„Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc”

harckocsi harcászat a Balkánon

Fordította: Hpasp, 2021 október

 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

Tartalom
Bevezetés ................................................................................................................................... 2
A horvát védelem ....................................................................................................................... 2
Horvát páncélosok...................................................................................................................... 3
A szerb haderő............................................................................................................................ 4
Támadás a Kupa-vonal ellen....................................................................................................... 5
A harckocsik szerepe .................................................................................................................. 5
Harckocsi-gyalogság együttműködés ......................................................................................... 7
A horvát védelem ....................................................................................................................... 8
A szerb harckocsik felvonulnak ................................................................................................ 11
A támadás ................................................................................................................................. 14
Gondolatok a végére ................................................................................................................ 17
Forrás ........................................................................................................................................ 17
Lektorok.................................................................................................................................... 17

Bevezetés
Majdnem pontosan 30 évvel ezelőtt, 1991 decemberében, alig 100km-re a magyar határtól
zajlott egy harckocsi ütközet, melynek tétje Zágráb lehetséges elfoglalása volt a szerb erők
által…

A horvát védelem
Amint az a címlapon található B. térképen látható, Zágráb horvát védelmének kulcsa a Kupa
folyó volt, amely Karlovac-tól keletre, Sisak-ig futott. A Zágrábtól mintegy 30-40 kilométerre
délre fekvő folyó jelentette a legerősebb természetes akadályt a város és a szerbek között.
Ezen túl a dombos és kissé erdős terep még mindig jó védelmi terep volt, de nem annyira,
mint maga a folyó. Elvesztése súlyos csapás lenne a fiatal horvát nemzet számára, és hasonló
lenne ahhoz, ahogyan a németek 1945-ben Berlin védelme során elvesztették az Oderát a
szovjet hadsereggel szemben.

A horvátok három ZNG (Zborne Narodne Gardiste vagy Nemzeti Gárda) dandárt (a 101., 102.
és 103.) telepítettek a folyó mentén. A dandárok szervezete és összetétele némileg változott,
de általában négy gyalogos zászlóaljba szerveződtek, zászlóaljanként körülbelül 350 fővel.
Minden dandár rendelkezett legalább egy tüzér üteggel. A tüzérségi eszközök a második
világháborús szovjet 76 mm-es ZiSz-3 könnyűágyútól az amerikai 105 mm-es tarackokig,
amelyeket az Egyesült Államok még évekkel ezelőtt adományozott az egykori Jugoszláviának.
Ezek a dandárok alapvetően gyalogos vagy lövész dandárok voltak, kis számú páncéltörő
fegyverzettel.

2
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

Ezen kívül voltak különböző független alegységek, amelyek ezt a három dandárt támogatták.
A horvátok egyetlen nagyobb kaliberű tüzér üteggel rendelkeztek, amit négy elavult vontatott
203 mm-es M-115-ös tarack alkotott, amelyeket az Egyesült Államok 40 évvel korábban
adományozott Jugoszláviának.

Horvát páncélosok

A horvátok legfontosabb tartaléka a 2. OMB (Oklopni Mehanizirane Bataljuna vagy gépesített

zászlóalj) volt, amely körülbelül 600 emberből, 34db T-55A harckocsiból, egy M-84
harckocsiból (jugoszláv gyártmányú T-72M), négy BTR-50PK páncélozott vezetési pontból,
17db BVP M-80A jugoszláv gyártmányú gyalogsági harcjárműből, 23db M-60P páncélozott
szállító harcjárműből, öt darab BTR-60-ból, két M-36B2 Jackson 90 mm-es páncélvadászból (II.
világháborús!), két 2Sz1 Gvozgyika 122 mm-es önjáró tarackból, két ZSzU-57-2 önjáró
légvédelmi gépágyúból, egy M-7 Priest 105 mm-es önjáró tarackból (szintén egy 50 éves
amerikai dinoszaurusz), valamint egyéb páncélozatlan járművekből állt.

A 2. OMB változatos felszerelése hűen tükrözte a horvátországi és bosznia-hercegovinai

konfliktusban résztvevő felek által üzemeltetett páncélozott harcjárművek típusait. Számtalan
olyan alkalom volt, amikor kézi lézer távolságmérővel rendelkező, II. világháborús T-34/85-
ösök harcoltak 50 éves Shermanok mellett.

A zászlóalj szervezete alapvetően négy páncélozott gépesített századból, egy felderítő

szakaszból és egy önjáró tüzér ütegből állt. A 2. OMB a ZOGZ (Zapovjednistvo Obrana Grada
Zagreb vagy Zágráb Város Védelmének Parancsnoksága) közvetlen parancsnoksága alá
tartozott, és az egyetlen horvát páncélos egységként szolgált a főváros védelmében.

3
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A szerb haderő

A Kupa túlpartján állomásoztak a JNA (Jugoslovenska Narodna Armija - Jugoszláv

néphadsereg) és a szerb irreguláris erők, amelyek ugyanolyan változatos képet mutattak, mint
a horvát oldal. (Amikor a szerb erőkre hivatkozom, akkor a JNA-t és más különböző irreguláris
szerb erőket is értem alatta). A szerb erőkön belül alapvetően a JNA 5. katonai körzet
parancsnokságának alakulatai szerepeltek, amelyek november elején kénytelenek voltak
kivonulni a horvátországi laktanyáikból (azaz a zágrábi Tito marsall laktanyából, szintúgy más
városokból, például Jastrobarsko-ból és Varazdin-ból). Az 5. katonai körzethez tartozott a 4.
harckocsi és a 32. gépesített lövészdandár, két olyan egység, amely a szerb oldalon a
páncélozott harcjárművek nagy részét alkotta. Ez körülbelül 160 harckocsiból állt, ezek több
mint fele modern M-84-es (jugoszláv gyártású T-72M), valamint több mint 200 egyéb
páncélozott járműből, például BTR-60 és BVP M-80A gyalogsági harcjárműből állt.

A szerb gyalogság nagy részét azonban a szerb irregulárisok adták. Ez bizonyult a szerb oldal
gyenge láncszemének. A JNA-nak ezekre a tapasztalatlan irregulárisokra kellett támaszkodnia
a Horvátországból és Szlovéniából származó sorkatonák helyettesítésére, akik korábban a JNA
gyalogsági egységeinek nagy részét alkották. Összességében november végére mintegy 5500
irreguláris állt rendelkezésre a Kupa folyó elleni támadásokhoz.

4
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A szerb fél másik nagy előnye a teljes légi fölény volt. Egy MIG-21BISz-ekből álló
vadászrepülőszázaddal és két Jastreb és Galeb könnyű támadógépekből álló vadászbombázó
századdal, amelyek a szomszédos boszniai Bihácsban és Banja Lukában állomásoztak, a
szerbek anélkül támadhatták a horvát célpontokat, hogy a nem létező horvát légierő miatt
aggódniuk kellett volna. A szerbeknek körülbelül 15 helikopterük is volt, többségük a MI-8
típusból. Mindez azt jelentette, hogy a horvátok számára nagyon nehéz időszak következett.

Támadás a Kupa-vonal ellen

Ez volt a horvátok általános helyzete a Kupa folyó mentén Sisak és Karlovac között 1991.
december közepén. Ekkorra a JNA és a szerb irregulárisok megkezdték a horvát állások
támadását. Teljesen értelmetlen lenne minden egyes akciót leírni; sok volt, és úgy tűnt,
mindegyiknek ugyanazok a jellemzői. Sokkal hasznosabb, ha inkább egy ilyen összecsapásra, a
Pisarovina körüli harcra összpontosítunk. Ez volt azon kevés harcok egyike, amelyek a horvát
és a JNA harckocsi erői között zajlottak azon a télen a Kupa mentén, és kiváló példája a Balkán
harckocsi hadviselésnek. Pisarovina egy kisváros, amely nagyjából félúton fekszik Karlovac és
Sisak között (B térkép). Különös figyelmet érdemelt a ZOGZ részéről, mert a Kupa folyó mentén
húzódó frontvonalak voltak a Zágrábhoz legközelebbi szerb állások.

A szerb irreguláris erőknek a JNA tüzérsége és légiereje segítségével október végén sikerült
átkelniük a Kupa folyón, és a Jamnicka nevű kis falut elfoglalták. Aztán a horvát erők néhány
nappal később visszaszorították őket a folyón túlra.

A Pisarovina környéki területet később megerősítették a horvát 102. ZNG dandár két
századával, valamint a 2. OMB 3. harckocsi századával. A 3. harckocsi századot Pisarovinától
körülbelül két kilométerre délkeletre, magától a Kupa-tól körülbelül három kilométerre
helyezték tartalékba, azzal a feladattal, hogy ellentámadást indítson az esetleges folyón átkelő
esetleges szerb előre nyomulás ellen. A védelem a Kupa folyó felett átívelő, sérült, de még álló
kőhídra összpontosított. A század feladata fontos volt, mivel felismerték, hogy nem
engedhetik meg maguknak, hogy a Kupa hídjánál szerb hídfőállást létesítsenek, amely
ugródeszkaként szolgálhat a Zágráb felé irányuló jövőbeli hadműveletekhez.

A harckocsik szerepe
Ezt senki sem ismerte fel jobban, mint a 3. harckocsi század parancsnoka, egy őszülő,
középkorú satnik (százados), akit a "Pancirno" becenevéről azonosítottak (a pancirno a horvát
kifejezés a páncéltörő gránátra). Hét évvel korábban harckocsizótiszt volt a JNA-ban. Ennek
ellenére a tartalékosként töltött idő alatt is jártas maradt a katonai ismeretekben, és egyike
volt az első önkénteseknek, amikor a horvát hadsereg harckocsizásban jártas embereket
keresett. Pancirno a 3. harckocsi századot alkotó emberek és felszerelés vegyes csapatának
parancsnoka volt.

5
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A századot egy századtörzsre, és három harckocsi szakaszra osztották. A századtörzs

állományába tartozott Pancirno, valamint négy másik katona és két fő felderítő. A századtörzs
katonái egy BTR-50PK páncélozott vezetési pontot, a felderítők pedig egy civil Lada Niva 4x4-
es terepjárót használtak. Az első szakasz, becenevén "Rózsaszín párduc", két T-55A-t alkotott,
az egyik Iskra kézi lézer távolságmérővel, valamint két BVP M-80A, amelyek Maljutka
páncéltörő rakéta indítóval rendelkeztek. A második szakasz, becenevén "Crne Guje" vagy
"Fekete Kígyó", három T-55A (az egyik kézi lézer távolságmérővel) és egy M-60P páncélozott
szállító harcjármű alkotott. A harmadik szakasz (amelynek nem volt beceneve) két T-55A-val
volt felszerelve, az egyik Iskra kézi lézer távolságmérővel, valamint két BVP M-80A-val.

Minden harckocsi szakasznak volt egy-egy BVP M-80A vagy M-60P által szállított nyolc-kilenc
fős lövész raja is. A járművek meglehetősen jó állapotban voltak, figyelembe véve, hogy a
horvátok számára kevés pótalkatrész állt rendelkezésre, és hogy a járművek legalább egy
hónapja nem túl kellemes időjárás mellett voltak kint a terepen. Azonban a 100 mm-es
harckocsi löveg lőszer, valamint a Maljutka páncéltörő rakéta készletek rendkívül szűkösek
voltak, harckocsiként átlagosan hat űrméretes páncéltörő gránát és két kumulatív gránát állt
rendelkezésre. A kézi lézer távolságmérővel rendelkező harckocsik körülbelül kétszer ennyi
lőszerrel rendelkeztek. A BVP-80-asok számára az egész században mindössze három Maljutka
páncéltörő rakéta állt rendelkezésre.

A 3. harckocsi század szervezete tükrözi a horvát páncélos doktrína akkori állapotát, a 3.

harckocsi század messze nem csak harckocsikból állt, ahogy azt a neve sugallja. Még az alkotó
szakaszai sem voltak homogének, a harckocsik és a gyalogsági harcjárművek vagy páncélozott
szállító harcjárművek ugyanabba a szakaszba szerveződtek. A 3. harckocsi század, és általában
a legtöbb horvát páncélos alegység szervezete két elsődleges tényezőnek volt köszönhető, a
terepviszonyoknak és az általános felszereléshiánynak. Ez arra kényszerítette őket, hogy a
"harckocsi" szakaszokat harckocsi-pótlékokkal, például a BVP M-80A vagy más
harcjárművekkel töltsék fel, amelyek az ellenséges páncélosok kilövésére alkalmasak voltak.

6
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

Harckocsi-gyalogság együttműködés
Horvátország nagy részén a terepviszonyok azt is diktálják, hogy a páncélosokat gyalogság
kísérje, hogy elkerüljék a gyalogsági páncéltörő eszközök által okozott veszteségeket. A
harckocsik gyalogsági támogatás nélkül ennyire átszegdelt terepen olyanok, mintha elvesztek
volna. A horvátok felismerték ezt, és elhatározták, hogy nem veszítik el az értékes harckocsikat
a szerb gyalogság esetleges lesállásai által.

A Lada Niva "felderítő" járművet maga Pancirno találta ki, de jól reprezentálja azt, hogy a
horvátok a front hosszú szakaszain való járőrözéshez civil járművekre támaszkodtak, mivel
nem voltak hajlandók értékes üzemanyagot pazarolni arra, hogy harckocsik, vagy páncélozott
harcjárművek járőrözzenek ezeken a területeken, így úgy döntöttek, hogy a dzsipszerű

7
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

járművek elegendőek lesznek. Ezek sokkal csendesebbek, kisebbek (így könnyebb volt
elrejteni őket), gyorsabbak, és ami a legfontosabb, olcsóbbak voltak, mint páncélozott társaik.
A Ladában ülő két felderítőnek a saját AK-47-esükre és pisztolyukra kellett hagyatkoznia az
önvédelemre. A felderítő jármű naponta legalább ötször, változó időközönként felderítette a
Kupa folyó mentén a valószínű megközelítési útvonalakat. A felderítők néha a 203 mm-es üteg
tüzérségi megfigyelőiként is szolgáltak, amely azonban a lőszerhiány miatt csak ritkán tüzelt.

Ami az állományt illeti, a 3. harckocsi század teljes állománya rendelkezett korábbi

tapasztalattal a JNA-ban, de a tapasztalatok szintje nagymértékben különbözött. Ráadásul a
háború előtti JNA tisztikara túlnyomó részben szerb származású volt, kevés horvát
rendelkezett tiszti tapasztalattal. Ezt tükrözi az a tény, hogy Pancirno volt a század egyetlen
korábban szolgáló tisztje, a többiek csak legénységi vagy altiszti beosztásban szolgáltak.
Emellett nem mindannyian ugyanazzal a felszereléssel dolgoztak, mint amivel a JNA-ban
szolgáltak. Például az egyik T-55A-t egy olyan vezette, aki korábban M-60P páncélozott szállító
harcjárművet vezetett, az irányzó egy T-34/85-ösön szolgált, a töltője pedig korábban egy
M4A3E8 Sherman irányzójaként szolgált! Ezt a helyzetet némileg enyhítette, hogy mindenki
részt vett egy mindössze 12 napos továbbképzésen a sietve létrehozott horvát
harckocsiiskolában, Varazdinban, de ez nem volt elég, ahogy azt a későbbi események is
bizonyítani fogják. Pancirno és törzsén kívül mindenki tartalékos volt. Ez azt jelentette, hogy
kéthetente váltották őket egy másik csoport katonával. A valóságban így "két" 3. harckocsi
század volt, az egyik a harctéren, a másik pedig a civil világban folytatta normális életét. Erre
azért volt szükség, hogy a már amúgy is szenvedő horvát gazdaság ne omoljon össze, de ez a
kiképzettségre meglehetősen kedvezőtlen hatással volt.

A horvát védelem
A 3. harckocsi század 1991. december 20-án körülbelül három kilométerre a Kupa folyó
mögött diszlokált. A század még mindig a hídnál történő esetleges szerb áttörés megállítására
összpontosított, de nem zárta ki a szerbek lehetséges erőszakos folyami átkelését az elviekben
vízalatti átkelésre képes M-84-esekkel és T-55-ösökkel. A 102. ZNG dandár gyalogsága a folyó
mentén kialakított fő védőövben helyezkedtek el, és jól használták ki a harcok szünetét, hogy
aknamezőket, drótakadályokat és fa erődítményeket készítsenek elő. A korlátozottan
rendelkezésre álló anyag és felszerelés miatt azonban a védelem nem volt túl mély, és
semmiképpen sem volt bevehetetlen egy elszánt ellenséges gépesített támadással szemben.

8
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

ZISz-3 76 mm-es könnyűágyúk

A gyalogság rendelkezésére álló páncéltörő eszközök közé tartozott néhány RPG, körülbelül
egy tucat, az Egyesült Államokból csempészett LAW, valamint három világháborús szovjet
ZISz-3 76 mm-es könnyűágyú, egyenként körülbelül 30 lőszerrel. A páncélosokkal támogatott
ellenséges támadás elleni védekezés terhe a 3. harckocsi századra hárult.

December 21-e reggel baljósan kezdődött a 3. harckocsi század számára. Aznap reggel,
körülbelül 0800 órakor a szerbek tüzérségi támadásba kezdtek. Ez többnyire 105 mm-es
tüzérségi tűz volt, de néhány nehezebb löveg, mint például a 122 mm-es és 152 mm-es
ágyútarackok is kivehetőek voltak. Ez ellentétben állt az általános szerb taktikával, amely
szerint a nap folyamán csak kisebb 82 mm-es aknavetőket használtak elszórtan. A legtöbb
gránát a Kupa partja mentén elhelyezkedő horvát gyalogságot célozta, de néhány gránát a 3.
páncélos század közelében is robbant.

9
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A szerb tüzérség többnyire nem volt túl pontos, de a tűz intenzitása - becslések szerint
körülbelül másfél órán keresztül percenként egy gránát - miatt nem lehetett a nyílt terepen
mozogni. A horvátok nem szenvedtek katonai veszteségeket a tüzérségi támadásban, de a
szerbeknek sikerült megsebesíteniük a területen maradt néhány civil lakos egyikét, valamint
megölni egy óvatlan macskát.

A nap folyamán a jugoszláv légierő részéről is fokozódott a légi tevékenység. A gépek többsége
MiG-21BISz volt, jónéhány egyszerűen csak áthúzott a horvát állások felett, miközben Zágráb
felé repültek, de néhány gép a Kupa folyó felett kőrözött anélkül, hogy bármit is megtámadott
volna.

Pancirno gondoskodott arról, hogy a század járművei jól álcázva legyenek a közeli erdőben. A
légitámadás veszélye mindig is jelen volt, és a 3. harckocsi századnak nem voltak légvédelmi
fegyverei, kivéve a T-55-ösökre szerelt 12,7 mm-es nehéz-géppuskákat és a BVP M-80A 20mm-
es gépágyúit. Ez meglehetősen veszélyessé tette a napközbeni mozgást, és Pancirno állandóan
aggódott amiatt, hogy a 3. harckocsi századnak mikor kell majd elmozdulnia az állásaiból, hogy
ellentámadást indíthasson a Kupa folyón áttörő szerbek ellen. A BVP M-80A-kat 20 mm-es
gépágyúikkal az alegység elsődleges légvédelmi fegyvereiként jelölte ki, és ezzel a feladattal
bízta meg őket arra az esetre, ha a 3. század ellentámadást indítana. A horvátok szerencséjére
a jugoszláv pilóták viszonylag tapasztalatlanok voltak a levegő-föld harcban, és az időjárás is
egyre rosszabb lett. Mégis, ez volt az, amit nem lehetett elvetni, mint azt a későbbi események
bebizonyították.

10
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A szerb harckocsik felvonulnak

A horvátok által várt támadás aznap elmaradt, de ez nem jelentette azt, hogy minden nyugodt
lett volna. A légi tevékenység még mindig folytatódott egész nap, csakúgy, mint a tüzérség
zavaró tüze. Ennél kijózanítóbb volt azonban egy incidens, amely aznap este 1815 körül
történt. A 3. harckocsi század Lada Nivájának egyik járőre során a horvátok a Kupa déli
partjától mintegy 500 méterre három JNA M-84-es harckocsiból álló harckocsi szakaszt
észleltek. Sajnos a szerbek is észrevették a Lada Nivát, és az egyik M-84-es harckocsi egy 125
mm-es gránátot lőtt ki a szerencsétlen Ladára. Miután a gránát pár méterrel elkerülte őket, a
horvátok nem várták meg a második lövést, és inkább vissza száguldtak a 3. harckocsi század
vezetési pontjára. A térképen be tudták jelölni a három ellenséges harckocsi helyzetét, és
ennek az információnak a birtokában Pancirno megpróbálta 203 mm-es tűz alá vonni az
ellenséges harckocsikat. A 203 mm-es üteg parancsnoka azonban közölte, hogy négy gránáttal
rendelkezik tarackonként összesen, és nem engedhetik meg maguknak, hogy tüzeljenek, amíg
a szerbek fő támadása meg nem kezdődik.

Az éjszaka eseménytelenül telt el, Pancirno és a század többi tagja meglepetésére. A nyugalom
illúzióját 0625 órakor a Kupa folyó közelében harckocsik tüzelésének hangja törte meg. A
horvát gyalogság rádión keresztül jelentette, hogy az ellenséges támadás megkezdődött, és
hogy a folyó túloldaláról harckocsik heves tűz alá vették őket.

Pancirno, mivel nem akarta idő előtt harcba küldeni az alegységét, kiküldte a Lada Niva
felderítőket, hogy állapítsák meg a valós helyzetet. Miután a felderítők a Kupa folyó északi
partjának közelébe értek, megerősítették, hogy a JNA harckocsik a horvát állások felé

11
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

tüzelnek, bár úgy tűnt, hogy a Kupa folyó mentén lévő elhagyott épületeket célozzák. A
felderítők azt is meg tudták erősíteni, hogy az elkövetők három M-84-es harckocsi (jugoszláv
gyártmányú T-72M) voltak, valószínűleg ugyanazok, amelyeket előző nap láttak. Az ellenséges
harckocsik néhány kisebb ház melletti állásból tüzeltek, a Kupától mintegy 400 méterre délre.
A három harckocsin kívül a felderítők nem láttak más ellenséges tevékenységet.

Pancirno úgy döntött, hogy nem veti be az egyik alegységét vagy az egész századát ez ellen a
kisebb provokáció ellen. A szerbek általában a harckocsikat egyfajta közvetlen tüzérségi
lövegként használták, hogy ellensúlyozzák a pontatlan közvetett tüzet, és Pancirno úgy vélte,
hogy ez csupán további előkészület a főtámadásra. A harckocsik 1000 óra körül abbahagyták
a tüzelést, és a tüzet a horvát gyalogosok felé irányuló pontatlanabb tüzérségi tűz váltotta fel.

Az aznapi további járőrözéseik során a felderítők megállapították, hogy a három JNA M-84-es
egész nap ugyanazon a helyen maradt, és csak 18 óra körül hagyták el azt. A 22-ről 23-ra
virradó éjszaka eseménytelenül telt, kivéve a Kupa szerb oldaláról hajnali 0100 óra körül
leadott kézifegyver-tüzet, amely rejtélyes okból gyorsan elhalt. (A horvátok úgy vélték, hogy
egyszerűen csak néhány részeg szerb szórakozott. A szerb irregulárisok gyakran berúgtak a
házi készítésű szilvapálinkától, és szerettek ittasan lövöldözni). Másnap reggel ismét
harckocsitűz törte meg az éjszakát. A felderítők megerősítették, hogy ugyanabból a három
harckocsitól érkezett, ugyanarról a pozícióról, mint előző nap. Ezúttal kizárólag a Kupa északi
partján lévő horvát gyalogság állásaira irányult a tűz, akik elkezdtek veszteségeket szenvedni.
A tűz olyan intenzív volt, hogy a gyalogság parancsnoka azt kérte, hogy Pancirno tegyen ellene
valamit.

Még mindig nem volt biztos, hogy ez a támadás előjátéka, de Pancirno is belátta, hogy az
embereinek morális okokból feltétlenül be kell avatkozniuk. Kiküldte a felderítőket, hogy
állapítsák meg, hogy a JNA harckocsik még mindig ugyanazon a helyen találhatók-e? Amikor a
felderítők igazolták, hogy igen, Pancirno kiküldött egy T-55A-t és egy BVP M-80A-t a „Rózsaszín
Párduc” szakaszból egy kis dombon lévő pozícióba, körülbelül 2800 méterre a JNA
harckocsiktól.

Pancirno szándéka az volt, hogy az egyik M-84-est megsemmisíti a BVP M-80A Maljutka
páncéltörő rakétával, míg a T-55A közeli fedezetet nyújt, ha a folyó túloldalán (amely csak 500
méterre volt a tervezett tüzelőállástól) szerbek tűnnének fel. Az időjárás aznap rendkívül
borult volt, így nem fenyegetett a légitámadás veszélye.

14 órára a járművek a helyükön voltak, és csak a tűzparancsra vártak. A JNA harckocsik még
mindig ugyanazokban a pozíciókban voltak, mint reggel. Ez jelezte a JNA újonnan toborzott
katonáinak képzetlenségét, valamint azt, hogy a JNA viszonylag kevéssé törődött
harckocsikkal, amikor azok a könnyű páncéltörő fegyverek hatótávolságán kívül voltak.

12
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A parancsot kiadták, és a Maljutkát a BVP M-80A-ból indították. Úgy tűnt, hogy a szerbek ezt
nem vették észre. Még mindig azzal voltak elfoglalva, hogy a horvát gyalogság állásaira
tüzeljenek. A Maljutka eltalálta az egyik harckocsit a tornyán, ahol egy kisebb robbanás volt
látható. A horvát járművek szinte azonnal visszatolattak rejtett pozíciójukba, így nem tudták
igazolni a kilövést. A gyalogosok azonban arról számoltak be, hogy a JNA harckocsik
abbahagyták a tüzelést, és kettő közülük visszavonult, míg a találatot kapott harckocsi ott
maradt. Az ütközet hátralévő részében ez a harckocsi többet nem mozdult, ami a szerbek
korlátozott javítási és helyreállítási képességére utalt. A szerbek némi pontatlan közvetett
tűzzel válaszoltak, de a horvátok örültek a sikerüknek, hogy már nem kaptak meglehetősen
pontos harckocsitüzet.

A következő két nap eseménytelenül telt, ellentétben azzal, amire Pancirno és a többi horvát
számított. Bár december 24-re és 25-re tűzszünetet kötöttek a karácsony megünneplésére, a
szerbek, mivel keleti ortodox vallásúak voltak, januárban ünnepelték a karácsonyt, és nem
várták el tőlük, hogy tiszteletben tartsák a római katolikus hagyományt. A szerb közvetett tűz
szórványosan folytatódott ezekben a napokban, de ez valószínűleg csak a szerb hadsereg
parancsnoki láncának problémáit jelezte, mivel a renegát tüzérparancsnokok szembe
szegültek a tűzszüneti megállapodással. Pancimónak magának is nehéz dolga volt, hogy az
embereit visszatartsa attól, hogy a karácsonyi ünnepek alatt túlságosan berúgjanak, mivel ez
volt valószínűleg a legnagyobb ünnep a túlnyomórészt római katolikus Horvátországban, és ez
az ünnep a volt kommunista Jugoszláviában nem volt túlságosan népszerű.

A következő négy nap is eseménytelenül telt. A felderítők észlelték, hogy a szerbek fokozták
gyalogos járőröket a folyó mentén, és hogy a Kupa folyó felett átívelő sérült híd közelében
hídjavításra alkalmazható eszközöket hordtak.

13
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A támadás
December 30-án, 7 óra körül a horvátokat az eddigi legerősebb tüzérségi támadás érte, és a
Kupa túloldaláról a szerb kézifegyverek tüze is jelentősen felerősödött. Öt M-84-est és két T-
55-öst észleltek a Kupa déli partján fekvő Lasinja kis falu mellett (C térkép). Pancirno úgy vélte,
hogy ez a támadás napja. Elhatározta, hogy szétveri azt, és úgy döntött, hogy kockáztat.

14
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

A „Fekete Kígyó” szakaszt egy rejtett pozícióba küldte, körülbelül 1000 méterre (az egyik
harckocsiban lévő kézi lézeres távolságmérővel meghatározva) a korábban megsemmisített
szerb M-84-es helyétől, és azt mondta nekik, hogy várják meg a további utasításokat.

203mm-es M-115-ös tarack

Amint a rejtett pozícióba érkeztek, azonnal kérte, hogy a 203 mm-es tüzér üteg minden
gránátját használja fel a szerb harckocsik pozíciójára. Az üteg parancsnoka ebbe Pancirno némi
rábeszélése után beleegyezett (az sem ártott, hogy Pancirno felajánlott neki egy karton
Marlborót).

Az eredmények látványosak voltak. A süvítő 203 mm-es gránátok hangja könnyen

összetéveszthető egy sugárhajtású repülőgép hangjával, és ennek eredményeként a horvátok
a 203 mm-es tarackokat "horvát légierőnek" hívták. Tüzelésük elég pontos volt, és úgy tűnt,
hogy a T-55-ösök közül egyet megsemmisítettek, a többi pedig szétszóródott különböző
irányokba.

15
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

Két M-84-es, a korábban harcképtelenné tett M-84-es irányába indult. Éppen, amikor
odaértek volna, a felderítők riasztották a "Fekete Kígyó" szakasz három T-55A harckocsiját. A
szakasz előjött rejtett pozíciójából, és azonnal tüzet nyitott az M-84-esekre, azok
oldalpáncélzatát lőtték. Az első sortűz két találatot és egy kilövést ért el. A második össztűz
további két találatot ért el a megmaradt üzemképes harckocsin, és ki is lőtte azt. A harmadik
horvát T-55A azonban úgy tűnt, hogy bajban van, gránátja is messze célt tévesztett.

Miközben a többi horvát harckocsi visszatolatott az eredeti rejtett pozíciójába, a szóban forgó
T-55A csak alig tolatott vissza, a parancsnok és az irányzó kiugrott a harckocsiból, és Pancirno
felé futott. Amikor Pancirno és a felderítők elérték az álló páncélos, és belenéztek a toronyba,
megértették, miért. A töltő keze beszorult a löveg zárszerkezet mögé, ami nyilvánvalóan a
fejét találta el; a koponyája eltört, és az agyvelő látható volt. Ennek ellenére még mindig
életben volt, és ez így is maradt az alatt a két óra alatt, amíg a mentőautó a segítségére sietett.
Ekkorra a szerbek már aknavetőtűzzel támadták az állást. Amíg a mentőre vártak, a harckocsit
az erdőbe vitték, hogy elrejtsék az ellenséges repülőgépek elől. Mégis, nem telt el öt perc az
egyértelműen megjelölt mentőautó megérkezése után, amikor egy ellenséges repülőgép
támadni kezdte azt. A pilóta rosszul célzott, 200 méterrel célt tévesztett, és végül két rácsapás
után elrepült. Közben a töltőnek amputálták a kezét (érzéstelenítő nélkül), és Zágrábba
evakuálták. Ez az eset jól tükrözi a horvát hadsereg elsősegélynyújtó képességének rossz
állapotát, valamint a hiányos felszerelést, amellyel harcolniuk kellett. Később kiderült, hogy a
töltőnek hibás volt a páncélos fejvédője, és ezért nem tudott kommunikálni az irányzóval, aki

16
 „Fekete Kígyó”, és a „Rózsaszín Párduc” - harckocsi harcászat a Balkánon

éppen akkor tüzelt, amikor a töltő egy 100 mm-es gránátot helyezett készenlétbe, és még
mindig a löveg visszarúgásának útjában volt.

Ez az incidens megkeserítette a horvátok egyébként sikeres napját. A szerbeket láthatóan

sokkolta "Fekete Kígyó" szakasz támadása, és a nap hátralévő részében nem válaszoltak
semmilyen hatásos tűzzel. A felderítők a nap hátralévő részében nem észleltek jelentős szerb
tevékenységet a Kupa túloldalán. A horvátok úgy vélték, hogy összesen három szerb M-84-est
és egy T-55-öst semmisítettek meg. Pancirno örömmel fogadta a hírt a felderítőktől még
aznap, és azonnal elegendő bárányhúst és bort rendelt az egész századnak a közelgő újévi
győzelmi ünnepségre.

Úgy tűnt, hogy ez az ütközet gyakorlatilag véget vetett a szerbek kísérletének, hogy ebben a
szektorban átjussanak a Kupa folyón. A horvátok hatékony ellenállása, valamint az a tény, hogy
Németország vezetésével több európai nemzet is azon volt, hogy elismerje az ostromlott
Horvátországot, meggyőzni látszott a szerbeket arról, hogy a Zágráb felé irányuló bármilyen
támadás haszontalan. Január 15-én az Európai Közösség által támogatott tűzszünet lépett
életbe egész Horvátországban, és gyakorlatilag befagyasztotta a két fél pozícióit.

Gondolatok a végére
Ha valaki figyelmesen elolvasta az írást, akkor láthatta, hogy elég sok harckocsi harcászattal
kapcsolatos kérdést érint:
1, Mire való a harckocsi? Harckocsi elleni harcra? Áttörés előkészítésére? Közvetlen tüzérségi
eszközként az ellen gyalogságának megerősített objektumait támadni?
2, Miért szükséges a harckocsi mellé gyalogság, és mi történik, ha nincs?
3, Modern harckocsik ellen mit ér egy generációval régebbi elavult típus, elavult páncéllal, és
lőszerrel? Teljesen esélytelen vajon?
4, Tüzérségi csapás ellen mennyire is védettek a harckocsik?
5, Harckocsi kezelők gyakorlottsága mennyit is számít.
6, Gyakorlatokon elért 95-100%-os találati arány mennyire csökken valódi harcban.

Forrás
Armor - 1993, Vol. CII No. 5

Lektorok
dudi, molnibalage, Cifu

17