Pszichologia

© Typotex Kiadó
PSZICHOLÓGIA
www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó
1
© Typotex Kiadó
BACCALAUREUS SCIENTIÆ TANKÖNYVEK
A SOROZAT KÖTETEI:
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR
Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet

Ergonómia és Pszichológia Tanszék
JUHÁSZ MÁRTA – TAKÁCS ILDIKÓ (szerk.): Pszichológia
Műszaki Pedagógia Tanszék
BENEDEK ANDRÁS (szerk.): Szakképzés-pedagógia
Közgazdaságtudományok Intézet
Környezetgazdaságtan Tanszék
KÓSI KÁLMÁN – VALKÓ LÁSZLÓ – HERCZEG MÁRTON: Környezetmenedzsment
Társadalomismeret Intézet
Kognitív Tudományi Tanszék
KOVÁCS ILONA – SZAMARASZ VERA ZOÉ (szerk.): Látás, nyelv, emlékezet
Szociológia és Kommunikáció Tanszék
S. NAGY KATALIN (szerk.): Szociológia
HAMP GÁBOR – HORÁNYI ÖZSÉB (szerk.): Társadalmi kommunikáció mérnököknek
Üzleti Tudományok Intézet

Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék
ERDEI JÁNOS – KÖVESI JÁNOS – TOPÁR JÓZSEF – TÓTH ZSUZSANNA ESZTER:
A minőségmenedzsment alapjai
KOLTAI TAMÁS: Termelésmenedzsment
Pénzügy és Számvitel Tanszék
LAÁB ÁGNES: Számviteli alapok
KARAI ÉVA: Könyvelésmódszertan felsőfokon
PÁLINKÓ ÉVA – SZABÓ MÁRTA: Vállalati pénzügyek
Üzleti Jog Tanszék
SÁRKÖZY TAMÁS (szerk.): Üzleti jog
2
© Typotex Kiadó
PSZICHOLÓGIA
Szerkesztette
JUHÁSZ MÁRTA és TAKÁCS ILDIKÓ
TYPOTEX
Budapest, 2006
3
© Typotex Kiadó
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet – Ergonómia és Pszichológia Tanszék
Copyright © Bali Krisztina, Bodnár Gabriella, Juhász Márta, Krasz Katalin,

Laufer László, Takács Ildikó – BME GTK – Typotex, 2006
A jegyzetet lektorálta:
Katona Nóra
ISBN 963 9664 05 7

ISSN 1787-9655
Témakör: pszichológia
Kedves Olvasó!
Önre gondoltunk, amikor a könyv előkészítésén munkálkodtunk.
Kapcsolatunkat szorosabbra fűzhetjük, ha belép a Typoklubba,
ahonnan értesülhet új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról,
és amelyet a www.typotex.hu címen érhet el.
Honlapunkon megtalálhatja az egyes könyvekhez tartozó hibajegyzéket is,
mert sajnos hibák olykor előfordulnak.
Kiadja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és

Társadalomtudományi Kar, valamint a Typotex Kiadó, az 1795-ben alapított
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja
Felelős kiadó: Veress József – Votisky Zsuzsa
Felelős szerkesztő: Büki Orsolya
A borítót Tóth Norbert tervezte
Tördelte: Leiszter Attila
Terjedelem: 13,75 (A/5) ív
Készült a pécsi Bornus Nyomdában

Felelős vezető: Borbély Tamás
4
© Typotex Kiadó
TARTALOM
Előszó
1. FEJEZET / A MEGISMERŐ FOLYAMATOK Juhász Márta – Laufer László

1.1 Bevezetés 13
1.2 Az érzékelés (szenzáció) 14
1.2.1 Abszolút küszöb 15
1.2.2 Különbségi küszöb 16
1.3 Az észlelés (percepció) 17
1.3.1 Konstanciák és optikai csalódások 19
1.4 A figyelem 21
1.4.1 Automatikus és kontrollált folyamatok 22
1.4.2 A figyelem megosztása 23
1.4.3 Összpontosítás, koncentráció 23
1.4.4 A figyelem tartóssága 23
1.4.5 A figyelem fluktuálása 24
1.5 Az emlékezet 25
1.5.1 Az emlékezés szakaszai 25
1.5.1.1 Bevésés vagy kódolás 25
1.5.1.2 Megőrzés vagy tárolás 26
1.5.1.3 Felidézés vagy előhívás 26
1.5.2 A rövid és a hosszú távú memória 27
1.5.3 Az emlékezet kapacitása 28
1.5.4 Explicit és implicit memória 29
1.5.6 A verbális tanulás és az emlékezet 29
1.5.7 A felejtés 31
1.5.8 Az emlékezet fejlesztése 31
1.5.9 A konstruktív emlékezet 33
1.6 A tanulás 33
1.6.1 Klasszikus kondicionálás 34
1.6.2 Operáns kondicionálás 35
1.6.3 Belátásos tanulás 37
1.7 A gondolkodás 38
1.7.1 Fogalomalkotás és kategorizáció 39
5
© Typotex Kiadó
6 TARTALOM
1.7.2 Deduktív gondolkodás 40

1.7.3 A Wason-feladat 41
1.7.4 A módosított Wason-feladat 42
1.7.5 Az induktív gondolkodás 43
1.7.6 Kreativitás 45
1.7.7 Képzeleti gondolkodás 46
1.7.8 Intelligencia 46
1.8 Ellenőrző kérdések 48
1.9 Felhasznált irodalom 48
2. FEJEZET / A MOTIVÁCIÓ ÉS A MUNKAHELYI TELJESÍTMÉNY Krasz Katalin

2.1 Bevezetés 49
2.2 A motiváció alapfogalmai 50
2.2.1 Motívumok harca 51
2.2.2 A tanulás hatása, jelentősége 52
2.3 Alapvető motívumok 54
2.3.1 Önfenntartó motívumok 54
2.3.2 Fajfenntartó motívumok 55
2.3.3 A kíváncsiság motívuma 55
2.3.4 A társas érintkezés motívuma 57
2.4 Humánspecifikus motívumok 57
2.4.1 Teljesítménymotiváció 59
2.5 A motiváció elméletei és az ösztönzés 61
2.5.1 A motiváció tartalomelméletei 62
2.5.1.1 Maslow motivációs elmélete – A szükségletpiramis 62
2.5.1.2 McClelland motivációs elmélete 65
2.5.1.3 Herzberg kéttényezős (kétfaktoros) elmélete 69
2.5.1.4 Hackman és Oldham munkamotivációs modellje 70
2.5.2 A motiváció folyamatelméletei 71
2.5.2.1 A megerősítéselmélet –
Bandura szociálistanulás-elméleti megközelítése 71
2.5.2.2 Locke célkitűzés-elmélete 73
2.5.2.3 Vroom elváráselméleti modellje 75
2.5.3 Adams méltányosságelméleti modellje 76
3. FEJEZET / AZ ÉRZELEM Takács Ildikó

3.1 Bevezetés 81
3.2 Az érzelmek fiziológiai alapjai 81
3.3 Az érzelem jelentése 83
3.4 Az érzelmek megnyilvánulása 85
3.4.1 Alapérzelmek 85
3.4.2 Magasabb rendű érzelmek 85
6
© Typotex Kiadó
TARTALOM 7
3.5 Az érzelmek dinamikája 86

3.6 Az affektív tulajdonságok 87
3.7 Az érzelmek fajtái 88
3.7.1 A félelem és az agresszió jellegzetességei 89
3.7.1.1 A félelem 89
3.7.1.2 Az agresszió 90
3.7.1.3 A frusztráció 90
3.8 Érzelmek a munkahelyen 91
3.8.1 Az agresszió és frusztráció a munkahelyen: pszichoterror, zaklatás, mobbing 91
3.8.1.1 A pszichoterror folyamata 91
3.9 Az érzelmi élmény új megközelítése 92
3.10 Az érzelmek megjelenése a kommunikációban 94
3.11 Az érzelmi intelligencia 95
3.11.1 Az érzelmi intelligencia fogalma 95
3.11.1.1 Az érzelmek észlelése 96
3.11.1.2 Az érzelmek beillesztése a gondolkodásba (érzelmi integráció) 96
3.11.1.3 Az érzelmek megértése 98
3.11.1.4 Az érzelmekkel való bánásmód 98
4. FEJEZET / A MUNKAHELYI STRESSZ ÉS A KIÉGÉS Takács Ildikó

4.1 Bevezetés 101
4.2 A stressz 101
4.3 Fiziológiai reakciók 104
4.4 Munkahelyi stressz 104
4.4.1 A szerepstressz forrásai a munkában 105
4.5 Terhelő tényezők a munkában 106
4.6 Egyéni különbségek szerepe a stressz kialakulásában 106
4.7 A kiégés 107
4.7.1 A kiégés összefüggései munkahelyi tényezőkkel 109
4.8 Az egyéni tényezők szerepe a kiégés kialakulásában 110
5. FEJEZET / A SZOCIALIZÁCIÓ Bodnár Gabriella – Takács Ildikó

5.1 Bevezetés 113
5.2 A szocializáció fogalma és jelentősége a személyiség fejlődésében 113
5.3 A szocializáció első évei 114
5.4 A szocializáció mint tanulási folyamat 115
5.4.1 Direkt instrukciók 115
5.4.2 Formálás, megfigyelésen alapuló tanulás: büntetés és jutalmazás 116
5.4.2.1 Jutalmazás és büntetés: a következmények fontossága 116
7
© Typotex Kiadó
8 TARTALOM
5.4.3 A szociális tanulás jellemzői 117

5.4.3.1 Utánzás 117
5.4.3.2 Azonosulás 118
5.4.3.3 Internalizálás 118
5.5 A szocializáció alapfogalmai 118
5.5.1 A szerepek típusai 119
5.5.2 Szerepkonfliktusok 119
5.5.3 Szerepkonfliktusok feloldásának módjai 120
5.5.4 A szerep tanulásának folyamata 120
5.5.4.1 A szerepek tanulását befolyásoló tényezők 121
5.6 A munkahelyi szocializáció 121
5.6.1 Foglalkozási szocializáció 121
5.6.2 A foglalkozási szerepek kialakulása 123
5.6.3 Szocializációs taktikák a szervezetben 124
6. FEJEZET / A SZEMÉLYISÉG SZERKEZETE Bali Krisztina

6.1 Bevezetés 127
6.2 Személyiségelméletek 128
6.2.1 Leíró elméletek 128
6.2.1.1 Típuselméletek 128
6.2.1.2 Vonáselméletek 131
6.2.2 Személyiségdinamika 136
6.2.2.1 A személyiség pszichoanalitikus megközelítése 136
6.2.2.2 Jung és a kollektív tudattalan 140
6.2.3 A tanuláselméletek személyiségfelfogása 141
6.2.3.1 Kondicionáláselmélet 141
6.2.3.2 Szociálistanulás-elmélet 143
6.2.4 Fenomenológiai elméletek 144
6.3 A személyiség biológiai meghatározottsága 145
6.4 A személyiség mérése 146
6.4.1 Személyiségmérési eljárások 147
6.4.2 A mérőeszközök kifejlesztése 149
6.4.3 Személyiségmérő eljárások a munkapszichológiában 150
6.4.4 A személyiség alapján történő előrejelzést befolyásoló tényezők 151
7. FEJEZET / A TÁRSAS MEGISMERÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA Juhász Márta

7.1 Bevezetés 153
7.2 A benyomás kialakulása 154
7.2.1 A sémák szerepe az információfeldolgozásban 154
7.2.2 A szociális sémák fajtái 155
8
© Typotex Kiadó
TARTALOM 9
7.2.3 Burkolt személyiségelmélet 156

7.2.4 Kategorizáció 156
7.2.5 A benyomás kialakulásának folyamata 157
7.2.6 Előzmények, klasszikus felfogások a személyészlelésről 158
7.2.7 Torzító hatások 159
7.2.7.1 Holdudvarhatás 159
7.2.7.2 Sorrendi hatás 160
7.3 Attribúció (ok- és tulajdonságtulajdonítás) 161
7.3.1 Önmagunk viselkedésének oktulajdonítása 162
7.4 Az attitűd 164
7.4.1 Az attitűdök szükségessége 164
7.4.2 Az attitűdök változása 165
7.4.3 Meggyőző közlés 166
7.4.4 Az attitűd és a viselkedés kapcsolata 166
7.4.4.1 Viselkedésből következtetünk az attitűdre 167
7.4.4.2 Kognitív disszonancia redukciós elmélet 168
7.4.4.3 Attitűdből következtetünk a viselkedésre 168
7.4.4.4 Konzisztenciára való törekvés 168
7.4.5 Az attitűd mérése 169
7.5 Előítélet és sztereotípia 170
7.6 Sztereotípiák 170
7.6.1 A sztereotípia tartalma 172
7.6.1.1 Önbeteljesítő jóslat 172
7.6.1.2 Illuzórikus korreláció 173
7.6.2 A sztereotípia fenntartása és változása 174
7.7 Az előítélet mai megközelítése 174
7.7.1 Az előítélet okai 176
7.7.2 Az előítélet csökkentése 176
8. FEJEZET / A CSOPORT Bodnár Gabriella

8.1 Bevezetés 179
8.2 A csoportkutatás rövid történeti áttekintése 179
8.3 A csoport általános jellemzői 180
8.4 A csoport típusai 181
8.4.1 Az alaptípusok jellemzői 181
8.5 A csoport formái 182
8.5.1 Létszám szerinti jellemzők 182
8.5.2 Speciális jellemzők 183
8.6 A csoport alakulásának szakaszai 184
8.7 A csoport belső szerkezete 185
8.8 Az egyén szerepe a csoport életében 188
8.9 Csoportközi viszonyok, normák 191
9
© Typotex Kiadó
10 TARTALOM
8.10 Csoportkohézió 192

8.10.1 A csoportlégkört befolyásoló tényezők 193
8.11 A vezetés módjai 194
8.12 Csoportdinamika 194
8.12.1 Konformitás 195
8.13 Munkahelyi csoportok és jellemzőik 197
Fogalomtár 201
Név- és tárgymutató 217
10
© Typotex Kiadó
ELŐSZÓ
Olyan pszichológiakönyvet tart kezében az olvasó, amely elsősorban a Buda-

pesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak felkészülését kí-
vánja segíteni. Ezért a szerzőket a pszichológiai témakörök kiválasztásában és a
témák feldolgozásának módszerében kettős cél vezette.
Egyrészt a szerzők szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a tananyagok elsa-
játítása során a hallgatók figyelme önmagukra is irányuljon: ismerjék meg saját
pszichés működésüket, amikor az információfeldolgozás sajátosságait mutat-
juk be, fedezzék fel saját megismerési jellemzőiket. Ha érzelmekről, motivációk-
ról van szó, gondolkozzanak el azon, vajon hogyan élik meg érzelmeiket, ho-
gyan fejezik ki azokat. Cselekvéseikben milyen motívumok vezetik őket, s va-
jon mi az eredményesség titka?
Természetesen nemcsak a saját viselkedésünk, hanem a másokra való hatá-
sunk is része az önmagunkról alkotott képnek, s így fontos lehet az, hogy ho-
gyan alakul ki a benyomás rólunk, és hogyan alakítunk ki képet másokról.
Az együttműködés, a másokkal való közös tevékenységek, a csoportban, a
közösségben élés sajátosságainak megismerése, a viselkedés kialakulásának fo-
lyamata mind-mind hozzájárul saját magunk jobb megismeréséhez.
A másik cél, amely a szerzőket irányította, a munkavégző ember és a munka-
tevékenység jellemzőinek bemutatása, a munkahely pszichológiai tényezőinek
feltárása. Így az egyes fejezetekben megtalálhatóak azok a megközelítésmódok,
amelyek az olvasó figyelmét ezekre a jellemzőkre irányítják.
A tankönyv a szerzők és a szerkesztők szándéka szerint más pszichológiai
tárgyú tantárgyak és a készségfejlesztő tréningek előkészítéséhez is hozzájárul.
Budapest, 2006. március
A szerkesztők
11
© Typotex Kiadó
12
© Typotex Kiadó
1. FEJEZET
A megismerő folyamatok
Juhász Márta – Laufer László
1.1 BEVEZETÉS
A pszichológiának a megismeréssel foglalkozó területét kognitív pszichológiá-

nak nevezzük. A kognitív folyamatok arra szolgálnak, hogy a körülöttünk lévő
világból információt vegyünk fel, azt feldolgozzuk, és újabb, számunkra értel-
mezhető módon szervezett információvá alakítsuk át. A többi pszichológiai je-
lenséghez hasonlóan a kognitív folyamatok is a szervezet adaptációját, alkal-
mazkodását szolgálják.
A megismerési folyamatok egymással szorosan együttműködve fejtik ki a
hatásukat. Egy új ismeret elsajátításához feltétlenül szükségünk van figyelemre,
mert a bennünket ért rengeteg információból szelektálnunk kell a számunkra
releváns (fontos) információkat. Az érzékszerveinken keresztül jutnak el az inge-
rek hozzánk. Ezt az információt az észlelési folyamatok során emeljük ki a fizikai
és a társas környezetből. Ezeket a felvett információkat a tanulási és az emlékezeti
folyamatok során tároljuk, amelyek emlékezetünkben asszociációk útján szer-
veződnek, csoportosulnak, és később segítenek bennünket az olyan magasabb
rendű kognitív folyamatokban, mint a gondolkodás, a képzetalkotás, azaz a körü-
löttünk lévő világ megismerésében és a problémamegoldásban. Ezeket a folya-
matokat befolyásolják az előzetesen megszerzett tapasztalataink, elvárásaink és
szükségleteink. (1.1 ábra, a következő oldalon)
13
© Typotex Kiadó
14 1. A MEGISMERŐ FOLYAMATOK
1.1 ábra Az emberi információfeldolgozó rendszer általános modellje

(Forrás: Izsó 2001)
1.2 AZ ÉRZÉKELÉS (SZENZÁCIÓ)
Folyamatosan ki vagyunk téve a környezet ingereinek. Ezek az ingerek érzék-

szerveinken keresztül hatnak ránk. Az érzékszervek olyan fizikai rendszerek, ame-
lyek egyrészt a receptorokon (idegi felfogó készülék) keresztül a külső környezet,
másrészt a test belső világából származó speciális ingereket képesek felfogni, és
feldolgozásra továbbítani. Az inger az a fizikai esemény, amely az érzékszervben
fizikai aktivitást vált ki. Az érzékszervben történik ennek az információnak a le-
fordítása elektrokémiai kódokba (ingerület). Az ingerületek azok az idegi infor-
mációk, melyek az érzékszervekből az agyba jutva érzékletekké szerveződnek.
Az agy fogadja a szenzoros információt, szervezi, integrálja, feldolgozza és értel-
mezi azt. Ez a percepciós folyamat az a mechanizmus, melynek során az érzékszer-
vek segítségével a környezeti információ (tárgyak, események, hangok, ízek stb.)
élménnyé alakul át.
Az egyes érzékszervekből származó információ az érzékszerv modalitásának
megfelelő érzékletté alakul. A fényt nem halljuk, a hangot nem látjuk, pedig jelle-
gét tekintve mindkét érzékszervből származó információ ugyanolyan idegi im-
pulzusokká fordítódik le a percepciós folyamat során. Ezt a jelenséget azzal lehet
magyarázni, hogy az idegpályák az agykéreg különböző területein helyezked-
nek el. Ezeknek megfelelően alakulnak ki a különböző érzetek. Az érzéklet fajtáját
(modalitását) az ingerelt agykérgi terület határozza meg. Minden, ami a látóide-
get ingerli, látásérzetet kelt. A szem a fényt érzékeli, de előfordulhat, hogy olyan
mechanikai nyomás érheti a szemgolyót, melynek hatására „csillagokat látunk”.
14
© Typotex Kiadó
1.2 AZ ÉRZÉKELÉS (SZENZÁCIÓ) 15
Perceptuális rendszer Érzékszerv Inger

Látó Szem Fény
Halló Fül Hang
Szagló Orr Vegyületek
Ízlelő Nyelv Íz
Tapintási Bőr Tapintás/hő/fájdalom
Kinesztéziás Vesztibuláris Mozgás
Egy egészséges ember a legtöbb információt a látás során szerzi meg. Ilyenkor a
tárgy képe az érzékelő receptorokon keresztül rávetül a retinára. Ennek a bonyolult
idegi folyamatnak az első lépése a fényenergia átalakítása idegi jelekké. Az átalakí-
tást a szem fényérzékelő sejtjei, a pálcikák és a csapok végzik, amelyek a retina hátul-
só felszínén alkotnak hálózatot. A pálcikák gyenge fényben működnek, és annyira
érzékenyek, hogy normális, nappali megvilágításnál túlterhelődnek és működéskép-
telenné válnak. A nappali fényben a látást a csapok biztosítják, amelyek a pálcikák-
kal ellentétben intenzív fényben működnek megfelelően. A csapsejtek által szolgál-
tatott kép tér- és időbeli részletekben is gazdagabb, sőt a színek érzékelését is lehető-
vé teszik. A pálcikákban és csapokban a jel átalakítását és továbbítását az e feladatra
specializálódott sejtszervek végzik, amelyek azután bonyolult biokémiai folyamatok
során elektromos jeleket állítanak elő. A jeltovábbítást bizonyos átvivőanyagok
(transzmitterek) teszik lehetővé. Az ingerület végighalad a látóidegeken keresztül
az agykéreg meghatározott területéhez, ahol a látásérzet keletkezik.
A látás ingere a fény. A fényt hullámhossza jellemzi, melyet nonométerben (nm)
mérünk. Az emberi szem által látható fény tartománya a 400 nm (ibolya) és a 700
nm (vörös) közé esik. A tárgyak a rájuk eső fényt részben elnyelik, részben visszave-
rik. A visszavert fénysugarak hullámhosszának megfelelően a tárgyakat különböző
színűeknek látjuk. A fény további jellemzője a világosság, ami a fényhullám ampli-
túdójához tartozó pszichológiai jellemző. A telítettség a szín élénkségét, tisztaságát
jelenti. A telített szín gazdagnak tűnik, a telítetlen fakónak.
A látható szín tartományában 150 színárnyalatot tudunk megkülönböztetni, me-
lyek legtöbbje kevert szín. Alapszínnek számít a vörös, a kék és a zöld. A színeket
azonos mennyiségben, egymással összekeverve különböző kevert színeket kapunk.
Vannak azonban olyan színek, amelyek egymással összekeverve kioltják egymást, és
az eredmény szürke lesz. Ezeket nevezzük kiegészítő (komplementer) színeknek.
1.2.1 Abszolút küszöb
Az abszolút küszöb az a legkisebb észlelhető inger, amit az érzékszerv még ké-

pes felfogni: például 1 csepp parfüm a szobában, a légy szárnyának esése 1 cm-
ről a kézfejre. Mérése úgy történik, hogy egy nagyon gyenge (szinte észlelhetet-
len) ingert mutatnak be a kísérleti személynek, akinek az a feladata, hogy jelez-
15
© Typotex Kiadó
ze azt, ha már észleli. Addig növelik az ingerintenzitást, amíg a személy bizto-

san észleli az ingert. Megkülönböztetünk alsó és felső küszöböt. Az alsó küszöb
azt jelzi, hogy mekkora ingerintenzitást észlel már az egyén, a felső küszöb pe-
dig azt, hogy mekkora erősségű ingert képes még elviselni anélkül, hogy annak
észlelése fájdalmat okozna. Ezért a felső küszöböt fájdalomküszöbnek is nevez-
zük. A két küszöbérték az észlelési tartományt határozza meg.
Érzékszerv-
Abszolút érzékelési küszöb
modalitás
Látás gyertyaláng 5 km-ről nézve sötét, tiszta éjszakán
Hallás óraketyegés tökéletes csendben, 6 m-ről
Ízlelés egy kávéskanál oldott cukor 8 l vízben
Szaglás egy csepp parfüm elkeverve egy háromszobás lakás
légterében
Érintés légy szárnya az arcra hullik 1 cm-ről
1.2.2 Különbségi küszöb
A legtöbb élethelyzetben nem az az érdekes, hogy mekkora a már vagy még

észlelhető inger abszolút értéke, hanem az, hogy mennyire különböztethető
meg két inger. A két inger között még éppen észlelhető eltérést különbségi kü-
szöbnek nevezzük. Minden érzékszervet saját különbségi küszöbe jellemez,
amely függ az inger intenzitásától. Minden érzékszervre igaz, hogy az eredeti
inger erősségének növekedésével nő a különbségi küszöb mértéke, azaz minél
nagyobb a kezdő inger, annál nagyobb változás kell ahhoz, hogy a személy azt
észrevegye. Ha tenyerünkben tartunk 10 dkg meggyet, és még egy szemet hoz-
záteszünk, akkor észleljük a különbséget. Nem észleljük viszont akkor, ha 5 kg
meggyet cipelünk a kosárban, és ahhoz teszünk még egy szemet.
A környezetünkhöz való alkalmazkodásban nagyon fontos, hogy az érzék-
szerveink észlelik a környezetből jövő ingerek változásait. Szemünk például
pupillánk segítségével alkalmazkodik mind az erős, mind a gyenge fényhez. Ha
érzékszerveinket sokáig érik folyamatosan ingerek, kifáradnak, és ideiglenes
érzékenységcsökkenés lép fel, míg ha sokáig nem érte inger őket, akkor az érzé-
kenység növekszik. Az alkalmazkodás (adaptáció) függ a környezeti inger inten-
zitásától is. Ha például hideg kézzel fogjuk meg a hógolyót, kevésbé érezzük hi-
degnek, mintha meleg kézzel tesszük ugyanezt.
Az érzékszerveink tehát felfogják a külső ingereket, és az adatokat további
elemzés céljából küldik „felfelé” az agynak. Ez egy alulról felfelé irányuló folya-
mat. Ezzel szemben a felülről lefelé irányuló folyamatban a nyers adatokhoz min-
den hozzáadódik, amit arról már korábban tudtunk, ezáltal adunk jelentést an-
nak, amit észlelünk. Ebben a folyamatban jelentős szerepet játszik a kontextus,
16
© Typotex Kiadó
1.3 AZ ÉSZLELÉS (PERCEPCIÓ) 17
illetve előzetes elvárásunk, szükségleteink és addigi tapasztalataink. Ha nehe-

zen felismerhető, kétértelmű ingerekkel találkozunk, akkor azokat rejtett elvá-
rásainknak megfelelően észleljük. Mindezek a jelenségek visszaköszönnek
majd a sztereotípia, előítélet tárgyalásakor is.
1.3 AZ ÉSZLELÉS (PERCEPCIÓ)
Észlelésnek nevezzük a tárgyak, jelenségek

érzékelt jellemzőinek értelmezési folyamatát.
Míg az érzékelésnél a tárgy egy-egy tulajdon-
ságát ragadjunk meg, addig az észlelésnél a
tárgy több tulajdonságával együtt, egységes
egészként emelkedik ki a környezetéből. Az
észlelés lényeges és alapvető megismerési fo-
lyamat, amely segítségével a szervezet infor-
mációt emel ki a környezetéből, amit az emlé-
kezet és tanulás segítségével tárol, hogy egy
új helyzetben ismét felhasználja azt. Ezeket
az információkat a tapasztalat során szervez-
zük, osztályozzuk, kategorizáljuk, ami segít
bennünket a további, új információk feldol-
gozásában. Az észlelés egyik feltétele a tapasztalat. Az alábbi kétértelmű ábrában
nem fedeznénk fel az idős asszonyt, sem a fiatal nőt, ha nem rendelkeznénk már
meglévő elképzeléssel róluk. A jelenséget vizsgáló kutatások is arról számolnak
be, hogy a fiatalabbak általában könnyebben látják a fiatal nőt, az idősebb vizs-
gálati személyek pedig az idős hölgyet.
Az alaklélektan (Gestalt-pszichológia), amely a múlt század elején Németor-

szágban kialakult pszichológiai irányzat, a lelki folyamatok szerveződésével
foglalkozik. Felfogásuk szerint az egész több, mint a részeik összessége, mert az
egészlegesség minőségi többletet jelent. Általában az észlelésünkben is az
egészlegességre törekszünk, ezért van az, hogy a véletlenül előforduló nyelvta-
ni hibák ellenére is megértjük az olvasott szöveget, és kedvenc dalunkat is felis-
merjük annak ellenére, hogy azt más hangnemben játsszák el. A Gestalt-pszi-
chológusok a perceptuális csoportososítás számos törvényét fogalmazták meg.
A tárgyak környezetükből való kiemelését, észlelését olyan tényezők segítik,
mint a szín, a mintázat, a közelség és a hasonlóság.
A) Csak azokat a tárgyakat vagyunk képesek észlelni, amelyekről környeze-

tüktől eltérő fénysugarak verődnek vissza. Minél jobban eltér a tárgy szí-
ne a környezetétől, annál jobban kiválik a tárgy a háttérből. A kontrasztha-
tás megkönnyíti a fehér lapon a fekete betűk elolvasását, és elősegíti, hogy
a tárgy kontúrvonalai az észlelés előterébe kerüljenek.
17
© Typotex Kiadó
B) A közelség elve szerint az egymáshoz közel lévő elemek egy csoportba

tartoznak.
C) A zártság elve azt a hajlamunkat jelenti, hogy a réseket tartalmazó ábrákat

igyekszünk kitölteni és teljessé tenni. Az alábbi három vonalat hajlamosak
vagyunk háromszögként értelmezni, még akkor is, ha az nem teljesíti a
háromszög kritériumait.
D) A tárgy mintázatának eltérése szintén segíti a környezetből való kiválást.

Az ingermintában elkülönült alakzatok vannak, amelyek struktúrába
szerveződnek. A szerveződést az elemek egymáshoz viszonyított közelsé-
ge és hasonlósága segíti.
18
© Typotex Kiadó
1.3 AZ ÉSZLELÉS (PERCEPCIÓ) 19
1.3.1 Konstanciák és optikai csalódások
Észlelésünk sokszor megtréfál bennünket: annak ellenére, hogy jól látjuk, amit
látunk, még sincs annak semmi értelme. De az is megesik, hogy látni vélünk va-
lamit, ami nincs is ott, vagy nem látunk meg valamit, ami pedig ott van, csupán
azért, mert arra nem számítottunk.
Az optikai csalódások a látási folyamat téves észlelései, amelyek általában
azért jönnek létre, mert a látvány az érzeteket kiértékelő neuronrendszer szá-
mára egymásnak ellenkező módon értelmezhető jeleket tartalmaz. Ilyenkor ál-
talában az „erősebb” jel hatása dominál, még akkor is, ha tudatunk jelzi ezt az
ellentmondást.
Egy érzetet akkor nevezünk illúziónak, ha van olyan objektív mércénk,
amelyhez viszonyíthatjuk, s amihez képest hamisnak bizonyul. Az alábbiakban
ismertetett optikai csalódások működését ma is vizsgálják a látással és észlelés-
sel foglalkozó tudósok annak ellenére, hogy ezek többségét a múlt század má-
sodik felében már felismerték és leírták.
A Zöllner-illúzió abból adódik, hogy a hosszú,
átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a ke-
resztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látsza-
nak. Az illúzió oka az, hogy az elrendezés na-
gyon sok olyan elemet tartalmaz, amely a pers-
pektíva érzékeltetésére szolgál, ezért a szemünk
mindenképpen perspektivikusnak „akarja” érez-
ni. A ferde vonalaknak azonban a „helyes” tér-
beli ábrán közeledni, a függőleges és vízszintes
vonalaknak pedig sűrűsödni kellene. Mivel ez
nem így van, agyunk úgy érzi, ilyen képet csak
széttartó egyenesek adhatnak.
Valószínűleg szintén a kezdetleges perspektivi-
kus hatáson alapszik a következő ábrán látható opti-
kai csalódás is, ahol a valójában azonos hosszúságú
vonalakat különbözőként érzékeljük. A merőleges
szakaszok esetén az lehet a jelenség oka, hogy az
ábra függőleges vonala olyan érzetet kelt, mint a sza-
bad térségek távolodni látszó vízszintesei. Megerősí-
ti ezt a feltevést az is, hogy a vizsgálatok során az
ábra erősebb hatást tett azokra, akik nyílt térségek
lakói, és hozzá vannak szokva a távlatokhoz.
Amikor valaki közeledik felénk, tudjuk, hogy nem
nő nagyobbra, jóllehet az illető alakjának a retinára
vetülő képe megnő. Amikor a fehér lapra árnyék ve-
tül, tudjuk, hogy a papír ettől nem lett szürke, ugyanolyan fehér maradt. Az érzé-
kelt ingerek állandóan változó folyamatában képesek vagyunk állandóságot te-
remteni. Ezt perceptuális konstanciának nevezzük.
19
© Typotex Kiadó
Amit észlelünk az nem csupán a valóság

múló lenyomata, hanem aktív konstrukciója.
A dolgokat nemcsak a szemünkkel, hanem
az elménkkel is látjuk. Egy tárgyat úgy észle-
lünk, hogy annak kontextusát is számításba
vesszük. A folyosóillúzió és az úgynevezett
útillúzió (Ponzo-illúzió) esetén például a
perspektivikus hatás és a méretkonstancia kelt
ellentétes érzetet, és az előbbi dominál. A fo-
lyosó hatását keltő vonalazáson álló alako-
kat, illetve az útillúzió esetén az összetartó
egyeneseken keresztbe fekvő vonalakat kü-
lönböző távolságban lévőknek látjuk. Ha a
„távolabb” lévő alak vagy vonal ugyanolyan
nagy, mint a „közelebbi”, akkor sokkal nagyobbnak kell lennie – a nagyítást az
agyunk végzi el.
Az előbbivel éppen ellentétesen működik az Ames-szoba néven ismert illú-
zió. A képen lévő elrendezés a két, valójában különböző távolságban lévő sze-
mély körül mesterségesen eltünteti a perspektívavonalakat. Emiatt a közelebbi
óriásnak, a távolabbi törpének, a tér pedig kis mélységűnek látszik. Az Ames-
szobában egyetlen párhuzamos vonalpár sincs, a szoba minden fala trapéz.
A hatás tovább fokozható azzal is, hogy a padlót megfelelő méretűre és alakúra
vágott csempékkel fedik le.
A jobb oldali képen a két fiú közötti távolságbeli különbség nem vehető ész-
re, ha a feltüntetett kis lyukon keresztül nézünk be a szobába.
Látórendszerünk azon „igyekezete”, hogy minden ábrát térbelinek lásson,
néha paradoxonhoz vezet. Az alábbi rajzok lehetetlensége csak akkor válik fel-
tűnővé, amikor elemezni kezdjük, milyen tárgyakat is ábrázolnak.
20
© Typotex Kiadó
1.4 A FIGYELEM 21
Összefoglalásképpen tekintsük át a főbb különbségeket az érzékelés és az

észlelés között!
Érzékelés Észlelés
Az érzékelés a környezet (külső-belső) Az észlelés az érzékszervi benyomások
ingereire adott idegi válasz, tárggyá, jelentéssé szerveződése.
az információ regisztrálása.
Az érzékszervek olyan fizikai Azon pszichológiai folyamatok
rendszerek, amelyek a receptoraikon összessége, amelyek útján felismerjük,
keresztül fognak fel fizikai, kémiai szervezzük, és jelentéssel ruházzuk fel
ingereket a környezetből. az észleletet.
Az érzéklet az érzékszervből az agyhoz Az érzékszervek segítésével a környezeti
érkező idegi információ. információ: tárgyak, események, hangok,
ízek stb. élménnyé alakulnak.
Állandó. Éréssel, tapasztalattal fejlődik.
1.4 A FIGYELEM
Érzékszerveinket minden pillanatban folyamatos ingerek érik, amelyeknek

csak egy töredékét vagyunk képesek felfogni, csupán azt a részét, amire odafi-
gyeltünk. Ezt a szelektáló vagy kiemelő folyamatot nevezzük figyelemnek.
A figyelem funkciója az észlelés élesebbé tétele és a kép fókuszba állítása. A fi-
gyelmi folyamat megvilágítására jó példa a reflektorfény fókuszálása a sötét-
ben, ami kiemeli, élessé teszi a képet. Amikor szélesítjük a fókuszt, egyre na-
gyobb területet tekintünk át, ugyanakkor a kép egyre homályosabbá válik.
A figyelmi jelenséget, azaz a jelek kiszűrését a zajos háttérből ún. dichotikus
helyzetekben vizsgálták. Ilyenkor egy fejhallgatón a két fülben különböző szö-
veget hall a kísérleti személy, amelyek közül csak az egyikre kell figyelnie és
fennhangon elismételnie a hallott szöveget. Utólag a nem figyelt csatornából
21
© Typotex Kiadó
semmire sem emlékeznek, legfeljebb arra, hogy férfi vagy női hangot hallottak.
Ha azonban a figyelt szöveg lassúbb a szokásosnál, akkor nem blokkolják le tel-
jes egészében a nem figyelt csatornát, és fel tudnak idézni utólag is részleteket.
A kísérletek alapján BROADBENT azt feltételezte, hogy létezik egy szelektív
szűrő, amely azt szűri, hogy mi kerül az érzékszervek felől több csatornán érke-
ző információból további feldolgozásra, és mi nem. (1.2 ábra)
1.2 ábra BROADBENT figyelmi szűrőmodellje
Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a nem figyelt csatornából is képe-

sek vagyunk jelzéseket felvenni. Egy partin például, miközben éppen mással
beszélgetünk, hirtelen meghalljuk a nevünket kiemelkedni a háttérzajból. Vagy
gondoljunk arra, milyen nehéz elsőéves egyetemistaként jegyzetelni, és közben
figyelni az előadásra, de néhány hét, hónap múlva már ez is jóval könnyebben
megy. A kapacitáselmélet szerint gyakorlással képesek vagyunk információt
felvenni a nem figyelt csatornából is, azaz a szűrő nem passzív, hanem gyakor-
lás hatására módosul. Nem arról van szó, hogy kiszűrjük a nem figyelt informá-
ciót, hanem arról, hogy a figyelmi kapacitásunk korlátozott.
1.4.1 Automatikus és kontrollált folyamatok
Amikor olvasunk valamit, akkor a figyelem biztosítja az anyag befogadását,

ami feltétlenül szükséges az elolvasásra kerülő anyag megértéséhez, feldolgo-
zásához. Ez teszi lehetővé az anyag emlékezetbe vésését és azt, hogy azt az
adott helyzetben elő tudjuk hívni. Miközben olvasunk, akár minden tudatos
kognitív erőfeszítés nélkül rakosgatjuk a szánkba a pattogatott kukoricát, azaz
egy egészséges felnőtt ember figyelmi működése korántsem mindig szándékos.
Egy rendkívüli esemény is önkéntelenül felkelti érdeklődésünket, néha még
szándékunk ellenére is. Az ilyen figyelmet önkéntelen, nem szándékos figye-
lemnek nevezzük. A figyelemnek azt a funkcióját, melyben a ráirányulás tuda-
tos mentális erőfeszítés eredménye, kontrollált figyelemnek nevezzük. E két fi-
gyelmi funkció egymásra épül: az új dolgok tanulásakor a meglévő kontrollált
22
© Typotex Kiadó
1.4 A FIGYELEM 23
figyelmet az elsajátítás és begyakorlás után felválthatja az automatikus figyelmi

működés. A kontrollált folyamatok lekötik a figyelmi kapacitást, így csökken a
figyelem megoszthatósága.
1.4.2 A figyelem megosztása
Az ember munkavégzése során többféle tevékenységet végez. Például a különfé-

le műszereket ellenőrző mérnök egyszerre beszélget kollégáival, és értelmezi a
műszer kijelzőjén látottakat. Két vagy több tevékenység egyidejű végzése esetén
a figyelem központjában csak az egyik tevékenység áll, a másikra általában keve-
sebb figyelem jut. Jól működik a megosztott figyelem akkor, ha a párhuzamosan
végzett cselekvés közül az egyik egy jól betanult, mechanikusan végzett munka.
Mindnyájan ismerjük a kezdő autóvezető problémáját, aki eleinte még min-
den mozdulatra feszülten figyel, „ki sem lát az autóból”, mert a teljes figyelmi
kapacitását leköti a pedálok és a sebességváltó kezelése. Néhány hónap múlva
vezetés közben már nyugodtan beszélget utasával, miközben a háttérben szól a
rádió. Rögtön félbeszakítja azonban a beszélgetést, mihelyst bonyolultabb for-
galmi helyzetbe kerül, mert ekkor az autó irányítása megint nagyobb figyelmi
kapacitást köt le.
1.4.3 Összpontosítás, koncentráció
A koncentráció a figyelem egy bizonyos tárgyra való irányultságának fokát jel-

lemzi, ez a szétszórtság ellentéte. Erre jó példa az a jelenség, amikor annyira bele-
mélyedünk a munkába, hogy nem látjuk és nem halljuk a körülöttünk zajló ese-
ményeket. A figyelem nagyfokú koncentrálása lehetővé teszi, hogy a tárgyakban
és jelenségekben sokkal többet vegyünk észre, mint megszokott állapotunkban.
Erősen koncentrált állapotban figyelmünk egy dologra összpontosul, és elfordul
minden mástól. Ha figyelmünk nincs a koncentráltság állapotában, tudatunk
mintegy elsiklik a dolgok felett. Ennek következtében a dolgokról szerzett benyo-
másaink gyengék lesznek, és nagyon sok mindent észre sem veszünk abból, ami
az érzékszerveinkre hat.
A gyenge vagy rossz figyelmi teljesítmény okát nem mindig a koncentrálóké-
pesség hiányában kell keresni, előidézheti azt a figyelem labilitása is. Egy új tárgy
megjelenése a látómezőben, vagy a személyben végbemenő érzelmi állapotvál-
tozás könnyen megzavarhatja, gyengítheti a koncentrált figyelmet.
1.4.4 A figyelem tartóssága
A figyelem tartóssága akkor mutatkozik meg, ha ugyanazon tevékenység során

sokáig koncentrálunk egy tárgyra. Azt mutatja meg, hogy az egyén az aktuális
23
© Typotex Kiadó
tevékenységében milyen hamar fárad ki, illetve milyen tartósan képes figyel-
mét fenntartani.
Az összeszedettségről és figyelmének erősségéről nevezetes például az ókori
Görögország nagy matematikusa, a híres ARKHIMÉDÉSZ. A monda szerint any-
nyira elmerült matematikai feladataiban, hogy amikor elfoglalták Szirakúzát, a
várost, amelyben lakott, meg sem hallotta, amint az ellenség betört előbb a vá-
rosba, majd az udvarába. Arkhimédész éppen mértani alakokat rajzolt a ho-
mokba. Amikor a tudós észrevette a mellette álló idegen katonát, ajkáról el-
hangzott a később történelmivé vált mondat: „Ne zavarjátok köreimet!” Vála-
szul az ellenséges katona megölte.
A koncentráltság és a figyelem tartóssága egyaránt függ azoknak a tárgyaknak
a jellegzetességeitől, amelyekre a figyelem irányul, a tevékenység jellegétől, a te-
vékenység változatosságától és az ember egyéni tulajdonságaitól, motivációjától.
1.4.5 A figyelem fluktuálása
A figyelem nem folytonos, hanem hullámzó, ingadozó és szakaszos. Ezt jól pél-
dázza, hogy ha hallótávolságból figyelünk az óra ketyegésére: néhány másod-
percig halljuk, majd nem, és ez többször ismétlődik.
A fluktuáció mértékét befolyásolja a figyelem koncentrációja, az inger erőssé-
ge, a gyakorlás, a tapasztalat, a temperamentum és a pszichés állapot. A könnyű
és gyors átállás képessége lehetővé teszi számunkra, hogy bonyolultabb helyze-
tekben gyorsan tájékozódjunk, hogy nehézség nélkül váltsunk át egyik tevé-
kenységről a másikra. A figyelem átállítása sokat segíthet abban, hogy a kelle-
metlen érzésektől, gondolatoktól megszabaduljunk.
A figyelem ingadozása során tudatunk villámgyorsan kapcsol egyik tárgyról
a másikra. Az alábbi „Kettős ábrán” hol az egymással szembeforduló arcokat
látjuk, hol egy serleget. A másik képen pedig beállítódásunktól függően láthat-
juk a kupola alját, illetve tetejét.
Kettős ábra
24
© Typotex Kiadó
1.5 AZ EMLÉKEZET 25
A figyelem fluktuálásával szorosan összefügg az elterelhetőség és az ingadozás

is. Ezek a sajátosságok önkéntelenül, akaratunk ellenére nyilvánulnak meg. Bi-
zonyos jelentéktelen ingadozás a koncentrált, erős figyelemre is jellemző.
1.5 AZ EMLÉKEZET
Mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy hihetetlen mennyiségű

információt tudunk elraktározni. Ez egy annyira természetes folyamat, hogy
emlékezetünkkel csak olyankor foglalkozunk, amikor valami nem jut eszünkbe.
A memóriánkkal rögzíteni tudjuk a képeket, gondolatokat, színeket, szagokat,
és mindez arra szolgál, hogy a kellő időpontban segítségül tudjuk hívni ezeket a
probléma megoldásához.
Egyes becslések szerint agyunk kb. 1000 milliárd adatot képes tárolni, ugyan-
akkor sokszor a legegyszerűbb dolgot is elfelejtjük. Sőt, az emlékezet leginkább
akkor jut eszünkbe, ha elfelejtettünk valamit.
A múltbeli tapasztalatok a tudatunkban visszatükröződnek, a korábbi észle-
léseink alapján újra megjelennek anélkül, hogy az eredeti inger jelen lenne. Az
elmúlt események emlékei vagy egy megtanult cselekvéssor emléknyomokat
(engram) hagynak maguk után, amelyek segítségével régebbi benyomásaink fel-
idéződnek. Ezek az engramok alkotják az emlékezet biológiai alapját, ez teszi
lehetővé, hogy az eddigi ismereteinkhez új ismeretek kapcsolódjanak, ezeket el-
raktározzuk, és alkalomadtán használjuk.
Az emlékezetnek óriási szerepe van önmeghatározásunkban, az éntudatunk
kialakulásában. A gyermekkori élmények, a számunkra jelentős személyek, ese-
mények mind-mind fontos tényezői identitásunk kialakulásának.
1.5.1 Az emlékezés szakaszai
1.5.1.1 Bevésés vagy kódolás
A bevésés az információ átalakítása olyan kódba, amelyet az emlékezet elfogad.

Amikor az információ a memóriába kerül, egy bizonyos kódba íródik át. A ta-
nulást, az elsajátítást az emlékezetbe való „beírásnak” (bevésésnek) is nevezik.
Az emberek eltérnek abban, hogy milyen módon kódolják az információkat.
A legtöbben magukban ismételgetnek, tehát akusztikusan próbálnak kódolni,
mások viszont a vizuális kódolást részesítik előnyben. Néhány ember képes a
képeket a rövid távú memóriájában csaknem fotografikus pontossággal meg-
őrizni. Percekig is fönn tudják tartani a képet, végigpásztázzák azt, majd a legfi-
nomabb részletekig visszamenően képesek szavakba önteni a látottakat. Ezt a
jelenséget eidetikus látásnak nevezzük. Az eidetikus kép a szokottnál élesebb,
részletekben gazdagabb és tartósabb. Eidetikus emlékképpel főleg a serdülő
korosztály rendelkezik.
25
© Typotex Kiadó
1.3 ábra A három emlékezeti szakasz

(Forrás: http://www.mozaik.info.hu/mozaweb/Stilus/page12.htm, 2006. január 12.)
1.5.1.2 Megőrzés vagy tárolás
A különböző mélységben feldolgozott anyagot a memóriánkban őrizzük meg,

tároljuk. Minél jobban megértettük az anyagot, és minél több korábban elraktá-
rozott információhoz tudtuk kapcsolni a megjegyzendő információt, azaz minél
mélyebb szintű a feldolgozás, annál hatékonyabb az adott anyag megőrzése és
felidézése. Két fő emlékezeti típust különböztetünk meg aszerint, hogy a meg-
jegyzésben melyik tényező játssza a főszerepet. A vizuális típusú ember min-
dent látás útján fogad be, a hallási vagy auditív típusú viszont a hallottakra em-
lékszik leginkább. Mindannyiunk számára fontos tudni, hogy melyik módszer
felé hajlunk inkább, mert így lehetővé válik, hogy azt a módszert helyezzük elő-
térbe, amellyel az adott körülmények között a legjobban boldogulunk.
1.5.1.3 Felidézés vagy előhívás
A felidézés azt jelenti, hogy a megtanult anyagot bizonyos idő eltelte után, bizo-
nyos helyzetben elő kell hívnunk az emlékezetünkből. A felidézés lehet gépies,
azaz a megtanult anyag szó szerinti visszaadása (bemagolás). Ilyen reproduktív
emlékezet szükséges bizonyos számok, nevek megtanulása esetén. A felidézés ta-
lán gyakrabban használt fajtája a produktív emlékezet, amikor a saját szavaink-
kal próbáljuk összefoglalni a megtanult anyag lényegét.
Meg kell különböztetni a felidézést a felismeréstől. A felismerés az az élmény,
amikor a jelenlévő ingerek közül valamelyiket ismerősnek találjuk, de önállóan
nem lennék képesek felidézni. Erre példa az az írásbeli vizsgahelyzet, amikor a
hallgatónak több válaszlehetőség közül kell kiválasztani a helyes megoldást.
Ilyenkor könnyebben ki tudjuk választani a megadott lehetőségekből a jó vá-
laszt annak ellenére, hogy nem lennénk képesek felidézni azt.
SIGMUND FREUD szerint mindaz, amit megjegyzünk és mindaz, amit elfelej-
tünk egyaránt segít bennünket önképünk és integritásunk meghatározásában.
Az elfojtás során egyes kellemetlennek megélt emlékeket a személyiségünk
26
© Typotex Kiadó
mély bugyraiba rejtjük, ahonnan bújtatott formában mégis előjönnek álmok, el-
szólások, esetleg pszichés zavarok vagy fizikai megbetegedések formájában.
(1.3 ábra)
1.5.2 A rövid és a hosszú távú memória
Különböző elméletek szerint a memória két fő részből, egy rövid és egy hosszú
időtartamú emlékezeti tárból áll. Mindkét tár működésére jellemző a fent ismer-
tetett hármas működési szakasz. Az érzékszervekből jövő információ először a
rövid távú memóriába (RTM) kerül, és ha ismételgetéssel elegendő ideig ott
tartjuk, akkor átíródik a hosszú távú memóriába (HTM). Amennyiben ez nem
történik meg, az információt egyszerűen elfelejtjük. (1.4 ábra)
1.4 ábra A rövid és a hosszú távú memória modellje

A hosszú távú memória (HTM) mindent tartalmaz, amit a világról és önma-

gunkról tudunk. Az információ kapacitása korlátlan, bármilyen itt tárolt infor-
máció elvileg bármikor előhívható. Az információt a HTM-ben hálózat formájá-
ban tároljuk. Ebben az asszociatív hálózatban minden adat egy sor más adathoz
kapcsolódik, így a fogalmak előhívása viszonylag gyors és automatikus folya-
matként zajlik le. Mivel a HTM-ben az információk passzívan tárolódnak, szük-
ség van a gyorsabb és rugalmasabb rövid távú memóriára vagy munkaemléke-
zetre. Ezen haladnak át az információk a hosszú távú memóriába, illetve a
hosszú távú memóriából ezen keresztül aktivizálódik az információ.
27
© Typotex Kiadó
1.5.3 Az emlékezet kapacitása
Az RTM legfeljebb néhány másodpercig képes tárolni a viszonylag kis mennyi-

ségű információt. Ennek egyik oka az, hogy az emléknyom fokozatosan hanyat-
lik, elhalványodik, majd eltűnik. A másik ok az, hogy a tár befogadó kapacitása
korlátozott, és ha a tár megtelik, az újonnan jövő információ csak úgy fér el, ha
törli a korábbit. Adódik tehát a kérdés, hogy mekkora az RTM időtartama és be-
fogadóképessége?
Az RTM hosszúságát úgy lehet vizsgálni, hogy kizárjuk az ismételgetés lehető-
ségét. Egy klasszikus kísérletben ezt egy elterelő feladat közbeiktatásával oldot-
ták meg. A kísérleti személynek egy értelmetlen betűhármast (pl. VCQ) mutattak
be, amihez lehetőleg semmilyen asszociáció, tapasztalat nem fűződik. Ezt köve-
tően, elterelő feladatként arra kérték őket, hogy számoljanak fennhangon vissza-
felé hármasával. Minél tovább tartott ez az elterelő feladat, annál inkább csökkent
az információ megtartásának valószínűsége az RTM-ben. 30 másodperc után pe-
dig már egyáltalán nem tudták felidézni a személyek a betűhármast.
GEORGE MILLER kísérletében 0-ból és 1-esekből álló különböző hosszúságú
sorozatokat mutatott a személyeknek, akik átlagosan 7 tagú sorozatot tudtak hi-
bátlanul felidézni („mágikus hetes”). Miller eredménye szerint az RTM kapaci-
tása 7 ± 2 egység, tehát az RTM kapacitása igen korlátozott. Az információt vagy
abban az egységben tároljuk, amiben kaptuk, vagy tömbösítjük, más egységek-
ké alakítjuk. Jelentősen javul azonban a teljesítmény, ha megpróbálunk valami-
lyen rendező elvet bevinni egy sorozat emlékezetbe vésésekor. Ha betűket pró-
bálunk megjegyezni, és azok szavakat alkotnak, akkor már a tárolási egység a
szó lesz, így 7 ± 2 szót leszünk képesek felidézni, ami már közel 40–50 betűnek
felel meg. Az egységek vagy tömbök kialakításának alapja az ember élete során
megszerzett tapasztalatai, addigi tanulással megszerzett információi, azaz a
hosszú távú memóriája.
Mennyire nehéz lenne erre a betűsorra emlékezni!
LETTELZÖVDÜSEYLÉVÍZS
Így már sokkal könnyebben megy az emlékezés!
SZÍVÉLYES ÜDVÖZLETTEL
Az RTM-mel szemben a HTM-ben korlátlan ideig tárolódik nagy mennyiségű

információ, hiszen a legöregebb emberek is vissza tudnak emlékezni gyermek-
kori élményeikre. A hosszú tartamú tár tartósan rögzíti az információkat, ame-
lyek bármikor előhívhatók.
28
© Typotex Kiadó
1.5.4 Explicit és implicit memória
A hosszú távú memóriában a tárolt információ jellegének megfelelően megkü-

lönböztethetünk explicit, más szóval deklaratív és implicit, vagy másként
procedurális memóriát.
Az explicit emlékezeti tárban elsősorban adatok, tények kerülnek tárolásra,
olyan ismeretanyag, ami a „Mi?” jellegű kérdésekre ad választ. Ezeket az isme-
reteket tudatosan rögzült, aktívan megszerzett információk alkotják. Ezt az em-
lékezeti rendszert tovább oszthatjuk epizodikus és szemantikus tárra. Az epi-
zodikus emlékezetben a velünk megtörtént események során rögzült informá-
ció található. Ezek a tudásdarabkák életünk epizódjaihoz kapcsolódnak. A
szemantikus tárban lévő tudás kevésbé köthető a konkrét eseményekhez, az itt
tárolt információ, absztrakt formában, mint általános jelentés van jelen. Aki volt
már űrhajós, annak az űrutazás magát az élményt jelenti, azaz azokat az epizó-
dokat, amikor kint volt a világűrben. Azok emlékezetében, akik csak olvastak
az űrutazásról, ennél sokkal absztraktabb, személytelenebb formában van jelen
az űrutazás. Ők az olvasott ismeretekből alkották meg a szó definícióját: valaki
a föld légkörét elhagyva a világűrben tartózkodik. Ez utóbbi jelentés a szeman-
tikus memóriában tárolódik.
Az implicit memóriában nem konkrétan megfogalmazható ismeretek vagy
emlékek rögzülnek, hanem általános készségek, szokások, érzelmi állapotok.
Az itt tárolt ismeretek általában a „Hogyan?” jellegű kérdésekre adnak választ.
Az implicit memóriában lévő információ nem tudatosan rögzül, és kevésbé tu-
datosan hívható elő, mint az explicit memóriában tárolt anyag. Akik például
olyan házban laknak, ahol kóddal működtethető kaputelefon van, azok, ha a
házuktól távol valaki megkérdezi őket, gyakran nem tudják a kapukódjukat fel-
idézni annak ellenére, hogy minden nap felidézik és használják azt a kapu nyi-
tásához. Az ő emlékezetükben a kapukód mint annak beírásának mozgássoro-
zata van jelen, azaz az implicit memóriájukban tárolódott. Az irányítószámunk
viszont az explicit memóriánkban van tárolva általában, hiszen kevésbé moz-
gáshoz kötött, használatától függetlenül felidézhető. Bár mindkét esetben egy 4
jegyű számról van szó, az egyik deklaratív, azon belül is a szemantikus tárból
kerül előhívásra, míg a másik az implicit memóriából.
Az agyi sérüléseknél (lézióknál), általában az explicit memória sérül, és az
implicit érintetlen marad. Így előfordulhat, hogy a beteg nem tudja megnevezni
a fogkefét, mikor a fürdőszobában megkérdezik tőle, hogy mit tart a kezében,
de fogat mosni ettől még remekül tud.
1.5.6 A verbális tanulás és az emlékezet
A klasszikus tanulásvizsgálatok elsősorban a különböző próbák (ismétlések)

változásait vizsgálják, míg az emlékezetvizsgálatok a próbák közötti időt helye-
zik előtérbe.
29
© Typotex Kiadó
1885-ben EBBINGHAUS az emberi emlékezetről szóló első tanulmányában

használta először az értelmetlen szótagok módszerét. Kísérletében szándékosan
kiküszöbölte a jelentésteli kontextus hatását, ami a felidézésben elengedhetet-
len szerepet játszik. Azt gondolta, hogy az értelmes szavak asszociációk hordo-
zói, és így ellenőrizhetetlenül befolyásolják az anyag megtanulását, majd pedig
a felidézést. Mivel minden új információban a jelentés és rendszerezés elvét ke-
ressük, nem akarta, hogy a korábbi tanulás befolyásolja a megőrzés mértékét,
ezért értelmetlen szótagokból készített egy megtanulandó listát, amelyben a
szótagok három betűből álltak: mássalhangzó–magánhangzó–mássalhangzó
sorrendben, vagy csak mássalhangzóból (pl. GOX, CPZ). (1.5 ábra)
1.5 ábra Ebbinghaus-görbe

Az első órában a legnagyobb a felejtés mértéke, azt követően csökken, majd

stagnál. Az információ beépülése a HTM-be konszolidációs (megszilárdulás)
időt igényel. A konszolidációs idő a bevitt anyag terjedelmétől és nehézségi fo-
kától függ, így az újabb és újabb információ érkezése megzavarhatja a konszoli-
dációs folyamatot.
Retrográd amnézia esetén – agyrázkódás után fokozatosan visszanyerjük
ugyan az emlékezetünket, de a balesetet közvetlenül megelőző időszakra már
nem tudunk visszaemlékezni – a RTM-ből az információk kiesnek, és nincs ide-
jük megszilárdulni a HTM-ben. Ezért csak a hosszú távú emlékezetben tárolt in-
formációkra vagyunk képesek ilyenkor emlékezni.
30
© Typotex Kiadó
1.5.7 A felejtés
A felejtés az emlékezetből való előhívás kudarca. Egyes magyarázatok szerint

egy új anyag megtanulása csak egy régi anyag kiszorításának, vagyis elveszté-
sének eredményeként lehetséges. A rövid távú memóriát hét rekeszből álló do-
boznak foghatjuk fel. Amíg a tételek száma nem haladja meg a rekeszek számát,
tökéletesen fel tudjuk idézni őket, de amint minden rekesz megtelt, és egy újabb
tétel lép be, a régiek közül valamelyik kiesik ebből a dobozból.
A felejtés másik oka az elhalványulás. A rövid távú memóriában való tartóz-
kodás egy aktív állapotnak felel meg. Minél több elemet próbálunk meg aktív
állapotban tartani, annál kevesebb aktiváció jut mindegyikükre. Ha hét elem
aktív állapotban van, és egy új elemre figyelünk, ez a már előzőleg bemutatott
elemek aktivációjának egy részét veszi el.
Egy harmadik magyarázat szerint a régebben megtanult anyagok interferál-
nak a később megtanult anyagokkal, vagyis zavaró kölcsönhatásba lépnek egy-
mással. Az előhívás sikertelenségét eredményező gátló hatás kétirányú is lehet.
Visszaható gátlásról (retroaktív) beszélünk, ha az új tanulás megzavarja a régeb-
ben tanultak előhívását. Az előreható gátlás (proaktív) esetében viszont az új anyag
megtanulása okoz nehézséget a már rögzült tartalmak kölcsönhatása miatt.
A felejtés okai – összegezve és kiegészítve az eddigieket – a következők le-
hetnek:
Nem rögzültek eléggé az információk, az ismétlés elmaradt.

A kódolás nem volt elég mély, és nem alakultak ki asszociatív kapcsolatok
a jelentések között.
Interferencia: több esemény egyidejű történése.
Traumás felejtés: baleset, fejet érő ütés.
Organikus okok: pl. Alzheimer-kór.
Kémiai anyagok hatása: gyógyszer, alkohol, drog.
1.5.8 Az emlékezet fejlesztése
Kiváló tanulási módszer a páros asszociációs tanulás és a szabad felidézés. A

páros asszociációs tanulás olyan tanulási mód, ahol két szó összekapcsolását,
társítását lehet vizsgálni. Az első az ingerszó, a másik a válaszszó. Így tanuljuk
meg legtöbbször az idegen szavakat is: asztal – table.
A szabad felidézésre jó példa a vásárlási lista. Ha már otthon elkészítjük a
bevásárlási listát, de otthon felejtjük, akkor úgy tudjuk azt a legkönnyebben a
boltban felidézni, hogy eltérünk a lista eredeti sorrendjétől, és csoportosítjuk a
zöldségeket, a gyümölcsöket stb. A szabad felidézés módszere azért is érdekes,
mert tanulmányozni lehet a segítségével azt, hogy az ember természetesen ho-
gyan szervezi, csoportosítja az ingeranyagot. A szervezettség fontos tényező az
emlékezetben. Ahol nem találunk szervezettséget a megjegyzendő információ-
31
© Typotex Kiadó
darabok között, ott megpróbáljuk azt létrehozni. A szervezésre irányuló tevé-

kenységek azonban eltérnek egymástól a feladat természetétől és az emberek
múltbéli tapasztalataitól függően.
Igaz-e a mondás, miszerint „gyakorlat teszi a mestert”? Nem teljesen, hiszen
nem minden esetben van azonos mértékű gyakorlásra szükségünk, ennek
mennyiségét a szöveg jelentéstartalma határozza meg. Jelentéstartalom alatt
azt értjük, hogy egy adott szóról vagy szótagról milyen gyorsan juthat eszünkbe
valami más, vagyis ennek kapcsán hány más dolog idéződik fel bennünk. A je-
lentéstartalom pozitív hatású, mert növeli a megtanulandó tételek megkülön-
böztethetőségét.
A hasonlóság viszont sokszor gátlóan hat a tanulásra. Rokon értelmű szavak
listáját nehezebben tudjuk megtanulni, mint az eltérő jelentésű szavakat.
A tanulást serkentő tényező az ismétlés. Az információt tovább meg tudjuk
őrizni, ha azt újra és újra kimondjuk, ismételgetjük. Ezek az információk nincse-
nek olyan mértékben kitéve a kiszorításnak és az elhalványulásnak, mint a nem
ismételt információk.
A mnemotechnikai eljárásokat akkor használjuk, ha nehezen megtanulható,
egymással logikai összefüggésben nem lévő adatokat kell megjegyeznünk.
Ezekkel a módszerekkel próbálunk valamilyen értelmes rendet teremteni az
anyagban. Paradox módon első pillanatban fölöslegesnek tűnő, plusz dolgokat
is meg kell néha tanulnunk ahhoz, hogy megkönnyítsük egy anyag elsajátítását.
Néhány ismertebb módszer:
Helyek módszere, kontextus: A legenda szerint SZIMONIDÉSZ ógörög költő ta-
lálta fel ezt a módszert: egy lakomán vett részt, ahonnan egy kis időre kiment az
udvarra, ez idő alatt a ház összedőlt, és a romok maguk alá temették az össze-
roncsolt testeket. A rokonok nem ismerték fel a tetemeket, de Szimonidész a
szoba alaprajza alapján felidézte, hogy ki hol ült, és így azonosítani tudta a holt-
testeket. A módszer lényege az, hogy egy jól ismert helyhez, ami sok jól elkülö-
níthető részletet tartalmaz, hozzákapcsoljuk a tanulandó anyag elemeit, mégpe-
dig sorban haladva valamilyen irány szerint a képzeletbeli térképen (kognitív
térkép), és ezekhez az egyes elemekhez kötjük a megtanulandó szavakat.
Memóriafogas: A megjegyzendő dolgokat valami nagyon jól ismert sorra (fo-
gasra) „akasztjuk” fel. Például ez az alap lehet a számok sora (1, 2, 3…), amire
épülnie kell egy-egy segédelemnek: egy – megérett a meggy, kettő – csipkebo-
kor vessző…
PQRST-módszer: arra szolgál, hogy egy nagyobb fejezet elsajátítását milyen
módszerrel segítsük. Mozaikszó, amelynek jelentése: P (preview) előzetes átte-
kintés, Q (questions) kérdések, R (reading) elolvasás, S (self recitation) felmondás,
T (test) ellenőrzés. A feldolgozás mélységét segíti elő ez a módszer. Nem elég
egyszer elolvasni a megtanulandó szöveget, sokkal hatékonyabb, ha átgondol-
juk a jelentését, aláhúzással kiemeljük a lényeges információkat, összefüggése-
ket keresünk, és beépítjük a már meglévő tudásunkba, esetleg vázlatot készí-
tünk róla.
32
© Typotex Kiadó
1.6 A TANULÁS 33
1.5.9 A konstruktív emlékezet
Különbséget teszünk az alulról felfelé irányuló folyamatok és a felülről lefelé

irányuló észlelési folyamatok között. Az alulról felfelé irányuló folyamatok a
tárgyról érkező információk mint inputok feldolgozását jelenti, míg a felülről
lefele irányuló feldolgozásban benne van a személy előzetes tudása, elvárása.
Ebben az értelemben az inger értelmezése és az ingerre való visszaemlékezés
egy konstruktív folyamat, mert abban nem a tényleges információ van benne,
hanem az észlelő értelmezése. Az új információt úgy illesztjük be a már meglé-
vő tudásrendszerünkbe, hogy bizonyos részeket újraértelmezünk, másokat ki-
törlünk az emlékezetünkből. Sokszor a számunkra összefüggéstelennek tűnő,
kétértelmű adatokból világos, összefüggő történeteket építünk fel úgy, hogy az
számunkra logikus és egységes legyen.
BARTLETT a ’30-as években vizsgálta az emlékezet konstruktív jellegét. Két-
értelműen értelmezhető, ködösen megfogalmazott népmesét olvasott fel a kí-
sérleti személyeknek, majd megvizsgálta, hogy bizonyos idő elteltével hogyan
idézik fel a mesét. A felidézésben a vizsgálati személyek koherensebbé (egysé-
gesebbé), egyértelműbbé és logikusabbá tették a történéseket, amellyel Bartlett
bebizonyította az emlékezet produktív jellegét.
Ezt a jelenséget általánosítva eljutunk a szociális sztereotípiák használatá-
hoz. A sztereotípia az emberek egy egész csoportjára vonatkozó, a személyiség-
vonások vagy fizikai megkülönböztető jegyek alapján alkotott következtetés,
amelynek hajlandóak vagyunk alávetni magunkat akkor, amikor kétértelmű
helyzetekbe kerülünk, és bizonytalanok vagyunk észleléseinkben. Ezért kell
óvatosan kezelni a szemtanúk vallomásait, mert sztereotípiáink jelentős mér-
tékben torzítják emlékezetünket.
1.6 A TANULÁS
A tanulás fogalmát az iskolával, egyetemmel kapcsoljuk össze leginkább, pedig

ezek az intézmények ennek az egész életünket átható folyamatnak csupán apró
állomásai. Valójában rengeteg olyan szituáció, helyzet áll elő nap mint nap az
életünkben, amikor nem is tudjuk, hogy tanulunk. Tanulás történik akkor, ami-
kor lakásunkban nem halljuk meg az óra ketyegését, csupán néha vesszük ész-
re. Ilyenkor hozzászoktatjuk magunkat az adott ingerhez, megtanuljuk figyel-
men kívül hagyni a ketyegést. A tanulásnak ezt a legalapvetőbb formáját hívják
a pszichológiában habituációnak. Tanulási folyamat eredménye az is, hogy mi-
után többször megnézünk egy, a többitől eltérő fél perces reklámfilmet, egy idő
után már a zenéjének pár másodpercnyi hallgatása után is eszünkbe jut a hirde-
tett termék. Természetesen a tudatos, nagy erőfeszítést igénylő információ meg-
szervezése és elsajátítása is tanulás, erről a fejezet második felében lesz több szó.
Az állatvilágban a tanulás elsősorban az alkalmazkodást, a fajfenntartást
szolgálja. A legalkalmasabbak maradnak fenn, őket az öröklött reflexek védik
33
© Typotex Kiadó
meg a külső behatásokkal szemben (szopási reflex, védekezési reflex stb.). A

magasabb rendű állatok viselkedésrepertoárja egyre specifikusabb, egyedre jel-
lemző mintázatot mutat, mert megvan bennük a tanulás képessége. Tanulás-
nak nevezzük azt a folyamatot, melynek során a viselkedésben tartós változás
történik a gyakorlás eredményeképp, és ezen változás okai nem biológiaiak (pl.
eltörte a lábát és fél lábon ugrál), valamint nem az élőlény pillanatnyi állapotá-
nak tudhatóak be (pl. sokat ivott és nem tud artikuláltan beszélni).
1.6.1 Klasszikus kondicionálás
Tanulás során asszociációkat hozunk létre különböző fogalmak, tudati tartal-

mak között. IVAN PAVLOV (1904) orosz biológus, akit eredetileg az emésztés és
a nyálmirigyek működésének élettani háttere érdekelt, kutyákkal folytatott
élettani vizsgálatokat. Pavlov a kutyák nyálelválasztását kutatva, kivezette
azok nyálmirigye által termelt nedveket, és azt vizsgálta, mennyi nyálat termel
a kutya emésztése során. Az ételre adott nyálelválasztást öröklött, feltétlen, ref-
lexszerű válaszreakciónak tekintette. Az ismételt kísérletekkor azonban érde-
kes dolgot figyelt meg: az állat nyálelválasztása már az előtt fokozódott, hogy
az ételhez ért volna. Tehát az étel puszta látványa is elindította a nyálelválasz-
tást, később pedig ez a veleszületett reflex az etetőtál látványára és a kutató lé-
pésének közeledtére is beindult.
Pavlov ezután szisztematikusan kezdte el vizsgálni a jelenséget: az étel mint
eredeti inger előtt bevezetett egy semleges vagy jelzőingert, ami egy hangjelzés
volt. Azért semleges, mert ez önmagában még nem vált ki reflexválaszt. A kondi-
cionálás, azaz társítás során azonban a semleges inger feltétlen ingerré lép elő.
Amikor rendszeresen a hangjelzést követően adta az ételt, már a hangjelzés
hallatára is beindult a kutyák nyálelválasztása. Ez a felismerés vezetett a klasz-
szikus kondicionálás és áttételesen a viselkedéstudomány (behaviorizmus)
megalapozásához. A klasszikus kondicionálás során kezdetben az állat vagy
ember egy genetikailag beprogramozott feltétlen ingerre egy feltétlen válasszal
reagál. Bármely inger megszerezheti a feltétlen inger hatékonyságát, ha követ-
kezetesen biológiailag fontos feltétlen ingerrel párosítjuk. Ebből is látszik, hogy
nem az ingeren van a hangsúly, hanem azon, hogy az megbízhatóan, kiszámít-
hatóan jelezze a feltétlen inger (étel) közeledtét.
Fontos jelenség a generalizáció, amely azt jelenti, hogy a feltételes ingerhez
hasonló ingerek is kiváltják a feltételes választ. Nagyon sok félelmünk egysze-
rűen a rossz kondicionálás miatt alakul ki. Egy erős hang hallatára a gyerekek
automatikusan összerezzennek és megijednek. Ha ezt a félelmi reakciót egy
szőrös plüss állat képével társítják, akkor minden szőrös figurától félni fognak a
gyereket, azaz általánosítják félelmüket. Az egyedfejlődés során azonban az
egyre bővülőbb tapasztalatokkal megtanulja diszkriminálni (megkülönböztet-
ni) az ingerek közötti különbségeket. A diszkrimináció során a gyermek megta-
nulja azt, hogy a generalizált válaszát – minden kutyától mindig fél – leszűkítse
34
© Typotex Kiadó
1.6 A TANULÁS 35
néhány állat bizonyos típusú viselkedésére. A szelektív megerősítés során rá-

jön arra, hogy bizonyos kutyák bizonyos viselkedést mutatva nem fogják őt
megharapni, ezért nem kell tőlük félni. Ezekben az esetekben a kondicionált fel-
tételes válasz, a félelmi reakció, kioltódik. Tehát ha megtanuljuk, hogy a feltéte-
les ingert nem követi a várt esemény, akkor a tanulási folyamat megfordul és az
inger–válasz-kapcsolat fokozatosan gyengül.
Pavlovnak köszönhetően meg lehet változtatni az állatok viselkedését, pél-
dául még egy rókát is sikerül „rávenni” arra, hogy bánjon sokkal barátságosab-
ban a libákkal, vagy még a közismert filmben szereplő Szörnyellával is sikerül
megszerettetni a dalmatakölyköket, legalábbis addig, amíg meg nem szólal újra
a Big Ben harangja mint feltételes inger. (1.6 ábra)
1.6 ábra A klasszikus kondicionálás
1.6.2 Operáns kondicionálás
Az operáns vagy instrumentális kondicionálás a klasszikus kondicionáláshoz

hasonlóan új asszociációk, új viselkedésformák elsajátítását eredményezi, vi-
szont – mint látni fogjuk – alkalmazási köre az előzővel szemben igen tág.
THORNDIKE macskákkal kísérletezett, akik a ketrecben éhesen szaladgáltak
ide-oda, mert látták a ketrecen kívül elhelyezett halakat. A helyzet nyitja azon-
ban a „mancsukban” volt, a ketrecbe ugyanis olyan pedált építettek be, amelyre
ha ráléptek, kinyílt a ketrec ajtaja, és így megszerezhették a halat. A macskák
kezdetben természetesen véletlenszerűen léptek csak rá a pedálra, amely moz-
dulat azonnali megerősítésre lelt. Így szép lassan csökkent a felesleges mozdu-
latok száma, és egyre rövidebb idő alatt kinyílt a ketrec ajtaja. (1.7 ábra)
Az operáns kondicionálás, összehasonlítva a klasszikussal, az alábbi pontok-
ban tér el attól:
Az állat nem passzív elszenvedője a kísérletnek, hanem aktív részese.
35
© Typotex Kiadó
A kezdeti próba-szerencse viselkedésből megerősítő jutalom lesz, azaz a

viselkedés az eszköz a cél elérésében (ezért is nevezik instrumentális, azaz
eszközjellegűnek).
A társítás sorrendje más: a feltétlen inger (táplálék) feltétele a pedál lenyo-
mása, azaz a ketrec ajtajának kinyílása.
1.7 ábra Az operáns vagy instrumentális kondicionálás
Gyakran viselkedésünk is próba-szerencse alapon történik: bóklászunk egy

bevásárlóközpontban, ki-be járkálunk az egyes üzletekbe. Ha az egyik üzletben
nagyon kedvesek és elfogadóak velünk, és az üzlet hangulata is kellemes be-
nyomást tesz ránk, akkor megnő a valószínűsége annak, hogy legközelebb is be
fogunk térni ebbe az üzletbe. A kezdeti véletlenszerű viselkedésünk megválto-
zik tehát, megerősítést nyer belőle egy adott elem, a szóban forgó üzletben való
tartózkodás, mivel az egyes alkalmak elégedettséggel, jó érzéssel jutalmaznak
bennünket. Az operáns kondicionálás során a véletlenszerű cselekedetekből
csak azok maradnak meg, amelyeket pozitív megerősítés követ, mert valami-
lyen szükséglet kielégül, vagy éppen egy büntetést kerül el. Ezt a jelenséget ne-
vezte THORNDIKE az effektus törvényének. A megerősített válasz azonban
csak akkor marad fenn, ha időnként újra megerősítést nyer, azaz időről időre
újra jutalmazzák. Azt, hogy milyen gyakran, milyen stratégia szerint adagoljuk
a jutalmat a kívánt válasz fenntartása érdekében, megerősítési tervnek nevezzük.
A megerősítési terv függvényében változik a válaszgyakoriság. Ha például a
postás naponta egyszer, dél körül jön, akkor csak kora délután fogjuk megnézni
a levélszekrényünket. Ezt rögzített időbeli tervnek nevezzük. Ha rendszertele-
nül jön, minden nap más időpontban, akkor sokkal többször fogjuk nyitogatni a
postaládánkat, hátha most már volt. A posta által ránk gyakorolt kondicionálást
váltózó időbeli tervnek nevezzük. Mindkét esetben részleges megerősítésről be-
szélünk, hiszen nem minden postaládanyitás után kapunk kézhez levelet. A
részleges megerősítés nagy előnye, hogy a válasz lassabban oltódik ki, hiszen
36
© Typotex Kiadó
1.6 A TANULÁS 37
azt tanuljuk meg, hogy nem minden viselkedésünket követi jutalom, így kevés-
bé keserít el, ha a jutalom elmarad.
TANULÁS = VISELKEDÉS + KÖVETKEZMÉNY
Az operáns kondicionálás egy speciális fajtája a büntetés. Ha egy gyerek át-

szalad egy forgalmas utcán, és szülei az idegességtől remegve hirtelen lekever-
nek neki egy pofont, akkor a helytelen viselkedés negatív „jutalommal” (bünte-
téssel) asszociálódik. A büntetés azonban csak akkor hatásos, ha az mindig a
megfelelő viselkedéshez kapcsolódik, ellenkező esetben ugyanis más, kívána-
tos válaszokat is kioltunk. Menekülő tanulás esetén megtanulunk egy választ,
annak érdekében, hogy leállítsunk egy folyamatban lévő averzív, kellemetlen
eseményt. Ha monitorunkra egy adott időben rásüt a nap, akkor addig forgat-
juk, míg nem fog zavarni minket a tükröződés. Ha legközelebb is ugyanez törté-
nik, már tudni fogjuk, hogy milyen szögbe kell fordítanunk a monitort.
Elkerülő tanulásról akkor beszélünk, ha megtanulunk megelőzni egy nega-
tív eseményt. Ebben az esetben a negatív esemény egy idő után sohasem köve-
zik be, mert mielőtt megtapasztalhatnánk, végrehajtjuk a megtanult elkerülő
cselekvéssorozatot.
Az operáns kondicionálásnak jelentős szerepe van az önkontroll kialakulá-
sában. Az önkontroll képessége részben öröklött, részben környezeti hatásoktól
függ. Az önkontroll nem más, mint egy választás a nagyobb, de későbbi és a ki-
sebb, de azonnali jutalom között.
Meg kell tanulnunk késleltetni az azonnali jutalom elnyerését ahhoz, hogy
hosszú távon boldog, egészséges és elégedett emberek legyünk. Ahhoz azon-
ban, hogy egészségesek legyünk, figyelnünk kell az életmódunkra, táplálkozá-
sunkra is. Az impulzív emberek az adott pillanat örömeinek élnek, és általában
a kisebb, de azonnali jutalmakat választják. A tücsök és a hangya tipikus esete
ez, amelyben a szorgos hangya nagy önfegyelemmel munkálkodik, míg az im-
pulzív tücsök a pillanatok hatása alatt cselekszik.
1.6.3 Belátásos tanulás
A legtöbb gondolkodással foglalkozó irodalom a problémamegoldás kifejezést

preferálja a gondolkodással szemben, mert ez tisztább és élesebb körvonalú
fogalom. A kérdéskört alapvetően három irányból szokás megközelíteni, és a
módszereket gyakran kombinálják egymással. Egyrészt vizsgálhatjuk a gon-
dolkodás alapjait majmoknál és más főemlősöknél (akárcsak a tanulást patká-
nyoknál), és ebből vonhatunk le következtetéseket arra nézve, hogy hogyan
gondolkodnak az emberek. Másrészt megpróbálhatjuk szimulálni az emberi
gondolkodás működését számítógépek segítségével. Harmadrészt pedig meg-
figyelhetjük az embereket is – ez utóbbi természetesen előfeltétele a számító-
gépes szimulációnak, hisz először tudnunk kell, hogyan válaszolna egy adott
37
© Typotex Kiadó
kérdésre az ember ahhoz, hogy olyan programot tervezzünk, mely ezt szimu-
lálni tudja.
A gondolkodást először WOLFGANG KÖHLER vizsgálta, aki csimpánzokon
végzett kísérleteket. Munkájának eredményét néha összekapcsolják a tanulás-
sal, és belátásos tanulásnak nevezik, de tulajdonképpen a gondolkodással fog-
lalkozott. Azt vette észre, hogy bizonyos tervezést igénylő feladatokat a csim-
pánzok nem próba-szerencse módszerrel oldanak meg, hanem egy ideig szem-
lélgetve a problémát hirtelen ébrednek rá a megoldásra. Ha az ennivalójukat túl
magasra rakják a gondozók azért, hogy azt ne tudják elérni, de otthagynak a kö-
zelben néhány dobozt, akkor a csimpánzok kitalálják, hogy egymásra kell rak-
niuk a dobozokat. Ennek következtében azok elég magasak lesznek ahhoz,
hogy felmászva rájuk elérjék az élelmet. Fontos jellemzője ennek a folyamatnak,
hogy előtte nem rakosgatják próba-szerencse alapján a dobozokat, valamint
senkit sem láttak a csimpánzok, aki a dobozokból építene lépcsőt. Ebben az ér-
telemben tehát nem klasszikus tanulási formákról van szó. Sem a klasszikus
kondicionálás, sem az operáns kondicionálás nem tudta megmagyarázni miért
alakulnak ki asszociációk, és valójában mik is azok. A belátásos tanulásnak a
hirtelenség mellett még két fontos jellemzője van: egyfelől, ha egyszer megvan a
megoldás, akkor az bármikor újra felhasználható, előhívható, másfelől pedig a
megoldás átvihető új szituációkra is. Hozzá kell tenni persze, hogy a megoldás
csak a kutatóknak tűnik hirtelennek, mert ők nem férnek hozzá a csimpánzok
mentális folyamataihoz. Természetesen, ha embereket vizsgálnak, akkor követ-
hető vagy legalábbis valamennyire visszakövethetővé válik az a folyamat,
amely a megoldás megtalálásához segített.
1.7 A GONDOLKODÁS
Mindennapi életünkben szinte minden pillanatban gondolkozunk; gondolko-

zunk az élelmiszerboltban, hogy melyik tejet vegyük meg, gondolkozunk a
buszmegállóban, mikor azon ábrándozunk, hogy milyen olcsó repülőjeggyel
tudnánk külföldre utazni. A gondolkozást sokszor az „agy nyelvének” szokták
nevezni. Egyrészt belső hallásunkkal halljuk a magunkban folytatott belső be-
szédet, mellyel elemezzük, leírjuk a külvilágot, következtetéseket vonunk le,
döntéseket hozunk, másrészt „lelki szemeinkkel” elképzelünk bizonyos helyze-
teket, szituációkat. Az előbbit propozicionális gondolkodásnak hívjuk, mert
propozíciókat, állításokat, ítéleteket manipulálunk, formálunk magunkban,
összefűzzük őket, következtetünk belőlük, és így újabb ítéleteket hozunk létre.
Az utóbbit pedig képzeleti gondolkozásnak nevezzük, mivel itt elsősorban vi-
zuális emlékeket hívunk elő, illetve képeket alkotunk, melyeket „lelki szeme-
inkkel” érzékelünk, és ezeken a képeken hajtunk végre bizonyos műveleteket,
átalakításokat. A kétféle gondolkodás természetesen nem különül el teljesen
egymástól, hiszen gyakran egyszerre használjuk őket. A gondolkodásnak van
még egy harmadik fajtája is, a motoros gondolkodás, amely a mozdulatok men-
38
© Typotex Kiadó
1.7 A GONDOLKODÁS 39
tális elgondolását jelenti. Ez utóbbira kitűnő példa a magasugrók gondolkodása

az ugrás megkezdése előtt, akik nagyon gyakran közvetlenül az ugrás előtt le-
játsszák magukban azt az összetett mozgássort, amit precízen végre kell hajta-
niuk rövid idő alatt. Ez a mentális mozgás pontosan tükröződik az arcukon és a
testükön is, ugyanazok az izmaik feszülnek meg, mint a tényleges mozgás meg-
felelő fázisában, ugyanarra hajlik a testük, mint „élesben”, csak éppen kisebb
mértékben.
A következő részben először a propozicionális gondolkodás során használt
két jelentősebb következtetési formát tekintjük át, a dedukciót és az indukciót,
majd a képzeleti gondolkodásról ejtünk pár szót, végül megpróbáljuk körüljár-
ni az emberi intelligencia és a kreativitás fogalmát.
1.7.1 Fogalomalkotás és kategorizáció
A propozicionális gondolkodás működése szempontjából fontos megérteni,

hogy miként történik maga a gondolkodás. Mivel maga a gondolkodás folya-
mata is a konkrét világtól eltérő helyen történik, ezért kézenfekvő, hogy nem a
konkrét világban létező tárgyak vagy személyek a gondolkodásunk tárgyai, ha-
nem ezen tárgyak vagy személyek csoportjainak leképezései. Nagyon ritkán
gondolkodunk konkrét dolgokon, legtöbbször, sokszor észrevétlenül, dolgok
csoportjai, bizonyos tulajdonság szerinti osztályai képezik gondolataink tár-
gyát. Ezeket a bizonyos tulajdonság mentén szervezett osztályokat hívjuk foga-
lomnak. A konkrét dolgokból a közös tulajdonság kiemelését, és így a csoport
létrehozását hívjuk fogalomalkotásnak, míg az egyes dolgok fogalmakhoz való
tartozásának vizsgálatát kategorizációnak. A fogalomalkotásra, majd a katego-
rizálásra jó példa az először Új-Zélandra utazó gondolkodása, aki még sosem
látta az egzotikus külsejű maorikat. Először felfigyel rájuk, majd megpróbálja
meghatározni azokat a jegyeket, amelyekben egymásra hasonlítanak ezek az
emberek, és egyúttal azokat a jegyeket is, amelyek megkülönböztetik őket a töb-
bi embertől. Miután megalkotta magában a maori fogalmát, meg tudja vizsgálni
az országban élő embereket aszerint, hogy mennyire felelnek meg az általa al-
kotott maori fogalmának, más szóval kategorizálni tudja az embereket e foga-
lom szerint. A fogalomalkotás során létrejön az illető fejében egy kép a tipikus
maoriról, mely az egész fogalmat képviseli. Ez a fogalom prototípusa. Annál ti-
pikusabb maorinak fog tartani valakit, minél inkább hasonlít erre a képzeletbeli
prototípusra. Mégsem ez az idealizált egyed fogja meghatározni, hogy ki tarto-
zik valójában a maorik közé. A fogalomhoz tartozást meghatározó kritikus tu-
lajdonságok ugyanis nem vezethetők le mindig a prototípus tulajdonságaiból.
A fogalmaknál még szót kell ejtenünk arról, hogy e fogalmak legtöbbször
több szintű hierarchiába rendeződnek. Az élőlények fogalma alá tartozik az ál-
latok fogalma, ez alá az emberek fogalma, és ez alá a maorik fogalma. Ezekre a
fogalmi hierarchiákra igaz, hogy az alacsonyabb szintű fogalmak rendelkeznek
a fölöttük lévő fogalmak tulajdonságaival. A különböző helyzetekben különbö-
39
© Typotex Kiadó
ző szintű fogalmak használata gazdaságos. Ha az emberek számára a fogmosás

fontosságáról akarunk értekezni, fölösleges lenne az emberek fogalma helyett
felsorolni az összes földön élő népcsoportot, hiszen a fogmosás fontossága
szempontjából ezen népcsoportok közötti különbségek lényegtelenek, egysze-
rűbb, ha egy magasabb szinten lévő fogalmat, az emberek fogalmát használjuk
ebben az állításban.
1.7.2 Deduktív gondolkodás
Most vizsgáljuk meg, hogyan használjuk ezeket a fogalmakat a gondolkodás-

ban. A gondolkodás során már meglévő fogalmakról szóló állításokból újabb ál-
lításokat hozunk létre. Ezt a folyamatot hívjuk következtetésnek. A logikában
alapvetően két következtetési lehetőséget tartanak számon: a dedukciót és az
indukciót. Egy következtetés deduktívan akkor érvényes, ha a következmény
nem lehet hamis, ha a kiinduló állítások, más szóval premisszák, igazak. Ezzel
szemben az induktív következtetéseknél valószínűségekre építünk, ezért ez a
módszer nem tévedhetetlen, de legtöbbször helyes következtetésre jutunk. Az
induktív gondolkodásról később még lesz szó.
Tekintsük át a leggyakoribb deduktív következtetési módokat. Az egyik leg-
fontosabb szabály az, amit a logika implikációnak nevez, ezek a „ha-akkor” tí-
pusú következtetések. Az (1) és (2) premisszák együttes fennállásából dedukció
alapján következik a (3) is.
(1) Ha esik az eső, vizes a járda.

(2) Esik az eső.
(3) Vizes a járda.
A másik érvényes deduktív következtetést az (1) és a (4) premisszákból von-

hatjuk le, ez utóbbi az (5) lenne.

(4) Nem vizes a járda.
(5) Nem esik az eső.
Az emberi gondolkodás vizsgálatának egyik jelentős felfedezése az, hogy az

emberek ez utóbbi következtetést sokkal nehezebben (lassabban és több hibá-
val) vonják le, mint az előző, pozitív következtetést. Fontos még a logika oldalá-
ról azt is kiemelni, hogy van egy olyan következtetés is, mely a logika szerint
nem érvényes, de az emberek mégis gyakran alkalmazzák, és ezt a formát az (1)
és (6) alapján levonható (7) mutatja.
40
© Typotex Kiadó

(6) Nem esik az eső.
(7) Nem vizes a járda.
Ez a következtetés azért nem érvényes, mert lehetséges ugyan, hogy nem

esik az eső, de slaggal locsolják a járdát, és ezért vizes lesz.
Ez önmagában nem egy érvényes deduktív következtetés (csak akkor volna
az, hogy ha az első kiinduló állítás így szólna: akkor és csak akkor vizes a járda,
ha esik az eső).
1.7.3 A Wason-feladat
Rengeteget használták különböző vizsgálatokban a WASONról elnevezett Wa-

son-feladatot, melyet az alábbi ábrán láthatunk. Többek között ebből tudjuk azt
is, hogy az emberek mely következtetési formákat vonják le könnyebben, és me-
lyeket nehezebben. A feladat a következő:
„Ha a kártya egyik oldalán magánhangzó van, akkor a másik oldalán páros szám-
nak kell lennie. Ellenőrizd minél kevesebb kártya felfordításával azt, hogy igaz-e ez az
állítás!”
1.8 ábra A Wason-feladat
E K 2 7
A legtöbb ember helyesen megfordítja az E betűs kártyát, azonban a másik

kártya, amit a legtöbben megfordítanak, a 2-es kártya. A helyes megoldás azon-
ban nem ez, hiszen nem arról volt szó, hogy a páros számú kártyák másik olda-
lán mindenképpen magánhangzó van. Ebből jöttek rá a kutatók arra, hogy az
emberek gyakran „akkor és csak akkor”-ra fogalmazzák át a „ha, akkor”-típusú
problémákat. A helyes megoldás a 7-es kártya megfordítása: ha ugyanis annak
a másik oldalán egy magánhangzó van, az megsérti a kiinduló feltételeket.
Az emberek nem tiszta matematikai logikát használnak mindennapi életük
során, legalábbis erre utal az a tény, hogy a fenti feladatnak csupán a tartalmát
41
© Typotex Kiadó
megváltoztatva egészen más eredményekre jutunk. A feladat a módosított

Wason-feladat kártyái szerint átfogalmazva a következő:
„Ha a kártyák egyik oldalán életkorok, a másikon pedig az adott korú személy által fo-
gyasztott ital található, ellenőrizd, hogy ha valaki 18 éven felüli, akkor ihat-e alkoholt!”
1.9 ábra A módosított Wason-feladat
Sör Kóla 22 16
1.7.4 A módosított Wason-feladat
A feladatnak ezt a változatát szinte mindenki jól meg tudja oldani, annak elle-
nére, hogy ez valójában logikai formáját tekintve semmiben sem különbözik az
előzőtől, csak tartalmában. Ennek a magyarázatára alapvetően három megoldás
született. Néhányan azt gondolják, hogy a gyakorlati tapasztalatainkra alapoz-
va heurisztikákat alkalmazunk, vagyis olyan módszereket, melyek egyszerűsí-
tik a feladatot, de nem garantálják, hogy eljutunk a helyes megoldáshoz. A má-
sodik feladathoz sokkal könnyebb tapasztalati tényeket kapcsolni, így köny-
nyebb heurisztikákat kialakítani rá, ezért könnyebb ennek a megoldása. Mások
úgy gondolják, hogy a feladatokat egy mentális modell segítségével oldjuk
meg. Elképzeljük az embereket és azt, hogy megfordulnak a hátukon egy betű-
vel és egy számmal, és megvizsgáljuk, mit találhatunk a másik oldalon, ami még
a szabálynak megfelel. Sokkal könnyebb elképzelni a feladat második verzióját,
mint az elsőt. A harmadik megközelítés szerint a feladatokat pragmatikus, a
mindennapi élethez illeszkedő szabályokkal oldjuk meg. Az evolúció során fon-
tos volt a túlélés szempontjából bizonyos szabályok megalkotása, és az ezen
szabályokat kijátszó csalók kiszűrése. Ezért a Wason-feladat olyan típusú meg-
fogalmazásai, melyek egy, a valóságban is elképzelhető szabály ellenőrzésére
vonatkoznak, általában könnyebbnek bizonyulnak, mint más, elvontabb meg-
fogalmazások.
42
© Typotex Kiadó
1.7.5 Az induktív gondolkodás
Az indukció a dedukció ellentéte. Több egyedi esetből következtetünk valami

általános szabályra. Az induktív gondolkodás tehát alapvetően az okok és oko-
zatok közötti valószínűségekre épít. Így a kiindulási tartalom igazsága nem ga-
rantálja a végeredmény igazságát.
Az egyik alapvető formája az induktív gondolkodásnak a fogalomalkotás.
Például ha látunk több, ámde teljesen különböző ülő és pakolóalkalmatosságot,
akkor összességében azt mondhatjuk, hogy ezek bútorok. Tehát a sok egyedi
dolognak megtaláljuk egy olyan közös kategóriáját, amelybe minden egyedi
eset beletartozik.
A másik indukciós forma a szabályalkotás. Ennek legismertebb formái az in-
telligenciatesztek azon feladatai, ahol egy számsort vagy egy síkidomokból álló
sort kell befejezni. A szabályalkotásnak más hétköznapibb előfordulásai is le-
hetnek. Gondoljunk csak a mindennapi események bekövetkezési valószínűsé-
gének megbecslésére. A korábban említett WASON egy rafinált kísérletben bi-
zonyította azt, hogy mennyire törékeny is a szabályalkotási képességünk. Kí-
sérleti személyeinek azt mondta, hogy egy számhármasra gondolt: 2, 4, 6.
Ezután arra kérte a személyeket, hogy folytassák a számsort. Természetesen
minden személy azon igyekezett, hogy megtalálja a szabályt, és várta Wason
bólogató helyeslését. Amikor az újabb számokat sorolták bólogatott is, azonban
amikor a személyek a szabályt ismertették Wason ingatta a fejét. Miért? A pél-
dák jók voltak, a szabály azonban rossz. A személyek ugyanis azt gondolták,
hogy mindig kettőt hozzá kell adni a számhoz, hogy megkapjuk a következő
számot. A valóság azonban az volt, hogy bármilyen számot elfogadott Wason,
mert az ő általa definiált szabály kizárólag arra vonatkozott, hogy növekvő sor-
rendben soroljanak fel számokat a személyek. Ennek a kísérletnek egyik és ta-
lán legfontosabb tanulsága az, hogy amikor rátalálunk egy szabályra, az oly-
annyira elhomályosít és kielégít minket, hogy nem is keresünk újabb szabályt.
Csak olyan adatokat gyűjtünk, melyek alátámasztják ezt a szabályt.
Az imént áttekintett induktív gondolkodás kulcsa tehát a relációk felismeré-
se. Az analógiás gondolkodásban nem csupán egy relációt ismerünk fel, hanem
relációk rendszerét. Ez azonban még kevés volna a sikeres problémamegoldás-
hoz. A másik lényeges és nélkülözhetetlen tényező az illesztés. Az illesztésnek
pedig az az előfeltétele, hogy megtaláljuk a probléma mélystruktúráját, ami a
probléma egy olyan reprezentációja, amely leképezi minden jelentős vonását,
belső szabályait, viszonyait. Ha ez sikerül, akkor az emlékezetünkből elő tudjuk
keresni azt a problémát, amelynek mélystruktúrája megegyezik a jelenlegivel,
és ekkor már ismerjük is a probléma megoldását. Az illesztéskor azonban nem
elég az azonosságokat megtalálni, szükség van a különbségek illesztésére is.
Az intelligenciatesztekben mindig vannak analógiás gondolkodást mérő fel-
adatok, jóllehet, ezek igen szimpla relációkon alapulnak.
43
© Typotex Kiadó
1.10 ábra A Raven-féle IQ-teszt egyik feladata
Az 1.10 ábrán látható IQ-teszt feladat a Raven Intelligenciatesztben szerepel.

A feladat az, hogy a hiányzó mezőbe válasszuk ki az alsó részen szereplő 8 lehe-
tőség közül a megfelelőt. A feladatmegoldó először feltérképezi a 3x3-as felső
képet, és meghatározza azokat a kapcsolatokat, relációkat, melyek az egyes áb-
rák között föllelhetők. Ezt követően viszi tovább, transzferálja ezeket a kapcsola-
tokat a hiányzó ábrára, meghatározva annak tulajdonságait, majd ezen tulaj-
donságok alapján tudja a lehetőségek közül a megfelelőt kiválasztani. Az analó-
giás gondolkodás sokkal izgalmasabb, amikor a relációk bonyolult rendszerét
kell illeszteni, és nem csupán néhány kapcsolatot, mint ebben az esetben. Ez a
feladat azonban még a teszt elején található, és inkább bemelegítő jellegű, így
helyes megoldása esetén még nem következtethetünk magas IQ-értékre.
Az oktatásban, amikor a diákoknak egy, tartalmát tekintve új anyagot kell el-
sajátítaniuk, akkor érdemes egy, a szerkezetében már ismert tananyagra hivat-
kozni, felhívni a figyelmüket a hasonló jellegű, már korábban elsajátított tudás-
ra, hogy azt referenciaként alkalmazva képesek legyenek a korábban megszer-
zett ismeretek új környezetbe való transzferálására.
Jól bemutatható ez a folyamat az alkotó problémamegoldáson, más szóval a
kreativitáson keresztül. Az alkotó problémamegoldás a következő négy sza-
kaszból áll:
1. Az előkészítő folyamatban rengeteg adat begyűjtése zajlik, és azok szisz-

tematikus feldolgozása, rendezése.
2. Az inkubáció szakaszban látszólag nem foglalkozik a személy a problé-
mával. Mégis ebben a szakaszban jön az
44
© Typotex Kiadó
3. AHA-élmény, amely során hirtelen megoldja a problémát. Mi lehet valójá-

ban annak az oka, hogy a nagy felfedezések jelentős száma éppen „lazsá-
lás” közben született? Ennek egyik magyarázata az, hogy az előkészítés
során kialakított reprezentáció némiképp átalakul és felszabadul a rögző-
dés alól. Ez azért nagyon fontos, mert lehetővé válik az analógiák megta-
lálása. Ez tudattalan munka révén történik. Amikor a megoldás áttöri a tu-
dati küszöböt, akkor történik a belátás, a „heuréka”. A probléma újra-
strukturálása révén tehát egy fogalmi váltás következik be.
4. A negyedik szakaszban ismét kemény és szisztematikus munkára van szük-
ség ahhoz, hogy a megtalált megoldást kidolgozzuk, és alkalmazni tudjuk.
1.7.6 Kreativitás
A kreativitás kérdése valójában a belátáshoz kapcsolható: miért van az, hogy

egyesek látszólag alig foglalkoznak valamivel, mégis zseniális és eredeti ötlete-
ik vannak, míg mások bármennyit is görnyednek, csak sablonos és unalmas
megoldásokkal képesek előállni?
Elsőként tisztázzuk, hogy bár a kreativitás az intellektus része, mégsem lehet
egyértelmű, lineáris kapcsolatot megállapítani az intelligencia és a kreativitás kö-
zött. Sőt, 115–120-as intelligenciaszint mellett kinyílik az olló. A kreativitást mérő
tesztek ugyanis nyíltvégűek, nincsen egy konkrét jó megoldásuk. Sőt, éppen el-
lenkezőleg: minél több és eredetibb megoldást talál valaki, annál több pontot kap.
De vajon mi a kreativitás szerepe az alkotó problémamegoldásban? Rengeteg ku-
tató foglalkozott ezzel a kérdéssel, figyelte meg más kutatói teamek munkáját,
vagy készítettek interjúkat nagy tudósokkal, esetleg memoárjaikat elemezték.
Összességében elmondható, hogy a kreativitásnak a hipotézisalkotásban és a
belátásban van szerepe. A hipotézisalkotásban azért, mert többféleképpen és
egymástól teljesen eltérő módon képezik le a különböző emberek a problémákat.
Ez azért fontos, mert az újszerű megvilágítás révén különböző szempontok sze-
rint lehetséges a megközelítés. A belátás ezzel szervesen összefügg, ugyanis egy
mentálisan jól leképzett problémáról könnyebben jutnak eszünkbe analógiák.
A kreatív személyiség gondolkodása és viselkedése általában független a
társas környezetétől, nem próbál alkalmazkodni az általánosan elfogadott tár-
sadalmi normákhoz. Az egyénben a kreativitás mozgatóereje az önmegvalósí-
tás, ehhez könnyen kell tudniuk azonosulnia azzal az adott területtel, ahol krea-
tivitásuk megnyilvánul. A kreatív emberekre sokszor jellemző a környezetük
számára bosszantó általános fókuszú kíváncsiság. A kreatív emberek gyakran
feledékenyek, szórakozottak, hiszen nem köti le őket a mindennapi rutin. Álta-
lában jó a humoruk, hisz a humor a verbális kreativitás legjellemzőbb megnyil-
vánulása. Az ilyen emberek igen gyakran egyedül szeretnek dolgozni, legbelül
nem közösségi lények. Mivel mindig a saját ötleteiket viszik a „vásárra”, fontos,
hogy bízzanak azokban. A pozitív énkép, a magabiztosság tehát elengedhetet-
len feltétele a mások által is elismert kreatív személyiségnek.
45
© Typotex Kiadó
1.7.7 Képzeleti gondolkodás
Mint azt a gondolkodásról szóló rész elején említettük, dolgokon gondolkodni

nem csak a dolgok osztályait reprezentáló fogalmakkal lehet, hanem képzele-
tünk segítségével vizualizálhatjuk is azokat, melyekkel már találkoztunk koráb-
ban, azaz érzékeltük őket a fizikai világban is. Lehet azonban olyan dolgokat is
vizualizálni, amelyeket mi hozunk létre saját mentális terünkben. Ezekkel a dol-
gokkal ugyanolyan műveleteket hajthatunk végre, mint a valós világban a hoz-
zájuk hasonló dolgokkal. Egy sakkozó miközben az állást nézi a táblán, a játsz-
ma lehetséges folytatásain gondolkozik. E közben propozicionálisan is gondol-
kodik, hiszen olyan fogalmakkal operál, mint ütés, sakk, matt stb. De
ugyanakkor képzeletét is használja, hiszen maga előtt látja a játszma lehetséges
jövőbeni állásait, és mindehhez nem kell a figurákat mozgatnia a táblán. A moz-
gatásokat mentálisan végzi el a saját mentális terében, és ebben a térben észleli
az elképzelt lépések következtében kialakult helyzeteket. Sok sakkozó képes
fejben, vakon egész játszmákat lejátszani.
1.7.8 Intelligencia
Az induktív gondolkodásnál már szóba került az intelligencia fogalma. Most

visszatérünk rá, mivel ennek a fogalomnak kultúránkban kiemelt szerepe van.
Úgy definiálhatjuk, mint olyan általános képességet, melyet egy tevékenység si-
keres elvégzéséhez mozgósítunk. Rengeteg megfogalmazása van, cinikusan azt
szokták mondani, hogy az intelligencia az, amit az intelligenciatesztekkel mér-
nek. Ez a megfogalmazás arra utal, hogy az IQ-tesztek valamit jól mérnek, csak
éppen magának a fogalomnak a tartalmát nehéz meghatározni. A különböző el-
méletalkotók igen eltérő módon közelítik meg ezt a fogalmat. Különböző ele-
mei vannak, úgy mint a tapasztalatokból való tanulás és azok alkalmazásának
képessége, az absztrakt gondolkodás és következtetés képessége, a változó és
bizonytalan világ szeszélyeihez való alkalmazkodás képessége, valamint az a
képesség, hogy az ember önmagát motiválja, és eredményesen hajtsa végre a rá
váró feladatokat. Beszélhetünk veleszületett intelligenciáról, valamint a szocia-
lizáció során ennek fejlesztéséről vagy a fejlesztés hiányáról. Ezt nagyon jól mu-
tatják a testvér-, illetve ikervizsgálatok. Együtt nevelt egypetéjű ikrek IQ-teszt
pontszáma magas szinten korrelál egymással, míg együtt nevelt testvérek ese-
tén ez az érték ugyan még mindig magas, de az előbbinél jóval alacsonyabb.
Egyes elméletalkotók szerint az intelligenciában van egy ún. g (general, általá-
nos) faktor, mely minden intellektuális teljesítmény alapja, és vannak további
speciális faktorok, melyek egymástól jól elkülöníthető képességek leírására
szolgálnak (zenei, aritmetikai, logikai stb.).
46
© Typotex Kiadó
1.11 ábra Az IQ eloszlása az IQ-pontszámok alapján
IQ-pontszám
Az intelligenciát az intelligenciateszttel mérik, melynek eredménye az IQ-

pontszám. SIMON és BINET, az intelligencia modern fogalmának megalkotói,
olyan tesztet akartak létrehozni, amely képes előre jelezni az iskolai alkalmassá-
got. A tesztben elért nyerspontszám az életkor előrehaladtával nő, azaz minél
idősebb valaki, annál jobban teljesít a tesztben. Ezért az IQ-pontszámot úgy szá-
molták ki, hogy a teszt kitöltése után kiszámolják a mentális kort, és azt eloszt-
ják a tényleges életkorral, majd megszorozzák százzal, ez a hányados az intelli-
genciahányados (IQ: intelligence quotient). A mentális kor értéke úgy került ki-
dolgozásra, hogy egy adott országban egy adott életkorú (például 12 éves) kor-
csoport átlagos mentális életkora mindig 100 legyen. Az IQ eloszlása egy adott
ország egy adott korcsoportjában mindig normális eloszlás. A nemek között
nincsen lényeges eltérés, mind a férfiak, mind a nők átlagos IQ-ja 100. Az vi-
szont megfigyelhető, hogy a nők általában a verbális képességeik tekintetében
jobbak, míg a férfiak a matematikai és a vizuális-téri képességek tekintetében
rendelkeznek előnyökkel (lásd 1.9 ábra).
47
© Typotex Kiadó
1.8 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK
1. Milyen tanulási móddal lehet a cirkuszban rávenni a fókát arra, hogy tán-
coljon, a lovat arra, hogy meghajoljon, a pingvint arra, hogy korcsolyázzon?
2. Mi a fő különbség a klasszikus és az operáns kondicionálás között?
3. Mit nevezünk érzékelésnek és észlelésnek?
4. Milyen példákkal lehet szemléltetni a felülről lefelé és az alulról felfelé irá-
nyuló információfeldolgozási folyamatot?
5. Mit jelent az emlékezet konstruktív jellege?
6. Milyen technikákkal fejlesztené az emlékezetet?
7. Miért figyelünk fel a saját nevünkre egy társaságban?
8. Hogyan tudunk egyszerre vezetni és beszélgetni?
9. Melyek a kreatív ember személyiségjegyei?
10. Melyek a főbb különbségek a deduktív és az induktív következtetések kö-
zött?
11. Melyek az alkotó problémamegoldás szakaszai?
1.9 FELHASZNÁLT IRODALOM
1. Bartlett, F. C. 1985: Az emlékezés. Gondolat, Budapest.

2. Fraisse, Paul 1985: A kísérleti pszichológia gyakorlati kézikönyve. Akadémia Ki-
adó, Budapest.
3. Hódos Tibor 1996: Képernyős munkafeltételek és feladatok.
4. Izsó Lajos 2001: A megismerés alapjai: észlelés, emlékezés, gondolkodás,
problémamegoldás. In Izsó Lajos – Takács Ildikó: Pszichológia. Oktatási se-
gédanyag a Menedzser és a Minőségmenedzsment képzések hallgatói számára.
(Kézirat.) BME MBA.
5. Kardos Lajos 1986: Általános pszichológia. Tankönyvkiadó, Budapest.
6. Oroszlány Péter 1997: Könyv a tanulásról. AKG Kiadó, Budapest.
7. Révész György – Bernáth György 1994: A pszichológia alapjai. Tertia Kiadó,
Budapest.
8. Ritoók P. – Takács M. 1967: Pályaválasztási szaktanácsadás. Kézikönyv a pálya-
választási szakvizsgálatok elvégzéséhez. Munkaügyi Minisztérium, Budapest.
9. Séra László – Oláh Attila – Komlósi Annamária 1990: Általános pszichológia.
Az óvónői szakközépiskola II. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest.
10. Varga Katalin – Dúll Andrea – Gősiné Greguss Anna 1992: Általános pszicho-
lógiai gyakorlatok I. Tankönyvkiadó, Budapest.
11. Varga Katalin – Dúll Andrea 1993: Általános pszichológiai gyakorlatok II. Tan-
könyvkiadó, Budapest.
48
© Typotex Kiadó
2. FEJEZET
A motiváció és a munkahelyi teljesítmény
Krasz Katalin
2.1 BEVEZETÉS
Nagyon sok esetben fontos meghatároznunk, hogy ki miért cselekszik egy bizo-
nyos módon, mi energizálja a viselkedését, miért pont azt teszi, amit tesz. A vi-
selkedés mögött rejlő indítékok felkutatásakor leginkább az érdekel bennünket,
hogy ténylegesen mi motiválja az embert arra, hogy egy bizonyos módon csele-
kedjen, mi tartja fenn a viselkedését, és ez a viselkedés meddig marad fenn.
A viselkedés befolyásolása azonban nagyon összetett, számtalan tényező hatás-
sal van rá, ezért nehéz elkülöníteni és meghatározni ezeket a tényezőket, és sok
esetben mindent a motiváció számlájára írunk.
A motiváció minél mélyebb megismerése sok tekintetben hasznos informáci-
ókkal szolgálhat számunkra mások és önmagunk viselkedésének megértésé-
ben. Motívumaink alaposabb megismerésével megfelelőbb döntéseket hozha-
tunk a jövőnkkel kapcsolatban. Fontos kérdés lehet a pályaválasztás vagy a
munkahelyválasztás előtt, hogy mi az igazán fontos számunkra, mi motiválhat
bennünket a munkavégzés során. Vezetőként pedig a motivációval kapcsolatos
ismeretek hasznosak lehetnek a dolgozók ösztönzésekor a magasabb teljesít-
mény elérése érdekében.
Ahhoz, hogy jobban el tudjuk különíteni a motiváció témakörébe tartozó je-
lenségeket, pontosan meg kell ismernünk, hogy mit takar ez a fogalom annak
ellenére, hogy egyes elméletalkotók a motiváció működésmódjáról, összetevői-
ről eltérően vélekednek.
A motivációval kapcsolatban számtalan elmélet, megközelítés található az
irodalomban. A fejezetben először röviden ismertetésre kerülnek a motiváció-
val kapcsolatos alapfogalmak, majd részletes bemutatásra kerülnek az alapve-
tő, az ön- és fajfenntartás szempontjából nélkülözhetetlen motívumok, ezek
után pedig az emberre jellemző humánspecifikus motívumok. Az alapfogalmak
49
© Typotex Kiadó
50 2. A MOTIVÁCIÓ ÉS A MUNKAHELYI TELJESÍTMÉNY
és a motívumok fő csoportjainak ismertetése után a motivációval foglalkozó

legfontosabb elméletekről lesz szó. Ezek az elméletek magukban foglalják
mindazon tényezőket, amelyek a motiváció, a motivált viselkedés megismerése
és megértése szempontjából nélkülözhetetlenek. A motivált viselkedés megis-
merése a munka világában is alapvető fontosságú. Ezért a fejezet végén a moti-
vált viselkedés, és ezáltal a megfelelő teljesítmény elérését támogató ösztönzési,
motivációs stratégiákat említjük meg, amelyek a vezetői gyakorlat során is
hasznos információval szolgálhatnak majd.
2.2 A MOTIVÁCIÓ ALAPFOGALMAI
A motiváció a latin motivus (movere) szóból származik, amely mozgást kiváltót

jelent. A motiváció magában foglalja a viselkedés irányítását, energizálását és a
viselkedés megvalósulásának a módját. A motívum maga a cselekvésre készte-
tő belső tényező. A motiváció általában addig marad fenn, amíg a cselekvésre
késztető tényezők, a motívumok nem nyernek kielégülést, tehát a motívum sa-
ját maga megszüntetése érdekében energizálja és irányítja a viselkedést.
A motívumok tekintetében megkülönböztethetünk alapvető, biológiai motí-
vumokat, amelyek a test fiziológiai szükségleteihez kapcsolódnak, mint példá-
ul a szomjúság vagy az éhség, valamint magasabb rendű, humánspecifikus
motívumokat, mint például a teljesítménymotiváció és az elismerés utáni vágy.
A szükséglet elsősorban valamilyen hiányállapotot jelöl a szervezetben, ami
a magasabb rendű motívumok esetében nem azonosítható. Ilyen hiányállapot
az éhség vagy a szomjúság, amelyet ha már szükségként észlelünk, tehát érez-
zük, hogy nagyon éhesek vagyunk, akkor cselekvésre késztet bennünket (élel-
met keresünk). Amikor azonban a hiányállapot megszűnik, ez a szükséglet már
nem hat tovább a viselkedésünkre.
Nem kizárólag a szervezet hiányállapota vezethet szükséglet kialakulásához,
hanem a szervezet belső állandóságának, egyensúlyi állapotának, a homeosztá-
zisnak a fenntartása is. A homeosztázis a szervezet belső háztartásának (folya-
dék-, hőháztartás) egyensúlyát biztosító mechanizmusokat jelenti. Ha ez az
egyensúly felborul (például csökken a vércukorszint, vagy nagyon megemelke-
dik vagy lecsökken a test hőmérséklete), akkor először a homeosztatikus folya-
matok során a szervezet megpróbálja belső tartalékaiból (fiziológiás szinten)
helyreállítani az egyensúlyt. A vércukorszint csökkenése esetén a belső cukor-
tartalék mozgósításával állítja helyre a vércukorszintet, míg a hőmérséklet csök-
kenése vagy emelkedés esetén didergéssel vagy izzadással próbálja a szervezet
fiziológiás úton a belső hőmérsékletet helyreállítani. Nem minden alapvető
szükséglet nevezhető azonban homeosztatikusnak. A szexuális viselkedés vagy
az utódgondozás nem tekinthető olyan szükségletnek, amely a szervezet belső
egyensúlyának felborulásához kötődne.
Amikor a szervezet belső erőforrásaiból már nem képes helyreállítani a belső
egyensúlyt, akkor lép fel a szervezetben a belső hajtóerő, a drive, amely a szer-
50
© Typotex Kiadó
2.2 A MOTIVÁCIÓ ALAPFOGALMAI 51
vezetet arra készteti, hogy kielégítse a szükségletet. A belső késztetés azonban

nem kizárólag a homeosztatikus motívumok esetében fordul elő. A viselkedés-
re irányuló késztetést, a drive-ot olyan belső feszültségek is előidézhetik, mint
például az alapvető motívumok közül a szexuális vágy, a humánspecifikus mo-
tívumok közül az elismerés utáni vágy vagy az önmegvalósítás. Ezt az alapvető
és a humánspecifikus motívumok esetében fellépő hiányt, igényt szükséglet-
ként is szokták nevezni (ellentétben azzal a feltételezéssel, hogy a szükséglet
csak a szervezet hiányállapotai során állhat fenn), amelynek a feszültsége belső
hajtóerőt teremt a szükséglet kielégítésére, tehát táplálék, szexuális partner
vagy elismerést kiváltó helyzet keresésére készteti a személyt.
Egy bizonyos késztetés, drive megjelenése nem minden esetben kizárólag
belső feszültségi állapotból ered, hiszen előfordul, hogy a környezet bizonyos
ingerei keltik fel bennük a szükséglet érzetét. Ez történhet például akkor, ami-
kor egy kellemes illatokat árasztó pékség előtt elhaladva nagyon éhesnek érez-
zük magunkat annak ellenére, hogy eredetileg nem is voltunk olyan éhesek, te-
hát a kellemes illatok külsőleg keltik fel a késztetést. Ezeket a külső ingereket,
amelyek képesek egy bizonyos motívum kielégítésére és egy látens késztetési
állapot beindítására, incentíveknek nevezzük. Vannak olyan esetek is, amikor
az incentívek nemcsak hozzájárulnak egyes késztetések megjelenéséhez, hanem
olykor teljes mértékben képesek felkelteni a szükségletet anélkül, hogy a belső
késztetés bármilyen mértékben jelen lenne. Ez történik akkor, amikor az ételek
ínycsiklandó illata és fenséges látványa ösztönöz bennünket az evésre, bár eb-
ben az esetben legtöbbször csak a szemünk kívánja az ételt.
A motivációval szoros összefüggésben állnak az érzelmeink, mivel a motiváció megje-

lenésekor és kielégülésekor is bizonyos érzelmeket élünk át. A motiváció a pozitív ér-
zelmek átélésének és a negatív érzelmek elkerülésének, megszüntetésének céljából je-
lentkezik. A motiváció kielégülése során általában pozitív, a késztetés jelentkezésekor
pedig legtöbbször negatív érzelmet élünk át. A szoros kapcsolat ellenére az érzelmek és
a motiváció közötti különbség az, hogy míg az érzelmek esetében általában inkább va-
lamilyen külső, környezeti ingerek játsszák a legnagyobb szerepet, addig a motiváció
– pontosabban a drive-ok – a szervezet belső állapotával vannak kapcsolatban.
2.2.1 Motívumok harca
Általában nemcsak egy, hanem egyszerre több motívum próbálja befolyásolni

viselkedésünket. Előfordulhat, hogy egy motivált cselekvés nem megy végbe,
aminek hátterében az áll, hogy egy másik motívum kerekedik felül, az elnyo-
mott motívum pedig késleltetve nyer majd kielégülést. Ugyanabban az időben
lehetünk éhesek és szomjasak, vagy éhesek és az alkotás vágyától vezéreltek.
Ezekben az esetekben szükségleteink intenzitásától, sürgősségétől és a környe-
zeti feltételektől függ, hogyan alakul a viselkedésünk.
51
© Typotex Kiadó
Azt, hogy végül melyik motívum győzedelmeskedik, melyik fogja befolyá-

solni a magatartásunkat, nem minden esetben az dönti el, hogy a motívum ki-
elégítése milyen erősségű pozitív érzelemmel jár. Sokszor például ígéretünk be-
tartása, ami igazából számunkra csak fáradtsággal jár, és nem okoz semmilyen
örömöt, kerekedik felül a motívumok harcában, és nem az, hogy például mozi-
ba menjünk a barátainkkal. Vannak azonban olyan motívumok is, amelyek
azért kerülnek ki győztesként, mert pillanatnyilag ugyan kisebb örömmel jár-
nak, vagy esetleg még nehézséget is okoznak, később azonban sokkal nagyobb
örömöt fognak biztosítani. Így gondolkodunk akkor, amikor inkább tanulunk,
mint hogy moziba menjünk, bár a tanulás az adott pillanatban nem a kíváncsi-
ságmotívumunkat elégíti ki, és nem is azért végezzük, hogy szüleink elismeré-
sét kivívjuk. A tanulást egyrészt választhatjuk azért, mert tudjuk, hogy a jövő-
ben a diploma és bizonyos ismeretek megszerzésével olyan végzettséghez és
tudáshoz juthatunk, amely növeli az elhelyezkedési lehetőségünket, és jobb
pénzkereseti lehetőséget biztosít számunkra, másrészt pedig olyan munkát vé-
gezhetünk majd, amely által megvalósíthatjuk önmagunkat.
2.2.2 A tanulás hatása, jelentősége
Az alapvető motívumok tekintetében, bár lényeges szerepet töltenek be a bioló-

giai folyamatok, a motivált viselkedés megnyilvánulása során mégsem lehet fi-
gyelmen kívül hagyni a tanulás hatását, főleg a magasabb rendű emlősök és az
ember esetében. A tanulás, a tapasztalatszerzés leginkább a motívumok kielégí-
tését szolgáló céltárgyakra, helyzetekre vonatkozik. Az, hogy egy bizonyos
szükségletet hogyan próbálunk megszüntetni, vagy hogy a fellépő motívum
milyen viselkedésre késztet, általában tanulási folyamat eredménye, mivel ta-
pasztalataink birtokában tanuljuk meg, hogy milyen módon tudjuk például az
elismerés utáni vágyunkat vagy az éhségünket a leghatékonyabb módon csök-
kenteni. Így a drive maga a viselkedés energetizálásáért felelős, a viselkedés
megvalósításának módját pedig az előzetes tapasztalataink határozzák meg.
A motívumokat, szükségleteket kielégítő céltárgyak, célhelyzetek köre egyre
bővül, így egyre többféleképpen és egyre bonyolultabb áttételeken keresztül tu-
dunk kielégíteni egy alapvető motívumot, például az éhséget. Az alábbi példák-
ban a tanulás hatása tapasztalható a motivációs folyamatok tekintetében.
A tanulás következtében egyre határozottabban tudjuk, hogy mit is te-

gyünk egy bizonyos motívum, szükséglet megjelenésekor. Például ha éhe-
sek vagyunk, elmehetünk a büfébe, vagy ha otthon vagyunk, kiveszünk
valamit a hűtőből, esetleg elmehetünk a barátainkkal egy étterembe.
A társadalomban meglévő normák elsajátítása következtében bármilyen
éhesek vagyunk is, előbb megvesszük, majd elkészítjük az ételt, megterí-
tünk és leülünk az asztalhoz, és nem kezdünk el kézzel-lábbal enni az élel-
miszerbolt közepén.
52
© Typotex Kiadó
2.2 A MOTIVÁCIÓ ALAPFOGALMAI 53
Bizonyos tárgyak, helyzetek, amelyek az elsődleges motívumok (fiziológi-

ai szükségleteinkhez kapcsolódó) kielégítésében játszottak szerepet, ké-
sőbb az asszociatív tanulás hatására önmagukban is motiváló tényezőként
hatnak. Ezeket másodlagos motívumoknak nevezzük, amelyek sokszor az
alapvető motívumokon felülkerekedő belső hajtóerőkké válhatnak. Erre
lehet példa az ember esetében a pénz, amely eredetileg az elsődleges motí-
vumok, például az éhség, a szomjúság kielégítésének vagy a biztonság
megteremtésének az eszköze, sok esetben azonban már önmagában a pénz
megszerzése és gyűjtése válik motiváló tényezővé.
A motívumok átalakulása is tanulás során megy végbe. Egy bizonyos cél-
tárgy vagy célhelyzet, ami kezdetben rossz vagy jó élményt okozott, társul
egy olyan ingerrel, amely az eredetinek éppen az ellenkezőjét váltja ki az
egyénnél. A kezdetben kellemetlen inger, mint az alkohol vagy a dohány-
zás, egy idő után szenvedélyünkké válik azáltal, hogy pozitív érzést vált
ki, hiszen oldja a szorongásunkat, esetleg önbizalmat ad egy társas össze-
jövetelen. Elképzelhető, hogy a feltűnési vágy, az önbizalom hiánya vagy a
csoporthoz tartozás igénye váltja ki sok fiatalból azt, hogy elkezdenek do-
hányozni, esetleg alkoholt fogyasztani, ami később beépül(het) a szervezet
szükségletei közé, testi függőséggé alakulva, és a hiányállapot fennállása
esetén arra motivál, hogy valamilyen úton megszüntessék ezt az állapotot.
Különböző függőségek kialakulása, mint a dohányzás, a kábítószer vagy
az alkoholfogyasztás, kezdetben ugyan nem homeosztatikus módon keltik
fel a szükségletet, hanem tanulási folyamatok során, a későbbiekben azon-
ban a függőség kialakulásával (a vérben ezen anyagok bizonyos koncent-
rációja) ugyanúgy homeosztatikusan motiválnak, mint az éhség. Ezek a
függőségek sokszor sokkal erőteljesebben meghatározzák a viselkedésün-
ket, mint bármely más szükségletünk, és teljesen átformálják egész szemé-
lyiségünket. Az alapvető motivációkkal kapcsolatban leírt problémák,
mint például az anorexia (táplálkozási zavar, amelyre önkéntes kóros táp-
lálékmegvonás és fogyás a jellemző), az alkohol vagy kábítószer-függőség,
nagyon súlyosak lehetnek, sokszor elszenvedőik életébe is kerülhetnek.
Ezen problémák hátterében azonban legtöbbször olyan okok állnak, ame-
lyek az egyének pszichés támogatásával, bizonyos szakemberek segítségé-
vel orvosolhatóak, így meg lehet akadályozni a problémák komolyabbra
fordulását.
Röviden összefoglalva az előzőekben leírtakat: először a motívum, a szük-

séglet jelenik meg, amely egy bizonyos viselkedésre készteti az egyént. Ez a vi-
selkedés valamilyen cél elérésére irányul, és annak függvényében, hogy kielé-
gülést nyer-e, pozitív, illetve negatív érzelmeket élünk át. A cél elérése után ál-
talában leáll a viselkedés, míg a kielégítetlen szükségletek esetén a viselkedés
továbbra is fennmarad, vagy más úton próbál kielégítést nyerni. Ez a mechaniz-
mus általában a legtöbb motívum esetében ugyanúgy zajlik, a valóságban azon-
ban ritka, hogy egy motívum viselkedésre kifejtett hatása minden ember eseté-
53
© Typotex Kiadó
ben ugyanúgy valósuljon meg. A viselkedést, ha csak a motívumoknál mara-

dunk, a motívumok szövevényes rendszere befolyásolja, és ezen motívumok
különböző embereknél a tanulási tapasztalatok függvényében eltérő viselke-
désben nyilvánulnak meg, hiszen egyre több céltárgy, célhelyzet lesz alkalmas a
szükségletek kielégítésére. Ahhoz azonban, hogy a motivált emberi viselkedés
összetettségét megértsük, először az alapvető, az ön- és fajfenntartó, valamint a
kíváncsiságmotívumot, és ezek működését kell megismernünk, majd ezt köve-
tően áttérünk az emberre jellemző humánspecifikus motívumokra és a motivált
viselkedés mögött meghúzódó háttérfolyamatokat magyarázó elméletekre.
2.3 ALAPVETŐ MOTÍVUMOK
Az alapvető motívumok abban különböznek a humánspecifikus motívumoktól,

hogy biológiai hátterük van, és összefüggésben vannak az ön- és fajfenntartással.
Az alapvető motívumok esetében elsősorban az előzőekben leírt szükségletről és
homeosztatikus folyamatokról beszélhetünk, amelyek a szervezetben fennálló
hiányállapot vagy egyensúlyi állapot felborulása során tapasztalhatóak. Az alap-
vető motívumok az állatvilágban is megtalálhatóak, a magasabb rendű emlősök
felé haladva azonban egyre inkább a tanulás és a környezeti ingerek befolyásolják
a viselkedés megvalósulását, nem pedig az ösztönös viselkedésprogramok.
Az alapvető motívumok közé az alábbiak tartoznak:
Önfenntartó motívum az éhség, a szomjúság, a salakanyag-ürítés, a biz-

tonság, az alvás, a testhőmérséklet állandóságának biztosítása, valamint a
lélegzés.
A fajfenntartó motívumok közé sorolhatjuk a szexuális vágyat és az utód-
gondozást.
Az alapvető motívumokhoz tartozik még a kíváncsiság motívuma, amit
kutató vagy explorációs motívumnak is hívnak.
2.3.1 Önfenntartó motívumok
Az önfenntartó motívumok működése általában jól leírható a fentiekben már

bemutatott homeosztatikus folyamatokkal. A homeosztázis elve alapján a szer-
vezet a belső egyensúlyi állapot fenntartására törekszik, ezért ha az optimális
állapottól való eltérést észlel a szervezet, akkor ezt az eltérést először megpró-
bálja belső, fiziológiás úton helyreállítani. Amikor az automatikus szabályozás
már nem elegendő, akkor ún. drive keletkezik, ami biztosítja a kellő energiát ah-
hoz, hogy a megfelelő viselkedéssel visszaállítsuk a belső egyensúlyi állapotot.
Az alvás szintén az alapvető szükségletek közé tartozik, és nélkülözhetetlen az
életben maradáshoz. Az idegrendszer életünk során soha nem szünetelteti műkö-
dését, alvás közben is működik, aktivitása azonban eltér az ébrenlétre jellemző
54
© Typotex Kiadó
2.3 ALAPVETŐ MOTÍVUMOK 55
szinttől, hiszen ekkor csökken az idegsejtek aktivitása, a központi idegrendszer

„pihen”. Az alvás és ébrenlét ciklikusan váltja egymást a 24 óra alatt. Alvásra,
egyénenként eltérő mértékben ugyan, de minden embernek szüksége van. Az al-
vás tartós megvonása súlyos következményekkel jár. Amikor laboratóriumi kö-
rülmények között tartósan akadályozták az alvást, a vizsgálati személyek már a
harmadik napon hallucinációkról, kábultságról, téveszmékről számoltak be.
2.3.2 Fajfenntartó motívumok
A fajfenntartó motívumok az előzőekben bemutatott önfenntartó motívumok-

hoz hasonlóan az alapvető, elsődleges motívumok körébe tartoznak, de ezekkel
ellentétben sem a szexualitás, sem az utódápolás nem nevezhető homeosztati-
kusnak, mivel nem valamilyen belső egyensúlyi állapot felborulása okozza a
megjelenését. A fajfenntartó motívumok esetében az állatok és az emberek vi-
selkedése között vannak ugyan hasonlóságok, de a magasabb rendű emlősök, és
kiváltképp az ember esetében már nem annyira a biológiai, hormonális és ideg-
rendszeri tényezők ereje a meghatározó, hanem sokkal inkább a tanulás, a tár-
sadalmi-kulturális környezet normái, szokásai, amelyek meghatározzák, ho-
gyan nyilvánul meg, milyen viselkedésre készteti az egyént ez a motívum.
Az utódápolás egyes megnyilvánulási formái mind az állatok, mind az embe-
rek esetében megfigyelhetőek, amelyek az anya erős késztetését mutatják kicsi-
nyei, gyermekei védelmére, gondozására. Az utódgondozás ösztönös megnyil-
vánulása például, hogy ha a szűz anyapatkány mellé kiskölyköket helyeznek el,
az pár nap múlva fészeképítésbe kezd, figyel és vigyáz a kicsinyekre, valamint a
szoptatáshoz szükséges testhelyzetet is felveszi. Az ösztönös magatartás beindí-
tása hormonális úton is lehetséges, egy frissen kölykezett anyapatkány vérplaz-
májának segítségével. Az embereknél és a főemlősöknél a hormonális hatások
sokkal kisebb szerepet játszanak, itt leginkább a tanulás, a tapasztalat befolyásol-
ja az anyai viselkedést. A szülőktől elválasztott, kísérleti körülmények között izo-
lációban felnevelt majmok szülőként képtelenek a normális anyai viselkedésre,
mivel nem rendelkeznek semmiféle tapasztalattal az ilyen típusú viselkedés te-
rén. A tanulás jelentőségét és a hormonális hatások elenyésző befolyását támaszt-
ja alá az a tény is, hogy az emberek esetében egyes szülők ahelyett, hogy védel-
meznék gyermekeiket, bántalmazzák, esetleg meg is ölik őket. Ezekben az esetek-
ben tehát épp az utódgondozással ellentétes viselkedést tapasztalhatunk, amely-
nek a tanulás hatásán kívül pszichés eredetű okai is lehetnek.
2.3.3 A kíváncsiság motívuma
Az exploráció (kutató, tájékozódó motívum) és a manipuláció mind az állatok-

nál, mind az embereknél megnyilvánul, és elsősorban biológiai eredetű, ami az
emberek esetében többféleképpen juthat kifejeződésre. Ez a motívum arra kész-
55
© Typotex Kiadó
tet, hogy különböző tárgyakkal manipuláljunk, hogy felderítsünk, megismer-

jünk, megtudjunk új dolgokat, örömünket leljük különböző játékos tevékenysé-
gekben. Ezek a viselkedések, tevékenységek nem magyarázhatóak meg a home-
osztatikusan működő motívumok elvén, hiszen itt nem a szervezet belső egyen-
súlyi állapotának visszaállításáról van szó, hanem inkább az optimális teljesít-
ményt előidéző aktivációs szint (arousalszint) biztosításáról. Az embereknek és az
állatoknak is szükségük van arra, hogy az ébrenlét óráiban idegrendszerük egy
optimális éberségi, aktivitási szinten működjön, azaz ne legyen túlingerelve, de ne
is legyen túlságosan ingerszegény körülmények között. Az idegrendszer általá-
ban az optimális arousalszint beállítására törekszik. Ha túl alacsony az aktiváci-
ós szintünk, akkor ennek megemelése érdekében végezhetünk testmozgást
vagy megnézhetünk egy félelmetes filmet vagy ihatunk egy kávét, míg a túl ma-
gas aktivációs szint esetén, ha például szorongunk, félünk valamitől, akkor sok-
szor az evést vagy az ivást használjuk ezek csökkentésére. A homeosztatikus
motívumok mellett tehát az optimális arousal elve is jelentős hatással van bizo-
nyos motivált viselkedésekre (lásd Az érzelem című fejezet).
Az optimális izgalmi szint elérésének jelentőségével különösen akkor szembesülünk,

ha valami oknál fogva akadályoztatva vagyunk a megvalósításában. Egy kísérletben
(BEXTON, HERON és SCOTT kísérlete) egyetemi hallgatóknak jelentős pénzösszeget
fizettek azért, hogy semmit ne tegyenek. Idejüket egy kényelmes ágyban kellett tölte-
niük egy ingerszegény szobában, ahol hangokat nem hallhattak, kezükre egy tapintást
akadályozó csövet helyeztek, amit csak az étkezés idejére vehettek le, nem találkozhat-
tak vagy beszélhettek senkivel. Ebben az érzékszervi ingerektől megfosztott állapot-
ban (szakkifejezéssel: perceptuális izoláció) 2-3 napnál nem tudtak több időt eltölteni.
A felső határ 6 nap volt. A kísérleti személyek arról számoltak be, hogy képtelenek vol-
tak gondolkodni, hallucinációik voltak, egyre elviselhetetlenebbnek élték meg a hely-
zetet. Az általános-aktivitási drive akadályoztatása esetén rendkívüli módon felerő-
södhet, kielégítése hiányában pedig maga a személyiség is összeomolhat.
Az arousal optimális szintre való emelése azonban nemcsak a fent említett

módokon érhető el. Az explorációs, manipulációs motívum szintén egy olyan
tevékenység, amelynek segítségével növelhető a központi idegrendszer aktivi-
tási szintje, és ezáltal biztosítani tudja a hatékony működés feltételeit. Eszerint
tehát a kíváncsiságmotívum ugyanúgy alapvetően biológiai jelentőségű, mint a
többi alapvető motívum. A kíváncsiság késztetés az ember esetében számtalan
módon megnyilvánulhat (rejtvényfejtés, számítógépes játékok űzése, ismeret-
len kultúrák megismerése, tanulás, olvasás, felfedező utak vagy bizonyos dol-
gok feltalálása, felfedezése). Az emberi élet megismerő tevékenysége során a
kutatómotívum szerepe alapvető fontosságú, az egész életünket áthatja, és nél-
külözhetetlen a fejlődésünk, tanulásunk, ismeretszerzésünk tekintetében.
56
© Typotex Kiadó
2.4 HUMÁNSPECIFIKUS MOTÍVUMOK 57
2.3.4 A társas érintkezés motívuma
Társadalmunkban alapvető jelentőségű az emberekkel való kapcsolat, ami szin-

tén szükségletként motiválhatja a viselkedésünk. Nagyon sokszor érezzük
szükségét annak, hogy találkozzunk barátainkkal, családtagjainkkal azért, hogy
együtt legyünk, hogy beszélgethessünk. E motívumnak, bár az erőssége egyé-
nenként eltérő lehet (lásd McClelland elmélete), létezik egy olyan szintje, amely
minden ember számára létfontosságú. Ezért manapság egyre nagyobb problé-
ma, hogy a rohanó életmód következtében a társas kapcsolatok beszűkülése, a
munkába temetkezés vagy a szociális kapcsolatokat biztosító munkalehetősé-
gek csökkenése (pl. távmunka) a szociális kapcsolatok leépüléséhez vezethet, és
ez érzelmi elmagányosodást, a kapcsolatok elsivárosodását, és végül számtalan
pszichés, valamint egészségi problémát eredményezhet.
2.4 HUMÁNSPECIFIKUS MOTÍVUMOK
Az emberek esetében vannak olyan motivált viselkedések, amelyeket nem lehet

az alapvető motivációk elvén megmagyarázni. Azokat a motívumokat, amelyek
hátterében nem áll fiziológiai szükséglet, amelyek nem szolgálják az ön- vagy a
fajfenntartást, humánspecifikus motívumoknak nevezzük.
A humánspecifikus motívumokat a viselkedés hátterében álló okok függvé-
nyében két nagy csoportra is oszthatjuk.
Intrinzik (belső) motivációnak nevezzük azt, ha a tevékenység önmagában
jutalmazó az egyén számára, tehát azért tesz valamit, mert kedvét leli benne,
mert érdekli.
Ezzel szemben az extrinzik (külső) motivációra az jellemző, hogy valami-
lyen külső tényező hatására viselkedünk egy adott módon, például azért,
hogy elnyerjünk valamilyen külső jutalmat (például kivívjuk valaki elismeré-
sét), vagy hogy elkerüljünk valamilyen negatív következményt (például a
büntetést).
Intrinzik motiváció esetében például azért olvassuk a történelemkönyvet,
mert érdekel bennünket, míg extrinzik motiváció esetén a történelemkönyvet
csak azért olvassuk el, mert szeretnénk jó jegyet kapni a dolgozatunkra, amiért
esetleg pénzt is kapunk otthon, vagy esetleg elkerülhetjük a rossz érdemjegy
következtében megvalósuló büntetést.
Az alapvető motívumok közül a kíváncsiságmotívum a magasabb rendű mo-
tívumok tekintetében is alapvető fontosságú, ez motiválja explorációs és ma-
nipulációs tevékenységünket, amelyekől kialakul a kompetenciamotiváció, a tu-
dás elsajátítására irányuló törekvés és a teljesítménymotiváció. Mindezen intrin-
zik motívumok arra késztetik az egyént, hogy képes legyen alkalmazkodni a
környezetéhez, hogy fejlessze készségeit, képességeit, ismereteit mindenféle
külső jutalom nélkül, és hogy bizonyos teljesítményszintet elvárva önmagától
képes legyen sikereket elérni.
57
© Typotex Kiadó
Előfordulhat, hogy egy intrinzik módon motivált viselkedés extrinzikké vá-

lik, ha a belülről, a tevékenység öröméért végzett viselkedésért extrinzik jutal-
mat adunk. Ezért is érdemes megfontolni, hogy milyen esetben adunk jutalmat
egy bizonyos viselkedés vagy eredmény megnyilvánulása után. Ha a gyerekek-
nek, már az iskolába kerüléskor csokit vagy pénzt adunk jó teljesítményükért,
akkor kedvezőtlen hatást válthatunk ki belőlük, mivel úgy értelmezik, hogy a
külső jutalmakért hajtják végre a feladatot, és nem azért, mert éppen érdekli
őket az adott téma, vagy mert kompetensnek érzik magukat a matematikapélda
megoldásában. Ugyanez a folyamat a munkavégzés során is tetten érhető. Ha a
vezető olyan feladat teljesítéséért ad esetleg pénzbeli jutalmat, ami az egyén
számára önmagában is jutalmazó és érdekes, akkor a későbbiekben a dolgozó
csak akkor lesz motivált az ilyen jellegű feladat végrehajtásában, ha a pénzjutal-
mat ismét megkapja. Pedig sok esetben elegendő lenne a vezető pozitív vissza-
jelzése és az egyén kompetenciaérzése a motiváció fenntartásához.
Bizonyos esetekben azonban egyszerre is jelen lehet az extrinzik és az intrin-
zik motiváció, tehát végezhetünk azért egy feladatot, mert az érdekel bennün-
ket, valamint azért is, hogy kivívjuk főnökeink elismerését. A jutalmazás sem
mindig csökkenti az intrinzik motivációt, sőt bizonyos esetekben növelheti is.
Az előzőekben említett példához visszatérve, a jó teljesítményt vagy a tanulást
követő szóbeli jutalom, a dicséret, visszajelzést ad a teljesítményünkről, ezáltal
növeli a sikerélményt, ami még inkább a tevékenység folytatására ösztönöz.
A tanárok, valamint a szervezeti vezetők többsége azonban nem kifejezetten él
a pozitív visszajelzés lehetőségével: nem dicsérik meg diákjaikat, beosztottai-
kat, így nem használják (ki) azt a motivációs eszközt, ami nagyon erősen ösztö-
nözné a diákokat vagy a beosztottakat tevékenységük folytatására, vagy akár
teljesítményük növelésére.
Az, hogy egy tevékenység külsőleg vagy belsőleg motivált, korábbi tapaszta-
lataink függvénye. Ha például mindig csak kényszerből tanultunk, mert min-
denből jó jegyet kellett hazavinnünk a büntetés elkerülése miatt, akkor valószí-
nű, hogy elveszítettük a tanulásban rejlő örömforrás lehetőségét, azt, hogy a si-
kerélményért, a tudás megszerzéséért, az ismeretek bővítéséért és a felfedezés
öröméért tanuljunk. Ez azért is lehet káros, mert egyes vizsgálatok alapján azok
az ismeretek, amelyeket érdeklődésből, tudásvágyból, tehát intrinzik motiváció
által vezérelve sajátítunk el, sokkal jobban megmaradnak az emlékezetünkben,
hatékonyabban tudjuk felidézni és hasznosítani tanulmányaink és munkánk so-
rán. Az ismeretek mélyebb feldolgozását, alaposabb elsajátítását olyan diákok
esetében tapasztalták, akik intrinzik módon motiváltak, tehát magáért a tudás
elsajátításáért, a megértésért tanulnak, és kevésbé érdekli őket, hogy milyen je-
gyet kapnak, hogy mit gondolnak mások a teljesítményükről. Azok viszont,
akik valamilyen külső cél elérése (pl. elismerés vagy jeles érdemjegy) érdekében
tanulnak, felszínesebben dolgozzák fel a tananyagot, mivel elsősorban a cél tel-
jesítése, a másoknak való megfelelés motiválja őket, és ez legtöbbször összefüg-
gésben van az értékeléssel kapcsolatos szorongással is.
58
© Typotex Kiadó
2.4 HUMÁNSPECIFIKUS MOTÍVUMOK 59
2.4.1 Teljesítménymotiváció
Általában a teljesítményünkön keresztül értékel bennünket a környezetünk és

mi magunk is. Teljesítményünket egyrészt mások teljesítményéhez, másrészt
előző teljesítményeinkhez viszonyítjuk, és mindez hatással van arra, hogy mit
várunk el magunktól, hogyan értékeljük az eredményeinket. Ha van valami-
lyen tapasztalatunk mások megfigyelése vagy saját korábbi teljesítményünk
alapján, akkor előzetes várakozással indulunk neki a feladatok teljesítésének.
Ezt az elvárható teljesítményszintet nevezzük igényszintnek. Teljesítménnyel
kapcsolatos elvárásainak jelentős hatást gyakorolnak arra, hogy ki mennyire
lesz motivált a feladatvégzés közben (így akár iskolai teljesítményünk, tanulási
tevékenységünk tekintetében is meghatározó lehet), és arra is, hogy az eredmé-
nyeinket hogyan értelmezzük, sikernek vagy kudarcnak. Az, aki azt várja el ma-
gától, hogy ötösre teljesítsen a vizsgán, motiváltabb lesz a tanulásra, mint az, aki
megelégszik egy kettessel. Az előzetes célkitűzéstől eltérő eredmény lehet pozi-
tív irányú, ekkor sikerélményünk van, míg negatív eltérés esetében kudarcot
élünk át. A feladatteljesítés közben, ha folyamatos sikereket érünk el, gyakori,
hogy emeljük az igényszintünket, sorozatos balsiker esetén viszont lejjebb kerül
az igényszintünk, hogy elkerüljük a további kudarcot. Általában tehát a soroza-
tos siker, illetve kudarc esetén megváltoztatjuk igényszintünket, de hogy ez mi-
kor következik be (már az első rossz jegy után feladjuk, és csak közepes teljesít-
ményt várunk el magunktól, vagy csak több kudarcélmény után változtatunk a
teljesítményünkkel kapcsolatos elvárásainkon), az egyéni tényezők függvénye.
A teljesítménymotivációra tehát a következő tényezők vannak hatással: az igény-

szint, a kudarc-, illetve sikerélmények, valamint az egyénre jellemző sikerkeresés
vagy kudarckerülés motívuma.
A célok elérését két jellegzetes belső hajtóerő irányítja:
a sikernek előlegezett öröm, és

a kudarctól való félelem.
Mindkettő jelen van bennünk, de különböző arányban, ami alapján két sze-
mélyiségtípust lehet megkülönböztetni: a sikerkeresőt és a kudarckerülőt.
A sikerkereső ember jellemzője, hogy a siker elérése motiválja, amit nagy va-
lószínűséggel el is ér. Általában olyan feladatokat választ, amelyekben ugyan
nem biztos a siker, de amelyek képességeihez mérten reálisak, és ahol bevetheti
saját erőit. Az motiválja, hogy kipróbálja magát a feladatban, hogy próbára te-
gye képességeit, és a feladat teljesítése által visszajelzést kapjon teljesítményé-
ről. Túl könnyű feladatot azért nem választ, mert az nem kihívás számára, túl
nehezet pedig azért nem, mert nem pocsékol erőt és időt reménytelen helyze-
tekre. Olyan feladatokat, helyzeteket sem keres, ahol az eseményekre, az ered-
ményre nem lehet hatással. Feladatvégzés közben általában kitartó, nem adja
fel, még ha nem is sikerül elsőre megoldani a feladatot.
59
© Typotex Kiadó
Ezzel szemben a kudarckerülő emberre az jellemző, hogy mindenáron el

akarja kerülni a kudarcot, ezért nagyon alacsony igényszintet állít fel. Ennek ér-
dekében vagy túl könnyű, vagy túl nehéz feladatot választ. A könnyűt azért,
mivel azt biztos teljesíteni tudja, és így elkerülheti a kudarcot, a túl nehezet pe-
dig azért, mivel azt sokan mások sem tudják megoldani, és így sikertelenségét
nem éli meg kudarcként.
A kudarctól való félelem egyik gyakran megfigyelhető jelensége a tesztszo-
rongás, amit értékelési szorongásnak is neveznek. Ebben az esetben az egyén fél a
kudarctól, annak lehetséges következményeitől, ami a szorongás és félelem tüne-
teit okozza. Vizsgálatok eredményei alapján a teszthelyzetek két különböző kész-
tetést hívnak elő: a feladat elvégzésére, illetve a szorongásra irányuló késztetést.
Az első esetben az egyén a feladat teljesítésére koncentrál, ami csökkenti a
teszthelyzetben létrejövő szorongást, az utóbbi esetben pedig (ami a kudarcke-
rülőkre jellemző) a feladat megoldása szempontjából lényegtelen válaszok je-
lennek meg, és ez a negatív következmények előrevetítésével, csökkent önérté-
keléssel jár együtt. Az elsőt facilitáló, míg a másodikat debilizáló szorongásnak ne-
vezzük (lásd még Az érzelem című fejezetet). A szorongó diákoknál a fennálló
értékelési fenyegetés mind a megtanult információk előhívását, mind azok elsa-
játítását megakadályozhatja. Fontos lenne ezekben az esetekben, hogy az egyén
– és természetesen a környezete is – a hibákat ne kudarcként, hanem a tanulási
folyamat részeként kezelje.
A szorongást erősítheti még a versenyhelyzet is, ami növeli a feszültséget, s a
kudarckerülőkre negatív hatással van, egyesekre viszont ösztönzőleg hat. Ezért
nem is mindenkinél célszerű a jobb teljesítmény érdekében versenyhelyzetet te-
remteni, bár előfordulhat, hogy maguk az egyének értelmezik versenyként az
egyes helyzeteket (például ki milyen eredményt ért el az egyes vizsgákon). Eb-
ben az esetben hasznos lehet, ha a helyzetről alkotott elképzeléseinket próbál-
juk meg módosítani.
A szorongás kiváltó oka lehet még az időnyomás, időkényszer, ami jelentős
stresszforrás mind az iskolában, mind a munka világában. A szorongás, az izga-
lom mértéke a teljesítmény szempontjából eltérő hatással bír annak függvényé-
ben, hogy milyen feladatról van szó. A szorongás, a megnövekedett izgalmi
szint sokkal kedvezőtlenebb hatást fejt ki a teljesítményre, ha kreativitást igény-
lő, összetett, bonyolult feladatot kell megoldani.
A sikerkereső vagy a kudarckerülő attitűd kialakulásában a szülők hatása el-
sődleges. A sikerorientált szülő jutalmazza gyermeke sikereit, és egyre neheze-
dő feladatok teljesítésére ösztönzi őt, míg a kudarckerülő anya szeretné, ha
gyermeke elkerülné a kudarcot, így kudarcaiért megbünteti, és olyan feladat
választására készteti gyermekét, amelyet biztosan teljesíteni tud. A teljesít-
mény-motiváció szintjének meghatározásában tehát mind az előzetes tapaszta-
latoknak, mind a társas környezetnek (amelybe beletartozhat az óvónő vagy a
tanár is) jelentős szerepe van.
Az, hogy valaki minek tulajdonítja sikerét vagy kudarcát, nagymértékben be-
folyásolja későbbi motivációját. A teljesítménymotivált ember, ha sikert ér el,
60
© Typotex Kiadó
2.5 A MOTIVÁCIÓ ELMÉLETEI ÉS AZ ÖSZTÖNZÉS 61
például nagyon jól teljesít egy vizsgán, akkor ezt magyarázhatja azzal, hogy
egyrészt igen jó képességekkel rendelkezik, másrészt nagy erőfeszítéseket is tett
a cél érdekében (lehetséges ugyan, hogy csak az egyik háttértényezőt tartja fon-
tosnak). Kudarcát pedig, például az elvártnál rosszabb dolgozatjegyet, többek
között magyarázhatja azzal, hogy nem tett elég erőfeszítést (ez nem állandó,
belső ok, így önértékelése nem sínyli meg ezt a megállapítást szemben azzal, ha
bizonyos képességek vagy tudás hiányát tartja kudarca fő okának), hogy túl ne-
héz volt a feladat, hogy nem volt szerencséje vagy esetleg nem kedveli a tanár.
A kudarckerülő ezzel ellentétben hajlamosabb kudarcait belső, állandó oknak
tulajdonítani, tehát úgy gondolja, hogy „béna, tehetségtelen, alkalmatlan va-
gyok”, s ezen nem lehet változtatni, sok esetben még az előzetesen elért sikerek
sem elegendők számára ahhoz, hogy meggyőzzék meglévő képességeiről.
Előfordulhat, hogy néha úgy érzi az ember, bármit tesz, nincs hatással a telje-
sítményére, eredményeire. Ebben a helyzetben kialakulhat a tanult tehetetlenség
állapota, amelynek következtében semmilyen feladatba nem kezd bele az egyén,
mivel úgy tapasztalja, hogy teljesen mindegy, hogy mit tesz. Ez a szituáció a moti-
vált viselkedés szempontjából még kedvezőtlenebb, mint annak a diáknak az ese-
te, akit nem lehet meggyőzni arról, hogy saját képességeinek köszönheti sikereit.
Ez az állapot úgy váltható ki, ha a szülői, a tanári vagy a vezetői visszajelzés csu-
pán az értékelő hangulatától függ, és nem az egyén teljesítményétől.
Egyes vizsgálatok alapján az oktulajdonítás (attribúció) tekintetében nemi különb-

ségek is vannak, amelyek kialakulása szintén szocializációs folyamatok eredménye.
Minek tulajdonítják inkább a fiúk és minek a lányok sikereit? Milyen okokkal ma-
gyarázzák inkább a lányok kudarcait a fiúkéval szemben? Ha megpróbáljuk felidéz-
ni kisiskoláskori emlékeinket, talán magunktól is megtaláljuk a választ. Vizsgálatok
eredményei alapján a fiúknak sokkal gyakrabban adják azt a visszajelzést, hogy „na-
gyon okos, tehetséges gyerek vagy, csak az a baj veled, hogy nem tanulsz eleget”,
míg a lányok esetében a visszajelzés leginkább úgy hangzik, hogy „nagyon szorgal-
mas vagy, látszik, hogy sokat tanulsz”. A fiúk sikereit tehát inkább képességeiknek
(belső, állandó ok) tulajdonítja a környezet, míg kudarcukat az erőfeszítés hiányával
vagy külső tényezőkkel magyarázza. Lányok esetében azonban a sikereket sokkal in-
kább a szorgalomnak vagy a szerencsének tulajdonítják, míg a kudarcokért a képes-
ségek hiányát teszik felelőssé.
2.5 A MOTIVÁCIÓ ELMÉLETEI ÉS AZ ÖSZTÖNZÉS
Mindegyik motivációs elmélet arra keresi a választ, hogy mi határozza meg, mi

ösztönzi, irányítja az emberi viselkedést. A motiváció elméletei két nagy cso-
portba sorolhatóak. A tartalomelméletek a motiváció különböző típusainak, a
szükségleteknek, a motívumoknak, a motiváció szintjeinek a leírásával foglal-
koznak, míg a folyamatelméletek azokra a külső (megerősítés) és belső (kognitív
61
© Typotex Kiadó
értékelés) folyamatokra helyezik a hangsúlyt, amelyek megmagyarázzák a mo-

tivált vagy motiválatlan viselkedés létrejöttét, a motívumok körének kibővülé-
sét, új motívumok keletkezését. Az elméletek önmagunkban nem teljes értékű-
ek, mind a tartalom-, mind a folyamatelméletek szükségesek ahhoz, hogy a mo-
tivált viselkedés mozgatórugóit megértsük, és hatékonyan alkalmazzuk akár
saját viselkedésünk, akár mások viselkedésének feltárásában, vagy magunk és
mások ösztönzésében.
Minden szervezet számára fontos kérdés, hogy hogyan motiválhatja dolgo-
zóit a hatékonyabb munkavégzés és a dolgozók elégedettségének növelése cél-
jából. Ehhez azonban pontosan ismernünk kell, hogy az egyéneknek milyen
személyes szükségleteik, céljaik lehetnek, továbbá azt is, miként lehet az egyéni
motivációkat a szervezeti célokhoz kötni, és milyen szervezeti folyamatok befo-
lyásolhatják az egyének motivációs szintjét. A dolgozói motiválás szempontjá-
ból tehát érdemes figyelembe venni a motivációs elméletekben leírtakat, mivel
ezek felhasználhatóak a szervezet ösztönzési rendszerének kialakításakor, vala-
mint a vezetői tevékenységek során.
A motiváció nagyon összetett jelenség, ezért nehéz azt megmondani, hogy
pontosan hogyan kell a dolgozókat ösztönözni. A motívumok komplex rend-
szert alkotva befolyásolják az emberi viselkedést, és különféle viselkedésre
késztetnek. Az egyes motívumok különböző erősségűek, és dinamikusan vál-
toznak. Emiatt az állandó ösztönzési rendszer mellett a vezetőnek nagy szerepe
van a megfelelő motivációs stratégia alkalmazásával abban, hogy a dolgozók
motivációját fenntartsa és növelje.
2.5.1 A motiváció tartalomelméletei
2.5.1.1 Maslow motivációs elmélete – A szükségletpiramis
MASLOW elmélete szerint az emberi szükségletek nem hozhatóak összefüggés-

be az állatok viselkedésének mozgatórugóival, hiszen az emberek saját szük-
ségletrendszerrel rendelkeznek. Feltevése szerint a motivációk szükségletekre
vezethetők vissza, és ezek a szükségletek egy bizonyos hierarchikus sorrendben
késztetik bizonyos cselekvésre az embert.
A piramisban egymásra épülő szükségleteknek 7 szintjét különböztette meg,
amelyben alul helyezkednek el azok a szükségletek, amelyek kielégítése sürge-
tőbb, és amelyek nagyobb erővel késztetnek egy bizonyos viselkedésre. A sor-
rend alapján először a piramis alján lévő szükségleteket kell kielégítenünk ah-
hoz – legalábbis részben –, hogy egy magasabb szintre léphessünk.
Az első a fiziológiai szükségletek szintje, amelybe az éhség, a szomjúság, az
álmosság, a szexuális szükségletek és az utódgondozás tartozik. Maslow szerint
elsősorban ezeket a fiziológiai szükségleteket kell kielégítenünk ahhoz, hogy az
elismerés vagy esetleg az önmegvalósítás motiváló tényezőként hasson a visel-
kedésünkre. Az emberek többsége, ha éhezik, nem azzal van elfoglalva, hogy
62
© Typotex Kiadó
kivívja mások elismerését, vagy hogy esztétikai szükségletét kielégítse egy fest-
mény láttán, hanem azzal, hogy minél előbb csillapítsa az éhségét.
A következő a biztonsági szükségletek szintje, amely az egészség elérésére
és megtartására, a betegségek vagy egyéb fenyegetettségek elkerülésére, a min-
dennapi élet kiszámíthatóságára, állandóságára vonatkozik. Ez az oka, hogy
miért preferáljuk a már megszokott dolgokat, és miért nem szeretünk bizonyta-
lan dolgokba belevágni.
A harmadik szint a szeretet szükséglete, ami a valahová tartozást, a szeretet
és az intimitás iránti igényt, a szeretet adását és annak viszonzását jelenti. Ez a
szükségletünk motivál bennünket arra, hogy barátaink, szerelmünk, családunk
legyen, és hogy ezekben a kapcsolatokban elfogadjanak, szeressenek minket,
amit mi is viszonzunk.
A negyedik szint az elismerés, megbecsülés szükséglete, amely egyrészt
magában foglalja azt az igényünket, hogy elismerjék a teljesítményünket, más-
részt, hogy hírnévre, presztízsre tegyünk szert, amelynek következtében mások
felnéznek ránk, fontosnak tartanak minket. Mindezek szerves részei a pozitív
önértékelés kialakulásának és fenntartásának.
Az ötödik szint a megértés és tudás szükséglete (kognitív szükséglet), amely
a tudás megszerzésére, a dolgok megismerésére, megértésére késztet ben-
nünket.
A hatodik az esztétikai szükségletek szintje, amely a szépség, a szimmetria
és a rend iránti vágyunkat foglalja magába. Ide sorolható például a művészetek
élvezete, amely lehet egy festmény megtekintése vagy akár egy zenemű meg-
hallgatása.
A hetedik, a piramis csúcsán álló szükséglet az önmegvalósítás szükséglete,
amely azon vágyunkat testesíti meg, hogy azzá váljunk, amire képességeink
alapján válhatunk, hogy kiteljesítsük önmagunkat, hogy fejlődjünk és tökélete-
sítsük képességeinket. Az önmegvalósítás különböző emberek esetében eltérő
dolgot jelent. Van, akinél az önmegvalósítás azt jelenti, hogy nagyon jó anya le-
gyen, aki odafigyel a családjára, gondoskodik gyermekeiről, támaszként szolgál
minden helyzetben, és így biztos hátteret teremt szerettei számára. Van, aki szá-
mára az önmegvalósítást a diákok tanítása, nevelése adja, mások viszont külön-
féle művészetek által tudják önmagukat megvalósítani, például zenét szerez-
nek, képeket festenek stb. Bármit tekintünk is önmegvalósításunk céljának,
minden esetben az a lényeg, hogy valami olyat tegyen az ember, azon képessé-
geinket tökéletesítsük amelyre adottságaink alkalmassá tesznek. Ehhez azon-
ban megfelelő önismeretre van szükségünk, amelynek a segítségével elérhetjük,
hogy valami olyan dolgot tegyünk, amely által önmagunkat megvalósítva na-
gyobb az esélye annak, hogy boldogok legyünk. Az önmegvalósítás, eltérően a
fiziológiai vagy a biztonsági szükséglettől, egy nem kielégíthető szükséglet, mi-
vel céljaink elérése után újabb célokat tűzünk ki magunk elé, és ez az az erő, ami
önmagunk tökéletesítése felé motivál bennünket. Ezek azok a tevékenységek,
amelyek örömmel töltenek el, amelyek végrehajtása közben felfokozott örömöt
élünk át.
63
© Typotex Kiadó
2.1 ábra MASLOW motivációs piramisa
A szükségletek egy másik csoportosítása szerint beszélhetünk hiány- és nö-

vekedési motívumokról. Maslow szerint az első három szint szükségletei hi-
ánymotívumok, mivel belső hiányállapot indítja el a viselkedést, és a kielégülés
után már nem motiválják tovább az egyént. Ezzel szemben a növekedési motí-
vumok – a megbecsülés, a tudás, a megértés, az esztétikus dolgok iránti igény,
illetve az önmegvalósítás – nem szűnik meg egy bizonyos pont elérése után,
nincsen igazi végállapot. Ezek a motívumok fejlődésre, növekedésre késztetnek
minket, így ezekben az esetekben nem beszélhetünk a hiánymotívumoknál ta-
pasztalható kielégülésről. (2.1 ábra)
Maslow, bár elmélete jelentős mondanivalójának tartja a szükségletek hierar-
chikus sorrendjét, illetve erősségét, mégis úgy tartja, hogy bizonyos esetekben
nem ez a sorrend valósul meg. Van, akinél az elismerés, megbecsülés utáni vágy
fontosabb, így ez jobban meghatározza a viselkedését, mint a szeretet, elfogadás
szükséglete, és az is előfordul, hogy valaki éhségét is elnyomva folytat éhség-
sztrájkot egy magasabb rendű társadalmi cél érdekében.
Ennek a modellnek a munkahelyi ösztönzés szempontjából is jelentős üzene-
te van. A szervezetek többsége elsősorban az alacsonyabb rendű szükségleteket
próbálja meg vagy közvetlenül kielégíteni, például a biztonságos munkavégzés
feltételeinek megteremtésével, vagy közvetve, a fizetés révén. Annak ellenére,
hogy a szervezetek többségében az ösztönzési rendszer elsősorban a hiánymotí-
vumok kielégítésére fókuszál, nagyon sok esetben még az alapvető szükségle-
64
© Typotex Kiadó
tek kielégítését sem biztosítják. Erre lehet példa a foglalkoztatás bizonytalansá-

ga, a nem megfelelő munkakörülmények, az alacsony fizetés. A felsőbb szintű
szükségletek kielégítésében azonban még kedvezőtlenebb a helyzet. Ezen szük-
ségletek kielégítésében mind a vezetőknek (dicséret, biztatás, elismerés, fejlő-
dés elősegítése), mind a szervezetnek (előrelépési lehetőség vagy fejlődési lehe-
tőség biztosítása, karriertervezés) jelentős szerepe van. Ha nem figyelnek egy
szervezetben a magasabb rendű szükségletek kielégítésére, akkor ennek az elé-
gedetlenség, a motiválatlanság, a gyenge teljesítmény és a fluktuáció lehet az
eredménye. Azt azonban nem lehet elvárni, hogy valamennyi szervezet bizto-
sítsa alkalmazottai számára az önmegvalósítást, mivel számtalan olyan munka
létezik, ami erre nem ad lehetőséget, és elképzelhető az is, hogy az egyén nem is
a munkája, hanem valamilyen szabadidős tevékenysége, hobbija által akarja
megvalósítani önmagát.
2.5.1.2 McClelland motivációs elmélete
MCCLELLANDot elsősorban a tanult motívumok érdekelték, így Maslow meg-

közelítésétől eltérően nem foglalkozik az alacsonyabb rendű szükségletekkel.
Elméletében a teljesítmény-, az affiliációs (kapcsolati) és a hatalmi motiváció-
ról ír.
Teljesítménymotiváció
A teljesítménymotivációt már részleteztük a humánspecifikus motiváción be-
lül, ezért itt csak röviden összefoglaljuk a teljesítménymotivált ember főbb jel-
lemzőit. A magasan teljesítménymotivált ember állandóan újabb és újabb célo-
kat tűz ki maga elé, amelyeknek az elérése, majd meghaladása motiválja. Sokat
foglalkozik azzal, hogyan tehetne valami különlegeset és fontosat, hogyan érhe-
ti el kitűzött céljait, amelyek teljesítése elégedettséggel tölti el. Az erős teljesít-
ményszükséglettel jellemzett ember tehát nemcsak azon gondolkodik, hogy mi-
lyen célokat akar elérni, hanem azon is, hogyan érheti el azokat, milyen akadá-
lyokkal találkozhat, valamint hogyan fogja érezni magát, ha sikerrel jár vagy
kudarcot vall. Általában nem a sikerért járó jutalom, hanem a feladat teljesítése,
a siker motiválja (sikerorientált attitűd), ezért nem szereti az olyan feladatokat,
amelyeknek teljesítése nem rajta, hanem külső tényezőkön múlik, vagyis nem
az ő képességeinek megmérettetését szolgálja. Azon feladatokat preferálja, ahol
a siker és kudarc valószínűsége 50%–50%, tehát nem túl könnyű és nem túl ne-
héz a feladat, így kihívást jelent számára az elérendő cél. Előnyben részesíti azo-
kat a szituációkat is, amelyekben személyi felelősséggel tartozik a problémák
megoldásának megtalálásáért, mivel másképpen kevés elégedettséget okozna
neki a sikeres eredmény. Nem hazárdjátékos, így nem élvezi azokat a szituáció-
kat, ahol az eredmény nem az ő képességeitől és erőfeszítéseitől függ, hanem a
véletlentől vagy az általa nem befolyásolható tényezőktől.
65
© Typotex Kiadó
Viselkedéssel foglalkozó tudósok a teljesítményigény hatását vizsgálták egy karika-

dobásos feladatban. Mindegyik játékosnak azt mondták, hogy akkor kap pontot, ha
egy karikát a padlón lévő karóra dob, de oda áll, ahová neki tetszik. Nyilvánvalóan,
ha közel áll a karóhoz, minden alkalommal találatot ér el; ha túl messze áll, aligha
lesz találata.
A nagy teljesítményigényű emberek olyan távolságot választottak, ami kihívást jelen-
tett, ahol fenn állt a kudarc tényleges kockázata, amely azonban nem olyan nagy, hogy
ne érhettek volna el sikert saját erejükből Másfelől viszont azok az emberek, akiknek
alacsony a teljesítménymotivációja, olyan távolságot választottak, amely vagy na-
gyon közel, vagy nagyon távol volt a karótól, és így elkerülhették a kudarcélményt.
A szervezeteket elsősorban magától értetődő módon a teljesítménymotivá-

ció, illetve a teljesítménymotivált ember jellemzői érdekelték. A magas teljesít-
mény-motiváció bizonyos vezetői pozíciókban elengedhetetlen ahhoz, hogy az
egyén hatékonyan, eredményesen töltse be vezetői szerepét. A jó vezető közis-
mert önbizalmáról, ami ténylegesen a magas teljesítménymotivációval függ
össze. Úgy gondolja, hogy a nehéz munka is elvégezhető, ha vállalja a felelőssé-
get és bízik a saját képességeiben, tudásában. Az erősen teljesítményérdekeltsé-
gű ember egy másik fontos jellemzője, hogy mérsékelt teljesítménycélokat tűz
ki maga elé, így „kalkulált kockázatot” vállal.
A gazdasági életben az eredmények ismerete konkrét, ez azonban sok más
szakmából hiányzik. Vegyük például a tanári hivatást. A tanár dolga az, hogy
közvetítsen bizonyos értékeket és bizonyos fajta információt a diákjainak. Van
valamilyen fokú visszacsatolása arról, hogy mennyire jól végezte munkáját, de
az eredmények meglehetősen pontatlanok és nem konkrétak. Ha a tanárnak
magas a teljesítményigénye, és valóban érdekli, hogy jól végzi-e a munkáját,
meg kell elégednie vázlatos, esetenkénti bizonyítékokkal arról, hogy régebbi di-
ákjai magukévá tettek néhányat az ő értékei közül, és elsajátítottak valamit az
általa tanított tananyagból. Valószínűbb azonban, hogy nem rendelkezik magas
teljesítményigénnyel, és elégedettségét elsősorban a hallgatók, a munkatársak
és vezetője ragaszkodása és elismerése adja.
Ebből is látszik, hogy nem minden munkakörben a magasan teljesítménymo-
tivált ember a legmegfelelőbb. Ennek egyik oka, hogy számtalan munkakör
nem tudja biztosítani, hogy az egyén visszajelzést kapjon munkája eredményes-
ségéről, és nem minden munkakörben lehet kihívó célokat, feladatokat kitűzni
az alkalmazott elé. A másik ok pedig az, hogy a szervezeti környezetben meg-
valósuló teljesítmény nem minden esetben akkor a legmegfelelőbb, ha az összes
dolgozóra a magas teljesítménymotiváció jellemző, ugyanis bizonyos körülmé-
nyek között a magasan teljesítménymotivált emberre jellemző erős versenyszel-
lem a társas együttműködés, a kollegialitás hiányát eredményezheti, és ez szer-
vezeti szinten negatívan befolyásolhatja a teljesítményt.
66
© Typotex Kiadó
Hatalmi motiváció
A magas hatalmi motivációval jellemzett embert leginkább az motiválja, hogy
hatalmat gyakorolhasson mások felett. Elégedettsége származik abból, ha befo-
lyásolja mások magatartását, érdekli a másik feletti befolyásszerzés eszközei-
nek szabályozása, kedveli a konfrontáló helyzeteket, hajlamos az agresszív
megnyilvánulásokra. Nagyon fontos számára a hírnév, a státusz, a presztízs.
Azok, akiknek erős az igényük a hatalomra vagy a befolyásra, gyakran próbál-
nak közvetlenül segíteni másoknak anélkül, hogy a segítségüket kérnék, kérde-
zés nélkül elmondják véleményüket és értékelésüket, javaslatokat tesznek, vala-
mint próbálnak másokat különböző dolgokra rábeszélni.
Élvezik azokat a szerepeket, amelyek meggyőzést igényelnek, olyan pozíció-
kat keresnek, amelyeknek velejárója mások befolyásolása, irányítása, mint pél-
dául valamilyen politikai hivatal vagy egy tekintélyes vezetői állás.
Az erősen hatalommotivált vezető viselkedését, eredményességét, vezetői
stílusát, hatalmának felhasználási módját egyéb igényei, motívumai és az érté-
kei határozzák meg. Egy olyan tekintélyelvű ember, akit erős hatalomigénye
mellett kevésbé érdekel az elfogadó társas kapcsolat, nagy valószínűséggel haj-
lik az autokratikus és diktatórikus vezetésre. Egy olyan ember viszont, akinek
szintén erős a hatalomigénye, de ugyanakkor érzékenyen viszonyul mások ér-
zéseihez is, és emellett szolgálatot kíván tenni másoknak, kiváló békeharcos le-
het. A hatalommotiváció magas teljesítménymotivációval párosulva pedig a si-
keres vezetés egyik elengedhetetlen feltétele.
Affiliációs motiváció
Azok, akik a társulási motiváció (affiliációs motívum) magas szintjével jellemez-
hetőek, arra törekednek, hogy elfogadják és szeressék őket, hogy társas kapcsola-
tokat alakítsanak ki és tartsanak fenn. Sokat foglalkoznak elromlott kapcsolatok
helyreállításával, valakinek a vigasztalásával vagy megsegítésével, és sokszor
vesznek részt baráti, társas tevékenységekben, összejöveteleken. Fontos számuk-
ra, hogy szeressék őket a többiek, ezért igyekeznek baráti kapcsolatokat létesíte-
ni, gyakran azáltal, hogy egyetértenek vagy érzelmi támogatást adnak valakinek.
Ezek az emberek szívesebben vannak másokkal, mint egyedül. Az erős társulási
igényű emberek keresik azokat az állásokat, és hatékonyabbak is azokban, ame-
lyek lehetőséget adnak a baráti kapcsolatokra. A gazdasági életben ezek az embe-
rek gyakran vállalnak olyan állást, ahol a jó kapcsolatok fenntartása fontosabb,
mint a döntéshozatal. Azok az emberek általában, akiknek foglalkozásuknál fog-
va segítő szerepük van – például tanárok, ápolónők és tanácsadók – szintén erős
társulási igényt mutatnak.
Az erős társulási igény nem tűnik fontosnak a hatékony vezetői teljesítmény-
hez, sőt, bizonyos szituációkban káros is lehet, mivel a magas társulási motivá-
cióval jellemezhető vezető számára nagyon lényeges, hogy szeressék, elfogad-
ják, ezért sokszor nem mer olyan döntést felvállalni, amely esetleg kedvezőtle-
nül hatna a személyes kapcsolataira. Az újabb kutatások azonban arra utalnak,
hogy a mások érzelmeivel való bizonyos fokú törődés és a kapcsolatok barátsá-
67
© Typotex Kiadó
gos jellegének ápolása, úgy látszik, mégis magasabb vezetői képességhez vezet.
Ésszerűnek látszik, ha feltételezzük, hogy az ilyen alapvető társulási érdeklődés
fontos mások megértésében és a jó munkakapcsolatok kiépítésében.
E három motiváció az embereket különböző mértékben jellemezheti, ami a
viselkedésben nagy egyéni különbségeket okozhat. Ezért az egyéni különbsé-
gek feltárása, azonosítása a pályaválasztás során is segítségül szolgálhat, hiszen
a viselkedésünkre szinte minden helyzetben hatást gyakorló fő motívumaink
nagyban meghatározzák, hogy milyen munka lesz az, amely elégedettséggel
tölt el, amelyben kielégíthetjük a szükségleteinket. Ezek a motívumok nem
olyanok, amelyek kielégülve már nem motiválják többet a viselkedésünket, ha-
nem általában áthatják és befolyásolják cselekedeteink, döntéseink többségét.
McClelland a tanulás szerepét emeli ki az emberre jellemző motivációs rendsze-
re tárgyalásakor, ami bizonyítékul szolgál arra, hogy egyes társadalmak vagy
kisebb társadalmi csoportok közötti motivációs különbségek vannak.
Nagy érdeklődés övezte például, hogy mi állhat az ázsiai országok hihetetle-
nül erőteljes fejlődésének hátterében. Sokan ezt a kultúrából eredeztethető ma-
gas motivációs szinttel magyarázzák. A magasabb motivációs szintet legtöbben
a konfucianizmus filozófia tanításaival hozzák összefüggésbe, amely a szorga-
lomra, a kemény munkára és az egyszerűségre törekvést, a magas fokú elkötele-
zettséget, a türelmet, a tekintély elfogadását és az individualizáció háttérbe szo-
rítását tartja követendő értékeknek. Egyes vizsgálatok alapján például a japán
diákok sokkal inkább úgy érzik, hogy az ember ura a saját sorsának, hogy telje-
sítménye saját erőfeszítésén múlik és nem a képességein, vagy tőle független
külső tényezőkön, s ez pozitívan hat a motivált viselkedésre. A rossz teljesít-
ményt, a kudarcot a japán gyerekek és anyák sokkal hajlamosabbak az erőfeszí-
tés hiányára visszavezetni, mintsem a képességekére.
A munkahelyi ösztönzés tekintetében elsősorban azt kell meghatározni,
hogy az alkalmazottak viselkedését mely motívumok irányítják leginkább,
mely motívumok kielégítése révén érhető el, hogy elégedettek, motiváltak le-
gyenek. Ezen túlmenően azonban a szervezeti teljesítmény biztosítása céljából
azt is érdemes figyelembe venni, hogy mely motívumok mutatnak szoros össze-
függést a teljesítménnyel.
A McClelland által leírt motívumok tanult jellegéből eredően az következik,
hogy mindezek fejleszthetőek is. Elsősorban a teljesítménymotiváció fokozása
került az érdeklődés középpontjába. A teljesítménymotiváció már gyermekkor-
ban fokozható önállóan megoldandó feladatok révén, amelyekhez támogató
magatartás társul. Felnőtteknél pedig olyan tréningekkel, amelyek a célkitűzés
és a megvalósítási stratégia kidolgozásával foglalkoznak.
68
© Typotex Kiadó
2.5.1.3 Herzberg kéttényezős (kétfaktoros) elmélete
HERZBERG megközelítése a munkahelyi elégedettséget és a munkamotivációt

meghatározó munkahelyi tényezőkkel foglalkozott. Úgy tartotta, hogy mind az
elégedettséget, mind a motivált munkavégzést ugyanazok a munkahelyi ténye-
zők határozzák meg. Herzberg elmélete szerint a munkahelyi elégedettséget, a
motivált munkavégzést és a magas szintű teljesítményt a motivátoroknak neve-
zett munkahelyi tényezők idézik elő, míg az elégedetlenséget, a motiválatlansá-
got a higiénés tényezők hiánya vagy nem megfelelő szintje okozza.
A motiváló és elégedettséget okozó motivátorok a következők: a jó munka
miatti elismerés, maga a feladat tartalma, felelősség, előléptetés, szakmai vagy
személyes fejlődési lehetőség.
A higiénés tényezők a következők: vállalati politika és igazgatás, a vezetők
vezetési stílusa, a munkafeltételek, a vezetővel, a munkatársakkal és a beosz-
tottakkal való személyes kapcsolatok, a beosztás, a munkahely biztonsága és a
fizetés.
Herzberg szerint a higiénés tényezők megfelelő biztosítása mellett sem lesz
elégedett és motivált a dolgozó, mivel ez csak a motivátorokkal érhető el. A
munkavégzés kedvezőtlen feltételei elégedetlenséget váltanak ki, míg a moti-
vátorok hiánya esetén nem tapasztalható ugyanez a hatás. A motivátorok és a
higiénés tényezők elégedettséget, illetve elégedetlenséget kiváltó hatását az
alábbi, 2.2 ábra mutatja.
2.2 ábra HERZBERG kéttényezős modellje
69
© Typotex Kiadó
Herzberg a lehetséges teljesítőképesség 50%-ára teszi az átlagos teljesít-

ményt, és csak ez az átlag érhető el minden higiénés tényező optimális szinten
tartásával, hosszabb időszakra vonatkoztatva. Ha a higiénés tényezők a legopti-
málisabbak, akkor is csak közömbösen viszonyulnak a dolgozók a munkájuk-
hoz, tehát nem elégedettek és nem is elégedetlenek, de nem is motiváltak a ki-
magasló teljesítmény elérésére. Ha viszont a motivátorokat is alkalmazzuk az
ösztönzésben, akkor megközelíthetjük a kiemelkedő teljesítmény maximumát,
valamint a dolgozók is elégedettek lesznek. A modell fontos eleme még, hogy
egymástól függetlennek tartja a munkahelyi elégedettséget és elégedetlenséget
okozó tényezőket. Ez azt jelenti, hogy ha például a dolgozó megfelelőnek tartja
a fizetését, a fizikai munkakörnyezetét, a vezető vezetési stílusát, és ezért nem
elégedetlen, ez még nem jelenti azt, hogy elégedett is a munkájával, valamint
megfelelően motivált a munkavégzésre. A motivált munkavégzés és az elége-
dettség leginkább a munkakör-átalakítással valósítható meg.
E megközelítésnek az a legnagyobb hiányossága, hogy nem veszi figyelembe
az egyéni különbségeket, amelyek azonban jelentős mértékben meghatározzák,
hogy milyen munkahelyi tényezővel motiválhatóak a dolgozók. Így a pénz
vagy a megfelelő munkafeltételek biztosítása, illetve a státusz ugyanúgy moti-
váló erővel bírhat, mint a fejlődés vagy a felelősségvállalás lehetősége, vannak
azonban olyan dolgozók is, akikre a megnövekedett felelősségvállalás vagy
önállóság negatívan hat, stresszt okoz számukra.
2.5.1.4 Hackman és Oldham munkamotivációs modellje
HACKMAN és OLDHAM, Herzberghez hasonlóan, a motivált munkavégzést

meghatározó munkahelyi tényezőket taglalja. Modelljükben kritikus pszicho-
lógiai állapotokat különböztetnek meg, amelyek döntő hatást gyakorolnak az
egyén munkával kapcsolatos motivációjára és elégedettségére. A három pszi-
chológiai állapot a következő: a munka észlelt értelmessége, a felelősség érzete
és a munkatevékenység eredményeinek ismerete. Minél mélyebben éli át az
egyén ezeket a pszichológiai állapotokat, annál nagyobb elégedettséggel tölti el
a jól végzett munka, és annál motiváltabb a munkavégzésre. Modelljük szerint
öt kategóriában foglalhatók össze a legfontosabb belső munkaköri motivációs
jellemzők, amelyek a pszichológiai állapotokat előidézik: 1) a munka és a fel-
használható készségek változatossága, 2) a feladatok tartalma és azonosítható-
sága, 3) a feladatok jelentősége, 4) az önállóság (autonómia) és 5) a visszajelzés a
munkáról. (2.3 ábra)
Szerintük a szervezeti munkamegosztásban a munkának minden dimenzió-
ban valamilyen mértékben kielégítőnek kell lennie, különben a munkakör érté-
két veszti.
A pszichológiai állapotokon és a munka azokat aktivizáló sajátosságain kívül a
modell figyelembe veszi az egyéni különbségeket (képességeket, szükséglete-
ket). Ezek szabályozzák az egyének reakcióit a munkájukkal, főleg pedig azzal az
70
© Typotex Kiadó
öt döntő aspektussal szemben, amelyeket munkájuk tartalmaz. Hackman és

Oldham elveti a munka strukturálásának egyetemes elveit. Az olyan egyének
számára, akikben erős a fejlődés iránti igény, annak vágya, hogy kezdeményező-
készséget, felelősségvállalást igénylő feladatokat végezzenek, a gazdagított
munka a belső motiváció és az elégedettség forrása lehet. Ezzel szemben más
egyénekben a változatos, nagy felelősséggel járó munka csak elégedetlenséget,
hiányzást, alacsony teljesítményt idézhet elő. Ennek valószínűleg az az oka, hogy
nincsenek ilyen szükségleteik, vagy ha vannak, akkor azokat nem a munkahe-
lyen kívánják kielégíteni, esetleg kételkednek saját hozzáértésükben, és ezért
csak stresszt okoz számukra a változatos és nagyobb felelősséggel járó munka.
2.3 ábra HACKMAN és OLDHAM motivációs elmélete
2.5.2 A motiváció folyamatelméletei
2.5.2.1 A megerősítéselmélet – Bandura szociálistanulás-elméleti

megközelítése
A tanuláselméletek elsősorban a külső környezeti tényezők szerepét hangsú-

lyozzák a viselkedés tekintetében, így felmerülhet a kérdés, hogy miért kerül a
motivációs elméletek közé ez a megközelítés. Maga a tanulási folyamat azon-
ban jelentős hatással van a motivációra az ingerek társítása és a megerősítések
révén.
71
© Typotex Kiadó
A büntetés elkerülésére a negatív, míg a jutalom elnyerésére a pozitív meg-

erősítés késztet bennünket. A negatív megerősítés által egy olyan viselkedés
megszüntetésére késztetjük az egyént, amit ki szeretnénk iktatni. Például meg
szeretnénk akadályozni, hogy a gyermekünk hozzányúljon a konnektorhoz,
vagy hogy az alkalmazottunk határidőn túl adja le a feladatait. A negatív moti-
váció hatása azonban sok esetben megkérdőjelezhető, főleg akkor, ha az, aki
kapja, nincs igazán tisztában azzal, hogy mi is az, amiért büntetést kapott. Ha a
vezető nincs megelégedve az elvégzett munka minőségével, de sem az előzete-
sen megfogalmazott elvárások nem voltak elég pontosak, sem a visszajelzés
nem tartalmazott semmi konkrétumot a hiba megnevezésével kapcsolatban, ak-
kor maga a büntetés valójában nem eredményez semmilyen motivált viselke-
dést. A kisgyermekeknél az a büntetés is káros, amely időben jóval a büntetni
kívánt cselekedet után következik be, mivel a gyerek nem tudja, hogy igazából
miért is kapta a büntetést, és iránymutatást sem kap arra vonatkozólag, hogy
mit is kellene másképp tennie. A büntetés azért sem igazán hatékony, mivel ha-
tása általában csak addig érvényesül, amíg a büntető személy jelen van (bár a
szülővel való azonosulás következtében tovább is befolyásolhatja a viselke-
dést), vagy amíg a büntetést kilátásba helyezik. A pozitív megerősítés, a jutalom
sokkal hatékonyabb motivációs eszköz, mivel ebben az esetben valamilyen vi-
selkedésre késztetjük az egyént, azt szeretnénk elérni, hogy egy adott módon
viselkedjen, cselekedjen, amit nem a büntetéssel, hanem a jutalmazással érhe-
tünk el. A jutalmazás gyakorisága, a jutalmazáshoz használt eszköz azonban
meghatározó abban, hogy mennyire hatékonyan tudunk valakit egy bizonyos
viselkedésre késztetni. Ha túl gyakran adjuk a jutalmat, akkor az egy idő után
elveszíti jelentőségét, és már nem lesz képes egy bizonyos viselkedés kiváltásá-
ra, ezért a részleges megerősítés alkalmazása eredményesebb lehet. Az sem
mindegy, hogy milyen eszközzel próbálunk meg jutalmazni valakit, mivel az
emberek különbözhetnek abban, hogy mi jelent számukra jutalmat. A felesleges
jutalmazást is érdemes elkerülni, vagyis amikor olyanért dicsérünk meg vala-
kit, ami számára önjutalmazó jellegű volt.
A negatív megerősítést tehát érdemesebb elkerülni, mivel hatása sokkal ki-
számíthatatlanabb, rövidebb és sokszor olyan érzelmi reakciókat vált ki, amely
ellenséges, negatív attitűdöt eredményezhet bizonyos személyekkel, tevékeny-
ségekkel kapcsolatban.
A szociálistanulás-elmélet szerint nem szükséges, hogy közvetlen jutalma-
zásban, büntetésben részesüljünk ahhoz, hogy megtanuljunk valamit, elegen-
dő, ha az általunk megfigyelt személyt jutalmazzák vagy büntetik. Így tehát
olyan dolgok is ösztönzőként hatnak a viselkedésünkre, amelyek pozitív vagy
negatív hatást fejtettek ki a számunkra modellként szolgáló személyre. Így ha
látjuk, hogy tanárunk vagy főnökünk milyen viselkedést jutalmaz, akkor a juta-
lom megszerzése (dicséret, jobb érdemjegy, magasabb prémium) érdekében mi
is a megfigyelt, pozitívan jutalmazott modellhez hasonlóan fogunk viselkedni.
A szervezeten belül egy idő után mindenki számára világossá válik, hogy pél-
dául a vezető melyik munkatársat értékeli a legpozitívabban. Az elmélet alap-
72
© Typotex Kiadó
ján ekkor megpróbáljuk azonosítani azokat a tényezőket, amelyek a pozitív

megerősítést eredményezik, majd felmérjük, hogy képesek vagyunk-e a pozití-
van értékelt munkatárshoz hasonlóan viselkedni.
2.5.2.2 Locke célkitűzés-elmélete
Ez az elméleti megközelítés abból a feltételezésből indul ki, hogy a környezet

értékelése alapján az ember képes arra, hogy célokat tűzzön ki, és azok elérésére
törekedjen. A célok tehát motiváló erővel bírnak, mivel cselekvési szándékot
váltanak ki az egyénből. A cél meghatározza, hogy mit kell tennünk, és mekko-
ra erőfeszítést kell kifejtenünk. A céljellemzők azonban jelentős hatással vannak
arra, hogy a célok milyen mértékben késztetnek bennünket egy bizonyos visel-
kedésre, ezért az alábbiakban összegezzük a legfontosabb céljellemzőket:
Legyen a cél jól meghatározott és elég konkrét. Nem elég, ha azt mondjuk,
„Hozd ki magadból a legtöbbet!”. Az, aki konkrétan, előre meghatározott
rövid távú célokat tűz ki maga elé, sokkal motiváltabb, és hatékonyan teljesí-
ti is a céljait, mint az, aki általában beszél arról, hogy mit szeretne megcsinál-
ni. Ha célként tűzöm ki, pontosan meghatározva, hogy 2005 októberére meg
kell szereznem az angol középfokú nyelvvizsgát, 2006. március 30-áig le kell
adnom a szakdolgozatot, akkor azt nagy valószínűséggel meg is teszem. Ha
viszont úgy állok a dologhoz, hogy valamikor majd le kell tennem a nyelv-
vizsgát és meg kell írnom a szakdolgozatomat, akkor nagy a valószínűsége,
hogy a legkésőbbi lehetséges dátumig halasztgatom ezek teljesítését.
A munkahelyi teljesítményértékelési folyamaton belül megvalósuló cél-
kitűző beszélgetés egyik legjellemzőbb problémája, hogy a szervezeti cé-
lokból lebontott egyéni célokat túl általánosan fogalmazzák meg, így a cé-
lok nem adnak támpontot a dolgozónak, hogy mit is kell tennie, mit vár-
nak el tőle.
Az egyén képességeihez mérten kellően nehéz legyen a cél, ugyanis ha a
szükséges képességek és a célelkötelezettség adott, akkor általában az
egyén a célhoz igazítja az erőfeszítéseit. Sokszor halogatjuk a tevékenység
elvégzését, még a kisebb házi feladatok elkészítését is nagy tehernek érez-
zük. Ha azonban határidőkhöz vagyunk kötve, hatalmas erőfeszítéseket
tudunk tenni a célok elérése érdekében, például megszerezzük a nyelv-
vizsgát, felkészülünk az érettségire, a felvételire.
A dolgozóknak kitűzött célok esetében érdemes azt is szem előtt tarta-
niuk, hogy az egyén számára a cél eléréséhez biztosítva legyenek a szerve-
zeti feltételek.
Fontos, hogy az egyén fontosnak, jutalmazónak, vonzónak és elérhető-
nek találja a célt, a cél elérését.
A célelköteleződés leginkább akkor valósul meg, ha az ember saját maga,
esetleg valakivel együttműködve aktívan határozza meg a céljait, mivel
73
© Typotex Kiadó
így biztosítható, hogy a célok iránt elkötelezett lesz, pozitívan viszonyul

hozzájuk, és teljesítéséért felelősséget vállal. A célok elfogadása és megér-
tése azonban akkor is végbemegy, ha a személy számára észérvekkel meg-
indokoljuk a cél teljesítésének szükségességét.
A motiváció, és ezáltal a teljesítmény fokozása is, nemcsak a céljellemzőktől

függ, hanem a teljesítményről való visszacsatolástól, a teljesítményértékeléstől
is. A visszacsatolás révén információt kapunk arra vonatkozóan, hogy miként
haladunk a cél teljesítésében, felhívja arra a figyelmet, hogy mit kell még ten-
nünk a cél elérése érdekében, hogy mit tettünk jól, illetve rosszul. A visszacsato-
lás tehát fenntartja az erőfeszítést, elégedettséget okoz, a későbbiekben pedig
magasabb teljesítménycélok kitűzését eredményezi. Ez azonban nem törvény-
szerű, hiszen sikereink után magasabbra tesszük ugyan a lécet, nagyobb célokat
tűzünk ki, kudarcaink után viszont szerényebb, könnyebben elérhető célkitűzé-
seket fogalmazunk meg.
Az is ösztönzőleg hathat, ha a célokat nyilvánosan megfogalmazzuk, így
külső nyomásként is érvényesül a cél elérése. Ha például a környezetünkben
mindenkinek elmondjuk, hogy fél éven belül megyünk nyelvvizsgázni, akkor
nagyobbnak érezzük a cél által kifejtett nyomást, késztetést a nyelvvizsga sike-
res letételére (ez azonban nem minden esetben és nem mindenkinél hat pozití-
van a teljesítményre).
A célokat célszerű kisebb részcélokra bontanunk, így kezelhetőbbnek, elér-
hetőbbnek tűnik a cél, és hatékonyabbnak érezzük magunkat a részcélok teljesí-
tése után. A közeli célok teljesítése után pozitívabban gondolkodunk önma-
gunkról, személyes hatékonyságunkról, teljesítményünkről, és ennek eredmé-
nyeképpen általában kitartóbbak leszünk a célelérésben.
A szervezetek vezetői a célkitűzési elméletben foglaltakat leginkább a teljesít-
ményértékelési folyamatban valósítják meg. Az év eleji célkitűző megbeszélé-
sen a vezető és a beosztott közösen elfogadják (bár ez nem minden esetben van
így) és rögzítik a dolgozó éves céljait, amelyeknek a teljesítését év végén a telje-
sítményértékelő beszélgetés során értékeli a vezető.
A fentiekben leírt célkitűzéssel kapcsolatos kritériumok természetesen nem
minden munkakör esetében valósíthatóak meg. Van, ahol nincs lehetőség olyan
konkrét célok megfogalmazására, amelyek teljesítése folyamatosan nyomon kö-
vethető lenne. De az is elképzelhető, hogy a dolgozó bevonása, a közös célkitű-
zési folyamat megvalósítása ütközik akadályokba, mivel valójában nincs lehe-
tőség arra, hogy a dolgozó hatással legyen éves céljaira. Mindezek ellenére a
célkitűzés mégis hatékony módszer a megfelelő teljesítmény elérése és a dolgo-
zók motiválása szempontjából, és főként akkor működik jól, ha megfelelő a bi-
zalom a vezető és beosztottja között.
74
© Typotex Kiadó
2.5.2.3 Vroom elváráselméleti modellje
VROOM elváráselméleti modelljében a motiváció erejét a jövővel kapcsolatos

elvárás, és a dolgozói teljesítmény következményének értéke határozza meg. A
modell alapján a várakozások, elvárások egyik része arra vonatkozik, hogy a
dolgozó bizonyos erőfeszítései milyen teljesítmény elérését teszik lehetővé, mi-
lyen esélyt látunk a sikerre, másik része pedig arra, hogy az adott teljesítmény
elérését milyen valószínűséggel követi az elvárt következmény. Ha a dolgozó
számára egyértelmű, hogy milyen teljesítményt várnak el tőle, és ez az elvárás
állandó, akkor rövid időn belül képes lesz azt is megbecsülni, hogy milyen erő-
feszítést kell tennie ahhoz, hogy a tőle elvárt teljesítményt tudja nyújtani. Ezen
túlmenően az is fontos, hogy az elvárt teljesítmény teljesítésének mindig ugyan-
az legyen a következménye. Ha tehát megfelelően teljesíti a dolgozó a feladata-
it, akkor erre a vezető ugyanolyan pozitív visszajelzéssel reagáljon, mint a kez-
detekben, illetve a dolgozó ugyanazokat a jutalmakat kapja, mint a kezdeti
megállapodás alapján. Ezen valószínűségi becsléseken túl a motiváció erejét az
is meghatározza, hogy a következménynek milyen értéke van a dolgozó számá-
ra, mi az, amit ő fontosnak tart, ami egy adott pillanatban fontos a számára.
Van, akinek például sokkal fontosabb az, hogy kivívja felettesei, illetve munka-
társai elismerését, és szaktekintélynek tartsák a szervezeten belül, minthogy tel-
jesítményéért mobiltelefont vagy céges autót kapjon.
Az elméletből a gyakorlat számára a következő következtetések vonhatóak le:
Fontos, hogy azonosítható legyen az erőfeszítés és a teljesítmény közötti

kapcsolat, vagyis az, hogy az egyén erőfeszítései milyen eredményekkel
járnak.
Olyan feltételeket kell teremteni, hogy az erőfeszítés a kívánt teljesítmény-
hez vezessen, tehát reális teljesítménycélokat kell kitűzni, aminek teljesíté-
séhez adottak a szervezeti feltételek és az egyén képességei, tudása.
A teljesítmény–következmény-kapcsolat stabil és kiszámítható legyen, te-
hát az egyén tudja azt, hogy bizonyos teljesítmény minden esetben előre
ismert következménnyel jár.
Az is fontos, hogy a következmény értékes legyen az egyén számára. Mun-
kahelyeken ezért is jó például a cafetería-rendszer, ahol a dolgozó maga
választja ki, hogy a juttatások közül mi az, ami számára a legfontosabb.
Előfordulhat azonban, hogy szervezeti szinten kezelhetetlen a teljesítmény
függvényében biztosított sokféle jutalom, ilyenkor a közvetlen vezető fele-
lőssége az, hogy ismerje, mi a beosztottjai számára a leginkább megfelelő
jutalom, és mi az, ami számukra a legnagyobb motiváló erővel bír. Hozzá
kell azonban tenni, hogy a legtöbb helyen a juttatásokat nem a teljesítmény
függvényében határozzák meg, ezért a vezető leginkább olyan eszközök-
kel élhet, mint a munkafeladatok szétosztása, valamint egyes feladatok
esetében a hatáskör átruházása stb. Vannak például, akik számára néhány
75
© Typotex Kiadó
munkatárs irányítása vagy egyes feladatok megszervezésének a lehetősé-

ge bír motiváló erővel.
Az elváráselmélet alapján tehát leginkább a következetességet, kiszámítha-

tóságot kell hangsúlyozni mind a vezetői gyakorlat, mind a munkavégzés
szervezeti feltételeit illetően, valamint az egyének számára értékes jutalmak
biztosítását.
2.5.3 Adams méltányosságelméleti modellje
Az egyenlőség és az igazságosság észlelése nagymértékben meghatározza az

erőfeszítésre való hajlandóságot. A munkavégzés során a dolgozók általában
összehasonlítják az általuk befektetett erőfeszítések (input) és az ezért kapott el-
lenszolgáltatás (output) arányát, és ha egyenlőtlenséget tapasztalnak, akkor az
általuk méltánytalannak ítélt helyzet megváltoztatására törekszenek. Az egyen-
lőtlenség érzetének kialakulásához vezethet, ha úgy érezzük, hogy az erőfeszí-
téseinkhez vagy végzettségünkhöz, tudásunkhoz, tapasztalatunkhoz képest ke-
vesebb ellenszolgáltatást kapunk, de az is felkeltheti a méltánytalanság érzetét,
ha esetleg úgy érezzük, hogy az inputjainkért kapott output értéke nagyobb
(bár ez utóbbi ritkábban fordul elő). Input lehet például a tapasztalatunk, tudá-
sunk, képességeink, a munkára fordított idő, az elvégzett munka mennyisége,
minősége; output pedig például a fizetés, az előléptetés, a fejlődési lehetőség,
egyéb elismerési formák, akár erkölcsi, akár anyagi, a feladatok szétosztása, az
elvégzendő feladat jellege, tartalma, a vezető bánásmódja.
Ha a dolgozó úgy érzi, hogy a munkavégzéshez szükséges tudását, tapaszta-
latát vagy a folyamatos túlórázását nem ismerik el valamilyen módon, nem
kompenzálják, akkor megpróbálja az egyenlőtlenséget csökkenteni. A valóság-
ban azonban sokkal inkább a környezetünkben dolgozók input/output arányá-
val hasonlítjuk össze a mi befektetéseink és az ezért kapott elismerések arányát.
Ha a dolgozó azt észleli, hogy az input/output arányokban egyenlőtlenség áll
fenn (például úgy látja, hogy ő többet dolgozik ugyanannyi fizetésért, mint a
kollégája, vagy a munkatársa kedvezőbb helyzetbe kerül, mint ő, előléptetik,
holott nem teljesít nála jobban), akkor méltánytalannak, igazságtalannak érzi a
helyzetet, ami feszültséget kelt benne. Ez a feszültség a viselkedés megváltozta-
tására készteti az egyént. A feszültség csökkentésére szolgálnak az alábbi stra-
tégiák:
A befektetett erőfeszítések, az inputok csökkentése: vagyis nem dolgo-

zunk olyan lelkiismeretesen, nem fordítunk annyi időt munkafeladataink
teljesítésére, ami leginkább a minőség rovására megy. Előfordulhat azon-
ban, hogy növeljük az inputjainkat, mivel úgy észlejük, a referenciasze-
mélyhez képest ugyanazért a munkáért több pénzt kapunk, vagy kedve-
zőbbek a munkafeltételeink.
76
© Typotex Kiadó
Az output értékének megváltoztatása úgy, hogy például magasabb fize-

tést, kedvezőbb munkafeltételeket, munkafeladatokat, előléptetést, na-
gyobb mozgásteret, szabadságot kérünk ugyanazért a munkáért.
A saját input/output arány átértékelése: például úgy gondoljuk, hogy
mégsem dolgozunk többet, mint a másik, mégsem jár nagyobb felelősség-
gel a munkánk, vagy nem részesülünk kevesebb elismerésben, mint a refe-
renciaszemély.
A referenciaszemély input/output arányának átértékelése: úgy gondoljuk,
hogy a munkatársunk mégiscsak többet dolgozik (sokszor például hétvé-
gén is hazaviszi a munkát), nagyobb felelősséget vállal, vagy az, amit a
munkatárs többletként kap, számunkra nem is annyira fontos, illetve nem
is részesül több elismerésben, mint mi.
Az egyenlőtlenség hatására ki is léphetünk a helyzetből, tehát munkahe-
lyet változtathatunk.
Megváltoztathatjuk a referenciaszemélyt.
Az előzőekkel ellentétben az is előfordulhat, hogy az egyén azért érzi mél-

tánytalannak a helyzetet, mert neki kevesebbet kell dolgoznia, teljesítenie
ugyanazokért az outputokért, vagy esetleg ugyannyi input esetén kedvezőbbek
a munkahelyi lehetőségei, feltételei. Ezt a feszültséget azonban az esetek több-
ségében nem úgy oldja meg az egyén, hogy nagyobb erőfeszítéseket tesz, ha-
nem átértékeli a saját input/output arányát a referenciaszemélyhez viszonyít-
va. Mindezek következtében teljesen jogosnak véli majd azt, hogy ő kedvezőbb
munkahelyi feltételek között dolgozik, és a befektetett erőfeszítéseit is nagyobb-
nak fogja érezni.
Az igazságosság, a méltányosság észlelése motiváló erővel bír, míg a mél-
tánytalanság hatására a motiváció csökken. Ezért nagyon fontos, hogy igazsá-
gos helyzetet teremtsünk a munkahelyeken. A bérek titkosítása bizonyos szem-
pontból azt a célt szolgálja, hogy a méltánytalansági ítéletek ne szaporodjanak
meg a szervezeten belül. Kizárólag a fizetés ismeretében létrejövő igazságossági
ítéletek sokszor tévesek, hiszen a dolgozók nagy része nem ismeri a szervezet-
ben dolgozó többi ember munkáját, annak hátrányait, nehézségeit, a munkával
járó erőfeszítés és megterhelés mértékét, a munkához szükséges szaktudást,
vagy ha ismerik is, ezt általában figyelmen kívül hagyják a méltányossági ítéle-
teik meghozatalakor. Az is gyakori probléma, hogy általában saját erőfeszíté-
seinket, szaktudásunkat nagyobbnak, munkafeltételeinket pedig kedvezőtle-
nebbnek ítéljük meg a többiekénél, és a teljesítményünket is fontosabbnak tart-
juk a szervezet szempontjából, így sokszor szinte elkerülhetetlen, hogy mél-
tánytalannak ítéljük az input és output arányát.
Az előzőekben leírt motivációs elképzelések azt mutatják, hogy a motivált vi-
selkedés megértése és előidézése igen nehéz feladat. A mai motivációs elképze-
lések egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy az emberek viselkedésének az irá-
nyításában a belső késztetések és a külső ingerek mellett a személyes célok, az
önmagunkról és a viselkedés körülményeiről kialakított kép (például külső
77
© Typotex Kiadó
vagy belső kontrollos, valamint az, hogy milyennek észleljük az előttünk álló
feladatot), az értékek sokkal jelentősebb szerepet játszanak. Az emberi viselke-
dés szabályozását és aktivációját leginkább az elvárásaink és céljaink befolyá-
solják. Mindez azt támasztja alá, hogy jövőnk alakulásában az, hogy milyen erő-
feszítéssel (és eredménnyel) hajtjuk végre feladatainkat, jelentős részben attól
függ, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé, és milyen elvárásokkal látunk
hozzá a feladatnak. Ezért tehát az egyénnek kulcsszerepe van abban, hogy ho-
gyan képes elérni a céljait. Ezen túlmenően azonban környezetünk jelentős mér-
tékben támogathatja – de ugyanakkor gátolhatja is – a belülről motivált viselke-
dés megnyilvánulását. Olyan interakciókra (például tanár–diák vagy veze-
tő–beosztott között) és környezetre van szükség, amely segít abban, hogy
céljainkat el tudjuk érni, ezért biztosítani kell az egyéni felelősségvállalást, az
önállóságot, valamint – ha a szervezeti környezetre gondolunk, akkor – az egyé-
ni és a szervezeti célok összehangolását.
1. Mit értünk a motívum, a szükséglet, a drive és az incentív fogalma alatt?

2. Mondjon példát a tanulás hatásának megnyilvánulására a motivációs folya-
matok tekintetében!
3. Nevezze meg és jellemezze az alapvető motívumokat!
4. Mi a különbség az extrinzik és az intrinzik motiváció között? Mondjon rá
példát is!
5. Mit nevezünk igényszintnek?
6. Mi jellemző a sikerkereső és a kudarckerülő emberre? Milyen tényezők ját-
szanak szerepet az ilyen személyiségtípus kialakításában?
7. Ismertesse Maslow motivációs elméletét! Mit nevezünk hiány- és növekedé-
si motívumoknak?
8. Jellemezze a magas teljesítmény-, hatalom- és affiliációs motiváció által ösz-
tönzött személyt!
9. Locke célkitűzés-elmélete alapján mely tényezők fontosak a motivált visel-
kedés elérése vagy növelése céljából?
10. Hackman és Oldham modellje szerint mely munkahelyi tényezőknek kell
megvalósulnia a motivált munkavégzés elérése céljából?
11. Herzberg szerint mivel lehet elérni a munkahelyi elégedettséget és motivá-
ciót?
12. A méltányosságelméleti modell alapján mire kell odafigyelni a motiváció
fenntartása vagy növelése érdekében? Az egyén milyen módon csökkenthe-
ti a méltánytalanság érzetét?
13. A munkahelyi motiváció növelésének milyen lehetőségei vannak a motivá-
ciós elméletek alapján?
78
© Typotex Kiadó
2.7 FELHASZNÁLT IRODALOM 79
1. Atkinson, L. R. – Atkinson, R. C. – Smith, E. E. – Bem, D. J. 1993. Pszichológia.

Osiris Kiadó, Budapest. 276–307.
2. Bakacsi Gy. 1996. Szervezeti magatartás és vezetés. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest. 84–124.
3. Deci, E. L. 1993. Kognitív értékelés elmélet: az extrinzikjutalom hatása az
intrinzik motivációra. In Barkóczi I. – Séra L. (szerk.): Az emberi motiváció II.
Humánspecifikus motiváció. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 333–360.
4. Fröhlich, D. W. 1996. Pszichológiai szótár. Springer Hungarica, Budapest.
5. Furnham, A. 1997. The psychology of behaviour at work. The individual in the
organization. Psychology Press, Taylor and Francis, 245–318.
6. Graham, S. 1999. Tantermi motiváció attribúciós megközelítésben. In O’Neil
F. H. – Drillings M. (szerk.): Motiváció. Elmélet és kutatás. Vince Kiadó, Buda-
pest. 41–59.
7. Hawkins, N. J. 1999. Az ázsiai nevelés motivációs kérdései. In O’Neil F. H. –
Drillings M. (szerk.): Motiváció. Elmélet és kutatás. Vince Kiadó, Budapest.
113–128.
8. Keményné Dr Pálffy Katalin 1989. Bevezetés a pszichológiába. Nemzeti Tan-
könyvkiadó, Budapest.
9. Locke, A. E. – Latham P. G. 1999. Célkitűzés-elmélet. In O’Neil, F. H. –
Drillings, M. (szerk.): Motiváció. Elmélet és kutatás. Vince Kiadó, Budapest.
23–40.
10. Maslow, H. A. 1943. A Theory of Human Motivation. Psychological Review,
50. 370–396.
11. McCombs, L. B. 1999. A motiváció mérésének és növelésének stratégiái:
szempontok az önszabályozott tanulás elősegítéséhez és a teljesítmény fo-
kozásához. In O’Neil, F. H. – Drillings, M. (szerk.): Motiváció. Elmélet és kuta-
tás. Vince Kiadó, Budapest. 61–82.
12. Snow, E. R. – Jackson, N. D. 1999. Az akarat egyéni különbségei: válogatott
konstruktumok és mérőeszközök. In O’Neil, F. H. – Drillings, M. (szerk.):
Motiváció. Elmélet és kutatás. Vince Kiadó, Budapest. 83–112.
13. Szabó Mónika 2004. Motiváció. In N. Kollár K. – Szabó É. (szerk.): Pszicholó-
gia pedagógusoknak. Osiris Kiadó, Budapest. 169–191.
14. Urbán R. 2001. Az érzelem és a motiváció pszichológiájának vázlata. In Oláh
A. – Bugán A. (szerk.): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. Bővített kiadás.
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 195–230.
15. White, R. W. 1993. A motiváció fogalmának kritikai áttekintése: a kompe-
tencia fogalma. In Barkóczi I. – Séra L. (szerk.): Az emberi motiváció II. Hu-
mánspecifikus motiváció. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 51–103.
79
© Typotex Kiadó
80
© Typotex Kiadó
3. FEJEZET
Az érzelem
Takács Ildikó
3.1 BEVEZETÉS
Ebben a fejezetben az emberi magatartás olyan jellemzőivel foglalkozunk, ame-

lyek szinte minden megnyilvánulásunkban jelen vannak: az érzelmekkel. Megis-
merjük kialakulásának elméleteit, az érzelmek fajtáit, jellemző megnyilvánulási
formáit. Bemutatjuk azokat a munkahelyi jelenségeket, amelyek a munkavégző
ember kapcsolatait, tevékenységét és hatékonyságát befolyásolják. Ezek között
jelen vannak a negatív hatást eredményező pszichoterror jelenségei, de a tevé-
kenység örömét jelentő „flow” élmény is. Foglalkozunk az érzelmek megjelené-
sével a kommunikációban, és bemutatjuk az érzelmi intelligencia összetevőit is.
3.2 AZ ÉRZELMEK FIZIOLÓGIAI ALAPJAI
Minden olyan esetben, amikor heves érzelmet élünk át, félünk, örülünk, mérge-
sek vagyunk, nemcsak élményszerűen éljük át az érzelmeinket, hanem vegeta-
tív, testi tünetek is kísérik ezeket. Ha megfigyeljük ezeket a jelenségeket, azt ta-
pasztalhatjuk, hogy ugyanazon fizikai tünetek jelennek meg akkor is, ha pozi-
tív, és akkor is, ha negatív érzelmeket élünk át. Egyaránt kipirul az arcunk, ha
örömmel tölt el bennünket egy esemény vagy ha mérgesek vagyunk valakire.
Mindkét esetben gyors szívdobogást, esetleg verítéket érzünk a homlokunkon
vagy a hátunkon, kiszárad a szánk, alig bírunk nyelni. Ezek a tünetek azt jelen-
tik, hogy a vegetatív idegrendszer szimpatikus ága aktiválódik, vagyis megnő
az arousal (pszichés aktivitási) szintünk, és felkészül egy gyors válaszra. Ha
azonban ez a szint túl magas, akkor az ember viselkedésében már emocionális
zavar és a magatartás szervezetlensége figyelhető meg.
Az érzelmi hatás csökkenése esetén a vegetatív idegrendszer paraszimpati-
kus ága visszaállítja a szervezet nyugalmi állapotát, a szívdobogásunk csillap-
szik, csökken a verítékezés, megszűnik a feszültség.
81
© Typotex Kiadó
82 3. AZ ÉRZELEM
3.1 ábra Az ingerek viselkedést irányító hatékonyságának (jelzőfunkció)

összefüggése az arousalszinttel (Forrás: Hebb 1975)
A 3.1 ábra azt az összefüggést mutatja be, ami a jelzőinger- (cue) funkció és a
arousalfunkció között van. Ha az arousalszint magas, akkor a szenzoros (érzék-
szervi) ingerlés hatékonysága megfelelő, ha azonban alacsony vagy túl magas
az arousalszint, akkor a szenzoros ingerlés viselkedésirányító képessége na-
gyon alacsony.
Milyen érzelemmel „élünk át” egy adott helyzetet, egy izgalmi állapotot?
Azok a kutatók, akik az érzelmek tulajdonságait, kialakulását vizsgálták, azt fi-
gyelték meg, hogy az érzelem nem követi, hanem tartalmazza a szituáció érté-
kelését, tehát „összetételét” tekintve egy semleges izgalom és egy mechanikus
asszociáció egymásra hatása, interakciója.
Ennek az állításnak a bizonyítására az egyik legszellemesebb kísérletet
SCHACHTER és SINGER végezte el 1962-ben, amelyhez az adrenalint használták
fel. Az adrenalin a mellékvese egyik hormonja, és hatására a szervezet izgalmi ál-
lapotba kerül, serkentve a szimpatikus idegrendszer működését. A kísérleti sze-
mélyt, aki ilyen hatóanyagú injekciót kapott, részletesen tájékoztatták arról, hogy
mit fog érezni: szívdobogást, verejtékezést stb. Megkérték, hogy egy másik helyi-
ségben várakozzék, amíg az injekció felszívódik. A váróteremben egy másik em-
ber is várakozott, akiről a kísérleti személy feltételezhette, hogy ugyanolyan kí-
sérletben vesz részt, mint ő. Ennek a várakozó embernek időközben igen jó kedve
kerekedett, papírgalacsinokat hajigált célba egy papírkosárba, vidáman körbe-
táncolta a teremben található bútorokat, és arra biztatta a kísérleti személyt, hogy
kövesse a példáját (a jókedvű, bolondozó ember a kísérletvezető munkatársa
volt). A kísérleti személy azonban elutasítóan figyelte a bolondozást, s visszauta-
sította a szíves invitálást. Egy következő alkalommal, az előzővel teljesen meg-
egyező kísérletet végeztek, azzal a látszólag jelentéktelen különbséggel, hogy ezt
a kísérleti személyt nem tájékoztatták az adrenalin injekció várható hatásáról.
82
© Typotex Kiadó
3.3 AZ ÉRZELEM JELENTÉSE 83
A második esetben a kísérleti személy látható örömmel csatlakozott a bolondo-

záshoz, és utólag is nagyon pozitív élményekről számolt be.
Mi okozta a két kísérleti személy eltérő viselkedését az azonos szituációban?
Valószínű, hogy az adrenalin hatására mindkét személyben egyformán jelent-
kező izgalom nem játszik kizárólagos szerepet az érzelem képződésében. Hi-
szen ugyanazon izgalmi állapotban teljesen különbözőképpen „címkézték” az
érzelmet. Az érzelmet az az asszociáció határozta meg, amely az izgalmi állapottal in-
terakcióba lépett. Az első kísérleti személy, aki pontosan ismerte a szer hatását, az
adrenalin keltette izgalmat éppen ezért nem kapcsolta össze azzal az asszociáci-
óval, amit a jókedvű bolondozás okozhatott volna benne. A második kísérleti
személynek azonban fogalma sem volt róla, hogy az injekció, amit kapott, mi-
lyen hatással jár, így az adrenalin ébresztette izgalom és a szituációból fakadó
asszociáció interakcióba léphetett. A második kísérleti személy tehát keresve az
izgalom okát, azt a jókedvű bolondozás kiváltotta izgalommal azonosította, és
ettől kezdve már nem semleges izgalom volt többé, hanem pozitív érzelem.
Az izgalom (arousal) tehát, amelyet az adrenalin ébresztett fel, a szituációtól
függően egyaránt válhat pozitív vagy negatív töltésű érzelem bázisává. Az arou-
sal önmagában még nem érzelem (lényegében semleges, sem pozitív, sem nega-
tív töltése nincs), de minden emóció közös és nélkülözhetetlen alkotóeleme.
Ha tehát az érzelmek kialakulásának folyamatát végiggondoljuk, az alábbi
folyamatot írhatjuk le:
Az esemény észlelése.
Az arousalszint változása (figyelem és felkészülés a válaszra).
Az esemény hatásának szubjektív értékelése.
Az értékelésnek megfelelő, azzal összehangolt érzelmi válasz.
Az érzelem szubjektív megtapasztalása.
Változás a motivációban.
Motivált viselkedés.
Az esemény jelentésének másodlagos kiértékelése.
3.3 AZ ÉRZELEM JELENTÉSE
Az érzelem a külvilág jelenségeihez, eseményeihez, személyeihez történő vi-

szonyulás kifejeződése. Az érzelmeket mindig kísérik vegetatív jelzések, ame-
lyek nem függenek az érzelmek jellegétől, vagyis kellemességüktől vagy kelle-
metlenségüktől. Az erős félelem és a nagy öröm egyaránt okozhatja, hogy meg-
izzadunk, kipirulunk vagy elsápadunk. Az viszont, hogy a vegetatív jelzéseket
hogyan „címkézzük”, a környezet hatásától függ.
Az érzelmek egyik jellemzője, hogy kétpólusúak, azaz bipolárisak: a pozitív
érzelmeknek van negatív megfelelője, és viszont. Gyakran fordul elő azonban
olyan helyzet, amikor a kétpólusú érzelmet azonos érzelmi élményben éljük
meg. Valami vonz, de taszít is egyben, valamire vágyunk, de félünk is tőle. Ez
az érzelmek ambivalenciája, „a szeretem is, meg nem is” élménye.
83
© Typotex Kiadó
84 3. AZ ÉRZELEM
Ha az ember érzelmeit megfigyeljük, nem kerülhetünk meg olyan fogalma-

kat, amelyek az érzelmek kifejezését, megnyilvánulását és átélését határozzák
meg. Az érzelemmel foglalkozó szakemberek számos olyan összefüggést és tör-
vényszerűséget kerestek, melyek az érzelmek alakulásában, fejlődésében ját-
szott tényezők szerepét magyarázzák.
Az egyik ilyen alapfogalom a temperamentum, amely biológiai gyökerű,
diszpozícionális, a környezetből származó ingerekre adott válaszokban nyilvá-
nul meg. E válaszok mutatják a viselkedés tempóját, vagyis a reakció gyorsasá-
gát vagy lassúságát, az aktivitás módját, de tartalmazhatnak érzelmi kompo-
nenseket is.
A másik fogalom a hangulat, amely az ember érzelmi közérzetét, általános
érzelmi állapotát jelzi, valamint színezi az ember magatartását, élményeit. A
hangulat nem csupán passzív tükröződése az ember körülményeinek. Az em-
ber bizonyos fokig ura hangulatának, képes a külső hatások „szűrésére” és bel-
ső alakítására. A pozitív rezonanciájú alaphangulat teljesítménynövelő.
Ha a temperamentumot, a hangulatot és az érzelmet fogalmilag összehason-
lítjuk, az alábbi jellemzőkkel írhatjuk le őket:
3.1 táblázat Fogalmi különbségek az érzelem, a hangulat és

a temperamentum között
ÉRZELEM HANGULAT TEMPERAMENTUM

IDŐTARTAM rövid idejű, spontán hosszú távú, mindent az egész életben jelen
keletkezik, az utolsó átható, az elme változó van, olyan, mint egy
pillanatig inger állapota; pillanatoktól vonás, állandó
nélkül fennmarad napokig tarthat éveken keresztül
TÁRGYA valamely tárgy vagy nem fókuszált a megfelelő
esemény van a helyzetekhez vagy
fókuszában; eseményekhez
alkalmazott
ERŐSSÉG magas intenzitás és alacsonytól a mérsékelt

aktiválás intenzitásig, aktiválásig –
GYAKORISÁG nem túl gyakori gyakori, állandó, stabil és szervezett a

előfordulás változó előfordulás fejlődésen keresztül
FUNKCIÓ adaptív / fenntartja, ösztönzi, befolyásolja az érzelmi
alkalmazkodó, a elősegíti és szabályozza válaszokat, a
figyelem ráirányul, a az aktív kapcsolatot a gondolkodást és a
szervezetet környezettel viselkedést
információval látja el
Legjellemzőbb
LEGJELLEMZŐBB rövid állapot hosszabb távú állapot vonás vagy
tulajdonsága
TULAJDONSÁGA diszpozíció, egyéni
különbségekkel
84
© Typotex Kiadó
3.4 AZ ÉRZELMEK MEGNYILVÁNULÁSA 85
3.4 AZ ÉRZELMEK MEGNYILVÁNULÁSA
A szakirodalmi források különböző csoportokba sorolják az érzelmi megnyilvá-

nulásokat.
Az érzelmek forrásuk szerint lehetnek:
Alapérzelmek
Magasabb rendű érzelmek
3.4.1 Alapérzelmek
Az alapérzelmek a szervezet alapvető szükségletei kielégülésének vagy a kielé-

gülés hiányának szubjektív élményei. Ezek az úgynevezett primer érzelmek, a
testi öröm és a fájdalom érzései, amelyek vele születnek az emberrel. Rendsze-
rint arra törekszünk, hogy a kellemes állapotot elérjük, a kellemetlent pedig el-
kerüljük. Ebbe a csoportba tartoznak még azok az érzelmek is, amelyek más,
összetett érzelmek bázisát képezik:
Öröm
Fájdalom/bánat
Érdeklődés/izgalom
Meglepődés
Harag/düh
Undor
Megvetés
Félelem
Szégyen
Bűnösség/bűntudat
Az érzelmek kifejeződését befolyásolja a családi és társadalmi szocializáció,

valamint a kulturális hatások. Általánosságban jellemző, hogy az érzelmi hely-
zetekben pozitív-megközelítő vagy negatív-távolodó reakciókat adunk.
3.4.2 Magasabb rendű érzelmek
Ezek az érzelmek a tapasztalás, tanulás során alakulnak ki az emberben. Ta-

pasztaljuk, hogy bizonyos cselekvések, jelenségek, események, személyek mi-
lyen érzelmeket váltanak ki bennünk. A magasabb rendű érzelmek tartalmuk
szerint morális, intellektuális, esztétikai vagy praxikus (a gyakorlati tevékeny-
séggel kapcsolatos) érzelmek lehetnek.
85
© Typotex Kiadó
86 3. AZ ÉRZELEM
A morális érzelmek
A morális érzelmek más emberek és önmagunk magatartásához való érzelmi
viszonyulásunkat fejezik ki, amelyek az erkölcsi normák elsajátításával és be-
tartásával, gyakorlásával függnek össze. A következő két formáját ismerjük:
Meggyőződés: az erkölcsi normákhoz, értékekhez való stabil viszonyt jelenti.

Lelkiismeret: az egyénnek a saját tetteihez való érzelmi, értékelő viszonya.
Ennek az érzelemnek a megnyilvánulása például a lelkiismeret-furdalás
megjelenése, amely akkor lép fel, ha úgy viselkedünk, ami sérti normáin-
kat vagy énképünket, de ennek ellenére végrehajtottuk a cselekvést. (Pél-
dául tudjuk, hogy a puskázás csalás, mégis puskázunk…)
Intellektuális érzelmek
Az intellektuális érzelmek az ember megismerő tevékenységéhez kapcsolódó
élmények, a természeti és társadalmi jelenségek megismeréséhez való viszo-
nyulás: csodálkozás, kíváncsiság, kételkedés, a felfedezés öröme és így tovább.
Esztétikai érzelmek
Az esztétikai érzelmek az ember érzelmi viszonyulását jelzik a természetben, az
emberi életben, a művészetben meglévő széphez. Például szívesen nézzük Pi-
casso festményeit, de Dürert már kevésbé kedveljük.
Praxikus érzelmek
A praxikus érzelmek az emberi akarati tevékenységgel, az akadályok leküzdé-
sével kapcsolatos érzelmek. Ilyen például a saját erőbe vettet hit és a bátorság.
3.5 AZ ÉRZELMEK DINAMIKÁJA
A korábban már jellemzett hangulat mellett, mely egy állandó, szabályozó kap-
csolatot jelent a külvilággal, az érzelmi dinamika más típusú érzelmi megnyil-
vánulásokban is jelen van:
„Ami pedig ugyancsak a haragot nézi, megvallom […] hirtelen haragú voltam, szit-
kozódásra, és ha pálca volt kezemben, hamar verekedésre is fakadtam. […] Mikor va-
lami kárt tettek bíráim, tiszttartó, béres vagy mi afféle, bizony sokat morogtam, szit-
kozódtam, fenyegetőztem, hirtelen első indulatomban talán úgy megszidtam volna
az embert, ha lehetett volna, hogy mindjárt szörnyű halált halt volna. Nagy bosszú-
ságomra volt néha: valamely öreg legényszolgámnak parancsoltam, hogy vétkest
megcsapasson, mellette szólott, vagy csak ímmel-ámmal követte, nagyobb kárt tett
annak is véle, mert engem felbosszantván, néha többet adattam a vétkesnek […]
Melyre osztán magam meg is tanítottam őket, sokszor egy parányi idő múlva meg-
izentem, hogy ne vagy gyengébben bántsák. Mert énnékem minden haragom egyné-
hány szempillantásban és morgásban állott, igen hamar elmúlt […]
86
© Typotex Kiadó
3.6 AZ AFFEKTÍV TULAJDONSÁGOK 87
Ha ki látja maga ellen való megindulásomat, hallgasson vagy ugyan menjen előlem,
vonja el magát, ha elfut, elbúvik s úgy szegődik is vissza, nem bánom, sőt magam
akarom. Megmondogattam inasaimnak is, ha ki vészi eszében, hogy rá igen megin-
dultam, pálcát nézek vagy keresek, menjen ki, szaladjon ki az ajtón.”
BETHLEN MIKLÓS 1980. Élete leírása magáról (Forrás: Kemény János: Bethlen
Miklós Munkái. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest)
A fenti példa is igazolja, hogy az indulat robbanásjellegű érzelmi folyamat,

amely erőteljesen kifejezett, hevesen kibontakozó érzelmekben nyilvánul meg.
Általában élénk reakciók és jelentős vegetatív jelenségek (kipirulás, verejtéke-
zés, a mozgások felgyorsulása) kísérik. Fékezi a tudatos intellektuális tevékeny-
séget („az indulat elvette az eszét”). Az indulatok szintjét, gyakoriságát és ki-
fejeződésének jellegét az impulzivitással mint affektív tulajdonsággal szoktuk
leírni. Az impulzivitáskontroll mint a személyiség jellemzője, az indulat féke-
zése és megfelelő kifejezése jelzi a személyiség önirányító képességének szint-
jét. Ez a tulajdonság tanulható, tehát az ember képes szabályozni indulatai meg-
jelenését és kifejeződését.
A szenvedély, amely erős, tartós késztetés bizonyos cselekvésre, ugyancsak
az érzelmek dinamikai rendszerében jelenik meg. A kívánt cselekvés elmaradá-
sa valóságos szenvedést jelent az ember számára. A szenvedélyt mindig a gon-
dolatok és erők összpontosultsága, koncentráltsága, egységes célokra való irá-
nyítottsága jellemzi. A szenvedély mindig hatalmas erőt képvisel, amely a szen-
vedély jellegétől függően lehet építő vagy romboló.
3.6 AZ AFFEKTÍV TULAJDONSÁGOK
Minden embert lehet jellemezni az emocionális (érzelmi) folyamatainak jelleg-

zetességeivel is, amelyek a következők:
a) Emocionális érzékenység (fogékonyság, ingerelhetőség): az emocionális

folyamatok kialakulásának biológiai alapja az ember emocionális érzé-
kenysége, amely az egész szervezet működésével összefügg, és a szerve-
zet fiziológiai sajátosságai határozzák meg. Gyakran észrevesszük, hogy a
környezetünkben vannak olyan események, amelyekre az emberek más-
ként reagálnak: bizonyos embereket felbosszantanak, esetleg zavarnak,
másokat megmosolyogtatnak, megint mások egyáltalán nem is reagálnak
ezekre a történésekre. Ez teljesen természetes, hiszen különbözünk fogé-
konyságunkban, ingerelhetőségünkben.
b) Az érzelmek erőssége, tartóssága, impulzivitása (gyors kialakulása és lefo-
lyása): ezek a tulajdonságok a temperamentumban figyelhetőek meg. Egy
eseményre való reagálásunk hevessége például függ az impulzivitásunktól.
87
© Typotex Kiadó
88 3. AZ ÉRZELEM
Ezek a tulajdonságok jól megfigyelhetőek az erős érzelmi hatású helyzetek-

ben. Akár örömteli, akár szomorú helyzetben figyeljük is meg a szituáció részt-
vevőit, biztosan felfedezünk különbséget az érzelmi reakcióikban (ha a kiindu-
lópontunk az, hogy a résztvevőket „objektíven” az átélt élmény érzelmileg egy-
formán érinti).
c) Frusztrációs tolerancia: a frusztráció (akadály) elviselésének képessége

heves reakciók (agresszió) és a tevékenység szintjében egy fejletlenebb
szintre való visszaesés (regresszió) nélkül.
d) Empátia: olyan érzelmi tulajdonságegyüttes, amely lehetővé teszi, hogy
egy másik ember által átélt érzelmet megértsünk, elfogadjunk, vagyis be-
leéljük magunkat az ő helyzetébe.
3.7 AZ ÉRZELMEK FAJTÁI
Visszatérve az érzelmek tanulására, az előző kategóriák egyikében sem szerepel

például a szeretet, a félelem, az agresszió. Ezeknek az érzelmeknek az alapér-
zelmek két pólusa: a szükségletek kielégülését kísérő öröm és a kielégületlensé-
get kísérő fájdalom az alapja.
A szeretet a hétköznapi ember számára általában „természetes”. Ha megkér-
deznénk az embereket, hogyan keletkezik a szeretet, a válaszok többségében „a
kezdettől fogva szeretünk”, „velünk született” válaszokat kapnánk. Holott a
szeretetet tanuljuk, formáit az ember az anya-gyerek kapcsolatban sajátítja el.
A múlt század közepén HARLOW végzett kísérleteket majmokkal, melyben
azt vizsgálta, hogy mi történik a majomgyerekkel, ha elválasztják az anyjától.
Mivel a kismajmok idejük nagy részét az anyjuk testén töltik, könnyen megfi-
gyelhették a majmok viselkedését anyjuk nélkül. Az elválasztás során az anyát
két bábu helyettesítette, az egyik szőrrel volt borítva, a másikat pedig nem borí-
totta semmi, csak a drótból készült váz formázta az anyát. A kapaszkodás a
„műanyán” közel azonos időtartamú volt az igazi anyán való kapaszkodás ide-
jével, a kismajmok reakciói azonban az olyan esetben, ahol például megijesztet-
ték őket, jelentősen különböztek az anyjukkal nevelt egyedek reakcióitól. Az
ijedtség miatt ugyanúgy az anyához szaladtak, de nem volt jelentősége annak,
hogy melyik bábut részesítették előnyben. Látszólag véletlenszerűen választot-
ták ki a bábut, nem azt, amelyiken korábban sokat „lógtak”. A kísérlet sokféle
tanulsággal járt, de az egyik legfontosabb eleme az érzelem kialakulásának sor-
rendje volt. A szeparáció, az anyjuktól való elkülönítés időtartama az érzelmek
megjelenésének jellegzetességeiben meghatározó volt. Ha a kismajmokat más,
az anyjukkal nevelődött majmokkal engedték össze egy ketrecbe, a műanyán
nevelkedők félelmet mutattak, a ketrec sarkába húzódtak, s nem mertek együtt
játszani a többiekkel. Ezt figyelték meg három hónapos szeparáció után. Három
hónapon túl a majmok viszont már agresszíven támadták a többieket. A megfi-
gyelések eredménye az volt, hogy a szeparációban felnőtt egyedek képtelenek
88
© Typotex Kiadó
3.7 AZ ÉRZELMEK FAJTÁI 89
voltak társas kapcsolatok kialakítására, azok elfogadásra, felnőtt korukban pe-

dig „rossz anyák” lettek, vagyis nem tudták megfelelően gondozni kicsinyeiket.
A Harlow-kísérletek mellett embergyerekek viselkedésének megfigyelése
alapján is megállapították, hogy az egyetlen, fel nem cserélhető kapcsolat – az
anya vagy állandó gondozó – hiánya a csecsemők viselkedésében is állandósult
viselkedési problémát okoz, ha ennek időtartama több mint hat hónap. Ebből
arra következtettek, hogy a szeretet kialakulásában meghatározó szerepe van a
korai kötődésnek egy meghatározott, állandó személyhez.
3.7.1 A félelem és az agresszió jellegzetességei
3.7.1.1 A félelem
A félelem szintén tapasztaláson alapuló, tanult érzelem. A fájdalom vagy más

negatív érzelem anticipálása (előrevetítése) egy veszélyhelyzetben félelmet kelt
bennünk. Az ember fél a kutyától, a forró tűzhelytől, a sötétségtől, az egyedül-
léttől, büntetéstől, a haláltól, mert megtapasztalta, hogy ezek a dolgok fájdalmat
jelenthetnek számára vagy félelemkeltők. A fájdalomtól vagy a szeparációtól
(elválasztás, elkülönítés) való félelem a konkrét félelmek körébe tartozik. Az
ember azonban, különösen gyermekkorában olyan jelenségektől is fél, melyek
elsősorban a fantáziájában jelennek meg. Ezek a szimbolikus félelmek, mint
például a sötétségben életre kelő árnyak, melyekből fantáziánk szerint bármi le-
het, gonosz boszorkány, száját nagyra nyitó sárkány, zsákos ember, aki elrabol,
vagy ilyen a mesékből jól ismert vasorrú bába.
A félelemhez hasonló érzelem a szorongás, melynek tárgya azonban – a féle-
lem tárgyától eltérően – nehezen definiálható, s a félelem- vagy veszélyhelyzet
megszűnésével sem múlik el. A szorongás jellegzetes testi tünetekkel jár, ame-
lyek gyakran a szervi működést is károsan befolyásolhatják (például: szív- és
gyomorműködési panaszokkal járhat). A szorongó személyt általában egy
emelkedett arousalszint jellemzi.
Megfigyelték, hogy vannak olyan helyzetek, amelyek szinte minden ember-
ben szorongást keltenek (például vizsgahelyzet), ezt nevezzük állapot- (state)
szorongásnak. Vannak azonban emberek, akiket az átlagosnál magasabb szo-
rongási szint jellemez, másokat viszont alacsonyabb, ez az alkati vagy vonás-
(trait) szorongás. A magas vonásszorongással jellemezhető emberek viselkedé-
sét jellemzi, hogy a várhatóan kevésbé szorongást keltő helyzetben is könnyeb-
ben elpirulnak, izzadnak, esetleg rágják a körmüket vagy dadognak.
Bizonyos emberek azt tapasztalják, hogy egyes feladathelyzetben egy kis fe-
szültség, szorongás „a legjobbat hozza ki belőlük”, azt is tudják, amit „meg se
tanultak”. Ezt a típusú szorongást nevezték el facilitáló szorongásnak. Van
azonban olyan ember is, aki egy kismértékű szorongás hatására is leblokkol, el-
felejti, amit tud, s mélyen a lehetséges teljesítményszintje alatt teljesít. Ez a de-
bilizáló szorongás hatása.
89
© Typotex Kiadó
90 3. AZ ÉRZELEM
A félelem érzelme gyakran kapcsolódik az agresszióhoz, hiszen sok esetben a

félelem átélésének veszélyeztetése miatt védekezésre vagy támadásra kénysze-
rül az ember.
3.7.1.2 Az agresszió
Az agresszió mások szándékos megsértésére, bántalmazására, elűzésére, meg-

ölésére irányuló késztetés. Az állatvilágban az agresszív viselkedés elsősorban
az állatok lét- és fajfenntartását szolgálja. Az emberi agresszió formái, bár néha
hasonlóságot mutatnak az állati agresszióval (például: a territoriális agresszió
vagy a dominancia kifejezése), megnyilvánulásai természetesen jelentős eltéré-
seket mutatnak. Beszélhetnénk akár arról is, hogy az emberi agresszió mennyi-
vel találékonyabb, mint az állati, most azonban egy másik jelenséget említünk
meg: azt az emberi viselkedést, amikor egy másik embert a viselkedési normák
betartására kényszerítünk. Ezt proszociális agressziónak nevezzük. Ha például
megakadályozzuk, hogy egy gyerek megüssön egy másikat, lehet, hogy agresz-
szívnek látszunk, de valójában normatartó viselkedésre kényszerítjük a vereke-
dő gyereket. Az agresszió másik gyakori megnyilvánulása a frusztrációt követő
támadó viselkedés.
3.7.1.3 A frusztráció
Azt az élményt, amelyet akkor élünk át, ha valamely cselekvésünket megakadá-

lyozzák vagy meghiúsul, vagy sikertelenek vagyunk, nem érjük el azt a teljesít-
ményt, amit elvárunk magunktól, frusztrációnak nevezzük. De nemcsak a
szándékos, céltudatos tevékenységünkben átélt kínos, kellemetlen, akadályoz-
tatás érzése jelent frusztrációt. Frusztráltnak érezzük magunkat akkor is, ha ér-
zéseink, elvárásaink, vonzalmaink kudarcát éljük meg.
Hogyan reagálhat az ember a frusztráció élményére? Általában háromféle re-
akciótípust figyeltek meg. BÁNKI–FLAMM szerint az embereket általában a kö-
vetkezőkkel lehet jellemezni:
1. Mennyire mélyen élik át a kudarc, az akadályoztatás, a sérelem élményét?

2. Keresik-e a frusztrációt okozó bűnöst?
3. Keresik-e a megoldást, hogy a kudarcból kilábaljanak, és a meghiúsult
cselekedetet mégis megoldják?
Ezek a reakciótípusok a frusztrációra adható kognitív válaszmódokat jelzik.

Az érzelmi válaszokat abból a szempontból jellemzik, hogy a harag, a düh, az
agresszió milyen irányba mutat:
a) Az agresszió, a harag a belső feszültség hatására kifelé, mások felé irányul.
90
© Typotex Kiadó
3.8. ÉRZELMEK A MUNKAHELYEN 91
b) A kudarcért, a sikertelenségért, az akadályoztatás kínzó élményéért a sze-

mély önmagát hibáztatja, tehát agressziója, haragja önmaga ellen irányul.
c) Az érzelmek racionalizálása, amikor a frusztráció felett érzett haragunkat,
agressziónkat érzelmek helyett észérvekkel magyarázzuk.
3.8. ÉRZELMEK A MUNKAHELYEN
3.8.1 Az agresszió és frusztráció a munkahelyen: pszichoterror, zaklatás,

mobbing
A pszichoterror jelenségét az 1980-as évek elejétől kezdték módszeresen vizs-

gálni. A pszichoterrorból adódó problémák az érintetteknél nagyon tragikus
következményekkel járhatnak, mert olyan szituációba kerülhetnek, amelyből
saját maguk nem képesek kiszabadulni.
3.8.1.1 A pszichoterror folyamata
Többnyire nagyon hasonló módon zajlik le. Egy olyan konfliktussal kezdődik,
amely fölött a menedzsment szemet huny, és ez fejlődik pszichoterrorrá. Ez az
állapot több hónapig, néha évekig eltart anélkül, hogy a menedzsment (vagy a
szakszervezet) valamilyen lépést tenne ellene. Ha végül valamilyen okból még-
is beavatkozik, akkor az ügy „hivatalos esetté” válik. A munkaadó ilyenkor – fi-
gyelembe véve a munkatörvényeket – a személyzeti vezetés révén avatkozik be
az ügybe, illetve hoz intézkedéseket.
A pszichoterror során rendszerint két fázis követi egymást:
1. A mobbing-fázis: Mobbingról akkor beszélünk, ha valakit egy vagy több

munkatársa vagy vezetője rendszeresen támad, legalább egyszer egy hé-
ten, és legalább fél éven át. A túlzott szociális izoláció, az extrém pletykál-
kodás, az állandó kritizálás és a munkafeladatok jogtalan változtatása a
megtámadott személyt érzelmileg kiboríthatják, a munkacsoporttal szem-
befordíthatják, és végül marginalizálhatják. Ez nem arról az esetről szól,
amikor a személyek saját viselkedésükkel váltják ki ezt a reakciót (bár rit-
kán ez is előfordul), hanem arról a folyamatról, amikor az áldozatra úgy
„rászállnak”, hogy ezáltal az elnyomás agresszív „légköre” alakul ki kö-
rülötte.
Az érintettek többnyire különböző pszichoszomatikus tünetekről pa-
naszkodnak, és ezért napokra vagy hetekre betegállományba küldik őket.
Az áldozatok természetesen mindent elkövetnek azért, hogy megvédjék
magukat e bánásmód ellen. A mobbing-áldozatok egy része idővel de-
pressziós reakciókat mutat, mások fokozódó agresszivitással reagálnak,
ami azután a többiek részéről ismét újabb terrort vált ki.
91
© Typotex Kiadó
92 3. AZ ÉRZELEM
Svéd felmérésekből az derül ki, hogy a dolgozó népesség mintegy 3–5 %-a
szenved ettől a problémától. A mintavételes vizsgálatok Norvégiában és Finn-
országban közel hasonló eredményt adtak. A hazai vizsgálatok ennél 2–3 %-kal
magasabb pszichoterror előfordulást mutattak ki.
2. A jogsértések fázisa: E helyzetek szokásos vezetői kezelésének többnyire

az a célja, hogy a zavart keltő munkatársat eltávolítsák. Amennyiben a tör-
vényt nem tudják kellő mértékben segítségül hívni a felmerülő problémák
kezeléséhez vagy megoldásához, úgy a mobbing-fázisa után a jogsértés fá-
zisa következik. A munkaadó személyzeti-adminisztratív lépéseit munka-
jogi törvények írják elő. Általában a munkaadó ebben a helyzetben úgy te-
kinti az érintett dolgozót, mint az olyan személyt, aki a munkahelyen már
nem használható. Elfogadja a probléma leírását úgy, ahogyan azt az áldo-
zat környezete jelenti, és azután – részben vagy teljesen – a törvényesen
megadott kereteket figyelmen kívül hagyva intézkedik. Ha az érintett dol-
gozó megpróbál jog szerint védekezni, akkor évekig tartó küzdelemre is
sor kerülhet. Eközben a dolgozónál kialakul az egzisztenciaféltés, a növek-
vő felháborodás az elszenvedett jogtalanságok miatt, és pszichológiai
szempontból fokozatosan egyre rosszabb állapotba kerül. Végül mindezek
hatására a dolgozó védekező viselkedése paranoid állapotba csaphat át, és
pszichiátriai esetté válhat.
Az eddigi kutatási tapasztalatok legfontosabb felfedezése az volt, hogy a

pszichoterror állapot okát nem elsősorban meghatározott, deviáns személyiség-
vagy jellemvonásokban, hanem inkább a munkahelyi szervezési-vezetési, illet-
ve szociális feltételekben kell keresni. Ezek a feltételek elsősorban a munkaszer-
vezés módjával, a helyes vezetői döntések meghozásával befolyásolhatók. Az is
bizonyos, hogy a munka- és munkatársi kapcsolatok okozta stressz által kivál-
tott konfliktusoknak egyes személyek jobban ki vannak téve, mint mások.
3.9 AZ ÉRZELMI ÉLMÉNY ÚJ MEGKÖZELÍTÉSE
A ’90-es évek érzelmi kutatásainak eredményeképpen megjelent flow fogalma

a pszichológiában, amely új színt és értelmezési keretet adott az emberi érzel-
meknek.
A flow, azaz áramlatélmény egy olyan állapotát jelzi az embernek, amikor el-
merül egy tevékenységben, teljes figyelemmel és összpontosítással végzi azt,
amit erőfeszítés-mentes helyzetként él át, és a tevékenység következtében ener-
giával töltődik fel.
„Az olyan tevékenységeket, amelyek áramlatot hoznak létre, »áramlattevé-
kenységeknek« hívjuk, mivel önmagukban hordozzák az ilyen állapot kialaku-
lásának lehetőségét. Világos célok, releváns visszajelzés, egymással egyensúly-
ban álló feladatok és képességek esetén a figyelem rendezetté és lekötötté válik.
92
© Typotex Kiadó
3.9 AZ ÉRZELMI ÉLMÉNY ÚJ MEGKÖZELÍTÉSE 93
A pszichés energia maradéktalan igénybevétele következtében az áramlatban

lévő személy maximálisan összpontosít. A tudatból kiszorulnak a figyelemelte-
relő gondolatok és irreleváns érzések, eltűnik az Én-tudatosság, s a személy
megsokszorozottnak érzi erejét. Torzul az idő: percenként repülnek az órák,
egész lényünk, testünk és lelkünk tökéletes működésének rendelődik alá. Bár-
mit teszünk, életünk önmagát igazolja. Fizikai és pszichés energiánk harmoni-
kus egyesítésében életünk végre önmagára talál.” (Csíkszentmihályi 1998, 38.)
Az áramlatélmény feltétele, hogy az egyén cselekvési képességei és a felada-
tok megoldásának lehetőségei között egyensúly legyen. Az áramlat feltétele az
is, hogy az egyén számára bizonyos mértékű próbatétel legyen a feladat megol-
dása. A feladatok és készségek kapcsolatát, és a kapcsolatban fellépő, megjelenő
érzelmi élményeket mutatja az alábbi ábra. (3.2 ábra)
3.2 ábra Az élmény minősége a feladatok és készségek közötti kapcsolat tükrében

(Forrás: Csíkszentmihályi 1998)
Ha a feladatok jellege túl alacsony elvárást fogalmaz meg az egyénnel szem-

ben, és mindez egyúttal túl alacsony készségeket is igényel, akkor az egyént a
közöny jellemzi. Ha a feladat magas elvárású, de a készségek alacsony szintűek,
akkor az aggodalom és a szorongás jelenik meg érzelmek között. Ha alacsony
elvárású feladathoz magas szintű készségekkel rendelkezünk, akkor viszont
nincs szükségünk semmiféle erőfeszítésére, ebben az esetben éljük meg az elen-
gedettség érzelmét.
Ha viszont a feladatok elvárása és meglévő készségeink közötti kapcsolat ki-
elégítő, azonos vagy hasonló szintű, akkor már megjelenik a készenlét és a kont-
roll, amelyek együttes, sikeres működése elvisz az áramlathoz.
93
© Typotex Kiadó
94 3. AZ ÉRZELEM
3.10 AZ ÉRZELMEK MEGJELENÉSE A KOMMUNIKÁCIÓBAN
Az érzelmek kifejezését általában a

másik ember arcán keressük. Az arc-
kifejezéseket, mint az érzelmi élmény
tükröződésének helyét, először Dar-
win vizsgálta, és kereste e kifejeződé-
sek egyetemességét. Más kutatókkal
együtt úgy találta, hogy az érzelmek
közül az öröm, a düh, a bánat, az un-
dor, a félelem és a meglepődés azo-
nosítása – kultúrától függetlenül –,
nem jelentett nehézséget a vizsgálati
személyeknek. Ez azt jelenti, hogy
ezeket az arckifejezéseket mindenki
felismerte, és azonos érzelmi élmény-
Az érzelmek megjelenése nek tulajdonította.
az arckifejezésekben A kommunikáció során az informá-
(Forrás: http://www.psy.plym.ac.uk/ cióközlés mellett kifejezzük a kommu-
year3/psy364emotions/psy364_emotions_ nikációban részt vevő másik személy-
evolutionary_psychobiolog.htm, hez fűződő érzelmeinket is, ami egy-
2006. január 15.) ben jelzi a kapcsolatot is, amely a másik
személyhez fűz. Az érzelmek domi-
nánsan az arcon jelennek meg, hiszen az arckifejezés, a mimika megváltozása va-
lamely kommunikációs hatásra, azonnal annak értelmezésére indít bennünket.
Ugyanígy meghatározó jelentőségű a szemkontaktus, hiszen a beszéd során en-
nek megléte vagy hiánya is jelzi a kapcsolat minőségét.
Beszédünket gyakran kísérjük gesztusokkal, és testtartásunkkal is kifejezzük
viszonyunkat a beszélőhöz. Az európai ember kommunikációjában fontos sze-
repe van két ember távolságának is. A „három lépés távolság” pontosan kifejezi
azt az elvárást, amelyet a személyes kapcsolataink során magatartásunkkal ki-
fejezünk. Ezt a távolságot csak a bizalmas kapcsolatban csökkentjük, de jelentő-
sen nő a társasági, s még inkább a nyilvános kapcsolatban. A távolságtartás
(proxemika) jellemzőit EDWARD HALL vizsgálta, s fontos megállapítása volt,
hogy a távolság jellemzőit gyakran befolyásolják kulturális hatások.
Mindezek a nonverbális (nem szóbeli) eszközök jelentősen befolyásolhatják
a kommunikáció tartalmát. Funkcióik szerint megerősítik, árnyalják, de olykor
meg is változtatják a beszéd értelmét. Az érzelmek kifejeződésének eszközei
még a kommunikációban a beszéd formai jegyei: a hangsúly, a hanglejtés, a be-
széd gyorsasága, a beszéd egységei közötti szünetek, illetve a beszéd során
megválasztott hangszín változása.
94
© Typotex Kiadó
3.11 AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA 95
3.11 AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA
Az intelligenciaelméletek sokáig mostohán bántak a szociális és az érzelmi intelli-

genciával. Bár THORNDIKE már a 20. század első harmadában leírta az általa fon-
tosnak tartott intelligenciarészeket, amelyek a következők: absztrakt intelligen-
cia (a fogalmak megértése), mechanikus intelligencia (konkrét képességek), vala-
mint szociális intelligencia (a szociális interakciókban, interperszonális kapcsola-
tokban megnyilvánuló intelligencia), ez utóbbira mégis elég kevés figyelem
irányult. Az intelligencia fogalma elsősorban a kognitív tulajdonságokat jelentet-
te. STERNBERG 1985-ben meghatározott, az intelligencia elemeit felsoroló definí-
ciójában azonban már jelen van az úgynevezett „tudományos” elemek mellett a
„gyakorlati” intelligencia is. Meghatározása szerint az intelligencia elemei:
1. A tapasztalatokból való tanulás és azok alkalmazásának képessége.

2. Az absztrakt gondolkodás és következtetés képessége.
3. A változó és bizonytalan világ szeszélyeihez való alkalmazkodás képes-
sége.
4. Az a képesség, hogy az ember önmagát motiválja, és eredményesen hajt-
sa végre a rá váró feladatokat.
Ebben a definícióban már megjelennek azok a tényezők is, amelyek az érzel-

mi intelligencia összetevőiként fogalmazódnak meg.
A ’90-es évek végén nagy népszerűségre és ismertségre tett szert az érzelmi
intelligencia fogalma GOLEMAN könyve segítségével. Goleman az érzelmi in-
telligencia összetevőit két csoportba sorolja: 1) a személyes kompetenciákhoz
tartozik az éntudatosság (érzelmeink ismerete), az önszabályozás (az érzelmek ke-
zelése) és a motiváció (önmagunk motiválása); 2) a szociális kompetenciákhoz
tartozik az empátia (mások érzelmeinek felismerése) és a társas készségek (az em-
beri kapcsolatok kezelése). Goleman munkáival sokat tett az érzelmi intelli-
gencia fogalmának mindennapi elfogadásáért, a munkahelyeken való fejleszté-
séért. Könyvében olyan jelenségeket mutatott be, amelyek a munkavégző em-
bert foglalkoztatták, és elgondolkodtatták a munkahelyi sikerek és kudarcok
okairól.
Annak ellenére, hogy Goleman nagy hatással bírt a mindennapi pszichológi-
ában, rendszerét a tudományos közélet nem fogadta egyértelmű elismeréssel.
A kutatási és vizsgálati eredmények ugyanis elsősorban más szerzők rendszerét
igazolták.
3.11.1 Az érzelmi intelligencia fogalma
A tudományos közélet nagyobb figyelmet fordított MAYER és SALOVEY érzel-

miintelligencia-vizsgálataira, s még inkább odafigyeltek a munkásságukra,
amikor a két kutató CARUSÓval együtt kidolgozta az érzelmi intelligencia vizs-
95
© Typotex Kiadó
96 3. AZ ÉRZELEM
gálatára alkalmas kérdőíves eljárást. Kutatásaik eredményeképpen megfogal-

mazták az érzelmi intelligencia fogalmát.
MAYER meghatározása szerint az érzelmi intelligencia az a képesség,
amely segítségével felismerjük az érzelmek jelentését és kapcsolatait,

és mindezek alapján gondolkodunk, problémákat oldunk meg.
Az érzelmi intelligencia szerepet játszik
az érzelmek észlelésében,
az érzelmekhez kapcsolódó érzések asszimilálásában,
az érzelmek által hordozott információk megértésében,
valamint az érzelmek kezelésében.
A 3.2 táblázatban (a következő oldalon) összefoglaljuk az emocionális intelli-

gencia meghatározó faktorait.
Az érzelmi intelligencia összetettségét tanulmányozva sok tényező együttes
működésének vizsgálatát tartották fontosnak.
3.11.1.1 Az érzelmek észlelése
Az érzelmek észlelése jelenti azokat a tulajdonságokat, amelyeket kora gyerek-

korunktól megtanulunk az anya-gyerek kapcsolatban. Ezeknek az érzelmeknek
a felismerése a környezetben és kifejezése a viselkedésben éppúgy része az ér-
zelmi intelligenciának, mint a másik ember viselkedésében az érzelmi tényezők
megértése és elfogadása, az empátia. Ahhoz, hogy képesek legyünk „szabato-
san kifejezni az érzelmeinket”, és elfogadni mások érzelmeinek kifejezését, azo-
nosítani kell tudni a nonverbális kommunikációs jelzéseket is.
3.11.1.2 Az érzelmek beillesztése a gondolkodásba (érzelmi integráció)
Az érzelmek jelentősen facilitálják, serkentik a gondolkodást, gyakran tapasz-

talhatjuk például, hogy az érzelmek megszakíthatják a gondolkodás menetét, a
problémákat pedig fontosságuk szerint rangsorolhatják. Az érzelmi emlékek je-
lentős befolyást gyakorolhatnak a gondolkodásra, melyek bizonyos döntések-
ben hatással vannak az emlékek rangsorolására és felhasználásukra.
A hangulatok változása hatással van a motivációra és az információfeldolgo-
zásra. A pozitív hangulat serkenti a tevékenységet és a kreativitást.
96
© Typotex Kiadó
3.11 AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA 97
3.2 táblázat MAYER és SALOVEY modellje az emocionális intelligenciáról

(Forrás: Neubauer–Freudenthaler 2005)
Az érzelmek észlelése, értékelése és kifejezése
Képesség az emóció Képesség az emóciók Képesség az emó- Képesség a szabatos

azonosítására egy azonosítására a másik ciók pontos/szaba- és a pontatlan, vagy
személy fizikai álla- emberben, művészeti tos kifejezésére és a tisztességes és a
potában, érzelmei- alkotásban: a nyelv- ezen érzelmekre tisztességtelen kö-
ben, gondolataiban. ben a hangzásban, vonatkozó szükség- zötti megkülönböz-
a megjelenésben és letek kifejezésére. tetésre és ezen ér-
a viselkedésben. zelmek kifejezésére.
A gondolkodás érzelmi serkentése
Az érzelmek elsőbb- Az érzelmek elég- Az érzelmi hangu- Az emocionális álla-

sége a gondolkodás- gé erősek, és lehet- lat változik az potok különbözően
ban azáltal, hogy a séges, hogy támo- egyén nézőpontjá- erősítik a speciális
fontos információkra gatják a döntést és ból az optimistá- probléma-megköze-
irányítják a figyelmet. a memóriát az ból a pesszimistá- lítéseket, a boldog-
érzelmek szerint. ba, és vissza, erő- ság serkenti az in-
sítve az összetett duktív gondolkodást
nézőpontokat. és a kreativitást.
Emocionális
intelligencia
Az érzelmek megértése és elemzése; az érzelmi ismeretek alkalmazása
Képesség az emó- Képesség a jelenté- Képesség az össze- Képesség az érzel-

ciók „címkézésére”, sek kifejezésére, tett érzelmek meg- mek átmeneteinek
a szavak és az érzel- amelyeket az érzel- értésére: egyszerre és fejlődésének azo-
mek közötti kapcso- mek hordoznak, érezhet szerelmet és nosítására, például
latok felismerésére, a szomorúság gyűlöletet, vagy a haragból az elége-
mint például a kap- például gyakran áhítatot, ami féle- dettség, vagy a
csolat a vonzalom kapcsolatban van lem és meglepődés haragból a szégyen
és szerelmes között. a veszteséggel. keveréke. keletkezésére.
Az érzelmek gondolati szabályozása az érzelmi és intellektuális fejlődés elősegítéséhez
Az érzelmekre Egy érzelemhez Képesség megfigyelni Képesség az érzelmek

való nyitottság való kapcsolódás az érzelmeket önma- kezelésére, a negatív ér-
képessége, vagy leválás ké- gunkkal vagy mások- zelmek szabályozására
amely egyaránt pessége, attól füg- kal összefüggésben, önmagunkban és má-
lehetővé teszi gően, hogy van-e azonosítani, hogy sokban, és a kellemes ér-
a kellemes és az érzelemnek in- mennyire tiszták, tipi- zelmek erősítésére, elfoj-
a kellemetlen formációtartalma kusak, befolyásolók tás és kihangsúlyozás
elfogadását. vagy hasznossága. vagy ésszerűek. nélkül közvetítve ezeket.
97
© Typotex Kiadó
98 3. AZ ÉRZELEM
3.11.1.3 Az érzelmek megértése
Az érzelmek megértése az érzelmi információk megértése, elvonatkoztatása és

a róluk való gondolkodás képessége, az érzelmi állapotok és helyzetek elneve-
zése, a „címkézés” értelmezése. Vagyis mindaz a helyzet, amikor megtanuljuk
megérteni, hogy mit jelent például az öröm, a fájdalom, megértjük az érzelmek
jellemzőit, felismerjük önmagunkban és másokban is a különböző érzelmek
megjelenését. Az egyes érzelmek tartalma, az érzelmek átmeneteinek és fejlődé-
sének azonosítása, a fokozatok és az érzelmek erősségének felismerése is ehhez
a képességhez tartozik.
Gyakran nehéz azonosítani az egyes érzelmeket. Van-e különbség a düh és a
méreg között? Milyen erősek ezek az érzelmek, mi a fokozatok közötti különb-
ség, hogyan jelenik ez meg az érzelmi élményben, a kommunikációban? Hiszen
ezek olyan képességek, amelyek a kommunikációban és a viselkedésben is jelen
vannak, gyakran úgy látjuk, ezek azok a helyzetek, amelyek igazolják érzelme-
ink meglétét és kifejezését.
3.11.1.4 Az érzelmekkel való bánásmód
Ez a tényező az érzelmek és a gondolkodás kapcsolatát fejezi ki. Az egyénnek

azon tulajdonságaira fókuszál, amelyek kifejezik nyitottságát az érzelmek befo-
gadására és kifejezésére, függetlenül attól, hogy az érzelmek kellemesek vagy
kellemetlenek. Az érzelmek ismeretét, szabályozását jelenti, erősítve a pozitív
érzéseket, és szabályozva negatívakat. Ezek a tulajdonságok lehetőséget adnak
az egyén számára az érzelmek plasztikus kifejezésére és az érzelmi sokoldalú-
ságra, magukban foglalnak több tényezőt, amelyek együtt vannak jelen az ér-
zelmi élményekben, így a motivációs, emocionális és a kognitív faktorokat is.
1. Hogyan alakulnak ki az érzelmek?

2. Hasonlítsa össze az érzelmet, a temperamentumot és a hangulatot!
3. Mi a különbség az alap- és a magasabb rendű érzelmek között?
4. Mi jellemzi a félelmet?
5. Milyen típusai vannak a szorongásnak?
6. Melyek az ember affektív tulajdonságai?
7. Mit jelent az áramlatélmény?
8. Melyek az emocionális intelligencia meghatározó faktorai?
98
© Typotex Kiadó
3.13 FELHASZNÁLT IRODALOM 99
1. Bánki M. Csaba – Flamm Ágnes 1992. Agyteszt. Budapest, Biográf.

2. Bethlen Miklós 1980. Élete leírása magáról. In Kemény János: Bethlen Miklós
Munkái. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó.
3. Csíkszentmihályi Mihály 1998. Flow és addig éltek, amíg meg nem haltak. A
mindennapok minősége. Budapest, Kulturtrade Kiadó.
4. Goleman, 2001. Az érzelmi intelligencia. Budapest, Edge 2000 Kft.
5. Gray, K. E. – Watson, D. 2001. Emotion, Mood, and Temperament. In Tayne,
R. L. – Cooper, C. L. (eds.): Emotion at Work. Theory, research and application
for management. Chicester, John Wiley and Sons.
6. Hebb, D. O. 1975. A pszichológia alapkérdései. Budapest, Gondolat Kiadó.
7. Kaucsek György – Simon Péter 1993. Pszichoterror (mobbing) a munkahe-
lyen I–II. Munkaügyi Szemle, XL. (2.) 16–22., (3.) 16–22.
8. Neubauer, A. C. – Freudenthaler, H. H. 2005. Models of Emotional Intel-
ligence. In Schulze, R. – Roberts R. D. (eds.): Emotional Intelligence. An Inter-
national Handbook. Göttingen, Hogrefe and Huber Publishers.
9. Ranschburg Jenő 1986. Félelem, harag, agresszió. Budapest, Tankönyvkiadó.
10. Stanley, R. O. – Burrows, G. D. 2001. Varieties and Fuinctions of Human
Emotions. In Tayne, R. L. – Cooper, C. L. (eds.): Emotion at Work. Theory, re-
search and application for management. Chicester, John Wiley and Sons.
11. Takács Ildikó – Simon Péter – Karoliny Mártonné 2003. Pszichológia műszaki
menedzser és közgazdász hallgatóknak. Oktatási segédlet. Budapest, BME.
99
© Typotex Kiadó
100
© Typotex Kiadó
4. FEJEZET
A munkahelyi stressz és a kiégés
Takács Ildikó
4.1 BEVEZETÉS
Gyakran tapasztaljuk, hogy olyan feladatok megoldása vár ránk, amelyek jelen-
tős megterhelést okoznak számunkra. Nehéz tantárgyból dolgozatot írunk,
vizsgára készülünk, egy családi konfliktust fel kell oldanunk, barátunkat meg-
bántottuk, ezért valamilyen módon ki kell engesztelnünk. Az élet stresszorai a
napi kellemetlenségek (csúcsforgalom, sorban állás), jelentős életesemények,
változások (házasság, vizsgák), krónikus problémák (betegség, rossz anyagi
helyzet) és traumatikus események (katasztrófák, bennünket ért erőszak, halál-
esetek) formájában jelentkezhetnek. Ha ezek a helyzetek hosszan vagy gyakran
fennállnak, amellett, hogy jelentős szorongást is okozhatnak, a feszültség állan-
dóvá válik, és nehezen szabadulunk tőle.
4.2 A STRESSZ
A stressz fogalmát elsőként SELYE JÁNOS fogalmazta meg. Szerinte a stressz a

„szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre”. A stressz itt tehát
válasz, amely a stresszorok által okozott hatások következtében keletkezik. A
fogalom alakulását azonban egy másik összefüggésben kialakult elnevezés is
meghatározza.
A stressz szó korábban mint megterhelés jelent meg a fiziológiában, amely
minden olyan ráhatást magában foglalt, amely az ember fiziológiai és/vagy
pszichológiai alkalmazkodási mechanizmusait befolyásolja. Ennek következté-
ben alakult ki az igénybevétel (strain), amely a megterhelések hatására bekö-
vetkező, egyénenként és esetenként különböző mértékű, jellegű és irányú funk-
cióváltozások összességét jelenti. A megterhelés az egyes embernél különböző
101
© Typotex Kiadó
102 4. A MUNKAHELYI STRESSZ ÉS A KIÉGÉS
igénybevételt jelenthet. Van, akit egy feladat, egy munka, egy helyzet jelentősen
igénybe vesz, más viszont ezt könnyen megoldja, átéli. Az első esetben tehát a
stressz egy okozat, míg a másodikban az ok. A jelenlegi fogalomhasználatunk-
ban a stresszt mint okozatot értelmezzük, melyet a stresszorok mint okok idéz-
nek elő, s ezek következménye a stresszreakció.
Az ember életben maradásához alapvetően szükség van egy optimális fe-
szültségi szint fenntartására. Ezért a stressz kialakulását megközelíthetjük úgy
is, hogy azt vizsgáljuk, mennyi inger éri a szervezetet a környezetből. Ha a szer-
vezetet érő ingerlés túl alacsony (ingermentes állapot – understress) vagy túl ma-
gas (ingergazdag állapot – overstress), mindenképp stressznövekedés követke-
zik be, amely olykor distresszt is okoz. A kulcsszó tehát az optimális ingerlés.
Ha a stresszhatás kellemes, eustresszről, ha kellemetlen, distresszről beszélünk.
Dimenzionális felfogásban megközelítve 2 dimenzió és 4 pólus mentén vál-
tozhat az egyén stresszállapota (4.1 ábra).
4.1 ábra Az egyén stresszállapota
„Overstress”
túl magas ingerlés
Eustressz STRESSZ Distressz

„jó stressz” „rossz stressz”
„Understress”
túl alacsony
ingerlés
A stressz önmagában nem tekinthető negatívnak, sőt bizonyos mértékben ki-

fejezetten adaptív, hiszen megfelelő mértékű energiát ad az élet fenntartásához,
a káros hatások leküzdéséhez, és az állandóan változó környezethez való alkal-
mazkodáshoz. A stressz tehát egy feszültségi állapot, amely a viselkedésben a
stressz kiváltóira, a stresszorokra adott reakcióban nyilvánul meg.
Ezek a reakciók nagyon változatosak lehetnek. A legősibb, az úgynevezett.
evolúciós eredetű válasz a „fight or flight” reakció, vagyis a menekülés a stressz
miatt vagy a harc a stresszel. A döntés, amikor a viselkedést kiválasztjuk, egy
olyan folyamatot jelent, amelyben újra előkerül az elsődleges és a másodlagos ér-
tékelés fogalma, ahogy ezt már az érzelemre adott reakciók esetén is említettük.
102
© Typotex Kiadó
4.2 A STRESSZ 103
A stressz és az arra adott válasz közé ékelődik az értékelés. Az elsődleges értéke-

lés során a személy észleli a stresszorok jelenlétét, vagyis azon tényezőket, me-
lyek a személy számára stresszt okoznak, és értékeli azok természetét és mennyi-
ségét. A másodlagos értékelés az elérhető forrásokat is érinti, amelyekkel a prob-
lémára megoldást találunk, vagyis csökkentjük vagy oldjuk a stressz okozta
feszültséget. A helyzet az értékelés alapján lehet: semleges, vagyis a személy szá-
mára, bár észleli a stresszt, de nem jelent fenyegetettséget; ha érzi a fenyegetettsé-
get, akkor nő az arousalszintje, és érzelmi jelzésként megjelenhet a félelem; a har-
madik lehetőség a kár vagy veszteség elővételezése; s végül pedig kihívást is ér-
zékelhet az egyén, amelynek a végső kimenete lehet kár vagy győzelem.
Az esetek többségében megküzdünk a stresszel. Azt a folyamatot, amelynek
során az egyén megpróbálja a kellemetlen élményeket leküzdeni és megpróbál
szembeszállni a stresszel, megküzdésnek (copingnak) nevezik. A megküzdés je-
lenségével foglalkozó egyik pszichológiai irányzat képviselője, LAZARUS által
kidolgozott kognitív tranzakcionalista modell úgy közelíti meg a stresszt mint
tranzakciót, vagyis dinamikus kölcsönhatást a személy és környezete között.
Lazarus szerint „megküzdésnek tekinthető minden olyan kognitív vagy visel-
kedéses erőfeszítés, amellyel az egyén azokat a külső vagy belső hatásokat pró-
bálja kezelni, amelyeket úgy értékel, hogy azok felülmúlják vagy felemésztik
személyes forrásait”. (Idézi Oláh 1992, 54.)
Ha a stresszel szembenézünk, vagyis megküzdünk vele, akkor két tipikus vi-
selkedési módot figyelhetünk meg:
Az egyik az emóciófókuszú megküzdés, amely során az érzelmek síkjára te-
reljük a stresszre adható válaszainkat. Elkezdünk gondolkodni például azon,
hogy milyen hatást is váltottunk ki a barátunkból azzal, hogy megbántottuk, és
ennek mi lesz a hatása ránk nézve. Az érzelemközpontú megküzdésnek alapve-
tő célja az, hogy csökkentsük a stressz hatása által kialakult negatív érzelmek
keltette feszültségeket.
Ennek érdekében különböző megküzdési mechanizmusokat vetünk be.
Ezek lehetnek viselkedéses technikák (például társas támasz keresése, testmoz-
gás, túlzott evés vagy ivás, drogfogyasztás, dühkitörés, figyelemelterelés,) és
kognitív módok (a probléma időleges félretevése, halogatás, a helyzet jelentésé-
nek, jelentőségének csökkentése, töprengés a lezajlott helyzetről).
Ha a másik módot, a problémafókuszú megküzdést választjuk, akkor ezt a
helyzetet problémaként értékelve megtervezzük a konfliktus feloldásának mód-
jait, elemezzük, értékeljük a helyzetet, és megoldási változatokat dolgozunk ki.
Az, hogy milyen módon reagálunk egyes stresszorokra, nemcsak a stresszor
jellegétől függ, hanem a személy kognitív és emocionális sajátosságaitól is. Eb-
ből következik, hogy a személyek stresszre adott válaszai, reaktivitása nagyon
különböző lehet.
Egy új munkahely vagy egy új beosztás az új ingereket kedvelő, ezt a helyzetet kihí-
vásnak tekintő ember számára pozitív, kellemes, várakozásteli izgalmat jelent. Más
személynek, aki számára egy megváltozó környezet fenyegető, valamint nehezen is-
103
© Typotex Kiadó
meri ki magát az új környezetben és az új emberek között, a stressz fokozott, ezért

úgy érzi, a helyzet számára szorongást és félelmet keltő. Ez utóbbi helyzetben a se-
gítséget is nehezebben fogadja el, esetleg a felajánlott segítségben ellenőrzést, újabb
fenyegetést lát, ezért a helyzettel való megküzdés sokkal több energiáját emészti fel.
A stresszre adott válaszaink jelentősen függnek múltbeli tapasztalatainktól,

szocializációnktól, szociális készségeinktől, énképünktől, társas támogatottsá-
gunktól, de befolyással van rá biológiai felépítésünk is.
4.3 FIZIOLÓGIAI REAKCIÓK
A gyakori, tipikus megbetegedéseket vizsgálva a kutatók arra a következtetésre

jutottak, hogy bizonyos betegségek hátterében feltárhatóak olyan stresszhatá-
sok, melyek a betegségek okai között szerepelnek.
Selye stresszleírásában szerepel egy olyan összefüggés, amely a szervezet vá-
laszát definiálja a stresszre. Selye szerint három lépésben válaszol a szervezet a
stresszre, ezt a folyamatot általános adaptációs szindrómának (General Adapta-
tion Syndrome/GAS) nevezte el.
E folyamat első lépése az alarm reakció, amelyben a szervezet ellenálló ké-
pessége csökken, így létrejön a riadókészültség. A második szakasz a reziszten-
cia, az ellenállás időszaka. Ha a stresszorhoz való alkalmazkodás lehetséges,
akkor az ellenálló képesség növekszik, és a szervezet megküzd a stresszel. Ha a
stresszor továbbra is hat, a stressz nem csökken, akkor következik a harmadik
szakasz, a kimerülés. A szervezet már nem képes tovább alkalmazkodni, a
stressz „legyőzi”.
A stressz hatásait az emberi szervezetben különböző vizsgálatokkal mérték.
A kutatók jelentős megállapításokat tettek a megváltozó hormonokról, s ezek a
vizsgálatok igazolták a stressz jelentős befolyását az immunrendszerre is. Megál-
lapították, hogy a krónikus stressz jelentős terhelést eredményez, és az immun-
rendszer befolyásolása révén érzékennyé teheti a személyt fertőzéses és dagana-
tos betegségekre, illetve – mivel vérnyomásemelő hatással is rendelkezik – a szív-
és koszorúér-betegségek gyakoribb előfordulásában is szerepet játszhat.
4.4 MUNKAHELYI STRESSZ
A munkahelyi szocializáció kapcsán már beszéltünk a személy-munka összeil-

lés fontosságáról. (Lásd A szocializáció című fejezetet.) Egy pszichológiai irány-
zat (az interakcionalisták) a stresszt úgy határozza meg, mint az összeillés hiá-
nyát (lack of fit) a szükségletek és a vágyak, elvárások között, az egyéni környe-
zet és munka között. A munkahelyi stressz forrásai sokfélék lehetnek. Az, hogy
ki mely tényezőt tartja stresszkeltőnek, a személy egyedi sajátosságaitól függ.
Gyakran tapasztaljuk, hogy bizonyos személyek lényegesen erősebb hatásokat
104
© Typotex Kiadó
4.4 MUNKAHELYI STRESSZ 105
és megterheléseket is elviselnek, míg mások alacsonyabb terhelés esetén is sú-

lyosabban reagálnak. A stresszforrások közül gyakran erős hatású a munkafel-
adat illeszkedésének hiánya miatt létrejövő stresszhatás, s éppígy jelentős for-
rás lehet a szerep kétértelműsége és a szerepkonfliktus is. Ezen tényezők jelleg-
zetes összetevői az alábbiak.
4.4.1 A szerepstressz forrásai a munkában

A feladattal kapcsolatos stressz kialakulásában meghatározó szerepet játszik
az, ha a munkavállaló számára a feladat száma túlzott, vagy a feladat jellege és
tartalma nem illeszkedik szaktudásához, mert az alacsonyabb vagy éppen ma-
gasabb tudást igényel. A munkafeltételekben gyakran jelenik meg stresszkeltő
tényezőként a munkaidő-beosztás, elsősorban a műszakos munka.
De ugyanilyen stresszkeltő tényező a munkakörnyezettel kapcsolatos meg-
terhelés: olyan környezetben kényszerül a személy munkavégzésre, amely szer-
vezetét jelentősen megterheli (nagy zaj vagy rossz megvilágítás, szélsőséges hő-
mérséklet, nem megfelelő munkaeszközök, bútorzat).
A szervezeten belüli stresszkeltő tényezők közül gyakoriságában kiemelke-
dő a szerep-kétértelműség és a szerepkonfliktus.
Szerep-kétértelműség
Tisztázatlan felelősség és munkaterület.
A világos célok hiánya a szerepben.
A munkával kapcsolatos fenyegetések a fizikai és a mentális egészségre.
Inadekvát információk a munkaszerepről.
Alacsony elégedettség a munkával, kevés önbizalom, alacsony munka-
motiváció.
Magas munkával kapcsolatos feszültség.
A munka elhagyásának szándéka.
Elégedetlenség az élettel.
Szerepkonfliktus
A munkahelyi szerepkonfliktusnak több oka lehet:
Konfliktusos munkakövetelmények, melyek származhatnak az elvárt te-
vékenység eredményességének nem egyértelmű meghatározásából, vagy
a követelmények pontatlan és a tevékenységhez nem illeszkedő megfogal-
mazásából.
A feladatok követelményeinek megoldását a személy nem szereti, vagy
nem illeszkedik a munkafeltételekhez.
Gyakran előfordul, hogy a munkavállaló számára nem eléggé egyértelmű
a saját felelőssége és függetlensége/autonómiája, ami félreértéseket okoz-
hat, gyakran a munkatársi vagy a felettesi kapcsolatokban is.
A szervezet belső struktúrája, működésének módja, szervezeti kultúrája
ugyancsak számos esetben okozhat stresszt.
105
© Typotex Kiadó
A szervezetek vizsgálatai azonban azt is megmutatják, hogy a szervezeten kí-

vüli okok is előidézhetik a munkavállalók fokozott feszültségét. Így például a
családi és munkahelyi szerepek egyeztetésének nehézségei (különösen a nők
élik ezt át gyakran), a családi gondok, az anyagi helyzet problémái, de okozhat
stresszt a közlekedés, a városi vagy a vidéki élet is.
A speciális rétegek (nők, fogyatékosok) számára minden stresszkeltő tényező
sajátos lehet, hiszen a fentiekben felsorolt hatások rájuk nézve még sajátosab-
ban jelenhetnek meg. Különösen igaz ez a fogyatékos emberekre nézve, hiszen
számukra már maga a munkavállalás is akadályokba ütközhet, de a munkavég-
zés is nehézséget jelenthet számukra. Az ő problémáikkal ezért kiemelten kell
foglalkozniuk a munkaadóknak.
4.5 TERHELŐ TÉNYEZŐK A MUNKÁBAN
A kapcsolatok szempontjából kiemelt szerepe van a vezetőnek, aki számára

meghatározó stresszforrás lehet a munka mennyiségéből, a nem egyenletes el-
oszlásából eredő nyomás. Azok a vezetők, akik vezetés mellett egyben beosz-
tottak is, gyakran szenvednek a figyelembevétel hiányától, vagyis a felettük álló
vezető sokszor megkerüli őket a feladatok tervezésével, kiadásával vagy ellen-
őrzésével, esetenként bizonyos döntésekkel is.
A munkatársak egymás közötti kapcsolatának bizonyos jellemzői gyakran je-
lenthetnek nagy megterhelést. Ilyen például egyes munkatársak elszigetelése.
Vannak olyan személyek, akik nem szívesen versengenek, ezért számukra a
versengés inkább rivalizálást jelent. Bizonyos munkakörökben stresszforrás le-
het a kényszerű politikai nyomás elfogadása is. Vizsgálatok szerint azonban a
munkavállalók nehéz helyzetekben a leginkább megterhelőnek a munkatársak
támogatásának hiányát élik meg.
Beosztottak esetében bizonyos munkafeladatoknál jelentős stresszhatást je-
lenthet még a részvétel követelménye, miközben valamilyen össze nem illés
(például a speciális szaktudás hiánya) megakadályozza a személy aktív részvé-
telét, de valamely alkalmatlanság érzése ugyanígy okozhat megterhelést.
A státusz elvesztésétől való félelem megnehezíti a munkavégzést, és fokoz-
za a stresszt, de éppígy stresszteli munkatársi kapcsolatot okoz a munkavégzők
között az együttműködés visszautasítása.
4.6 EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK SZEREPE A STRESSZ

KIALAKULÁSÁBAN
A megküzdési stratégiák használata gyakran nagyon különböző módon jellem-

zi az egyes embert. Vannak olyanok, akikre a „gyenge megküzdő” jelzőt lehet
használni. Ilyen személyek között gyakran találhatunk olyanokat, akik nehezen
gyűjtenek erőt ahhoz, hogy szembeszálljanak a stresszel, inkább megpróbálják
106
© Typotex Kiadó
4.7 A KIÉGÉS 107
elkerülni azt, vagy a hosszan elhúzódó „küzdelmet” választják. E gyenge meg-

küzdés származhat a pesszimizmusból is, ekkor viszont a hosszas küzdelem he-
lyett a küzdelem feladása következik be.
Van azonban olyan személy is, aki optimista, és a stressz ellen jól kialakított
problémafókuszú megküzdéssel száll szembe, vagy igényli a társas támogatást.
Az egyéni tényezők közül a megküzdési mechanizmusok mellett jelentős sze-
repe van a személyre jellemző kontrollhelynek is. A kontrollhely azt jelenti, hogy
az ember hogyan ítéli meg életének eseményeit. Annál az embernél, aki hisz saját
erejében, képességeiben és személyiségében, továbbá úgy gondolja, hogy életé-
nek eseményeit ő is befolyásolja, a kontroll helye önmagában van, ezt nevezzük
belső kontrollnak.
Azt a személyt, aki a szerencsében, a véletlenben, a sorsban, a végzetben, má-
sok hatalmában hisz, és úgy gondolja, hogy életének eseményeit többségében
külső hatások irányítják, ő csupán elszenvedője ezeknek a hatásoknak, külső
kontrollosnak hívjuk. A kontroll helye a személy szocializációja során alakul ki.
Azok számára, akikre az úgynevezett „A” típusú magatartás jellemző, a
stresszt sokkal gyakrabban és intenzívebben érzékelik. Az „A” típusú magatartás
olyan viselkedési jellemzőket hordoz, amely során a személy állandó időnyomást
érez munkavégzése során, mindig siet, ezért türelmetlen, nem képes várakozni,
sorban állni, s minden olyan tényező, amely akadályozza őt tevékenységének
gyorsaságában, felerősödik, és jelentős stresszforrássá válik. Gyakran nevezik az
ilyen magatartású embert „versengő, őrült menedzser”-nek.
Az „A” típusú viselkedés mellett leírták a „B” típusú magatartást is. Ennek a
magatartásnak a jellemzői elsősorban az „A” típusú magatartással szemben ír-
hatóak le, hiszen az ilyen embereket inkább a nyugalom jellemzi, magatartásuk-
ban a relaxált mozgás, a feszültségmentesség figyelhető meg. Az időhöz való vi-
szonyuk kiegyensúlyozott, nem sietnek, békében élnek önmagukkal. Kutatók
megfigyelték, hogy az „A” típusú magatartást mutatók gyakrabban betegsze-
nek meg szív- és érrendszeri betegségekben, gyakoribb náluk az infarktus, mint
a „B” típusúaknál.
Fontos megemlíteni még egy emberi tulajdonságot: a keménységet/szívóssá-
got, amely olyan attitűdöt jelent, mely szerint a személy a stresszt mint kihívást
értelmezi. A „szívós” emberek jellemzői:
magas elkötelezettség (a munkához és egyéb tevékenységekhez);

kontroll: a fontos eseményeket befolyásolni képes, vagyis belső kontroll;
kihívás: a változásokat kihívásként értelmezi.
4.7 A KIÉGÉS
Ha hosszantartó, nehezen kezelhető, és megítélésünk szerint kimerítő stresszha-

tások érik az embert, akkor a stressz hatása során olyan érzésünk keletkezik, hogy
már nem tudunk a helyzettel megküzdeni, ezért feladjuk. Kimerültünk, a munka,
107
© Typotex Kiadó
a helyzet már nem érdekel, nem tudunk hatékonyan és eredményesen dolgozni,

elegünk van. Ezt a helyzetet és élményt nevezzük kiégésnek (burnout).
Maslach olyan személyekkel végzett vizsgálatot, akik elsősorban emberekkel
foglalkozó munkakörökben dolgoztak (ápolónő, orvos, szociális munkás, tanár,
munkahelyi vezetők). Azt tapasztalta, hogy a humánspecifikus munkakörök-
ben dolgozók körében a munkahelyi megterhelések miatt, és a nehezen feldol-
gozható, elsősorban a kliensektől, páciensektől, tanítványoktól vagy beosztot-
taktól ért negatív hatások következtében gyakran kialakul egy olyan állapot,
amely három tipikus tünetet mutat: érzelmi kimerülés, elszemélytelenedés, az
egyéni teljesítmény csökkenése.
Kezdetben nehezen definiálható helyzetnek ítélték meg ezt az állapotot, hi-
szen a személyek viselkedésében megjelent tünetek elkülönítése a depresszió
tüneteitől nem volt egyszerű. Végül az okok felderítésében találták meg az al-
kalmas eszközt. A kiégés előzményei és okai ugyanis mindig a munkához, a
munkahelyhez és a munkavégzéshez köthetők.
Szinte Maslach megállapításaival egy időben más kutatók (PINES, ARON-
SON, KAFRY) a kiégés tünetei mellett az állapotot kísérő érzelmi élményeket is
feltárták. Szerintük a kiégést az érzelmi, fizikai és mentális elfáradás jelzi, va-
gyis a személy állandóan fáradtnak érzi magát. Ehhez a helyzethez járul még
az elhagyatottság, a segítség nélküliség és a reménytelenség érzése, amikor
munkájában tapasztalt problémákkal magára hagyottnak érzi magát a személy.
Ennek következménye a munkával és az élettel kapcsolatban a lelkesedés teljes
hiánya, végső következménye pedig lehet az alacsony önbecsülés, de akár az
élet tagadása is.
CHERNISS fejlődési modelljében a kiégés kialakulásában 3 elválasztható szin-
tet mutat be.
1. szint: a stressz észlelése;

2. szint: a stressz később fizikai elfáradáshoz, emocionális kimerüléshez
vezet, de okozhat akár szorongást is;
3. szint: védekező megküzdés, amelyben attitűd- és tulajdonságváltozások
mennek végbe, amelyek magukban foglalják a kliensekkel szembeni ciniz-
must, a visszahúzódást, az érzelmi elkülönülést.
A kialakulás ciklikus folyamatát további lépésekre bonthatjuk. Az első sza-

kaszban megfigyelhető a személy erős bizonyítási kényszere. Gyakran tapasztal-
juk azt, hogy a stressz okai között szerepel a feladat nagysága, amely túllép a
személy képességein, vagy lényegesen több időt igényel egy feladat megoldása,
mint amennyit kap rá. Ezért a bizonyítást fokozott erőfeszítés kíséri. Ez a helyzet
azt eredményezi, hogy a személy saját igényeit elhanyagolja, az ennek hatására
keletkezett konfliktusokkal nem foglalkozik, elfojtja azokat. Előtérbe kerül a mun-
ka, ami mindent háttérbe szorít, ezzel átalakul az értékrend, egyre gyakoribbá vá-
lik, hogy a személy tagadja a problémákat. A megfigyelő számára feltűnik, hogy
ebben a helyzetben a személy nem tud megküzdeni a kialakult helyzettel, véde-
108
© Typotex Kiadó
4.7 A KIÉGÉS 109
kezik, magatartásában változást mutat, visszahúzódik. Nehézzé válik számára a

kliensekkel, munkatársakkal, más személyekkel való foglalkozás, megjelenik a
munka elszemélytelenedése, „úgy dolgozik mint egy gép”, nem törődik a kliens
egyéni szükségleteivel. Mindent pontosan elvégez, nagyon kínosan ügyel min-
den részletre, de teljesen érzelemmentessé válik, hiányoznak a személyes meg-
nyilvánulások.
A személy belső ürességre panaszkodik, nem motivált a munkavégzésre, kap-
csolatai sivárak, nem talál megerősítést környezetében. Rosszkedvű, bezárkózik,
a külső szemlélő depressziósnak látja. Miután nem észleli a segítséget a környe-
zetéből – akkor sem, ha van – eljut a teljes kiégettség, kimerültség szintjére.
Az erre a szintre jutott személy számára a gyors és hathatós pszichológiai se-
gítség szükséges és nélkülözhetetlen. A legfontosabb azonban a prevenció, va-
gyis az, hogy megelőzzük a kiégés kialakulását. Vezetőként és munkatársként
is észre kell vennünk az egyes jeleket, amelyek előjelzik, hogy a munkatársunk
megterhelőnek érzi a munkáját, és ehhez segítséget vár. Az olyan munkakörök-
ben, ahol a személy gyakran találkozik nehéz helyzetekkel, melyek megoldása
nem csak tőle függ, ezért tehetetlennek érzi magát és fokozza az erőfeszítését,
de eredményt nem lát, esetleg saját belső forrásait kell használnia, szükséges a
folyamatos munkahelyi támogatás, a tanácsadás a nehézségek feldolgozására.
Ez a munkahelyi támogatási forma még kevéssé elterjedt, pedig ez lehet az a
forma, amellyel hosszú távon is megőrizhetjük magunk és munkatársaink men-
tális egészségét, ha a kiégés veszélyének vagyunk kitéve.
4.7.1 A kiégés összefüggései munkahelyi tényezőkkel
Korreláció, vagyis összefüggés van a kiégés és a távolmaradás a munkahely-

ről, a munkahely elhagyásának szándéka és a munka teljesítményének csökke-
nése között. A kiégés kialakulását környezeti, szervezeti és egyéni tényezők
befolyásolják.
Környezeti/szervezeti tényezők között a legszignifikánsabb előjelző a mun-
kában a túlterhelés észlelése. Ahogy már a stressz kapcsán is említettük, gyak-
ran a kiégéshez is hozzájárul a munkahelyi szerepek konfliktusa és a szerep-
kétértelműség. A szerepkonfliktus esetében a megelőzésben meghatározó sze-
repe lehet a vezetői felismerésnek, hiszen a konfliktus oldásához – ha az a mun-
katevékenység félreérthető meghatározásából vagy a szerepek definiálatlansá-
gából, esetleg a szerepbetöltés elégtelenségéből származik – leghatékonyabban
a vezető járulhat hozzá a szerepek tisztázásával.
Ahogy a szerepkonfliktus oldásában is közrejátszik a vezetői magatartás,
éppúgy egy másik tényező – a vezetői támogatás hiánya – is oka lehet a kiégés
kialakulásának.
Ezekhez a tényezőkhöz járul hozzá még a munka környezete, amely lehet a
munkavégző ember tevékenységét nehezítő fizikai kényelmetlenség érzését
okozó körülmény, ahogy a döntésekben való részvétel hiánya is.
109
© Typotex Kiadó
4.8 AZ EGYÉNI TÉNYEZŐK SZEREPE A KIÉGÉS KIALAKULÁSÁBAN
Azok az egyéni tényezők, amelyek nagy valószínűséggel kiégéshez vezethetnek,

illetve annak megjelenését valószínűsítik, a következők: az introverzió (különö-
sen magas kockázatot jelent); a szenzitivitás (= érzékenység); az idealizmus; a
túlzott lelkesedés és az empátia. Sok esetben érezhetünk ellentmondást a ténye-
zők között, hiszen a kiégés által elsősorban veszélyeztetett csoport a humán-
specifikus munkát végzők csoportja, ahol viszont nélkülözhetetlen az empátia,
az érzékenység az emberek problémái iránt, a lelkesedés. Ha azonban ezek a tu-
lajdonságok nem párosulnak a problémaérzékenységgel, a megoldásra törekvő
problémamegoldással, akkor gyakran súlyos veszélyt jelenthetnek a munka-
végzők pszichés egészségére.
A veszélyeztető tényezők közé sorolható még a túlzott szorongásra való haj-
lam és a kényszeresség, a pontosság igénye. Mindezek felismerése és további
kutatása a segítő szakemberek számára nyújthat segítséget, hogy az erre hajla-
mos embereknél már eleve javasoljanak kiégést megelőző programokat.
A veszélyeztetést csökkentő tényezőket, az úgynevezett demográfiai fakto-
rokat is fontos megemlíteni: a szakemberek a házasságot és a tartós társkapcso-
latban való együttélést sorolják ide mint a kiégést lényegesen csökkentő ténye-
zőt. De ilyen védő tényező lehet még a nem is: a nők ugyanis – egyes kutatások
szerint – kisebb százalékban mutatják a kiégés jeleit, ennek oka, hogy magatar-
tásukat gyakrabban jellemzi a feszültség „kibeszélése”, mint a férfiakét.
Az életkor és a kiégés között is fordított irányú összefüggést találtak. Azaz a
kiégés gyakorisága, súlyossága az életkor előrehaladtával csökken. Voltak
azonban különbségek különböző országok és különböző foglalkozások között e
tekintetben. Ennek oka a munkahelyi kultúrák, a különböző területek szabályo-
zásának és természetének különbségeiben keresendők. Ide tartozik még a mun-
katapasztalat, amely szintén fordított irányú összefüggést mutatott a kiégéssel,
azaz a munkatapasztalat növekedésével a kiégés gyakorisága csökkent. A sze-
mélyek valószínűleg a korral és a munkában eltöltött idővel arányosan fejlesz-
tik megküzdési készségeiket is.
110
© Typotex Kiadó
4.9 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 111
1. Mi jellemzi az egyén stresszállapotát?

2. Mi a különbség az emóciófókuszú és a problémafókuszú megküzdés között?
3. Milyen fiziológiai reakciókat vált ki a stressz?
4. Melyek a munkahelyi stressz formái és forrásai?
5. Milyen egyéni tényezők játszanak szerepet a stressz kialakulásában?
6. A kiégést mely tünetek jelzik?
7. A fejlődési modell szerint milyen lépések vezetnek el a kiégés kialakulá-
sához?
8. Milyen munkahelyi tényezőkkel mutat összefüggést a kiégés?
9. Melyek azok az egyéni tényezők, amelyek befolyásolják a kiégés kialaku-
lását?
1. Brewer, E. W. – Shapard, L. 2004. Employee Burnout: A Meta-Analysis of

the Relationship Between Age or Years of Experience. Human Resource Deve-
lopment Review, 3. 102–123.
2. Furnham, A. 2001. The psychology of behaviour at work. Hove, Psychology
Press, Publishers Taylor and Francis.
3. Izsó Lajos 2001.Stressz. In Izsó Lajos – Takács Ildikó: Pszichológia. Oktatási se-
gédanyag a Menedzser és a Minőségmenedzsment képzések hallgatói számára.
(Kézirat.) BME MBA.
4. Kulcsár Zsuzsanna 1998. Egészségpszichológia. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
5. Maslach, C. – Jackson S. E. 1981. Maslach Burnout Inventory. Manual. Palo
Alto, Consulting Psychologists Press, Inc.
6. Oláh Attila 1993. Szorongás, megküzdés és megküzdési potenciál. Kandidátusi
disszertáció. (Kézirat.)
7. Selye János 1976. Stressz distressz nélkül. Budapest, Akadémiai Kiadó.
111
© Typotex Kiadó
112
© Typotex Kiadó
5. FEJEZET
A szocializáció
Bodnár Gabriella – Takács Ildikó
5.1 BEVEZETÉS
A szociálpszichológusokat és minden emberrel foglalkozó tudományt régről ér-

dekli az a kérdés, hogyan válik az ember az adott társadalom megfelelő vagy
nem megfelelő tagjává. A szocializáció fogalma már a 19. századi szociológusok
kérdései között felbukkant, de jelenlegi tartalmát, a személyiség kialakulásá-
nak, fejlődésének értelmezését a közvetlen társas kölcsönhatások pszichoanali-
tikus megközelítése adta.
A szocializációs vizsgálatok az egyén társadalmi viselkedésével foglalkoz-
nak. Amikor a szocializáció fogalmát kísérlik megfogalmazni, többen és külön-
bözőképpen értelmezik azt.
Az értelmezésekben kiemelésre kerül a személy társadalmi szerepre történő
felkészítése, s a meghatározások szerint olyan folyamatról beszélhetünk, amely
során az egyén megtanulja azokat a szociális és kulturális követelményeket,
melynek eredményeképpen társadalmának funkcionális tagjává válik, illetve a
társadalom oldaláról nézve a kultúra átadásra kerül, és az egyén beilleszkedik
valamilyen szervezetbe (például iskola, munkahely).
5.2 A SZOCIALIZÁCIÓ FOGALMA ÉS JELENTŐSÉGE A SZEMÉLYISÉG

FEJLŐDÉSÉBEN
Az ember társadalmi lény, beleszületik a szociális környezetébe, ennek segítsé-

gével valósítja meg önmagát. A genetikai és környezeti tényezők nem egymás-
tól függetlenül hatnak az egyénre, hanem a megszületéstől kezdődően össze-
kapcsolódnak. Vannak biológiai jellemzők, amelyek abban játszanak fontos sze-
repet, hogy egyedivé, másoktól különbözővé tesznek bennünket. Ezek közül
legfontosabb a genotípus, melyet szüleinktől, génjeiktől örököltünk, és jellem-
113
© Typotex Kiadó
114 5. A SZOCIALIZÁCIÓ
zőek ránk nézve. Az újszülött gyermek például rendelkezik olyan jellegzetessé-

gekkel, mint részben a temperamentum vagy a hangulattal kapcsolatos szemé-
lyiségjellemzők, amelyeket a genetikai tényezők határoznak meg, részben pe-
dig a környezet. A személyiségbeli jellemzőknél, különbségeknél a tempera-
mentum jellemzői játszanak szerepet.
Genetikai örökség eredménye az egyén emocionalitása, szociabilitása, aktivi-
tása. Az ikerkutatások bizonyítják, hogy a külön nevelt egypetéjű ikrek szemé-
lyiségjellemzői jobban hasonlítanak, mint a kétpetéjűeké, mert genetikailag is
jobban hasonlítanak egymáshoz. Legnagyobb hasonlóság az örökletesség, a ké-
pességek és az intelligencia esetében tapasztalhatók. A temperamentum alaku-
lása az egyén genotípusa és a környezet kölcsönhatásának következményeként
jelentkezik, tehát ha a gyermek temperamentuma és az otthoni környezet egy-
másnak megfelel, akkor lehetővé válik az egészséges fejlődés. A csecsemők már
korán rendelkeznek azzal a képességgel, hogy keressék vagy elkerüljék az em-
berek közelségét. Azokhoz kötődnek, akiknek a közelségét keresik, és jelenlét-
ükben nagy biztonságban érzik magukat. Ezt a jelenséget kötődésnek nevez-
zük. Biztosan kötődő gyermekek gondozói rendszerint érzékenyen reagálnak
gyermekeik szükségleteire.
A szocializáció tehát egy tanulási folyamat, amely a megszületéstől a halálig
tart, és amely során az egyén elsajátítja a társadalom normáit, szokásait, a társa-
dalmi együttélés szabályait. A tanulási folyamatban a legfontosabb közvetítő a
család, ezt követi az iskola, a munkahely és a baráti közösségek. A tanulás min-
dig felgyorsul, ha az egyén új környezetbe kerül, mert újabb és újabb elvárások-
nak kell megfelelnie.
5.3 A SZOCIALIZÁCIÓ ELSŐ ÉVEI
A megszületett gyermek fejlődése függ a veleszületett és szerzett képességek-

től, fiziológiai felépítésétől és a közvetlen környezeti hatásoktól. HARLOW maj-
mokkal végzett kísérletei bizonyították, mennyire fontos az ember gyermekénél
is az anyával, illetve a gondozóval való testi kapcsolat, kötődés. Amikor az
alapvető szükségletek ki vannak ugyan elégítve, de hiányzik a kötődés, a gyer-
mek visszaeshet a fejlődésében, illetve akadozhat, a későbbi életében pedig ki-
mutatható lesz az érzelmi sérülés. (Lásd az Az érzelem című fejezetet.)
A gyermek első három éve a legfontosabb a mozgás, a beszéd önállósulása,
fejlődése szempontjából. Ebben az életkori szakaszban jelenik meg az „én” él-
ménye, amely a gyermek számára önmaga megfogalmazását jelenti. Ez adja az
érzelmi, értelmi és mozgásos fejlődés szintjét. Az első évek legnagyobb és leg-
fontosabb szocializációs élménye a szoktatás, a szabályok megismerése és elfo-
gadása. Hiányában a későbbi életévek során komoly gondok jelentkezhetnek a
személyiség alakulása és a környezethez való alkalmazkodás szempontjából.
Gyermekkorban (óvódáskor, iskoláskor) a gyermek ego (én) centrikussága
gyengül, társadalmi azonosságtudata erősödik. A család mint elsődleges szociali-
114
© Typotex Kiadó
5.4 A SZOCIALIZÁCIÓ MINT TANULÁSI FOLYAMAT 115
zációs környezet segítséget ad ahhoz, hogy mintát kapjon a társadalom szerep-

és normarendszeréről, a közösség, illetve a csoport működéséről. A nemi iden-
titás (azonosságtudat) kialakulása, a nemi különbségek felismerésével, a nemi
szerepek elsajátításával kezdődik. A teljes család képes az azonosulási lehetősé-
geket megismertetni, a csonka (elvált, egyszülős) családok értékmintái hiányo-
sak, ami nehézséget okozhat a nemi identitás alakulásának folyamatában.
A nemi identitás mellett a nemzeti hovatartozás kérdése is megjelenik. A
gyermek harmadik életévében a család értéktudata, viszonyulása a dolgokhoz
a kisebbségi csoportokkal kapcsolatos attitűdjeinek formálásában is meghatá-
rozó lesz. Érzései határozottak, a másság élménye már a tapasztalatokból meg-
jelenik.
Az iskola mint másodlagos szocializációs hatás kiemelkedő jelentőséggel bír a
gyermek, a serdülő életében. A tanulás, az iskolai közösségek alakítják érték-
tudatát, a beilleszkedés folyamatát, és a társas viselkedés új formáival ismerte-
ti meg.
A serdülő (10–18 év) számára a társas élet színtere már nemcsak a család, ha-
nem a kortárscsoport. Erre a csoportra jellemző, hogy tagjai azonos életkorúak,
hasonló érdeklődésűek, többé-kevésbé elutasítják a szülők értékeit, normáit.
A kortárscsoport adja meg a lehetőséget arra, hogy a serdülő egyenlőségen
alapuló viszonyokra számíthat, függősége kölcsönös, megkapja a választás le-
hetőségét, kipróbálhatja önmagát az ellenkező neművel egy társkapcsolatban.
A kortárscsoportban létrejövő baráti kapcsolatok lehetőséget adnak egy saját-
ságos viselkedési mód elsajátítására, valamint a felnőtt szerepvállalás megta-
pasztalására.
5.4 A SZOCIALIZÁCIÓ MINT TANULÁSI FOLYAMAT
A kognitív-szociális tanulás elméleti megközelítése a tanulás hátterében há-

rom összetevőt feltételez: a direkt instrukciókat, a formálást és a megfigyelésen ala-
puló tanulást.
5.4.1 Direkt instrukciók
A direkt instrukciók információt közölnek arra vonatkozóan, hogy mit kell

vagy mit nem szabad tenni és mondani, illetve mikor. Az utasítások lehetnek
konkrétak vagy általánosak, és gyakran csak a tekintélyt képviselő személyek
jelenlétében hatékonyak. Az ilyen megoldások sok esetben azért nem hatéko-
nyak, mert az egyik fél nem érti, vagy nem azt érti a másik fél kéréséből, amit az
közölni akar. A direkt instrukciók önmagukban leginkább csak az oktatás kü-
lönböző formáiban alkalmazhatók sikerrel.
115
© Typotex Kiadó
5.4.2 Formálás, megfigyelésen alapuló tanulás: büntetés és jutalmazás
A formálás azokat a folyamatokat jelenti, amikor a klasszikus és operáns kondi-

cionálást a társas-társadalmi célok elérése érdekében alkalmazzák. Manapság a
formálást inkább olyan tanítási technikaként tekintjük, mellyel már az elvárt-
hoz közelítő, ahhoz hasonló viselkedésformát is megerősítik, vagyis nem várják
meg, amíg az elvárt viselkedést teljes mértékben és tökéletesen produkálja az
egyén. Ennek előnye, hogy a bonyolult viselkedésformáknál csak az elvárások-
nak megfelelő viselkedést erősítik meg, és az ezzel nem összeegyeztethetőeket
kioltják.
5.4.2.1 Jutalmazás és büntetés: a következmények fontossága
A viselkedéshez, az új dolgok megtanulásához vagy a viselkedés megváltozta-

tásához a motivációt leggyakrabban a tettek lehetséges következményei szol-
gáltatják. A viselkedés következménye lehet pozitív vagy negatív, amelyeknek
négy típusa különböztethető meg. A pozitív megerősítés alkalmazásával egy
adott válaszviselkedés valószínűsége növekszik, a negatív megerősítéskor egy
korábbi kellemetlen állapot megszüntetése szintén növelheti egy viselkedés va-
lószínűségét. A pozitív büntetés, mint a nemkívánatos válaszhoz társított kelle-
metlen esemény, csökkenti az adott viselkedés valószínűségét, és végül a nega-
tív büntetés is ugyanezt kívánja elérni, csak ezt egy korábbi jutalomértékű moz-
zanat megvonása révén teszi. A pozitív és a negatív jelző csupán a környezeti
reagálás irányát jelzi, nem a megélt állapot kellemes vagy kellemetlen voltát. A
következmény hatása attól függ, hogy a végső eredmény jutalom vagy büntetés
értékű-e az adott személy számára.
A büntetésnek többnyire azonnali hatása van, míg a megerősítések eredmé-
nyei általában nem ilyen gyorsak és látványosak. Kérdés azonban, hogy meny-
nyire lesz hosszú távú a büntetés hatása például a büntető személy jelenlétének
hiányában. A szocializáció alapvető célja az, hogy a viselkedésirányítás olyan
belső szabályozórendszere alakuljon ki, mely hosszú távon nem a külső meg-
erősítések függvényében, hanem az elsajátított normák és meggyőződések sze-
rint vezérli az egyén viselkedését. A büntetés több nemkívánatos mellékhatás-
sal is járhat: emocionális zavarok keletkezése, félelem és szorongás fokozódása,
a büntető személy elkerülésére tett erőfeszítések. Ezek gyakran életre szólóan
alakítják a személyiség formálódását. A mellékhatások csökkenthetők vagy el-
kerülhetők, ha a büntetést kellő körültekintéssel alkalmazzák, az enyhe bünte-
tés a kívánatos viselkedés megerősítésével nagyon hatékonynak bizonyul. Az
azonnali büntetés többnyire hatékonyabb, mint a késleltetett, főleg fiatalabb
életkorban, ahogy a büntetett egyénnel érzelmileg pozitív viszonyban álló sze-
mély által adott büntetés és gátlás szintén hatékonyabb. De minden esetben az
egyik legfontosabb szempontja az alkalmazott eljárás hatékonyságának a kö-
vetkezetes alkalmazás.
116
© Typotex Kiadó
5.4 A SZOCIALIZÁCIÓ MINT TANULÁSI FOLYAMAT 117
A megerősítés hatása attól függ, hogy az egyén milyennek észleli cselekedete

és a következmények közötti viszonyt, bár az összetett szociális aktusok tengeré-
ben nem könnyű meghatározni, hogy a komplex viselkedés elemei közül a meg-
erősítés pontosan mihez kapcsolódik. A megerősítés kapcsán beszélni kell a ju-
talmazás potenciális negatív motivációs hatásáról is. LEPPER és GREENE vizsgá-
latában kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik jutalmat kaptak valamilyen
korábban szívesen és spontán végzett tevékenységért, elvesztették érdeklődé-
süket az adott aktivitás iránt.
Fontos továbbá, hogy a szociális viselkedés egyszerre tartalmazhat szociáli-
san kívánatos és negatív elemeket is. Az ilyen esetekben a nevelő nehéz döntési
helyzetbe kerül, a döntést többnyire az általa érvényesnek és adaptívnak tartott
norma- és szabályrendszer alapján hozza meg.
5.4.3 A szociális tanulás jellemzői
A korai gyermekkort nem jellemzi a tudatos modellválasztás, a későbbiekben is

az egyén csak azokat utánozza, akiket modellül választ. A modell választásá-
nak különböző szempontjai vannak: a vonzódás, az áttételes megerősítés, a
büntetés elkerülése, a jutalmazás, a szeretet megvonás, a státusirigység, a szoci-
ális hatalom. A szociális hatalom modellválasztásának alapja a presztízs, illetve
a tekintély irigysége, ennek alapján azért választhat az egyén, mert vagy fél a
modelltől, vagy hozzá hasonlóan szeretne büntető vagy jutalmazó szerepet be-
tölteni.
5.4.3.1 Utánzás
Az utánzás (imitáció) a szociális tanulás elsődleges formája. Lényege, hogy az

észlelt viselkedésmódok, cselekvések lemásolásra kerülnek, a tanulás többszöri
ismétlés alapján megy végbe. Az utánzás célja nem az ismeretszerzés, hanem a
modell követése.
Az emberi viselkedés elsősorban utánzással alakul ki. A gyermek utánozza a
szüleit, testvéreit, a közvetlen környezetében élő egyéneket. Az utánzás annyira
általános, hogy a viselkedéskutatók szerint velünk született képességnek te-
kinthető. A beszéd tanulása is utánzással történik. A csecsemő játszik a hangok-
kal, különösen a „ma-ma”-t mondogatja szívesen. Ekkor a szülő (főleg az anya)
utánozza, és összemondja a két szótagot, jutalmazza mosolyával és kedvesség-
gel, így a gyermek kimondja – többségében elsőként – a „mama” szót. Ezt az
utánzott beszédet, amely cselekvés esetében is megnyilvánulhat, „cirkuláris re-
akciónak” nevezzük. Az utánzás emocionális alapon, empátia segítségével törté-
nik. Nem jellemzi a szándékosság, a tudatos követés.
117
© Typotex Kiadó
5.4.3.2 Azonosulás
Az azonosulás (identifikáció) alapja az utánzás, amely a modellkövetés maga-

sabb szintje. Azonosuláskor az egyén kiválaszt egy megfelelő modellt, és meg-
próbál olyan lenni, mint a választott személy. Az azonosulás gyermekkorban
részben tudatosult megnyilvánulás. Felnőttkorban már jellemzi a szándékos-
ság, amely során a cél a modellül választott személyhez fűződő viszony fenn-
tartása. Felnőttkorban az egyén gyakran tanácstalan bizonyos helyzetekben,
nem tudja, hogy mitévő legyen, ezért inkább választ egy olyan viselkedést,
amely számára viszonylag elfogadható, és azt utánozza. Példa lehet előtte az,
hogy bizonyos viselkedéssel sikert érhet el, így megtanulja, hogy olyan viselke-
dést válasszon, amelynek eredménye sikeres. A modellt általában az idősebbek,
a sikeresebbek, a magas pozícióval rendelkezők szolgáltatják számára.
Beszélni kell a negatív identifikációról is, amelynek jellemzője, hogy a személy
által kiválasztott modell viselkedése, véleménye, értékei a sajátjaival ellentéte-
sek, és ezért ezzel a viselkedésmintával és annak következményeivel nem akar
azonosulni.
5.4.3.3 Internalizálás
A belsővé válás (internalizálás) a modellkövetés legmagasabb formája. Az egyén

azért fogadja el a másik személy befolyását, mert az megegyezik saját belső ér-
tékrendjével. Lényege, hogy az egyén belsőleg is azokat az értékeket tartja elfo-
gadhatónak, amelyeket a számára fontos személy közvetít. Ez határozza meg
viselkedését, normáit, értékeit, e szerint él és cselekszik. A viselkedés ebben az
esetben függetlenedik a külső forrástól, beépül a személyiségbe. Az erkölcsi
normák, szokások kialakulása internalizációval történik.
5.5 A SZOCIALIZÁCIÓ ALAPFOGALMAI
A szocializáció alapfogalma a státus és a szerep. Az egyénnek a társadalomban

meghatározott helye, pozíciója van, ez adja meg számára a rangot, amit státus-
nak nevezünk. Ilyen státussal rendelkezik az egyén, azáltal hogy férfi vagy nő,
öreg vagy fiatal. Az egyénnek sokféle státusa és szerepe van a társadalomban.
A státushoz kapcsolódó társadalmi elvárásokat, normákat és ennek megfele-
lő tipikus magatartásformát szerepnek nevezzük. Minden státushoz tartozik a
viselkedésnek egy meghatározott általános formája, amelyet a környezet elvár
az egyéntől.
Ez külső követelményként jelenik meg, kötelezi az egyént, és sokszor függet-
len a személy tulajdonságától. Az egyén szerepein és státusán keresztül mutat-
kozik be a társadalomnak.
118
© Typotex Kiadó
5.5 A SZOCIALIZÁCIÓ ALAPFOGALMAI 119
5.5.1 A szerepek típusai
A szerepek között vannak alapvető, úgynevezett adott szerepek, például a

nemi szerepek és az életkori szerepek. Ezek a szerepek hatással vannak az
egyén más szerepeire, melyet a társadalom elvár az egyéntől.
A rokonsági, családi szerepek, a családban betöltött státushoz kapcsolód-
nak. Vagyis – ahogyan a társadalmi elvárások megfogalmazzák – az apa felada-
ta a család képviselete, védelmezése, anyagi javak megszerzése, az anyáé pedig
a család összetartása, a gondoskodás stb. A gyermektől a család és a társadalom
elvárja, hogy tanuljon, tegyen eleget a családi, szülői elvárásoknak, segítse ki-
sebb testvérét stb.
Vannak kivívott szerepek, amelyekért általában tenni kell valamit, például
szakemberré kell válni, vagy vezető szerepet kell vállalni. Spontán, szituáció-
hoz kötődő szerepek azok, amelyek alkalmakhoz kapcsolódnak, egy-egy hely-
zetből adódnak. Az egyén többféle társadalmi státust foglal el egyszerre a társa-
dalomban, így többféle szerepelvárásnak kell megfelelnie: egy nő például egy-
szerre lehet anya, feleség és a munkahelyén esetleg vezető.
A társadalmi szerep olyan elvárás, amelyet az adott státust betöltő személy
iránt támasztanak, és amelynek meg kell felelni. A szereppel kapcsolatos elvá-
rások nem függnek az egyéni tulajdonságoktól, az viszont egyéni, hogy az
egyén milyen helyet szán az életében egy-egy szerepnek, és ezeket hogyan tud-
ja összehangolni más szerepeivel.
5.5.2 Szerepkonfliktusok
A szerepek vállalása magával hozhatja az ellentmondásokat is, amelyek mint

szerepkonfliktusok jelentkeznek. A konfliktusok hozzátartoznak ugyan az éle-
tünkhöz, de az adott pillanatban kellemetlen élményt, érzést jelentenek szá-
munkra. Ezért az egyén többségében törekszik arra, hogy kidolgozzon konflik-
tusmegoldó stratégiákat, amelyek lehetővé teszi, hogy magabiztosabb, önma-
gát felvállaló személyiséggé váljon, és tapasztalatot szerezzen.
A szerepek közötti ellentmondást valamelyik szerep leértékelésével tudjuk
feloldani, vagy segíthet a partner részéről az elvárásokban megmutatkozó türe-
lem is. Komoly konfliktusforrást okozhat a női családi szerepek ütközése a fog-
lalkozási szereppel, ilyenkor a döntésnél mindig figyelembe kell venni a fontos-
sági sorrendet.
A szerepen belüli konfliktus akkor jelentkezik, amikor a szerep betöltőjéhez
ellentétes elvárásokat közvetítenek. Például amikor a főmérnök felé a beosztot-
tak a vezetői szerep elvárásait fogalmazzák meg, a felettesek viszont a beosz-
tottra jellemző elvárásokat. A szerephez kapcsolódó elvárások (belső ellent-
mondás) akkor csökkenthetők, ha a személy a teljesíthetetlen elvárásokat leérté-
keli, nem próbál azoknak megfelelni, vagy kompromisszumokat köt, vagyis
lefarag az elvárásokból, és valamilyen köztes viselkedést alakít ki.
119
© Typotex Kiadó
A személy szerepkonfliktusának azt nevezzük, amikor a személy a túlterhe-

lése miatt ellentmondásba kerül önmagával. El kell döntenie, hogy a feladatok
közül melyek a legfontosabbak számára. Sokszor például a munkahelyi szerep
túlzott betöltése háttérbe szorítja a családi kötelezettséget vagy a szabadidő ak-
tív eltöltését.
5.5.3 Szerepkonfliktusok feloldásának módjai
A szerepek betöltése konfliktust jelenthet az egyénnek, melyeket fel kell olda-

nia. A konfliktus feloldásának módjai a következők lehetnek:
Kompromisszumképzés: amikor az egyén igyekszik igazodni az elvárások-

hoz, elutasítja az illegitim elvárásokat. Például az értekezleten elhangzot-
takkal a dolgozó ugyan nem ért egyet, de nem vállalja fel az azonnali ütkö-
zést, hanem passzivitásba vonul, kitér a vita elől.
Kibúvókeresés: az egyén igyekszik kikerülni a büntetéseket, és minimálisra
csökkenteni azokat. Mérlegel, és ekkor dönthet például úgy a serdülő,
hogy a csoporthoz tartozási igénye miatt inkább a csoportjával, a barátai-
val megy el szórakozni, s nem a szüleivel moziba.
Morális kibúvó: az egyén igyekszik figyelembe venni a büntetéseket és a le-
gitimitást, s e szerint cselekedni. Ez egy kombinált stratégia, amikor az
egyén úgy mérlegel, hogy döntésének eredménye morális győzelemhez
vezessen. Például az anya inkább otthon marad beteg gyermekével, s nem
a munkahelyi szabad programot választja, ezáltal mintegy fel is menti ma-
gát egy olyan esemény alól, amelyen amúgy sem szívesen venne részt.
Figyelemmegosztás: amikor az egyén próbálja kiiktatni az ellentmondáso-
kat, tehát energiáját, figyelmét megkísérli egyenlő arányban szétosztani a
szerepek között. A foglalkozási szerepének való megfelelése miatt az
egyén megfeledkezhet a családi kötelezettségeiről, a hétvégi közös családi
programról.
Kábítás: amikor az egyén gyógyszert, alkoholt, kábítószert használ konflik-
tusának feloldásában. Ezzel időlegesen feloldja a terhek miatti feszültsé-
get, stresszt.
Menekülés: ezt a módszert választja az egyén, ha a konfliktusból csak a kör-
nyezet elhagyásával (haza), áttelepüléssel tud kikerülni, illetve – s ez a leg-
drasztikusabb formája ennek a módnak – kilép a szerepből: öngyilkos lesz.
5.5.4 A szerep tanulásának folyamata
A szereptanulás az a folyamat, amely során megtanuljuk, hogy velünk hasonló

helyzetben lévő személyekhez hasonlóan viselkedjünk. A nemi szerepek tanu-
lása az azonos nemű szülőktől történik, a lány az anyjától, a fiú az apjától tanul-
120
© Typotex Kiadó
5.6 A MUNKAHELYI SZOCIALIZÁCIÓ 121
ja. A szerepek tanulásánál a tanulók aktív részesei, közreműködői a folyamat-

nak. Valamilyen szerep megvalósításában az egyén kiválaszt bizonyos módo-
kat a viselkedéstartományból, átveszi azokat és át is alakítja.
5.5.4.1 A szerepek tanulását befolyásoló tényezők
A szerep tisztázottsága azt jelenti, hogy értelmezhetőek és egyértelműek az el-

várások a szereppartnerek felől. Például a női szerep megtanulása vidéken ne-
hezebb, mint a férfié, mert közrejátszik a család munkamegosztása is. A serdü-
lővel kapcsolatos elvárások gyakran ellentétesek lehetnek, hiszen egyszer fel-
nőttként, máskor gyerekként kezelik őket.
Az elvárások összeegyeztethetősége befolyásolja a szereptanulást, vagyis az
egy időben vállalt szerepek, illetve az egymást követő szerepek egyeztetése
problémát okozhat. Amikor a gyermek az egyik életkori szakaszból a másikba
lép át, az elvárások között általában nincs összhang. Minél nagyobb az eltérés
egy ember laikus szerepelképzelése és a tényleges elvárások között, annál nehe-
zebben illeszkedik be a környezetbe.
Az egyén mielőtt elfoglalja státusát, számtalan szerepelemet tanul meg. A sze-
rep átvétele előtti tanulás ezáltal segíti a státus betöltését. Amikor a szerep visel-
kedésünk teljes egészére kiterjed, mindent átható szerepről beszélünk, amelyre
legjobb példa a foglalkozási szerep.
5.6 A MUNKAHELYI SZOCIALIZÁCIÓ
A munkahelyi szocializáció, vagyis az, hogyan tanulunk meg egy munkahely

tagjává válni, hogyan sajátítjuk el a foglalkozási szerepünket, s mindeközben
hogyan illeszkedünk be a szervezetbe, alkalmazkodunk a munkához és munka-
társainkhoz, alapvetően meghatározza elégedettségünket és kiegyensúlyozott-
ságunkat a munkahelyen.
5.6.1 Foglalkozási szocializáció
BUDA BÉLA definíciója szerint: „A szocializáció az az interakciós folyamat,

amelynek során az egyén viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a külön-
böző társas rendszerek tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak.”
Ha ezt a folyamatot a munkához kapcsoljuk, akkor a „társas rendszer” helyé-
be a munkahelyet és a munkatársakat illeszthetjük. Ha a szocializáció tartalmát
tekintjük, akkor minden olyan fogalom, mint a „szerep”, „szereptanulás”, to-
vábbá az ehhez kapcsolódó terminológia a munkahelyhez és a munkatevékeny-
séghez kötődik.
HURRELMANN szerint a szocializáció egy olyan folyamatot jelent, amely so-
121
© Typotex Kiadó
rán az ember a sajátos biológiai és pszichológiai adottságai, hajlamai révén szo-

ciálisan kompetens személlyé válik.
E folyamat során kifejlődnek azok a tulajdonságai, amelyek képessé teszik a
hatékony cselekvésre a környezetében és a társadalomban, valamint a kialakult
státuszának dinamikus fenntartására az élete folyamán.
Ha értelmezzük a szocializáció definícióját, akkor azt emelhetjük ki, hogy ez
az a folyamat, amely a szociálisan kompetens személy kialakulását jelenti. Ak-
kor érezhetjük magunkat szociálisan kompetensnek, ha képesek vagyunk visel-
kedésünket, magatartásunkat irányítani, alkalmazkodni a környezethez, s egy-
ben szükségszerűen befolyásolni is azt. Mindezek az érett, jól szervezett szemé-
lyiség magatartásának jellemzői.
A munkahelyen a szocializáció sokféle formájával találkozunk, éppen ezért e
folyamatot többféle jelzővel látták el a szakirodalomban.
Beszélhetünk munkaszocializációról, vagyis arról, ahogyan a munkavégzés
során viselkedünk, ahogyan viszonyulunk a munkához. Az elsődleges munka-
szocializációról MÉREI FERENC azt mondta, hogy a gyermek a családban tanul-
ja meg a „munka zenéjét”. Vagyis a családi szocializáció egészen korai szaka-
szában van már tapasztalatunk a munkáról, hiszen a családban számtalan él-
ményt szerzünk a munkavégzésről. Hallunk a munkáról a szüleinktől, és együtt
végezhetünk velük egyszerű ház körüli tevékenységeket, amelyekben tapaszta-
latot szerzünk, mintát látunk a munkához való viszonyról. Ezek a korai élmé-
nyek gyakran megjelennek későbbi saját munkamagatartásunkban is.
A foglalkozási szocializáció azt jelenti, hogy elsajátítjuk a foglalkozási szere-
pet jelentő viselkedési formákat, vagyis megtanuljuk, hogyan viselkedjünk me-
nedzserként, mérnökként, ügyintézőként, eladóként, orvosként, tanárként, ve-
zetőként vagy beosztottként. A szocializációnak ez a formája nagyon összetett
és soktényezős, melyre később még visszatérünk.
A szocializáció szervezeti formája e sokrétű folyamat olyan jellemzőit mutat-
ja, amely a személy szervezethez történő alkalmazkodását jelenti: a munkahelyi
csoportba való beilleszkedését, a szervezet működéséhez, elvárásaihoz való al-
kalmazkodást, a szervezeten belüli társas kapcsolatok kialakítását, a kommuni-
kációs csatornák megismerését és azok alkalmazását stb.
A munkaszocializáció eredménye a „munkaszemélyiség” kialakulása, va-
gyis azoknak a tulajdonságoknak a létrejötte és működtetése, amelyek a mun-
kavégzésben, s az ennek során kialakuló szociális rendszerekben jellemzik a
személyt.
Mint a fentiekből is látszik, ezek a szocializációs folyamatok nehezen választ-
hatók szét, hiszen a munkavégzés során szorosan összekötődnek, és eredmé-
nyeik együttesen jelennek meg a munkavégző ember magatartásában. Ha ele-
mezzük ezt a kölcsönösen meghatározott folyamatot, akkor látszik, hogy a sze-
mély és a szervezet együtt(esen) működik, tehát éppúgy befolyásolja a személy
a szervezet működését, ahogy a szervezet szabályozza a személy tevékenysé-
gét. Egy szervezet fejlődésében és tevékenységében feltárhatóak olyan személyi
tényezők, amelyek a személy befolyását és hatását igazolják, amellyel meghatá-
122
© Typotex Kiadó
rozta a fejlődés ütemét, tartalmát vagy a működés módját. A szervezet befolyá-

sa egy személyre éppígy feltárható a „munkaszemélyiségben”.
5.6.2 A foglalkozási szerepek kialakulása
A szocializáció eredményét, eredményességét valójában a munkaszerepek meg-

jelenésében, a személy által kifejezett hatékonyságban láthatjuk. Hogyan alakul-
nak ki a foglalkozási munkaszerepek?
A szocializációnkban életünk során számtalan viselkedési mintát látunk, hi-
szen számtalan olyan foglalkozás van, amelyekkel a mindennapokban is talál-
kozunk. Szinte mindenkinek van elvárása például a „jó” tanárról, orvosról,
ügyintézőről, vezetőről stb. De milyennek kell valójában lennünk?
Az egyén innovációs potenciálja (vagyis: hogyan tudjuk kialakítani szere-
pünket?) szerint három egyéni szocializációs stratégia azonosítható:
1. „Gondnokság”: Az egyén adottságként fogja fel szerepének követelményeit.

Ebben a stratégiában a szerep megvalósítása során nagyon erős az alkal-
mazkodás, a személy elfogadja a szerep elvárásait, és nem igényel változ-
tatást. Ezt a stratégiát gyakran megfigyelhetjük például olyan szervezetek-
ben, ahol erős a hierarchia, merevek a szerephatárok, és valóságos vagy
feltételezett szankciók kísérik a szereptől való eltérést. Ha az egyén ezt a
stratégiát választja, „besimul” a szervezetbe, elkerüli a konfliktusokat. Ez
azt is jelenti, hogy az ilyen típusú szervezetekben lassúak a változások a
szerepekben (egyben a szervezetben is), és állandósult elvárások vannak.
Ezt a szerepbetöltést az az egyén tudja vállalni, aki képes az elvárások
felismerése után ellenállás nélkül alkalmazkodni. (Gyakran előfordulhat
az is, hogy a személy számára az állandó és átlátható elvárások megvalósí-
tása biztonságot nyújt és állandóságot ad.)
Azokban a szervezetekben, amelyek előnyben részesítik, elfogadják ezt
a szocializációs stratégiát, a környezeti, gazdasági és társadalmi elvárások
következtében beálló változások igen sokféle nehézséget okoznak, hiszen
a változások szervezeti átalakításokat igényelnek, ehhez pedig más szocia-
lizációs stratégia szükséges.
2. Tartalmi fejlesztés: Az egyén elfogadja a szerep céljait, de a célok elérésének
módját nagyrészt saját maga határozza meg. Ezt a stratégiát erős egyéni in-
novációval rendelkező személyek tudják vállalni, és rugalmas szervezetek
fogadják el. Valójában azt jelenti, hogy a szervezet által meghatározott sze-
rep kidolgozását nem, de megvalósítását rugalmasan értelmezi, tehát a vi-
selkedés több módozatát elfogadja. Ilyen lehet például a kommunikációs
csatornák használatának módja, a társas tevékenységek szervezésének
rendszere (például csoportmunka, projekt).
3. Szerepmódosítás: Az egyén újradefiniálja a munka céljait, és ehhez megvá-
lasztja a legcélszerűbb módszereket. Ez a stratégia csak akkor valósítható
123
© Typotex Kiadó
meg, ha a munkaszerep betöltése szabad, maga a szerep megalkotása in-

novációt igényel, és a szerepen belül a célok meghatározására is van lehe-
tőség. Ez újonnan alakuló szervezetekben, szervezeti egységekben valósít-
ható meg, illetve egy átalakuló szereprendszerben. Az elmúlt évtizedek-
ben a gazdaság átalakulásával együtt a szervezetek gyakran igényelték ezt
a szocializációs újító stratégiát, hiszen ez magának a szervezetnek az átala-
kulását is támogatja.
5.6.3 Szocializációs taktikák a szervezetben
A szervezet megközelítésében SCHEIN és VAN MAANEN a korai szocializációs

kutatásaiban különböző taktikákat javasolt, melyeket az új belépők szocializálá-
sára használnak. Ezek olyan módok a szocializációban, amelyek befolyásolják a
szervezeti eredményeket. Ezen taktikák függetlenek egymástól, de jól feltárha-
tóak a szervezet működésében. A kérdés ebben az esetben tehát az, hogy milyen
információkkal látja el a szervezet az új belépőket?
1. A kollektív-egyéni információ „párosa” azt jelenti, hogy a szervezet mű-

ködéséről vagy az egyén szervezetbeli működéséről kap-e megfelelő tájé-
koztatást az új belépő. Az informálás módja lehet formális, tehát szabályo-
zott, a szervezet által előírt módon történő, vagy informális, vagyis a szer-
vezet tagjai egyéni motiváció alapján segítik az új belépőt. Formális akkor,
ha minden új belépő számára közös, azonos tartalmú tájékoztatón kell
részt venni, ahol a szervezet képviselője elmondja az általuk legfontosabb-
nak tartott információkat a szervezetről, a munkavégzésről, az elvárások-
ról, és egyben segítséget ad a tájékozódáshoz szóban, esetleg írásban is. Ez
a forma azonban gyakran elmarad, és az új belépő csak a munkatársak se-
gítő szándékára hagyatkozhat, akik nem tervezetten és szervezetten látják
el őt a hasznos tudnivalókkal.
2. Régi gyakorlat, s a tapasztalatok szerint az egyik leghatékonyabb módszer
a beillesztési programokban, az úgynevezett mentorok kiválasztása. A
mentorok olyan tapasztalattal, az emberi kapcsolatokban megfelelő figye-
lemmel és érzékenységgel rendelkező elismert szakemberek, akik beveze-
tik az új munkatársat a szervezetbe, megismertetve vele a szervezet, a ve-
zetők és a munkatársak elvárásait a munkavégzésével, a szakmai és embe-
ri magatartással kapcsolatban. A mentor mintát ad a szocializációhoz és
útmutatást a munkához. A munkahelyi csoportba való beilleszkedéshez, a
szerepek elsajátításához és a kapcsolatrendszerek megismeréséhez a leg-
hatékonyabb és a legkisebb erőfeszítést követelő mód a mentor példája, és
a vele történő együttes munka.
3. A szocializációs taktika tartalma összefügg az információ sorrendjével, tí-
pusával. Így ez lehet állandó, mindenki számára elérhető, azonos tartalmú
(például intraneten külön oldalak az új belépők számára, amely mindenki-
124
© Typotex Kiadó
nek azonos tartalommal jelenik meg) vagy változó, csak bizonyos szemé-
lyekre szabott, bizonyos munkakörökben megjelenő információ.
4. Fontos jellemzője még az információközlés módja. Közölhető az informá-
ció a szervezet részéről véletlenszerűen (éppen jelen van az, aki el tudja
mondani, meg tudja mutatni) vagy sorozatos, egymást követő (szekvenciális)
közlések formájában (például minden héten azonos időben tartott tovább-
képzések az új munkatársak számára).
5. Beilleszkedésben meghatározó az a szociális dimenzió, amely a szervezet
tagjai felől az új belépők megközelítésére és tanulására fókuszál. Ezért a
szociális taktikák között meghatározó az a szervezeti magatartás, amellyel
az új belépő találkozik. Folyamatos szociális taktikának nevezzük azt a mó-
dot, amikor egy idősebb kolléga mint modell bemutatja a szerepet az új be-
lépőnek (például a fent említett mentor), elválasztó szociális taktikáról pedig
akkor beszélünk, ha a szakmai szocializációban elzárkózik e modellsze-
reptől az, aki a legegyszerűbben segíthetné a beilleszkedést.
6. A hatodik szociális taktika a felavatás vagy megfosztás dimenziója. Van Maa-
nen és Schein szerint e dimenzió mentén különböznek a szervezetek egy-
mástól: megerősítik („felavatás”) vagy leépítik („megfosztás”) a munkatár-
sak meglévő tapasztalatait. A felavatás azt jelenti, hogy a szervezetben
megerősítik a munkatársak meglévő tapasztalatait, készségeit, atti-
tűdjeit, munkával kapcsolatos magatartását,
speciálisan képzett, középkarrierben tartó szakembert alkalmaznak,
aki hasonló munkakörnyezetben dolgozott (például bankszakember,
befektetési tanácsadó, ügyvéd).
A megfosztás (átalakítás) szerint – a beavatkozás értelmében – leépítik az
egyén énidentitását, majd pedig a szervezet preferált imázsának megfele-
lően építik fel, a munkaszerepben pedig a személyiség „elfojtását” követe-
lik meg. Ez a megfosztás jellemző a fegyveres szervezetek, gyorséttermek
munkatársai vagy a Disney Park alkalmazottai esetében. Ugyanezt a jelen-
séget figyelhetjük meg egy szakmai pályafutás kezdő szakaszában, amikor
a formális képzést újabb tanulóidő követi (kezdő orvosok, kutatók stb. ese-
tében).
JONES szerint az intézményi szocializációs taktikák kapcsolatban vannak a

magas szervezeti elköteleződéssel. A két szociális taktika, a folyamatos-megsza-
kított és a felavatás-megfosztás, is szoros kapcsolatban vannak egymással.
A szocializációs folyamat személyi következményei, amelyek az információk
megszerzésének és a szociális tanulási folyamat hatásának eredményei is egy-
ben, hogy változások történnek az alábbi dimenziókban:
a munkatársak attitűdjei a munkához, munkatársakhoz és vezetőkhöz,

az elvárások a munkával kapcsolatban, a megtapasztalt valóság a mun-
kában,
a munkatársak reakciói a munkahelyzetekre és munkafolyamatokra.
125
© Typotex Kiadó
Ezen tényezők figyelemmel kísérése jelentősen növelheti a szervezet belső

stabilitását, hozzájárulhat a munkahelyen belüli kiegyensúlyozott társas kap-
csolatokhoz, valamint a konfliktusok oldásának és kezelésének kooperatív
módjához.
1. Mit nevezünk szocializációnak?

2. Melyek a szocializáció fontos környezeti tényezői?
3. Jellemezze a szocializációt mint tanulási folyamatot!
4. Milyen fontos szocializációs fogalmakat ismer? Jellemezze azokat!
5. Mikor léphet fel szerepkonfliktus az egyén életében, és hogyan oldható fel?
6. Melyek a szocializáció munkahelyhez köthető formái?
7. Hogyan alakulnak ki a foglalkozási munkaszerepek?
8. Milyen információkkal látja el a szervezet az új belépőket?
9. Mi a különbség a felavatás és a megfosztás között?
1. Cooper-Thomas, H. D. – van Vianen, A. – Anderson, N. 2004. Changes in

person-organization fit: The impact of socialization tactics on percieved and
actual P-O fit. European Journal of Work and Organizational Psychology, March
2004. Vol. 13. Number 1.
2. Csepeli György 2000. Szociálpszichológia. Budapest, Osiris.
3. Furnham, A. 2001. The Psychology of Behaviour at Work. The individual in the
organization. Hove, Taylor and Francis.
4. Keményné Pálffy Katalin 1994. Bevezetés a pszichológiába. Budapest, Tan-
könyvkiadó.
5. Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes 1975. Gyermeklélektan. Budapest, Gondolat
Kiadó.
6. Mészáros Aranka (szerk.) 1997. Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
7. Schein, E. 1978. Career dynamics: matching individual and organizational needs.
Readings, Massachusetts, Addison–Wesley.
126
© Typotex Kiadó
6. FEJEZET
A személyiség szerkezete
Bali Krisztina
6.1 BEVEZETÉS
Amikor megismerkedünk valakivel, több jellemzőjét is igyekszünk feltérképez-

ni, például azt, hogy mennyire okos, művelt vagy járatos egy témában, minde-
nekelőtt azonban azt a kérdést próbáljuk megválaszolni, hogy milyen az illető
személyisége. Rokonszenves vagy elviselhetetlen, feltűnő és határozott („igazi
személyiség”) vagy szürke? Mit értünk ez alatt a gyakran használt szó alatt?
Érezzük, hogy ha valakinek a személyiségéről beszélünk, akkor tulajdonkép-
pen az egyén „lényegét” ragadjuk meg, mintegy leszűrjük azt a sokrétű infor-
mációtömeget, amivel rendelkezünk róla. Ezeknek az információknak elsősor-
ban a változatos helyzetekben mutatott viselkedés a forrása, hogy mit tesz a
személy, mit mond, és milyen az egyéni viselkedési és beszédstílusa. A megfi-
gyelt jellemzőket csökkentjük kisebb számú tulajdonságra.
Amikor a pszichológiában a személyiség szót használjuk, akkor a személy tu-
lajdonságainak egy olyan rendszerét értjük alatta, amely dinamikusan alakul,
és amely a személy jellegzetes viselkedés-, gondolat- és érzésmintáit hozza lét-
re. A személyiségjellemzők tehát nem csupán egy halmazt alkotnak, hanem
kapcsolatban vannak egymással, befolyásolják egymást. A személyiség nincsen
kőbe vésve sem, hiszen folyamatosan alakul, hatása pedig abban nyilvánul
meg, hogy az egyén hogyan viszonyul a világhoz, amely viszonyulás ismétlő-
dő, egyénre jellemző cselekvésekben, gondolatokban és érzésekben jelenik meg.
A fogalommal kapcsolatban kérdések sora merül fel. Mi az oka, hogy az embe-
rek különböznek a személyiségükben? Miért van az, hogy a személyiséget egy-
ségesnek tekintjük még akkor is, ha különböző helyzetekben valamennyire
mindig különbözőképpen viselkedünk? Melyek a személyiség alapegységei?
Ezekre a kérdésekre a pszichológusok személyiségelméletek keretein belül kí-
sérelnek meg választ adni.
127
© Typotex Kiadó
128 6. A SZEMÉLYISÉG SZERKEZETE
Hogyan segíthet nekünk, saját életünkben a pszichológiában használt szemé-

lyiségfogalom ismerete, az, hogy a pszichológusok milyen elméleteket alkottak
az emberi személyiség leírásáról, működéséről? Egyrészt mindenkit érdekel,
mások milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, így ugyanis előre megbecsülhet-
jük, hogyan fognak viselkedni a jövőben. Akár barátról, akár szerelmünkről,
akár tanárainkról vagy munkatársainkról van szó, tudnunk kell, hogyan visel-
kedjünk velük szemben, és cserébe mit várhatunk el tőlük, hogy a súlyos konf-
liktusoktól, csalódásoktól megkíméljük magunkat.
Másrészt saját tulajdonságainkkal, stílusunkkal, tipikus reakcióinkkal is tisz-
tában kell lennünk, már csak azért is, hogy képünk legyen arról, mi illik hoz-
zánk. A pár- és pályaválasztásban egyaránt nélkülözhetetlen, hogy tudjuk, mi
tesz minket boldoggá vagy elégedetté, és mi az, amit nehezen vagyunk képesek
elviselni. Hosszú távon az ember nem tagadhatja meg önmagát, a sorozatosan
kudarcot okozó élethelyzetek elkerülése, a kiegyensúlyozott kapcsolatok bizto-
sítása végett meg kell értenünk, hogyan működünk mi magunk, és mi jellemez
másokat.
6.2 SZEMÉLYISÉGELMÉLETEK
A személyiséggel kapcsolatban elsősorban három kérdés foglalkoztatja a pszi-

chológusokat:
A) Hogyan írható le az emberek személyisége, és milyen tényezők alapján kü-

lönböztethetőek meg egymástól?
B) Hogyan alakul ki a személyiség, és hogyan változik az életkorral?
C) Milyen eszközökkel mérhető a személyiség?
A személyiségelméletek közül néhány elsősorban az első kérdés megválaszo-

lására koncentrál, ezeket leíró személyiségelméleteknek nevezzük. Az elméle-
tek egy másik csoportja – a dinamikus elméletek – inkább a személyiség válto-
zását, az arra ható erőket igyekszik megragadni. Néhány személyiségelméletet
ez az alfejezet mutat be. A személyiség mérhetőségének kérdése szinte minden
elméletalkotót érdekelt, néhány mérési eszközt és azok – elsősorban munkahe-
lyi környezetben történő – használatát az utolsó alfejezetben ismertetjük.
6.2.1 Leíró elméletek
6.2.1.1 Típuselméletek
Képzeljük el, hogy egy új, egyetemi barátunkat szeretnénk néhány találó szóval
jellemezni, bemutatni valakinek, aki őt nem ismeri. Hogyan tennénk ezt? „Ott-
honülő típus”, „igazi álmodozó” vagy „vidám, társaságkedvelő”? Ezzel a rövid
128
© Typotex Kiadó
6.2 SZEMÉLYISÉGELMÉLETEK 129
jellemzéssel egyfajta kategóriába soroltuk őt, amelynek következtében beszél-

getőtársunk óhatatlanul olyan információkkal is rendelkezik új barátunkról,
amelyeket meg sem említettünk. Például az „otthonülő” valószínűleg nehezeb-
ben köt új ismeretségeket, nem szeret kockáztatni, és nehezen képzeljük el az
egyetemi színjátszó kör hősszerelmeseként.
Ha az embereket jellemük szerint nem folytonos kategóriákba, vagyis típu-
sokba soroljuk, annak az az előnye, hogy a személyiség változatosságát gazda-
ságosan tudjuk emlékezetünkben megőrizni, és a kommunikációban felhasz-
nálni. Ennek megfelelően a típuselméletek a legkorábbiak közé tartoznak a sze-
mélyiségpszichológiában.
HIPPOKRATÉSZ ókori görög orvos, akinek a gondolatait GALÉNOSZ finomí-
totta, úgy vélte, hogy az emberek négy személyiségtípusba sorolhatók, amelyek
mindegyike egy-egy testnedv túltengésének eredménye. A túl sok fekete epe
melankolikus (lehangolt), a túl sok sárga epe kolerikus (ingerlékeny), a túl sok
vér szangvinikus (derűlátó), a túl sok nyálka pedig flegmatikus (közönyös,
nyugodt) típust eredményez.
Már ebben a korai elméletben is tetten érhető, hogy a típustanok a személyi-
ségtípusok különbözőségét gyakran valamilyen testi, biológiai okra vezetik
vissza, vagyis az emberek születésüktől fogva meghatározott tulajdonságokkal
rendelkeznek, melyek egész életükben jellemezni fogják őket. Később még
hangsúlyosabbak lettek azok az elképzelések, amelyek a testi és a lelki típusok
közötti rokonságból indultak ki, és amelyeket néhány közkeletű sztereotípia
(például a „vidám, gömbölyded ember”, az „izmos, kalandvágyó hős”, a „so-
vány, szemüveges értelmiségi”) is tükröz. A pszichológiában azon elméleteket,
amelyek a testalkat és a személyiség közti szoros összefüggésből indulnak ki,
alkattanoknak nevezzük.
ERNST KRETSCHMER német pszichiáter rendszere az egyik legismertebb az
alkattanok közül. Ő néhány száz pszichiátriai beteg testalkatának elemzése
alapján arra a következtetésre jutott, hogy egyes fizikai alkatú betegeket más-
más betegség sújtja. A piknikus, azaz kerekded alkatnak a kedélybetegségek, a
mániás-depresszió felel meg. A nyúlánk, sovány, leptoszom alkatra leginkább a
schizofrénia (hasadásos elmezavar) jellemző, míg az izmos, atletikus alkatra az
epilepszia (amit ő indulati betegségként értelmezett). Meg kell jegyeznünk,
hogy Kretschmer elmélete kizárólag beteg emberek egy korlátozott mintájának
vizsgálatán alapult, ezért érvényessége eredetileg is megkérdőjelezhető volt,
mára pedig elavulttá vált. Gondolatai ugyanakkor a maguk korában további
kutatásokat inspiráltak, melyek közül Sheldon elgondolása emelkedik ki.
WILLIAM SHELDON amerikai orvos testalkati, vagy ahogyan ő nevezte: szo-
matotípusait, arra vezette vissza, hogy az egyed méhen belüli fejlődése során a
három embrionális csíralemez közül melyik kapott nagyobb hangsúlyt. A három
testalkati típus mindegyikéhez egy-egy jellemző temperamentumot párosított:
Az endomorf alkatú ember puha és gömbölyded, kevésbé alkalmas ke-

mény fizikai munkára. A típus elnevezése a belső embrionális csíralemez-
129
© Typotex Kiadó
ből, az endodermából kifejlődő emésztőrendszer túlsúlyára utal. Az ennek

az alkatnak megfelelő viszcerotóniás személyiség kényelemkedvelő, sze-
ret enni és aludni, emellett nyugodt, barátságos és türelmes.
A mezomorf testalkat izmos és atletikus, a középső csíralemezből, a mezo-
dermából kialakuló csontozat, izomzat és kötőszövet dominanciája jellem-
zi. Ehhez személyiségben szomatotóniás, vagyis aktív, mozgásszerető, ka-
landvágyó és kockázatkereső személyiség párosul.
Az ektomorf testalkat sovány és törékeny, Sheldon szerint a külső csírale-
mezből, az ektodermából kialakuló bőr és idegrendszer túlsúlyát tükrözi.
Az ilyen alkatú emberek személyisége cerebrotóniás, azaz érzékeny, visz-
szahúzódó, társas kapcsolatokat kerülő, intellektuális irányultságú.
Nem minden elméletalkotó tételezett fel azonban kapcsolatot a biológiai és a

pszichológiai típusok között. Freudhoz hasonlóan a mélylélektani iskolához
tartozó CARL GUSTAV JUNG svájci pszichiáter két (a testi jellemzőktől függet-
len) típust feltételezett a személy külvilághoz való alapvető viszonyulása alap-
ján. A kifelé forduló extravertált típus számára a külső környezete az elsődlege-
sen meghatározó, teljesen lefoglalják őt a külső élmények, és az őt körülvevő vi-
lággal folytatott interakció. Az introvertált ezzel szemben befelé forduló típus,
akinek legfontosabb a saját belső világa, ezért általában kevésbé társaságkedve-
lő. Ez az elképzelés a pszichológiában nagy karriert futott be, az extraverzió és
introverzió a hétköznapi szóhasználatunkban is megjelenik.
Jung azonban nem áll meg ennél a két kategóriánál, bevezet négy pszichikus
funkciót is, melyek az extraverzió és introverzió mellett két további ellentétpárt
alkotnak (6.1 ábra). A gondolkodás és az érzés racionális funkciók abban az ér-
telemben, hogy mindkettő valamilyen ítéletet foglal magában: a gondolkodás
azt, hogy mely gondolatok igazak, az érzés pedig azt, hogy valami tetszik-e
vagy nem. A másik ellentétpár, az észlelés és az intuíció nem racionális funkci-
ók, mert nem gondolkodáson és következtetésen alapulnak. Mindkettő a világ
észlelésének módja: az észlelés az érzékszerveket, az intuíció pedig a tudatta-
lant, a megérzéseket használja. Jung szerint a négy lelki működés az extraver-
tált vagy introvertált irányultságon belül egy-egy altípust alkot, melyre megha-
tározott viselkedésmódok és életforma jellemző. Az extravertált gondolkodó tí-
pus például minden megnyilvánulását tárgyi tényekből intellektuálisan levont
következtetéseknek rendeli alá, életét az objektív világból levont szabályok és
elvek uralják. Az introvertált gondolkodó típust is eszmék befolyásolják, ezek
azonban nem a tárgyi valóságból, hanem a saját szubjektív elgondolásaiból kö-
vetkeznek.
130
© Typotex Kiadó
6.1 ábra A négy pszichikus funkció viszonya JUNG rendszerében

(Forrás: Izsó 2004)
A típustanok, bár egyes elemeik más, későbbi elképzelésekben is megjelen-

nek, manapság nem túlzottan népszerűek a pszichológiában. A legfőbb eré-
nyük, az egyszerűség, egyben a legnagyobb hátrányuk is, mert megakadályoz-
za, hogy ezek az elméletek az emberi személyiség összetettségét és változatos-
ságát megragadják. Nem válik előnyére a típustanoknak az sem, hogy inkább
elméleti spekulációkban, mintsem módszertanilag megalapozott vizsgálatok-
ban gyökereznek. Sok kritika éri azt a – típustanokban gyakran megjelenő –
gondolatot is, hogy a személyiséget alapvetően testalkati vagy más, pusztán bi-
ológiai tényezők határozzák meg. Az alábbiakban ismertetendő vonáselméletek
finomabb megkülönböztetést tesznek lehetővé a személyiség összetettségét ille-
tően, és olyan empirikus módszerek kifejlesztésére is módot nyújtanak, melyek
segítségével mérhetővé válik a személyiség.
6.2.1.2 Vonáselméletek
A típuselméletek különálló kategóriáival ellentétben a vonáselméletek azt felté-

telezik, hogy a személyek folytonos változók, dimenziók mentén különböznek
egymástól. Az embereket pontozhatjuk egyes tulajdonságaik szerint, például
hogy milyen mértékben rendszeretők, segítőkészek vagy éppen agresszívek.
Ezeket a tulajdonságokat vagy dimenziókat nevezik a személyiségpszichológu-
sok vonásoknak. Ha ismerjük ez egyén pontszámait az összes hasonló skálán,
vagyis tudjuk, hogy az egyes vonásokkal milyen mértékben rendelkezik, le tud-
131
© Typotex Kiadó
juk írni az illető személyiségét. Ha az új barátunk jellemzésére azt mondjuk,

hogy „óvatos, kedves és vicces”, akkor mi is vonásokat használunk.
A pszichológiában két fő kérdés foglalkoztatja a vonáselméletekkel foglalko-
zókat: mennyi az a kezelhető számú vonás, ami már képes alapvetően megra-
gadni a személyiség komplexitását, és melyek ezek? Különböző kutatók más-
más módon közelítették meg ezeket a kérdéseket, és változatos eredményekre
jutottak.
Az egyik legbefolyásosabb vonáselméleti kutató, GORDON ALLPORT a voná-
sokat a személyiség olyan alapvető építőköveinek tekintette, amelyek egységgé
fogják össze a különböző helyzetekben megjelenő viselkedéseket. Például ha
valakinek a személyiségében központi szerepet tölt be a türelmesség, akkor
akár egy zsúfolt vonatfülkében ül, akár a barátaival beszélget, akár sorban áll a
menzán, minden helyzetben a viselkedések egy bizonyos, egymással összefüg-
gő készletét fogja mutatni: nyugodt marad, nem veszíti el a hidegvérét, kivárja,
amíg az erőfeszítései eredményt hoznak. A türelmesség mint személyiségvonás
hozza létre a különböző helyzeteken keresztül is a konzisztens viselkedést.
Allport megkülönbözteti a mindenkire többé-kevésbé jellemző vonásokat a
személyes diszpozícióktól: az előbbiek olyan dimenziók, skálák, amelyeken az
emberek egymással összehasonlíthatók, az utóbbiak viszont a vonások szemé-
lyen belüli, egyénre jellemző mintázatai, ahol a vonások egymáshoz való viszo-
nya is fontos. Például az egyik ember lehet azért barátságos, mert fontos számára,
hogy mások mit gondolnak róla, egy másik azért, mert szeretné az embereket mi-
nél jobban megismerni, és úgy gondolja, a barátságos, nyílt viselkedés a legjobb
módszer ennek elérésére. Ha valakit csupán vonásokkal írunk le, nem ragadhat-
juk meg tökéletesen a személyiségét, hiszen csak kategóriákat és „pontszámokat”
rendelünk hozzá, míg a személyes diszpozíció pontosan tükrözi a személyiség
szerkezetét, bár a bonyolultsága miatt nehezebb vele dolgozni.
Nem minden vonás befolyásolja egyenlő mértékben egy személy viselkedé-
sét. Allport megkülönböztet ennek alapján uralkodó, centrális és másodlagos
diszpozíciókat. Vannak emberek, akik rendelkeznek egyetlen olyan diszpozíci-
óval, amely életük szinte minden mozzanatát áthatja, és minden tevékenysé-
gükre rányomja a bélyegét, ezeket nevezte Allport uralkodó diszpozícióknak.
Példaként olyan történelmi személyek vagy irodalmi, mitológiai hősök merül-
hetnek fel, akiknek nevéből tulajdonságelnevezés származik, akik egyetlen tu-
lajdonságukról híresültek el: Narcissust például az önszeretet, Don Quijotét egy
letűnt értékrend következetes érvényesítése, De Sade márkit a szexuális kegyet-
lenség jellemezte.
Az emberek többségét azonban nem egyetlen, hanem néhány olyan centrális
diszpozícióval lehet jellemezni, amelyek általánosan befolyásolják a különböző
ingerekre adott válaszaikat. Centrális diszpozíciók például azok, amelyeket egy
ajánlólevélben megemlítünk. Végül mindenkinek vannak kevésbé feltűnő, spe-
ciális érdeklődési területei, amelyeket Allport másodlagos diszpozíciónak ne-
vez, többek között ilyen az öltözködési stílus, vagy például az, hogy a sportban
a csapatmunkát, munkahelyén viszont az önálló feladatvégzést kedveli.
132
© Typotex Kiadó
Hogyan állapíthatók meg, melyek azok az alapvető vonások, amelyekkel min-

den ember leírható? Allport abból a feltételezésből indult ki, hogy a természetes
nyelvek szókincse a nyelv evolúciója folyamán úgy alakult, hogy az adott kultú-
rában fontos, mindennapi életben számító, személyek közötti különbségeket kó-
dolja. Ezt az elvet nevezzük lexikális (szótári) kritériumnak. Egy jó szótár tehát
tartalmazza az összes olyan, tulajdonságot leíró szót, amely személyiségvonást
jelöl, a feladatunk csupán az, hogy ezt a hatalmas számú szót kezelhető mennyi-
ségűre csökkentsük. Allport és munkatársa átnézték az angol nyelv nagyszótá-
rát, és megközelítőleg 18 000 olyan szót találtak, amelyek az emberi viselkedés
jellegzetességeit írják le. A rokon értelmű szavak összevonásával, valamint a ho-
mályos jelentésű szavak elhagyásával ezt a listát 4500 eleműre csökkentették. Ez a
szám azonban még mindig túl nagy ahhoz, hogy dolgozni lehessen vele, ezért a
későbbi kutatók a faktoranalízis módszeréhez folyamodtak.
A faktoranalízis olyan statisztikai eljárás, amelynek alapfeltevése szerint, ha
sok ember vizsgálata esetén két vagy több jellemző együtt jár (korrelál), akkor
valószínű, hogy valamilyen mögöttes vonást tükröznek. Az eljárás a következő:
sok változó mentén sok személytől adatokat gyűjtenek (például önjellemzés,
mások értékelése segítségével), majd a változók mindegyikét valamennyi más
változóval korreláltatják. Az úgynevezett faktorkivonás során az egymással szo-
rosan korreláló változókat összevonják, így az eredeti változók számánál lénye-
gesen kevesebb faktort kapnak. A következő lépésben meghatározzák a faktor-
súlyokat: vagyis azt, hogy a faktor létrejöttéhez hozzájáruló változók mennyire
korrelálnak magával a faktorral. Azok a változók, amelyek magasan korrelál-
nak a faktorral, jelentősen hozzájárulnak ahhoz. Végül, utolsó lépésként elneve-
zik a faktorokat. A faktor nevét rendszerint úgy választják meg, hogy a lehető
legpontosabban tükrözze a faktorhoz hozzájáruló változók tartalmát, ez azon-
ban nehéz, gyakran lehetetlen lépés.
A személyiség legkiterjedtebb faktoranalitikus kutatása RAYMOND CATTEL
nevéhez fűződik, aki Allporték listájából indult ki. Először tovább tömörítette a
szólistát a ritka szavak és a majdnem szinonimák elhagyásával addig, amíg 171
szót kapott. Ezt követően megkért személyeket, hogy e szavak – mint vonások –
mentén pontozzák saját magukat és barátaikat, az eredményt pedig faktoranalí-
zisnek vetette alá. 16 személyiségfaktort kapott így, amelyek pontos címkézése
azonban nehézségeket okozott. Végül az egyes vonásokat két végpontjukkal ír-
ta le: például tartózkodó-szívélyes, túlérzékeny-érzelmileg stabil, hagyomány-
szerető-kísérletező kedvű, csoportember-önálló, hibatűrő-perfekcionista.
Egy másik fontos, faktoranalízist alkalmazó kutató, a brit HANS EYSENCK
más megközelítést alkalmazott. Úgy vélte, az elméletalkotóknak nem a szótár-
ból, hanem a személyiségvonásokra vonatkozó, jól átgondolt elméletből kell ki-
indulniuk, a mérés csak ez után következik. Kiinduló elméletének megalkotásá-
hoz Eysenck Hippokratész és Galénosz tipológiáját, valamint Jung gondolatait
elevenítette fel, mindkettőt a vonások oldaláról közelítve meg. Elképzelése sze-
rint a hippokratész–galénoszi négy típust megkaphatjuk két „szupervonás”
magas, illetve alacsony értékének kombinációjaként.
133
© Typotex Kiadó
A személyiség két mögöttes dimenzióját introverzió–extraverzió és érzelmi

labilitás–stabilitás címkével látta el. Az introverzió–extraverzió-dimenzió arra
utal, hogy a személy mennyire társaságkedvelő, mennyire élénk, mennyire ke-
resi az izgalmakat és a szereplési lehetőségeket, illetve kapcsolataiban mennyi-
re domináns. Az érzelmi labilitás-stabilitás arra vonatkozik, hogy az egyén
mennyire hajlamos kiborulni, vagy olyan negatív érzelmeket átélni, mint a szo-
rongás, levertség, elkeseredettség, harag. Egy személy mindkét dimenzión bár-
hol elhelyezkedhet a két végpont között.
A 6.2 ábra azt mutatja be, hogy a két skálán elért magas és alacsony pontszá-
mok kombinációjából hogyan kapjuk meg a Hippokratész és Galénosz által leírt
négy típust, és milyen tulajdonságok jellemzik az egyes kategóriákat.
6.2 ábra EYSENCK típustana
Mint láttuk, Cattel 16, Eysenck pedig 2 vonásfaktort talált, más kutatók azon-
ban további számokat javasoltak. Az ellentétes vélemények dacára egyetértés lát-
szik kialakulni abban, hogy a személyiség szerkezete öt alapvető személyiségdi-
menziót tartalmaz, melyekre a „Nagy Ötök” („Big Five”) elnevezést szokás hasz-
nálni. Az öt alapvető faktort először Allport szólistájának újabb faktoranalízisé-
vel mutatták ki, majd más módszerekkel is igazolták a meglétüket. Abban viszont
nincs teljes egyetértés, hogy mi is ez az öt alapvonás, mi lenne ezeknek a dimenzi-
óknak a helyes elnevezése. A legtöbben a következő vonásokat találták: Neuro-
ticitás vagy Emocionalitás (nyugodt, magában biztos vagy bizonytalan, sérülé-
keny), Introverzió vagy Extraverzió (visszahúzódó, gátlásos vagy kifelé forduló,
bőbeszédű), Nyitottság a tapasztalatra vagy Intellektus (konzervatív, konvenci-
onális vagy kíváncsi, kreatív, új tapasztalatokra nyitott), Barátságosság (érzelmi-
leg hideg, ellenséges vagy jó természetű, szeretetreméltó) és Lelkiismeretesség
(megbízhatatlan, hanyag vagy megbízható, lelkiismeretes).
134
© Typotex Kiadó
Sokan vizsgálták ezeknek a faktoroknak az előrejelző érvényességét, kapcsolatát a

munkateljesítménnyel. A Neuroticitással kapcsolatban azt gondolhatnánk, hogy az
gátolja a hatékony munkavégzést, ezért a szorongóbb, gátlásosabb dolgozók teljesít-
ménye gyengébb, mint az érzelmileg stabil dolgozóké. Ezt a kézenfekvőnek tűnő el-
gondolást azonban nem tudták alátámasztani egyértelműen a személyiségpszicho-
lógusok. Egy ezzel foglalkozó vizsgálatban a diplomás szakemberek csoportjában ne-
gatív előjelű az előrejelzés iránya, ami azt jelenti, hogy azok a szakemberek, akik
hajlamosak az aggodalmaskodásra, idegeskedésre, érzelmesek és túlfeszítettek, sok-
szor jobban teljesítenek a munkakörükben. Lehetséges, hogy ezekben a munkakörök-
ben a stressz, a nyomás nagyobb teljesítményre késztet?
Az Extraverzió tekintetében igazolódott az előfeltevés, miszerint azokban a munka-
körökben meghatározó a szerepe, amelyekben gyakori az interakciók száma és fontos
az együttműködés (például: menedzser, kereskedő). Továbbá az Extraverzió jelzi a
Nyitottság a tapasztalatra faktorral együtt a legmarkánsabban előre a tanulóképes-
séget is. Mivel az Extraverzió olyan tulajdonságokkal van összefüggésben, mint az
általános aktivációs szint és a szociabilitás, ezért a kapott eredmény nem meglepő. A
tanulási folyamat akkor sokkal hatékonyabb, ha a tanuló aktívan részt is vesz ebben
a folyamatban.
A Nyitottság a tapasztalatra faktor kizárólag a tanulóképesség kritérium mentén
mutatkozott érvényes előrejelzőnek. Azok a személyek, akik ebben a dimenzióban
magas pontszámot értek el (intelligens, kíváncsi, liberális, művelt), valószínűbb,
hogy pozitívabb attitűddel irányulnak a tanulás, a tapasztalatok befogadása felé,
mint azok, akik alacsonyabb pontot értek el ugyanebben a dimenzióban. Egy tré-
ningprogram kimenetelét nagymértékben befolyásolja az, hogy milyen a résztvevők
hozzáállása, attitűdje a tréninghez, illetve annak tárgyához. Aki megérti és elfogad-
ja a személyes felelősséget egy tanulási folyamatban, hajlandó részt venni a viták-
ban, az sokkal többet profitál a tréningen, mint az, aki nem.
Úgy tűnik, hogy a Barátságosság faktor elsősorban a szociális interakciókat megkö-
vetelő munkakörökben fontos, mint például az ügyfélszolgálat. Az ehhez a faktorhoz
tartozó tulajdonságok meghatározzák a munkakörülményekhez való alkalmazko-
dást. A barátságos, kellemes emberek könnyebben alkalmazkodnak a változó körül-
ményekhez, általában magas önkontrollal is bírnak, kevésbé agresszívek Azok az
emberek, akiknek a barátságossága extravertált tulajdonságokkal is társul, szeretnek
együtt lenni másokkal, és bármilyen szociális manipulációra is képesek a cél elérése
érdekében. Csoporthelyzetben gyakran vezetőként vagy karizmatikus személyként
észlelik őket.
Munkahelyi kontextusban a legmeghatározóbb faktor a Lelkiismeretesség. Azok az
emberek, akik céltudatosak, kötelességtudóak és munkájukban kitartóak, általában
jobban teljesítenek, mint azok, akiket nem lehet ezekkel a tulajdonságokkal jellemez-
ni. Összességében a magas autonómiájú munkakörökben azok a menedzserek, akik-
nek alacsony a Barátságosság faktorban szerzett pontszámuk, jobb teljesítményt
nyújtanak, mint azok, akiknél ez magas. Azok a menedzserek, akik kitartóak, meg-
bízhatóak és teljesítményorientáltak (Lelkiismeretesség), és azok, akik szociábilisek
és asszertívak (Extraverzió), akkor teljesítenek jobban, ha ők tudják meghatározni a
135
© Typotex Kiadó
megfelelő munkaviselkedést, azaz munkakörük magas szintű autonómiával jelle-

mezhető. Ellenben azok a menedzserek, akik „vajszívűek”, túlságosan udvariasak,
megbocsátóak, bizakodóak és kooperatívak (Barátságosság), olyan munkakörben tel-
jesítenek jobban, ahol kisebb szintű a munkakör autonómiája. Ennek lehetséges ma-
gyarázata lehet az, hogy azok a menedzserek, akik a Barátságosság faktorban magas
pontszámot érnek el, a strukturált, egyértelmű helyzetekben jobban be tudják tölteni
az együttműködő szerepet. Másik lehetséges magyarázat pedig az, hogy a magas au-
tonómiával jellemezhető munkakörben a túlságosan barátságos vezetőt negatívan
ítélik meg.
(Forrás: JUHÁSZ MÁRTA 2002: A Big Five-faktorok és -skálák alkalmazása a sze-
mélyzeti kiválasztásban és a teljesítményértékelésben. Az előrejelző érvényessé-
get meghatározó kritériumok módosulása a vezetői teljesítményértékelés tükrében.
Doktori disszertáció, BME–ELTE, Budapest)
A vonáselméletek máig népszerűek a pszichológiában, elsősorban az elméle-

teken alapuló mérőeszközök nagy száma és könnyű kezelhetősége miatt. Más-
részről viszont sokan megkérdőjelezik, hogy az emberi viselkedés valóban
olyan állandó-e, mint azt a vonásfogalom feltételezi, és valóban vannak-e olyan
stabil jellemzők, amelyek a helyzetek széles körében befolyásolják a viselkedést.
Vizsgálatok szerint ugyanis az önjellemzés és a tapasztalt viselkedés között ala-
csony az együtt járás, és a különböző szituációk nagyobb mértékben befolyásol-
ják a viselkedéses megnyilvánulásokat, mint azt a vonáselméletek feltételezik.
6.2.2 Személyiségdinamika
6.2.2.1 A személyiség pszichoanalitikus megközelítése
A legtöbb ember könnyedén meg tudja indokolni, miért cselekedett éppen úgy,
ahogy cselekedett, és úgy véli, tetteit tudatos szándékai és gondolatai irányítják.
Véletlenek ugyan történhetnek, bár ezek ritka események. A személyiség pszi-
choanalitikus felfogása azonban megkérdőjelezi ezeket a vélekedéseket, és azt
feltételezi, hogy a viselkedésünket részben olyan erők határozzák meg, ame-
lyek kívül esnek tudatos ellenőrzésünk körén. Gyakran az is esetlegesnek vagy
véletlen hibának látszik, ami valójában szándékos, csak nem voltunk tudatában
a szándékunknak.
A pszichoanalitikus megközelítés személyiségképe jelentősen különbözik a
fentebb ismertetett elméletekétől, nem tartja ugyanis központi feladatának az
egyes személyek tulajdonságai közötti eltérések pontos feltérképezését, de az
egyes emberek személyiségének leírását sem. Érdeklődésének homlokterében
az embert mozgató, állandó változásban lévő erők állnak, így a személyiséget
nem állandónak, hanem dinamikusan változónak tekinti.
A pszichoanalitikus elmélet szorosan kötődik egyetlen teoretikus, SIGMUND
FREUD nevéhez, aki a 20. század egyik legbefolyásosabb elméletalkotója volt.
136
© Typotex Kiadó
Személyiségelméletének hatása túlterjed a pszichológián, és megjelenik a mű-

vészetekben, társadalomtudományokban és a közgondolkodásban egyaránt.
Hétköznapi társalgásban is használjuk például a „freudi elszólás” kifejezést
olyan nyelvbotlásokra, amelyek rejtett érzéseket vagy vágyakat árulnak el.
Tudományos pályáját Freud idegorvosként kezdte, különböző „ideges”
rendellenességektől szenvedő pácienseket kezelt. Mivel a hagyományos orvosi
eljárások ezeknél a betegeknél gyakran nem vezettek eredményre, megpróbál-
kozott hipnózissal, majd felfedezte a szabad asszociációs módszert, melynek
során a pácienst arra kérik, mondjon el mindent, ami az eszébe jut, bármilyen je-
lentéktelennek vagy zavarba ejtőnek tűnik is az. Freud a verbális asszociációk,
valamint az álmok elemzése révén visszatérő témákat fedezett fel, melyeket a
tudattalan vágyak és félelmek megjelenéseinek tartott.
A személyiség leírására Freud két modellt alkalmazott, ezek közül a topogra-
fikus modellnek nevezett a lélek három tartományát írja le. A modell szerint a
személyiség egy jéghegyhez hasonlít abban, hogy a tudatos élmények csak a
felszín felett megmutatkozó kis részét képezik. Tudatosak azok az élmények,
gondolatok, szándékok, amelyekről az embernek pillanatnyilag tudomása van:
ezekről tud logikusan gondolkodni, és ezeket képes szavakba önteni. A felszín
alatti, sokkal nagyobb tömeg a tudatelőttes és tudattalan. (6.3 ábra)
A tudatelőttes nevet a normál emlékezetet tartalmazó terület kapta, azok az
elemek, amelyeknek pillanatnyilag ugyan nem vagyunk tudatában, de amelyek
bármikor a tudatba hozhatók. Például, ha felidézzük a legutóbb moziban látott
film címét, akkor azt a tudatelőttesből a tudatba emeljük át. A tudat és a tudat-
előttes között tehát a lelki tartalmak viszonylag könnyen mozognak.
A tudattalan kifejezést Freud arra a lelki területre használta, ami közvetlenül
nem hozzáférhető a tudatosság számára. Ez az olyan vágyak, érzések, gondola-
tok gyűjtőhelye, amelyek szorongással, konfliktusokkal asszociálódtak, ame-
lyek tiltottak vagy olyan fájdalmasak, hogy tudatban tartásuk elviselhetetlen
lenne. Ezért ezek az elemek a tudatból és a tudatelőttesből lesüllyedtek a tudat-
talanba, ahonnan nem tűnnek el, és annak ellenére is folyamatos hatást gyako-
rolnak a viselkedésre, hogy akaratlagosan többé nem tudatosíthatók. A tudatta-
lan folyamatok már csak azért is jelentősek, mert Freud szerint minden gondo-
latnak és cselekedetnek oka van, és legtöbbször ezt az okot a kielégítetlen vá-
gyakban és késztetésekben kell keresni. Közismert, hogy elmélete szerint az
elfelejtések, a nyelvbotlások és az álmok is a pszichológiai feszültséget oldják fel
azáltal, hogy kielégületlen vágyakat elégítenek ki.
A személyiség második, strukturális modellje kiegészíti a topografikus mo-
dellt. Freud úgy gondolta, hogy a személyiség három nagy összetevőből áll,
amelyek közül mindegyiknek megvan a maga funkciója, és amelyek folyamatos
kölcsönhatása eredményezi a komplex emberi viselkedést. A három összetevőt
ösztönénnek, énnek és felettes énnek nevezzük.
Az id (magyarul ösztönén; a latin id jelentése: „az”) a személyiség legprimití-
vebb, születéskor is meglévő része, amelyből az én és a felettes én később fejlő-
dik ki. Tartalmát öröklött biológiai ösztönkésztetések alkotják: éhség, szomjú-
137
© Typotex Kiadó
ság, fájdalom elkerülése, a szexuális örömszerzés, valamint ide sorolta az ag-

ressziót is. Az ösztönén teljes egészében tudattalan. Freud úgy tartotta, hogy az
összes lelki energia az idből származik, amit így a személyiség motorjának te-
kinthetünk.
Az id működését egyedül az örömelv irányítja: az impulzusoknak, ösztön-
késztetéseknek azonnal ki kell elégülniük, az id késleltetésre nem képes, így
például enyhe éhségérzet is azonnali evési kísérletet eredményez. Az örömelv
tovább nem korlátozza a kielégülés módját, azt a módszert választja, amelyik a
leggyorsabb eredményt hozza, nem veszi tekintetbe sem a realitásokat, sem a
következményeket. Belátható, hogy ha az embereket csak az örömelv irányíta-
ná, nagyon gyorsan bajba kerülnének, ezért szükség van egy olyan funkcióra,
ami képes megküzdeni az objektív valósággal.
Az ego (én) az ösztönénből akkor alakul ki, amikor a gyermek megtanulja,
hogy a szükségleteit nem mindig elégítheti ki azonnal, például ha éhes is, vár-
nia kell, míg ételt kap, vagy a szobatisztaságra szoktatásnál vissza kell tartania a
vizeletét vagy a székletét, amíg elér a mellékhelyiségig. Az én feladata, hogy az
ösztönén impulzusait a külvilág körülményeit figyelembe véve elégítse ki. Mi-
vel az ego kapcsolatban van a külvilággal és az ösztönénnel is, tartalmai lehet-
nek tudatosak, tudatelőttesek vagy tudattalanok is.
Az ego a valóságelvnek engedelmeskedik: vagyis az ösztönimpulzusok kielé-
gítésével a megfelelő környezeti feltételek létrejöttéig várni kell. Az ego dönti el,
hogy az id impulzusai közül melyek, mikor és hogyan elégíthetők ki, emellett
közvetít is az id és a később kialakuló szuperego között. Az énnek azonban nincs
erkölcsi érzéke, kizárólag arra ügyel, hogy a szükségletek az adott valóság
korlátai között a lehető legjobban elégüljenek ki, de az erkölcstelen cselekedetek
(például csalás vagy lopás) nem zavarják egészen addig, amíg nem veszélyeztet
a lebukás.
A szuperego (felettes én) a szülők és a társadalom értékeinek, erkölcsi normái-
nak belső képviselője, amely eldönti, egy cselekedet helyes-e vagy nem. Magá-
ban foglalja a lelkiismeretet is, és az énhez hasonlóan működhet a tudatosság
mindhárom szintjén. A felettes én kezdetben a büntetések és jutalmak révén ér-
vényesülő szülői normák belsővé tételével alakul ki, így a gyermeknek nem kell
többé megmondani, hogy lopni rossz, szuperegója ezt közli vele. Későbbiekben
majd a szülők mellett más tekintélyes személyek is alakítják a szuperegót.
A felettes énnek három feladata van: legátolja (nem csak elhalasztja, mint az
ego) azoknak az impulzusoknak a kielégítését, amelyeket a társadalom helyte-
lenítene; megpróbálja rávenni az ént, hogy morális (nem pedig racionális) meg-
fontolások alapján cselekedjen; igyekszik a személyt az abszolút tökéletesség
felé irányítani, nemcsak szóban és tettben, de gondolataiban is. A szuperego
normáinak megsértése bűntudatot okoz, amely a szülői szeretet elvesztésétől
való tudattalan félelemnek felel meg.
138
© Typotex Kiadó
6.3 ábra FREUD strukturális és topografikus modellje
Freud azt vallotta, hogy a természetben működő energiamegmaradás törvé-

nyéhez hasonlóan az ember is zárt energiarendszernek tekinthető, amely állandó
mennyiségű pszichikus energiával rendelkezik, amely nem vész el, csak átalakul.
Ezt az energiát nevezte libidónak. A libidó ugyan nem csupán a szexuális ösztö-
nöket, hanem általában az életösztönöket tartalmazza, a pszichoanalitikus felfo-
gásban mégis a nemi hajtóerő az elsődleges fontosságú. Az energiamegmaradás
törvényéből az következik, hogy ha egy tiltott késztetést elfojtunk (tudattalanba
szorítunk), annak energiája a rendszerben másutt keres elvezetést, valahogy ki
kell fejeződnie. Az agresszív késztetések például áthelyezhetők és kifejeződhet-
nek városi terepjáróval történő száguldozásban, kiváló sportteljesítményre tö-
rekvésben vagy bántó viccelődésben, de kifejeződhetnek álmokban vagy ideges
tünetekben is.
Az impulzus áthelyezésén kívül az egónak más lehetőségei is vannak a tiltott
késztetések és cselekedetek miatti szorongás csökkentésére. Ezeket a szoron-
gáscsökkentő stratégiákat elhárító mechanizmusoknak nevezzük, amelyeknek
két közös tulajdonsága, hogy mindegyik tudattalanul működik, valamint hogy
valamilyen módon mind eltorzítják, meghamisítják a valóságot.
A legalapvetőbb elhárító mechanizmus az elfojtás, melynek során az ego a

tudatból a tudattalanba szorít egy tiltott késztetést vagy fenyegető gondola-
tot. Például ha valami olyasmit tettünk, amit szégyellünk, akkor megpróbá-
lunk nem gondolni rá, és megeshet, hogy már nem is tudjuk felidézni.
Viszonylag egyszerű elhárítási forma a tagadás: egy adott esemény bekö-
vetkeztének az elutasítása anélkül, hogy az arra utaló jeleket vagy bizonyí-
tékokat tekintetbe vennénk. Így tehetünk, ha a vizsgajegyeket tartalmazó
listán a nevünk mellett szereplő rossz osztályzatot nem hisszük el, mert
úgy gondoljuk, hogy tévedés történt.
139
© Typotex Kiadó
Projekció (kivetítés) esetén úgy csökkentjük a szorongásainkat, hogy az el-

fogadhatatlan késztetéseinket, gondolatainkat valaki másnak tulajdonít-
juk. Ha például ellenséges érzéseink vannak valakivel szemben, úgy vetít-
hetjük ki ezt az érzést, hogy azt hisszük, mások utálnak minket.
Úgy is csökkenthetjük a szorongást, hogy ésszerűnek tűnő magyarázatot
vagy mentséget hozunk fel arra a viselkedésre, amelyet valójában elfogad-
hatatlan okok váltottak ki. Ezt a mechanizmust racionalizációnak nevez-
zük. Ha valaki adócsalást követ el, úgy is racionalizálhatja ezt a cselekede-
tét, hogy a pénzt az állami tisztviselők amúgy is ellopnák.
Az intellektualizáció során a fenyegető dolgokról hideg, tárgyilagos, eset-
leg tudományos terminusokban gondolkodunk, beszélünk, így lehetősé-
günk van arra, hogy a gondolatokat leválasszuk a hozzájuk tapadó kelle-
metlen érzésektől. Például, ha valakinek közeli hozzátartozója súlyosan
megbetegszik, a helyzettel úgy is megbirkózhat, hogy az érzelmi átélés he-
lyett orvosi szakkönyveket kezd el bújni, és a betegségről kizárólag szakki-
fejezésekben gondolkodik és beszél.
Egy elfogadhatatlan késztetés kifejeződése úgy is megakadályozható,
hogy éppen az ellenkezőjét hangsúlyozzuk. Ezt reakcióképzésnek nevez-
zük, és akkor gyanakodhatunk rá, ha valaki ok nélkül túlzásokba esik. Pél-
dául egy kisgyerek kezelheti úgy az újszülött kistestvérével szembeni el-
lenséges érzéseit, hogy ezeket az érzéseket elfojtja, és kitörő örömmel he-
lyettesíti azokat.
A regresszió folyamatában a stresszel való megküzdés érettebb módjait
feladva a szorongást egy primitívebb, infantilisebb módon kezeljük. Tipi-
kus példája az óvodás korú kisgyermek, aki hirtelen ismét elkezdi szopni
az ujját, bár meg kell jegyezni, hogy a regresszió nemcsak gyerekeknél, ha-
nem (szimbolikus formában) felnőtteknél is megjelenhet.
Az elhárítás érett, pozitív formája a szublimáció úgy teszi lehetővé egy
késztetés kifejeződését, hogy az ösztönén impulzusát társadalmilag elfo-
gadhatóvá alakítja. Például egy férfi számára egy tiltott személy – legjobb
barátjának barátnője – iránt érzett szexuális vágyát versírásban szublimál-
hatja. A sebészetet gyakran tekintik olyan foglalkozásnak, amely lehetővé
teszi az agresszív energiák társadalmilag elfogadható, sőt hasznos formá-
ban történő levezetését.
6.2.2.2 Jung és a kollektív tudattalan
A típustanoknál már említett Jung ugyancsak a pszichoanalitikus iskola jeles

képviselője volt, tudattalanfelfogása azonban különbözött Freudétól. Elképze-
lése szerint két tudattalan létezik: a Freud által leírt személyes tudattalan, mely
az egyén elfojtott, háttérbe szorított érzéseit, gondolatait és vágyait tartalmazza,
és az ettől elkülöníthető kollektív tudattalan, amely olyan tartalmakból áll,
amelyek az emberiség őskezdetei óta, a kultúrától függetlenül annak kikristá-
140
© Typotex Kiadó
lyosodott tipikus reagálási módjait, viszonyait, egyetemes emberi szemléleti és

magatartásformáit képviselik. A jéghegyhasonlathoz visszatérve a kollektív tu-
dattalant a jéghegyet körülvevő óceánként képzelhetjük el.
A kollektív tudattalan tartalmait archetípusoknak nevezzük. Archetípus lehet
elvont személy, mint a „hős”, a „tréfacsináló” vagy a „bölcs mentor”; lehet viszony,
mint az anya–gyermek- vagy férfi–nő-kapcsolat; lehet helyzet, mint „a túlerő elleni
harc”, „beavatás” vagy „szerelem azok között, akiknek gyűlölniük kellene egy-
mást”; és lehet viselkedés, mint a halállal és a születéssel kapcsolatos magatartá-
sok. Az archetípusok a mítoszokban és a művészetben is könnyen tetten érhetők.
Jung szerint az elhárító mechanizmusok nemcsak egyéni, hanem közösségi
szinten is működnek. Kollektív projekció (kivetítés) esetében például olyan el-
lenségképet hozhatunk létre, amely a „gonosz megtestesüléseként” hordozza a
közösség elfogadhatatlan lelki tartalmait. Az ilyen ellenséggel persze lehet küz-
deni, de legyőzni sohasem, hiszen mindig lesz olyan, akire vagy amire ráaggat-
juk a magunk rejtett hibáját. Ezt a – gyakran kissé homályos – ellenségképet,
fenyegetettségérzést mind kollektív, mind egyéni szinten árnyéknak nevezzük,
és a tudatosítással vehetjük fel vele sikeresen a harcot.
Miután megismerkedtünk árnyékszemélyiségünkkel, ellenkező nemű lélek-
részünk következik. Kezdettől fogva magunkban hordozzuk ugyanis a másik
nem pszichológiai tulajdonságait is, ha nem így lenne, a nők és a férfiak vég-
képp nem tudnák egymást megérteni. Minden férfiban van egy tudattalan kép a
nőről, amely tulajdonképpen az ősök hosszú sorának a nőkkel kapcsolatos ta-
pasztalataiból csapódott le, ez az anima, amely a férfilélek összes nőies tenden-
ciájának is megtestesítője. Hasonlóképpen a nőkben is él egy veleszületett kép a
férfiakról, ami egyúttal a nő férfias lélektartalmainak is megjelenítője, ezt a „bel-
ső figurát” animusnak hívjuk. Az árnyékhoz hasonlóan az animust és az animát
is tudatosítani kell, különben problémákat okozhatnak. Ha egy férfi nem vesz
tudomást a benne élő nőről, az szeszélyrohamokban, nőiesen csípős megjegyzé-
sekben nyilvánulhat meg, ha egy nő hanyagolja el személyiségének férfias olda-
lát, az megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen, kivételt nem ismerő íté-
letalkotásokban jelenik meg.
Jung szerint tehát a személyiség szempontjából lényeges, hogy annak tuda-
tos részét és a tudatos tartalmak tudattalan ellenpárját tudjuk integrálni és fel-
dolgozni. Ezáltal akár a fenyegető, szorongást keltő impulzusok is segítővé vál-
nak, építik a személyiséget.
6.2.3 A tanuláselméletek személyiségfelfogása
6.2.3.1 Kondicionáláselmélet
Általános tapasztalat, hogy az emberek személyisége nem állandó, élettapasz-

talataink mindannyiunkat alakítanak, emellett a magatartásunk nemcsak a sze-
mélyiségünktől, hanem attól a helyzettől is függ, amiben aktuálisan vagyunk.
141
© Typotex Kiadó
A tanuláselméletek nézőpontjából a személyiség azokból a tanult viselkedés-

tendenciákból áll össze, amelyeket a személy élettapasztalatai során elsajátított.
A tanuláselméleteken belül a kondicionáláselméletek egyfajta „szigorú” felfo-
gást képviselnek: azt feltételezik, hogy az emberi viselkedést elsődlegesen a külső
események, a külvilágból származó ingerek alakítják. A belső tényezők ilyen el-
hanyagolása miatt az elméletet a pszichológiában sokan fenntartásokkal fogad-
ták, talán azért is, mert ebben a felfogásban az ember túlságosan hasonlít egy la-
boratóriumi útvesztőben futkározó patkányhoz, és a kísérleti kutatások nagy
részét is állatokon végezték.
A klasszikus kondicionálás, melynek során korábban semleges ingerekhez
már más ingerhez kötődően meglévő válaszok kapcsolódnak, elsősorban érzel-
mi válaszok kialakulásában játszhatnak szerepet. Egy kisgyermeknél például
jégkrém (feltétlen inger) édes íze mosolyt, örömet (feltétlen reakció) vált ki.
A fagylaltos kocsi csengője, ami a jégkrémfogyasztást közvetlenül megelőzi,
összekapcsolódik az édes ízzel, és a továbbiakban feltételes ingerként önmagá-
ban is mosolyt vált ki, ami ekkor már feltételes reakció. Felnőtteknél például
egy romantikusan csábító partner okozta szexuális izgalom kapcsolódhat össze
az egyidejűleg hallott hangulatos zenével, így a későbbiekben a zene önmagá-
ban is kellemes izgalmat idézhet elő. Az ingerek asszociálódásán és a generali-
zálódáson keresztül egyre újabb és újabb ingereknek lesz meg az a képessége,
hogy érzelmi választ váltsanak ki.
Hogyan kapcsolódnak az érzelmi válaszok a személyiséghez? A kedvelt és
nem kedvelt dolgaink, preferenciáink, ízlésünk, melyek fontos részét képezik a
személyiségünknek, érzelmi kondicionálás útján alakulnak ki. Egy semleges in-
ger kellemes eseményhez kapcsolása az inger előnyben részesítését, kellemet-
len eseményhez asszociálása ellenben annak elkerülését eredményezi. Mivel az
embereket életük során különböző élmények érik, preferenciamintázatuk, ízlé-
sük is különböző lesz.
A kondicionálás másik formája, ami a tanuláselméletek szerint döntő módon
hozzájárul a személyiség kialakulásához, az instrumentális kondicionálás, mely
szerint a jutalmazott cselekvés megismétlődésének valószínűsége nő, a bünte-
tés viszont csökkenti az azt megelőző viselkedés megismétlődésének tendenciá-
ját. Az instrumentális kondicionálás szerepe a szokások, az egyénre jellemző vi-
selkedésformák kialakulásában meghatározó. Például, ha egy kislány az édes-
anyjától mindig süteményt kap, ha segít neki a konyhában, a lány egyre jobban
szeret majd főzőcskézni. A büntetés alakítja a viselkedést például abban az eset-
ben, ha az iskolából folyamatosan elkéső tanulónak írásbeli pluszfeladatot kell
végeznie, melynek következtében megpróbál majd pontosan érkezni.
Az instrumentális kondicionálás felelős az olyan irracionálisnak tűnő visel-
kedések kialakulásáért is, mint a babona. Előfordulhat, hogy egy megerősítés
nem következménye a megelőző viselkedésnek, hanem véletlenül követi azt.
Ha a megerősítés ebben az esetben pozitív, a viselkedés újból be fog következni,
és megnő annak a valószínűsége, hogy ismét pozitív megerősítés fogja követni.
Például, ha az új plüssmacink velünk volt egy fontos vizsgán, amire jó jegyet
142
© Typotex Kiadó
kaptunk, megnő annak a valószínűsége, hogy a következő megmérettetésre is

magunkkal fogjuk vinni.
A válaszok generalizációja biztosítja, hogy a viselkedési tendenciák egyre
több, egymáshoz hasonló helyzetben jelenjenek meg. A tanuláselméleti kutatók
szerint emiatt tűnik úgy, mintha az egyén személyiségvonásokkal rendelkezne,
ez azonban csak illúzió, a személy csak akkor fog következetesen viselkedni, ha
a környezeti ingerek a helyzetek között viszonylag hasonlóak maradnak.
Bár a kondicionáláselméletek hatékonyan magyarázzák meg a személyiség
néhány jellemzőjét és kialakulásának folyamatát, a viselkedés néhány fontos,
laboratóriumi környezeten kívüli mozzanatát nem tudják megragadni. Nem
adnak magyarázatot például arra, hogy az emberek hogyan képesek olyan tet-
teik következményét is előre látni, amit soha nem követtek el, vagy hogy a gyer-
mekek miért képesek új, bonyolult viselkedésekkel előállni. Ezeknek a jelensé-
geknek a magyarázatára új tanuláselméleti megközelítés bontakozott ki, me-
lyet szociálistanulás-elméletnek nevezünk.
6.2.3.2 Szociálistanulás-elmélet
A szociálistanulás-elmélet azt hangsúlyozza, hogy a viselkedések tanulása nem

steril laboratóriumi, hanem társas környezetben történik. A pusztán fiziológiai
szükségletek kielégítésén alapuló megerősítések (élelem, víz, fájdalom elkerülé-
se) kevésbé fontosak az emberi tapasztalatokban, mint a szociális megerősítések
(elfogadás, dicséret, mosoly, mások figyelme vagy elutasítása, rosszallása). Az a
gyermek, akit szülei mindig megdicsérnek, ha mások előtt produkálja magát, az
óvodában is igyekszik majd minél többet szerepelni. Ha emiatt az óvónők is meg-
dicsérik, és a társai között is népszerű lesz, a továbbiakban is keresni fogja a sze-
replési lehetőségeket.
Sok választ közvetlen megerősítés nélkül sajátítunk el, másodlagos megerősí-
tések által, vagyis úgy is tanulhatunk, hogy megfigyeljük mások viselkedését, és
azt, hogy ezek milyen következményekkel jártak az illetőre nézve. Ha azt látjuk,
hogy valakit valamiért megbüntetnek, kevésbé valószínű, hogy mi is ugyanazt
fogjuk tenni. Ha a jutalmat valaki más kapta, mi is úgy fogjuk a viselkedésünket
megváltoztatni, mintha a cselekvésért minket jutalmaztak volna. Az ilyen meg-
erősítéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy mások sikereiből és hibáiból mi is ta-
nuljunk, behelyettesítő (vikariáló) megerősítésnek nevezzük.
A megfigyeléses tanulásnak óriási a szerepe többek között az agresszív visel-
kedés elsajátításában. Ha a televízióban, mozifilmekben és számítógépes játékok-
ban (vagy akár élőben) megjelenő újszerű agresszív viselkedésnek vagyunk tanúi,
akkor tanulás útján olyan viselkedési lehetőséget sajátítunk el, amely beépül vi-
selkedési lehetőségeink készletébe. Ha az agressziót a megfigyelt helyzetben el-
tűrik, sőt jutalmazzák, kialakulhat bennünk az a vélemény, hogy az erőszak a
konfliktusok rendezésének megfelelő módja lehet. A behelyettesítő megerősítés
biztosítja, hogy a legközelebbi nézeteltérés során ezeket a taktikákat nagyobb va-
143
© Typotex Kiadó
lószínűséggel használjuk. A helyzetet súlyosbítja, hogy a médiában a „jófiúk”

gyakran éppen olyan agresszívek, mint a negatív szereplők.
6.2.4 Fenomenológiai elméletek
A fenomenológiai elméletek az egyén szubjektív élményeire összpontosítanak,

abból indulnak ki, hogy minden valaha élt emberi lény különbözik mindenki
mástól. Ezért az emberek abban is különböznek, ahogy a világot látják. A szubjek-
tív és személyes vonatkozások fontosságát olyannyira végletekig fokozza ez a
megközelítés, hogy az objektív valóság szinte lényegtelen is számára. Az számít
csak igazán, hogy az egyén milyen vonatkoztatási keret mentén látja, éli meg a vi-
lágot. A fenomenológia szó is az „egyén szubjektív tapasztalataira” utal.
A másik sarkalatos pontja ezeknek az elméleteknek, hogy az ember szabad
akarattal rendelkezik, és képes meghatározni önmaga számára, hogy milyen le-
gyen az élete. Az emberek természetüknél fogva képesek önmaguk fejlesztésé-
re, megvalósítására, és törekednek is erre. Az elképzelés tehát sokkal inkább a
lehetőségekre összpontosít, mintsem a korlátokra.
A fenomenológiai megközelítés változatai közül a legfontosabb a humanisz-
tikus pszichológia. Bár a vonáselméleti megközelítésnél említett Gordon All-
port is humanisztikus pszichológus volt, az irányzat két legjelentősebb, köz-
ponti képviselője Carl Rogers és Abraham Maslow.
ROGERS személyiségelméletének központi fogalma az énfogalom (self),
amely tartalmazza mindazokat az elképzeléseket és értékeket, amelyek a saját
ént jellemzik: annak tudata, hogy „mi vagyok én” és „mit tehetek”. Az észlelt én-
fogalom befolyásolja a világ észlelését és a viselkedést. Az, aki erősnek, haté-
konynak, intelligensnek érzi magát, egészen másként látja a világot, és másként
is viselkedik, mint aki gyengének és ügyetlennek tartja magát. Az énfogalom
azonban nem feltétlenül a valóságot tükrözi: ha valakit mások sikeresnek lát-
nak, ő ettől függetlenül tarthatja magát egy rakás csődnek.
Rogers szerint az ember minden tapasztalatát az énfogalma mentén értékeli,
az emberek úgy szeretnek viselkedni, hogy az összeegyeztethető legyen az
énfogalmukkal. Az énfogalomnak ellentmondó élmények, érzések és gondola-
tok fenyegetik azt, ezért kikerülnek a tudatból. Tehát Rogersnél is megjelenik az
elfojtás fogalma, de Freuddal szemben nem tartja szükségszerűnek azt. Minél
több tapasztalat kerül elfojtásra, annál nagyobb lesz a szakadék az énfogalom és
a valóság között, és annál nagyobb valószínűséggel jelennek meg alkalmazko-
dási zavarok, hiszen az egyénnek védenie kell magát a szorongást keltő igaz-
ságtól. A jól alkalmazkodó személy énfogalma ezzel szemben összhangban van
a gondolataival és viselkedésével, ugyanakkor elég rugalmas ahhoz, hogy az új
élményeket magába építse.
Rogers elképzelésének másik fontos fogalma az énideál. Mindannyiunknak
van elképzelése arról, hogy milyen szeretne lenni. Minél közelebb van az én-
ideál a reális énfogalomhoz, annál boldogabbnak, elégedettebbnek, kiteljese-
144
© Typotex Kiadó
6.3 A SZEMÉLYISÉG BIOLÓGIAI MEGHATÁROZOTTSÁGA 145
dettebbnek érezzük magunkat, a kettő közötti túl nagy eltérés viszont a boldog-
talanság forrása.
MASLOW, akinek a szükséglethierarchiára vonatkozó elméletét a motiváció-
ról szóló fejezetben tárgyaltuk, személyiségelméletében a szükséglethierarchia
csúcsán álló önmegvalósítás fontosságát hangsúlyozta. Maslow az önmegvaló-
sító embereket tanulmányozta, azokat a személyeket, akik saját lehetőségeiket
rendkívüli módon ki tudták használni. Az önmegvalósító emberre különösen
jellemzőnek tartott néhány olyan tulajdonságot, mint például hogy hatékonyan,
gyakorlatiasan észlelik a valóságot; spontán módon, frissen gondolkodnak és
viselkednek; és olyannak fogadják el magukat, amilyenek.
Az önmegvalósítás legtisztább élményét (amelyet Maslow csúcsélménynek
nevezett) mindenki átélheti. Ez a cél elérésének egy időleges – nem mások ellen
irányuló és nem önző – élménye, melynek során úgy érezzük, mintha össze len-
nénk kapcsolva a környezettel, az időérzékünk elvész, és olyan mélyen éljük át
a tapasztalatot, amennyire csak lehetséges. Ilyenkor azt mondjuk, hogy „belefe-
ledkezünk” valamilyen tevékenységbe. A csúcsélmény többféle kontextusban
jelenhet meg: lehet például kreatív tevékenység, természetben való gyönyörkö-
dés, esztétikai élmény, a sportolásból vagy másokkal való kapcsolatból szárma-
zó öröm.
6.3 A SZEMÉLYISÉG BIOLÓGIAI MEGHATÁROZOTTSÁGA
Mint láttuk, a személyiségelméletek jelentősen különböznek abban, hogy a sze-

mélyiséget elsősorban biológiai, öröklött tényezők vagy főképpen tanult, hely-
zeti meghatározók függvényének tekintik-e. A típustanok szerint a személyi-
ségtípusunk velünk születik, sőt egyes típuselméletek odáig is elmennek, hogy
a testfelépítés és a személyiség között szoros kapcsolatot tételeznek fel. A tanu-
láselméletek ezzel ellentétben elhanyagolják a genetikai jellemzőket, és szinte
kizárólag a környezet viselkedést formáló hatását veszik figyelembe. Vajon
van-e örökletes alapja az emberi személyiségnek?
Akárcsak az intelligencia esetében, a személyiség örökletességének meghatá-
rozásban is a legfontosabb eredményeket az ikerkutatásokból kapták. A mód-
szer abból az alapfeltevésből indul ki, hogy az együtt nevelt ikerpárokat nagyjá-
ból ugyanazok az élettapasztalatok érik, akár egypetéjűek, akár kétpetéjűek, az
egypetéjű ikrek azonban genetikailag teljesen megegyeznek, míg a kétpetéjű ik-
reknek csak 50%-ban azonos a genetikai állományuk. Ha az egypetéjű ikrek egy
vizsgált jellemzőben jobban hasonlítanak egymásra, mint a kétpetéjűek, akkor
az adott jellemző hátterében legalább részben öröklött tényezők állnak.
Az örökletesség meghatározásában nem az ikerkutatások jelentik az egyetlen
információforrást. Gyakran alkalmazzák az adoptációkutatást is, melyben az
örökbe fogadott gyermek személyiségjegyeit egyrészt az örökbe fogadó szülők,
másrészt a biológiai szülők jegyeivel vetik össze. Ha a gyermek inkább a bioló-
giai szüleihez hasonlít egy tulajdonságban, akkor az a tulajdonság inkább örök-
145
© Typotex Kiadó
letes meghatározottságára utal, ha pedig az örökbe fogadó szülőkre, akkor azt

környezeti eredetűnek tekintik. Az iker- és adoptációvizsgálatokat több évtize-
de személyiségjellemzők széles körének kutatására használják.
Ezekkel a módszerekkel ARNOLD BUSS és ROBERT PLOMIN arra a következ-
tetésre jutott, hogy a személyiségnek van egy öröklött alapja, amit temperamen-
tumnak neveznek. A temperamentum tulajdonképpen a személy viselkedési
stílusát határozza meg, és három diszpozícióból áll, ezek az aktivitási szint, az
emocionalitás és a szociabilitás. Az aktivitási szint az egyén cselekvéseinek
energikusságát jelenti, azt, hogy milyen intenzitással és tempóban tevékenyke-
dik. Aki magas aktivitási szinttel rendelkezik, az sok energiát fektet abba, amit
éppen csinál, és ha teheti, gyorsan végzi el azt, míg az alacsony aktivitási szint-
tel rendelkezők ráérősebbek, és hajlamosak olyan tevékenységeket választani,
amelyek kevésbé erőteljes cselekvésekkel járnak. Az emocionalitás arra vonat-
kozik, milyen gyakran és milyen gyorsan hajlamos a személy negatív érzelmek
(nyugtalanság, ingerültség, düh és félelem) átélésére. A szociabilitás fogalma
pedig azt takarja, mennyire szeret valaki másokkal együtt lenni. A szociábilis
személyek szeretik a közös tevékenységeket, szeretnek másokkal együtt lenni
és beszélgetni, igényt tartanak mások figyelmére.
Érdekes, hogy több vizsgálat szerint is elsősorban genetikai meghatározottsá-
gú temperamentum-összetevők közül kettő erősen hasonló Hans Eysenck vonás-
elméletében megjelenő két „szupervonáshoz”: a szociabilitás az extraverzió, az
emocionalitás pedig az érzelmi labilitás–stabilitás dimenziókra hasonlít. A tempe-
ramentum örökletességét bizonyító eredmények egyúttal az ötfaktoros személyi-
ségmodell (a „Nagy Ötök”) két faktorának, az extraverziónak és az emociona-
litásnak biológiai alapjait is alátámasztják. A többi három faktor (barátságosság,
lelkiismeretesség és nyitottság) esetében is vannak az örökletességre utaló jelek,
bár ezek a barátságosság esetében gyengébbek, mint a másik négy faktornál.
Az öröklődés fontos tényező ugyan a személyiség esetében, de az esetek több-
ségében az idő múlásával gyengül a hatása. Ikerkutatások azt mutatják, hogy fel-
nőttkorra a genetikai tényezők szerepe jelentősen csökken, ami arra utal, hogy a
környezeti tényezők jelentősége a személyiség alakításában egyáltalán nem elha-
nyagolható.
6.4 A SZEMÉLYISÉG MÉRÉSE
A személyiségjellemzők becslését nap mint nap megkíséreljük annak érdeké-

ben, hogy képet kapjunk azoknak az embereknek a tulajdonságairól, akikkel ta-
lálkozunk, és felmérjük, hogy mit várhatunk tőlük a jövőben. A személyiség fel-
térképezése nem könnyű feladat, gyakran előfordul, hogy téves képet alkotunk
a másikról. A pszichológusok is ugyanazzal a céllal igyekeznek mérni a szemé-
lyiséget, mint a hétköznapi emberek, és ugyanazokkal a nehézségekkel is talál-
ják magukat szemben, a módszereik azonban szigorúbb követelményeknek kell,
hogy megfeleljenek.
146
© Typotex Kiadó
6.4 A SZEMÉLYISÉG MÉRÉSE 147
Személyiségmérést kezdetben klinikai környezetben alkalmaztak abból a cél-

ból, hogy a beteg személyeket az egészségesektől megkülönböztessék, illetve
hogy a konkrét betegséget megállapítsák. Később – az intelligencia- és képes-
ségtesztek mellett – fontos része lett a pályaválasztási tanácsadásnak, és emel-
lett gyakran használják a munkaerő- és vezetőkiválasztási eljárásokban annak
előrejelzésére, hogy a jelentkező mennyire fog beválni abban az állásban, amire
jelentkezett, azaz tulajdonságai képessé teszik-e magas teljesítményre az adott
munkakörben, ő pedig kielégítőnek érzi-e azt, amit a munkakör nyújtani tud.
6.4.1 Személyiségmérési eljárások
A pszichológusok több forrásból merítenek vizsgálódásaik során. A személyi-

ségmutatók egy része nem a vizsgált személytől származik, hanem egy kívülál-
ló megfigyelőtől. Az ilyen mérési módszereket megfigyelői értékelésnek ne-
vezzük. A megfigyelők sokfajta adatot szolgáltathatnak, például a személyt jól
ismerők (családtagok, barátok, tanárok, munkahelyi felettes stb.) pontozhatják
őt különféle személyiségdimenziók mentén, de adhatnak szöveges értékelést is.
Az egyik fontos, munkapszichológiában is használt eljárás az interjú, ahol az
emberek saját szavaikkal beszélhetnek önmagukról, majd pedig az interjúkészí-
tő von le következtetéseket abból, amit elmondanak. Más esetben a megfigyelő
nem lép interakcióba a vizsgált személlyel, hanem annak alapján formál véle-
ményt, amit a viselkedés megfigyelése közben látott.
Egy másik csoportot alkotnak a projektív tesztek. Ezek neve a projekció szóból
származik, mivel a vizsgálati személyeknek többértelmű ingert mutatunk be,
amelybe ő a saját személyiségét vetíti bele. Nincsenek egyértelmű válaszok, az
egyén a képzeletét használja, amelybe betörhetnek azok a tartalmak, témák, ame-
lyek éppen most vagy általában foglalkoztatják, de a válaszban megjelenik az a
mód is, ahogy a személy a világot látja, és ahogy arról gondolkodik. A többértel-
mű inger lehet egy mondat, amit be kell fejezni, vagy egy kiegészítendő ábra,
vagy akár (ahogy az egyik legismertebb projektív eljárásban, a Rorschach-teszt-
ben) tintafoltok is. A projektív teszteket előszeretettel alkalmazzák a pszichoana-
litikus szemléletű személyiségmérésben, mert különösen alkalmas tudattalan ér-
zések, vágyak feltárására, de más megközelítések módszerei között is megjelenik.
A személyiségmutatók túlnyomó többsége abból a feltételezésből indul ki,
hogy a személyiségét mindenki saját maga tudja legjobban megítélni. Az önjel-
lemzésen alapuló eljárásokban a vizsgált személyek maguk jelölik meg, milye-
nek, hogyan éreznek és viselkednek. Az önjellemzésen alapuló személyiség-
teszteknek két elterjedt formája létezik. Az egyikben az állításokról egyértelmű-
en el kell döntenünk, hogy igazak, érvényesek-e ránk vagy sem. A másik forma
többfokozatú osztályozást tesz lehetővé: egy skálán azt kell bejelölnünk, hogy
mennyire jellemző ránk az állítás, vagy mennyire értünk egyet vele.
Egyszerű használhatóságuk és gyors kiértékelhetőségük miatt az önjellemzé-
ses személyiségtesztek széles körben használatosak a munkapszichológiában.
147
© Typotex Kiadó
Előnyük az is, hogy segítségükkel több személy eredményei könnyen összeha-

sonlíthatóak. Általában nem a személyiség egyetlen aspektusára koncentrál-
nak, hanem külön skálákon több dimenziót is mérnek, az ilyen típusú mérőesz-
közöket személyiségleltárnak nevezzük. A személyiségleltárakkal kapcsolat-
ban fontos megjegyezni, hogy értékelésüknél nem csak az egyes skálákon elért
pontszámot kell figyelembe venni, a jól képzett értékelő számára a pontszámok
egymáshoz való viszonya, az általuk kialakított mintázat legalább ugyanennyit
elárul. Például ha a vizsgált személy magas pontszámot ér el a dominanciát
mérő skálán, teljesen más viselkedés lesz rá jellemző, ha emellett a barátságos-
ság pontszáma is magas, és más, ha ez az értéke alacsony.
A személyiségtesztek kialakítása hosszú, türelmet és alaposságot igénylő fel-
adat, a mérőeszköznek ugyanis számos szigorú követelménynek kell eleget ten-
nie. Először is az eredménynek megbízhatónak kell lennie, ami azt jelenti, hogy
ugyanazt a személyt ugyanazzal a mérőeszközzel további alkalmakkor vizsgál-
va nagyon hasonló vagy ugyanazt az eredményt kell kapnunk. A körülmények-
nek (napszaknak, időjárásnak, a tesztet felvevő személynek, egyéb, a teszt tar-
talmától független tényezőknek) nem szabad befolyásolniuk a végeredményt.
Nem megbízható például egy megfigyeléses értékelés, ha ugyanaz a viselkedés
a megfigyelőktől jelentősen különböző pontszámokat kap. Ekkor vagy a megfi-
gyelőinket választottuk ki rosszul, vagy az értékelési kritériumok nem voltak
egyértelműek.
Az, hogy a mérőeszközünk megbízható, önmagában még nem elegendő, elő-
fordulhat ugyanis, hogy bár ugyanazzal a személlyel felvéve a tesztet mindig
hasonló eredményt kapunk, a mérés mégsem szól semmiről, vagy valami egé-
szen másról szól, mint gondoljuk. Ezért a másik fontos kritérium, hogy a mérési
technikánk érvényes legyen, vagyis azt mérje, amit valójában mérni szeretnénk.
Mérőeszközünk érvényességét számos tényező csökkentheti, ezek közül a
legfontosabb a vizsgált személy szociális megfelelési igénye. Ez az elnevezés
arra utal, hogy az emberek szeretik magukat kedvező színben feltüntetni, ren-
des, kompetens, becsületes személynek bemutatni, különösen akkor, ha a mé-
résnek tétje van. Ettől a tendenciától senki sem mentes, de egyes embereknél ez
a hajlandóság erősebb, mint másoknál. Náluk fennáll az a veszély, hogy a teszt
inkább a megfelelési igényüket fogja tükrözni, mint valós személyiségüket. Ezt
a problémát a pszichológusok általában úgy próbálják megoldani, hogy az állí-
tásokat, kérdéseket úgy fogalmazzák meg, hogy egyik válasz se tűnjön szociáli-
san megfelelőbbnek, mint a másik, még a látszatát is kerülve annak, hogy az
egyik személyiségjellemző kívánatosabb vagy elfogadottabb lenne, mint a má-
sik. Eljárhatnak úgy is, hogy a teszt egyes tételei kimondottan a társas megfele-
lési igényt mérik, és az így kapott információt a többi skála értelmezésénél kor-
rekciós tényezőként veszik figyelembe.
Tesztkitöltőként azt kell szem előtt tartanunk, hogy a képességtesztekkel el-
lentétben a személyiségmérő eszközöknél nincsenek jó vagy rossz válaszok.
A megfelelőnek gondolt válaszok adására irányuló nyomás természetesen nem
elhanyagolható, hiszen minden kultúrában vannak olyan tulajdonságok, ame-
148
© Typotex Kiadó
lyeket általában kívánatosabbnak tekintenek, mint másokat. Téthelyzetben

(például állásra történő jelentkezéskor) magunknak is lehetnek elképzeléseink
arról, mire vonatkoznak a teszt tételei, és milyen képet adjunk magunkról, ha
előnyös helyzetbe szeretnénk kerülni. Mindent egybevetve azonban érdemes
inkább őszinte, mint „megfelelő” válaszokat adni, egyrészt mert soha nem tud-
hatunk biztosat arról, hogy mi a valóban megfelelő, másrészt hamis benyomás
keltésével olyan körülmények közé, olyan feladatok elé kerülhetünk, amelyek
nem illeszkednek a valódi személyiségünkhöz, és amelyek éppen ezért hosszú
távon nem lesznek kielégítőek számunkra.
6.4.2 A mérőeszközök kifejlesztése
Új mérőeszköz kifejlesztésekor a személyiségkutató két lehetséges módszer kö-

zül választhat. Az egyik út a tesztszerkesztés elméleti megközelítése, amely-
nek kiindulópontját, mint ahogy a neve is mutatja, az elméleti megfontolások
alkotják. A kutató valamilyen racionális megfontolásból arra a következtetésre
jut, hogy a személyiség valamely dimenziója fontosabb a többinél. Ezután a ku-
tató olyan teszttételeket fogalmaz meg, amelyekben a fontosnak tartott dimen-
zió érvényesen és megbízhatóan tükröződik. Az eljárás során a pszichológus te-
hát először eldönti, hogy mit szeretne mérni, majd azt, hogy hogyan. A munka
azonban nem fejeződik be itt. A tesztet felveszik több ezer, a reprezentatív min-
tavétel szabályai szerint kiválasztott emberrel, majd az érvényességet és meg-
bízhatóságot az erre alkalmas statisztikai eljárásokkal ellenőrzik. Végül a teszt
módosítása után megállapítják a skálapontszámok átlagait és szórásait (általá-
ban külön-külön a nemekre, esetleg más demográfiai csoportokra).
A tesztszerkesztés másik stratégiáját tapasztalati útnak nevezzük. Ennek jel-
legzetessége, hogy tapasztalati adatok döntik el, hogy milyen tételek építsék fel
a mérőeszközt. A kutató az embereket olyan különböző kritériumcsoportokba
sorolja, amelyek személyiségjellemzőikben eltérnek egymástól: összességében
például a vezetők csoportja valószínűleg magasabb dominanciával rendelke-
zik, mint más csoportok, a segítő foglalkozásúak, például ápolónők, empatiku-
sabbak, az extrém sportok kedvelőit pedig jobban jellemzi a kockázatkeresés.
Ezután a kritériumcsoportok tagjai saját magukat jellemzik nagyszámú lehetsé-
ges tétel mentén. A tesztbe csak azok a tételek kerülnek be, amelyekre a kritéri-
umcsoportba tartozók másként válaszolnak, mint a többiek, vagyis amelyek ta-
pasztalati úton különbséget tesznek a kritériumcsoportba tartozók és a többi
személy között. Ha minden kritériumcsoportra találunk ilyen tételeket, akkor
az egész teszt felhasználható lesz annak eldöntésére, ki melyik csoportba sorol-
ható. Ebben a felfogásban egy tétel tartalma egyáltalán nem számít, amíg a kri-
tériumcsoport tagjai másként válaszolnak rá, mint a többi ember.
149
© Typotex Kiadó
6.4.3 Személyiségmérő eljárások a munkapszichológiában
A hetvenes-nyolcvanas évekig a munkaerő-kiválasztásban használt személyi-

ségtesztek jórészt klinikai alapú, projektív tesztek voltak, melyek azontúl, hogy
igen időigényesek és ennélfogva költségesek voltak, nem mutatkoztak pontos
előrejelzőinek a „normál”, egészséges személyek munkában betöltött alkalmas-
ságának, munkahelyi teljesítményének. Így a munkapszichológiában az érdek-
lődés és a figyelem a személyiség rendellenességét mérő módszerektől egyre
jobban elfordult azon módszerek felé, melyek a normál, felnőtt populáció kifi-
nomult, pontos értékelését tették lehetővé.
A papír-ceruza alapú, önjellemzéses tesztek elterjedése arra ösztönözte a ku-
tatókat, hogy tovább vizsgálják a specifikus személyiségvonások és a különbö-
ző foglalkozási kritériumok közötti kapcsolatot. A nyolcvanas évekre már nem
volt kétséges a személyiség kiemelkedő szerepe a munka sikerességében, így a
kognitív képességek (például intelligencia, szervezőkészség, figyelmi kapaci-
tás) mellett a személyiséget a munkavállaló alkalmasságának alapvető megha-
tározójaként tartották számon.
A nyolcvanas-kilencvenes években a személyiségpszichológusok a munka-
és szervezetpszichológusokkal karöltve nagy érdeklődéssel vizsgálták az egyes
személyiségvonások specifikus kapcsolatát a különböző munkaköri kritériu-
mokkal, a teljesítménnyel és a munkahelyi viselkedéssel.
Ma a munkapszichológiában már számos, önjellemzésen alapuló személyi-
ségvizsgálati módszert használnak, melyek mindegyike egy-egy személyiségel-
méletet vesz alapul. Ezek közül az alábbiak a legkedveltebbek:
A CPI (California Psychological Inventory vagy California Personality Inven-

tory) többek között olyan személyiségvonásokat vizsgál, mint az önkont-
roll, flexibilitás, dominancia, szociabilitás, önelfogadás.
A jungi tipológián alapul a MYERS–BRIGGS Típus Indikátor (Myers–Briggs
Type Indicator), mely extravertált–introvertált, gondolkodó–érző és érzéke-
lő–intuitív dimenziók mentén helyezi el a személyiséget.
EYSENCK elméletét veszi alapul az EPQ (Eysenck Personality Questionnaire),
amely a két „szupervonás”, az extraverzió-introverzió és az érzelmi stabi-
litás-labilitás mentén mér.
Újabb keletű, a kilencvenes évekből származó mérőeszköz a NEO-PI-R
(Neuroticity, Extraversion, Openness Personality Inventory), amely, mint a
neve is mutatja, az ötfaktoros személyiségmodell három faktorskálája
mindegyikén hat vonást mér.
150
© Typotex Kiadó
6.4.4 A személyiség alapján történő előrejelzést befolyásoló tényezők
A személyiség és a teljesítmény kapcsolatát különböző tényezők, moderátorok

befolyásolják. A személyiségmoderátorok az individuális különbségek szerint
azonosítják az embereket, és ez alapján befolyásolják viselkedésük előrejelzését.
A szelf-monitorozás azt jelzi, hogy a személy mennyire fordít figyelmet a környe-
zetében lévő szociális jelekre, és mennyire igyekszik megfelelni a szociális elvá-
rásoknak. Azoknak a viselkedését sokkal nehezebb a tesztek eredményei alap-
ján előre jelezni, akik érzékenyek a folyamatosan változó környezeti normákra
és elvárásokra, mert ezek az emberek viselkedésüket rugalmasan tudják igazí-
tani a változásokhoz. Vannak úgynevezett rugalmatlan viselkedésű emberek,
akik minden körülmények között hűek saját nézetükhöz, attitűdjükhöz, így
őket nehéz befolyásolni. Az ő viselkedésük könnyebben előre jelezhető a tesz-
tek alapján.
A szituációs moderátorok többféle módon befolyásolják a személyiség és a
teljesítmény kapcsolatát. A szituáció erőssége azt jelzi, hogy az adott helyzet
milyen mértékben engedi meg az egyénnek az individuális különbségek kifeje-
zését. Erős és gyenge szituációkat különböztethetünk meg attól függően, hogy
milyenek a helyzet diktálta követelmények és attól, hogy milyen mértékben
korlátozott a személy viselkedéstartománya. Az úgynevezett „erős” helyzetek-
ben nagy a követelmény és a nyomás a konformizmus irányába, a „gyenge”
helyzetekben viszont fordítva. A munkakörök különböző szabadságfokkal, au-
tonómiával rendelkeznek. A munkakörelemzés során meg lehet ismerni az
adott munka szabadságfokát, autonómiáját, s ennek ismeretében pontosabban
meghatározható, hogy milyen személyiségváltozók jelzik jobban előre a mun-
kateljesítményt. Különböző szervezetek dolgozóinál azt találták, hogy az auto-
nómia mértéke befolyásolja a munkateljesítmény, elégedettség és a testi egész-
ségügyi panaszok közötti kapcsolatot. Az olyan szituációs változók, mint a
szervezeti normák és szerepek, intenzitásuktól és átláthatóságuktól függően be-
folyásolják a személyiség-teljesítmény kapcsolatát.
151
© Typotex Kiadó
1. Milyen személyiségelméleteket nevezünk alkattanoknak? Ismertessen egy

alkattani elméletet!
2. Milyen részekből épül fel Freud topográfiai modellje, és mi jellemzi ezeket?
3. Kinek a nevéhez fűződik az uralkodó, a centrális és a másodlagos diszpozí-
ciók fogalma, és mik ezek?
4. Miért látszólagosak a kondicionáláselméletek képviselői szerint a vonások?
5. Mi az énfogalom és az énideál?
6. Mely módszerekkel vizsgálják a személyiség biológiai meghatározottságá-
nak mértékét?
7. Milyen feltételeknek kell eleget tennie egy pszichológiai tesztnek?
1. Allport, Gordon W. 1998. A személyiség alakulása. Szentendre, Kairosz.

2. Atkinson, Rita L . – Atkinson, Richard C. – Smith, Edward E. – Bem, Daryl J.
1997. Pszichológia. Budapest, Osiris.
3. Carver, Charles S. – Scheier, Michael F. 1998. Személyiségpszichológia. Buda-
pest, Osiris.
4. Izsó Lajos 2004. Pszichológia az MBA képzés hallgatói számára. BME. Oktatási se-
gédlet. Budapest.
5. Juhász Márta 2002. A Big Five-faktorok és -skálák alkalmazása a személyzeti kivá-
lasztásban és a teljesítményértékelésben. Az előrejelző érvényességet meghatározó
kritériumok módosulása a vezetői teljesítményértékelés tükrében. Doktori disz-
szertáció, Budapest, BME–ELTE.
6. Jung, Carl Gustav 1994. A lélektani típusok. Budapest, Európa.
7. Pléh Csaba 2000. A lélektan története. Budapest, Osiris.
8. Takács Ildikó – Simon Péter – Karoliny Mártonné 2003. Pszichológia műszaki
menedzser és közgazdász hallgatóknak. BME. Oktatási segédlet. Budapest.
152
© Typotex Kiadó
7. FEJEZET
A társas megismerés szociálpszichológiája
Juhász Márta
7.1 BEVEZETÉS
A szociális térben folyamatosan figyeljük és kódoljuk a bennünket ért informá-

ciókat, amelyeket azután értelmezünk, interpretálunk, majd ezt a tudást, isme-
retet a memóriánkban tárolva szükség esetén visszahívjuk és felhasználjuk az
ítéletalkotásunkban, döntéseinkben, problémamegoldásainkban. Ez azonban
nem azt jelenti, hogy mindig alaposan át is gondoljuk és értelmezzük a bennünk
ért hatásokat. Számos esetben az „analíziseink” igen felszínesek, az információ-
feldolgozásunk felületes, a szociális ingerre adott válaszunk, viselkedésünk pe-
dig az információ önkényesen kiválasztott jellemzőin alapulnak.
Sokszor nagyon könnyen alkotunk véleményt másokról, anélkül hogy alapo-
sabban ismernénk az illetőt. Elég egyszer látni vagy hallani az észlelt személyt,
és máris eldöntjük, hogy az illető szimpatikus vagy ellenszenves-e számunkra.
A későbbi interakciónkat (társas kölcsönhatás), viselkedésünket ezzel a személy-
lyel az első benyomásunk nagymértékben befolyásolja. A benyomásaink leg-
többször automatikusan alakulnak ki, amelyek segítenek bennünket az embe-
rek közötti bonyolult viszonyok megértésében és kezelésében.
A személyeket másként észleljük, mint a tárgyakat. A személyek viselkedésé-
ben szándékosságot feltételezünk, amelyek mögött célok, motivációk, képessé-
gek húzódnak meg. Ezért a szociális ingerek nem statikusak, hanem dinamiku-
san változó, komplex szituációkban megnyilvánuló ingerek. Az ember a társas
mező része, aki aktívan alakítja a történéseket. A társas térben ható pszichológi-
ai történések száma végtelen, ezért szinte lehetetlen valakit objektívan megis-
merni. Minden helyzetben más és más az a kulcsinger, amihez viselkedésünket
igazítani igyekszünk. Másképpen viselkedünk, sőt öltözködünk otthon, és más-
képpen a munkahelyünkön, és igen komikus helyzetek adódhatnak abból, ami-
kor a kulcsingereket nem értjük vagy félreértelmezzük.
153
© Typotex Kiadó
154 7. A TÁRSAS MEGISMERÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA
7.2 A BENYOMÁS KIALAKULÁSA
Az emlékezetünkben tárolt tudást a séma testesíti meg, ami egy olyan kognitív
struktúra, ami leegyszerűsített formában reprezentálja ismereteinket egy foga-
lomról, ingerről, személyről, helyzetről, eseményről, azaz a világról. A sémák
fontos szerepet játszanak az új információk kódolásában, az információk rögzí-
tésében és a már meglévő információkból való következtetések levonásában. A
séma használata azt sugallja, hogy mi magunk is hozzájárulunk ahhoz, hogy
milyennek észleljük a világot. Észlelés közben az a hamis illúzió alakul ki ben-
nünk, hogy az, ahogyan észleljük a körülöttünk lévő világot, az hű lenyomata
és objektív megjelenítése a valóságnak.
7.2.1 A sémák szerepe az információfeldolgozásban
A bennünket ért információk kódolásában a sémáknak fontos szerepük van. Az

azonnali (online) benyomás kialakulásában gyakran használunk könnyen ész-
lelhető fizikai kulcsingereket: életkor, nem, bőrszín, ruházat, jelvények, viselke-
désmód stb. Ezek a „címkék” segítenek az azonnali döntés meghozatalában az
egyes kategóriatagságra vonatkozóan. Az emberek ruházata, öltözködése alap-
ján gyorsan eldöntjük, ki milyen társadalmi réteghez tartozik, és ez alapján
messzemenő következtetések vonunk le magatartásáról, szokásairól, munkájá-
ról, sőt munkavégzésének minőségéről is.
A sémák befolyásolják az észlelésünket is, azt, hogy a környezeti ingerekből
mit veszünk észre, és hogyan értelmezzük, kódoljuk észrevételeinket. Kellemet-
len helyzetek adódhatnak abból a gyakori jelenségből, hogy a saját csoportunkon
(ingroup) belül minimalizáljuk, a csoportok között pedig maximalizáljuk a kü-
lönbségeket, és ezeket esetenként fel is nagyítjuk. Az emberek hajlamosak saját
csoportjuk tagjait különbözőnek észlelni másoktól, és ennek megfelelően olyan
információkat keresnek, amelyek ezt a képzetüket megerősítik. A külső csoport
(outgroup) tagjait viszont általában homogénnek észlelik, és viszonylag kisebb
változatosságot, variabilitást tulajdonítanak a külső csoport tagjainak. Ezért van
az, hogy az európaiak a keleti népek minden egyes tagját egyformának észlelik,
sőt még a belső tulajdonságuk jellemzésében is a szóhasználatuk sokkal egysze-
rűbb és sematikusabb. Továbbá jellemző, hogy a fiatalok az idősebbeket csak né-
hány dimenzió mentén jellemzik. Ha azonban van egy ellenpélda, és az inkon-
zisztens (nem összeegyeztethető) az előzetesen kialakított képpel, akkor több
időbe telik kódolni az ilyen jellegű információt. Zavarba jövünk, ha idős embert
látunk futni a parkban, és érthetetlennek tűnik, amikor a nyelvtanfolyam legaktí-
vabb tagja egy idős hölgy.
A sémák nemcsak az információk kódolását, de az emlékezetből való előhí-
vást, felidézést is befolyásolják. Általában a számunkra fontos sémával egybe-
vágó információkra, az előzetes elvárásainknak megfelelő(konzisztens) esemé-
nyekre jobban emlékszünk, de az is gyakran előfordul, hogy éppen az elvárá-
154
© Typotex Kiadó
7.2 A BENYOMÁS KIALAKULÁSA 155
sunkkal nem összeegyeztethető (inkonzisztens) információ marad meg jobban

az emlékezetünkben. Ez utóbbi esetben az inger rendkívülisége az, ami felkelti
az érdeklődésünket, így hajlamosabbak vagyunk nagyobb kognitív erőfeszítést
tenni az inkonzisztens információk beillesztésére. Az inger mélyebb szintű fel-
dolgozása pedig megkönnyíti a felidézést.
Kísérleti személyek két csoportjának ugyanazt a videofilmet játszották le:
ahol egy nő látható, aki férjével kettesben egy vacsorával ünnepelte meg szüle-
tésnapját. Az egyik kísérleti csoportnak azt mondták, hogy a nő foglalkozása
pincér, míg a másiknak azt, hogy könyvtáros. Ezek után a vizsgálati személyek-
nek fel kellett idézniük a filmben látottakat. Mindkét esetben az emlékezetet a
szerepsémával konzisztens információk vezérelték, azaz a „pincér helyzetben”
arról számoltak be, hogy miközben a nő nézte a televíziót sört ivott, míg a
„könyvtáros helyzetben” arról, hogy a nő szemüveges volt, és a vacsora közben
komolyzenét hallgatott.
7.2.2 A szociális sémák fajtái
A fenti kísérlet is azt bizonyítja, hogy az emberek különböző sémákat használ-

nak a társas térben való orientálódásban. A szerepsémán kívül még számos sé-
mát különböztetünk meg, amelyek közül csak a legfontosabbakat emeljük ki:
Személyséma: A személyekre vonatkozó sajátos ismereteinket tartalmaz-

za vonásokra, tulajdonságokra és a személy viselkedése mögött meghúzó-
dó célokra, okokra fókuszálva. Egy személy viselkedése mögött okokat,
célokat, szándékokat tulajdonítunk, és ennek megfelelően jellemezzük
őket, és idézzük fel múltbeli viselkedésüket bizonyos helyzetekben.
Szerepséma: Azon viselkedéssorozatokat és az azokról szerzett ismerete-
ket és tudást tartalmazza, amelyeket például egy foglalkozási szerep betöl-
tőjétől elvárunk. A munkahelyi szocializáció során megtanuljuk azokat a
viselkedési szabályokat, amelyekről tudjuk, hogy a szerep betöltőjétől el-
vár a szereppartnere (például orvos–beteg).
Forgatókönyvek (script): A gyakran ismétlődő események sorozatát írják
le, és ezeket sűrítik mintaszerű cselekvéssorokká. Ezek a sémák határoz-
zák meg azt, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkedjünk. Például
másképpen viselkedünk egy esküvőn, mint egy temetésen. Ha valaki nem
a forgatókönyvnek megfelelően viselkedik (nem sémaszerűen), hirtelen
zavart és bizonytalanságot kelt a környezetében, amelyek akár tragikomi-
kusak is lehetnek
Self-séma: A „Self” az önmagunkról való ismereteinket és érzelmeinket
tartalmazza. Önmagunkról is ugyanúgy alakítjuk ki a sémákat, mint má-
sokról. Saját viselkedésünk elemzése, valamint más emberekre gyakorolt
hatásunk és az ebből származó reakciók megfigyelése egyfajta tükörként
szolgálnak, amelyekkel szembesülünk nap mint nap. Ezeket az ismerete-
155
© Typotex Kiadó
ket tárolja a self, és ez az önmagunkról kialakított kép határozza meg a

környezet ingereire nyújtott reakcióinkat, hogy mire vagyunk érzékenyek
és mire nem. A self-sémákat referenciapontként használjuk mások megíté-
lésében, azaz önmagunkhoz hasonlítunk másokat olyan dimenziók men-
tén, amelyek számunkra fontosak. Ha valakinek a testséma fontos, akkor
általában az embereket is a testalkatuk alapján kategorizálja. Akinek a
presztízs, a foglalkozás a fontos, másokat is a hivatásuk és a hierarchiában
betöltött szintjük, szerepük alapján ítél meg, jellemez.
7.2.3 Burkolt személyiségelmélet
A legtöbben olyan vonásokat alkalmazunk mások jellemzésére, amelyek legin-

kább hozzáférhetők a tudatunkban, mert gyakran használjuk őket, szinte „minimá-
lis erőbefektetéssel” mindig kéznél vannak. Mindenki olyan kifejezések mentén
értékel, amelyek számára fontosak, ezért mindenki másként látja ugyanazt a cél-
személyt. Ahelyett, hogy a valóságos különbségekre összpontosítanánk, a koráb-
ban kialakított tudásunkat használjuk fel mások megítélésében. Vagyis nem a
másik valós tulajdonságairól van szó, hanem arról, hogy mi milyen – általunk
fontosnak tartott – tulajdonságokat tulajdonítunk a másik személynek, azaz bur-
koltan rólunk van szó. A burkolt személyiségelmélet szerint a személyek megíté-
lésében az észlelő tudása, tapasztalata, saját feltevései, elképzelései fontosabb
szerepet játszanak a benyomás kialakításában, mint az észlelt személy tényleges
tulajdonsága. A burkolt személyiségelmélet értelmében a megfigyelt tulajdonsá-
gok inkább a megfigyelők szemében (fejében) léteznek, mint a cselekvőben.
7.2.4 Kategorizáció
A személyészlelést a szociális környezetben kiugró, váratlan jelek mellett, az előze-

tesen megszerzett és tárolt tudás, tapasztalat (kogníció) segíti. Ezek összességében
olyan tudásegyüttest alkotnak, amelyeket az ember az élete során a megfigyelt,
megtanult, megtapasztalt eseményekről, helyzetekről, személyekről, a dolgok
közötti kapcsolatokról, következményekről stb. kialakított és elraktározott a me-
móriájában. Ezt nevezzük kognitív reprezentációnak. Észlelésünk során azono-
sítjuk a világ tárgyait, személyeit, eseményeit, azaz jelentéssel ruházzuk fel, s ha
találkozunk egy újabb objektummal, összehasonlítjuk azt a már meglévő ismere-
teinkkel. Ezt a leegyszerűsítő folyamatot kategorizációnak nevezzük, amelyben
valamilyen szempontból közös jellemzőkkel bírnak a kategóriatagok. A kategóri-
ák határai legtöbbször nem egyértelműek, hanem elmosódottak. A kategóriata-
gok egymáshoz a hasonlóságuk alapján kapcsolódnak, de vannak közöttük atipi-
kus és még éppen tipikus példák is, amelyek ködössé teszik a határokat. A kate-
góriatagság legjellemzőbb példáját a prototípus képviseli. A többi kategóriatagot
ettől a prototípustól helyezzük el valamilyen távolságban, attól függően, hogy
156
© Typotex Kiadó
mennyire hordja magán a kategória jellegzetes jegyeit. Egy dologról nem „min-
den vagy semmi” alapon hozunk döntést, hanem inkább azt mondjuk, milyen
mértékben tartozik az adott kategóriába. Mivel a madár kategóriának legszembe-
tűnőbb tulajdonsága, hogy repül, a strucc kevésbé lesz jó példája a madárnak,
mint például a veréb. A verébről mindenki rögtön rávágja, hogy madár, de a
strucc esetében már egy kicsit elgondolkozunk. A szociális helyzetekben is állan-
dóan kategorizálunk: személyeket, helyzeteket és csoportokat. Álláskeresésnél
gyakran veszik figyelembe a megbízhatóságot, mint az egyik legfontosabb sze-
mélyiségvonást. Az interjúkészítő folyamatosan keresi azokat a jegyeket, ame-
lyek ezt a kategóriát megerősítik vagy éppenséggel gyengítik. A megbízhatóság
prototípusa lehet az, hogy a jelölt nem késik el a megbeszélésről, és pontosan, idő-
re érkezik. Ezekből a viselkedésjegyekből, információkból kell azután eldöntenie
a szakembernek a személy alkalmasságát az adott munkakörre, azaz azt, hogy
mennyire felel meg a kategóriatagság feltételének. Az emberek azonban többféle
kategóriához tartoznak, és viselkedésük helyzettől függően más és más lehet, így
a viselkedés előrejelzése sokszor azon múlik, hogy aki az előrejelzést teszi, mi-
lyen mértékben támaszkodik a prototípusokra.
7.2.5 A benyomás kialakulásának folyamata
A sémák a személypercepció legkorábbi pillanatától kezdve működnek. Ami-

kor meglátunk egy személyt, általában a külső jegyei vagy a foglalkozása alap-
ján alkotunk róla benyomást. Ezek a külső kulcsingerek befolyásolják azt, hogy
mit gondolunk a személyről, milyen tulajdonságokkal ruházzuk fel, milyen
okokat tulajdonítunk a viselkedése mögött, és végül mindez meghatározza, ho-
gyan viselkedünk vele szemben. Ezeket az ítéleteket legtöbbször online módon,
azonnal hozzuk létre. Ezt nevezzük felülről lefelé haladó (top-down) vagy foga-
lomvezérelt (kategórialapú) megismerési folyamatnak. Például a bőrszíne vagy
ruházata alapján eltérően viszonyulhatunk az egyes emberekhez, gondolatban
más és más tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, és ennek megfelelően viselke-
dünk velük szemben.
Ezzel szemben az adatvezérelt (bottom-up) folyamat során a beérkező adato-
kat, információkat egyenként elemezzük, és folyamatosan hasonlítjuk össze be-
nyomásainkkal, amelyeket ennek megfelelően folyamatosan módosítunk. Ez te-
szi lehetővé, hogy érzékenyek maradjunk a másik ember egyedi problémáira, és
ne essünk saját felületességünk csapdájába. Ez a feldolgozás nagyobb kognitív
erőfeszítést igényel, és fontos eleme, hogy motiváltak legyünk a célszemély meg-
ismerésére. Ha valóban figyelünk a célszemély tulajdonságaira, még mindig el-
dönthetjük, hogy azok ellentmondanak-e a kezdeti kategóriánknak. Ha ellent-
mondanak, akkor beindul az individualizációs (adatvezérelt) folyamat, azaz egye-
di tulajdonságokkal ruházzuk fel az illetőt; ha viszont nem mondanak ellent a
kezdeti kategóriánknak, akkor beindul a sztereotipizálás folyamata, amelyről még
később szó lesz. Abban az esetben vagyunk óvatosabbak a személypercepcióban,
157
© Typotex Kiadó
ha erős a motivációnk arra, hogy a célszemélyt valóban megismerjük, mert érzel-

mileg sokat jelent számunkra vagy esetleg érdekünk fűződik hozzá.
Az emberekre sokkal inkább a fogalomvezérelt feldolgozási mód a jellemző,
mintsem az egyedi tapasztalatok feldolgozása. „Az ember mint kognitív fös-
vény” kifejezés azt a szemléletet képviseli, hogy mindnyájan hajlamosak va-
gyunk takarékoskodni az energiánkkal, és minél kevesebb kognitív erőfeszítés-
sel létrehozni ítéleteinket egy-egy jelenségről vagy személyről. A sémák hasz-
nálatával leegyszerűsítjük és sematizáljuk ugyan a valóságot, de a bonyolult
világban való tájékozódásunkat ennek ellenére nagymértékben segítik. Sokszor
vagyunk olyan helyzetben, hogy időnyomás alatt, vagy szűkös információk bir-
tokában kell kész ítéleteket, döntéseket hozni. Ilyenkor jellemző, hogy leegysze-
rűsített formában, sztereotipikusabban gondolkozunk. Munkahelyi vezetők
időnyomás alatt gyakran hoznak rossz döntéseket, mert egyszerűen nincs ide-
jük és kognitív kapacitásuk a megnövekedett stresszhelyzetben átgondolni és
mérlegelni az opciókat, és így a legkézenfekvőbb, a leggyakrabban használt, se-
matikus megoldásokat preferálják.
Az önbecsülésük elvesztésének potenciális veszélye is motiválja az embere-
ket az adatvezérelt eljárásra, de ez a hatás elmarad egy kudarc vagy negatív
visszajelzés után. Olyan helyzetekben, ahol az embereknek aggódniuk kell én-
képük fenntartása miatt, szívesebben alkalmaznak fogalomvezérelt eljárást,
mert egyszerűségénél fogva biztonságosabb, és így kevesebb kockázattal is jár.
Sokkal egyszerűbb az embereket automatikusan kategorizálni a kiugró fizikai
jellemzők alapján, és törekedni a kategóriatagság megerősítésére, mint sokat
gondolkodni, és árnyaltan kifejezni, mit is gondolunk pontosan róluk.
7.2.6 Előzmények, klasszikus felfogások a személyészlelésről
A másokról alkotott véleményünkben értékítéletek húzódnak meg, amelyek a

nyelvünkben is kódolódnak: okos, buta, szorgalmas, ügyes, barátságos stb. De
milyen információkból tudunk egységes, kerek benyomást kialakítani, ha a ren-
delkezésünkre álló információk csupán töredékesek?
A szociális megismerés klasszikus szociálpszichológiai kérdéseivel foglalko-
zó kutatók közül SOLOMON ASCH munkássága kiemelkedő. Az általa képviselt
Gestalt-pszichológia (alaklélektan) szerint az ember úgy van programozva, hogy
egységes, oszthatatlan formákat észlel, nem pedig töredezett, elszigetelt infor-
mációrészleteket. Ha látunk egy női arcot, akkor az egészről alkotunk benyo-
mást: jól néz ki az illető, szép, szimpatikus vagy éppen nem az. Egy középkorú
hölgy beszámolt arról egy rádióműsorban, hogy miután megoperáltatta az álta-
la nagynak tartott orrát, az ismerősei konkrétan az orrműtét okozta változást
nem vették észre, csak azt, hogy mostanában összességében jobban néz ki, kipi-
hentebb, szebb. Egy kis részlet megváltozása az arcon tehát a személyről alko-
tott egész benyomást változtatta meg.
A központi vonáselmélet szerint vannak olyan központi vonások, amelyek
aránytalanul nagy hatást gyakorolnak a benyomásokra. Az emberek általában
158
© Typotex Kiadó
az alapvető tulajdonságokat meg tudják különböztetni a kevésbé fontostól. Ész-

lelésünkben tehát nem minden tulajdonságnak van azonos súlya.
MILYEN BENYOMÁST ALAKÍTUNK KI ERRŐL A KÉT SZEMÉLYRŐL,

AKIK A KÖVETKEZŐ JELLEMZŐKKEL BÍRNAK?
1. személy: intelligens, ügyes, szorgalmas, meleg, határozott, gyakorlatias, óvatos
2. személy: intelligens, ügyes, szorgalmas, hideg, határozott, gyakorlatias, óvatos
Ebben a példában is látjuk, hogy egy tulajdonság megváltoztatása alapvető

változást eredményez az összbenyomásban. De természetesen nem minden vo-
nás játszik centrális szerepet a benyomás kialakításában. Ha a meleg–hideg szó-
pár helyébe az udvarias–goromba vonásokat helyezzük be, a benyomás kialakí-
tásban kialakult különbség várhatóan kisebb lesz. Egy tulajdonság attól függő-
en lesz központi (centrális) vagy perifériális, hogy a környezetében milyen
egyéb információk állnak rendelkezésre. Ebből is látszik, hogy az információt
(személyt) nem kiragadva, statikusan kell értelmezni, hanem a kontextussal
együtt, amelyben benne van. Egy vonás jelentése sem állandó, hanem a körül-
ményektől, a személyről nyert korábbi információktól függ.
Más szerzők eltérő szempontok alapján – a matematika nyelvén – értelmezik
a benyomás kialakulását: FISHBEIN összegzési modellje szerint a célszemélyről
nyert általános benyomást a tulajdonságok – amelyek egy szubjektív skálán
osztályozhatók – értékének összege adja. Ez a modell minden apró, jelentékte-
len információt figyelembe vesz, amely növeli, vagy csökkenti a kedvező be-
nyomásunkat. ANDERSON aritmetikai modellje viszont a bemeneti jellemzőket
átlagolja, amelyből kialakul a végső benyomás.
Mindezen modellek az adatvezérelt (Fishbein, Anderson), illetve a fogalom-
vezérelt (Asch) megközelítéseknek voltak az előzményei.
7.2.7 Torzító hatások
A következőkben a személyészlelésünket befolyásoló torzító tényezőkről lesz

szó.
7.2.7.1 Holdudvarhatás
Egy személyről alkotott benyomás kialakításánál hajlamosak vagyunk a né-

hány könnyen megismerhető tulajdonság alapján kiegészíteni a személyről ki-
alakított képet oly módon, hogy a tulajdonságok összhangban legyenek. Az
első legfontosabb és legkönnyebben elérhető információ a célszemély külső meg-
jelenése. A külső vonzerő nagyon sok más pozitív tulajdonságot maga után von,
159
© Typotex Kiadó
amelynek egyébként semmi köze a fizikai megjelenéshez. Például a vonzó em-

bereket intelligensebbnek is tartjuk, mint a kevésbé vonzókat. Kísérletek soro-
zata bizonyítja, hogy a kellemes külsejű embereknek több bizalmat hitelezünk,
több jó tulajdonsággal ruházzuk fel őket, jobban bízunk bennük, sőt, bizonyos
vizsgálatokból az is kiderült, hogy szebb jövőt jósolunk nekik. Ennek a jelenség-
nek kulturális normái is vannak, hiszen a mi kultúránkban a szépség és a jóság
szinte együtt járó, asszociált fogalmak. A személyészlelésben ezt a torzító jelen-
séget holdudvarhatásnak nevezzük. Ez természetesen nemcsak a külső megje-
lenésre vonatkozhat, hanem minden olyan ingerre, amely valamilyen szem-
pontból kiemelkedik az adott környezetből.
7.2.7.2 Sorrendi hatás
MILYEN BENYOMÁS ALAKUL KI ARRÓL A KÉT EMBERRŐL,

AKIK A KÖVETKEZŐ JELLEMZŐKKEL BÍRNAK?
1. személy: intelligens, szorgalmas, impulzív, kritikus, makacs, irigy
2. személy: irigy, makacs, kritikus, impulzív, szorgalmas, intelligens
A 1. számú célszemélyt a tulajdonságai alapján általában szimpatikusabbnak

ítéljük meg (tehetséges ember, akinek vannak hibái), mint a 2. számú személyt
(konfliktusos személy). Az elsőként kapott információknak aránytalanul na-
gyobb hatása van az ítéletek alakulásában. Amikor megszerezzük a személyről
az első néhány információt, azonnal kialakítunk egy tág, de határozott irányú
(pozitív vagy negatív) benyomást, véleményt. Azért rendeljük ennek alá a ké-
sőbb beérkező – esetleg ellentétes – információkat, hogy jobban összhangba ke-
rüljenek az információk egymással. Ezt nevezzük elsőbbségi hatásnak.
Az elsőbbségi hatást jól illusztrálja a következő kísérlet: A kísérleti szemé-
lyek olyan embert figyeltek meg, aki egy 30 kérdésből álló tesztet töltött ki. Az
első kísérleti helyzetben az illető nagyon jól kezdett, csaknem minden kérdést
helyesen válaszolt meg, a teszt második részében teljesítménye azonban drasz-
tikusan romlott. A másik kísérleti helyzetben pontosan fordítva történt: az illető
nagyon rosszul kezdett, de teljesítménye drámaian javult a teszt második részé-
ben. Valójában mindkét személy egyformán teljesített, hiszen mindketten 15
kérdésre válaszoltak a 30-ból. Ennek ellenére a kísérleti alanyok, akik ezeket a
teljesítményeket látták, úgy vélték, hogy az első személy, aki jól kezdett, intelli-
gensebb, és egy későbbi tesztben jobban fog majd teljesíteni, mint a második
személy, aki rosszul kezdett.
Az elsőbbségi hatások elkerülhetők oly módon, hogy figyelmeztetjük a kísér-
leti alanyokat arra, hogy ne döntsenek addig, amíg valamennyi releváns infor-
mációt nem kapták meg, vagy ha az első és a második információ bemutatása
160
© Typotex Kiadó
7.3 ATTRIBÚCIÓ (OK- ÉS TULAJDONSÁGTULAJDONÍTÁS) 161
közé szünetet iktatunk be. A második esetben az újdonsági hatás érvényesül,

azaz az utoljára kapott információ fogja meghatározni a benyomás irányát.
Az emlékezet témakörénél szó volt már a szériális pozíció hatásáról. Az utol-
só információkra azért emlékszünk jobban, mert azok a rövid távú emlékezetbe
kerülnek. Az elsőbbségi hatás pedig azért érvényesülhet, mert a későbbi infor-
mációknak kevesebb figyelmet szentelünk, mint a korábbiaknak. Újdonsági ha-
tás jelentkezik akkor is, ha az alanyokat figyelmeztetjük vagy utasítjuk arra,
hogy az információ minden részletének egyforma figyelmet szenteljenek.
7.3 ATTRIBÚCIÓ (OK- ÉS TULAJDONSÁGTULAJDONÍTÁS)
A mások és önmagunk viselkedésének okaira vonatkozó következtetések meg-

alkotása az oksági attribúció. Természetes törekvésünk van arra vonatkozóan,
hogy megértsük, miért viselkednek az emberek az adott módon. Ez a folyamat
egy lépéssel már meghaladja az első benyomást. A viselkedés címkézése és a
személyről egy gyors benyomás kialakítása ugyanis viszonylag könnyű, auto-
matikus folyamat. Az viszont már kognitív erőfeszítést, tudatosságot és időt
igényel, hogy elgondolkodjunk azon, hogy valaki mit miért tett, és ennek meg-
felelően akár módosítsunk is az első benyomásainkon.
ÖN MINEK TULAJDONÍTJA AZ ALANYOK VISELKEDÉSÉT?

A) BELSŐ VAGY KÜLSŐ OKKAL MAGYARÁZZA?
B) VAJON AZ OK, AMIT MEGNEVEZETT, ÁLLANDÓ, TARTÓS VONÁSA-E AZ ILLETŐ-
NEK VAGY CSAK ÁTMENETI JELLEMZŐ?
1) Munkatársa, aki már több éve beosztottként dolgozik, az utóbbi időben feltűnően
kedves a főnökhöz. A múltkor arról tájékoztatta, hogy ki mennyit késett a munkájá-
ból. Mit gondol miért tette?
2) A professzor megbuktatta azokat a tanulókat, akik nem tudtak válaszolni a vizs-
gakérdésekre. Mit gondol miért tette?
3) Évi annak ellenére lett pszichológus, hogy a szülei kozmetikusnak szánták. Mit
gondol miért tette?
A szociális interakció kimenete attól függ, hogy az egyén mennyire képes ha-
tékonyan megérteni a szociális környezetét, és milyen okokat tulajdonít a kü-
lönböző személyek viselkedései mögött. Könnyebben elkerülhetjük a munka-
helyi konfliktusokat, ha az eseményeket megpróbáljuk egy kicsit értelmezni. Az
a tény például, hogy kollégánk reggel nem köszönt, még nem jelenti azt, hogy
utál minket. Lehetséges, hogy az otthoni problémái annyira felzaklatták, hogy
gondolataiban elmerengve észre sem vett bennünket.
161
© Typotex Kiadó
A másik emberrel kialakított interakció minőségét nagymértékben meghatá-

rozza az, hogy mennyire vagyunk képesek megérteni és tudatosan kezelni a
szociális környezetünkben történteket. A viselkedések mögött okokat tétele-
zünk fel, és az ok forrását a cselekvő személyben vagy a környezetben keressük.
Ha egy személy megfigyelt viselkedését a személy belső, állandó tulajdonságá-
nak tartjuk, akkor diszpozicionális attribúcióról beszélünk, ha viszont úgy
gondoljuk, hogy a személy viselkedését az adott szituáció, a helyzeti norma
váltja ki, akkor helyzeti attribúcióról.
Az előbbire akkor következtetünk, amikor nincsen nyilvánvaló külső nyo-
más, norma a helyzetben, vagy éppen valaki olyan erős belső elhatározással bír,
hogy a helyzeti követelményeknek is ellentmondva viszi véghez elhatározását.
A fenti példában Évi erős egyéniségére, kitartására következtethetünk abból,
hogy a külső nyomás ellenére választotta a nehezebb utat, és lett pszichológus.
Professzorunk esetében pedig elsőként az jut eszünkbe, hogy szerepének, azaz
a helyzeti normának megfelelően viselkedett, így nem kezdünk el következtetni
belső (esetleg gonosz) tulajdonságaira.
Sokszor azonban tévesen akkor is diszpozicionális attribúciót, azaz belső oko-
kat vélünk a viselkedések hátterében, amikor a helyzet adta nyomás teljesen nyil-
vánvaló. Ezt demonstrálja például az a kísérlet, amelyben a kísérleti személyeket
arra kérték, hogy hallgassanak meg olyan beszédet, ami a faji diszkrimináció el-
len, illetve mellette szól. A kísérleti személyeket előzetesen informálták arról,
hogy a beszédet tartó egyének egy kísérlet részesei, és előzőleg megmondták ne-
kik, hogy a diszkrimináció ellen vagy mellett érveljenek. A beszélőnek tehát nem
volt szabad a választása, nem a saját meggyőződését nyilvánította ki. A beszédet
követően a hallgatóságot arra kérték, hogy becsüljék meg a beszédet tartó sze-
mély faji kérdésekre vonatkozó saját nézetét. Megdöbbentő módon a hallgatóság,
azaz a kísérleti személyek, azt a beállítódást tulajdonították a felszólalóknak,
amelyeket a felszólalásukban közvetítettek. Diszpozicionális attribúciót végez-
tek, holott a helyzeti nyomás nyilvánvalóan tudott volt. Ez a kérdés a gyakorlat-
ban úgy is megfogalmazható, hogy elhisszük-e, hogy egy híres ember szereti és
valóban azt a sampont használja a mindennapokban, amit a tévében reklámoz?
7.3.1 Önmagunk viselkedésének oktulajdonítása
Néha előfordul, hogy bizonytalanok vagyunk, és nehezen tudjuk eldönteni, mit

is érzünk. Az érzelmekről szóló fejezetből már jól ismert SCHACHTER–SINGER
kísérlete bizonyította, hogy az emberekben az átélt élmény minőségét a helyzet
kiértékelése határozza meg. A helyesen informált személyeknek volt magyaráza-
tuk az izgalmukra, a félreinformáltaknak viszont nem. Hogy a félreinformált
személyek hogyan értelmezték a tüneteket, az attól a helyzettől függött, amely-
be helyezték őket. A félreinformált kísérleti személyek az örömhelyzetben sok-
kal boldogabbnak, a dühhelyzetben pedig sokkal mérgesebbnek tartották ma-
gukat, mint ugyanebben a helyzetben a jól informált személyek. Azokat tehát,
162
© Typotex Kiadó
7.3 ATTRIBÚCIÓ (OK- ÉS TULAJDONSÁGTULAJDONÍTÁS) 163
akiknek arousalszintjükre vonatkozóan objektív, fiziológiai magyarázat állt a

rendelkezésükre, sokkal kevésbé befolyásolta a helyzet.
Hiába ellentétes az öröm és a düh fogalompár, az átélt vegetatív mintázat
mindkét esetben szinte azonos: heves szívverés, szapora légzés stb. Érzelmeink
minősítését a körülmények észlelése határozza meg. Megfigyelhetjük tehát vege-
tatív reakcióink hasonlóságát két ellentétes helyzetben: egy jutalomosztáson és
akkor például, amikor elégedetlenek vagyunk a munkahelyünkön, és dühösen
készülünk bemenni a főnökhöz. Mindkét helyzetben az átélt pozitív és negatív él-
mények határozzák meg az azonos vegetatív reakciók címkézését.
Önmagunk viselkedésének és megítélésének folyamatában ugyanazt a követ-
keztetési folyamatot alkalmazzuk, amit mások megfigyelésénél is teszünk. Meg-
próbáljuk eldönteni, hogy diszpozicionális vagy helyzeti attribúciónak tulajdo-
nítsuk-e azt, amit tettünk. Saját magunk számára sem mindig érthetőek viselke-
désünk okai. Minél erősebb az ilyenkor átélt ellentmondás, elbizonytalanodás,
annál inkább hagyatkozunk a külső jelzőingerekre belső állapotunk megítélése-
kor. „Egész nap rágtam a körmömet, tehát valami bánt engem és ideges vagyok.”
FESTINGER kognitív disszonancia elmélete jól szemlélteti azt a törekvésün-
ket, ahogyan önmagunk viselkedését igazoljuk. A kísérleti személyeket arra
kérték, hogy egy órán keresztül végezzenek egy unalmas, monoton feladatot. A
feladat elvégzése után bizonyos személyeknek 1 dollárt fizettek azért, hogy
mondják azt másoknak, a feladat igen érdekes volt. Másoknak ugyanezért 20
dollárt fizettek. Később megkérték ugyanezeket az embereket, hogy mondják el
valódi véleményüket arról, mennyire élvezték a feladatot. Azok, akik 1 dollárt
kaptak, azt állították, hogy ténylegesen élvezték a feladatot, azok viszont, akik
20 dollárt kaptak, nem tartották érdekesebbnek a feladatot azon kontrollszemé-
lyeknél, akiket nem kértek meg arra, hogy beszéljenek más személyekkel.
Ennek magyarázata, hogy az egyén számára a kis jutalom nincs összhangban
(disszonáns) azzal a viselkedéssel, hogy élvezetesnek mondjon egy általa unal-
masnak tartott munkát. De ha már „kikényszeríttették” belőle, hogy ezt állítsa,
akkor a disszonanciából származó feszültséget igyekszik csökkenteni. Ezt azzal
éri el, hogy ő maga is elhiszi, azonosul azzal, amit mondott, azaz tényleg érde-
kesnek tartja a feladatot.
„Miért is mondtam ezt, miért is tettem ezt?” – hangzik el sokszor az önma-
gunknak feltett kérdés. Ha például kevés pénzért vállalunk el egy munkát, hajla-
mosak vagyunk diszpozicionális attribúciót „végezni” cselekvésünk igazolása
céljából (és azért is, hogy ne nézzenek baleknak bennünket). Így azt mondjuk,
hogy azért tettük, mert nagyon érdekelt bennünket a munka, sokat tanultunk be-
lőle, nagy tapasztalatra tettünk szert, szerettük volna kipróbálni képességeinket
stb. Azoknál, akiknek 20 dollárt fizettek ezért a könnyű feladatért, nem lehet a
belső hozzáállásukra következtetni, hiszen ezt bárki megtette volna ennyi pén-
zért, azaz szituációs attribúcióról van szó.
Az attribúcióra az alábbi tényezők késztetik az embert:
Önbecsülésünk fenntartása: erősségeink kiemelése, hibáink letagadása.
Környezetünk feletti kontroll igénye: az attribúció segít megérteni a múlt-
beli történéseket, ezáltal következtethetünk a jövőbeli eseményekre.
163
© Typotex Kiadó
7.4 AZ ATTITŰD
Az eddigiekben figyelmünket a kognitív feldolgozásra irányítottuk, arra, hogy

miként függ össze az ember információfeldolgozási folyamata olyan szociál-
pszichológiai történésekkel, mint a személyészlelés, kategorizáció, séma, szte-
reotípia. Ezek a kognitív folyamatok nem foglalkoznak az érzelmekkel, ame-
lyek nélkül nem beszélhetnénk társas viselkedésről.
Az attitűd pozitív és negatív viszonyulást jelent az attitűd tárgyával szem-
ben, amely még akkor is kialakulhat, ha éppenséggel semmiféle tapasztalatunk
sincs az attitűd tárgyával szemben. Az attitűd vonzalmat, illetve ellenszenvet
jelöl különböző tárgyak, személyek, csoportok, helyzetek vagy akár politikai
ideológiák, absztrakt fogalmak iránt. Ezek legtöbbször tanult viszonyulások.
Az attitűdtárgyat közvetlenül, megtapasztaláson keresztül is megismerhetjük,
de hallomásból, mások közvetítése által is a szociális- és modelltanulás révén.
Bárhogyan is történjen, az attitűdtárgyról kialakítunk egy kognitív reprezentá-
ciót, egy viszonyulást, amely megismerési (kognitív), érzelmi (affektív) és vi-
selkedéses (konnatív) információkat tartalmaz.
A kognitív információ az, amit az emberek tudnak, hisznek az attitűd tár-

gyáról: „A munkám nagyon összetett és változatos”.
Az affektív információ az adott tárggyal kapcsolatos érzéseket tartalmazza,
vagyis azt, amit az attitűdtárgy kivált a személyben: „Szeretem az embere-
ket, ezért élvezem, hogy az ügyfélszolgálaton dolgozhatok.” Ezzel a kije-
lentéssel kapcsolatos érzelem: boldogság, öröm, jókedv, míg az „Utálok
reggelente bejárni” kijelentés mögött a harag, undor és düh érzései húzód-
nak meg.
A viselkedéses információ az emberek attitűdtárggyal kapcsolatos múlt-, je-
len- és jövőbeli interakcióit tartalmazza. Az a tény, hogy „Még sosem hiá-
nyoztam a munkából” azt jelzi, hogy az illető elégedett a munkájával, sze-
reti azt, és viselkedése az attitűdjével konzisztens.
A példánkban a munka volt az attitűd tárgya, amelyhez pozitívan vagy nega-

tívan viszonyulhatunk. Az ezzel kapcsolatos véleményeket a dolgozók elége-
dettségvizsgálatával tárják fel, amely nem más, mint a dolgozói attitűdök fel-
mérése a munkával, a munkavégzés körülményeivel stb. kapcsolatban.
7.4.1 Az attitűdök szükségessége
Az attitűdökre azért is van szükségünk, mert segítenek bennünket önmagunk

meghatározásában, identitásunk kialakításában. Segítségükkel fejezzük ki érzé-
seinket, meggyőződéseinket, hitünket, véleményünket különböző dolgokról, és
ezek alapján alakítjuk viselkedésünket, valamint kapcsolatainkat más szemé-
lyekkel, orientálódunk a társas térben. Az attitűdnek tehát értékkifejező vagy
164
© Typotex Kiadó
7.4 AZ ATTITŰD 165
önmegvalósító funkciója van. Attitűdjeinkben kifejezzük saját értékeinket,

amelyben tükröződik az önmagunkról kialakított kép. E funkciója azt fejezi ki,
hogy attitűdjeinkben is törekszünk önmagunk kifejezésére (szubjektív azonos-
ság), s ez a folyamat egyfajta elégedettséget ad számunkra.
Ezzel összefügg az attitűd énvédő funkciója, ennek szerepe az önmagunkról
kialakított pozitív énkép fenntartása. Funkciója a személy mentális egészségé-
nek megőrzése, hiszen a kudarcélmények feldolgozásában fontos, hogy hogyan
magyarázzuk meg önmagunknak az eseményeket. Azok az emberek, akik ön-
magukban biztosak, pozitív énképpel rendelkeznek, könnyebben elfogadják a
tőlük eltérő attitűddel rendelkező embereket. Természetesen vannak olyanok
is, akik túlzásba viszik az énvédelmet, és nagyképűségük zavaróvá válik a kör-
nyezet számára.
Az attitűd ismeretfunkciója azt jelenti, hogy az attitűdök orientálnak bennün-
ket a szövevényes és bonyolult világban. Az információkat igyekszünk kategóri-
ákba sorolni, és ezekből minél kisebb erőbefektetéssel általánosításokat kihámoz-
ni. Arra törekszünk, hogy a világról szerzett ismereteink illeszkedjenek a már
meglévő ismereteinkhez. Attitűdjeinket úgy alakítjuk, hogy azok mintegy refe-
renciakeretként szolgáljanak a külvilágról szerzett ismereteinkhez. Ezek olyan
lényeges és absztrakt elemeket tartalmaznak, amelyeket a személy fontosnak tart
az attitűdtárgy vagy -viselkedés jellemzésében vagy megformálódásában.
Az attitűdök meghatározzák az attitűdtárggyal kapcsolatos interakciónk irá-
nyát, ezért alkalmazkodási, eszközfunkciójuk is van, azaz olyan tárgyak, jelen-
ségek felé mozdítanak bennünket, amelyekre szükségünk van céljaink elérésé-
hez. Az attitűdtárgyról e funkciók segítségével eldöntjük, hogy milyen mérték-
ben szükséges céljaink eléréséhez. Az attitűd szubjektív megítélésének hasznos-
sága a szociális alkalmazkodást is elősegíti. Egy új munkatárs befogadása a már
jól összeszokott csoportba annak ellenére vált ki idegenkedést, hogy nem is is-
merik az újoncot. A munkatársak ilyenkor sokszor nem is azért viselkednek el-
lenségesen az új belépővel, mert kifogásuk lenne a személye ellen, hanem azért,
mert csak ezzel a magatartással tudják fenntartani a csoporthoz való tartozásu-
kat. Az emberek többségének az a célja, hogy viselkedésükkel minél több jutal-
mat és minél kevesebb büntetést érdemeljenek ki. Ezért arra törekszenek, hogy
olyan attitűdöket alakítsanak ki, amelyekkel elsősorban jutalmat érdemelnek
ki, és nagy valószínűséggel elkerülik a büntetést.
7.4.2 Az attitűdök változása
A szociálpszichológia az attitűd fejlődésével, fennmaradásával és változásával

kapcsolatos kutatásait a második világháborút követően kezdte el, a meggyőzés
pszichológiája kapcsán. A meggyőzés olyan folyamat, amely által a kommuniká-
ció során az attitűdök kialakulnak, megerősítést nyernek vagy megváltoznak. Az
attitűdöket nagyon nehéz megváltoztatni, mert érzékenységi küszöbük igen ma-
gas az új információkra. Ez adja meg az egyén stabilitását és következetességét
165
© Typotex Kiadó
annak ellenére, hogy sokszor nem eszerint viselkedik. Tudjuk például, hogy
egészségtelen dohányozni, hiszen tényszerű bizonyítékok vannak rá, mégis so-
kan ennek ellenére cigarettáznak. A tudat (kognitív) és a viselkedés (konnatív) in-
konzisztens, nem összeegyeztethető, ezért feszültséget, disszonanciát vált ki az
emberekből, amely nagyon kínos és kellemetlen érzés, ezért igyekeznek ettől mi-
hamarabb megszabadulni. Ennek legnehezebb módja a viselkedés, illetve a szo-
kás megváltoztatása, azaz a dohányzásról való lemondás. Sokkal egyszerűbb a
dohányzással szembeni attitűdöt kognitív szinten megváltoztatni, és különböző
érveket gyártani a dohányzás elfogadása mellett.
7.4.3 Meggyőző közlés
Ha „attitűdváltozás” szemmel vizsgáljuk a külvilágot, akkor észlelhetjük a ben-

nünket ért különböző befolyásolási hatásokat. A meggyőző közlés során a közlő
– ellentétben a modellkövetéssel, ahol az egyén vonja le a modell viselkedésé-
nek megerősítéséből (jutalmazás–büntetés) a következtetést – bizonyos állás-
pontot támogat, és ezt érvekkel igyekszik megerősíteni. Ahhoz, hogy a meggyő-
ző közlés sikeres attitűdváltozást érjen el, több tényezőnek kell együttesen érvé-
nyesülnie:
Lényeges a kommunikátor hitelessége, szavahihetősége és kompetenciája.

A kompetencia az üzenet forrásának egy adott területen elért eredményeit
vagy státuszát jelenti. Ha valakit megbízhatónak tartunk és jártasnak egy
adott szakterületen, akkor vakon elfogadjuk az érvelését. Ez sokszor igen
felületes információfeldolgozást jelent, hiszen csak felszínes jelek alapján
ítélünk meg egy tárgyat, és kételyek nélkül fogadjuk el a közlő üzenetét.
A befogadó információfeldolgozó hajlandósága (idő- és energiaráfordí-
tás): a magasabb intellektusú személyek könnyebben befogadják az üzene-
tet, de annak elfogadásában sokkal kritikusabbak, mert folyamatosan ér-
veket és ellenérveket állítanak fel. Pozitív viszony van az intelligencia foka
és az érvekkel alátámasztott üzenetek attitűdváltoztató hatása között.
A befogadó motiváltsága: a befogadó csak akkor motivált az üzenetekben
foglalt érvek kiértékelésére, ha személyesen érinti őt az adott téma. Továb-
bá számít az üzenetre való odafigyelés mértéke, az üzenet megértése és a
reakciómód az üzenet tartalmára.
7.4.4 Az attitűd és a viselkedés kapcsolata
Mindenképpen feltételezhetünk kapcsolatot az attitűdök és a viselkedések kö-

zött, de hogy melyik alapvetően a meghatározó, az eltérő. Egyes emberek szoci-
alizációjuk miatt jobban meg akarnak felelni a társadalmi normáknak (normatív
elvárás), elvárásoknak, ezért sok helyzetben nem az attitűdjeiknek megfelelően
166
© Typotex Kiadó
7.4 AZ ATTITŰD 167
viselkednek elsősorban, hanem az adott helyzet normáinak igyekeznek megfe-

lelni. Az ilyen emberek érzékenyebbek a szociális jelzésekre, és nagy bennük a
megfelelési vágy és az alkalmazkodás, éppen ezért ők könnyebben meggyőzhe-
tők és befolyásolhatók. Vannak olyan emberek is, akik makacsul ragaszkodnak
elveikhez, és nehezen változtatnak álláspontot, valamint minden helyzetben
önmagukat akarják adni, azaz attitűdjükkel konzisztensen viselkednek. Ennek
az a veszélye, hogy viselkedésük merevvé válhat, nehezen tudnak majd egy új
környezethez, esetleg megváltozott feltételekhez, elvárásokhoz alkalmazkodni.
Konfliktushelyzetben meggyőzhetetlenek, makacsok és konokok, ezért nagyon
nehéz együttműködni velük.
A folyamat, amely során attitűdjeink alakítják tetteinket sokszor reflexszerű,
automatikus, de az is előfordulhat, hogy tudatos, átgondolt, amely sokkal na-
gyobb erőfeszítéssel jár. Az attitűd és a viselkedés között sokkal erősebb a kap-
csolat, ha nincs normatív, külső nyomás.
7.4.4.1 Viselkedésből következtetünk az attitűdre
Bizonyára előfordult már, hogy hirtelen olyat mondtunk vagy tettünk, amit ad-
dig még soha, és ez a cselekedet alapvetően befolyásolta attitűdünket. A szabá-
lyokra, törvényekre többek között azért is van szükség, hogy az embereket új
magatartásformákra késztesse, s ezek ismételt gyakorlásával meggyőződnek
(meggyőzik önmagukat) a mögötte húzódó elv helyességéről, amely idővel atti-
tűdváltozást eredményezhet. Addig például, amíg nem vagyunk rákényszerít-
ve a mindennapokban a szelektív hulladékgyűjtésre, nehezen alakul ki az em-
berekben a tudatos környezetvédelemmel kapcsolatos attitűd.
Nagyon nehéz előre jelezni a munkapszichológusnak azt, hogy az előléptetés
például milyen hatást válthat ki a személyiségből. Egy magasabb pozícióba lé-
pés új lehetőséget kínál, de egyúttal más elvárásokat kíván meg a szerep betöl-
tőjétől, amely új reakciómódot, viselkedésformát válthat ki belőle. Ez a változás
új attitűdök megszületését eredményezheti. Az új munkahely, a szervezet fo-
lyamatosan alakítja magatartásunkat, ez pedig kihat a személyiségünk, jelle-
münk alakulására, fejlődésére és az attitűdök változására.
Attitűdünk egyszerű dolgok hatására is megváltozhat, például azzal, hogy
valaki kérésére szívességet teszünk, megnő a valószínűsége annak, hogy meg-
kedveljük az illetőt. Ehhez persze az kell, hogy adatvezérelt módon, szisztema-
tikusan elemezzük a cselekvéseink mögött meghúzódó indítékokat, azaz fejlett
önismerettel bírjunk.
DARYL BEM önészlelési elmélete szerint az emberek saját viselkedésük meg-
figyelése alapján következtetnek attitűdjeikre. Hirtelen felfigyelünk gyakran is-
métlődő viselkedésünkre, amiből később elköteleződés lesz. A legjobb példa
azonban arra, hogy az attitűdöket megváltoztatjuk a viselkedés igazolása érde-
kében, LEON FESTINGER által leírt kognitív disszonancia elmélete.
167
© Typotex Kiadó
7.4.4.2 Kognitív disszonancia redukciós elmélet
Miért keveredünk önmagunkkal ellentmondásba, és teszünk meg valamit, ami-

vel mi magunk sem értünk egyet? Az önként megtett cselekvés, amely egyéb-
ként az egyén számára nagyon fontos (énreleváns) attitűdöket sért, kellemetlen
feszültségérzést kelt benne. Ez a disszonancia (ellentmondás) arra készteti a sze-
mélyt, hogy csökkentse (redukció) a feszültséget, és attitűdjét megváltoztatassa,
és konzisztenssé tegye a cselekvésével. Az ilyen attitűdváltozás rendszerint
igen tartós, bekövetkezéséhez azonban az alábbi feltételnek kell teljesülnie:
Az egyénnek fel kell ismernie azt, hogy az attitűdjével össze nem illeszthe-
tő cselekvésnek negatív következménye van.
Az egyénnek felelősséget kell vállalnia tetteiért, azaz disszonancia csak ak-
kor jön létre, ha tisztában van azzal, hogy cselekvése saját akaratából jött
létre és senki sem kényszeríttette rá. Az emberek hajlamosak felmenteni
magukat a disszonancia érzése alól akkor, ha külső kényszer hatása alatt
cselekednek.
Az egyén kellemetlen testi tüneteket él át (lásd: fiziológiai arousal), azaz a
disszonancia fiziológiailag is egy feszült, kellemetlen állapotot kelt benne,
amelytől igyekszik mihamarabb megszabadulni.
7.4.4.3 Attitűdből következtetünk a viselkedésre
Az, hogy az attitűdök irányítják a viselkedésünket, részben igaz, de ennél sok-

kal fontosabb azt megtudni, hogy miként képesek irányítani és befolyásolni
bennünket.
Az attitűdök befolyásolják a figyelmünket és az észlelésünket, így a környe-
zetünkből olyan tárgyakra, személyekre, eseményekre fókuszálunk, amelyek
számunkra valamilyen szempontból fontosak, meghatározóak. Motiváló erővel
is bírnak, így olyan viselkedésre késztetnek bennünket, amelyek a szándékunk-
kal, attitűdünkkel konzisztensek. Ha egy terméket nagyon szeretünk, akkor fel-
tételezhető, hogy bevásárláskor is azt a terméket vesszük meg, gyűjtjük a róla
szóló információkat, és nem érdekelnek bennünket a róla szóló ellentmondásos
hírek azért, hogy megőrizzük eredeti és szilárdnak vélt véleményünket. Ez azt
eredményezheti, hogy túlságosan makacsan ragaszkodunk nézőpontunkhoz,
és mintha szemellenzőt viselnénk, abszolút elzárkózunk más vélemények meg-
hallgatásától.
7.4.4.4 Konzisztenciára való törekvés
Mint tudjuk, viselkedésünk sokszor nem „logikusan” követi meggyőződésün-

ket, attitűdünket, amely összeegyeztethetetlenséget, inkonzisztenciát okoz. Szá-
168
© Typotex Kiadó
7.4 AZ ATTITŰD 169
mos mechanizmus segít bennünket abban, hogy elkerüljük vagy feloldjuk ezt a
kellemetlen érzést: hajlamosak vagyunk észleléseinket is torzítani azért, hogy
egyensúlyban tartsuk a már jól kialakított sémáinkat. Néha úgy kerüljük el az in-
konzisztenciát, hogy egyoldalú információkat gyűjtünk, természetesen olyano-
kat, amelyek egyértelműen megerősítik meggyőződésünket és véleményünket.
Ha valaki utálja a főnökét, mindent elkövet, hogy olyan bizonyítékokat gyűjtsön,
amely az ő meggyőződését erősítik meg. Ezáltal egyre távolabb kerül a főnökétől,
és már nincs is lehetősége ellentétes benyomásokat szerezni róla, így a végén tény-
leg igaza lesz (önbeteljesítő jóslat). Sokszor online módon, azonnal alakítunk ki vé-
leményt, felületes információfeldolgozás útján (lásd fogalomvezérelt benyomás-
kialakítás). Az ilyen egyszerű információdarabkák meggyőzési heurisztikaként
működnek, amelyek gyors, felületes döntést tesznek lehetővé az ember számára.
Legtöbbször a személyközi kapcsolatainkban is az egyensúlyra, stabilitásra tö-
rekszünk. A környezetünkben lévő, számunka fontos személyek vonatkozásá-
ban jelentkezik elsősorban ez a stabilizációra, egyensúlyra való törekvés, amely a
várakozásainkhoz, elvárásainkhoz igazodva a torzításoktól sem mentes. Az aláb-
bi ábráról leolvasható, hogy három ember viszonyáról van szó: Péter kedveli
Ákost, Ákos kedveli Zolit. Ebből a kapcsolatból az emberek nagy része arra a kö-
vetkeztetésre jut, hogy akkor van kiegyensúlyozott viszony a szereplők között,
ha Péter is szimpatizál Zolival (A ábra). Ha viszont Péter ellenséges viszonyban
van Ákossal, Ákos pedig Zolival, akkor úgy lesz egyensúlyban a viszony, ha Pé-
ter szimpatizál Zolival, azaz „ellenségem ellensége az én barátom” (B ábra).
Az emberek nagy része azonban kiegyensúlyozatlannak érzi a C) ábrán jel-

zett triád közötti viszonyt, hiszen nehezen összeegyeztethető az, hogy „utálom
az ellenségem ellenségét”.
A mindennapi társas kapcsolatokban is jól megfigyelhető ez a jelenség. A
munkaadók nagy része szívesebben foglalkoztat olyan dolgozókat, akiket a már
bevált munkatársak ajánlanak be a szervezetbe. Ilyenkor nagyobb a bizalom és
a felelősségvállalás, amely jobban előre jelezheti a munkaköri alkalmasságot.
7.4.5 Az attitűd mérése
Mások attitűdjére nagyon nehéz következtetni, mert nem lehet direkten megfi-
gyelni, csupán indirekten lehet következtetni az alapján, ahogyan reagálnak a
169
© Typotex Kiadó
különböző ingerekre. Az attitűdtárgyakkal szembeni értékelésük lehet kedve-

ző, kedvezőtlen vagy semleges, különböznek irányukban és különböznek in-
tenzitásukban is.
A leggyakrabban használt módszer a közvetlen megkérdezés és az indirekt
attitűdmérés, amelyet leginkább kérdőívekkel mérnek. A kérdőívekben az atti-
tűdtárgyra vonatkozóan különböző állításokat kell megítélni különböző skálá-
kon, amelyek horgonypontjai jelentéssel vannak felruházva.
7.5 ELŐÍTÉLET ÉS SZTEREOTÍPIA
Egy kisebbségi csoporttal szemben kialakított negatív (illetve néha pozitív) vé-
lekedéseket sztereotípiáknak nevezzük. A sztereotípiák olyan kognitív eleme-
ket tartalmaznak, amelyek valamilyen hiedelemrendszerben strukturálódnak.
Az előítélet viszont a külső csoporttal szembeni negatív (néha pozitív) érzése-
ket jelöli. Az attitűd viselkedési eleme ebben az esetben diszkriminatív viselke-
désben, a csoporttagok ellen irányuló cselekedetekben nyilvánul meg.
7.6 SZTEREOTÍPIÁK
Az ember észlelési sajátosságairól már tudjuk, hogy hajlamos a dolgokat közel-

ségük, hasonlóságuk, mintázatuk szerint észlelni. A személyészlelésnél is erről
van szó. Egyes embereket a csoport-hovatartozásuk alapján ítélünk meg, illetve
vonunk le róluk messzemenő következtetéseket. A növények, állatok rendszer-
be sorolásával olyan tudás birtokába kerülünk, amely segít bennünket abban,
hogyan kell bánni, nevelni, ápolni az egy csoportba tartozó növényeket, állato-
kat, mikor milyen fejlődést, átalakulást várhatunk el tőlük. Ez egyrészt orientál-
ja elvárásainkat, segít bennünket tájékozódni, értelmezni a bekövetkező esemé-
nyeket, másrészt viszont megvan annak a veszélye, hogy nem vesszük észre az
egyedi jellemzőket, az apró eltéréseket, és kevésbé figyelünk az egyes, apró, de
meghatározó történésekre.
A társas mezőben is ennek megfelelően tájékozódunk. De miközben az em-
berek külső jegyek, hivatás, politikai nézetrendszer alapján történő besorolását
gyorsan megtesszük, nagy a veszélye annak, hogy ezzel az általánosítással nem
figyelünk az egyes ember érzelmeire, egyéni véleményére, és figyelmen kívül
hagyjuk a viselkedése mögött meghúzódó motivációs erőket.
Bizonyos nézőpontok szerint a sztereotípia téves érvelés következménye, hi-
szen nincsen olyan csoport, amelynek a tagjai minden tekintetben egyformák és
kiválóak lennének. Az „igazság magja” kifejezést azt jelzi, hogy a sztereotipizá-
lásnak vannak ugyan valós alapjai, a túlzott általánosítással azonban a csopor-
ton belüli különbözőségek észlelése megszűnik, azaz homogénnek tekintjük a
csoportot. A sztereotípiák befolyásolják, torzítják az észlelő figyelmét, értékelé-
sét a helyzetekről, a következtetés levonását és az észlelő viselkedését.
170
© Typotex Kiadó
7.6 SZTEREOTÍPIÁK 171
Egy embercsoport bizonyos jellemvonásainak, motívumainak általánosítását

tehát sztereotipizálásnak nevezzük. A csoportba tartozó bármely egyénnek ha-
sonló jellemvonásokat tulajdonítunk attól függetlenül, hogy a valóságban
mennyire különböznek a csoport tagjai egymástól. Természetesen léteznek po-
zitív sztereotípiák is.
A sztereotípia fogalmát először WALTER LIPPMANN használta 1922-ben pub-
likált Public Opinion című könyvében. Lippman újságíró volt, akit az érdekelt,
hogy hányféleképpen értelmezünk egy eseményt, és ezt mennyire befolyásolják a
fejünkben lévő előfeltevések (prekoncepciók). A sztereotípia szót a nyomdaipar-
ból vette át, ahol ez a szó azt a fémlapot jelölte, amely segítségével sokszorosítot-
tak. Lippman munkájából háromféle megközelítés fejlődött ki.
Pszichodinamikus megközelítés
A sztereotípiák az egyén motivációjából adódnak, ami arra készteti őt, hogy a
saját csoportját, ahová tartozónak vallja önmagát (ingroup), pozitívabbnak ítélje
meg, mint a másik, külső csoportot (outgroup). Ezt védekező mechanizmusnak is
tekinthetjük, amelynek a célja a pozitív énkép és a pozitív önértékelés fenntartá-
sa. Ez az irányzat a sztereotípiát bizonyos személyiségjeggyel köti össze, mivel
a sztereotipizálásra való hajlam okát a személyiségen belül keresi. ADORNO
„autoriter (tekintélyelvű) személyiség” fogalma a sztereotipizálásra hajlamos, előí-
téletes személyiséget takarja. Adorno és munkatársai kifejlesztettek egy szemé-
lyiségmérő eljárást, az F-skálát arra a célra, hogy elkülönítse a rasszista tenden-
ciájú személyeket a demokratikusabb hajlamúaktól. Azt nevezte tekintélyelvű
személyiségnek, aki az autoritás képviselői iránt túlzottan engedelmes, a nem
saját csoportjukhoz tartozókkal szemben pedig nyíltan ellenséges. Vonásai:
konvencionalizmus, erős (mi–ők) kategorizációs hajlam, általános gyűlölet.
Szociokulturális (társadalmi-kulturális) megközelítés

A sztereotípia kialakulásáért és fennmaradásáért a család, a kortárscsoport, az
iskola, a média és a hagyományok, tradíciók tehetők felelőssé. Ezek azok a köz-
vetítő csatornák a társadalomban, amelyeken keresztül az eljuttatott informá-
cióknak szocializációs hatásuk van. Az idegengyűlöletet közvetítheti a média,
de egy gyermek a szüleitől is átveheti az idegenekkel szemben támasztott gyű-
lölet érzését, amit majd saját gyermekeinek is továbbadhat.
Kognitív megközelítés
A kognitív megközelítés a sztereotípiákat a különböző embercsoportokra vo-
natkozó tulajdonságokról kialakult hiedelemrendszernek tartja, amely az em-
berek fejében létezik. Magában foglalja mindazt a tudást, ismeretet, tapasztala-
tot, amit bizonyos társadalmi csoportokról kódolunk, tárolunk, és bizonyos
helyzetekben előhívunk, alkalmazunk.
171
© Typotex Kiadó
7.6.1 A sztereotípia tartalma
A sztereotípiák a különböző szociális csoportokról alkotott hitet, meggyőződést

tartalmazzák, amelyek olyan túláltalánosítások, melyek kicsi, de néha reális
csoportkülönbözőségeken alapszanak. A csoportok sok mindenben különböz-
hetnek egymástól: az egyik különbözőségből sztereotípia lesz, a másikból vi-
szont nem. Tartalmát akár a mindennapi élmények is meghatározhatják. Pél-
dául ha a médiában csak más nemzetiségű bűnözőket mutatnak egy-egy bűn-
elkövetés kapcsán, azt gondolhatjuk, hogy a magyar emberek alig-alig követ-
nek el ilyen bűncselekményeket. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról,
hogy az általunk látott mintavétel nem „reprezentatív”.
A csoportok bizonyos tulajdonságok mentén különböznek leginkább, és ezek
a tulajdonságok képezik a sztereotípia magját. Általában ezek olyan „primitív
kategóriák”, mint a nem, etnikai hovatartozás, bőrszín, életkor. Egyes nézetek
szerint azért olyan erős kategóriák ezek, mert alaptulajdonságok, amelyek ve-
lünk születettek és megváltoztathatatlanok.
7.6.1.1 Önbeteljesítő jóslat
Az önbeteljesítő jóslat (Pygmalion-effektus) a munka világában is érvényesül.

A munkáltató előfeltevése előre meghatározza a jelöltek kiválasztását. Azok
az interjúkészítők, akik a kezdetektől fogva úgy vélik, hogy a jelölt nem alkal-
mas a pozícióra, valószínűleg inkább a negatív információkat fogják keresni az
interjú alatt. Jellemző rájuk, hogy rövidebb interjút készítenek, távolságtartób-
bak, hűvösebbek a jelöltekkel, akik ennek hatására bizonytalanabbul viselked-
nek, ezzel beigazolják a rejtett elvárásokat, és megerősítik az interjúkészítő
sztereotípiáit.
A szőke nők buták. Több szociálpszichológiai tanulmány szerint ez és a hasonló,

unalomig ismert előítéletek valóban hatással vannak az emberekre. Ha valaki nega-
tív előítéletekkel szembesül, rosszabbul teljesít a feladatok megoldásánál, mint az
előítéletektől megkímélt társai. Ugyanakkor az előítéletek gyakorlója sem mentesül a
negatív hatások alól, kognitív képességei csökkennek.
A hatéves kutatási projekt során egyértelműen kiderült, hogy azok az emberek, akik
ellenük irányuló előítéletekkel konfrontálódnak, időnyomás alatt rosszabbul teljesí-
tenek. A kísérlet során szőke nőknek intelligenciatesztet kellett kitölteniük. Tudták,
hogy pontosságukat és gyorsaságukat mérik elsősorban. A teszt kitöltése előtt egy
viccgyűjteményt kellett elolvasniuk. Azok a szőkék, akik szőke nős vicceket is olvas-
tak, jóval kevesebb feladatot oldottak meg, mint azok, akik a viccgyűjteményéből ki-
hagyták az ilyen jellegű vicceket.
A kutatások azonban azt is kimutatták, hogy az előítéletekkel szembesülők teljesít-
ménye alacsonyabb ugyan, analitikus képességeik jobbak, és pontosabban is dolgoz-
172
© Typotex Kiadó
7.6 SZTEREOTÍPIÁK 173
nak. Ilyenkor ugyanis kínosan ügyelnek a feladatok megoldásának helyességére. Ez-

zel ellentétben az előítéletekkel nem szembesülők több hibát ejtenek, bár gyorsabban
és kreatívabban dolgoznak.
Már a gyerekeknél is
8–12 éves fiúkat és lányokat azzal az előítélettel szembesítettek, hogy a fiúk általá-
ban jobban értenek a reál tantárgyakhoz, ezért jobban is tudnak számolni. Az ered-
mények egyértelműek voltak: a lányok jóval rosszabbul teljesítettek, mint egyéb dol-
gozatok során.
Nehéz szabadulni
Az előítéletek nemcsak az emberek iskolai teljesítményét befolyásolják, hanem karri-
erjüket is. A folyamatosan előítéletekkel találkozók valamennyire predesztinálva
vannak a pontos, megbízható, jó és analitikus képességekkel jellemezhető munkavál-
lalói létre, míg az előítéletekkel nem konfrontálódók kreatívabb, lazább, a szabályo-
kat kevésbé betartó munkavállalók lesznek.
Az egyik legegyszerűebb eszköz az előítéletek tudatosítása lehetne: ha egy szőke nő
például tisztában lenne azzal, hogy teljesítménye kizárólag azért rosszabb a barna
vagy vörös hajú nőkénél, mert folyamatosan előítéletekkel szembesül, talán javulná-
nak az eredményei. Szakértők szerint azonban az előítéletek hatásait nem ilyen
könnyű megszüntetni.
M. Zs. J. (2004. július 28.): Az előítélet csökkenti a teljesítményt. Forrás:
http://www.fn.hu/index.php?id=7&cid=84260. 2005.09.05.
7.6.1.2 Illuzórikus korreláció
Az illuzórikus korreláció olyan események együttes előfordulása, amelyek sta-

tisztikailag nem gyakoriak. Ezt a fogalmat CHAPMAN vezetette be a hatvanas
években. Az észlelők az események között korrelációt feltételeznek akkor is, ha
az valójában nincs, illetve az észleltnél kisebb mértékű. Chapman 12 szópárból
álló sorozatot mutatott be kísérleti személyeknek több alkalommal. A két szólis-
ta szavait egyenlő mértékben párosította egymással, tehát minden szópárt
ugyanannyiszor mutatott be. Ezek után megkérte a személyeket, hogy becsül-
jék meg, hogy az első lista szavai milyen mértékben fordultak elő a második lis-
ta szavaival párosítva. Megfigyelte, hogy amikor erős asszociatív kapcsolat van
a szavak között (pl. szalonna–tojás), vagy az egyik szó hosszabb a másiknál
(megkülönböztethető inger) a kísérleti személyek túlbecsülték az együttes elő-
fordulás gyakoriságát. A statisztikailag ritka események és a nemkívánatos ese-
mények megkülönböztető erejűek, és erősebb kapcsolatot feltételezünk köztük,
például cigányok–lopás. A sztereotípia kialakulásában is felfedezhető ez a je-
lenség. Az emberek hajlamosak túlhangsúlyozni a faji jellegzetességek szerepét
a kisebbségi csoportoknál.
173
© Typotex Kiadó
7.6.2 A sztereotípia fenntartása és változása
A kutatók az elmúlt évtizedekben inkább annak vizsgálatával foglalkoztak, ho-

gyan tartjuk fenn a sztereotípiákat, és nem azok változásával. Amint láttuk, a
sztereotípiák fenntartása és tartósítása oly módon történik, hogy az információ-
feldolgozásunkat torzítjuk. Azokat az információkat keressük és vesszük észre,
amelyek leginkább megerősítik a sztereotípiánkat, amely így egyre szilárdabb
lesz, ezáltal egyre nehezebben megváltoztatható.
De mi történik akkor, ha a romákkal előítéletes munkaadó mégis megismer
egy olyan roma fiatalt, akinek a munkájával meg is van elégedve? Vajon a sa-
ját bőrön érzett tapasztalat megváltoztatja-e a romákról kialakított sztereotí-
piát?
Sajnos a valóságban a személyes kontaktusnak sincs varázsereje a sztereotí-
piaváltozásra. Ha az emberek találkoznak egy-egy – sztereotípiájukkal ellenté-
tes – példával, akkor hajlamosak megmagyarázni az össze nem illést, és külön
kategóriát gyártanak a „kivétel erősíti a szabályt” alapon. Gyakori jelenség a
nemi sztereotípia tárgyköréből, hogy a sikeres nőket inkább karrieristáknak
tartjuk, sikerüket pedig inkább a szerencsének tulajdonítjuk, mintsem olyan
belső tulajdonságaiknak, mint az intelligencia, a kreativitás, a problémamegol-
dó képesség, a kitartás stb.
Ahhoz, hogy némileg csökkenjen a sztereotípia, az alábbi feltételeknek kell
teljesülnie:
A sztereotipizált csoport tagjával való találkozásnak közvetlennek és sze-

mélyesnek kell lennie.
A sztereotípiával ellentmondó viselkedés rendszeres és következetes meg-
jelenése. Ha egy nő a munkahelyen nemcsak egyszer nyújt kiváló teljesít-
ményt (ezt a véletlennek tulajdonítják), hanem hosszú távon, rendszeresen
magas szintű teljesítményt mutat, akkor a nemi sztereotipizálásra hajla-
mos vezető kezdi az okokat a személynek tulajdonítani.
Kooperatív természetű kapcsolatok, amelyek arra késztetik az embereket,
hogy jobban és őszintén megismerjék egymást.
7.7 AZ ELŐÍTÉLET MAI MEGKÖZELÍTÉSE
A rendszerváltás óta eltelt több mint tíz évben egyre többet beszélünk és foglal-
kozunk az előítéletes, diszkriminatív viselkedéssel és a szélsőségesen intoleráns
megnyilvánulásokkal, amelyeket a különböző kommunikációs csatornákban
számunkra is elfogadott emberek, példaképek is helytelenítenek és elítélnek.
A társadalmi célú hirdetések belátásra és toleranciára „tanítják” az embereket.
A társadalmi, történelmi, kulturális változásoknak köszönhetően egyre több
ember előítéletes viszonyulása változik meg pozitív irányban. A második világ-
háborút követően a szociálpszichológusok joggal kezdték el vizsgálni az előíté-
174
© Typotex Kiadó
7.7 AZ ELŐÍTÉLET MAI MEGKÖZELÍTÉSE 175
let kialakulását és tartalmát. A nyugati társadalmakban megjelenő különböző

törvények és emberjogi mozgalmak megjelenésének hatására egyre kevésbé
vált elfogadhatóvá az előítéletes viselkedés. Manapság már nem „trendi” a szél-
sőséges, előítéletes magatartásmód, főleg nem társas helyzetekben, ahol a nor-
ma tiltja az efféle reagálásokat. Ennek ellenére finom, rejtett formában léteznek
elfogult, előítéletes reagálások: nem illik manapság cigánynak szólítani a romá-
kat, viszont az előítéletre hajlamos személyek kitaláltak rájuk egy rejtetten előí-
téletes címkét: „nem tegnap barnultak le”.
Az előítélet modern formáit tanulmányozó amerikai szerzők szerint a leg-
több amerikai erősen elkötelezett az egyenlőség eszméje mellett. Ezért önma-
gukról olyan képet szeretnének kialakítani, amely szerint igazságos, előítélet-
mentes emberek. Ennek folytán igyekeznek előítélet-, és diszkriminációmentes
attitűdöt mutatni, azaz megpróbálnak énképükkel összhangban cselekedni, re-
agálni. Ezt leginkább akkor teszik, ha a szituáció világosan egy előítélet-mentes
reagálást kíván meg. Ha azonban a helyzet diktálta norma nem egyértelmű, az
előítéletes megnyilvánulásokra vonatkozó normatív elvárások pedig egyre in-
kább gyengülnek, akkor az előítéletes, negatív tendenciák azonnal felbukkan-
nak és kifejezésre jutnak. Ha egy társaságban kipuhatoljuk, ki mit gondol példá-
ul a romákról, a zsidókról vagy más kisebbségekről, akkor ennek megfelelően
engedünk hangot véleményünknek. Ha egy kicsit is előítéletesek vagyunk, és
valakinek egy apró megjegyzése közel áll a véleményünkhöz, akkor már bát-
rabban hangot adunk előítéletes véleményünknek.
Más szerzők ellenben azt állítják, hogy a már jól rögzült sztereotípiákat au-
tomatikusan, spontán alkalmazzuk különböző helyzetekben, és nem a szemé-
lyes meggyőződésünket, attitűdünket mutatjuk a sztereotipizált csoport tagja-
ival szemben. Kevés ember szán ugyanis elég időt és energiát arra, hogy el-
gondolkozzon saját, valódi meggyőződésén, és ennek megfelelően kontrollálja
reagálásait.
MONTEITH modellje azt a folyamatot összegzi, amikor a kevéssé előítéletes
egyén ráébred arra, hogy előítéletes reagálást mutatott. Ez a felismerés a sze-
mélyt nyugtalanná teszi, mert az énképének egy fontos részét veszélyeztette,
emiatt lelkiismeret-furdalást él át. Az ilyen negatív érzések átélése, mint például a
bűntudat, büntetésként szolgálnak, és arra késztetik a személyt, hogy az ellent-
mondást csökkentse. Az előítéletes reagálás tudatos észrevételének következ-
ménye, hogy az egyén önmagára irányuló figyelme fokozódik, amely hatására meg-
próbálja kontrollálni további reagálásait. Később jobban figyel azokra a környe-
zeti ingerekre, figyelmeztető jelekre és magára a kontextusra, amelyek általában
kiváltják belőle az előítéletes megnyilvánulásokat. Következtetésképpen össze-
kapcsolódik (asszociálódik) az előítéletes reakció az ilyenkor fennálló körül-
ménnyel, valamint a büntetés érzésével, amit a lelkiismeret-furdalás során él át.
A modell szerint ez a folyamat megakadályozza az egyént abban, hogy a jövő-
ben előítéletes reakciókat mutasson.
De mi történik az erőltetett együttélésből származó elfojtott indulatokkal?
175
© Typotex Kiadó
A második világháborúban, a Ion Antonescu vezette náci román kormány alatt a ro-
máknak üldöztetés és deportálás lett sorsuk, ezt követően a kommunista uralom
alatt erőszakos kitelepítések és vagyonuk elkobzása. A román vezetés ekkor a romák
erőszakos asszimilációjára törekedett, a nomád életmódot folytatók lovait, szekereit
elkobozták, így kényszerítve őket a letelepedésre. Ám a látszólagos asszimiláció elle-
nére a cigányság maradt a társadalom legszegényebb rétege.
Az 1989-es rendszerváltás után az erőltetett együttélésből származó elfojtott indu-
latok pogromokban törtek felszínre. A cigányok ellen irányuló tömeges erőszak az
1990–1993-as években érte el csúcspontját. 1991-ben a Human Rights Watch így
ír: „Romániában a cigányokkal szembeni etnikai gyűlölet és erőszak drámai fokot
ért el az 1989-es forradalom óta. Az elmúlt két évben alig múlt el hónap anélkül,
hogy egy cigány falut meg ne támadtak volna. Házaikat felégetik, feldúlják, kiűzik
őket a falvakból […] És a román hatóságok hallgatnak, nem kezdeményeznek nyo-
mozást, vádemelést az erőszakért felelősek ellen."
CSÁSZÁR IVETT: Rasszizmus, előítélet, intolerancia (Forrás:
http://www.lib.uni-corvinus.hu/gyar/gyar20040910hun/auth_11126.html)
7.7.1 Az előítélet okai
Önigazolás: Ha valamilyen módon kárt okozunk egy másik embernek

vagy csoportnak, akkor cselekedetünk igazolása céljából tettünk elszenve-
dőjét lekicsinyeljük, leértékeljük.
Státus- és hatalomszükséglet: Az embereknek természetes igényük, hogy
a társadalmi hierarchiában valaki vagy valakik felett érezhessék magukat,
és bizonyos csoportok felett fölényben legyenek.
Gazdasági és politikai konkurencia: Az uralkodó csoport azért próbál ki-
zsákmányolni vagy háttérbe szorítani egy kisebbségi csoportot, hogy ily
módon anyagi előnyhöz jusson. Ahol szűkösek az erőforrások, és a külön-
böző csoportoknak egymást kölcsönösen kizáró lehetőségekért kell harcol-
nia, ott a kialakult feszültség előítéletet gerjeszt.
Bűnbakelmélet: „A frusztráció agressziót szül”, de előfordul, hogy a
frusztráció okozója túlságosan hatalmas személy vagy egy absztrakt foga-
lom (pl. az állam újabb adófajtát vezet be), amely esetben a frusztráció okát
nem lehet egy személyhez kötni, és így nem lehet rajta közvetlenül bosszút
állni. Ilyenkor a gyengébb ellenállás felé irányul a frusztráció elszenvedő-
jének bosszúja. Ezeket az el nem követett tetteikért megbüntetett embere-
ket nevezzük bűnbakoknak.
7.7.2 Az előítélet csökkentése
Míg szép számmal születtek elméletek az előítélet kialakulásáról, addig az előí-

télet csökkentésével viszonylag kevesen foglalkoztak, foglalkoznak.
176
© Typotex Kiadó
A meggyőző közlések, a propaganda az előítélet negatív hatásairól, a csopor-

tok közötti találkozások gyakoriságának növelése és az együttműködés serken-
tése, valamint a különböző konfrontációs technikák némi sikert jeleztek az előí-
télet csökkentésében.
Fontos, hogy az emberek visszajelzést adjanak egymásnak az előítéletes meg-
nyilvánulásaikról, és jöjjenek rá arra, hogy ne az egyszerűbben hozzáférhető,
automatikusan előhívható sztereotip válaszokat adják egy-egy helyzetre. Az
emberek idővel megtanulják szabályozni sztereotip válaszaikat, és képesek
lesznek felszínre hozni saját személyes véleményüket.
1. Hogyan magyarázza azt, hogy egyes emberekről, anélkül hogy ismernénk

őket, rögtön véleményt tudunk mondani?
2. Milyen tényezők torzíthatják a benyomásainkat?
3. Mi a sémahasználat előnye és hátránya?
4. Ön szerint saját sikerünket és kudarcunkat minek tulajdonítjuk? És a má-
sokét?
5. Mit jelent az adatvezérelt és fogalomvezérelt megismerési folyamat?
6. Miért a fizikai, külső jegyek befolyásolják leginkább a személyészlelésünket?
7. Mi motiválja az embert az egyensúly fenntartására?
8. Mondjon példát pozitív sztereotípiára!
9. Mi az alapvető különbség a sztereotípia, az előítélet és a diszkrimináció
között?
10. Ismertesse a sztereotípia kialakulásának elméleteit!
11. Az előítélet mai felfogása szerint, hogyan csökkentené az előítéletes visel-
kedést?
1. Aronson, E. 1987. A társas lény. KJK, Budapest.

2. Buda Béla 1994. A közösség szerepe. In Mentálhigiéné. Tanulmánygyűjte-
mény. Animula, Budapest. 93–102.
3. Bunce, D. – West, M. A. 1995. Self perception and perceptions of group
climate as predictors of individual innovation at work. Journal of Applied
Psychology. Moving from cognition to action: a control theory perspective.
4. Csepeli György 1997. Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
5. Devine, P. G. – Hamilton, D. L. – Ostrom, T. M. 1994. Social cognicition:
Impact on social psychology. Academic Press, New York.
6. De Dreu, C. K. – Harinck, S. – van Vianen, A. E. 2001. Conflict and per-
formance in groups and organizations. In Cooper, C. – Robertson, I. (eds):
Organizational psychology and development. John Wiley and Sons. 197–243.
177
© Typotex Kiadó
7. Fiske, S., Taylor 1991. Social cognition. McGraw–Hill.

8. Forgas, J. 1994. A társas érintkezés pszichológiája. Gondolat Kiadó, Budapest.
9. Furnham, A. 1997. Group dynamics. In The psychology of behaviour at work.
Psychology Press. 428–479.
10. Hewstone–Stroebe–Codol–Stephenson 1995. Szociálpszichológia. KJK, Buda-
pest.
11. Hunyady György – David L. Hamilton – Nguyen Luu Lan Ahn 1999. A cso-
portok percepciója. Akadémia Kiadó, Budapest.
12. Hunyady György 1998. A csoportszerkezet és a személyközi viszonyok le-
író vizsgálata. In Történeti bevetés a szociálpszichológiába: a meghonosítás lépé-
sei. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 85–115.
13. Mitchell, T. R. – Larson, J. R. 1985. Group dynamics. Roles, norms, and sta-
tus. In People in organizations. An introduction to organizational behaviour.
221–293.
14. Nguyen Luu Lan Anh 2000. Szociálpszichológia. In Oláh Attila – Bugán An-
tal (szerk.): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. ELTE Eötvös Kiadó, Buda-
pest.
15. Smith, E. R. – Mackie, D. M. 2001. Csoport, norma és konformitás. In Szociál-
pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest. 481–541.
16. Swezey, R. W. – Meltzer, A. L. 1999. A csapatok motiválásának néhány kér-
dése. In O’Neil, H. F. – Drillings, M. (szerk.): Motiváció. Elmélet és kutatás. Vince
Kiadó, Budapest. 151–179.
17. Szabó Éva 1997. A csoport fejlődésének és működésének alapmechanizmu-
sai. In Mészáros Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága.
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 130–147.
18. West, M. A. – Borrill, C. S. – Unsworth, K. L. 2001. Team effectiveness in
organizations. In Cooper, C. – Robertson, I. (eds): Organizational psychology and
development. John Wiley and Sons. 149–197.
19. Zétényi Ágnes 1997. A tanár mint vezető, vezetési stílusok. In Mészáros
Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös Ki-
adó, Budapest. 130–147.
178
© Typotex Kiadó
8. FEJEZET
A csoport
Bodnár Gabriella
8.1 BEVEZETÉS
Ebben a fejezetben ismertetjük a csoport jellemzőit, a csoporttá szerveződés fo-

lyamatát. A személyiség fejlődése mindig az „én” és a másik (másik ember, il-
letve csoport) konkrét szituációjában, interakciójában megy végbe.
A csoport, legyen az a személyes kapcsolatokat alakító vagy a szervezeti ke-
reteket, célokat megerősítő, erőteljesen befolyásolja a személyiség fejlődésének
folyamatát. Az alapvető tevékenységforma, mint a tanulás és a munka, csopor-
tos tevékenység is egyben, a kettő között azonban különbségek vannak. A mun-
ka befejezését eredmények jelzik, a tanulás vonatkozásában viszont ez nem
minden esetben mondható el. A tanulás egy életen át tartó folyamat, amely so-
rán elsajátított kognitív ismeretek és viselkedésformák lehetővé teszik a ki-
sebb-nagyobb csoportokba, illetve a társadalomba való beilleszkedést is. A sze-
mélyiség optimális fejlődése mindig egy adott csoport viszonylatai között, meg-
határozott módon megy végbe.
A csoportra vonatkozó ismeretek elsajátítása lehetőséget ad arra, hogy értel-
mezni tudjuk az egyén csoportban betöltött szerepét, funkcióját, az elvárások
megfelelésének szükségességét, a munkacsoportok teljesítményét befolyásoló
tényezőket.
8.2 A CSOPORTKUTATÁS RÖVID TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE
A szociálpszichológia, a 20. század elején olyan kiscsoportok vizsgálatával fog-

lalkozott, amelyek segítséget nyújtottak az egyének közötti kapcsolatok, vala-
mint a csoportban lezajló folyamatok elemzésére. A kutatások és elemzések
eredményei azt bizonyították, hogy a társadalomban kiscsoportok léteznek,
179
© Typotex Kiadó
180 8. A CSOPORT
amelyek mint mikrotársadalmak foghatók fel, és amelyekben elemi pszicho-

szociális mechanizmusok működnek. Ilyen kiscsoportokban szerveződnek a
társas kapcsolatok, a kötődési hálók, itt játszódnak le az egyén indulati feszült-
ségei és a társadalom elvárásaihoz való igazodás.
A „human relations” fogalma MAYO nevéhez fűződik, aki a csoportokat ter-
mészetes munkakörülmények között vizsgálta. A vizsgálat során arra a követ-
keztetésre jutott, hogy a csoporttagok teljesítményét a személyes kapcsolatok
alakulása döntően befolyásolja. A formális (hivatalos) csoportból mindig kiala-
kul egy informális (személyes) homogénebb csoport saját törvényekkel, előírá-
sokkal, egyéni arculattal. Az interperszonális (személyközi) viszonyok jelentős
hatást gyakorolnak a munkateljesítmények alakulására.
MORENO dolgozta ki a kiscsoport kutatásának módszerét és a szociometriát,
amelynek ismertetésére a későbbiekben visszatérünk.
LEWIN csoportdinamikai vagy „Training-group” módszerével olyan szociál-
pszichológiai jelenségeket tárt fel, amelyek a csoportok kialakulásában és fejlő-
désében jelentős szerepet játszanak. Klasszikus kísérletében megfigyelték tanu-
lói csoportokban a vezetés stílusát, s annak hatását a teljesítmény és a közösség
alakulására.
8.3 A CSOPORT ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
Életünk során valamennyien különböző csoportoknak vagyunk a tagjai. A cso-

port definiálása több szempontból is lehetséges.
Az egyén viselkedését befolyásolják azok az elvárások, amelyeket vele szem-
ben támaszt a társadalom. A társadalom céljai, normái és elvárásai csak a cso-
portokon keresztül jutnak el az egyénig. Az elvárások részben az egyénhez kö-
tődnek, részben az egész társadalom számára fontosak. A csoport definíciója
szerint beszélhetünk tágabb és szűkebb értelemben vett csoportról.
Tágabb értelemben a csoport egymással társadalmi kapcsolatban álló embe-
rek, vagyis egyéni interakciók együttese. Ebben az értelemben a társadalomban
élő összes ember tagja úgynevezett makrostrukturális csoportoknak, például diá-
kok, akiket a hasonló életkor, a tanulás tevékenysége jellemez, valamint munka-
helyi csoportok, cégek részlegeinek dolgozói, akiket a munka tevékenysége köt
össze.
Szűkebb értelemben a csoportot speciális jellemzői alapján lehet meghatározni:
Viszonylagos tartósság, amely az emberek közötti kapcsolatokban érvé-

nyesül.
Folytonosság, ami a közösen végzett tevékenységekre jellemző.
Csoporttagok elképzelései a csoportról, amely az összetartozás és a hagyo-
mányok erősítését szolgálja.
Szervezettség, amely az emberek csoportban történő feladatfelosztására,
alá-fölérendeltségi viszonyokra vonatkozik.
180
© Typotex Kiadó
8.4 A CSOPORT TÍPUSAI 181
A csoportokban kialakulnak a belső struktúrák, amelyek segítik a csoport

működését, de egyben szabályozzák is a csoport tagjainak mozgását. A csoport
tagjai egységes (homogén) és heterogénebb csoportokat is alkotnak. Homogén
csoportokban a munkavégzés hatékony. A heterogén csoportok egyik kitünte-
tettebb típusa a team, amely igen közkedvelt munkaszervezési forma. Tagjai
szakterületfüggők, a team összetétele nagyon jelentősen befolyásolja az adott
csoport működésének minőségét. Az ideális csoportban szükség van bizonyos
szerepek betöltésére, és nagyon fontos, hogy minden kulcsszerepre meglegyen
a megfelelő személy.
8.4 A CSOPORT TÍPUSAI
A csoportoknak több típusa van. Beszélünk alap, belső szerkezet, létszám és

speciális jellemzők szerinti felosztásról.
8.4.1 Az alaptípusok jellemzői
Az elsődleges (primer) csoport általában kis létszámú csoport, a csoporttagok

között közvetlen érintkezés a jellemző, vagyis minden tag könnyedén tud kom-
munikálni a másikkal. A kapcsolatok többségében tartósak, a tagok között tevé-
keny együttműködés alakul ki. Az elsődleges csoportokban főleg a személyes
érzelmek játszanak szerepet. A primer csoportok létrejöttében fontos, hogy az
egyének valamilyen okból közvetlen kapcsolatba, ismeretségbe kerüljenek egy-
mással, és létrejöjjön az interakció.
A legfontosabb elsődleges csoport a család, amelybe az egyén beleszületik, és
meghatározó lesz a személyisége alakulása szempontjából. A családot jellemzi,
hogy a nő és a férfi tartós együttélése eredményeképpen alakul ki. A család a
társadalom legkisebb egysége, így a társadalom makrohatása befolyásoló té-
nyező a családi struktúrára nézve. A társadalmi változásokkal együtt a család
és az iránta megfogalmazott elvárások is változnak, így változik a belső szerke-
zete, a létszáma, a családtagok közötti viszony, a szerepek.
A munkahely is lehetőséget teremt elsődleges csoportok kialakulására az
adott szervezet, intézmény keretein belül. Kialakulhatnak különböző baráti
csoportok, amelyek a szabadidős tevékenységek együttes gyakorlásával kez-
dődnek, és befolyásoló erővel hatnak a munkára, a teljesítményre.
A gyermek, a felnőtt személyisége, szociális természete az elsődleges csopor-
tokban formálódik. A csoport segítségével veszi át az egyén a társadalom által
elfogadott értékeket, normákat, elfogadott viselkedésmintákat. Az elsődleges
csoport folyamatosan szabályozó szerepet is betölt, az egyén viselkedését, a tár-
sas viselkedés kialakulását segíti elő. Ennek eredményeképpen azonban nem-
csak a társadalmi elvárásoknak megfelelő viselkedésmód alakulhat ki, hanem a
társadalmi célokkal ellentétes is, mint például egy bűnöző, deviáns csoport el-
várásainak való megfelelés.
181
© Typotex Kiadó
182 8. A CSOPORT
Az elsődleges csoportok létszáma általában alacsony, 3–25 fő között mozog.

Csak így valósulhat meg a „szemtől szemben” történő kommunikáció. Amikor
a csoport létszáma növekedni kezd, vagyis 25 fő felé emelkedik, megindul egy
centralizáció és egy differencializálódó folyamat, amely a csoport szerkezetét
megváltoztathatja. Ez azt jelenti, hogy az egyes tagok között egyre nagyobb el-
térés mutatkozhat, és változhat az egyének megelégedettsége is.
A másodlagos (szekunder) csoport, olyan nagy létszámú, amelyben a tagok kö-
zött nincs szervezeti (organizációs) kapcsolat. Az elsődleges csoportra jellemzők
ellentéte érvényesül, vagyis nincs vagy nagyon nehéz a „szemtől szemben” törté-
nő kommunikáció, nincs közvetlen kapcsolat, és személyes érzelmek sem fordul-
nak elő. Ilyen az iskola, az oktatási intézmény, vagy egy nagyvállalat.
8.5 A CSOPORT FORMÁI
Az informális (spontán) csoport nem hivatalosan létrehozott, nem szabályozott

szerkezetű csoport. Az ebbe a csoportba tartozó egyének spontán társulnak, köz-
vetlen, személyes kapcsolatot alakítanak ki. Egy iskolai osztályon vagy vállalaton
belül kialakuló kisebb-nagyobb baráti körök, informális csoportok tagjaira a sze-
mélyes, érzelmi, rokonszenvi választások jellemzőek. A Moreno által kidolgozott
szociometriai választási módszer jól példázza a kapcsolati háló alakulását min-
den csoportban, így a munkahelyi csoportokban is. Akiknek lehetőségük van
megválasztani a munkafolyamatban részt vevő egyéneket, partnereket, hatéko-
nyabban tudnak dolgozni, illetve nagyobb teljesítményt tudnak produkálni.
A formális (intézményes) csoportok jellemzői, hogy formailag, hivatalosan rög-
zített szerkezettel rendelkeznek. A csoporttagok helyzetét, kapcsolatait, a veze-
tést, a szabályozások határozzák meg, és nem alkalomszerűen jönnek létre. Álta-
lában a másodlagos, nagy létszámú csoportok is formálisak. A leírt szabályok a
csoport tagjai számára kötelező érvényűek, melyeket be kell tartani. Többek kö-
zött ilyen a rendőrség, honvédség, valamint a társadalmi-politikai szervezetek,
amelyekre nem jellemzőek az elsődleges csoportra vonatkozó ismérvek.
8.5.1 Létszám szerinti jellemzők
A kiscsoport tagjai (3–20 fő) közvetlen, személyes kapcsolatba, kölcsönös füg-

gésbe kerülnek egymással. Közös célokkal rendelkeznek, kialakul a „mi-tudat”,
vagyis az összetartozás érzése és a közös attitűd, a csoportidentitás, a csoport-
hoz tartozás belső meggyőződése. A normákat, értékeket, szokásokat, hagyo-
mányokat közösen hozzák létre, a csoportfolyamatok spontán szerveződnek. A
csoporttagok egymás felé irányuló kölcsönös figyelme azonban már csak 7 fő
esetében teljesíthető, elvárható. Ilyen csoportok a baráti társaságok is.
A nagycsoport létszáma 20–25 fő felett van. A tagok közötti kapcsolatokat
szabályok és meghatározott normák alakítják, valamint a csoportfolyamatokat
182
© Typotex Kiadó
8.5 A CSOPORT FORMÁI 183
a szervezések, szerveződések formálják. A tagok között nincs személyes kap-

csolat, hiányzik az intimitás, valamint hiányoznak a csoport előtti célok. Eléré-
sükben nem feltétlenül az egyéni igények, elvárások érvényesülnek, sokkal in-
kább a társadalmi követelmények és a megfelelés.
8.5.2 Speciális jellemzők
Az egyén speciális jellemzőkkel körvonalazható csoporthoz is tartozhat. A vo-

natkozási csoport (referencia) az a csoport, amely normáival és értékeivel megha-
tározó az egyén számára, magatartását is formálja. Társas kapcsolataink velejáró-
ja hogy saját csoportunkat előnyben részesítjük más csoportokkal szemben, lelki
közösséget vállalva a csoporttal, igazodási pontnak tekintjük, véleményünket a
csoporttagokéhoz igazítjuk, képességeinket pedig más csoportokéhoz viszonyít-
juk. A saját csoport tehát viszonyítási alapként, referenciacsoportként működik.
Az egyetemi hallgató tagja családjának, egy baráti csoportnak, valamilyen kul-
turális és ifjúsági szervezetnek. A munkahelyen olyan csoportok kerülhetnek a
vonatkozási csoport kereteibe, amelyek teljesítményük, értékeik alapján fonto-
sakká válhatnak az egyén számára.
Mivel az egyén több csoportnak is tagja, többféle szerepet kell vállalnia, kü-
lönböző elvárásoknak kell megfelelnie, a szerepek között ellentmondások lép-
hetnek fel. Ekkor válhat meghatározóvá a vonatkozási csoport, amely alapján
az egyik szerepet fontosnak tartja, a másikat leértékeli. Vonatkozási csoport az
egyén azon csoportjából lesz, ahol jobban megbecsülik, ahol a legtöbb elisme-
rést kapja, és ahol – ennek megfelelően – választása szerint meg akar felelni.
Az egyén a választott csoport értékeihez és normáihoz akar és fog is igazod-
ni. Vonatkozási csoport lehet olyan csoport, ahova az egyén tartozik, de lehet
olyan is, amelynek nem tagja. Ebben az esetben az igény az, hogy szeretne oda-
tartozni, szeretné, ha befogadnák, vagyis azért fogadja el a csoport értékeit, nor-
máit, mert csak így válhat csoporttaggá. Lehet ez olyan csoport is, amelynek vi-
selkedései és értékei nem rokonszenvesek számunkra, ekkor ez számunkra ne-
gatív vonatkozási csoport lesz. Ebben az esetben az egyén a csoporttól való
különbözőségét hangsúlyozza.
A család általában vonatkozási csoportja az egyénnek, bár a 14–17 évesek
(serdülők) választása – a több csoport közül – sok esetben nem a családra esik.
A lázadás ugyanis abban is megnyilvánul, hogy igyekeznek szüleikkel, a csa-
láddal ellentétes véleményt megfogalmazni. Ezért ebben az időszakban előfor-
dulhat, hogy a család normáival ellentétes értékeket valló csoportok válnak vo-
natkoztatási csoporttá.
A vonatkozási csoportnak normatív és összehasonlító funkciói vannak.
A normatív funkció elvárásokat, előírásokat közvetít tagjai számára. Az el-
várt normák, attitűdök betartását jutalmazza, annak hiányát pedig bünteti.
Az összehasonlító funkcióra jellemző, hogy a csoport tagjai viszonyítási ala-
pul szolgálnak önmaguk és mások megítéléséhez. A személyek számára meg-
183
© Typotex Kiadó
184 8. A CSOPORT
szabja azokat az értékeket és normákat, amelyek mércéül szolgálnak a viszonyí-

tási helyzetekben.
Egy munkahelyi célorientált csoport számára fontos lehet egy másik hasonló
érdekmotivált csoport, hiszen a másik csoport céljai, teljesítménye, eredményei
ösztönzően hathatnak rájuk és példaértékűek.
8.6 A CSOPORT ALAKULÁSÁNAK SZAKASZAI
A csoport kialakulásában különböző szakaszokról beszélünk. Fejlődése külön-

böző szakaszokra, fázisokra bontható, amelyben a csoport tagjainak és a vezető-
nek jelentős szerepe van.
Az első szakasz az alakulás (forming), amikor mindenki az előnyösebb olda-
lát igyekszik megmutatni. Érezhető a bizonytalanság, a feszültség a csoportban,
ami a tisztázatlan elvárások miatt alakul ki. Ebben a fázisban még mindenki
arra keresi a választ, hogy konkrétan neki mi a szerepe a csoportban, mennyi-
ben sikerül azonosulnia a csoportcélokkal. Ezt követően szép lassan a tagok el-
indulnak a közös fejlődés irányába. Új kapcsolatok alakulnak ki, tisztázódnak a
szerepkörök és a felelősségek, a feladatok, a megvalósítás módja.
A második szakasz a viharzás (storming), amelyben az egyéni különbségek
már kezdenek kibontakozni és megmutatkozni a véleménynyilvánításban, a vi-
selkedésben. Mindenki meg akarja találni a maga helyét, pozícióját a csoport-
ban, s ez gyakran konfliktusokkal, érzelmi viharokkal és feltétlenül sok interak-
cióval jár együtt. A felülről kinevezett vezetőt nem minden esetben fogadja el a
csoport, gyakran a viharzásnak egy új vezető a „termése”. Nyílt vagy burkolt
formában ellenségeskedések lépnek fel, a csoporttagok ütköztetik nézeteiket és
elképzeléseiket a munkavégzésről.
A harmadik szakaszban a csoport közeledik a norma kialakulása felé, az
egyéni nézetek, vélemények egy viszonylag közös pontban konvergálnak. A
normaalakítás (norming) szakaszában kialakítják azt a normát, amelyet min-
denki elfogad, és amely szerint viselkednek, illetve nem viselkednek. A csoport
vagy team véleményei egységessé válnak, fokozódik az együttműködés és a ha-
tékony munkavégzés. Ekkor következik be a team iránti elköteleződés. Meg-
könnyíti a vezető munkáját, ha a csoport meg tud állni a saját lábán. A vezető
nem hatalmi státuszt, hanem inkább erőforrást jelent.
A csoportfejlődés utolsó szakasza a működés (performing), azaz az együttmű-
ködés szakasza. Kialakul a csoportot összetartó erő, a kohézió. Ha a vezető sike-
resen helytáll, a csapat önálló működésbe kezd, újításokat vezet be, és nagyon
jól teljesít. A 8.1 táblázat a fő szakaszokat foglalja össze.
184
© Typotex Kiadó
8.7 A CSOPORT BELSŐ SZERKEZETE 185
8.1 táblázat A csoport fejlődési szakaszai
FEJLŐDÉSI A CSOPORT BELSŐ ÁLLAPOTA FELADATVÉGZŐ TEVÉKENYSÉG

SZAKASZOK
1. Szorongás, függőség a vezetőtől; A tagok meghatározzák a

ALAKULÁS a helyzet természetének feladatot, a szabályokat és a
megállapítására irányuló megfelelő módszereket.
próbálkozások; az elfogadható
viselkedés kialakítására való
törekvés.
2. VIHARZÁS Konfliktus az alcsoportok között; A feladat követelményeivel

lázadás a vezető ellen; szemben érzelmi ellenállás.
polarizálódnak a vélemények;
ellenállás a csoport irányításával
szemben; bizalmas jellegű
konfliktusok kialakulása.
3. NORMA- A csoport összetartásának A nézetek és érzések nyílt

ALAKÍTÁS kialakulása; létrejönnek a cseréje; kialakul az
normák; leküzdik a belső együttműködés.
ellenállást; feloldják a
konfliktusokat; kölcsönös
támogatás és a csoportra jellemző
közös érzések kialakulása.
4. MŰKÖDÉS Megoldják az interperszonális Kialakulnak a problémák

problémákat; a csoporttagok megoldási módjai; konstruktív
között munkamegosztás van; kísérletek történnek a feladat
rugalmasak és a funkcióhoz elvégzésére; az energia most a
igazodnak a szerepek. hatékony munkavégzést
szolgálja; ez a fő munkavégző
időszak.
8.7 A CSOPORT BELSŐ SZERKEZETE
A csoportkutatások kezdetén a kiscsoportokkal több neves pszichológus foglal-

kozott. J. L. MORENO amerikai pszichológus dolgozta ki azt a módszert, amely
segítségével meghatározható, hogy az egyének helye, kapcsolatrendszere ho-
gyan írható le a kiscsoporton belül. Kutatásai alapján megállapította, hogy az
egyes személyek beilleszkedését a csoportba nem feltétlenül személyiségtulaj-
donságai, hanem inkább társas helyzete határozza meg. Ez a módszer a szocio-
metria, amely a társas, társadalmi csoportok belső struktúrájával foglalkozik,
valamint a társas kapcsolatok kialakulásában a rokonszenvi és ellenszenvi vá-
lasztások jelentőségét hangsúlyozza.
185
© Typotex Kiadó
186 8. A CSOPORT
A szociometria alaptétele, hogy a formális (intézményes) csoportokon belül in-

formális (spontán) csoportok jönnek létre. Ezt rejtett hálózatnak nevezi, amelyet
az egyének egymás iránt érzett rokonszenvi érzése, választása határoz meg. Ve-
gyünk például egy intézményt, illetve egy formálisan, szabályok és normák által
működő csoportot. Ebben a csoportban az egyéneknek olyan kérdésekre kell vá-
laszt adniuk, amely alapján ki kell választaniuk azt az egyént, akivel, akikkel jól
érzik magukat, vagy szívesen tanulnának, dolgoznának együtt. A vizsgálatot
nem laboratóriumi körülmények között, hanem létező szociális egységekkel, va-
lódi feltételek között végzik.
Moreno szerint a választások az érzelmi kapcsolatok szerint történnek, és
mutatják a formális kapcsolatrendszeren belül kialakuló informális kapcsolato-
kat. A megjelölt választások megmutatják a csoport belső szerkezetét, valamint
az egyén közösségben játszott szerepét. A választások száma általában a társas
hatékonyság jele, vagyis azt mutatja meg, hogy az egyén csoporthelyzetben ho-
gyan viselkedik, hogyan alkalmazkodik, milyen aktivitást mutat. Ezeket az
egyénre jellemző vonásokat szociabilitásnak nevezzük.
Ez a módszer egy olyan technikai eljárást igényel, amelynek megvannak a sa-
játos feldolgozási szempontjai. A szociometriai technika lényege, hogy a cso-
porton belüli ellenszenv-rokonszenv feltárásával, a feltárt kapcsolatok grafikus
ábrázolásával áttekinthetővé válik a csoport szocioaffektív (társas és érzelmi)
szerkezete. Statisztikai feldolgozása nemzetközileg elismert. A szociometriai
kritériumok, amelyek a választások alapján tartós, együttes tevékenységre utal-
nak, meghatározzák a csoporttagok szociometriai helyzetét. A mátrix, az ada-
tok táblázatszerű feldolgozása, mennyiségileg fejezi ki az egyén helyzetét. A
kölcsönösségi táblázat azt szemlélteti, hogy a csoportban ki kitől, milyen kérdé-
sekben kapott szavazatot, illetve kik választották egymást kölcsönösen.
MÉREI FERENC továbbfejlesztette ezt a módszert, amit több szempontú
szociometriának nevezünk. Ennek segítségével nemcsak az egyén helyét kap-
juk meg a társas mezőben, hanem a közösségről, valamint az egyének csopor-
ton belül betöltött különböző funkcióiról is kaphatunk visszajelzést. Az ered-
mények alapján következtetni tudunk az egyén csoporton belül betöltött funk-
ciójára, és arra is, hogy a vizsgált közösség összetétele alkalmas-e a kitűzött
feladat megoldására. Választ kaphatunk még arra is, hogy az egyének öröm-
mel tartoznak-e ehhez a csoporthoz, ragaszkodnak-e hozzá. A több szempon-
tú szociometriai felmérés segítségével megvizsgálhatjuk a rokonszenvi válasz-
tások mellett a funkcióra történő választásokat is. Ez utóbbi kérdései vonat-
koznak az egyéni tulajdonságokra, készségekre, a szakmai hozzáértésre, vala-
mint a közösségi munka rátermettségére is. A kérdőív kitöltése során a
csoport tagjai arról is szavaznak, hogy az adott tulajdonság, képesség tekinte-
tében kit tartanak a legjobbnak.
A kérdőív összeállítása során mind a közösségről, mind az oda tartozó egyé-
nekről visszajelzést kapunk.
A kérdések négyféle kritériumra vonatkoznak:
186
© Typotex Kiadó
8.7 A CSOPORT BELSŐ SZERKEZETE 187
1) az első kérdések rokonszenvi választásokhoz kapcsolódnak (személyes

kapcsolat, kölcsönösség, bizalmi vonatkozásúak);
2) a következő kérdések funkció jellegűek (szervező-, rendezőkészség, kép-
viselet, döntéshozatal, igazságosság stb.);
3) ezt követően jönnek az egyéni képességeket tartalmazó kérdések (művelt-
ség, szakmai hozzáértés, szolidaritás, intellektuális hatékonyság, eredmé-
nyesség kérdése);
4) az utolsó kérdéscsoport a népszerűséget próbálja feltárni (érvényesülés,
ismertség, közösségi népszerűség).
A gyakorisági táblázat megmutatja, hogy egy-egy kérdésben ki hány szava-

zatot kapott, és a szavazatok hogyan oszlanak meg a csoporttagok között. En-
nek eredményeképpen azonnal leolvasható, hogy kik a legtöbb és legkevesebb
szavazatot kapott személyek, és milyen a szociális státusuk.
Az eredmények feldolgozása különböző formában történhet. A rokonszenvi
kérdésekre kapott válaszok alapján visszajelzést kapunk a csoporton belüli kap-
csolatok alakulásáról, az egyes résztvevők közösségi pozíciójáról, a személyes
kérdésekről. A kölcsönösségi vázlat adja a csoport szociális térképét, a szocio-
gramot, amely a kölcsönösségi táblázat alapján kerül megszerkesztésre. Ennek
felrajzolása a következő alakzatokat eredményezi. (8.1 ábra, a következő oldalon)
Pár: két személy kölcsönös választása úgy, hogy másokat nem választa-
nak.
Hármas: három személy kölcsönös kapcsolata. Rendszerint klikkesedés
jele.
Zárt négyzet: négy személy kölcsönös kapcsolata.
Csillag: egy személynek több kölcsönös kapcsolata van, de azok között,
akikhez ő kötődik, nincs kölcsönös kapcsolat. A csillag középpontja a
sztárhelyzet.
Lánc: nem lezárt párok egymáshoz kapcsolódása. Ahol sok a lánc, ott jól
működnek az információcserék.
Sztár: a legtöbb választást kapott csoporttag a szerkezet közepén helyezke-
dik el nagy távolságra a csoport többi tagjától.
Perem: legsúlyosabb esete a magány, amikor az egyén nem választ és őt
sem választják. Nem jobb a helyzet, ha ő választ, de őt nem választják. Elő-
fordulhat, hogy őt választják, de ő nem viszonozza a választást. Egyik
helyzet sem előnyös sem a csoport, sem az egyén szempontjából.
187
© Typotex Kiadó
188 8. A CSOPORT
8.1 ábra A csoport szociális térképét megjelenítő alakzatok
A kölcsönösségi és gyakorisági táblázat segítségével különböző mutatókat

tudunk értelmezni, amelyek segítségével az adott közösség, csoport jellemzésé-
re, az egyének közötti kapcsolatok, a légkör megismerésére kerülhet sor. A mu-
tatók közül a szerkezeti és a csoportlégkör mutatókat célszerű értelmezni. A szer-
kezeti mutatók segítségével a csoport struktúrája jellemezhető, ilyen például a
központ és perem viszonyát kifejező CM (centrális–marginális) és kohéziós
(kölcsönösség, sűrűség, viszonzottság), valamint a csoportlégkör (a rokonszen-
vi és a funkcióválasztások szóródását jelző) mutató. A mutatók segítségével egy
összefüggő és komplex képet kapunk a vizsgált csoportról és közösségről. En-
nek eredményeképpen visszajelzést kaphatunk annak teljesítőképességéről, vi-
selkedéséről, a csoport tagjainak készségeiről, közösségi motivációiról.
A csoport társas szerkezetét többféleképpen értelmezhetjük. A halmazszer-
kezetben a többség magányos, a szociális tér nem strukturált. Laza szerkezet-
ben kevés a zárt alakzat, páros, láncszerű kapcsolódások jellemzik a csoportot.
Megkülönböztetünk még egyközpontú, széles peremű és többközpontú, több
zárt alakzattal rendelkező csoportszerkezet is.
8.8 AZ EGYÉN SZEREPE A CSOPORT ÉLETÉBEN
A csoportok társas kölcsönhatásában (interakciós hálózatában) az egyénnek vi-

lágos, egyértelmű elkülöníthető pozíciója, szerepe van. A szerepeket a tevé-
kenység, a szituáció, az egyén vállalásai határozzák meg. A szerepek lehetnek
konstruktívak és destruktívak.
188
© Typotex Kiadó
8.8 AZ EGYÉN SZEREPE A CSOPORT ÉLETÉBEN 189
A konstruktív szerepet vállalók jellemzői:

Kezdeményező: változtat, újításokat vezet be, variációkat alkalmaz.
Véleménynyilvánító: megtöri a csendet, beleszól, vitatkozik, véleménye
mellett kitart.
Kérdező: információra éhes, mindennel kapcsolatosan felvilágosítást igé-
nyel.
Informátor: a kérdező párja, aki kielégíti az igényeket.
Szabályalkotó: fontos szerepet tölt be, a szabályokat, a normákat ki kell
mondani.
Általánosító: összefoglaló, tisztázó, bizonyos kérdéseket hangsúlyozó.
Engedelmeskedő: passzív, de fontos szerep, bár nem feltétlenül hasznos,
ha túl sok van belőle egy csoporton belül.
A destruktív szerepet vállalók jellemzői:

Akadékoskodó: a véleménynyilvánító szerepének eltorzítója.
Vetélkedő: elégedetlen a csoportban elfoglalt helyével kapcsolatban.
Mindentudó: az általánosító szerepének túltengése.
Hírharang: nemcsak informál, hanem dezinformál (rémhírterjesztő).
Ezen kívül számos szerepet azonosítottak a csoport együttműködése során.

Ennek mérésére BELBIN összeállított egy kérdőívet, amely segítségével megha-
tározható, hogy az egyén milyen szerepet tölt be a csoportban. Az általa össze-
gyűjtött szerepek pozitív és negatív oldalainak ismertetése mellett, egy-egy jel-
lemző állítást is közlünk a kérdőívből.
Kivitelező (vállalatépítő)
Erősségei: kötelességtudó, kiszámítható, jó szervező, a józan eszére hallgat,
keményen dolgozik, nagy az önfegyelme.
Változtatásra érdemes jellemzők: nem rugalmas, a be nem bizonyított ötle-
tek nem érdeklik.
„Kényelmetlenül érzem magam egy megbeszélésen, ha az nincs megfelelő
módon előkészítve és irányítva.”
Koordinátor (elnök)
Erősségei: nyugodt, nagy önbizalma van, féken tartja indulatait, előítéletek
nélkül fogadja a javaslatokat.
Változtatásra érdemes jellemzők: átlagosan értelmes, kreatív.
„Képes vagyok kihozni a többiekből azt, amit a csapatért tenni tudnak.”
Ötletgyáros
Erősségei: gondolkodó, liberális szellemű, intellektuális, nagy képzelőerő-
vel és sok tudással rendelkezik.
Változtatásra érdemes jellemzők: gyakran a fellegekben jár.
„Kerülöm a túlságosan kézenfekvő megoldásokat, inkább a járatlan utat ke-
resem.”
189
© Typotex Kiadó
190 8. A CSOPORT
Forráskutató
Erősségei: extravertált, lelkes, kíváncsi, jól kommunikál. Képes kapcsolatot
teremteni új emberekkel, felkutatni az új lehetőségeket.
Változtatásra érdemes jellemzők: gyorsan elszáll a kezdeti lelkesedése.
„Gyorsan észreveszem és megragadom a kínálkozó lehetőségeket.”
Serkentő
Erősségei: társaságkedvelő, dinamikus, akkor is készen áll, ha tehetetlensé-
get, rossz hatékonyságot tapasztal.
Változtatásra érdemes jellemzők: türelmetlen, provokál, irritáló.
„Fő jelszavam a cselekvés, ezért azon fáradozom, hogy a csapatmegbeszélés
ne csupán időfecsérlés legyen, és hogy a célkitűzést senki se tévessze szem
elől.”
Helyzetértékelő
Erősségei: józan, nehezen befolyásolható, megfontolt, jó ítélőképessége van,
óvatos, körültekintő.
Változtatásra érdemes jellemzők: nem tudja lelkesíteni, motiválni az embe-
reket.
„Kritikát kapok, mert túlságosan elemző és nem eléggé intuitív módon gon-
dolkodom.”
Csapatjátékos
Erősségei: társasági lény, barátságos, érzékeny, képes megfelelően reagálni
az emberekre és a helyzetekre, fenntartja a csoportszellemet.
Változtatásra érdemes jellemzők: kritikus helyzetekben leblokkol, nem tud
dönteni.
„A legkülönbözőbb emberekkel vagyok képes együtt dolgozni.”
Megvalósító (befejező, lezáró)
Erősségei: pontos, rendes, lelkiismeretes, véghezviszi a feladatot.
Változtatásra érdemes jellemzők: apróságok miatt aggódik.
„Mindent végigcsinálok, amit elkezdtem.”
Specialista (szakértő)
Erősségei: bizonyos területen nagy a szaktudása.
Változtatásra érdemes jellemzők: csak a szakterületén képes hasznossá ten-
ni magát a csoportban.
„Legfőbb erősségem a szakmai tudásom és tapasztalatom.”
A csoportra vonatkozó pszichológiai jellemzők bemutatásával lehetőségünk

van a szociálpszichológia jelenségvilágát megismerni. A csoporton belül az
egyén társadalmi interakcióban van a környezetével, ami feltételezi a kommu-
nikációt, a személypercepciót, az interperszonális kapcsolatok alakulását, a kö-
zös attitűdöt, a státust, a szerepeket, a normák alakulását.
190
© Typotex Kiadó
8.9 CSOPORTKÖZI VISZONYOK, NORMÁK 191
8.9 CSOPORTKÖZI VISZONYOK, NORMÁK
A csoporttagok interakciója (társas kölcsönhatása) meghatározott normák sze-

rint történik. A norma jelentése szabály, elvárás, melyet a társadalom fogalmaz
meg az egyén felé, a társadalmi együttélés érdekében.
Minden csoport tagjainak interakciójában bizonyos szabályszerűség tapasz-
talható. A csoport elvárja tagjaitól, hogy megfelelő viselkedést tanúsítsanak, al-
kalmazkodjanak egymáshoz, amelynek következtében hatással is vannak egy-
másra. A csoporttagok viselkedését meghatározott normák és értékrendszerek
irányítják, melyek kimondva vagy lappangva érvényesülnek.
A csoportnormák kialakulásával kapcsolatban több érdekes kísérlet foglalko-
zott. Az első kísérlet SHERIF nevéhez fűződik, melyet laboratóriumi környezet-
ben végzett. A kísérlet lényege, hogy három személyt helyeztek el egy sötét helyi-
ségben, és közölték velük, hogy egy fénypont fog megjelenni, megtesz egy rövid
utat, majd kialszik. A feladat az volt, hogy meg kellett becsülniük, hány cm-t moz-
gott a fénypont. A vizsgálatot többször is elvégezték. A válaszadásban nem volt
meghatározott sorrend, mindenki akkor közölte az eredményt, amikor akarta.
A kísérleti személyek válaszai meglehetősen eltértek egymástól. Az egyik 1
cm-t, a másik 2 cm-t, a harmadik 8 cm-t mondott. Valójában a fénypont nem is
mozgott. Egy közismert érzéki csalódás jelenségéről van szó ugyanis – a sötét
helyiségben a felvillanó fénypont mozogni látszik. Mivel egy teljesen sötét szo-
bában nincsen referencia, hiányoznak a tájékozódási pontok, egy álló fénypon-
tot annak ki-be kapcsolásával egy mozgó pontként észlelünk. Ezt az észlelési il-
lúziót autokinetikus effektusnak nevezzük.
Ebben az esetben a kísérleti személyeknek nem volt reális alapjuk az ítéletalko-
tásban, ezért egymáshoz fordultak segítségért. A kísérletben arra keresték a vá-
laszt, hogy mi történik akkor, ha a külső ingermezőből hiányzik a vonatkoztatási
pont (sötét szobában kell a fénypontok elmozdulásának nagyságát megbecsülni),
mit tesz ebben az instabil helyzetben az egyén, és mit a csoport. A válasz, hogy bi-
zonytalan helyzetekben belülről hozunk létre vonatkoztatási pontokat. Azok a kí-
sérleti személyek, akik először egyedül hozták meg döntéseiket, nagyon hamar
kialakítottak magukban egy becslést, amit személyes normának nevezhetünk.
A különböző helyzetekben hozott ítéleteik e becslés körül ingadoztak. Ez a sze-
mélyes norma egy-egy egyénre jellemző és stabil volt, de nagy különbséget muta-
tott az egyes egyének között. Amikor a különböző személyes normákkal rendel-
kező emberek csoporthelyzetbe kerültek, az ítéleteik egy többé-kevésbé közös ál-
láspont felé közeledtek, konvergáltak. Ez volt a csoportnorma. Több hasonló
vizsgálat eredményeképpen a következők fogalmazhatók meg:
ha az egyén csoporthelyzetben egy normához igazodik, később ellenőrzi

véleményét, és igyekszik a norma szerint vélekedni;
amikor az egyének külön-külön, egyéni helyzetben foglalnak állást, és
csak utóbb kerülnek egy csoportba, fokozatosan változtatják meg a véle-
ményüket, és törekednek arra, hogy közös csoportnormát alkossanak;
191
© Typotex Kiadó
192 8. A CSOPORT
az egyének hangoztatják, hogy őket nem befolyásolják mások ítéletei.

Ez azt bizonyítja, hogy a legtöbb ember nincs tisztában a normák hatásaival.
Amikor az egyénnek nincs lehetősége tapasztalatot szerezni, reális alapot nyer-

ni a környezetében lejátszódó eseményekkel kapcsolatban, akkor általában iga-
zodik a csoportnormához. A csoport fennmaradása érdekében szükség van a
normák kialakítására és tiszteletben tartására. Egy munkahelyi értekezleten
alapvető szabály, hogy a kommunikáció során (de más környezetben is) hall-
gassák meg egymást, és ne beszéljenek egyszerre, mert csak így lehet meghalla-
ni és megérteni a másikat.
A csoporthoz tartozás élményét és szükségét mutatja, hogy átvesszük, elfo-
gadjuk és gyakoroljuk a csoport szabályait, például a csoport viselkedésére és
öltözködésére vonatkozóan, mert csak így fogad el a csoport, az elfogadás pe-
dig maga után vonja a csoporthoz tartozás élményét.
A csoportnorma lehetséges kialakulási módjai:
A vezető határozza meg úgy, hogy egyszerűen kijelenti a szabályokat. Ez

sok esetben indokolt lehet, bár nagy a valószínűsége, hogy a tagok a nor-
mákat csak a vezető jelenlétében tartják be.
A csoport előtörténete határozza meg azokból az eseményekből tanulva,
amelyek megtörténtek és fontosak voltak a csoport számára. Ilyen módon
alakulnak ki a csoporthagyományok is.
Egyéb helyzetekből alakul ki, amelyeket a tagok kívülről hoznak be, és fo-
gadtatnak el másokkal.
Tapasztalhatjuk, hogy kevesebb a konfliktus, ha a csoport összes tagját be-

vonjuk, involváljuk, és konszenzussal alakítjuk ki a normákat. Ebben az esetben
a tagok jobban elköteleződnek, és a későbbiekben is nagyobb valószínűséggel
tartják be és tartatják be a közösen kialakított normákat (és nem csak a vezető je-
lenlétében teszik ezt). Ennek azonban lehet negatív motivációs hatása is, mint
az alámerülési jelenség. Ez munkahelyeken akkor figyelhető meg, amikor a
munkacsoport kialakított (alacsony) normái miatt az egyén nem mer nagyobb
teljesítményt produkálni, mert fél, hogy azt a csoport bünteti, így alacsonyabb
szint teljesítésére kényszerül.
8.10 CSOPORTKOHÉZIÓ
Ha mindezek a csoportfenntartó erők (norma, szerep, struktúra) összegződnek,

akkor beszélhetünk csoportkohézióról, azaz a csoportot összetartó erőről. A
személyközi kohézió a csoporttagok jó kapcsolatából adódik.
A feladatalapú kohézió esetében a csoportcél fontossága eredményezi az
összetartást. Egy csoport akkor hatékony, ha mindkét fajta kohézió magas. A
csoportkohézió egyik jellemzője, hogy a tagok kedvelik egymást, nagy az érzel-
192
© Typotex Kiadó
8.10 CSOPORTKOHÉZIÓ 193
mi elfogultság és elfogadás. Probléma esetén nem keresik a bűnösöket, hanem

konstruktív hozzáállással próbálják megoldani azt, együtt keresve a megoldási
módokat. Nagy az összetartozás érzése, ami a „Mi-tudat”-ban fejeződik ki, azaz
vagyunk Mi és vagytok Ti (ingroup–outgroup).
Az erős „mi-tudattal” rendelkező csoportra jellemző lehet az, hogy minden
más csoportot „ellenségnek” tart, és ez a folyamat még inkább felerősíti az össze-
tartozás érzését. Ez lehet egyben a potenciális veszélye is a nagyon erős kohéziójú
csoportnak, hiszen idővel nagyon elszigetelődhetnek, a csoporttagok pedig me-
rev, előítéletes gondolkodásúakká válhatnak. Ezekben az esetekben nehéz ráven-
ni a csoportot például arra, hogy helyzettől függően a normáktól eltérő viselke-
dést produkáljon, illetve ne büntesse túlságosan szigorúan a normaszegőket.
A szélsőséges irányba haladó folyamatnak a csoport létszámának fokozatos
növekedése szab gátat. Minél nagyobb egy csoport, annál nagyobb a széthúzás,
és annál nehezebb a merev szabályokat betartatni a tagokkal. A csoportlétszám
növekedésével viszont a jobb teljesítményre serkentő motiváció is csökken, va-
lamint csökken az egyén hajlandósága és erőfeszítése a feladat végrehajtására.
Ilyenkor a csoport nem szívesen „cipeli” az ingyenélőt, inkább mindenki csök-
kenti az erőfeszítést. Ezt a folyamatot írja le a társas őgyelgés jelensége, amely a
motiváció hiányaként értelmezhető.
8.10.1 A csoportlégkört befolyásoló tényezők
Az egyén csak abban a csoportban érzi jól magát, amellyel azonosult, ahol tapasz-
talatai kedvezőek, és amelynek a hatása befolyásolja hangulatát. A csoporthoz
tartozás érzése többek között függ attól is, hogy az egyénnek milyen mértékben
elégülnek ki személyes szükségletei. Ez fordítva is igaz: a csoport kohéziója annál
erősebb, minél több lehetőséget nyújt tagjai számára személyes szükségleteik ki-
elégítésére.
A szociális környezet jelentősen befolyásolja az egyének hangulatát a cso-
portban. A kölcsönösség miatt kialakul a társas alakzat érzelmileg meghatáro-
zott közhangulata, kedélyállapota, életvitele, amit csoportlégkörnek vagy cso-
portatmoszférának nevezünk.
Csoportlégkör ott alakulhat ki, ahol az egyén beleszólhat a csoport életébe, és
aktív résztvevője a csoport alakításának. A csoporthoz tartozás átélése, az adhé-
zió keletkezése és fennmaradása szempontjából fontos a kommunikációs sűrű-
ség, valamint az egyén észlelése a kommunikációs hálózatban.
A kapcsolatok sűrűsége befolyásolja a csoport formális kommunikációs háló-
zatát és a kölcsönös érzelmi kapcsolatok alakulását. Minél inkább központi he-
lyet foglal el az egyén a csoport kommunikációs hálózatában, annál jobban meg
van elégedve, és annál vonzóbb lesz számára a csoport. Ez a magyarázata an-
nak is, hogy az egyén egyre több pozitív érzelmi kapcsolatot képes kialakítani.
A személyek közötti feszültségek és konfliktusok egyrészt természetes velejárói
a csoport kommunikációjának, másrészt viszont csökkentik a teljesítményt, és
193
© Typotex Kiadó
194 8. A CSOPORT
fenyegetik a csoport létét is. A pozitív érzelmi kapcsolatok a csoportlégkör

szempontjából nagyon fontosak, de túlzott előtérbe kerülésük nem növeli a tel-
jesítményt. Ebben az esetben ugyanis a tevékenység átkerül a szocio-emocio-
nális területre, így a feladat kikerül a figyelem középpontjából. A feladatra irá-
nyuló, sikeres együttműködés valamilyen cél érdekében inkább alkalmas pozi-
tív emberi kapcsolatok és csoportlégkör kialakítására, mint a diszharmonikus,
feszültséggel terhelt csoport.
A csoportok közötti különbségtétel alapvető módja, hogy az egyén differen-
ciáltan értékeli saját és mások csoportját. A maga csoportját jobbnak érzi és
előnyben részesíti azokkal a csoportokkal szemben, amelyeknek nem tagja. En-
nek hátterében az áll, hogy az egyén önértékelése támogatott, ha olyan csoport-
nak tagja, amely értéket képvisel, és elismerést vált ki másokból.
8.11 A VEZETÉS MÓDJAI
A feladatorientált vezető elsősorban a munkára figyel, megtesz mindent a

munka sikere érdekében, a csoportban zajló folyamatra, az emberek közötti
kapcsolatokra azonban nem, így gyakori jelenség lehet a csoportban az ellensé-
geskedés, a meg nem értettség.
A folyamatorientált vezető számára fontos, hogy az emberek közötti kapcso-
lat kielégítő legyen a csoporton belül, követi az eseményeket, a hozzá tartozó
egyénekre koncentrálva végzi vezetői feladatait.
Az a szerencsés, ha a vezető a helyzettől, feladattól függően meg tudja vá-
lasztani a helyes vezetői stílust.
Az előző vezetői stílusokon kívül beszélhetünk még tranzakcionális és át-
szervező vezetésről is.
A tranzakcionális vezetés azon alapul, hogy a hatékony vezetésben két- vagy
többirányú kapcsolatról van-e szó. Az információ szabad áramlása és a pozitív
visszajelzések jellemzik a vezető és beosztottja viszonyát.
Az átszervező vezető a szervezet változtatásáért dolgozik oly módon, hogy
befolyásával igyekszik megszerettetni és elfogadtatni a változtatáshoz szüksé-
ges új módszereket és az azzal járó kapcsolatokat.
8.12 CSOPORTDINAMIKA
A dinamika görög eredetű szó, erőt jelent. A csoportdinamika kifejezés a cso-

portban ható erőkre utal, és annak kutatásával foglalkozik, hogy mily módon
változtatják meg az emberek viselkedésüket a többség hatására, vagy állnak el-
len azoknak.
TRIPLETT az 1900-as évek elején az amerikai kerékpáros rekordokat elemez-
ve arra lett figyelmes, hogy sokkal jobb időt bicikliznek a versenyzők az edzés
során akkor, amikor nem egyedül, hanem együtt edzenek. Saját magunkon is
194
© Typotex Kiadó
8.12 CSOPORTDINAMIKA 195
megfigyelhetjük, hogy mennyire befolyásolja tevékenységünket egy másik em-

ber jelenléte. Egyes embereket gátol a másik jelenléte, másoknak viszont ez erőt,
energiát ad, serkentve a teljesítményüket. Általában függ ez a feladat ismertsé-
gétől is. A sporteseményeken például kifejezetten serkentő hatása van a lelkes
nézőknek, míg egy, számunkra is új, ismeretlen feladat esetén a megfigyelők je-
lenléte ronthatja a teljesítményünket. Ezeket a jelenségeket szociális facilitá-
ciónak nevezzük. Mások jelenléte arra késztet bennünket, hogy sokszor más-
képpen viselkedjünk, és sok esetben a meggyőződésünkkel nem megegyező vé-
leménynek adjunk hangot.
8.12.1 Konformitás
SOLOMON ASCH az ötvenes években azt vizsgálta, hogy a többségi vélemény

hogyan befolyásolja a kisebbség véleményét. Asch hét egyetemi hallgatót kért
meg arra, hogy vegyenek részt egy vizuális diszkriminációs kísérletben (vizuá-
lis ingerek megkülönböztetése). Feladatuk meglehetősen egyszerű volt: 18-szor
kellett eldönteniük, hogy az „A” mintavonal melyik három összehasonlító vo-
nallal egyező hosszúságú.
A vizsgálatban részt vett személyek véleménye eltért egymástól. Sokuknál
erős volt a késztetés arra, hogy felhagyjanak saját észlelésükkel („talán rosszul
láttam”, „romlik a szemem” stb.), és alkalmazkodjanak a többiek véleményé-
hez. A résztvevők 1/3-a alkalmazkodott a csoporthoz, mások ugyan ellenálltak
a „csoportnyomásnak”, de kényelmetlenül érezték magukat. A kísérletben töb-
ben „beépített” kísérleti személyek voltak, akik az előre megbeszélt módon vé-
lekedtek.
Konformizmusnak nevezzük tehát azt a jelenséget, amikor a saját, korábbi
vélemény vagy viselkedés megváltozik a csoportvélemény hatására. A konfor-
mizmus fogalma, a latin conformare = alkalmazkodni szóból ered. A norma fo-
galmával összekapcsolva a konformizmust úgy kell értelmezni, mint a csoport-
normáknak, elvárásoknak megfelelni igyekvő viselkedést. A konformista visel-
kedés megítélése nem egyértelmű, mert megkülönböztetünk célszerű és igazi,
mély konformizmust.
A célszerű konformizmus esetében az egyén csupán látszatra ért egyet a cso-
porttal, úgy tesz és viselkedik, mint aki elfogadja a csoport álláspontját, belső
meggyőződése azonban más, így megtartja igazi attitűdjét. Amikor megszűnik
a csoportnyomás, a csoport ellenőrzése, akkor személyes véleménye szerint fog
cselekedni.
Az igazi, mély konformizmus esetében azonban a csoportnyomás hatására
az egyén ténylegesen megváltoztatja a véleményét, és az átvett elveknek megfe-
lelően fog viselkedni a csoport nyomásának megszűnése után is.
BELOFF szerint a konformizmus két típusáról beszélhetünk, a konvenciona-
lizmusról és a behódolásról. A konvencionalizmus esetében az egyén megnyil-
vánulásai megegyeznek a hasonló helyzetű más személyek viselkedésével, be-
195
© Typotex Kiadó
196 8. A CSOPORT
hódolásról pedig akkor beszélünk, ha az egyén enged a közvetlen környezet

nyomásának, és engedelmeskedik a jutalomért vagy a büntetéstől való félelem
miatt.
A csoporttagok viselkedését jellemezheti a normák megtagadása, a társada-
lom által elvárt szabályoktól való eltérés. Az ellenkonformizmus esetében az
egyén pontosan az ellenkezőjét teszi annak, amit elvárnak tőle, vagyis ebben az
esetben negatív értelemben van függő viszonyban a csoportnormáktól.
A normákhoz viszonyulás esetében a konformizmus és az ellenkonformiz-
mus mellett a harmadik pólus a függetlenség. A független viselkedés jellemző-
je, hogy az egyén tisztában van a normatív elvárásokkal, de kevés jelentőséget
tulajdonít azoknak a döntés meghozatalában, képes ellenállni a társadalmi nyo-
másnak, így kevéssé befolyásolható. A társadalmi környezettől való független-
ség másik formája a variabilitás, amely azokra az egyénekre jellemző, akik hatá-
rozatlanságuk miatt viselkedésüket, véleményüket állandóan változtatják.
A szabályokat be nem tartó, társadalmi elvárásoknak nem megfelelő viselke-
dést különbözőképpen értékelhetjük. A norma elutasításának célja szerint be-
szélünk devianciáról, amikor a viselkedés általában elutasító, romboló szándé-
kú, vagy pedig nonkonformizmusról, amikor alkotó, újító jellegű gondolkodás
jellemzi az egyént, például politikai újítók, reformátorok esetében.
A konformitást befolyásoló tényezők:
A csoport nagysága: minél nagyobb a csoport, annál nagyobb mértékű

konformitást vált ki.
Támogatók jelenléte vagy hiánya: minél többen támogatják az adott véle-
ményt, annál nagyobb a konformitás irányába történő nyomás.
A csoportkohézió: ennek nagyságával és a csoporttagok közötti pozitív érzel-
mi kapcsolattal szintén nő a konformitás mértéke.
A csoport összetétele és tájékozottsága: minél tájékozottabb, informáltabb
egy csoport, annál nehezebb őket meggyőzni egy, a sajátjukétól eltérő ál-
lításról.
Nemzeti, kulturális környezet: például a franciákról azt tartják, hogy nagyon
individualisták, ezért nem hajlanak a konformitás irányába.
Személyiségbeli sajátosságok: az úgynevezett belső kontrollos emberek job-
ban kiállnak saját véleményük mellett, ezért nehezebben sodródnak a kon-
formizmus irányába, míg a külső kontrollos embereket könnyebb befolyá-
solni.
A konformizmus kialakulásában meghatározó a szűkebb szociális környezet,

elsősorban a család, a családi nevelés módszere. A túl óvó vagy túl szigorú szü-
lői magatartás korlátozza a gyermeket az önálló tapasztalatszerzésben, így az
egyén viselkedésének konformalizálódásához vezethet. A konformista szemé-
lyek önértékelése alacsonyabb, mint a nonkormistáké. Ha szembekerülnek a
csoporttal, az konfliktust, szorongást vált ki belőlük, ezt azonban konformista
viselkedésükkel csökkenthetik.
196
© Typotex Kiadó
8.13 MUNKAHELYI CSOPORTOK ÉS JELLEMZŐIK 197
8.13 MUNKAHELYI CSOPORTOK ÉS JELLEMZŐIK
Minden munkacsoport egy intézmény (vállalat, cég) részeként működik. A mun-

kahely légköre az egyes munkacsoportok, illetve az egész intézményben zajló fo-
lyamatok kölcsönhatásának eredménye.
A dolgozók viselkedésének értelmezésében jelentős szerepe van annak a
munkahelyi környezetnek, amelyben dolgoznak. Figyelembe kell venni ehhez
egy adott vállalat, cég céljait, a dolgozók munkahelyi attitűdjét, a motivációs té-
nyezőket, a dolgozók és a vezetők közötti viszonyt, valamint a dolgozók egy-
más közötti interaktív kapcsolatát.
A munka során (a csoportban részt vevő tagok között) kialakuló közhangulat
befolyásolja az egész csoport és valamennyi csoporttag viselkedését. A munka-
csoportok sajátosságai befolyásolják a munka teljesítményét és annak hatékony-
ságát. Ebben nagy szerepe van a munkacsoport nagyságának, csoport kialakítá-
sának, homogenitásának, a csoporttagok ismertségének, és a kohéziónak (össze-
tartó erő). A munkacsoport nagysága a csoport szerkezetét és teljesítményét
alakítja. A feladatok meghatározóak a csoport létszámát és nagyságát illetően.
A tapasztalatok szerint a komplex feladatok elvégzését célszerűbb a nagyobb
létszámú csoportra bízni, ezzel szemben a kis létszámú csoportok hatékonyab-
ban működnek. Az utóbbi esetben lehetőség van arra, hogy a csoporttagokat
képesség, érdeklődés és személyiségjellemzők tekintetében a hasonlóság alap-
ján válogassák össze.
Az ilyenfajta csoportalakítás homogén csoportokat hozhat létre, ahol kisebb
lehet a véleménykülönbség, könnyebben elfogadják egymást, így az együttmű-
ködés is konfliktusmentesebb.
A munkában való részvétel szempontjából fontos megemlíteni, hogy a na-
gyobb kohézióval rendelkező csoport nagyobb teljesítményre képes a kisebb
kohéziójú csoportnál.
Ismertség: ha egy új csoportba kerülünk, akkor első alkalommal biztosan kör-
benézünk, hogy találunk-e ismerősöket, ez ugyanis a biztonságosabb kommu-
nikációt, kapcsolatteremtést vonja maga után, és egyúttal a munkavégzésünk is
hatékonyabbá válik.
A munka folyamatában kialakulnak a teamnek nevezett heterogén csopor-
tok. A team, vagy másképpen együttműködő csoport jellemzője, hogy különbö-
ző szakterületet képviselő tagokból áll, és együttműködésük önkéntes alapon
történik. A csoport összetétele akkor ideális, ha a teamben minél változatosabb
életkorú és minél többfajta szakterületet képviselő ember találkozik. A team
építésének a következő szakaszait különböztetjük meg:
Orientáció: a csapatba kerülő új tag első kérdése, hogy „miért került be” oda.
Ha nem kapja meg, illetve nem találja meg a választ a kérdésére, elképzelhető,
hogy elhagyja a csoportot, ha viszont megtalálja a magyarázatot, akkor – általá-
ban – megindul a csoport céljaival történő azonosulás.
A bizalom építése: ebben a fázisban indul be a „ki vagyok én” kérdésekre törté-
nő válaszkeresés. Az egyén terveit, elképzeléseit egyeztetni szeretné a team
197
© Typotex Kiadó
198 8. A CSOPORT
más tagjaival, ezt azonban csak akkor teszi meg, ha kellő biztonságban érzi
magát.
Az információk cseréje: a személyes kapcsolatok felvételét követően megindul
a „mit csináljunk” kérdésre a válasz keresése. Ez olyan szint, amelyben a meg-
egyezés, a szervezettség és a tettrekészség jelenik meg.
A döntés: ebben a fázisban a csoport a „hogyan csináljuk” kérdésre keresi a vá-
laszt. Ekkor a csoporttagoknak jól kell mozgósítaniuk képességeiket, amelyet a
csoportnak jól kell hasznosítania. Kialakulnak a szerepek, a teljesítmény a kö-
zéppontba kerül, így beindul az igazi munka.
Szervezés és megvalósítás kérdése: a „hogyan fogjuk csinálni”. Ebben a fázisban,
a szervezettség, a fegyelmezettség, a kreatív munka a legfontosabb. Ennek ered-
ménye lesz a megoldás felé való haladás.
Csúcsélmény: amikor a munka jól halad, a csoporttagok jól működnek együtt,
akkor az eredmény is közel van. Természetesen nem mindig problémamentes
az együttműködés, de ez elfogadott, a problémák pedig megoldhatóak, és
mindez gyarapítja a csoporttapasztalatokat.
Megújulás szakasza: ez a szakasz akkor következik be, amikor a team eljutott
munkájával a beteljesedés fázisába, és felmerülhet az a kérdés, hogy „miért foly-
tassuk”. Ennek magyarázata, hogy az egyének folyamatosan változnak, egy-egy
kulcsember kikerülhet a csoportból, és ezzel megbomlik a csoportegyensúly.
Az új emberek azonban ismét lendületbe hozhatják a teamet, ezáltal megerő-
södhet a csoport, így a csoportazonosság is, és újabb sikereket érhet el. De a
megújulás akár el is maradhat.
A csoportközi kapcsolatokban jelentős szerepet tölt be a versengés és az
együttműködés problematikája. A vizsgálatok azt igazolták, hogy azokban a
csoportokban, ahol a csoporttagok interakcióban állnak egymással, vagy arra
vannak kényszerítve, nő a csoport iránti elfogultság, a részlehajlás, vagyis túl-
becsülik a csoportsikereket, szemben azokkal a csoportokkal, ahol a tagok nem
voltak interakcióban. A csoportteljesítmények értékelésében egy adott csoport
tagjai hajlamosak eltúlozni a saját és más csoportok képességei közötti különb-
ségeket, a saját csoport javára.
198
© Typotex Kiadó
1. Melyek a csoport általános jellemzői?

2. Milyen csoporttípusokat ismer? Jellemezze azokat!
3. Melyek a csoport alakulásának szakaszai?
4. Ismertesse a csoport belső szerkezetét!
5. Milyen szerepeket tölt be az egyén a csoport életében?
6. Beszéljen a csoportviszonyokról és csoportdinamikáról!
7. Mit nevezünk csoportkohéziónak? Jellemezze azt!
8. Milyen sajátosságai vannak a teamnek?
9. Melyek a csoportlégkört befolyásoló tényezők?
10. Milyen csoportvezetői stílusokat ismer?
1. Belbin, M. 1998. A team avagy az együttműködő csoport. Budapest, SHL Hunga-

ry Kft.
2. Csepeli György 2000. Szociálpszichológia. Budapest, Osiris.
3. Gazdag Miklós 2002. Mindennapi pszichológia. Budapest, Műegyetem Kiadó.
4. Hunyady György 1984. Szociálpszichológia. Budapest, Gondolat.
5. Juhász Márta 2002. A csoport szociálpszichológiája. Paks, Paks–BME. Szinten-
tartó képzés.
6. Klein Sándor 2001. Vezetés- és szervezetpszichológia. Budapest, SHL Hungary
Kft.
7. Mérei Ferenc 1971. Közösségek rejtett hálózata. Budapest, Közgazdasági és
Jogi Könyvkiadó.
8. Mészáros Aranka (szerk.) 1997. Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
199
© Typotex Kiadó
200
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR
Adatvezérelt (bottom-up) megismerési folyamat: A beérkező adatokat, infor-

mációkat egyenként elemezzük, és folyamatosan összehasonlítjuk benyo-
másainkkal, amelyeket ennek megfelelően folyamatosan módosítunk. Ez te-
szi lehetővé, hogy érzékenyek maradjunk a másik ember egyedi problémái-
ra, és ne essünk saját felületességünk csapdájába.
Adott szerepek: A szerepek között vannak alapvetőek, például a nemi szere-
pek, valamint az életkori szerepek. Ezek a szerepek hatással vannak az
egyén más szerepeire, melyet a társadalom elvár az egyéntől.
Agresszió: Mások szándékos megsértésére, bántalmazására, elűzésére, megölé-
sére irányuló késztetés.
Alaklélektan (Gestalt-pszichológia): A múlt század elején Németországban ki-
alakult pszichológiai irányzat, amely a lelki folyamatok szerveződésével
foglalkozik. Felfogásuk szerint az egész több mint a részeik összessége,
mert az egészlegesség minőségi többletet jelent.
Alámerülési jelenség: Amikor a munkacsoport kialakított (alacsony) normái mi-
att az egyén nem mer nagyobb teljesítményt produkálni, mert fél, hogy azt a
csoport bünteti. Ezért az egyén alacsonyabb szint teljesítésére kényszerül.
Alkattanok: Azok a személyiségelméletek, amelyek a testalkat és a személyiség
között szoros összefüggést tételeznek fel.
Alsó küszöb: Azt jelzi, hogy mekkora az a legkisebb ingerintenzitás, amit már
észlel az egyén az adott modalitásban.
Ambivalens érzelem: A pozitív és a negatív töltésű érzelem egy érzelmi él-
ményben jelenik meg.
Archetípusok: A kollektív tudattalan tartalmai, amelyek a mítoszokban és a
művészetben is megjelennek.
Aritmetikai modell: A célszemélyről nyert általános benyomást a tulajdonsá-
gok értékének átlaga adja, és ebből alakul ki a végső benyomás.
Arousal: Pszichés aktivitási szint, éberség, izgalom vagy izgathatóság, amely az
emberi tevékenység energetikai hátterét biztosítja.
Átszervező vezető: A szervezet változtatásáért dolgozik olyan módon, hogy be-
folyásával igyekszik megszerettetni és elfogadtatni a változtatáshoz szüksé-
ges új módszereket és az azzal járó kapcsolatokat.
201
© Typotex Kiadó
202 FOGALOMTÁR
Attitűd: Pozitív vagy negatív viszonyulás az attitűd tárgyával szemben, amely

még akkor is kialakulhat, ha nincs tapasztalatunk az attitűd tárgyával szem-
ben. Az attitűd vonzalmat, illetve ellenszenvet jelöl különböző tárgyak, sze-
mélyek, csoportok, helyzetek vagy akár politikai ideológiák, absztrakt fo-
galmak iránt.
Attribúció (ok- és tulajdonságtulajdonítás): A mások és önmagunk viselkedé-
sének okaira vonatkozó következtetések megalkotása.
Autoriter (tekintélyelvű) személyiség: A sztereotipizálásra hajlamos, előítéle-
tes személyiség. Olyan személy, aki az autoritás képviselői iránt túlzottan
engedelmes, a nem saját csoportjához tartozókkal szemben pedig nyíltan el-
lenséges.
Azonosulás: Az azonosulás (identifikáció) alapja az utánzás, amely a modellkö-
vetés magasabb szintje. Azonosuláskor az egyén kiválaszt egy megfelelő
modellt, és megpróbál olyan lenni, mint a választott személy. Az azonosu-
lás gyermekkorban csak részben tudatosult megnyilvánulás. Felnőttkorban
már a szándékosság jellemzi, amely során a cél a modellül választott sze-
mélyhez fűződő viszony fenntartása.
Behódolás: Az egyén enged a közvetlen környezet nyomásának, és engedel-
meskedik a jutalomért vagy a büntetéstől való félelem miatt.
Belátásos tanulás: A klasszikus és az operáns kondicionálással szemben a tanu-
lásnak ez a formája hirtelen alakul ki, ha egyszer megvan a megoldás, akkor
az bármikor újra felhasználható, előhívható, és a megoldás átvihető új szi-
tuációkra is.
Bipoláris: Az érzelmek jellegzetessége, az érzelmek pozitív és negatív töltésűek
egyaránt lehetnek.
Burkolt személyiségelmélet: A személyek megítélésében az észlelő tudása, ta-
pasztalata, saját feltevései, elképzelései fontosabb szerepet játszanak a be-
nyomás kialakításában, mint az észlelt személy tényleges tulajdonsága. A
burkolt személyiségelmélet értelmében a megfigyelt tulajdonságok inkább
a megfigyelők szemében (fejében) léteznek, mint a cselekvőben.
Család: A család, mint elsődleges szocializációs közeg, vérségi alapon jön létre,
funkciója az utódok létrehozása, felnevelése, ahol a szülők biztosítják a
gyermekek testi és lelki fejlődését. A tartós együttélés olyan formája, ahol az
élet feltételeit biztosító szükségletek kielégítése a fontos. A család az első
szocializációs közeg, ahol az érzelmi biztonság és a kötődés lehetőséget ad a
gyermek egészséges fejlődéséhez, személyiségének optimális alakulásához.
A nemi identitás (azonosságtudat) kialakulása, a nemi különbségek felisme-
résével, a nemi szerepek elsajátításával kezdődik. A teljes család képes az
azonosulási lehetőségeket megismertetni, a csonka (elvált, egyszülős) csalá-
dok értékmintái hiányosak, és emiatt nehézséget okozhatnak a nemi identi-
tás alakulásának folyamatában.
Csoport: A csoport egymással társadalmi kapcsolatban álló emberek, vagyis
egyéni interakciók együttese, akiknek értékei, normái és tevékenységei kö-
zösek. Ebben az értelemben, a társadalomban élő összes ember úgynevezett
202
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 203
makrostrukturális csoportok tagja: diákok például, akiket a hasonló életkor, a

tanulás tevékenysége jellemez, vagy munkahelyi csoportok, cégek részlegei-
nek dolgozói, akiket a munka tevékenysége köt össze.
Csoportdinamika: A dinamika görög eredetű szó, erőt jelent. A csoportdinami-
ka kifejezés a csoportban ható erőkre utal, és azon jelenségek kutatásával
foglalkozik, hogy mily módon változtatják meg az emberek viselkedésüket
a többség hatására, vagy állnak ellen azoknak.
Csoportkohézió: Ha a csoportfenntartó erők (norma, szerep, struktúra) összeg-
ződnek, akkor beszélhetünk csoportkohézióról, azaz a csoportot összetartó
erőről. A csoportkohézió egyik jellemzője, hogy a tagok kedvelik egymást,
nagy az érzelmi elfogultság és elfogadás.
Csúcsélmény: A cél elérésének egy időleges, nem mások ellen irányuló és nem
önző élménye, melynek során a környezettel és a tapasztalattal való egysé-
get éljük meg.
Debilizáló szorongás: A szorongásnak olyan formája, amely a tevékenységben
gátol, a teljesítményt pedig jelentősen csökkenti.
Dedukció: Egy következtetés deduktívan akkor érvényes, hogyha a következ-
mény nem lehet hamis, ha a kiinduló állítások, azaz a premisszák igazak.
Direkt instrukciók: Információt közölnek arra vonatkozóan, hogy mit kell/
vagy nem szabad tenni és mondani, illetve mikor. Az utasítások lehetnek
konkrétak vagy általánosak, és gyakran csak a tekintélyt képviselő szemé-
lyek jelenlétében hatékonyak.
Diszkrimináció: A klasszikus kondicionálásnál, a generalizációval ellentétes
hatású jelenség. Ha a generalizált ingertartományból a nem kívánt ingerek-
re adott választ kioltottuk, szelektív megerősítéssel elérhetjük, hogy csak
specifikus feltételes inger váltsa ki a feltételes választ.
Diszpozíciók: A személyiségvonások egyénre jellemző mintázatai, ahol a voná-
sok egymáshoz való viszonya is fontos.
Diszpozicionális attribúció: Egy személy megfigyelt viselkedését a személy
belső, állandó tulajdonságának tulajdonítjuk.
Drive: Belső hajtóerő, amely arra készteti az egyént, hogy kielégítse a szükség-
leteit.
Ego (én): A pszichoanalitikus elméletekben az ösztönénből kialakuló személyi-
ségrész, amely az id és a szuperego között közvetít. Feladata, hogy az ösztö-
nén impulzusait a külvilág körülményeit figyelembe véve elégítse ki.
Eidetikus kép: Néhány ember képes a képeket a rövid távú memóriájában csak-
nem fotografikus pontossággal megőrizni. Az eidetikus kép a szokottnál
élesebb, részletekben gazdagabb és tartósabb.
Elfojtás: Sigmund Freud pszichoanalitikus elmélete szerint az elfojtás során
egyes kellemetlennek megélt emlékeket a személyiségünk mély bugyraiba
rejtünk, ahonnan bújtatott formában mégis előjönnek álmok, elszólások,
esetleg pszichés zavarok vagy fizikai megbetegedések formájában.
Elhárító mechanizmusok: Az ego által alkalmazott szorongáscsökkentő straté-
giák.
203
© Typotex Kiadó
204 FOGALOMTÁR
Elkerülő tanulás: Ebben az esetben megtanulunk megelőzni egy negatív ese-

ményt.
Előítélet: A külső csoporttal szembeni negatív/pozitív érzések. Az előítéletes
viselkedés diszkriminatív viselkedésben, a csoporttagok ellen irányuló cse-
lekedetekben nyilvánul meg.
Elsőbbségi hatás: Az elsőként kapott információknak aránytalanul nagyobb
hatása van az ítéletek alakulására. Amikor megszerezzük a személyről az
első néhány információt, rögtön kialakítunk egy tág, de határozott irányú
(pozitív vagy negatív) benyomást, véleményt. Azért rendeljük ennek alá a
később beérkező – esetleg ellentétes – információkat, hogy jobban összhang-
ba kerüljenek egymással.
Empátia: Olyan érzelmi tulajdonságegyüttes, amely lehetővé teszi, hogy egy
másik ember által átélt érzelmet megértsünk, elfogadjunk, tehát beleéljük
magunkat az ő helyzetébe.
Énfogalom (self): Rogers személyiségelméletében azoknak az elképzeléseknek
és értékeknek az összessége, amelyek a saját ént jellemzik: annak tudata,
hogy „mi vagyok én” és „mit tehetek”.
Engram: Az elmúlt események emlékei vagy a megtanult cselekvéssorok em-
léknyomokat hagynak maguk után, amelyek segítségével régebbi benyomá-
saink felidéződnek.
Énideál: Rogers személyiségelméletében az a személy, aki lenni szeretnénk.
Epizodikus memória: Az explicit memóriának az a fajtája, melyben a velünk
megtörtént események során rögzült információk találhatók.
Érzékelés (szenzáció): Érzékszerveink receptorain keresztül a környezetünkből
különböző modalitásokban érkező információ lefordítása az agyunk számá-
ra is értelmezhető elektrokémiai kódokba. A percepciós folyamat során az
érzékszervek segítségével a környezeti információ élménnyé alakul át.
Észlelés (percepció): A tárgyak, jelenségek érzékelt jellemzőinek értelmezési
folyamata. Míg az érzékelésnél a tárgy egy-egy tulajdonságát ragadjunk meg,
addig az észlelésnél a tárgy több tulajdonságával együtt, egységes egész-
ként emelkedik ki a környezetéből.
Explicit memória: Ebben az emlékezeti tárban elsősorban adatok, tények kerül-
nek tárolásra, olyan ismeretanyag, ami a „Mi?” jellegű kérdésekre ad vá-
laszt.
Extravertált: Jung személyiségelméletében a kifelé forduló típus, az ehhez a tí-
pushoz tartozó egyének számára a külső környezet és az azzal folytatott in-
terakció az elsődlegesen meghatározó. Eysenck elméletében az introverzió–
extraverzió vonás társaságkedvelő, élénk, szerepelni szerető, izgalmakat
kereső végpontja.
Extrinzik (külső) motiváció: Azok a késztetések, amikor valamilyen külső té-
nyező hatására viselkedünk egy adott módon, például azért, hogy elnyer-
jünk valamilyen külső jutalmat (például kivívjuk valaki elismerését) vagy
elkerüljünk valamilyen negatív következményt (például a büntetést).
Facilitáló szorongás: A szorongásnak olyan formája, amely a tevékenységben
serkent, a teljesítményt pedig fokozza.
204
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 205
Feladatalapú kohézió: A csoportcél fontossága eredményezi az összetartást.

Egy csoport akkor hatékony, ha mindkét fajta kohézió magas. Nem a bűnö-
söket keresik, hanem próbálják a problémát konstruktív hozzáállással meg-
oldani, együtt keresve a megoldási módokat.
Feladatorientált vezetés: A vezető elsősorban a munkára figyel, megtesz min-
dent a munka sikere érdekében, de a csoportban zajló folyamatra, az embe-
rek közötti kapcsolatokra már nem figyel, így gyakran előfordulhat az ellen-
ségeskedés, a meg nem értettség a csoportban.
Felső küszöb (fájdalomküszöb): Azt jelzi, hogy az adott modalitásban mekko-
ra erősségű ingert képes még a szervezet elviselni anélkül, hogy annak ész-
lelése fájdalmat okozna. Az alsó küszöb és a felső küszöb határozza meg az
észlelési tartományt.
Fenomenológia: Az egyén szubjektív élményeit előtérbe helyező megközelí-
tés, amely az eseményeknek a személy egyedi nézőpontjából történő meg-
értésére összpontosít. A humanisztikus pszichológia a megközelítés fő vál-
tozata.
Figyelem fluktuációja: A figyelem nem folytonos, hanem hullámzó, ingadozó
és szakaszos. A fluktuáció mértékét befolyásolja a figyelem koncentrációja,
az inger erőssége, a gyakorlás, a tapasztalat, a temperamentum és a pszichi-
kai állapot.
Figyelem: Érzékszerveinket folyamatos ingerek érik, amelyeknek csupán azt a
részét vagyunk képesek felfogni, amire odafigyeltünk. Ezt a szelektáló vagy
kiemelő folyamatot nevezzük figyelemnek.
Figyelemmegosztás: Az egyén próbálja kiiktatni az ellentmondásokat, tehát
energiáját, figyelmét próbálja egyenlő arányban szétosztani a szerepek kö-
zött. A foglalkozási szerepének való megfelelése miatt az egyén elfelejtkez-
het családi kötelezettségeiről, a hétvégi közös családi programról.
Flow: Áramlatélmény. Az ember azon állapotát jelzi, amikor elmerül egy tevé-
kenységben, teljes figyelemmel és összpontosítással végzi azt, amit erőfeszí-
tés-mentes helyzetként él át, és a tevékenység következtében energiával töl-
tődik fel.
Fogalomvezérelt (top-down) megismerési folyamat: A kategóriaalapú megis-
merési folyamatban a célszemély külső jegyei befolyásolják azt, hogy mit
gondolunk a személyről, milyen tulajdonságokkal ruházzuk fel, milyen
okokat tulajdonítunk a viselkedése mögött, és végül mindez meghatározza,
hogy hogyan viselkedünk vele szemben.
Foglalkozási szocializáció: Ennek során a személy elsajátítja a foglalkozási sze-
repet jelentő viselkedési formákat, vagyis megtanulja, hogyan viselkedjen
például menedzserként, mérnökként, ügyintézőként, eladóként, orvosként,
tanárként, vezetőként vagy beosztottként.
Folyamatorientált vezető: A vezető számára fontos, hogy az emberek közötti
kapcsolat kielégítő legyen a csoporton belül, követi az eseményeket, a hozzá
tartozó egyénekre koncentrálva végzi vezetői feladatait. Az a szerencsés, ha
a vezető a helyzettől, feladattól függően meg tudja választani a helyes veze-
tői stílust.
205
© Typotex Kiadó
206 FOGALOMTÁR
Formális (intézményes) csoportok: Formailag, hivatalosan rögzített szerkezet-

tel rendelkeznek. A csoporttagok helyzetét, kapcsolatait, a vezetést a szabá-
lyozások határozzák meg, és nem alkalomszerűen jönnek létre. Általában a
másodlagos, nagy létszámú csoportok is formálisak.
Frusztrációs tolerancia: A frusztráció (akadály) elviselésének képessége heves
reakciók (agresszió) és a tevékenység szintjében egy fejletlenebb szintre va-
ló visszaesés (regresszió) nélkül.
Generalizáció: A klasszikus kondicionálás azon jelensége, mely során a feltéte-
les ingerhez hasonló ingerek is kiváltják a feltételes választ.
Habituáció: A tanulásnak azt a legalapvetőbb formáját hívják így, amikor hoz-
zászoktatjuk magunkat egy adott ingerhez, vagy megtanuljuk figyelmen kí-
vül hagyni azt.
Hangulat: Az ember érzelmi közérzetét, általános érzelmi állapotát jelzi, mely
színezi az ember magatartását, élményeit.
Hatalommotiváció: A magas hatalmi motivációval jellemzett embert leginkább
az motiválja, hogy hatalmat gyakorolhasson mások felett. Elégedettsége
származik abból, ha befolyásolja mások magatartását, érdekli a másik feletti
befolyásszerzés eszközeinek szabályozása, kedveli a konfrontáló helyzete-
ket, hajlamos az agresszív megnyilvánulásokra. Nagyon fontos számára a
hírnév, a státusz, a presztízs.
Helyzeti attribúció: Amennyiben egy személy viselkedését az adott szituáció, a
helyzeti norma váltja ki, akkor a viselkedése mögött helyzeti tényezőket fel-
tételezünk.
Higiénés tényezők: Herzberg elmélete szerint az elégedetlenséget, a motiválat-
lanságot a higiénés tényezők hiánya vagy nem megfelelő szintje okozza.
Ezek a munkahelyi tényezők a következők: vállalati politika és igazgatás, a
vezetők vezetési stílusa, a munkafeltételek, a vezetővel, a munkatársakkal
és a beosztottakkal való személyes kapcsolatok, a beosztás, a munkahely
biztonsága és a fizetés.
Holdudvarhatás: Egy személyről alkotott benyomás kialakításánál hajlamosak
vagyunk a néhány könnyen megismerhető tulajdonság alapján kiegészíteni
a személyről kialakított képet oly módon, hogy a tulajdonságok összhang-
ban legyenek.
Homeosztázis: A szervezet belső háztartásának (folyadék-, hőháztartás) egyen-
súlyát biztosító mechanizmusokat jelenti. Ha ez az egyensúly felborul (pél-
dául csökken vagy nagyon megemelkedik a vércukorszint, vagy lecsökken
a test hőmérséklete), akkor a szervezet először a homeosztatikus folyama-
tok során megpróbálja belső tartalékaiból (fiziológiás szinten) helyreállítani
az egyensúlyt.
Hosszú távú memória (HTM): Mindent tartalmaz, amit a világról és önmagunk-
ról tudunk. Az információ kapacitása korlátlan, bármilyen itt tárolt infor-
máció elvileg bármikor előhívható.
Id (ösztönén): A pszichoanalitikus elméletekben a személyiség legprimitívebb,
születéskor is meglevő része, amelyből az ego és a szuperego kifejlődik, és
amely biológiai ösztönkésztetéseket tartalmaz.
206
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 207
Igénybevétel (strain): A megterhelések hatására bekövetkező, egyénenként és

esetenként különböző mértékű, jellegű és irányú funkcióváltozások összes-
ségét jelenti.
Illuzórikus korreláció: Olyan események együttes előfordulása, amelyek sta-
tisztikailag nem gyakoriak.
Impulzivitáskontroll: Az indulat fékezése és megfelelő kifejezése, amely jelzi a
személyiség önirányító képességének szintjét.
Indukció: Az a következtetési forma, mellyel több egyedi esetből következte-
tünk valami általános szabályra. Az induktív gondolkodás alapvetően okok
és okozatok közötti valószínűségekre épít.
Indulat: Robbanásjellegű érzelmi folyamat, amely erőteljesen kifejezett, heve-
sen kibontakozó érzelmekben nyilvánul meg.
Informális (spontán) csoport: Olyan csoport, amely nem hivatalosan létreho-
zott, nem szabályozott szerkezetű. Az ilyen jellegű csoportba tartozó egyé-
nek spontán társulnak, közvetlen, személyes kapcsolatot alakítanak ki.
Intelligenciahányados (IQ): Az intelligenciát az intelligenciateszttel mérik,
melynek eredménye az IQ-pontszám. Az IQ-pontszámot úgy számolják ki,
hogy a teszt kitöltéséből kiszámolják a mentális kort, és azt elosztják a tény-
leges életkorral, majd megszorozzák százzal.
Intelligencia: Olyan általános képesség, melyet egy tevékenység sikeres elvég-
zéséhez mozgósítunk. Különböző elemei vannak, mint például a tapasztala-
tokból való tanulás és azok alkalmazásának képessége, az absztrakt gondol-
kodás és következtetés képessége, a változó és bizonytalan világ szeszélyei-
hez való alkalmazkodás képessége, valamint az a képesség, hogy az ember
önmagát motiválja és eredményesen hajtsa végre a rá váró feladatokat.
Egyes elméletalkotók szerint az intelligenciában van egy ún. g (general, álta-
lános) faktor, mely minden intellektuális teljesítmény alapja, és vannak to-
vábbi speciális faktorok, melyek egymástól jól elkülöníthető képességek le-
írására szolgálnak (zenei, aritmetikai, logikai stb.).
Internalizálás: A belsővé válás (internalizálás) a modellkövetés legmagasabb
formája. Az egyén azért fogadja el a másik személy befolyását, mert az meg-
egyezik saját belső értékrendjével. Lényege, hogy az egyén belsőleg is azo-
kat az értékeket tartja elfogadhatónak, amelyeket a számára fontos személy
közvetít. Ez határozza meg viselkedését, normáit, értékeit, e szerint él és
cselekszik.
Intrinzik (belső) motiváció: Azok a késztetések, amikor a tevékenység önma-
gában jutalmazó az egyén számára, tehát azért tesz valamit, mert kedvét leli
benne, mert érdekli. Ide tartozhat például a teljesítmény- és a kompetencia-
motiváció.
Introvertált: Jung személyiségelméletében a befelé forduló típus, akinek legfon-
tosabb a saját belső, szubjektív világa. Eysenck elméletében az introverzió–
extraverzió dimenziójának a magány keresésével, az izgalmak, szereplés,
kockázat kerülésével jellemezhető végpontja.
Iskola: Az iskola mint másodlagos szocializációs közeg kiemelkedő jelentőség-
gel bír a gyermek, a serdülő életében. A tanulás, az iskolai közösségek ala-
207
© Typotex Kiadó
208 FOGALOMTÁR
kítják értéktudatát, a beilleszkedés folyamatát, valamint az iskola a társas

viselkedés új formáival ismerteti meg.
Kábítás: Amikor az egyén gyógyszert, alkoholt, kábítószert használ konfliktu-
sának feloldásában. Ezzel időlegesen feloldja a terhek miatti feszültséget,
stresszt.
Kapacitáselmélet: Ezen elmélet szerint gyakorlással képesek vagyunk informá-
ciót felvenni a nem figyelt csatornából is.
Kategorizáció: Azt a leegyszerűsítő folyamatot, amikor észlelésünk során azo-
nosítjuk a világ tárgyait, személyeit, eseményeit, azaz jelentéssel ruházzuk
fel, és ha találkozunk egy újabb objektummal, összehasonlítjuk azt a már
meglévő ismereteinkkel, és amelyben valamilyen szempontból közös jel-
lemzőkkel bírnak a kategóriatagok, kategorizációnak nevezzük.
Kibúvókeresés: Az egyén igyekszik kikerülni a büntetéseket, és minimálisra
csökkenteni azokat. Mérlegel, és ekkor dönthet úgy a serdülő, hogy a cso-
porthoz tartozási igénye miatt inkább a csoportjával megy el szórakozni,
mint a szüleivel moziba.
Kiégés (burn out): A szervezet válasza a hosszan fennálló stresszhatásokra,
amikor a személy úgy érzi, már nem tud a helyzettel megküzdeni, ezért fel-
adja, kimerültnek és kiüresedettnek érzi magát, nem tud hatékonyan és
eredményesen dolgozni.
Kiscsoport: Tagjai (3–20 fő) közvetlen, személyes kapcsolatba, kölcsönös füg-
gésbe kerülnek egymással. Közös célokkal rendelkeznek, kialakul a „mi-tu-
dat”, vagyis az összetartozás érzése és a közös attitűd, a csoportidentitás, a
csoporthoz tartozás belső meggyőződése. A normákat, értékeket, szokáso-
kat, hagyományokat közösen hozzák létre, a csoportfolyamatok spontán
szerveződnek. A csoporttagok egymás felé irányuló figyelme hét fő eseté-
ben még teljesíthető, elvárható. Ilyen csoportok a baráti társaságok is.
Kivívott szerepek: A kivívott szerepekért általában tennünk kell valamit, pél-
dául szakemberré válás vagy vezető szerep vállalása.
Klasszikus kondicionálás: Ivan Pavlov kísérletei alapján kidolgozott tanulási
forma. Kezdetben az állat vagy ember egy genetikailag beprogramozott fel-
tétlen ingerre egy feltétlen válasszal reagál. A feltétlen ingerhez a tanulási
próbák során következetesen társítunk egy feltételes ingert, amely egy idő
után önmagában, a feltétlen inger nélkül is kiváltja a feltétlen választ (amit
így már feltételes válasznak hívunk).
Kognitív disszonancia elmélete: Az önként megtett cselekvés, amely egyéb-
ként az egyén számára nagyon fontos (énreleváns) attitűdöket sért, kelle-
metlen feszültségérzést kelt benne. Ez a disszonancia (ellentmondás) arra
készteti a személyt, hogy csökkentse (redukció) a feszültséget, vagyis atti-
tűdjét megváltoztatassa, és konzisztenssé tegye a cselekvésével.
Kognitív folyamatok: Az embernek a világ megismerésére irányuló informá-
ciófeldolgozó folyamatai, mint például érzékelés, észlelés, emlékezés, kép-
zelet, problémamegoldás, gondolkozás, tanulás.
Kognitív pszichológia: A pszichológiának az emberi megismeréssel foglalkozó
területe.
208
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 209
Kollektív tudattalan: Jung elméletében a tudattalan azon része, amely az embe-

riség fajfejlődése során a kultúrától függetlenül kikristályosodott tipikus re-
agálási módokat, viszonyokat, egyetemes emberi szemléleti és magatartás-
formákat tartalmazza.
Kompromisszumképzés: A szerepkonfliktusok feloldásának egyik módja. Az
egyén igyekszik igazodni az elvárásokhoz, elutasítja az illegitim elváráso-
kat. Például az értekezleten elhangzottakkal a dolgozó ugyan nem ért egyet,
de nem vállalja fel az azonnali ütközést, hanem passzivitásba vonul, kitér a
vita elől.
Konformitás: A latin conformare = alkalmazkodni szóból ered. A norma fogal-
mával összekapcsolva a konformizmust úgy kell értelmezni, mint a csoport-
normáknak, elvárásoknak megfelelni igyekvő viselkedést.
Konstruktív emlékezet: Bartlett szerint az emlékezet nem csupán reproduktív,
hanem konstruktív folyamat. A meglévő sztereotípiáink és sémáink alapján
nem pontosan előhívjuk, hanem megszerkesztjük, létrehozzuk a felidézett
emléket.
Konszolidáció: Az ismeretanyag beépülése, megszilárdulása a HTM-be.
Kontrollált figyelem: A figyelemnek azt a funkcióját, melyben a ráirányulás tu-
datos mentális erőfeszítés eredménye, nevezzük kontrollált figyelemnek.
Konvencionalizmus: Az egyén megnyilvánulásai megegyeznek a hasonló
helyzetű más személyek viselkedésével.
Kortárscsoport: A serdülő (10–18 év) számára a társas élet színtere már nem csu-
pán a család, hanem a saját életkorúak csoportja, a kortárscsoport. Erre a cso-
portra jellemző, hogy tagjai azonos életkorúak, hasonló érdeklődésűek, töb-
bé-kevésbé elutasítják a szülők értékeit, normáit. A kortárscsoport adja meg a
lehetőséget arra, hogy a serdülő egyenlőségen alapuló viszonyokra számít-
hat, függősége kölcsönös, megkapja a választás lehetőségét, kipróbálhatja ön-
magát az ellenkező neművel egy társkapcsolatban. A kortárscsoportban lét-
rejövő baráti kapcsolatok lehetőséget adnak egy sajátságos viselkedési mód
elsajátítására, valamint a felnőtt szerepvállalás megtapasztalására.
Következtetés: Az a gondolkodási folyamat, mely során a már meglévő fogal-
makról szóló állításokból újabb állításokat hozunk létre.
Központi vonáselmélet: Vannak olyan központi vonások, amelyek aránytala-
nul nagy hatást gyakorolnak a benyomásokra. Az emberek általában az
alapvető tulajdonságokat meg tudják különböztetni a mellékestől. Az észle-
lésünkben ugyanis nem minden tulajdonságnak van azonos súlya.
Kudarckerülő attitűd: Az ilyen attitűddel rendelkező emberre az jellemző,
hogy mindenáron el szeretné kerülni a kudarcot, ezért nagyon alacsony
igényszintet állít fel. Feladatválasztását tekintve az jellemzi, hogy vagy túl
könnyű, vagy túl nehéz feladatot választ. A könnyűt azért, mivel azt biztos
teljesíteni tudja, és így elkerülheti a kudarcot, a túl nehezet pedig azért, mert
azt sokan mások sem tudják megoldani, és így sikertelenségét nem éli meg
kudarcként.
Különbségi küszöb: Egy adott modalitásban két, egymáshoz közel lévő, de
még éppen észlelhető eltérés.
209
© Typotex Kiadó
210 FOGALOMTÁR
Lexikális kritérium: Az az elv, amely szerint a természetes nyelvek szókincse a

személyek közötti, az adott kultúrában fontos összes különbséget kódolja,
ezért egy nyelv szavai segítségével az emberi személyiség a maga teljessé-
gében megragadható.
Libidó: Pszichikus energia a pszichoanalitikus elméletekben, amely nemcsak a
szexuális ösztönöket, hanem általában az életösztönöket tartalmazza.
Másodlagos motívumok: Azok a bizonyos tárgyak, helyzetek, amelyek először
az elsődleges motívumok (fiziológiai szükségleteinkhez kapcsolódó) kielé-
gítésében játszottak szerepet, később azonban az asszociatív tanulás hatásá-
ra önmagukban is motiváló tényezőként hatnak. Erre lehet példa az ember
esetében a pénz.
Megküzdési mechanizmusok: Olyan viselkedésformák, amelyek során az
egyén megpróbálja a kellemetlen élményeket leküzdeni, szembeszállni a
stresszel, tehát minden olyan kognitív vagy viselkedéses erőfeszítés, amely-
lyel az egyén azokat a külső vagy belső hatásokat próbálja kezelni, amelye-
ket úgy értékel, hogy azok felülmúlják vagy felemésztik személyes erőfor-
rásait.
Megterhelés: Minden olyan ráhatás, amely az ember fiziológiai és/vagy pszi-
chológiai alkalmazkodási mechanizmusait befolyásolja.
Menekülés: Ezt a módszert akkor választja az egyén, ha a konfliktusból csak a
környezet elhagyásával (haza), áttelepüléssel tud kikerülni, illetve – s ez a
legdrasztikusabb formája ennek a módnak – kilép a szerepből: öngyilkos
lesz.
Menekülő tanulás: Ebben az esetben megtanulunk egy választ, annak érdeké-
ben, hogy leállítsunk egy folyamatban lévő averzív, kellemetlen eseményt.
Mnemotechnika: Ezen eljárásokat akkor használjuk, ha nehezen megtanulható,
egymással logikai összefüggésben nem lévő adatokat kell megjegyeznünk.
Ezek közé tartozik a helyek módszere, a memóriafogas és a PQRST-módszer.
Mobbing-fázis: A pszichoterror kialakulásának első szakasza, amely a sze-
mélyt ért munkahelyi rendszeres támadást és zaklatást jelenti.
Morális kibúvó: Az egyén igyekszik figyelembe venni a büntetéseket és a legi-
timitást, és e szerint cselekedni. Ez egy kombinált stratégia, amikor az egyén
úgy mérlegel, hogy döntésének eredménye morális győzelemhez vezessen.
Motiváció: A latin motivus (movere) szóból származik, ami mozgást kiváltót je-
lent. A motiváció magában foglalja a viselkedés irányítását, energizálását és
a viselkedés megvalósulásának a módját.
Motivátor: Herzberg elmélete szerint a munkahelyi elégedettséget, a motivált
munkavégzést és a magas szintű teljesítményt a motivátoroknak nevezett
munkahelyi tényezők idézik elő. Ezek a munkahelyi tényezők a követke-
zők: a jó munka miatti elismerés, a feladat tartalma maga, felelősség, előlép-
tetés, szakmai vagy személyes fejlődési lehetőség.
Motívum: Cselekvésre késztető belső tényező. A motiváció általában addig ma-
rad fenn, amíg a cselekvésre késztető tényezők, a motívumok nem nyernek
kielégülést, tehát a motívum saját maga megszüntetése érdekében energi-
210
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 211
zálja és irányítja a viselkedést. A motívumok tekintetében megkülönböztet-

hetünk alapvető, biológiai motívumokat, amelyek a test fiziológiai szükség-
leteihez kapcsolódnak, mint például a szomjúság vagy az éhség, valamint
magasabb rendű, humánspecifikus motívumokat, mint például a teljesít-
ménymotiváció és az elismerés utáni vágy.
Munkahelyi szocializáció: Olyan társas tanulási folyamat, mely során a sze-
mély megtanul egy munkahely tagjává válni, elsajátítja a foglalkozási szere-
pét, beilleszkedik a munkahelyi szervezetbe.
Nagy Ötök (Big Five): Azon személyiségelmélet, mely szerint a személyiség
szerkezete öt alapvető személyiségdimenziót tartalmaz.
Nagycsoport: Létszáma 20–25 fő felett van. A tagok közötti kapcsolatokat sza-
bályok és meghatározott normák alakítják, valamint a csoportfolyamatokat
a szervezések, szerveződések formálják. A tagok között nincs személyes
kapcsolat, hiányzik az intimitás, a csoport előtti célok, mivel elérésében nem
feltétlenül az egyéni igények, elvárások érvényesülnek, hanem a társadalmi
követelmények és a megfelelés.
Negatív büntetés: A büntetésnek többnyire azonnali hatása van, több nemkívá-
natos mellékhatással is járhat. A szocializáció alapvető célja az, hogy a visel-
kedésirányításnak olyan belső szabályozórendszere alakuljon ki, mely
hosszú távon nem a külső megerősítések függvényében, hanem az elsajá-
tított normák, és meggyőződések szerint vezérli az egyén viselkedését. A
büntetés hatása: emocionális zavarok keletkezése, félelem és szorongás fo-
kozódása, a büntető személy elkerülésére tett erőfeszítések.
Negatív megerősítés: Olyan reakció egy adott viselkedésre, amely alkalmazá-
sával egy adott válaszviselkedés valószínűsége növekszik. Negatív megerő-
sítéskor egy korábbi kellemetlen állapot megszüntetése szintén növelheti
egy viselkedés valószínűségét.
Norma: Szabály, elvárás, melyet a társadalom fogalmaz meg az egyén felé, a
társadalmi együttélés követése érdekében. Minden csoport tagjainak inter-
akciójában bizonyos szabályszerűség tapasztalható. A csoport elvárja tagja-
itól, hogy megfelelő viselkedést vállaljanak, alkalmazkodjanak egymáshoz
és hatással legyenek egymásra. A csoporttagok viselkedését meghatározott
normák és értékrendszerek irányítják, melyek kimondva vagy lappangva
érvényesülnek.
Normatív funkció: A normatív funkció elvárásokat, előírásokat közvetít tagjai
számára. Az elvárt normák, attitűdök betartását jutalmazza, annak hiányát
pedig bünteti.
Operáns kondicionálás: Olyan tanulási folyamat, mely során a véletlenszerű cse-
lekedetekből csak azok maradnak meg, amelyeket pozitív megerősítés követ,
valamilyen szükséglet kielégülésének formájában, vagy azok, melyeket nem
követ averzív esemény, azaz melyekkel egy büntetést lehet elkerülni.
Önészlelési elmélet: Az emberek saját viselkedésük megfigyelése alapján kö-
vetkeztetnek attitűdjeikre. Hirtelen felfigyelünk gyakran ismétlődő viselke-
désünkre, amiből később elköteleződés lesz.
211
© Typotex Kiadó
212 FOGALOMTÁR
Önkéntelen figyelem: Egy rendkívüli esemény önkéntelenül felkelti érdeklő-

désünket, néha még szándékunk ellenére is.
Önmegvalósító ember: Maslow elméletében azok a személyek, akik saját lehe-
tőségeiket rendkívüli módon ki tudják használni.
Örömelv: A pszichoanalitikus elméletekben az idet irányító elv, mely szerint az
ösztönkésztetéseknek azonnal ki kell elégülniük.
Összegzési modell: A célszemélyről nyert általános benyomást a tulajdonsá-
gok értékének összege adja. Ez a modell minden apró, jelentéktelen infor-
mációt figyelembe vesz, amely növeli vagy csökkenti a kedvező benyomá-
sunkat.
Összehasonlító funkció: A csoport tagjai viszonyítási alapul szolgálnak önma-
guk és mások megítéléséhez. A személyek számára megszabja azokat az ér-
tékeket és normákat, amelyek mércék a viszonyítási helyzetekben.
Páros asszociáció: Olyan tanulási mód, ahol két szó összekapcsolását, társítását
tanuljuk meg. Az első az ingerszó, a második a válaszszó.
Perceptuális csoportososítás: A Gestalt-pszichológusok az észlelésre vonatko-
zóan számos törvényt fogalmaztak meg. A tárgyak környezetükből való ki-
emelését olyan tényezők segítik, mint a szín, a mintázat, a közelség és a ha-
sonlóság. Ezen tényezők mentén soroljuk egy észlelt alakzattá a két egyes
összetevőit.
Perceptuális konstancia: Az érzékelt ingerek állandóan változó folyamatában
képesek vagyunk állandóságot teremteni.
Pozitív büntetés: A nemkívánatos válaszhoz társított kellemetlen esemény
csökkenti az adott viselkedést, a megerősítések eredményei általában nem
gyorsak és látványosak, kérdés azonban, hogy mennyire lesz hosszú távú a
büntetés hatása például a büntető személy jelenlétének hiányában.
Projektív tesztek: Olyan tesztek, melyek többértelmű ingert mutatnak be.
Ezekbe az egyes személyek képzeletük segítségével a saját személyiségüket,
világlátásukat, gondolkodási módjukat vetítik bele.
Proszociális agresszió: Az agressziónak olyan formája, amely a társas viselke-
dés normáinak betartatására irányuló viselkedésformát jelent.
Prototípus: A kategóriatagság legjellemzőbb példája. A fogalomalkotás során
ugyanis létrejön az illető fejében egy kép az adott fogalom megvalósulásai-
nak legtipikusabb képviselőjéről. A többi kategóriatagot ettől a prototípus-
tól helyezzük el valamilyen távolságban, attól függően, hogy mennyire
hordja magán a kategória jellegzetes jegyeit.
Pszichikus funkciók: Jung személyiségelméletében olyan lelki működések,
amelyek négy személyiség-altípust (gondolkodó, érző, érzékelő és intuitív)
határoznak meg.
Rejtett hálózat: A csoporton belül működik, amelyet az egyének egymás iránt
érzett rokonszenvi érzése, választása határoz meg.
Retrográd amnézia: Az a fajta amnézia, amely általában balesetek után lép fel,
amikor ugyan fokozatosan visszanyerjük az emlékezetünket, de a balesetet
közvetlenül megelőző időszakra már nem tudunk visszaemlékezni.
212
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 213
Rokonsági, családi szerepek: A családban betöltött státushoz kapcsolódnak:

Vagyis – ahogyan a társadalmi elvárások megfogalmazzák – az apa feladata
a család képviselete, védelmezése, anyagi javak megszerzése, az anyáé pe-
dig a család összetartása, a gondoskodás stb. A gyermektől a család és a tár-
sadalom elvárja, hogy tanuljon, tegyen eleget a családi, szülői elvárásoknak,
segítse kisebb testvérét stb.
Rövid távú memória (RTM): Az érzékszervekből jövő információ először a rö-
vid távú memóriába (RTM) kerül, és ha ismételgetéssel elegendő ideig ott
tartjuk, akkor átíródik a hosszú távú memóriába.
Séma: Olyan kognitív struktúra, ami leegyszerűsített formában reprezentálja is-
mereteinket a világról. A sémák fontos szerepet játszanak az új információk
kódolásában, az információk rögzítésében és a már meglévő információkból
való következtetések levonásában. A séma használatával mi magunk is hoz-
zájárulunk ahhoz, hogy milyennek észleljük a világot.
Sikerkereső attitűd: Az ilyen attitűddel rendelkező emberre az jellemző, hogy
a siker elérése motiválja, amit nagy valószínűséggel el is ér. Általában olyan
feladatokat választ, amelyben nem biztos a siker, de amelyek képességeihez
mérten reálisak, ahol bevetheti saját erőit. Túl könnyű feladatot azért nem
választ, mert nem teheti próbára önmagát, túl nehezet pedig azért nem,
mert nem pocsékol erőt és időt reménytelen helyzetekre.
Spontán, szituációhoz kötődő szerepek: Olyan szerepek, amelyek alkalmak-
hoz kapcsolódnak, egy-egy helyzetből adódnak. Az egyén többféle társa-
dalmi státust foglal el egyszerre a társadalomban, így többféle szerepelvá-
rásnak kell megfelelnie, például egy nő egyszerre lehet anya, feleség és eset-
leg a munkahelyén vezető.
Stresszor: Minden olyan tényező, amelyet a személy úgy értékel, hogy számára
megterhelő.
Strukturális modell: Freud modellje, amely a személyiség három nagy összete-
vőjét (id, ego, szuperego) írja le.
Szabad asszociáció: Freud módszere, amely abból áll, hogy a pszichoanalízis
során a páciens mindent módosítás nélkül kimond, ami eszébe jut, bármi-
lyen jelentéktelennek vagy kínosnak is tűnik az.
Szemantikus memória: A szemantikus tárban lévő tudás az explicit memóriá-
nak az a fajtája, amely kevésbé köthető a konkrét eseményekhez, az itt tárolt
információ, absztrakt formában, mint általános jelentés van jelen.
Személyiség: Egy személy tulajdonságainak dinamikusan alakuló rendszere,
amely a személy jellegzetes viselkedés-, gondolat- és érzésmintáit hozza lét-
re, megszabja a személy világhoz való viszonyulását, amely viszonyulás is-
métlődő, egyénre jellemző cselekvésekben, gondolatokban és érzésekben
nyilvánul meg.
Személy szerepkonfliktusa: A személy szerepkonfliktusának azt nevezzük,
amikor a személy a túlterhelése miatt ellentmondásba kerül önmagával. El
kell döntenie, hogy a feladatok közül melyek a legfontosabbak számára.
Sokszor például a munkahelyi szerep túlzott betöltése háttérbe szorítja a
213
© Typotex Kiadó
214 FOGALOMTÁR
családi kötelezettséget vagy a szabadidő aktív eltöltését. A szerepek betölté-

se tehát konfliktusokat jelenthet az egyénnek, melyeket fel kell oldania.
Szenvedély: Erős, tartós késztetés bizonyos cselekvésre.
Szeparációs félelem: A félelemnek az a formája, amely az elválasztástól, elkülö-
nítéstől vagy annak lehetőségének előrevetítésétől alakul ki az emberben.
Szerepek közötti konfliktus: A szerepek közötti ellentmondást valamelyik sze-
rep leértékelésével tudjuk feloldani, vagy segíthet a partner részéről az elvá-
rásokban megmutatkozó türelem is. Komoly konfliktusforrást okozhat a
női családi szerepek ütközése a foglalkozási szereppel, ilyenkor a döntésnél
mindig figyelembe kell venni a fontossági sorrendet.
Szerepen belüli konfliktus: Ebben az esetben a szerep betöltőjéhez ellentétes
elvárásokat közvetítenek. Például amikor a főmérnök felé a beosztottak a
vezetői szerep elvárásait fogalmazzák meg, a felettesek viszont a beosztott-
ra jellemző elvárásokat. A szerephez kapcsolódó elvárások (belső ellent-
mondás) akkor csökkenthetők, ha a személy a teljesíthetetlen elvárásokat le-
értékeli, nem próbál azoknak megfelelni, vagy kompromisszumokat köt,
vagyis lefarag az elvárásokból, és valamilyen köztes viselkedést alakít ki.
Szerepkonfliktusok: A szerepek vállalása magával hozhatja az ellentmondáso-
kat is, amelyek mint szerepkonfliktusok jelentkeznek. A konfliktusok hoz-
zátartoznak az életünkhöz, de amikor az egyén átéli, kellemetlen élményt,
érzést jelent számunkra.
Szereptanulás: A szereptanulás az a folyamat, amely során megtanuljuk, hogy
a velünk hasonló helyzetben lévő személyekhez hasonlóan viselkedjünk.
A nemi szerepek tanulása az azonos nemű szülőktől történik, a lány az any-
jától, a fiú az apjától tanulja.
Szociabilitás: Társas hatékonyság jele, vagyis azt mutatja meg, hogy az egyén cso-
porthelyzetben hogyan viselkedik, alkalmazkodik, milyen aktivitást mutat.
Szociális facilitáció: Az a jelenség, hogy mennyire befolyásolja a tevékenysé-
günket egy másik ember jelenléte.
Szociális interakció: Társas kölcsönhatás.
Szociogram: A csoport tagjai közötti kapcsolatok milyenségének ábrázolása.
Szociometria: Az informális csoporton belüli, a társas, társadalmi csoportok
belső struktúrájával foglalkozó, a csoportstruktúra és a csoportdinamika
elemzésének módszeregyüttese.
Szomatotípus: Sheldon személyiségelméletében olyan testalkati típus, amely-
nek kialakulása arra vezethető vissza, hogy az egyed méhen belüli fejlődése
során a három embrionális csíralemez közül melyik kapott nagyobb hang-
súlyt. Mindhárom szomatotípusnak (endomorf, mezomorf, ektomorf) egy-
egy személyiségtípus feleltethető meg.
Sztereotípia: Egy kisebbségi csoporttal szemben kialakított negatív (illetve po-
zitív) vélekedés. A sztereotípiák olyan kognitív elemeket tartalmaznak, ame-
lyek valamilyen hiedelemrendszerben strukturálódnak.
Szuperego (felettes én): A pszichoanalitikus elméletekben a szülők és a társa-
dalom értékeinek, erkölcsi normáinak belső képviselője, amely eldönti, he-
214
© Typotex Kiadó
FOGALOMTÁR 215
lyes-e egy cselekedet vagy nem, és amely magában foglalja a lelkiismeretet

is.
Tanulás: A viselkedés viszonylag állandó megváltozása a gyakorlás eredmé-
nyeképpen.
Tanulási folyamat: A tanulási folyamat a megszületéstől a halálig tart, és ennek
során az egyén elsajátítja a társadalom normáit, szokásait, a társadalmi
együttélés szabályait, amely eredménye, hogy a társadalomba beilleszke-
dik, és annak eredményes tagjává válik. A tanulási folyamatban a legfonto-
sabb közvetítő a család, ezt követi az iskola, a munkahely és a baráti közössé-
gek. A tanulás mindig felgyorsul, ha az egyén új környezetbe kerül, mert
újabb és újabb elvárásoknak kell megfelelnie.
Tanult tehetetlenség: Ez az állapot akkor áll elő, amikor az egyén úgy érzi, bár-
mit tesz, nincs hatással a teljesítményére, eredményeire. Ennek következté-
ben szinte semmilyen feladatba nem kezd bele az egyén, mivel úgy tapasz-
talja, hogy teljesen mindegy, hogy mit tesz.
Társadalmi szerep: Olyan elvárás, amelyet az adott státust betöltő személy
iránt támasztanak, amelynek meg kell felelni. A szereppel kapcsolatos elvá-
rások nem függnek az egyéni tulajdonságoktól, az viszont egyéni, hogy az
egyén milyen helyet szán egy-egy szerepnek, hogyan tudja összehangolni
más szerepeivel.
Társas őgyelgés: A motiváció hiányaként értelmezhető. A csoportlétszám nö-
vekedésével a jobb teljesítményre serkentő motiváció csökken, vagyis csök-
ken az egyén hajlandósága és erőfeszítése a feladat végrehajtását illetően.
Ilyenkor a csoport nem szívesen „cipeli” az ingyenélőt, inkább mindenki
csökkenti az erőfeszítést.
Társulási motiváció (affiliációs motívum): A társulási motiváció magas szint-
jével jellemezhetőek arra törekednek, hogy elfogadják és szeressék őket,
hogy társas kapcsolatokat alakítsanak ki és tartsanak fenn.
Teljesítménymotiváció: Az a humánspecifikus motiváció, amely a siker, illetve
a jó teljesítmény elérésére motivál. Az, aki magasan teljesítménymotivált,
állandóan újabb és újabb célokat tűz ki maga elé, amelyeknek az elérése,
majd meghaladása motiválja. Általában nem a sikerért járó jutalom, hanem
a feladat teljesítése, a siker motiválja őket (sikerorientált attitűd), ezért nem
szeretik az olyan feladatokat, amelyeknek teljesítése nem rajtuk, hanem kül-
ső tényezőkön múlik, vagyis amelyek nem az ő képességeiknek a megmé-
rettetését szolgálják.
Temperamentum: Öröklött, diszpozicionális, a személy viselkedési stílusát
meghatározó jellegzetes hangulat, aktivitási szint és érzékenység összessé-
ge, amely a környezetből származó ingerekre adott válaszokban nyilvánul
meg.
Tesztszorongás: Olyan helyzetekben megnyilvánuló szorongás, amikor az
egyént nyilvánosan értékelik, ezért értékelési szorongásnak is szokták ne-
vezni. Ebben az esetben az egyén fél a kudarctól, annak lehetséges követ-
kezményeitől, ami a szorongás és félelem tüneteit okozza. Vizsgálatok ered-
215
© Typotex Kiadó
216 FOGALOMTÁR
ményei alapján a teszthelyzetek két különböző késztetést hívnak elő: a fel-

adat elvégzésére, illetve a szorongásra irányuló késztetést.
Topografikus modell: Freud modellje, amely a lélek három tartományát (tuda-
tos, tudatelőttes, tudattalan) írja le.
Tömbösítés: Az RTM kapacitása 7 ± 2 egység. Ha az információt önálló jelentés-
sel bíró egységekké alakítjuk, azaz tömbösítjük, az RTM kapacitása látszólag
bővíthető.
Tranzakcionális vezetés: Azon alapul, hogy a hatékony vezetésben két- vagy
többirányú kapcsolatról van szó, az információ szabad áramlása és a pozitív
visszajelzések jellemzik a vezető és beosztott viszonyát.
Tudatelőttes: A pszichoanalitikus elméletekben azok az elemek (gondolatok,
emlékek, élmények), amelyeknek pillanatnyilag ugyan nem vagyunk tuda-
tában, de amelyek bármikor a tudatba hozhatók.
Tudatos: A pszichoanalitikus elméletekben azok az élmények, gondolatok,
szándékok, melyekről pillanatnyilag tudomásunk van, amelyekről logiku-
san tudunk gondolkodni és beszámolni.
Tudattalan: A pszichoanalitikus elméletekben az a lelki terület, ami közvetle-
nül nem hozzáférhető a tudatosság számára, olyan vágyak, érzések, gondo-
latok, amelyek szorongást okoznak, tiltottak vagy olyan fájdalmasak, hogy
tudatban tartásuk elviselhetetlen lenne.
Újdonsági hatás: Az utoljára kapott információ határozza meg a benyomás irá-
nyát.
Utánzás: Az utánzás (imitáció) a szociális tanulás elsődleges formája. Lényege,
hogy az észlelt viselkedésmódok, cselekvések lemásolásra kerülnek, a tanu-
lás többszöri ismétlés alapján megy végbe. Az utánzás célja nem az ismeret-
szerzés, hanem a modell követése.
Valóságelv: A pszichoanalitikus elméletekben az egót irányító elv, mely szerint
az ösztönimpulzusok kielégítésével a megfelelő környezeti feltételek létre-
jöttéig várni kell.
Vonások: Olyan személyiségdimenziók, amelyek mentén a személyiség mér-
hető.
216
© Typotex Kiadó
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
„A” típusú magatartás 107 behódolás 195

„fight or flight” reakció 102 belátásos tanulás 37
Adams 76 Belbin 189
adatvezérelt 157–159, 167, 177 Bem, Daryl 167
Adorno, Theodor 171 Bexton, Heron és Scott 56
adott szerepek 119 bipoláris 83
agresszió 88–91 Broadbent 22
alaklélektan (Gestalt-pszichológia) 17, 158 burkolt személyiségelmélet 156
alámerülési jelenség 192
alarm reakció 104 Caruso 95
alkattanok 129 Cattel, Raymond 133–134
Allport, Gordon 132–134, 144 Chapman 173
alsó küszöb 16 Cherniss 108
ambivalencia 83
Ames-szoba 20 család 57, 63, 85, 101, 114–122, 147, 171,
Anderson 159 181–183, 196
archetípusok 141 Csíkszentmihályi 93
aritmetikai modell 159 csoport 11, 39, 53, 68, 110, 115, 120–128,
Arkhimédész 24 133, 149, 154, 164, 170–199
Aronson 108 csoportdinamika180, 194–195
arousal 56, 81–83, 89, 103, 163, 168 csoportkohézió 192–196
Asch, Solomon 158–159, 195 csúcsélmény 145
átszervező vezető 194
attitűd 195, 197 Darwin, Charles 94
attribúció 162–163 dedukció 39–43
autoriter (tekintélyelvű) személyiség 171 direkt instrukciók 115
averzív esemény 37 distressz 102
azonosulás 118 diszkrimináció 34, 162, 175, 195
diszpozíciók 84, 132, 146
Bandura 71 diszpozicionális attribúció 162–163
Bánki 90 drive 50–56
Bartlett, Sir Frederic 33
217
© Typotex Kiadó
218 NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
Ebbinghaus 30 foglalkozási szocializáció 121–123

effektus-törvény 36 folyamatorientált vezető 194
ego (én) 114, 138–139 formális (intézményes) csoportok 182, 186
eidetikus kép 25 Freud, Sigmund 26, 97, 130, 136–140, 144
elfojtás 26, 97, 125, 139, 144 frusztrációs tolerancia 88
elhárító mechanizmusok 139–141
elkerülő tanulás 37 G faktor 46
előítélet 17, 170–177, 189, 193 Galénosz 129, 133–134
elsőbbségi hatás 160–161 generalizáció 34, 143
emocionális érzékenység 87 Goleman 95
empátia 88
énfogalom (self) 144 habituáció 33
engram 25 Hackman és Oldham 70–71
énideál 144 Hall, E. 94
epizodikus memória 29 hangulat 84, 96–97, 14, 193
érzékelés 14–17, 21 Harlow 88–89, 114
érzelmi intelligencia 81, 95–99 hatalommotiváció 67
észlelés (percepció) 13, 17–21, 25, 33, 76, Hebb 82
83, 96, 130, 144, 157, 190 helyek módszere 32
esztétikai érzelem 85–86 helyzeti attribúció 162–163
eustressz 102 Herzberg 69–70
explicit memória 29 higiénés tényezők 69–70
extraverzió 130, 134–135, 146, 150 Hippokratész 129, 133–134
extrinzik (külső) motiváció 57–58 holdudvarhatás 159–160
Eysenck, Hans 133–134, 146, 150 homeosztázis 50–56
hosszú távú memória (HTM) 27–29
feladatalapú kohézió 192
feladatorientált vezetés 194 id (ösztönén) 137–138, 140
félelem 88–90, 94, 97, 103, 106, 116, 138, igénybevétel 101
146, 196 illuzórikus korreláció 173
felső küszöb (fájdalomküszöb) 16 implicit memória 29
feltételes inger 34–35, 142 impulzivitáskontroll 87
feltételes válasz 34–35 indukció 40, 43
feltétlen inger 34–36, 142 indulat 87
fenomenológia 144–145 informális (spontán) csoport 180, 182, 186
Festinger, Leon 163, 167 intellektuális érzelem 85–87
figyelem 13, 21–25, 83–84, 92, 124, 150, intelligencia 44–48, 95–99, 114, 145, 147,
194 150, 166, 174
figyelem fluktuációja 24–25, 65 intelligenciahányados (IQ) 44–47
figyelemmegosztás 120 interakció 130, 161–162, 181
Fishbein 159 internalizálás 118
Flamm Ágnes 90 intrinzik (belső) motiváció 57–58
flow 92 introverzió 110, 130, 134, 150
fogalomvezérelt 157–159, 169 iskola 115
218
© Typotex Kiadó
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ 219
Jung, Carl Gustav 130–133, 140–141, 150 Maslow, Abraham 62–65, 144–145
másodlagos motívumok 53
kábítás 120 Mayer 95–97
Kafry 108 Mayo 180
kapacitáselmélet 22 McClelland 65–68
kategorizáció 39, 156, 164, 171 megküzdés 103–111, 138, 140
kettős ábra 24 megterhelés 101, 105–109
kibúvókeresés 120 memóriafogas 32
kiégés 107–110 menekülés 102, 120
kioltás 35, 37, 116 menekülő tanulás 37
kiscsoport 179–180, 182, 185 mentális modell 42
kivívott szerepek 119 Mérei Ferenc 122, 186
klasszikus kondicionálás 34–35, 38, 142 Miller, George 28
kognitív disszonancia elmélete 163, 167–168 mnemotechnika 32
kognitív folyamat 13, 164 Monteith 175
kognitív pszichológia 13 morális érzelem 85–86
kollektív tudattalan 140–141 morális kibúvó 120
kompromisszumképzés 120 Moreno 180–186
koncentráció 23–24, 53 motiváció 79, 83, 95–98, 116–117, 124, 145,
konformitás 195–196 153, 158, 170, 188, 192–193, 197
konstruktív emlékezet 33 motivátor 69–70
konszolidáció 30 motívum 50–61
kontrollhely 107 munkahelyi szocializáció 121–125, 155
kontrollált figyelem 22
konvencionalizmus 171, 195 Nagy Ötök (Big Five) 134, 136, 148
kortárscsoport 115, 171 nagycsoport 182
Köhler, Wolfgang 38 negatív büntetés 116
következtetés 40, 46, 95, 163, 166 negatív megerősítés 72, 116
központi vonáselmélet 158 nonverbális eszközök 94, 96
kreativitás 39, 44–45, 60, 96–97, 174 norma 180–184, 191–196
Kretschmer, Ernst 129 normatív funkció 183
kudarckerülő attitűd 59–61
különbségi küszöb 16 operáns kondicionálás 35–36
Lazarus 103 önészlelési elmélet 167

Lepper és Greene 117 önkéntelen figyelem 22
Lewin, Kurt 180 önkontroll 37
lexikális kritérium 133 önmegvalósító ember 145
libidó 139 örömelv 138
Lippmann, Walter 171 összegzési modell 159
Locke, John 73–74 összehasonlító funkció 183–184
Maanen, van 124–125 páros asszociáció 31

Maslach 108 Pavlov, Ivan 34
219
© Typotex Kiadó
220 NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
perceptuális csoportososítás 17 szerepen belüli konfliktus 119

perceptuális konstancia 19 szereptanulás 120–121
Pines 108 szeretet 88
Ponzo-illúzió 20 szériális pozíció 161
pozitív büntetés 116 Szimonidész 32
PQRST-módszer 32 szociabilitás 146, 186
praxikus érzelem 86 szociális facilitáció 195
primer érzelem 85 szociálistanulás-elmélet 71–72, 117, 125, 143
projektív tesztek 147 szociogram 187
prototípus 39 szociometria 180, 182, 185–186
pszichikus funkciók 130 szomatotípus 129
pszichoterror 91 szorongás 89
sztereotípia 33
Raven Intelligenciateszt 44 szuperego (felettes én) 138
rejtett hálózat 186 szükségletpiramis 62–64
retrográd amnézia 30
Rogers, Carl 144, 204 tanulási folyamat 33–34, 52–53
rokonsági, családi szerepek 119 tanult tehetetlenség 61
rövid távú memóriába (RTM) 27–28 társadalmi szerep 119
társas őgyelgés 193
Salovey 95–97 társulási motiváció (affiliációs motívum)
Schachter és Singer 82, 162 67
Schein 124–125 teljesítménymotiváció 50, 57, 59–60, 65–68
Selye János 101 temperamentum 84
séma 154–158, 164 tesztszorongás 60
Sheldon, William 129–130, 214 Thorndike 95–96
Sherif, Muzafir 191 topografikus modell 137, 139
sikerkereső attitűd 59–61 tömbösítés 28
Simon és Binet 47 Training-group 180
sorrendi hatás 160 tranzakcionális vezetés 194
spontán, szituációhoz kötődő szerepek 119 Triplett 194
Sternberg 95 tudatelőttes 137–138
stressz 101 tudatos 137, 141
stresszor 101–104 tudattalan 137–141
strukturális modell 137
újdonsági hatás 161
szabad asszociáció 31 utánzás 117
szelektív megerősítés 35
szemantikus memória 29 valóságelv 138
személyiség 45, 59, 87, 113–119, 122, 127– vonások 131–134
151, 156–157, 171, 179, 181, 196–197 Vroom 75
személy szerepkonfliktusa 120
szerep-kétértelműség 105 Wason-feladat 41–42
szerepkonfliktus 105, 119
szerepek közötti konfliktus 119 Zöllner-illúzió 19
220

Pszichologia

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Pszichologia

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

© Typotex Kiadó

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

BACCALAUREUS SCIENTIÆ TANKÖNYVEK

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet

Üzleti Tudományok Intézet

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Copyright © Bali Krisztina, Bodnár Gabriella, Juhász Márta, Krasz Katalin,

ISBN 963 9664 05 7

Kiadja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és

Készült a pécsi Bornus Nyomdában

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

1. FEJEZET / A MEGISMERŐ FOLYAMATOK Juhász Márta – Laufer László

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

1.7.2 Deduktív gondolkodás 40

2. FEJEZET / A MOTIVÁCIÓ ÉS A MUNKAHELYI TELJESÍTMÉNY Krasz Katalin

3. FEJEZET / AZ ÉRZELEM Takács Ildikó

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

3.5 Az érzelmek dinamikája 86

4. FEJEZET / A MUNKAHELYI STRESSZ ÉS A KIÉGÉS Takács Ildikó

5. FEJEZET / A SZOCIALIZÁCIÓ Bodnár Gabriella – Takács Ildikó

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

5.4.3 A szociális tanulás jellemzői 117

6. FEJEZET / A SZEMÉLYISÉG SZERKEZETE Bali Krisztina

7. FEJEZET / A TÁRSAS MEGISMERÉS SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA Juhász Márta

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

7.2.3 Burkolt személyiségelmélet 156

8. FEJEZET / A CSOPORT Bodnár Gabriella

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

8.10 Csoportkohézió 192

Név- és tárgymutató 217

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

Olyan pszichológiakönyvet tart kezében az olvasó, amely elsősorban a Buda-

Budapest, 2006. március

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

A pszichológiának a megismeréssel foglalkozó területét kognitív pszichológiá-

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

1.1 ábra Az emberi információfeldolgozó rendszer általános modellje

1.2 AZ ÉRZÉKELÉS (SZENZÁCIÓ)

Folyamatosan ki vagyunk téve a környezet ingereinek. Ezek az ingerek érzék-

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

1.2 AZ ÉRZÉKELÉS (SZENZÁCIÓ) 15

Perceptuális rendszer Érzékszerv Inger

1.2.1 Abszolút küszöb

Az abszolút küszöb az a legkisebb észlelhető inger, amit az érzékszerv még ké-

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

ze azt, ha már észleli. Addig növelik az ingerintenzitást, amíg a személy bizto-

1.2.2 Különbségi küszöb

A legtöbb élethelyzetben nem az az érdekes, hogy mekkora a már vagy még

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

1.3 AZ ÉSZLELÉS (PERCEPCIÓ) 17

illetve előzetes elvárásunk, szükségleteink és addigi tapasztalataink. Ha nehe-

1.3 AZ ÉSZLELÉS (PERCEPCIÓ)

Észlelésnek nevezzük a tárgyak, jelenségek

Az alaklélektan (Gestalt-pszichológia), amely a múlt század elején Németor-

A) Csak azokat a tárgyakat vagyunk képesek észlelni, amelyekről környeze-

www.interkonyv.hu © Juhász Márta, Takács Ildikó

B) A közelség elve szerint az egymáshoz közel lévő elemek egy csoportba

C) A zártság elve azt a hajlamunkat jelenti, hogy a réseket tartalmazó ábrákat

D) A tárgy mintázatának eltérése szintén segíti a környezetből való kiválást.