[VI] A Z Á L O M M U N K A

Mind ez ideig minden más, az álomprobléma megoldására irányuló kísérlet

közvetlenül az emlékezetben megmaradt nyilvánvaló álomtartalomhoz
kapcsolódott, és arra törekedett, hogy ebből hámozza ki az álom megfejté­
sét, vagy ha lemondott a megfejtésről, akkor az álomtartalomra való utalás­
sal indokolta az álomról alkotott véleményét. Egyedül mi látjuk máskép­
pen a tényállást. Számunkra az álom tartalma és megfigyeléseink eredmé­
nye közé új pszichés anyag ékelődött be: az eljárásunk útján nyert lappangó
álomtartalom, vagyis az álomgondolat. Ebből és nem a nyilvánvaló álom-
tartalomból bogoztuk ki az álom megfejtését. Ezért az az új, eleddig isme­
retlen feladat hárul ránk, hogy megvizsgáljuk a nyilvánvaló álomtartalom
viszonyát a lappangó álomgondolathoz, hogy kifürkésszük, milyen úton-
módon lett a rejtett gondolatból a kézzelfogható álom.
Az álomgondolat és az álomtartalom úgy áll előttünk, mint egyazon tar­
talom két ábrázolása két különböző nyelven; jobban mondva: mintha az
álomtartalom az álomgondolatok lefordítása volna valami más kifejezés­
módra, amelynek jeleit és illeszkedési törvényeit úgy kell megtanulnunk,
hogy összehasonlítjuk az eredetit a fordítással. Nyomban megértjük az
álomgondolatokat, amint tudomást szerzünk róluk. Az álomtartalom
olyan, mint a képírás, amelynek jeleit egyenként kell lefordítani az álom­
gondolat nyelvére. Nyilván tévútra jutnánk, ha e jeleket jelvonatkozásuk
helyett képértékük szerint akamók olvasni. Vegyük a következő képrejt­
vényt: egy ház, amelynek tetején csónak található, azután egy magában álló
betű, azután egy futó alak, melynek fejét egy vessző eltünteti és így tovább.
Könnyen minősíthetném zagyvaságnak ezt az összeállítást és alkatrészeit.
Csónak nem való a ház tetejére, és egy fej nélküli ember nem futhat; ráadá­
sul ez az ember nagyobb, mint a ház, és ha az egész netán valami tájat ábrá­
zol, akkor nem illenek bele az egyes betűk, hiszen azok nem bukkannak fel
a szabad természetben. A rejtvény helyes megfejtése nyilván csak akkor
sikerül, ha az egésszel és a részletekkel nem ilyen kritikusan állok szem­
ben, hanem azon fáradozom, hogy minden képet olyan szótaggal vagy szó­
val helyettesítsek, amely valamilyen vonatkozása folytán képileg ábrázol­
ható. Az így összeálló szavak már nem értelmetlenek, kijöhet belőlük akár
a legtartalmasabb, legszebb költői mondás. Mármost ilyen képrejtvény az
álom is; előfutáraink az álomfejtés tudományában azt a hibát követték el,
hogy a rejtvényt rajzkompozídónak tekintették. Mint ilyet, értelmetlen­
nek és értéktelennek látták.

199
 [A] A SŰRÍTÉS

Az álomtartalom és az álomgondolat összehasonlításakor a kutató számára

mindenekelőtt az válik világossá, hogy nagyszabású sűrítésre került sor. Az
álomgondolatok terjedelméhez és gazdagságához képest az álom szűkös
szegényes és lakonikus. Az álom, leírva, féloldalnyi terjedelmű; az elem­
zés, mely az álomgondolatokat tartalmazza, hatszor, nyolcszor, tizenkét­
szer annyi papírt igényel. Az arány álmok szerint változó, de - amennyire
ellenőrizhettem - mindenkor ilyen nagyságrendű. Az ember rendszerint
alábecsüli a végrehajtott sűrítés mértékét, ugyanis azt hiszi, hogy a feltárt
álomgondolat maga a teljes anyag, holott a további álomfejtő munka új, az
álom mögött rejlő gondolatokat is leleplezhet. Korábban megjegyeztem
már, hogy tulajdonképpen sohasem lehetünk biztosak abban, hogy egy
álmot teljesen megfejtettünk-e; még ha kielégítőnek és hiánytalannak lát­
szik is a megoldás, még mindig lehet, hogy egyazon álomból még egy másik
értelem is kibontható. A sűrítési ráta tehát - szigorúan véve - meghatároz­
hatatlan.
Azzal az állítással szemben, hogy az álomtartalom és álomgondolat
aránytalanságából levonható az a következtetés, miszerint álomképződés­
kor a pszichés anyagnak kiadós sűrítésére kerül sor, olyasmit lehetne fel­
hozni, ami első pillantásra kézenfekvőnek látszik. Hisz oly sokszor van az
az érzésünk, hogy egész éjen át és igen sokat álmodtunk, csak aztán elfelej­
tettük a javát. Az az álom, amelyre a felébredéskor emlékszünk, eszerint
csak maradéka a teljes álommunkának, s terjedelme talán meg is felelne az
álomgondolatnak, ha maradéktalanul vissza tudnánk rá emlékezni. Ebben
kétségtelenül van valami; ne tévesszen meg az a megfigyelés, hogy az álmot
akkor reprodukáljuk a leghívebben, ha röviddel a felébredés után próbál­
juk emlékezetünkbe idézni, és hogy emléke estefelé egyre hézagosabbá
válik. Másrészt azonban felismerhető, hogy az az érzés, hogy többet
álmodtunk, mint amennyit reprodukálni tudunk, igen gyakran illúzión
alapszik, amelynek keletkezését később még tisztázni fogjuk. Azt a felte­
vést egyébként, hogy az álommunka sűrítés, nem érinti az álom elfelejtésé­
nek lehetősége, mert igazolja az a nagyszámú képzet, mely hozzátartozik az
álom megmaradt egyes részeihez. Ha az álom nagy része valóban elveszett
az emlékezet számára, akkor ezáltal talán elzárul az álomgondolatok egy új
sorához vezető út. Semmivel sem igazolható az az elvárás, hogy az elsüly-
lyedt álomrészletek szintén csak azokra a gondolatokra vonatkoztak, ame­
lyeket mi a megmaradt részek elemzéséből már ismerünk.1
Mivel az analízis hihetetlen tömegű ötlettel járul hozzá az álomtartalom
minden egyes eleméhez, némely olvasóban feltámadhat az elvi kétely,

1 Számos szerző ulal arra, hogy az álom sűrít. Du Prel egy helyütt (1885, 85) kijelenti: teljesen bizonyos,
hogy a képzetek sorozatának sűrítésére kerül sor.

200
 vajon szabad-e az álomgondolathoz számítani mindazt, ami elemzéskor
utólag felötlik, azaz szabad-e feltenni, hogy mindezek a gondolatok már az
alvás állapotában is tevékenyek voltak, és közreműködtek az álom megal­
kotásában? Vajon nem inkább az elemzés során keletkeznek-e új gondolat-
kapcsolatok, amelyeknek nem volt részük az álom megalkotásában?
£ kételyt csak feltételesen fogadhatom el. Persze igaz, hogy egyes gondo­
lattársítások csak az elemzés során jönnek létre, de mindenkor meggyőződ­
hetünk arról, hogy új társítások csak olyan gondolatok közt létesülnek,
amelyek már az álomgondolatban, ha más módon is, összekapcsolódtak; az
új kapcsolatok mellékcsatlakozásokhoz, rövidzárlatokhoz hasonlatosak,
amelyeket más és mélyebben fekvő összekötő utak tesznek lehetővé. Az
elemzés során feltárt gondolatok tömegének többségére nézve el kell
is m e rn ü n k , hogy már az álom képzésekor tevékenyek voltak; ha ugyanis
átrágtuk magunkat egy sor olyan gondolaton, melyek látszólag nincsenek
összefüggésben az álom kialakulásával, hirtelen olyan gondolatokra buk­
kanunk, amelyek jelen vannak az álomtartalomban, nélkülözhetetlenek az
álomfejtés számára, és mégsem voltak másképp hozzáférhetőek, mint ama
gondolatláncolat révén. Példa erre a botanikai monográfiáról szóló álom:
látni, hogy bámulatos sűrítő munka eredménye, holott elemzését nem is
közöltem teljes egészében.
Milyennek képzeljük akkor tehát az alvás alatti pszichés állapotot, amely
az álmot megelőzi? Egymás mellett létezik-e valamennyi álomgondolat,
vagy egymás után lapozzuk végig őket, netán több egyidejű gondolatmenet
képződik különböző középpontokból kiindulva, amelyek azután összeta­
lálkoznak? Azt hiszem, egyelőre még nem szükséges, hogy plasztikus
képet alkossunk az álomképzéssel járó lelkiállapotról. Csak azt ne feledjük,
hogy itt tudattalan gondolkodásról van szó, és hogy a folyamat könnyen
lehet másmilyen, mint az, amelyet a szándékos, a tudat által ellenőrzött
gondolkodásnál magunkban észlelünk.
Az a tény azonban rendíthetetlenül fennáll, hogy az álomképzés sűríté­
sen alapszik. Hogy jön létre tehát ez a sűrítés?
Ha megfontoljuk, hogy a fellelt álomgondolatoknak csak kis töredékét
képviseli az álom képzetelemeinek valamelyike, arra kell következtet­
nünk, hogy a sűrítés kihagyás útján történik, amennyiben az álom nem hű
fordítása vagy’hajszálpontos vetített képe az álomgondolatnak, hanem csak
felette tökéletlen és hézagos ábrázolása. Ez a felismerés, mint nemsokára
látni fogjuk, igen hiányos. Ámde helyezkedjünk egyelőre erre az állás­
pontra, s kérdezzünk tovább: ha az álomgondolatból csak kevés elem jut az
álomtartalomba, melyek azok a feltételek, amelyek meghatározzák a válo­
gatást?
fíogv ezt megtudjuk, fordítsuk figyelmünket az álomtartalom olyan ele­
meire, amelyek megfeleltek a keresett feltételnek. Az olyan álom fogja a
legkedvezőbb anyagot szolgáltatni e vizsgálathoz, amelynek képzésénél kü­
lönösen erős volt a sűrítés. Ezért választom a 125 sk. oldalon közölt álmot:

201
 [ i ] ÁLOM A BOTANIKAI MONOGRÁFIÁRÓL
Alomtartalom: Monográfiát írtam egy (határozatlan) növényfajról. A könyv
előttem van, éppen egy behajtott színes táblát lapozok át. A példányba belekö­
tötték a növénynek egy szárított példányát.
Az álom legszembetűnőbb eleme a botanikai monográfia. Az álom a nap
benyomásaiból ered; egy könyvkereskedő kirakatában valóban láttam egy
monográfiát a „ciklámenfélékről”. E család megemlítése hiányzik az álom-
tartalomból, abban csak a monográfia és annak kapcsolata a botanikához
maradt meg. A „botanikai monográfia” azonnal felfedi kapcsolatát egy
régi, kokainról szóló dolgozatomhoz, a kokainból kiinduló gondolattársítás
elvezet egyrészt az ünnepi emlékkönyvhöz és az egyetemi laboratórium
bizonyos eseményeihez, másrészt dr. Königstein szemorvos barátomhoz,
akinek része volt a kokain felhasználásában. Dr. K . személyéhez kapcsoló­
dik továbbá az előző estén vele folytatott és megszakított beszélgetésnek
emléke, továbbá sokféle gondolat arról, hogyan díjazható az orvosi munka
kartársak között. Nos, ez a beszélgetés a tulajdonképpeni, aktuális álom-
gerjesztő. A ciklámenmonográfia szintén aktuális, de közömbös termé­
szetű, úgy látom, az álom „botanikai monográfiája” a nap két élményét
összekapcsoló közbülső közös tényező, amely a közömbös benyomásból vál­
tozatlanul került át az álomba, és a lelkileg jelentős élménnyel bőséges tár-
sításos szálakkal van összekapcsolva.
De nemcsak az összetett képzet, a „botanikai monográfia”, hanem
annak minden egyes eleme - a „botanikai” és a „monográfia” - külön-
külön is többszörös kapcsolattal hatol egyre mélyebbre az álomgondolat
labirintusába. A „botanikához” tartoznak a Gártner professzorra, az
ő viruló nejére, Flóra nevű nőbetegemre és az arra a hölgyre vonatkozó
emlékek, akiről elmondtam, hogy elfelejtettek neki virágot venni (L.-né).
Gártner ismét a laboratóriumhoz és a Kömgsteinnel való beszélgetésemhez
vezet el; ugyanabba a beszélgetésbe tartozik két nőbetegem (Flóra és L.-
né) megemlítése is. A virágkedvelő hölgytől egy gondolatösvény ágazik el
feleségem kedvenc virágaihoz, amelynek másik végpontja a nappal futólag
látott monográfia címében mutatkozik. Ezenfelül a „botanikai” egy gimná­
ziumi epizódra és az egyetemi idők egyik vizsgájára emlékeztet, és itt kap­
csolódik be egy új, ama beszélgetésben megpendített téma a kedvteléseim­
ről, mégpedig az árticsóka közvetítésével (melyet tréfásan kedvenc virágom­
nak nevezek) az átadni elfelejtett virágokból kiinduló gondolatmenetem
láncához. Az „árticsóka” mögött rejtőzik egyrészt az emlékezés Olaszor­
szágra, másrészt egy gyermekkori jelenet, amikor a könyvekkel azóta ben­
sővé lett barátságomat megkötöttem. A „botanikai” tehát valóságos cso­
mópont, ahol összefut az álmot megalapozó számos gondolatmenet; ezek et
- bizton állíthatom - teljes joggal hoztam kapcsolatba ama beszélgetés
során. Egy gondolatgyár kellős közepén vagyunk itt, ahol - akárcsak
a takács dolgozik -
202
Ein Tritt tausend Fádén regt,
Die Schifflein herüber, hinüber schiessen,
Die Fádén ungesehen fiiessen,
Ein Schlag tausend Verbindungen schlágt.
(Száz szálat ránt egy billenés,
és a vetélők fel- s lecikáznak,
látatlanul folynak a szálak,
csak egy ütés, és kész ezernyi kötés. ) 1
Az álombéli „monográfia” megint két témát érint: egyoldalú tanulmá­
és költséges gasztronómiai kedvtelésemet.
n y a im a t
Ebből az első vizsgálatból az lehet a benyomásunk, hogy a „botanikai” és
a „monográfia” elemek azért kerültek az álomtartalomba, mert igen sok
ponton érintkeznek a legtöbb álomgondolattal; csomópontok tehát, ame­
lyekben sok .álomgondolat találkozik, mert az álömfejtés szempontjából
nézve sokértelműek. Ezt a magyarázatunk alapjául szolgáló tényt másképp^
1S kifejezhetjük: az álomtartalom minden eleme túldeterminált, minden
elem sokszorosan van az álomgondolatokban képviselve.
Még többet tudunk meg, ha megvizsgáljuk, hogyan fordul elő az álom
többi alkotórésze az álomgondolatban. A színes tábla, melyet itt fellapozok
(1. az elemzést, 127 sk. o.), új téma felé, kartársaimnak munkáimról szóló
kritikájához és az álomban már képviselt kedvtelésemhez vezet el, azonfe­
lül ahhoz a gyermekkori emlékhez, amelyben egy színes borítékú könyvet
szedek ízekre. A növény szárított példánya a herbáriummal kapcsolatos gim­
náziumi emlékhez fűződik, és ezt különösen kiemeli. Látom tehát, milyen
az álomtartalom és álomgondolat közötti viszony természete: az álomgon­
dolatok nemcsak az egyes álomelemeket határozzák meg többszörösen,
hanem az egyes álomgondolatokat is több elem képviseli az álomban. |
A gondolattársítás útja az álom egyik elemétől több álomgondolathoz, egy
álomgondolattól pedig több álomelemhez vezet. Az álomképzés tehát nem
úgy megy végbe, hogy az egyes álomgondolatnak vagy a gondolatok egy
csoportjának rövidített formája szolgáltatja az anyagot az álomtartalom
számára, aztán a következő álomgondolat egy következő rövidítéssel kép­
viselteti magát az álomtartalomban, mint ahogyan a népesség közül megvá­
lasztják a népképviselőket, hanem az álomgondolatok összessége olyan
megmunkáláson megy keresztül, melynek során kiválnak a legtöbbször és
leginkább támogatott elemek, és a listarendszerű szavazáshoz hasonló
módon kerülnek be az álomtartalomba. Bármelyik álmot elemezzem is,
mindig ugyanazok az alapelvek igazolódnak be: az álomelemek az álom-
gondoLat összességéből alakulnak ki, és az álomgondolat többszörösen
determinálja mindegyiküket.
Nem lesz felesleges az álom tartalom és az álomgondolat e viszonyát egy
Goethe: Faust I. rész, 4. szín. Jékely Zoltán fordítása. (A szerk.)
203
újabb példán megvilágítani, amely a kölcsönös kapcsolódások különösen
művészi összefonódásával tűnik ki. Az álom egy férfibetegtől ered, akit
a zárt helyiségektől való félelme miatt kezeltem. Csakhamar ki fog derülni
miért adtam ennek a különösen szellemes álomteljesítménynek a követ­
kező címet:

[II] „ egy sz é p Ál o m ”

A beteg nagy társasággal az X . utcába hajtat, ahol egy szerény betérő csárda
található (ami nem igaz). Ennek helyiségeiben színdarabot adnak elő; ő hol
közönség, hol szereplő. A végén át kell öltözködni, hogy visszamehessenek
a városba. A személyzet egy részét a földszinti helyiségbe küldik, a másikat az
első emeleti helyiségekbe. Ezután civódás támad. A fentiek bosszankodnak,
hogy a lentiek még nincsenek készen, úgyhogy ők nem jöhetnek le. Fivére fent
van, ő lent, és bosszankodik fivérén, amiért annyira sürgeti. (Ez a rész homá­
lyos.) Egyébként már megérkezéskor eldöntötték és beosztották, hogy ki legyen
fent és ki lent. Azután egyedül halad egy dombon, amelyen az X . utca átvezet
a városba menet, és oly nehezen ésfáradságosan halad, hogy alig bír a helyéből
mozdulni. Egy idősebb úr csatlakozik hozzá, és szidja az olasz királyt. A domb
után már sokkal könnyebben halad.
A felmenetel nehézségét oly élénken érezte, hogy felébredése után egy
ideig azon gondolkozott, vajon álom volt-e az egész vagy valóság.
Nyilvánvaló tartalma alapján, ez az álom nem nagyon dicső. Elemzését
szabályellenesen azzal a résszel kezdtem, amely az álmodó szerint a legvilá­
gosabb.
A beteg álombéli panasza, amit álom közben valószínűleg érzett is, az,
hogy a fáradságos hegymenet közben kifulladt. Légszomj volt egyik tünete
egy évekkel ezelőtt valóban elszenvedett betegségnek, amelyet akkor más
jelenségekkel együtt (valószínűleg hisztéria színlelte) tuberkulózisnak tar­
tottak. Az exhibíciós álmokból már ismerjük azt a sajátos érzést, hogy
valami gátol járás közben, és most megint azt látjuk, hogy ezt az álom­
munka - mint valami mindig rendelkezésre álló, előre gyártott elemet - egy
másik dolog ábrázolására használja fel. Az álom tartalomnak az a része,
amelyik leírja, hogy a felfelé menés eleinte nehéz volt, és csak a csúcspont
után lett könnyebb, az álom elmondásakor A. Daudet Szapphójának
ismert, mesteri bevezetését juttatja eszembe. Egy fiatalember viszi szerel­
mét felfelé a lépcsőn, eleinte oly könnyen, mint a pelyhet; minél maga­
sabbra hág, annál súlyosabban nehezedik rá a nő. A jelenet annak
a viszonynak a sorsát példázza, amelynek ecsetelésével Daudet arra inti az
ifjúságot: ne pazaroljon komolyabb vonzalmat alacsony származású és
kétes múltú lányokra . 1 Jóllehet tudtam, hogy betegemnek röviddel e z e lő tt

1 Hogy méltányolhassuk a költő mondanivalóját, gondoljunk a lépcsőálmoknak a szimbolikáról szóló feje­

zetben ismertetett jelentőségére.
 y színésznővel volt viszonya, s aztán szakított vele, mégsem reméltem,
jj0gy ez az interpretációs ötletem indokolt lehet. Azonfelül a Szapphóbán
fordított a helyzet, mint az álomban; itt eleinte felfelé nehéz a járás, és
később könnyű; a regény szimbolikája csak akkor érvényes, ha az, ami elő­
t ö r könnyű volt, végül súlyos tehernek bizonyul. Csodálkozásomra
a beteg megjegyezte, hogy magyarázatom jól illik a színházban előző este
látott darab tartalmához. A darab címe: Rund um Wien,1 és egy leány pálya­
futásáról szól, aki előbb tisztességes, azután demi-monde2 lesz, magas rangú
személyekkel folytat viszonyt, felkapaszkodik”, végül azonban mindin­
kább „lecsúszik”. A darab egy évekkel ezelőtt játszott másik darabra emlé­
kezteti, amelynek Fokról fokra volt a címe, és utcai hirdetése több fokból
álló lépcsőt ábrázolt.
Nos, lássuk az álom további elemzését. Az X . utcában lakott az a szí­
nésznő, akivel utolsó jelentősebb viszonya volt. Kocsma ez utcában nin­
csen. Ám mikor e hölgy kedvéért a nyár egy részét Bécsben töltötte, egy
közeli szállodában szállt meg (1. betérő csárda). Távozáskor azt mondta
a kocsisnak: „Még szerencse, hogy férgeket legalább nem szedtem fel.”
(Egyébként ez is egyik fóbiája.) „De hát hogy is lehet itt megszállni! - fe­
lelte a kocsis - , hiszen ez nem is szálloda, tulajdonképpen csak betérő
csárda.”
A csárdához nyomban a következő idézet emléke kapcsolódik:

Bei einem Wirte wundermild,

Da war ich jüngst zu Gaste.
(Csodaszelíd kocsmároshoz
Tértem be a minap. ) 3

Uhland költeményében azonban a kocsmáros égy almafa. A gondolat­

menetet egy másik idézet folytatja:

FAUST (mitderjungen tanzend)

Einst hatt’ ich einen schönen Traum,
Da sah ich einen Apfelbaum,
Zwei schöne Ápfel glánzten dran,
Sie reizten mich, ich stieg hinan.

d ie s c h ö n e Dér Ápfelchen begehrt ihr sehr,

Und schon vöm Paradiese her.
Von Freuden fühl’ ich mich bewegt,
Dass auch mein Garten solche trágt.

A. m. kb.: bécsi körutazás. (A szerk.)

1Alvilági nő (francia). (A szerk.)
Wanderlieder 8, Binkehr (’Vándordalok S. Betérő’) (A szerk.)

205
 [FAUST (A fiatallal táncra perdül)
Hadd mondjam el szép álmomat!
Álltam egy almafa alatt,
Két szép almát láttam, pirost,
Felmásztam értük hamarost.

A f ia t a l Mindig almán jár eszetek!

Ebből már Ádám is evett
Szívem boldogságtól hogy dagad,
Kertecskémben is akad . ] 1

A leghalványabb kétség sem foroghat fenn, hogy almafa és almácska

alatt mi értendő. A színésznő bájai közül főleg a szép keblek vonzották ál-
modónkat.
Az elemzés összefüggései nyomán joggal tételezhettük fel, hogy az álom
egy gyermekkori benyomásra vezethető vissza. Ha ez helytálló, akkor ez
a most közel harmincéves férfi dajkájára vonatkozhat. A gyermekek szá­
mára a dajka keble valóban kocsma. A dajka, akárcsak Daudet Szapphója,
célzás a röviddel ezelőtt elhagyott szeretőre.
Az álom tartalmában megjelenik a páciens bátyja is, éspedig úgy, hogy
fent van, ő maga pedig lent. Ez megint a valóságos viszony megfordítása,
mert tudom, hogy a fivér elvesztette társadalmi állását, míg betegem meg­
tartotta. Az álmodó az álomtartalom elbeszélésekor nem úgy fejezte ki ma­
gát, hogy a bátyja fent, ő maga pedig „parterre ” 2 volt. Ez túlságosan világos
célzás lett volna, mert nálunk akkor mondják valakire, hogy „parterre”
van, ha vagyonát és állását elvesztette, tehát hasonló értelemben, mint
ahogy a tönkrement emberről mondják, hogy „lecsúszott”. Kell hogy legyen
valami értelme annak, hogy az álom e helye valamit fordítva ábrázol. Sőt, az
álomgondolat és álomtartalom megfordításának más vonatkozásban is
érvényesnek kell lennie. Van is rá utalás, hol és hogyan értelmezzük ezt
a megfordítást. Nyilván az álom végén, ahol felmenetkor megint fordítva
áll a dolog, mint a Szapphóbán. így könnyen kiderül, milyen megfordítás­
ról van szó: a Szapphó bán a férfi viszi a karjaiban a vele szexuális viszony­
ban levő nőt, az álomgondolatban tehát megfordítva, olyan asszonyról van
szó, aki a férfit hordozza. Minthogy ez csakis gyermekkorban eshet meg,
ez megint a dajkára vonatkozik, aki nehezen cipeli a csecsemőt. Az álom
végének tehát sikerült Szapphót és a dajkát egyazon utalással ábrázolni.
Ahogyan a költő nem a leszbikus szerelemre való célzás nélkül válasz­
totta a Szapphó nevet, úgy utalnak az álomnak azok a részletei, amelyek­
ben a személyen fent és lent foglalatoskodnak, szexuális tartalmú fantá­
ziákra, amelyek az álmodét foglalkoztatják, és elfojtott kívánásokként van-

1 Goethe: Faust 1. rész, 21. szín. Jékely Zoltán fordítása. (Kiemelések Freudtól.) (A szerk.)
2 Földszint (francia); de szó szerint (pár terre): „a földön” . (A szerk.)

206

.
 , kapcsolatban neurózisával. Hogy mindaz, amit az álom így ábrázol,
r 3 táziák és nem tényleges események emléke, azt az álomfejtés maga nem
utatja ki, csak gondolattartalmat szolgáltat, és reánk bízza, hogy annak
01 lis értékét meghatározzuk. Valóságos és képzelt események itt - és nem-
k itt, hanem az álomnál fontosabb lelki formációk kialakulásakor is
csa yenértékűekként jelennek meg. 1 Nagy társaság, mint már tudjuk, tit-
' t jeient. A fivér nem más, mint a gyermekkori jelenetbe „visszaképzelt”
Í V viselője minden későbbi vetély társának a nők körül. Annak az úrnak az
nizódja, aki az olasz királyt szidja, egy friss és magában véve közömbös
élmény közvetítésével ismét arra vonatkozik, amint az alacsonyabb állású
egyének betolakodnak a magasabb társaságba; mintha az ifjúnak szóló
Daudet-féle intelemhez most egy hasonló, a csecsemőnek szóló társulna. 2
Hogy egy harmadik példán is tanulmányozhassuk az álomképzéskor
végbem enő sűrítést, közlöm egy másik álom elemzésének egy részét, ame­
lyet egy pszichoanalitikai kezelésbe vont idősebb hölgynek köszönhetek.
E nő álmai, súlyosan szorongó állapotának megfelelően, bőségesen tartal­
maztak szexuális gondolatanyagot; ezek őt eleinte éppúgy meglepték, mint
ahogy meg is ijesztették. Minthogy az álom megfejtését nem vihetem
végig, úgy tűnhet, mintha az álomanyag minden látható összefüggés nélkül
mintegy több csoportra esnék szét.

[in ] A BOGÁRÁLOM

Álomtartalom: Eszébeju t, hogy két cserebogarat tart egy dobozban, s szabadon

kellene bocsátania őket, mert különben megfulladnak. Kinyitja hát a dobozt;
a bogarak teljesen elgyengültek, az egyik kirepül a nyitott ablakon, a másikat
azonban, miközben valakinek a kívánságára becsukja az ablakot, szétmor­
zsolja az ablakszámy. (Undorodik.)
Elemzés: Férje elutazott, tizennégy éves leánya mellette alszik az ágy­
ban. Leánya este figyelmezteti, hogy egy molypille esett a vizespohárba,
ő azonban elmulasztja kivenni, és reggel sajnálja a szegény állatkát. Estéli
olvasmányában szó van arról, hogy a fiúk egy macskát forró vízbe dobnak,
és az állat rángatózik. Ez a két dolog az álom közömbös alapja. Az állatok­
kal való kegyetlenkedés kérdése gondolatban tovább foglalkoztatja. Evekkel
ezelőtt, amikor valahol vidéken nyaraltak, kislánya igen kegyetlenül bánt
az állatokkal. Lepkéket gyűjtött, és arzént kért, hogy megölhesse őket.
Egyszer megtörtént, hogy egy éjjeli lepke, tűvel a testében, még sokáig

Itt Freud nyilván valamivel korábbi felfedezésére utal, mely szerint a betegek analízise során látszólag fel-
1 gyermekkori szexuális traumák a valóságban javarészt fantáziák voltak. Vö. Freud, 1906 a. (A szerk.)
Az álmodó dajkájára vonatkozó szituáció fantasztikus természete azzal az objektíve kinyomozott körül-
ennyel bizonyítható, hogy a dajka ebben az esetben az anya volt. Egyébként emlékeztetek az egyszeri fia-
é b erre, aki sajnálja, hogy dajkája melletti helyzetét n e m használta ki jobban (1 5 0 . o.). Minden bizony-
ennek az álomnak is itt keresendő a forrása.
repkedett a szobában. Máskor néhány hernyó, amelyet bábozás céljára tett
félre, éhen pusztult. Még kisebb korában a bogarak és lepkék szárnyait
tépegette ki. Ma azonban ilyen kegyetlenkedéstől visszariadna, igen szelíd
természetű lett.
Most e változásban rejlő ellentmondás foglalkoztatja. Ez azonban e g y
másik ellentmondásra emlékezteti, amely az ember külseje és belső l é n y e
között van, amint azt Eliot az Adam Bede-btn megrajzolja. Egy szép, <je
hiú és tökéletesen ostoba leány mellett ott a csúnya, de nemes érzésű leány.
Az arisztokrata, aki a tapasztaladan libácskát elcsábítja; a munkás, aki
nemesen érez, és úgy viselkedik. Ezt nem lehet az embereken meglátni. Ki
látja meg őrajta, hogy érzéki vágyak kínozzák?
Abban az évben, amikor a kislány lepkéket gyűjtött, valóságos cserebo­
gárvész1 pusztított azon a vidéken. A gyermekek tobzódva estek neki
a bogaraknak, és kegyetlenül szétmorzsolták őket. Akkoriban látott egy
embert, aki kitépte a cserebogarak szárnyait, és azután testüket megette.
Ő maga májusban született, és májusban ment férjhez. Három nappal az
esküvője után levelet írt szüleinek, hogy mennyire boldog. Pedig egyálta­
lán nem volt az.
Az álmot megelőző este régi levelek között kotorászott, és különféle
komoly és tréfás részleteket olvasott fel belőlük övéinek, így egy zongorata­
nár felette nevetséges levelét, aki leánykorában udvarolt neki, valamint egy
arisztokrata udvarlóét is. 2
Szemrehányást tesz magának, hogy egyik leányának Maupassant egy
rossz könyve került a kezébe. 3 Az arzén, amelyet a kislánya kér, azokra az
arzénpirulákra emlékezteti, amelyek a Nababban (’A nábob’) visszaadják
Móra hercegének fiatalos erejét.4
A „szabadon bocsátani” megfogalmazásról a Varázsfuvola következő
helye jut eszembe:

Zűr Liebe kann ich dich nicht zwingen,

Doch géb ich dir die Freiheit nicht.
(Szeretetre nem tudlak kényszeríteni,
de a szabadságodat nem adom vissza.) 5

1 A későbbiek megértéséhez fontos, hogy a cserebogár német neve Maikáfer, szó szerint: „májusi bogár •
(A szerk.)
2 Ez a tulajdonképpeni álomgerjesztő.
3 Kiegészítendő: az ilyen olvasmány m éreg a fiatal leány számára. Ő maga fiatal korában sok mindent tanul1
a tiltott könyvekből.
4 Alphonse Daudet (1840-1897) francia író művének egyik szereplője. (Kiemelés Freudtól.) (A szerk.)
5 Sarastro mondja Paminának a Mozart-opera első felvonásának fináléjában. (A szerk.)

208
 cserebogarakhoz Káthchen 1 következő mondása ötlik fel:

Verliebt ja bist du wie ein Káfer mir.

(Hisz olyan szerelmes vagy, mint egy szentjánosbogár...)

Közben Tannháuserből: „Weil du von böserLust beseelt. . . ” 2

Távol levő férje miatt szorong és nyugtalan. Félelme, hogy férjét az úton
valami baj éri, számos nappali fantáziájában megnyilvánul. Az analízis
so rá n röviddel azelőtt rábukkant tudattalan gondolatai között arra a pa­
n a s z ra , hogy férje „aggastyánszerű”. Azt a vágygondolatot, amelyet az az
álom takar, könnyen kitalálhatjuk, ha elmondom, hogy néhány nappal az
álom előtt, foglalatosságai közben, hirtelen ez a férje ellen irányuló paran­
csoló belső szózat riasztotta fel: Akaszd fe l magad. Kitűnt, hogy pár órával —
ezt megelőzően azt olvasta valahol, hogy akasztáskor erőteljes erekció lép
fel. Erekció után vágyódott, ami az elfojtásból ebben az ijesztő álöltözetben
tért vissza. „Akaszd fel magad”, annyit jelentett, mint „szerezz magadnak
erekciót bármi áron” . Dr. Jenkins arzénpirulái a Nababban szintén idetar­
toznak. A páciensnek arról is tudomása volt, hogy a legerősebb afrodiziá-
kumot, a kantharidint, bogarak szétmorzsolása útján nyerik (a kőrisbogár-
ból). Erre az értelemre céloz az álomtartalom fő alkotórésze.
Az ablak kinyitása és becsukása az örökös nézeteltérések egyik forrása
közte és a férje közt. Ő ma*?a nyitott ablaknál alszik (aerophil), a férje csu­
kott ablaknál (agrophobj. Fáradtságérzet áTotűnet, amelyről e napokban
panaszkodott.

Mindhárom itt közölt álomban feltűnő szedéssel emeltem ki, hogyan

ismétlődik meg valamely álomelem az álomgondolatok között, mivel az
álom elemeinek több irányú kapcsolatait akartam szembetűnővé tenni.
Minthogy azonban ez álmok egyikét sem elemeztem végig, nyilván helyén­
való, ha kimerítően foglalkozom valamelyik álom teljes analízisével, hogy
bizonyítsam az álomtartalom túldetermináltságát. E célból az Irma injek­
ciójáról szóló álmot választom. E példa segítségével könnyen belátható
lesz, hogy álomképzéskor a sűrítés egynél több eszközt használ fel.
Az álomtartalom főszereplője Irma, a betegem, aki a maga valóságos
vonásaival jelenik meg az álomban, tehát elsősorban önmagát ábrázolja.
A pózt azonban, amelyben őt az ablaknál vizsgálom, az álommunka egy
roas személynek, annak a hölgynek az emlékéből veszi, akire Irma betege-

Egy további gondolatmenet ugyanazon költő PenihesziIetá)ához vezet el: kegyetlenség a szeretővel
«emben.*
Az idézet Heinrich v. Kleist (Y177-\%\1) Heilbronm Katica című drámájából való. Petra-Szabó Gizella
fordítása. (A szerk.)
a ^reud valószínűleg annak az átoknak első mondatára gondol, amelynek emlékét Tannhauser idézi fel
nedráma utolsó jelenetében. Ott azonban a szöveg így hangzik helyesen: „Hast du so bőse Lustgeteilt”
a részese voltál ily bűnös kéjnek”. (A szerk.)
------------------------------------------------------------------ ----------------------------------------- 1
met szívesen kicserélném - az álomgondolatok tanúsága szerint. Amennyi,
ben Irmán diftériás lepedék található, ami emlékeztet legidősebb leányom
régi betegsége fölötti aggodalmaimra, Irma a leányomat is ábrázolja^ ató
mögött a nevek azonossága révén egy mérgezésben elhunyt más páciensem
rejtőzik. Az álom további folyamán Irma személyiségének jelentősége
megváltozik (anélkül hogy az álomban látott személy képe változnék)-
egyike lesz azoknak a gyermekeknek, akiket a gyermekklinika nyilvános
rendelésén vizsgálunk, ahol alkalom nyílik, hogy barátaim bemutassák
szellemi képességük különbözőségeit. Az átmenetet nyilván kislányom
képzete teremtette meg. Azáltal, hogy Irma vonakodik a száját kinyitni
ugyancsak egy másik, általam egykor megvizsgált hölgyre és ugyanebben
az összefüggésben a feleségemre utal. A torkában felfedezett kóros elválto­
zásokkal ezen túlmenően egy sor más személyre utaló célzást kötöttem cso­
korba.
Mindazok az emberek, akikre „Irma” nyomán rábukkanok, nem
a maguk személyében jelennek meg az álomban, hanem elrejtőznek
„Irina’’- alombeli alakja mög^tTaETígy gyűjtőképpé lesz, persze ellent­
mondó vonásokkal. Irma mindezeknek a sűrítő munka közben feláldozott
személyeknek képviselője lesz, amennyiben rajta és vele esik meg, ami
- lépésről lépésre —ezekre a személyekre emlékeztet.
Ilyen gyűjtőszemélyt az álomsűrítés számára más módon is létre lehet
hozni, mégpedig úgy, hogy két vagy több személy aktuális vonásai egyet­
len álomképpé egyesülnek. így jött létre az álombéli dr. M ., aki dr. M.
nevét viseli, és úgy is beszél és cselekszik, mint ő; testi jellege és betegsége
mástól, legidősebb bátyámtól való. Egyetlen vonása, a sápadt arcszín, két­
szeresen determinálta, hiszen mindkettejükre jellemző a valóságban.
Hasonló keverék személy dr. R. a nagybátyámról szóló álomban. Itt
azonban megint más módon készült az álomkép. Nem egyesítettem az
egyik vonásait a másikéval úgy, hogy ezzel megfosztottam volna mindkét
emlékképet bizonyos vonásaitól, hanem azt az eljárást követtem, amellyel
Galton csinálja a családi arcképeket: a két képet egymásra vetítettem, ami­
nek következtében a közös vonások megerősödtek és kiemelkedtek, a nem
egyezők pedig megsemmisítették vagy elhomályosították egymást.
A nagybátyámról szóló álomban tehát a két személyhez tartozó és ezért
elmosódott arcvonásokból nyomatékos vonásként a szőke szakáll emelke­
dik ki, ami ráadásul célzás atyámra és reám; ezt a kapcsolatot az őszülés
teremti meg.
A gyűjtő és keverék személyek létrehozása az álomsűrítés egyik fő mun­
kaeszköze. Nemsoká alkalmunk lesz rá, hogy ezeket más összefüggésben is
vizsgáljuk.
A „vérhas” (dizentéria) ötlete az injekciós álomban szintén tö b b sz ö rö s e n
determinált, egyrészt a diftéria szóval való parafrázisos e g y b e c s e n g é s e ,
másrészt azzal a beteggel való kapcsolatánál fogva, akit Keletre küldtem,
és akinek a hisztériáját félreismerték.

210
 ^ sűrítés érdekes esetének bizonyul az álomban a „propilén” is. Az álom-
nem „propilén” szerepelt, hanem „amilén” . Azt hihetnők,
nClo la tb a n
S° ez esetben az álomképzéskor egyszerű eltolás történt. Ez így is van, de
az eltolás a sűrítés céljaira szolgál, amint az álomelemzés következő ki­
készítése mutatja: ha a „propilén” szónál még egy pillanatra megállók,
h ason ló hangzású „propylaeák”1 szó jut eszembe. Propylaeák azonban
3 m csak Athénben vannak, hanem Münchenben is. E városban egy évvel
11 álom előtt meglátogattam súlyosan megbetegedett barátomat, ugyanazt,
Akinek megemlítését az álombéli propilénre csakhamar következő trimetil­
amin teszi félreérthetetlenné.
Nem térek ki arra a feltűnő jelenségre, hogy az álomelemzés során itt is,
mint oly sok más esetben, igen különböző értékű gondolattársítások szol­
gálnak a gondolatok közötti hídverésre, és engedek a kísértésnek, hogy
ú g yszó lvá n plasztikusan képzeljem el azt a folyamatot, amelynek során
apropilén került az amilén helyére az álom tartalmában.
Itt áll egyfelől egy Ottó barátomat érintő képzetcsoport, aki nem ért
meg, nem ad nekem igazat, és amiléntől bűzlő likőrrel ajándékoz meg;
a m o tt pedig, az ellentét által hozzákapcsolódva, a berlini barátomat illető
képzetcsoport, aki megért, igazat adna nekem, és akinek oly sok értékes
információt köszönhetek a szexuális folyamatok kémiájáról is. Ami Ottó
csoportjából különösen figyelemre méltó, azt a friss, az álmot gerjesztő ele­
mek határozzák meg. Az amilén is ezek közé a kitüntetett, az álomtartalom
számára predesztinált elemek közé tartozik. A tartalomdús „Wilhelm”
képzetcsoportot egyenesen az Ottóval való ellentét kelti életre, ez teszi
hangsúlyossá azokat az elemeket, amelyek az „Ottó” révén megrezdített
elemekkel összecsendülnek. Az egész álomban tulajdonképpen az egyik
szereplőtől, aki felkeltette ellenszenvemet, egy másikhoz fellebbezek, akit
tetszés szerint szembeállíthatok amazzal, és fokról fokra sorompóba szólí­
tom ellenlábasommal szemben. Az Ottóhoz tartozó amilén a másik csoport­
ban is felébreszt kémiával kapcsolatos emlékeket; a több oldalról megtá­
mogatott trimetilamin pedig bekerül az álomtartalomba. Az „amilén” vál­
tozatlanul is bejuthatna az álomba, de a „Wilhelm”-csoport hatása alá
kerül, amennyiben az emlékek összességéből, amelyeket e név fed, egy
olyan elem választódott ki, amelyik kétszeresen is meghatározhatta az ami-
lént. A gondolattársítás szempontjából a propilén közel áll az amilénhez;
a „Wilhelm”-körből pedig München és a „propylaeák” vágnak ide. A pro-
pilén-propylaeák átfedésben pedig mindkét képzetkör összetalálkozik.
Mintegy kompromisszum útján kerül ez a közbülső elem az álomtarta­
lomba. Egy közbülső közös tényező jön létre, amely többszörösen determi­
nálható. így szinte kézzel fogható, hogy a többszörös determinálás aligha-
nern megkönnyíti az elemek behatolását az álomtartalomba. Ezen eszköz

1 ,
emetül az előző szóval tökéletesen egybehangzó: Propylaen. (A szerk.)
létrehozása céljából minden további figyelem áttolódott a tulajdonképp^
szándékolt dologról egy, az asszociációban közel fekvő másik dologra.
Az injekcióról szóló álom tanulmányozása már lehetővé tett némi átte­
kintést az álomalkotásnál végbemenő sűrítő folyamatról. Felismerhettük
hogy az álomgondolatban többször előforduló elemek kiválasztása, új egy!
ségek (gyűjtőszemélyek, kevert képződmények) megalkotása és a közbülső
közös képzetek létrehozása mind a sűrítő munka mozzanatai. Hogy a sűrí­
tés mire szolgál és mi követeli meg, ezt a kérdést csak akkor fogjuk fel­
tenni, amikor az álomképzés lelki folyamatait összefüggéseikben igyek­
szünk majd megragadni. Érjük be egyelőre azzal a megállapítással, hogy az
álomsűrítésben az álomgondolatok és az álomtartalom figyelemre méltó
viszonya rejlik.
Az álom sűrítő munkája akkor válik leginkább kézzelfoghatóvá, ha sza­
vakat és neveket választ tárgyául. A szavakat az álom gyakran dolgokként
kezeli, és így ugyanazokat az összetételeket, eltolásokat, helyettesítéseket,
vagyis sűrítéseket szenvedik el, mint a dologi képzetek. Komikus és külö­
nös szóalkotásokat eredményeznek az ilyen álmok.

I.

Egyik kollégám elküldte nekem dolgozatát, melyben - véleményem sze­

rint - túlértékeli egy újabb fiziológiai felfedezés jelentőségét, és ennek túl­
áradó kifejezésekkel ad hangot. A rákövetkező éjjel egy mondatot álmod­
tam, amely nyilván erre az értekezésre vonatkozott: ,Jíz valóságos norekdá-
lis stílus.” E szóképlet feloldása eleinte nehézséget okozott. Kétségtelen,
hogy plasztikus utánzata volt a „kolosszális”, „piramidális” túlzó fokok­
nak, de nem volt könnyű megmondani, hogy honnan ered. Végre is álom­
béli szörnyszülöttem Ibsen két ismert hősére, a Nóra és az Ekdal névre
esett szét. Előzőleg egy újságcikket olvastam Ibsenről ugyanannak a szer­
zőnek a tollából, akinek művét álmomban így megkritizáltam.

II.

Egy nőbetegem rövid álmot közöl, amely értelmetlen szóösszetétellel vég­

ződik. Férjével egy parasztmulatságon van, és ezt mondja: ez általános
,Maistollmütz”-ben1fog végződni. Emellett az álomban homályosan gondol
arra, hogy az valami kukoricalisztből készült tészta, afféle polenta. Az
elemzés a szót e részekre szedi szét: Mais - toll - mannstoll - Olmütz; mind
annak a beszélgetésnek maradványa, amelyet étkezés közben rokonával
folytatott. A M ais mögött egy éppen megnyílt jubiláris kiállításra2 vonat-

1 Az értelmetlen szóösszetétel részeinek jelentése: kukorica (Mais), bolond, veszett (toll) é s sipka (Mütze)-
M ais némiképp Összecseng M ann-nal (férfi; mannstoll: férfibolond, férfifaló). (A szerk.)
2 Ferenc József ötvenéves uralkodása tiszteletére. (A szerk.)

212
jcozó célzáson kívül e szavak rejtőznek: Meissen (egy meisseni porcelán
f j g u t a , amely
madarat ábrázol), Miss (a rokonainál alkalmazott angol
kisasszony, aki Olmützbe utazott), mísz = utálatos, undok (tréfásan hasz­
nált zsidó zsargonszó); s végül e szógomolyag minden tagjából a gondola­
to k n a k és kapcsolatoknak hosszú láncolata indult ki.

III.

Egy fiatalember, kit egyik ismerőse késő este felcsengetett, hogy nála név­
jegyét leadja, az erre következő éjjel azt álmodja: Egy üzletember késő este
arra vár, hogy megjavítsák a szobacsengőt. Miután a szerelő elmegy, a csengő
mégmindig szól; nem egyfolytában, hanem szaggatottan. A szolga újból elhívja
a szerelőt, aki ezt mondja: mégis különös, hogy olyanok sem tudnak kezelni egy
ilyen alkalmatosságot, akik egyébként tutelreinek.
Az álom közömbös forrása, mint látjuk, az álomnak csak egyik elemét
fedi. Jelentőségre egyáltalában csak úgy vergődött, hogy az álmodénak egy
korábbi élményéhez fűződött, amely magában véve szintén közömbös
volt, és csak a fantázia adott neki helyettesítő jelentőséget. Mint gyermek
atyjával aludt, és egyszer félálomban egy pohár vizet kiöntött a földre:
a szobacsengő zsinórja átnedvesedett, és a folyamatos csengés zavarta atyját
alvás közben. Minthogy a folytonos csengetés az átnedvesedésnek felel
meg, a „szaggatott csengőhang” a cseppek hullásának ábrázolására szolgál.
A „tutelrein” szó azonban három részre osztható, és három, az álomgondo­
latokban képviselt anyagra céloz: „Tutel”= gondnokság (ami alá helyez­
hetnek egy embert); „Tutel” (inkább Tuttel)=a női mell népies német
megjelölése, a „rein” (tiszta) átveszi a szobacsengő első tagját, hogy megal­
kossa a szobatiszta fogalmat, amelynek sok köze van a padló összevizezésé-
hez, és ezenfelül egy, az álmodó családjában előforduló névhez hasonló
hangzású. 1

IV.

Egy hosszabb, zavaros álmomban, amelynek látszólag egy hajóút volt

a középpontja, a legközelebbi állomás neve Hearsing, az utána következőé

A szótagok ilyen szétszedése és összerakása - valóságos szótagvegyészet - ébren is számos tréfát szolgáltat.
»H°gyan lehet olcsón ezüsthöz jutni? Az ember végigmegy egy fasoron a sok ezüstnyár mellett, és ha nincs
nyár, máris övé.” E könyvem első olvasója és kritikusa azt kifogásolta, amit a későbbiek valószínűleg ismé­
telni fognak: „hogy az álmodó gyakran túl viccesnek látszik”. Ez helyes is, amennyiben csak az áknodóra
vonatkozik, és csak akkor involvál szemrehányást, ha az álomfejtőre is vonatkoznék. Az éber valóságban
nem sok igényt támaszthatok a „vicces” jelzőre; ha álmaim viccesnek látszanak, az nem rajtam áll, hanem
azokon a sajátos lélektani feltételeken, amelyek között az álom kimunkálódik, és a legszorosabban össze-
a vicc és a komikum elméletével. Az álom azért vicces, mert a gondolatai kifejezéséhez vezető egyenes
s közvetlen út el van zárva; csak kényszerűségből az. Az olvasó meggyőződhet arról, hogy betegeim álmai
egaiább ugyanannyira, ha nem még inkább viccesnek tűnnek, mint a magaméi. Egyébiránt ez a vád alkal­
mat szolgáltatott arra, hogy a vicc technikáját összehasonlítsam az álommunkával, ami 1905-ben meg is tör-
eilt. Witz und seine B eziehung zum Unbevjussten (A v icc és viszonya a tudattalanhoz).

213
a neurózisok kórelőzményeit illetően, lenyeltem ellenvetésemet, de nem
titkoltam kételyeimet. Néhány nappal később közöltem a beteggel, hogy
nem tudok vele mit kezdeni, és azt ajánlottam, forduljon máshoz. Akkor
a legnagyobb meglepetésemre bocsánatot kért, amiért nem mondott iga­
zat, de nagyon szégyellte magát; egyúttal feltárta a szexuális kórelőzmény,
nek pontosan azt a részét, amelyet vártam, amely a neurózis feltételezésé­
hez szükséges volt. Nekem ez megkönnyebbülést, de egyben megszégye-
nülést is hozott. Be kellett vallanom magamnak, hogy konziliárusom, mit
sem törődve az anamnézissel, helyesebben ítélte meg az esetet, mint én.
Feltettem magamban, ha látom, megmondom: neki volt igaza, nem
nekem.
Éppen ez az, amit az álomban megteszek. De hát miféle vágy teljesedik
azzal, ha beismerem, hogy tévedtem? Vágyam éppen ez: szeretném, ha
aggodalmaim tévesek volnának, helyesebben azt szeretném, ha feleségem­
nek, akinek aggályait magamévá tettem az álomgondolatban, nem volna
igaza. Az a tárgy, amire nézve az álomban az „igazam van - nincs igazam”
vonatkozik, nem esik messze az álomgondolatot valóban foglalkoztató
témától: a nő - valójában a szexuális élet - okozta szervi vagy funkcionális
károsodás lehetőségeitől, a taboparalízistől vagy a neurózistól; utóbbihoz
lazán csadakozik Lassalle pusztulásának módja.
Ebben a szilárdan megszerkesztett (és gondos elemzés után teljesen
átlátszó) álomban N. tanár nemcsak az analógia révén és nemcsak azért ját­
szik szerepet, hogy ne legyen igazam - vagy mert Breslauhoz és oda férje­
zett barátnőnk családjához mellékes vonatkozásai vannak —, hanem
a következő kis eset miatt is, amely konzultálásunkhoz kapcsolódott.
Miután N. tanár, idézett gyanújának kifejezésével, befejezte orvosi fel­
adatát, személyes ügyeim felől érdeklődött. „Hány gyermeke van most?”
- „Hat.” Mire, félig a tisztelet, félig a fontolgatás gesztusával, tovább kér­
dezett: „Lányok, fiúk?” —„Három meg három; ez a büszkeségem és a gaz­
dagságom.” - „Hát csak vigyázzon, a lányokkal még csak elboldogul, de
a fiúk nevelésével később sok baj lesz.” Megjegyeztem, hogy egyelőre elég
kezesek; a második diagnózis fiaim jövőjét illetően nyilván éppoly kevéssé
volt ínyemre, mint az előbbi, miszerint páciensemnek csak neurózisa van.
E két benyomást tehát összeköti a kontinuitás, az élmények egymásutánja.
És ha a neurózis esetét is belefoglalom az álomba, akkor azzal a nevelésről
szóló beszélgetést helyettesítettem, amely az álomgondolattal még több
kapcsolatot mutat, hiszen oly közel áll feleségem később közölt aggodal­
maihoz. így az a félelmem is bekerül az álom tartalmába, hogy N. megjegy­
zései a fiúk nevelési nehézségeiről netán igazak lehetnek. Mindezt abba
a kívánságba rejtem, hogy bárcsak alaptalan lenne a félelmem. Egyazon
fantázia szolgál változatlan formában az alternatíva mindkét ellentétes tag­
jának ábrázolására.

216
 ]Vlarcinowski (1911): „Ma reggel, álom és ébrenlét között, igen csinos szó-
sűrítésre eszméltem. A rengeteg álomtöredék során, melyet meg sem lehet
jegyezni, megütköztem egy szón, amelyet mintha félig írva, félig nyom­
tatva láttam volna magam előtt. A szó így hangzott: erzefilisch, és egy mon­
dathoz tartozott, amely minden összefüggés nélkül, teljesen izoláltan sik­
lott át a tudatos emlékezésbe: »Das wirkt erzefilisch aufdie Geschlechtsemp-
findung«. (Ez »erzefilikusan« hat a nemi érzésre.) Nyomban tudtam, hogy
en n ek tulajdonképpen »erzieherisch«-nek (nevelői) kellene lennie,
s haboztam egy darabig, vajon nem volna-e helyesebb az werzifilisclw1 szó.
E m e lle tt eszembe jutott a szifilisz szó, és még félálömban elemezni kezd­
tem, törtem a fejemet, hogyan kerül az álomba, hiszen sem személyesen,
sem pedig hivatásból nincs ezzel a betegséggel semmi dolgom. Aztán
eszembe jutott az, hogy »erzehlerisch«, ahol az erzahlerisch (elbeszélő) á-je
e-vé változott, amire rögtön megvan a magyarázat; és egyúttal az is, hogy
tegnap este a nevelőnő (Erzieherin) megkért, beszéljek a prostitúció prob­
lémájáról. Hogy nevelő hatással legyek nem teljesen normálisan kifejlődött
érzelemvilágára, odaadtam neki Hesse könyvét a prostitúcióról, miután
a problémáról egyet-mást elmondtam neki. Es így egyszerre világossá lett
előttem, hogy a szifilisz nem szó szerint értendő, hanem méreg helyett áll,
természetesen a nemi élettel kapcsolatban. Ez a mondat tehát, rejtett értel­
mére fordítva, logikusan így hangzik: »Elbeszélésemmel (Erzahlung) neve-
lően (erzieherisch) akartam hatni a nevelőnő (Erzieherin) érzelemvilágára,
de tartok tőle, hogy ennek mérgező hatása lehet.« Erzefilisch=erzáh
- (erzieh - ) (erzefilisch).”
Az álom szótorzításaihoz hasonlókat a paranoiánál tapasztalunk, de
a hisztériánál és a kényszerképzeteknél is fellelhetők. A gyermekek bizo­
nyos korban valósággal tárgyak módjára bánnak a szavakkal; szómesterke­
déseikben, új nyelvalkotásaikban és szófűzésükben fedezhető fel a pszi-
choneurózisok, valamint az álmok közös forrása.
Az álom értelmetlen szóképzéseinek analízise felette alkalmas arra, hogy
megismerjük az álom sűrítő tevékenységét. Abból, hogy itt csak kevés pél­
dára utalok, nem következik, hogy az ily eset ritka vagy éppen kivételes.
Ellenkezőleg, az anyag igen bőséges; mivel azonban az álomfejtés a pszi­
choanalitikus kezelés része, csak igen kevés példa kerül lejegyzésre és pub­
likálásra, és a közölt elemzések jószerével csak a neuropatológiában jártas
számára érthetők. Ilyen például dr. v. Karpinska álma (1914), melyben
a következő értelmetlen szóösszetétel fordul elő: Svingnum elvi. Említésre
az az eset is, mikor az álomban egy tulajdonképp nem jelentés nél­
küli szó fordul elő, ott azonban, eredeti jelentésétől elidegenítve, minden-

l / L\UI^1^Ult'irían: benne rejlik az erz- rangjelző (az arfeingyal és a f ő herceg német megfelelőjének első szó-
9a) és - torz formában - a szifilisz. (A szerk.)
féle egyéb jelentést is összefoglal, amelyekhez képest mégis „értelmetlen”
Ilyen esetet közölt például V. Tausk (1913): egy tízéves fiú álmába^
a „kategória” szó a női nemi szervet, „kategorizálni” pedig a vizelést jelen­
tette.
Ahol az álomban a gondolatoktól határozottan megkülönböztethető
beszéd fordul elő, kivétel nélküli szabály, hogy ez az álombeszéd átélt, az
álomanyagban felidézett beszédből származik. A beszéd szövege vagy vál­
tozatlan marad, vagy csak kifejezésében tolódik el egy kissé; az álombeszéd
gyakran különböző beszédelemekből van összefoltozva; a szöveg megma­
rad, az értelem rendszerint többféle jelentést nyert, vagy megváltozott. Az
álombéli beszéd olykor csak célzás valamely eseményre, amikor is a feltéte­
lezett beszéd elhangzott. 1

[B] AZ ELTOLÁS

Mialatt az álomsűrítés példáit gyűjtöttük, feltűnhetett az álom tartalma és

gondolata viszonyában egy másik, nem kevésbé fontos vonás. Észrevehet­
tük, hogy azok az elemek, amelyek a tartalomban lényeges vonásokként az
előtérbe tolakszanak, az álomgondolaton belül korántsem kapnak ilyen
fontos szerepet. Ennek a tételnek a fordítottja is áll. Ami az álomgondolat­
ban nyilvánvalóan lényeges tartalom, akár meg sem jelenik az álomban. Az
álomnak, mondhatni, másutt van a súlypontja, tartalma más elemek alkotta
középpont körül rendeződik, mint az álomgondolatoké. így például
a botanikai monográfiáról szóló álomban az álomtartalom középpontja
nyilván a „botanikai” elem, míg az álomgondolatban azokról a komplikáci­
ókról és konfliktusokról van szó, amelyek a kartársak egymás közti, kötele­
zettséget jelentő szolgálataiból következnek, továbbá arról a szemrehá­
nyásról, hogy kedvtelésemre túl sokat áldozok; a „botanikai” elem azon­
ban az álomgondolatnak ebben a magvában egyáltalán nem talál helyet,
hacsak nem ellentétessége révén, amely azt vele lazán összefűzi; a botanika
ugyanis sohasem tartozott kedvenc tárgyaim közé. Betegem Sapphó-álmát-
ban a fel- és lemenet, a fent és a lem a középpont; az álom azonban azokról
a veszélyekről szól, amelyek alacsony társadalmi állású nőkkel folytatott
szexuális kapcsolatból származnak. így az álomgondolatok elemeinek csak
egyike lépett be az álomtartalomba, ez viszont illetéktelen terjedelemben.
Hasonló a helyzet a cserebogár-álommal, amelynek tárgya a szexualitás és

1 Egy kényszerképzetekben szenvedő fiatalembernél, kinek értelmi funkciói egyébként épek és nagyon fel'
lettek, nemrég megtaláltam az egyetlen kivételt e szabály alól. A beszéd, ha álmaiban előfordul, nem hallott
vagy elmondott beszédekből ered, hanem szó szerint megfelel kényszerképzeteinek, amelyek ébren csak
elváltoztatva kerülnek tudatába.*
* A fiatalemberre vonatkozóan 1. Freud, 1909 d. (A szerk.)

218
a kegyetlenség viszonya. A kegyetlenség mozzanata megjelenik ugyan az
álomtartalomban, de másfajta kapcsolatban és a nemiség megemlítése nél­
kül, vagyis összefüggéseiből kiszakítva s ezáltal elidegenedve. A nagybá­
tyámról szóló álomban a szőke szakáll az álom középpontja; látszatra még
sincs semmi értelmezhető kapcsolata azzal a nagyravágyással, amelyet az
álomgondolat magvának ismertünk fel. Ilyen álmok azután joggal teszik
ránk azt a benyomást, mintha valami „eltolódott”, „áthelyeződött” volna.
E példák teljes ellentétének mutatkozik az álom Irma injekciójáról, itt
ugyanis az egyes elemek álomképzéskor megtarthatják azt a helyet, ame­
lyet az álomgondolatban elfoglalnak. Alomtartalqm és álomgondolat újabb
és értelme szerint ennyire nem stabil viszonyának felismerése méltán fel­
keltheti csodálkozásunkat. Ha a normális élet valamely lelki folyamata ese­
tében azt tapasztaljuk, hogy egy képzet kiválik több más közül, és a tudat­
ban feltűnően elevenen él, akkor ezt az eredményt annak jeleként szoktuk
értékelni, hogy a győztes képzetnek különösen magas a lelki helyi értéke,
hogy bizonyos fokú érdeklődésre tarthat számot. Most pedig azt tapasztal­
juk, hogy az álomgondolat egyes elemeinek ez a helyi értéke elvész, vagy
nem jön számításba az álomképzés szempontjából. Hiszen nem kétséges,
hogy melyek az álomgondolat legértékesebb elemei, erről ítéletünk közvet­
lenül tájékoztat. Az álomképzés során ezek a lényeges, intenzív érdeklő­
déssel hangsúlyozott elemek tehát olyan elbánásban részesülhetnek,
mintha értéktelenek volnának; helyüket az álomban pedig más, az álom-
gondolatbari kctségtelenül csekélyebb értékű elemek foglalják el. Először
az a benyomásunk, mintha az egyes képzetek lelki intenzitása1 az álom
kiválasztása szempontjából egyáltalán nem jönnének számításba, hanem
csak sokoldalú determináltságuk nyomna a latban. Azt hihetnők, hogy
nem az kerül az álomtartalomba, ami az álomgondolatokban fontos,
hanem az, ami az álomgondolatokban többször fordul elő. Ezzel a feltevés­
sel azonban nemigen jutunk közelebb az álomképzés megértéséhez, hiszen
eleve sem volt hihető, hogy a többszörös determináltság és a saját helyi
érték mozzanatai az álom megválasztásánál ne egyértelműen fejtenék ki
hatásukat. Azok a képzetek, amelyek az álomtartalomban a legfontosab­
bak, bizonyára a leggyakrabban fordulnak elő, hiszen belőlük mint közép­
pontoktól indulnak ki sugarasan az egyes álomgondolatok. És mégis meg­
történhet, hogy az álom visszautasítja ezeket az intenzív hangsúlyú és
sokoldalúan támogatott elemeket, s másokat vesz fel tartalmába, melyek
csak az utóbbi tulajdonsággal rendelkeznek.
E nehézség mególdására azt a másik benyomást kell felhasználnunk,
amelyet az álomtartalom túldetermináltságának vizsgálata során nyertünk.
E vizsgálódások némely olvasója magában talán úgy ítélte meg a helyzetet,
hogy az álomelemek túldeterminált volta nem jelentős felfedezés, hiszen

1 Egy képzet lelki intenzitását, helyi értékét, érdekhangsúlyosságát természetesen meg kell különböztetni
az érzékelés intenzitásától, az elképzelt dolog intenzitásától.
 magától értetődik. Elvégre elemzéskor az álomelemekből indulunk ki, és
feljegyzünk minden ötletet, mely azokhoz kapcsolódik; nem csoda, ha az
így nyert gondolatanyagban éppen ezek az elemek ismétlődnek különösen
gyakran. Ezt az ellenvetést nemigen fogadom el, de magam fogok valami
ehhez hasonlót megemlíteni. Az elemzéssel felszínre hozott gondolatok
között sok az olyan, amely az álom magvától látszólag távol áll, és mintha
bizonyos célra volna mesterségesen közbeiktatva. Hamar átlátható, mire
szolgálnak: éppen ezek az elemek létesítenek kapcsolatot - olykor kénysze­
redett vagy keresett kapcsolatot - az álomtartalom és álomgondolat között,
és ha ezeket kiiktatnók az analízisből, akkor nemcsak túldetermináltságuk
lehetősége esne el, hanem az is, hogy az álomgondolatok kielégítően meg­
határozzák őket. Arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az álom kivá­
lasztása szempontjából döntő többszörös determináltság nem mindig
elsődleges mozzanata az álomképzésnek, hanem gyakran egy egyelőre
ismeretlen lelki hatalom másodlagos következménye. Mindazonáltal két­
ségtelenül van szerepe abban, hogy az egyes elemek bekerülhessenek az
álomba, hiszen megfigyelhető, hogy ott, ahol ez a többszörös determinált­
ság nem adódik külső segítség nélkül az álom anyagából, meglehetős erőfe­
szítés szükséges a létrehozásához.
Kézenfekvő ugyanis a gondolat, hogy az álom munkájában oly lelki
hatalom nyilvánul meg, amely egyrészt megfosztja a pszichésen nagy
értékű elemeket intenzitásuktól, másrészt a túldeterminálás útján új értéke­
ket teremt a silány anyagból, amelyek aztán bekerülnek az álomtarta­
lomba. Ha ez valóban így van, akkor álomképzéskor az elemek pszichés
intenzitásának átvitelére és eltolására kerül sor, aminek következtében az
álomtartalom és az álomgondolat szövege különbözik egymástól. E feltéte­
lezett folyamat az álommunkának egyenesen lényeges része, s rászolgál az
álomeltolás elnevezésre. Az álomeltolás és az álomsűrítés a két művezető, leg­
főképpen nekik köszönhetjük az álom megformálását.
Azt hiszem, az álomeltolás tényeiben megnyilvánuló lelki hatalmat nem
is nehéz felismerni. Ennek az eltolásnak az az eredménye, hogy az álomtar­
talom nem hasonlít az álomgondolat lényegi magvához, hogy az álom
a tudattalanban levő álomvágynak csak torzítását tükrözi vissza. Az álom­
torzítást azonban már ismerjük, a cenzúrára vezettük vissza, amelyet az
álomgondolatok világában az egyik lelki instancia a másikkal szemben gya­
korol. Az álomeltolás az álomtorzításnak egyik legfőbb eszköze. Isfecit, cui
profuit? Feltehetjük, hogy az álomeltolás ama bizonyos cenzúra - az
endopszichikus elhárítás - hatására jön létre . 2

1 A népi jogérzés ősi aranyszabálya: „az a tettes, akié a haszon” (latin). (A szerk.)
2 Mivel az álomtorzításnak a cenzúrából való eredeztetését tekintem álomfelfogásom lényegének, hadd
idézzek a Phantasien eines Realisten (’Egy realista ábrándozásai’, Bécs, 19002) utolsó, Traumen w ie Wachen
(’Az álom olyan, mint az ébrenlét’) című novellájából, ahol rábukkantam elméletemnek erre a jellegzetessé­
gére.*

220
 Hogy az eltolás, a sűrítés és túldeterminálás mozzanatai milyen összjá-
tékra képesek, hogy melyik lesz a vezérlő és melyik a mellékes tényező, azt
későbbi vizsgálatok számára tartjuk fenn.
Az álomba bekerülő elemekre nézve második feltételként1 egyelőre
megállapítjuk, hogy valahogyan ki kell védeni az ellenállás cenzúráját. Az
álomeltolással azonban mostantól fogva mint kétségbevonhatatlan ténnyel
fogunk számolni az álomfejtés során.

[C] AZ ÁLOM ÁBRÁZOLÓ ESZKÖZEI

A lappangó gondolatanyagnak nyilvánvaló álomtartalommá alakulásában

két tényezővel találkoztunk: az álomsűrítéssel és az álomeltolással. Vizsgá­
lódásaink során az álomba jutó anyag kiválasztásának még két további két­
ségtelen feltételével találkozunk. Előbb azonban - a kockázat ellenére,
hogy munkánkban látszólag fennakadunk — vessünk egy pillantást az
álomfejtés során adódó folyamatokra. Jól tudom, hogy ezeket úgy lehetne
a leginkább megvilágítani és megbízhatóságukat mindenféle ellenvetéssel
szemben megvédeni, ha egyetlen álmot vennék például, s azt úgy elemez­
ném, ahogy a II. fejezetben az Irma injekciójáról szóló álom esetében tet­
tem, azután pedig összeállítanám az álomgondolatokat, amelyeket feltár­
tam, és belőlük rekonstruálnám az álom felépítését; egyszóval, ha az álmok
analízisét szintézissel egészíteném ki. Ezt a munkát a magam tanulságára
több példán eTTi végeztem. Itt azonban nem tehetem: sokféle, a pszicholó­
giai anyagot érintő szempont gátolja a közlést, s ezt minden tisztességesen
gondolkodó ember helyeselni fogja. Az álmok elemzésénél ezek a szem-

„Ez a történet egy emberről szól, akinek az a különös tulajdonsága, hogy soha nem álmodik értelmetlen
dolgokat. (...)
- Az a csodás tulajdonságod, hogy úgy álmodsz, ahogyan éber életedben élsz, erényeidből következik:
jóságodból, igazságosságodból, igazságszeretetedból. Csak erkölcsi tisztaságoddal tudom magyarázni.
- Ha jól meggondolom - felelte a m ásik-, szinte azt kell hinnem, hogy mindenki olyan, mint én, hogy
senki nem álmodik értelmetlenséget! Az olyan álomnak, amelyre annyira tisztán emlékezünk, hogy el tud­
juk mondani, amely tehát nem lázálom, mindig van értelme, és ez nem is lehet másképp! Mert ami ellent­
mondásos, nem is állhat össze egésszé. Az, hogy az idő és a tér gyakran összevissza rázódik, nem érinti az
álom valódi tartalmát, hisz nyilván nincs jelentőségük az álom lényeges tartalma szempontjából. Hiszen
gyakran teszünk így ébren is: gondolj a mesére és a fantázia számtalan merész és mélyértelmű alkotására,
helyekről csak az ostoba mondhatná: »Ez értelmetlen. Hiszen nem lehetséges!«
- Hiszen ha az álmainkat mindenkor helyesen tudnék értelmezni, ahogyan te fejtetted meg az imént az
enyémet! - így a jóbarát.
Ez bizony nem könnyű feladat, de kis figyelemmel magának az álmodénak is sikerülhet. Hogy leg­
többször miért nem sikerül? Úgy látszik, valami rejtőzik az álmotokban, valami sajátos és magasabb rendű
szemérmetlenség, bizonyos titkolózás a lényetekben, amelyet nehezen lehet kifürkészni; ezért rémlenek
álmaitok oly sokszor értelmetleneknek, sőt az értelemmel ellentétesnek. Ez azonban a dolgok legmélyén
mncs így^ sőt nem is lehet így, mert az ember mindenkor ugyanaz, akár ébren van, akár álmodik.”
* »Lynkeus” (Josef Popper) - korábban már em lített-kötete („Lynkeus”, 1899). (A szerk.)
Emlékeztetőül: az első feltétel a túldetermináltság. (A szerk.)

221
 pontok nem voltak annyira zavaróak, mert az analízisnek nem kellett min­
denre kitérnie, és akkor is értékes anyagot szolgáltatott, ha csak egy dara­
big hatoltunk be az álom szövevényeibe. Hogy a szintézis elképzelésem
szerint meggyőző legyen, hiánytalannak, teljesnek kellene lennie. Tökéle­
tes szintézist csak olyanok álmairól adhatnék, akik az olvasóközönség előtt
ismeretlenek. Minthogy azonban erre csak betegek - neurotikusok
—adnak módot, el kell halasztanom az álom leírásának ezt a részét mind­
addig, amíg - más helyen - a neurotikusok pszichológiai magyarázatában
el nem jutottam odáig, hogy megteremthető legyen a kapcsolat vizsgált té­
mánkkal. 1
Kísérleteimből, hogy álomgondolatokból szintetizálással hozzak létre
álmokat, tudom, hogy az elemzésből adódó anyag különböző értékű leW
Vannak egyrészt lényeges álomgondolatok, amelyek tehát az álmot teljesén
helyettesítik, és az álom helyettesítésére egymagukban is elegendők volná­
nak, ha az álomcenzúrajnem működnék. Másik részüknek nemigen szok­
tak nagy jelentőséget TÜIajdcnítani. Nem is kívánjuk azt állítani, hogy
mindezek a gondolatok részt vettek az álomképzésben; lehetnek közöttük
olyanok is, amelyek az álom utáni eseményekhez, az álmodás és az álomfej­
tés közé eső élményekhez kapcsolódnak. Ide tartoznak mindazokaz_össze-
kötő utak, amelyek a nyilvánvaló álomtartalomtól elvezetnek a lappangó
álomgondolatokhoz, de azok a közvetítő és közelítő gondolattársítások is,
amelyek révén rátalálunk ezekre az összekötő utakra az alömFejtés soranT
Bennünket itt kizárólag a lényeges álomgondolatok érdekelnek. Leg­
többször az derül ki róluk, hogy igen bonyolult szerkezetű gondolatok és
emlékek komplexusai, amelyekre az éber állapotból ismert gondolatmene­
teink valamennyi tulajdonsága jellemző; gyakran oly gondolatmenetek,
amelyek egynél több közpöntból indulnak ki, de érintkezési pontjaik is
vannak. Szinte szabály, hogy egy gondolatmenet mellett ott áll a maga
kontradiktatórikus tükre, amellyel az ellentétes gondolattársítás révén
kapcsolódik össze.
E bonyolult képződmények egyes részei természetesen igen sokrétű
logikai viszonyban állanak egymással. Van bennük elő-és háttér, eltérés
a tárgytól és magyarázat, feltétel, indoklás és tiltakozás. Ha ezután az álom­
gondolatok egész tömege belekerül az álommunka présébe, ahol az egyes
darabok, akár a zajló jégtáblák, megpördülnek, szétmorzsolódnak, össze­
torlódnak, mi lesz akkor a logikai kapcsokból, amelyek eddig összetartot­
ták a szerkezetet? Milyen ábrázolásban jelenik meg az álomban a „ha,
mert, amint, bár, vagy-vagy” és mind a többi kötőszó, amelyek nélkül mi
sem mondatot, se beszédet meg nem értünk?
Legelőbb azt kellene erre felelnünk, hogy az álomnak nincs eszköze az

1 Azóta két álomnak teljes analízisét és szintézisét közöltem a Bruchstück einer H ysterieanalyseben (’Egy
hisztériaanalízis töredéke’, 1905 e). Egy hosszabb álom legteljesebb megfejtésének O. Ránk analízisét kell
tekintenünk: Ein Traum, dér sich selbst deutet (’Egy álom, mely önmagát magyarázza’, 1910).

222
 logikai viszonylatainak ábrázolására. Az álom legtöbbször
á lo m g o n d o la to k
kívül hagyja a kötőszavakat, és az álomgondolatoknak csak a tár-
fi e v e i m e n
■ tartaÍmát dolgozza fel. Az álomfejtés dolga, hogy helyreállítsa azt az
összefüggést, amelyet az álommuhka megsemmisített.
^Valószínűleg az álom szövedékét szolgáltató pszichés anyagon múlik, ha
aZ álomnak ez a kifejezőképessége hiányzik. Hiszen hasonló korlátokba
útköznek az ábrázoló művészetek, a festészet és szobrászat is, szemben
a költészettel, amely a beszéddel élhet. A tehetetlenség oka ott is az anyag­
ban rejlik, amelynek megmunkálásával igyekszik e két művészet valamit
kifejezésre juttatni. Amikor a festészet még nem ismerte a rá vonatkozó
törvényeket, még próbálkozott azzal, hogy kiegyenlítse ezt a hátrányt.
Régi képéken keskeny szalagok lógnak ki a megfestett személyek szájából,
amelyek írásban közlik a beszédet, amelynek képi ábrázolására a festő kép­
telen volt.
Felmerülhet az ellenvetés, hogy az álomból nem is hiányzik a logikai
viszonylat ábrázolása. Hisz vannak álmok, amelyekben a legkomplikál­
tabb szellemi műveleteket végezzük, ahol ugyanúgy indokolunk, ellent-
mondunk, tréfálkozunk és összehasonlítunk, mint éber gondolkodás köz­
ben. Ámde a látszat itt is csal; ha az ily álmok elemzésébe fogunk, kiderül,
hogy mindez csak álomanyag, nem pedig az álombéli intellektuális munka
ábrázolása; az álomgondolatok tartalma ez, melyet az álom látszólag gon­
dolkodásnak mutat, nem pedig az álomgondolatok viszonya egymáshoz,
melynek meghatározása a gondolkodás lényege. Ezt példákon fogom iga­
zolni. A legkönnyebb azt megállapítani, hogy az álmokban előforduló min­
den beszéd és mindaz, ami kifejezetten beszédnek mutatkozik az álomban,
változatlan vagy csak kevéssé módosított, utánzott formája az olyan szöve­
geknek, amelyek az álomanyag emlékei között ugyanúgy feltalálhatok.
A beszéd gyakran csak célzás az álomgondolatba foglalt eseményre; az
álom értelme egészen más.
Nem vonom persze kétségbe, hogy az álomképzésben része van a kriti­
kus gondolkodó munkának is, amely nem csupán ismétli az álomgondolat­
ból származó anyagot. E tényező szerepét gondolatmenetem végén kell
majd megvilágítanom. Akkor majd kiderül, hogy ezt a gondolati munkát
nem az álomgondolatok idézték elő, hanem úgyszólván maga a kész álom.
Egyelőre maradjunk abban, hogy az álomgondolatok közötti logikus
.kapcsolatok az álomban nincsenek külön ábrázolva. Ahol, netán ellent­
mondás található az álomban, ott ez ellentmondás vagy az álommal, vagy
valamely álomgondolat tartalmával szemben; az álomgondolatok közötti
ellentmondásnak az álombéli ellentmondás csak rendkívül indirekt
módon, áttételesen felel meg.
Amint azonban a festészetnek is sikerült végül az ábrázolt személyek
szándékolt mondandóját, a szeretetet, fenyegetést, óvást stb. másképpen
lefejezni, mint lobogó papírszalagokkal, úgy az álom is megtalálta a mód-
Jat, hogy a sajátos álomábrázolás megfelelő módosítása révén az álomgon-

223
 dolatok közötti logikai kapcsolatokkal is számot vessen. Tapasztalhatjuk
hogy az egyes álmok e tekintetben különböző határig mennek el; míg ^
egyik álom teljesen túlteszi magát anyagának logikus szerkezetén, addiB
a másik arra törekszik, hogy azt lehetőleg tökéletesen jelezze. Az álon
ekkor többé-kevésbé eltávolodik a feldolgozandó szövegtől. Éppily váltó,
zóan viselkedik az álom az álomgondolatok zJőZ>e/i_szerkezetével szemben
is, ha a tudattalan létrehozott ilyen időbeliséget (mint például az Irn^
injekciójáról szóló álomban).
De milyen eszközökkel képes az álommunka az álomanyag nehezen
ábrázolható viszonylatait jelezni? Megkísérlem egyenként felsorolni.
Az álom az álomgondolatok minden része között tagadhatatlanul fenn­
álló kapcsolatnak elsősorban azzal szerez érvényt, hogy ezt az anyagot
/t I összefoglalva, egyetlen helyzetté vagy folyamatt^egyesíti. A logikai kap­
csolatot egyidejűséggel fejezi ki. Ilyenkor úgy jár el, mint a festő, aki az
Athéni iskola vagy a Parnasszus képein 1 összegyűjti az összes filozófust
vagy költőt, akik pedig soha egy csarnokban vagy egy hegycsúcson együtt
nem voltak, de a gondolkodó szemlélet számára közösséget alkotnak.
Az álom is ilyenformán ábrázol. Valahányszor két elemet mutat egymás
közelében, gondoskodik róla, hogy álomgondolatbeli megfelelőik között
különösen szoros legyen a kapcsolat. Olyan ez, mint írásrendszerünk: ab
azt jelenti, hogy a két betűt egy szótagként mondjuk ki; ha a és b egy szabad
rés előtt és után áll, akkor a egy szó utolsó betűjeként, b egy másik szó első
betűjeként olvasandó. Ezért az álomkombinációk az álomanyagnak nem
_tetszés szerinti, akár ellentmondásos részeiből állnak össze, hanem olya­
nokból, amelyek az álomgondolatokban is viszonylag szoros kapcsolatban
állnak egymással.
X Az oksági viszony ábrázolására az álom kétféle eljárást követ, melyek
lényegükben ugyanoda vezetnek. A leggyakoribb ábrázolásmód az, hogy
ha az álomgondolatok pl. így szólnak: „mivel ez így és így volt, azért ennek
° , és ennek kellett történnie”, akkor a mellékmondat előálomként jelenik
meg, és ehhez kapcsolódik a főmondat egy főálom formájában. Ha helye­
sen fejtettem meg, kiderülhet az is, hogy az időrend éppen fordított.
A főmondatnak rendesen az álom tüzetesebben tárgyalt része felel meg.
Az okság ily ábrázolásának szép példáját szolgáltatta egyszer egy nőbete­
gem, akinek álmát alább teljes egészében is fogom közölni. Ez az álom
rövid előjátékból és egy igen terjedelmes, erősen koncentrált álomrészből
állott. Címe ez lehetne: „Virágnyelven”. Az előálom a következőképp
szólt: Kimegy a konyhába a két cselédhez, és szidja őket, hogy „azzal a falat
étellel” (mit dem bissl Essen) nem készülnek el. Eközben sok közönséges
konyhaedényt lát, amelyek lecsurgatás céljából felborítva, nagy rakásokban
állanak. A két lány elmegy vízért, eközben mintha folyóba kellene lépniük,
amely egészen a házig vagy az udvarig ér.

1 Raffaello.festményei a Vatikánban, a Stanza della Segnaturában. (A szerk).

224
 Ezt a főálom követi; ennek bevezetője a következő: magas helyrőljön le,
aiátságosan kiképzett kerítéseken át, és örül, hogy a ruhája eközben sehol sem
kadfenn stb. Az előálom a hölgy szülőházára vonatkozik. A konyhában
használt szavakat bizonyára gyakran hallotta így anyjától. A halomnyi
közönséges edény egy egyszerű edényboltból ered, mely ugyanabban
a házban volt. A mellékálom második része célzást tartalmaz atyjára, aki
sokat forgolódott a cselédek körül, és azután egy árvízben - a ház közel
állott a folyó partjához - halálos betegséget szerzett. Az előálom mögött
rejlő gondolat tehát így hangzik: Minthogy ilyen házból, ilyen kicsinyes és
örömtelen körülmények közül származom... A főálom ugyanezt a gondola­
tot folytatja, és a vágyteljesedés segítségével megváltoztatott formába önti:
Előkelő származásuvagyok. A gondolat tehát tulajdonképpen ez: Mint­
hogy ilyen alacsony a származásom, azért volt életem folyása olyan, ami­
lyen.
Amennyire látom, a két, egyenlőtlen részre osztott álmokban nem min­
dig áll a két rész gondolata okozati viszonyban egymással. Gyakran úgy lát­
szik, mintha mindkét álom ugyanazt az anyagot ábrázolná, csak különböző
szempontból: minden bizonnyal áll ez az olyan éjszakák magömléssel vég­
ződő álomsorozataira, ahol a szomatikus szükséglet fokról fokra egyértel­
műbb kifejezést erőszakol ki magának. Vagy pedig a két álom az álom­
anyag két különálló középpontjából indul ki, és a tartalomban úgy fedik
egymást részlegesen, hogy ami az egyik álomban középpont, a másikban
csak utalásként működik közre, és megfordítva. Bizonyos esetekben azon­
ban az alomnak rövidebb elő- és hosszabb utóálomra hasadása valóban
a két rész okozati viszonyát jelenti. Az oksági viszony második ábrázolási
módja kisebb terjedelmű anyagnál kerül alkalmazásra, és abban áll, hogy
az egyik álomkép, akár személy, akár tárgy, egy másik képpé változik át.
De csak ott lehet"komolyan okozati összefüggésről beszélni, ahol ez az
átváltozás a szemünk láttára megy végbe, nem pedig ahol csak észrevesz-
szük, hogy~az egyik dolog helyére egy másik kerül. Azt mondtam, hogy az
okozati összefüggés ábrázolására szolgáló két eljárás egyre megy: az álom
egymásutánisággal ábrázolja azt, hogy valami valaminek a következménye,
egyszer úgy, hogy az álmok egymásra következnek, másszor úgy, hogy egy
kép közvetlenül egy másikká alakul át. A legtöbbször persze egyáltalán
nincs is ábrázolva az okozati viszony, hanem az elemek az álomfolyamat­
ban is elkerülhetetlen egymásutániság törvényének vannak alávetve.
A „vagy-vagy” alternatívát az álom képtelen kifejezni; egyes tagjait
egyenjogúakként állítja bele egy összefüggésbe. Klasszikus példa erre az
Irma injekciójáról szóló álom. Ennek rejtett gondolatai nyilván így szól­
o k : ártatlan vagyok abban, hogy Irma fájdalmai nem szűntek meg. Fele­
jts ezért vagy ő, mert tiltakozik javasolt megoldásom ellen, vagy az a tény,
h°gy rossz szexuális körülmények között él, amin nem változtathatok,
®°gy e fájdalmak nem is hisztériás, hanem szervi eredetűek. Az álom azon­
ban végigjátssza ezeket az egymást szinte kizáró lehetőségeket, és még arra

225
 mely elem az ellenállás cenzúrája miatt nem kerülhet be az álomba. ^
álommunka sűrítő tevékenysége megkönnyíti a hasonlósági viszony ábrá­
zolását.
Hasonlóságot, megegyezést, közösséget az álom általában azzal fejez ki
hogy egységgé vonja össze az elemeket, s ez az egység vagy már fellelhető az
‘'V álomanyagban, vagy újopnan képződik, Az előző esetet azonosításnak
a másikat keverék képződménynek'nevezhetjük. Azonosítással akkor él az
álom, ha személyekről van szó; keverék képződménnyel ákkor, ha az egye.
sítés anyaga tárgy, ám személyekből álló keverék képződménnyel is talál­
kozhat. Helyiségekkel az álommunka gyakran úgy jár el, mintha emberek
volnának.
a Az azonosítás abból áll, hogy valamilyen közös vonás révén összekapcso­
lódó több ember közül csak az egyik kerül az álom tartalmába, míg a máso­
dik vagy valamennyi többi az álomból látszólag kiszorul. Ez az egy „fedő”-
személy azonban részt vesz mindazokban a kapcsolatokban és helyzetek­
ben, amelyek belőle vagy az általa fedett személyekből levezethetők. A sze­
mélyekből keletkezett keverék képződményben már az álomképben felis­
merhetőek olyan vonások, amelyek a személyek sajátosságai ugyan, de
nem közösek, úgyhogy e vonások egyesítése által új egység, keverék sze­
mélyiség keletkezik. Maga a keverék különböző úton-módon jöhet létre;
vagy úgy, hogy az álomszemély a rá vonatkozó személyek egyikének nevét
viseli - ilyenkor, akárcsak ébren, tudjuk, hogy erről a bizonyos személyről
van szó míg látható arcvonásai másvalakihez tartoznak; vagy pedig az
álomkép olyan látható jegyekből áll össze, melyek mindkét személyre jel­
lemzőek. Látható jegyek helyett képviselhetik a másik személy részesedé­
sét bizonyos mozdulatok, amelyeket neki tulajdonítunk, szavak, amelye­
ket vele mondatunk, helyzet, amibe belehelyezzük álmunkban. A jellem­
zés utóbbi esetében kezd eltűnni az azonosítás és a keverék személy alko­
tása közötti éles határvonal. De megtörténik az is, hogy az ilyen keverék
személy megalkotása nem sikerül. Ilyenkor az egyik személy játssza el az
álombéli jelenetet, a másik - mégpedig rendszerint a fontosabbik - csak
mint közömbös jelenlevő lép fel. Az álmodó például elmondja: „az anyám
is ott volt” (Stekel). Az álomtartalom ilyen eleme a hieroglifák determinatí-
vumához hasonló, mely nem kimondásra, hanem egy másik jel magyaráza­
tára szolgál.
A két személy egyesítésére feljogosító, illetőleg okot szolgáltató közös
vonás az álomban ábrázolódhat, de hiányozhat is. Az azonosítás vagy
a keverék személy alkotása rendszerint éppen arra szolgál, hogy n e kelljen
ezt a „közöst” külön-külön ábrázolni. Ahelyett hogy elismételném:
A ellenséges indulatú velem szemben, de B is, az álomban egy keverék sze­
mélyt alkotok A-ból és JS-ből, vagy olyanfajta tevékenységben állítoiB
magam elé A -t, amely B -re jellemző. Az így létrejött álomszemély az álom­
éban valamiféle új viszonyrendszerben lép elém, és az a körülmény, hogy
egyaránt jelenti A - 1 és J3-t, feljogosít arra, hogy az álomfejtés m egfelelő

228
 helyén beiktassam, ami a kettőben közös, vagyis az ellenséges indulatot
velem szemben. Ily módon gyakran rendkívüli módon összesűrűsödik az
álomtartalom; megtakaríthatjuk az egyik személlyel összefüggő igen
komplikált viszony közvetlen ábrázolását, ha ehhez a személyhez egy mási­
kat találunk, akire e viszony hasonlóképpen áll. Könnyen megérthető,
hogy mennyiben szolgál az azonosítással való ábrázolás az álommunkát oly
szigorú feltételeknek alávető ellenállási cenzúra megkerülésére is. A cen­
zúra megütközik bizonyos képzeteken, amelyek az anyagban az egyik sze­
g y h e z fűződnek: keresek tehát egy másik személyt, aki ugyancsak kap­
csolatban áll a kifogásolt anyaggal, de annak csak egy részével. A nem cen­
zúram entes pontban előállt érintkezés most már feljogosít arra, hogy keve­
rék személyt alkossak, amelyet mindkét összetevő közömbös vonásai jelle­
meznek. Ez a keverék vagy mással azonosított személy most cenzúrázatla-
nul felvehető az álomtartalomba; az álmodó az álomsűrítés alkalmazásával
eleget tett az álomcenzúra követelményeinek.
Ahol az álom a két személynek valamely közös vonását is ábrázolja, ott ez
rendszerint arra int, hogy más, rejtett közösség után kutassunk, amelynek
ábrázolását a cenzúra lehetetlenné tétté. Itt a közös elem eltolása történt,
mégpedig az ábrázolhatóság érdekében. Abból, hogy a keverék személy az
álomban indifferens közös vonással jelenik meg, egy másik, éppen nem
indifferens közös vonás meglétére kell következtetnem az álomtarta­
lomban.
Az azonosítás vagy a keverék személy képzése ezek szerint az álomban
különböző célokra szolgál, először is két személy közös jellegének, másod­
szor pedig az eltolt közös jellegnek az ábrázolására, de harmadszor arra is,
hogy egy csupán kívánatos közös vonás juthasson kifejezésre. Minthogy
két személy közös jellegének kívánása gyakran egybeesik a két személy fel­
cserélésével, az álom ezt a viszonyt is azonosítással fejezi ki. Az Irma injek­
ciójáról szóló álomban ezt a beteget egy másikra szeretném kicserélni,
vagyis azt szeretném, ha az a másik lenne úgy a páciensem, ahogyan Irma.
Az álom számot vet ezzel a kívánsággal: oly személyt mutat nekem, akit
Irmának hívnak, akit azonban olyan helyzetben vizsgálok meg, amilyen­
ben csak a másikat volt alkalmam látni. A nagybátyámról szóló álomban ez
a felcserélés az álom középpontjává lép elő, a miniszterrel azonosítom
magamat, amennyiben kartásaimmal nem bánok jobban, és ugyanúgy íté­
lem meg őket, mint a miniszter.
Azt tapasztaltam, hogy kivétel nélkül minden álom saját személyünkkel
.foglalkozik. Az álmok teljességgel önzők. 1 Ahol az álomtartalomban nem
az én énem szerepel, hanem csak egy idegen személy, ott nyugodtan felte-
hetem, hogy saját énem az azonosítás segítségével elrejtőzött valahol az ide­
jár 1 személy mögött. Módom van arra, hogy énemet kiegészítsem. Más-
°r, amikor saját énem jelenik meg az álomban, helyzetéből arra következ-

^ '95. old. 2. jegyz.

229
 tethetek, hogy mögötte az azonosítás segítségével valaki más bújik meg. ^
álom ilyenkor arra int, hogy az álomfejtés során magamra kell vonatkoztat
nőm a másik személy valamilyen rejtett, velem közös vonását. Vannak
olyan álmok is, amelyekben énem mellett más személyek is megjelennek-
róluk az identifikálás feloldásával megint csak az derül ki, hogy saját éne­
met leplezték. Nekem az a dolgom, hogy ennek az azonosításnak a segítse,
gével összhangba hozzak bizonyos képzeteket, melyeknek álombéli sze­
replése ellen a cenzúra tiltakozott. Énemet tehát egy álomban többféle,
képp is ábrázolhatom, egyszer közvetlenül, másszor idegen személyekkel
azonosítva. Több azonosítással végtelenül sokrétű gondolatanyagot lehet
összesűríteni. 1 Hogy az ember saját énje ugyanabban az álomban többször
vagy többféle alakban szerepel, tulajdonképpen nem meglepőbb, mintáz
hogy tudatos gondolatainkban többször különböző helyeken vagy más
összefüggésekben is szerepel, mint például a következő mondatban: Ha én
meggondolom, micsoda egészséges gyerek voltam én.
A helységneveknél az identifikálás még átlátszóbb, mint személyek ese­
tében, minthogy az álomban elhatalmasodott én zavaró hatása elmarad.
Római álmaim egyikében (1. 143 sk. o.) azt a helyet, ahol tartózkodom,
Rómának hívják, de egy utcasarkon meglepődöm, milyen sok a német hir­
detmény. Nem más ez, mint vágyteljesülés, amihez nyomban Prága jut
eszembe; a vágy maga talán ifjúkoromnak egy ma már túlhaladott német
nemzeti érzületű korszakából ered. Az idő tájt, amikor ezt álmodtam, szó
volt róla, hogy egy barátommal találkozom Prágában. Róma és Prága azo­
nosítása egy óhajtott közösséggel magyarázható: barátommal szívesebben
találkoznám Rómában, mint Prágában, e találkozás alkalmával szívesen
cserélném fel Prágát Rómával.
A keverék képződmények létrehozásának lehetősége az első helyen áll
azoknak a jellegzetességeknek a sorában, amelyektől az álom gyakran fan­
tasztikusnak látszik; általuk kerülnek ugyanis az álomba olyan elemek,
aminőket érzékszerveinkkel soha fel nem fogtunk. Ilyen képződmények
megalkotásakor nyilvánvalóan ugyanolyan lelki folyamatok játszódnak le,
mint amikor éber állapotban egy kentaurt vagy egy^árkanytelképzelünk
vagy ábrázolunk. A különbség a kettő között anfíyi, hogy az éber képzelet
alkotásainál maga a szándékolt hatás az irányadó, az álom keverék képződ­
ményeit viszont egy olyan mozzanat határozza meg, amely kívül esik
megalkotásuk folyamatán, s ez az álomgondolaton belüli közösség. Az
álom keverék képződményei igen különféle módon jöhetnek létre. A leg­
kevésbé művészi kivitelben csak az egyik dolog tulajdonságai jelennek
meg, és ehhez az ábrázoláshoz kapcsolódik a tudás, hogy ezek eg y n iá sik
, dologra is érvényesek. A finomabb technika az egyik és a másik dolog jel-

1 Ha kétségeim vannak afelől, hogy az álomban fellépő személyek közül melyik mögött kell saját énemé1
keresni, a következő szabályhoz tartom magam: az a személy rejti az én énemet, akihez az álomban oly&°
indulat kapcsolódik, amelyet én, az alvó, érzek.
 legzetességeit egyesíti egyetlen képpé, és eközben ügyesen felhasználja
a két dolog között esetleg valóban meglevő hasonlóságokat. Az újonnan
képzett dolog lehet merő abszurditás, vagy sikerülhet fantasztikusan, asze­
rint hogy a szerkesztés során az anyag és a találékonyság mit tesz lehetővé.
Ha az egységbe sűrítendő dolgok túlságosan eltérő jellegűek, akkor az
álommunka olykor megelégszik annyival, hogy oly keverék képződményt
alkot, amelynek világosabb magjához homályosabb meghatározottságok
kapcsolódnak. Ilyenkor az egy képpé válás mintha kevésbé sikerülne, a két
ábrázolás fedi egymást, és ami keletkezik, az olyan, mintha a vizuális
képek versengenének egymással. Ha egy fogalom képződését egyénileg
érzékelt képekkel akarnók szemléltetni, hasonló rajzos ábrázolásokhoz jut­
nánk.
Az álomban szinte hemzsegnek az ily keverék képződmények. Néhány
példát az eddig elemzett álmok alkalmával már közöltem, most néhányat
még ide iktatok. Abban az álomban (1. 324 sk. o.), amelyikben egy nőbete­
gem „virágnyelven” írja le élettörténetét, az álombéli Én virágos ágat tart
a kezében: ez - mint megtudtuk - egyszerre jelenti az ártatlanságot és asze-
xuális bűnben való elmarasztalást. Azonfelül az ág a virágok elhelyezke­
dése szerint cseresznyevirágra emlékeztet. A virágok egyébként kaméliák,
ráadásul az egész egy egzotikus növény benyomását is kelti. A keverék kép­
ződmény elemeinek közös volta az álomgondolatból következik. A virágzó
ág célzásokat tartalmaz olyan ajándékokra, amelyek őt arra indították,
vagy indíthatták volna, hogy valaminek engedjen. Ezt a szerepet töltötte be
gyermekkorában a cseresHn^eTa^esőBbi evekben a kamélia. Az egzotikum
utalás egy világlátott természettudósra, aki egy virág rajzával akarta a nő
kegyeit megnyerni. Egy másik nőbetegem álmában valamiféle keveréket
teremt egy tengeri fürdőkabinból, egy falusi ámyékszékből és a városi házak
padlásszobáiból. A két első elemben közös az utalás az emberi meztelen­
ségre és levetkőzésre, ezeknek az összeköttetése a harmadik elemmel arra
enged következtetni, hogy (gyermekkori) meztelenkedéseinek a padlás­
kamra is színhelye volt. Egy férfi keverék helyiséget teremt két olyan helyi­
ségből, ahol „kurizálnak”: az én rendelőmből (ahol kúrálom) és abból
a lokálból, ahol feleségével megismerkedett. Egy leány, miután bátyja
megígérte, hogy kaviárral fogja megvendégelni, arról álmodik, hogy bátyja
lábai fekete kaviárgyöngyökkel vannak telehintve. Az erkölcsi értelemben
vett fertőzés” fogalma és a gyermekkori „kiütés” emléke, amikor is lába
piros pettyekkel, nem pedig feketékkel volt tele, új fogalommá egyesült
a kaviárban, „amit bátyjától kapott’. Az emberi .test részeit ez az álom /
- akárcsak más álmok - tárgyakként kezeli. Ferenczi Q91Ö)T<Ózol~CgyI
álmot, amelyben egy orvosból és egy lóból összetett keverék személy szere­
pelt, ráadásul hálóingben. Elemzéskor kiderült, hogy a három alkotóelem
közötti kapocs a hálóing, amely egy gyermeki jelenet kapcsán célzást tartal­
mazott az álmodó nő atyjára. Mindhárom esetben nemi kíváncsisága tár­
gyairól volt szó. Dajkája gyermekkorában gyakran vitte ki a katonai mén-

2 31
 telepre, ahol - akkoriban még gátlás nélküli - kíváncsiságát alaposan kielé­
gíthette.
Az előbb azt állítottam, hogy az álomnak nincs eszköze, hogy az ellent­
mondás, az ellentét viszonyát, a „nem”-et kifejezze. Itt az alkalom, hogy
először mondjak ellent állításomnak. Láthattuk, hogy az „ellentét” néven
összefoglalható esetek egy részének ábrázolása egyszerűen azonosítás' útján
történik, mégpedig olyankor, ha a szembeállítás összekapcsolható valami­
féle felcseréléssel, helyettesítéssel. Több ilyen példát is említettünk. Az
álomgondőlatban mutatkozó ellentétek egy másik részét, amelyet a „pont
fordítva”, „ellenkezőleg’ kategóriába sorolhatnánk, az álommunka a követ­
kező különös, szinte viccesnek nevezhető módon ábrázolja. A „fordítva”
nem mint olyan kerül bele az álomtartalomba, hanem azzal fejezi ki jelenlé­
tét az anyagban, hogy a már kész álomtartalomnak valamely egyéb okból
kézenfekvő darabját - mintegy utólag - megfordítja. A folyamatot köny-
nyebb példával megvilágítani, mint leírni. Á „lent”-ről és a Vfen f’-ről szóló
szép álomban (204 sk. o.) az álommunka a felfelé haladást az álomgondolat
előképéhez, a Szapphó bevezető jelenetéhez képest, fordítva ábrázolja. Az
álomban a felfelé menés előbb nehéz, később könnyű, Daudet Szapphójó­
ban viszont a teher előbb könnyű, és később lesz mind nehezebb. A fivérre
vonatkozó „fent” és „lent” is megfordul az álomban. Ez az álomgondolat
anyagának két része között fordítottsági vagy ellentétes viszonyra utal,
melyet abban ismertünk fel, hogy az álmodót, gyermeki fantáziájában, daj­
kája hordozza karjaiban, tehát éppen fordítva, mint ahogy a regényből
a hős hordozza karjában szerelmesét. Az az álmom is ilyen „megfordított-
ságot” tartalmaz, amely szerint Goethe megtámadta M. urat (1. 306 skk.
o.); ezt előbb vissza kell fordítanom, hogy az álom értelmére rájöhessek.
Az álomban Goethe megtámadott egy fiatalembert, M. urat; a valóságban
- s ezt tartalmazza az álomgondolat - egy barátomat, egy kiváló férfit táma­
dott meg egy ismeretlen fiatal szerző. Az álomban Goethe halála napjától
számolok visszafelé, a valóságban a számolás egy paralitikus beteg szüle­
tése napjával kezdődött. Az álomanyagban irányadó gondolatról kiderül,
hogy tiltakozás az ellen, hogy Goethét bolondnak nézzék. Ellenkezőleg
- mondja az álom - , ha te azt a könyvet nem érted meg, akkor te vagy
a gyengeelméjű, nem a szerző. Mindezek a megfordításról szóló álmok
mintha egy megvető mozdulatot („valaki felé fordítom a hátsó felemet') is
tartalmaznának (1. a fivérre vonatkozó megfordítást a Szapphó-Álomban).
Említésre méltó továbbá, mily gyakran használják a megfordítást éppen
azok az álmok, amelyek elfojtott homoszexuális érzéseken alapulnak.
A megfordítás, az ellenkezővé változtatás egyébként az álommunka
egyik legkedveltebb, sokoldalú felhasználásra alkalmas ábrázoló eszköze.
Elsősorban arra szolgál, hogy a vágyteljesülést az álomgondolatok egy
bizonyos elemével szemben is érvényre juttassa. Bárcsak fordítva történt
volna! - sokszor ez a legjobb kifejezés az én reakciójára egy kínos emlékkel
szemben. De különösen értékes a megfordítás a cenzúra szolgálatában: úgy

232
el tudja torzítani az ábrázolandó dolgot, hogy az ember álommegértő
képessége szinte teljesen megbénul. Ezért, ha valamely álom csökönyösen
vo n ak o d ik valódi értelmét feltárni, próbáljuk bátran nyilvánvaló tartalmá­
nak bizonyos részét az ellenkezőjére fordítani; ettől nemritkán minden
m eg világ osod ik .
A tartalmi megfordításon kívül ne hanyagoljuk el az időbeli megfordí­
tást. Az álomtorzítás gyakori technikája, hogy az esemény befejezését vagy
a gondolatmenet végét az álom elején ábrázolja, s az eredmény eloielteteleit
vagy az események okáít csak a végén, pótlólag ismerteti. Aki nem veszi
szá m b a az álomferdítés e technikai eszközét, bizony tanácstalanul áll az
álomfejtés feladata előtt. 1
Sőt, bizonyos esetekben csak akkor jutunk el az álom értelméhez, ha az
álomtartalmat különféle irányban többszörösen megforgatjuk. így például
egy fiatal kényszerneurotikus álmában a rettegett apa ellen irányuló infan­
tilis halálkívánásnak emléke a következő mondat mögött rejtőzik: apja
szidja őt, mert későn jött haza. Ámde a lélekelemző kezelés kapcsolatai és az
álmodó ötletei azt bizonyítják, hogy ennek inkább így kell hangzani:
0 haragszik az apjára, továbbá, hogy apja, saját vágyaihoz képest, minden­
képpen túl korán jött haza, szívesebben vette volna, ha atyja egyáltalán nem
jön haza, ami az atyjára vonatkozó halálkívánsággal azonos (1. 184. o.). Az
álmodó ugyanis kisfiú korában apjának hosszabb távolléte alatt valaki ellen
nemi agresszióra vetemedett, s ekkor azzal fenyegették, hogy „várj csak,
majd megjön az apád!”
Hogy az álomtartalom további összefüggéseit követhessük, legjobb, ha
most magából az álomból indulunk ki, és megkérdezzük, mit is jelentenek
az álomábrázolás bizonyos formai jegyei az álomtartalommal kapcsolat­
ban. Az álom formai jegyei közül feltűnőnek kell tartanunk azokat
a különbségeket, amelyek az egyes álomképek érzéki intenzitása, egyes
álomrészletek vagy egész álmok világos érzékelhetősége között mutatkoz­
nak. Az egyes képek intenzitásbeli különbsége a kidolgozás élességének
egész skáláját fogja át; kezdve a szinte plasztikus ábrázolással, melyet - bár
ezt semmi nem támasztja alá - a reális ábrázolásnál többre szoktak tartani,
egészen a bosszantó elmosódottságig, amelyre azt szokták mondani, hogy
jellemző az álomra, hiszen nem hasonlítható össze tökéletesen a homálynak
semmiféle fokozatával, amelyet alkalomadtán a realitás tárgyain észlelünk.
Ráadásul arra a benyomásra, amelyet homályos álomtárgyakról nyerünk,

1 Az időbeli megfordításnak ugyanezt a technikáját alkalmazza gyakran a hisztériás roham, hogy elrejtse
értelmét a néző elől. Egy hisztériás fiatal lány például egész regényt adott elő rohamában, melyet egy, a vil­
lamoson történt találkozás kapcsán élt meg tudattalan fantazmagóriáiban: az illető, akit megkapott lábának
®*épsége, olvasás közben megszólítja, aztán együtt elmennek, és viharos szerelmi jelenetre kerül sor.
Rohama a szerelmi jelenet ábrázolásával kezdődik (közben mozog az ajka, a csókokat ábrázolandó, karját
összefonja, mintegy ölelkezés közben); ezután a másik szobába siet, leül egy székre, fellebbenti a szoknyá­
ját, hogy a lábát mutogathassa, úgy tesz, mintha olvasna, és szól hozzám (válaszol nekem). Vö. ezzel Arte-
tt^dórosz megjegyzését: „Álomtörténetek magyarázatakor az álmokat először elejétől végig, aztán a végük­
ü l az elejükig kell megvizsgálni.” (I. könyv, XI. fejezet.)

233
 általában azt mondjuk, hogy „futó” benyomás, míg a világosabban kivehe­
tő részekről úgy véljük, hogy hosszabb ideig álltak az észlelés rendelkezé­
sére. Nézzük meg, melyek azok az álomanyagból eredő feltételek, amelyek
folytán kölönböző mérvű az álomtartalom egyes részeinek elevensége.
Ezen a ponton bizonyos óhatatlanul fellépő elvárásokkal is szembe kell
szállnunk. Mivel az álom anyagához hozzájárulhatnak alvás közben kelet­
kező valóságos érzetek is, könnyen feltételezhető, hogy ezek vagy a belőlük
levezethető álomelemek különös intenzitással tűnnek k i, vagy megfor.
dítva, hogy ami az álomban különösen élénkre sikeredett, ilyen reális al­
vásérzékelésre vezethető vissza. Ezt azonban a tapasztalataim sohasem iga­
zolták. Nem áll, hogy a valóságos benyomásokból (idegingerekből) alvás
közben eredő álomelemek elevenebbek, mint a többi, az emlékekből szár­
mazó elem. A realitás mozzanata az álomképek intenzitás-meghatározásá­
ban elveszti jelentőségét.
Ragaszkodhatnánk ahhoz az elváráshoz is, hogy az egyes álmok érzéki
intenzitása (elevensége) valamiképpen összefügg az álomgondolatok meg­
felelő elemének lelki intenzitásával. Ha ez így volna, akkor az intenzitás
megfelelne a pszichés helyi értéknek; eszerint a legintenzívebb elemek
- amelyek az álomgondolat középpontját alkotják - egyben legfontosabbak
is. Ámde tudjuk, hogy rendszerint éppen ezeket az elemeket nem engediát
a cenzúra az álomtartalomba. Mégis megtörténhetnék persze, hogy az őket
képviselő közvetlen leszármazottjaik nagyobb intenzitásra viszik az álom­
ban, anélkül hogy ettől az álomábrázolás középpontjában állnának. Az
álom és az álomanyag összehasonlító vizsgálata azonban ezt a feltevést is
halomra dönti. Az itteni elemek intenzitásának semmi köze az ottani ele­
mek intenzitásához. Az álomanyag és az álom között valóban végbemegy
„minden lelki érték átértékelődése”. Éppen az erőteljes képek által elfedett
futólagos, leheletszerű álomelemekben fedezhetjük fel az egyetlen és kizá­
rólagos közvetlen leszármazottját annak, ami az álomgondolatban túlságo­
san is domináns.
Az álomelemek intenzitását más, mégpedig két egymástól független
mozzanat határozza meg. Könnyen észrevehetjük mindenekelőtt, hogy az
álom főképp azoknak az elemeknek ad különös nyomatékot, amelyekben
az álom vágyteljesülése jut kifejezésre. Arra is megtanít továbbá az elem­
zés, hogy az álom legélénkebb elemeiből indul ki a legtöbb gondolatmenet,
hogy a legélénkebb elemek egyúttal a leginkább determináltak is. E tétel
értelme nenfváltozik akkor sem, ha ezt az utolsó, tapasztalatokon nyugvó
kijelentést a következő formában fejezzük ki: a legnagyobb intenzitás
azoknak az álomelemeknek jut, amelyeket a legkiadósabb sűrítő munka
hozott létre. Mindennek alapján várható, hogy ezt a feltételt és a vágytelje­
sülésről szóló másik feltételt majd egyetlen formulában is ki fogjuk tudni
fejezni.
Az egyes álomelemek kisebb vagy nagyobb intenzitásának, illetve érthe­
tőségének itt tárgyalt problémáját nem szabad összetévesztenünk azzal

234
a másik kérdéssel, amely egész álmok vagy álomrészek különböző mérvű
érthetőségére vonatkozik. Ott az érthetőség ellentéte: elmosódottság, itt:
zavarosság. Persze félreismerhetetlen, hogy mindkét skálában növekvő és
csökkenő minőségek egymás mellett is előfordulhatnak. Az olyan álomré­
szek, amelyek értelmesnek látszanak, legtöbbször egyúttal intenzív eleme­
ket tartalmaznak, a homályos álom ezzel szemben csak kevéssé intenzív
elemekből van összetéve. Ám maga a probléma, amely a látszólag világos­
tól a homályosan zavarosig terjedő skálában rejlik, sokkalta bonyolultabb,
mint az álomelemek intenzitásának ingadozása; sőt e probléma tárgyalását
később felhozandó okokból egyelőre el is halaszthatjuk. Némely esetben
nem minden meglepetés nélkül tapasztalhatjuk, hogy az a benyomás,
melyet egy álom világosságáról vagy homályosságáról nyerünk, semmit
sem mond az álom szerkezetére nézve, mert maga is álomanyag, illetve az
álomanyag alkotóeleme. Emlékszem például egy álomra, mely az ébredés
után oly különösen jól megszerkesztettnek, hézagmentesnek és világosnak
tetszett, hogy még álomittas állapotban elhatároztam: bevezetem az álmok
egy új kategóriáját, amely nem ment keresztül a sűrítés és eltolás mechaniz­
musán, és „alvás alatti fantáziának” volna nevezhető. A közelebbi vizsgálat
kiderítette, hogy e ritka álmok szerkezetén ugyanazok a rések és repedések
találhatók, mint minden más álomban; ezért az álomfantáziák kategóriáját
el is ejtettem . 1 Annak az álomnak redukált tartalma az volt, hogy egy bará­
tomnak előadtam a biszexualitás egy nehéz és régen keresett elméletét, és
az álom vágyteljesítő erejének rovására írandó, hogy nekem ez a teória
(amelyet egyébként az álom nem közöl) világosnak és hézagmentesnek tet­
szett. Amit tehát ítéletnek tartottam a kész álom fölött, az az álom tartalom­
nak egy darabja, méghozzá jelentékeny darabja volt. Az álom munkája itt
mintegy átnyúlt a már ébredező gondolkodásba, és átnyújtotta nekem az
álomról alkotott ítélet képében az álomanyagnak azt a részét, amelynek
pontos ábrázolása az álomban nem sikerült. Ennek pontos ellenpárját
értem meg egyszer egyik nőbetegemnél, aki egy, az analízisbe tartozó
álmát először nem is akarta elmondani, „mert olyan homályos és zavaros”,
és végül, egyre hangsúlyozva, hogy nem biztos abban, amit mond, mégis
előadta, hogy az álomban több személy szerepelt: ő, a férje, az apja, és
mintha nem is tudta volna, hogy a férje-e az apja, meg hogy tulajdonkép­
pen ki az apja stb. Az álomhoz felbukkanó ötletek segítségével kétséget
kizáróan kiderült, hogy egy cselédlány meglehetősen mindennapos törté­
netéről van szó, akinek be kellett vallania, hogy várandós, és hallania kel­
lett a kételyeket afelől, hogy „ki tulajdonképp a (gyermek) apja” .2 A homá­
lyosság tehát, melyet az álom produkált, ezúttal is az álomgerjesztő anyag
egy része volt. E tartalom egy részét tehát az álom formája ábrázolta.

1 Ma már nem vagyok biztos benne, hogy helyesen tettem-e. *

Freud e megjegyzést 1930-ban fűzte a szöveghez. (A szerk.)
Kísérő hisztériás szimptómák: a menstruáció kimaradása és a beteg fő panasza, a nagyfokú lehangoltság.

235
A z álom vagy az álmodásformáját az álommunka meglepően sokszor használj, Ija
fe l az elfödött tartalom ábrázolására.
Az álomhoz fűzött széljegyzetek, látszólag ártatlan megjegyzések gyak­
ran arra szolgálnak, hogy a legfurfangosabb módon leplezzék az álomgon­
dolat valamely darabját, miközben tulajdonképpen mégis elárulják. Ilyen
például, ha egy álmodó azt mondja: „itt mintha az álomból egyclarab ki
volna törölve”, és az elemzés olyan infantilis emléket derít ki, hogy az
álmodó meglesett valakit, aki a defekáció után tisztálkodott. Vagy álljon itt
egy másik eset, amely behatóbb közlésre érdemes. Egy fiatalembernek
igen világos álma van, amely tudatában megmaradt gyermekkori fantáziái­
ra emlékezteti. Egy üdülőben van, este eltéveszti a szobaszámot, s egy
helyiségbe jut, ahol egy idősebb hölgy és két lánya lefekvéshez készülődve,
vetkőznek. így folytatja elbeszélését: „Ezután néhány hézag van az álom-
bán, itt valami hiányzik, a végén egy férfi is volt a szobában, aki ki akart
dobni, s akivel birkóznom kellett.” Hiába erőlködik, hogy visszaemlékez­
zék annak a kisfiús fantáziának a tartalmára, amelyre az álom nyilván
céloz. De végül felfigyelünk arra, hogy a keresett tartalmat már elmondták
az álom homályos helyéről szóló szavak. A „hézagok” a lefekvéshez készü­
lődő nők genitális nyílásai; „itt valami hiányzik” a női genitálé fő jellemvo­
nását írja körül. Ama távoli gyermekkorban ő is égett a kíváncsiságtól,
hogy női nemi szervet lásson, de még hitt az infantilis szexuális felfogás­
ban, és a nőknél is férfi nemi szervre számított.
Teljesen hasonló formát öltött egy másik álmodó hasonló emléke, aki
a következőket álmodta: K . kisasszonnyal a Volksgarten vendéglőbe
megyek... aztán valami homályos pont, valami megszakítás következik...
azután egy bordély szalonjában vagyok, ahol két vagy három nőt látok, az egyi­
ket ingben és nadrágocskában.
Elemzés: K . kisasszony az álmodó korábbi főnökének a leánya, akit,
mint bevallja, húgaként szeretett. Csak ritkán volt alkalma, hogy vele
beszéljen, de egyszer olyan beszélgetésre került sor, melyben „mintegy fel­
ismertük, hogy van nemünk, mintha azt mondanám: én férfi vagyok, te
pedig nő” . A jelzett vendéglőben csak egyszer volt, mégpedig a sógora
nővérével, egy számára teljesen közömbös lánnyal, máskor három hölgy­
ből álló társaságot kísért e vendéglő bejáratáig. E hölgyek a nővére, a sógor­
nője és sógorának már említett nővére voltak; neki mindhárman teljesen
közömbösek, de mindhárman egy nőtestvérsorozathoz tartoznak. Bor­
délyházban ritkán, talán kétszer vagy háromszor járt.
Az elemzés a „homályos pontra” és az álombéli „megszakításra” támasz­
kodott, és azt állapította meg, hogy ő annak idején kisfiús kíván csiság b ó l
néhányszor - mindenesetre ritkán - nézegette nála pár évvel fiatalabb húga
nemi szervét. Néhány nappal később az álom által érintett bűnös cselek­
mény tudatos emléke is jelentkezett.
Valamennyi egyazon éjszakán álmodott álom tartalma szerint egyazon
egész része; maga a tény, hogy részletekre bomlik, a részletek csoportosí-
236
tása és száma is jelent valamit, s a lappangó álomgondolat egyfajta közlésé­
táss
nek
nek fogható fel. Olyan álmok fejtésénél, amelyek több főrészből állnak,
vagy általában az olyanoknál, amelyeket ugyanazon éjjelen álmodtunk, ne
feledkezzünk meg arról a lehetőségről, hogy e különböző és egymásra
következő álmok-ugyanazt jelentik és ugyanazokat az érzéseket juttatják
jnás-más anyag kapcsán kifejezésre. E homológ álmok közül a sorrendben
első gyakran erősebben torzított, bátortalanabb, a következő már meré­
sz eb b és világosabb.
Már a fáraó bibliai álma is a kalászokról és a tehenekről, amelyet József
fejtett meg, ilyenforma volt. Josephus Flavius A zsidók történetében (il.
könyv, 5-6. fej.) részletesebben is beszámol róla, mint a Biblia. Miután
a király az első álmot elbeszélte, így szólt: „Ez első álomlátás után nyugta­
lan k odva felébredtem, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit jelenthet,
ám eközben lassanként ismét elaludtam, és még különösebb álmom volt,
amely még inkább megijesztett és megzavart.” Az álomelbeszélés meghall­
gatása után József azt mondja: „Álmod, ó, király, a látszat szerint kétféle,
ám mindkét látomásnak csak egy az értelme.”
Jung a Beitrag zűr Psychologie des Gerüchtes (’Adalék a pletyka lélektaná­
hoz’, 1910 b) című értekezésében elmondja, hogyan értették meg egy isko­
lásleány rejtett erotikus álmát a barátnői, és hogyan szőtték-fonták tovább
az álmot némi változtatásokkal. Az elbeszélések egyikéhez megjegyzi,
hogy „az álomképek hosszú sorának végső gondolata pontosan azt tartal­
mazza, amit már a sorozat első képe ábrázolni akart. A cenzúra addig gör­
geti a komplexust újabb és újabb szimbolikus elfedéseken, eltolásokon,
fordulatokon át az ártalmatlanság felé, amíg csak lehet” stb. (Uo., 87.)
Scherner jól ismerte az álomábrázolás e sajátosságát, és a szervi ingerek
tanával kapcsolatban mint különös törvényt le is írta (1861, 166): „Végül
a fantázia minden, valamely idegi ingerből kiinduló álomképzet esetében
azt az általános érvényű törvényt követi, hogy az álom kezdetén az inger­
tárgynak csak legtávolabbi és legszabadabb jelzéseit festi le, a végén azon­
ban, amikor a festői áradat már kimerült, leplezetlenül feltárja az ingert
magát, illetőleg a megfelelő szervet vagy annak működését, amivel az
álom, szervi eredetét maga megadva, véget is ér...”
Ennek a Scherner-féle törvénynek szép igazolását szolgáltatja Ottó Ránk
Ein Traum, dér sich selbst deutet (’Egy álom, mely önmagát magyarázza’,
1910) című munkájában. Közli egy leány álmát, amely két, időben távol
eső, de ugyanazon az éjszaka látott álomból állt; a második pollucióval feje­
ződik be. Ezt a polluciós álmot a legkisebb részletekig végig lehetett ele­
mezni, anélkül hogy az álmodó nő segítségére szükség lett volna, a két
álomtartalom között fennálló kapcsolatok sokasága pedig lehetővé tette azt
a felismerést, hogy az első álöm bátortalan ábrázolásában ugyanazt fejezte
mint a második; így ez a polluciós álom az első álom teljes megértéséhez
vezetett. Ránk e példa alapján joggal utal a polluciós álmok jelentőségére az
álomelméletben.
237
 Tapasztalatom szerint azonban csak ritkán kerülünk olyan helyzetbe
hogy az álom világos vagy zavaros voltából az álomtartalomban lappangó
bizonyosságra vagy kétségre következtethessünk. Későbbi feladatom lesz
hogy feltárjam az álomképzésnek azt az eddig meg nem említett tényezőjét
amelynek közreműködésétől függ az álomnak ez a minőségi skálája.
Némely álom egy ideig megőriz egy bizonyos helyzetet vagy jelenetet,
azután megszakítások következnek, amelyeket így szoktak jellemezni:
„Azután mintha ez ugyanakkor egy másik hely volna, és ott ez meg ez tör­
ténik.” Az, ami így megszakítja az álom főcselekményét - amely egy idő
után ismét folytatódhat - , az álomanyagban mellékmondatnak, beiktatott
gondolatnak bizonyul. Az álomgondolatbeli feltételességet az álom egyide-
jűséggel ábrázolja (ha —akkor).
Vajon mit jelent az álomban a gátolt mozgás oly gyakori érzete, amely
a szorongáshoz oly közel jár? Menni ákafnánk^és nem tudunk helyünkből
elmozdulni, meg akarunk valamit csinálni, és minduntalan akadálvokha
ütközünk. A vonat szinte már indul, és nem tudjuk elérni. Kezet emel­
nénk, hogy egy sértést megtoroljunk, és karunk nem engedelmeskedik
stb. Ezekkel az álombéli érzésekkel már az exhibíciós álmoknál is találkoz­
tunk, de még nem láttunk neki komolyan a magyarázatuknak. Kényelmes,
de nem kielégítő az a felelet, hogy alvás közben a motorikus működés meg­
bénul, ami az említett érzetekben nyilvánul meg. Joggal kérdezhetjük: ha
ez igaz, miért nem álmodunk mindig ilyen gátolt mozgásokról? S arra is
számíthatunk, hogy az alvás közben bármikor felidézhető érzés arra való,
hogy valamit ábrázoljon, és csak az álomanyag egy bizonyos ábrázolási
szükséglete éleszti fel.
Az álombéli „nem tudom megcsinálni” nemcsak érzésként jelentkezik,
hanem olykor egyszerűen az álomtartalom része. Egy ilyen esetet különö­
sen alkalmasnak tartok rá, hogy fényt derítsen ennek az álomeszköznek
a jelentőségére. Rövidítve közlök egy álmot, amelyben úgy szereplek,
mintha becstelenséget követtem volna el. A szín egy magángyógyintézet és
több más helyiség keveréke. Megjelenik egy szolga, és valamiféle vizsgálatra
hív. Almomban tudom, hogy valami eltűnt, és a vizsgálat annak a gyanúnak az
alapján folyik, hogy az elveszett dolgot én tulajdonítottam el. A z elemzés azt
mulatja, hogy a vizsgálat kettős értelemben veendő, és az orvosi vizsgálatot is
magában foglalja. Ártatlanságom és az intézetbenfolytatott konziliárusi műkö­
désem tudatában nyugodtan elmegyek a szolgával. Egy ajtónál egy másik szolga
fogad bennünket, s rám mutatva mondja: Ezt hozta magával? Hiszen ez tisztes­
séges ember. Ezután a szolga nélkül egy nagy terembe megyek, ahol gépek áll­
nak; a terem az infemóra és a pokolbeli büntetésekre emlékeztet. A z egyik gépre
ráfeszítették egy kollégámat, akinekjó oka volna, hogy törődjék velem, de ügyet
sem vet rám. Aztán szólnak, hogy mehetek. Ekkor nem találom a kalapomat, és
így mégsem mehetek el.
Az álom nyilván annak a vágynak a teljesülése, hogy becsületes ember-
nek bizonyuljak és továbbmehessek; az álomgondolatban te h a t mindenféle

238
 0]y anyagnak kell lennie, ami ezzel ellenkezik. Hogy elmehetek, az a fel­
mentés jele. Ha tehát az álom olyan eseménnyel végződik, amely feltartóz­
tatja távozásomat, akkor igen kézenfekvő arra következtetnem, hogy
ebben az elfojtott anyag tiltakozása érvényesül. Ha nem találom a kalapot,
akkor ez azt jelenti: „mégsem vagy tisztességes ember”. Az álombéli „nem
tudom megcsinálni” egyenlő a tiltakozás kifejezésével, magával a „nem”-
jjjel; eszerint Ijelyesbítenünk kell azt a korábbi állítást, hogy az álom
a „nem”-et nem tudja kifejezni. '
-—jViás álmokban, amelyekben a mozgás létre nem jötte nemcsak helyzet­
ként, hanem érzésként is jelentkezik, ugyanez a tiltakozás fejeződik ki erő­
teljesebben a mozgásgátoltság érzésében oly akaratként, mellyel ellenaka­
rat szegül szembe. A mozgásgátoltság érzése tehát akarati konfliktust ábrá­
zol. Később hallanTiőgjűk, hogy éppen a motorium alvás közbeni bénulása
"az egyik alapvető feltétele az álmodáskor végbemenő lelki folyamatnak.
A motorikus pályákra átvitt impulzus pedig nem más, mint akarat; és
mivel biztosak lehetünk afelől, hogy alvás közben gátoltnak érezhetjük ezt
az impulzust, ez a folyamat kiválóan alkalmas az akarás és a vele szembehe­
lyezkedő nem ábrázolására.
Amióta megmagyaráztam a szorongást, az is könnyen érthető, hogy az
akarati gátoltság érzése miért áll oly közel a szorongáshoz, és miért jár
álmainkban oly gyakran együtt a kettő. A szorongás olyan libidinózus
impulzus, amely a tudattalanból indul ki, és amelynek a tudatelőttes szab
gátat. 2 Ahol tehát a gátoltság érzése szorongással jár, ott olyan akarásról
van szó, amely valamikor libidót volt képes gerjeszteni: vagyis szexuális ér­
zésről.
Más helyen (1. lejjebb, 341 sk. o.) fogom tárgyalni, mit is jelent az az
álomban gyakori ítéletalkotás, hogy „hiszen ez csak álom”, és hogy ez
milyen pszichés hatalomnak tulajdonítható. Egyelőre csak annyit, hogy az
álom leértékelésére szolgál. Az ehhez közel álló érdekes problémát, melyet
az fejez ki, hogy egy bizonyos tartalmat az álom maga „álmodottként”
ábrázol, vagyis az „álom az álomban” rejtélyét W . Stekel (1909,459 skk.)
néhány meggyőző példa elemzésével hasonló értelemben oldotta meg. Az
álmon belüli álom lefokozásáról van szó, meg kell fosztani valóságosságé-

1 A teljes analízisben a következő közvetítéssel jön létre a kapcsolat egy gyermekkori élményhez: „A mór
ttiegtettekötelességét - , a mór m ehet” (Schiller: A genova iF iesco összeesküvése, III. felv. 4. szín)*. A másik
láncszem a találós kérdés: Hány éves a mór, amikor mehet? Válasz: egyéves, mert akkorra már tud menni
(mehet). (Állítólag olyan sok fekete hajjal születtem, hogy anyám „kicsi mór”-nak, szerecsennek nevezett.)
A kalap meg nem találása egy több értelemben feldolgozott emlék az előző napról: a rendrakásban jeleskedő
szobalányunk ugyanis jól elrakta a kalapomat. - Az álom befejezése mögött a halállal kapcsolatos bús gon­
dolatok is rejtőznek: korántsem tettem meg még a kötelességemet, még nem mehetek el. - A születés és
®halál itt éppúgy összetalálkozik, mint a röviddel ezelőtt említett álomban Goethéről és a paralitikusról. (1.
*2- o., 306 skk. o.,)
Gáli József fordítása. Kiemelés Freudtól. (A szerk.)
2 p
*p 3 32 felismerések nyomán már nem helytálló.*
Freud e jegyzete 1930-ból származik. (A szerk.)

239
tói; amit az „álombéli álomból” való ébredés után tovább álmodunk, azt az
álomvágy a kitörölt realitás helyébe akarná tenni. Feltételezhetjük tehát
hogy az „álmodott” dolog foglalja magában a realitás ábrázolását, a valóséi
gos emléket; a folytatódó álom ellenben csak azt, amit az álmodó kíván. Az
a tartalom, amely az „álombéli álomban” szerepel, annak a vágynak felel
meg, hogy az ilyképpen álomnak jelzett dolognak nem kelle t volna meg­
történnie. Más szóval: ha valamely eseményt maga az álommunka helyezel
az álomban, akkor ez az esemény realitásának határozott igenlését jelenti.
Magát az álmodást az álommunka az elutasítás egyik formájaként használja
fel, és ezzel megerősíti azt a felismerésünket, hogy az álom vágytt ljesülés.

[D] AZ ÁBRAZOLHATÓSÁG SZEREPE

Eddig azt vizsgáltuk, hogyan ábrázolja az álom az álomgondolatok közötti

kapcsolatokat, közben azonban többször nyúltunk vissza ahhoz a távolab­
bi témához is, hogy az álomanyagnak milyen változásokat kell elszenved­
nie ahhoz, hogy álom keletkezhessék. Tudjuk már, hogy az álomanyag,
összefüggései java részétől megfosztva, komprimálódik, s hogy ugyanak­
kor az elemei intenzitásában végbemenő eltolások óhatatlanul az anyag
pszichikai átértékelését hozzák magukkal. Azok az eltolások, amelyekkel
eddig foglalkoztunk, mint kiderült, valamely képzet helyettesítésére szol­
gáltak, mégpedig olyan képzettel való behelyettesítésére, mely az előzőhöz
valamiféle gondolattársítással hozzákapcsolható. Az eltolás a sűrítés eszkö­
ze; segítségével két elemből olyan közbülső közös elem keletkezik, amely
bejuthat az álomba. Az eltolás más módjáról eddig nem tettünk említést. Az
analízisekből azonban megállapítható, hogy létezik ilyen, és hogy az adott
gondolat nyelvi kifejezésének felcserélése formájában jelentkezik. Mind­
két esetben egy asszociációs lánc mentén történő eltolásról van szó, ám
ugyanaz a folyamat különböző lelki szférákban megy végbe, és az eltolás
eredménye hol az, hogy az egyik elemet egy másik helyettesíti, hol pedig
az, hogy az egyik elem szóbeli megfogalmazása cserélődik fel egy másikkal.
Az álomképzésnél előforduló eltolás e másik módja nemcsak elméleti
szempontból érdekes, hanem arra is különösen alkalmas, hogy megmagya­
rázza azt a látszatra fantasztikus képtelenséget, melybe az burko ódzik. Az
eltolás iránya rendszerint az, hogy az álomgondoiat valame yik színtelen és
elvont kifejezés helyére egy képi, konkrét kifejezés kerüljön. É behelyettéi
sítés előnye és egyúttal céljaié nyilvánvaló. Ami képi, azt az álom képes áb­
rázolni, az beilleszthető olyan helyzetbe is, ahol az elvont ábrázolás ugyan­
olyan nehézségeket okozna, mintha egy politikai vezércikket akarnánk
illusztrálni. Ámde nemcsak az ábrázolhatóság, hanem a sűrítés és a cenzúra
is csak nyerhet a cserén. A mint az elvontan kifejezett és így használhatatlan

240
 álomgondolat képes beszéddé alakult át, az új kifejezés és a többi álom-
anyag között a korábbinál könnyebben jönnek letre érintkezések és azo­
nosságok, amelyekre az álommunkanak szüksége van, és amelyeket - ha
nincsenek - maga teremt meg. A konkrét terminusoknak ugyanis minden ,
nyelvben már fejlődésük következtében is sokkal több kapcsolódási pont­
juk van, mint a fogalmi kifejezéseknek. Elképzelhető tehát, hogy az álom- {
munkán belül a munkának az a része, amelyik arra irányul, hogy a külön­
álló álomgondolatok a lehető legszűkszavúbb, egységes álombéli kifejező­
désre redukálódjanak, hasonló módon, az egyes gondolatok nyelvi átformá­
lásával megy végbe. Az egyik gondolat, amelynek kifejezésmódja valami­
lyen más okból szilárd maradt, osztó és valogató hatást gyakorol a többi
gondolat kife zés-lehetőségeire, és ez a hatás már eleve érvényesül, akarcsak
a költő munkájában. Hogy egy rímes vers megszülethessék, az kell, hogy
a második, rímelő sor két feltételnek feleljen meg: fejezze ki a neki szánt
értelmet, az értelem kifejezése pedig csendüljön egybe a megfelelő sorral.
S a legjobb aza költemény, ahol nem lehet észrevenni a rímkeresés szándé­
kát, hanem mindkét gondolat, egymást kölcsönösen indukálva, kiválasz­
totta azt a nyelvi kifejezési, amely egy kis utólagos csiszolással egybecseng.
Egyes esetekben az alomsuntés rövidebb úton is felhasználja a kifejezés­
cserét, amennyiben megtaláltatja azt a szófűzést, amely kétértelműsége
következtében több álomgondolat kifejezésére is alkalmas, [gy a szóviccek
egész birodalma az álommunka szolgálatába állítható. Ne csodálkozzunk
a szó szerepén az álomképzésben. A szó többféle képzet csomópontja, úgy­
szólván eleve elrendelt sokértelműség; a neurózisok (a kényszerképzetek,
a fóbiák) pedlgugyanúgyTiém vetik meg azt a ehetoseget amelyet a szó
a sűrítésre és az álcázásra nyújt, mint az álom . 1 Könnyen kimutatható
hogy az eltolásból az álomtorzítás is profitál. Hiszen tévútra vezet, ha egy
kétértelmű szó két egyértelmű helyébe kerül, és zavarba ejt, ha a minden­
napos józan kifejezésmódokat képek pótolják; különösen azért is áll ez,
mert az álom sohasem mondja ki, hogy elemeit szó szerint vagy átvitt érte­
lemben kell-e magyaraznunk, hogy közvetlenül vagy beiktatott szólásmó­
dok közvetítésével vonatkoznak-e az álomanyagra. Az álom valamennyi
elemének fejtésekor különben is kétséges, hogy
a) pozitív vagy negatív értelemben veendő-e (ellentétes viszony);
b) történelmileg magyarázandó-e (mini v ’sszaemlékezes);
c) szimbolikusan értendo-e, vagy
d) a szószerintiségből induljon-e ki az elem felhasználása.
E sokértelműség ellenére is állíthatjuk, hogy az álommunka ábrázolás­
módja, amelynek végre is nem az a célja, hogy érthető legyen, nem követel
több fáradságot a magyarázótól, mint például a régi hieroglifek írói olvasó­
iktól.

a ^ Der Wtfz und seine B eziehung zum Unbewussten (A v icc és viszonya a tudattalanhoz, Freud, 1905 c) és
»szóhidak” a neurotikus jelenségek megoldásánál.

241
 Már több olyan példát írtam le az álomábrázolásokra, amelyeket c
a kifejezésmódjuk kétértelműsége tart össze („jól kitátja a száját” az mj ?
ció-álomban, „mégsem mehetek” az utolsóként közölt álomban stbT
Most olyan álmot mondok el, melynek elemzésekor az elvont gondola
képpé válása nagyobb szerepet kapott. Az ilyen és a szimbólumok segí^/
gével történő álomfejtés közötti különbség elég élesen meghatározható"
a szimbolikus álomfejtésnél az álomfejtő önkényesen választja meg a szim’
bolizálás kulcsát; a nyelvi álcázás eseteiben ismeretesek a kulcsok, hiszeil
az eleven nyelvhasználatban adva vannak. Ha a megfelelő alkalommal ren
delkezésünkre áll a megfelelő ötlet, akkor az ilyenfajta álmot az álmodó
közléseitől függetlenül is megoldhatjuk részben vagy akár teljes egészé,
ben is.
Egy hölgyismerősöm a következőket álmodja: A z operában van, egy
Wagner-előadáson, mely reggel háromnegyed 8-ig tart. A földszinten asztalok
állanak, az emberek esznek és isznak. Nászút]áról éppen hazatéri unokatestvére
fia ta l nejével egy ilyen asztalnál ül: mellettük egy arisztokrata. Úgy tudni, hogy
az arisztokratát a fiatalasszony hozta magával a nászútjáról, egészen nyíltan,
mintha a nászúiról mondjuk egy kalapot hozott volna haza. A fóldszintközepén
magas torony áll, tetején erkéllyel, melyet vaskorlát vesz körül. Ott fenn van
a karmester, Hans Richter arcvonásaival; ide-oda szaladgál a rács mögött, ret­
tenetesen izzad, és a magasból vezényli a torony alapja körül elrendezett zene­
kart. A z álmodó maga egyik barátnőjével (akit ismerek) ül egy páholyban.
Húga a földszintről nagy darab szenet akar neki felnyújtani azzal, hogy ő, az
álmodó nem tudhatta, hogy oly soká fog tartani, és most bizonyára kegyetlenül
fázik. (Mintha a páholyokat a hosszú előadás alatt fűteni kellene.)
Ez az álom éppen elég értelmetlen, bár elég egységes szituációban játszó­
dik. A földszint közepén a torony, ahonnan a karmester a zenekart
vezényli; de különösen a szén, melyet a húga odanyújt! Az álom analizálá­
sától szándékosan elálltam. Elég jól ismerem az álmodó hölgy személyes
körülményeit, úgyhogy sikerült az álom egyes részeit nélküle is megfejte­
nem. Tudtam, hogy erős vonzalmat érzett egy zenész iránt, akinek pálya­
futását idő előtt megszakította az elmebetegség. Úgy döntöttem tehát,
hogy a földszinti tornyot szó szerint értem. Ebből az derül ki, hogy a férfi,
akit szívesen látott volna Hans Richter helyén, toronymagasan fölötte áll
a zenekar többi tagjainak. A torony appozíciós keverék képződmény, mellék­
mondatos szerkezetnek tekintendő. Alapja a férfi nagyságát, a fémrács
- amely mögött ő, mint valami fogoly vagy ketrecbe zárt állat (ami egyben
célzás a szerencsétlen ember nevére1) szaladgál - a férfi későbbi sorsát ábrá­
zolja. „Bolondok tornya” 2 volna talán az a szó, amelyben mindkét gondolat
találkozhatott.

1 H ugó Wolf.
2 Narrenturm: a „bolondokháza” tipikusan bécsi elnevezése, nyilván az elmebajosok hajdani e lh elyezési
módjára utalva. (A szerk.)

242
 Miután az álomábrázolás módját idáig feltártam, megkísérelhettem,
v a m ásik látszólagos abszurditást, a szenet, amelyet testvére odanyúj-
*ott ugyanazzal a kulccsal fejtsem meg. A „szénnek” „titkolt szerelmet”
^ell jelentenie. Kein Feuer> kdne K M e
Kann brennen so heiss,
Als wie heimliche Liebe
Von dér niemand was weiss.
(Nincs az a tűz, nincs az a szén,
mely oly forrón égetne,
mint a titkolt szerelem,
melyről senki nem tud . ) 1

Ő maga és barátnője petrezselymet árultak (ülve maradtak a helyükön:

pártában maradtak), a húga - akinek még van reménye a férjhezmenésre
- nyújtja fel neki a szenet, mert hiszen ő nem tudhatta, hogy oly sokáigfogtar­
tani. Hogy mi fog sokáig tartani, azt nem mondja meg az álom. Ha elmesél­
nénk a történetet, azt mondanánk: sokáig tart az előadás; az álomban
magát a mondatot vehetjük szemügyre, megállapíthatjuk, hogy kétér­
telmű, és hozzáfűzhetjük, „amíg férjet talál”. A „titkolt szerelem” értelme­
zést alátámasztja az unokafivér említése, aki a földszinten ül a feleségével;
a feleségről pedig az a hír járja, hogy nem is leplezi szerelmi viszonyát. Az
ellentét elve uralkodik az álom felett: a titkolt és a leplezetlen szerelem, az
álmodót emésztő tűz és a fiatalasszony hidegsége közötti ellentét. Külön­
ben itt is, ott is a „magas állású” kifejezés szerepel közvetítőként az arisz­
tokrata és a nagy reményre jogosító muzsikus között.
Eddigi fejtegetéseimmel végül egy harmadik mozzanatot is felfedtünk2,
amelynek szerepét az álomgondolatoknak álomtartalommá alakulása során
nem szabad lebecsülni. Arra a körültekintésre gondolok, ahogyan az álom
ügyel a felhasznált pszichikai anyag ábrázolhatóságának korlátaira, legin­
kább a vizuális képek esetében. A lényeges álomgondolatokhoz fűződő
különböző mellékkapcsolatok közül az részesül előnyben, amelyik vizuális
ábrázolásra alkalmas; az álommunka nem restelli a fáradságot, hogy
a merev gondolatot előbb valami más, akár szokatlanabb nyelvi formába
öntse át, feltéve, hogy ettől lehetővé válik az ábrázolása, és így véget vet
a megrekedt gondolkodás pszichológiai konfliktusának. A gondolattarta­
lom átöntése egy másik formába azonban egyúttal a sűrítő munka szolgála­
tába is szegődhetik, és olyan kapcsolatot teremthet egy másik gondolattal,
mely egyébként nem jönne létre. Persze az is megeshet, hogy az a bizonyos
másik gondolat is megváltoztatta eredeti kifejezési formáját az ábrázolható-
ság kedvéért.

Közismert német népdal. (A szerk.)

A sűrítés és az eltolás után. (A szerk.)
 Herbert Silberer (1909) megmutatta a helyes irányt, hogyan lehet k ö d
vetlenül megfigyelni a gondolatok átalakulását képekké az álom képp
során, s így az álommunkának ezt az egy mozzanatát elszigetelten is tanul­
mányozni. Ha fáradt és álomittas állapotban erős gondolkozásra kényszerf.
tette magát, akkor gyakran megesett, hogy a gondolat kisiklott, és helyett*
egy kép merült fel, amelyben felismerte a gondolat helyettesítőjét. Silberer
ezt a pótlást nem egészen célszerűen „autoszimbolikusnak” nevezi. K öz­
lök itt néhány példát Silberer munkájából, melyekre a megfigyelt jelensé­
gek bizonyos tulajdonságai miatt még más helyen is vissza fogok térni.
„/. példa: Azon gondolkodom, hogy egy cikkemben kijavítok egy döcö-
gős helyet.
Szimbólum: Látom magamat, amint egy darab fát gyalulok.
5. példa: Megpróbálom elképzelni, mire jók bizonyos metafizikai tanul­
mányok, amelyekbe bele szeretnék vágni. Arra jók, gondolom én, hogy az
ember a lét okainak kutatása közben egyre magasabb öntudati formákig
vagy létrétegekig dolgozza át magát.
Szimbólum: Egy hosszú késsel egy torta alá nyúlok, mintha egy darabot
venni akarnék belőle.
Értelmezés: a késsel végzett mozdulatom ezt az »átdolgozást« jelenti...
A szimbólum eredetének magyarázata a következő: asztalnál olykor az én
feladatom a torta felszelése és szétosztása, amit egy hosszú és hajlékony
késsel teszek, ez a munka némi figyelmet igényel. Különösen a kimetszett
tortarészek tiszta kiemelése jár bizonyos nehézséggel. A kést óvatosan az
illető rész alá kell tolni (a lassú »átdolgozás«, hogy a végső okokhoz jus­
sunk). Ámde a képben még több szimbolika is rejlik. A szimbolikus torta
ugyanis dobostorta volt, vagyis olyan, hogy a szeletelőkésnek különböző
rétegeken kell áthatolni (az öntudat és a gondolkozás rétegei).
9. példa: Egy gondolatmenet közben elvesztem a fonalat. Azon fárado­
zom, hogy ismét megtaláljam, de be kell ismernem, hogy a kiindulási pont
végképp kiesett az emlékezetemből.
Szimbólum: Nyomdai szedést látok, melynek utolsó sorai kiestek.”
Tekintettel arra a szerepre, amelyet szóviccek, idézetek, dalok és köz­
mondások a művelt ember gondolatvilágában játszanak, teljesen megfe­
lelne várakozásainknak, ha az álomgondolatok ábrázolásakor igen gyakran
találkoznánk ilyenfajta álcázással. Mit jelentenek például az álomban
a kocsik, amelyeknek mindegyike más zöldséggel van megrakva? Ez
a vágyellentét a „széna-szalma” 1 összevisszasága, tehát rendetlenséget jelent.
Csodálom, hogy ezt az álmot eddig csak egyetlenegyszer közölték velem.
Csak kevés anyaggal kapcsolatban alakult ki általánosan ismert utalásokra
és szócserékre alapozott általános érvényű álomszimbolika. Az álomszim-

1 Németül: Kraut undR üben - káposzta és répa. (A szerk.)

2 Ezzel az ábrázolással valóban nem találkoztam többet, úgyhogy nem tudom bizonyosan, h e l y e s e n értel­
meztem-e.

244

I
bolika legnagyobb része egyébként azonos a pszichoneurózisok, a mondák
népszokások szimbolikájával.
Sőt, ha jobban megfigyeljük, rá kell jönnünk, hogy az álommunka ezzel
behelyettesítéssel tulajdonképpen semmi eredetit nem csinál. Csak
éppen hogy célját elérje, a cenzúramentes ábrázolhatóság kedvéért olyan
utakon halad, amelyeket a tudattalan gondolkodás már kiegyengetett: az
elfojtott anyag olyan átváltozásait preferálja, amelyeknek a vicc és a célzás
formájában tudatossá is szabad lenniük, és amelyektől hemzseg a neuroti­
kusok fantáziája. Itt bontakozik ki hirtelen Scherner álomfejtésének
é rte lm e , amelynek igaz magvát más helyütt vettem védelembe. Hogy a fan­
tázia a saját testünkkel foglalkozik, korántsem csak az álom sajátossága,
nemcsak reá jellemző. Analíziseim megmutatták, hogy ez a neurotikusok
tudattalan gondolkodásában is nagy rendszerességgel előfordul, és arra
a szexuális kíváncsiságra vezethető vissza, amelynek tárgya mind fiatal
fiúk, mind fiatal lányok esetében a másik nem nemi szerve, de a sajátjuk is.
Scherner (1861) és Volkelt (1875) nagyon helyesen hangsúlyozza, hogy
nem a ház a képzelet egyetlen olyan köre, amelyet az álom, akárcsak tudat­
talan fantáziáiban a neurotikus, a testiség szimbolizálására használ. Isme­
rek betegeket, akik a test és a gemtálé architektonikus szimbolikáját
(hiszen a szexuális érdeklődés messze túlmutat a külső genitáliák területén)
kétségkívül megőrizték, akik számára az oszlopok és pillérek a lábakat
jelentik (mint az Énekek Énekében), akiknek minden kapuról valamely
testnyílás („lyuk”), minden vízvezetékről a vizelés apparátusa - és így
tovább - jut az eszébe. Ámde a növényi életnek vagy a konyhának képzelet­
köréből éppoly szívesen választanak nemi képeket. 1 A növények életére
nézve a nyelvhasználat, a legrégibb idők fantasztikus hasonlatainak e lecsa­
pódása, bőven végzett előkészítő munkát (az Úr „szőlője”, a leányzó
„kertje”, a „mag” az Énekek Énekében). A konyhai műveletekre vonatkozó
látszólag ártatlan célzásokkal a nemi élet legcsúfabb és legintimebb részle­
teit lehet elgondolni, megálmodni; a hisztéria szimptomatikája egyenesen
megfejthetetlen, ha elfelejtjük, hogy a szexuális szimbolika a legjobban
a mindennapi és szimpla dolgok mögött tud megbújni, ezek a legjobb rej­
tekhelyek. Annak is szexuális jelentősége van, ha neurotikus gyermekek
nem bírnak vért és nyers húst látni, ha tojás vagy nudli láttán hánynak, ha
az ember tefméizefeslelelme a kígyótól a neurotikusoknál hihetetlenül fel­
fokozódik. Valahányszor a neurózis ilyen álcázást használ, olyan utakon
)ár, amelyeken az ősi kultúrák idején az egész emberiség végighaladt, és
amelyeknek létezéséről a laza omladék alatt még ma is tanúságot tesz
a nyelvhasználat, a babona és a népszokás.

t gazdag bizonyító anyagot szolgáltat Ed. Fuchs művének* három pótkötete.

Hhisirierte Sittengeschichte (’Képes erkölcstörténet’, München, 1909-1912). Magyarul - pótkötetek nél-
Vr~ három kötete jelent meg Az újkor erkölcstörténete címmel, kihagyásokkal, „korlátolt és számozott pél-
^Jiyszámban”, Bálint Lajos, Gergely Győző, Karinthy Frigyes, Relle Pál és Vajda Ernő fordításában,
ágirodalom Kiadás, é. n.) (A szerk.)

245

Ideiktatom egy nőbetegemnek már jelzett „virágnyelvű” álmát olyfQj,
mán, hogy mindent kiemelek, ami szexuálisan értendő. Megfejtés után
a szép álom már sehogy sem akart tetszeni az álmodénak.
a) Előálom: Kimegy a konyhába a két cselédhez, és szidja őket, hogy
készülnek el azzal a „falat étellel”. Eközben sok közönséges konyhaedényt lát
amelyek lecsurgatás céljábólfelborítva, nagy rakásokban állanak. Későbbi ki.
egészítés: a két lány elmegy vízén, és eközben mintha folyóba kellene lépniük
amely a házig vagy az udvarig ér. 1
b) Főálom :2 Magas hegyrőljön le,3 sajátságoson kiképzett kerítéseken vagy
korlátokon át, amelyek nagy négyzetté állnak össze, és kis négyzetek szövedéké­
ből állanak.4 Ez tulajdonképpen nem alkalmas a mászásra. Folyton gondban
van, hogy helyet találjon a lábának, és örül, hogy közben sehol nem akadfém
a ruhája, hogy járás közben mindig rendben van.5 Eközben nagy ágat tart
a kezében6, tulajdonképpen egy terebélyes és ágas-bogas fát, melyben dúsan
nyílnak a piros virágok7. Felmerül a gondolat, hogy cseresznyevirágok, de
a virágok inkább teljes kaméliák, amelyek persze nem fán teremnek. Lefelé
menet először egy, azután hirtelen két, aztán megint egy ág van a kezében8; mire
leér, a virágok már javarészt lehullottak. Leérvén, egy bérest lát, aki egy
ugyanolyan fá t - azt kell mondani, hogy —fésül, vagyis egy fadarabbal vastag
hajcsomókat borzol fel, amelyek mintamoha lógnak le a fáról. Másmunkások
egy kertből vágtak ki ilyen ágakat, ezeket az utcára hajították, úgyhogy sok
ember vesz magának belőlük. O megkérdezi, hogy ez helyes-e, és hogy ő is
vehet-e egyet magának9. A kertben egy fiatal férfi áll, ismert személyiség, de
ő nem ismeri személyesen, akihez odamegy, és megkérdezi, hogyan lehetne ilyen
ágakat átültetni az ő saját kertjébe.10 A férfi átöleli, ő ellenkezik, s kérdi, hogy
mi ju t eszébe, hogy lehet csak úgy ölelgetni, amire a férfi azt válaszolja, hogy ez
nem bűn, ezt szabad11. Ezután a férfi kijelenti, hogy kész vele átmenni egy
másik kertbe, s ott megmutatja neki, hogyan kell plántálni, és olyasmit mond,
amit ő, az álmodó nem ért egészen: Amúgy is hiányzik nekem három méter
1 E „kauzálisnak” tekintendő előálom elemzését 1. 225. o.
2 Önéletrajz.
3 Magas származás: az előálom vágyellentéte.
4 Keverék képződmény, amely két helyiséget egyesít, az atyai ház úgynevezett padlását, ahol a fivérével ját­
szott, és a későbbi fantáziák tárgyát, és egy pajzán nagybácsi udvarát, aki őt ingerelni szokta.
5 Vágyellentét a nagybátyja udvarához fűződő emlékhez: náluk alvás közben mindig ledobta magáról a ta­
karót.
6 Mint az angyal a liliomot az Angyali üdvözletnél.
7 E keverék képződmény magyarázatát 1. 227. o.: ártatlanság, menstruációs ciklus, kaméliás hölgy.
8 Utalás arra, hogy fantáziáiban több emberrel foglalkozik.
9 Szabad-e egyet szákítaniay azaz maszturbálnia.*
* Szakítani németül: reissen, vö. a magyar szlengben rászólni, vagyis maszturbálni. (A szerk.)
10 A faág már igen régóta a férfi nemi szerv szimbóluma. A [német] szó egyébként világos utalás a hölgy csa'
ládnevére is.
11 Ez, akárcsak a továbbiak, a házasélet óvintézkedéseire vonatkozik.
246
1
(,később így helyesbít: három négyzetméter) vagy három öl föld. A z az érzése,
hogy a férf i valamú tőle a hajlandóságáért, mintha az volna a szándéka,
hogy az ő (az álmodó) kertjében keressen kárpótlást, vagy valami törvényt
akama kijátszani, valami előnyt szerezni anélkül, hogy abból neki (az álmodó-
nak) kára lenne. Hogy tényleg mutatott-e neki valamit, azt nem tudja.
A fenti, szimbolikus elemei miatt kiválasztott álom „életrajzi” álomnak
nevezhető. Ilyen álmokkal gyakran találkozunk a pszichoanalízis során, de
ra jta kívül valószínűleg ritkán fordulnak elő . 1
Persze, éppen az ilyen anyagból ismerek igen sokat, de ezek közlése igen
messzire vinne a neurotikus viszonyok tárgyalásában. Mindegyik arra
enged következtetni, hogy nem kell a léleknek valami különös szimboli­
záló tevékenységét az álommunka során feltételeznünk; az álom a tudatta­
lan gondolkodásban már kész szimbolizálásokat használ föl, m in th o gy
azok ábrázolhatóságuk s legtöbbször cenzúramentességük miatt is jobban
megfelelnek az álomképzés követelményeinek.
[E ] S Z IM B O L IK U S Á B R Á Z O L Á S A Z Á L O M B A N .
TO V Á BBI T IP IK U S Á L M O K
Az utolsó életrajzi álom analízise azt bizonyítja, hogy az álomszimbolikát
már igen korán felismertem, de terjedelmének, jelentőségének kellő mél­
tánylásáig csak lassanként, bővülő tapasztalatok és W . Stekel munkáinak
(1911) hatása alatt jutottam el. Helyénvaló, hogy most ezekről szóljak.
Ez a szerző, aki a pszichoanalízisnek talán éppen annyit ártott, mint
használt, sok, nem is sejtett szimbólumot fordított le. E fordításoknak ele­
inte nem adtak hitelt, később azonban legnagyobbrészt beigazolódtak,
s végül el kellett őket fogadni. Stekel érdemeit nem csökkenti, ha megjegy­
zem, hogy mások szkeptikus tartózkodása sem volt indokolatlan. Példái,
amelyekre értelmezései támaszkodtak, gyakran nem voltak meggyőzőek,
módszerét pedig mint tudományos szempontból megbízhatatlant kell el­
utasítanunk. Stekel az intuíció segítségével fejtette meg a szimbólumokat,
ama sajátos képessége révén, mellyel őket közvetlenül megértette. Ezt
a képességet azonban nem lehet általánosságban mindenkitől elvárni, telje­
1
sítőképessége kivonja magát mindennemű kritika alól, eredményeit tehát
nem kell feltétlenül elhinni. A dolog úgy áll, mintha a fertőző betegségek
diagnózisát a betegágy körül észlelhető szagokra alapítanék, jóllehet két­
ségtelenül voltak klinikusok, akiknek a legtöbb embernél elkorcsosult
\
Hasonló „életrajzi” álmot közlök harmadikként az álomszimbolika példái között, továbbá a Ránk által
részletesen közölt, „önmagát magyarázó álom” (1910) is üyen; egy továbbit, amelyet „fordítva” kell
olvasni, 1. Stekel (1909,486).
247