t az édesapjá hoz.
– Az ö rdö gbe! – A tiszteletes amú gy nagyon ritká n szitkozó dott. Alighanem most
ideges lehetett. – Magadra hagyhatlak? – kérdezte aggó dva. – Talá n még visszajö vö k ma
este, de akkor má r nem tudom felhívni ő ket, mert tú l késő lesz.
– Majd én felhívom ő ket – nyugtatta meg Fliss a férfit, és az ajtó hoz kísérte. – Talá n
jobb is, ha én beszélek velü k. Nehogy azt higgyék, hogy teljesen ö ssze vagyok tö rve!
– Pedig kö zel á llsz hozzá – á llapította meg Graham, mikö zben a kabá tjá t gombolta. –
Biztos vagy benne, hogy egyedü l hagyhatlak? Vagy kérjem meg inká bb Mrs. Arnoldot,
hogy maradjon itt veled?
– Nem, nem kell, minden rendben – ellenkezett Fliss, majd kitessékelte a férfit az
ajtó n, amit kissé tapintatlanul rö gtö n be is zá rt mö gö tte. Nem, kö szö ni szépen, de Mrs.
Arnoldra most tényleg nincs szü ksége. Akkor biztos az egész gyü lekezet rö vid idő n belü l
értesü lne mindenrő l.
Fliss má snap reggel épp a negyedik vagy az ö tö dik ká véjá t itta, amikor Rikerék
kocsijá nak hangjá t meghallotta odakintrő l. Az idegei pattaná sig feszü ltek, de ezért a sok
ká vét okolta. Ahelyett, hogy Morganre gondolt volna, aki most egyedü l és magá nyosan
fekü dt valahol Katangá ban egy kó rhá zban, csak sajá t magá t sajná lta.
Graham má r korá n reggel felhívta és elnézést kért, hogy nem ment vissza hozzá késő
este. É rdeklő dö tt, hogyan aludt. Fliss szinte le sem hunyta a szemét egész éjjel, amit
persze nem vallott be. A férfi természetesen nem vá rta el, hogy ilyen á llapotban részt
vegyen a gyü lekezet rendezvényén. Amíg a tiszteletest hallgatta, ú jbó l tudatosult benne,
milyen kü lö nö s és visszá s ez a helyzet, amibe ö nhibá já n kívü l keveredett.
8
Az egyik legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy még ennyi idő utá n is rossz néven
vette férjétő l, amiért ö nként a veszélynek tette ki magá t. Amíg Morgant halottnak hitte,
szinte a kö telességének érezte, hogy megbocsá sson neki. Most azonban megint arra
gondolt, milyen felelő tlenü l viselkedett a férje.
Senki sem kényszerítette arra, hogy Nyandá ba repü ljö n. Tizennyolc hó nappal azelő tt
felmondta az á llá sá t a Giles Corporationnél, amikor sikerü lt eladnia az első regényének a
kéziratá t. A kö nyvben a boszniai há ború ban szerzett tapasztalatait írta le, és az ü gynö ke
biztosra vette, hogy hamarosan a népszerű ségi listá k élére kerü lhet.
Egyetemi tanulmá nyai utá n Morgan belépett a hadsereg kö telékébe. Amikor azonban
Flisst megismerte, befejezte katonai pá lyafutá sá t, és elfogadott egy mérnö ki á llá st az
egyik legnagyobb rakétaszerelő cégnél. Eleinte nagyon lelkesedett a munká já ért, de
amikor szemtanú ja lett egy boszniai falura mért rakétatá madá snak, megvá ltozott a
véleménye, és írni kezdett.
Azutá n pedig, mert a bará tja, Paul Giles megkérte, vá llalkozott arra, hogy hatá stalanít
néhá ny rakétá t Nyandá ban, amiket Ungave tá bornok katoná i koboztak el a lá zadó któ l.
Azzal érvelt, hogy nagyon sok pénzt kap érte, rá adá sul kevesebb rakéta á ll majd a
lá zadó k rendelkezésére, így nem tudnak olyan sok embert meggyilkolni. Miutá n elment,
négy éven á t mindenki azt hitte ró la, hogy halott. Most azonban visszajö n, és azt kívá njá k
Flisstő l, hogy tá rt karokkal vá rja. Hol maradt ilyen soká ig egyá ltalá n? Mit csiná lt? Miért
nem jelentkezett egész idő alatt?
– Ó , drá gá m! – Celia Riker kö nnyekben tö rt ki, amikor ü dvö zö lték egymá st, és
magá hoz ö lelte a menyét.
– Fő zö k gyorsan egy kis teá t. – Apó sa vizsgá ló tekintete alatt Fliss kényelmetlenü l
érezte magá t. Morgan szü lei nyilvá n arra szá mítottak, hogy ugyanú gy fog ö rü lni, mint ő k.
Anyó sa kö vette a konyhá ba. A tö rékeny termetű , ő szes hajú , kék szemű asszony alig
tudta palá stolni izgatottsá gá t és megrendü lését.
– Ó , annyira boldog vagyok! – kiá ltotta. – Még mindig alig merem elhinni, hogy
Morgan hazajö n!
– Mikor is érkezik? – Fliss érezte, kérdése nem cseng tú l lelkesen, de szerencsére Celia
nem vett észre semmit.
– Az á ll a levélben…, de ugye, te is olvastad? Tegnap este azt mondtad, hogy
megtalá ltad. – Amikor a menye bó lintott, így folytatta: – Azt írtá k, a gyomrá val nincs
rendben valami. Talá n vérhas.
– Nem kell mindig rosszra gondolni! – szó lt kö zbe Fliss nagy megkö nnyebbü lésére
Morgan édesapja.
– Ez most mindegy. James beszélt ma reggel a kü lü gyi hivatallal, mert elrepü lnénk
Nyandá ba. – Celia Riker fintorgott. – De tö bb védő oltá sra is szü kségü nk lenne, rá adá sul
az orszá gban még mindig folynak a harcok. Ezért azt taná csoltá k nekü nk, inká bb itthon
vá rjuk meg, amíg Morgan hazajö n.
Amikor a teá t leforrá zta, Fliss keze remegett kö zben, de ilyen kö rü lmények kö zö tt az
anyó sá ék ezt szemlá tomá st teljesen természetesnek vették.
– Még jó , hogy végre levá ltottá k ezt a borzalmas Ungave tá bornokot – jegyezte meg
Morgan anyja.
Kü lö nö s, gondolta Fliss, akkoriban egyá ltalá n nem á lltak mellém, amikor
megpró bá ltam Morgant lebeszélni errő l a veszélyes kü ldetésrő l. Uralkodnia kellett
magá n, hogy ne emlékeztesse erre a szü lő ket. De maga James is tisztként szolgá lt valaha,
és mint elhivatott katona, szü kségesnek tartotta az ilyenfajta feladatokat.
– Azt hiszem, Mdola tá bornok, az ú j elnö k, Angliá ban já rt iskolá ba. Á llító lag nagyon
mű velt – folytatta Celia.
9
– Talá n az is lényeges, hogy az ezredforduló hatá rá n vagyunk – vélte a férje. – Tudom,

hogy szívesen beszélnek az ezredforduló hatalomvá ltá sá ró l, habá r a lá zadó k évekig
harcoltak az ü gyü kért.
– Mit akarsz ezzel mondani? – Fliss értetlenü l pillantott rá .
– Nem zá rhatjuk ki, hogy nyugatró l kaptak segítséget. Nyandá ban nagy
kő olajkészletek vannak, és Ungave viselkedése egyre kiszá míthatatlanabbá vá lt.
– Azt gondolod, hogy a polgá rhá ború nak má r rég vége lenne, ha a nyugat elő bb nyú jt
segítséget a lá zadó knak? – kérdezte megdö bbenve Fliss.
– Igen, lehetséges – felelte James kissé kelletlenü l.
– Ez azért elég rossz vicc lenne – há borgott a menye, majd behozta a tá lcá t a
nappaliba. – Na, gyertek, igyatok velem elő szö r egy teá t!
– Felicity! – Morgan édesapjá t szemmel lá tható an nyugtalanította Fliss kedvetlensége.
– Senki sem tudta, hogy Morgan él, kü lö nben a kormá ny mindent elkö vetett volna, hogy
szabadon engedjék. Ü lj le, kedvesem! Sá padt vagy és feldú lt.
– Mindannyian azok vagyunk. – Celia Riker leroskadt a heverő re. – Gyere ide hozzá m,
Felicity! Meg kell beszélnü nk a legkö zelebbi teendő ket. Amint Morgan hazajö n, elutaztok
valahová .
Fliss vonakodva ü lt le a két boldog szü lő kö zé. Egyszerű en képtelen volt osztozni a
lelkesedésü kben és az ö rö mü kben. Rendes kö rü lmények kö zö tt bizonyá ra ez lett volna
élete legszebb napja.
– Jó , hogy tegnap este el tudtuk érni Bland tiszteletest, a nagynénéd ugyanis nincs
itthon – szó lalt meg James a vá ratlanul beá lló csendben, mikö zben kényelmesen
elhelyezkedett a fotelban. – Má r egyszer említetted, hogy jó bará tod. Remélem, nem
zavar téged, hogy ő t értesítettü k?
– Ó … dehogy. – Fliss nagyot nyelt. Nem ez tű nt a legmegfelelő bb idő pontnak arra,
hogy elmondja, milyen kapcsolatban is á ll Grahammel.
Amíg teá ztak, Rikerék jó formá n csak egymá ssal beszélgettek. Morgan édesanyja
elmesélte, hogy nem reggelizett, ugyanakkor nem fogadta el menye ajá nlatá t, aki rö gtö n
készíteni akart neki valami apró sá got. Egyfolytá ban csak azt tervezgették, mi mindent
fognak Morgan visszatérése utá n csiná lni.
Rikerék tényleg azt gondoljá k, hogy a fiukkal ott folytathatjuk, ahol négy évvel ezelő tt
abbahagytuk? – repü lt á t Fliss agyá n. Ha sejtette volna, hogy a férje még él, akkor nagyon
ö rü lt volna a visszatérésének. De azok utá n, ami tö rtént, szá má ra Morgan má r a mú lthoz
tartozott.
– Na, és mi a helyzet veled? – ciró gatta meg a menye kezét Celia. – Miért akartá l
felhívni bennü nket?
– Tessék? – Fliss értetlenü l pillantott az anyó sá ra.
– Tegnap este azt mondtad a telefonban, hogy má r te is fel akartá l hívni bennü nket –
emlékeztette Celia. –Talá n mégis el tudná l lá togatni hozzá nk?
– Vagy ú gy! – Fliss el is felejtette, hogy meghívtá k hú svétra. – Nem, má sró l szerettem
volna beszélni, de nem olyan lényeges – felelte kitérő en.
Ú gy lá tszott, Celiá t nem is érdekli most kü lö nö sebben a menye vá lasza, fontosabb
dolgok já rtak a fejében.
– Ha Morgan ú jra itthon lesz, nagy ü nneplést csapunk. Akkor egy ideig ná lunk
maradtok.
– Há t… nem is tudom. – Fliss tú l gyorsnak talá lta ezt a tempó t. Még nem is hallottunk
jó formá n semmit Morganrő l, de az anyja má r rö gtö n elkezdi az életemet szervezni,
gondolta rosszkedvű en.
10
– Hagyj egy kis idő t nekü nk, hogy egyá ltalá n feleszméljü nk! – szó lította fel James
ebben a pillanatban a feleségét. – Mindannyiunk szá má ra nagy ő rö met, de nagy
megrá zkó dtatá st is jelentett ez a hír. Felicitynek elő szö r magá hoz kell térnie. Hiszen még
azt sem tudjuk, hogy van Morgan! Talá n neki is megvannak a maga tervei.
11
3. FEJEZET
Morgan Cray thorpe-ban, a Royal Air Force tá maszpontjá nak szá llá sá n az ablakná l
á llt, és az ü vegen lepergő eső cseppeket szemlélte. Szakadatlanul zuhogott, amió ta
megérkezett. A négy év tró pusi hő ség utá n szinte epekedett az angliai idő já rá s utá n, de
most egyre jobban elkedvetlenítette és nyomasztotta. Meddig akarnak még itt tartani? –
tö prengett. Megpró bá lta elnyomni magá ban a lelkén lassan elhatalmasodó
kétségbeesést.
Felemelte ö klét, és az ablakü veghez nyomta. A legszívesebben betö rte volna, hogy
hallja az ü veg csö rö mpö lését, és a darabjaival felsértse a karjá t. De uralkodott magá n,
kü lö nben az orvosok – a testő rei, ahogy ő nevezte ő ket – megint a szemére vetnék, hogy
felborult a lelki egyensú lya. Nem tarthatjá k itt az idő k végezetéig! Szabadon engedése
utá n megá llapítottá k, hogy alultá plá lt. Ez azonban a legkevésbé sem jelenti azt, hogy a
lelke is sérü lt lenne, amit ú jra és ú jra á llítanak ró la. A szerettei kö rében biztos hamar
jobban lesz.
Morgan mélyeket lélegzett. Az ú jra elnyert szabadsá ga ellenére szö rnyen zavartnak és
gyá moltalannak érezte magá t. Természetesen tudta, hogy a szü lei meg a felesége végig
abban a hiszemben voltak, hogy ő má r halott. Azonban soha nem gondolt bele, ennek
milyen szö rnyű kö vetkezményei lehetnek. Az ilyesfajta rémképek csak fö lö slegesen
terhelték és gyö tö rték volna.
Akaratlanul is felidéző dö tt benne, mit érzett azon a reggelen, amikor a repü lő térre
menet a kocsijá t megtá madtá k. Ö rü lt, hogy viszontlá thatja a feleségét, aki má r nagyon
hiá nyzott neki. Nemrég há zasodtak ö ssze, és alig bírta kivá rni, hogy megmondja neki,
mennyire szereti.
A felkelő k, akik elő szö r a kocsi kerekeit lő tték szét, majd a vezető t ö lték meg,
példá tlan kegyetlenséget tanú sítottak. Mivel a sofő r Ungavénak dolgozott, egyszerű en
kivégezték. Ő t nem haszná lhattá k fel. Ungave emberei szá má ra nem volt kegyelem.
Morgant a lelke mélyéig felkavartá k a lá tottak, mégis megkö nnyebbü lt egy kicsit, hogy
ő t életben hagytá k, és egészen jó l á tvészelte a hosszú utat a dzsungelen á t. Csak akkor
dö bbent rá igazá n a helyzete komolysá gá ra, amikor odaértek a lá zadó k tá borá hoz, amely
az orszá got észak-déli irá nyban kettészelő hegylá nc egyik rejtett vö lgyében helyezkedett
el. Sejtette, hogy nem engedik szabadon, amíg Ungave tá bornok hatalmon van.
Mdola is ugyanazért akarta a kö rnyezetében tartani Morgant, mint Ungave. A katonai
mú lttal rendelkező mérnö k kitű nő en kiismerte magá t a harci fegyverek kö zö tt, és
segítenie kellett Mdolá nak, hogy bevethesse azokat. A lá zadó k a legmodernebb
fegyverekkel rendelkeztek: aknavető kkel, rakétá kkal és mindennel, ami a korszerű
hadviseléshez szü kséges. Morgan még csak nem is sejtette, ki lá tta el Mdolá t ezekkel. A
felkelő k szá má ra a legfő bb nehézséget az jelentette, hogy kö zü lü k senki sem tudta,
miként kell kezelni és irá nyítani ő ket.
Morgan igencsak meglepő dö tt, amikor kiderü lt, hogy személyesen ismeri Julius
Mdolá t. Együ tt tanultak az Oxford egyetemen. Az uralkodó pedig, akit Ungave tá bornok
megbuktatott, Mdola nagybá tyja volt. Morgan elkeseredése ellenére kedvező ténynek
tekintette, hogy a lá zadó k vezéréhez legalá bb valami tá voli ismeretség fű zte.
Ez azonban mégsem vá lt kü lö nö sebben a haszná ra. Habá r Mdola nyugaton
nevelkedett és megértette Morgan á llá spontjá t, lényegében nem kezelte ő t sem
má sképp, mint a tö bbi foglyot. Nem zá ratta ugyan be, de nem engedte, hogy elhagyja a
tá bor terü letét. Ennek ellenére Morgan egyszer megpró bá lta, aminek majdnem végzetes
kö vetkezménye lett.
12
Tú léltem volna a fogsá got egyá ltalá n, ha nem ismerem a lá zadó k vezérét? – tö prengett
most magá ban az egykori fogoly. Talá n megő rü lt volna, ha Mdola nem engedélyezi, hogy
haszná lhassa az író gépet, amelyen a rö plapokat gépelte. Nem lett volna mégis jobb, ha
meghal?
Morgan sö téten meredt maga elé. Kiszabadulá sá nak szemmel lá tható an nem igazá n
ö rü ltek. Képes lesz valaha is hozzá szokni a megvá ltozott kö rü lményekhez? É s bele tud
nyugodni abba, hogy az élet nélkü le is ment tová bb? Leginká bb az a gyanú gyö tö rte,
hogy má r nem lá tjá k szívesen. Boldog a csalá dja, hogy visszajö tt, vagy inká bb
kényelmetlennek és idegesítő nek talá ljá k a helyzetet? Az érintettek – fő leg a felesége –
szá má ra talá n az lett volna a legegyszerű bb, ha nem is jö n vissza? Természetesen nem
talá lt vá laszokat ezekre a kérdésekre.
Az utó bbi négy évben halottnak hitték. A hozzá tartozó i gyá szoltá k, ső t még temetési
szertartá st is tartottak, ahogy errő l az édesanyjá tó l értesü lt. Tudor Cross temető jében
meg sírkö vet is á llítottak neki!
Azt gondolta anya, hogy fel fog vidítani, ha ezeket elmeséli nekem? – kesergett
magá ban. Ő élt, és nem akart a temetésérő l beszélni! A leginká bb arra vá gyott, hogy ne
legyen tö bbé kívü lá lló , fő leg a felesége szá má ra.
Elhú zta a szá já t. A tegnapi hű vö s fogadtatá s utá n má r azt sem merte biztosra venni,
hogy egyá ltalá n ismeri-e még a feleségét. Természetesen szá molt azzal, hogy elő szö r
ú jra meg kell szokniuk egymá st, de még így is megdö bbentette, amikor Fliss szinte
teljesen idegenként viselkedett. A felesége má r nem szereti ő t, legalá bbis Morgan így
érezte. Nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz a visszatérése.
Természetesen nem kettesben talá lkoztak, a szü lei is eljö ttek. Az anyja egyfolytá ban
beszélt. É s Fliss egyszer sem szakította félbe, mintha nem lenne joga hozzá .
Nem tagadom, most tényleg nem nézek ki tú l megnyerő en, vallotta be magá nak.
Lenyírtá k a hajá t, há tha tetű je van, és tö bb napja nem borotvá lkozott. De miutá n a
szaká llá t levá gta, akkor sem lett jobb a helyzet. Annyira remegett a keze, hogy csú nyá n
megvá gta az á llá t. Nagyon le is fogyott, de még ez jelentette a legkisebb gondot. Csak
jó kat és rendszeresen kell ennie, akkor hamar el fogja érni a rendes sú lyá t. Izmai semmit
sem veszítettek feszességü kbő l és rugalmassá gukbó l, mert á llandó edzésben tartotta
ő ket. Ez is segített, hogy elfoglalja magá t, és a lehangoló kö rü lmények ne kezdjék ki az
idegeit.
A négy év, amit a lá zadó k tá borá ban tö ltö tt, természetesen így is nyomot hagyott
rajta. Talá n figyelmeztetni kellett volna Flisst, mennyire megvá ltozott. Olyan sok
borzalmat élt á t, olyan sok embert lá tott meghalni, hogy má r soha nem lesz az, aki
egykor volt.
Mdola és késő bb a brit ható sá gok is megpró bá ltá k megértetni vele, hogy ilyen hosszú
idő utá n a visszatérése olyan nehézségekkel já rhat, amelyekkel korá bban esetleg nem
szá moltak. Mind neki, mind a csalá djá nak ú jbó l hozzá kell szokniuk egymá shoz. Ezért is
szá llá soltá k el egyelő re itt.
Leginká bb az nyugtalanította, hogy Fliss lá togatá sakor má r semmit sem érzett abbó l a
benső séges kapcsolatbó l, ami hajdan ö sszefű zte ő ket. Ez nagyon rosszulesett neki, és
akaratlanul is eltö prengett azon, hogy vajon egyá ltalá n férfi-e még. Ezt a kérdést az
utó bbi négy év sorá n má r sokszor feltette magá nak.
Szü ntelenü l arra gondolt, mit csiná lhatott Fliss az utó bbi négy évben. Talá n ú jbó l
férjhez ment. Ú risten, lehet, hogy ezért viselkedett annyira visszafogottan tegnap?! Mert
nem tudta, hogyan mondja meg neki?
Morgan a hosszú fogsá g alatt titokban mindvégig abban bízott, hogy a felesége vá rni
fog rá . Gö rcsö sen kapaszkodott a reménybe, hogy Fliss nem keres majd má s férfi
13
karjaiban vigaszt, azok utá n, ami kettő jü k kö zö tt tö rtént. Azonban elő ző nap a felesége
teljesen ú gy viselkedett, mintha ő csak egy futó ismerő s lenne. Morgan má r sajná lta,
hogy hirtelenjében nem jutott az eszébe megnézni, hordja-e még egyá ltalá n a
jegygyű rű jét.
Amikor odakint a katoná k elkezdtek menetelni a gyakorló téren, Morgan gyorsan
visszalépett az ablaktó l. Nem akarta, hogy lá ssá k. É rkezése erre a viszonylag kis
tá maszpontra á ltalá nos érdeklő dést keltett. Hiszen nem mindennap hoznak ide
Afriká ban raboskodott hadifoglyokat.
Végigsimított kopasz fején. Ha ú jra kinő a haja, má r nem fog ú gy kinézni, mint egy
fegyenc, és nem is fogja magá t annak érezni.
Celia azt mesélte, hogy a bejá ratná l ú jsá gíró k á csorognak mindennap lecsapá sra
készen. Ez Morganben rossz érzést keltett, és megerő sítette benne, hogy ő itt egyelő re
csak egy há nyatott sorsú csodabogá r.
Megfordult. A betegszá lló kedélyes, á m jellegtelen termében az egyetlen személyes
tá rgy az eskü vő i képe volt. Az anyja hozta el neki. Ez a felvétel Flisst mutatta vele és a
csalá djá val a Tudor Cross-i kis templom elő tt. A menyasszony rokonsá gá bó l szinte senki
sem jö tt el. Az édesanyja má sodik férjével az Egyesü lt Á llamokban lakott, az apja pedig
meghalt, még amikor a lá nya kö zépiskolá ba já rt.
Annyira boldogok voltunk azon a napon, emlékezett vissza Morgan keserű en. Elő tte
egy évig má r együ tt éltek, és teljesen biztosra vették, hogy a há zassá guk egy életre szó l.
Az első komoly veszekedés akkor zajlott le kö zö ttü k, amikor Fliss megpró bá lta férjét
errő l a nyandai ú tró l lebeszélni. Természetesen Morgan ú gy tervezte, hogy a hetekig
tartó tá vollét utá n bő ségesen ká rpó tolja Flisst.
A hazatérés utá n… Elhessegette inká bb a gondolatot, és a szü leit nézte. Megvá ltoztak.
Az apja haja megő szü lt, pedig a fotó n még tisztá n vilá gossző kének lá tszik.
Ki tudja, milyen színű lesz az én hajam, ha megnő , tö prengett el Morgan kissé
ingerü lten. Nem csodá lkozna azon, ha ő sz volna. Csak Fliss nézett ki ugyanú gy, mint
akkoriban.
A legszívesebben széttépte volna a fényképet. Te jó isten, mi lesz velü k? Flisst csak
felkavartá k volna az események, vagy tényleg egy má sik férfival él?
Morgan ö sszeszorította a szá já t. Fel kell hagynia az ö nkínzá ssal, most csak azzal
tö rő dhet, hogy mihamarabb felgyó gyuljon. A vérhas, amiben szenvedett, elmú lt. Az
orvosok azonban ú gy vélték, hogy még egy ideig eltart, mire ismét megszokja a szabad
életet. A tö meg nyugtalanította és szorongá st ébresztett benne, mint annak idején a
fogsá g alatt. É jszaká nként még tablettá kkal sem bírt elaludni. Egy biztos: pá r nap alatt
aligha fognak elmú lni ezek a tü netek.
Morgan lehuppant a fotelba, és fogta a tá virá nyító t. Amíg a csatorná k kö zt vá ltogatott,
megint elkalandoztak a gondolatai. Hazatérése ó ta nem tudott kizá ró lag egy dologra
ö sszpontosítani. A napló ja, ami a fogsá g éveiben az életben maradá st és egyetlen
mentsvá rá t jelentette szá má ra, érintetlenü l lapult az utazó tá ská já ban.
Ebéd utá n azt taná csoltá k neki, hogy pihenje ki magá t a lélekgyó gyá sszal való
kö vetkező talá lkozá sa elő tt. Azonban egy pillanatra sem bírt ellazulni.
Morgan az ó rá já ra nézett. Dr. Templart vá rta, aki arra pró bá lta rá venni, hogy
beszéljen neki nyomasztó emlékeirő l.
Megborzongott. A hú sleves ízét, amit ebédre evett, ú jra a szá já ban érezte. Rosszullét
kö rnyékezte, és kiverte a hideg veríték.
Felá llt, há tha egy kis mozgá stó l jobban lesz. Egyszerre csak nyílt az ajtó a há ta mö gö tt.
Biztosan Sean Templar jö tt meg. Lassan megfordult.
14
Azonban nem a lélekgyó gyá sz, hanem Fliss á llt az ajtó ban, ahogy azt Morgan kissé
dö bbenten megá llapította.
– Szia! – ü dvö zö lte ő t a felesége, mikö zben a kilincsbe kapaszkodott, mintha attó l
félne, hogy elesik.
Morgan elhú zta a szá já t. Ha tudná , mennyire bizonytalan vagyok én is, mert attó l
tartok, hogy tö bbé má r nem szá mítok férfinak!
– Hogy vagy? – folytatta Fliss bá tortalanul.
Morgan hidegnek érezte a felesége szavait. Jézus, futott á t az agyá n hirtelen, meg tudja
szokni valaha is az udvarias tá rsalgá st?
– Jó l aludtá l? – A felesége habozott egy ideig, mielő tt a szobá ba lépett volna.
A férfi a legszívesebben megkérdezte volna, mit akar, ehelyett azonban csak ennyit
szó lt:
– Aludtam. – Nem lá tta értelmét, hogy az alvá si szoká sairó l beszélgessen. Má r
elfelejtette, milyen is az, amikor valaki jó l alszik. Ú jbó l el kell sajá títania a lazítá s és a
kikapcsoló dá s képességét. Még tú lsá gosan is az élt benne, hogy a kö vetkező lélegzetvétel
egyben az utolsó is lehet.
– Ö rü lö k. – Fliss nyilvá nvaló an készpénznek vette, amit mondott. Morgan kicsit
neheztelő en pillantott rá , és alaposabban is szemü gyre vette elutasító arcá t.
Tulajdonképpen há lá snak kellene lennie, hogy a felesége egyá ltalá n eljö tt. Az elő ző
napi lá togatá sa utá n ezt igazá n nem vá rta volna tő le.
– É s te? – kérdezte rö vid szü net utá n. – Ú gy értem, jó l aludtá l?
Fliss elmosolyodott.
– Igen. A szü leiddel a lá togató knak kijelö lt szá llá shelyen tö ltö ttü k az éjszaká t. Ez jobb
megoldá snak lá tszott, mint elhagyni a tá maszpontot. Ugyanis az egész tá bort teljesen
kö rbevette a sajtó . Ma este hazautazunk.
– Aha, értem. – Miért hallgattá k el elő le, hogy a szü lei és a felesége még itt vannak? –
há borgott gondolatban Morgan. Azonban nem akarta felbosszantani magá t. – Nem ü lsz
le? – mutatott a heverő re.
Fliss inká bb a fotelt részesítette elő nyben, mert az kö zelebb á llt az ajtó hoz. A férfi,
ahogy megpillantotta felesége formá s, keresztbe tett lá bait, kissé feszü lt lett. Fliss
szemmel lá tható an tá volsá got kívá nt tartani tő le. Nem, nem já rhat á llandó an ilyeneken
az agya, kü lö nben megbolondul. Azonban a tegnapi udvarias csó k utá n má r sejthette,
hogy nehéz lesz ott folytatniuk, ahol abbahagytá k.
Fliss nyelvével megnedvesítette az ajká t. Morgan szinte vá gyakozó tekintettel figyelte.
Nem azért, mert a felesége, bizonygatta magá nak, hanem azért, mert nő . A lá zadó k
tá borá ban is megfordultak néha nő k, de csak a szex kedvéért nem akart kö zelebbi
ismeretségbe kerü lni velü k.
Hirtelen kiszá radt a szá ja. Még mindig alig bírta elhinni, hogy Fliss itt ü l vele szemben.
Tú l soká ig kellett magá t arra kényszerítenie, hogy elnyomja az emlékeit.
A felesége hihetetlenü l jó l nézett ki. A hosszú fekete szoknya eltakarta a térdét –
sajnos, futott á t Morgan agyá n –, de a csinos mellény kiemelte vékony dereká t és telt
keblét. Egy piros blú z meg kényelmes, fekete cipő egészítette ki az ö ltö zékét.
Miutá n má sodpercekig leplezetlenü l méregette Flisst, ú gy érezte, most má r tennie
kellene valamit.
Lovagló ü lésben ü lt a székre, amely a fotel mellett á llt, és rá kö nyö kö lt a tá mlá já ra. A
felesége gyorsan visszahú zta a lá bá t, hogy véletlenü l se kelljen Morgenhez érnie. A férfi
egyszerű en ú gy tett, mintha nem vette volna észre.
– Végre egyedü l – jelentette ki maró gú nnyal, de rö gtö n meg is bá nta, mert Fliss
ö nkéntelenü l is há trahú zó dott. – Má r attó l féltem, hogy félsz kettesben maradni velem.
15
– Nem… – vá laszolta vontatottan a feleség. – Csak… a szü leid azt gondoltá k, hogy így
kö nnyebb lesz… neked.
– Igen? – fintorgott Morgan. – Gondolom, az anyá mra célzol. Tegnap egyszerű en nem
tudta abbahagyni a beszédet.
– Nagyon… izgatott – védte meg Fliss az anyó sá t. – Hiszen nem mindennap tö rténik
meg, hogy a halottnak hitt fiú hazatér.
– Vagy a halottnak hitt férj – tette hozzá némileg ellenségesen Morgan.
A felesége fá jdalmasan rá pillantott.
– Megborotvá lkoztá l – á llapította meg csendesen, mintha csak most vette volna észre.
A férfi most nagyon sajná lta, hogy nem képes olvasni Fliss gondolataiban. Vajon mit
jelenthet neki, hogy ú jra lá thatja a férjét? Honnan tudhatná , mit érez, amikor semmiféle
érzelmet nem mutat?
Ú gy dö ntö tt, tiszta vizet ö nt a pohá rba.
– Nem én tehettem ró la. Ú gy értem, a hosszú ideig tartó bizonytalansá gró l. Semmi
lehető ségem nem volt arra, hogy ü zenjek neked.
A felesége a szemébe nézett.
– Egyá ltalá n semmi? – kérdezte hitetlenkedve. – A kü lü gyminisztérium emberei azt
á llítottá k, hogy Mdola elnö k és te régó ta ismeritek egymá st.
Morgan felsó hajtott.
– Ez azonban nem sokat szá mított, ő sem akart má st, mint kihaszná lni a
tá jékozottsá gomat a kü lö nféle harci eszkö zö k terü letén.
– Igen, te pedig készségesen segítettél neki á rtatlan nő ket és gyerekeket gyilkolni –
vetette a szemére Fliss. – Pont te, aki mindig azt hangsú lyoztad, hogy az élet a
legnagyobb érték!
Morgan tekintete elsö tétü lt.
– Egy fogolynak nincs sok vá lasztá sa, Fliss! Bá rmit is mondtak neked, engem
ugyanolyan sorban tartottak, mint a tö bbi foglyot. Az életemet talá n való ban az mentette
meg, hogy Julius és én együ tt já rtunk egyetemre. Mivel azonban ismertem a lá zadó k
tartó zkodá si helyét, a legcsekélyebb esélyem sem lehetett arra, hogy szabadon
engedjenek!
Fliss vá llat vont.
– Ha te mondod!
– Igen, én mondom!
– Nem tudtá l volna titokban telefoná lni?
– Tessék?! A dzsungelben nincs telefon! A rá dió adó nak pedig a kö zelébe sem
engedtek. É rtsd má r meg, nem rajtam mú lott, hogy ennyi ideig nem adtam életjelt
magamró l!
– Na igen, de most má r ú jra itt vagy.
– Igen – helyeselt Morgan, de kö zben az já rt a fejében, vajon miért nem ú gy
fogalmazott a felesége, hogy ú jra itthon van.
– Való színű leg minden idegennek tű nik szá modra. Négy év hosszú idő . – Fliss
akaratlanul is az alsó ajká ba harapott.
– Ez így van – vá laszolta a férfi. – Gondolom, neked sem lehetett kö nnyű – folytatta
rö vid hallgatá s utá n. – Nem kell attó l tartanod, hogy… tú l sokat vá rok el tő led. Soká ig
eltarthat, amíg mindent feldolgozunk. De ha ö sszefogunk – most sikerü lt végre
kipréselnie magá bó l egy kis mosolyt – biztosan sikerü l.
A felesége egyetértő en bó lintott, és a mozdulattó l vastag copfja a vá llá ra hullott.
Fekete hajá ban néhá ny tincs vö rö sesen és aranyló an vilá gított, mint a tű z a sö tétségben.
Morgant ez az első idő kre emlékeztette. Fliss is olyannak tű nt a szá má ra, mint a haja:
16
lá gy és puha, de akkora belső tű zzel, hogy azonnal képes felkorbá csolni a vá gyait és
megló dítani a képzeletét.
Gyorsan becsukta a szemét. Az érzéki gondolatok nyugtalanítottá k. Mar régó ta nem
érintett asszonyt, és be kellett vallania magá nak, hogy nagyon vá gyott Flissre.
– Minden rendben? – érdeklő dö tt szinte kö telességszerű en a felesége.
Morgant bá ntotta Fliss hideg hangja. Tényleg sejtelme sincs arró l, mi mehet végbe
egykori férjében? Nem érti, hogy neki most kü lö nö sen sok megértésre van szü ksége?
– Igen, jó l vagyok – felelte, és megpró bá lta leplezni sértő dö ttségét, bá r felesége
kö zö mbö s magatartá sa egyre nagyobb fá jdalmat okozott neki.
– Akkor jó . – Fliss idegesen lesimította szoknyá já t.
– Hiá nyoztam? – kérdezte ekkor a férfi szinte ö nkéntelenü l.
– Természetesen – felelte a lá ny nem valami nagy meggyő ző déssel
Ha ez való ban igaz, akkor miért méregeti olyan bizalmatlanul? Nem kellett volna
má sodszorra is meglá togatnia, inká bb megvá rhatta volna, amíg mind a ketten
megszokjá k az ú j helyzetet. Ú gy tű nt, Fliss abban a hiszemben él, hogy csak ő szenvedett
az elvá lá s miatt. Ó , istenem, pedig szá momra is pokoli nehéz volt ezt a négy évet tú lélni,
kesergett magá ban a férfi.
A felesége megint az alsó ajká ba harapott. Morgan epedve figyelte. Azonnal feléledtek
érzéki vá gyai, és ő szabad utat engedett a képzeletének. Ugyanakkor biztosra vette, hogy
Fliss nem érez semmi hasonló t.
– Olyan hihetetlennek tű nt elő szö r ez az egész! – tö rte meg végü l a felesége az egyre
kínosabbá vá ló csendet.
Morgan mély lélegzetet vett.
– Tényleg?
– Tényleg. – Fliss szemmel lá tható an ö rü lt, hogy végre talá ltak egy témá t, amirő l
nyugodtan beszélgethetnek. – Ami a kü lü gyi hivatal levelében á llt, olyan való tlanul
hangzott! Egyszerű en nem tudtam elhinni, hogy visszajö ssz.
Morgan idegei pattaná sig feszü ltek
– Szó val téged is tá jékoztatott a hivatal? Azt hittem, anyá m értesített, hogy még élek –
jegyezte meg kissé ingerü lten.
– Celia hívott fel, de kaptam levelet is.
Vajon észrevette, hogy mennyire feszü lt vagyok? – tépelő dö tt magá ban a férfi.
– Azt viszont elő szö r el sem olvastad. – Sajá t maga is érezte, milyen tü relmetlen lett a
hangja. – Atya isten, Fliss, te meg sem nézed a postá dat?
– Dehogynem – ellenkezett a felesége. – Aznap este azonban nagyon fá radtan értem
haza, ezért elfelejtettem.
Morgan má r nem bírta tová bb a mérgét palá stolni.
– Elfelejtetted elolvasnia kü lü gyi hivatal levelét! Talá n valami fontosabb dolgod
akadt?
– Honnan is sejthettem volna, hogy az a levél is benne van a paksamétá ban?! –
védekezett Fliss. – Alig á lltam a lá bamon a fá radtsá gtó l! Kü lö nben is csak szá mlá kat
szoktam kapni.
– Rendben – enyhü lt meg kissé Morgan hangja. – Amikor pedig elolvastad, nem tudtad
elhinni.
– Igen, ezt meg kell értened! É vekkel ezelő tt azt mondtá k nekü nk, hogy meghaltá l.
A férfi konokul meredt maga elé.
– Valahogy az az érzésem, nem ö rü ltél a hírnek.
– Ez badarsá g!
– Igen? Akkor meséld má r el nekem, miért lá tszol olyan levertnek!
17
– Levertségrő l szó sincs, inká bb megdö bbentett és felkavart ez a nem vá rt fordulat.

Bevallom ő szintén, ú gy éreztem magam, mint akit leü tö ttek. Anyá d biztosan elmesélte
má r, hogy mi egy gyá szszertartá st…
– Igen, hallottam – vá gott kö zbe a férfi sö tét á brá zattal.
– Akkor bizonyara megérted, mennyire… nyugtalanító an hatott ez az egész hirtelen.
Nyugtalanító ! Morgan a legszívesebben fejjel rohant volna a falnak. Még a végén
tényleg becsavarodik! Fliss szá ndékosan gyö tri, és teljesen tö nkre akarja tenni?
– Most menned kell – jelentette ki pá r má sodperc mú lva tettetett kö zö mbö sséggel. Ha
kimutatná az igazi érzéseit, a felesége ú gy elfutna, hogy soha tö bbé nem jö nne vissza. –
Dr. Templar, a lélekgyó gyá sz nemsoká ra meglá togat.
– Ó , de… – Fliss mintha vonakodott volna a férjét egyedü l hagyni. – Az orvos azt
gondolta, hogy talá n beszélgetni akarsz.
– Azt is tettü k. – Morgan felá llt, és a lá bá t á tvetette a szék felett. Való színű leg
lebecsü lte a magassá got, mert megbotlott a székben, ami recsegve eldő lt. Fliss felugrott.
Ugyanabban a pillanatban kivá gó dott az ajtó , és Sean Templar berontott a szobá ba.
Má sodpercekig meredten á lltak ott mind. Az egész helyzet valahogy nevetségesnek tű nt.
Végü l Templar felemelte a széket.
– Minden rendben? – kérdezte a lélekgyó gyá sz bará tsá gosan.
– Természetesen. Miért is ne lenne? – vá laszolta Morgan nyersen. – A feleségem épp
menni készü l, ez minden.
Fliss a szá já ra szorította a kezét, mintha Morgan megü tö tte volna. Most má r nem
tudta visszatartani a kö nnyeit, és kisietett a terembő l.
18
4. FEJEZET
Ugyan má r egy egész hét telt el a Morgannel való talá lkozá s ó ta, Flissnek még mindig
nem volt alkalma Grahammel beszélni a tö rténtekrő l. A tiszteletes való színű leg most is
csak azért jö tt el, mert kifejezetten hívtá k.
Mint kö ztiszteletben á lló pap, mindent el akart kerü lni, ami csorbá t ejthet a hírnevén.
Flissnek azonban most lett volna a leginká bb szü ksége tá mogatá sra és vigasztalá sra. Ú gy
érezte, nem bírja tová bb, ha nem ö ntheti ki valakinek a szívét.
– Na, mit akartá l elmesélni? Hogy ment a férjeddel? – kezdte Graham kissé
tü relmetlenü l.
– Há t nem kö nnyen. Fogalmam sincs, mit tegyek.
– Ha nem akarsz beszélni ró la, akkor nem erő ltetem – kö zö lte a férfi nyugodtan, ő
még így is tú l korainak tartotta, hogy szó t vá ltsanak az ú j helyzetrő l.
– De én szeretném a véleményedet kérni! – Fliss a tá nyér mellett á lló pohá rral
já tszadozott. A vacsorá hoz, amire meghívta Grahamet, még hozzá sem nyú ltak.
A tiszteletes megfogta a kezét.
– É rzem, mennyire ideges vagy. Mondd meg, ha tehetek érted valamit! Nem
folytathatjuk ú gy, mint eddig.
– Tudom. Ugye, szeretsz még?
– Hogy kételkedhetsz benne?
– Azó ta, hogy kiderü lt, Morgan életben van, alig lá ttuk egymá st. – Fliss az ajká ba
harapott. – Ha Sophie néni itt lenne, nem érezném magam ilyen egyedü l. Annyira
magamra maradtam! – Kicsit habozott. – Szeretlek, Graham. Ugye, nem felejtetted el?
– É n is csak reménykedni mertem benne, hogy még így érzel – vallotta be a férfi
só hajtva. – Olyan nehéz ú gy tennem, mintha minden rendben menne és végezni a
munká mat, mikö zben fogalmam sincs, mi van veled!
– Nos, má r voltam jobban is. – Fliss kesernyésen elhú zta a szá já t. – Morgan egyébként
meglehető sen ellenségesen viselkedett. Idegenné vá ltunk egymá s szá má ra. Sejtettem,
hogy nehéz lesz ő t négy év utá n viszontlá tni, de azt nem, hogy ennyire.
Graham megszorította Fliss kezét.
– Valahogy megkö nnyebbü léssel tö lt el, amit mondasz, bá r ezt nem lett volna szabad
bevallanom. Biztosra vettem, azt akarod kö zö lni velem, hogy még mindig szereted a
férjedet. Ezért halogattam ilyen soká ig ezt a beszélgetést.
Fliss feszü ltsége alá bbhagyott.
– Akkor nem vagy rá m mérges?
– Miért lennék? – csodá lkozott el Graham. – Szeretlek, Fliss! Amikor megkaptad a hírt,
hogy még él a férjed, tudtam, vá rnom kell. Má st nem is tehettem. El sem képzelheted,
milyen boldog vagyok, hogy még mindig hozzá m akarsz jö nni feleségü l!
Fliss letö rö lte az arcá ró l a hirtelen feltö rő kö nnyeket.
– Ó , Graham, mihez is kezdenék nélkü led? Veled… védve érzem magam. – Igazá bó l azt
akarta mondani, biztonsá gban, de ez lehet, hogy nem tetszett volna a tiszteletesnek.
Vagy azt gondolná , hogy Morgan valamiért veszélyes. Meg amú gy sem szeretik a férfiak,
ha má sokkal hasonlítgatjá k ö ssze ő ket.
– Meg kell értened, hogy lelkészként ü gyelnem kell a jó híremre! – folytatta Graham
jó kedvű en. – A pü spö k biztos nem engedné, hogy ú gy folytassuk a viszonyunkat, mint
eddig. Azonban elég gyakran lá thatjuk egymá st a rendezvényeken. Szerencsére nem…
siettü k el a dolgot.
19
Fliss kénytelen-kelletlen igazat adott Grahamnek. Ugyanakkor azt kívá nta, bá rcsak
má r kö zelebb kerü ltek volna egymá shoz. Ha nyíltan mellé á llhatna a férfi, akkor nem
érezné magá t ennyire ü resnek. É s akkor talá n nem ü lne ó rá k hosszat ö nsajná latba
merü lve.
– Tényleg boldog vagyok, hogy az ú jsá gíró k még nem vetették rá magukat az ü gyre. Ez
azonban megvá ltozhat, ha má r itt lesz a férjed. – Amikor meglá tta Fliss rémü lt arcá t, még
gyorsan hozzá tette: – Persze nincs semmi rejtegetnivaló nk. Senki sem há nyhatja a
szemedre, hogy eljegyezted magad ú jra, hiszen a férjedet halottnak nyilvá nítottá k.
– Ez igaz. – Fliss megborzongott. – Morgan azt á llítja, egyszerű en nem volt lehető sége,
hogy értesítsen engem.
– Milyen furcsa! É n az ú jsá gban azt olvastam, hogy Mdolá val együ tt já rtak egyetemre
– jegyezte meg Graham elgondolkodva. – Nehezemre esik ezt elhinni.
– Mit? Hogy együ tt já rtak egyetemre?
– Nem, azt, hogy a férjed nem tudott neked ü zenni.
– Afrika legsű rű bb dzsungelében raboskodott, Graham! – vette védelmébe Fliss a
férjét. – Egyébirá nt Morgan nem részesü lt megkü lö nbö ztetett bá ná smó dban.
– Akkor is kapcsolatba léphetett volna a kü lvilá ggal.
Fliss megdermedt.
– Ezt most ú gy érted, hogy hazudott?
– Nem – felelte Graham idegesen. – Csak elmondom a véleményemet, ennyi az egész. –
Csü ggedten felsó hajtott. – Kérlek, bocsá ss meg nekem, ha olyan benyomá st keltenék,
hogy nincs bennem együ ttérzés, de való ban nem tú l kö nnyű ennyire megtagadnom
magam! Nekem az lenne a legjobb…
– Ha Morgan halott lenne? – fejezte be helyette Fliss feszü lten.
– Ó , nem! – mentegető zö tt Graham rö gtö n, de nem tú l meggyő ző en. – Csak azt
akartam mondani, kö nnyebb lenne mindkettő nknek, ha a férjed tehetne ró la, hogy mi
tévhitben éltü nk… illetve azt reméltü k, hogy… – Hirtelen abbahagyta. – É rted, mire
gondolok.
Mondd má r ki! – szó lította fel Fliss magá ban. Csak kerü lgetik itt a forró ká sá t. Mi lesz,
ha Morgan elhagyja a tá maszpontot?
– Még nem is kérdeztem, hogy van? – vá ltott témá t vá ratlanul Graham. – Ne haragudj,
kérlek! Nehéz lehet neki ú jra beilleszkedni, azok utá n, amit á télt. Mivel egyedü l jö ttél
haza, feltételezem, hogy elő szö r a szü leinél fog lakni.
– Nem, még ott kell maradnia a tá maszponton.
– Miért?
– Hisz épp most mondtad – felelte a nő vonakodva. – Feltehető leg elő szö r ú jra meg
kell szoknia ezt az életet. Szakorvosok lá tjá k el. Még nagyon feszü lt. Azt hiszem,
idegkimerü ltségben szenved.
– Miben?
Fliss igyekezett, hogy Graham ne vegye észre rajta, mennyire kimerü lt.
– Való színű leg most jö n ki rajta egyszerre négy év halá lfélelme, szü ntelen szorongá sa
– magyará zta készségesen. – Hiszen a veszélyes kö rü lmények kö zö tt az életö sztö ne
megakadá lyozta, hogy á tadja magá t a félelmeinek.
– Szerinted ennyire megviselte a raboskodá s? – A férfi hangja elég kételkedő en
csengett.
Most Fliss lett tü relmetlen. Talá n Graham ilyen jó l meg tudja ítélni, mit is jelent évekig
a dzsungel kellő s kö zepén, felkelő k kö zö tt élni?
– Igen, szerintem ennyire megviselte – felelte szű kszavú an.
Ú gy lá tszik, a tiszteletes megérezte, hogy ezú ttal tú l messzire ment.
20
– Na igen, errő l bizonyá ra ő t lenne a legbö lcsebb megkérdezni – visszakozott azonnal.
– É s a szü lei? Nagyon megviselte ő ket az ú jbó li talá lkozá s?
Miért viselte volna meg ő ket? Flissnek komolyan ö ssze kellett szednie magá t, hogy ne
mutassa ki a haragjá t.
– A szü lei? – ismételte elgondolkozva. – Az az érzésem, hogy jó val nagyobb a
boldogsá guk, mint a megdö bbenésü k.
– De épp az elő bb említetted, hogy Morgan ellenségesen viselkedett! – emlékeztette
Graham ó vatosan. – Rikerék is ú gy lá ttá k, hogy megvá ltozott a fiuk?
Fliss habozott.
– A má sodik alkalommal má r egyedü l beszéltem Morgannel.
– De, ugye, nem emelt rá d kezet?
– Nem, dehogy! – Hiss kényelmetlenü l érezte magá t. – Morgan soha nem tenne ilyet! –
Vagy talá n mégis? Tényleg még mindig olyan jó l ismeri a férjét?
– De valaminek tö rténnie kellett, ha ilyen vélemény alakult ki benned ró la…! –
Graham magyará zatra vá rt.
Fliss felá llt és megfordult.
– Egyszerű en fogalmam sincs, mit gondol és mit vá r el tő lem! Talá n… az én hibá m is.
Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam. Csak annyira zavarba jö ttem!
– Nem kell hibá snak tartanod magad! – A férfi kö zelebb lépett hozzá , és magá hoz
hú zta. – Meg kell ígérned nekem, hogy nem engeded magad tö bbé megfélemlíteni! – Fliss
ö nkéntelenü l is belekapaszkodott az erő s karokba, de nem akart olyasmit megígérni,
amit talá n képtelen lesz megtartani.
– Mikor lá tjuk egymá st? – kérdezte.
Graham rá pillantott.
– Amikor csak ó hajtod. Mindig megtalá lsz a lelkészhá zban. Ez ellen senkinek sem
lehet kifogá sa, hisz Mrs. Arnold mindig ott tartó zkodik, tehá t nem maradhatunk
magunkra.
– Nem így értettem – magyará zta Fliss tü relmetlenü l. – Azt szerettem volna tudni,
mikor tö lthetü nk el végre egy estét kettesben
A férfi elengedte, és há trébb lépett.
– Ezt kerü lnü nk kellene, kedvesem, amíg el nem vá lsz. Sajná lom, Fliss. A pü spö k má r
szó lt ezért. É n pedig természetesen biztosítottam, hogy befejeztü k a kapcsolatunkat…
legalá bbis egyelő re – fű zte hozzá gyorsan. – Egy lelkész nem viselkedhet felelő tlenü l.
– De aká r évekig is eltarthat, amíg elvá lunk Morgannel! – vetette ellen Fliss.
– Ezt nem hinném. Heteken belü l benyú jthatod a vá ló keresetet, ha ú gy dö ntenétek. É s
ki ne értené meg, hogy el akarsz vá lni?
Morgan meg a szü lei, gondolta a lá ny. Hogy is kérhetné meg a férjét arra, hogy
engedje el ő t, amikor csak most jö tt haza?!
Miutá n Graham elbú csú zott, Fliss bezá rta a bejá rati ajtó t és nekidő lt. Azt kívá nta,
bá rcsak ne kellene a tiszteletesnek ekkora tekintettel lennie az egyhá zra.
Nem is kellett megkérdeznie Grahamet, a nélkü l is biztosra vette, hogy a férfi soha
nem tenné kocká ra a hivatá sá t. Amió ta felbontottá k az eljegyzést, ami az adott
kö rü lmények kö zö tt elengedhetetlennek tű nt, alig jutott a férfinak má r ideje rá . Amikor
panaszkodni kezdett emiatt, Graham azzal mentegető zö tt, hogy a gyü lekezetet így is tú l
soká ig elhanyagolta.
Fliss nehéz szívvel gondolt arra, hogy tulajdonképpen há lá snak kellene lennie, amiért
Morgan életben maradt, ő azonban ehelyett szü ntelenü l csak magá t sajná lja, mert
egyelő re nem lesz semmi az eskü vő jébő l, amit Grahammel má r hetek ó ta tervezgettek.
21
Egyelő re még Morgan Riker felesége. Pedig négy éven á t azt hitte, hogy az ö zvegye.
Amikor Morgan nem jö tt haza, nagyon elkeseredett. Sokszor érezte ú gy, hogy má r nem
akar tová bb élni. Azonban visszatartotta ő t a tudat, hogy a férje szü leinek szü kségü k van
rá , hiszen ő vigasztalta ő ket az első hó napokban.
Eleinte kessingtoni há zukban maradt, és a kö zeli iskolá ban tanított. Azonban az
alacsony fizetésébő l nem tudta fenntartani régi otthoná t, rá adá sul nem is érezte jó l
magá t abban a há zban, ahol minden Morganre emlékeztette.
Azutá n egy nap Sophie nénikéje megemlítette, hogy Whittersley-ben az iskola
taná rnő t keres. Fliss megpá lyá zta, és meg is kapta az á llá st. Természetesen Rikerék nem
ö rü ltek neki, hogy elkö ltö zik Londonbó l, és anyó sa a mai napig panaszkodik, hogy
milyen sokat kell utazniuk, ha meg akarjá k lá togatni.
Fliss soha nem tervezte, hogy még egyszer férjhez megy. Megtalá lta a helyét a
kisvá rosban, és szeretett ott dolgozni. Graham segítségének kö szö nhető en egy kis há zat
is ki tudott bérelni.
Még soha nem talá lkozott olyan kedves emberrel, mint a tiszteletes. Az érzései irá nta
nem fognak megvá ltozni, csak azért, mert Morgan visszajö tt. Ő segített neki feldolgozni
ezt a fá jdalmas veszteséget. É s megmutatta azt is, hogy létezik egy má sfajta szerelem. A
viharos, szenvedélyes érzelmek kö nnyen magukkal ragadjá k az embert, de sok
szenvedést és fá jdalmat is okozhatnak.
Aká r tetszik neki, aká r nem, Morgan visszatérése nyugtalansá got és felfordulá st
hozott az életébe. Fliss tová bbra is rendszeresen elment dolgozni, de napró l napra
rettegett attó l, hogy egyszer csak megrohanjá k az ú jsá gíró k. Jó l emlékezett még arra,
milyen tapintatlanul viselkedtek, amikor tudomá st szereztek Morgan eltű nésérő l.
Fá jdalma és gyá sza ellenére a legcsekélyebb tiszteletet sem tanú sítottá k a magá néletével
szemben. Még egyszer nem bírná ezt végigcsiná lni.
É jszaka rosszul aludt, és má snap fejfá já ssal ébredt. Feltehető leg a bor miatt. Miutá n
Graham elment, megivott egy egész ü veggel.
É pp a harmadik csésze ká véjá t itta, amikor a levélnyílá s felő l valamilyen hangot
hallott. Biztos az ú jsá got dobtá k be.
Amikor lefényképezték apó sá ékkal a tá maszpont elő tt, és lehoztá k a címlapon, Fliss
bizalmatlanná vá lt. Ma nincs semmi félnivaló m, bizonygatta magá ban, és felá llt, hogy
behozza a napilapot. Gyorsan á tfutotta az első oldalakat. Nem, szerencsére Morganrő l
meg ró la nem kö zö ltek semmit. Megkö nnyebbü lten ü lt vissza, és ú jra teletö ltö tte a
csészéjét.
Az utolsó oldalak egyikén megakadt a szeme egy lengén ö ltö zö tt modellen.
Leplezetlen ö nbizalma miatt irigység tá madt benne a sző ke szépséggel szemben.
Fliss ismét tudatosabban ö ltö zkö dö tt. Graham menyasszonyaként sem rö vid
szoknyá t, sem szű k nadrá got nem hordhatott. A férfi szerette ő t, de megbotrá nkozott
volna, ha valamilyen mó don szégyenbe hozza. A tiszteletes a há zassá g elő tti szexet is
megengedhetetlen bű nnek tartotta. Má r azon is felhá borodott, amikor Fliss elmesélte,
hogy Morgannel sem az eskü vő utá n fekü dt le elő szö r.
Morgan azonban nem Graham, figyelmeztette magá t tü relmetlenü l. A tiszteletes soha
nem értené meg, mennyire szenvedélyesen szerették egymá st a férjével. Graham irá nt
teljesen má sképp érzett. Maga a férfi is szívesen mondogatta, hogy ő ket mély lelki
rokonsá g kö ti ö ssze. Ugyanakkor néha Fliss azt kívá nta, bá rcsak ne lenne annyira
tartó zkodó a vő legénye. Kénytelen-kelletlen bevallotta magá nak, hogy még mindig
felizgatja, ha arra gondol, milyen volt az á gyban Morgannel. Akkoriban nem tudtak
betelni egymá ssal. Minden kö rü lmények kö zö tt és mindenhol szeretkeztek.
22
A kellemes emlékek hatá sá ra akaratlanul is elö ntö tte a forró sá g, de hamar

elhessegette magá tó l az érzéki á brá ndképeket. Mikö zben á tlapozta az ú jsá got,
felfedezett hirtelen egy fényképet ró la meg Grahamrő l a kö vetkező alá írá ssal: A fogoly
hazatérése fejfájást okoz a lelkésznek.
– Ó , ne! – suttogta Fliss, és á tfutotta a cikket. Az á llt benne, hogy Morgan Riker
hazatérése Graham Bland lelkészben és a fogoly egykori feleségében vegyes érzelmeket
keltett.
Bibliai mondá sokat idéztek benne, és Graham hű ségét meg odaadá sá t ecseteltek az
asszony irá nt, akit szeretett, és jó hiszemű en el akart venni feleségü l.
Fliss sá padtan tette le a cikket. Pont ezt a hírverést szerette volna elkerü lni. A felvételt
való színű leg tegnap este készíthették, amikor elbú csú zott tő le Graham. De honnan?
Egyikü k sem vett észre semmit. Szerencsére visszafogta magá t, és nem adott Grahamnek
bú csú csó kot.
Szinte hihetetlen, hogy a Heraldnál, ami rá adá sul nem is helyi lap, má r értesü ltek a
Grahamhez fű ző dő viszonyá ró l! Biztos valaki a gyü lekezetbő l beszélhetett ró la, hiszen
soha nem titkoltá k a kapcsolatukat.
Elmosta a ká véscsészéjét. Rosszul érezte magá t és sejtette, nem ez lesz az egyetlen
nehézség, amivel még szembe kell néznie.
Készü lő dni kezdett, hisz a tanítá s nemsoká ra kezdő dik. Egyszer csak csö rgö tt a
telefon. Néhá ny má sodpercig nyugtalanul meredt a készü lékre.
– Igen? – vette fel végü l kelletlenü l a kagyló t.
– Fliss? Te vagy az?
– Ki má s lennék? – vá laszolta megjá tszott kö nnyedséggel. – Most indulok dolgozni.
Ez nyílvá n nem érdekelte Grahamet.
– Há t nem olvastad a Herald mai szá má t? – fakadt ki éles hangon a férfi.
– De – vallotta be. – Ó , drá gá m, fogalmam sincs, mit mondjak!
– Ne hívj tö bbé drá gá mnak! – szó lította tel Graham hevesen. – Talá n lehallgatjá k a
telefonomat. Egyá ltalá n, hogyan szerezték meg a fényképeket? Te adtad oda nekik? Nem
emlékszem, mikor készü ltek.
– Hogy feltételezhetsz ró lam ilyeneket?! – felelte Fliss felhá borodva. – Való színű leg
tegnap fényképeztek le bennü nket, amikor indultá l.
– Tegnap este? Gondolod, hogy valaki elbú jt a sö vény mö gö tt és arra vá rt, hogy mikor
jö vö k ki a há zbó l?
– Elképzelhető . Ki tudta még Mrs. Arnoldon kívü l, hogy meg akarsz lá togatni engem?
– Csak nem arra célzol, hogy szerinted valaki a gyü lekezetembő l értesíthette a sajtó t?
– Graham levegő utá n kapkodott.
– Minden megeshet. Talá n nem is a Herald egyik ú jsá gíró ja írta a cikket, hanem a helyi
lap valamelyik munkatá rsa, aki nagyobb pénzért a nagyobb ú jsá gnak adta el a ritka
csemegét.
– Fliss, kérlek! Nem érdekel, hogy tö rtént, a lényeg az, hogy nem lett volna szabad
elfogadnom a meghívá sodat! De te annyira bizonygattad, hogy senkinek sem lehet
kifogá sa ez ellen, és hogy teljesen á rtalmatlan…
– De há t így is van! – szakította félbe Fliss. – A kapcsolatunk nem titok.
– Nem volt az! Most má r azonban megígértem a pü spö knek, hogy befejezzü k. Kérlek,
ezt ne felejtsd el! Mit fog szó lni, ha meglá tja a képet az ú jsá gban?
Fliss só hajtott.
– Talá n nem olvassa a Heraldot – vá laszolta tréfá san, de ú gy lá tszik, Graham ezt nem
talá lta olyan viccesnek.
23
– Valaki akkor is biztos megmutatja neki a cikket. Mindenképpen beszélnem kell vele.
Ha elmagyará zom neki, hogy csupá n lelkészi taná csomat kérted, talá n megérti.
– De há t semmi rosszat nem csiná ltunk! – Fliss lassan tényleg mérges lett. – Nem
szegsz meg semmilyen fogadalmat, ha elfogadsz egy vacsorameghívá st!
– Tudom. De nem tagadhatod, milyen visszataszító ez a cikk. Azt feltételezik ró lam,
hogy ú jra fel akarom éleszteni a… viszonyunkat.
– É s? Nem akarod? – érdeklő dö tt Fliss hű vö sen, de rö gtö n meg is bá nta. – Ó , Graham –
tette hozzá ezért lá gyan –, ez bolondsá g! A lelkészek is csak emberek.
A férfi má sodpercekig hallgatott.
– Való színű leg igazad van – jelentette ki végü l. – Talá n nem kellene ennyire komolyan
vennem ezt a firká lmá nyt. De a pü spö k rettenetesen szigorú és régimó di felfogá sú …
– Most má r tényleg mennem kell, kü lö nben elkésem – kezdett bú csú zkodni Fliss. –
Majd késő bb folytatjuk. Ne aggó dj!
– Na jó . megpró bá lom – felelte Graham kissé derű lá tó bban. – Mindenesetre az
elkö vetkezendő kben jó val ó vatosabban kell viselkednü nk – tette még hozzá , mintha kért
szerető ember tarthatna egymá s kö zö tt ennél nagyobb tá volsá got is.
24
5. FEJEZET
Ahogy Fliss szá mított rá , má r az iskolá ban is olvastá k a cikket. Az egyik
munkatá rsnő je, Susan Petrie sok együ ttérzést mutatott, de a tö bbiek jó t mulattak az írá s
dagá lyos, tú lzá sokban bő velkedő stílusá n. Nevetségesnek talá ltá k a gondolatot,
miszerint Graham ö sszetö rt szívű hő sszerelmes lenne.
Fliss ö rü lt, amikor véget ért a tanítá s. A gyerekek csak ú gy ö zö nlö ttek ki az
osztá lytermekbő l. Mindenki felszabadultan rohant ki az udvarra.
– Elutazol holnap? – érdeklő dö tt Susan kifelé menet.
– Még nem tudom. – Fliss felsó hajtott. – Talá n ú jbó l meg kellene lá togatnom Morgant.
Csatlakozhatnék a szü leihez.
– Pillanatnyilag biztos te vagy a legfontosabb ember a szá má ra.
Fliss felidézte magá ban a férfi megvető pillantá sait, és megrá zta a fejét.
– Azt nem hinném. Talá n tú l keményen hangzik, de az elmú lt négy évben bele kellett
nyugodnom, hogy az életemnek ez a szakasza lezá rult.
– A há zassá godra gondolsz?
– Igen. Annak idején halottnak nyilvá nítottá k. Egyedü l kellett boldogulnom, amíg meg
nem ismertem Grahamet.
– Sejtem, milyen nehéz lehetett! – Susan elgondolkodott. – De én a te helyedben
ő rü lten boldog lennék, hogy viszontlá thatom a férjemet. Biztos vagy abban, hogy
Graham nem befolyá sol téged? Emlékszem, mennyire ki voltá l borulva, amikor itt
munká ba á lltá l.
– Igen, ez igaz – vá laszolta Fliss boldogtalanul. Hirtelen megtorpant. A kapu elő tt egy
riporter á llt. – El tudná l vinni, Sue? Azt hiszem, valaki rá m vá r.
– Hol? – nézett kö rü l bará tnő je, és felfedezte a kamerá s férfit. – Há t persze, hogy
elviszlek – mondta.
Fliss beszá llt bará tnő je kocsijá ba.
– Talá n mégis elhozom a nagynéném autó já t. Ú gyis felajá nlotta. Legalá bb akkor
nyugtom lesz.
– Ó , én is elvihettek. – Sue beü lt a kormá ny mö gé. – Félsz, hogy Morgan is olvasta a
cikket?
Erre Fliss még nem is gondolt, csak attó l tartott, hogy a férfi szü leinek is a kezébe
akadhat az ú jsá g. Mindenképpen fel kell hívnom ő ket, amint hazaértem, hatá rozta el.
Amikor az iskola udvará ró l az utcá ra kanyarodtak, a riporter felemelte a kamerá já t,
de Fliss a tenyerével eltakarta az arcá t, hogy a felvételen ne lehessen rá ismerni.
Rö viddel ezutá n vá rta a kö vetkező meglepetés. A há za elő tt rengeteg ú jsá gíró
gyü lekezett ö ssze.
Susan dö bbenten pillantott bará tnő jére.
– Boldogulsz egyedü l?
– Tú l fogom élni. – Fliss mély lélegzetet vett, majd kikényszerített magá bó l egy
mosolyt. Nem engedem, hogy odará ngassanak és nyilatkozatot kö veteljenek tő lem,
fogadkozott gondolatban.
Amikor kiszá llt, a sajtó hiéná k azonnal megindultak feléje. Sikerü lt azonban ő ket
kikerü lve elérnie a kapuig. Ugyanakkor annyira ideges lett, hogy idő be telt, mire ki tudta
nyitni az ajtó t.
– Engedd, hadd csiná ljam én! – szó lalt meg mellette valaki. Fliss oda sem nézett, csak
elkeseredetten pró bá lkozott tová bb. Ha a há zá ba is kö vetik, akkor hívja a rendő rséget!
– Megy egyedü l is – felelte, és eltolta a férfi kezét.
25
– Nem kételkedem benne, de talá n én gyorsabb leszek – makacskodott az ismeretlen,

és megint a kulcs utá n nyú lt.
– Hogy merészeli! – Fliss mérgesen fordult feléje, és szinte fö ldbe gyö kerezett a lá ba. –
Morgan! – suttogta hitetlenkedve. – Mit… csiná lsz te itt?
– Vá rj, míg a há zban leszü nk! – szó lította fel most a férje ingerü lten. Fliss gyorsan
kinyitotta az ajtó t, mikö zben ezernyi kérdés kavargott a fejében. Hogy jö tt ide? Miért
nem ismerte fel senki?
Miutá n biztonsá gban beértek a há zban, Fliss alaposabban is szemü gyre vehette
Morgant. Megértette, miért nem keltett gyanú t senkiben. A fekete nadrá gban és a
felhajtott gallérú , fekete kabá tban, borostá s arcá val ugyanú gy nézett ki, mint a tö bbi
riporter.
Vagy még rosszabbul, gondolta Fliss, mikö zben beakasztotta kabá tjá t az
elő szobaszekrénybe. Senki sem hinné el ró la, hogy ő lá tszik azon a képen, amit az
édesapja adott a sajtó embereinek.
A férfi arcá ra pillantva, rö gtö n tudta, hogy olvasta a cikket.
– Má r régó ta vá rsz? – kérdezte idegesen, majd a tá ská já t az asztalra tette. – Nem
akarod levenni a dzsekidet?
Morgan megrá zta a fejét, és még mélyebbre dugta a kezét a zsebében. Ú gy tű nt, fá zik,
pedig meleg volt a helyiségben. Még nem szokott hozzá ú jbó l a hidegebb idő já rá shoz,
gondolta Fliss
– Kérsz egy csésze teá t? – Kényelmetlenü l érezte magá t és kiment a konyhá ba, nem
vá rva meg a férfi vá laszá t. Az ú jsá g, ami olyan sok felfordulá st okozott, még az asztalon
hevert. Gyorsan ö sszehajtotta, és belegyö mö szö lte a szemetesvö dö rbe.
Morgan a konyhaajtó n á t figyelte némá n. A felesége keze remegett, amikor a
teá skanná t vízzel tö ltö tte meg.
Fliss szívesen olvasott volna most a férfi gondolataiban. Morgan dü hö snek tű nt, és
egyá ltalá n nem hasonlított ahhoz az emberhez, akihez ő annak idején hozzá ment.
Természetesen nagyon lefogyott, és kopaszra nyírt fejével meglehető sen riasztó an
nézett ki.
– Tudja valaki, hogy itt vagy? – kérdezte a felesége, de rö gtö n meg is bá nta, mert
szavai olyan anyá skodó an hangzottak. – Ú gy értem – tette hozzá gyorsan –, tudjá k a
szü leid?
Morgan néhá ny má sodpercig hallgatott, majd kissé rekedtes hangon megszó lalt:
– Egyébként ki mondta volna meg, hol laksz? Te ugyanis elfelejtetted kö zö lni velem,
hogy eladtad a há zunkat. Van még valami, amit eltitkoltá l elő lem?
Fliss akaratlanul is há trá lt néhá ny lépést.
– Nem titkoltam el semmit… csak még nem volt alkalmunk, hogy… ilyen jellegű
dolgokró l beszélgessü nk.
– Ez igaz – vá laszolta Morgan keserű en.
– Képtelenségnek tű nt fenntartani a há zat az én keresetembő l – mentegető zö tt a
felesége. – É s amú gy is szerettem volna végre szakítani a mú lttal.
– Meg velem is?
– É rtsd meg, nekem azt mondtá k, hogy meghaltá l. Egyszerű en nem tudtam elviselni,
hogy tová bbra is abban a há zban éljek nélkü led.
– Egyedü l ezért adtad el?
– Nem. Má r megmondtam, hogy anyagi okok is kö zrejá tszottak.
– É s mi van a regényemmel, amit ki akartak adni? Ez tö bbletjö vedelmet jelenthetett
volna. Marius Blake biztosra vette a sikerét, ha jó l emlékszem.
Fliss felsó hajtott.
26
– A kiadó azonban való színű leg nem így lá tta.

– Hogyhogy? – kapta fel a fejét dö bbenten Morgan.
– Fogalmam sincs. Miutá n mindenki azt hallotta, hogy meghaltá l, a kiadó ú jabb és
ú jabb kibú vó kat keresett.
A férfi tekintete elsö tétü lt.
– Má s szó val, megszegték a szerző dést.
– Igen. – Fliss még jó l emlékezett, mennyire feldú lta ez az aljas magatartá s akkoriban.
Morgan lehajtotta a fejet.
– É s miért pont Whittersley-ben akartá l élni?
– A munka miatt, gondolom – felelte kissé habozva a felesége. – É s mert itt futotta rá ,
hogy kibéreljek egy kis há zat.
– De ki ajá nlotta pont ezt a telepü lést? – firtatta tová bb a férfi. – Teljesen érthető , hogy
nem akartá l a há zunkban élni, és eljö ttél Londonbó l is. Whittersley azonban nem az a
hely, ami csak ú gy vonzza az embereket.
Fliss a tá lcá ra tette a csészéket.
– Pedig egyedü l dö ntö ttem így – jelentette ki hatá rozottan. – Még mindig tejjel és
cukorral iszod a teá t?
– Nekem teljesen mindegy. – Morgan rezzenéstelen arccal figyelte a feleségét. – Miért
nem pró bá ltá l Sussexben á llá st keresni? Lakhattá l volna a szü leimnél, Tudor Crossban.
– Nem, az szó ba sem jö hetett. – Fliss mély lélegzetet vett. – Nagyon kedvelem a
szü leidét, de nem szeretnék egy há zban lakni velü k.
– Miért nem? – A férfi az ajtó félfá nak dő lt. – Ez legalá bb á tmenetileg egy értelmes
megoldá s lett volna. Te azonban valamilyen okbó l inká bb itt akartá l élni.
Fliss sejtette, hogy most az ú jsá gcikkre céloz.
– Akkoriban Sophie néni hívta fel a figyelmemet erre az á llá sra. É s ő említette azt is,
hogy esetleg lakhatnék ebben a há zban. Nem gondolkodtam soká ig, hanem
megragadtam a lehető séget. Nem olyan kö nnyű olyan laká st talá lni, amit meg is lehet
fizetni.
Morgan arca most még komorabb lelt, de a felesége nem akart tö rő dni ezzel.
– Ez az egyetlen ok, amiért ebbe a félreeső kis fészekbe kö ltö ztél?
– Igen. – Fliss felö ntö tte a teá t. Egyszerre csak elege lett abbó l, hogy kerü lgetik a forró
ká sá t. – Semmi kö ze nem volt Graham Blandhez, ha erre vagy kívá ncsi.
– Graham Blandhez? – A férfi ú gy tett, mintha soha nem hallotta volna még ezt a
nevet.
A felesége a legszívesebben hangosan felü vö ltö tt volna. Miért pró bá lja megtéveszteni?
Annak ellenére, hogy négy éve nem lá ttá k egymá st, még mindig elég jó l ismeri.
– Igen, Graham Bland tiszteleteshez, egész pontosan fogalmazva. – Az edények
megcsö rrentek, ahogy Fliss felemelte a tá lcá t – Ő St. Margaret papja és… jó bará tom.
– Tö bb anná l, feltételezem – felelte Morgan. A felesége meglepő dö tt, hogy milyen
nyugodtan beszélt. Amikor azonban a szemébe nézett, kirá zta a hideg. Ilyen dü hö snek és
feldú ltnak még soha nem lá tta a férfit.
– Olvastad a cikket? – kérdezte erő tlenü l, majd ö sszeszorította a szá já t. Azt kívá nta,
bá rcsak elá llna onnan Morgan, hogy bevihesse végre a tá lcá t a nappaliba.
– Abban reménykedtél, hogy nem tudom meg? Miért tettél ú gy, mintha ö rü lnél annak,
hogy visszajö ttem?
Fliss megnedvesítette a nyelvével kiszá radt ajká t.
– De én tényleg boldog vagyok…
– Ó , igen? – gú nyoló dott a férfi. – Á ltalá ban nem rezzen ö ssze egy nő , ha a férje
megérinti. – Még egy megvető pillantá st vetett rá , mielő tt á tment volna a nappaliba.
27
– Ez nem is így tö rtént! – Fliss kö vette ő t a tá lcá val.

– Dehogynem – felelte a férfi kö zö mbö sen. – Azért lá togattá l meg, hogy mindent
elmondj nekem?
– Nem. – A felesége a dohá nyzó asztalra tette a tá lcá t. – Nem szá ndékoztam…
egyelő re… Grahamrő l beszélni veled.
– Hanem mikor?
Fliss szíve hevesen vert. Mió ta csak értesü lt ró la, hogy Morgan él, egyfolytá ban azon
gondolkozott, tulajdonképpen mit is kellene neki mondani. Bű nbá nó an vallotta be
magá nak, egyá ltalá n nem biztos, hogy valaha is megemlítette volna neki a kapcsolatá t
Grahammel. Az lett volna a legegyszerű bb megoldá s, ha Morgan meg ő tö bb idő t tudtak
volna együ tt tö lteni. Akkor a férfi is belá tta volna, hogy a há zassá gukat má r nem lehet
ú jraéleszteni.
– Ü lj má r le! – mutatott Fliss a heverő re.
A férje azonban nem mozdult a helyérő l.
– Még meddig? – Olyan fö lényesen és szemrehá nyó an nézett a feleségére, hogy az
szinte beleszédü lt ebbe a hatá rtalan megvetésbe.
– Hogy érted ezt? – pró bá lt meg kibú vó t keresni.
Morgan ö sszeszorította a szá já t.
– Ne já tszd meg magad, Fliss! Pontosan tudod, hogy értem. Még meddig akartá l
bizonytalansá gban tartani? Mikor lépett volna ez a… Bland a helyembe? Nyilvá n
ö sszetö rte a szívét a hír, hogy nem haltam meg, hanem visszajö ttem.
A felesége konokul felszegte az á llá t.
– Graham soha nem lépett volna a helyedbe
– Ó , tényleg? – Morgan ismét lenéző arcot vá gott.
– Igen. Pap, mint má r említettem. É vek ó ta bará tok vagyunk.
– Bará tok?
– Legalá bbis eleinte azok voltunk. Ő is tagja az igazgató sá gi taná csnak az iskolá ban,
ahol tanítok. Rá mindig szá míthattam, ha nehézségeim adó dtak, és rengeteget segített,
hogy ú jra megtalá ljam a helyemet az életben.
– Képzelem – jegyezte meg Morgan epésen.
Így nem jutunk tová bb, felnő tt emberek mó djá ra kell beszélnü nk egymá ssal, gondolta
a felesége. Leü lt a fotelba és elő rehajolt, hogy kiö ntse a teá t. Ugyanebben a pillanatban
azonban Morgan a vá llá ra tette a kezét. Fliss ö sszerezzent, és kiö ntö tte a teá t a terítő re.
– Csak azt szeretném tisztá zni, hogy te még mindig az én feleségem vagy – jelentette
ki elszá ntan, mikö zben egyre erő sebben szorította a felesége vá llá t. – Ha ez a csirkefogó
megint a kö zeledbe merészkedik, velem gyű lik meg a baja! Ezek a papok mind
ugyanolyanok, csak kihaszná ljá k, ha egy nő gyenge és sebezhető .
– Graham nem haszná lt ki engem! – szakította félbe Fliss hevesen a férfit, és olyan
vá ratlanul á llt fel, hogy majdnem felborította az asztalt. – Ne érj hozzá m! – kiá ltotta. –
Megértetted? Ne nyú lj hozzá m!
– Miért ne? – Ú gy tű nt, mintha Morgan nem venne tudomá st a felesége haragjá ró l. –
Még mindig a feleségem vagy! Vagy talá n elvá ltá l tő lem tá vollétemben?
– Természetesen nem! – rá zta meg a fejét Fliss keserű en. – Istenem, elfelejtetted, hogy
azt hittem, meghaltá l?
– Há t persze! Ez a legkényelmesebb megoldá s! Az egyik meghalt, má r jö het is a
kö vetkező .
– Te semmit sem értesz. – Fliss azt kívá nta, hogy bá rcsak vége lenne má r ennek az
á ldatlan veszekedésnek. – Graham meg én há rom évig csak bará tok voltunk, azutá n
28
észrevettü k, hogy tö bbet jelentü nk egymá snak. Te pedig ú gy teszel, mintha a halá lhíred
utá n rö gtö n belevetettem volna magam a kö vetkező kapcsolatba!
Morgan kérdő en felvonta a szemö ldö két.
– É s ezt higgyem el neked?
– Igen, mert ez az igazsá g. Tudod jó l, hogy nem hazudnék neked soha. Azzal viszont
szemlá tomá st nem sokat tö rő dtél, én hogy érezhettem magam.
– Lehet. – A férfi néhá ny má sodpercre eltű nő dö tt, azutá n kö zö mbö sen megrá ntotta a
vá llá t. – Akkor sem viselkedtél velem ő szintén. Talá n te is ú gy gondolod, hogy jobb lett
volna, ha meghalok. A visszatérésem csak gondot okozott neked.
– Nem igaz! – utasította vissza Fliss felhá borodva a férfi á llítá sá t. – Te vetted semmibe
az érzéseimet, amikor elutaztá l Nyandá ba. Engedted, hogy Paul Giles bebeszélje neked:
ez egy teljesen kocká zatmentes ü gy.
– Paul Giles… – A férfi hangja most sokkal szívélyesebben és melegebben csengett. A
kö vetkező pillanatban azonban má r megint elsö tétü lt az arca. – Há t erre akartá l
kilyukadni! Azt á llítod, én vagyok az oka mindennek. Te valamiért sohasem
rokonszenveztél Paullal.
A felesége jobbnak lá tta ebbe nem belemenni. Morgan eltű nése utá n a Paulró l alkotott
véleménye csak tová bb romlott. Felhá borító nak talá lta, amikor a férfi ó vatosan
kö zeledni pró bá lt hozzá .
Fliss felsó hajtott, majd a heverő re mutatott, hogy Morgan végre leü ljö n.
– Nem tudná nk nyugodtan beszélgetni? Azt biztos te sem gondoltad, hogy minden a
régi marad…
A férje végigsimított kopaszra nyírt fején.
– Fogalmam sincs, mit vá rtam – jegyezte meg lassan, majd kö rbepillantott a
nappaliban. – Nincs semmi innivaló d itthon?
– De, a tea…
– Nem – vá gott kö zbe nyersen a férfi. – Van alkohol a há zná l? Sö r vagy ilyesmi?
Amió ta hazajö ttem, teletö mtek teá val.
– Ó ! Talá n a kará csonyi whiskybő l maradt még valamennyi. – É s mivel a férfi
bizalmatlanul nézett rá , meg gyorsan hozzá tette: – Az apá dtó l kaptam, amikor
meglá togattak.
– Rendben. Ez jó l hangzik.
Fliss habozni kezdett.
– De biztosan szedsz gyó gyszereket… Nem á rt meg neked most az alkohol?
– Hozd csak nyugodtan azt a whiskyt! – legyintett Morgan, majd szétnyitotta a
kabá tjá t, és leü lt. Gú nyosan szemlélte a kettejü krő l készü lt fényképet a kandalló tetején,
azutá n há tradő lt, és lehunyta a szemét.
– Morgan… – kezdte ó vatosan a felesége.
– Vá rok – felelte a férfi, anélkü l hogy megfordult volna.
– Ahogy akarod. Csak attó l tartok, a sajá t temetésedre iszol. – Fliss zavartan tette elé
az alacsony asztalkara a poharat meg az ü veget. Hirtelen rá ébredt, mennyire
tapintatlanul beszélt, és elpirult.
– Az tetszene neked – jegyezte meg a férje keserű en.
Nagyon sá padt, az ideutazá s biztos alaposan kimerítette, gondolta Fliss sajná lkozva.
Miért nem kísérték el a szü lei?
Morgan, mikö zben kinyitotta az ü veget, olyan beható an tanulmá nyozta a feleségét,
hogy Flisst borzongá s já rta á t. Annak ellenére, hogy most ú gy viselkedtek, mint az
idegenek, érezhető en ott vibrá lt kö zö ttü k a régi vonzó dá s feszü ltsége. É s amikor a férfi
29
kinyú jtotta a lá bá t, hogy elő redő ljö n, és a poharat a kezébe vegye, csak nagyon nehezen
tudta levenni ró la a tekintetét a félesége.
– Ü lj le! – rendelkezett Morgan, mintha ez az ő há za volna.
Flissnek nem tetszett a parancsoló hangvétel. Ennek ellenére engedelmeskedett, és
leü lt a férfival szemben. Tú l kimerü ltnek érezte magá t ahhoz, hogy ellentmondjon neki.
Kissé gö rcsö sen ö sszeszorította a térdét, és a kezét a combjá ra tette. Vajon mit akarhat
tő le Morgan?
A férfi teletö ltö tte a pohará t, és egy jó korá t kortyolt belő le. Fliss rémü lten gondolt
arra, hogy a férje má r bizonyá ra elfelejtette, milyen erő s a whisky. Végtére is mikor
ihatott utoljá ra alkoholt?
Morgan torká t égette az ital, és soká ig levegő utá n kapkodott. Fliss felugrott, hogy
megveregesse a há tá t. A férfi egyik kezét a torká ra szorította, és kö nyö rgő en nézett a
feleségére, mintha segítséget akarna kérni.
Fliss a konyhá ba sietett, majd egy pohá r vízzel tért vissza, amit Morgan há lá s
tekintettel megivott. Néhá ny má sodperc mú lva má r ú jbó l kapott levegő t.
– Igazad volt – vallotta be rekedten. – Tényleg majdnem megö lt engem ez a whisky.
Van valami gyengébb italod? Nagyon fá j a torkom.
– Persze. – Fliss megint kiment a konyhá ba, majd visszajö tt egy ü veg narancslével,
amit a férfi azonnal fel is hajtott. Amikor má r ú jra rendesen kapott levegő t, elmú lt a
sá padtsá ga is.
– Rendben van – nézett gú nyosan a feleségére, mikö zben ismét elterü lt a pá rná kon. –
Most má r legalá bb rá jö hettél, hogy nem kell félned tő lem. Lá tod, ilyen gyenge és
á rtalmatlan vagyok.
Fliss szá má ra az tű nt a legbö lcsebb megoldá snak, ha gyorsan témá t vá ltanak.
– Nem ennél valamit?
A férje sokatmondó pillantá sa elá rulta, hogy á tlá t rajta.
– Azt hittem, beszélni akarsz velem. Vagy meggondoltad magad? Esetleg te éheztél
meg?
Istenem, dehogy, ú gysem menne le egy falat sem a torkomon, borzongott meg
ö nkéntelenü l is Fliss.
– Nem, még nem, hisz csak fél ö t van. Vajon mennyi ideig akarnak még ezek az
emberek a há zam elő tt rostokolni?
– Fogalmam sincs. Talá n a bará todat vá rod?
– Nincs bará tom – ellenkezett Fliss. – Csak nem tetszik, hogy figyelnek, ez minden.
– Akkor hú zd el a fü ggö nyt! – vetette oda Morgan fá radtan. A felesége azonban nem
mozdult, mert kint még vilá gos volt, és nem akart feltű nést kelteni. – Ü lj má r le! – szó lt rá
ingerü lten a férfi.
Fliss felsó hajtott, és leü lt a fotelba. Ő is ú gy gondolta, hogy beszélniü k kell egymá ssal,
de alig bírta lekü zdeni idegességét. Megzavarta és elbizonytalanította, hogy Morgan
bejelentés nélkü l á llított be hozzá .
A férfi hű vö sen mérte végig.
– Mikori a kép?
– Milyen kép? – értetlenkedett Fliss. Amikor azonban Morgan sö téten csillogó
szemébe nézett, rö gtö n rá jö tt, mire célzott. – Ja… tegnap este készü lhetett, miutá n
elbú csú zott.
– Tegnap este? – ismételte meg a férfi felhá borodva. – Ez a bará t, aki á llító lag nem is a
bará tod, még most is ilyen fontos szerepet já tszik az életedben!
30
– Természetesen még bará tok vagyunk, csak nem ú gy, ahogy te gondolod –
védekezett Fliss ingerü lten. – Tegnap tö ltö ttü nk elő szö r hosszabb idő t együ tt, mió ta
megtudtuk, hogy életben maradtá l.
– Megtudtuk? – Morgan keserű en elhú zta a szá já t. – Nem is sejted, milyen szö rnyen
hangzik ez nekem? Ú gy teszel, mintha má r nem hozzá m, hanem hozzá tartozná l.
A felesége ú jbó l felsó hajtott.
– Csak ú gy kicsú szott a szá mon.
– Ó , igen? – Morgan hanyagul keresztbe vetette a lá bá t. – Miért pont tegnap este
kellett felfrissítenetek a viszonyotokat?
– Graham azért jö tt el, mert beszélni szerettem volna neki a mú lt heti craythorpe-i
lá togatá somró l.
– Vagy ú gy! Akkor való színű leg azt akartad megvitatni vele, mi legyen ezutá n.
Morgan most rá tapintott a lényegre.
– Nem. É n… csak elmeséltem, hogy… egy ideig még a légierő -tá maszponton maradsz.
Graham jó ember és érdekli, hogy érzed magad.
– Magyará n szó lva, a tudomá sá ra hoztad, hogy egyelő re még zavartalanul
talá lkozhattok? – fintorodott el undorodva a férfi. – Biztosra veszem, hogy Graham
ö rö mmel fogadná , ha folytathatná tok a viszonyotokat.
– Nekü nk nem volt viszonyunk egymá ssal! – tö rt ki Fliss mérgesen. – Nem ismered
Grahamet, kü lö nben nem vá dolná d ilyesmivel.
– Ez igaz, nem ismerem ő t. Szó val azt á llítod, hogy ő nem ú gy viselkedik, mint minden
má s férfi?
– Graham lelkész, és tiszteletben tartja az egyhá z tö rvényeit. Soha nem tenne olyat,
ami ö sszeegyeztethetetlen a lelkiismeretével.
– Tehá t ez a Graham amolyan szentfazék – jelentette ki Morgan megvető en. – Vagy
pedig mindö ssze annyiró l van szó , hogy ü gyesebben tudsz hazudni, mint korá bban.
– Graham nem szentfazék! – tiltakozott bosszú san Fliss. – Nagyon is tiszteletre méltó ,
ő szinte ember. Ezek a fogalmak azonban való színű leg ismeretlenek a szá modra. Nem is
győ zném szá mon tartani, hogy milyen gyakran hazudtá l te nekem.
– Soha nem hazudtam neked. De azt el kell ismerned, hogy ritká n talá lni teljesen
vétlen embert.
– Igen. Ő viszont a tö bbséggel ellentétben való ban nem iszik bort, mikö zben vizet
prédiká l.
– É s még mit prédiká l? – Morgan hangja gú nyosan csengett.
Fliss tétová zott néhá ny má sodpercig, hogy vá laszoljon-e.
– Példá ul meg van győ ző dve az ima hatalmá ró l, és hogy minden lehetséges, ha
hiszü nk benne.
– Azt is a meggyő ző dése diktá lja neki, hogy lefekü djö n má snak a feleségével? –
kérdezte Morgan megvető en. – É n egyszerű en nem tudok hinni az ilyen erényességben.
Fliss má r nem is pró bá lta tová bb védeni Grahamet. A férje ú gysem vá ltoztatja meg a
véleményét. Egyre kínosabban érezte magá t. Azt kívá nta, bá rcsak ne nézne Morgan
olyan szemrehá nyó an rá , mintha megcsalta és elá rulta volna.
A férfi lebarnult bő re ellenére sá padtnak tű nt. Majd ha kinő a haja, jobban fog
hasonlítani a hajdani énjére, gondolta Fliss, mikö zben ő szintén bevallotta magá nak, hogy
egy kicsit való ban tart a férjétő l. Amikor azonban Morgan nyaká n napszítta pihéket
fedezett fel, feltá madtak benne a régi emlékek.
Vonakodva ismerte be még sajá t maga elő tt is, hogy kü lö nö s izgalmat vá lt ki belő le,
ahogy a férfi ott ü l a heverő n.
31
– Szó val az a tegnapi talá lkozó nem egy szerelmi légyott volt? – ö sszegezte az
eddigieket nem tú l lelkesen Morgan.
– Nem – rá zta meg a fejét Fliss. és elpirult. – Má r mondtam neked, Graham és én csak
jó bará tok vagyunk, semmi tö bb.
– Azt hiszed, ez megvigasztal? Annyit má r mindenesetre sikerü lt megtudnom, hogy
nagyon jó l ismered ezt a férfit! É s mielő tt ú jbó l elkezdenél á radozni ró la, á ruld el nekem,
légy szíves, mikor fekü dtél le vele utoljá ra!
32
6. FEJEZET
Fliss eredetileg el akarta mondani, hogy még nem fekü dt le Grahammel, de végü l
meggondolta magá t. Nem tetszett neki Morgan viselkedése, és a sajá t indulataitó l is
megijedt. A férjét má r semmi sem jogosítja fel arra, hogy így kifaggassa és felelő sségre
vonja. Elvégre négy évig nélkü le, egyedü l kellett boldogulnia.
– Honnan veszed, hogy hajlandó lennék ilyesmire vá laszolni? – vonta fel a
szemö ldö két kihívó an. Amikor azonban a tekintete talá lkozott a férfi fá jdalmas
pillantá sá val, bű nö snek érezte magá t. – Persze sajná lom, hogy ezt a dolgot… Grahammel
az ú jsá gbó l tudtad meg. É n el akartam neked mondani, csak még eddig nem adó dott rá
alkalom.
– Mikor? – hajolt kö zelebb érdeklő dve Morgan, mikö zben a kö nyö kével a combjá ra
tá maszkodott. – Azt hittem, ismerlek téged, Fliss. De tévedtem. Még mit hallgattá l el
elő lem?
– Semmit! Nincs semmi titkolnivaló m, hidd el!
– Ugyan miért hinném? – A férfi hangja keserű en csengett. – Ó , istenem, ezek szerint
arra sincs jogom, hogy megtudjam, kivel fekü dt le a feleségem?
– Most ú gy teszel, mintha egymá s utá n vá ltogattam volna a szerető imet! – vá gott
vissza Fliss szemrehá nyó n. – Szégyelld magad! A kapcsolatomhoz Grahammel viszont
nincsen semmi kö zö d.
– Tehá t még mindig együ tt vagytok.
– Nem. A végén még teljesen ö sszezavarsz.
– Talá n akkor kö nnyebben kiderítem az igazsá got – felelte a férfi gú nyosan.
– Tő lem gondolhatsz, amit akarsz. Nincs szü kségem arra, hogy megvédjem magam.
– Szakítottatok má r?
– Igen. – Tegnap este még azt á llítottam, hogy szeretem Grahamet, és most má r
hallani sem akarok az egészrő l, csodá lkozott el Fliss is sajá t magá n. – Beszélhetnénk
végre valami má sró l? A szü leid nem ellenezték, hogy teljesen egyedü l indulj ú tnak?
– Nem nagyon kérdeztem ő ket.
– Ezt meg hogy érted?
– Csak rö vid ideig beszéltem velü k telefonon, miutá n megá llapítottam, hogy má r nem
élsz Londonban a Chaucer Roadon.
– Nem azt mondtad az imént, hogy ő k adtá k meg neked a címemet?
– De igen, mert ú gy tettem, mintha írni akarnék neked.
– Akkor egyá ltalá n nem is sejtik, hogy itt vagy? – kérdezte Fliss á lmélkodva.
– Nem.
– Ki tudja egyá ltalá n?
– Csak te.
– De az orvos a tá maszponton…
– Való színű leg má r hajtó vadá szatot indított utá nam – vá gott kö zbe Morgan. Amikor
észrevette, hogy a felesége szeme tá gra nyílik dö bbenetében, még keserű mosollyal
hozzá tette: – Nem vagyok fogoly, Fliss, nem tarthatnak bent az akaratom ellenére.
– Akkor tudjá k, hogy itt vagy?
A férfi felsó hajtott.
– Nem, azt gondoljá k, hogy Londonban vagyok. A régi címü nket adtam meg nekik,
nem jutott jobb az eszembe.
– Egyá ltalá n hogy jutottá l ide?
– Vonattal, mint bá rki má s.
33
A felesége hitetlenkedve csó vá lta meg a fejét.

– Akkor biztos egész nap ú ton voltá l.
– Ma reggel indultam, de szerencsém volt a csatlakozá sokkal
– Biztos nem ettél semmit reggel ó ta. – Fliss felá llt. – Tényleg vigyá znod kellene az
egészségedre, Morgan!
– Jaj, csak ezt ne, kérlek! – A férfi most nagyon fá radtnak tű nt. – Ne tégy má r ú gy,
mintha érdekelne, hogy vagyok! Ezt nem értem. Elő szö r azt mondod, semmi kö zö m
ahhoz, hogy lefekü dtél-e a szerető ddel, utá na pedig az egészségem miatt aggó dsz!
– Ez nem tisztességes, hogy így beszélsz velem!
– Talá n. De ilyen az élet, Fliss. Csak nem gondolod, hogy a négy év, amit fogsá gban, a
kü lvilá gtó l teljesen elzá rva tö ltö ttem, nem viselt meg engem? Most pedig meg kellene
bará tkoznom a ténnyel, hogy a tá vollétem alatt a feleségem ö sszeá llt valakivel.
– Nem á lltam ö ssze senkivel – ellenkezett Fliss kínló dva. – Talá n nem lett volna
szabad eltitkolnom elő led, de Graham meg én… de soha nem kerü ltü nk olyan kö zel
egymá shoz, mint egy á tlagos szerelmespá r. Ez az igazsá g.
– Tudod, mit? – nézett rá a férfi bosszú san. – Még mindig az az érzésem, hogy hazudsz
nekem. Ugye, mindent megtennél, hogy azt az á lszent fickó t megvédd? Miért? Attó l
tartasz, hogy kiverem a fogait?
Fliss megremegett.
– Nem védem ő t, Morgan! Az igazat mondtam neked.
– Ó , igen? – A férfi felá llt. – A legjobb lesz, ha megint elmegyek.
– Tessék? – dö bbent meg a felesége. – Ezt nem teheted! Hogy akarsz még ma este a
tá maszpontra jutni?
– Sehogy. Tudor Crossba megyek – kö zö lte Morgan
– É s mit szó lnak majd a szü leid? – kérdezte Fliss kétségbeesetten. – Mindenképpen
meg kell tudniuk, hogy gondjaink vannak? É s kü lö nben sem megy má r busz Salisburybe.
– Fogok egy taxit – felelte a férfi, és megpró bá lta begombolni a kabá tjá t. – Hagyj fel az
alakoskodá ssal, Fliss! Nem illik hozzá d. Viszont elvihetnél a vasú tá llomá sra. Nincs tú l
messze.
– Sajnos, ez nem fog menni, mert nincs kocsim.
– Micsoda? Eladtad az autó mat?
– Nem. – Fliss há travetette a fejét. – Elvették tő lem.
– Mert nem tudtad fizetni a részleteket?
– Pontosan. De nem éreztem tú l nagy veszteségnek. A vá rosban ú gysem haszná ltam
az autó t.
– É s itt?
Fliss rö vid ideig habozott.
– Az apá d felajá nlotta nekem, hogy kisegít, ha autó t akarok venni, de én szerettem
volna fü ggetlen maradni. Itt majdnem mindent el lehet intézni gyalog, de néha el is
szoktak vinni.
– Bland természetesen?
– Legtö bbszö r Sophie néni. – Fliss fá rasztó nak talá lta a témá t. – Egyedü l kellett
boldogulnom, há t nem érted?
– Miért kü lö nü ltél el annyira a szü leimtő l? – faggató zott Morgan tová bb hű vö sen. –
Valami kö ze van ehhez a bará todnak?
– A szü leid nem tudnak… a bará tsá gomró l Grahammel. Illetve tudjá k… de azt nem,
hogy megkérte a kezem.
Morgan szeme szikrá t szó rt.
– Való színű leg idő kö zben má r értesü ltek ró la.
34
– Olvastá k az ú jsá gcikket?

– Fogalmam sincs. Nekem legalá bbis nem említették. – A férfinak gú nyosan
megrá ndult a szá ja széle. – Biztos nem akartak terhelni vele, ú gy, mint te.
– Morgan, nem mehetsz el megint ilyen egyszerű en! – Flissnek hirtelen eszébe jutott
valami. – Legalá bbis, amíg a riporterek odakint á lldogá lnak. Vagy holnap azt akarod
olvasni az ú jsá gban, hogy miért nem aludtá l ná lam?
A férfi gondolkodni lá tszott.
– Téged csak ez érdekel? – vonta fel a szemö ldö két kiá brá ndultan. – É n má r semmit
sem szá mítok neked?
Ha ellenkezem, ú gysem hisz nekem, viszont ha engedem elmenni, akkor egész éjjel
rossz lesz a lelkiismeretem, gondolta kétségbeesetten a felesége.
– Azt akarod, hogy a szü leid há zá t is ellepjék az ú jsá gíró k?
– Akkor mit javasolsz?
– Hogy éjszaká zz itt! – jelentette ki Fliss bá tran, habá r nem mert volna megeskü dni rá ,
hogy most helyesen cselekszik. – Holnap szombat van, még akkor is meggondolhatod
magad.
– Na, igen… – bizonytalanodott el a férfi.
Fliss érezte, hogy Morgan lassan engedni fog.
– Holnap nem kell dolgoznom és… elkérhetném Sophie néni kocsijá t, hogy elvigyelek.
– Sophie néni. – Morgan ellá gyult. – Hogy van? – kérdezte kívá ncsian. – Szívesen
meglá togatná m, mielő tt elmegyek.
– Jelenleg Ausztrá liá ban van az unokanő vérénél. Két hét mú lva jö n haza. Tudom,
mennyire ö rü lne, ha meglá togatná d. Amikor telefonon elmeséltem neki, hogy ú jra itthon
vagy, szinte szó hoz sem jutott a boldogsá gtó l.
– Ó , igen? – A férfi szemlá tomá st nem hitt neki.
Fliss odament hozzá , hogy levegye ró la a kabá tot. Ezzel akarta leplezni, mennyire
zavarban van.
– Há t persze – bizonygatta tová bb, mikö zben a férje odaadta neki a kabá tot. –
Beakasztom az elő szobaszekrénybe. Azutá n készítek magunknak valami ennivaló t.
A bő , fekete puló ver a férfin a fekete ing fö lö tt megtévesztő en hatott. Nem igazá n
mutatta, mennyire lefogyott Morgan. Annyira vékonynak tű nt, hogy Fliss majdnem sírva
fakadt a lá tvá nytó l. Hirtelen sajá t maga is elcsodá lkozott ezen a kü lö nö s felindulá son, és
kisietett a szobá bó l.
A hű tő ben talá lt tojá st, sajtot, fejes salá tá t és burgonyá t. A mélyhű tő ben felfedezett
egy zacskó borsó t. Igen, ebbő l má r ö ssze lehet ü tni valamit.
Amikor visszament a nappaliba, a férfi kinyú jtó zva fekü dt behunyt szemmel a
dívá nyon. Lassan és ó vatosan kö zeledett feléje. Igen, tényleg alszik. A cipő jét levette, a
kezét a tarkó ja alatt ö sszekulcsolta, és ebben a pó zban valahogy olyan sebezhető nek
meg védtelennek lá tszott.
Nyilvá n nagyon kimerü lt, gondolta Fliss bű nbá nó an. Meglepő dö tt, hogy a férfi
gyengesége ennyire meghatotta. Morgan mindig kimondottan magabiztos és erő s
benyomá st keltett. Ezért jelentett teljesen ú j élményt a felesége szá má ra, hogy most
ilyen sérü lékenynek lá tta. É rzelmeket vá ltott ki belő le, amelyeket nem akart elemezni.
Sebtében egy takaró t hozott ki a há ló bó l, és ó vatosan betakarta féijét. Morgan nyilvá n
nem vette észre, mert meg sem mozdult.
Jó hú sz perccel késő bb csö rgö tt a telefon. Fliss halkan szitkozó dni kezdett. Morgan
nagyot nyú jtó zott, a telefon felébresztette. A pokolba, most nem akarok Grahammel
beszélni, bosszankodott a felesége magá ban.
35
– Halló ! – szó lt bele a kagyló ba feszü lten, majd megkö nnyebbü lten felsó hajtott, mert
anyó sa hangjá t hallotta meg.
– Felicity? Te vagy az? – kérdezte Celia.
– Persze – felelte Fliss, és a férjére nézett, aki lassan felegyenesedett. – Morgannel
akarsz beszélni? – Hirtelen nem is jutott az eszébe, hogy a férfi nem tá jékoztatta a szü leit
errő l az ú tjá ró l.
– Morgannel? – ismételte meg dö bbenten az anyó sa. – Ezek szerint ná lad van?
– Igen – vallotta be Fliss, és á tnyú jtotta a kagyló t a férjének. Kö zben megértést
kérlelve nézett rá . Morgan rö vid mosolyra hú zta a szá já t, mielő tt az anyjá t kö szö ntö tte
volna.
Fliss kiment a konyhá ba, és becsukta maga mö gö tt az ajtó t. Nem akarta hallani, mirő l
beszélgetnek. Attó l azonban eléggé félt, hogy az anyó sá ék má r má snap eljö nnek, és így
megint nem fog tudni Morgannel há borítatlanul beszélgetni.
Vá ratlanul Morgan felrá ntotta az ajtó t.
– Kö szö nö m! – hú zta el a szá já t. A cipő jét még nem vette vissza, és ahogy ott á llt, az
Fliss szá má ra nyugtalanító an ismerő snek és meghittnek tű nt. Szerencsére a férfi nem
lá tszott idegesnek, amiért elá rulta a szü leinek, hogy hol van.
– Sajná lom – mentegető zö tt a felesége. – De amikor meghallottam az édesanyá d
hangjá t, valahogy természetesnek vettem, hogy téged keres. Mit akartak a szü leid tő lem?
– Elfelejtetted a cikket a Heraldban? – érdeklő dö tt szá razon Morgan. A hangulata
percrő l percre vá ltozik, és meglehető sen kiszá míthatatlan, gondolta Fliss aggó dva. – Meg
akartá k kérdezni tő led, hogy igaz-e, ami a cikkben á ll. – Rö vid szü netet tartott. –
Megnyugtattam ő ket, hogy erő s tú lzá s az egész, és egyelő re nem á ll szá ndékomban
elvá lni tő led.
– Há la istennek! – A felesége megkö nnyebbü lten fellélegzett.
– Ez persze nem jelenti azt, hogy én magam is elhiszem, amit meséltem nekik – tette
hozzá a férfi. – Még mindig azt akarod, hogy itt éjszaká zzak?
– Természetesen – felelte Fliss gyorsan, bá r idő kö zben némileg elbizonytalanodott.
Tényleg okos dolog lenne? Nem felejtette még el, milyen éjszaká kat tö ltö ttek együ tt
régen. Minden megtö rténhet.
– Rendben. – Morgan felegyenesedett, és végigsimított borostá s arcá n. –
Letusolhatok? A hosszú utazá s utá n szü kségem lenne rá .
– Fü rö dhetsz is, ha kedved tartja – készségeskedett a felesége. – A fü rdő szoba az
emeleten van, az első ajtó jobbra. Tö rö lkö ző t a folyosó n talá lsz, a szekrényben. Addig
készítek magunknak omlettet, jó ?
– Ü hü m. – Ú gy lá tszott, Morgant ez nem nagyon érdekli. – Egyébként holnap reggel
eljö nnek. Má rmint a szü leim. Megpró bá ltam lebeszélni ő ket, de ismered anyá mat…
Fliss rá pillantott.
– Semmi gond.
– Tényleg?
A felesége vá llat vont.
– Igen. Hisz nem elő szö r jö nnek.
– Akkor jó . – Morgan kelletlenü l felsó hajtott. – Amint elmennek, kitalá lok valamit.
Talá n hazautazom velü k. Mivel má r tudnak… a viszonyodró l Blanddel, nem kell
alakoskodnunk.
– Ahogy akarod – vá laszolta Fliss olyan halkan, hogy a férfi alig hallotta. – A ká dat má r
kimostam, ne vesző dj vele.
– Egy negyedó rá n belü l kész vagyok – intett Morgan, és elindult fö lfelé.
Amikor bezá rta maga mö gö tt a fü rdő szobaajtó t, a felesége a nappaliba ment.
36
Morgan cipő i ugyanú gy hevertek ott, ahogy levetette ő ket. Felemelte, majd betette a
szépen kitisztított lá bbeliket az elő szobaszekrénybe, a férfi kabá tja mellé. Nagyon
szívesen á tkutatta volna a zsebeit, vajon hord-e magá ná l valamilyen emléket ró la. De
nem tette. Ú gyis biztos mindent elvettek tő le.
Honnan szerezhetett egyá ltalá n pénzt a vonatjegyre? – futott á t Fliss agyá n. Azutá n
rö gtö n arra gondolt, hogy tartozik még Morgannek. A há zukat egy kis nyereséggel adta
el, és természetesen az ö sszeg fele a férfit illeti meg.
Elő bb vagy utó bb meg kell beszélniü k ezeket a dolgokat.
De hogy fog boldogulni Morgan a személyes tá rgyai nélkü l? A férfi ruhá it a
Vö rö skeresztnek adta. Csak kedvenc ingét és két puló verét tartotta meg, amelyeket
annak idején olyan szívesen hordott. Fliss néha felvette ezeket a ruhadarabokat, ha
nagyon vá gyott a férje utá n.
Ö ssze kell szednem magam, kü lö nben még teljesen ö sszezavarodom, és annak bizony
rossz kö vetkezményei lehetnek, figyelmeztette magá t. Amíg Morgan ná la van, má r csak
Graham kedvéért is ú gy kell tennie, mintha má r nem érdekelné a mú lt.
Mikö zben Fliss fá t tett a tű zre a kandalló ban, arra gondolt, hogy Morgan hazatérte
egyre tö bb nem vá rt nehézséget okoz.
37
7. FEJEZET
Amikor Fliss a salá taö ntetet készítette, megint csengett a telefon. Most teljesen
biztosra vette, hogy ezú ttal csakugyan Graham keresi. Szerencsére Morgan még mindig a
fü rdő szobá ban tartó zkodott. Fliss ó vatossá gbó l halkabban szó lt bele a kagyló ba, mint
szokott.
– Nem kell suttognod! – szó lt rá Graham azonnal. – Beszéltem a pü spö kkel. Nagy
megértést mutatott, annak ellenére, hogy nem tetszik neki ez a felhajtá s.
– Ó , igen? – kérdezte Fliss ingerü lten. Bosszantotta Graham ö nelégü ltsége.
Ú gy lá tszik, a tiszteletes is érezte, hogy nem a helyes hangnemben beszél, mert rö gtö n
megpró bá lta jó vá tenni a hibá já t.
– Ahogy azt má r tegnap este is mondtam, drá gá m, tová bbra is lá thatjuk egymá st.
Tényleg azt kívá nom, hogy minél hamarabb tisztá zó djon ez a szerencsétlen helyzet.
Fliss el tudta képzelni, mit szó lna Morgan, ha hallaná , hogy Graham a visszatérését
„szerencsétlen helyzetnek” értékelte.
– Egyébként… Morgan itt van – figyelmeztette a tiszteletest. Nem akarta, hogy a férfi
má stó l tudja meg.
Má sodpercekig hallgattak. Való színű , hogy nem jö tt ki hang Graham torká n, annyira
megdö bbentette Morgan hirtelen felbukkaná sa. Fliss ugyanakkor bevallotta magá nak,
hogy ő szá míthatott volna erre a fordulatra, hiszen nagyon jó l ismerte a férjét.
– Engem is meglepett, hogy eljö tt – magyará zta gyorsan. – De… olvasta a cikket.
– Ó , igen. – Graham hangja aggodalmasan csengett. – É s hogy fogadta? Dü hö sen? Ne,
inká bb ne mondj semmit! Való színű leg hallgató zik.
– Nem, nem hiszem.
Mit képzel egyá ltalá n Morganrő l? – tépelő dö tt magá ban, és sehogy sem értette, mitő l
olyan nyugtalan a tiszteletes.
– Mit jelent az, hogy ná lad van? – tudakolta Graham végü l. – Ott marad vacsorá ra is?
– Felajá nlottam neki, hogy… éjszaká zzon itt. Csak késő délutá n érkezett meg. Holnap
meglá togatjá k a szü lei.
– Hogyan? Ott alszik ná lad a há zban? – Graham hangja rosszalló an csengett. – Fel nem
foghatom, miért ajá nlottad ezt fel neki! Hiszen azt mondtad, olyan szá modra, mint egy
idegen. Elá rulná d, hol fog aludni?
– Természetesen a vendégszobá ban. – A tiszteletes szemrehá nyá sa rosszulesett
Flissnek. – Most megyek, még el kell készítenem a vacsorá t
– Ó , drá gá m! Ne haragudj rá m, kérlek, de annyira féltékeny vagyok! Nehéz nekem
belenyugodnom, hogy még mindig viszonyod van a férjeddel.
Fliss csü ggedten rá zta meg a fejét.
– De há t nincs, Graham! Az viszont igaz, hogy még mindig a férjem.
– É rtem én, csak ú gy szeretnék most veled lenni!
– Igen? – Fliss nem akart bará tsá gtalan lenni, és arra emlékeztetni a tiszteletest, hogy
akkor sem maradt ná la, amikor lehető sége lett volna rá . Azonban olyannak kellett
elfogadnia a férfit, amilyen, és nem vetheti a szemére, hogy az egyhá z szigorú tö rvényei
szerint él.
– Jó , akkor nem is akarlak tová bb zavarni – kö zö lte Graham bű nbá nó an. – Hol is… van
tulajdonképpen? Azt mondtad, nincs a szobá ban.
– A fü rdő ben. Ugye, nincs ellenedre?
38
– Nem, természetesen nem – felelte a tiszteletes kissé megkö nnyebbü lve. – Akkor
holnap való színű leg lá tlak.
– Ó , a jó tékonysá gi vá sá rra gondolsz a gyü lekezeti há zban. – A férfi megjegyzése
meglehető sen érzéketlennek és ö nző nek tű nt. – Nem, feltehető en nem.
– Ká r. De felhívhatná l holnap este.
– Jó , rendben – ígérte meg Fliss, és letette a kagyló t. A holnap este azt jelentette, hogy
akkor, ha Morgan megint elment, gondolta rosszalló an.
Hirtelen hallott valamit fö ntrő l, és most tű nt fel neki, hogy a férje má r tö bb mint
tizenö t perce van a fü rdő ben. Talá n elaludt?
Kisietett a folyosó ra, és felkiá ltott:
– Morgan?
Semmi vá lasz. Megnézze? Habozott, mert nem akarta megijeszteni a férfit. De ha
elaludt a fü rdő ben, akkor mindenképpen fel kellene ébresztenie. Lassan felment a
lépcső n.
– Morgan, mindjá rt hat ó ra van – szó lt be a fü rdő szoba ajtajá n. – Elkészítsem az
omletteket?
– Mért ne? – A férfi hangja a folyosó má sik végérő l hallatszott.
Fliss megfordult, és a lá ba a fö ldbe gyö kerezett. Morgan az ő há ló szobá já nak az
ajtajá hoz dő lve á llt. Az ingét még nem gombolta ö ssze magá n, csak ú gy ló gott a szintén
nyitott nadrá g fö lö tt.
– Hogyhogy te…? – kezdte Fliss kissé idegesen.
– Egy borotvá t kerestem – vá laszolta a férfi az á llá t dö rzsö lgetve. – Meg akartalak
kérdezni, de hallottam, hogy telefoná lsz, és gondoltam, nem lesz ellenedre, ha
kiszolgá lom magam.
De nagyon is ellenére volt, hogy Morgan a holmijai kö zö tt turká ljon és felfedezze,
néhá ny emléket megő rzö tt ró la. Megbű vö lten nézte a férfi sző rö s mellkasá t. Nagyon
izmosnak tű nt, a teste szinte semmit sem veszített acélos ruganyossá gá bó l. É s azutá n
felfedezte a sebhelyet, amely lebarnult bő rén ú gy nézett ki, mint egy ferde, fehér vonal.
A férfi nyitott nadrá gjá bó l kikandiká ló alsó já t lá tva izgató bizsergés futott rajta végig.
– Graham hívott fel – kö zö lte gyorsan. Mennyit hallott vajon Morgan a
beszélgetésü kbő l? – A borotva a fü rdő szobaszekrényben van. Mit reméltél, mit fogsz
talá lni a szobá mban?
Morgan vá llat vont. Szemmel lá tható an teljesen hidegen hagyta, hogy felbosszantotta
a feleségét. Fliss maga sem értette, miért viselkedik ilyen idegesen. Mintha elő szö r lá tná
a férfi félmeztelen testét. De nem tehetett ró la, hogy Morgan csupaszon domborodó
izmai ilyen nyugtalanító érzéseket vá ltottak ki belő le.
– Egy borotvá t, má st nem. – felelte a férfi nyugodtan. – Nem a fehérnemű id kö zö tt
kotorá sztam, ha erre gondolsz.
– Nem is erre… – harapta el a mondta végét Fliss. Természetesen nem akarta
semmivel sem megvá dolni Morgant, csak attó l tartott, hogy nyomokat keres, amivel
bizonyíthatná : Graham rendszeresen itt tö ltö tte az éjszaká it. – Á , felejtsd el! Csak az a kis
villanyborotvá m van, amit má r való színű leg felfedeztél. Azonban még nem zá rtak be az
ü zletek, vehetek neked egyet, ha akarod.
– Nem gondolod, hogy csodá lkozná nak ezen? – érdeklő dö tt a férje szá razon. – Vagy
gyakran veszel férfiborotvá t? – vonta fel gú nyosan a szemö ldö két. – Rá ér holnapig.
Hiszen nem alszunk együ tt, ugye?
Fliss elpirult.
– Nem – vá gta rá gyorsan, és most má r biztosra vette, hogy Morgan hallgató zott,
amikor Grahammel telefoná lt.
39
– Rendben. Má r nem tart soká ig, mindjá rt készen leszek. – A férfi visszament a
fü rdő szobá ba, és bezá rta maga mö gö tt az ajtó t.
Fliss megá llt a há ló szobá ja ajtajá ná l, és fü rkésző en kö rü lnézett. Semmi sem utalt arra,
hogy Morgan a holmijai kö zö tt kutatott volna. Való színű leg annyira zavarba hozta a férfi
jelenléte, hogy má r rémeket lá tott. Bezá rta az ajtó t, majd visszament a konyhá ba.
Amikor Morgan lejö tt a lépcső n, Fliss épp a nappali asztalá t terítette meg.
– Segíthetek valamiben? – A férfi érdeklő dve szemlélte a fehér terítő t és az elegá ns
étkészletet. – Ezt nem ná szajá ndékba kaptuk?
– Nem. Doug és Cheryl Lewistő l kaptunk egyet, de azt eltettem.
Morgan elgondolkodva rá ncolta ö ssze a homloká t.
– Doug és Cheryl. Mi van velü k?
– Elvá ltak – kö zö lte a felesége kissé keserű en. – Kö rü lbelü l egy éve. Doug egy fiatalabb
modellel kezdett viszonyt.
Morgan hitetlenkedve rá zta meg a fejét.
– Ez most vicc, ugye?
– Nem. – Fliss az asztalra tette a kenyereskosarat, és intett a férjének, hogy ü ljö n le. –
Ú gy kö rü lbelü l fele a bará tainknak… vá lt el idő kö zben. Modernebb, hogy a pá rok
vadhá zassá gban élnek. Azutá n, ha szakítanak, akkor csak elbú csú znak egymá stó l, és az
egyik elkö ltö zik.
– Ezt most komolyan mondod?
Fliss még mindig tö retlenü l hitt a há zassá g intézményében, de inká bb nem vá laszolt.
– Tessék, kó stold meg a hú slevest! Az omletthez burgonyá t sü tö ttem – terelte gyorsan
má sra a szó t.
Morgan meglehető sen kedvetlenü l evett egy kaná l levest.
– Nincs nagy étvá gyam. Sajná lom, elő bb kellett volna szó lnom. Ahhoz vagyok szokva,
hogy csak egyszer eszem naponta.
– Csak egyszer? – ismételte meg a felesége elhű lve. Má r értette, miért is fogyott le a
férje ennyire.
– Néha adtak baná nt meg zö ld narancsot, ami a kinézete ellenére nagyon édes.
Fliss szö rnyü lkö dő arcot vá gott.
– Miért nem kaptá l rendes ételt?
Morgan csü ggedt pillantá st vetett a feleségére.
– Fogsá gban voltam, Fliss. Tudom, nem hiszed el nekem, de nem részesítettek
kü lö nleges bá ná smó dban. A lá zadó knak sem jutott sokkal tö bb. Néha hetekig csak
magvakat ettü nk.
Flissnek elment ettő l az étvá gya. Eddig valahogy egyszer sem gondolt bele, hogy a
férjének is milyen nehéz lehetett minden egyes napja.
– Finom – jelentette ki Morgan, de nem evett tová bb.
A felesége felá llt, és leszedte a levesestá nyérokat. Az omlett most má r nem nézett ki
olyan étvá gygerjesztő en, és Fliss eltö prengett, ne készítsen-e mégis valami má st.
– Sajná lom, hogy annyit fá radsz miattam – jegyezte meg a férfi, mikö zben kö vette a
konyhá ba. – Ha nincs ellene kifogá sod, akkor innék egy pohá r tejet. A gyomrom még
nem szokott hozzá a rendes ételekhez.
– Semmi baj. – A felesége hozott neki egy ü veg tejet a hű tő szekrénybő l, és pohá rba
ö ntö tte. – Bemegyü nk a nappaliba?
Miutá n Morgan leü lt a dívá nyra, Fliss a vele szemben lévő fotelban foglalt helyet. Még
mindig fagyos hangulat uralkodott kö zö ttü k. A férfi kényelmesen há tradő lt, és keresztbe
vetette a lá bait. Hosszú ideig egyikü k sem szó lalt meg.
40
– Mit csiná ltá l egész nap? Hol raboskodtá l egyá ltalá n? – érdeklő dö tt Fliss, hogy
megtö rje a kínos csendet.
– Jamará ban, magasan a hegyek kö zö tt, mérfö ldekre a legkö zelebbi lakott
telepü léstő l. Egy alaposan megerő sített tá borban éltü nk, amelyet jó l meg lehetett védeni.
– Pró bá lkoztá l a szö késsel?
A férfi fá radtan rá pillantott.
– Első sorban tú l akartam élni.
Fliss lehajtotta a fejét.
– Nem szemrehá nyá snak szá ntam. De olyan keveset meséltél arró l, hogyan éltél a
tá borban! Négy év hosszú idő . Mivel foglalkoztá l?
Morgan megvonta a vá llá t.
– Írtam.
– Tényleg? Mit?
– Egy amolyan napló szerű séget. – A férfi lassan megitta a tejet, majd a kezével
megtö rü lte a szá já t. – Azt gondoltam, hogy talá n majd felhaszná lhatom, ha… megint
szabad leszek. El kellett foglalnom magam, kü lö nben megő rü ltem volna. Julius Mdola
tudta ezt, és megengedte nekem, hogy haszná ljam a régi író gépét.
Fliss hitetlenkedve rá zta meg a fejét.
– Ez olyan…
– Regényesen hangzik? – segítette ki a férfi gú nyosan.
– Nem, inká bb hihetetlenü l. É s ez az ember a bará tod volt?
– A négy év alatt bará tkoztunk ö ssze – felelte Morgan nyugodtan. – Az egyetemrő l
ismertü k egymá st, de akkoriban nem érdeklő dtü nk kü lö nö sebben egymá s irá nt. Amikor
Jamará ba hurcoltak, elő szö r nem is tudtam, kivel á llok szemben. Talá n emlékezett Julius
a nevemre, nem tudom, nem kérdeztem soha. Mindenesetre a lá zadó k elraboltak engem,
és gondoskodtak arró l, hogy soha ne felejtsem el.
Fliss rosszul lett a gondolatra, hogy milyen nagy veszélyben forgott a férje nap mint
nap.
– Elég ebbő l! – legyintett Morgan végü l. – É lek, és ebbe bele kell nyugodnunk. De amíg
nem kapok pontos képet az anyagi helyzetemrő l, addig való színű leg a szü leimnél kell
laknom.
Fliss mély levegő t vett.
– Maradhatná l ná lam is – ajá nlotta ő szintén, mert a hallottak teljesen megenyhítették
a férjével szemben.
– Tényleg?
– Persze. Hisz végtére is én tehetek ró la, hogy nincs sajá t otthonod.
Fliss az ablakhoz ment, és ö sszehú zta a fü ggö nyö ket, mielő tt felkapcsolta volna a
villanyt.
– Így is lehet nézni. – Morgan hangja kissé kiá brá ndultan csengett. – Beszélhetnénk
errő l holnap? Nagyon fá radt vagyok, és le szeretnék fekü dni.
Egy pillanatig azt hitte Fliss, hogy a férje valami teljesen má st akar mondani, és
megint érezte azt a bizonyos bizsergést a testében. De amikor Morgan felá llt és rá nézett,
má r csak ennyit morgott az orra alatt:
– Na, akkor most felmegyek a vendégszobá ba, ahogy mondtad.
A lá ny utá na nézett. Hirtelen eszébe jutott, hogy elő tte nem is említette a
vendégszobá t.
41
8. FEJEZET
Morgan annak ellenére, hogy nagyon kényelmesnek talá lta az á gyá t, rosszul aludt.
Vagy talá n épp ezért, gondolta, amikor a hajnali nap első sugarai bevilá gítottak a
szobá ba. Nem szokott hozzá a vidéki nyugalomhoz.
Még mindig nagyon kimerü ltnek érezte magá t. Rá adá sul egész éjszaka a felesége
kö rü l já rtak a gondolatai.
Oldalá ra fordult, és ö klével belebokszolt a pá rná ba. Egy pillanatra sem tudta
elfelejteni, hogy Fliss a má sik szobá ban alszik. Nem hazudott, amikor azt á llította, hogy
csak borotvá t keresett a há ló já ban, de való ban eszébe jutott az is, esetleg rá bukkanhat a
má sik férfi nyomaira.
Nem tudta elképzelni, hogy Graham, bá r eljegyezte Flisst, nem fekü dt le vele. Má r csak
azért sem, mert a felesége nagyon csá bító jelenség, tehá t a kísértés rendkívü l erő s
lehetett… Morgan még jó l emlékezett arra, ő mennyire elveszítette a fejét, ahá nyszor
csak talá lkozott vele. Rö viddel azutá n, hogy megismerte, má r alig tudott uralkodni
magá n, annyira kívá nta. Ezért tartotta elképzelhetetlennek, hogy Graham megtartó ztatta
volna magá t.
Azonban nem talá lt semmit. Ez persze még nem jelenti azt, hogy tényleg nem tö rtént
kö zö ttü k semmi. Hiszen jegyesek. Van szü kség má s bizonyítékra?
Megint a há tá ra fordult. Annyira kínoztá k má r ezek a gondolatok, hogy szinte fá jt. A
négy év alatt mindvégig tartott ettő l, hogy hazaérkezésekor valami hasonló helyzet
fogadja, de a való sá g sokkal kegyetlenebbnek bizonyult a legrosszabb á lomná l is. A
pokolba, Fliss még mindig az én feleségem, miért engedjem á t harc nélkü l egy má siknak?
– há borgott magá ban.
Az ó rá ra nézett, ami az éjjeliszekrényen á llt. Há romnegyed hat mú lt. A tá borban
hozzá szokott, hogy korá n kel, és a belső ó rá já t még nem tudta á tá llítani. Ezért most is
hajnalban ébredt, holott egyá ltalá n nem pihente ki magá t.
A szobá ban még elég hideg volt, pedig má r felkelt a nap. Ha valaki meztelenü l alszik,
nem csoda, hogy kirá zza a hideg ilyen idő ben, gondolta. A holmija, amit magá val vitt
Nyandá ba, elégett, Hiss pedig azt hitte, hogy meghalt, ezért nem tartotta meg a ruhá it.
Felá llt, és a talpa alatt megérezte a puha sző nyeg simogatá sá t. Hihetetlenü l jó lesett
azok utá n, hogy négy évig mezítlá b já rt a puszta fö ldö n. Felvett egy puló vert. Még
borotvá lkoznom kellene, mielő tt megjö nnek a szü leim, futott á t az agyá n, mikö zben
végigsimított az á llá n. Craythorpe-ban az anyja szinte megijedt tő le, amikor meglá tta.
Pedig az is nagy haladá snak szá mított, hogy má r nem remegett annyira a keze.
Kinézett az ablakon. Szerencsére a riporterek má r elmentek.
Flissnek biztos nem lesz ellenére, ha lemegy és tü zet gyú jt a kandalló ban. Kiment a
folyosó ra, ahol még nagyobb hideg fogadta.
A lá ny ajtaja elő tt megtorpant, és nem bírta megá llni: benyitott a szobá ba. Fliss
mélyen aludt még. Morgan biztosra vette, hogy a felesége nem ö rü lne a lá togatá sá nak.
De azutá n Graham Blandre gondolt, és mégis bement a szobá ba. Odalépett az á gyhoz,
hogy kö zelebbrő l is szemü gyre vehesse az alvó nő t.
Fliss az oldalá ra fordulva fekü dt, hosszú haja szétterü lt a pá rná n. A férfi nem tudott
uralkodni magá n, és gyengéden megérintette az arcá t.
Egészen elfelejtette, hogy milyen puha és bá rsonyos is a felesége bő re. Amikor Fliss
megmozdult, Morgan megérezte bó dító illatá t, és megszédü lt egy pillanatra. A felesége
vá ratlanul kinyitotta a szemét, és rá nézett.
– Morgan – szó lalt meg halkan.
42
– Szia! – kö szö nt neki a férje, és a legszívesebben kisimította volna az arcá bó l fekete

tincseit. – Felébresztettelek?
Fliss hunyorgott, mintha nem hinne a szemének, azutá n megrá zta a fejét.
– Nem szá mít. Fá zol? Puló ver van rajtad.
– Nem, így most pont jó . Ahhoz azonban tényleg tú l hideg van, hogy alsó nadrá gban
aludjon az ember. – A férfi maga is hallotta, milyen rekedtes a hangja. – Tü zet akartam
gyú jtani a kandalló ban.
– Alsó nadrá gban? – ismételte meg kérdő n a felesége, majd felü lt, és Morgan csupasz
lá bá ra meredt. – Ja, igen – tette hozzá gyorsan. – Ehhez tényleg tú l hideg van. Te mindig
meztelenü l aludtá l.
A férjének elakadt a lélegzete. Fliss bizonyá ra nem vette észre, milyen izgató an
rajzoló dik ki csodá latos melle a selyem há ló ing alatt.
Morgant is meglepte, milyen heves vá gy ö ntö tte el a felesége kö zelében. Hatá rozottan
érezte, hogy ott lent valami keményedik, pedig attó l tartott, hogy gondjai lesznek.
A fogsá g első hó napjaiban tú lsá gosan is legyengü lt ahhoz, hogy a szexre gondoljon.
Ö rü lt, hogy él és fedél van a feje fö lö tt. Amíg ő t békén hagytá k, nem érdekelte, a tö bbi
fogoly hogyan boldogul az ö nmegtartó ztató életmó ddal. Amikor késő bb má r jobban
érezte magá t és Mdola megengedte neki, hogy sétá ljon a tá bor terü letén, lá tott néha
nő ket, de soha nem jutott eszébe kö zeledni hozzá juk, pedig ezt senki sem tiltotta a
raboknak.
Természetesen á lmodott a feleségérő l, de az meg sem kö zelítette ezt az élményt,
amikor itt lá tja maga elő tt teljes való já ban.
Fliss kinyú jtó zott, és a feje fö lö tt megfogta az á gy végét. Csodá latosan puhá nak és
melegnek tű nt, hihetetlenü l nő ies benyomá st keltett. Morgan a legszívesebben a karjaiba
vette volna, hogy minél szorosabban magá hoz ö lelje.
A feleségét nem igazá n zavarhatta, hogy Morgan nézi, mert csá bító pillantá st vetett rá .
Ó , sejti-e egyá ltalá n, hogy mennyire kívá nom? – tö prengett el magá ban a férfi. Bá r
hogyan is kételkedhetnék benne, elvégre hosszú ideig mégiscsak együ tt éltü nk? Nagyot
só hajtott, mert hirtelen eszébe jutott, elő ző este még mennyire igyekezett a felesége,
hogy megtartsa a kellő tá volsá got kö zö ttü k.
– Fliss! – sú gta lá gyan, és akaratlanul is kö zelebb hajolt. Nem érzett most semmi
tá volsá gtartá st, semmi elutasítá st, mintha csak a régi együ tt tö ltö tt éjszaká k idéző dtek
volna fel mindkettő jü kben. – Fliss! – ismételte, mikö zben bizonytalanul végigsimított
felesége meztelen karjá n. – El sem tudod képzelni, mennyire hiá nyoztá l! – folytatta
szinte hangtalanul, mint egy nagyon mélyrő l jö vő vallomá st. – Néha azt kívá ntam,
bá rcsak halott lennék.
Szá molt azzal a lehető séggel, hogy Fliss visszautasítja és kikü ldi a szobá bó l. Végü l is
tegnap este tö bbé-kevésbé vilá gosan az értésére adta, hogy kö zö ttü k mindennek vége.
Ugyan nem beszéltek ró la, de Morgan kihallotta a felesége megjegyzéseibő l, hogy nem
véglegesen szakított Graham Blanddel. Azonban nem így tö rtént. Ső t, Fliss a szemével
még biztatta is, amikor hajá t, majd selymes bő rét simogatta.
Morgan egyre szaporá bban lélegzett, a térde és a combja bizsergett. A pokolba is, sajá t
magamat csapom be, ha azt hiszem, kezelni tudom a helyzetet, figyelmeztette magá t.
Azonkívü l, hogy a testét négy évig nem tá plá lhatta rendesen, érzelmileg is teljesen
kiéhezett. É s Fliss nem tett semmit, hogy az ő éhségét csillapítsa.
Mivel má r nem bírta tová bb elviselni a fá jdalmat, felegyenesedett.
– Inká bb lemegyek, és befű tö k a kandalló ba – jelentette ki elszá ntan, abban bízva,
hogy a lá bai majd engedelmeskednek neki.
43
Még mielő tt azonban megfordulhatott volna, Fliss a kö nyö kére tá maszkodott és

megfogta a kezét.
– Sajná lom – mondta.
Morgan, ahelyett hogy megnyugodott volna, még jobban felidegesítette magá t.
– Igen? É s mennyire?
A felesége rö gtö n eleresztette a kezét.
– Fogalmam sincs, hogy… – kezdte idegesen.
– Hogy mire célzol? – fejezte be helyette a férfi.
– Nem. – Fliss a nyelvével megnedvesítette az ajká t, és Morgan arra vá gyott, bá rcsak ő
tehetné ezt – Fogalmam sincs, mit akarsz tő lem.
– Ó , ne já tszd má r meg magad ennyire! – fakadt ki gú nyosan a férfi. – A végén majd
még azt á llítod, hogy má r teljesen elfelejtetted, hogyan kell csiná lni. Mit gondolsz, mit
akarok? Sajná latot talá n?
Való színű leg Fliss csak most ébredt rá , milyen izgató lá tvá nyt nyú jthat, mert egy
gyors mozdulattal nyakig magá ra hú zta a takaró t.
Morgan mérges lett. A feleségének azért mégsem kellene ú gy viselkednie, mintha még
a férje soha nem lá tta volna ő t meztelenü l. Annak idején olyan sokszor vetkő ztette le
Flisst, hogy azt má r nem is lehet ö sszeszá molni. Nem hagyja, hogy a felesége ú gy
viselkedjen vele, mint egy szá nalomra méltó kukkoló val!
Gondolkodá s nélkü l Fliss fö lé hajolt, és lehú zta ró la a takaró t. Mielő tt a felesége
egyá ltalá n védekezni kezdhetett volna, mellé térdelt, és lefogta.
– Hogy mit akarok? – ismételte meg lá ngoló vá ggyal a tekintetében. – Téged akarlak,
Fliss, csak téged! A hazatérésem ó ta má sra sem gondoltam.
– Nem! – A felesége megpró bá lt a férfi szorítá sá bó l szabadulni.
Morgan azonban az egyik lá bá t a combjá ra tette, és az á gyhoz nyomta, hogy Fliss má r
nem tudott tová bb ellenkezni. Azutá n a férfi az egyik kezével a hajá ba tú rt, a má sikkal
pedig a vá llá t szorította le. Soká ig kó stolgatta a felesége ajkait. Majdnem megő rü lt,
amikor annyi idő utá n vége ú jra érezhette Fliss puha, csodá latos testét, és kezével a
mellét simogathatta.
A felesége szíve ugyanolyan vadul vert, mint Morgané. Má r nem védekezett, nyilvá n
észrevette, hogy a teste ú gyis elá rulja ő t. Lassan a férfi há tá ra csú sztatta a kezét, hogy
kö zelebb hú zza magá hoz. Morgan elbű vö lten figyelte Fliss kissé elnyílt szá já t, mikö zben
a bugyija pá ntjá val já tszott.
A férfiban hö mpö lygő tű z á radt szét, a teste reszketett a gyö nyö rtő l, és csak Fliss lett
volna képes a vá gyá t csillapítani. Izgalomtó l remegő kézzel felemelte a csinos kis
há ló inget, és kö zben akaratlanul is az já rt a fejében, vajon mennyi ideig bírja ezeket a
hatá rtalanul heves érzéseket elviselni.
Most má r Fliss sem tudta tová bb tü rtő ztetni magá t. Egész testében ö sszerá ndult, és
kéjesen nyö gdécselni kezdett, amikor Morgan a combjai kö zé csú sztatta a kezét, és
ujjaival érzéki já tékba kezdett. Addig fokozta felesége vá gyá t, míg nem érezte ú gy, mint
egykor, hogy Fliss minden porciká já val vá gyik a beteljesü lésre, és az egyetlen férfira, aki
ezt megadhatja neki.
Hirtelen azonban elfogta a bizonytalansá g. Testét kiverte a veríték, és remegni
kezdett a rémü lettő l. Nem vagyok má r rá képes, nem tudom neki tö bbé megadni
ugyanazt az ö rö mö t, hajtogatta magá ban, mikö zben érezte, hogy az izgalma alá bbhagy.
Gyorsan elhú zó dott.
Kiü lt az á gy szélére, és arcá t a tenyerébe temette. Jézusom, mi lett belő lem! –
kesergett magá ban. Hová lett az a férfi, aki egykor voltam? Arra szá mított, hogy mindjá rt
Fliss is hangot fog adni a megvetésének.
44
– Morgan?
– Kimegyek a konyhá ba és készítek magunknak teá t – kö zö lte a férfi, majd felá llt. –
Azt hiszem, mind a kettő nknek szü ksége van rá .
– Vá rj! – A felesége felü lt az á gyban. – É n… valamit rosszul csiná ltam?
Morgan habozott. Magyará zza el neki, hogy alapvető en nem ő a hibá s? Hogy a
férjének nemcsak a teste sínylette meg a fogsá got, hanem a lelke is? Hogy a
megpró bá ltatá sok ö sszetö rték az ö nbizalmá t, és alattomos félelmeket ü ltettek el benne?
Hogy évek ó ta retteg attó l, elveszítheti a férfiassá gá t? Hogy má r a pró ba lehető sége is
rettegéssel tö lti el, há tha kudarcot vall? Jobbnak lá tta, ha minderrő l nem szó l egy szó t
sem, nehogy nevetségessé vá ljon a felesége elő tt.
Inká bb megkeményítette a szívét, és mérges pillantá st vetett Flissre.
– Nem akarok egy lelkész szerető jével lefekü dni! – vá gta oda, majd kisietett az ajtó n.
45
9. FEJEZET
Fliss a konyhaablakban á llt, és kinézett a kis kertre, ahol a ná rciszok szomorú an
ló gattá k sá rga fejü ket. A sok eső meg az utó bbi napok szeles idő já rá sa megtépá zta a kis
virá gokat.
Fliss nyugtalanul érezte magá t. Azon gondolkodott, mit csiná lhat most a férje. Morgan
kö rü lbelü l egy hete ment vissza Craythorpe-ba, azó ta semmit nem hallott felő le.
Felhívhatná a szü leit, és megkérdezhetné, hogy mi van vele. Akkor azonban biztos
faggatni kezdenék, miért nem beszél ő maga vele. Az anyó sá ék még mindig abba a hitbe
ringattá k magukat, hogy nincs kö zö ttü k nagyobb baj Morgannel, mert a fiuk
elmagyará zta nekik, mennyire eltú loztá k abban a bizonyos cikkben a felesége
kapcsolatá t Grahammel.
Fliss ő szinte há lá t érzett ezért. A há ló szobá ban tö rtént megalá zó jelenet utá n attó l
tartott, hogy a férje nem titkolja tová bb a szü lei elő tt, mennyire megveti ő t. Azonban
Morgan szerencsére minden tekintetben kiá llt mellette.
Ugyan a férfi a szü lei jelenlétében vá ltozatlanul nagyon Figyelmesen bá nt vele, Fliss
tudta jó l, hogy ezt csak eljá tssza elő ttü k. Igazi véleményét épp elég érthető en elmondta
má r neki.
Nincs bocsá nat a viselkedésére. Ki kellett volna kü ldenie Morgant a szobá bó l, ő
azonban ehelyett megfogta a kezét, amikor menni akart. Természetesen nem sejthette,
hogy a férje ennyire félreérti a gyengédségét. Fliss nagyon szégyellte magá t. Amíg
szenvedélyesen ö lelkezett Morgannel, teljesen elfelejtette, mit érez Graham irá nt? A
tiszteletes bezzeg soha nem bá ntaná meg ő t ennyire.
Fliss megremegett, amikor eszébe jutott, milyen csaló dottan fogadta a félje
elhú zó dá sá t. Azonban Morgan viselkedése sem bocsá tható meg. Csak meg akarta
bü ntetni, ezért izgatta fel.
Most biztos kinevet engem, gondolta Fliss szomorú an. Gyengének bizonyult és
kö nnyen kapható nak. Még rosszabb az, hogy szinte ő kíná lta fel sajá t magá t.
Mindö ssze annyit sikerü lt elérnie, hogy férje ne tudja az utolsó cseppig kiélvezni a
győ zelmét. Amikor visszajö tt a teá val, ő má r bezá rkó zott a fü rdő szobá ba. Morgan
kopogott, majd azt mondta, hogy a tá lcá t az á gy mellé teszi. Fliss nem vá laszolt, és
megkö nnyebbü lten hallotta, hogy a férfi elhagyja a szobá t.
Mikor lement a nappaliba, má r ropogott a tű z a kandalló ban, és mindenhol friss ká vé
illata terjengett.
Reggeli kö zben feszü lt hangulat uralkodott kettő jü k kö zö tt. Flissnek egy falat sem
ment le a torká n, csak ká vét ivott. Megkö nnyebbü lésére Morgan nem hozta szó ba az
iménti kínos á gyjelenetet. Ső t, mintha kifejezetten ü gyelt volna rá , hogy véletlenü l se
érintse ezt a veszélyes témá t. Alig beszélgettek, de így legalá bb á tvészelték a kö vetkező
két ó rá t. anélkü l hogy kö lcsö nö sen egymá st hibá ztattá k volna a tö rténtekért.
Negyed tizenegykor érkeztek meg Morgan szü lei. Mikö zben keresztü lverekedték
magukat a há z elő tt ú jbó l ö sszeverő dő riporterfalká n, egyszerű en vá laszra sem
méltattá k a sok kérdést.
Morgan nyitott nekik ajtó t. Flissnek nehezére esett ú gy ü dvö zö lni ő ket, mintha nem
vá ltozott volna semmi. Még mindig lelkiismeret-furdalá st érzett, amiéit nem mesélt
nekik korá bban a Grahamhez fű ző dő viszonyá ró l.
Celia hű vö sen és tá volsá gtartó an viselkedett vele. Nagyon érzékeny tudott lenni, ha
ú gy vélte, valami méltá nytalansá g érte egyetlen fiá t.
46
– Felicity! – ü dvö zö lte a menyét udvariasan, de minden melegség nélkü l – Amint

lá tom, még együ tt vagytok. Ez meglep. Má r attó l tartottam, hogy végleg ö sszekaptatok.
– Celia! – James Riker figyelmeztető pillantá st vetett a feleségére, azutá n megcsó kolta
a menyét, és bará tsá gosan megveregette a há tá t. – Ne is hallgass rá , kedvesem! Hisz
megértjü k, hogy a férjed nélkü l milyen magá nyosnak érezhetted magad.
Fliss feszü lten mosolygott, mikö zben Morgan sö tét á brá zattal figyelte ő t.
– Má r csak ilyen a kö ltő i szabadsá g! – fordult utá na az anyjá hoz, és intett neki, hogy
foglaljon helyet. – A tú lzá sok nélkü l feleannyira sem lett volna érdekes az a cikk.
Celia leü lt a dívá nyra.
– Há t most tényleg eljegyeztétek egymá s, Felicity, vagy sem? – kérdezte élesen.
– Az ú gy tö rtént, hogy… – kezdte bizonytalanul Fliss, de még csak nem is sejtette, mit
vá laszoljon.
– Jó bará tok voltak – segítette ki ő t Morgan a kellemetlen helyzetbő l. – A tiszteletes ú r
lelkileg tá mogatá st nyú jtott a nehéz idő kben. Fliss szép nő . Senki sem tehet Grahamnek
szemrehá nyá st, ha idő vel hiú remények tá madtak benne, és a vá gyait ö sszekeverte a
való sá ggal.
– Na, most megkö nnyebbü ltem. – Celia vakon hitt a fiá nak. – Nemrég mutatta be
nekü nk Felicity a lelkész urat. Ő biztos nem az a típusú férfi, akihez vonzó dna.
– Miért nem?
– Mert olyan kö vér és unalmas, kedvesem. Egészen má s, mint te vagy – vá laszolta
Celia Riker.
– Nem is kö vér – vetette kö zbe Fliss. – Van sú lyfeleslege, de ebben a há zvezető nő je a
hibá s. Mindig olyan finom és nehéz ételeket fő z neki.
– Nem kö telező megenni – jelentette ki Morgan édesanyja, és elhú zta a szá já t. – Ó ,
Felicity, ne tégy ú gy, minta nem osztaná d a véleményemet! Legalá bb azt ne tagadd, hogy
unalmas!
– Pedig tú lzá s lenne ilyesmit á llítani. – Fliss azt kívá nata, bá r ki merné nyíltan
mondani, hogy szereti Grahamet. – Ő nagyon sokat segített nekem, és én… igazá n
kedvelem. Nekem mindegy, mi a véleményed ró la, én mindenesetre nagyon há lá s vagyok
neki.
– Ha Morgan kész elfelejteni ezt a kellemetlen félreértést – avatkozott most mérgesen
James Riker a beszélgetésbe –, akkor neked is azt kellene tenned, Celia! –
Bocsá natkérő en pillantott Flissre. – Biztos jobban ismered Graham Blandet, mint mi. É n
a fiam helyében boldog lennék, hogy akadt valaki, aki jó bará t mó djá ra tá mogatott a
nehéz idő kben.
Morgan ö sszeszorította a szá já t, és hallgatott. Fliss elnézést kért, majd kisietett a
konyhá ba. Amikor visszajö tt a ká véval, a férje éppen a terveirő l beszélgetett a szü leivel.
Megkérte ő ket, hogy vigyék magukkal Londonba.
Még most sem tudta biztosan, hogy a szü lei utá na visszavitték-e Craythorpe-ba.
Abban reménykedett, hogy Morgan elő bb-utó bb fel fogja hívni, má r csak a szü lei
kedvéért is. Azonban tá vozá sa ó ta semmit sem hallott a férjérő l.
Elgondolkozva pillantott az ó rá já ra. Pá r perccel mú lt fél kilenc, és neki kilencre az
iskolá ba kellett érnie. Nekilá tott készü lő dni.
Hirtelen megcsö rrent a telefon. Talá n ez most megoldja a gondjaimat, gondolta Fliss,
mikö zben vá rakozá steljesen szó lt bele a kagyló ba. Azonban nem Morgan jelentkezett,
hanem Graham.
– Ö rü lö k, hogy még eléltelek, ne haragudj, hogy nem tudtalak korá bban visszahívni.
Most beszélhetü nk?
47
– Egyedü l vagyok, ha erre céloztá l – vá laszolta meglehető sen tü relmetlenü l. Egész

héten hiá ba hívta a férfit, mindig azt a vá laszt kapta, hogy pillanatnyilag nem tartó zkodik
otthon.
– Akkor jó – felelte a tiszteletes megkö nnyebbü lve.
– Ö t perc mú lva indulnom kell – figyelmeztette ő t Fliss ingerü lten. – Miért nem hívtá l
vissza tegnap este?
– Nem jutott rá idő m. Sü rgő s lett volna?
Kü lö nö s, hogy egyszerre ki se lá tszik a sok munká bó l. Amikor Morgan még nem jö tt
vissza, mindig tudott rá m idő t szakítani, gondolta Fliss. Persze, hogy sü rgő s lett volna
beszélnie vele! Meg akart bizonyosodni az érzéseirő l, hogy nem hidegü lt-e el tő le azok
utá n, ami tö rtént.
– Igen, egyre nehezebben viselem, hogy nem lá thatlak. É rtem jö nnél tanítá s utá n?
Elmehetnénk valahová , végre kettesben. Morgan má r nincs itt, mondtam neked
vasá rnap, az istentisztelet utá n.
– De…
– De mi? – szakította félbe Fliss tü relmetlenü l a tiszteletest. – A há z elő tt má r nem
á llnak riporterek. É s azt se hinném, hogy a férjem még egyszer Whittersley-be jö nne.
– Igen? Ezek szerint beleegyezett a vá lá sba?
– Errő l még nem beszéltü nk – vallotta be Fliss. – Azonban biztos vagyok benne, hogy
érzi, a mi há zassá gunknak má r nincs jö vő je. Tényleg a vendégszobá ban aludt.
– Ebben nem is kételkedtem – jegyezte meg Graham leplezetlen elégedettséggel a
hangjá ban.
– Akkor talá lkozunk ma délutá n? – kérdezte Fliss, és az ó rá já ra pillantott. Sietnie
kellene, ha nem akar elkésni. Pedig biztos jó t tenne neki, ha egy kicsit kettesben lehetne
Grahammel. Ugyanakkor a tiszteletes érezhető en habozott, való színű leg valami kibú vó n
gondolkozott.
– Megígértem Mrs. Arnoldnak, hogy elviszem a testvéréhez Bentbridge-be.
Természetesen sokkal szívesebben talá lkoznék veled, de… okos dolog lenne az?
– Hogy okos-e, vagy sem, az nekem teljesen mindegy! – fakadt ki Fliss, és majdnem
elsírta magá t. Megint szeretett volna rendet teremteni az életében, és Graham
segítségével ez biztosan sikerü lne.
– Akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívü l, hogy helyes-e…
A tiszteletes egy pillanatra elbizonytalanodott, amit Fliss rö gtö n ki is haszná lt.
– Remélem, azért még hajlandó vagy rá m szá nni néhá ny ó rá t! Kérlek, Graham, ez így
nem mehet tová bb!
– Rendben, talá n el tudom intézni. Nem kocsival leszek, mert az feltű nő , és akkor
megint pletyká lni fognak ró lunk. Inká bb véletlenü l arra sétá lok majd, éppen akkor,
amikor kijö ssz az iskolá bó l. Akkor nem mondhatjá k, hogy tová bbra is szá ndékosan
ö sszejá runk.
Fliss nem osztotta a véleményét, de most tényleg nem futotta arra az idejébő l, hogy
vitatkozni kezdjen a férfival.
– Jó – egyezett bele, és ö rü lt, hogy Graham egyá ltalá n hajlandó vele talá lkozni. – Akkor
há romnegyed négykor.
Az idő csigalassú sá ggal telt, Fliss egyre csak a tanítá s végét vá rta. Mrs. Buxton, az
igazgató nő azonban pont ezen a napon akart vele valamit megbeszélni a tanítá s utá n.
– De há t foglaljon helyet, Felicity! – szó lította fel az igazgató nő bará tsá gosan.
Flissnek nagy fá radsá gá ba kerü lt, hogy leplezze tü relmetlenségét. Graham biztosan
nem vá rja meg, ha késik, gondolta aggó dva, mikö zben leü lt a foteltá mlá ra.
48
– Egyszer el kellene beszélgetnü nk – kezdte Mrs. Buxton szeretetre méltó an. – Nem a
munká já ró l, azzal elégedettek vagyunk.
Há romnegyed négy má r elmú lt, remélhető leg megmondja, mit akar, kü lö nben Graham
hazamegy, futott á t Fliss agyá n.
– Ez azzal fü gg ö ssze, hogy hazatért a férje – folytatta az igazgató nő . – Ú gy dö ntö ttü nk,
hogy csalá di okokbó l kü lö nleges szabadsá got ajá nlunk fel magá nak.
Fliss nyelt egyet.
– Kü lö nleges szabadsá got csalá di okokbó l? – ismételte meg dö bbenten.
– Igen. Ez a legkevesebb, amit tehetü nk. Olvastam az ú jsá gban, hogy Nyanda ú j
kormá nya ki akarja tü ntetni a férjét az ezredforduló alkalmá bó l rendezett ü nnepségen.
De há t ezt má r biztosan maga is tudja. Nagyon ö rü lü nk.
– Kö szö nö m. – Fliss remélte, hogy nem lá tszik rajta, mennyire zavarba jö tt. – Milyen
kitü ntetésrő l is van szó ?
– Képzelem, milyen izgatott lehet, hogy a férje ú jra itthon van! – jegyezte meg
bizalmasan Mrs. Buxton. – Biztos szeretnének végre nyugodtan kettesben tö lteni egy kis
idő t. Azt kívá njuk, élvezze ki maradéktalanul a férje hazatérését!
Fliss a legszívesebben sírt és nevetett volna egyszerre. Vajon mit szó lna hozzá Mrs.
Buxton, ha elmondaná neki, hogy Morgan egyszerű en elment a há ztó l, miutá n eltö ltö ttek
egymá ssal „végre kettesben egy kis idő t”?!
– Kö szö nö m – felelte ismét, majd felá llt. Ha szerencséje van, akkor Graham még nem
ment el.
– Há t akkor a holnapi viszontlá tá sra! – bú csú zott el az igazgató nő , és nem tartó ztatta
tová bb a munkatá rsnő jét.
Megint el kell kezdenem ú jsá got olvasni, mert má r fogalmam sincs semmirő l, ami a
vilá gban tö rténik, bosszankodott magá ban Fliss, mikö zben végigsietett a folyosó n. Amint
kilépett, rö gtö n megpillantotta Grahamet, aki a gyü lekezet egyik nő tagjá val beszélgetett
az utca tú loldalá n. Fliss begombolta a kabá tjá t, és lassan á tment a má sik oldalra.
Graham is észrevette, és szemmel lá tható an igyekezett elbú csú zni. A nő azonban
egyá ltalá n nem gondolt arra, hogy véget vessen a tá rsalgá snak. Ső t, még meg is fogta a
tiszteletes karjá t, mintegy visszatartva attó l, hogy megforduljon.
Fliss elindult a há za felé, amely a High utca végén á llt. Pá r méterrel odébb meghallotta
Graham szuszogá sá t a há ta mö gö tt.
– Má r azt hittem, hogy meggondoltad magad – szó lalt meg a férfi levegő utá n
kapkodva.
– Mrs. Buxton berendelt az irodá já ba. Tekintettel a férjem hazaérkezésére, rendkívü li
szabadsá gra akarnak kü ldeni.
– Igen – bó lintott a tiszteletes.
– Te tudtad? – nézett rá megü tkö zve Fliss.
– Kedden az igazgató sá gi ü lésen dö ntö ttü nk így – felelte a férfi. – Nem szavazhattam
ellene, mert az feltű nő lett volna.
– É s te természetesen nem akartá l feltű nni – nyugtá zta Fliss keserű en. Azonban
rö gtö n meg is bá nta bará tsá gtalan megjegyzését. – Sajná lom, de a sok pletyka Morgan
visszatérése kö rü l felidegesített. Hisz nem mondhatom el mindenkinek, hogy igen, ná lam
já rt, de má r el is ment.
– Megértelek. – Graham má r sokkal kiegyensú lyozottabbnak tű nt. – Egyszerű en
mondd azt, hogy most a szü leinél lakik! Mindenki meg fogja érteni, hogy nem kö nnyű
szá motokra ú jbó l megszokni egymá st. Kü lö nben is, engem tö bb ideje ismersz, mint
Morgant.
49
– Igen. – Fliss egyre rosszabbul érezte magá t. Á llandó an arra kellett gondolnia, hogy a
férje nem ígért neki semmit, amikor elment. É s ő addig fog aggó dni érte, amíg nem talá l
magá nak rendes laká st és á llá st. – Tudtad, hogy Nyanda kormá nya ki akarja tü ntetni?
– Igen, olvastam az ú jsá gban. – A tiszteletes helytelenítő en megcsó vá lta a fejét. –
Nevetséges, hogy mi emberek mindig a rémtetteket magasztaljuk! Végü l is Mdola elnö k
néhá ny hó nappal ezelő tt még a lá zadó csapatokat vezette.
– Nem hiszem, hogy Morgan magasztalja azt, amin keresztü lment – vetette ellen Fliss.
Nem tű rhette, hogy Graham lenéző en nyilatkozzon a férjérő l, még ha idő kö zben meg is
vá ltoztak az érzései irá nta.
A tiszteletes megdö rzsö lte az orrá t.
– Ha te mondod! Bá r én nem a férjedre gondoltam, hanem Mdolá ra. Hiszen ő is csak
erő szakos ú ton kerü lt hatalomra.
– De má r elkezdte az orszá got demokratikussá á talakítani.
– Mennyire demokratikussá ? – vonta fel a szemö ldö két Graham kételkedve.
– Amennyire szü kséges – csendü lt fel egy hang a há tuk mö gö tt.
Fliss megfordult, és hitetlenkedve nézett Morganre.
50
10. FEJEZET
Graham ugyanú gy megdö bbent, mint Fliss. Nem szá mított erre a fordulatra, habá r
sejthette volna, hogy Morgan nem mond le egykö nnyen csinos feleségérő l. Még ha nem
is kívá nja hosszú tá von folytatni a há zassá got, akkor is egyelő re elégtétellel szolgá l neki,
ha ragaszkodhat a jogaihoz.
Fliss megá llapította magá ban, hogy a férje má r teljesen má shogy néz ki, mint egy
héttel ezelő tt. A haja lassan kinő , és hamvassző ke á rnyalata érdekes ellentétet alkot a
férfi napbarnította bő rével. Megborotvá lkozva, elegá ns, sö tét ö ltö nyben és hosszú
kabá tban megint ő rü letesen vonzó férfinak tű nt.
– Maga biztos Graham Bland – nyú jtott Morgan kezet a tiszteletesnek. – Szeretném
megkö szö nni, hogy a tá vollétem alatt olyan á ldozatkészen gondoskodott a feleségemrő l.
Fliss legszívesebben a fold alá sü llyedt volna szégyenében.
– De hisz… szívesen tettem – vá laszolta Graham bizonytalanul.
– Errő l meg vagyok győ ző dve. – Morgan hangja vészesen szelíden csengett. – É pp a
feleségemet készü lt meglá togatni?
– Nem – ellenkezett hevesen a tiszteletes. – Csak véletlenü l futottunk ö ssze. A
há zvezető nő m vá r teá ra.
– Ká r. Má r ö rü ltem, hogy végre valakivel megvitathatná m a nyandai helyzetet.
É rdekelne, hogy mit gondolnak a hatalomá tvételrő l az olyan emberek, mint maga.
– Tényleg? – kérdezte Graham idegesen. Ú gy lá tszott, nem vette észre, hogy Morgan
csak gú nyoló dik vele.
Amikor megérkeztek a há z elé, Fliss szinte feltépte a kaput, és a bejá rati ajtó felé
sietett.
– Viszlá t! – kiá ltott még Graham utá na.
Fliss megfordult, és gyorsan intett egyet. Morgan kö zvetlenü l mö gö tte jö tt. El tudta
képzelni, hogy érezheti most magá t a tiszteletes. Gyorsan kinyitotta az ajtó t, és a férje
elő tt ment be a há zba.
– Szemmel lá tható an nem ö rü ltél, hogy visszajö ttem – jegyezte meg Morgan. – Biztos
megint megakadá lyozom, hogy zavartalanul folytathassá tok a viszonyotokat.
Fliss mérgesen fordult a férfi felé.
– Soha nem volt viszonyunk, ezért nincs is mit folytatni. Csak azért jö ttél, hogy
rajtakapj bennü nket valamin?
– Nem, pusztá n gondoltam, érdekelni fog, hogy nemsoká ra megint munká ba á llok.
– Hogyan? – nézett rá Fliss á lmélkodva. – Felajá nlottak neked egy á llá st a
tá maszponton?
– Nem, nem mentem vissza Craythorpe-ba. – Morgan vá llat vont. – Pillanatnyilag
ismerő sö knél lakom.
– Ismerő sö knél, vagy egy bará tnő dnél? – Fliss nagyon is jó l emlékezett még Cheryl
Lewisra, aki Doug feleségeként sem rejtette soha véka alá , mennyire vonzó férfinak
talá lja Morgant.
– Fontos ez? Egyszerű en feleslegesnek tartottam, hogy tová bbra is Craythorpe-ban
maradjak.
Fliss lassan rá ébredt, hogy való ban nincs sok jogalapja felelő sségre vonni a férfit.
– Felejtsd el! – legyintett keserű en. – Inká bb meséld el, milyen munká ró l lenne szó !
Morgan kissé habozott.
51
– Biztos emlékszel rá , említettem neked, hogy a fogsá gom alatt írtam egy napló t.
Gerry Grantet érdekelte. Az a véleménye, ha egy kicsit á tírom, az eladá si lista élére
kerü lhetü nk vele.
– Gerry Grant! – ismételte Fliss lenyű gö zve. Morgan első regényét elutasította az
ü gynö k, aki akkoriban tö bb sikeres író t pá rtfogolt.
– Igen, én is meg vagyok lepve – folytatta Morgan. – Mit nem ér egy kis nyilvá nossá g!
Felhívott, miutá n hallotta, mi tö rtént velem. É s amikor megemlítettem, hogy
feljegyeztem az emlékeimet, rö gtö n felajá nlott egy szerző dést.
A felesége nagyot nyelt.
– De hisz ez csodá latos!
– Ettő l fü ggetlenü l nem lá tszol tú l lelkesnek.
– Pedig az vagyok – bizonygatta Fliss. Semmiképp sem szerette volna, ha a férfi azt
feltételezi ró la, hogy irigyli tő le a sikert. Csak éppen megint az eszébe jutott, hogy Marius
Blake-nek vissza kellett fizetnie az elő leget Morgan első kö nyve utá n, amikor a férjét
halottnak nyilvá nítottá k. – Honnan vette, hogy hol talá lhat meg téged?
– Való színű leg felhívott Craythorpe-ban, és ott mondhattá k meg neki az ú j szá momat.
Az orvosnak meg kellett adnom, má skü lö nben nem engedett volna el.
– Akkor sok dolgod lehetett. Talá ltá l má r… laká st?
– Igen, béreltem egyet – felelte Morgan jó kedvű en, mert érezte, hogy sikerü lt
felkeltenie a felesége kívá ncsisá gá t.
– Hol? Londonban? – érdeklő dö tt tová bb Fliss. Végü l is joga van megtudni, hol lakik a
férje, még akkor is, ha idegesíti Morgan gunyoros pillantá sa.
– Nem, nem Londonban – felelte a férfi. – Má r nem tetszik ott nekem. A nagy zajban és
rohaná sban képtelen lennék dolgozni.
– Aha. – Fliss eltű nő dö tt, vajon Morgan szá ndékosan ilyen titokzatos-e. Ha ú gy
gondolja, ez má r nem tartozik a feleségére, akkor miért jö tt el hozzá egyá ltalá n?
Biztos nem azt bá nta meg, hogy annyira megalá zta az elutazá sa elő tt. Nem is vá rom el
tő le, hogy sajná lja, bizonygatta magá ban Fliss. Azt azonban el kellett ismernie, hogy még
mindig érez valamit a férje irá nt. Legalá bbis borzasztó an kínosan érintette, hogy ennyire
heves vá gyakat ébresztett benne Morgan kö zeledése.
Nem szabad ilyenekre gondolnom, figyelmezette magá t, és kisietett a konyhá ba.
Morgan nem érezheti meg, hogy még mindig hatalma van fö lö tte, kü lö nben kihaszná lná
a gyengeségét. Ő pedig elá rulná vagy megcsalná Grahamet.
Teá t tett fel, kö zben tű nő dve kipillantott a kertre. Nem tetszett neki, hogy a férje
szemlá tomá st ú gy gondolja, kénye-kedve szerint á llíthat be hozzá .
– Mit csiná lsz itt? – érdeklő dö tt Morgan a há ta mö gü l, majd az ajtó félfá nak dő lt.
Menekü lö k elő led, vá gta volna rá a legszívesebben. De aká rhá nyszor csak a férjére
pillantott, elképzelte, milyen csodá latos volt, amikor megö lelte és megcsó kolta.
– Teá t fő zö k, mi má st tennék? – A hangja rekedten csengett, ezért megkö szö rü lte a
torká t. – Iszol te is?
– Nem vagy kívá ncsi, hogy hova kö ltö zö m? – kérdezte Morgan kihívó an.
– Nem – felelte a lá ny mérgesen. Semmi kedvet nem érzett má r hozzá , hogy
belemenjen a férfi kisded já tékaiba. – Kérsz teá t, vagy nem?
– Miért idegeskedsz? Azt hittem, ö rü lsz, hogy ú jra kezembe vehetem az életem
irá nyítá sá t.
Fliss megfordult Tényleg azt képzeled, hogy érdekelnek a terveid?
Morgan csak nagyon nehezen tudta visszafojtani a nevetését.
– Igen, kü lö nben nem kérdező skö dtél volna annyit. Ó , Fliss, azért vagy ilyen mérges,
mert nem térden csú szva kö nyö rgö k neked, hogy ne hagyj el?
52
– Ez ostobasá g! Csak azt nem értem, miért jö ttél el má sodszorra is. Azok utá n, hogy
olyan… furcsá n viselkedtél velem, azt hittem, nem akarsz tö bbé viszontlá tni.
– Talá n nem is tévedsz olyan nagyot – felelte sejtelmesen Morgan. – De adni akartam
neked valamit. Azt hiszem, ez a tiéd. – A tá ská já bó l kihú zott egy borítékot, és á tnyú jtotta
a feleségének.
Fliss nagyon ü gyelt rá , hogy ne érjenek ö ssze az ujjaik, amikor á tvette a borítékot.
Kinyitotta, és megpillantotta a csekket. Ez lehetetlen, ez csak valami tévedés, Morgannek
nincs is ennyi pénze, há t honnan is lehetne, hajtogatta magá ban dö bbenten. Amikor
azonban megpillantotta a csekken a sajá t nevét, kiszá radt a szá ja.
– Mi ez?
– Egy csekk, amit bevá lthatsz a bankban.
– Ennyit én is tudok. – Fliss fá radtan nézett a férjére. – De mégis, mit jelentsen ez?
Morgan kifejezéstelenü l pillantott vissza rá .
– Kevesled? Azt hittem, elég nagylelkű ö sszeg.
– Te aljas gazember! – fakadt ki Fliss indulatosan. Eddig azt hitte, hogy a férfi nem
alá zhatja má r meg jobban, mint akkor reggel, de nyilvá n tévedett. Morgan még nem
szá molt le vele teljesen.
Felhá borodva hozzá akarta vá gni a csekket a férfi fejéhez, de a papírdarabka tú l
kö nnyű nek bizonyult, és a fö ldre hullt.
Morgan felemelte.
– Fliss… – kezdte mérgesen.
A felesége azonban má r kifogyott a béketű résbő l.
– Takarodj! – kiá ltotta hevesen. – Fogd a mocskos pénzed, és tű nj el!
– Az isten szerelmére! – jö tt indulatba most má r a férfi is. – Elment az eszed? Mi a
fenén idegesítetted fel magad ennyire?
– Még kérdezed? – fintorodon el Fliss. – Tudtam, hogy megvá ltoztá l, Morgan, de csak
most értettem, meg, mennyire. Itt azonban nem élhetsz a dzsungel tö rvényei szerint!
Most tú l messzire mentél.
– Tessék? – értetlenkedett a férje. – Neked sejtelmed sem lehet a dzsungel
tö rvényeirő l! De ha kö tekedni akarsz, akkor csak bá tran!
Fliss megrá zta a fejét.
– Má r mindent elmondtam, mit akartam – vá laszolta mereven. – Menj el, kérlek! –
szó lította fel ú jbó l a férjét, majd kiviharzott mellette a nappaliba, mert a konyha hirtelen
tú l szű k lett kettő jü knek.
Morgan kö vette a feleségét, és szemmel lá tható an eszébe sem jutott elhagyni a há zat.
– Nem mész el?
– Még nem. – A férfi szeme vészjó sló an villogott. – Elő bb á ruld el, miért izgattad fel
magad ennyire! Ú gy teszel, mintha megbá ntottalak volna a pénzzel, de nem mondod
meg, való já ban mi rosszat kö vettem el.
– Ó , nem érdekes! É n most felmegyek, és elvá rom, hogy mire kijö vö k a fü rdő szobá bó l,
te elhagyd a há zat!
Morgan vá llat vont és figyelte, ahogy Fliss fellépdel a lépcső n. Nem mozdult a
helyérő l, csak á llt ott. Ú gy tű nt, teljesen hidegen hagyja, mit tesz vagy mond a felesége.
Így most ő érezte magá t betolakodó nak a sajá t há zá ban.
Fliss rosszkedvű en ment a há ló szobá ba. Vajon csak azért jö tt Morgan, hogy
megbá ntsa ő t? Annyi biztos, hogy ott akarta folytatni, ahol a mú lt hétvégén abbahagyta.
Azonban ő keresztü lhú zta a szá mítá sait. É s még volt képe a férfinak nagylelkű nek
nevezni azt az aljas hú zá sá t a csekkel! Hogy merészelte? Tényleg azt hiszi, hogy mindent
megkaphat pénzért?
53
Elgyö tö rten nézett a tü kö rbe. Annyira megvá ltozott volna, hogy Morgan má r ilyet
feltételez ró la: elég egy csekket az orra elé tartani, és ő rö gtö n á gyba bú jik vele?
Nem, aká rmit is gondol, téved, bizonygatta magá ban. A legjobb példa erre Graham, ő
bezzeg soha nem tenne ilyet.
Hirtelen azt lá tta a tü kö rben, hogy Morgan ott á ll mö gö tte a há ló szoba kü szö bén, és
hanyagul az ajtó félfá nak dő l.
– Nem fü rö dni készü ltél?
Fliss most má r mindent értett. Ő is vele akar jö nni a fü rdő be.
– Dehogynem – felelte hű vö sen. – De te mit akarsz? – hú zta el a szá já t. – Beszá llni
hozzá m a ká dba?
– Nem is rossz ö tlet. – A férfi elismerő en mérte végig felesége karcsú testét. – Elő tte
azonban tisztá zni szeretném, hogy mi célom volt azzal a csekkel. Addig elmenni sem
tudnék, amíg esetleg valami aljas szá ndékot feltételezel ró lam.
Fliss arca megkeményedett.
– Nincs szü kségem magyará zatra.
– De van. Csak most értettem meg, min idegesítetted fel magad annyira. De hidd el,
még ha ki is vagyok éhezve, ahogy ezt mondani szoktá k, akkor se jutna eszembe neked
pénzt kíná lni a szolgá lataidért.
– Há t persze! – vá gott vissza a felesége lenéző en. – Talá n mindjá rt azt á llítod, hogy
sajná lod, amiért a mú lt hétvégén nevetségessé tettél.
– Ha ú gy érezted, akkor sajná lom – vonta meg a vá llá t Morgan.
– Ugyan, fejezd má r be! – Fliss gyorsan megfordult. Idegesítette, hogy a férfi
tü kö rképével kell beszélgetnie. – Valld be, élvezted, hogy megalá zhatsz! Be akartad
bizonyítani, hogy még mindig van… hatalmad fö lö ttem.
– Eszembe se jutott. – Morgan egy pillanatra ö sszeszorította a szá já t. Azutá n
csü ggedten felsó hajtott. – Jó , jó . Talá n mégis van valami kö ze ennek az egésznek a
hatalomhoz. De nemcsak téged, hanem magamat is megalá ztam.
– Tessék?
– Igen. – A férfi most az á gyra mutatott, mintha meg akarná kérdezni, rá ü lhet-e.
Flissnek eddig fel sem tű nt, mennyire sá padt. Ö nkéntelenü l is bó lintott. Morgan kissé
nehézkesen helyet foglalt.
– Má r nincs annyi férfierő m, mint egykor – folytatta zavartan.
Flissnek elakadt a lélegzete.
– Ezt komolyan mondod?!
– Miért? Nem szívesen ismételgetem, de Jamara nem egy vidá m park volt.
– De akkor is…
– Tö bb, mint négy éve nem fekü dtem le nő vel. El tudod képzelni, milyen riasztó ez?
Talá n má r nem is lennék képes rá .
Fliss arra gyanakodott, hogy Morgan csak sajná latot akar ébreszteni benne.
– Akkor sem értem, miért adtad nekem azt a csekket. Jó lenne, ha elmagyará zná d,
hogy végre befejezhessü k ezt a beszélgetést. Szívesen beü lnék má r a ká dba.
Morgan kivette a csekket a tá ská já bó l, és odaadta a feleségének.
– Jó l nézd meg még egyszer! Nem ismerő s az ö sszeg?
Fliss vonakodva vette el a papírdarabot, majd egy pillantá st vetett az ö sszegre, amirő l
semmi sem jutott az eszébe.
– Nem, nem mond semmit.
– Pedig kellene – felelte a férfi tü relmetlenü l. – Ez az az elő leg, amit Marius Blake
kifizetett nekem, tő led pedig visszakö vetelt.
54
– Nem hiszem… – kezdte Fliss, de rö gtö n abbahagyta, mert felfedezte a kiadó nevét az
alá írá s mö gö tt. – Ó , ez nem lehet! – suttogta, és elborzadva gondolt arra, mivel
gyanú sította meg Morgant.
55
11. FEJEZET
Fliss még mindig dö bbenten meredt a csekkre.
– Miért nem mondtad rö gtö n? – kérdezte gyá moltalanul.
– É n megpró bá ltam – felelte Morgan gú nyosan.
– Annyira sajná lom! – A felesége odaü lt mellé az á gyra. – Nekem ez nem kell, ez a tiéd.
– Nem, ez a te pénzed – ellenkezett a férfi szelíden. – Tegnap este Mariusná l já rtam.
Bevallotta, hogy ő kö vetelte vissza tő led az elő leget. Ezért kellett eladnod az autó t is,
ugye? Miért nem mesélted ezt el nekem?
– Nem gondoltam volna, hogy végü l valami bű ntudatfélét fog érezni és visszaadja a
pénzt.
Morgan meglazította a nyakkendő jét, és kigombolta ingén a legfelső gombot.
– Így. Most má r jobb. Nem, Fliss, Mariusnak nincs lelkiismeret-furdalá sa. Ő egy vérbeli
kereskedő , és tudja, milyen jó l el lehet majd adni a kö nyvemet egy ilyen nagy hírverés
utá n. Mindenesetre nagyon jó pénzt adott a kizá ró lagos kiadó i jogért. Legalá bb most má r
tudod, hogy nem akartalak megbá ntani.
A felesége bó lintott.
– É s egyébként hogy vagy? – kérdezte, mert aggó dott.
– Tényleg érdekel?
– Igen. – Fliss feló hajtott. – Mit meséltél a szü leidnek? Azó ta nem hívtak fel.
Morgan ö sszerá ncolta a homloká t.
– Természetesen nyugtalanok – vallotta be. – Miutá n visszautaztam velü k, egybő l
gondoltá k, hogy valami nincs rendben kö zö ttü nk.
– É s most miként vélekednek ró lam?
– Nem mindegy? – A férfi hangja kiá brá ndultan csengett. – Elő bb vagy utó bb ú gyis
meg kell tudniuk, hogy szakítani akarunk. Egyébként Londonban elvá ltunk egymá stó l, és
ő k hazautaztak – folytatta Morgan. – Késő bb Paul Giles felhívott a tá maszponton és
felajá nlotta, hogy lakhatok ná la egy ideig.
– É rtem. – A felesége ö rü lt, hogy még sincs nő a dologban. – Aggó dtam miattad, mert
nem tudtam, hol vagy.
– Felhívhattad volna a szü leimet.
– Nem mertem – ismerte be Fliss.
– Mért nem? Talá n még meg is sajná lná nak, ha elmesélnéd nekik, hogy
haszná lhatatlan lettem az á gyban.
Fliss akaratlanul is ellenkezni kezdett.
– Ez lehetetlen! Az egészet csak beképzeled magadnak.
A férfi ö sszehú zta a szemö ldö két.
– Talá n zavarna, ha igaz lenne?
– Bolond kérdés – felelte a felesége, majd Morgan bú skomor á brá zatá t lá tva gyorsan
hozzá tette. – Há t persze, hogy zavarna.
– Miért?
– Mert… mert az annyira nem illene hozzá d…, legalá bbis ahogy én ismertelek… – Fliss
szá ja hirtelen kiszá radt.
– Nem kényelmetlen neked, hogy ilyen nyíltan beszélgetü nk ezekrő l a kényes
kérdésekrő l?
– Nem…, csak nem értem, hogy jutott most egyá ltalá n az eszedbe?
– Miattad. Mi má sért?
Fliss sejtette, mit akar ezzel mondani, és hitetlenkedve nézett rá .
56
– De te azt á llítottad, hogy nem akarsz lefekü dni velem!

– Igen, emlékszem. Ő szintén szó lva féltem, hogy kudarcot vallok, ezért viselkedtem
olyan visszataszító an veled.
Fliss nem akart hinni a fü lének.
– Soha nem feltételeztem volna ró lad ilyesmit.
Morgan lebiggyesztette az ajká t.
– Az embert felő rlik a félelmei. Ezért olyan fontos, hogy megbizonyosodhasson az
alaptalan voltukró l.
Amikor fel akart á llni, a felesége megfogta a karjá t.
– Morgan, nem mehetsz el csak ú gy, azok utá n, amit az elő bb á llítottá l! Istenem, mi
tö rtént veled?
– Semmi.
– De valaminek tö rténnie kellett. – Fliss elgondolkozva az alsó ajká ba harapott. – Vagy
lelki okai vannak.
– Talá n. – A férfi nagyot só hajtott. – Ez nem a te gondod, ne tö rd rajta a fejed!
Bá rcsak az lenne! – gondolta Fliss, és valahogy felelő snek érezte magá t Morgan vélt
vagy való s betegsége miatt. Végtére is a férje volt, és nem tehetett arró l, hogy halottnak
gondoltá k, a felesége pedig ö sszebará tkozott addig egy má sik férfival.
– Semmi bajod – fogta meg végü l a felesége a kezét. – É n tudom.
– Honnan? – nézett rá Morgan kétkedve.
Fliss még csak nem is sejtette, mit vá laszolhatna erre, de mindenképpen segíteni
akart.
– Tudom, és kész.
– Má r rég nem tapasztalhattam meg az ellenkező jét… – jegyezte meg vontatottan a
férfi, majd elhú zta a kezét, és felá llt. – De azért kö szö nö m. Jó érzés, hogy legalá bb te
hiszel bennem.
Fliss gyá moltalanul a férjére pillantott.
– Ez neked sem jó . Nem beszélhetnénk ró la? Maradj má r itt!
Morgan csodá lkozva felvonta a szemö ldö két.
– Az elő bb még alig győ zted kivá rni, hogy megszabadulhass tő lem!
– Egy kicsit elszabadultak az indulataim. De nem ú gy értettem. Tényleg beszélni
szeretnék veled.
– Mirő l?
– Kettő nkrő l.
– Fliss, ezen má r nincs mit megbeszélni – csó vá lta meg a fejét Morgan, de azért
visszaü lt.
– Bará tok maradhatunk?
A férfi fá jdalmas arcot vá gott.
– Az nekü nk ú gysem menne.
Flissben ö nkéntelenü l is ú jra felidéző dö tt, milyen szenvedélyesen szerették egymá st
egykor. Két tenyere kö zé fogta a férfi arcá t, és kényszerítette, hogy rá nézzen. Egyszerű en
nem tehetett má st, akkor sem, ha késő bb esetleg megbá nja.
– Morgan…
– Nem! – szakította félbe a férfi gyorsan. – Ne mondj semmit, vége van! Ez a lelkész
boldog lehet.
Fliss biztosra vette, hogy Morgan szá ndékosan említette meg Grahamet, éppen hogy
ő t észre térítse. Azonban elkésett vele, hisz a felesége ú gy érezte, képtelen ellená llni a
férfi érzéki szá já nak.
57
– Morgan! – Kezével beletú rt a férfi hajá ba. – Megcsó kolhatlak? – É s mivel a férje nem
hú zó dott el, még hozzá tette: – Ugye, nincs ellenedre?
Szá já t rá tapasztotta Morganéra, és gyengéden az á gyra dö ntö tte. Azutá n nyelvével
izgató já tékba kezdett. Ha netalá n eddig kétségei lettek volna, tényleg kívá nja-e a férjét,
há t most teljes bizonyossá ggal meggyő ző dhetett ró la.
Fliss érezte, hogy a férfi szá ndékosan visszafogja magá t, ugyanakkor nem értette,
miért. Vagy azért, mert a feleségére akarta hagyni a kezdeményezést, vagy egyszerű en
félt megbízni sajá t magá ban. Fliss azonban nem zavartatta magá t, és gyengéd csó kokkal
borította a férfi arcá t, míg lassan-lassan Morgan tartó zkodá sa is felengedett. Kibontotta
Fliss copfjá t, hogy dú s haja zuhatagként omlott a vá llá ra, majd élvezettel beletú rt a
selymes, gö ndö r tincsekbe.
– Tú l sok ruha van rajtad – suttogta kö zben.
– Rajtad is – felelte a felesége kifulladva, és lassan lefejtette a férfiró l a zakó já t. – Így
má r sokkal jobban tetszik – jelentette ki diadalittasan, mikö zben a nyakkendő t is
kioldozta, és nekilá tott kigombolni a halvá nykék inget. – Sokkal jobban – ismételte
á hítatosan, ahogy megpillantotta a félje napbarnította bő rét.
Lehajtotta a fejét, és Morgan mellbimbó já t kezdte kó stolgatni, ú gy ahogy a férfi
csiná lta neki mindig. Ez szemlá tomá st tetszett Morgannek. Amikor azonban a nadrá gja
ö vét akarta kicsatolni, a férfi lefogta a kezét.
– Vá rj!
– Miért?
– Nagyon jó l tudod – felelte Morgan szinte bará tsá gtalanul.
– Ó … – Fliss szá ndékosan félreértette. – Zavar, hogy még ilyen sok ruha van rajtam.
Ezen aztá n igazá n kö nnyen segíthetü nk! – É s még mielő tt a férje észbe kapott volna, má r
le is hú zta a puló verét, ami alatt csak egy csipkemelltartó t viselt. – Jobb így?
– Nem…
– De! – Egy pillanatig habozott, mielő tt levette volna a melltartó t, de azutá n bü szkén
tekintett a férjére: – Na, így má r biztos sokkal jobb.
Morgan becsukta a szemét. A felesége telt keble tú l csá bító lá tvá ny volt a szá má ra.
Fliss ö rü lt, amikor a férfi végü l á tö lelte, és magá hoz hú zta. Morgan ajka forró n tapadt a
mellére, bimbó it hevesen és szenvedélyesen simogatta a nyelvével. A felesége felnyö gö tt
a gyö nyö rtő l, és érezte, kész lenne befogadni a férjét.
Most má r Morgan sem ellenkezett, amikor Fliss kikapcsolta az ö vét. A felesége
tü relmetlenü l hú zta le a cipzá rt, majd a nadrá got az alsó nadrá ggal együ tt.
Morgan á gaskodó férfiassá ga erő sen feszü lt Fliss kezében. Lá gyan simogatta, míg a
férfi kéjesen fel nem nyö gö tt:
– Drá gá m! – zihá lta izgatottan.
Fliss villá mgyorsan hú zta le a szoknyá já t, a harisnyá já t, majd a csipkebugyijá t, és
ú jbó l a férfihoz bú jt. Csak akkor bizonytalanodott el egy kissé, amikor Morgan a
meztelen há tá t és fenekét kezdte simogatni.
– Drá gá m… – A férfi becsukta a szemét.
Fliss észrevette a homloká n az izzadtsá gcseppeket, és feltételezte, hogy a férje
ugyanolyan ideges, mint ő .
– Ó , drá gá m… – Morgan ujjaival a felesége legérzékenyebb testrésze felé kalandozott,
majd egyre mélyebbre hatolt.
Fliss egész teste beleremegett, amikor elérte a csú cspontot. Azutá n rö gtö n
elszégyellte magá t. Mit gondolhat ró la most a férje? Ennyire képtelen uralkodni a
szenvedélyén? Ő érte akartam csiná lni az egészet, nem azért, hogy én jussak el a csú csra,
ostorozta magá t.
58
– Jó volt? – kérdezte a férfi, amikor ú jbó l kinyitotta a szemét.

– Csodá latos – felelte Fliss, anélkü l hogy rá nézett volna. Azutá n magasra emelte a
csípő jét, hogy Morgan beléhatolhasson, a férfi azonban visszatartotta magá t.
– Ú gysem megy – jelentette ki hidegen, és odébb akart hú zó dni. – Ö rü lö k, hogy
élvezted, de tö bbet sajnos nem nyú jthatok.
– Dehogynem! – A felesége most fö lé hajolt, és ú gy helyezkedett, hogy kö zvetlenü l
Morgan szá ja fö lé kerü ljö n a melle.
A férfi hagyta magá t irá nyítani, és ajká val lá gyan ingerelni kezdte az egyik
mellbimbó t, mikö zben Fliss mozgott rajta. Annyira belefeledkeztek ebbe a gyö nyö rteli
já tékba, hogy szinte észre sem vette, amikor a felesége egy ó vatlan pillanatban beleü lt
á gaskodó férfiassá gá ba.
– Ó , drá gá m! – nézett há lá s tekintettel Flissre.
É s amikor izgalma hirtelen alá bbhagyni lá tszott, a felesége ö sztö nö sen megérezte,
milyen izgató biztatá sra lenne szü ksége, hogy folytathassá k a szeretkezést.
Végü l azonban beletö rő dve leszá llt Morganrő l, és az á gyéka fö lé hajolt. Szerette volna
kideríteni, miért vesztette el a férje a bizalmá t sajá t maga és a férfiassá ga irá nt. Nem
csapta be a feleségét, tényleg megbénította a félelem, hogy má r nem tudja ő t kielégíteni.
Fliss felfedezett egy kis, kerek, meglehető sen riasztó sebhelyet a férfi combjá nak
belső oldalá n. Megrettenve szemlélte a heget, amit csak néhá ny centiméter vá lasztott el
Morgan férfiassá gá tó l. Talá n emiatt fél annyira, hogy kudarcot vall?
Annak ellenére, hogy Morgan megpró bá lta megakadá lyozni, Fliss elő szö r a sebhelyet
kezdte el csó kolgatni, majd szá já val lassan feljebb araszolt. Meg kellett és meg is akarta
tenni. Be kellett bizonyítania a férfinak, hogy a félelmei alaptalanok.
– Drá gá m! – Morgan nem akarta megengedni, hogy a felesége a szá já val és a nyelvével
kényeztesse, de Fliss nem zavartatta magá t. – Az isten szerelmére, hagyd abba! –
ellenkezett egyre halkabban.
A felesége nem is tö rő dö tt a tiltakozá sá val, és má r annyira felizgatta a férfit, hogy
érezhette, a beteljesü lés elő tt á ll. Még mielő tt azonban elérte volna a csú cspontot, Fliss
ú jra rá ü lt.
Amikor a férfi á tö lelte, majd erő sen magá hoz hú zta és felvette ritmusá t, má r tudta,
hogy el fogja érni a céljá t. Azutá n megfordultak, és most má r Morgan kerü lt felü lre.
Nem tartott soká ig szenvedélyes ö lelkezésü k, mert Fliss hamarosan ú jbó l elérte a
csú cspontot, majd kö zvetlenü l utá na Morgan is. A férfi teljes testében remegett, és
kimerü lten eresztette le a karjá t.
Amikor Morgan el akart hú zó dni tő le, a felesége megpró bá lta visszatartani. A férfi
azonban felá llt, és ö ltö zkö dni kezdett, csak mintegy mellékesen szó lt a vá lla fö lö tt vissza:
– Kö szö nö m.
– Morgan… – Fliss nem értette a férje kü lö nö s viselkedését. Rendben, akarata ellenére
csá bította el ő t, de talá n akkor sem ezt érdemli tő le. Egy jelre vá rt, amibő l
megbizonyosodhatna, hogy a férfi még mindig szereti. Sajá t magá nak má r bevallotta,
hogy vá ltozatlanul mély érzéseket tá plá l Morgan irá nt.
– Hová akarsz menni?
– Talá n vissza Londonba. – A férfi megfordult, mikö zben az ö vét csatolta be. – Most
kocsival jö ttem.
– Nem kellene beszélnü nk még?
– Mirő l?
Fliss nyelt egyet.
– Talá n elmesélhetnéd, hogyan szerezted azt a sebet.
– Ó , azt! – Morgan legyintett egyet. – Arra igazá n nem lehetek bü szke.
59
– De akkor is…

– Elismerem, ö rö k há lá val tartozom neked, amiért bebizonyítottad, hogy minden
rendben van velem, de kérlek, ne élj vissza a helyzettel! – szakította félbe Morgan élesen.
Ez nem tisztességes, há borgott magá ban Fliss.
– Nem gondolod, hogy jogom lenne megtudni? – kérdezte feszü lten.
Morgan begombolta az ingét, és felvette rá a zakó já t. Azutá n kimerü lten a hajá ba tú rt.
– Egy ő rü lt pillanatomban azt hittem, hogy megszö khetem a tá borbó l – kezdte
mesélni mégis. – Elloptam az egyik dzsipet, és amikor a hegyen leszá guldottam, Ungave
egyik já rő re tü zet nyitott rá m. Mivel biztosra vették, hogy meghaltam, otthagytak.
Szerencsemre Mdola emberei megtalá ltak, mielő tt elvéreztem volna.
– Ó , Morgan…!
– Nem, ezen nem kell felizgatnod magad, má r vége van. Egyszerű en hibá t kö vettem el.
A seb begyulladt, és az orvos is attó l tartott, hogy a fertő zés á thú zó dhat kényesebb
helyekre. De akkoriban nem ez foglalkoztatott. Ö rü ltem, hogy élek.
– É s ezért…? – Fliss habozva elhallgatott.
– Kimondjam helyetted? – Morgan felvette a zakó já t az á gyró l. – Igen, ezért nem
fekü dtem le azó ta nő vel. De há la a segítségednek, most má r nem kell semmitő l sem
tartanom. Igazá n bü szke lehetek, hogy ilyen feleségem van! – jelentette ki metsző
gú nnyal.
– Ez nagyon kegyetlenü l hangzik – felelte Fliss leverten.
– Akkor se pró bá ld velem elhitetni, hogy pusztá n bará ti szívességet tettél! – vá gott
vissza a férfi indulatosan. – Még egyszer kö szö nö m, de Grahamnek kellett volna
tartogatnod magad – tette hozzá keserű en. – Fogadok, szegény ö rdö g még csak nem is
sejti, mennyire ki vagy éhezve a szexre!
60
12. FEJEZET
Morgan csak azért bérelt laká st Salisburyben, mert nem akarta Flisst elveszíteni a
szeme elő l. Abban reménykedett, felesége talá n elő bb-utó bb megbá nja a dö ntését. É s
talá n még sikerü l féltékennyé is tennie. Ezért szeretett volna a kö zelében maradni.
Nagyon elkeserítette, hogy Fliss má ssal já r, ugyanakkor ezt letagadta még sajá t maga
elő tt is. Azt viszont má r kezdte belá tni, hogy a felesége szá má ra is ugyanolyan nehéz
lehetett ezt a négy évet elviselni, mint neki.
Ennek ellenére nehezen emésztette meg, hogy Fliss beleszeretett egy má sik férfiba.
Morgan elhú zta a szá já t. Csak azért, mert nem adhatott magá ró l életjelt, elveszítette ő t.
Ha Julius megbízott volna benne, és megengedi, hogy felvegye a feleségével a
kapcsolatot, akkor most minden rendben lenne. Mdola azonban minduntalan csak azt
hajtogatta, hogy má r tú l sokan á rultá k el és okoztak neki csaló dá st.
Emiatt szenvedett most Morgan. Fliss megint ö sszezavart, gondolta. Azért kereste fel
ő t, hogy kibékü ljö n vele. Ehelyett megengedte neki, hogy attó l a szemernyi
ö nbecsü lésétő l is megfossza, ami még megmaradt.
Miért mutatta meg, milyen érzés vele lenni, ha mégsem akar visszamenni hozzá ? Csak
já tszott vele? Morgan maga sem hitte, hogy a felesége pusztá n egy férfira vá gyott volna.
Ugyanakkor azt má r biztosra vette, hogy Bland egy ujjal sem ért hozzá soha. Fliss
ugyanolyan idegesen viselkedett, mint ő , és ugyanolyan gö rcsö sen igyekezte a gá tlá sait
legyő zni.
Morgan tű nő dve rá ncolta ö ssze a homloká t. Az anyja szavaibó l arra kö vetkeztetett,
hogy Bland lelkész meglehető sen régimó di gondolkodá sú ember lehet. Olyan
betokosodott erénycső sz, jelentette ki az anyja, amikor Morgan elmesélte neki, hogy a
felesége szíve inká bb a tiszteleteshez hú z. Aká rhogy is lesz, az egy kis vigaszt jelentett
szá má ra, hogy Fliss nem csalta meg.
Mégis megvá ltozott minden. Má r nem akarta, hogy a felesége vele lakjon. É s azt sem
akarta, hogy mindennap az ő arcá val fekü djö n és keljen. Nem akart tová bb szenvedni.
Amíg azt hitte, nem lesz képes tö bbé szeretkezni, okozott neki némi ö rö mö t, ha
felidézte, milyen jó volt egykor. Most azonban má r csak arra tudott gondolni, mi mindent
vesztett. Nem lá tott má s megoldá st: a lehető legmesszebbre el kell innen kö ltö znie.
Nagyot só hajtva nekidő lt a széles ablakpá rká nynak. De hogyan is adhatná fel a
reményt, hogy talá n valamikor visszahó díthatja a feleségét? Ilyen kö nnyen mondjon le
ró la?
Fliss azonban má r nem akar engem, mondta magá ban. Csak azért fekü dt le velem,
hogy bebizonyítsa, alaptalanok a félelmeim. Hogy végre tiszta legyen a lelkiismerete. Azt
tette, amit az esze diktá lt.
Morgan má r két hete szü ntelenü l azon tö prengett, mihez kellene kezdenie ebben a
helyzetben, de még nem jutott elhatá rozá sra. Való sá ggal megbénította a tudat, mekkora
veszteséggel já rhat, ha nem viselkedik elég okosan.
Amikor a szü lei elvitték Flisstő l Londonba, annyira elkeserítette a balul sikerü lt
lá togatá s a feleségénél, hogy nem is gondolt a jö vő jére, és még aznap alá írta a bérleti
szerző dést. Csak miutá n az ingatlanü gynö k kö zö lte vele, hogy elhozhatja a kulcsokat,
akkor dö bbent rá , milyen elhamarkodottan dö ntö tt.
Miért nem tudta Flisst egyszerű en kitö rö lni az életébő l?
Mert még mindig szereti! Dü hö sen lö kte el magá t az ablakpá rká nytó l, és á tment a
szobá n. Azutá n kezébe vette a levelet, amit Julius biztosabb cím ismerete nélkü l, a
61
hajdani munkahelyére kü ldö tt. Nyandá ban nyomtá k rá a pecsétet, és Paul Giles
elragadtatott mosollyal nyú jtotta á t neki.
– Igazá n ö rü lhetsz, hogy ismerted ezt az embert – jelentette ki Paul a reggelinél. – Így
legalá bb tú lélted.
– Igen. – Morgan nyugodtan nézett a férfira. – De ezt akkor még nem tudtad, amikor
rá beszéltél, hogy fogadjam el a megbízá st. Azt á llítottad, Nyanda biztonsá gos orszá g, és
Ungave elnö k az ellenő rzése alatt tartja a helyzetet.
– Errő l meg voltam győ ző dve. Mindig is ezt á llítottam, ugye, Lindi? – nézett a
feleségére megerő sítést kérve. – Azt gondoltam, kifejezetten kö nnyű megbízatá s lesz.
– Igen, ezt gondoltad – helyeselt a felesége kö telességszerű en. Morgan azonban nem
sokat adott a szavá ra, mert az asszony tö bbnyire a ká rá t kívá nta. Linda soha nem
bocsá totta meg neki, hogy tö bb évvel ezelő tt visszautasította a kö zeledését egy hivatali
ö sszejö vetelen.
– Mindenesetre jó vége lett a dolognak – tette hozzá Paul. – Ú jra itthon vagy, és Mdola
szemmel lá tható an nagyra tart.
– Csak a feleségem nem – jegyezte meg Morgan keserű en.
– Ó , tényleg nem? – csapott le rö gtö n Linda kívá ncsian. – Pedig én biztosra vettem,
azért béreltél Salisburyben laká st, hogy Flissnek ne kelljen feladnia a munká já t, és ne
kelljen ide-oda utazgatnia.
– Nem, egyedü l fogok ott lakni – tért ki a kérdés elő l Morgan, és má r bosszankodott
magá ban, hogy egyá ltalá n szó ba hozta a feleségét. Azutá n felnyitotta a levelet és
á tolvasta.
A szoká sos udvariassá gi formulá k utá n Julius az egészsége felő l érdeklő dö tt, majd a
tá rgyra tért. Az év végén nagyszabá sú rendezvényekkel ü nneplik meg a hivatalba
lépését. Erre a lá tvá nyos eseménysorozatra hívta meg az ú j elnö k Morgant és Flisst.
Mindenképpen szerette volna megismerni Morgan feleségét, ő t magá t pedig nyilvá nosan
kitü ntetni.
A férfi rendes kö rü lmények kö zö tt nagyon ő rü lt volna a megtiszteltetésnek. Rá adá sul
Flissnek is szívesen megmutatta volna há nyattatá sainak helyszínét.
Most, hogy ú jbó l á tfutotta, elgondolkodva tette vissza a levelet a kandalló pá rká nyra.
El kell végre dö ntenie, mit akar kezdeni a laká ssal.
Ekkor vá ratlanul csö ngettek, és ő felriadt gyö trő gondolataibó l.
– Igen? – szó lt bele a kaputelefonba.
– Morgan? – kérdezte egy nő i hang. – Linda vagyok. Kinyitod nekem?
Fliss a falutemplom legutolsó padjá ban ü lt. Most, rö viddel hú svét elő tt, nem
díszítették virá gok az oltá rt, de a sok kis pislá koló gyertya így is meghitt, ü nnepi
hangulatot teremtett. Ezen a szerda reggelen csak nagyon kevesen jö ttek el a misére.
Hétkö znap á ltalá ban Fliss sem já rt templomba. Most azonban mindenképp beszélni
szeretett volna Grahammel. A lehető leggyorsabban kö zö lni akarta vele, hogy tö bbé ne
jö jjö n hozzá a há zá ba. A tiszteletes ugyanis az utó bbi idő ben egyre tö bbszö r lá togatta
meg otthon mindenféle ü rü ggyel. Nyilvá n ú gy vélte, má r nem kell ó vatosnak lennie, mert
Fliss végleg szakított Morgannel.
Meg kell végre értetnie vele, hogy a férje hazatérésével minden megvá ltozott. Ú jra á t
szeretné gondolni a jö vő re vonatkozó terveit. Má r tö bbszö r pró bá lt Grahammel beszélni
errő l, amikor a férfi csak ú gy betoppant hozzá , de ő mindig gyorsan témá t vá ltott, mintha
félne ettő l.
Fliss keserű en elmosolyodott. Amikor még azt hitte, Morgan halott, eszébe sem jutott
kételkedni a Graham irá nti érzéseiben. A tiszteletest rendes, tapintatos embernek
62
ismerte meg, és biztosra vette, minden nő bü szke lenne, ha ilyen férfival já rhatna
jegyben.
Ez azonban most megvá ltozott. Morgan és az ő kapcsolata egyedü linek és
felü lmú lhatatlannak bizonyult. Ezért bará tkozott ö ssze valaki olyannal, aki a férje
tö kéletes ellentétének lá tszott. Graham védelmet és biztonsá got nyú jtott neki, de ő csak
mint jó bará tot szerette.
Rá ébredt, hogy a férfi tulajdonsá gai, amik eleinte vonzottá k, most kifejezetten
taszító nak tű nnek a szá má ra. A lelke mélyén érezte, hogy az, amit Morgannel á télt, nem
ismételhető meg. Graham minden jó indulata ellenére sem érhet a férje nyomá ba, de
annyival tartozik neki, hogy ne tartsa ő t bizonytalansá gban.
Remélte, hogy a tiszteletes majd megérti, és nem lesz nagyon megbá ntva. De amikor
lefekü dt Morgannel… Fliss nagyot nyelt. Akkor dö bbent rá , mi mindent adna fel, ha nem
ő t vá lasztaná .
Graham végre felá llt, és elfú jta a gyertyá kat. Régebben tetszett Flissnek, hogy a
tiszteletes olyan pontosan betartja a szertartá s menetét, de most tü relmetlenné vá lt.
Becsukta a szemét, hogy megnyugodjon.
– Te itt? – csendü lt fel a férfi hangja mellette. – Miért nem vagy az iskolá ban?
– Ló gok – felelte Fliss megjá tszott kö nnyedséggel. – Beszélni szerettem volna veled.
Kész vagy?
– Nem, még valamit el kell intéznem.
– Akkor megvá rlak.
– Nem, inká bb ne. – Nyilvá n nem akarta, hogy meglá ssá k ő ket együ tt. – Á tmehetek ma
este.
– Jobb lenne, ha most beszélnénk. – Fliss kissé habozott. – Azt gondoltam,
hazakísérhetnél.
– Ma nem lehet – magyará zta a férfi kissé ingerü lten. – Tényleg olyan sü rgő s? Rikerrő l
akarsz beszélni velem?
– Nem, nem ró la – felelte Fliss elutasító an. – Megígérem, rö vid leszek. Nem
vá rhatná lak meg mégis?
– Inká bb ne – rá zta meg Graham ú jbó l a fejét.
Fliss minden erejét ö sszeszedte, hogy ne dü hö djö n fel a férfi viselkedésén.
– Mrs. Buxton adott nekem egy szabadnapot. Mi lenne, ha feljö nnél hozzá m egy
ká véra, mielő tt hazamennél?
– Rendben.
Fliss egyre tö bbet tö prengett azon, nem lenne-e okosabb elkö ltö znie Whittersley-bő l.
Akkor Grahamnek sem kellene aggó dnia a híre miatt.
É pp a tá lcá t vitte a nappaliba, amikor kopogtatott a tiszteletes. Fliss kinyitotta az ajtó t,
és ö rü lt, hogy ennyire sietett a férfi.
– Ü lj csak le! Gyorsan hozom a ká vét. – Azt kívá nta, bá rcsak ne nézné olyan á tható ,
vá dló tekintettel Graham.
Amikor visszajö tt, a tiszteletes még mindig ugyanott á llt. Bizonyá ra rá jö tt, hogy
valami nincs rendben.
– Mi a baj? – kérdezte, mikö zben Fliss letette a tá lcá t az asztalra
– Graham, mért nem ü lsz má r le végre? Akkor kö nnyebben lehet beszélgetni.
A férfi azonban á llva maradt, Fliss így rö gtö n a tá rgyra tért.
– Graham, nem mehetek hozzá d feleségü l – jelentette ki kö ntö rfalazá s nélkü l. –
Sajná lom, de nem tehetem.
– Mért nem?
63
– Mert egyszerű en nem megy.

– Riker nem akar elvá lni?
– Nem. Morgannek ehhez semmi kö ze. Hetek ó ta nem lá ttam, és ezt te is tudod.
– Ó , tényleg? – Graham kételkedve vonta fel a szemö ldö két. – Szerinted elhiszem, hogy
a férjednek nincs kö ze a dö ntésedhez?
– Legfeljebb kö zvetetten. A lényeg az, hogy te meg én, mi ketten nem illü nk ö ssze. Ezt
ká r lenne tová bb takargatni.
– Mit tettem, hogy hirtelen így megvá ltozott a véleményed? Még két nappal ezelő tt azt
ígérted, hogy má jusban segítesz nekem megszervezni a templom jó tékonysá gi vá sá rá t.
– Igen, ez így is lesz. – Fliss nagyot só hajtott. – É n sem vagyok bü szke magamra,
Graham, ezt elhiheted nekem.
– A férjed visszaérkezése teljesen ö sszezavarta a fejedet. – A férfi hangja élesen
csengett. – Kérlek, ne tarts engem ostobá nak! Csak amió ta Morgan visszajö tt, kezdtél el
kételkedni a kapcsolatunkban. Elő tte minden rendben ment kö zö ttü nk.
– Igen, de most minden megvá ltozott – felelte Fliss szomorú an. – Pró bá lj engem is
megérteni! Egész idő alatt azt hittem, hogy soha tö bbé nem fogom ő t viszontlá tni.
– De most ú jra vele akarsz élni, ugye?
– Amió ta visszajö tt…
– Bű nö snek érzed magad – bó lintott jelentő ségteljesen a tiszteletes. – Kedvesem, hidd
el, tisztá ban vagyok vele, mit érzel! É n is harcoltam a lelkiismeretemmel. De meg vagyok
győ ző dve ró la, hogy nem kell aggó dnod a férjed miatt. Az olyan férfiaknak, mint neki,
kö nnyen akad vigasztaló juk. Meglá tod, nem lesz gond a vá lá s miatt.
– Ezt te egyszerű en nem érted, Graham.
– Mit nem értek?
– Nem akarok elvá lni tő le, mindegy, hogy viszontlá tom-e ő t még valaha is, vagy sem.
É s ezt nagyon komolyan gondolom.
– Nem, ezt képtelen vagyok elhinni! – A tiszteletesnek tá gra nyílt a szeme
megdö bbenésében.
– Pedig igaz. – Fliss szeme hirtelen kö nnybe lá badt. – Tényleg nagyon sajná lom,
Graham, de szeretem ő t. Való színű leg mindig is szerettem, csak nem akartam beismerni.
– De hisz azt á llítottad, fogalmad sincs, Rikert érdekli-e még a kapcsolatotok!
– Ebben a kérdésben tová bbra sem lá tok tisztá n. Abban azonban biztos vagyok, hogy
nem mehetek hozzá d. Sajná lom, Graham. Nem akartalak megbá ntani.
– Rendesen á tgondoltad te ezt, Fliss? Végtére is nem vagyunk má r gyerekek! Mind a
ketten tudjuk, hogy nem létezik tö kéletes boldogsá g. Első sorban biztonsá got keresü nk,
és ha még testileg is vonzó dunk egymá shoz, az kü lö n ajá ndék. Olyan jó l ö sszeillü nk!
Miért nem hordod a jegygyű rű met?
– Sajná lom, de én má sképp gondolom – szabadkozott Fliss kelletlenü l. – Azt
reméltem, hogy meg fogsz érteni. Akkor talá n bará tok maradhatná nk.
– Bará tok! – hú zta el gú nyosan a szá já t a férfi. – Há t az én érzéseim neked semmit sem
szá mítanak?! Csak a sajá t boldogsá godra gondolsz! Most hogy á llok a gyü lekezet elé?
– Ó , Graham, ez lehetetlen! – Fliss az ajká ba harapott. – Ez egyedü l a mi dolgunk.
Senkinek nincs hozzá kö ze!
– Gondolod te! – tajtékzott a férfi. – De én á llandó an a nyilvá nossá g elő tt szerepelek,
és nagyon kö nnyen elveszíthetem a jó híremet. Elő szö r megértették a helyzetü nket,
utá na sajná lni kezdtek, most má r azonban mindenki azt fogja mondani, hogy egy nő sem
bírja ki velem, hisz má sodszorra is elhagytak az eskü vő elő tt.
– Má sodszorra? – Fliss értetlenü l nézett a tiszteletesre.
64
– Igen – vá laszolta Graham sö téten. Nyilvá n tö bbet á rult el magá ró l, mint amennyit
szeretett volna. – Má r egyszer já rtam jegyben valakivel.
– Mikor?
– Mielő tt idehelyeztek volna. Ő is ö zvegy volt, de igazi. – A férfi elhú zta a szá já t. –
Senki sem mesélte el neked?
– Nem. – Fliss alig jutott szó hoz meglepő désében. Graham eddig abban a hiszemben
tartotta, hogy ő az első és egyetlen nő , akit szeret. – Miért hagyott el?
– Egy má sikat vá lasztott – felelte a férfi keserű en. – Azt á llította, hogy szereti, de
szerintem inká bb a pénzét szerette. Na, most má r ezt is tudod. – A hangja élesen
csengett. – É s nem fogom eltű rni, hogy nevetségessé tegyél mindenki elő tt!
65
13. FEJEZET
Graham arca eltorzult, és eddig ismeretlen indulatok jelentek meg rajta.
– Talá n az zavar, hogy visszafogott szerető vagyok? – kérdezte zaklatott hangon.
– Nem, dehogy! – pró bá lta ő t megnyugtatni Fliss. – Majd akkor beszéljü nk ró la, ha
tö bb idő d lesz! Most inká bb hozom a jegygyű rű t. Má r becsomagoltam, hogy
visszaadhassam.
Fliss ö rü lt, hogy talá lt valami ü rü gyet a tá vozá sra, és felsietett a lépcső n. Soha nem
gondolta volna, hogy a férfi bá rmikor is ilyen erő szakossá vá lhat.
Mikö zben kapkodva kereste éjjeliszekrénykéjének fió kjá ban a gyű rű dobozá t,
nyikorogni hallotta a lépcső t. Szinte megkö vü lve á llt ott, és egyszerű en nem tudta
elhinni, hogy Graham csak ú gy egyszerű en besétá l a szobá já ba.
– Szó val ez a há ló szobá d. – A férfi minden bizonnyal nem vette észre, milyen illetlen a
viselkedése.
– Graham, mit akarsz itt? – kérdezte bá tortalanul Fliss.
– Má r tö bbszö r elgondolkodtam, hogy nézhet ki a szobá d – nézett kö rü l érdeklő dve a
tiszteletes. – Nagyon csinos és… nő ies.
Fliss idegesen keresett tová bb. Amikor megtalá lta a dobozká t, megkö nnyebbü lten
kiá ltott fel:
– Itt van! Sajná lom, hogy ilyen soká ig tartott.
– Semmi baj, rá érek – felelte Graham tettetett nyugalommal, és még kö zelebb ment.
Fliss egyre kellemetlenebbü l érezte magá t. Ö sszeszorult a gyomra, és izzadt a tenyere.
Mit akarhat tő le a férfi?
– Graham… – Kö nyö rgő tekintettel nézett rá . – Kérlek, Graham, itt nem beszélhetü nk!
Gyere, menjü nk le, fő zö k egy ká vét! – Egy pillanatra elhallgatott, majd még hozzá tette: –
Itt fá zom.
– Van valakije. Tudtad?
Fliss épp indulni akart az ajtó felé, de most ö nkéntelenü l is megtorpant.
– Hogy mondtad?
– Azt hiszem, a férjednek van valakije – kö zö lte a tiszteletes, és együ ttérzést színlelve
felsó hajtott. – Eredetileg nem akartam elmondani, de há t nincs má s vá lasztá som.
Fliss egészen elgyengü lt.
– Ezt nem hiszem el!
– Pedig igaz. A sajá t szememmel lá ttam.
– Hol? É s mikor?
– Elmentem hozzá , mert beszélni akartam vele. Véletlenü l megtudtam, hol lakik.
Fliss leroskadt az á gyra. Elá rulva és megcsalatva érezte magá t.
– Tényleg nem sejtettél semmit? – érdeklő dö tt Graham.
– Nem. Te hol lá ttad ő t azzal a nő vel?
– Má r mondtam, hogy elmentem hozzá – felelte a tiszteletes tü relmesen.
Hirtelen Fliss megkö nnyebbü lt.
– Akkor tévedtél! – kiá ltotta. – Az a nő , akit lá ttá l, nem Morgan bará tnő je, hanem Paul
felesége.
– Ki az a Paul? – kapta fel a fejét idegesen Graham. – Az ajtó ra csak a Riker nevet írtá k
ki.
Fliss elbizonytalanodva felá llt.
– Má rmint Londonban?
– Nem, Salisburyben. Most ott lakik. Nem említette neked?
66
– Ezt meg hogy derítetted ki?

– A vá rosban meglá ttam ő t, és kívá ncsi lettem, merre tart – vá laszolta a férfi
vonakodva.
– É s kö vetted.
– Há t, ú gy nézett ki, egész jó l kiismeri magá t itt, és ez meglepett.
Fliss hitetlenkedve rá zta meg a fejét.
– É s egy nő vel lá ttad?
– Nem, akkor még nem. – Graham á tment a há ló n. – Egyedü l volt és bement a há zba.
Miutá n eltű nt, megnéztem a névtá blá kat.
Mért nem mesélte el nekem ezt Morgan? – tö prengett magá ban Fliss szomorú an.
– A nő csak késő bb jö tt – folytatta a tiszteletes szelíden. – Amikor észrevettem, hogy
hozzá csö nget be, az autó ban megvá rtam, amíg beengedi.
Minden bizonnyal igaza lehet Grahamnek, gondolta Fliss kétségbeesetten. É s ő még
azon fá radozott, hogy bebizonyítsa Morgannek, nem veszítette el a férfiú i erejét!
Alighanem egész idő alatt csak megjá tszotta magá t a férje, és jó kat nevetett rajta a há ta
mö gö tt.
– Igazá n sajná lom – lépett hozzá Graham á lszent á brá zattal.
Fliss a legszívesebben kiordította volna magá bó l a fá jdalmá t, annyira szenvedett.
– A legjobb lesz, ha most elmész – nézett a férfira mereven. Ú gy érezte, az idegei
pattaná sig feszü ltek, nem vá gyott semmi má sra, csak hogy egyedü l lehessen.
– Biztos vagy benne? Ez most, gondolom, nagy megrá zkó dtatá s lehetett a szá modra –
adta tová bb a szá nakozó jó bará tot Graham. – De nem jobb így?
– Kinek? – kérdezte hevesen Fliss, mikö zben a férfi kezébe nyomta a gyű rű t. – Mert
nekem nem, annyi szent. – Olyan hevesen rá zta meg a fejét, hogy sű rű haja kibomlott, és
a vá llá ra hullt. – Mért mesélted ezt el nekem egyá ltalá n? Csak mert azt hitted, ebbő l
valami elő nyö d szá rmazhat?
– Hogy feltételezhetsz ró lam ilyesmit? – tiltakozott Graham vérig sértve.
– Sajná lom. Ezt való ban nem kellett volna mondanom. Ne haragudj! – Fliss fá radtan
felsó hajtott, és ú jbó l elindult az ajtó felé. – Lá tod, csak idegesen vagdalkozunk. Talá n
tényleg jobb lenne most befejezni ezt a beszélgetést. Hidd el, nem a férjem kedvéért
hagylak el téged, hanem mert rá dö bbentem, nem illü nk ö ssze!
É s a dö ntésed végleges? – tudakolta sá padtan a tiszteletes. É rezte, hiá ba pró bá lta
befeketíteni Morgant, ü gyeskedése végü l ellene fordult. Amikor Fliss vá lasz helyett csak
szomorú an bó lintott egyet, fá jdalmas hangon még hozzá tette: – Erő szakkal pedig nem
lehet senkit sem szeretetre kényszeríteni. Adja a Jó isten, hogy soha ne kelljen
megbá nnod ezt a dö ntésed! É n mindenesetre bá rmikor készen á llok megbocsá tani. –
Lá tszott a férfin, hogy ú gy véli, megható szavaival sikerü lt némileg kikö szö rü lnie az
elő bbi csorbá t, és visszaszerezni valamit megkopott papi tekintélyébő l. Hasznosabbnak
lá tta, ha most nem folytatja a szó vá ltá st, hanem engedelmesen kö veti Flisst a fö ldszintre.
Odalent zavartan bú csú zkodtak.
– Lá tlak vasá rnap a templomban? – pró bá lt visszatérni a régi, megszokott
hangvételhez a tiszteletes.
– Még nem tudom. Viszontlá tá sra, Graham!
Amikor Fliss este dolgozatokat javított, valaki kopogtatott az ajtó n. Biztosra vette,
hogy Graham jö tt vissza magyará zkodni. Elhatá rozta, inká bb kitalá l valami ü rü gyet, de
nem engedi be a férfit. Ezért elő vigyá zatossá gbó l elő bb kikukucská lt a kisablakon,
mielő tt kinyitotta volna az ajtó t.
– Morgan! – kiá ltott fel elképedve. – Micsoda meglepetés!
67
– Bemehetek?
– Persze. – Fliss beengedte ő t. – Azt hittem, má r soha nem fogsz eljö nni hozzá m. –
Bevezette a férfit a nappaliba.
– Nem zavarok? – Morgan megá llt a szoba kö zepén. – Biztos azt gondolod, hogy rá ért
volna holnap reggelig.
Fliss megvonta a vá llá t és azt kívá nta, bá r má st vett volna fel fü rdés utá n, nem ezt az
agyonmosott farmert meg a férje régi ingét.
– Lá togató m érkezett ma este. Azért is jö ttem ilyen késő n. Azonban mindenképpen
szeretném megtudni, hogy igaz-e, amit á llított.
Fliss szá ja kiszá radt.
– Kirő l beszélsz?
– Tényleg nem sejted? – vonta fel Morgan a szemö ldö két. – Blandrő l, természetesen.
Ma Londonban akadt dolgom, és csak hét kö rü l értem haza. Minden bizonnyal vá rt rá m.
– Graham ná lad já rt? É s mit akart?
– Ezt is, azt is. – A férfi figyelmesen szemü gyre vette a feleségét. – Azt hittem, te
kü ldted. – Hirtelen megkö nnyebbü lten elmosolyodott. – De az arckifejezésedbő l má r
lá tom, hogy semmi kö zö d a dologhoz.
Fliss értetlenkedve rá ncolta ö ssze a homloká t.
– Mért kü ldtem volna hozzá d?
– Igen, miért is? – ismételte Morgan kesernyésen. – Leü lhetek?
Fliss nagyot fú jt.
– Igen… má rmint, persze, hogy leü lhetsz – mutatott a fotelra. – Kérsz valamit, egy
ká vét vagy teá t?
– Van kó lá d? – érdeklő dö tt a férfi kimerü lten.
Miutá n Morgan majdnem egy hajtá sra kiitta az ü veget, letette az asztalra, és há tradő lt.
– Ez jó lesett. Má r otthon nagyon megszomjaztam. De miutá n Bland elment, én is
rö gtö n ideindultam.
Fliss kényelmetlenü l fészkelő dni kezdett a fotelban.
– Mit mondott ró lam? Nem kell neki mindent elhinned.
Morgan kissé értetlenü l nézett rá .
– Ezzel most arra akartá l célozni, hogy lenne valami oka hazudni nekem? Az ég
szerelmére, mi elő nye szá rmazna abbó l?
– Fogalmam sincs – felelte Fliss idegesen. – De miért nem fogsz bele végre? Akkor
legalá bb megmondhatná m, hogy igaz-e vagy sem.
68
14. FEJEZET
– Nyilvá n elmesélte neked, hogy Linda ná lam já rt. – Morgan felá llt, és nyugtalanul fel s
alá kezdett já rká lni a szobá ban.
– Linda Giles?
– Tö bb Lindá t nem ismerek – jelentette ki élesen a férfi. – Bland szerint te arra
gyanakszol, hogy én egy má sik nő vel élek együ tt.
– Tessék? – Graham kétségtelenü l elferdítette az igazsá got. Majd késő bb tiszta vizet
ö ntö k a pohá rba, fogadkozott magá ban Fliss. Pillanatnyilag azonban nem ez tű nt a
legfontosabbnak. – Nem lakik veled? – kérdezte, és igyekezett nem mutatni, mennyire
megkö nnyebbü lt.
– Természetesen nem lakik velem – vá gta rá Morgan mérgesen. – Mit gondolsz te
ró lam? Blanddel ellentétben én nem szoktam férjes asszonyokkal kezdeni! Linda Giles
egyébként sem érdekelt soha, erre talá n még emlékszel.
Ha Fliss sejtette volna, hogy Linda lá togatta meg a férjét, eszébe sem jutott volna
féltékenykedni.
– É s akkor mit keresett Salisburyben?
– É n, bolond, megemlítettem neki, hogy má r nem élü nk együ tt. Azt mondta, meg
szeretné nézni a laká somat. Magam sem értem, miért engedtem be. Mindenesetre
megbá ntam.
– De… ugye, nem tö rtént kö ztetek semmi?
Morgan elkeseredve pillantott a feleségére.
– Má r hogy tö rtént volna?! Ha le akartam volna fekü dni vele, akkor azt má r évekkel
ezelő tt megtehettem volna! Az első kö zeledési kísérlete utá n kidobtam.
Fliss bó lintott.
– Graham persze nem tudta, ki ez a nő .
– Te pedig alaposan félreértetted a helyzetet.
– Hm. – A felesége elő vette az egyik dolgozatfü zetet és belelapozott. – Miért, szerinted
mit kellett volna gondolnom? Amikor má r nyilvá nvaló , hogy te velem nem akarsz…
– Tessék? – A férfi olyan hevesen szakította félbe, hogy Fliss ijedten há tradő lt a
székén.
– De hisz ez így van! – pirult el a felesége. – A legutó bb, amikor itt já rtá l, olyan
kegyetlenü l viselkedtél velem!
– É n? Kegyetlenü l? – ismételte hitetlenkedve a férfi.
– Igen, vagy ha ú gy jobban tetszik, érzéketlenü l. – Fliss szá ndékosan kerü lte Morgan
tekintetét, inká bb a fü zeteket bú jta. – Amikor elmentél, egyszerű en nem gondolhattam
má st, mint hogy má r semmit sem akarsz tő lem.
A férfi szitkozó dni kezdett. Azutá n hirtelen megragadta a felesége kezét, és felhú zta
magá hoz.
– Való ban elkapott a dü h, és megalá zottnak éreztem magam, mert azt hittem, csak
szá nalombó l fekü dtél le velem.
– De há t érezned kellett, hogy…
– Mit? – vá gott kö zbe fá jdalmas hangon Morgan. – Amikor tudtam, hogy van valakid…
– Akkor is… Olyan furcsa voltá l! Azt hittem…, hogy utá lsz.
– Abban a pillanatban utá ltalak is – vallotta be rekedten Morgan. – Szerinted mit
kellett volna éreznem? Megmutattad, milyen, amikor szeretsz. Azt kívá ntam, bá r soha ne
érne véget.
– Ezt komolyan mondod? – A felesége nem mert hinni a fü lének.
69
– Nagyon is komolyan. – Morgan magá hoz hú zta, és ujjaival a fü le mö gö tti

legérzékenyebb pontot ciró gatta. – A szíved mindjá rt kiugrik a helyébő l. Akkor igaz, amit
Bland mondott?
Fliss a férfi széles mellkasá ra tette a kezét.
– Az attó l fü gg. Elá rulod végre, mit mondott?
– Azt á llította, hogy nem illetek ö ssze. Igen, pontosan így fogalmazott. Fontosnak
tartotta a tudomá somra hozni, hogy ti akkor sem fogjá tok ú jra eljegyezni egymá st, ha mi
elvá lunk.
Igazá bó l most mérgesnek kellene lennem Grahamre, mert elferdítette az igazsá got,
gondolta Fliss. Kétségtelenü l ú gy tett, minta kö zö s megegyezésbő l szakítottunk volna.
– Nos, há t akkor jó l mondta, ha ezt mondta. – Mikö zben beszélt, tekintetét egy
pillanatra sem bírta elszakítani Morgan szá já tó l. – Való ban… belá ttuk, hogy jobb, ha
befejezzü k ezt a kapcsolatot. É n azonban tényleg azt hittem, hogy má r nem… szeretsz.
– Tú lsá gosan is szeretlek – jelentette ki a férfi hevesen. A szá jukat má r csak néhá ny
centiméter vá lasztotta el egymá stó l. – Tudtad, hogy mindig magamná l hordtam a
fényképed? A repü lő térre menet is azt nézegettem, majd a farmerem zsebébe tettem,
amikor megá llítottak bennü nket. Szerencsére azzal nem tö rő dtek, csak az ó rá mat meg a
tá rcá mat dobtá k vissza az égő kocsiba. Szó val csak ne legyenek kétségeid az én
érzelmeimmel kapcsolatban! De mi a helyzet veled? Szeretsz még?
Fliss szeme megtelt kö nnyel.
– Még kérded, azok utá n, ami kö ztü nk tö rtént?
– Igen – bó lintott hatá rozottan Morgan. – Nem akarok tö bb félreértést. Ha most velem
maradsz, akkor annak ö rö kké kell tartania. É n nem vagyok Bland, én nem tudok
lemondani ró lad.
– Ó , Morgan…! – A felesége arcá n végigperegtek a kö nnyek. – Mindig szerettelek.
Akkor ébredtem rá , amikor… mi…
– Lefekü dtü nk egymá ssal – segítette ki a férfi, azutá n egy szenvedélyes csó kkal
tapasztotta le a szá já t.
Rö viddel éjfél utá n Fliss lá bujjhegyen osont le a lépcső n a konyhá ba, mert nagyon
megszomjazott. Mielő tt felkelt volna, néhá ny percig csö ndben nézte az alvó férjét. Most
sokkal nyugodtabbnak és fiatalosabbnak lá tszott.
Szeretem ő t, teljes szívembő l szeretem, gondolta a boldogsá gtó l megrészegü lten.
Miért is nem vallotta be ezt oly soká ig magá nak?
Miutá n feltette a teavizet, a mellén keresztbefonta a karjá t. Csak Morgan inge volt
rajta, ami alig ért le a combjá ig.
Má r a puha anyag érintésére is megkeményedtek a mellbimbó i, ami nem lepte meg,
hiszen szü ntelenü l az já rt a fejében, milyen szenvedélyesen szerette ő t Morgan.
Ahá nyszor ez csak eszébe jutott, olyan heves vá gy ébredt benne, hogy alig bírta kivá rni,
mikor mehet má r megint fö l a férfihoz.
Vá ratlanul Morgan há tulró l megö lelte és magá hoz hú zta.
– Hiá nyoztá l – sú gta a fü lébe, mikö zben a combjai kö zé csú sztatta a kezét. – Hm,
érzem, én is hiá nyoztam neked.
Fliss megremegett.
– Ó , Morgan! – zihá lta. – Még megfá zol – tette hozzá rekedten, amikor észrevette, hogy
a férfi teljesen meztelen. – Ó , ne, vá rjá l még! Szerettem volna fő zni egy teá t.
– Na jó , ha ez ilyen fontos neked! – évő dö tt a férfi, és elengedte a feleségét. – Addig
melegen tarom az á gyat, jó ? Siess!
Fliss nagyot nyelt, és csak nehezen á llta meg, hogy ne kö vesse rö gtö n Morgant.
– Nem szeretnél te is valamit? Egy teá t? Vagy egy szendvicset? – kiá ltott utá na.
70
– Szerintem tudod, mit akarok – hallatszott a kihívó vá lasz fentrő l.
Morgan és a felesége elrepü ltek Nyandá ba, hogy részt vegyenek az ú j elnö k beiktatá si
ü nnepségén. Fliss a nyolcadik hó napban volt. Morgan ezért kissé bizonytalankodott,
hogy vá llalkozzanak-e az ú tra, de mivel az elnö ki gépen, Mdola egyik orvosá val utaztak,
a felesége megnyugtatta, nem tö rténhet semmi komoly baj. Kü lö nben is ott akart lenni,
amikor kitü ntetik Morgant. É s természetesen szerette volna megismerni a lá zadó k
vezérét, aki olyan fontos szerepet já tszott az életü kben. Amikor megérkeztek, az első
percekben Fliss megrémü lt a nagy hő ség miatt. Angliá ban esett a hó kará csonykor, az
ü nnepet Morgan szü leinél tö ltö tték.
Az elnö ki palota rö gtö n lenyű gö zte mesés gazdagsá gá val. Má rvá nyfalaival és pazar
sző nyegeivel pompá s lá tvá nyt nyú jtott. A fényű ző en berendezett szobá k rendkívü l
kényelmesnek bizonyultak. A hatalmas épü let a hegyek lá bá ná l fekü dt.
Klímaberendezések ugyan nem mű kö dtek benne, de a vastag falak valamennyire
felfogtá k a meleget. A tenger felő l mindig enyhe szellő fú jt, így elviselhető hő mérséklet
uralkodott a hatalmas termekben.
A nagy ü nnepség pont szilveszter napjá ra esett. A fogadá st hatra tervezték, és
nyolckor kö vette volna a vacsora. Ezek utá n kívá nta Julius Mdola á tnyú jtani a
kitü ntetéseket a kü lö nféle hő si tettekért és nemes szolgá latokért. É jfélkor pedig
színpompá s tű zijá tékkal akartá k kö szö nteni az ú j évezredet.
Má r há rom napja Nyandá ban tartó zkodtak, és valamennyire hozzá szoktak a nagy
hő séghez, Morgan mégis aggó dott Fliss miatt. Attó l félt, hogy felesége nem fogja bírni az
á llandó meleget.
– Ne aggó dj! Minden rendben lesz – biztosította férjét Fliss. Az á gyon ü lt és azt
figyelte, hogyan ö ltö zkö dik Morgan. Elbű vö lő en nézett ki tü rkizkék afrikai ruhá já ban. A
Mdola elnö ktő l kapott selyemviselet szinte megvá ltá st jelentett szá má ra a rekkenő
hő ségben. – Julius azt mondta, nem kell végig á llnom, bá rmikor leü lhetek.
– Csinos vagy – lépett hozzá Morgan elismerő mosollyal, és megsimogatta a pocakjá t.
– Soha ne felejtsd el, hogy az én feleségem vagy, nem az ö vé!
– Ó , má ris a tulajdonodnak tekintesz? Csak nehogy á tvedd az itteni szoká sokat! – szó lt
rá Fliss kacéran.
– Nem fogom! – nevetett Morgan, és leü lt felesége mellé. – Ez az orszá g engem mindig
arra fog emlékeztetni, amit hajszá l híjá n elveszítettem.
– De végü l semmit sem vesztettél el, ugye? – nézett rá Fliss gyengéden. – Talá n ez a
négy év megtanított bennü nket arra, hogy még jobban megbecsü ljü k azt, amink van.
Néhá ny perc mú lva elkezdő dik az ú j évezred. Együ tt vagyunk, mi és a kisbabá nk. A tö bbi
nem szá mít. – Megfogta a férje kezet. – É rzed, hogy mozog? Azt hiszem, helyesel.
A fogadá son Fliss egyszer csak rosszul lett. Elő szö r azt gondolta, hogy talá n tú l soká ig
á llt, és leü lt a fogadó terem falainá l felá llított egyik dívá nyra. Rö gtö n jobban lett, és
megkö nnyebbü lten só hajtott fel.
– Meleged van, Felicity? – hangzott fel mellette az elnö k bará tsá gos hangja. Mdola
szintén helyet foglalt a kanapén. – Ö rü lö k, hogy tetszik az ajá ndékom, nagyon jó l á ll.
Fliss elpirult, és lesimította a ruhá já t.
– Kö szö nö m. Egyenesen imá dom.
Mdola ivott egy kortyot a pohará bó l, majd elgondolkozva Flissre pillantott.
– Nagyon há lá s vagyok a férjednek, hogy eljö tt erre az ü nnepségre, és téged is
magá val hozott. Az ő segítsége és tá mogatá sa nélkü l talá n nem is lehelnénk itt.
– Igen – hajtotta le Fliss a fejét.
71
– Ugye, még mindig nem bocsá tottad meg nekem, hogy négy éven keresztü l halottnak
hitted Morgant? – kérdezte szelíden. – Szeretném elmagyará zni neked, hogy miért
tartottalak bizonytalansá gban.
Fliss a homloká t rá ncolta.
– Most má r ú gyis mindegy…
– Nem! – Julius megfogta a kezét. – Talá n nehéz lesz elhinned, mert nem ismerted az
elő ző elnö kü nket. De ha Ungave tá bornok valamilyen mó don értesü lt volna az
igazsá gró l, biztos mindent elkö vetett volna, hogy megö lesse Morgant. Hiszen tudta,
mekkora segítséget jelenthet nekü nk a férjed szakértelme. Ezért rendeltem el, hogy a
személyes holmijá t dobjá k az égő kocsiba.
– Ez tényleg hihetetlenü l hangzik – jegyezte meg elképedve Fliss.
– Morgan biztos elmesélte neked, milyen piszkos há ború volt ez. Persze, a legtö bb
há ború mocskos, de Ungave tá bornok kegyetlenkedései kü lö nö sen borzasztó vá tették a
mi felkelésü nket. A régi elnö k egyszerű en nem ismert kegyelmet.
– Tudta ezt Morgan?
– Nem. – Julius felsó hajtott. – Ha vá laszthatott volna, hogy menti a sajá t életét, vagy
veled felveszi a kapcsolatot, való színű leg téged vá lasztott volna. De én ezt nem
kocká ztathattam, mert a bará tomnak tartottam ő t. Felelő snek éreztem magam érte.
Fliss mély lélegzetet vett. Az elmú l kilenc hó napban egyre jobban megismerte a férjét.
Morgan megbocsá tott neki, és nem vetett tö bbé a szemére semmit. Ehelyett olyan
odaadá ssal szerette, amilyenrő l Fliss á lmodni sem mert volna soha. Természetesen
bosszantotta a Grahammel való bará tsá ga, és megbá ntva érezte magá t, de tiszteletben
tartotta Fliss kívá nsá gá t, és nem beszélt ró la tö bbet. Talá n kevésbé lett volna ilyen
nagylelkű , ha Graham még mindig Whittersley-ben lakik, de a hoppon maradt tiszteletes
nagyon bö lcsen á thelyeztette magá t.
Mivel Fliss tová bbra is szívesen tanított volna az iskolá ban, és mivel mindenképpen a
nagynénje kö zelében szeretett volna maradni, Salisburyben vettek egy há zat. A baba
miatt ugyan abba kellett hagyni a tanítá st, de természetesen a szü lési szabadsá ga lejá rta
utá n nagy szeretettel vá rtá k vissza.
Má r nem tudta megkö szö nni Juliusnak, hogy elmesélt neki mindent, mert olyan heves
rohamok jö ttek rá , hogy szinte nem kapott levegő t. Ó , nem, ez nem lehet igaz, hogy pont
most akar vilá gra jö nni a gyermekem, gondolta nyugtalanul. Még legalá bb há rom hete
lett volna há tra.
– Rosszul vagy? – Julius aggó dva pillantott rá .
A fá já sok most megint alá bbhagytak, és Fliss azzal vigasztalta magá t, hogy biztos csak
gyomorrontá sa van.
– Minden rendben – felelte, de azért kutatva pillantott a teremben kö rü l, míg meg
nem talá lta a férjét. – Hosszú volt ez a nap – tette hozzá , és kezét nagy pocakjá ra tette.
– Itt nagyon pá rá s a levegő – jegyezte meg Julius együ tt érző en. – Nemsoká ra
elkezdő dik a vacsora, és a bankett-teremben majd tö bb ventilá tor frissíti a levegő t, mint
itt. De még egyszer meg szeretném kö szö nni neked, hogy eljö ttél ide, Nyandá ba,
rá adá sul ilyen… á llapotban.
– Morgan és én kö zö sen dö ntö ttü nk így – magyará zta Fliss, nehogy Julius rosszat
gondoljon a férjérő l.
– A bará tom bü szke lehet rá d. Most má r megértem, miért esett olyan nehezére ró lad
beszélni. Az a gondolat gyö tö rte, hogy talá n egy má sik férfit talá lsz majd magadnak.
Fliss szeretetteljes pillantá st vetett Morgan felé. Hamarosan azonban megint rá tö rtek
a fá já sok, és most má r nem bírta leplezni rosszullétét.
72
– Felicity! – kiá ltotta Julius, majd magá hoz intett egy pincért, és a sajá t nyelvén
utasítá sokat adott neki.
Pá r má sodperc mú lva Morgan is ott termett.
– Mi tö rtént, Fliss? – ragadta meg ijedten a felesége kezét. – Szédü lsz? Le szeretnél
dő lni egy kicsit?
– Azt hiszem… – Tö bb nem jö tt ki a szá já n, mert ú jbó l jelentkeztek a gö rcsszerű
fá já sok.
Julius bará tsá gosan megpaskolta Morgan kezét.
– Itt az idő – á llapította meg elérzékenyü lt hangon –, a kisbabá tok kikívá nkozik a
napvilá gra. Ne aggó djatok, majd én mindenrő l gondoskodom!
A fogadó terem lassan kiü rü lt, Julius Mdola vacsorá hoz hívta a vendégeket. Miutá n
megbizonyosodott ró la, hogy a má sik teremben rendben zajlik minden, becsukta az
ö sszekö tő ajtó t, és visszament Morganékhez.
– Gyertek velem! – szó lította fel ő ket. – Majd az orvosom megvizsgá lja Felicityt. A
palotá ban van egy kis betegszobá nk. Ott jó l fogja érezni magá t.
– De… a babá m… – ellenkezett csendesen Fliss.
– Kettő s á llampolgá r lesz – mosolygott rá az elnö k bá torító an. – Ez má r eleve jó
indulá s a gyereketek szá má ra, nem igaz?
A hajnali ó rá kban szü letett meg Morgan és Fliss kisfia. Addigra má r nagyon kimerü lt
az ú jdonsü lt anyuka, de az egész arca sugá rzott a boldogsá gtó l, ha a kis csö ppségre
nézett.
– Ó , Morgan! – suttogta halkan, amikor a kisfiá t ó vatosan á tadta a férfinak. – Ú gy néz
ki, mint te. A haja majdnem tiszta sző ke.
– Mint az enyém – hú zta ki magá t bü szkén a férfi, majd leü lt a felesége mellé az á gyra.
– Nagyon boldog és há lá s vagyok, amiért ilyen remekü l á tvészelted ezt a nehéz éjszaká t.
El sem tudod képzelni, há nyszor tettem szemrehá nyá st magamnak, amiért idehoztalak!
Ez az ú t tú l megerő ltető lehetett neked.
– Még egyszer nem engedtelek volna el egyedü l. Utoljá ra négy évig maradtá l el… –
évő dö tt szelíden Fliss, majd megfogta a férje kezét. – Szeretlek.
– É n is szeretlek téged, jobban, mint gondolná d.
– Ó , azt hiszem, engem má r eléggé meggyő ztél – felelte mosolyogva a felesége, majd
ú jra a kisfiá ra nézett – Lá tod, drá gá m, kinyitotta a szemét! Vajon mire gondolhat most?
– Szerintem ugyanú gy érzi magá t, mint én. Nincs anná l ugyanis nagyobb boldogsá g,
mint veled lenni!
Fliss jó kedvű en felnevetett. Hamarosan azonban megint elkomolyodott.
– Morgan, lemaradtá l az egész ü nnepségrő l! Nyugodtan magamra hagyhattá l volna.
– Soha, kedvesem, nekem melletted van a helyem, a tö bbi nem fontos. – A férfi
lehajtotta a fejét, és gyengéden megcsó kolta a feleségét. Utá na elégedetten a kisfiá ra
pillantott. – Szerinted kaphattunk volna szebb ajá ndékot az ú j évezred első ó rá iban?
73

Feltamadt Szerelem - Anne Mather

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Feltamadt Szerelem - Anne Mather

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Anne Mather

Feltá madt szerelem

Csak akkor ébredt fel, amikor valaki hevesen kopogtatott az ajtó n.

– Talá n az is lényeges, hogy az ezredforduló hatá rá n vagyunk – vélte a férje. – Tudom,

– Levertségrő l szó sincs, inká bb megdö bbentett és felkavart ez a nem vá rt fordulat.

A kellemes emlékek hatá sá ra akaratlanul is elö ntö tte a forró sá g, de hamar

– Nem kételkedem benne, de talá n én gyorsabb leszek – makacskodott az ismeretlen,

– A kiadó azonban való színű leg nem így lá tta.

– Ez nem is így tö rtént! – Fliss kö vette ő t a tá lcá val.

A felesége hitetlenkedve csó vá lta meg a fejét.

– Olvastá k az ú jsá gcikket?

– Szia! – kö szö nt neki a férje, és a legszívesebben kisimította volna az arcá bó l fekete

Még mielő tt azonban megfordulhatott volna, Fliss a kö nyö kére tá maszkodott és

– Felicity! – ü dvö zö lte a menyét udvariasan, de minden melegség nélkü l – Amint

– Egyedü l vagyok, ha erre céloztá l – vá laszolta meglehető sen tü relmetlenü l. Egész

– De te azt á llítottad, hogy nem akarsz lefekü dni velem!

– Jó volt? – kérdezte a férfi, amikor ú jbó l kinyitotta a szemét.

– De akkor is…

– Mert egyszerű en nem megy.

– Ezt meg hogy derítetted ki?

– Nagyon is komolyan. – Morgan magá hoz hú zta, és ujjaival a fü le mö gö tti

– Szerintem tudod, mit akarok – hallatszott a kihívó vá lasz fentrő l.

You might also like