You are on page 1of 2

Tamási Áron

Ábel a rengetegben
1. Fejezet
1920-ban Erdélyben járunk, Felcsík járásban, Csíkcsicsó faluban. A történetet
a 15 éves Szakállas Ábel meséli el egyes szám első személyben, aki a
szüleivel él nagy szegénységben egy kis házban, Csíkcsicsó faluban. Ábel
apja közbirtokossági erdőpásztor, ezért csak hetente, tíznaponta jár haza,
általában akkor, ha elfogyott az élelme.

A történet 1920. szeptember 30-án indul. Ábel anyja elment pityókát (krumplit)
ásni, míg Ábel azt a feladatot kapta, hogy morzsoljon törökbúzát (kukoricát).
Ábel pedig a szoba közepén neki is kezd a munkának, vállán a macskával,
mellette pedig a Hegyes nevű kutyával.

Hamarosan a házhoz közeledő lépések zaját hallja: hazaérkezett az apja,


Gergely. Ábel természetesen megörül az apjának, de akkoriban nem volt
szokás az érzelmeket kimutatni, ezért bár napok óta nem látták egymást, úgy
tesznek, mintha csak pár perce váltak volna el.

Hamarosan kiderül, hogy Ábel apja nem jött üres kézzel, egy kövér nyulat is
hozott. Ez azonban csak úgy derül ki, hogy Gergely kiküldi Ábelt, hogy hozzon
vizet neki.

Ábel pedig a ház előtt szinte átesik az összekötözött lábú nyúlon. Hamar rájön,
hogy apja csak azért küldte el vízért, hogy megtalálja a nyulat.

Ábelt azonban nem kell félteni, ha tréfáról van szó, elrejti a nyulat, majd a
vízzel visszamegy a házba. Gergelyt persze meglepi, hogy Ábel semmit sem
szól a nyúlról, még az is megfordul a fejében, hogy mialatt ők bent voltak a
házban, valaki ellopta a nyulat, ezért nem szól róla Ábel.

Ábel apja hamar a nyúlra tereli a beszélgetést, mondván, hogy milyen jó


lenne, ha Ábel fogna egy nyulat… Ábel pedig közli, hogy az nem lesz nehéz,
majd kimegy és behozza az apja által hozott nyulat, mintha ő fogta volna.

Így tehát tisztázódik a dolog, bár apa és fia nem beszélnek róla, de mindketten
tudják, hogy Gergely hozott a családnak egy nyulat, Ábel pedig úgy tett,
mintha ő fogta volna.
Hamar kést éleznek, tüzet gyújtanak, majd Gergely megnyúzza a nyulat,
közben van egy rejtélyes mondata is Ábelnek, ami azonban meg fogja
határozni a fiú életének következő hónapjait:

Ábel nem érti a célzást, de nincs is sok ideje foglalkozni vele, mert
közben megérkezik az anyja is. Közösen megsütik a nyulat és
megvacsoráznak. Gergely végül mindent elrendez a házban, a közeli
ólban elszállásolják a kecskét és a két tyúkot is, majd langyos moslékot
csinálnak a beteg kutyának és ők is esznek.

You might also like