JACK HIGGINS

A VIHAR SZEME
 A m eredeti címe:
Eye of the Storm

Copyright© 1992 by Septembertide Publishing B.V.

All rights reserved!

A fordítás a G. P. Putnam's Sons

1992. évi kiadása alapján készült

Fordította: Vass Anikó

Hungarian edition and

translation
©1994 by LAP-ICS

ISBN: 963 434 069 5

Kiadja: LAP-ICS Könyvkiadó

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában

készült 1994. évben
Felel s vezet : Börd s János

Felel s kiadó: LAP-ICS Könyvkiadó

Nagyapám, Robert Bell, M. M.

a h s katona emlékére
Az ég szelei fújnak.
Minden felszerelés az asztalon.
Isten legyen veled!

Kódolt üzenet,
Iraki Rádió, Bagdad, 1991. január

A támadás, amit a Downing Street 10.

ellen intéztek, amikor a háborús kabinet
1991. február 7-én, szerdán délel tt ülése-
zett, mára már történelem. Soha nem kap-
tunk kielégít választ. Talán így történt az
esemény…
 1.

Éppen csak besötétedett, mikor Dillon egy sikátorból el bukkanva megállt a sarkon. Es t sodort a
hózápor, hódarával vegyülve. Nagyon hideg volt, mint általában januárban Párizsban. A férfi
tengerészkabátot, csúcsos sapkát viselt farmerral és csizmával, mint egy dokkmunkás, ami biztosan
nem volt.
Tölcsért formált a kezéb l, meggyújtotta cigarettáját, egy pillanatig árnyékban maradva szemlélte
a macskaköves tér másik oldalán lev kis kávéház kisz r d fényeit. Kis id múlva eldobta
cigarettáját, kezét mélyen a zsebeibe süllyesztve, megindult át a téren.
A bejárat sötétségében két férfi várakozott Dillon közeledését nézve. Az egyik suttogva
megszólalt.
- Ez biztosan .
A férfi megmozdult. A másik visszatartotta.
- Ne, várj, míg bemegy!
Dillon, kinek érzékei már kifinomultak a sokévi rossz élett l, észrevette ket, de nem mutatta.
Egy pillanatra megtorpant a bejáratban, bal kezét tengerészkabátjába csúsztatva ellen rizte, hogy a
Walther PPK-ja rendesen el van-e rejtve farmernadrágja övében, majd az ajtót kinyitva belépett.
Tipikusan olyan hely volt, mint amilyenek a folyó e partján találhatóak: fél tucat asztal székekkel,
egy cink borítású pult, melynek hátulján üvegek sorakoztak a repedt tükör el tt. A hátsó kijárat egy
gyöngyös függönnyel volt elzárva.
A pincér, sz bajuszú, nagyon öreg ember volt, kirojtosodott ujjú alpakakabátban és gallér nélküli
ingben. Letette a magazint, amit olvasott, és felállt a székr l.
- Uram?
Dillon kigombolta tengerészkabátját, letette sapkáját a pultra. Alacsony férfi volt, nem több, mint
öt láb magas, sz hajú, kinek szeme, ahogy a pincérre nézett, olyan mérhetetlen hidegséget árasztott,
melyet ember még nem tapasztalhatott. A pincér összerezzent, kétségtelenül félt, aztán Dillon
elmosolyogta magát. A változás meglep volt, hirtelen semmi más, csak melegség és mérhetetlen báj
tükröz dött. Francia kiejtése tökéletes volt.
- Kaphatnék esetleg egy fél üveg pezsg t? - kérdezte t le.
Az öregember meglepetten nézett rá.
- Pezsg t? Ön biztosan viccel, uram. Mindössze két fajta borom van. Az egyik vörös, a másik
fehér.
Mindkét üveget a bárpultra helyezte. Olyan rossz min ség borral voltak töltve, hogy csavaros
tetejük volt dugó helyett.
- Rendben van - mondta Dillon. - A fehér jó lesz. Adjon egy poharat.
Visszatette a sapkáját a fejére, elment és leült egy fal melletti asztalhoz, ahonnan a bejáratot és az
elfüggönyözött ajtót is egyaránt láthatta. Kinyitotta az üveget, öntött bel le és megkóstolta.
- És milyen évjáratú lenne ez, talán múlt heti? - szólt oda a pincérnek.
- Uram? - az öregember zavartan nézett.
- Semmi baj. - Dillon újabb cigarettát gyújtott, hátrad lt és várt.
A függönyön keresztül leselked ötven év körüli, közepes magasságú, kissé dekadens
arckifejezés férfi sötét, felhajtott gallérú felölt t viselt a hideg ellen. Sikeres üzletembernek nézett
ki, márcsak a karján lév arany Rolex miatt is, egyébként egy rangid s kereskedelmi attasé volt a
párizsi szovjet nagykövetségen, egyben a KGB ezredese is, Joszif Makejev.
A fiatalabb, sötét hajú, vikúnagyapjú kabátot visel férfit Michael Arounnak hívták. Franciául ezt
suttogta: - Nevetséges. nem lehet a mi emberünk. olyan semmilyen.
- Egy súlyos hiba, amit nagyon sok ember elkövet, Michael - mondta Makejev. - Várjon és
figyeljen.
 A cseng megszólalt, amint az ajtó kinyílott, és két férfi lépett be, akik az ajtóban várakoztak, míg
Dillon áthaladt a téren. Az egyikük több mint hat láb magas lehetett, szakállas, jobb szemén csúnya
forradással. A másik sokkal alacsonyabb volt. Mindketten tengerészkabátot és farmert viseltek.
Pontosan olyannak hatottak, mint amilyenek valójában voltak: balhésnak.
Amint megálltak a pultnál, az öregember aggódni kezdett.
- Semmi baj - mondta a fiatalabb. - Csak egy italt szeretnénk.
A nagyobb darab férfi megfordult és Dillonra nézett.
- Úgy látszik, van is itt egy. - Az asztalhoz lépett, felemelte Dillon poharát és ivott bel le. - A
barátunk nem bánja, ugye?
Anélkül, hogy felállt volna székéb l, Dillon bal lábával térdkalácson rúgta a szakállas embert. A
férfi elfojtott sírással az asztal lábába kapaszkodva rogyott a földre.
Dillon felállt. A szakállas megpróbálta magát felhúzni, hogy valamelyik székbe ülhessen. A
barátja kést rántott ki zsebéb l, mire Dillon bal kezébe kapta Walther PPK-ját.
- A pultnál van kiszolgálás. Uramatyám, veled ezt nem tanították meg az iskolában? Állísd ezt a
szemetet a lábára és takarodjatok innen, míg szépen mondom. Azt hiszem, szükségetek lesz a
legközelebbi kórház baleseti sebészetére. Úgy néz ki, kificamítottam a térdét.
Az alacsony férfi odament a barátjához, és nagy nehezen lábra állította. Egy pillanatig ott
ácsorogtak, miközben a szakállas férfi arca fájdalmasan összerándult. Dillon az ajtóhoz lépett,
kinyitotta, az es könyörtelenül ömlött odakinn.
Míg kitántorogtak, odaszólt: - Jó éjszakát - majd bezárta az ajtót.
Waltherjét még mindig bal kezében tartva cigarettára gyújtott egy a bárpultról elvett gyufát
használva és az öreg pincérre mosolygott, aki rémülten figyelte.
- Ne aggódjon, Papa, nem a maga problémája. - Aztán a pulthoz d lve angolul folytatta. -
Rendben van, Makejev, tudom, hogy itt van, nos hadd lássuk.
A függöny hirtelen szétnyílt, Makejev és Aroun el lépett.
- Ó, kedves Sean, de örülök, hogy ismét láthatom.
- Csak nem ez a világ egyik csodája? - mondta Dillon kis ulsteri akcentussal a hangjában. - Egyik
pillanatban megpróbál elintézni, a másikban pedig csupa kedvesség és báj.
- Muszáj volt, Sean - mondta Makejev. - A barátom szeretne beszélni önnel. Hadd mutassam be.
- Felesleges - mondta Dillon. - Eleget láttam a fényképét. Nem az üzleti oldalakon, inkább a
társasági lapokban. Michael Aroun, ugye? A világ leggazdagabb embere.
- Nem egészen, Mr. Dillon. - Aroun kinyújtotta a kezét.
Dillon figyelmen kívül hagyta.
- Elhagyhatnánk az udvariaskodást, öregfiúk, ha az ott a függöny mögül el jönne.
- Rashid, cselekedjen, ahogy mondja! - szólt oda Aroun, aztán Dillonhoz fordult. - Csak a
segítségem.
Egy sötét és éber arcú, felhajtott gallérú, b r autóskabátot visel fiatalember lépett el , mélyen
zsebre dugott kézzel.
Dillon els látásra megismerte a profikat.
- Tiszta kép. - Megmozdította Waltherjét. Rashid mosolygott egyet és kivette a kezét a zsebéb l. -
Jól van - mondta Dillon. - Nos, akkor megyek is.
Megfordult és kinyitotta az ajtót. Makejev utánaszólt.
- Sean, legyen ésszer . Csak beszélni szeretnénk magával. Egy munka, Sean.
- Sajnálom, Makejev, de nem tetszik, ahogy maga üzletel.
- Még egymillióért sem, Mr. Dillon? - szólt utána Michael Aroun.
Dillon megállt és nyugodtan mosolyogva, ismét hatalmas bájjal reá tekintett.
- Dollárban vagy fontban, Mr. Aroun? - kérdezte, majd kisétált az es be.
Amint az ajtó becsapódott, Aroun megszólalt.
- Elvesztettük.
 - Nem egészen - mondta Makejev. - Furcsa ember az ilyen, higgyen nekem. - Majd Rashidhoz
fordult. - Van hordozható telefonja?
- Igen, ezredes.
- Jól van. Menjen utána. Tapadjon rá, mintegy pióca. Ha valahol megállapodik, hívjon fel. A
Victor Hugo bulváron leszünk.
Rashid egy szót sem szólt, csak elment. Aroun el vette pénztárcáját és kivett egy ezerfrankos
bankjegyet, amit a pultra helyezett. Majd a zavartan néz pincérhez szólt.
- Nagyon hálásak vagyunk. - Aztán sarkon fordulva követte a távozó Makejevet.
Amint a fekete Mercedes kormányához ült, így szólt az oroszhoz.
- Még csak nem is habozott.
- Figyelemre méltó ember ez a Sean Dillon - mondta, miközben elhajtottak. - El ször az IRA
mellett fogott fegyvert 1971-ben.
Húsz év, Michael, húsz év, és még csak nem is látta egyetlen cella belsejét sem. A Mountbatten
ügyben is benne volt. Aztán saját emberei számára is ny gössé vált, ezért Európába ment.
Mint már említettem, mindenkinek dolgozott. A PLO-nak, a Vörös Brigádnak régebben
Németországban, a baszk nemzeti mozgalomnak, az ETA-nak. ölte meg a spanyol tábornokot
nekik.
- És a KGB-nek?
- Természetesen. Nekünk is sokat dolgozott már. Mindig a legjobbakkal dolgozunk, és Sean
Dillon kétségkívül az. Beszél angolul és írül, de ez ne aggassza, folyékonyan beszéli a franciát és a
németet, elfogadhatóan az arab, olasz és orosz nyelvet.
- És soha senki sem kapta még el a húsz év alatt? Hogy lehet valaki ennyire szerencsés?
- Azért, mert különleges színészi tehetség, barátom. Egy zseni, mondhatnánk. Kisfiúként apja
vitte Belfastból Londonba lakni, ahol ösztöndíjat kapott a Királyi Dráma Akadémiára.
Még a Nemzeti Színháznak is dolgozott, amikor tizenkilenc vagy húszéves lehetett. Nem
ismertem senkit, aki így tudta változtatni személyiségét és külsejét. Néha sminket is használ, bár
csak akkor, ha is azt akarja. Legenda a legtöbb biztonsági szerv hallgatása róla, mert még csak
képük sincs, tehát azt sem tudják, kit keresnek.
- Mi van az angolokkal? Végül is, biztosan vannak olyan szakembereik, akik az IRA-val
foglalkoznak.
- Nem, még az angolok sem. Mint említettem, sohasem tartóztatták le, és az IRA-s barátaival
ellentétben, soha nem szerepelt a médiákban. Kétlem, hogy lenne róla egyetlen fotó is, esetleg egy
furcsa iskoláskori felvétel.
- Na és amikor színész volt?
- Talán, de az húsz évvel ezel tt volt, Michael.
- És gondolja, hogy elvállalná ezt az üzletet, ha elegend pénzt ajánlanék neki?
- Nem, a pénz önmagában nem elég ennek az embernek. Olyan munkának kell lennie, amelyben
is érdekelt. Hogy avathatnánk bele? Milyen érdekes. egy olyan ember, akinek a színjátszás jelent
mindent. Amit mi ajánlunk neki, az újdonság. Talán csak az utca színházában, de még mindig
játszik. - Mosolygott, miközben a Mercedes a Diadalív körül a forgalomhoz csatlakozott. - Csak
várjunk és figyeljünk. Várjunk, míg Rashid jelentkezik.

Ebben a pillanatban Ali Rashid százados a Szajnánál, egy mólón állt. Az es nagyon er sen esett,
még mindig sok hódarával vegyülve. A reflektorfényben a Notre-Dame körül az es tüllfüggönyt
képezett. Dillont figyelte, aki éppen egy keskeny mólón keresztül, egy távoli oszlopokon álló épület
felé igyekezett. Megvárta, míg odaér, majd követte.
A hely elég réginek t nt, fából épült, uszályok és különféle csónakok horgonyoztak körülötte. Az
ajtó felett Le Chat Noir felirat díszelgett. Óvatosan bekukkantott az ablakon.
Egy bárpult volt néhány asztallal, mint az el z helyen. Az egyetlen különbség az volt, hogy itt
ettek az emberek.
 Egy férfi a falnak támaszkodva ült egy széken, harmonikázva. Mindegyik párizsi volt. Dillon a
bárnál állva beszélgetett egy fiatal n vel.
Rashid a móló végéhez sétált, megállt egy kis terasz korlátjánál, és Aroun Victor Hugo bulvári
háza számát tárcsázta hordozható telefonján.
Halk kattanás hallatszott, amikor Dillon felhúzta a Waltherje ravaszát, és csövét a férfi jobb
füléhez nyomta.
- Na most, fiam, néhány kérdés - er szakoskodott. - Ki vagy?
- A nevem Rashid - válaszolt a fiatalember. - Ali Rashid.
- Ki küldött? A PLO?
- Nem, Mr. Dillon. Az iraki hadsereg századosa vagyok, uram. Arount kell megvédenem.
- És Makejev meg a KGB?
- Mondjuk azt, hogy a mi oldalunkon harcolnak.
- Ahogy most az Öbölben a dolgok állnak, szükségetek is lehet, hogy a ti oldalatokon álljanak. -
Halk hang hallatszott a telefonból. - Gyerünk, válaszolj neki.
Makejev volt a vonalban.
- Rashid, hol van Dillon?
- Pontosan itt, a Notre-Dame mellett a folyónál, egy kávéház el tt -válaszolta Rashid. - A
Waltherja csövével a jobb fülemben.
- Adja oda neki - parancsolta Makejev.
Rashid átadta a telefont Dillonnak, aki így szólt: - Nos mi van, öregfiú?
- Egymillió, Sean. Fontban, ha megfelel önnek.
- És mit kellene tennem azért a pénzért?
- Egy élet munkáját. Hadd hozza Rashid ide és megbeszéljük.
- Erre ne is gondoljon - mondta Dillon. - Azt szeretném, ha maga tenné a seggét kocsiba és
jönne el.
- Rendben - mondta Makejev. - Hol van?
- A folyó bal partján, a Notre-Dame-mal szemben. Egy kiskocsmában egy mólón, amit Le Chat
Noir-nak hívnak. Várni fogjuk.
Waltherjét zsebébe csúsztatva átadata a telefont Rashidnak.
- Akkor értünk jön?
- Természetesen - mosolygott Dillon. - Nos menjünk be és igyunk meg kényelmesen egy italt.

A Bois de Boulogne-ra néz , Victor Hugo bulváron lev ház els emeleti nappalijában Joszif
Makejev letette a telefont, és a kanapén lév kabátjáért ment.
- Rashid volt az? - érdekl dött Aroun.
- Igen. Dillonnal van a folyón egy bárban. Értük megyek.
- Megyek én is.
Makejev felvette a kabátját.
- Felesleges, Michael. Tartsa a frontot. Nem leszünk sokáig.
Aztán kiment. Aroun el vett egy cigarettát ezüstdobozából, és meggyújtotta, majd a televízióhoz
fordult. Bagdadból volt közvetítés, az Angol Királyi Légier támadásáról. Hirtelen nagyon mérges
lett. Kikapcsolta a készüléket, töltött magának egy brandyt, aztán leült az ablakhoz.
Michael Aroun negyvenéves férfi volt, és mindenképpen figyelemre méltó. Bagdadban született
francia anyától és iraki apától, aki katonatiszt volt, nagyanyai ágon viszont amerikai származású.
Nagyanyjától tízmillió dollárt és elég sok texasi olajmez t örökölt.
Anyja abban az évben halt meg, amikor Aroun a Harvardon diplomázott, mindent a fiára hagyott,
mert édesapja nyugdíjas generálisként csak a bagdadi öreg családi házban érezte jól magát
könyveivel.
 Mint a legtöbb fiatalembernek, Arounnak sem volt üzleti téren nagy gyakorlata. Nem tudott
semmit pénzügyi tervezetekr l és üzleti adminisztrációkról. Kedvenc mondása: Ha új könyvel re
van szükségem, veszek egy új könyvel t.
Barátsága Szaddam Husszeinnel azzal kezd dött, hogy édesapja a kezdeti id kben nagyon
támogatta az iraki elnök politikáját, aki szintén fontos tagnak számított a Bath csoportban. Aroun
kiváltságos helyzetbe került hazája olajüzletének fejlesztése miatt, amit l rettenetesen
meggazdagodott.
Els billiója után már abbahagyta a számolást. És most szerencsétlenséggel kellett szembenéznie.
Nemcsak Kuvait ígéretes gazdagságát kaparintották meg t le, de gazdagsága egy része - ami Irakból
származott - kiapadt, aztán pedig a koalíció óriási légitámadásai pusztították országát január 17-e óta.
Nem volt bolond. Tudta, hogy a játszmának vége, valószín leg el sem kellett volna kezd dnie, és
úgy látszik, Szaddam Husszein álma befejez dött. Üzletemberként megkapta a százalékát, és Iraknak
nem maradt sok esélye a szárazföldi háborúra, ami biztosan eljön.
Távol állt attól, hogy tönkremenjen. Még mindig vannak olajérdekeltségei az USA-ban, és a tény,
hogy egyszerre francia és iraki állampolgár, nagy problémát jelentett Washingtonnak. Aztán ott volt
hajóbirodalma és hatalmas földbirtokai a világ számos országában. De nem ez volt számára a lényeg.
Mérges volt, amikor bekapcsolta a televíziót, és látta, mi történik Bagdadban.
Nagyon meglep egy ilyen önz embert l a hazafiság. Aztán ott volt a tény, kétségtelenül a
legfontosabb, hogy apját megölték a légitámadás harmadik napján.
Az életének volt egy hatalmas titka: augusztusban, az iraki er k kuvaiti inváziója után, Arount
Szaddam Husszein magához hívatta. Itt, a franciaországi ablaknál ülve, egy pohár brandyvel a
kezében, a teraszra hulló es ben bámult a Bois de Boulogne-ra, és visszagondolt a találkozóra.

Légiriadó volt, amikor a hadsereg egyik Land Roverével végigsöpörtek Bagdad sötét utcáin. A
vezet egy intelligens fiatal százados, Rashid, akivel egyszer már találkozott, egy volt a
Sandhurstban az angolok által újonnan kiképzettek közül.
Aroun megkínálta egy angol cigarettával, majd vett egyet magának is.
- Mit gondol, fognak a záróvonalak változni?
- Az amerikaiaké vagy a briteké? - Rashid óvatos volt. - Ki tudja? Bizonyára reagálnak. Bush
elnök keményen tartja a frontot.
- Nem, Ön téved - mondta Aroun. - Személyesen is találkoztam vele már kétszer is a Fehér
Házban. Olyan, mint amilyennek amerikai barátaink leírják, rendes fickó. Egyáltalán nincs ott
keménység.
- Én egyszer ember vagyok, Mr. Aroun, egy katona, és lehet, hogy egyszer en szemlélem a
dolgokat. Bush haditengerészeti vadászpilóta, akit lel ttek a Japán-tenger fölött, túlélte, ezért Kiváló
Pilóta címet adományoztak neki. Nem becsülnék alá egy ilyen embert.
Aroun csak a szemöldökét ráncolta.
- Jól van, barátom, az amerikaiak nem fognak a világ másik oldalára jönni egy hadsereggel csak
azért, hogy megvédjenek egy kis arab államot.
- Nem ezt tették a britek a falklandi háborúban? - emlékeztette Rashid. - Soha nem számítottak
ekkora reakcióra Argentínában. Természetesen, Thatcher elszántsága állt mögöttük.
- Átkozott n személy - mondta Aroun, és hátrad lt, miközben áthaladtak az elnöki palota kapuján.

Követte Rashidot a márványfolyosón. A fiatal tiszt mutatta az utat, lámpával kezében. Furcsa,
eléggé hátborzongató élmény volt követni a földre vet d fénycsóvát, és hallgatni saját lépteik
visszhangját. Rashid kinyitotta a díszes ajtót, melynek mindkét oldalán r állott, és beléptek.

Szaddam Husszein egyedül, uniformisban ült egy hatalmas íróasztalnál, csak egy kis erny s
lámpa világított. Éppen írt, lassan és megfontoltan, aztán felnézett és mosolygott, tollát letette.
- Michael. - Körbement az asztalon és testvérként ölelte Arount. - Édesapád? Jól van?
 - Kit n egészségnek örvend, elnököm.
- Add át üdvözletem! Nagyszer en nézel ki, Michael. Párizs jót tett neked. - Ismét mosolygott. -
Dohányozz, ha szeretnél. Tudom, hogy szeretnél. Az orvosok sajnos azt tanácsolták, hagyjam abba,
máskülönben...
Ismét az íróasztal mögé telepedett, Aroun vele szembe, tudatában annak, hogy Rashid a falnak
támaszkodva a sötét szobában tartózkodik.
- Jó volt Párizsban, de itt a helyem ilyen nehéz id kben.
Szaddam Husszein a fejét rázta.
- Ez nem így van. Michael. Sok katonám van. de kevés olyan emberem, mint te. Te gazdag vagy,
híres, a legmagasabb társasági körökben és kormányokban elfogadott. És mi több, szeretett anyád
miatt, Isten nyugosztalja, nemcsak iraki, hanem francia állampolgár is. Nem, Michael, Párizsban van
rád szükségem.
- De miért, elnököm? - kérdezte Aroun.
- Azért, mert egy napon nekem is, és országodnak is, szükségem lehet a szolgálatodra, amit csak
te vihetsz végbe.
- Teljes mértékben számíthat rám, ezt Ön is tudja.
Szaddam Husszein lassan felállt és a legközelebbi ablakhoz lépkedett, kinyitotta a zsalugátert és a
teraszra sétált. A „légiriadó elmúlt" jelzés szomorúan hallatszott a városban, itt is, ott is világosság
kezdett éledezni.
- Még mindig abban reménykedem, hogy amerikai és brit barátaink a helyükön maradnak, de ha
nem... - Összeráncolta a szemöldökét. - Akkor lehet, nekünk kell harcolnunk ellenük. Emlékezz,
Michael, ahogy a Próféta tanította nekünk a Koránban, több igazság van egy kardban, mint tízezer
szóban. - Egy pillanatra megállt és aztán ismét folytatta, még mindig a várost bámulva az ablakon át.
- Egy orvlövész a sötétben, Michael, angol vagy izraeli, nem igazán számít, de micsoda szenzáció
lenne Szaddam Husszein halála!
- Isten bocsássa meg - mondta Michael Aroun. Szaddam felé fordult.
- Ha Isten akarata érvényesül, Michael, mindenben, értesz engem? Ugyanez vonatkozik Bushra is,
vagy Mrs. Thatcherre. A bizonyíték arra, hogy az én kezem mindenhova elér. - Megfordult. - Képes
lennél egy ilyen dolgot elintézni, ha szükséges lenne?
Aroun soha nem izgult még ennyire.
- Azt hiszem, elnököm. Minden lehetséges, különösen, ha elegend pénz áll rendelkezésünkre. Ez
lesz az ajándékom.
- Jól van - bólintott Szaddam. - Azonnal visszatérsz Párizsba. Rashid százados veled tart. tud
majd bizonyos kódokat, melyeket rádióadásokon keresztül használhatunk. Bárcsak ne jönne el az a
nap, de ha mégis... Vannak barátaink a megfelel helyeken. - Rashidhoz fordult. - Az a KGB ezredes
a szovjet nagykövetségr l Párizsban van?
- Joszif Makejev ezredes, elnököm.
- Igen. - Szaddam Husszein ismét Arounhoz fordult. - Mint sok más a fajtájából, nem boldog a
Moszkvában történt változások miatt. Segítségedre lesz, ahogyan csak tud. Már bebizonyította
hajlandóságát. - Ismét testvéreként ölelte át Arount. - Most menj. Dolgom van.
Még most sem volt világítás a palotában. Aroun Rashid lámpájának lényét követve botorkált ki a
sötét folyosóra.

Párizsba érkezése óta jól megismerte Makejevet, de ismeretségüket szándékosan csak társasági
szinten kezelték.
És Szaddam Husszeinnek igaza lett. Az oroszok nagyon határozottan az oldalukon álltak, túl
készségesek voltak, bármit megtettek volna, hogy az Egyesült Államoknak vagy Nagy-Britanniának
problémát okozzanak. A hírek otthonról természetesen rosszak voltak. Egy hatalmas hadsereget
szerveztek. Ki számíthatott rá? És akkor, január 17-e korai óráiban a légiháború megkezd tt. Egyik
baj a másik után, és a szárazföldi csata is elkezd dik.
 Még egy brandyt töltött magának, és az apja halála okozta dühöngésére gondolt. Soha nem volt
vallásos hajlandóságú, de most talált egy mecsetet Párizs egyik külvárosi utcájában, ahol
imádkozhatott. Ám attól sem lett jobban. A tehetetlenség érzése belülr l szorította, és akkor eljött az
a reggel, amikor Ali Rashid sápadt arccal, izgatottan, irattömbbel a kezében rohant be hozzá a
hatalmas nappaliba.
- Megérkezett, Mr. Aroun. A jel, amire vártunk. Éppen most hallottam a bagdadi rádióban.
Az ég szelei fújnak. Minden felszerelés a zasztalon. Isten legyen veled!
Aroun csodálkozva bámulta, reszket kezében tartva az iratot, rekedt hangon megszólalt.
- Az elnöknek igaza volt. A nap elérkezett.
- Pontosan - mondta Rashid. - Minden felszerelés az asztalon. Dolgunk van. Amint csak lehet,
kapcsolatba lépek Makejevvel, hogy megbeszéljünk egy találkozót.

Dillon a franciaablaknál állva nézte a Victor Hugo bulvárról a Bois de Boulogne-t. Egy halk,
érdekes, hátborzongató dallamot fütyörészett.
- Biztosan ez lehet az a ház, amit az ingatlanügynökök kedvez fekvés nek mondanának.
- Megkínálhatom egy pohár itallal, Mr. Dillon? - kérdezte Aroun.
- Egy pohár pezsg nem jönne rosszul.
- Van kedvence? - kérdezte Aroun.
- Ah, a férfi, akinek mindene van - mondta Dillon. - Rendben van, Krug jó lesz, de évjárat nélküli.
Jobban szeretem a sz l b l készültet.
- Ízlések és pofonok - Aroun bólintott Rashidnak, aki kinyitotta az oldalajtót és kiment.
Dillon, kabátját kigombolva el vett egy cigarettát és meggyújtotta.
- Szóval, ha jól értettem, a szolgálatomra lenne szüksége. - Makejevre nézett, aki a kandallónál
melegedett. - Egy élet munkája, ha jól értettem, egymillió fontért. Na és mit kellene tennem ezért?
Rashid lépett be a Kruggal és három pohárral egy tálcán. Letette az asztalra és elkezdte az üveget
kibontani.
Aroun szólalt meg.
- Nem tudom biztosan, de valami nagyon különlegesnek kell lennie. Valami olyan dolognak, ami
megmutatja, hogy Szaddam Husszein keze bárhova elér.
- Szüksége van valamire, szegény öreg - mondta Dillon vidáman. - A dolgok nem állnak valami
jól. - Mialatt Rashid befejezte a három pohár teleöntését, az ír hozzátette. - Mi a baj, fiam? Nem tart
velünk?
Rashid mosolygott és Aroun válaszolt.
- Winchester és Sandhurst ellenére, Mr. Dillon, Rashid százados nagyon muzulmán maradt. Még
csak nem is érint alkoholt.
- Nos, akkor Önre. - Dillon felemelte poharát. - Tisztelem az olyan férfit, akinek elvei vannak.
- Ennek nagy dolognak kell lennie, Sean, semmi kicsi szóba sem jöhet. Nem öt darab angol
ejt erny s leveg be röpítésér l lenne szó Belfastban -mondta Makejev.
- Bush elnököt akarják, ugye? - mosolygott Dillon. - Az Amerikai Egyesült Államok elnöke a
hátán fekve egy golyóval a testében?
- rültség lenne? - érdekl dött Aroun.
- Az lenne, fiam - mondta Dillon. - George Bush nemcsak Szaddam Husszeinnel áll ki, hanem
minden arabbal. Ó, ez tiszta hülyeség természetesen, de majdnem minden arab fanatikus így látja a
dolgot. A Hizbollah csoportok, a PLO vagy olyan vad fickók, mint az Allah Haragja csoport. Az a
fajta, aki boldogan szíjazna a derekára bombát és robbantaná fel, mialatt az elnök kezet fog egyetlen
emberrel a tömegb l.
Ismerem ezeket az embereket. Tudom, hogy m ködik az agyuk. Segítettem Hizbollah emberek
kiképzésénél Bejrútban. Már dolgoztam a PLO-nak.
- Azt akarja mondani, hogy ebben a pillanatban senki sem férk zhet Bush közelébe?
 - Olvassa az újságját! Bárkit, aki csak egy kicsit is arabnak néz ki, összeszednek New Yorkban és
Washingtonban az utcáról.
- De Ön, Mr. Dillon, egy csöppet sem néz ki arabnak - mondta Aroun. - Már csak azért sem, mert
sz.
- Úgy, mint Arábiai Lawrence, aki arabnak adta ki magát. - Dillon a fejét rázta. - Bush elnöknek
van a legjobb biztonsági szervezete a világon, higgyen nekem. Egy acélgy r , és a jelenlegi
körülmények között otthon fog maradni, míg ez az Öböl dolog le nem zárul, ez biztos.
- És mi van a külügyminiszterrel, James Bakerrel? - vetette fel Aroun. - Megengedett magának
egy kis diplomáciai ingázást Európában.
- Igen, csak az a probléma, hogy nem tudunk pontos id pontot. Akkor fogjuk tudni, hogy
Londonban vagy Párizsban van, amikor már elutazott, és akkor fogja mutatni a televízió.
Nem, elfelejtheti az amerikaiakat. Csend következett, Aroun elkomorodott. Makejev szólalt meg
el ször.
- Mondjon valami véleményt, Sean. Hol találhatnánk meg valamelyik nemzeti vezet gyenge
pontját?
Dillon halkan nevetett.
- Ó, úgy gondolom, a maguk emberei tudják erre a legjobban a választ, Winchester és Sandhurst.
Rashid mosolygott.
- Igaza van. A briteknek van a legtitkosabb m ködésük a világon. A Speciális Légvédelmi
Szerviz magáért beszél, de más területeken... - A fejét rázta.
- Az els probléma a bürokrácia - mondta Dillon. - Az angol biztonsági szervezet két f részt
irányít, amit a legtöbb ember még mindig Ml5 és Ml6-nak hív. M15 vagy Dl5 pedáns, és
kémelhárításra specializálódott Nagy-Britanniában. A többi a külföldit irányítja. Aztán ott van a
speciális ág a Scotland Yardnál, amelyik a tényleges letartóztatásokat intézi. A Yardnak szintén van
egy antiterrorista csoportja. Aztán ott a katonai hírszerzés is. Ott minden él, mindnyájan egymás
torkában vannak, és ez az a pont, uraim, amikor a hibák becsúszása kezd dik. Rashid öntött még
neki egy kis pezsg t.
- Ezzel arra céloz, hogy emiatt rossz biztonsági körülményeik vannak a vezet iknek? Például a
királyn nek?
- Gyerünk - mondta Dillon. - Nem volt az olyan régen, amikor a királyn arra ébredt a
Buckingham palotában, hogy betolakodó ül az ágyán. Hány éve lehetett, talán hat, mikor az IRA
majdnem elkapta Margaret Thatchert és az egész brit kabinetet a Brighton hotelban a Tory Párt
konferenciáján? - Letette poharát és újabb cigarettára gyújtott. - A britek régimódiak. Szeretik, ha
egy rend r egyenruhát visel, és azt hiszik, akkor azt is tudják, ki is valójában. Nem szeretik, ha
megmondják nekik, mit tegyenek, és ez vonatkozik a kabinetminisztereikre is, akik nem
gondolkoznak, amikor westminsteri házukból a Parlamentbe sétálnak.
- Ez a mi szerencsénk - mondta Makejev.
- Pontosan - tette hozzá Dillon. - Még a terroristákkal is lazábban bánnak, persze csak bizonyos
fokig, nem úgy, mint a francia hírszerzés. Jézusom, ha az Akciósok kezébe kerülnék, kiterítenének és
villamos székbe ültetnének, miel tt rájönnék, mi történik. Hajlamosak ilyen véletlen hibákra.
- Mire gondol? - érdekl dött Makejev.
- Van kéznél egy példány az esti lapból?
- Természetesen, már el is olvastam - mondta Aroun. - Ali, az íróasztalomon.
Rashid a Paris Soir egy példányával tért vissza. Dillon így szólt: - Második oldal. Olvassa el.
Érdekesnek fogja találni.
Kiszolgálta magát még egy kis pezsg vel, mialatt Rashid halkan a cikket olvasta.
- Mrs. Margaret Thatcher, Anglia volt miniszterelnöke, Choisyban tölti az éjszakát Mitterrand
elnök vendégeként.
További megbeszéléseket folytatnak reggel. Két órakor utazik vissza Londonba egy RAF gépen, a
valentoni repül térr l.
 - Hihetetlen, ugye, hogy megengedhetnek maguknak ekkora könnyelm séget, de garantálom,
hogy az összes f bb londoni lap is lehozza ezt a sztorit.
Nagy csend következett, aztán Aroun megszólalt.
- Csak nem azt javasolja...?
Dillon Rashidhoz fordult.
- Biztosan van néhány autóstérképe kéznél. Hozza ide!
Rashid gyorsan kiment.
- Jóságos Isten, Sean, csak nem... - mondta Makejev.
- Miért ne? - kérdezte Dillon és Arounhoz fordult. - Azt hittem, valami nagy, óriási szenzációt
akarnak. Margaret Thatcher is megteszi, vagy csak játszadozunk?
Miel tt Aroun válaszolhatott volna, Rashid tért vissza két vagy három térképpel. Szétnyitott egyet
az asztalon, mindnyájan föléhajoltak, kivéve a t z mellett maradó Makejevet.
- Itt vagyunk, Choisyban - mondta Rashid. - Harminc mérföldre Párizstól, és itt a repül tér
Valentonban, mindössze hétmérföldnyire.
- Van részletesebb térképe?
- Igen. - Rashid szétnyitott egy másikat.
- Jó - mondta Dillon. - Teljesen világos, hogy csak egyetlen út köti össze Choisyt Valentonnal és
itt, körülbelül három mérfölddel a repül tér el tt, van egy vasúti keresztez dés. Tökéletes.
- Mire? - kérdezte Aroun.
- A lesb l támadásra. Nézzék, tudom, hogy ezek hogyan irányítanak. Egy autó lesz, esetleg
kett és egy kísér . Talán fél tucat CRS motoros rend r.
- Istenem! - suttogta Aroun.
- Igen. Kevés dolgunk lesz vele. Menni fog. Gyorsan, egyszer en. Ezt hívják a britek egy szelet
tortának.
Aroun Makejevhez fordult, aki a szemöldökét ráncolva így szólt: - Komolyan gondolja, Michael.
Ez az, amit akart, tehát döntenie kell.
Aroun mélyet lélegzett, aztán Dillonhoz fordult.
- Rendben van.
- Jó - mondta Dillon nyugodtan. Egy papírért és tollért nyúlt, majd gyorsan írni kezdett.
- Ez itt a zürichi bankszámlám száma. Holnap reggel utaljanak át rá egymillió fontot.
- El re? - kérdezte Rashid. - Nem akar maga egy kicsit túl sokat?
- Nem, fiam, ti akartok túl sokat, és a szabályok megváltoztak. Sikeres befejezés után további
egymilliót kérek.
- Na ide figyeljen! - kezdte Rashid, de Aroun felemelte a kezét.
- Rendben, Mr. Dillon, és olcsó ár. És mit tehetünk Önért?
- Szükségem van költ pénzre. Gondolom, egy ilyen ember, mint Ön, nagy összeget tart a házban.
- Nagyon nagyot - mosolygott Aroun. - Mennyire lenne szüksége?
- Dollárra gondolt? Mondjuk húszezer?
- Természetesen. - Aroun odabólintott Rashidnak. aki a szoba végébe sétált, ellendített egy
hatalmas olajfestményt az egyik oldalra, mely egy falba épített széfet takart.
- És én mit tehetek? - kérdezte Makejev.
- Az öreg raktárház a Helieren, az, amelyiket régen használtunk. Megvan még a kulcsa?
- Természetesen.
- Jól van. A legtöbb dolog, amire szükségem van, ott van elraktározva, de szükségem lenne egy
gépfegyverre. Egy Heckler & Kochra vagy egy M60-ra. Bármi hasonló megteszi. - Az órájára nézett.
- Nyolc óra. Tízre legyen ott. Rendben?
- Természetesen - szólt ismét Makejev. Rashid egy kis kézitáskával tért vissza.
- Húszezer. Százas bankjegyekben, ha megfelel.
- Lehetséges, hogy megjelölték? - kérdezte Dillon.
- Lehetetlen - mondta Aroun.
 - Jó. A térképeket elviszem.
Az ajtóhoz sétált, kinyitotta és elindult lefelé a lépcs kön a hallba. Aroun, Rashid és Makejev
követték.
- Ennyi az egész, Mr. Dillon? - kérdezte Aroun. - Mást nem tehetnénk Önért? Nincs szüksége
segítségre?
- A többi már a b nöz k dolga lesz - mondta Dillon. - Becsületes csalóké, akik pénzért mindent
megtesznek és általában jobban megbízhatóak, mint a politikai fanatikusok. Nem mindig, de
általában. Ne aggódjanak, fognak hallani fel lem vagy így, vagy úgy. Nos, akkor távozom.
Rashid kinyitotta az ajtót. Es , és hódara esett.
- Mocskos egy nap erre.
- Egy dolog, Mr. Dillon - mondta Rashid. - Mi lesz, ha nem sikerül a dolog? Az el legben adott
egymillióra gondolok és nekünk...
- Nem lesz semmijük? Ne gondoljanak erre, öregfiúk. Egy alternatívával is szolgálok. Ott van az
új brit elnök, John Major. Azt hiszem, az feje tányéron felszolgálva is megfelelne f nöküknek
Bagdadban.
Mosolygott egyet, kilépett az es be és bezárta maga mögött az ajót.

2.

Dillon ezen az éjszakán már másodjára állt meg a kis móló végében lév Le Chat Noir el tt.
Majdnem teljesen kihalt volt, egy fiatal férfi és egy n ült kézen fogva egy sarki asztalnál, egy
üveg borral el ttük. A harmonikás halkan játszott egy dallamot, és közben a bár mögött álló pincérrel
beszélgetett. A Jobert testvérek voltak, Párizs alvilágának másodrangú gengszterei. M ködésük a
bárpult mögött álló Pierre miatt nagyon lecsökkent, három évvel ezel tt egy fegyveres bankrablást
követ autóbalesetben elvesztette bal lábát.
Amint az ajtó kinyílott és Dillon belépett, a másik testvér, Gaston, abbahagyta a zenélést.
- Ah, Monsieur Rocard. Milyen rég láttuk.
- Gaston. - Dillon kezet fogott vele, aztán pedig a pincérrel. - Pierre.
- Nézze csak, még mindig emlékszem a kicsi dallamra, arra az írre. - Gaston eljátszott néhány
akkordot a harmonikáján.
- Jó - mondta Dillon. - Igazi m vész vagy.
A hátuk mögötti fiatal pár felállt és távozott. Pierre kivett fél üveg pezsg t a pult h t jéb l.
- Pezsg , mint általában, jól gondolom, barátom? Semmi különleges, mi szegények vagyunk.
- Nagyon jó lesz - mondta Dillon.
- És mit tehetünk érted? - érdekl dött Pierre.
- Ó, csak egy kis üzlet lenne. - Dillon az ajtó felé bólintott. - Ha esetleg bezárnátok,
megbeszélhetnénk.
Gaston a pultra tette a harmonikáját, az ajtóhoz ment, bereteszelte, és lehúzta a rolót. Visszament
és leült a székére.
- Nos, barátom?
- Nagy fizetési nap lehet ez nektek, fiúk. - Dillon kinyitotta a táskáját, kivette a térképeket és egy
rakás százdolláros bankjegyet. - Tízezer amerikai dollár. Tíz most és tíz a sikeres befejezéskor.
- Istenem! - mondta Gaston tisztelettel, de Pierre komor maradt.
- És mit kellene tennünk azért a pénzért?
Dillon mindig megpróbálta lehet leg az igazság egy részét elmondani. Kiterítette a térképet az
asztalra.
- A Union Corse bérelt fel - mondta, Franciaország legfélelmetesebb b nügyi szervezetét
megemlítve -, hogy elintézzek egy kis problémát. A dolgot üzleti rivalizálásnak is nevezhetnénk.
- Ah, értem - mondta Pierre. - És neked kell kiküszöbölnöd a problémát?
 - Pontosan. A férfiak, akiket ez érint, ezen az úton fognak haladni Valenton felé, holnap, nem
sokkal kett után. Itt a vasúti keresztez désnél áll szándékomban rajtuk ütni.
- És hogy fogod ezt megvalósítani? - kérdezte Gaston.
- Egy egyszer lesb l támadásként. Még mindig benne vagytok abban a szállítási buliban, ugye?
Lopott kocsik, teherautók?
- Tudnod kellene. Elégszer vásároltál már te is t lünk - mondta Pierre.
- Két teherautó nem túl sok, ugye?
- És még mi?
- Ma éjszaka elmegyünk arra a helyre. - Az órájára nézett. - Tizenegykor indulunk innen. Csak
egy óra az egész.
Pierre a fejét rázta.
- Ez nehéz lesz. Túl öreg vagyok én a lövöldözéshez.
- Csodálatos - mondta Dillon. - Hányat megöltél, amikor az OAS-nél voltunk.
- Akkor fiatalabb voltam.
- Nos, ez mindnyájunkra érvényes, azt hiszem. Nem lesz lövöldözés. Olyan hamar túl lesztek az
egészen, hogy azt sem tudjátok majd, mi történt. Egyszer . - Kivett néhány köteg százdollárost a
táskájából, és a pultra tette. - Tízezer. Megegyeztünk?
És a mohóság, mint általában, amint Pierre rátette a kezét a pénzre, megnyerte a játszmát. - Igen,
barátom, azt hiszem.
- Jó. Tizenegyre itt leszek. - Dillon bezárta a táskáját, Gaston kinyitotta neki az ajtót és az ír
távozott.
Gaston bezárta az ajtót és megfordult.
- Mit gondolsz?
Pierre két konyakot töltött.
- Azt hiszem, Rocard barátunk egy nagyon nagy hazug.
- De nagyon veszélyes is - mondta Gaston. - Nos, mit teszünk?
- Várunk és figyelünk. - Pierre felemelte a poharát. - Egészségünkre.

Dillon egész úton sétálva jutott el a Helieri raktárházba, egyik utcából a másikba kanyarogva,
gyakran a sötétségbe olvadva, hogy ellen rizhesse, nem követi-e valaki. Már rég megtanulta, az a
probléma az önkéntes politikai csoportokkal, hogy kirostázott frakciókból és informátorokból állnak,
ez érvényes az IRA-ra is. Éppen emiatt, mint már Arounnak is említette, inkább profi b nöz ket
használ, ha szükséges a segítségük. Becsületes csalók, akik pénzért mindent megtesznek, ezt a
kifejezést használta. Sajnos ez nem mindig igaz, és ez aggasztotta Pierre magatartásában is.
Egy kis júdáskapu volt elhelyezve a raktárház hatalmas kétszárnyú ajtajában. Kinyitotta és
belépett. Két autó, egy Renault és egy Ford Escort, meg egy fehér lepellel letakart rend rségi BMW
motorkerékpár volt a helyiségben. Ellen rizte, hogy rendben van-e, aztán felment a padlástérbe
vezet falépcs n. Nem csak ez volt az otthona. Volt egy uszálya is a folyón, ami alkalmanként
hasznosnak is bizonyult.
A kis nappali asztalán egy vászon utazótáska feküdt, tetején egy cetlivel, ahogy parancsolta.
Mosolyogva nyitotta ki.
Egy legújabb gyártmányú Kalasnyikov PK gépfegyver volt benne. Állványa összehajtva, csöve
leszerelve, hogy könnyebben szállíthassa, és volt benne egy nagy doboz övtöltény, meg egy hasonló
doboz mellette. Kihúzta a tálalószekrény egyik fiókját, és kivett egy összehajtott leped t, amit aztán
az utazótáskába helyezett. Ismét összehúzta az utazótáska cipzárját, ellen rizte övébe dugott
Waltherjét, és a táskával a kezében lesétált a lépcs n.
Bezárta a júdáskaput, végigment az utcán, és mint mindig, izgulni kezdett. Ez volt a legjobb érzés,
amit valaha is érzett, amikor elkezd dött a játék. A f utcába fordult, és néhány perc múlva egy bérelt
taxival kocsikázott a Chat Noir felé.
 Renault teherautókkal távoztak Párizsból, mindkett teljesen egyforma, csak az egyik fehér, a
másik fekete. Gaston mutatta az utat, Dillon ült mellette és Pierre követte ket. Hideg havas es
esett, de nem fagyott.
Nagyon keveset beszéltek, Dillon csukott szemmel d lt hátra az ülésben, ezért a francia azt hitte,
alszik.
Nem messze Choisytól az autó megcsúszott.
- A Krisztusát! - mondta Gaston, miközben a kormánnyal hadakozott.
- Ez a legrosszabb id pont az árokba boruláshoz. Hol vagyunk? - mondta Dillon.
- Most hagytuk el az útelágazást Choisy felé. Már nincs messze. - Dillon felült. A hó teljesen
befedte az út menti sövényt, de az utat nem. - Disznó egy éjszaka. Nézd csak! - mondta Gaston.
- Gondolj azokra a kis kedves dollár bankjegyekre - mondta Dillon. - Az majd átsegít mindenen.
Elállt a havazás, az ég is kitisztult a fél holdat felfedve, és alattuk a hegy lábánál felvillant a vasúti
átjáró piros fénye. Egy régi, nem használt épület állt az átjáró egyik oldalán, ablakai bedeszkázva, az
el tte lev kavicsos területet kissé befedte a hó.
- Itt állj meg - szólt Dillon.
Gaston úgy tett, ahogy mondta, fékezett és leállította a motort. Pierre következett a fehér Renault-
val, megállt mögöttük, elvesztett lába miatt elég rondán, aztán csatlakozott. Dillon a néhány
yardnyira lev keresztez dést figyelte, aztán bólintott.
- Tökéletes. Add ide a kulcsokat.
Gaston úgy tett, ahogy mondta. Az ír kinyitotta a hátsó ajtót, ahol az útitáska volt. Szétnyitotta és
miközben a többiek nézték, el vette a Kalasnyikovot, a csövét szakszer en összeszerelte, aztán pedig
becélozta vele az ajtót. Feltöltötte a l szerdobozt, a töltényövet pedig a helyére f zte.
- Igazi szörnynek néz ki - mondta Pierre.
- Hétegészkéttized milliméteres töltények, fényjelz vel és páncéltör vel vegyítve - mondta Dillon.
- Ez egy igazi gyilkos. Kalasnyikov. Már láttam, hogy tépett darabokra egy ejt erny sökkel teli brit
Land Rovert.
- Igazán? - kérdezte Pierre, és mivel látta, hogy Gaston mondani szeretne valamit,
figyelmeztet leg a karjára tette a kezét. - Mi van a másik dobozban?
- Több l szer.
Dillon kivette a leped t a táskából, betakarta a gépfegyvert, aztán bezárta az autó ajtaját. A
kormányhoz ült, beindította a motort, és elment néhány yardnyira az autóval, úgy leállítva, hogy az
derékszögbe legyen az átjáróval.
Kiszállt, az ajtót lezárta. Az es ismét esni kezdett, még több hóval vegyülve.
- Szóval itthagyod? - kérdezte Pierre. - És mi lesz, ha valaki ellen rzi?
- Mi lenne? - Dillon letérdelt az egyik hátsó kerékhez, kivette a kését a zsebéb l, kikattintotta a
pengéjét, és a kerék bels szegélyébe döfte. A leveg kisziszegett bel le, a kerék gyorsan leengedett.
Gaston bólintott.
- Okos. Bárki kíváncsi lesz, azt hiszi, defekt.
- De mi a mi feladatunk? - kérdezte Pierre. - Mit vársz t lünk?
- Egyszer . Gaston felt nik a fehér Renault-val, ma délután pontban kett után. Eltorlaszolod az
utat a keresztez désnél, nem a vasúti vágányon, csak az úton, kiszállsz, bezárod az ajtót és
otthagyod. Aztán el onnan a pokolba. - Pierre-hez fordult. - Te autóval követed, felveszed és
egyenesen visszamentek Párizsba.
- És mi lesz veled? - kérdezte a nagydarab férfi.
- Én akkor már itt leszek, a teherautóban várok. Az enyémet majd én intézem. Most menjünk
vissza Párizsba. Letesztek a Chat Noir-ban, itt a vége. Nem láttok többé.
- És a többi pénz? - kérdezte Pierre, ahogy a Renault kormánya mögé ült. Gaston és Dillon is
követte.
- Megkapjátok, ne aggódjatok - mondta Dillon. - Mindig megtartom a szavamat, úgy ahogy
elvárom másoktól, hogy k is megtartsák. Becsületbeli ügy, barátaim. Akkor induljunk.
 Ismét lehunyta a szemét, hátrad lt. Pierre a bátyjára pillantott, elindította a motort és elhajtott.

Pontosan fél kett kor érkeztek a Chat Noir-ba. Egy lelakatolt garázs volt a kocsmával szemben.
Gaston kinyitotta, Pierre behajtott.
- Akkor én most lelépek - mondta Dillon.
- Nem is jössz be? - kérdezte a nagy férfi. - Akkor Gaston hazavisz.
Dillon mosolygott.
- Soha senki sem vitt még haza életem folyamán. Elsétált, befordult egy mellékutcába, mire Pierre
megszólalt.
- Menj utána és el ne veszítsd szem el l.
- De miért? - kérdezte Gaston.
- Azért, mert tudni szeretném, hova megy. B zlik nekem ez a dolog, Gaston, ahogy a rossz hal
b zlik, tehát utána.

Dillon sebesen haladt utcáról utcára, megszokott módszerét követve, de Gaston, a már
gyerekkorától tolvaj és szakember ilyen ügyekben, ügyesen a nyomában volt, sohasem túl közel.
Dillon a helieri raktárházhoz szándékozott betérni, de amikor egy sikátor sarkán megállt meggyújtani
cigarettáját, visszapillantott és meg mert volna esküdni rá, mintha mozgást észlelt volna. Igaza volt,
Gaston húzódott be egy kapualjba, hogy nehogy észrevegye.
Dillonnak már a gyanú is elegend nek bizonyult. Egész éjjel rossz érzése volt Pierre-t illet en.
Balra fordult, a folyó felé véve az irányt, folytatta útját a járdán. Kamionsorok mellett haladt, melyek
szélvéd jét vastagon takarta a hó. Egy kis hotelhez érkezett, egy olcsó fajtához, ahová prostituáltak
vagy kamionosok jártak éjszakázni. Belépett.
A nagyon öreg recepciós kabátot és sálat viselt a hideg ellen. Szeme nedves volt. Letette a
könyvét és megtörölte a szemét.
- Uram?
- Dijonból hoztam egy szállítmányt néhány órával ezel tt. Még ma éjszaka vissza akartam menni,
de az az átkozott járgány lerobbant. Egy ágyra lenne szükségem.
- Harminc frank, uram.
- Maga viccel - mondta Dillon. - Már kora hajnalban elmegyek.
Az öreg a szemöldökét ráncolta.
- Na jól van, tizennyolcas a magáé lehet második bérlésként húszért, de ágynem t nem cserélek.
- Mikor szokott, egyszer egy hónapban? - Dillon elvette a kulcsot, odaadta a húsz frankot és
felment.
A szoba olyan gusztustalan volt, mint várta, még a szórt fényben is. Bezárta az ajtót, óvatosan az
ablakhoz lépett és kinézett. Az út folyó parti oldalán, egy fa alatt mozgást észlelt. Gaston Jobert
lépett ki és sietett el a járda mentén.
- Ó, drága - suttogta Dillon, aztán cigarettára gyújtva lefeküdt az ágyba és a plafont bámulva
gondolkozni kezdett.

Pierre a Chat Noir-ban ülve várta testvére visszatérését, és közben - hogy valami jobbat is
csináljon már - a Paris Soir-t olvasgatta, amikor észrevette a cikket, hogy Margaret Thatcher
Mitterrand-nal találkozik. Gyomra összeszorult, ahogy a cikket ismét félelemmel elolvasta.
Ebben a pillanatban az ajtó kinyílott és Gaston sietett be rajta.
- Micsoda éjszaka! Csonttá fagytam. Adj egy konyakot!
- Tessék. - Pierre öntött valamennyit egy pohárba. - És elolvashatod ezt a kis érdekes csemegét a
Paris Soir-ból, míg iszol.
Gaston úgy tett, ahogy testvére mondta és hirtelen fuldoklani kezdett a konyaktól.
- Istenem. Choisyban lesz.
 - És a régi valentoni repül térr l távozik. Kett kor hagyja el Choisyt. Mennyi id alatt éri is el a
vasúti keresztez dést? Tíz perc alatt?
- Ó, Istenem, ne - mondta Gaston. - Benne vagyunk. Ez nem a mi területünk, Pierre. Ha ez
megtörténik, minden francia rend r az utcán lesz.
- De nem fog. Tudtam, hogy az a szemét bajt hoz ránk. Mindig volt valami furcsa abban a
fickóban. Sikerült követned?
- Igen, egy darabig csak kóborolt az utcákon, aztán abban a bolhatanya Francois-ban kötött ki,
pont a folyó mentén. - Összerezzent. - De mit teszünk? - Már majdnem pityergett. - Ez a vég, Pierre.
Bezárnak és eldobják a kulcsokat.
- Nem, nem fogják - mondta Pierre. - Ha még most megállítjuk, nem fogják. Túl hálásak lesznek.
Ki tudja, lehet, még meg is jutalmaznak. Mi is Savary felügyel otthoni száma?
- Már biztosan alszik.
- Persze, biztosan, te idióta, szépen betakargatva, mint minden detektív. Csak fel kell
ébresztenünk.

Jules Savary felügyel átkozódva ébredt az ágya melletti telefon csörgésére. Egyedül volt otthon,
mivel felesége Lyonban töltött egy hetet az édesanyjánál.
Hosszú éjszakája volt. Két fegyveres betörés és egy nemi er szak. Csak most sikerült elaludnia.
Felvette a telefont.
- Tessék, Savary.
- Én vagyok az, felügyel , Pierre Jobert.
Savary az órára pillantott.
- Az Isten szerelmére, Jobert, hajnali fél három van.
- Tudom, felügyel úr, de valami különlegességem van a számára.
- Magának mindig az van, tehát várhat reggelig.
- Nemigazán, felügyel úr. Garantálom, hogy Franciaország leghíresebb rend révé teszem.
- Na mondja - mondta Savary.
- Margaret Thatcher ma éjszaka Choisyban tartózkodik, és délután hagyja el Valentont? Mindent
el tudok mesélni magának arról az emberr l, aki azt akarja, hogy sohasem érkezzen meg oda.
Jules Savary soha nem ébredt fel még olyan gyorsan.
- Hol van, a Chat Noir-ban?
- Igen - mondta Jobert.
- Fél óra. - Savary lecsapta a telefont, kiugrott az ágyból és öltözni kezdett.

Pontosan ebben a pillanatban Dillon is úgy határozott, hogy távozik. A tény, hogy Gaston követte,
nem feltétlenül jelentett többet attól, hogy a testvérek aggódnak és többet szeretnének tudni róla. Más
részr l pedig...
Elment, bezárta az ajtót, talált egy hátsó lépcs t, melyen óvatosan távozott. Volt hátul egy ajtó is,
amin viszonylag elég könnyen ki is jutott. Egy sikátor a f utcába vezetett.
Átment, végigsétált a parkoló kamionok mellett, körülbelül ötvenyardnyira a hoteltól kiválasztott
egy kamiont, amelyikb l jól kiláthatott. Kinyitotta kését, és kifeszítette az utas fel li ablakot. Kis id
múlva sikerült olyan jól kifeszítenie, hogy elérte belül a zárat. Egy perc múlva már a kamion
belsejében volt. Jobbnak találta, ha nem dohányzik, ezért hátrad lt, gallérját felhajtva, kezét zsebébe
dugva várakozott. Fél négykor négy jelöletlen autó lassított a hotelnél. Nyolc férfi kiszállt, egyik sem
uniformisban, ami érdekes volt.
- Akciószázad, ó, elmulasztottam a vendégeimet - mondta Dillon halkan.
Gaston Jobert szállt ki a hátsó autóból, beszélgetett velük egy picit, aztán mindnyájan bementek a
hotelba. Dillon nem volt mérges, inkább örült, hogy igaza volt. Otthagyta a kamiont, átment az úton
a legközelebbi sikátor menedékébe, aztán pedig megindult a helieri raktárház épülete felé.
 A francia titkos szolgálat, ami már évek óta olyan hírhedt, mint a SDECE, Direction Générale de
la Sécurité Extérieure-re, vagyis DGSE-re változtatta a nevét.
A Mitterrand-kormány tökéletesítette a képét ennek a nem igazán jó hír , kétes és könyörtelen
szervezetnek. Az eredmények is igazolják, hogy kevés ilyen hatékony szervezet m ködik a világon.
A szolgálat, mint a régi id kben is, még mindig öt részre és sok szakosztályra tagozódott, melyek
közül a leghíresebb - vagy a legrosszabb hír , néz pont kérdése - az Ötös Részleg, ismertebb nevén
az Akciószázad, az OAS összetöréséért felel s szakosztály.
Max Hernu ezredes is részt vett mindenben, könyörtelenül és fáradhatatlanul üldözte az OAS-t,
annak ellenére, hogy Indokínában és Algériában szolgált ejt erny sként. Hatvanegy éves, elegáns,
sz hajú férfi volt, aki most a Mortier bulvár DGSE központ els emeleti irodájának íróasztalánál ült.
Éppen öt óra el tt lehetett. Hernu szarukeretes szemüvegben tanulmányozta az el tte lev jelentést.
Párizstól negyvenmérföldnyire lev vidéki házában töltötte az éjszakát, és éppen most érkezett az
irodájába. Savary felügyel tisztelettel figyelte. Hernu levette a szemüvegét.
- Gy lölöm ezt a reggeli órát. Dien Bien Phura emlékeztet, amikor a véget vártam. Öntsön még
egy kávét, jó?
Savary elvette a csészéjét, a kávéf z höz sétált, és er s feketekávét öntött bele.
- Mit gondol, uram?
- Mit gondol, ezek a Jobert testvérek mindent elmondtak?
- Mindent, uram, már évek óta ismerem ket. Nagy Pierre az OAS-nek dolgozott, ami szerintem
egy kis értelmet adott neki, de valójában másodrangú tolvajok. Lopott kocsikkal foglalkoznak.
- Tehát ez nem az területük?
- Teljesen biztos. Bevallották nekem, hogy már régebben adtak el ennek a Rocardnak autókat.
- A lopottak közül?
- Igen, uram.
- Minden bizonnyal igazat mondanak. A tízezer dollár is mellettük szól. De ez a Rocard... Maga
egy gyakorlott zsaru, felügyel . Hány éve is dolgozik az utcán?
- Tizenöt, uram.
- Mondja el a véleményét.
- Fizikai leírása érdekes, mert a Jobert fivérekre hivatkozva nem nagy szám. Alacsony, nem több
hatvanötnél. Nem jellegzetes szemszín, sz haj. Gaston azt mondta, hogy amikor el ször találkoztak,
olyan semmi fickó volt, aztán laposra vert a bárban néhány nála kétszer nagyobb darab fickót.
- Tovább. - Hernu cigarettára gyújtott.
- Pierre szerint francia kiejtése túl tökéletes.
- Mire célzott ezzel?
- Nem tudja. Mindig úgy érezte, hogy valami rossz.
- Arra gondolt, hogy esetleg nem francia?
- Pontosan. Két érdekes tény. Mindig egy kis vidám dallamot fütyörészett. Gaston megtanulta,
mert harmonikás. Azt mondja, Rocard egyszer említette neki, hogy ír.
- Na, ez már érdekes.
- Továbbá. Amikor összeszerelte a gépfegyvert Valentonnál a fekete Renault-ban, mondta a
fiúknak, hogy Kalasnyikov. Nem csak sima töltényekkel. Nagy része fényjelz és páncéltör . Azt
mondta, látta egyszer, hogy hogyan l ttek ki vele egy ejt erny sökkel teli brit Land Rovert. Pierre
nem kérdezte meg t le, hogy hol.
- Szóval maga IRA-t szagol a dologban, felügyel ? És mit tett?
- Megkerestettem a fényképeket, ezredes. Joberték éppen most nézik át ket.
- Kit n . - Hernu felállt és most kivételesen töltött a csészéjébe kávét. - Mit gondol a hotel
dologról? Gondolja, hogy megriadt?
- Talán, de nem feltétlenül - mondta Savary. - Tudja, mit gondolok én err l az egészr l, uram?
Talán csak nagyon óvatos volt, hogy meggy z djék arról, hogy senki sem követte valódi
célállomásához. Én sem bíznék meg a Jobert fivérekben, akkor neki miért kellene?
 A vállát rándította, mire Max Hernu megszólalt.
- Van itt még valami. Ki vele!
- Van egy rossz érzésem ezzel a férfival kapcsolatban, ezredes. Azt hiszem, profi. Szerintem azért
használta ezt a hotel dolgot, mert talán sejtette, hogy Gaston követi, de meg akarta tudni azt is, hogy
miért. Joberték csak kíváncsiak, vagy talán több?
- Szóval úgy véli, látta, ahogy az embereink megérkeznek?
- Minden bizonnyal. Más részr l, az is el fordulhat, hogy nem tudta, hogy Gaston követi. Talán a
hotel csak szokásos el vigyázatosság volt. Öreg ellenállási trükk a háborúból.
Hernu bólintott.
- Rendben. Lássuk, ha befejezték. Hozza be ket. Savary kiment és a Jobert testvérekkel tért
vissza.
Aggódó arccal néztek, mire Hernu megkérdezte: - Nos?
- Nincs szerencsénk, ezredes, egyik könyvben sem található.
- Rendben - mondta Hernu. - Várjanak a földszinten. Hazavisszük Önöket. Majd kés bb pedig
magukért megyünk.
- De miért, ezredes? - kérdezte Pierre.
- Azért, hogy a bátyja a Renault-val Valentonba menjen és maga követhesse, úgy ahogy Rocard
mondta. Na, most kifele. - Gyorsan távoztak, Hernu Savaryhez fordult. - Mi pedig biztonságban
eltüntetjük Mrs. Thatchert egy másik útvonalon, amivel egy kicsit elkedvetlenítjük a mi Rocard
barátunkat.
- Ha felt nik, ezredes.
- Soha nem tudhatjuk, el fordulhat. Jól csinálta, felügyel . Azt hiszem, igénybe fogom venni az
Ötös Részlegnél. Nem bánná?
Hogy bánná-e? Savary majd megfulladt az érzelmekt l.
- Lekötelezne, uram...
- Jó. Menjen, zuhanyozzon le és reggelizzen valamit. Kés bb találkozunk.
- Köszönöm, ezredes.
- Én köszönöm, felügyel . - Hernu nevetve nézett az órájára. - Negyed hat. Felhívom az angol
hírszerzést Londonban. Felzavarom álmából egy nagyon régi öreg barátomat. Ha valaki segíthet
rejtélyes férfiúnk felkutatásában, az csak lehet.

A Brit Biztonsági Szolgálat székhelye egy hatalmas, fehéres piros téglás épületben helyezkedettel
nem messze a Hilton Hotelt l a Lane parkban, bár nagyon sok hasonló épület volt található London
számos kerületében. A szám, amit Max Hernu hívott, a Négyes Csoport részlegéé volt, amelyik a
Védelmi Minisztérium harmadik emeletén helyezkedett el. 1972-ben létesült, hogy a brit szigeteket
érint terrorizmust és lázongásokat intézze. Ez a csoport volt felel s a miniszterelnökért is. Már a
kezdetek óta egy ember igazgatta, Charles Ferguson dandártábornok. Cavendish téri lakásásában
aludt, amikor az ágya melletti telefon felrázta álmából.
- Ferguson - szólt a készülékbe, azonnal felébredve, mivel tudta, hogy fontos dolognak kell lennie.
- Párizs van vonalban, dandártábornok - szólt egy ismeretlen hang. - Fontos hívás. Hernu ezredes.
- Kapcsolja.
Ferguson felült, nagy, gondozatlan külsej , hatvanöt év körüli, borzas, sz hajú férfi.
- Charles? - szólalt meg Hernu angolul.
- Kedves Max! Hogyhogy felhívtál ilyen utálatos órában? Szerencséd, hogy a vonalban lehetek.
Néhányan megpróbálnak eltávolítani a Négyes Csoporttal együtt.
- Micsoda hülyeség!
- Tudom, de a f generális soha nem volt boldog kalóz a helyzetem miatt az évek folyamán. Mit
tehetek érted?
- Mrs. Thatcher Choisyban töltötte az éjszakát. Tudomásunkra jutott egy terv néhány részlete,
hogyan üssenek rajta a valentoni repül tér felé vezet úton.
 - Jesszusom!
- Már mindent elintéztünk. A lady más úton távozik haza. Még mindig reménykedünk, hogy az
érintett férfi mutatkozik, bár kétlem. Azért várakozunk ma délután.
- Ki az? Ismerjük?
- Információink szerint ír, de a francia nyelvtudása szerint francia is lehet. A probléma az, hogy a
tanúink átnézték az összes rendelkezésünkre álló IRA képet, de sikertelenül.
- Van személyleírásod?
- Nem sok, attól tartok - menteget zött Hernu.
- Ellen riztetem a komputerben és elküldöm. Mondd el a történetet!
Hernu elmondta. Amikor befejezte, Ferguson folytatta. - Elvesztettétek, öregfiú. Meghívlak egy
ebédre a Savoy Grillbe, ha ezt az ügyed befejezed.
- Van egy érzésem a férfit illet en. Szerintem profi - mondta Hernu.
- Akkor nincs a könyvekben, és mi még mindig újnak tartjuk.
- Tudom - válaszolta Hernu. - Te vagy a szakért az IRA-t illet en, tehát mit tegyünk?
- Ebben tévedsz - mondta Ferguson. - Az IRA-t illet en a legnagyobb szakember most éppen
Párizsban tartózkodik, Martin Brosnan, a mi amerikai-ír barátunk. Végül is 1975-ig fegyvert
szállított nekik. Azt hallottam, a Sorbonne-on professzor politikai filozófia szakon.
- Igazad van - mondta Hernu. - El is felejtkeztem róla.
- Nagyon jó hír mostanában. Könyveket ír és nagyon jól él a pénzb l, amit édesanyja hagyott rá,
amikor öt évvel ezel tt Bostonban meghalt. Ha titok van a kezedben, lehet az, aki megoldja.
- Köszönöm a javaslatodat - mondta Hernu. - De el ször megnézzük, mi fog történni Valentonnál.
Bármikor elérhetsz.
Ferguson letette a telefont, megnyomott egy gombot a falon és kiszállt az ágyból. Egy pillanat
múlva az ajtó kinyílt és egy szolgáló lépett be, hogy köntöst adjon gazdájára.
- Riadó, Kim. Felhívom Tanner századost, és megkérem, jöjjön ide, aztán megfürdöm. Reggelit
kérek, amikor megérkezik.
A szolgáló visszavonult. Ferguson felemelte a kagylót és tárcsázta a számot.
- Mary? Ferguson beszél. Valami nagy dologról van szó. Egy órán belül legyen a Cavendish téren.
Ó, jobb lenne, ha uniformisban jönne. Tizenegyre a Védelmi Minisztériumba megyünk. Mindig nagy
hatást gyakorol rájuk teljes harci díszben.
Lerakta a kagylót, nagyon éberen és különösen vidáman a fürd szobába ment.

Fél hétkor a taxi a Lowndes téri lakás lépcs jénél felvette Mary Tannert. A vezet le volt
ny gözve, mint mindenki más. A N i Királyi Fegyveres Er k századosi egyenruháját viselte, a Légi
Hader zászlói a bal mellén voltak. Alattuk a György-medál szalagja, egy tekintélyes h siességi
megkülönböztet kitüntetés, mozgalmi szalagok az ír és a ciprusi békefenntartó szolgálatáért.
Alacsony, sötét, rövidre vágott hajat visel , huszonkilenc éves, sok szolgálatot letöltött n volt.
Egy orvos lánya, aki angol szakon végzett a londoni egyetemen, próbált tanítani, de gy lölte. Ez után
jött a hadsereg. Sok évet szolgált a tábori csend rségnél. Cipruson egyszer, Ulsterban háromszor. A
derryi összet zés során szerezte a György-keresztet és a bal arcán található heget, amely Ferguson
figyelmét felkeltette.
Már két éve a segítsége.

Kifizette a taxit, az els emeleti lakásba sietett és saját kulcsával be is ment. Ferguson a t zhely
melletti kanapén ült az elegáns nappaliban, szalvétával a nyakában, miközben Kim buggyantott
tojásokat szolgált fel neki.
- Pont id ben - mondta. - Mit szeretne?
- Teát kérnék. Earl Greyt, Kim, pirítóst és mézet.
- Megnézhetjük az alakunkat.
 - Túl korán van még kukoricapehelyhez, f leg magának, dandártábornok úr. Nos, miért hívott
ide?
Elmondta míg reggelizett, és mialatt Kim elkészítette a lány teáját és a pirítóst, Mary vele
szemben ült és hallgatta. Amikor a férfi befejezte, a lány megszólalt.
- Brosnan, soha nem hallottam róla.
- Régen történt, kedvesem. Biztosan negyvenöt is megvan. Találhat róla anyagot a
tanulmányomban. Bostonban született.
Egy szennyes, gazdag amerikai család sarja. Nagyon magas körökb l való. Anyja Dubiner volt.
Nagyon sok kellemes dolgot tehetett. Princetonban járt iskolába, aztán elment és mindent elrontott.
Önkéntesen bevonult és elment Vietnamba közkatonának, azt hiszem ez 1966-ban lehetett.
Ejt erny s osztag. Tisztként szerelt le.
- És mit l olyan különleges?
- Elkerülhette volna Vietnamot, ha az egyetemen marad, de nem tette. Aztán az is furcsa, hogy
csak közlegény volt. Elég szokatlan, ilyen társadalmi háttérrel.
- Ön már csak öreg sznob marad. Mi történt vele ezek után?
- A Trinity College-ba ment, Dublinba, hogy ledoktoráljon. protestáns, de az anyja szinte
katolikus volt. Hatvankilenc augusztusában meglátogatta Belfastban egyik anyai ági rokonát, egy
lelkészt. Emlékszik, mi történt? Ahogy az egész kezd dött.
- A Narancs csoportok felégették a katolikusokat? - mondta a n .
- És a rend rség nem igazán tett ez ellen semmit. Leégették Brosnan bácsikája templomát. Egy
csapat régi IRA-kéz fegyvert fogott és ezzel tartották távol ket, de amikor egyik jüket lel tték,
Brosnan is fegyvert ragadott. Ösztönösen, úgy vélem. Gondolom, Vietnam miatt is.
- És ett l kezdve kötelezte el magát?
- Nagyon is. Biztosan emlékszik azokra a korai id kre, amikor sok olyan ember kapcsolódott a
mozgalomhoz, mint . Az ír szabadságban hív k és más hasonló dolgokban.
- Sajnálom, uram, de túl sok vért láttam már Derry utcáin ahhoz, hogy megértsem ezt az embert.
- Igen, nos én nem próbálom tisztára mosni maga el tt. Már ölt néhányszor élete folyamán, de
mindig önvédelemb l, ezt én mondom érte. Elég ismert lett. Volt egy Anne-Marie Audin nevezet
francia fotós. Egy helikopterszerencsétlenségnél Vietnamban megmentette a n életét. Eléggé
romantikus történet. Megjelent Belfastban, és Brosnan levitte a föld alatti titkos szervezethez egy
hétre. Csinált egy sorozatot a Life magazinnak. A h sies ír csata. Ismeri ezeket a dolgokat.
- Mi történt ezután?
- 1975-ben Franciaországba ment egy fegyvervásárlást megbeszélni. Mint kiderült, csapda volt, a
rend rség már várta. Szerencsétlenségére az egyiket halálosan megsebesítette. Életfogytiglant kapott.
Hetvenkilencben az én uszításomra megszökött a börtönb l, ha hozzátehetem.
- De miért?
- Még el tte volt egy Frank Barry nevezet terrorista. Ulsterben kezdte egy Erin fiai nev kis
csoportnál, aztán az európai terrorista szervezethez csatlakozott, egy gonosz zseni, ha lehet ezt
mondani. Megpróbálta elfogni Lord Carringtont egy franciaországi utazáson, amikor még
külügyminiszter volt. A franciák eltussolták, de a miniszterelnök mérges volt. Közvetlen parancsot
adott, hogy öljem meg Barryt, bármibe is kerül.
- Ó, értem már. Azért volt szüksége Brosnanra, hogy megtegye?
- Tolvajt küldtünk a tolvaj nyakára, és el is intézte nekünk.
- És azután?
- Visszament Írországba és ledoktorált.
- És az az Anne-Marie Audin? Összeházasodtak?
- Tudomásom szerint nem, de a n ett l nagyobb szívességet tett neki. A n családja egyike a
leg sibb francia nemzetségnek. Hatalmas politikai befolyással rendelkeznek, és légiós kitüntetést
adományoztak neki, amiért megmentette a n életét Vietnamban. Egyébként befolyása a színfalak
mögött öt év múlva meg is hozta gyümölcsét. Mitterrand megbocsátott neki. Tisztára törölték
el életét.
- És most a Sorbonne-on van? Biztosan az egyetlen professzoruk, aki lel tt egy rend rt.
- Egy-kett biztosan megtette, amikor az Ellenállásnál szolgáltak.
- A leopárd megváltoztatta valaha is a foltjait? - kérdezte a n .
- Ó, igen, a hitében. Mint már említettem, ha többet szeretne tudni róla, megtalálja az anyagot a
tanulmányomban.
Egy darab papírt adott a n nek. - Ez a titokzatos férfi személyleírása. Nem sok, de azért futtassa le
a komputeren.
A n kiment.
Kim a Times egy példányával lépett be. Ferguson elolvasta a f címeket, aztán a második oldalra
lapozott, ahol azonnal felhívta a figyelmet magára a Margaret Thatcher franciaországi látogatásáról
szóló cikk, amit már a Paris Soir-ban is olvasott.
- Nos, Max - mondta halkan -, sok szerencsét! És még egy csésze kávét töltött magának.

3.

A kés délel tti órákra már sokkal melegebb lett Párizsban, a hó nagy része délre el is olvadt. A
város szélén is tiszta lett az út, csak az út menti sövényeken maradt egy kis hó.
Dillon a BMW motorbiciklivel haladt a Valenton felé vezet mellékúton. CRS rend r ruhában,
bukósisakban, motoros-szemüvegben, sötét unisformis es kabátján egy MAT49-es gépfegyverrel.
Természetesen rültség volt elindulnia, de nem bírt ellenállni az ingyenes showm sor-nak. Lehajtott
egy keskeny útra egy farm kerítésénél, gyalog követte a kiserd n keresztülvezet ösvényt. Alacsony
k falhoz érkezett egy hegy tetején. Körülbelül kétszáz yardnyira alatta lehetett a vasúti
keresztez dés, ahol még mindig ott állt a fekete Renault, amit el z nap otthagyott. Senkit sem látott
a környéken. Talán tizenöt perccel kés bb egy vonat haladt keresztül.
Az órájára nézett. Negyed három. Amikor megjelent a fehér Renault az úton, Zeiss szemüvegét
ismét lentre fókuszálta. Az autó félig keresztbefordult az úton, és elzárta az átjárót. Egy Peugeot
jelent meg mögötte, Pierre-rel a kormánynál, aki megfordult, és felvette a felé futó Gastont. Egy régi
típusú, vörösre és fehérre festett járm volt.
- Nagyon jó - mondta Dillon halkan, amint a Peugeot elt nt az úton. - Most a lovasság következik
- mondta, és meggyújtott egy cigarettát.
Talán tíz perc telhetett el, amikor egy hatalmas teherautó t nt fel az úton, fékezve megállt,
képtelen volt továbbhaladni. Magas vászonoldalai voltak, melyen Steiner Elektronika embléma volt
látható.
- Elektronika a seggem - mondta Dillon.
Egy nehéz gépfegyver emelkedett ki az autó oldalán, és golyózáporral halmozta el a fekete
Renault-t. Amint a tüzelést abbahagyták, Dillon egy fekete, elektromos plasztik detonátort vett el a
zsebéb l, bekapcsolta, és kihúzta az antennát.
Egy csapat fekete overallos, rohamsisakos, karabélyt markoló férfi ugrott ki a járm b l. Amint
elérték a Renault-t, Dillon megnyomta a detonátort. Az önmegsemmisít töltés a második fekete
dobozban, és a másik, amit Pierre-nek is mondott, amelyik l szert tartalmazott, azonnal felrobbant, a
járm széthullott, karosszériadarabok emelkedtek a leveg be. Néhány ember a földön feküdt, mások
menedékért futottak.
- Most már ezen is rágódhatnak, uraim - mondta Dillon.
Visszasétált az erd n keresztül, levette a BMW-t az állítókarról, átlendítette a lábát a gépen és
elhajtott.
 Kinyitotta a rue de Helieren lev raktárépület ajtaját, visszaült a BMW-re, behajtott az udvarra és
megállt. Amint az ajtóhoz lépett, hogy becsukja, Makejev szólt le fentr l.
- Rosszul ment a dolog, jól gondolom?
Dillon levette bukósisakját.
- Attól tartok. A Jobert testvérek beköptek.
Amint felment a lépcs n, Makejev ismét megszólalt.
- Tetszik az álruhája. A rend r csak rend r az emberek számára. Semmi más.
- Pontosan. Évekkel ezel tt egy ideig dolgoztam egy hatalmas ír férfinak. Frank Barrynek. Hallott
már róla?
- Természetesen. Valóságos Carlos.
- Jobb volt Carlosnál. Hetvenkilencben kapták el. Nem tudom, ki tette. is elég sokszor CRS
motoros zsarunak álcázta magát. A postás is elég jó. Soha senki nem vesz figyelembe egy postást.
Követte az oroszt a nappaliba.
- Mesélje el, mi történt - mondta Makejev.
- Szükségem volt arra a két emberre, de nem jött össze, ennyi az egész.
- És most mi lesz?
- Mint már a múlt este említettem, szolgálok egy alternatívával is. Azért a sok kedves pénzért
bármit megteszek, de ilyen id s korban már gondolkoznom kell.
- Ez hülyeség, Sean, nem foglalkozik maga a korával. A játék az, ami izgatja.
- Lehetséges, hogy igaza van - Dillon rágyújtott egy cigarettára. - Egy dolgot biztosan tudok. Nem
szeretek veszíteni. Gondolkozni fogok valamin, és törlesztem az adósságom.
- Joberték? Megérte ez nekik?
- Ó, igen - mondta Dillon. - Becsületbeli ügy, Joszif.
Makejev sóhajtott.
- Megyek és megnézem Arount, átadom a rossz híreket. Majd keresem.
- Itt, vagy az uszályon - mosolygott Dillon. - Ne aggódjon, Joszif. Még soha nem veszítettem,
amikor a fejembe vettem valamit.
Makejev lement a lépcs n. Lépései visszhangzottak a raktáron keresztül, a júdáskapu becsapódott
mögötte.
Dillon megfordult és halkan fütyörészve visszasétált a hosszú szobába.

- De én akkor sem értem - mondta Aroun. - Egy szót sem szóltak az egészr l a televízióban.
- Nem is fognak - fordult vissza Makejev a Victor Hugo bulvárra néz ablakból. - Az esetet soha
meg nem történtként fogják kezelni a franciák. A gondolat, hogy Margaret Thatcher bármi módon
veszélyben lehetett volna Franciaországban, nemzeti sértésnek számítana.
Aroun elsápadt dühében.
- Elrontotta az embere. Egy csomó duma, Makejev, és a végén semmi nincs bel le. Még jó, hogy
nem utaltam át ma reggel azt a milliót a zürichi bankszámlájára.
- De beleegyezett - mondta Makejev. - Bármikor telefonálhat, hogy ellen rizze, átutalták-e az
összeget.
- Kedves Makejev, ötszázmillió dollárom van betéve abba a bankba. Szembenézve a lehet séggel,
hogy lehet nem is jön össze ez az üzlet, az igazgató több mint hajlandó volt egy kis csalásra, amikor
Rashid beszélt vele ma reggel. Amikor Dillon telefonál, hogy ellen rizze a szituációt, a betétet
visszaigazolják.
- Nagyon veszélyes fickóval kötött üzletet - mondta Makejev. - Ha rájön...
- Ki mondaná el neki? Maga biztosan nem, és a végén úgyis kifizetem, de csak ha eredményt is
tud felmutatni.
Rashid egy csésze kávét töltött, és így szólt Makejev-hez:
- Egy alternatívát ígért, a brit miniszterelnököt említette. Mit szándékszik cselekedni?
- Jelentkezik, ha már döntött - mondta Makejev.
 - Beszéd. - Aroun a kávéját kortyolgatva sétált az ablakhoz. - Puszta beszéd.
- Nem, Michael - válaszolta Joszif Makejev. – Nagyot téved.

Martin Brosnan lakása az Ile de la Citével szembeni Quai de Montebellón, a folyó partján volt
található, a legjobb kilátással a párizsi Notre-Dame-ra. T rhet távolságra volt a Sorbonne-hoz, ami
tökéletesen megfelelt a férfinak.
Éppen négy óra után sétált hazafelé, magas, széles vállú férfi, régimódi trencskó kabátban,
negyvenöt éves korához képest szokatlan, sz hajszál nélküli sötét, túl hosszú hajjal, ami
tizenhatodik századi orgyilkos küls t kölcsönzött neki. Martin Aodh Brosnan. Az Aodh skót kelta
megfelel je a Hugh-nak, az írség pedig legjobban magas állán és szürke szemén tükröz dött.
Ismét h lni kezdett az id , megborzongott, amint befordult a Quai de Montebello sarkán, és
végigsietett egy apartmanblokk mellett. Az övé volt az egész épület, az els emelet legkedvez bb
fekvés lakásában lakott. Állványzat futott fel a sarki épület negyedik emeletéig, ahol javítási
munkák folytak.
Már éppen fel akart lépni a bejárat lépcs jén, amikor egy hang szólalt meg.
- Martin?
Felpillantott és Anne-Marie Audint látta a terasz korlátján áthajolva.
- Honnan a pokolból kerültél te ide? - kérdezte meglep dve.
- Kubából. Sikerült bejutnom.
Kettesével szedte a fokokat, a n már kinyitotta az ajtót, mire odaért. Hatalmas öleléssel karjába
kapta és bevitte a hallba.
- Milyen csodálatos látni téged. Miért Kubából?
A n megcsókolta és lesegítette a kabátját.
- Ó, egy érdekes megbízatást kaptam a Time magazintól. Menjünk a konyhába. Elkészítem a
teádat.
A jól ismert tea történet. Meglep egy amerikaitól, de ki nem állhatta a kávét. Rágyújtott egy
cigarettára, miközben az asztalhoz ülve figyelte a n mozdulatait a konyhában, rövid haját, ami
ugyanolyan sötét volt, mint a sajátja, és különleges eleganciáját. Egyid sek voltak, de a n mégis
tizenkét évvel fiatalabbnak t nt.
- Fantasztikusan nézel ki - mondta a n nek, amint az behozta a teát. Megkóstolta és elismer en
bólintott. - Nagyszer . Pont úgy készíted, mint ahogy Liam Devlint l tanultad 1971 -ben Dél-
Armaghban.
- Mi van a vén gazemberrel?
- Még mindig Kilreában él, Dublin mellett. Érdekes el adásokat tart a Trinity-College-ban.
Hetvenévesnek vallja magát, de ez egy komisz hazugság.
- Soha nem öregszik meg.
- Tényleg fantasztikusan nézel ki - mondta Brosnan. - Miért nem házasodtunk össze?
Az utóbbi években szokásossá vált ez a kérdése, már viccnek számított. Egy id ben viszonyuk
volt, de mára már csak barátok. Semmmi esetre sem szokványos kapcsolatuk volt. Kész lett volna
meghalni a n ért, mint ahogy els találkozásukkor a vietnami mocsárnál majdnem meg is tette.
- Na, most, hogy már ezen is túljutottunk, mesélj az új könyvedr l - kérte Anne.
- A terrorizmus lélektana - válaszolt Martin. - Nagyon unalmas. Nem sokan fogják megvenni.
- Kár, pedig igazán nagy szakember vagy ezen a területen.
- Nem számít. Még ha az emberek tudják is az okokat, nem valószín , hogy megváltoznak.
- Cinikus vagy. Gyere, igyunk valami igazit. - Anne kinyitotta a h t t és kivett egy üveg Krugot.
- Évjárat nélkülit?
- Mi mást?
Bementek a csodálatos szalonba. A márványkandalló fölött egy arany díszítés tükör függött,
mindenütt növények, egy zongora, kényelmes, kissé elhanyagolt kanapé és rengeteg könyv. Az
erkélyajtó félig nyitva állt. Brosnan bezárta, miközben a n a tálalószekrénynél kinyitotta a Krugot és
el vett két poharat. Ebben a pillanatban megszólalt a kinti cseng .
Amikor Brosnan kinyitotta az ajtót, Max Hernu és Jules Savary állt a bejáratnál, hátuk mögött a
Jobert testvérekkel.
- Brosnan professzor? - kérdezte Hernu. - Max Hernu ezredes vagyok.
- Nagyon jól tudom, kik önök. Akciószázad, igaz? Mit jelentsen ez? Utolért a mocskos múltam?
- Nem egészen, de szükségünk van a segítségére. Hadd mutassam be Savary felügyel t! Ez a két
úr pedig Gaston és Pierre Jobert.
- Talán fáradjanak beljebb - invitálta ket Brosnan.

A Jobert fivérek Hernu parancsára a hallban várakoztak, közben Savary Brosnant követve a
szalonba ment. Anne-Marie szemöldökét összevonva megfordult. Brosnan bemutatta ket
egymásnak.
- Milyen megtiszteltetés - mondta Hernu kezet csókolva neki. - Régi hódolója vagyok.
- Martin? - kérdezte aggodalmaskodva. - Ugye nem keveredsz semmibe?
- Persze hogy nem - nyugtatta Anne-t. - Nos, mit tehetek önért, ezredes?
- Nemzetbiztonsági ügy, professzor. Nem tudom, beszélhetek-e ön el tt, Mademoiselle Audin,
hiszen ön egy neves fotóriporter.
Anne elmosolyodott.
- Biztosíthatom a diszkréciómról, ezredes úr.
- Charles Ferguson dandártábornok tanácsolta, hogy keressük fel.
- A vén róka? És miért tanácsolta, hogy keressen fel?
- Mert Ön szakért az IRA-val kapcsolatos ügyekben. Hadd magyarázzam el.
Ezt követ en feltárta az eseményeket, amilyen gyorsan csak tudta.
- Érti, professzor? - kérdezte, amint befejezte -, a Jobert fivérek végignézték az IRA fényképes
nyilvántartását, de nem találták meg, és Ferguson sem ismerte fel a rövid személyleírás alapján, amit
adni tudtunk róla.
- Igazi problémával kell szembenézniük.
- Ez az ember nem akárki. Profinak kell lennie, ha ezt meg merte próbálni, de semmi mást nem
tudunk róla, csupán hogy ír, és folyékonyan beszél franciául.
- Tehát, mit kellene tennem?
- Beszéljen Jobert-ékkel.
Brosnan Anne-Marie-ra pillantott, aztán vállrándítással így felelt: - Rendben, vezesse be ket.
Az asztal szélén ülve pezsg t iszogatott, miközben a testvérek ilyen szörny körülmények között
el tte álltak.
- Nehéz, uram - mondta Pierre. - Egyik pillanatról a másikra változik. Olyan, mintha nem is egy
ember lenne. A harmincas évei vége felé lehet.
- Személyleírás?
- Alacsony, sz hajú.
- Olyan semmilyen - szólt közbe Gaston. - Azt hittük, kis semmi, és akkor félholtra vert néhány
nagydarab majomszabásút a kávéházunkban.
- Rendben. Alacsony, sz hajú, harminc-negyven körüli és kemény fickó. Mib l gondolják, hogy
ír?
- Amikor összeszerelte a Kalasnyikovot, megemlítette, hogy látott egy brit ejt erny sökkel teli
Land Rovert, ahogy egy szétl tte.
- Ennyi az egész?
Pierre a szemöldökét láncolta. Brosnan kivette az üveg Krugot a tartójából, erre Gaston
megszólalt.
- Nem, van még más is. Mindig egy vidám dallamot fütyörészik. Egy kicsit hátborzongatóan.
Sikerült megtanulnom a harmonikámon. Azt mondta, ír.
 Brosnan eléggé különös képet vágott. Csak állt az üveggel az egyik kezében, a másikban a
pohárral.
- És ezt az anyagot szereti, uram - mondta Pierre.
- Pezsg t? - kérdezte Brosnan.
- Nos, igen, bármilyen pezsg jobb a semminél, de a Krug a kedvence.
- Mint ez az évjárat nélküli?
- Igen. uram. Azt mondta, jobban kedveli a sz l b l készültet - mondta Pierre.
- A gazember mindig is azt szerette.
Anne-Marie Brosnan karjára tette egyik kezét.
- Te ismered. Martin?
- Majdnem biztos. El tudná játszani azt a dallamot a zongorán? - kérdezte Gastont.
- Megpróbálom, uram.
Felemelte a zongora fedelét, és könnyedén lejátszott egy hangsort, aztán egy ujjal játszani kezdte
a dallamot.
- Elég lesz. - Brosnan Hernuhoz és Savaryhoz fordult. - Egy öreg ír népdal. „ Pacsirta a tiszta
égen", és bajban vannak, uraim, mert a férfi, akit keresnek, Sean Dillon.
- Dillon? - mondta Hernu. - Természetesen. Az ezerarcú ember, ahogy egyszer valaki nevezte.
- Kis túlzás - mondta Brosnan -, de megteszi.

Hazaküldtek a Jobert fivéreket. Brosnan és Anne-Marie a kanapén ültek le, Hernuval és Savaryval
szemben. A felügyel jegyzetelt, miközben az amerikai beszélt.
- Édesanyja a születésekor halt meg. Azt hiszem, 1952-ben. Édesapja m szerész. Londonba járt
dolgozni, ezért Dillon is oda járt iskolába. Hihetetlenül nagy tehetsége volt a színjátszáshoz, egy
igazi zseni. A szemed el tt is meg tud változni, púpossá tudja tenni magát, tizenöt évvel id sebb tud
lenni. Leny göz .
- Szóval jól ismeri? - kérdezte Hernu.
- Belfastban elnyert egy ösztöndíjat a Királyi Dráma Akadémiára. Csak egy évig maradt. Nem
tudtak neki mit tanítani. Csinált egy-két dolgot a Nemzeti Színháznál. Semmi többet. És akkor 1971-
ben az édesapját meggyilkolta egy brit rjárat, amikor hazatért Belfastba. T zharcba került. Egy
baleset.
- És Dillon nehezen viselte el?
- Azt is mondhatnánk. Az ideiglenes IRA-hoz jelentkezett. Szerették. Okos is volt, nagy
nyelvérzékkel. Néhány hónapra Líbiába küldték egy terroristaképz táborba. Egy gyors kurzus
fegyverzetb l. Soha nem tekintett vissza. Isten tudja, hány embert ölt meg.
- Tehát még mindig az IRA-nak dolgozik?
Brosnan megrázta a fejét.
- Nem, már évek óta nem. Még mindig katonának tartja magát, de szerinte a vezetés
öregasszonyoknak való, és nem tudták kezelni. Megölte volna a pápát is, ha szükségesnek találta
volna. Túl boldog, ha olyan dolgokat tehet, amelyek nem kívánatos eredményekre vezetnek. Benne
volt a Mountbatten ügyben is.
- És azután? - kérdezte Hernu.
- Bejrút, Palesztina. Sokat dolgozott a PLO-nak. A legtöbb terroristacsoport használta
szolgálatait. - Brosnan a fejét rázta. - Bajuk lesz ezzel.
- Miért?
- Tény, hogy sok ilyen gazemberrel dolgozik, mint Jobert-ék. Mindig ezt teszi. Rendben, most az
egyszer nem jött össze neki, de tudja az összes forradalmi mozgalom gyengéjét.
Arctalannak is nevezhetnénk, mert kétlem, hogy találnának egy fotót is róla, és szintén szólva, ha
találnának is, az sem változtatna a dolgon semmit.
- Miért csinálja? - kérdezte Anne-Marie. - Nem politikai okokból?
 - Azért, mert szereti - mondta Brosnan -, azért, mert a rabja. egy színész, ne felejtsd el. az
életszer ségért tesz mindent, és jól csinálja.
- Van egy olyan érzésem, hogy Ön nem igazán tör dik vele - monta Hernu. - Egyénileg értem.
- Nos, megpróbált megölni engem, és egy nagyon jó barátomat - mondta Brosnan. - Válasz ez az
ön kérdésére?
- Biztosan elég ok. - Hernu felállt és Savary is követte. - Most mennünk kell. Minél hamarabb
be akarok számolni err l Ferguson dandártábornoknak.
- Rendben - mondta Brosnan.
- Remélem, számíthatunk a segítségére az ügyet illet en, professzor úr.
Brosnan Anne-Marie-ra nézett, kinek arca merev volt.
- Ide figyeljen, nem bánom, ha ismét beszélgetünk, ha ez segít önöknek, de személyesen nem
akarok az ügybe keveredni. Tudja, mi voltam, ezredes. Bármi történjék is, nem fogok visszaesni
semmi ilyesmibe. Már régen megígértem valakinek.
- Tökéletesen megértem, professzor. - Hernu Anne-Marie-hoz fordult. - Mademoiselle,
viszontlátásra.
- Kikísérem - mondta a n , és mutatta az utat.
Mire visszatért. Brosnan kinyitotta az erkélyajtót, és cigarettázva nézte a folyót. Átölelte a n t.
- Rendben van így?
- Ó, igen - válaszolta. - Tökéletesen - és fejét a férfi vállára hajtotta.

Éppen ebben a pillanatban Ferguson a cavendishi lakása kandallója mellett ült, amikor megszólalt
a telefon. Mary Tanner vette fel a dolgozószobában. Kis id múlva kijött.
- A Downing Street volt. A miniszterelnök látni szeretné.
- Mikor?
- Most, uram.
Ferguson felállt és levette olvasószemüvegét.
- Hívja a kocsit. Maga is velem jön és vár.
A n felemelte a kagylót, rövid ideig beszélt és letette.
- Mit gondol a dologról, dandártábornok úr?
- Nem vagyok benne biztos. Vagy a küszöbön álló nyugdíjazásom, vagy az ön visszatérése
szárazföldi szolgálatra lehet a háttérben. Vagy a franciaországi ügy. Már biztosan beszámoltak a
miniszterelnöknek a történtekr l. Különben is menjünk és nézzük meg - és kiment.

A Downing Street végén a biztonságiak ellen rizték ket.

Mary Tanner az autóban várakozott, míg Fergusont átengedték a világ leghíresebb ajtóján. Nagy
csend honolt, f leg legutolsó látogatásához képest, amikor éppen egy Mrs. Thatcher által rendezett
karácsonyi parti volt az oszlopos szobában. Takarítók, titkárn k, irodai munkások részére. Jellemz
rá. A Vaslady másik oldala.
Ferguson sajnálta elutazását, ez tény. Nagyot sóhajtva követte segítségét felfelé, a híres történelmi
személyiségek portrémásolataival kirakott f lépcs n. Peel, Wellington, Disaraeli és még sokan
mások. Elérték a folyosót, a fiatalember kopogott az ajtón és kinyitotta.
- Ferguson dandártábornok, miniszterelnök úr.
Amikor legutoljára járt Ferguson ebben a dolgozószobában, még egy n szobája volt. A n i
vonások kétségkívül megmaradtak, de a dolgok azért már megváltoztak, egy hajszálnyit szigorúbb
vonást vett fel a szoba. Már sötétedett odakint, John Major néhány jelentést ellen rzött, a kezében
lev toll gyorsan mozgott.
- Bocsásson meg. Egy pillanat, és kész - mondta. El zékenysége teljes mértékben bámulatba
ejtette Fergusont, az egyszer , alapvet jómodor, amit nem túl gyakran tapasztalt államf knél. Major
aláírta a jelentést, amit az asztal egyik oldalára helyezve hátrad lt. Egy megnyer , sz hajú férfi,
szarukeretes szemüvegben, a huszadik század legfiatalabb miniszterelnöke tekintett rá.
 - Üljön le, kérem, dandártábornok úr. Nagyon szorít az id , ezért egyb l a tárgyra térek. A Mrs.
Thachert Franciaországban érint ügyr l lenne szó. Nyilvánvalóan nagyon nyugtalanító.
- Valóban, miniszterelnök úr. Köszönjük Istennek, hogy végül is nem lett komoly baj.
- Igen, de ez inkább csak a szerencsén múlt, mint máson. Beszéltem Mitterrand elnökkel, és
megígérte, hogy minden érdekeltségünk, különösen a jelenlegi Öböl-helyzet miatt, teljes biztonsági
szigorítás alatt fog állni.
- És mi lesz a sajtóval, miniszterelnök úr?
- Semmir l sem tudhatnak, dandártábornok úr - mondta neki John Major. - Ha jól értettem, a
franciák nem tudták elfogni az ügyért felel s személyt?
- Attól tartok nem, de ezt utolsó értesüléseimre alapozom, az Akciószázadból Hernu ezredessel
továbbra is szoros kapcsolatban állunk.
- Beszéltem Mrs. Thatcherrel, és kérte, hogy keressem fel magát, dandártábornok. Értesüléseim
szerint a hírszerz szolgálat, ismertebb nevén a Négyes Csoport 1972-ben alakult, és csak a
miniszterelnökért felel s, feladata a speciális terrorizmussal és a felbolydulásokkal kapcsolatos
ügyek intézése.
- Igen, így van.
- Ami azt jelenti, hogy én leszek az ötödik miniszterelnök, akit ön szolgál.
- Valójában, miniszterelnök úr, ez nem egészen így van - mondta Ferguson. - Van egy
problémánk ebben a pillanatban.
- Ó, tudok mindenr l. Az egyszer biztonsági embernek nem tetszik az ön létezése,
dandártábornok úr, túl soknak találják a miniszterelnök privát hadseregét. Ezért gondolják, hogy
ideje lenne megszabadulniuk Önt l.
- Ett l tartok, miniszterelnök úr.
- Nos, ez nem történt meg és nem is fog. Beszéltem az Általános Biztonsági Szervezet
vezet jével. El van intézve a dolog.
- Nem is lehetnék hálásabb.
- Jó. Most távozhat és álljon rá az ügyre. Számoljon be minden jelent s el relépésr l, de
szigorúan titkos alapon.
- Természetesen, miniszterelnök úr.
Hirtelen kinyílt az ajtó mögötte, a segítség ismét megjelent, hogy kikísérje Fergusont. Amint az
ajtó bezáródott és Fergusont lekísérték, a miniszterelnök már egy másik papírkötegen dolgozott.

Mary Tanner el rehajolt a limuzinban.

- Mi történt? Mir l volt szó?
- Ó, csak a francia dologról. - Ferguson zárkózottan viselkedett. - Tudja, igazán van valami ebben
a férfiban.
- Na, meséljen már, uram! - kérte Mary. - Mit gondol, le fognak minket váltani, a Tory pártnak
tett sok év szolgálat után?
- Csodálatos szónok lenne magából - mondta a férfi. - Drága öreg édesapja, az Isten nyugosztalja,
sebészprofesszor volt Oxfordban, édesanyja fél Herefordshire tulajdonosa. A lakása a Lowndes téren
egymilliót ér, jól mondom? A gazdag szül k gyermekei miért annyira baloldaliak, miközben még
mindig ragaszkodnak az ebédhez a Savoyban?
- Durva túlzás.
- Komolyan, kedvesem, dolgoztam már liberális és konzervatív miniszterelnöknek is. A politikus
színe nem számít. Amikor Salisbury márki volt a miniszter, vagy Gladstone, vagy Disraeli, akkor is
hasonló problémáink voltak, mint ma. Lázadók, anarchisták, bombák Londonban, csak Semtex
helyett dinamitot használtak, és hány merényletet kíséreltek meg Victoria királyn ellen. - Hosszasan
figyelte Whitehallnál a forgalmat, aztán elindultak a Védelmi Minisztérium irányába.
- Semmi sem változott.
- Jó. Nos, ha véget ért az el adás, esetleg elmondhatná, mi történt? - kérlelte a n .
 - Ó, ismét dolgozunk, ez történt - mondta a férfi. - Attól tartok, törölnünk kell visszahelyezését a
Katonai Rend rséghez.
- Miért nem mondta el hamarabb! - kiáltotta, és Ferguson nyakába borult.

Ferguson irodája a Védelmi Minisztérium harmadik emeletén volt, a Horse Guards avenue-i
Viktória-rakpartra és a folyóra néz kilátással. Alig helyezkedett el íróasztala mögött, Mary sietett be
hozzá.
- Kódolt fax Hernutól. Most vettem ki a gépb l. Nem hiszem, hogy valamennyire is tetszeni fog
önnek.
Az üzenet Hernu és Martin Brosnan találkozásának részleteit tartalmazta, a tények Sean Dillonról
mindent.
- Drága Istenem! - mondta Ferguson. - Ett l már rosszabb sem lehet. Ez a Dillon olyan, mint egy
szellem. Létezik vagy nem?
Nemzetközi terrorista viszonylatban olyan veszélyes, mint Carlos, de teljesen ismeretlen a média
vagy a nyilvánosság számára, és semmin sem tudunk tovább haladni.
- De van valakink, uram.
- Ki az?
- Brosnan.
- Igaz, de fog segíteni? - Ferguson felállt és az ablakhoz ment. - Egyszer megpróbáltam rávenni
Martint, hogy segítsen nekem egy ügyben. Még csak meg sem moccant. - Mosolyogva megszólalt. -
A barátn , látja, Anne-Marie Audin. A n fél, hogy ismét olyan lesz, mint amilyen régen volt.
- Igen, meg bírom érteni.
- De nem baj. Jobb lesz, ha beszámolunk a legújabb fejleményekr l a miniszterelnöknek. Csak
röviden.
Mary tollat vett el , és miközben a férfi diktált, jegyzeteket készített.
- Valami más, uram? - kérdezte, amikor a férfi befejezte.
- Nem hiszem. Gépeltesse le! Egy kópia az irattárnak, a másik a miniszterelnöknek. Egyenesen a
Downing Street 10-be küldje. Szigorúan bizalmas.

Mary gépelt egyet magának, aztán végigment a folyosón a gépel - és a másolószobába. Minden
emeleten volt egy, a dolgozók szigorú biztonsági követelményeknek feleltek meg.
A fénymásoló éppen m ködött, amikor belépett. Egy ötven év körüli, sz hajú, fémkeretes
szemüveg férfi állt a géppel szemben, felgy rt ujjú ingben.
- Ó, hello, Gordon! - üdvözölte a n . - Nagyon sürg s. A legjobb gépelésével. Egy kópia az
irattárnak. Megcsinálja azonnal?
- Természetesen, Tanner százados. - Gyorsan az anyagra pillantott. - Tizenöt perc. Majd
elintézem.
Mary kiment és a férfi leült az írógéphez, mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon, miközben a
szavakat olvasta. A miniszterelnöknek bizalmasan. Gordon Brown huszonöt évig a
Hírszerszerzésnek dolgozott, elérve a tiszthelyettesi rangot. Egy gazdag, felfelé ível karrier, M.B.E.
kitüntetéssel és nyugdíjazásakor egy a Védelmi Minisztériumban betöltend állásajánlattal. Minden
rendben is ment felesége tavaly történt haláláig. Nem volt gyermekük, tehát egyedül maradt ebben a
hideg világban ötvenöt évesen.
Aztán valami csodálatos történt. Különböz követségeken lehetett recepciókat elvállalni
Londonban. Gyakran segített magán egy ilyen feladattal. Itt legalább csinálhatott valamit, és egyszer
egy m vészeti kiállításon a német nagykövetségen találkozott Tanya Novikovával, egy titkárn vel a
szovjet nagykövetségr l.
Egész jól kijöttek egymással. A n harmincéves volt, nem volt különösebben csinos, de amikor
második találkozásukkor a férfi camdeni lakásán az ágyába vitte, nagy meglepetés volt számára a n .
Brown soha nem szeretkezett így, azonnal a n rabja lett. Minden itt kezd dött. Kérdez sködések a
munkájáról, mindenr l ami a Védelmi Minisztériumban folyt. Aztán leh lés következett. Nem látta a
n t, zavart volt, majd meg rült.
Felhívta a lakásán. Eleinte hideg volt, távoli, és aztán megkérdezte, történt-e valami érdekes dolog
a munkahelyén.
Tudta, mi folyik, de nem érdekelte. Elég sok beszámoló haladt keresztül a Brit Hadseregen,
amelyek szovjet politikai változásokkal kapcsolatosak. Könny volt eltenni néhány másolatot.
Amikor a n lakására vitte, olyan volt minden, mint rég, és a n az örömök olyan magaslatára
juttatta, mint amilyet még sohasem tapasztalt.
Ett l kezdve megtett volna mindent, hogy másolatot szerezzen minden olyan dologról, ami esetleg
érdekelheti. A miniszterelnöknek bizalmasan. Milyen hálás lesz ezért!
Befejezte a gépelést, csinált két extra másolatot, egyet magának. Már elég sok hasonló dolog van
hálószobája egyik fiókjában. A másik Tanya Novikováé lett, aki természetesen nem titkárn , ahogy
Brownt informálta, hanem százados a KGB-nél.

Gaston kinyitotta a Chat Noir-val szembeni garázs ajtaját, Pierre az öreg krém- és pirosszín
Peugeot kormánya mögé, testvére a hátsóülésre ült, és elhajtottak.
- Gondolkoztam - mondta Gaston. - Arra gondoltam, mi lesz, ha nem kapják el? Meg is kereshet
minket, Pierre.
- Hülyeség - mondta Pierre. - Már messze jár, Gaston. Bolond lenne itt lófrálni azok után, ami
történt. Nem, gyújts meg egy cigit nekem, és fogd be a szád. Jót vacsorázunk, aztán pedig
elmegyünk a Zanzi bárba. Még mindig ott táncol az a két svéd sztriptíztáncos.
Éppen nyolc óra el tt volt, az utcák csendesek, elhagyatottak voltak, az emberek bent tartózkodtak
a különös hideg miatt. Egy kis térhez értek, amikor egy CRS motorosrend r eredt nyomukba, villogó
szirénával.
- Egy zsaru van a nyomunkban - mondta Gaston.
A motoros melléjük húzódott, bukósisakban és szemüvegben felismerhetetlenül, és leintette ket.
- Biztosan üzenet Savarytól - mondta Pierre, és a járdára húzódott.
- Lehet, hogy elkapták - mondta Gaston izgatottan. A CRS rend r megállt mögöttük, leállította a
motorját, és közelebb lépett. Gaston kinyitotta a hátsó ajtót.
- Elkapták a szemetet?
Dillon el vette es kabátjából Carswell hangtompítós Waltherjét, és kétszer szíven l tte. Feltolta
szemüvegét, és megfordult. Pierre keresztet vetett.
- Maga az.
- Igen, Pierre. Becsületbeli ügy.
A Walther elsült még kétszer. Dillon visszatette es kabátjába, felült a BMW-re és elhajtott. Egy
kicsit havazni kezdett, a tér csendes volt. Talán fél órával kés bb egy gyalogos rend r találhatott
rájuk.

Tanya Novikova lakása a szovjet nagykövetség l nem messze, a Bayswater Roadon volt. Fárasztó
napja volt, korán ágyba szeretett volna kerülni. Pontosan fél tizenegykor megszólalt a bejárati ajtó
cseng je. Éppen törölközött egy csodás, frissít fürd után. Felvette a köntösét és lement a
földszintre.
Gordon Brown esti m szakja tízkor ért véget. Nem bírt várni, hogy eljusson a n höz és
végigszenvedje a szokásos parkolási hercehurcát Ford Escortjával. Az ajtóban állt, türelmetlenül
nyomta a cseng t, nagyon izgatott volt. Amikor Tanya kinyitotta az ajtót, és látta, ki az, azonnal
mérges lett, és úgy vezette be.
- Már mondtam neked, hogy soha ne gyere ide semmilyen körülmények között.
- De ez különleges helyzet - igyekezett bizonygatni a férfi. - Nézd, mit hoztam neked!
A n elvette a hatalmas borítékot a férfitól, kinyitotta, és kivette a jelentést. A miniszterelnöknek
bizalmasan.
 Azonnal izgatott lett, amint átolvasta. Hihetetlen, hogy ez a bolond micsoda szenzációkat hoz
neki. A férfi átkarolta a derekát, keze felsiklott a n melléig, aki teljes mértékben tudatában volt a
férfi izgalmának.
- Jó anyag, ugye? - kérdezte.
- Kit n , Gordon. Jó fiú vagy.
- Igazán? - Szorítása er södött. - Akkor itt maradhatok?
- Ó, Gordon, milyen kár. Éjszakás vagyok.
- Kérlek, kedvesem. - Remegett, mint a nyárfalevél. - Csak néhány percre.
Boldoggá kell tennie, tudta a n , ezért letette a jelentést az asztalra és kézen fogta a férfit.
- Negyedóra, Gordon, ennyi az egész, de aztán menned kell - és ezzel bevezette hálószobájába.

Miután megszabadult a férfitól, gyorsan felöltözött, magában morfondírozva, mit is tegyen.

Kemény, elkötelezett kommunista volt, így emelkedett fel és így is fog meghalni.
Továbbá teljes h séggel szolgálja a KGB-t. Az nevelte fel, taníttatta, és tette ilyen beosztásba.
Fiatal n létére nagyon régimódi volt. Nem volt ideje Gorbacsov vagy glasznoszty bolondokra, akik
körülvették. Sajnos nagyon sok KGB-s támogatta Gorbacsovot, köztük a f nöke is a londoni
követségen, Jurij Gatov ezredes.
Mit szólna ehhez a jelentéshez? - gondolta magában, miközben kiment az utcára és elindult. Mit
szólna vajon Gorbacsov a sikertelen gyilkossághoz Mrs. Thatcher ellen? Valószín leg a brit
miniszterelnök gyalázatnak véli, és lehet, Gorbacsov is így vélekedik, akkor pedig Gatov parancsnok
is. Tehát, mit tegyen?
Rá volt bízva a dolog, és ahogy a Bayswater Road hideg aszfaltján sétált, eszébe jutott, hogy van
valaki, akit ez nagyon is érdekelne, nemcsak azért, mert annyira egyformán gondolkodtak, hanem
mert pontosan állt az akció középpontjában, Párizsban. Jó öreg f nöke, Joszif Makejev ezredes.
Makejev tudja majd a legjobban használni ezt az információt. Befordult a Kensington palota
kertjébe, és bement a szovjet nagykövetségre.

Egészen véletlenül Makejev sokáig dolgozott az irodájában ezen az éjszakán. Titkárn je benézett
és megszólalt.
- Londonból keresik telefonon. Novikova százados. Makejev felemelte a piros telefon kagylóját.
- Tanya - mondta egy bizonyos vonzalommal a hangjában, mert szeret k voltak három évig,
míg a lány vele dolgozott Párizsban. - Miben segíthetek?
- Jól értettem, hogy egy incidens történt ma a birodalmat érint en?
Egy régi KGB-s kódolt kifejezést használt a n , mindig ezt használták, ha valami merényletre
akartak célozni, más államot illet en, amiben Anglia is érdekelt volt.
Makejev azonnal megriadt.
- Így igaz. A szokásos meg nem történt ügy.
- Érdekelt vagy a dologban?
- Nagyon is.
- Küldök egy kódolt faxot. Itt leszek az irodában, ha beszélni szeretnél velem.
Tanya Novikova letette a kagylót. Volt egy saját kódoló faxgépe az íróasztalán. Odament, gyorsan
beütötte a szükséges részleteket a gépbe, ellen rizte a képerny n, hogy mindent jól csinált-e.
Megadta Makejev személyi számát, behelyezte a jelentést és várt. Néhány perc múlva visszaérkezett
egy OK szignál. Felállt, meggyújtott egy cigarettát, az ablakhoz ment és ott várakozott.

A zagyva üzenet megérkezett a párizsi követségre.

Makejev türelmetlenül várta, hogy kijöjjön. A kezel átnyújtotta, mire behelyezte a dekóderbe
és betáplálta a kulcsszámot. Alig gy zte kivárni a szöveg tartalmát, ezért már a folyosón olvasni
kezdte, ugyanolyan izgatottan, mint Tanya Novikova, amikor el ször megpillantotta, hogy A
miniszterelnöknek bizalmasan. Leült az íróasztala mögé, és ismét átolvasta. Gondolkodott egy ideig,
aztán a piros telefonért nyúlt.

- Jól csináltad, Tanya. Ez fontos dolog számomra.

- Nagyon örülök neki.
- Gatov tud róla?
- Nem, ezredes.
- Jó, akkor maradjon is kett nk közt.
- Segíthetek még valamiben?
- Nagyon is. Ápold az ismeretségedet. Azonnal számolj be mindenr l. Van még valami. Az egyik
barátom Londonba utazik. Az a bizonyos barát, akir l olvastál.
- Várom a hívásod.
A n lerakta a telefont, és teljesen megmámorosodva az étkezdébe ment.

Eközben Párizsban Makejev ült még néhány percig, aztán felemelte a kagylót, és felhívta Dillont.
Kis késéssel szólt az ír a készülékbe.
- Ki az?
- Joszif vagyok. Sean, elmegyek magához. Rendkívül fontos.
Makejev lerakta a kagylót, felvette a kabátját és kiment.

4.

Brosnan ezen az estén moziba vitte Anne-Marie-t, és azután egy montmartre-i kis étterembe, amit
Angyalok helyének hívtak. Nemcsak a neve miatt volt híres, hanem specialitása, az írpörkölt miatt is.
Nem volt különösebben zsúfolt, és éppen amikor befejezték a f fogást, Max Hernu és Savary jelent
meg mögöttük.
- Hó Londonban, hó Brüsszelben és hó Párizsban - Hernu leseperte keszty jével a havat a
kabátjáról és kigombolta.
- Arra következtessek jelenlétükre itt, hogy követtek? - kérdezte Brosnan.
- Nem egészen, professzor úr. Felhívtuk az apartmanját, ahol a portás mondta meg, hogy moziba
mentek. Kedveskedett megemlíteni három-négy éttermet, ahol szerinte lehetnek. Ez a második.
- Nos, akkor jobb lesz, ha isznak egy konyakot és egy kis kávét - mondta Anne-Marie. -
Mindketten átfázhattak.
Levették a kabátjukat, mire Brosnan bólintott a f pincérnek, aki odasietett és felvette a rendelést.
- Sajnálom, kisasszony, hogy elrontom az estéjét, de nagyon fontos dologról lenne szó - mondta
Hernu. - Egy kedvez tlen el relépésr l.
Brosnan cigarettára gyújtott.
- Mondja a legrosszabbat.
Savary válaszolt.
- Körülbelül két órája találta meg egy jár r a Jobert testvéreket az autójukban, egy kis téren, nem
messze a Chat Noir-tól.
- Megölték ket, ezt akarja mondani? - szólt közbe Anne-Marie.
- Igen, kisasszony - mondta a férfi. - Lel tték ket.
- Mindkett nek két lövés a szívébe? - kérdezte Brosnan.
- Igen, professzor, a patológus ennyit mondott a vizsgálat elején. Nem maradtunk ott tovább.
Honnan tudta?
- Dillon, kétségtelenül. Ez egy igazi profitrükk, ezredes, ezt tudnia kell. Soha nem egy lövés,
mindig kett , ha esetleg a másik reflexb l támadna.
Hernu a kávéját kavargatta.
 - Gondolta volna, professzor?
- Ó, igen. El bb-utóbb úgyis megkereste volna ket. Különös ember. Mindig megtartja a szavát,
soha nem szegi meg a szerz dést, és ugyanezt várja el az üzlettársaitól is. Becsületbeli ügynek hívja.
Legalábbis régebben annak nevezte.
- Kérdezhetek valamit? - szólt Savary. - Már tizenöt éve az utcán dolgozom. Sok gyilkossal
találkoztam már és nemcsak gengszterekkel, akik a munkájukat végzik, hanem szerencsétlen
flótásokkal, akik h tlenség miatt ölték meg feleségüket. Dillon más. Arra gondolok, hogy amikor az
apját megölték az angol katonák, beállt az IRA-hoz. Ezt meg is értem, de azóta állandóan ezt
csinálja. Húsz éve. Mindig támad, és nemcsak a saját hazájában. Miért?
- Nem vagyok pszichiáter - mondta Brosnan. - Mindenféle fantázianevet mondhattak már rá
önnek, hogy pszichopata és biztosan másokat is. Vietnamban ismertem olyan férfiakat, mint ,
néhányan jók és aztán elkezdenek ölni és nem tudnak t le szabadulni, mint a drogtól. Üldözötté
válnak. A következ lépés, hogy akkor is ölnek, ha nem szükséges. Érzelem nélkül cselekednek.
- És gondolja, hogy ez történhetett Dillonnal is? - kérdezte Hernu.
- Ez velem történt, ezredes - mondta Brosnan zordan.
Csend következett. Végül Hernu szólalt meg.
- El kell kapnunk, professzor úr.
- Tudom.
- Akkor csatlakozik hozzánk, hogy elkapjuk?
Anne-Marie rémült arccal tette kezét a férfi karjára és a két férfihoz fordult, elkeseredett harag
tükröz dött a szeméb l.
- Ez az önök munkája, nem Martiné.
- Rendben van - nyugtatta Martin a n t. - Ne aggódj. - Aztán Hernuhoz fordult. - Bármilyen
tanácsot vagy információt adok, ha segíthet, de személyesen nem akarok belekeveredni. Sajnálom,
ezredes, de ennek így kell lennie.
- Említette, hogy megpróbálta egyszer megölni önt és egy barátját - mondta Savary.
- Hetvennégyben történt. Mindketten egy barátomnak dolgoztunk. Devlinnek, Liam Devlinnek.
Ahogy önök mondanák, egy régimódi forradalmár. Gondolom, önök is harcoltak hasonló
mozgalomban, a titkos hadsereg a katonaság ellen. Egy kicsit olyan, mint a Francia Ellenállási
Mozgalom a háború idején. A barátom nem kedveli a bombákat, gyengébb anyagokat használt.
- Mi történt? - kérdezte a felügyel .
- Dillon megtagadta a parancsot, és a bomba, amit a rend röknek szánt, fél tucat gyereket ölt meg.
Devlin és én eredtünk a nyomába. Megpróbált megölni minket.
- Nyilván siker nélkül.
- Nos, mi sem egészen voltunk már utcagyerekek. - Egy hajszálnyit megváltozott a hangja.
Keményebb, cinikusabb lett. - Egyik vállamban hagyta kése nyomát, én pedig az enyémet a karjában.
Ekkor jött át el ször Európába.
- És nem látta azóta?
- Börtönben töltöttem több mint négy évet 1975-ben, felügyel , Belle szigetén. Elfelejti az ember
a történelmét.
Egy ideig Frank Barryval dolgozott, még egy IRA menekülttel, aki felt nt az európai színen.
Rossz fiú. Emlékszik rá?
- Igen, professzor - mondta Hernu. - Ha jól emlékszem, próbálta megölni Lord Carringtont, a
brit külügyminisztert 1979-ben egy franciaországi utazás alkalmával, hasonló körülmények között,
mint ennél a mostani esetnél.
- Dillon biztosan lekoppintotta. Bálványozza Barryt.
- t ölte meg ön a brit hírszerzésnek?
- Bocsássanak meg - szólt Anne-Marie. Felállt és elsétált a toalettbe.
- Azt hiszem, nagyon lehangoltuk - mondta Hernu.
 - Aggódik értem, ezredes, aggódik, hogy bizonyos körülmények arra késztethetnak, hogy ismét
fegyvert veszek a kezembe, és akkor visszacsúszok.
- Igen, megértem, barátom. - Hernu felállt és begombolta a kabátját. - így is sok id t raboltunk
már el önt l. Kérjen a nevemben is elnézést Mademoiselle Audintól.
- Az el adásain a Sorbonne-on, professzor, a diákok biztosan szeretik önt. Biztosra veszem, hogy
teltház van - mondta Hernu.
- Mindig - válaszolt Brosnan.
Nézte, ahogy kimennek, aztán Anne-Marie is visszatért.
- Sajnálom, kedvesem.
- Nem a te hibád. - A n fáradtnak t nt. - Azt hiszem, hazamegyek.
- Nem hozzám jössz?
- Ma éjszaka nem. Talán holnap.
A f pincér kihozta a számlát, melyet Brosnan aláírt, aztán felsegítette kabátjukat és az ajtóhoz
kísérte ket. Kint hó hintette be a macskaköves utcát. A n összeborzongott és Brosnanhoz fordult.
- Megváltoztál, Martin, amikor velük beszélgettél. Megint a régi lényed kezdtél lenni.
- Igazán? - mondta, bár tudta, hogy a n nek igaza van.
- Hívok egy taxit.
- Mehetek veled?
- Ne, inkább ne.
Nézte, hogy megy végig a n az utcán, aztán megfordult, és is elindult a másik irányba. Dillonra
gondolt, vajon hol lehet és mit csinálhat.

Dillon uszálya a St. Bernard kiköt egy kis öblében horgonyzott. F leg motorcsónakok és a tél
miatt vászonnal befedett kirándulóhajók álltak a kiköt ben. Uszálya belseje meglep en pazar volt,
egy mahagóniborítású luxuskabin, két kényelmes kanapé és egy televízió. Hálónegyede ez alatt volt,
egy ággyal és egy a szobából nyíló zuhanyzóval. A konyha a folyosó másik oldalán helyezkedett el,
kicsi, de nagyon modern. Minden megtalálható volt benne, amire egy jó szakácsnak szüksége lehet.
Éppen ott tartózkodott a víz forrására várva, amikor a fedélzetr l lépések hangját hallotta. Kihúzta
a fiókot, kivette a Walthert, felhúzta és az övébe dugta. Aztán kiment.
Makejev jött lefelé a kabinlejáraton, és belépett a luxuskabinba. Lerázta a havat a kabátjáról, aztán
levette.
- Micsoda egy éjszaka. Mocskos egy id járás.
- Moszkvában rosszabb - mondta Dillon. - Kávét?
- Miért is ne?
Makejev kiszolgálta magát a tálalószekrényr l egy konyakkal, aztán az ír is belépett két
porceláncsészével a kezében.
- Nos, mi történt?
- El ször is, értesüléseim szerint a Jobert fivéreket holtan találták. Okos dolog volt ez?
- Hogy egy halhatatlan kifejezést használjak az egyik régi James Cagney filmb l, így kellett
történnie. Mi más történt?
- Felbukkant egy régi barátja a homályos múltjából. Egy bizonyos Martin Brosnan.
- Sz zanyám! - Dillon k vé dermedt egy pillanatra. - Martin? Martin Brosnan? Honnan a
pokolból került az el ?
- Párizsban lakik, éppen önt l felfelé a folyón a Quai de Montebellón, a Notre-Dame-mal
szembeni tömbben. Nagyon díszes bejárat. Nincs messze ide. Nem tévesztheti el. Állványzat van az
épület elején. Építési munkák folyhatnak.
- Minden nagyon részletes. - Dillon el vett egy üveg Bushmillt a szekrényb l és töltött bel le. -
Miért?
- Megnéztem idefelé jövet.
- Mi köze van neki ehhez?
 Makejev mindenr l beszámolt - Max Hernuról, Tanya Novikováról Londonban, mindenr l.
- Tehát - fejezte be mondókáját - legalább a mesterkedéseikr l tudunk.
- Ez a Novikova n személy hasznos lehet még nekem - mondta Dillon. - Megbízhatunk benne?
- Nem kétséges. Néhány évig nekem dolgozott. Nagyon okos n .
Hozzám hasonlóan, sem boldog a jelenlegi változásokkal otthon. A f nöke már másként
vélekedik. Jurij Gatov ezredes. már más. Közéjük tartozik.
- Igen, a n fontos lehet még számunkra - mondta Dillon.
- Ez azt jelenti, hogy Londonba akar utazni?
- Ha eldöntöttem, szólok magának.
- És Brosnan?
- El tudok mellette menni az úton, hogy ne ismerjen fel.
- Biztos ebben?
- Joszif, ön mellett is el tudnék úgy menni, hogy nem ismerne fel. Még soha nem látott átváltozni,
ugye? Az autójával jött?
- Nem, természetesen. Taxival. Remélem, tudok fogni egyet hazafelé is.
- Felveszem a kabátom, és magával tartok egy darabig. Kiment, mire Makejev begombolta a
kabátját, és még töltött magának. Halk hangot hallott a háta mögött, és amikor megfordult, Dillon állt
mögötte sapkában és tengerészkabátban, furcsa módon meggörbülve. Még az arca is másnak t nt.
Legalább tizenöt évvel id sebbnek látszott. A testbeszéd változása hihetetlennek t nt.
- Istenem, ez bámulatos - mondta Makejev.
Dillon felegyenesedett és vigyorgott.
- Joszif, öregfiú, ha a színpadon maradtam volna, mára már én lennék a színház lovagja. Jöjjön,
menjünk.

Csak a földet borító hó világított, a folyón elhaladó uszályok és a Notre-Dame reflektorfénye.

Elérték a Quai de Montebellót anélkül, hogy egyetlen taxit is láttak volna.
- Ez Brosnan lakása. Az övé az egész tömb. Úgy látszik, az anyja elég vagyont hagyott rá -
mondta Makejev.
- Ez tény?
Dillon végignézett az állványzaton, mire Makejev megszólalt.
- Négyes apartman, az els emelet sarkán.
- Egyedül él?
- Nem házas. Van barátn je, Anne-Marie Audin...
- A háborús fotós? Láttam egyszer 1971-ben Belfastban. Brosnan és akkori f nököm, Liam
Devlin megmutatták neki az IRA-t.
- Találkozott vele?
- Személyesen nem. Együtt élnek?
- Nyilvánvalóan nem. - Egy taxi fordult be az utcára, és mivel feléjük tartott, Makejev felemelte a
kezét. - Majd holnap beszélünk.
A taxi elhajtott, Dillon már éppen le akart térni, amikor Brosnan jelent meg a sarkon. Dillon
azonnal felismerte.
- Na most, Martin, te szemét - mondta halkan. Brosnan felment a lépcs n és bement. Dillon
megfordult, mosolygott, és halkan, magában fütyörészve elsétált.

Ferguson Cavendish téri lakásában éppen lefekvéshez készül dött, amikor megszólalt a telefon.
- Rossz hírek. Megölte a Jobert fivéreket - szólt a kagylóba Hernu.
- Istenem - mondta Ferguson. - Nem piszmog, ugye?
- Megkerestem Brosnant, hogy tartson velünk. Attól tartok, visszautasította. Felajánlotta, hogy
tanácsot ad és ilyesmit, de nem akar a dologba keveredni.
 - Hülyeség - mondta Ferguson. - Ez nem lehetséges. Ha süllyed a hajó, minden kéznek pumpálnia
kell, és ez a hajó valóban nagyon gyorsan süllyed.
- Mit javasolsz?
- Azt hiszem, jobb lenne, ha én is meglátogatnám. Nem tudok id pontot mondani. Vannak még
elintézetlen dolgaim. Talán délután. Majd értesítelek.
- Kit n . Nem lehetek elégedettebb.
Ferguson ült még egy darabig elmélkedve, aztán felhívta Mary Tanner lakását.
- Gondolom, ön is egy viszonylag csendes éjszakában reménykedett, egy ilyen korai kelés után -
mondta Ferguson.
- Megfordult a fejemben. Történt valami?
Elmesélte a történteket.
- Úgy gondolom, jó ötlet lenne holnap elutazni és beszélni Hernuval, aztán pedig Brosnannal. Rá
kell döbbennie, milyen komoly a helyzet.
- Szeretné, ha én is mennék?
- Természetesen. Még az ételt sem tudnám megrendelni. Mindnyájan tudjuk, hogy drága iskolája
egyik legf bb eredménye, hogy folyékonyan beszél franciául. Lépjen kapcsolatba a minisztériumi
utazási ügynökkel, és mondja meg neki, hogy holnapra egy Lear Jet álljon készen.
- Elintézem. Valami más?
- Nincs, holnap találkozunk az irodában, és ne felejtkezzen el az útlevelér l sem.
Ferguson letette a kagylót és lefeküdt.

Visszatérve az uszályra, Dillon felforralta a vizet, egy kis Bushmill whiskyt öntött a csészébe,
kevés citromlét töltött hozzá, cukrot, aztán a forró víz következett, visszament a kabinba, és a forró
puncsot kortyolgatta. Istenem, Martin Brosnan ennyi év után! Visszagondolt az amerikaival töltött
régi id kre és öreg f nökére, Liam Devlinre.
Devlin az IRA él legendája. Vad, izgalmas napok, szemt l szembe a brit hadsereggel. Semmi
sem lesz olyan, mint régen.
Egy rakás újság volt az asztalon. Korábban hozta ket a Gare de Lyon-i újságosstandról. Ott volt a
Daily Mail, az Express, a Times és a Telegraph. Legjobban a politikai oldalak érdekelték, minden
történet hasonló volt. Az Öböl-válság, légitámadások Bagdadban, találgatások, vajon mikor fog
elkezd dni a szárazföldi csata. És természetesen fényképek. John Major miniszterelnökr l a
Downing Street 10. el tt. A brit sajtó nagyszer . Viták voltak a biztonsági helyzetr l, találgatások,
hogy lehetséges-e arab terroristatámadás és más cikkek, melyek természetesen olyan térképeket
közöltek, amelyek a Downing Street körüli utcák fekvését mutatták. Még több fénykép a
miniszterelnökr l és a kabinet minisztereinek üléseir l. Kétségtelenül Londonban történnek a
lényegesebb dolgok. Pedánsan eltette az újságokat, megitta a puncsot és elment lefeküdni.

A legels dolog, amit Ferguson irodájába érve elvégzett, hogy lediktált még egy tömör jelentést a
miniszterelnöknek párizsi utazásáról. Mary elvitte a fogalmazványt a másolószobába. A hivatalnok,
Mrs. Johnson - háborús özvegy, kinek férjét a falklandi háborúban ölték meg -, éppen most ért az
éjszakai m szak végére. Azonnal legépelte a jelentést, éppen a fénymásolóba akarta helyezni, amikor
Gordon Brown lépett az irodába. Két m szakban dolgozott. Három órát tízt l egy óráig, és hattól
este tízig. Letette táskáját és levette a kabátját.
- Elmehet most már, Alice. Valami különleges?
- Csak egy jelentés Tanner századostól. A miniszterelnöknek lesz. Azt mondtam, elintézem.
- Megcsinálom én önnek - mondta Brown. - Elmehet nyugodtan.
Átadta a férfinak mindkét másolatot, és az íróasztalán kezdett pakolászni. Brownnak tehát még
esélye sem volt arra, hogy két extra másolatot készítsen, de legalább el tudta olvasni, amit meg is
tett, amíg Mary Tanner irodájába ment.
Éppen az íróasztalánál ült, amikor a férfi belépett.
 - A jelentés, amit kért, Tanner százados. Elintézzem a hírviv t?
- Köszönöm, nem. Gordon. Majd én elintézem.
- Valami más, százados?
- Nem, már csak összepakolok az asztalomon. Ferguson dandártábornok és én Párizsba
utazunk. - Az órájára pillantott. - Mennem kell. Tizenegyre Gatwicknál kell lennünk.
- Remélem, jól fogja érezni magát.
Amikor visszament a másolóba, Alice Johnson még mindig ott tartózkodott.
- Alice, itt tud maradni még egy ideig? Valami közbejött. Nem tart sokáig.
- Rendben van - mondta a n . - Menjen csak. Felvette a kabátját, lesietett a földszintre az
étkezdébe, és bement az egyik nyilvános telefonfülkébe. Tanya Novikova csak a tegnap esti, kés i
hazatérése miatt tartózkodott még otthon.
- Már megmondtam, hogy ne keress itt. Majd én felhívlak - mondta a n .
- Találkoznunk kell. Egy órakor szabad vagyok.
- Lehetetlen.
- Láttam még egy jelentést. Ugyanaz a dolog.
- Értem. Van másolatod?
- Nem tudtam csinálni, de elolvastam.
- Mir l szól?
- Elmondom ebéd közben.
Tanya rájött, hogy a kontroll, a szigorú kontroll feltétlenül szükséges. Hangja hideg és kemény
volt.
- Ne pazarold az id met, Gordon, dolgom van. Úgy gondolom jobb, ha befejezem ezt a
beszélgetést. Majd talán felhívlak valamikor, de az is lehet, hogy nem.
A férfi azonnal pánikba esett.
- Nem, hadd mondjam el. Nem sok. Két francia b nöz t meggyilkoltak, feltehet en Dillon a
tettes. Ó, és Ferguson dandártábornok és Tanner százados ma délben Párizsba repülnek egy Lear
Jettel.
- Miért?
- Abban bíznak, hogy meg tudják gy zni Martin Brosnant, hogy segítsen nekik.
- Jó - mondta a n . - Jól csináltad, Gordon. Meglátogatlak ma este a lakásodon. Hatkor. Hozd el a
következ néhány heti munkabeosztásodat.
Brown emelkedett hangulatban ment fel az emeletre.

Ferguson és Mary Tanner kit n en utaztak, és éppen egy óra után érkeztek a Charles de Gaulle
reptérre. Kett kor már a Mortier bulváron lev DGSE f hadiszállásra, Hernu irodájába kísérték be
ket.
Hernu megölelte Fergusont.
- Charles, vén gazfickó, de jó ismét látni téged.
- Na, most már ne azon a nevetséges francia módon - mondta Ferguson. - Legközelebb már arcon
fogsz csókolni. Mary Tanner, az asszisztensem.
Mary egy nagyon szép, sötétbarna Armani nadrágot, és kit n Manolo Blahnik bokacsizmát
viselt. Gyémánt fülbevaló, meg egy kis arany Rolex óra egészítette ki a képet. Hernu, amikor
megpillantotta, már tudta társadalmi helyzetét, ezért kezet csókolt neki.
- Tanner százados, a híre megel zte önt.
- Remélem, csak a jó - válaszolt folyékonyan franciául.
- Jó - szólt Ferguson. - Ha már befejeztük az udvariaskodást, talán térjünk a lényegre. Mi van
Brosnan-nal?
- Beszéltem vele ma reggel, és beleegyezett, hogy ma délután háromkor meglátogassuk a lakásán.
Itt az id egy kés i ebédre. Kit n étkezési lehet ségeink vannak. Vezet kt l kezdve lefelé,
mindenki ott ebédel. - Kinyitotta az ajtót. - Csak kövessenek. Lehet, nem lesz Párizs legjobb étele, de
biztosan a legolcsóbb.

Az uszály kabinjában Dillon egy üveg Krugot iszogatva tanulmányozott egy részletes londoni
térképet. Körülötte cikkek, riportok voltak kit zve a mahagónifalra, a Downing Streettel, az Öböl-
háborúval és John Majorrel kapcsolatosak.
Volt néhány fénykép is az évszázad legfiatalabb miniszterelnökér l. Valójában olyan volt, mintha
a szeme követné Dillont. Olyan, mintha Major t figyelné.
- Az én szemem is rajtad van ám, pajtás - mondta halkan Dillon.
A brit háborús kabinet állandó, napi ülései érdekelték.
Mindnyájan egy helyen vannak. Micsoda célpont! Ezzel majdnem az egész brit kormányt
megölhetné. De a Downing Street mint célpont? Nem látszik valószín nek. Thatcher
er dítményének nevezték el, a félelmetes lady hasznos biztonsági változtatásai miatt. Lépéseket
hallott a feje fölött a fedélzetr l. Kihúzott egy fiókot, ahonnan egy Smith & Wesson bukkant el ,
majd ismét bezárta, amikor Makejev belépett.
- Telefonálhattam volna, de úgy gondoltam, jobb, ha személyesen beszélek önnel - mondta az
orosz.
- Mi az?
- Hoztam néhány fotót, amit Brosnanról készítettünk, ahogyan most kinéz. Ó, ez itt a barátn je,
Anne-Marie Audin.
- Jó. Valami más?
- Ismét híreim vannak Tanya Novikovától. Úgy néz ki, hogy Ferguson dandártábornok és
asszisztense, Mary Tanner százados iderepültek. Tizenegykor indultak Gatwickból. - Az órájára
pillantott. - Szerintem éppen most lehetnek Hernunál.
- Mi célból jöttek?
- Az utazás valódi oka, hogy meglátogassák Brosnant. Megpróbálják rábeszélni Brosnant, hogy
segítsen elkapni Önt.
- Igazán? - mosolygott Dillon h vösen. - Martin kezd komolyan nyugtalanítóvá válni. Lehet,
tennem kell valamit az ügy érdekében.
Makejev az újságcikk-kivágásra mutatott.
- A saját galériája?
- Csak ismerkedek a férfival - mondta Dillon. - Egy italt?
- Nem, köszönöm. - Makejev hirtelen kényelmetlenül érezte magát. - Dolgom van. Majd
jelentkezem.
Felment a kabinlejáraton. Dillon öntött még egy kis pezsg t magának, kortyolgatta, aztán hirtelen
abbahagyta, kiment a konyhába és az üveg tartalmát leöntötte a lefolyón.
Szembet n pazarlás, de ehhez volt kedve. Visszament a kabinba, cigarettára gyújtott és ismét az
újságkivágásokat nézegette, de csak Martin Brosnanra tudott gondolni. Felvette a fényképeket,
melyeket Makejev hozott, és kit zte azokat is az újságok mellé.

Anne-Marie a Quai de Montebello konyhájában volt, Brosnan éppen az el adását fejezte be,
amikor megszólalt a cseng . A n kisietett, miközben a kezét egy ruhába tör lgette.
- Biztosan k azok - mondta a n . - Majd én nyitom. El ne felejtsd, mit ígértél.
Megérintette a férfi nyakát és kiment. Halk hangok hallatszottak a hallból, aztán a n belépett
Fergusonnal, Hernuval és Mary Tannerrel.
- Készítek kávét - szólt Anne-Marie és kiment a konyhába.
- Kedves Martin! - Ferguson kinyújtotta a kezét. - Milyen rég találkoztunk.
- Elképeszt - mondta Brosnan. - Csak akkor találkozunk, ha magának szüksége van valamire.
- Van itt valaki, akivel még soha nem találkozott, az asszisztensem. Mary Tanner százados.
Brosnan gyorsan végignézte. Az alacsony, sötét lány a bal arcán a forradással, tetszett neki.
 - Nem talált jobb állást, mint amit ez a vén róka ajánlott önnek? -kérdezte.
Érdekes, de a n nek egy pillanatra elállt a lélegzete ett l a negyvenöt éves, nevetséges frizurájú és
már sokszor látott, megviselt arcú férfitól.
- Visszaesés tapasztalható állás terén. El kell fogadni, ami adódik - válaszolt a n , miközben kezet
fogtak.
- Rendben. Megvolt a bemutatkozási hercehurca, tehát térjünk az üzletre - mondta Ferguson.
Hernu az ablakhoz ment. Ferguson és Mary a kanapéra ültek, Brosnannal szembe.
- Max mesélte, hogy tegnap este beszéltek a Jobert fivérek meggyilkolása után.
Anne-Marie jött be kávéval egy tálcán.
- Így van - mondta Brosnan.
- Elmondta, hogy megtagadta a segítséget.
- Egy kicsit keményen fogalmaz. Én azt mondtam, hogy bármit megteszek, amit tudok, kivéve,
hogy én is aktívan részt vegyek a dologban. És ha azért jöttek, hogy megpróbáljanak meggy zni az
ellenkez jér l, csak az idejüket pazarolják.
Anne-Marie kitöltötte a kávét.
- Egyetért vele, Miss Audin?
- Martin régebben lecsúszott ebb l az életb l, dandártábornok - mondta a n óvatosan. - Nem
szeretném látni, hogy esik vissza, bármi legyen is az oka.
- De azt biztosan szeretné, hogy egy ilyen embert, mint Dillon leállítsanak.
- Másoknak kell megállítaniuk. Miért Martin, az Isten szerelmére? - Elkeseredett volt és mérges. -
Ez az ön feladata és a többi olyan emberé, mint maga. Ebb l keresi meg a kenyérre valót.
Max Hernu odasétált és elvett egy csésze kávét.
- De Brosnan professzor különleges helyzetben van ebben az ügyben, kisasszony. Jól ismeri
Dillont, évekig vele dolgozott. Hatalmas segítség lenne számunkra.
- Nem akarom fegyverrel a kezében látni - közölte a n -, és úgyis csak ez lenne bel le. Ha még
egyszer arra az útra lép, az már csak a vég lehek
Elkeseredetten fordult meg és ment vissza a konyhába. Mary Tanner követte és bezárta mögöttük
az ajtót. Anne-Marie a mosogatónak támaszkodott, karja összefonva, mintha magát tartaná. Nagyon
szenvedett.
- Nem értik, ugye? Nem értik, mire gondolok.
- Én megértem - mondta Mary röviden. - Pontosan értem, mire gondol. - Anne-Marie elkezdett
halkan sírdogálni. Mary odament és átölelte.

Brosnan kinyitotta az erkélyajtót és megállt a teraszon az állványzat mellett leveg zni. Ferguson
hamarosan követte.
- Sajnálom a szomorúságot, amit okoztunk neki.
- Nem, magát csak a vég érdekli. Mindig is az érdekelte.
- Nagyon veszélyes, Martin.
- Tudom - bólintott Brosnan. - Az igazi férges dobozt nyitotta ki most a kis ördög. Elszívok egy
cigerettát.
Bement. Hernu a kandallónál ült. Brosnan talált egy doboz cigarettát, habozott, majd benyitott a
konyhába. Anne-Marie és Mary egymással szemben ültek az asztalnál, egymás kezét fogva.
Mary felé fordult.
- Rendbe fog jönni. Csak hagyjon magunkra egy kis id re.
Brosnan visszament a teraszra. Meggyújtotta cigarettáját és a korlátnak d lt.
- Az asszisztense rendes n nek látszik. A sebhely a bal arcán. Srapnel. Mi a története?
- F hadnagyként szolgálatot teljesített a Katonai Rend rségnél, Londonderryben. Néhány IRA-
s hapsi egy autóbombát szerelt, amikor a motor lerobbant. Otthagyták a járdaszegélyen és elrohantak.
Sajnos, éppen egy régi családi ház el tt. Mary éppen arra haladt Land Roverével, amikor egy civil
riasztotta. Beült az autóba, kiengedte a féket, és sikerült szabadon futtatnia a hegyen lefelé, lakatlan
hely felé. Felrobbant, amikor ki akart szállni bel le.
- Jó Isten!
- Igen, egyetértek önnel. Amikor kijött a kórházból, parancsmegtagadásért szigorúan
megdorgálták, h sies viselkedéséért pedig György-medált kapott. Azóta dolgozik velem.
Brosnan sóhajtott és kidobta a cigarettáját. Mary Tanner csatlakozott hozzájuk.
- Anne-Marie lefeküdt a hálószobában.
- Rendben - mondta Brosnan. - Menjünk be. - Bementek és ismét leültek. Brosnan újabb
cigarettára gyújtott. - Fejezzük be a dolgot. Mit akartak mondani?
Ferguson Maryhez fordult.
- Ön következik, kedvesem.
- Átnéztem az irattárt, mindent ellen riztem a komputeren, amit lehetett. - Kinyitotta barna
kézitáskáját, és kivett egy fényképet.- Az egyetlen arckép Dillonról, amit találtunk. Ez egy
csoportkép, melyet a RADA-n készítettek húsz éve. Az egyik szakemberünk kinagyította.
A kép életlen volt, az alak szemcsés és az arc teljesen ismeretlen. Akármelyik fiatalember lehetett
volna. Brosnan visszaadta.
- Hasznavehetetlen. Még magamat sem ismerném fel.
- Ó, az biztos, hogy . A férfi a jobb oldalán elég híres a televízióból. Már meghalt.
- Csak nem Dillon?
- Nem, gyomorrák, de egyik emberünk 1981-ben megkereste, és meger sítette, hogy áll
mellette a fotón.
- Ez az egyetlen arcképünk - mondta Ferguson. - És semmit sem ér.
- Tudta, hogy megszerezte a pilótaigazolványt, és a kereskedelmit is? - kérdezte Mary.
- Nem, nem tudtam róla - mondta Brosnan.
- Egyik informátorunkra hivatkozva, Texasban szerezte meg néhány éve.
- Miért foglalkoztak vele nyolcvanegyben? - kérdezte Brosnan.
- Nos, ez érdekes - mesélte a n . - Ön mesélte Hernu ezredesnek, hogy Dillonnak vitája támadt az
IRA-val, lelépett és a nemzetközi terroristacsoporthoz csatlakozott.
- Így igaz.
- Úgy néz ki, visszavették 1981 -ben. Gondjaik voltak az angol aktív századdal. Túl sok
letartóztatás, és hasonló dolgok.
Egy ulszter informátortól azt az értesülést szereztük, hogy egy ideje Londonban dolgozik. Három-
négy incidens tulajdonítható neki. Két autósbomba és egy ulszter rend r meggyilkolása, akit Maida
Valéból helyeztek át ide a családjával.
- És még csak közel sem álltunk ahhoz, hogy elkapjuk - mondta Ferguson.
- Nos, nem is fognak - mondta neki Brosnan. - Hadd fussak végig az egészen. Egy színészzseni.
Igazán meg tud változni az ember szeme el tt csak testbeszéddel. Ha látnák, hinnének nekem.
Képzeljék, mit tud tenni akkor sminkkel, hajszínezéssel. Mindössze öt láb magas. Láttam már n nek
öltözve, és bolond gyalogos rnek is Belfastban.
Mary Tanner el rehajolt.
- Folytassa - mondta halkan.
- Szeretnének tudni még egy okról, amiért nem tudják elkapni? Rengeteg álnéven dolgozik.
Megváltoztatja a hajszínét, néhány sminktrükk, ha szükséges, aztán elkészül a fotó. Ez kell a hamis
útlevélhez vagy a személyi iratokhoz.
Kollekciókat tart bel lük, aztán amikor mennie kell, ismét olyan férfivá alakul, mint amilyet a
fotó ábrázol.
- Találékony - mondta Hernu.
- Pontosan, tehát nincs remény, hogy a tévében vagy a sajtóban bemutassák, a „Látta már ezt az
embert?" típusú segítségkérést, mert akkor fogná magát, és elt nne a színr l. Ha éppen Londonban
dolgozik és bármire szüksége lenne - segítségre, fegyverekre, bármire - egy átlagos b nöz nek
tetteti magát és az alvilágot használja.
- Úgy gondolja, hogy egyáltalán nem keresne IRA-s kapcsolatot? - kérdezte Mary.
- Kétlem. Talán valakit, aki már régóta elt nt, valakit, akiben teljes mértékben megbízhat, és
olyat, aki nem számít ezen a földön.
- Tehát akkor soha nem fogjuk elkapni. Kinek dolgozik még? - kérdezte Hernu.
- Biztosan nem az IRA-nak - mondta Mary. - Közvetlen kapcsolatban állunk a RUC és a
lisburni brit katonai hírszerzéssel. Semmi jel, hogy ki akarta megkísérelni a merényletet Mrs.
Thatcher ellen.
- Ó, én ezt elhiszem - mondta Brosnan. - De sohasem lehet biztos a dologban.
- Ott vannak az irakiak, természetesen - mondta Ferguson. - Szaddam boldogan leveg be repítene
mindnyájunkat.
- Igaz, de ne feledkezzünk meg a Hizbollahokról, a PLO-ról, az Allah Haragja csoportokról és a
többir l. Mindegyiknek dolgozott már - szólt Brosnan.
- Igen - mondta Ferguson. - Az ellen rzésük nagyon sok id t venne igénybe, és nem hiszem, hogy
eredményre vezet lenne.
- Mit gondol, ismét megpróbálja? - kérdezte Mary.
- Nem tudok konkrétat, kedvesem, de egy életen át ezzel foglalkoztam. Mindig az ösztöneimre
hallgatok, és most az ösztöneim azt súgják, hogy több is lesz még.
- Nos, én már nem tudok miben segíteni. Mindent megtettem, amit csak tudtam. - Brosnan felállt.
- Mindenre felkészült, arra gondol? - kérdezte Ferguson.
A hallba mentek, Brosnan kinyitotta az ajtót.
- Gondolom, már ma visszautaznak Londonba.
- Nem hiszem. Talán még maradunk és belekóstolunk Párizs örömeibe. Nem voltam a Ritzben a
felújítás óta.
- Jókora kiadása lesz miatta - mondta Mary Tanner, és kezet nyújtott Brosnannak. -
Viszontlátásra, professzor Brosnan, örülök, hogy személyesen is találkozhattam a névvel.
- Én is - mondta a férfi. - Ezredes - bólintott Hernunak, és bezárta az ajtót.

Amikor bement a szalonba, Anne-Marie lépett be a hálószobából. Arca fáradt és sápadt volt.
- Megegyeztél velük? - kérdezte.
- A szavamat adtam neked. Segítettem nekik, ahogy tudtam. Most elmentek és véget ért az egész.
Mary kihúzta az asztal fiókját. Néhány fajta tollat, borítékot, levélpapírt és bélyegz t talált benne.
Egy Browning High Power 9 milliméteres pisztoly is volt benne, a világ leghalálosabb
kézifegyvereinek az egyike, a SAS egyik kedvelt típusa.
A n nem szólt egy szót sem, egyszer en bezárta a fiókot és nyugodtan a férfira nézett.
- Készítek egy kis kávét - mondta és bement a konyhába.

- Elvesztettük. Nem fog többet tenni - mondta Hernu a limuzinban.

- Nem lennék én olyan biztos a dologban. Megbeszélhetjük vacsora közben kés bb a Ritzben.
Remélem, csatlakozol. Nyolc óra megfelel?
- Örömmel - mondta Hernu. - A Négyes Csoport biztosan nagyvonalúbb kiadásait illet en, mint
az én szegény minisztériumom.
- Ó, az egészet az én drága Marym állja - mondta Ferguson.
- Felvillantotta a múltkor azt a csodás plasztikdarabot, amit az American Express küldött neki. A
plasztikkártyát. Elhiszi nekem, ezredes?
- De szemtelen! - mondta Mary.
Hernu hátrad lt és ügyefogyottan nevetett.
 Tanya Novikova haját fésülve jött ki Gordon Camden utcai lakásának fürd szobájából.
Felöltözött.
- Menned kell? - kérdezte a férfi.
- Muszáj. Gyere a nappaliba. - Felvette a kabátját és arccal a férfi felé fordult. - Nem jössz többet
a bayswateri lakásomra, nincs több telefon. Megmutattad a munkaid beosztásodat. Végig két
m szakos leszel a jöv hónapban. Miért?
- Nem szeretik, különösen a családosok. Ez nem probléma számomra, tehát beleegyeztem. És
többet is fizetnek.
- Tehát, általában egykor végzel és este hatkor kezdesz ismét?
- Igen.
- Van üzenetrögzít d, az a típusú, melyet felhívhatsz és meghallgathatod az üzeneteket?
- Igen.
- Jó. Akkor azon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Megindult az ajtó felé, a férfi megragadta a
karját.
- De mikor találkozunk ismét?
- Nehéz ezt most megmondanom, Gordon, óvatosnak kell lennünk. Ha nincs más dolgod, mindig
gyere haza a m szakok között. Megteszem, amit tudok.
Szenvedélyesen megcsókolta.
- Kedvesem.
A n eltolta.
- Mennem kell, Gordon.
Kinyitotta az ajtót, lement a földszintre és kiment a bejáraton. Még mindig nagyon hideg volt,
ezért felhúzta kabátja gallérját.
- Istenem, mit meg nem teszek én Oroszországért - mondta, és elment a sarokig, ahol fogott egy
taxit.

5.

Hidegebb este volt, mint valaha, egy szibériai front érte el Európát, még a hó is hidegebb volt,
mint máskor. Az apartmanban, éppen hét óra el tt, Brosnan tett még néhány fatuskót a t zre.
Anne-Marie a kanapén feküdt, majd hirtelen megmozdult és felült.
- Itthon maradunk vacsorázni?
- Azt hiszem - szólt a férfi. - Hitvány egy éjszaka.
- Jó. Nézek valamit a konyhában.
Brosnan átkapcsolta a televíziót a hírekre. Még több légitámadás Bagdadban, de még semmi jel a
szárazföldi háborúról. Lekapcsolta a készüléket. Anne-Marie kijött a konyhából és felvette a székr l
a kabátját, ahol hagyta.
- A h t d, mint általában, majdnem üres. Hacsak nem akarod, hogy összekotyvasszak egy kis húst
egy kis régi sajttal, egy tojással és fél doboz tejjel, akkor le kell ugranom a sarokra a csemegeüzletbe.
- Elkísérlek.
- Hülyeség - mondta a n . - Miért kellene mindkett nknek szenvednie? Mindjárt jövök.
Megcsókolta és kiment. Brosnan ment és kinyitotta az erkély ajtaját. A teraszon álldogálva
vacogott, meggyújtott egy cigarettát, és a n t várta. Egy pillanat múlva felbukkant a bejárati ajtóban,
és lassan elindult végig a járdán.
- Viszlát szerelmem - szólította drámaian. - A búcsú édes szomorúság.
- Ostoba! - szólt vissza. - Menj be, miel tt tüd gyulladást nem kapsz.
Anne-Marie a csúszós aszfalt miatt óvatosan továbbment és elt nt a saroknál. Ebben a pillanatban
megszólalt a telefon. Brosnan megfordult és besietett, az erkélyajtót nyitva hagyva.
 Dillon korán vacsorázott egy kávéházban, melyet gyakran látogatott. Gyalog volt, és az út
uszályához éppen Brosnan apartmanja el tt vezetett. Megállt az út másik oldalán, fázott, pedig
tengerészkabátot és a füléig lehúzott kötött sapkát viselt. Csak állt és élénken mozgatta a kezét,
miközben az apartman kivilágított ablakait figyelte.
Amikor Anne-Marie kijött a bejáraton, Dillon azonnal felismerte, és visszalépett az árnyékba. Az
utca csendes volt, nem volt forgalom, és amikor Brosnan kihajolt a korláton és a n höz szólt, Dillon
hallotta minden szavát. Teljesen hamis benyomással volt rá. A n elmegy estére. Amint elt nt a
sarkon, Dillon gyorsan átkelt az úttesten. Ellen rizte övébe dugott Waltherjét, körbenézett, hogy nem
látja-e valaki, és elindult az állványzaton felfelé.

Mary Tanner kereste telefonon.

- Ferguson dandártábornok szeretné holnap reggel még egyszer meglátogatni, miel tt
visszautazunk. Lehetséges lenne?
- Semmi jóra nem fog vezetni - mondta neki Brosnan.
- Ez igent vagy nemet jelent?
- Rendben - mondta nem szívesen. - Ha muszáj.
- Megértem. Igazán. Anne-Marie jobban érzi már magát?
- Kemény n . Több háborút túlélt, mint ahány meleg ebédet elfogyasztottunk együtt. Ezért is
éreztem helyzetét ilyen dolgokban, melyekben én is érdekelt vagyok, ennyire különösnek.
- Ó, maguk férfiak, olyan hihetetlenül ostobák ilyen dolgokat illet en. Szereti önt, professzor,
annyira nyilvánvaló. Viszlát holnap reggel.
Brosnan letette a kagylót. Hideg leveg áramlott be, a t z fellobbant. Ahogy megfordult, Sean
Dillont találta a nyitott erkélyajtóban állni, a Waltherral a bal kezében.
- Isten áldjon mindenkit - mondta Dillon.

A másik utcában lev csemegeüzlet, mint mostanában nagy részük egy indiaié volt, Mr. Patelé.
Anne-Marie-val szemben még szorgalmasabb volt, vitte a kosarát, míg a polcok között járkált.
Nagyszer franciakenyér-rudak, tej, tojás, Brie sajt, egy csodás sonkás omlett.
- A feleségem sütötte saját kez leg - magyarázta Mr. Patel. - Két perc a mikrohullámúban és
tökéletes az étel.
A n nevetett.
- Nekünk egy nagy doboz kaviárra lenne szükségünk, és egy kis füstölt lazacra.
Gondosan odaadta a n nek, amit kért.
- Hozzáírom Mr. Brosnan számlájához, mint általában.
- Köszönöm - mondta a n . Kinyitotta a n nek az ajtót.
- Viszontlátásra, mademoiselle.
Elindult visszafelé a fagyos járdán, hirtelen nagyon boldogan.

- Jézusom, Martin, milyen jót tettek neked ezek az évek. - Dillon a fogával lehúzta a keszty jét, és
egy doboz cigarettáért nyúlt a zsebébe. Brosnan egyyardnyira lehetett az asztalfióktól és a Browning
High Powert l, óvatosan megmozdult.
- A kis csintalan. - Dillon intett a Waltherrel. - Ülj a kanapé karfájára és tedd a tarkód mögé a
kezedet.
Brosnan úgy tett, ahogy a másik parancsolta.
- Látom, jól érzed magad, Sean.
- Jól. És hogy van a vén gazember, Liam Devlin mostanában?
- Él és virul. Még mindig Kilreában, Dublinon kívül, de tudod te ezt.
- Ez tény.
 - A munka Valentonnál, Mrs. Thatcher - mondta Brosnan. - Nagyon hanyag voltál, Sean. Arra
célzok, hogy két ilyen csavargóval üzletelni, mint Joberték. Valóban elveszítetted az
összeköttetéseidet.
- Úgy gondolod?
- Feltehet en nagy fizetési napnak ígérkezett.
- Nagyon nagynak - mondta Dillon.
- Remélem, el leget fizettek.
- Nagyon vicces. - Dillon kezdett bedühödni.
- Egy dolog érdekelne - mondta Brosnan. - Mit akarsz t lem annyi év után?
- Ó, tudók én mindent rólad - mondta Dillon. - Tudom, hogyan faggatnak rólam. Hernu, az
akciószázad ezredese, az öreg Ferguson, és a társa, Mary Tanner százados. Nincs, amir l ne tudnék.
Vannak barátaim, Martin, olyan barátok, akik bárhová bejutnak.
- Igazán? És boldogok voltak, hogy elszúrtad Mrs. Thatchert?
- Csak próba volt, ígértem nekik egy másik alternatívát. Tudod, hogy m ködnek az ilyen dolgok.
- Természetesen tudom, de a másik dolog, amit még jobban tudok, hogy az IRA nem fizet
ilyenért. Soha.
- Ki mondta, hogy az IRA-nak dolgozok? - vigyorgott Dillon. - Rengeteg embernek van
mostanában oka arra, hogy elintézze a briteket.
- Bagdadnak?
- Sajnálom. Martin, nem szeretnék az örökkévalóságig rejtvényt fejtegetni.
- Járj a kedvembe! Egy kis rajtaütés Szaddamnak. A háború b zlik. Valami másra van szüksége.
- Krisztusom, te mindig csak szövegelsz.
- Bush elnök Washingtonban marad, tehát magára hagyja a briteket. Elszúrtad a világ
legismertebb n jét, ki lesz a következ ? A miniszterelnök?
- Folytasd csak, fiam, nem számít.
- Igazam van, ugye?
- A fene vigyen el, Brosnan, mindig okos voltál! - robbant ki Dillon dühében.
- Soha nem tudod megtenni - mondta Brosnan.
- Úgy gondolod? Csak be kell bizonyítanom, hogy tévedsz.
- Mint már említettem, elvesztetted a kapcsolataidat. Ez a kontár munka Mrs. Thatcher ellen.
Drága, öreg Frank Barry barátunkra emlékeztet hetvenkilencben, amikor megpróbálta elintézni a
brit külügyminisztert, Lord Carringtont, amikor áthaladt Saint-Etienne-en. Jobban meglep dtem
azon, hogy ugyanazt a tervet használtad, mint azon, hogy Barryt igazi profinak tartod.
- volt a legjobb.
- És végül a leghalottabb - mondta Brosnan.
- Bárki intézte is el, biztosan hátulról tette - mondta Dillon.
- Ez nem igaz - mondta Brosnan. - Szemt l szembe harcoltunk.
- Te ölted meg Frank Barryt? - suttogta Dillon.
- Nos, valakinek meg kellett tennie - mondta Brosnan. - Általában ez történik a vad kutyákkal.
Egyébként Fergusonnak dolgoztam.
- Te szemét! - Dillon felemelte a Walthert, óvatosan célzott, amikor az ajtó kinyílt, és Anne-Marie
sétált be a bevásárlószatyorral.
Dillon felélendült. Brosnan elkiáltotta magát.
- Vigyázz! - és lefeküdt, amint Dillon kétszer a kanapéra célzott.
Anne-Marie visított, és nem er szakból, hanem dühb l eldobta a táskáját és Dillonra rontott.
Dillon megpróbálta elhárítani a n támadását, eltántorgott az erkélyajtóig.
Brosnan elkúszott az asztalig és elérte a fiókot. Anne-Marie Dillon arcát karmolta. Dillon
átkozódva ellökte a n t magától. Anne a korlátnak ütközött és lezuhant.
Brosnan kinyitotta a fiókot, leütötte a lámpát az asztal szélér l, mire a szoba sötétségbe borult,
aztán sikerült elérnie a Browningot. Dillon gyorsan három lövést adott le, és az ajtóhoz ugrott.
Brosnan tüzelt kétszer, de már kés volt. Az ajtó becsapódott. Brosnan lábra állt, a teraszhoz rohant
és lenézett. Anne-Marie a járdán feküdt. Megfordult, és a szalonon keresztül a nappaliba szaladt,
kinyitotta az ajtót és lerohant a földszintre. Dillonnak már nyoma sem volt, de az éjszakai portás
Anne-Marie mellett térdepelt.
A portás felnézett.
- Egy fegyveres férfi volt, professzor. Átszaladt az úton.
- Semmi gond. - Brosnan leült és karjába vette a n t. - Hívjon gyorsan egy ment t.
A hó már elég gyorsan hullott. Brosnan Anne-t szorosan tartva várakozott.

Ferguson, Mary és Max Hernu eközben teljes mértékben nagyszer en szórakoztak a Ritz
lélegzetelállító éttermében.
Már a második üveg Louis Roedered Crystal pezsg nél tartottak. A dandártábornok kit n
formában volt.
- Ki volt az az ember, aki azt mondta, hogy az az ember, aki már unja a pezs t, az már unja az
életet is? - kérdezte.
- Biztosan francia volt - mondta neki Hernu.
- Minden bizonnyal, de úgy gondolom, elérkezett az id arra, hogy tósztot mondjunk e lakoma
finanszírozójának. - Felemelte a poharát. - Maryre.
Már éppen válaszolni szeretett volna, amikor a fali tükörben megpillantotta Savary felügyel t,
amint a f pincérrel beszélget.
- Azt hiszem, keresik, ezredes - mondta Hernunak. Az ezredes körbenézett.
- Mi történt már megint? - Felállt, és kanyarogva az asztalok között megközelítette Savaryt.
Beszéltek néhány percig, állandóan az asztalhoz pillantgatva.
- Nem tudom, mi történhetett, de rossz érzésem van - mondta Mary.
Miel tt Ferguson válaszolhatott volna. Hernu sápadt arccal tért vissza hozzájuk.
- Attól tartok, nagyon rossz híreim vannak.
- Dillon? - kérdezte Ferguson.
- Nemrég látogatást tett Brosnannál.
- Mi történt? - kérdezte Ferguson. - Jól van Brosnan?
- Ó, igen. Volt egy kis lövöldözés. Dillon lelépett. - Nagyot sóhajtott. - De Mademoiselle Audin a
St. Louis kórházban van. Savary szerint nem valami jól néz ki.

Brosnan a második emeleti váróteremben volt, amikor megérkeztek, fel-alá járkált cigarettázva.
Szeme olyan vadságot tükrözött, mint amilyet Mary Tanner még sohasem látott. érte el el ször.
- Nagyon sajnálom.
- Mi történt? - kérdezte Ferguson.
Röviden, hidegen Brosnan elmesélte nekik. Amint befejezte, egy magas, sz hajú, sebészruhát
visel férfi ment be hozzájuk. Brosnan gyorsan feléfordult.
- Hogy van, Henry? - így szólt a többiekhez: - Henry Dubois professzor, egyik kollégám a
Sorbonne-on.
- Nem jól, barátom - mondta Dubois. - A sebesülések a bal lábán és a gerincén nagyon súlyosak,
de a koponyatörése jobban aggaszt. Most készítik el a m tétre. Azonnal megoperálom.
A sebész elment. Hernu rátette a kezét Brosnan vállára.
- Menjünk, és igyunk egy kávét, barátom. Azt hiszem hosszú éjszaka áll el ttünk.
- De én csak teát iszom - mondta Brosnan falfehér arccal.
- Soha nem szerettem a kávét. Hát nem ez a legviccesebb dolog, amit valaha is hallott?

A látogatók részére a földszinten volt egy kis kávézóhelyiség. Nem volt sok vásárló éjszaka.
Savary elment az ügy rend rségi részét intézni, a többiek egy sarki asztalhoz ültek.
 - Tudom, hogy most sok más dolog foglalkoztatja, de nem volna valami, amit el szeretne
mondani? Bármi, amit mondott önnek.
- Ó, sokat mesélt. Valaki megbízásából dolgozik, aki biztosan nem az IRA. Fizetnek neki érte, és
ahogy dicsekedett, nem is keveset.
- Van valami ötlete, hogy kicsoda?
- Amikor Szaddam Husszeint említettem, mérges lett. Önök a vendégeim. Egy érdekes pont.
Mindent tud önökr l.
- Mindnyájunkról? - mondta Hernu. - Biztos ön ebben?
- Igen, ezzel is dicsekedett. - Fergusonhoz fordult. - Még arról is tud, hogy ön és Tanner százados
azért vannak itt, hogy minél több információt szerezzenek t lem róla. Azt mondta, jó kapcsolatai
vannak. - Összevonta a szemöldökét és próbált visszaemlékezni a pontos kifejezésre. - Olyan barátai
vannak, akik bárhová bejutnak.
- Valóban aggasztó. - Ferguson Hernura pillantott.
- És még egy problémával szembe kell nézniük. Azt mondta, hogy a Thatcher-ügy csak próba
volt, és hogy szolgál egy alternatívával.
- Folytassa - mondta Ferguson.
- Sikerült felbosszantanom a szurkapiszkálásaimmal, hogy micsoda kontár munkát végzett
Valentonnál. Szerintem most a brit miniszterelnökkel fog megpróbálkozni.
- Biztos ebben? - szólt Mary.
- Ó, igen - bólintott. - Azzal gyötörtem, hogy úgysem fog sikerülni neki. Teljesen elveszítette a
nyugalmát. Azt mondta, be fogja bizonyítni, hogy tévedtem.
Ferguson Hernura nézett és nagyot sóhajtott.
- Tehát most már tudjuk. Jobb lesz, ha a nagykövetségre megyek, és riasztok mindenkit
Londonban.
- Ugyanezt teszem itt - mondta Hernu. - Végül is egyszer úgyis el kell hagynia az országot.
Riasztunk minden repül teret és kiköt t. A szokásos dolgok, de diszkréten, természetesen.
Felálltak, mire Brosnan megszólalt.
- Csak az idejüket vesztegetik. Nem fogják elkapni, a szokványos módon nem. Még azt sem
tudják, kit keresnek.
- Lehet, Martin - mondta Ferguson. - De a legjobban kell cselekednünk, ugye?
Mary Tanner követte ket az ajtóig.
- Dandártábornok úr, ha nem lenne rám szüksége, maradni szeretnék.
- Természetesen. Kés bb találkozunk. - A pénztárhoz ment és vett két csésze teát. - A franciák
csodálatosak. Azt hiszik, bolondok vagyunk, mert tejjel kérjük a teát.
- Ízlés kérdése - mondta Brosnan, és megkínálta a n t cigarettával. - Ferguson elmesélte, hogyan
szerezte a sebhelyét.
- Szuvenír Írországtól - mondta a n .
Brosnan elkeseredetten próbálkozott valamir l beszélgetni.
- Mi van a családjával? Londonban élnek?
- Az apám sebészprofesszor volt Oxfordban. Már elég régen meghalt. Rákban. Anyám még él.
Herefordshire-ben, a birtokán.
- Testvére van?
- Egy bátyám volt. Tíz évvel volt id sebb nálam. 1980-ban l tték le Belfastban. Egy orvlövész
l tte le a Divis Flatsr l. A tengerész kommandó parancsnoka volt.
- Sajnálom.
- Már rég történt.
- Nem igazán kedvelheti ezek után a magamfajtákat.
- Ferguson elmesélte, hogyan került az IRA-hoz Vietnam után.
 - Csak egy hülye jenki üti bele ilyesmibe az orrát, ezt gondolta, ugye? Ez volt az egyetlen
választási lehet ségem abban az id ben, nem csak ki akartam t nni. Kockára tettem mindent azalatt
a hosszú, átkozott öt év alatt.
- És hogy látja most a dolgot?
- Írországot? - nevetett keményen. - Most örömmel nézném, hogy süllyed a tenger fenekére. -
Brosnan felállt.
- Jöjjön, nyújtóztassuk ki egy kicsit a lábunkat - és elindult kifelé.

Dillon éppen uszálya konyhájában serénykedett, amikor megszólalt a telefon. Makejev szólt a
készülékbe.
- A n a St. Louis Kórházban van. Óvatosan kell érdekl dnünk, de az informátor szerint
kritikus az állapota.
- A fenébe - mondta Dillon. - Jobb lett volna, ha nem keveredik a dologba.
- Ez problémát jelenthet számunkra. Jobb lesz, ha elmegyek önhöz.
- Itt leszek.
Dillon forró vizet öntött egy tálba, aztán bement a fürd szobába. El ször levette az ingét, majd a
lefolyó alól kivett egy táskát. Minden úgy volt, ahogy Brosnan mondta. Egy választéknyi útlevél volt
benne, mindegyiken volt megfelel álruhába öltözve. Egy els osztályú sminkkészlet is volt a
táskában.
Az évek folyamán nagyon sokszor utazott Angliába, általában Jerseyn keresztül. Jersey brit terület
volt. Egy brit állampolgárnak nem kell útlevél, hogy Angliába utazhasson.
Tehát egy francia turista Jerseyben nyaral. Kiválasztott egy Henri Jacaud névre szóló útlevelet,
aki egy Rennesb l származó autókeresked .
Végül talált egy Peter Hilton névre szóló jerseyi jogosítványt is, egy a sziget f utcájára, a Saint
Helierre szóló lakcímmel. A jerseyi jogosítványok, ellentétben az átlag brit fajtával, fényképesek.
Mindig hasznos a pozitív felismerhet ség, ezt már évekkel ezel tt megtanulta. Semmi sem jobb az
embereknek annál, amikor egy fénykép alapján ellen rizni tudják a személyedet, és a képek a
jogosítványon és a francia útlevelén megegyeztek. Ez volt a legfontosabb dolog.
Feloldott valamennyi fekete hajfestéket a meleg vízben, és elkezdte átkefélni vele sz haját.
Elképeszt , milyen változást jelentett a hajszín megváltoztatása. Beszárította és a helyére igazította,
aztán kiválasztott egy kissé színezett szarukeretes szemüveget. Becsukta a szemét, a szerepre
koncentrált, és amikor ismét kinyitotta, Henri Jacaud pillantott vissza a tükörb l. Teljesen leny göz
volt.
Összezárta a táskát, visszatette a szekrénybe, felvette az ingjét, és az útlevéllel meg a
jogosítvánnyal a kezében visszament a kabinba.
Éppen ebben a pillanatban Makejev jött le a kabinlejáraton.
- Jó Isten! Egy pillanatra azt hittem, valaki más van itt.
- De hát az van - mondta Dillon. - Henri Jacaud, egy rennesi autókeresked , aki Jerseyben tölti a
téli szünetét. Egy szárnyashajóval érkezett Saint-Malóról. - Felemelte a jogosítványt. - Aki szintén
jerseyi állampolgár, Peter Hilton, Saint Helier-i könyvel .
- Nincs szüksége útlevélre, hogy Londonba utazzon?
- Nem, ha Jersey az állandó lakhelyem, brit terület. A jogosítvány is csak a kép miatt szükséges.
Mindig boldogabbá teszi az embereket. Úgy érzik, hogy ismerik, még a rend rök is.
- Mi történt az éjszaka, Sean? Mi történt valójában?
- Úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy Brosnanról is gondoskodjam. Túl jól ismer engem. Úgy
ismer, mint senki más, és ez veszélyes lehet.
- Megértem. Okos a professzor.
- Más is van még, Joszif. Tudja, hogyan cselekszem, hogyan gondolkodom. Ugyanolyan, mint én.
Egy világban éltünk, és az emberek nem változnak. Nem számít, hogy most hogy él, még mindig lent
van, ugyanaz az ember, aki régen az IRA legfélelmetesebb végrehajtója volt.
 - Tehát úgy határozott, hogy eltávolítja?
- Sugallatszer en jött. Éppen a lakása el tt haladtam el, amikor láttam a n t kijönni. A n után
szólt. Úgy hangzott, mintha egész éjszakára elmenne, tehát megragadtam a lehet séget és felmentem
az állványzaton.
- Mi történt?
- Meglátogattam.
- De nem ölte meg?
Dillon nevetett és kiment a konyhába, ahonnan egy üveg Kruggal és két pohárral tért vissza.
Miközben kihúzta a dugót, ismét megszólalt.
- Tudja, Joszif, szemt l szembe, annyi év után. Volt mir l beszélgetnünk.
- De nem mondta el, kinek dolgozik?
- Természetesen nem. - Dillon mosolyogva iszogatta a pezsg t. - Mit képzel rólam?
Koccintott Makejevvel, aki tovább folytatta.
- Azért mondtam, mert ha megtudja az új célt, hogy Majort akarjuk megtámadni... - Összeráncolta
a szemöldökét. - Ez azt jelentené, hogy Ferguson tudna róla. Ez lehetetlenné tenné a feladat
végrehajtását Londonban. Aroun, ebben biztos vagyok, lefújná az egész ügyet.
- De nem tudja. - Dillon töltött még pezsg t. - Tehát Aroun nyugodtan pihenhet. Végül is
akarom azt a második rnilliót is. Egyébként ellen riztettem Zürich-hel a dolgot. Az els milliót
letétbe helyezték.
Makejev kényelmetlenül érezte magát.
- Természetesen. Tehát, mikor óhajt indulni?
- Holnap vagy holnapután. Majd meglátom. Közben valamit elintézhetne nekem. Arról a Tanya
Novikováról lenne szó, Londonban. Szükségem lesz a segítségére.
- Nem probléma.
- El ször is, az apámnak volt egy második unokatestvére, egy belfasti férfi, aki Londonban él,
Danny Fahynak hívják.
- IRA?
- Igen, de nem aktív. Feledésbe merült. Nagy kézügyességgel rendelkezik. Villamosmérnök.
Mindenhez ért. 1981-ben használtam, amikor néhányszor Londonban dolgoztam. Abban az id ben
Kilburnben, a Tilthe Street 10-ben lakott. Szeretném, ha Novikova felkeresné.
- Valami más?
- Igen, szükségem lenne szállásra is. Ezt is elrendezhetné. Gondolom, sem a követségen lakik.
- Nem, a Bayswater Roadon van lakása.
- Nem szeretnék nála maradni. Megfigyelés alatt tarthatják. A Scotland Yard egyik speciális
csoportja figyeli a szovjet nagykövetség dolgozóit.
- Ó, az már régen volt - mosolygott Makejev. - Gorbacsovnak köszönhet en mindnyájan barátnak
számítunk mostanában.
- Akkor is máshol szeretnék lakni. Fel fogom keresni a lakásán, ennyi az egész.
- Egy probléma van - mondta Makejev. - Ami a fémárut illeti, a robbanószereket, a fegyvereket,
bármit, amire szüksége lehet. Attól tartok, ilyen téren nem tud önnek segíteni. Talán egy pisztoly, de
semmi több. Mint említettem, a f nöke Jurij Gatov ezredes, a londoni KGB-állomás vezet je,
Gorbacsov embere, és nagyon kedveli a mi brit barátainkat.
- Ez rendben van - mondta Dillon. - Megvannak a saját összeköttetéseim ilyen területen, de t kére
lesz szükségem. Ha átmegyek a Jersey és London közötti határon, nem tarthatok magamnál nagy
összeget.
- Aroun biztosan el tudja ezt intézni.
- Akkor ez is rendben van. Szeretnék még vele találkozni, miel tt elutazom. Talán holnap
reggel nekem meg is felelne. Intézze el.
 - Rendben van. - Makejev begombolta a kabátját. - Majd megírom a kórházi fejleményeket. - Már
elérte a feljárót, amikor visszafordult. - Van még egy dolog. Ha sikerül elintéznie a dolgot. A
legkegyetlenebb embervadászatot jelentené. Hogyan jönne vissza Londonból?
Dillon mosolygott.
- Éppen err l szeretnék majd beszélni. Viszlát reggel. Makejev felment a kabinlejáraton. Dillon
öntött még egy pohár Krugot, meggyújtott egy cigarettát és az újságcikk-kivágásokat figyelve ült az
asztalnál. Egy köteg újságért nyúlt, szétválogatta, és végül meg is találta, amit keresett. A Paris
Match egy tavalyi lapszáma volt. Michael Aroun volt a címoldalán. Hét oldalon keresztül pedig
cikkek életér l és hobbijáról. Dillon cigarettára gvújtott és elkezdte átolvasni.

Hajnali egy órakor Mary Tanner egyedül ült a várószobában, amikor Henri Dubois professzor
belépett. Nagyon fáradtnak t nt, hajlott háttal, megviselten süppedt bele egy székbe és rágyújtott egy
cigarettára.
- Martin hol van? - kérdezte a n t.
- Úgy néz ki, Anne-Marie egyetlen közeli rokona a nagyapja. Martin megpróbálja felkeresni.
Ismeri?
- Ki ne ismerné, kisasszony? Az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb gyáros
Franciaországban. Nagyon öreg. Nyolcvannyolc éves, azt hiszem. Tavaly a paciensem volt.
Agyvérzése volt. Nem hiszem, hogy Martin hamar vissza fog érni. Egy családi birtokon él, Chateau
Vercorson. Körülbelül húsz mérföldre van Párizstól.
Brosnan lépett be, hihetetlenül fáradtan, de amikor megpillantotta Duboist, mohón kérdezni
kezdett.
- Hogy van?
- Nem hazudok. Nincs jól. Egyáltalán nincs jól. Mindent megtettem, amit csak tudtam. Most
várunk kell.
- Láthatnám?
- Várj még egy kicsit. Majd szólok.
- Maradsz még?
- Ó, igen. Alszok néhány órát az irodámban a kanapémon. Hogy jöttél ki Pierre Audinnel?
- Sehogy. A titkárával, Fournierrel kellett beszélnem. Az öregember tolókocsihoz van kötve. Még
a nappalokat és az éjszakákat sem tudja megkülönböztetni.
Dubois sóhajtott.
- Erre számítottam. Kés bb találkozunk.
Amikor elment, Mary megszólalt.
- Maga is aludhatna egy kicsit.
- Ahogy most érzem, nem hiszem, hogy valaha is ismét aludni tudnék egyszer. Minden az én
hibám. - Elkeseredetté vált az arca.
- Hogy mondhat ilyet?
- Aki vagyok, vagy jobban mondva, aki voltam. Ha nem lettem volna az, akkor ez soha nem
történt volna meg.
- Nem mondhat ilyeneket - válaszolt a n . - Az élet nem így m ködik.
Az asztalon lev telefon megszólalt, és Mary felvette. Beszélt néhány percig, aztán letette.
- Csak Ferguson ellen rizett. - Mary a férfi vállára tette a kezét. - Jöjjön, feküdjön le a kanapéra.
Csak hunyja le a szemét. Itt leszek. Abban a pillanatban felébresztem, amint valami történik.
Brosnan vonakodva lefeküdt, ahogy mondták neki és furcsa módon egy sötét, álomtalan világba
zuhant. Mary Tanner t n dve ült mellette, csöndes légzését hallgatva.
Éppen három óra múlt, amikor Dubois belépett. Mintha csak megérezte volna a jelenlétét.
Brosnan azonnal felébredt és felült.
- Mi történt?
- Magához tért.
 - Láthatnám? - állt fel Brosnan.
- Igen, természetesen. - Amint Brosnan elérte az ajtót, Dubois a karjára helyezte a kezét. - Martin,
nem lesz szép látvány. Azt hiszem, fel kell készülnöd a legrosszabbra.
- Nem - Brosnan majdnem megfulladt. - Ez nem lehetséges.
Végigrohant a folyosón, kinyitotta a n szobájának ajtaját és belépett. Egy fiatal n vér ült az ágy
mellett. Anne-Marie sápadt volt, feje annyira be volt bugyolálva kötszerrel, hogy egy fiatal apácára
hasonlított.
- Kint várok, uram - mondta a n vér és elment. Brosnan leült. Megfogta a n kezét, mire Anne-
Marie kinyitotta a szemét. Üresen nézett a férfira, és amikor felismerte, elmosolyodott.
- Martin, te vagy az?
- Ki lenne más? - Megcsókolta a kezét. Mögöttük az ajtó kinyílt, és Dubois nézett be.
- A hajad. Túl hosszú. Nevetségesen hosszú. - Felemelte a kezét, hogy megérintse. - Vietnamban,
a mocsárban, amikor a Vietkongok le akartak l ni engem. Kijöttél a nádasból, mint egy középkori
harcos. A hajad hosszú volt és homlokpántot is viseltél.
Lehunyta a szemét, mire Brosnan megszólalt.
- Pihenj most, ne próbálj beszélni.
- De muszáj. - Ismét kinyitotta a szemét. - Engedd futni, Martin. Ígérd meg. Nem éri meg. Nem
akarom, hogy az légy, aki voltál.
Meglep er vel megragadta a férfi karját. - Ígérd meg!
- A szavamat adom rá.
Anne-Marie hátrad lt, a mennyezetet bámulta.
- Kedves, vad ír fiúm. Mindig téged szerettelek, senki mást.
Szeme óvatosan lecsukódott, az ágya melletti monitor hangja megváltozott. Henri Dubois egy
pillanat alatt a szobában termett.
- Menj ki, Martin.
Kitolta Brosnant és bezárta mögötte az ajtót. Mary a folyosón várakozott.
- Martin? - szólt a férfihoz.
Üresen tekintett a n re, ám ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Dubois jelent meg.
- Sajnálom, barátom. Attól tartok, meghalt.

Az uszályon Dillon azonnal felébredt, amint a telefon megszólalt. Makejev kereste.

- Meghalt.
- Szégyen - mondta Dillon. - Ezt soha nem akartam.
- Mi lesz most? - kérdezte Makejev.
- Azt hiszem, elutazom délután. Jó ötlet ilyen körülmények között. Mi van Arounnal?
- Tizenegykor vár minket.
- Jó. Tudja, mi történt?
- Nem.
- Akkor maradjon is titok. Tizenegy el tt találkozzunk a hely el tt.
Visszatette a kagylót, és párnákkal kitámasztotta magát.
Anne-Marie Audin. Milyen kár. Soha nem ölt n t. Egyszer egy informátort Derryben, de
megérdemelte. Ez az eset baleset, de szerencsétlenségnek is vehetjük, amit l nagyon rosszul érezte
magát. Elnyomta a cigarettáját, és megpróbált ismét elaludni.

Éppen tíz órakor Mary Tanner nyitott ajtót Fergusonnak és Hernunak Brosnan lakásában.
- Hogy érzi magát? - kérdezte Ferguson.
- Nagyon elfoglalt. Anne-Marie nagyapja is rosszul van, tehát Martin és az öregúr titkárn je
intéznek minden fontosabb temetési el készületet.
- Ilyen hamar? - mondta Ferguson.
- Holnap, a családi parcellán, Vercorson.
 A n bevezette ket. Brosnan az ablaknál állt. Megfordult, hogy találkozzon velük, keze zsebre
dugva, arca sápadt és megviselt volt.
- Nos? - kérdezte.
- Csak jelentést hoztunk - mondta Hernu. - Értesítettünk minden kiköt t és repül teret, diszkréten,
természetesen. - Egy kicsit habozott. - Úgy gondoltuk, jobb lesz, ha nem hozzuk nyilvánosságra a
dolgot, professzor. Mademoiselle Audin szerencsétlen halálára gondolok.
Brosnan teljesen megváltozott.
- Úgysem kapják el. London lesz a színtér el bb vagy utóbb. Talán már úton is van, és Londonban
szükségük lesz rám.
- Arra céloz, hogy segíteni fog nekünk? Beszáll a dologba? - mondta Ferguson.
- Igen.
Brosnan cigarettára gyújtott, kinyitotta azerkélyajtót és kiállt a teraszra. Mary követte.
- De nem teheti meg, Martin, azt mondta, megígérte Anne-Marie-nak.
- Hazudtam - mondta nyugodtan. - Csak azt akartam, hogy könnyebben menjen el. Ott nincs
semmi. Csak sötétség. - Arca kemény volt, szeme zord. Egy idegen arc.
- Istenem - suttogta Mary.
- Elkapom. Még ha ez lesz az utolsó dolog is, amit ezen a földön csinálok, megnézem holtan.

6.

Éppen tizenegy óra el tt jelent meg Makejev Michael Aroun Victor Hugo bulvári apartmanja
el tt. A sof r megállt a járda szegélyénél. Amint lekapcsolta a motort, az ajtó kinyílt, és Dillon ült be
a hátsó ülésre.
- Jobban tenné, ha nem ilyen cip t viselne - mondta. - Minden tiszta latyak.
Dillon mosolygott, és Makejev átnyúlt, hogy lezárja a válaszfalat.
- A szituációhoz képest elég jó formában van.
- Miért ne lennék? Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem beszélt Arounnak az Audin
n r l.
- Nem, természetesen.
- Jó. - Dillon mosolygott. - Nem szeretnék semmit sem tönkretenni. Menjünk és látogassuk meg.
Rashid nyitott ajtót. Egy szobalány elvette a kabátjukat. Aroun a csodálatos szalonban várakozott.
- Valenton, Mr. Dillon. Egy tekintélyes csalódás.
- Soha semmi sem tökéletes az életben, ezt tudnia kellene. Ígértem önnek egy alternatívát, és meg
is csinálom.
- A brit miniszterelnököt? - kérdezte Rashid.
- Igen - bólintott Dillon. - Ma Londonba utazok. Gondoltam, beszélhetnénk, miel tt elutazom.
Rashid Arounra pillantott, aki megszólalt.
- Természetesen, Mr. Dillon. Miben segíthetünk?
- El ször is ismét költ pénzre lenne szükségem. Harmincezer dollárra. Szeretném, ha ezt
Londonon keresztül intéznék el. Készpénzben, természetesen. Makejev ezredes majd elmondja a
részleteket.
- Nem probléma - mondta Aroun.
- A másik dolog, hogy hogy a pokolba jutok ki Angliából a sikeres merénylet után.
- Nagy az önbizalma, Mr. Dillon - mondta neki Rashid.
- Nos, reménykedni kell, fiam - mondta Dillon. - Az a gond bármelyik nagy rajtaütéssel, mint
ahogy az évek folyamán rájöttem, hogy könnyebb megközelíteni az áldozatot, mint utána lelépni. Ha
elkapom a miniszterelnököt, a legnagyobb probléma az lesz, hogy hogyan jussak ki Angliából, és
ekkor következik ön, Mr. Aroun.
 A szobalány lépett be kávéval egy tálcán. Aroun várt, míg a lány megtérítette az asztalt és töltött
mindenkinek. Amint a lány visszavonult, így szólt: - Magyarázza el, kérem.
- Egyik kisebb tehetségem a repülés. Ezt azt hiszem megoszthatom önökkel. Egy régi Paris Match
cikkben olvastam, hogy vett egy birtokot Normandiában, Chateau Saint Denisben, körülbelül húsz
mérföldre délre Cherbourg-tól, a tengerparton.
- Így van.
- A cikk említi, hogy mennyire szereti a helyet, milyen csöndes és romlatlan. Egy id burok a
tizennyolcadik századból.
- Pontosan mit keresnénk mi ott, Mr. Dillon? - kérdezte Rashid.
- Azt is megemlíti a cikk, hogy van egy saját leszállópályája, és hogy Mr. Aroun elrepül
Párizsból ide, ha kedve támad hozzá, saját pilótával a gépen.
- Igaz - mondta Aroun.
- Jó. Akkor így fog történni. Amikor közel leszek a befejezéshez, értesítem önöket. Ide fognak
repülni Saint Denisre. Én is kirepülök ide Angliából és csatlakozom önökhöz, ha elintéztem a
munkát. Önök pedig elintézhetik a továbbutazásomat.
- De hogyan? - kérdezte Rashid. - Hol talál gépet?
- Sok a légitársaság, öregfiú, és sok gépet lehet bérelni. Egyszer en lerepülök a térképr l.
Elt nök. Tudniuk kell, hogy a hatóságok feje leginkább a hatalmas mennyiség gépelt nés miatt fáj.
Egyszer landolok Saint Denisben és elintézettnek vehetik a dolgot. - Rashidról Arounra tekintett. -
Megegyeztünk?
Aroun válaszolt.
- Teljes mértékben, és ha bármiben segíthetünk...
- Makejev értesíti önöket. Most mennem kell. - Dillon az ajtóhoz fordult.
Kint, Makejev autója mellett a hóban megállt.
- Ennyi az egész. Nem fogjuk látni egymást egy ideig.
Makejev egy borítékot nyújtott át neki.
- Tanya lakáscíme és telefonszáma. - Az órájára pillantott. - Nem tudtam elérni korábban.
Üzenetet hagytam neki, hogy délben felhívom.
- Jó - mondta Dillon. - Majd felhívom önt Saint-Malóból, miel tt felszállok a Jerseybe induló
hajóra, csak hogy biztos legyek benne, hogy minden rendben van-e.
- Elviszem - mondta Makejev.
- Nem, köszönöm. Jót tesz egy kis testmozgás. - Dillon kinyújtotta a kezét. - Viszlát legközelebbi
boldog találkozásunkig.
- Sok szerencsét, Sean.
Dillon mosolygott.
- Az embernek arra mindig szüksége van. - Aztán megfordult és elsétált.

Makejev délben telefonált Tanyának.

- Egy barátom meg fog látogatni - mondta a férfi. - Valószín leg kés este. A férfi, akir l már
beszéltünk.
- Gondoskodom róla, ezredes.
- Még soha nem vettél részt fontosabb üzletben, higgy nekem. Szállás is kellene a barátomnak.
Közel a lakásodhoz.
- Rendben.
- És szeretném, ha felkeresnéd ezt az embert. Megadta a n nek Danny Fahy adatait. Amikor
befejezte, a n így szólt: - Nem lesz probléma. Valami más?
- Igen, szereti a Walthereket. Szerezz neki egyet, drágám, majd jelentkezem.

Amikor Mary Tanner belépett lakosztályába a Ritzben, Ferguson éppen délutáni teáját
fogyasztotta az ablaknál.
 - Ó, itt van - mondta a férfi. - Már nem tudtam, hol lehet. Mennünk kell.
- Hova? - kérdezte a n .
- Vissza Londonba.
A n mély lélegzetet vett.
- Én nem megyek, dandártábornok, maradok.
- Marad? - szólt a férfi.
- Holnap délel tt tizenegy óráig, Chateau Vercorsban a temetésig. Különben is Brosnan megteszi,
amit akar t le. Nem kellene egy kis segítséget is nyújtanunk?
Ferguson védekez en felemelte a kezét.
- Jól van, meggy zött. Bár nekem vissza kell mennem Londonba. Maradhat, ha akar, és majd
holnap délután utánam jön. Majd én elintézem, hogy a Lear Jet mindkett jüket elhozza. Kielégít ez
önnek?
- Miért is ne. - Mary mosolygott és a teáskannáért nyúlt. - Még egy csészével, dandártábornok?

Sean Dillon elérte az expresszt Rennesig, és háromkor átszállt a Saint-Malóba induló vonatra.
Nem volt nagy a turistaforgalom, rossz az id pont a kirándulásra, és az iszonyú id járás miatt egész
Európában csökkent a forgalom.
Nem volt több, mint húsz utas a Jerseybe induló szárnyashajón sem. Hat óra el tt szállt partra
Saint Helierben, az Albert kiköt ben, aztán fogott egy taxit, és kiment a repül térre.
Tudta, hogy bajban van: amikor megérkezett, minél közelebb ért, a köd annál s r bbé vált. Ez egy
régi sztori Jerseyr l. Err l személyesen is meggy z dhetett, ugyanis mindkét esti londoni járatot
törölték. Kiment a repül tér épületéb l, fogott egy másik taxit, és elvitette magát egy kényelmes
hotelba.
Harminc perc múlva telefonált Makejevnek Párizsba.
- Sajnálom, hogy nem tudtam telefonálni Saint-Malóból. A vonat késett. Le is késhettem volna a
szárnyashajót. Beszélt Nikovával?
- Igen - mondta Makejev. - Minden rendben van. Már várja önt. Hol van?
- Jerseyben, egy L'horizon nev hotelban. Köd van a repül téren. Remélem, reggel kijuthatok
innen.
- Biztosan. Maradjunk kapcsolatban.
- Rendben van.
Dillon lerakta a kagylót, aztán felvette a kabátját és lement a bárba. Valahol már hallotta, hogy
elég kivételes étterem. Kis id múlva egy jó kép , energikus olasz férfi ment oda hozzá, a f pincér,
Augusto. Dillon kért egy étlapot és rendelt egy üveg Krugot, aztán pedig pihent.

Éppen ebben a pillanatban szólalt meg Brosnan Quai de Montebelló-i apartmanjának cseng je.
Amikor egy üveg skót whiskyvel kezében ajtót nyitott, Mary Tannerével találkozott a tekintete.
- Hello - mondta a férfi. - Ez aztán a váratlan dolog. A n elvette a whiskysüveget, és kiöntötte az
italt egy az ajtónál lev cserepes virágra.
- Ez úgysem segít.
- Ha gondolja. Mit akar?
- Gondoltam, egyedül van. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Ferguson beszélt önnel, amikor
elutazott?
- Igen, mondta, hogy maga marad még. Azt javasolta, hogy kövessük holnap délután.
- Igen, nos ez nem vonatkozik a ma estére. Gondolom, ma még nem evett semmit, tehát azt
javaslom, hogy menjünk el valahová vacsorázni, és ne mondjon nemet.
- Nem is álmodtam róla, százados. - Brosnan szalutált.
- Ne idétlenkedjen már! Biztosan van valami hely a közelben, amit maga is szeret.
- Van. Felveszem a kabátom és már indulhatunk is.
 Egy tipikus kis utcaszéli bisztróba mentek, mely egyszer és szerény volt. Bokszok választották el
az asztalokat, hogy elvonultságot bizosítsanak. Brosnan pezsg t rendelt.
- Krug? - kérdezte t le a n , amikor az üveg megérkezett.
- Ismer s vagyok itt.
- Mindig pezsg t iszik?
- Évekkel ezel tt gyomron l ttek. Azóta problémáim vannak. Az orvos azt mondta, hogy nem
lehet alkoholt innom, még vörösbort sem. A pezsg rendben van. Figyelte a hely nevét?
- La Belle Aurore.
- Ugyanaz, mint a kávéház neve a Casablancában. Humphrey Bogart? Ingrid Bergman? - A férfi
felemelte a poharát. - Rád nézek, kölyök.
Barátságos csöndben ültek egy ideig, aztán a n megszólalt: - Beszélhetünk üzletr l?
- Miért is ne? Mire gondol?
- Mi fog most történni? Dillon cselekedni fog, ezt ön mondta. Hogy akarja megtalálni?
- Emberi gyengeség - mondta Brosnan. - Nem fog IRA-s kapcsolatot keresni, mert fél, hogy
elárulják. Tehát egy választása marad. Amit általában tenni szokott. Az alvilág.
Bármire van szüksége - fegyverre, robbanószerekre, még segítségre is - egy nyilvánvaló helyre
fog menni, és tudja hova?
- London keleti negyedébe?
- Igen, olyan romantikus hely, mint az Olasz negyed vagy Bronx New Yorkban. A Kray testvérek,
Anglia leghíresebb gengszterei, a Richardson bandából. Sokat tud a keleti negyedr l?
- Azt hittem, az csak történelem.
- Nem egészen. Egy csomó nehézfiú, a helytartók, ahogy nevezik ket, bizonyos fokig
törvényesek, de minden régimódi b neset - fegyveres rablótámadás, bankok, páncélautók kirablása -
ugyanahhoz a csoporthoz tartozik. Mindnyájan családosak, akik a családot is csak üzletnek tartják,
de lel nek bárkit, aki az útjukban áll.
- Milyen kedves.
- Mindenki ismeri ket, a rend rséget is beleértve. Ett l a társaságtól fog Dillon segítséget kérni.
- Bocsásson meg - szólt a n -, de ez biztosan egy szorosan összetartó közösség.
- Teljes mértékben igaza van, de ahogy ez itt történik, talán belépésnek lehetne nevezni.
- És honnan tudja ezt?
Brosnan még egy pohár pezsg t öntött.
- Vietnamban, 1968-ban, vad és bolond fiatalságom során, ejt erny s voltam, Airborne Rangers.
Egy speciális különítmény tagja voltam Kambodzsában, teljesen illegálisan, ha hozzátehetem.
Többféle fegyvernemet képvisel katonákból válogattak össze bennünket. Még néhány tengerész is
volt közöttünk, és így találkoztam Harry Flooddal.
- Harry Flood? - kérdezte a lány. - Nem tudom, miért, de ez a név ismer sen cseng.
- El fordulhat. Elmagyarázom. Harryvel egyid sek vagyunk. Brooklynban született. Az anyja
meghalt, amikor született. Az apja nevelte fel, tizennyolc éves volt, amikor az apja is meghalt. A
tengerészethez ment, mivel valamit csinálnia kellett, elkerült Namba, ahol én is találkoztam vele. -
Nevetett egyet. - Soha nem felejtem el, hogyan találkoztunk. A nyakig ér vízben, a b zl mocsárnál
a Mekong torkolatánál.
- Elég érdekesen hangzik.
- Ó, és még több. Kitüntetések: Ezüstcsillag, Tengerészkereszt. Hatvankilencben, amikor
kikerültem, Harry-nek volt még egy éve. Londonba küldték. Követségi biztonsági szolgálat.
rmester volt, amikor a dolog történt.
- Mi történt?
- Találkozott egy lánnyal az öreg Lyceum bálteremben az egyik éjszaka. Jean Darknak hívták a
lányt. Egy teljesen átlagos, kedves, csinos, húszéves, pamutruhát visel lány volt, csak ezért volt
más, mint a többi, mert a Dark család tagjai gengszterek voltak, igazi gazemberek. Az öregembernek
volt egy kis birodalma a folyón lefelé, olyan híres volt, mint a Kray testvérek. Még abban az évben
meghalt.
- Hogyan történt? - Mary teljesen el volt kápráztatva.
- Jean anyja megpróbálta véghezvinni a dolgot. Dark mama, mindenki így hívta.
Nézeteltérések voltak. Rivalizálások. Hasonló dolgok. Harry és Jean összeházasodtak, Harry
Londonba kérte a papírjait, ottmaradt és beolvadt. Megszüntette a rivalizálást és így tovább.
- Tehát gengszter lett?
- Nem egészen, vagyis igen, de még attól is több. lett a keleti negyed egyik legnagyobb
helytartója Londonban.
- Jó Isten, most már emlékszem. Az övé az összes kaszinó. fejlesztette tel a Temze partját.
- Így igaz. Jean rákban halt meg körülbelül öt vagy hat évvel ezel tt. A lány anyja évekkel azel tt
halt meg. De folytatta.
- Most angol állampolgár?
- Soha nem adta fel amerikai állampolgárságát. A hatóságok nem hajíthatták ki, mert nem
büntetett el élet . Egy évet sem töltött börtönben.
- Még mindig gengszter?
- Ez a definíciótól függ. Sok b nügyet véghezvitt már, vagy , vagy az emberei. Régimódi
b nöz nek nevezhetnénk.
- Semmi drog vagy prostitúció? Csak fegyveres rablás, lefizetés, és hasonló dolgok?
- Ne legyen keser . Vannak kaszinói, üzleti érdekeltségei az elektronikában, és középületei. Az
övé fél Wapping. Majdnem az egész folyópart. Minden törvényes.
- És még mindig gengszter?
- Fogjuk rá, még mindig a keleti negyed nagyrészének helytartója. A Yankee, így hívják.
Tetszeni fog önnek.
- Fog? - A n meglepetten nézett. - És mikor fogok találkozni vele?
- Amint megbeszélem vele. Bármi történik a keleti negyedben, Harry és a barátai tudnak róla. Ha
bárki segíthet Sean Dillon el kerítésében, akkor lesz az. - A pincér megjelent és egy tál francia
hagymalevest tett eléjük. - Jó - mondta. - Most együnk, mert éhen halok.

Harry Flood egy gödör sarkába kuporodott, és hogy ne fázzon, karját maga köré fonta. Derékig
meztelen volt, mezítlábas, ruházata mindössze egy álruhának szánt nadrágból állt. A gödör
mindössze néhány láb mély lehetett. Az es megállás nélkül esett a fejére a bambuszrácson keresztül.
Néha a vietkongok letekintettek rá, megmutatták a jenki kutyát látogatóiknak, aki csak ült, mint egy
bolond.
Olyan volt, mintha örökké ott lett volna és az id sem jelentett már számára semmit. Még soha
nem volt ennyire elkeseredett. Még jobban esett az es , és a gödör szélér l a víz a gödörbe ömlött,
amit l egyre jobban emelkedett a víz szintje. Már lábra állt, mert a víz már a válláig emelkedett.
Folyamatosan ömlött a víz a fejére. Nemsoká a feje fölé ért a víz szintje, már nem tudott a lábán
állni, megpróbált a víztetején maradni, lélegzetért küzdött, a gödör szélébe markolva. Hirtelen egy
kéz ragadta meg, egy er s kéz, kihúzta a vízb l, és ismét lélegezni kezdett.

Azonnal felébredt és felült. Évek óta ezt álmodta Vietnam óta, ami pokoli régnek t nt számára.
Általában vízbefúlással ért véget az álom. A kéz, amely kihúzta, új dolog volt. Az órájáért nyúlt.
Majdnem tíz óra volt. Mindig szundikált egy keveset kora este, miel tt meglátogatta volna
valamelyik klubját, de ma elaludt. Felvette az óráját, a fürd szobába sietett, és gyorsan lezuhanyzott.
Már sz hajszálak is vannak sötét hajában, fedezte fel, miközben borotválkozott.
- Mindenki megöregszik egyszer, Harry - mondta halkan és elmosolyodott. Valójában szinte
állandóan mosolygott, bár aki közelebbr l ismerte, az felfedezhetett egy kis életuntságot
mosolyában.
 Egy olyan ember mosolya, aki az egész életet kellemetlennek találta. Bizonyos értelemben elég
jókép , férfias, széles vállú férfi volt. Valójában ez nem rossz teljesítmény negyvenhat éves korban,
mondogatta gyakran magának bátorításként. Nyakkend nélkül vett fel egy fekete selyeminget,
melyet végig begombolt, és egy hozzá nem ill sötétbarna Armani selyemöltönyt. Ellen rizte a
kinézetét a tükörben.
- Kezd dik a show, baby - mondta és kiment.
Lakása hatalmas volt, egy raktárépülethez tartozott a Cable rakparton. A nappali téglafala fehérre
volt festve, a fapadló lakkozva, melyet indiai sz nyegek borítottak mindenhol. Kényelmes kanapék,
egy bár, minden elképzelhet fajta itallal. Egy hatalmas íróasztal helyezkedettel a hátsó fallal
szemben, a falon könyvek sorakoztak.
Kinyitotta az erkélyajtót, és kiment a folyóra néz erkélyre. Nagyon hideg volt. A Tower Bridge
jobbra helyezkedett el, a Tower of London pedig fölötte a reflektorfényben. Egy hajó haladt el el tte
a Temze hajókiköt jéb l, olyan tiszta fény áradt a hajóról a sötétségbe, hogy látta a legénységet,
hogyan dolgoznak a fedélzeten. Ez a látvány mindig életet lehelt belé, és hatalmasat lélegzett a hideg
leveg b l.
A szoba másik végében lév ajtó kinyílt, és Mordecai Flethcher lépett be rajta. Hat láb magas,
vasszürke hajú és lenyírt bajuszú férfi volt, aki elegáns, dupla soros blézert viselt nyakkend vel.
Minden szokványos volt a megjelenésén, kivéve a szeme körüli forradásokat és lapos orrát, melyet
már nem is egyszer törtek el.
- Felkeltél? - kérdezte.
- Nem úgy néz ki? - kérdezett vissza Flood.
Mordecai már tizenöt éve a jobbkeze volt, a hasznos nehézsúlyú bokszoló, aki még idejében
otthagyta a ringet, miel tt agykárosodást szenvedett. A bárhoz ment, öntött egy Perrier vizet, jeget és
citromot tett bele és odaadta Floodnak. Flood anélkül vette el t le, hogy megköszönte volna.
- Istenem, hogy szeretem ezt a vén folyót. Történt valami?
- A könyvel keresett. A piacfejlesztéssel kapcsolatos papírokat hozta aláíratni. Mondtam, hogy
ráér reggelig.
- Ennyi az egész?
- Maurice keresett telefonon a követségr l. Azt mondta, Jack Harvey ugrott be hozzá azzal a
kurva unokahúgával, bekapni valamit.
- Myrával? - Mordecai bólintott. - Történt valami?
- Maurice azt mondta, hogy Harvey kérdezte, este megtalál-e. Azt mondta, hogy visszajön és
megpróbálkozik egy kis üzleti ajánlattal. - Habozott egy kicsit. - Ismered milyen, Harry, vigyázz
vele.
- Mi nem alkuszunk, Mordecai, és nem fogunk társulni. Jack Harvey a legrosszabb gengszter a
keleti negyedben. Miatta olyanok a Kray testvérek, mint egy játszótéri banda.
- Azt hittem, az miattad van, Harry.
- Soha nem foglalkoztam droggal, nem futtattam lányokat. Rendben, néhány évig gazember
voltam, mindketten azok voltunk. - Az íróasztalhoz sétált és felemelt egy ezüstkeretes fényképet,
mely mindig ott állt. - Amikor Jean haldoklott, azokon a tetves hónapokon keresztül. Semmi sem
volt fontos, és tudod mit ígértetett meg velem élete végén. Hogy hagyjam abba.
Mordecai bezárta az ablakot.
- Tudom, Harry. Csodálatos n volt Jean.
- Ezért cselekszem törvényesen, és nincs igazam? Tudod mennyit ér a cég? Majdnem
ötvenmilliót. Ötvenmilliót! - Vigyorgott. - Szóval hadd mocskolja be a kezét Jack Harvey és társai,
ha akarják.
- De a legtöbb ember számára még mindig te vagy a keleti negyed helytartója, Harry, még mindig
te vagy nekik a jenki.
- Nem panaszkodom. - Flood kinyitotta a szekrény ajtaját és kivett egy fekete kabátot. - Vannak
id k, amikor ez az eljárás is segít. Na, menjünk. Ki a sof r ma?
 - Charlie Salter.
- Jó.
Mordecai tétovázott.
- Vigyek egy pisztolyt, Harry?
- Az Isten szerelmére, Mordecai, már törvénytisztel ek vagyunk, hányszor mondjam még el?
- De Jack Harvey nem, ez a gond.
- Hagyd Jack Harveyt rám.
Lementek egy régi liften a raktárba, ahol a fekete Mercedes luxuskocsi várakozott. Charlie Salter
egy újságot olvasott az autóra támaszkodva. Alacsony, izmos férfi volt szürke sof r uniformisban.
Gyorsan összehajtotta az újságot, és kinyitotta a hátsó ajtót.
- Hová parancsolja, Harry?
- A követségre, és óvatosan vezessen. Sokat fagyott az éjszaka és az újságot is el szeretném
olvasni.
Salter a kormányhoz ült, Mordecai mellé, és megnyomta az elektromos ajtóemel t. A raktárház
ajtaja kinyílt, és k a kiköt irányába fordultak. Flood kinyitotta az újságot, hátrad lt, és elkezdett
olvasni egy cikket az Öbölháborúról.

A követségi klub mindössze félmérföldnyire volt, a Wapping High Streeten. Mindössze fél éve
nyílt, még egy Harry Flood fejlesztés eredményeként. Az utca hátsó részén elhelyezked parkoló
már majdnem tele volt. Egy kis bódéban ül öreg néger volt a gondnok.
- Üresen tartottam a helyét, Mr. Flood - mondta az öreg és odament.
Flood kiszállt az autóból Mordecaival, aki el vette pénztárcáját, míg Salter leparkolt. El vett egy
ötfontos bankjegyet és odaadta az öregnek. - Ne bolonduljon meg, Freddy!
- Ett l? - Az öreg mosolygott. - Még egy n t sem tudnék bel le venni mostanában. Borzasztó
dolog ez az infláció, Flood.
Flood és Mordecai nevettek, míg végigmentek az utcán. Salter is utolérte ket, amikor befordultak
a sarkon és elérték a bejáratot. A helyiség meleg és pazar volt, fekete és fehér padlóburkoló a földön,
tölgyfa falburkolat olajfestményekkel. Amint a ruhatároslány elvette kabátjukat, egy alacsony,
öltönyös férfi sietett oda üdvözölni ket. Felt n francia akcentussal beszélt.
- Ah, Mr. Flood, micsoda öröm! Vacsorázik?
- Kellene, Maurice. Csak el ször szétnézünk. Harvey megjelent már?
- Nem még.
Lementek a lépcs n a f étkez szobába. A klub atmoszférája semmit sem változott, faburkolat,
festmények, asztalok b rszékekkel. A helyiség majdnem tele volt, a pincérek elfoglaltan dolgoztak.
Egy trió játszott egy kis emelvényen az egyik sarokban, el ttük tánctér, bár nem valami nagy.
Maurice vezette az utat az asztalok között, és kinyitott egy b rrel steppelt ajtót, mely a helyiség
kaszinó részébe vezetett. Ez is ugyanolyan zsúfolt volt, az emberek lökdösték egymást a
rulettkeréknél, a székek is foglaltak voltak minden asztalnál.
- Sokat veszítünk? - kérdezte Flood Maurice-tól.
- Egyszer fenn, egyszer lenn, Mr. Flood. Az egyenleg a szokásos.
- Sok a hazard r.
- És egyetlen arab sincs a láthatáron - mondta Mordecai.
- Szomorkodnak - mondta Maurice. - Az Öböl-dolog miatt.
- Maga nem azt tenné? - vigyorgott Flood. - Menjünk és együnk.
Volt egy az együttesre néz , saját asztala az egyik sarokban. Füstölt lazacot rendelt,
tojásrántottával és Perrier vízzel. El vett egy Camel cigarettát egy régi ezüst cigarettatartóból. Az
angol cigaretta volt az, amivel sehogy sem tudott kiegyezni. Mordecai tüzet adott neki, aztán a falnak
d lt. Flood csak ült t n dve, a látványt tanulmányozva, azokat a sötét perceket tapasztalta, amikor az
ember azon t n dik, hogy mi értelme van az életnek, amikor Charlie Salter jelent meg a bejáratban,
és az asztalhoz sietett.
 - Jack Harvey és Myra. Mindjárt bent lesznek - mondta.

Harvey ötvenéves, közepes magasságú, túlsúlyos férfi volt, amit a tengerészkék Barathea öltöny
csak még jobban kiemelt. Az er sen kopaszodó férfi felt n , dekadens arckifejezése egy rosszfajta
római császáréra hasonlított.
Unokahúga, Myra, harmincéves volt, bár fiatalabbnak nézett ki, koromfekete haját
gyémántfés vel fogta kontyba.
Arca nagyon picit volt csak kisminkelve, kivéve vérvörös ajkát. Flitteres zakót viselt, Gianni
Versace fekete miniszoknyát, és nagyon magas sarkú fekete cip t, amit l már öt lábnál is magasabb
lett. Nagyon vonzó n volt, a férfiak megfordultak utána. volt nagybátyja jobbkeze is, a londoni
egyetemen elvégzett egy üzleti szakot. Ugyanolyan könyörtelenül és gátlástalanul viselkedett, mint
nagybátyja.
Flood nem állt fel, ülve várakozott. - Harry, öregfiú - üdvözölte Harvey és leült. - Ugye nem
bárnod, ha csatlakozunk hozzád?
Myra lehajolt és megcsókolta Flood arcát. - Tetszik a parfümöm, Harry? Egy vagyonba került, de
Jack azt mondta, nemi vágyat fokozó az illata.
- Ez sokat jelent neked, ugye? - kérdezte Flood.
Leült Flood másik oldalára. Harvey el vett egy cigarettát. A kezében tartva Mordecaira nézett. -
Gyerünk, hol van a gyújtód?
Mordecai el vette a gyújtóját és meggyújtotta anélkül, hogy megváltozott volna az arckifejezése.
Myra megszólalt. - Nem ihatnánk valamit? Tudjuk, hogy te nem iszol, Harry, de ránk is
gondolhatnál.
Kis cockney akcentusában volt valami báj. A n Flood térdére helyezte a kezét. Flood megszólalt:
- Pezsg koktél, ezt szereted, ugye?
- Az is megteszi.
- De nem nekem, nem bírom meginni azt a löttyöt - mondta Harvey. - Whiskyt szódával. Jó
nagyot.
Maurice, aki még mindig ott álldogált, szólt a pincérnek, aztán Flood fülébe súgott.
- A rántottája, Mr. Flood.
- Most kérem - mondta Flood.
Maurice elment, és egy pillanat múlva a pincér jelent meg, kezében egy ezüsttálcával. Levette a
kupolát és a tányért Flood elé helyezte, aki azonnal hozzákezdett.
- Még sohasem láttalak tisztességes ételt enni, Harry. Mi a baj veled? - mondta Harvey.
- Igazán semmi - mondta Flood. - Az étel nem jelent sokat számomra, Jack. Amikor kölyök
voltam, Vietnamban a vietkongok bebörtönöztek egy id re. Megtanultam, hogyan kell kevésb l
kijönni. Kés bb a belembe l ttek. Tizennyolc inchet veszítettem bel le.
- Meg kell egyszer nekem is mutatnod a hegedet - mondta Myra.
- Minden rosszban van valami jó. Ha nem l ttek volna meg, a tengerészet nem küldött volna át
test rnek a londoni követségre.
- És nem találkoztál volna Jeannel - mondta Harvey. - Emlékszem házasságkötésetek évére,
Harry, abban az évben halt meg az öregapja, Sam Dark. - A fejét rázta. - volt a keleti negyed
koronázatlan királya, miel tt a Kray testvérek beléptek. És Jean. - Ismét megrázta a fejét. - Milyen
men volt. A fiúk sorban álltak kegyeiért. Még egy lord is. - Myrához fordult. - Valóban.
- És ehelyett hozzám jött - mondta Flood.
- Rosszabb is történhetett volna, Harry. Arra gondolok, hogy segítettél neki a gyógyulásban,
különösen az anyja halála után, mindnyájan tudjuk.
Flood eltolta a tányérját, és megtörölte a száját egy szalvétával.
- Egész éjszaka csak bókokat osztogatsz, Jack. Miért jöttél valójában?
- Tudod, mit akarok, Harry, be akarok szállni. A kaszinókba, szám szerint négybe, és hány klubba,
Myra?
 - Hatba - mondta Myra.
- És az összes fejlesztésbe a folyónál - folytatta Harry. - Meg kell osztanod a tortát.
- Csak egyetlen probléma akad, Jack - magyarázta a férfinak Flood. - Én törvénytisztel
üzletember vagyok már egy ideje, ellenben te... - A fejét csóválta. - Csaló, örökké csaló.
- Te jenki fattyú! Nem beszélhetsz így velem!
- Mégis megteszem. Jack.
- Benne leszünk, Harry, akár tetszik, akár nem.
- Velem kell szembeszállnod - mondta Flood. Salter haladt végig a helyiségen, és Mordecai
mellett a falnak d lt. A nagydarab férfi súgott neki valamit, mire Salter elment. Myra szólalt meg.
- Komolyan gondolja, Harry, légy ésszer . Amit mi kérünk, az csak egy szelet az egészb l.
- Ha beveszlek, benne vagy a komputerüzletekben, az építési fejlesztésekben, a klubokban és a
szerencsejátékban. Ez azt jelentené, hogy én benne lennék a strici, a szajha, a drog és a lefizetéses
üzletekben. Háromszor zuhanyozhatnék naponta, és mégsem tudnám megtisztítani magam a
mocsoktól.
- Te jenki fattyú! - A n felemelte a kezét, mire Flood megragadta a csuklóját.
Harvey felállt.
- Hagyd, Myra, hagyd! Gyerünk, még találkozunk, Harry.
- Remélem, nem - mondta Flood.
Elmentek, és Mordecai leült.
- Gusztustalan egy perszóna. Mindig felfordul a gyomrom t le is, a társától is.
- Fajtája válogatja - mondta Flood. - Ne mutasd ki az el ítéletedet, Mordecai, és hozz nekem egy
kávét.

- A disznó - mondta Jack Harvey, miközben Myrával a parkoló felé sétáltak. - A pokolba kerül,
még ha velem együtt is.
- Mondtam én, hogy csak az id nket pazaroljuk - mondta a n .
- Rendben. - Levette a keszty jét nagy kezér l. -Megmutatjuk neki. hogyan üzletelünk
másképpen.

Egy sötét teherautó parkolt az utca végében. Amint megközelítették, a reflektora felkapcsolódott.
Egy huszonöt év körüli, veszélyes külsej fiatalember hajolt ki a kormány mögül, fekete b r bomber
dzsekiben és lapos sapkában.
- Mr. Harvey - szólt a férfi.
- Jó fiú, Billy, éppen jó id ben. - Harvey az unokahúgához fordult. - Azt hiszem, nem találkoztál
még Billy Watsonnal, Myra.
- Nem, nem hiszem - mondta a n a férfit mustrálva.
- Hány is van mögötted? - kérdezte Harvey.
- Négy, Mr. Harvey. Hallottam, hogy ez a Mordecai Fletcher hatalmas egy állat volt. - Felkapott
egy baseballüt t. - Ez le tudná h teni.
- Semmi lövöldözés, ahogy mondtam.
- Igen, Mr. Harvey.
- Hús hús ellen, úgy ahogy szükséges, és talán egy kis lábtörés is szóba jöhet. Elégedj meg
ennyivel. El bb-utóbb ki kell jönnie.
Harvey és Myra tovább folytatták útjukat a járdán.
- Ez lesz az ötödik? - mondta a n . - Gondolod, hogy elég ez?
- Elég? - nevetett érdesen. - Mit képzelsz, ki ? Sam Dark? férfi volt, de ez a szemét jenki...
Majd k kikészítik. Hat hónapot sem adok neki. Kemény fiúk, Myra.
- Igazán?
- Menjünk most már és kerüljünk be valahová ebb l az átkozott hidegb l - és befordultak a
parkolóba.
 Egy órával kés bb Harry Flood távozni készült. Miközben a ruhatároslány felsegítette kabátját,
megkérdezte Mordecaitól: - Hol van Charlie?
- Néhány perce bólintottam neki. El rement bemelegíteni az autót. Északról jön ez az id ,
legközelebb már a Temze is befagy.
Flood nevetve ment le a lépcs n, aztán elindult végig a járdán. Ezután gyorsan pörögtek az
események. Az út másik oldalán álló teherautó hátsó ajtaja kivágódott, férfiak ugrottak ki bel le,
átrohanva az úttesten. Mindnyájan baseballüt t tartottak a kezükben. A legels , aki elérte ket,
nagyot lendített, Mordecai lebukott, az ütést hárítva, és csíp jénél fogva ledobta a férfit a hátuk
mögötti alagsor lépcs in.
A többi négy megállt és körbekerítették ket, üt kkel a kezükben.
- Ez nem volt jó ötlet - mondta Billy Watson. - Most következik a lábtörés ideje.
Egy lövés hallatszott mögöttük, halk volt a fagyos leveg ben, aztán még egy lövés következett.
Amint megfordultak. Charlie Salter lépett ki a sötétb l, újratöltve rövidre vágott csöv
vadászpuskáját.
- Most pedig dobjátok el, hacsak nem akarjátok, hogy lekvárt csináljak bel letek.
Úgy cselekedtek, ahogy mondta nekik, aztán pedig vártak, hogy most mi fog történni. Mordecai
közelebb ment hozzájuk, végignézett rajtuk, aztán a hozzá legközelebb állót a hajánál fogva
megragadta. - Kinek dolgozol, fiacskám?
- Nem tudom, uram.
Mordecai megfordította, és a korláthoz vágta, arcát éppen egy kiálló szeg felé fordítva.
- Azt kérdeztem, kinek dolgozol? A fiatal azonnal betört.
- Jack Harveynek. Csak egyszeri fizetéses munka. Billy húzott bele minket.
- Te rohadék. Ezért még megöllek - mondta Billy.
Mordecai Floodra pillantott, aki bólintott. A hatalmas férfi Billyhez fordult.
- Te itt maradsz. A többiek t njenek el innen.
Megfordultak és elszaladtak. Billy Watson vad arccal nézte társait.
- Ennek csak egy kiadós verés hiányzik - mondta Salter.
Hirtelen Billy felkapott egy baseballüt t és védekez en felemelte.
- Rendben, legyen, ahogy akarod. Harry Flood, a nagy ember. Szart sem érsz egyedül, ugye?
Mordecai el rébb lépett, mire Flood megszólalt.
- Ne - és ment oda. - Rendben van, fiam.
Billy lendített, Flood kitért az ütés el l, és kicsavarta a fiú karját. Billy felsikoltott és abban
apillanatban eldobta az üt t. Az amerikai fél fordulattal az arcába vágott, mire a fiú térdre esett.
Mordecai felvette a baseballüt t.
- Nem tehetett róla. Menjünk - mondta Flood. Meggyújtott egy cigarettát, aztán végigmentek az
utcán.
- Mi lesz Harveyvel? Kikészíted? - kérdezte Mordecai.
- Gondolkozom még rajta - mondta Flood, és továbbment a parkoló irányába.

Billy Watson magához tért, a korlátba kapaszkodott egy ideig. Már havazott egy kicsit.
Megfordult és átsántikált az út másik oldalára az autóhoz. Amint beszállt a vezet üléshez, Myra
Harvey lépett ki egy sz k sikátor bejáratából, kabátja sz rmegallérját szorosan a nyaka köré fogva.
- Nos, ez nem ment valami jól, ugye?
- Miss Harvey - krákogott a férfi. - Azt hittem, elment.
- Miután a nagybátyám kitett, fogtam egy taxit visszafelé. Látni szerettem volna a mulatságot.
- Itt - mondta a férfi. - Azt akarja nekem ezzel mondani, hogy tudta, hogy ez fog történni?
- Attól tartok, napsugaram. A nagybátyám néha rosszul ítéli meg a dolgokat. Engedi, hogy az
érzelmei irányítsák. Tényleg azt gondolta, hogy öt olyan fiatal punk, mint ti el tudja intézni Harry
Floodot? - Kinyitotta a vezet fel li ajtót, és beljebb tolta a férfit. - Menj arrébb. Én vezetek.
 A kormányhoz mászott, sz rmekabátját kinyitotta, a miniszoknya olyan magasra csúszott,
amilyenre csak tudott.
Amint rákapcsolta a gyújtást, Billy megszólalt.
- De hát hová megyünk?
- A lakásomra. Egy forró fürd re van szükséged, napsugaram.
Bal kezével er sen megszorította a férfi combját, és elhajtott.

7.

A repül gép Jerseyb l másnap délel tt tizenegy órakor érkezett Heathrow egyes leszállópályájára.
Fél órába tellett, mire Dillon a poggyászát megkapta. Míg várakozott, cigarettára gyújtott és újságot
olvasott. A háborús hírek jók voltak a koalíciós er k számára. Igaz, hogy néhány pilótát lel ttek
Irakban, de a légitámadásnak borzasztó hatása lett.
Amikor megérkezett a csomagja, átsétált a repül tér épületén. Nagy volt a forgalom, mivel
egyszerre több gép is érkezett azonos id pontban. A vámnál senkit sem állítottak meg aznap reggel,
nála sem találtak semmi különöset.
Táskájában egy váltás ruha, tisztálkodószerek voltak, semmi több, meg az irattáskájában néhány
újság. Volt kétezer dollár készpénze a pénztárcájában, kétszáz dolláros bankjegyekben. Ezzel sem
volt semmi gond. Még a jerseyi hotelban megsemmisítette francia útlevelét. Már nem volt visszaút.
Ha visszamenne Franciaországba, biztosan más útvonalon tenné, és addig is a Peter Hilton névre
szóló, jerseyi jogosítvány volt minden szükséges személyazonossági papírja.
Felment a mozgólépcs n, beállt az egyik bank pénztárához, és beváltott ötszáz dollárt fontra. Még
három másik banknál megismételte a dolgot, aztán lement a földszintre, és halkan magában
dudorászva fogott egy taxit.

Elvitette magát a Paddington pályaudvarig, ahol betette a csomagját egy csomagmeg rz be.
Felhívta Tanya Novikovát a számon, melyet Makejev adott neki, de a n nem volt otthon, csak az
üzenetrögzít volt bekapcsolva. Nem hagyott üzenetet, bérelt egy taxit, hogy vigye el a Covent
Gardenhez.
Színezett keret szemüvegében, csíkos nyakkend jében és tengerészkék Burberry kabátjában
teljesen tiszteletre méltó úriembernek nézett ki.
- Borzasztó ez az id . Gondolom, nemsokára er s havazások várhatóak - mondta a sof r.
- Nem lep dnék meg rajta - mondta Dillon kifogástalan angol kiejtéssel.
- Londonban él?
- Nem, csak néhány napot töltök itt üzleti ügyben. Már egy ideje külföldön élek - válaszolt Dillon
b beszéd en. - New Yorkban. Már évek óta nem jártam Londonban.
- Sokat változott. Már nem olyan, mint volt.
- El is hiszem. Éppen valamelyik nap olvastam az újságban, hogy nem lehet végigmenni a
Downing Streeten.
- Így igaz. Mrs. Thatcher új biztonsági rendszert vezetett be, az utca vége is el van kerítve.
- Igazán? - mondta Dillon. - Meg szeretném majd nézni.
- Mehetünk arra, ha szeretné. Végigvihetem a Whitehallon, aztán vissza a Covent Gardenre.
- Nagyszer .
Dillon hátrad lt, meggyújtott egy cigarettát és nézel dött. Végigmentek a Whitehallon, a
Trafalgar Square-en a lovastest rök el tt, ahol két királyi huszár teljesített szolgálatot, nagykabátban,
kihúzott kardokkal.
- Hogy fázhatnak szegény lovak - mondta a taxis és hozzátette: - Íme, itt vagyunk, ez a Downing
Street. - Lassított egy kicsit. - Nem lehet megállni. Ha mégis megáll, a hekusok idejönnek, és
megkérdezik, mit csinál.
 Dillon végignézett az utcán. - Azok ott a híres kapuk?
- Thatcher butasága, így nevezi néhány hitvány fráter, de ha engem kérdez, szerintem igaza volt.
Az a kegyetlen IRA elég sok attrakciót vitt véghez az utóbbi években itt Londonban. Lel ném ket,
le bizony. Ha a Long Acre-n teszem ki, az megfelel önnek?
- Igen - mondta Dillon, majd hátrad lt, és a Downing Street pompás kapuin gondolkozott.
A taxi lefékezett. Dillon adott neki egy tízfontost. - Tartsa meg - mondta, megfordult és fürgén
végigment a Langley Streeten. A Covent Garden környéke zsúfolt volt, az emberek melegen öltöztek
a nagy hidegben, mintha nem is Londonban, hanem Moszkvában lennének. Dillon eleinte csak
sodródott a tömeggel, míg végül megtalálta, amit keresett, a Neal' s Yard sarkán egy sikátorban, egy
kis színházi boltot, melynek kirakata tele volt régi maszkokkal és sminkeszközökkel. A cseng
megszólalt, amikor belépett. Egy hetven év körüli, hófehér hajú, kerek, kövér arcú férfi jelent meg
egy hátsó függöny mögül.
- Miben segíthetek? - kérdezte.
- Smink kellene. Milyen készletei vannak?
- Van itt néhány nagyon jó felszerelés - mondta az öregember. Levett egyet és kinyitva letette a
pultra. - Ezt használják a Nemzeti Színházban is. Színész ön is?
- Amat r. - Dillon megnézte a doboz tartalmát. - Kit n . Még kérek hozzá rúzst, vöröset, fekete
hajfestéket és oldószert.
- Biztosan jön még a városba. Clayton a nevem. Odaadom a névjegykártyámat, ha bármire
szüksége lenne... - Összeszedte a szükséges dolgokat, és azokat is betette a dobozba, majd lezárta. -
Harminc font lesz, uram, és ne feledje, bármire szüksége lenne...
- Nem felejtem el - mondta Dillon és fütyörészve távozott.

Vercorsban esett a hó, miközben a díszmenet elhajtott Chateauból. Az id járás ellenére a falu
lakói felsorakoztak az utcán, a férfiak levett kalapban, miel tt Anne-Marie Audint végs nyugalomra
helyezték. Mindössze három autó követte a halottaskocsit, az els ben az öreg Pierre Audin a
titkárn jével, a másik kett ben néhány szolgáló. Brosnan és Mary Tanner, mögöttük Max Hernuval,
végigmentek a sírkövek között, megálltak egy pillanatra, míg az öregembert kivették az autóból a
tolószékbe. Amikor beleültették, a többiek is követték.
Egy nagyon öreg, tipikus falusi templomhoz értek, melynek fala fehérre volt festve. A
templomban hideg volt, nagyon hideg. Valójában Brosnan még soha nem érzett ekkora hideget, mint
akkor, amikor ott ült, remegett, alig tudta, mir l beszélnek, felállt és alázatosan letérdelt a többiekkel
együtt. Amikor a szertartás véget ért, felálltak, és miközben a gyászolók elvitték a koporsót a
padsorok között, csak akkor eszmélt fel, hogy Mary Tanner fogja a kezét.
Átsétáltak a temet n a családi kriptához. Egy kis kápolna nagyságú, szürke gránitból és
márványból készült épület volt, gótikus tet vel. A tölgyfa ajtók nyitva álltak. A lelkész megállt
megadni az utolsó áldást, aztán a koporsót bevitték.
A titkárn megfordította a tolószéket, letolta a gyalogúton.
Az öregember összekuporodott, egy pokróc volt a térdén.
- Annyira sajnálom - mondta Mary.
- Felesleges, még azt sem tudja, nappal van-e vagy éjszaka - mondta Brosnan.
- Ez azért nem mindig igaz.
A n az autóhoz sétált, az öregember vállára helyezte a kezét, aki még mindig a tolószékben ült.
Aztán visszatért.
- Szóval, barátaim, visszajönnek Párizsba - mondta Hernu.
- És aztán Londonba - tette hozzá Brosnan.
Mary megfogta a férfi kezét, miközben az autóhoz sétáltak.
- Holnap. Martin, holnap reggel elég lesz, és nem fogadok el nemleges választ.
- Rendben - mondta a férfi. - Holnap - aztán beült az autó hátsó ülésébe, hátrad lt. Hirtelen
annyira üresnek érezte magát, lehunyta a szemét. Mary mellette ült, Hernu pedig elhajtott.
 Éppen hat óra után Tanya Novikova lakásában megszólalt a bejárati ajtó cseng je. Dillon állt
el tte, egyik kezében a poggyászával, a másikban az irattáskával. - Joszif üdvözli.
A n meghökkent. Mióta Makejevvel beszélt, felkutatta az összes KGB aktát Londonban, hogy
minél többet tudjon meg Dillonról. Teljesen ledöbbent rekordja láttán. Valami sötét h st várt.
Helyette egy alacsony, trencskó kabátos férfit talált az ajtajában, szemüveggel és egyetemi
nyakkend vel.
- Ön Sean Dillon? - kérdezte a n .
- Valaha az voltam.
- Jöjjön be.
A n k soha nem tettek mély benyomást Dillonra. Arra jók voltak, hogy esetenként kielégítsenek
egy szükségletet, de még soha nem érzett semmit sem egy iránt sem. Tanya Novikovát követve a
lépcs n felfelé, látta jó alakját, és hogy a fekete nadrág, amit viselt, igen jól áll neki. Haja a tarkóján
volt összefogva egy bársonyszalaggal, de amikor megfordult a nappaliban a fényben, akkor látta,
hogy a n valójában teljesen hétköznapi.
- Jól utazott? - kérdezte.
- Jól. Tegnap este Jerseyben kellett maradnom a köd miatt.
- Inna valamit?
- Egy tea jólesne.
Kinyitott egy fiókot, el vett egy Walthert két üres tölténytárral, és egy Carswell hangtompítót.
- Joszif szerint ez a kedvenc fegyvere.
- Teljes mértékben.
- Azt hiszem, itt hasznát is fogja venni. - Átadott egy kis csomagot is. - Azt mondják, egy
közvetlen közelr l kil tt negyvenöt milliméteres lövedéket is megállít. Nylon és titanium.
Dillon széthajtotta. Nem volt formátlan, mint általában a többi ilyen dzseki, egy kis mellény volt,
Velcróval meger sítve.
- Kit n - mondta, és a Waltherrel meg a tompítóval együtt a táskájába tette. Kigombolta a
kabátját, rágyújtott egy cigarettára, megállt a konyhaajtóban, és a n t figyelte, aki a teát készítette. -
Közel lakik a szovjet követséghez?
- Igen, pár perc gyalog. - Kihozta a teát egy tálcán. - Foglaltam önnek egy szobát egy kis hotelben
itt a Bayswater Road sarkán. Üzletemberek éjszakáznak ott általában.
- Jó. - Kortyolta a teát. - Üzlet. Mi van Fahyval?
- Eddig nem volt hozzá szerencsém. Néhány éve elköltözött Kilbunból Finchleybe. Mindössze
egy évig maradt, aztán ismét elköltözött. Innen elvesztettem a fonalat. De meg fogom találni, az
emberem állandóan a nyomában van.
- Meg kell találnia. Nagyon fontos. A KGB londoni részlegén van még külügyi osztály?
- Természetesen.
- Jó. - El vette a jerseyi jogosítványt. - Ugyanezen a néven és címen lenne szükségem egy magán
repül s igazolványra. Szüksége lesz egy fényképre is. - Egy ujjal benyúlt a jogosítvány m anyag
fedele alá, és kivett néhány képet. - Mindig hasznos néhány ezekb l.
A n elvett egyet.
- Peter Hilton. Jersey. Megkérdezhetem, miért kell ez önnek?
- Mert ha elérkezik a megfelel id pont, hogy elt njek innen a pokolba, bérelek egy gépet és
elrepülök, csak szükségem lenne egy igazolványra a civil légiközlekedési hatóságtól. - Öntött
magának még egy csésze teát. -Mondja meg a szakemberének, hogy teljes m szer osztályozásút és
kétmotorost kérek.
- Ezt inkább leírom. - Kinyitotta kézitáskáját, kivett egy borítékot, a fotót belecsúsztatta, és
néhány feljegyzést írt rá. - Valami más?
- Igen, szükségem lenne a Downing Street 10. jelenlegi teljes biztonsági rendszerének leírására.
- Ezt értsem úgy, hogy ez a célpontja?
 - Nem az. A benne lev emberek, de ez más lapra tartozik. A miniszterelnök napi id beosztását
meg tudná szerezni?
- Attól függ, mit akar. Mindig vannak fix id pontok. A kérdéses id pont az alsóház.
Természetesen a dolgok megváltoztak az Öböl miatt. A háborús kabinet minden reggel tíz órakor
ülésezik.
- A Downing Streeten?
- Igen, a Kabinetteremben. De a miniszterelnöknek van még egy megbeszélése. Tegnap egy adást
közvetítettek a Brit er k bevonulásáról az Öbölbe.
- A BBC közvetítette?
- Nem, van egy saját adójuk a Bridge House-ban. A Paddington pályaudvar közelében van, nem
messze ide.
- Érdekes. Es milyen a biztonsági rendszer?
- Nem valami jó, higgye el. Néhány detektív, nem több. Az angolok rültek.
- Nagyon jó dolguk van. Az informátora, az, aki Fergusonról szerzi önnek az információkat.
Meséljen róla. - A n meg is tette. Amikor befejezte, a férfi bólintott. - Akkor jól a markában tartja.
- Ezt is mondhatnánk.
- Akkor maradjunk ennyiben. - Felállt és begombolta a kabátját. - Jobb, ha megyek és
bejelentkezek a hotelba.
- Evett már? - kérdezte a n .
- Nem.
- Van egy javaslatom. A hotelhez nem messze van egy kit n olasz étterem, Luigi's a neve. Kis
családias légkör . Elmegy a hotelba, én pedig a követségre. Ellen rzöm a Downing Street védelmi
rendszerét, és megtudom, nincs-e hírünk Fahyról.
- És a pilótaigazolvány?
- Azt is elintézem.
- Huszonnégy órája van rá.
- Rendben.
A n is kabátot és sálat vett fel, lementek a földszintre és együtt távoztak. Az aszfalt fagyos volt.
A n egyik kezében Dillon irattáskáját vitte, a másikkal a férfi karjába kapaszkodott, míg el nem
érték a hotelt.
- Egy óra múlva találkozunk - mondta és továbbment.
A hely egy Victoria-korabeli hotelre és virágzó kocsmára emlékeztette a férfit. A jelenlegi
tulajdonosok nem sokat tör dtek vele. A társalgóból bal felé nyíló ebédl nem volt egyáltalán
bizalomgerjeszt hatással rá, mindössze néhány ember étkezett ott. A recepciós egy koponyára
hasonlító arcú öregember volt, kopott, barna szín uniformisban.
Rettenetesen lassan mozgott, bejelentette Dillont, és átadta neki a kulcsot. Nyilvánvaló volt, hogy
a vendég saját maga vitte fel a poggyászát.
A szoba is pontosan olyan volt, mint amilyenre számított.
Ikerágy, olcsó ágytakaró, zuhanyzó, televízió egy réssel a pénzbedobásához, kávéf z , mellette
egy kis kosárral, melyben kávé, tea és tejpor volt. Még volt egy kis ideje arra, hogy kinyissa a
táskáját és kipakoljon.

Jack Harvey üzleti érdekeltségei között volt egy temetkezési vállalkozás Whitechapelben. Elég
nagy beruházás volt és jól is ment, mert ahogy viccelni szokott, a halottak mindig velünk vannak.
Egy impozáns, háromszintes viktoriánus épület volt, melyet helyreállíttatott. Myra lakása a legfels
emeleten volt. Harvey irodája a földszinten.
Harvey szólt a sof rjének, hogy várjon, felment a lépcs n és csengetett. Az éjszakai portás
válaszolt.
- Az unokahúgom itt van? - kérdezte Harvey.
- Azt hiszem, Mr. Harvey.
 Harvey végigment az üzleti helyiségen, aztán egy szobán, ahol a halottak rokonai tekinthetik meg
a holttesteket. Felment a lépcs kön, és csengetett Myra ajtaján.
A n már tudott ittlétér l, a portás szólt neki. Várt egy pillanatot, aztán kinyitotta az ajtót.
- Jack bácsi.
Végignézett a n n. Egy arannyal flitterezett miniruhát viselt fekete harisnyával és cip vel.
- Mégy valahová vagy valami más? - kérdezte.
- Egy discóba.
- Nos, semmi baj akkor. Találkoztál a könyvel vel? Lenne valami mód arra, hogy törvényesen
csináljuk ki Floodot? Bármi probléma a haszonbérlettel? Vagy valami más?
- Semmi - mondta Myra. - Végignéztünk mindent.
- Nos, akkor a keményebb módot kell választanom.
- Ez nem igazán m ködött múlt éjszaka, ugye?
- Szemeteket használtam, azért, egy csapat fiatal lógót.
- Tehát, mit óhajtasz tenni?
- Majd kigondolok valamit. - Amint megfordult, mozgást észlelt a hálószobában. - Ki van itt? -
Kinyitotta az ajtót, mire Billy Watson állt el tte. - Jézus! - mondta Harvey Myrának. - Undorító.
Neked mindegy, csak valaki megfúrjon.
- Legalább mi valami jót csinálunk - mondta neki a n .
- Keféld meg magad! - mondta.
- Nem, ezt fogja megtenni.
Harvey leviharzott a földszintre.
- Te aztán nem szarakodsz senkivel, ugye?
- Billy, kedvesem, ez itt a halottak háza - mondta és felvette a kabátját és a táskáját. - A
földszinten fekszenek a koporsókban, de mi élünk. Egyszer a dolog, tehát még most kell élnünk.
Na, gyerünk, menjünk.

Dillon éppen a Luigi's egyik sarki asztalánál üldögélt, egy elég t rhet évjárat nélküli Bollinger
pezsg t iszogatva, amikor Tanya belépett. Az öreg Luigi személyesen üdvözölte, és kiváltságos
vendégként a helyére kísérte.
- Pezsg t? - kérdezte Dillon.
- Miért is ne. - Luigira nézett. - Majd kés bb rendelünk.
- Egy dolog, amit még nem említettem, a költ pénzem. Harmincezer dollár. Arounnak kellene
elintéznie - mondta Dillon.
- El van intézve. A kérdéses férfi holnap felkeres. Aroun valamelyik londoni könyvel je.
- Rendben, van valami híre számomra?
- Még semmi hír Fahyról. A repül igazolvánnyal kapcsolatban már intézkedtem.
- És a Downing Street?
- Átnéztem az aktákat. Mindig mindent nyilvánosságra hoznak. Az IRA tavaly majdnem
felrobbantotta az egész kabinetet a Tory párt konferenciáján, Brightonban, ezért kezdtek a biztonsági
rendszeren gondolkodni. A bombák Londonban, és a támadások magánemberek ellen, csak
gyorsították a folyamatot.
- Tehát?
- Nos, a nyilvánosság régebben megállhatott az utca közepén és figyelhette a hatalmasok és a jók
érkezését, de nem sokáig. Nyolcvankilenc decemberében Mrs. Thatcher új biztonsági parancsokat
adott ki. Hatására a hely mára már egy er dítmény. Az acélkorlát tíz láb magas. Aztán ott vannak a
kapuk, melyek egyébként neo-Victoria-korabeli stílusban épültek, kedves dolog a Vasladyt l.
- Igen, láttam ma a kapukat.
Luigi már idegesen álldogált, ezért abbahagyták és minestronét, borjúszeletet, sült burgonyát meg
salátát rendeltek.
Tanya folytatta.
 - Vádemelések voltak, hogy paranoiás csalások áldozatává vált. Hülyeség, természetesen. Ezt a
hölgyet soha senki nem csapta be élete folyamán. Egyébként a kapuk másik oldalára acél véd falat
készítettek, amely azonnal kiemelkedik, ha illetéktelen járm próbálna behatolni.
- És maga az épület?
- Az ablakok speciálisan meger sített üvegb l készültek, beleértve a georgiai ablakokat is. Ó, és a
függönyök kétségtelenül a modern technika csodái. Golyóállóak.
- Gondolom, ezek tények.
- Hihetetlen, de minden, amit elmeséltem, minden angol újságban és magazinban megjelent. A
brit sajtó minden megfontolás nélkül közli a dolgokat. Elutasítják, hogy szembenézzenek a
biztonsági el írásokkal. Az egyik aktában a Downing Street 10-r l, a miniszterelnök vidéki házáról,
a Chequersr l, és még a Buckingham-palotáról is találtam bels leírást az egyik nagyobb brit
újságban.
- Be lehetne jutni segédmunkásként?
- Ez volt a legjobb kémlel rés. A legtöbb ellátási funkciót az épületen kívül oldják meg, esetleg a
takarítást nem, de azok az emberek is szigorú biztonsági követelményeknek felelnek meg. Vannak
azért bakik is, természetesen. Volt egy szerel , aki a tizenegy szám alatt dolgozott a
pénzügyminiszternél, kinyitott egy ajtót és máris a tíz szám alatti épületben vándorolt, nem tudott
sehogy sem kijutni.
- Mint egy francia komédia.
- Nem olyan alkalmazottakat foglalkoztatnak, akik itt is, ott is dolgoznak, hanem olyanokat, akik
megfeleltek a biztonsági követelményeknek. Általában ezek a Belügyminisztérium és más
minisztériumok takarítómunkásai.
- Igen, de azt mondta, hogy hibák is el fordulnak.
- Így igaz. - A n tétovázott. - Gondol valami határozott dologra?
- Egy kétszáz yardnyi távolságra lev ház tetejér l leadott lövésre gondol, amikor kilép az ajtón?
Nem hinném, hogy jó ötlet lenne. Nem, tényleg nincs semmi használható ötletem ebben a
pillanatban, de majd el rukkolok valamivel. Mindig sikerül. - A pincér felszolgálta a levesüket. -
Ennek aztán jó az illata. Lássunk hozzá.

A vacsora után Dillon hazakísérte a n t. Egy kicsit havazott, és még mindig nagyon hideg volt. -
Biztosan a hazájára emlékezteti ez az id .
- A hazámra? - Üresen nézett egy ideig, aztán felnevetett. - Moszkvára gondol? Már régen volt.
Szeretne feljönni?
- Nem, köszönöm. Már kés re jár, és jót tenne egy kis alvás. Holnap reggelig a hotelban maradok.
Mondjuk délig. A látottak alapján nem hiszem, hogy el bírnám viselni az ottani ebédnek még csak a
gondolatát is. Kett után visszamegyek, tehát tudni fogja, hol leszek.
- Jó - mondta a n .
- Akkor jó éjszakát.
A n bezárta az ajtót, Dillon megfordult és elsétált. Alig fordult be a Bayswater Road sarkán,
Gordon Brown húzódott ki a szemközti kapualj árnyékából és tekintett fel Tanya ablakára. A villany
felgyulladt. Egy ideig ott maradt, majd sarkon fordulva elsétált.

Párizsban másnap reggelre három-négy fokot emelkedett a h mérséklet, és elkezdett olvadni.

Mary és Hernu az ezredes fekete Citroenjére vették fel Brosnant éppen dél el tt. A Quai de
Montebello apartmanblokkja bejárata el tt várakozott. Trencskó kabátot és egy gyapjúsapkát viselt,
kezében poggyászát cipelte. A sof r betette a táskát a csomagtartóba, Brosnan beült a hátsó ülésre.
- Valami hír?
- Semmi a világon - válaszolt az ezredes.
- Mint már említettem, ezóta valószín leg ott van. Mi van Fergusonnal?
Mary az órájára pillantott.
 - Éppen most kell a miniszterelnökkel találkoznia, hogy értesítse az ügy súlyosságáról.
- Ennyit tehet - jegyezte meg Brosnan. - Ennyit, és még annyit, hogy szétkürtöli a többi biztonsági
szolgálatnak is.
- És ön mit fog tenni, barátom? - kérdezte Hernu.
- Tudjuk, hogy 1981-ben az IRA-nak dolgozott. Mint már említettem Marynek, biztosan az
alvilággal fog összeköttetésbe lépni, hogy beszerezze, amire szüksége lesz. Mindig ezt teszi, és most
is így fog cselekedni. Ezért kell meglátogatnom öreg barátomat, Harry Floodot.
- Ah, igen. a félelmetes Mr. Flood. Tanner százados mesélt róla, de mi van, ha nem tud segíteni?
- Van még egy mód. Van egy barátom Írországban, Dublin külvárosában. Kilreában, egy bizonyos
Liam Devlin. Nincs olyan dolog, amit ne tudna az IRA történelmér l és arról, hogy ki mit csinált.
Ez tény. - Cigarettára gyújtott és hátrad lt. - Vagy így, vagy úgy, úgyis elkapom azt a szemetet.
Elkapom.
A sof r elvitte ket a Charles de Gaulle repül tér végére, ahol a magánrepül gépek álltak. A Lear
a felszállópályán várakozott. A formalitások elmaradtak. Minden el volt intézve. A sof r egy
csomóba rakta a csomagokat, oda, ahol a másodpilóta várakozott.
- Százados, ha bátorkodhatnék. - Hernu megcsókolta Mary mindkét arcát. - És önnek is, barátom.
- Kinyújtotta a karját. - Mindig emlékezzen rá, hogy ha megtorlás miatt utazik el, fontos, hogy
el ször ásson két sírt.
- Éppen most bölcselkedik? - mondta Brosnan. - Viszontlátásra, ezredes.
Beszíjazták magukat üléseikbe, a másodpilóta felhúzta a lépcs t, bezárta az ajtót, és csatlakozott a
társasághoz a pilótafülkében.
- Tudja, hogy Hernunak igaza van - mondta Mary.
- Tudom - válaszolt Brosnan. - De nem tehetek ellene semmit.
- Én megértem, higgyen nekem - mondta a n , miközben a gép elindult.

Amikor Fergusont bevezették a Downing Street 10. dolgozószobájába, a miniszterelnök éppen az

ablakban állva teázott. Mosolyogva megfordult. - Egy csésze tea mindig felfrissít, dandártábornok.
- Azt mondják, mindig a tea segít át minket a háborún, miniszterelnök úr.
- Remélem, engem is átsegít jelenlegi id beosztásomon. Minden reggel tíz órakor ülésezünk a
háborús kabinettel, és még ott a többi elintézend dolog az Öböllel.
- És az országgal kapcsolatos napi teend k - mondta Ferguson.
- Nos, igen, megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. Senki sem mondhatja, hogy
könny dolog a politika. - Letette a csészéjét. - Olvastam az utolsó jelentését. Gondolja, hogy ez a
Dillon már valahol itt van Londonban?
- A Brosnannak mondottak alapján azt hiszem, ezt feltételezhetjük, miniszterelnök úr.
- Riasztotta a többi biztonsági csoportot is?
- Természetesen, de nincs arcképünk róla. Ó, itt a személyleírás. Alacsony, sz hajú, de Brosnan
szerint már teljesen máshogy néz ki.
- Talán néhány sajtóban elhelyezett leírás hasznos lehetne.
- Nos, ötletnek éppen jó, bár kétlem, hogy valamire is vezetne. Mit írhatnának? Hogy a rend rség
segítségüket kéri egy Sean Dillon nevezet férfi el kerítésénél, akit már azóta máshogy hívnak? A
személyleírása alapján sem tudjuk, hogy néz ki, és ha tudnánk is, aztán már úgysem úgy nézne ki.
- Te jó Isten, maga aztán csodálatosan el adta, dandártábornok. - A miniszterelnök harsogott a
nevetést l.
- Természetesen még több ilyen rémes cikk születhetne. Egy IRA-s sakál becserkészi a
miniszterelnököt.
- Nem, ezt nem akarom - mondta a miniszterelnök határozottan. - Egyébként, ami a javaslatot
illeti, hogy Szaddam Husszein állhat az ügy mögött, a Hírszerzésnél a kollégái nem értenek önnel
egyet. Határozottan azon a véleményen vannak, hogy ez egy IRA-ügy, és azt kell önnek mondanom,
hogy engem meggy ztek.
 - Nos, ha k azt gondolják, akkor biztosan meg fogják találni, ha ír kocsmákat látogatnak
Kilburnben. Ez lesz a kiváltságuk.
Kopogtak, és egy alkalmazott lépett be az ajtón.
- Tizenöt perc múlva a Savoyban kell lennünk, miniszterelnök úr.
John Major bájosan mosolygott. - Még egy a végeérhetetlen ebédekb l, dandártábornok.
Garnélarákkoktél kezdetnek...
- És csirkesaláta folytatásnak - mondta Ferguson.
- Találja meg, dandártábornok - mondta a miniszterelnök. - Találja meg nekem - és az alkalmazott
kikísérte Fergusont.

Tanyának jó hírei voltak Dillon számára, de mivel tudta, hogy felesleges két óra el tt a hotelban
keresnie, saját lakására ment. Mialatt a lakáskulcsát kereste a kézitáskájában, Gordon Brown haladt
át az úttesten.
- Reméltem, hogy elérhetlek - mondta a férfi.
- Az Isten szerelmére, Gordon, te rült vagy.
- És mi történik akkor, ha valami nagyon fontos dolog történik, amit neked is tudnod kell? Nem
várhatok addig, míg te keresel fel. Túl kés lehet, tehát jobb, ha bemegyek.
- Nem. Fél óra múlva a követségen kell lennem. Megihatunk együtt valamit, ennyi az egész.
A n megfordult, és elindult a sarki kocsma felé, miel tt a férfi ellenkezhetett volna. Beültek egy
barátságos kis sarokba, ami üres volt, a f bárban nagy volt a zaj. Brown sört, Tanya vodkát és
citromot kért.
- Nos, mid van számomra? - kérdezte a n .
- Nem kellene a kérdésnek más módon elhangzania? - A n azonnal felállt, de a férfi a karjára
tette a kezét. - Sajnálom. Ne menj el.
- Akkor viselkedj. - A n ismét leült. - Na ki vele!
- Ferguson tizenkét óra el tt találkozott a miniszterelnökkel. Már fél egyre vissza is ért az irodába,
miel tt befejeztem volna az els m szakomat. Lediktált egy jelentést Alice Johnsonnak, az egyik
legmegbízhatóbb gépírón , aki velem dolgozik. A jelentés az aktákba kellett.
- Készítettél másolatot?
- Nem, de úgy cselekedtem, ahogy a múlt alkalommal. Elvittem a n helyett az irodába és
útközben elolvastam. Tanner százados Brosnannal együtt Párizsban maradt a francia n temetésén.
- Anne-Marie Audinén? – súgta a n .
- Ma repülnek ide. Brosnan is beszállt az ügybe. Ó, minden hírszerzési csoportot értesítettek
Dillonról. Nem kerül az újságokba a miniszterelnök utasítására. Az a benyomásom, hogy Fergusont
bízta meg az üggyel.
- Jó - mondta a n . - Nagyon jó, de a nyomában kell lenned, Gordon. Most mennem kell.
A n fel akart állni, de a férfi elkapta a csuklóját.
- Láttalak tegnap este, tizenegy óra körül, hogy egy férfival mentél haza a lakásodra.
- Figyelted a lakásomat?
- Gyakran megteszem hazafelé menet.
A n nagyon mérges lett, de visszatartotta.
- Nos, akkor tudnod kell, hogy a kérdéses úriember egy kollégám a követségr l, és nem jött be.
Csak egyszer en hazakísért. Most pedig engedj, Gordon.
A n kiszabadította magát és kisétált. Brown teljes depresszióban a bárhoz sétált, és kért még egy
sört.

Amikor éppen két órakor kopogott Dillon szobája ajtaján, a férfi azonnal kinyitotta. A n
végignézte, aztán bement.
- Elégedettnek látszik - mondta a férfi.
- Kellene.
 Dillon cigarettára gyújtott.
- Mesélje el.
- El ször is, beszéltem az emberemmel a Négyes Csoporttól. Ferguson éppen most látogatta meg
a miniszterelnököt. Úgy gondolják, itt van, és minden hírszerzési csoportot értesítettek.
Brosnan és Tanner visszajönnek Párizsból. Brosnan teljes együttm ködést ajánlott.
- És Ferguson?
- A miniszterelnök azt mondta, hogy nem kerülhet semmi a sajtóba. Csak annyit mondott, hogy
menjen és kapja el.
- Nagyon jó dolog keresett személynek lenni - jegyezte meg.
- A második. - A n kinyitotta a táskáját és kivett egy útlevélbrosúrát. - Egy pilótajogosítvány
Peter Hilton névre, a Civil Légiközlekedési Hatóságtól.
- Hát ez aztán csodálatos - mondta Dillon és kivette a n kezéb l.
- Igen, a férfi, aki készítette, megoldott minden nehézséget. Elmondtam minden elvárását. Azt
mondta, kereskedelmi engedélyt is ad. Oktató is lehet önb l.
Dillon ellen rizte a fényképet, és végiglapozta a jogosítványt.
- Kit n . Ett l jobb már nem is lehet - mondta elismer en.
- És még nincs vége - válaszolta a n . - Tudni szeretne Daniel Maurice Fahy hollétér l?
- Megtalálta?
- Igen, de nem él Londonban. Hoztam önnek egy térképet. - A n szétnyitotta. - Egy farmon él
Cadge Enden, Sussexben. Huszonöt-harminc mérföldnyire Londontól. A dorkingi úton kell
végigmennie, Horsham felé, aztán pedig egyenesen a pusztaságba.
- Honnan tudja ön ezt?
- A férfi, akit az ügyre állítottam, tegnap délután találta meg. Mire végignézte a területet, aztán
pedig betért a helyi kocsmába egy kicsit érdekl dni, kés lett. Éjfélre ért vissza Londonba. Reggel
kaptam meg a jelentését.
- És?
- A farm egy Arun nev kis folyó közelében van. Mocsaras vidék. A falut Doxleynak hívják. A
farm egy mérföldre délre van a falutól. Útjelz tábla is mutatja az utat.
- Nagyon hatékony az embere.
- Fiatal és bizonyítani szeretne. A kocsmában azt hallotta, hogy Fahy néhány birkát tenyészt, és
mez gazdasági gépekkel foglalkozik.
Dillon bólintott.
- Van érzéke hozzá.
- Egy dolog, ami meglepetésként érheti önt. Egy lánnyal él, az unokahúgával. Az emberem látta a
lányt.
- És mit mondott?
- Néhány üveg sörért ment a kocsmába. Húsz év körüli. Angel Fahynak hívják. Azt mondta, hogy
úgy néz ki, mint egy parasztlány.
- Csodálatos. - Felállt és a kabátjáért nyúlt. - Azonnal oda kell mennem. Van autója?
- Igen, de csak egy Mini. Könnyen lehet vele parkolni Londonban.
- Nem probléma. Azt mondta, harminc mérföldre lehet. Kölcsönadja?
- Természetesen. Az utca végén van egy garázsban. Megmutatom.
Dillon felvette a kabátját, kinyitotta a táskáját és kivette a Walthert. Megtöltötte a tölténytárt, és a
bal zsebébe helyezte. Aztán a hangtompítót a jobb zsebébe tette.
- Csak el vigyázatosságból - mondta, majd kimentek.
Az autó valóban egy koromfekete, kit n állapotban lev Mini-Cooper volt.
- Kit n - mondta a férfi -, megyek is.
A kormány mögé ült, mire a n megkérdezte: - Miért olyan fontos önnek Fahy?
- Mert olyan mérnök, aki bármit meg tud csinálni, egy bombakészít zseni, és már évek óta nem
tudnak róla semmit. Nagyon sokat segített nekem, amikor nyolcvanegyben itt dolgoztam.
 Egyébként apám második unokatestvére. Már kölyökkorom óta ismerem. Nem is említett semmit
a pénzr l, amit Arounnak kellene küldenie.
- Este hatkor kell átvennem. Az egész annyira körülményes. Megáll egy Mercedes a Brancaster
Street és a Town Drive sarkán. Nincs messze ide. Én azt mondom: - Hideg van, még az évszakhoz
képest is. - És a sof r átad egy táskát.
- Istenem, biztosan túl sokat televíziózik - mondta Dillon. - Majd jelentkezem - aztán elhajtott.

Ferguson bement a Védelmi Minisztériumba a Downing Street után, hogy jelentést készítsen az
aktába, és hogy rendet rakjon az asztalán. Mint mindig, most is inkább gyalog sétált haza, ahol Kim
elkészítette neki kés i ebédjét, a szalonnás rántottat. Éppen a Times magazint böngészgette ebéd
közben, amikor a cseng megszólalt. Rövid id múlva Mary Tannert és Brosnant vezette be Kim.
- Kedves Martin - Ferguson felállt és kezet rázott vele. - Tehát ismét itt vagyunk.
- Úgy néz ki - mondta Brosnan.
- Minden rendben ment a temetésen? - kérdezte Ferguson.
- Ahogy a temetésen a dolgok menni szoktak, úgy ment - mondta Brosnan nyersen és cigarettára
gyújtott. - Nos, hogy állunk? Mi történt?
- Ismét találkoztam a miniszterelnökkel. Nem juthat semmi a sajtó tudomására.
- Ebben egyetértünk - mondta Brosnan. - Egyébként is felesleges lenne.
- Minden jelent sebb hírszerz ügynökséget és természetesen a speciális biztonságiakat is
értesítettük. Megtesznek minden t lük telhet t.
- Ami nem valami sok - tette hozzá Brosnan.
- Még egy dolog - szólt közbe Mary. - Tudjuk, hogy a miniszterelnököt fenyegeti, de nem tudjuk,
mit akar tenni és mikor. Lehet, már ma este cselekedni fog.
Brosnan a fejét rázta.
- Nem, szerintem kés bb fog cselekedni. Id kell ezekhez a dolgokhoz. Ez biztos.
- Tehát hol kezd hozzá? - kérdezte Ferguson.
- Öreg barátomnál, Harry Floodnál. Nyolcvanegyben Dillon itt dolgozott, és valószín leg alvilági
kapcsolatokat használt szükségletei ellátására. Harry talán tud valamir l.
- És ha nem?
- Akkor ismét kölcsönkérem a Lear Jetjüket, és Dublin-ba repülök, hogy Liam Devlinnel
beszélhessek.
- Ah, igen - mondta Ferguson. - Jobbat nem is találhatna.
- Amikor Dillon 1981-ben Londonba jött, biztosan volt f nöke, akinek a parancsait teljesítette. Ha
Devlin tudja, ki volt az, akkor mindent megtudunk.
- Logikusan hangzik. Szóval ma éjszaka felkeresi Floodot?
- Azt hiszem.
- És hol tölti az éjszakát?
- Nálam - mondta Mary.
- A Lowndes Squaren? - Ferguson felhúzta a szemöldökét. - Igazán?
- Ugyan, dandártábornok, ne legyen már olyan régimódi. Négy hálószobám van, mindegyik
külön fürd szobával, és az egyik belülr l becsukva igazán lehet Brosnan professzoré.
Brosnan nevetett.
- Gyerünk innen kifelé. Viszontlátásra kés bb, dandártábornok.
Ferguson autóját használták. Mary bezárta az elválasztóablakot közöttük és a sof r között, és
megszólalt.
- Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha felhívná a barátját, és értesítené, hogy meg szeretné
látogatni?
- Lehetséges. De nem tudom a számát.
A n el vett egy jegyzetfüzetet a táskájából.
- Nekem megvan. Hivatalból. A Cable Wharfra megyünk. A Wappingban van.
 - Nagyon tevékeny.
- És itt a telefon.
A n odaadta neki az autótelefont.
- Látom, szereti, ha gondoskodhat másokról - mondta a férfi, és tárcsázta a számot.
Mordecai Fletcher vette fel a kagylót.
- Harry Floodot legyen szíves - mondta Brosnan.
- Ki keresi?
- Martin Brosnan.
- Professzor? Mordecai vagyok. Nem hallottunk magáról már legalább három vagy négy éve.
Jézusom, hogy fog örülni.
Egy pillanat múlva egy hang szólt a telefonba.
- Martin?
- Harry?
- Nem hiszem el. Eljöttél kísérteni, öregfiú.

8.

Dillon a Mini-Cooperral elég gyorsan távolodott Londontól.

Annak ellenére, hogy az utat és az azt kísér sövényt kissé belepte a hó, az út teljesen tiszta volt,
és nem volt különösebben forgalmas. Egy fél órán belül Dorkingba ért.
Egyenesen végighaladt rajta, aztán továbbment Horsham felé, végül betért egy bezinkúthoz.
Miközben a kiszolgáló feltöltötte a tankot, Dillon kiterítette a térképét.
- Hallott már egy Doxley nevezet helyr l?
- Félmérföldnyire az úton felfelé jobb oldalon lesz egy útjelz tábla Grimethorpe felirattal. Az egy
repül tér, de még miel tt azt elérné, látni fog még egy táblát Doxley felirattal.
- Tehát nincs messze ide?
- Talán három mérföldre lehet, de a világ végének is megfelelne. - A kiszolgáló kuncogott,
miközben eltette a pénzt, amit Dillon adott neki. - Nincs ott szinte semmi, uram.
- Úgy gondoltam, szétnézek. Egy barátom említette, hogy talán ott találhatnék egy eladó hétvégi
házat.
- Lehet, hogy van, bár én nem hallottam róla.
Dillon elhajtott, pár perc múlva már el is érte a grimethorpe-i jelz táblát, követte a keskeny utat,
és ahol a benzinkutas leírta, ott meg is találta a Doxley felé mutató nyilat is. Az út még az el z t l is
keskenyebb lett, magas földhányások takarták a kilátást, amíg el nem érte egy kis hegy tetejét, ahol
szétnézett a sivár, hófödte tájon. Itt-ott kis erd k voltak, szétszórtan bokros rétek, és aztán egy a
folyó felé elterül sík, mocsaras terület, ami Arun lehetett.
Mögötte, talán egymérföldnyire, tizenkét vagy tizenöt darab, vörös zsindelyes tetej ház volt
látható, és egy kis templom. Nyilvánvalóan ez Doxley. Letekintett a hegyr l az alatta elterül fás
völgybe, ahol egy nyitott kaput pillantott meg egy korhadó fán lév Cadge End Farm kiírással.
Az autónyomok az erd n vezettek keresztül, és egy farmhoz vezettek. Itt-ott néhány csirke
szaladgált, egy ház és két hatalmas magtár pedig egy udvart kerített körbe.
Hihetetlenül lepusztultnak t nt, mintha évek óta semmit sem csináltak volna vele, de Dillon
szerint a legtöbb vidéki ember ilyen körülmények között szeretett élni. Kiszállt a Minib l, odament a
bejárathoz, kopogott, és megpróbálta kinyitni. Zárva volt. Megfordult és az els magtárhoz ment.
Öreg faajtói nyitva álltak. Egy Morris teherautó és egy téglákon álló, kerék nélküli Ford állt a
helyiségben.
Mindenhol mez gazdasági eszközök voltak.
Dillon el vett egy cigarettát. Miközben tölcsért formálva kezéb l meggyújtotta, egy hang szólalt
meg mögötte.
 - Ki maga? És mit akar?
Dillon megfordult és egy lányt talált az ajtóban. Farmernadrágot viselt egy pár gumicsizmába
gy rve, egy vastag garbót az anorák alatt és kötött sapkát, melyet Írország nyugati partjánál viselnek
a halászfalvak lakói.
Egy duplacsöves puskát fogott fenyeget en. Amint Dillon egyet el relépett, a lány hátrahúzta a
kakast.
- Ott maradjon! - ír kiejtése nagyon érz dött.
- Biztosan te vagy Angel Fahy, ugye? - mondta Dillon.
- Angela, ha már ennyire érdekli.
Tanya emberének igaza volt. Valóban olyan volt, mint egy parasztlány. Széles arccsontja, pisze
orra hevességet tükrözött.
- Valóban l nél azzal a dologgal a kezedben?
- Ha muszáj lenne.
- Kár, hogy csak apám unokatestvérével szeretnék találkozni, Danny Fahyval.
A lány felvonta a szemöldökét.
- Ki az ördög lehet ön, uram?
- Dillon a nevem. Sean Dillon.
A lány keményen nevetett.
- Ez egy átkozott hazugság. Ön nem ír, és Sean Dillon különben is halott, ezt mindenki tudja.
Dillon az el z t l sokban különböz belfasti kiejtéssel kezdett beszélni.
- Csak azt mondhatom, kedves lányom, hogy a halálomról szóló jelentéseket rettenetesen
eltúlozták.
A lány leengedte a kezében lév fegyvert.
- Sz z Mária, maga Sean Dillon?
- Valaha az voltam. A küls megtéveszthet.
- Ó, Istenem - mondta a lány. - Danny bácsi állandóan csak magáról beszél, de mindig csak
mesének gondoltam, nem hittem, hogy igaz, és tessék, most itt van.
- Hol van Danny?
- A helyi kocsma tulajdonosának autóját javítja, egy órán belül itt lesz. Azt mondta, hogy
visszagyalogol, de nem csodálkoznék rajta, ha beülne egy italra is.
- Ilyenkor? Nincs a kocsma estig zárva?
- Lehet, hogy ez a törvény, Mr. Dillon, de nem Doxleyban. Soha nem zárnak be.
- Nos, akkor menjünk és keressük meg.
A lány letette a puskát egy padra, majd beült a Minibe Dillon mellé. Miközben elhajtottak, Dillon
megkérdezte t le.
- Mi a történeted?
- Galwayban n ttem fel egy farmon. Apám Danny unokaöccse volt, Michael. Hat éve halt meg,
amikor tizennégy éves voltam. Egy évre rá anyám ismét férjhez ment.
- Hadd találjam ki - mondta Dillon. - Te nem szeretted a nevel apádat, és sem szeretett téged.
- Valami ilyesmi. Danny bácsi eljött apám temetésére, megismertem és megszerettem. Amikor
már nehezen mentek a dolgok otthon, eljöttem ide. Nagyszer en viselkedett, írt anyámnak, aki
beleegyezett, hogy itt maradhassak. Örült, hogy megszabadult t lem.
Egyáltalán nem volt önsajnálat benne, és Dillon megkedvelte.
- Azt mondják, hogy minden rosszban van valami jó.
- Ha maga Danny második unokatestvére és én az unokahúga vagyok, akkor ön és én vérrokonok
vagyunk, ugye?
A lány elragadtatva d lt hátra.
- Én, Angel Fahy, az IRA leghatalmasabb harcosának a rokona vagyok.
- Nos, azt hiszem, néhányan nem értenének veled egyet - mondta, miközben elérték a falut és
betértek a kocsma elé.
 Egy kicsi, elhagyatott hely volt, nem több, mint tizenöt rozoga házzal és egy norman tornyos
templommal. A kocsmát Zöld Embernek hívták. Dillonnak le kellett hajtania a fejét, amikor belépett.
A mennyezet nagyon alacsony volt. A padló az id k során megviselt, nehéz k lapokból állt, a falak
fehérre voltak meszelve. A pult mögött álló, inget visel férfi legalább nyolcvanéves lehetett.
A férfi Angelre tekintett, mire a lány megszólalt.
- Itt van Mr. Dalton?
- A t znél sörözget.
T z égett egy széles k kandallóban, fapad és asztal állt el tte. Danny Fahy ült ott újságot olvasva,
pohár volt el tte. Hatvanötéves, ápolatlan, borzas szakállú férfi volt, sapkában és kopott Harris
tweedöltönyben.
Angel szólalt meg: - Hoztam neked valakit, Danny bácsi.
Felnézett a lányra, aztán Dillonra, arcán zavar tükröz dött.
- Mit tehetek önért, uram?
Dillon levette a szemüvegét.
- Az Isten áldjon mindenkit! - mondta belfasti kiejtéssel. - És különösen téged, öreg barátom.
Fahy elsápadt, a megrázkódtatás annyira heves volt.
- Istenem, te vagy az, Sean! És én még azt gondoltam, hogy már rég a föld alatt vagy.
- Nos, nem, itt vagyok. - Dillon el vett egy ötfontos bankjegyet, és odaadta Angelnek. - Két
whiskyt, írt, ha van.
A lány visszament a pulthoz, és Dillon megfordult. Danny Fahynak könnyek szöktek a szemébe,
átölelte Dillont.
- Édes Istenem, Sean, el sem tudom mondani, milyen jó látni téged.

A nappali a farmon koszos volt és rendetlen, a bútor nagyon régi. Dillon a kanapén ült, miközben
Fahy a t zre rakott.
Angel a konyhában f zött. Az ajtó nyitva volt, tehát Dillon láthatta serénykedését a konyhában.
- És hogy bánt veled az élet, Sean? - Fahy megtömte a pipáját, majd meggyújtotta. - Tíz éve
bukkantál fel utoljára Londonban. Istenem, adtál a briteknek egy kis gondolkodnivalót.
- Nem tehettem volna meg nélküled, Danny.
- Csodálatos napok voltak. Mi történt azután?
- Európa. Közép-Kelet. Ott mozogtam. Sokat dolgoztam a PLO-nak. Még repülni is megtanultam.
- Komolyan?
Angel jött be, és szalonnás tojást szolgált fel nekik az asztalra.
- Egyétek, míg meleg. - Egy tálcával tért vissza, melyen teáskanna és tej, három csésze meg egy
kenyérrel megrakott tányér volt. - Sajnálom, hogy nincs semmi különlegesség, de nem vártunk
társaságot.
- Nagyon is megfelel - mondta Dillon.
- Szóval most itt vagy, Sean, felöltözve, mint egy angol úriember. - Fahy Angelhez fordult. - Nem
megmondtam neked, hogy színész volt? Meg sem közelíti senki.
A lány bólintott, Dillonra mosolygott, és egyik percr l a másikra megváltozott a személyisége.
- Most is az IRA-nak dolgozik, Mr. Dillon?
- Inkább a pokolba kerülnék, minthogy egy ilyen vénasszonyok gyülekezetének dolgozzak.
- De azért dolgozol valamin, Sean? - kérdezte Fahy. - Tudom. Ki vele.
Dillon cigarettára gyújtott.
- Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az araboknak dolgozom, Danny, magának Szaddam
Husszeinnek?
- Jézusom, Sean, végül is miért ne? És mit akar, mit csinálj?
- Valami szenzációt szeretne. Valami nagy dolgot. Amerika nagyon messze van. A britek
maradtak.
- Jobbat nem is találhattál volna. - Fahy szeme csillogott.
 - Thatcher nemrégiben meglátogatta Mitterrand-t Franciaországban. Volt egy tervem, hogy
végzek vele, amikor a repül térre megy. Tökéletes rajtaütés, csendes út és valaki, akiben bíztam,
feladott.
- Tehát most újabb célpontot keresel. Ki lesz az, Sean?
- John Majorre gondoltam.
- Az új miniszterelnökre? - kérdezte Angel tisztelettel. - Úgysem merné.
- Miért ne? A fiúk is majdnem elkapták az egész szarházi brit kormányt Brightonban - mondta
Danny Fahy a lánynak. - Folytasd, Sean, mi a terved?
- Nincs semmi egyel re, ez a gond, de nagy fizetési napnak ígérkezne ez neked is.
- Tehát segítségért jöttél Danny bácsihoz? - Fahy a szekrényhez ment, és egy üveg Bushmillsel és
két pohárral tért vissza, melyeket tele is töltött. - Végül is van valami ötleted?
- Nincs még, Danny. Még mindig dolgozol a mozgalomnak?
- Elt nni, ez volt Belfastban a parancs. Mivel nem volt egy szavam sem, és halálra untam magam,
leköltöztem ide. Tetszik itt nekem. Szeretem a tájat, szeretem az embereket. Maguk közé fogadtak.
Létrehoztam egy tiszta üzletet, mez gazdasági gépek javításával foglalkozom, és van néhány birkám.
Boldogok vagyunk itt, Angel és én.
- És még mindig halálra unod magad. Emlékszel Martin Brosnanra?
- Igen. Nem voltatok valami nagy barátok.
- Beugrottam hozzá mostanában Párizsban. Valószín leg fel fog t nni Londonban is, hogy
megtaláljon. A brit hírszerzésnek dolgozik.
- A szemét. - Fahy szemöldökét felvonva, újratöltötte a pipáját. - Hallottam néhány különös
történetet, hogy hogyan jutott be Brosnan néhány éve a Downing Street 10-be pincérnek öltözve, és
nem tettek ellene semmit.
- Én is hallottam ezt a történetet. Szerintem csak kitalálták, de mostanában biztos, hogy senki sem
juthat be pincérként vagy bármi másként. Hallottad, hogy lezárták az utcát? Egy er dítmény az a
hely. Képtelenség bejutni, Danny.
- Ó, mindig van valami mód rá, Sean. Valamelyik nap olvastam egy magazinban, hogy a II.
világháború idején a francia ellenállók hogyan foglalták el a Gestapo f hadiszállásait. A celláik a
földszinten voltak, a Gestapo pedig az els emeleten. Felrobbantottak egy bombát az utcán, aztán
bementek az els emeleti ablakokon, legyilkoltak minden gestapóst, és a foglyok a földszinten
megmenekültek.
- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Dillon.
- Azt, hogy nagyon hiszek a bomba és a ballisztikus tudományok erejében. Bárhová el tudsz
juttatni egy bombát, ha tudod, mit csinálsz.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte Dillon.
- Gyerünk, mutasd már meg neki, Danny bácsi -mondta Angel.
- Megmutatni, de hát mit? - mondta Dillon.
Danny Fahy felállt, és még egyszer meggyújtotta a pipáját.
- Akkor gyere! - Megfordult és az ajtóhoz ment.

Fahy kinyitotta a másik magtár ajtaját és bement. Hatalmas tölgyfa gerendák tartották a tet t. Volt
egy szénával teli padlás is, melyhez létrát támasztottak. Különféle mez gazdasági gépek voltak a
helyiségben, többek közt egy traktor is. Volt egy viszonylag új Land Rover is, meg egy régi BSA
500 köbcentis, jó állapotban lév motorkerékpár.
- De gyönyör ! -mondta Dillon szinte csodálattal.
- Tavaly vettem. Úgy gondoltam, felújítom és egy kis pénzre teszek szert vele, de amikor
befejeztem, nem bírtam túladni rajta. Van olyan jó, mintegy BMW. – Fahy felkapcsolt egy lámpát,
mire az árnyékból egy fehér Ford Transit teherautó tárult eléjük.
- Tehát? - mondta Dillon. - Mi olyan különleges ezen?
- Várjon, Mr. Dillon - mondta Angel. - Ez aztán valami.
 - Nem az, aminek látszik - tette hozzá Fahy. Izgatottság jelent meg a férfi arcán, aztán pedig
büszkeség, amikor kinyitotta a tolóajtót. Az autó belsejében fémcsövek voltak, összesen három a
földhöz rögzítve, mer legesen a tet nek szegezve.
- Mozsárágyú, Sean, olyan, mint amilyet Ulsterben használtak.
- Úgy érted, hogy m ködik is? - mondta Dillon.
- Nem, a pokolba is. Nincs hozzá robbanóanyagom. De m ködne, csak ezt mondhatom.
- Magyarázd el.
- Egy acélemelvényt hegesztettem a padlóhoz, ez állítja meg a visszarúgást, a cs rendszert is
idehegesztettem. Ilyen szabványos öntöttvas vacak mindenhol kapható. Az elektromos
id zít szerkezet pofonegyszer . Bármelyik barkácsboltban lehet alkatrészt kapni hozzá.
- Hogyan m ködne?
- Egyetlen gombnyomás után egy perced maradna arra, hogy kiszállj a járm b l és elfuss. A tet
ki van vágva. Polietilén takarja a lyukat. Megnézheted, hogy ugyanolyan szín re festettem azt is. Az
ágyú így simán kijuthat. Készítettem még egy kis szerkezetet az id zít höz. A bomba után üzembe
lép egy önmegsemmisít szerkezet.
- És az hol van?
- Itt. - Fahy a munkapadhoz sétált. - Szabványos oxigénhenger. - Volt néhány egy csomóra rakva.
- És miért van szükséged a Semtexre? - kérdezte Dillon, megnevezve egy csehszlovák
robbanószert, mely nagyon közkedvelt a terroristák körében.
- Húszfontnyi szép munkát végezne.
Dillon cigarettára gyújtva körbesétált a teherautón, arca zavartnak t nt.
- Rossz fiú vagy, Danny. Az IRA azt mondta, maradj nyugton.
- Én is ezt mondtam neked, hány évvel ezel tt is? - kérdezte Fahy. - Az ember meg rülne.
- Tehát találtál magadnak egy kis munkát?
- Könny volt, Sean. Tudod, hogy évekig villamossági mérnökként dolgoztam.
Dillon csak állt és az autót bámulta.
- Mit gondol? - kérdezte Angel.
- Azt gondolom, szép munkát végzett.
- Csak annyira jót, mint amit Ulsterben végeztek - mondta Fahy.
- Talán, de bármikor használták, nem mondhatnánk, hogy a pontosság volt az erényük.
- Hat évvel ezel tt a newryi rend rség elleni támadáskor fantasztikusan m ködtek. Kilenc zsarut
megöltek.
- És mi van azokkal az id kkel, amikor még egy istálló ajtaját sem tudták betörni vele?
Portadownban éppen egy ilyennel repítette a leveg be magát valaki. Nagy telitalálat helyett nagy
hiba.
- Nem olyannal, amilyet én csináltam. Feltérképezem a célpontot, beállítom, és ennyi az egész.
Gondoltam arra a kis függ leges vezérsíkra is, ami az oxigénhengerre van hegesztve, ez segíti a
bombát magasan a leveg be röpíteni.
Egy gombnyomás, egy hatalmas kanyar és az egész világ a leveg be röpül. A világ összes
biztonsági csoportja sem tud segíteni. Mire jó az a kapu, ha így is át lehet rajta hatolni?
- A Downing Streetr l beszélsz? - kérdezte Dillon.
- Miért is ne?
- Minden reggel tíz órakor találkoznak a kabinetteremben. k háborús kabinetnek hívják.
Nemcsak a miniszterelnököt, hanem úgyszólván az egész kormányt elcsípnénk.
Fahy keresztet vetett.
- Sz zanyám, a világ legnagyobb telitalálata lenne.
- Énekeket zengenének rólad, Danny - mondta neki Dillon. - Írország összes bárjában Danny
Fahyr l dalolnának.
- De semmi értelme sincs Semtex nélkül, Sean, és anyag nélkül lehetetlen ezt az egészet
végrehajtani.
 - Ne légy benne olyan biztos, Danny - mondta Dillon. - Lehet egy forrás, ahonnan szerezhetünk.
Most menjünk, igyunk egy Bushmillst, és beszéljük meg a dolgot.

Fahy kiterítette az asztalra London térképét, és nagyítóval megvizsgálta.

- Itt lenne a hely - mondta. - A Horse Guards Avenue, a Victoria rakpart fel l, a Védelmi
Minisztérium oldalában.
- Igen - helyeselt Dillon.
- Ha a Whitehall sarkán hagyjuk a Fordot, el re meghatározzuk az irányt, és úgy gondolom, hogy
a bomba egy hatalmas kanyarral átmegy azokon a tet kön, és pontosan a Downing Street 10-ben
landol. - Letette a tollat a vonalzó mellé. - Szeretném már látni, hogy m ködik.
- És látni is fogod - mondta Dillon.
- Tetszik önnek, Mr. Dillon? - kérdezte Angel.
- Ó, igen - válaszolta. - Azt hiszem, m ködni fog. Délel tt tíz órakor ül össze az egész háborús
kabinet. - Nevetni kezdett. - Csodálatos, Danny, ez csodálatos. -Megragadta az öregember kezét. -
Velem tartasz?
- Természetesen.
- Jó - mondta Dillon. – Sok, sok-sok pénz, Danny. Öregkorodig elég lesz. Teljes luxus.
Spanyolország, Görögország, bárhová elmegyünk, ahová csak akarod. - Fahy felcsavarta a térképet.
Dillon folytatta. - Az éjszakát itt töltöm. Holnap elmegyünk Londonba, és körülnézünk. -
Mosolyogva cigarettára gyújtott. - Jó lesz így. Nagyon jó. Most pedig mesélj valamit arról a
repül térr l, Grimethorpe-ról.
- Egy lerobbant hely. Mindössze három mérföldre van ide. Mit akarsz Grimethorpe-pal?
- Már meséltem, hogy megtanultam repülni Közép-Keleten. Jó mód arra, hogy gyorsan lelépjek
innen. Na mi a helyzet Grimethorpe-on?
- A múltba nyúlik a dolog. A harmincas években repül iklub m ködött ott. Aztán a Királyi
Légier használta a brit ütközetben, építettek három hangárt. Néhány éve valaki repül klubbal
próbálkozott. Van egy leszállópálya. Egyébként lepusztult. Egy Bill Grant nev fickó jelent meg
három éve. Két gépe van itt, ennyit tudok. A céget Grant Légi Taxinak hívják. Nemrégiben azt
hallottam, bajba került. Két szerel je otthagyta. Az üzlet rosszul ment. - Mosolygott. - Visszaesés
van, Sean, és ez még a gazdagokra is hatással van.
- A helyszínen lakik?
- Igen - mondta Angel. - Volt egy barátn je is, de az elköltözött.
- Azt hiszem, találkoznom kellene vele - mondta Dillon. - Talán te meg tudnád nekem mutatni,
Angel?
- Természetesen.
- Jó, de el ször telefonálni szeretnék.
Felhívta Tanya Novikovát a lakásán. A n azonnal felvette.
- Én vagyok az - szólt a kagylóba Dillon.
- Jól mennek a dolgok?
- Hihetetlenül. Majd holnap elmesélem. Megvan a pénz?
- Ó, igen, semmi probléma nem volt.
- Jó. Délre a hotelban leszek. Itt töltöm az éjszakát. Viszlát akkor - és letette a kagylót.

Brosnan és Mary Tanner Charlie Salter kíséretében felmentek a teherszállító lifttél, ahol Mordecai
várt rájuk. Jól megszorította Brosnan kezét.
- Örülök, hogy ismét láthatom, professzor. El sem tudom mondani, mennyire örülök. Harry már
nagyon izgatott.
- Hadd mutassam be önnek Mary Tannert - mondta Brosnan. - Jobb, ha jól viselkedik. egy
százados.
 - Örvendek, kisasszony. - Mordecai kezet fogott vele. - A Grenadier Guardsnál teljesítettem a
kötelez katonai szolgálatomat, de csak rvezet rangig jutottam.
Bevezette ket a nappaliba. Harry Flood éppen az asztalnál ülve dolgozott néhány könyvelésen.
Felpillantott és azonnal talpra ugrott.
- Martin. - Körbeszaladt az íróasztalon és boldogan ölelte át Brosnant.
- Mary Tanner. A hadseregnél szolgál, Harry, egy igazi katona, úgyhogy figyeld a lépéseid.
Charles Ferguson dandártábornoknak dolgozom a brit hírszerzést l, és az asszisztense.
- Nos, akkor viselkedni fogok. - Flood kezet fogott a n vel.
- Gyertek be és igyunk valamit, aztán pedig meséld el, mir l is van szó.
Leültek az egyik sarki kanapéra, Mordecai a falnak támaszkodva hallgatta ket, rezdületlen
arccal. Amikor Brosnan befejezte, Flood megszólalt.
- Szóval, mit is akarsz t lem, Martin?
- Mindig az alvilággal dolgozik, Harry, onnan szerez be mindent, amire szüksége van. Nemcsak
fizikai segítséget, hanem robbanószereket, fegyvereket. Most is ezt fogja tenni, tudom, hogy ezt
teszi.
- Tehát azt akarod tudni, hogy kihez megy?
- Pontosan.
Flood Mordecaira nézett.
- Mit gondolsz?
- Nem tudom, Harry. Sok törvényes fegyverkeresked van, de akire szüksége van, olyasvalaki, aki
az IRA-t is hajlandó lenne ellátni.
- Van ötleted?
- Nem igazán. A legtöbb keleti negyedi gazember szereti Maggie Thatchert, és brit
lobogósalsógatyát hord. Nem segítenek ilyen ír fazonoknak bombát szerezni. Azért természetesen
érdekl dhetek.
- Akkor tedd is meg - mondta Flood. - Kérdez sködj, de diszkréten.
Mordecai kiment, Harry Flood a pezsg süveg után nyúlt.
- Még mindig nem iszol? - kérdezte Brosnan.
- Nem bizony, öreg pajtás, pedig lenne rá okom. Most meséld el mi történt veled mostanában,
aztán pedig elmegyünk a Követségbe, az egyik legjobb hír klubba, ahol eszünk valamit.

Körülbelül ebben az id pontban Sean Dillon és Angel Fahy a sötét országúton Cadge End fel l
Grimethorpe felé haladtak.
Az autó világítása jól láthatóvá tette az utat borító havat, és a zúzmarás sövényt.
- Csodálatos, ugye? - mondta a lány.
- Valóban.
- Szeretem ezt a helyet, a tájat és mindent. Danny bácsit is nagyon szeretem. Nagyon jó hozzám.
- Megértem. Galwayban is hasonló lehet az élet.
- Nem egészen. Az szegény föld volt. Keményen meg kellett dolgoznunk a megélhetésért, és ez
meg is látszik az ott él embereken, az anyámon, például. Olyan, mintha háború lett volna és minden
elpusztult volna, és nem lenne semmi kilátás a jöv re nézve.
- Jól bánsz a szavakkal, kislány - mondta a lánynak.
- Az angoltanárom szokta mondani, hogy ha keményen dolgozom és tanulok, bármit elérhetek.
- Ez aztán a vigasztalás.
- Eddig még semmi eredményt nem tapasztaltam. A nevel apám csak egy ingyen dolgozó
farmmunkásnak tekintett. Ezért is jöttem el.
Megjelent a grimethorpe-i repül teret jelöl tábla az autó reflektorfényében. A kiírás már hámlott.
Dillon egy sz k, gödrös útra fordult. Néhány perc múlva elérték a repül teret.
 Három hangár volt, egy régi irányítótorony, néhány Nissen kunyhó. Az egyik ablakaiból fény
sz r dött ki. Egy dzsip parkolt el tte, Dillon melléállt. Mire kiszálltak, a kunyhó ajtaja kinyílt és egy
férfi jelent meg az ajtóban.
- Ki az?
- Én vagyok az, Mr. Grant, Angel Fahy. Valaki beszélni szeretne önnel.
Grant, mint általában a pilóták, alacsony és vékony volt.
Negyven év körülinek látszott, farmert és régi repül sdzsekit viselt, melyet a második világháború
idején viseltek az amerikai repül sök.
- Akkor jobb, ha bejönnek.
A Nissen kunyhó belseje meleg volt, egy kokszf tés kályha f tötte. Grant nyilván ezt a
helyiséget használta nappaliként. Volt egy asztal, ételmaradékkal a tetején, egy régi szék a
televízióval szemben, az egyik sarokban. Az ablak alatt hosszú, ferde íróasztal volt néhány térképpel
a tetején.
- A nagybátyám egyik barátja - mondta Angel.
- Hilton - mondta Dillon -, Peter Hilton.
Grant kinyújtotta a kezét, és gyanakvóan ránézett.
- Bill Grant. Nem tartozok önnek, ugye?
- Nem, tudomásom szerint.
- Nos, ez kellemes változás. Mit tehetek önért?
- Szükségem lenne egy gépre az elkövetkez napokban valamikor. Csak tudni szeretném, hogy
tudna-e ebben segíteni, miel tt máshoz fordultam volna.
- Nos, ez attól függ.
- Mit l? Van gépe, ezt érthetem úgy?
- Kett van. Az egyetlen probléma, hogy nem tudom, a bank meddig hagyja, hogy az enyém
legyen. Meg szeretné nézni?
- Miért is ne?
Kimentek, áthaladtak a forgalmi el téren a hangár végéig, ahol kinyitott egy júdáskaput, melyen
beléptek. Elment az egyik oldalra, talált egy kapcsolót, mire világosság lett.
Két egymás mellett álló kétmotoros repül gép tárult eléjük.
Dillon elsétált a közelebb állóhoz.
- Ismerem ezt a babyt, egy Cessna Conquest. A másik milyen?
- Navajo Chieftain.
- Ha a dolgok olyan bonyolultak, mint mondja, mi van az üzemanyaggal?
- Én mindig feltöltve tartom a gépeimet, Mr. Hilton, mindig tele a tankjuk. Túl öreg vagyok én
már ahhoz, hogy másképp legyen. Sosem tudhatja az ember, mikor adódik egy új munka. -
Bánatosan nevetett. - Nem bánom, szinte leszek. A visszaesés miatt nem sok ember akar gépet
bérelni. Hová szeretné, ha elvinném?
- Valójában én arra gondoltam, hogy egyedül ruccanok ki - mondta Dillon. - Nem tudom
biztosan, hogy mikor.
- Akkor maga hivatásos? - Grant bizonytalanul nézett.
- Igen, teljes mértékben. - Dillon el vette pilótaigazolványát és átadta.
Grant gyorsan megvizsgálta és visszaadta.
- Mindkett vel megbirkózna, de inkább magam mennék, csak a biztonság kedvéért.
- Nem probléma - mondta Dillon finoman. - A nyugati vidékre gondoltam, Cornwallra. Van ott
egy repül tér is, Land's End.
- Jól ismerem. Füves leszállópálya.
- Barátaim laknak a közelben. Valószín leg ott tölteném az éjszakát.
- Nekem is megfelelne. - Grant lekapcsolta a világítást, és visszasétáltak a Nissen kunyhóba. -
Mivel foglalkozik, Mr. Hilton?
- Ó, pénzügy, könyvelés, hasonló dolgok - mondta Dillon.
 - Van valami elképzelése, mikor szeretne indulni? De azt meg kell mondanom, hogy egy ilyen
bérlés nem olcsó dolog. Kétezer-ötszáz font körül lesz. Fél tucat utassal ez nem olyan sok, de
egyedül...
- Jó lesz - mondta Dillon.
- Aztán ott lesznek az éjszakai költségeim. A hotel és hasonló dolgok.
- Nem probléma. - Dillon el vett tíz ötvenfontos bankjegyet a pénztárcájából és letette az asztalra.
- Itt van ötszáz el leg. Határozott helyfoglalás valamikorra az elkövetkezend négy vagy öt napra.
Majd telefonálok és megmondom, hogy mikor. Grant arca felragyogott, amikor elrakta a
bankjegyeket.
- Rendben. Megkínálhatom egy kávéval vagy valamivel, miel tt távozik?
- Miért is ne? - mondta Dillon.
Grant bement a kunyhó végében elhelyezked konyhába.
Hallották, ahogy teleengedte a kannát, Dillon az ajkára helyezte az ujját, Angelre nézett és az
íróasztalhoz ment.
Gyorsan átnézte a térképeket, talált egyet, mely az angol csatornát és a francia partokat ábrázolta.
Angel mellette állt és figyelte, hogy húzza végig az ujját a normandiai parton. Megtalálta
Cherbourgot, aztán dél felé haladt. Ott volt Saint-Denis, a leszállópályája tisztán jelölve, aztán
hátratolta a térképeket. Grant kinézett a konyhából a félig nyitott ajtón. Amint a víz felforrt, gyorsan
kávét készített három csészébe és bevitte a nappaliba.
- Nem okoz az id járás sok problémát? - kérdezte Dillon. - A hó?
- De igen, ha igazán elkezd esni - mondta Grant. - Megnehezítheti a leszállást a Land's End füves
leszállópályáján.
- Akkor szurkoljunk, hogy sikerüljön - mondta Dillon, és letette a csészéjét. - Jobb lesz, ha
megyünk is.
Grant kikísérte ket az ajtóhoz. Beszálltak a Minibe és elhajtottak. Integetett, bezárta az ajtót és
visszament az íróasztalhoz, hogy megvizsgálja a térképeket. A harmadik vagy a negyedik lehetett,
biztos volt benne. Az angol csatornavidék és a francia partszakasz.
Felvonta a szemöldökét és halkan motyogott. - És milyen játékot z velem, uram, erre lennék én
kíváncsi?

Miközben elhajtottak a sötét országúton, Angel megszólalt.

- Egyáltalán nem Land's Endre akar ön repülni, Mr. Dillon, hanem Normandiába, Saint-Denisbe.
- Ez a mi titkunk - mondta a férfi és bal kezét a lányéra tette. - Megkérhetnélek rá, hogy ígérj meg
nekem valamit?
- Igen, Mr. Dillon.
- De ez most maradjon kett nk között. Nem szeretném, ha Danny tudna róla. Tudsz vezetni,
ugye?
- Vezetni? Természetesen tudok. Egyedül vittem el a birkákat a Morris teherautóval a piacra.
- Mondd csak, mit szólnál egy kiránduláshoz Londonba holnap reggel, velem és Dannyvel?
- Jó lenne.
- Jó, akkor rendben van.
És folytatták útjukat tovább a sötét éjszakában.

9.

Hideg, csíp s téli reggel volt, de az út tiszta volt, amikor Dillon London felé vezetett, Angel és
Danny Fahy pedig a Morris teherautóval követték. Angel nagyszer en vezetett.
Dillon látta a visszapillantótükörben, hogy a lány pontosan a nyombában maradt egész úton
Londonig, míg elérték a Bayswater Roadot. Már volt egy félkész terv az agyában.
 Kiszállt a Mini-Cooperb l, leparkolta a járdaszegélyhez, és kinyitotta Tanya garázsának ajtaját.
Mikor Angel is mögé állt, Dillon megszólalt.
- Állj be a Morrisszal. - Angel úgy tett, ahogy a férfi mondta. Amikor Angel és Danny kijöttek,
Dillon bezárta a garázs ajtaját, és így folytatta. - Emlékezni fogsz az utcára és a garázsra, ha esetleg
különválnánk?
- Ne butáskodjon már, Mr. Dillon, persze, hogy emlékezni fogok - mondta Angel.
- Jó. Ez nagyon fontos. Most szálljatok be a Minibe. Egy kis kiruccanásra megyünk.

Harry Flood éppen íróasztalánál ült, az éjszakai kaszinóbevételeket ellen rizte, amikor Charlie
Salter kávét vitt be neki. A telefon megcsörrent és az alacsony férfi felvette. Átadta a kagylót
Floodnak.
- A professzor keresi.
- Martin, hogy vagy? - mondta Flood. - Élveztem a múlt éjszakát. Az a Tanner hölgy rendkívüli
teremtés.
- Van valami újság? Sikerült kiderítened valamit? - kérdezte Brosnan.
- Nem még, Martin, várj egy pillanatot. - Flood rátette egyik kezét a kagylóra és odaszólt
Salternek. - Hol van Mordecai?
- Körbenéz, Harry, úgy ahogy megkérte, diszkréten érdekl dik.
Flood ismét beleszólt a kagylóba.
- Sajnálom, pajtás, minden t lünk telhet t megteszünk, de ez id t vesz igénybe.
- Ami nekünk nem igazán van - mondta Brosnan. - Rendben, Harry, tudom, hogy minden t led
telhet t megteszel. Majd jelentkezem.
Mary Tanner Lowndes Square-i lakása nappalijában állt az íróasztal mellett. Brosnan letette a
kagylót, az ablakhoz sétált és cigarettára gyújtott.
- Van valami? - kérdezte a n és odament hozzá.
- Attól tartok, semmi. Ahogy Harry mondta, id t vesz igénybe. Bolond voltam, hogy
reménykedtem.
- Próbáljon megnyugodni, Martin. - A n a férfi karjára tette a kezét.
- De nem tudok. Van egy furcsa érzésem, amit nehéz elmagyarázni. Olyan, mintha egy vihar
közepén lennék, és várnám, hogy az a hatalmas mennyk csapás lesújtson. Ismerem Dillont, Mary.
Gyorsan cselekszik.
- Tehát, mit akar tenni?
- Ferguson a Cavendish Squaren van ma reggel?
- Igen.
- Akkor menjünk, és látogassuk meg.

Dillon leparkolt a Mini-Cooperrel a Covent Garden közelében. Egy könyvesbolt reklámplakátja

elvezette ket egy térképeket és diagramokat áruló bolthoz. Dillon átnézte az összes részletes,
katonai térképészeti szolgálati térképet, amin London központi része volt található, míg végül
megtalált egy Whitehallt és környékét ábrázolót.
- Látod a részleteket ezen a térképen? - suttogta Fahy. - Be tudod mérni a Downing Street 10.
kertjének a nagyságát egyetlen milliméteres eltérés nélkül is.
Dillon megvásárolta a térképet, melyet az eladó szorosan összecsavart és beletett egy véd
kartonhengerbe. Dillon kifizette, aztán pedig kisétáltak az autóhoz.
- Na mi van? - kérdezte Fahy.
- Járunk egyet. Szétnézünk a környéken.
- Ez már nekem is tetszik.
Angel hátraült, nagybátyja Dillon mellé, és elhajtottak a folyón lefelé. Befordultak a Horse
Guards Avenue-ra.
 Dillon megtorpant egy pillanatra, miel tt befordult volna a Whitehallra, és a Downing Street felé
vette volna az irányt.
- Rengeteg a hekus a környéken - mondta Danny.
- Azért, hogy biztosítsák, ne parkoljanak ide. - Egy autó húzódott le a bal oldali járdához,
miközben k el akartak hajtani. A vezet egy térképet vett el .
- Turista, gondolom - mondta Angel.
- Mindjárt meglátjuk, mi történik - mondta Dillon.
A lány megfordult, és látta, hogy két rend r ment oda a kocsihoz. Egy halk szó, és az autó elment.
- Nem vesztegetik az idejüket - mondta Angel.
- Downing Street - jelentette be Dillon egy pillanat múlva.
- Látjátok azokat a kapukat? - mondta Danny csodálkozva. - Tetszenek a gótikus vonások rajta.
Az biztos, hogy szép munkát végeztek.
Dillon a Parliament Square felé vette az irányt, ahonnan visszament a Whitehallra a Trafalgar
Square felé.
- Most visszamegyünk a Bayswaterre - mondta Dillon. - Figyeljétek az útvonalat, amit
választottam.
Kimentek a Trafalgar Square-r l az Admiralty Arch mentén a Mallhoz, aztán körbejáták a
Victoria királyn emlékm vet, elhaladtak a Buckingham-palota el tt, végül elérték a Marble Archnál
a Park Lane-t, és befordultak a Bayswater Roadra.
- Elég egyszer - mondta Danny Fahy.
- Jó - mondta Dillon. - Most menjünk és igyunk meg egy jó teát az én rettenetesen ronda
hotelemben.

- Fáradtnak t nik, Martin - mondta Ferguson.

- A várakozás teszi - válaszolt neki Brosnan. - Tudom, hogy Floods minden t le telhet t megtesz,
de az id nem nekünk dolgozik.
Ferguson elfordult az ablaktól, és kortyolt egyet a kezében lév teáscsészéb l.
- Tehát, mit óhajt tenni?
Brosnan tétovázva Maryre tekintett.
- Szeretném Liam Devlint felkeresni Kilreában. Talán van valami ötlete.
- Abból soha nem fogy ki. - Ferguson Maryhez fordult. - Mit gondol?
- Szerintem jó ötlet, uram. Végül is egy utazás Dublinba nem nagy ügy. Egy és egy negyed
óra Heathrowtól az Aer Lingusszal vagy a B.A.-val.
- És Liam Kilreában mindössze fél órára lakik a várostól - mondta Brosnan.
- Rendben van - mondta Ferguson. - Mindketten jól érveltek, de induljanak Gatwickb l és vigyék
a Lear Jetet, de csak azért, hogy ha muszáj, gyorsan vissza tudjanak jönni.
- Köszönjük, uram - mondta Mary.
Amikor elérték az ajtót, Ferguson hozzátette.
- Felhívom Devlint, csak hogy tudjon róla, már úton vannak - és már nyúlt is a telefonhoz.
Amikor lementek a földszintre, Brosnan megszólalt.
- Köszönöm Istenem. Legalább úgy érezhetem, teszek valamit.
- Én pedig végre találkozhatok a hatalmas Liam Devlinnel - mondta Mary és kimentek a
limuzinhoz.

A hotel kis kávézójában Dillon, Angel és Fahy egy sarki asztalnál teázgattak. Fahy a térdére
terítette a nyitott katonai térképet.
- Rendkívüli. Micsoda dolgokat adnak ki a kezükb l! Minden egyes részlet megtalálható rajta.
- Meg lehet csinálni, Danny?
 - Ó, igen, gond nélkül. Emlékszel erre a sarokra, a Horse Guards Avenue-n és a Whitehallon? Ez
lenne az a hely, kissé derékszögben. Látom az agyamban. Pontosan feltérképezem a távolságot ett l
a saroktól a 10-es számig.
- Biztos vagy benne, hogy át tudod ugrani az épületeket? - mondta Dillon.
- Igen. Mint már említettem, Sean, a ballisztika nagyszer tudomány.
- De ott nem lehet megállni - mondta Angel. - Láttuk, mi történt azzal az autós férfival. A
rend rök másodpercek alatt ott voltak.
Dillon Fahyhoz fordult.
- Danny?
- Nos, minden id zített, Angel. Megnyomod a jobb gombot, hogy aktiváld az áramkört, aztán
pedig kifelé a kocsiból és egy perc múlva az ágyú tüzelni kezd. Nincs olyan rend r, aki elég gyors
ahhoz, hogy megállítsa.
- És mi történik a vezet vel? - kérdezte a lány.
Dillon válaszolt.
- Figyeljetek ide. Egyik kora reggel eljövünk Cadge Endr l, Danny a Ford Transittal, Angel és én
a Morrisszal. A BSA motorkerékpárt az autóban visszük. Angel leparkolja a Morrist, úgy mint
ma az utca végi garázsban. Nálunk lesz a palló hátul, tehát a BSA-val le tudok menni rajta.
- És követni fogsz engem, ugye?
- Pontosan a nyomodban leszek. Amikor elérjük a Horse Guards Avenue és a Whitehall sarkát, te
megnyomod a gombodat, kiszállsz, a Fordból, gyorsan mögém ugrasz és elmegyünk. A háborús
kabinet minden reggel tíz órakor ülésezik. Kis szerencsével sokat kicsinálunk.
- Jézusom, Sean, azt sem fogják tudni, mi történt velük.
- Egyenesen visszamegyünk a Bayswaterre, ahol Angel vár ránk a Morrisszal a garázsban.
Hátratesszük a BSA-t és elmegyünk. Már Cadge Enden leszünk, amikor k még a tüzet oltogatják.
- Ragyogó, Mr. Dillon - mondta Angel.
- Egyetlen kivétellel - mondta Fahy. - Robbanószer nélkül egy darab bombánk sincs.
- Ezt csak bízd rám - mondta Dillon. - Megszerzem én azt a robbanószert neked. - Dillon felállt. -
Most viszont dolgom van. Ti menjetek vissza Cadge Endre és várjatok. Majd jelentkezem.
- De mégis mikorra tervezed, Sean?
- Nemsokára, nemsokára - mosolygott Dillon és kiment.

Tanya pontosan délben kopogott az ajtaján. Dillon kinyitotta.

- Na megvan a pénz?
Kinyitotta a jobb kezében lév aktatáskát, és letette az asztalra, hogy megmutassa a férfinak.
- Jó - mondta Dillon -, egyel re tízezerre lenne szükségem.
- És mit fog csinálni a többivel?
- Az íróasztalon tartom, vagy beteszem a hotel széfjébe.
- Biztosan kitalált már valamit. - A n izgatottan nézett. - Mi történt Cadge Enden?
Elmesélte neki és részleteiben az egész tervet is. - Mit gondol? - kérdezte, amikor befejezte.
- Hihetetlen. Az évszázad szenzációja lenne. De mi van a robbanószerrel? Semtexre lesz
szüksége.
- Így van. Amikor nyolcvanegyben Londonban dolgoztam, sokszor üzleteltem egy férfival, aki
Semtext is szerzett nekem. - Nevetett. - Valójában bármit megszerzett nekem.
- És ki az a férfi? Honnan olyan biztos benne, hogy még mindig foglalkozik ilyesmivel?
- Egy Jack Harvey nevezet fickó, és még mindig foglalkozik ilyesmivel. Kikerestem.
- Hát én ezt nem értem.
- Többek között van egy temetkezési vállalkozása is, Whitechapelben. Kikerestem az Arany
Oldalakon, és még mindig benne van. Használhatnám még a Minijét?
- Természetesen.
- Jó. Valahol itt fogok parkolni vele az utcán. A garázst üresen akarom hagyni.
 Felvette a kabátját.
- Együnk valamit, aztán pedig megyek és felkeresem.

- Gondolom, olvasta az aktákat Devlinr l? - kérdezte Brosnan Mary Tannert l, miközben

áthaladtak Dublinon a követség limuzinjával.
- Igen. Az mind igaz? A történet arról, hogy a németekkel tartott, hogy elkapják Churchillt a
háború idején?
- Ó, igen.
- Ugyanaz az ember, aki segített önnek 1979-ben kijutni abból a francia börtönb l?
- Devlin.
- De Martin, azt mondta, hetvenéves. Biztosan van több is attól.
- Az a pár év ide vagy oda, nem számít Liam Devlint illet en. Maga most találkozni fog a
legkülönlegesebb férfival, akivel élete során találkozott. Tudós, költ és az IRA fegyverese.
- Az utolsó rész nem ajánlólevél számomra - mondta a n .
- Tudom. De nehogy elkövesse azt a hibát, hogy egy kalap alá vegye Devlint azokkal a
szemetekkel, akiket mostanában foglalkoztat az IRA.
Hirtelen elkomorodott, magába zárkózott, miközben az autó folytatta útját az ír tájakon, maga
mögött hagyva a várost.

Kilrea Cottage, ahogy nevezték, a külvárosban volt egy kolostor mellett. Devlin egy antik,
egyszintes, gótikus kinézet házban lakott. Behúzódtak az es el l egy kis tornácra, mialatt Brosnan
meghúzta a régimódi cseng t. Lépések hallatszottak, és az ajtó kinyílt.
- Cead míle fáilte - mondta Liam Devlin írül. - Isten hozott - és átölelte Brosnant.

A ház belseje viktoriánus volt. A bútorzat nagy része mahagóni, a tapéta egy William Morris-
másolat, de a festmények a falon mind valódi Atkinson Grimshaws-ok voltak.
Liam Devlin teával jött ki a konyhából.
- A házvezet n m csak reggel jön. Az egyik n vér a szomszédos kolostorból. Pénzre van
szükségük.
Mary Tanner teljesen megdöbbent. Egy öregemberre számított, és helyette egy örökifjú, fekete
olasz selyeminges, fekete pulóveres, a legújabb divatot követ , szürke nadrágos teremtménnyel
találkozott. Még mindig volt a hajában számottev szín is, ami valaha fekete lehetett. A férfi arca
sápadtnak t nt, de Marynek volt egy olyan érzése, hogy mindig is olyan lehetett. Különleges kék
szeme volt, ami mosolyát is jellemezte, úgy t nt, mintha állandó ironikus mosolyával nemcsak saját
magát, hanem az egész világot kinevetné.
- Szóval maga Fergusonnak dolgozik, kislány? - kérdezte Maryt l, miközben kitöltötte a teát.
- Igen.
- Az a dolog Derryben néhány éve, amikor elvitt egy autót a bombával. Nem kis dolog volt.
Mary zavarba jött.
- Nem nagy dolog, Mr. Devlin, akkor éppen azt láttam helyesnek, ha úgy cselekszem.
- Ó, alkalmanként mindnyájan ezt látjuk, de mégis a cselekedet az, ami számít. - Brosnanhoz
fordult. - Anne-Marie. Sajnálom, fiam.
- El akarom kapni, Liam - mondta Brosnan.
- Magadnak, vagy pedig az országnak? - Devlin a fejét rázta.
- Tedd a magán jelleg dolgokat a másik oldalra, Martin, vagy hibázni fogsz, és ezt nem
engedheted meg magadnak Sean Dillonnal szemben.
- Igen, tudom - mondta Brosnan. - Tudom.
- Szóval, John Majorre pályázik, az új miniszterelnökre - mondta Devlin.
- Hogyan vélekedik a dologról, Mr. Devlin, ön szerint mit fog tenni? - kérdezte Mary.
 - Nos, amit mostanában a Downing Street biztonsági rendszerér l hallottam, nem hinném, hogy
sok esély lenne a bejutásra. - Vigyorogva Brosnanra nézett. - Tudja, kedves Mary, emlékszem egy
fiatal fickóra, egy ismer sömre, akit történetesen Martin Brosnannak hívnak, hogy tíz éve pincérnek
öltözve jutott be egy partin ugyanabba az épületbe. Egy rózsát hagyott a miniszterelnök asztalán.
Természetesen, az irodát akkor egy n vezette.
- Ez már a múlté, Liam, de mi van most? - mondta Brosnan.
- Ó, most is az alvilági kapcsolatait fogja használni.
- Nem az IRA-t?
- Kétlem, hogy az IRA-nak bármi köze is lehet ehhez az akármihez.
- De tíz évvel ezel tt nekik dolgozott Londonban.
- És?
- Csak találgatok. Ha tudnánk, ki vette vissza akkor, az sokat segítene.
- Értem, mire gondolsz, az elvezetne ahhoz, akivel akkor dolgozott Londonban.
- Igen, tudom, hogy nem sok az esélye, de ez az egyetlen mód arra, hogy elkapjuk, Liam.
- Még mindig ott a barátod, Flood, Londonban.
- Tudom, mindent megtesz, de ez id be telik, és nekünk abból nincs valami sok.
Devlin bólintott.
- Rendben van, fiam, ezt bízd csak rám, és majd meglátom, mit tehetek. - Az órájára pillantott. -
Egy óra. Megeszünk egy szendvicset és iszunk egy kis Bushmillst együtt, aztán pedig azt javaslom,
menjetek vissza Londonba a Lear Jettel. Azonnal jelentkezem, amint megtudok valamit.

Dillon leparkolt Jack Harvey temetkezési vállalkozása közelében Whitchapelben, és az épülethez

sétált az aktatáskával a kezében. Minden csodálatosan diszkrét volt, egészen a kapucseng ig, ami
figyelmeztette a portást, hogy nyissa ki.
- Mr. Harvey - hazudott Dillon vidáman - már vár engem.
- Végigmegy a hallon, át a halottasházon, aztán pedig fel a lépcs n. Az irodája az els emeleten
van. A neve, uram?
- Hilton. - Dillon körbenézett a koporsókon és a virágokon.
- Itt sem sok minden történik.
- Üzleti ügy, gondolom. - A portás felvonta a szemöldökét. - Akkor mindez hátulról történik.
- Értem.
Dillon lement a hallba, szétnézett a virággal és gyertyával teli halottas házban. Lenézett egy
középkorú, sötét öltönyös, sminkelt tetemre.
- Szegény fickó - mondta és kiment.
A portás felvette a kagylót.
- Miss Myra? Egy látogató. Egy bizonyos Mr. Hilton, azt mondta bejelentkezett.
Dillon kinyitotta Harvey irodájának ajtaját, és belépett.
Nem volt benne irodai bútor, csak néhány cserepesvirág és székek. Az iroda másik ajtaja is
kinyílt, és Myra lépett be. Fekete, testhez simuló nadrágot, fekete csizmát viselt, háromnegyedes
vörös kaftánnal. Felt n en nézett ki.
- Mr. Hilton?
- Igen.
- Myra Harvey vagyok. Azt mondta, megbeszélése van a nagybátyámmal.
- Azt mondtam?
Óvatosan a férfira tekintett, mire az ajtó kinyílt mögötte, és Billy Watson lépett be. Az egész
dolog nyilvánvalóan el re meg volt rendezve. Az ajtónak d lt, sötét öltönyben, a karját fenyeget en
összefonva.
- Na, mit akar? - mondta a n .
- Ez Mr. Harveyra tartozik.
- Dobd ki, Billy - mondta, és az ajtóhoz fordult.
 Billy kezét Dillon vállára helyezte. Dillon hátralendült, összeszorított ököllel el reütött,
ujjperecével halántékon ütötte Billyt. Billy fájdalmasan felsikított, és az egyik székre esett.
- Nem valami jó a fiú, ugye? - mondta Dillon. Kinyitotta az aktatáskát, és kivett bel le tíz
százdolláros bankjegyet, és Myrára dobta. A n nem tudta elkapni, ezért le kellett hajolnia, hogy
összeszedhesse.
- Friss nyomás.
- Igen, az új pénznek mindig jó az illata - mondta Dillon.
- Mondja meg Jacknek, hogy egy régi barátja szeretné látni, még több ilyennel.
Egy pillanatig ott állt a férfit figyelve, szeme összesz kült, aztán pedig megfordult, és kinyitotta
Harvey irodájának ajtaját. Billy megpróbált felállni, mire Dillon megszólalt.
- Nem tanácsolnám.
Billy visszasüppedt, miközben az ajtó kinyílt és Myra megjelent.
- Rendben, fogadja.
A szoba meglep en üzleties volt, tölggyel burkolt fal, zöld, georgiai selyemsz nyeg és egy
gázkandalló, mely majdnem igazinak hatott. Harvey egy tölgy íróasztal mögött ült szivarozva.
Az ezer dollár el tte volt, nyugodtan nézett Dillonra.
- Nincs sok id m, tehát ne vacakoljon. - Felvette a bankjegyeket. - Még több van ezekb l?
- Igen.
- Nem ismerem magát. Azt mondta Myrának, hogy régi barátok vagyunk, de még soha nem láttam
ezel tt.
- Már régen volt, Jack, pontosan tíz évvel ezel tt. Akkor máshogy néztem ki. Belfastban
dolgoztam. Együtt üzleteltünk, te és én. Jól meggazdagodtál bel le. Sok kedves dollárt kaptál az
IRA-szimpatizáns amerikaiaktól.
- Coogan. Michael Coogan.
Dillon levette a szemüvegét.
- Valaha az voltam, Jack.
Harry lassan bólintott és az unokahúgához fordult.
- Myra, egy öreg barátom, Mr. Coogan Belfastból.
- Értem - mondta a n . - Az egyik azokból.
Dillon cigarettára gyújtott, leült, az aktatáskát maga mellé helyezte.
- Végigmentél Londonon, mint Attila, a hunok királya. Többet kellett volna kérnem azokért az
anyagokért.
- Mondtál egy árat, és én azt kifizettem - mondta Dillon. - Így volt tisztességes, nem igaz?
- És most mire lenne szükséged?
- Egy kis Semtexre, Jack. Legalább negyvenfontnyi kellene, de ötven még jobb lenne.
- Nem akarsz egy kicsit túl sokat? Az olyan, mint az arany. Nagyon szigorú kormány kontroll alatt
áll.
- Hülyeség - mondta Dillon. - Csehszlovákiából viszik Olaszországba, Görögországba, Líbiába.
Mindenhol van bel le, Jack, te is és én is nagyon jól tudjuk, tehát ne pocsékold az id met. Húszezer
dollár. - Kinyitotta a térdén az aktatáskát, és odadobott az íróasztalra tízezer dollárt. - Tíz most, és tíz
szállításkor.
A Walther a Carswell hangtompítóval ott feküdt a táskában.
Várt egy darabig, felpillantott, mire Harvey elmosolyodott.
- Rendben, de harmincba fog kerülni.
Dillon bezárta a táskát.
- Nem megy, Jack. Huszonöt az utolsó ajánlatom.
Harvey bólintott.
- Rendben van. Mikorra akarod?
- Huszonnégy óra múlva.
- Azt hiszem, sikerülhet. Hol érhetlek el?
 - Rossz, úton jársz, Jack, majd én kereslek fel. Dillon felállt, mire Harvey nyájasan megszólalt.
- Esetleg valami mást tehetnénk érted?
- Valójában igen - szólt Dillon. - A jó akarat jele, mondhatnánk. Jól jönne egy fegyver is.
- Légy a vendégem, barátom. - Harvey hátratolta a székét, kinyitotta a jobb kéz fel l es második
fiókot. - Válassz!
Volt egy Smith & Wesson 38 milliméteres revolver, egy Czech Cesca és egy olasz Beretta,
amelyet Dillon ki is választott.
Ellen rizte a töltény tárat, és zsebre tette a fegyvert. - Ez nagyon megfelel.
- N i fegyver - mondta Harvey -, de a te dolgod. Akkor holnap találkozunk.
Myra kinyitotta az ajtót.
- Örülök, hogy találkoztunk - mondta Dillon, miközben végignézett Billyn és távozott.
- De szeretném eltörni ennek a szemétnek a lábát! - szólalt meg Billy.
Myra megcirógatta az arcát.
- Semmi baj, napsugaram, állva te már úgyis hasznavehetetlen vagy. Csak vízszintes helyzetben
vagy valamire jó. Most pedig menj, és játssz a motoroddal vagy valami mással - és visszament a
nagybátyja irodájába.
Dillon megállt egy pillanatra a lépcs alján, és az aktatáskába csúsztatta a Berettát. Két fegyver
mindig jobb, mint egy. Fürgén a Mini-Cooperhez ment.
- Egy cseppet sem bíznék ebben a fickóban - mondta Myra.
- Kemény fickó - mondta Harvey. - Amikor 1981-ben az IRA-nál volt, én láttam el fegyverrel,
robbanószerekkel, mindennel. Te még akkor tanultál, tehát nem emlékezhetsz rá.
- Coogan az igazi neve?
- Természetesen nem. Igen, olyan mint egy ördög. Volt akkor egy csomó gondom George
Montoyával, egy bizonyos Spanyol George-dzsal. Coogan egyszer a bátyjával együtt elkapta nekem
a Flamenco bár el tt. Ingyen csinálta.
- Igazán? - mondta Myra. - És honnan szerzel neki Semtexet?
A férfi nevetett, kinyitotta a legfels fiókot és kivett bel le egy kulcscsomót.
- Megmutatom. - Kiment a folyosóra majd kinyitott egy ajtót. - Van itt valami, amir l még te sem
tudsz, drágám.
A szoba tele volt polcokkal. Hátul a középs polcot kinyitotta. Felkapcsolta a villanyt, mire
mindenféle fegyver kincsestára tárult eléjük.
- Istenem! - mondta Myra.
- Bármit is akarsz, itt megtalálod - mondta. - Pisztolyok, AK roham fegyverek, M15-ök. -
Elégedetten nevetett. - És Semtex. - Három kartondoboz volt egy asztalon. - Mindegyikben
ötvenfontnyi adag.
- De akkor miért mondtad, hogy id be lelhet?
- Csak azért, hogy piszkáljam. - Kiment és bezárt mindent. - Hátha kicsikarhatok még néhány
pennyt bel le.
Amikor visszamentek az irodába, a n megkérdezte: - Mit gondolsz, mire készül dik?
- Egy csöppet sem érdekel. Különben is, mit aggódsz? Hirtelen nagy hazafi lettél?
- Nem arról van szó, csak kíváncsi vagyok. Meggyújtott még egy szivart.
- Kitaláltam valamit. Nagyon jó lenne, ha rá tudnám venni a gazembert, hogy kapja el nekem
Harry Floodot - és elkezdett nevetni.

Éppen hat óra után, amikor Ferguson készült elhagyni az irodáját, megszólalt a telefon. Devlin
kereste.
- Na, öreg pajtás, híreim vannak a számodra.
- Ki vele - mondta Ferguson.
- Dillon f nöke 1981-ben, Belfastban, egy bizonyos Tommy McGuire volt. Emlékszel rá?
- Igen. Lel tték néhány éve. Néhány IRA ellenes fickó?
 - Ez volt a történet, de még mindig él, csak más néven.
- És mi lenne az?
- Azt még nem tudom. Látták néhányan Belfastban. Éjszaka odamegyek. Ha veletek tartok, az azt
jelentené, hogy a Négyes Csoport ügynöke lennék? Csak azért, mert nem szeretném ilyen id s
koromban börtönben végezni.
- Teljes mértékben hozzánk tartozol, erre a szavamat adom. Mit szeretnél, mit tegyünk?
- Arra gondoltam, hogy ha Brosnan és Tanner százados is részt akarna venni az akcióban, akkor
holnap reggel a Lear Jettel Belfastba utazhatnának, és az Európa Hotel bárjában megvárnának.
Mondd meg Brosnannak, hogy f portásnak álcázza magát. Dél körülre én is odaérek.
- Majd elintézem - mondta Ferguson.
- Még egy dolog. Nem gondolod, hogy te és én kiöregedtünk már az ilyen játékokból?
- A magad nevében beszélj - mondta Ferguson, és letette a kagylót.
Gondolkozott még egy darabig, aztán telefonált az egyik titkárért. Mary Tannert is felhívta
Lowndes téri lakásán.
Miközben vele beszélt, Alice Johnson ment be hozzá jegyzetfüzettel és tollal. Ferguson intett
neki, hogy üljön le, és folytatta a beszélgetést Maryvel.
- Tehát, induljanak korán reggel. Ismét a Gatwickról. Egy óra alatt odaérnek a Learrel. Ma este
elmennek valahová vacsorázni?
- Harry Flood a River Roomot javasolta a Savoyban, szereti az ottani zenekart.
- Elég viccesen hangzik.
- Szeretne csatlakozni hozzánk, uram?
- Persze hogy szeretnék - mondta Ferguson.
- Akkor kés bb találkozunk. Nyolc órakor. Ferguson lerakta a kagylót, és Alice Johnsonhoz
fordult.
- Egy rövid jegyzet lesz, a miniszterelnöknek. - Gyorsan lediktálta a jelentést, mindent
elmesélt, beleértve párbeszédét Devlinnel. - Egy példány a miniszterelnöknek, és szóljon a
hírviv nek. A szokásos másolat nekem és az irattárnak. Siessen vele, és hozza ide, hogy aláírjam. El
szeretnék már menni.
A n gyorsan lement az irodába. Gordon Brown éppen a fénymásolónál állt, amikor a n leült az
írógéphez.
- Azt hittem, hogy Ferguson már elment - mondta a n nek.
- Én is, de egy pluszmunkát adott. Még egy jelentés a miniszterelnöknek.
- Igazán?
Idegesen gépelni kezdett, két perc alatt végzett is vele. Aztán felállt.
- Egy kicsit várnia kell. A toalettre kell mennem.
- Megcsinálom én magának.
- Köszönöm, Gordon.
Alice végigment a folyosón, kinyitotta a toalett ajtaját, amikor eszébe jutott, hogy a táskáját az
íróasztalán felejtette. Megfordult, és visszasietett az irodába. Az ajtó egy kicsit nyitva volt, és
láthatta, hogy Gordon a másoló mellett áll, és a jelentést olvassa. Megdöbbenésére a férfi
összehajtotta, a zsebébe csúsztatta és siet sen készített még egy másolatot.
Alice teljesen elképedt, nem tudta, mit tegyen. Visszament a folyosón a toalettre, bement és
megpróbálta összeszedni magát. Kis id múlva visszament az irodába.
A jelentés és a másolatok az íróasztalán feküdtek.
- Mind kész van - mondta Gordon Brown. – Már értesítettem a hírviv t is.
Sikerült halvány mosolyt er ltetnie arcára.
- Aláíratom ket.
- Rendben van. Én most lemegyek az étkezdébe. Viszontlátásra kés bb.
Alice végigment a folyosón, kopogott Ferguson ajtaján és bement. Éppen írt valamit az
íróasztalon, és felnézett.
 - Ó, jól van. Aláírom, és azonnal vihetik az egyik másolatot a Downing Streetre. - Alice
reszketett. - Mrs. Johnson, mi történt?
A n elmesélte.
Ferguson merev arccal ült, amikor a n befejezte, aztán pedig a telefonért nyúlt.
- Azonnal küldjék Lane felügyel t Ferguson dandártábornokhoz, Négyes Csoport. Mindennél
fontosabb dolog, ne késsen. Azonnal az irodámba.
Letette a kagylót.
- Na, most elmondom, mit tegyen. Menjen vissza az irodába, és viselkedjen úgy, mintha semmi
sem történt volna.
- De nincs is ott, dandártábornok úr, lement az étkez be.
- Igazán? - mondta Ferguson. - Vajon miért tette azt?

Amikor Tanya meghallotta Gordon hangját, azonnal mérges lett.

- Már megmondtam neked, Gordon...
- Igen, de sürg s.
- Hol vagy?
- A minisztérium étkez jében. Van még egy jelentésem.
- Fontos?
- Nagyon.
- Akkor olvasd el.
- Nem, elviszem neked a m szak végén tíz után.
- Elmegyek hozzád, Gordon, megígérem, de tudni akarom, mir l van most szó, és ha elutasítasz,
akkor ne zaklass többet a hívásaiddal.
- Nem, rendben van, elolvasom.
Amit meg is tett. Amikor elolvasta, a n megszólalt.
- Jól van, Gordon, viszonlátásra kés bb.
Lerakta a telefont és megfordult a kezében a jelentéssel. A telefonfülke ajtaja hirtelen kinyílt és
Ferguson kitépte a papírt a kezéb l.

10.

Dillon éppen a szobájában volt, amikor Tanya telefonált.

- Híreim vannak - kezdte Tanya. - Már Belfastba akarnak menni, hogy információt szerezzenek
önr l.
- Mesélje el - mondta Dillon.
Amit a n meg is tett. Amikor befejezte, megkérdezte: - Van ennek valami jelent sége?
- Igen. McGuire-nek nagy neve volt abban az id ben.
- És halott, vagy valóban él?
- Devlinnek igaza volt a dolgot illet en. A halálát valószín leg a mozgalmon belüli harcok miatt
jelentették be, de ez csak csel volt arra, hogy elt njön a színr l.
- Ha megtalálják, problémát jelenthet ez önnek?
- Talán, de nem akkor, ha én találom meg el ször.
- És ezt hogyan csinálná?
- Ismerem a féltestvérét, Maceyt. tudni fogja, hol találom meg.
- De ezért Belfastba kellene utaznia.
- Nem hosszú az út. Egy és egy negyed óra a British Airwaysszel. Nem tudom, mikor indul az
utolsó gép, de majd megnézem.
- Váljon egy pillanatot, van egy B.A. menetrendem - mondta Tanya, és kihúzta az íróasztal
fiókját. Megtalálta a menetrendet, és megnézte a belfasti táblázatot. - Az utolsó gép fél kilenckor
indul. Ezt nem tudja elérni. Már háromnegyed hét van. Gyilkosság lenne ilyen id ben és az esti
forgalomban kijutni Heathrowba. Talán egy óra, vagy másfél óra alatt csinálhatná meg.
- Tudom. És reggel mikor indul járatuk?
- Ugyanabban az id pontban, fél kilenckor.
- Akkor csak korán kell kelnem.
- Okos dolog ez?
- Okos dolog bármi más is ebben az életben? Elintézem, ne aggódjon. Majd jelentkezem.
Dillon lerakta a kagylót, gondolkozott egy ideig, majd felhívta a British Airwayst, és helyet
foglaltatott a reggeli járatra. Cigarettára gyújtott és az ablakhoz sétált. Okos dolog ez? - ezt kérdezte
Tanya. Megpróbálta visszaidézni, vajon mennyit tud róla Tommy McGuire nyolcvanegyb l. Annyi
biztos volt, hogy semmit sem tudott Danny Fahyról, mert nem volt nyilvánosan az ügyben abban
az id ben. Részvétele magánjelleg volt. De Jack Harvey már más dolog. McGuire volt az, aki
bemutatta neki Harveyt, mint els osztályú fegyverkeresked t.
Felhúzott egy pulóvert, felvette a kabátját, és kiment. Öt perc múlva fogott egy taxit a sarkon.
Beszállt és elvitette magát a Covent Gardenhez.

Az íróasztalnál Fergusonnal szemben Gordon Brown ült a félhomályban. Még soha életében nem
volt ennyire megijedve.
- Én nem akartam semmi rosszat, dandártábornok úr, esküszöm.
- Akkor miért vett el egy másolatot a jelentésb l?
- Csak egy szeszély volt. Butaság volt, tudom, de annyira kíváncsivá tett, hogy a
miniszterelnöknek lesz.
- Felfogta, mit tett, Gordon? A maga beosztásában? A hadseregben leszolgált évek után? Ez a
nyugdíjazását is jelentheti.
Lane felügyel harmincas évei végén járó férfi volt, aki gy rt gyapjúöltönyében és szemüvegében
úgy nézett ki, mint egy osztályf nök.
- Most én fogok néhány dolgot kérdezni önt l, Mr. Brown. - Lane az íróasztal végéhez
támaszkodott. - Vitt már el el z leg is hasonló jelleg jelentéseket?
- Esküszöm, hogy nem.
- Soha nem kérte senki arra, hogy csináljon hasonló dolgokat?
Gordonnak sikerült megfelel en megdöbbennie.
- Jó ég, felügyel úr, az árulás lenne. Törzs rmester voltam a Hírszerzésnél.
- Igen, Mr. Brown, ezt mindnyájan tudjuk - mondta Lane.
Megszólalt a bels telefon, Ferguson felvette. Lane embere volt a vonalban, Mackie.
- Itt vagyok, dandártábornok úr, éppen most értem vissza a lakásból. Jó lenne, ha a felügyel úrral
együtt ki tudnának jönni.
- Köszönöm. - Ferguson letette a kagylót. - Rendben, azt hiszem, adunk magának egy kis id t,
hogy átgondolja a dolgot, Gordon. Felügyel ?
Bólintott Lannek, felállt és elindult az ajtóhoz. Lane követte. Mackie az el szobában állt, még
mindig kalapban és es kabátban, egy m anyag táskával a kezében.
- Talált valamit, rmester? - kérdezte Lane.
- Azt is mondhatnánk, uram. - Mackie kivett egy keményfedeles aktát a táskából és kinyitotta. -
Egy nagyon érdekes gy jteményt.
A jelentések másolatai szépen sorba voltak rakva, a legújabb jelentés a miniszterelnöknek a stósz
tetején.
- Jézusom, dandártábornok, már jó ideje benne van.
- Úgy néz ki - mondta Ferguson. - De milyen oka lehet erre?
- Arra gondol, hogy dolgozik valakinek, uram?
- Kétségtelenül. Jelenleg egy nagyon kényes ügyön dolgozom.
 Megtámadták az egyik emberemet Párizsban. Egy n meghalt. Nem tudtuk, hogy a gazember
honnan tud róluk. Most már tudjuk. A jelentés részleteit egy harmadik személy is megkapta. Biztos
vagyok benne.
Lane bólintott.
- Akkor még meg kell dolgoznunk egy kicsit a fickót.
- Nem, arra már nincs id nk. Próbáljunk ki egy másik módot. Engedjük elmenni. egy egyszer
ember. Azt hiszem, egyszer en is fog cselekedni.
- Rendben van, uram. - Lane Mackie-hez fordult. - Ha szem el l veszíted, ismét Brixton utcáit
fogod koptatni, és én is, mert megyek veled.
Kisiettek, Ferguson pedig visszament az irodájába. Leült az íróasztal mögé.
- Szomorú ügy, Gordon.
- Mi fog történni velem, dandártábornok úr?
- Még gondolkoznom kell a dolgon. – Ferguson felvette a jelentés másolatát. - Ilyen hihetetlenül
buta dolgot csinálni! - Nagyot sóhajtott. - Menjen haza, Gordon, menjen haza. Reggel találkozunk.
Gordon Brown alig hitte el a szerencséjét. Valahogy kinyitotta az ajtót, és lesietett a folyosón a
zsúfolt ruhatárba. Ez volt élete legmeredekebb menekülése. Ez mindennek a végét jelenthette volna.
Nem csak a karrierjéét és nyugdíjazását, hanem börtönt jelentett volna. Többé nem tesz ilyet, ezt
Tanyának is el kell fogadnia. Lement a parkolóba, felvette a kabátját, és megkereste az autóját.
Néhány perc múlva már a Whitehallra kanyarodott, Mackie és Lane szorosan a nyomába eredtek a
jelöletlen Ford Caprival.

Dillon tudta, hogy a Covent Garden környékén kés estig nyitva vannak az üzletek. A téli hideg
ellenére még elég sok ember járkált az utcákon. Dillon végigsietett az utcán, míg el nem érte Clayton
színházi kellékes boltját a Neal' Yardon. Fény sz r dött ki az ablakon, az ajtó egyetlen érintésre
kinyílt és a cseng csilingelt.
Clayton lépett ki mosolyogva a függöny mögül.
- Ó, maga az? Miben segíthetek?
- Parókára lenne szükségem - mondta Dillon.
- Szép választék van bel le. - Igaza volt. Volt ott mindenféle - rövid, hosszú, dauerolt, sz ke,
vörös. Dillon kiválasztott egy sz, vállig ér t.
- Értem - mondta Clayton. - Nagymami jelmez?
- Valami olyasmi. Jelmezeket tart? Semmi különleges. Használt is jó.
- Jöjjön be.
Clayton bement a függöny mögé, Dillon követte. Ruhafogas ruhafogas hátán volt, és volt egy
összekevert halom is az egyik sarokban. Nagyon gyorsan dolgozott, átválogatta a halmot, és
kiválasztott egy gumis derekú, barna hosszú szoknyát meg egy elny tt es kabátot, ami majdnem
leért a bokájáig.
- Mit fog játszani, öreganyókát, vagy egy vén szatyort? - kérdezte Clayton.
- Meglep dne. - Dillon észrevett egy farmernadrágot a ruhakupac tetején. Kivette és keresett
hozzá egy pár edz cip t is, melyet mostanában viselnek.
- Ezek jók lesznek. Ó, és ez - és elvett egy régi fejkend t az egyik állványról. - Tegye ezeket
néhány m anyag táskába. Mennyi lesz?
Clayton elkezdte összepakolni ket. - Inkább meg kellene köszönnöm, hogy elviszi ezeket, de hát
valamib l élnünk is kell. Tíz font.
Dillon kifizette és a kezébe vette a táskákat.
- Nagyon köszönöm.
Clayton kinyitotta neki az ajtót.
- Jó szereplést, és kápráztassa el ket.
- Ó, el fogom - mondta Dillon, és elsietett a sarokig, fogott egy taxit és visszavitette magát a
hotelba.
 Amikor Tanya Novikova lement ajtót nyitni, és meglátta Gordon Brownt, ösztöne megsúgta, hogy
valami baj van.
- Mi történt, Gordon? Mondtam, hogy majd én felkereslek a lakásodon.
- Találkoznunk kellett, Tanya, nagyon fontos. Borzasztó dolog történt!
- Nyugodj meg - mondta a n . - Nyugi. Gyere fel és mesélj el mindent.

Lane és Mackie az utca végében parkoltak. A felügyel már Fergusonnal beszélt az autótelefonon
és megadta neki a címet.
- Mackie rmester megnézte az ajtót, uram. A kiírás szerint Miss Tanya Novikova.
- Ó, Istenem - mondta Ferguson.
- Ismeri, uram?
- Állítólag a szovjet nagykövetség titkárn je, felügyel úr. Valójában viszont a KGB egyik
századosa.
- Ez azt jelenti, hogy Jurij Gatov ezredes embere, uram.
- Nem vagyok benne biztos. Gatov Gorbacsov embere, és nagyon Nyugat-párti. Nagyon meg
lennék lepve, ha Gatov tudna err l a dologról.
- Értesíti, uram?
- Nem még. Nézzük meg, mit is csinál el ször a n . Még információra van szükségünk.
- Bemenjünk, uram?
- Ne, várjanak meg. Húsz perc múlva ott leszek.

Tanya óvatosan kilesett a csipkefüggöny résén. Látta Mackie-t az autója mellett állva, és ez már
elegend nek bizonyult számára. Megismerte a rend rt a világ bármely részén, Moszkvában,
Párizsban, Londonban - mindenhol olyan egyformák.
- Meséld el ismét, Gordon, mi is történt pontosan. Gordon Brown megtette, amire kérte, és a n
türelmesen hallgatta. Tanya bólintott, amikor befejezte.
- Szerencsénk volt, Gordon, nagy szerencsénk. Menj és készíts egy kávét a konyhában. El kell
intéznem néhány hívást. - Ökölbe szorította a kezét. - Azután pedig nagyon különleges id t fogunk
együtt tölteni.
- Igazán? - A férfi arca felragyogott és kiment a konyhába.
Tanya felemelte a kagylót és tárcsázta Makejev párizsi apartmanjának számát. Egy ideig
kicsöngött, és amikor már éppen le akarta tenni, a vonal másik végén felvették.
- Joszif, Tanya vagyok.
- Éppen zuhanyoztam - mondta a férfi. - Összevissza vizezem a sz nyeget.
- Csak néhány percem van, Joszif. Csak el akarok köszönni. Lebuktam. A kémemet leleplezték.
Bármely percben berúghatják az ajtómat.
- Istenem! És Dillon?
- Biztonságban van. A rendszer m ködik. Amit az a férfi tervez, t zbe fogja lobbantani az egész
világot.
- És te, Tanya?
- Ne aggódj, nem engedem, hogy elkapjanak. Viszontlátásra, Joszif.
Lerakta a kagylót, cigarettára gyújtott, aztán pedig felhívta a hotelt és Dillon szobáját kérte. A
férfi azonnal felvette.
- Tanya vagyok. Bajban vagyunk.
Dillon meg rizte nyugodtságát.
- Mennyire nagy a baj?
- Elkapták a kémemet, engedték elmenni, és az idióta egyenesen idejött. A különleges alakulat
emberei az utcában várakoznak.
- Értem. És mit fog tenni?
 - Ne aggódjon, nem mondok el nekik semmit. Egy dolog. Tudni fogják, hogy Gordon elmondta a
ma esti jelentés tartalmát. Éppen a telefonfülkében volt, amikor Ferguson letartóztatta.
- Értem.
- Ígérjen meg nekem egy dolgot - mondta a n .
- Mi legyen az?
- Készítse ki ket, mindegyiket. - Megszólalt az ajtócseng .
- Mennem kell. Sok szerencsét, Dillon.
Amikor lerakta a kagylót, Gordon Brown lépett ki a konyhából a kávéval.
- Az ajtó volt?
- Igen, légy angyal, Gordon, és nézd meg, ki az. Gordon kinyitotta az ajtót és elindult lefelé a
lépcs n.
Tanya mélyet lélegzett. A meghalás nem volt nehéz. Az ügy, amiben hitt, a legfontosabb dolog
volt számára. Elnyomta a cigarettáját, kihúzta íróasztala fiókját, kivett bel le egy Makarov pisztolyt
és tarkón l tte magát.
Gordon Brown már félúton járt, majd megfordult, felrohant a lépcs n és berontott a szobába. A n
fekv lestének és a jobb kezében lév pisztoly láttára borzasztó ordításban tört ki és térdre esett.
- Tanya, kedvesem - sóhajtotta.
Amikor a lenti ajtó hatalmas reccsenését meghallotta, akkor már tudta, mit kell tennie. Reszket
kézzel kivette a Makarovot a n kezéb l. Mély lélegzetet vett, hogy megnyugtassa magát. Abban a
pillanatban, amikor a bejárati ajtó betört, és Lane, Mackie és Ferguson elindullak a lépcs n felfelé,
meghúzta a ravaszt.

Kis, kíváncsiskodó tömeg ácsorgott az utca végén. Dillon felhajtott gallérral és zsebre dugott
kézzel csatlakozott hozzájuk. Kissé havazni kezdett, amikor kinyitották a ment autó hátsó ajtaját.
Végignézte, ahogy a két, leped vel letakart hordagyat beletették. A ment elhajtott. Ferguson Lane-
nel és Mackie-vel beszélgetett néhány percig. Dillon azonnal felismerte a dandártábornokot, már
sokszor látta a fényképét. Lane és Mackie nyilvánvalóan rend rök lehetnek.
Kis id múlva Ferguson beszállt az autójába és elhajtott.
Mackie bement a lakásba, Lane is elhajtott. A stratégia nyilvánvaló volt. Mackie-nek várakoznia
kellett, hátha valaki felt nik. Egy dolog biztos volt. Tanya Novikova és a barátja halott volt, és
Dillon tudta, hogy csak a n áldozatkészségének köszönhette, hogy biztonságban van.
Visszament a hotelba és felhívta Makejevet Párizsban a lakásán.

- Rossz híreim vannak, Joszif.

- Tanya?
- Honnan tudta?
- Felhívott. Mi történt?
- Lebukott, jobban mondva a kéme bukott le. Megölte magát, Joszif, inkább, minthogy elkapják.
Fantasztikus n .
- És a kém? A barát?
- is öngyilkos lett. Reggel én Belfastba utazok, hogy elvágjam az egyetlen esélyüket.
- És aztán?
- Ámulatba ejtem, Joszif, és az arab barátját is. Hogy hangzik önnek az egész brit háborús
kabinet?
- Jó Isten, nem lehet ennyire veszélyes!
- Ó, de én az vagyok. Hamarosan jelentkezem. Visszatette a kagylót, felvette a kabátját, és
fütyörészve lement a bárba.
 Ferguson a Kensington Park Gardens és a szovjet nagykövetséggel szembeni kocsmában
várakozott Jurij Gatov ezredes érkezésére. Az orosz, amikor megjelent, nagyon izgatott állapotban
volt. Amikor észrevette Fergusont, odasietett.
- Nem tudom elhinni. Tanya Novikova halott. Miért?
- Jurij, te és én már több mint huszonöt éve ismerjük egymást. Gyakran ellenfelek voltunk, de én
tudom, hogy te valóban segíteni szeretnél a Kelet-Nyugat konfliktus megoldásában.
- Természetesen.
- Sajnálatos módon, nem minden KGB alkalmazott ért ezzel egyet, és Tanya Novikova is ezek
közé tartozott.
- Igaz, hogy az er politika híve volt, de mir l beszélsz, Charles?
Ferguson elmondott neki mindent: Dillont, a merényletkísérletet Mrs. Thatcher ellen, Gordon
Brownt, Brosnant, mindent.
- Ez azt jelentené, hogy az az IRA-s vad fickó a miniszterelnök életére tör, és Tanya is benne volt
a dologban?
- Igen, közvetlenül.
- De Charles, én nem tudtam semmir l, esküszöm.
- És én hiszek is neked, öregfiú, de összeköttetésben kellett hogy legyen valakivel. Sikerült fontos
információkat eljuttatnia Dillonnak még Párizsba is. Innen tudott Brosnanról és így tovább.
- Párizs. Gondolok valamire. Tudtad, hogy három évig Párizsban dolgozott, miel tt át nem
helyezték Londonba? És tudod, ki a feje a KGB párizsi állomásának?
- Természetesen. Joszif Makejev - mondta Ferguson.
- Bármi, csak nem Gorbacsov-párti. Nagyon a régi rendszer híve.
- Ez sok mindent megmagyaráz - mondta Ferguson -, de soha nem fogjuk bebizonyítani.
- Igaz - bólintott Gatov. - De felhívom, csak hogy egy kicsit letörjem.

Makejev nem ment messze a telefontól, tehát azonnal felvette, amint az megszólalt.
- Tessék, Makejev.
- Joszif? Jurij Gatov vagyok. Londonból telefonálok.
- Jurij! Micsoda meglepetés - mondta Makejev, azonnal körültekint en.
- Szomorú híreim vannak, Joszif. Tanya Novikova.
- Mi van vele?
- Öngyilkosságot követett el kora este a barátjával, egy titkárral a Védelmi Minisztériumból.
-Jó ég! - Makejev próbált igazán meggy z nek hallatszani.
- A férfi bizalmas információkkal látta el. Éppen az el bb beszéltem Charles Fergusonnal a
Négyes Csoporttól. Ismered Charlest?
- Természetesen.
- Kissé ledöbbentem. Azt kell mondjam, hogy nem volt tudomásom Tanya cselekedeteir l. Neked
is dolgozott három évig, Joszif, tehát jobban ismered, mint bárki. Gondolsz valamire az üggyel
kapcsolatosan?
- Semmire, attól tartok.
- Ah, nos, ha bármit megtudnál, értesíts.
Makejev töltött magának egy whiskyt, és az ablakhoz ment, a párizsi forgalmat nézte. Egy
pillanatig olyan érzése támadt, hogy fel kell hívnia Michael Arount, de semmi értelme nem volna.
Dillon annyira biztosnak t nt. T zbe fogja lobbantani az egész világot, ezt a kifejezést használta.
Felemelte a poharát.
- Dillonra - mondta halkan. - Lássuk, meg tudja-e csinálni?

Már majdnem tizenegy óra volt, amikor a Savoy River Roomjában Harry Flood, Brosnan és Mary
már a távozáson gondolkoztak, amikor Ferguson megjelent.
- Még soha nem volt ennyire szükségem italra, mint most. Kérek egy hatalmas whiskyt.
 Flood hívta a pincért és leadta a rendelést.
- Mi történt? - kérdezte Mary.
Ferguson gyorsan elmesélte a történteket.
- Ez elég sok mindent megmagyaráz, de az az idegesít a dologban, hogy ett l még nem kerültünk
közelebb Dillonhoz - mondta Brosnan.
- Egy dolgot azonban elfelejtettem megemlíteni - mondta Ferguson. - Amikor letartóztattam
Brownt, éppen telefonált a jelentéssel a kezében. Szerintem akkor beszélhetett Novikovával.
- Értem, mire akar kilyukadni - mondta Mary. - Arra gondol, hogy a n továbbadta az
információkat Dillon-nak?
- Feltehet en.
- Tehát mit javasol? - kérdezte Brosnan. - Dillon is Belfastba fog utazni?
- Lehetséges - mondta Ferguson. - Ha elég fontos számára.
- Akkor ki kell használnunk az esélyeinket. - Brosnan Maryhez fordult. - Holnap kora reggel
indulunk. Jobb, ha hazamegyünk.
Miközben átsétáltak az el csarnokon a bejárat irányába, Brosnan és Ferguson el rementek és
megálltak beszélgetni.
Mary Floodhoz fordult.
- Nagyra tartja, ugye?
- Martint? - Bólintott. - A vietkongok hetekig egy gödörben tartottak. Amikor az es esni kezdett,
a gödör feltölt dött vízzel, és egész éjszaka állnom kellett, hogy ne fulladjak meg.
Piócák, férgek, vagy aminek nevezi ket, és egy napon, amikor már rosszabb nem is lehetett
volna, egy kéz nyúlt le értem, kihúzott. Martin volt az, homlokpántban, vállig ér hajjal, kifestve,
mint egy apacs. Különleges ember.
Mary Brosnanra nézett.
- Igen. Azt hiszem, azonos véleményen vagyunk.

Dillon egy taxit rendelt reggel hat órára a hotel elé. A lépcs n várakozott, egyik kezében a
poggyászával, a másikban az aktatáskával, amikor az autó megérkezett. Trencskó kabátot, öltönyt,
csíkos nyakkend t és szemüveget viselt, Peter Hilton személyében. Magával vitte a jerseyi
jogosítványt, és a repül sjogosítványt is személyazonossága bizonyítására.
Poggyászában egy piperetáska és a Claytonnál vásárolt dolgok voltak, mind rendesen összehajtva.
Vitt magával törülköz t a hotelból, zoknikat és alsónadrágokat. Minden teljesen normálisnak t nt, és
a parókát is könnyen meg lehetne magyarázni.
A forgalom Heathrow felé gyors volt ebben a reggeli órában. Kiváltotta a jegyét a jegypénztárnál,
aztán pedig leadta a csomagját, és elintézte a helyfoglalást. Nem vitt magával fegyvert. Nem volt
módja rá ilyen biztonsági rendszer mellett, amilyen a belfasti gépeken van.
Vett néhány újságot, felment egy étterem galériájára és rendelt egy angol reggelit, aztán pedig
elkezdte átnézni a lapokat, ellen rizve, hogyan folyik az Öböl-háború.

Gatwickban kissé havas volt a kifutópálya, miközben a Lear Jet elindult. Amikor felemelkedtek,
Mary megszólalt.
- Hogy érzi magát?
- Nem is tudom - mondta Brosnan. - Nagyon rég jártam már Belfastban. Liam Devlin, Anne-
Marie. Annyira régen történt.
- És Sean Dillon?
- Ne aggódjon, róla sem felejtkeztem el, soha nem tudnék.
Megfordult és a messzeségbe bámult, miközben a Lear Jet a felh k fölé emelkedett és
északnyugatnak fordult.
 Bár Dillon nem tudott róla, Brosnan és Mary már földet értek, és már az Európa Hotel felé
tartottak, amikor a gépe landolt az Aldergrove reptéren, Belfast külvárosában. Fél órát kellett várnia
a poggyászára, és amikor megkapta, a zöld vonalhoz igyekezett, és követte a tömeget. Néhány
embert megállítottak a vámosok, de nem tartozott közéjük, és öt perc múlva már kinn is volt és
beült egy taxiba.
- Ön angol, uram? - kérdezte a sof r. Bt Dillon belfasti akcentussal válaszolt.
- És ezt mib l gondolja?
- Jézusom, sajnálom. Hová szeretne menni?
- Vigyen egy hotelba a Falls Roadon. Valahova a Craig Street közelébe.
- Nem talál ott semmit.
- Csak ifjúságom emlékeit - mondta neki Dillon. - Már évek óta Londonban dolgozok. Csak egy
éjszakát töltök itt üzleti ügyben. Gondoltam, megnézem a régi törzshelyeimet.
- Ahogy tetszik. Ott van a Deepdene, de nem valami jó hely.
Egy páncélosautó haladt el mellettük, és amikor befordultak a f útra, egy katonai jár rkocsit is
láttak.
- Nem változott semmi - mondta Dillon.
- Biztos, és a legények legtöbbje még csak meg sem született, amikor az egész dolog kezd dött -
magyarázta a vezet . - Nem is tudom, mi folyik itt. Újabb százéves háború?
- Isten tudja - mondta Dillon jámboran és kinyitotta az újságot.

A sof rnek igaza volt. A Deepdene lerobbant volt. Egy hosszú viktoriánus épület a Falls Roadon.
Kifizette a taxist, bement, mire egy kopott sz nyeg , régi hallban találta magát. Amikor az asztalon
lev cseng höz ért, egy kövér, anyáskodó n jelent meg.
- Segíthetek, kedvesem?
- Egy szobát szeretnék. Egy éjszakára.
- Rendben van. - Nyilvántartásba vette és odaadott neki egy kulcsot. - A kilences az els
emeleten.
- Fizethetek most?
- Igen, de nem szükséges. Gondolja, hogy nem ismerek meg egy úriembert els látásra?
Felment a lépcs n, megtalálta az ajtót és kinyitotta. A szoba is olyan ütött-kopott volt, mint
amilyenre számított, egy egyszemélyes rézkeretes ágy és egy szekrény volt benne.
Az asztalra tette a táskáját, aztán pedig kiment, bezárta az ajtót, és megkereste a folyosó másik
végén lév hátsó kijáratot. Kinyitotta az ajtót, ami egy koszos udvarra nyílt. A sikátor hihetetlenül
elhagyatott házakon vezetett keresztül, de Dillont ez egy csöppet sem kedvetlenítette el. Úgy ismerte
ezt a terepet, mint a tenyerét, itt kergette a brit hadsereget a pokolba jobb napjain. Mosolyogva ment
végig a sikátoron, majd befordult a Falls Roadra.

11.

- Emlékszem, hetvenegyben nyitották ezt a helyet - mondta Brosnan Marynek. A Great Victoria
Streeten lév Európa Hotel hatodik emeletének egyik ablakában állt. - Egy ideig kit n célpontnak
ígérkezett az IRA bombázóinak, azoknak, akik inkább bármit felrobbantanak, minthogy semmit.
- Nem önnek, természetesen.
Egy kissé gúnyosan mondta, de Brosnan figyelmen kívül hagyta.
- Természetesen nem. Devlin és én túlságosan szerettük ezt a bárt. Állandóan itt ültünk.
A n csodálkozva nevetett.
- Micsoda butaság. Komolyan azt akarja elhitetni velem, hogy miközben a brit hadsereg
bekereste magáért egész Belfastot, maga és Devlin az Európa bárjában ücsörögtek?
 - Néha azért az étteremben is. Jöjjön, megmutatom. Jobb, ha visszük a kabátunkat is, hátha
kapunk valami üzenetet, amíg lenn vagyunk.
Miközben a lifttel lefelé haladtak, a n megkérdezte: - Nincs magánál fegyver, ugye?
- Nincs.
- Jó, jobb is így.
- És magánál?
- Nálam van - válaszolt nyugodtan. - De az más. Én a Királyi Hader Akciószázadának
szolgálatot teljesít tisztje vagyok.
- És milyen fegyvere van?
A n kinyitotta a táskáját, hogy a férfi megnézhesse. Nem volt nagyobb, mint a n marka, egy kis
automata pisztoly volt.
- Milyen fajta ez?
- Nagyon ritka. Egy régi 25 milliméteres Colt. Afrikában szereztem.
- Nem hiszem, hogy elefántra vadásztak vele.
- Nem, de azért ez is megteszi a dolgát. - Halványan elmosolyodott. - Persze csak akkor, ha az
ember tud l ni.
A lift ajtói szétnyíltak, aztán pedig Mary és Brosnan átsétáltak a társalgón.

Dillon fürgén sétált végig a Falls Roadon. Semmi nem változott, semmi a világon. Olyan volt
minden, mint régen.
Kétszer is látott RUC jár röket, és egyszer két páncélos csapatszállítót, de rá sem hederítettek.
Végül is megtalálta, amit keresett a Craig Streeten, körülbelül egymérföldnyire a hoteltól. Egy kicsi
bolt volt, acélrácsos ablakokkal. A zálogkölcsönz három rézlabdája és a Patrick Macey felirat a
bejárat fölött lógott.
Dillon kinyitotta az ajtót és besétált a dohos helyiségbe.
A sötét üzlet zsúfolásig tele volt mindenféle dologgal.
Televíziók, videofelvev k, órák. Még egy gázt zhely és egy kitömött medve is állt az egyik
sarokban.
Egy férfi a pult mögött ült, éppen egy órát javított, nagyító ékszerész-szemüveggel az egyik
szemén. Felpillantott. Egy hatvan év körüli, szürke és sápadt arcú férfi volt.
- Miben segíthetek?
- Semmi sem változik, Patrick. Ennek a helynek is ugyanolyan az illata, mint valaha - mondta
Dillon.
Macey levette a nagyító szemüveget, és felvonta a szemöldökét.
- Ismerjük egymást?
- Miért ne ismernénk, Patrick? Emlékszel hetvenkett júniusának forró éjszakájára, amikor
felgyújtottuk Stewart raktárházát, és lel ttük két unokaöccsével együtt, amikor ki akartak
menekülni? Nézzük csak, talán hárman lehettünk. - Dillon egy cigarettát tett a szájába, és óvatosan
meggyújtotta. - Te voltál ott, a féltestvéred, Tommy McGuire, és én.
- Sz z Mária, Sean Dillon, te vagy az?
- Az voltam, Patrick.
- Jézusom, Sean, nem gondoltam, hogy ismét Belfastban láthatlak. Azt hittem...
Abbahagyta, aztán Dillon folytatta.
- Mit hittél, Patrick?
- Hogy Londonban vagy. Valami ilyesmit - tette hozzá ügyefogyottan.
- És honnan vetted azt? - Dillon az ajtóhoz ment, bezárta, és lehúzta a rolót.
- Mit csinálsz? - kérdezte Macey riadtan.
- Csak négyszemközt szeretnék veled beszélni, csak te, öregfiú, és én.
- Nem, Sean, nem. Már nem vagyok az IRA-nál.
- Ismered a mondást, Patrick, egyszer be és soha ki. Egyébként, hogy van Tommy mostanában?
 - Ah, Sean, azt hittem, tudod. Szegény Tommy már öt éve meghalt. Valaki lel tte közülünk.
Valamelyik hülye a Provostól és az egyik orvlövészcsoporttól. Az INLA-t gyanúsították.
- Ez tény? Nem találkoztál valami régi harcossal mostanában? Például Liam Devlinnel?
Dillon megragadta. Macey képtelen volt a riadalmat el zni az arcáról. -Liammal? Már a hetvenes
évek óta nem láttam.
- Igazán? - Dillon felemelte a pult csapódeszkáját és besétált rajta. - Milyen nagy hazug vagy te! -
Pofon vágta a férfit. - Most pedig befelé - és betolta a függöny mögé, a hátsó irodába.
Macey halálra volt rémülve.
- Én nem tudok semmit.
- Mir l? Még nem is kérdeztem semmit, de majd én elmesélek néhány dolgot. Tommy McGuire
nem halott. Itt él valahol ebben a városban, csak más néven. Majd te elmeséled, hogy hol.
Másodsorban, Liam Devlin már felkeresett. Beszámoltam mindenr l, ugye? - Macey rettenetesen
félt, halálra volt rémülve. Dillon ismét megütötte. - Ugye?
A másik férfi megtört.
- Sean, kérlek, Sean. A szívem. Szívinfarktust is kaphatok.
- Azt fogsz, ha nem nyitod ki a szádat, ezt megígérem neked.
- Rendben. Devlin is volt itt kora reggel és Tommy fel l érdekl dött.
- És elmondjam neked, hogy mit mondott?
- Sean, kérlek. - Macey nagyon reszketett. - Beteg vagyok.
- Azt mondta, hogy a rosszfiú Sean Dillon Londonban csavarog. Segíteni akar lekapcsolni, és a
legjobb információforrás csakis Dillon öreg cimborája lehet, Tommy McGuire. Igazam van?
Macey bólintott. - Igen.
- Jó, legalább ennyit megtudtam. - Dillon még egy cigarettára gyújtott, és egy nagy, régi széfre
mutatott a sarokban. - Ebben vannak a fegyverek?
- Milyen fegyverek, Sean?
- Gyerünk, ne vacakolj már. Már évek óta fegyverekkel üzletelsz. Nyisd ki!
Macey kivett egy kulcsot az íróasztalfiókból, odament, és kinyitotta a széfet. Dillon ellökte onnan.
Volt néhány fegyver a szekrényben. Egy régi Webley, néhány Smith & Wesson revolver. Amin
igazán megakadt a szeme, az egy amerikai hadi Colt volt, egy 45 milliméteres automata. Felemelte,
és ellen rizte a tölténytárat.
- Csodálatos, Patrick. Tudtam, hogy számíthatok rád. - Letette a fegyvert az asztalra és Maceyval
szemben leült. - Tehát mi történt?
Macey arca nagyon különös szín volt.
- Nem érzem jól magam.
- Jobban fogod érezni magad, amikor elmondtad. Ki vele!
- Tommy egyedül él, körülbelül félmérföldnyire ide a Canal Streeten. Rendbehozta azt a
raktárházat az utca végén. Kellynek hívják, George Kellynek.
- Jól ismerem azt a részt, ismerem minden kövét.
- Devlin megkérdezte Tommy telefonszámát és fel is hívta. Azt mondta neki, hogy feltétlenül
találkozniuk kell. Azért, hogy mit csináljanak veled. Tommy beleegyezett, hogy találkozzanak
kett kor.
- Jól van - mondta Dillon. - Látod, milyen könny volt? Most pedig meglátogatom, még miel tt
megbeszélné Devlinnel a régi id ket, de nem bajlódom a telefonnal. Azt hiszem, meglepem. Sokkal
viccesebb lesz.
- Soha nem fogsz bejutni. Csak a f bejáraton lehet bejutni, a többi ajtó be van deszkázva. Évek
óta paranoiás. Már attól megrémül, ha valaki kopogtat az ajtaján. Soha nem jutsz be a f bejáraton.
Mindenhol kamerák vannak felszerelve, és hasonló dolgok.
- Mindig van rá egy mód - mondta Dillon.
- Neked mindig adódik valami lehet ség. - Macey fuldokolva szétszakította az inge nyakát. - A
tabletták - sóhajtotta és kinyitotta az asztal fiókját. Az üveg, amit kivett, kiesett a kezéb l. - A gond
az, Patrick, hogy abban a pillanatban, amikor kiteszem innen a lábam, te már azonnal hívni fogod
Tommyt, igaz?
A kandallóhoz sétált és bedobta a gyógyszeres üveget az izzó széndarabok közé. Egy csattanás
hallatszott, és ahogy hátrafordult, Macey eld lt a székkel a földre. Dillon mellette állt egy pillanatig.
Macey arca ellilult, a lába rángatózott. Hirtelen leveg után kapott, feje az egyik oldalra billent és
teljesen mozdulatlan maradt.
Dillon a zsebébe tette a Coltot, átment a bolton, kinyitotta az ajtót és kisétált. Egy pillanat múlva
már a Falls Road sarkára kanyarodott, és amilyen gyorsan csak tudott, visszasietett a hotelba.

Kiterítette poggyásza tartalmát a hotelszobában az ágyra, aztán levetk zött. El ször a farmert, az
edz cip t és egy kötött blúzt vett fel. Aztán következett a paróka. A kis fésülköd asztal tükrével
szemben ült, és az sz hajat fésülgette, amíg nem lett elég vad és ápolatlan. Aztán felkötötte a
fejkend t, és megnézte magát. Végül felhúzta a bokájáig ér szoknyát, és a régi es kabátot.
A szekrény tükrében nézegette magát. Szemét lehunyta, a szabályra gondolt, és mikor ismét
kinyitotta, már nem Dillon volt többé, hanem egy elaggott öregasszony.
Alig volt szüksége make-upra, csak egy kis alapozóra, hogy sárgásfakó arcszíne legyen, és egy kis
vörös rúzsra a szájára. Minden ronda volt, természetesen, de teljesen megfelelt annak az
egyéniségnek. Kivett fél üveg whiskyt a táskájából, öntött bel le a kezébe, bedörzsölte vele az arcát,
és egy kevéssel befröcskölte az es kabátot is.
A Coltot, néhány újságpapírt és a whiskysüveget beletette egy m anyag táskába, és már készen is
volt.
A tükörbe pillantott a különös, lidérces öregasszonyra.
- El adás - suttogta, és kiment a szobából.
Csend volt, amikor lement a hátsó lépcs n az udvarra. Óvatosan bezárta maga mögött az ajtót, és
elindult a sikátorhoz vezet ajtó felé. Amikor elérte, kinyílt a hotel ajtaja.
- Mit csinál maga ott? - szólt egy hang mögötte. Dillon megfordult és a konyhaportást pillantotta
meg fehér kötényben, miközben egy kartondobozt tett a szemetesbe.
- Baszd meg! - krákogta Dillon.
- Takarodjon innen, vén szatyor! - kiabált utána a portás.
Dillon bezárta maga mögött az ajtót.
- Tíz pont tízb l, Sean - mondta halkan és végigment a sikátoron.
Befordult a Falls Roadra, és végigcsoszogott a járdán. Annyira jól játszotta a szerepét, hogy az
emberek félreálltak az útból, csak hogy elkerüljék.

Már majdnem egy óra volt, amikor Brosnan és Mary Tanner az Europa bárjában az ebéden
gondolkoztak, amikor egy fiatal portás lépett oda hozzájuk.
- Mr. Brosnan?
- Igen.
- Itt a taxija, uram.
- Taxi? De hát mi nem is rendeltünk taxit - mondta Mary.
- De igen - szólt Brosnan.
Felsegítette a n kabátját, és követték a fiatal portást a társalgón keresztül, le a bejárathoz, ahol
egy fekete taxi várakozott a járdaszegélynél. Brosnan adott a portásnak egy fontot, majd beszálltak.
Az üveg másik oldalán ül sof r gyapjúsapkát és tengerészkabátot viselt. Mary Tanner elhúzta az
egyik oldalra az üvegfalat.
- Gondolom, tudja, hogy hová fogunk menni? - mondta a vezet nek.
- Ó, természetesen, kedvesem. - Liam Devlin mosolygott rá, majd gázt adott és elhajtott.

Éppen fél kett volt, amikor Devlin befordult a taxival a Canal Streetre.
 - Az az a hely az utca végén. Az udvaron fogunk parkolni - mondta Devlin. Kiszálltak az autóból
és a bejárathoz sétáltak. - Jól viselkedjetek, benne vagyunk a tévében - mondta, miközben
megnyomta a cseng t.
- Nem mondhatnánk, hogy otthonos - jegyezte meg Mary.
- Igen, nos, Tommy McGuire hátterével, valóban inkább er dítményre van szüksége, mint egy
otthonos ikerházra egy kívánatos birtokon. - Devlin Brosnanhoz fordult. - Van nálad fegyver, fiam?
- Nincs. De Marynél van. Gondolom, nálad is van.
- Velem született óvatosságból, vagy talán csak rossz szokásból.
Egy hang szólalt meg az ajtó melletti dobozból.
- Te vagy az, Devlin?
- Ki más, te gazember! Martin Brosnan is velem van és egy barátn je. Mindjárt megfagyunk
ebben az átkozott hidegben, tehát nyisd már ki azt az ajtót.
- Korán jöttél. Kett re beszéltük meg.
Lépések hallatszottak az ajtó másik oldaláról, aztán kinyílt, és egy magas, halálsápadt, hatvanas
évei teljében lév férfi jelent meg. Egy nehéz Arran pulóvert és kopott farmert viselt, a kezében
pedig egy Sterling géppisztolyt tartott.
Devlin végignézett rajta, aztán bement.
- Mit akarsz te azzal csinálni, egy újabb háborút kezdeni?
McGuire bezárta az ajtót és bereteszelte.
- Csak ha szükséges. - Gyanúsan végignézett rajtuk. - Martin? - Kinyújtotta a kezét. - Rég
találkoztunk. Mint veled is, öregfickó - fordult Devlinhez -, akármi is tart távol a sírodtól, el kell
árulnod, mi az. Örülök, hogy megismerhetem. Ki is ön?
- Egy barát - mondta Devlin. - Tehát be is mehetnénk.
- Rendben, erre.
A raktárház belseje teljesen csupasz volt, mindössze egy teherautó parkolt az egyik oldalon. Egy
acéllépcs vezetett felfelé, ahol valaha irodák lehettek. McGuire ment elöl, és befordult az els
irodahelyiségbe a pihen nél. Egy íróasztal, és egy sor televízió volt a szobában, képerny iken az
utcával és az egyiken a bejárattal. A Sterlinget az asztalra tette.
- Itt élsz? - kérdezte Devlin.
- Az emeleten. Na ki vele, Devlin. Mit akarsz? Sean Dillont említetted.
- Ismét felbukkant - mondta Brosnan.
- Gondolom, ennek csak rossz vége lehet. - McGuire cigarettára gyújtott. - És mi közöm van
nekem ehhez?
- Megpróbálta megölni Martint Párizsban. Helyette a barátn jét ölte meg.
- Jézusom!
- Most Londonban van, és én el akarom kapni - mondta neki Brosnan. McGuire ismét Maryre
nézett.
- És, hogy kerül a képbe?
- A brit hadsereg századosa vagyok - mondta a n élesen. - Tannernek hívnak.
- Az Isten szerelmére, Devlin, mit jelentsen ez? - kérdezte McGuire.
- Minden rendben. Nem azért jött, hogy letartóztasson, bár mindnyájan tudjuk, hogy Tommy
McGuire még mindig az él k sorában tartózkodik.
- Szemét - mondta McGuire.
- Legyen már eszed. Mindössze néhány kérdésre kellene válaszolnod, aztán pedig ismét lehetsz
George Kelly.
McGuire védekez én feltartotta a kezét.
- Rendben, megértettem. Mit szeretnétek tudni?
- 1981-ben, Londonban a bombázási hadjáratnál, Dillon a maga irányítása alatt állt.
McGuire Maryre pillantott.
- Igen.
 - Tudjuk, hogy Dillonnak szembe kellett néznie a szokott problémákkal, a fegyverekre és a
robbanószerekre gondolok, Mr. McGuire. És az is a tudomásomra jutott, hogy mindig alvilági
kapcsolatokat használt az ilyen problémák megoldására. Így van? - kérdezte Mary.
- Igen, gyakran dolgozott így - mondta McGuire vonakodva és leült.
- Tudja, hogy kit használt 1981-ben, Londonban? - folytatta Mary rendületlenül.
- Honnan tudnám én azt, bárki lehetett.
- Te hazudós szemét, tudsz valamit, tudom, hogy tudsz valamit - mondta Devlin. Kivette jobb
kezét kabátja zsebéb l, melyben egy Luger pisztoly volt. McGuire szeme közé nyomta a fegyver
csövét. - Gyorsan mondd el, vagy...
McGuire eltolta a fegyvert az egyik oldalra.
- Rendben, Devlin, gy ztél. - Még egy cigarettára gyújtott.
- Egy igazi gengszterrel üzletelt Londonban, Jack Harveyval.
- Nem volt valami nagy dolog, ugye? - kérdezte Devlin.
Viharos kopogás hallatszott az ajtón. Mindnyájan a képerny re néztek és egy öregasszonyt láttak
a bejáratnál. Hangja tisztán hallatszott a mikrofonban.
- Kedves Mr. Kelly! Tudna adni egy szegény öregnek egy fontot?
McGuire beleszólt a mikrofonba.
- T njön innen, vén szatyor!
- Ó, Jézusom, Mr. Kelly, itt fogok meghalni a maga lépcs jén ebben a rettenetes hidegben, és az
egész világ látni fogja.
McGuire felállt.
- Megyek és megszabadulok t le. Egy perc az egész. Lesietett a lépcs n és kivett egy ötfontos
bankjegyet, miközben odament az ajtóhoz. Kinyitotta és kinyújtotta a pénzt. - Tessék, itt van, és
t njön el.
Dillon kivette a Coltot a bevásárlószatyorból.
- Egy ötös, Tommy fiú. Nagyvonalú lettél öreg korodra. Befelé!
Betolta, majd bezárta az ajtót. McGuire megijedt.
- Mit jelentsen ez?
- Büntetést. Megfizetsz b neidért, Tommy, mindnyájan megfizetünk. Emlékszel hetvenkett
éjszakájára, amikor te, én és Patrick lel ttük Stewartékat, amikor azok menekültek az ég házból?
- Dillon? - suttogta McGuire. - Te vagy az? - Megfordult és elkiáltotta magát. - Devlin!
Dillon kétszer hátba l tte, eltörve a gerincét. Amikor kinyitotta az ajtót, Devlin jelent meg
mögötte a lépcs pihen n, a Lugerrel a kezében. Dillon gyorsan leadott három lövést, betörte az iroda
ablakát, aztán már kinn is termett, becsapva maga mögött az ajtót.
Ahogy elindult az utca felé, két Land Rover jelent meg négy-négy katonával a f utcán. A
legrosszabb fajta szerencse, de Dillon nem tétovázott. Amikor egy csatornához ért, úgy tett, mintha
elcsúszna és a rácson keresztül ledobta a Coltot. Amikor felállt, valaki rákiáltott.
- Maradjon ott, ahol van.
Ejt erny s álöltözetet viseltek, dzsekit vörös baszksapkával, mindegyik kezében fegyver volt.
Dillon élete el adását adta el nekik. El retántorgott, sóhajtozott, jajgatott és a fiatal hadnagyba
kapaszkodott.
- Jézusom, uram, rettenetes dolgok történnek abban a raktárházban. Oda menekültem a hideg
ellen, és akkor azok a fickók odajöttek és elkezdték l ni egymást.
A fiatal tiszt megérezte a whisky szagát és eltolta magától.
- Nézze meg, mi van a szatyrában, rmester. Az rmester átkutatta.
- Egy üveg pia van benne, és néhány újság, uram.
- Rendben, menjen és várakozzon ott. - A tiszt az autó mögé tolta Dillont, és kivett egy
hangosbeszél t a Land Roverb l.
- Maguk odabenn - szólt a készülékbe. - Dobják ki a fegyverüket az ajtón, aztán pedig jöjjenek ki
feltartott kezekkel. Két percet kapnak, vagy különben mi megyünk be magukért.
 A jár rök mindnyájan készenlétbe helyezkedtek, a bejáratot célba véve. Dillon visszasettenkedett
az udvarra, megfordult és elsietett Devlin taxija mellett. Néhány perc múlva meg is találta, amit
keresett, egy akna tetejét. Felemelte, lemászott egy létrán, behúzva maga mögött a tet t. A régi
id kben gyakran így játszotta ki a brit hadsereget, tökéletesen ismerte a Falls Road környékét.
Az alagút keskeny volt és nagyon sötét. Végigkúszott rajta, tisztán hallotta a folyó víz hangját.
Kijött egy nagyobb alagút lejt s oldalánál, a f csatornába. Tudta, hogy a belfasti öböl felé is
vezetnek kijáratok. Levette a szoknyát és a parókát, majd eldobta ket, aztán pedig kend jével
élénken letörölte az ajkát és az arcát. Végigsietett a csatornán, míg rá nem akadt még egy acéllétrára.
Elindult a rácson keresztül besz r d fénysugár felé, várt egy pillanatot, majd felemelte. Egy
macskaköves úton találta magát a csatorna mellett, a másik oldalon hanyatló, bedeszkázott házak
sorakoztak. Visszahelyezte az akna tetejét, és ahogy csak tudott, a Falls Roadra sietett.

A raktárházban a fiatal tiszt McGuire holtteste mellett állt, és Mary személyazonosságiját

vizsgálta.
- Hiteles - mondta a n . - Ellen rizheti.
- És ez a kett ?
- Velem vannak - válaszolta. - Nézze, törzs rmester, teljes magyarázatot fog kapni mindenre a
f nökömt l. Charles Ferguson dandártábornok, a Védelmi Minisztériumból.
- Megértem, százados - mondta védekez én. - Én csak a munkámat végzem. Tudja, hogy semmi
sem olyan már, mint régen. A RUC a nyomunkban van. Minden halálesetet ki kell vizsgálnunk, vagy
különben megfizetünk érte.
Bejött az rmester.
- Az ezredes van a vonalban, f nök.
- Jól van - mondta a fiatal törzs rmester, és kiment.
Brosnan Devlinhez fordult.
- Gondolod, hogy Dillon volt?
- Pokoli egybeesésnek kellett lennie, ha nem volt az. Egy vénasszony? - Devlin a fejét rázta. -
Ki találna ki ilyesmit?
- Csak Dillon képes rá.
- Képes lett volna ezért idejönni Londonból? - kérdezte Mary.
- Gordon Brownnak köszönhet en tudta, miért jöttünk, és mennyi id be telik az út rendes
repül járattal Londonból Belfastba? - kérdezte Brosnan. - Egy és egy negyed órába?
- Ami azt jelenti, hogy vissza kell mennie - mondta a n .
- Talán - bólintott Liam Devlin. - De semmi nem biztos ebben az életben, lányom, és most olyan
emberrel van dolgunk, aki már több mint húsz éve a kezében tartja a rend rséget egész Európában.
- Nos, akkor épp itt az ideje, hogy elkapjuk azt a szemét alakot. - Mary McGuire holttestére
tekintett. - Nem valami szép látvány, ugye?
- Az er szak, az öldöklés. Csak cimboráljon valaki az ördöggel, és ez sül ki bel le - mondta
Devlin.

Dillon pontosan negyed háromkor lépett be a hotel hátsó bejáratán, és sietett fel a szobájába.
Levette a farmert és a kötött blúzt, betette ket egy táskába, majd fellökte a szekrény egyik polcára.
Gyorsan megmosta az arcát, aztán fehér inget, nyakkend t és sötét öltönyt vett fel. Kiment a
szobából, és aktatáskával a kezében lement a hátsó lépcs n.
Végigment a sikátoron, befordult a Falls Roadra, és siet sen távozott. Öt perc múlva sikerült
fognia egy taxit, és elvitetnie magát a repül tétre.

A belfasti Hadi Hírszerzés ügyeletes tisztje McLeod ezredes volt, aki egy cseppet sem örült a
helyzetnek, amivel szembetalálta magát.
 - Ez így egyáltalán nem jó, Tanner százados - mondta a férfi. - Nem engedhetjük meg
magunknak, hogy az emberek csak úgy idejöjjenek és tetszésük szerint cowboyosdit játsszanak. -
Megfordult, és Devlinre meg Brosnanra nézett. - F leg nem ilyen kétes múltú személyek. Kényes itt
a helyzet mostanában, és az Ulsteri Királyi Rend rséget is ki kell békítenünk. Saját pályájuknak
tekintik a helyet.
- Igen, talán így van - mondta neki Mary. - De az rmestere volt olyan kedves, és megnézte
nekem a Londonba induló gépek indulási idejét. Van egy fél ötkor és egy másik fél hétkor. Nem
gondolja, hogy jó ötlet lenne alaposabban ellen rizni az utasait?
- Nem vagyunk teljesen hülyék, százados, már kézbe vettem a dolgot, de nem vagyok benne
biztos, hogy nem szükséges emlékeztetnem önt arra, hogy nem katonai megszálláson vagyunk. Itt
nincs hadi törvény. Nem tehetem meg, hogy lezáratom a repül teret, nincs meg hozzá a hatalmam.
Csak a rend rséget tudom értesíteni és a repül tér biztonsági szervezetét a szokásos módon, és ha
vennék a fáradságot és elmagyaráznák, hogy a fickó miben érdekelt, akkor talán nem is kellene olyan
sokat könyörögnöm nekik. - Megszólalt a telefon. Felvette a kagylót, és beleszólt: - Ferguson
dandártábornok? Bocsásson meg, amiért zavarom, uram. McLeod ezredes vagyok a belfasti HQ-tól.
Egy kis problémánk merült fel.

De Dillonnak a repül téren nem állt szándékában a londoni géppel hazautazni. Talán elmehetett
volna vele, de rültség lett volna megpróbálni, amikor akadt más lehet sége is. Éppen három óra
múlt, amikor elérte az indulási oldalt. A manchesteri járatot már lekéste, de volt egy járat Glasgow
felé negyed négykor, ami késett.
Odament a jegypénztárhoz.
- Szeretném elérni a glasgowi járatot - mondta a fiatal pénztárosn nek -, de kés n értem ide. Most
látom, hogy késik.
A n megnézte a részleteket a képerny n.
- Igen, fél órát késik, uram, és még hely is van rajta. Megpróbálja elérni?
- Természetesen igen - mondta hálásan, és kifizette a jegyet.
Nem volt gondja a biztonsági ellen rzésnél, mivel aktatáskája tartalma ártalmatlan volt. Az
utasokat már szólították, tehát beszállt a gépbe és leült egy hátsó ülésre. Minden kielégít . Egyetlen
dolog ment rosszul.
Devlin, Brosnan és a n hamarabb érkeztek McGuire-hez. Kár, mert így felmerül a kérdés, vajon
mit mondhatott el nekik.
Harveyt, például. Gyorsan kell cselekednie.
Bájosan mosolygott, amikor a stewardess megkérdezte, hogy inna-e valamit.
- Egy csésze tea jólesne - mondta, és kivett egy újságot a táskájából.

McLeod kivitette Brosnant, Maryt és Devlint a repül térre.

Még a fél ötös londoni gép utasai beszállása el tt odaértek. Egy RUC rend r felügyel átvitte ket
az indulási csarnokon.
- Mindössze harminc utas tesz a gépen, tehát megnézhetik, hogy mindegyiket alaposan
ellen riztük.
- Olyan érzésem van, mintha vadkacsavadászaton lennénk - mondta McLeod.
Az utasokat felszólították, hogy szálljanak be a gépbe.
Brosnan és Devlin az ajtónál állva megnéztek minden személyt, aki áthaladt az ajtón. Amikor
elmentek, Devlin megszólalt: - Nem gondolod, Martin, hogy az öreg apáca jobban örült volna egy
vetk ztet s keresésnek?
- Ó, az Isten szerelmére, menjünk már - türelmetlenkedett McLeod.
- Mérges ember - mondta Devlin, miközben az ezredes el rement. - Biztosan megverték a
nádpálcával, amikor még kisiskolás volt. Akkor ti most visszamentek Londonba?
- Igen, talán jobban boldogulunk ott - mondtaBrosnan.
 - És ön, Mr. Devlin? - kérdezte Mary. - Rendben lesz minden?
- Rendben lesz. - Arcon csókolta a n t. - Örülök, hogy megismerhettem, kedvesem.
- Úgyszintén.
- Vigyázzon erre a fiúra. Dillon nagyon veszélyes fickó.
Elérték az el csarnokot. Devlin mosolygott és hirtelen elment, beleolvadt a tömegbe.
Brosnan mély lélegzetet vett.
- Nos, akkor rendben is lennénk. Indulás Londonba - a n be karolt és átmentek a tömegen.

Az út Glasgowba mindössze háromnegyed órás volt. Dillon fél ötkor landolt. Indult egy járat
Londonba fél hatkor.
Megváltotta a jegyet, átment az el csarnokba, ahol az els dolga az volt, hogy felhívta Danny
Fahyt Cadge Enden. Angel vette fel a kagylót.
- Add Danny bácsit, Dillon vagyok - mondta a lánynak.
- Te vagy az, Sean? - kérdezte Danny.
- Igen. Glasgowban várok a gép indulására. Fél hétre érek a Heathrow Egyes Repül térre. Ki
tudsz jönni elém? Csak ha van id d.
- Nem probléma, Sean. Viszem Angelt is társaságnak.
- Jó, és Danny, készülj fel, hogy átdolgozzuk az éjszakát. Lehet, holnap lesz a nagy nap.
- Jézusom, Sean - de Dillon letette a kagylót, miel tt még Fahy mást is tudott volna mondani.
Aztán Harvey irodáját hívta fel, Whitechapelben. Myra vette fel.
- Peter Hilton vagyok, tegnap találkoztunk. A nagybátyjával szeretnék beszélni.
- Nincs itt. Manchesterbe kellett utaznia. Nem jön vissza holnap reggelig.
- Ez így nem j nekem. Huszonnégy órán belül ígérte az anyagot.
- Ó, az itt van - mondta Myra. - De készpénzzel fizessen.
- Rendben van. - Az órájára nézett és kiszámolta, mennyi id be telik Heathrowról a Bayswaterre
menni a pénzért. - Háromnegyed nyolcra ott leszek.
- Várni fogom.
Amikor Dillon lerakta a telefont, a járatot már bemondták, tehát is a siet utasok tömegéhez
csatlakozott.

Myra nagybátyja irodájában, a kandalló mellett jutott elhatározásra. Kivette az íróasztalfiókból a

titkos szoba kulcsát, aztán pedig kiment a lépcs höz.
- Billy, lenn vagy?
Egy kis id múlva a fiú megjelent.
- Itt vagyok.
- Ismét a koporsóknál voltál, ugye? Gyere, szükségem van rád.
Végigment a folyosón az utolsó ajtóhoz, kinyitotta és elhúzta az álfalat. Rámutatott az egyik
semtexes dobozra. - Vidd az irodába.
Amikor az irodába értek, Billy letette a dobozt az asztalra. - Átkozottul nehéz. Mi ez?
- Pénz, Billy, ennyit kell róla tudnod. És most figyelj, figyelj jól. Az az alacsony fickó, aki
megütött tegnap...
- Mi van vele?
- Háromnegyed nyolckor meg fog jelenni itt, hogy egy csomó pénzt fizessen a doboz tartalmáért.
- És?
- Azt akarom, hogy várj a szép fekete b rszerelésedben fél nyolckor, a BMW-ddel a közelben.
Amikor elmegy, követed, Billy, ha szükséges Cardiffig is. - Megpaskolta az arcát. - És ha szem el l
veszíted, napsugaram, ne fáradj a visszajövetellel.

Egy kissé hullott a hó, amikor Dillon megérkezett a heathrowi repül térre. Angel várt rá,
izgatottan integetve. - Glasgow - mondta a lány. - Mit keresett ott?
 - Megpróbáltam kitalálni, mit is viselhetnek a skótok a szoknyájuk alatt.
A lány nevetve a karjába ugrott.
- Rettenetesen viselkedik.
Kimentek az épületb l és csatlakoztak a Morrisban várakozó Fahyhoz.
- Jó ismét látnom téged, Sean. Hová menjünk?
- A hotelomba, a Bayswaterra. Ki fogok jelentkezni.
- Velünk jön? - kérdezte Angel.
- Igen - bólintott Dillon -, de fel kell vennünk el tte egy kis ajándékot Danny számára
Whitechapelben, egy temetkezési vállalkozásnál.
- És mi lesz az, Sean? - faggatta Fahy.
- Ó, körülbelül ötvenfontnyi Semtex.
Az autó kissé megesúszott, Fahy megpróbálta ismét irányítani.
- Sz z Mária! - mondta.

A temetkezési vállalatnál az éjszakai portás beengedte Dillont a bejárati ajtón.

- Mr. Hilton? Miss Myra már várja önt, uram.
- Ismerem az utat.
Dillon felment a lépcs n, végig a folyosón, aztán pedig kinyitotta az iroda küls ajtaját. Myra már
várta.
- Jöjjön be - mondta a n .
Fekete nadrágkosztümöt viselt és éppen cigarettázott. Az íróasztalhoz sétált, leült, és egyik
kezével a dobozra koppintott.
- Itt van. Hol a pénz?
Dillon a kartondoboz tetejére tette az aktatáskát, és kinyitotta. Kivett tizenötezret, és kötegenként
a n elé dobta. Ötezer dollárt a táskában hagyott, a Waltherrel, a Carswell hangtompítóval és a
Berettával együtt.
- Öröm önnel üzletelni.
Az aktatáskát a doboz tetején hagyta, felemelte, és a n kinyitotta neki az ajtót.
- Mit akar ezzel csinálni, felrobbantani a Houses of Parliament-et?
- Azt Guy Fawkes tette - mondta és elindult lefelé.
A járda fagyos volt, amikor végigment az úton és befordult a sarkon a teherautóhoz. Billy
nyugtalanul várakozott az árnyékban, eltolta a motort a parkoló autók mellett, amíg meg nem
pillantotta Dillont a Morrisnál. Angel kinyitotta a hátsó ajtót, és Dillon berakta a dobozt. A lány
bezárta, és beszálltak az autóba Fahy mellé.
- Az, Sean?
- Az, Danny, ötven font Semtex, a gyári pecséttel Prágából. Na, menjünk innen, hosszú éjszaka áll
el ttünk.
Fahy végigment néhány kis utcán, majd a f útra fordult és a forgalomhoz csatlakozott, Billy pedig
a nyomukba eredt a BMW-vel.

12.

M szaki okokból a Lear Jet fél hatig nem tudott elindulni az aldergrove-i repül térr l.
Háromnegyed hétkor landoltak Gatwickben, ahol már a miniszteri limuzin várta ket. Mary
telefonon ellen rizte, hogy Ferguson a Cavendish téri lakásán tartózkodik-e. Éppen a t znél
melegedett, amikor Kim bevezette ket.
- Mocskos egy id , és attól tartok, még több hó fog esni. - Belekortyolt a teájába. - Nos, legalább
egy darabban tért vissza, kedvesem, felvidító tapasztalatokat szerezhetett.
- Nem éppen így jellemezném ket.
 - Teljesen biztos benne, hogy Dillon volt az?
- Nos, maradjunk annyiban, hogy ha nem volt az, akkor pokoli véletlen egybeesés, hogy valaki
éppen azt a pillanatot választotta Tommy McGuire megölésére. És ott volt az öregasszony felvonás.
Tipikusan Dillon.
- Igen, eléggé jellemz rá.
- Nem volt a londoni gépen sem, uram, amivel visszajöhetett volna - mondta Mary.
- Arra gondol, hogy azt hiszi, nem volt a gépen - javította ki Ferguson. - Csak azt tudom, hogy az
az átkozott férfi lehet pilótának adta ki magát. Úgy látszik, bármire képes.
- Még egy gép indul Londonba fél kilenckor, uram. McLeod ezredes azt mondta, azt is alaposan
ellen rizteti.
- Id pocséklás. - Ferguson Brosnanhoz fordult. - Gondolom egyetért, Martin?
- Attól tartok.
- Most pedig vegyük át ismét az egészet. Mondjanak el mindent, ami történt.
Amikor Mary befejezte, Ferguson így szólt: - Nemrég átnéztem Aldergrove menetrendjét.
Indultak még abban az id pontban gépek Manchesterbe, Birminghambe és Glasgowba is. Még
Párizsba is ment egy gép fél hétkor. Nem nagy ügy onnan visszarepülni Londonba. Holnapra már itt
is lesz.
- És ott a vízi közlekedés is - emlékeztette Brosnan. - Egy komp Larne-t l Stranraerbe, Skóciába,
és onnan egy gyorsvonat Londonba.
- Aztán ott a tény, hogy átkelhetett az ír határon, Dublinba, ahonnan sokféle módon visszajuthat
ide - mondta Mary -, tehát nem tudunk semmi biztosat.
- A legérdekesebb az egészben az utazás oka - mondta Ferguson. - Tegnap este tudta meg a
szándékukat, amikor Brown feltárta Novikovának a jelentés tartalmát, hogy fel akarják keresni
McGuire-t. Tehát a legkorábbi géppel Belfastba kellett repülnie. Miért tett ilyet?
- Hogy befogja McGuire száját - mondta Mary. -Érdekes, hogy kett re beszéltük meg a
találkozót McGuire-rel, de majdnem egy fél órával hamarabb érkeztünk. Ha ez nem így történik,
akkor Dillon megel zött volna minket.
- Még most sem tudhatja biztosan, hogy McGuire mit mondhatott el.
- De az a lényeg, uram, 'hogy Dillon tudta, hogy McGuire mondhat olyat, amivel könnyen bajba
kerülhet, tehát ezért vállalt ekkora kockázatot azzal, hogy felkereste és megölte. És ezt nyilván a Jack
Harveyról szerzett információ miatt tette, hogy ne tudjuk meg, hogy nyolcvanegyben volt
Londonban a fegyverszállítója.
- Igen, miután Aldergrove-ból felhívtak, ellen riztettem a férfit. Dane felügyel elmondta, hogy
Harvey egy nagystíl , ismert gengszter. Drog, prostitúció, a szokásos dolgok. A rend rség évek óta a
nyomában van, de hiába. Sajnos, mára már egy nagyon elfogadott üzletember is. Vagyon, klubok,
fogadóirodák és így tovább.
- Mit akar ezzel mondani, uram?
- Azt, hogy nem olyan könny , mint gondolják. Csak azért nem kérdezhetjük ki Harveyt, mert egy
tíz éve halott embert gyanúsítunk valamivel. Legyen ésszer , drágám. Mozdulatlanul ülne, ki sem
nyitná a száját, és egy csapat londoni sztárügyvéd zsongná körül rekordid n belül.
- Más szavakkal, ez az egész jókedvre hangolná a törvényszéket? - mondta Brosnan.
- Pontosan - sóhajtott Ferguson. - Mindig hatalmas együttérzéssel fogadtam az olyan ötletet, ahol
a b nöz knek ez a része érdekelt, hogy az egyetlen mód az lenne az igazságos igazságszolgáltatásra,
ha az összes ügyvédet kivinnék a legközelebbi térre, és ott lel nék ket.
Brosnan kinézett az ablakon.
- Van még egy mód.
- Gondolom Flood barátjára céloz - mosolygott Ferguson. - Semmi se állja az útját a keresésben,
de biztos vagyok benne, hogy minden a törvényesség határán belül marad.
- Ó, úgy lesz, dandártábornok, megígérem. - Brosnan felvette a kabátját. - Jöjjön, Mary,
látogassuk meg Harryt.
 Billy számára nem volt gond követni a Morrist a BMW-jével.
Hó csak az úttest szélén volt. Dorkingig elég nagy volt a forgalom, de Horsham környékén már
ritkult, csak annyi volt, hogy észrevétlen maradjon.
Szerencséje volt, mert amikor a Morris befordult a grimethorpe-i jelzésnél, már elállt a havazás és
az ég is kitisztult, tehát tisztán látszott a félhold fénye. Billy lekapcsolta a fényszóróját, és csendesen
követte a távoli Morris fényét a sötétségben. Amikor Doxley felé fordultak, óvatosabban követte,
megállt a hegyoromnál, a farm kerítésén keresztülhaladó fényt figyelve.
Kikapcsolta a motort, legurult vele a hegyr l, majd megállt a kapunál, a Cadge End Farm kiírás
el tt. Végigment egy ösvényen a fák közé, ahonnan jól láthatta a kivilágított magtár belsejét az
udvarban. Dillon, Fahy és Angel álltak a Morris mellett. Dillon megfordult, kijött és átment az
udvaron.
Billy siet sen megfutamodott, visszaült a BMW-re, felgurította a hegyre, és csak akkor indította
be a motort, amikor már elég messze járt a farmtól. Öt perccel kés bb már a f úton járt és London
felé tartott.

Dillon felhívta a nappaliból Makejevet a párizsi lakásán.

- Én vagyok az - mondta.
- Már aggódtam. Ami Tanyával történt... - mondta Makejev.
- Tanya maga döntött így. Már mondtam. Így akarta biztosítani, hogy semmit se szedjenek ki
bel le.
- És az ügy, amit említett, a belfasti utazás?
- El van intézve. Már beindult a szerkezet, Joszif.
- És mikor?
- A háborús kabinet reggel tízkor a Downing Streeten ülésezik. Akkor támadunk.
- De hogy?
- Majd elolvashatja az újságokban. Most az a fontos, hogy mondja meg Michael Arounnak, hogy
repüljön reggel Saint-Denisbe. Remélem, délutánra én is oda tudok repülni.
- Ilyen gyorsan?
- Nem fogok sokat teketóriázni. És mi lesz önnel, Joszif?
- Arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha én is Saint-Denisbe repülnék Arounnal és Rashiddal.
- Jó. Akkor viszontlátásra következ boldog találkozásunkig, és emlékeztesse Arount a második
millióra.
Dillon lerakta a kagylót, cigarettára gyújtott, aztán ismét felemelte a kagylót és a grimethorpe-i
repül teret tárcsázta.
Kis id múlva a szám jelentkezett.
- Tessék, Bill Grant. - Hangja alapján kissé részegnek t nt.
- Peter Hilton, Mr. Grant.
- Ó, igen - mondta Grant -, és miben segíthetek?
- Azt az utazást holnapra tervezném a Land's Endre.
- Pontosan mikorra?
- Délutánra, ha lehetne. Ez jó lenne önnek?
- Ha a havazás eláll. Ha még több esik, még bajunk származhat bel le.
Grant lerakta a kagylót, a skót whiskys üveg után nyúlt, és öntött magának egy tetemes
mennyiséget, majd pedig kihúzta az íróasztal fiókját. Egy régi Webley szolgálati revolver volt benne,
és egy doboz 38-as l szer. Megtöltötte a fegyvert, majd visszatette a fiókba.
- Rendben van, Mr. Hilton, csak meg kell tudnunk, hogy miben mesterkedik, ugye? - és lenyelte a
whiskyt.
 - Hogy ismerem-e Jack Harveyt? - Harry Flood elkezdett nevetni, majd pedig felnézett
Mordecai Fletcherre. - Ismerem, Mordecai?
A nagydarab férfi Brosnanra és Maryre mosolygott, akik kabátban álltak mellette.
- Igen, azt hiszem, mondhatjuk, hogy nagyon is jól ismerjük Mr. Harveyt.
- Az Isten szerelmére, üljetek már le, és meséljétek el, mi történt Belfastban - mondta Flood.
Amit meg is tettek. Mary gyorsan elmesélte az egész esetet. Amikor befejezte, megkérdezte: -
Gondolja, hogy lehetséges, hogy Harvey volt Dillon fegyverszállítója nyolcvanegyben?
- Semmin sem lep dnék meg Jack Harveyt illet en. és az unokahúga, Myra, takaros kis
b nbirodalmat üzemeltetnek. N k, drog, lefizetések, fegyveres rablás, bárminek nevezhetnénk, de
fegyverszállítás az IRA-nak? - Mordecaira nézett. - Te mit gondolsz?
- Még a nagyanyját is kiásná a sírból és eladná, ha profitja származna bel le - válaszolta a
nagydarab férfi.
- Nagyon találó. - Flood Maryhez fordult. - Itt a válasz, amire várt.
- Jól van, ha Dillon Harveyt használta nyolcvanegyben, akkor valószín leg most is t fogja
használni.
- A rend rség úgysem fog semmit tenni Harveyvel, akármit mondasz is nekik, ezt tudnod kell.
Futni hagyják.
- Azt hiszem, a professzor sokkal körmönfontabb megközelítésre gondolt, valami keményebbre -
mondta Mordecai, és egyik öklével a tenyerébe csapott.
Mary Brosnanhoz fordult.
- Mit javasol? Senki sem megy semmire kedvességgel Harveynál.
- Van egy ötletem - mondta Harry Flood. - Harvey elég sokszor nyomást gyakorolt rám
mostanában, hogy társuljak vele. Mi lenne, ha azt mondanám neki, hogy találkozni szeretnék vele,
hogy megbeszéljük a dolgot?
- Jó, de lehet leg minél hamarabb. Nem teketóriázhatunk, Harry.

Myra éppen nagybátyja íróasztalánál dolgozott néhány klub könyvelésén, amikor Flood felhívta.
- Harry, milyen kellemes meglepetés.
- Jackkel szeretnék beszélni.
- Nem lehetséges, Harry, Manchesterben van valami sportklub összejövetelén.
- Mikor érkezik vissza?
- El ször is, lesz valami üzleti ügye délel tt, tehát korán kell kelnie, hogy elérje a fél nyolcas
járatot Manchesterb l.
- Tehát kilenc körül veled lesz?
- Inkább fél tízre, amilyen a reggeli forgalom London felé. Mir l van szó, Harry?
- Gondolkoztam, Myra, lehet, bután viselkedtem a társulással kapcsolatosan. Lehet, Jacknek igaza
volt. Sokkal többet tehetnénk, ha együtt dolgoznánk.
- Nos, biztosra veszem, hogy nagyon fog örülni a hírnek - mondta Myra.
- Megkereslek benneteket reggel fél tízkor a könyvel mmel - mondta Flood és letette a kagylót.

Myra ült és a telefont bámulta egy darabig, majd felemelte a kagylót és felhívta a nagybátyját
Manchesterben. Jack Harvey a pezsg t l és a még több brandyt l kit n hangulatban volt, amikor
felvette a telefont a hotelban.
- Myra, kedvesem, mi történt? T z van vagy valami más, esetleg hirtelen elszaladtak a halottak?
- Még ett l is érdekesebb. Harry Flood keresett telefonon.
Elmesélte mi történt, mire Harvey kijózanodott.
- Tehát fél tízkor akar velem találkozni?
- Igen. Mit gondolsz?
- Szerintem ez csak blabla. Miért gondolná meg magát ilyen hirtelen? Nem, ez nem tetszik nekem.
- Visszahívjam és töröljem a találkozót?
 - Nem, találkozok vele. Csak el vigyázatosak leszünk, ennyi az egész.
- Figyelj. Hilton, vagy ki a fene, felhívott, hogy kell neki az anyag. Eljött, fizetett és elment.
Rendben van?
- Jó kislány. Ami pedig Floodot illeti, csak annyit mondhatok, állj készenlétben, hogy meglegyen
a megfelel fogadtatás, ha úgy adódna. Tudod, mire gondolok?
- Azt hiszem, Jack. Azt hiszem.

- Fél kilenckor találkozzunk a Harvey Temetkezési Áruház el tt. Magammal viszem Mordecait,
és te leszel a könyvel m - mondta Brosnannak.
- És mi lesz velem? - kérdezte Mary.
- Majd meglátjuk.
Brosnan felállt, az erkélyajtóhoz sétált és a folyót nézte.
- Bárcsak tudnám, mit csinál most az a szemét - mondta.
- Holnap, Martin - mondta Flood. - Elérkezik, amire vársz.

Éjfél körül lehetett, amikor Billy leparkolt a BMW-jével a whitechapeli épület hátsó udvarán.
Kimerültén mászott fel a lépcs n Myra lakásáig. A n hallotta, hogy jön, kinyitotta az ajtót és
megállt a fiú el tt.
- Hello, napsugaram, látom, megcsináltad - mondta Billynek.
- Halálra fagytam.
Beengedte, leültette, és elkezdte lehúzni a cipzárt a b rkabátján.
- Hová ment?
A fiú egy üveg brandyért nyúlt, töltött egy nagy adagot és megitta.
- Csak egyórányira van Londontól, Myra, de mégis egy Isten háta mögötti hely.
Elmesélt a n nek mindent, Dorkingot, a Horsham Roadot, Grimethorpe-ot, Doxleyt és a Cadge
End Farmot.
- Kit n , napsugaram. Most egy forró fürd re van szükséged.
Bement a fürd szobába és megnyitotta a csapokat. Mire visszament a nappaliba, Billy már a
kanapén aludt, lábát szétterpesztve.
- Ó, Istenem - mondta, majd betakarta és elment is aludni.

Amikor Makejev kopogott a Victor Hugo bulvár ajtaján, Rashid nyitott ajtót.
- Hírei vannak? - kérdezte a fiatal iraki.
Makejev bólintott.
- Hol van Michael?
- Már várja.
Rashid bevezette a szalonba, ahol Aroun a t z mellett melegedett. Fekete szmokingot viselt, mivel
az operából jött.
- Mi az? - kérdezte. - Történt valami?
- Most beszéltem Dillonnal telefonon. Azt akarja, hogy holnap reggel repüljön Saint-Denisbe.
is oda fog repülni valamikor délután.
Aroun elsápadt izgatottságában.
- Mi az? Mit akar csinálni?
Öntött az orosznak egy konyakot és odaküldte neki Rashiddal.
- Azt mondta, hogy a brit háborús kabinetet támadja meg a Downing Streeten.
Néma csend lett, csak csodálkozás látszott Aroun arcán. Rashid szólalt meg.
- A háborús kabinetet? Mindegyik jüket? Az lehetetlen. Hogyan fogja ezt megcsinálni?
- Fogalmam sincs - mondta Makejev. - Én csak azt mondhatom, amit nekem mondott, hogy a
háborús kabinet reggel tízkor ülésezik, és is ekkor fog cselekedni.
 - Nagyszer - mondta Michael Aroun. - Ha ezt meg tudja csinálni most, a háború közepén,
miel tt a szárazföldi támadás megkezd dik, a hatás hihetetlen lesz.
- El bírom képzelni.
Aroun el relépett és jobb kezével megragadta Makejev kabátjának gallérját.
- Meg tudja, Joszif, meg tudja csinálni?
- Biztosnak t nt. - Makejev kiszabadította magát. - Csak azt tudom mondani, amit mondott
nekem.
Aroun megfordult és a tüzet nézve Rashidhoz szólt.
- Kilenckor indulunk a Charles de Gaulle-ról. Egy óra alatt odaérünk.
- Ahogy parancsolja - mondta Rashid.
- Hívja fel Alphonse-ot Chateauban. Menjen el onnan reggeliid re. Néhány napot ott töltök. Nem
akarom, hogy állandóan láb alatt legyen.
Rashid bólintott, majd kiment a dolgozószobába.
- Alphonse?
- A gondnok. Ebben az id szakban egyedül van ott, hacsak nem szólok neki, hogy vigyen néhány
szolgát a helyi faluból. Mindnyájan alkalmazottak.
- Szeretnék önnel menni, ha nem bánja.
- Persze, Joszif. - Aroun töltött két pohár konyakot. - Isten bocsássa meg, tudom, hogy akkor
iszom, amikor nem kellene, de ez különleges alkalom. - Felemelte a poharát. - Dillonra, és hogy
minden úgy menjen, ahogy tervezte.

Éjszaka egy óra volt, amikor Fahy az egyik oxigénhengeren dolgozott a padon. Dillon belépett a
magtárba.
- Hogy megy?
- Jól. Már majdnem kész van. Milyen az id ? Dillon a nyitott ajtóhoz sétált.
- Most nem esik, de várható a havazás. Most néztem meg a teletexten.
Fahy a Ford Transithoz vitte a hengert, beszállt és gondosan az egyik cs höz fogatta, miközben
Dillon figyelte.
Angel lépett be egy kancsóval és két csészével.
- Kávét? - kérdezte.
- Nagyszer . - Nagybátyja tartotta a csészét, miközben a lány kitöltötte a kávét neki és Dillonnak.
- Gondolkoztam. Nem vagyok biztos benne, hogy most jó ötlet az a garázs, ahol Angel akart
várni.
Fahy megállt egy pillanatra, és felnézett.
- Miért nem?
- Ott tartotta az orosz n , a kapcsolatom, az autóját. A rend rség valószín leg tud róla. Ha figyelik
a lakását, akkor lehet, hogy a garázst is ellen rzik.
- Tehát, mi a javaslatod?
- Emlékszel, hol a hotel, ahol laktam a Bayswater Roadon? Van ott egy óriási élelmiszeráruház,
nagy parkoló van mögötte. Azt fogjuk használni. Nem nagy különbség - mondta Angelnek. - Majd
megmutatom, amikor odaérünk.
- Ahogy ön akarja, Mr. Dillon. - A lány ottmaradt, amíg Fahy befejezte rögtönzött mozsárágyúja
befogatását, majd visszatért a padhoz. - Gondolkoztam, Mr. Dillon, ezen a helyen Franciaországban,
Saint-Denisen.
- Mi van vele?
- Egyenesen oda fog repülni?
- Igen.
A lány óvatosan megkérdezte: - És minket hol fog hagyni?
- Angel rátapintott a lényegre, Sean.
 - Rendben lesztek, mindketten - mondta Dillon. - Tiszta ügy, Danny, a legtisztább, amibe
valaha is belehúztalak. Nem hozhatnak kapcsolatba az üggyel. Ha holnap m ködni fog a dolog,
márpedig fog, fél tizenkett re már itt is leszünk, és túl leszünk az egészen.
- Ha te mondod - mondta Fahy.
- De, Danny, ha a pénz miatt aggódsz, ne tedd. Megkapod a részed. A férfi, akinek dolgozom,
bárhol el tud intézni pénzügyi dolgokat. Itt is megkaphatod, vagy Európában, ha az neked jobb.
- Biztosan, de a pénz soha nem játszott fontos szerepet az életemben, Sean - mondta Fahy. -
Ismerem az ilyen dolgokat. Ha valami rosszul megy, amire meglehet az esélyünk, én csak Angel
miatt aggódok.
- Szükségtelen. Ha bármi kockázat adódna, én lennék az els , aki elhívna magával, de nem fog
semmi történni.
- Dillon átölelte a lányt. - Izgatott vagy, ugye?
- A gyomrom görcsbe ráhdul, ha a holnapi napra gondolok, Mr. Dillon.
- Feküdj le. - Az ajtóhoz tolta a lányt. - Nyolckor indulunk.
- Egy cseppet sem fogok aludni.
- Próbáld meg. Gyerünk, ez parancs.
A lány vonakodva kiment. Dillon cigarettára gyújtott, majd Fahyhoz fordult. - Segíthetek
valamiben?
- Nem, még egy fél óra és kész. Menj és d lj le, Sean. Ami engem illet, én is olyan vagyok, mint
Angel. Nem hiszem, hogy tudnék aludni. Egyébként találtam neked néhány régi motoros b rcuccot -
tette hozzá Fahy. - Ott vannak a BSA mellett.
Volt egy dzseki, b rnadrág és csizma. Dillon elmosolyodott.
- Fiatalságomat idézik vissza. Megyek és felpróbálom. Fahy megállt és kezét fáradt szemére
helyezte.
- Sean, muszáj holnap lennie?
- Van valami probléma?
- Mondtam, hogy hegeszteni akarok néhány függ leges vezérsíkot az oxigénhengerre, hogy
stabilabb repülést biztosítson. Nincs id m most megcsinálni. - Ledobta a csavarkulcsot a padra. -
Minden túl sürg s.
- Martin Brosnant és a barátait okold, ne engem, Danny - mondta Dillon. - Már a nyomomban
vannak. Majdnem elkaptak Belfastban. Isten tudja, mikor jelennek meg ismét. Nem, Danny, most
vagy soha.
Megfordult és kiment. Fahy vonakodva felvette a csavarkulcsot és visszament dolgozni.

A b rruhák egyáltalán nem voltak rosszak. Dillon a szekrény tükrével szemben állt és behúzta a
dzseki cipzárját.
- Látod ezt? - mondta halkan. - Jó lenne ismét tizennyolc évesnek lenni, amikor még a föld is
fiatal volt és bármi lehetségesnek látszott.
Ismét lehúzta a kabát cipzárját, levette, aztán kinyitotta az aktatáskát, és széthajtotta a golyóálló
mellényt, amit Tanya adott neki els találkozásukkor. Kényelmesen felvette, meger sítette a
merevít anyagot és ismét rávette a dzsekit.
Az ágy szélére ült, kivette a Walthert a táskájából, megvizsgálta, és rászerelte a Carswell
hangtompítót.
Aztán a Berettát vizsgálta meg, és az éjjeliszekrényre tette, hogy kéznél legyen. A táskát a
szekrénybe tette, aztán lekapcsolta a lámpát, lefeküdt az ágyra, és a plafont nézte a sötétben.
Soha semmi miatt nem érzékenyült el, és most is ugyanaz történt, élete legnagyobb eseménye
el tt. - Ezzel bekerülsz a történelemkönyvekbe, Sean - mondta halkan. - Történelem leszel.
Lehunyta a szemét, és kis id múlva már el is aludt.
 Egész éjszaka havazott. Hét óra után pár perccel Fahy kisétált, hogy ellen rizze az utat.
Visszasétált a házhoz, ahol Dillon az ajtóban állva, egy csésze teával a kezében szalonnás
szendvicset evett.
- Nem tudom, hogy tudsz ilyenkor enni. Egy falat sem menne le a torkomon. Azonnal
kihánynám.
- Félsz, Danny?
- Rettenetesen.
- Az a jó. Er t ad, és ez megváltoztatja a helyzetet. Átmentek a magtárba és megálltak a Ford
Transit mellett.
- Nos, ett l jobb már nem lehet - mondta Fahy.
Dillon a vállára helyezte a kezét.
- Csodát m veltél, Danny, csodát.
Angel jelent meg mögöttük. Már felöltözött, készen állt az útra. Régi nadrágját, csizmáját,
anorákot, pulóvert és a Tam o'Shantert viselte. - Indulunk?
- Hamarosan - mondta Dillon. - Most betesszük a BSA-t a Morrisba.
Kinyitották a Morris hátsó ajtaját, a végébe tették a pallót, és betolták a motort az autó belsejébe.
Dillon letámasztotta, Fahy pedig belökte a pallót a kocsiba.
Odaadott Seannek egy bukósisakot.
- Ez a tied. Van nekem is egy a Fordban. - Habozott egy kicsit. - Van nálad fegyver, Sean?
Dillon el vette a Berettát a fekete b rkabát belsejéb l.
- És nálad?
- Sean, tudod, hogy mindig utáltam a fegyvereket. Dillon visszacsúsztatta a Berettát a helyére, és
felhúzta a dzseki cipzárját. Bezárta a teherautót és megfordult.
- Boldog mindenki?
- Akkor felkészültünk az indulásra? - kérdezte Angel.
Dillon az órájára pillantott.
- Még nem. Azt mondtam, nyolckor indulunk. Nem kell túl korán odaérnünk. Van id nk még egy
csésze teára.
Bementek a házba, Angel teát készített a konyhában. Dillon cigarettára gyújtva, a mosogatónak
támaszkodva figyelte.
- Egyáltalán nem ideges? - kérdezte a lány. - Én érzem, hogy kalapál a szívem.
- Gyere, Sean, nézd csak meg - szólt be Fahy.
Dillon bement a nappaliba. A televízió be volt kapcsolva, és a reggeli m sorban éppen a tegnap
éjszakai, londoni havazásról volt szó. A város fái a tereken, a szobrok, az emlékm vek és a járdák is
vastagon be voltak takarva hóval.
- Nem valami jó - mondta Fahy.
- Ne aggódj, az a lényeg, hogy az utak tiszták - mondta Dillon, miközben Angel lépett be a teával.
- Egy jó tea, Danny, sok cukorral majd er t ad.

A Lowndes Squaren, a lakásban Brosnan éppen tojást f zött a konyhában és a pirítóst ellen rizte,
amikor megszólalt a telefon. Hallotta, hogy Mary felveszi. Kis id múlva a n benézett a konyhába.
- Harry van a vonalban, magával szeretne beszélni.
Brosnan beleszólt a kagylóba: - Mi újság?
- Semmi, öreghaver, csak ellen rizni akartalak, hogy hamarosan indulsz-e.
- És hogy fogjuk a dolgot elintézni?
- El ször megpróbáljuk finoman kiszedni bel le a dolgot, de az is lehet, hogy keményebben kell
majd fellépnünk.
- Rendben - mondta Brosnan.
- Nem tudom, jó-e a sejtésem, hogy Maryvel problémánk lesz?
- Attól tartok.
 - nem jöhet be. Hagyd rám a dolgot. Majd én elintézem, ha megérkeztünk. Viszontlátásra
hamarosan.
Brosnan lerakta a kagylót és kiment a konyhába, ahol Mary feltálalta a tojást és a pirítóst, és
éppen teát töltött.
- Mit mondott? - kérdezte a n .
- Semmi különöset. Csak találgatott, hogyan kellene csinálnunk a dolgot.
- Feltételezem, arra gondoltak, hogy szétzúzzák Harvey fejét egy hatalmas baseballüt vel.
- Valami ilyesmire.
- Miért nem használnak hüvelykszorítót, Martin?
- Tényleg, miért is nem? - A pirítósért nyúlt. - Ha az is jó.

A reggeli forgalom a horshami úton Dorking és azután London felé az id járás miatt lassabb volt,
mint általában. Angel és Dillon mentek elöl a Morrisszal, Fahy szorosan mögöttük a Ford Transittal.
A lány nyilvánvalóan feszült volt, ujjperecei fehérek voltak, miközben szorosan fogta a kormányt, de
így is kit n en vezetett. Epsom, aztán Kingston, aztán átmentek a Temzén a Putney-hídnál. Kilenc
tizenötkor haladtak végig a Bayswater Roadon a hotel felé.
- Ott az élelmiszer-áruház. A bejárat a parkolóba lejjebb van, ezen az oldalon. - A lány befordult,
a legkisebb sebességre váltott, aztán bement a parkolóba, ami majdnem tele volt.
- Ott egy hely - mondta Dillon.
Egy hatalmas pótkocsi parkolt ott, m anyag leped vel letakarva, amit vastagon ellepett a hó.
Leparkolt az egyik oldalára, Fahy pedig megállt a közelükben. Dillon kiugrott, felvette a
bukósisakot, körbement és kinyitotta az ajtót. A helyére tette a pallót, beszállt, és Angel segítségével
kitolta a BSA-t. Miközben Dillon átlendítette a lábát a motoron, a lány visszalökte a pallót az autóba,
és bezárta az ajtót. Dillon rákapcsolta a gyújtást, amire a BSA kedves b g hanggal válaszolt. A férfi
az órájára pillantott. Kilenc óra húsz perc volt. Leállította a motort, és odament Fahyhoz a Fordhoz.
- Emlékezz rá, hogy az id zítés a dönt , és nem körözhetünk a Whitehallon, valaki gyanút foghat.
Ha túl korán érünk oda, próbáld meg késleltetni a dolgot a Victoria rakpartnál. Tégy úgy, mintha
lerobbantál volna, majd én megállok és úgy teszek, mintha segítenék, de a rakparttól a Horse Guards
Avenue és a Whitehall sarka csak egypercnyire van, ezt el ne felejsd.
- Jézusom, Sean. - Fahy meg volt rémülve.
- Nyugi, Danny, nyugi - mondta Dillon. - Minden rendben lesz, majd meglátod. Most pedig
indulás.
Ismét visszaült a BSA-ra, mire Angel megszólalt.
- Múlt éjszaka imádkoztam magáért, Mr. Dillon.
- Nos, akkor minden rendben van. Viszontlátásra hamarosan - és elhajtott a Ford után.

13.

Harry Flood és Mordecai a Mercedesben várakoztak, Salterral a kormánynál, amikor egy taxi
jelent meg a whitechapeli temetkezési vállalat el tt, és Brosnan meg Mary szállt ki bel le. Óvatosan
átgázoltak a havon az úttesten, Flood pedig kinyitotta nekik autója ajtaját, hogy beszállhassanak.
Az órájára pillantott.
- Mindjárt fél tíz. Akkor be is mehetnénk.
El vett egy Walthert a zsebéb l, és ellen rizte a csúszórész. - Neked is kell egy, Martin? -
kérdezte. Brosnan bólintott.
- Jó ötlet.
Mordecai kinyitotta a keszty tartót, kivett bel le egy Browningot, és az ülés felett átadta.
- Illik önhöz, professzor.
 - Az Isten szerelmére, azt gondolná az ember, hogy harmadik világháborút próbálnak kirobbantani
- mondta Mary.
- Inkább megakadályozni - mondta Brosnan. - Gondolt már valaha erre?
- Menjünk - mondta Flood. Brosnan kiszállt utána, Mordecai pedig a másik oldalon. Amikor
Mary is megpróbált kiszállni, Flood így szólt hozzá: - Nem most, kedvesem. Azt mondtam
Myrának, hogy csak a könyvel met viszem, ami Martinra vonatkozik, Mordecai pedig
mindenhová velem jön. Csak ennyit várnak.
- Ide figyeljen! - kezdte a n . - Én vagyok az ügy megbízottja, a minisztérium küldöttje.
- Nos, remek lehet magának. Vigyázzon rá, Charlie - mondta Flood Salternek, és a bejárathoz
sietett, ahol Mordecai már csengetett.
A portás, aki beengedte ket, alázatosan mosolygott.
- Jó reggelt, Mr. Flood. Mr. Harvey üdvözli önt, és arra kéri, várakozzon néhány percet a
várószobába. Még csak most érkezett meg Heathrowról.
- Rendben - mondta Flood, és követte a férfit.
A válószoba ízlésesen volt berendezve b rszékekkel, rozsdaszín tapétával és sz nyeggel. A
világítást f leg hamis gyertyák szolgáltatták. A hely hangulatához megfelel halk zene szólt.
- Mit gondolsz? - kérdezte Brosnan.
- Azt, hogy még csak most érkezett meg Heathrowról - mondta Flood. - Ne aggódj.
Mordecai kilesett az ajtón a halottasházba.
- A virágokat olyan nevetségesnek találom ezeken a helyeken. A virágok mindig a halált juttatják
az eszembe.
- Emlékezni fogok rá, amikor eljön a te id d. Kérésed szerint nem lesz virág.

Körülbelül kilenc ötven lehetett, amikor a Ford Transit megállt egy parkolóhelyen a Victoria
rakparton. Fahy tenyere izzadt. A visszapillantó tükörben látta, hogy Dillon leállítja a BSA-t, és felé
sétál. Behajolt hozzá az ablakon.
- Jól vagy?
- Jól, Sean.
- Itt maradunk, amíg el nem jön a megfelel id pont. Tizenöt perc elég is lesz. Ha egy parkolási
ellen r jönne, menj el, és én majd követlek. Elmegyünk a rakpartnál fél mérföldet, megfordulunk és
visszajövünk.
- Rendben, Sean. - Fahy fogai zörögtek.
Dillon el vett egy doboz cigarettát, két szálat a szájába tett, meggyújtotta és az egyiket Fahynak
adta.
- Csakhogy megmutassam, milyen romantikus bolond vagyok - és elkezdett nevetni.

Amikor Harry Flood, Brosnan és Mordecai bementek a küls irodába, Myra már várta ket.
Fekete nadrágkosztümjét viselte csizmával, és egy köteg okmányt cipelt.
- Nagyon üzletszer nek nézel ki - mondta neki Flood.
- Muszáj, amennyi munka van itt. - Megcsókolta az arcát és bólintott Mordecainak. - Hello,
izomember. - Aztán Brosnanra nézett. - És ki?
- Az új könyvel m, Mr. Smith.
- Igazán? - A n bólintott. - Jack már vár. - Kinyitotta az iroda ajtaját és bevezette ket.
T z égett a kandallóban; meleg és otthonos. Harvey az íróasztala mögött ült, szokásos szivarját
szíva. Billy a kanapé bal karfáján ült, es kabátja hanyagul a térdére dobva.
- Jack - mondta Harry Flood. - De örülök, hogy láthatlak.
- Valóban? - Harvey Brosnanra nézett. - Ki ez?
- Harry új könyvel je, Jack. - Myra körbement az asztalon, és a nagybátyja mellé állt. - Mr.
Smith.
Harvey a fejét rázta.
 - Még soha nem láttam ilyen külsej könyvel t, mint Mr. Smith, és te Myra? - Ismét Floodhoz
fordult. - Drága az id m, Harry, mit akarsz?
- Dillont - mondta Harry Flood. - Sean Dillont.
- Dillont? - Harvey teljesen zavarba jött. - És ki az isten az a Dillon?
- Alacsony férfi - mondta Brosnan. - Ír, bármi lehet, ha azt akarja. Maga adott el neki fegyvereket,
robbanószereket 1981-ben.
- Nagyon csintalan volt ez t led, Jack. London nagy részét szétrobbantotta, és úgy gondoljuk,
ismét itt van.
Myra szorítása meger södött nagybátyja vállán. Harvey elpirult.
- Billy!
Flood felemelte a kezét.
- Csak azt szeretném mondani, hogy ha az egy rövidre f részelt csöv az es kabátja alatt,
remélem, fel van húzva.
Billy azonnal tüzelt az es kabáton keresztül, eltalálva Mordecai bal combját, miközben a
nagydarab férfi pisztoly után nyúlt. Flood pisztolya is egyetlen mozdulattal el került a zsebb l,
Billyt mellkason l tte, mire az a kanapéra esett, de még egy lövés dördült, ami Flood bal karját
találta.
Jack Harvey vette el az íróasztala fiókjából a Smith & Wessonját, mire Brosnan nagyon
megfontoltan vállon l tte. Egy pillanatig káosz uralkodott, a szoba tele volt füsttel és l porszaggal.
Myra a nagybátyja fölé hajolt, és sóhajtozva a székbe süppedt.
- Szemetek!
Flood Mordecaihoz fordult.
- Jól vagy?
- Jól leszek, ha majd dr. Aziz végez velem, Harry. A kis szemét gyors volt.
Flood még mindig tartotta a Walthert, megfogta a bal karját, mire vér csörgött végig az ujjain.
Brosnanra pillantott.
- Oké, fejezzük be.
Két lépést tett az asztalhoz, és Harveyra szegezte pisztolyát.
- Azonnal a szemed közé lövök, ha nem mondod el, amit tudni akarunk. Beszélj Sean Dillonról.
- Baszd meg! - mondta Jack Harvey.
Flood leeresztette a Walthert egy pillanatra, aztán pedig becélozta, mire Myra visított.
- Ne, az Isten szerelmére, hagyd békén! A férfit, akit kerestek, Peter Hiltonnak hívják. Vele
üzletelt Jack nyolcvanegyben. Akkor más nevet használt. Michael Coogan.
- És most mit tudsz róla?
- Ötven font Semtexet vett. Múlt este vitte el és készpénzzel fizetett. Követtettem Billyvel.
- És hová ment?
- Ide. - Felvett egy papírlapot az asztalról. - Mindent leírtam Jacknek.
Flood átnézte, majd átadta Brosnannak, és a fájdalom ellenére el mosolyogta magát.
- Cadge End Farm, Martin, ígéretesnek hangzik. Menjünk innen.
Az ajtóhoz sétált, Mordecai el tte sántikált, a vér csöpögött a lábából. Myra Billyhez ment, aki
halkan nyögdécselni kezdett. A n megfordult és rikácsolva megszólalt: - Elkaplak még ezért,
mindnyájatokat.
- Nem, nem fogsz, Myra - mondta neki Harry Flood. - Ha van egy kis eszed, elfelejted a
történteket és magándoktort hívsz - aztán megfordult és Brosnan el tt kisétált.

Éppen tíz óra el tt szálltak be a Mercedesbe. - Jézusom, Harry, mindenhol tiszta vér a kárpit -
mondta Charlie Salter.
- Csak vezess, Charlie, tudod, hová kell menni. Mary zordan nézett rá.
- Mi történt benn?
Brosnan felmutatta a papírt az utasításokkal a Cadge End Farm felé.
 - Istenem - mondta Mary, miközben elolvasta. - Jobb, ha felhívom a dandártábornokot.
- Ne, ne hívja - mondta Flood. - Úgy gondolom, ez a mi ügyünk, a sok gond miatt is, amit már
okozott nekünk. Egyetértünk, Martin?
- Teljes mértékben.
- Tehát, az els dolog, amit teszünk, hogy csendben meglátogatjuk Wappingban dr. Aziz
barátomat, aki majd kezelésbe veszi Mordecait és megnézi a karomat. Aztán pedig Cadge End
következik.

Miközben Fahy befordult a Victoria rakpartról a Horse Guards Avenue-ra, és elhaladt a Védelmi
Minisztérium épülete el tt, a hideg ellenére izzadt. Maga az úttest tiszta volt és vizes az állandó
forgalomtól, de a járdák, a fák és az épületek vastagon be voltak fedve hóval. Látta Dillont a
visszapillantó tükörben, egy vészjósló fekete b rruhást a BSA-n, akkor eljött az a pillanat, amikor
mindennek elérkezett az ideje.
Befordult a Horse Guards Avenue és a Whitehall keresztez désénél és beállt derékszögbe, ahogy
kidolgozta. Az út másik oldalán a Horse Guardson, két lovas jár r volt, kirántott karddal.
Kissé távolabb egy rend r jelent meg, aki észrevette a teherautót, Fahy leállította a motort,
bekapcsolta az id zít t és felvette a bukósisakot. Amikor kiszállt és bezárta az ajtót, a rend r
utánaszólt és felé sietett. Dillon odakanyarodott hozzá a BSA-val, Fahy felült a hátsó ülésre és
elhajtottak a Trafalgar Square felé, maguk mögött hagyva a megdöbbent rend rt.
Amikor Dillon a tér körül a forgalomhoz csatlakozott, az els robbanás lezajlott. Aztán
következett még egy, talán kett , majd egy hatalmas robbanás, amikor bekapcsolt a Ford Transit
önmegsemmisít je.
Dillon folytatta útját, nem túl gyorsan, áthaladt az Admiralty Archon és végigment a Mallon.
Amikor a Marble Archnál járt, befordult a Bayswater Roadra és behajtott az élelmiszer-áruház
parkolójába. Angel amint meglátta ket, kiszállt az autóból. Kinyitotta az ajtót és a pallót a helyére
illesztette. Dillon és Fahy betolták a motort és becsapták az autó ajtaját.
- M ködött? - kérdezte Angel. - Minden rendben ment?
- Hagyjuk most. Szállj be és vezess - szólt a lánynak Dillon.
A lány úgy tett, ahogy mondta neki és Fahy is mellé ült. Egy perc múlva már a Bayswaterre
fordultak.
- Menj vissza, ahogy jöttünk, és ne siess.
Fahy bekapcsolta a rádiót, és végigcsavargatta az összes lehetséges rádióadót. - Semmi. Csak zene
és duma.
- Hagyd békén - mondta neki Dillon. - Légy türelmes. Eleget fogod még hallani. Cigarettára
gyújtott, hátrad lt és halkan fütyörészett.

A Wapping High Street kis m t jében Mordecai Fletcher éppen a m t asztalon feküdt, miközben
dr. Aziz, egy sz hajú, szemüveges indiai férfi, a combját vizsgálta.
- Harry, barátom, azt hittem, már abbahagyta a hasonló jelleg dolgokat. De ismét itt van, mint
azon a szörny szombat éjszakán Bombayben.
Flood kabátját levetve ült egy széken, miközben egy fiatal indiai n vér hozzálépett. Levágta az
inge ujját és kitisztította a sebet. Brosnan és Mary állva nézték ket.
- Hogy van? - kérdezte Flood dr. Aziztól.
- Két-három napig itt kell maradnia. Érzéstelenítettem, és kivettem a golyót. Az üt ér is
megsérült. Most pedig nézzük önt.
Megfogta Flood karját és alaposan megvizsgálta egy csipesszel. A n vér egy zománcozott tálat
tartott a kezében.
Aziz beledobta a golyó egyik darabját, majd a másikat. Flood arca fájdalmában összerándult. Az
indiai talált még egyet.
- Még lehet benne, Harry, inkább csináljunk egy röntgent.
 - Kötözze be, és adjon egy vállszíjat. Majd kés bb visszajövök.
- Ha ezt akarja.
Ügyesen bekötözte Flood karját, miközben a n vér asszisztált, aztán kinyitott egy szekrényt,
amiben morfiumampullák voltak. Az egyiket Flood karjába injekciózta.
- Mint Vietnamban, Harry - mondta Brosnan.
- El zi a fájdalmat - mondta Aziz Floodnak, miközben a n vér ráadta a felölt jét. - Azt ajánlom,
legkés bb estig jöjjön vissza.
A n vér Flood nyakába akasztotta a szíjat. Amikor a vállára tette a kabátját, az ajtó kicsapódott és
Charlie Salter lépett be.
- Most hallottam a rádióban, hogy mozsárágyús támadás történt a Downing Street 10. ellen.
- Ó, Istenem! - mondta Mary Tanner.
Flood kitolta a n t az ajtón, miközben az odafordult Brosnanhoz.
- Gyerünk, Martin, legalább azt tudjuk, hogy hová ment az a szemét.

A háborús kabinet létszáma aznap reggel nagyobb volt, mint általában, jelen volt a miniszterelnök
is. Nemrég kezd dhetett a találkozó a Downing Street 10. kabinettermében, amikor az els bomba a
Horse Guards Avenue és a Whitehall sarkán parkoló Ford Transitból kétszáz yardot átívelve landolt.
Hatalmas robbanás hallatszott, annyira hangos, hogy Charles Ferguson Horse Guards avenue-i
irodájában is tisztán hallható volt.
- Jézus! - mondta Ferguson, és mint a legtöbb ember a Védelmi Minisztériumban a legközelebbi
ablakhoz rohant.
A Downing Street kabinettermében a speciálisan meger sített ablakok betörtek, de a lövedék
legtöbbjét felfogta a speciális golyóálló függöny. Az els bomba egy krátert hagyott az udvarban,
gyökerest l kitépve egy cseresznyefát. A másik kett távolabb landolt a Mountbatten Greenen, ahol
néhány televíziós tudósítóautó parkolt. Csak az egyik robbant fel, de éppen abban a pillanatban a
Ford is felrobbant, mivel Fahy önmegsemmisít szerkezete üzembe lépett. Meglep en kicsi volt a
pánik a kabinetteremben. Mindenki lekuporodott, néhányan az asztal védelmét keresték. Hideg
leveg áramlott a törött ablakokból, távoli hangok hallatszottak.
A miniszterelnök felállt, és valahogyan sikerült mosolyt er ltetni az arcára. Hihetetlen
nyugodtsággal így szólt: - Uraim, azt hiszem, jobb lenne ismét elkezdenünk az ülést, csak valahol
máshol - és távozott a teremb l.

Mary és Brosnan a Mercedes hátsó ülésén ültek, Harry Flood Charlie Salter mellett, aki nagyon
jól haladt a forgalom ellenére.
- Nézzék, feltétlenül beszélnem kell Ferguson dandártábornokkal. Nagyon fontos.
Éppen a Puney Bridge-en haladtak keresztül. Flood megfordult és Brosnanra tekintett, aki
bólintott.
- Oké - mondta Flood. - Tegyen, ahogy szeretne.
A n az autótelefont használta, de Ferguson nem tartózkodott a Védelmi Minisztériumban. Volt
egy kis z rzavar a hollétével kapcsolatosan. Mary megadta az autó telefonszámát, és letette a
kagylót.
- Fél rülten szaladgál, mint mindenki más - mondta Brosnan, és cigarettára gyújtott.
Flood odaszólt Salternak.
- Oké, Charlie, Epsom, aztán Dorking és a horshami út következik.

A BBC hírei következtek a Morris teherautó rádióján keresztül, a szokásos nyugodt és érzéketlen
hangvételben.
Bombatámadás történt a Downing Street 10. ellen,
körülbelül délel tt tíz órakor. Az épület kárt
szenvedett, de a miniszterelnök és a háborús
 kabinet tagjai mindnyájan sértetlenek.
Az autó oldalt csúszott, miközben Angel zokogott.
- Ó, Istenem, ne!
Dillon a kormány után nyúlt.
- Nyugodj meg - mondta nyugodtan. - A vezetésre figyelj.
Fahy úgy nézett, mint aki beteg lesz.
- Ha lett volna id m azokra a függ leges vezérsíkokra, minden másként történt volna. Túlságosan
siettél, Sean. Hagytad, hogy Brosnan idegesítsen, és ez végzetes hiba volt.
- Talán, de estére az egész olyan dolog lesz, amit csak elmulasztottunk. - El vett egy cigarettát,
meggyújtotta és hirtelen ügyefogyottan nevetni kezdett.

Aroun fél tízkor hagyta el Párizst. A Citation jetet vezette, Rashid pedig a másodpilóta volt, a
repülési szabályzatok miatt. A hátuk mögötti kabinban Makejev a reggeli lapot olvasta, amikor
Aroun Cherbourgban a Maupertus repül tér irányítótornyát hívta a saint-denisi landolás miatt.
A felügyel megadta az engedélyt, majd röviden közölte:
- Most kaptuk a legfrissebb hírt, hogy bombatámadás történt a brit kabinet ellen a Downing
Streeten, Londonban.
- Mi történt? - kérdezte Aroun.
- Csak ennyit tudunk ebben a pillanatban.
Aroun izgatottan mosolygott Rashidra, aki szintén hallotta az üzenetet.
- Vegye át és landoljon. - Hátrament a kabinba és leült Makejevvel szembe. - Híreket kaptam.
Bombatámadás a Downing Street 10. ellen.
Makejev ledobta az újságot.
- Mi történt?
- Ennyit tudunk ebben a pillanatban. - Aroun kezét kiterjesztve felnézett az égre. - Isten
meghallgatta imánkat.

Ferguson a Mountbatten Greenen állt a televíziós autók mellett Lane felügyel és Mackie
társaságában. Havazott, miközben a rend rség törvényszéki csoportja óvatosan megvizsgálta Fahy
harmadik bombáját, ami nem robbant fel.
- Szomorú ügy - mondta Lane. - Hogy egy régimódi kifejezéssel éljek, pontosan a Birodalom
szívében. Hogyan tudtak megúszni egy ilyen dolgot?
- Demokráciában élünk, felügyel , az emberek felel sek saját magukért, ami azt jelenti, hogy nem
lehet London egy kelet-európai típusú fegyveres er dítmény.
Egy fiatal rend r jelent meg egy mobiltelefonnal és Mackie fülébe súgott valamit.
- Elnézést, dandártábornok úr, nagyon fontos dologról van szó. Az irodája keresi. Tanner százados
kereste telefonon - mondta Mackie.
- Adja ide. - Ferguson elvette a telefont. - Ferguson beszél. Értem. Adja meg a számot. - Mackie-
re nézett, aki tollat és papírt vett el , és leírta, amit Ferguson diktált neki.

A Mercedes éppen Dorkingon haladt keresztül, amikor megszólalt a telefon. Mary azonnal
felvette.
- Dandártábornok úr?
- Mi folyik itt? - kérdezte Ferguson.
- A támadás a Downing Street 10. ellen biztosan Dillon m ve. Megtudtuk, hogy ötven font
Semtexet vitt el múlt éjjel Londonból, Jack Harveyt l.
- Most hol vannak?
- Éppen most hagyjuk el Dorkingot, uram, és a horshami úton vagyunk, Martin, én és Harry
Flood. Van egy címünk, ahol Dillon tartózkodik.
- Adja meg. - Ismét bólintott Mackie-nak, és halkan ismételve lediktálta az rmesternek.
 - Az út nem valami jó a hó miatt, uram, de minden bizonnyal fél órán belül elérjük Cadge Endet.
- Jól van. Semmi meggondolatlanság, Mary, kedvesem, de ne engedjék megszökni a szemelet.
Amint tudunk, mi is indulunk. Az autóban leszek, tehát elérhet telefonon.
- Rendben van, uram.
A n lerakta a kagylót, mire Flood hátrafordult.
- Minden rendben?
- Majd jön a segítség, de ne engedjük, hogy meglógjon. Brosnan el vette a Browningot a zsebéb l
és ellen rizte.
- Nem fog meglógni - mondta zordan. - Nem, most az egyszer.

Ferguson halkan elmesélte Lane-nek, mi történt.

- Mit gondol, Harveyval mi van?
- Biztosan valami kedves kis magánklinikán gyógyíttatja magát, uram.
- Ellen rizze, és ha úgy van, ahogy mondja, ne avatkozzon bele. Csak figyeltesse, most pedig
gyorsan erre a Cadge End helyre megyünk. Menjen és rendezze az autókat.
Lane és Mackie elsiettek, és amikor Ferguson is utánuk eredt, a miniszterelnök jelent meg az
épület sarkánál. Sötét kabátot viselt. A személyi titkára és néhány tanácsadója kísérte. Amint
meglátta Fergusont, odament hozzá.
- Dillon m ve, dandártábornok?
- Azt hiszem, miniszterelnök úr.
- Majdnem sikerült neki. - Mosolygott. - Kényelmesen dolgozott. Figyelemre méltó ember ez a
Dillon.
- Nem sokáig, miniszterelnök úr. Úgy néz ki, megvan a címe.
- Akkor nem tartom fel, dandártábornok. Folytassa a munkáját.
Ferguson megfordult és elsietett.

A fák Cadge Enden sokkal több hóval voltak befedve, mint amikor elindultak. Angel áthaladt
alattuk, behajtott az udvarra és befordult a magtárba. Leállította a motort és felt n en csendesen
viselkedett.
- És most mi lesz? - kérdezte Fahy.
- Egy jó csésze teát iszunk. - Dillon kiszállt, körbement az autón, kinyitotta az ajtaját és kihúzta a
pallót. - Segíts, Danny. - Kivették a BSA-t az autóból és a támasztójára állították. - Csodálatos
el adás volt. Jó munkát végeztél, Danny.
Angel el rement és k is követték.
- Nem is izgultál, ugye Sean? - kérdezte Fahy.
- Nem lett volna értelme.
- Nos, én izgultam, Sean, és nem vacak teára, hanem whiskyre van szükségem.
Bement a nappaliba, Dillon pedig a hálószobájába. Talált egy régi táskát, gyorsan összepakolta az
öltönyét, a kabátját, ingeket, cip t és más apróságot. Megnézte a pénztárcáját is. Körülbelül négyszáz
font maradt még benne.
Kinyitotta az aktatáskát, amiben még a maradék ötezer dollár volt, és a Walther a Carswell
hangtompítóval. Felhúzta a pisztolyt, készenléti állapotba helyezte, és a jerseyi jogosítvánnyal meg a
pilótaigazolvánnyal az aktatáskába tette. Lehúzta a dzsekije cipzárját, kivette a Berettát, ellen rizte,
majd b rnadrágja övébe helyezte úgy, hogy a pisztoly tusa ne látszódjon ki a dzseki alól.
Amikor a táskával és az aktatáskával lement a földszintre, Fahy éppen a televíziót nézte.
Tudósítás volt a Whitehallról, a Downing Streetr l, és a Mountbatten Gardenr l.
- Az imént mutatták a miniszterelnököt, ahogy a kárt vizsgálja. Úgy nézett ki, mintha a világon
semmi gondja sem lenne.
- Igen, nagy szerencséje van - mondta Dillon. Angel jött be a konyhából, és egy csésze teát adott
át neki.
 - És most mi fog történni, Mr. Dillon?
- Nagyon jól tudod, mi fog történni, Angel. Elrepülök a vad kékségbe.
- Saint-Denisbe.
- Igen.
- Persze ez neked jó, de mi tartjuk majd a hátunkat - mondta Fahy.
- És hogyan lehetne másként?
- Tudod te, mire gondolok.
- Senki sem gondol rád, Danny. Doomsday óta biztonságban vagy. Én tudok csak rólad. Brosnan
és a barátn je, meg Ferguson dandártábornok csak engem keresnek.
Fahy elfordult, mire Angel megkérdezte: - Nem mehetünk magával, Mr. Dillon? Dillon letette
a csészét és a karját a lány vállára helyezte.
- Szükségtelen, Angel. Csak én menekülök, nem te vagy Danny. Még a létezésetekr l sem tudnak.
A telefonhoz lépett, felemelte a kagylót, és felhívta a grimethorpe-i repül teret. Grant azonnal
felvette.
- Tessék, ki az?
- Peter Hilton vagyok. Rendben van a repülésem? Nincs túl sok hó?
- Tiszta az ország nyugati vidéke - mondta Grant. - Igaz, lehet, kissé nehézkes lesz itt a felszállás.
Mikor indulna?
- Fél óra múlva ott leszek. Rendben van? - kérdezte Dillon.
- Várni fogom.
Miközben Dillon lerakta a kagylót, Angel felkiáltott: - Ne, Danny bácsi.
Dillon megfordult és Fahyval találta szembe magát, mindkét kezében vadászpuskával.
- Nekem viszont nincs így rendben, Sean - és hátrahúzta a kakast.
- Danny fiú - Dillon felemelte a kezét. - Ne csináld ezt.
- Veled megyünk, Sean, ez az utolsó szavam.
- A pénz miatt aggódsz, Danny? Nem megmondtam, hogy a férfi, akinek dolgozok, bárhol ki tud
fizetni?
Fahy reszketni kezdett, a puska remegett a kezében.
- Nem, nem a pénz miatt. Félek, Sean. Jézusom, amikor láttam a tevében. Ha elkapnak, életem
hátralev részét börtönben tölthetem. Túl öreg vagyok, Sean.
- Akkor miért jönnél velem a legels helyre?
- Bárcsak tudnám. Éveken át itt ültem, halálra untam magam. Az autó, az ágyú, volt valami
tennivalóm, egy elképzelés, és akkor megjelentél te és valóra váltottad.
- Értem - mondta Dillon.
Fahy felemelte a fegyvert.
- Ez az ábra, Sean. Ha nem megyünk, te sem mégy. Dillon keze hátul a Berettához ért, karja
el relendült, és kett t Fahy szívébe l tt, aki a hall falának üt dött, és lecsúszott.
Angel visítva hozzárohant és mellé térdelt. Lassan, Dillont nézve felállt.
- Megölte.
- Nem adott más lehet séget.
A lány megfordult, és kirohant az ajtón, Dillon utánament.
Átrohant az udvaron, be az egyik magtárba, majd elt nt.
Dillon belépett a bejáraton és hallgatózva megállt. Valahol zörgés hallatszott, és a padlásról
szalma hullott le.
- Angel, hallgass rám. Magammal viszlek.
- Nem, nem fog. Megöl, mint Danny bácsit. Maga egy rohadt gyilkos. - A lány hangja tompa volt.
Egy pillanatra Dillon kinyújtotta a kezét, és a Berettát a padlás felé emelte.
- És mit vártál? Mit gondoltál, miért volt ez az egész?
 Csend volt. Megfordult, átsietett a házhoz, és átlépett Fahy testén. Visszatette a Berettát hátra, az
övébe, felemelte az aktatáskát és az útitáskát, amiben a ruhái voltak, majd visszament a magtárba és
betette ket a Morrisba. Még egyszer próbálkozott.
- Gyere velem, Angel. Nem foglak bántani, esküszöm. - Nem volt válasz. - Akkor a pokolba veled
- mondta. Beszállt a kormány mögé és elhajtott a járm vel.

Kis id múlva, amikor minden elcsendesült, Angel lejött a létrán és átment az udvaron.
Nagybátyja teste mellett ült mozdulatlanul még akkor is, amikor egy autó hangját hallotta, ahogy
behajt az udvarra.

14.

A grimethorpe-i felszállópályát teljesen befedte a hó. A hangárajtók zárva voltak, és nyoma sem
volt egyik gépnek sem. Füst szállt fel a vaskéményb l, ez volt az egyetlen életjel, miközben Dillon a
kunyhóhoz hajtott. Amikor belépett, Bill Grant éppen kávézott.
- Ó, hát itt van. A hely teljesen lakatlannak t nt - mondta Dillon. - Már kezdtem aggódni.
- Felesleges. - Grant egy régi, fekete repül s overallt és repül s b rdzsekit viselt. Egy üveg skót
whiskyért nyúlt, és töltött bel le a kávéjába.
Dillon letette az útitáskáját, de még mindig a kezében tartotta az aktatáskát.
- Okos dolog ez?
- Sohasem cselekedtem valami okosan. - Grant gúnyosan viselkedett. - Így végzi az ember egy
ilyen szemétdombon.
Íróasztalához lépett és mögé ült. Dillon látta, hogy egy az angol csatornavidéket és a normandiai
partokat ábrázoló térkép van az asztalán, az, amelyiket Angellel néztek az els éjszakán.
- Ide figyeljen, én menni szeretnék - mondta Dillon. - Ha a fuvardíj hátralev része miatt aggódik,
készpénzben fizetek. - Felemelte az aktatáskát. - Biztos vagyok benne, hogy nincs kifogása az
amerikai dollár ellen.
- Nincs. Az ellen viszont van kifogásom, hogy maga engem bolondnak néz. - Grant a térképre
mutatott. - Land's End a seggem. Láttam, hogy ezt a térképet nézték a múltkor a lánnyal. Az angol
csatorna és a francia part. Csak azt szeretném tudni, mibe próbál belevinni?
- Maga tényleg nagyon buta, öregem - mondta Dillon.
Grant kihúzta az íróasztala fiókját és kivette régi Webley revolverjét.
- Lássuk csak, azok vagyunk? Tegye le a táskát az asztalra és álljon hátra, míg ellen rzöm, mink
is van.
- Természetesen, öregem, de semmi szükség er szakra. - Dillon közelebb lépett, és letette a
táskát az íróasztalra. Ebben a pillanatban el húzta a Berettát az övéb l, áthajolt az asztalon, és
közvetlen közelr l lel tte Grantet.
Grant eld lt a székkel. Dillon a helyére tette a Berettát, összehajtotta és a kezébe kapta a térképet,
felvette az utazótáskát meg az aktatáskát, és kiment a hangárhoz. Átment a júdáskapun, kinyitotta a
hangár ajtaját, ahol két repül gép volt. A Cessna Conquestet választotta, mivel ez volt a közelebbi. A
lépcs le volt engedve.
Bedobta a táskákat a gépbe, beszállt is, és behúzta maga mögött az ajtót. Elhelyezkedett a bal
kéz fel li pilótaülésben, és a térképet kezdte tanulmányozni. Körülbelül száznegyven mérföldes a
repül út Saint-Denisig. Hacsak nem ütközik problémákba az ellenszél miatt, egy ilyen géppel
háromnegyed óra alatt megteheti az utat. A gép nincs beiktatva, tehát kísértetként megjelenhet valaki
radarerny jén, de az nem baj. Ha egyenesen kimegy a tengerhez Brightonnál, elvesztik a csatorna
közepén, miel tt bárki is rájönne, hogy mi történt.
Saint-Denis megközelítése kérdéses volt, de ha hatszáz láb magasan érinti a partot, kis
szerencsével a cherbourgi Maupertus repül tér radarja alá kerülhet.
 A térképet a másik ülésre tette, ahol jól láthatta, majd bekapcsolta a motort. Kivitte a Conquestet a
hangárból, és megállt egy pillanatra egy alapos ellen rzésre. Ahogy Grant dicsekedett vele, a tank
tele volt. Dillon bekötötte magát és átgurult az el téren a felszállópálya végébe.
Szembefordult a széllel, és elindult el re. Azonnal észrevette a h húzását, a gázra lépett és
mindent beleadott, amit csak tudott. A Conquest emelkedni kezdett. Brightonnak fordult, mikor egy
fekete limuzint pillantott meg a fák között, mely a hangár felé igyekezett.
- Nem tudom, ki az ördögök lehettek, de ha utánam jöttetek, elkéstetek - és egy hatalmas
kanyarral a tengerpart felé vette az irányt.

Angel a konyhaasztalnál ült, egy csésze kávéval a kezében, amit Maryt l kapott. Brosnan és
Harry Flood - felkötött karral - állva hallgatták. Charlie Salter az ajtónak d lt.
- Dillon és a nagybátyád voltak a Downing Streeten?
Angel bólintott.
- Én vezettem a Morrist Mr. Dillon motorjával a belsejében. követte motorral Danny bácsit,
volt a Ford Transitban. - A lány kábultan nézett. - Én hoztam vissza ket a Bayswaterr l. Danny
bácsi félt, hogy mi fog történni.
- És Dillon? - kérdezte Mary.
- Elrepül a grimethorpe-i repül térr l. Mr. Granttel egyezett meg, a reptér vezet jével. Azt
mondta neki, hogy Land's Endre akar repülni, de nem is oda akar.
A csészét fogva a semmibe bámult. Brosnan gyengéden megszólalt: - Tudod hová akart menni,
Angel?
- Megmutatta a térképen. Franciaországba. Cherbourg-nál valahová. Egy leszállópálya volt
bejelölve. A helyet Saint-Denisnek hívják.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Danny bácsi megkérte, hogy vigyen minket is oda, de nem akart, aztán Danny bácsi
szomorú lett. Egy vadászpuskával jött vissza, és... - A lány zokogni kezdett.
Mary átölelte.
- Minden rendben van már, minden rendben.
- Van még valami más? - kérdezte Brosnan.
- Nem hiszem. - Angel még mindig kábultnak t nt. - Pénzt ígért Danny bácsinak. Azt mondta,
olyan embernek dolgozik, aki bárhol a világon fizetni tud.
- Említette, ki az az ember? - kérdezte Brosnan.
- Nem, soha nem említette a nevét. - Felragyogott egy pillanatra. - Amikor el ször jött, valami
olyasmit mondott, hogy az araboknak dolgozik.
Mary Brosnanra pillantott.
- Iraknak?
- Mindig gondoltam erre a lehet ségre.
- Menjünk - mondta Flood. - Ellen rizzük ezt a Grimethorpe helyet. Maga itt marad a kölyökkel,
Charlie - mondta Salternak -, addig, míg a lovasság megérkezik. Elvisszük a Mercedest - majd
megfordult és kiment.

Saint-Denisben a hallban Rashid, Aroun és Makejev pezsg t iszogatva vártak a hírekre.

- A nap, ami megörvendezteti Bagdad népét - mondta Aroun. - Az emberek tudni fogják, milyen
er s az elnökük.
A képerny n egy tudósító jelent meg, aki tömören elmesélte a történteket, majd a képek
következtek. A Whitehall, a Household Cavalry Guards, a Downing Street 10. hátulja, lógó
függönyök a darabokra tört ablakokon, a Mountbatten Green és a miniszterelnök, miközben a kárt
felülvizsgálja. A három férfi megdöbbenve, csendben állt.
- Elszúrta - suttogta Aroun. - Minden a semmiért. Néhány törött ablak és egy lyuk a kertben.
 - Megcsinálta a merényletet - védte Makejev. - A legszenzációsabb támadás a brit kormány ellen,
amit valaha is végrehajtottak.
- Kit érdekel? - Aroun a kandallóba dobta pezsg spoharát. - Eredményre van szükségünk, és
még egyet sem mutatott fel. Elszúrta Thatchert, és elszúrta a brit miniszterelnököt is. A nagy dumája
ellenére, Joszif, semmi, csak kudarc.
Leült az egyik magas támlájú székre az ebédl asztalhoz, amikor Rashid megszólalt.
- Még jó, hogy nem fizettük ki neki az egymillió fontot.
- Igen - mondta Aroun -, de nem a pénz számít. A személyi pozícióm forog kockán az elnöknél.
- Tehát mit fogunk tenni? - kérdezte Makejev.
- Tenni? - Aroun Rashidra nézett. - Meleg fogadtatásban részesítjük Dillon barátunkat, ugye Ali?
- Ahogy parancsolja, Mr. Aroun - válaszolta Rashid.
- És ön, Joszif, velünk tart? - kérdezte t le Aroun.
- Természetesen - mondta Makejev, mivel nem volt más választása. - Természetesen. - Amikor
töltött magának még egy pohár pezsg t, a keze reszketett.

Amint a Mercedes kijött Grimethorpe fái közül, a Conquest megfordult és elrepült. Brosnan
vezetett, Mary mellette ült, Harry Flood hátul.
Mary kihajolt az ablakon.
- Gondolják, hogy ez ?
- Lehetséges - szólt Brosnan. - Hamarosan kitaláljuk.
Elhajtottak a nyitott hangár el tt, melyben a Navajo Chieftain állt és megálltak a kunyhó el tt.
Brosnan lépett be el ször az ajtón és találta meg Grantet.
- Ide gyertek - mondta.
Mary és Flood csatlakoztak hozzá.
- Tehát Dillon volt a gépen - jelentette ki a n .
- Nyilvánvalóan - mondta Brosnan keser en.
- Ami azt jelenti, hogy az a szemét megszökött el lünk - jelentette ki Flood.
- Ne legyen olyan biztos a dologban - válaszolta Mary. - Van még egy gép a hangárban. -
Megfordult és kiszaladt.
- Mi folyik itt? - kérdezte Flood, miközben Brosnan után eredt.
- A hölgy történetesen többek között hadi pilóta is - magyarázta Brosnan.
Amikor a hangárba értek, a Navajo ajtaja már nyitva volt, és Mary a pilótafülkében ült. Felállt és
kiszállt.
- A tank tele van.
- Követni akarja? - kérdezte Brosnan.
- Miért ne tenném? Kis szerencsével a nyomába szeg dhetünk.
A n hevesen és határozottan nézett, majd kinyitotta kézitáskáját és el vette rádiótelefonját. -
Nem engedem, hogy meglépjen ezek után, amit tett. Egyszer s mindenkorra el kell valakinek kapnia.
Kiment a hangárból, kihúzta a telefon antennáját és hívta Ferguson autója számát.

A limuzin, amit egyébként egy hattagú, jelöletlen konvoj kísért, éppen Dorkingba érkezett, amikor
Ferguson felvette a kagylót. Lane felügyel ült mellette, Mackie rmester a sof r mellett. Ferguson
hallgatta, amit Mary mondott és határozásra is jutott.
- Teljes mértékben egyetértek. Minél hamarabb követnie kell Dillont Saint-Denisbe. Én mit
tehetek?
- Beszéljen Hernu ezredessel az Ötös Részlegt l. Kérdezze meg t le, hogy kié az a saint-denis-
i leszállópálya, hogy tudjuk, hová érkezünk. Nyilván is személyesen oda akar jönni, de ez id t vesz
igénybe. Kérje meg, hogy beszéljen a Maupertus repül térrel. Jól jöhetnek, ha elérjük a francia
partszakaszt.
 - Azonnal intézkedem és jegyezze fel ezt a rádiófrekvenciát. - Gyorsan megadta a n nek a
részleteket. - Ez egyenesen össze fogja kapcsolni a Védelmi Minisztériummal. Ha nem lennék
Londonban, akkor majd k összeköttetésbe hoznak minket.
- Igenis, uram.
- És Mary, kedvesem, vigyázzon. Nagyon vigyázzon.
- Megpróbálok minden t lem telhet t. - Összecsukta a telefont, beletette a táskájába, és
visszament a hangárba.
- Nos akkor menni fogunk? - kérdezte Brosnan.
- Beszélni fog Max Hernuval Párizsban. Majd összeköttetésbe hoz minket a Maupertus
repül térrel Cherbourg-ban, hogy tudjuk, hová is jutunk. - Feszesen elmosolyodott. - Akkor
menjünk. Szégyen lenne akkorra odaérni, mire ismét elmenne.
Bemászott a Navajóba, és beült a pilótafülkébe. Harry Flood következett, és az egyik utasfülkében
foglalt helyet. Brosnan is beszállt, behúzta maga mögött az ajtót, és leült a n mellé a másodpilóta
ülésébe. Mary bekapcsolta az els motort, aztán a másodikat, befejezte a m szerek ellen rzését és
kivitte a Navajót. Havazni kezdett, az enyhe szél függönyként korbácsolta végig a kifutópályát,
miközben Mary a pálya végéig gurult és megfordult.
- Készen vannak? - kérdezte a n .
Brosnan bólintott. A n rákapcsolt, a Navajo végigzúgott a kifutón, majd felemelkedett a szürke
égbe, amikor Mary visszahúzta a botkormányt.

Max Hernu éppen íróasztalánál ült DGSE-i irodájában Savary felügyel társaságában, amikor
Ferguson kereste telefonon.
- Charles, ma reggel izgalmas órákat éltek át Londonban.
- Ne nevess, öregfiú, ugyanis az egész kellemetlenség nálad fog landolni - mondta Ferguson. -
El ször is, van valami magán leszállópálya, amit Saint-Denisnek hívnak Cherbourgnál a part
mentén. Kié ez a hely?
Hernu befogta a kezével a kagylót és szólt Savarynak:
- Ellen rizze a számítógépen, kié a Saint-Denis leszállópálya a normandiai partnál! - Savary
kirohant, Hernu pedig folytatta a beszélgetést Fergusonnal. - Meséld el, mi ez az egész, Charles.
Ferguson meg is tette. Amikor befejezte, még hozzátette: - Most az egyszer el kell kapnunk, Max,
el kell intéznünk.
- Egyetértek, barátom. - Savary sietett be egy papírral, amit átadott Hernunak. Amikor elolvasta,
fütyült egyet. - A kérdéses pálya a Chateau Saint-Denis birtokon van Michael Aroun birtokában.
- Az iraki billiárdosé? - Ferguson élesen nevetett. - Akkor ez mindent megmagyaráz.
Elintéznéd Mary Tannernek, hogy átjuthasson Cherbourg-on, és hogy megkapja ezt az információt?
- Természetesen, barátom. Magamnak is rendezek egy gépet, és azonnal odarepülök egy csapattal.
- Jó vadászatot mindnyájunknak - mondta Charles Ferguson és letette a kagylót.

A normandiai part felett elég sok volt a felh . Dillon - még mindig néhány mérföldnyire a
tengert l - kijött ezer láb magasra a felh k közül, és lejjebb süllyedt, körülbelül ötszáz lábnyi
magasságban közelítve meg a partot a szilaj, fehér sapkás tenger felett.
Az utazás olyan volt, mint egy álom, nem volt semmi gond. A navigáció mindig az er ssége volt,
és akkor hirtelen megpillantotta Chateau Saint-Denist, egy szikla szélére épülve, és a leszállópályát
is néhány száz yardnyira mögötte. Volt egy kevés hó, de nem olyan sok, mint Angliában.
Egy kis el regyártott hangárt pillantott meg, és a Citation jetet, ami el tte parkolt. Elrepült a ház
fölött, szembefordult a széllel és leszállt.
Aroun és Makejev éppen a hallban ültek a t z mellett, amikor meghallották a gép hangját a fejük
felett. Rashid sietett be és kinyitotta az erkélyajtót. Követték a férfit a hófödte teraszra, Aroun egy
távcsövet tartott a kezében. Háromszáz yardnyi távolságra a leszállópályán a Cessna Conquest
landolt és gurult a hangár felé, majd befordult a Citation mellé.
 - Tehát itt van - mondta Aroun.
A gépet figyelte a távcsövén keresztül, látta, ahogy kinyílik az ajtó és Dillon megjelenik. Átadta
Rashidnak is, hogy megnézhesse, aztán pedig Makejevnek.
- Megyek és elhozom a Land Roverrel - mondta Rashid.
- Ne, ne tedd - Aroun a fejét rázta. - csak hadd gyalogoljon keresztül a havon, éppen megfelel
fogadtatás ez neki. És amikor ideér, majd mi itt fogjuk várni.

Dillon a Conquestben hagyta az útitáskát és az aktatáskát, majd kiszállt. A Citationhoz sétált,

cigarettára gyújtott, és megvizsgálta. Nagyon sokszor repült már ilyen géppel a Közép-Keleten,
egyik kedvence volt. Amikor elszívta a cigarettát, újabbra gyújtott. Rettenetes hideg volt és nagy
csend, eltelt tizenöt perc, és még jele sem volt egyetlen szállítóeszköznek sem.
- Így állunk? - mondta halkan, és visszasétált a Conquesthez.
Kinyitotta az aktatáskát, ellen rizte a Walthert és a Carswell hangtompítót, egy kicsit lazított a
háta mögött lév Berettán, aztán egyik kezébe kapta az útitáskát, a másikba az aktatáskát, és elindult
a fák közötti ösvényen.

Ötvenmérföldnyire a tenger felett, Mary azonosította magát a Maupertus repül tér

irányítótornyának. Azonnal válaszoltak neki.
- Már vártuk magát.
- Tiszta a saint-denis-i leszállópálya? Leszállhatok? - kérdezte.
- Túl nagy a köd. Azt ajánlom, szálljon le itt. Brosnan is hallotta a másik fülhallgatón és riadtan a
n höz fordult.
- Nem tehetjük meg, most nem.
A n Maupertushoz szólt.
- Nagyon sürg s, inkább ott szállnék le.
- Üzenetünk van önnek Hernu ezredest l.
- Olvassa - mondta a n .
- A Saint-Denis leszállópálya Mr. Michael Aroun tulajdona.
- Köszönöm - mondta a n nyugodtan. - Vége. - Brosnanhoz fordult. - Hallotta ezt? Michael
Aroun.
- A világ egyik leggazdagabb embere - mondta Brosnan. - És iraki.
-Minden stimmel.
Brosnan kikapcsolta a biztonsági övét. - Megyek, és elmondom Harrynek.

Dillon fáradtan gyalogolt a havon a terasz felé, ahol három férfi figyelte a közeledését.
- Tudja, mit kell tennie, Joszif - mondta Aroun.
- Természetesen. - Makejev el vette a zsebéb l Makarov automatáját, és megbizonyosodott róla,
hogy készen áll-e a harcra, majd visszatette.
- Menj és engedd be, Ali - mondta Aroun Rashidnak. Rashid kiment. Aroun a kandalló melletti
kanapéhoz ment és felvett egy újságot. Amikor helyet foglalt az asztalnál, az újságot maga elé tette,
el vett egy Smith & Wessont a zsebéb l, és az újság alá rejtette.
Rashid kinyitotta az ajtót, és Dillon havas cip vel belépett.
- Mr. Dillon - mondta a fiatal százados. - Tehát megcsinálta?
- Nagyra értékeltem volna, ha elhoztak volna - mondta neki Dillon.
- Mr. Aroun bent várja. Hadd vigyem a poggyászát. Dillon lerakta a táskát, de az aktatáska nála
maradt.
- Ezt magamnál hagyom - mosolygott. - Ebben van a maradék pénz.
Követte Rashidot a hatalmas hallba, ahol Aroun az asztalnál várakozott.
- Jöjjön be, Mr. Dillon - mondta Aroun.
 - Isten áldjon mindenkit - mondta Dillon, miközben jobb kezében az aktatáskával az asztalhoz
sétált.
- Nem csinálta valami jól - mondta Aroun.
- Valamit nyert, valamit veszített.
- Nagy dolgokat ígért. Azt, hogy t zbe lobbantja az egész világot.
- Talán legközelebb. - Dillon az asztalra tette az aktatáskát.
- Legközelebb. - Aroun arcát hirtelen eltorzította a méreg. -Legközelebb? Hadd mondjam el,
milyen munkát végzett. Nem csak engem tett tönkre, hanem tönkretette Szaddam Husszeint, a hazám
elnökét is. Becsületszavamat adtam neki, a szavamat, és a maga kudarca miatt a becsületem
cafatokban van.
- Mit akar t lem? Hogy bocsánatot kérjek?
Rashid az asztal szélén ült és a lábát himbálta. A férfi odaszólt Arounnak: - Ilyen körülmények
között az a legbölcsebb dolog, ha nem fizeti ki ezt az embert.
- Mir l beszél? - kérdezte Dillon.
- Az el legben adott millióról, amit Zürichbe kellett volna utalnom.
- Beszéltem az igazgatóval. Visszaigazolta, hogy a számlámra utalták - mondta Dillon.
- Az utasításomra, maga bolond. Millióim vannak abban a bankban. Csak meg kellett
fenyegetnem, hogy kiveszem, ha nem teljesíti az akaratomat.
- Nem kellett volna ezt tennie - mondta Dillon nyugodtan. - Én mindig megtartom a szavam,
Mr. Aroun, és elvárom, hogy mások is tartsák meg az övékét. Ez becsülctbeli dolog.
- Becsület? Maga beszél nekem becsületr l? - Aroun hangosan nevetett. - Mit gondol a dologról,
Joszif?
Makejev, aki eddig az ajtó mögött állt, a Makarovval a kezében el lépett. Dillon félig megfordult,
erre az orosz megszólalt: - Nyugi, Sean, nyugi.
- Nem mindig vagyok nyugodt, Joszif? - mondta Dillon.
- Kezeket a fejre, Mr. Dillon - szólt neki Rashid. Dillon engedelmeskedett. Rashid lehúzta a
motorosdzseki cipzárját, és a fegyvert kereste, de nem találta. Keze végigment Dillon derekán, és
felfedezte a Berettát. - Nagyon cseles - mondta, és az asztalra tette.
- Elszívhatok egy cigarettát? - Dillon a zsebébe nyúlt. Aroun félredobta az újságot és felkapta a
Smith & Wessont.
Dillon el vett egy doboz cigarettát. - Rendben van? - Egyet a szájába tett, Rashid tüzet adott neki.
Az ír a cigarettával a szája sarkában csak állt. - Mi fog most történni? Joszif le fog l ni?
- Nem, ezt az örömet magamnak tartogatom - mondta Aroun.
- Mr. Aroun, legyen ésszer . - Dillon felkattintotta az aktatáska zárját, és elkezdte kinyitni. -
Visszaadom önnek a pénzt, ami kimaradt, és így kvittek leszünk. Mit szól hozzá?
- Gondolja, hogy a pénz ezt is elintézi? - kérdezte Aroun.
- Nem igazán - mondta Dillon és el kapta a Carswell hangtompítós Walthert és a férfi szeme közé
l tt. Aroun a székkel együtt hátraesett, mire Dillon megfordult, egyik térdére esett, és kett t a tüzel
Makejevre l tt.
Dillon felállt és megfordult, a Walther ismét felemelkedett, mire Rashid vállmagasságba emelte a
karját.
- Nincs erre szükség, Mr. Dillon, még hasznos lehetek önnek.
- Igaza van, valóban az lehet.
Hirtelen egy felettük elrepül gép hangját hallották. Dillon a vállánál fogva megragadta Rashidot,
és az erkélyajtóhoz nyomta.
- Nyissa ki - parancsolta.
- Rendben. - Rashid úgy cselekedett, ahogy Dillon mondta, és kiment a teraszra, ahonnan
láthatták, hogy a Navajo a köd ellenére landol.
- Ki lehet az? - kérdezte Dillon. - A barátaik?
- Nem vártunk senkit, esküszöm - mondta Rashid.
 Dillon visszahúzta, és a hangtompító vegét a férfi nyakához nyomta. - Arounnak volt egy kedves
kis széfje Párizsban, a Victor Hugo bulváron. Nehogy azt mondja, hogy itt nincs.
Rashid nem tétovázott.
- A dolgozószobában van, megmutatom.
- Még jó - mondta Dillon, és az ajtó felé tolta.

Mary végiggurult a Navajóval a leszállópályán, és megállt a Conquest és a Citation mellett.

Leállította a motort. Brosnan már a kabinban volt és nyitotta az ajtót. Kiszállt és Flood felé nyújtotta
a kezét. Aztán Mary következett. Nagy csend honolt, a szél a havat sodorta.
- A Citation? - kérdezte Mary. - Nem lehet Hernué, még nem érhetett ide ennyi id alatt.
- Biztosan az Arouné - mondta Brosnan.
Flood Dillon lábnyomaira mutatott, melyek tisztán látszottak a hóban, és az erd n át vezettek a
ház felé.
- Ez a mi utunk - mondta, és elindult Brosnannal és Maryvel a nyomában.

15.

A dolgozószoba meglep en kicsi, fehérített tölgy burkolatú volt, a szokásos régi arisztokrácia
olajfestményeivel a falon.
Antik íróasztal székkel, üres kandalló, televízió, valamint fax volt a szobában. A helyiség egyik
fala tele volt könyvekkel.
- Gyerünk - mondta Dillon, leült az íróasztal szélére és cigarettára gyújtott.
Rashid a kandallóhoz lépett és a kezét a jobb oldali burkolatra helyezte. Nyilván egy elrejtett rés
volt ott. A burkolat szétnyílt, és egy kis széf vált láthatóvá. Rashid el re-hátra forgatta a számlapját,
aztán pedig megpróbálta kinyitni. A széf nem nyílt ki.
- Jobban kell csinálnia - mondta Dillon.
- Adjon id t. - Rashid izzadt. - Biztosan elrontottam a kombinációt. Hadd próbáljam meg még
egyszer.
Ismét nekigyürk zött, egy pillanatra megállt, míg bal kezével letörölte a szemér l a verítéket,
aztán pedig egy kattanás hallatszott, amit még Dillon is meghallott.
- Íme - mondta Rashid.
- Jó. Most pedig haladjunk tovább. - Kinyújtotta a bal karját, és a Walthert Rashid hátának
szegezte.
Rashid kinyitotta a széfet, benyúlt a belsejébe, és egy Browninggal a kezében megfordult. Dillon
a vállábal tt, úgy, hogy megpördítette, aztán ismét l tt egyet a hátába. A fiatal iraki a falnak üt dött,
és az arcára fordulva a földre esett.
Dillon egy pillanatig nem mozdult mell le.
- Soha nem tanulnak az emberek - mondta halkan. Benézett a széf belsejébe. Csinos kis
százdolláros, francia frank, angol ötvenfontos bankjegykötegek sorakoztak. Visszament a hallba az
aktatáskájáért. Amikor visszatért a dolgozószobába, kinyitotta az íróasztalon a táskát és halkan
fütyörészve annyi pénzzel töltötte meg, amennyivel csak tudta. Amikor már nem fért több pénz a
táskába, bezárta. Éppen ebben a pillanatban hallotta, hogy a bejárati ajtó kinyílik.
Brosnan jelent meg el ször havas csizmájában, a Browning, amit Mordecaitól kapott, a jobb
kezében volt. Habozott egy pillanatig, aztán megpróbálta kinyitni az ajtót. Az els érintésre kinyílt.
- Légy óvatos - figyelmeztette Flood. Brosnan óvatosan bekukucskált.
- Csendes, mint a sír. Bemegyek. Amint elindult, Flood Maryhez fordult.
- Maradjon itt egy ideig - és követte Brosnant.
A hall dupla ajtaja tárva-nyitva állt. Brosnan azonnal észrevette Makejev testét. Megállt egy
pillanatra, aztán a Browningot készenlétbe helyezve, beljebb ment.
 - Itt járt. Csak azt nem tudom, ki lehet ez?
- Van még egy az asztal túloldalán - mondta neki Flood.
Körbesétáltak az asztalon, Brosnan az egyik térdére esett, és megfordította a holttestet.
- Nos, nos - mondta Harry Flood -, t már tudom is, hogy kicsoda. Michael Aroun.

Mary bement a bejáraton, bezárta az ajtót és a két férfit figyelte, miközben bementek a hallba. A
bal oldalon egy kis nyikorgásra lett figyelmes, megfordult, és észrevette a dolgozószoba nyitott
ajtaját. El vette a Colt 25-öst a kézitáskájából, és el rement.
Amikor elérte az ajtót, megpillantotta az íróasztalt, és a mellette fekv Rashid holttestét.
Reflexszer en, gyorsan belépett, mire Dillon el jött az ajtó mögül, és kitépte a n kezéb l a Coltot,
és a zsebébe csúsztatta.
- Hát nem egy váratlan öröm? - és az oldalához nyomta a Walthert.

- De hát miért ölte meg? - kérdezte Flood Brosnant. - Sehogy sem értem.
- Azért, mert az a szemét becsapott engem. Nem fizette ki az adósságát.
Megfordultak, és Maryt pillantották meg az ajtóban. Dillon mögötte állt, jobb kezében a
Waltherral, a balban az aktatáskával.
- A földre, és rúgd el azt, Martin, vagy a n meghal. Tudod, hogy komolyan gondolom.
Brosnan óvatosan a padlóra tette a Browningot és elrúgta a parkettán.
- Jó - mondta Dillon. - Sokkal jobb. - Feléjük lökte Maryt, és a csizmája orrával a küls hallba
rúgta a Browningot.
- Arount felismertük, de ami a másikat illeti, ki az? - Brosnan Makejevre mutatott.
- Joszif Makejev ezredes a KGB párizsi állomásáról. szervezett be ebbe az egészbe. Az
er politika híve, aki nem kedveli Gorbacsovot és cselekedeteit.
- Van még egy holttest a dolgozószobában - mondta Mary Brosnannak.
- Egy iraki százados, Ali Rashid, Aroun test re - mondta Dillon.
- Miért ölted meg valójában? - Brosnan Aroun felé bólintott.
- Már mondtam, hogy azért, mert nem akarta kifizetni az adósságát. Ez becsületbeli dolog, Martin,
te tudod, hogy én mindig megtartom a szavam. nem tartotta meg. De hogy a pokolba sikerült
megtalálnotok?
- Egy Myra Harvey nev hölgy követtetett múlt éjszaka. Ez vezetett el minket Cadge Endre.
Kezdesz kicsit figyelmetlen lenni, Sean.
- Úgy látszik. Ha ez vigasztal, az egyetlen oka annak, hogy nem robbantottuk fel az egész brit
háborús kabinetet az, hogy te és a barátaid túlságosan a nyomomban voltatok. Kénytelen voltam
elsietni a dolgot, ami mindig végzetes lehet. Danny függ leges vezérsíkokat akart még rögzíteni
azokra az oxigénhengerekre, melyeket bombának használtunk. Nagy különbség lett volna pontosság
szempontjából, de nektek köszönhet en nem volt rá id .
- Örömmel hallom - mondta Brosnan.
- És itt hogyan találtatok meg?
- Az a szegény, boldogtalan kislány mondta el nekünk - mondta Mary.
- Angel? Nagyon sajnálom. Aranyos kölyök.
- És Danny Fahy és Grant a repül téren? ket is sajnáltad? - er szakoskodott Brosnan.
- Nem kellett volna beleavatkozniuk.
- Belfastban ön l tte le Tommy McGuire-t? - kérdezte Mary.
- Az volt életem egyik legjobb alakítása.
- És nem jött vissza a londoni járattal - tette hozzá Mary. - Igazam van?
- Glasgowba repültem, onnan pedig Londonba.
- És most mi fog történni? - kérdezte Brosnan.
- Velem? - Dillon felemelte az aktatáskát. - Elég sok pénzem van Aroun széfjéb l és elég nagy a
választék a repül gépekb l is. A világ az én osztrigám. Bárhová, csak ne Irakba.
 - És mi? - Harry Flood betegnek nézett ki, az arca beletorzult a fájdalomba, aztán lazított a kezén
lév szíjon.
- Igen, mi lesz velünk? - kérdezte Mary. - Már mindenkit megölt, mi magának még három?
- De nem maradt más választásom.
- Nem, de nekem igen, te szemét.
Harry Flood jobb keze a karját rögzít kend alá csúszott, kihúzta az abban elrejtett Walthert, és
háromszor szíven l tte. Dillon a mögötte lév burkolatnak vágódott, az aktatáskát eldobta, aztán
rángatózva a földre esett. Hirtelen mozdulatlanná meredt, arccal lefelé, a Walthert még mindig a bal
kezében fogta.

Ferguson félúton járt London felé, amikor Mary Aroun dolgozószobájából felhívta.
- Elkaptuk, uram - mondta egyszer en, amikor a férfi felvette a kagylót.
- Mesélje el.
A n elmesélte Michael Arount, Makejevet, Ali Rashidot, mindent.
- Ez van, uram - mondta, amikor befejezte.
- Tehát véget ért. Éppen London felé tartok, most haladunk át Epsomon. Lane felügyel t Cadge
Enden hagytam, hogy elrendezze a dolgokat.
- Mi lesz most, dandártábornok?
- Menjen vissza a gépéhez, és azonnal induljanak. Francia terület, ezt ne felejtse el. Felhívom
Hernut. Majd mindent elintéz. Most menjen és repüljenek vissza. Jelentkezzen, amikor már félúton
lesznek, és én elmondom a leszállási utasításokat.
Abban a pillanatban, amikor a vonal megszakadt, Ferguson már hívta is Hernu irodáját a DGSE
f hadiszállásán. Savary vette fel a kagylót.
- Ferguson vagyok, tudja mikorra érkezik meg Hernu ezredes Saint-Denisbe?
- Nem valami jó erre az id járás, dandártábornok úr. Cherbourg-ban landolnak a Maupertus
repül téren, és autóval folytatják tovább az utat.
- Nos, akkor a Macbeth utolsó felvonásának riválisait fogja ott találni - mondta Ferguson. -
Elmagyarázom, maga pedig továbbítja az információt.

Talán százyardnyi távolság volt belátható a leszállópályán a tenger fel l érkez s r köd miatt,
amikor Mary Tanner a kifutópálya végére gurult a Navajóval. Brosnan ült mellette, Flood ismét hátul
az utastérben.
- Biztos benne, hogy meg tudja csinálni? - hajolt el re Flood és benézett a pilótafülkébe.
- A landolás a probléma ilyen ködben, nem a felszállás - mondta a n és a szürke fal felé
kormányozta a Navajót.
Visszahúzta a botkormányt, mire elkezdtek emelkedni és lassan maguk mögött hagyták a ködöt,
és a kilencezer láb magasságot tartva a tenger irányába fordultak. Kis id elteltével bekapcsolta a
robotpilótát és hátrad lt.
- Jól érzi magát? - kérdezte Brosnan.
- Jól. Kissé kimerültem, ennyi az egész. volt eddig az els dleges. Nem tudom elhinni, hogy
meghalt.
- Meghalt bizony - mondta Flood vidáman, fél üveg skót whiskyvel az egyik kezében, a
másikban egy m anyag pohárral, amit a Navajo bárszekrényében talált.
- Azt hittem, soha nem iszol - mondta neki Brosnan.
- Csak különleges alkalmakkor. - Flood felemelte a poharát. - Dillonra. Hogy a pokolban
pörköl djön meg!

Dillon hallotta a hangokat, a bejárati ajtó bezáródását.

Amikor felemelkedett, olyan volt, mintha a halálból jött volna vissza az életbe. Iszonyú fájdalom
nyilallott a mellkasába, de ez alig volt meglep . A sokkhatás, hogy ilyen közelr l rál ttek, érthet
volt. Megvizsgálta a két durva lyukat motorosdzsekijén, lehúzta a cipzárt, a Walthert pedig a földre
tette. A golyók, melyeket Flood kil tt rá, beágyazódtak a titanium és nejlon mellénybe, amit
Tanyától kapott els találkozásuk alkalmával. Kioldotta a merevít anyagot, levette a mellényt és a
földre dobta, aztán felvette a Walthert és mozdulatlanul állt.
Valóban eszméletlen volt egy darabig, de ez az általános tapasztalat, amikor túl közelr l l nek rá
valakire, aki ilyen páncélzatot visel. A bárpulthoz lépett, töltött magának egy brandyt, körbenézett a
szobában fekv holttesteken, az aktatáskája még mindig a padlón hevert, ahová dobta. Ebben a
pillanatban a Navajo motorjának morajlására lett figyelmes, és ekkor már mindent értett. Mindent a
franciákra hagytak, ami logikusnak is t nt. Végül is ez az körzetük, és valószín leg Hernu és az
akciószázad már úton is vannak.
Ideje indulnia, de hogyan? Töltött magának még egy brandyt és gondolkozott a dolgon. Ott volt
Michael Aroun Citation jetje, de hová is repülhetne nyom nélkül? Nem, a legjobb megoldás, mint
általában, Párizs volt. Ott az uszálya és a Rue de Helieri-i raktárházban az apartmanja. Minden,
amire valaha is szüksége lehet.
Megitta a brandyt, felemelte az aktatáskát, egy kicsit habozott a titániummellény miatt.
Elmosolyodott, és halkan megszólalt: - Rágódj rajta, Martin.
Kinyitotta az erkélyajtót, egy ideig a teraszon álldogált, mélyet szippantott a hideg leveg b l,
aztán lement a lépcs n a pázsitra és halkan fütyörészve végigsétált a fák alatt.

Mary a Ferguson által megadott rádiófrekvenciára kapcsolt. A Védelmi Minisztérium rádióterme

jelentkezett, és azonnal kapcsolták Fergusont.
- Átkeltünk a Csatornán, és hazafelé tartunk.
- Gatwickben landoljanak. Várni fogják magukat. Hernu éppen az imént telefonált az autójából,
Saint-Denis felé tartanak. Pontosan, ahogy gondoltam. A franciák nem akarnak ilyen
kellemetlenséget a körzetükben. Aroun, Rashid és Makejev autóbalesetet szenvedtek, Dillon
egyenesen a szegények temet jébe kerül. Semmi név, csak szám. Hasonló dolog történik Granttel is
nálunk.
- De hogyan, uram?
- Az egyik orvosunkat már értesítettük, hogy igazolja, szívinfarktusban halt meg. Van egy ilyen
dolgokat intéz létesítményünk a második világháború óta, Észak-London egy csendes utcáján.
Van saját krematóriuma is. Grant ötfontnyi szürke hamu lesz holnapra. Nem lesz. hullaszemle.
- De Jack Harvey?
- Ez már kissé más dolog. és a fiatal Billy Watson még mindig nálunk vannak, a hampsteadi
magánklinikán. A speciális csoport figyeli ket.
- Jó a megérzésem, hogy nem tudunk ellene semmit sem tenni.
- Nem. Harvey nem akar húsz évet börtönben tölteni, amiért az ÍRA-nak dolgozott. és zavaros
bandája be fogja fogni a száját. És a KGB is.
- És Angel?
- Arra gondoltam, hogy eljöhetne, és egy ideig lakhatna magával. Biztos vagyok benne, hogy jól
ki fog jönni vele, kedvesem. Egy n közelsége sokat számít. - Kicsi szünetet tartott, majd ismét
folytatta. - Nem érti, Mary, hogy ez az egész soha nem történt meg, soha.
- Akkor ennyi az egész, uram?
- Ennyi, Mary, viszontlátásra hamarosan.

- Mit akart az öreg gazember mondani? - kérdezte Brosnan.

Mary elmesélte. Amikor befejezte, Flood hangosan felnevetett.
- Még hogy soha nem történt meg? Hát ez nagyszer .
- Mi lesz most, Martin? - kérdezte Mary.
- Isten tudja. - Brosnan hátrad lt és lehunyta a szemét.
 Mary Floodhoz fordult, aki poharát a n felé emelte, majd megitta a tartalmát. - Engem se
kérdezzen - mondta.
Mary nagyot sóhajtott, kikapcsolta a robotpilótát, átvette a gép felett az irányítást, és folytatta
útját az angliai partok felé.

Ferguson gyorsan befejezte a jelentést, és bezárta az aktát. Felállt és az ablakhoz sétált. Ismét
havazott, amikor balra nézett a Horse Guards Avenue és a Whitehall keresztez dése felé, ahol az
esemény lezajlott. Fáradt volt, olyan fáradt, amilyen már rég nem volt, de még mindig volt elintézni
valója. Visszament az asztalához, amikor a telefon megszólalt.
Hernu volt a vonalban.
- Charles, Saint-Denisben vagyok és problémánk merült fel.
- Mondd el - mondta Ferguson összeszorult gyomorral.
- Csak három holttest van. Makejev, Rashid és Michael Aroun.
- És Dillon?
- Nyoma sincs, csak egy mulatságos golyóálló mellényt találtunk a földön, két Walther-golyóval.
- Ó, Istenem, az a szemét megint megúszta.
- Attól tartok, Charles. Természetesen értesíteni fogom a rend rséget, és minden hasznos
ügynökséget, de nem mondhatnám, hogy bizakodó vagyok.
- Miért is lennél? - kérdezte Ferguson. - Húsz éve nem tudjuk elkapni Dillont, tehát miért lett
volna ez most másképp? - Mély lélegzetet vett. - Rendben, Max, bármikor elérhetsz.
Visszament az ablakhoz és a havazást figyelte. Felesleges lenne a Navajót hívnia. Mary, Brosnan
és Flood elégszer fogják még a rossz hírt hallani. Már csak egy elintézni valója maradt. Vonakodva
az asztalához lépett, felemelte a telefonkagylót, egy pillanatig mozdulatlan maradt, majd felhívta a
Downing Streetet, és a miniszterelnököt kérte a telefonhoz.

Már sötétedett, a hó er sen esett, amikor Pierre Savigny, egy földm ves St. Just falujából
óvatosan vezetett a Caen felé vezet f úton öreg Citroen autójával. Majdnem nem vette észre a
motoros, b rbe öltözött férfit, aki az út szélén állt, egyik kezét kinyújtva.
A Citroen lefékezett, Dillon kinyitotta az ajtaját és mosolygott.
- Bocsásson meg - kezdte kifogástalan francia kiejtéssel -, de már jó ideje gyalogolok.
- És hová szeretne eljutni ezen a mocskos éjszakán? - kérdezte Savigny, miközben Dillon beült az
autóba.
- Caenba. Remélem, még elérem a párizsi vonatot. A motorom lerobbant. Bayeuxban hagytam
egy szerel nél.
- Akkor szerencséje van, barátom - mondta Savigny. - Éppen Caenbe tartok. Burgonyát viszek a
holnapi piacra. - A férfi a gázra lépett.
- Kit n . - Dillon cigarettát tett a szájába, meggyújtotta, és az aktatáskával a térdén ült a férfi
mellett.
- Akkor ön turista, uram? - kérdezte Savigny, miközben növelte a sebességet.
Sean Dillon arcán halvány mosoly jelent meg.
- Nem igazán. Csak átutazóban vagyok - majd hátrad lt az ülésben, és lehunyta a szemét.

Vége