Arany Júlia 2005.04k.2. M. J. Rodgers - Cinkelt Lapok

M. J.
Rodgers
Cinkelt lapok
A helyettes á llamü gyésznő t, Rosalindot vá ratlanul felkérik, hogy munkatá rsa helyett
vegye á t a vá d képviseletét egy rejtélyes gyilkossá gi ü gyben. A lá ny a tá rgyaló teremben
dö bbenten lá tja, hogy a vá dlottat az a Graham Knight védi, aki miatt egyetemi évei alatt
oly sokat szenvedett. Lehet, hogy elérkezett a bosszú á llá s ideje? Csakhogy amikor a
tá rgyalá s és a bizonyítékok utá ni hajsza kö zepette Rosalindot sorra érik az életveszélyes
fenyegetések, legnagyobb meglepetésére épp a régi-ú j ellenfél, Graham siet a
segítségére…
M. J. Rodgers Cinkelt lapok (AJ 2005/4/2.)
1. FEJEZET
– Eskü szö m, nem én ö ltem meg Warren Beavert! – zihá lta Milton Morebug, mintha
lá thatatlan, erő s kéz szorongatná a torká t.
Az ü gyvéd, Graham Knight alaposan szemü gyre vette leendő védencét. Morebug
ö tvenes éveiben já ró , alacsony termetű , kopasz, csontos alkatú ember volt. Fakó arcbő re
erő sen megereszkedett horgas orra és szá ja kö rü l. Sű rű nö vésű , ő sz szemö ldö ke alatt
ide-oda villanó , mélyen ü lő , sá rgá szö ld szemérő l Grahamnek két olajbogyó jutott eszébe,
amelyek egy pohá r á llott Gin Fizz felszínére pró bá lnak feljö nni. Meg kell hagyni, Milton
Morebug á brá zata sok szempontbó l emlékeztetett bű nö ző re.
Graham viszont az arc helyett sokkal inká bb a kezet figyelte, ha bű nö sségre utaló ,
á rulkodó jeleket keresett. Morebug keze nyitott helyzetben, mozdulatlanul pihent XIX.
szá zadi, paliszanderfá bó l készü lt, mesterien megmunká lt foteljá nak karfá já n.
Amió ta Graham megérkezett Hunt's Pointra, a Washington-tó partjá ra, és autó já val
beá llt Morebug villá já nak biztonsá gi kapui elé, vegyes érzelmek kavarogtak benne.
Egyrészt csá bította a kihívá s, hogy a Beaver meggyilkolá sá val vá dolt férfi védelmét
elvá llalja, ugyanakkor tudta, hogy a gazdagok sokszor azt hiszik, rá juk nem vonatkoznak
a tö rvények. Vajon Morebug is kö zéjü k tartozik?
Graham és Morebug szemben ü lt egymá ssal, két egyforma fotelban. Graham az ujjá val
ü temesen dobolt a karfá n. Tö bbet meg akart tudni errő l az emberrő l, mielő tt dö nt.
– Esetleg tudja, ki Warren Beaver gyilkosa?
Morebug hangosan megkö szö rü lte a torká t, és az asztalon lévő pohá r skó t whiskyért
nyú lt. Rö vid ideig csak nézte az aranyszínű italt, aztá n belekortyolt.
– Nem tudom.
Graham kinyú jtotta a lá bá t, és érezte, amint a cipő je sarka belesü pped a keleti
sző nyegbe. Az egyik eskü dt helyébe képzelte magá t, aki Morebugot a vá dlottak vagy a
tanú k padjá n lá tja, és be kellett ismernie, hogy a férfi korá ntsem megnyerő jelenség.
Kopaszsá ga és csapott á lla miatt nem illett rá az erő s jellemekrő l á ltalá ban kialakult kép.
Nő i szemmel nézve egyá ltalá n nem volt vonzó , a férfiakat pedig kétségkívü l taszította
leereszkedő modora.
Graham kelletlenü l gondolt az eskü dtek mindenkori elő ítéleteire, amelyeket nagy
ostobasá g lett volna figyelmen kívü l hagyni. Tény, hogy olyasvalakit fog védeni, akinek
kétségbe vonható a szavahihető sége, rá adá sul visszataszító a kü lseje, ha elvá llalja az
ü gyet.
A konyakospohará ért nyú lt, amelyet Morebug sö tét hajú , kifogá stalan frizurá jú
felesége szó tlanul feléje nyú jtott, mielő tt magukra hagyta ő ket. Az asszonyt szemmel
lá tható an bosszantotta, hogy a férjét gyilkossá ggal vá doljá k. Ezzel teljesen felborult a
napirendjü k. Ami mellesleg teljesen hidegen hagyta Grahamet.
Sokkal inká bb lenyű gö zte viszont a kö rnyezet: a villa teljes berendezése, a falakat
díszítő kedves gobelinek és a pormentes vitrinekben lévő elegá ns porcelá ntá rgyak is.
A há zigazdá hoz fordult.
– Az elő ző ü gyvédje szá zezer dollá r ó vadék ellenében kihozta magá t az elő zetesbő l. Ez
sokkal kisebb ö sszeg, mint amit egy magá hoz fogható an vagyonos, gyilkossá ggal vá dolt
emberért kö vetelni szoktak.
Morebug a homloká t rá ncolta.
2
– Na és?
– Nos, á tnéztem az aktá it. Lá tszik, hogy Sanders a kollégá ival együ tt alapos munká t
végezett. Akkor miért mondott fel neki?
Morebug olajzö ld szeme elkomorult.
– Sanders és a bérencei kétségbe vontá k az á rtatlansá gomat. Nem fizetek olyan
védő nek, aki bű nö snek tart.
Graham tová bbra is Morebug kezét figyelte: az egyikkel nyugodtan tartotta a pohará t,
a má sik lazá n pihent a fotel karfá já n.
– Hétfő n má r kezdő dik a tá rgyalá sa. Miért vá rt idá ig a felmondá ssal?
A milliomos a Graham mellett heverő , teli aktatá ská ra mutatott.
– Tegnap reggel á tkü ldtem magá nak az ö sszes bíró sá gi anyagot. Azokbó l minden
kiderü l. Az ü gyész tegnapelő tt alkuval á llt elő : ha bű nö snek vallom magam, a vá dat
gondatlansá gbó l elkö vetett emberö lésre mó dosítjá k. Akkor csak tizenö t évre ítélnének,
nyolc év mú lva pedig kegyelmet kapnék. Sanders azt javasolta, fogadjam el.
– Szó val rá jö tt, hogy Sanders nem hisz az á rtatlansá gá ban – jegyezte meg Graham,
mikö zben figyelte Morebug minden rezzenését.
– Annak a mézesmá zos gazembernek volt képe a szemembe mondani, hogy a bö rtö n
még mindig jobb, mintha felakasztaná nak gyilkossá gért – felelte indulatosan a
há zigazda, majd belekortyolt az italá ba.
Ú gy van, á llapította meg magá ban Graham, feltéve, ha valaki bű nö s. Má rpedig
Morebug ellen egyszerre tö bb tény is szó lt. Ha elvá llalja az ü gyet, a gyengébb felet fogja
képviselni. Mikö zben az esélyeket latolgatta, ú jra dobolni kezdett.
– Mielő tt felmondott Sandersnek, felszó lította, hogy utasítsa el az á llamü gyészség
javaslatá t?
– Nem. Azonnal kitessékeltem a há zambó l, és kirú gtam – felelte Morebug
fogcsikorgatva. – A bolond még fenyegetni merészelt, hogy ezt nagyon meg fogom bá nni.
Azt á llította, az ü gyész csak azért tette meg ezt az ajá nlatot, mert a helyettes
á llamü gyész, Judson Fry szívinfarktust kapott. A vá dnak tehá t a hétfő i tá rgyalá sig
keresnie kell egy felkészü letlen helyettest. Sanders szerint ó riá si szerencsém lehetett
volna.
Graham egy pillanatra elgondolkodott.
– Sandersnek igaza van, Mr. Morebug. Maga szerencsés ember.
Morebug reménykedő arccal rá nézett.
– Ez azt jelenti, hogy hisz az á rtatlansá gomban, és elvá llalja a védelmemet?
Graham hirtelen elő rehajolt, egészen kö zel az arcá hoz, és védence aggó dó szemébe
nézett.
– Igen, hiszek az á rtatlansá gá ban. Tudja, én nem szoktam gyilkosokat védeni.
Milton Morebug há tradő lt a karosszékben, és megkö nnyebbü lten felsó hajtott.
– Pontosan ugyanezt mondtá k magá ró l má sok is. Ezért akartam, hogy elvá llalja az
ü gyemet, Mr. Knight. Be kell bizonyítania nekik, hogy nem én vagyok a tettes.
Graham arcá n magabiztos mosoly suhant á t.
– Arra semmi szü kség. A tö rvény értelmében addig mindenki á rtatlan, amíg be nem
bizonyosodik ró la az ellenkező je. Nekem pedig az a dolgom, hogy az eskü dteket
meggyő zzem a vá d á ltal felmutatott bizonyítékok hamissá gá ró l.
– Sanders szerint a vá d nagyon biztos a dolgá ban.
Graham ivott egy kortyot.
– Á tnéztem az eddigi vizsgá latok jegyző kö nyvét. Sanders nem hazudott. Viszont
nekü nk is van két ü tő ká rtyá nk. Az egyik, egyú ttal a legfontosabb – mondta, és feltartotta
az egyik ujjá t – a maga á rtatlansá ga, amibő l egyenesen kö vetkezik, hogy a vá d tévesen
3
értelmez minden kö rü lményt, amely lá tszó lag maga ellen szó l. Az eskü dteknek értésü kre
kell adnom, hogy a felhozott bizonyítékokra létezik má s, logikus magyará zat. A má sik
ü tő ká rtyá nk, hogy a megye fő á llamü gyésze kénytelen lesz á tadni az ü gyet egy ú j
kollégá nak. Az á llamü gyészek rendkívü l elfoglalt emberek, Mr. Morebug. A vá dnak majd
ki kell jelö lnie valakit, akinek má r eleve egy raká s munka lesz a nyaká n, és való színű leg
az utolsó pillanatban kapja kézhez az ü gyet.
– É s ez miért jó nekü nk?
Graham kényelmesen há tradő lt a foteljá ban, és megmarkolta a pohará t.
– Az ü gyész irodá ja elő bb megvá rja, hogy maga mit vá laszol az alkujá ra, csak aztá n fog
kijelö lni ú jabb helyettes á llamü gyészt. Ugye, ért engem? Ha elfogadja az ü gyész ajá nlatá t,
akkor neki nem kell bevonnia az ü gybe még egy kollégá t. Jó magam, vagyis az ú j
ü gyvédje, majd csak péntek reggel fogom kö zö lni vele, hogy maga nemet mondott az
ajá nlatá ra.
– É s aztá n? – kérdezte meghö kkenve a há zigazda.
– Mr. Morebug, vizsgá ljuk meg az esetet má s szemszö gbő l! Ha maga tú lhajszolt
helyettes á llamü gyész lenne, és szá mítana arra, hogy ezt az ü gyét elhalasztjá k, az estéit
és a hétvégéit való színű leg nem pazarolná a felkészü lésre.
Morebug megnedvesítette keskeny szá já t.
– É rtem. Szó val az ú j á llamü gyésznek hétfő re még nem lesz ideje felkészü lni.
Graham ú jbó l belekortyolt a kitű nő whiskybe, majd visszahelyezte a poharat az
asztalra.
– Ú gy van! De ami még fontosabb, és amire a vá d majd nem szá mít, hogy mi viszont
kellő képpen felkészü ltek leszü nk.
– Igen, de csak akkor, ha az ú j helyettes á llamü gyész nem kapja meg a halasztá st.
– Pontosan – mosolygott Graham. – A helyzet pedig nagyon ú gy fest, hogy nem fogja
megkapni. Gloria Shotz bíró nő egyedü lá lló a bírá k kö zö tt. Má r volt szerencsém együ tt
dolgozni vele. Céljaink szempontjá bó l ná la jobb bíró t nem is kaphattunk volna. Ú gy
vezeti a tá rgyalá st, mint egy katonai kiképző tiszt. A halasztá s nem az ő stílusa. Mivel a
védelem felkészü lt lesz, lefogadom, hogy nem megy bele a tá rgyalá s elnapolá sá ba.
Morebug nem volt ilyen biztos a dolgá ban.
– De a tá rgyalá s má r a jö vő héten elkezdő dik. Hogyan akar felkészü lni addig?
– Mindenképpen fel kell készü lnö m. Ne aggó djon! A vá dirat alapvető pontjaival má ris
tisztá ban vagyok. A tö bbibe majd beledolgozom magam. Most viszont mennem kell. Még
van az ü gyben néhá ny érdekes szempont, amely alaposabb vizsgá latra szorul.
– Alaposabb vizsgá latra szorul? – ismételte meg Morebug. – Hiszen egy vagyont
fizettem ki Sanders magá nnyomozó inak! Csak nem azt akarja mondani, hogy az az alak
nem vett észre valamit?
Graham felá llt a fotelbó l.
– Fogalmazzunk inká bb ú gy, hogy kapcsolatban á llok egy egészen kü lö nleges
nyomozó val, ami Sandersrő l nem mondható el. Az én emberem pedig a legjobb a
szakmá ban.
Erre Milton Morebug is felá llt, és az ajtó ig kísérte vendégét. Aztá n vá llat vont, és
kijelentette:
– Tudja, én bá rmikor hajlandó vagyok megfizetni a legjobbat. Mit kell tennem?
Graham lenézett ú jdonsü lt megbízó já ra, aki alig ért a vá llá ig, és megá llapította
magá ban, hogy Morebug alacsony termete sem fog az eskü dtekben tú l sok rokonszenvet
ébreszteni.
– Hamarosan ú jra eljö vö k. Akkor majd a legapró bb részletekig felidézzü k a végzetes
estén tö rténteket. Mivel a felesége a gyilkossá g hetében nem tartó zkodott a vá rosban,
4
való színű leg nem tud majd ö n mellett tanú skodni. Mégis sokat jelentene, ha az eskü dtek
kivá lasztá sá tó l kezdve á llandó an ott ü lne a tá rgyalá son. A fiá nak is ott kellene lennie. Az
eskü dtek ugyanis mindig értékelni szoktá k, ha lá tjá k, hogy a csalá d végig a vá dlott
mellett á ll.
Morebug bó lintott.
– A feleségem minden bizonnyal ott lesz, de a fiamnak való színű leg ü zleti ú tra kell
mennie.
Graham bú csú zó ul kezet nyú jtott.
– Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ő is ott legyen a bíró sá gon!
Milton Morebug hatá rozottan kezet szorított vele. Graham ú gy érezte, a há zigazda
azzal ellensú lyozza alacsony termetét, hogy valami má sban egészen kivételeset tud
felmutatni. Amivel aztá n nyilvá nvaló an egy halom pénzt keres. A pénzkeresés pedig nem
tö rvénybe ü tkö ző cselekedet. A legfontosabb az, hogy Milton Morebug á rtatlan.
Ahogy régi, ezü stszínű Mercedesével lefelé gurult a hosszú kocsifelhajtó n, és á thaladt
a biztonsá gi kapukon, má r nyú lt is az autó telefonért, és tá rcsá zta a nagynénikéje szá má t.
Kö zben eltű nő dö tt, mit szó lna Milton Morebug, ha megtudná , hogy az a kü lö nleges
nyomozó nem má s, mint a nagyanyja testvére.
Fran Tulip az első csengetésre felvette a telefonkagyló t. Kedves, meleg hangja hallatá n
Graham elmosolyodott.
– Fran, van egy ú j ü gyem, amelyhez kimondottan a te kü lö nleges, tá rsasá gbeli
nyomozá sodra lenne szü kségem.
– Gray, de ö rü lö k, hogy végre hallok felő led! É pp nemrég említettem Violetnek és
Mabelnek, milyen régen dolgoztunk együ tt egy igazá n jó kis szaftos eseten. Ugye ez az ú j
olyan?
Graham mosolyogva hajtott felfelé a Hunt's Point Roadon.
– A lehető legszaftosabb. Milton Morebug a megbízó m.
Eleve nem csodá lkozott azon, hogy az éles eszű , idő s hö lgy má r rá is kezdett:
– A megyei adó becslő , akit az á llami fö ldterü letek megbízottjá nak meggyilkolá sá val
vá dolnak? Ezek szerint te elhiszed, hogy nem ő a tettes?
– Kü lö nben nem vá llaltam volna el a védelmét. Szeretnélek megkérni téged és a két
hö lgyet, hogy tudjatok meg minél tö bbet a meggyilkolt Warren Beaverrő l.
– Nos, Mabelnek, Violetnek és nekem az volt a gyanú nk, hogy hivatali ténykedése
idején egy sor tö rvénytelen ü gyletet bonyolított le.
– Fran, pontosan ezért fordulok hozzá d. Ha jó l emlékszem, nem sokkal a gyilkossá g
elő tt a Kö rnyezetvédelmi Liga elő tt rá vilá gítottá l az ü zelmeire, méghozzá ú gy, hogy
szó ra bírtad néhá ny bará tjá t. Szeretnélek megkérni rá , hogy folytasd a vizsgá ló dá st.
– Az nem lesz gond. Ami Beaverék és a bará taik tá rsadalmi tevékenységét illeti, a két
hö lgy és én naprakész hírekkel rendelkezü nk. Mikor kezdjü k a megfigyelést?
– Most, azonnal. Sajnos tú l késő n kaptam meg az ü gyet. A tá rgyalá s jö vő hétfő n, fél
tízkor kezdő dik.
Fran rö vid tétová zá s utá n visszakérdezett.
– Ú gy érted, má hoz egy hétre?
Graham szinte maga elő tt lá tta, ahogy nénikéje vilá goskék szeme elkerekedik a
csodá lkozá stó l. Gyorsan folytatta a beszá moló t, mielő tt a kétség letö rte volna Fran
lelkesedését.
– Az elő dö m elkü ldte a vá d képviselő jének az ilyenkor szoká sos szabvá nylevelet,
amelyben betekintést kért a védelem szá má ra hozzá férhető bizonyítékokba. Tehá t
megvan a bizonyítékok listá ja, az eset néhá ny részlete és a vizsgá lati jegyző kö nyv
5
má sodpéldá nya. Fél ó rá n belü l ott tudnék lenni ná lad, hogy á tnézzü k a biztató bbnak
tű nő részleteket.
– De hiszen má r este fél nyolc van!
Graham csak mosolyogni tudott Fran gyengéd szemrehá nyá sá n.
– Nagyszerű ! Akkor még ott van rá a hét há tralevő része és az egész hétvége.
– Ezt nevezem optimizmusnak! Nézd, Gray, megtisztelő a bizalmad, de erő sen kétlem,
hogy hétfő ig mindent megtudok, amire szü kséged van…
 Hétfő reggelig nem is kell mindent tudnom. Elég lesz a jö vő hét végére is.
Tulajdonképpen má r így is annyira felkészü ltnek érzem magam a tá rgyalá sra, hogy elő re
sajná lom az ellenfelemnek kijelö lt ú j helyettes á llamü gyészt.
King megye bíró sá gi épü letének ö tö dik emeletén Rosalind Hart helyettes á llamü gyész
hatalmas iratrendező vel a hó na alatt, teli aktatá ská val a kezében nekiló dult, hogy elérje
az éppen indulni készü lő liftet. A liftajtó persze az utolsó pillanatban becsukó dott elő tte,
és a kabinban lévő négy ember kö zü l senki sem mozdult, hogy egy gombnyomá ssal a
segítségére legyen. Az ilyeneket is bü ntetni kellene, gondolta Rosalind bosszú san.
Futó pillantá st vetett az ó rá ra, és má ris lá tta, hogy nincs ideje megvá rni a kö vetkező ,
iszonyatosan lassú liftet. Az aktá kat magá hoz szorítva megindult a lépcső há z felé, hogy
megmá ssza a céljá hoz vezető két lépcső sort. Maga mö gö tt hagyta a fokokat, mikö zben
ú jabb és ú jabb testi-lelki erő t igyekezett mozgó sítani magá ban.
É pp eléggé fá jlalta, hogy semmivé foszlott a tervbe vett nyaralá sa, de igenis
megbocsá thatatlan volt, bá r korá ntsem meglepő , hogy az utolsó pillanatban még egy
gyilkossá gi ü gyet is a nyaká ba varrtak.
A megye fő á llamü gyésze a munka megszá llottja, és nyilvá n azt képzeli, má s is az. Nem
csoda, hogy az egyik á llamü gyész kolléga, Judson Fry nemrég, viszonylag fiatalon,
mindö ssze negyvenegy évesen, szívinfarktust kapott. Ha nem vigyá z, tíz év mú lva ő is így
végezheti.
Tíz év mú lva. Jó sá gos ég! Má r betö ltö tte a harmincegyet, és jó néhá nyszor
megdö bbent azon, hogy szalad az idő . Eredetileg ú gy tervezte, há rom évig marad a
megyei á llamü gyészségnél, aztá n mégis hat év lett belő le.
Rosalind elhessegette a hirtelen rá tö rő gondolatokat. Nem engedheti meg magá nak,
hogy elkalandozzon a figyelme. Ö sszpontosítania kellett, hogy elérje a tá rgyalá s
elhalasztá sá t, aztá n egy felvételi elbeszélgetésen kellett megjelennie a Lloyd and
Nashnél. Má r jó ideje vá rt erre a lehető ségre. Ha felvennék munkatá rsnak a neves
ü gyvédi irodá ba, az ü gyészségnél ez a mostani lenne az utolsó ü gye.
Mire felért a hetedik emeletre, elfogyott a levegő je és a tü relme is. Hó na alá vette az
aktatá ská já t, és má r éppen lenyomta volna a lépcső há zajtó kilincsét, amikor megint az
ó rá já ra nézett, és lá tta, hogy két perc mú lva fél tíz. Csupá n két perce maradt.
Ahogy kirohant a folyosó ra, vá llal nekiü tkö zö tt valakinek. Elveszítette az egyensú lyá t,
és fö ldre ejtette a kincsként ő rzö tt iratrendező t. A rajta lévő zá r kikapcsoló dott, a
papírok szanaszét repü ltek a folyosó n.
Mély só hajjal leguggolt, és pró bá lta ö sszeszedni a tá rgyalá s anyagá t.
– Fantasztikus! Má r csak ez hiá nyzott!
Az atlétatermetű , sö tét hajú férfi, akivel az imént ö sszeü tkö zö tt, lehajolt, hogy
segítsen neki.
– Rosalind, minden rendben? Olyan hirtelen bukkantá l fel, hogy tú l késő n vettelek
észre.
A férfinak be kellett érnie egy ború s pillantá ssal.
6
– Semmi baj, Max. Sajná lom, hogy ilyen ingerü lten reagá ltam, de má r késésben vagyok
a Shotz bíró nő vezette tá rgyalá sró l. Ő szintén szó lva sokkal nyugodtabb lennék, ha most
a fogorvosomná l vá rnék foghú zá sra.
Max Hill nyomozó ö sszekapkodta a maradék papírdarabokat, és felpattant.
– Tudom, mire célzol. Gyerü nk, siessü nk!
– Talá n te is nyomozol az ü gyben? – csodá lkozott rá Rosalind Maxre, aki kö zben
mosolyogva a kezébe adta az ö sszeszedett iratokat.
– Csak azó ta, amió ta a Mercer Island-i rendő rség rá eszmélt, hogy az á ldozat neves
személyiség, és ú gy hatá rozott, a legnagyobb terhet a seriff csoportjá nak kell viselnie. De
most má r menjü nk!
Azzal megragadta Rosalind karjá t, és szabá lyosan maga mellett vonszolta a folyosó n,
egészen Gloria Shotz bíró nő W760-as szá mú tá rgyaló terméig.
Rosalind rá bízta magá t a férfira, de lefejtette karjá ró l a nyomozó kezét, odaadta neki
az iratokat, és visszatű zte copfjá ba a nagy rohaná sban elszabadult vö rö s tincseket,
mielő tt odaértek a teremajtó hoz. Majd visszavette Maxtő l a papírjait, és kihú zta magá t.
 Akkor há t menjü nk!
Azzal benyitott a seattle-i Legfelső Bíró sá g ü léstermébe. Első ként a magas, vékony
termetű ,
termetű , bozontos, sá rga hajú tö rvényszolgá t, Roger Hornt pillantotta meg, aki éppen
akkor bukkant fel a bíró i szoba ajtajá ban. Ezzel jelezte, hogy a mélyen tisztelt bíró nő
hamarosan megjelenik. Rosalind habozá s nélkü l á tszaladt az ü lésterem jobb oldalá ra, a
vá d képviselő je szá má ra fenntartott asztalhoz.
Roger Horn riká csoló hanga olyan volt, mintha folyamatosan recsegne valami.
– Mindenki á lljon fel! Csendet kérek! A Legfelső Bíró sá g a tiszteletreméltó Gloria
Shotz bíró nő elnö kletével megkezdi ü lését.
Rosalind ugyan még kapkodta a levegő t, de a lényeg, hogy má r a helyén volt, amikor a
bíró nő bü szke léptekkel bevonult a terembe az irodá já bó l. A fekete talá r vitorlaként
lebegett mö gö tte, amíg lendü letes mozdulattal el nem foglalta helyét a bíró i székben.
Rosalind ú jra és ú jra elá mult azon, hogyan képes betö lteni lényével az egész termet egy
ilyen jelentéktelen kü lsejű , kis nö vésű személy, akinek négy pá rná ra kell ü lnie ahhoz,
hogy kilá tsszon a bíró i pulpitus mö gü l. Apró termete ellenére tekintélyt parancsoló
orgá numa és holló ra emlékeztető , sö tét, szú ró s szeme volt. Bá rmelyik ü gyvéd
tanú síthatta, hogy jelentő s erő sugá rzik belő le.
– Ü ljenek le! – dü bö rö gte Gloria Shotz. – Ahogy lá tom, a vá d kontra Milton Morebug
ü gyben tö rtént némi személyi vá ltozá s. – Azzal Rosalindhoz intézte szavait. – Ki
képviseli a vá dat?
Rosalind felá llt.
– Rosalind Hart helyettes á llamü gyész, bíró nő kérem.
Gloria Shotz bó lintott, feljegyezte a nevet, aztá n a védelemhez fordult.
– Ki képviseli Milton Morebugot?
– Graham Knight, bíró nő kérem!
Rosalind azt hitte, rosszul hall. Hitetlenkedve fordult a védelem asztala felé. Az nem
lehet, hogy éppen ő ! – villant á t az agyá n.
Graham felá llt az asztaltó l. Magas, délceg jelenség volt. Rosalind mindig is imá dta
rugalmas, energikus mozgá sá t. Klasszikus arcformá ja dú s, sző ke hajjal pá rosult, és
egyetlen tincs sem merészelt a homloká ba ló gni. Rosalind nem bírta levenni ró la a
szemét, mint akit megbaboná ztak.
7
Pillantá suk egy má sodpercre talá lkozott. Rosalind érezte, hogy a ragyogó , szü rke
szempá r tető tő l talpig végigméri. A szíve egyre hevesebben vert. Graham Knight nyilvá n
nem ismerte fel, amiért há lá t adott az égnek.
Shotz bíró nő mondott valamit, de Rosalind képtelen volt odafigyelni. Teljesen
felzaklattá k a hihetetlen erő vel rá tö rő érzelmek, rég elfeledettnek hitt emlékek.
– Miss Hart!
A bíró nő indulatos hanga egy pillanatra visszazö kkentette a való sá gba.
– Elnézést, bíró nő ! Megismételné, amit az imént mondott?
– Miss Hart! – fö rmedt rá Gloria Shotz. – Nem szeretem megismételni, amit egyszer
má r elmondtam! Ú gyhogy szíveskedjen figyelemmel kö vetni a tá rgyalá st! É rthető en
fejeztem ki magam?
Rosalind nyelt egyet zavará ban.
– Igen, bíró nő . Elnézést kérek. Tö bbet nem fordul elő .
– Ajá nlom is! Nos, akkor immá r harmadszorra felteszem ö nnek a kérdést. A vá d
felkészü lt a tá rgyalá s folytatá sá ra?
A magas sarkú kö rö mcipő t viselő Rosalind egyik lá bá ró l a má sikra helyezte a sú lyá t.
– Tisztelt bíró nő , a vá d képviselő je halasztá sért kívá n folyamodni.
Shotz bíró nő szigorú arcvoná sai erre még jobban megkeményedtek.
– Mivel indokolja a kérelmét? – mennydö rgö tt a hangja.
– Judson Fry, az elő ző á llamü gyész, vá ratlanul szívinfarktust kapott. Nekem pedig
nem á llt rendelkezésemre elég idő az ü gy részleteinek á ttanulmá nyozá sá ra. Jelenleg
nem érzem magam elég felkészü ltnek, hogy kielégítő en képviseljem a vá dat.
– Mr. Fry mikor kapott szívinfarktust? – Rosalind ú gy érezte, Shotz bíró nő sö tét szeme
rö ntgensugarakat bocsá t ki feléje. Gyorsan kihú zta magá t.
– Tíz nappal ezelő tt, bíró nő .
– É s ennyi idő alatt nem volt képes feldolgozni az ü gy tényanyagá t?
– Bíró nő , az esetet az elő ző hét péntekjén, délutá n ö t ó rakor kaptam meg. Rá adá sul
azt hallottam, hogy a mú lt hét ó ta a védelmet is ú j emberre bíztá k. Ezért ú gy gondolom,
az ü gyre való alaposabb felkészü lés érdekében benyú jtott halasztá si kérelmemmel a
védelem képviselő je is egyetért.
Gloria Shotz most Graham Knighthoz fordult.
– Mr. Knight, ö n is a halasztá s mellett foglalna á llá st?
Graham még mindig á llt, és mosoly suhant á t az arcá n.
– Nem, bíró nő , az ü gyésznő téved. A védelem készen á ll a tá rgyalá s folytatá sá ra, és
indítvá nyozza a vá d halasztá si kérelmének elutasítá sá t, mivel az ellenkezik Mr.
Morebugnak a tá rgyalá s gyors lebonyolítá sá ra vonatkozó alkotmá nyos jogá val.
Rosalind megrö kö nyö dve bá mult Grahamre. Azt hitte, rosszul hall. Nem létezik, hogy
ilyen rö vid idő alatt megfelelő en fel tudott készü lni a hiteles védelemre!
– Egy jó pont Mr. Knightnak – mennydö rö gte Shotz bíró nő . – A vá d halasztá si
kérelmét ezennel elutasítom.
– De bíró nő kérem…
– Miss Hart! – szakította félbe Gloria Shotz. – Igazat adok a védelemnek. Mr. Morebug
minden bizonnyal igényt tart rá , hogy mihamarabb lefolytassuk a tá rgyalá st. Miért ő t
bü ntessü k azért, mert az á llamü gyészségnek nem á ll rendelkezésére kellő szá mú
személyzet, ha betegség miatt egy munkaerő esik ki? Mr. Morebugot sú lyos bű ntett
elkö vetésével vá doljá k. Jogosan elvá rhatja, hogy ü gyét a bíró sá g az erre kijelö lt
idő pontban, azaz a mai napon tá rgyalja. Ha ö n való ban felkészü letlennek érzi magá t, és
nem tudja folytatni a tá rgyalá st, a bíró sá g kész ejteni a Mr. Morebug ellen felhozott
ö sszes vá dat.
8
Még hogy kész ejteni az ö sszes vá dat?! A csaknem egy éve tartó , Judson Fry
szívinfarktusá hoz is nagyban hozzá já ruló , kemény nyomozá s utá n futni hagyna egy
gyilkost? Rosalind nagy levegő t vett, tekintélyt parancsoló an kihú zta magá t, és így felelt:
– Nem, bíró nő . Erre semmi szü kség. A vá d kész folytatni az eljá rá st Mr. Morebug ellen.
Shotz bíró nő a tö rvényszolgá hoz fordult.
– Mr. Horn, megvan má r az eskü dtjelö ltek névsora?
– Igen, bíró nő – vá laszolta Roger Horn magas, artikulá latlan hangjá n. – A szomszéd
szobá ban vá rakoznak.
– Akkor hívja be ő ket, kérem! Kezdő djö n el a bemutatá suk! Amíg az eskü dtjelö ltek
bevonulnak, a bíró sá g ö t percre megszakítja a tá rgyalá st.
Shotz bíró nő kalapá csü téssel jelezte a szü netet, felá llt pá rná kkal megemelt
ü lő helyérő l, és elindult az irodá ja felé. Rosalind villá mgyorsan odalépett Max Hillhez.
Igyekezett palá stolni a benne fö lkavarodott érzelmeket, amelyek csaknem
felü lkerekedtek rajta.
– Feltétlen telefoná lnom kell.
– Most? – kérdezte dö bbenten a nyomozó . – Hiszen mindjá rt jö nnek az eskü dtek!
Rosalind nem felelt, mert má r félú ton volt a tá rgyaló terem végén lévő ajtó felé.
– Mr. Rice, kö szö nö m, hogy azonnal fogadja a hívá somat – hadarta Rosalind a bíró sá g
folyosó já n lévő nyilvá nos telefonfü lke falá nak tá maszkodva. – Sajnos, ma fél tizenegykor
nem tudok ott lenni a megbeszélt talá lkozó n.
Steve Rice kezdetben vidá m hangja észrevehető en elkomorodott.
– Miért, Miss Hart, mi tö rtént?
Rosalind nagyot só hajtott.
- A reggeli tá rgyalá son nem sikerü lt halasztá st kérnem. A má ra tervezett
megbeszélésü nk
idő pontjá ban még a tá rgyaló teremben fogok ü lni.
Izgatottan vá rta a vá laszt, de a vonal tú lsó végén hosszú csend kö vetkezett.
– Ez nagyon sajná latos, Miss Hart. Ugye tudja, hogy csak ma délelő tt vagyok Seattle-
ben? Délutá n tová bbrepü lö k Chicagó ba, ahol ú jabb jelentkező ket hallgatok meg, szerdá n
pedig Atlantá ba kell mennem.
Rosalind megnedvesítette kiszá radt ajká t.
– Mr. Rice, ő szintén sajná lom, hogy az utolsó pillanatban mondom le a meghallgatá st.
Tudja, erre a hétre szabadsá got kértem, amit meg is kaptam, de a fő á llamü gyész
pénteken visszavont mindent, és az utolsó pillanatban rá m bízta ezt az ú j ü gyet. Higgye
el, nem volt befolyá som az eseményekre!
– Miss Hart, én is sajná lom, hogy így alakultak a kö rü lmények. Tudja, a beszélgetések
idő pontjá t má r hetekkel elő re megszabjá k, nekem pedig be kell tartanom ő ket, hogy a
kiszabott idő n belü l minden jelentkező rő l véleményt alkothassak, és kivá laszthassam a
legmegfelelő bbet.
Rosalind kénytelen-kelletlen hol az egyik, hol a má sik lá bá ra á llt. Az ó rá já ra pillantva
lá tta, hogy letelt az ö tperces szü net. Kö zben a vonal tú lsó végén hallottak alapjá n
végképp szertefoszlani lá tszottak jö vő beli tervei. Kétségbeesve fö ltette a sorsdö ntő
kérdést.
– Mr. Rice, ez azt jelenti, hogy egyá ltalá n nem jö hetek szá mítá sba, ha ma elszalasztom
a megbeszélésü nket?
Steve Rice hajthatatlan maradt.
– Miss Hart, a szakmai tapasztalata rendkívü l figyelemreméltó , de a személyes
talá lkozá s elengedhetetlen volna, hogy lá ssam, olyan személyiség-e, akire az irodá nknak
9
szü ksége van. Régi partnereinknek a hét végére elő kell terjesztenem a javaslatomat.
Bizonyá ra megérti a helyzet komolysá gá t.
Rosalind tú lsá gosan is jó l értett mindent. Bú csú t mondhat az ú j munkahelynek.
Befejezésü l megkö szö nte Steve Rice tü relmét, és visszatette a kagyló t a helyére.
Leverten végigbandukolt a folyosó n, vissza Shotz bíró nő tá rgyaló termébe. Ott vá rt rá a
férfi, akit ö rö kre ki akart tö rö lni az emlékezetébő l és egy olyan ü gy, amelyre nem
sikerü lt felkészü lnie. Egyszó val minden oka meglett volna rá , hogy ne menjen vissza.
Leroy Ponce a há tsó sorokban keresett magá nak helyet a tá rgyaló ban. Megtapogatta a
szü rke zsakettje alatt rejtegetett hű vö s acéltá rgyat, egy fegyvert. Az idő tö ltés nyugodt,
kényelmes mó djá t vá lasztotta. Ami azt illeti, fontos is volt neki, hogy egy kicsit lazítson.
Higgadt ember ugyanis senkinek sem szú r szemet a tö megben.
Nagyon értett ahhoz, hogyan kell észrevétlennek maradni, aztá n a megfelelő
pillanatban lecsapni. Ezú ttal nem feltétlenü l kell majd embert ö lnie. A megbízó ja ezt
kü lö n hangsú lyozta is. Legutolsó írá sbeli utasítá sá ban példá ul ez á llt: Csak tartsa nyitva
a szemét, és vá rjon!
Ponce tehá t nyitva tartotta a szemét, és vá rt. Nem gondolta volna, hogy a jelenlegi
megbízatá sa ö sszehozza egy régi ismerő sével, nevezetesen a vá d képviselő jével,
Rosalind Harttal. Micsoda szerencsés véletlen! E munká ja befejeztével ú gyis tö rleszteni
akarta egy régi adó ssá gá t. Elvégre miért ne ragadná meg az alkalmat, és já tszadozna el
egy kicsit vele? A vá ratlan ismerő s felbukkaná sa hirtelen felvillanyozta, de aztá n
nyugalomra intette magá t.
Bő re viszketett az á lszaká ll és a paró ka alatt, de azért sem vakaró zott. Fö ldre szegezte
a tekintetét, és így is maradt, mivel a tö rvényszolga pillantá sa idő kö zben arrafelé
kalandozott.
Ne nézz a szemébe senkinek, szó lt az alapszabá ly, és ne mocorogj! Akinek nem
néznek a szemébe, annak késő bb az arcá t sem jegyzik meg. Nyugodt ember nem vonja
magá ra má sok figyelmét.
Ponce nem szívesen tö ltö tte minden napjá t a tá rgyaló teremben. Elő bb-utó bb
lebukott, aki az ő szakmá já ban szoká sokat alakított ki. Ezú ttal azonban utasítá sra
cselekedett, elő írtá k neki, hogy mindennap ott kell lennie.
Abbó l a szempontbó l szerencsésnek mondhatta magá t, hogy a Beaver-ü gyet felkapta
a média, ezért a teremben nagyon sokan voltak. Bosszantotta, hogy nap mint nap ott kell
ü lnie, de kö vetnie kellett megbízó ja rendelkezését, amíg meg nem kapja tő le a pénzt.
A jó l megérdemelt pénzét. Ponce szü rke á brá zatá ra kiü lt a gondterheltség.
Nyugtalanította, hogy csak a munka befejeztével jut hozzá az ö sszeghez, amelyben
megá llapodtak. Az is aggasztotta, hogy még mindig nem ismerte megbízó ja és a
célszemély kilétét. Volt idő , amikor ilyen feltételekkel nem vá llalt volna el egyetlen
megbízá st sem.
De annak má r jó ideje. Eljá rt felette az idő , rá adá sul Rosalind jó voltá bó l még
bö rtö nben is ü lt. Így aztá n megfogyatkoztak a megbízó i. Ahhoz viszont, hogy az ö regét
kihozza az á llami tébolydá bó l, szü ksége van pénzre, hogy lefizesse a megfelelő
embereket.
A tö rvényszolga bevezette a terembe az eskü dtjelö lteket, a bíró nő pedig felolvasta a
vá dpontokat. A hallgató sá g felmorajlott, amikor kiejtette Morebug nevét. Ponce
kö vetkező ó rá i azzal teltek, hogy nézte, amint az eskü dtjelö ltek kérdő íveket tö ltenek ki.
Gloria Shotz néhá nyukat fö lmentette az eskü dti teendő k aló l. Elfogultsá gra hivatkozott,
vagy arra, hogy befolyá soltá k ő ket a médiá ban megjelent hírek.
10
Mivel Ponce nem tudta, ki a kiszemelt á ldozat, mindenkit figyelt. Kü lö nö sen Rosalind
Hartot. A sors ú jra ö sszehozta vele, ő pedig elhatá rozta, hogy él az alkalommal. Majd
kitalá l az ü gyésznő nek valami jó kis mó ká t, amíg a konkrét megbízá s vá rat magá ra.
Remélte, hogy ö lnie kell.
11
2. FEJEZET
Graham Knight érdeklő déssel figyelte a leendő eskü dtek meghallgatá sá t végző
Rosalind Hart helyettes á llamü gyészt. É rdeklő dése nem annyira az ellenfél erejének,
képességeinek kifü rkészésére, sokkal inká bb a vö rö s hajú , magas bombá zó lenyű gö ző
lényére irá nyult.
Pá lyafutá sa sorá n korá ntsem Rosalind volt az első nő i ellenfele, de minden bizonnyal
ő volt a legelragadó bb. Tű zvö rö s hajá t ellensú lyozta finom, vilá gos bő re. Mélyen,
bá rsonyosan csengő hangjá t élvezet volt hallgatni. Az első tizenkét eskü dtet neki kellett
kikérdeznie.
– Hö lgyeim és uraim! A nevem Rosalind Hart. Helyettes á llamü gyész vagyok, és az a
feladatom, hogy Milton Morebug ü gyében a vá dat képviseljem. Amint a bíró nő má r
ismertette ö nö kkel, Mr. Morebugot, a megye adó becslő jét Warren Beaver, az á llami
fö ldterü letek megbízottjá nak meggyilkolá sá val vá doljá k. Ö nö k eskü alatt vallottá k, hogy
egyik személlyel sem á llnak kö zelebbi vagy tá volabbi ismeretségben. Miutá n a bíró nő
felsorolta a vá d tanú inak nevét, ö nö k mindannyian kijelentették, hogy egyik nevet sem
ismerik.
Graham figyelmét nem kerü lte el, hogy az eskü dtek kö zü l az erő sebb nem képviselő i
leplezetlen érdeklő déssel figyelik Rosalindot. Ú gy tű nt, néhá nyukat má r most sikerü lt
megnyernie magá nak, ami természetesen nem jelentett sok jó t Mr. Morebug
szempontjá bó l. Noha kezdetben egyértelmű en ö rü lt annak, hogy az elkö vetkező
hetekben naponta gyö nyö rkö dhet csinos ellenfelében, ö rö me egyre inká bb
aggodalommá vá ltozott.
Rosalind kö zben tová bb beszélt.
– Hö lgyeim és uraim, a bíró sá g minden lehetséges intézkedést megtesz annak
érdekében, hogy elfogulatlan bizottsá gra bízza a dö ntést. A jelenlegi eljá rá st, vagyis a
leendő eskü dtek meghallgatá sá t mi, jogá szok voir dire-nek nevezzü k. Ezen eljá rá s a
legfontosabb ismérve ítélethozatali rendszerü nknek, amely az eskü dteken alapul.
Alapvető tö rekvésü nk, hogy Milton Morebug sorsá ró l teljesen semleges, részrehajlá s
nélkü li bizottsá g dö ntsö n. Semlegességü krő l ezennel szeretnék jó magam is
meggyő ző dni, ezért még felteszek ö nö knek néhá ny kérdést. Kérem, ne vegyék sértésnek,
ha némelyik esetleg tú l személyes lesz! Kérdéseimmel mindö ssze az a célom, hogy
jobban megismerjem ö nö ket.
Graham lá tta, hogy a leendő eskü dtszék figyelmesen hallgatja Rosalindot, akinek
magabiztossá ga, egyenessége szívbő l jö vő ő szinteséggel és higgadtsá ggal pá rosult.
Mindenkit a nevén szó lított, bá r bele sem pillantott az elő tte heverő kérdő ívekbe.
É letkö rü lményeikre vonatkozó , á ltalá nos kéréseket tett fel nekik, és érdeklő dve, ü gyész
helyett inká bb bará tként hallgatta a vá laszaikat. Graham észrevette, hogy az emberek
má ris feloldó dtak.
– Hö lgyeim és uraim, bá rcsak lenne valaki, aki lá tta a bű ncselekményt! Bá rcsak ö nö k
elé á llíthatnék egy tanú t, aki el tudja mondani, hogy Milton Morebug miként ö lte meg
Warren Beavert! Mindez jelentő sen megkö nnyítené a munká nkat. – Rosalind itt szü netet
tartott, mikö zben fel-alá já rká lt az eskü dtek széksora elő tt, majd folytatta: – De sajnos
má s a helyzet. A legtö bb gyilkossá got titokban kö vetik el, mert a tettes nem akarja, hogy
leleplezzék. Warren Beaver gyilkosa sem kivétel ez aló l.
12
Azzal végigment az eskü dtjelö ltek elő tt, és megá llt az egyes szá mú széknél. Ezú ttal is
nevén szó lította az elő tte ü lő férfit.
– Mr. Brown, el tudna ítélni valakit gyilkossá gért ú gy, hogy az elkö vetésnek nincsen
szemtanú ja?
Graham a kitö ltö tt kérdő ívek má solatá ra pillantott, amelybő l kiderü lt, hogy Mr.
Brown hatvanéves, nyugdíjas katonatiszt, és a Rosalinddal folytatott elő zetes
beszélgetés sorá n elá rulta magá ró l, hogy bélyeggyű jtés és hajó modell-építés a hobbija. A
feltett kérdésen komolyan elgondolkodott, majd így felelt.
– Ha a bizonyítékok elég egyértelmű ek, akkor bű nö snek tudná m ítélni.
Ezutá n Rosalind a kettes szá mú eskü dtjelö lthö z fordult.
– É s ö n, Miss Tyrell? Képes lenne egy embert gyilkossá ggal vá dolni, amennyiben
tettének nem voltak tanú i?
A lá nynak valamivel hosszabb idő re volt szü ksége a vá laszadá shoz. Az adatlapró l
Graham szá má ra kiderü lt, hogy egy huszonnégy éves eladó nő rő l van szó , aki a
vá roskö zpont egyik á ruhá zá nak szépségá polá si osztá lyá n dolgozik. Vastagon kisminkelt
arcá n bizonytalansá g lá tszott, amikor azt felelte:
– Azt hiszem, igen.
– Nem egészen biztos benne?
– Tulajdonképpen milyen bizonyítékok szó lnak ellene?
Rosalind hatá rozott felvilá gosítá ssal szolgá lt.
– Nézze, a tö rvény értelmében a vá d mindenkor megvizsgá lja, hogy a gyanú sítottnak
rendelkezésére á lltak-e a tett elkö vetéséhez szü kséges eszkö zö k és kö rü lmények.
Emellett hamarosan részletezem majd az indítékot, amely kö zrejá tszott a Warren
Beaver elleni bű ncselekmény elkö vetésében. Így mindhá rom tényező rő l hallani fog: az
okró l, az eszkö zö krő l és a kö rü lményekrő l. Ezek alapjá n má r tudna ítéletet mondani?
A lá ny kihú zta magá t, mintha provoká ltá k volna.
– Ha minden tény ellene szó l, akkor igen.
Rosalind hasonló mó dszerrel megkérdezte a tö bbi jelö ltet is. A maga mó djá n
mindegyikü k kijelentette, hogy szemtanú k vallomá sa nélkü l is ítélkezni tudna, ha a
terhelő bizonyítékok igaznak bizonyulnak.
Graham felismerte Rosalind szá ndéká t, aki el akarta érni, hogy a tá rgyalá si
jegyző kö nyvbe kerü ljö n bele az eskü dtek kijelentése, miszerint a dö ntéshez nincs
szü kségü k szemtanú ra.
Figyelmesen hallgatta, Rosalind miként pró bá lja az eskü dteket tová bb befolyá solni.
Csodá lta, amiért mindegyikre kü lö n oda tud figyelni, fejét elő rehajtva kizá ró lag arra a
személyre ö sszpontosít, akivel éppen beszél, s azonnal elfogadja a kapott vá laszokat.
Helyettes á llamü gyész létére kétségtelenü l jó pszicholó gus volt.
Graham amolyan sajná latfélét érzett. Má s kö rü lmények kö zö tt kö zelebbrő l is szívesen
megismerte volna ezt az energikus, magabiztos és szakszerű fellépésű fiatal hö lgyet. De
azt is tudta, hogy az á rtatlan Mr. Morebug nevében mindenképpen meg kell nyernie a
tá rgyalá st. Ennek érdekében pedig be kell majd vetnie minden lehetséges eszkö zt, még a
legerő szakosabb ü gyvédi fortélyokat is, hogy az á llamü gyésznő t minél gyakrabban és
kegyetlenebb mó don sikerü ljö n kizö kkentenie lelki nyugalmá bó l. Má rpedig ez a légkö r
nem tú lzottan kedvez a rokonszenv kialakulá sá nak.
Graham megfigyelte azt is, hogy Rosalind minden egyes eskü dtjelö lt elő tt eltö prengett
egy pillanatra, mielő tt feltette volna nekik az utolsó kérdést.
– Igyekszik majd félretenni valamennyi elő ítéletét, és Milton Morebug bű nö sségérő l,
illetve á rtatlansá gá ró l kizá ró lag a tá rgyalá s folyamá n feltá rt tények alapjá n dö nteni?
13
A jelö ltek sorra igennel vá laszoltak, mire Rosalind egy-egy ragyogó mosollyal
jutalmazta mindegyikü ket. Graham tisztá ban volt vele, hogy az eskü dtek má r ellenfele
kezében vannak.
Mialatt Rosalind a helyére vonult, Shotz bíró nő Graham felé fordult.
– Mr. Knight!
Most rajta volt a sor. Ő kérdezhetett. Hanyag lazasá ggal felá llt, kimérten ö t lépésre
megkö zelítette az eskü dtek padsorá t, aztá n elmosolyodott.
– Jó napot, hö lgyeim és uraim! A nevem Graham Knight. Az én tisztem Milton
Morebug védelme.
Rosalind figyelte Grahamet. A férfi ú gy kö zeledett az eskü dtek felé, mint egy forró vérű
szerető , aki biztos benne, hogy ö rö mmel fogadjá k. Az elmú lt néhá ny ó rá ban a vá d
képviseletében keményen megkü zdö tt az elő tte ü lő emberek bizalmá ért, de enyhe
szorongá s lett ú rrá rajta, amint Graham magabiztosan felemelte a hangjá t.
– Csak csodá lni tudom az eskü dt urakat és hö lgyeket azért, amiért kö rü ltekintő en
megfontoltá k az á llamü gyésznő kérdéseire adott vá laszaikat. Pedig, ugye, kényes
kérdéseket tett fel ö nö knek. – Biccentett, mire néhá ny eskü dt ö nkéntelenü l
megismételte fej mozdulatá t. – Mialatt vá laszaikat jó l á tgondoltá k, való színű leg
tudatosult ö nö kben, hogy az eskü dtszék munká ja nem kö nnyű , hiszen így vagy ú gy, egy
embertá rsuk sorsá ró l ítélkeznek. Gondolkodó ember létü kre ezt bizonyá ra nyomasztó
feladatnak tartjá k. Milton Morebug érdekében meg szeretném kérdezni ö nö ket, elég
erő snek érzik-e magukat e felelő sség viselésére.
Graham szü netet tartott, hogy valamennyi eskü dtnek a szemébe nézzen. Rosalind
lá tta, hogy mind a tizenkettő jü kre elragadó an rá mosolyog.
– Most pedig pró bá ra teszem ö nö ket, milyen erő sek lesznek majd akkor, amikor
emberéletrő l kell igazsá gosan dö nteniü k. Csak annyit kérek, legyenek hozzá m legalá bb
olyan ő szinték, mint amilyenek Miss Harthoz voltak!
Rosalind aggó dva figyelte, amint Graham elindul Mr. Brown felé.
Mr. Brown védekezésképpen ö sszekulcsolta kezét tekintélyes térfogatú hasa felett.
Grahamnek még ezt megelő ző en feltű nt, hogy Rosalind beszéde alatt a férfi keze
kinyú jtva pihent a szék karfá já n. Miutá n Graham kissé elő bbre lépett, észrevette, hogy
Mr. Brown csukló ja elfehéredett az egyre erő sö dő szorítá stó l.
– Még Miss Hartnak említette, hogy a 405-ö s orszá gú ttó l nem messze, Bellevue-ben
lakik. Sajá t há za van ott?
– Igen – felelte Mr. Brown.
Graham tá volabb lépett tő le, de észrevette, hogy Mr. Brown testtartá sa ú jra feszü ltté
vá lik, amikor ismét kö zvetlenü l elé á ll.
– Szép vidék. – Mosollyal pró bá lta oldani a férfi feszü ltségét.
– A feleségemmel mi is ú gy talá ljuk.
Graham ú jra tá volabb hú zó dott, mire Mr. Brown feszü ltsége oldó dott. Viszont
valahá nyszor kö zeledett felé, ú jra és ú jra zavarba jö tt. Nem tú l jó jel, ha egy eskü dt így
viszonyul az ü gyvédhez, á llapította meg magá ban Rosalind.
– Ugye, a felesége ingatlanü gynö k?
– Igen.
Graham ü gyelt a kellő tá volsá gra, hogy ne feszélyezze Mr. Brownt.
– Akkor az utó bbi években biztosan megtapasztalta az ingatlaná rak rohamos
emelkedését.
– Méghozzá meglehető sen furcsa emelkedését – hú zta el a szá já t a férfi.
– Furcsa? – csodá lkozott rá Graham.
Mr. Brown keresztbe vetette a lá bá t.
14
– Tudja, tíz évvel ezelő tt vá sá roltuk azt a há zat. Má ra majdnem megduplá zó dott az
értéke. Ha ma kellene megvennü nk, nem tudná nk megfizetni az á rá t.
Graham egyetértő en bó lintott.
– Ha így nö vekednek az eladá si á rak, akkor feltételezem, hogy a telekadó k is magasra
szö knek.
Mr. Brown megvetésének adott hangot.
– Ha nem a csillagos égig. Csak a mú lt évben tizenö t szá zalékkal tö bb adó t fizettem.
Ú gy tű nik, a mohó sá g egyes helyeken má r szinte hatá rtalan.
Graham kissé zavartnak tű nt.
– Kinek a mohó sá gró l beszél?
– Há t azokéró l, akik felbecsü lik az ingatlanok értékét. Hamarosan má r ott tartunk,
hogy a telekadó k tú lszá rnyaljá k minden nyavalyá s há z vételá rá t.
Graham sajná lkozó pillantá st vetett Gloria Shotz bíró nő felé.
– Tisztelt bíró sá g, tekintettel Mr. Brownnak az adó becslésre tett elfogult
kijelentéseire, a védelem indítvá nyozza az eskü dt felmentését.
Rosalind azonnal felpattant a helyérő l.
– Bíró nő , megengedi, hogy én is elő remenjek?
Gloria Shotz bó lintott. Graham és Rosalind odalépett a bíró i emelvényhez. Rosalind
szíve hevesebben kezdett verni, amikor a férfi ö ltö nyujja sú rolta a karjá t, arcszeszének
illata pedig fiatalkori reményeit és kegyetlen csaló dá sá t juttatta eszébe.
Shotz bíró nő befogta a mikrofont, és elő rehajolt, hogy hallja Rosalind indulatos, de
suttogva elő adott tiltakozá sá t:
– Bíró nő , a védelem szá ndékosan az ingatlanadó k miatti elégedetlenségre igyekszik
terelni a témá t. Mr. Morebugot nem kö vetkezetlen adó becsléssel vá dolja az eskü dtszék.
Ha Mr. Knight minden egyes telekadó -fizetés ellen há borgó eskü dtet elbocsá that, akkor
King megye bá rmely há ztulajdonosá t hazakü ldheti.
Graham a fejét rá zta.
– Tisztelt bíró nő , Miss Hart figyelmen kívü l hagy egy igen fontos tényt. Méghozzá azt,
hogy ü gyfelem a megyei adó becslő . Ha valaki elő ítélettel viseltetik az adó ható sá g irá nt,
aligha képes Milton Morebug bű nö sségérő l vagy á rtatlansá gá ró l igazsá gosan és
elfogulatlanul dö nteni.
Rosalind Graham felé fordult.
– Mr. Brown egyetlenegyszer sem tett utalá st az ü gyfelére.
– Gondolja, hogy elfelejtette, mi a foglalkozá sa, csak mert nem nevezte a nevén? –
mosolygott gú nyosan Graham.
– Ebbő l elég! – utasította rendre ő ket Gloria Shotz. Rosalind a bíró nő fekete szemébe
nézett, és ú gy érezte magá t, mint egy agyonszidott gyerek. – Mindkettejü k véleményét
meghallgattam. Most pedig folytatjuk a nyilvá nos tá rgyalá st. Mr. Knight indítvá nyá ró l is
dö nteni fogok.
Graham és Rosalind visszatért a helyére. A bíró nő hagyott szá mukra némi idő t, majd
elvette kezét a mikrofon elő l, és az eskü dtjelö ltek felé fordult.
– A bíró sá g helyt ad Mr. Knight elfogultsá gra vonatkozó kérelmének. Mr. Brown,
ezennel elbocsá tom. Kö szö nö m, hogy eljö tt.
Mialatt a férfi tá vozott, Rosalind igyekezett ú rrá lenni csaló dottsá gá n. A meghallgatá s
sorá n Mr. Brownt sikerü lt a szá ndékai szerint terelgetnie, és a férfi jó l is reagá lt.
Nyugalmazott katonatiszt lévén kétségtelenü l a tö rvény és az igazsá g oldalá n á llt, s ezzel
minden való színű ség szerint a vá d megbízható szö vetségese lett volna. Graham azonban
gyorsan megszabadult tő le anélkü l, hogy élt volna az indoklá s nélkü li elutasítá s jogá val.
Vagyis Rosalind szempontjá bó l nem indult tú l kedvező en a tá rgyalá s.
15
Graham most a hetes szá mú eskü dthö z, a negyvenéves Miss Quillerhez fordult, aki
ellenő rként dolgozott egy telefontá rsasá gná l. Rosalindnak az tetszett a hö lgyben, hogy
rendkívü l gyorsan és magabiztosan vá laszolt az á ltala feltett kérdésekre. Megnyerő volt
az intelligenciá ja és az ö sszeszedettsége, tehá t Rosalind feltétlenü l ragaszkodott volna
hozzá .
A Graham irá nyította meghallgatá son Miss Quiller mindvégig érdeklő dve figyelt.
Oldottan, ső t bará tsá gosan vá laszolt, és pá rtatlannak mutatkozott a védő ü gyvéd irá nt.
Graham végü l neki is feltette a rettegett kérdést.
– Miss Quiller, ö nnek van sajá t há za?
Rosalind izgalmá ban visszatartotta a lélegzetét.
– Nincs – vá laszolta Miss Quiller, mire az ü gyésznő megkö nnyebbü lve kifú jta a
levegő t.
– Mindig bérlő volt?
– Má r csaknem tizenö t éve ugyanott lakom.
– Akkor bizonyá ra jó viszonyban á ll a fő bérlő vel – kérdező skö dö tt tová bb Graham. –
Beszélgetett má r vele a telekadó ró l?
– Nem – felelte Miss Quiller. – Ilyen á ltalá nos dolgokró l nem beszélgetü nk. A fő bérlő m
ugyanis nyugdíjas rendő rtisztviselő , és ki nem fogy a szó rakoztató tö rténetekbő l.
– Szó val nyugdíjas rendő rtisztviselő – ismételte meg Graham. – Mi a véleménye, Miss
Quiller, a rendő rtisztviselő k kevesebbet hazudnak a tö bbi polgá rná l?
Miss Quiller megvonta a vá llá t.
– Szerintem valamivel becsü letesebbek az á tlagná l. Zö mében azért lesznek rendő rö k,
mert a tá rsadalmat meg akarjá k ó vni a tö rvénytelenségtő l.
Rosalind gyomra ö sszerá ndult az idegességtő l, mert má r tudta, ellenfele hová akar
kilyukadni.
– Miss Quiller, ha egy rendő r a tanú , és megeskü szik, hogy csakis az igazat vallja, ö n
elhiszi ró la, hogy esetleg mégis hazudik?
– Természetesen nem – vá gta rá Miss Quiller gondolkodá s nélkü l.
Graham mosolyogva fordult Gloria Shotzhoz.
– Tisztelt bíró nő , a védelem elfogultsá g miatt kéri Miss Quiller felmentését.
– Bíró nő … – kezdte Rosalind, de Shotz bíró nő a kezét felemelve félbeszakította.
– Tudom, mit akar mondani, Miss Hart. Mielő tt dö ntést hozok, Mr. Knight, a helyzet
tisztá zá sa érdekében szeretnék feltenni néhá ny kérdést. – Azzal az eskü dt felé fordult. –
Miss Quiller, ezt ú gy értsem, ha valakirő l csak annyit tud, hogy rendő r, akkor ró la jobban
elhiszi, hogy igazat mond, mint egy olyan személyrő l, aki szintén eskü alatt tesz
vallomá st?
– Ú gy érti, ha a két vallomá s nem egyezik meg? – kérdezett vissza Miss Quiller.
– Pontosan. Ha a két tanú , egy rendő r és egy civil vallomá sa kü lö nbö zne egymá stó l, ö n
eleve abbó l indulna ki, hogy a rendő r igazat mond?
– Miért? Ö n talá n nem?
Shotz bíró nő lebiggyesztette az ajká t.
– Ú gy gondolom, ez má r elég egyértelmű bizonyíték. A bíró sá g helyt ad Mr. Knight
kérelmének. Miss Quillert elfogultsá g miatt felmentjü k eskü dti jogkö rének gyakorlá sa
aló l. Kisasszony, visszamehet az eskü dtszék tagjainak fenntartott szobá ba.
Rosalind a széke peremén ü lt, és azon tű nő dö tt, vajon ellenfele kit szemelt ki
kö vetkező á ldozatá ul. Graham ismét az eskü dtek felé fordult. Rosalind meglepetésére a
kettes szá mú Miss Tyrellt szó lította meg. A fiatal nő elbű vö lő en mosolygott az ü gyvédre.
Graham feltett neki néhá ny á rtalmatlan kérdést, amelyekre Miss Tyrell csak ú gy ontotta
16
magá bó l a vá laszokat. Há t igen, á llapította meg magá ban Rosalind, az emberi természet
má r csak ilyen. Az együ gyű , fiatal nő knél a jó képű férfiaknak mindjá rt nyert ü gyü k van.
Ő tudta ezt csak igazá n. Gondolatban visszarepü lt kilenc évet. Akkoriban a maga
huszonkét évével még csak első éves, nyakiglá b, félénk joghallgató volt, és szinte
istenítette az egyik harmadéves egyetemista tá rsá t, a mű velt Graham Knightot, aki
egyú ttal a Washingtoni Egyetem jogi folyó iratá t, a Law Review-t szerkesztette.
Ekkor rá dö bbent, hogy elmulasztotta Graham egyik kérdését, amelynek
megvá laszolá sa némi nehézséget okozott Miss Tyrellnek. Igyekezett kikö vetkeztetni,
vajon mi lehetett a kérdés, de a fiatal nő végü l akaratlanul kisegítette.
– Ha jó l értem, azt kérdezte, mit tennék, ha én lennék az egyetlen eskü dt, aki meg van
győ ző dve a vá dlott á rtatlansá gá ró l.
– Ahogy mondja.
Miss Tyrell hosszú , korallpirosra lakkozott kö rmével megvakarta vékony csukló já t.
– Nos, azt hiszem, megpró bá lná m meggyő zni a tö bbieket.
– É s ha minden igyekezete ellenére rendíthetetlenek maradná nak? – Graham hanga
lá gyan csengett.
– Akkor nem szü letik egyhangú dö ntés – felelte a fiatal nő , mikö zben mélyen
kérdező je szemébe nézett.
Graham egy má sodpercig szó tlanul figyelte a fiatal ő rajongá st kifejező arcá t, aztá n
foly-
tatta a kérdező skö dést.
– Miss Tyrell, ha a tö bbiek mind bű nö snek tartaná k Milton Morebugot, ö n akkor is
á rtatlannak nyilvá nítaná , amennyiben a lelkiismerete azt diktá lná , hogy védencem nem
kö vette el az ellene felhozott bű ntényt?
– Természetesen igen.
– Még akkor is, ha ezért a tö bbiek haragudná nak ö nre, ha azt vetnék a szemére, hogy
makacs, hogy téved, ső t talá n még kiabá lná nak is ö nnel?
– Kiabá lá ssal ná lam nem mennének semmire. Ha má r egyszer kialakítottam valamirő l
egyfajta véleményt, azon má r nem szoktam vá ltoztatni.
Graham megajá ndékozta elbű vö lő mosolyá val Miss Tyrellt, és kö szö netet mondott
neki hatá rozott jelleméért. Rosalind biztosra vette, hogy ellenfele ü gyes
manipulá ció já nak kö szö nhető en a fiatal nő ezek utá n Milton Morebug á rtatlansá ga
mellett foglal majd á llá st, és ki is tart a véleménye mellett. Az eskü dtek névsorá n
megjelö lte Miss Tyrell nevét, mivel való színű leg ő lesz az a személy, akit késő bb indoklá s
nélkü l kiejt majd az eskü dtjelö ltek sorá bó l. Kö zben Graham odalépett a négyes szá mú
jelö lthö z, Mr. Clamhez.
Rosalindnak ú jbó l rossz elő érzete tá madt. Mr. Clam kö nyvelő volt, ő t szívesen lá tta
volna az eskü dtek kö zö tt. Egy kö nyvelő ugyanis mindig figyel a részletekre, szépen
ö sszerakja a meglévő bizonyítékokat. Rosalind nagyon izgult azért, hogy Graham a
kérdéseivel ki ne golyó zza ő t is.
– Mr. Clam, mit gondol? Milton Morebug bű nö s vagy á rtatlan?
Rosalind legszívesebben felsó hajtott volna. Nem volt alkalma figyelmeztetni a férfit a
neki szá nt csapdá ra.
– Nem is tudom. Jelenleg még nem á ll rendelkezésemre elég bizonyíték, amely
segítene a véleményem kialakítá sá ban.
Graham ö sszerá ncolta a homloká t.
– Sajná lom, Mr. Clam, de a jogrendszerü nk nem így mű kö dik. A tö rvény elő tt
mindenki á rtatlan, amíg be nem bizonyosodik az ellenkező je. Tehá t abbó l kell kiindulnia,
17
hogy Milton Morebug á rtatlan. Bű nö sségének bebizonyítá sa a vá d képviselő jének a

feladata.
Azzal felemelte a hangjá t, hogy a teremben mindenki hallja.
– Hö lgyeim és uraim, szeretném, ha mindenki megértené, miért olyan fontos ez a
szemlélet, és miért kell mindannyiuknak elsajá títaniuk, mielő tt hozzá fogná nak a
rendelkezésre á lló bizonyítékok értékeléséhez. – Mielő tt folytatta volna, egyenként a
szemébe nézett a megmaradt eskü dtjelö lteknek. – Mindannyiuknak szilá rdan kell
hinniü k Milton Morebug á rtatlansá gá ban. – Itt egy kis hatá sszü net kö vetkezett. –
Védencem bű nö sségének bizonyítá sá ra a vá dnak kell ö nö k elé tá rnia megingathatatlan
bizonyítékokat, hogy a kétség legapró bb szikrá ja se maradjon bá rmelyikü kben. – Azzal
lassan felemelte a karjá t, és védencére mutatott. – Hö lgyeim és uraim, ha a vá dnak nem
sikerü l meggyő ző bizonyítékokkal szolgá lnia, akkor ö nö knek kö telessége lesz felmenteni
az á rtatlanul megvá dolt Milton Morebugot. – Néhá ny má sodpercig még farkasszemet
nézett az eskü dtekkel, majd leeresztette a karjá t, és a bíró nő hö z fordult.
– Tisztelt bíró nő , a védelem sajná lja, de elfogultsá g miatt kénytelen elbocsá tani Mr.
Clamet.
Rosalind há tradő lt a székében. Graham nagyon jó l tudta, mit csiná l. E pillanatban a
leendő eskü dtek mindannyian meg voltak győ ző dve Milton Morebug á rtatlansá gá ró l.
Mélyet só hajtott, mert má r tudta, hogy a jelö ltek kivá lasztá sa hosszan elhú zó dik.
Viszont King megye minden becsü letes polgá ra elvá rja, hogy a tö rvényszegő k rá cs mö gé
kerü ljenek, fü ggetlenü l attó l, hogy az ü gyvédjü k milyen jó képű , vagy éppenséggel
mennyire tud bá nni a szavakkal. Egyszerű en jobbnak kell lennie Graham Knightná l.
Rosalind jó t mosolygott magá ban. Graham Knight megérett a vereségre. Annyira
biztos volt a dolgá ban, annyira nem érdekelték má sok, hogy kellett valaki, aki végre
megleckézteti.
A vá logatá s nyugodtan tartson csak el egy hétig! Így legalá bb lesz elég ideje
belemélyednie az ü gy részleteibe. Azzal má ris friss lendü lettel fogott hozzá az
eltaná csoltak helyett érkezett ú j eskü dtjelö ltek meghallgatá sá hoz.
Graham kimerü lt a hosszú , kompon megtett ú ttó l. Rá adá sul a kikö tő tő l szakadó
eső ben kellett megtennie az utat Bainbridge Island-i otthoná ig. Az autó k szinte egymá s
lö khá rító já ba kapaszkodva haladtak az ú ton. Az eső reggel ó ta megá llá s nélkü l ö mlö tt.
Graham Washington á llamban szü letett, így má r hozzá szokott a szü rke téli napokhoz és
heves zá porokhoz, de ez korá ntsem jelentette azt, hogy kedvére volt az effajta idő já rá s.
Fá bó l és ü vegbő l épü lt csupa tető há za a sziget délkeleti csü cskén helyezkedett el.
Miutá n becsukta maga mö gö tt az ajtó t, ö rö mmel tö ltö tte el a tudat, hogy má r jó helyen
van. Levetette á tnedvesedett eső kabá tjá t, és a bejá rat melletti fogasra akasztotta. Még
ugyanott felkapcsolt egy kislá mpá t, a tá rgyalá s nyitó napjá ró l tudó sító seattle-i ú jsá gokat
pedig ledobta az asztalra, hogy késő bb majd beleolvasson a beszá moló kba.
Legelő szö r faburkolatú nappalijá ba, a kő kandalló hoz sietett, és meggyú jtotta a má r
elő re bekészített, rétegekben egymá sra rakott papír- és fadarabokat. A meleget
pillanatok alatt érezni lehetett, ő pedig mindkét kezét a szétá radó melegbe tartotta.
Bá multa a vö rö sen izzó lá ngokat, és akaratlanul is a vö rö s hajú Rosalind Hart jutott
eszébe. Kimondottan jó l á ll neki ez az élénk hajszín, á llapította meg magá ban. A
tá rgyalá son viszont az is bebizonyosodott, hogy a fiatal jogá sznő a munká ban is
ugyanilyen tű zrő lpattant, hiszen minden egyes vesztes já tszma utá n visszavá gott
valamivel. Graham nem sok á llamü gyészt ismert, akirő l így lepergett a vereség.
Kénytelen volt elismerni ellenfele szívó ssá gá t, és mérlegelni, hogy igencsak megnehezíti
neki ü gyfele védelmét.
18
Ha az eskü dtek meghallgatá sa tová bbra is ilyen lassan halad, akkor egy hétbe is
beletelik majd a tizenkét eskü dt és a négy pó ttag kivá lasztá sa. Ez azt jelenti, hogy a vá d
vá rható an a kö vetkező hétfő n adja elő az esetet.
Az elhú zó dó eskü dtvá lasztá s jó voltá bó l neki is tö bb ideje lesz belemélyedni az ü gy
részleteibe. Ugyanez elmondható azonban a vá d képviselő jérő l, Rosalindró l is, aki
figyelemre méltó gyorsasá ggal, gyakorlatilag percek alatt megtanulta és azonosította a
leendő eskü dtek nevét a megfelelő arcokkal. Ezzel egyértelmű en éles elmérő l tett
tanú bizonysá got. Má r kétségtelenü l tanulmá nyozza az ü gy iratait, vagyis Graham elő nye,
amelyet a villá mgyors kezdéstő l remélt, hamar elfogyott.
Eszébe jutott, hogy meg kellene kérdeznie Frant, mire jutott a nyomozá sban. Ahogy a
telefonkagyló utá n nyú lt, észrevette, hogy villog az ü zenetrö gzítő piros jelző je. Gyorsan
lenyomta a lejá tszó gombot.
Volt felesége sirá nkozó hangja hallatszott a felvételrő l:
– Jaj, Graham! A bevá sá rló kö zpont parkoló já ban valaki megnyomta a kocsimat, és
még ü zenetet sem hagyott há tra. Most mit csiná ljak? Olyan kínos volt hazamenni a
horpadt autó val. Mindenki csak bá mult. A lakkozá s is lekarcoló dott…
Graham egy gombbal félbeszakította az ismerő s panaszá radatot. Ennyi is elég volt
belő le! Lezuhant a heverő re, és kezébe temette az arcá t. Mekkora idió ta volt, hogy
há rom évvel ezelő tt feleségü l vette Tamit!
A volt neje mutató s nő volt, és, Grahamnek legalá bbis ú gy tű nt, szerette ő t. Vagy
inká bb felnézett rá , mivel szinte mindenben kikérte és nagyra becsü lte a véleményét.
Graham egy hó nappal az eskü vő jü k utá n ébredt rá arra, hogy Tami gyakorlatilag minden
dö ntést á thá rít rá . Ha nem tudott vagy nem akart neki segíteni, mindig jö tt a felfordulá s.
Mínuszba menő bankszá mlá k, tú ladagolt tablettá k… Egy év sem telt bele, és Graham
bedobta a tö rü lkö ző t, benyú jtotta a vá ló pert. Pedig ha jobban résen lett volna, még
idejében rá jö hetett volna menyasszonya jellemhibá já ra. Tami még huszonnyolc évesen
is a szü leinél lakott. Hét évig já rt egyetemre, tanulmá nyait mégsem fejezte be. Amikor
feleségü l ment hozzá , a szü lő k oltalmá bó l az ő védő szá rnyai alá kerü lt. Noha má ra má r
rég nem volt kö zö ttü k jogi kö telék, Tami még mindig megkísérelte zaklatni a személyes
problémá ival. Graham tudta, ha most nem hívja vissza, akkor a szü leihez fordul, akik
persze megadjá k neki a kívá nt segítséget. É s Tami tová bbra is fü ggni fog tő lü k.
Rosalind a konyhapultná l kuporogva tanulmá nyozta Max Hill nyomozó beszá moló já t.
Egy nyü zsgő piac, a Pike Place Market felett bérelt laká st, amelynek ablakai a Puget
Soundra néztek. A bérlemény nem volt valami tá gas. A helyiségek falai kü lö nbö ző élénk
színekben pompá ztak. Rosalind hat évvel korá bban kö ltö zö tt oda, és csak addig akart ott
lakni, amíg vissza nem fizeti a hallgató i kö lcsö nt. Pénzü gyeit má r rég rendezte, de
elkö ltö zni mégsem volt kedve, mert az évek sorá n megszerette meghitt kis otthoná t.
Feltette a szemü vegét, mivel kontaktlencséje éppen tisztító folyadékban á zott. A
szeme má r égett a tö bbó rá nyi olvasá stó l, és a há ta is fá jt a gö rnyedt testtartá stó l, de a
fá jdalommal mit sem tö rő dve a kö vetkező oldalra lapozott, és kitartó an gubbasztott
tová bb a mustá rsá rga falú konyhá ban.
Má r tö bb ó rá ja volt, hogy egy almá t és egy csésze levest vacsorá zott. Ú jra korogni
kezdett a gyomra. Fá zó san szorosabbra tekerte magá n a fü rdő kö ntö sét, felhú zta a lá bá t
tö rö kü lésbe, és erő sen ö sszpontosított a munká já ra.
Lá tta, hogy elég egyértelmű Milton Morebug esete, mégsem lehetett biztos az
ítéletben… Legalá bbis amíg Graham Knight védi a vá dlottat.
Ahogy Grahamre gondolt, má ris elkalandozott a figyelme. Lesiklott a bá rszékrő l, és
mezítlá b odament a vilá goskék falú nappaliban lévő polchoz. Hatá rozott mozdulattal egy
régi jogi lexikonért nyú lt, és kivett belő le egy fényképet. Sok év utá n ú jra szemü gyre
19
vette. Sű rű , sző ke haj, klasszikus szépségű arc, ragyogó mosoly, tö kéletes, fehér fogsor
kö szö nt vissza ró la. Graham csaknem ugyanú gy festett régen, mint aznap a
tá rgyaló teremben. A kép alatt volt még egy kivá gá s az egyetemi évkö nyvbő l, amelyen a
fiatalember kitü ntetéseinek hosszú listá ja szerepelt. Ezeket a Law Review
szerkesztő jeként kapta.
A régi lexikonbó l egy má sik kép is elő kandiká lt, méghozzá a corpus delicti, vagyis az
á ldozat teste meghatá rozá sá t tartalmazó oldalró l. Rosalind kivette onnan, és csak nézte
a rajta lá tható rö vid, vö rö s hajú , vastag keretes szemü veges, komoly lá nyt. Teljesen
idegennek lá tta azt az arcot, noha tudta, hogy a lá ny csukott szá ja mö gö tt letö rt
metsző fogá nak megmaradt darabja éktelenkedett. Szü leinek akkoriban nem volt elég
pénzü k a tö rö tt fog pó tlá sá ra.
A hiá nyos fog má r a mú lté. Azó ta eltelt kilenc év, és Rosalind nagyon megvá ltozott,
má r egyá ltalá n nem hasonlított az egykori jelentéktelen kü lsejű lá nyra. Nem csoda há t,
hogy Graham nem ismerte meg.
Ú jra elmerengett a fényképek felett. Lá tta magá t, az első éves joghallgató t, aki az
elő adó terem há tsó sorá ban ü lve lenyű gö zve hallgatja Graham Knight felszó lalá sá t. A
kasmírpuló veres fiatalember má r régebben feltű nt neki, és a tö bbi lá nyhoz hasonló an ő
is rajongott érte.
Az első év kíméletlenü l nehéz volt az egyetemen. Alig akadt néha egy szabad perce. De
ú gy érezte, elérkezett a kivá ló alkalom, hogy felhívja magá ra a fiú figyelmét, amikor
csodá lata tá rgya megkérte arra, hogy szá njon némi idő t egy Law Review-cikk
megírá sá ra. Rosalind felajá nlotta, hogy nyomozá st folytat egy bizonyos bű nü gyben,
mivel a lá nyok kiderítették, hogy Grahamnek a bü ntető jog a kedvenc terü lete.
Keményen végigdolgozott egy egész hó napot, má r-má r tö kélyre fejlesztette vizsgá lati
mó dszereit. Végre elkészü lt a mestermű , amelyet reszkető kézzel, izgatottan adott á t a
fiú nak. Amaz á tvette tő le a bizonyítékok leírá sá t, beleolvasott az első bekezdésbe, majd
az egészet a szemétkosá rba dobta, ahogy volt.
– Pocsék esetvá lasztá s. A kutyá t sem fogja érdekelni – jegyezte meg csak ú gy
mellékesen.
A fá jó emlékek hatá sá ra még most is mintha tő rt forgattak volna Rosalind szívében.
Egyszer csak felpillantott a kopogó zajra. A tengerö bö l felő l jö vő szél és a heves
decemberi
zá por a nappali ablaká t korbá csolta. Az eső cseppek kö vér patakokban csorogtak le az
ablakü vegen. Azon az estén, amikor Graham ö sszetö rte a szívét, szintén esett az eső .
Apró , éles cseppek hullottak rá , ahogy a kollégium felé bandukolt lassan, magá nyosan.
A szomorú emlékek miatt ú j elhatá rozá s érett meg benne: Graham csak nyugodtan
szemelgesse ki az eskü dtek kö zü l az ö sszes há ztulajdonost és az igazsá gszolgá ltatá s
híveit. Ő má r rég nem az a szerény, tisztelettudó joghallgató , akit néhá ny keresetlen
szó val a fö ldbe lehet dö ngö lni. Az idő k sorá n magabiztos á llamü gyész lett belő le, és hitt
benne, hogy talá l majd tizenkét olyan eskü dtet, aki elítéli gyilkossá gért a férfi ü gyfelét.
Hétfő n, a tá rgyalá s első napjá n Milton Morebug este még elment egy bará tjá val
vacsorá zni, így elég késő n érkezett haza Hunt's Point-i villá já ba. Az elő térben fá radtan,
de szívében elégedett megnyugvá ssal ledobta magá ró l á tvizesedett eső kabá tjá t.
Felkapcsolta a villanyt, a nappaliban ö ntö tt magá nak egy pohá r skó t whiskyt, és
mindjá rt bele is ivott. Mély só haj kíséretében beleereszkedett az egyik karosszékbe,
ahonnan elmerengve nézte a Fairweather-ö bö l tú loldalá n fényben és eső ben ú szó
Seattle kö rvonalait.
20
Graham Knight elő rukkolt néhá ny ravasz, á m megengedett trü kkel az aznapi
tá rgyalá son. Milton Morebug rá jö tt, hogy megfelelő eskü dtek esetén az ü gy má r
kilencven szá zalékban megnyertnek tekinthető . Annak alapjá n, ami aznap tö rtént a
tá rgyalá son, meg volt győ ző dve arró l, hogy ü gyvédje az idő t nem sajná lva olyan
eskü dtszéket vá logat ö ssze, amely vá rható an felmenti a gyilkossá g vá dja aló l.
Gyilkosság – má r maga a szó rémü lettel tö ltö tte el. Ú jra belekortyolt a whiskyjébe.
– Azt mondjá k, egy férfi akkor alkoholista, ha egymagá ban iszik.
Morebug ijedtében felpattant a fotelbó l, de aztá n felismerte a hang és az ablakná l á lló
sö tét á rnyék tulajdonosá t. Szíve ú jra normá lis ü temben vert.
– Danny, fiam! Te aztá n jó l rá m ijesztettél! – Ü dvö zlésü l meg akarta veregetni fia
vá llá t, de az kitért elő le, és felkapcsolt még egy lá mpá t. Morebug leeresztette a kezét. –
Ö rü lö k, hogy lá tlak! – Hanga aggodalomró l á rulkodott.
– Való ban? – szó lalt meg éles hangon a fia.
– Csendesebben! Anyá d odafent alszik. Ne zavarjuk! – csitította Morebug, és
megérintette fia karjá t, á m Danny azonnal elrá ntotta.
– Kissé késő n jut eszedbe odafigyelni rá .
Milton elnézte, ahogy a fia odamegy a kandalló hoz. Danny a huszonnegyedik évében
já rt, és megvolt szinte mindene: egészség, vonzó kü lső , nő k, pénz. Miért nem tudta
beérni ennyivel? Miltonon hirtelen fá radtsá g lett ú rrá , és belezuhant a legkö zelebbi
székbe.
– Á ruld el, Danny, miért jö ttél?
A fiú ingerü lten nézett rá olajzö ld szemével.
– Természetesen pénzért.
– Természetesen – mondta utá na szomorú an Morebug. – Hiszen alig fél éve annak,
hogy harmincezret adtam.
– Abbó l má r egy fillér sincs. Elvégre hat hó nap nagy idő – vont vá llat Danny.
Milton ismét végigmérte a fiá t. A szemét kivéve tő le semmit sem ö rö kö lt, viszont a
feleségétő l anná l tö bbet. Példá ul sö tét, hullá mos hajá t, kö vetelő ző természetét… Má r
bá nta, hogy annak idején teljesen a feleségére hagyta Danny nevelését. Eleve ott kö vette
el a legnagyobb hibá t, hogy gyereket nemzett neki. De há t fiatal volt, a felesége pedig
igazi szépség…
– Legalá bb még harmincezer kellene – jelentette ki Danny, mikö zben ide-oda já rká lt a
szobá ban, mintha azt latolgatná , mennyit adná nak, ha zá logba csapná a bú tort. – Ki kell
fizetnem néhá ny szá mlá t.
– Szó val megint já tszol! – nyugtalankodott Morebug.
– Nekem má r csak ez az életem – hangzott a bosszú s vá lasz.
– Ide figyelj, fiam! Nem akarom megszabni, hogyan élj, de azt vedd tudomá sul, hogy
nem vagyok pénzeszsá k! Fogalmad sincs, milyen sok a kiadá som, épp ezért nem
engedhetem meg magamnak…
– Hagyjuk a sü ket dumá t! Ne feledd, hogy olyan vagyok, mint te! Ha nem kapom meg a
pénzt, még eljá rhat a szá m.
Milton jó ideig figyelmesen méregette Dannyt, aztá n odament a falba sü llyesztett
pá ncélszekrényhez, és beü tö tte a nyitá shoz a szá mkombiná ció t.
– Kö zben mó dosult a véleményem. Harmincezer helyett ö tvenezer kell – kö vetelő zö tt
Danny a há ttérbő l. – Igen, jó l hallottad. Ö tvenezer.
– De hiszen annyi pénzem nincs is itthon!
– Akkor adj annyit, amennyi van!
Milton megadta magá t.
21
– Az ü gyvédem szerint sokat jelentene, ha a tá rgyalá son te is ott tudná l lenni. Anyá d
naponta ott van a bíró sá gon. Szá míthatok rá d, fiam?
– Amennyiben péntekig még megkapom a maradék lét.
Milton lá tta Danny arcá n az ö nelégü lt mosolyt. Ahogy a készpénzért nyú lt, a keze
végigsiklott a széfben ő rzö tt negyvenö tö s kaliberű pisztolyon. Egy pillanatra á tsuhant a
fején egy sö tét gondolat. Ha Dannynek nem volna olajzö ld a szeme…
22
3. FEJEZET
Kedden reggel, ú tban a hetedik emeleti tá rgyaló terem felé, Graham Knight derű sen
nyugtá zta, hogy Rosalind Hart az ö tö diken beszá llt hozzá a liftbe. A lehető
legmegnyerő bb mosolyá val mindjá rt jó reggelt kívá nt neki, de Rosalind épp csak
viszonozta a kö szö nését, majd a bezá ró dó liftajtó felé fordult.
– Miss Hart, talá n bal lá bbal kelt fel ma reggel? – pró bá lt viccelő dni Graham, de a
vá lasz meglehető sen fagyos volt.
– Nem tudom, ü gyvéd ú r, mit bizonyítana a kettő nk kö zö tti csevegés.
– Példá ul azt, hogy mindkettő nknek jó a modorunk. – Rosalind bosszú s pillantá sa
felbá torította arra, hogy kiszá llá skor megjegyezze: – Tegnap, a tá rgyalá s utá n,
kérdező skö dtem magá ró l egy keveset. Az ü gyvédek véleménye szerint maga korrekt, de
egyikü k sem vá gyik kü lö nö sebben arra, hogy az ellenfele legyen.
Graham ú gy lá tta, Rosalind tekintete má r nem olyan elutasító . Tapasztalatai azt
mutattá k, hogy a nő khö z ő szinte bó kokkal lehet eredményesen kö zeledni.
– Ugye, tö bbnyire nem King megyében praktizá l? – érdeklő dö tt Rosalind, aztá n
mindjá rt bosszú s is lett magá ra, amiért beszédbe elegyedett a férfival.
– Az igazat megvallva, nem. A Puget Sound tú loldalá n lakom, Bainbridge Islanden.
Első sorban Kitsap és Mason megye a kö rzetem. Ü gyvédi gyakorlatom nyolc éve alatt
való színű leg nem volt fél tucatná l tö bb ü gyem King megyében.
Rosalindot bosszantotta a tudat, hogy Graham kö zvetlenü l az egyetem utá n má r
magá nirodá t nyitott. Ő meg kénytelen volt kevés pénzért dolgozni, és tú ló rá zni az
á llamü gyészségen. Graham minden bizonnyal gazdag szü lő k elkényeztetett gyereke.
– Gondolom, Milton Morebugnak a kompon tö ltö tt idő t is beleszá mítja majd a borsos
szá mlá ba – vetette oda lekezelő en a férfinak.
Graham érezte a gú nyt a hangjá ban, és nagyon csodá lkozott a viselkedésén. Rosalind
egyá ltalá n nem volt udvariasnak mondható , ami cseppet sem illett a híréhez, illetve a
bíró sá gon tanú sított viselkedéséhez. Nem emlékezett rá , utoljá ra mikor bá nt vele nő
ilyen elutasító an. Ilyesfajta kihívá ssal má skor csak a tá rgyaló teremben talá lkozott.
– Nagyon téved, Miss Hart. A kompon tö ltö tt idő ugyanis az én szá mlá mra megy –
felelte mosolyogva. – Tudja, mindig ilyen nagyvonalú vagyok, ha biztos lehetek a
győ zelemben.
Rosalind megá llt a tá rgyaló ajtaja elő tt, és dü hö sen a férfi felé fordult.
– Ezú ttal azonban veszíteni fog!
Graham szá má ra nem maradt kérdéses, hogy Rosalind épp az imént ü zent neki hadat.
Izgatott vá rakozá s fogta el. Mosolygó arccal, mély meghajlá ssal nyitott neki ajtó t, és
elő reengedte.
Max Hill csak egy pillantá st vetett a kö zeledő Rosalindra, má ris lá tta rajta a vibrá lá st.
– Ahogy így elnézlek, elég vérszomjasnak tű nsz – sú gta oda neki. – Mesélj, mi tö rtént!
Rosalind só hajtva leroskadt a székre. Aktatá ská já t az asztalra tette.
– Knight megpró bá lt kedveskedni velem.
– Ez bosszantott így fel? – kérdezte elképedten a nyomozó .
Rosalind rá dö bbent, hogy az imént eléggé meggondolatlanul vá laszolt. Semmi esetre
sem akarta kiteregetni Max elő tt a vonzó ü gyvédhez fű ző dő korá bbi kapcsolatá t.
23
Tá ská já bó l elő hú zott egy nagy csomag kérdő ívet, amelyeket az eskü dteknek szá nt, így
nem kellett á llnia Max Hill fü rkésző tekintetét.
– Nem bízom az olyan védő ü gyvédben, aki megpró bá lja behá ló zni az ellenfelét. De
most má r térjü nk á t fontosabb dolgokra, amíg ö ssze nem ü l a tö rvényszék! Mi a
véleményed az eskü dtszék mostani ö sszetételérő l?
Max szemü gyre vette az asztalon lévő diagramot, amely az eskü dtek ö sszetételét
szemléltette, rajta az elő ző nap megjelö lt nevekkel.
– Miss Tyrelltő l minél hamarabb meg kell szabadulnod! É n csak a hetes, nyolcas és
tízes szá mú eskü dtjelö ltet tartaná m meg.
Rosalind kö zelebb hajolt.
– Tyrellt illető en egyetértek veled, ső t a hetes, nyolcas és tízes szá mú jelö lt is rendben
van, de szerintem a há rmas is jó lenne, foglalkozá sá t tekintve ugyanis mérnö k.
Max a fejét rá zta.
– Az lehet, viszont csak huszonhat éves, és gyilkossá gi perekben harmincná l
fiatalabbakat nem ajá nlatos az eskü dtszék tagjai kö zé vá lasztani. A fiatalok á ltalá ban a
védelem pá rtjá ra á llnak.
– Abban az esetben való ban így van, ha a vá dlott is fiatal. Morebug azonban
kö zépkorú . Ez a mérnö knő egyébként nagyon érdeklő dő . Tegnap mindvégig figyelt,
mérlegelte a bizonyítékokat.
Max vá llat vont, és a tarkó já n ö sszekulcsolt kézzel megjegyezte:
– Szerintem akkor is hiba lenne ő t bennhagyni. Még ha sok minden szó l is mellette. A
nő k tö bbnyire hajlamosak együ tt érezni a gyilkossá ggal vá dolt személlyel.
Rosalind kihú zta magá t, és alaposan végigmérte vonzó segítő jét.
– Odanézzenek! Max Hill, ez egyszerű en nem megy a fejembe! Hatévi
együ ttmű kö désü nk sorá n most tű nt fel elő szö r, hogy soviniszta vagy.
Max elmosolyodott, sö tét szeme végigsiklott Rosalind arcá n, aztá n a feje mö gö tt laza
mozdulattal á tnyú lt a szék tá mlá já ra.
– Mi tagadá s, az vagyok. Méghozzá olyannyira, hogy kimondottan helyettes
á llamü gyésznő khö z vonzó dom. Az elmú lt hat év alatt legalá bb egyetlen
vacsorameghívá somat elfogadhattad volna. Akkor má ris jobban ismernél. De tudod, még
most sem késő . Példá ul a ma estém szabad.
Max egészen kö zel hajolt hozzá , ú gy suttogott a fü lébe. Rosalindnak eszébe jutott,
hogy a tá rgyalá sok utá n há nyszor jelent meg szívdö glesztő kocsijá ban, egy Porsche 928
GT-ben, és há nyszor pró bá lta meghívni valahová .
– Max, ahhoz tú l fontosnak és értékesnek tartom a szakmai együ ttmű kö désü nket,
hogy kocká ra tegyem.
A férfi mosolya elhalvá nyult.
– Te ilyen egyszerű en veszed a dolgot? Sú lyos hibá t kö vetsz el. Ha nem tudná d, én
vagyok a legjobb parti az osztá lyon.
Rosalind a férfi karjá ra tette a kezét.
– É s ha a híreim igazak, egyú ttal a legjobb nyomozó is te vagy a csapatban. Nekem ez
utó bbi sokkal fontosabb anná l, mint hogy egy ú jabb bejegyzés legyek a hírhedt listá don.
– Még akkor sem mondaná l igent, ha neked egy egész oldalt szentelnék benne? –
mosolyodott el ismét Max, mikö zben ajkai kö zü l kivillant vakító an fehér fogsora.
– Még akkor sem, ha kettő t – nevetett Rosalind.
Mielő tt a férfi vá laszolhatott volna, Roger Horn, ide-oda ló bá lva sá rga, loboncos hajá t,
elő jö tt a bíró nő irodá já bó l, és bejelentette Gloria Shotz bíró nő érkezését. Rosalind
elvette a kezét Max karjá ró l, Max pedig Rosalind székének tá mlá já ró l, majd mindketten
felá lltak.
24
Graham is felemelkedett a székrő l, de a gondolatai má sutt já rtak. Az elmú lt néhá ny

percben a vá d képviselő jének asztalá t figyelte, és felettébb bosszantotta, hogy az
á llamü gyésznő ennyire bizalmas viszonyban van a mellette ü lő nyomozó val. King
megyei
ismerő seitő l megtudta, hogy nincs kö zö ttü k semmi, de az imént lá tott jelenet hatá sá ra
mégis
elbizonytalanodott.
Leroy Ponce csak mosolygott azon, hogy Rosalind Hart magabiztosan képviseli a
vá dat. Ez a kép élt ró la benne korá bbró l is: ö ntudatos és rá menő s nő nek tartotta. A
kü lö nbség csupá n annyi volt, hogy legutó bb ő ü lt a vá dlottak padjá n, és minden estére
rá cs mö gé zá rtá k, nehogy Rosalind kö zelébe férkő zhessen. Az ü gyésznő jó voltá bó l a
tá rgyalá s utá n nyolc rettegésben tö ltö tt hó nap kö vetkezett a bö rtö nben, ahol ki volt
szolgá ltatva cellatá rsai szeszélyeinek. Ha visszagondolt arra a szö rnyű idő szakra, csak
erő sö dö tt benne a bosszú vá gy.
Az utó bbi hét folyamá n mindenhová kö vette Rosalind Hartot. Tudta, melyik az autó ja,
tudta, hol lakik, mi a titkos telefonszá ma, tová bbá ismerte életének ezer apró részletét.
Szoká sa szerint alapos megfigyelést tartott, mielő tt lecsapott volna á ldozatá ra. Nem
akarta megö lni Rosalindot… legalá bbis egyelő re nem. Mindö ssze azt akarta, hogy
rettegésben éljen, ahogy a nyolc hó nap alatt neki is félnie kellett. Lá tni akarta, mennyire
marad magabiztos, amikor kiegyenlíti vele a szá mlá t.
Péntek este Rosalind má r alig vá rta, hogy hazaérjen a Pike Place Market felett lévő
otthoná ba. Meglehető sen fá rasztó hete volt, rá adá sul hazafelé menet alaposan megá zott.
Dideregve ö sszecsukta az esernyő jét, levetette az eső kabá tjá t, és a fogasra akasztotta.
Ezek utá n kilépett magas sarkú cipő jébő l, és belebú jt puha otthoni papucsá ba.
Megkö nnyebbü lten felsó hajtott, felkattintotta a gyenge elő szobai vilá gítá st, és elindult
volna a konyhá ba.
De nem jutott messzire. Mielő tt rá eszmélt volna, mi tö rtént, má r a há tá n fekü dt, és az
elő szoba mennyezetét bá multa. Ó vatosan megmozgatta kezét-lá bá t, á m szerencséjére
nem tö rö tt el semmije. Kezére tá maszkodva megpró bá lt felü lni, de az ú jra és ú jra
kicsú szott aló la. Egyik ujjá val ó vatosan megtapogatta a padló t, és érezte, hogy síkos,
mint a jég. De vajon mitő l?
Enyhe pá nik lett ú rrá rajta, mégis egyre csak azt hajtogatta magá ban, hogy valami
ú ton-mó don lá bra kell á llni. Kö rü lnézett. A nappali szoba sző nyegpadló ja biztosan nem
csú szik, gondolta, de hogyan juthatna el odá ig? Hirtelen tá madt egy ö tlete. Levetette a
ruhá it, és egészen a nappaliig ö svényt rakott ki belő lü k. Aztá n becsukta a szemét, és
gurulni kezdett a sző nyegpadló felé. Majdnem el is érte. Amikor ú jbó l kinyitotta a
szemét, a sző nyeg má r csak karnyú jtá snyira volt tő le. Elnyú jtó zott a sző nyegig, és
odahú zta magá t.
Max Hill nyomozó fejcsó vá lva tapogatta Rosalind elő szobá já nak padló já t, azt a részt,
amely még nem volt beszó rva homokkal.
– A fenébe! Ez aztá n tü kö rsima! Micsoda má zli, hogy tudtam, honnan lehet ilyen késő
esti ó rá ban homokszó ró gépet szerezni. Ezen aztá n aligha lehetett volna já rká lni.
Rosalind gondterhelten nézegette a padló t, s kö zben nagyokat só hajtott. Elő ző leg nem
a seattle-i rendő rséget, hanem a seriff irodá já nak szá má t hívta, mert azt akarta, hogy
Max jö jjö n ki hozzá .
– Vajon mi lehet ez?
25
A férfi megvonta a vá llá t, aztá n felegyenesedett.

– Feltételezem, hogy valami ú jfajta, szilikon tartalmú anyaggal kenték be a falat és a
padló t, amitő l szá radá s utá n tü kö rsima lesz a kezelt felü let. Megá ll az eszem, mit ki nem
talá lnak!
Rosalind bó lintott, és kortyolt egyet a ká véjá bó l.
Max kissé visszafogta a hangjá t.
– Az embereim mindent megvizsgá ltak. Nyilvá nvaló an csak a padló t és a falakat
kenték be. Ez az eljá rá s egyelő re ismeretlen. Biztos vagy benne, hogy senki sem akar
fenyegetni?
Rosalind idegesen lesiklott a konyhai bá rszékérő l.
- természetesen idő nként megfenyegetnek, de mostaná ban nem volt példa rá . Ez most
tel-
jesen meglepett. Azt lehet má r tudni, hogyan jutott be a tettes?
– A zá ron talá ltak néhá ny karcolá st. Bizonyá ra á lkulccsal pró bá lkozott az illető . Elég
egyszerű dolga volt. A laká sod ugyanis szinte felkíná lja magá t a betö rő knek. Még ha
biztonsá gos zá rakat rakatsz is az ajtó ra, a há tsó ablakok az utca felő l kö nnyen
hozzá férhető ek. El kell kö ltö znö d innen!
– Még hogy elkö ltö zni?
– Ugyan kérlek! Má r rég ezt kellett volna tenned. Ez a laká s nem valami nagy szá m.
Rá adá sul te is nagyon jó l tudod, hogy a tettes ú jra pró bá lkozni fog, ha itt maradsz.
Legkö zelebbre lehet, hogy valami sokkal ocsmá nyabb dolgot eszel ki.
Rosalind fá zó san maga kö ré fonta a karjá t.
– Rosy, kö ltö zz el innen! Meghagyom neked az otthoni szá momat. Ha valamiben tudok
segíteni, hívj fel!
Rosalind elfogadta tő le a névjegyká rtyá t, és félrerakta.
– Talá ltá l ujjlenyomatokat?
– Csak a tiedet. A tettes való színű leg kesztyű ben dolgozott. Nem tű nik kezdő nek. Még
egy ok arra, hogy elkö ltö zz innen. Méghozzá azonnal.
Azzal Max megpaskolta a lá ny karjá t, és elment. A bejá rati ajtó ra elő ző leg még
feltetetett egy ú j rendő rségi zá rat, és meghagyta, hogy éjjelre á lljon a há z elő tt a seattle-i
rendő rség egyik autó ja.
Rosalind szomorú an kö rü lnézett az otthoná ban. A laká sa tényleg nem volt valami
kü lö nleges, mégis bü szkeséggel tö ltö tte el, hogy a sajá tja.
Ismét fá zni kezdett. Má r késő re já rt az idő . Fá radt volt. Bekapcsolta a rendő rségi
zá rat, aztá n lefekü dt aludni, de még a kora hajnali ó rá kban is ébren bá multa a
mennyezetet, és a tettes elmeá llapotá n tű nő dö tt.
Graham Knight szoká sá hoz híven végigdolgozta a hétvégét. A Milton Morebug ellen
szó ló bizonyítékokat elemezte, és kidolgozta a védelem stratégiá já t.
Annyira elmélyü lt a munká ban, hogy csak a hatodik csengetés utá n vette fel a telefont.
– É n vagyok az, Fran. Csak el akarom mondani, mit tudtam meg.
Graham rö gtö n kiegyenesedett.
– Mit sikerü lt megtudnod?
– Nos, Beaverék a legrégebben Mercer Islandre telepü lt csalá dok kö zé tartoznak, és
ami azt illeti, nem tú l kö zlékenyek. Beaver apja akkoriban vett ott fö ldet, amikor a
szigetet még csak komppal lehetett megkö zelíteni. Nagyon ú gy tű nik, hogy az igazi
hatalmat Mercer lslanden a legrégebben ott élő csalá dok tartjá k a kezü kben.
– Ez azt jelenti, Fran, hogy semmi fontosat nem sikerü lt kiderítened?
26
– Ugyan. Gray! Má r igazá n ismerhetnél annyira. Mabel, Violet és én természetesen

tová bb folytatjuk a nyomozá st. Jö vő hétfő n ebédre vagyok hivatalos az ö zvegyhez, az
utá na kö vetkező hétfő n pedig Mabel és Violet fog együ tt vacsorá zni Mercer Island
krémjével.
Graham gondterhelten só hajtott.
– Hétfő n kezdő dik a tá rgyalá s.
– Nem felejtettem el, de tudod, ezú ttal tényleg nehéz feladatot bíztá l rá m. Errő l jut
eszembe, hogy Mabel és Violet a hétfő i vacsorameghívá s miatt nem tud elmenni
színhá zba, így felszabadul két jegy. Nekem egyedü l nincs kedvem elmenni. Esetleg te
eljö ssz?
– Nagyon szívesen. De kinek adod a harmadik jegyet? – dő lt há tra a székében
mosolyogva Graham.
– Gyere el velem ma este vacsorá zni! Odaadom neked mindkét jegyet, legalá bb
elhívhatod az egyik bará todat.
– Talá n, majd meglá tjuk. Fran, tényleg semmit sem tudsz Warren Beaverrő l, ami
esetleg a segítségemre lehetne?
Az idő s hö lgy kis ideig tétová zott.
– Nézzü k csak! Amikor korá bban a fakivá gá si akció ja miatt vizsgá ló dtunk a há za tá já n,
kiderü lt ró la, hogy bará taival tiltott ü zleteket bonyolított, aztá n ő ket is csú nyá n rá szedte.
Ez segít valamennyit?
 É pp most érdemeltél ki egy vacsorameghívá st a kedvenc éttermedbe –
mosolygott elégedetten Graham.
Hétfő n reggel Rosalind kiá llt a frissen feleskü dö tt dö ntnö kö k elé, hogy feltá rja elő ttü k
az ü gy részleteit. Elő ző leg még élt az indoklá s nélkü li elutasítá s jogá val, ily mó don
megszabadult Miss Tyrelltő l és még néhá ny, a védelemmel tú lsá gosan rokonszenvező
eskü dtjelö lttő l. Természetesen Graham is hasonló an já rt el azokkal, akik meglá tá sa
szerint a vá dat tá mogattá k.
Rosalind végü l tizenkét férfi és nő , tová bbá a négy pó ttag elő tt beszélt, akik mindkét
fél irá nt elfogulatlannak tű ntek.
Megfelelő szó haszná lattal, hanghordozá ssal, illetve gesztusokkal igyekezett nekik
minél szemléletesebben ecsetelni a tö rténteket, mintha a jelenlévő k szemtanú i lettek
volna a tett elkö vetésének.
– Hö lgyeim és uraim, tisztelt eskü dtszék! Menjü nk vissza most az idő ben tizenegy
hó nappal korá bbra, ez év januá r 8-á ra! Az azt megelő ző hétvégén hó vihar sö pö rt végig
Seattle-en, amely vastag, fehér takaró val borította be az egész vidéket. Á m hamarosan
kerekek nyomó dtak a hó ba, autó k csú szká ltak a jeges utakon. Milton Morebug há zá ban,
az elő kelő Hunt's Pointon, Seattle éjszakai fényeivel á tellenben, egy provence-i stílusban
épü lt villá ban azonban kellemesen meleg volt. A szobalá ny má r felkapcsolta a vilá gítá st,
és az utasítá snak megfelelő en tü zet rakott a ká rtyaszoba kandalló já ban. Utá na
elő készítette a ká rtyaasztalt, és szendvicset meg italt tett ki a heti ká rtyapartira
hivatalos férfivendégeknek. – Rosalind levegő t vett, majd folytatta: – Este hét ó ra utá n
pá r perccel há rom férfi érkezett vendégségbe. Első nek Warren Beaver, az á llami
fö ldterü letek megbízottja. Morebug és Beaver má r évek ó ta ismerte egymá st, de Beaver
akkor ment oda első ízben ká rtyapartira. Morebug a bará tainak említette, hogy nem
bízik meg Beaverben, azért nem hívta á t addig. Aznapra azonban két ká rtyapartnere is
megbetegedett, Beaver helyettü k ugrott be.
Rosalind kö rü lpillantott a jelenlévő kö n, aztá n folytatta.
27
– Nem sokkal azutá n, hogy a má r említett végzetes januá ri estén Milton Morebug
ü dvö zö lte Warren Beavert, megérkezett Raymond Hogg fű részü zem-tulajdonos,
valamint Brian Wreckter, az egyik helyi építési vá llalkozó , Milton Morebug régi jó
bará tja. Mind a négyen fogtá k az italukat, és kényelmesen elhelyezkedtek a ká rtyaasztal
kö rü l. Nevetgéltek, viccelő dtek, mindenfélérő l beszélgettek. Tíz ó ra kö rü l odatelefoná lt
Joyce Beaver, az á ldozat felesége, és megkérte férjét, hogy hazafelé menet vigyen neki a
kedvenc fagylaltjá bó l. A ká rtyaparti sorá n eleinte mindenki egyformá n nyert – mesélt
tová bb Rosalind –, de a szerencse egyik percrő l a má sikra Warren Beaverhez pá rtolt, aki
tizenkét já tszmá t nyert meg sorozatban. – Lassított a beszédtempó n, és halkabb,
mélyebb hangon folytatta: – A légkö r egyre feszü ltebb lett. A já tékosok szinte rá hajoltak
a lapjaikra, kezü k nedves volt az izzadsá gtó l. Azon az estén még nem volt magasabb
nyeremény, mint az. Ö tlapos pó kért já tszottak. – A tá rgyaló teremben akkora volt a
csend, hogy egy gombostű fémes csö rrenését is meg lehetett volna hallani a padló n.
Rosalind még mélyebb hangon folytatta. – A tétek a ká rtyaosztá s alatt egyre magasabbak
lettek. Ez nekem tú l sok – jegyezte meg végü l Raymond Hogg, és kiszá llt a já tékbó l.
Hamarosan Brian Wreckter is ö sszecsapta a lapjait.
Itt megint rö vid szü netet tartott, aztá n folytatta.
 Má r csak ketten maradtak já tékban: Warren Beaver és Milton Morebug. Beaver
kezében há rom bubi, Morebugéban há rom á sz volt. Ú jra emelték a tétet, aztá n megint
ú jra. Egyikü k sem akart kiszá llni. Végü l Morebug lá tni akarta Beaver lapjait, aki
diadalmas
mosollyal megfordította a negyedik bubit, és má r hú zta is volna maga felé a pénzt, de
Morebug visszatartotta. Ő még nem mutatta meg az utolsó lapjá t. Ekkor a negyedik
ká rtyá t is felfordította, és az nem á sz volt, hanem bubi.
Az á llamü gyésznő ismét hatá sszü netet tartott.
– Há t ez meg hogy lehet? – tette fel a kérdést színpadiasan Rosalind. – Beavernél má r
volt négy. Má rpedig ö tö dik bubi nincs a pakliban. A tá rsasá g gyanakodni kezdett.
Mindjá rt má s fényben tű nt fel Beaver szerencsesorozata. Morebug felpattant a helyérő l:
Szélhá mos! – kiabá lta dü hében, és az asztalon keresztü lhajolva leü tö tte Beavert. Ezek
utá n rá akarta vetni magá t a fö ldö n fekvő re, Hoggnak és Wreckternek ú gy kellett lefogni.
Beaver ü ggyel-bajjal feltá pá szkodott, majd kimenekü lt a szobá bó l. Hogg és Wreckter
még megivott Morebuggal egy italt, aztá n ő k is hazaindultak, ugyanú gy, mint Warren
Beaver… Csakhogy az utó bbi tö bbé má r nem érkezett haza – hangsú lyozta Rosalind. –
Egy csendes ú tszakaszon, csupá n néhá ny méternyire a Mercer Island-i há zá tó l, valaki
kocsival leszorította az ú tró l, és há rom golyó t eresztett a mellkasá ba. Ott fekü dt a
hidegben, a felhő tlen, tiszta ég alatt, és még megpró bá lt há trahagyni egy ü zenetet,
mialatt haldoklott. Vértő l vö rö s ujjá val kétségbeesett igyekezetében egy M betű t pró bá lt
rajzolni a fagyos hó ba, de ereje végü l elhagyta, és meghalt.
Elhallgatott, majd mutató ujjá val az eskü dtszék elő tt egy nagy M betű t rajzolt a
levegő be.
– Rö viddel késő bb megtalá ltá k Warren Beaver holttestét. Miutá n a rendő rség
tudomá st szerzett a pó kerjá ték kö zben esett vitá ró l, á tkutatta Milton Morebug villá já t. A
nyomozó k hamarosan talá ltak egy frissen haszná lt harmincnyolcas kaliberű pisztolyt,
amely Milton Morebug nevén szerepelt a nyilvá ntartá sban. A ballisztikai vizsgá latok
sorá n megá llapítá st nyert, hogy ez volt a gyilkos fegyver, és csak egyféle ujjlenyomat
lá tszott rajta: Milton Morebugé.
Rosalind elhallgatott, s kö zben fel-alá já rká lt az eskü dtek elő tt.
– Hö lgyeim és uraim! – folytatta kis idő mú lva. – A kö vetkező héten vallomá saikkal a
vá d tanú i is alá fogjá k tá masztani az á ltalam elő adott tö rténetet. E bizonyító erejű
28
nyilatkozatokbó l egyértelmű en az kö vetkezik, hogy az ö nö k elő tt ü lő férfi, Milton

Morebug – mutató ujjá t a vá dlottra emelte -, feldü hö dve Warren Beaver sorozatos
csalá sa miatt, fegyverét megtö ltö tte, zsebre tette, és Beaver utá n hajtott. Mivel tudta,
hogy az á ldozat még fagylaltot akar vinni a feleségének, eldö ntö tte, hogy utoléri. Amikor
beérte, já rmű vét leszorította az ú tró l, és há romszor a mellkasá ba lő tt. Beaver ö sszeesett
a hó ban, és elvérzett.
Aztá n Rosalind ott á llt némá n, ujjá val Morebugra mutatva. Szavait mintha
visszhangzottá k volna a tá rgyaló terem falai. Majd leeresztette a kezét, és fejét bü szkén
felszegte, hogy befejezze szó noklatá t.
– Hö lgyeim és uraim! Nekem arró l kell gondoskodnom, hogy a bű nö s elnyerje méltó
bü ntetését. Bizonyítékokat fogok ö nö k elé tá rni, amelyek azt igazoljá k, hogy Milton
Morebug ö lte meg Warren Beavert.
Egy ideig még némá n á llt a helyén. Abban a pillanatban Grahamet leginká bb a hajó k
orrá n díszlő , fá bó l faragott, csinos nő szobrokra emlékeztette, amelyek felszegett á llal
dacolnak a széllel.
– Ö nö knek, eskü dteknek is van feladatuk. A bíró sá g elé tá rt bizonyítékokat a
tö rvényesség szellemében kell értékelniü k, ahogy azt a bíró nő má r elmagyará zta
ö nö knek. Ha feladatuknak lelkiismeretesen eleget tesznek, biztos vagyok benne, hogy
Milton Morebugot bű nö snek nyilvá nítjá k.
Amíg Rosalind visszament a helyére, Graham az eskü dtek arcá t fü rkészte. Nagyot
nyelt, mivel lá tta rajtuk, hogy egy rö gtö nzö tt szavazá s sorá n védencét minden bizonnyal
bű nö snek talá lná k, pedig a bizonyítékokat még nem is tá rtá k eléjü k.
– Mr. Knight! – Graham Shotz bíró nő tü relmetlen hangjá ra eszmélt fel.
Felá llt a helyérő l, és néhá ny lépésnyire megá llt az eskü dtek padsora elő tt.
- Hö lgyeim és uraim! Miss Hart az imént bemutatta nekü nk, milyen kivá ló szó nok.
Meg-
van az a képessége, hogy szavakkal eleven képet fessen elénk. Rendkívü l szemléletesen
ecsetelte az akkori kö zlekedési viszonyokat és az aznap este tö rténteket. – Azzal
végigment az eskü dtjelö ltek padsora elő tt, aztá n megtorpant, mintha hirtelen eszébe
jutott volna egy ú jabb gondolat. – De hadd kérdezzem meg, ö nö k kö zü l senkinek sem
tű nt fel, hogy a gyilkossá gró l egyá ltalá n nem beszélt olyan részletesen, mint a tö bbi
kö rü lményrő l?
Graham hagyta, hogy az eskü dtek fontoló ra vegyék a kérdést.
– Erre csak egyetlen magyará zat lehetséges, tisztelt hö lgyeim és uraim. A vá d
képviselő je kö zvetlen bizonyítékokat tud felmutatni az ez év januá r 8-ai idő já rá si
viszonyokat és kö zlekedési feltételeket, valamint a Milton Morebug há zá ban zajlott
ká rtyapartit illető en, de eme bizonyítékok sem Warren Beaver meggyilkolá sá t, sem
ü gyfelem á rtatlansá gá t nem tá masztjá k alá .
Azzal ú jbó l elsétá lt az eskü dtek elő tt, de mindvégig ü gyelt arra, hogy á llandó an a
szemü kbe nézzen.
– Akkor há t mi a dö ntő bizonyíték Milton Morebug bű nö sségére? Bizonyá ra nem az,
hogy ü gyfelem dü hö s volt Beaverre sorozatos csalá sa miatt. Ö nö ket talá n nem ragadná
el az indulat, ha valaki rá szedné ö nö ket?
Graham az eskü dtek arcá t figyelte. Rö gtö n lá tta, kiket sikerü lt meggyő znie, utá na má r
csak azokra ö sszpontosított, akik bizonytalannak tű ntek.
– Dehogynem! Jó magam is dü hbe gurulnék. Hiszen Milton Morebughoz hasonló an
mindannyian emberek vagyunk. Viszont az, hogy dü hö sek vagyunk valakire, még messze
nem jelenti azt, hogy meg is akarjuk ö lni az illető t. Kü lö nben a jelenlévő k fele halott
lenne, a má sik fele pedig rá cs mö gö tt ü lne.
29
Amíg a teremben teljesen el nem halt a csö ndes nevetgélés, Graham kisebb szü netet
tartott, majd szemrehá nyó hangon folytatta.
– Nem, hö lgyeim és uraim. A vá d képviselő je bizony nagyon téved, amennyiben kitart
azon á llá spontja mellett, hogy Beavert azért gyilkoltá k meg, mert ká rtyacsalá st kö vetett
el. Ez csak feltételezés, semmi esetre sem bizonyíték. Idá ig csupá n annyit bizonyított a
vá d, hogy Warren Beavert egy ó rá val a ká rtyaparti utá n, Milton Morebug há zá tó l tizenö t
mérfö ldnyi tá volsá gra, ismeretlen okbó l lelő tték egy olyan fegyverrel, amelyhez azon az
estén tö bben is hozzá férhettek. Hallhattak tová bbá a holttest mellett a hó ban talá lt
firká lmá nyró l is, de azt senki sem tudja megmondani, tényleg jelent-e valamit.
Fö lemelte a mutató ujjá t.
– Ó , és igen! A legfontosabbat majdnem elfelejtettem. É rvelésem sorá n olyasmit fogok
a kö zö nség elé tá rni, ami kö zelebb visz minket az igazsá ghoz. Megtudhatjá k ugyanis,
hogy Warren Beaver nem volt kö zkedvelt, egyenes ember. Tisztességtelen ü zleti
praktiká i révén ellenségeket szerzett magá nak. Mégpedig szá mos ellenséget, akik kö zü l
az egyik való színű leg megleste, és megö lte ő t azon a bizonyos januá ri napon. – Graham
megvakarta a fejét, mintha zavarban lenne. – Sajnos kétlem, hogy megtalá ljuk az igazi
gyilkost. A rendő rség ugyanis soká ig rossz helyen keresgélt, a tettesnek pedig kö zben
sikerü lt eltü ntetnie maga utá n a nyomokat. Warren Beaver gyilkosá t nem fogjuk
megtalá lni – ismételte meg immá r teljes meggyő ző déssel, a vá d képviselő inek asztala
felé mutatva –, de a szimatot nyilvá nvaló an elvesztett ü ldö ző k hadá t, amely
tehetetlenségében az ö nö k elő tt ü lő á rtatlan emberbe, Milton Morebugba harap, ú jra a
helyes nyomra terelhetjü k.
Az eskü dtjelö ltek elő tti korlá tra tá maszkodva kellő nyomatékkal folytatta:
– Hö lgyeim és uraim, ne hagyjá k, hogy Miss Hart és csapata befolyá solja ö nö ket! Csak
azutá n ítélkezzenek, ha má r az ö sszes bizonyíték a rendelkezésü kre á ll! Biztos vagyok
benne, hogy a bizonyítékok birtoká ban á rtatlannak talá ljá k majd Milton Morebugot.
Ahogy Graham befejezte védő beszédét, és leü lt, Rosalind szinte azt vá rta, hogy a
hallgató sá g megtapsolja kitű nő alakítá sá t. Ő szintén csodá lta a férfit munkamó dszeréért,
még ha nem tú lzottan tetszett is neki, hogy a vá d képviselő it ü ldö ző k hadá nak nevezte.
Lá tta, hogy szü ksége lesz a legjobb tudá sá ra, ha az eskü dtek fejében el akarja oszlatni a
Graham á ltal elü ltetett kételyt, de biztosra vette, hogy sikerü lni fog neki, mivel Milton
Morebug gyilkos, Graham Knight pedig megérdemelné, hogy egyszer végre veszítsen.
30
4. FEJEZET
A King megye hivatali épü letének má sodik emeletén lévő County Terrace Coffee Shop
bejá ratá hoz érve Graham észrevette az egyik ablak melletti asztalná l egymagá ban
ü ldö gélő Rosalind Hartot, amint a papírjai fö lé hajolva ebédel.
Tá lcá já val beá llt a sorba, és tü relmesen vá rt. Amikor a terem má r annyira megtelt,
hogy egyetlen szabad asztal sem maradt, odament Rosalindhoz.
– Miss Hart, ideü lhetek magá hoz?
Rosalind meglepetten felnézett. Amint Grahamre ismert, a bará tsá gos pillantá s
nyomban elillant sö tétbarna szemébő l, tekintete zá rkó zott lett.
– Mr. Knight, éppen dolgozni pró bá lok.
A férfi leü lt.
– Akkor majd csendben ü lö k és eszem. Sajnos má r nincs tö bb szabad asztal.
Rosalind hitetlenkedve kö rü lnézett, majd szó nélkü l ú jra a papírjai tanulmá nyozá sá ba
mélyedt.
Graham ette az ebédjét. Tekintete asztaltá rsa arcá n kalandozott, végü l megpihent
annak formá s ajká n. Egy má sodpercre ú gy tű nt, mintha valahonnan ismerő s volna neki
az a szá j, de aztá n elmú lt az érzés. Képzeletét most má r inká bb az foglalkoztatta, vajon
milyen lehet leengedve Rosalind ló farokba fogott, hosszú , vö rö s haja.
Ekkor hirtelen feltű nt neki, hogy Rosalind má r ö t perce ugyanazt az oldalt olvassa.
Mosolyognia kellett, mert így kiderü lt, hogy a jelenléte zavarja a lá nyt az
ö sszpontosítá sban. Aká rmi baja legyen is vele Rosalindnak, az biztos, hogy nem
kö zö mbö s irá nta.
Graham megitta a ká véjá t és elő redő lt.
– Van két színhá zjegyem. Nagyon érdekes elő adá snak ígérkezik.
– Jó l hallok? – hü ledezett Rosalind. – Maga felkíná lja nekem a má sik jegyet?
– Igen. – Azzal a levéltá rcá já ba nyú lt, de asztaltá rsa elutasító mozdulatot tett.
– Nem, teljesen lehetetlen – á llt fel a helyérő l Rosalind, aztá n fogta a holmijá t, és má r
ment is volna, de Graham megérintette a karjá t.
– Miss Hart, ez egyá ltalá n nem kö telező . A jegy tényleg felesleges.
Rosalind elhú zta a karjá t.
– Nézze, Mr. Knight, engem semmi sem érdekel, amit maga kíná l.
Mialatt az indulatos á llamü gyésznő tá vozott, Graham azon tű nő dö tt, vajon mivel
dü híti ő t fel minden egyes alkalommal.
– Az imént még azt mondta, hogy készek folytatni a tá rgyalá st – mondta ingerü lten
Shotz bíró nő , amikor az ebédszü netet kö vető en ú jra ö sszeü lt a bíró sá g.
– Készek is vagyunk, bíró nő . Viszont ahhoz, hogy az eskü dtek folyamatá ban
kö vethessék az eseményeket, szü kségü nk volna a vá d első tanú já ra, Miss Stephanie
Pondra, aki azonban ma délutá n nem tudott megjelenni. Ha a bíró nő engedélyezné a
tá rgyalá s holnapra halasztá sá t…
– Miért nem tudott megjelenni a tanú ?
Rosalind nyelt egyet.
– Mert eskü vő n van. Ő a menyasszony koszorú slá nya.
Shotz bíró nő elő rehajolt, ú gy dü bö rö gte Rosalind felé:
31
– É s maga szerint ez elég ok, hogy ne idézze be a tá rgyalá sra?

Rosalind má r felkészü lt a tová bbi lesú jtó megjegyzésekre, amikor legnagyobb
meglepeté-
sére Graham szó t kért.
– Bíró nő , a védelemnek semmi kifogá sa a holnapi halasztá s ellen. Ső t még elő nyü nkre
is vá lna, mivel ma délutá n egy kollégá mmal kell beszélnem az ü gyrő l.
Gloria Shotz elő bb Grahamre, majd ismét Rosalindra szegezte holló fekete szemét.
Gyanakvá sá t éles hanghordozá sá val juttatta kifejezésre.
– Lépjenek kö zelebb!
Parancsá nak engedelmeskedve mindketten a bíró i emelvényhez léptek. Gloria Shotz
befogta a mikrofont, és dü hö sen sziszegte:
– Figyelmeztetem magukat, hogy a vá d és a védelem kö zö tt nem tű rö k semmiféle
szö vetkezést a tá rgyalá s há trá ltatá sa érdekében! A helyü kre mehetnek!
Rosalind éppen a helyére ért, amikor a bíró nő ingerü lten bejelentette:
– A bíró sá g holnap délelő tt fél tízkor ismét ö sszeü l. – Kalapá csü téssel jelezte a
tá rgyalá s végét, felá llt a helyérő l, és kiviharzott.
Rosalind megkö nnyebbü lten lerogyott a székére.
– Elég furcsa, hogy Knight a segítségedre sietett – jegyezte meg suttogva Max. – Neki
bezzeg ki sem kellett volna nyitnia a szá já t, ú gyis megkapta volna a halasztá st. Téged
meg jó l leteremtett volna ő felsége, ami az eskü dtekre nem tett volna tú l jó benyomá st.
– El sem tudom képzelni, miért tette. De emiatt cseppet sem panaszkodom. A
helyszíni tanú kat holnap délelő ttre rendelted ide?
Max bó lintott.
– Kö zvetlenü l a koszorú slá nyod utá n tesznek vallomá st. Ha má r itt tartunk, mondd,
miért nem idézted be Miss Pondot?
– Mert nekem legalá bb van szívem. Egy régi bará tnő jét ő kíséri az oltá r elé. Má r
hó napok ó ta folytak az eskü vő i elő készü letek. É n meg nem tartottam volna igazsá gosnak
az utolsó pillanatban csak azért iderendelni, hogy tanú vallomá st tegyen a bíró sá g elő tt.
– Rosy, még a végén ellá gyulsz. Vagy mindig ilyen együ tt érző voltá l?
Rosalind felá llt, az iratokat belesö pö rte az aktatá ská já ba, és a kelleténél egy
á rnyalattal csípő sebben vá laszolt:
– Ajá nlom figyelmedbe az ítéletará nyomat!
Max is felá llt a székrő l.
– Jó , jó ! Azért nem kell mindjá rt bevetni a nehéztü zérséget! Ú gy hallottam, szombat
ó ta ú j helyen laksz. Milyen a kégli?
– Egy vadonatú j biztonsá gtechniká val ellá tott, modern épü letben van. Azt mondtá k,
meg leszek vele elégedve, de ő szintén szó lva még nem volt idő m megítélni. Még mindig
ezen az ü gyö n dolgozom – só hajtott fel Rosalind.
– É rtem – bó lintott Max. – Szó val a holmid kipakolá sa helyett otthon inká bb aktá kat
olvasol. – Azzal a mandzsettá já t feltű rte a csukló já n lévő Rolex karó ra fö lé. – Egyébként
holnap reggel a fő nö k berendelt megbeszélésre, ú gyhogy nem tudok jö nni. Amú gy
tová bbra is itt legyek veled a tá rgyalá son?
– Ha idő d engedi… Nem tudom, Graham Knight még mit tartogat a tarsolyá ban, ezért
há lá s lennék, ha egy jó zan, tiszta fejű ember volna mellettem.
– Még hogy én vagyok a jó zan, tiszta fejű ? Ká r, hogy a tö bbi testrészemre nem tartasz
igényt - jegyezte meg szomorká s mosollyal Max.
Rosalind biztatá sként megpaskolta a férfi karjá t, és má r indult is kifelé a terembő l, de
a szeme sarká bó l még lá tta Grahamet, amint ü gyfelével és annak csalá djá val beszélget.
Ú jbó l eltö prengett azon, vajon miért segített rajta.
32
Első dolga az volt, hogy az ö tö dik emeleti irodá já ba ment, ahol a hivatali titká rnő tő l
á tvette az ú jonnan érkezett hivatalos kö zleményeket. A telefonos jegyzetek kö zö tt volt
egy fehér boríték is. Ahogy az író asztalá ná l ü lve felnyitotta, kiesett belő le a színhá zjegy
és Graham névjegyká rtyá ja, há toldalá n egy mondattal:”Arra az esetre, ha mégis
meggondolná magát.”
A tá rgyalá st kö vető en Graham célba vette a nyilvá nos fü lkét. Frant akarta felhívni. A
nagynéni mindjá rt az első csengetés utá n felvette a telefont. É ppen akkor érkezett haza.
– Gray, a Joyce Beaverrel elkö ltö tt ebéd a vá rakozá snak megfelelő en jó l sikerü lt.
Persze megboldogult férjérő l nem mondott tú l sokat, ahogy azt nagyjá bó l vá rtuk is.
Feltehető leg tö bb szerencsével já runk majd a tö bbi tá rsasá gbeli hö lgynél. Mabel és
Violet igyekszik a leghitelesebb forrá sok kö zelébe férkő zni. A szobalá nyom kapcsolatban
á ll Beaverék személyzetével. Mabel és Violet hivatalos Mercer lslandre, egy politikai
vacsorá ra, én pedig meghívá st kaptam szerdá ra. Jó tékonysá gi rendezvény lesz Beaverék
szomszédjá ná l és egyben jó bará tjá ná l.
– Megtudtatok valami ú jat?
– Egyes híresztelések szerint Warren Beavert nem igazá n kedvelték a vendéglá tó k,
mert a lá togatá sai utá n mindenhonnan eltű ntek apró bb, értékes tá rgyak. Feltételezik,
hogy kleptomá niá s volt, de erre vonatkozó an nincs bizonyíték. Csak idő kérdése, hogy
tö bbet megtudjunk ró la, és persze fő leg a kétes ü gyleteirő l.
– Fran, nagyon szorít az idő .
– É rtem én, fiam, de nagyon kényes ü gyben nyomozunk. Olyan informá ció kat
igyekszü nk megszerezni, amilyeneket ezek az emberek sohasem adná nak ki a
rendő rségnek. Ú gyhogy légy még egy kicsit tü relemmel!
– De én alapvető en tü relmetlen ember vagyok.
– Tudom, Gray. Jó ö reg Jack bá csiká dnak mindig is mondtam, hogy ez az egyik
kevésbé elő nyö s tulajdonsá god. Apropó , megyü nk színhá zba ma este?
– Hogyan is hagyhatná m cserben az én kedvenc hö lgyemet? Negyed hétkor érted
megyek. A színhá zban talá n még csatlakozni fog hozzá nk egy hö lgyismerő sö m.
Természetesen, csak ha nincs ellenedre – vigyorgott Graham.
– Má r miért lenne? – csodá lkozott Fran. – Nem is tudtam, hogy megismerkedtél
valakivel. Má r épp itt volt az ideje egy ú j kapcsolatnak.
– Miért, ki mondta, hogy ú j kapcsolatom van?
– Csak ú gy gondoltam. Ha má r be akarod mutatni nekem…
– Nem, Fran. Szó sincs ú jabb feleségjelö ltrő l. Kü lö nben is egy ember életéért
harcolunk a bíró sá gon, ezért most szó sem lehet szó rakozá sró l.
– Gray, tú l célratö rő vagy. A sikereidnek bizonyá ra ez a kulcsa. De néha azért a
szerelemre is idő t kell szakítani.
 Egyszer má r megtettem, Fran. É s, mint te is tudod, nem volt tú lzottan ínyemre.
Rosalind szilá rdan elhatá rozta, hogy nem megy el a Bagley Wright Theater
elő adá sá ra, de tová bbra is élénken foglalkoztatta, miért segített neki Graham Knight a
tá rgyalá son. Ahhoz képest, hogy érzéketlen tuskó és hihetetlenü l ö nző , nem viselkedett
tú l kö vetkezetesen.
Vagy csak azért akart neki mindená ron segíteni, hogy mint nő érezze magá t
lekö telezve, és menjen el vele színhá zba? Rosalind belá tta, hogy a rejtélyre csak akkor
talá lja meg a megoldá st, ha mégis elfogadja a meghívá st.
Amikor Graham megpillantotta ő t a színhá z elő csarnoká ban, eltá totta a szá já t a
csodá lkozá stó l. Arra ugyan szá mított, hogy Rosalind eljö n, de ilyen elbű vö lő lá tvá nyra
nem volt felkészü lve. Szű k szabá sú , arany-zö ld színű ruhá já ban és az arcá t szegélyező
33
tű zvö rö s hajzuhataggal ká prá zatosan festett. Graham csak akkor fedezte fel a szemében
izzó harcias fényt, amikor a lá ny odaért hozzá juk. Rosalind gyö nyö rű volt, de minden
percben tá madá sra kész, ami egy férfi szemében ellená llhatatlan, izgató tá rsítá s.
Grahamben mégis felü lkerekedett a jó zan ész, amely visszafogottsá gra intette.
– Miss Hart, kö szö nö m, hogy mégis el tudott jö nni. Ha megengedi, bemutatom ö nnek a
nagynénémet, Mrs. Tulipot. Tő le kaptuk a jegyeket.
Fran elképedve nézett Grahamre.
– Mondd, fiam, mió ta vagy te ilyen hivatalos? – Azzal elő relépett, és kezet nyú jtott a
csinos jö vevénynek. – Kérem, hívjon csak egyszerű en Frannek! Mi a keresztneve?
– Rosalind.
Graham ö rö mmel lá tta, hogy a lá ny harci kedve csö kkent, amikor kezet fogott Frannel.
Az idő s hö lgy, szoká sá hoz híven, élénk csevegésbe kezdett vele, amelynek sorá n egyik
téma a má sikat kö vette. Graham figyelte, ahogy a megkö zelíthetetlen á llamü gyésznő
fokozatosan felenged. Mesélt a szü leirő l, a nyugdíjas halá szró l és feleségérő l, akik a Hood
Canal mellett élnek, és azt is elá rulta, hogy ő a szü leinek egyetlen gyermeke.
– É s mondja csak, kedves, gyakran já r színhá zba? – érdeklő dö tt Fran.
Rosalind rá ébredt, hogy tú l sok személyes dolgot á rult el magá ró l. Egy ilyen fehér
hajú , bű bá jos, legalá bb nyolcvanö t éves, apró nénike elő tt kö nnyű kitá rulkozni.
– Sajnos nem. Tö bbnyire tú l elfoglalt vagyok.
– Ó , való ban? É s mi a szakmá ja?
– King megye egyik helyettes á llamü gyésze vagyok.
– Nahá t! Ez csodá latos! Hogy ezek a modern fiatal nő k mi mindent csiná lnak! –
lelkendezett Fran. – Mit szó lsz hozzá , Gray?
– Teljesen egyetértek – helyeselt bará tsá gosan a férfi.
– É s mondja csak, véletlenü l nem egy bíró sá gi ü gy kapcsá n ismerte meg Grayt? –
kérdezett rá Fran.
Graham lá tta, hogy Rosalindot kínosan érinti a kérdés, ezért rö gtö n kimentette egy
rö vid, de kielégítő vá lasszal.
– Tudod, Fran, Rosalind képviseli a vá dat Milton Morebug ü gyében.
– Milton Morebug ü gyében? – csodá lkozott az idő s hö lgy, és figyelmeztető pillantá st
vetett az unokaö ccsére. – No de fiam!
Graham megpaskolta nénikéje karjá t.
 Lassan kialszik a fény, Fran. Induljunk a helyü nkre!
Rosalind teljesen ö sszezavarodott. Graham színhá zi meghívá sá t kezdetben egyszerű

kö zeledési kísérletnek tekintette, és ennek megfelelő en akarta visszautasítani. De nem
tudta, mit gondoljon, amió ta megismerkedett az elbű vö lő Fran Tulippal.
Egyvalami azonban biztos volt: a meghívá s egy kitű nő , első tő l az utolsó percig
élvezetes, régimó di vígjá tékra szó lt. Szinte kíná lkozott az alkalom, hogy elő adá s utá n
egyenek valami kö nnyű t.
Rosalind nem győ zte csodá lni, milyen gondoskodó an bá nt Graham a nénikéjével.
Lá tszott, hogy nagyon szeretik egymá st.
Az igazi Graham Knight nem ilyen, á llapította meg magá ban bizonytalanul, hanem
rideg és szívtelen, amilyennek kilenc évvel korá bban megismerte. Ú gy bá nt vele, mint
egy utolsó senkivel, a munká já t pedig habozá s nélkü l a szemétbe dobta.
Az emlékkép annyira felkavarta Rosalindot, hogy ú gy dö ntö tt, véget vet a kö zö s
estének. Felá llt a helyérő l, és elbú csú zott.
34
– Fran, kö szö nö m szépen a jegyet! Nagyon élveztem a darabot. De most má r tú l

késő re já r, mennem kell. Szívbő l ö rü lö k, hogy megismertem. – Azzal az asztalra tette a
vacsorá ja á rá t.
Az idő s hö lgy dö bbenten rá nézett.
– Má ris el akar menni, Rosalind? Pedig én azt hittem, Gray és maga…
Graham Fran karjá ra tette a kezét, ami azt jelentette, hogy hallgasson. Aztá n felá llt, és
illedelmesen kezet nyú jtott Rosalindnak.
– Miss Hart, kö szö nö m, hogy velü nk tartott.
Rosalind kezet fogott a férfival, mert illetlenség lett volna visszautasítani. Testének
melegét érezve azonban vá ratlanul hevesebben kezdett dobogni a szíve. Grahamre
nézett, tekintetében lá tta a szíves invitá lá st, és a lelke mélyén arra vá gyott, hogy
elfogadja.
– Szerinted nem lenne illendő lekísérni Rosalindot az autó já hoz? – emlékeztette Fran
Grahamet a kö telességére.
A kérdés kijó zanító an hatott Rosalindra. Gyorsan kihú zta a kezét a férfiébó l, és
szabadkozni kezdett.
– Kö szö nö m, nem szü kséges.
– Természetesen lekísérem ő t. Ne félj, Fran, nem fogok szégyent hozni a fejedre.
Rosalind belá tta, hogy lehetetlenü l viselkedne, ha elutasítaná az ajá nlatot. Idő nyerés
végett bocsá natot kért, és kiszaladt a nő i mosdó ba.
Ahogy lá tó tá volsá gon kívü lre kerü lt, Fran megkérdezte:
– Mondd, miért viselkedik ú gy Rosalind, mintha haragudna rá d?
Graham eltette az asztalon hagyott pénzt, és visszaü lt a nénikéje mellé. Neki is kellett
pá r má sodperc, hogy ö sszeszedje magá t. Rosalind kezének érintése, pillantá sá nak
vará zsa izgató bb volt, mint gondolta.
– Jó kérdés, Fran. Ígérem, meg fogom talá lni rá a vá laszt. Eddig tö kéletes
ú riemberként viselkedtem.
Az idő s hö lgy csodá lkozva felvonta a szemö ldö két.
– Mi az, hogy eddig? Graham, hogy te micsoda széltoló vagy! Pedig igazá n tudhatná d,
hogy a nő k a kis antenná juk segítségével mindig megérzik, ha egy férfi meg akarja
szerezni ő ket. Szerintem a kis hö lgy érzi, mik a szá ndékaid vele, és ennek megfelelő en
reagá l. Kü lö nben meg szégyellhetnéd magad! Nem is értelek, miért éppen a legú jabb
ü gyedben kö zremű kö dő ü gyésznő re vetetted ki a há ló dat.
Ezt éppenséggel Graham sem tudta magá nak megmagyará zni.
– Talá n nem kell kü lö n kiemelnem, milyen csinos.
Fran kö zelebb hajolt hozzá .
– Veszélyes dolog lenne viszonyt folytatnod vele, hiszen a Morebug-ü gyben ő az
ellenfeled.
– É s ki mondta, hogy viszonyt akarok kezdeni vele?
Fran a fejét csó vá lta.
 Graham, még egy skalppal az ö veden nem leszel kö zelebb a boldogsá ghoz. Egy
ilyen romantikus léleknek, mint amilyen eddigi tapasztalataid ellenére maradtá l, nem ez
a helyes ú t. Lá tod, kedvesem, tú l jó l ismerlek. Elő ttem semmit sem tudsz eltitkolni.
Amikor Rosalind visszaért az asztalukhoz, Graham felá llt, és kikísérte az étterembő l. A

kijá rat elő tt felsegítette rá a kabá tjá t, mikö zben kétszer ó vatosan megérintette a karjá t.
Kinyitotta az esernyő t, és lassan megindult vele az utca végén lévő parkoló felé.
– Miss Hart, ö rü lö k, hogy el tudott jö nni ma este. Fran és én kellemesen éreztü k
magunkat a tá rsasá gá ban.
35
– Lá tszik, hogy nagyon kö zel á llnak egymá shoz – puhatoló zott ó vatosan Rosalind.
– Tényleg így van. Fran tizenkét éves korom ó ta nevel. Ő bá torított arra, hogy jogot
hallgassak az egyetemen. Jack nagybá tyá m halá la ó ta ő az egyetlen, aki még él a
csalá dombó l.
Rosalind dö bbenten bá mult rá .
– Meghaltak a szü lei?
Graham bosszankodott amiatt, hogy ennyit is elá rult a mú ltjá ró l. El akarta kerü lni a
vá laszt, ezért a parkoló felé mutatott.
– Kitalá ljam, melyik a maga kocsija? – kérdezte, mikö zben magá n érezte a barna
szempá r fü rkésző pillantá sá t.
– Felő lem – felelte Rosalind rö vid hallgatá s utá n.
Graham egybő l kiszú rt egy jó á llapotban lévő , régi Chrysler LeBaront. Á lmélkodva
kö zelebb lépett hozzá , hogy kiderítse, a fehér autó miért alacsonyabb annyival a
kö rü lö tte
á lló kná l. Csak akkor vette észre, hogy a kocsinak mind a négy kerekét rojtosra
vagdostá k.
Rosalind rémü lten felsikoltott.
– Ez aztá n a példá tlan vandalizmus! – jegyezte meg Graham. – Talá n valamilyen
bandahá ború dú l a há ttérben.
– Nem – rebegte Rosalind alig hallható an.
– Honnan tudja ilyen biztosan? – firtatta a férfi, de mivel a kérdésére nem jö tt azonnal
vá lasz, há trafordult, és csak akkor vette észre, hogy a lá ny halá lsá padt. – Rosalind, mi a
baj?
 Onnan tudom, hogy ez az én autó m.
36
5. FEJEZET
Az étterembe visszafelé menet Rosalind remekü l leplezte idegességét, amiért kivívta
Graham csodá latá t. Csak akkor lá tszott rajta, mennyire feszü lt, amikor a rendő rséget
hívta, a kezében ugyanis remegett a telefonkagyló . Graham kö zben odasietett Franhez,
elmesélte neki, mi tö rtént, aztá n kért egy italt Rosalindnak, és odavitte neki.
A lá ny épp csak belekortyolt, má ris visszaadta Grahamnek a poharat.
– Kö szö nö m, ennyi elég. Nem akarom, hogy eltompuljon az agyam. Ma még
dolgoznom kell.
– Dolgoznia? – hitetlenkedett a férfi. – Csak nem egymaga akarja kézre keríteni azt a
vandá lt, aki széthasogatta a kerekeit?
Rosalind mintha meg sem hallotta volna, amit mondott. Vá laszolt ugyan, de mintha
inká bb csak magá ban beszélt volna:
– Való színű leg olyasvalaki volt, akit korá bban rá cs mö gé juttattam.
Graham lá tta rajta, hogy a nyugodt kü lső mö gö tt erő s indulatok kavarognak.
– Talá n nem is maga ellen irá nyult a tá madá s, hanem csak fiatal huligá nok
randalíroztak a kö rnyéken.
– É s egy autó kkal teli parkoló ban csakis az én kocsim kerekeit vagdostá k szét… Nem,
ez kétségkívü l beletartozik abba a furcsa kö zjá tékba, ami az utó bbi idő ben tö rtént velem.
A férfi ö sztö nö sen megérintette Rosalind karjá t, és aggó dva lá tta, hogy a szemében ott
bujká l a félelem.
– Ú gy értsem, má r tö bbszö r is széthasogattá k a kocsija gumijá t?
– Azt nem, de pénteken betö rtek a laká somba. A tettes valami síkosító anyaggal
bekente a padló t és a falakat.
– Tessék?
 Ugye, ő rü lten hangzik? Nyilvá n figyelmeztetésnek szá nta.
Kedd reggel Rosalind lift helyett a lépcső n ment fel a hetedikre. Nem akart ö sszefutni
Grahammel.
A kevés alvá stó l fá radtan és ingerü lten felidézte a rendő rö k szavait, miszerint kevés a
remény, hogy elfogjá k a tettest, mivel nem hagyott nyomot maga utá n, de remélhető leg
legkö zelebb hibá zni fog.
Egy kö vetkező tá madá s lehető ségének a tudata kiű zte Rosalind szemébő l az á lmot.
A tá rgyaló terem elő tt megpillantott egy fiatal nő t, aki fel-alá já rká lt idegességében.
Bizonyá ra ő Stephanie Pond, a vá d aznapi első tanú ja. Rosalind odament hozzá , s
ü dvö zlésü l kezet nyú jtott neki.
– Miss Pond? Jó napot! A nevem Rosalind Hart.
A kézfogá s sorá n kiderü lt, hogy Stephanie tenyere nyirkos. Az á llamü gyésznő meg is
kérdezte tő le:
– Ugye, izgul?
A lá ny csak rá zta a fejét. Sző ke fü rtjei ide-oda szá lltak. Mindö ssze huszonegy éves volt.
Kese szemö ldö ke és a szempillá ja alig lá tszott.
– Talá n egy kicsit mégis – vallotta be végü l.
Rosalind bá torító lag megpaskolta a karjá t.
37
– Ne féljen! Mindö ssze néhá ny kérdést fogok feltenni magá nak. Ü ljö n csak le ide a
padra! Ha itt lesz a tanú skodá s ideje, a tö rvényszolga majd beszó lítja a terembe. –
Stephanie meglepetten nézett rá , ezért kiegészítésü l még hozzá tette: – Tudja, a
való sá gban nem ú gy zajlik a tá rgyalá s, mint Perry Masonnél, ahol a tanú k a teremben
ü lnek, egészen a tettesek leleplezéséig. Ő k ná lunk nem lehetnek jelen a tá rgyalá son,
nehogy befolyá soljá k egymá s vallomá sá t. Szerintem ez így ésszerű .
Stephanie helyeslő en bó lintott. Rosalind biztatá sul még egyszer rá mosolygott, aztá n
odament a két Mercer Island-i rendő rhö z, akiket szintén délelő ttre idéztek be
tanú skodni. Bará tsá gosan ü dvö zö lte ő ket, megbizonyosodott ró la, hogy mindketten
készek vallomá st tenni, aztá n bement a tá rgyaló terembe.
A védelmet egy pillantá sra sem méltatva elfoglalta helyét. Max Hill, ahogy elő re
jelezte, nem jö tt el. Az asztalon egy hosszú szá rú vö rö s ró zsa és egy fehér boríték hevert.
Rosalind letette az aktatá ská já t, majd felnyitotta a borítékot, amelybő l pénz esett ki, és
egy ö sszehajtogatott papíron lévő ü zenet:
„ Tegnap vendégem volt a vacsorára. És, ha úgy akarja, lehet egy őszinte barátja.”
A lá ny érezte, hogy a szíve hevesebben ver. Elő ző este az autó val tö rténtek utá n
Graham Knight nagyon kedves és figyelmes volt hozzá . Aznap épp ezért nem akart az
ú tjá ba kerü lni. Hű vö s kö zö nye és pimaszsá ga felett napirendre tudott térni, de a
gyengédsége felett egyá ltalá n nem. Akaratlanul a védelem asztala felé nézett, ahonnan
Graham mosolygott rá .
Gyorsan elkapta a tekintetét. Miféle já tékot ű z vele ez a férfi?
– Mindenki á lljon fel! Csendet kérek! A Legfelső Bíró sá g a tiszteletreméltó Gloria
Shotz bíró nő elnö kletével megkezdi ü lését.
Rosalind ö sszegyű rte az ü zenetet, és minden erejét ö sszeszedte, hogy a tá rgyalá sra
tudjon ö sszpontosítani. Amikor Shotz bíró nő jelt adott, a terembe szó lította az első
tanú t.
Stephanie Pond elfoglalta helyét a tanú k padjá n, és elmondta, hogy ez év januá r 9-ére
virradó éjszaká n Seattle-tő l keletre Mercer Islanden, a West Mercer Wayen hazafelé
hajtott. Egyszer csak az ú tszéli hó ban kétféle keréknyomra lett figyelmes, amelyek
csú szá snyomokra emlékeztettek.
– Kétfélére? – kérdezett vissza Rosalind.
– Igen. Az egyik levezetett az ú tpadká ró l, a má sik nagy ívben visszakanyarodott az
ú tra, mintha egy autó leszorított volna egy má sikat.
– A védelem tiltakozik! – szó l kö zbe Graham. – Ez csupá n talá lgatá s.
– A tiltakozá snak helyt adok – hallatszott Shotz bíró nő dö ntése.
Rosalind szá mított erre, ugyanakkor azt is tudta, hogy a keréknyomok képét az
eskü dtek így is emlékezetü kbe vésték.
– Miss Pond, mit tett ezutá n?
– Megá lltam a nyomok elő tt. Tudjá k, azon a részen tú l meredek az ú t, és mivel a
nyomok lefelé vezettek az ú t szélén tú lra, arra gondoltam, valakinek odalent talá n
segítségre lenne szü ksége.
– Ezutá n mit tett?
– A kesztyű tartó bó l elő vettem a zseblá mpá t, kiszá lltam, és kö vetni kezdtem a
nyomokat.
– É s mit lá tott?
– Egy autó á llt odalent az á rokba borulva, kö zvetlenü l egy fa elő tt, mellette egy férfi
fekü dt a hó ban.
– Ö n erre mit tett? – kérdezte részvétteljesen Rosalind.
38
– Lecsú sztam a lejtő n. Első segélynyú jtá sbó l ugyan nem végeztem semmilyen
tanfolyamot, de két ujjamat a férfi nyaká hoz szorítottam, hogy ellenő rizzem a
szívverését. Má r nem élt.
– Rendben. Tehá t kitapintotta a nyaki ü tő erét, de má r nem érezte a szívverését.
Azutá n mit tett?
Stephanie a kezét tö rdelte.
– Nos, mivel tudtam, hogy má r nem segíthetek rajta, hazahajtottam, és telefoná ltam a
rendő rségnek. Ezutá n ú jra visszamentem a baleset helyszínére, és megvá rtam a
rendő rö ket. Néhá ny perc utá n meg is érkeztek a mentő sö kkel. Az egyik mentő s
megá llapította, hogy a férfi halott.
– Kö szö nö m, Miss Pond. Nincs tö bb kérdésem.
Rosalind visszaindult a helyére. Graham kö zben felá llt az asztala mellő l, és ahogy
elhaladt kolléganő je mellett, egy má sodpercre rá mosolygott. Rosalindot nem hagyta
hidegen a mosoly, amiért dü hö s lett magá ra. Graham észrevette rajta, hogy uralkodni
pró bá l magá n, és ezt jó pontnak kö nyvelte el. Egyébként ő sem tudta, mi ü tö tt belé.
Kihívá st jelentett szá má ra ez a nő . Legfő képp az ö ná lló sá ga, mert még akkor sem
engedett segíteni magá n, amikor komoly veszély fenyegette. Taminak az ö ná lló tlansá gá t
nem bírta elviselni, de legalá bb annyira zavarta Rosalind Hart teljes fü ggetlensége.
Graham ú jra a tá rgyalá sra ö sszpontosított, és mintegy há romlépésnyi tá volsá gra
megá llt a tanú elő tt. Egy pillanatig némá n figyelte Stephanie-t. Valami nem tetszett neki
a vallomá sá ban, de még nem tudta, mi az. Az viszont azonnal feltű nt, hogy a lá ny
képtelen nyugodtan tartani a kezét.
– Nos, Miss Pond, ö n tehá t megá llt autó já val a West Mercer Wayen, mert azt hitte,
baleset tö rtént. Azt mondta, a hó ban csú szá snyomokat vélt felfedezni. Megmondaná ,
hogyan kü lö nbö zteti meg a csú szá snyomokat a rendes keréknyomoktó l?
A lá ny idegesen felkapta a kezét.
– Há t ú gy, hogy a hó olyan furcsá n oldalra toló dik.
– Ö n szerint nem ugyanez tö rténik, ha egy autó halad a havon?
– De, elképzelhető .
– Miss Pond, nem arró l van szó , hogy a hó ban igen nehéz megkü lö nbö ztetni a
csú szá snyomokat a sima keréknyomoktó l?
Stephanie az ö lében tö rdelte a kezét.
– De, való színű leg igen.
– Akkor miért mondta, hogy azok ott csú szá snyomok voltak?
– Mert van ott egy veszélyes kanyar. Az ú t melletti tö ltés meredeken lejt. A két
kocsinyom ú gy nézett ki, mintha egyik a má sikat leszorította volna…
– Tehá t azt á llítja, hogy csú szá snyomokró l van szó .
– Legalá bbis feltételezem.
– Á llítá sa szerint a má sik keréknyom, amelyik visszavezetett az orszá gú tra,
ugyanakkor nyomó dott a hó ba, amikor az első .
– Igen.
– Ö n meglehető sen sok mindent feltételez egyszerre – jegyezte meg Graham á tható
pillantá ssal. – Arra nem gondolt, hogy a nyomok a hétvégi hó esés utá n bá rmikor
keletkezhettek?
– Feltétel… vagyis de igen – javította ki magá t Stephanie.
– Lá tott a hó ban a keréknyomoktó l az ú t széléig tartó lá bnyomokat?
– Nem is kerestem.
– Tehá t kiszá llt, és odament a kocsija mellett a hó ban fekvő férfihoz.
– Igen – felelte a lá ny az ujjait tö rdelve.
39
Graham elfordította a tekintetét, és elindult balra.

– Az ú t szélén mély a hó . Hogyan bírt menni benne?
– Csizma volt rajtam.
– Milyen messzire kellett mennie ahhoz, hogy meglá ssa a férfit?
– Kö vettem a nyomokat az ú t szélén tú lra. Kö rü lbelü l tizenö t lépésnyire. Ott hirtelen
nagyon meredek lett a tö ltés. A kocsi a lejtő aljá n á llt, egy fá nak ü tkö zve.
– Mindezt fentrő l lá tta?
– Nem, az elemlá mpa fénye nem ért le odá ig. A nyomokat kö vetve lementem a lejtő n.
Odalent lá ttam meg a kocsit és a férfit.
– Já rt még a kocsimotor?
– Nem, és a fényszó ró sem égett.
– Mennyi idő re volt szü ksége, hogy eljusson a férfiig?
Stephanie tová bbra is idegesen tö rdelte a kezét.
– Nem tudom pontosan. Talá n néhá ny percre.
– Aztá n mi tö rtént?
– Lehajoltam hozzá , hogy a nyaká n megnézzem a pulzusá t.
– É s amikor nem érezte?
– Akkor, mint ahogy azt má r Miss Hartnak elmondtam, hazahajtottam, és értesítettem
a rendő rséget.
Idegesen mozgó keze arró l á rulkodott, hogy elhallgatja a teljes igazsá got.
– Miss Pond, kérem, frissítse fel az emlékezetemet! Há ny ó rakor á llt meg a baleset
helyszínén?
– Kö rü lbelü l hajnali fél há romkor.
– Ö n nagyon bá tor lá ny. É jszaka megá ll autó val egy feltételezett baleset miatt, a
sö tétben kö veti a nyomokat egy veszélyes lejtő n lefelé. Nem lett volna ésszerű bb
tová bbhajtani, és a nyomokat jelenteni a rendő rségnek?
Stephanie elkezdte rá gni a kö rmét.
– Azt gondoltam, ha baleset tö rtént, há tha tudok még segíteni.
Graham ú gy tett, mintha egy pillanatra ö sszezavarodott volna.
– De hiszen az imént mondta, hogy nem végzett első segélynyú jtó tanfolyamot.
Stephanie tová bbra is a kö rmét rá gta.
– Ez így is van.
– Akkor miért gondolta, hogy segíthet?
– Talá n… valamit mégis tehettem volna.
Graham ekkor odament az eskü dtek elé, hogy Stephanie abba az irá nyba nézzen,
amikor vá laszol.
– Miss Pond, említette, hogy azon az éjszaká n éppen hazafelé tartott. Mikor érte el a
kanyart?
– Kö rü lbelü l 2 ó ra 25 perckor.
– É s mikor hajtott tová bb, hogy a rendő rségnek jelentse az esetet?
– Rö gtö n utá na.
– Akkor 2 ó ra 30 perc tá já n?
– Igen.
– A szü leivel lakik?
– Igen.
– Hol volt azon az estén?
– Az egyetemen. Befejeztü k az egyetemi lap friss szá má t.
– Ez azt akarja jelenteni, hogy ú jsá gírá st hallgat a Washingtoni Egyetemen, és
kö zremű kö dik az egyetemi lap készítésében?
40
– Igen.
– Mi a feladatkö re?
– Ebben a félévben hírszerkesztő vagyok.
– É s azelő tt, Warren Beaver halá lá nak éjszaká já n, mi volt a feladata?
– Fotó znom kellett.
Graham má r sejtett valamit. Hosszan nézett a tanú ra.
– Miss Pond, mindent elmondott a bíró sá gnak, amit januá r 9-én a halott
felfedezésekor tett?
A lá ny mindkét kezével á tkulcsolta a székkarfá t.
– Nem értem, mire gondol.
Graham ilyesmi vá laszra szá mított. Most má r tudta, hogy jó nyomon já r.
– Tényleg nem? Miss Pond, akkor éjszaka volt ö nnél fényképező gép a kocsiban?
Stephanie belevá jta kö rmét a székkarfa ká rpitjá ba.
– Tiltakozom! A kérdésnek semmi jelentő sége – á llt fel Rosalind a helyérő l.
Graham Gloria Shotz felé fordult.
– Tisztelt bíró nő , csak pá r má sodperc tü relmet kérek. Mindjá rt fény derü l a kérdés
jelentő ségére.
Shotz bíró nő jó vá hagyó an bó lintott.
– Engedélyezem a kérdést.
Graham ismét a tanú hoz fordult.
– Miss Pond, megismétlem a kérdést. Volt ö nnél fényképező gép?
– Igen, volt – suttogta alig hallható an Stephanie.
– Kérem, beszéljen hangosabban, Miss Pond, hogy a bíró sá g is hallja!
A lá ny mély levegő t vett.
– Igen, volt.
Graham fel-alá kezdett já rká lni Stephanie elő tt néhá ny lépésnyire, hogy a lá ny ne
érezze magá t fenyegetett helyzetben.
– Tehá t egy ú jsá g fotó riportere a véletlen folytá n egy vélt baleset helyszínére vető dik,
és még fényképező gép is van ná la…
A lá ny kö zbeszó lt:
– É n nem…
– Miss Pond, a hamis tanú vallomá s sú lyos vétség. Aká r bö rtö nbe is juthat miatta.
Kérem, feleljen igennel vagy nemmel! Visszament a kocsijá hoz a fényképező gépért,
miutá n felfedezte a hó ban fekvő halottat?
– Nem! – zihá lta a lá ny.
Graham csodá lkozva felvonta a szemö ldö két.
– Nem? Egy fotó riporternek eszébe sem jut, hogy lefotó zza a halottat?
– É n…
– Igen, Miss Pond?
Stephanie megadó an kifú jta a levegő t.
– Má r eleve ná lam volt a gép.
– É s haszná lta is? – kérdezte buzgó n Graham.
Stephanie keresztbe fonta a karjá t.
– Nos, igen, haszná ltam.
Tompa moraj futott végig a termen. Shotz bíró nő az asztalra ü tö tt a kalapá ccsal, és
rendre utasította az egybegyű lteket. Rosalind elszö rnyedt a vá ratlan, á m cseppet sem
ö rvendetes fejleményen.
Graham kivá rta, amíg elü l a lá rma, és csak aztá n folytatta a tanú kérdezését.
– Miért tette ezt?
41
– Azt hittem, hogy az ú jsá got érdekelni fogja a balesetrő l szó ló hír – vallotta be
Stephanie lehorgasztott fejjel.
– Az egyetemi ú jsá got?
– Nem, a Seattle Timest. Az egyetem lapja nem kö zö l olyasmit, aminek nincs kö ze az
egyetemhez. Arra gondoltam, a Times talá n kö zö lné a hírt, fő leg, ha kitudó dik, ki az
á ldozat.
Graham szíve hevesebben kezdett verni, amikor a lá ny szavai eljutottak a tudatá ig.
Odalépett hozzá , egészen kö zel, és megkérdezte:
– Miss Pond, ezt ú gy értsem, ismerte a halottat?
Rosalind arca még inká bb elkomorult. Tervei szerint első tanú já nak csak annyi lett
volna a feladata, hogy rö viden felidézze a tö rténteket. El sem tudta képzelni, Graham
honnan sejtette, hogy Stephanie fontos informá ció kat tart vissza. De a lényeg, hogy
kitalá lta, és hogy a legjobb tudá sa szerint fel is haszná lja majd az eljá rá s sorá n. Rá adá sul
ú gy néz ki, hogy a lá ny ismerte a halottat.
Stephanie ö sszerezzent, amikor a bíró nő kalapá csü téssel ismét nyugalomra intette a
jelenlévő ket. Graham ekkor megismételte az elő bbi kérdését.
– Miss Pond, ismerte a halottat?
A lá ny szemében kö nnyek jelentek meg.
– Akkor még nem voltam biztos a dolgomban. Sö tét volt, és a zseblá mpa is elég
halvá nyan vilá gított. Kü lö nben pedig még sohasem beszéltem azzal az emberrel, amíg
élt. De hasonlított Warren Beaverre, aki apá mmal a Country Club Golfban szokott
já tszani.
– Az édesapja ismerte Warren Beavert, az á llami fö ldterü letek megbízottjá t? –
hangsú lyozta ki Graham.
Stephanie bó lintott.
– Néhá ny mérfö ldre tő lü nk, ugyanazon ú t mentén lakott. Mercer Islanden sok csalá d
ismeri egymá st. A fotó kat is csak azért készítettem ró la, mert felismerni véltem. Nem
volt velü k egyéb szá ndékom, és azt sem tudtam, hogy lelő tték.
– Nem lá tott a mellkasá n vérnyomokat?
Stephanie ismét erő sen szorította székének karfá já t.
– Természetesen lá ttam, de azt gondoltam, hogy a baleset miatt vérzik. Eskü szö m!
– A fényképezéshez idő kellett. Mondja, mikor ért oda való já ban a baleset
helyszínére?
Stephanie lehorgasztotta a fejét.
– Negyed há rom kö rü l.
– É s mikor hajtott el onnan?
– Ahogy má r mondtam, fél há romkor.
– Otthon volt az édesapja, amikor hazaért, és hívta a rendő rséget?
– Nem. A szü leim San Diegó ban nyaraltak.
– Az édesapja és Warren Beaver jó l kijö tt egymá ssal?
Rosalind rö gtö n felpattant a helyérő l.
– Tiltakozom! Ennek az ü gy szempontjá bó l semmi jelentő sége.
– A tiltakozá snak helyt adok – jelentette ki Shotz bíró nő .
Graham szá mított erre, mégis rendü letlenü l folytatta.
– É s ö n, Miss Pond? Kedvelte Warren Beavert?
– Az elő bb má r mondtam, hogy nem ismertem személyesen.
– De az édesapja csak mesélt ö nnek Beaver becstelenségérő l, arró l, hogy á llandó an
becsapta az embereket.
Rosalind ismét felugrott.
42
– Tiltakozom!
– Helyt adok. Mr. Knight, ö n tudja a legjobban, hogy a halott jellemére vonatkozó an
nem teszü nk fel olyan kérdéseket, amelyek befolyá solhatjá k a tanú t.
– Sajná lom, bíró nő – kért elnézést Graham, de cseppet sem lá tszott zavartnak. Ú jra
Stephanie Pond felé fordult: – Há ny darab fényképet készített?
– Kö rü lbelü l egy tucatot.
– Vakut is haszná lt?
– Igen.
– Így is elég kö zel kellett mennie, hogy jó k legyenek a felvételek. Milyen kö zel volt
Beaverhez?
– Talá n két lépésre.
– Kö rbejá rta a holttestet, hogy minden oldalró l lefényképezze?
– Igen.
– É s ekö zben eltaposta az ott lévő lá bnyomokat?
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Rosalind. – A kérdés téves kö vetkeztetést sugall.
Stephanie rá jö tt, mire akar célozni Graham, ezért védekezésre fogta a dolgot.
– Nem én voltam az egyetlen. A két rendő r sem vigyá zott, hová lép, a mentő sö k pedig
a hordá ggyal is…
– Tiltakozom! – avatkozott kö zbe ú jra Rosalind. – Bíró nő , kérem, utasítsa a tanú t,
hogy vá rjon vá lasszal, amíg a tiltakozá sró l dö ntés szü letik!
– Miss Hart, tisztá ban vagyok a kö telességeimmel. – Gloria Shotz tekintetével
villá mokat szó rt Rosalind felé, majd a tanú felé fordult. – Miss Pond, kérem, ne
vá laszoljon a kérdésre, amíg nem hoztam dö ntést a tiltakozá ssal kapcsolatban!
Megértette?
– Igen, bíró nő .
– Rendben. Miss Hart tiltakozá sá nak helyt adok.
Graham egyá ltalá n nem bá nkó dott, hiszen Stephanie szerinte má r elmesélte az
eskü dteknek, amit hallaniuk kellett.
– Miss Pond, lá tta, amint a rendő rö k és a mentő sö k ö sszevissza já rtá k a helyszíni
nyomokat?
Rosalind ezú ttal is talpra ugrott.
– Tiltakozom! Az ö sszevissza já rtá k szó tú lsá gosan hatá skeltő . A tetthely á llapotá ró l
csakis szakértő i vélemény ismeretében lehet nyilatkozni. Má rpedig a tanú nem szakértő ,
és a kö vetkeztetései sem hitelesek.
Graham Gloria Shotzhoz fordult.
– Bíró nő kérem, a tanú ott volt a helyszínen, és meg tudja fogalmazni, mit lá tott.
– Akkor fogalmazza meg a kérdését má shogyan, Mr. Knight! Nyilatkozzon a tanú a
sajá t szavaival!
– Miss Pond – kezdte Graham –, mondja el sajá t szavaival, milyen volt a terep Warren
Beaver holtteste kö rü l, miutá n a rendő rség és a mentő sö k elvégezték a teendő jü ket!
– Egy csomó lá bnyom lá tszott, és a hó le volt taposva.
Graham elégedetten mosolygott. A letapos ige épp annyira megfelelt, mint az
ö sszevissza já r.
– Mi tö rtént a fényképekkel? Mit csiná lt velü k?
– Elég rosszul sikerü ltek.
– Ezek szerint nem kíná lta fel ő ket a Timesnak?
– Nem lett volna semmi értelme. Írtam egy cikket a balesetrő l, de hallottam a
rá dió ban, hogy gyilkossá gi ü gyrő l van szó , mielő tt elvittem volna a szerkesztő ségbe –
43
felelte Stephanie, mialatt a keze megadó an nyugodott a kartá mlá n. Graham tudta, hogy
most igazat mond.
– Mit tett az ú jsá gcikkel?
– Eldobtam.
– É s a képekkel?
– Azokat is. Tényleg rosszul sikerü ltek.
– Há t a negatívok?
Stephanie vá laszul csak bó lintott. Graham lassan visszament az asztalá hoz.
Gloria Shotz mennydö rgő hangon megszó lalt:
– Mr. Knight, befejezte a tanú kihallgatá sá t?
– Igen, bíró nő .
– Tová bbi kérdések, Miss Hart?
Rosalind legszívesebben nekiugrott volna Stephanie torká nak.
– Még lenne, bíró nő . – Azzal felá llt, és a lá nyra nézett. Haragjá t szá ndékosan éreztette
vele. – Miss Pond, tisztá ban van vele, hogy megbolygatta a tett helyszínét, az ü gy
szempontjá bó l fontos informá ció kat és bizonyítékokat tartott titokban, és hogy ezért
aká r szigorú bü ntetést is kaphat?
A lá ny arca dö bbenetrő l á rulkodott.
- Ilyesmi tá volró l sem á ll szá ndékomban. Eskü szö m, eszembe sem jutott, hogy ezek
bizo-
nyítékok lehetnek. Csak egy sztori lebegett a szemem elő tt.
– Feltett szá ndéka, hogy ú jsá gíró lesz?
– Igen.
– Tudja, hogy tö rvénytelenü l és etiká tlanul já rt el, és hogy ú jsá gíró ként ezért
elveszítette volna az á llá sá t?
– Most má r belá tom, de korá bban nem is gondoltam erre – hajtotta le a fejét a lá ny.
– Ezért nem szá molt be mindenrő l a nyomozó knak?
Stephanie felszegte a fejét, és a kezét eskü re emelte.
– Nézze, igazá n sajná lom. Azt gondoltam, annak a néhá ny fényképnek ú gysincs kö ze
Beaver halá lá hoz.
– Biztos benne, hogy ez volt az egyetlen indítéka?
– Persze, eskü szö m! Csak egy megfelelő sztorit kerestem. Személyesen nem ismertem
Warren Beavert. Rá adá sul nem én szorítottam le az ú tró l, hanem Milton Morebug, amint
azt mindenki tudja.
Graham má ris felpattant a székérő l.
– Tiltakozom!
– Helyt adok – bó lintott a bíró nő . – Az eskü dtek nem fogjá k figyelembe venni az utolsó
megjegyzést.
Stephanie tisztá zta, hogy hibá s magatartá sá nak semmi kö ze nem volt Warren Beaver
meggyilkolá sá hoz. Rosalind tulajdonképpen ezt akarta elérni, ú gyhogy elégedetten ü lt
vissza a helyére.
– Bíró nő , nincs tö bb kérdésem a tanú hoz.
– Miss Pond, elmehet. Az á llamü gyészi iroda majd eldö nti, hogy indít-e eljá rá st ö n
ellen az erő sen megkérdő jelezhető magatartá sa miatt – jelentette ki Gloria Shotz.
Stephanie Pond ú gy hagyta el a tanú k padjá t és a tá rgyaló termet, mint egy kivert
kutya.
Rosalind kö vetkező tanú i, a Mercer Island-i rendő rö k igazoltá k, hogy 2 ó ra 35 perckor
a tett helyszínén voltak. Elmondtá k, hogy érkezésü kkor hogyan talá ltá k meg a halottat.
Vallomá suk tulajdonképpen felesleges volt, csupá n arra szolgá lt, hogy az eskü dtszéknek
44
némi elképzelése legyen az eseményekrő l. Graham mindenesetre kicsalta belő lü k a

vallomá st, hogy lá bnyomokat hagytak a helyszínen, és ugyanezt elismerték a mentő sö k
is.
Rosalind ú gy ítélte meg, hogy Graham nem megy tú l sokra a fenti informá ció kkal,
elvégre a vá d nem azt akarja bebizonyítani, hogy Milton Morebug hagyott-e
lá bnyomokat a hó ban, vagy sem. Ellenfele mindenesetre megpró bá lt minél tö bb kétséget
ébreszteni a tanú k irá nt. Rosalind folyamatosan jegyzeteket készített, hogy a
zá ró beszédében majd hivatkozni tudjon az elhangzottakra.
Miutá n Graham a má sodik mentő s kikérdezését is befejezte, a bíró nő kihirdette az
ebédszü netet. Rosalind éhes volt, de nem az irodá ban elkészíthető tasakos levesre
vá gyott. Ennek ellenére csak vonakodva egyezett bele, amikor Graham vá ratlanul
odament hozzá , és ebédelni hívta, mondvá n, hogy beszélni akar vele az ü gyrő l.
Negyedó ra elteltével má r a Metropolitan Grillben ü ltek. Gyorsan kiszolgá ltá k ő ket.
– Tegnap este talá lt valamit a rendő rség? – hajolt kö zelebb hozzá Graham az asztal
felett.
Rosalind széthajtogatta a szalvétá já t, hogy addig se kelljen á llnia a férfi tekintetét.
– Semmi haszná lható t.
– Megengedhette volna, hogy hazavigyem. A szeme alatti kariká kbó l ítélve nem
aludhatott tú l sokat.
Rosalind egy pillanatra rá nézett.
– Amint lá tom, magá nak mindig tele a tarsolya bó kokkal. Talá n ez a trü kkje?
Graham szá ja szegletében ott bujká lt egy mosoly.
 Mondja, miért érzem ú gy, mintha minden pillantá sá val pofon ü tne?
 Talá n mert megérdemli, Mr. Knight. - Rosalind tová bbra sem mert a férfi szemébe
nézni. – Nézze, én azért jö ttem el magá val, mert beszélni akart velem a Morebug-ü gyrő l.
Megkérhetném, hogy végre adja elő , mit akar?
Graham figyelmét nem kerü lte el a nyers hangnem, és az sem, hogy Rosalind egy
pillanatra sem volt képes nyugton tartani a kezét. Ez elfojtott érzelmekre utal. Graham
elképzelte, vajon mi tö rténne, ha a lá ny szabad utat engedne az érzéseinek. Roppant
izgalmas megoldá sok jutottak eszébe. Kényelmesen há tradő lt a székében.
– Nos, rendben. Beszéljü nk az ü gyrő l! Ebédszü net utá n kérni fogom a bíró sá got, hogy
ne engedje felhaszná lni bizonyítékként a tett helyszínén készü lt fényképeket. Azt
javaslom, ö nszá ntá bó l mondjon le ró luk, és ne szegü ljö n szembe velem!
– Még hogy ö nszá ntambó l mondjak le a fotó kró l?! Mondja, magá nak teljesen elment
az esze?
Graham jó t szó rakozott a csinos ü gyésznő felhá borodá sá n.
– Ha jó l emlékszem, ilyesmirő l nincs hivatalos papírom. Nézze, mindketten nagyon jó l
tudjuk, hogy Stephanie Pond, a rendő rö k és a mentő sö k jelentő sen megbolygattá k a tett
helyszínét, így a fényképeknek nincs bizonyító erejü k.
Rosalind harciasan elő rehajolt.
– É pp ellenkező leg. Nagyon is tisztá ban van azzal, hogy a felvételeken jó l lá tszik a
halottnak az autó hoz viszonyított testhelyzete és a véres M betű , amelyet Beaver a hó ba
rajzolt. A fényképeknek igenis kö zü k van az ü gyhö z, ú gyhogy minden tudá sommal azon
leszek, hogy megtarthassam ő ket. Ma délutá n, Mr. Knight, hivatalosan csatolom ő ket a
bizonyítékokhoz.
Graham lá tta rajta, mennyire felhergelte magá t. Higgadtan elő redő lt a székében, és így
szó lt:
45
– Rosalind, mi nem ellenségek vagyunk, csupá n ellenfelek. Ha kérhetem, ezentú l

szó lítson Grahamnek! – Olyan bará tsá gos volt a pillantá sa, hogy a lá ny má r-má r
feszélyezve érezte magá t.
– Nem értem…
– Amint lá tom, tényleg nem érti – mondta Graham, és kezét a lá nyéra tette. – Nézze, a
tá rgyalá son elvá rom magá tó l, hogy minden adujá t kijá tssza ellenem. Csaló dá st is
okozna, ha nem ezt tenné. De a bíró sá gon kívü l…
Rosalind legnagyobb megkö nnyebbü lésére a férfi visszahú zta a kezét, mert jö tt a
pincér, és hozta az ebédjü ket.
– A bíró sá g folytatja a tá rgyalá st a vá d kontra Milton Morebug ü gyben. Amint lá tom, a

védelem kérte, hogy egyes tá rgyakat tö rö ljü nk a bizonyítékok sorá bó l. Így van, Mr.
Knight? – kérdezte fennhangon Shotz bíró nő a délutá ni ü lés megkezdése és az eskü dtek
bevonulá sa elő tt.
– Igen, bíró nő – á llt fel a helyérő l Graham. – A vá d tanú inak meghallgatá sa alapjá n
kérem, hogy a januá r 9-én kora hajnalban készített fényképeket tö rö ljék a bizonyítékok
listá já ró l. Mint az a tisztelt bíró sá g elő tt korá bban má r elhangzott, a tett helyszíne oly
mértékben eltér eredeti á llapotá tó l, hogy a fotó k teljesen haszná lhatatlanok.
– Miss Hart? – kérdezte ajkbiggyesztve Gloria Shotz.
Rosalind felemelkedett a helyérő l.
– Bíró nő , igaz, hogy a tett helyszínén já ró k lá bnyomai miatt nem azonosítható k a
gyilkos nyomai, de a holttest gépkocsihoz viszonyított helyzete és az á ldozat á ltal hó ba
rajzolt M betű jó l lá tszik. A fent említett vizuá lis tények fontos bizonyítékok, ezért
megtartá sukat javaslom.
Graham nyomban kö zbeszó lt:
 Bíró nő , mivel a helyszínt nem lá ttuk eredeti á llapotá ban, nem tudhatjuk, hogy a
halottat elmozdítottá k-e az eredeti helyérő l, vagy hogy a mentő sö k, szá ndékuk ellenére,
nem hagytak-e hátra olyan nyomokat a hóban, amelyeket az államügyésznő M betűnek néz.
Épp
ezért nincsenek olyan fotó k, amelyek az eredeti tetthelyet á brá zoljá k.
– Nos, Miss Hart? – fordult Shotz bíró nő ismét Rosalind felé. – A védelem igen fontos
érvet vetett fel.
– Tisztelt bíró nő , ha egy helyszíni fotó tó l azt vá rjuk, hogy a bű ncselekmény
helyszínének pontos á llapotá t mutassa, kö zvetlenü l az elkö vetés utá n, akkor ki merem
jelenteni, hogy egyetlen bíró sá gon sem lehetne felhaszná lni fényképeket bizonyítékként.
Elvégre aká r a gyilkos is manipulá lhatja a tetthelyet, hogy elterelje magá ró l a gyanú t.
Csak a lehető leggyorsabb és legszakmaibb mó don volna szabad helyszíni felvételeket
készíttetnü nk, amelyeket aztá n szakértő kkel együ tt megvizsgá lná nk, és értékelhető
bizonyítékokat keresnénk rajtuk. – A folytatá st Grahamnek címezte. – Ha a védelem attó l
tart, hogy manipulá ltá k a helyszínt, akkor az ü gyvéd ú rnak meg kellene kérdeznie errő l a
szakértő ket, így a dolgot illető en az eskü dtszék is ítéletet alkothatna. Elvégre az
eskü dtek feladata a dö ntés, nem pedig a védelemé.
– Miss Hart, az érvelését kielégítő nek talá lom – bó lintott Shotz bíró nő . – A védelem
kérését elutasítom.
Graham leü lt a helyére. Cseppet sem lepő dö tt meg az elutasítá son, hiszen nem volt
sok esélye egy olyan á llamü gyész ellen, mint Rosalind, akin ugyan nyomot hagyott a
fá radtsá g, de harciassá gá n mindez mit sem vá ltoztatott. Grahamnek pedig kimondottan
tetszett ez a vérmérséklet.
– A vá d Susan Mastet szó lítja tanú nak – csendü lt fel Rosalind hangja.
46
Az alacsony termetű , sző ke Susan Mast magabiztos léptekkel kö zelítette meg a tanú k
padjá t. Miutá n a tö rvényszolga feleskette az igazmondá sra, Rosalind a nyombiztosítá s
egyik munkatá rsaként bemutatta az egybegyű lteknek. Egy felnagyított helyszíni fotó
segítségével elkezdő dö tt a kihallgatá s.
– Miss Mast, a nyombiztosító kná l eltö ltö tt tízéves tapasztalata alapjá n, elismert
bíró sá gi nyomszakértő ként meg tudná mondani nekü nk, hogy az á ldozatot a
gépkocsiban, vagy azon kívü l lő tték-e le? – kérdezte Rosalind.
– A gépkocsin kívü l.
– Ezt honnan lehet tudni?
– Az autó ban és kö rü lö tte a hó ban nem voltak vérnyomok.
– Ezek szerint Warren Beaver a vezető felő li ajtó mellett á llt, amikor a lö vések érték?
– Igen. A já rmű tő l kö rü lbelü l két lépésre, ott, ahol fö ldre roskadt. A hó ban talá lt
vérnyomok is kizá ró lag erre a terü letre korlá tozó dtak.
Rosalind kö zelebb lépett a felnagyított fényképet tartó á llvá nyhoz.
– Miss Mast, kérem, irá nyítsa figyelmét a 3-as szá mú bizonyítékra! Ö n szerint ez egy
M betű , amelyet az á ldozat a hó ba rajzolt?
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Graham. – Befolyá soló kérdés, amely kö vetkeztetést
sugall.
– Bíró nő , Miss Mast szakértő ként nyilatkozik a bíró sá g elő tt, és jogá ban á ll elmondani
a véleményét – érvelt Rosalind.
– Akkor tegye fel a kérdést má sképp, Miss Hart! A tiltakozá snak helyt adok.
– Miss Mast – folytatta szenvtelen arccal Rosalind -, volt alkalma megvizsgá lni az
á ldozat ujjai alatti terü letet, amely a fényképen is lá tható ?
– Igen.
– É s mit talá lt?
– Megá llapítottam, hogy az á ldozat a halá la elő tt feltehető leg megpró bá lt valamit a
hó ba írni.
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Graham.
– Elfogadom a vá laszt.
– Mi alapjá n gondolja ú gy, hogy az á ldozattó l szá rmazik ez a nyom? – firtatta a kérdést
Rosalind.
– Mivel a mélyedésekben alvadt vért talá ltunk, amely bizonyítottan Warren Beavertő l
szá rmazik. Az á ldozat ujjai pedig ugyancsak véresek voltak.
Rosalind odament az eskü dtekhez, és a szemü kbe nézett.
– Ez alapjá n kö vetkeztetett arra, hogy az á ldozat írta a hó ba az M betű t?
– Tiltakozom! Ez bizonyítatlan tények feltételezése – szó lt kö zbe ismét Graham. –
Eddig még egyik fél sem nyú jtott be a nyom jelentésére vonatkozó dö ntő bizonyítékot.
Rosalind hitetlenkedve mutatott a kinagyított fotó ra.
– Akinek szeme van, az mind lá thatja, hogy ez M betű .
– Tiltakozom, bíró nő !
– A tiltakozá snak helyt adok. Miss Hart, ö n nem azért van itt, hogy vallomá st tegyen,
hanem hogy bizonyítékokat tá rjon a bíró sá g elé.
– Sajná lom, bíró nő . Kö szö nö m, nincs tö bb kérdésem.
Graham csaknem egyperces szü netet tartott. Há la ravasz ellenfelének, a
nyombiztosító hö lgy vallomá sa egyértelmű en há trá nyba hozta a védelmet. Á mde ő t sem
ejtették a fejére. Olyan kö zel ment a tanú hoz, amilyen kö zelre csak mert.
– A hó ban lévő ujjnyomokon kívü l má sutt is talá lt az á ldozattó l szá rmazó
vérnyomokat? Ha igen, akkor hol?
– A teste alatt. A ruhá zatá t elá ztatta a vér, ami aztá n a hó ba szivá rgott.
47
– Tehá t az á ldozat erő sen vérzett?

– Nem tudom, mit ért erő s vérzés alatt.
Graham csodá lkozva felvonta a szemö ldö két.
– Azt mondta, hogy Beaver ruhá zatá t elá ztatta a vér. Ezek szerint a vérzés inká bb
erő snek volt mondható , mint gyengének.
Susan Mast má r feszengett a székében.
– Inká bb erő snek, mint gyengének – hagyta jó vá végü l.
– Szó val a vér az á ldozat teste alatt gyü lemlett fel.
– Igen, kivéve a hó ban a jobb keze alatt talá lt kapará snyomokat.
Graham fel-alá já rká lt.
– Ó , igen, a keze melletti nyomokat. Mondja, hogy kerü lhetett oda vér?
– Tiltakozom! – ugrott talpra Rosalind. – Kö vetkeztetésre való felszó lítá s.
– Bíró nő – kezdte az érvelést Graham –, Miss Mast a vá d tanú ja, és szakértő ként
nyilatkozik elő ttü nk. Tízéves szakmai tapasztalattal a há ta mö gö tt csak meg tudja
mondani, hogyan kerü lhetett vér az á ldozat kezére.
Gloria Shotz bó lintott.
– Engedélyezem a kérdést.
– Nos, Miss Mast?
– Az á ldozat kezét nem érte sérü lés, de elképzelhető , hogy a lö vések utá n fá jdalmá ban
vagy ijedtében egybő l a mellkasá hoz kapott. Ez elég magá tó l értető dő mozdulat.
Graham bó lintott.
– Szó val elég magá tó l értető dő . Ha valaki elesik, akkor mit tesz reflexszerű en?
– Tiltakozom! – kiá ltott kö zbe Rosalind. – Ez nem tartozik a tá rgyhoz.
– Mr. Knight, mire akar kilyukadni? – kérdezte Gloria Shotz.
– Bíró nő , Miss Mast ésszerű magyará zattal szolgá lt arra, hogyan kerü lt vér az á ldozat
kezére. Szerintem hamarosan a hó ban talá lt firká lmá nyra is logikus magyará zatot fog
adni.
– A tiltakozá st elutasítom.
Rosalindnak egyá ltalá n nem tetszett Graham arckifejezése, és má r készü lt a
kö vetkező tiltakozá sra.
– Nos, Miss Mast – folytatta Graham ö n mit tenne, mondjuk, ha el akarna esni?
 Való színű leg kinyú jtaná m a fél kezemet, hogy felfogjam az esést.
 Kinyú jtott ujjakkal, hogy a hó ba eséskor há rom vonal rajzoló djon a hó ba, mint azt
a
há rmas szá mú bizonyíték mutatja?
– Tiltakozom! – ugrott fel a helyérő l Rosalind.
– Elutasítom. Miss Mast, kérem, vá laszoljon a feltett kérdésre!
Susan mélyen beszívta a levegő t, majd kiengedte.
– Esetleg igen.
– É s ha ez ö n szerint lehetséges reflex, Miss Mast, akkor tö rténhetett ez Warren
Beaver esetében is?
– Bá rmi elképzelhető .
– Nem arra vagyok kívá ncsi, mi minden képzelhető el, hanem arra, hogy mi
tö rténhetett azon az éjszaká n, amikor Warren Beaver halá los lö véseket kapva a hó ba
zuhant. Lehetséges, hogy esés kö zben kinyú jtotta a kezét, mert fel akarta fogni az
ü tkö zést, és az ujjaival ekö zben tú rt bele a hó ba?
– Igen – préselte ki a vá laszt kelletlenü l Susan.
48
– Kö szö nö m, Miss Mast. Nincs tö bb kérdésem a tanú hoz – mondta Graham, és a

helyére tartott. Ahogy elhaladt Rosalind mellett, nem restellt megereszteni feléje egy
mosolyt.
Az á llamü gyésznő mindenre elszá ntan felá llt.
– Nekem viszont még lenne néhá ny kérdésem. Miss Mast, amint azt a védelem má r
firtatta, esés kö zben természetes a reflex, ha védekezésképpen csak a fél kezü nket
nyú jtjuk ki?
– Nem. Az a természetes reakció , ha mindkét kezü nkkel há rítani pró bá ljuk az
ü tkö zést.
– A tett színhelyén elvégzett vizsgá latai sorá n talá lt arra utaló nyomot, hogy Warren
Beaver a bal kezét is kinyú jtotta volna?
– Nem, a legapró bb jelét sem – jelent meg há lá s mosoly Susan arcá n.
 Kö szö nö m, Miss Mast, nincs tö bb kérdésem – mosolygott Rosalind diadalmasan
Grahamre.
Leroy Ponce elégedetlenü l á llapította meg magá ban, hogy Rosalind Harton a félelem
legcsekélyebb jele sem lá tszik. Eldö ntö tte, hogy ez így nem mehet tová bb. Kieszelt egy
ú jabb tervet. Ennél má r nem segített Rosalindon a laká scsere sem. Ahhoz má r tú l régó ta
benne volt a szakmá ban, hogy komolyabb vesző dség nélkü l be tudjon hatolni egy
elektronikus zá rral biztosított épü letbe.
A bíró sá gon nap mint nap eltö ltö tt hosszú ó rá k alatt volt ideje kiagyalni az ú jabb
tervet. Idő kö zben má r ismerte minden ú jsá gíró arcá t, a vá dlott hozzá tartozó it és a két
rockő rü lt csajt, akik minden á ldott nap ott voltak. Azok is ismerték az ő á brá zatá t. Ezen
má r nem lehetett vá ltoztatni.
Leroyt bosszantotta, hogy a megbízó ja utasítá sait tartalmazó postafió kba idestova egy
hete nem érkezett ú j ü zenet. Mihamarabb el akarta intézni az ü gyet, mert szü ksége volt a
pénzre.
Az elmegyó gyintézetben dolgozó á poló nő , akinek kü lö n pénzt adott, hogy tö rő djö n az
apjá val, egyre tö bbet kért. A sajá t érdekében ő t is ki kellett fizetni.
De mindenekelő tt Rosalind Hart szá má ra kellett kitalá lnia valami igazá n megrá zó
élményt.
49
6. FEJEZET
Rosalind utolsó tanú ja Dr. David Inch, a magas, vézna, vastag szemü veges, vá llá t
á llandó an idegesen rá ngató igazsá gü gyi orvos szakértő volt. A férfi má r rutinos tanú nak
szá mított, és tudta, mi a dolga, heves mozdulatai azonban idegesítették Rosalindot.
– Dr. Inch, ugye ö n végezte el Warren Beaver boncolá sá t?
– Igen, én.
– Megmondaná , mikor?
– Ez év januá r 9-én, hajnali fél ö tkor.
– Mit á llapított meg a halá l oká ró l?
Dr. Inch rá ntott egyet a vá llá n.
– Warren Beaver a mellét ért há rom lő tt sebbe halt bele. A golyó kat kö rü lbelü l há rom
lépés tá volsá gbó l lő tték ki rá .
– Orvos szakértő i tapasztalatai alapjá n meg tudná mondani, mikor halt meg Warren
Beaver?
A tanú ú jra megrá ntotta a vá llá t.
– É jszaka, két ó ra kö rü l.
– Mi alapjá n jutott erre a megá llapítá sra?
– A hullamerevség és a pangó vér okozta sá padtsá g mértéke alapjá n.
– Elmagyará zná az eskü dteknek, hogy pontosan mit értü nk hullamerevségen és
sá padtsá gon egy halott esetében?
– Hullamerevségen a test izomzatá nak halá l utá n bekö vetkező merevségét értjü k.
Sá padtsá gnak pedig a bő r elszínező dését nevezzü k, amikor a halá l beá llta utá n a vér a
gravitá ció hatá sá ra bizonyos testrészekben felszaporodik.
– Tehá t ezen tények alapjá n jutott arra a kö vetkeztetésre, hogy a halá l éjjel két ó rakor
á llhatott be?
– Igen. A hullamerevség és a sá padtsá g ná la még igen csekély mértékben alakult ki,
amibő l arra lehetett kö vetkeztetni, hogy a halá l csak nem sokkal azelő tt á llt be.
Rosalind a vallomá s kritikus pontjá ra ö sszpontosított.
– Dr. Inch, az eddigi tapasztalataira hagyatkozva megmondaná nekü nk, hogy Warren
Beaver kö zvetlenü l az ő t ért lö vések utá n halt-e meg?
– Nem feltétlenü l. Való színű leg még élt egy-két percig.
– Ha ez idő alatt tudatá ná l lett volna, tudta volna mozgatni a kezét?
– Tiltakozom! – kiabá lt kö zbe Graham. – A kérdésre adandó vá lasz meghaladja a tanú
szakértő i illetékességét. Dr. Inch igazsá gü gyi kó rboncnok. É lő személyekre vonatkozó
kijelentései nem értékelhető k szakértő i véleménye részeként.
– Tisztelt bíró nő , Dr. Inch idestova huszonö t éve tö rvényszéki szakértő – érvelt
Rosalind. – Végzettségét tekintve orvos. Tisztá ban van azzal, mire képes az emberi
szervezet, és mire nem.
– Engedélyezem a vá laszt – hangzott a bíró nő dö ntése.
– Dr. Inch – fordult Rosalind a tanú hoz –, megismétlem az iménti kérdést:
Amennyiben Warren Beaver a lö vések utá ni percekben még tudatá ná l volt, esetleg tudta
mozgatni a kezét?
– Igen.
– Kö szö nö m, Dr. Inch. Nincs tö bb kérdésem.
50
Graham szoká sa szerint há rom lépés tá volsá gra megkö zelítette a tanú t, és hosszasan
figyelte.
– Dr. Inch, ha jó l értem, ö n a halá l beá lltá nak idő pontjá t a hullamerevség és sá padtsá g
csekély mértékű elő rehaladottsá gá ra alapozza. Való já ban viszont nem ú gy van-e, hogy
ez a két tényező csak hozzá vető leges kö vetkeztetést enged meg, ami a pontos idő t illeti?
Dr. Inch vá lla rá ndult egyet.
– A halá l nem sokkal azelő tt á llt be, legfeljebb két-há rom ó rá val a boncolá s elő tt.
Graham fel-alá já rká lt.
– Tehá t azt mondja, hogy Warren Beaver való színű leg éjjel kettő elő tt halt meg.
Dr. Inch megvonta a vá llá t.
– Nem sokkal elő bb. Az utak síkosak voltak. Kellett neki némi idő , mire Mr. Morebug
há zá tó l odaért a baleset színhelyére…
– Esetleg két ó ra utá n? – szakította félbe Graham.
– Nem sokkal késő bb, mivel a mentő sö k 2 ó ra 50 perckor vizsgá ltá k meg a holttestet…
– Ezzel tehá t azt akarja mondani – vá gott ú jra Dr. Inch szavá ba a védelem képviselő je
–, hogy a halá l idejének megá llapítá sá ra tulajdonképpen a rendő rség és a mentő sö k
tá jékoztatá sá t haszná lta fel.
– Nos, én…
– Doktor ú r, nem arró l van szó , hogy a hullamerevségbő l és a sá padtsá gbó l ítélve a
halá l valamikor fél egy és négy ó ra kö zö tt á llt be?
– Nos, ha má s kö rü lményeket is figyelembe veszü nk…
– Doktor ú r, feleljen igennel vagy nemmel!
– Igen. – Dr. Inch tekintete elkomorodott.
– É s nem arró l van szó , hogy a halá l beá lltá t a rendő rségi jelentés alapjá n hatá rozta
meg?
Dr. Inch jó l tudta, hogy Graham rá tapintott az igazsá gra.
– Sokkal inká bb az ismereteim és ítélő képességem alapjá n.
– É s hagyta, hogy az ítélő képességét befolyá solja a rendő rségi jelentés – jegyezte meg
Graham gú nyos mosollyal a szá ja szegletében. – Miutá n a rendő rség beszá moló já ban
olvasott a hó ban talá lt ujjnyomokró l is, esetleg az ott leírtak alapjá n alkotott véleményt
arró l, hogy Warren Beaver tudatá ná l volt, és tudta mozgatni a kezét?
Rosalind felpattant a székérő l.
– Tiltakozom!
– A tiltakozá snak helyt adok.
Graham idő kö zben elindult a helyére. Az arcá ra kiü lt undorbó l sejteni lehetett, hogy
hidegen hagyja a bíró sá g dö ntése.
– Végeztem a tanú val – jegyezte meg végü l.
Shotz bíró nő engedte, hogy Dr. Inch elhagyja a tanú k padjá t. A férfi sű rű
vá llvonogatá sok kö zepette tá vozott a terembő l. Gloria Shotz ezt kö vető en má snap
délelő ttre kitű zte a tá rgyalá s folytatá sá t.
– Ká r, hogy nem tudtunk felhajtani még egy orvos szakértő t – sú gta oda Max Hill a
helyérő l felá lló Rosalindnak. – Dr. Inch nem volt tú l meggyő ző az eskü dtek szá má ra.
A lá ny legszívesebben feljajdult volna. Ezt a megjegyzést legjobb lett volna meg sem
hallania.
Graham kö nnyed csó kot lehelt Fran arcá ra, mielő tt annak Capitol Hill-i villá já ban leü lt
volna a fehér damasztterítő vel, finom porcelá nnal és csillogó poharakkal megterített
asztalhoz.
51
Fran nénikéje és Jack bá csiká ja korá bban sok neves személyiséget lá tott vendégü l a
patiná s há z mutató s étkező jében. Graham tudta, mennyire hiá nyzik Frannek szeretett
férje és a mú ltbeli pezsgő tá rsasá gi élet, ezért Jack bá csi halá la utá n, ö t évvel korá bban
bevonta ő t egy seattle-i politikus ellen folytatott nyomozá sba. Fran azó ta kivirult. Ú jra
bevonult a tá rsasá gi életbe. Két nyolcvanéves bará tnő jével, Mabellel és Violettel, értékes
há ttér-informá ció kat
szolgá ltatott neki a munká já hoz.
Fran megvá rta, hogy a szobalá ny felszolgá lja a spá rgakrémlevest, és visszavonuljon,
aztá n elő hozakodott a legú jabb hírekkel.
– Mabel és Violet a mai nap folyamá n elú jsá golta, mi mindent tudtak meg a tegnapi
vacsorá n. Tényleg igaz a hír, miszerint Warren Beaverben nem bíztak meg az emberek. A
megboldogult rendre tisztességtelen ü gyletekbe rá ntotta bele az alkalmazottait és
ü zlettá rsait. Rá adá sul olyan ü gyesen keverte a lapokat, hogy a tö bbiek azt hitték, még
Beaver tesz nekik szívességet, és ha a vá llalkozá s balul sü lt el, csak adta a meglepettet.
Az emberek ú gy vélekednek, hogy Beaver kezdettő l fogva sejtette, ez egyszer be fog
kö vetkezni. Mivel tiltott ü gyleteket folytatott, a becsapottak nem fordulhattak a
rendő rséghez.
– Beavernek ennyire szü ksége volt pénzre? – kérdezte Graham, ahogy szá já hoz emelte
a kanalat.
– Egyá ltalá n nem. Volt pénze elég. A hö lgyek azt mondjá k, szerintü k inká bb
szó rakozá sbó l folytatta az ü zelmeit, hogy bizonyítsa rá termettségét.
– Megtudtak valamit egy konkrét ü gyrő l is? – Lá tva, hogy Fran a fejét rá zza, a férfi
folytatta: – Ká r. Engem első sorban a két má sik meghívott ká rtyajá tékossal kö tö tt ü zletei
érdekelnének.
– Nem adjuk fel, Gray. Amú gy hivatalos vagyok a holnapi jó tékonysá gi bá lra, Joyce
Beaver egyik kö zeli bará tnő jével együ tt. Ott majd célzottabb kérdéseket teszek fel,
hiszen má r pontosabb képem van az ü gyrő l.
Graham gondolatai elkalandoztak evés kö zben. Fran kérdése térítette ú jra magá hoz.
– Hogy van Rosalind?
– Nagyon bá tran viselkedik, legalá bbis a tá rgyalá son való fellépése ezt bizonyítja.
Nem kellene érte aggó dnom.
– De te igenis aggó dsz érte, ugye?
A férfi a nénikéjére nézett. Néha elég kellemetlenü l érintette, hogy ilyen kö nnyen
á tlá tnak rajta.
– Igen, aggó dom. A dolog ú gy fest, hogy valaki ki akarja készíteni, de minden tő lem
érkező segítséget elutasít.
– Milyen erő s és bá tor! – jegyezte meg Fran, mikö zben á rgus szemmel figyelte
unokaö ccsét. – Tami szakasztott ellentéte.
– Ez meg mit jelentsen? – vonta fel a szemö ldö két gyanakvó an Graham.
Fran á rtatlan arcot vá gott, de egy halvá ny mosoly ott bujká lt a szá ja szegletében.
 Ó , semmi kü lö nö set, kedvesem. Csak ú gy megjegyeztem.
Kedd este Rosalind korá n aludni tért, de éjfél utá n felébredt valami zajra. Á lmosan
pislogott a rá dió s ébresztő ó rá ra. Ekkor ú jra felhangzott az elő bbi zaj: a telefon csengett.
A lá ny a fü léhez tartotta a kagyló t, de csak a tá rcsahang bú gá sá t hallotta. Só hajtva letette
a telefont. É ppen elaludt volna, amikor ismét megcsendü lt a készü lék. Ezú ttal
gyorsabban emelte fel a telefonkagyló t.
– Halló ?
– Rosalind Hart? – suttogta egy mély férfihang.
52
– Igen – á sított á lmosan a lá ny.

– A 24 ó rá s javító szolgá lattó l telefoná lok.
– Az ég szerelmére! Van fogalma arró l, há ny ó ra? – teremtette le az ismeretlent.
A vonal tú lsó végén lévő férfi elnevette magá t.
– Nézze, én profi vagyok. Nekem nem szá mít az idő . Mindent elintézek: a parkettá já t,
az autó ja gumijá t, ső t még magá t is.
Rosalindnak egy szempillantá s alatt elillant az á lmossá ga. Ez a férfi ü ldö zte el a
laká sá bó l, és ez szabdalta cafatokra a gumijá t.
– Ki maga? – rikoltotta a telefonba.
A vonal végérő l há tborzongató nevetés hallatszott.
– Azt sosem fogja megtudni, Rosalind. É pp ez a legmulatsá gosabb az egészben. Meg
fogom ö lni, és maga sohasem tudja meg, hogy ki vagyok, miért teszem… és hogy mikor.
A tá rcsahang szinte belehasított a dobhá rtyá já ba, ijedtében elejtette a telefonkagyló t.
Borzongani kezdett, ezért szorosan beletekerte magá t a takaró ba. Má r nem volt semmi
kétsége afelő l, hogy ez az ő rü lt az életére tö r.
– Rosalind?
Graham lá tta, ahogy ellenfele a vá ratlan hangra ijedten ö sszerezzen, aztá n feléje
fordul. A szeme alatt még a korá bbiná l is sö tétebb kariká k éktelenkedtek. Amint
felismerte a férfit, kissé oldó dott benne a feszü ltség.
– Tessék?
Graham odahú zott egy széket Rosalind asztalá hoz. Szerencsére Max Hill nyomozó
még nem érkezett meg, így végre négyszemkö zt tudott vele beszélni.
– Ugye, megint tö rtént valami?
– Honnan tudja?
– Csak magá ra kell nézni – felelte együ tt érző en a férfi. – Kérem, mondja el, mi tö rtént!
Szeretném végre megérteni, mi folyik maga kö rü l.
Rosalind alaposan szemü gyre vette Grahamet, akinek az arca aggodalomró l
á rulkodott. Ettő l kissé megnyugodott. Mielő tt felocsú dott volna, má r el is mesélt neki
mindent.
A férfi komor arccal hallgatta végig. Kezét együ tt érző en Rosalind karjá ra tette.
– A szá ma benne van a telefonkö nyvben?
– Nincs. É pp ezért kapcsoltattam be ú jra a régi titkos szá momat, miutá n az ú j helyre
kö ltö ztem.
– Ezek szerint az illető való színű leg akkor kaparintotta meg a titkos szá má t, amikor
betö rt magá hoz.
Rosalind bó lintott. Csak most dö bbent rá , milyen kö nnyelmű en figyelmen kívü l
hagyott néhá ny ó vintézkedést.
– Ma kapok má sik telefonszá mot.
– Rendben. Nézze, csak egy magyará zat van arra, hogy felhívta magá t. Félelemben
akarja tartani. Szü ksége van arra a tudatra, hogy maga fél tő le. É pp ezért ne éreztesse
vele! Ne legyen a fickó nak sikerélménye! Ha nem kap elégtételt, akkor talá n abbahagyja
a zaklatá sá t, vagy hibá t kö vet el.
– Ki kö vet el hibá t?
Rosalind és Graham felnézett a jö vevényre. Max Hill nyomozó á llt mö gö ttü k. Erre ő k
is felá lltak. Graham keze még mindig Rosalind karjá n pihent. É szre is vette, hogy Max
egyértelmű en erre figyel.
– Max Hill és Graham Knight. Szerintem még nem ismerik egymá st.
53
Graham elengedte Rosalind karjá t, és kezet nyú jtott Maxnek, aki bará tsá gosan
mosolygott, de kemény kézfogá sa elutasítá sró l á rulkodott.
Mielő tt folytathattá k volna a beszélgetést, a tö rvény szolga jelezte a tá rgyalá s
kezdetét, ú gyhogy sietve elfoglaltá k a helyü ket.
– Azt hittem, nem bízol az olyan ü gyvédekben, akik megpró bá lnak behá ló zni – ugratta
a lá nyt Max Hill.
– Miért, ki á llította neked az ellenkező jét?
– Nézzü k csak! Hétfő n színhá zban voltá l vele, ma pedig elmeséled neki, mi van veled.
Ha te így viselkedsz azzal, akiben nem bízol, mit kap tő led az, aki élvezi a bizalmadat?
Rosalind belá tta, hogy Maxnek valahol igaza van, de a tá rgyalá sra kellett
ö sszpontosítania.
Ezen a napon Max Hill nyomozó volt a vá d első tanú ja. Mialatt elfoglalta helyét a tanú k
padjá n, Rosalindnak feltű nt a nő i eskü dtek érdeklő dő pillantá sa, amin nem is lehetett
annyira csodá lkozni, hiszen a nyomozó rendkívü l vonzó jelenség volt.
Rosalind vele is elmondatta, mi mindent lá tott a tett helyszínén. Vallomá sa nagyrészt
megegyezett a Mercer Island-i rendő rö k és Susan Mast vallomá sá val. Rosalind azért
tartotta fontosnak a tanú skodá sá t, hogy az eskü dtekben megszilá rduljanak a má r
korá bban elhangzott tények. Csak utá na tért rá a fontosabb kérdésekbe.
– Hill nyomozó , elmondaná , hogy kutatá sai szerint mit csiná lt az á ldozat a gyilkossá g
éjszaká já n?
– Azon az estén Milton Morebug villá já ban ká rtyá zott a há zigazda, Raymond Hogg és
Brian Wreckter tá rsasá gá ban.
– Megkérdezte a tö bbi ká rtyajá tékost az este tö rténtekkel kapcsolatban?
– Igen.
– É s mit meséltek ö nnek?
– Azt, hogy Milton Morebug és Warren Beaver kö zö tt vetélkedésre kerü lt sor.
– Mit tett ezen értesü lés birtoká ban?
– Há zkutatá si parancsot szereztem a Morebug-villá ba, és elrendeltem annak
á tvizsgá lá sá t.
– Milyen eredménnyel zá rult a há zkutatá s? Egyá ltalá n volt-e eredménye?
– Morebug dolgozó szobá já ban talá ltam egy revolvert, egy 38-as Specialt.
Rosalind odament az asztalhoz, amelyen a bizonyítékokat tá roltá k. Elvette a fegyvert,
és megmutatta a bíró nő nek.
– Odaadhatom a tanú nak?
– Igen.
Rosalind Max kezébe adta a revolvert.
– Ez az a fegyver, amelyet Milton Morebug há zá ban talá lt?
– Igen. Rajta van az azonosító jelem.
– Utá najá rt, kinek a tulajdoná t képezi?
– Igen. A vá dlott, Milton Morebug nevére van bejegyezve.
Azzal visszaadta a revolvert Rosalindnak, ő pedig visszatette a tö bbi bizonyíték kö zé.
– Bíró nő , a vá d kéri, hogy a bíró sá g nyilvá nítsa a fegyvert a vá d 5-ö s szá mú
bizonyítéká nak. Kö szö nö m, nincs tö bb kérdésem.
Amikor Graham felá llt a helyérő l, felidézte magá ban Max Hill kemény kézfogá sá t. A
férfi keze most is nyugodtan pihent széke kartá mlá já n. Nyugalma legalá bb annyira
bosszantotta, mint a Rosalindda! való meghitt viszonya.
– Hill nyomozó , Milton Morebug januá r 9-ei letartó ztatá sakor elvégeztette rajta a
paraffintesztet annak megá llapítá sá ra, hogy haszná lt-e aznap fegyvert?
– Igen.
54
– É s milyen lett a teszt eredménye?

– Negatív.
– Mr. Morebug tehá t nem haszná lt fegyvert.
– Ezt így nem lehet kijelenteni. Aká r kesztyű is lehetett a kezén, vagy pedig lemosta az
á rulkodó ujjlenyomatokat.
– Mindenesetre a teszt eredménye negatív volt. Kérem, erő sítse meg!
– Igen.
Graham a tanú kö rü l já rká lt.
– Hill nyomozó , a há zkutatá s sorá n az 5-ö s szá mú bizonyítékot egy fió kban elzá rva
talá lta meg?
Max Hill dobolni kezdett a karfá n.
– Nem.
– Akkor hol volt a fegyver?
– A kö nyvtá rban, egy ü vegszekrényben.
– Ú gy, hogy mindenki lá thatta?
– Igen.
Graham odament a bizonyítékokat felvonultató asztalhoz, és magá hoz vette a
fegyvert.
– Ugye, ez nem a szokvá nyos 38-as Special?
– Nem. Hanem huszonnégy kará tos arannyal befuttatott, má sodik vilá ghá ború s
emlékrevolver.
– Amely nyíltan ki volt á llítva mindenki szeme elé?
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Rosalind. – A kérdést má r korá bban megvá laszoltá k.
– Nyomozó ú r, eddigi tapasztalatai alapjá n jellemző az, hogy valaki, aki fegyvert
haszná lt a tette elkö vetéséhez, késő bb megpró bá lja elrejteni?
– Tiltakozom! Csupá n feltevésen alapuló , kö vetkeztetésre késztető kérdés.
Graham a bíró nő hö z fordult.
– A tanú e kérdésben kétségkívü l szakértő nek tekinthető . Ennélfogva a kérdés aligha
alapul feltevésen.
Shotz bíró nő bó lintott.
– Egyetértek ö nnel. Hill nyomozó , feleljen a kérdésre!
– Az a tettes személyiségétő l fü gg – vá laszolt hanyagul Max Hill.
– Ezt kö zelebbrő l megmagyará zná , kérem?
Max tová bb dobolt az ujjá val.
– Ha a tettes fél, hogy elkapjá k, megpró bá lhatja elrejteni a gyilkos fegyvert.
– Megpró bá lhatja? – kérdezte hitetlenkedve Graham. – É rdekes, pedig én azt hittem,
hogy a tettes ilyenkor elrejti a fegyvert.
– Tiltakozom! Vitatható kijelentés.
– Helyt adok.
Graham visszatette a revolvert a helyére. Ö vé volt a pont. Elvégre Morebug meg sem
pró bá lta elrejteni a fegyvert.
– Warren Beaver halá la kö rü lményeinek vizsgá lata sorá n kitért annak ü zleti
tevékenységére is?
Hill nyomozó fészkelő dni kezdett a székén.
– Megá llapítottam, hogy az á llami fö ldterü letek megbízottja volt.
Graham észrevette, hogy Hill egyre idegesebben dobol.
– Egyebet nem?
– Talá n fogalmazhatna egy kicsit pontosabban – vigyorgott Hill.
55
– Há t jó – mosolyodott el Graham is. – Megtudott, mondjuk, olyasmit, hogy Warren

Beaver hazug és csaló ember hírében á llt, aki gyakran becsapta az ü zlettá rsait?
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Rosalind. – Bizonyító erejű , befolyá soló kérdés.
Shotz bíró nő a fejét rá zta.
– Mintha a tanú kérte volna, hogy az ü gyvéd ú r fogalmazza meg pontosabban a
kérdést. Ami pedig a kérdés bizonyító erejét illeti, az első sorban Hill nyomozó vá laszá tó l
fü gg. A tiltakozá st elutasítom.
Graham kívá ncsian vá rt a vá laszra. Max Hill még mindig hevesen dobolt.
– Nos?
– Nem talá ltam bizonyítékokat arra, hogy Warren Beaver bá rkit is becsapott volna.
Graham dö bbent arcot vá gott.
– Beaver egykori ü zlettá rsai kö zü l egyik sem mondott ró la semmi rosszat?
– Na jó , volt rá némi panasz – ismerte be Hill.
– Milyen jellegű ?
– Néhá ny ember mondott olyasmit, hogy kö tö ttek ü zletet Beaverrel, de tö bbet nem
tennének ilyet.
– É s utaltak rá , hogy miért nem?
Rosalind felá llt a helyérő l.
– Bíró nő , tiltakozom a kihallgatá s jellege miatt. Megjegyezném, hogy nem az á ldozat a
vá dlott.
– Engedélyezem a kérdést. Hill nyomozó , vá laszolhat.
Max mindkét kezével megmarkolta a kartá mlá t. Hanyag arckifejezése má r nem volt
olyan meggyő ző .
– Maga mondta az imént, hogy nem tartotta be a szavá t.
– Nyomozó , alaposan kikérdezte azokat az embereket, akik kifogá soltá k Beaver ü zleti
magatartá sá t?
– Tiltakozom! Bíró nő , a kérdésnek az ü gy szempontjá bó l nincs jelentő sége - jelentette
ki Rosalind.
Gloria Shotz elbizonytalanodott.
– Ü gyvéd ú r, mire akar kitérni?
– Bíró nő , kérem, a kérdéseim fontosak, mivel a nyomozá s alapossá gá ra hivatottak
rá vilá gítani. Amennyiben Hill nyomozó félvá llró l vette a dolgot, és letartó ztatta az első
embert, akinek lá tszó lag oka volt…
– Tiltakozom! – kiabá lt kö zbe ismét Rosalind.
– A tiltakozá snak helyt adok. Mr. Knight utolsó mondatá t kérem tö rö lni a
jegyző kö nyvbő l! É s az eskü dtek sem fogjá k figyelembe venni. Mr. Knight, mellő zze az
ilyen jellegű kijelentéseket! A védelem csak akkor folytathatja a kérdezést, ha ü gyel a
szavaira.
Rosalind nem hitte, hogy Graham kétséget tudott ébreszteni az eskü dtekben. Max Hill
nem akkor ü lt elő szö r a tanú k padjá n. Elmondá sa szerint Beaver minden ü zlettá rsá t
kikérdezte, de nem jutott egyéb eredményre. Az ö sszes bizonyíték Milton Morebugot
terhelte. Amikor Max Hill tá vozott a tanú k padjá tó l, Rosalind meg volt győ ző dve a
szavahihető ségérő l.
Kö vetkező tanú nak a ballisztikai szakértő t szó lította a terembe. A férfi kijelentette,
hogy a Warren Beaver halá lá t okozó golyó k kétséget kizá ró an Milton Morebug
fegyverébő l szá rmaznak.
Graham nem tett fel neki egyetlen kérdést sem, mivel nem lá tta értelmét annak, hogy
kétségbe vonja egy ballisztikai szakértő véleményét.
56
Ezutá n Jane Day, ujjlenyomat-szakértő tanú skodott, aki má r tö bb szá z bű nü gyben

mű kö dö tt kö zre. Azonosította az aranyozott 38-as Specialt, amelyet elő ző leg má r
megvizsgá lt, azutá n felelt Rosalind kérdésére.
– A fegyver elsü tő szerkezetének mélyedése elő tti sima fémfelü leten egy bal mutató ujj
lenyomatá nak a részét talá ltam.
Rosalind lö vésre emelte a revolvert, mikö zben jobb mutató ujja a ravaszon pihent, a
bal pedig az elő tte lévő fémlemezen.
– Itt? – mutatott a kérdéses helyre, majd miutá n Miss Day helyeselt, odavezette ő t
ahhoz az á llvá nyhoz, amelyen egymá s mellett volt a fegyveren talá lt ujjlenyomatrész és
Milton Morebug bal mutató ujja lenyomatá nak kinagyított fotó ja.
Jane Day megmutatta az eskü dteknek a lenyomatok kö zti hasonlatossá gokat. Rosalind
végü l feltette a dö ntő kérdést.
– Vizsgá latai eredményeinek ö sszegzéseként meg tudta-e á llapítani, kinek az
ujjlenyomata szerepelt az 5-ö s szá mú bizonyítékon?
– Igen. Milton Morebugé.
– Kö szö nö m, Miss Day. Nincs tö bb kérdésem.
Graham nem jö tt elő az asztala mö gü l. A helyérő l tette fel a kérdést:
 Miss Day, furcsá nak talá lta, hogy éppen Milton Morebug ujjlenyomata volt a
revolveren?
 É pp ellenkező leg. Hiszen az a természetes, ha az adott tá rgyon a tulajdonos
ujjainak
nyoma lá tható .
– Akkor tehá t inká bb azon lepő dö tt volna meg, ha épp Mr. Morebug ujjlenyomatait
nem talá lja rajta.
– Tiltakozom! A kérdésre egyszer má r kaptunk vá laszt.
– Folytassa, Mr. Knight! – kegyelmezett meg Gloria Shotz Grahamnek.
– Igen, bíró nő . Nos, Miss Day, má s ujjlenyomatait is megtalá lta az 5-ö s szá mú
bizonyítékon?
– Nem.
– É s ezt nem tartotta kü lö nö snek?
– Tiltakozom! Kö vetkeztetést sugalmazó kérdés.
Graham Gloria Shotzra nézett.
– Bíró nő , kérem, Miss Day szakértő . Szaktudá sa részének tekinthető a véleménye,
hogy egy adott tá rgyon mi a kü lö nbö ző lenyomatok elő fordulá si való színű sége.
– A tiltakozá st elutasítom – bó lintott Shotz bíró nő .
– Nem talá ltam kü lö nö snek, mivel a fegyvert nem sokkal azelő tt tisztítottá k meg.
Graham tű nő dve nézett az eskü dtek felé, mielő tt feltette a kö vetkező kérdést.
– Ezek szerint a fegyvert Warren Beaver meggyilkolá sa utá n tisztogattá k meg, és csak
Milton Morebug ujjlenyomata maradt rajta?
– Tiltakozom, bíró nő ! Bizonyító erejű , befolyá soló kérdés, kö vetkeztetés sugalmazá sa,
bizonyítatlan tények feltételezése…
Shotz bíró nő felemelte a kezét.
– Miss Hart, tudom, mire gondol. Tiltakozá sá nak helyt adok.
Rosalind lá tta Graham arcá n az elégedettséget, amikor bejelentette, hogy a tanú hoz
nincs tö bb kérdése. Meg is volt rá az oka, hiszen a jelenlevő kben épp az imént sikerü lt
azt a benyomá st keltenie, hogy ü gyfelét valaki be akarja má rtani. Hihetetlenü l jó l végezte
a dolgá t. Rosalind egykori kellemetlen emlékei ellenére nem győ zte csodá lni a
tá rgyalá son alkalmazott mó dszereiért.
A bíró nő bejelentette az ebédszü net kezdetét. Graham á tment Rosalindhoz.
57
– Ebédeljen velem! Van néhá ny ö tletem az ő rü lt fickó val kapcsolatban, aki terrorizá lja
magá t.
Mielő tt a lá ny vá laszolhatott volna, Max Hill kijelentette:
– Rosy velem ebédel. Majd én rendelek mellé egy testő rt.
Graham dü hö sen kö zelebb lépett, és farkasszemet nézett a ná la alig alacsonyabb
nyomozó val.
– Valaki vigyá z majd a laká sá ra és a kocsijá ra is?
– Természetesen, ha szü kség van rá – szegte elő re dacosan az á llá t Max.
– Mindazok utá n, ami az elmú lt napokban tö rtént, maga még kétségbe vonja ennek
szü kségességét?
Rosalind szinte megijedt Max fekete szemének kü lö nö s kifejezésétő l, ahogy ö kö lbe
szorított kézzel odalépett Graham elé.
– Knight, mégis mit képzel, ki maga?!
Rosalind a két férfi kö zé á llt.
– Egyikü kkel sem megyek sehova. Az író asztalomná l fogok ebédelni – kö zö lte velü k
hatá rozottan, aztá n faképnél hagyta ő ket.
Az elmú lt két á lmatlan éjszaka utá n pokolian fá radt volt. Egyenesen a folyosó végén
lévő apró , sö tét irodá já ba sietett. Fel sem kapcsolta a villanyt, csak letette az
aktatá ská já t, és belezuhant az író asztal elő tti székbe. Pá rna gyaná nt a karjá t kinyú jtotta
az asztalon, rá hajtotta a fejét, és egy szempillantá s alatt elszenderü lt.
Nagyon kimerü lten ébredt. Legelő szö r az irodá ban uralkodó teljes csend tű nt fel neki,
aztá n valami nedveset érzett az ö lében. Há tratolta a székét, mezítlá b odacsoszogott a
villanykapcsoló hoz, hogy felkapcsolja a vilá gítá st. Ahogy kigyú lt a fény, sö tétkék
szoknyá já n felfedezett egy ragacsos, sö tét foltot. Csodá lkozva visszament az
író asztalhoz, és lehajolt. Lá tta, hogy az asztal fió kjá bó l csö pö g valami. Amikor kihú zta a
fió kot, kő vé meredt attó l, amit lá tott.
A borzasztó lá tvá nyt egy vérben ú szó á llati szív nyú jtotta, amelyet valaki egy késsel
keresztü ldö fö tt. Mellette egy vértő l maszatos papíron a kö vetkező ü zenet
á llt:”Hamarosan a te szíved is így végzi.”
Rosalind torká bó l feltö rt a velő trá zó sikoly.
58
7. FEJEZET
Graham az ö tö dik emeleti recepció ná l épp ü zenetet fogalmazott Rosalindnak, amikor
meghallotta a sikítá st. Meg sem á llt az á llamü gyészi irodá ig, ahová kopogtatá s nélkü l
berontott. Kolléganő je falfehér arccal, de szerencsére sértetlenü l á llt a falhoz lapulva.
Tekintete az író asztalra meredt. Amikor Graham kö zelebb ment hozzá , má r ő is lá tta, mi
okozta rémü letét. Ö sztö nö sen á tö lelte karcsú testét, amely hideg volt, és merev, de
egyá ltalá n nem tiltakozott az ö lelés ellen.
– Mi tö rténik itt? – kérdezte az épp akkor betoppanó , apró termetű titká rnő , aki a
pultná l Graham nyomá ba eredt.
– Kérem, hívja a rendő rséget! – parancsolt rá a férfi. – Valaki behatolt Miss Hart
irodá já ba.
A titká rnő bó lintott, és elindult visszafelé.
Rosalind megmoccant, és a filigrá n titká rnő utá n kiá ltott.
– Ne! Inká bb értesítse a seriff irodá já t az első emeleten! Ez Max Hill esete.
Graham figyelmét nem kerü lte el, hogy az elszenvedett sokkhatá s ellenére Rosalind
gyorsan ö sszeszedte magá t. Csak nézte az arcá t, mohó n magá ba szívta bő re és haja
illatá t, karja mintha magá tó l fonó dott volna szorosabban karcsú testére.
Rosalind mélyet só hajtott, és szabadkozni kezdett.
– Kö szö nö m, má r jó l vagyok. Csak hirtelen nagyon megrémü ltem.
Graham tétová n leengedte a karjá t.
– Nem csoda. Kinek van kulcsa az irodá já hoz?
Az á llamü gyészség munkatá rsainak. Pillanatnyilag mindenki ebédel. Sosem hittem
volna, hogy ez a… – Gö rcsö sen maga kö ré fonta a karjá t. Nyilvá nvaló an még mindig nem
tért magá hoz teljesen.
Graham legszívesebben megö lelte volna, de ellená llt az erő s késztetésnek.
– A recepció ná l ü lő titká rnő mellett nem nehéz észrevétlenü l elsurranni, ha éppen
telefoná l, vagy beszélget valakivel. Á ltalá ban zá rva tartja az irodá t?
– Nappal nem.
– Akkor elég kö nnyű volt bejutni ide. Azt javaslom, odakint vá rjuk meg a rendő rséget,
akkor nem tü ntetjü k el a nyomokat!
Graham higgadtsá ga megnyugtatta a lá nyt. A férfi a szomszédos irodá kbó l kigurított a
folyosó ra két karosszéket. Rosalind há lá san belesü ppedt az egyikbe. Graham is leü lt
mellé, és ami igen jó lesett neki, kezét a karjá ra tette.
Néhá ny perc mú lva felbukkant két seriffhelyettes. Graham rö viden ecsetelte nekik a
helyzetet, aztá n elnézést kért, és tá vozott. Felment a bíró nő irodá já ba. Ahogy benyitott,
kissé meglepő dö tt, mivel Gloria Shotz éppen kemény tojá st evett. Miutá n elő adta, mi
tö rtént, a bíró nő megkérdezte tő le:
– Mr. Knight, miért nem az á llamü gyészi irodá tó l kaptam a tá jékoztatá st?
– Biztosíthatom, hogy onnan is jelentkezni fognak. Miss Hart éppen vallomá st tesz a
rendő rségnek. Az ü gy résztvevő jeként kö telességemnek éreztem, hogy mihamarabb
szó ljak ö nnek.
Shotz bíró nő tová bbra is a tojá st ette, a sá rgá já t egészben kikanalazta belő le, aztá n
bekapta. Egy teljes percig rá gta, mielő tt lenyelte volna.
59
 Rendben van, má ra hazakü ldö m az eskü dteket. Pá r perc mú lva ö sszehívom a

bíró sá got, és bejelentem a tá rgyalá s elnapolá sá t. Ha az á llamü gyésznő t olyan sú lyos
zaklatá s éri, hogy képtelen ellá tni a feladatá t, a megyei á llamü gyészségnek
gondoskodnia kellene
valaki má sró l, hogy haladjunk a tá rgyalá ssal.
Rosalind tü relmesen vá rt, amíg a nyombiztosító k fiatal munkatá rsa a helyszínt

vizsgá lta. Max Hill sajnos nem tudott eljö nni.
Ahogy kö zeledett a fél kettő , az ebédidő vége, a lá ny idegeskedni kezdett. Végü l
bocsá natot kért, mondvá n, hogy vissza kell mennie a tá rgyaló terembe. Végigsietett a
folyosó n a kívá ncsi munkatá rsak mellett, akiknek megígérte, hogy késő bb mindent
elmesél nekik. Egyszer csak, legnagyobb meglepetésére, szembejö tt vele Graham Knight.
– Holnapra halasztottá k az ü gy folytatá sá t. Jö jjö n gyorsan! Sietnü nk kell, mielő tt
felbukkannak a fotó riporterek.
Olyan iramban hú zta magá val a lift felé Rosalindot, hogy annak még vá laszolni sem
maradt ideje. Ahogy becsukó dott a liftajtó , a lá ny még lá tta, hogy egy csapat ú jsá gíró
rohanta volna meg ő ket. Meglepetten kérdezte:
– Ezek má r tudnak a tö rténtekrő l?
Graham bó lintott.
– Szerencsétlenségü nkre ott voltak a tá rgyaló teremben, amikor Gloria Shotz
felolvasta a halasztá s indoklá sá t.
– É s a bíró nő honnan tudott a kö zjá tékró l?
– Tő lem. Ma má r nem tudta volna folytatni a tá rgyalá st, Rosalind.
A lá ny dü hbe gurult.
– Egy pillanat! Maga nem tart képesnek az ü gyem tová bbi képviseletére? Csak nem
maga kérte a tá rgyalá s elnapolá sá t, hogy kipihentebb á llapotban tudjam vá dolni az
ü gyfelét?
Graham nem bírta megá llni mosolygá s nélkü l Rosalind hirtelen feltá madt harci
kedvét.
– Szeretném, ha a legjobb formá já t nyú jtaná , amikor nyerek, hogy belá thassa,
mennyire igazsá gos kü zdelemben maradt alul.
Rosalind szeme csak ú gy villogott haragjá ban.
– Még hogy maga nyer?! Arró l legfeljebb csak á lmodozhat, Mr. Knight!
Graham lekísérte kolléganő jét a mélygará zsba a kocsijá hoz, és ú tkö zben jó ízű t
nevetett. Rosalind végig rezzenéstelen arccal lépkedett mellette. Odalent á llt a Chrysler
LeBaron a négy ú j gumival. Gazdá ja hirtelen mozdulattal bedugta a slusszkulcsot a zá rba,
feltépte az ajtó t, aztá n még egyszer Grahamhez fordult.
– Ú gyis tudom, Mr. Knight, hogy sá ntiká l valamiben. Nehezen hiszem el, hogy csak
ú gy, igazi lovag mó djá ra a segítségemre sietett.
Graham roppant vonzó nak talá lta a fiatal nő enyhén kipirult arcá t. Kö zelebb lépett
hozzá .
– Ez azt jelenti, hogy az egész lovagiassá gom hiá bavaló volt?
A férfi olyan kö zel á llt hozzá , hogy Rosalind érezte kö lnijének kellemes illatá t. A
szemében vidá msá g tü krö ző dö tt, és még valami, amitő l Rosalind tető tő l talpig
megborzongott. Kinyitotta a szá já t, valamit mondani akart, de egy hang sem jö tt ki a
torká n. Graham lassan, de hatá rozottan lehajolt hozzá , az ajkuk má r-má r ö sszeért.
Ahogy a nevét suttogta, Rosalind ö sztö nö sen kö zelebb hú zó dott hozzá . Ajká nak
érintésére Graham testét elö ntö tte a forró sá g. Ő akarta elcsá bítani vonzó kolléganő jét,
ehelyett éppen fordítva tö rtént. Rosalind szenvedélyesen á tkarolta az ü gyvédet.
60
Titokban mindig errő l az ö lelésrő l á lmodott, pontosabban attó l a naptó l fogva, amikor az
elő adó teremben elő szö r megpillantotta.
A keserű emlék ekkor hideg zuhanyként hatott rá . Hirtelen eltaszította magá tó l a
férfit, és annak egykori nyers, elutasító szavait idézve csak ennyit mondott:
– Kö szö nö m, nem. Erre nincs szü kségem. – Azzal beü lt az autó já ba, és elhajtott.
Graham felkavarva és felajzva bá mult utá na. É letében még egyetlen nő sem csó kolta
meg ilyen szenvedéllyel. Tudta, hogy Rosalind is legalá bb annyira kívá nja ő t, mint ahogy
ő a lá nyt. De a kettejü k kö zö tti kü zdelem épp most kezdő dö tt el igazá n.
A kocsijá hoz sietett, hogy utá nainduljon. Azt akarta, hogy épségben hazaérjen. Soha
tö bbé nem akarta elveszíteni.
E gondolat kö vetkezményei egyébként csak késő bb vilá gosodtak meg elő tte.
Leroy Ponce lá tta tovahajtani Rosalind kocsijá t. Feltett szá ndéka volt, hogy kö veti, de
észrevette, hogy a védő ü gyvéd elindult utá na. Dü hö sen ká romkodott egyet. A kö vetkező
kis meglepetés ezek szerint még vá rat magá ra.
Mindenesetre a Rosalind Hart elleni bosszú hadjá rata nem veszélyeztethette titkos
ü gyletét. Egyre nehezebben tudott elegendő pénzt elő teremteni az intézetben dolgozó
telhetetlen Mrs. Ryan lefizetésére. Leroy ö kö lbe szorította a kezét. Képtelen volt elviselni
a gondolatot, hogy ö reg apja a bolondokhá zá ban sínylő dik. Ha otthon lett volna akkor,
amikor az ö reg dü hrohamá ban megö lte az egyik á poló nő t, biztosan meg tudta volna ó vni
az elmegyó gyintézettő l. De Rosalind Hart jó voltá bó l akkoriban éppen a hű vö sö n ü lt.
Az ö reget bíró sá g elé á llítottá k, beszá míthatatlannak nyilvá nítottá k, és bezá rtá k.
Leroy elment hozzá , megmondta neki, hogy kihozza onnan, de az csak bá mult rá , mint
egy zombi.
Keserű , gyilkos harag tö rt fel a lelkébő l. Rosalind Hart ezért még csú nyá n megfizet! Ő
az oka mindennek. Ha majd megszerzi a pénzt, tesz ró la, hogy az a nő megkapja méltó
bü ntetését.
A pénzrő l jutott eszébe, hogy ellenő rizze a postafió kjá t. Nem volt messze, csak néhá ny
há ztö mbnyire. Megbízó ja talá n ismét ü zent neki. Talá n hamarosan ú jra kedvére
gyilkolhat.
Rosalindot odahaza a fő nö ke kereste telefonon. Az utó bbi napokban tö rtént

zaklatá sok felő l érdeklő dö tt. Rosalind elmesélte neki a részleteket, és biztosította, hogy
képes folytatni az ü gyet. A fő nö k, aki vele ellentétben má r rutinszerű en kezelte a hasonló
tá madá sokat, hallható an megnyugodva elbú csú zott.
Rosalind nem tudott ilyen kö nnyen napirendre térni a tö rténtek felett. Ideges volt, és
hiá nyzott neki egy kiadó s alvá s. Á tö ltö zö tt, aztá n felhívta a szü leit, mert figyelmeztetni
akarta ő ket, hogy ne ijedjenek meg, ha a ható rá s hírekben meghalljá k a ró la szó ló
tudó sítá st. Jó érzés volt beszélni velü k. Együ ttérzésü k hallatá n kicsit meg is nyugodott.
Nem arra ö sztö nö zték, hogy adja fel a szakmá já t, vagy hogy menjen haza hozzá juk,
hanem, mint má r oly sokszor, bíztak abban, hogy sikeresen megkü zd a nehézségekkel.
Képességébe vetett hitü k mindig segített neki tová bblépni, ahogy akkor is. Egyik
pillanatró l a má sikra ú j erő t érzett magá ban. A beszélgetés utá n kihú zta a telefonzsinó rt,
és aludni tért.
Graham a fü léhez szorította a telefonkagyló t, amikor Fran mesélni kezdte neki, mi

mindent tudott meg.
– Gray, erre az informá ció ra volt szü kséged?
A férfi a tü zet nézte.
61
– De erre á m! Fran, való sá gos kincs vagy! Egymillió dollá ros csekket kellene
kiá llítanom neked a munká dért.
Az idő s hö lgy csak nevetett.
– Abbó l ú gysem lesz semmi.
– Egy nap még vissza fogom adni neked mindazt…
– Nem, Gray – vá gott kö zbe Fran. – Amit teszek, szeretetbő l teszem. A szeretetet nem
lehet megfizetni. Rá adá sul jó l tudod, hogy egy csapá sra kivirulok, ha belecsö ppenek az
események sodrá ba. Most fogok együ tt vacsorá zni Mabellel és Violettel. Holnap majd
hívj fel a tá rgyalá s utá n, és meséld el, mi volt!
Graham megígérte, hogy jelentkezik, aztá n letette a kagyló t. Egy percig még a
jegyzeteit tanulmá nyozta. Holnap érdekes tanú vallomá soknak néznek elébe a tá rgyalá s
résztvevő i. Mindenesetre reggel Rosalind laká sá hoz vezet majd az első ú tja, onnan pedig
szemmel fogja tartani az autó já t mindaddig, amíg kolléganő je épségben el nem éri a
bíró sá g épü letét. Maga sem tudta, mi az oka, talá n Rosalind hatá rozott visszautasítá sa
késztette arra, hogy folyton mellette legyen. É s talá n az, hogy az első csó k utá n minden
ü rü gyet kihaszná lt, csak hogy a kö zelében lehessen.
Amikor csü tö rtö k reggel Rosalind megérkezett a bíró sá gra, ú jsá gíró k kisebb hada
á rasztotta el ostobá bbná l ostobá bb kérdésekkel. Tudni akartá k, vajon Milton Morebug
á ll-e a tá madá ssorozat mö gö tt, hogy a megyei á llamü gyész elveszi-e tő le az ü gyet, és
hogy mi a véleménye azokró l a talá lgatá sokró l, miszerint ő maga á ll a tá madá sok
mö gö tt, mert így akarja az eskü dteket a vá dlott ellen hangolni.
Rosalind á tkü zdö tte magá t a tö megen, mikö zben egyre csak azt hajtogatta:
– Nem nyilatkozom!
Aznap lényegesen jobban érezte magá t, mivel végre sikerü lt á taludnia az éjszaká t.
Miutá n meggyő ző dö tt ró la, hogy első tanú ja is megérkezett, friss lendü lettel belépett a
tá rgyaló terembe. Graham mosolyá t csak egy biccentéssel viszonozta, aztá n odament az
asztalá hoz. Max Hill má r vá rt rá .
– Sajná lom, hogy tegnap nem voltam melletted – hú zta há tra Rosalindnak a széket. –
Késő bb pró bá ltalak hívni, de nem vetted fel a telefont.
Rosalind leü lt.
– Mert kihú ztam.
Max is leü lt mellé.
– Amint lá tom, a pihenés jó t tett neked – jegyezte meg mosolyogva. – Egyébként
végignéztem az á ltalad elítélt gyilkosok aktá it. Pillanatnyilag mind ü lnek, akik tettesként
szó ba jö hetnének. Most éppen a bosszú forraló rokonokat nézetem végig jobban. Még
eltart egy ideig, mire lesz valami hírem.
Rosalind egyetértése jeléü l bó lintott. Ekkor Roger Horn jelent meg a teremben, és
nyugalomra intette az egybegyű lteket. A tá rgyaló ezen a délelő ttö n teljesen megtelt,
mivel az addigi kö zö nséghez még egy csomó ú jsá gíró és kívá ncsiskodó is csatlakozott.
– Miss Hart, készen á ll, hogy a terembe szó lítsa a vá d első tanú já t?
– Igen, bíró nő . A vá d képviselő je a tanú k padjá ra szó lítja Raymond Hoggot.
Raymond Hogg való sá ggal begurult a tö rvényszolga mö gö tt. Alacsony, vaskos jelenség
volt, leginká bb egy durvá n megmunká lt fatö rzsre emlékeztetett, fejéhez tapadó ,
dió barna haja pedig szabá lyos mohatelepnek lá tszott. Vastag bajuszá nak hegyes vége az
arcá t bö kdö ste. A bíró sá gi eskü szö vegét lá ncfű részre emlékeztető hangon ismételte el a
tö rvényszolga utá n.
Rosalind csak egy rö vid telefonbeszélgetés erejéig ismerte Hoggot, és csak
reménykedni tudott a szavahihető ségében. Kiá llt eléje, és feltette neki az első kérdést.
62
– Mr. Hogg, mivel foglalkozik?

– A Hogg's Fű részü zem tulajdonosa és igazgató ja vagyok.
– É s hol bonyolítja az ü zleteit?
– Mindenü tt, ahol fű részelni való fá t talá lok. – A dú s bajusz alatt széles mosolyra nyíló
szá j lá tszott.
Na, szépen vagyunk, jegyezte meg magá ban Rosalind. A tanú , ú gy tű nik, vicces
hangulatban van.
– A vá llalkozá sá nak van á llandó irodá ja?
– Igen, Redmondban.
– Hol lakik?
– A Hunt's Pointná l, Milton Morebug villá já tó l ú gy negyedmérfö ldnyire.
– Mió ta ismeri Milton Morebugot?
– Kö rü lbelü l tíz éve.
– Hol volt ez év januá r 8-á n este?
– Morebugná l, ká rtyapartin.
– Mikor ért oda?
– Tíz perccel hét elő tt. A vá rtná l valamivel korá bban érkeztem, mert az utak síkossá ga
miatt kissé hamarabb elindultam.
– Kik voltak ott, amikor megérkezett Milton Morebughoz?
– Morebug és Warren Beaver.
– Késő bb jö tt még valaki?
– Brian Wreckter, ú gy hét ó ra hú szkor.
– Elmesélné, kérem, a bíró sá gnak, mi tö rtént azon az estén?
– Há t persze. Iszogattunk, szendvicset eszegettü nk, meg pó kereztü nk.
– Milyen volt a hangulat kora este Mr. Morebug és vendégei kö zö tt?
Hogg elvigyorodott.
– Pokoli jó . Sportró l beszélgettü nk, ittunk, ká rtyá ztunk… Jobb nem is lehetett volna.
– Mr. Hogg, pénzben já tszottak?
– Miért, tá n lehet má sban is?
– Ez alighanem igent jelent. Mondja, melyikü k nyert?
– Eleinte mindenki. De aztá n Beaver nyert sorozatban. Akkor kezdő dö tt a szériá ja,
amikor a felesége telefoná lt a fagylalt miatt.
– Mit tudna elmondani nekü nk a telefonbeszélgetéssel kapcsolatban?
– Há t, elő szö r bekapcsolt Morebug ü zenetrö gzítő je, aztá n amikor Beaver felismerte az
asszony hangjá t, odament a telefonhoz, és beszélt vele.
– Hallani lehetett, amint megkérte a férjét, hogy vigyen neki fagylaltot?
– Igen, azt mind hallottuk, mert rá beszélt az ü zenetrö gzítő re. Olyan kü lö nleges dupla
csokis vackot akart, amilyet Bellenvue-ben is csak egy helyen lehet kapni. Mivel az ü zlet
egész éjjel nyitva tart, Beavernek egy egész liternyit kellett volna hazavinnie.
– É s Warren Beaver ezutá n vette fel a kagyló t?
– Igen. A fagylalt miatt nem akart kerü lő t tenni. Azt javasolta az asszonynak, hogy
má snap menjen, és hozzon ő . Egy kis veszekedés alakult ki kö ztü k a vá rható
ú tviszonyokró l, má snapra ugyanis még tö bb havat jó soltak. Végü l aztá n Beaver beadta a
dereká t, letette a telefont, és visszaü lt ká rtyá zni.
– Beaver hogyan viselkedett ezutá n?
– Elég rosszkedvű volt. Ú gy á ltalá nossá gban szidta a nő ket, mi meg jó t nevettü nk
rajta. Aztá n ú jra a sportró l kezdtü nk beszélgetni, tová bb ká rtyá ztunk, és Beaver ekkor
kezdett el sorozatban nyerni.
– Há ny já tszmá t nyert ö sszesen?
63
– Tizenkettő t. Igen, azt hiszem, annyit. Miutá n há romszor nyert egymá s utá n, azt
mondtuk, azon az estén erre még egyikü nk sem volt képes. Attó l fogva má r csak tová bb
kellett szá molni.
– Mr. Hogg, milyen lett a hangulat Beaver nyerési sorozata kö zben?
– Mindenki elcsendesedett. Má r volt bennü nk néhá ny sö r. Nem tudom, a tö bbiek hogy
voltak vele, de nekem nagyon kellett figyelnem a lapokat.
– Valamelyikü k tett megjegyzést Beaver szerencséjére?
– Csak azutá n, hogy a tizenkettedik já tszmá t is megnyerte.
– Mr. Hogg, kérem, mondja el nekü nk, mi mindent tud még arró l a pó kerjá tszmá ró l!
Raymond Hogg kissé elő rehajolt, és sivító hangja betö ltö tte a terem legtá volabbi
sarká t is.
– Ö tlapos pó kert já tszottunk.
– Az eskü dteknek rö viden elmondaná a já ték menetét?
– Nos, minden já tékos kap egy lapot takarva. A kö vetkező négyet felü tve osztjuk ki.
Minden kö r utá n lehet nö velni a tétet.
– É s ki osztotta a lapokat?
– Beaver. Mindig az oszthat, aki megnyeri az elő ző já tszmá t. Beaver tehá t tizenkétszer
osztott.
– Aztá n mi tö rtént?
– Elég kü lö nö s dolog. Morebugnak há rom á sza, Beavernek há rom bubija volt. A tétek
nagyon megugrottak. Amikor Morebugnak kiosztottá k a harmadik á szt, nekem má r nem
volt esélyem, így ki is szá lltam. Wreckter egészen az utolsó lapig velü k já tszott, csak
aztá n adta fel. Morebug és Beaver egymá st tú llicitá lva emelték a tétet, egészen
hú szezerig. Eddig ö tszá z dollá rná l tö bben nem já tszottunk. Beaver az ö sszeg egy
részérő l csekket á llított ki, Morebug pénzt vett ki a széfbő l. Végü l Morebug lá tni akarta
Beaver lapjait. Az megfordította a negyedik ká rtyá t, egy bubit, és nevetve nyú lt a
pénzért.
– Erre mit tett Milton Morebug?
– Á thajolt az asztalon, és visszatartotta Beavert. Aztá n ő is megmutatta a lapjait. Há t
istenemre, azt hittem, nem jó l lá tok! Ná la is volt egy bubi.
A teremben élénk moraj tá madt, mire Shotz bíró nő az asztalra csapott a kalapá csá val.
Ahogy ismét helyreá llt a rend, Rosalind tová bb folytatta a tanú kikérdezését.
– Mr. Hogg, mi tö rtént azutá n, hogy az ö tö dik bubi is az asztalon hevert?
– Wreckter és én csak bá multuk a lapot. Morebug szélhá mos dö gnek nevezte Beavert,
és nekilendü lt, hogy leü sse. Beaver, hogy védje magá t, felemelte a karjá t, így sikerrel
há rította az ü tést, mégis a padló ra zuhant. Wreckter és én hirtelen észbe kaptunk, aztá n
lefogtuk Morebugot.
– Erre miért volt szü kség?
– Mert dü hében rá akart rontani Beaverre. Kettő nknek sikerü lt visszafognunk, amíg
Beaver fel nem kelt, és el nem ment.
– Tehá t Warren Beaver elhagyta a há zat. Kö rü lbelü l mikor?
– É jjel egy ó ra tá jban.
– Milton Morebug és Warren Beaver kö zö tt tö rtént még szó vá ltá s az utó bbi személy
tá vozá sa elő tt?
– Ó , igen. Morebug utá nakiabá lta, hogy tü stént takarodjon ki a há zá bó l, kü lö nben…
– Kü lö nben mi lesz, Mr. Hogg? Kérem, ismételje el, mit mondott Milton Morebug!
– Azt mondta: Kü lö nben megö llek, te szélhá mos dö g!
64
8. FEJEZET
Rosalind majdnem fél percet kivá rt, mire feltette a kö vetkező kérdést. Részben azért,
hogy ú jra elcsendesedjen a hallgató sá g, részben a hatá s kedvéért. Az eskü dteknek így
elég ideje maradt mérlegelni Raymond Hogg szavainak sú lyá t.
– Mr. Beaver mit tett Morebug fenyegetése utá n?
– Villá mgyorsan elmenekü lt.
– Magá val vitte a legutolsó já tékbó l szá rmazó nyereményét?
– Nem. A pénzt az asztalon hagyta.
– É s mi tö rtént az otthagyott ö sszeggel?
– Morebug Wreckternek is, nekem is tizenö tezer dollá rt adott, hogy ká rpó toljon
minket az aznapi veszteségekért. A maradékot ő tartotta meg.
– Mi tö rtént a pénz elosztá sa utá n?
– Megittunk még egy italt, hogy ú jra oldó djon a hangulat, aztá n Wreckterrel együ tt
tá voztunk.
– Má s okuk nem volt az ivá sra?
– Csak biztos akartam lenni abban, hogy Morebug lehiggadt.
– Hogy érti azt, hogy lehiggadt?
– Tudja, elég dü hö s volt Beaverre, amikor leü tö tte. Nem akartam, hogy utá namenjen,
és bevá ltsa a fenyegetését.
– Miért? Talá n elképzelhető nek tartotta, hogy bevá ltja?
Graham má ris talpra ugrott.
Rosalind nem szá mított arra, hogy engedik a kérdés megvá laszolá sá t, mindenesetre
megérte a pró bá lkozá st.
– Mr. Hogg, megítélése szerint mennyi idő t vett igénybe a pénz elosztá sa és az ital
elfogyasztá sa?
– Legfeljebb tíz percet.
– Aztá n Brian Wreckter és ö n tá vozott?
– Igen. Ö t-tíz perc mú lva én má r otthon is voltam. Mint má r mondtam, Hunt's Point
északi csü cskében lakom.
– Kö szö nö m, Mr. Hogg. Nincs tö bb kérdésem.
Az asztal mellő l felá lló Graham begombolta a zakó já t. Raymond Hogg vallomá sa
tö bbszö rö sen is megkérdő jelezte védence á rtatlansá gá t, így volt néhá ny dolog, amelyet
helyre kellett tennie. Viszont ú gy gondolta, ehhez megfelelő eszkö zö k vannak a
birtoká ban. Mielő tt feltette volna az első kérdést, szemü gyre vette a tanú t. Vallomá stétel
kö zben Hogg végig ö lben tartotta a kezét. Ez biztos jele volt annak, hogy titkol valamit.
Há la Frannek, tudja is, hogy mit.
– Mr. Hogg, az imént azt mondta, hogy Wreckter és ö n megittak még egy italt
Morebuggal, mert biztosak akartak lenni benne, hogy lehiggadt. Nos, tényleg lehiggadt?
– Igen.
– Mitő l ilyen biztos benne?
– Há t, mert nyugodt volt. Egy skó t whisky utá n még viccelő dö tt is. Nem gondoltam
volna, hogy Beaver utá n ered.
65
– É s ö nnek, Mr. Hogg, volt ideje lehiggadni?

– Hiszen én nem is voltam dü hö s!
– Tényleg nem? El akarja hitetni a bíró sá ggal, hogy Beaver egész este becsapta
mindannyiukat, és nem is lett mérges, amikor kiderü lt?
Hogg ide-oda fészkelő dö tt a széken.
– Há t, éppenséggel nem ö rü ltem neki.
– Szó val nem ö rü lt neki – ismételte meg Graham az eskü dtek elő tt. – Mr. Hogg, mió ta
ismerte Warren Beavert?
– Azt hiszem, amió ta megvá lasztottá k, ú gy négy éve.
– Korá bbró l nem?
– Nem tudok ró la.
– Akkor má r arra sem emlékszik, hogy negyedmillió dollá rt adomá nyozott a vá lasztá si
kampá nyá ra?
Raymond Hogg nagyot nyelt.
– Bíró nő , tiltakozom! Az ilyen kérdésnek nem lá tom jelentő ségét.
Shotz bíró nő kérdő re vonta Grahamet.
– Mr. Knight, mire akar ezzel rá mutatni?
– Arra, hogy a tanú t milyen indíték vezérelte Warren Beaver meggyilkolá sá ra.
– Bíró nő , tiltakozom! – szó lt kö zbe Rosalind. – Raymond Hogg nem az ü gy vá dlottja.
– Pedig lehet, hogy annak kellene lennie! – vá gott vissza Graham.
– Bíró nő … – kezdte volna Rosalind, de Gloria Shotz felemelte a kezét.
– Mr. Knight, nagyon jó l tudja, hogy nem tehet ilyen célzá sokat a tanú ra. Miss Hart, a
védelemnek jogá ban á ll megvizsgá lni a tanú indíttatá sá t és hozzá á llá sá t. Engedélyezem a
kérdést.
Graham még magabiztosabban tette fel az iménti kérdést:
– Nos, Mr. Hogg, tá mogatta Beaver vá lasztá si kampá nyá t negyedmillió dollá rral?
– Igen – préselte ki a vá laszt a foga kö zt Raymond Hogg.
– Vagyis ismerte Beavert még a megvá lasztá sa elő tt?
– Igen.
– Ö rü lö k, hogy egyre javul az emlékezete – vigyorgott Graham. – Jó bará tok voltak?
– Inká bb csak ü zletfelek – kertelt Hogg.
– É rtem. É s miféle ü zletek voltak azok?
Raymond Hogg kínjá ban a torká t kö szö rü lte.
– Elmondta nekem, hol vá rható faeladá s, erre tudtam tenni írá sos á rajá nlatot,
ú gyhogy a fű részü zemem rendszerint megkapta a fatö rzseket. Ez így teljesen
tö rvényesen zajlott.
– Az á rajá nlatai személyesen Beaverhez kerü ltek?
– Nem, a Természeti Erő forrá sok Á llami Hivatalá hoz.
– Ez a hivatal egyebek mellett nem tartozik az á llami fö ldterü letek megbízottjá nak
hatá skö rébe?
– De… igen – ismerte el nagy nehezen Hogg.
– É s nem Beaver volt az, aki felnyitotta a lepecsételt ajá nlatokat?
Hogg a nadrá gjá ba tö rö lgette izzadó tenyerét.
– Nem tudom.
– Nem tudja? Akkor miért tá mogatta Mr. Beaver kampá nyá t negyedmillió val? É s az
miként lehetséges, hogy az á llam tulajdoná t képező utolsó négy faszá llítmá nybó l há rmat
az ö n fű részü zeme kapott?
66
– Bíró nő , a védelem tö bb kérdést tett fel egyszerre, és a tanú nak nem ad rá alkalmat,
hogy egyenként vá laszoljon rá juk – á llt fel Rosalind a helyérő l.
Mielő tt Gloria Shotz dö nthetett volna, Raymond Hogg má r vá laszolt is.
– É n kíná ltam érte a legtö bbet, így én kaptam meg az á rut.
A bíró nő vá llat vont.
– Mr. Knight, egyenként tegye fel a kérdéseit!
– Igen, bíró nő – mondta Graham engedelmesen. – Mennyi volt az utolsó ajá nlata?
– Az ajá nlatok titkosak. Még az á rutétel megérkezése utá n is – oktatta ki Hogg.
– Mondhatom, szép! Egyedü l az a férfi dö ntö tte el, kié a legmagasabb á rajá nlat, akinek
ö n negyedmillió t adomá nyozott. Rá adá sul az illető nek sosem kellett nyilvá nossá gra
hoznia az ajá nlatok ö sszegét. Há t nem ez a legsimá bb ú t a lopá shoz?
– Bíró nő … – kezdte Rosalind, de Gloria Shotz félbeszakította.
Raymond Hogg izzadó kezével megtö rö lte a bajuszá t.
– Nézze, én csak egy ü zletember vagyok. A tulajdonomban á ll néhá ny fű részü zem. A
baglyok életteréért aggó dó természetvédő k és a fá ért csillagá szati á rakat ajá nló á zsiaiak
miatt má r a cső d szélén á lltam. Négy évvel ezelő tt Warren Beaver odajö tt hozzá m, és azt
mondta, védelmébe akarja venni a hazai faipart, méghozzá oly mó don, hogy az á llami
tulajdonú erdő kbő l szá rmazó fá t belfö ldi fű részü zemek szá má ra tartaná fenn. Erre
persze éltem a lehető séggel, és tá mogattam a vá lasztá si kampá nyá t. A helyemben bá rki
ezt tette volna. Ez csak nem bű n?
Graham fü rkésző szemmel figyelte Hoggot.
– De az má r ugye bű n, hogy Beaver szá ntszá ndékkal nem nézte á t az á rajá nlatokat, és
gyakorlatilag ö nnek adta el az ö sszes fá t.
– Ez nem igaz! A legjobb á rajá nlat fejében kaptam meg az á rut. Nem rá galmazhat meg
semmivel!
– Bíró nő , tiltakozom a kérdések jellege miatt. Mr. Hogg aká rmilyen ü zletet kö tö tt a
megboldogulttal, annak semmi kö ze a mostani esethez.
– Bíró nő , kérem, adjon még egy percet! – igyekezett beleszó lni Graham.
– A tiltakozá st elutasítom. Mr. Knight, folytassa a tanú kikérdezését! – rendelkezett
Gloria Shotz, mivel nyilvá n jobban érdekelte Raymond Hogg vallomá sá nak folytatá sa
anná l, mint hogy félbeszakítsa.
Graham ezú ttal a tanú felé kö zelített.
– Beaver ú gy viszonozta az adomá nyá t, hogy ö nnek juttatta a fá t. Így van?
– Nem!
– Ugyan má r! Elvá rja, hogy a bíró sá g elhiggye ö nnek…
Hogg buzgó n elő rehajolt, mintha épp most jutott volna eszébe valami.
– Ha Beaver és én ilyen ü zletet kö tö ttü nk, akkor miért nem kaptam meg az utolsó
szá llítmá nyt, amely sokkal nagyobb volt, mint az elő ző há rom együ ttvéve?
– Há t igen, Mr. Hogg, ez biztos nagyon érzékenyen érintette ö nt. Beaver ö nnek
juttatott néhá ny kisebb ü zletet, de az igazi nagy fogá st má s kaparintotta meg. – Raymond
Hogg arcá t elö ntö tte a dü h, Graham pedig folytatta: – Igen, képzelem, milyen lehangolt
volt akkor. Warren Beaver halá lá nak éjszaká já n já rt Milton Morebug há zi kö nyvtá rá ban?
– Na és ha já rtam? – kérdezett vissza morcosan Hogg.
– Mr. Hogg, feleljen igennel vagy nemmel! Já rt azon az éjszaká n Milton Morebug
kö nyvtá rá ban?
Raymond Hogg védekezésképpen ö sszefonta a karjá t.
– Mindannyian ott voltunk, mert a kö nyvtá ron á t vezetett az ú t az illemhelyiségbe.
67
– Ezek szerint azon az estén tö bbszö r is volt egymaga a kö nyvtá rban?

– Igen, egyedü l mentem rajta keresztü l.
– Azt tudta, hogy Milton Morebugnak van egy 38-as Special típusú , má sodik
vilá ghá ború s emlékfegyvere?
– A kö nyvtá ra mind a négy falá n fegyverek vannak kiá llítva.
– Mr. Hogg, nem a tö bbi fegyverrő l kérdeztem, hanem csak a 38-as Specialró l. Tudta,
hogy Mr. Morebugnak volt egy ilyen revolvere? Igen vagy nem?
– Igen, igen! – vá laszolt a tanú mó dfelett ingerü lten.
– Amikor azon az estén megérkezett Morebughoz, és lá tta, hogy Beaver az egyik
vendég, mit szó lt hozzá ?
Hogg jobb kézzel indulatosan megtö rö lte a bajuszá t.
– Má r nem emlékszem.
– Nos, akkor majd én felfrissítem az emlékezetét – mosolygott Graham. – Esetleg
reagá lhatott így: „Hogyhogy itt van ez az alattomos dö g? Ki hívta ide?”
– Bíró nő … – kezdte Rosalind.
– Ne is mondja tová bb! – szakította félbe a bíró nő . – Szeretném hallani a tanú vá laszá t.
– Nos, Mr. Hogg? – Graham nem tá gított. – Ezt mondta?
Hogg lesü tö tte a tekintetét.
– Meglehet.
– Hangosabban, Mr. Hogg, hogy az eskü dtek is hallhassá k!
Hogg bosszú san felszegte a fejét.
– Ú gy van, alattomos dö gnek neveztem. Na és aztá n? Fel akar érte akasztatni?
Graham egy pillanatig szó tlanul nézett rá , aztá n így felelt:
– Az nem az én feladatom. A gyilkosok felakasztatá sá t bízza csak Miss Hartra!
– Bíró nő … – pró bá lkozott ú jra Rosalind.
– Mr. Knight… – kezdte volna Gloria Shotz.
– Igaza van, bíró nő – vá gott kö zbe Graham. – Bocsá natot kérek, és visszavonom az
imént tett megjegyzésemet. Kérem, tö rö ljék a jegyző kö nyvbő l! Nincs tö bb kérdésem a
tanú hoz.
Rosalind csak nézte, ahogy Graham a helyére vonul, és ahogy félú ton rá kacsint. Ez a
férfi észvesztő en vonzó , gondolta magá ban. Legutolsó tiltakozá sa miatt még mindig á llt.
– Még lenne néhá ny tisztá zó jellegű kérdésem.
– Rajta, Miss Hart – adott engedélyt Shotz bíró nő .
– Mr. Hogg, ö n azt mondta, hogy Milton Morebug há zá bó l kö zvetlenü l az otthoná ba
hajtott. Mikor érkezett haza?
– Negyed kettő kö rü l. Legkéső bb egy ó ra hú szkor.
– É s hol volt éjjel kettő ó ra tá jéká n, amikor Warren Beavert tizenö t mérfö lddel arrébb
meggyilkoltá k?
– A fotelben olvastam – vigyorgott Hogg.
– Kö szö nö m, Mr. Hogg. Nincs tö bb kérdésem.
Rosalind elégedett volt. Graham Knight kudarcot vallott a kísérleteivel, hogy
Raymond Hoggot ö sszefü ggésbe hozza Warren Beaver halá lá val.
– Lenne még néhá ny tisztá zó jellegű kérdésem – á llt fel ú jra Graham.
Nocsak, gondolta Rosalind.
– Rajta, Mr. Knight – rendelkezett Gloria Shotz.
– Mr. Hogg, lá tta vagy hallotta valaki, hogy hazaért?
– A feleségem má r aludt. Nem akartam felébreszteni.
– Tehá t senki sem tudja igazolni, hogy Morebugtó l egyenesen hazament?
68
– É jjel egy ó ra elmú lt. Honnan tudhattam volna, hogy szü kségem lesz egy
fogadó bizottsá gra, amely késő bb igazolja az alibimet?
– Ezek szerint aká r éjjel fél há romkor is hazaérhetett volna, akkor sem lá tja senki.
 Honnan tudjam? – kérdezte mogorvá n Hogg. – Mint má r mondtam, nem sokkal
egy utá n értem haza. Semmi má st nem bír bizonyítani.
Amikor a bíró nő kihirdette az ebédszü netet, Rosalind megkérdezte Maxet, tudott-e

ró la, hogy Hogg hozzá já rult Beaver vá lasztá si hadjá ratá hoz.
A nyomozó azt mondta, nem tudott ró la.
– Nézd – fogta meg Rosalind karjá t –, nekem teljesen mindegy, Hogg milyen
viszonyban volt Beaverrel, vagy hogy adott-e neki pénzt, avagy sem. A birtokomban lévő
ö sszes bizonyíték egyértelmű en Morebug bű nö sségére utal. Ugye nem kételkedsz
ebben?
Rosalind mélyet só hajtott.
– Nem. Miért tenném? Csak nem szeretem a meglepetéseket, amelyek az ü gy kezdete
ó ta folyamatosan érnek. Ha elejétő l fogva én dolgoztam volna rajta, most talá n
biztosabbnak érezném magam. Knight vajon honnan tudhatja ezeket Hoggró l?
– Miért nem kérdezi meg tő le személyesen? – szó lalt meg vá ratlanul egy hang a há ta
mö gö tt.
Rosalind há trafordult, és gyanakodva méregette Grahamet.
– Hallgató zunk, ü gyvéd ú r? Szó val ez a titka a bennfentes informá ció inak?
– Jö jjö n velem ebédelni! Akkor talá n kihú z belő lem valamit – hívta jó kedvű en a férfi.
Rosalind ő szintén csodá lta, amiért nem vette zokon az elő ző napi rideg elutasítá st.
Rá adá sul az is csá bította, hogy esetleg kicsalhat belő le néhá ny dolgot.
– Na jó , menjü nk! – egyezett bele a meghívá sba. Azzal felá llt, és csaknem elfelejtett
elkö szö nni Maxtő l.
Graham az Elliot Bay mellett épü lt, francia konyhá já ró l híres Maximilian étteremhez
hajtott. Amíg az ételre vá rtak, Rosalind elnézett a borongó s, eső s ö bö l felett, és mélyet
só hajtott:
– Most má r elég ebbő l a két és fél hete tartó eső bő l. Ilyenkor alakul ki a depresszió . Mi
mindent meg nem adnék, ha néhá ny napig sü tne a nap!
– Mindent? – ismételte meg Graham. – Ezt megjegyzem magamnak.
A férfi bará tsá gos mosolyá tó l zavarba jö tt. Miért olyan vonzó ? Emlékeiben
érzéketlennek és elutasító nak maradt meg.
– Kitő l szerzi be az informá ció it? – tért ki a pillantá sa elő l.
Graham mosolyogva já tszadozott a pohará ban maradt jéggel, és egyre inká bb
rá ébredt arra, mennyire vonzó a vele szemben ü lő á llamü gyésznő .
– Nem nagy titok. Nemrégiben maga is megismerkedett vele.
– Tehá t ismerem az illető t? – Rosalind megrö kö nyö dve nézett a férfira. – Csak nem
Fran nénikéjérő l van szó ?
– De igen, ró la.
– Az az elbű vö lő idő s hö lgy lenne a hírszerző je?
– Ahogy mondja. É pp a bá ja az, amiért olyan kö nnyen gyű jti be az informá ció kat. Az
emberek szeretnek vele beszélgetni, és mielő tt feltű nne nekik, má r ki is szedte belő lü k
az egész élettö rténetü ket.
Rosalind jó t nevetett a talá ló jellemzésen.
– Szó val idő s nénikéjét kü ldte szimatolni?
– Fran nagyon élvezi a dolgot. Jack bá csiká mmal akkoriban otthonosan mozogtak
Seattle tá rsadalmi és politikai kö reiben. Jack halá la ű rt hagyott maga utá n, amelyet Fran
69
ú gy pró bá lt betö lteni, hogy magá ra vá llalta egy fontos kö rnyezetvédelmi bizottsá g elnö ki
teendő it. Két má sik ö zvegyasszony bará tnő jével együ tt verhetetlenek, ha arró l van szó ,
hogy az igazá n vagyonos emberek kö rében tá mogatá st hajtsanak fel természeti
kö rnyezetü nk égető en sü rgő s megmentésére.
Rosalind lá tta rajta, milyen bü szke a nénikéjére. Rá ébredt, hogy Graham Knightot
illető en még sok mindent nem tud.
– Magá nak is van kö ze ehhez a kö rnyezetvédő csoporthoz?
– Bü szkén mondhatom, hogy igen. Amió ta ö ná lló ü gyvédi irodá t mű kö dtetek, idő m
felét a helyi kö rnyezetvédő csoportoknak szentelem, amelyek igyekeznek megvédeni azt
a keveset, ami megmaradt a természeti forrá sainkbó l. - Graham olyan nyílt tekintettel
nézett a szemébe,
hogy Rosalind szíve gyorsabban kezdett verni.
– Ugye, nem kedvelték Warren Beavert?
– Képzelheti, hogy nem. Amíg az á llami fö ldterü letek megbízotti tisztét ő tö ltö tte be,
mindannyian rosszul já rtunk. A hibá já bó l példá ul elveszítettü k a régi faá llomá nyunk
nagy részét.
– Ezért védi most Beaver gyilkosá t?
Graham kifü rkészhetetlen tekintettel figyelte egy percig a lá nyt, majd nyomatékosan
kijelentette:
– Nem a gyilkosá t védem.
Ekö zben felszolgá ltá k az ebédjü ket, ő k pedig szó tlanul nekiá lltak enni. Rosalind
eltű nő dö tt azon, hogyan lehet egy embernek két, egymá stó l ennyire kü lö nbö ző arca. Az a
férfi, aki egykor olyan szívtelen volt hozzá , rajongva imá dja a nénikéjét, és ö nzetlenü l
segít a kö rnyezetvédő knek. Graham á llandó an ö sszezavarta ezzel a kettő sséggel, de ha a
szívére hallgatott, rendkívü l vonzó dott a mostani Graham Knighthoz.
Shotz bíró nő sö tét szemével Rosalindra nézett.

– Miss Hart, szó lítsa be a vá d első tanú já t!
– A vá d Brian Wrecktert szó lítja tanú nak.
Brian Wreckter kö zépkorú , nagydarab ember volt, tekintélyes méretű hassal. Já rá s
kö zben kissé elő rehajolt, így szü rkü lő haja a homloká ba ló gott. Miutá n letette az eskü t,
hogy az igazat, csakis az igazat mondja, elmondta a bíró sá gnak, hogy építési vá llalkozó ,
és részt vett a fent említett pó kerjá tékban. Vallomá sa teljesen egybeesett Raymond
Hoggéval, egészen Morebug szélhá mos dö g felkiá ltá sá ig. Ő is azt á llította, hogy éjjel egy
ó ra utá n hajtott haza. Kettő kor má r a Beaux Arts-i otthoná ban fekü dt a felesége mellett
az á gyban. Rosalind ezek utá n nem tett fel neki tö bb kérdést.
Graham felá llt és elő rement. Feltű nt neki, hogy Mr. Wreckter néhá ny kérdés utá n
idegesen kö hécselt.
– Mr. Wreckter, ismeri Mr. Morebug fegyvergyű jteményét?
Brian Wreckter bó lintott.
– A kö nyvtá rá ban gyakran lá ttam a kiá llított darabokat.
– Warren Beaver halá lá nak éjszaká já n is?
– Való színű leg akkor is, mivel tö bbszö r kimentem a kö nyvtá ron á t a mosdó ba.
– Nem hiá nyzott néhá ny fegyver a gyű jteménybő l?
– Az igazat megvallva nem vettem észre, hogy hiá nyzott volna.
– Mr. Wreckter, mennyi ideje ismerte az elhunyt Warren Beavert?
– Nem vagyok benne teljesen biztos. Talá n há rom vagy négy éve. Raymond Hogg
mutatott be minket egymá snak.
– Milyen viszonyban volt az á ldozattal?
70
Wreckter idegesen kö hécselt.

– Ismerő sö k voltunk.
– Személyes vagy ü zleti jellegű ismeretség kö tö tte ö ssze ö nö ket?
– Személyes.
– Nem voltak kö zö s ü zleti vá llalkozá sai Warren Beaverrel?
A tanú ú jra kö hécselni kezdett.
– Nem.
Graham elvett az asztalá ró l egy iratrendező t, á tfutott benne néhá ny oldalt, végü l
megkérdezte:
– Mondja, ismeri Linda Dodge-ot?
Wreckter kö hécselése krá kogá ssá erő sö dö tt.
– Igen.
– Megmondaná a bíró sá gnak, kérem, kirő l is van szó ?
– Ő a Természeti Erő forrá sok Á llami Hivatalá nak érdekvédő igazgató ja.
– Kü lö nö s, hogy az adó fizető á llampolgá rnak igazgató t kell fizetnie, hogy egy olyan
hivatal érdekeit védje, mint a Természeti Erő forrá sok Á llami Hivatala – csó vá lta a fejét
Graham.
– Bíró nő , tiltakozom a kérdések jellege miatt. Semmi kö zü k a mostani esethez.
– Mr. Knight – figyelmeztette az ü gyvédet Gloria Shotz. – Hajlok rá , hogy igazat adjak
Miss Hartnak.
Graham a bíró nő re nézett.
– Kérem a bíró sá got, legyen tü relemmel! A vallomá s fontos a jelenlegi ü gy
szempontjá bó l. Hamarosan felfedem az ö sszefü ggést.
– Há t jó . De Mr. Knight, tartsa be az ígéretét! A tiltakozá st elutasítom.
Graham ú jra Brian Wreckter felé fordult.
– Milyen kapcsolatban á ll Linda Dodge-dzsal?
– Bará tok vagyunk.
– Véletlenü l nem testvéreket akart mondani?
Wreckter eleinte kö hécselt, végü l má r krá kogott.
– De igen.
– Tavaly nem adott véletlenü l a testvérének, Linda Dodge-nak kétszá zezer dollá rt
személyes csekkeken, hogy juttassa el a fő nö kének, Warren Beavernek, aki ennek
fejében á llami tulajdonban lévő fö ldet adott el ö nnek egy építési terv kivitelezéséhez?
Wreckter gö rbe há ta a csodá val hatá ros mó don kiegyenesedett, amikor hirtelen
kihú zta magá t, és riká csoló hangon ezt kiabá lta:
– Linda ezt sosem mondta volna el magá nak!
Graham fenyegető en felemelte a hangjá t, és kezében meglobogtatott néhá ny
érvénytelen csekket.
– Vá laszoljon! Igen vagy nem?
Wreckter ú jra meggö rbítette a há tá t, és lehajtotta a fejét.
– Igen.
Shotz bíró nő egy kalapá csü téssel csö ndet teremtett, miutá n a teremben fokozó dott a
moraj. Graham odament az eskü dtekhez, hogy Brian Wreckter feléjü k forduljon.
– É s Warren Beaver teljesítette, amit ígért?
– Nem – só hajtott fel Wreckter.
– Mit mondott ö nnek, amikor szá monkérte érte?
71
– Azt mondta, nem adhatja el a terü letet, mert a nyaká n ü lnek a kö rnyezetvédő k. Ha
megneszelnék a tervet, olyan botrá nyt csiná lná nak, hogy egy életre elfelejthetné a
szená tori jelö lését.
– Beavernek tehá t politikai ambíció i voltak, méghozzá szená tor akart lenni?
– Igen.
– É s mi lett a pénzével? Beaver visszafizette?
– Nem. Á llító lag má r tová bbadta a megfelelő segítő k zsebébe.
– É s ö n ezt elhitte neki?
– Eleinte el.
– É s késő bb?
Wreckter felemelte a fejét.
– Késő bb megtudtam, hogy má soknak adta el a fö ldet. Akkor má r tudtam, hogy a
szemembe hazudott.
– Gondolom, nagyon dü hö s volt rá .
Wreckter elpirult.
– Meg tudtam volna ö lni.
– É s meg is tette? – kérdezte hidegvérrel Graham.
– Nem, mert akkor má r halott volt.
– Mikor szerzett tudomá st az eladá sró l?
– Februá rban. Véletlenü l elhajtottam a fö ldterü let mellett, és meglá ttam rajta egy
má sik építési vá llalkozá s tá blá já t.
Graham elő vett az aktá bó l egy ú jsá gcikket.
– Véletlenü l arra hajtott, Mr. Wreckter? Mit szó lna hozzá , ha lenne ná lam egy januá r
5-ei ú jsá gcikk, amely ugyebá r négy nappal Beaver halá la elő tt jelent meg, és amelyben
tudó sítá s olvasható a kérdéses fö ldterü let eladá sá ró l, illetve beépítésérő l?
– Nem olvastam azt a cikket. Csak februá rban tudtam meg, hogy becsapott.
– Korá bban azt mondta, hogy Beaver halá lá nak éjszaká já n Morebugtó l a Beaux Arts-i
otthoná ba hajtott. Á ltalá ban mennyi idő alatt lehet megtenni a Hunt's Point-Beaux Arts
kö zö tti tá volsá got?
– Kö rü lbelü l tizenö t perc alatt.
– É s azon az éjszaká n há ny percre volt szü ksége?
– Az utak havasak, csú szó sak voltak, ezért ú gy gondolom, kö rü lbelü l fél ó rá ra.
– Ugye, a Hunt's Pointtó l Beaux Artsba vezető ú t tová bb visz Mercer Island felé?
– Igen, de nem tudom, ez mit bizonyít.
– Valaki lá tta ö nt hazaérkezni?
Wreckter elégedetten há tradő lt a székében.
– Igen. A feleségem, az anyó som, a fiam és a menyem még mind ébren volt. A
dolgozó szobá mban nézték az unoká mró l készü lt videó felvételeket.
– Maradt még egy ideig a csalá dja kö rében?
– Nem, éppen abbahagytá k a videó zá st. É n pedig aludni mentem.
– Tényleg? Vagy csak azért ment haza, hogy legyen alibije, aztá n a há zat a há tsó
bejá raton keresztü l elhagyhassa, és Warren Beavert megö lhesse?
– Bíró nő , tiltakozom! – szó lt kö zbe Rosalind. – A védelem a tanú t bizonyítatlan
á llítá sokkal megengedhetetlen mó don szorongatja.
Graham Gloria Shotzhoz fordult.
– Bíró nő , ú gy gondolom, a tanú Warren Beaverrel kö tö tt kétes ü zletei szü kségessé
teszik alibijének kö rü ltekintő tisztá zá sá t.
– Miss Hart, engedélyezem a kérdést.
– Ezutá n má r nem hagytam el a há zat! – hadarta kétségbeesetten Wreckter.
72
Graham egy percig méregette a férfit, majd megszó lalt:

– Korá bban azt mondta a vá d képviselő jének, hogy két ó rakor a felesége mellett
fekü dt az á gyban. De nem az az igazsá g, hogy kü lö n há ló szobá ban alszanak?
Wreckter kétségbeesve dadogott.
– É n… izé, mi…
– Ez az igazsá g?
– Igen, hogy a fene vigye el! De Warren Beavert nem én ö ltem meg! É s ez is igaz!
73
9. FEJEZET
Rosalindnak szü ksége volt a tízperces délutá ni szü netre, hogy megeméssze a
Wrecktertő l hallottakat. Majd javasolni fogja, hogy az á llamü gyészség a jö vő ben Fran
Tulippal vizsgá ltassa ki az eseteket.
A folyosó n felfedezte kö vetkező tanú já t, Mrs. Pauline Parkot. Tá rgyilagos stílusa és
ö ltö zéke egybő l rokonszenvessé tette. A kö zépkorú asszony ú gy nézett ki, és ú gy beszélt,
mint a tá rsadalom fontos tá masza. Jó llehet, Mrs. Pauline Park jó benyomá st tett rá , de
Graham addigi alakítá sa miatt má r nem zá rta ki a kö vetkező csaló dá s esélyét sem.
A bíró sá g a tervezett idő pontban ismét ö sszeü lt, Mrs. Park pedig elfoglalta helyét a
tanú k padjá n.
– Mrs. Park, hol lakik? – kérdezte Rosalind, miutá n bemutatta a tanú já t.
– Pontosan szemben Milton Morebug villá já val, a Hunt's Point Road mellett.
– Meg tudná mondani nekü nk, mire emlékszik a kérdéses éjszaka tö rténéseibő l?
– Igen. É jjel egy ó ra tizenkét perckor kivittem a szabadba West Highland Terrier
fajtá jú kutyá mat. A Mr. Morebug kocsifeljá ró já ra nyíló kapu kitá rult, és két autó hajtott
ki rajta. Első nek Raymond Hogg fekete Bentleyje. Rö gtö n rá ismertem az autó ra, és a
kü lö nö s Hogg Log feliratú rendszá mra. A Bentley balra rá hajtott a Hunt's Point Roadra.
Má sodiknak egy kék Lincoln jö tt ki. Korá bban má r tö bbszö r lá ttam, de nem tudom, kié.
Az viszont jobbra kanyarodott a Hunt's Point Roadra, az 520-as orszá gú t irá nyá ba.
– Mrs. Park, észrevett még valamit?
– Igen. Negyed kettő kor Milton Morebug hajtott ki a kapun aranyszínű Porsche 91l-es
turbó já val, rá kanyarodott a Hunt's Point Roadra, és a Lincolnhoz hasonló an
tová bbhaladt az 520-as orszá gú t irá nyá ba.
A teremben felmorajlott a tö meg. Rosalind ö rü lt, hogy szemmel lá tható an mindenki
fel tudta mérni e kijelentés sú lyá t. Hogy teljesen biztosra menjen, felemelt egy fényképet
a bizonyítékok asztalá ró l.
– Mrs. Park, a kö zérthető ség kedvéért még egyszer. Tehá t negyed kettő kor lá tta
Milton Morebug aranyszínű Porschéjá t, vagyis ezt az autó t tá vozni otthonró l, majd
tová bbhajtani Mercer Island irá nyá ba. Így van?
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Graham. – Kérem tö rö lni a jegyző kö nyvbő l a
tová bbhajtani Mercer Island irá nyá ba szavakat. Az á llamü gyészség képviselő je a tanú
szá já ba rá gja, mit mondjon.
– Na jó – folytatta Rosalind. – Akkor hadd tegyem fel a kérdést má shogyan! Negyed
kettő tá já n lá tta elhajtani otthonró l Milton Morebug Porschéjá t. Az autó milyen irá nyba
ment tová bb?
Mrs. Park nem okozott csaló dá st.
– Az 520-as orszá gú t irá nyá ba. Csak egyetlen ú t vezet Hunt's Point felé: a Hunt's Point
Road. É s csak egyféleképpen lehet rajta Mercer Islandra menni: dél felé, vagyis arra,
amerre Milton Morebug Porschéja, a képen lá tható autó elhajtott.
Rosalind jó t mulatott az eskü dteken, akik feszü lten hallgattá k a tanú vallomá st.
– Meddig tudta figyelemmel kísérni Mr. Morebug biztonsá gi kapuit?
74
– Fél kettő ig. Akkor végre szó ltam Clarence-nek, mivel így hívjá k a kutyá mat, hogy
kint hagyom a hó ban, ha nem siet elvégezni a dolgá t. Na, erre mindjá rt sikerü lt
kö nnyítenie magá n.
A teremben mindenhonnan kuncogá s hallatszott. Rosalind titokban há lá t adott Mrs.
Parknak, amiért olyan rokonszenves volt. Az ilyen tanú nak mindig hisznek az eskü dtek.
– Amíg Clarence-szel odakint volt, rá lá tott a Hunt's Point Roadra?
– Igen.
– Raymond Hogg Bentleyjét lá tta ismét elhaladni az ú ton?
– Nem.
– Kö szö nö m, Mrs. Park, nincs tö bb kérdésem.
Graham felá llt, hogy feltegye a kérdéseit Mrs. Parknak. Tisztá ban volt vele, hogy
ü gyfelének mindeddig ez az asszony á rtott a legtö bbet. Ezért meg kellett pró bá lnia
megingatni a vallomá sá t.
– Mrs. Park, hord ö n szemü veget?
– Igen. Amennyiben nem vette volna észre, most is rajtam van.
– É szrevettem. Azon az éjszaká n is volt ö nö n szemü veg, amikor az autó t lá tta?
– Igen. Csak akkor veszem le a szemü vegemet, ha aludni térek.
Graham kissé tá volabb já rká lt elő tte.
– É jjel egy ó ra elég szokatlan idő pont a kutyafuttatá sra, Mrs. Park. Fő leg, ha hideg van,
és havazik. Ez volt a szoká suk?
– Má rmint a kutyá mnak?
A tá rgyaló teremben jelenlévő k fojtott nevetése hallatszott. Graham is elmosolyodott.
– Ú gy értem, bá rmelyikü knek.
Ú gy lá tszott, mintha Mrs. Park is elmosolyodott volna, de végü l meggondolta magá t.
– Nem, nem ez volt a szoká sunk. Clarence á tesett egy kisebb mű téten, és még nem
tudott visszaá llni a régi ritmusra, ha érti, mire gondolok.
– É bren volt, amikor Clarence jelezte, hogy ki akar menni?
– Igen.
– Mit csiná lt éppen?
– Egy izgalmas kö nyvet olvastam.
– Hogyhogy ilyen pontosan emlékszik még az idő pontokra?
– Ú jra és ú jra az ó rá ra néztem. Hideg volt odakint, és má r szívesen visszamentem
volna a há zba olvasni.
– Említette, hogy lá tta Mr. Hogg Bentleyjét, Mr. Morebug Porschéjá t és a kék Lincolnt
keresztü lhajtani a kapun. Á ltalá ban sok idő t tö lt a szomszédok megfigyelésével? –
Graham hiá ba reménykedett benne, hogy kibillenti magabiztossá gá bó l az asszonyt.
– Egyszerű en csak éber vagyok, és figyelem, ki tartozik a mi kis Hunt's Point-i
kö zö sségü nkhö z, és ki nem. A mú lt évben volt a kö rnyéken két rabló tá madá s. De ennek
vége, amió ta tö bb szomszéd ö sszefogott, és ő rséget hoztak létre. Azó ta má r tö bbszö r
elő fordult, hogy gyanú s személyeket jelentettü nk a rendő rségnek.
– De Mr. Morebug birtoká n megtalá lható mindenféle betö réselhá rító rendszer: a
hatalmas telek kö rü l elektromos kerítés hú zó dik, a bejá ratná l biztonsá gi kapukat,
kaputelefont szereltek fel. Mégis, miért nem tartotta biztonsá gosnak mindezt?
Mrs. Park erre is higgadtan vá laszolt.
– A kö rnyéken mindenki felszerelte magá t hasonló biztonsá gi rendszerekkel, két
esetben mégis sikerü lt a tetteseknek kiiktatni azokat. Abban viszont biztos vagyok, hogy
az éber szemet senki és semmi nem kerü lheti el.
75
Graham még tová bb kérdezgette az asszonyt, de el kellett ismernie, hogy csak a

szavahihető ségét erő sítette meg vele. Így aztá n véget vetett a gyö trelmes kihallgatá snak,
de olyan tapintatosan, ahogy csak tő le telt.
Ahogy a bíró nő bejelentette, hogy aznapra vége a tá rgyalá snak, Graham elhívta
védencét a hozzá tartozó któ l, majd bementek egy kisebb tá rgyaló szobá ba. Alig leplezett
haraggal szá mon
kérte Morebugot.
– Mondja, miért hallgatta el elő lem, hogy a pó kerezés utá n még egyszer elhagyta a
há zat?
Milton Morebug meglepetten rá nézett.
– Nem tudtam, hogy meglá tott valaki.
– Mr. Morebug, nem ezt kérdeztem.
Morebug leü lt az asztalhoz, és intett Grahamnek, hogy ő is tegye ugyanezt. Aztá n
kö zelebb hajolt, és belekezdett a magyará zatba:
– Tudja, a feleségem és én má r csaknem tíz éve nem élü nk igazi há zaséletet.
Mindketten a sajá t utunkat já rjuk. Nem akar tudni ró la, mit teszek, amíg diszkréten
bonyolítom az ü gyeimet.
Graham má r sejtette, mi kö vetkezik.
– Tehá t hol volt?
– Aznap éjjel egy bará tnő mhö z mentem.
– Kihez?
– Azt nem á rulhatom el. Ha nyilvá nosan kitudó dik, a feleségem benyú jtja a vá ló pert,
hogy a bará tnő i elő tt fenntartsa a lá tszatot. A vá lá ssal teljesen tö nkretenne.
Graham a karjá ná l fogva megragadta ü gyfelét.
– Az eskü dtszék most azt gondolja, hogy Warren Beaver utá n hajtott. Az életérő l van
szó ! Teljesen má sodrangú , mennyi pénzt veszíthet a vá lá ssal. Tehá t ki az a nő ?
– Linda Dodge – felelte tétová n Morebug.
 Beaver igazgató ja a Természeti Erő forrá sok Á llami Hivatalá ná l? Brian Wreckter
testvére? – kérdezett vissza lesú jtva Graham, és megtö rö lte a homloká t. – Linda Dodge
szavahihető ségét egyszer má r kétségbe vontam, amikor a Wreckter Beaverre irá nyuló
megvesztegetési kísérletével ö sszefü ggésbe hoztam. Ha a védelem tanú jaként
megnevezném, a vá d ízekre szaggatná a kihallgatá s sorá n.
Leroy Ponce csü tö rtö k este késve érkezett a Tacomá tó l délre, Steilacoomban talá lható
Western State Hospitalba, ahol a kó rhá z biztonsá gi vezető jével, Mrs. Ryannel volt
talá lkozó ja. Elő tte még utá nanézett, van-e valami ú j ü zenete a postafió kjá ban, de ismét
hiá ba, aztá n az eső miatt nem tudott elég gyorsan haladni az orszá gú ton.
– Má s dolgom is van, mint hogy magá ra vá rjak – fogadta a kö zel kétmá zsá s asszony
harsá ny hangon. – Egyá ltalá n nem kellene belebonyoló dnom az ü gybe. Ha az ö rege
megint ká rt tesz valamelyik á poló nő ben, az orvosok kényszerzubbonyt hú znak rá ,
nekem meg végre nyugtom lesz.
Leroy legszívesebben megü tö tte volna azért, amit mondott. Sose engedd, hogy egy nő
szá jaljon veled! – szokta mondani neki az apja, aki gyű lö lte a nő ket, amió ta felesége
megszö kö tt tő le. Leroy akkor még kisfiú volt.
Mrs. Ryan szó ba hozta az esedékes já randó sá gá t. Leroy azzal hitegette, hogy a jö vő
héten fizet, ha ő is megkapta a pénzét. Az á poló nő elkö vette azt a hibá t, hogy a késés
miatt néhá ny ezressel tö bbet kö vetelt. Leroy persze megígérte, és kérte, hogy lá thassa az
apjá t.
76
Egy nyilvá nvaló an beavatott ő r beengedte ő t egy hideg helyiségbe, ahol az ö reg,
életuntnak tű nő férfit tartottá k.
Leroy megeskü dö tt, hogy kihozza onnan az apjá t. Aztá n majd elrendezi ezt a Ryant,
aki elkö vette azt a végzetes hibá t, hogy tö bbet akart kizsarolni belő le, mint amennyiben
megá llapodtak. Aki Leroy Ponce-t egyszer becsapja, annak nem lesz alkalma megtenni
még egyszer.
Ahogy pénzhez jut, kihozza az ö reget, és fogad mellé egy á poló t. É s ha elfogy a pénz,
akkor mit csiná l?
Ponce negyvenö t éves volt. A neki já ró munká kkal fiatalabb gyilkosokat bíztak meg.
Mivel má r ü lt bö rtö nben, nem volt olyan keresett. Mindezt Rosalind Hartnak
kö szö nhette. A dü h ismét elö ntö tte a fejét. Sok mindent megadott volna érte, hogy
azonnal agyonlő hesse. De a szá má ra tartogatott apró meglepetések sokkal jobb ö tletnek
bizonyultak. Csak tapasztalja meg elő bb Rosalind Hart is, mi az a félelem! Még rá ér
meghú zni a ravaszt.
Rosalind jó kedvű en tért haza csü tö rtö k este. Mrs. Park vallomá sá nak há la, sikeresen
zajlott a tá rgyalá s. Letette az aktatá ská já t, elő vette a hű tő bő l a má r felbontott
tejesdobozt, és kiö ntö tt magá nak egy pohá rral.
Ekö zben halk, finom koccaná sokra lett figyelmes. Mintha jégkocká k verő dtek volna a
pohá rhoz. Furcsa, gondolta, hiszen a tej nem volt fagyott. Kaná llal csodá lkozva halá szott
ki belő le néhá ny apró , csillogó szemcsét, a pultra tette, és megpró bá lta szétnyomkodni
ő ket. A részecskék ellená lltak a nyomá snak, ső t a kanalat is ö sszevissza karcoltá k.
Hirtelen jö tt a felismerés, mik is ezek. Ü vegszilá nkok! A félelem pillanatok alatt
elhatalmasodott rajta. Rosszul lett, amikor elképzelte, mi lett volna, ha lenyeli azokat a
szilá nkokat…
77
10. FEJEZET
Graham pénteken má r kora reggel ébren volt. Ká vét fő zö tt magá nak, bekapcsolta a
konyhasarokban felá llított kistévéjét, és nekiá llt rá ntottá t sü tni. Nem tú l gyakran
tévézett, de ezú ttal a korai hírek tudtá k csak eloszlatni azt a furcsa magá nyt, amely
aznap reggel hatalmá ba kerítette.
A képernyő n két hírolvasó beszélt egy-egy sima író asztal mö gö tt ü lve, mikö zben
Graham azon tö prengett, miként tudná bevonni az ü gybe Linda Dodge-ot Milton
Morebug felmentő tanú jaként. Szerencsére még maradt pá r napja, amíg a vá d
képviselő je végére ér az ü gy elő terjesztésének. Rosalindra gondolva, mint mindig, akkor
is derű s kedve tá madt.
Hirtelen a tévében hallottakra lett figyelmes:
– King megye egyik helyettes á llamü gyésze az elmú lt hetekben tö bb ellene irá nyuló
fenyegetésrő l szá molt be – jelentette a riporter. – A kérdésre, hogy véleménye szerint a
Milton Morebug elleni ü ggyel ö sszefü ggésbe hozható k-e a bosszú ra utaló cselekmények,
megtagadta a vá laszt… É s most rö viden ö sszefoglaljuk az imént kapott jelentést:
Rosalind Hart helyettes á llamü gyész ú jabb merényletkísérlet célpontja lett, ezú ttal a
kiemelten biztonsá gosnak tartott vá roskö zponti laká sá ban. Egyelő re nem ismert, hogy
Miss Hart megsérü lt-e, és hogy a mai napon tudja-e folytatni a Milton Morebug elleni
eljá rá st. A témá ró l ú jabb informá ció k beérkezése utá n még szó lunk.
Graham kikapcsolta a készü léket, és má r emelte is fel a telefont. Tudnia kellett, hogy
Rosalindnak nem esett-e valami baja. Az otthoni szá má t nem ismerte, és bizonyá ra nem
volt bent az irodá já ban sem.
Hirtelen beugrott neki, amit Rosalind még Frannek mesélt, miszerint a szü lei a Hood
Canal mellett, Seabeckben élnek. A tudakozó tó l két seabecki, Hart vezetéknevű csalá d
telefonszá má t kapta meg, és má r az első hívá sná l szerencséje volt.
– Megtudhatná m, kivel beszélek? – érdeklő dö tt ó vatosan egy férfihang a vonal tú lsó
végérő l.
– Graham Knightnak hívnak. – Tompa beszédzaj hallatszott a há ttérbő l, aztá n a férfi
meghallott egy ismerő s hangot. Rosalind má r jö tt is a készü lékhez. – Rosalind, én vagyok
az, Graham Knight. Hallottam, hogy megint tö rtént valami. Meg akarom kérdezni, hogy
jó l van-e.
– Igen. De hogy talá lt rá m?
– Maga mondta el Frannek, hol laknak a szü lei. Emlékszik? Ugye, tud jö nni a mai
tá rgyalá sra?
– Persze. Hiszen tudja, hogyan reagá l Gloria Shotz, ha valaki nem jelenik meg.
Graham félig-meddig megnyugodott.
– Rosalind, mi tö rtént? Maga volt az egyik fő hír a tévében.
A lá ny tétová nak tű nt. A szavaibó l ítélve nem akart részletekbe bocsá tkozni a szü lei
elő tt.
– Biztosan a rendő rségtő l kaptá k a jelentést. Talá n majd má skor beszélhetü nk ró la.
Graham kihaszná lta az alkalmat.
– Há t jó . Mondja meg, hogyan jutok el magá hoz! Odamegyek, elhozom kocsival, és
ú tban a bíró sá gra majd elmesél mindent.
– Nem szü kséges eljö nnie ide. A szü leim elvisznek.
78
Jó , tehá t nincs ná la az autó , vonta le a kö vetkeztetést Graham.

- Tisztá ban van vele, hogy a sajtó ö sszefü ggésbe akarja hozni az ü gyfelemet a magá t
ért tá madá sokkal? Az elfogult hírkö zlés sérti Mr. Morebug elő ítéletek nélkü li, tiszta
eljá rá shoz
való jogá t.
– Biztosíthatom, hogy nekem ehhez semmi kö zö m…
– Tudom. De alaposan meg kell beszélnü nk a dolgot, nehogy a tá rgyalá s meghiú suljon.
Elvégre magá nak is érdeke, hogy végigtá rgyaljuk az ü gyet. Így van?
– Természetesen igen.
 Akkor mondja meg, hogyan jutok oda, és elmegyek magá ért! Utá na majd
beszélü nk. – Graham mosolygott, mialatt lejegyezte a helyes utat. Amikor felajá nlotta
Rosalindnak, hogy elmegy érte, elutasította, de mihelyt szó ba hozta elő tte munkakö ri
kö telességeit, szíve hö lgye habozá s nélkü l belement a já tékba. Graham szinte érezte,
hogy így lesz. Ugyanakkor azzal is tisztá ban volt, hogy ő sem kizá ró lag szakmai okokbó l
ruccan á t érte Seabeckbe.
Noha Rosalind má r indulá sra készen, aktatá ská val a kezében vá rt az ajtó ban, Graham
ú gy dö ntö tt, hogy a zuhogó eső ellenére is kiszá ll, és ü dvö zli a szü lő ket. Rosalind nem
tudott haragudni rá , amikor lá tta, hogy a szü leinek mennyire tetszik a férfi má r-má r
régimó di, udvarias viselkedése.
Indulá skor az apja cinkosan odakacsintott a lá nyá nak. A szü lei szemlá tomá st egy
pá rnak képzelték Grahammel. Néhá ny dolgot majd tisztá znia kell velü k, gondolta.
– Mi tö rtént? – érdeklő dö tt Graham, amikor má r ú ton voltak.
Rosalind elmesélte neki a kö zjá tékot, mire a férfi megjegyezte:
– Nyilvá nvaló an a tudtá ra akarja hozni, hogy sehol sincs biztonsá gban tő le.
Okos ö tlet volt, hogy a szü leivel vitette el magá t.
– Eleinte én is így gondoltam, de aztá n aggó dni kezdtem, hogy veszélybe sodrom ő ket.
Még az is lehet, hogy az a gazember egészen hazá ig kö vetett minket.
Graham a fejét ingatta.
– A fickó kétségkívü l magá t szú rta ki célpontnak, nem pedig a szü leit. Tá vol kell
tartanunk magá tó l, amíg a rendő rség a nyomá ra nem akad.
– Tartanunk? – ismételte meg Rosalind, és titokban boldog volt, hogy a férfi csak ú gy
ö nszá ntá bó l gondoskodott ró la.
– Há t persze. Nekü nk, kettő nknek – felelte Graham, egy oldalpillantá st vetve rá . – Csak
nem képzelte, hogy tétlenü l figyelem, amint ez az alak folyamatosan fenyegeti magá t, a
média meg az én ü gyfelemet keveri gyanú ba?
– Vagy ú gy! – mondta csaló dottan Rosalind.
Grahamben ott bujká lt a nevetés, mert kihallotta a csaló dottsá got ú titá rsa hangjá bó l.
A szeme sarká bó l észrevette, hogy idegességében a lá ny nem bírja nyugodtan tartani a
kezét. Pedig bizonyá ra igyekezett ö sszeszedni magá t, á m az elmú lt idő szakban
elszenvedett zaklatá sok megtették hatá sukat. Grahamnek rossz érzés volt lá tnia,
mennyire szenved szegény.
– Max Hill nem rendelt maga mellé testő rt?
– Akart, de én elutasítottam. A tettes ugyanis mindig a tá vollétemben lép akció ba.
Nem tudom, egy testő r hogyan tudna megó vni ettő l.
Graham ezzel teljesen egyetértett.
– Még mindig nem lehet tudni semmit a kilétérő l?
– Még mindig nem. Az ö sszes á ltalam elítélt gyilkos bö rtö nben ü l.
79
– Talá n olyasvalakirő l van szó , aki még ezutá n akar gyilkolni. Meg kellene néznie a
tö bbi elítélt listá já t is.
– De há t az sok ember!
– Maga meg sok boldog évet veszíthet… Ne hagyja, hogy Hill csak félmunká t végezzen!
Rosalindnak tetszett Graham ő szintesége, mégis ú gy érezte, meg kell védenie Maxet.
– De hiszen Max Hill King megye legjobb nyomozó ja!
Graham valami féltékenységfélét érzett.
– Való ban? Akkor mélységesen elgondolkodtató , hogy a mostani ü gy kapcsá n miként
tudott ú gy elsiklani egy csomó dolog felett.
Rosalind félig feléje fordult.
– Ami Morebug bű nö sségét illeti, nem hinném, hogy valami felett is elsiklott volna.
– Tulajdonképpen minden felett, ami Morebug á rtatlansá gá ra utal – jegyezte meg a
kelleténél kissé keserű bben Graham.
– Egyá ltalá n mirő l beszél?
– Példá ul Warren Beaver ü zleteirő l, amelyeket Raymond Hogg-gal és Brian
Wreckterrel kö tö tt. Hiszen maga is hallotta a tanú vallomá sokat. Beaver á llami
terü letekrő l tarolta le az erdő ket, és há lá bó l a vá lasztá si tá mogatá sért, eladta a fá t
Hoggnak. Azutá n meg Brian Wrecktert szedte rá az építkezési vá llalkozá snak szá nt
terü lettel. Az az ember beteges hazudozó és csaló volt. Hogyan lehetséges, hogy Max Hill
ilyen fontos kö rü lményeket kifelejtett a nyomozá sbó l?
– Miért? Ezeknek kö zü k lehet Beaver halá lá hoz? – kérdezte ingerü lten Rosalind. –
Minek kellett volna Maxnek mindezt kiderítenie, amikor Beavert egy ó rá val a
Morebuggal tö rtént ö sszetű zés utá n annak fegyverével agyonlő tték? Rá adá sul egy tanú
még azt is lá tta, hogy Morebug Beaver utá n hajtott kocsival.
– Ezek szerint beismeri, hogy Hill kezdettő l fogva meg volt győ ző dve Morebug
bű nö sségérő l, és ennek megfelelő en folytatta a nyomozá st?
Rosalind dü hö sen fú jt.
– Természetesen semmi ilyesmit nem ismerek be! Hill igenis kikérdezte Beaver
csalá djá t és bará tait, méghozzá elég tisztességesen. Ezt jó néhá ny halom vallomá s is
igazolja. De egyikü knek sem volt indítéka, megfelelő eszkö ze és alkalma Warren Beaver
meggyilkolá sá ra, kivéve Milton Morebugot.
Graham szorosabban fogta a kormá nyt.
– De igenis volt. Méghozzá Hoggnak és Wreckternek.
– Valamelyikü kre nagyon rá akarta bizonyítani, hogy a gyilkossá g estéjén elvette
Morebug fegyverét. De arra nem szolgá lt magyará zattal, hogy a revolver miként kerü lt
vissza észrevétlenü l a vitrinbe.
– Egyikü k má snap visszament.
– Az lehetetlen. Má snap délelő tt tizenegykor Max Hill má r ott volt Morebugékná l a
há zkutatá si paranccsal. Azt megelő ző en Hoggot és Wrecktert hallgatta ki. Morebug nem
volt otthon, ezért Hill otthagyott egy ő rszemet, aki csak délutá n jelentette neki, hogy
Morebug hazaért, így a há zkutatá sra csak akkor kerü lt sor. A Hunt's Point-i villa olyan,
aká r egy erő dítmény. Sem Hogg, sem Wreckter nem tudott volna bejutni oda, hogy
visszacsempésszék a revolvert. Csak Morebug tudta volna beengedni ő ket. Tehá t a
kérdés még mindig az, hogyan kerü lt vissza a megtisztított gyilkos fegyver az
ü vegszekrénybe, ha nem Morebug tette vissza.
Eszméletlen jó kérdés, ismerte el magá ban Graham.
– Maga biztos abban, hogy Hogg és Wreckter nem lophatta el Morebug elektronikus
ká rtyá já t, hogy kinyissá k vele a biztonsá gi kaput?
80
– É s maga biztos abban, hogy elloptá k? – vá gott vissza Rosalind. – Egyikü k talá n még
az ajtó titkos kó djá t is megszerezte, hogy bejusson a há zba.
De Graham nem adta fel.
– É pp a maga tanú ja, Mrs. Park mondta, hogy a kö rnyéken két betö rés is volt. Ezek
szerint mégsem olyan lehetetlen kijá tszani a biztonsá gi berendezéseket.
– Csak még jobban tú lbonyolítja az esetet.
– Ne mondja! Maga talá n egyszerű bbé teszi?
Rosalind egymá sba fonta a karjá t.
– Elég nyilvá nvaló , hogy nem vagyunk képesek egyetérteni. De akkor minek
vitatkozunk?
Grahamnek tetszett Rosalind hatá rozottsá ga.
– Maga csak akkor szokott vitatkozni valakivel, ha egyetértésre szá mít?
– Ha ez így lenne, akkor mi ketten jó kat hallgatná nk egymá s mellett.
– Talá n elfelejtette, hogy voltak olyan pillanatok, amikor teljes volt kö zö ttü nk az
egyetértés?
Rosalindnak egybő l kettejü k szenvedélyes csó kja jutott eszébe.
– Fogalmam sincs, mire céloz.
Graham figyelmét nem kerü lte el, szomszédja milyen idegesen dö rzsö lgeti a karjá t, így
má r biztos volt benne, hogy ugyanarra a jelenetre gondolnak mind a ketten. De ezt azért
ő sem vallaná be.
– Há t, eszembe jutott, amikor egyszer egyetértettü nk abban, milyen jó lenne néhá ny
napnyi napsü tés.
Rosalind a homloká t rá ncolta.
– Ó , szó val arra gondolt!
– Lá tja, még mindig tudná nk tá rsalogni az idő já rá sró l.
– Ha ennek az ü gynek vége, talá n el tudok utazni néhá ny napra valami napfényes
helyre, és elfelejthetem végre…
Itt minden bizonnyal a zaklatá sokra gondolt, Graham pedig megpró bá lta egy kicsit
felvidítani.
– Ha má r az idő já rá sná l tartunk, meséltem má r magá nak, hogy egyik ü gyfelem
megbízá sá bó l miként jelentettem fel egy idő jó st? Szerencsétlen tévedésbő l az elő ző heti
idő já rá s-jelentést olvasta be a rá dió ba. Ebbő l kifolyó lag az ü gyfelem elesett néhá ny
értékes csó nakbérleti szerző déstő l.
Graham a kü lö nö s esettel megnevettette Rosalindot, ú gyhogy má r lényegesen
nyugodtabbnak tű nt, mire felhajtottak a Seattle-be tartó kompra. Az á tkelés sorá n
Graham még két tová bbi tö rténettel szó rakoztatta a lá nyt. Az egyik két szomszédró l
szó lt, akik azért perlekedtek egymá ssal, mert az egyik macská ja á llandó an rá tá madt a
má sik kutyá já ra, ami aztá n odá ig fajult a dolog, hogy a kutyá bó l való sá gos idegroncs lett.
A má sik tö rténet szerint egy ö kö rbéka kö rü l tá madt némi bonyodalom, mivel a jó szá g
eső s idő ben olyan hangosan kuruttyolt, hogy ezzel rendre megzavarta a helyi templom
kó rusá nak pró bá it. Rosalind idő kö zben má r ú gy kacagott, hogy az oldala is belesajdult.
Graham vele együ tt nevetett, aztá n kikísérte a fedélzeti székekhez, ahol mindketten
leü ltek.
Kitö rő vidá msá guk fokozatosan alá bbhagyott. A nyirkos szél korbá csként csapkodta a
testü ket, mire némá n kö zelebb csú sztak egymá shoz. Rosalind Graham karjá ba simult,
ajká n érezte a tenger só s ízét. Tudta, hogy illendő bb lenne elhú zó dnia a férfitó l, de há lá s
volt neki, amiért felvidította, és elvonta figyelmét a nyomasztó gondolatoktó l. Igaz,
tagadhatatlanul kö zö ttü k á llt a mú lt, munká jukná l fogva is ellentétes oldalon á lltak, de
81
abban a pillanatban csak egy emberpá r voltak, akik együ tt nevettek, aztá n egymá shoz
simultak, hogy dacoljanak az idő já rá ssal.
– Első tanú ja, Miss Hart?

Rosalind a tanú k padjá ra szó lította Emilio Fortunó t, vagyis annak a bellevue-i
ü zletnek a tulajdonosá t, amelyben Warren Beaver éjszaka fagylaltot vett a feleségének.
Emilio megerő sítette, hogy Beaver nem sokkal éjjel egy ó ra utá n betért az ü zletébe,
néhá ny percet idő zö tt ott, és fagylaltot vá sá rolt. Rosalind nem is akart má st tudni,
Graham pedig nem élt a kérdezés jogá val.
Ezek utá n a Beaver autó já t á tvizsgá ló nyomozó megerő sítette, hogy a fagylaltot
megtalá lta a tett helyszínén. Az alacsony hő mérséklet miatt még akkor is fagyott
á llapotban volt. Graham ezú ttal sem ragaszkodott a tanú kihallgatá sá hoz.
Rosalind Amanda Lewist, a kö zlekedési ható sá g munkatá rsá t szó lította kö vetkező nek
a tanú k padjá ra, akit a bíró sá g szakértő i minő ségben hallgatott meg.
Miss Lewis jellemezte a szó ban forgó éjszaka fenná lló veszélyes ú tviszonyokat.
Rosalind szemléltetésü l szétosztotta Seattle és kö rnyéke orszá gú ttérképének néhá ny
felnagyított példá nyá t, amelyen há rom terü letet A, B és C betű vel jelö ltek meg.
- Miss Lewis, figyelembe véve az éjszakai síkossá got, véleménye szerint mennyi idő be
telt eljutni A pontbó l, azaz Milton Morebug Hunt's Point-i villá já tó l B pontba, azaz Emilio
Fortuno bellevue-i ü zletéig?
- Kö zvetlen ú tvonalon szá mítá saim szerint tizenö t perc alatt.
- Ha tehá t Warren Beaver egy ó rakor hagyta el az A pontot, akkor negyed kellő kor a B
ponton kellett lennie.
– Igen.
- É s a B ponttó l, az ü zlettő l a C pontig, Beaver meggyilkolá sá nak helyszínéig mennyi
idő re lett volna szü ksége egy autó snak a kö zvetlen ú tvonalon haladva?
- Becsléseim szerint negyvenö t percre.
- Ha egy autó s az A pontot egy ó rakor hagyta el, akkor a C pontot ugyebá r kettő ó rakor
kellett elérnie?
Miss Lewis bó lintott.
– Plusz-mínusz néhá ny perc eltéréssel.
– É s ha valaki az A pontbó l, Milton Morebug há zá tó l kö zvetlenü l a C pontra tartott
volna, az ú tviszonyokat figyelembe véve mennyi idő re lett volna szü ksége?
– Mintegy negyvenö t percre.
– Miss Lewis, csak a kö zérthető ség kedvéért: ha Warren Beaver egy ó rakor tá vozott
Milton Morebug há zá bó l, és a B pontot, vagyis az ü zletet rö vid idő re ú tba ejtette, akkor
mikor ért a C pontra?
– Két ó rakor. Egy ó rá val késő bb.
– É s há ny ó rakor kellett tá voznia a tettesnek az A pontró l, vagyis Milton Morebug
villá já bó l, hogy ugyanakkor érjen a tett helyszínére, vagyis a C pontra, amikor az
á ldozat?
– Véleményem szerint kö rü lbelü l egy ó ra tizenö t perckor, mert az ú t az A és C pont
kö zö tt megkö zelítő leg negyvenö t percet vesz igénybe.
– Kö szö nö m, Miss Lewis, nincs tö bb kérdésem.
Graham felemelkedett a székérő l, és elkezdte a tanú kikérdezését.
– Miss Lewis, azon az éjszaká n kellett hó lá ncot haszná lnia a já rmű vezető knek?
– Nem. Az utakat felsó ztá k és megtisztítottá k.
– Ilyen feltételek mellett mennyi ideig tartott volna az ú t ettő l a ponttó l, Brian
Wreckter Beaux Arts-i há zá tó l a C pontig, a tett helyszínéig?
82
– Talá n harminc percig? Ezt nem vizsgá ltam meg.

– A tö bbi idő t viszont lemérte az A-tó l B-ig és C-ig. Ugyanolyan kö rü lmények kö zö tt,
mint a szó ban forgó éjszaka?
– Igen. Max Hill nyomozó utasítá sá ra.
– Miss Lewis, melyik nap vizsgá lta meg az utakat?
A nő elő hú zta a jegyzetfü zetét, és utá nanézett.
– Januá r 20-á n.
– Az ú tviszonyok akkor is hasonló ak voltak, mint a januá r 8-á ró l 9-ére virradó éjjelen?
– Azért nem egészen – vallotta be tétová n Miss Lewis.
– Mennyiben kü lö nbö ztek?
– Melegebb volt, és a jég elolvadt az utakon.
– A kö zlekedési feltételek tehá t teljesen má sok voltak, mint a gyilkossá g éjjelén.
– Igen, de ezt be is szá mítottam a méréseredménybe.
– Amelyek csupá n becsü lt értékeknek tekinthető k, mivel nagyon eltérő ek voltak az
ú tviszonyok.
– Igen, de…
– Miss Lewis, mennyi idő re volt szü ksége januá r 20-á n az A pontró l, Morebug há zá tó l
eljutni a C pontra, a tetthelyre?
– Hú sz percre.
– Megbecsü lte, hogy a gyilkossá g éjjelén mennyi lehetett a tényleges menetidő ?
– Olyan síkossá g…
– Miss Lewis, kérem, igennel vagy nemmel feleljen! Becslései szerint a tényleges
menetidő az A-bó l a C-pontba kétszer olyan hosszú lehetett a tett elkö vetésének
éjszaká já n?
– Igen.
– Elő fordulhat, hogy téved? Csak igennel vagy nemmel feleljen!
– Igen – habozott Miss Lewis kis ideig a vá lasszal.
– Megeshet, hogy tö bb mint tizenö t perccel elszá molta magá t? Ismét csak igennel
vagy nemmel feleljen!
A tanú zavartan legyintett.
– Igen.
– A gyilkossá g éjszaká já n kevesebb, mint harminc perc alatt is el lehetett jutni az A
pontró l, Morebug há zá tó l a C pontig, a tett színhelyéig?
– Olyan gyorsan hajtani a jeges…
– Kérem, Miss Lewis, csak igennel vagy nemmel feleljen!
– Igen.
Graham ezzel az igennel Raymond Hoggot Warren Beaver tová bbi lehetséges
gyilkosaként vehette szá mítá sba.
– Kö szö nö m, Miss Lewis, nincs tö bb kérdésem.
Rosalind felá llt.
– Bíró nő , tíz perc mú lva dél. Elő bbre lehetne hozni az ebédszü netet, hogy a kö vetkező
tanú m kihallgatá sá t ne kelljen félbeszakítanom?
Shotz bíró nő ajakbiggyesztve felelt.
– Miss Hart, én még ennél is tová bb megyek. A tá rgyalá st felfü ggesztem hétfő reggelig.
Rosalind nem akart hinni a fü lének. Gloria Shotz ö nszá ntá bó l halasztja el a tá rgyalá st?
A termen méltatlankodó moraj futott végig. A bíró nő kalapá csá val az asztalra ü tö tt,
hogy rendet teremtsen, majd Rosalindhoz fordult:
– Egy tö rvényszolga majd elkíséri ö nt ebédelni, mihelyt lezá rtam má ra a tá rgyalá st. –
Kö vetkező mondata má r az eskü dteknek szó lt: – Ezutá n a bíró sá g személyzete
83
valamennyiü ket hazakíséri. Otthon becsomagolnak vagy becsomagoltatnak a

bő rö ndjü kbe, és az eljá rá s befejeztéig mindannyiuk szá má ra kényelmes elhelyezést
biztosítunk egy kö zeli szá llodá ban.
Rosalind lá tta, hogy az eskü dtek kö zü l néhá nyan bizonytalanul egymá sra néznek.
A bíró nő ekö zben folytatta mondandó já t.
– Ne feledjék, tisztelt eskü dt hö lgyek és urak, hogy az ü gyrő l mindaddig senkivel sem
beszélhetnek, még egymá ssal sem, amíg a bíró sá g elő tt az ö sszes bizonyíték
maradéktalanul bemutatá sra nem kerü l, és az eljá rá s befejezéséhez má r csak az ö nö k
dö ntése hiá nyzik! Mostantó l fogva nem kísérhetik figyelemmel a televízió és a rá dió
híreit, nem olvashatnak ú jsá got, tová bbá kérem ö nö ket, ne vonjanak le semmilyen
kö vetkeztetést a mostani intézkedéseim okairó l! – Gloria Shotz utolsó mondata má r az
ö sszes jelenlévő hö z szó lt. – A bíró sá g elnapolja a tá rgyalá st hétfő délelő tt tíz ó rá ra.
– Te szá mítottá l erre? – kérdezte Max Hill Rosalindot, mialatt az eskü dtek a
tö rvényszolga felü gyelete mellett elhagytá k a tá rgyaló termet.
– Nem, de talá n szá míthattam volna rá . A média meglehető sen felfú jta az ellenem
irá nyuló tá madá sok hírét. Egyszerű en tú l nagy volt a kísértés.
– Bá rcsak azt kö zö lhetném veled, hogy az embereim tegnap este talá ltak haszná lható
nyomokat! De csak egy cipő sdobozra bukkantak, amely tele volt mérges pó kokkal. Azok
is rá d vá rtak. Bá rki rejlik is az akció k mö gö tt, nagyon elszá ntnak lá tszik – jegyezte meg
Max, majd még hozzá tette, hogy addigi vizsgá latai eredménytelenü l zá rultak. Azt
javasolta Rosalindnak, vonjá k be a nyomozá sba az FBI pszicholó giai szolgá latá nak
embereit is arra az esetre, ha egy pszichopatá ró l volna szó .
Rosalindnak a hideg futkosott a há tá n Max utolsó mondata hallatá n, és nagyon
megö rü lt, amikor a há ta mö gü l meghallotta Graham bará tsá gos hangjá t.
– Beszélhetnék magá val, Rosalind?
Az ü gyésznő intett a nyomozó nak, mire a férfi tétová n felá llt, bará tsá gosan
megveregette a há tá t, és tá vozott az ü res terembő l.
Graham leü lt Max helyére, és egészen kö zel hajolt az ü gyésznő hö z.
– Szeretnék mutatni magá nak valamit. Meghívhatom egy kis autó ká zá sra?
– Most?
– Hiszen szabad lett az egész délutá n!
– A tanú m odakint vá r. Szó lnom kell neki, hogy jö jjö n vissza hétfő n.
Graham felá llt, és fogta az aktatá ská já t.
– Jö jjö n, azt is elintézzü k menet kö zben!
– É s mi lesz az ebéddel?
– Kicsit legyen tü relemmel! Akkor majd mutatok magá nak egy helyet, ahol biztosan
jó l fogja érezni magá t.
Leroy Ponce lá tta, amint Rosalind Hart és a védő ü gyvéd elhagyja a tá rgyaló termet.
Egészen a gará zsig kö vette ő ket. Bosszantotta, hogy azok ketten olyan jó l kijö nnek
egymá ssal. Meglehet, hogy annak idején ő t is azért ítélték el, mert Rosalind Hart
ö sszejá tszott a védelemmel. Ez csak tová bb szította bosszú vá gyá t. Beindította régi
Hondá já t, és utá nuk hajtott.
Graham rá kanyarodott az Interstate 90-es orszá gú tra, és tová bbhajtott rajta kelet
felé.
– Jó l ismerem ezt az utat – jegyezte meg Rosalind. – Gyerekkoromban télen gyakran
á truccantunk a szü leimmel Cle Elumba, hogy kigyö nyö rkö djü k magunkat a havas tá jban.
Olyan volt a lá tvá ny, mint a képeskö nyvekben.
– Ma viszont a vidék legjobb esetben is Salvador Dali egyik képére emlékeztet – felelte
Graham bosszú san.
84
Rosalind csodá lkozott a férfi megjegyzésén, de csak addig, amíg meg nem pillantotta
az eléjü k tá ruló pusztasá got.
– É s hová tű nt az erdő ?
– Kapzsi vá llalkozó k és busá san megfizetett igazgató k megkö rnyékezték az illetékes
tisztviselő ket, aminek ilyen mértékű erdő irtá s lett a kö vetkezménye.
– De há t ez a kö rnyék az á llam tulajdona volt!
– Most is az. A kormá ny mégis sorra kö theti a szerző déseket a fakitermelő kkel,
aminek maga is lá thatja, mi az eredménye: kietlen pusztasá g. Warren Beaver hivatali
ténykedése alatt a korá bbi faá llomá ny kétharmadá t kivá gtá k. A nyersanyag rendszerint
Koreá ba, Japá nba vagy Tajvanba kerü lt. Így folyik természeti erő forrá saink kiá rusítá sa
azoknak, akik a legtö bb pénzt ígérik értü k. Míg aztá n az á llambó l sivatag lesz.
Rosalind hallgatott, mikö zben Graham néhá ny éles kanyart hagyott maga mö gö tt.
Végü l megá lltak egy kisebb, fá bó l épü lt há z elő tt. Csupá n a Gumbo neonfelirat á rulta el,
hogy étterem.
– Jö jjö n! Elérkezett az ebédidő .
– Má r elment az étvá gyam.
– Itt majd ú jra megjö n.
Grahamnek igaza volt. A Gumbóban csak egyféle étellel szolgá ltak, méghozzá
gumbó val, amelyhez fehérbor duká lt. Mindkettő ínycsiklandozó an finom volt. Amikor
Rosalind jó llakottan há tradő lt, azon kapta a férfit, hogy mosolyogva figyeli.
– Még egy kis bort? – kérdezte Graham.
– Kö szö nö m, nem. Egyébként minden kitű nő volt.
– Egyetemista korom ó ta eljá rok ide. Legalá bb ez az egy hely a régi maradt.
Utó bbi mondatá val nyilvá nvaló an a letarolt tá jra célzott.
– Azért hozott el ide, hogy együ tt érezzek Beaver gyilkosá val?
– Hova gondol?! A gyilkossá g csak egy idegbeteg elméjében jelenthet megoldá st a
fakitermelés problémá já ra. Morebugnak ehhez semmi kö ze. Azért mutattam meg
magá nak az itt végzett pusztítá st, mert maga képes kiá llni amellett, amiben hisz. Nekü nk
ilyen harcias segítő kre van szü kségü nk.
– Fran és maga mió ta lépnek fel az erdő pusztító k ellen?
– Mint lá tta, nem elég régen. Az á llam mérhetetlenü l gazdag természeti kincsekben, de
néhá ny jó mó dú vá llalkozó mindig beférkő zik ilyen helyekre, hogy aztá n a sajá t haszná ra
kizsá kmá nyolja az adott terü letet. É s mivel nem vagyunk elég éberek, az ilyenek mindig
sikerrel já rnak. Amíg egy napon tú l késő nem lesz, és má r csak pusztasá got lá tunk
magunk elő tt. – Mondandó ja kö zben pénzt tett az asztalra. – Jö jjö n, induljunk vissza,
amíg já rható ak az utak!
Rosalind szó tlanul bó lintott. Odakint a fagyos eső fokozatosan á talakult erő s
szélfú vá ssal vegyes hó eséssé. Ó vatosan kellett haladniuk, nehogy megcsú sszanak.
Lépésben araszoltak Seattle felé. Rosalind mélyen hallgatott. A természeti kincsek
kiá rusítá sa já rt a fejében, és kö zben szinte teljesen megfeledkezett a félelmeirő l.
Meglehet, hogy Grahamnek éppen ez volt a célja ezzel a kirá ndulá ssal. Így viselkedne egy
igazi bará t, gondolta, és mialatt Graham a vezetésre ö sszpontosított, oldalró l lopva
figyelte. A férfi arcvoná sai erő rő l, elszá ntsá gró l, ugyanakkor gyengédségrő l á rulkodtak.
Rosalind gyorsan elkapta ró la a tekintetét, és kifelé bá mult az ö rvénylő hó esésbe. Akkor
régen, amikor Graham a szemétbe dobta a munká já t, elég sok idő be telt, mire ú jra
visszanyerte elveszett ö nbizalmá t. Vajon lesz-e bá torsá ga ú jrakezdeni ugyanazzal a
férfival…
De nem maradt ideje befejezni a gondolatmenetet, mert a biztonsá gi ö v hirtelen a
mellébe vá gott. Tü dejébő l kiszorult a levegő , ahogy a kocsi oldalra sodró dott. A
85
rémü lettő l tá gra nyílt szemmel csak annyit lá tott, hogy a Mercedes imbolyogni kezd,
á tszakítja az ú tszéli védő korlá tot, és a szakadék felé csú szik.
86
11. FEJEZET
Graham kétségbeesve pró bá lta tá vol tartani a szakadéktó l a Mercedest, de a kocsi
kormá nyozhatatlanná vá lt. Ö rö kkévaló sá gnak tű nt, amíg a havon csú sztak. A férfi nem
tudta mire vélni, hirtelen miért nem tapadnak a kerekek. Az autó végü l tompa,
nyö gésszerű , fémes hangot hallatva megá llt.
Graham megkö nnyebbü lésében hatalmasat só hajtott, kabá tujjá val megtö rö lte izzadt
homloká t, leá llította a motort, és Rosalindra nézett. Szegény holtsá padtan ü lt a
kocsiü lésbe préselő dve, és a rémü lettő l kikerekedett szemmel bá mult rá .
A férfi kikapcsolta a biztonsá gi ö vét, és magá hoz ö lelte. É rezte, hogy mindketten
reszketnek. Hogy megnyugtassa, lá gyan ringatni kezdte a karjá ban, és há lá s volt a
sorsnak, hogy életben maradtak. A lá ny parfü mjének illata, hajlékony, puha testének
kö zelsége egyéb érzéseket is felébresztett benne. Megsimogatta a hajá t, de Rosalind
akkor visszahú zó dott.
– Megnézem, há tha meg tudom á llapítani, mi tö rtént – mondta Graham, azzal kiszá llt
az autó bó l. A sű rű hó fú vá sban is ki tudta venni, hogy az orszá gú ttal pá rhuzamosan még
jó darabon sodró dtak elő re a leá lló sá von, mintegy fél méterre a szakadék szélétő l.
Elnyomta magá ban a feltö rni készü lő sokkot, és megvizsgá lta a gumikat. Furcsa
arckifejezéssel ü lt vissza a Mercedesbe.
– Mi tö rtént? – kérdezte Rosalind.
Graham mindkét kezével megmarkolta a kormá nyt, és a hó val belepett szélvédő re
bá mult.
– Valaki befú jta a gumikat egy á ttetsző színű szerrel, és feltö ltö tte vele a gumik
profiljá t. Így nem véletlen, hogy elvesztettem az uralmamat a kocsi felett. Valaki azt
akarta, hogy balesetet szenvedjü nk.
Rosalind ká bá n meredt maga elé, Graham pedig az autó ban lévő rá dió telefonon
kihívta a rendő rséget. A Mercedest tová bbi vizsgá latok céljá bó l elvontattá k a helyszínrő l.
A rendő rség kérdéseire Rosalind ú gy felelt, mint egy gép. Végü l az egyik nyomozó elvitte
ő ket a lá ny Chrysleréhez.
Graham a vezető melletti ü lésen foglalt helyet, Rosalind pedig a hó esésben lassan,
ó vatosan elindította az autó t, és hazafelé vette az irá nyt Seattle forgalmas utcá in. Este
nyolc ó ra volt, amikor felhajtottak a Winslow-ba tartó kompra. A lá ny leá llította a
Chrysler motorjá t.
Graham megsimogatta Rosalind arcá t.
– Jö jjö n, hozunk magunknak valami meleg innivaló t!
Poharukban forró csokival odaá lltak az ablakhoz, hogy a hó vihart bá muljá k. A komp
kö zben komó tosan szelte a Puget Sound sö tét vizét.
– Ugyanaz a férfi volt, aki folyamatosan a nyomomban van – szó lalt meg hirtelen
Rosalind.
– Igen, tö bb mint való színű . Biztos akkor fú jta be a kerekeket, amíg odabent ettü nk.
– Tá vol kell magamat tartanom magá tó l és má soktó l, mert veszélybe kerü lhetnek
miattam.
– Nem – á llította Graham az ellenkező jét. – Az a gazfickó éppen ezt akarja elérni. Meg
akarja félemlíteni magá t, el akarja szigetelni a kö rnyezetétő l. Ne engedje neki! Vá gjon
vissza! Harcoljon ellene!
87
 Ha tudná , mennyire szeretnék! De hogyan harcoljak olyasvalaki ellen, aki

egyá ltalá n nem is mutatkozik?
 Ú gy, hogy megtéveszti. Ne mutassa, hogy retteg tő le! Ne hagyja, hogy
megfélemlítse! Ne adja meg neki azt az elégtételt, hogy sikerélménye legyen! - Graham
lá tta, hogy a szavai
megtették hatá sukat.
– Igaza van. Talá n tú l tétova voltam, amikor az ú jsá gíró k folyton bombá ztak a
merényletekkel kapcsolatos kérdéseikkel. Mivel az eskü dteket elszigetelték a kü lvilá gtó l,
most talá n nem kell tová bb tü rtő ztetnem magam. Sajtó tá jékoztató t kellene tartanom,
hogy ü zenjek annak a gazembernek.
– Ez má r az a Rosalind Hart, akit ismerek – á llapította meg elégedetten Graham.
A férfi biztatá sa nagyon jó t tett a lá nynak. Hirtelen rá eszmélt, hogy a férfi mennyire
komolyan kiá llt mellette. Talá n tú lsá gosan is. A szívverése egyre gyorsabb lett. Egy
lépést há trá lt, és a hajó fényszó ró já nak fényében tá ncoló hó pelyheket nézte.
Mire a komp kikö tö tt Winslow-ban, a hó má r boká ig ért. A szél percrő l percre
erő sö dö tt. Graham felajá nlotta, hogy vezet, mivel jobban ismerte a kö rnyéket. Ú tkö zben
a rá dió ban hallottá k, hogy sű rű , kiterjedt hó viharba kerü ltek. Mire elérték Graham
otthoná t, má r olyan erő s volt a hó esés, hogy az orruk hegyéig sem lá ttak. A férfi
bevezette Rosalindot a há zba. Megpró bá lta felkapcsolni a villanyt, de hasztalan.
– Elment az á ram. Tudhattam volna. Egy kis szél tá mad, és má ris felborulnak a
villanypó zná k. Az energiaszolgá ltató k pedig magas kö ltségekre hivatkozva hú zó doznak
attó l, hogy a ká beleket a fö ld alatt vezessék. Ehelyett inká bb tetemes ö sszegeket
á ldoznak a felborult pó zná k megjavítá sá ra. Há t nem ő rü ltség? Jö jjö n, bekísérem a há zba,
aztá n tü zet gyú jtok a kandalló ban.
– Má r ú ton kellene lennem a szü leimhez Seabackbe – jegyezte meg dideregve
Rosalind.
– Odá ig nem tudna eljutni. Hiszen eddig is alig bírtunk eljö nni. Az utak azó ta má r
szinte teljesen já rhatatlanok. – Graham a sö tétben megfogta a kezét. – Jö jjö n, legalá bb
melegedjü nk fel egy kicsit!
Rosalind belá tta, hogy a férfinak igaza van, és kö vette a lakó térbe. Amikor má r
élénken pattogott a tű z a kandalló ban, letérdelt elő tte, és kinyú jtotta a kezét a meleg felé.
Graham taná csá ra felhívta a szü leit, mert még mű kö dö tt a telefonvonal. Rö viden
elmondta nekik, mi tö rtént. A szü lő k nem kérdező skö dtek. Pá r perc mú lva a há zigazda
egy lefedett tá llal és egy vizesfazékkal jö tt vissza. Mindkettő t a ká lyhá ra rakta. Rosalind
kérdésére, hogy mi ez, csak annyit felelt, egy kis meglepetés vacsorá ra. Aztá n hozott a
hű tő szekrénybő l egy ü veg pezsgő t, két poharat, és koccintottak.
– Ugye, idá ig nehéz lett volna kö vetnie minket? – szó lalt meg vá ratlanul Rosalind.
Minden á tmenet nélkü li kérdésével elá rulta, hogy aká rmelyik pillanatban szá mít a
kö vetkező merényletre. Graham legalá bb aznap éjszaká ra el akarta ű zni a félelmét. A
lá ny krémfehér bő re csá bító an meg-megvillant a tű z fényében. A férfi kö zelebb hajolt
hozzá .
– Mondja, Rosalind, miért nem ment még férjhez?
– Az egyetemi évek ó ta valahogy olyan zaklatott volt az életem. Biztos tudja, mirő l
beszélek, elvégre maga sem nő s.
– De az voltam.
Rosalind meglepetten bá mult rá , aztá n dü hö s lett magá ra, amiért így elcsodá lkozott.
Miért ne nő sü lhetett volna meg Graham? Elvégre nem ő rá vá rt egész életében.
– Egyébként má r nem vagyok az – fű zte hozzá a férfi, mikö zben ú jra teletö ltö tte
Rosalind pohará t. – Az a há zassá g életem legnagyobb ballépése volt. Az ember teljesen
88
megbolondul, ha szerelmes lesz. Még egy év sem telt bele, má ris elvá ltunk. Akkor
kö ltö ztem el Seattle-bő l, és vettem ezt a há zat a szigeten, ami talá n egyfajta fizikai és
képletes értelemben vett visszavonulá snak is tekinthető az addigi életemtő l. – Szavain
érző dö tt a csaló dottsá g.
– Tényleg olyan rossz volt há zasnak lenni?
– Ilyet csak fü ggetlen ember kérdezhet. De ennyit a ballépéseimrő l! Beszéljü nk inká bb
magá ró l! Talá n néhá ny komolyabb csaló dá s miatt él egyedü l?
Csak egy miatt… az is te voltá l, vá laszolt magá ban Rosalind, és igyekezett témá t
vá ltani. A félhomá lyban megpillantott a kö nyvespolcon néhá ny csalá di fényképet.
– Azok ott a szü lei a képen?
– Igen – felelte Graham némi szomorú sá ggal a hangjá ban.
Rosalind felá llt, leemelte a helyérő l a bekeretezett képet, és a kedvező bb
fényviszonyok miatt odavitte a kandalló hoz. Tipikus csalá di jelenet volt lá tható rajta: egy
férfi és egy nő , mindkettő magas, karcsú és sző ke, ahogy á tö lelték kicsi fiukat.
– Nincsenek testvérei?
– Nincsenek.
– Egyszer korá bban má r említette, hogy Fran és Jack bá csi nevelték fel. É s a szü lei?
Rosalind lá tta, hogy Graham arca elborul. Má sodpercekig szó tlanul bá mult a
pezsgő spohará ba. Nem akarta elő adni neki az erre kitalá lt tö rténetet. Végü l felemelte a
fejét, és Rosalind szemébe nézett.
– Apá m bö rtö nbe kerü lt, mert megö lte anyá m gyilkosá t.
Lá tszott, hogy a vallomá s mély fá jdalmat szakított fel benne. Rosalind azt sem tudta,
mit mondjon erre, csak némá n a férfi karjá ra tette a kezét. Az pedig halvá nyan
elmosolyodva Rosalindéra az ö vét. Az érintés, ú gy tű nt, megkö nnyítette szá má ra a
beszédet.
– A szü leim éppen kijö ttek egy étterembő l, amikor egy férfi megfenyegette ő ket
fegyverrel, és pénzt kö vetelt tő lü k. Anyá m nem tudta lehú zni a jegygyű rű t az ujjá ró l,
mire az az ember elő bb ő t, majd az apá mat is meglő tte. Aztá n lehú zta anyá m ujjá ró l a
gyű rű t, és elmenekü lt.
Graham egy percre oldalra pillantott, hogy meg tudja ő rizni az ö nuralmá t.
– Anyá m meghalt, ú tban a kó rhá z felé, apá m tú lélte. Azonosította a gyilkost a bű nö ző i
nyilvá ntartá s segítségével. A rendő rség á tkutatta a férfi laká sá t, és megtalá lta ná la
anyá m jegygyű rű jét. A tettest végü l elfogtá k, és bíró sá g elé á llítottá k. A rendő rség a
há zkutatá sná l sajnos elkö vetett egy hibá t, aminek az lett a vége, hogy a gyű rű t nem
engedték felvenni a bizonyítékok listá já ra. Az ü gy kimenetele tehá t apá m vallomá sá tó l
fü ggö tt. A tettesnek voltak bará tai, akik megeskü dtek arra, hogy az az ember az
elkö vetés idő pontjá ban ná luk volt. Vagyis há rom vallomá s szó lt egy ellen. A férfit
felmentették.
Rosalind biztatá sul megszorította Graham karjá t.
– Az á llamü gyész má r elő re figyelmeztette apá mat, hogy a gyilkos szabadlá bra
kerü lhet. Apá m megvá rta, amíg kijö n a tá rgyaló terembő l, és kétszer fejbe lő tte. Aztá n
hagyta, hogy elfogjá k, és beismerte a gyilkossá got. Egy évre rá a bö rtö nben egy rabtá rsa
megö lte. Fran és Jack magukhoz vettek. Fran egyébként nagyanyá m testvére. Nekik nem
szü letett gyermekü k, és fenntartá sok nélkü l elfogadtak engem. Ő k lettek a csalá dom.
Rosalind odahajolt hozzá .
– A szü lei halá la kö zrejá tszott abban, hogy ü gyvéd lett?
– Minden bizonnyal. Akkoriban sokat gondolkodtam a dolgon. Apá m tette volt az élő
példa arra, hogy a személyes bosszú nak nincs sok értelme. Hiszen az lett a vége, hogy el
kellett vá lnunk egymá stó l. Kezdtem felismerni a tö rvénybeli szabá lyok fontossá gá t az
89
élet egyéb terü letein. A tö rvények ugyanis nemcsak arra jó k, hogy a bű nö sö ket
megbü ntessék, de azt is megakadá lyozzá k, hogy az á ldozatok engedjenek a
bosszú vá gynak, és ezzel tö nkretegyék sajá t életü ket.
Rosalind csak nézte a férfi erő s, mégis sérü lékenynek tű nő arcá t. Egyszer csak
bevillant neki valami.
– Vá rjunk csak! – mondta izgatottan. – É n ismerem az esetet! Valahol olvastam ró la,
de má r nem tudom, hol.
Graham egy vá llrá ndítá ssal vá laszolt:
– Vá d kontra Peter Sterling? Csodá lkoznék rajta, ha ismerné. Má r csaknem hú sz éve
annak…
Rosalind nagyot nyelt, amikor minden ú jra eszébe jutott. Alig ismerte fel a sajá t
hangjá t.
– Igen, ez volt az az eset. De hogyan lehet az apja Peter Sterling, amikor maga Knight?
– Most igen, de Graham Sterlingnek hívtak, amikor megszü lettem. Knight anyá m
lá nykori neve. Fran és Jack megvá ltoztatta a nevemet, hogy megó vjanak a tá rgyalá s
kö rü l kialakult médiahisztériá tó l. Amikor hozzá juk kö ltö ztem, és iskolá t vá ltottam, arra
is jó volt, hogy titokban tarthattam a való di kilétemet.
Rosalind a lá ngokba bá mult. Ez egyszerű en hihetetlen! A vá d kontra Peter Sterling
volt az az eset, amelyet kilenc évvel ezelő tt feldolgozott. Mit sem sejtve, elismerésre
vá gyva adta oda a munká já t Grahamnek. Honnan is sejthette volna, hogy a fiú még a
gondolatá t sem tudta elviselni annak, hogy éppen a sajá t csalá dja tragédiá já t jelentesse
meg a Law Review-ban? Ezek szerint nem a munká já nak szó lt az elutasítá s, hanem
Graham volt képtelen még egyszer á télni a szü lei drá má já t.
– Rosalind?
Neve hallatá n a férfi felé fordult, és belenézett bará tsá gos, szü rke szemébe. Kilenc
éven á t ostoba haragot tá plá lt magá ban teljesen értelmetlenü l. Micsoda idő pocsékolá s!
Mekkora idió ta volt egészen eddig! Kö nnyek csillantak meg a szemében.
Graham megható dott Rosalind szomorú sá ga lá ttá n. Szegénynek má r amú gy is
megtépá ztá k az idegeit, ő meg alaposan felzaklatta a csalá di tragédiá já val. Letette a
pohará t, á tö lelte a lá nyt, és gyengéden arcon csó kolta. Hogy felvidítsa, belekezdett egy
képtelen tö rténetbe:
– Meséltem má r magá nak az esetet, amikor egy fényképésznő t kellett védenem egy
á llatidomá rral szemben, aki azt á llította, hogy a hö lgy vakujá tó l impotens lett a leguá nja?
Rosalind arcá n felsejlett egy bá tortalan mosoly. Graham szemébe nézett, akinek
pillantá sá bó l gyengédség á radt. Má r tudta, hogy ilyen az igazi Graham Knight – és ilyen
is volt mindig… Csak ő nem jö tt rá erre egészen idá ig.
Mélyet só hajtva felemelte a fejét, és megcsó kolta a férfit. Szabad utat engedett
érzelmeinek a zavarosan kavargó vá gytó l hajtva, amelyrő l olyan soká ig nem akart
tudomá st venni. Graham azonnal szenvedélyesen reagá lt. Szinte kétségbeesetten kívá nta
Rosalindot. Ujjá val végigszá ntott a hajá n, kiengedte a copfjá t, hogy vö rö s fü rtjei
zuhatagként omoljanak a vá llá ra.
Grahamnek ú jra be kellett lá tnia, hogy gondosan elő készített csá bítá si terveit
Rosalind rendszeresen keresztü lhú zza azzal, ahogy magá hoz ragadja a kezdeményezést.
Ajka forró volt, és ellená llhatatlan, kéjesen felnyö gö tt, amikor Graham ü gyesen
megszabadította a ruhá itó l. Miutá n mindketten meztelenü l fekü dtek egymá s mellett,
Rosalind a tő le telhető legvadabb hévvel adta oda magá t. Egész lénye a szenvedély és
odaadá s ellená llhatatlan keveréke volt. Ö sszefonó dott testtel repítették egymá st a
csú csra, de Graham még azutá n is szorosan magá hoz ö lelte, mert nem tudott betelni
vele, és érezte, hogy nem is fog betelni vele soha.
90
Rosalind elégedetten, kielégü lve fekü dt Graham karjá ban. Má r tudta, hogy csakis ő t
akarta, amió ta legelő szö r megpillantotta. Ma este az az á lma vá lt való ra, amelyet addig
be sem vallott magá nak. Á m akkor hirtelen eszébe jutott a férfi megjegyzése, ahogy azt
mondta, a há zassá g volt élete legnagyobb ballépése, és hogy a szerelem teljesen
megbolondítja az embert.
Graham ott fekü dt mellette némá n. Még most is magá hoz ö lelte. A testi vonzalmon tú l
vajon má st nem is érez irá nta? Elképzelhető . Rosalind igyekezett megzabolá zni
szá rnyaló boldogsá gá t. Ne remélj tú l sokat, hajtogatta folyton magá ban, élvezd azt, amit
adhat neked!
– Graham?
Rosalind most szó lította elő szö r a keresztnevén. A férfit ez nagyon boldoggá tette.
Há lá já t a fü lére adott gyengéd csó kkal juttatta kifejezésre.
– Tessék, Rosalind.
– Kész van a vacsora?
Graham kissé visszahő kö lt, és ú gy tett, mintha megdö bbent volna.
– Vacsora? Egy ilyen pillanatban? Ti, nő k! É s még ró latok tartjá k azt, hogy ti vagytok a
romantikusabb nem!
Rosalind nevetve odébb gurult, pedig Graham nem szívesen engedte el maga mellő l. A
tű z
á rnyéka tá ncot já rt meztelen testén, ahogy bü szkén felá llt. Lá ngvö rö s haja alá hullott
karjá ra és fedetlen mellére.
– É hes vagy? – kérdezte Grahamet, mikö zben felemelte az edény tetejét.
– Ha tudná d, mi mindenre! – mosolygott amaz sokat sejtető en, és tekintete Rosalind
meztelen testén kalandozott.
Graham felá llt, há tulró l á tkarolta, és magá hoz szorította. Rosalind éhségét csaknem
elnyomta egy anná l is erő sebb vá gy.
Leroy Ponce elá tkozta a hó fú vá st, mikö zben hiá ba vá rt az autó mentő szolgá latra,
amely ö reg Hondá já t kihú zta volna a hó torlaszbó l. Egy ó ra elteltével feladta a
vá rakozá st. Az utak idő kö zben nyilvá n já rhatatlanná vá ltak. Így kénytelen lesz
visszagyalogolni a Bainbridge Island-i benzinkú thoz, ahonnan korá bban telefoná lt. A
kesztyű tartó bó l elő vette a zseblá mpá t, kiszá llt a kocsibó l, és ismét elká romkodta magá t,
mert a szél az arcá ba csapkodta a havat.
De ami még ennél is jobban bosszantotta, hogy Rosalind Hartot és kísérő jét
elveszítette szem elő l, miutá n lehajtottak a winslow-i kompró l. Ilyesmi legalá bb hú sz éve
nem esett meg vele.
Kegyetlenü l á tfá zott, mire odaért a benzinkú thoz, ami nemcsak hogy zá rva volt, de a
benzinkutas még jó l be is deszká zta a há zikó ajtajá t.
Ponce egy kilenc milliméteres Walterrel habozá s nélkü l szétlő tte a zá rat, és
elcsodá lkozott rajta, hogy nem indul be a riasztó . Belépett, fel akarta kapcsolni a villanyt,
és csak akkor vette észre, hogy nincs á ram. Erre bevá gta maga mö gö tt az ajtó t, és a
zseblá mpá já val á tvilá gította a helyiséget.
Egy mű helybő l szá rmazó feszítő vassal feltö rte az ital- és édességautomatá kat, leü lt, és
a lá bá t felrakta az író asztalra. Hosszú éjszaká nak néz elébe, de nem gond, mivel talá lt
egy telefonkö nyvet, és majd azzal fogja tö lteni az idő t, hogy kikeresi Graham Knight
címét.
91
Rosalind csak ú gy tö mte magá ba a vacsorá ra készü lt finom pá rolt zö ldséget. Evés
kö zben Graham elemes rá dió já ban hallottá k a hírt, hogy a hó vihar megbénította Seattle
és a Puget Sound kö rnyékének kö zlekedését.
– Ú gy néz ki, a vendéged leszek egész hétvégére – á llapította meg Rosalind az
idő já rá s-jelentés utá n. Hosszú lá bá t kinyú jtva, Graham fehér fü rdő kö penyében ü lt a
kandalló elő tt.
– Ez ellen nincs semmi kifogá som – mosolygott a férfi.
Rosalind há tradő lt, vá llá t a heverő nek tá masztotta, és két kézzel markolta a
teá sbö grét. Graham egy régi farmert és egy pó ló t vett fel, miutá n kihozta vendégének a
fü rdő kö penyét. Rosalind mellett fekü dt kinyú jtó zva, féloldalt kö nyö kö lve, és
szívdö glesztő en festett hanyag ö ltö zékében.
– Miért nyitottá l magá nirodá t az egyetem utá n? – kérdezte vá ratlanul Rosalind.
– A reformokért harcoló kö rnyezetvédő csoportok nem tö mö rü ltek egységes
szervezetbe, ezért szü kségü k volt jogi tá mogatá sra. Az első évben szinte kizá ró lag nekik
dolgoztam. Aztá n fokozatosan vá llalni kezdtem bű nü gyeket is. Mostaná ban fele-fele
ará nyban dolgozom mindkét terü leten.
– Nincs is tá rsad?
– Má r gondoltam rá , hogy magam mellé veszek valakit, de ő szintén szó lva az elmú lt
nyolc év alatt nem jö vedelmezett tú l sokat az ü gyvédi irodá m. Tudod, nem olyan kö nnyű
irodá t nyitni, ha az embernek nincs vagyona.
– Azt hittem, Fran…
– Ő elég vagyonos, de nagyon jó l tudja, hogy nem fogadok el tő le pénzt. A szü leim
életbiztosítá si ö sszegét megbízá s alapjá n ő kezelte, ebbő l tudtam fizetni az egyetemi
tanulmá nyaimat. Aztá n kö tö ttü nk egy megá llapodá st, aminek a lényege az volt, hogy a
tová bbiakban a sajá t erő mbő l kívá nok boldogulni. Ehhez tartottam magam, még ha
sokszor
kemény dolog volt is.
Rosalind ö rü lt, hogy nem csaló dott benne.
– Arra nem gondoltá l, hogy jelentkezz az á llamü gyészséghez?
– Mindig nagyobb kihívá snak tartottam, hogy vá dlottakat védjek – vonta meg a vá llá t
Graham.
– De hogy vagy képes gyilkosokat védeni?
– Arra nem vagyok képes, és nem is teszem.
– De hiszen Morebugot véded!
– Azért, mert á rtatlan.
Rosalind lá tta Grahamen, hogy ezt teljes meggyő ző déssel mondja. Bosszantotta, hogy
a hazug Morebug így meg tudta téveszteni a férfit. Anná l jobban eltö kélte magá ban, hogy
azt a gazembert mindenképpen rá cs mö gé juttatja.
– Ez az, amirő l engem sohasem tudsz meggyő zni.
A férfi jó t derü lt magá ban Rosalind á llhatatossá gá n, és azon, hogy harciasan kihú zta
magá t. Kö zelebb hú zó dott hozzá , megcsó kolta dacos á llá t, és a fü rdő kö peny alatt
simogatni kezdte meztelen testét.
– Rendben van, á llamü gyésznő kérlek. É n nem is meggyő zni akarlak a tá rgyalá son,
hanem legyő zni.
Rosalind lehú zta Graham farmerjá nak cipzá rjá t, becsú sztatta alá a kezét, és a férfi
fü lébe sú gta:
– Majd meglá tjuk, ki kit győ z le, tisztelt ü gyvéd ú r.
92
12. FEJEZET
Hétfő reggelre az eső elmosta a hó nagy részét, és a szél is elá llt. Rosalind és Graham
Seattle-be ment, mivel a tá rgyalá s fél tizenegykor folytató dott, de elő tte az
á llamü gyésznő sajtó konferenciá t hívott ö ssze, amit elő re megbeszélt a fő nö kével és Max
Hill-lel.
A média képviselő i egy ó ra leforgá sa alatt ö sszegyű ltek a bíró sá g épü letében.
Fényszó ró kat és kamerá kat á llítottak fel, Graham pedig oldalró l bá torító an mosolygott
Rosalindra, aki belekezdett a mondandó já ba.
– Tisztelt hö lgyeim és uraim! Az elmú lt hetek folyamá n szá mos talá lgatá s lá tott
napvilá got az ellenem irá nyuló merényletkísérletekkel kapcsolatban. Azért hívtam ö ssze
ö nö ket, hogy véget vessek ezeknek a feltételezéseknek. Mindenkit biztosíthatok, hogy a
nekem szó ló fenyegetések nem á llnak ö sszefü ggésben a Milton Morebug elleni
eljá rá sban betö ltö tt szerepemmel, vagyis azzal, hogy á llamü gyészként Mr. Morebugot
Warren Beaver meggyilkolá sá val vá dolom. A vá dlottnak semmilyen haszna nem
szá rmazna az effajta tá madá sokbó l.
– Miss Hart, ismeri a tá madó já t? – kiabá lta be egy ú jsá gíró .
Rosalind mosolyogva felá llt a helyérő l.
– Egy hitvá ny gazemberrő l van szó , aki fél felfedni magá t.
– Megmondaná a nevét? – szó ltak kö zbe néhá nyan.
– Nem tudom, hogy hívjá k, és az igazat megvallva nem is érdekel.
– De Miss Hart, nem fél…
– Kitő l féljek? – kérdezett vissza Rosalind csodá lkozva. – Egy á rnyalaktó l, aki nem
meri megmutatni magá t? Ugye, viccel? Nézze, én naponta hú s-vér gyilkosokkal á llok
szemben a bíró sá g elő tt. Ez az alak csak egy szemtelen légy, amelyet egyszer csak lecsap
az ember. Nem vesztegetem rá az idő met.
A sajtó tá jékoztató befejező dö tt.
Rosalind az épü let egyik oldalszá rnyá ban ö sszefutott Grahammel, aki egy pillanatra
á tö lelte.
– Jó l csiná ltad! Mikor kerü lsz adá sba?
– Déltá jban, aztá n este még egyszer. Ez majd biztosan felpiszká lja a fickó t, hogy végre
megmutassa magá t.
– Hill adott melléd testő rt?
– Igen. Azt a civil ruhá s férfit, aki ott á ll – mutatott feltű nés nélkü l egy kék ö ltö nyö s,
alacsony férfira, aki a falnak tá maszkodott, és minden jel szerint ú jsá got olvasott. – Ő
vigyá z rá m nappal. Este mindig má s szá llodá ba visz majd, ahol éjszaka egy nő i testő r lesz
a mellettem lévő szobá ban.
– Ná lam biztonsá gban voltá l. Miért nem jö ssz á t ma estére hozzá m?
– Nem, Graham. A hétvégét, talá n épp a hó viharnak kö szö nhető en, boldogsá gban
együ tt tö ltö ttü k, de nem akarlak téged is veszélybe sodorni. Fontos, hogy a tá madó nak
kizá ró lag én legyek a célpontja. Akkor majd el tudjuk kapni.
Grahamnek be kellett lá tnia, hogy Rosalindnak igaza van, de tová bbra is aggó dott
miatta. É s nem volt igazá n megelégedve az ó vintézkedésekkel.
93
Rosalind is, Graham is a helyén á llt, amikor Roger Horn nyugalomra szó lította fel az
egybegyű lteket, és elkezdő dö tt a tá rgyalá s.
Rosalind tanú ja, Mrs. Faith Fox, egy ö tvenéves, feketére festett hajú , pisze orrú
asszony,
idegesen tö rdelte durva kezét.
– Mrs. Fox, hol lakik? – kérdezte tő le Rosalind.
– A Mercer Island Roadná l, a kanyar mellett, ahol Warren Beaver autó ja a gyilkossá g
éjszaká já n az á rokba zuhant – hangzott a félénk vá lasz.
– Mi késztette arra, hogy ez év januá r 9-én, a kora hajnali ó rá kban kinézzen az
ablakon?
– É ppen kiléptem a tusoló bó l. Azt gondoltam, a meleg víz majd segít. Tudja, migrénem
volt…
– É rtem, Mrs. Fox. Tehá t a migrénjétő l nem tudott elaludni. É s mi késztette arra, hogy
kinézzen az ablakon?
– Semmi kü lö nö s. Odabent lekapcsoltam a villanyt, és éppen lefekü dni készü ltem,
amikor vilá gossá gra lettem figyelmes. Akkor néztem ki az ablakon.
– Tudja, mi volt az a vilá gossá g?
– Nem. Talá n egy fényszó ró .
– Há ny ó ra volt, amikor kinézett az ablakon?
– Kö rü lbelü l éjjel két ó ra.
– Mit lá tott onnan?
– A hó ba mélyedő keréknyomokat. Egy autó lehajtott a leá lló sá vró l.
– Lá tott még valamit?
– Igen, egy má sik autó megá llt az ú t szélén, és egy férfi szá llt ki belő le.
– Mrs. Fox, pontosan hol lá tta megá llni azt az autó t?
– A leá lló sá vban, pontosan a keréknyomokkal egy vonalban.
– Le tudná írni, hogy nézett ki az az autó ?
– Csak a kö rvonalait lá ttam. A karosszériá já bó l ítélve Porsche lehetett. Rosalind
odasietett a bizonyítékokat felvonultató asztalhoz.
– Bíró nő kérem, megmutathatom ezt a tanú nak?
Gloria Shotz beleegyező leg bó lintott.
Rosalind Mrs. Fox kezébe adta a Milton Morebug Porsche 911-es turbó já ró l készü lt
fényképet.
– Ilyen formá jú autó t lá tott aznap éjszaka?
Mrs. Fox alaposan szemü gyre vette a képet, aztá n visszaadta Rosalindnak. Kezével
széke kartá mlá já t fogta, amikor igent mondott.
– Le tudná írni azt a férfit, aki kiszá llt az autó bó l?
– Nem. Ahhoz tú l sö tét volt, a tá volsá g pedig tú l nagy.
– Meg tudja mondani, mit tett az a férfi?
– Kiszá llt, odament a lejtő hö z vezető nyomokhoz, és ő is lemá szott.
– Aztá n ú jra visszamá szott?
– Azt má r nem tudom. Annyira fá jt a fejem, hogy lefekü dtem. Néhá ny perc mú lva
szerencsére elaludtam.
– Kö szö nö m, Mrs. Fox. Nincs tö bb kérdésem.
Graham mosolyogva kö zeledett a tanú felé, és együ tt érző en így szó lt:
– Ú gy hallottam, a migrén szö rnyű dolog. Remélem, most nem szenved tő le.
Mrs. Fox a fejét rá zta, és egy kicsit kezdett oldó dni a feszü ltsége.
– Nem, most nem.
94
– Ezt ö rö m hallani – mosolygott rá Graham. – A migrénes rohamok miatt szokott

romlani a lá tá sa?
– Néha igen.
– É s mennyire?
– Minden elmosó dik és elsö tétü l elő ttem.
– Olyannyira, hogy a kü lö nbö ző formá kat sem képes felismerni?
– Sajnos igen.
– A migrén miatt Beaver halá lá nak éjszaká já n sem volt jó a lá tá sa?
– Elutasítom. Mrs. Fox, kérem, feleljen a kérdésre!
Az asszony ú jra megfogta a szék kartá mlá já t.
– Mint azt má r elmondtam, lá ttam az autó t és a férfit.
– Azon az éjszaká n a migrén igencsak megkeserítette az életét. Ugye, Mrs. Fox?
A tanú az ajká t harapdá lta.
– Igen.
– Talá n rosszabbul lá tott? – kérdezte együ tt érző en Graham.
– Igen, egy kicsit – hangzott a bizonytalan vá lasz.
– Amikor kinézett az ablakon, és meglá tta a kocsit, a lá tá sá t tompító migrén ellenére
tényleg fel bírta ismerni a kö rvonalait?
– Tiltakozom, bíró nő ! A védelem jellemzi a tanú migrénjét.
– Helyt adok a tiltakozá snak. Kérem, hú zzá k ki a jegyző kö nyvbő l a lá tá sá t tompító
kifejezést! Az eskü dtszék nem fogja figyelembe venni.
Graham kizá ró lag Mrs. Foxra ö sszpontosított, és ugyanolyan megnyugtató , tü relmes
hangon beszélt hozzá :
– Kérem, mondja meg nekik, Mrs. Fox, milyen a migrénes fá jdalom!
– Tiltakozom! Ez teljesen jelentéktelen! – emelte fel a hangjá t Rosalind.
Graham még mindig a tanú t figyelte.
– Miss Hart azt mondja, hogy ez a fejfá já s teljesen jelentéktelen.
– Mr. Knight! – mennydö rgö tt Gloria Shotz hangja.
De má r tú l késő volt. Mrs. Fox elő rehajolt, és jobb kezével megfogta az elő tte lévő
korlá tot.
– Pedig senki sem tudja, milyen! Kész rémá lom! Az ember képtelen gondolkodni, nem
lá t rendesen. Az egész kü lvilá g lü ktető fá jdalom, ami nem akar abbamaradni.
Shotz bíró nő , ajká t ö sszepréselve, szigorú an rá parancsolt mindkettejü kre.
– Jö jjenek ide! Mindketten. – Miutá n Rosalind is odaért hozzá , elő szö r Grahamet
figyelmeztette: – Mr. Knight, az eskü dtek elő tt hagyjon fel a Mrs. Foxot érintő , ide nem
illő , elfogult megjegyzéseivel! Ha még egyszer meghallok ilyesmit, beperelem, amiért
méltatlanul viselkedik a bíró sá g elő tt. Vilá gosan fejeztem ki magam?
Graham kellő képpen bű nbá nó an bó lintott, de titokban egy pillanatra megfogta és
megszorította Rosalind kezét, akinek erő t kellett vennie magá n, nehogy elmosolyodjon.
Miutá n folytató dott a nyilvá nos tá rgyalá s, a bíró nő Rosalindhoz fordult.
– Miss Hart, ö n tiltakozott, hogy a migrénes fejfá já snak nincs jelentő sége az ü gy
szempontjá bó l. É n viszont engedélyezem a kérdést. A tiltakozá sá t elutasítom.
Graham tehá t ú jra Mrs. Fox felé fordult.
– Az imént azt mondta, hogy a migrénjétő l szinte nem lá tott. Ez igaz?
Mrs. Fox bű nbá nó an lefelé nézett. Hangos kitö rése utá n a hangja, ha lehet, még
visszafogottabb volt.
– Igen.
95
– Mrs. Fox, nem akarom megtá madni a tanú vallomá sá t, csak szeretnék biztos lenni
abban, hogy az elő bb a pontos tényeket mondta el az eskü dteknek. É rt engem?
– Igen.
– Akkor ö n szerint lehetséges, hogy az erő s fejfá já s miatt csak képzelte, hogy egy
Porsche kö rvonalait lá tja az ablakbó l?
– Lehetséges.
– Aká r egy Bentley vagy egy Lincoln is lehetett volna?
– Talá n.
– Ezek szerint nem biztos abban, milyen alakja volt az autó nak?
– Nem.
 Kö szö nö m, Mrs. Fox. Nincs tö bb kérdésem.
Rosalind csodá lta Grahamet, amiért ilyen kö nnyedén neki tetsző véleményt tudott
kicsalni Mrs. Foxbó l. Azt viszont nem engedhette meg magá nak, hogy a vá d utolsó
tanú já nak kétségbe lehessen vonni a szavahihető ségét.
– Bíró nő kérem, még nekem is lenne néhá ny kérdésem. – Rosalind felá llt a helyérő l, és
rá mosolygott Mrs. Foxra. – Tudom, milyen nehéz a bíró sá g elő tt a tanú k padjá n ü lni, és
mindenféle kérdésre vá laszolni. Az ö n helyében nekem biztosan nehézséget okozna
tiszta fejjel gondolkodni. Ugye, ö nnek is nehezére esik tisztá n gondolkodnia?
Mrs. Fox nagyon há lá snak tű nt azért, hogy az á llamü gyésznő nem haragszik rá . Mélyet
só hajtott, aztá n igennel vá laszolt.
Rosalind megértő en bó lintott, és néhá ny lépést tett feléje.
– Tizenegy hó nap telt el Warren Beaver meggyilkolá sa ó ta. Tö bbségü nknek gondot
okozna visszaemlékezni mindenre, amit akkoriban lá ttunk vagy hallottunk. Ö nnek is
gondot okoz mindez?
Mrs. Fox hangja most má r hatá rozottabban csengett.
– Igen.
– De ugye, akkor még pontosan fel tudta idézni az éjszaka tö rténteket, amikor januá r
kilencedikén reggel a nyomozó felkereste ö nt, és megkérdezte, mit lá tott?
– Igen.
– É s elmondaná , mit mondott akkor?
Mrs. Fox kissé kihú zta magá t.
– Egy Porschéra hasonlító autó megá llt a leá lló sá vban. Egy férfi kiszá llt belő le, és
odament a lejtő n levezető keréknyomokhoz.
Rosalind elmosolyodott.
– Kö szö nö m, Mrs. Fox, nincs tö bb kérdésem. Bíró nő , egyelő re a vá d nem kérdez
tö bbet.
A tízperces szü netben Graham félrevonta Milton Morebugot.
– Be fogom idézni tanú nak Linda Dodge-ot. Az eskü dtek elég egyértelmű
bizonyítékokat hallhattak, elő szö r is azt, hogy maga a Beaverrel folytatott ö sszetű zést
kö vető en tá vozott otthonró l, má sodszor azt, hogy a tett helyszínén egy magá éhoz
hasonló kocsit lá ttak.
Milton Morebug nem lelkesedett az ö rö mtő l.
– Ide hallgasson – folytatta Graham –, kétséget kizá ró an igazolnom kell, hogy a
gyilkossá g idő pontjá ban nem tartó zkodott a tett színhelyén. Ha ez sikerü l, akkor jó
esélyü nk van a felmentésre.
Milton Morebug a combjá hoz dö rzsö lgette a tenyerét.
– Lindá t má r ö sszefü ggésbe hozta a Wreckter és Beaver kö zö tti vesztegetési ü ggyel.
Hiszen épp maga mondta, hogy az á llamü gyésznő ízekre szaggatná a kérdéseivel.
96
– Miss Hart ezt kétségkívü l meg is fogja pró bá lni, de kifoghatná m a szelet a
vitorlá já bó l, ha a kérdéseimmel Lindá t rá tudom venni botlá sá nak beismerésére. Mivel
az esetet az eljá rá s sorá n egyszer má r megemlítettem, az eskü dtek nem gondolhatjá k,
hogy a sző nyeg alá akarom seperni a tényt, hogy Linda Dodge kö zremű kö dö tt a
fö ldeladá si ü gyletben. Ez Linda magá val kapcsolatos vallomá sá t is hitelesebbé tenné. –
Morebug megborzongott. Graham erre megragadta a vá llá t. – Maga és Miss Dodge vá ltig
á llítottá k nekem, hogy csak kö telezettség nélkü li viszonyró l van szó . Így van?
– Így. Na és?
– Nos, ha az elmú lt ö t évben csak alkalomadtá n talá lkozgattak, hogy néha kellemes
tá rsasá got nyú jtsanak egymá snak, az még nem is hangzik olyan borzasztó an.
Morebug errő l nem volt tú lsá gosan meggyő ző dve.
- Kell lennie má sik megoldá snak. Ha Linda a vallomá sá ban megemlíti a viszonyunkat,
a
feleségem szívinfarktust kap.
Graham megdö rzsö lte az á llá t.
– Rá tudná venni a feleségét arra, hogy elhagyja a tá rgyaló termet, mielő tt Linda Dodge
elkezdené a vallomá sá t?
– Kizá rt dolog. Kezdettő l fogva azt mondogattam neki, mekkora szü kség van a
jelenlétére, hogy az emberek lá ssá k, mellettem á ll. Nem jut eszembe semmilyen kifogá s,
amellyel elkü ldhetném. Esetleg magá nak van valami ö tlete?
– É s Mrs. Morebug nem sejt semmit?
– De, való színű leg. Viszont gyanakodni valamire nem teljesen ugyanaz, mint a bíró sá g
elő tt egy tanú vallomá sbó l megtudni a részleteket, amelyeket rá adá sul az ö sszes bará tnő
is hall. Má r most megmondom magá nak, Mr. Knight, engem ez a nő tö nkretesz a vá lá ssal.
Graham megvakarta a tarkó já t.
 Kizá ró lag egyféle dologgal foglalkozhatunk egyszerre. Ha itt most veszítü nk,
akkor a kö ltséges vá lá s lesz a legkisebb gondja. Jö jjö n, mindjá rt vége a szü netnek.
Vá gjunk bele!
Shotz bíró nő Grahamhez fordult.

– A védelem készen á ll az eset felvá zolá sá ra?
Graham felá llt.
– Igen, bíró nő . A védelem Linda Dodge-ot szó lítja a terembe első tanú nak.
Linda Dodge magas, vonzó , napbarnított, barna hajú , sö tét szemű , harmincas évei
végén já ró nő volt. Rosalind megdö bbent azon, hogy Graham beidézte tanú skodni. Azok
alapjá n, amiket Max Hill kiderített ró la, a vá d megeskü dö tt volna rá , hogy a védelem
eltekint majd a kihallgatá sá tó l. Azt viszont lá tta Lindá n, hogy kelletlenü l foglal helyet a
tanú k padjá n.
Graham néhá ny lépést tett feléje, majd megá llt.
– Miss Dodge, elá rulná a csalá di á llapotá t?
– Elvá lt vagyok.
– Jelenleg mi a foglalkozá sa?
– A Természeti Erő forrá sok Á llami Hivatalá nak érdekvédő igazgató jaként dolgozom,
kö zvetlenü l az á llami fö ldterü letek megbízottjá nak beosztva.
– Ismerte az elhunyt Warren Beavert?
– Persze. A fő nö kö m volt.
– Amíg Beavernek dolgozott, adott á t neki a bá tyjá tó l szá rmazó , megvesztegetésü l
szá nt pénzö sszegeket?
97
– Tiltakozom! – szó lt kö zbe Rosalind. – Mr. Knight befolyá soló kérdést tesz fel sajá t
tanú já nak.
Graham a má sik lá bá ra helyezte a sú lyá t
– Akkor hadd tegyem fel a kérdést má shogyan! Megkérte ö nt valamire a bá tyja, Brian
Wreckter a fő nö kével, Warren Beaverrel kapcsolatban? Ha igen, akkor mire?
– Brian arra kért, hogy adjak á t néhá ny csekket Beavernek.
– Há ny alkalommal?
– Nem emlékszem pontosan, talá n ö tszö r vagy hatszor.
– Elmondaná a bíró sá gnak, mindez hogyan tö rtént?
– A bá tyá m megkért, hogy a csekkjeit tegyem bele egy fehér borítékba, és ha Beaver
nincs bent az irodá ban, csú sztassam be az író asztala kö zépső fió kjá ba.
– A testvére beszélt ö nnek arró l, miért kü ldte Beavernek azokat a csekkeket?
– Azt mondta, kö tö tt a fő nö kkel egy birtokeladá ssal kapcsolatos ü zletet, és minél
kevesebbet tudok ró la, anná l jobb.
– Nem kérdezte ő t a részletekrő l?
– Nem.
– Hogyhogy nem?
Linda Dodge kényelmetlenü l fészkelő dö tt a székén.
– Warren Beavernek nagyon sok tö rvénytelen ü gylete volt. Mindig kikü ldö tt a
szobá bó l, ha bizonyos emberek telefonon hívtá k, vagy személyesen jö ttek el hozzá .
Mindig kerek perec megmondta nekem, hogy a sajá t és a munká m érdekében az a
legjobb, ha csak a tiszta ü gyekrő l tudok.
– Szó szerint ezt mondta?
– Igen.
– É s mik voltak ezek a tiszta ü gyek?
– Kö ztulajdonban lévő birtokok igazgatá sá ban célszerű vá ltoztatá sokat hajtott végre.
– Ez volt minden, amit nyilvá nossá gra hozott?
– Igen.
Graham lassan elindult a terem kö zepe felé, jelezve a témavá ltá st.
– Miss Dodge, ismeri a vá dlottat, Milton Morebugot?
– Igen.
– Milyen jellegű kapcsolatban á ll vele?
– A szerető m – hú zta ki magá t a tanú .
Graham mö gö tt Morebug felesége hangosan levegő utá n kapkodva felpattant a
helyérő l. Iszonyodva nézett Lindá ra, aztá n a férjére, majd elfordult, és kimenekü lt a
tá rgyaló bó l. A fia szorosan a nyomá ban.
A teremben hangos moraj tá madt, a bíró nő kalapá csá val az asztalra ü tö tt. A má sodik
ü tés utá n mennydö rgő hangja tú lharsogta a há ttérzajt:
– Csendet, vagy kiü ríttetem a termet!
A zsongá s azonnal abbamaradt. Néhá ny ú jsá gíró kiment az asszony és a fia utá n.
– Mr. Knight, kérem, folytassa!
Graham az eskü dtek elé á llt. Azt akarta, hogy lá ssá k a tanú nyugodt arcá t.
– Miss Dodge, mió ta szerető je Milton Morebugnak?
– Ö t éve talá lkozgatunk néha, hogy vigaszt és biztatá st nyú jtsunk egymá snak. Nincs
kö zö ttü nk semmi komoly.
– Megmondaná , hol volt ez év januá r 8-á ró l 9-ére virradó éjszaka, amikor a fő nö két,
Warren Beavert meggyilkoltá k?
– A belvá rosi laká somban.
98
– Egyedü l volt?
– É jjel két ó rá ig igen.
– Ki lá togatta meg ilyenkor?
– Milty… vagyis Milton Morebug.
A kezdő dő hangzavart a bíró nő csírá já ban fojtotta el. Graham tová bbra is az eskü dtek
elő tt maradt.
– Miss Dodge, miért emlékszik ilyen pontosan Milton Morebug érkezésének
idő pontjá ra?
– Azért, mert vá rtam rá . Kora este felhívott, mielő tt a ká rtyapartnerei odaértek volna
hozzá , és azt mondta, eljö n hozzá m, amikor vége a já téknak.
– Tehá t éjjel két ó rakor ért oda ö nhö z?
– Igen.
– É s meddig maradt?
– Az éjszaka há tralévő részére.
 Kö szö nö m, Miss Dodge, nincs tö bb kérdésem.
Rosalind felá llt a helyérő l, és menet kö zben azon gondolkozott, melyikkel kezdje
Linda Dodge szá mos tá madható pontja kö zü l.
– Miss Dodge, azt vallotta, tudott a fő nö ke tö rvénytelen ü zleteirő l. Ez igaz?
– Igen.
– De csak a tiszta ü gyeket hozta nyilvá nossá gra.
– Igen.
– Ez nem a vá lasztó polgá rok becsapá sa?
– Az volt a munká m, hogy méltassam Warren Beaver fö ldpolitiká já t – magyará zkodott
Linda –, nem az, hogy á rtsak neki.
– Ú gy érti, az volt a feladata, hogy ne mondja el a teljes igazsá got?
– Tiltakozom! – kiabá lt kö zbe Graham.
– Helyt adok.
Rosalind kissé eltá volodott a tanú tó l.
– Tehá t ezzel azt akarta mondani, hogy együ ttmű kö dö tt az ö nt megfizető személlyel,
ha egy bizonyos munká ért megfizették. Így van?
– Az volt a feladatom, hogy diszkrét legyek… Mr. Beaverrel kapcsolatban. É n csak a
munká mat végeztem.
– Szó val a munká já t végezte – ismételte utá na Rosalind. – Miss Dodge, ki fizette ki a
tulajdoná ban lévő , Washington-tó ra néző ö rö klaká st?
Graham rosszat sejtve felpattant a helyérő l.
– Tiltakozom, bíró nő ! Ez nem tartozik ide.
– Bíró nő kérem, ha a tisztelt bíró sá g némi tü relmet tanú sít, feltá rom ö nö k elő tt a
kérdés jelentő ségét – érvelt Rosalind.
– A tiltakozá st elutasítom. Miss Hart, kérem, folytassa!
Rosalind szigorú an nézett Linda Dodge-ra.
– Tehá t, Miss Dodge, ki vá sá rolta a laká st?
A tanú szeme megtelt kö nnyel.
– Milton Morebug.
Rosalind figyelte az eskü dteket a vá lasz kö zben. Néhá nyan erre szá mítottak, má sok
nem ö rü ltek annyira a hallottaknak.
Rosalind ú jra Linda felé fordult.
– Mr. Morebug nevén van a laká s?
– Nem, az enyémen.
99
– Nemrég azt vallotta, hogy ö n és Mr. Morebug azért talá lkozgattak, hogy vigaszt és
biztatá st nyú jtsanak egymá snak. Való já ban azonban Mr. Morebug nyilvá n bizonyos
szolgá ltatá sokért cserébe vá sá rolta ö nnek a laká st. Jó l mondom, Miss Dodge?
– Ez nem így van! – kelt ki magá bó l a tanú . – Ú gy á llít be a bíró sá g elő tt, mintegy…
mint egy…
Mivel Lindá nak nem jutott eszébe az ide illő szó , Graham felá llt, hogy segítsen neki.
– Tiltakozom, bíró nő ! A vá d képviselő je zaklatja a tanú t.
– Ha az igazsá g kimondá sá t zaklatá snak vesszü k, ü gyvéd ú r – tromfolt Rosalind.
– Ebbő l elég, Miss Hart! – szidta le Gloria Shotz. – A tiltakozá st elutasítom. Folytassa!
Rosalind kö zelebb lépett Lindá hoz.
– Miss Dodge, a vá dlott vá sá rolta a laká st? Feleljen igennel vagy nemmel!
– Igen.
– Tehá t Milton Morebug a szerető jeként pénzelte magá t. Így van?
Linda a kö nnyeivel kü szkö dö tt.
– Ez így olyan olcsó n hangzik!
– Azt mondja, olcsó n? Egy kétszá zezer dollá r értékű ö rö klaká s és egy negyvenö tezer
dollá ros BMW ö n szerint olcsó ? Mert szerintem nem az. Korá bban azt vallotta, hogy az
alkalmazottjaként együ ttmű kö dö tt Warren Beaverrel. Legalá bb annyira, hogy eltitkolta
a piszkos ü gyeit. Véleményem szerint most ugyanezt teszi a má sik tá mogató já val, Milton
Morebuggal is. Együ ttmű kö dik vele, méghozzá ú gy, hogy hazudik, amikor azt á llítja, hogy
éjjel két ó rakor ért oda ö nhö z a laká sá ba. Alibit biztosít szá má ra, ahogy egy lojá lis
alkalmazott is tenné. Jó l mondom?
Linda Dodge felugrott, és hadoná szni kezdett.
– Nem! Nem igaz! Hagyja abba! Valaki hallgattassa má r el ezt a nő t!
– Bíró nő … – szó lalt meg Graham.
– Elutasítom – jelentette ki Gloria Shotz, mielő tt az ü gyvéd a mondat végére ért volna.
– Miss Dodge, ü ljö n le! Miss Hart még nem végzett a kihallgatá sá val.
 De igen, bíró nő , végeztem – jelentette ki nyugodt hangon Rosalind. Lá tható an az
arcá ra volt írva, mit gondol Linda Dodge-ró l és a vallomá sá ró l. – Biztos vagyok benne,
hogy az eskü dtek má r épp eleget hallhattak a tanú tó l.
Az ebédidő kezdetén Graham és ü gyfele a bíró i szobá n keresztü l hagyta el a bíró sá g

épü letét, nehogy ö sszefussanak az ú jsá gíró kkal. Mindent egybevetve ez a nap egyikü k
szá má ra sem kezdő dö tt valami fényesen.
– Nekem nem is mondta, hogy kitartja a nő t – kérte szá mon Graham Morebugot a
parkoló hoz menet.
– Nem gondoltam, hogy fontos lehet – felelte a védence megszeppenve.
– Amint lá tja, az volt.
– É n megmondtam elő re, hogy nem kellene beidéznie tanú nak Lindá t – kesergett
Morebug. – Az ö rdö gbe is! Hallgatnia kellett volna rá m.
– Nem, hogy a fene vigye el! Magá nak kellett volna elmondania a teljes igazsá got! –
vá laszolta dü hö sen Graham.
Morebug egy má sodpercre ö kö lbe szorította a kezét, mintha tá madni akarna, de aztá n
lehiggadt, és a kocsijá nak tá maszkodva így szó lt:
– A pokolba is! Igaza van. De én nem akartam ezt! É s nem ö ltem meg azt a gazfickó t
sem. Miért á llt így a feje tetejére az életem?
Graham mély levegő t vett, és tartotta Morebugnak a Porschéja ajtajá t, amíg be nem
szá llt. Végü l becsapta a kocsiajtó t, és a nyitott ablakra tá maszkodott.
100
– Tudom, min megy keresztü l, Mr. Morebug. Higgye el, nagyon sajná lom, de nem
engedhetek meg magamnak tö bb meglepetést. Ugye, megért?
Morebug bó lintott, aztá n beindította a motort, és elhajtott.
Grahamnek feltű nt, hogy Morebug gö rcsö sen kapaszkodik a kormá nyba. Rossz érzése
tá madt. Erő sen vá gyott rá , hogy együ tt legyen Rosalinddal, de az egész napos védő ő rizet
miatt ez lehetetlen volt. Tehetetlenségében keserveset só hajtott, majd az eső ben
elbandukolt az utca végén lévő kis ká vézó ba, ahol kivá lasztott magá nak egy nyugodt
asztalt.
Délutá n há rom tanú is bizonyítani fogja, hogy Milton Morebug tisztességes, szelíd,
jó tékonysá gi célokra adakozó , békés, adó fizető polgá r. Graham mégis ú gy érezte, hogy
ezek há rman nem igazá n fogjá k meggyő zni az eskü dteket Morebug á rtatlansá gá ró l.
Talá n Linda Dodge szomszédai kö zü l valamelyik lá tta Morebug kocsijá t, csillant fel
benne egy ú jabb reménysugá r, és má r vette is elő az iratait, hogy kikeresse a nő címét.
Ha oda tudna kü ldeni egy nyomozó t, aki megkérdezné a szomszédokat…
Egyszer csak kiesett egy lap az aktá já bó l: a rendő rségi jelentés ö tö dik oldala. Má r
legalá bb hú sszor á trá gta magá t rajta, de most vá ratlanul felfedezte a bizonyítékot, amely
addig mindenkinek elkerü lte a figyelmét. Elégedetten elmosolyodott.
– Mr. Knight, készen á ll a folytatá sra? – intézte hozzá a kérdést Shotz bíró nő a
délutá ni ü lés kezdetekor.
Graham felá llt, és azt fontolgatta, miként já rjon el.
– Bíró nő kérem, odamehetnék ö nhö z?
Gloria Shotz magá hoz intette Grahamet Rosalinddal együ tt. A férfi nyugodt hangon így
szó lt:
– Bíró nő , megengedi, hogy a vá d egyik tanú já nak feltegyek még néhá ny kérdést?
– Mr. Knight, má r az ö sszes tanú t volt alkalma megkérdezni – felelte aggodalmasan
Shotz bíró nő .
– Ez igaz, bíró nő , de felfedeztem valamit, ami a tett helyszínén talá lt bizonyítékokná l
szabá lytalansá gra utal. Rendkívü l fontosnak tartaná m tisztá zni ezt a visszá ssá got, ha a
bíró sá g engedélyezné.
– Kit szeretne ú jbó l megkérdezni?
– Max Hill nyomozó t.
Gloria Shotz ajkbiggyesztve kijelentette:
– Ha itt van a teremben, bizonyá ra nem soká ig há trá ltatjuk ezzel a tá rgyalá st.
Rendben, Mr. Knight, engedélyezem, hogy tanú ként ú jra kihallgassa Mr. Hillt.
Max Hill helyet foglalt a tanú k padjá n, Graham pedig magá hoz vette a rendő rségi
jelentést.
– Bíró nő , odamehetek a tanú hoz?
Gloria Shotz bó lintá ssal engedélyt adott.
– Hill nyomozó , itt ez a rendő rségi jelentés. Fel vannak sorolva rajta a tett helyszínén
talá lt bizonyítékok. Kérem, vegye a kezébe! – Max Hill csodá lkozva engedelmeskedett a
kérésnek. – Kinyitná az ö tö dik oldalon? – Graham vá rt, mire Hill odalapozott. – Most
nézze meg, kérem, az oldal harmadik bekezdését! Felolvasná a bíró sá gnak, ami ott á ll?
– „A leállósávon át a lejtő felé vezető és a leállósávban látható kétféle keréknyomról
gipszlenyomat készült.”
Graham odaadott a nyomozó nak egy má sik jelentést, amelyet má r a megfelelő
oldalná l felü tö tt.
– Elolvasná a helyszíni bizonyítékokró l szó ló első bekezdést?
Hill hangosan olvasott.
101
– „A lejtő felé vezető keréknyomokról készült lenyomat egybeesik az áldozat

járművének kerékmintázatával. A leállósávban talált keréknyom Stephanie Pond
járművétől származik. – Hill felnézett a papírbó l. – Ü gyvéd ú r, nem értem…”
– Nem? A jelentésben vilá gosan az á ll, hogy a leá lló sá vban kétféle keréknyomot
talá ltak. A má sodik jelentésben viszont csak egy nyomró l esik szó , amelyet felvettek a
bizonyítékok listá já ra. Nyomozó ú r, hová tű nt a leá lló sá vban talá lt má sik keréknyom?
Max Hill egy szó t sem szó lt, csak bá mult Grahamre.
– Nos, nyomozó ú r?
– Nem tudom – szó lalt meg kelletlenü l Hill.
Graham kellő adag gú nnyal a hangjá ban megjegyezte:
– Mivel a má sik keréknyom minden bizonnyal elá rulná , ki vezette az autó t, amelyben
a gyilkos ü lt, nem gondolja, hogy meg kellene talá lnia?
102
13. FEJEZET
A karzaton felmorajlott a hallgató sá g, és Graham érezte, hogy az eskü dtek
egyetértenek vele. A bíró i emelvény felé fordult
– Bíró nő , kérem, az ü gy szempontjá bó l hiá nyzik egy fontos bizonyíték. Egyszer má r a
vá d kezében volt, de aztá n titokzatos mó don eltű nt. Magyará zatra…
– Tiltakozom! – ugrott fel Rosalind. – Mr. Knight azzal gyanú sítja a vá dat, hogy
bizonyítékokat pró bá l eltü ntetni. Ez nem igaz, teljességgel tarthatatlan! Bíró nő , kérem,
tisztá zza az eskü dtek elő tt, hogy az ilyen eljá rá s…
Graham Rosalind felé fordult, és a szavá ba vá gott.
– Miss Hart, a fent nevezett bizonyíték eltű nését a védelem a legnagyobb jó indulattal
is csak ú gy tudja minő síteni, hogy a vá d nem kompetens az ü gyben, mivel értékes
bizonyítékokat veszít vagy kever el.
Rosalind Shotz bíró nő segítségét kérte.
– Bíró nő kérem…
– Mr. Knight, legyen szíves a vá dat becsmérlő észrevételeit a zá ró beszédre tartogatni!
– Aztá n a tanú k padjá n ü lő Max Hillhez fordult. – Nyomozó ú r, ö n megvizsgá lta a
jelentésben említett ö sszes bizonyítékot. Talá n tévedett a Mercer Island-i rendő rség,
amikor a tett színhelyén a leá lló sá vban kétféle keréknyomró l tett említést?
Max Hill jó l megizzadt méregdrá ga, mértékre készü lt ö ltö nyében, és nyilvá n nem
tudta, mit mondjon. Az eltelt évek sorá n, amió ta Rosalind ismerte, még sohasem lá tta
ilyen szétesettnek. Hill Grahamre emelte tekintetét. Ú gy tű nt, dö ntö tt a vá laszt illető en.
– Nem tévedett. Biztos vagyok benne, hogy kétféle keréknyom volt az ú ton.
– Esetleg van sejtelme arró l, hol lehet a má sik?
A nyomozó kihú zta magá t.
– Csak a bizonyítékmegő rző ben lehet a tö bbivel együ tt, ahová a nyilvá ntartá sba vétel
elő tt kerü lt.
– Ú gy gondolja, ott meg fogja talá lni?
– Legalá bbis megpró bá lom, bíró nő .
Gloria Shotz a hallgató sá g felé fordult.
– A bíró sá g elnapolja a tá rgyalá st holnap reggelre. Akkor majd Hill nyomozó ú jra a
tanú k padjá ra lép, és tá jékoztat bennü nket arró l, hogy sikerrel vagy sikertelenü l já rt-e a
keresés. – Azzal kalapá csü téssel jelezte az aznapi ü lés végét.
A tá rgyaló terem elő tti folyosó tele volt fényszó ró kkal, kamerá kkal és ú jsá gíró kkal,
akik kérdésekkel bombá ztá k Grahamet és Rosalindot. Rosalindnak sikerü lt első ként
kikeverednie magá t kö zü lü k, és szó nélkü l utat tö rt magá nak a lift felé. Amint Graham
meggyő ző dö tt arró l, hogy a testő re belépett utá na a liftbe, a média képviselő ihez fordult.
– Milton Morebugot igazsá gtalanul vá doljá k a bű ntett elkö vetésével – jelentette ki a
szoká sos mosollyal az arcá n. – Ezért szá momra nem meglepő , hogy a vá d építménye
fokozatosan ö sszeomlik.
Egy fiatal riporter eléje tartott egy mikrofont.
– Mr. Knight, igaz, hogy a vá d bizonyítékokat tartott vissza, amelyek mentesítették
volna az ü gyfelét?
103
– Errő l egyelő re nem á ll mó domban nyilatkozni – felelte még mindig mosolyogva. – É s

most, kérem, bocsá ssanak meg, de Mr. Morebugnak nehéz napja volt. Bizonyá ra
megértik.
Leroy Ponce dö rzsö lte a tenyerét, hogy Rosalind Hartot ismét a marká ban tartja. Ez
fő leg a bedeszká zott ajtajú benzinkú ton tö ltö tt pokoli hétvége utá n tö ltö tte el
elégtétellel. Onnan egyébként még sikerü lt meglépnie, mielő tt visszajö tt volna a
benzinkutas.
Azó ta má r Graham Knight munkahelyi és otthoni címét is kiderítette. A jö vő re nézve
ez még jó l jö het. Bá r azok utá n, ahogy az ü gyvéd a mai tá rgyalá son beolvasott annak a
Hartnak, nem hitte volna, hogy az á llamü gyésznő bá rmit is akarna Knighttó l. Mégis
mindig és mindenü tt meg akarta talá lni kiszemelt á ldozatá t.
A megyei fő á llamü gyész a folyosó ellenkező végén egy má sik irodá t bocsá tott
Rosalind Hart rendelkezésére, amely elő tt egy biztonsá gi ő r já rká lt fel-alá . Rá adá sul a
kisasszonynak volt egy testő re is. Egyszerű en nevetséges! Bizonyá ra éjszaká ra
szá llodá ban helyezték el, szigorú ő rizet mellett. Ő viszont bá rhol és bá rmikor képes
elkapni, amikor csak kedve tartja. Az elmú lt hú sz év alatt ezt má r jó néhá nyszor
bebizonyította.
É pp egy bá rban evett, amikor a tévé kö zvetítette a sajtó konferenciá t. Szá nalomra
méltó , hogy ez a Hart miként pró bá lja kicsalogatni a rejtekhelyérő l. Csak egy eszement
adná fel a bú vó helyét, de ő nem az. Ha az idő t nem Rosalind Hart halá lá nak
megtervezgetésével tö lthetné, simá n becsavarodna attó l, hogy mindennap a
tá rgyaló teremben ü csö rö g. Rá adá sul a megbízó já tó l még mindig semmi hír.
Rosalind ledobta az aktatá ská já t, lehuppant az író asztal elő tti székre, és fejét a kezébe
tá masztotta Hogyhogy nem vette észre a hiá nyzó bizonyítékot? Graham nyavalyá s kis
mű kedvelő nek á llította be, és annak is érezte magá t. É s ami még rosszabb, nem tudta,
hogy esetleg nem kerü lte-e el még valami a figyelmét.
Rá pillantott az ó rá já ra. A szá llodá ba érkezésig még maradt néhá ny ó rá ja. Azt tervezte,
addig majd szépen, egyenként ellenő rizni fogja a bizonyítékokat.
Ekkor kopogtattak. Kinyitotta az ajtó t, és egy fiatalember á llt elő tte.
– Segíthetek valamiben? – kérdezte a jó kö tésű , sö tét hajú idegentő l, aki mintha mégis
ismerő snek tű nt volna valahonnan. Végü l felismerte benne Milton Morebug fiá t, Daniel
Morebugot. A fiatalember dü hö s volt, és ingerü lt.
– Az a férfi mondta, hogy bejö hetek magá hoz. Az apá mró l van szó .
Rosalind leü lt, és a má sik fotelra mutatva hellyel kíná lta vá ratlan vendégét.
Daniel leü lt, és mindjá rt a tá rgyra tért.
– Apá m a bű nö s, és ezt be is tudom bizonyítani.
– Tessék? – kérdezte elképedve Rosalind.
A fiatalember felá llt, és fel-alá kezdett já rká lni.
– Beaverrel kö tö ttek egy megá llapodá st. Ő hozta ö ssze Beavert olyan emberekkel,
akik érdekeltek voltak a tö rvénytelen ü zletekben, cserébe negyven szá zalékot kapott a
nyereségbő l. Ez má r évek ó ta így ment. Az ö sszes nevet fel tudom sorolni magá nak.
Biztosíthatom, hogy le fog esni az á lla.
– É s ennek mi kö ze Beaver meggyilkolá sá hoz?
Danny leü lt.
– Beaver halá lá t megelő ző este, még a ká rtyaparti elő tt hallottam, amint apá m
Beaverrel beszélget a kö nyvtá rban. Az ö regem meglehető sen ki volt kelve magá bó l, mert
Beaver ki akart szá llni az ü zletbő l. É s még azt is mondta, ha nem kapja meg a részét,
megö li Beavert.
104
– Maga ott volt a há zban?!

– Ott, de nem tudott ró la senki. Még az ö regem sem. Pénz kellett, és nem akartam,
hogy meglá ssanak. Ugye, ért engem? Amikor Beaver és az apá m bejö tt a szobá ba,
elrejtő ztem. Amíg hallgató ztam, egy csomó dolgot megtudtam.
– É s hajlandó vallomá sba foglalni, amit akkor hallott az apja és Beaver kö zö s
ü zleteirő l?
– Azért vagyok itt.
Ajá ndék ló nak kö ztudottan nem nézik a fogá t, gondolta Rosalind, de ez tú l szép ahhoz,
hogy igaz legyen.
– Miért nem jelentkezett má r elő bb?
Daniel Morebug tekintete megkeményedett.
 Mert nem tudtam, hogy apá mnak még itt van ez a Linda Dodge is. Anyá m a nap
folyamá n majdnem kisírta a szemét A gazember most csú nyá n megfizet, amiért
anyá mnak fá jdalmat okozott. A vallomá som alapjá n biztosan el fogjá k ítélni.
Amikor Rosalind megérkezett a szá llodá ba, azonnal tá rcsá zta Graham szá má t.
Csaló dott volt, mert csak az ü zenetrö gzítő kapcsolt be, amire aztá n rá mondta, hol
hívhatja vissza. Elbú csú zott a szomszéd szobá ban lévő ő rtő l, és megfogalmazta magá nak
azokat a kérdéseket, amelyeket má snap fel akart tenni Daniel Morebugnak. Amikor
megcsö rrent a telefonja, azonnal leemelte a kagyló t. Remélte, hogy Graham hangá t fogja
hallani.
– Rosy, itt Max. Jó híreim vannak.
– Kérlek, ne csigá zd tová bb a kívá ncsisá gomat! Bö kd ki végre, mirő l van szó !
– Megvan a má sodik keréknyom.
– Há la az égnek! – só hajtott fel Rosalind megkö nnyebbü lve.
– Meg nekem is. Még valami! Ahhoz természetesen má r tú l sok idő eltelt, hogy a
gipszlenyomatot ö sszehasonlítsuk Morebug kocsikerekével, hiszen az esetnek tizenegy
hó napja, de annyit meg tudtam á llapítani, hogy a lenyomat egy Porschétő l szá rmazik.
– Akkor Morebug a kezü nkben van – ö rvendezett Rosalind. – Te tényekkel tudod
bizonyítani, hogy ott volt a tett helyszínén, én meg holnap tanú ként fogom kihallgatni
Danielt, a fiá t. Ő majd mesél Beaver piszkos ü gyleteirő l, amelyeket Morebuggal és még
sok má ssal kö tö tt.
– Daniel Morebug vallomá st tesz? – hü ledezett Max.
– Igen. Ma délutá n felkeresett az irodá mban. Bosszú ra éhes, mivel az apja viszonya
nagyon megviselte az anyjá t. Bízom benne, hogy addigra nem pá rolog el belő le a dü h.
– Ezzel én is így vagyok. Aztá n jó l aludd á m ki magad!
Rosalind letette a telefont, bekapcsolta a rá dió t, és tusolni ment. Becsukta a szemét,
arcá t a meleg vízsugá rba tartotta. Tusolá s kö zben, mint mindig, most is kü lö nö s zajok
ü tö tték meg a fü lét. Mintha tá voli hangokat, lépéseket, ajtó csukó dá st hallott volna, de
elhatá rozta, hogy ezú ttal nem zavartatja magá t miattuk. Hiszen zá rva az ajtaja, egy
rendő rnő lakik a mellette lévő szobá ban, tehá t biztonsá gban van. Halkan együ tt énekelt
néhá ny sort a rá dió ban hallható dalbó l.
Ekkor hirtelen megmozdult a zuhanytá lca egy má sik test sú lya alatt. Valaki a
tarkó já ra tette a kezét. Rosalind rémü letében abbahagyta a dú dolgatá st. Szinte
megbénította a félelem. Az lett volna a legszö rnyű bb rémá lom, ha a tusoló ban éri
tá madá s.
– Rosalind! Rosalind!
105
Mintha valaki a messzi tá volbó l a nevén szó lította volna. Aztá n a tarkó já n lévő kéz a
vá llá ra vá ndorolt, és má r csak arra eszmélt fel, hogy valaki megfordítja. Amikor
felismerte Grahamet, a térde csaknem ö sszecsuklott a megkö nnyebbü léstő l.
Graham á tnyú lt rajta, és elzá rta a csapot.
– Mi van veled?
– Nem ismertelek fel – felelte Rosalind levegő utá n kapkodva.
A férfi odahú zta magá hoz.
– Sajná lom. Pedig kiabá ltam neked, kérdeztem, hogy én is jö hetek-e tusolni. Ú gy
értettem, azt mondod, csodá latos lenne.
Rosalind az iménti rémü let dacá ra elnevette magá t.
– É nekeltem.
– Sajná lom, hogy megijesztettelek. Azért még tusolhatunk együ tt?
A lá ny á tö lelte Graham nyaká t, és a testével hozzá dö rgö lő zkö dö tt. A férfi ezalatt a
vízcsap
felé nyú lt, hogy megnyissa.
 Tekerd egészen forró ra!
Leroy Ponce-ot szinte a meglepetés erejével érte, hogy hétfő este egy levelet talá lt a
postafió kjá ban. Gyorsan fel is bontotta. Hú sz darab szá zdollá ros hullott ki belő le, és egy
kurta ü zenet: „Ölje meg Daniel Morebugot! Holnap délután jöjjön el, és megkapja a
maradék pénzt!”
Leroy elvigyorodott. Na végre! Hamarosan megkapja a pénzét, az apjá t pedig kihozza
az elmegyó gyintézetbő l. Az a há jas biztonsá gi nyanya meg csak engedje ki az ö reget,
utá na rö gtö n megö li, és a pénzt is visszaveszi tő le.
Első nek azonban Daniel Morebugot kell eltennie lá b aló l. Apró megbízá s volt, amely
kissé elodá zta a Rosalind Harttal kapcsolatos terveit, de nem soká ig. Ahogy ná la lesz a
pénz, sorra kerü l az á llamü gyésznő is.
Rosalind negyedszer ébredt Graham jó leső en meleg teste mellett. A boldogsá g

á tá ramlott egész lényén. Csak nézte az alvó férfi arcá t, és tudta, hogy ennyire senki má st
nem tudna szeretni.
Graham á lmosan kinyitotta a szemét, mire Rosalind finoman szá jon csó kolta.
– Jó reggelt!
A férfi visszacsó kolta.
– Jó reggelt! Hogy érzi magá t az á gyban a má sodik legjobb ü gyvéd?
Rosalind felü lt, és csípő re tette a kezét.
– Odanézzenek, milyen pimaszak vagyunk ma reggel! Akkor bezzeg má s hangot fogsz
megü tni, ha eléd á llítom a koronatanú mat.
Graham ö sszerá ncolta a homloká t.
– A koronatanú dat?
 Mint lá tom, érdekel, amit mondtam.
 É s mit fog vallani ez a tanú ?
Rosalind megcsó kolta Graham orra hegyét.
– Azt, hogy az ü gyfeled nyakig benne volt Beaver piszkos ü gyleteiben, és ő ö lte meg
Beavert, mert nem akarta kifizetni a neki já ró pénzt. Lá tod, má r korá bban is mondtam
neked, hogy gyilkost védesz.
Graham megragadta Rosalind vá llá t.
– Ilyen késő n nem vonhatsz be a tá rgyalá sba koronatanú t!
– Akkor majd jó l figyelj!
106
Ahogy Rosalind ki akart szá llni az á gybó l, Graham visszatartotta.

– Ne siess ú gy, ná dszá lkarcsú ü gyvédnő m! Ki az a tanú ? Talá n valami bosszú á lló
há ztulajdonos?
– Hamarosan megtudod.
Rosalind nevetve adta meg magá t Graham ú jabb ö lelésének. A szenvedélyes
szeretkezés kö zepette gondolatban má r rég nem a tá rgyalá son já rt.
Graham egyre jobban kezdett aggó dni ü gyfeléért, amikor Rosalind kérdésére Max Hill
beszá molt arró l, hogy megtalá lta az elveszett keréklenyomatot, és megá llapította, hogy
ugyanarra a típusú Porschéra illik, amilyennel Milton Morebug já r. Tétová n felá llt,
amikor a tanú kikérdezésénél rá kerü lt a sor.
– Hill nyomozó , mivel magyará zza, hogy a má sodik keréklenyomat tizenegy hó napra
elveszett, aztá n néhá ny ó rá nyi keresés utá n hirtelen ú jra megkerü lt?
Max rá ntott egyet a vá llá n.
- Egészen egyszerű a vá lasz: nem tudtuk, hogy hiá nyzik. De amint, há la az ö n
figyelmessé-
gének, feltű nt a hiá nya, má r nem volt nehéz megtalá lni. A lenyomat a fő épü letben, a
bizonyítékmegő rző ben volt. Lecsú szott a pult mö gé, és há tul beszorult a fal és a pult
kö zé. Egy kollégá val elkezdtü k keresni, és amikor a pult mö gé néztü nk, megtalá ltuk.
Graham a tová bbi kérdéseivel megpró bá lt rá vilá gítani Max Hill hanyag és
szervezetlen munkamó dszerére, de a tanú megingathatatlan lazasá gá val rá bírta az
eskü dteket, hogy higgyenek neki. Graham végü l befejezte a kihallgatá st, a bíró nő pedig
tizenö t perces szü netet rendelt el.
Graham magabiztosan, de szó nélkü l keresztü lvonult Morebuggal az ú jsá gíró k hadá n,
és bement vele az egyik folyosó végi kis helyiségbe. Bezá rta az ajtó t, belü lrő l
nekitá maszkodott, és hosszan, á tható an figyelte ü gyfelét.
– Mondja, utá nahajtott Beavernek?
Morebug ide-oda kapkodta a tekintetét.
– Nem! – Azzal dü hö sen fel-alá kezdett já rká lni a helyiségben.
– Sem Hogg, sem Wreckter nem vezetett aznap éjjel Porschét.
– Megmondtam má r, hogy nem mentem Beaver utá n! Há t nem érti, hogy nem én
voltam?!
Graham meg sem moccant.
– Feleljen igennel vagy nemmel! Maga is benne volt Beaver piszkos ü gyleteiben?
Morebug megtorpant.
– Ezt meg ki kérdezte?
– É n. Tudni akarom.
Morebug hadoná szni kezdett.
– Annak semmi kö ze nincs a meggyilkolá sá hoz!
– A fia viszont hajlandó lesz az ellenkező jét vallani. A vá d képviselő je reggel kérte,
hogy a bíró sá g engedje ő t tanú skodni. Azt mondja meg nekem, mit tud a fia, amit én nem
tudok!
Ahogy Daniel szó ba kerü lt, Morebug beesett arca felfú jó dott.
– Az ö rdö gbe is! Az egészet az anyja miatt csiná lja.
– Szó val igaz – jelentette ki Graham megfontoltan.
Morebug feléje fordult.
– Na és? Mi van abban, ha volt egypá r kö zö s ü zletü nk? Sosem á llítottam magamró l,
hogy szent vagyok. A pokolba is! Beaver maga volt az ö rdö g, folyton hazudozott. Az
ember megtette a maga részét, ö sszeismertette a megfelelő emberekkel, az a gazember
107
meg vonakodott fizetni. Nem is csodá lom, hogy megö lték. Inká bb mindig azt furcsá lltam,
hogyhogy nem tették meg eddig.
Graham leü lt, és intett ü gyfelének, hogy foglaljon helyet vele szemben. Morebug
tétová n engedelmeskedett.
– Tudja, eddig sehogy sem fért a fejembe, miért hívta meg aznap estére a
ká rtyapartira. Való já ban Beaver azért volt ott, hogy kifizesse magá t?
– Igen – ismerte el mély só hajjal Morebug. – Amikor Hogg megérkezett, és meglá tta
Beavert, azt talá ltam ki, hogy a já tékban ő helyettesíti a megbetegedett Sanderst. Beavert
ö sszehoztam egy á zsiai ó riá scéggel. Az ö sszes Olympic Forestben kivá gható fá t fel
akartá k vá sá rolni. Annyi pénzü k volt, mint a pelyva, Beavernek meg eladni való fá ja volt.
A hivatalosan kiá llított szerző déseken a tényleges ö sszegnek és az eladott
famennyiségnek is csak a fele szerepelt. Tö bbmillió dollá ros ü zletet ü tö ttem neki nyélbe.
– Beaver pedig azon az estén nem akarta kifizetni magá nak a részét.
– Megpró bá lt á tejteni, ahogy azt má r má ssal is megtette – fú jtatott dü hében Morebug.
– Figyelmeztettem, ha nem rukkol elő a pénzzel, megemlítem az á zsiaiaknak, mennyire
megbízhatatlan, és akkor visszalépnek az ü zlettő l. Miutá n Beaverrel beszéltem, tudtam,
hogy kénytelen lesz fizetni. Az a gazfickó ezért pró bá lt becsapni pó kerben. Egyszerű en
kényszert érzett arra, hogy annyit hará csoljon ö ssze, amennyit csak tud.
– É s végü l mi lett az á zsiai ü zlettel?
– Mivel Beavert aznap éjjel megö lték, a megá llapodá s nem jö tt létre. Egy csomó
pénztő l estem el.
Graham egy pillanatra elgondolkodott, aztá n lassan felá llt.
– Amint a bíró sá g ú jbó l ö sszeü l, olyan tanú kat fogok szó lítani, akik méltatni fogjá k
magá t és a jó hírét. Ez eltart majd délig. Az ebédszü net utá n maga lesz soron.
Tanú skodni fog.
– É s mi a manó t mondjak?
– Az igazat.
Milton a szemét meresztette.
– Ezt nem gondolja komolyan!
– De igen. Halá losan komolyan beszélek. El kell mondania az eskü dteknek mindent: az
á zsiaiakkal kö tö tt favá sá rlá si ü zletet, azt, hogy Beaver megpró bá lta á tejteni, és hogy
maga miként reagá lt erre. Az eskü dteknek meg kell tudniuk, hogy Beaver ü zlete
meghiú sult volna, ha nem adta volna oda a magá nak já ró pénzt. Ebbő l viszont az is
kiderü l, hogy má r nem volt indítéka végezni Beaverrel. Ha ezt első ként magá tó l halljá k, a
fia vallomá sa késő bb má r nem sokat á rthat.
– Végem van! – nyö gö tt fel Morebug.
Graham gondterhelten nézett az ü gyfelére.
 Talá n szívesebben venné, ha elítélnék gyilkossá gért?
A tizenö t perces szü net alatt Rosalind még egyszer kiment a folyosó ra, és kereste a
meglepetésnek szá nt tanú já t. Daniel Morebug azonban nem volt sehol. Telefoná lni
pró bá lt, és Morebugék szá má t tá rcsá zta. Mrs. Morebug rö gtö n elpanaszolta neki, hogy
elő ző éjszaka sem a fia, sem a férje nem érkezett haza. Rosalind megkö szö nte a
felvilá gosítá st, és letette a kagyló t. Utá na az épü leten belü l az irodá ja szá má t hívta, de a
titká rnő kö zö lte vele, hogy nem érkezett ü zenete Daniel Morebugtó l. Ezen felettébb
elcsodá lkozott. A pokolba is, gondolta magá ban, vajon hol bujká l Daniel Morebug?!
Leroy Ponce szét tudott volna robbanni dü hében. Nem elég, hogy a negyvenhétezer
dollá r nem volt ott a postafió kban, helyette még egy szemtelen ü zenet is vá rta, amelyben
108
a megbízó ja azt írta, nem fogja odaadni neki a pénzt. Pedig ő eltette lá b aló l Daniel
Morebugot, az a gazfickó pedig megtagadta a fizetést!
Leroy megmarkolta a fegyverét. Ezt a csalá st nem fogja lenyelni! A megbízó ja azt hiszi,
hogy a névtelenségbe burkoló zva megú szhatja a szá monkérést. De elkö vetett egy hibá t:
fejléces papírra írta utolsó ü zenetét, amit aztá n gyerekjá ték volt azonosítani.
Most fény derü l a titokzatos megbízó kilétére, és Leroy végre leszá molhat vele. A
postá ró l a bíró sá gra menet minden megvilá gosodott elő tte. Pontosan tudta, mit kell
tennie.
Elő bb megö li azt a gazembert, aki á tverte, aztá n Rosalind Hartot. Utá na elmegy az
elmegyó gyintézetbe, kihozza onnan az apjá t, és elteszi lá b aló l azt az á tkozott Ryant.
Mindenkit elintéz.
– Bíró nő , a védelem tanú nak szó lítja Milton Morebugot – jelentette ki Graham az
ebédszü netet kö vető en.
Rosalind odakapta a tekintetét, aztá n Max Hill fü lébe sú gta:
– Azt hiszem, Graham Knight most kö vette el az első hibá t.
A nyomozó nem vá laszolt. Nyugtalannak tű nt.
– Mi van veled? – kérdezte tő le Rosalind.
Hill a karzatra mutatott.
– Odafent egy darab á lló hely sem maradt szabadon. Valahogy nem tetszik ez nekem.
Biztos a rendő ri ö sztö nö met zavarja minden szét nem oszlatott embertö meg.
A lá ny há trafordult. A tá rgyaló terem való ban dugig volt emberekkel. Vallomá stétel
utá n
Hogg és Wreckter is ott tolongott az ú jsá gíró k és kívá ncsiskodó k kö zö tt.
Rosalind ismét a tanú k padjá ra ö sszpontosított, ahol Milton Morebug éppen
feleskü dö tt az igazmondá sra.
Graham rö gtö n a tá rgyra tért.
– Mr. Morebug, kedvelte az elhunyt Warren Beavert?
Morebug nyugodtnak tű nt.
– Nem.
– Hogyhogy nem?
– Beaver sok má s emberhez hasonló an engem is felkért együ ttmű kö désre, és
ellenszolgá ltatá sul kö nnyen kereshető pénzt kíná lt fel. Való já ban azonban sosem
szá ndékozott betartani a megá llapodá s rá vonatkozó részét. Késő bb rá jö ttem, hogy
mindig így já rt el.
– Ezek szerint má sokró l is tud, akiket Beaver megpró bá lt becsapni?
– Ö nö k is hallhattá k Hogg és Wreckter vallomá sá t, de rajtuk kívü l még szá mos má s
esetben fordult elő ugyanez. Beaver azzal kérkedett elő ttem, hogy amit tesz, nem ü tkö zik
tö rvénybe, hiszen nincs olyan ember, akit a gyorsan megszerezhető pénzzel ne lehetne
lépre csalni. Mindig kivá gta magá t a kínos helyzetekbő l vesztegetéssel, és kijá tszotta a
tö rvényt, mert á llítá sa szerint az ő já tékszabá lyai érvényesü ltek mindenhol.
Graham az eskü dtek elé á llt.
– Mr. Morebug, szeretném, ha visszautazna velem az idő ben ez év januá r 8-á ra…
Mielő tt a teremben eluralkodó nyugtalansá g a tudatá ig hatolt volna, Rosalind érezte,
hogy Max megfordul. Erre hirtelen ő is há tranézett, és egy alacsony termetű , fekete
kö rszaká llas férfit lá tott, amint éppen felemeli a karjá t. A kezébő l valami fény csapott ki,
és egy durraná s hangja tö ltö tte be a termet. Aztá n egy má sodik. Rosalind a fü lére
szorította a kezét, aztá n csak azt érezte, hogy egy á rnyalak a fö ldre teperi, és rá borul.
109
Nem lá tott, nem gondolkodott, és alig jutott levegő hö z. Mintha a rá zuhanó test
teljesen maga alá temette volna. A fü le még mindig csengett, és ú gy érezte, mindjá rt
elhatalmasodik rajta a rémü let.
110
14. FEJEZET
Ahogy a dü bö rgés kissé elü lt, Rosalind Graham kö lnijének illatá t érezte, és a férfi
hangjá t hallotta.
– Minden rendben. Elmú lt a veszély.
Graham a testével fedezte ő t, aztá n oldalra gurult, és segített felá llni neki. Rosalind
elő szö r csak annyit lá tott, hogy Max Hill kezében fü stö l a fegyver. Aztá n pillantá sá val
Maxét kö vette, és a padló n felfedezte az alacsony, szaká llas férfi élettelen testét. A szeme
még mindig nyitva volt, kezében pedig egy kilenc milliméteres Walthert tartott. A
szaká llast minden bizonnyal Max lő tte le.
Tekintete a tanú k padjá nak irá nyá ba vá ndorolt, ahol Milton Morebug ü lt
ö sszeroskadva, fehér ingmellén két vö rö s folttal.
– Halott - jelentette ki a biztonsá gi emberrel odasiető Roger Horn.
Rosalind szá má ra minden olyan képtelennek tű nt. Graham féloldalró l á tö lelte, és
odavezette egy székhez, hogy ü ljö n le. Ő pedig rá mosolygott, és csak akkor vette észre
arcá n a szokatlan sá padtsá got.
Gloria Shotz utasította az embereket, hogy hívjá k ki a rendő rséget és a mentő ket,
aztá n a fotó riportereknek szó lt, hogy hagyjá k abba a fényképezést.
Max Hill a terem há tsó részébe ment, ahol rá fö rmedt az ú jsá gíró kra és a
kívá ncsiskodó kra, hogy az eskü dtekkel együ tt menjenek á t a szomszéd szobá ba, és ott
vá rakozzanak a rendő rségi kihallgatá sra. Roger Horn segített kiterelni ő ket a
tá rgyaló terembő l, Max Hill pedig a halott fö lé hajolt.
– Mi tö rtént? – kérdezte Rosalind.
– A szaká llas hirtelen felá llt, és lö vö ldö zni kezdett – magyará zta Graham, mikö zben
kissé nehezen vette a levegő t. – Az első két lö vést Morebugra adta le, aztá n pedig…
Max Hill ekkor ért oda hozzá juk, és befejezte a mondatot.
– Aztá n pedig rá d irá nyította a pisztolyá t. Knight a fö ldre rá ntott téged, én meg
elintéztem a fickó t. Knight, hol érte a golyó ?
– Te megsérü ltél?!
– Aggodalomra semmi ok, csak egy kis karcolá s – mondta Graham, és egy pillanatra
magá hoz szorította Rosalindot, aztá n Hillhez fordult. – Ismeri a tettest?
A nyomozó egy hamis szaká llat és pó thajat hú zott elő a há ta mö gü l.
– Rosalind, gyere, és nézd meg kö zelebbrő l!
A lá ny Graham kíséretében odament a halott férfihoz.
– Ez Leroy Ponce. Há rom éve engedély nélkü li fegyverhaszná latért ítélték el. Má r
akkor éreztem, hogy tö bb van a szá mlá já n, mint amit rá tudtunk bizonyítani.
– Hat hó napja szabadult a bö rtö nbő l.
– Gondolod, hogy ő kö vette el ellenem a merényleteket?
Max Hill bó lintott.
– Ahogy elintézte Milton Morebugot, habozá s nélkü l rá d célzott.
Rosalind lá bá bó l egy pillanatra kiment az erő , amikor belegondolt, milyen kö zel á llt a
halá lhoz. Grahamnek tá maszkodott, és megnyugtató érzés volt hallani a férfi
szívdobogá sá t.
– De miért ö lte meg Morebugot?
111
Max letérdelt, és egy csipesszel ó vatosan kihú zott Ponce zsebébő l egy
ö sszehajtogatott papírdarabot. Kö rü ltekintő en széthajtotta, és odatartotta nekik, hogy
ő k is lá ssá k.
– Ez lehet a magyará zat.
Graham és Rosalind elő rehajolt, és elolvasta a levelet. Rosalind nem akart hinni a
szemének.
– Ezek szerint felbérelték, hogy ö lje meg Daniel Morebugot. Te jó sá gos ég! Há t a tanú
ezért nem jö tt el ma délelő tt! Mert ő is halott. Valaki megbízta Ponce-t azzal, hogy tegye
el lá b aló l!
– É s az is elég nyilvá nvaló , ki lehetett a felbujtó – jegyezte meg Max Hill. – Nézd csak, a
papír az adó becslő irodá já bó l szá rmazik. Rosalind, te mondtad, hogy Daniel Morebug az
apja ellen akart vallani. Az ö reget így biztosan elítélték volna. Nem kell hozzá tú l sok
nyomozó i érzék, hogy elképzeljü k, Milton Morebug megneszelte, mire készü l a fia, és
utasítá st adott, hogy gyilkoljá k meg.
– Hihetetlen! É s miutá n Morebug kö zö lte Ponce-szal, hogy nem ad neki pénzt, fogta
magá t, és dü hében ő t is lelő tte.
Max Hill nagy gonddal ö sszehajtogatta a papírdarabot, és visszadugta a halott
zsebébe.
– A gyilkossá gi megbízá s nyilvá n Morebug utolsó kísérlete volt arra, hogy kihú zza a
fejét a hurokbó l. – A nyomozó Morebug holttestére nézett. – Á ltalá ban nem szeretem így
befejezni a gyilkossá gi ü gyeket, de ebben az esetben talá n ez volt a legjobb megoldá s.
Ekkor megjelent a teremben a kirendelt nyomozó és a tö rvényszéki orvos, hogy
megvizsgá ljá k a tett helyszínét. Egyszerre mozgalmasabb lett minden. Rosalind, Graham
és Max Hill is vallomá st tett.
Mialatt megtö rtént a halottszemle, Graham és Rosalind a terem há tsó részébe vonult.
– Itt valami nincs rendjén – szó lalt meg vá ratlanul a férfi. – Milton Morebug színt
akart vallani a Beaverrel kö tö tt tö rvénytelen ü zleteirő l. Akkor miért ö lette volna meg a
fiá t?
Rosalind feléje fordult.
– De te is lá ttad a Morebug irodá já bó l szá rmazó levélpapírt. Ő bérelte fel Ponce-t.
Minden ö sszevá g.
– Nem. Milton Morebug nem ölte meg Warren Beavert, és épp ezért sá ntít a tö rténet
tö bbi része.
– Graham, tudom, hogy Morebug az ü gyfeled volt, és hogy rendíthetetlenü l hiszel az
á rtatlansá gá ban. De kérlek, gondold á t még egyszer az á llá spontodat! Az ö sszes
bizonyíték ellene szó l.
Graham vá lla az utó bbi percekben má r szinte elviselhetetlenü l fá jt.
– Akkor még nincs meg az ö sszes bizonyítékunk – nyö gte bosszú san.
Rosalind kibontakozott a karjá bó l, és gondterhelten rá nézett.
– A bíró nő majd lezá rtnak nyilvá nítja az ü gyet. Vége, befejező dö tt.
– Nincs vége! – felelte a szá ndékoltná l kissé ingerü ltebben a férfi. – É s te is belá tná d
ugyanezt, ha nem hagytad volna mindig is figyelmen kívü l a tényeket…
– Micsoda? Hogy én figyelmen kívü l hagytam a tényeket?! – há borodott fel Rosalind. –
Hiszen te vagy az, akit egy tucat vakvezető kutya sem lett volna képes az igazsá g felé
terelni! – Azzal faképnél hagyta Grahamet, odament az egyik nyomozó hoz, kö zö lte vele,
hogy az irodá já ban lesz, aztá n hó na alatt az irataival tá vozott anélkü l, hogy tová bbi
pillantá sra méltatta volna Knightot.
A férfi utá na akart menni, de a mentő sö k kezelésbe vették, és ellá ttá k a sérü lését.
Talá n jobb is volt így, mert legalá bb nem veszekedtek tová bb.
112
A feldú lt Rosalind bevonult az irodá já ba. Egyszer s mindenkorra le akarta zá rni az

ü gyet, de elkeserítette Graham makacssá ga. Leü lt az író asztalá hoz, és eltű nő dö tt azon,
miért há borította fel annyira, hogy a férfi nem akarja annyiban hagyni a dolgot, és nem
hajlandó beismerni, hogy nincs igaza. Miért volt ennyire tú lfű tö tt? Talá n fél attó l, hogy
mégiscsak elsiklott a figyelme valami felett? Példá ul Morebug honnan ismerhette Leroy
Ponce-t? Talá n, ha rá bukkanna a két férfi kö zö tti kapcsolat nyitjá ra, végre meg tudná
győ zni kétkedő szerel-
mét.
Só hajtva felá llt az asztaltó l. Nagyon fá jdalmasan érintette, hogy hirtelen eltá volodtak
egymá stó l, és mindenképpen megérne egy pró bá lkozá st, ha bá rmi megszü ntetné ezt az
elviselhetetlen á llapotot. Elindult a lift felé. A recepció ná l ü lő titká rnő nem vette észre.
Graham hagyta, hogy a mentő sö k ellá ssá k a sebét, de a kó rhá zbó l má r nem akart
fá jdalomcsillapító t hozni magá nak. Megkö szö nte a segítséget, és igyekezett elnyomni
fá jdalmá t. Az dolgozott benne, hogy mindenképpen tisztá znia kell a Morebug-ü gy
sokkoló , á m nem igazá n meggyő ző végét. Elő szö r is azonban meg kell talá lnia
Rosalindot.
Jó l tudta, hogy mindketten igazi harcias természettel vannak megá ldva. Rosalind
eddig minden kihívá ssal nyíltan szembeszá llt, de ezú ttal nem ezt tette, és ez nagyon
elbizonytalanította Grahamet. É s még valami motozott benne. Abban a pillanatban,
amikor Rosalind életveszélybe kerü lt, valami érzelmi gá t szakadt á t benne, amely mö gé
addig elrejtette az irá nta érzett szerelmét. Félt, hogy az érzelmeit esetleg nem
viszonozzá k.
Mindig is tü relmetlen ember volt. Tudnia kell, há nyadá n á llnak egymá ssal
Rosalinddal! Azzal kinyitotta a tá rgyaló ajtajá t, és elindult kedvese irodá ja felé.
Ezalatt Rosalind éppen kiszá llt a liftbő l a bíró sá gi épü let első emeletén, az emberö lési
és halá los testi sértési ü gyekkel foglalkozó nyomozó i részlegnél. Susan Mast, a
nyombiztosító k egyik munkatá rsa, aktá val a hó na alatt feléje tartott a folyosó n.
– Max Hill itt van? – kérdezte Rosalind.
Susan kopogtatott egy ajtó n, majd felvilá gosítá ssal szolgá lt.
– Há zon belü l épp most hallgatjá k ki a lö vö ldö zés ü gyében. Egyszerű rutinmunka –
tette Rosalind vá llá ra a kezét. – Hogy érzi magá t?
– Má r minden rendben – felelte az ü gyésznő szó rakozottan, ami épp ezért nem
hangzott tú l meggyő ző en.
– Biztos?
– Biztos. Megtenne nekem egy szívességet?
– Ha tudom, akkor szívesen – vá laszolta Susan.
– Szeretném megá llapítani, van-e valami kapcsolat Milton Morebug és Leroy Ponce
kö zö tt. Max Hill egy ü zenetet talá lt Ponce zsebében, amelyet Milton Morebug
levélpapírjá ra írtak. Ebbő l az kö vetkezik, hogy utó bbi felbérelte ezt a piti kis bű nö ző t,
hogy végezzen a fiá val.
– É rtem. Tehá t tudni szeretné, hogy Leroy Ponce Morebug megbízá sá bó l kö vette-e el
a maga elleni merényletet.
– Talá n – vont vá llat Rosalind. – Utá na tudná nk nézni, van-e valami kö zü k egymá shoz?
– Há t persze. – Susan egy intéssel jelezte neki, hogy menjen utá na az irodá ba, ahol a
szá mító géprő l lehívta Leroy Ponce és Milton Morebug anyagait. Kettejü k kö zö tt nem
113
lá tszott semmiféle kapcsolat. – Talá n még megnézhetnénk Beaver aktá já t is – á llt elő
Susan ú jabb javaslattal.
– Kivá ló ö tlet.
Susan ujjai szélsebesen já rtak a billentyű k felett, amikor megszó lalt a hangosbeszélő .
Egy izgatott hangú titká rnő a fő nö khö z hívta Susant, aki a kö vetkező pillanatban má r
fogta is a szü kséges aktá t, és elnézést kérve tá vozott.
Rosalind egyedü l maradt az irodá ban, és a képernyő n dö bbenten olvasta, hogy
Beavert két hó nappal a meggyilkolá sa elő tt kihallgatta a rendő rség. Mercer Islanden az
egyik szomszéd valamelyik éjszaka szemtanú ja volt egy cserbenhagyá sos gá zolá snak. A
gá zoló já rmű leírá sa és rendszá mtá blá já nak részletei illettek Beaver autó já ra, de az
egyetlen bizonyíték, az á ldozat autó lakkal és vérrel szennyezett ruhá zata eltű nt a
bizonyítékmegő rző bő l, mielő tt a lakkrészecskéket egybevethették volna Beaver
autó já nak lakkozá sá val. Beaver ellen nem
indult eljá rá s.
Rosalind há tradő l a székben, és nagyon rossz elő érzete tá madt. Miért nem szerepelt
ez a gá zolá si histó ria Judson Fry aktá i kö zö tt? Az eljá rá s sorá n ennek ki kellett volna
tudó dnia. Ha Beaver kö vette el a gá zolá st, akkor ez ú jabb tá vlatokat nyitott volna a
halá lá val kapcsolatos nyomozá s elő tt. Rosalind arra gondolt, talá n az ü gyben nyomozó
kolléga, egy bizonyos Bob West, segíthetne neki tová bbgondolni, mi tö rtént.
Má r nyú lt is a telefonkagyló ért, és tá rcsá zta a nyomozó szá má t.
– Persze, emlékszem az ü gyre – mondta Bob West. – Szerintem Beaver volt a tettes.
Ká r, hogy eltű nt a bizonyíték. Max Hill is jó t dü hö ngö tt emiatt, amikor á tvette az ü gyet.
Rosalind balsejtelme egyre fokozó dott.
– Egy pillanat! Mit mondott? Max Hill á tvette az ü gyet?
– Igen. Felhívott, és megkért, hogy adjam á t neki. Keményen meg akarta bü ntetni
Beavert, hogy elrettentő példá val szolgá ljon az ittas vezető knek. Mivel akkoriban sok
tennivaló nk volt, belementem a dologba. Max és én má r régó ta ismerjü k egymá st, és
olykor-olykor teszü nk egymá snak egy kis szívességet. Igaz, ez nem igazá n volt szívesség,
mivel elveszett a bizonyíték. De há t ez van.
– Bob, kö zremű kö dö tt a Beaver halá lá val kapcsolatos nyomozá sban is?
– Há t persze. Az én embereim vizsgá ltá k á t a helyszínt. Max nyilvá n bevetette minden
ismeretségét, hogy megkaphassa az ü gyet.
– Ez azt jelenti, hogy nem is kérték a seriff irodá já nak segítségét?
– Isten ments! Nagyon há lá sak vagyunk, hogy a seriff részlegén lehető ség nyílik
elvégezni a kriminá ltechnoló giai vizsgá latokat, de nincs annyi gyilkossá gi ü gyü nk, hogy
egy esetet egyszerű en csak á tadjak… Arró l nem is beszélve, ha olyan kényes az ü gy, mint
a Beaver-féle gyilkossá g. Hill még tartozik nekem, mivel elvette tő lem az ü gyet.
Rosalind megkö szö nte Bob Westnek a felvilá gosítá st, és borzongva letette a kagyló t.
Tú l sok volt a véletlen. Max Hill nyomozott Warren Beaver cserbenhagyá sos gá zolá sá nak
ü gyében, és a dö ntő bizonyítéknak nyoma veszett. Ezek utá n Warren Beaver
meggyilkolá sá nak ü gyét kaparintotta meg, amelynek aktá já ban szó sem esett a Beaver-
féle gá zolá sró l, és végü l még egy fontos bizonyíték is eltű nt. Itt má r nagyon bű zlö tt
valami.
A rendő rségi bizonyítékok kezelésére olyan szigorú rendszabá lyok vonatkoztak, hogy
alig akadt példa eltű nésre. Nem lehet egyszerű véletlen, ha ugyanazzal a nyomozó val
kétszer is megtö rténik ilyesmi.
– Csak azt ne mondd, hogy mostantó l ezen a részlegen veszel részt az
igazsá gszolgá ltatá s munká já ban! – szó lalt meg az ajtó ban Max Hill.
114
Rosalind ijedten rá nézett, mivel a szemében má r a nyomozó volt az első szá mú

gyanú sított. Tú l késő n pró bá lta leplezni az érzelmeit.
– Jó l megijesztettél.
Hill fü rkészve rá nézett, és siető sen kö zelebb lépett hozzá .
– Nyilvá n nemcsak errő l van szó . Mondd csak, Rosy, mibe ü tö tted bele az orrodat?
Rosalind szíve má r való sá ggal zakatolt, amikor a férfi odament mellé, és a képernyő re
nézett. Gyorsan megpró bá lta kikapcsolni a monitort, de Max megelő zte, és elkapta a
kezét.
– Szó val elhatá roztad, hogy magad já rsz utá na néhá ny dolognak? – kérdezte Rosalind
szá má ra addig ismeretlen, visszataszító hanghordozá ssal. – Há t ez ká r, Rosy. Igazá n nagy
ká r.
A lá ny megpró bá lta ellö kni magá tó l, de Hill erő sen tartotta. Fél kezével kikapcsolta a
képernyő t, a má sikkal durvá n megragadta Rosalind karjá t, és az arcá ba sziszegte:
– Ha nem jö ssz velem, és nem viselkedsz nyugodtan, természetesen, akkor kiveszem
az ö vembő l a pisztolyomat, és golyó t eresztek beléd. Ugyanezt teszem bá rkivel, akinek a
figyelmét rá nk irá nyítod. É rthető en beszéltem?
Rosalind képtelen volt megszó lalni, csak rémü lten bó lintott.
– De lá tnia kellett! – kérte szá mon Graham az á llamü gyészségi iroda elő tt ü lő
recepció st.
– Lá ttam az irodá já ba menni – kö zö lte tü relmesen a hö lgy.
– De má r nincs ott sem ő , sem a tá ská ja.
– Mr. Knight, én kezelem a telefonos kapcsoló kö zpontot, ami sokszor ú gy vilá gít, mint
egy kará csonyfa. É rtse meg, hogy nem lá ttam elmenni Miss Hartot! Való színű leg el
voltam foglalva. É s most, ha megengedi, folytatná m a munká mat. – Azzal má r tette is
tová bb a dolgá t.
Graham lemondó an só hajtott egy nagyot. A vá lla égett a fá jdalomtó l. Vajon hol lehet
Rosalind? – aggó dott egyfolytá ban. Talá n hazament taxin?
Rosalindnak mintha az egyik rémá lma vá lt volna való ra. Ká bá n kitá molygott az
irodá bó l. A karjá n mindvégig érezte Max erő s szorítá sá t.
– A lépcső n megyü nk fel – sziszegte a férfi, aztá n a vá llá val kilö kte az ajtó t, és a
lépcső há zba taszította az ü gyésznő t. Ekkor becsapó dott mö gö ttü k az ajtó .
Rosalind nekivá gó dott a korlá tnak. A kemény fémmel tö rtént ü tkö zés kiszorította
tü dejébő l a levegő t, de egyben helyrerá zta a gondolatait is.
– Max, mi lelt? Jogom van tudni, miért teszed ezt…
A férfi érezte, hogy a kérdés ő szintén, szívbő l jö tt.
– Miért is ne? Azzal ú gysem á rtok, ha elmesélem. Csak menj felfelé, és ne tégy semmi
ostobasá got! Itt jö vö k a sarkadban. – Rosalind engedelmeskedett. – Ugye tudod, milyen
kevés a fizetésü nk? Az sem titok elő tted, hogy szeretek nagy lá bon élni. Ezért néha
kisegítem a gazdagokat a pá cbó l. Amikor megtudtam, hogy Beaver cserbenhagyá sos
gá zolá sba keveredett, á tvettem az ü gyet, és gondoskodtam arró l, hogy a sajtó ne tudja
meg. Felajá nlottam Beavernek, hogy szá zezer dollá rért eltü ntetem a bizonyítékot. Erre
persze rö gtö n rá á llt. Tehá t Beaver bizonyítéka eltű nt, de sajnos az emlékezetével is
gondok tá madtak.
– Nem akart fizetni?
– De nem á m! Ha sejtettem volna, akkor nem hagyom, hogy megú ssza a gá zolá sos
ü gyet. De akkorra má r megsemmisítettem a bizonyítékot, és ezt Beaver is nagyon jó l
tudta. Nem maradt má s há tra, mint hogy kivonjam a forgalombó l.
115
Rosalind nem kapott rendesen levegő t, pedig lassan haladtak felfelé.

– Hogy Beavert kivond a forgalombó l?!
– Nem volt nehéz dolgom. Csak kivá rtam aznap, hogy hazafelé hajtson, aztá n
leszorítottam az ú tró l. Azt hittem, ezzel végeztem is, de mire kiszá lltam és megnéztem,
mi van vele, kitá molygott az autó bó l, és rá m emelte a kezében lévő fegyvert. Erre
elvettem tő le. Beaver megijedt, elmondta, hogy a revolver nem az ö vé, és meg sincs
tö ltve. Eskü dö zö tt, hogy épp most lopta el Morebugtó l, akinél pó kerezett. Beismerte,
hogy mindig szokott lopni. Ez az egyik szenvedélye.
Max rö vid szü netet tartott, aztá n folytatta.
– Ekkor gondoltam egyet, tettem néhá ny golyó t a tá rba, és Beaver mellébe lő ttem
ő ket. Ezek utá n meggyő ztem a fejeseket, hogy a seriff irodá ja vezesse a nyomozá st, mivel
tö bb vá rost is érint az ü gy. Kö nnyű volt ő ket rá beszélnem. Az eset jelentő s hírveréssel
kecsegtetett, amire nagyon fenték a fogukat. Így kaptam meg az ü gyet. Nem volt nehéz
ú gy tennem, mintha a fegyvert má snap Morebugná l az ü vegszekrényben talá ltam volna
meg. Elő tte ki is tisztítottam, de egy helyen rajta maradt Morebug fél ujjlenyomata, ami
kü lö n kapó ra jö tt. Miutá n hallottam, hogy elő ző este a há zigazda és Beaver ö sszeveszett,
má r tudtam, hogy Morebug nyaká ba varrhatom az egészet. Minden egybevá gott.
Rosalind szá má ra jó néhá ny kérdés csak most vá lt vilá gossá .
 A leá lló sá vban talá lt harmadik keréknyom kivételével.
 Ú gy van. Ott hibá ztam egyet, amikor a helyszíni jelentésben benne hagytam a
kocsim
keréklenyomatá ró l szó ló részt.
– Az a te Porschéd nyoma volt?
– Természetesen. Amikor Knight felhívta a figyelmemet a jelentés kérdéses
mondatá ra, néhá ny percig vért izzadtam. De aztá n rá jö ttem, hogy a lenyomatot elő
tudom keríteni. Rá adá sul tizenegy hó nap utá n má r nem lehetett egyértelmű en
azonosítani egyetlen kerékkel sem. Sem az én Porschémmal, sem Morebugéval.
Rosalind még lassabban ment, hogy idő t és még tö bb informá ció t nyerjen.
– Leroy Ponce-t te vontad be az ü gybe?
– Igen, Rosy, sajná lom. De ő volt szá momra a biztosíték. Amíg Beaver ü gyében
nyomoztam, nyilvá nvaló lett, hogy annak az alaknak kö nnyen eljá rt a szá ja, amíg élt. Ha
valamelyik cimborá já nak említést tett volna ró lam, akkor azt Ponce-nak le kellett volna
lő nie. Amikor a fickó t régebben illegá lis fegyverviselésért letartó ztattuk, má r akkor
lá ttam rajta, hogy szü letett gyilkos. Felvettem vele a kapcsolatot, és utasítottam, hogy
mindig legyen ott a bíró sá gon. Fogalma sem volt ró la, ki a megbízó ja.
– Ezek szerint te juttattad el hozzá az ü zenetet Morebug levélpapírjá n, hogy mindenki
azt gondolja, Morebug bérelte fel ő t a sajá t fia meggyilkolá sá ra.
– Ugye, milyen ravasz hú zá s volt? Amikor említetted, hogy Daniel Morebug vallomá st
akar tenni egyebek kö zt az apja és Beaver ü zleti ü gyeirő l, féltem, hogy ezek ketten
megemlíthetik a Beaverrel kö tö tt megá llapodá sunkat. Minél hamarabb meg kellett
szabadulnom tő lü k, és ki lett volna alkalmasabb a feladat végrehajtá sá ra, mint Ponce?
– Tehá t abban a hitben hagytad, hogy Morebugtó l kapja az utasítá sokat, és az utá na
nem hajlandó fizetni neki. De honnan tudtad, hogy nem á llít csak ú gy be Morebughoz, és
nem fogja szá mon kérni rajta a pénzt?
– Mert ismertem a má niá já t. Egy cellatá rsá nak azzal dicsekedett el, hogy eltette lá b
aló l a megbízó já t, mert az fizetéskor ezer dollá rral be akarta csapni. Egyszerű en, szó
nélkü l, a szívébe lő tt. Ponce még azt is mondta, hogy annak nem lesz rá ú jabb alkalma,
aki á t akarja verni. Arra szá mítottam, mindenképpen ö lni fog, hogy megoldja a gondjait.
116
Ahogy te is, gondolta magá ban Rosalind. Nem akarta elhinni, milyen ö rdö gien já rt el
Max, és hogy az egész ennyire hidegen hagyja. De nem volt értelme, ső t talá n veszélyes
lett volna, ha nyíltan megmondja neki a véleményét.
Elérték a harmadik emeletet. Rosalind megá llt az ajtó elő tti felhajtó rá mpa elő tt, amely
ö sszekö tö tte egymá ssal az igazgatá si épü letet és a bíró sá got.
– Akkor azt is tudtad, hogy Ponce á ll az ellenem irá nyuló merényletek mö gö tt? –
kérdezte Rosalind.
– Furcsamó d nem. Fogalmam se volt ró la, hogy ő az. Nem tudtam, hogy ennyire
haragszik rá d. Csak akkor lett vilá gos minden, amikor a tá rgyalá son rá d fogta a fegyvert.
– Max kö zelebb hajolt hozzá . – Ugye tudod, hogy Knighttal együ tt nekem kö szö nhetitek
az életeteket? Elvégre én lő ttem le a fickó t. – A tekintetébő l ítélve há lá t vá rt. Rosalind
egészen az arcá n érezte a leheletét. – Hiszen tudod, Rosy, hogy mindig is a gyengém
voltá l. Talá n a végén még sikerü lne kettő nknek kihozni valami kellemeset a dologbó l.
Igen, beismerem, hogy megö ltem Beavert és Ponce-t, de há t bű nö ző k voltak. É s kérdem
én, nem a rendő rség feladata, hogy a tá rsadalmat megszabadítsa a bű nö ző ktő l?
Max arca má r nagyon kö zel volt az ö véhez. Rosalindnak minden akaraterejét ö ssze
kellett szednie, nehogy visszahő kö ljö n ettő l a hidegvérű gyilkostó l. Együ tt kellett
mű kö dnie vele, hogy idő t nyerjen.
– Teljesen igaz, amit mondasz Max. Talá n… meg tudunk egyezni egymá ssal.
A férfi á tö lelte, és durvá n kö zelebb hú zta magá hoz, mire Rosalind ö sztö nö sen,
undorodva eltaszította magá tó l. Max erre a rá mpá ra nyíló ajtó nak lö kte. Esés kö zben a
lá ny jó l beverte a falba az á llá t.
- Rosy, most aztá n megvetetted magadnak a tö visekkel teli á gyat! - jelentette ki
mogorvá n.
– Mit akarsz tenni? – zihá lta Rosalind.
– Csak a legszü kségesebbet. El foglak hallgattatni – felelte Hill, és durvá n
há tracsavarta a kezét.
A lá ny alig kapott levegő t a fá jdalomtó l.
– Elkapnak, ha megö lsz.
– Nem egészen. Ponce egyik fel nem fedezett csapdá ja lesz majd a veszted. Igazi
tragédia! Csak megfelelő helyre kell tennem a bizonyítékokat, és má ris lezá rjá k az ü gyet.
– Max kitaszigá lta Rosalindot a folyosó ra vezető ajtó n. – Ne feledd, az is meghal, akinek a
figyelmét felhívod rá nk! Most á tsétá lunk a hivatali épü letbe, és a lépcső n lemegyü nk a
parkoló ba a kocsimhoz. Gyerü nk!
A lá nynak nagy nehezen sikerü lt elindulnia, pedig a félelem szinte megbénította.
Miutá n elhagytá k a hivatali épü letet, ú gy érezte, teljesen meggémberedik a rémü lettő l.
Á tmentek az ú ton, és elindultak a parkoló felé. Rosalind egyfolytá ban azon gondolkodott,
hogy minden egyes lépéssel tá volodik az épü lettő l, az emberektő l, és kö zelebb kerü l a
halá lhoz. Hirtelen megá llt.
– Fá jdalom nélkü l akarok végezni veled, Rosy, de a végső dö ntés a te kezedben van.
Ú gyhogy ló dulj!
Rosalind kétségbeesve kö rü lnézett, nincs-e valahol valami segítség, de csak egy eső
á ztatta parkoló t lá tott maga elő tt, mö gö tte pedig ott á llt a gyilkos. Indulni akart, de a lá ba
nem engedelmeskedett. Max jó erő sen há tba lö kte, ő pedig elesett a vizes, olajos
cementburkolaton, és véresre horzsolta a kezét meg a térdét.
– Á llj fel! – ü vö ltö tt rá Max.
Rosalind szemét kö nny ö ntö tte el, de eltö kélte, hogy kü zdeni fog az életéért.
Félig-meddig feltá pá szkodva gyengeséget színlelt, majd célzott, és megrú gta Max
legérzékenyebb pontjá t, aki erre nyö gve ö sszekuporodott a fá jdalomtó l.
117
A zuhogó eső ben a lá ny rohanni kezdett a csú szó s aszfalton. Néhá ny métert megtéve
irá nyt vá ltoztatott, hogy elérje az utat, és megá llítson egy autó t, de aztá n hirtelen
megcsú szott a sima talajon, és a há tá ra esett. Má sodpercekig csak csillagokat lá tott,
aztá n Max Hill dü hö s á brá zatá t pillantotta meg maga felett.
Viszonzá sul oldalba rú gta Rosalindot, aki felkiá ltott fá jdalmá ban, de kiá ltá sa
beleveszett a felhő szakadá s zajá ba. Max felrá ncigá lta a fö ldrő l, és rá fö rmedt:
– Szá llj be a kocsiba, és vezess, vagy egyenként tö rö m ö ssze minden csontodat!
Rosalind csak akkor pillantotta meg néhá ny lépésre maga elő tt Hill Porschéjá t. A sors
iró niá ja, hogy éppen arrafelé kezdett futni. Odabotladozott a kocsihoz, és a kormá ny
mö gé ü lt. Max odadobta az ö lébe a slusszkulcsot, és rá irá nyította a pisztolyt.
– Gyerü nk, indíts!
Rosalind szemét elhomá lyosította a kö nny, az egész teste fá jt, amikor beindította a
motort, és kikormá nyozta a parkoló bó l. Mind fizikailag, mind lelkileg vesztesnek érezte
magá t.
Ekkor hirtelen felbukkant elő tte Graham ezü stszínű Mercedese, és felcsillant benne
egy reménysugá r. A Mercedes egy egész há ztö mbnyire volt tő lü k az ú t jobb oldalá n, és
egyre kö zeledett a parkoló felé. Ha Graham meglá tná ő ket, nem is gondolná , hogy valami
nincs rendjén. Szépen elmenne mellettü k, és integetne, hacsak nem…
Rosalind hirtelen beletaposott a gá zpedá lba. A Porsche motorja felbő gö tt, és csikorgó
kerékkel elhagyta a parkoló t. Max cifrá t ká romkodott, mivel a hirtelen lendü let
há travetette az ü lésben. Rosalind hol jobbra, hol balra rá ntotta a kormá nyt, amitő l az
autó imbolyogva rá kanyarodott az ú tra, Max pedig belü lrő l nekivá gó dott az autó
ajtajá nak. Rosalind ú jra gá zt adott. A kerekek sikítva felpö rö gtek, és az autó szélsebesen
elindult. Amikor egy vonalba értek a Mercedesszel, Rosalind dudá lni kezdett.
– Mit csiná lsz?! Az ö rdö gbe… – kiá ltott rá Max.
Rosalind nem tö rő dö tt vele. A visszapillantó tü krö t figyelte, és lá tta, hogy a Mercedes
megá ll.
– Vigyá zat!
Azzal elő renézett, ide-oda rá ntotta a kormá nyt, és csak hajszá l híjá n sikerü lt
elkerü lnie az ü tkö zést egy teherautó val. A Porsche felhajtott a já rdá ra, nekivá gó dott egy
szemetestartá lynak, majd kö zvetlenü l egy taxi elő tt visszatá ncolt az ú tra. A taxisofő r
felhá borodva rá juk dudá lt.
– Hajts lassabban, kü lö nben lelő lek! – fenyegető zö tt Max, és Rosalind halá ntéká nak
szegezte a fegyvert.
– Lő j csak, akkor neked is véged! – kiabá lt vissza Rosalind, és mivel éppen egy
egyenetlen ú tszakaszon haladtak, érezte, hogy a revolver csö ve felhasítja a bő rét. A szíve
hevesen dobogott, de tová bbra is padló ig nyomta a gá zpedá lt. A sebesség volt az
egyetlen fegyvere, amellyel képes volt megakadá lyozni, hogy Max Hill meghú zza a
ravaszt.
A nyomozó á tkozó dott, fenyegető zö tt. Rosalindró l má r szakadt a veríték. Ismét
sikerü lt kikerü lnie egy autó t, a Porsche alvá za pedig az aszfaltot sú rolta. A kormá nyt ide-
oda kapta, egyik sá vbó l a má sikba vá ltott. Má r minden ízében remegett. É pü letek és
autó k elmosó dott á rnyékként zú gtak el mellette. A visszapillantó tü kö rben hirtelen
meglá tott valami ezü stö set. Graham a nyomá ban volt. Utá nuk jö tt. De Rosalind ö rö me
nem tartott soká ig, mert lá tta, hogy Max kihajol az ablakon, és lő .
– Nem! Grahamet nem fogod megö lni! – sikította.
Azzal ellenkező irá nyba rá ntotta a kormá nyt, és a szembejö vő teherautó felé hajtott.
Hill valami furcsa, fö ldö ntú li hangot adott ki, és megpró bá lta elkapni a kormá nyt.
Sikerü lt megragadnia Rosalind karjá t, aki ezú ttal a fékre taposott. A Porsche balra
118
pö rdü lt, Max visszahuppant az ü lésre, a feje nekiü tő dö tt az ablakkeretnek. A fegyver a

kezébő l a kocsipadló ra esett, ő maga pedig ö sszecsuklott.
Rosalind ü gyet sem vetett rá . Minden figyelmére szü ksége volt ahhoz, hogy
visszanyerje uralmá t az autó fö lö tt. A vizes ú ton ú gy pö rgö tt a Porsche, mint egy
lélekvesztő . A lá ny erő sen tartotta a kormá nyt, amíg a kocsi neki nem vá gó dott egy
villanyoszlopnak. A kormá ny a hasá nak nyomó dott, amitő l nem kapott levegő t.
A motor elő bb felsírt, mint egy sebzett á llat, aztá n lefulladt. Rosalind becsukta a
szemét. Há lá s volt a kö rü lö tte tá madt csendnek, aztá n egész testében reszketni kezdett.
119
15. FEJEZET
Graham végig ott á llt Rosalind széke mö gö tt, amíg be nem fejező dö tt a rendő ri
kihallgatá s. Még mindig remegett az aggodalomtó l, miutá n az életéért hő siesen kü zdő
kedvesét nyaktö rő tempó ban végigkö vette Seattle utcá in, és a baleset utá n lefejtette
kezét a kormá nyró l. Megnyugtató érzés volt a kezét Rosalind vá llá n pihentetni.
– Hogy van Max? – érdeklő dö tt Rosalind, miutá n elkészü lt vallomá sá nak a
jegyző kö nyve.
A nyomozó futó lag Grahamre mosolygott, aztá n hivatalos hangon kö zö lte:
– Nos, a fején csak egy pú p keletkezett az ü tkö zéstő l. De aztá n a jelek szerint… hm…
még eshetett egy nagyot, mert eltö rte az á llcsontjá t is, mialatt a mentő sö k a maga
sérü léseivel voltak elfoglalva. Most épp a mű tő ben van, ahol helyrerakjá k az á llkapcsá t.
Aggodalomra semmi ok! A tá rgyalá sra ú jra formá ban lesz.
– Ezt jó hallani – jegyezte meg Rosalind, és az ujjá val végigsimította Graham
lehorzsoló dott ö klét. – Tudok még valamiben segíteni?
 Pillanatnyilag nem. A vallomá sá nak kö szö nhető en egész sor vá dpont gyű lt ö ssze
Hill ellen. Amint a vizsgá lat lezá rul, bíró sá g elé kerü l. Majd tá jékoztatom a legfrissebb
eseményekrő l.
Rosalind és Graham a bíró sá g épü letének forgó ajtajá n kilépett a komor decemberi
eső be. Rosalind megá llt a bejá rati oszlopcsarnok alatt.
– De szeretném a vá dat képviselni Max Hill ü gyében!
Graham meg tudta érteni a harciassá gá t.
– Há t igen. Ha a tö rvény szolgá ja tö rvényt szeg, mindannyiunkat rossz fényben tü ntet
fel.
– Jó erő s jobbegyenesed lehet, ha eltö rted az á llkapcsá t. De szívesen megnéztem
volna!
Graham mosolyogva félresimította a Rosalind arcá ba ló gó vö rö s fü rtö t.
– Azok utá n, hogy megpró bá lt megö lni téged, még mindig szerencsésnek mondhatja
magá t, hogy má st nem tö rtem el rajta.
Rosalind a férfi mellére hajtotta a fejét, és élvezte a belő le á radó nyugodt erő t.
– Remélem, tisztá ban vagy vele, hogy én nyertem volna meg a Beaver-ü gyet, ha a
dö ntés az eskü dteken mú lik.
Graham nevetve megcsó kolta kedvese orra hegyét.
– Eszembe sem jut ilyesmi!
Rosalind felemelte a fejét, és kihívó an rá nézett.
– Szerintem a dolgot majd egy ú jabb megmérettetés fogja eldö nteni. Kész vagy
versenyre kelni velem?
– De még mennyire! – ö lelte á t szorosabban Graham, aztá n lehajolt, és megcsó kolta.
A lá ny teljes odaadá ssal viszonozta a csó kot. Amikor kibontakoztak egymá s karjá bó l,
a férfi gyengéd, mély hangon megszó lalt:
– Szeretlek, Rosalind. A legelső napon beléd szerettem, amikor meglá ttalak.
Ez a vallomá s nagyon boldoggá tette a lá nyt, de a szá ja szegletében titokzatos mosoly
jelent meg.
120
– Nem, drá gá m. Nem az első napon. Csak kilenc év mú lva. – Mivel Graham értetlenü l
nézett rá , még hozzá tette: – Majd egyszer elmesélem, de nem ma. Most élvezni akarom,
hogy élek, és hogy mellettem vagy.
– Má st nem szeretnél? – kérdezte a férfi, mikö zben megfogta a kezét.
– Valami konkrét dologra gondolsz?
Graham az ujjá val végigsimította a lá ny arcá t, aztá n az ajká t.
– Egyszer azt mondtad, mindent megadná l néhá ny napnyi napsü tésért. Gyere hozzá m
feleségü l, és megígérem, hogy a mézesheteket januá rban végig az Egyenlítő tő l délre,
forró napsü tésben tö ltjü k.
– Azt hittem, hogy a szerelem és a há zassá g nem neked való – felelte kihívó an
Rosalind.
– De idő kö zben rá jö ttem, hogy nem a szerelem és a há zassá g volt pokol szá momra,
hanem az a személy, akibe beleszerettem, és akit sajnos feleségü l vettem. Drá gá m, nem
tudom elképzelni nélkü led a jö vő t. Az irodá mban te leszel a tá rsam… a mi kö zö s
irodá nkban… és együ tt fogunk harcolni azért, amiben hiszü nk. Mondd, hogy feleségü l
jö ssz hozzá m!
– Hart és Knight – ismételte meg elmerengve tö bbszö r Rosalind, mintha a név
hangzá sá t pró bá lgatná .
Graham észrevette szemében a huncutsá got. Nevetve magasba emelte, és az eső ben
kö rbe-kö rbe forgott vele.
– Graham, tegyél le! – kö nyö rgö tt kacagva Rosalind. – Még mind a ketten
tü dő gyulladá st kapunk.
– Csak ha beleegyezel, hogy az irodá nkat Knight és Hartnak hívjuk majd.
– Na jó – kacagott még mindig Rosalind. – De az én Knightom kerü l elő re, és a
mézeshetek csak két hétig tartanak, aztá n igyekeznü nk kell vissza a csodá latos, erdő
borította á llamunkba, amíg akad néhá ny megmenthető fa.
Graham végre letette pá rjá t a fö ldre, de még akkor sem engedte el.
– Mindig tudtam, hogy kö vetelő dző tá rgyaló partner vagy.
Rosalind á tö lelte a férfi dereká t.
– Ü gyvédkém, akkor neked fogalmad sincs, milyen az, ha valaki kö vetelő dző . De majd
a mézeshetek sorá n megtudod.
– Csak hogy tudd, kedves kollegina, eszemben sincs kivá rni a mézesheteket.
Azzal szenvedélyesen egymá sba olvadt az ajkuk. A zuhogó eső ben csuromvizesre
á ztak, de észre sem vették…
121

Arany Júlia 2005.04k.2. M. J. Rodgers - Cinkelt Lapok

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Arany Júlia 2005.04k.2. M. J. Rodgers - Cinkelt Lapok

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

M. J.

hogy Milton Morebug á rtatlan. Bű nö sségének bebizonyítá sa a vá d képviselő jének a

Graham is felemelkedett a székrő l, de a gondolatai má sutt já rtak. Az elmú lt néhá ny

A férfi megvonta a vá llá t, aztá n felegyenesedett.

– Ugyan. Gray! Má r igazá n ismerhetnél annyira. Mabel, Violet és én természetesen

nyilatkozatokbó l egyértelmű en az kö vetkezik, hogy az ö nö k elő tt ü lő férfi, Milton

– É s maga szerint ez elég ok, hogy ne idézze be a tá rgyalá sra?

Rosalind teljesen ö sszezavarodott. Graham színhá zi meghívá sá t kezdetben egyszerű

– Fran, kö szö nö m szépen a jegyet! Nagyon élveztem a darabot. De most má r tú l

Amikor Rosalind visszaért az asztalukhoz, Graham felá llt, és kikísérte az étterembő l. A

Graham elfordította a tekintetét, és elindult balra.

némi elképzelése legyen az eseményekrő l. Graham mindenesetre kicsalta belő lü k a

– Rosalind, mi nem ellenségek vagyunk, csupá n ellenfelek. Ha kérhetem, ezentú l

– A bíró sá g folytatja a tá rgyalá st a vá d kontra Milton Morebug ü gyben. Amint lá tom, a

– Tehá t az á ldozat erő sen vérzett?

– Kö szö nö m, Miss Mast. Nincs tö bb kérdésem a tanú hoz – mondta Graham, és a

– Igen – á sított á lmosan a lá ny.

– É s milyen lett a teszt eredménye?

– Há t jó – mosolyodott el Graham is. – Megtudott, mondjuk, olyasmit, hogy Warren

Ezutá n Jane Day, ujjlenyomat-szakértő tanú skodott, aki má r tö bb szá z bű nü gyben

 Rendben van, má ra hazakü ldö m az eskü dteket. Pá r perc mú lva ö sszehívom a

Rosalind tü relmesen vá rt, amíg a nyombiztosító k fiatal munkatá rsa a helyszínt

Rosalindot odahaza a fő nö ke kereste telefonon. Az utó bbi napokban tö rtént

Graham a fü léhez szorította a telefonkagyló t, amikor Fran mesélni kezdte neki, mi

– Mr. Hogg, mivel foglalkozik?

– É s ö nnek, Mr. Hogg, volt ideje lehiggadni?

– Ezek szerint azon az estén tö bbszö r is volt egymaga a kö nyvtá rban?

Amikor a bíró nő kihirdette az ebédszü netet, Rosalind megkérdezte Maxet, tudott-e

Shotz bíró nő sö tét szemével Rosalindra nézett.

Wreckter idegesen kö hécselt.

Graham egy percig méregette a férfit, majd megszó lalt:

Graham még tová bb kérdezgette az asszonyt, de el kellett ismernie, hogy csak a

Jó , tehá t nincs ná la az autó , vonta le a kö vetkeztetést Graham.

– Első tanú ja, Miss Hart?

– Talá n harminc percig? Ezt nem vizsgá ltam meg.

valamennyiü ket hazakíséri. Otthon becsomagolnak vagy becsomagoltatnak a

 Ha tudná , mennyire szeretnék! De hogyan harcoljak olyasvalaki ellen, aki

– Ezt ö rö m hallani – mosolygott rá Graham. – A migrénes rohamok miatt szokott

Shotz bíró nő Grahamhez fordult.

Az ebédidő kezdetén Graham és ü gyfele a bíró i szobá n keresztü l hagyta el a bíró sá g

– „A lejtő felé vezető keréknyomokról készült lenyomat egybeesik az áldozat

– Errő l egyelő re nem á ll mó domban nyilatkozni – felelte még mindig mosolyogva. – É s

– Maga ott volt a há zban?!

Rosalind negyedszer ébredt Graham jó leső en meleg teste mellett. A boldogsá g

Ahogy Rosalind ki akart szá llni az á gybó l, Graham visszatartotta.

A feldú lt Rosalind bevonult az irodá já ba. Egyszer s mindenkorra le akarta zá rni az

Rosalind ijedten rá nézett, mivel a szemében má r a nyomozó volt az első szá mú

Rosalind nem kapott rendesen levegő t, pedig lassan haladtak felfelé.

pö rdü lt, Max visszahuppant az ü lésre, a feje nekiü tő dö tt az ablakkeretnek. A fegyver a

You might also like