BAJA2A Fotográfia Története

A fotográfia története
Első fényképezőgépem
CERTO PHOT 1965.
Írta és
szerkesztette:
MIHÁLY ILLÉS
A fotográfia története (1)
A fotográfia története a
19. század elejére nyúlik
vissza. A társadalom
minden szintjén tömeges
igény jelentkezett a
valóságot legteljesebben
megközelítő ábrázolás
rögzítésére. Már nem
tartották elsőrendűnek a
képek mitológiai és
vallásos mondanivalóját.
Fontosabbnak tűnt az
ábrázolás hogyanja.
A feltalálók és eljárások
Joseph Nicéphore Nièpce
A megérett technikai
lehetőségek birtokában hívta
életre 1839-ben a fényképi
rögzítést mint az akkori
legalkalmasabb eszközt a
valóság képi tükrözésére.
Néhány őt (Nicéphore Nièpce)
megelőző kutató – mint az angol
Wedgwood és Davy – hiábavaló
kísérletezése után a francia
Nicéphore Nièpce-nek (1765–
1833) sikerült 1826-ban (más
források szerint 1827-ben)
elsőként a camera obscurában Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép
kirajzolódott képet fényérzékeny 1827-ből: Kilátás a dolgozószobából. A
anyagon, a fény hatására felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a
megkeményedő ún. júdeai fotográfia egyik feltalálója készítette több
aszfalton rögzítenie (Kilátás a mint 8 órás expozícióval
dolgozószobából).
A Kilátás a dolgozószobából a legrégebbi fennmaradt fotográfia, melyet Nicéphore
Niépce készített Saint-Loup-de-Varennes-ben, saját dolgozószobájának ablakából,
feltehetően 1826 vagy 1827 júniusában vagy júliusában. A pontos időpont nem ismert
Az első fotográfia
Niépce már híressé vált képe előtt
mintegy tíz évvel, 1816-ban
készítette első felvételeit.
Kezdetben a camera obscura
által vetített képet klórezüstpapírra
rögzítette, de ezek a felvételek
még nem voltak tartósak – idővel
elhalványultak. Meg kellett
találnia azt a módszert, melynek
segítségével felvételeit végleges
formába öntheti. 1822-ben lelt rá
eljárásának fő elemére a júdai
aszfaltra, mely alkalmas volt arra,
hogy a fény által rajzolt képet
rögzítse. Ez az anyag fény
hatására megkeményedik,
azonban ott ahol kevésbé, vagy
nem érte a napfény „lemosható” Az eredeti lemez
maradt, így az árnyékok láthatóvá
váltak.
„A felfedezés, amelynek a
Nicéphore Niépce
héliográfia nevet adtam, arra
vonatkozik, hogy miként
lehet – a fény segítségével –
a camera obscurában
tükröződő, a valósághoz hű
képet, az ember
beavatkozása nélkül, a
fekete-fehér minden
árnyalatában rögzíteni. A
felfedezés alapelve: a fény
kémiai változásokat idéz elő,
alkot és megsemmisít. [...]
Mindössze ennyi – néhány
szóban – felfedezésem
lényege.” – írta Niépce.
Az első fotográfia további sorsa
Még 1827-ben Niépce
megismerkedett Francis
Bauer botanikussal, aki
nagy érdeklődést mutatott a
Niépce heliograkius eljárása
iránt. Javasolta, hogy Niépce
számoljon be a Royal
Society-nek felfedezéséről.
A képrögzítési eljárásról
szóló beszámolót azonban
elutasították. Niépce a A Royal Society, teljes nevén The Royal
Society of London for Improving Natural
képeit a feljegyzéseivel
– magyarul leggyakrabban
együtt Bauernek adta, aki Knowledge
Királyi Természettudományos Társaságnak
minden felvétel hátoldalára nevezik – a legrégibb angliai tudományos
az alábbi szöveget írta fel: társulat. 1660-ban alapították, 1662-ben
„Niépce úr első sikeres megkapta II. Károly királyi kiváltságlevelét.
kísérlete a természetről Mint a tudományos gondolkodás és fejlődés
alkotott kép tartós előmozdítója, rövid idő alatt világhírre tett
rögzítésére” szert.
Az első fotográfia további sorsa
Bauer halála után a képek dr.
Robert Brown, majd J. J. Bennett
tulajdonába kerültek, akik a Royal
Society tagjai voltak. 1884-ben a
felvételek egy részét Henry
Peach Robinson, másik részét
Henry Baden Pritchard vásárolta
meg Bennettől. Niépce munkái
utoljára még 1898-ban egy
londoni kiállításon szerepeltek,
majd nyomuk veszett. Az eltűnt
képek felkeltették Helmut
Gernsheim fotótörténész
figyelmét, aki elhatározta, hogy
felkutatja őket: 1948-ban a
londoni The Timesban, majd
Henry Peach Robinson (Ludlow, 1830. július 9. 1950-ben az The Observerben
– Royal Tunbridge Wells, 1901. február 21.) számolt be a képek addigi
sorsáról. A cikk nyomán
angol fotográfus, a piktorialista fotográfia jelentkezett Baden Pritchard
jelentős képviselője. A haldokló búcsúja (1856) fia, aki 1951 végén egy
című alkotása a 19. század egyik híres bőröndben találta meg a
fotográfiája. bekeretezett felvételt.
H. Peach Robinson piktorialista fotói
A haldokló búcsúja (1858)
She never told her love (Soha nem mondta neki el szerelmét) 1857
When the Day's Work is Done (Napi munka után…) 1877
Women in a field (Nők a mezőn) 1870 körül
Autumn (Őszi…) 1860

Niépce 1826 vagy 1827 nyarán a franciaországi Saint-Loup-de-Varennes-ben levő

házának ablakában állította fel camera obscuráját, hogy megörökítse az elé táruló
látványt. A képen jól kivehető a csűr, a galambház sőt a háttérben egy fa alakja is.
Szakértők úgy vélik, hogy az expozició több mint nyolc óra(!) lehetett. Erre utal az a
tény, hogy a képen a szembeálló mindkét épületek oldalát érte napfény. A közvetlen
pozitív képet egy 16,5 x 20,5 cm-es, júdai aszfalttal bevont ónlemezen sikerült
rögzítenie.
A feltörekvő
polgárság reális
életszemlélete a
valósághű
ábrázolást kívánta
meg. Ezt az
igényt a fény
felhasználásával
készülő
fényképek teljes
mértékben
Munkácsy Mihály: A zeneszoba című festménye (1878)
kielégítették. egy nagypolgári család otthonának középpontjaként
jeleníti meg a zongorát
Új formát jelentett az újra
felfedezett valóság
megmutatásában a
korábban megszokott
képzőművészeti
(festmény, szobor)
alkotásokhoz képest. Az
új forma egyidejűleg új
technológiát is életre
hívott. A hagyományos
festészetet,
szobrászkodást felváltotta
a viszonylag rövid idő
alatt elsajátítható optikai-
vegyészeti eljárás, a
fényképészet. Az új
technológia kétlépcsős
volt, képrögzítésből és
képelőhívásból állt.
Pierre-August Renoir: A zongoralecke, 1889.
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
A személyes beszámolók szerint a

zongoraórák távolról sem mindenki
számára jelentettek örömet…
A képrögzítés története
A fényképezés technikai
feltételeit, vagyis a fény
optikai és kémiai hatását
már korábban ismerték. A
fényképezőgép őse, a
camera obscura
képalkotását már az
arabok is feljegyezték i.
sz. 900 körül. Használata
a 17. század óta széles
körben elterjedt a
művészek között. Az ezüst
sók fényérzékenységét
pedig a 18. század elején
fedezte fel Johann
Heinrich Schulze német
vegyész. Klasszikus camera obscura
Johann Heinrich Schulze
Johann Heinrich Schulze
(Colbitz, 1687. május 12. –
Halle, 1744. október 10.)
német polihisztor, a
fényképezés történetének
egyik úttörője. Schulze máig
maradandó felfedezését 1727-
ben tette közzé: kísérletei
során megállapította, hogy
bizonyos ezüst-sóknál (ezüst-
klorid, ezüst-nitrát) fény
hatására kémiai átalakulás és
annak következtében
feketedés következik be. Bár a
megváltozott állapotot rögzíteni
nem tudta, felfedezésével a
fényképezés kémiai alapjait
rakta le.
Mindehhez döntően
hozzájárult a valósághű
művészetábrázolás fő
társadalmi bázisának, a
polgárságnak a szemlélete. A
19. század legfőbb irányzata
a Biedermeier, a gépek, a
technika iránti tisztelet,
modernség, illetve az ezek
által a valósághű ábrázolásra
való törekvés mintegy
szükségszerűvé tette a
fotográfia feltalálását. Az
igény megjelenésével
egyidejűleg, egymástól
függetlenül több kutató is
megoldotta a camera obscura
Az ifjú Széchenyi biedermeier kori
által rajzolt kép rögzítésének
szakállviselete technikai problémáját.
Biedermeier
A biedermeier (bieder: egyszerű,
szerény; Meier: a leggyakoribb
német vezetéknév) átmeneti
művészeti stílus volt elsősorban
Közép-Európában, főként 1815 és
1848 között.
Több művészeti ágban, így a
festészetben, az irodalomban és a
lakáskultúrában is jelentkezett.
A stílus kispolgári miliőt, békét,
nyugalmat áraszt egyszerű
eszközökkel, pátoszmentesen, mind
a festészetben, mind a
lakásberendezések területén.
Jellemzője a kisember megértő
ábrázolása. Ezért fontos szerephez
jut a portré, a biedermeier portrék
általában kispolgári romantikával
átitatott klasszicista festmények.
Fontos a zsánerkép is, melyre egyik
legismertebb példa Borsos József
Barabás Miklós: Galambposta Bál után című festménye a Magyar
Nemzeti Galériában.
Borsos József
Bál után (1850)
Borsos József
Bál után /részlet/
(1850)
Borsos József
Bál után /részlet/
(1850)
Az első fényképezőgépek
egyszerű fadobozok voltak,
amelyeknek egyetlen
üvegdarabból csiszolt lencséi
oly kevés fényt eresztettek
a fényérzékeny lemezre,
hogy a megvilágítási
(expozíciós) idő több percig
tartott. Emiatt a
lefényképezendő személyeket
különféle nyak- és
testmerevítőkkel látták el,
ezek a satuszerű szerkezetek Louis-Jacques-Mandé Daguerre
biztosították, hogy a kliens ne (Cormeilles, 1787. november 18. – Bry-
mozduljon el a fényképezés sur-Marne, 1851. július 10.) francia
vegyész, tájkép- és dekorációfestő, a
ideje alatt
fényképezés történetének egyik úttörője.
Joseph Nicéphore Niépce és Louis
Daguerre találmányát Daguerre
pártfogója, Arago, a nagy
tekintélyű fizikus és csillagász
1839. január 7-én jelentette be a
Francia Akadémián. Miután a
francia állam a találmányt
életjáradék fejében megváltotta, a
világnak ajándékozta, hogy bárki
szabadon foglalkozhasson a
fényképezéssel. Ugyanez év
augusztus 19-én a Tudományos és
Képzőművészeti Akadémia együttes
François Arago (teljes nevén
ülésén hihetetlen nemzetközi
François Jean Dominique Arago) érdeklődés közepette, a vegyi
(Estagel (Languedoc-Roussillon), eljárást részletezve ismertette a
1786. február 26. – Párizs, 1853. dagerrotípia készítését. Ezt a
október 2.) francia fizikus, csillagász, napot, 1839. augusztus 19-ét,
politikus. tekinthetjük a fényképészet
megszületésének.
A dagerrotípia a
fotográfiában az elsőként
Dagerrotípia
gyakorlati használatba került
képrögzítési eljárás volt,
melyet Louis Daguerre és
Nicéphore Niépce
fejlesztettek ki. A
dagerrotípiák használata az
1850-es évek elejéig volt
széles körben elterjedt
(párhuzamosan a talbotípia
eljárással), a gyakorlatból a
nedves kollódiumos eljárás
és az albuminpapír páros
szorította ki. Népszerűsége
sokáig töretlen maradt,
annak ellenére, hogy az Az első ismert dagerrotípia: Louis
üveglemezre vagy papírra Daguerre: Egy ritkasággyűjtemény
készített képek gyorsabban, darabjai (1837)
olcsóbban és egyszerűbben
elkészíthetőek voltak.
Louis Daguerre: Egy ritkasággyűjtemény darabjai (1837)
• Tíz évnyi kutató és
Dagerrotípia kísérletező munka után,
1837-ben sikerült Daguerre-
nek elkészítenie az első
dagerrotípiás fotót.
Bemutatta találmányát
François Arago francia
fizikusnak. Arago nagyra
értékelte a találmányt, 1839.
január 9-én bejelentette a
Francia Akadémián, és
megvételre ajánlotta a
kormánynak, amely élt is
ezzel a lehetőséggel. A
feltalálóknak életjáradékot
fizettek, évi 6000 frankot
Daguerre-nek, 4000-et pedig
Niépce örökösének, majd a
felfedezést 1839. augusztus
19-én a világnak
ajándékozták, hogy bárki
szabadon foglalkozhasson a
fényképezéssel.
A munka oroszlánrészét Niépce
oldotta meg, Daguerre csak kis
részben járult a sikerhez, de
Dagerrotípia
mivel Niépce 1833-ban meghalt,
a közöttük fennálló
együttműködési szerződést
Daguerre Niépce fiával
újrakötötte, amelyben már 60-
40% arányban a maga javára
billentette a találmány
tulajdonrészét, valamint az
eljárást saját magáról
dagerrotípiának
(Daguerréotype) nevezte el.
Az Országos Műszaki Múzeum
gyűjteményében található egy
1839-es dagerrotípia, amelyet
Daguerre készített és
ajándékozott gróf Apponyi
Antalnak, az Osztrák–Magyar
Monarchia párizsi követének, a
felfedezés bizonyítására. Petőfi Sándorról készült egyetlen
fénykép (dagerrotípia, 1844)
Magyarországon 1840.
Dagerrotípia augusztus 29-én készülhetett
az első dagerrotípia fotó,
amikor Vállas Antal a Magyar
Tudós Társaság 1840-ben
tartott 11. „nagy gyűlésén”
bemutatta az eljárást. A
Dunáról és a királyi várról
készített két képet – a
korabeli leírások szerint. Az
első magyar nyelvű
szakkönyv az eljárásról (a
Daguerre-féle kiadvány
német változata alapján) a
piarista Zimmermann Jakab,
a bécsi Theresianum
tanárának fordításában jelent
meg, 1840-ben.
Dagerrotípia
• A Petőfi-dagerrotípia
az egyetlen
fennmaradt fotográfia
Petőfi Sándorról,
melyet feltehetően
Egressy Gábor
színész készített
1844-45 körül.
Egressy Gábor (született: Galambos Gábor,

Sajólászlófalva, 1808. november 3. – Pest, 1866.
július 30.) színész, a Nemzeti Színház első
együttesének tagja, a Kisfaludy Társaság tagja
(1863), Petőfi Sándor barátja, Egressy Béni
bátyja.
A költő a feltételezések szerint
elrejthette a képet, mert nagy
Dagerrotípia valószínűséggel nem nyerte el a
tetszését: a dagerrotípia realitása
megdöbbentő volt, a korabeli
képzőművészet idealizált
ábrázolásaival szemben. A felvétel
csak 1868-ban bukkant fel újra. Ebben
az évben – Petőfi hagyatékának
részeként – Petőfi Istvánhoz került, aki
1879-ben úgy nyilatkozott, hogy „a kép
annyira el volt mosódva, hogy azon
csak egy görbült alaknak mintegy
árnya látszott, az arc vonásai a
legmerészebb képzelő tehetséggel
sem voltak kivehetők.” Később a
fénykép Petőfi Zoltánhoz, majd 1870-
ben Beliczay Imre pesti orvos
tulajdonába került, aki a képet
restauráltatta. Valószínűleg ekkortájt
készíthetett Klösz György egy
reprodukciót a lemezről, amit 1879-ben
a Koszorú című lapban közöltek le.
Az eredeti kép a Beliczay
család birtokában maradt.
Évtizedekig nem lehetett Dagerrotípia
tudni a képről semmit,
elveszettnek hitték. Rózsa
György kutatómunkájának
köszönhetően 1948-ban
Beliczay unokájánál egy
ládában találták meg újra a
fotográfiát. A nem
megfelelően tárolt,
elpiszkolódott lemez ekkorra
már teljesen besötétedett, s
a kép alig látszott rajta. A
lemez a Nemzeti Múzeumba
került. Egészen 1953-ig nem
is foglalkoztak vele. Ekkor
jelentkezett Escher Károly
fotóművész, hogy rendbe
hozza, restaurálja az ezüst
oxidációja miatt
megfeketedett dagerrotípiát.
Escher a felvételről kálium-cianidos
Dagerrotípia eljárással eltávolította az oxidréteget,
majd reprodukciót is készített róla
amelyen a képet retusálta és
visszafordította – az eredetileg
oldalhelytelen – felvételt.
Eredményeiről 1955-ben a Művelt
Népben számolt be, a cikkhez három
fényképet is mellékelt: egyet az
eredeti lemezről, egyet a
helyrehozatal után és egyet a végső
retusált változatról. Sajnos ezeknek a
értékes képi információkat hordozó
fényképeknek az eredetijei
nincsenek meg vagy lappangnak
valahol. Escher mellett az 1970-es
években Flesch Bálint fotóművész is
készített egy reprodukciót a
dagerrotípiáról, melyet a legjobban
sikerültnek tartanak.
Az eredeti lemez ma a Petőfi
Irodalmi Múzeumban található.
Petőfi Zoltán
ifj. Horvát Árpád
Szendrey Júlia három

fiával, Horvát Attilával,
ifj. Horvát Árpáddal és
Petőfi Zoltánnal 1857
Horvát Attila
2017. 03. 15-e alkalmából először mutatta be a Magyar
Nemzeti Múzeum Kossuth Lajosról 1852-ben készült
dagerrotípiát.
A dagerrotípia 1852-ben
Bostonban, Kossuth Lajos
amerikai körútján készült, az
ekkoriban még kifejezetten
újnak számító fotográfiai
eljárással. Varga Benedek,
a múzeum főigazgatója a
fénykép bemutatása
alkalmából rendezett
sajtótájékoztatón arról
beszélt,
hogy szabadságharc
vezetőjét közelről és
csaknem teljesen szemből
ábrázoló felvétel
segítségével a látogatók
szinte egyenesen Kossuth
szemébe nézhetnek.
Dagerrotípia készítése
Az ezüstözött rézlemezt
polírozták, majd tisztították. Az
egész eljárás sikere múlt ennek
az alaposságán. Ezután jód-
(később bróm- vagy klór-)
gőzben érzékenyítették, míg a
lemez sötétsárga színűvé nem
vált. Az érzékenyítéshez
speciális fadobozt használtak,
amelynek fenekén porcelán-
vagy üvegtálban volt a jód.
A fényérzékeny lemezt a
kamerába helyezve exponáltak.
A feltalálás idején 15–30 perc
volt az expozíciós idő, ez 1841-
re 25-90 másodpercre, 1842-re Ismeretlen készítő: A Kecskeméti utca
10–60 másodpercre csökkent. a Kálvin tér felől fotózva,
(dagerrotípia)1844 körül, 7,8x9,7 cm
Dagerrotípia készítése
Speciális előhívóládában,
gyertyával, borszeszégővel
melegített higany gőzével
hívták elő. A lemezen a több
fényt ért pontokon több, a
kevesebb fényt kapott
pontokon kevesebb higany-
ezüst amalgám keletkezett,
amit ezt követően nátrium-
tioszulfátban fixáltak. Ezután
az elkészült képet az esetek
egy részében, tartósítás
céljából arannyal színezték.
Más értelemben színezett
dagerrotípiák is készültek,
amikor speciális festési eljárás
alkalmazásával kiszínezték az
egyszínű fényképet.
Ismeretlen gyermek (dagerrotípia, 1850 körül)
Louis- Jacques- Mandé Daguerre: Csendélet (dagerrotípia) 1837,
a Sociéte Française de Photographie Paris gyűjteményéből
Női akt, Bruno Braquehais sztereo dagerrotípiája. Párizs, 1856
Női akt, Bruno Braquehais színezett sztereo dagerrotípiája. Párizs, 1856-1858
Hasznos Mulatságok című,
ismeretterjesztő és irodalmi folyóirat
1817-ben indult és hetente
kétszer jelent meg a Hasznos
Mulatságok című,
ismeretterjesztő és irodalmi
folyóirat, amely kezdetben a
Hazai és Külföldi Tudósítások,
majd (1840-től) a Nemzeti
Újság melléklete volt. A lap
léte, színes és sokoldalú
tartalma egyúttal azt is jelezte,
hogy a magyar sajtó ekkor
lépést tartott a
nagyvilágéval. Így volt
lehetséges, hogy amikor 1839.
január 6-án a francia La
Gazette de France hírt adott
Louis-Jacques-Mandé
Daguerre vegyész különleges
képrögzítési találmányáról.
Hatalmas sikerét jól példázza,
hogy alig egy évvel a
bemutató után, 1840-ben,
már több mint 20 nyelven
jelent meg leírás róla,
többek között magyarul is. A
sors fintora, hogy William
Henry Fox Talbot 1839. január
31-én a londoni Royal
Societynek bemutatott
negatív-pozitív eljárása, a
talbotípia megelőzte a francia
bejelentést, azonban olyan
szabadalmi megkötések
voltak rajta, melyek nem
William Henry Fox Talbot (Lacock Abbey,
kelhettek versenyre a
„világnak ajándékozott”, Wiltshire, 1800. február 11. – 1877.
szeptember 17.) angol utazó, matematikus,
vagyis közkincs botanikus, nyelvész, asszirológus, régész, a
dagerrotípiától. talbotípia (kalotípia) néven ismert
fotóeljárás kifejlesztője.
A kalotípia vagy talbotípia
egy fotográfiában használt
pozitív illetve negatív
képrögzítési eljárás
megnevezése. Bár már
1834-ben elkezdte a
kísérleteket, William Henry
Fox Talbot 1839. január 25-
én jelentette be találmányát
a Royal Societynek írott
levelében, viszont csupán
1841-ben William Fox Talbot: Nyitott ajtó (1844)
szabadalmaztatta.
Cím nélkül, William Henry Fox Talbot: Türelmes kocsis (1840 végén, Kalotípia)
Az első negatív-pozitív eljárás, a
ma használt legtöbb fotográfiai
eljárás őse. Klórezüst
kimásolópapír. Ránézetre
általában matt, tónusa a
téglavöröstől a barnán keresztül a
bíbor-feketéig terjed, vékony
papírhordozón található, a kép és
hordozó azonos felületű, a képes
oldal és a papír hátulja hasonlóak
egymáshoz, a papírhordozó
viszonylag vékony, kötőanyaga
nincs.
1841–1857 között volt általánosan
elterjedt, a kor fotográfusai
előszeretettel használták, mivel a
fényképezés első évtizedében
William Fox Talbot: gyakorlatilag ez volt az egyetlen
Várakozó halászfeleségek St. Andrewsban eljárás, amely papírképet
eredményezett.
Dr. H. W. Diamond: Egy női
elmegyógyintézet lakói (1848-1858)
Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond:
Surrey Megyei Elmegyógyintézet női
Diamond 1840-ben osztályának betege, c. 1855
ismerkedett meg
Frederick Scott
Archerrel, aki az egyik
betege volt és egyike
azon első fotósoknak,
akik a nedves
kollódiumos eljárást
alkalmazták. Az eljárás
neve is az ő nevéből
származik; Archer
kollódiumos eljárás.
Surrey Megyei Elmegyógyintézet
Diamond már a
női osztályának betege, c. 1855 fotográfia
megjelenésének korai
szakaszában több
írásában is foglalkozott
a fényképezés
tudományával. 1853-
ban egyik alapító tagja
volt a Fotográfiai
Társaságnak.
Szakmailag kiválóan
képzett volt mind
tájfényképezésben,
mind csendéletek
ábrázolásában,
azonban napjainkban
a mentálisan sérült
betegeiről készült
portréi révén ismerjük
nevét.
Fotó: Henry Peach Robinson: Portrait of Dr. Hugh Diamond, 1869

Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Diamond az 1840-es években
Surrey Megyei Elmegyógyintézet női pszichiátriát tanult a Londonban
osztályának betege, c. 1855 és 1848-ban nevezték ki a Surrey
Megyei Elmegyógyintézet női
osztályának felügyelőjévé. Ekkor
egyesítette a fotós tevékenységét
és az orvosi tapasztalatait,
melyeket felhasználva 10 éven
keresztül fényképezte az
elmegyógyintézet betegeit. A
képeken egyszerű pózokban,
többnyire világos háttér előtt látjuk
modelljeit, éles kontrasztot
mutatva az abban az időben
ismert hagyományos műtermi
portrékkal szemben.
1856 májusában Diamond Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey
Megyei Elmegyógyintézet női osztályának
előadást tartott a Királyi betege, c. 1855
Gyógyszerészeti Akadémián
mint a Londoni Fotográfiai
Társaság titkára A fotográfia
felhasználhatósága a fiziognómia
és az elmezavar jelenségeinek
megfigyelésénél címmel. Diamond
előadásában hangsúlyozta, hogy a
fotográfia használata az elmezavar
kezelésében fontos szereppel bír.
Szerinte az orvosok a betegek
arcainak tanulmányozása révén
azonosítani tudják és akár
diagnózist is képesek felállítani a
különböző mentális betegségekről.
Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey
Megyei Elmegyógyintézet női osztályának Később a portrék
betege, c. 1855 megjelentek egy tudományos
folyóiratban és egy
kiállításon is bemutatták
képeit, ahol elég vegyes
kritikát kapott. Az emberek
nem tudták eldönteni, hogy
ez művészet vagy tudomány
és nem tudták azt sem,
hogyan értelmezzék a
fotókat.
Diamond képei 2014-ben a
The Face of Madness (Az
őrület arca) című könyvben
jelentek meg.
Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának
betege, c. 1855
Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond: Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának
betege, c. 1855

Surrey Megyei Elmegyógyintézet
női osztályának betege egy halott
madár tetemével, c. 1855
Duchenne, a fényképező orvos
kísérletei (1852-1862)
Fotó: Duchenne de Boulogne:
A fényképezés feltalálása Orvosi kísérletek, 1852-1862
után eltelt másfél évtizedben
már megszaporodtak a
fotografálás alkalmazási
területei. Az aktfotó a
csábítás, a portré az
emlékezés eszköze lett, a
leltárkészítés a
néprajztudomány, a
halottról készített felvétel
az emlékezet megőrzés, a
bűnügyi nyilvántartás
számára készített fotó pedig
a nyomozás segítője lett.
Orvosi kísérletek, 1852-1862 Várható volt, hogy előbb-
utóbb az orvostudomány is
megpróbálja felhasználni a
fényképezés során szerzett
eredményeket. Az orvosi
kutatás területén először
1844-ben, Léon Foucaultnak
sikerült mikroszkopikus
dagerrotípiákat készítenie
emberi vértestekről, majd
pár évvel később Duchenne
de Boulogne volt az első,
orvosi végzettségű
fényképész, aki a modern
orvoslás területén
hasznosította a
fotografálást.
Az 1806-ban született Fotó: Duchenne de Boulogne:
Douchenne de Boulogne Orvosi kísérletek, 1852-1862
húsz éves korában kezdte el
orvosi tanulmányait. A
szaklapokban megjelent
írásaiban az elektroterápia
során elért eredményeit
publikálta. A fotográfus-
orvos azt feltételezte, hogy
az emberi lét alapvető
állapotait (öröm, félelem,
csodálkozás, csalódás,
ijedtség, fájdalom) bizonyos
izmok stimulálásával is ki
lehet váltani, melyek az arc
rezdüléseiben jutnak
kifejezésre.
Orvosi kísérletek, 1852-1862 Az izmok ingerlésére kettő
vagy négy elektródát
használt, a szükséges
áramot pedig egy, a
szobában található generátor
szolgáltatta. Összesen öt
vizsgálati alany állt
Duchenne rendelkezésére:
egy fiatal és egy idősebb nő,
egy leendő anatómus, Jules
Talrich, egy alkoholista
munkás és kedvence, a
szellemileg visszamaradott
cipész.
"A fényt úgy irányítjuk, hogy
az elektromos impulzussal Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi
előidézett ráncok a lehető kísérletek, 1852-1862
legplasztikusabban
érvényesüljenek. [...] Egy
asszisztensem nedves
kollódiummal teszi
érzékennyé a lemezt. Mielőtt
a fényképezőgépbe kerülne,
a kísérletet végző személy
az asszisztens segítségével
olyan testtartást keres, amely
jól láthatóvá teszi anélkül,
hogy a máris jól beállított
kísérleti alanyt megzavarná.”
kísérletei(1852-1862) Előre megbeszélt jelre az
asszisztens nyitja és zárja az
objektívet. Végül a kísérlet
vezetője maga vállalja a
kidolgozást" - számol be
Duchenne a felvétel
folyamatairól, aki 1852-től
kezdett bele kísérleteinek
fényképpel való
dokumentálásába. Duchenne
saját maga hívta elő -
asszisztense segítségével
készült - képeit, erről tesznek
tanúbizonyságot a képen
látható fekete ujjvégei és
körmei is, ami az akkori
képrögzítési eljárásoknak
köszönhetően egyben a
fényképészek védjegye is
volt.
Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862
Duchenne, a fényképező orvos kísérletei
(1852-1862)
A képeket valószínűleg
több helyszínen
készítette, de a
történészek beszámoló
alapján biztosan
dolgozott a lakásán is,
ahol egy laboratóriumot
is berendezett. A francia
Archives Nationales
gyűjteményében
található 11 fotón, a kor
leghíresebb portréfotósa;
Nadar pecsétje is
feltűnik.
Fotó: Duchenne de Boulogne: Orvosi kísérletek, 1852-1862
Duchenne, a fényképező orvos kísérletei
(1852-1862)
Duchenne 1862-ben Le
Mécanisme de la
Physionomie Humaine
címmel adta ki különös
vizsgálatának eredményeit,
de könyve sajnos nem kapott
nagy nyilvánosságot. Darwin
- aki 1872-ben megjelent
könyvében a bejegyzésben
látható fotókat is publikálta -
megállapította, hogy
Duchennet pályatársai nem
vették komolyan.
Orvosi kísérletek, 1852-1862
Duchenne,
a fényképező
orvos kísérletei
(1852-1862)

Orvosi kísérletek, 1852-1862
André Disdéri
(André Adolphe Eugène Disdéri)
André Adolphe Eugéne Disdéri
(Párizs, 1819. március 28. – Párizs,
1889. október 4.) francia fotográfus.
1852-ben Párizsba ment és hitelből
fényképészeti műtermet nyitott. Jó
üzleti érzéke volt, de nem volt a
legjobb szakember. Felismerte, hogy
az addigi fényképészeti eljárások túl
drágák voltak a közember számára,
s mérsékelni akarta őket. Egy új
társadalmi réteget célzott meg, a
„piacbővítést” tűzve ki céljául. A
normál névjegykártya méretében
kartonlapra kasírozott
sokszorosított portréfotókat
készített, hogy azokat a
névjegykártyák helyett
használhassák. Átütő sikert ért el
ötlete.
André Disdéri
A dagerrotípia helyett (amelyről
másolat nem készülhetett), a
nedves eljárást használta
felvételei elkészítéséhez (nedves
eljárás 1851-től létezett csupán).
Disdéri a felvételeket általában 4
lencsés fényképezőgéppel
készítette, így egyszerre készített
több felvételt ugyanarra a
lemezre.
Kisebb méret + több (akár 10)
kép egy kollódiumos nedves
eljárásos üveglemezen,
egyszerre előhívva és másolva
(albuminpapírra) =
sokszorosíthatóság, olcsóság. Vizitkártya, Szerdahelyi Kálmán
Képmérete: 5,4 X 9.2 cm volt 6.3 1865 körül, Disdéri készítette
X 10.5 cm-es kartonra ragasztva. Párizsban
André Disdéri
Az akkori árak egyötödéért 8 darab
vizitkártya-portrét kínált. 1854.
november 27-én szabadalmaztatta
eljárását, képméretét.
Divatot teremtett vele, még III. Napóleon
is megfordult műtermében, majd Disdéri
lett az udvari fényképésze. Műtermet
nyitott Madridban és Londonban is, sőt
még fénynyomó üzemet is létesített.
Megrendeléseit 2 napos határidővel
vállalta, ez akkoriban nagyon gyorsnak
bizonyult. Sok konkurens fényképész
tönkrement általa, még Nadar is
aggódott jövőjéért.
Szilágyi Gábor: „Ami mindenki számára
elérhető, az egy idő után már senkinek
sem vonzó.”
A divathullám 1865 körül már csitult,
Disdéri elbukott. Egy nizzai menhelyen
halt meg koldusszegényen, félvakon,
süketen.
André Disdéri
A koporsókban a Versailles-i áldozatok fekszenek 1871. Fotó: André Disdéri
Női- és férfi aktfotók a fényképezés korai
szakaszából (18+)
A fényképezésben élen járó
országok sajátos megjelölést
találtak a művészi akt
megnevezésére, amellyel
kellőképpen kifejezhető volt
a tevékenység művészi
rangja. Az angol nude és a
francia le nu artistique a
művészi igénnyel alkotott,
meztelen testet ábrázoló
művet jelöli, szemben az
angol naked és a francia nu
kifejezésekkel, amelyekkel a
természetes meztelenséget,
a pucérságot illették.
Fotó: Oscar Gustav Rejlander: Ariadne, 1857
szakaszából (18+)
A magyar nyelv nem
rendelkezik megfelelő
szakkifejezéssel a meztelen
testet ábrázoló műalkotások
megnevezésére. A nálunk is
használatos akt szót a német
nyelvből vettük át. A XIX.
századi német festők
szóhasználatában alakult ki a
fogalom a latin actus
(tevékenység, eljárás)
kifejezésből. A fényképezés
megjelenését követő első két
évtizedben született aktfotók
(dagerrotípiák) alkotóit - kevés
kivételtől eltekintve - nem ismeri
a szakirodalom. – olvashatjuk
Szilágyi Gábor a Fotóművészet
története. A fényrajztól a
Fotó: Ismeretlen: Ülő, női akt, c.1850 holográfiáig című könyvében.
szakaszából (18+)
Az előadás anyagába az
1850-es években készült
aktfotókból válogattam,
melyeket 2012-ben a New
York-i Metropolitan
Művészeti Múzeumban
megrendezett Naked before
the Camera című kiállításon
is bemutattak. A
válogatásban helyet kaptak a
szövegben megemlített
fotográfusok, de a
fotótörténet első száz évét
felölelő és már szerepelt,
említett fotóművészek,
Nadar, Rejlander és Le
Gray egy-egy aktfotóját is
bemutatom. Fotó: Nadar: Álló női akt, c. 1860-61
szakaszából (18+)
Fotó: Charles Alphonse Marlé: „A művészi akt kifejezést
Férfi akt, c. 1855
– írja Kenneth Clark – a
XVIII. század elejének
művészetkritikusai
alkották azzal a céllal,
hogy e megnevezés
nemesítő rangjával
fogadtassák el az akkor
még igen puritán
társadalomban az Itáliából
tömegével érkező,
meztelen férfiakat és
nőket ábrázoló szobrokat
és festményeket.
Női- és férfi aktfotók a
fényképezés korai
szakaszából (18+)
Fotó: Hermann Krone: Női akt, 1852
A Viktória-korszak meztelenség-ellenességét – folytatja Clark – nem annyira

szemérmessége, mint inkább egy hallgatólagosan elfogadott, a viselkedést
szabályozó kód tiszteletben tartása eredményezte. Ez a kód a valóságtól
irtózó és azt a művészetben viszontlátni nem kívánó művészi ízlést volt
hivatott statuálni és érvényesíteni.
Elfogadott, sőt megengedett volt Női- és férfi
mezítelen carrarai márványból
készített szobrokkal díszíteni egy aktfotók a
szalont, de az ízléstelenség
netovábbjának számított nevén fényképezés
nevezni a bokát vagy lábszárat, az
emberi test más régiójáról nem is korai
beszélve.” – írta Clark az 1969-ben,
Párizsban kiadott Le Livre de Poche szakaszából
című könyvében.
(18+)
Fotó: Julien Vallou de Villeneuve: Női akt, c. 1853

szakaszából (18+)
A korai aktfotósok jól tudták, hogy műveiket csak
akkor fogadtathatják el, ha tiszteletben tartják a
kor uralkodó társadalmi és esztétikai normáit.
Fontosnak tartották, hogy alkotásaik egy-egy
híres festményt idézzenek a nézők
emlékezetébe. Éppen ezért az aktfényképezés
elengedhetetlen kellékei voltak a kasmír
függönyök, brokátok, görög-római vázák,
szobrok, rekamiék, stb.
Fotó: Gustave Le Gray: Női akt, 1857

Női- és férfi
aktfotók a fény-
képezés korai
szaka-
szából (18+)
Az 1821-ben született
Charles Alphonse Marlé
férfiaktja is festők vagy
szobrászok munkáit
segíthette. Neves
festőművészek, mint például
Gustave Courbet -
művészettörténészek
véleménye alapján - Julien
Vallou de Villeneuve
fényképei alapján készítette
mára már világhírűvé vált
festményeit.
szakaszából (18+)
A francia romantikus
festő Delacroix
beszámolója szerint,
aki 1854 júniusában
egy héten keresztül
dolgozott együtt
Durieu-vel az egész
napot a pózok
beállításával töltötték,
vázlatokat rajzoltak,
majd Durieu egy-
másfél perces
expozíciós idővel
felvételeket készített.
Delacroix: A Szabadság vezeti a népet
Delacroix: Nő fehér harisnyában.
1885 (a Kodak megjelenése előtt) kalotípia
vagy talbotípia eljárással készült fotográfiák
Rózsa Sándor Szegeden

életfogytiglani fegyházra ítélték, 1878-
ban halt meg Szamosújváron.
Rózsa Sándor 1878 előtt
készült képe
Andrássy
Gyula 1885
előtt készült
képei
Gyula Andrássy ~ Gyula Count Andrássy de Csíkszentkirály et Krasznahorka (3 March

1823 - 18 February 1890)
30 évesen
(1867)
24 évesen (1861)
Erzsébet királyné
1837. december 24. München, 1898.
szeptember 10. Genf
Rajz vagy fotográfia?
Zicsi és vásonkeői gróf
Zichy Karolina Leopoldina
(Pozsony, 1818. november
8. – Budapest, 1903.
január 30.) Zichy Károly és
Batthyány Antónia
gyermeke, Károlyi György
felesége.
Zichy Karolina 1846-ban (Barabás Miklós rajza)

Nadar Gaspard-Félix Tournachon
Nadar (eredeti
neve: Gaspard-Félix
Tournachon (Párizs,
1820. április 6. –
Párizs, 1910. március
21.), franciafotográfus,
karikaturista, újságíró,
író és léghajós, a
fotográfia egyik
klasszikusa.
24 évesen került Párizsba.
Érdekelte minden technikai
újdonság.
Festészetet tanult, majd
újságokba kezdett írni és N.
álnéven karikatúrákat
rajzolt. Novellákat és
humoros karcolatokat is írt.
Fényképezéssel is
foglalkozott, az akkoriban
korszerűnek számító nedves-
kollódiumos eljárással
kísérletezett. Műtermében
olyan híres emberek fordultak
meg, mint Delacroix, Dumas,
Baudelaire és Jules Verne. Jules Verne
Elsőként kísérletezett
villanyvilágítással.
Alexandre Dumas 1849-ben megalapította
a Revue comique-
ot. 1854-ben Panthéon
Nadar címen hetilapot
indított, híres
személyekről készített
karikatúrái élénk
érdeklődést keltettek.
Később már fényképeket
adott ki Kortársaim
képtára, avagy Nadar
Pantheonja című
albumában.
Eugène Delacroix
Behatóan foglalkozott
a léghajózás problémái-
val is. Több idevágó
munkát írt.
A légcsavart nevezte a
jövő léghajói
hajtóeszközének. Egy
általa épített hatalmas
léghajóval számos utat
tett meg. 1858-ban már
léghajóról is
fényképezett.
Liszt Ferenc portré
Fotó Nadar fiáról,
amelyet Nadar
készített a japán
nagykövetségen
1863-ban
Léghajójáról 1859-
ben Solferinónál felvételeket
készített az ellenséges
hadállásokról. 1862-ben
ívfényben készített
felvételeket a Párizs
alatti csatornákról és kata-
kombákról. 1876 és 1890 kö
zött sorozatban készített
arcképei Kortársi
Galéria című kötetében
jelentek meg. Az 1870-
es porosz–francia
háborúban a Párizs elleni
ostrom idején egy léghajós-
Nadar léghajós arcképe osztag parancsnoka volt.
Honoré Daumier
karikaturája Nadarról a Le
Boulevard-ban jelent meg
1862. május 25-én,
"Nadar művészi szintre
emeli a fotózást" címmel.
Le Bris és az Albatros II.
A "Le Géant" - katasztrófája Neustadt
am Rübenberge-ben (Hannover
mellett) Illusztráció egy újságban.
Könyvillusztrációi és karikatúrái
Caricature of Balzac,
1850
Caricature of Charles Dickens,
1868
Az 1860-80-as évek két
legnagyobb hatású Montázs és fotó
fényképésze Angliában a
festőből lett
"művészfényképező",
Oscar Gustave
Rejlander (1813-1875) és
Henry Peach
Robinson (1830-1901)
volt. Mindketten a montázs
segítségével erőszakolták rá
a fotóra az akadémikus
festészet patetikus vagy
anekdotikus témáit és merev
kompozíciós szabályait.
Mindezek a fotóban egyaránt
disszonánsan hatottak.
Oscar Gustave Rejlander
Oscar Gustave Rejlander: The Dream (az álom), 1860.
Az élet két módja a Rejlanders-i moralisztikus fotó-montázs fotó-
montázs, saját munkája, 1857.
apa
(2) fia (1) fia
A felvétel három központi alakja az apa és két fia. A két fiú elérve a felnőttkor
választás előtt áll, hogy milyen úton haladnak tovább az életben. Egyikük a
tudást és a bölcsességet, míg másikuk a jövő helyett a jelen örömeit a kéjt
és a bűnt választja. Az apa az erkölcstelenebb utat választó fiára emeli óvó
tekintetét. A fotográfiát Raffaello monumentális festménye, Az athéni iskola
(1509) ihlette.
Raffaello monumentális festménye, Az athéni
iskola (1509)
Rejlandernek a nagyméretű, 41 x 79 cm-es mű elkészítéséhez
nagy műteremre és rengeteg fényre lett volna szüksége, hogy
az általa elképzelt kompozíciót egyetlen fényképen örökítse
meg. A technikai nehézséget úgy hidalta át, hogy nem egy
hanem 32 fényképből alkotta meg végső felvételét. Az egyes
felvételek elkészítéséhez színészeket és prostituáltakat bérelt
fel, hogy álljanak modellt neki. A fotózás és az elkészült képek
összeállítása, Rejlander saját elmondása szerint, mintegy hat
hetet vett igénybe.
A felvételt Rejlander 1857-ben a Manchester Art Treasures kiállításra
készítette. Az alkotás a bemutatót követően heves reakciókat váltott ki.
Többen bírálták a művészt azért, hogy egy összeállított fotót tár a
nyilvánosság elé, melyet semmiképpen sem tudtak önálló művészi
alkotásnak tekintetni. Mások az ábrázolt meztelenséget kifogásolták, annak
ellenére is, hogy a kiállításon nem ez volt az egyetlen aktkép. Az élet két
útját erkölcstelennek tartották. A Scottish Society 1858-ban – a meztelen
alakokra tekintettel – csak úgy volt hajlandó kiállítani a képet, hogy a bal
felét függönnyel takarták el.
Voltak azonban rajongói is a felvételnek, akik korszakalkotónak tartották
Rejlander művét. A Photography Notes 1857. évi áprilisi számában az egyik
kritikus így jellemezte a képet „csodálatos [...] egyértelműen kategóriája
legjobb fotográfiája”. A negatív reakciók miatt maga a művész is
bekapcsolódott a képpel kapcsolatos diskurzusba. „...felvenni a versenyt a
külföldi művészekkel, kiállni a próbát munkáink szembesítésekor. [...]
bebizonyítani a képzőművészeknek, hogy a fényképeket segítségként
használhatják fel alkotótevékenységükben. [...] Úgy vélem, nincs messze az
az idő, amikor a valódi művészet és a fényképészet kéz a kézben jár majd
A Az élet két útjából öt példány készült. Egyet Viktória brit királynő vett
meg, később ezt a fotót odaajándékozta férjének, Albert hercegnek. A többi
példány a Birmingham Photogarphy Society, Sir David Brewster skót fizikus
és egy streathami férfi tulajdonába került. Az utolsó példány tulajdonosáról
nincs információ. Mára az eredeti mű egyetlen példánya maradt fenn,
mely – a Royal Photography Society jóvoltából – a rochesteri George
Eastman House gyűjteményében található.
Henry Peach Robinson
• Henry Peach Robinson
(Ludlow, 1830. július 9. –
Royal Tunbridge Wells,
1901. február 21.) angol
fotográfus, a piktorialista
fotográfia jelentős
képviselője. A haldokló
búcsúja (1856) című
alkotása a 19. század egyik
híres fotográfiája.
Henry Peach Robinson: A haldokló búcsúja (albuminpapír, 1858)
Henry Peach Robinson: Ő, a szerelméről sosem szólt (She never told her Love)
Fotó: Henry
Peach Robinson:
Piroska és a
farkas, 1858. No.
1
Gyere csak,
kislányom! Itt van
kalács és egy
üveg bor, vidd el a
nagymamának!
Beteg is, gyenge
is szegényke, jól
fog esni neki.
Fotó: Henry Peach
Robinson: Piroska
és a farkas, 1858.
No. 2
Ki van ott? -
kérdezte a farkas,
Én vagyok, az
unokád - felelte
Piroska - hoztam
neked kalácsot
meg egy üveg bort.
Fotó: Henry Peach
Robinson: Piroska
és a farkas, 1858.
No. 3
Amikor Piroska
belépett a
szobába, nagyon
meglepődött, hogy
milyen furcsán néz
ki a nagymamája
hálóingben.
Fotó: Henry Peach
Robinson: Piroska
és a farkas, 1858.
No. 4
Piroska, miután
hazaért elmesélt
mindent
édesanyjának.
Gustave Le Gray (1820–1884)
A tájkép fotós
Le Gray tájképe 1857
A Journal of the Photographic Society egyik bírálója (1857. február 21.)
elragadtatással írt Le Gray tájképeiről
Le Gray tájképe 1857
Szeged fotótörténete 1859.
Szegeden a legelső
fényirdát az Amerikából
hazajött Debrecenyi
Ignác létesítette.
Ugyanekkor már
dolgozott az első amatőr
fényképész is, a
gyógyszerész
képzettségű Rorhbach
Antal, aki a kor műszaki
bravúrjának számító
vasúti híd építésének
krónikása volt.
Bietler Ferenc 1862-ben jár
először Szegeden. Műterme 1864-
1866 közt Mayer és Bietler néven a
Széchenyi tér 152. sz. Rieger
házban volt. 1869-ben új
napfényműtermet épített a színház
mellett a Könyök utca 308 sz. alatt
(ma Kölcsey és Kelemen u torkolata
helyén). 1875-ben evvel
párhuzamosan még egy műtermet
létesített régi fényképészete helyén
Bietler és Knirsch cégnévvel. 1879-
ben még működött, de árvíz-
felvételeket nem ismerünk tőle,
mert közben Makón tartott
műtermet. 1882 tavaszán szegedi,
színház melletti műtermének
lebontására kötelezték. Ideiglenes
műterem építésébe kezdett társával,
Herke fényképésszel. Az első ismert
szegedi tablót Bietler Ferenc
Bietler Ferenc: Aigner Nándor fűszeres készítette 1864-ben a Szegedi
Dalárda működő tagjairól.
Az első ismert szegedi tablót Bietler Ferenc készítette 1864-ben a Szegedi Dalárda
működő tagjairól.
Egy helyi polgár fotója
Bietler műtermében.
Bietler Ferenc Kilenc tagú férfi csoportkép 1863-ból.
Gyógyszerészből lett Szeged első
amatőr fényképésze
Rohrbach Antal volt az első szegedi amatőr fotós, habár pályáját

gyógyszerészként kezdte. Miután egyetemi oklevelét a Pesti Királyi Egyetemtől
1848-ban megkapta, Szegeden nyitott gyógyszertárat a Segítő Boldogasszonyhoz
címen.
Gyógyszertára a
Rozália tér (később
Gizella tér, ma Aradi
vértanúk tere) és a
Szentháromság utca
sarkán volt az un.
Lausevits házban.
Rohrbach Antal
készítette az első ismert
szegedi fényképet, a 21
éves Hegedűsné
Bodenburg Lina
színésznőről1857-ben.
„X”
Rohrbach Antal fényképe a Széchenyi téri vásárról 1860-61

körül.
Rohrbach ezen felvételét tarják számon Szeged első városfényképeként. A
képen fellelhető több, ma is álló, az árvizet túlélt épület is. Ilyen jobboldalt a
felsővárosi templom, valamint a kép közepén látható Rieger ház, ami ekkor
mindössze nagyjából két éves volt.
A baloldali templomtorony az 1905-ben lebontott Szent György templomé,...
„X” – el jelölve, tőle jobbra a rondella mögött a Szeged-felsővárosi templom
látszik.
Rohrbach Antal fényképe a vasúti híd terhelési
próbájáról 1858-ban.
Rohrbach 1857 és 1859 között készített felvételeket
az épülő vasúti hídról, melyekkel a sajtóba is bekerült.
A felvételt, mindamellett, hogy Szeged első panoráma
felvétele, a mai napig a 19. század egyik legjobb
magyar vasúti fotójaként tartják számon.
Rohrbach Antal védjegye
Szegedi Árvíz 1879.
A felvételeket Letzter és Lausher készítette
Letzter Lázár Kassán
született 1832-ben.
Műterme, melyet 1869-ben
nyitott meg feltehetőleg a
Dáni utca 2-ben,
„gyermekeket legzsengébb
kortól kezdve, legújabb
módszer szerint ízléssel
kiállítva, valamint
festéseket, olajban is”
vállalt.
Az árvízkor, 1879-ben bár
nem tartózkodott a
városban, volt egy társa,
nevezett Lauscher Lipót,
aki megörökítette a
katasztrófát.
„A szegedi rablók sem
kerülhetik ki a
halhatatlanítás sorsát”
1870 májusában kérték

fel Letztert, hogy örökítse
meg a szegedi börtönben
ülő legveszélyesebb
bűnözőket.
A következő képeken egy
1868. decemberi éjszakán
elkövetett vonatrablás
támadói szerepelnek, akik a
mai Petőfiszállás közelében
felszedték az egyik
sínszálat, majd azt a
vágányon keresztbe téve
kisiklasztották a Félegyháza
felől érkező gőzöst.
A történet vége pedig
sejthető, hiszen másfél
évvel később a börtönben
készült róluk felvétel.
Petőfiszállás közelében felszedték az egyik sínszálat… (illusztráció)
Lauscher Lipót (1838-1881)
felesége Letzter Nanett. Az izraelita
anyakönyv szerint mindketten
Szeged, Budai országúti lakosok. A
fényképészetet föltehetően
Szegeden sajátította el, talán
Letzternél, az anyakönyvben Letzter
Lázár keresztkomájaként szerepel,
majd 1875-79-ig a Lauscher és
Társa cég egyik tulajdonosa, ahol
Letzter Lázár a társa. Az árvíz után
belső családi okok a cég nevének
megváltoztatására késztették.
Műterme az árvíz után is a Hoffer-
házban maradt. Lauscher Lipót
nevével jelzettek a szegedi várat
minden oldalról és a széképület
tornyából megörökítő fényképek.
A kilenc darabból álló
fényképsorozat 1881-ben a bontás
idején készült. Ez volt az utolsó
munkája, munkadíját a város már
özvegyének fizette ki.
Egy kis pletyi…A családi história
Lauscher Lipót 1838-ban született,
1862-ben feleségül vette Letzter
Nanettet. A családban volt egy
híres fényképész, Letzter Lázár,
akinek ekkor már híres műterme
volt. Valószínűleg tőle tanulta el
Lauscher is a fényképészet
tudományát.
Egy időben Letzterrel dolgozott is
együtt, a Letzter és Társa cég
társtulajdonosa volt, majd
valószínű családi okok miatt 1880-
ban kivált a cégből. Egy évre rá
pedig elhalálozott, ezután
felesége, Nanette vette át az
üzletet és még egy éven át
üzemeltette, majd ő is betársult
Letzter Lázárhoz, aki ekkor ért
vissza belgrádi útjáról.
Lauscher Lipót egy az 1879-es árvíz idején
készült felvétele
A képen a Klauzál tér látható, még mielőtt
teljesen eltűnt volna a víz. A baloldali bérház
az 1872-ben épült Kiss Dávid ház.
A Szegedi Napló írása
Lauscher halálozásakor:
„Lauscher Lipót, helybeli jó
hírű fényképész, hosszú
betegeskedés után tegnap
elhunyt s ma délután
kísérték örök nyugalomra.
(…) A boldogult a
fényképészetnek élt s ezt
nálunk a fővárosival egy
níveaura s magas
virágzásra emelte, s e
részben érdemei
eltagadhatatlanok. Virágzó
üzletét özvegye viszi tovább,
ki ezt tényleg már régóta
vezette.”
A Szegedi vár belső képe bontás előtt. A felvételt Lauscher Lipót 1879 őszén
készíthette
A rondella képe bontás előtt. A felvételt Lauscher Lipót 1879 őszén készíthette
Az Árvaház 1879-ben (mai Londoni krt.-
Kálvária sgt. sarok)
A kaszinó 1879-ben (volt Juhász Gyula

Műv. Központ, ma fellebbviteli bíróság)
Rókus városi templom és a városi ispotály
A Szentháromság utca
Lauscher Lipót képe: Csónakos mentőalakulat a Dugonics utcában
Lauscher Lipót képe: a paprikamalomnál
Klösz György
Budapestről érkezett
Szegedre az árvízkatasztrófa
után. 1879 április 4-én
újságolják: „fényképíró
érkezett … műszereit egy
tágas ladikban állította fel.”
Ez a fényképész Klösz
György volt, aki ismereteink
szerint 47 felvételt készített.
Ezekből 13 db csak
üvegnegatívon, 24 db csak
fényképen, 10 db pedig
negatívon és fényképen is
ránk maradt. Az
üveglemezek négy-lencsés
géppel készülhettek. Így egy
lemezen négy felvétel van -
általában ugyanabból a
témából, vagy kettőből -
kevés térbeli eltolódással.
Árvízfelvételeit négyféle
sorozatban hozta
forgalomba.
A szegedi Nagy Víz 1879
Klösz György: Tisza és a vár. Jobbra fent a rondella

(1) Back Bernát gőzmalom kéményei, (2) Régi tisztasági fürdő kéménye, (3) Szerb
templom, (4) Szent Demeter templom, (5) Vármaradvány, (6) épülő színház
3 4 6
1 2
A felvétel 1883 tavaszán, nyár elején

készülhetett (1)
Foto: Klösz György

(3)
(4)
(2)
(1)
Klösz György: a templom tér (1) Oskola u. (2) Rozália kápolna, (3) Szent Demeter
templom (4) Szerb templom
Az 1879-es szegedi nagy árvíz
A belváros a városháza
tornyából
A belváros, a Takaréktár utca

(1)
(2)
(4)
(3)
A belváros Széchenyi tér (1) városháza, (2) Zsótér-ház, (3) Profont-ház (4) A régi
takarék épülete
Széchenyi tér
(1) Bérház, (2) városháza, (3) Zsótér-ház, (4) Profont-

ház (5) A régi takarék épülete, (6) Takaréktár u.
(2)
(5)
(3)
(4) (6)
(1)
A Széchenyi tér. A várfalon a menekültek fehér sátrai
A Rozália kápolna a mai Aradi vértanúk terén
A Gizella tér (a mai) Aradi vértanúk tere vízben (1) az Ipartestület székháza
(1)
Széchenyi tér, a régi Szeged-Csongrádi Takarék épülete, az OTP elődje
Keglovich Emil
Egy kiváló fényképész
középszerű élete
Keglovich Emil a mai
Románia és Ukrajna
területén fekvő
Bukovinában született
1856. június 23-án.
Szegeden 1882-ben
kezdte munkásságát
Letzter Lázárral
közösen, aki Laucher
Lipótot is kitanította.
Keglovich egyik
üzletének
portálja. Fotó: T.
Knotik Márta:
Fényírók és
fényirdák Szegeden
(1859-1913) /
Hungaricana
Gévay Béla
Gévay Béla 1841 körül született a ma már Ausztriához tartozó Pinkafőn. Első
fényképészetét Pesten nyitotta, majd 1886-ban Makón próbált műtermet fenntartani,
de két évvel később már Hódmezővásárhelyen dolgozott rövid ideig. 1888.
november 1-én nyitotta meg szegedi, Horváth Mihály utcai műtermét abban a
Rieger házban, ahol 1862-től két éven át Bietler Ferencnek is volt üzlete.
A szögedi huszárok fényképe
1890 májusában írnak az újságban az általa készített Gévay Béla, un. „emlékképről”, melyen
az „egyszeri szögedi hajdúk”- kat, azaz a város cselédjeit, közszolgáit ábrázolja. „(…) A régi
zsinóros mundért nemsokára lehámozzák róluk. Azután csak a szegedi múzeumban lehet régi
röndér gúnyát látni, vagy azon az emlékfényképen, melyet a nagy reformátor főkapitány most
kegyeletből a város cselédjeinek jelenlegi uniformisáról készíttetett. A város cselédjeiből egy-
egy díszpéldány van megörökítve a fényképen a mostani mundérban. Egymás mellett a
nagycsontú, impozáns portás, a rendőrőrnester, lovasrendőrkáplár, gyalogosrendőr káplár, a
főispán, polgármester és főkapitány nyalka huszárjai, a lovas és gyalog közrendőr,
hivatalszolga és itt feszít a parádéskocsis, a tűzoltó, a vámőr a kocsipiszkáló spádéval.”
Plohn Illés Hódmezővásárhelyről
érkezett a szegedi árvízkatasztrófa
hírére. 1879. április 20-án már hirdette,
hogy a „Szegedi katasztrófa” szomorú
részletei fényépekben nála kaphatók.
Tizenhat árvízfelvételéről tudunk,
melyekből öt darab eredeti
üvegnegatívot őriz a szegedi múzeum.
Plohn Illés árvízfényképeiből két
méretben készült sorozat, az elsőn a
fényképész saját kezű aláírása
szerepel, az 1900-as évek elején
készült fényképeken fia, Plohn József
pecsétje található, a fényképek
kartonján dekoratív lombdísszel.
Plohn József
Plohn Illés (Plohn József édesapja) 1868-ban alapította Hódmezővásárhelyen

fényképészeti és festészeti műintézetét. Plohn Józsefet néprajzi tárgyú felvételek
készítésére a Kossuth-díjas néprajzkutató Kiss Lajossal való barátsága ösztönözte.
Ilyen tárgyú felvételeinek száma több mint háromezer volt, melyek közül 1635 darab
18x24-es, illetve 13x18-as lemez került a Tornyai János Múzeum tulajdonába, s így
maradt fenn az utókor számára
Plohn Illés : Ismeretlen család,
régi cabinet fotó
Plohn Józsefet baráti
Plohn József felvétele kapcsolat fűzte a városban
élő művészekhez - Tornyai
Jánoshoz, Endre Bélához -
akiknek érdeklődése a 20.
század elején a
népművészet felé fordult.
Ez ösztönözhette a
fényképészt a korabeli
népéletet bemutató
felvételek készítésére. Ilyen
tárgyú felvételeinek száma
több mint háromezer volt,
melyek közül 1635 darab
18x24-es ill. 13x18 negatív
Plohn Illés felvétele üveglemez került a Tornyai
János Múzeum tulajdonába,
s így maradt fenn az utókor
számára. Örököse 1952-
ben adta el a múzeumnak a
negatívokat. A művész a II.
világháborúban a
koncentrációs tábor felé
szállítás közben halt meg.
Ez a tény szolgál a képek
hiányos dokumentációjára
Tanyaudvar emberekkel és libákkal a gémeskút körül /
fényképész Plohn József
Kukoricafosztás / fényképész Plohn József
Fénykép Plohn József üvegnegatív gyűjteménye
Lovaskocsi tanyaépület előtt / fényképész Plohn József
fénykép ; magyar Plohn József üvegnegatív gyűjteménye
Plohn - Számadók
Plohn - Szórás lapáttal - Spreading with Shovel
Plohn - Tanya 1 - Farm

Plohn - Tanyai iskola - Country School
Plohn - Vásár - Fair
Plohn - Viszik a menyasszony ágyát –

Plohn - Vetés - Sowing Carrying the Bride's Dowry
Plohn - Vontatás 1 - Hauling
Plohn - Vontatás 2 - Hauling
Plohn - Kendermunkák - Hemp Work Plohn - Kévehordás - Sheaf Carrying

Plohn - Konda - Swine Herd
Plohn - Kukoricafosztás - Striping Maize
Plohn - Nyomtatás kocsival –

Treading with Carriage
Plohn - Nyomtatás lóval - Treading with Horse Plohn - Subavásár - Suba Sale
Plohn - Szántás 1 - Plowing

Plohn - Szántás 2 - Plowing
Plohn - Búza behordása - Gathering of Wheat
Plohn - Aratás - Harvest
Plohn - Család - Family Plohn - Cséplés - Threshing

Plohn - Cséplés - Treshing
Plohn - Disznófeldolgozás - Processing of Pork
Plohn - Halászat - Fishing

Plohn - Disznóól - Pigsty
Plohn - Itatás - Watering
Kézi vetés nyakra akasztott zsákból / fényképész Plohn József
Fénykép Plohn József üvegnegatív gyűjteménye
Beállítás Tornyai János Juss c. festményéhez / fényképész Plohn József
Vázlat Tornyai János Juss c. festményéhez / fényképész Plohn József
fénykép, festmény
Tornyai a Juss témájának mind művészibb, mind kifejezőbb megoldására
törekedve rengeteg vázlatot, tanulmányt készített. Számtalan feljegyzés,
kisebb-nagyobb ceruza és tollrajz, színvázlatok egész sora bizonyítja, hogy
hosszú esztendőkön keresztül foglalkoztatta a Juss problémája.
Mi ez? Festmény? Káromkodás? Halotti tor? Minden emberi indulat kavargása vagy egy nép sok évszázados történetének
időtlen rögzítése?
JUSS-változatok
Fehér villanás a vásznon. Két kéz. Nem is kezek... tépő karmok. Folytatásukként minden elszabadult állati ösztön,
belepréselve egy felugró asszony alakjába. Azután csönd. Ülő öreg ember a minden mindegy befelé forduló
közömbösségével
JUSS-változatok
Az öreg mellett csak a kelengyés láda őrzi ilyen közömbösen a vagyont, a verekedés, ortályozás okozóját: a jusst.
JUSS-változatok
Az ágy sarkánál álló, lehajtott fejű asszony, ruhájába csimpaszkodó gyerek. A kelengyés láda fölött asszonyok rángatják a
jusst, amelyből a képen csak egy kendő látszik. Hátul a sógor érdeklődő arccal tekint a marakodó asszonynépre.
Beállítás Tornyai János Juss c. festményéhez / fényképész Plohn József
JUSS-változatok
Ezen a szobán, ezen a pár alakon keresztül végighullámzik az emberi lélek minden változata, a közömbös nyugalomtól, a
kíváncsiságtól a kapzsiságon keresztül egészen a vérontásra képes vak dühig. Osztozik a nincsen. A nincsen, a semmin,
amelyért mégis érdemes egy életen, tán nemzedéken keresztül is haragot tartani, irigykedni, tán még ölni is.
JUSS-változatok
JUSS-változatok
Képek 1885 után
PLOHN JÓZSEF 1848-AS
HONVÉDPORTRÉI (1902)
A Kolozsvári Országos
Történeti Ereklye-Múzeum
1902-ben, Kossuth Lajos
születésének 100.
évfordulóján a még élő
1848–49-es katonák
képeiből egy nagy kiállítást
kívánt rendezni. E célból
fényképészeknek szóló
felhívást tettek közzé, hogy
az öreg honvédekről díjazás
nélkül készítsenek portrékat.
Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902
Képek 1885 után
A gazdag 48-as
hagyományokkal
rendelkező
Hódmezővásárhelyen a
felhívás kedvező
visszhangra talált, s így
Plohn József (1869-
1944) helybéli fotográfus
pontosan 154 veteránról
készített fényképet -
olvashatjuk a Néprajzi
Múzeum honlapján.
Fotó: Plohn József: Dezsõ János, 1902
Képek 1885 után
"A százötvennégy - közülük
nyolcvankilencnek a neve is
ismert - , az eddigi feltáró munka
tanúsága szerint szinte kivétel
nélkül földesúri függésből
szabadult telkes jobbágy, házas
illetve házatlan zsellér volt,
földműves, jószág után élő
pásztorember, gazdasági cseléd,
de akadt köztük mesterember és
kereskedő, talán tollforgató diák
is" – írja Dr. Szabad György, a
Tornyai János Múzeum
gondozásában 1992-ben
megjelent fotóalbum
előszavában, mely a Pécsi
József Fotográfiai
Szakkönyvtárban is
megtalálható. Fotó: Plohn József: Spitzer Lipót, 1902
Képek 1885 után
Fotó: Plohn József: Molnár Bálint, 1902 Fotó: Plohn József: Huszár Pál, 1902
Képek 1885 után
Fotó: Plohn József: Csótó Nagy József, 1902

Képek 1885 után
Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902 Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902
Képek 1885 után

Az 1852-ben Kossuth
Lajosról készült
dagerrotípia
Southworth &
Hawes: Kossuth
Lajos és Pulszky
Ferenc, 1852,
George Eastman
House
Escher Károly: A Petőfi-
daguerrotípia
/Megjelent: Escher Károly:
Riportfényképezés c.
könyvében 1959-ben/
Milyen is volt hát
valójában, hitelesen Petőfi
Sándor? Sok Petőfi-
ábrázolást ismerünk,
korabeli jeles művészek
festményeit, de ezek
annyira eltérők, sőt
ellentmondóak, hogy nem
tudunk belőlük pontos
képet formálni a
legnagyobb magyar költő
arcáról.
Petőfi dagerrotípia az 1970-es évek végén
(A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona)
Az Escher féle retusált és
(a valóságnak megfelelő helyzetbe)
oldalfordított Petőfi-kép
Magyar fotóművészet úttörői
Veress Ferenc
Veress Ferenc
(Kolozsvár, 1832.
szeptember 1. –
Kolozsvár, 1916. április
3.) fényképész,
feltaláló, a magyar
fotótörténelem
meghatározó alakja,
nevéhez számos
fényképészeti eljárás
feltalálása fűződik. Veress Ferenc önarcképe 1880-ból
Veress Ferenc
Veres Ferenc a
fényképezéssel főúri rangú
ismerősei és rokonsága révén
ismerkedett meg. (Apor
Károly felesége Veres Ferenc
feleségének rokonságához
tartozott) Apor Károly báró
királyi kamarás, az Erdélyi
Ítélőtábla elnöke Veres
Ferencet fényképészeti
kutatásaiban támogatta. (Ő
maga is foglalkozott a
fényképezéssel: amatőr
dagerrotipistaként tartják
számon).
Első albumában az erdélyi
nevezetes emberek portréi
Altorjai báró Apor Károly találhatók.
Veress Ferenc
1852-ben nyitotta meg
fotóműtermét Kolozsváron, mely
híres találkozóhely volt. (többek
közt Jókai Mór, Munkácsy Mihály,
Brassai Sámuel, Debreczeni
Márton is megfordultak
műhelyében)
1858-ban az üzletébe betársult id.
Vastagh György festő is, az üzletet
„photographiai és festészeti
műterem”- nek hívták.
1862-ben vetette fel az Ország
Tükre című folyóiratban, hogy a
fényképek múzeumban legyenek
elhelyezve. A gondolat csak
részben realizálódott, 1874-ben
került az első dagerrotípia a
Magyar Nemzeti Múzeumba.
1865-ben az Erdélyi Múzeum- Idősebb alsótorjai Vastagh György
Egyesület fényképésze lett. (Szeged, 1834. április 12. – Budapest,
1922. február 21.) magyar festőművész
Idősebb alsótorjai Vastagh György képei
Nő napernyővel,
olaj, vászon
Vastagh Josephine,
1887. olaj, vászon
id. Vastagh György

Temesvárra készülő
oltárképe előtt, 1898
Önarckép, olaj,vászon 1902.

Nővérek,
1871.
olaj, vászon
Kossuth arcképe
(fotója alapján)
Kalapos férfi, 1906.

olaj, vászon
Zöld kendős menyecske,

1893, olaj, vászon
Készül a vacsora,
olaj, vászon
Erdélyi oláh lakodalmas menet, 1873, olaj, vászon

A kárvallott cigány, 1886, olaj, vászon

Idősebb alsótorjai Vastagh
György képei
Udvarlás. olaj, vászon

Erzsike kézfogója, 1898, olaj, vászon

Veress Ferenc
1880. május 1-jén a
régi Műcsarnokban megnyílt az első
hazai Műkedvelő Fotográfiai Kiállítás,
egyik szervezője volt. (A rendezők a
kiállítás anyagát egy fényképmúzeum
alapjául szánták)
1895-ben, a millenniumi kiállítás
szervezésekor, hasonlóan az 1862-es
Ország Tükre felhívásához, ismét
szorgalmazta, hogy az akkori
Magyarország 400 fényképésze
örökítse meg hazánk tájait, emlékeit,
neves személyeit, majd a gyűjtemény
kerüljön múzeumi tulajdonba, ennek
fejében csak szabadjegyet kért az
akkori vasúttól, hogy a fényképészek
az országot be tudják járni. (a terv nem
valósult meg, a vasút nem adott
szabadjegyet, a fényképész
társadalom közönyös maradt) Ekkor
vetette fel egy országos testület
felállítását is Fényképész Szövetkezet
néven.
Önarckép az 1860-as évekből
Veress Ferenc
1881-ben a kolozsvári egyetem
oktatója lett, fényképészetet adott
elő.
1882-ben megjelent
a Fényképészeti Lapok, a Veres
Ferenc kezdeményezésével és
költségével útnak induló folyóirat,
ebben Apor Károly báró anyagilag
és erkölcsig is támogatta. A folyóirat
rendszeresen 1888-ig jelent meg.
1883-ban tagja volt a kolozsvári
képkiállítás szervező bizottságának.
1889-ben a
párizsi világkiállításon bemutatta
találmányát, mellyel nemzetközi
elismerést szerzett. 1895-ben tagja
volt a Nemzeti Szalon kolozsvári
képkiállítását előkészítő
bizottságnak. 1896-ban
többedmagával rendezte be a
kolozsvári Ereklye Múzeumot.
Veress Ferenc
Az 1800-as évek közepén színes
fénykép még nem létezett, a fekete-
fehér képeket utólag színezték
fotótechnikai műhelyekben.
Verest 1860-ban kezdte el
foglalkoztatni a színes kép
elkészítésének technikája, 1881-ben
kezdte próbálkozásait színes
fényképek előállításával. Rájött arra,
hogy a színes képek előállítása a
fotónyersanyag emulziójától
nagymértékben függ. Először jód-
bróm-ezüst eljárással kísérletezett,
majd rájött az emulzió titkára is, több
mint 500 emulziós anyagot próbált ki,
az eljárásához celloidin kötőanyagú
fényérzékeny papírt használt.
1884-ben másolókeretben elfogadható
levonatokat készített (készen kapható)
üvegfestményekről, ezeket
"heliokrómiának" nevezte. A Fotó: Veress Ferenc, Kolozsvár 1860 körül
végeredmény azonban még nem volt
tökéletes, mert a kép kissé zöldes-
barnás árnyalattal rendelkezett.
Veress Ferenc
1889. április 14-
én megoldotta a színek
rögzítését is.
Még megélte
az autokróm lemezek
megjelenését, de mivel azok
nem voltak akkor
sokszorosíthatóak, így
tovább folytatta kísérleteit,
abban a reményben, hogy az
ő eljárása ezt a problémát is
megoldja. A végső
eredményhez azonban nem
jutott el anyagi problémák
miatt.
Találmányait nem szabadal-
maztatta.
Veress Ferenc
Az ő nevéhez kötődik az első
névvel jegyzett hazai fotókerámia
elkészítése. Az 1855-ös
a párizsi világkiállításon látott
először ilyen tárgyakat, az 1867-
es párizsi világkiállításon kiállított
fotóporcelánok felkeltették
érdeklődését is, és kísérletezni
kezdett. Első fotóporcelánjai 1876-
ban a szegedi Országos Ipar- és
Terménykiállításon volt kiállítva,
melyek Herenden készültek.
Fotóműhelyében égetőkemencét
állított fel a kísérletezéshez. 1879-
ben a székesfehérvári kiállításon
az addig elkészült több mint 300
fotóporcelánjáért díjat kapott.
Szerkesztette és kiadta
a Fényképészeti Lapok című havi
folyóiratot 1882. januártól 1888.
decemberig.
Fotó: Veress Ferenc, Erdély 1860 körül
Veress Ferenc
A Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára
csak az 1990-es évek végén kezdett
hagyatékából felvásárolni, így ma már
jelentős gyűjteménnyel rendelkezik, a
fotókerámiák már önálló kis kollekciót
képviselnek a Fényképtár anyagában. (kis
tál, amelyen az 1879. Évi székesfehérvári
országos iparkiállítás szervező bizottsága
tagjainak portréit helyezte el arany
keretben, 26 cm átmérőjű tál,
amelyen Jókainé Laborfalvi Róza egész
alakos fényképe látható és Veres Ferenc
szignója van rajta 1876-os dátummal, egy
sok portréból összeállított képpel díszített
kis tál).
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban több
tucat arisztokrata hölgy és úr fényképe
található, valamint a "Kolozsvár képekben"
című album, Kolozsvárról készített képei.
Erdélyi Múzeumban
található Erdély legszebb vidékeiről és
nevezetes személyiségeiről készített képei.
Barabás Miklós: Jókainé Laborfalvi Róza
Veress Ferenc műtermi fotográfiái
Veress Ferenc fotográfus és családja
Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskemét
6000 Kecskemét, Katona József tér 12
Kecskeméten található az
ország egyetlen, a
fotográfiákat műtárgyként
gyűjtő és kiállító múzeuma,
a Magyar Fotográfiai
Múzeum.
A múzeumban több
százezer pozitív és negatív
kép, fotográfusokkal
kapcsolatos dokumentumok,
tárgyi emlékek, érmek Magyar Fotográfiai Múzeum épülete
mesélik el a fotográfia
történetét. Magyar és
külföldi fotografálással
kapcsolatos tárgyak és
szerkezetek egyaránt
megtalálhatóak a kiállított
műemlékek sorai között.
George Eastman
George Eastman
(Waterville, 1854. július
12. – Rochester, 1932.
március 14.) amerikai
feltaláló. Ő találta fel a
35 milliméteres, perforált
celluloidszalagot,
amellyel lehetővé tette a
filmgyártás
megindulását. Az
Eastman Kodak egyik
alapítója.
George Eastman: Kodak 1885
Rochesterben Henry Strong üzletemberrel együtt indította és
alapította Eastman Dry Plate Company néven vállalkozását,
mely később Eastman Kodak Company néven vált
világhírűvé. Kezdetnek 1885-ben piacra dobta a brómezüst
alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó
kazettát. Ez korszakalkotó lépés volt, hiszen nagy tömegek
számára vált lehetővé, hogy könnyen és viszonylag olcsón
amatőr képeket készíthessenek. Az volt Eastman rögeszméje,
hogy "Olyan könnyűvé kell tenni a fényképezőgépet, mint
amilyen a ceruza". A Kodak által kínált viszonylag könnyű kézi
kamera 25 dollárba került. Ebben száz felvételre elegendő
nyersanyagot helyeztek el és a vásárlónak annyi dolga volt,
hogy felhúzta a zárat és exponált. A felvételeket a géppel
együtt vissza kellett juttatni és a betelt filmet már a vállalat
hívta elő. A képeket postafordultával 10 dollár munkadíj
megfizetése után az újra fotózásra alkalmas géppel együtt
kapta vissza tulajdonosa.
Eastman Kodak
Az Eastman Kodak Company
(röviden Kodak) egy fotográfiára
szakosodott amerikai
multinacionális vállalat, nyílt
Kodak 1
részvénytársaság. Több
történelmi jelentőségű
fényképezőgép, film és egyéb
fényképészeti technikai eszköz,
újítás fűződik a cég kutatóinak
nevéhez. A Kodak ma a világ
legnagyobb fotográfiai
1888. szeptember 4-én George Eastman
amerikai vállalkozó bemutatta az első
eszközöket forgalmazó cége,
Kodak fényképezőgépet, a Frank A. csak digitális kamerából évente
Brownell konstruktőr által kifejlesztett több mint 7 millió darabot ad el,
Kodak 1-et. megelőzve a Canont (5 millió),
illetve a Sonyt (4,8 millió eladott
digitális kamera).
Eastman Kodak
A céget George Eastman feltaláló
és Henry Strong üzletember
alapította Eastman Dry Plate
Company néven 1881-ben. Az
elsősorban az amatőr
felhasználók célközönségére
specializálódott cég üzeleti terve
azon az ötleten alapult, hogy ne
legyen szükséges kémiai tudás
a fotografáláshoz, hogy bárki
képes legyen fényképet
készíteni. Kezdetnek 1885-ben
piacra dobták a brómezüst
alapanyagú papírnegatív
tekercset és az ehhez tartozó
kazettát. Ez korszakalkotó lépés
volt, hiszen nagy tömegek
számára vált lehetővé, hogy
könnyen és viszonylag olcsón
amatőr képeket készíthessenek.
Eastman Kodak
A vállalkozásnak a
Kodak nevet Eastman
adta, melyet így
magyarázott:
„Mindig is tetszett a K
betű. Erős és kifejező.
Olyan nevet akartam,
ami k-val kezdődik, és k-
val végződik, egy
sajátos anagramma,
amiről mindenkinek
ugyanaz a dolog jut
eszébe.
35 mm-es film
A 35 mm-es film vagy
normálfilm a szabványos
filmméret, a 35 mm széles
filmcsík két szélén
hüvelykenként 4-4 lyuk
szolgál a film továbbítására.
Ilyen filmet Thomas Alva
Edison használt először az
általa feltalált mozgóképes
kamerához. A legtöbb mai
professzionális kamera és
vetítő ilyen filmet használ,
amelyet függőlegesen
vezetnek keresztül rajtuk.
A képrögzítés fejlődése
A következő évtizedekben a
képrögzítési eljárások fejlődése, a
záridő rövidülése, a folyamatosan Minél hosszabb a
fejlődő technika vívmányainak
felhasználása a fényképezőgépekben, záridő, annál több fény
illetve maga a fényképezőgép (a váz)
és az objektívek fejlődése gyakran éri az érzékelőt, tehát
kihatott az uralkodó fényképészeti annál világosabb lesz a
irányzatokra, stílusokra. A celluloid
film 1887-es, majd az első, kép. Megfordítva: minél
kifejezetten amatőr- és hobbifotósok
számára kifejlesztett gép 1888-as
rövidebb a záridő, annál
kifejlesztésével és piacra dobásával, sötétebb lesz a felvétel.
illetve az előhívólaborok
megnyitásával George Eastman és A szabványos záridők
Henry Strong cége, az Eastman másodpercben:
Kodak Company több, mint egy
évszázadra bebetonozta magát a 8 4 2 1 1/2 1/4 1/1
vezető fotográfiai cégek közé, mely
iparnak a XIX-XX. század fordulóján, 5 1/30 1/60 1/125 1/
illetve a XX. század első évtizedeiben 250 1/500 1/1000
gyakorlatilag egyeduralkodója volt.
Ennek nyomán nyitotta meg
1888-ban a cég a világ első
előhívólaborjait, miáltal az
embereknek már nem
maguknak kellett előhívniuk
képeiket, hanem egy profi
csapatból álló stáb készítette
el, mely egyben garantálta azt
is, hogy nem megy tönkre kép
az előhívás során. Saját
képeiket ezután már csak a
profi vagy műkedvelő
(amatőr) fényképészek hívták
elő otthoni laborjaikban.
A Kodak által bevezetett újítások és
üzleti modell a fotográfiát a
tehetősebbek szórakozásából, illetve
„különleges státuszából” köznapivá és
szinte bárki számára elérhetővé tette.
A Kodak 1930-ban bekerült a Dow
Jones Ipari Átlagba, ahonnét csak
2004-ben került ki. Egyúttal az addig
roppant változatos képméretek
kezdeti sztenderdizálása is a Kodakon
keresztül történt; fényképezőgépei és
filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy
más film- és fényképezőgép-gyártók is
az ő méreteikre gyártották eszközeik,
filmjeik többségét. Ezzel
párhuzamban más cégek is
próbálkoztak saját sztenderdek
felállításával, több-kevesebb sikerrel,
Napi árfolyamon számítva 33 millió mint például a Leica, mely 1925-ben
forintért talált magának új gazdát ez a hozta forgalomba a 35 mm-es
Leica fényképezőgép (2017). filmet, ami mind a mai napig az
„alapfilm”, azaz a legelterjedtebb
filmméret mind fényképezésben, mind
filmezésben.
…más film- és
fényképezőgép-gyártók is
az ő méreteikre
gyártották eszközeik,
filmjeik többségét.
A cég első saját gépe a roll
filmes Kodak box kamera
olyan sikeres volt, hogy saját
nevét is megváltoztatta
Eastman Dry Plate
Company-ról Eastman
Kodak Company-ra. Későbbi
kamerái közül a Brownie és
az Instamatic típusú
fényképezőgépek átütő
világsikert értek el, a
Brownie-k közel 60 éven át
az egyik legnépszerűbb
géptípusnak számítottak. Brownie No. 2 (1901–35)
No. 2 Folding Autographic Brownie 1915–26)
Brownie-k közel 60 éven át az egyik

legnépszerűbb géptípusnak
számítottak
Hawkeye Brownie Flash Model (1950–61)
Beau Brownie camera (1930–33)

Brownie Flash III (1957–60)
A Brownie 127 az
Egyesült Királyságban
egy rendkívül népszerű
volt. Műanyag
pillanatkép-kereső
modell, amelyet a Kodak
Kft. Készített Angliában.
1952-től kezdődően több
mint egymillió darabot
gyártottak 1954
augusztusáig. A
Kodak Brownie 127 1952-től
zársebesség és az
objektívnyílás rögzített;
az egyetlen kontroll a
zárkioldó volt.
Az Instamatic 1963-
tól kezdődően a
Kodak által gyártott
olcsó, könnyen
tölthető és kezelhető
126 és 100
típusszámú
fényképezőgépek
sorozata volt. Az
Instamatic rendkívül
sikeres volt, egy
egész nemzedéket
vezetett be az
alacsony költségű
fotózásba.
1963
Kodak AG-Eastman Kodak német ágazatának gyártmánya, melyet 1964-ben
kezdtek el gyártani. Az 500-at vitathatatlanul a legfejlettebb és legmagasabb
minőségű, rögzített lencsék jellemzik, de a zászlóshajó modell címe az
Instamatic Reflex, a Kodak AG által felépített cserélhető objektíves
rendszer első kamerája.
Instamatic Reflex, a Kodak AG által felépített cserélhető objektíves
rendszer első kamerája 1964.
Az 1980-as években a Kodak cég
beszállt a Polaroid típusú
instantgépek gyártásába. Saját
géptípusa, illetve az eljárás, mellyel
a szerkezet a képet rögzítette,
olyannyira hasonlított a Polaroid
Corporation által gyártott
termékekhez, hogy az pert indított
ellene, lopással vádolva meg a
céget. Az ítélethirdetés 1986. január
9-én történt, a bíróság a Polaroid
Corporation javára döntött, a
Kodaknak jelentős bírságot kellett
fizetnie, és azonnali hatállyal
befejeznie az instantgépek gyártását
és forgalmazását. A cég
maradéktalanul eleget tett az
ítéletnek.
Polaroid Corporation
A Polaroid Corporation
nevű amerikai céget Dr.
Edwin Land 1937-ben
alapította abból a célból,
hogy olyan kamerát
fejlesszen ki, amely azonnal,
ott helyben elő is hívja a
képet. Polarizált
napszemüveget Edwin H.
Land készített először, ő
találta fel azt a polarizáló
anyagot, amit a
napszemüveg lencséjére is
lehetett alkalmazni.
Egy felvétel Polaroid kamerával
Polaroid
A Polaroid egy fotográfiában
használt direktpozitív
képrögzítési eljárás neve.
Lényege, hogy olyan,
tömegek által művelhető
fotóeljárást kínál, amely a
laboratóriumi munkák
elkerülésével, azonnal kész
pozitív képet ad
felhasználójának.
A Polaroid szó a Polaroid
Corporation cég bejegyzett
védjegye, ezért más
A Polaroid Automatic 100 Land Camera az
első összecsukható távolságmérő Polaroid
cégek/személyek semmilyen
fényképezőgép. Összecsukható hasonló terméküket sem
harmonikával és automatikus expozícióval jogosultak így nevezni.
rendelkezik (1952).
Polaroid története
Dr. Edwin Land 1937-ben
alapította meg a
Polaroid Corporation
nevű céget abból a
célból, hogy olyan
kamerát fejlesszen ki,
amely azonnal, ott
helyben elő is hívja a
képet. Tíz évnyi kutató
és fejlesztő munka
után, 1947. február 21-
én mutatta be 18x24
cm-es kameráját és az
eljárást az Optical Society
1947: Az első polaroid kamerát először feltalálója,
of America-nak. Edwin Land mutatta be.
Polaroid története
A Polaroid típusú film
9-10-szer drágább,
mint egy átlagos,
35mm-es film, és
csupán 13°-35 °C
között működik
tökéletesen.
A Polaroid
diapozitívet 1957-
ben fejlesztették ki,
a Polacolort (színes
Polaroid) 1963-ban.
Polaroid eljárás
A Polaroid összefoglaló név, Alakítsd ki saját, egyedi stílusod
több fajtája van, ezek egy polaroid fotókkal!
része már nem is direktpozitív,
hiszen negatívot is képes
létrehozni. Készítőjének csak
a kép megkomponálásával kell
törődnie, létrehozása technikai
feltételeivel nem, mivel a
legtöbb Polaroid eljárásnál a
fényképezőgép és a
sötétkamra egybe van építve.
Maga a folyamat mind a mai
napig gyártási titok.
Többféle eljárással készülnek
más-más anyaggal, de
ezeknek túlnyomó része, vagy
teljes egésze gyártási titok.
Polaroid méretei
Igen változatos, ma leggyakrabban
igazolványkép készítésére
használják, de sok más méretben
is megjelent. Az eddig ismert
legnagyobb polaroidkép 50x60 cm-
es, ilyen kamerából jelenleg csak
négy működik a világon.
A Polaroid Corporation első gépeit
kizárólag amatőröknek gyártotta,
de idővel megkedvelték a
hivatásos fotográfusok és a
fotóművészek is, az 1980-as
években naponta 4 milliót (!)
készítettek belőle világszerte.
Leghíresebb művelője André
Kertész volt, aki élete utolsó
éveiben lakásában, ablakából
André Kertész, New York, 1982 fényképezett Polaroid géppel, mely
képekből később From my Window
című albuma született.
André Kertész
Robert Doisneau (balra) és André Kertész 1975-ben

André Kertész (eredeti nevén Kertész Andor)
(Budapest, 1894. július 2. – New York, 1985.
szeptember 28.) magyar származású fotóművész.
A Szatirikus táncosnő André
Kertész egyik legismertebb
felvétele, Förstner Magda
táncosnőről készítette.
A Szatirikus táncosnő André
Kertész egyik legismertebb
felvétele, Förstner Magda
táncosnőről készítette.
Az André Kertész Emlékmúzeum
épülete Szigetbecsén
Rokonai révén itt töltötte gyermekkora nagy részét és itt kezdett fotózni is André Kertész világhírű fotóművész. 1985-ben
bekövetkezett halála után, végakaratának köszönhetően számos munkája és személyes tárgya került a településre, ahol
Emlékmúzeumot rendeztek be a tiszteletére.
A Kodak 2004. január 13-án Csőd szélén libeg a Kodak
bejelentette, hogy
fokozatosan kivonul a
hagyományos filmes
kamerák piacáról, Észak-
Amerikában és Nyugat-
Európában nem gyárt több
filmes kamerát. Ennek
megfelelően ebben az
évben mintegy 12 000-
15 000 állást számolt fel,
alkalmazottainak mintegy
20-25%-át bocsátva el. A jelentések szerint a cégnek 1 milliárd
2006. január 6-a óta új dollárra volna szüksége, hogy vízen
maradhasson.
logója van a cégnek. 2012 január 6
Sajnálatos módon az
elkövetkezendő években az
Eastman Kodak folyamatos
hanyatlása figyelhető meg, amely
2011-2012-re csúcsosodott ki.
Részvényei folyamatosan (több mint
3 hónap időtartamra) az 1 USD
kritikus szint alá süllyedt, így azokat
kivonták a New York-i tőzsdéről.
Ezzel sokak álma vált végleg
semmivé, hogy bármilyen
nyereséget vagy hasznot reméljenek
az egykoron 100 USD-t is érő
részvényekből. Pikantériája a
történetnek, hogy voltak, akik a 2-3
dolláros áron vettek sok ezer
részvényt, bízva a Kodak
közeljövőbeli sikerében és
fellendülésében, de ők is
elvesztették a befektetett pénzüket.
2012-ben csődvédelmet kér
Amerikában (Chapter 11),
melynek időtartama 1 év, ez
idő alatt kell az óriáscéget
működőképessé tennie a
vezetőségnek. 2010 és 2012
között számos üzletágát
építette le a cég, és dolgozói
nagy részétől is kénytelen
volt megválni. Az anyagi
problémákat a cég
szabadalmainak az
eladásával is próbálták
orvosolni, amelyeket 2012.
év végén 500 millió dollár
körül sikerült értékesíteni. A
szabadalmak vevői - többek
között - a Samsung, az
Apple és a Google Inc.
Első színes kép
Az első színes képet az angol
fizikus James Clerk Maxwell
készítette 1861-ben, erről
olvashatunk Jean Vivié: A
filmtechnika története és
fejlődése művében is. A színes
képek az 1910-es évekig
ritkaságszámba mentek. Ezek
többsége eredetileg fekete-
fehér kép volt, melyet kézzel
színeztek, utólag. Az első
színes-filmet már 1907-ben
forgalomba hozta a Kodak,
mely az autokróm eljárásra
épült.
James Clerk Maxwell
Maxwell nagyban hozzájárult
az optika és a színes látás
kutatásához és
megbecsülést szerzett
magának a felfedezéssel,
hogy a színes fényképek
előállíthatók piros, kék és
zöld szűrőkkel. Rábeszélte a
fotós Thomas Sutton-t,
hogy készítsen fényképet
egy szalagról, minden
alkalommal más színes
szűrőt használva a lencse
előtt.
James Clerk Maxwell
A 3 kép elkészítése után
1861-2011. 05. 17.
ezeket egyszerre vetítette ki
3 különböző vetítővel,
mindegyiknél olyan szűrőt
használva, mint amilyennel
a kép készült. Amikor
beállította az élességet, a
három kép egyetlen színes
képet alkotott. A három
fénykép ma egy kis
múzeumban van kiállítva
Edinburgh-ban, az India
utca 14. szám alatt, a
házban, ahol Maxwell
150 éves az első színes fénykép született.
A további színes képek
A színeket valósághűen
visszaadó filmre, a színes
fotográfia valódi
megszületésére 1935-ig
várni kellett, mikor a Kodak
bevezette a piacra az előző
évben kikísérletezett
Kodachrome nevű filmjét.
Természetesen nem a Kodak
volt az egyetlen gyártó, de
Európában kétségkívül igen
elterjedt. A fényképészet
története bizonyos mértékig
összefonódik a Kodak
fejlesztéseivel, kísérleteivel.
Kodachrome
Kodachrome alapvetően
különbözik a többi dia és
negatív színes filmtől.
Kodachrome egyedülálló
anyag (volt), mert nincs
szintest az emulzióban,
ezek a feldolgozás során
kerülnek a filmre. Ezért az
emulziós réteg vékonyabb
volt, így kevesebb volt a
fényszóródás, és lehetővé
tette hogy élesebbek
legyenek a képek.
A további színes képek
1876 – Ferdinand Hurter és Vero Charles Driffield elkezdte

vizsgálni a fényképek érzékenységi jellemzőit, ebből teljesen új
tudományág született, a szenzitometria, amely a fényérzékeny
anyagok tulajdonságait kutatja.
Agen látképe a St. Caprais katedrálissal (Louis Ducos du Hauron, 1877) a világ első
színes fotói közül való.
A színes képek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek. Ezek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel
színeztek, utólag.
Automata és digitális fényképezőgép
1959-ben került
forgalomba az első
teljesen automata
fényképezőgép, az
Agfa Optima. 1964-
ben a Pentax
kifejlesztette a TTL
(through-the-lens,
azaz az optikán
keresztül)
képkereső-rendszert,
amivel a ma
megszokott módon a
1959-ben került forgalomba az első teljesen automata
keresőbe nézve
fényképezőgép… közvetlenül az
objektív által rajzolt
kép vált láthatóvá.
A videotelefonok kifejlesztésén
fáradozó AT&T Bell Laboratories a
kutatások számos „melléktermékének”
egyikeként 1973-ban előállította a világ
első digitális fényképezőgépét, melyet
az általuk kifejlesztett CCD-vel
felszerelve a cég egyik partnere, a
Fairchild Semiconductor hozott
forgalomba még abban az évben. A
számítógépek rohamos fejlődésével
együtt járt a digitális
fényképezőgépek gyors fejlődése is,
1986-ra a Kodak digitális gépe már A Kodak első digitális
egy megapixeles képek készítésére fényképezőgépe
is alkalmas volt, azonban ezek
akkoriban körülményes előhívása és
magas ára miatt egészen az 1990-es
évek végéig, 2000-es évek elejéig
gyakorlatilag alig voltak piaci
forgalomban.
A Kodak (a világ) első digitális
fényképezőgépe
Az első fényképezőgép, mely
számítógépes fájl formátumban
készített képet a Fuji DS-1P volt,
1988-ban, 16 megabájtos
memóriakártyával, amit egy külön elem
működtetett. Az első, kereskedelmi
forgalomban kapható digitális kamera a
Dycam Model 1 (avagy Logitech
Fotoman) volt. A CCD képszenzorral
ellátott gép digitálisan tárolta a képeket
és közvetlenül csatlakoztatható volt egy
Fuji DS-1P volt, 1988-ban, számítógéphez letöltés céljából. 1991-
16 megabájtos memóriakártyával ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS
100-ast, a világ első digitális
tükörreflexes fényképezőgépét, mely
már az 1988-ban bevezetett JPEG
sztenderdben készítette a felvételeket. A
technika rohamos fejlődésével már csak
idő kérdése volt, hogy mikor fogják a
digitális gépek minőségben és
elérhetőségben (árban) beérni a
Dycam Model 1
„hagyományos” masinákat.
Flash kártya megjelenése
1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt
először felszerelve LCD kijelzővel, az
első CompactFlash kártyát pedig az
1996-ban megjelent Kodak DC-25-
ben lehetett használni.
Szintén 1995-ben jelent meg a
fényképezőgép és a videokamera első
kereskedelmi forgalomban is elérhető
digitális ötvözete, a rövid videók
készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1.
Ezen gépek akkoriban gyakran
horribilis ára (a Kodak DCS 100
például 13 000 dollárba került 1991-
ben) azonban elriasztott szinte Az analóg gépek csúcséve, és a vég
minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” kezdete 1997 volt. Ekkor világszerte
a Nikon D1 1999-es megjelenésével közel 36,7 millió fényképezőgépet adtak
kezdődött, melynek hatezer dollár el, de már a küszöbön toporogtak a
alatti ára és 2,74 megapixeles digitális gépek, melyek ára is egyre
felbontása már érdemessé tette
elérhetőbb lett. Két évvel korábban
megvételre a gazdagabb műkedvelők
és profi fényképészek számára. hozta ki a Casio az első LCD kijelzős
kompaktját, mely a mai értelemben vett
digitális fényképezőgép őse volt.
Flash kártya megjelenése
A digitális kamerák „totális
áttörése” 2003-ban jött el,
mikor a Canon forgalomba
hozta a Canon EOS 300D-t ,
a „digitális lázadót”. Ezer
dollár alatti ára és hat
megapixel feletti felbontása a
számítógépek elterjedésével
együtt gyorsan népszerűvé
tette a digitális
fényképezőgépeket, amik
csakhamar kiszorították a
„hagyományos” masinákat a
piacról, maga után vonva a
fotólaborok és előhívó-
üzletek gyors ütemű
visszaszorulását,
felszámolását.
A jelen
Napjainkban a fényképészet,
mint önálló szakma,
tulajdonképpen már alig-alig
létezik. Ennek oka, a modern
digitális rendszerű eszközök
(fényképezőgépek,
filmfelvevők, fényképezésre
alkalmas mobiltelefonok) XX.
század végi hihetetlen mértékű
és gyorsaságú elterjedése a
földtekén. Ez azonban nem
jelenti azt, hogy a fényképezés
tudománya (beállítás,
különleges viszonyok közötti
munka stb.) abszolút Ünnepeld velünk a Nikon 100.
szükségtelenné vált volna. születésnapját! Az évforduló
Mindenesetre csak profi cégek alkalmából kihagyhatatlan ajánlattal
igénylik ilyen szakember kedveskedünk, ismerd meg és élj
munkáját a mostani időkben. pénz-visszatérítési akciónkkal!
A jelen
A modern média oktatás része lett
a fotográfia, mint művészet.
Különböző felsőfokú oktatási
intézmények, egyesületek,
alapítványok meglehetős
rendszerességgel hirdetnek
fotópályázatokat, amelyek
eredményeként meglepően jó
munkák is születnek.
Rendkívül fontos, hogy az utókor
megismerje ezt az önálló
művészeti ágat, amely két
évszázadon keresztül kenyeret
adott sok-sok embernek a
fényképészet szakmája által. A
megismerés egyik lehetősége
múzeumok létesítése, támogatása,
gyűjtemények kiegészítése,
rögzítés az interneten minél tágabb
körben, konferenciák rendezése,
mint pl. a Magyar Nemzeti
Múzeumban is történt 2011-ben
Fényképezés története
(RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ)
Történeti áttekintés
• A fényképezés tudománya nagy
utat tett meg mígnem eljutott a
mai szintre. Története nagyon
szigorú tekintetben is visszanyúlik
egészen a XVI. századig.
• Ekkor szerkesztette meg
Giambattista della Porta (1535-
1615) első, lencsés camera
obscuráját. Ez egy sötét hatoldalú
doboz volt egyik oldalán egy
lyukkal, mely a fényt hivatott
beengedni.
• Hasonló „dobozok” már 997-ben
ismertek voltak az arab Ibn Al-
Haitman leírásaiból, de a XVI.
századig nem történt érdemi
fejlesztés e téren.
A kezdetben rajzok készítésére
használt camera obscurával
kapcsolatban hamar felmerült
az igény, hogy rajzolás helyett
egy kényelmesebb,
automatikusabb módon
rögzíthetővé tegyék a
megjelenő képet.
• Ezt az áttörést Johann Heinrich
Schulze (1687-1744) 1727-es
felfedezése hozta meg,
melyben bizonyította, hogy az
ezüstsók elsötétedését a fény
és nem hőhatás okozza.
• Kihasználva Schulze
bizonyítását, Nicéphore Niépce
(1765-1833) továbbfejlesztette
az eljárást és litográfiák
másolásához használta a
fényérzékeny vegyszert.
• 1826 körül egy ónlemezes
camera obscurával elkészítette
az első természetfotót saját
lakásának ablakából. Niépce
ezen módszerét heliografikus
eljárásnak nevezzük. A baj ezen
eljárással a 8 óra körüli
exponálási idő volt.
• Louis Jacques Mandé Daguerre
(1787-1851), aki ekkoriban
díszlettervezőként dolgozott,
1829 decemberében társult
Niépce-vel.
• Közösen próbálták meg
továbbfejleszteni a találmányt.
• Eredményt 1835-ben Niépce
halála után hozott a kísérlet.
Ekkor Daguerre véletlenül
rájött, hogy a jódozott ezüstön
látens kép keletkezik, melyet
higanygőzzel lehet láthatóvá
tenni.
• A módszernek
köszönhetően az
exponálási idő 30
percre csökkent,
azonban a keletkező
kép fény hatására
teljesen elsötétedett.
• Tartóssá újabb 2 év után sikerült tenni, amikor rájött, hogy az előhívás

során el nem sötétedő ezüst-jodidot konyhasóoldattal le lehet mosni a
képről.
• Még ugyanebben az évben készítette saját műterméről máig fennmaradt
képét ezüstözött rézlemezre.
• Ezt az eljárást sajátmagáról dagerrotípiának nevezte.
• William Henry Fox
Talbot (1800-1877)
1833-ban, nem tudva
a Niépce és Daguerre
által kifejlesztett
módszerről, kezdett el
kísérletezni a camera
obscura képének
kémiai úton történő
rögzítésével.
1935-re ki is
fejlesztette módszerét,
mely során egy papírt
konyhasó és ezüst-
nitrát oldatba áztatva
fényérzékennyé tett.
Talbot kezdeti
nehézségeit a kép
rögzítése terén 1839-ben
Sir John F. W. Herschel
(1792-1871) javaslata
oldotta meg.
A keletkező képet
nátrium-tioszulfát oldatba
áztatták.
Így elkészült a látni kívánt
kép negatívja.
Ennek a képnek a
fordítottját, azaz az
eredetileg látni kívánt
képet, ezek után
tetszőleges számban a
mai kontakt másolat
készítéshez hasonlatos
módszerrel készítettek.
A következő években számos
újítás tette még
használhatóbbá a két
eljárást. Petzval József
(1807-1891) akromatikus
lencséje az eddig használt
lencséknél 16-szor több fényt
engedett át
• Friedrich Voigtläder könnyen hordozható dobozt szerkesztett a

lencséhez, Franz Kratochwila pedig egy újítással a kémiai
eljárásban ötszörösére növelte a lemezek érzékenységét.
• Így 1841-re az eddigi 30 perces expozíciós időt 30 másodperc
körüli időre sikerült csökkenteni és ezáltal a Dagerrotípia-
készítést még közkedveltebbé tették.
• Talbot is továbbfejlesztette
módszerét és galluszsavas
kísérletei
eredményeképpen 1840-re
egy kalotípiának keresztelt
módszerrel állt elő.
• Frederick Scott Archer
(1813-1857) 1851-ben
kollódiumos eljárást
fejlesztett ki mely során
üveglapra vitte fel a
fényérzékeny bevonatot.
Ez a folyamat hússzoros
gyorsításához vezetett.
Richard Leach Maddox
(1837-1920), aki 1871-ben
kifejlesztette a száraz
eljárást.
Zselatinemulzióban
oszlatott el ezüst-bromidot
mely sokáig
felhasználható volt
előállítása után és
hatvanszor érzékenyebb is
a hagyományos
kollódiumos eljárásnál.
1878-tól már gyárilag
állították elő ezeket a
lemezeket.
• George Eastman (1854-
1932) ezek után az üveglapot
cserélte ki filmre és ezzel
megalkotta a mai filmek
közvetlen ősét.
Eastman előre gyártott
gépébe már gyárilag be volt
építve egy száz kép
készítésére alkalmas film.
Ezeket a gépeket használat
után a gyárban szedték szét
és hívták elő a képeket
belőle.
A XIX. század végére
mindennapossá vált a
fényképezőgép használata.
Fotótipológia: a fotótörténeti kutatás
egységes felosztási alapja az alábbi:
(1) Fotótörténeti
korszakolás (2) Művészettörténeti felosztás (3)
Technikatörténeti felosztás (4) A képen ábrázolt
tárgy szerinti felosztás (5) A készítô szándéka
szerinti felosztás (6) A készítô státusa szerinti
felosztás (7) A befogadó szubjektuma szerinti
felosztás (8) A készítô személye alapján történô
felosztás (9) Műfaji elhatárolás (10) Eredetiség
szerinti felosztás (11) Kezeléstechnikai
szempontok szerinti osztályozás (12) A
fénykép mint tárgy léte szerinti felosztás
1. rész vége
CERTO PHOT 1965.
Írta és
szerkesztette:
MIHÁLY ILLÉS
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
1. rész vége
CERTO PHOT 1965.
MIHÁLY ILLÉS
www.szegedtour.hu

BAJA2A Fotográfia Története

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

BAJA2A Fotográfia Története

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A fotográfia története

Autumn (Őszi…) 1860

Niépce 1826 vagy 1827 nyarán a franciaországi Saint-Loup-de-Varennes-ben levő

A személyes beszámolók szerint a

Egressy Gábor (született: Galambos Gábor,

ifj. Horvát Árpád

Szendrey Júlia három

Fotó: Henry Peach Robinson: Portrait of Dr. Hugh Diamond, 1869

Fotó: Dr. Hugh Welch Diamond:

Fotó: Duchenne de Boulogne:

Fotó: Hermann Krone: Női akt, 1852

A Viktória-korszak meztelenség-ellenességét – folytatja Clark – nem annyira

Fotó: Julien Vallou de Villeneuve: Női akt, c. 1853

Fotó: Gustave Le Gray: Női akt, 1857

Rózsa Sándor Szegeden

Gyula Andrássy ~ Gyula Count Andrássy de Csíkszentkirály et Krasznahorka (3 March

Zichy Karolina 1846-ban (Barabás Miklós rajza)

Rohrbach Antal volt az első szegedi amatőr fotós, habár pályáját

Rohrbach Antal fényképe a Széchenyi téri vásárról 1860-61

1870 májusában kérték

A kaszinó 1879-ben (volt Juhász Gyula

Klösz György: Tisza és a vár. Jobbra fent a rondella

A felvétel 1883 tavaszán, nyár elején

Foto: Klösz György

A belváros, a Takaréktár utca

(1) Bérház, (2) városháza, (3) Zsótér-ház, (4) Profont-

Plohn Illés (Plohn József édesapja) 1868-ban alapította Hódmezővásárhelyen

Plohn - Szórás lapáttal - Spreading with Shovel

Plohn - Tanya 1 - Farm

Plohn - Viszik a menyasszony ágyát –

Plohn - Kendermunkák - Hemp Work Plohn - Kévehordás - Sheaf Carrying

Plohn - Kukoricafosztás - Striping Maize

Plohn - Nyomtatás kocsival –

Plohn - Szántás 1 - Plowing

Plohn - Család - Family Plohn - Cséplés - Threshing

Plohn - Halászat - Fishing

Fotó: Plohn József: Csótó Nagy József, 1902

Fotó: Plohn József: Ismeretlen, 1902

id. Vastagh György

Önarckép, olaj,vászon 1902.

Kalapos férfi, 1906.

Zöld kendős menyecske,

Erdélyi oláh lakodalmas menet, 1873, olaj, vászon

A kárvallott cigány, 1886, olaj, vászon

Udvarlás. olaj, vászon

Erzsike kézfogója, 1898, olaj, vászon

Brownie-k közel 60 éven át az egyik

Beau Brownie camera (1930–33)

Robert Doisneau (balra) és André Kertész 1975-ben

1876 – Ferdinand Hurter és Vero Charles Driffield elkezdte

• Tartóssá újabb 2 év után sikerült tenni, amikor rájött, hogy az előhívás

• Friedrich Voigtläder könnyen hordozható dobozt szerkesztett a

You might also like