Arany Júlia 2007.11k.2. Marta Perry - Egy Apa Ígérete

Arany Jú lia 2007/11/2.
Marta Perry
Egy apa ígérete
Leigh Christopher már-már a sutba dobja azt a gyógypedagógusi

tehetségét, amellyel eddig a siket gyermekek iskolájában tanított,
amikor különleges kislányra bukkan. Sarah apja, Daniel Gregory rá
is veszi a szakmáját elhagyni készülő tanítónőt, hogy legalább az
iskolai szünetben foglalkozzék imádott kislányával. A néma
szenvedésen túl a férfi szemében megcsillanó vágy azt üzeni Leigh-
nek: talán nem csak a kislánynak van rá szüksége… Csakhogy
nevelési elveik eléggé különböznek, ezért egy váratlan esemény
miatt az özvegy apa kislányát fölkapva elrohan. A lány érzéseit ez a
szakításszámba menő kitörés, Daniel panzióját pedig a szigetre törő
hurrikán dönti romba. Akkor hát kiket látunk együtt Sarah két
évvel később készült rajzán?
Eredeti cím: A Father's Promise (1998)

Megjelent: 2007.07.19.
Marta Perry Arany Jú lia 2007/11/2. Egy apa ígérete
„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik,

feljebb, mint ahogy mi kérjük, vagy elgondoljuk,
a mibennünk munkálkodó erő szerint…"
Pál levele az efezusiakhoz 3:20
2/121
1. FEJEZET
Abban a pillanatban, amikor rá jö tt, hogy lá nya elveszett, Daniel Gregory tudta, hogy
életének meg kell vá ltoznia.
Mint mindig, most is egyedü l volt, egy gerendá n egyensú lyozott az épü let má sodik
emeletén, amelybő l nemsoká ra a tengerre néző fogadó ja lesz, és lebá mult a tizenéves
gyereklá nyra, aki ott á llt az építési terü let szélén, és patakzottak a kö nnyei. Daniel
megsajná lta volna, ha a rémü let nem tépi vasmarokkal az idegeit.
– Hogyan tö rténhetett? – A férfi egy lendü lettel leugrott a homokba. – Hogyan
téveszthettél szem elő l egy sü ket gyereket?
– Sajná lom, Mr. Gregory. Igazá n. Nem volt szá ndékos. De megszó lalt a telefon, Sarah a
torná con já tszott, és azt hittem, hogy csak egy pillanatra megyek el…
A lá ny kifogyott a magyará zkodá sbó l, és kezével a há zhoz vezető ö svény felé intett.
– Ugye, nem gondolod, hogy a víz felé mehetett? – Daniel szíve ö sszeszorult. A
georgiai sziget partjait nyaldosó ó ceá nra pillantott. Megkezdő dö tt az apá ly; a má skor
tajtékzó hullá mok most gyengéden fodrozó dtak.
A lá ny megrá zta a fejét, és kö zben ö mlö ttek a kö nnyei.
– Sarah fél a hullá moktó l. Nem hiszem, hogy arra ment volna. Kinéztem az ú tra, de
nem lá ttam ő t, ezért inká bb leszaladtam ide, hogy megkeressem magá t.
Szívszorító zokogá s rá zta, és Daniel futó lag megpaskolta a vá llá t. Kö rü lbelü l
ugyanolyan reménytelen vagyok abban, hogy vigaszt nyú jtsak neki, mint abban, hogy a
lá nyomra vigyá zzak, gondolta keserű en.
– Jó l van, Patsy. Meg fogjuk talá lni. – Nem akarta, hogy a lá ny lá ssa, mennyire aggó dik,
mert akkor aztá n semmi haszná t nem fogja venni. – Menj vissza, és kutasd á t a há zat. É n
a partot ellenő rzö m.
Patsy a kö nnyeket tö rö lgette rémü lt barna szemébő l.
– Má ris megyek. Mindenhol keresni fogom.
Megfordult és elrohant, fel az ö svényen a há z felé, tengeri fű és tö rpe pá lmá k kö zt
gá zolva.
Daniel megkerü lte az építkezést, és szemével végigpá sztá zta a partot. A szoká sos
néhá ny turista, és egy-két halá sz. Nem volt ott egyetlen sö téthajú kislá ny sem, kó cos
copfokkal és a nyaklá ncként himbá ló zó halló készü lék zsinó rjaival.
Kényszerítette magá t, hogy ú jbó l arra nézzen. Lekü zdö tte vá gyá t, hogy futá snak
eredjen, lá nya nevét kiá ltozva. A kiabá lá snak egyébként sem volna semmi értelme. Sarah
nem hallaná .
Gyomra ö sszeszorult. Sarah, hol vagy? Ha a parton volna, lá tná ő t, de lehet a tucatnyi
ö svény bá rmelyikén, amelyek a kusza bozó toson á t az ú tra vezetnek. Vá lasztania kellett.
Lefutott a partra, és kö zben tekintetével á tkutatta a homok és a parti fű minden egyes
centiméterét.
Két hó nap. Mindö ssze két rö vid hó napja volt ná la a lá nya, és má ris valami rossz dolog
tö rtént. Ő volt az egyetlen ember Sarah életében, akire a kislá ny szá míthatott, és ő
cserbenhagyta.
Megígérem. Sarah, megígérem. Megtalálom a módját, hogyan vigyázhatnék jobban rád.
Megígérem. Csak ne történjen veled semmi baj.
– Siess, Leigh néni. Beá llt az apá ly, és szeretnék kagyló kat gyű jteni.
Leigh Christopher lemosolygott tü relmetlen unokaö ccsére. Mark mindent sü rgő snek
érzett, aká rcsak az anyja. Leigh nő vére, Jamie mindig a teendő k egész sorá t jelö lte ki a
maga szá má ra, és hétéves fia ö rö kö lte ezt a tulajdonsá gá t. Meggie, Mark ö téves hú ga,
3/121
há tramaradt, és boldogan vizsgá lgatta a csö ppnyi bogarat, amelyik egy tö rpepá lma
legyező jén araszolt.
– Rengeteg idő nk van, Mark.
Leigh á ttett egy halom strandtö rü lkö ző t egyik karjá ró l a má sikra.
Mark szakszerű pillantá st vetett a napra. Kék szemével és szeplő ivel kikö pö tt Jamie
volt. De Jamie komoly kinézetű ó rá já ra pillantott volna, amelyet mindig a karjá n viselt.
– Azt mondtad, hogy vissza kell menned a há zba, és a… a rezüméiden kell dolgoznod. –
Mark ó vatosan ejtette ki az ismeretlen szó t. Mindig tudni akarta a dolgok pontos nevét. –
Ú gyhogy sietnü nk kell.
– Azért annyira nem rohanunk – kezdte Leigh, de Meggie hirtelen megrá ngatta a
kezét. Leigh odafordult hozzá . – Mi van, drá gá m?
– Nézd, Leigh néni. Nézd azt a kislá nyt. Elvesztetett.
– Elveszett – javította ki Mark.
– Segítenü nk kell neki. – Meggie elő re masírozott.
Leigh végigpillantott a tengerpart felé kanyargó ö svényen. Meggie meglá tta azt, amit
ő nem – egy gyermeket, aki karjá t védekező n a térde kö ré fonva, fejét lehajtva egy
tö rpepá lma durva tö rzséhez lapult.
Leigh szíve nagyot dobbant. Meggie-nek igaza volt. Lehet, hogy a szó t nem tudta, azt
azonban igen, hogy milyen is az elvesztetett. Leigh a kislá ny felé sietett.
– Szervusz – kiá ltotta neki. – Nincs semmi bajod?
A gyermek nem vá laszolt. Meggie odaszö kdécselt hozzá , és megrá ntotta a karjá t.
– Hé, elvesztetettél?
A kislá ny az érintésre felkapta fejét. Szemében, amely épp oly sö tétbarna volt, mint a
haja, rémü let tü krö ző dö tt. Leigh lá tta, mit visel a nyaká ban, és ez ú gy hatott rá , mintha
szíven ü tö tték volna. Egy halló készü lék. A gyerek sü ket.
Eltartott egy percig, mire magá hoz tért a megdö bbenésbő l, és egy má sik percig, mire
elérte a gyereket. Letérdelt a homokba, egy tü skés szederá g kö rbefonta meztelen
boká já t. Lekapta a szemü vegét, hogy a kislá ny lá thassa szemét.
– Szervusz. – Leigh mosolygott, és kö nnyedén megérintette a lá nyka kezét. – Jó l vagy?
Szavait jelbeszéddel kísérte, mikö zben agya vadul dogozott, és olyan szakszerű en
mérte fö l a gyereket, mintha soha ki sem jö tt volna az osztá lyterembő l. Ö t, talá n hatéves
lehet. Nyilvá n van némi részleges hallá sa, kü lö nben nem viselne halló készü léket.
A kislá ny Leigh-re bá mult, sö tét szemében félelem bujká lt. Még jobban odalapult a fa
tö rzséhez.
Leigh jobbnak lá tta, ha há trébb hú zó dik. Szegény gyerek meg van rémü lve. De há t
természetes, hogy megrémü lt, itt kint egyedü l! Hol lehetnek a szü lei? Leigh mély
lélegzetet vett. Istenem, segíts, hogy helyesen cselekedjem.
– Engem Leigh-nek hívnak. – Ismét jelezte a szavakat, ujjaival betű zte a nevét. Aztá n
hozzá tette a név jelét, amelyet első tanítvá nyai adtak neki – egy L-t, amelyet a mosolyá t
kiemelő gö drö cske érintésével kísért. – Téged hogy hívnak?
Mark megfogta a vá llá t.
– Miért haszná lsz jelbeszédet, Leigh néni?
– Mert a kislá ny nem hall. Legalá bbis nem sokat.
Lehetetlen volt megá llapítani, mennyit hall a gyerek.
– Sü ket? Mint azok a srá cok, akiket régebben tanítottá l?
– Mint a srá cok, akiket régebben tanítottam. – Hangja kicsit megbicsaklott a szavakon,
és ettő l dü hö s lett magá ra. É letének az a korszaka véget ért, ideje tová bb lépni.
Meggie kibú jt a bá tyja mö gü l, és megpaskolta a kislá ny kezét.
4/121
– Ne félj! Bará tok vagyunk. – Lassan betű zte nevét az ujjaival, ahogyan Leigh tanította.
– Meggie. É n Meggie vagyok.
Egy pillanatig kétséges volt, hogy a kislá ny tud-e vá laszolni. Aztá n, igen apró
mozdulatokkal, megindultak az ujjai. S-A-R-A-H.
– Sarah. – Leigh megkö nnyebbü lten kifú jta visszafojtott lélegzetét. Kezdenek elő re
jutni. A gyerek – Sarah – legalá bb érti ő ket. Ettő l egy kicsit enyhü lnie kell a félelmének.
– É n Leigh vagyok – mondta ismét. – Ez Mark… – Ujjaival betű zte a nevet. – É s Meggie.
Sarah szégyenlő sen lekapta a fejét. Elbű vö lt tekintetébő l ítélve, amellyel Leigh
unokahú gá ra és unokaö ccsére bá mult, nyilvá n nem sok idő t tö ltö tt má s gyerekek
tá rsasá gá ban. Vajon miért nem? Biztos, hogy elég idő s ahhoz, hogy iskolá ba já rjon.
– Há ny éves vagy, Sarah?
Má r épp meg akarta ismételni a kérdést, amikor Sarah felemelte a kezét, és szélesre
tá rta ö t ujjá t.
– Ö t! – kiá ltott fel Meggie vigyorogva. Megkocogtatta a mellkasá t, és bó lintott – É n is.
Sarah visszamosolygott. Lehet, hogy Meggie nem sokat tudott a jelbeszédrő l, de
ü gyesebben kö zeledett Sarah-hoz, mint Leigh. A lá ny elkapta a gyerek tekintetét, és
jelekkel kísérte lassú szavait.
– Kivel jö ttél ma le a partra, Sarah? Mamá val?
A kicsi arc megfagyott, aztá n vadul megrá zta a fejét, copfjai és a halló készü lék
zsinó rjai jobbra-balra csapkodtak.
Volt valami az á rtatlan kérdésben, ami feldú lta a gyereket. Leigh utá lt
erő szakoskodni, de vá laszt kellett kapnia, hogy segíteni tudjon.
– Papá val? – kérdezte.
Sarah élénken bó logatott.
– Pa-pa – ejtette ki a szó t. Ez volt az első alkalom, hogy beszédre nyitotta szá já t.
– Szépen beszélsz. – A szavak automatikusan hagytá k el Leigh ajká t: ezt a szoká sos
vá laszt adta, amikor valamelyik tanítvá nya megpró bá lt megszó lalni. Valóban szép
beszéd volt, kü lö nö sen az adott esetben.
– Hol van a papá d?
A barna szemeket hirtelen kö nny ö ntö tte el, és ez szíven dö fte Leigh-t. Szerette volna
a kis testet szorosan és bá torító an magá hoz szorítani, de nem akarta megkocká ztatni,
hogy még jobban megijessze a kislá nyt.
Meggie-t azonban nem gá toltá k ilyen aggodalmak. Utat tö rt magá nak Leigh mellett, és
mindkét karjá val á tö lelte Sarah-t.
– Ne félj! – Ú gy paskolta Sarah-t, mintha a kislá ny szá mos babá já nak egyike volna. –
Ne félj! Megtalá ljuk a papá dat.
Persze, hogy megtalá ljá k. De hol lehet? Leigh a part felé tekintett, majd vissza, végig
az ö svényen az ú t irá nyá ba. Semmi. Tapasztalatai szerint a fogyatékos gyerekek szü lei
szinte vétkesen eltú loztá k gyermekeik pá tyolgatá sá t, és ebben az apá k já rtak az élen.
Hogy lehetett Sarah apja olyan nemtö rő dö m, hogy elvesztette ő t?
Leigh csak á llt, és megpró bá lta eldö nteni, mi lenne a legjobb megoldá s. Elvihetné
Sarah-t a sziget rendő rő rsére, de ha nem muszá j, nem szívesen tenné ki ennek.
– Tudod mit? – Sarah felé nyú jtotta a kezét, és bá torító n rá mosolygott. – Sétá ljunk le a
partra. Talá n megtalá ljuk a papá dat.
Ha pedig nem, ú jra felballaghatnak a legkö zelebbi telefonig, hogy segítséget kérjenek.
Kell legyen egy telefon a nő vére há zá ná l kö zelebb is.
Sarah egy hosszú percig bá multa Leigh-t. Aztá n felá llt, leporolta sortjá ró l a homokot,
és kézen fogta a lá nyt.
5/121
Leigh ujjai ö sszezá rultak az apró cska kéz kö rü l, és torka hirtelen elszorult. Aztá n
sikerü lt elmosolyodnia.
– Menjü nk!
Vissza kell fordulnia, el kell rohannia egy telefonig, és el kell indíttatnia a keresést…
Aztá n Daniel megpillantotta ő ket, amint az ö svényen kö zeledtek. Egy nő , két
hirtelensző ke srá c és az ő Sarah-ja.
– Sarah! – Egy szempillantá s alatt a lá nya utá n nyú lt, karjá ba kapta, és magá hoz
szorította. – Sarah, annyira aggó dtam…
A kislá ny apja nyaká ra fonta karjá t, vá llá ba temette arcá t. A férfi á tö lelte, Sarah
hegyes kis térdei szú rtá k a mellét, kö nnyei á tnedvesítették az ingét.
É letében nem ö ntö tte még el ehhez hasonló édes érzés. Visszakapta gyermekét. Ha
minden megtakarított pénzét fel kell á ldoznia, hogy egy tisztességes gondozó nő t
felfogadhasson, akkor is megteszi. Ennek soha tö bbé nem szabad elő fordulnia.
Ó vatosan lefejtette magá ró l Sarah fojtogató karjá t, hogy belenézhessen az arcá ba.
– Kincsem, nincsen semmi baj. Most má r biztonsá gban vagy.
Icipici mosoly bukkant elő a kö nnyek mö gü l, mint amikor a napfény á ttö r a felhő kö n.
A férfi kisimította a kó cos sö tét fü rtö ket a kislá ny arcá bó l, egy ragyogó bb mosolyt
csalva ezzel elő .
– Minden rendben? Ez az én okos kislá nyom!
Sarah bó lintott, és kézfejével szétdö rzsö lte kö nnyeit.
Daniel most a lá ny és a gyerekek felé fordult. A két kis hirtelensző ke ismerő snek tű nt
– Josh és Jamie Reynolds srá cainak nézte ő ket. De a lá ny…
Még soha nem lá tta a szigeten, Daniel ebben biztos volt. Ha lá tta volna, emlékezne rá .
Karcsú , szá legyenes, majdnem fiú s a farmersortban és pó ló ban, kivéve, hogy egyetlen
fiú sem dicsekedhet ilyen domborulatokkal. Szélborzolta rö vid sző ke haj, tengerzö ld
szem, szeplő kkel telehintett arc, amelybő l napcsó kolta fényesség sugá rzik. Egy csupa
sá rga, szélfú tta boglá rká ra emlékeztette Danielt.
– Kö szö nö m! – Ezt a szó t most kevésnek érezte.
A lá ny mosolygott, és huncut gö drö cske jelent meg kö nnyen nevetésre hajló szá ja
sarká ban. – Nincs mit. Tudom, milyen rémisztő elveszíteni egy ilyen kis lényt. – A
Reynolds gyerekek felé intett.
A férfi á ttette Sarah-t a bal vá llá ra, hogy ki tudja nyú jtani kezét.
– Daniel Gregory vagyok, Sarah apja.
A lá ny keze meleg volt és egy kicsit homokos, és remekü l beleillett Daniel tenyerébe.
– Leigh Christopher.
Daniel ujjai kicsit megfeszü ltek.
– Ö rü lö k, hogy megismerhetem, Leigh. É s még egyszer kö szö nö m.
Zavarba jö tt, mert hangja reszelő ssé vá lt, amikor kiejtette a szavakat.
– Mi is ö rü lü nk.
Ideje véget vetnie a beszélgetésnek, és elsétá lnia, gondolta Daniel. De valahogy nem
akaró dzott.
– Maga Reynolds-ék gyereklá nya?
– Nem – kezdte Leigh, de unokahú ga megelő zte. – Nem lehet a gyereklá nyunk! –
Meggie valamilyen okná l fogva mulatsá gosnak talá lta a gondolatot. – Ő a nagynénénk!
A fiú rá mordult hú gá ra.
– Te lü ke, attó l még, ha akarna, lehetne a gyereklá nyunk, csakhogy nem az. Leigh néni
sü ket gyerekeket tanít…
Hirtelen elhallgatott, és pír ö ntö tte el szeplő s arcá t.
6/121
– Semmi baj. – Leigh beleborzolt a hajá ba. – Mr. Gregory tudja, hogy Sarah sü ket.
– Daniel – szó lalt meg a férfi. – Nem Mr. Gregory.
Tetszett neki, hogy Leigh ilyen kö nnyed modorban bá nik a srá cokkal. Igazsá g szerint
minden tetszett neki, amit lá tott. Azon kapta magá t, hogy szeretné ú jra megpillantani azt
a csupa szív mosolyt.
– Tudom, hogy Joshnak nincs hú ga, ú gyhogy maga nyilvá n Jamie testvére. Soká ig
marad itt lá togató ban?
– Talá n a nyá r há tralévő részében. – Leigh megsimogatta a két gyereket. – Kell egy kis
idő t tö ltenem ezekkel az ebadtá kkal, mielő tt a fejemre nő nek.
– Leigh néni ú j munká t keres – tá jékoztatta a fiú cska Danielt. – Mindennap rezü méket
kü ld szét.
Most Leigh-en volt a sor, hogy elpiruljon, és bá natos mosollyal nézett a férfi szemébe.
– Gyerekek mellett nincs magá nélet, igaz?
– Egy szigeten egyébként sincs sok magá nélet.
Daniel agya zakatolt, tú lsá gosan is gyorsan. Á t kell ezt még gondolnia, de nem
engedheti el a lá nyt. Talá n egyszer az életében ö lébe hullott a problémá ira a megoldá s.
– Figyeljen ide, vissza kell vinnem Sarah-t a há zba, de szeretnék beszélni magá val. A
strandon lesznek még egy ideig?
Ú gy tű nt neki, mintha némi ó vatossá g csillant volna azokban a tengerzö ld szemekben,
de a lá ny bó lintott.
– Komoly tengerparti gyű jtö getést tervezü nk a mai napra.
– Jó . – A férfi a karjá ban ringatta Sarah-t. – Akkor egy kicsit késő bb talá lkozunk.
Leigh bó lintott, és kö nnyedén megérintette a kislá nyt, jelekkel kísérve szavait.
– Szervusz, Sarah. Ö rü lö k, hogy megismerkedtü nk.
A szégyenlő s lá nyka vá laszképpen elmosolyodott, aztá n integetett nekik. Apja
észrevette, hogy megpró bá lja ujjaival lebetű zni Leigh nevét.
Daniel szíve valahol a torká ban dobogott. Ez tö bb volt anná l, mint amit Sarah bá rki
má ssal megpró bá lt volna a két hó nap alatt, amió ta idejö tt, hogy vele éljen. Leigh
Christopher a tö kéletes vá lasz a problémá ira. É s má st sem kell tennie, mint kitalá lni,
hogyan győ zze meg ő t errő l.
– Leigh néni! – Mark a kezét rá ngatta. – Nem akarsz segíteni nekü nk, hogy befejezzü k
a homokvá rat?
Leigh elfordította tekintetét a visszavonuló hullá mokró l, és elnyomott egy á sítá st.
– Há t persze, hogy akarok. – Letérdelt a kisfiú mellé. – Hű , micsoda remek munká t
végeztetek! Mit szó lná tok egy vizesá rokhoz?
Meggie elrohant, hogy zö ld mű anyag vö drét megtö ltse vízzel, és Mark elkezdett á rkot
á sni. Leigh á tfú rta ujjait a homok forró felszínén, le az alatta lévő hű vö s nedvességig, és
kö zben figyelte, ahogy Meggie megtö lti vö drét vízzel, kiborítja, aztá n tü relmesen
odaó vakodik a kö vetkező hullá mhoz. Még néhá ny ilyen napsü téssel á titatott, lusta nap,
mint ez, gondolta Leigh, és á tmegyek magatehetetlen zö ldségbe.
De há t ez volt az elképzelése, vagy nem? É pp ezért jö tt a St. Joseph szigetre, és a rö vid
idő alatt, amió ta itt van, má ris megkezdő dö tt gyó gyulá sa. Lehangoló volt a talá lkozá s
Sarah-val, de az izgalom emléke alá bb hagyott, elü lt, mint a hullá m, amely felborzolja,
majd ú jra lesimítja a homokot.
Meggie visszaszaladt, vö drébő l locsogtatva a vizet, amely végigfrö cskö lt meztelen
barna lá bszá rá n. Egy fö lö ttü k repü lő sá rszalonka csapat ijedtében irá nyt vá ltoztatott,
amikor a kislá ny tocsogva megá llt.
7/121
– Vá rj, vá rj! – utasította Mark aggodalmas hangon. – Még nem fejeztem be a vizes
á rkot. Vá rnotok kell Leigh nénivel, amíg készen leszek.
Meggie ú gy festett, mint aki hajlamos vitá ba szá llni, de Leigh tö kéletesen boldog volt,
hogy visszakö nyö kö lhet és figyelheti, Mark hogyan dolgozik. Béke tö ltö tte el, olyan béke,
amilyet hó napok ó ta nem tapasztalt. Igen, még néhá ny ilyen nap…
Á rnyék vető dö tt a homokvá rra. Leigh felnézett, kezével védve szemét a naptó l, de
valahogy má r tudta, kit fog lá tni. Szemeket, mint a keserédes csokolá dé, kö nyö rtelen
kézzel rö vidre vá gott sö tét hajat, keskeny arcot és hatá rozott á llat. Daniel Gregoryt.
– Mr. Gregory! – Mark rá vigyorgott. – Nézze meg a vá ramat.
– A vá runkat – javította ki Meggie. – Az enyém is.
– Nagyszerű . – Daniel leguggolt Leigh mellé. Erő s kezével még egy kis homokot
paskolt a vá rfalra, és a gyerekekre mosolygott. – Kitű nő munká t végeztetek.
– Szeret a kislá nya homokvá rat építeni? – Meggie, aki mindig készen á llt, hogy az
egész vilá ggal bará tsá got kö ssö n, bizalmasan a férfi térdére tá maszkodott.
Daniel ö sszehú zta szemö ldö két, és egy pillantá st kü ldö tt Leigh felé, amit a lá ny nem
értett meg, és ezért elfogta egy csö pp nyugtalansá g.
– Sarah nem nagyon szeret a parton já tszani.
– Szeretne, ha velem já tszana – mondta Meggie, képességeitő l eltelve. – Hozza le, hogy
já tszhasson velem.
Daniel kezdett egy kissé fá radtnak tű nni Meggie szó szá tyá rsá gá tó l. Talá n nem á rtana,
ha megmenteném, gondolta Leigh. Egy ü res vö drö t nyú jtott Meggie-nek.
– Tö bb vízre van szü kségü nk a vizesá rokhoz. Menj, és hozz egy kicsit.
Meggie elfutott, és Leigh a férfira mosolygott.
– A mentést a tulaj fizeti. Imá d beszélni.
A férfi Leigh mosolyá t csokolá débarna szeme á tható tekintetével fogadta.
– Bá rcsak Sarah is imá dna!
– Tudom – mondta a lá ny halkan. Ez ö rö kö s problémá t jelentett. A halló szü lő k
reményt reményre halmoztak, hogy gyerekeik megtanulhatnak beszélni. Néhá nyan még
a jelbeszédet sem voltak hajlandó k haszná lni, mintha a probléma tagadá sa el is tü ntetné
azt.
Daniel fö léje hajolt. Elég kö zel volt ahhoz, hogy Leigh érezhesse az olajbarna bő rébő l
sugá rzó forró sá got.
– Szeretnék beszélni magá val.
Leigh megrá ntotta vá llá t; ú gy érezte, nevetséges, mennyire elvesztette hidegvérét.
– Hiszen beszélü nk, vagy nem?
El kell ismerni, vonzó férfi. Nagyon vonzó . Ez azonban nem ok arra, hogy a lélegzése
felgyorsuljon, vagy a pulzusa hirtelen tamtamot verjen a torká ban.
A barna szemek fogva tartottá k a tekintetét.
– Fontos dologró l van szó . A lá nyomró l. Sarah-ró l.
Daniel hangja ellá gyult, amikor a nevet kiejtette, és Leigh lelkében elolvadt valami.
Mindig bedő lt ennek a lá gysá gnak, ha egy erő s, érdes férfiná l tapasztalta.
– Sarah egy kis angyal – mondta.
– Sarah-nak segítségre van szü ksége – szó lt vissza Daniel.
Baj, Leigh csak erre tudott gondolni. Bá rmit is akar a férfi, az csak bajt jelenthet.
Markra pillantott, de a kisfiú arrébb hú zó dott, hogy friss homokot á sson fö l, és Meggie
kilocsolt egy kevés vizet, hogy megpró bá lja megkö nnyíteni az á sá st.
Leigh há tra hajolt, mintha az ú jabb néhá ny centi tá volsá g kö zte és Gregory kö zt
elő nyhö z juttatná .
8/121
– Nézze, tudom, hogy nem ismer – rá ncolta szemö ldö két a férfi. – Tudom, hogy ez
hirtelen jö tt. De a só gora kezeskedhet értem, és ajá nló leveleket is kaphatok…
– Mirő l beszél? – Leigh tudta, hogy mi kö vetkezik, és a nap békéje egy pillanat alatt
szertefoszlott.
– Szeretném, ha dolgozna ná lam, ha vigyá zna Sarah-ra.
Sietve beszélt, mintha minél elő bb meg akart volna szabadulni a szavaktó l. Mintha
csorbá t ejtene a bü szkeségén, ha bá rkitő l is segítséget kér.
– Nem keresek á llá st – mondta a lá ny gyorsan.
– De hiszen Mark azt mondta, hogy á llá skérelmeket kü ld szét.
– Tudom. – Leigh érezte, hogy arca egyre pirosabb lesz. – Ú gy értem, nem ilyen á llá st
keresek. – Soha tö bbé az életben. – É s kü lö nben is, semmit sem tud ró lam.
A férfi mosolygott, mintha má r tú lesett volna a nehezén. Mintha gyerekjá ték volna
meggyő zni a lá nyt, hogy beleegyezzen abba, amit ő akar.
– Tudom, hogy Jamie Reynolds hú ga. Tudom, hogy magá ra bízzá k a srá caikat. Tudom,
hogy siket gyerekeket tanított.
– Ez még nem jelenti azt, hogy én vagyok a megfelelő ember Sarah szá má ra.
Leigh ú gy érezte, gondolkoznia kell. Nem á llt szá ndéká ban megfelelni ennek a
kihívá snak, és végképp nem akarta elmondani a férfinak, hogy miért nem fog soha tö bbé
tanítani.
Daniel keze hirtelen rá kapcsoló dott az ö vére. A kemény munká tó l megkérgesedett
tenyértő l Leigh bő re bizseregni kezdett.
– Azt is tudom, hogy melegszívű és nagylelkű a gyerekekkel, és a kicsik ö sztö nö sen
vonzó dnak magá hoz. É s tudom, hogy Sarah tö bbet beszélt magá val ö t perc alatt, mint
bá rki má ssal a két hó nap sorá n, amió ta itt van.
Leigh mély lélegzetet vett, aztá n kifú jta, és elhú zta a kezét, amikor Meggie
visszalocsogott a vö drével. Két hó nap? De há t hol volt Sarah, mielő tt a szigetre jö tt?
– Sarah édesanyja… – kezdte, aztá n megá llt, mert nem volt biztos benne, hogy
felteheti-e ezt a kérdést.
– Meghalt egy balesetben.
Védekező fény villant meg a férfi szemében, arra figyelmeztetve Leigh-t, hogy tartsa
magá t tá vol.
– Sarah most velem él. É s a legjobbat akarom neki.
Szá z kérdés fogalmazó dott meg hirtelenjében Leigh-ben, á m nem tehette fel ő ket.
Neki nem, most nem. Nem, amikor a férfi nyilvá nvaló an rengeteg fá jdalommal
kü szkö dik. Nem, amikor ő nem szá ndékozik megtenni azt, amit tő le kér.
– Sajná lom. Természetes, hogy a legjobbat akarja Sarah-nak, de én való ban nem ilyen
munká t keresek. Azért kü ldö k szét á llá skérelmeket, mert azt remélem, hogy a nyá r
végéig talá lok egy á llá st valami má s terü leten.
– Abbahagyja a tanítá st?
A kérdés ú gy hatott rá , mintha kést dö ftek volna szívébe.
– Igen.
Remélte, hogy ez az egy szó elfojt minden tová bbi kérdező skö dést. Markra és Meggie-
re pillantott, akik a sarkukon ü ltek, és elkerekedett szemmel figyeltek.
Daniel egy pillanatra letekintett a homokvá rra, és kezével szó rakozottan megpaskolta
tornyait. Aztá n ú jra felnézett Leigh-re.
– Ez nem jelentene problémá t. Ha minden a terveim szerint alakul, Sarah ő sztő l egy
bentlaká sos iskolá ba kerü l. Most van szü kségem valakire. Ettő l még eljá rhatna az
á llá sinterjú kra, ha ez aggasztja.
9/121
Bentlaká sos iskola… Leigh lelkébő l szinte kicsordultak az ellenvetések, pedig semmi
kö ze nem volt az egészhez. Mivel nem á llt szá ndéká ban, hogy megtegye, amire a férfi
kéri, nem avatkozhatott a dologba.
Megtegye, amire a férfi kéri… Á ruló lelke egy pillanatra eljá tszott a gondolattal, hogy
Sarah-val dolgozik, hogy ú jra tanít. Elképzelte a komoly arcocská t, amikor mosolyog,
amikor kapcsolatot teremt. Lá tta magá t, amint rá tapint a kislá ny siketsége mö gö tt
rejtő ző erő re és értelemre.
Nem. Ez lehetetlen, és má r a puszta fontolgatá s is kitenné az érzelmi gyö trelemnek,
amelybő l épp, hogy kezdett kikeveredni. Arró l a tö kéletesen elítélendő bizsergésrő l má r
ne is beszéljü nk, amelyet Daniel Gregory kö zelében érzett.
– Nézze, egyszerű en nem tehetem. – Erő lkö dö tt, hogy hangja hű vö s és szilá rd
maradjon. – Sajná lom, de szó ba sem jö het. – Felá llt. – Gyertek, gyerekek, haza kell
mennü nk! Szedjétek ö ssze a já tékokat!
Vele együ tt Daniel is felemelkedett, vá ltozatlanul tú l kö zel hozzá . Amikor Leigh
elindult, a férfi keze kö nnyedén a csukló já ra kulcsoló dott. A legkisebb mozdulat
megszakíthatta volna az érintkezést, de a lá ny nem mozdult.
– Gondolkozzon rajta! – Daniel kö zelebb hajolt, csupá n lélegzetvételnyi tá volsá gra
voltak egymá stó l. – Gondolkozzon rajta. Még beszélü nk ró la.
2. FEJEZET
– Nos? Megkaptad, amit akartá l?
Joe Phillips a bejelentkezésre szolgá ló asztalon kö nyö kö lt a rozzant régi há zban,
amely részben otthonként, részben horgá szoknak fogadó ként szolgá lt. Ö regedő arcá t
ugyanú gy kikezdte az idő , mint a favá zas épü letet. Daniel a fogadó val együ tt kapta,
amikor megvette a há zat, és Joe má r régen ú gy dö ntö tt: ez a tény feljogosítja, hogy
mindent tudjon Daniel életérő l. Ő volt a legkö zelebbi csalá dszerű ség a férfi
kö rnyezetében, és Daniel ö rü lt, hogy létezik valaki, akit érdekel, mi tö rténik vele és
Sarah-val.
Daniel a lá nyá ra pillantott, figyelte, ahogy lefekteti a babá já t a sarokban á lló bö lcső be.
Szemmel lá tható an egyá ltalá n nem viselte meg a kaland.
– Még nem. – Elvette a limoná dés poharat, amelyet a má sik férfi nyú jtott felé. – De
meg fogom.
Joe erre az orrá t fintorgatta.
– Nem mindig kapjuk meg, amit akarunk. Ebben az életben nem.
A bejelentő kö nyvet bá multa, mintha lenyű gö zte volna a tö rténet, amelyet lapjai
meséltek. Daniel tudta, mi az, amit nagyon is jó l lá t a kö nyvben – nyolc szoba volt az ö reg
há zban, de pillanatnyilag csak há romban volt vendég.
– Most meg fogom. – Daniel kiü rítette a poharat. Az erő s folyadék leö blítette szá já ró l a
só s ízt. – Rá fogom venni Leigh Christophert, hogy vigyá zzon Sarah-ra, és befejezzü k az
építkezést. Mire az ú j híd megnyílik, készen á llunk a turistá k fogadá sá ra. – Letette a
poharat, és á tnyú lt az asztalon, hogy megigazítsa a csokornyakkendő t, amelyet Joe a
vilá gért sem vett volna le munka kö zben. – Gazdagok leszü nk, ö reg harcos. – Sarah-ra
pillantott. – Mindenesetre elég gazdagok.
Megelégedésére Joe ú jra kö tö tte a nyakkendő t.
– Nem lá tom be, hogyan tudná d rá venni a hö lgyet, hogy tanítsa Sarah-t, ha egyszer azt
mondja, hogy nem. A nő dö ntö tt. Aká r a dagá lynak mondaná d, hogy ne jö jjö n,
Daniel mosolygott, hosszú ideje elő szö r érzett ö nbizalmat. – Ennek így kell tö rténnie.
10/121
– Akkor miért nem mondott rö gtö n igent? Ú gy tű nik, tudja, mit akar.
– Talá n egy kicsit tú l rá menő s voltam ma délutá n – rá zta meg a vá llá t Daniel. –
Á tmegyek hozzá juk ma este, elnézést kérek, megpró bá lom rá venni, hogy legalá bb
néhá ny napra segítsen ki.
Sarah most ismét a babá já t fektette le, fá radhatatlanul ismételve ugyanazokat a
mozdulatokat… megpaskolgatta, elhelyezte az á gyban, szeretgette. Apja má r feladta,
hogy kitalá lja, mindez mit jelent, de attó l még a lá tvá ny ugyanú gy ö sszeszorította a
szívét.
– Ha má r egyszer vele lesz néhá ny napig, lá tni fogja, milyen nagy szü ksége van Sarah-
nak rá . Nem lesz képes cserbenhagyni.
Ahogyan én tettem. Ahogyan Ashley tette. Ahogyan rövid kis életében mindenki tette.
Az egyetlen dolog, az egyetlen személy, akire ő és Sarah tá maszkodhat, az ő maga.
Nem má sok, nem az Isten. Má ra má r meg kellett tanulnia ezt a leckét.
Kifintorgott az ablakon a toldaléképü let vá zá ra, amellyel a fogadó t egészítette ki.
Sarah jö vő je. Ez jelenti lá nya biztonsá gá t, és ezú ttal nem fogja ő t cserbenhagyni.
Ami pedig Leigh Christophert illeti – valami abban a csupaszív mosolyban és gyengéd
érintésben, ami azt sú gta neki, hogy a lá ny szeretne a kérésébe beleegyezni. De há t akkor
mi tartja vissza?
Egy darabig gondolkodott rajta, megpró bá lt elképzelni egy forgató kö nyvet, hogy
megmagyará zza Leigh viselkedését. Végü l megrá zta a fejét.
Nem szá mít. Nem szá mít, mi az indok, mert nem adja fel addig, amíg a lá ny igent nem
mond.
– Itthon vagyunk – kiá ltotta Leigh.

Kirá zta a homokos strandtö rü lkö ző ket, és kiterítette a terasz szü rke korlá tjá ra. Josh
és Jamie cédruszsindelyes há za ö rö kzö ld tö lgyek alatt rejtő zö tt a só s lá p szélén, és a
terasz tanú ja volt a lá p ö rö kö s vá ltozá sainak, ahogy a dagá ly elö ntö tte a keskeny ö blö n
keresztü l, majd visszahú zó dott.
– Itthon vagytok, és fogadok, éhesek is vagytok.
Jamie szélesre tá rta a konyhaajtó t, és ö leléssel ü dvö zö lte gyerekeit. Elfintorította az
orrá t, amikor meglá tta Meggie só s, homokos fü rdő ruhá já t.
– Ti ketten bú jjatok ki a fü rdő ruhá tokbó l, és mosakodjatok meg. É s ne felejtsétek el
kiö blíteni azokat a ruhá kat. Nemsoká ra asztalon lesz a vacsora.
Há t persze, hogy ott lesz. Leigh a nő vérét nézte, szeretetébe tisztelet és mosoly is
vegyü lt. Jamie az egész napot végigdolgozta a kö nyvelő irodá já ban, és mégis sikerü lt
elő bb hazaérnie, és má r a vacsorá val tü sténkednie, mire ő k beléptek az ajtó n. A nagy
teljesítő – mindig ez volt Jamie legfő bb tulajdonsá ga.
– Talá ltunk egy elvesztetett kislá nyt – tudó sította Meggie az anyjá t. – É s nem hallott,
ezért lebetű ztem neki a nevemet, ahogyan Leigh néni tanította.
– Elveszett – javította ki Mark a hú gá t má r vagy a tizedik-tizenegyedik alkalommal. –
Elveszett és sü ket volt. Ú gyhogy Leigh néni beszélt hozzá , és aztá n megtalá lta a papá já t.
Mi is segítettü nk.
– É s a papá ja azt akarta, hogy Leigh néni menjen hozzá dolgozni, de ő nem akart. –
Meggie Leigh-re emelte nyílt kék tekintetét. – Miért nem akartá l, Leigh néni?
Elhozhatná d ide a kislá nyt, és já tszhatná nk.
– Mert má s terveim vannak, te kis tö kfej.
Leigh megö lelte fecsegő unokahú gá t. – Pedig jó mulatsá g lenne – erő skö dö tt Meggie.
Leigh beleborzolt a hajá ba.
11/121
– Talá n nem jó l hallottam, hogy Mami a mosakodá sró l mondott valamit? Ha siettek,
lehet, hogy lesz még idő nk egy kisjá tékra.
– Ki nevet a végén! – rikkantotta Meggie. – Idehozom.
– Elő szö r mosakodjatok meg – szó lt rá juk Jamie.
– Má ris, Mami! – Mark lekö rö zte Meggie-t a hallban.
Jamie Leigh-hez fordult, kék tekintete ugyanolyan nyílt és érdeklő dő volt, mint
Meggie-é. Csakhogy ő t sokkal nehezebb volt lerá zni, mint Meggie-t. Leigh-nek
ö sszeszorult a szíve. Jamie nem fogja megérteni a dö ntését.
– Azt hiszem, lezuhanyozom a já ték elő tt – mormolta.
Jamie felhú zta a szemö ldö két.
– Egy sü ket kislá ny. Nyilvá n Daniel Gregory gyerekérő l van szó .
– De há t honnan… há t persze, hiszen mondta, hogy ismer téged és Josht.
Leigh egy lépést tett az ajtó felé abban a reményben, hogy elmenekü lhet a
beszélgetéstő l. De Jamie elé á llt.
– Gyerü nk, mondj el mindent!
– Nem tö rtént semmi, Jamie.
Leigh gyanította, hogy nem tudja meggyő zni nő vérét. Jamie az idő sebb testvér
tekintetével nézett rá .
– Rendben. Most pedig mondj el mindent gyorsan, mielő tt a szö rnyecskék
visszajö nnek, és belerá ngatnak a já tékba, amelyet oly felelő tlenü l megígértél.
Szeretetteljes pillantá st vetett a hall irá nyá ba. Leigh vá llat vont. Az, hogy
megpró bá ljon elmenekü lni a nő vére elő l, mindig is hasztalannak bizonyult, aká r
fogó cská zá sró l, aká r titoktartá sró l volt szó .
– Má r hallottad a hírmondó któ l. Megtalá ltuk a kislá nyt, visszaadtuk az apjá nak, vége a
tö rténetnek.
– Nem hagysz te ki valamit? Mi van azzal a résszel, amikor Gregory megkért, hogy
vá llalj ná la munká t?
– Keres valakit, aki Sarah-ra vigyá zna. Megmondtam neki, hogy nem érdekel a dolog.
Jamie most a kö nyvelő tekintetével nézett Leigh-re, mintha hú ga egy kétes szá m volna
egy szá moszlopban.
– Nem érdekel? Leigh, itt az alkalom, hogy ismét egy sü ket gyerekkel dolgozhass.
Hogy lehet, hogy nem érdekel?
– Nem csiná lom ezt tö bbé, Jamie. Nem emlékszel?
Jamie makacsul ö sszeszorította szá já t.
– Az biztos, hogy szá zszor jobb volna, mint egész nyá ron pincérnő skö dni, amíg ú j
á llá st nem talá lsz.
– Jamie… – A csaló dottsá g ismerő s érzése fogta el Leigh-t. Ő szintén szerette nő vérét,
de ez az ellentét má r kezdett szaká llas lenni. – Hagyd békén ezt az ü gyet, jó ?
Nő vére kék szeme ugyanolyan makacsul villogott, mint Marké.
– Tudom, hogy nehéz volt, de ü dvö s volna, ha végre magad mö gö tt hagyná d.
– Képtelen vagyok rá .
A gombó c Leigh torká ban akkora volt, hogy aká r egy lovat is megfojthatott volna.
– Ha erő sebben pró bá lná d…
Leigh megrá zta a fejét. Jamie szerette ő t, de nem értette meg.
– Kérlek, ne bosszants. Sajná lom Danielt és Sarah-t, de nem keveredhetek az életü kbe.
Nem tudom elvá llalni.
– Tehá t kihajítod az ablakon a képzettségedet, és egy teljesen ú j terü leten folytatod.
– Sok ember vá lt munká t. Ez gyakorlatilag nemzeti sport.
12/121
– Nem olyasvalakinek, mint te. É rtékes, istenadta tehetséged van. Nem fordíthatsz
neki há tat.
Istenadta tehetség. Tényleg ezt gondolja Jamie a siket gyerekekkel kapcsolatos
képességeirő l? Ha így is volt, akkor ez az istenadta tehetség idő kö zben inká bb á tokká
vá ltozott.
– A magam ú tjá t kell já rnom. – Leigh megpró bá lt mosolyogni. – Ez alkalommal,
nő vérem, nem tudsz mindent jó ra fordítani, bá rmennyire is szeretnéd.
Jamie tanulmá nyozta hú gá t, és ú gy nézett, mint aki érvek egész sorá t fontolgatja. De
végü l csak bó lintott. Ú gy paskolta meg Leigh arcá t, mintha valamelyik gyereke volna.
– Rendben van. Nem foglak tová bb bosszantani ezzel.
Leigh má r-má r elfordult, de Jamie megfogta a kezét.
– Csak mondj egy imá t errő l, Leigh. Fogsz?
Leigh egy pillanatra behunyta szemét. Néha ú gy érezte, má sró l sem imá dkozott
hó napok ó ta.
– Fogok. Eddig is imá dkoztam. – Kinyitotta a szemét, és a nő vérére mosolygott. – Most
azonban jobb lesz, ha lezuhanyozom. Ma este mű szakom van a vendéglő ben.
Leigh a keskeny utat vá lasztotta, lassan gurult hazafelé a vendéglő bő l. A sziget nem
bü szkélkedhetett kö zvilá gítá ssal, és sokszor még a régó ta ott élő k is nehezen talá ltá k
meg a sö tétben ú ticéljukat, amelyet elrejtett a buja, terjeszkedő nö vényzet. Ö rö kzö ld
tö lgyek sorakoztak az ú t mentén, spanyolmoha fá tyluk tá ncolt a déltengeri fuvallatban,
ciró gatta Leigh szétcincá lt idegeit.
Semmi kétség; a talá lkozá s Sarah-val megérintette szívét. Túlságosan sebezhető
ahhoz, hogy a saját érdekeit védeni tudja. Ezt mondta fő nö ke, amikor utoljá ra talá lkoztak,
és a szavak még mindig fá jdalmat okoztak. Igen, Sarah rá talá lt sebezhető pontjá ra.
Ami Danielt illeti, az ö sszeszó lalkozá s a férfival felélesztette a sá rká nyt, amelyrő l azt
hitte, hogy má r levá gta mind a hét fejét. Meghozta dö ntését, emlékeztette magá t. Daniel
Gregory a bü szke szemével és elbű vö lő mosolyá val nem tudja ezt megvá ltoztatni.
Behajtott a kocsibeá lló ba, a kagyló réteg ropogott a kerekek alatt. Egy idegen autó á llt
Jamie ö regecske Toyotá ja mellett. Egy pillanatig rémeredt a sö tétkék kisteherautó ra, és
kö zben egyre erő sebb lett benne a bizonyossá g. Daniel Gregory jö tt á t. Ez az ember nem
hajlandó a nemet vá laszként elfogadni.
Egy rö pke, gyá va pillanatig azt fontolgatta, hogy azonmó d kifordul az udvarró l. Aztá n
kiszá llt, becsukta a kocsiajtó t, és elindult a terasz felé. Udvarias, de rendíthetetlen, ezt a
vonalat kell kö vetnie. Ez alkalommal biztosan meg tudja győ zni a férfit, hogy komolyan
gondolja, amit mondott.
Á tment a teraszon, és felrá ntotta a konyhaajtó t. Otthonos jelenet tá rult elé: Josh,
Jamie és Daniel a tisztá ra sú rolt tö lgyfaasztal kö rü l ü lt, ká vésbö grét dajká ltak a
kezü kben. Jamie félig letarolt répatortá ja ü lt kö zö ttü k. Mindhá rman felnéztek, amikor
belépett az ajtó n, és egy pillanatig ú gy érezte, hogy szö vetséget kö tö ttek ellene.
Nevetséges. De a gyanú nem tá gított, elferdítette mosolyá t.
– Milyen bará tsá gos kép. – Hagyta, hogy a konyhaajtó becsukó djon a há ta mö gö tt. –
Mr. Gergory, nem szá mítottam rá , hogy ilyen hamar viszontlá tom.
– Daniel. – A férfi félig felemelkedett, azutá n ú jra leü lt, és csokolá dészemével Leigh-t
méregette.
– Daniel csak benézett – szó lalt meg Jamie, egy kicsit kapkodva a szavakat. Leheletnyi
pír festette meg arcá t. – Kérsz egy kis tortá t?
– Ettem a vendéglő ben.
13/121
Igazsá g szerint csak egy zsíros hamburger felét sikerü lt lenyomnia, de ezt fö lö sleges
volna Jamie orrá ra kö tni. Vilá gos, hogy nő vére megint beleá rtja magá t a dolgaiba, ő
viszont nem fogja erre bá torítani.
– Legalá bb egy csésze ká vét igyá l meg velü nk – erő skö dö tt Jamie, és kö zben egy
oldalpillantá st lö vellt Daniel felé.
A nő vérem nem viselkedik tú l finoman, gondolta Leigh.
– Kö szö nö m, nem. É bren tartana, pedig hullafá radt vagyok. – Elnyomott egy á sítá st. –
Azt hiszem, lefekszem.
Ha Jamie azért hívta ide Daniel Gregoryt, hogy ő megvá ltoztassa az elhatá rozá sá t,
akkor csak szó rakoztassa maga.
– Leigh, ne! É n… – hadarta Jamie, és férjére pillantott segítségért, de Josh szemmel
lá tható an épp azt fontolgatta, hogy az asztal alá sü llyed. Szegény Josh. Vilá gos bő re tú l
kö nnyen elpirult.
– Ne menjen! – Daniel nyugodt szavai az ö sszetű zés kö zepébe pottyantak, és
csendkö rö ket kü ldtek szét. A férfi csendes mosolyt sugá rzott Leigh felé, amelybe annyi
forró sá g sű rű sö dö tt, hogy képes lett volna megemelni a konyha hő mérsékletét. –
Szeretnék beszélni magá val.
– Ha Jamie hívta ide… – kezdte Leigh-t, de a mondat elhalt. Ez má r nem a nő vérek
kö zti civakodá s volt. Ez Daniel és kö zte zajlott.
– Nem szá mít. Mindenképpen á tjö ttem volna.
Ez az igéző tekintet még egy dü hö ngő aligá tort is megfékezne.
– Kérlek, Leigh. – Jamie ismét meglelte szavá t. – Igazá n nem akartam beavatkozni, de
ha meghallgatná d Danielt…
– Lehet, hogy meghallgatná , ha lehető séget adná nk neki. – Josh kemény kézzel
megragadta Jamie karjá t, hogy kirá ngassa a székbő l, és bocsá natkérő pillantá ssal nézett
Leigh-re. – Miért nem mentek ki ti ketten a teraszra? – A nappali felé kormá nyozta
feleségét. – Ott egy kicsit magatokra maradhatná tok.
Daniel vá rt, amíg Josh és Jamie kiment a konyhá bó l, aztá n kinyitotta Leigh elő tt az
ajtó t.
– Parancsol? – hú zta fel egyik sö tét szemö ldö két.
Leigh mindig tudta, amikor tú ljá rtak az eszén. Nem volt mit tenni, most má r meg
kellett hallgatnia, amit Daniel mondani akart. Aztá n a lehető legegyü ttérző bb mó don
kö zö lheti vele a nemet. Mereven bó lintott, és kisétá lt a férfi mellett a teraszra.
Daniel kö vette, és hagyta, hogy a lengő ajtó becsukó djék mö gö tte. Az ajtó a nyugodt
sö tétségbe zá rta ő ket.
Leigh félig-meddig azt vá rta, hogy a férfi fejest ugrik a győ zkö désbe, ő azonban nem
ezt tette. Á tsétá lt a teraszon, rá kö nyö kö lt a korlá tra, és kinézett a só s lá pra, amely a
há zon tú l a dagá ly ö bléig nyú lt.
– Gyö nyö rű , nem?
Leigh vonakodva csatlakozott hozzá , és kö zben megpró bá lta megfogalmazni a
szavakat, amelyekkel nemet fog mondani neki.
A majdnem telihold halvá ny fényt csurgatott a víz, a homok és a fű foltsző nyegére.
Lehetetlen volt megmondani, hol az elvá lasztó vonal a szilá rd talaj és a folyékony sá r
kö zt. Hangok értek el hozzá juk, egy suhogá s, egy csobbaná s, valami éjszakai lény
kiá ltá sa. Leigh ö sszerá zkó dott.
– Gyö nyö rű és veszélyes – mormolta.
– Igen. – Daniel feléje fordult, és a konyhaablak fénye az arcá ra esett. Csak az egyik
oldalá t mutatta meg Leigh-nek – erő s csontokat, makacs á llat, szépen formá lt szá jat – a
má sikat á rnyékban hagyta. – Nézze, én… szeretnék magá nak mondani valamit.
14/121
Leigh felvértezte magá t a kérésre, amelyrő l tudta, hogy bekö vetkezik. Nem teheti…
nem teheti, hogy igent mond.
– Sajná lom – szó lt Daniel. – É s kö szö nö m.
– Mit? – Leigh pislogott. Most meg hol az ajá nlat, amelyet acélosan vissza akart
utasítani?
– Kö szö nö m – ismételte meg a férfi. Elbű vö lő mosolyt villantott a lá nyra, amelytő l
Leigh bő re bizseregni kezdett. Ennek a férfinak a mosolyá t figyelmeztető felirattal
kellene ellá tni. – Hogy megtalá lta ma Sarah-t, hogy olyan jó volt hozzá , amikor szegényke
nyilvá n halá lra volt rémü lve. Kö szö nö m, Leigh.
A nyugodt szavak mintha zengtek volna, mintha a kelleténél tö bb jelentést hordoztak
volna.
– Ez csak… ú gy értem, bá rki ugyanezt tette volna.
Daniel á lla megkeményedett.
– É n nem voltam ott a szá má ra. Maga ott volt.
A szavak mö gö tt rejtő ző fá jdalom most lá tható vá vá lt, mint amikor egy lény felbukik a
lá pbó l, és Leigh nem tudta, mit vá laszoljon. Gyanította, hogy Daniel nem az a férfi, aki
kö nnyen kimutatja fá jdalmá t.
– Nem lehetü nk mindig ott azoknak, akiket szeretü nk. – Gondolatai szorongva szá lltak
Tommy, a sajá t kudarca felé, aztá n visszarettentek. – Nem szá mít, mennyire szeretnénk.
– Nem szá mít, mennyire. – A férfi megismételte Leigh szavait. A só s lá p á rnyai
szeszélyesen ugrá ltak, ahogy egy felhő elvonult a hold elő tt. – Azt hiszem, ez az egyetlen
mentségem arra, hogy olyan nehéz helyzetbe hoztam ma délutá n. Hogy az unokahú ga és
unokaö ccse elő tt erő ltettem, hogy segítsen Sarah-val. Nem kellett volna ezt tennem.
Leigh most má r tudott mosolyogni az eseten.
– Nagyon nehéz megszabadulni tő lü k. De nem szá mít.
– É s most ugyanezt tettem – intett Daniel a há z felé bű nbá nó arckifejezéssel. —
Belekevertem a csalá djá t. Nem á llt szá ndékomban.
– Ebben biztos vagyok. Jamie hívta á t, igaz? – A harag kis lá ngja á tmelegítette a
szavait.
– Ne hibá ztassa! – A férfi ajka kissé megrá ndult.– A nő vérek és fivérek olyanok,
amilyenek. Higgye el, hogy tudom.
– Van fivére?
– É n voltam az. Ú gy értem, a legidő sebb.
Valami elsö tétü lt ettő l Daniel szemében, és Leigh megérezte, hogy nem ö rü lne, ha a
csalá djá ró l érdeklő dne.
– Mindenképpen fel akartam keresni. Jamie hívá sa nem vá ltoztatott semmin.
Leigh vitatkozni szeretett volna, megmondani, hogy Jamienek nincs joga beleü tni az
orrá t az ü gyeibe, de ettő l a férfiban talá n az a benyomá s tá madt volna, hogy egy tízéves
gyerekkel á ll szemben.
Mivel nem kapott vá laszt, Daniel visszafordult a korlá thoz, és rá kö nyö kö lt. A lá nynak
nem maradt má s vá lasztá sa, mint hogy ugyanezt tegye.
Néhá ny percig némá n á lltak, és a holdfényben fü rdő lá pot nézték. Daniel talá n a
lá tvá nyra ö sszpontosítja figyelmét, gondolta Leigh. Tú lsá gosan is tudatá ban volt a sziká r
erő nek, amely a karjá t sú roló férfikarbó l, a melegségnek, amely a férfibő l sugá rzott.
– Tehá t – szó lalt meg végü l Daniel, félbeszakítva a béká k kó rusá t –, szereti a
munká já t?
A lá ny ruhá já bó l és hajá bó l á radó zsírszag lehetetlenné tette, hogy má st mondjon,
mint az igazsá got.
15/121
– Nem kü lö nö sképpen. De ez csak idő leges. Hogy legyen némi jö vedelmem, mikö zben
valami má st keresek.
Sarokba szorította magá t. Vá rta, hogy a férfi megkérdezze, miért keres munká t, és
azon tö rte a fejét, hogy mit fog mondani, ha elhangzik a kérdés. De nem hangzott el.
– Képzelje, én is valahol itt tartok. Belegabalyodva egy helyzetbe, amely egyá ltalá n
nem tetszik nekem.
Leigh rá pillantott, de a férfi arcá nak erő s voná sai semmit sem á rultak el.
– Sarah-ra gondol?
Daniel mindkét kezével megragadta a korlá tot.
– Semmit nem bá nok a lá nyommal kapcsolatban.
– Nem, nem így értettem…
– A helyzet a kö vetkező . – A férfi hirtelen energiá val fordult Leigh felé, mintha dö ntö tt
volna valamirő l. – Hallott az ú j hídró l, amely most fog felépü lni?
Az éles témavá ltá s zavarba hozta Leigh-t.
– A hídró l?
– Az Athena szigetrő l ide vezető hídró l – mondta a férfi, megnevezve a vaká ció zó k
Mekká já t, amelyrő l kompok kö zlekedtek az apró cska St. Josephre. – É vek ó ta szó volt
ró la, hogy építenek egyet, de most való ban nekifognak. Amikor megépü l, készen kell
á llnom a fogadá sá ra.
– Készen? – Leigh ú gy érezte magá t, mint egy papagá j.
– Tengerparti ingatlanom van – mondta Daniel á rnyalatnyi tü relmetlenséggel a
hangjá ban. – Most csak egy kis fogadó á ll rajta – néhá ny szobá t kiadok halá szoknak és
alkalmi turistá knak.
– De ha a híd felépü l… – Leigh végre kezdte felfogni, mirő l van szó .
– A híd turistá kat hoz, és a turistá k tengerre néző szobá kat akarnak. Most ezt
csiná lom. Hozzá építek a há zhoz, ami megkettő zi majd a szobá im szá má t.
Valahogy ez volt az utolsó dolog, amire Leigh szá mított. Azt feltételezte, ha egyá ltalá n
gondolt rá , hogy Daniel talá n halá sz, mint Josh. Viharvert kü lsejérő l a szabadban végzett
munka jutott eszébe.
– Így há t – mondta, és megpró bá lta a férfirő l alkotott képét mó dosítani – maga lesz a
St. Joseph sziget Donald Trumpja.
– Szó sincs ró la! – Daniel tü relmetlen mozdulatot tett. – Csak egy kicsi épü let az egész.
De elegendő ahhoz, hogy gondoskodjam Sarah-ró l. Ezért csiná lom. Gondoskodnom kell
ró la, és ehhez pénz kell.
Leigh-nek eszébe jutottak a strandon elhangzott szavak.
– Azért akar pénzt keresni, hogy iskolá ba kü ldje Sarah-t.
– Szü kségem van a pénzre. – A lá ny felé hajolt, személyisége teljes erejét rá zú dította.
Leigh-nek olyan érzése tá madt, mintha egy hurriká n kö zepén á llna. – Rajtam kívü l
Sarah-nak nincs senkije, és én gondoskodni fogok ró la. Ezért van szü kségem magá ra.
– É n… – Leigh nem tudta kivonni magá t a férfi hangjá ban csendü lő szenvedély aló l.
– A munka oroszlá nrészét magam végzem. – Tová bb ö mlö ttek belő le a szavak,
alkalmat sem adva a lá nynak, hogy vá laszoljon. – Csak így tudom anyagilag megoldani.
Ez azt jelenti, hogy egész nap dolgozom. Mindennap. Szü kségem van valakire, akiben
megbízom, hogy Sarah-ra vigyá zzon.
– Mibő l gondolja, hogy bennem megbízhat? Hiszen nem is ismer! – Nem, nem is
hurriká n volt, amit érzett, hanem egy ö rvény. É s hú zta lefelé, bá rhogyan is kü zdö tt
ellene.
– Lá ttam Sarah-val.
16/121
Daniel elhallgatott, mintha ennél tö bbet nem is kellene mondania. Ez az erő s, ö ná lló ,
bü szke férfi ott á llt, és ő t nézte… nem kö vetelő ző en. A kö vetelő zést tudta volna kezelni.
Hanem kö nyö rö gve. Akarta a segítségét, szü ksége volt rá , és nem az az ember, aki
kö nnyen kér segítséget. A nyomá s, amely attó l a pillanattó l csak fokozó dott, hogy
besétá lt a konyhá ba, most végleg Leigh-re nehezedett.
Vá laszolnia kellett a férfinak, mondania kellett valamit. Kétségbeesetten vette
tudomá sul, hogy mi lesz a vá lasza.
– Segítek. – Feltartotta a kezét, mielő tt Daniel bá rmit mondhatott volna. – Kisegítem
magá t, de csak néhá ny napra. Csak addig, amíg talá l egy megbízható személyt. – Mibe
má szik bele? – Komolyan gondolom… csak néhá ny napig, nem tová bb.
Daniel mindkét kezét a magá éba zá rta, és a férfibő l á radó melegségtő l sisteregni
kezdett a lá ny bő re.
– Nem fogja megbá nni, Leigh. Megígérem.
Leigh má r most megbá nta, de nem lett volna értelme, hogy ezt meg is mondja neki.
– Kora reggel ott leszek magá ná l. Josh el tudja mondani, hogy talá lom meg.
– Rendben. – Ujjai szorosabbra zá ró dtak a lá ny kezén, aztá n elengedte ő t. – Akkor
holnap talá lkozunk. – Gyorsan elfordult, mintha attó l tartana, hogy tú lfeszíti
szerencséjét. – Tehá t reggel.
Egy pillanat mú lva má r a teherautó já ban ü lt, és há trá lt kifelé az udvarbó l, tű nő dések
kö zt hagyva Leigh-t arró l, hogy mekkora idió ta is ő való já ban.
Nemet akartál mondani neki, emlékeztette magá t. Nem óhajtottál belekeveredni.
Pillanatnyi rémü let sö pö rt á t rajta. Hogy fogja ezt elviselni? Megismerni Sarah-t, ú jra
tanítani, ha csak néhá ny napig is – annyira fá jdalmas lesz majd abbahagyni.
Csak néhá ny napig. Daniel nem tudná rá beszélni, hogy tö bbet is vá llaljon, bá r
nagymesternek bizonyult abban, hogy megkapja, amit akar. Lefegyverezte ő t a
bocsá natkérésével, belerá ngatta a Sarah-val kapcsolatos á lmaiba, olyan helyzetbe hozta,
amelybő l nem tudott nemet mondani.
Az a férfi volt, akinek lehetetlen nemet mondani. Az utolsó férfi a vilá gon, akihez
bá rmi joga lenne vonzó dni. Ebbő l elég.
Néhá ny nap, ennyi az egész. Fuvallat suttogott a lá p fö lö tt, meghajlította a fű szá lakat,
felborzolta karjá n a sző rt. Ö sszerá zkó dott. Ha Daniel azt hiszi, hogy meggondolja magá t,
akkor alulértékelte ő t. Daniel és Sarah csak egy kis kitérő lesz az ú ton, amelyet kijelö lt
magá nak… ennyi az egész.
17/121
3. FEJEZET
Má snap reggel Leigh megá llt az ö svény végén, és elmerü lt az eléje tá ruló lá tvá nyban.
Trombitaformá jú fehér és levendulalila virá gok emelték ki fejü ket a parti fű rojtjaibó l. A
nap bearanyozta a kékesszü rke vizet, és a part elhagyatottan terpeszkedett, leszá mítva a
néhá ny le-lecsapó kacagó sirá lyt. A visszavonuló dagá ly halvá ny pirító s színű , selymes
rétegben rakta le maga mö gö tt a nedves homokot.
Daniel épü letének csontvá za parti fű és vadró zsá k tengerében á llt. Két emelet csupasz
gerenda, furcsa és nyers lá tvá ny, amely sehogyan sem illett ebbe a kis darab É denbe.
Sarah elégedetten já tszott az építkezés mellett, a fö ltornyozott deszká k á rnyéká ban
leterített takaró n. Gondosan bebugyolá lt egy bébi babá t egy ró zsaszín takaró darabká ba,
aztá n begyö mö szö lte egy bababö lcső be, és kö zben halkan bú gott valamit, amit Leigh
nem értett.
A lá ny szíve ö sszeszorult. Csak néhány nap, emlékeztette magá t. Az egész csak addig
fog tartani. Ennyi idő alatt nem szeretheti meg a kislá nyt.
Miért van Sarah egyedü l? Mozgá s vonzotta a tekintetét, és egyszerre tö bb dolgot is
észlelt. Daniel dolgozott, egyedü l az épü letvá z má sodik emeletén, és kö zben figyelte
Sarah-t. É s ebben a pillanatban má r ő t is figyelte.
A férfi á llt, a mozdulat kiemelte az á rnyékbó l a napfényre, és Leigh torká ban
megakadt a lélegzet. Aztá n Daniel letelepedett egy elképzelhetetlenü l keskenynek tű nő
gerendá ra, olyan megerő ltetés nélkü l egyensú lyozva, mint egy puma egy vékony faá gon.
Nem volt rajta ing, és a ferde napsugá r, aká rcsak az ó ceá nt, bearanyozta bő rét és izmait,
amitő l szinte felizzott a teste. Leigh hirtelen zavarba jö tt, amiért bá mészkodá son kaptá k.
Felemelte karjá t, és integetni kezdett.
Daniel bó lintott, letette kalapá csá t, és olyan kö nnyedén ballagott végig a gerendá n,
mint egy sirá ly, amikor a vizet sú rolja. Elért a gerenda végére, és egy lendü lettel lent
termett, csillogó izmai ugrá ltak napbarnított bő re alatt.
Leigh elindult feléje, hatá rozottan megparancsolva lélegzésének, hogy tü rtő ztesse
magá t.
– Remélem, nem késtem el.
– Korá n kell kezdenem – rá ntotta meg vá llá t a férfi. Kézmozdulata befogta a félig kész
épü let teljes terjedelmét. – Rengeteg a munka.
– Egymaga csiná lja?
– Az egyik helyi vá llalkozó segít, amikor szü kségem van rá .
A lá ny má r rá jö tt, hogy a pénz ritka jó szá g errefelé. Tehá t nincsen á csbrigá d, csupá n
Daniel Gregory, aki egyedü l munká lkodik az á lmá n.
– Sarah jó l elvolt ott lent, de beviheti ő t a há zba, ha akarja.
– Talá n egy ideig itt maradunk. Kezdetben talá n nagyobb biztonsá gban érzi magá t az
apja kö zelében.
A férfi bó lintott.
– Ha bá rmire szü ksége volna, kérje csak meg Joet. Ő mindent tud.
Daniel tekintete visszavá ndorolt az építkezésére, mintha nehezére esne elvonni ró la
figyelmét. Mintha egy hú s-vér nő nem versenyezhetne a fá val és szö gekkel. Leigh
elnyomta magá ban a feltoluló érzést, amely bosszú sá gnak indult. Nem akarta, hogy
Daniel érdeklő djö n irá nta. Elég nehéz lesz a kö vetkező néhá ny nap egy ilyen
bonyodalom nélkü l is.
– Sarah-val és velem minden rendben lesz. Menjen csak vissza dolgozni, és ne
aggó djon a lá nya miatt.
18/121
A férfi elfordult, aztá n ú jra visszafordult azzal a ritka mosollyal, amely sugá rzó vá tette
komoly, zá rkó zott arcá t.
– Ö rü lö k, hogy eljö tt, Leigh.
Itt volt a pillanat, hogy emlékeztesse: csak addig vá llalta, hogy vigyá z Sarah-ra, amíg
Daniel talá l valaki má st. Ehelyett azon kapta magá t, hogy viszonozza a férfi mosolyá t.
Daniel tekintete megragadta, és addig tartotta fogva az ö vét, amíg a férfi el nem fordult
tő le.
Igazam volt, gondolta Leigh. Ennek a férfinak a mosolyá t valóban figyelmeztető
felirattal kellene ellá tni. Hatá sá t talá n ritka elő fordulá sa is fokozza.
A lá ny á tvá gott a meleg homokon, és térdre huppant Sarah mellett a takaró n.
– Szervusz, Sarah! – Szavait jelbeszéddel kísérte. – Leigh vagyok. Emlékszel rá m?
Sarah szeme annyira sö tét, mint az apjá é, egy pillanatig komolyan vizsgá lgatta Leigh-
t. Végü l mosoly jelent meg szá ja sarká ban, és bó lintott.
– Milyen szép kisbaba! – Leigh megpaskolta a betekert ró zsaszín csomagot. – Van
neve?
Sarah szá ja vonallá préselő dö tt. Kikapta a babá t a bö lcső bő l, aztá n gondosan ú jra
becsavarta, és ujjaival ó vatosan lesimítgatta a takaró já t. Végü l visszatette a bö lcső be, és
valami érthetetlenséget bú gott neki.
Vilá gos volt az ü zenet. Ne nyúlj hozzá! Meggie tú lá radó jelenléte nélkü l Sarah kemény
dió nak fog bizonyulni ahhoz, hogy feltö rje.
Fél ó ra mú lva Leigh mó dosította véleményét. Nem csak kemény lesz feltö rnie. Szinte
lehetetlen. Ingerü lten a sarká ra ü lt, mikö zben Sarah talá n má r a tizedik alkalommal
ismételte meg ugyanazt a cselekvéssort a bébi babá val. Leigh agyá ban kavarogtak a
kérdések, és legszívesebben lerá ntotta volna Danielt a létrá já ró l, hogy megszó rja velü k.
Tulajdonképpen mennyi részleges hallá sa van Sarah-nak? Já rt iskolá ba? Ha nem, ki
tanította? É s mi a csudá t jelent ez az ö rö kö sen ismétlő dő já ték a babá val és a bö lcső vel?
Nem kell ezt tudnod. Nincs jogod a vá laszokhoz. Az egész csak idő leges, tá n
elfelejtetted? Ezt akarod, vagy nem?
Nos, idő leges vagy sem, meg kell tennie mindent, ami csak telik tő le. Ö sszefogta Sarah
kezét, mielő tt a cécó a babá val ú jra kezdő dö tt volna.
– Gyere, Sarah, menjü nk sétá lni!

Sarah elhú zó dott, teljes sú lyá val ló gott Leigh kezén, és a babá t nézte.
– Apa majd vigyá z a babá ra, jó ? Apa nem fogja hagyni, hogy baja essék.
Ú gy tű nt, a trü kk bevá lik. Sarah vonakodva nézett há tra a bö lcső re, de felá llt. Hagyta,
hogy Leigh elvezesse a takaró tó l.
Fent, a homokdű néken sétá ltak. Amikor azonban Leigh megpró bá lta a kislá nyt levinni
a lá gy, csillá mló homoksző nyegre, amelyet a visszahú zó dó dagá ly hagyott há tra, Sarah
megmakacsolta magá t.
– Nem!
Ezt a szó t elég jó l ejtette ki. Leigh elnyomott egy mosolyt. Így volt ez a legtö bb
gyereknél, ha egyá ltalá n beszéltek.
– Miért nem? – tartott ki Leigh. – Meggie imá d a vízben já tszani. Te nem?
Sarah egy pillanatig bá multa az ó ceá nt, ajka lebiggyedt. Aztá n megmozdult a keze.
– Hideg – jelezte. – Tú l hideg.
Ez bizony igaz. A déltengeri á ramlatoktó l felmelegített víz kellemesnek tű nt Leigh
szá má ra, de Sarah talá n tényleg hidegnek talá lhatja.
Az apadó víz azonban hagyott egy ö rö kséget… egy téglalap alakú , homokos pocsolyá t,
amelynek vizét ú gy felmelegítette a nap, hogy szinte fü rdő víz hő mérsékletű lett.
19/121
– Nézz csak ide! – A lá ny odavezette a vonakodó gyereket a kis tó hoz. – Nézd, egy
Sarah méretű tavacska. – Letérdelt, tenyerével kimert egy kis vizet, és hagyta, hogy
kicsurogjon az ujjai kö zt. – Meleg.
Sarah szorosan ö sszekulcsolta a kezét, és a fejét rá zta. Vilá gos volt: senki nem tudja
meggyő zni, hogy belenyú ljon a vízbe.
Leigh lerú gta szandá ljá t, leü lt, és lá bujjait a meleg pocsolyá ba dugta. Mindig az volt a
meggyő ző dése, hogy ú gy lehet siket gyerekekkel a legjobban foglalkozni, ha az
érzékeiket tapasztalatokkal és szavakkal bombá zza. Tengerparton még sohasem
tanított, de az elvnek ugyanannak kell lennie.
– Gyere, Sarah! – csá bította a kislá nyt. – Pró bá ld meg! Nagyon jó érzés.
Leigh ó rá ja tizenö t percet jelzett, tizenö t percnyi csalogatá st, ugratá st és tü relmet –
mielő tt Sarah lehú zta szandá ljá t, és elő vigyá zatosan beledugta egyik ujjacská já t a vízbe.
Aztá n mindö ssze talá n tizenö t má sodperc kellett ahhoz, hogy épp ú gy hancú rozzon a
pocsolyá ban, ahogyan Meggie tette volna, ő rü lten frö cskö lve a vizet, amíg mindkettejü k
sortja csuromvizes nem lett.
Leigh mosolyá ban az ö rö m és diadal keveredett. Vizet csurgatott Sarah meztelen
karjá ra, és cserébe a kislá ny elragadtatott kuncogá sá t kapta, az első t, amelyet hallott
tő le.
Á rnyék vető dö tt rá juk, eltakarva a napot.
– Mi a csuda folyik itt? – mordult rá juk Daniel.
Amint a szavak elhagytá k a szá já t, Daniel rá jö tt, milyen durvá n hangzottak. Nem
tehetett ró la. Mielő tt agya megnyugtathatta volna, hogy Sarah biztonsá gban van, a
má sodperc tö rtrészéig elfogta a rémü let, hogy lá nyá t a vízben lá tja. Mély lélegzetet vett.
Sarah-val minden rendben.
Leigh feltérdelt a pocsolyá ban, á tá zott sortjá ban, ó vatos arckifejezéssel. A napfény
tü krö ző dö tt a csupasz, aranyszínű karjá n csillogó só s vízcseppeken. Felhú zta a
szemö ldö két.
– Valami baj van?
A férfi tudta, hogy nem ér célt, ha leharapja a lá ny fejét. Erő t vett magá n, hogy
lá gyabbá tegye modorá t.
– Sarah még a víz kö zelébe sem ment, amió ta itt van. Szerintem így a legjobb.
Leigh a férfirő l Sarah-ra pillantott, aki kezét a térdén tartva elő re hajolt, és valamit
bá mult a vízben.
– Tisztá zzunk valamit! Azt akarja talá n, hogy a lá nya féljen?
– Dehogy akarom! – Daniel egy pillanatig azt kívá nta, bá rcsak még mindig egy
tizenéves gyereklá nnyal lenne dolga. Lehet, hogy Patsy felelő tlen volt, de legalá bb nem
vitatkozott vele. – De a hullá mok veszélyesek, és Sarah nincs hozzá szokva. Azonkívü l…
– Sü ket – mondta Leigh nyugodtan. Az a tengerzö ld tekintet egyenesen Daniel lelkébe
hatolt. – No meg egy értelmes ö téves, akit ennek megfelelő en kell kezelni.
A férfi csak nagy ö nuralommal tudta visszatartani mérgét.
– É s én talá n nem jó l kezelem?
– Há t…
Oly kö nnyen lehetett olvasni ebbő l a rö vid kis szó bó l, hogy Daniel haragja elvesztette
élét, vidá msá gba csapott á t. A lá ny pontosan azt gondolta, amit Daniel kiolvasott
kifejezésébő l, csak tú l udvarias volt ahhoz, hogy ki is mondja.
– Rendben. – A férfi beletú rt a hajá ba. – Akkor mondja meg nekem, hogyan tudhatom
Sarah-t biztonsá gban, amikor nem hallja a figyelmeztetést?
20/121
– Ez az egyik oka annak, hogy halló készü léket visel. Hogy a legtö bbet tudja kihozni
meglévő hallá sá bó l. Vannak dolgok, amiket meghall, példá ul az autó duda tü lkö lését, a
fékek csikorgá sá t, a vonat fü tyü lését. Nem volna halló készü léke, ha a hallá sa nem volna
elegendő ahhoz, hogy ezeket a zajokat megkü lö nbö ztesse.
Daniel a hullá mok felé rá ntotta fejét.
– Ott kint nincsenek autó dudá k.
– Nincsenek, de Sarah-nak még tanulnia kell. – Leigh hirtelen elmosolyodott, napfény
csillant a vízen. – Jamie-vel vidéken nő ttü nk fel. Má ig emlékszem, hogy valahá nyszor
anyá nk kivitt sétá lni az erdő be, elsorolta a szabá lyait. Példá ul: „Soha ne tegyétek a
kezeteket vagy lá batokat oda, ahová a szemetek nem lá t."
Daniel ostobá n bá mult. Mosolya vigyorgá ssá torzult.
– A kígyó k miatt – magyará zta a lá ny. – Mama halá losan félt tő lü k, de azt nem hagyta
volna, hogy ezért mi ne élvezzü k az erdő t. Ha Sarah víz mellett fog élni, meg kell tanulnia
a biztonsá gi szabá lyokat, ahogy egy gyerek a kö zép-nyugaton megtanulja, mit tegyen, ha
torná dó kö zeleg.
– De… – Daniel érvelése megszakadt, amikor meglá tta Sarah-t. A kislá ny má r nem
hancú rozott a pocsolyá ban. Kimá szott a vízbő l, és az apja felé emelte a karjá t,
kö nnyektő l felhő s arccal.
A férfi lehajolt, hogy felvegye, torka ö sszeszorult.
– Drá gasá gom, minden rendben. Mi a baj?
– Tudja, hogy vitatkozunk. – Leigh ajka ö sszepréselő dö tt. – Nem kell hallaniuk a
gyerekeknek ahhoz, hogy ezt megérezzék. Tudja, hogy nem tetszett magá nak, hogy a
vízben talá lta.
Daniel megveregette Sarah há tá t, igyekezvén ragaszkodni meggyő ző déséhez, hogy
igaza volt ebben az ü gyben. De képtelen volt rá .
– Rendben van – mondta kelletlenü l. – Maga győ zö tt. Majd kitalá lunk valami
mó dszert, hogy megtanítsuk, mit lehet biztonsá gosan csiná lni a parton.
Leigh ú gy mosolygott, mintha kezdettő l fogva tudta volna, hogy a férfi beadja a
dereká t.
– Akkor tegyü k vissza a vízbe!
– Joe vá r az ebéddel. Menjü nk inká bb fel! Megbeszélhetjü k ezt evés kö zben is.
Leigh ö sszeszorította szá já t.
– Most nem sétá lhatunk el.
– Miért nem? – A férfi megpró bá lta hangjá bó l kitö rö lni a bosszú sá got. Ha Leigh nem a
legmakacsabb nő a vilá gon, akkor legalá bbis kö zel já r hozzá .
– Soha ne fejezz be egy foglalkozá st negatív hangnemben! Sarah most azt hiszi, hogy a
víz olyasmi, amitő l félni kell. Vissza kell mennie, mielő tt tá vozunk.
Daniel egy pillanatig csak bá mult rá .
– Maga aztá n nem aká rmilyen taná r lehetett…
A szavak hallatá n valami megcsillant a lá ny szemében. Fá jdalom, talá n. Daniel ú jra azt
fontolgatta, mi rejtő zhet elhatá rozá sa mö gö tt, hogy abbahagyja a tanítá st. Alkalomadtá n
majd kideríti, de nem ez a megfelelő pillanat. Leü lt a homokba, maga mellé pottyantotta
Sarah-t, és elkezdte kifű zni munká sbakancsá t.
– Mit csiná l?
Aggodalom színezte a lá ny kérdését, és Daniel elvigyorodott.
– Bemegyek a vízbe.
Lehú zta a bakancsá t és a zoknijá t, aztá n beleá llt a meleg, sekély pocsolyá ba, és hagyta,
hogy a víz a térdéig nyaldossa farmernadrá gjá t. Sarah felé nyú jtotta karjá t.
– Gyere, kincsem! Frö cskö ljü k le Leigh-t, jó ?
21/121
Sarah tétová zott, aztá n egy kicsit elő re szaladt.

Daniel visszacsalogatta lá nyá t a vízbe, aztá n figyelte, hogyan fut oda Leigh-hez. Sarah
komoly arcocská ja mosolyba rá ncoló dott, amit apja korá bban nagyon ritká n lá tott ná la,
és most elá llt tő le a lélegzete.
Lemondhatna Leigh-rő l. Talá lhatna valami kedves, nagymamaszerű típust, aki má st
sem tenne, mint a verandá n ü ldö gélne, és biztonsá gban tartaná Sarah-t. De miutá n lá tta
Leigh-t a lá nyá val, tudta, hogy ez nem elég, tö bbé má r nem elég. Valahogy el kell érnie,
hogy Leigh egész nyá ron Sarah mellett maradjon.
Ami pedig azt a tö kéletesen helytelen sü rgető érzést illeti, hogy kezével végigsimítsa a
lá ny napcsó kolta arcá t, nos, ezzel majd megbirkó zik valahogy. Egy dolgot keservesen
megtanult – soha tö bbé nem adja szívét egyetlen nő nek sem.
– Még egy kis rizst, hö lgyem?

Joe a kerek konyhaasztalon keresztü l Leigh felé nyú jtotta a rizses rá kkal teli
agyagtá lat. A lá ny má r kétszer is felajá nlotta neki, hogy hívja Leigh-nek, de ú gy lá tszik,
egy ideig még „hö lgyem" marad.
– Kö szö nö m, nem kérek. Nagyon finom volt. – Sarah-ra pillantott, aki a maradék rizst
kavargatta tá nyérjá ban. – Jó volt, ugye, Sarah?
Leigh az ebéd alatt végig jelbeszélt, megpró bá lta Sarah-t bevonni a tá rsalgá sba, de
hiá ba. Ú gy tű nt, hogy Daniel kényelmetlenü l érzi magá t, ha jelbeszédet kell haszná lnia,
és csak akkor alkalmazta tétová n, ha egyenesen Sarah-hoz fordult.
Nem volt velü k még elég régen ahhoz, hogy megvá ltoztassa egymá ssal folytatott
érintkezésü k mó djá t, emlékeztette magá t Leigh.
Meg kell próbálnod, sú gta lelkiismerete hangja. Meg kell próbálnod.
Daniel széke megcsikordult.
– Ideje, hogy visszamenjek dolgozni.
Az ajtó felé indult; a lá ny is felá llt, és kö vette a verandá ra, amely ú gy fogta kö rü l a
há zat, mint egy takaró .
– Daniel, mondhatok valamit, mielő tt elmegy?
A férfi az építkezéshez vezető ö svényre pillantott, aztá n visszaerő ltette tekintetét a
lá nyra.
– Mi lenne az?
Talá n nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy elő hozza a témá t. Daniel tü relmetlen,
hogy visszamehessen a drá galá tos fogadó já hoz.
Gyáva nyúl, korholta a lelkiismerete.
– A jelbeszédrő l van szó . – Leigh mély lélegzetet vett. Lehet, hogy a férfi azt fogja
mondani, semmi kö ze hozzá , mégis meg kell pró bá lnia. – É szrevettem, hogy nem sokat
haszná lja.
Daniel ö sszerá ncolt szemö ldö ke azt sú gta, hogy nem sok jó ra szá míthat.
– Nem vagyok benne szakember, ha erre gondolt.
– Nos, Sarah sem az, de fü gg tő le. Ha egy siket gyerek kö rü l az emberek nem
haszná ljá k folyamatosan a jelbeszédet, a kicsi rengeteg mindenbő l kimarad. – Ez ú gy
hangzott, mintha Leigh leckét adna, és a rá ncok a férfi homloká n elmélyü ltek. – Nincs
szá ndékomban kritizá lni. Csak arra gondoltam, hogy ha megpró bá lná tö bbet haszná lni a
jelbeszédet…
Daniel ellépett, és a lá ny egy pillanatig azt hitte, ú gy fog elsétá lni, hogy még csak nem
is vá laszol. Aztá n visszafordult, merev arccal.
– Ha arra kívá ncsi, hogy miért nem tudom a jelbeszédet jó l haszná lni, há t elmondom.
A feleségem fogta Sarah-t és faképnél hagyott, amikor a lá nyom egyéves volt, és felment
22/121
egyenesen Baltimore-ba a csalá djá hoz. Azó ta havonta kétszer talá lkoztam a lá nyommal a
lá thatá sokon, amelyek tú l rö videk voltak. Persze vettem ó rá kat, de, gondolom, ez nem
volt elég ahhoz, hogy profi jelbeszélő legyek.
Aztá n tényleg elsétá lt.
Leigh a veranda korlá tjá ra tá maszkodott, és azt kívá nta, bá rcsak meg nem tö rténtté
tehetné ezt az utolsó néhá ny percet. Kitalá lhatta volna, hogy ilyesféle baj á ll a há ttérben,
de annyira lefoglaltá k sajá t problémá i, hogy nem gondolta végig a dolgot.
Ajká ba harapott, és végignézett az ö svényen, amelyen Daniel eltű nt. Menjen utá na,
hogy bocsá natot kérjen? Ez még jobban elrontaná a helyzetet. Talá n legjobb, ha a
há tralévő idő ben Sarah-ra ö sszpontosítja figyelmét. Mert azok utá n, hogy így tö nkretette
ezt a beszélgetést, Daniel nagy való színű séggel nem fogja erő ltetni, hogy maradjon.
Megfordult, és visszament a nappaliba. Joe kitö ltö tt egy ú jabb csésze ká vét; sö tét
szemében bizalmatlansá g és tartó zkodá s tü krö ző dö tt, amikor a lá ny felé pillantott.
Természetesen mindent hallott. Nem tehetett ró la.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy Sarah megmutassa a szobá já t. – Leigh a kislá ny felé
nyú jtotta kezét. – Hacsak nem segíthetü nk a mosogatá sná l.
– Nem, hö lgyem. Nincs szü kségem segítségre.
É s ha mégis volna, tő le akkor sem akarná , ez vilá gos. Nos, természetesen Daniel
pá rtjá n á ll. De há t miért kell pá rt vá lasztaniuk? Mind egyet akarnak, ami Sarah-nak a
legjobb.
Kö zeledett a tá vozá s ideje, és mit végzett a nap folyamá n? Leigh lesimította Sarah
á gyá n a takaró kat, és kö rü ltekintett a szobá ban.
Valaki megpró bá lt olyan szobá t vará zsolni, amilyen tetszhet egy kislá nynak. A virá gos
tapéta és a fehér faburkolat illett a fehér fonott bú torhoz. A vilá gos gyerekasztal és a
székek ú gy festettek, mint egy utó lagos ö tlet, mintha a padlá sró l szedték volna ő ket elő .
A bébi baba és a bö lcső má r nem volt a szobá ban. Néhá ny perccel azelő tt Sarah levitte
ő ket magá val, amikor lement, hogy tejet és sü teményt uzsonná zzon Joe-val.
Leigh felveregette a pá rná t, aztá n az asztalhoz fordult, ahol megpró bá lta rá venni
Sarah-t, hogy fessen valamit. Egy kép – ez volt minden, amit Sarah kifestett, mielő tt
visszament a babá já hoz. Leigh elmosolyodott, amikor felvette a pírlapot. Mindö ssze egy
kép, de az elbű vö lő .
Daniel, akit fel lehetett ismerni sö tét hajá ró l és kék farmernadrá gjá ró l, az épü lő há z
má sodik emeletén á llt. Kalapá csot tartott a kezében. Fö lö tte az eget szélesre tá rt
szá rnyú , kö vér tengeri sirá lyok díszítették.
– Még mindig dolgozik?
A lá ny megperdü lt a hangra. Daniel az ajtó félfá nak tá maszkodott, félmosollyal nézte
ő t. Leigh lelkében meglazult egy kis feszü ltségszá l. Legalá bb má r nem dü hö s.
– Csak rendet rakok. – Daniel felé nyú jtotta a képet. – Ezt nézze meg.
A férfi á tvette, rá nézett, aztá n dö bbent szemmel meredt Leigh-re.
– Ezt Sarah csiná lta?
– Teljesen egyedü l. – Leigh mosolygott. – Megkértem, hogy fessen egy képet a
csalá djá ró l, és ezzel á llt elő . Pompá s, nem?
– Soha nem lá ttam, hogy festett volna. Vagy rajzolt volna. – Megérintette a kalapá csot
tartó alakot. – Azt sem tudtam, hogy van festékü nk.
– Nem tudta. – Sarah holmija fő leg olyan babá kbó l, plü ssá llatokbó l és já tékokbó l á llt,
amelyek egy jó val kisebb gyerekhez illettek volna. – É n hoztam festékeket.
23/121
– Gondolom, nekem is eszembe juthatott volna. – A férfi kö rü lnézett a ró zsaszín-fehér

szobá ban. – Ezeknek a holmiknak a nagy részét Sarah nagynénje vette. É n nem igazá n
tudtam, hogy mi tetszene neki.
– É s mi van a babá val és a bö lcső vel? – Talá n nem kellett volna megkérdeznie, de a
kérdés kicsú szott Leigh szá já n.
– Mi van velü k? – Daniel arckifejezése bizalmatlanná vá lt.
– Maga vette ő ket?
– Nem. – A férfi ajka megfeszü lt. – A nagynénje, Judith vette, azt hiszem. Egyébként
Judith azt mondta, hogy fontos Sarah szá má ra. – Arckifejezése vilá gosan elá rulta, hogy
nem ó hajtja folytatni ezt a témá t. – É lvezte a napjá t Sarah-val. – Ez kijelentés volt, nem
pedig kérdés.
– Igen. – Leigh visszavette tő le a képet, és feltű zte a szekrény ajtajá ra, hogy Sarah
megcsodá lhassa mű vét. – Természetesen élveztem.
– Jobban, mint a hamburgert és a sü lt krumplit?
Sarokba akarta szorítani a lá nyt, és erre kizá ró lag kö nnyed vá laszt lehetett adni.
– É n szeretem a sü lt krumplit. Maga nem?
– Enni igen, felszolgá lni nem. – Daniel elő bbre jö tt egy lépéssel. Tü relmetlen
mozdulatot tett, mintha el akarná sö pö rni a hamburgert és a krumplit. – Sarah-nak
szü ksége van magá ra. Szeretném, ha maradna.
Leigh má r minden okot felsorolt neki, kivéve az igazsá got.
– É n… Kö nyö rgö m, ne kérjen meg még egyszer, Daniel. Egyszerű en nem maradhatok.
– Miért nem? – Sö tét szeme fogva tartotta Leigh tekintetét, vá laszt kö vetelt.
Harag futott á t a lá nyon. Ez nem tisztességes.
– Nézze, megvannak a magam indokai. Nincs joga magyará zatot kö vetelni tő lem.
– De maga kö vetelt tő lem.
Leigh érzete, hogy a pír elö nti arcá t. Vá laszokért, magyará zatokért szorongatta a
férfit, amelyeket Daniel egyértelmű en vonakodott megadni. Most pedig azt vá rja tő le,
hogy gyengéden bá njon az ő sértett érzelmeivel. Má rpedig nem fog, ez nyilvá nvaló .
– Elnézést kérek érte.
A férfi gyors, hatá rozott mozdulattal megrá zta fejét.
– Azért tette, mert aggó dik Sarah miatt. É n most ugyanennél az okná l fogva akarom
hallani a vá laszt.
A fá jdalom és szeretet keveréke, amely Daniel sö tét szemében tü krö ző dö tt, megtö rte
Leigh ellená llá sá t. A pillanat, amikor elsétá lhatott volna, elmú lt. Tú l jó l ismerte má r
mindkét érzelmet. Elfordult a férfitó l, és egy lépést tett, hogy a fehérfü ggö nyö s ablakon
keresztü l kibá muljon a tengerre és az égre.
– Elhitettem magá val, hogy abbahagytam a tanítá st. – Erő feszítésébe kerü lt, hogy
hangja ne remegjen. – Ez nem egészen igaz. Kirú gtak.
– Miért?
A férfi semleges hangja meglepte Leigh-t. Azt vá rta… nos, hogy legalá bbis megdö bben.
Mély lélegzetet vett.
– Egy magá niskolá ban tanítottam… kis létszá mú osztá lyokat, rengeteg idő m volt,
hogy egyénileg foglalkozzam a gyerekekkel. Volt egy kisfiú , Tommy. – Szíve belesajdult,
amikor Tommyra, a vele vallott kudarcra gondolt. – Nehéz idő n ment keresztü l, a szü lei
éppen vá ltak. – Tú l késő n jutott eszébe, hogy Danielt elhagyta a felesége. – A gyerek két
tű z kö zé kerü lt.
Bó lintott.
– Megpró bá ltam segíteni neki. Az apja megkö zelíthető bbnek tű nt, ezért vele
beszéltem, kerestem a mó djá t, hogyan segíthetnénk Tommynak, hogy megbirkó zzon a
24/121
helyzettel. Tommy addig olyan szépen fejlő dö tt, má r kezdte levetni a pá ncéljá t. Nem
akartam, hogy visszacsú sszon.
Megdö rzsö lte a karjá t, amely a forró sá g ellenére jéghideg volt. Daniel csendben á llt
mö gö tte, és Leigh nem akarta lá tni az arckifejezését.
– Aztá n az egész visszaü tö tt rá m. Az anya rá jö tt, hogy talá lkoztam a férjével. Azzal
vá dolt, hogy beleavatkoztam az életü kbe, hogy tisztességtelenü l viselkedtem… – Leigh
elhallgatott, belepirult a szö rnyű jelenetek emlékébe. – Azzal fenyegető zö tt, hogy
beperel engem és az iskolá t is.
– Ú gyhogy kirú gtá k.
Leigh bó lintott.
– Ez volt az egyetlen mó d, hogy kimá sszanak a csá vá bó l. Má r maga a nyilvá nossá g is
tö nkretehette volna az iskolá t. Az asszony végü l beleegyezett, hogy nem tesz feljelentést,
ha megszabadulnak tő lem. É s ő k megszabadultak.
– Mi kö ze van ennek Sarah-hoz?
Leigh egy pillanatra jéggé dermedt, biztos volt benne, hogy nem jó l hallotta a férfit.
Aztá n felé perdü lt.
– Há t nem érti? A per, a felnő ttek – ez mind nem fontos. Ami fontos, az a gyerek!
Cserben hagytam Tommyt. A rossz dö ntésemmel, az ostoba bü szkeségemmel, hogy azt
hittem, minden vá lasz a birtokomban van… és mindezért Tommy szenvedett.
– Mi tö rtént vele?
Leigh lenyelte az emléktő l feltoluló kö nnyeit.
– Ú jra magá ba zá rkó zott. Abbahagyta a pró bá lkozá st. É s ez azért tö rtént, mert én
kudarcot vallottam.
Nehezére esett Danielre nézni. A férfi erő s arca csupá n egy maszk volt, nem á rult el
semmit. Aztá n Daniel megfordult. Elment.
Leigh szaggatottan lélegzett, megpró bá lta tá vol tartani magá tó l a bű ntudatot. Végre
meggyő zte a férfit: nem alkalmas arra, hogy a gyermekére vigyá zzon. Tö bbé nem fogja ő t
gyö tö rni ezzel.
Hallotta Daniel lépéseit, ahogy á tmegy a hallon, aztá n jö n visszafelé. Valamit Leigh
kezébe nyomott… egy szív alakú keretbe foglalt fényképet.
– Nézze meg. – Ujjai erő sen fogtá k a lá ny kezét. – Ez Sarah néhá ny nappal azelő tt,
hogy elment az anyjá val.
Leigh rá nézett a képre. Daniel egy sö téthajú , pufó k babá t tartott. Szeretet sugá rzott az
arcá ró l, amely nyíltabb volt, mint amilyennek talá lkozá suk ó ta lá tta.
– Nincs kizá ró lagos joga a kudarchoz, Leigh. – Hangja megenyhü lt. – Higgye el, én
mindent tudok ró la.
Lá tszott, hogy ú gy érzi, há zassá ga az ő hibá já bó l ment tö nkre. A lá ny nem tudta,
hogyan reagá ljon erre, de ú gy tű nt, Daniel nem is vá rja ezt el tő le.
– Szá momra csupá n egyetlen kérdés létezik: hogy maga megfelel-e Sarah-nak. É s
tudom rá a vá laszt.
Leigh visszapislogta á rulkodó kö nnyeit. Az, hogy Daniel ismeri a mú ltjá t, és ennek
ellenére is akarja, hogy maradjon, még nem tá volította el a legfő bb akadá lyt, legalá bbis
Leigh szá má ra nem.
Ha marad, ha az egész nyarat Sarah-val tö lti, annyira fá jdalmas lesz az elvá lá s. De
bizonyos értelemben talá n jó vá tehetné a kudarcá t Tommyval. Hogyan dö nthetne ú gy,
hogy maradjon? Hogyan dö nthetne ú gy, hogy ne maradjon?
– Megédesítem a keserű pirulá t. – Daniel ajka arra a pusztító mosolyra gö rbü lt. – Ha
marad, hagyom, hogy megtanítson a jelbeszédre.
– Maga…
25/121
A férfi Leigh kezére tette a kezét, forró sá got kü ldve végig a lá ny bő rén.
– Mutassa meg. Mutassa meg, hogyan kell a jelbeszédet haszná lni. Hajlandó maradni?
Megá talkodott. Elhatá rozta, hogy megszerzi, amit akar. Tú l gyorsan megtalá lja az ő
gyenge pontjait. Leigh ú gy lá tta, hogy egyik ö sszecsapá s kö veti majd a má sikat a férfi
Sarah-val kapcsolatos elképzelései miatt. El kellene rohannia, amilyen gyorsan csak tud,
az ellenkező irá nyba.
Jelbeszéddel mutatta ezt a férfinak.
– Hajlandó maradni? – kérdezte Daniel, ugyancsak jelbeszéddel. – Hajlandó engem
tanítani?
Ez lenne mind kö zt a legveszélyesebb dolog, gondolta Leigh.
– Maradok – jelezte a vá laszt.
4. FEJEZET
Daniel kifú jta a levegő t. Megcsiná lta. Meggyő zte Leigh-t-t, hogy vigyá zzon Sarah-ra a
nyá ron. Nem szá mít, mi tö rténik ezek utá n, ő elkezdte bevá ltani a lá nyá nak tett ígéretét.
Sarah a legjobbat fogja kapni abbó l, amit pénzért meg lehet vá sá rolni.
Ami pedig Leigh mú ltbéli nehézségeit illeti… Ú gy érezte, nem érdekli, mit tett a lá ny,
amíg Sarah érdekét szolgá lja. Tiszta lelkiismerettel mehet vissza az építkezésre dolgozni.
– Akkor ez rendben volna. Reggel talá lkozunk.
Az ajtó felé fordult, de egy kéz megá llította.
– Rendben volna? – A férfi Leigh-re pillantott, lá tta, hogy szemö ldö ke ívbe szalad a
kérdés kö zben. – Tá vol á ll attó l, hogy rendben volna.
Má ris ki akar há trá lni? A lá ny felé lépett, és mozdulatá ra Leigh ú gy kapta el a kezét,
mintha naptó l á tforró sodott homokhoz ért volna.
– Ha ez a pénzre vonatkozik, kifizetem, bá rmi is manapsá g az á r. Maga mondja meg.
A lá ny sértő dö ttnek lá tszott.
– Nem a pénzre vonatkozik.
– Akkor mire? Azt mondta…
– Azt mondtam, Sarah-val fogok dolgozni a nyá ron. – Leigh ö sszehú zta tengerzö ld
szemét, ú gy nézett a férfira. – Ha pedig ezt akarom csiná lni, akkor jó l akarom csiná lni, és
akkor még nagyon sok mindenre szü kségem van magá tó l.
Ketyeg az ó ra. Ha nem megy vissza hamarosan dolgozni, má ris elérkezik az idő ,
amikor Joe hazamegy. Akkor pedig abba kell hagynia a munká t, hogy Sarah-val legyen,
aká r kész van, aká r nem.
– Erre tényleg most van szü kség? Még vagy kétó rá nyi munká m van, amit ma be kell
fejeznem.
Az a megtévesztő en lá gy ajak most kemény vonallá szű kü lt.
– Nem gyerekmegő rző vagyok, Daniel. Ha Sarah-val fogok dolgozni, lá tnom kell az
orvosi leleteit, az utolsó iskolai bizonyítvá nyá t, bá rmit, ami segíthet megérteni a lá nyá t.
A férfi tü relmetlenü l vonta meg vá llá t.
– Ö sszeszedem az anyagot, és holnap odaadom, rendben?
Daniel néhá ny lépést tett az ajtó felé, amikor észrevette, hogy a lá ny megint csak a
fejét rá zza. Akaratlan tisztelet futott á t rajta Leigh á llhatatossá ga irá nt.
– Mi van?
– Le kell ü lnü nk együ tt, hogy á tbeszéljü k a dolgot. – A lá ny hangja élesebbé vá lt. –
Minél hamarabb. Amikor nem siet ennyire. Együ tt kell kidolgoznunk egy tanulá si tervet
a lá nya szá má ra.
26/121
Daniel ellená llt a kísértésnek, hogy azt mondja, oldja meg maga a problémá t. Nem
fogja, ennyit má r tudott ró la.
– Rendben van. – Kezével ingerü lten beleszá ntott a hajá ba. – Mikor akar leü lni velem?
Dolgoznom kell, amíg vilá gos van.
– Mit szó lna a ma estéhez?
Ma este kutyafá radt lesz az egész napi munká tó l. De ú gy tű nt, Leigh szá má ra ennek
nincs jelentő sége.
– Rendben, akkor ma este. De itt kell talá lkoznunk. Joe hatkor elmegy, ú gyhogy nekem
kell Sarah-val lennem.
– Nagyszerű . Nyolc kö rü l á tjö vö k, ha ez nem megterhelő .
Danielnek az volt az érzése, mintha csipetnyi gú ny vegyü lt volna ezekbe a szavakba.
– Nézze, én tényleg szeretnék talá lkozni magá val. – Megragadta a lá ny karjá t, hogy
nagyobb nyomatékot adjon szavainak. – É n csak…
Bá rmit is akart mondani, a torká n akadt, ahogy megérezte, hogy Leigh bő re
felforró sodik az ujjai alatt. Á rulkodó pír ö ntö tte el a lá ny arcá t. Daniel szeme talá lkozott
Leigh tekintetével… talá lkozott és fogva tartotta.
Szeretett volna kezével végigsimítani a lá ny karjá n. Á m mielő tt engedett volna a
sü rgető kísértésnek, gyorsan há tralépett. Ezt nem teheti meg.
Leigh á tfogta tenyerével a helyet, ahol az elő bb még Daniel ujjai voltak. Zö ld szeme
elsö tétü lt a zavartó l.
A férfi megkö szö rü lte torká t.
– Akkor ma este. Sarah minden papírjá t elő készítem.
– Nagyszerű ! – Ú gy lá tszott, Leigh ugyanolyan nehezen birkó zik a hangjá val, mint
Daniel. – Nyolckor itt leszek.
Megperdü lt és kisietett a szobá bó l, mielő tt a férfi még egy szó t szó lhatott volna.
Daniel lassan leballagott a lépcső n a lá ny nyomá ban. Nem á llhatott ott egy nő bő rének
melegségén á lmodozva, vagy szá já nak puhasá gá n tű nő dve. Vissza kellett mennie
dolgozni.
De azon tépelő dö tt – és való ban tépelő dö tt –, hogy mi a csudá ba keveri magá t. Leigh…
megrá zta a fejét. Az ilyen nő k, mint Leigh, kívü l estek a tapasztalatá n.
Amikor Ashley elhagyta, meggyő zte magá t, hogy egyedü l jobban meglesz. Ú gy tű nt,
néhá nyszor még emlékeztetnie kell magá t erre.
Aznap este Leigh beá llt autó já val Daniel kocsifelhajtó já ra, és az ó rá já ra pillantott.
Nyolc ó ra. Pontosan érkezett. Mély lélegzetet vett. Elég baj, hogy ennyire nem kész ismét
szembenézni Daniel Gregoryval.
Azok a percek, amelyeket kettesben tö ltö ttek Sarah szobá já ban ma délutá n – hogyan
is tö rténtek? Egyik pillanatban semmi tö bbet nem érzett a férfival kapcsolatban, mint
enyhe bosszú sá got. A kö vetkező ben Daniel megérintette, és a bosszú sá got teljesen
elmosta egy olyan hatalmas erejű vonzó dá s, hogy halá lra rémü lt tő le.
É s a férfi ugyanezt érezte. Leigh tudta. Ú gy hú zó dott el tő le, mintha vészjelek villogtak
volna a szeme elő tt.
Jó , nem fog még egyszer olyan kö zel kerü lni hozzá . Szigorú an ü zleti mederben fogja
tartani kapcsolatukat.
Amennyire tudta, megszemlélte magá t a visszapillantó tü kö rben. Ahhoz képest, hogy
a szigeten senki nem ö ltö zö tt ki nyá ron, kivéve, ha templomba ment, a lehető legjobbat
hozta ki magá bó l, hogy szakembernek lá tsszék.
27/121
Mosolygott. Korá bbi fő nö ke a philadelphiai iskolá ban biztosan nem tartaná a

farmerszoknyá t és a pamutszvettert sikert biztosító ö ltö zéknek. De a szigeten ez
gyakorlatilag ü nnepi viseletnek szá mított.
Gyanította, hogy inká bb az fogja eldö nteni, hogy a helyzetet kézben lehet-e tartani,
vagy á tcsap valami má sba, amit mond és érez, és nem az, amit visel. É pp elég baj volt,
hogy hagyta magá t belerá ngatni ebbe a munká ba Sarah-val. Á m szá zszor rosszabb volna,
ha hagyná , hogy bá rmit is érezzen Daniel irá nt.
Keze egy pillanatra megfeszü lt a kormá nykeréken, aztá n behunyta szemét, hogy egy
rö vid imá t mormoljon – bö lcsességért, elfogulatlansá gért, Isten akaratá ért.
Kinyitotta a szemét. Készen á llt, amennyire csak tudott. Kiszá llt, és elindult az
ö sszevissza épü lt ö reg há z lakrésze felé. A má sik oldal, ahol a fogadó tá blá ja nyikorgott
az enyhe szélben, sö téten á sítozott.
Daniel kinyitotta az ajtó t, mielő tt kopoghatott volna.
– Leigh. – Há tralépett, szélesre tá rva az ajtó szá rnyat. – Jö jjö n be. Má r vá rtam.
Talá n csak képzelte, hogy melegség csendü lt a férfi hangjá ban. Azt azonban biztosan
nemcsak képzelte, hogy nehéz lesz megvaló sítania az á ltala tervezett szakszerű
csevegést, amikor Daniel annyira… vonzó nak tű nt.
Sö tét haja kissé nedves volt még a zuhanyozá stó l, és a bő re életerő tő l ragyogott
pamutszvettere vízkékje mellett. A bizalmatlansá g, legalá bbis pillanatnyilag, eltű nt a
szemébő l. Olyan nyugodt volt, amilyennek Leigh még nem is lá tta. Akkor meg mitő l
vagyok ilyen ideges? – kérdezte magá tó l a lá ny.
Bepillantott a nappali szobá ba. Az asztali lá mpá k lá gy fényt csurgattak a pamlagra,
amelyen színes pá rná k halma virított. Iratrendező k borítottá k a dohá nyzó asztalt.
– Joe hagyott nekü nk egy kis ká vét. Jö het?
– Jó l hangzik. – Leigh elképzelte kettejü ket egymá s mellett azon a puha kanapén. –
Kijö hetek a konyhá ba…
Egy szép vilá gos konyha valahogy jobban illett volna a lelki békéjéhez. De a férfi
megrá zta a fejét.
– Mindent a nappaliba készítettem be. Azonkívü l talá n meg sem hallaná m onnan
há tulró l, ha Sarah hívna.
Leigh ezzel nem vitatkozhatott. Besétá lt a nappaliba, mikö zben Daniel á tnyomult a
konyhá ba vezető lengő ajtó n.
A férfi még nem ajá nlotta fel, hogy fussa á t az iratokat, így há t ellená llt a kísértésnek,
hogy felnyissa ő ket, bá r ujjai viszkettek. Ehelyett kö rbesétá lt a szobá ban, és elmélá zott a
berendezésén.
A bú tor elég régi volt ahhoz, hogy ü tö tt-kopott legyen, á m ahhoz nem, hogy antiknak
lehessen nevezni. Valaki igyekezett, hogy vonzó vá tegye a szobá t: a falakat halvá ny
krémszínű re festtette, és az ö ssze nem illő ká rpitozott bú tordarabokat színes pá rná kkal
á lcá zta. Talá n Daniel keze munká ja? Vagy a felesége csiná lta, még mielő tt elment?
Abban a pillanatban, hogy belépett a szobá ba, meglá tta a fényképet a kö nyvespolcon.
A kép ellená llhatatlanul vonzotta. Kezébe vette a sú lyos ó nkeretet.
A nő t, aki visszanézett rá , ennek a szobá nak az ajtajá ban kapta le a fényképező gép,
ahogy mindkét kezével az ajtó félfá nak tá maszkodott. Sö tét gesztenyeszínű haja
fü rtö kben omlott vá llá ra, szépen keretezve porcelá nfehér, szív alakú arcá t. Szemében
valami érzelem vilá gított… lehet, hogy szerelem? Telt, félig nyitott ajka mintha
megszó lalni készü lt volna.
– Ő volt a feleségem, Ashley.
28/121
Leigh ö sszerezzent Daniel hangja hallatá n. Semmit sem akart kevésbé, mint hogy
kívá ncsiskodá son kapjá k. Visszarakta a keretet a helyére ú gy, mintha rendkívü l fontos
volna, hogy pontosan ott á lljon, ahol eredetileg. Aztá n Danielhez fordult.
– Nagyon szép volt.
Daniel azzal volt elfoglalva, hogy helyet talá ljon a ká vénak a zsú folt asztalon. Még csak
a fénykép felé sem pillantott.
Vajon á llandó an elő l tartja a képet, hogy emlékeztesse feleségére, aki elhagyta? Vagy
csak azó ta rakta ki, amió ta Sarah megérkezett, hogy segítsen neki megő rizni anyja
emlékét?
– Igen – szó lalt meg Daniel a tú l hosszú ra nyú lt csend utá n. – Gyö nyö rű volt.
Ú gy mondta ezt, mintha nem sok ö rö mét lelné a megá llapítá sban.
– Mikor… – Leigh elhallgatott, megrö kö nyö dve sajá t magá n. Semmi joga, hogy
személyes kérdéseket tegyen fel, fő leg nem akkor, amikor olyan keményen pró bá l
szakszerű maradni.
Daniel ká vét tö ltö tt egy csészébe, és á tnyú jtotta a lá nynak, kö zben a pamlag felé hú zta
Leigh-t. – Há rom hó nappal ezelő tt.
Elharapta a szavakat, és Leigh biztos volt benne, hogy nem fog tö bbet mondani. Ő
biztosan nem fogja tová bb kérdezgetni.
Daniel magá nak is kitö ltö tte a ká vét, leü lt, és minden kü lö nö sebb ok nélkü l
ö sszerá ncolta homloká t. – Autó balesetben halt meg.
– Sajná lom.
Sajná lta a férfit, sajná lta Sarah-t, sajná lta, hogy elő hozakodott a témá val.
– Ashley mindig énekes szeretett volna lenni. – Daniel hangja kö zö mbö ssé vá lt. Aká r
olyasvalakirő l is beszélhetett volna, akit sohasem ismert. – Amikor elhagyta a szigetet,
énekes munká kat vá llalt, ahol csak talá lt. Mindegyik ú gy indult, hogy az lesz a nagy
kiugrá s. – Ujjai megfeszü ltek a csészén, és Leigh rá jö tt, hogy lá tszó lagos kö zö mbö ssége
való já ban nem létezik. – Egyenesen belehajtott egy hídpillérbe, ú tban hazafelé
Columbusbó l, ahol egy klubban dolgozott.
Mondd meg nekem, Uram, hogyan viszonyuljak ehhez?! Teljesen elvesztettem a talajt a
lábam alól. Leigh leü lt a férfi mellé, mintha egy má sik emberi lény puszta jelenléte is
segítséget jelentene.
– Szö rnyű lehetett Sarah-nak. É s magá nak is.
Daniel szá ja megfeszü lt, vékony, egyenes vonallá préselő dö tt ö ssze.
– A legtö bb ember nem így lá tja. Végü l is má r négy éve kü lö n utakon já rtunk.
– Akkor is a gyerekének az anyja volt.
É s egyszer azt ígérték, hogy ö rö kké szeretni fogjá k egymá st. Egy olyan ember, mint
Daniel, nem teheti tú l magá t ezen, legalá bbis nem egykö nnyen. Talá n sohasem.
Ö nkénytelenü l a férfi felé nyú jtotta a kezét, aztá n visszahú zta. Szeretett volna egy
vigasztaló mozdulatot tenni, megérinteni Danielt, de az emlék, hogy mi tö rtént, amikor
utoljá ra egymá shoz értek, megá lljt parancsolt. Daniel vigasztalá sa má s volna, mint
amikor Meggie elesik, és ő megszeretgeti. Daniel vigasztalá sa tú l gyorsan a mély vízbe
taszítaná .
– Igen, ő volt Sarah anyja.
A férfi szeme elsö tétü lt. Leigh egy pillanatig azt hitte, hogy tö bbet is mond, de Daniel
az egyik asztalon heverő irattartó felé nyú lt.
– Itt vannak a papírok, amelyeket lá tni szeretett volna.
Becsukta a lá ny irá nti bizalom ajtajá t, és Leigh nem lepő dö tt meg. Nem hitte, hogy
Daniel kö nnyen beenged bá rkit is oda, ahol az igazi férfi lakik, az erő és értelem
homlokzata mö gö tt. Bá rmennyire is szenved, nem akarná , hogy ezt má s is lá ssa.
29/121
Leigh felcsapta az első dossziét. Sarah-ra ö sszpontosítani – ezt kell tennie. Daniel
Gregory fá jdalma magá nü gy. Neki nincs joga hozzá , hogy kívá ncsiskodjék.
A kö vetkező fél ó rá ban semmi nem tö rte meg a csendet, csak a papír zizegése, vagy a
csésze lá gy csengése, amint a csészealjhoz koccant. Leigh elmerü lten olvasott, néha
visszalapozott, hogy valamit ú jra megnézzen. Elő szö r az orvosi leleteket nézte á t,
amelyek Sarah-nak a gyerekorvosná l tett első lá togatá sá ig nyú ltak vissza.
Tudott olvasni a korai leletek sorai kö zt, el tudta képzelni a fá jdalmat és tagadá st, ami
a puszta szavak mö gö tt rejtő zö tt. Tú l sokszor talá lkozott ezzel… a szerető szü lő kkel, akik
el vannak ragadtatva tö kéletesen szép, tö kéletesen egészséges babá juktó l. A fokozatos
felismeréssel, hogy valami nincs rendben. Az ismétlő dő lá togatá sokkal az orvosná l, a
bizonygatá sokkal, hogy minden tö kéletes, majd a bizonyossá ggal, hogy mégsem az.
A vizsgá latokkal, a specialistá kkal. A végső kinyilatkoztatá ssal. Gyö nyö rű kisbabá juk
soha nem lesz olyan, mint bá rki má s. Sarah-nak sú lyos hallá ská rosodá sa van.
De nem teljesen sü ket. Leigh addig lapozott az orvosi jelentések kö zö tt, amíg
megtalá lta a legú jabb vizsgá lati eredményeket. Sarah-nak volt némi hallá sa, elegendő
ahhoz, hogy a halló készü lék segíthessen rajta. Ez biztató . A megfelelő tanítá ssal…
Ú gy tű nt, hogy nem sokat tanítottá k. Leigh a homloká t rá ncolta, kereste az iskolai
bizonyítvá nyokat. Sarah-t beírattá k egy iskola-elő készítő tanfolyamra, amely ő sszel
indult. Lá togatá sa rendszertelen volt, és végü l má rciusban teljesen meg is szű nt.
Má rciusban, talá n amikor az anyja meghalt.
Leigh felnézett, és észrevette, hogy Daniel sö tét szeme az arcá ra szegező dik.
– Ú gy lá tom, Sarah nem sokat já rt iskolá ba – mondta.
Megpró bá lt ú gy beszélni, hogy szavai ne hangozzanak elítélő en, de Daniel a homloká t
rá ncolta.
– Erő ltettem Ashleynél, hogy Sarah menjen iskolá ba, de ő má sképp gondolta. Vagy
talá n a csalá dtagjai nem tartottá k az elképzelést jó nak. Azt hajtogattá k nekem, hogy
Sarah-nak jobb helye van otthon, ahol biztonsá gban van. A nagynénje, Judith tanította.
Óvatosan, csak óvatosan. Ne kényszerítsd védekező állásba.
– Van a nagynénjének képesítése, hogy hallá ssérü lt gyerekekkel dolgozzon?
– Nincs. – A férfi á lla megkeményedett. – De rengeteget tö rő dik Sarah-val. Ez nem
fontos egy ilyen fiatal gyereknél?
– De, természetesen fontos. – Daniel való ban azt hiszi, hogy Sarah nagynénje tudja,
mit kell egy ilyen gyerekkel tenni? Vagy csorba esett a bü szkeségén, mert má sok hoztak
dö ntéseket a lá nya gondozá sá val kapcsolatban? – De az a tapasztalatunk, hogy a
gyerekek á ltalá ban jobban teljesítenek egy strukturá lt helyzetben, képzett taná r
vezetése mellett. Má s gyerekek jelenléte is segít.
– Való ban tanítjá k a kisgyerekeket? – A férfi kételkedni lá tszott. – Vagy az egész csak
já ték?
Még mindig ott vannak az elő ítéletek. Leigh-nek épp elég vonakodó szü lő vel volt
dolga, hogy ezt tudja.
– A gyerekek já tszva tanulnak. – Mosolygott, szerette volna, ha Daniel figyel rá , ha
megérti. – Rengeteg olyan dolgon keresztü l is tanulnak, ami nem formá lis oktatá s.
Amikor Sarah-val dolgozom, annyi érzékszervét haszná lom, amennyit csak lehet, hogy
bevonjam ő t a folyamatba. Mivel van némi hallá sa, ez bá torítani fogja, hogy beszéljen.
Remélem, maga nem fog semmit félresö pö rni azzal, hogy „csak já ték", anélkü l, hogy
megkérdezne engem.
Feleletképpen mosoly villant fel a férfi ajká n.
– Tehá t ha példá ul ú gy talá lom magukat, hogy egy pocsolyá ban hancú roznak, akkor
az egy tanítá si ó ra?
30/121
– Pontosan. – Leigh lazított, épp csak egy kicsit. Ú gy tű nt, Daniel érti, hogy mirő l van
szó . Talá n felvethetné a má sik dolgot is, ami egyfolytá ban nyugtalanította.
– Nagy segítség volna, ha egy kicsit tö bbet tudnék arró l, mik a tervei Sarah-val,
amikor ő sszel elkezdő dik az iskola.
– A Spring Valley Iskolá ba írattam be. Ismeri?
Spring Valley volt az orszá g egyik legrégibb bentlaká sos iskolá ja siket gyerekek
szá má ra.
– Ismerem a programjukat.
Daniel felhú zta a szemö ldö két.
– Ez nem hangzik valami lelkesen. Mi a baj vele? Nekem azt mondtá k, hogy a legjobb a
mű fajá ban.
– Talá n az. – Leigh igyekezett, hogy ne riassza el a férfit. – Ha a bentlaká sos oktatá s jó
Sarah-nak, nem talá lhatna ennél megfelelő bbet.
– Errő l van szó . – Daniel letette a csészéjét, a koccaná ssal mintegy pontot téve a
beszélgetésre. – Sarah a legjobbat foga kapni, kerü ljö n bá rmibe.
Leigh képtelen volt visszatartani az agyá ban zakatoló kérdést.
– Arra nem gondolt, hogy itthon tartja Sarah-t, és egy rendes iskolá ba kü ldi némi
kü lö n segítséggel? Ott…
– Nem. – A férfi arca ismét bezá rult. – Sarah nem boldogulna egy normá lis iskolá ban.
Nem teszem ki olyan helyzetnek, ahol a tö bbi gyerek csú fot ű zne belő le. Szó sem lehet
ró la.
Vilá gos volt, hogy nem akarja meghallgatni az érveket.
– De a meglévő hallá sá val…
Leigh-nek elá llt a szava a fejü k fö lü l leszű rő dő zaj hallatá n. Egy puffaná s, majd az azt
kö vető sikítá s. Daniel felugrott a pamlagró l, és á tszá guldott a szobá n. A lá ny utá na
sietett.
Sarah. Valami tö rtént Sarah-val.
Odafent Daniel berontott Sarah szobá já ba, a sö tétbe. Leigh megá llt az ajtó ban, és a
falon tapogató zott, hogy megkeresse a villanykapcsoló t.
Ö rö kkévaló sá gnak tű nő pillanatok utá n megtalá lta, megnyomta, fénnyel á rasztotta el
a szobá t.
Sarah a fö ldö n ü lt az á gya mellett. Mindkét kezét gö rcsö sen ö sszeszorította, szeme
csukva volt. É les kiá ltá sok hagytá k el ajká t gyors egymá sutá nban. Daniel, gyö trelmes
kifejezéssel az arcá n, megpró bá lta felemelni, de a kislá ny megmerevedett, és há tra
feszítette testét apja karjá ban.
– Daniel…
Leigh odament hozzá juk. A férfi egy pillantá st lö vellt felé Sarah feje fö lö tt, egy
pillantá st, amely azt mondta: Látja? Nem tud megbirkózni egy szokványos környezettel.
Leigh letérdelt melléjü k.
– É jszakai rettegések – mondta nyugodtan. – Idő nként az unokaö csémmel is
elő fordul. Jamie mindig rö gtö n kiviszi a há ló szobá bó l, és hagyja, hogy teljesen
felébredjen. Nem lehet ő ket á lomba nyugtatni, amíg ennyire zaklatottak.
Daniel nem vitatkozott, nem mondta neki, hogy nincs joga taná csokat adni. Nem
tö rő dve Sarah sikítá saival, felemelte lá nyá t, és kivitte a szobá bó l.
Nem, nem arró l van szó , hogy nem tö rő dve, javította ki magá t Leigh, mikö zben utá nuk
eredt. Lá tta a fá jdalmat, amelyet a férfi megpró bá lt rideg arckifejezése mö gé rejteni.
Minden szü lő szenved, ha nem tudja megvigasztalni gyermekét. Mennyivel jobban
szenvedhet Daniel, aki kü szkö dik, hogy egyszerre apja és anyja is legyen a lá nyá nak.
31/121
A férfi megá llt a lépcső aljá n, és gyá moltalan pillantá st vetett Leigh-re. Sarah
sikoltozá sa szinte á tfú rta a há zat. Ha voltak vendégek a fogadó szobá iban, bizony
csodá lkozhattak, hogy mi a csuda tö rténik odaá t.
– A konyha – szó lalt meg Leigh anélkü l, hogy végiggondolta volna. A konyha mindig az
otthonok lelke. Hétkö znapisá ga talá n megnyugtatja Sarah-t.
A konyhá ban a fényes mennyezetvilá gítá st fehéren tü krö zték vissza a szekrények és
az edények.
– Gyerü nk, Sarah! – Leigh hangja nyugodt, normá lis volt. Kihú zott egy széket
Danielnek, és belelö kte a sikoltozó gyerekkel együ tt. – Nincs semmi baj. Itt van a Papa. Itt
van Leigh. – Rá szó lt Danielre. – Beszéljen hozzá .
– Minek? Hiszen nem hall engem.
A férfi megpró bá lta megpaskolni Sarah há tá t, és kü szkö dés kö zben még szorosabban
ö lelte magá hoz a gyereket.
Talá n tényleg nem hallja a halló készü léke nélkü l, de ez nem szá mít. Leigh egy
pillanatra a férfi mellére tette a kezét, hogy érezze a szívverését.
– Meg fogja érezni. – Elhú zta a kezét. – Pró bá lja ki.
Daniel sö tét pillantá sa azt mondta, hogy nem dő l be ennek, de megpró bá lja.
– Csitt, kincsem, minden rendben van! Csak rossz á lom volt. – Keze hatalmasnak tű nt
a kis testen, ahogy simogatta lá nya há tá t. – Rajta, kicsi lá ny, abbahagyhatod a sikoltozá st!
A sikítá sok egy á rnyalatnyit csendesedtek. Meglepett tekintetet vetve Leigh-re, Daniel
még szorosabban ö lelte melléhez a lá nyá t. Egyik vigasztaló mondatot mormolta a má sik
utá n, ú jra, meg ú jra.
Ú gy tű nt, mindez egy ö rö kkévaló sá gig fog tartani. De Sarah sikítá sai fokozatosan
lehalkultak, zokogá sba, majd szipogá sba vá ltottak. Végü l a kislá ny kinyitotta szemét, és
hol Danielre, hol Leigh-re pislogott.
– Nincs semmi bajod – jelezte Leigh, és lélegzetet vett, érzései szerint az első t azó ta,
hogy meghallotta a sikoltozá st. – Most má r ébren vagy, igaz?
Sarah bó lintott, szipogott, akaratlan zokogá s csuklott fel belő le. Daniel simogatta a
há tá t.
– Biztos kiégett a kö rte a lá mpá ban. – Daniel szeme sö tét volt a bű ntudattó l. – Mindig
égnie kell ná la egy lá mpá nak. Ellenő riznem kellett volna.
Ú gy hangzott, mintha Danielnek is vigasztalá sra volna szü ksége.
– Miért is nem készítek magunknak egy kis forró csokolá dét? Má r ha egyá ltalá n van
itthon.
Daniel az alsó szekrény felé bó lintott.
– Ott talá l egy dobozt. De ne vigyü k ő t inká bb vissza az á gyá ba?
– É n hagyná m, hogy elő bb egy kicsit jobban megnyugodjon. – A lá ny egy lá bos utá n
kotorá szott. – Egyébként Jamie is mindig ezt csiná lja, és ú gy tű nik, a dolog mű kö dik. –
Mosolygott. – A nő vérem profi, ami az éjszakai rettegések elű zését illeti.
– Az unokaö ccse is tényleg?… – Lenézett a lá nyá ra. – Azt hittem, csak Sarah-val
tö rténik ilyesmi. Má r há rom-négy alkalommal elő fordult, amió ta idejö tt. Fogalmam sem
volt, hogy mi lehet a baj.
Leigh lá tta, hogy tudatlansá ga miatt bű nö snek érzi magá t.
– Amikor legelő szö r meghallottam, hogy Mark sikoltozik, azt hittem, szö rnyek
tá madtak rá nk. Jamie viszont a fü le botjá t sem mozgatta. – Leigh feltette a lá bost a
hatalmas ó divatú tű zhelyre, aztá n megérintette Sarah-t, és mosolygott. – Szereted a
forró csokolá dét? Ez Meggie kedvence.
Sarah élénken bó logatott, aztá n há tradő lt apja mellére. Egy kicsit csuklott, de az
oktalan félelem teljesen elmú lt. É rdeklő déstő l csillogó szeme Leigh-t figyelte.
32/121
Leigh tová bb beszélt, szinte ö tletszerű en, Mark éjszakai félelmeirő l, arró l, hogy Jamie
azt á llítja ró la, annak idején ő is ezt csiná lta, de ő egyá ltalá n nem emlékszik rá .
Gyanította, hogy Danielnek legalá bb akkora szü ksége van a megnyugtatá sra, mint Sarah-
nak. A csokolá dé illata lassan megtö ltö tte a konyhá t a maga vigaszá val.
Amikor a kakaó má r gő zö lgö tt, Leigh vastag porcelá nbö grékbe tö ltö tte, és az asztalra
tette. Leü lt Daniellel és Sarah-val szemben, és némajá tékkal elő adta, hogyan fú jja a forró
italt. Sarah kö vette példá já t, kicsi arcá n komolysá g és feszü lt figyelem tü krö ző dö tt.
Daniel szeme talá lkozott Leigh pillantá sá val.
– Kö szö nö m. – Mosolya erő lkö dni lá tszott. – Maga tényleg nem semmi.
Leigh vá llat vont, arca kipirult a vá ratlan dicsérettő l.
– Csak egy kis személyes tapasztalat.
– Elkelt volna nekem is egy kis tapasztalat a sajá t lá nyommal. – A férfi hangjá bó l mély
keserű ség szó lt. – Attó l tartok, hogy nem vagyok tú l jó l felkészü lve az egyedü lá lló szü lő
szerepére.
– Ezért nem hibá ztathatja magá t. – Vagy talá n mégis? Leigh nem tudta – talá n soha
meg sem tudja –, mi vezetett ahhoz, hogy Daniel elhidegü lt a feleségétő l, á m az
egyértelmű volt, hogy Sarah-ért mindent elkö vet. – Egyébként is, a hibá ztatá s nem vezet
semmire. Mindent meg tud tanulni, amit tudnia kell.
– Jobb volna, ha Sarah-nak nem kéne addig vá rnia, amíg megtanulom, hogyan
lehetnék jobb apa.
Napbarnított kezével, amely még a való sá gosná l is sö tétebbnek lá tszott a fehér
porcelá non, tartotta a bö grét, amíg Sarah ivott.
– Nem hiszem, hogy Sarah is így gondolná – mosolygott Leigh. – Tö kéletesen boldog
azzal az apá val, aki van neki.
A lá ny egy pillanatig azt hitte, hogy Daniel vitatkozni fog ezzel, de ő csak megrá zta a
fejét, és még védelmező bben fonta karjá t a lá nya kö ré.
Leigh, mikö zben a meleg, édes csokolá dét kortyolgatta, ő ket figyelte. Ö sszeszorult a
szíve, amikor Daniel megsimogatta a lá nya hajá t. Csodá s harmó nia volt kö ztü k, és Daniel
még csak észre sem vette. Sarah-nak most mindennél nagyobb szü ksége volt az apjá ra.
Jelenlétének biztonsá gá ra, szeretetének tudatá ra.
Ismét eszébe jutott a férfi elhatá rozá sa, hogy Sarah-t bentlaká sos iskolá ba kü ldi. Mivel
meg van győ ző dve ró la, hogy lá nya szá má ra ez a legjobb, félholtra fogja dolgozni magá t,
hogy elő teremtse rá a pénzt. Annyira meg van győ ző dve, hogy még csak végiggondolni
sem hajlandó egyetlen má s lehető séget sem.
Talá n ez jelenti az ő feladatá t. Talá n való ban az isteni gondviselés keze volt, hogy
talá lkozott Sarah-val, és Daniel ragaszkodott hozzá , hogy tanítsa a lá nyá t.
Ha segíthetne Sarah-nak, hogy megtanulja, hogyan kell egy normá lis iskolá ban
mű kö dni, és így itt élhetne az apjá val… Ú gy érezte, a gondolat minden kérdésére vá laszt
ad.
Danielt nézte: lehajtott fejjel mormolt valamit Sarah-nak, aki tengernyi bizalommal és
szeretettel az arcá n pillantott fel apjá ra.
Ha ezt megtehetné Danielnek és Sarah-nak, mielő tt elhagyja a szigetet, talá n sajá t
bű ntudata is megenyhü lne.
33/121
5. FEJEZET
– Nagyon szép.
Leigh Sarah mö gö tt á llt, és az ö ltö ző asztal fö lö tt a tü kö rbe nézett, mikö zben a kislá ny
hajá t kefélte. Mire megérkezett, Sarah má r megreggelizett, de csak félig volt felö ltö zve.
Leigh még egyszer végighú zta a kefét a gyerek sű rű , sö tét hajá n, aztá n letette.
– Csinos kislá ny – jelezte, és Sarah képére mutatott a tü kö rben. Kö rrel jelezte arcá t,
amelyet egy rá ntá s kö vetett egy képzeletbeli kalap zsinó rjá n. – Csinos kislá ny.
Sarah megpö rdü lt, arca eltorzult, és ellö kte Leigh kezét.
– Nem! – kiá ltotta. Rá ü tö tt a lá ny kezére. – Nem!
Á trohant a szobá n, és visszamá szott az á gyá ba.
Leigh csak á llt ott egy elképedt pillanatig. Mi idézhette ezt elő ? Uram, teremtőm, most
mutasd meg, mit tegyek!
Valami vagy valaki meggyő zte ezt a kislá nyt, hogy nem szép. Leigh gondolatai
felvillantottá k a gyö nyö rű nő t a Daniel nappali szobá já ban á lló fényképen. Az anyja? A
nagynénje, aki ú gy tű nik, sokat munká lkodott a neveltetésén? Ki tehette ezt egy
gyerekkel?
Leigh odament az á gyhoz, és lehajolt, hogy felvegye Sarah zoknijá t és cipő jét. Kezeld
könnyedén, figyelmeztette magá t.
– Szerintem csinos vagy – mondta. Mosolygott. – É s szerintem én is csinos vagyok. Két
csinos lá ny. Gyere, vedd fel a cipő det, hogy mehessü nk já tszani.
Sarah rá bá mult, sö tét szeme megfejthetetlen maradt. Aztá n felü lt, és Leigh felé
nyú jtotta a lá bá t.
– Meg tudod egyedü l is csiná lni – mondta Leigh vidá man, és odatartotta Sarah-nak a
zoknit. – Biztos vagyok benne, hogy megtudod. – De Sarah nem így gondolta.
Visszahanyatlott a virá gos takaró ra, olyan ernyedten, mint egy rongybaba.
Nyilvá nvaló an soha senki nem biztatta arra, hogy bá rmit is megcsiná ljon magá nak.
Leigh Sarah kezébe adta a zoknit.
– Készítek valamit agyagbó l. Vedd fel a zoknidat és a cipő det, és akkor te is
odajö hetsz.
Nem vá rta meg, hogy mit csiná l Sarah, hanem elfordult, és leü lt a kis asztalhoz,
amelyre má r odakészítette az agyagot, babaméretű tá lká k és egy sodró fa kíséretében.
Belemerü lt egy marék agyag kisodrá sá ba, és gondosan ü gyelt, nehogy Sarah-ra nézzen.
Lehet, hogy ez nem tartozott a bevett tanítá si mó dszerek kö zé, de meg volt győ ző dve
ró la, hogy a kislá ny sokkal tö bbre képes, mint amit a kö rnyezete elvá r tő le.
Azon kapta magá t, hogy gondolatai visszaszá llnak az asszonyhoz, aki elhagyta Danielt.
Nehéz volt megérteni ő t, de még nehezebb volt megérteni, hogy miutá n magá val vitte
Sarah-t, miért elégedett meg azzal, hogy lá nya neveltetésének nagy részét má sokra
hagyja. Talá n nem vette észre…
Gondolatait a ruhaujjá n érzett kis rá ntá s szakította félbe. Megfordult. Az egyik zokni
le volt tű rve, a má sik nem, de mind a kettő Sarah lá bá n volt. É s a kislá ny a tornacipő jét is
felvette.
– Ü gyes vagy, Sarah! – Leigh lelkesen felemelte a kezét. Tudta, hogy Sarah-nak ennyit
megtenni gyerekjá ték. – Ü gyes vagy!
Szavainak icipici mosoly volt az eredménye. Leigh azt hitte, hogy Sarah mondani fog
valamit, de ő inká bb az agyag felé fordult. Homloká t rá ncolva megbö kö dte egyik
apró cska ujjá val.
34/121
– Minden rendben – biztosította Leigh. Má r korá bban is észrevette, hogy Sarah nem
szereti bepiszkítani a kezét. – Az agyag nem fog a kezedhez ragadni. Lá tod? – Mutatta a
sajá tjá t. – Pró bá ld meg.
Sarah bizonytalan tekintettel nézett a bö lcső ben fekvő bébi baba felé. Lá tva a
vá gyakozá st a gyerek szemében, Leigh visszatartotta lélegzetét. Aztá n Sarah felcsusszant
a székre, és felvette a sodró fá t.
Jól van. Leigh még mindig nem tudta, mit jelent a baba és bö lcső ü gy, de ö sztö ne azt
sú gta, hogy mennél inká bb be tudja vonni Sarah-t má s foglalatossá gokba, anná l jobb.
Agyagozá s, festés, talá n késő bb egy séta a tengerparton…
É s má s gyerekek. Ez volt az egyik kulcs, hogy felnyithassa a néma talá nyt, amelyet
Sarah jelentett, errő l meg volt győ ző dve. A tö bbi gyerek nem hagyná , hogy magá ba
zá rkó zzon. Így vagy ú gy, de kirá ngatná k.
Mark és Meggie jelenthetné a kezdetet. Má r beszélt errő l Jamie-nek, és a nő vére
beleegyezett. A bajos a dologban talá n az, hogy rá kell vennie Danielt az
együ ttmű kö désre. Amennyire meg tudta ítélni, a férfi minden kü lső kapcsolattó l elzá rta
lá nyá t, amió ta Sarah idejö tt, hogy vele éljen.
Ahogy magá t is elzá rta. Jamie ó vatos kérdezgetése vegyes eredményt hozott. Jamie
azt mondta, hogy az embereknek a szigeten jó véleménye van Danielrő l, keményen
dolgozó , jó embernek tartjá k, ugyanakkor egy kissé a magá nyos farkas hírében á ll.
Ami a nő ket illeti… Jamie megvá laszolta a kérdést, amelyet Leigh fel sem tett. Miutá n
Ashley elhagyta, rengetegen érdeklő dtek irá nta, de Daniel udvariasan elhá rított minden
kísérletet arra, hogy bevonjá k a tá rsasá gi életbe. Elő szö r belemerü lt a munká ba. Aztá n
ott volt a lá nya és a szá llodá ja. Nem maradt ideje semmi má sra.
Leigh egy képzeletbeli tortá t gyú rt az agyagbó l, aztá n szeletekre vá gta. Sarah elmerü lt
arccal kö vette példá já t.
Ha Jamie ki is talá lt valamit arró l, hogy érdeklő dik Daniel irá nt, egy szó t sem szó lt
ró la, há la az égnek. Leigh csak azért aggó dott, mert nem tudta, mindez hogyan hat Sarah-
ra, á llította magá nak. Ennyi az egész.
A nap elszá llt. Sarah ide-oda ugrá lt, hol bekapcsoló dott a Leigh kíná lta
elfoglaltsá gokba, hol visszahú zó dott a baba és bö lcső biztonsá gá ba.
Amikor ez má r az ö tö dik vagy hatodik alkalommal ismétlő dö tt meg, Leigh ú gy érezte,
muszá j lelkesítő beszédet tartania magá nak. Sarah fejlő dik. Nem vá rhatja el a gyerektő l,
hogy egyik napró l a má sikra feladja a bevett cselekvési mintá kat. Ennek is eljö n majd az
ideje.
– Gyere, Sarah – nyú jtotta a kislá ny felé a kezét. – Menjü nk le a konyhá ba, nézzü k
meg, mit csiná l Joe. Van egy ö tletem.
Joe visszafordult a mosogató tó l, amikor megszá lltá k a helyiséget. Bizalmatlan
pillantá st vetett Leigh-re.
– Szeretnének harapni valamit?
– Most éppen nem. – Leigh szorított, hogy sikerü ljö n az elképzelése. – Arra
gondoltam, hogy egy idő re á tengedhetné nekü nk a konyhá já t. Szeretnénk Sarah-val
muffint sü tni.
Joe rá bá mult, sö tét arca szenvtelen maradt. Aztá n elő hú zott valamit egy fió kbó l, és
á tnyú jtotta neki. Egy kö tényt.
Sarah pillanatok mú lva a konyhaasztalná l ü lt, egy hatalmas fehér kö ténybe
csomagolva. Leigh, hasonló ö ltö zékben, szemben ü lt vele.
– Muffint fogunk sü tni vacsorá ra, jó ?
Sarah kissé kétkedő n nézett.
35/121
– Tudunk sü tni – mondta Leigh, jelbeszéddel. Joe-hoz fordult, eltö kélten, hogy most az
egyszer kihú z belő le egy pozitív vá laszt. – Tudunk sü tni, ugye, Joe?
Joe figyelte a lá ny jelbeszédét, de a keze nem mozdult. Végü l bó lintott.
Tehá t Joe nem hajlandó azonnal megtérni. Végü l ú gyis rá fogja venni. Leigh kö zelebb
tolta a lisztet és a mérő csészét Sarah-hoz.
– Mérd ki a lisztet, Sarah. Egy csészényi kell.
Tíz perccel késő bb a liszt jelentő s része má r a padló n volt, de Sarah térdelt, és
izgatottan hajolt az asztal fö lé.
– Hol a tojá s? – kérdezte Leigh, a liszt mö gö tt dugdosva a tojá st. – Hol van, Sarah?
A kislá ny mosolygott, és a tojá sra mutatott.
– Ott van. Hoppá , má r megint eltű nt!
Leigh becsú sztatta kö ténye zsebébe.
– Ott! – kiá ltotta a kislá ny.
– Szép beszéd, Sarah.
Leigh a tenyerébe rejtette a tojá st, majd ú jra elő vará zsolta Sarah kö tényébő l. A
kislá ny hangosan felkacagott.
A nevetés megragadta Leigh szívét. Ez volt az első sikere. Kérlek, Istenem, add, hogy
még sok ilyen első legyen ezzel a nagyszerű gyerekkel.
– Jó l van. – Feltartotta a tojá st. – Mondd ki, hogy „tojá s", és aztá n beletesszü k a lisztbe.
Rendben?
Visszatartotta lélegzetét. Eddig csupá n a „papa", a „nem" és az „ott" szavakat hallotta
Sarah-tó l.
Sarah a homloká t rá ncolva nézett a muffin papírkosá rká ira. A tojá s felé nyú jtotta a
kezét.
– Tojá s – mondta hatá rozottan, és kikapta Leigh kezébő l.
– Remek! – Leigh segített neki feltö rni. – Szép beszéd, Sarah. Szép beszéd!
Danielnek torká n akadt a levegő . Má r percek ó ta az ajtó ban á llt, de a há rom

szorgoskodó ember a konyhá ban észre sem vette. É s micsoda jutalmat kapott a
tü relméért! Sarah mosolygott. Sarah beszélt.
Csak két szó t, figyelmeztette magá t. Mégis, ez má r a kezdet. Az első perctő l tudta,
amint megpillantotta Leigh-t, hogy fő nyeremény lesz Sarah szá má ra.
Pillantá sa elidő zö tt a lá ny karcsú , fehér kö ténybe bugyolá lt alakjá n – a kö tényt
nyilvá n Joe-tó l kapta kö lcsö n. Lisztes volt az á lla, és a sortja feneke is, ahová kétséget
kizá ró an a kezét tö rö lte.
Leigh és Sarah kacagva potyogtatott valami tésztafélét egy tá lcá nyi papírkosá rká ba,
amelybő l menet kö zben jó cská n jutott az asztalra is. De lá tszó lag senki sem bá nta. Még
Joe is nevetett, mikö zben elő rehajolva figyelte ő ket.
Daniel nagyot nyelt. Olyan jelenet volt ez, amelyben annak idején Ashley-t és Sarah-t
remélte lá tni. De az a jelent soha nem való sult meg, emlékeztette magá t. Ashley nem volt
éppen há zias fajta. A férfi el sem tudta képzelni ő t, amint sü t valamit, azt pedig plá ne
nem, hogy vidá m felfordulá st csiná ljon pusztá n azért, hogy kiérdemeljen egy szó t és egy
nevetést Sarah-tó l.
Leigh valahogy annyira a helyén volt a há zá ban, a lá nyá val. Aká r egy csalá d is
lehetnének.
Elrá ngatta gondolatait ettő l a csaló ka képtő l. Sarah volt az egész csalá dja, és ennél
tö bbet nem is akart. Keményen megtanulta, hogy ne bízza a szívét senki má sra. Leigh
csak azért volt ott, hogy tanítsa Sarah-t, nem pedig azért, hogy olyan á lmodozá sokba
kergesse ő t, amelyek soha nem vá lhatnak való ra.
36/121
– Hahó ! – Odament Sarah-hoz, és lehajolt, hogy egy puszit nyomjon a feje bú bjá ra. –
Mit csiná ltok?
Tudvá n, hogy Leigh figyeli, jelekkel kísérte a kérdést.
Sarah belemá rtott egy kanalat a tésztá ba, aztá n felmutatta neki. Daniel szíve
dagadozott a kislá ny aggodalmas tekintete lá ttá n.
Megnyalta a kanalat, aztá n megdö rzsö lte a hasá t.
– Pompá s. – Ú jabb csó kot nyomott lá nya orrá ra. – Majdnem olyan pompá s, mint az én
Sarah-m.
Felnézett, és szeme egy má sik aggó dó pillantá ssal talá lkozott, ezú ttal Leigh-ével.
– Sü tü nk – magyará zta a lá ny teljesen feleslegesen.
Talá n azt hiszi, hogy felhá borítja Sarah tanítá sá nak ez a tudomá nyosnak cseppet sem
nevezhető megkö zelítése?
– Azt lá tom – mondta. – É s meg is fogjuk enni ezt az aká rmit?
– Muffint – mondta a lá ny gyorsan. – De még mennyire. Vacsorá ra fogja kapni, és
ő rü lten fog lelkesedni érte. É s azért is, aki sü tö tte.
Daniel a terjedelmes kö tényt vizsgá lgatta, amelyet Leigh viselt.
– Ez egyá ltalá n nem fog nehezemre esni.
– Nem ró lam van szó . – A lá ny arca kipirult a férfi tekintetétő l. – Sarah-ró l. Sarah-nak
jó napja volt. Agyagozott és festett és sü tö tt.
És többet mosolygott, mint amióta idejött, hogy velem éljen. tette hozzá Daniel
hangtalanul.
– Nagyszerű ! – Megérintette lá nya selymes arcocská já t. – Ezek most bemennek a
sü tő be?
– De még mennyire! – Joe felemelte a tepsit, és betolta a hatalmas sü tő be, amelyet
rajta kívü l senki nem haszná lhatott. – Hú sz perc mú lva kész a vacsora.
Daniel az ó rá ra pillantott.
– Tová bb maradt, mint kellett volna. – Leigh-hez fordult, és figyelte, hogyan há mozza
ki magá t a kö ténybő l. – Tartozom magá nak a tú ló rá ért.
– Jó l éreztü k magunkat. – A lá ny Sarah fö lé hajolt, hogy segítsen neki a kö ténnyel. –
Senki nem tartozik nekem ezért semmivel.
– De hiszen megegyeztü nk, hogy há ny ó rá t lesz itt. – Ő pedig nem fogad el
jó tékonysá got senkitő l. Gyerekkorá nak keserű emlékei azzal fenyegették, hogy a
felszínre tö rnek, de visszakényszerítette ő ket lelke mélyébe. – Ez így tisztességes.
Leigh a tá l felé nyú lt, de Daniel elkapta a kezét. A lá ny tá gra nyílt, talá n kicsit dö bbent
tekintete a férfiéba fú ró dott.
– Nem tartozik semmivel – mondta hatá rozottan. – Most pedig jobb lesz, ha
eltakarítom ezt a felfordulá st, vagy Joe tö bbé nem enged be minket a konyhá já ba.
Joe ü gyesen kihú zta a tá lat a kezü k aló l, aztá n egyetlen mozdulattal megragadta a
tö bbi edényt is.
– Majd én elintézem, hö l… Leigh. – Mosolygott. – Maga és Sarah bá rmikor á tveheti az
uralmat a konyhá mban.
– Nos há t – egyenesedett ki Leigh, piros orcá val.
Daniel észrevette, hogy még mindig fogja a lá ny kezét. Vonakodva engedte el.
– Azt hiszem, indulok is. – Leigh kö zelebb hajolt Sarah-hoz. – Szervusz, Sarah! Reggel
talá lkozunk.
Sarah bó lintott, aztá n egy édes, komoly mosolyt kü ldö tt Leigh felé. Bú csú t intett neki.
Leigh visszaintett, és az ajtó felé indult. É s ekkor Daniel rá jö tt, hogy nem akarja, hogy
elmenjen. Legalá bbis addig nem, amíg tisztességes kö szö netet nem mond neki.
– Kikísérem a kocsijá hoz.
37/121
Kö vette a lá nyt. Lá buk nem sok zajt ü tö tt a fenyő tű sző nyegen, mikö zben a fá k alatt
sétá ltak. Daniel, fejét há trahajtva beszívta a fenyő illatú levegő t. Leigh kö vette tekintetét.
Mintha a tö mjénfenyő minden egyes tű levelét rá vésték volna az égre.
– Gyö nyö rű – mondta csendesen. Pillantá sa a férfi arcá ra vá ndorolt. – Szereti ezt a
helyet, igaz?
– Egész életemben a Sea szigetek jelentették szá momra az otthont. – Keserédes
emlékek tolultak fel benne. – Nem tudom elképzelni, hogy olyan helyen is lehet élni, ahol
az ember nem lá t vizet.
Részben ezért romlott meg a viszonyuk Ashley-vel. Az asszony soha nem értette meg
vonzó dá sá t ehhez a helyhez. Mindig a csillogó fényeket, az izgalmat kereste.
– Kezdem megérteni a szigetlakó knak ezt az érzését – mondta Leigh.
– Lehet, hogy itt pokolian unalmas olyasvalakinek, mint maga – vonta meg a vá llá t a
férfi.
– Unalmas? – A lá ny dö bbent tekintettel nézett rá . – Egyá ltalá n nem talá lom
unalmasnak. – Mosolygott. – Azó ta meg kü lö nö sképpen nem, amió ta talá lkoztam Sarah-
val.
Megá lltak a kocsiná l, és a férfi nekitá maszkodott kezével a vezető ü lés melletti
ajtó nak. – Szeretnék ú jra kö szö netet mondani azért, amit Sarah-val tesz.
– Ez a munká m, nem emlékszik? Szere… – Hirtelen megá llt, mintha eszébe jutott
volna, hogy épp ezt a munká t akarta abbahagyni.
– Szereti – fejezte be Daniel helyette. Megadó an felemelte a kezét, amikor meglá tta
Leigh szemében a tiltakozá st. – Rendben van, tudom. Semmi kö zö m hozzá , hogy mit tesz
a jö vő jével. Pusztá n a há lá mat akarom kifejezni, hogy most itt van Sarah-nak.
– Tudja, hogy nem akartam elvá llalni. De ö rü lö k, hogy ö sszejö tt a dolog.
A férfi mosolygott, tetszett neki, hogy Leigh ajka lá gyan felfelé gö rbü l, amikor Sarah-
ra gondol.
– Ö rü l, hogy nem fogadtam el a nemet vá lasznak?
– Há t… – A lá ny felnézett rá , zö ld szemében nevetés bujká lt. – Ő szintén megvallva, egy
egészen picit tú l erő szakosnak tartottam.
– Kit, engem? – Daniel szemö ldö ke a homloká ra szaladt. – Á llíthatom, hogy ezt még
soha senki nem mondta ró lam.
– Talá n a megátalkodott szó t haszná ltá k – célzott Leigh.
A férfi felemelte egyik kezét, hogy elismerje a talá latot.
– Ezt talá n egyszer-kétszer említették.
Hirtelen felö tlö tt benne, mit is csiná l. Azért jö tt ki, hogy megkö szö nje a lá nynak, amit
Sarah-ért tesz, vagy nem? De ez nem Sarah-ró l, hanem kettejü krő l szó lt.
Egy lépést tett elő re, ú gyhogy Leigh felemelt arca má r csak centikre volt az ö vétő l.
Aranypettyek csillogtak a lá ny tengerzö ld szemében, és a szá ja… azó ta szerette volna
megcsó kolni azt a szá jat, amió ta elő szö r megpillantotta ő t. Á tfogta Leigh karjá t, és
kö zelebb hú zta a lá nyt.
Leigh szeme elsö tétü lt, és Daniel hallotta, hogy felgyorsul a lélegzete. Az ő szíve ú gy
vert, ahogyan nagyon régó ta nem. Lehajolt, és ajkuk csupá n lélegzetvételnyi tá volsá gra
volt egymá stó l.
A lá ny keze felemelkedett, és tétová n megérintette Daniel ingét. A férfi érezte ujjait a
vá sznon keresztü l, érezte leheletét, érezte a bő rébő l sugá rzó meleget. Aztá n Leigh
hirtelen elfordította arcá t.
Daniel azonnal elengedte, és há tralépett, a vér dobolt a fü lében. Mi a csudá t mű vel?
Egyetlen nő vel sem ó hajt kapcsolatba kerü lni, mindkö zü l pedig a legkevésbé egy Leigh-
38/121
hez hasonló val, aki olyan érzéseket vá rna el tő le, amilyeneket tö bbé nem tud nyú jtani
senkinek.
– Sajná lom. – A lá ny hangja kissé reszketett.
Daniel egy hirtelen mozdulatot tett a kezével.
– Magá nak semmi oka a sajná lkozá sra. Nekem viszont van. Nem tudom, mi jutott az
eszembe.
Leigh felemelte az arcá t, és egyenesen a férfi szemébe nézett.
– Mindketten tudjuk, hogy mi, Daniel. É s nem csak maga volt benne. É n is. – Mély
lélegzetet vett. – É s azt is mindketten tudjuk, hogy ez rossz ö tlet lenne.
– Igaz. Tö kéletesen. Maga Sarah taná ra.
– É s maga az apja. – Rö pke mosoly suhant á t a lá ny arcá n. – É s a munkaadó m.
– Nos. – Daniel nem tudta, ö rü ljö n, vagy sajná lja, hogy Leigh ilyen vilá gosan meghú zta
az elvá lasztó vonalakat. – Felejtsü k el, ami tö rtént. Megegyeztü nk?
– Megegyeztü nk. – A lá ny mosolya mintha egy pillanatra elhalvá nyult volna, aztá n
Leigh a kocsi felé fordult. – Jobb lesz, ha megyek.
– Rendben. Holnap talá lkozunk. – A férfi tétová zott. – Lá tjuk holnap, ugye?
– Szá míthat rá . – Leigh becsusszant az ü lésre. – Felejtse el az utolsó ö t percet. Meg se
tö rténtek.
Behú zta az ajtó t. Daniel bó lintott, és felemelte kezét, mikö zben a kocsi kihajtott. A
bó lintá sbó l azonban hiá nyzott az egyetértés, mert tö kéletesen tisztá ban volt vele, hogy
nem fogja elfelejteni az utolsó ö t percet, annak egyetlen má sodpercét sem.
Mire Leigh elérte a há zat, meggyő zte magá t, hogy kész megfeledkezni mindarró l, ami
tö rtént. Nem, mindarró l, ami nem tö rtént. Mert hogy nem tö rtént semmi.
Sajná latos mó don az ajka még mindig bizsergett, mintha mégiscsak tö rtént volna
valami, és még mindig kísérte Daniel friss, férfias illata, amely emlékeztette, hogy kis
híjá n ó riá si hibá t vétett.
Megengedhetetlen. Ha pusztá n az megengedhetetlen volt, hogy beszélt Tommy
apjá val a fiá ró l, mennyivel megengedhetetlenebb volna, ha tényleg kapcsolatba kerü lne
Daniellel. Mert erre gondolt, le sem tagadhatta.
A két eset kö zt semmi hasonló sá g sincs, vitatkozott lelke lá zadó fele. Most a maga ura.
Nem egy iskolá nak dolgozik.
Nem, de épp ú gy megsérü lhet. É s Sarah-t is figyelembe kell vennie. Minden energiá já t,
minden figyelmét arra kell ö sszpontosítania, hogy a legjobbat hozza ki a kislá nybó l.
Azonkívü l Daniel vilá gossá tette, hogy az, ami majdnem megtö rtént, szerinte is épp
oly helytelen, mint Leigh szerint. Olyan gyorsan elhá trá lt tő le, hogy a lá ny aká r azt is
hihette volna, hogy csak képzelte az egészet.
Ö sszeroppanó kagyló k porfelhő jében á llt be a kocsifelhajtó ra, leparkolt, és a
szü kségesnél jó val nagyobb erő vel rá ntotta be a kéziféket. Nem, nem gondolhatta, hogy a
képzelete csalta meg. Egyá ltalá n nem gondolhatta.
Meggie és Mark egy papundekli doboz fö lé hajolt a teraszon. Leigh kiszá llt, és sikerü lt
rá juk mosolyognia.
– Hé, srá cok! Mi folyik itt?
– Pszt! – Meggie ajká ra tette a kezét. – Alszanak – mondta hangos, színpadias
suttogá ssal. – Nem szeretnénk felkelteni ő ket.
– Jemima elő hozta a kiscicá it – magyará zta Mark.
Jemima, a csodá latos tarkacsíkos macska nyilvá n má r hetekkel korá bban vilá gra
hozta kö lykeit, de mostaná ig dugdosta ő ket. Talá n nem volt ínyére a figyelem, amellyel
Meggie minden bizonnyal elá rasztotta volna ő ket.
39/121
Leigh letérdelt unokahú ga és unokaö ccse mellé, és mindkettő jü ket á tö lelte. Ö t kiscica
gö mbö lyö dö tt ö ssze Jemima mellett. A macska felnézett Leigh-re, lassan pislogott egyet,
aztá n nyalni kezdte a legkö zelebbi cicá t.
– Nahá t, igazá n színesre sikeredtek, nem igaz?
Jemimá nak sikerü lt két szü rkecsíkos, egy fehér partedlis, egy narancs-fehér és egy
sajá t magá hoz hasonló , szép tarka bébit produká lnia.
– Szerintem gyö nyö rű ek – mondta Meggie.
Kinyú jtott egy ó vatos ujjacská t a tarka kiscica felé. Jemima fú jt. Leigh megfogta
Meggie kezét.
– Jemima jó anya. Meg akarja védeni a kö lykeit. Talá n hagyjuk most ő ket aludni.
– De én szeretnék megfogni egyet.
Meggie ajka lebiggyedt. Leigh maga felé fordította a kislá nyt.
– Meggie, ugye nem szeretnéd felizgatni Jemimá t azok utá n, hogy ilyen gyö nyö rű
kiscicá i szü lettek? Ha megteszed, lehet, hogy ú jra eldugja ő ket.
Meggie még egy percig duzzogott, aztá n felragyogott szoká sos napfényes mosolya.
– Megmondom Maminak, hogy Jemimá nak ma este tö bb tejre van szü ksége.
Ezzel beszá guldott a há zba, és hagyta, hogy az ajtó nagy durraná ssal becsapó djon
mö gö tte.
Mark odabú jt Leigh-hez.
– Tudod, Leigh néni, ma megkezdő dö tt a nyá ri iskolá m.
– Tényleg, elfelejtettem, hogy ez ma volt. É s hogy érezted magad?
Az elemi iskola félnapos kiegészítő programot szervezett hat héten á t a nyá ron, és
mind Mark, mind Meggie részt vett benne.
– Csodá san! Mindenféle klassz tudomá nyos témá t veszü nk, és talá n még franciá ul is
tanulni fogunk.
– Ez pompá s, Mark. – Leigh á tkarolta a kisfiú t, élvezte a nyugodt pillanatot. Mark
á ltalá ban nem ü lt egy helyben addig, hogy meg lehetett volna ö lelni.
– Arra gondoltam, hogy talá n eljö hetnél az iskolá mba. – Mark Leigh arcá ra
fü ggesztette csillogó szemét. – Jelbeszédre taníthatná d a gyerekeket. Mindenki szeretné
megtanulni.
Leigh szíve nagyot dobbant a gondolatra, hogy ismét egy osztá lyteremben lehet. De
nem, épp elég nehéz volt Sarah-t tanítania. Ha visszamenne egy igazi iskolá ba, ha csak
egy kis idő re is a részévé vá lna… ez tú lsá gosan fá jdalmas lenne.
– Nem hiszem, Mark. De kö szö nö m, hogy megkértél.
– De Leigh néni…
Leigh megfricská zta az orrá t.
– Elfelejted, hogy napkö zben most Sarah-t tanítom. Nem vagyok szabad, nem mehetek
el az iskolá dba.
– Ó ! – Mark egy pillanatra eltű nő dö tt. – Talá n Sarah is eljö hetne. Tetszene neki.
Lehetséges, Leigh azonban kételkedett, hogy Danielnek tetszene. Egyébként is, Sarah
még nem á llt készen semmiféle ehhez hasonló formá lis oktatá sra, bá rmennyire is jó t
tenne neki, ha má s gyerekek tá rsasá gá ban lenne.
– Nem hiszem, Mark.
– Há t akkor jó .
Mark kitartá sa a nő vérére emlékeztette Leigh-t.
– Mit szó lná l hozzá , ha a vasá rnapi iskolai osztá lyomba jö nnél el? Ezt megtehetnéd,
nem igaz?
Leigh beleborzolt a hajá ba. Nem volt ná la tartalékban még egy nem.
– Há t persze, hogy megtehetném. Ha a taná rodnak nincs ellene kifogá sa.
40/121
– Minden rendben, má r megkérdeztem – vigyorgott Mark.

– Te kis á tok! – Leigh megcsiklandozta. – Mibő l gondoltad, hogy igent fogok mondani?
– Tudtam, csak ú gy – mondta Mark, kuncogá sok kö zepette. – A vasá rnapi iskolá ba
talá n Sarah is eljö hetne.
– Nem hiszem…
Leigh elhallgatott. Azt akarta mondani, nem hiszi, hogy ez jó t tenne neki, de miért is
ne tenne? Egy rö vid ó ra a vasá rnapi iskolá ban, mikö zben ő ott van mellette, hogy segítse,
és egy kis csoport gyerek. Lehet, hogy épp erre van Sarah-nak szü ksége…
De vajon hogyan fogadná Daniel az ö tletet? Leigh-nek fogalma sem volt, hogy Daniel
já r-e templomba. Jamie talá n tudja. Bá rmi is a helyzet, abban egészen biztos volt, hogy
soha még csak fel sem merü lt a férfiban, hogy Sarah-t vasá rnapi iskolá ba vigye.
Nos há t, akkor most majd felmerü l. Leigh hirtelen energiá val á llt fel. Jó az ö tlet, és ha
Danielnek má s a véleménye, meg fogja lá tni, hogy ő is épp oly megá talkodott tud lenni,
mint a férfi.
6. FEJEZET
Leigh, terve részeként, hogy Sarah-t má s gyerekekkel is megismerteti, elhatá rozta,
hogy má snap magá val viszi Meggie-t já tszani. A lá nyok együ tt tö lthetik a délelő ttö t,
aztá n majd délutá n elautó zik Meggie-vel az iskolai kiegészítő programra.
Meggie természetesen el volt ragadtatva. Berontott Sarah szobá já ba, percenként
egymérfö ldes sebességgel csacsogott, já téktó l já tékig szá guldozott, mindent fel akart
fedezni. Sarah habozott, szemmel lá tható an nem tudta, hová tegye Meggie-t, de sö tét
szemében kívá ncsisá g csillogott.
– Minden rendben – jelezte neki Leigh. – Miért nem mutatod meg Meggie-nek a
já tékaidat?
Sarah tétová zva kinyitott egy kis szekrényt, amelyben a babaétkészletét tartotta,
aztá n odahú zott két széket az asztalhoz.
– Ó , de jó ! – Meggie kezdte kirakni az evő eszkö zö ket az asztalra. – Nézd, Mami így
teríti meg az asztalt. A kések és villá k ide kerü lnek. Leigh néni, szü kségü nk volna
szalvétá kra.
Leigh megpró bá lta elrejteni mosolyá t. Papírzsebkendő ket hú zott ki egy dobozbó l,
hogy szalvétaként szolgá ljanak. Meggie csupá n néhá ny kifejezést ismert a jelbeszédbő l,
de egy percig sem zavartatta magá t. Megá llá s nélkü l fecsegett, amikor nem tudta a
jeleket, mondandó já t széles gesztusokkal kísérte, és nyoma sem volt benne a zavart
érzésnek, amellyel a felnő ttek kü szkö dtek volna hasonló helyzetben.
Sarah kezdetben félénknek mutatkozott, á m hamar felengedett. Hogy ne tudott volna
bá rki felmelegedni Meggie tú lá radó személyisége mellett? É s mivel Meggie kettő helyett
is beszélt, nem zavarta Sarah hallgatá sa.
Az egyetlen nehézség akkor adó dott, amikor Meggie elindult a baba és a bö lcső felé.
– A babá nak fel kell kelnie, hogy megetessü k.
Odanyú lt a babá ért, de Sarah kikapta a kezébő l.
– Nem! – Sarah lesimította a takaró t a baba kö rü l, és szorosan magá hoz szorította
já téká t. – Ba-ba – tette hozzá Leigh nagy megdö bbenésére.
Aztá n gondosan visszatette a babá t a bö lcső be. Meggie azonban nem az a fajta volt,
aki elfogad egy nem vá laszt. Nekitá maszkodott a bö lcső nek, és arcá t kö zel nyomta
Sarah-hoz.
– De a babá nak fel kell kelnie – erő skö dö tt. – Kérem!
41/121
Sarah vonallá préselte ajká t, annyira hasonló an ahhoz, ahogy Daniel szokta, hogy
Leigh meglepő dö tt. Vadul rá zta fejét, copfja rö pkö dö tt.
– De…
Leigh elérkezettnek lá tta az idő t, hogy kö zbeavatkozzék.
– Menjü nk le a tengerpartra! – javasolta. – Bú jjunk fü rdő ruhá ba!
Felhő k gyü lekeztek a lá thatá ron, mire há rmasban az építkezéshez kö zeledtek. Daniel
lenézett rá juk, kalapá csa egy pillanatra megá llt a levegő ben.
– Ú gy lá tom, tá rsasá gunk van ma. – Rá mosolygott Meggie-re, de amikor Leigh-re
nézett, eltű nt arcá ró l a mosoly. – Biztos benne, hogy ez jó ö tlet? – kérdezte nyugodtan.
Leigh gondolatai egy pillanatra visszaszá lltak az elő ző naphoz, amikor Daniel
majdnem megcsó kolta. Arca lá ngolni kezdett. Aztá n rá jö tt, hogy a férfi Meggie-rő l beszél.
– Meggie és Sarah nagyon jó l kijö n egymá ssal. – Hangja merev volt. – Nem hagyná m,
hogy bá rmi tö rténjen.
– Szervusz, Sarah papá ja! – Meggie egy lépést tett elő re, biztosra véve a szíves
fogadtatá st. – Mit építesz?
– Mr. Gregory. – Leigh felborzolta Meggie rö vid sző ke hajá t.
– Daniel – javította ki a férfi. Rá mosolygott Meggie-re, és Leigh feszü ltsége feloldó dott.
– Fogadó t építek, Meggie. Milyennek talá lod?
Meggie félrehajtotta fejét, ú gy fontolgatta a vá laszt.
– Nem tú l szép, igaz?
– Meggie!
Leigh azt kívá nta, bá rcsak Meggie ne beszélne ilyen sokat. Ha példá ul megoszthatná a
csacsogá st Sarah-val…
De Daniel csak nevetett.
– Még nem szép, ez igaz. De az lesz, amikor elkészü l. – Felemelte a kalapá csot. –
Ú gyhogy jobb is lesz, ha folytatom rajta a munká t.
– Szeretnék beszélni magá val – mondta Leigh gyorsan, a vasá rnapi iskola ö tletét
dédelgetve. – Van egy perce?
– Most nincs. – A férfi a fejét rá zta. A felhő k felé intett. – Eső jö n délutá n. Most nem
hagyhatom abba a munká t.
– Akkor késő bb?
Daniel mélyet só hajtott. Lá tszott, hogy ugyanolyan erő szakosnak tartja a lá nyt, mint
Meggie-t.
– Kicsit késő bb majd csatlakozom magukhoz a parton.
Leigh-nek egyelő re meg kellett elégednie ennyivel. Felvette a tö rü lkö ző ket és
homokozó já tékokat, és leterelte a gyerekeket a strandra.
É ppen kezdő dö tt az apá ly, ú jabb pocsolya keletkezett.
– Nézd, Sarah! – kiá ltott Meggie, és odarohant. – Nézd! Rengeteg mindent talá lhatunk
a tavacská ban.
Meggie tő sgyö keres tengeri szigetek lá nya, á llapította meg Leigh. Sokkal tö bbet tud a
tengerpart teremtményeirő l, mint ő . A kislá ny felvett egy marék nedves homokot, és
hozzá értő n á tpö rgette az ujjai kö zt.
– Lá tod? – Egy maréknyi apró kagyló t nyú jtott Leigh felé, színü k szivá rvá nyt vará zsolt
apró kezébe. – Mészkő kagyló k, Leigh néni. Mondd meg Sarah-nak, hogy mik ezek.
Mivel Leigh-nek halvá ny fogalma sem volt, hogyan jelezze ezt, a „szép kagyló k"
kifejezésnél á llapodott meg, ami tetszett Sarah-nak. A kislá ny kö vette Meggie példá já t,
megszerezte a maga maréknyi kagyló já t, amelyeket gondosan Leigh tö rü lkö ző jére
halmozott.
42/121
Leigh elvigyorodott. Aká r tudja Daniel, aká r nem, hamarosan az egész há za ki lesz
dekorá lva mindazzal, amit Sarah-nak nincs szíve a parton hagyni. Partguberá ló betegség,
így nevezte Jamie. Egy-két naponként kivá logatta gyerekei kincseit, és mindentő l
megszabadult, aminek kezdett szaga lenni.
Leigh á tbogará szta Sarah-val és Meggie-vel a dagá ly á ltal há trahagyott pocsolyá t, de
Daniel munká ban megfeszített tekintete nem tá gított gondolataitó l. Megértette a
szenvedélyt, amellyel a férfi be akarta fejezni tervét – legalá bbis ú gy vélte, hogy megérti.
Daniel azt hitte, ez az egyetlen mó d, hogy Sarah-ró l gondoskodjék. É s kész volt félholtra
dolgozni magá t, ha ez szü kséges ahhoz, hogy a céljá t elérje. Leigh akaratlanul is csodá lta
a férfi egyetlen szempontot kö vető elhatá rozá sá t, még ha a céllal nem is értett egyet.
Daniel annyit mondott neki, hogy felelő snek érzi magá t, amiért a há zassá ga zá tonyra
futott. Talá n ezért há trá lt el tő le olyan gyorsan az elő ző nap. Na és mi a helyzet Sarah-
val? Mekkora bű ntudatot tá plá l a lá nyá val kapcsolatban? Talá n azt hiszi, harcolnia
kellett volna, hogy Sarah-t magá ná l tarthassa. Bá rcsak pontosan tudná , gondolta Leigh,
honnan szá rmazik ez a bű ntudat, akkor talá n azt is tudná , hogyan győ zze meg a férfit,
hogy gondolja á t Sarah-val kapcsolatos terveit. Azonban kételkedett, hogy valaha is elég
kö zel kerü lhet Danielhez, hogy minderrő l tudomá st szerezzen. Arcá t pír festette meg,
mikö zben arra az elő ző esti pillanatra gondolt, amikor olyan kö zel kerü ltek egymá shoz –
tú lsá gosan kö zel. A férfi épp oly jó l tudta, mint ő , hogy ez hiba volt. Talá n mostani
vonakodá sá nak, hogy egy beszélgetés erejéig abbahagyja a munká t, némi kö ze volt
ehhez.
A lá nyok, akik végü l belefá radtak a pocsolyá ba, homokozá sba fogtak.
– Egy fogadó t – erő skö dö tt Meggie. – Egy fogadó t kell építenü nk, aká rcsak Sarah
papá ja.
– Jó ö tlet.
Leigh jelbeszéddel Sarah tudtá ra adta Meggie tervét, aki bó lintott, aztá n felvette
homokozó lapá tjá t.
Leigh a tö rü lkö ző jére telepedett, és hagyta, hogy a gyerekek já tsszanak. Elbű vö lten
nézte a kettejü k kö zti viszonyt. Meggie természetesen parancsolgatott. Nem tudta
megtagadni természetét. De Sarah egyszer-kétszer megmakacsolta magá t, és
hatá rozottan visszautasította, hogy lemenjen a hullá mokhoz egy vö dö r vízért. Leigh
vigyorgott, amikor Meggie elő szö r utasítá sokkal, majd rá beszéléssel pró bá lkozott, fejét
olyan mozdulattal hajtva félre, amelytő l apja szíve rendszerint pacnivá olvadt.
Sarah-ra azonban nem hatott. Eltö kélten a fejét rá zta, és Meggie kezébe nyomta a
vö drö t.
Meggie megragadta, és lemasírozott, hogy maga intézze el a dolgot.
– Mi olyan mulatsá gos?
Leigh meglepetten felkapta fejét. Nem hallotta, hogy Daniel kö zeledik, aztá n egyszer
csak ott volt, és lehuppant mellé a homokba.
– A lá nyok – mondta Leigh, és fejével feléjü k intett. – Sarah épp most szá llt szembe
Meggie-vel.
– É s ez jó ?
– De még mennyire – mosolygott Leigh. – Ez nagyon jó , mindkettejü knek.
Daniel a karjá hoz ért, ahogy elő rehajolt, hogy a gyerekeket figyelje. A lá ny bő re
bizseregni kezdett má r a rö pke érintkezéstő l is.
– Mit építenek?
– Egy fogadó t. Maga ihlette meg ő ket.
A férfi há tradő lt egyik kö nyö kére, és hosszú lá bá t maga elé nyú jtotta.
43/121
– Remélem, az enyém biztosabb lá bakon á ll, mint az ö véké, kü lö nben a kö vetkező

dagá ly bemossa a tengerbe. – A sö tétedő felhő k felé intett. – Vagy az eső .
Homokra épített há z… Daniel talá n nem lelkesedne az ö sszehasonlítá sért.
– Há t persze – mormolta a lá ny.
– Beszélni akart velem. – Daniel az arcá ra fü ggesztette tekintetét. – Valamirő l Sarah-
val kapcsolatban.
Sarah, vasá rnapi iskola, má s gyerekek tá rsasá gá nak fontossá ga. Hogyan győ zhetné
meg a férfit?
– Ú gy lá tom, Sarah igazá n élvezi Meggie tá rsasá gá t – kezdte Leigh.
Daniel ö sszehú zta a szemö ldö két, ú gy figyelte a gyerekeket.
– Sarah ú gy tesz, mintha értené, amit Meggie mond. De hiszen ez lehetetlen.
– Má rpedig lá tjuk, ú gyhogy szerintem nem lehetetlen. – Miért nem akarja elhinni,
amit a sajá t szemével is lá t? – Azt hiszem, hogy ez tö bb dologbó l adó dik ö ssze… egy kis
szá jró l olvasá sbó l, némi gyenge hallá sbó l és rengeteg testbeszédbő l. É s talá n annak az
ú jdonsá gá bó l, hogy egy má sik gyerekkel van együ tt. Ettő l jobban igyekszik.
– Soha nem hittem volna… – Daniel homloká n elmélyü ltek a rá ncok. – Judith erő ltette,
hogy Sarah-t védjü k meg má s gyerekektő l. Ú gy vélte, hogy bá ntani fogjá k.
Leigh szívesen vá ltott volna néhá ny szó t Judithtal errő l a témá ró l, de való színű tlen
volt, hogy erre valaha is alkalma nyílik.
– Természetesen elő fordulhat, hogy Sarah érzéseit má s gyerekek megsértik – mondta
ó vatosan. – De ez minden srá ccal megtö rténik.
– Ez nem ugyanaz.
– Meggie sírva jö tt haza valamelyik nap, mert az egyik já tszó pajtá sa hü lye bébinek
nevezte. Zokogott, bosszú t eskü dö tt, kijelentette, hogy soha tö bbé nem beszél a
kislá nnyal. Má snap ú jra a legjobb bará tnő k voltak.
– Sarah má s, mint Meggie. – Daniel hangja megkeményedett.
– Jobban hasonlítanak, mint kü lö nbö znek. – Talá n jó lenne, ha a tá rgyra térne, mielő tt
teljesen elidegeníti a férfit. – Aká rhogyan is van, véleményem szerint jó t tenne Sarah-
nak, ha má s gyerekek hatá sá nak is ki lenne téve. Csak néhá ny gyerekre gondolok,
ellenő rzö tt kö rü lmények kö zt.
– Miféle kö rü lmények kö zt? – A férfi Leigh-re nézett, arca azonban nem á rult el
semmit.
A lá ny mély lélegzetet vett.
– Szeretném elvinni Sarah-t a vasá rnapi iskolá ba Meggie-vel és Markkal.
– Nem. – A vá lasz azonnal érkezett. – Nem akarom.
– Ő szintén azt gondolom, hogy jó t tenne neki. Nincs sok gyerek az osztá lyban, talá n
nyolc vagy tíz. Minden pillanatban mellette lennék.
Ú gy beszélt, mint Meggie, amikor rá beszéléssel pró bá l elérni valamit. De hiszen ez
olyan fontos. Miért nem fogja fel Daniel?
A férfi azzal az ű zö tt tekintettel nézett rá , amely figyelmeztette Leigh-t, hogy tú l
erő szakos.
– De a vasá rnapi iskola… Nézze, én magam alig já rok templomba.
A lá ny nem gondolta, hogy megkérdezhetné, miért. Olyan volt ez, mintha aknamező n
lépegetne, és sohasem tudná , mikor robban fel valami.
– Nem akarom megtéríteni, Daniel. É s Sarah-t sem. Pusztá n azt gondolom, hogy a
tapasztalat jó t tenne neki.
A férfi homloká t rá ncolta, arcá nak erő s voná sai megkeményedtek.
– Amikor Sarah kisbaba volt, amikor elő szö r kezdtü nk arra gondolni, hogy valami
nincs rendben… – Elhallgatott, és nagyot nyelt.
44/121
– Ú gy érzi, hogy Isten cserbenhagyta – mondta Leigh lá gyan, és a szíve megsajdult

Danielért.
Anélkü l, hogy gondolkodott volna, ujjait a férfi kezére tette. Daniel megfordította
kezét, tenyerü k érintkezett egymá ssal.
Forró sá g sugá rzott a férfi bő rébő l. Leigh szerette volna elfordítani ró la tekintetét és
elhú zni a kezét, de képtelen volt rá .
Daniel szeme elsö tétü lt, és mint egy legyező , finom vonalak futottak szét belő le.
– Régen eldö ntö ttem, hogy nem tá maszkodhatom senki, vagy semmi má sra. Csak
magamra. É s én vagyok minden, amire Sarah tá maszkodhat.
Senki nem tá maszkodhat kizá ró lag magá ra. Még egy olyan erő s személyiség sem,
mint Daniel. De a férfi nem fogadta volna el, ha ezt tő le hallja. Má sképpen kell rá vezetnie.
– É s ez tényleg azt jelenti, hogy Sarah nem mehet el a vasá rnapi iskolá ba? Azt jelenti,
hogy le kell mondania valamirő l, ami jó t tenne neki?
Daniel arca bezá rult, és kirekesztette a lá nyt.
– Nem akarom, hogy Sarah azt higgye, hogy Istenre tá maszkodhat, aki meghallgatja az
imá it. Vagy má s emberekre. Sajná lom, ha ezt sértő nek talá lja, de ez a helyzet.
– Nem talá lom sértő nek. – Hogy lehetne megsértve? A férfi legalá bb ő szinte volt vele,
még ha nem ezt a vá laszt remélte is tő le. – Csak sajná lom.
– Leigh néni! – Meggie fel-alá ugrá lt, szélesre tá rva karjá t. – Eleredt az eső !
Leigh talpra á llt.
– Nos, má r így is vizesek vagytok, nem igaz? De azért jobb lesz, ha felmegyü nk a
há zba. El kell készítenü nk téged az iskolá ra.
Daniel segített ö sszeszedni a tö rü lkö ző ket és homokozó vö drö ket, aztá n kézen fogta
Sarah-t.
– Gyere, kincsem, fussunk haza!
Sarah mellette szaladt felfelé az ö svényen, és Leigh Meggie-vel kö vette ő ket. A szél
belekapott a lá ny pó ló já ba, combja kö rü l dagasztotta, és az eső kö vér nedves cseppekkel
frö cskö lte tele az arcá t. Rímelni lá tszottak a kö nnyekre, amelyeket lelkében hullatott
Danielért, Sarah-ért.
Amikor elérték a há zat, Daniel hagyta, hogy Leigh vegye á t az irá nyítá st a gyerekek
szá rogatá sa és á tö ltö ztetése terén. A chili fű szeres illata a konyhá ba csalta, ahol Joe egy
ö ntö ttvas kondér tartalmá t kavargatta a létező leghosszabb fakanalá val.
Daniel a pultra tá maszkodott.
– Az egész szigetre fő zö l?
– Még soha életemben nem készítettem kis adag chilit. Nem is tudná m, hogyan kell. –
Joe há trapillantott a vá lla fö lö tt, és ú gy tű nt, jó l érzékeli Daniel hangulatá t. – Mi bajod
van? Az eső ? Vagy a nő ?
Daniel vá llat vont, és á tment a szobá n, hogy kinézzen az ablakon. Eső verte a fenyő tű
sző nyeget, és szél tépá zta a tö rpepá lmá k koroná já t.
– Talá n mindkettő bő l egy kevés.
– Az eső vel nem tudsz sokat kezdeni. – Joe leveregette kanalá t a kondér szélén, és
letette. – Leigh most éppen mit akar?
Daniel feszü ltnek érzete magá t. Joe való színű leg a lá nnyal fog egyetérteni ebben a
kérdésben.
– Vasá rnapi iskolá ba akarja vinni Sarah-t az unokahú gá val és unokaö ccsével.
– Nem lá tom be, mi olyan rossz ebben.
– Tudod, hogyan érzek ezzel kapcsolatban. É s Sarah a lá nyom, talá n elfelejtetted? É n
hozom a dö ntéseket.
45/121
Így igaz. De akkor miért érzi magá t védekező á llá sba kényszerítve?
Joe nem vitatkozott, csak nézte azokkal a bö lcs, kortalan, sö tét szemekkel.
– Most Sarah-ra gondolsz? Vagy magadra?
Ismerte ő t az ö regember, nagyon is jó l ismerte. Daniel nem talá lt olyan vá laszt, amely
ne fedett volna fel tú l sokat érzelmeibő l. Ú gyhogy megfordult, és kiment a konyhá bó l.
Az volt a szá ndéka, hogy beveszi magá t az irodaként szolgá ló kis kuckó ba, hogy
á tnézze a kö nyveit. De kuncogá st hallott, és ez ellená llhatatlanul felfelé vonzotta a
lépcső n.
Tá vol kellene tartania magá t Leigh Christophertő l, meleg szívétő l és nevető szemétő l.
A lá ny oly mó don vonta ő t felelő sségre, amelyre gondolni sem akart, soha tö bbé. Pedig
mindö ssze annyit mondott, hogy szerinte nincs igaza, talá n még ö nző is Sarah-val
kapcsolatban.
Csupá n néhá ny napja ismeri Sarah-t. Milyen jogon viselkedik ú gy, mintha mindenre
ismerné a vá laszt? Ő Sarah apja.
A harcias hangulat addig tartott, amíg meg nem á llt Sarah szobá já nak ajtajá ban, és be
nem lesett.
Leigh kö nyékig munká ban volt a kis lucskos manó kkal. Sortja és pó ló ja
csuromvizesnek tű nt, és még az arcá t keretező frufru is csapzottnak lá tszott. Meggie
hajá t dö rzsö lte egy tö rü lkö ző vel – amibő l kuncogó , birkó zó meccs kerekedett.
Sarah só vá rgó arckifejezéssel nézte ő ket. Mielő tt a férfi egy lépést tehetett volna
elő re, Leigh megfordult, és berá ntotta Sarah-t a kü zdelembe. A kislá ny egy pillanatra
megmerevedett, aztá n mosolyogni kezdett, és egy tö rü lkö ző t dobott Meggie fejére.
Valami marokra szorította Daniel szívét. Sarah ú gy mosolygott, ú gy já tszott, mint
bá rmely má s gyermek. A férfi még soha nem lá tta ő t így. Talá n nem is gondolt rá , hogy
valaha lá tni fogja. Sarah mindig olyan visszafogottnak, olyan komolynak tű nt. Ashley és a
csalá dja ezt rendben lévő nek tartotta. Talá n tévedtek.
Aztá n Leigh megpillantotta ő t, és az arca megfagyott, amikor a szemü k talá lkozott. Ha
azt hitte, hogy Daniel mérges, tá vol já rt az igazsá gtó l.
– Jó mulatsá gnak tű nik.
Leigh mosolygott, arca megenyhü lt.
– Talá n jó mulatsá g, de nem tudom, hogyan készíthetjü k el Meggie-t az iskolá ra, ha így
folytatjuk. – Mindkét kislá nyt az á gyra pottyantotta egy-egy szá raz tö rü lkö ző vel. – Most
aztá n szá rítsá tok meg azt a hajat, rendben?
– Ú gy fest, mintha magá nak alaposabb szá rítkozá sra volna szü ksége, mint nekik.
A lá ny nedves ruhá já ra pillantott.
Leigh egy grimaszt vá gott, és meglengette hatalmas méretű pó ló ja csü cskét, mintha
így akarná megszá rítani.
– Ez bizony ezzel já r. Soha nem sikerü lt ú gy hazaérnem az iskolá bó l, hogy legalá bb
egy komolyabb javítá st ne kellett volna végezni a ruhá mon.
– Talá n kezeslá bast kellene hordania. É s munká sbakancsot.
Daniel ellená llt a kísértésnek, hogy a nedves fü rtö ket kisimítsa a lá ny homloká bó l.
– Egy pá ncélö ltö zet jobban megfelelne a célnak.
A két kislá ny felé pillantott, akik most egymá s hajá t szá rítgattá k, és elhalt a mosolya.
– Kérdezhetek valamit?
– Természetesen – vonta meg vá llá t a férfi.
– Miért hiszi Sarah, hogy nem csinos?
– Ezt mibő l gondolja? – Daniel ú gy érezte, mintha a lá ny gyomorszá jon vá gta volna.
– Tegnap – Leigh szemében zavar tü krö ző dö tt –, amikor a tü kö rbe néztü nk, azt
jeleztem neki, hogy „csinos lá ny". – Keze kö rt írt le az arca kö rü l. – Felizgatta magá t. Nem
46/121
hagyta, hogy ezt mondjam ró la. Azt hittem, talá n tudja, honnan szá rmazik ez a
meggyő ző dése.
Daniel á lla ú gy megfeszü lt, hogy alig tudta kipréselni a szavakat.
– Nem tő lem, az egyszer biztos. Gondolom, Ashley… – Elhallgatott, nem akarta
folytatni. Á m az aggodalom Leigh szemében a lá nyá ért csillogott. – Ashley gyö nyö rű nő
volt. Rendkívü l fontos volt szá má ra a megjelenés. Feltételezem, hogy ha nem is
szá ndékosan, de ő ü ltethette el Sarah-ban a gondolatot, hogy nem csinos.
Leigh szeme fénylett, talá n a kö nnyektő l, de hangja szá ndékosan kö zö mbö sen
csengett.
– Elő fordul az ilyesmi, azt hiszem. Nem szá mít, mennyire jó szá ndékú ak az emberek, a
srá cok néha téves kö vetkeztetésekre jutnak.
Ez aztá n annyira téves volt, amennyire csak lehetett. A gondolat, hogy az ő aranyos,
bű bá jos Sarah-ja nem hiszi, hogy csinos, mélyen Daniel lelkébe mart. Keze ö kö lbe
szorult, és erő ltetnie kellett, hogy ujjai kiengedjenek.
– É s mit tehetü nk ez ü gyben?
– Nem vagyok biztos benne.
Leigh a két kislá ny felé pillantott, és Daniel kö vette a szemét. Most a tü kö r elő tt á lltak.
Sarah szemmel lá tható an elbű vö lten figyelte, hogyan keféli Meggie gyakorlatlan keze az
arcá t keretező rö vid sző ke hajat.
– Leigh néni! – kiá ltotta Meggie. – Neked kell megcsiná lnod Sarah hajá t. É n nem
tudom, hogyan kell copfot fonni.
– Bízd csak rá m!
Ahogy Leigh visszament a gyerekekhez, egy elgondolá s vert gyö keret a férfi fejében.
Esetleg, de csak esetleg, tud valamit, ami segíthet.
Ebéd utá n Daniel ragaszkodott hozzá , hogy elviszi ő ket kocsival Meggie iskolá já hoz.
Lá tta, hogy Sarah, az ablakü veghez nyomva arcocská já t, Meggie-t figyeli, ahogy a
pocsolyá kon keresztü l beszalad az iskolá ba.
Ismét megsajdult a szíve. Oly sok mindent szeretett volna biztosítani lá nyá nak, de
bá rmit is adna, soha nem volna elegendő , hogy ká rpó tolja azért, amit nem kaphat meg.
Lassan vezetett visszafelé a falu fő utcá já n, és az á ruhá z elő tt beá llt a parkoló ba.
Leigh kérdő tekintetet vetett rá .
– Vá sá rolni fogunk?
– Nem egészen. – A férfi tétová zott. Biztos, hogy ez jó ö tlet? Talá n nem tú lsá gosan, de
azért megpró bá lja. – Arra gondoltam, talá n megá llhatná nk. – Bó lintott. – A
szépségszalonná l.
Leigh a hajá hoz nyú lt, és elmosolyodott.
– Maga szerint szü kségem volna némi segítségre?
– Szerintem nagyszerű en fest ú gy, ahogy van. – Ez egy kicsit melegebben hangzott,
mint amilyennek Daniel szá nta. Sarah felé fordult az ü lésben. – Sarah-nak, ú gy lá tszik,
nagyon tetszik Meggie rö vid haja. É s a magá é. Arra gondoltam, megkérdezhetnénk, nem
akarja-e levá gatni a hajá t.
Ö rö m ragyogott fel Leigh szemében.
– Daniel, micsoda pompá s ö tlet!
A férfi vá llat vont. Ú gy érezte, nevetségesen nagy boldogsá got szerzett neki a lá ny
elismerése.
– Megér egy pró bá lkozá st.
Leigh Sarah-hoz fordult, keze rö pdö sö tt.
– Sarah, szeretnéd levá gatni a hajadat? Olyan rö vidre, mint Meggie-é?
47/121
Sarah mindkét kezével megfogta copfjá t. Ú gy lá tszott, kicsit riasztja a gondolat. Apja
lá tta a szemét, amint tü kö rképét vizsgá lgatja a visszapillantó tü kö rben. Aztá n Sarah
lassan bó lintott.
A kö vetkező fél ó rá ban Daniel legalá bb egy tucatszor azt gondolta, hogy Sarah ki fog
há trá lni a dologbó l. Vagy ő fog. A szépségszalon parfü mö s légkö rétő l viszketett a vá gytó l,
hogy ú jra kívü l tudhassa magá t.
Sarah-ért teszed, emlékeztette magá t. Ennél jóval többet is megtennél, hogy boldognak
lásd.
A fodrá sz nyisszantgatott és csevegett, és az eredményt tanulmá nyozta. Leigh
bá torította Sarah-t, és elvonta a figyelmét. Végü l a nő só hajtott, és letette az olló já t.
– Tö kéletes – mondta. Megpö rdítette a széket, hogy a kislá ny lá thassa magá t a
tü kö rben. – Egyszerű en tö kéletes.
Sarah haja sö téten és fényesen ö rvénylett az arca kö rü l. Kicsi pofija kerekebbnek,
barna szeme nagyobbnak tű nt. Danielnek nagyon tetszett, de sokkal fontosabb volt, hogy
Sarah mit gondol. A férfi rá mosolygott a tü kö rben lá nya komoly képére.
Sarah lassan elő rehajolt, és nézte magá t. Aztá n ismét há tradő lt. Féloldalra hajtotta
fejét, és magá ra mutatott. Lassan, nagyon megfontoltan felemelte a kezét, és
megismételte a mozdulatot, amelyet Leigh-tő l lá tott.
Csinos lá ny.
Daniel tekintete egy pillanatra elhomá lyosult, aztá n sikerü lt visszapislognia kö nnyeit.
– Így van, Sarah. Csinos lá ny. – Leigh-re nézett, és azt lá tta, hogy az ő szeme is fényes a
ki nem buggyant kö nnyektő l. – Csinos lá ny.
48/121
7. FEJEZET
Ezt a győ zelmet meg kell ü nnepelnü nk, gondolta Leigh, és kö zben Sarah karjá t ló bá lta,
ahogy kéz a kézben visszafelé sétá ltak a há z felé. Izgalommal tö ltö tte el, hogy ú gy
lá tszott, Sarah boldog a kü lseje miatt. A tény, hogy ez Daniel kö zremű kö désének volt
kö szö nhető , csak hab volt a tortá n.
Joe, portö rlő vel a kezében, kijö tt a nappalibó l, amikor beléptek a hallba. Sarah
odafutott hozzá , és kivá gott egy piruettet, hogy eldicsekedjen az ú j frizurá já val.
– A mindenit, ó , a mindenit! – tapsolt Joe. – Ez volna a mi Sarah kisasszonyunk?
Sarah mosolygott, és ú jra megpö rdü lt. Leigh Danielre nézett. Soha nem lá tta még
arcá t ilyen derű snek, soha nem lá tta még, hogy ennyi szeretet sugá rzik a szemébő l.
Ö sszeszorult a torka. Arra a fiatalabb Danielre emlékeztette, akit karjá ban egy pufó k
kisbabá val lá tott a fényképen, amelyet a férfi mutatott neki… a Danielre, akinek az élete
még érintetlen volt.
– Nos. – Ó rá já ra nézett, és megkö szö rü lte torká t. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy
induljak.
– Ne menjen el. – Daniel a lá nyró l Sarah-ra pillantott, aki még mindig mosolygott. –
Ezt meg kell ü nnepelnü nk. Maradjon itt vacsorá ra, rendelü nk egy pizzá t.
– Mi volna, ha…
Leigh Joe-hoz fordult, és csak most vette észre, hogy egy kiszolgá lt tengerészzakó t
visel a szoká sos fehér inge és csokornyakkendő je fö lö tt.
– Ma van Joe nagy esti kimenő je – mondta Daniel, némi ugratá ssal hangjá ban. – Megy,
hogy megdobogtassa a hö lgyek szívét.
Joe szemrehá nyó pillantá st vetett rá . Begyű rte a porrongyot takarító kosará ba.
– Esti imá dsá gra megyek – mondta. – Aztá n megvillant a szeme. – Nem tehetek ró la,
ha a hö lgyek ö rü lnek egy jó képű férfi tá rsasá gá nak, aki segít nekik az imá dkozá sban. –
Rá nézett zsebó rá já ra. – Jobb lesz, ha indulok.
Csó kot dobott Sarah-nak. A kislá ny komolyan viszonozta, és Joe tá vozott.
– Magunk vagyunk, ú gyhogy itt a jó alkalom a jelbeszéd ó rá k megkezdésére,
amelyeket megígért nekem. Emlékszik? – Daniel felvette a telefont. – Milyen legyen?
Gombá s? Pepperó nis? Ringlis?
Talá n nem életem legokosabb lépése, gondolta Leigh, hogy annak a magasfeszü ltségű
mosolynak a ható sugará ban akarom tö lteni az estét.
– Bá rmilyen, csak ringlis ne – vá laszolta.
– Megkapja. – A férfi tá rcsá zott. – É lvezze. Csak az elmú lt két év ó ta van pizzéria a
szigeten.
– Hogy tudtak életben maradni pizza nélkü l? – kerekítette el Leigh a szemét.
– Igyekeznü nk kellett – vá laszolt Daniel pajkos vigyorral.
A telefonkagyló hoz fordult, hogy feladja a rendelést, és a lá ny megpró bá lta meggyő zni
szívét, hogy hagyja abba a kalimpá lá st.
Mire félig elpusztítottá k a pizzá t, Leigh rá jö tt, hogy félelmei jogosnak bizonyultak.
Daniel, az elfoglalt és má sra figyelő , meglehető sen vonzó volt. Daniel, az ellazult és
mosolygó , akinek karja hozzá ért az ö véhez, amikor á tnyú lt a konyhaasztalon egy ú jabb
szelet pizzá ért… ellená llhatatlan.
Ez munkakapcsolat, emlékeztette magá t. Nem akarsz semmi mást, és ő sem akar.
Á m nehéz volt ezt észben tartani, amikor két olyan ember melegsége és nevetése
ö lelte kö rü l, akiket kezdett nagyon fontosnak tartani. Oly kö nnyű volna azt kívá nni, hogy
való di részese lehessen ennek… oly kö nnyű , hogy a gondolat megrémisztette.
49/121
– Nem kérek tö bbet – rá zta meg a fejét, amikor Daniel ismét felé tolta a pizzá s dobozt.
– Talá n elkezdhetnénk a jelbeszéd ó rá t, mielő tt Sarah tú lsá gosan elfá rad.
– Sarah? – Daniel felhú zta sö tét szemö ldö két.
– Jó t tenne neki, ha segíthetné magá t a jelbeszédben. – A mondat egy kicsit tú l
izgatottra sikeredett. – Neki is segítene.
Ha Daniel rá is jö tt, hogy Leigh ü tkö ző nek haszná lja Sarah-t, nehogy kettesben
maradjanak, ennek nem adta jelét.
– Rendben, lá ssunk neki. – Á ttette a pizzá s dobozt a pultra, aztá n megperdítette a
székét, hogy szemben legyen a lá nyéval. Térdü k majdnem ö sszeért. – Mivel kezdjü k,
taná rnő ?
Leigh gyorsan odahú zta Sarah székét, ú gyhogy most mindhá rman egymá ssal
szemben ü ltek egy szoros kis kö rben. – Segíts a Papá nak a jelbeszédben, jó ?
Sarah bó lintott.
– Jó ! – jelezte.
Leigh ú gy dö ntö tt, hogy nem foglalkozik azzal, mennyit tanult vagy mennyire
emlékszik a férfi, hanem az alapokkal kezdi: arckifejezésekkel, névmá sokkal, egyszerű
mondatokkal.
Sarah imá dta az egészet. Ez volt a legmegdö bbentő bb. A gyerek, akinek arca még
néhá ny nappal azelő tt is csukott kö nyv volt, most kivirá gzott az ö rö mtő l. Amikor Daniel
megtanulta, hogy ö klét a homloká hoz kell emelnie, ha azt akarja mondani, hogy buta, és
haszná lta is a jelet, valahá nyszor hibá t vétett, Sarah kuncogni kezdett.
A hang, amely annyira hasonlított Meggie-ére, megérintette Leigh szívét. É s lá tta,
hogy Danielét is, mert a férfi ú jra, meg ú jra eljá tszotta a jelenetet.
– Csak azért csiná lja, hogy hallja a nevetését – mondta a lá ny lá gy hangon.
Daniel elő re hajolt, térdü k ö sszeért.
– Ez hiba?
– Nem – rá zta meg a fejét Leigh. – Hogy lenne az? – Sarah kezének érintésére
megfordult. – Sarah azt akarja, hogy tanulja meg a boldog vagyok kifejezést. – Leigh
megmutatta, és a férfi kö vette a mozdulatot, szívébő l kiindulva kö rt írt le a kezével. –
Tö kéletes.
Daniel szemö ldö ke a klasszikus kérdő mó dba ívelő dö tt.
– Boldog? – jelezte a kérdést.
Leigh képtelen volt má sfelé nézni, és gyanította, hogy arcá ra van írva a boldogsá g,
nem szü kséges hozzá tolmá csolá s. – Boldog vagyok.
Daniel csendes mosolyt kü ldö tt felé. A lá ny kezére tette a kezét, és Leigh a tenyere
érintésén keresztü l érezte szívverését. Egy hosszú pillanatig meg sem tudott szó lalni…
bá rmit mondott volna, tú l sokat elá rul, tú l mélyen érintetté vá lik.
Sarah hirtelen az ö vékére tette kis kezét. Leigh meglepetten fordult hozzá .
– Á lmos vagyok – jelezte a kislá ny, ujjait arcá ró l lehú zva. – Á l-mos – tette hozzá
hangosan, ó vatosan.
– Szép beszéd, Sarah.
Leigh kihú zta a kezét Danielébő l.
– Jobb lesz, ha lefektetü nk – szó lt a férfi, aztá n karjá ba vette Sarah-t, és a feje fö lö tt
á tpillantott Leigh-re. – Kö szö nö m a leckét, Leigh. Ö rö mmel vá rom a kö vetkező t. – Mély
hangjá ban volt valami, ami kü lö n jelentő séget kö lcsö nzö tt a szavainak.
– Ó , vá rjon, van itt egy kis ajá ndék Sarah szá má ra! – Leigh elő kapta tá ská já bó l a
tengeri kagyló bó l készü lt éjjeli lá mpá t, és odanyú jtotta a gyereknek. – Ezt neked hoztam.
Ú gy gondoltam jobban fogsz aludni tő le.
50/121
– Ú gy érti, anélkü l, hogy a nagy lá mpa égne. – Daniel lemondó nak tű nt. – Higgye el,
Leigh, én má r mindent megpró bá ltam.
Leigh rá jö hetett volna, hogy Daniel má r gondolt erre.
– Néha egy kü lö nleges éjjeli lá mpa segít. – Mosolygott. – Nekem egy mackó formá jú
lá mpá m volt, az tartotta tá vol a sö tétséget. De Meggie-nek ilyen van. Azt gondolta, tetszik
majd neked.
– Kö szö nö m – jelezte Sarah.
De Leigh tartó zkodá st olvasott ki szemébő l.
– Semmi baj. – Megpaskolta Sarah kezét. – A lá mpa is éghet, ha akarod.
– Pró bá ljuk meg! – Daniel egy kicsit magasabbra emelte a lá nyá t, és Leigh-re
mosolygott. – De itt kell maradnia, amíg lefektetem Sarah-t, ha lá tni akarja az eredményt.
A kislá ny figyelte Leigh-t, ú gyhogy nem mondhatott nemet.
– Rendet rakok itt lent, amíg lefekteti Sarah-t.
– Igazá n nem szü kséges.
Leigh felvette a pizzá s dobozt.
– Nem hagyhatunk felfordulá st Joe-nak. Még képes, és nem engedi meg, hogy má skor
is rendeljü nk pizzá t.
Az pedig, hogy segítsen Danielnek lefektetni a lá nyá t, tú lsá gosan benső séges,
tú lsá gosan csalá dias ü gy lett volna. Nem akart megszeretni egy olyan szerepet, amelyet
soha nem já tszhat el.
Nem volt sok eltakarítani való , de Leigh addig hú zta az idő t, amíg meg nem hallotta,
hogy Daniel hívja.
Odafent Daniel má r á gyba dugta Sarah-t. Ott ü lt a lá nya mellett. Leigh-re nézett,
felhú zott szemö ldö kkel.
– Ú gy gondoltuk, hogy maga gyú jtsa meg az ú j éjszakai lá mpá t.
A lá ny fogta, és beledugta a lá mpá t a kapcsoló ba. A gyenge izzá s á ttetsző vé vará zsolta
a kagyló t.
Sarah szeme elkerekedett.
– Szép – jelezte.
– Igen, szép – mondta Daniel, de az éjszakai lá mpa helyett Leigh-re nézett.
– Jó éjt, Sarah! – Leigh odahajolt, hogy jó éjszaká t ö leléssel bú csú zzon el a kislá nytó l. –
Leolthatjuk a lá mpá t?
Sarah tétová zott egy pillanatig, aztá n bó lintott. Daniel kinyú jtotta kezét, és lenyomta a
kapcsoló t, aztá n megcsó kolta lá nyá t.
– Jó éjt, csinos kislá ny!
Hangja lá gy mormolá s volt, amely megérintette Leigh szívét.
Daniel kö vette a lá nyt a folyosó ra. Miutá n félig behú zta maga mö gö tt az ajtó t, megá llt,
hallgató zott, aztá n ellépett onnan.
– Eddig minden rendben. Kedves ö tlet volt, Leigh. Má rmint az éjszakai lá mpa. – Kicsit
kö zelebb ment a lá nyhoz, és kinyú jtotta a kezét, mintha meg akarná érinteni. Szeme
koromsö tétnek tű nt a folyosó halvá ny vilá gítá sá ban.
– Semmi az egész. – A szavak megakadtak Leigh torká ban valahol félú ton, és ú gy
hallatszott, mintha a lá ny levegő utá n kapkodna. – Ma minden a maga érdeme volt. A
hajvá gá s, a pizza… Soha nem lá ttam még Sarah-t ilyen boldognak.
– É s mi a helyzet Leigh-el? – A férfi kisimított egy fü rtö t a lá ny arcá bó l. Ujjainak
érintése felforró sította Leigh bő rét, és vad kalapá lá sba hajtotta szívét. – Boldog?
A lá ny felpillantott rá . Daniel szá ja lélegzetvételnyi tá volsá gra volt az ö vétő l. Ha a férfi
tenne egy mozdulatot… ha ő tenne egy mozdulatot…
Sarah felsírt.
51/121
Daniel abban a pillanatban eliramodott. Mielő tt Leigh egy lépést tehetett volna, má r
bent termett a szobá ban. A lá ny kö vette, csaló dá s ö ntö tte el lassan a lelkét. Ú gy lá tszik, a
jó ö tlet mégsem volt elég jó .
Daniel felkapcsolta a villanyt, és Sarah abbahagyta a zokogá st.
– Semmi baj, kincsem. – Megsimogatta lá nyá t. – Semmi baj. É ghet a lá mpa, ha akarod.
Sarah vadul bó logatott, aztá n Leigh-re nézett.
– Nem tö rtént semmi – mosolygott Leigh. – Azért haszná lhatod az ú j lá mpá dat is.
Sarah bó lintott, és visszabú jt a takaró alá . Figyelte, amint Daniel megigazítja a
lá mpaernyő t, aztá n becsukta szemét, még mindig apja kezét szorongatva.
– Bú csú zom – mormolta Leigh.
Lement a lépcső n, és kö zben pró bá lta lenyelni csaló dottsá gá t. Nem sikerü lt, és kész.
Ez még nem ok arra, hogy leszidja magá t. Nem vá rhatja azt, hogy Sarah ö sszes
problémá já t néhá ny nap alatt megoldja. Má r a torná con já rt, amikor meghallotta, hogy
Daniel a nyomá ban van. Megá llt, bevá rta a férfit. Talá n tartozik neki azzal, hogy
meghallgassa az „én megmondtam" szemrehá nyá st…
Daniel kijö tt a torná cra, és hagyta, hogy az ajtó becsukó djon mö gö tte. É jszakai zajok –
béká k, tü cskö k, egy vadá szó bagoly hangja – tö ltö tték meg a levegő t.
– Sajná lom – mondta Leigh, mielő tt a férfi megszó lalhatott volna. – Ú gy lá tom,
tévedtem. – Hangja nevetségesen reszketett.
– Nem a maga hibá ja. – Daniel kö zelebb lépett, aztá n visszaintett a kivilá gított folyosó
felé. – Nem akarok halló tá volsá gon kívü l kerü lni, de szerettem volna elmondani, hogy…
– É n megmondtam? – Leigh megpró bá lt kö nnyed hangot megü tni.
– Nem. – Daniel keze forró n kapcsoló dott a lá ny karjá ra. – Szerettem volna kö szö netet
mondani. Hé, hiszen megpró bá lta. Jó ö tlet volt. Csak Sarah még nem kész rá .
– Tudom. – Leigh felpillantott, de a sö tétség elrejtette a férfi arcá t. – Tú l sokat akartam
tenni, tú l gyorsan. – Vá llat vont. – Nyilvá n észrevette, hogy hajlamos vagyok a
lobbanékony cselekedetekre.
– É szrevettem, hogy meleg szíve van. – Daniel hangjá ban mosoly bujká lt. – Még
mindig el akarja vinni Sarah-t a vasá rnapi iskolá ba?
Leigh egy pillanatig nem értette, mit is mond, de aztá n elö ntö tte a boldogsá g.
– Komolyan gondolja? De miért? Azt hittem, nem akarja Sarah-t elengedni.
– Talá n tú l hamar mondtam nemet. – Daniel megvonta vá llá t, és a lá ny mintha
szégyenkezést vélt volna felfedezni mozdulatá ban. – Vagy talá n nem is Sarah-ra, hanem
magamra gondoltam. Mindegy, elviheti, ha még mindig az a véleménye, hogy jó t tenne
neki.
– Kö szö nö m, Daniel. – Leigh hevesen a férfi felé nyú jtotta kezét. – Nem fogja
megbá nni.
Keze a férfi vá llá hoz ért. Erő s izmokat, forró bő rt tapintott a vékony vá szoningen
keresztü l. Leigh ajka hirtelen elvesztette szó alkotó képességét. Megpró bá lta elrá ntani a
kezét, de Daniel má r rá tette az ö vét, és erő sen a melléhez szorította a lá ny tenyerét.
Leigh érezte szívverését. Vagy ez a sajá t szíve volna, amely a fü lében dobol? Daniel
kinyú lt, megsimogatta Leigh arcá t. Aztá n maga felé billentette a fejét. Forró , elő szö r
szinte tétova szá ja megtalá lta Leigh ajká t. Karja á tfogta a lá nyt, és ö lelése má r egyá ltalá n
nem volt tétova.
Szédítő pillanatok multá val Leigh elhú zó dott tő le.
– É n… – Ez nem volt valami jó ö tlet, akarta mondani. É sznél kellene lennü nk. Mi… – Jó
éjszaká t!
Megfordult, és az autó ja felé menekü lt.
52/121
Daniel bosszú s volt, amikor rá fordult a Josh és Jamie há zá hoz vezető ú tra vasá rnap
délutá n. Nem ezt tervezte a mai napra. Még tú l sok munká t kell befejeznie az
építkezésen, és ki tudja, meddig tart ki a jó idő ? Ő rü ltség egy napos délutá nt így
elvesztegetni.
De elvesztegeti, és ez Jamie hibá ja. Az asszony felhívta, eltö kélten, hogy rá veszi, ossza
meg velü k a vasá rnapi ebédet templom utá n. Végü l is mindenképpen eljö tt volna Sarah-
ért, és a legkevesebb, amit megtehetnek, hogy enni adnak neki.
Tiltakozá sai – hogy nincs ideje, hogy teher szá mukra, ha ná luk ebédel, hogy tú l sok a
munká ja – egyszerű en leperegtek Jamie-rő l. Csak mondta a magá ét, ú gyhogy Daniel
végü l beadta a dereká t, mert tú l nehéz volt egyfolytá ban azt ismételgetnie, hogy nem.
Bá natosan elvigyorodott. A nő k ebben a csalá dban enyhén szó lva tú lsá gosan kitartó k.
Kagyló k ropogtak a kocsi kerekei alatt, ahogy beá llt a há z mellé. É s ha tisztességes, el
kell ismernie, hogy volt még egy ok, amiért eljö tt… hogy lá ssa Leigh-t.
Persze nem mintha egyébként nem lá tta volna. Mindennap ott volt a há zá ban,
tanította Sarah-t, megszelídítette Joe-t, megtö ltö tte nevetéssel az ö reg lakot. Ő t azonban
elkerü lte. Menekü lt minden alkalomtó l, amikor kettesben maradhattak volna, míg végü l
Daniel megértette az ü zenetet. Az a csó k nagy hiba volt.
De há t ezt ő is tudta. Talá n má r abban a pillanatban tudta, amikor elcsattant, de
egyszerű en nem tudott magá nak megá lljt parancsolni. Leigh ajka annyira má morító ,
kezének érintése annyira csá bító volt, hogy engedett az érzésnek, amelyet azó ta
dédelgetett, hogy elő szö r megpillantotta a lá nyt.
Hiba, nagy hiba. Leigh elvá llalta, hogy tanítja Sarah-t, ez minden. Vilá gos, hogy nem
akar semmiféle kapcsolatot vele. De még ha akarna is, még ha ő , Daniel, tú lsá gosan hinne
is annak az édes vá lasznak, amelyet a lá ny azokban a pillanatokban adott, amikor a
karjá ban tartotta… há t ez akkor is hiba volt.
Leigh Christopher nem az a nő , aki a teljes elkö telezettségnél kevesebbel is beérné
egy férfi részérő l. Ö rö kre szó ló kapcsolatot akarna. Azt akarná , amit ő má r nem adhat.
Tehá t nem fogja megcsó kolni. Megpró bá lja majd ú jra felépíteni a bará tsá got, amely
kibontakozott kettejü k kö zt, de nem fogja megcsó kolni. Nem szá mít, bá rmilyen nehezére
esik is.
Abban a pillanatban, ahogy kiszá llt a kocsibó l, Sarah jö tt futva elé. A mosoly, amely az
arcá n ragyogott, mikö zben karjá val á tö lelte az apjá t, regényeket mesélt. Daniel
á tkukkantott lá nya feje fö lö tt Leigh-re, aki olyan hű vö snek lá tszott, mint egy nagy pohá r
jeges víz zö ld-fehér strandruhá ban.
– Ü dv, Leigh! Gondolom, jó l ment.
– Azt hiszem, Sarah jó l érezte magá t. – Leigh mosolya kissé ó vatosnak tű nt. – É lvezte,
hogy együ tt lehet a tö bbi gyerekkel.
Daniel megciró gatta lá nya sö tét hajá t.
– É s a tö bbi srá c? Ő k is élvezték?
Gú nyoltá k, sajná ltá k Sarah-t? Való já ban ezt szerette volna kérdezni, de nem vitte rá a
lélek.
– Remekü l kijö ttek egymá ssal. – Leigh szeme elá rulta, hogy pontosan tudja, mire
gondol a férfi. – A halló gyerekeket á ltalá ban annyira elbű vö li a jelbeszéd, hogy ez
á thidal minden zavart. Remekü l éreztü k magunkat, igazá n.
Ú gy biztatta Danielt, mintha ő volna az ö téves. A férfi zokon vehette volna, de nem
tette.
– Ö rü lö k.
53/121
– Akkor jó . – Leigh mosolyá bó l eltű nt az ó vatossá g. A terasz felé intett. – Jö jjö n,

csatlakozzon a bandá hoz. Jamie egy hadseregnek való ennivaló t készített, ú gyhogy
remélem, éhes.
A lá ny egy-két perc mú lva má r a kerti asztal terítésével volt elfoglalva. Sarah-t és
Meggie-t is bevonta a munká ba. Daniel á tsétá lt a grillhez, ahol Josh hamburgereket
dobá lt fel a levegő be a tű z fö lö tt.
– A te dolgod a fő zés?
– Ne légy olyan ideges – vigyorgott Josh. – Jamie nem hagyja, hogy bá rmi olyat
csiná ljak, amit elszú rhatok.
Daniel elvette a hideg szó dá t, amelyet Josh nyú jtott felé.
– De véleménye szerint a hamburgereket rá d bízhatja?
– Gyerekkaja. – Josh rá csú sztatott egy hamburgert egy zsemlére. – Komolyan
mondom. Van egy kosá rnyi friss rá k a felnő tteknek, de elő szö r a srá cok kapnak enni.
Ideadná d nekem azokat? – mutatott a rá kokra.
Hamar ö sszedolgoztak: Daniel megtö ltö tte rá kkal a grillkosarat, Josh pedig vajat
frö cskö lt rá . Meglepő volt, hogy Daniel milyen régen nem vett részt semmi ehhez
hasonló egyszerű és bará tsá gos tevékenységben.
Mió ta is nem foglalkozott azzal, hogy bará tkozzék a szomszédaival? Miutá n Ashley
elhagyta, az emberek hó napokon keresztü l mindenhová meghívtá k, pró bá ltá k, bá r
esetlenü l, kimutatni az együ ttérzésü ket.
Ez fá jdalmasabb volt, mint a kö zö mbö sség. Végü l minden meghívá st visszautasított,
bevackolta magá t fá jdalmá val és megalá ztatá sá val. Egy idő utá n má r nem is hívtá k.
Aztá n amikor Sarah visszajö tt, még a korá bbiná l is aggodalmasabban pró bá lt
elkerü lni minden tá rsasá got, attó l való félelmében, hogy olyan helyzetbe hozza a lá nyá t,
amely felizgathatja. Talá n az aggasztotta, hogy nem tudta, hogyan fogadná k az emberek
Sarah-t.
Joshra pillantott, aki elfordult a grilltő l, hogy megnyugtassa a fiá t: perceken belü l kész
lesz az étel. Josh nem mutatott semmiféle nem szívesen vett együ ttérzést. Egyszerű en
magá t adta.
– Gyertek, és egyetek! – kiá ltott oda Jamie –, mielő tt ezek a farkaséhes srá cok mindent
felfalnak.
– Ennyit még az Atlantai Só lymok sem tudná nak megenni – szó lt Daniel, és
odacsusszant Sarah mellé a kerti padra.
Leigh elébe tett egy tá l krumplisalá tá t, aztá n keresett magá nak egy helyet a szemben
lévő oldalon. Rendben van, gondolta Daniel, tehá t nem akar mellém ü lni. Így legalá bb,
hogy szemben ü l velem, élvezhetem a kilá tá st.
Jamie megá llt az asztalná l, és rá mordult Leigh-re.
– Te meg mit csiná lsz ott egyedü l?
– Eszem. – A lá ny olyan pillantá st vetett a nő vérére, amely egy felbő szü lt aligá tort is
megfékezett volna, de Jamie-nek a szeme se rezzent. – Nem ü lnél le? – És maradnál
nyugton, tette hozzá pusztá n a hanglejtésével.
Josh megkö szö rü lte a torká t.
– Mondjuk el az asztali á ldá st, mielő tt a srá cok mindent megesznek, ami csak a
szemü k elé kerü l.
Daniel lehajtotta fejét, és észrevette, hogy Sarah ugyanezt teszi, anélkü l, hogy sú gott
volna neki. Lá nya komolyan ö sszekulcsolta a kezét, pontosan ú gy, ahogyan Meggie-tő l
lá tta.
A férfi szíve ö sszeszorult. Volt idő , amikor így képzelte el az életü ket. De nem így
alakult.
54/121
A tá lak kö nnyedén já rtak kö rbe az asztalná l, aká rcsak a beszélgetés. Jamie és Meggie
kettő helyett is ö ntö tte magá bó l a szó t, és még az evés sem fogta vissza az élénk
csevegést. Eltelt egy kis idő , mire Daniel észrevette, hogy Leigh mindent, amit
mondanak, jelbeszéddel tolmá csol Sarah-nak.
Leigh azt akarja, hogy Sarah ne maradjon ki semmibő l. Ezt pró bá lta megmagyará zni
neki azon az első napon, amikor rá tá madt, hogy nem haszná lja eleget a jelbeszédet.
Daniel most Sarah-ra nézett, lá tta kicsi arcá n az élénk kifejezést, ahogy a mondottakra
reagá l, lá tta, milyen természetesen bá nik vele Leigh csalá dja.
Szíve ismét ö sszeszorult. Ha el tudná érni, hogy ez a boldogsá g soha ne tű njö n el lá nya
arcá ró l…
De há t ez lehetetlen. Elő bb vagy utó bb pofonokat fog kapni az élettő l. É s nem tudja,
hogy amikor ez megtö rténik a lá nyá val, ő képes lesz-e megbirkó zni a helyzettel.
A felnő ttek elü ldö géltek még a ká vé és a hikoridió s pite mellett, a gyerekek pedig
elfutottak já tszani. Josh nyö gö tt és nyú jtó zkodott.
– Nagyobb gatyá t kell vá sá rolnom, ha á llandó an így etetsz, asszony. Fogalmam sincs,
hogy bírnak ezek a kö lykö k rohangá szni. Egy jó kis szundiká lá son kívü l mindenre
alkalmatlan vagyok.
– Senki nem mondta neked, hogy még egy szelet pitét egyél.
Jamie á thajolt az asztalon, hogy a férje csészéjét ú jra megtö ltse ká véval, és Leigh
Danielre kacsintott nő vére há ta mö gö tt. Lá tszott, hogy a jelenet nem ú j.
Sarah kiszaladt a há zbó l, és apja felé nyú jtott valamit. Daniel elvette tő le a kis képet.
– Mi ez?
– Az én képem – jelezte Sarah.
A férfi á tnézett Leigh-re, felhú zott szemö ldö kkel.
– A vasá rnapi iskolá ban a taná r minden gyereknek adott egy képet Jézusró l és a
kisdedekrő l. Hogy ne felejtsék el a tö rténetet, amelyet elmondott nekik. Vilá gít a
sö tétben. – Feltartotta kezét. – Nem én rendeztem így, becsü letszavamra.
– Egy szó t se szó ltam. – Daniel Sarah-hoz fordult, és megsimogatta a hajá t. – Nagyon
szép kép, szívem. Betesszü k majd a szobá dba.
Sarah bó lintott. Fejét apja karjá hoz tá masztotta, és ujjacská já t végigvezette a kép
figurá in. Aztá n Mark és Meggie kivonszolt egy kosarat a teraszra, és Sarah elszaladt,
hogy csatlakozzon hozzá juk.
– Szó val puszta véletlen volt, igaz? – Daniel Leigh-re vigyorgott.
A lá ny visszamosolygott, és Daniel ú gy érezte, hogy ama bizonyos csó k ó ta Leigh most
érzi elő szö r felszabadultnak magá t a tá rsasá gá ban.
– Puszta véletlen – mondta a lá ny hatá rozottan.
– Pa-pa!
Sarah hangja elegendő volt ahhoz, hogy Daniel megperdü ljö n a padon.
– Mi tö rtént, kincsem?
Sarah benyú lt a kosá rba, és egy kis narancssá rga-fehér sző rpamacsot hú zott ki belő le.
– Enyém – jelentette be.
Daniel elrémü lten bá multa a kismacská t.
– Sarah, nem hiszem…
Meggie elő szö r megpaskolta a cicá t, aztá n Sarah-t.
– É n adtam neki, Sarah papá ja. Mami azt mondja, hogy csak két kiscicá t tarthatunk
meg, ezért ezt Sarah-nak ajá ndékoztam. Ez a má sodik kedvencem.
A két kislá ny, kö ztü k a macskakö lyö kkel, győ zkö dte Danielt. A férfi vá dló pillantá st
kü ldö tt Leigh felé, aki mosolyogva megkerü lte az asztalt, és leü lt Daniel mellé. Hagyta,
hogy Sarah az ö lébe tegye a cicá t.
55/121
– Elő szö r meg kell kérned Sarah papá já t, Meggie. Tudod, hogy a Mami ezt mondta.
– De há t kérem. – Meggie Daniel térdéhez tá maszkodott, és hatalmas, á rtatlan kék
szemével felnézett rá . – Sarah-nak adhatom a kiscicá t? Kérem! Szeretni fogja, és gondjá t
viseli.
A férfi ú jabb bosszú s pillantá st vetett Leigh-re, ő azonban csak a kismacská t nézte és
simogatta, aztá n megmutatta Sarah-nak, hogyan csiklandozza meg az á lla alatt.
A cica dorombolni kezdett a kislá ny kezétő l. Sarah nyilvá n megérezte, és arcá n
csodá lat fénylett. Arckifejezése megragadta az apjá t, és el sem engedte.
Meggie megpaskolta Daniel karjá t, mintha ő volna a kismacska.
– Kérlek, Sarah papá ja! Kérlek! Sarah nagyon szereti.
Má s sem hiá nyzott nekik, mint egy macskakö lyö k.
– Meggie, én… – Elhallgatott. Há rom szempá r meredt rá . A kismacska volt az egyetlen,
amelyik nem ő t bá multa. Tú lsá gosan el volt foglalva azzal, hogy Leigh á llá hoz
tö rleszkedjen. Daniel felhú zta egyik szemö ldö két, ú gy nézett Leigh-re. – Nem fogja
feladni, igaz?
Leigh mosolygott.
– Csalá di voná s.
– É rtem.
Daniel felborzolta a macskakö lyö k sző rét, és kö zben ujjai végigsimítottá k Leigh kezét.
A lá ny arca kicsit ró zsaszínebbé vá lt, de nem hú zó dott el.
– Nos há t. – Daniel megkö szö rü lte a torká t. – Azt hiszem, van egy kismacská nk.
8. FEJEZET
– Mondd ki, Sarah! – Leigh feltartott egy ká rtyá t, amelyen egy macska képe volt. – Ki
tudod mondani.
Sarah a konyhaasztal tú loldalá n duzzogott. Ö sszefonta mellén a karjá t.
Leigh nem tudta visszafojtani mosolyá t. Még ez a kis lá zadó fellépés is ő szinte ö rö met
vá ltott ki belő le, mert Sarah nö vekvő ö nbizalmá ró l á rulkodott. Leigh az ó rá ra pillantott.
Még ö t perc, és lefú jja a ká rtyá s foglalkozá st. Egyébként is, má r majdnem ebédidő van.
– Gyerü nk! – ö sztö kélte a kislá nyt. – Mondd ki! – Meghú zott egy képzeletbeli
macskabajszot, ami a macskát jelentette a jelbeszédben.
Sarah a tű zhely felé pillantott, ahol kosará ban ö sszegö mbö lyö dve aludt a
narancssá rga-fehér cica. Aztá n huncut kis vigyorral Leigh-re nézett.
– Pi-masz! – rikkantotta el magá t, és rá mutatott a kiscicá ra.
Joe kuncogá sa belevegyü lt Leigh nevetésébe.
– Rendben van, te győ ztél. – Leigh becsú sztatta a ká rtyá kat a dobozukba. – Gondolom,
itt az ebédidő , igaz?
Joe á tnyú jtott neki há rom tá nyért, és Leigh az asztal végére tolta a ká rtyá kat.
Homloká t rá ncolva gyorsan megterítette az asztalt, és Joe-ra pillantott.
– Daniel nem jö n ebédelni?
Joe a fejét rá zta, és kukoricalevest mert a mély tá nyérokba.
– Azt mondta, hogy megá llá s nélkü l akar dolgozni, és majd késő bb bekap egy
szendvicset. Azt is mondta, aggó dik az idő já rá s miatt.
Leigh kinézett az ablakon a felhő tlen égre.
– Mi baj van az idő vel?
– Sorozatos ragyogó napok és semmi eső az évnek ebben a szakaszá ban? Azt jelenti,
hamarosan jö n a rossz idő .
56/121
– Ez valami népi bö lcsesség, vagy megint az idő já rá s-jelentést nézte a tévén? –

vigyorgott Leigh.
– Tudom, mit mondanak az én ö reg csontjaim. – Joe komoly arcot vá gott, de elá rulta
szeme csillogá sa. – No meg mit mond a meteoroló giai intézet a Karib-tengeri viharokró l
Leigh Sarah elé tett egy tá nyér levest. Talá n érthető Daniel megszá llottsá ga, hogy
minél tö bb munká t el akar végezni, mielő tt megvá ltozik az idő , de egész héten alig lá tta
ő t.
Á m ami sokkal fontosabb, hogy Sarah is alig lá tta az apjá t. Má r kint volt az
építkezésen, mielő tt a lá nya reggel felkelt, és addig maradt, amíg Joe el nem ment
vacsora utá n. Képtelenség, hogy ilyen tempó t tartson egyfolytá ban; senki sem bírná ezt.
Sarah nyű gö sen ellö kte magá tó l a levest. Bosszú san nézte Daniel ü res székét. Ettő l a
kis mozdulattó l Leigh-ben felá gaskodott valami. Ha Daniel nem veszi észre, mit mű vel,
neki kell felvilá gosítania.
– Lemegyek az építkezésre. Talá n rá tudom beszélni, hogy legalá bb annyi idő re jö jjö n
fö l, ameddig eszik.
Joe kétkedő n nézett.
– Tehet egy pró bá t, azt hiszem.
Abban a pillanatban, hogy a lá ny kilépett a há zbó l, ú gy borította be a hő ség és a pá ra,
mint egy nedves gyapjú takaró . Hogy tud bá rki is egész nap kint dolgozni ebben a
katlanban? A szigetlakó k talá n eleve ú gy szü letnek, hogy hozzá vannak szokva ehhez.
Az építkezéshez vezető ö svény má r ismerő s terep volt szá má ra. Ahogy kiért a fá k
kö zü l, az érkező dagá lyt kísérő parti szellő kidagasztotta blú zá t, lehű tö tte testét.
Kis idő re megá llt, hogy kirá zza szandá ljá bó l a homokot, aztá n odament a létrá hoz,
amelyet Daniel az épü lethez tá masztott.
– Daniel?
A férfi, kalapá ccsal a kezében, megtorpant és lenézett rá . Má r korá bban levetette az
ingét, és bő re fénylett az izzadtsá gtó l.
– Mi baj?
– Semmi. – Minden. – Nem tudna most egy kis szü netet tartani? Azt hiszem, Sarah
ö rü lne, ha magá val ebédelhetne.
– Most nem. Majd este pó tolom.
Amikor túl fáradt lesz ahhoz, hogy kellő figyelmet szenteljen a lányának, pedig Sarah
sóvárog maga után.
– Daniel, kérem, jö jjö n le egy percre. Beszélnem kell magá val, és így megmerevedik a
nyakam.
Leigh egy pillanatra azt hitte, hogy a férfi visszautasítja. Aztá n Daniel só hajtott, letette
a kalapá csot, és leugrott a homokba.
– Nos?
– Nem akar egy kortyot inni, amíg beszélgetü nk?
A lá ny a vizeskorsó felé intett, amely a tenyérnyi á rnyékban á llt.
Daniel rá ncolta a homloká t, de azért odasétá lt a korsó hoz, kiö ntö tt magá nak egy
pohá rnyi vizet, és egyetlen hajtá sra kiitta. Jobban tenném, gondolta Leigh, ha az idő t arra
haszná lná m, hogy kitalá ljam, hogyan fogom megmondani neki, amit mondani akarok, és
nem arra, hogy azt figyeljem, hogyan ugrá lnak az izmok a nyaká n, mikö zben nyel.
– Nos há t. – A férfi kiö ntö tt még egy pohá rra való t, és a fejére locsolta. A cseppek ú gy
futottak le bő rén, mint az eső az ablakü vegen, csillogó n, ahogy rá juk esett a fény. – Mi a
helyzet?
Leigh nagyot nyelt. Talá n neki is jó t tenne egy korty víz.
57/121
– Egy kicsit aggó dom Sarah miatt – mondta ó vatosan. – Nem sok idő t tö ltö tt vele
mostaná ban. Hiá nyzik neki.
– Ott van neki maga. Joe. Az a… az a… macskakö lyö k.
Leigh mosolygott. Joe-tó l má r hallotta, hogy elő ző este Daniel véletlenü l bezá rta a
macská t a szekrénybe, és az éjszaka kö zepén dü hö s nyá vogá sra ébredt.
– Természetesen mi ott vagyunk neki, de ez nem ugyanaz. Magá t szereti. Magá hoz
ragaszkodik.
A férfi ö sszeszorította ajká t.
– Ez még nem jelenti azt, hogy minden percet vele tö lthetek.
– Minden percet? Há ny percet tö ltö tt vele ezen a héten?
Daniel dü hö sen csípő re tette a kezét. Leigh felkészü lt a vá rható robbaná sra. Aztá n a
férfi megragadta a karjá t, és az építkezés felé fordította ő t.
– Mit lá t?
A vá ratlan érintéstő l kiszá radt Leigh szá ja, és meg kellett kö szö rü lnie a torká t, hogy
vá laszolni tudjon.
– Lá tom, hogy halad. – Nem tudta biztosan, milyen vá laszt vá r tő le a férfi.
– Nem eléggé. – Daniel vá llat vont. – De nem erre gondoltam. Amikor lá tom azt a nyolc
félig kész szobá t, Sarah jö vő jét lá tom.
– Daniel, tudom, hogy gondoskodni akar ró la…
– Kinézett mostaná ban a tengerszorosba? – kérdezte. – Jö n a híd. Most azt mondjá k,
hogy má r tavasszal megnyitjá k. Addigra készen kell lennem. – Homloká t rá ncolta. –
Valamelyik nagy szá llodavá llalat épp most tett Ted Summersnek ajá nlatot a kikö tő
melletti telkére.
– De mi kö ze van ennek Sarah-hoz?
– Há t nem érti? – Keze még erő sebben szorította a lá ny karjá t. – Vá ltozá s kö vetkezik,
aká r készen á llunk rá , aká r nem. Vagy felkészü lü nk, vagy kiszorítanak. Ugyanez tö rtént
má s szigeteken is. Nem engedhetem, hogy velem is ez tö rténjék. Sarah-nak rajtam kívü l
nincs semmije.
A hangjá ban, szemében sű rű sö dő szenvedély majdnem levette lá bá ró l a lá nyt.
Majdnem.
– Tudom, hogy ez fontos, magá nak is, Sarah-nak is. De nem fogja fel? A lá nyá nak most
van szü ksége magá ra. Ő ezt az egészet nem érti. – Kezével az építkezés felé intett. Nem
akarta feldü híteni a férfit, de vilá gossá kellett tennie, amit mondani akart. – Nem
szeretne má st, mint az apjá val lenni.
– Nézze, azt teszem, amit a legjobbnak lá tok. Talá n segíthetne megértetni vele.
– Jó nagy feladat egy ö tévesnek.
A férfi ajka megkeményedett, á llkapcsá n ugrá lt egy kis izom. – Vissza kell mennem
dolgozni. Ennyi?
– Nem egészen. – Leigh homlokrá ncolá st kapott cserébe az igyekezetéért. Mindegy,
akkor is elmondja, amit akar. – Sarah-val má ra kü lö nö s estét tervezü nk. Meg akarjuk
ü nnepelni, hogy má r nem fél a sö tétben.
Danielben volt annyi tisztesség, hogy kicsit zavartan nézett.
– Tehá t hallott errő l.
– Joe mesélte el nekem. – Leigh nem akarta hozzá tenni, hogy ez Daniel dolga lett
volna. – Joe szerint Jézus és a kisdedek sö tétben vilá gító képe elérte azt, amit semmi
má s. Sarah békésen el tud aludni mellette ú gy, hogy csak az éjszakai lá mpa vilá gít.
– Há lá s vagyok, hogy ez mű kö dö tt. Na és milyen ü nneplést terveznek?
– Az az elképzelésü nk, hogy ma este lejö vü nk a partra. Tá bortü zet rakunk, sü tü nk
néhá ny hot dogot, és sö tétedésig maradunk. A zseblá mpá nkkal, természetesen.
58/121
– Nem tudtam, hogy maga lá nycserkész is – hú zta fel szemö ldö két a férfi.
– Sok mindent nem tud még ró lam. – Ez ú gy hangzott, mint valami felhívá s keringő re.
Talá n jobb volna témá t vá ltania. – Aká rhogyan is, azt szeretnénk, ha csatlakozna
hozzá nk. Ha tud rá idő t szakítani.
Daniel azonban má r rá zta is a fejét.
– Feltétlenü l sö tétedésig kell dolgoznom. Azutá n pedig megbeszélésem van a
vízvezeték-szerelő vel. Menjenek csak ketten, nélkü lem.
– Daniel! – Mikö zben Leigh az érveit latolgatta, a férfi elsétá lt. Má r felkú szott a létrá n,
mire a lá ny utolérte. – Daniel, kérem!
A férfi bosszú s arckifejezése elriasztotta Leigh-t. Magánterület, mintha ez lett volna
rá írva.
– Nem tudok magukkal lenni. Hé, megpró bá lok majd tö bb idő t tö lteni Sarah-val, de ez
tú l fontos ahhoz, hogy az idő met vesztegessem.
Fontosabb, mint a lánya? A szavak Leigh nyelve hegyén voltak, de lenyelte ő ket. Nem
akarta Danielt annyira elidegeníteni, hogy a végén még megmakacsolja magá t, és ne
ismerje be a hibá já t. Má rpedig hibá zott. Leigh megfordult, és elindult a há z felé.
Amikor egymaga belépett, Joe együ ttérző pillantá st vetett rá .
– Nem volt hajlandó abbahagyni?
– Nem. – A lá ny Sarah-hoz fordult. – Készen á llsz egy kis pihenésre?
Sarah duzzogott.
– Emlékezz csak, hogy elhatá roztuk: szundiká lsz egyet, hogy késő ig fenn tudj maradni
ma este a piknikü nkö n a tengerparton. Emlékszel?
– Jó l van. – Sarah felnyalá bolta a kismacská t. – Jó l van.
– Helyes. – Leigh mosolygott. Legalá bb az egyik Gregory elfogadható an viselkedik.
Amikor Sarah és a cica befészkelték magukat a kislá ny á gyá ba, Leigh visszament a
konyhá ba. Magá val hozta a laptopjá t, szeretett volna néhá ny ú jabb á llá skereső levelet
szétkü ldeni, mialatt Sarah alszik.
Joe á tkukucská lt a vá lla fö lö tt a képernyő re.
– Hogy megy a keresés?
– Nem tú l rosszul. – A lá ny vá llat vont. – Sok a lehető ség, de semmi igazá n ígéretes.
– Nekem ú gy tű nik, hogy taná ri á llá st nagyon kö nnyen talá lna.
Természetesen tudnia kellett. Daniel nyilvá n mondta neki.
– Nem vagyok piacképes, ha taná ri á llá sró l van szó .
– Nagy ká r… egy ilyen jó taná r, mint maga.
Leigh keze megá llt a billentyű kö n. Joe szavai visszhangoztak a lelkében.
– Korá bban azt gondoltam, hogy jó taná r vagyok. Most… azt hiszem, nem vagyok errő l
meggyő ző dve.
– Má rpedig az. – Joe megveregette a vá llá t. – Gondoljon csak arra, mit tett má ris
Sarah-val. Meg nem mondaná m, hogy ugyanaz a gyerek, mint aki idejö tt.
– Szépen fejlő dik, ugye? – A lá ny felnézett az ö regre.
– De még mennyire. Hiszen amikor ez a kislá ny elő szö r idejö tt, azt sem tudtam,
miféle. Szú ró s kis labdá vá gö mbö lyö dö tt ö ssze, ez volt ő . É s legtö bbszö r ú gy viselkedett,
mint egy bébi.
Talá n nem kellene megkérdeznie, mégis megkérdi.
– Mit gondol, miért volt ez?
– Azt hiszem, talá n a mamá ja kezelhette így. Meg az a nagynénje. Mintha csecsemő
volna, vagy já ték baba, és nem hú s-vér kislá ny.
59/121
– Ú gy érzem, maga nem tú lsá gosan kedvelte Ashley-t. – Igaz, hogy nem kellene Joe-t
informá ció kért pumpolnia. De Danielbő l ú gysem hú zna ki soha semmit, ú gyhogy nem
mulaszthatja el az alkalmat. Meg kell értenie Sarah-t.
– Hogy kedveltem volna? – Joe a fejét rá zta. – Nem, azt hiszem, nem kedveltem. Ó ,
nagyon csinoska volt. Gyö nyö rű , ezt mondaná k rá az emberek. De semmi má ssal nem
tö rő dö tt, csak azzal, ami Ashley-nek jó . Mindig annak kellett tö rténnie, amit ő akart, nem
szá mított, milyen á ron.
Nem szá mított, mit okozott ezzel Danielnek vagy Sarah-nak, Joe erre célzott. Leigh
figyelmeztette magá t, hogy ez csupá n Joe néző pontja. Daniel oldalá n á ll, és
természetesen nem sokra tartja a feleséget, aki faképnél hagyta. Ennek ellenére valami
szomorú igazsá g érző dö tt az ö reg szavaibó l.
– Arra gondol, hogy Sarah-nak itt a helye, nem valahol tá vol, valami iskolá ban, ugye? –
kérdezte Joe.
Leigh felkapta a fejét, és meglepett pillantá sa talá lkozott Joe tekintetével.
– Mi… honnan tudja ezt?
– Rá van írva az arcá ra, amikor Daniel az iskolá ró l beszél, ahová minden á ron kü ldeni
akarja a lá nyá t. Ugye, maga szerint ez nem a mi kis Sarah-nknak való ?
– Nem tudom. – Leigh a homloká t rá ncolta. Talá n nem kellene ezt Joe-val megvitatnia,
de az ö reg szereti Sarah-t. Ő tű nik talá n az egyetlen csalá dszerű ségnek Daniel
kö rnyezetében. É s talá n még segíthet is. – Nem vagyok biztos benne, hogy mi a legjobb
Sarah-nak.
– Maga olyan embernek lá tszik, aki ki tudja deríteni, hogy Sarah já rhatna-e egy
normá lis iskolá ba, vagy nem. Olyan embernek lá tszik, aki kipró bá lhatná azt a nyá ri
valamit, amit az elemi iskolá ban csiná lnak.
– De há t honnan… – Nos, Joe természetesen tud a nyá ri programró l. Mindenrő l tud,
ami a szigeten tö rténik. De hogy Sarah kipró bá lhatná azokat a foglalkozá sokat, aká r csak
lá togató ként… Mi van, ha még nem kész erre? Mi van, ha a dolog katasztró fá nak
bizonyul?
Biztos vagy benne, hogy nem az aggaszt, hogyan tudnál te megbirkózni ezzel a
helyzettel? – kérdezte egy cérnahang a lelkében. Ha Sarah odajár, neked is vele kell
menned. Megint egy iskolában találnád magadat.
– Ú gy érzem, ez feleletet adna néhá ny kérdésre – szó lalt meg Joe. – Mindkettejü knek.
– Nem vagyok biztos, hogy Sarah készen á ll erre. Vagy hogy én készen állok.
A konyhaajtó kicsapó dott, és Sarah botorká lt be.
– Pi-masz. – Ajka remegett, és szeme tele volt kö nnyel. Ö sszeérintette ujjai hegyét,
aztá n szétterjesztette, majd lefelé fordította ő ket. – Elveszett.
Daniel a helyére kü zdö tte az ö tszö r tízes palló t, aztá n megá llt, letö rö lte homloká t, és a
palló t bá multa. Pocsék kedvét nem foghatta a fadarabra, bá rmennyire is szerette volna.
Nem, Leigh volt az oka, Leigh és az elképzelései arró l, hogy neki mit is kellene tennie.
Nem képes észrevenni, hogy a tő le telhető legjobbat teszi Sarah-nak? Egyá ltalá n miért
kell neki magyará zkodnia Leigh-nek?
Ha viszont nem kell, akkor miért tö ltö tte az elmú lt ó rá t azzal, hogy gondolatban a
lá nnyal vitatkozott, és feketén-fehéren bebizonyította, hogy neki van igaza, és a lá ny
téved?
Lepillantott a vizeskorsó ra. A nap most rá sü tö tt, és az, hogy a benne lévő vízbő l igyon,
kö rü lbelü l annyira csá bította, mintha fü rdő vizet kíná ltak volna neki. „Sü tö tt", ez a
pontos kifejezés. A hő ség ú gy sü tö tte, mintha lá ngok nyaldostá k volna, valahá nyszor
kilépett az á rnyékbó l.
60/121
Joe ma nyilvá n ultimá tumot adott neki. Á ltalá ban lehoz valamit ebédre. Ú gy lá tszik
azonban, mintha Leigh pá rtjá n á llna ebben a nevetséges ö tletben, hogy lecsíphetne annyi
idő t a munká bó l, amíg leü l megebédelni.
Nos há t, Joe-nak sincs igaza. De mivel az ö regember ú gy dö ntö tt, hogy megmakacsolja
magá t, nincs má s há tra, mint hogy felmenjen a há zhoz valami ennivaló ért. É s ha má r ott
van, megmondja a csö kö nyö s vénségnek a magá ét.
Má r majdnem felért az ö svényen a szerszá moskamrá ig, amikor valami narancsszínű
villant fel a szeme elő tt. Nem, narancs és fehér. Mit csiná l ez az ostoba kismacska itt kint,
Sarah nélkü l?
Daniel bosszú san nézte a macská t. A kiscica felnézett, tá gra nyílt szemmel bá mult rá ,
aztá n az ajtó alatti nyílá son keresztü l besurrant a szerszá moskamrá ba.
Ez a hibbant á llat nem tudja, milyen jó dolga van. Ott fekhetne ö sszegö mbö lyö dve egy
pá rná n a konyhá ban, ehelyett elcsalinká zik, hogy nagy való színű séggel elvesszen, vagy
valami éhes élő lény bekebelezze vacsorá ra. Jobb lesz, ha megfogja, mielő tt ez
megtö rténik, vagy Sarah szíve ö sszetö rik a bá nattó l.
Daniel lassan kinyitotta a kamra ajtajá t, készen arra, hogy rá vesse magá t a
kismacská ra, ha az megpró bá lna elmenekü lni. A cica sá rga szeme izzott a sö tétben,
mikö zben ó vatosan behá trá lt a kiszolgá lt munkapad alá .
– Gyere ide, te ostoba á llat. – Daniel kinyú jtotta kezét, csettintgetett ujjaival, és
erő lkö dö tt, hogy lá gyabban csengjen a hangja. – Gyere má r. Nem akarlak bá ntani.
A cica szaglá szva elő bbre jö tt egy kicsit. Még egy lépés, és elkapja. A kismacska
megmozdult, ő utá na kapott, a macska visszasü vített a munkapad alá . É s Daniel mö gö tt,
gyorsabban, mint ahogy megfordulhatott volna, a szerszá moskamra ajtaja nyikorogva,
majd nagyot csattanva, becsapó dott.
A hirtelen sö tétségben kitapogatta az irá nyt, végü l elérte az ajtó t. Lecsú sztatta kezét a
durva falapon, míg elérte a kilincset, aztá n megrá ntotta. Semmi. Az ajtó bezá ró dott, ő
pedig csapdá ba esett.
Morogva dö rö mbö lni kezdett az ajtó n.
– Hé! Leigh! Joe! Hall valaki?
Semmi. Bő szítő volt a vá laszként érkező csend. Most má r erő sebben dö rö mbö lt, és
tü deje teljes erejébő l ordított. Biztosan meghalljá k a konyhá ban, még akkor is, ha az ajtó
csukva van. Miért nem jö n má r valaki?
Megint elü vö ltö tte magá t, és addig dö rö mbö lt, amíg ú gy érezte, hogy ö kle ü tései a
fejében visszhangoznak. Végü l, erő sen lihegve, abbahagyta az ő rjö ngést. Ezzel az erő vel
azt is abbahagyhatná , hogy ú gy viselkedik, mint egy idió ta. Senki sem hallja. Nincs má s
há tra, vá rnia kell. Elő bb-utó bb csak észreveszik, hogy eltű nt. Vagy ami való színű bb,
észreveszik, hogy a macska eltű nt. Aká r így, aká r ú gy, valaki keresésre indul.
Szeme hozzá szokott az ajtó alatt beszű rő dő halvá ny fényhez, és felfedezett egy régi
vá szon abrakos tarisznyá t. Leterítette a poros padló ra, rá ü lt, és nekitá maszkodott egy
hordó nak. Ha kikerü l innen, lesz néhá ny szava Leigh-hez errő l a macská ró l, amelyikbe
belerá ngatta.
A kiscica, mintha meghallotta volna gondolatait, nesztelenü l á tlépegetett a padló n, és
szaglá szni kezdte Daniel kezét. A férfi egyik ujjá val ó vatosan vakargatni kezdte a kis
á llatot.
– Pimaszka, így hívnak, nem? Nos, Pimaszka, nézd csak meg, micsoda kutyaszorító ba
kerü ltü nk miattad.
Bezá rva egy sö tét kamrá ba egy macská val beszélget, amikor vá rja a munka. Bizony
remek dolog így tö lteni egy délutá nt.
61/121
A kismacska az orrá val bö kdö sni kezdte a kezét, mintegy figyelmeztetésü l, hogy
abbahagyta a ciró gatá st. Daniel megsimogatta a puha sző rt, amire vá laszképpen hangos
dorombolá s érkezett. Mintha egy motor já rt volna a keze alatt.
– Jó l van, egy macská hoz képest elég rendes kis jó szá g vagy. De nem akarom veled
tö lteni a napot idebent.
Majdnem felugrott, hogy ú jra elkezdjen dö rö mbö lni, de aztá n rá jö tt, hogy ú gyis
hiá bavaló volna. Hiá bavaló , hogy kiabá l és kiabá l, és senki nem hallja meg.
Keze lelassult az á llat sző rén. Lehet, hogy olyan ez, mint ahogy Sarah érzi magá t?
Csapdá ba esve, dü hö ngve, képtelenü l arra, hogy megértesse magá t má sokkal? Ez
rejtő zik sö tét szeme mö gö tt?
A megvilá gosodá s tő rdö fés volt szívének, aká rcsak az a pillanat, amikor az orvos a
rendelő jében megmondta nekik, hogy Sarah sü ket. Akkor azok csupá n szavak voltak,
szavak, amelyeket vá ltig tagadni pró bá lt. Most… talá n most kezdte megérteni, ha csak
egy kicsit is, mit is jelenthet Sarah-nak lenni.
Tá voli zaj ért el a fü léhez. Hangok. Leigh és Joe, akik talá n nem ő t, hanem a macská t
keresik. Felá llt, a cicá t gondosan bedugta a karja hajlatá ba, és ú jra dö rö mbö lni kezdett az
ajtó n.
– Hé! Ide! A szerszá moskamrá hoz!
– Mi a csuda…? – Leigh hangja kö zelebb jö tt. – Daniel? Hol van?
– A szerszá moskamrá ban, bezá rva. – Csikorgatta a fogá t. – Nyissa ki az ajtó t.
Biztos volt benne, hogy Joe kuncogá sá t hallotta. Aztá n a kulcs megfordult a zá rban, és
az ajtó feltá rult.
Daniel hunyorgott a hirtelen fényben. Leigh, Joe és Sarah á llt ott és bá multá k ő t,
arcukon ugyanazzal a meglepett kifejezéssel.
– Daniel, mi tö rtént? Mit csiná l itt?
A férfi szó tlanul feléjü k nyú jtotta a macská t.
– Pimasz!
Sarah odarohant, és karjá ba zá rta a cicá t, arcá hoz szorítva a kis á llatot. Lá nya ú gy
érezhette magá t, amikor elveszett, mint most ő , gondolta Daniel, és szíve hirtelen
megfá jdult a gondolatra.
Leguggolt Sarah elé, és megciró gatta a kismacska puha sző rét.
– Jó l van, drá gá m. A cicusnak semmi baja. – Megpró bá lta jelekkel is kísérni a szavait. –
Semmi baja.
– Há la az égnek! – Leigh á tnyú lt, hogy felborzolja a kismacska sző rét. – Azt tudtuk,
hogy Pimaszka elveszett. Azt azonban nem, hogy maga is, kü lö nben kerestü k volna.
Daniel lassan felá llt, szemét Leigh arcá ra meresztette. A lá ny, épp egy kicsit, elpirult.
Talá n arra szá mított, hogy Daniel dü hö s lesz rá az elcsatangolt macska miatt.
– Semmi baj – mondta a férfi kö nnyedén. – Nem vá rtam, hogy bá rki is mentő osztagot
indítson a keresésemre. Ha viszont négy mancsom lenne és dorombolnék…
– Biztos lehet benne, hogy keresnénk – mosolygott a lá ny. – Még dorombolá s nélkü l is.
Joe megérintette Sarah vá llá t.
– Gyere, kincsem! Adjunk valamit enni ennek a kiscicá nak! Talá n ez majd meggyő zi,
hogy má skor ne csavarogjon el.
Elvezette Sarah-t és a kismacská t a konyha felé.
Daniel felvette Leigh lépteinek ü temét. Karjuk egymá shoz ért, ahogy felfelé sétá ltak a
keskeny ö svényen, és a férfi érezte a lá nybó l sugá rzó forró sá got. A kö rü lö tte lengő
kö nnyű já zminillat csá bította érzékeit.
Megrá zta a fejét. Gondolj valami másra.
62/121
– Furcsa dolog ott bennrekedni ú gy, hogy senki sem hallja meg az embert. Nagyon
bő szítő . Kiá brá ndító . Arra ingerel, hogy ordíts és hajigá lj valamit.
Leigh rá nézett, kérdő n azokkal a tengerzö ld szemekkel, mintha megpró bá lna a szavak
felszíne mö gé lá tni, azt kutatva, mi rejtő zik ott.
– Gondolom, én is így éreznék.
– Olyasmi lehet ez, mint ahogyan Sarah érezhet néha.
Leigh komoly arccal bó lintott.
– Igen, azt hiszem, pontosan így érezhet.
– Szó val – Daniel mélyet só hajtott, és erő lkö dö tt, hogy jeleket pró bá ljon haszná lni –,
há nykor indulunk a piknikre ma este?
9. FEJEZET
Leigh egy pillanatig nem fogta fel, mit is mond Daniel. Aztá n rá jö tt, és elö ntö tte a
boldogsá g: meggondolta magá t, ú gy dö ntö tt, hogy első helyre teszi lá nyá t, pedig ő nem
tett semmit ezért.
– Eljö n a piknikre? Ez csodá latos, Daniel!
A férfi megvonta a vá llá t, és szemét Sarah-ra szegezte, aki elő ttü k lépegetett felfelé a
lépcső n.
– Lekü zdö tte félelmét a sö téttő l, és ezt tényleg meg kell ü nnepelnü nk. Azonkívü l
ő sidő k ó ta nem ettem pirított má lyvacukrot. Lesz má lyvacukor, ugye?
– Hogy is lehetne tá bortű z má lyvacukor nélkü l?
Leigh lefirkantotta fejében az emlékeztető t: el kell rohannia a boltba. Azzal, hogy
pirított má lyvacukrot esznek, igen csekély á rat fizet a hatalmas lépésért, amelyet Daniel
tett Sarah megértése terén.
Daniel felhú zta szemö ldö két.
– É s hot dog?
– Hot dog is lesz. – A lá ny megá llt a lépcső n, és felnézett rá . – Tudtam, hogy jó ö tlet az
a kismacska. De hogy ennyire jó , arra nem szá mítottam.
Daniel csendesen mosolygott, sö tét szeme sarká ban ö sszegyű rő dtek a finom rá ncok.
– Arra gondol, szü kségem volt rá , hogy be legyek zá rva a kamrá ba teljesen egyedü l.
– Azt hiszem… – Leigh torka kiszá radt. – Azt hiszem, semmi baja sem lett tő le.
A férfi nevetett, és megfordult, hogy kinyissa az ajtó t. Leigh ú jra kapott levegő t.
Daniel fejlő dik. Végü l is, Joe javaslata talá n nem egészen lehetetlen. Talá n ha kellő
idő ben, kellő mó don hozakodik vele elő , Daniel hajlandó lesz nyitott lélekkel
meghallgatni.
Ha elvinné Sarah-t a nyá ri programra Mark és Meggie iskolá já ba… Lelkében ki akart
há trá lni ebbő l a gondolatbó l. Ha megtenné, nem Sarah volna az egyetlen, aki nehéz
helyzetbe kerü l. A tapasztalat épp annyira megsebezheti ő t, mint Sarah-t.
Ajká ba harapott. Nem utasíthat el valamit, ami ó riá si hatá ssal lehet Danielre és Sarah-
ra, csupá n azért, mert ő esetleg sebeket kaphat. Ma este megtalá lja az alkalmat, hogy
felvesse a témá t.
Ma este, amikor egyedü l lesznek a parton. Az a kis alattomos melegség ú jra
á thullá mzott rajta. Daniel eljö n. Megkapta, amit akart. Most ki kell gondolnia, hogyan
kezelje.
– Nézd csak! – kiá ltott fel Daniel. Leigh figyelte, amint karjá ba kapja Sarah-t, és a
visszavonuló dagá ly ezü stö s hullá main tú lra mutat. – Ott, lá tod? Delfinek.
63/121
Leigh lélegzete a torká n akadt a lá tvá nytó l, ahogy a delfinek lassan keringtek,
pá rhuzamosan a parttal. Boltozatos testü k csillogott a kihunyó fényben.
– Fü ggetlenü l attó l, hogy há nyszor lá tom ő ket, mindig elá ll a lélegzetem. Annyira
gyö nyö rű ek!
– É s igazá bó l nem félnek az embertő l. – Daniel letette Sarah-t, és egy apró hullá m
á tcsapott a kislá ny meztelen lá bá n. – Kiviszem magá t a kajakban valamikor. Egészen
kö zel lehet menni hozzá juk.
Leigh bó lintott. Daniel ezt olyan természetesen mondta, mintha létezne egy jö vő ,
amelyben ő k ketten együ tt csiná lnak majd kü lö nbö ző dolgokat.
Sarah beletapicskolt a vízbe, aztá n megá llt és leguggolt, hogy megszemléljen egy
kagyló t, amit a dagá ly hagyott há tra. Az apja lehajolt mellé, és valamit mutatott. Széles,
erő s keze végtelen gyengédséggel érintette meg, védő n ö lelte á t a lá nya há tá t.
Leigh lélegzete ismét megakadt a torká n. Ez épp oly gyö nyö rű lá tvá ny volt, mint a
keringő delfinek, épp oly természetes és elemi erejű . Tö bbszö r lá tta má r, hogy Daniel
olyan kö nnyedén hú z magasra egy ö tszö r-tízes palló t, és forgatja a kalapá csot, mint
ahogy má s férfiak a tollat forgatjá k. Ugyanakkor képes ilyen elképesztő gyengédségre is,
ha a lá nyá ró l van szó .
Leigh megrá zta a fejét. Daniel szereti a gyerekét, ennyi az egész. É s itt van ő , aki ettő l a
lá tvá nytó l ú gy elolvad, mint a má lyvacukrok, amelyeket meg akarnak pirítani. Kordá ban
kell tartania az érzelmeit. Nem hagyhatja, hogy Daniel Gregory ilyen hatá ssal legyen rá .
Daniel nyilvá n befejezte a kagyló nézést, mert felegyenesedett, kö rü lpillantott és
mosolygott. Kezét nyú jtotta Leigh-nek.
– Jö jjö n, kis lajhá r! Komolyan á t kell fésü lnü nk a partot, vagy elfelejtette?
– Nem fogok lemaradni. – Leigh hangja egy á rnyalatnyit elfulladt, amikor kezét a
férfiéba tette. – Maguk ketten azok, akik folyton lecö vekelnek, hogy megnézzenek
valamit. – Megrá zta a fejét. – Nem értem. Olyan dolgokat is észrevesznek, amelyeket én
meg sem lá tok.
– Ez csupá n attó l fü gg, hogy tudja-e az ember, mit keressen – vont vá llat a férfi. –
Egész életemet az ó ceá n partjá n tö ltö ttem. Azt hiszem, egyszerű en automatikusan
meglá tok dolgokat.
– A szigeten nő tt fel?
– Itt? Nem. – Daniel arca tartó zkodó volt. Leigh egy pillanatig azt hitte, hogy kitette a
„Belépni tilos!" tá blá t, de Daniel folytatta. – Egy á r-apá ly sú jtotta kis faluban nő ttem fel,
innen északra, egy olyan apró cska szigeten, hogy nyilvá n nem is hallott ró la. A papá m
halá sz volt. Má r amikor jó zan volt.
– Sajná lom. – A férfi hangjá bó l á radó keserű ség megriasztotta Leigh-t. – Nem akartam
olyan témá t felvetni, amelyrő l nem szívesen beszél.
Kezü k még mindig ö sszekapcsoló dott, lépéseik ü temére ló bá ltá k kettejü k kö zö tt.
– Nincs benne titok, azt hiszem. É n voltam a legidő sebb. Négy kisebb testvérrel.
Amennyire visszanyú lik az emlékezetem, Mamá t egyszerű en… legyő zte az élet.
Ó riá si fá jdalom rejtő zö tt a halkan kiejtett szavak mö gö tt. Leigh megérezte. A sorok
kö zt is tudott olvasni.
– Tehá t megpró bá lta pó tolni testvéreinek a szü leiket.
– Igen, azt hiszem. – Daniel Sarah-n tartotta a szemét. – Nem lett volna szabad ilyen
ó riá si felelő sséget vá llalnom. Má ra szétszó ró dtak. Nem jelentkeznek, talá n ha egyszer
egy évben.
– É s a szü lei?
– Mindketten meghaltak. – Hangja nem vá ltozott, de ujjai, talá n ö nkéntelenü l,
szorosabbra fonó dtak a lá ny kezén.
64/121
Fá jdalom és bű ntudat. Talá n sajá t tapasztalata kö nnyítette meg Leigh-nek, hogy

felismerje ezeket az érzéseket. Szíve megsajdult a komoly, felelő sségteljes kisfiú
gondolatá ra, aki, semmi kétség, felá ldozta gyerekkorá t, hogy megpró bá lja felnevelni
testvéreit.
– Még csak gyerek volt. Nem hibá ztathatja magá t má s kudarcá ért.
– Talá n nem. De biztosan hibá ztathatom magamat, ha nem teszek meg minden tő lem
telhető t Sarah-ért.
Itt lett volna talá n az alkalom, hogy megbeszéljék, mi igazá n jó Sarah-nak, de Leigh
nem tudta megragadni. Daniel épp most nyílt meg szá má ra ú gy, ahogyan sohasem hitte,
hogy meg fog. Azok utá n, amiket éppen most mesélt el neki, hogyan mondhatna bá rmit
is, amit a férfi szü lő i gondoskodá sa kritiká jaként foghatna fel?
Sarah megá llt, rá mutatott valamire a homokban, és az alkalom, ha egyá ltalá n létezett,
elszá llt. Daniel elengedte Leigh kezét, és á tgá zolt a lá nyá hoz. Amikor Leigh odaért
hozzá juk, a férfi éppen a homokbó l á sott ki valamit nagy gonddal.
– Nézd, Sarah! – Leö blítette egy kis hullá mban, és a lá nya felé nyú jtotta. – Nézd meg
ezt a csigá t!
Sarah mindkét kezével megragadta a tengeri csigá t, arcocská já n á mulat tü krö ző dö tt.
A csigá nak durva, viharvert volt a héja, de belü l szivá rvá nyos, gyö ngyhá zhoz hasonló
ró zsaszínben já tszott, és olyan selymes volt, mint a szatén.
– Ó , Sarah, de hiszen ez gyö nyö rű ! – Leigh letérdelt a kislá ny mellé, aztá n felpillantott
Danielre. – Mi ez?
– Kü rtcsiga. – Daniel végigfuttatta ujjait a csiga végén lévő legö mbö lyített dudorokon.
– Hullá mos kü rtcsiga, hogy pontos legyek. A Karib-tengerben lehet talá lni ehhez
hasonló kat.
– Nagyon szép. – Leigh ö sszefogta Sarah ujjait a csiga kö rü l. – Kiteheted a polcodra.
Sarah egy pillanatig simogatta a csigá t, aztá n megrá zta a fejét. Mosolyogva á tnyú jtotta
Leigh-nek.
Daniel vigyorogva beleborzolt a lá nya hajá ba.
– Ú gy lá tszik, Sarah pontosan tudja, mit akar tenni a zsá kmá nyá val.
– Sarah, kicsikém. – Leigh megsimogatta a gyerek arcá t. – Biztos vagy benne? Nem
akarod megtartani?
Sarah ú jra megrá zta a fejét, és megpaskolta Leigh kezét.
– Tied – mondta.
– Kö szö nö m! – Leigh érezte, hogy feltolulnak a kö nnyei. Ö lelésre tá rta a karjá t, és
Sarah belesétá lt. – Kö szö nö m, Sarah!
Kis karok fonó dtak a nyaká ra, puha arcocska nyomó dott az ö véhez. Megfogadta
magá nak, hogy ez alkalommal nem fog érzelmileg is belekeveredni a dologba…
megígérte magá nak, hogy nem nyitja meg a szívét. Csak á ltatta magá t; most má r tudta.
Lesz, ahogy lesz, de má r tú l késő . Má r megszerette Sarah-t. Bá rmi tö rténik is,
segítenie kell neki. É s ez azt jelenti, hogy nem szá mít, milyen á ron, de rá kell vezetnie
Danielt, hogy rosszat tesz a lá nyá nak, ha elkü ldi egy tá voli iskolá ba.
Daniel lassan forgatta a botot, és figyelte, hogyan kezd sisteregni a hot dog. Szerette
volna, ha tö kéletesen sikerü l. Leigh-re és Sarah-ra pillantott, a tű z fénye tá ncolt arcukon.
Szerette volna, ha ezen az estén minden tö kéletesen sikerü l.
Leigh kivett egy zsemlét a kosá rbó l, amelyet Joe adott velü k.
– Mivel szereti Sarah a hot dogot?
– Mustá rral. É pp ú gy, mint a papá ja.
65/121
– Ú gy kapjá k. – Leigh odanyú jtotta a zsemlét, és Daniel rá csú sztatta a hot dogot a
botró l. – Tessék, Sarah. – Leigh rá nyomta a mustá rt. – Egy tö kéletes hot dog.
Sarah ó vatosan elvette tő le, beleharapott, és elmosolyodott. Apjá ra nézett mustá rral
ö sszekent pofijá val, és a férfi szíve nagyot dobbant. Az ő kis Sarah-ja gondtalan, kicsit
maszatos, és boldog… Tö bb volt ez, mint amit remélni mert, amikor a lá nya idejö tt, hogy
vele éljen. É s mindezt egy véletlen tengerparti talá lkozá snak kö szö nheti:
– É s maga? – kérdezte Leigh. – Nem kér egyet?
Rá szú rta a hot dogot a botra, amelyet a férfi metszett le szá má ra, és a tű z fö lé tartotta.
– Egyet? – hú zta fel Daniel a szemö ldö két, és a csomagért nyú lt. – Megeszek én kettő t
vagy há rmat is.
– Jobb lenne, ha hagyna egy kis helyet a má lyvacukroknak, hiszen annyira vá gyott
rá juk. A nagyobbik zacskó val vettem.
– Csak ne aggó djon emiatt! Fogadok, hogy amit én nem eszem meg, megeszi majd
Sarah.
Sarah rá mosolygott, mintha értené, amit mond, aztá n hirtelen ö sszerá ncolta a
homloká t, és a karjá ra csapott.
– Juj! – Leigh is a karjá t dö rzsö lte. – Lehet, hogy nem volt éppen remek ö tlet kint lenni
ilyenkor este.
– A lá thatatlan mittudoménmik tá madá sa. – Daniel vigyorgott, és a rovarriasztó ért
nyú lt, amelyet indulá s elő tt dugott a kosá rba. – Ná lam van az igazi megoldá s. Gyere ide,
Sarah!
A kislá ny letette hot dogjá t egy papírtá nyérra, és karjá t elő re nyú jtva odaszö kdécselt
hozzá . Apja gyorsan bekente a riasztó val.
– Tessék, ez majd tá vol tartja a bogarakat!
A kislá ny az orrá t rá ncolta, és Leigh elnevette magá t.
– Sarah nem szereti a szagá t, engem azonban nem zavar. Mindent elviselek, csak ne
csípjenek.
Daniel rá pacsmagolt még egy kicsit Sarah boká já ra is, aztá n á tnyú lt, és olajos kezét
végighú zta Leigh karjá n.
A lá ny nevetése hirtelen elcsendesedett. Tekintetü k talá lkozott. Leigh szeme
meglepett volt, kissé ó vatos, és ugyanattó l a rá dö bbenéstő l elkerekedett, amely a férfi
pillantá sá ban is tü krö ző dö tt.
– Taná csos volna egy kicsit a nyaká ra is kenni. – Daniel reszelő snek hallotta sajá t
hangjá t. – Mennél finomabb a bő r, anná l jobb, má r ami ő ket illeti.
Keze a lá ny bá rsonyos nyaka felé mozdult. Leigh gyorsan elkapta az ü veget.
– Majd én.
Talá n jobb így. Legalá bbis biztonsá gosabb, ha nem is feltétlenü l jobb. Daniel figyelte,
hogyan simítja bő rére Leigh a folyadékot, és ú gy bizsergett a tenyere, mintha az ő keze
végezné a mozdulatokat.
Hóha, hátrébb az agarakkal! Mi tö rtént az elhatá rozá ssal, amelyet Leigh-el
kapcsolatban tett? Le kell hű tenie magá t. Nem szá mít, mennyire lehetetlennek tű nik, de
észnél kell lennie, amikor cselekszik, és ezt most azonnal el is kell kezdenie.
– Jobb? – kérdezte, mikö zben Leigh rá csavarta az ü vegre a tető t.
Leigh megszagolta a karjá t.
– Rettenetesen bü dö s lehetek, de amíg a bogarak is így gondoljá k, nincs semmi baj.
Daniel vigyorgott.
– Nemsoká ra ú gyis olyan szagunk lesz, mintha felfü stö ltek volna bennü nket. – Sarah-
ra nézett, és jelezte szavait. – Kérsz még egy hot dogot, kincsem?
Sarah a fejét rá zta, és vá gyakozva tekintett a má lyvacukros zacskó felé.
66/121
Fél tucat pirított má lyvacukorral késő bb a kislá ny elégedettnek tű nt. Odabú jt Leigh-
hez, és félig csukott szemmel a tü zet bá multa.
A tű z fénykö rén kívü l sö tétség uralkodott. Apá ly volt, és a hullá mok lá gy mormolá ssal
futottak ki a partra. Kiá ltá s szú rta á t a sö tétet, és Daniel érzete, hogy Leigh ö sszerezzen a
vá ratlan hangtó l.
– Csak egy bagoly – jelezte. – Vadá szik a dű nék kö zö tt.
A lá ny megrá zkó dott, és kicsit kö zelebb hú zó dott Danielhez.
– Há tborzongató an hangzik.
– A part egészen má s éjszaka. Rengeteg élő lény jö n elő , amelyekkel a napfü rdő zö k
sohasem talá lkoznak.
– Sehol a vilá gon nem lá t az ember ilyen csillagokat, igaz? – kérdezte Leigh
há trahajtott fejjel.
Daniel a lá ny nyaká nak selymes vonalá t tanulmá nyozta. Aztá n vonakodva kö vette
tekintete irá nyá t.
– Vá rosban nem, az egyszer biztos.
A mennyek baldachinja lá tó hatá rtó l lá tó hatá rig beborította a tá jat.
– Amikor a mennyekre tekintek, a Te ujjaidnak teremtésére, a holdra és a csillagokra,
amelyeket Te alkottá l… – Leigh hangja lá gyan csengett. – Ez az egyik kedvenc versem.
– Hogy van a jelbeszédben a csillag?
A lá ny megmutatta, és Daniel utá nozta mozdulatá t. Sarah, Leigh ö lében, nem figyelt
rá juk.
– Gondolom, ma estére vége a tanó rá knak – szó lalt meg Daniel.
Leigh bó lintott, mikö zben Sarah hajá t simogatta.
– Azt hiszem, épp eleget teljesített egy napra.
Daniel figyelte Leigh-t a lá nyá val – a gyengédségét, a melegségét –, és a lá tvá ny nem
vá rt dolgokat mű velt vele. Szinte má r kívá nta, bá rcsak tudna még mindig hinni a
szerelemben, a bizalomban és a boldog végkifejletben.
– Ez az első k estéje volt – mondta kö nnyedén, mert nem bízott magá ban eléggé ahhoz,
hogy bá rmilyen komoly dolgot szó ba hozzon. – Lá nyom első hot dog sü tése, első
tá bortü ze.
Tekintetü k talá lkozott, amikor Leigh Sarah feje fö lö tt a férfira pillantott.
– Nem gondolja, hogy az anyja bá rmi ehhez hasonló t csiná lt volna vele?
– Ashley soha nem szerette a szabadlevegő s programokat. – Daniel megpiszká lta a
tü zet. – Nem hiszem, hogy ez megvá ltozott volna, miutá n elment innen.
– Nem tudtak… – Leigh hangja lá gy, tétova volt. – Nos, nem ú gy hangzik, mintha
maguk ketten tú l jó l illettek volna egymá shoz.
– Ezt nyugodtan elmondhatja. – Daniel ú jra megpiszká lta a tü zet; szikrá k szá lltak az
égre, tá ncoltak a sö tétség bá rsonya elő tt, leképezték a fö lö ttü k elterü lő csillagos
végtelent. – Tulajdonképpen ez enyhe kifejezés. Nem vette észre, milyen gyakran
vá lasztanak az emberek olyan tá rsat, aki egyá ltalá n nem illik hozzá juk?
Leigh a homloká t rá ncolta.
Talá n az ő vilá gá ban ez má sképpen tö rténik. Talá n Leigh nem vét ilyen hibá kat.
– Azt hiszem, ez így van – mondta a lá ny lassan. – Legalá bbis… nos, én já rtam olyan
férfiakkal, akik nem illettek hozzá m. De á ltalá ban elég hamar rá jö ttem erre. Egyszer
odá ig jutottam, hogy egyikü ket haza is vittem bemutatni. – Mosolya megrezzent. –
Szü leim udvariasak voltak, de Jamie olyan megjegyzéseket tett rá , amelyek
felbő szítettek. De el is gondolkoztattak.
– Szerencséje volt. – Daniel nem akart visszakanyarodni a há zassá gá hoz. Nem akarta
elmagyará zni Leigh-nek, hogyan kö vethetett el ekkora szarvashibá t egy olyan
67/121
kérdésben, amelyet élete legfontosabb lépésének tekintett. – Na, és mi a helyzet azokkal

az udvarló kkal? Van kö ztü k komoly?
Most Leigh-en volt a sor, hogy megpiszká lja a tü zet.
– Nem, egy ideje nincs. Azt hiszem, tulajdonképpen egyikü k sem volt komoly. Csak az
adott pillanatban éreztem ú gy.
– Egyetlenegy sem?
– Gondolom, ez a szoká sos tö rténet. Soha nem talá ltam meg az igazit. Azt szerettem
volna… – Hangja elú szott.
Daniel ú gy érezte, hallania kell, mi lett volna a mondat má sodik fele.
– Mit szeretett volna, Leigh?
A lá ny lemosolygott Sarah-ra, aki, fejét Leigh lá bá n nyugtatva, elaludt.
– Azt, ami Jamie-nek megvan, azt hiszem. Valamit, ami egy egész életre szó l. Ö rö kre.
Gyerekeket. Amikor elmondom azokat a fogadalmakat… – Elhallgatott, és a férfi lá tta,
hogy krémfehér bő re alatt arcá ba szö kik a vér.
– Komolyan fogja ő ket gondolni. – Daniel a homloká t rá ncolta. – É n is azt hittem, hogy
komolyan gondolom. Talá n tévedtem. Vagy talá n Ashley tévedett. – Egyenesen visszatért
a témá hoz, amelyet szeretett volna elkerü lni. – Vagy talá n ami ö sszefű zö tt bennü nket,
nem volt elég erő s ahhoz, hogy kiá llja a nehézségek pró bá já t. – Felmarkolt egy kis
homokot, és hagyta, hogy kiperegjen az ujjai kö zt. – Nincs errő l valami a Bibliá ban? Hogy
a há zadat homokra építed? Talá n ezt tettü k.
Leigh megfogta a kezét.
– Sajná lom. Nem akartam fá jdalmas emlékeket felkavarni.
– Nem maga tette. É n tettem. – A lá ny arca, amelyen tü krö ző dö tt a tű z fénye,
ellená llhatatlanul vonzotta Daniel kezét. – Van magá ban valami, Leigh. Olyan dolgokat
mondok el magá nak, amelyekrő l egy á rva léleknek sem beszéltem.
Ujjai megérintették a lá ny nyaká nak ívét, és Leigh bő re olyan sima és selymes volt,
mint a csiga belseje, amelyet a parton talá ltak. Veszély, jelzett egy kis hang a férfi
lelkében, de nem figyelt rá . Végigfuttatta egyik ujjá t Leigh á lla vonalá n, és maga felé
billentette a lá ny fejét.
Leigh bő re kipirult, szeme elsö tétedett. Egyik kezét Daniel karjá ra tette. Hogy ellö kje
magá tó l? Nem, hogy kö zelebb hú zza.
– Leigh. – A férfi hangja suttogá sba fulladt.
Leigh ajka szétnyílt. Talá n mondani akart valamit, de Daniel szá ja lezá rta, mielő tt
megszó lalhatott volna.
Oly édes volt az íze, oly csodá latosan édes. Daniel kö zelebb hú zta magá hoz a lá nyt.
Leigh keze megérintette az arcá t, kö nnyedén, mint egy lepkeszá rny, ciró gatta a bő rét.
Daniel eltépte szá já t a lá nyétó l, vére a fü lében dobolt. Lassíts. Csak nyugalom.
Megcsó kolta a gö drö cskét Leigh szá ja sarká ban, aztá n ú jra megtalá lta az ajká t.
Sarah megmozdult. Leigh elhú zó dott, zö ld szeme hatalmasra tá gult. Danielnek erő vel
kellett elszakítania tekintetét a lá ny puha ajká tó l. Vá llat vont, egy kicsit bá natosan.
– Nem á llt szá ndékomban így viselkedni. De ha azt vá rja, hogy sajná ljam, vá rhat
ítéletnapig.
– Nem. – Mosoly reszketett Leigh ajká n. – Nem. – A szó n elakadt a lélegzete. – É n sem
sajná lom. – Lenézett Sarah-ra. – De azt hiszem, ideje, hogy véget vessü nk az estének.
Daniel engedte, hogy keze még egyszer kö nnyedén végiglebbenjen a lá ny arcá n, és
egy hajfü rtö t a fü le mö gé simítson.
– Azt hiszem, igaza van.
68/121
Leigh ö sszecsomagolta a piknikkosarat, és csodá lkozott, hogy nem reszket a keze. Ú gy

érezte, mintha egész belseje rá zkó dna. Mintha egész vilá ga kibillent volna egy kissé a
tengelyébő l.
Egy csó k volt, ennyi az egész. Jó , tö bb csó k. Nem feltétlenü l kell jelentenie valamit,
kivéve, hogy Daniel vonzó dik hozzá . Egyá ltalá n semmit nem kell jelentenie.
Akkor meg miért nem tudja elnyomni az ajká t felfelé gö rbítő mosolyt, a fejében daloló
hangokat?
– Fá radt vagy, kincsem? – Daniel segített Sarah-nak talpra á llni. – Ideje, hogy
bemenjü nk.
– Maga vigye ő t. É n boldogulok a tö bbivel.
Leigh felnyalá bolta a kosarat és a takaró t, aztá n bekapcsolta a zseblá mpá já t.
– Hagyja, hogy legalá bb a takaró t vigyem. – A férfi elvette tő le a pokró cot, és kö zben
ujjai egy pillanatra megpihentek Leigh karjá n. Aztá n elfordult, hogy karjá ba vegye Sarah-
t. – Indulá s.
A lá ny azt hitte, hogy Daniel elő tte fog menni az ö svényen. Ehelyett á tvetette vá llá n a
takaró t. Ujjai kö rbefontá k a lá ny csukló já t, segítettek egyenesen tartani a zseblá mpá t.
Leigh érezte, hogyan ver a pulzusa a férfi tenyerében.
Hiba volt ez? Nem tudta. Csak azt tudta, hogy boldogabb, mint hosszú idő ó ta
bá rmikor. Biztos, hogy nem lehet rossz, ami ekkora boldogsá got okoz.
A fá k eltakartá k a holdat, az ö svény koromsö tét volt. Daniel, biztos kézzel Leigh
csukló já n, vezette ő t a zseblá mpa apró fénysugara mentén, amely épp csak annyit
mutatott az ö svénybő l, hogy folytathassá k ú tjukat.
Elérték a há zat, és elindultak felfelé a lépcső n, a verandá ró l kiszű rő dő fény kö rébe.
Daniel, mikö zben kinyitotta az ajtó t, lemosolygott a lá nyra, és ú gy tű nt, szemébő l ígéret
sugá rzik.
Belépett a hallba, és fö ldbe gyö kerezett a lá ba. Leigh is megá llt, és torká n akadt a
levegő .
Egy nő á llt a nappaliszoba ajtajá ban, mindkét kezével az ajtó félfá nak tá maszkodva.
Sö tétvö rö s haja fü rtö kben keretezte arcá t, és a vá llá ra omlott. Leigh ú gy érzete, hogy az
elő szoba megfordul vele.
69/121
10. FEJEZET
Természetesen nem Ashley á llt elő ttü k. A vilá g helyre billent. A hasonló sá g a
fényképhez csupá n az volt, ami – puszta hasonló sá g.
Sarah lecsú szott Daniel karjá bó l, és a nő felé szaladt. Leigh hallotta, hogy a férfi nagy
lélegzetet vesz.
– Judith. Há t itt vagy. – Nem ú gy hangzott, mintha kü lö nö sképp ö rü lne a
viszontlá tá snak.
Tehá t ez Judith, a só gornő je… a nő , aki sokat á tvá llalt Sarah nevelésébő l. A nő , aki nem
akarta kitenni Sarah-t má s gyerekek tá rsasá gá nak.
Leigh érezte, hogy egyre feszü ltebbé vá lik, és csak nehezen tudott mély levegő t venni.
Nem szabad, hogy feltételezésekbe bocsá tkozzék Judith-tal kapcsolatban, pusztá n
néhá ny elejtett megjegyzés alapjá n. Ez nem volna tisztességes.
– É des, kicsi babá m! – Judith karjá ba vette Sarah-t, csó kolgatta, simogatta a kislá nyt. –
Az én édes kicsi babá m. Annyira hiá nyoztá l.
Daniel letette a kezében lévő holmikat, aztá n elvette Leigh-tő l a kosarat, és a hallban
lévő asztalra á llította. Arca megfeszü lt, és szá ja szegletében rá ngató zott egy kis izom.
Leigh azon kapta magá t, hogy ajka hatá rozott vonalá t tanulmá nyozza, visszaemlékezve…
Elrá ngatta gondolatait a képtő l.
– Megleptél minket. – Daniel hangja szá ndékoltan semlegesnek tű nt. – Miért nem
értesítettél, hogy jö ssz?
– Nem akartam, hogy nagy ü gyet csiná lj belő le. Tudom, mennyire elfoglalt vagy
mostaná ban.
Judith élénk, kutató tekintete Danielrő l Leigh-re vá ndorolt, és Leigh ismét ú gy érzete,
hogy teste megfeszü l.
– Mégis szerettem volna tudni, hogy szá mítsak rá d. Joe elő készíthetett volna neked
egy szobá t.
Daniel odament só gornő jéhez, kicsit tétová zott, aztá n kö nnyű csó kot lehelt az arcá ra.
Leigh-nek az volt a benyomá sa, hogy ez egyikü knek sem okozott tú l nagy ö rö met.
– Ó , má r mindenrő l gondoskodtam. – Judith megfordult, és kö zben Sarah-t még
mindig ú gy dajká lta a karjá ban, mint egy bébit. Besétá lt a nappaliba és leü lt, magá hoz
szorítva a kislá nyt. – Megvetettem magamnak egy á gyat abban a szobá ban, amelyben itt
já rtamkor lakni szoktam. Semmi gondot nem fogok neked okozni. Csupá n ú gy éreztem,
hogy lá tnom kell az én drá ga kisbabá mat.
Szó val Judith azt tervezi, hogy a há zban fog lakni. Nos, ez persze érthető . Végü l is
csalá dtag, és Daniel vendégszobá i ü resen á llnak. Leigh elhá rított egy késszú rá st… Mi volt
ez? Féltékenység? Rossz elő érzet?
A nappaliszoba ajtajá ban téblá bolt, nem tudvá n, mitévő legyen. Miért nem vette
Daniel a fá radsá got, hogy bemutassa? Csak nem vá lt hirtelen lá thatatlanná ?
A férfi, mintha olvasott volna gondolataiban, kö nnyedén megérintette a vá llá t.
– Judith, szeretném bemutatni neked Leigh Christophert. Ő vigyá z most Sarah-ra.
– É rtem.
Judith szemö ldö ke felszaladt, szeme a lá nyt méregette, akinek felrémlett, milyen kép
fogadhatta, amikor ő k há rman beléptek az ajtó n: Daniel fogta a kezét.
– Ö rü lö k, hogy megismerhetem, Leigh.
Leigh valami udvarias vá laszt mormogott, azon tű nő dve, mennyire komolyan
gondolhatja Judith ezeket a szavakat. Danielhez fordult.
– Szeretné, ha lefektetném Sarah-t, hogy elbeszélgethessen a vendégével?
70/121
– Semmiképpen – szó lalt meg Judith, mielő tt még Daniel vá laszolhatott volna. – Alig
vá rom, hogy magam tehessem á gyba. Ugye nem szeretne megfosztani ettő l az ö rö mtő l?
Leigh erre nem sokat szó lhatott.
– A vilá gért sem, ha való ban ezt szeretné.
– Ezt szeretném. – Judith megsimogatta Sarah hajá t. – Daniel, mi a csudá t mű veltél?
Mi tö rtént Sarah hajá val?
– Levá gattam. – Daniel bosszú s volt. – Sokkal praktikusabb, és Sarah-nak nagyon
tetszik.
Judith pillantá sa Danielrő l ismét Leigh-re vető dö tt, és a lá nynak olyan érzése tá madt,
hogy véleményt formá l ró la. Aztá n Judith felá llt. Még mindig a karjá ban tartotta Sarah-t.
– Leigh má r biztosan haza készü l, bá r nagyon szívesen elcsevegnék vele.
Ez elég egyértelmű en hangzott. Hatá rozottan nem szívesen lá tott vendég ezen a
csalá di talá lkozó n. Leigh Danielre nézett, de ő Judithot figyelte. A vonzá s Daniel és kö zte,
amelyet a partró l feljö vet érzett, az ígéret, amelyet a férfi szemében lá tott – ú gy
elpá rolgott, mint kö d a napsü tésben.
– Akkor indulok. Holnap talá lkozunk.
– Kikísérem.
Daniel gyorsan megfordult, hogy a lá ny utá n menjen. Megá lltak a verandá n, rá juk
vető dö tt a lá mpa sá rgá n izzó fénye. Daniel ö klét egy oszlopnak tá masztotta, és
kétségbeesett só hajjal kifú jta a levegő t.
– Sajná lom ezt az egészet. Attó l tartok, Judith á t akarja venni az irá nyítá st, má r ami
Sarah-t illeti.
– Semmi baj. – Leigh a lépcső legfelső foká n á lldogá lt, centikre a férfitő l. Csak remélni
tudta, hogy való ban nincs semmi baj, hogy Judith érkezése nem vá ltoztat semmin.
– Nézze, holnap talá lkozunk. – A férfi pillantá sa elidő zö tt Leigh arcá n, az éjszaka zajai
kö rü lvették ő ket. – Kö szö nö m a pikniket. Mindent.
A pillanat nem volt alkalmas arra, hogy Leigh elő á lljon elképzelésével, miszerint
szeretné Sarah-t elvinni egy normá lis iskolá ba. Nyilvá n képtelenség lett volna célt érnie,
amikor egy ú jabb, ennyire szemellenző s személy is van a há zban.
– Jó éjt, Daniel!
A férfi bó lintott, lá tszott, hogy gondolatai messze já rnak.
– Jó éjt, Leigh!
A lá ny beszá llt a kocsijá ba, és figyelte, amint Daniel mö gö tt becsukó dik az ajtó , és ő t
kizá rja. Bekapcsolta a motort.
Légy józan, sü rgette lelkének egy része. Nem vá rhattad, hogy az a pillanatnyi kö zelség
Daniellel tú lélje a só gornő megjelenését.
Ezen kívü l mit tehet még tö nkre Judith lá togatá sa? Az a kevés, amit Judith Sarah-val
kapcsolatos nézeteirő l hallott, aggodalommal tö ltö tte el Leigh-t.
Hirtelen két ő z bukkant fel fényszó ró ja sugará ban, és Leigh megá llt, a
kormá nykereket markolva, amíg á tszö kelltek a keskeny ú ton, és beugrottak a fenyő fá k
kö zé.
Egy dolog biztos. Leigh a gá zra taposott. Nem szabad megengednie, hogy Judith
beavatkozzon Sarah fejlő désébe. Tapintatos, udvarias és szakszerű lesz, de meg fogja
akadá lyozni, hogy ez megtö rténhessen… valahogy.
Amikor Leigh má snap odaért a há zhoz, Danielt nem talá lta otthon. Bizonygatta
magá nak, hogy nem azért jö tt, hogy a férfit lá ssa, és felment Sarah szobá já ba.
– Gyere, kisbabá m! Egy perc, és fel leszel ö ltö ztetve.
71/121
Leigh má r azelő tt hallotta Judith hangjá t, hogy elérte volna a szobá t. Baljó s elő érzettel
á llt meg az ajtó ban.
Sarah az á gyon ü lt, és tétlenü l tű rte, hogy nagynénje bedugja karjá t a blú za ujjá ba.
Leigh ö sszeszorította a fogá t, elszá molt tízig, és emlékeztette magá t, hogy Sarah
nagynénjével nem szá llhat csatá ba. Vagy legalá bbis nem ajá nlatos csatá ba szá llnia.
– Jó reggelt! – Mosolygott, és jelbeszéddel kísérte szavait. – Jó l aludtá l?
Sarah bó lintott, de nem jelzett vissza. Kinyú jtotta a lá bá t, és Judith rá adta a zoknit.
A reggeli fényben a Judith és nő vére kö zti hasonló sá g elhalvá nyult, szinte el is tű nt.
Judith arcvoná sai erő sebbek voltak, mint Ashley-é, és a széles arccsontok és finom szem
és szá j kö rü li rá ncok csak hangsú lyoztá k ő ket. Judith befejezte Sarah ö ltö ztetését, aztá n
Leigh-hez fordult. Kihú zta a vá llá t, mintha ö sszecsapá sra készü lne.
– Tudja, igazá n nem fontos, hogy ma itt maradjon. Sarah-nak nincs szü ksége
gyereklá nyra, amikor én is itt vagyok.
Leigh nem szá mított ilyen kemény tá madá sra, és jéggé dermedt. Azt mondta volna
Daniel, hogy ő – gyereklá ny? Vagy Judith így magyará zta a helyzetet? Ezt legalá bb
tisztá zhatja.
– Attó l tartok, hogy itt valami félreértés lehet. É n nem Sarah gyereklá nya vagyok.
Hanem a taná ra. Daniel nem mondta ö nnek?
Judith kezébe vette a kefét, és kefélni kezdte Sarah hajá t.
– Mondott valamit ró la. – Kihívó tekintettel pillantott Leigh-re. – De ez nyilvá n nem
jelenti azt, hogy Sarah-nak nem lehet egy szabadnapja, amelyet velem tö lt?
– Há t persze, hogy nem. Magá tó l értető dik, hogy szeretnének együ tt lenni.
Leigh-ben feltá madt a lelkiismeret. Judith szereti Sarah-t, és vele akarja tö lteni az idő t.
A tény, hogy ő nem helyesli a mó dszereket, amelyekkel Judith kimutatja a szeretetét,
való já ban mit sem szá mít.
– Van egy ö tletem. – Talá n létezik olyan kompromisszum, amely mindkettő jü knek
megfelel. – Csatlakozzon hozzá nk a mai foglalkozá sokon. Sarah biztosan ö rü lne neki.
Judith ú gy nézett, mint aki vitatkozni szeretne, de aztá n csak vá llat vont.
– Rendben van. Tegyü k ezt!
Leigh délutá nra má r ú gy érezte, hogy való színű leg ez volt élete legrosszabb ö tlete.
Judith részt vett a foglalkozá sokon, ez igaz. Sajná latos mó don azonban ez azt jelentette,
hogy mindent megcsiná lt Sarah helyett.
Amikor festettek, ő vezette az ecsetet Sarah kezében, és sipá kolt minden kiö mlö tt
festékcsepp miatt. Amikor Leigh elő vette a képes ká rtyá kat, azt hajtogatta, hogy Sarah
még kicsi ahhoz, hogy megértse ő ket. Amikor Leigh azt javasolta, hogy tegyenek egy
sétá t a partra, ellená llt, mondvá n, hogy tú l nagy a hő ség, és Sarah-nak alvá sra van
szü ksége.
De mindennél rosszabb volt a hatá s, amelyet Sarah-ra gyakorolt. Judith jelenlétében
Sarah ismét bébiként viselkedett, tétlenü l tű rte, hogy nagynénje mindent elvégezzen
helyette. Nem pró bá lt beszélni, nem tett semmiféle erő feszítést, még a kismacská já val
sem akart já tszani. Ehelyett visszatért a babá hoz és a bö lcső hö z, ú jra, meg ú jra
elismételte ugyanazokat a mozdulatokat, mikö zben Judith majomszeretettel csü ggö tt
rajta.
Leigh végü l megkereste Joe-t. A konyhá ban talá lt rá .
– Meddig marad?
Tudta, hogy Joe pontosan érteni fogja, kirő l beszél.
Az ö reg vá llat vont, és ö sszerá ncolt szemmel nézte a tésztá t, amelyet éppen kisodort.
– Nem tudom. Senki nem mond nekem semmit.
72/121
– Azért, mert anélkü l is mindig mindent tud. – Leigh rá kö nyö kö lt Joe mellett a
konyhapultra, és elcsent egy darabka tésztá t. – Rajta, mi a legjobb tippje?
– Rengeteg ruhá t hozott – mondta Joe gyá szos hangon. – Feltételezem, hogy nem ó hajt
a kö zeljö vő ben hazamenni.
– Ez… nem jó hír. – A tészta megkeseredett a lá ny szá já ban. – Persze tudom, hogy
Sarah nagynénje. É s szereti a kislá nyt.
Joe nagy csattaná ssal letette sodró fá já t.
– Talá n. De nincs rá jó hatá ssal. – Leigh-re nézett. – Valakinek tennie kellene valamit.
– Mégpedig? – Leigh gyanította, hogy ő lenne az a valaki, akire az ö reg gondolt.
Joe vá llat vont.
– Daniel lent van a jachtkikö tő ben, a hajó t készíti fel, hogy kifuthasson vele.
Gondolom, ha valaki lemenne oda, az jó hely volna egy magá nbeszélgetésre.
– Szép kis bű npá rtoló maga, ugye tudja? – mosolygott az ö regre Leigh.
– De jogosan, és ez olyan biztos, mint hogy sü t a nap – vigyorgott vissza Joe.
Talá n tényleg így van.
– Rajta tartaná a szemét itt a dolgokon?
– De még mennyire!
Rendben. Lemegy a jachtkikö tő be, és megejti azt a magá nbeszélgetést Daniellel.
Elmondja neki az aggodalmait arró l, milyen hatá ssal van Judith Sarah-ra.
Leigh nem tö rő dö tt a gyomrá t ö sszerá ntó érzéssel. Még arra is engedélyt fog kérni a
férfitő l, hogy Sarah részt vehessen a programban Meggie és Mark iskolá já ban. Meg tudja
ő t nyerni; biztos, hogy meg tudja. Csupá n arró l kell meggyő znie, hogy Sarah-nak ez a
legjobb.
Ezt ismételgette magá nak, amíg lehajtott a jachtkikö tő be, a szigetet majdnem
kettészelő Koponya-ö bö lbe. Josh ugyanabban a kikö tő ben tartotta hajó já t, ú gyhogy
pontosan tudta, hová kell mennie.
A napnak ebben a szaká ban a legtö bb halá szhajó kint volt a vízen. Végigsétá lt a
kikö tő n, és megnézett minden hajó á llá st, amíg végü l az egyik hajó n mozgá st észlelt.
Daniel.
– Hahó !
A férfi felnézett, kezével á rnyékolta tekintetét a naptó l.
– Leigh. – Szeme tá gra nyílt a rémü lettő l. – Valami baj van?
– Nem, egyá ltalá n nincs. – Gondolhatta volna, hogy vá ratlan lá togatá sá tó l Daniel erre
a kö vetkeztetésre jut. – Sarah jó l van. Csak beszélni akartam magá val, és Joe mondta,
hogy itt talá lom.
Daniel bó lintott, voná sai kisimultak.
– Két horgá sz jö n a fogadó ba néhá ny nap mú lva, ú gyhogy elő kell készítenem a hajó t.
– Kinyú jtotta kezét. – Jö jjö n fel a fedélzetre. Má r majdnem kész vagyok.
Daniel szorosan fogta Leigh kezét, amíg a lá ny bemá szott a hajó ba, és pró bá lt nem
tudomá st venni a hatá sró l, amelyet a férfi kö zelsége tett rá . Kö rü lnézett.
– Olyan, mint Josh hajó ja, nem?
– Az ö vé egy kicsit nagyobb. – Daniel a korlá ton nyugtatta kezét, és a birtoklá s
ö rö mével simogatta já rmű vét, aká r ha élne. – Ez huszonegy lá b hosszú . Nagyobb nem
kell a csoportoknak, amelyeket kiviszek a vízre, viszont ahhoz elég kicsi, hogy egymagam
is elboldoguljak vele. – A vezérlő pult mö gö tt á lló forgó szék felé intett. – Ü ljö n le, amíg
berakom ezt a fogaskereket, aztá n beszélgethetü nk.
Leigh figyelte, milyen ü gyesen mozog a hajó n, fü rgén és hozzá értéssel. A Delfinen
minden rendes, tiszta és ragyogó volt. Josh á llította, hogy rengeteget meg lehet tudni
73/121
valakirő l, ha az ember megnézi, hogyan tartja a hajó já t. Ezzel a mércével mérve Daniel
magas pontszá mot ért el.
– Rendben van, készen vagyok. – Daniel a lá nyra nézett, és szemébe melegség
kö ltö zö tt. – Tudja mit? Vigyü k ki a hajó t egy ú tra, ha nem siet. Biztos akarok lenni, hogy
minden tö kéletesen mű kö dik.
Leigh felhú zta szemö ldö két.
– Majdnem ú gy hangzik, mintha ü rü gyet keresne.
– Bevallom, nem tú lsá gosan vá gyom arra, hogy visszamenjek a há zba. – Vigyorgott. –
Judith soha nem volt nagy véleménnyel ró lam, és ez meglá tszik. Néha kiü tést kapok tő le.
Leigh arra gondolt, hogy talá n nem kellene elló gnia, de azért el fog…
– Csodá san hangzik. É n majd kezelem a kö teleket.
Daniel felvett egy pó ló t, és elfoglalta helyét a vezérlő pultná l. A lá ny érezte, hogy
figyeli, mikö zben ő a kö teleket oldja ki.
– Josh adott tengerészó rá kat magá nak?
Leigh mosolygott.
– Mark és Meggie. Megalá zó , ha az ember rá jö n, hogy apró gyerekek sokkal tö bbet
tudnak, mint ő .
– Az a két srá c egész életét hajó kon tö ltö tte. – Daniel kö nnyedén eltolta a Delfint a
dokktó l. – Talá n Sarah-t is kivihetném egyszer. Még soha nem gondoltam rá .
– Remek ö tlet.
Leigh visszajö tt, hogy Daniel mellé á lljon. Becsurogtak az ö bö lbe, és a hajó , ahogy
elkapta az á ramlat, életre kelt, ugrá ndozott a hullá mokon. A lá ny megkapaszkodott a
vezérlő pult szélében. A szél ö sszeborzolta hajá t, és tü deje megtelt só s levegő vel.
– Csodá latos nap. – Daniel integetett egy visszatérő hajó nak, mikö zben lassan
siklottak kifelé a „Farhullámban haladni tilos!" zó ná ban.
– Csodá latos érzés. – Leigh nagy levegő t vett. – Olyan, mint amikor hirtelen… szabad
lesz az ember.
A férfi bó lintott. Egy barna peliká nt nézett, amint lebukott egy halért.
– Szabad. Szép megfogalmazá s. Amikor kint vagyok a hajó n, ú gy érzem, hogy semmi
má sra nem kell gondolnom.
É s tessék, gondolta Leigh, ittlétének egyetlen célja, hogy rá kényszerítse Danielt:
szá lljon szembe valamivel, amivel szembenézni sem szeretet. De há t nem kell ezt ebben
a pillanatban meglépnie. Egy-két percig még élvezheti a helyzetet.
Daniel széles ívben belendítette a hajó t a tengerre kivezető csatorná ba. A hirtelen
rá ntá s hozzá lö kte Leigh-t, odapréselte karja és vá lla sima, kemény izmaihoz.
Mintha meleg burokba kerü lt volna. Szerette volna mindkét karjá t a férfi kö ré fonni,
érezni a nap, a szél és Daniel keverékét. Aztá n megkapaszkodott, és elhú zó dott. Daniel
kinyú lt felé szabad kezével, amellyel nem tartotta a kormá nyt, és ismét magá hoz vonta.
– Gyermek, maga az ő rü letbe kerget. – Hangja mormogá snak hatott a motor zaja alatt.
– Azt hiszem… az érzés kö lcsö nö s. – Leigh hagyta, hogy keze megpihenjen Daniel
vá llá n. – De talá n nem igazá n jó ö tlet.
A férfi nyilvá n hallotta a hangá bó l kicsendü lő bizonytalansá got.
– Tudom. – Kétségbeesett só hajjal fú jta ki a levegő t, és elengedte Leigh-t. – Rendben,
akkor idegenvezető t já tszom, ha ez jobban tetszik. – A balró l elterü lő só s lá p felé
mutatott. – Ott lá tható egy kék gém, amint épp a bevá sá rlá sá t végzi vacsorá ra.
Leigh torka ö sszeszorult a csaló dá stó l. Miért nem lehetnek ő k pusztá n két egymá shoz
vonzó dó ember? Miért nem lehet mindez egyszerű ?
74/121
Mert nem az, emlékeztette a hang a fejében. Nem az. A nyá r végén el fogja hagyni a
szigetet, el fogja hagyni Danielt és Sarah-t. Elveibe nem fér bele egy futó kaland,
fü ggetlenü l attó l, hogy milyen erő sek az érzelmei.
Má rpedig erő sek, nagyon is erő sek. Soha nem talá lkozott még férfival, aki azt a
mélyen sebző vá gyakozá st tudta volna kelteni benne, amelyet Daniel tudott, sö tét szeme
egyetlen pillantá sá val. Á m ez még csak veszélyesebbé tette a dolgot.
Azonkívü l ott van Sarah, és az ő meggyő ző dése, hogy Daniel helytelen terveket
dédelget lá nyá val kapcsolatban. Megzavarná reménybeli eredményeit Sarah-val, ha
viszonyt kezdene az apjá val.
Megkö szö rü lte a torká t.
– Talá n rá térhetnénk arra, amirő l beszélni szerettem volna magá val.
– Hadd talá ljam ki. – Rá ncok keletkeztek a férfi homloká n. – Judith-ró l van szó .
– Részben. Meddig marad?
– Nem tudom. – Daniel á lla megkeményedett. – Ha netá n még emlékszik rá , én meg
sem hívtam. De Sarah nagynénje. – Félig bosszú sá ggal, félig kö nyö rgéssel teli pillantá st
vetett a lá nyra. – Egyszerű en nem kérhetem meg, hogy tá vozzék.
– Megértem. – Leigh ismét lazá n a férfi vá llá ra tette kezét. – Tudom, hogy nehéz. Csak
aggaszt, hogy milyen hatá ssal van Sarah-ra. Ha ott van, Sarah visszavedlik kisbabá vá .
– Judith mindig is így kezelte. – A rá ncok elmélyü ltek Daniel homloká n, és az a pici
izom a szá ja sarká ban rá ngató zni kezdett. – Nem hiszem, hogy valaha is eszébe jutott
volna, mi mindenre képes Sarah. Mint ahogy nekem sem jutott eszembe, amíg maga meg
nem jelent.
Pillantá sa hirtelen olyan á tható vá vá lt, hogy Leigh belepirult.
– É n… – Ha Daniel tová bbra is így nézi, egyá ltalá n nem fog tudni beszélni. Mély
lélegzetet vett. – Csak félek, hogy visszaveti Sarah-t, ha tú l soká ig marad.
A férfi ujjai kö nnyedén doboltak a vezérlő pulton.
– Nézze, adjunk a dolognak egy-két napot. Talá n ha Judith lá tja, hogyan dolgozik
Sarah-val, kezdi majd megérteni. Nem lehet kö nnyű belá tnia, hogy rossz ú ton já rt.
Mostaná ig ő tanította a lá nyomat.
Daniel talá n tú lzottan optimista, má r ami az esélyt illeti, hogy Judith megvá ltozik, de
há t ő mit tehetne? Nem vá rhatja el a férfitő l, hogy megszakítsa só gornő jével a
kapcsolatot.
– Judith miért… – Elhallgatott. Megint magá nterü letre tévedt.
Má r majdnem elérték az ö bö l szá já t. Elő ttü k ott csillogott az ó ceá n ezü stö s végtelene.
Daniel arra ö sszpontosította figyelmét, hogy megfordítsa a hajó t; széles, habos ívet
rajzolt a víz felszínére.
Mikö zben visszafelé tartottak az ö bö lben, a férfi egyenesen elő re bá mult, szemét
ö sszehú zta a napsü tésben.
– Ashley-nek soha nem volt tü relme, hogy megpró bá ljon bá rmit is megtanítani Sarah-
nak. – Hangja színtelen volt, mint legtö bbszö r, amikor a feleségérő l beszélt. – Ne értsen
félre – szerette ő t. Egyszerű en nem pazarolt rá idő t és tü relmet.
De há t nem ez maga a szeretet? Leigh megpró bá lta elnyomni a gondolatot. Nem
bírá lhat valakit, akivel sohasem talá lkozott. Nem értette, mi hajtotta Ashley-t, és nem
volt joga, hogy ítéletet mondjon felette. De a szíve vérzett Sarah-ért.
– Sajná lom. – Ez gyenge vá lasznak tű nt.
Daniel a fejét ingatta, mintha le akarná rá zni magá ró l a bá natot.
– Nézze, megígérem, hogy ha Judith nem tér jobb belá tá sra… vagy nem megy el…
néhá ny napon belü l, akkor beszélek vele.
75/121
Leigh érezte benne a vonakodá st. A legtö bb férfihoz hasonló an, egy jelenet lett volna
talá n a legutolsó dolog a vilá gon, amit bevesz a gyomra.
– De ugye nem fél Judith reakció já tó l? – kérdezte a lá ny kö nnyedén.
– Bű nö s abban, amivel vá doljá k. – Daniel vigyorgott. – Gyá va alak vagyok, ha arró l a
nő rő l van szó .
– Legalá bb elismeri.
A hajó egy nagy halá szhajó farhullá main bukdá csolt, és Leigh megragadta Daniel
vá llá t, hogy megtartsa az egyensú lyá t. Micsoda hiba, gondolta, amikor nem kapott
levegő t a belsejében szétá radó forró sá gtó l.
Daniel á tkarolta, nehogy elessen. Aztá n lassan kö zelebb hú zta magá hoz. A napsü tés, a
víz, a tenger só s illata, a férfibő l á radó melegség és erő – letagló ztá k Leigh érzékeit.
Sarah. Az iskolai terv. Nem szabad elfelejtenie az okot, amiért idejö tt.
Daniel rá nézett, lá tható an megérezte ki nem mondott gondolatait.
– Mi tö rtént?
– Olvas a gondolataimban – rá zta Leigh a fejét.
– Nagyon beszédes az arca. É s becsü letes a szeme. – A férfi karja szorosabbra fonó dott
kö rü lö tte, épp csak egy kicsit. – Nem titoktartá sra való k.
– Van még valami, amirő l szerettem volna beszélni magá val.
– Nem egy ú jabb kismacska, remélem? – só hajtott Daniel.
– Nincs tö bb kismacska. De a dolognak bizonyos értelemben kö ze van Markhoz és
Meggie-hez.
– Szá ndékozik még ma a lényegre térni? – hú zta fel szemö ldö két a férfi.
– Mark és Meggie most félnapos kiegészítő programra já r az elemi iskolá ba. – Vajon
jó l kezdi?
– É s? – Daniel nem hagyta, hogy lassan kö zelítse meg a célt.
– Azt hiszem, talá n jó ö tlet volna, ha egyszer-kétszer Sarah is meglá togatná az iskolá t.
Hogy részt vegyen a programban. Meg tudná …
Leigh hirtelen rá dö bbent, hogy a férfi karja má r nincs a dereká n. Mindkét kezével a
kormá nyt markolta, á lla megfeszü lt.
– Daniel, Sarah meg tudja ezt csiná lni. Ő szintén. Jó t tenne neki. É s ha némi kü lö n
segítséggel képes megá llni a helyét egy normá lis iskolá ban, akkor nem kell elmennie
innen, hogy megfelelő nevelést kapjon.
Tessék, most aztá n minden kibukott belő le. Minden, amit Sarah-val kapcsolatban
gondolt. Talá n nem a legszakszerű bben adta elő , de a szakszerű ség vesztett ü gy volt ott,
ahol Danielrő l és Sarah-ró l volt szó .
Egy véget nem érő pillanatig Daniel nem szó lt semmit. Aztá n megfordult, hogy a
lá nyra nézzen. Arca merev és bosszú s volt.
Leigh-nek ö sszeszorult a szíve. Daniel nem fog hallgatni rá .
76/121
11. FEJEZET
A „Nem!" ott lebegett Daniel ajká n, de valami visszatartotta attó l, hogy ki is mondja.
Má r tö bbszö r adott Leigh-nek ilyen azonnali nem vá laszt, és mindannyiszor kiderü lt,
hogy a lá nynak volt igaza. Most azonban nincs, efelő l biztos volt. Á m egy gyors
visszautasítá sná l tö bbel tartozott neki.
Beléptek az „Alacsony farhullám" zó ná ba, és Daniel lassított. A hirtelen beá llt csend
megkö nnyítette a beszélgetést. A nehézség abban rejlett, meg tudja-e talá lni a megfelelő
szavakat.
Leigh aggodalomtó l elsö tétü lt szemmel figyelte. Lá tszott rajta, hogy vitá ra szá mít.
Daniel bosszú s só hajjal fú jta ki a levegő t.
– Hogyan tudná m elérni, hogy megértse? – És egyetértsen, tette hozzá a kis hang a
fejében. Való já ban ezt szerette volna: Leigh értse meg, és értsen egyet azzal, hogy az ú t,
amelyet lá nya szá má ra kijelö lt, a helyes irá nyba visz.
Leigh mosolygott, arca megnyugodott, amikor rá jö tt, hogy Daniel nem fog
szétrobbanni a dü htő l.
– Csak mondja azt, hogy igen. Meg fogom érteni.
– Leigh. – A férfi bosszú san vizsgá lgatta kezét a kormá nykeréken, és pró bá lt
megfelelő szavakat keresni, szavakat, amelyek meggyő zik a lá nyt. – Tisztá ban vagyok
vele, hogy sokat tud a siket gyerekek oktatá sá ró l.
– Errő l szó lnak a papírok a szobá m falá n. – Leigh hangja kö nnyedén csengett, de a
szeme résen volt.
– Nézze, nem vagyok oda Judith-ért, de jobban ismeri Sarah-t, mint bá rki má s. –
Bű ntudat hasított belé. – Tö bbet volt vele, mint én. É s meg van győ ző dve, hogy Sarah
képtelen volna egy rendes iskolá ban elboldogulni.
– Biztos vagyok benne, hogy Judith rengeteget tett Sarah-ért. – Daniel érzete, hogy a
lá ny gondosan megvá logatja a szavait. – De néha, amikor az ember nagyon kö zelrő l lá t
egy gyereket, nem veszi észre, hogy nő . Vá ltozik.
Sarah megvá ltozott, az apja ezt nem tagadhatta. Megvá ltozott, amió ta Leigh belépett
az életébe. Az életü kbe. De hihetné-e, hogy ez a vá ltozá s elegendő ?
– Nem csak Judith-ró l van szó . Ashley tavaly elvitte Sarah-t valami felmérésre egy
specialistá hoz. Ő ajá nlotta azt az iskolá t. Má rpedig neki tudnia kell.
Ha azt hitte, hogy Leigh meghajol Ashley szakemberének véleménye elő tt, akkor
tévedett; ezt meg tudta á llapítani. É rezte a lá nyban az ellená llá st, érezte, hogy elhá trá l az
érvei elő l.
Mikor tanult meg ilyen vilá gosan olvasni Leigh testében-lelkében? Mikor lett a lá ny
annyira ismerő s, hogy képes megérteni és tolmá csolni zö ld szemének minden
villaná sá t?
– Lehet, hogy az illető az orszá g legnagyobb szaktekintélye, á m akkor is csak egyetlen
személy véleményérő l van szó . – Leigh á lla makacsul megfeszü lt. – Azonkívü l nem
tudhatjuk, hogyan tette fel Ashley az iskolá val kapcsolatos kérdését. Megkérdezte
egyá ltalá n, hogy el tudna-e Sarah boldogulni egy normá lis iskolá ban jeltolmá cs
segítségével?
– Nem tudom. – Leigh olyan kérdésekkel á llt elő , amelyekre Daniel nem is gondolt. –
De azt mondta… – Elhallgatott, felidézte, mit mondott Ashley. Felidézte az asszony
pillantá sá t, és az érzéseket, amelyeket benne keltett.
– Mit? – Leigh hangja megenyhü lt. Kö nnyedén megérintette a férfi csukló já t. – Mit
mondott, Daniel?
77/121
A férfi most arra figyelt, hogy bemanő verezze a hajó t az á llá sba. Amikor elvá rá sai
szerint ki volt kö tve, rá nézett Leigh-re. A kérdést még mindig ott lá tta a lá ny szemében.
A kérdést, amelyre nem akart vá laszolni.
– Kö zö lte, hogy nem teljesítettem a neki tett ígéreteimet. – Igyekezett, hogy a hangja
szá razon csengjen, mintha mit sem szá mítana az egész. Mintha má r nem sebezné meg. –
Azt mondta, tartozom annyival Sarah-nak, hogy nem hagyom cserben.
Leigh keze ö sszezá rult Danielén. A férfi bő rén keresztü l érezte, a lá ny szemében
olvasta Leigh aggó dó figyelmét.
– Nem hagyta cserben Sarah-t. Maga csodá latos apa. – Hirtelen kö nnyek csillantak
meg Leigh szemében. – Szavamra mondom, Daniel. Amikor figyelem magukat együ tt,
annyi szeretetet és bizalmat lá tok. Ez nem cserbenhagyá s. Ez siker.
Egy horgony nagysá gú gombó c akadt meg a férfi torká n. Nagyot nyelt. – Ezért fontos,
hogy helyesen cselekedjem. Sarah-nak senkije sincs rajtam kívü l.
– Tudom. Nem kérem, hogy most azonnal szá nja el magá t egy nagy elhatá rozá sra.
Csak ahhoz szeretném kérni a hozzá já rulá sá t, hogy kideríthessem, elmehet-e Sarah Mark
és Meggie iskolá já ba. Most mindö ssze ennyit akarok, kideríteni. Aztá n majd beszélü nk
ró la.
Egy kö nnycsepp gö rdü lt le Leigh arcá n, és Daniel kinyú lt, hogy egyik ujjá val
eldö rzsö lje. Hogyan is vitatkozhatna valakivel, aki ennyire aggó dik az ő gyerekéért?
Tudta, hogy nem győ zte meg a lá nyt. Talá n soha nem is fogja.
– Rendben van, Leigh. Derítse ki, aztá n majd beszélü nk ró la!
Biztos, hogy a sziget a vilá g leglucskosabb helye, amikor esik az eső , gondolta Leigh.
Zuhogó eső ben hajtott be az iskola parkoló já ba. Az elmú lt néhá ny nap aggodalomban
telt, mivel Sarah feltartó ztathatatlanul fejlő dö tt visszafelé Judith á llandó babusgatá sa
mellett. É s Daniel nem akart, vagy talá n nem is tudott kö zbeavatkozni.
Leigh nem hibá ztathatta ezért azok utá n, amiket elmondott neki a hajó n. Danielben
annyi fá jdalom élt. Annyira nagy terhet cipelt há zassá ga széthullá sa miatt. Ez a fá jdalom
késztette arra, hogy olyan dö ntéseket hozzon Sarah-val kapcsolatban, amelyek, Leigh
errő l meg volt győ ző dve, rossz irá nyba vezetnek.
De hogyan szá llhatna vele vitá ba, amikor tudja, mi rejtő zik dö ntései mö gö tt? É s Judith
jelenléte csak rontott a helyzeten, rengeteget rontott.
Legalá bb ennek az alagú tnak a végén má r lá tszott a fény. Judith szabadsá ga néhá ny
nap mú lva véget ér. Visszamegy északra, és Leigh megpró bá lja majd helyrehozni, amit
Sarah-ná l elrontott.
Leá llította az ablaktö rlő t. A víz elö ntö tte a szélvédő t, eltakart mindent, ami azon tú l
létezett. Ezzel az erő vel aká r egy tengeralattjá ró ban is ü lhetett volna az ó ceá n kö zepén.
Megragadta az ernyő jét, és kiugrott a felhő szakadá sba. A tró pusi vihar, amely a Karib-
tenger felő l kavargott észak felé, ú gy lá tszott, nem érinti a szigetet, de a peremén zuhogó
eső Leigh-nek, aki nem volt ehhez szokva, bibliai méretű nek tű nt.
Az eső kö rö s-kö rü l kifényesítette a sziget buja zö ldjét, minden felmelegedett és
gő zö lgö tt tő le. A tö rpepá lmá k integettek és tá ncoltak az iskolá hoz vezető , tö rt kagyló val
borított ö svény mentén, és amikor a lá ny egy pillanatra félrekapta az ernyő jét, ö zö nvizet
loccsantottak a nyaká ba.
Leigh, ijedtében levegő utá n kapkodva, beugrott a veranda teteje alá , felrá ntotta az
ajtó t, és eső víz és pá lmalevelek zá porá ban besü vített az elő csarnokba. Lerá zta az
ernyő jét, és mély lélegzetet vett.
Iskola egy nedves napon… Hogyan is téveszthetné el ezt a szagot? Ha bekö tö tt
szemmel leü ltetnék egy iskolá ban, legyen az Afganisztá ntó l Zanzibá rig bá rhol,
78/121
felismerné az aromá k egyvelegébő l: nedves eső kabá tok, nedves edző cipő k, nedves
gyerekek. Az illat ú gy szorította szívét, mint egy satu.
Á tá zott ernyő jét beleá llította az esernyő tartó ba. Nem fog arra gondolni, mit jelent
ismét egy iskolá ban lenni. Nem fog visszaemlékezni, ö sszehasonlítá sokat tenni, vagy utat
engedni szívébe a fá jdalomnak, hogy nem tartozik ide.
Aztá n meglá tott egy pá rosá val haladó gyerekcsoportot, akik teremrő l teremre
kanyarogtak, és egy szempillantá s alatt visszarepü lt régi iskolá já ba. Az eső Philadelphiá t
csillogó ezü stszü rkévé, nem buja zö lddé vá ltoztatta, de az érzés ugyanaz volt. Aká r
sétá lhatott volna azokon a folyosó kon is, hallgathatta volna a gyerekek harsá ny hangjá t,
figyelhette volna az élénk arcocská kat.
Kivéve, hogy ott modern kö rnyezet vette volna kö rü l, és elsö pö rte volna a gyerekek
á radata, akik ismerték ő t. Itt ő volt az idegen, akit kívá ncsian méregettek, de nem
kö zeledtek hozzá .
Kü szkö dö tt, hogy elnyomjon egy só hajt, aztá n elindult, hogy megkeresse az irodá t, és
bejelentkezzen. Elvégzi megfigyeléseit, megpró bá lja a terepet elő készíteni Sarah
szá má ra. É s megpró bá l keményen kü zdeni, hogy érzelmileg ne keveredjen bele a
dologba.
Néhá ny perccel késő bb Leigh megá llt az ó vodá sok terme elő tt, mély lélegzetet vett, és
kinyitotta az ajtó t. Meggie, aki nyilvá n má r vá rta, azonnal megpillantotta, és má ris
nekiiramodott, festékkel ö sszemá zolt kezét Leigh felé tá rva.
A taná rnő nevetve kapta el Meggie festő ingét.
– Lassíts, Meggie!
– De Ms. Carter, ő az én Leigh nénikém.
A taná rnő kö zö s nevetésre hívó pillantá s kü ldö tt Meggie feje fö lö tt Leigh-nek.
– Képzeld, Meggie, kitalá ltam! De a nagynénéd talá n nem szeretné, ha tető tő l talpig
ö sszefestékeznéd.
– Ó ! – Meggie rá nézett a kezére, aztá n megosztott egy mosolyt Leigh és a taná rnő je
kö zt. – Elfelejtettem. Festü nk, Leigh néni.
– Azt lá tom.
Ú jsá gpapír kö tényen á lló papundekli bú tordobozok vá ltoztak á t egy festékréteg
segítségével, amelyet lelkes, bá r hozzá nem értő kis kezek kentek rá juk.
– Egy telepes falut építü nk.
Ms. Carter megadta a felvilá gosítá st, mielő tt Leigh kénytelen lett volna egy kérdést
feltenni, és bevallani, hogy képtelen rá jö nni, miben mesterkednek.
– Minden „csalá dnak" sajá t há za van. Ma kifestjü k ő ket. – Kedvesen megbö kte Meggie-
t. – Most menj vissza a csoportodhoz. Szü kségü k van a segítségedre.
A kislá ny vonakodva téblá bolt, lá tszott rajta, hogy nem tudja eldö nteni: vezesse-e
kö rbe nagynénjét, vagy fejezze-e be a festést.
– Folytasd csak! – mondta Leigh. – Majd odajö vö k és megnézem, mi csiná ltá l, ha
mindenki készen lesz.
– Jó . De ne felejtsd el, hallod?
Leigh elnyomott egy mosolyt.
– Nem fogom.
Meggie visszaszaladt a tá rsaihoz, és Leigh Ms. Carterhez fordult. Amikor a lá ny a
taná rnő jérő l érdeklő dö tt Meggie-nél, a kislá ny habozott, aztá n elmosolyodott.
– Gyö nyö rű – mondta.
Meggie-nek igaza volt. Amanda Carter sima sö tét bő re izzott az energiá tó l, sö tét
szeme szikrá zott. Rö vidre vá gott haja olyan tö kéletes fejformá t mutatott, amely még egy
szobornak is díszére vá lt volna. Leigh felé nyú jtotta kezét.
79/121
– Elnézést a felfordulá sért! Szeretjü k, ha a nyá ri program kicsit kö tetlenebb, mint a

rendes iskolaév.
– Csodá latosnak tű nik – vá laszolt Leigh, és ezt komolyan is gondolta. Annak ellenére,
hogy egy nagy terven dolgoztak, az osztá lyteremben zsongott az energia és a rend.
Minden gyereknek megvolt a szerepe, és Ms. Carter hagyta, hogy maga boldoguljon vele.
– Remélem, ú gy dö nt, hogy Sarah bekapcsoló dhat a munká nkba. Nagyon ö rü lnék, ha
itt lehetne, és tudom, hogy ez a gyerekeimnek is igencsak jó t tenne.
Ms. Carter a tanítvá nyaira pillantott, és Leigh minden nehézség nélkü l tolmá csolni
tudta tekintetét: vad bü szkeség tá rsult benne a kihívá ssal való szembenézéssel.
– Nem tudja, van-e kö ztü k olyan, aki má r talá lkozott hallá ssérü lt emberrel?
– Meggie-n kívü l egy sincs. De ő annyira el van ragadtatva a bará tnő jétő l, és attó l,
hogy Sarah a kezével tud beszélni, hogy ó riá si érdeklő dést keltett a tö bbiekben. Azt
hiszem, Ms. Christopher, ú gy talá lja majd, hogy a legtö bb gyerek szívesen fogadja Sarah-
t.
Beszélgetés kö zben Leigh szemben á llt az osztá llyal, így lá thatta azt, amit Ms. Carter
nem. A Meggie mellett ü lő gö ndö r hajú kislá ny hirtelen á tnyú lt, és egy csíkot hú zott
Meggie festő ingének elejére. Mielő tt Leigh megszó lalhatott volna, Meggie má r elégtételt
is vett: egy téglavö rö s pö ttyö t má zolt a gyerek felá lló orra hegyére.
Leigh pillantá sá tó l vagy valamiféle taná ri megérzéstő l vezetve, Ms. Carter megfordult,
idő ben ahhoz, hogy a végkifejletet lá ssa.
– Meggie és Emily!
Szétvá lasztotta a harcoló feleket, mielő tt tová bbi csatá rozá sba bocsá tkozhattak volna.
– A festéket az iskola fizeti. Ha nem tudjá tok ezt fejben tartani, jobb lesz, ha leü ltö k.
Meggie kö nyö rgő pillantá st vetett Leigh-re, aki csak nagy erő feszítéssel tudta
megő rizni semleges arckifejezését. Meggie ajka szétnyílt, és a kimondott „Igen, Ms.
Carter" maga volt a példá s illem.
Emily toporzékolt, vö rö s fü rtjei repdestek.
– Nem az én hibá m volt! Ő kezdte! Megmondom a mamá mnak!
Ms. Carternek a szeme se rezzent.
– Ebben az osztá lyban betartjuk a szabá lyokat. Elmehetsz mosakodni, Emily.
A tekintet, amely a halkan kimondott szavakat kísérte, elfojtott minden tová bbi
hajlandó sá got a lá zadá sra. Emily, lesú jtó pillantá st vetve Meggie-re, elment, és Ms.
Carter Leigh-hez fordult.
– Elnézést a kö zjá tékért! Attó l tartok, Emily kö zö sségi viselkedése néha hagy némi
kívá nnivaló t maga utá n. Azt akartam mondani, hogy ha szeretne bá rmely ponton
bekapcsoló dni a foglalkozá sokba ma délutá n, nyugodtan tegye meg. Az igazgató
tá jékoztatott a képesítésérő l, és ö rü lnék, ha…
– Ó , nem! Kö szö nö m. – Leigh csupá n remélni tudta, hogy szavai nem hangzottak tú l
nyersen. – Csak szeretném megfigyelni, mi tö rténik, ez minden.
Má r amivel képes megbirkó zni. É s az igazgató talá n nem mondott el mindent Ms.
Carternek, amit ő ró la tudni kell.
Ahogy a délutá n haladt elő re, Leigh rá jö tt, hogy nehezebb kívü lá lló nak maradnia,
mint gondolta. Ms. Carter energiá ja és szakértelme felkeltette vá gyá t, hogy
bekapcsoló djék; tudta, hogy kolléganő je szívesen fogadná a kö zremű kö dését, és azt is
tudta, hogy jó l ö sszedolgozná nak.
De kitartott a székén a sarokban. Megfigyelés – ez a szerepe, nem a tanítá s. Csupá n a
megfigyelés.
Amikor véget ért a kö rnyezetismereti ó ra, Ms. Carter mesemondó kö rbe gyű jtö tte
maga kö ré az osztá lyt. A gyerekek izegtek-mozogtak, lö kdö ső dtek, hogy minél kö zelebb
80/121
kerü lhessenek hozzá . A taná rnő intett a kezével, és a kicsik egy kényelmes kö rben
letelepedtek.
– Ma, fiú k és lá nyok, kü lö nö s meglepetésben van részü nk. Meggie nagynénje, Ms.
Christopher jö tt el kö zénk. Ms. Christopher is taná r. Gyakran dolgozik olyan fiú kkal és
lá nyokkal, akik nem jó l hallanak.
Minden arcocska Leigh felé fordult, ő pedig bó logatott és mosolygott, és nyugtá zta a
Meggie arcá n ragyogó bü szkeséget. Mintha a kislá ny arckifejezése ezt mondta volna:
igazi kü lö nlegességet hoztam ma nektek, amelyet szeretnék megmutatni, és szeretnék
mesélni ró la.
– Ms. Christopher olyan gyerekeknek segít, akik a kezü kkel beszélnek – folytatta Ms.
Carter. – Talá n rá tudjuk venni, hogy tanítson meg nekü nk néhá ny jelet.
Leigh szíve nagyot dobbant. É pp ez volt az, amirő l azt hitte, hogy elkerü lheti a
kö zvetlen érintettséget. Tévedett. Nem tudott ellená llni a kérésnek, mint ahogy Sarah-
nak sem tudott ellená llni.
Rá mosolygott a gyerekekre, és felemelte a kezét. Ú jra egy osztá lyteremben volt, és
minden hatá rozott fogadalma szertefoszlott. Az élmény talá n egyforma mértékben
ígérkezett ö rö mtelinek és fá jdalmasnak, de a vilá g minden kincséért sem mondott volna
le ró la.
Mire véget ért az iskola, és Meggie-t és Markot letette otthon, má r késő bbre já rt, mint
amikor Daniel há zá bó l el szokott jö nni. Nem kellene visszamennie oda. De a vá gy, hogy
elmesélje neki, mit tapasztalt, tú l nagy erő vel hajtotta.
Sarah kivirá gozna az iskolai programban; Leigh tudta, hogy így lenne. Akkor sem
lehetne Ms. Carternél jobb taná ra, ha ő maga vá lasztott volna neki valakit. Szerette volna
megosztani lelkesedését Daniellel; ez volt minden.
Azonkívü l a rossz idő azt jelentette, hogy a férfi most az egyszer való színű leg nem
dolgozik az építkezésen. Itt a tö kéletes alkalom, hogy beszéljen vele. É s ha volna má s
indítéka is, mondjuk, hogy egyszerű en csak szeretné ú jra lá tni az arcá t, nos… errő l
tudomá st sem vesz.
Az eső kissé elcsendesedett, mire Daniel há zá hoz ért, de komor felhő k ú sztak az égen,
olyan alacsonyan, hogy szinte sú roltá k a tö rpepá lmá k tetejét. Délkelet felé még feketébb
felhő k gyü lekeztek baljó san. Leigh, szorosan ö sszefogva magá n viharkabá tjá t, beszaladt
a há zba.
Odabent csend uralkodott. Tú l nagy csend. Hol lehetnek a tö bbiek? Aztá n észrevette
Judith-ot, aki a nappaliban á llt a lehajtható asztal mellett. Félresö pö rte a puzzle-t,
amelyet Leigh és Sarah rakott ki, hogy legyen helye a mosott ruhá k ö sszehajtogatá sá hoz.
Leigh megpró bá lt bará tsá gos mosolyt vará zsolni arcá ra.
– Milyen nagy itt a csend. Hol vannak a tö bbiek?
Judith épp Sarah egyik sortjá t hajtogatta ö ssze.
– Sarah szundiká l. – Tekintete, amelyet Leigh-re vetett, felhívá s volt vitá ra. –
Szerintem szü ksége van még a délutá ni alvá sra.
Ha Leigh azt mondaná , hogy a legtö bb ö téves má r kinő tt a délutá ni alvá sbó l, csak
veszekedés lenne a vége. Kü lö nben sem azért jö tt, hogy pengét vá ltson Judith-tal. Csupá n
Danielt akarta megtalá lni.
– Daniel itt van valahol? Szeretnék elmondani neki valamit.
Judith felhú zta egyik szemö ldö két.
– Azt a nevetséges iskolai tervét?
Leigh minden reménye, hogy Judith esetleg nem tud a dologró l, azonnal elpá rolgott.
Felvértezte magá t a rosszallá sra, amelyet biztosra vett.
81/121
– Egyá ltalá n nem hiszem, hogy nevetséges volna. Sarah-nak haszná ra vá lna má s
gyerekek tá rsasá ga.
– Sarah még nem kész erre. – Judith ajka hatá rozott vonallá préselő dö tt. – Védelemre
van szü ksége.
Leigh sok mindent mondhatott volna a tú lzott védelemrő l, de érezte, hogy ez nem
vezetne semmi jó ra.
– Gondolom, ezt a dö ntést Danielnek kell meghoznia.
Judith mindkét ö klével az asztalra tá maszkodott, és villá mló szemmel hajolt elő re.
– É n tudom, Sarah mire képes. Ezt képtelen volna megtenni.
Leigh ajká ba harapott, nehogy kitö rjö n belő le valami, ami még jobban elidegeníti
Judith-ot. Bá rcsak meg tudná értetni vele az igazá t. Csodá latos szö vetséges lehetne, ha
hajlandó volna megnyitni lelkét a lehető ségeknek.
– Sarah tud meglepetést okozni. Remekü l megá llta a helyét, amikor elvittem a
vasá rnapi iskolá ba, és én azt hiszem…
– Maga! – A szó kirobbant Judith-bó l. – Maga mindö ssze néhá ny hete ismeri Sarah-t.
É n magá ná l is, Danielnél is jobban ismerem!
Leigh megmerevedett. Ha á llandó an ezt vá gtá k Daniel arcá ba, nem csoda, hogy
kételkedett Sarah-val kapcsolatos képességeiben.
– Daniel az apja. Neki kell errő l dö ntést hoznia.
– Nem fogom hagyni magá t! – Judith egy lépést tett Leigh felé. Olyan kö zel jö tt, hogy a
lá nyt megcsaptá k a belő le sugá rzó harag hullá mai. – Nem fogom hagyni, hogy bá ntsa azt
a gyereket! Ha kell, szabadsá got veszek ki, és itt maradok, hogy magam vigyá zzak rá !
– É n… – Leigh rá csukta ajká t a dü hö s visszavá gá sra, amely má r ott volt a nyelve
hegyén. Segíts nekem, Uram! A harag rögtön erőt vesz rajtam, és akkor olyan cselekedetre
ragadtathatom ezt a nőt, amely a legrosszabb Sarah-nak.
Egy lépést há trá lt.
– Bocsá sson meg! Nem hiszem, hogy ezt itt és most kellene megtá rgyalnunk.
De azt is hiszem, hogy se most, se má skor nem kell errő l beszélnü nk. Gyorsan el kell
innen mennie. É s beszélnie kell Daniellel.
Daniel aggó dó tekintettel nézett délkeleti irá nyba. Nem tetszett neki az ég arrafelé.
Joe á llandó an az idő já rá s-jelentésen csü ggö tt, de Daniel néha szívesebben hallgatott az
ö sztö neire. É s az ö sztö ne most éppen azt sú gta, hogy bajban lesz, ha nem szö gez egy
falemezt arra az idő já rá snak kitett keleti falra.
– Daniel!
A férfi megfordult. Senki má snak nem volna szabad itt kint lennie. De Leigh ott á llt a
létra aljá n, és a szél vadul csapkodta kö rü lö tte sá rga kabá tjá t.
– Mit csiná l itt kint? Menjen be!
Mindegy, hogy mit akar a lá ny, most nincs rá ideje.
– Beszélnem kell magá val. Nem tudna lejö nni?
Daniel a fogá t csikorgatta. Nincs a vilá gon senki, aki a nő knél rosszabbul tudná
idő zíteni a dolgokat.
– Ha nem vette volna észre, az idő éppen rosszabbra fordul. Majd késő bb beszélü nk.
Leigh a fejét rá zta. A szél há trakapta csuklyá já t, és ö sszeborzolta sző ke hajá t.
– Ha rosszabbra fordul, akkor nem volna szabad ott fent lennie. Jö jjö n le.
– Nem lehet. – Elő vonszolt egy deszkalapot. – Be kell fednem ezt az oldalt, mielő tt
kitö r a vihar.
Há tat fordított a lá nynak, és minden figyelmét arra ö sszpontosította, hogy a széllel
szemben helyére tudja ü gyeskedni az ormó tlan falapot. Bá rmennyire is vonakodott
82/121
beismerni, ez nem egyszemélyes munka volt. Joe felajá nlotta a segítségét, de a vilá gért
sem engedte volna, hogy az ö regember felmenjen oda, még egy szép napon sem.
Helyére csú sztatta a falapot, aztá n megtá masztotta a vá llá val, mikö zben a kalapá csért
nyú lt. A kalapá cs belepottyant a kezébe, és amikor Daniel megperdü lt a meglepetéstő l,
majdnem elejtette.
– Ó vatosan! – Leigh kezét a falapnak feszítette, amely meghajolt, ahogy a férfi fogá sa
elcsú szott rajta.
Daniel ú jra a falapnak tá maszkodott, és a lá nyra bá mult.
– Mi a csudá t keres itt fent? Megő rü lt? Menjen vissza a há zba!
Leigh elengedte a parancsot a fü le mellett.
– Ú gy lá tom, elkelne magá nak egy kis segítség. É n tartom, maga kalapá lja a helyére. –
Mosolygott. – É peszű ember nem bízna rá m egy kalapá csot.
– É peszű ember nem hagyná , hogy itt fent legyen. – Daniel csípő re tette a kezét. Ez a
nő az ő rü letbe kergeti. – Most aztá n menjen innen, mielő tt baja esik. Nem lesz egy
ná szmenet, amikor az erő sebb szél lecsap. Az épü let egy része leomolhat, ha nem
erő sítem meg.
Leigh szemö ldö ke a homloká ra szaladt.
– Akkor jobb lenne, ha nekilá tná nk, nem igaz?
– Ha maga…
Elhallgatott, amikor hirtelen rá jö tt, milyen nevetséges, hogy a segítséggel vitatkozik,
amelyre pedig égető szü ksége van. É rezte, hogy a szá ja mosolyra rá ndul.
Leigh vigyorgott, a szél vizes hajfü rtö ket fú jt az arcá ba.
– Gondolom, hogy meg tudja csiná lni egyedü l. De talá n egy vacak kis segítség is jobb a
semminél?
– Rendben van, maga győ zö tt. – Daniel felvette a kalapá csot. – Tartsa erő sen.
Helyére fogta a szö get, és két gyors ü téssel beverte.
– De ne szá mítson rá , hogy maga utá n megyek, ha ez a szél befú jja a hullá mokba!
Leigh nekifeszü lt a deszkalapnak, mikö zben a férfi egy marék szö gért nyú lt.
– Ha befú j, magammal viszem magá t is.
– Csak nem képzeli, hogy hagyom…
A kö vetkező pillanatban a szél kikapta a szavakat a szá já bó l. A deszkalap egy vad
széllö késtő l hullá mozni kezdett. Daniel elvesztette egyensú lyá t, kapkodott, hogy meg
tudja ragadni a deszká t, rá pillantott Leigh-re, aki mindkét kezével nekifeszü lt a falapnak,
aztá n a szél kitépte a lapot a kezü kbő l, mindkettejü ket hanyatt dö ntö tte, és rá juk
borította a deszká t.
83/121
12. FEJEZET
– Leigh-! – Daniel eltolta magá ró l a falapot, a szíve majd kiugrott a helyébő l. Ha a lá ny
megsérü lt, mert ő felengedte ide… – Nincs semmi baja?
– Jó l vagyok. – Leigh lö kö tt egyet a deszká n. – Ú gy lá tszik, nem elég gyorsan raktuk fel.
Daniel karjá ná l fogva megragadta és talpra segítette, kö zben a dü h kü zdö tt benne a
lá ny miatt érzett aggodalommal.
– Most má r lenne szíves visszamenni a há zba?
Ordítania kellett, hogy tú lharsogja az egyre erő sö dő szelet. Lehet, hogy egyébként is
ordított volna.
– Csak ha maga is jö n – kiabá lt vissza Leigh. – De mivel nem jö n, essü nk má r tú l ezen a
dolgon, hogy mindketten kikerü lhessü nk innen.
A legmakacsabb nő a vilá gon – Daniel mérget vett volna rá . Mit is szokott Joe mondani
a nő kkel való vitatkozá sró l? Aká r ha a dagá lynak mondaná d, hogy ne jö jjö n.
Ú jra felemelte a falapot.
– Rendben van. – A szél kikapta szá já bó l a szavakat, és kabá tjá t a bő réhez tapasztotta.
– Tartsa erő sen.
A dü h és az aggodalom keveréke csodá kat mű velt Daniel munkatempó já val. Leigh,
megfeszített á llal és a férfi gyanú ja szerint a maga félelmétő l elsö tétü lt szemmel,
mellette dolgozott. Néhá ny perc alatt szilá rdan odaszö gezték a falapokat. Ha ez nem
segít… nos, ennél tö bbet nem tudnak tenni.
– Jö jjö n, tű njü nk el innen! – Daniel megragadta a lá ny vizes kezét. – Segítek lemenni a
létrá n.
A széllel szemben odaverekedték magukat a létrá hoz. Amikor a férfi elkapta a tetejét,
a durva fa felsértette ujjait. De a létra legalá bb a helyén volt.
Leigh, a széllel dacolva, megpró bá lt megfordulni, hogy rá léphessen a felső fokra.
– Nem tudok – nézett fel Danielre.
A férfi megragadta a kezét.
– Hadd menjek elő re. Segítek magá nak.
Leigh visszaoldalazott. Daniel mindkét lá bá t rá tette a létrá ra, lejjebb ment egy fokkal,
majd kinyú lt a lá nyért.
– Jö jjö n. Meg tudjuk csiná lni.
Learaszoltak a létrá n, és kö zben a szél ú gy szaggatta ő ket, mint valami rosszindulatú
démon. Egy rémisztő pillanatig Daniel azt képzelte, hogy zá porozó pá lmalevelek kö zt
elfú jja Leigh-t. Aztá n tapogató zó lá ba homokot ért.
– Rendben. – Leemelte a lá nyt az utolsó lépcső fokokró l, és á tfogta a vá llá t. – Menjü nk.
– Vá rjon egy pillanatig! – Leigh megá llt, és kisimította arcá bó l csö pö gő hajá t. –
Beszélnem kell magá val. Mielő tt visszamegyü nk a há zba.
Daniel lenézett rá , és nem tudta eldö nteni, hogy dü hö ngjö n, vagy nevessen.
– Nem vette észre? Egy kicsit vizes idekint.
– Nem hiszem, hogy anná l vizesebbek lehetnénk, mint amilyenek má r ú gyis vagyunk.
Leigh reszketett, de á llá t dacosan felszegte.
– Jó l van. Nagyszerű . De legalá bb keressü nk valami menedéket.
Daniel behú zta oda, ahol majd az elő tér lesz a há zban. A szél még mindig sü vö ltö tt az
épü let kö rü l, de ott biztonsá gban voltak.
– Mi olyan fontos, hogy nem szá rítkozhatunk meg elő szö r?
Leigh a homloká t rá ncolta, és a férfi azon kapta magá t, hogy szeretné megérinteni,
szeretné elsimítani a szemö ldö ke kö zt hú zó dó vonalakat. Kezét ö kö lbe szorította a
zsebében.
84/121
– Ha visszamegyü nk a há zba, ott lesz Judith – szó lt Leigh.

Ú gy mondta ezt, mintha a férfinak értenie kellene a problémá t. Ha volt valami, amivel
Daniel most nem ó hajtott megbirkó zni, az a csata volt Leigh és Judith kö zt. De talá n nem
is maradt vá lasztá sa.
– Rendben van, beszéljü nk. Most mit csiná lt?
Leigh a férfi szemébe nézett, egy kicsit kihívó n, egy kicsit zavartan.
– Beleszaladtam, amikor ma délutá n visszajö ttem az iskolá bó l. Tudott ró la, tudott
arró l, hogy miért voltam ott, és hogy szeretném Sarah-t bevonni a programba.
Most Danielen volt a sor, hogy zavarba jö jjö n. Nem kellett volna elmondania Judith-
nak.
– Sajná lom. Egyszerű en kiszaladt a szá mon. Nem tá rgyaltam meg vele.
– Gondolom, ú gyis meg kellett tudnia – vonta meg vá llá t a lá ny. – De nem reagá lt tú l
jó l, és én… – Hangja elhalt, tekintete elfordult.
– El akarta mondani, hogyan ment a nap az iskolá ban, mielő tt ú jra ö sszefutunk Judith-
tal. – A férfi az egyik oszlopnak dő lt. – Nos, mondja el!
Leigh arca felcsillant. Ott á llt, bő rig á zva és reszketve, de a lelkesedés még ekkor is
ú gy sugá rzott ró la, mint valami jelző fény.
– Daniel, ez tö kéletes Sarah-nak. Igazá n az. Ms. Carter csodá latos taná r, és a program
nagyon laza. Nagyszerű lehető ség, hogy Sarah hozzá szokjon má s gyerekek tá rsasá gá hoz.
Szü ksége van erre. – Kezét a férfi karjá ra tette, ujjai megfeszü ltek. – Kérem, ne mondjon
nemet. Kérem, adja meg Sarah-nak ezt a lehető séget.
Ha Leigh arra kéri, hogy adja meg neki ezt a lehető séget, Daniel talá n tudott volna
nemet mondani. De amikor Leigh a lá nyá ért esedezett, szíve má lyvacukorrá olvadt.
Megpró bá lt idő t nyerni.
– Mi mondanivaló ja volt Judith-nak ezzel kapcsolatban?
– Gyű lö li az ö tletet. – Leigh pillantá sa meg se rebbent. – Azt hiszi, hogy Sarah-t
mindenkitő l védeni kell. Még azt is mondta…
Ú gy tű nt, mintha a lá ny ki akarna hagyni valamit abbó l, amit Judith mondott.
Danielnek volt némi elképzelése, hogy mit.
– Mit?
– Azt mondta, hogy ha kitartok az ö tletem mellett, szabadsá got vesz ki. Azt mondta,
hogy itt marad, és ő maga fog Sarah-ra vigyá zni.
– Azt má r nem! – Danielnek ezen a vá laszon nem kellett gondolkodnia. – Errő l szó
sem lehet.
– Miért nem?
A férfi azt a feleletet adta, amelyet Leigh vá rt. Amelyet megérdemelt.
– Mert bízom abban, amit maga Sarah-val tesz. Mert jó hatá ssal van rá .
Leigh mély lélegzetet vett, szeme a férfi arcá ra tapadt.
– Ha tényleg ez a véleménye, akkor megengedi, hogy kipró bá ljam Sarah-t az
iskolá ban.
Danielnek nemigen maradt vá lasztá sa.
– Rendben van, Leigh. – Megragadta a lá ny karjá t. – De ajá nlom, hogy biztos legyen a
dolgá ban. Nem akarom, hogy Sarah-nak fá jdalmat okozzanak.
Amikor két nappal késő bb hazatérő ben voltak Sarah első iskolai délutá nja utá n, Leigh
á tpillantott a kislá nyra a kocsi szomszédos ü lésére. Sarah egy szá mtani feladatlapot
tartott az ö lében Leigh tá ská já n, és gondos figyelemmel színezgette a szá mokat. Megá llt,
keresett egy zsírkrétá t, aztá n egy nagy piros kö rt kanyarított a csillag kö ré, amelyet Ms.
Carter rajzolt a papírra.
85/121
Leigh megérintette a vá llá t, aztá n a csillagra mutatott.

– Szép munka – jelezte.
Sarah mosolygott, bü szkeség csillant a szemében.
– Tetszeni fog apá nak.
Sarah hevesen bó logatott.
Tetszeni fog Danielnek; Leigh ebben biztos volt. Semmi rossz nem tö rtént Sarah-val
odakint a nagyvilá gban, és ő alig vá rta, hogy ezt elmondhassa a férfinak. Az optimizmus
vidá m hullá má n lebegett. Sarah-val kapcsolatos á lmai kezdtek való ra vá lni.
Beá llt a kocsifelhajtó ra. Sarah takarosan visszadugdosta zsírkrétá it a dobozba, aztá n a
dobozt becsú sztatta a kék há tizsá kba, amelyet Leigh-tő l kapott. Bü szkén megpaskolta a
zsá kot.
Leigh mosolygott. A há tizsá k olyan volt, mint az ö sszes tö bbi gyereké; ezt nagyon
fontosnak tartotta. Ha ó vodá ba já r egy gyerek, életbevá gó , hogy ne ló gjon ki a sorbó l.
Abban a pillanatban, hogy beléptek a há zba, Sarah elfutott a konyha felé. Meg akarta
mutatni a papírjá t Joe-nak. Ez természetes volt. A tény, hogy nem Judith nénjéhez
szaladt, talá n jelzett valamit arró l, hogyan viszonyul Judith viselkedéséhez. Fü ggetlenü l
attó l, hogy milyen keveset hallott, Sarah-ban megvolt a minden gyerekre jellemző
megérzés a felnő ttek rosszallá sá val kapcsolatban.
Leigh felnézett, amikor lépéseket hallott a kanyargó lépcső felő l.
– Hol van Sarah? – sietett lefelé Judith. – Hogy ment? Feldú lt a gyerek?
Leigh mély lélegzetet vett, és emlékeztette magá t, hogy Sarah nagynénje szereti a
kislá nyt.
– Sarah jó l van. Kiment a konyhá ba, hogy megmutassa a munká it Joe-nak.
– Jó l van – ismételte meg Judith a homloká t rá ncolva. – Való ban? Vagy csak azért
mondja, mert szeretné ezt hinni?
Türelem, Leigh! Türelem!
– Azért mondom, mert ez az igazsá g. Sarah jó l érezte magá t. Elő szö r egy kicsit
bá tortalan volt, de a tö bbi gyerek nagyon szívesen fogadta.
Judith kétkedve nézett, á m arcá ró l kezdett eltű nni a feszü ltség. Ő szintén aggó dott,
á llapította meg Leigh, és egy kicsit elszégyellte magá t Judith-tal kapcsolatos reakció i
miatt.
– É n… – kezdte Judith, aztá n megfordult, amikor meghallotta, hogy Sarah futva jö n
vissza a konyha felő l a hallba.
Sarah-nak fö ldbe gyö kerezett a lá ba, lepillantott a papírjaira, aztá n fel a nagynénjére.
Szavak sem írhattá k volna le vilá gosabban az érzéseit.
Judith becsü letére legyen mondva, épp oly gyorsan megértette a helyzetet, mint
Leigh. Mosolygott, és a papírok utá n nyú lt.
– Te csiná ltad ezeket? Szép munka, Sarah!
Sarah ragyogott. Leigh és Judith egy mosolyt vá ltott a kislá ny feje fö lö tt, és Leigh ú gy
érezte, valami elcsendesedik lelkében. Tehá t nem fognak á dá z harcba bocsá tkozni errő l
a kérdésrő l. Ez jó .
Judith megsimogatta Sarah hajá t.
– Biztosan fá radt vagy – jelezte. – Hadd ö ltö ztesselek á t, aztá n szundiká lhatsz egy
kicsit.
Leigh egy pillanatig azt hitte… azt remélte… hogy Sarah fellá zad. Ha kiá llna a jogaiért,
csupá n egyetlenegyszer, Judith talá n rá jö nne, hogy lassan felnő . Á m Sarah megfogta
nagynénje kezét, és hagyta, hogy Judith felvezesse a kanyargó lépcső n.
86/121
Leigh harcolt a csaló dottsá g hullá ma ellen. Nos, egy győ zelem egy csapá sra. Sarah első
napja az iskolá ban jó l sikerü lt, és Judith nem tá masztott nehézségeket. Talá n nem vá rhat
tö bbet egyetlen naptó l.
Elindult a konyha felé, hogy Joe-val beszéljen, aztá n majd lesétá l az építkezéshez, és
beszá mol Danielnek Sarah sikerérő l. Azt remélte, hogy a férfi má r alig vá rja, hogy
kö szö nthesse lá nyá t, és meghallgathassa, hogyan telt a napja… remélte, de való já ban
nem szá mított rá .
Csoszogó hangok á llítottá k meg, amelyek odafentrő l érkeztek. Valami nagyot csattant,
aztá n siető s léptek zaja hallatszott.
– Nem!
Sarah vá ratlan kiá ltá sá tó l Leigh szíve a torká ba ugrott. Felsietett a lépcső n. Mi a csuda
tö rténik? Odarohant a há ló szobá hoz, aztá n az ajtó ban megá llt.
Sarah, kismacská já t szorongatva, ott á llt szobá ja kö zepén.
– Nem! – kiá ltott fel ú jra.
– Sarah, ideje, hogy szundíts egy kicsit! – Judith a macská ért nyú lt. – Hadd tegyem ki a
cicust, hogy pihenhess.
– Nem! – Sarah ú gy markolta Pimaszká t, hogy a cica, ha tudott volna, nyilvá n
tiltakozik, és kitért nagynénje keze elő l.
– Enyém – mondta megfellebbezhetetlenü l. – Pimasz enyém.
Megfordult, lehú zott fejjel elszaladt Leigh mellett, és lerohant a lépcső n.
Leigh remélte, hogy Sarah kiá ll a jogaiért, de ilyen drá mai jelenetre még ő sem
szá mított. A reményvesztett pillantá s Judith arcá n megindította a szívét. Bá rmennyire
rosszak voltak is Judith elképzelései, ő szintén szerette a kislá nyt. Csupá n képtelen volt
tényként elfogadni, hogy Sarah fü ggetlen lény. Soha nem hitte el, hogy Sarah-nak ö ná lló
akarata van.
– Nos.
Judith ledobta a kezében lévő pó ló t, és elfordult, de addigra Leigh má r meglá tta a
szemében csillogó kö nnyeket.
– Ú gy lá tom, az én kis Sarah-m lassanként felnő .
Judith talá n nem venné jó néven az együ ttérzését. Leigh ezért ó vatosan fogalmazott.
– A gyerekek hajlamosak erre.
– Tudja, mindig igyekeztem a legjobbat tenni az érdekében. – Judith keze ö kö lbe
szorult.
Leigh egy ö sztö nö s lépést tett felé.
– Tudom. Biztos vagyok benne, hogy maga nélkü l Sarah elveszett volna.
– Talá n.
Judith kibá mult az ablakon, de Leigh gyanította, hogy nem lá tja az ö rö kzö ld tö lgyeket
és a spanyolmohá t.
– Talá n tú l sokat vá llaltam magamra, de Ashley… ő képtelen volt megbirkó zni a
helyzettel.
Leigh nemigen tudott erre mit mondani, de Judith szemmel lá tható an nem is vá rt
vá laszt.
– Nos. – Visszafordult Leigh-hez. – Mivel elmegyek ma este, ideje, hogy befejezzem a
csomagolá st.
– Ma este? Nem is tudtam. Azt hittem, csak holnap utazik el.
Judith a fejét rá zta.
– Joe elvisz az ö tó rá s komphoz. Így az ú t jelentő s részét meg tudom tenni még
sö tétedés elő tt. Nincsenek jó l a szü leim, ú gyhogy vissza kell mennem. É s ú gy lá tom, itt
megbízható kezekben vannak a dolgok.
87/121
Nagyvonalú elismerés volt ez olyasvalaki részérő l, aki korá bban mindent ellenzett,
amit Leigh megpró bá lt megvaló sítani.
– Remélem – mondta a lá ny lá gy hangon. – Mindent megteszek Sarah-ért…
megígérem.
Judith bó lintott. Ú gy lá tszott, mintha mondani szeretne valamit, aztá n megrá zta a
fejét, és elindult kifelé a szobá bó l.
– Judith?
Judith megá llt, és Leigh feltette a kérdést, amely a Sarah-val tö ltö tt legelső nap ó ta
foglalkoztatta.
– Van valami fogalma arró l, mit jelent a baba és a bö lcső Sarah-nak? Egyszerű en
képtelen vagyok megérteni.
– A kisbaba lefektetését. – Judith ajka megfeszü lt. – Nem hiszem, hogy ez érdekes
volna a maga szá má ra. Ami szü kséges, azt má r tudja a csalá dunkró l.
– Bá rmi, amit elmesél, segít nekem Sarah megértésében… ahogy mondta, jobban
ismeri ő t, mint bá rki má s.
Judith kimért pillantá st vetett Leigh-re, mintha azt pró bá lná eldö nteni, vajon
mennyire ő szinte a kijelentése. Bá rmit is lá tott Leigh tekintetében, szemmel lá tható an a
megelégedésére szolgá lt, mert vonakodva bó lintott.
– Ashley nem sok idő t tö ltö tt Sarah-val az elmú lt egy-két évben. – Judith hangja épp
ú gy színtelenné vá lt, mint Danielé, amikor Ashley-rő l beszélt. – Azt akartam, hogy Sarah
tudja, hogy szeretik. Amikor kicsi volt, elmondtam neki, hogyan fektetné le a mamá ja, és
hogyan énekelne neki. Nem szá mítottam… – Judith elhallgatott, és szá já hoz kapta kezét.
Fá jdalom szorította el Leigh torká t egy kicsi lá nyért, aki annyira vá gyó dott az anyja
szeretetére, hogy megpró bá lta megteremteni magá nak egy já ték babá val.
– Nem – mondta Leigh lá gyan. – Nem, erre nem szá míthatott. Senki sem szá míthatott
volna.
Míg Judith csomagolt, Leigh levitte Sarah-t a partra. A kislá ny, karjá t szélesre tá rva,
elő tte szö kdécselt a homokon; mint egy kis sá rszalonka, beletá ncolt a szélbe. Leigh
mélyet szippantott az elmú lt hetek pá rá já tó l megtisztult levegő bő l.
A vihar, miutá n tá vozott, néhá ny tö kéletes arany nappal ajá ndékozta meg ő ket. A
levegő kristá lyosan á ttetsző volt, Leigh szinte azt vá rta, hogy egészen Írorszá gig ellá that.
A part tisztá ra sú rolva nyú lt el elő ttü k, hívogatta ő ket, hogy fussanak, legyenek
boldogok. Sarah is érezhette ezt, mert szédítő kö rö ket írva pö rgö tt kö rbe-kö rbe.
Judith tá vozá sa is tisztá ra sö pö rt valamit. É rkezése félbeszakította azt, ami a piknik
éjszaká já n tö rtént. A pillanatokat, amikor Leigh és Daniel oly kö zel kerü lt egymá shoz –
vajon visszatérhetnek-e még? É s ha visszatérnek, mi fog kettejü k kö zt tö rténni?
Semmi, mondta magá nak hatá rozottan. A nyá r végén elmegy a szigetrő l, tehá t
szá mukra nincs kö zö s jö vő . Nemsoká ra á llá sinterjú ra utazik Savannahba, és ha az nem is
sikerü l, sikerü l majd valami má s.
Azonkívü l Daniel tulajdonképpen nem akarja, hogy bá rmi tö rténjék kettejü k kö zt. Az
az este, azok a pillanatok, amikor egyedü l voltak a hajó n – mind hiba volt, és erre a férfi
is épp ú gy rá jö tt, mint ő .
Daniel vilá gossá tette, hogy nem kész, talá n soha nem is lesz kész rá , hogy magá n
kívü l ismét szá mítson valakire. A gondolat olyan való di fá jdalmat okozott Leigh-nek,
hogy mellére kellett szorítania kezét.
Segítsd őt, Uram! A kiá ltá s a szívébő l jö tt. Még ha egy nővel nem is kész valódi
kapcsolatra lépni, valamiképpen add tudtára, hogy Rád mindig számíthat.
88/121
A há z csendes volt, tú lsá gosan is csendes, gondolta Leigh. Joe elment, hogy elvigye
Judith-ot a komphoz, mielő tt a templomá ba siet egy piknikvacsorá ra. Leigh beleegyezett,
hogy ott marad, és megvacsorá zik Sarah-val, hogy Daniel utol tudja érni magá t a
munká ban.
Sarah nyugtalanul sétá lt fel-alá a nappali szobá ban. Addig gyö tö rte a kismacská t, amíg
az menedéket nem keresett a pohá rszék alatt, és elő sem akart bú jni onnan.
Tú l fá radt, gondolta Leigh, és elfogta a bű ntudat. Talá n végig sem gondolta, mekkora
megterheléssel já rhat az iskola Sarah szá má ra. Nehéz lehet megbirkó znia egy ú j
helyzettel, amikor még abban is bizonytalannak érzi magá t, hogy mit kellene tennie.
Sarah nyilvá n azt is megszenvedte, hogy mindenki má s elő nyben van vele szemben.
Leigh az ó rá ra pillantott. Még nem fektetheti le a kislá nyt. Tú l korá n van, azonkívü l
egész nap alig lá tta a papá já t.
– Tudod mit, Sarah? – Leigh bekapcsolta a rá dió t, és tekergette a gombot, hogy zenét
keressen. – Tá ncoljunk.
Letette a rá dió t a padló ra, hogy Sarah érezhesse a rezgést.
– Lá tod? – Megragadta Sarah kezét, és mozogni kezdett a hangos, egyenletesen
dü bö rgő zene ritmusá ra. – Tá ncolunk.
Sarah arca felragyogott, amikor megértette, mirő l van szó .
– Tá ncolunk – jelzett vissza. Lá ba a zene ü temére mozgott, és kö rbetá ncoltá k a szobá t.
Sarah há trahajtotta a fejét, és hangosan kacagott, mikö zben pö rö gtek.
Leigh ú gy érezte magá t, mint akkor, amikor Sarah a parton keringett, oly szabadon,
mint a szél. Pontosan erre volt tanítvá nyá nak szü ksége, erre a szabadsá gtudatra.
Szédítő en forgatta kö rbe a kislá nyt; imá dtá k a tá ncot, nevetés gyö ngyö zö tt ajkukró l.
Aztá n Leigh botladozva megá llt.
Daniel az ajtó félfá nak dő lt, onnan figyelte ő ket. Sö tét haja nedvesen gö ndö rö dö tt az
arca kö rü l, mintha most jö tt volna ki a zuhany aló l, és pó ló ja a széles vá llá ra tapadt.
Felhú zta a szemö ldö két.
– Csak nem mulasztottam el a bá lra szó ló meghívá st?
– De bizony, attó l tartok. – Leigh érezte, hogy arca kipirul a férfi tekintetétő l.
Odaperdítette neki Sarah-t. – Íme, a bá l legszebb kisasszonya, aki alig vá rja, hogy
tá ncolhasson magá val.
Daniel néhá ny lépést tett Sarah-val, aztá n Leigh-re pillantott.
– Hogyan tud…
– Hallja a zenét, egy kicsit. – Leigh mosolygott. – Ezért olyan hangos, de ú gy
gondoltam, nincs itt senki, akit zavarná nk. É s a padló n keresztü l is érzi a rezgést. – Tett
néhá ny tá nclépést a ritmusra. – Maga nem érzi?
Daniel szeme egy hosszú pillanatig a lá ny arcá ra tapadt.
– De igen – mondta lá gyan, és tekintete ismét Leigh arcá ba kergette a vért. – É rzem.
Leigh visszavonult a rá dió hoz, és leü lt mellé a sző nyegre. A hangerő vel babrá lt, hogy
ü rü gyet talá ljon, miért nem néz a férfira. Amikor ú jra felpillantott, Daniel Sarah-t
pö rgette kö rbe a szobá ban. A két arc, amelyeket annyira hasonlatossá tett szikrá zó sö tét
szemü k, sugá rzott a nevetéstő l. A lá ny szíve nagyot dobbant a lá tvá nytó l.
A dal véget ért, és egy lassú , lá gy ballada kö vetkezett. Leigh odanyú lt, hogy á llomá st
vá ltson, de Sarah á tszaladt a szobá n, és megragadta a kezét. Aztá n megrá ngatta, és Leigh
felá llt, nem egészen értve, mit akarhat a kislá ny. Sarah mosolygott, és á tvezette a szobá n
Danielhez.
89/121
– Ú gy lá tszik, Sarah szerint rajtunk a sor, hogy egymá ssal tá ncoljunk. – A férfi hangja
lá gyan, fá tyolosan csengett. Kinyú jtotta a kezét, sö tét szemében felhívá s tü krö ző dö tt. –
Kérhetem ezt a tá ncot?
Leigh Daniel kezét nézte. Sarah elő re taszigá lta, aztá n homloká t rá ncolva a lá ny
bizonytalankodá sa miatt megragadta a kezét, és az apja kezébe tette. Elégedett
mosollyal lépett há tra.
– A kislá nyom tudja, hogy mit akar. – Daniel melegen fogta á t Leigh ujjait. –
Kezdhetjü k, Hamupipő ke?
– Kezdhetjü k – bó lintott Leigh. Kö nnyedén a férfi vá llá ra tette a kezét. Nem elég
kö nnyedén, futott á t az agyá n. A kö zelség veszélyesen felkavarta lelki békéjét.
Csak egy tá nc, mondta magá nak kétségbeesetten. Csupá n egy tá nc. A baj az volt, hogy
ezt maga sem hitte.
– Ha én vagyok Hamupipő ke, akkor maga a kirá lyfi?
Daniel kö zelebb hú zta karja ö lelésébe, keze forró n kapcsoló dott a lá ny csukló já ra.
– Vagy az, vagy egy béka. Vá lasszon.
– Igazsá g szerint meglehető sen kedvelem a béká kat. Kü lö nö sen azó ta, hogy Mark
elmesélte nekem, há nyféle bogarat esznek meg.
– Tényleg? – Daniel hangja a fü lébe suttogott.
Leigh ú gy érezte, muszá j tová bb fecsegnie, mert ha abbahagyja, a férfi esetleg
meghallja, milyen ő rü lten kalapá l a szíve.
– É lénk részletekkel, képekkel színezve.
– Csuda egy kö lyö k. – Keze lassan haladt felfelé Leigh csukló já n, kö zelebb hú zva ő t
magá hoz. – Kü lö nleges. Mint a nagynénje.
Leigh ú gy érezte, semmit sem tud mondani, ami ne keltené azt a benyomá st, hogy
komolyan vette Daniel megjegyzését. Tennie kellene valamilyen… bá rmilyen… kö nnyed
megjegyzést, de zavará ban hirtelen elakadt a nyelve.
Daniel, ú gy tű nt, nem vá rt vá laszt. Halkan dú dolt a lá ny fü lébe, és a romantikus szavak
és a zene beleolvadtak meleg leheletébe.
Leigh lehunyta a szemét, és teljesen á tadta magá t a hangulatnak… Daniel, a zene, a
meghitt szoba. Az érzés, hogy hazaérkezett.
Hallotta, hogy vadul ver a szíve. Vagy Daniel szívverését hallotta?
Veszélyes volt ez; borzasztó veszélyes. Olyasmirő l festett lá tomá sokat, ami soha nem
vá lhat való ra… lá tomá sokat egy életrő l, amelyben Daniel megnyílik, ú jra bízik. Egy
életrő l, amelyben há rom ember egy csalá dot alkot.
Nem válhat valóra, figyelmeztette magá t. Daniel nem akarja, tö bbé má r nem. Azok
utá n, amik Ashley-vel tö rténtek. Ha a férfinak adná a szívét, Daniel ö sszetö rné, mert
eltö kélte, hogy szá má ra nem létezik az a szerelem, amelyre Leigh vá gyik, amelyben egy
életre szó ló boldogsá got lelhet.
Szerelem. Való ban ezt a szó t haszná lta Daniellel kapcsolatban? Ó vatlanul felnézett, és
a mozdulattó l a férfi ajka végigsimította az arcá t. Leigh bő re bizseregni kezdett, és
lélegzete a torká n akadt.
Szerelem. A legjobb ú ton já r, hogy beleszeressen Daniel Gregory-ba.
90/121
13. FEJEZET
Daniel lá tta, hogy Leigh szeme hirtelen elsö tétü l, érezte, hogy a lá ny megfeszü l a
karjá ban. Leigh elhú zó dott, és majdnem felbukott, ahogy há tralépett. Danielt ellepték a
lá nybó l á radó feszü ltség hullá mai.
Milyen ostoba volt. Leigh a tudtá ra adta akkor este a parton, hogy nem elégszik meg
kevesebbel, mint egy igazi kapcsolattal, és ő azt hitte, tö bbé má r nem képes ezt nyú jtani.
Pedig szerette volna… a felfedezés ú gy kó lintotta fejbe, mint egy ö tszö r tízes palló .
Vá gyott rá , hogy képes legyen így szeretni. Leigh Christopher, édes melegségével és
megá talkodott makacssá gá val, hogy mindig azt teszi, amit helyesnek lá t, elérte ná la,
hogy ú jra ezt akarja, még akkor is, ha lehetetlen.
– Sajná lom – mondta, nem egészen sejtve, hogy mit is sajná l, de valahogy érezte, hogy
nem mondhat má st. Megpró bá lt kö nnyed hangra vá ltani. – Hamupipő ke meghallotta,
hogy éjfélt ü t az ó ra?
– Valami ilyesmi. – Leigh hangja elfulladt. – Van valami… eszembe jutott valami,
amirő l beszélnem kell magá val.
Daniel észrevette, hogy nem haszná l jelbeszédet, és balsejtelem fogta el. Biztosan
valami rossz dologró l van szó , ha nem jelez, hogy Sarah is részese lehessen a
beszélgetésnek. Lehet, hogy mindent elrontott? Hogy elvesztett valakit, akire Sarah-nak
kétségbeesett szü ksége van?
– É s mi lenne az? – Hangja nyersen csengett.
– Tudja, hogy á llá skérelmeket kü ldtem szét.
Daniel nem ezt vá rta, és Leigh-re bá mult. A lá ny a homloká t rá ncolta, zö ld szemében
zavar tü krö ző dö tt.
– Nos, végü l kaptam egy vá laszt. Felhívtak egy á llá s miatt, amely Savannah-ban lenne.
Azt akarjá k, hogy menjek oda holnap.
Daniel a meglepetéstő l egy lépést tett há tra. Nem kellett volna megdö bbennie, mégis
ez tö rtént. Egész idő alatt tudta, mit akar Leigh, hiszen nem csiná lt belő le titkot. De azzal
á ltatta magá t, hogy amit nyú jt – hogy a lá ny a há zá ban tö ltheti a napjait, gondjá t viselve
gyermekének – elegendő szá má ra. Gyomra ö sszerá ndult, és megpró bá lt nem gondolni
arra, mit jelent ez Sarah-nak, mit jelent ez neki.
– Tehá t elmegy.
– Nem! – Leigh felé nyú lt, mintha meg akarná érinteni, de aztá n visszahú zta a kezét. –
Nem.
– Pedig ú gy hangzik. – Daniel nem tudta a keserű ízt kitö rö lni szavaibó l.
– Csupá n egy á llá sinterjú , ennyi az egész. Holnap nem tudok Sarah-val lenni. Aztá n
visszajö vö k.
– É s ha felajá nljá k magá nak az á llá st? – Danielt nem érdekelte, milyen á llá sró l van szó .
Nem szá mít. Bá rki, akinek lehető sége van, hogy alkalmazza Leigh-t, és nem teszi meg,
egy idió ta. Fel fogjá k ajá nlani, és a lá ny el fogja fogadni, hiszen kezdettő l ezt akarta.
Konokul elhatá rozta, hogy tö bbé nem csiná lja azt, amihez a legjobban ért.
– Biztosan tucatjá val vannak emberek, akiket interjú ra hívtak. É s kü lö nben sem
tudom, ez-e a megfelelő munka szá momra. – Leigh, tenyerével felfelé, szélesre tá rta
kezét. – Hogyan is tudhatná m, amíg nem beszéltem velü k?
– Ha megfelel, ha felajá nljá k, akkor mi lesz? – Visszadobta a lá nynak a szavakat, és
kö zben megpró bá lta kitö rö lni fejébő l a gondolatot, hogy meg kell lennie nélkü le. –
Egyszerű en fogja majd a kalapjá t.
Leigh szeme tá gra nyílt.
91/121
– Daniel, most semmiképp nem hagyná m el magá t és Sarah-t. Nem, amikor még hat
hét van há tra a nyá rbó l. Megígérem. Meg fogom talá lni a megoldá st. É n…
A férfi a fejét rá zta.
– Felejtse el! – Nehezére esett a mosolygá s, hogy ésszerű nek hangozzék. – Nézze, ha
ez a megfelelő munka magá nak, akkor el fogja fogadni. Ilyen egyszerű a dolog. Végü l is
mindketten tudtuk elejétő l fogva, hogy ez bekö vetkezhet. Nem tartozik nekü nk
semmivel.
– Ez nem tartozá s kérdése. Annak a kérdése, hogy mi a helyes. – Puha ajka
ö sszepréselő dö tt. – Nem hagyom el Sarah-t. Megígérem.
Ígéretek. Azelő tt hitt az ígéreteknek, de má r tudja, hová vezetnek. Semmi jogot nem
formá lhat Leigh-re… nem akart semmi jogot formá lni rá . Zsigerei gö rcsbe csavarodtak
erre a gondolatra, de nem vett ró la tudomá st.
El fog menni. Ez a helyzet.
Elfordult, és akkor vette észre, hogy Sarah figyeli ő ket, arca feszü lt és aggó dó . Karjá ba
kapta lá nyá t, magá hoz szorította, aztá n elnézett mellette Leigh-re. Kipréselt magá bó l egy
mosolyt.
– Tegye azt, amit a legjobbnak lá t! Meg fogjuk érteni.
Napok mú ltak el, és Leigh kint idő zö tt Jamie há zá nak teraszá n a késő délutá ni
hő ségben. Ó dzkodott bemenni. Jamie meg fogja kérdezni, hiszen folyton megkérdezi,
hogy mi a helyzet Sarah-val és Daniellel.
Rá kö nyö kö lt a terasz korlá tjá ra, és egy nemeskó csag elegá ns fehér alakjá t bá multa a
só s mocsá rban. Sarah jó l van, efelő l semmi kétség. Ú gy hatá roztak, hogy kezdetben
há romszor egy héten megy iskolá ba. Sarah imá dta az iskolai napokat, és szomorkodott,
amikor otthon kellett maradnia. Csodá latosan fejlő dö tt.
Sajnos, Daniellel kö zel sem mentek ilyen jó l a dolgok. Tulajdonképpen minden
megvá ltozott kettejü k kö zt az este ó ta, amikor megemlítette neki az á llá sinterjú t.
Pontosabban szó lva az este ó ta, amikor tá ncoltak, az este ó ta, amikor rá jö tt, hogy kezd
beleszeretni a férfiba.
Arcá ra szorította a kezét. Nem akart ilyen érzéseknek utat engedni, fő leg nem
Daniellel kapcsolatban. A szerelem ú gy lepte meg, hogy észre sem vette, és mire
felocsú dott, má r tú l késő volt.
Lehet, hogy Daniel kitalá lta? Ezért volt olyan tá volsá gtartó az elmú lt napokban? Vagy
egyszerű en így reagá lt az ő á llá sinterjú já ra? Leigh nem tudta, és félt kideríteni. Félt a
vá rható vá lasztó l.
Daniel Gregory nem neki való . É rezzen bá rmit, ez a kiindulá si pont. Megmondta neki a
férfi, nem igaz? Megpró bá lta a szerelmet, megpró bá lta a bizalmat, de mind
cserbenhagytá k. Tö bbszö r nem pró bá lja meg. Nem szá mít, mennyire szeretne esetleg
vele lenni, nem fog… talá n nem akar… olyan elkö telezettséget vá llalni, amelyre Leigh-
nek egy jö vő t kellene alapoznia.
Ó, Uram, miért hagytad, hogy megismerjem, miért hagytad, hogy beleszeressek, ha ez az

érzés soha nem teljesedhet ki?!
A kérdés a szívébő l tö rt fel, de a kö vetkező pillanatban elszégyellte magá t miatta.

Daniel irá nti szerelme, még ha ő nem is viszonozza az érzéseit, oly sok mindenre
megtanította. Megmutatta, milyen az a férfi, akinek a szívét tudná adni. Megmutatta,
hogy csak a legjobbal tudná beérni, még ha ez azt jelenti is, hogy végleg hoppon marad.
92/121
Leigh a korlá thoz szorította a kezét, érezte, hogy a durva fa belemar a tenyerébe. Nem
tud vá ltoztatni azon, ami Daniel és kö zte tö rtént, vagyis inká bb nem tö rtént. Egyetlen
dolgot tehet, hogy végzi a munká já t, ez pedig azt jelenti, hogy keményen kü zd azért,
hogy Sarah-nak a legjobbat nyú jtsa.
Sarah. Annyira szépen halad. Ó , vannak persze problémá k, csaló dá sok. Nem minden
gyerek fogadta szívesen az iskolá ban, de ez ugyanú gy igaz volna egy jó l halló gyerekre is.
Valahá nyszor bemennek az osztá lyba, Leigh-ben megerő sö dik az érzés, hogy ez az,
amire Sarah-nak szü ksége van: hogy kö rü lvegye apjá nak és otthoná nak biztonsá ga, és itt
já rjon iskolá ba, ahol megvan ez a tá masza. Á m még mindig fenná llt az esély arra, hogy
errő l meg kell győ znie Danielt.
Végéhez kö zeledik a nyá r. Tennie kell valamit ez ü gyben, méghozzá gyorsan.
A lehető ség adott. Megragadta a korlá tot, bá ntotta hatá rozatlansá ga. Sarah részt
vehetne a tö bbi gyerekkel a nyílt nap programjá ban. Amanda Carter egész héten ezért
lobbizott, de Leigh vonakodott beadni a dereká t, mivel nem volt meggyő ző dve, hogy
Sarah meg tud birkó zni a feladattal.
Ha Sarah részt vesz a programban, és a dolog jó l sü l el, az nagy lépést jelenthet Daniel
meggyő zése terén. Ha van bá rmi, amivel célt érhet ná la, azzal biztosan lehet, hogy lá tja
lá nyá t a tö bbi gyerekkel együ tt szerepelni.
É s ha téved? Ha Sarah még nem á ll készen erre, és rosszul megy a dolog? Leigh az
ajká ba harapott. Mutasd meg nekem, Uram, hogy mit tegyek. Tudnom kell.
Á m semmi bizonyossá g nem ébredt a lelkében, amelybő l vá laszt kaphatott volna.
Mú lt az idő , és neki dö ntenie kellett.
– Leigh-! – Jamie kitá rta az ajtó t. – Mit csiná lsz ott kint ebben a hő ségben?
– Má r éppen befelé indultam. – Ellö kte magá t a korlá ttó l, és kö vette nő vérét a
konyhá ba. – Kellemes napod volt?
Jamie vá gott egy grimaszt, mikö zben behú zta maguk utá n az ajtó t.
– Ú gy-ahogy. Az emberek má sró l sem beszéltek egész nap, mint errő l az utolsó
tró pusi viharró l, pedig alig mutatta ki a foga fehérjét. Ha még egy idő já rá selő rejelzést
hallok, visítani fogok.
– Ezzel já r, ha egy szigeten élsz. Az idő já rá s teszi ki a tá rsalgá s ö tven szá zaléká t.
Leigh odament a mosogató hoz, és elvett egy poharat.
– Hurriká n szezonban pedig legalá bb a kilencven szá zaléká t – mondta Jamie. – A
tá rsalgá sró l jut eszembe, kerestek telefonon.
Leigh megpö rdü lt a kü lö nö s hangsú lytó l, amely Jamie szavait színezte.
– Telefonon? Mivel kapcsolatban?
Jamie homloká t rá ncolta, tekintete talá lkozott Leigh pillantá sá val.
– Azzal a munká val Savannah-ban. Leírtam a telefon melletti jegyzettö mbre.
Visszahívá st vá rnak. – Tétová zott. – Ú gy hangzott, mintha kellenél nekik.
Leigh felkapta a jegyzettö mbö t, és kavargó fejjel olvasta el a rö vid ü zenetet. Amikor
napokig nem jelentkeztek, szinte teljesen feladta a reményt. Most meg itt van ez a hívá s.
– Tényleg azt hiszed, hogy felajá nljá k az á llá st?
Jamie megvonta a vá llá t.
– Nem tudom, mi má sért hívtak volna. Na, és mit szá ndékozol tenni?
– Fogalmam sincs. – Tényleg nem volt. Bá rmennyit gondolkozott rajta. – Jó á llá s, és
nem lennék tú l messze tő letek.
– De nem tanítá s.
Leigh egy pillanatra behunyta szemét, hogy védekezzen a lelkébe hasító fá jdalom
ellen.
– Nem, nem tanítá s. De há t épp errő l van szó , nem emlékszel?
93/121
– Azt reméltem… – Jamie elhallgatott. Homloká t rá ncolta, és a konyhapultra

tá maszkodott. – Ő szintén, Leigh, egyá ltalá n nem hatott rá d, amit Sarah-val tapasztaltá l?
Te taná rnak szü lettél.
– Tényleg? – Leigh Tommyra gondolt, és megrá zta fejét. – Mindig azt hittem, aztá n
nézd meg, mi lett a vége.
– Leigh, az nem a te hibá d volt. Egyetlen bű nö dü l azt lehet felró ni, hogy megpró bá ltá l
egy gyereken segíteni.
Ismerő s fá jdalom markolta meg Leigh szívét.
– Mindenkit cserbenhagytam… legfő képpen Tommyt.
– Mindenkit? – Jamie szemö ldö ke felszaladt. – Hogyhogy mindenkit?
– Mamá t, Papá t, téged. – Leigh nagyot nyelt. Hó napok ó ta ezen rá gó dott, csak soha
nem sikerü lt kimondania. – Mindenki á ldozatot hozott, hogy azt tanulhassam, amit
szeretnék. Azt hiszed, nem tudom? Azt mondtam magamnak, hogy azzal fogom
mindnyá jatoknak meghá lá lni, hogy a képességeimhez mérten a legjobb taná r leszek. É s
aztá n bajba kerü ltem. – Elfordult, nem akarta Jamie arcá t lá tni. – Azt hiszed, nem tudom,
mennyire csaló dtatok bennem?
– Leigh Anne Christopher! – Jamie megragadta a karjá t, és maga felé perdítette hú gá t.
– Ez egy nagy marhasá g, és ha eddig nem tudtad volna, akkor most jegyezd meg. Azért
hoztunk á ldozatot, hogy iskolá ba já rhass, mert ezt akartuk. Mert az elhivatottsá god
Istentő l való ajá ndék.
– Ha ez igaz… – Leigh hangja hirtelen kö nnyekbe fú lt. – Ha ez igaz, miért fordult ilyen
rosszra? Miért kell fá jdalmat okozni az embereknek?
– Ó , drá gá m! – Jamie karja melegen és vigasztaló an ö lelte á t. – Nem akadá lyozhattad
meg, amit azok az emberek tettek. Csupá n segíteni pró bá ltá l egy gyereknek. Mi
megértjü k ezt.
Leigh bolond mó dra viselkedett, ennyi idő utá n is zokogott a tö rténtek miatt, de ú gy
lá tszott, nem tud magá nak parancsolni.
– Annyira bű nö snek érzem magamat. Ha nem vagyok olyan biztos, hogy igazam van,
ha megbeszélem a fő nö kö mmel…
– Leigh. – Jamie szeme csillogott az el nem sírt kö nnyektő l. – Ha tényleg hibá ztá l, ha
volt valami, amit má sképp kellett volna csiná lnod, nem kértél bocsá natot?
– Természetesen kértem!
Csak a Jó isten tudja, mennyi idő t tö ltö tt a térdén, amió ta az eset tö rtént.
Jamie felitatta a kö nnyeit.
– Drá gá m, ha kérted Isten bocsá natá t, akkor miért nem fogadtad el soha?
A kérdés Leigh lelkébe hatolt. Ott zengett, a kérdések, vá laszok, megértés kö reit
kü ldve szét.
Lehetséges volna, hogy annyira belekapaszkodott bű ntudatá ba, hogy nem akarta
elfogadni a bű nbocsá natot? Azt hitte, hogy még Istennél is jobban tud mindent?
– Az idő sebb testvér leckéje véget ért. – Jamie megpaskolta az arcá t. – Csak ne
ostorozd magad tová bb, jó ?
– Jó . – Leigh megpró bá lt mosolyogni.
– Há t akkor. – Jamie elfordult, visszanyerve szoká sos eleven hangulatá t. – Vége a
tú lá radó érzelmeknek. Be kell fejeznem ezeket a salá tá kat a ma esti rá kpartira, neked
pedig vissza kell hívnod Savannah-t.
Leigh bó lintott, odament a telefonhoz, és tá rcsá zott.
A személyü gyi elő adó részletezte a felkíná lt munka feltételeit, amelyek jobbnak
bizonyultak, mint Leigh remélte volna. Aztá n…
– Természetesen arra szá mítunk, hogy azonnal munká ba á ll.
94/121
– De… – Leigh nagy lélegzetet vett. – Amikor az interjú n voltam, megmondtam, hogy
szeptemberig nem tudok kezdeni.
Sarah. Be kell tartania a Sarah-nak tett ígéreteit.
– Attó l tartok, hogy ez lehetetlen. – A nő hangja megkeményedett. – Maga az
első szá mú vá lasztottunk, de ha most nem ó hajt kezdeni, nem tehetü nk má st, mint hogy
á ttérü nk kö vetkező jelö ltü nkre.
Mondd meg, mit tegyek, Uram.
Leigh a csendes bizonyossá gra figyelt, amely elö ntö tte a lelkét.
– Sajná lom – mondta. – Azt hiszem, az á llá s nem felel meg nekem.
Amikor letette a kagyló t, megfordult, és szeme Jamie reményteljes pillantá sá val
talá lkozott. Megrá zta a fejét.
– Ne vonj le elhamarkodott kö vetkeztetéseket pusztá n azért, mert nem fogadtam el az
á llá st.
– Má r miért vonnék?
Jamie hirtelen buzgalommal makaró nit ö ntö tt egy szű rő kaná lba.
– Egyszerű en nem hagyhatom most ott Sarah-t. Kö telezettségem van vele szemben.
Ennyi az egész. – Legalá bbis ezzel á ltatta magá t, hogy ennyi az egész.
– Leigh néni! Nézd, lehet pó nin lovagolni! – Meggie a kezénél fogva hú zta Leigh-t,
amikor aznap este lesétá ltak a partra a szigetlakó k piknikjére. – Szeretnék pó nin
lovagolni! É s azt szeretném, ha Sarah is lovagolna. Hol van Sarah?
– Nem tudom, hogy eljö nnek-e, drá gá m.
Megkérdezte Danielt, de nem kapott má s vá laszt, mint egy vá llrá ndítá st és egy
semmire sem kö telező mondatot.
– Azt akarom, hogy Sarah eljö jjö n. – Meggie duzzogott. – De a pó nin mindenképpen
lovagolni akarok.
Josh kézen fogta, mielő tt elszá guldhatott volna a csá bító pó nik irá nyá ba.
– Késő bb, kincsem. Nézd, ott zajlik a rá kparti, és én szeretném megkapni a
vacsorá mat. Elő szö r eszü nk, aztá n megnézzü k, mi a helyzet a lovaglá ssal.
Kö vették a tö meget a hosszú piknikasztalok felé, ahol Jamie épp a maga készítette
salá tá kat rakta ki. A papírterítő vel borított asztalok nyö gtek a tá lak sú lya alatt, amelyek
a sziget egyik kü lö nleges csemegéjét kíná ltá k a má sik utá n.
Jamie megbö kte Leigh-t a kö nyö kével, és egy hatalmas sá rga cseréptá lra mutatott.
– Az Mrs. Culpepper brokkoli salá tá ja. Nehogy kihagyd! Senki sem tudja pontosan, mit
tesz bele, de fantasztikus!
– Brokkoli! – Josh az orrá t hú zta. – Kö sz, vezessetek inká bb a krumplis pitéhez.
– Ha nem vigyá zol, lassan ú gy fogsz kinézni, mint egy krumplis pite.
Jamie megcsiklandozta Josht, aki azzal vett elégtételt, hogy besö pö rte asszonyá t egy
hatalmas mackó s ö lelésbe.
Leigh figyelte ő ket, és ú gy érezte, mintha ü resség tá madna a gyomorszá ja kö rnyékén.
Nem éhség volt ez, legalá bbis nem az a fajta éhség, amelyet bá rmekkora mennyiségű
brokkoli salá tá val vagy krumplis pitével le lehetne csillapítani. Arra a szerelemre volt
éhes, amelyben nő vére és só gora osztozott, és amelyrő l egyre való színű bbnek tű nt, hogy
szá má ra nem adatik meg.
– Nézd, Leigh néni, Sarah!
Leigh megperdü lt Meggie szavaira, és szíve hirtelen a fü lében kezdett dobolni. Sarah,
Joe és Daniel vá gott á t feléjü k a tö megen keresztü l.
95/121
Daniel lá tvá nya rá dö bbentette, hogy becsapta magá t. Nem egyszerű en olyan
szerelmet akar, mint Jamie-é és Josh-é. Olyan szerelmet akar, de csak Daniellel. É s ezt
nem fogja megkapni.
Abban a pillanatban, hogy meglá tta Leigh-t, Daniel tudta, miért jö tt el. Addig azt
mondogatta magá nak, hogy egyszerű en meghajolt Joe és Sarah egyesített erő szakossá ga
elő tt, de nem ez volt az igazsá g. Vagy legalá bbis nem a teljes igazsá g. Azért jö tt, mert
szerette volna ú jra lá tni Leigh-t.
Amilyen idió ta volt, nem tudott ellená llni a hirtelen vá gynak. Az este ó ta, amikor
tá ncoltak, gondosan betartotta a há rom lépés tá volsá got, de má r azt sem tudta, hogy kit
véd ezzel, a lá nyt, vagy magá t.
Egy valamit azonban azonnal tudott, amint észrevette, mennyire ellá gyult Leigh a
lá tá sá tó l: a tá volsá gtartá s semmi eredményre nem vezetett. Daniel má r tú l volt a
védekezésen. Tisztá ban volt vele, hogy a lá ny el fog menni, és azzal is, hogy soha nem
volna képes megadni neki azt, amire vá gyik, mégis folyton a kö zelében akart lenni.
Ahogy Sarah megpillantotta Meggie-t, kezénél fogva rá ngatni kezdte az apjá t, és a
tö bbiek felé vonszolta. Óvatosan, mondta Daniel magá nak. Csak óvatosan. Nem játszhatsz
többé a tűzzel, ha Leigh Christopherről van szó.
– Daniel! – Josh á thajolt a roskadozó asztalon, hogy kezet rá zzanak. – Hé, Joe, Sarah.
Kapjatok fel egy tá nyért, és csatlakozzatok hozzá nk.
Óvatosan, emlékeztette magá t Daniel. De nem tudta elutasítani tá rsasá gukat, és nem
is akarta.
– Remekü l hangzik. – Ü dvö zö lte a tö bbieket, és mosolyogva nézte, ahogy Sarah és
Meggie felmá szik a piknikpadra. – Leigh. Hogy mennek a dolgok? Nem sok alkalmam volt
mostaná ban, hogy beszélgessü nk. – Elkerültem ugyanis, hogy egy szobában legyünk.
– Pompá s. – Leigh lá tszó lag arra figyelt, hogy megrakja tá nyérjá t. – Sarah
csodá latosan halad.
– É s maga hogy van? – Daniel lehalkította a hangjá t. Tulajdonképpen az á llá sró l
szeretett volna érdeklő dni, de nem tudta, megtegye-e.
– Kitű nő en – mondta ú jra a lá ny. Aztá n kissé megrá zta a fejét, mintha a sajá t magá val
folytatott vitá t szeretné kirá zni belő le. – Mondani szeretnék magá nak valamit.
A férfi egy cső kukoricá t tett a tá nyérjá ra, és megpró bá lt olyan hangot megü tni,
mintha kö zö mbö s volna szá má ra, mit mond a lá ny.
– Igen?
– Felajá nlottá k a savannah-i á llá st, azzal a feltétellel, hogy azonnal munká ba á llok.
– Tehá t elmegy.
Há t ennyi.
– Nem.
Leigh felnézett rá , és az étel majdnem lecsú szott tá nyérjá ró l. Daniel odanyú lt, hogy
megmentse, és kezü k egymá sba ü tkö zö tt.
– Nem? Mit ért azon, hogy nem?
– Visszautasítottam. – Leigh elhú zta tá nyérjá t és a kezét. – Ú gy dö ntö ttem, hogy nem
az, amit szeretnék.
– É rtem. – A férfi agya hirtelen ö sszezavarodott. Mit akar ezzel való já ban mondani?
Hogy azt a bizonyos munká t nem akarja? Vagy hogy nem akar elmenni?
A kérdések a nyelve hegyén voltak. De nem volt joga, hogy feltegye ő ket. Ilyet csak
akkor kérdezhet az ember, ha elkö telezettségre vá gyik, á m ha épp az elő l igyekszik
menekü lni, akkor nem.
– Ez jó hír – mondta végü l. – Borzasztó an hiá nyozna Sarah-nak, ha elmenne.
96/121
Ostoba, oda nem illő szavak. Ú gy hangzottak, mintha ő t egyá ltalá n nem érdekelné a
dolog.
Valami – egy á rnyék – á tsuhant azokon a zö ld szemeken. Leigh egy ó vatos lépésnyire
eltá volodott, mintha védeni akarná magá t.
– Nekem is hiá nyozna Sarah.
– Ú gy értettem…
A férfi elhallgatott. Bá rmit mond, csak ronthat a helyzeten. Szó , ami szó , ezt a
bejelentést tényleg rosszul kezelte.
Kö vette a tö bbieket az egyik asztalhoz. Talá n ajá nlatosabb lenne, ha olyan témá ná l
maradna, amelyhez ért valamit. Fejével a tengerszorosban épü lő ú j híd felé intett,
amelynek két fele má r majdnem ö sszeért a kékes-szü rke víz felett.
– Nem illik ide, igaz?
Josh, egy rá k olló já val a kezében, megfordult, és kinézett a szorosba.
– Csuda mulatsá gos lesz, hogy az ember csak beszá ll az autó já ba, és á thajt oda.
– Mindent meg fog vá ltoztatni. – Joe gyá szosan ingatta fejét. – Nem leszü nk tö bbé
szigetlakó k.
– Miért nem? – fordult hozzá Leigh tá gra nyílt szemmel. – Hogy érti ezt?
Joe vá llat vont, és kö zben egy sebész pontossá gá val vá gta le egy kukoricacső rő l a
szemeket.
– Lá ttam má r ezt má sutt is. Ahogy ideér a híd, minden megvá ltozik. Minden, ami
kü lö nlegessé, má ssá tett bennü nket – egyszerű en elvész.
– Remélem, nem. – Leigh feléje nyú lt, hogy egy pillanatra az ö reg elnyű tt kezére tegye
a kezét. – Ő szintén remélem, hogy nem.
Jamie megkö szö rü lte a torká t.
– Elég ebbő l a bá natos beszélgetésbő l. – A gyerekek felé intett. – Hosszú fü lek, ne
felejtsétek el. Kü lö nben is, tö rténjék bá rmi, mi akkor is ugyanazok maradunk. –
Danielhez fordult. – Elmegy a héten a nyílt napra az iskolá ba?
A férfi Leigh-re pillantott.
– Nem hiszem, hogy hallottam volna ró la. Elmegyek, Leigh?
Ez bizalmasabban hangzott, mint szerette volna. Majdnem ú gy, mintha egy férj
kérdezné feleségét tá rsasá gi programjukró l. Lehet, hogy senki má s nem vette észre, de
Leigh orcá ja enyhén kipirult.
– Igen, remélem. – A lá ny szeme talá lkozott Danielével, aki mintha kihívá st olvasott
volna ki belő le. – El kell jö nnie, hogy lá ssa, hogyan szerepel Sarah.
– Persze, hogy elmegyek – bó lintott a férfi.
Evés, aztá n já tékok, végü l tá nc és tű zijá ték. Ez volt a piknikes ö sszejö vetelek
elkerü lhetetlen menetrendje a szigeten, má r vagy szá z éve. Danielék Leigh csalá djá val
maradtak, hiszen furcsa lett volna, ha kü lö nvá lnak. Legalá bbis Daniel ezt a magyará zatot
adta magá nak.
Valahá nyszor megpillantotta az ő kis Sarah-já t, ahogy felpattan a hintá ra, vagy
elszalad, hogy megnézzen valamit, a szíve ö sszeszorult. Há t nem ezt kívá nta mindig:
hogy elfogadjá k, hogy bará tai legyenek? Miért olyan ijesztő mégis ez az egész? Á llandó
feszü ltségben vá rja, hogy valami rosszul sikerü ljö n.
É s amikor Sarah és Meggie felü lt a pó nikra…
– Nyugalom! – Leigh kö nnyedén megérintette a férfi karjá t, aztá n elhú zta a kezét.
Má r késő . É rintése végigfutott Daniel bő rén.
– Nyugodt vagyok.
– Hazudó s – hú zta fel a lá ny a szemö ldö két.
97/121
– Igaz – vigyorgott Daniel. – De hagyom, hogy csiná lja. Nem vagyok ott, hogy belé
kapaszkodjak.
– Egy kicsit furá n nézne ki annak a pó ninak a há tá n.
– Tényleg, ami azt illeti. – Daniel belsejében valami most való ban megnyugodott.
Talá n egyszerű en attó l, hogy Leigh ismét rá mosolygott. – A kislá nyom rengeteg első t
pró bá l ki egyszerre. Muszá j védenem egy kicsit, nem igaz?
– É pp csak egy kicsit.
A lá nyok lemá sztak a pó nikró l, és visszaszaladtak hozzá juk. Sarah keze csak ú gy
rö pdö sö tt. Apja ellená llt a kísértésnek, hogy az ö lébe vegye. Nagylá ny má r ehhez. Nem
kezelheti ú gy, mint egy bébit.
Harsá ny zö rgés jö tt a hangszó ró kbó l. Sarah megpö rdü lt, és fü lére tapasztotta a kezét.
Aztá n megszó lalt a zene, és a kislá ny elmosolyodott. Megragadta Meggie kezét, és a
rö gtö nzö tt tá ncparkett felé vonszolta bará tnő jét.
– Ú gy lá tszik, a tá nc majdnem olyan népszerű , mint a pó nik. – Daniel a tá ncoló k felé
sétá lt Leigh oldalá n.
– Majdnem.
A férfi hallotta hangjá ban a visszafogottsá got, és tudta, hogy Leigh is arra gondol,
amire ő . Arra, ahogy ő k ketten, egymá st á tkarolva, ringtak a zene lá gy hangjaira. A
pillanatra, amikor ajka végigsimította Leigh bő rét, és forró vá laszt kapott.
Josh a tá ncparkettre vezette Jamie-t, és integetett nekik.
– Gyertek csak, ti ketten, lá ssatok neki!
Daniel ekkor majdnem Leigh-hez fordult, majdnem a dereka kö ré csú sztatta a karjá t,
hogy a tá ncparkettre vigye. Majdnem.
Ó vatos lépést tett há tra, nehogy engedjen a sü rgetésnek, és a karjá ba vegye a lá nyt.
Leigh elperdü lt tő le, és kezét Mark felé nyú jtotta.
– Gyere, Mark, mutassuk meg nekik, hogy kell ezt csiná lni!
98/121
14. FEJEZET
Leigh észrevette, hogy visszatartja a lélegzetét, mikö zben az ó vodá s osztá ly
felmasírozik a színpadra, hogy pró bá t tartson. Lélegezz, utasította magá t hatá rozottan,
és odament, hogy segítsen Amanda Carternak sorba rendezni a gyerekeket. Amanda a
fejét rá zta.
– Ó , mennyire gyű lö lö m az elő adá sokat! A legjobb gyerekek lá mpalá zasak lesznek, és
mindig akad valaki, aki egy sorsdö ntő pillanatban megbetegszik.
– Ez má r csak a fellépéssel já r. – Leigh kezével lefékezett egy kisfiú t, aki a színpad
lépcső it kivá ló an alkalmasnak talá lta az ugrá lá sra. – A szü lő k imá djá k nézni, amikor a kis
drá gasá guk szerepel.
– De csak akkor, ha aranyos, és nem sü l bele a szerepébe. – Amanda tapsolt. –
Mindenki, akinek szö vege van a jelenetben, jö jjö n elő re. A tö bbiek foglaljá k el a helyü ket
a há ttérben.
Leigh figyelte, ahogy Sarah beá ll a há tsó sorba. „Legyetek aranyosak, és ne rontsá tok
el az elő adá st", mondta Amanda, és kö rü lbelü l ennyi volt a dolog lényege. A jelenetben
Sarah-nak mindö ssze ezt kellett tennie. Amíg a kijelö lt helyen marad, és tapsol a hírre,
hogy a telepesek hajó ja megérkezett Angliá bó l, addig minden rendben lesz
A néptá nc csokor – az a rá zó s rész. Ha Sarah-nak sikerü lne végigcsiná lnia ú gy, ahogy
gyakoroltá k… nem lenne semmi baj, biztatgatta magá t Leigh. Sarah boldog volna, Daniel
el lenne ragadtatva, és az egész helyzet pontosan ú gy alakulna, ahogyan az imá dsá gaiban
fohá szkodott érte.
– Gyertek, tá ncosok! – Amanda ö sszecsapta a tenyerét. – Pró bá ljuk meg!
– É s pró bá ljá tok meg nem elfelejteni, melyik a bal, és melyik a jobb kezetek! –
mormolta Leigh.
Amanda rá pillantott, és a szemét forgatta. Leigh pontosan tudta, mire gondol. Amanda
elejétő l fogva azt mondta, hogy ez a tá nc tú l nehéz az ó vodá soknak.
Á m az egyik mama, tö rténetesen a szü lő i munkakö zö sség elnö ke volt az, aki a zenét és
a lelkesedést szá llította. Ú gyhogy a gyerekek megtanultá k, vagy legalá bbis pró bá ltá k
megtanulni a tá ncot. Eddig csupá n egyszer sikerü lt hibá tlanul végigcsiná lniuk.
Leigh elindította a szalagot, miutá n letette a magnó t a padló ra, hogy Sarah érezhesse
a zenébő l á radó rezgést.
Egy lépés, kettő , há rom…
– Nem, sajnos nem jó – szó lt kö zbe Amanda, amikor a harmadik bonyolult lépés
reménytelen ö sszevisszasá gba sodorta a kis testeket. – Pró bá ljuk meg ú jra. Jason, ne
felejtsd el, hogy ez a jobb kezed.
Leigh visszatekerte a szalagot, és ú jra felcsendü lt a zene. A gyerekek mozogni
kezdtek. Leigh visszatartotta lélegzetét. Kérlek, kérlek, ne hagyd, hogy Sarah elhibázza.
Ez alkalommal má r majdnem félú ton já rtak, amikor vá ratlan lö kdö ső dés kezdő dö tt.
Emily, rö pkö dő vö rö s fü rtjeivel, nekiugrott Meggie-nek, aki azonnal visszalö kte.
Leigh elnyomott egy mosolyt. Emilynek má r régen rá kellett volna jö nnie, hogy
Meggie mindig visszaadja, amit kapott, de ő tová bbra is csak hepciá skodott. Talá n
féltékeny Meggie-re? Leigh nem tudta eldö nteni, mi lehet kö ztü k a probléma.
– Meggie miatt elrontottam a lépést! – jelentette ki Emily. – Ő a hibá s!
– Csakis sajá t magad miatt rontottad el – mondta Meggie gő gö sen. Megfogta Sarah
kezét. – É n és Sarah jó tá ncosok vagyunk.
Amanda ú jrarendezte a kicsiket.
– Pró bá ljuk meg még egyszer! – mondta tapintatos hangsú llyal. – Ms. Christopher,
lenne szíves visszatekerni a szalagot?
99/121
Ez alkalommal sikerü lt majdnem az egészet végigtá ncolniuk. Á m egyszer csak leá llt a
magnó , és Sarah, kiesve a ritmusbó l, nekiü tkö zö tt Meggie-nek. Arcocská já t kétségbeesés
felhő zte be.
– Semmi baj – paskolta meg Meggie. Kikö pö tt Jamie volt, ahogy nézett és beszélt. –
Semmi rosszat nem tettél, Sarah.
Leigh ellená llt a kísértésnek, hogy odamenjen Sarah-hoz. Jobb, sokkal jobb, ha Sarah
Meggie segítségével oldja meg a helyzetet. Azon buzgó lkodott, hogy ú jra elindítsa a
magnetofont. Amikor felnézett, Sarah ismét a helyén á llt, és a felhő k eloszlottak.
– Még egyszer! – mondta Amanda, és Leigh cseppnyi csaló dottsá got hallott ki a
hangjá bó l. – Mindjá rt el kell mennü nk, ú gyhogy pró bá ljá tok meg jó l csiná lni.
Ez alkalommal, meglepő mó don, az egész tö kéletesen sikerü lt.
– Ü gyesek voltatok mind! – tapsolt Amanda. – Holnap is ilyen szépen csiná ljá tok a
szü leiteknek, jó ?
A gyerekek leszö kdécseltek a színpadró l, és Sarah csillogó szemmel szaladt oda Leigh-
hez.
– Jó tá ncos vagyok – jelezte.
– Igen, az vagy. – Leigh megö lelte elő szö r ő t, aztá n Meggie-t, és szívét elá rasztotta az
ö rö m, hogy Sarah végre képes ilyen elismerő kijelentést tenni magá ró l. – Mindketten jó
tá ncosok vagytok. Bü szke vagyok rá tok.
É s reménykedem, tette hozzá némá n. Holnap Daniel meglá tja, hogy lá nya milyen jó l
beilleszkedett. Holnap megérti a reményeket, amelyeket Leigh Sarah-val kapcsolatban
tá plá lt, és teljesen ú j szemmel tekint majd lá nya jö vő jére.
Leigh lassított, amikor hazafelé menet elhajtott a vegyesbolt mellett. A nagy

kirakatü vegen csillagalakban ragasztó szalag díszlett, és az ö reg Mr. Conyers épp két
tizenéves fiú t utasítgatott, akik a napellenző t szedték le.
Leigh gyomra ö sszerá ndult, és bekapcsolta az autó rá dió t. Nem kellett keresgélnie a
magyará zatot. A rá dió zene helyett a legutolsó híreket sugá rozta az Eleanor névre
keresztelt tró pusi viharró l.
A vihar Puerto Rico felé tart, szó lt a bemondó hangja, és az ottani lakosok felkészü ltek
a legrosszabbra. A pillanatnyilag elő relá tható irá ny szerint ezutá n egyenesen a délkeleti
part felé veszi ú tjá t.
Leigh végigtekintett az utcá n. Ú gy tű nt, hogy senki sem esett pá nikba, de a legtö bb
kirakatot beragasztottá k. Beá llt a parkoló ba. Kezdett az a benyomá sa lenni, hogy akarja,
vagy sem, meg fogja tapasztalni élete első hurriká njá t.
Sarah felpillantott a színezésbő l, meglepetten, amiért vá ratlanul megá lltak.
– Menjü nk be a boltba! – mondta Leigh. – Vennem kell néhá ny dolgot.
Odabent a kenyerespolc má r majdnem ü res volt. Mr. Conyers kö vette Leigh-t, és a
polcot nézte.
– Fogalmam sincs, miért gondoljá k az emberek, hogy amikor nagy vihar kö zeledik,
ilyen rengeteg kenyeret meg fognak enni. – Vigyorgott. – Persze ö rü lö k, ha mindent
eladhatok. Maguk, hö lgyeim, kenyeret szeretnének?
Leigh mosolyogva megrá zta a fejét.
– Biztos vagyok benne, hogy a nő vérem má r bevá sá rolt. Nekem azonban szü kségem
volna egy zseblá mpá ra. Ó , és szeretnék egyet a bará tnő mnek, Sarah-nak is. É s néhá ny
tartalékelemet.
Az ö regú r kirakta a holmikat a pultra, aztá n gondosan kivett egy piros medvecukrot a
pulton á lló ü veggö mbbő l, és odanyú jtotta Sarah-nak.
– Tessék, drá gasá gom!
100/121
Sarah szeme tá gra nyílt. Keze egy mozdulatot tett szá já tó l kifelé, mielő tt elvette volna
a cukrot.
– Kö szö nö m – mondta Leigh. – Ez azt jelenti, hogy kö szö nö m.
– Nahá t – kuncogott az ö regember, és megismételte a mozdulatot. – Mit szó l hozzá ?
Tanultam valami ú jat.
Sarah rá mosolygott, és megszopogatta a cipő fű ző t formá zó medvecukor végét.
Jó volna hazasietni, hogy lá ssá k, szü ksége van-e Danielnek valami segítségre a viharra
való felkészü lésben. Leigh gyomra émelyegni kezdett. É letében nem lá tott még
hurriká nt, csak moziban. Vajon milyen lehet á télni egyet?
Amikor a há zhoz értek, Danielt és Joe-t odakint talá ltá k. Vitatkoztak.
– Nem lesz ez annyira rossz. – Daniel hangja arró l á rulkodott, hogy a szó vá ltá s má r jó
ideje tart. – Elég lesz a ragasztó szalag. Nem kell felraknunk a deszkalapokat. Azonkívü l
még az sem biztos, hogy lecsap rá nk.
Joe csípő re tette a kezét.
– Lá ttam má r viharokat, és lá ttam má r viharokat. É s szerintem ez ide tart.
A két férfi egyformá n konok arckifejezéssel bá mult egymá sra, és Leigh lekü zdö tte a
kísértést, hogy elnevesse magá t.
– Csak nincs valami nézeteltérés, uraim?
Daniel azzal a gyors mozdulattal perdü lt a lá ny felé, amelytő l Leigh szíve mindig
dupla sebességre kapcsolt.
– Nem hallottam, hogy jö nnek. – Sarah odaszaladt hozzá , és Daniel megö lelte. – Há t ez
meg mi?
Sarah boldogan kattintgatta fö l-le ú j zseblá mpá já t, hogy elbü szkélkedjen vele az
apjá nak.
– Ú gy dö ntö ttü nk, hogy fel kell készü lnü nk a viharra. Má r ha egyá ltalá n jö n – tette
hozzá Leigh siető sen.
– Ez az ö regember meg van győ ző dve ró la, hogy tévedhetetlen – csó vá lta a fejét
Daniel.
– Lá ttam má r viharokat… – kezdte Joe.
– É s lá ttá l má r viharokat – fejezte be helyette Daniel. – Tudom, tudom. Rendben van.
Ma beragasztjuk az ablakokat, és kihozom a falapokat. Késő bb is elég idő nk lesz rá , hogy
feltegyü k ő ket, amikor a meteoroló giai szolgá lat má r pontosabban tudja, hol lesz a
fö ldindulá s. De most az építkezéssel kell tö rő dnö m. – Aggodalom bará zdá lta a homloká t.
– Az szá zszor sebezhető bb.
– Lá sson neki – mondta Leigh. – É n is be tudom ragasztani az ablakokat Joe-val.
– Talá n inká bb haza kellene mennie a nő véréhez…
– Kérem. Hiszen ismeri Jamie-t. Biztos, hogy az Ö zö nvízen kívü l mindenre felkészü lt. –
Leigh Sarah vá llá ra tette a kezét. – Sarah és én segítü nk Joe-nak. Ne féljen, jó l
elboldogulunk.
A délutá n há tralévő része a rá dió á llandó tá rsasá gá ban telt. Joe mindenhová magá val
vitte, nyilvá n abban a meggyő ző désben, hogy ha nem hallgatja szakadatlanul, esetleg
elmulasztja a dö ntő figyelmeztetést. Ragasztottá k a szalagokat, minden mozdítható
tá rgyat elraktak, amelyet elfú jhat a szél, vö dö rszá mra hordtá k a vizet.
Leigh a délutá n folyamá n egyszer elment a telefon mellett, és megá llt. Amanda Carter
megtanította a gyerekeket a telefon haszná latá ra, és Sarah szemmel lá tható an komolyan
vette a tudnivaló kat. A telefonasztalra ragasztott papírlapon Leigh neve és szá ma á llt
Sarah dü lö ngélő betű ivel.
101/121
Leigh szétpislogta hirtelen feltoluló kö nnyeit. Lehet, hogy Sarah soha nem fogja
haszná lni a telefont, hogy felhívja ő t, de Ms. Carter azt mondta, hogy írjá k ö ssze a fontos
telefonszá mokat, és Sarah szó t fogadott.
Joe, mint megannyi katoná t, petró leumlá mpá kat sorakoztatott a konyhaasztalra, és
mindegyiket megtö ltö tte és ellenő rizte.
– Ki fog menni az á ram, ez olyan biztos, mint hogy itt á llok. Ö rü lni fogunk ezeknek,
mielő tt véget ér az éjszaka.
De mire Leigh a hazamenenetelre készü lő dö tt, az elő rejelzések kevésbé voltak
fenyegető k.
– Lá tod, ö reg harcos? – Daniel idő ben érkezett vissza az építkezésrő l, hogy meghallja
a bejelentést. – Eleanor ki fog fú jni, mielő tt szá razfö ldet ér. Vaklá rma az egész, mint a
legtö bb megfigyelés.
– Meglá tjuk, amit meglá tunk. – Joe a fejét rá zta. – Soha ne bízz egy hurriká nban.
– Jobb félni, mint megijedni. – Az idegfeszü ltségbő l szá rmazó energia, amely egész
nap hajtotta Leigh-t, most elapadt, és a lá nyra rá tö rt a fá radtsá g. – Legalá bb
megtarthatjuk a nyílt napot holnap. Nem tudom, mit tenne Amanda Carter, ha teljesen
elö lrő l kellene kezdenie a gyerekek felkészítését.
Daniel bó lintott.
– Ú gy fest a dolog, hogy megtarthatjá k. – Mosolygott. – É s ha a vihar mégis meglepne
bennü nket, az embereknek tú l sok dolga lesz ahhoz, hogy a nyílt nap miatt aggó djanak.
Leigh egy csó kot nyomott Sarah fejére.
– Má r itt sem vagyok. Holnap talá lkozunk.
Ahogy mú lt az este, az elő rejelzések egyre biztató bbak lettek. Eleanor bolhá bó l
elefá nt volt csupá n, kö zö lte a bemondó . Minden korá bbi fenyegetése hetvenkedésnek
bizonyult. El fogja emészteni magá t a Karib-tenger északi részén.
– Ú gy lá tszik, ennyi volt. – Tizenegy ó ra kö rü l Jamie végü l kikapcsolta a híreket.
Á sított. – Jó lesz, ha lefekszü nk. Nagy napotok lesz holnap azzal az iskolai bemutató val.
Leigh bó lintott, gyomra megfeszü lt a félelemtő l, amely még a fenyegető viharná l is
rosszabbnak tű nt. Holnap, jö jjö n, aminek jö nnie kell, Daniel meglá tja, mire képes a lá nya.
Daniel beá llt az iskola parkoló já ba, leá llította a motort, és megá llapította, hogy
gyomra gö rcsö s csomó kba rá ndult. Azt valahogy mindig tudta kezelni, amit az élet az ő
számára tartogatott, de amit a lá nyá nak… nos, ez má r má s tö rténet.
Egy pillanatra elfogta a pá nik. Miért hagyta magá t rá beszélni, hogy Sarah részt
vehessen ebben a programban?
Mert Leigh azt gondolta, hogy Sarah képes rá , ennyi a vá lasz. É s mert ő ma má r sokkal
jobban hisz Leigh véleményének, mint ahogy elképzelhető nek tartotta volna, aká r csak
néhá ny rö vid héttel azelő tt is.
Csatlakozott a tö bbi szü lő hö z, akik az épü letbe tartottak. Sarah meg tudja csiná lni.
Meg tudja. Nagyszerű lesz, és ki fog nézni a tö megbe, és lá tni fogja, hogy ott a papá ja, aki
szurkol neki.
A színes plaká tokkal díszített, salaktéglá bó l épü lt étkezde tá volró l sem hasonlított az
elemi iskolá ra, amelybe ő já rt. Ott egyá ltalá n nem volt étkezde. A gyerekek magukkal
hoztá k az ebédjü ket, feltéve, ha csalá djuk tudott mit adni velü k. Danielnek néha volt mit
ennie, néha meg ú gy kellett tennie, mintha má r evett volna. Legtö bbszö r odaadta az
ö ccsének vagy a hú gá nak, amije volt, mondvá n, hogy nem éhes.
A gyomra ismét gö rcsbe rá ndult. Amikor Leigh az iskolá ró l beszél, teljesen má s kép
jelenik meg elő tte, mint amilyen az ő emlékeiben él. Talá n fel sem merü l benne, hogy
éhesen is lehet iskolá ba menni. Vagy hogy, inká bb gyakrabban, mint nem, fekete
102/121
monoklival is haza lehet jö nni, mert valaki a kishú godat azzal csú folta, hogy a ruhá já t
egy jó tékonysá gi csomagbó l hú ztá k elő .
Danielnél jobban senki nem tudhatta, milyen kegyetlenek tudnak lenni a srá cok.
Gondolni sem akart rá , hogy bá rki az ő gyerekén élje ki kegyetlenségét.
Josh és Jamie elő l ü lt, a helyü krő l integettek neki, és Daniel elindult feléjü k. Ú gy tű nt,
hogy a szigetlakó k fele eljö tt, legalá bbis azok, akiknek gyerekü k vagy unoká juk volt.
– Ü dv, Daniel! – Josh odébb csú szott az étkezde padjá n, hogy helyet csiná ljon
bará tjá nak. – Hogy á ll a bá l? Felkészü ltél Eleanorra?
– Ú gy lá tszik, végü l nem tesz ná lunk lá togatá st – mondta Daniel, és leü lt. – Nem
mondhatná m, hogy bú slakodom emiatt.
– Egy jó vihar… – szó lt Josh, de Jamie rá pisszegett.
– Kezdő dik – suttogta.
Daniel megpró bá lt a színpadra ö sszpontosítani, ahol az igazgató az ü dvö zlő beszédét
mondta, de valami elvonta figyelmét. Az ó vodá sok jö ttek be libasorban a terem egyik
oldalá n. Nyilvá n ő k lesznek az első k. Há la az égnek, nem kell tú l sokat vá rnia.
Leigh is bejö tt velü k, egy nagy csoport gyerektő l kö rü lvéve, és Daniel szíve hatalmasat
dobbant. Mindegy, há nyszor lá tta má r a lá nyt, az érzés nem kopott meg. Szeme még
mindig elidő zö tt rajta, habzsolta Leigh lá gy, napfényes jelenlétét.
Ember, ezt jól kifogtad.
Nincs értelme, figyelmeztette magá t. Á m ez nem jelentette azt, hogy ne bá multa volna
tová bbra is a lá nyt. De há t bá mulni bá rki bá mulhat. Á m nem mindenki tudja megfejteni
azokat a finom rá ncokat Leigh szemö ldö ke kö zt, azt az enyhe aggodalmat, amely
elfelhő zi tiszta tekintetét. Daniel a terem tú lsó végébő l is meglá tta benne a feszü ltséget.
Leigh hirtelen felpillantott, mintha a fényes padló megannyi méterén keresztü l is
megérezte volna magá n a férfi tekintetét. Szeme talá lkozott Danielével, talá lkozott, és
nem tá gított tő le. Halvá ny, bizalmas mosolyt kü ldö tt a férfi felé, aztá n ismét a
gyerekekhez fordult.
Daniel csaló dottan fú jta ki a levegő t. Csaló dottan, ez volt a helyes kifejezés.
Csaló dottsá g mardosta, valahá nyszor ugyanabban a szobá ban volt ezzel a nő vel. Szerette
volna á tlépni a kettejü k kö zt tá tongó á rkot, szeretett volna egyenesen odamenni hozzá ,
és azt mondani…
Mit mondani? Hogy beleszeretett? Hogy szeretné élete részének tudni? Hogy talá n,
épp csak talá n, képes lesz eléggé bízni ahhoz, hogy mű kö djö n a kapcsolatuk? A rémisztő
gondolat bevette magá t a lelkébe, és csomó kba kö tö tte a zsigereit.
– Első elő adó ink az ó vodá sok lesznek Ms. Carter és Ms. Christopher vezetésével. – Az
igazgató a kezében lévő mű sorká rtyá ra pillantott. – Jelenetet adnak elő első telepeseink
életébő l, amelyet egy néptá nc kö vet.
Sarah-já nak lá tvá nya, ahogy a tö bbi gyerekkel együ tt libasorban felmentek a
színpadra, majdnem elvonta Leigh jelenlétérő l Daniel figyelmét. Nézte, amint lá nya hol
az egyik, hol a má sik gyerekre pillant, szemmel lá tható an biztos akart lenni, hogy azt
csiná lja, amit kell. Daniel elkapta a biztató mosolyt, amelyet Leigh kü ldö tt Sarah felé.
Abbó l, amit Leigh elmondott neki, tudta, hogy a jelenet alatt nem kell aggó dnia. Sarah
szerepe – a tö meg egyik tagja – egyszerű volt. Valaki letérdelt, hogy lefotó zza a
gyerekeket. Ő is gondolhatott volna rá , hogy elhozza fényképező gépét. É rdemes lett
volna megö rö kíteni Sarah-t a telepes asszonyok fő kö tő jében.
A telepesek vezető je érthetetlenü l mondta a szö vegét, de ú gy lá tszott, senki sem
bá nja. Elnéző mosoly ü lt a megbocsá tó kö zö nség arcá n.
Aztá n, tú l hamar, a tá ncra kerü lt sor. Daniel figyelte, ahogy Leigh gondosan a
színpadra teszi a magnetofont, és feltartott hü velykujjá val jelt ad a gyerekeknek. Némi
103/121
csoszogá s és rendezkedés utá n mindenki elfoglalta a helyét. Sarah Meggie és egy vö rö s

gö ndö r hajú kislá ny kö zt á llt. Egyikrő l a má sikra pillantott, mintha ó vatosan fel akarná
mérni a kö ztü k lévő tá volsá got.
Leigh felemelte a kezét, bó lintott, és megnyomta a gombot. Daniel visszatartotta a
lélegzetét, tenyere nyirkos lett.
A gyerekek ki-be hullá mzottak a zene ü temére. A férfi lá tta, hogy mozog a szá juk,
ahogy a lépéseket szá moljá k. Sarah, az ő kis Sarah-ja tö kéletesen csiná lta a betanult
lépéseket, és kö zben le nem vette szemét az elő tte á lló gyerekrő l.
A teremben talá n senki sem vette észre, milyen keményen dolgozik. Senki, csak
persze Leigh.
A kicsik egy bonyolult forgá sba kezdtek, és Daniel hallotta, hogy Jamie
megkö nnyebbü lten felsó hajt, amikor a végén mind a helyes irá nyban kö tö ttek ki. A tá nc
má r majdnem véget ért, amikor…
Megugrott a szalag. A gyerekek forgó alakzata elbizonytalanodva megingott, a kis
vö rö s hajú megbotlott, beleü tkö zö tt Sarah-ba, aki viszont Meggie-be szaladt bele. Az
alakzat szétesett kö rü lö ttü k.
A vö rö s hajú lá nyka megragadta Sarah karjá t.
– Te hü lye! – kiabá lta. – Nézd, mit csiná ltam miattad! Te csak egy nagy hü lye vagy!
Gyű lö llek!
15. FEJEZET
Leigh talpra kü zdö tte magá t. Oda kell mennie Sarah-hoz, meg kell vigasztalnia, meg
kell magyará znia neki, hogy nem az ő hibá ja volt. A tö bbi ó vodá s ö sszezavarodva
kavargott kö zte és Sarah kö zt.
– Emily, az én ó vodá saim nem viselkednek így. – Amanda hangja semmi kétséget nem
hagyott. – Leü lhetsz.
Leigh odasietett Sarah-hoz, és letérdelt mellé.
– Nincs semmi baj – mondta, és letö rö lte a kislá ny kö nnyeit. – Nem a te…
Valaki nekiü tkö zö tt, és majdnem fellö kte a nagy sietségben. Daniel. Karjá ba kapta
Sarah-t, dü hö s, vá dló pillantá st vetett Leigh-re, és peckesen kivonult.
Leigh Amandá hoz fordult, pró bá lta visszatartani kö nnyeit.
– Menjen utá na! – mondta Amanda halkan. – É n majd elrendezem itt a dolgokat.
Leigh felemelkedett, és az ajtó hoz sietett, amely még mindig lengett Daniel vad
tá vozá sá tó l. Há ta mö gü l hallotta, hogy Amanda a majdnem befejezett elő adá s utá ni
meghajlá sra rendezgeti a gyerekeket.
– Daniel!
A férfi félú ton já rt a kijá rat felé, és Leigh egy pillanatig azt hitte, hogy tudomá st sem
fog venni ró la. Aztá n megá llt, és megperdü lt, hogy kifejezéstelen arccal szembenézzen a
lá nnyal.
– Daniel, kérem, ne tegye! – Leigh a férfi felé nyú jtotta a kezét, aztá n meggondolta
magá t, és visszahú zta. – Kérem, ne menjen el így! Engedje, hogy Sarah visszamenjen a
tö bbi gyerekhez!
– Felejtse el! – A kis izom dü hö sen ugrá lt Daniel á llá n. – Nem értem, hogyan
képzelheti, hogy hagyom visszamenni oda.
Leigh gyengéden megérintette Sarah-t.
– Azért kérem, mert Sarah-nak ez volna a legjobb.
104/121
– A legjobb? – Daniel megemelte hangjá t. – Hogy mondhat ilyet? Lá tta, hogyan bá ntak
vele azok a kö lykö k!
– Lá ttam, hogyan viselkedett vele egy elkényeztetett kislá ny, és sajná lom, hogy így
tö rtént. – Hogy tudná megértetni vele? Leigh érezte a dü hnél is erő sebb fá jdalmat, amely
a férfibő l sugá rzott. – De nem ad Sarah-nak lehető séget, hogy megbirkó zhassék a
helyzettel.
– Adtam neki lehető séget. Adtam magá nak lehető séget. Nem sikerü lt. Mostantó l a
magam mó djá n fogom a lá nyom gondjá t viselni.
Sarah-nak ú jra eleredtek a kö nnyei, és Daniel vá llá ba fú rta arcá t.
Leigh reszkető s lélegzetet vett. Fel kell nyitnia a férfi szemét, hogy megértse, mit tesz.
– Daniel, nem lá tja, hogy a dü he még jobban megnehezíti Sarah-nak a dolgot?
– Amit lá tok… – Elhallgatott, és Sarah-hoz fordult. Gyengéd ujjakkal letö rö lte
kö nnyeit. – Sarah, kincsem, nincsen semmi baj. Ne sírj. Itt a papa.
– Jó l van – mondta Leigh, és megérintette Sarah arcá t, aztá n á ttért a jelbeszédre. – Te
nem csiná ltá l semmi rosszat. Emily egyszerű en buta volt.
Daniel a vá llá n dajká lta Sarah-t, és Leigh érezte, hogyan kü zd, hogy fegyelmezni tudja
magá t.
– Nézze… – kezdte, és megrá zta a fejét. – Tudom, hogy jó t akart tenni. Tudom, hogy
tö rő dik Sarah-val.
– Szeretem Sarah-t. – És szeretem magát.
– De tévedett. – A férfi hangja, arckifejezése kérlelhetetlen volt. – Tévedett. Sarah még
nem kész erre, és talá n soha nem is lesz.
– Daniel… – Hogyan vitatkozhatna vele, amikor ekkora fá jdalmat él á t?
– Felejtse csak el! – Daniel Sarah arcá hoz szorította az arcá t. – Felejtse el ezt az
egészet, Leigh, és visszatérhetü nk oda, ahonnan elindultunk!
Leigh rá bá mult, és sö tét szemébő l vilá gosan kiolvasta az ü zenetet. Felejtse el a Sarah-
val kapcsolatos terveit, az elképzelését arró l, milyenné tehetnék a kislá ny életét. Felejtse
el mindezt, és akkor talá n visszatérhetnek oda, ahol voltak, amikor még volt egy apró
esély kettejü k boldogsá gá ra.
Nem kellett volna má st tennie, mint kimondani a szavakat. De képtelen volt rá . Má r
tudta. Ugyanú gy nem tudja megtagadni Sarah-ró l sző tt á lmait, mint ahogy tö bbé má r
nem tudja megtagadni a tehetséget, amelyet Istentő l kapott. Hó napokig pró bá lta, és ha
van valami, amit ebbő l megtanult, akkor az, hogy attó l, hogy megtagadjuk a
tehetségü nket, még nem fog elmú lni. Csupá n boldogtalanná tesz bennü nket.
Nem tudott Danielnek hazudni, nem tudott ú gy tenni, mintha egyetértene vele, még
akkor sem, ha ez azt jelentette, hogy fel kell á ldoznia mindent, ami esetleg lehetett volna
kö ztü k.
– Nem tudom. – Halk volt a hangja. – Daniel, kérem, pró bá lja megérteni. Nem
mondhatok magá nak olyat, amiben nem hiszek.
Daniel arca becsukó dott és bezá ró dott elő tte.
– Akkor nincs mit mondanunk egymá snak.
Ezzel megfordult, és elsétá lt.
– Leigh, Leigh, ébredj fel!

Leigh azt á lmodta, hogy sír, és arra ébredt, hogy az arca nedves a kö nnyektő l. Jamie,
aki sziluettként á llt az ajtó fényében, tapintatosan nem vett ró luk tudomá st.
– É bren vagy?
– É bren. – Leigh ü lő helyzetbe hú zta magá t. Az ablak felé pillantott, de csak sö tétséget
lá tott. – Mi tö rtént? Rosszul van valamelyik gyerek?
105/121
– Nem, jó l vagyunk.
Leigh azonban hallotta, hogy feszü ltség vibrá l Jamie hangjá ban.
– Az idő .
Leigh agya egy pillanatig nem kapcsolt. Az idő ? Aztá n rá jö tt.
– A tró pusi vihar?
– Most má r hurriká n. Eleanor kibabrá lt az ö sszes meteoroló gussal. Ú jra
csoportosította erő it, visszaalakult hurriká nná . É s egyenesen felénk tart.
– Mennyire sú lyos a helyzet? – Leigh kiugrott az á gybó l. – Mikor ér ide?
– Ne izgulj! – Jamie megszorította a vá llá t. – Elfelejtettem, hogy te még nem éltél á t
ilyet. Van egy kis idő nk. Talá n nem annyi, amennyi kellene, de megoldjuk.
– Evakuá lni fogunk? – Leigh a farmerjá ért nyú lt. – Hol van Josh?
– Lement a jachtkikö tő be. Pró bá ljá k menteni a hajó kat. – Jamie hangja riasztó volt.
– Szentséges ég, erre nem is gondoltam! – Leigh néma fohá szt kü ldö tt az égre, és
megkísérelte elképzelni, mivel já rhat a hajó k mentése. – É s mi a helyzet az evakuá lá ssal?
– Való színű leg má r tú l késő van ahhoz, hogy bá rki elhagyja a szigetet. – Jamie vá llat
vont. – A rá dió szerint még egy já rat, aztá n leá llítjá k a kompot. De mi egyébként sem
mennénk el. Á t kell jutnom az elemi iskolá ba, hogy elkezdjem az ó vó hely
megszervezését.
Leigh elfelejtette, hogy nő vére szá mos feladata kö zt ez is szerepel.
– Segítek.
– Tudtam, hogy segíteni fogsz. – Jamie az ajtó felé fordult. – Csak egy kis tá ská t
csomagolj ö ssze annyi holmival, amennyi egy éjszaká ra kell! Adunk valami reggelit a
srá coknak, aztá n jó lesz elindulni. Nem kell rohannunk, de rengeteg dolgom van az
ó vó helynél.
Amint egyedü l maradt, Leigh kezdte magá ra hú zni a ruhá it, aztá n karjá val félú ton a
vastag trikó ban megá llt, hogy kinézzen az ablakon. Szü rkeség, semmi má s, csak
szü rkeség. Egyelő re még csak nem is esett – megérintette arcá t –, csak a lelkében.
Ó, Daniel!
Mit csiná lhat most? Készü l a vihar fogadá sá ra? Elő vesz egy tá ská t, aká rcsak ő ? Vajon
érez-e valami megbá ná st vele kapcsolatban?
Lá tnia kellett volna, hogy ez bekö vetkezik. Lehet, hogy mindvégig lá tta is, csak nem
volt hajlandó tudomá st venni ró la. Má r az első beszélgetésü kkor megérezte, hogy
tengelyt fognak akasztani Daniellel ebben a kérdésben. Csupá n arra nem szá mított, hogy
ilyen heves ö sszetű zésre kerü l sor.
É s arra sem, hogy amikor eljö n a pillanat, olyan dö ntést hoz, amelyért a boldogsá g
esélyével kell fizetnie.
Istenadta tehetség, hogy így tudsz tanítani. Oly sokszor mondta ezt Jamie, ő pedig nem
tudta, mit is jelent való já ban. Nem tudta addig, amíg Sarah és Daniel miatt szembe nem
kerü lt a tehetségével. Akkor megtudta. Nem fordíthat há tat Isten ajá ndéká nak. Minden
pró bá lkozá sa hiá bavaló nak bizonyult. Soha nem lelne nyugalmat, ha megtenné.
Hiá ba a fá jdalom, hogy tudja, ö rö kre elvesztette Danielt, még most sem volna képes
azt mondani, hogy valamit má sképp kellett volna tennie. Egyszerű en nem lenne rá
képes.
– Leigh? Készen vagy?
– Majdnem. – Felkapta a tá ská já t. – Jö vö k, segítek a gyerekekkel.
Amikor a konyhá ba ért, Mark és Meggie má r az asztalná l ü lt, elő ttü k a zabpelyhes
tá lká juk, á m tú l izgatottnak tű ntek ahhoz, hogy egyenek.
– Jö n a hurriká n, Leigh néni. – Meggie szeme hatalmasra tá gult. – Tényleg jö n.
106/121
– Tudom. – Leigh megsimogatta a hajá t. Ha nem lett volna biztos benne, a

rá dió bemondó komor hangja akkor is meggyő zte volna. – Nem lesz semmi baj. Jó kaland
lesz.
– El kellett volna mennem apá val. – Mark belapá tolt egy kaná lnyi zabpelyhet, és teli
szá jjal beszélt. – Segíthettem volna a hajó kná l.
– Lesz még erre elég idő d, amikor nagyobb leszel – mondta Jamie, és egy bö gre ká vét
nyomott Leigh kezébe.
Leigh szeme talá lkozott nő vére pillantá sá val, és tudta, mi já r Jamie fejében. É pp elég
nehéz szembenéznie azzal, hogy Josh ott van kint a viharban, nehogy még Mark miatt is
aggó dnia kelljen.
– Odajö n Josh az ó vó helyhez, ha má r végzett a hajó kkal? – kérdezte Leigh halkan.
– Nem való színű . – Jamie felpró bá lt egy mosolyt, de nem á llt jó l neki. – Rengeteg dolga
lesz a jachtkikö tő ben.
– De te és a gyerekek…
– Mindnyá junknak megvan a magunk dolga. Josh magá val vitte a mobiltelefont,
ú gyhogy megpró bá l kapcsolatban maradni velü nk, má r ha tud.
Eső frö ccsent sziszegve az ablakra, és Leigh ö sszerezzent. Kinézett, és lá tta, hogy a
tö rpepá lmá k tá ncolnak a szélben. Kezdő dik.
– Gondolod… – Tétová zott, nagyot nyelt, és ú jra nekirugaszkodott. – Gondolod, hogy
Daniel és Sarah odajö n az ó vó helyre?
– Kétlem. – Jamie a fejét rá zta, szemében együ ttérző fá jdalom tü krö ző dö tt. – Daniel
még soha nem jö tt oda. Kü lö nben is, a há za sok éven keresztü l á llta a viharokat.
Való színű leg nem mozdulnak onnan.
– Bá rcsak Sarah eljö nne az ó vó helyre. – Meggie lecsusszant székérő l. – Szeretném
elvinni a papírbabá imat, há tha eljö n. Akkor já tszhatunk.
– Jó ö tlet. Biztosan talá lsz valakit, akivel já tszhatsz a papírbabá iddal. – Jamie
elö blítette a tá nyérokat, és rá tette a szá rító ra. – Gyertek, fejezzü k be a csomagolá st. Csak
egy kis tá ska, ne felejtsétek el. Ez a szabá ly.
Leigh segített Meggie-nek, ami nem volt kö nnyű feladat. Meggie mindent magá val
akart vinni, amije csak volt, de a szabá ly á llandó hajtogatá sa végü l meggyő zte. Amikor
visszatértek a konyhá ba, Jamie á tnyú jtott Leigh-nek egy sá rga eső kabá tot.
– Szü kséged lesz rá . É s ú gy gondoltam, hogy mindenesetre menjü nk két kocsival.
Milyen esetre, szerette volna Leigh megkérdezni. De ú gy dö ntö tt, jobb, ha nem tudja.
– Jó . Ki akar velem jö nni?
– É n, én! – Meggie fel-le ugrá lt. – É n megyek Leigh nénivel.
– É n vigyá zok a Mamira – bó lintott komolyan Mark. Felvette a tá ská já t. – Mehetü nk.
Leigh kilépett. Egyenesen bele a felhő szakadá sba. Az eső ö mlö tt az égbő l, dü bö rgö tt a
há ztető n, frö cskö lt a lefolyó kbó l, és finom pá rá t vont az ú t fö lé. Elakadt tő le a lélegzete,
és egy pillanatra megdermedt. Megragadta Meggie kezét.
– Fussunk!
Beugrottak az autó ba, és Leigh bekapcsolta a rá dió t. Kezdte megérteni az á llandó
kényszert, amellyel a szigetlakó k az idő já rá s-jelentést sugá rzó á llomá son csü ggtek.
Akkor is szeretné tudni az ember, hogy mi a helyzet, ha semmit sem tehet.
Az eső patakokban folyt a szélvédő n, és Leigh bekapcsolta a lá mpá kat és az
ablaktö rlő t. Nem lesz tréfa ez a vezetés.
Légy velünk, Uram. Az idő valahogy nem tű nt alkalmasnak ennél elmélyü ltebb
imá dsá gra. Vészhelyzetben a legegyszerű bb fohá szok is megteszik, mint amikor a gyerek
azt kiá ltja szerető szü lő jének: „Segíts!"
107/121
Meggie, biztonsá gi ö ve visszatartó ereje ellenére, egyfolytá ban izgett-mozgott. Há la

Istennek, fogalma sem volt ró la, mennyire komoly a helyzet.
– Remélem, Sarah eljö n az ó vó helyre. Olyan mó ká s lesz. Mintha kempingezni
mennénk.
– Való ban.
Ú gy tű nt, mintha Meggie meg lenne győ ző dve, hogy a hurriká nt pusztá n az ő
szó rakoztatá sá ra rendezték meg. De jobb volt ez így, mintha halá lra rémü lt volna.
– Maminak rengeteg dolgot kell elő készítenie az emberek szá má ra, ú gyhogy szü kség
lesz a segítségedre.
– É n nagy segítség tudok lenni. – Meggie megint fészkelő dni kezdett. – Leigh néni,
miért van ez itt az ü lésen?
Leigh rá pillantott a tá rgyra, amelyet Meggie az ü lés hasadéká bó l hú zott elő , és szíve
kihagyott.
– Az egy csiga.
A csiga, amelyet Daniel és Sarah adott neki azon az estén, a tengerparton… az estén,
amikor Daniel megcsó kolta, az estén, amikor a levegő kö rü lö ttü k tele volt ígéretekkel.
– Egy kü rtcsiga – mondta Meggie jó l tá jékozottan. Leigh kezébe tette a csigá t. –
Elvesztetted?
Leigh ujjai kö rü lö lelték a csigá t. Durva és taszító volt kívü l, bonyolultan gyö nyö rű
belü l. Mint Daniel.
Szíve má r nem á llt meg. Á m semmi, amiért korá bban megá llt, nem tudott ennyire
fá jni.
– Igen, azt hiszem, elvesztettem.
Sokkal tö bbet vesztett el, mint csupá n egy csigá t. Mély lélegzetet vett, ujjai
szorosabbra fonó dtak a csigá n, durva felszíne belemart bő rébe. Elvesztette. Vagy talá n
tú l kö nnyen feladta? Daniel, ahogy vészjó sló arccal néz rá … de való ban megtett minden
tő le telhető t, hogy meggyő zze a férfit?
Egész nyá ron igyekezett elmenekü lni, igyekezett meggyő zni magá t, hogy ez az
ésszerű megoldá s. Munká já val kapcsolatban ez nem mű kö dö tt. Talá n Daniellel
kapcsolatban sem kellene mű kö dnie.
– Hú zd be az eső kabá tod cipzá rjá t, Meggie! – Leigh lelassított, rá villantotta lá mpá it
Jamie kocsijá ra, és megnyomta a dudá t. – Á tteszlek a Mami kocsijá ba. El kell valamit
intéznem.
Megá llította az autó t Jamie mö gö tt, bekapcsolta a vészjelző t, kiszá llt, és a szakadó
eső ben gyorsan á tterelte Meggie-t a má sik autó ba.
– Visszamegyek. – Tú l kellett kiabá lnia az autó tetején dü bö rgő eső t. – Meg kell
néznem, mi van Daniellel és Sarah-val.
– De Leigh…
– Így kell tennem! – Rá csukta az ajtó t Jamie ellenvetéseire.
Visszarohant a kocsijá hoz, beü lt, és becsapta az ajtó t. Vissza kell mennie.
A gondolat hatalmá ba kerítette a lelkét. Nem adhatja fel ilyen kö nnyen. Hiszen az ő ,
Sarah és Daniel boldogsá ga fü gg tő le.
Nagy figyelemre volt szü ksége, hogy meg tudjon fordulni. Ha tú lsá gosan az ú t szélére
kerü l, egy pillanat alatt belecsú szhat a barna sá rral teli á rokba.
Végü l megfordult, és elindult visszafelé az ú ton. Elmegy Jamie há za mellett, aztá n
rá fordul a fő ú tra, amely az ó ceá n partjá n fut végig, és imá dkozik, hogy á tjusson.
Az eső má r ú gy szakadt, mintha dézsá bó l ö ntö tték volna, és olyan hangosan dobolt a
kocsi tetején, hogy alig hallotta a rá dió t. Felcsavarta a hangerő t, hogy elnyomja a
dü bö rgést.
108/121
É s azt kívá nta, bá rcsak ne tette volna. Nem volt egyetlen jó hír sem. A komp nem
tudott á tjutni, semmi sem tudott. Aki a szigeten volt, ott is marad az események végéig.
Eleanor, tö bb mint 120 mérfö ldes szelet és hétméteres hullá mokat kavarva, egyenesen
ő ket célozta meg. É s ami még rosszabb, ú gy lá tszott, hogy a vihar szeme dagá lykor fog
lecsapni rá juk.
A bemondó komor hangja vilá gossá tette, hogy sú lyos a helyzet, és Leigh ú gy
gondolta, nem szeretné tudni, mennyire az. Kicsit szorosabban markolta a kormá nyt,
Daniel há za felé vette az irá nyt, és imá dkozott.
16. FEJEZET
A szél kirá ntotta a falapot Daniel szorítá sá bó l, és ú gy lö kte félre, mint egy darab
selyempapírt. A férfi egy má sikért nyú lt, kü szkö dö tt, hogy szorosan maga mellett tudja
tartani, és kö zben az építkezés má sodik emeletén egyensú lyozott. Egy széllö kés
vízpermetet kü ldö tt a nyaká ba, de má r amú gy is csuromvizes volt, ú gyhogy fel sem
vette.
Kitekintett a tengerre, aztá n azt kívá nta, bá rcsak ne tette volna. Szü rkésfekete felhő k
kavarogtak vészjó sló an egyre kö zelebb, ő rjö ngésbe korbá csolva a sú lyos hullá mokat. A
szél ú gy sü vített az építkezés kö rü l, mint valami há borodott lélek. Lá tszott, hogy
rosszabb lesz a helyzet, mielő tt megjavul, sokkal rosszabb. É s ő egyedü l volt.
Ha elő ző este észbe kap, Joe maradt volna. Ehelyett, abbeli meggyő ző désében, hogy
Eleanor kiadja erejét a tenger felett, Daniel elkü ldte Joe-t lá nya szü letésnapi partijá ra,
bá r az ö regember hú zó dozott. Hallgatnia kellett volna rá , má s véleményére is
figyelemmel kellett volna lennie, nem csak a magá éra.
Kellett volna. Sikerü lt kö zben a falapot az oszlopokhoz szorítania. Kellett volna,
hacsak. Ez ugyan má r mit sem segít. Ha hallgatott volna Joe-ra, Sarah most nem lenne
egyedü l fent a há zban, mikö zben ő a viharral kü zd. Ha Leigh itt volna…
Becsukta lelkét a gondolat elő tt, rá csapta az ajtó t az á ruló gyengeségre, amely vele
jö tt. Leigh-el vége mindennek. Má r az elején tudta, hogy nem szá míthat senki má sra, és a
lá ny bebizonyította, hogy igaza volt. Hagyta, hogy Sarah-t bá ntá s érje, nem volt hajlandó
elismerni, hogy hibá zott, nem volt…
Hóha, hátrébb az agarakkal! Nem fog tö bbet erre gondolni, tá n elfelejtette? Legalá bbis
most nem.
Most nem vehet tudomá st a belsejét mardosó fá jdalomró l, el kell végeznie a munká t.
Meg kell erő sítenie a falat. Vissza kell érnie Sarah-hoz, mielő tt a vihar még erő sebben
tombolni nem kezd. Szegény gyerek, talá n má r eszét vesztette a félelemtő l. Legalá bb
nem hallja a szelet.
Beverte helyére az utolsó szö get, és egy lépést tett há tra, kü szkö dve, hogy meg tudja
tartani egyensú lyá t a széllel szemben, amely azzal fenyegette, hogy leteríti. Ennek így
tartania kell. Amíg nem fordul sokkal rosszabbra a helyzet…
A szél, mintha meghallotta volna, rá rohant, vízfü ggö nyt borított arcá ra, szemére,
elhomá lyosította lá tá sá t. Daniel pislogott, elsö pö rte kezével a vizet, felnézett.
A fal megingott fö lö tte, nyikorogva tiltakozott, mint amikor egy gyerek felsír. Daniel
kinyú lt felé, és kö zben ö sszefü ggéstelen á tkokat kiabá lt. É s lá tta, hogy a gerenda
egyenesen rá zuhan.
109/121
Mire Jamie há zá nak kö zelébe ért, Leigh ujjai gö rcsö t kaptak a kormá nyon, és arca
izzadsá gtó l fénylett. Lehetetlenség volt ebben az idő ben vezetni. Ú gy érezte, hogy ha
még egy percig hallgatnia kell a kocsi tetején dü bö rgő eső t, megő rü l.
Ajká ba harapott, és ö sszehú zott szemmel pillantott végig a Daniel há zá hoz vezető
ú ton. A szél oldalra korbá csolta a vizet, és á gak repü ltek a fá kró l, mintha ó riá s kezek
csapkodtá k volna ő ket. Az elektromos vezetékek tá ncoltak és hintá ztak.
Állj meg Jamie házánál, mormolta a jó zan ész hangja. Állj meg, és telefonálj. Legalább
próbálj meggyőződni róla, hogy ott vannak a házban, mielőtt tovább mennél.
Ha sikerü lne telefoná lnia, ha a vonalak nem szakadtak volna meg… nos, néhá ny
percnél nem veszthet tö bbet, ha megpró bá lja. Begurult Jamie kocsifelhajtó já ra,
berá ntotta a féket, és berohant a há zba.
Bevá gta az ajtó t, és nekidő lt, levegő utá n kapkodva. A viszonylagos csend szinte
fizikai megkö nnyebbü lést jelentett szá má ra. A szél még mindig vonított, és az eső még
mindig kalapá lt, de a falak és a tető elfojtottá k hangjukat.
Leigh reszketett, és Joshra gondolt, kint ebben a pokolban, amint a tö bbi halá sszal a
hajó k megmentéséért kü zd. Ó, Uram, a te tengered oly széles, és az én hajóm oly törékeny.
Félig elfelejtett szavak remegtek á t lelkén, magá nyos visszhangot keltve.
Mit csiná lhat Josh most éppen? Gondolatai a tudatlansá g kifejezéstelen falá ba
ü tkö ztek. Fogalma sem volt, de gyanította, hogy nagyon veszélyes dolgot mű vel, és ajka
imá dsá got mormolt, mikö zben odament a telefonhoz.
Ó , bá rcsak mű kö dne a telefon…
Még végig sem gondolta a mondatot, és a készü lék megcsö rdü lt. Odarohant, felkapta a
kagyló t. Josh lenne, aki azért telefoná l, hogy megtudja, elhagytá k-e a há zat?
– Halló ?
A vonal ü resen zü mmö gö tt a fü lébe.
– Halló ? – mondta Leigh ismét, ezú ttal hangosabban.
Semmi. Talá n téves hívá s.
Má r majdnem letette a kagyló t, amikor egy rémü lt hangot hallott.
– Leigh? Leigh?
Elá llt a szívverése, aztá n a bordá in kezdett dobolni. Sarah volt.
– Sarah! – kiabá lta a szó t a kagyló ba. – Itt Leigh. Jó l vagy?
Tudta, hogy Sarah nem képes kivenni a szavakat, de talá n elkap valami hangot,
legalá bb megérti, hogy sikerü lt elérnie ő t. Kérlek, Istenem!
Pillanatnyi csend kö vetkezett, egy pillanat, amikor má r-má r azt hitte, hogy csak a
képzeletében hallotta a kislá ny hangjá t.
– Papa. – Sarah hangja elfulladt a kö nnyektő l. – Papa sérü lt. Segíts.
A telefon elnémult.
Ó , kérlek, Uram!
Má s szó nem akart az ajká ra jö nni. Talá n nem is volt jelentő sége. Most, jobban, mint
bá rmikor, Isten biztosan tudja, szíve milyen imá dsá got kiá lt.
Bá r biztos volt benne, hogy hasztalan, ú gy érezte, meg kell pró bá lnia ú jra vonalat
kapni. Semmi. Senki má st sem lehetett felhívni. Senki má st sem lehetett értesíteni, hogy
Daniel megsérü lt, és Sarah…
Sarah nyilvá n egyedü l van. Ha ott lenne Joe, ő telefoná lt volna.
Leigh szíve ö sszeszorult. Daniel megsérü lt, Sarah egyedü l van. Oda kell mennie
hozzá juk.
Az ajtó hoz rohant, aztá n megá llt, vére a fü lében dobolt, agya ő rü lten zakatolt.
Gondolkozz. Josh hazajö het. É rtesítenie kell, hogy mi tö rtént.
110/121
Visszarohant a telefonhoz, lefirká lt egy ü zenetet a jegyzettö mbre, aztá n

feltá masztotta a lapot. Ez volt minden, amit tehetett, ez, és hogy imá dkozik.
Ö sszefogta magá n a lucskos eső kabá tot, és kierő szakolta az ajtó t.
Villá m ragyogott fel, gonoszul ciká zva a fö ld felé. A szél elá llította a lélegzetét, az eső
csapkodta. Lehajtotta a fejét, és a kocsi felé kü zdö tte magá t.
Óvatosan, csak óvatosan! Kihá trá lt az udvarbó l. Egy rossz kormá nymozdulat, és a
mély á rokban talá lja magá t, amelyben bö mbö lve rohan a víz. Nem hibá zhat, most nem,
amikor Danielnek és Sarah-nak oly nagy szü ksége van rá .
Csupá n néhá ny mérfö ld, ennyi az egész. Meg tudja tenni. Mindö ssze pá r méterre lá t a
reflektorokon tú l, de ez is elég lesz. Isten megvilá gítja neki annyira az utat, hogy
eljuthasson rajta Danielhez.
A szél dö ngette az autó t, amely rá zkó dott a tá madá stó l. A víz gyorsabban rohant a
szélvédő n, mint ahogy az ablaktö rlő bírta volna, és elvakította Leigh-t.
Aztá n az ablaktö rlő egy pillanatra megtisztította lá tá sá t, és Leigh reszketve rá taposott
a fékre. Elő tte egy leszakadt villanyvezeték vonaglott és szikrá zott az ú ton, mint egy
tü zes kígyó .
Mély lélegzetet vett, érthetetlen imá t mormolt, és nagy ívben kikerü lte. A szikrá k
szellemképeket festettek a szemére, és az ó zó n keserű illata megtö ltö tte a kocsit, de
keresztü ljutott.
Má r nem tart soká , nem tart soká . Megcsiná lja. Meg kell csiná lnia. Daniel, Sarah.
Ó , Uram, védd meg ő ket!
Fá jdalom. Fá jdalom a fejében. Daniel az okot keresve tapogató zott, és egy akkora
pú pot fedezett fel a homloká n, mint egy teknő stojá s. Nem csoda, hogy fá jt. Bá rmi is
terítette le, a hallá sá t is megsérthette. Fü lsiketítő dü bö rgés zú gott a fü lében…
Aztá n rá jö tt, hogy hol van. Nem a hallá sá val volt baj, ez maga az Eleanor hurriká n volt,
amely mindent elkö vetett, hogy ő t és becses épü letét egy szuszra lefú jja a szigetrő l.
Kinyitotta a szemét, megpró bá lta beélesíteni lá tá sá t, és valamit motyogott. A fal,
amelyet egész mú lt héten épített, egyenesen rá omlott. Pislogott, igyekezett felmérni
sebesü lését. Egy gerenda a balkarjá t, egy má sik a lá bait szö gezte le.
Megfeszítette a lá bá t, még nagyobb fá jdalom hasított belé, levegő t vett, és ú jra
megpró bá lta. Ki kell innen szabadulnia, Sarah-hoz kell mennie.
A sú lyos gerenda meg sem moccant. Fogá t az ajká ba vá jva lö kö tt rajta egyet. A fenébe,
ez a vacak nem hajlandó megmozdulni. Leszö gezett karjá val és lá baival nem tud
emelő hatá st kifejteni. Ezzel az erő vel aká r egy há zat is megpró bá lhatna egy ú jjal
felemelni.
Kimerü lten visszahanyatlott a durva deszká kra. A szél az arcá ba csapta az eső t. Ú gy
csípte, mintha pofonokat osztogatna, és figyelmeztette, hogy nem adhatja fel.
Figyelmeztette, hogy tová bb kell pró bá lkoznia, Sarah érdekében ki kell szabadulnia
innen. A lá nya teljesen egyedü l van.
Ú jabb széllö kés csapott le az épü letre, és Daniel alatt a gerendá k recsegve tiltakoztak.
Ez nagy baj. Nem tud kiszabadulni, semmit nem tud tenni, hogy megmentse magá t.
Tehetetlen, olyan tehetetlen, mint egy csecsemő , és nincs a vilá gon senki, aki ezt tudná ,
vagy tö rő dne vele.
Arcá hoz emelte egyik kezét. Eső és só s kö nnyek keveredtek rajta. Sarah egyedü l van a
há zban. Mire gondolhat? Hogy elment, és elhagyta, mint az anyja tette? Megígérte, hogy
megvédi, és tessék, meg lehet nézni, hogyan végezte a kö telességét.
É s Leigh… hol lehet? Biztonsá gban, kérlek, add, hogy biztonsá gban legyen.
111/121
Fá jdalom szorította a szívét, sö tétebben, mint a vihar. Mindenkit cserbenhagyott, akit

valaha is szeretett. Annyira biztos volt, hogy egyedü l is tudja kezelni a dolgokat, annyira
biztos volt, hogy senkire sincs szü ksége. É s mi lett az eredmény?
Lassanként szavak tö rtek á t fá jdalmá n.
Isten, ha ott vagy, ha még egyáltalán meghallgatsz, segítsd meg Sarah-t. Védd meg. Én
nem tudom. Nem tudom egyedül megvédeni. Segíts nekem!
A szél bö mbö lt, dö rö mbö lt az érzékein, megsü ketítette. Az épü let ingott alatta, pró bá lt
ellená llni a szélnek. Ez az, az utolsó hang, amit hallani fog…
– Daniel! Daniel!
Mocorgott, elfordította a fejét, a szü rke felhő szakadá son keresztü l egy hihetetlen
sá rga fénykö r felé kancsalított.
– Daniel! – A lá ny felé kú szott. Leigh volt az, kezében tá ncolt a zseblá mpa sá rga
fénysugara. – Megsérü lt? Mennyire sú lyos?
Térdre esett a férfi mellett, kezét felé nyú jtotta. Daniel megragadta, szorosan fogta,
érezte a meleg bő rt, a finom csontokat. Leigh. Való ban Leigh volt.
– Hogy kerü lt ide? – Aztá n eszébe jutott a lá nya. – Sarah… ne tö rő djö n velem, menjen
Sarah-hoz.
– Sarah jó l van. – Leigh-nek kiabá lnia kellett, hogy tú lharsogja a szelet. Megpró bá lta
elhú zni a gerendá t, amely leszö gezte a férfit, nekifeszü lt, hogy megmozdítsa. – Felhívott.
Felhívta? Ennek semmi értelme, de most nincs idő gondolkozni rajta.
– Kerítenie kell valamit, amit emelő nek haszná lhat. Segítség nélkü l az életben nem
mozdítjuk meg.
Leigh bó lintott, és a mozdulatra a szél há tracsapta csuklyá já t. Haja csuromvizesen
tapadt a fejére, a szeme hatalmas, rémü lt, és eltö kélt volt.
Elfordult, és négykézlá b tapogató zott, a lá mpá val pá sztá zva a padló t. A fény egy
szabadon heverő ö tszö r tízes palló ra esett. Leigh megragadta a végét, és odavonszolta a
férfihoz.
– Ez jó lesz?
– Jó nak kell lennie. – A szél visszanyomta a szavakat Daniel torká ba. – É kelje be a
gerenda alá . Aztá n valami tá masztékra lesz szü ksége.
Leigh helyére erő ltette az ö tszö r tízes palló t, aztá n alá nyomta a férfi szerszá mos
dobozá t.
– Készen á ll? – A lá ny tá ntorgott a szélben, aztá n szilá rdan kiegyenesedett.
Daniel bó lintott, szabad kezét nekifeszítette a gerendá nak, és a fogá t csikorgatta.
– Essen neki!
Leigh teljes sú lyá t beleadva nyomta a palló t. A gerenda nyö gö tt és ellená llt. Daniel
izmai megfeszü ltek a sú ly alatt. Végü l a gerenda elmozdult, felemelkedett. A férfi karja
kiszabadult.
– A karja. – Leigh félrelö kte a gerendá t, és letérdelt a férfi mellé. – Eltö rt?
– Semmi baja.
Daniel megfeszítgette az ö klét, aztá n felü lt, és a lá bá t leszö gező gerenda utá n nyú lt.
Leigh lö kte, ő is lö kte. A gerenda lassan legö rdü lt ró la.
Daniel feltérdelt, és elnyomott egy nyö gést. Mindene fá jt, de ú gy lá tszott, semmije sem
tö rt el.
– Rendben van.– Tá maszképpen megragadta Leigh karjá t, és talpra verekedte magá t.
– Menjü nk innen, mielő tt az egész ö sszeomlik.
Egymá st á tkarolva tá ntorogtak a biztonsá gba.
112/121
17. FEJEZET
Leigh szorosan fogta Daniel karjá t, mikö zben a há z felé verekedték magukat, és
ö sszefü ggéstelen kö szö nö mö ket ismételgetett. Köszönöm, Uram, köszönöm. Daniel
biztonsá gban van. Sarah biztonsá gban van. Csak ez szá mít.
Amint végiggondolta, má r tudta is, hogy nem csak ez szá mít. Daniel karja erő sen
szorította, ahogy a széllel dacoltak, és Leigh majdnem elhitte, hogy nézeteltéréseik
elsimultak.
Majdnem, de nem egészen. Daniel talá n ugyanígy ö rü lt volna bá rkinek, aki a
segítségére siet. A tény, hogy ez ő volt – tekintetbe véve a férfi ó dzkodá sá t attó l, hogy rá
tá maszkodjék –, aká r tová bb is ronthatja kö ztü k a viszonyt.
Feldü lö ngéltek a verandá ra vezető néhá ny lépcső fokon, pró bá ltak ellená llni a
keményen csapkodó szélnek. Daniel felfeszítette az ajtó t. Beestek, és az ajtó bevá gó dott
mö gö ttü k.
Béke – legalá bbis viszonylagos béke. Leigh fü le zú gott a csendtő l, mintha a vihar még
mindig ott tombolna, a fejében. Kihú zta magá t. Bent voltak, biztonsá gban voltak. Má r
attó l félt, hogy mindketten elpusztulnak odakint, de Isten á tvezette ő ket a viharon.
Aztá n rá dö bbent, hogy Daniel karja még mindig á tö leli.
Felnézett. A férfi keskeny, nedves arca, mindö ssze néhá ny centire tő le, leírhatatlanul
drá ga volt szá má ra. Biztonság, visszhangzott lelkében a szó , és amió ta meghallotta Sarah
hangjá t a telefonban, elő szö r tudott ú gy levegő t venni, hogy a fá jdalom nem szorította
vasmarokkal szívét.
Daniel arcá n lassan elsimultak a rá ncok, és a karja szorosabban fonó dott Leigh kö ré. A
lá ny szíve botladozott, a fü lében kalapá lt, és Leigh odasimult a férfihoz. Daniel szeme
elsö tétü lt, ajka kö zeledett…
– Apa! – Sarah kitá rt kezekkel egyenesen nekik rontott.
Daniel egy pillanat alatt elengedte Leigh-t, és karjá ba kapta lá nyá t.
– Nincsen semmi baj, drá gasá gom! Senkinek sem esett baja. – Arcá t Sarah arcá hoz
szorította. – Most má r biztonsá gban vagyunk.
Leigh lá ba ú gy dö ntö tt, hogy nem tartja tová bb, és a lá ny egy székbe csuklott. Meg
kellett volna szabadulnia csuromvizes eső kabá tjá tó l, de még a lélegzés is nehezére esett.
– Teljesen ö sszevizezlek, kincsem.
Daniel letette Sarah-t. A kislá ny a Leigh á tá zott cipő jét vizsgá lgató cica utá n eredt.
Daniel kibú jt eső kö penyébő l, lerá zta, aztá n rá terítette az egyik konyhaszékre. Elhú zta
testétő l a nyirkos kö tö tt inget, és Leigh-re nézett.
– Meg kellene szá rítkoznunk, nehogy tü dő gyulladá st kapjunk.
– Ne pró bá ljunk meg eljutni az ó vó helyre, mielő tt a helyzet még rosszabbra fordul?
Leigh az ablak felé pillantott, de nem lá tott má st a ragasztó szalag mö gö tt, mint szü rke,
zuhogó eső t.
– Azt hiszem, má r tú l vagyunk a lehető ségen. – Daniel a fejét rá zta, amitő l vízcseppek
zá poroztak elá zott hajá bó l. – Biztonsá gosabb itt maradni, mint kimenni az utakra.
Itt maradni? Együ tt? Leigh ellenkezésre nyitotta szá já t, de aztá n becsukta.
Daniel való színű leg sokkal tö bbet tud a hurriká nokró l, mint ő . Igazsá g szerint a
konyhapulton á lló rá dió is ugyanezt az ü zenetet kö zvetítette.
– Leszakadt villanyvezetékek és kidő lt fá k borítjá k a szigetet, és a legrosszabb még
há tra van. Felszó lítjuk a lakosokat, hogy maradjanak tá vol az utaktó l, ha ez egyá ltalá n
lehetséges. Ú jabb hírekkel…
– A legrosszabb még há tra van? – Leigh remélte, hogy nem remeg a hangja.
113/121
– Attó l tartok. – Daniel bá natos mosollyal nézett rá . – De ne aggó djon. Ez az ö reg há z

kibírta Hugó t. Rosszabbnak is ellent tud á llni, mint amit Eleanor tartogat szá munkra.
Ígérem.
Levett egy konyharuhá t a rú dró l, és odadobta Leigh-nek. A lá ny elkapta, és megtö rö lte
vele vizes arcá t, vizes hajá t.
– Ezek szerint itt maradunk, amíg a vihar tart. – Leigh mosolyogni pró bá lt, de mosolya
nem a szívébő l jö tt.
– Azt hiszem. – Daniel szeme a lá ny arcá n idő zö tt, mintha mondani akarna valamit, de
nem tudná , hogyan adja elő . Aztá n megvá ltozott az arckifejezése, és Sarah-ra pillantott. –
Egyébként hogy kerü lt ide? Nem Jamie felel az ó vó helyért? Azt hittem, vele lesz.
– Oda tartottunk, amikor… – Leigh tétová zott, a szavakat vá logatta. – Visszamentem
valamiért a há zba. Nem szá mítottam rá , hogy ilyen gyorsan ennyire rosszra fordul
minden. – Megborzongott. – Hiszen tudja, még soha nem éltem á t hurriká nt.
– Senki nem szá mított arra, hogy ilyen sú lyos lesz a helyzet. Ha gondoltam volna rá ,
nem ü ldö zö m el Joe-t a lá nyá hoz tegnap este. – Daniel arckifejezése komorabbá vá lt. –
Nem kocká ztattam volna meg, hogy Sarah itt maradjon egyedü l.
Leigh-nek ismét az a benyomá sa tá madt, mintha Daniel nem mondana ki valamit,
mintha birkó zna valamivel, amirő l még nem képes beszélni.
– Tehá t Joe biztonsá gban van.
– Minden bizonnyal – bó lintott a férfi. – A lá nya az Erdő ú ton lakik. Jó messze minden
veszélyes helytő l. – Homloká t rá ncolta. – De még nem vá laszolt a kérdésemre. Miért jö tt
ide?
Leigh szíve nagyot dobbant, és ujjai rá kulcsoló dtak a zsebében rejtő ző csigá ra. Nem
képes. Nem képes csak ú gy kibö kni az igazi okot, amiért visszafordult.
– Má r mondtam. Sarah felhívott.
– Sarah felhívta? – Daniel pislogott, Leigh-rő l Sarah-ra nézett. – Telefonon?
– Telefonon. – A lá ny most má r tudott mosolyogni. – Tá rcsá zta a szá mot. Sikerü lt
ö sszekö ttetést kapnia. Elmondta, hogy maga megsérü lt.
– De hogyan? – Daniel elhallgatott, teljesen elképedtnek lá tszott. – Hogy tudta ezt
megcsiná lni? Almomban sem gondoltam volna… – Megrá zta a fejét. – É s honnan tudta?
Honnan tudta, hogy mi tö rtént velem?
Leigh Sarah-hoz fordult.
– Sarah, honnan tudtá l apá ró l? Honnan tudtad, hogy megsérü lt?
A kislá ny a konyha sarká ba mutatott. Egy gyerekméretű eső kabá t és egy pá r kicsi,
vizes csizma fekü dt a padló n.
– Lá ttam – jelezte Sarah.
– Kiment ebben a… – Daniel elhallgatott, lerogyott egy székre, és kitá rta karjá t Sarah
felé. A kislá ny odaszaladt, és az apja magá hoz hú zta.
Daniel egy hosszú pillanatig hallgatott, arcá t Sarah sö tét hajá ba fú rta. Aztá n felnézett
Leigh-re.
– Á lmomban sem gondoltam volna, hogy utá nam jö n. Nyilvá n lá tott, tudta, hogy
egyedü l nem képes kiszabadítani, visszajö tt és telefoná lt. Ez aztá n… – Karja szorosabbra
fonó dott a lá nya kö rü l, hangja érdessé vá lt. – Ez aztá n a remek kislá ny, nem igaz?
Leigh szíve dalra fakadt, bá r szeme kö nnyekkel volt tele.
– Nem hiszem, hogy sok ö tévestő l elvá rhatná nk, hogy ezt végigcsiná lja. Ha hall, ha
nem. – Megérintette Sarah vá llá t. – Szép munka, Sarah. Szép munka.
Sarah mosolygott, aztá n lecsusszant az apja ö lébő l. A cica rá vetette magá t a
cipő fű ző jére, és a kislá ny kuncogott. Mint minden ö téves.
114/121
– Nos. – Daniel megkö szö rü lte a torká t. – Ahogy mondtam, taná csos volna
á tö ltö znü nk. Sajná lom, hogy nem tudok felajá nlani egy forró zuhanyt, de kiment az
á ram.
Leigh ó riá si erő feszítéssel kihá mozta magá t az eső kabá tbó l.
– Maga az, hogy szá raz leszek, mennyei érzés lesz.
– Megértem. Nézze, kutassa á t a szobá mat. Biztosan talá l valamit, ami megfelel. Ha
má sképp nem, legalá bb szá raz lesz. – Felborzolta Sarah hajá t. – Mi majd befejezzü k a
lá nyommal a hurriká nra való felkészü lést.
A Daniel arcá n ragyogó bü szkeség, ahogy Sarah-ra pillantott, elá rulta Leigh-nek, hogy
teljesen ú j szemmel lá tja a lá nyá t. Ismét kö nnyek csípték Leigh szemét. Sarah sajá t kis
kezébe vette a jö vő jét.
Fent az emeleten tétová zva nyitotta ki Daniel szobá já nak ajtajá t. Rendes, visszafogott,
férfias… Ha Ashley valaha rá is nyomta bélyegét erre a szobá ra, jelenléte má ra tejesen
kitö rlő dö tt. Leigh szeme elő tt megjelent Daniel, ahogy mindentő l, ami Ashley-re
emlékezteti, megfosztja a szobá t. Megrá ndult az arca. Ha ekkora fá jdalmat okozott neki
az asszony hű tlensége…
Félretolta a képet, és az ö ltö ző asztalhoz lépett. Szá radj meg! Ö ltö zz fel! Menj le és
segíts! Egy szél sodorta á g csapó dott a há z falá nak, nyomatékot adva gondolatainak. Még
nincsenek tú l a veszélyen. Ez nem az a pillanat, amikor arró l á brá ndozhat, mi lehetett
volna Daniel és kö zte. Ha a férfi kész Sarah jö vő jérő l megvá ltoztatni a véleményét, az
má r elég siker.
Amikor ú jra leért a fö ldszintre, Daniel épp a Joe á ltal odakészített petró leumlá mpá kat
gyú jtogatta. Felnézett a lá nyra, vizes haja homloká ba hullott.
– Megszá radt?
– Sokkal jobban érzem magamat. – Talá n csak a képzelete já téka volt, hogy Daniel
szeme elidő zö tt az arcá n? A gyufá kért nyú lt. – Most menjen maga á tö ltö zni. Ezt én is meg
tudom csiná lni.
Daniel kezébe tette a gyufá sdobozt, és kö zben rá kulcsolta ujjait Leigh kezére.
É rintésétő l felforró sodott a lá ny bő re.
– Tessék!
Aztá n elengedte ő t, kiment a konyhá bó l, és Leigh ú jra kapott levegő t. Sarah-hoz
fordult.
– Hová tegyü k ezt? A nappaliba?
Sarah bó lintott, és Leigh ó vatosan á tvitte a lá mpá t a szomszédos szobá ba. Nehéz
dolog lesz ez, nagyon nehéz. Ő k há rman együ tt, kitéve a vihar erejének – tú l kö nnyű
lenne azt éreznie, hogy egy csalá dot alkotnak. Kö nnyű , és végső soron fá jdalmas.
Mire az ö sszes lá mpá nak helyet talá ltak, Daniel visszaérkezett.
– Milyen vidá m lá tvá ny! – Elismerő en bó lintott. – A hő sugá rzó t is elő készítem.
Nagyon le fog itt hű lni, mire a vihar véget ér.
Kintrő l egy reccsenés hallatszott, és Leigh pillantá sa az ablak felé szá llt. Nagyot nyelt,
és megpró bá lt nem figyelni a gyomrá t felkavaró érzésre.
– Mit gondol, meddig fog tartani?
Daniel vá llat vont.
– A vihar ú tvonalá tó l és sebességétő l fü gg. Ó rá kig egészen biztosan. Talá n tová bb. –
Bekapcsolta a rá dió t a nappaliban. – Gondolom, mindenesetre nem á rt, ha szó l.
Milyen esetre, akarta megkérdezni Leigh. Vagy talá n nem is akarta. Fel nem foghatta,
hogyan képes Daniel ilyen nyugodt maradni.
– Ugyan. – Daniel megragadta a lá ny vá llá t, mintha kitalá lta volna, mit érez. – Nem
lesz velü nk semmi baj. Hadd mű velje Eleanor a legrosszabbat. Á llunk elébe.
115/121
– É s a tö bbiek? – Leigh az ajká ba harapott. – Josh, és a tö bbi halá sz? É s Jamie?

– Ő k má r mind á télték ezt. – A férfi pillantá sa elsö tétü lt. – Nem akarok hazudni
magá nak, Leigh. Veszélyes. De ő k tudjá k, mi a teendő .
A lá ny felnézett rá . É rezte a férfi kezének szorítá sá t, ami a helyéhez szö gezte.
– Szeretnék a biztonsá gukért imá dkozni. Csatlakozik hozzá m?
Visszautasítá sra, vagy legalá bbis kitérő vá laszra szá mított. Ehelyett Daniel bó lintott.
– Helyes elgondolá snak hangzik. – Sarah felé nyú jtotta a kezét. – Gyere, szívem.
Imá dkozni fogunk.
Megfogtá k egymá s kezét, és Leigh visszapislogta hirtelen feltoluló kö nnyeit.
– Drá ga Urunk…
Leigh hangja erő re kapott, ahogy beszélt, Isten védelmét kérve mindazokra, akik a
vihar dü he ellen harcolnak. Mikö zben imá dkoztak, a lá ny kezébő l mintha á ram futott
volna Sarah és Daniel kezéhez, mintha a Szentlélek ö sszekapcsolta volna ő ket. Leigh
félelme elapadt, és melegség ö ntö tte el lelkét.
– Á men! – mondta.
– Á men! – visszhangozta Daniel.
Néhá ny ó rá val késő bb Daniel azon tű nő dö tt, nem volt-e derű lá tá sa tú l elhamarkodott.
Lehet, hogy Eleanor a végén még Hugó hurriká nná l is rosszabbnak bizonyul. Hugó
legalá bb nem telibe kapta a szigetet.
Kortyolgatta a kakaó t, amelyet Leigh készített a petró leumfő ző n, és figyelte a lá nyt és
Sarah-t, akik pá rná kon ü lve a nappali szoba padló já n, já tékba merü ltek. A kismacska
rá vetette magá t az egyik bá bura, amikor Sarah lépett vele, kuncogá st vá ltva ki belő lü k,
és Leigh haja ú gy csillogott a lá mpá k fényében, mint az arany.
Nevetséges, hogy arra gondol, milyen meghitt ez az együ ttlét, amikor a vihar percrő l
percre jobban tombol odakint. Pusztá n azért, mert Leigh velü k van… Daniel szeretett
volna elhá trá lni a gondolattó l, de nem tudott. Vajon mi rejtő zhet a lá ny bá tor mosolya
mö gö tt? Csak Sarah kedvéért jö tt vissza, vagy szá má ra is van még esély?
Megvá laszolhatatlan kérdések, legalá bbis pillanatnyilag. Kinyú jtotta a kezét, hogy
felhangosítsa a rá dió t.
Kizá ró lag rossz hírek, má r amennyire meg tudta ítélni. Teljesen el voltak zá rva
minden segítségtő l. A vihar célkeresztjébe vette a szigetet, ó rá nként 130 mérfö ldes
szelet kü ldve rá juk. Mindenki csak egyet tehet: beá ssa magá t, és á tvészeli valahogy.
Egy ú jabb szilá nkokra tö rt fa reccsenése szakította félbe a szél szakadatlan vonítá sá t,
és az ö reg há z, mintha együ tt érezne vele, csikorgott-nyikorgott. Daniel Leigh-re
pillantott, lá tta, hogy zö ld szeme szélesre tá gul. De a kéz, amely egy bá but tolt odébb a
tá blá n, meg sem rezzent.
– Ö t, hat lépés. – Leigh odaadta a dobó kocká t Sarah-nak.
– Ki á ll nyerésre?
Leigh felnézett a férfira, és kivá gott egy mosolyt, amelyben a félelemnek csupá n icipici
á rnyéka derengett.
– Eddig Sarah, de még megverhetem.
Sarah ismét kuncogni kezdett, és diadalmas pillantá ssal á tvitte bá bujá t a célvonalon.
– Megint te győ ztél! – csapta ö ssze Leigh a kezét. – Jó já ték, Sarah. Te vagy a bajnok.
– Való ban az, ugye? Egy bajnok.
Leigh arcá t mosoly derítette fel.
– Há t nem megmondtam magá nak?
116/121
– De igen. Mindig. Attó l tartok, nem voltam elég nyitott, hogy meghalljam. Fő leg azok
utá n, ami az iskolá ban tö rtént. – Elhallgatott, hangja érdessé vá lt. – É s aztá n maga
elment, és azt hittem, soha nem jö n vissza.
Leigh hirtelen lesü tö tte szemét, és Daniel ú gy talá lta, hogy arca kissé ró zsaszínebbé
vá lt.
– Errő l… szerettem volna mondani valamit.
A férfi elő rehajolt. Leigh olyan kö zel volt hozzá , hogy megérinthette volna, de ellená llt
a kísértésnek.
– Mit?
– Amit arró l mondtam, hogy miért jö ttem ma ide… nem a teljes igazsá g volt.
Daniel szemö ldö ke a homloká ra szaladt.
– É s mi a maradék?
Leigh mély lélegzetet vett.
– Má r elindultam erre, amikor Sarah hívá sa megérkezett. Mindenképpen eljö ttem
volna.
A férfi egy szakadék szélén á llt. Félt megmozdítani a lá bá t, nehogy végzetes lépést
tegyen.
– Miért jö tt el, Leigh? Miért jö tt ide egy fenyegető hurriká n kö zepette?
A lá ny tekintete elkerü lte Daniel szemét.
– Szakadatlanul, ú jra meg ú jra végiggondoltam, ami tö rtént, és nem tudtam annyiban
hagyni. Nem tudtam csak ú gy egyszerű en lemondani magá ró l. É s Sarah-ró l.
– Sarah-ró l.
– Igen. – Leigh a férfi felé hajolt, szeme ismét bekapcsoló dott a pillantá sá ba. – Daniel,
ez most meg kellett, hogy győ zze. Sarah… Sarah-nak nincs szü ksége arra, hogy
babusgassá k, hogy bébiként bá njanak vele. É s egyértelmű en nincs szü ksége arra, hogy
má shová kü ldjék iskolá ba. Meg tudja tanulni, hogyan kezelje a vilá g Emily-jeit.
Nyugodtan mehet itt iskolá ba, a maga szá rnyai alatt.
Sarah megmozdult, és elkapta apja tekintetét. Homloká t rá ncolta, és ú gy tű nt,
valamennyire kö veti azt, amit Leigh mond, bá r a lá ny nem haszná lt jelbeszédet. Hirtelen
elmosolyodott, és rá csapott a já ték tá blá já ra.
– Sarah, iskola – mondta bü szkén. Magá ra mutatott. – Iskola.
Daniel lenyelte a torká ra akadt sziklá nyi gombó cot. Meglehet, hogy a kicsi lá nya
bá trabb, mint ő . Leigh-re pillantott.
– É n mégis szeretném védeni. Nem akarom elengedni.
Leigh a fejét rá zta.
– Nem arró l van szó , hogy elengedje, Daniel – mondta halkan. – Hanem arró l, hogy
engedje, hogy felnő jö n.
A csendes szavak visszhangra leltek a férfi lelkében. Sarah felé nyú jtotta a kezét, aki
megragadta, és az apjá hoz szö kkent.
– Azt hiszem, igaza van – szó lalt meg Daniel. – Azonkívü l, má r nem is tudnék meglenni
nélkü le.
Sarah aludt, mellette az ö sszegö mbö lyö dö tt kiscicá val. Leigh gyengéden rá juk
terítette a kö tö tt takaró t.
– Hadd aludjon!
Daniel egy kicsit odébb hú zó dott, hogy helyet csiná ljon maga mellett a pamlagon. –
Jö jjö n, ü ljö n ide, Leigh.
117/121
A lá ny ó vatosan leü lt, nagyon is tudatá ban Daniel jelenlétének. Sarah aludt, a
kismacska aludt, a vihar tombolt odakint. Egyedü l voltak a biztonsá g meleg
selyemgubó já ban.
– Egyre rosszabbra fordul, nem igaz?
Leigh a beragasztott ablak felé pillantott. Még a há z védett oldalá n is vad forgatag
ö rvénylett. Szü kségtelen volt, hogy a rá dió bemondó vilá gosítsa fel a helyzetrő l.
Daniel megfogta a kezét a pamlag ká rpitjá n, kettejü k kö zt. A szorítá sá bó l érző dő
meleg biztatá s á tá ramlott Leigh testébe.
– A vihar szemének fala má r majdnem itt van. Az lesz a legrosszabb. – Daniel szorítá sa
erő sö dö tt. – De nem lesz semmi bajunk. Tudom.
A hangjá bó l á radó bizonyossá g majdnem meggyő zte Leigh-t.
– Remélem, igaza van. – Sikerü lt egy reszketeg mosolyt elő vará zsolnia. – Igazá n nem
szeretnék ú jra kint lenni ebben a pokolban.
– Nem lesz. Amíg véget nem ér.
Á rnyék suhant á t az arcá n. Talá n azokra a pillanatokra gondolt, amikor a gerenda
fogsá gá ban szenvedett?
– Hogy van a karja? – érintette meg Leigh kö nnyedén. – É s a lá ba? Ha tú l leszü nk ezen,
el kellene mennie egy orvoshoz.
Daniel tü relmetlenü l lerá zta magá ró l a gondolatot.
– Jó l vagyok. Volt néhá ny pillanat, amikor ú gy éreztem, hogy nem leszek, de jó l
vagyok.
– Amikor meglá ttam ott… – A felidézett félelem magá val ragadta Leigh-t, és keze
szorosabban fogta a férfiét. – Annyira megrémü ltem.
Daniel felemelte ö sszekulcsoló dott kezü ket.
– É n is. – Elhallgatott, egy hosszú percig a kezü ket bá multa. – Talá n épp erre volt
szü kségem.
– É n nem… – A lá ny szeme talá lkozott a pillantá sá val.
Daniel ajká hoz szorította Leigh kezét, és ő mindent elfelejtett, amit mondani akart.
– Azt hittem, mindenre képes vagyok egyedü l. – Daniel hangja fá tyolossá vá lt. – Azt
hittem, nincs szü kségem Istenre, senkire sincs szü kségem. Tévedtem. – Ajka
végigsimított a lá ny ujjain, gyengéden, mint egy imá dsá g. – Amikor rá jö ttem, hogy nem
tudok magamon segíteni, Istenhez fohá szkodtam.
– É s Isten vá laszolt. – Ö rö m szakadt fel Leigh-ben.
– Isten békét kü ldö tt nekem. – Daniel mosolygott. – É s aztá n elkü ldte magá t is.
– Annyira ö rü lö k. – A szavak nem tudtá k leírni a dalt, amely Leigh szívében zengett.
A férfi hirtelen felnézett.
– Figyeljen!
– A csend! – Leigh-nek elakadt a lélegzete. – Vége?
– Nem. – Daniel á tkarolta, szorosan magá hoz hú zta. – A vihar szemében vagyunk,
drá gá m. A mozdulatlan kö zéppontjá ban.
Melléhez szorította ö sszekulcsoló dott kezü ket, és a lá ny érezte egyenletes
szívverését.
– Meddig tart ez?
– Talá n csak néhá ny percig. Aztá n a szem má sik fala csap le rá nk. – Ö lelése
szorosabbá vá lt. – De nem lesz semmi bajunk.
– Tudom. – Béke á rasztotta el Leigh-t, és nem engedett má s vá laszt.
Daniel tekintete ú gy érintette meg, mint egy ciró gatá s, aztá n a férfi keze
megsimogatta az arcá t.
118/121
– Szeretlek, Leigh. Azt hiszem, má r azon az első napon beléd szerettem, amikor
megpillantottalak Sarah-val. Mindent megtettem, ami csak eszembe jutott, hogy ezt
elkerü ljem, de semmi nem haszná lt. Azt hiszem, arra szü lettem, hogy szeresselek.
– Daniel…
A férfi ajka elfojtotta Leigh szavait. A lá ny megérintette Daniel arcá t, kö zelebb hú zta
magá hoz, és nyakig belemerü lt csó kja vará zsá ba.
– Szeretlek, Daniel – mormolta a férfi szá já ba. – Szeretlek.
Az ö reg há z megrá zkó dott, ahogy a vihar ú jra teljes dü hével rá rontott. De Leigh
biztonsá gban volt Daniel karjá nak ö lelésében.
18. FEJEZET
– Daniel! Leigh!
A hangos kiá ltá s, amelyet még hangosabb kopogá s kísért, felébresztette Leigh-t.
Felü lt, még félá lomban, és rá dö bbent, hogy mélyen elaludt Daniel vá llá n.
A férfi felegyenesedett, és megdö rzsö lte a karjá t ott, ahol Leigh feje pihent.
– Ideje felkelni, á lomszuszék. Ú gy hallom, Josh van itt.
Leigh az ajtó hoz rohant, felrá ntotta, beengedve a kora hajnal szü rke fényét.
– Josh! – A férfi karjá ba vetette magá t, és vadul ö lelgette. – Jó l vagy! É s Jamie meg a
gyerekek?
– Mindenki jó l van. – Josh visszaadta az ö leléseket, aztá n kibontakozott só gornő je
karjá bó l, hogy nagyot csapjon Daniel vá llá ra. – Ember, hogy ö rü lö k, hogy mindkettő tö ket
lá tlak! Gondoltam, a szél talá n kifú jt benneteket a Golf á ramba.
– Ez az ö reg kunyhó nem adja meg magá t egy ilyen kis fuvallatnak, mint Eleanor –
mondta Daniel kö nnyedén, mintha a hurriká n csak egy apró kis rendellenesség lett
volna. – Mi ú jsá g? Mekkora a baj?
– Halá lesetek nincsenek – mondta Josh sietve. – Legalá bbis amennyire meg tudjuk
á llapítani. De rengeteg a ká r.
– A hajó k? – kérdezte Daniel.
– A legtö bbet megmentettü k, kivéve azt a pá rat a Juniper Pointná l. Azok ö sszetö rtek a
sziklá kon. – Megrá zta a fejét. – Soká ig fog tartani, mire mindent eltakarítunk, és
kiheverjü k a csapá st. Ennek ellenére azt mondom, hogy lehetett volna sokkal rosszabb
is.
– Hol van a legnagyobb szü kség segítségre?
– Az ó vó hely tö mve van. – Josh Leigh-re pillantott. – Jamie-nek elkelne ott a segítség.
É s még ellenő riznü nk kell a há zakat lent, délen, a strandná l.
– Azonnal indulok – mondta Leigh.
Agya pö rgö tt a rengeteg elvégzendő feladattó l. Nincs halá los á ldozat, emlékeztette
magá t. Minden má s megoldható . Jamie tudni fogja, mit kell tenni.
Daniel á tkarolta Leigh-t.
– Ahogy elkészü lü nk, mindketten odamegyü nk segíteni. Kérsz valamit enni?
– Reggeliztem az ó vó helyen, amikor megá lltam, hogy megnézzem Jamie-t és a
gyerekeket. – Josh vigyorgott. – Meggie azt mondja, vigyü k oda Sarah-t. A legtö bb ó vodá s
ott van, és szeretnének já tszani vele.
– Odavisszü k – mondta Daniel kö nnyedén, mintha soha nem kételkedett volna az
elképzelés bö lcsességében.
Josh elfordult, és Leigh megragadta és arcon csó kolta.
– Há la Istennek, mindannyian tú léltü k – mormolta.
119/121
– Á men. – Josh megpaskolta az arcá t. – Mennem kell. Majd késő bb talá lkozunk.
Az ajtó becsukó dott. Sarah botorká lt feléjü k, a kismacská t szorongatva. Á sított, és
Daniel beleborzolt a hajá ba.
– Miért nem esztek ti ketten valamit? – kérdezte a férfi. – É n szeretnék lemenni az
építkezésre, hogy lá ssam, hogyan élte tú l a vihart.
Leigh megragadta a karjá t.
– Együ tt megyü nk.
Daniel egy pillanatig ú gy nézett, mintha ellenvetésre készü lő dne, de aztá n bó lintott.
– Rendben. Együ tt megyü nk.
Az ö svény kidő lt fá k, limlom, letépett pá lmalevelek romhalmaza volt. Leigh ó vatosan

haladt Daniel nyomá ban, aki a karjá ban vitte Sarah-t.
Félelem rá ntotta gö rcsbe a gyomrá t. Vajon mit fognak talá lni? Danielnek igaza volt,
amikor arró l beszélt, hogy az ö reg há z képes kiá llni a vihart. De vajon mi a helyzet az ú j
épü lettel?
Kiértek a fá k kö zü l, és Daniel letette Sarah-t. Az ó ceá n, szü rkén és dü hö dten, még
mindig dü bö rgö tt, az ég azonban kristá lykéken és egyetlen felhő nélkü l terpeszkedett
fö lö ttü k, mintha a vihart csak á lmodtá k volna. Sá rszalonká k kergető ztek a vizes
homokon, és sirá lyok á lldogá ltak a széllel szemben.
Leigh nagy nehezen megfordult, hogy még mindig tétová zva szemü gyre vegye az
épü lő há zat.
Nem, azt, ami az épü lő há zbó l maradt. Megragadta Sarah kezét, és kö vette Danielt
á lma romjaihoz.
Eleanor alapos munká t végzett. Ahol korá bban két emelet má r szinte készen á llt, most
csupá n egy halom ö sszetö rt deszka hevert, mint egy gyerek széthullott marokkó já téka.
Leigh megpró bá lta lenyelni a torká t fojtogató gombó cot. Kicsit kö zelebb hú zta
magá hoz Sarah-t.
Ö sszeomlott, az alapot kivéve minden ö sszeomlott.
Danielre nézett, és igyekezett megfejteni, mirő l á rulkodik sö tét szeme, mikö zben á lma
pusztulá sá t szemléli. Fá jt a szíve a férfiért, és fá jdalmá ba félelem vegyü lt. Oly tö rékeny
volt még Daniel megú jult hite. Vajon ki tud-e á llni ekkora csapá st?
Leigh tő rdö fést érzett a fá jdalomtó l, vagy talá n inká bb a félelemtő l. Daniel kö nnyen
visszahú zó dhat a csigahá zá ba, vissza a meggyő ző désébe, hogy sem Istenre, sem má sra
nem szá míthat.
Leigh nem tudott megszó lalni. Nem talá lt szavakat, amelyek most segíthettek volna.
Csupá n vá rni tudott.
– Nos. – Daniel feléjü k fordult, és kipréselt egy mosolyt. – Ú gy lá tom, lesz mit ú jjá
építenem.
Leigh ú gy érezte, ismét kap levegő t. Megérintette a férfi karjá t.
– Daniel, annyira sajná lom.
A férfi Leigh felé nyú lt, ö lelő karjá ba hú zta, aztá n magukhoz emelte Sarah-t.
– Sokat gondolkoztam ezen az éjszaká n, pró bá ltam rá jö nni, hogyan érezném
magamat, ha az egész ö sszeomlana. – Mosolyogva megrá zta fejét. – É s tudod mit? Nem
szá mít. Minden, ami szá mít, az itt van.
Karja szorosabban ö lelte ő ket.
– A tö bbit pó tolni lehet. Kettő tö ket nem tudlak pó tolni. Nem tudom pó tolni a
csalá domat.
Család. Leigh á tadta magá t az egész testét á tjá ró ö rö mnek. Semmi nem szá mított, csak
az, hogy Isten á ldá sá val egy csalá d lettek.
120/121
Rá talá lt az életre, amelyet Isten kezdetektő l fogva neki szá nt. Mind rá talá ltak. Isten
tö bbet adott mindhá rmuknak, mint amennyit á lmukban kívá nhattak volna. Á tö lelte
Sarah-t, és felemelte az arcá t, hogy Daniel megcsó kolja.
EPILÓ GUS
Daniel a fogadó ú j szá rnyá nak verandá já n á llt, a feleségét és a lá nyá t nézte.
Leigh és Sarah a kerti asztalná l ü lt, és Meggie-vel, Markkal és a há rom gyerekkel
festegettek, akik tegnap szá lltak meg a fogadó ban a szü leikkel. Daniel odasétá lt
hozzá juk, megá llt Leigh há ta mö gö tt, és kö nnyedén a vá llá ra tette a kezét. Az asszony
gyors, szerelmes mosollyal pillantott fel rá .
Leigh-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy tegyenek kerti asztalokat a fá k alá , és
hintaszékeket a verandá ra. Ő hozott minden lakberendezéssel kapcsolatos dö ntést,
amikor végre elkészü lt a toldaléképü let.
Lehetséges volna, hogy csupá n két év telt el a hurriká n ó ta? A pusztítá s nyomá n a
szigetlakó k egy része azt hitte, soha nem lá balnak ki a bajbó l. Nem szá mítottak a
mindenfelő l érkező tá mogatá sra. Ö zö nlö tt a segítség a szigetre, első sorban
templomoktó l, az orszá g minden tá já ró l. Nem csak pénzt, élelmet vagy ruhá t kaptak, bá r
arra is nagy szü kségü k volt. Daniel az embereket nem fogja soha elfelejteni, mint annak a
templomnak a csapatá t sem valahonnan Pennsylvá niá bó l, akik egyszer csak
betoppantak, szerszá mmal a kézben, hogy segítsenek neki az ú jjá építésben.
Daniel keze erő sebben szorította felesége vá llá t, amikor az ö nkéntesekre gondolt,
akiknek még a nevét sem tudta. Isten szeretete működésben, így fogalmazta meg Leigh a
tö rténteket. Talá n ez a kívü lá lló kkal szerzett tapasztalat segített a sziget zö kkenő mentes
á talakulá sá ban, amikor a híd végre elkészü lt, és ő ket végleg a szá razfö ldhö z kapcsoltá k.
– Szép munka, Sarah. – Leigh megérintette Sarah rajzá t.
Sarah mosolygott, és egy ú jabb sirá lyt festett a fényes kék égre. Egészen kivirá gzott a
két év alatt, amelyet a sziget iskolá já ban tö ltö tt Leigh-el, aki az ő tolmá csaként és
részmunkaidő s taná rként mű kö dö tt ott. Néha nehéz volt elképzelni azt a komoly kis
lényt, aki valaha volt.
– Ez szép, Sarah. – Apja jelbeszéddel kísérte szavait, de Sarah má r olyan jó l olvasott
szá jró l, hogy néha alig volt szü kségü k jelekre. – A tied is, Meggie.
Meggie á thajolt, hogy alaposan megszemlélje Sarah képét, és bó lintott.
– Tetszik nekem.
Sarah arcá n mosoly villant.
– Sarah – mutatott ecsetjével a figurá kra, amelyeket festett. – Papa, Mama.
Leigh felemelte a kezét, és rá tette Danieléra. Amikor Sarah elő szö r hívta Mamá nak,
elö ntö tte szemét a kö nny. Daniel tudta, hogy ez még mindig meg tudja indítani.
– Ez mi? – érintette meg apja a kék pö ttyö t Leigh mellett a képen.
Sarah tá gra nyitotta a szemét.
– Bébi – mondta hatá rozottan. – Ö csi.
– Ü gyes vagy, Sarah! – Daniel rá tette a kezét felesége gö mbö lyö dő hasá ra, és érezte
egy apró rú gá s leheletnyi rebbenését. Leigh mosolyogva há trahajolt, és Danielhez dő lt. A
férfi kö nnyű csó kot adott az ajká ra.
– Csalá d – mondta Leigh halkan.
Daniel szemében hirtelen a há la kö nnyei jelentek meg. Csalá d. Isten való ban sokkal
tö bbet adott neki, mint amennyit valaha kérhetett, vagy elképzelhetett volna.
121/121

Arany Júlia 2007.11k.2. Marta Perry - Egy Apa Ígérete

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Arany Júlia 2007.11k.2. Marta Perry - Egy Apa Ígérete

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Arany Jú lia 2007/11/2.

Egy apa ígérete

Leigh Christopher már-már a sutba dobja azt a gyógypedagógusi

Eredeti cím: A Father's Promise (1998)

„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik,

Pál levele az efezusiakhoz 3:20

– Itthon vagyunk – kiá ltotta Leigh.

– Gyere, Sarah, menjü nk sétá lni!

Sarah tétová zott, aztá n egy kicsit elő re szaladt.

– Még egy kis rizst, hö lgyem?

– Gondolom, nekem is eszembe juthatott volna. – A férfi kö rü lnézett a ró zsaszín-fehér

Mosolygott. Korá bbi fő nö ke a philadelphiai iskolá ban biztosan nem tartaná a

Danielnek torká n akadt a levegő . Má r percek ó ta az ajtó ban á llt, de a há rom

– Minden rendben, má r megkérdeztem – vigyorgott Mark.

– Remélem, az enyém biztosabb lá bakon á ll, mint az ö véké, kü lö nben a kö vetkező

– Ú gy érzi, hogy Isten cserbenhagyta – mondta Leigh lá gyan, és a szíve megsajdult

– Akkor jó . – Leigh mosolyá bó l eltű nt az ó vatossá g. A terasz felé intett. – Jö jjö n,

– Ez valami népi bö lcsesség, vagy megint az idő já rá s-jelentést nézte a tévén? –

Fá jdalom és bű ntudat. Talá n sajá t tapasztalata kö nnyítette meg Leigh-nek, hogy

kérdésben, amelyet élete legfontosabb lépésének tekintett. – Na, és mi a helyzet azokkal

Leigh ö sszecsomagolta a piknikkosarat, és csodá lkozott, hogy nem reszket a keze. Ú gy

– Elnézést a felfordulá sért! Szeretjü k, ha a nyá ri program kicsit kö tetlenebb, mint a

– Ha visszamegyü nk a há zba, ott lesz Judith – szó lt Leigh.

Leigh megérintette a vá llá t, aztá n a csillagra mutatott.

Ó, Uram, miért hagytad, hogy megismerjem, miért hagytad, hogy beleszeressek, ha ez az

A kérdés a szívébő l tö rt fel, de a kö vetkező pillanatban elszégyellte magá t miatta.

– Azt reméltem… – Jamie elhallgatott. Homloká t rá ncolta, és a konyhapultra

Leigh lassított, amikor hazafelé menet elhajtott a vegyesbolt mellett. A nagy

csoszogá s és rendezkedés utá n mindenki elfoglalta a helyét. Sarah Meggie és egy vö rö s

– Leigh, Leigh, ébredj fel!

– Tudom. – Leigh megsimogatta a hajá t. Ha nem lett volna biztos benne, a

Meggie, biztonsá gi ö ve visszatartó ereje ellenére, egyfolytá ban izgett-mozgott. Há la

Visszarohant a telefonhoz, lefirká lt egy ü zenetet a jegyzettö mbre, aztá n

Fá jdalom szorította a szívét, sö tétebben, mint a vihar. Mindenkit cserbenhagyott, akit

– Attó l tartok. – Daniel bá natos mosollyal nézett rá . – De ne aggó djon. Ez az ö reg há z

– É s a tö bbiek? – Leigh az ajká ba harapott. – Josh, és a tö bbi halá sz? É s Jamie?

Az ö svény kidő lt fá k, limlom, letépett pá lmalevelek romhalmaza volt. Leigh ó vatosan

You might also like