Adrian szemöldöke. Ez a komikus zsaru pontosan úgy fe­
jezte ki magát, ahogyan kellett.
- Folytassa.
- Azt mondanám - döntött végül is Columbo hogy
egyfajta burgundi. - Vágott egy fintort. - De nem tudnám
megmondani, hogy Pinot Noir-e vagy Gamay.
- Kiváló! - kiáltotta Adrian. - El vagyok képedve.
A bor valóban Pinot Noir. Honnan tudta?
Columbo lefegyverzően mosolygott.
- Hát kérem, tudom, hogy a Carsini-üzem csak három­
fajta vörös bort, kétfajta burgundit meg egy fehér rizlinget
készít. A legutóbb Cabernet-vel kínált meg, és annak más
volt az íze. - Megvonta a vállát. - így hát most aligha kap­
hattam mást, mint Pinot Noirt.
Adrian visszamosolygott rá.
- Hadnagy úr - jegyezte meg hamiskásan -, maga aztán
furfangos fickó.
- Végeztem egy kis kutatómunkát - vallotta be Colum­
bo. - Mindig azt hittem, hogy a bort csak isszák, de rájöt­
tem, hogy pompás pénzbefektetés is lehet.
- így igaz. Minél tovább tárolják, annál többet ér.
Columbo előrehajolt.
- Úgy hallom - suttogta, mint valami titkot -, hogy
akad bor, amelynek üvegje több mint száz dollár.
Adrian kicsit megvetően fintorította el az orrát.
- Ez amolyan közepes ár. Én fizettem már ötezret is egy
palackért.
A hadnagynak leesett az álla. A kijelentés láthatóan igen
mély benyomást gyakorolt rá.
- Ötezret! Hűha! Apám egy év alatt se keresett ennyit.
El tudja képzelni, hogy valaki egyetlen este egy egész évi
keresetet igyon el? Megnézhetnék esetleg egy pár üveg
drága bort? - kérdezte végtelen szerénységgel. - Nem meg­
innám, csak megnézném.
- Zárt pincében tartom őket.
- Még életemben nem láttam olyat. - Columbo szeme
sóváran csillogott.
- Hmmmm. - Adriannek összeszűkült a szeme.
- Igazán sokat jelentene nekem - magyarázta komolyan
Columbo.
- Ebben az esetben - szólalt meg kegyesen Adrian -
örömmel megmutatom.
Adrian a könyvespolccal borított falhoz lépett. Ujjait vé­
gighúzta a könyveken, amíg egy XVI. századi, borkészítés­
ről írott itáliai értekezéshez nem ért. Benyúlt mögéje, és
megnyomta a rejtett gombot.
Ezt elfelejtette megmutatni a látogatókat kalauzoló
hölgy, gondolta Columbo, mikor a könyvespolc odébb sik­
lott.
Végigmentek az igazgatósági épület és a pince közötti
árnyékos folyosón. Adrian egy mutatványos büszke moso­
lyával nyitotta ki a pince nehéz vasajtaját. Beléptek.
Columbo körülnézett. Megütötte a fülét a háttérből jövő
halk zümmögés. Tudatában volt Adrian feszült várakozá­
sának is, aki a hatást leste rajta.
Columbo halkan füttyentett egyet.
- Nos? - kérdezte Adrian.
- Akárcsak egy kripta. Ha jól emlékszem, láttam már
egyszer ilyesmit egy horrorfilmben.
- Kinek hogy tetszik - jegyezte meg Adrian könnyedén.
- Számomra csodaszép ez a pince.
Columbo megbámulta az egymás fölött sorakozó reke­
szekben gondosan elrendezett borospalackokat. Aztán Ad-
rianhez fordult.
- Miért tartják őket ilyen helyen?
- Hogy megvédjük a bort a túlzott melegtől - felelte
azonnal Adrian. - Az évnek ebben a szakában nem jelent
gondot, de nyáron nagyon fölmelegszik az idő, és az már
ártana a bornak. Ezért egész éven keresztül légkondicioná­
lót üzemeltetek, amely úgy van megszerkesztve, hogy
állandó szinten tartja a páratartalmat is.
Megmutatta a falon a kapcsolót.
- Ó! - mondta Columbo. - El nem tudtam képzelni, mi
ez a halk zümmögés. - Hirtelen a homlokára csapott a te­
nyerével. - Ó, van telefonja?
- Igen. Mi a baj?
- Föl kell hívnom a feleségemet. Bocsásson meg. Csak
egy perc az egész. Sajnálom - motyogta.
- Semmi baj - mosolygott Adrian, és megmutatta az iro­
dájába visszavezető utat. - Érezze magát otthon - tette
hozzá nyájasan.
Columbo megindult az ajtó felé. Magára hagyta Adri-
ant, aki a pincében maradt és várt. Gépiesen kinyújtotta a
kezét, és leemelt egy palackot, de csak állt, tartotta a kezé­
ben, nem csinált vele semmit. Nem moccant, gondolatok­
ban mélyedve várakozott.
Columbo a maga jellegzetes lopakodó járásával vissza­
ment Adrian irodájába. Egyenesen a telefonhoz lépett, és
tárcsázott. Mikor meghallotta a felesége hangját, rögtön
beszélni kezdett.
- Ide figyelj! Nagyon sietek. - Amikor munka közben
hívta föl az asszonyt, mindig halkan, visszafogottan be­
szélt. - Emlékszel arra a napra, amikor kirándulni men­
tünk, és olyan istentelen meleg lett, hogy haza kellett men­
nünk? Igen. Na, a múlt héten volt ez, vagy az azelőttin?
A múlt héten? És melyik napon? Értem. És mennyire ment
föl a hőmérséklet? Helyes . . . Rendben van.
Gyorsan letette a kagylót, s rohant vissza a pincébe.
- Köszönöm. - Megborzongott a hidegtől. - Nem sze­
retném, ha bezárnának ide. Edgar Allan Poe novellájára
emlékeztet. Bizonyára olvasta: „Egy hordó . . . ” mi is? Ja,
már tudom. „A” betűvel kezdődik. - Pattintott egyet az uj-
jával, mintha ezzel akarná az emlékezetébe idézni. - Egy
hordó . . .
- . . . amontillado - fejezte be Adrian.
- Úgy van, ez az!
- Kizárt dolog, hogy valaki véletlenül idebent rekedjen.
Az ajtó csak kívülről zárható, belülről nem. Csak le kell
nyomni a kilincset, és máris nyílik. Akárcsak a lakásában.
Columbo fölnevetett.
- Ha mégis itt rekedne valaki, lenne mit innia, az biztos.
- Kivett egy palackot a keze ügyébe eső rekeszből. - Mi­
lyen szép címke! Mennyit ér ez az üveg bor?
- Spanyolországban vettem, 1958-ban, kétezer dollárért.
Columbo tisztelettel nézegette a palackot.
- Fantasztikus! - suttogta. Föltartotta a palackot, és kö­
zelebbről is megvizsgálta. - Ezek a palackok egyszerűen
gyönyörűek.
- Szerintem is - jegyezte meg Adrián kimérten.
- Hű, ez nagyon régi lehet - fogott a kezébe Columbo
egy másikat. - Nem tudom elolvasni a címkéjét.
- Az egy kivételes évjáratú claret. Szintén rendkívül ér­
tékes.
Columbo kérdőleg vonta föl a szemöldökét.
- Körülbelül négyezer dollárt ér - mondta Adrian.
Columbo megint halkan füttyentett egyet.
- Claret - ismételte meg. - Ugye, ezzel kínálta meg Fal-