José Rodrigues dos Santos

Az auschwitzi
má gus
 
 
 
 
 
 
 
 
Kossuth Kiadó

1
Tartalom
Proló gus
ELSO RESZ A NAGY MAGUS
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
MASODIK RESZ AZ EROSEK TORVENYE
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
HARMADIK RESZ A HALAL ELOJATEKA
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.

2
 X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
XV.
XVI.
XVII.
XVIII.
Impresszum

3
4
5
Auschwitzi barátomnak,
Werner Reichnek

6
Minden, ami ott történik,
ahol élünk,
a bensőnkben
történik meg.

Minden, ami eltűnik
abból, amit látunk,
belőlünk
tűnik el.
Fernando Pessoa{1}

7
 Proló gus

A bakancsok ü temes dobogá sa olyan hatá st keltett, mintha Prá gá t

elö ntö tte volna a tenger. De mé g milyen tenger! A ması́rozó katoná k
hatá rozott lé ptei a parti sziklá kat kitartó an ostorozó , erő teljes
hullá mok hangjaira emlé keztettek. Herbert Levin ú gy dö ntö tt,
inká bb nem is né zi. Ké ptelen volt elfogadni ugyanis, hogy effé le
irá nyt vettek az esemé nyek, ezé rt nem is akart ró luk tudomá st
venni. Hinni akart abban, hogy ha nem lá tja, minden marad a
ré giben; ha becsukja a szemé t, nem vá ltozik meg a vilá g. Am a
való sá g sajnos nem az ő vá gyai szerint alakult.
Odalé pett há t az ablakhoz, é s a má sodik emeleti laká sá bó l
kelletlenü l kitekintett az utcá ra. Odalent, a szá llingó zó hó pelyhekrő l
tudomá st sem vé ve, szabá lyos alakzatban ması́roztak a katoná k.
Tö ké letes té glalap: szé lté ben hé t ember, hosszá ban hú sz, aztá n
szü net, majd ismé t egy té glalap, szü net, té glalap. A katoná k olyan
egyenes lá bakkal lé pkedtek, mintha nem is lenne té rdü k, fel-le, felle,
teljesen egyszerre, ü temesen, ahogy az ó ra ketyeg.
A hó pedig egyre csak hullott, mı́g szé p lassan teljesen ellepte az
utcá kat.
Fehé r hó , fekete szı́vek.
Acé lsisak, szuronyos puska, fé mes csillogá s. Csak a katoná k lá bai
mozogtak, mintha nem is emberek volná nak, hanem gé pek; egymá s
utá n jö ttek a té glalapok, egymá s utá n ması́roztak az automatá k.
Nem tö rő dtek az eleganciá val, csak a haté konysá g, a tekinté ly é s a
rend szá mı́tott – é s az erő .
Ez volna há t a hı́res Wehrmacht. Ezek azok a katoná k, akik
elfoglaltá k Ausztriá t é s a Szudé ta-vidé ket, most pedig, 1939
má rciusá ban a maradé k Csehszlová kia is darabokra hullott: a cseh
orszá gré szeket megszá lltá k a né metek. Ez az a hadsereg, amely
rettegé sben tartja egé sz Euró pá t, hadrendbe á llı́totta Angliá t, é s
most itt is megjelent, hogy fenyegeté seit tettekre vá ltsa, é s a ré gió
utolsó demokratikus á llamá t is eltiporja. Levin szá má ra az volt a
legfé lelmetesebb, hogy ezek a katoná k az emberisé g jö vő jé nek
tekintetté k magukat, pedig nem is emberek voltak, hanem gé pek.
Azt mondtá k, hogy ő k a felső bbrendű rassz, de olyanok voltak, aká r a
robotok Karel Capek{2} mű veiben – aki mellesleg pont idő ben halt

8
meg ahhoz, hogy ne kelljen vé gigné znie, ahogy hazá ja darabokra
hullik.
– Bertie! Vigyá zz! – kiá ltotta Gerda, aki elő ző leg bezá rkó zott a
varró szobá ba, mert nem akart a szemtanú ja lenni az utcá n folyó
esemé nyeknek.
A fé r i nem vá laszolt. Megbű vö lve né zte a katoná kat, mint aki nem
hisz a szemé nek. Vé g né lkü l kö vetté k egymá st az alakzatok, egyik
té glalap utá n jö tt a má sik, majd mé g egy s mé g egy: mintha soha
nem fogyná nak el. Má r egy ó rá ja meneteltek. Olybá tű nt, mintha
egé sz Né metorszá g vonulna el az ablaka alatt, hogy megmutassa
neki é s a csalá djá nak, micsoda ereje van Hitlernek.
– A papá t akarom!
– Bertie, segı́ts lefoglalni Pé tert!
– Papa, Pé ter labdá zni akar!
A szemkö zti é pü letre felhú ztak egy vö rö s vá sznat, fehé r alapon
fekete horogkereszttel a kö zepé n. Amikor a katoná k elhaladtak
elő tte, egytő l egyig karlendı́té ssel tisztelegtek. Kinyú jtott karral é s
kinyú jtott lá bbal ması́roztak, bakancsuk ü temesen csattogott az
aszfalton. Olyan egyszerre lé ptek, mintha nem is a katoná k, hanem
maguk a bakancsok diktá lná k a ritmust.
Ekkor hirtelen megragadta valami a bal lá bá t. Mintha ká bulatbó l
té rt volna magá hoz, ö sszerezzent é s lené zett. Pé ter volt az, a maga
á rtatlan, né gyé ves á brá zatá val. Tü relmetlenü l rá ngatta a nadrá gja
szá rá t.
– Papa, labdá zzunk!
Levin szó rakozottan megsimogatta a kis iú gö ndö r fü rtjeit.
– Most nem lehet, Pé ter. A papa nem é r rá , nem tud most
labdá zni.
– De é n labdá zni akarok!
A fé r i segé lyké rő n né zett a konyha irá nyá ba.
– Ivanka!
A cseh szolgá ló lá ny dereká n kö té nnyel szaladt az ajtó hoz. Egyik
kezé ben ké st, a má sikban egy nagy fazekat tartott, amely tele volt
hé jas é s má r meghá mozott krumplival.
– Igen, Levin ú r?
– Mondana egy mesé t Pé ternek?
– O… rendben, Levin ú r.
– Jaj, Bertie, Ivanka most nem tud foglalkozni a kicsivel! – kiá ltotta
Gerda a varró szobá bó l. – Nem lá tod, hogy fő z?
Levin csak most vette é szre a kö té nyt, a ké st é s a fazekat. Belá tta,
hogy a lá ny való ban nem segı́thet neki.

9
 Visszafordult a kis iú felé .
– Ké rsz sü tit?
Pé ternek kikerekedett a szeme.
– Ké rek!
– Ivanka, ké rlek, vidd ki a kicsit a konyhá ba, é s adj neki sü tit!
A lá ny ö lbe kapta a kis iú t, é s eltű nt a konyhá ban. Levin
visszafordult az ablakhoz. Az utcá n é s a kö rnyező há zak erké lyein is
tolongtak az emberek. Egyre tö bben gyű ltek ö ssze, é s egyre tö bb
né met zá szló t lehetett lá tni. Sokan karlendı́té ssel ü dvö zö lté k a
katoná kat: „Heil Hitler! Heil Hitler!” Ugy tű nt, Prá ga tá rt karokkal
fogadja a Wehrmachtot. „Sieg Heil! Sieg Heil!” Mintha valami
felszabadı́tó sereg lenne. Lehetsé ges, hogy a csehek ennyire
ö rü lnek? Nem. A tavalyi né metorszá gi vá lsá g kirobbaná sa ó ta
á ltalá nos volt a szorongá s é s a fé lelem. A lelkes tö meg csak a
Csehszlová kiá ban é lő né metekbő l á llhat, akik ö rö mmel
csatlakozná nak a Birodalomhoz.
Ahogy Levin a katoná kat né zte, meglepő dve á llapı́totta meg, hogy
milyen gyorsan kö vetté k egymá st az é leté ben az esemé nyek. 1933-
ban mé g Né metorszá gban é lt. Hitler hatalomra jutá sá val azonban
elbocsá tottá k a berlini tő zsdé rő l. Ekkor kö ltö zö tt Prá gá ba. Csakhogy
a né metek nem á lltak meg. A mü ncheni egyezmé ny é rtelmé ben má r
tavaly elkezdté k feldarabolni a cseh é s a szlová k terü leteket, é s most
elé rkezett a pillanat, amikor befejezhetik a munká jukat. Miutá n este
á tkeltek a hatá ron, a prá gai rá dió egé sz nap azt harsogta, hogy
mindenki ő rizze meg a nyugalmá t. A csehek pedig szó t fogadtak,
mé ghozzá olyannyira, hogy a né metek diadalmasan besé tá lhattak a
fő vá rosba. Ez lett há t a nagy nyugalombó l. Kevesebb mint egy é v
alatt, egyetlen lö vé s né lkü l foglaltá k el Ausztriá t, a Szudé ta-vidé ket,
a tö rté nelmi Csehorszá got é s Morvaorszá got. Nem kis teljesı́tmé ny!
– Bertie! Hallgasd a hı́reket! – kiá ltotta Gerda.
Az elő ző esti nyugalomra inté sek utá n, 1939. má rcius 16-á n
reggel má r csak klasszikus zene szó lt a rá dió bó l – rekviem a halott
orszá gé rt. De há t ezek szerint mé gsem halt meg egé szen, hiszen
voltak mé g hı́rek! Levin á tsé tá lt a varró szobá ba, ahol a felesé ge a
kü lö nleges fellé pő ruhá it ké szı́tette. Gerda Karnac hercegnő
aranyszı́nű ruhá já t varrta é ppen, mert bű vé sz fé rje bá mulatos
elő adá st tervezett a kö vetkező szezonra.
Levin leü lt a felesé ge mellé , hogy együ tt hallgassá k a hatalmas
rá dió bó l a hı́reket. Mivel csak akkor kezdté k el tanulni a nyelvet,
amikor idekö ltö ztek, nagyon kellett igyelniü k, hogy megé rtsé k, amit
mond.

10
 – Miután Emil Hácha elnök Berlinben aláírt egy dokumentumot,
amelyben azt kéri a német hadseregtől, hogy az ország és a nép sorsát
helyezze a Führer kezébe – olvasta fel a bemondó szenvtelen hangon,
mint aki nem akar á llá st foglalni –, Hitler készen áll, hogy bejelentse
országunk átalakulását Németország protektorátusává, amelynek
Cseh–Morva Protektorátus lesz a neve. A brit miniszterelnök, Neville
Chamberlain az események kapcsán Londonban hangsúlyozta, hogy
nem történt német agresszió, hiszen a megszálláshoz Csehszlovákia is
hozzájárult. Azt azonban Chamberlain is megjegyezte, hogy
Németország első alkalommal foglal el olyan területet, amelynek
lakossága nem német ajkú. A brit parlament több tagja is megkérdezte
Chamberlain kormányát, hogy továbbra is fenntartja-e békepolitikáját
a Lengyelországot érintő német igényekkel kapcsolatban, mondván: az
események fényében fennáll az esélye, hogy a Gdańskban élő német
kisebbség szívesen követné a szudétanémetek és a…
Leviné k tová bb hallgattá k a hı́reket é s kommentá rokat az
esemé nyek geostraté giai kö vetkezmé nyeirő l, de enné l sokkal jobban
foglalkoztatta ő ket az a ké rdé s, hogy a sajá t é letü kre milyen hatá ssal
lesz az ú j helyzet. Zsidó k lé vé n nem hagyhattá k igyelmen kı́vü l a
nemzetiszocialistá k eszmé it. Ezé rt hagytá k el Berlint, é s ezé rt
kö ltö ztek Kö zé p-Euró pa egyetlen demokratikus orszá gá ba. Most
pedig ide is utá nuk jö ttek. Pró bá ltá k meggyő zni magukat, hogy a
zsidó kat csak Né metorszá gban ü ldö zik, má shol nincsenek
veszé lyben, hiszen a ná cik csak Né metorszá gban nem lá tjá k ő ket
szı́vesen. Mit é rdekli ő ket, hogy vannak-e zsidó k Csehszlová kiá ban
vagy bá rhol má sutt a vilá gon?
Biztos minden rendben lesz.

11
 ELSO RESZ

A NAGY MÁGUS

Én vagyok a Mágus és az Ördögűző.

Én vagyok a kerék tengelye.
Aleister Crowley: A törvény könyve

12
 I.

Levin nedves fé sű vel megfé sü lte a kis ia hajá t, rá adta a kabá tjá t,
aztá n az ó rá já ra pillantott: dé lelő tt fé l tizenegy volt. Ké t ó rá t tö ltö tt a
Hó kuszpó kuszban. A bű vé szbolt é vek ó ta mű kö dö tt a vá rosban, de
mostaná ban alig volt forgalom. A há ború volt az oka. Alig telt el
né há ny hó nap Prá ga megszá llá sa ó ta, a né metek má ris ú jabb
tá madá st indı́tottak. Ezú ttal Lengyelorszá g volt a cé lpont, amelyet
ké t napja szá lltak meg. Levint aggasztottá k a fejlemé nyek, ezé rt
hazament Pé teré rt, hogy elvigye sé tá lni, há tha ú tkö zben tö bbet
megtud.
– Hova megyü nk, papa?
– Mit szó lná l a vidá mparkhoz? Szeretné l elmenni oda?
A kis iú nak ú gy elkerekedtek a szemei, mintha csokolá dé val
kı́ná ltá k volna meg.
– Igen, szeretné k!
Levin elmosolyodott. Keresve sem talá lhatott volna Prá gá ban
alkalmasabb helyet ia szó rakoztatá sá ra, mint a vá ros hatalmas
vidá mparkja. Begombolta Pé ter kabá tjá t, az ö lé be vette a kis iú t, é s
az ajtó felé indult. Mikö zben elhaladt a konyha mellett, szó lt a
felesé gé nek, aki kö té nyben á llt a tű zhelyné l, é s ebé det fő zö tt.
– Sé tá lunk egyet. Nemsoká ra visszajö vü nk – mondta.
– Vigyá zzatok magatokra!

Bá r mé g csak szeptember volt, hű vö s szé l fú jt a Holeš ovice negyed
utcá in. Levin ké zen fogta a kis iá t, é s elindult vele a Veletrž nı́-palota
felé , amikor eszé be jutott, hogy a ható sá gok megtiltottá k a
zsidó knak, hogy arrafelé já rká ljanak. Ezé rt inká bb a sokkal
eldugottabb Simá čkova utca felé indult el, mert ú gy tudta, hogy arra
mé g mehetnek. Az ú ttesten nagyon ó vatosnak kellett lenniü k, mert a
né metek egyik napró l a má sikra felcseré lté k a kö zlekedé s irá nyá t.
Korá bban a balra tarts volt az é rvé nyes, mostanra viszont a jobb
oldalon való kö zlekedé s lett a szabá lyos. Szokatlan volt mé g, hogy a
má sik irá nybó l jö nnek az autó k.
Miutá n befordultak a Simá čkova utcá ba, elhaladtak egy cukrá szda
elő tt. A kirakatban lé vő kosarakban kü lö nfé le nyalá nksá gok
sorakoztak: kü rtő skalá cs, mé zes sü temé ny, tú ró s é s má kos kalá cs é s
egyé b inomsá gok, odabent pedig mé g ré tes é s palacsinta is volt.

13
 – Sü tit akarok!
Levin tekintete az ajtó ra fü ggesztett tá blá ra siklott: Für Juden
verboten! Zsidóknak tilos a belépés! Ez is olyan ú jdonsá g volt, amit a
„vé delmező ” sereg bevonulá sa hozott magá val. Tehá t má r a
cukrá szdá ba sem mehetnek be? Az első zsidó ellenes inté zkedé sek
egyé bké nt mé g a né met megszá llá s elő tt szü lettek. Miutá n Edvard
Beneš demokratikus kormá nya a vá lsá g kö zepette lemondott, az ú j,
tekinté lyelvű vezeté s bevezette a cenzú rá t, é s eltá volı́totta a zsidó kat
a kó rhá zi orvosi é s a kö zhivatalnoki pozı́ció kbó l. Ezt ké t nappal a
né metek prá gai bevonulá sa utá n ú jabb inté zkedé sek kö vetté k: a
ná cik gyá msá ga alá helyezett kormá ny korlá tozta a zsidó ü gyvé dek
é s vá llalatvezető k tevé kenysé gé t. Azt gondolná nk, hogy mindez
elnyerte a harmadik birodalmat ké pviselő Konstantin von Neurath,
a Cseh–Morva Protektorá tus birodalmi kormá nyzó ja tetszé sé t, de
nem ı́gy volt. A Reichsprotektor ugyanis tú lsá gosan lá gyszı́vű nek
tartotta a cseh kormá nyt, ezé rt a sajá t kezé be vette a tö rvé nyhozó
hatalmat, é s a faji tö rvé nyek ihlette jogszabá lyokat fogadott el. Ettő l
kezdve á rjá k nem dolgozhattak zsidó há zakná l, melynek
kö vetkezté ben Leviné k elvesztetté k Ivanká t. Emellett megtiltotta,
hogy á rjá k é s zsidó k egymá ssal há zasodjanak. Ezutá n egymá st
kö vetté k az ú jabb tö rvé nyek. A legutó bbi az volt, hogy zsidó orvosok
nem lá thattak el á rja betegeket. Es ú gy tű nt, má r sü temé nyt sem
vehettek a cukrá szdá ban.
– Most nem kapsz, Pé ter – felelte. – Nemsoká ra ebé delü nk, é s nem
szeretné m, hogy é dessé ggel lakj jó l.
A iú cska duzzogva lebiggyesztette a szá já t.
– De é n sü tit akarok!
– Figyelj, van egy ö tletem! – magyará zta Levin tü relmesen. – A
papa beugrik az Unionká ba, é s hoz neked sü tit, jó ?
Javaslata nem volt é rdek né lkü li. A Café Union, amelyet a helyiek
csak Unionka né ven emlegettek, azok kö zé a helyek kö zé tartozott
Prá gá ban, ahol a legtö bb informá ció ra lehetett szert tenni. A
ká vé há z egyik fő vonzerejé t, a nyugati lapokat persze má r ott sem
lehetett megtalá lni, de ettő l fü ggetlenü l a né met sajtó ban olvasott
vagy a BBC-n titokban hallgatott hı́reket meg lehetett tudni. Levin
ezé rt ajá nlotta fel a sü tit az Unionká bó l, é s má r a vidá mparki
lá togatá s ö tlete is csak ü rü gy volt, hogy elmehessen a ká vé há zba.
Atkeltek a Moldva folyó n, é s az Ová rosba é rtek. Amikor Levin
1933-ban Prá gá ba kö ltö zö tt, eleinte a vá ros né met ká vé zó it
lá togatta. Azok kö zü l is leginká bb az Arcó t , amely Ka ka tö rzshelye
volt, é s a Continentalt, ahova né met ajkú vendé gek já rtak. A berlini

14
nosztalgia vezette. Am amikor rosszabbra fordult a né metorszá gi
politikai helyzet, ezekben a ká vé zó kban is megromlott a lé gkö r. Ugy
é rzé kelte, hogy a tö rzsvendé gek jelentő s ré sze tú lsá gosan nagy
lelkesedé ssel fogadja Hitler sikereit. Vé gü l az volt az utolsó csepp a
pohá rban, amikor az egyik vendé g, egy szudé tané met leü lt az
asztalá hoz, é s „messiá ské nt” emlegette a Fü hrert.
– Há t nem veszi é szre, micsoda jö vő be lá tó ké pessé gei vannak? –
ké rdezte a fé r i. – Azt mondtá k, hogy nem fegyverkezhetü nk ú jra,
mert azzal megsé rtené nk a versailles-i bé keszerző dé st, é s azt
kocká ztatná nk, hogy Franciaorszá g lerohan minket, ami
Né metorszá g vé gé t jelentené . Am a Fü hrer mé gis belefogott a
fegyverkezé sbe, é s nem tö rté nt semmi! Aztá n azt hangoztattá k, hogy
nem foglalhatjuk el a Rajna-vidé ket, mert azzal má r való ban
megsé rtjü k a versailles-i bé keszerző dé st, Franciaorszá g lerohanja az
orszá got, é s mindennek vé ge. A Fü hrer azonban ezt is elengedte a
fü le mellett, elfoglalta a Rajna-vidé ket, é s ismé t semmi nem tö rté nt.
Ezutá n kijelentetté k, hogy nem egyesü lhetü nk Ausztriá val, mert
akkor aztá n té nyleg é s igazá n komolyan magunkra haragı́tjuk a
nyugati hatalmakat meg Olaszorszá got, idejö nnek é s vé gü nk, rá nk
szakad az é g, vé rengzé s lesz é s hullahegyek! Erre mit csiná lt a
Fü hrer? Csak azé rt is megcsiná lta az Anschlusst. Es? Ezú ttal sem
tö rté nt semmi! Egyetlen puskalö vé s sem dö rdü lt el. Most azt á llı́tjá k,
hogy a Szudé tavidé k kö vetelé se ő rü ltsé g, mert a nyugati hatalmak
soha nem hagyná k, hogy a szudé tané metek csatlakozzanak
Né metorszá ghoz, Csehszlová kia segı́tsé gé re sietné nek, é s kitö rne a
há ború . Há t majd meglá tjá k, hogy a Fü hrer ú gyis elé ri, amit akar. Az
az ember kivá lasztott. Hallotta má r é lő ben beszé lni?
– Mé g nem volt szerencsé m.
– Há t, é n má r hallottam! Hitler az isteni gondviselé s kü ldö tte, az
é giek fö ldi kö vete. Egy messiá s! Az istenek hangja szó l belő le! A
Fü hrerrel az é len Né metorszá g felemelkedik, né pü nk pedig
visszanyeri ré gi fé nyé t, é s az isteni fajhoz mé ltó n vezetjü k majd az
emberisé get egy ú j, magasabb evolú ció s szintre!
Levinnek ekkor eszé be jutott, hogy má r Berlinben is hallotta
ugyanezt a lelkendezé st a ná cik felemelkedé sé rő l. Elfogyott a
tü relme, ı́gy á tkö ltö zö tt a cseh ká vé zó kba. Attó l kezdve a Ná rkav, a
Montmartre é s a Slavia lett a tö rzshelye – utó bbi azzal
bü szké lkedhetett, hogy Albert Einstein é s Thomas Mann is
elő szeretettel lá togatta. Am az igazi nagy kedvence az Unionka lett.
Eppen az ú jsá gok miatt.

15
Amint belé ptek a Café Unionba, szü rke kö dfá tyol ereszkedett rá juk.
Sű rű cigarettafü st terjengett a ká vé zó ban, amelynek asztalainá l
nemré g mé g Karel Capek ı́rta ú jsá gjá t. A nyilvá nvaló hanyatlá s
ellené re a hely mé g mindig ő rzö tt valamit hajdani eleganciá já bó l. A
gramofonbó l Billie Holiday egyik dala, a The Way You Look Tonight
szó lt. Alacsony, kopasz pincé r szaladgá lt a termek kö zö tt tá lcá val a
kezé ben, ká vé t é s sö rt vitt a sakkozó knak, elvette a poharakat é s a
borravaló t az ö njelö lt é rtelmisé giektő l, akik ú jsá got olvastak vagy
megvitattá k egymá ssal az aktuá lis „helyzetet”.
Igaz, az Unionká ban má r nem volt Le Figaro é s The Times, mint a
ré gi, szé p idő kben, helyette azonban mindig lehetett talá lni
valamilyen Né metorszá gbó l é rkezett ú jsá got, amely ré szletesen
taglalta a Fü hrer legutó bbi hő stetteit, nem beszé lve a temé rdek
okkult magazinró l – mint amilyen pé ldá ul a Der Zenit volt –, tová bbá
az asztroló giai, parapszicholó giai, spiritiszta, szellemidé ző ,
ká rtyavető , grafoló giai é s telepatikus kiadvá nyokró l. A
Grenzenwissenschaft kü lö nbö ző terü letei ó riá si né pszerű sé gnek
ö rvendtek a ná cik kö ré ben. Egyes lapok tö bb mint szá zezer
pé ldá nyban forogtak kö zké zen, é s olyan nagy hatá suk volt
Né metorszá gban, hogy Levin hallott olyan cé gvezető krő l, akiket
azé rt bocsá tottak el, mert egy grafoló gusnak nem tetszett a
ké zı́rá suk.
A fé r i é s kis ia egy má sodosztá lyú teremben foglalt helyet, é s a
kopasz pincé r má ris odalé pett hozzá juk.
– Levin ú r! – kiá ltott fel, amikor felismerte, de arcá n zavart
kifejezé s jelent meg. – Jó ré gen já rt ná lunk.
– Azó ta apa lettem, Patera, hisz’ lá thatja – felelte az illuzionista, é s
megsimogatta ia gö ndö r hajá t. – Nem kocsmá zhatok má r ú gy, mint
ré gen. – A ká vé zó ra mutatott. – Há t az Unionka? Hogy megy?
– Rosszul, Levin ú r. Nagyon rosszul. Azt rebesgetik, hogy le kell
hú zniuk a roló t . Bı́ztunk abban, hogy Capek ú r jó reklá mot csiná l
nekü nk, hiszen nem kö nnyű nemet mondani a kivá ló ı́ró nknak, igaz?
Am legnagyobb bá natunkra é s szerencsé tlensé gü nkre meghalt
szegé ny! Igaz, legalá bb nem kellett vé gigné znie hazá nk halá ltusá já t.
Arvá k lettü nk, Levin ú r. Most meg idejö ttek ezek a… protektorok, a
tiltá saikkal meg a…
– Há t igen, Patera, nehé z idő ket é lü nk. – Megkö szö rü lte a torká t. –
Hallotta a legú jabbat a drá ga elnö kü nkrő l? – Nyilvá nvaló an Emil
Há cha elnö kre cé lzott, az idő s cseh á llamfé r ira, aki behó dolt
Hitlernek. – Amikor Há cha Berlinbe utazott, a ná cik elvitté k egy

16
é tterembe vacsorá zni. Gö ring odaadta neki az é tlapot, ő rá né zett, é s
azt ké rdezte: „Hol ı́rjam alá ?”
A pincé r zavart mosollyal fogadta a viccet: nyilvá nos helyen
voltak.
– Vigyá zzon, mit mond, Levin ú r!
– Igaza van, Patera. Legyen szı́ves, hozzon nekem egy ká vé t, ennek
a kis falá nknak meg egy karamellá s sü temé nyt. – Az ú jsá gokra
té vedt a tekintete. – Mit mond a sajtó ?
Ké rdé sé ben felfedezhető volt né mi aggodalom. A zsidó knak
megtiltottá k, hogy né met ú jsá gokat vá sá roljanak, ı́gy há t Levin csak
a ká vé há zi lapokbó l tudott tá jé kozó dni. A pincé r azonban meredten
né zett rá , ugyanazzal a zavart arckifejezé ssel, mint az elő bb.
– En… nagyon sajná lom, Levin ú r. Attó l tartok, nem teljesı́t hetem
a ké ré sé t.
– O, é n is tudom, hogy nincsenek má r az Unionká ban nyugati
ú jsá gok. De ne aggó djon, megelé gszem azzal, ami van.
Patera mé g mindig nem mozdult.
– Nem errő l van szó , Levin ú r – kezdte szé gyenkezve. – Hanem
arró l, hogy hoztá k ezt az ú j tö rvé nyt, ami… há t… korlá tozza a
vendé gek kö ré t a ká vé zó kban, é s… ugye, megé rti, hogy nem
haragı́thatjuk magunkra a né meteket.
Levin igyelme a bejá rati ajtó ra siklott. Amikor belé ptek, nem
vette é szre a kifü ggesztett tá blá t.
Für Juden verboten!
Hogy kerü lhette el a igyelmé t? Talpra ugrott, az ö lé be kapta
Pé tert, é s az ajtó felé indult.
A pincé r feszengett.
– Borzasztó n sajná lom, Levin ú r. – Halkabban folytatta. –
Szamá rsá g az egé sz, semmi é rtelme, de nagyon ó vatosnak kell
lennü nk. Ha betoppannak a protektoraink, é s vannak kö ztü k
olyanok, akik idő nké nt ellenő rzik, hogy minden szabá lyt betartunk-e
itt, az Unionká ban, akkor maga nagy bajba kerü l. Maga is meg mi is.
– Tudom, Patera, ne aggó djon!
A csehnek vá ratlanul fö lderü lt az arca.
– Hallotta a hı́reket, ugye?
– Lengyelorszá gró l?
Patera kö zelebb hajolt, mintha valamilyen titkot sú gna neki. –
Nemré g beszé lt a rá dió ban Chamberlain. Anglia é s Franciaorszá g
há ború t indı́t Né metorszá g ellen.
– Komolyan?

17
 A vendé g legszı́vesebben ugrá ndozott volna ö rö mé ben, de
nyilvá nos helyen visszafogta magá t.
– Tudja, mit mondok é n magá nak, Levin ú r? Nemsoká ra a mi
protektoraink szorulnak protekció ra!
– Adná Isten! – vá laszolta a vendé g az ajtó felé menet.
– Most té nyleg komoly a helyzet – folytatta a pincé r. – Vé ge a
kö nnyű hó dı́tá soknak. A né metek má r nem csupá n kis orszá gokkal
á llnak szemben, amelyekkel azt csiná lnak, amit akarnak, hanem
Angliá val é s Franciaorszá ggal. Ez most egy egé szen má s szituá ció .
Majd megkapjá k a maguké t a mi kis protektoraink! Na, azt meg is
né zné m! A farkukat behú zva sompolyognak vissza a sajá t fö ldjü kre.
Tudja, mit mondok é n? Nem Protektorat ez, hanem protentokrat!
A vendé g nevetett a szó viccen: Patera a né met „protektorá tus” szó
helyett a cseh protentokrat szó t haszná lta, ami annyit tesz: ’egyelő re’.
Nos, igen! Most a né meteken a sor! Megkapjá k a maguké t!

18
 II.

Meleg fuvallat sö pö rt vé gig a homokon, hatalmas porfelhő t emelve a
magasba, amelyet szé tterı́tett a vö rö ses talajon, aká r egy gyé r
sző nyeget. A dű né k haragosan emelkedtek fel, minden egyes
homokszem korbá ccsá vá ltozott. Aká r egy torná dó , amely dü hö dten
ostorozza az embereket é s az á llatokat, mintha meg akarná bü ntetni
ő ket, amié rt á t mernek kelni a sivatagon ané lkü l, hogy
tisztelegné nek a hatalmas habub, a rettegett homokvihar elő tt,
amelynek szeszé lyes haragja ú gy tá mad fel, mint valami fé lté keny
isten, hogy megmutassa, ő é s csakis ő a Szahara ura.
A ké t fé r i bishtnek nevezett, nagy, arab sivatagi kö penyé t té pá zta
a szé l. Osszehú ztá k magukat lovaik há tá n, é s megigazı́tottá k
shemaghjukat, hogy a tradicioná lis fekete-fehé r fejkendő a szemü ket
is vé dje a portó l. A habub egyre erő sebben tá madott, a homok
vadabbul ostorozta ő ket, a vihar egyre dü hö dtebben tombolt, majd
hirtelen, egyik pillanatró l a má sikra elcsendesedett. Az egyik lovas, a
pillanatnyi szü netet kihaszná lva, ré snyire kinyitotta a shemaghjá t, é s
kiné zett mö gü le. A sá rgá s porfelhő ben egy kunyhó kö rvonala
rajzoló dott ki.
– Juanito! Dar Rif ien – kiá ltotta há trafordulva.
Az ő rszem kelletlenü l jö tt elő a kis kunyhó bó l, é s elő reszegett
puská val lé pett oda a ké t fé r ihoz, akik az ö ltö zé kü k alapjá n berber
lovasoknak tű ntek.
– Mutassá k az irataikat!
A lovasok lehajoltak a nyeregbő l, é s a szé llel dacolva á tadtá k neki
a dokumentumokat. Az ő rszem erő sen fogta a papı́rokat, nehogy a
szé l kité pje ő ket a kezé bő l. Ahogy rá juk pillantott, rá jö tt, hogy
té vedett: nem berberek voltak, hanem a bajtá rsai.
– Rendben! – bó lintott. – Jelentkezzenek az altisztné l! – mondta,
majd visszament a kunyhó ba.
A ké t lé gió s leszá llt a ló ró l, é s szá ron vezetve az á llatokat, gyalog
kelt á t a kapun, amely felett tá bla hirdette: Legión Extranjera.
Idegenlé gió . A boltı́ven pedig az egysé g mottó ja á llt: Legionarios a
luchar! Legionarios a morir! Lé gió sok, harcolni! Lé gió sok, meghalni!
Am a ké t katoná nak sem harcolni, mé g kevé sbé meghalni nem volt
kedve. Semmi má st nem akartak, csak pihenni.

19
Miutá n jelentkeztek az altisztné l, tová bbkü ldté k ő ket a laktanya
parancsnoki irodá já ba, Vá zquez ezredeshez. Az iroda kis
elő szobá já ban a segé dtiszt ellenő rizte az irataikat, é s utası́totta ő ket,
hogy a szomszé d szobá ban vá rakozzanak. Fé l ó ra mú lva hallottá k,
ahogy valaki kiordı́t az irodá bó l, majd pá r perc mú lva jö tt is é rtü k a
ké szsé ges segé dtiszt.
– Jö jjenek! A parancsnok most tudja fogadni magukat – mondta.
A lé gió sok belé ptek az irodá ba, é s vigyá zzá llá sban vá rtá k a
parancsot. Egy bajuszos, ő szü lő halá nté kú fé r i ü lt az ó riá si ı́ró asztal
mö gö tt, é s valamilyen dokumentumokat olvasott. A szoba csendjé t
csak a papı́rok zizegé se é s a ventilá tor zú gá sa tö rte meg. A falon
Francisco Franco tá bornok fé nyké pe, mellette pedig Spanyolorszá g
é s a lé gió zá szlaja fü ggö tt. A bú torzat sö té t fá bó l ké szü lt, a
parancsnok ı́ró asztalá n makulá tlan rend uralkodott. Az ablakbó l a
Fö ldkö zi-tengerre nyı́lt kilá tá s.
Vá zquez ezredes vé gre felemelte tekinteté t az á thelyezé si
dokumentumokró l, é s rá juk né zett.
– Melyikü k Juan?
– Szolgá latá ra, parancsnok – mutatkozott be a spanyol lé gió s. –
Juan Escoso, de mindenki csak Juanitó nak hı́v.
– Ez itt a lé gió , nem holmi cserké szcsapat. Ahhoz, hogy itt neved
legyen, mú ltadnak is kell lennie. Mit vitté l te vé ghez, ami alapjá n azt
hiszed, jogod van nevet vá lasztani magadnak?
– Harcoltam, parancsnok – mondta, é s Franco tá bornok
fé nyké pé re mutatott. – Az első perctő l kezdve együ tt kü zdö ttem a
tá bornokkal a vö rö sö k ellen.
Vá zquez ezredes a tá bornok emlı́té sé re megszelı́dü lt.
– Jó l van, jó l van – mondta, é s a má sik fé r ihoz fordult. – Es te? – Az
irataira pillantott. – Francisco Latino, igaz? Ha jó l sejtem, te pedig
azt szeretné d, ha Pacó nak hı́vná nak, ugye?
– Francisco – helyesbı́tett a katona. – Egyedü l Juanito hı́v Pacó nak,
parancsnok ú r. De ő is csak azé rt, hogy bosszantson. Ha nem lenne a
bará tom, má r agyon is ü tö ttem volna.
Az ezredest meglepte a fé r i akcentusa, ezé rt ismé t rá pillantott a
papı́rjaira.
– Portugá l vagy? – ké rdezte.
– Igen, parancsnok.
– Es te is harcoltá l a polgá rhá ború ban?
– Az első perctő l kezdve, parancsnok. Juanitó val vé gigcsiná ltam az
egé sz hadjá ratot, Marokkó tó l a francia hatá rig. Egyedü l a madridi
hadjá ratot hagytam ki, mert Badajozban megsebesü ltem.

20
 – Csak azé rt nem tudtuk rö gtö n bevenni a fő vá rost, parancsnok,
mert Paco kó rhá zba kerü lt – szó lt kö zbe nevetve Juanito. – O,
istenem! Lá tnia kellett volna csata kö zben! Ugy harcol, aká r egy
bika!
– Amikor felé pü ltem, visszaté rtem. Akkor helyeztek á t minket a 7.
zá szló aljba, é s ré szt vettü nk a kataló niai hadjá ratban – folytatta a
portugá l. – Miutá n legyő ztü k a vö rö sö ket, é s vé get é rt a há ború ,
Laraché ba mentü nk.
A parancsnok igyelmesen á tolvasta az á thelyezé si papı́rokat,
amelyek megerő sı́tetté k a hallottakat.
– De akkor mié rt akartak ide jö nni? Nem tetszett Larache? –
ké rdezte. Szemlá tomá st lenyű gö zte ké t ú j emberé nek elő élete. –
Lá tom, veterá nokkal van dolgom.
Larache volt a Tercer Tercio, az idegenlé gió 7. zá szló aljá t is
magá ban foglaló 3. hadtesté nek a kö zpontja.
– Larache jó hely, parancsnok ú r – felelte Juanito. – Nekü nk nem is
a hellyel volt bajunk, hanem a 7. zá szló aljjal.
– Mié rt? Talá n bajuszosak ott a lá nyok?
Vá zquez ezredes jó t nevetett a sajá t viccé n, ı́gy há t a ké t fé r i is
ké nytelen volt csatlakozni hozzá .
– Nem a nő kkel van a baj, parancsnok ú r – magyará zta Juanito. –
Mi a 4. zá szló aljná l kezdtü k a szolgá latot, é s vissza akartunk jö nni.
– Ertem – bó logatott Vá zquez ezredes. – Nem tagadom, hogy a
tapasztalataik hasznunkra vá lhatnak. Ki tudja, mikor hı́vnak minket
ú jra, hogy Spanyolorszá got szolgá ljuk, igaz?
Juanito bó lintott.
– Né zze csak meg, parancsnok ú r, mi folyik Euró pá ban! A né metek
má r Franciaorszá got is megszá lltá k. Lehet, hogy behı́v minket a
tá bornok.
A tiszt elgondolkodva simogatta a bajuszá t.
– Lehetsé ges.
– Csak ez a szö vetsé g a né metek é s a vörösök kö zö tt… Remé lem,
azok utá n, ami itt, Spanyolorszá gban tö rté nt, nem kell nekü nk is
szö vetsé get kö tnü nk a vö rö sö kkel. Micsoda szé gyen lenne!
A 4. zá szló alj parancsnoka nem fű zö tt kommentá rt a zavarba ejtő
né met–szovjet megnemtá madá si szerző dé shez. A ké t fé r i há ború s
tapasztalatai felkeltetté k az é rdeklő dé sé t, de a tisztek nem vitattá k
meg a politikai ké rdé seket a beosztottjaikkal, fő leg nem a
parancsnokok. Az ajtó felé fordult, é s emelt hangon kiszó lt:
– Moncada hadnagy!
Kinyı́lt az ajtó , é s megjelent a parancsnok segé dtisztje.

21
 – Szó lı́tott, parancsnok?
Az ezredes kezé be vette a tollat, é s alá ı́rta a papı́rjaikat,
hivatalossá té ve a ké t lé gió s belé pé sé t az egysé gbe.
– Mutasd meg nekik a laktanyá t é s a há ló termeket! – utası́totta a
segé dtisztet. Azutá n visszaadta ú j embereinek a papı́rjaikat. – Udv a
4. zá szló aljná l!

A parancsnok ú gy dö ntö tt, hogy nem kö zlegé nyekké nt kezeli ő ket,
hanem veterá nokké nt. Juanitó t kinevezte ő rmesternek, Franciscó t
pedig ő rmesterhelyettesnek, é s megbı́zta ő ket a 12. szá zad – ami a
ré gi gé ppuská s szá zad volt – egyik szakaszá nak a vezeté sé vel. Volt ott
ké t portugá l katona is, akik a hazai igazsá gszolgá ltatá s elő l
menekü ltek a seregbe, de Francisco nem szentelt nekik kü lö nö sebb
igyelmet. Juanitó hoz a spanyol polgá rhá ború ban eltö ltö tt idő miatt
erő sebb szá lak fű zté k, mint a hon itá rsaihoz.
Amikor az első napjuk vé gé hez kö zeledtek, beté rtek egy Fö ldkö zi-
tengerre né ző bá rba, hogy megigyanak egy pohá rka pacharánt.{3} A
polgá rhá ború befejezé sekor az idegenlé gió hé t zá szló aljá t
ö sszevontá k. A lé gió tagjain á ltalá nos aggodalom lett ú rrá .
– Mondd csak, Juanito – szó lalt meg Francisco –, szerinted
belé pü nk a há ború ba?
– Nem ké tsé ges, hogy Hitler akar minket, é s a tisztektő l is azt
hallottam, hogy belé pü nk. Elvé gre a né metek is segı́tettek nekü nk
legyő zni a vö rö sö ket, nem igaz? Hogy tagadhatná nk meg tő lü k a
segı́tsé get?
A portugá l a szemé hez emelte a pohará t, é s megcsodá lta a
narancssá rgá s italt.
– Ha belé pü nk a há ború ba, akkor mié rt é pı́tik le az idegenlé gió t?
– Nincs pé nz. Ha nem lenne ez a há ború , meg is szü ntetné k. Csak
azé rt nem tetté k mé g eddig, mert nem tudjá k, mi lesz. Mé g
hasznukra lehetü nk.
– A há ború menti meg az á llá sunkat?
Juanito felkacagott.
– Azt hiszem, igen.
Francisco mé g magasabbra emelte a pohará t.
– A há ború ra!
– Jó l mondod! Egé szsé gedre! – felelte a spanyol, é s ő is felemelte a
pohará t.
Egy kortyra felhö rpintetté k az italukat, majd ké rtek mé g egy kö rt.
– Es Spanyolorszá g té nyleg be fog lé pni? – é rdeklő dö tt tová bb
Francisco.

22
 – Ugyan, hagyd má r! Inká bb idd azt a pacharánt, é s…
– Mondd meg! Belé p Spanyolorszá g, vagy nem? – erő skö dö tt
tová bb a portugá l.
Juanito felhö rdü lt.
– A hadsereg be akar lé pni. Hallottam, amikor a tisztek arró l
beszé ltek, hogy tartozunk a né meteknek, de tö bbet nem tudok,
mert… – Franciscó ra mutatott. – Talá n a te Oliveirá d az oka annak,
hogy mé g nem lé ptü nk be.
– Milyen Oliveira?
– Há t Salazar! Azt mondjá k, ő győ zkö di a tá bornokot, hogy ne
lé pjen szö vetsé gre Hitlerrel. Es az a legrosszabb, hogy hallgat rá .
– Engem csak az é rdekel, hogy lesz-e munká m. A tö bbi nem fontos
– jelentette ki a portugá l.
Mindketten elhallgattak. Francisco a tengert bá multa, é s a
hallottakon tö rte a fejé t. Mihez kezd, ha megszü ntetik az egysé gé t?
Persze mé g mindig visszaté rhetne Portugá liá ba. Csakhogy ott van az
a bű n, amit é vekkel ezelő tt kö vetett el, Castelo de Paivá ban, ahol
megö lte Tinó t , a gazdatisztet. Ezé rt menekü lt Spanyolorszá gba, é s
ezé rt lé pett be a lé gió ba. Való szı́nű leg ré g el is felejtetté k, de
jobbnak tartotta, ha nem kocká ztat. Legalá bbis egyelő re.
Nagyot só hajtott, pró bá lt lazı́tani. Juanitó nak igaza van. Nem
é rdemes a jö vő n rá gó dni. Tú l sok a bizonytalansá g. Itt van a 4.
zá szló aljban, kezé ben egy pohá r pacharánnal, elő tte a Fö ldkö zi-
tenger, Euró pá ban dú l a há ború , neki pedig van munká ja. Minek
gyö tö rje magá t feleslegesen? Fö lemelte há t a pohará t, é s kajá n
mosollyal az arcá n felkiá ltott:
– A pacharánra!

Csigalassú sá ggal teltek a napok. A ké t fé r i, akit ö sszekö tö tt a kö zö s
mú lt, a bajtá rsi kö telé k a spanyol polgá rhá ború ban, gyakorlatilag
elkü lö nü lt a tö bbi lé gió stó l. Francisco Juanitó n kı́vü l csak a ké t
portugá llal á llt kapcsolatban – nyilvá nvaló okokbó l –, illetve mé g egy
né met lé gió ssal, Rolffal, aki azzal dicsekedett, hogy a Freikorpsná l
tö ltö tt idő kbő l szemé lyesen ismeri Heinrich Himmler ná ci vezető t .
Rolf tö rté netei lenyű gö zté k, de a né met korlá tozott spanyoltudá sa
komoly akadá lyt ké pezett kö ztü k, ezé rt a kivá ló nyelvé rzé kkel
megá ldott portugá l a szabadidejé ben né met nyelvlecké ket vett tő le.
A laktanyá ban hamar hı́re ment, hogy Francisco kemé ny
ő rmester: sű rű n sé rteget é s brutá lisan fegyelmez. Nem tű rte a
kihá gá sokat, kö nnyen eljá rt a keze, é s a vé tkeseket gyakran kü ldte
latriná t takarı́tani vagy bü ntető menetre. Ső t sú lyosabb vé tsé gek

23
eseté n magá nzá rká ba zá rta ő ket, vagy a rettegett bü ntető osztaghoz
kerü ltek, ahol nehé z izikai munká t kellett vé gezniü k, é s a napi
é teladagjukat megfelezté k. Senki nem mert viccelő dni Francisco
Latino ő rmesterhelyettessel, a polgá rhá ború El Torójá val.

Az ő rmesterhelyettes rö gtö n az első hé ten megmutatta, milyen

szigorú . Egy hı́resen agresszı́v chilei lé gió s nem volt hajlandó
elfogadni az é telt az ebé dlő ben, mondvá n, hogy az a kutyá nak való . A
szolgá latos tiszt, egy hadnagy, kö zö lte vele, hogy az adagjá t meg kell
kapnia, legfeljebb nem eszi meg, ha nem akarja. Kiszedte az é telt a
lé gió s tá nyé rjá ra, ő pedig vá laszul rá ö ntö tte a tiszt egyenruhá já ra.
Francisco lá tta a jelenetet, é s mivel a chilei az ő ré szlegé hez
tartozott, azonnal felpattant.
– Megengedi, hadnagy?
A hadnagy mé g fel sem ocsú dott, csak ü gyetlenü l sö prö gette a
rizst a vá llá ró l.
– Tegye, amit jó nak lá t.
Francisco a chilei szemé be né zett. Nagydarab, durva embernek
tű nt. Allı́tó lag megerő szakolt é s megö lt egy lá nyt, ezé rt elmenekü lt a
hazai igazsá gszolgá ltatá s elő l, é s belé pett az idegenlé gió ba.
– Hallottad a hadnagyot?
A chilei kihı́vó an keresztbe fonta a karjá t maga elő tt.
– Ez a kaja a kutyá nak se való .
– Jobban szereted a kaviá rt?
A fé r i olyan szé les vigyorra hú zta a szá já t, hogy lá tszott, milyen
foghı́jas. Bizonyá ra sokat verekedett é leté ben.
– Por qué no? Mié rt is ne?
– Elő szö r is mondd el a lé gió jelmondatá t!
A katona nem felelt, ezé rt Francisco megfordult, é s Juanitó ra
né zett, mintha tő le vá rná a vá laszt.
– Cumplirá su deber, obedecerá hasta morrir.
A portugá l visszafordult a chileihez.
– „Halá lá ig engedelmeskedik” – ismé telte el a hitvallá s má sodik
felé t. – Ez a lé gió s jelmondata. A hadnagy parancsot adott, te pedig
nem teljesı́tetted, igaz? Nem engedelmeskedté l?
– Szar a koszt.
Francisco minden elő zetes igyelmezteté s né lkü l gyomorszá jon
vá gta a fé r it. A chilei nem szá mı́tott az ü té sre, levegő ért kapkodva
ö sszegö rnyedt, amit a portugá l kihaszná lt, é s a té rdé vel erő teljesen
arcba rú gta. A fé r i há traesett, a fá jdalomtó l magzati pó zba

24
gö mbö lyö dö tt, é s vé rző arcá t tapogatta. A portugá l megragadta a
hajá t, é s felrá ntotta a fejé t.
– Kaviá rt akarsz?
A lé gió s kinyitotta a szemé t.
– Ca… cabrón!
Francisco teljes erő bő l a lá ba kö zé rú gott, telibe talá lva a chilei
heré jé t. A fé r i felü vö ltö tt a fá jdalomtó l, é s mé g jobban
ö sszegö mbö lyö dö tt a fö ldö n. Az ő rmesterhelyettes intett a ké t
legkö zelebb á lló lé gió snak.
– Vigyé k ezt a nyomorultat a magá nzá rká ba! Holnapig csak
kenyeret é s vizet kap – utası́totta ő ket.
A ké t katona megszeppenve vitte ki a chileit az é tkező bő l,
mikö zben egy harmadik feltö rö lte a vé rt a fö ldrő l.
– Tartsd meg az é telt, amit ez a barom visszautası́tott! – mondta a
kantinosnak. – Ha holnap reggel kiengedik a magá nzá rká bó l, é s
ebé delni jö n, ú jra add neki oda! Ha ismé t elutası́tja, nem kap
semmit, amı́g meg nem eszi; akkor is, ha megromlik. Ertetted?
– Igen, uram!
A portugá l tisztelgett a hadnagynak, majd nyugodtan visszasé tá lt
a helyé re, ahol Juanito vá rta.
– Szerinted té nyleg megeszi a rizst, ha kijö n a magá nzá rká bó l?
Francisco megfogta a villá já t, é s enni kezdett.
– Ugy fog neki ı́zleni, mint a kaviá r.

25
 III.

Levin bejelö lte a deszká n a mé rő szalaggal kimé rt ré szt, majd
vonalzó segı́tsé gé vel ö sszekö tö tte a ké t kijelö lt pontot. Behelyezte a
deszká t egy mechanikus szerkezetbe, é s elő vette a fű ré szt. Gondosan
a vonal kezdő pontjá hoz illesztette a fű ré sz fogazatá t, é s fű ré szelni
kezdett.
– Mester!
A hang irá nyá ba fordı́totta a fejé t: Ondrej volt az, kezé ben a Lidové
noviny ú j szá má val.
– Igen?
– Hallotta pletyká kat? A drá ga protektoraink ismé t invá zió t
indı́tanak.
– Tudom. – Az ú jsá g cı́mlapjá ra mutatott. – Bevonultak
Jugoszlá viá ba.
– Nagyobb.
A bű vé sz elnevette magá t.
– Csak nem Amerika?
A segé d csillogó szemmel hajolt kö zelebb.
– Oroszorszá g.
– Oroszorszá g? Honnan veszed ezt az ostobasá got?
– Most voltam az Unionká ban, é s ott mondtá k, hogy egé sz Prá ga
errő l beszé l.
– Az nem lehet, Ondrej. Amı́g az angolokkal nem vé geztek, a
né metek nem szá llnak szembe Oroszorszá ggal. Nem ment el az
eszü k.
– Tudom, hogy hihetetlen, mester, de a kormá nyná l dolgozó
csehek azt mondjá k, hogy a Reichsprotektor folyamatosan arró l
beszé l, hogy nagy invá zió lesz. A prá gai Katonai Té rké pé szeti Inté zet
pedig nyomtatja az Oroszorszá g-té rké peket.
– Lehetsé ges volna? – ké rdezte Levin á brá ndos tekintettel. –
Oroszorszá g? – Megrá zta a fejé t. – Nem lehet! Az tú l jó lenne! A ná cik
nem kö vetné nek el ekkora hibá t.
A iú csaló dottan só hajtott fel. A mesternek biztos igaza van. Az
Unionka pletyká i meg csak pletyká k.

Levin lefű ré szelte az első darabot, majd megcsodá lta a munká já t.
Igazi nagy szá m lesz! Haté ves korá ban szeretett bele a bű vé szetbe,

26
amikor a szü lei elvitté k a Busch Cirkuszba, é s lá tta, ahogy a nagy
Houdini kiszabadul a vı́ztartá lybó l. Annyira lenyű gö zte a mutatvá ny,
hogy tizenhá rom é vesen a barmicvó ja utá n az apja elvitte Londonba,
hogy megné zzenek egy elő adá st a Maskelyne’s Theatre of
Mysteryben. Ott vé gigné zte, ahogy Selbit, az angol má gus
ketté fű ré szel egy nő t . A bű vé szet irá nti rajongá sa szenvedé llyé vá lt.
Egy darabig tő zsdeü gynö kké nt dolgozott a berlini tő zsdé n, á m
amikor elbocsá tottá k, é s nem talá lt munká t, ú gy dö ntö tt, hogy a
szenvedé lyé vel keresi meg a kenyé rrevaló t . Bű vé sz lett.
Gerda kukucská lt be a mű hely ajtajá n. Nagyon izgatottnak tű nt.
– Bertie, el sem hiszed, ki van az ü zletben!
– Houdini? – ké rdezte Levin huncut mosollyal az arcá n. Nagyon jó
kedve volt, mert nagyszerű en haladt az asztalosmunká val, é s tudta,
hogy az ú j szá má hoz ké szü lő szerkezet pompá s lesz.
– Frabato.
A bű vé sz abbahagyta a jelö lgeté st a falapon, é s a felesé gé re
meredt.
– Most viccelsz, ugye?
– Eskü szö m! – erő skö dö tt a nő . – Itt van a boltban. Mit csiná ljak? –
ké rdezte.
Lá tszott, hogy komolyan beszé l. Levin ledobta a kö té nyé t, é s a
szekré nyhez sietett, hogy felö ltö zzö n.
– Mondd neki, hogy má ris jö vö k.
Gerda tá vozott, Levin pedig felvette a legjobb ruhá já t, egy barna
tweedö ltö nyt. Nem mindennapi, hogy az okkultizmus nagy alakja,
Frabato megjelenjen ná luk. Frabato hatalmas né pszerű sé gnek
ö rvendett Né metorszá gban é s Csehszlová kiá ban. Való já ban Franz
Bardon né ven anyakö nyvezté k, cseh é s né met szá rmazá sú volt,
hı́rnevé t pedig kabbalaszaké rtő ké nt, hermetikuské nt, a má gikus
idé zé s é s az okkultizmus mestereké nt szerezte. A vará zslá st nem
mű vé szetnek, hanem az okkultizmus tudomá nyá nak tartotta.
Egyszó val igazi mágus volt.

Levin mé g a nyakkendő jé t igazgatta, amikor belé pett a boltba, ahol
azon kapta illusztris vendé gé t, hogy a ká rtyapaklikat né zegeti a
vitrinben.
– Má gus! – kö szö ntö tte. – Micsoda megtisztelteté s, hogy szeré ny
boltocská mban ü dvö zö lhetem!
– Ré szemrő l a szerencse, Nivelli bará tom – felelte Frabato, é s
megszorı́totta a kezé t. – Eppen erre já rtam, é s amikor

27
megpillantottam a kirakatot, nem tudtam megá llni, hogy beté rjek.
Sokat hallottam az elő adá sairó l.
– Kö szö nö m, má gus. Jó l mentek a dolgok, amı́g… nos, amı́g kö zbe
nem szó lt a politika.
– De há t maga olasz, Olaszorszá g pedig a harmadik birodalom
bará tja. Gondolom, nincsenek problé má i…
Levin elmosolyodott: nyilvá n a mű vé szneve okozta a fé lreé rté st.
– Fordı́tsa meg a Nivellit – javasolta. – Az első betű je az utolsó , a
má sodik az utolsó elő tti, é s ı́gy tová bb. A vé gé n megtudja, ki vagyok
való já ban.
A lá togató fejben vé gezte el a feladatot.
– Illevin?
– Levin. Az i csak az olaszos hatá s kedvé é rt kerü lt a vé gé re.
Frabato dö bbenten né zett rá .
– Levin? Ezek szerint maga…
– Egy né met zsidó , portugá l szefá rd felmenő kkel. Remé lem, nem
zavarja.
– Nem, dehogy! Nem vagyok ná ci, drá ga bará tom.
– Ezt ö rö mmel hallom. Iszunk egy ká vé t? – ké rdezte a há zigazda.
A má gus az ó rá já ra pillantott.
– Há t… nemsoká ra indul a vonatom. Má r jó ideje nem voltam
otthon, ré gen lá ttam a csalá domat.
– Csak egy ká vé .
– Vé gü l is, mié rt ne?

Normá lis kö rü lmé nyek kö zö tt Levin az Unionká ba vagy egy má sik
divatos ká vé há zba vitte volna vendé gé t, de a zsidó kat é rintő , egyre
szaporodó megszorı́tá sok miatt szű kö sek voltak a lehető sé gei. Ezé rt
a mű helybe mentek, abban a hiszemben, hogy a barká csholmik
felkeltik az é rdeklő dé sé t. Nem té vedett. Frabato azonnal fel igyelt a
falon Grande Nivelli egyik elő adá sá nak plaká tjá ra. A vará zsló hosszú
kö penybe burkoló zva pó zolt rajta. Raszputyinra emlé keztetett. A
vendé g felsó hajtott a ké p lá ttá n.
– O, az okkult, az ismeretlen, a titokzatos! A misztikum egyszerű en
lenyű gö z! Magá t is?
– En csak egy egyszerű illuzionista vagyok – jegyezte meg Levin. –
Nem vagyok egy Aleisteir Crowley, akit egyé bké nt volt szerencsé m
szemé lyesen is megismerni.
A lá togató nak tá tva maradt a szá ja á mulatá ban. Nem akart hinni
a fü lé nek. Aleisteir Crowley a má gusok má gusa volt, az okkultizmus
gigá sza, a paranormá lis jelensé gek szaktekinté lye.

28
 – Ismerte Crowley-t?
Levin ö nké ntelenü l elmosolyodott. Bű vé szkö rö kben senkit nem
hagyott hidegen a nagy má gus. Az angol misztikus, a Thelema szekta
alapı́tó ja é s rengeteg ezoterikus mű szerző je az Aranyhajnal
Hermetikus Rend tagja volt, majd a né metorszá gi szé khelyű
okkultista rend, az Ordo Templi Orientis brit szekció já nak vezető je
lett.
– Egy berlini sö rö ző ben mutattak be neki – mesé lte. – Soha nem
felejtem el azokat az á tható , hipnotikus szemeket.
– Tudja, hogy kapcsolatban á ll a dé monokkal?
Levin elnevette magá t.
– En nem vettem é szre. Ső t kifejezetten egyszerű nek é s
rokonszenvesnek tű nt.
– De hiszen Crowley maga mondta, hogy ő a leggonoszabb ember
a vilá gon – erő skö dö tt Frabato. – Franciaorszá gbó l el is ü ldö zté k.
– Velem nem tett semmi rosszat.
– Es a szexuá lis má giá ja? – é rdeklő dö tt tová bb a nagy má gus. –
Nem beszé lgettek a má gikus szexrő l, ami hı́ressé tette?
– Sajnos nem. – Levin pró bá lt visszaemlé kezni. – Ugy ré mlik,
Crowley é pp egy lisszaboni nyaralá sbó l jö tt, ahol talá lkozott egy
portugá l ezoterikussal, ha jó l emlé kszem, Ferdinand Pessoá val.
Amikor megismerkedtü nk, kifejtette, hogy nem é rti a ná cik zsidó -
gyű lö leté t. Azt mondta, hogy Né metorszá gban egyedü l mi, zsidó k
á llunk a bestialitá s, a brutalitá s, a kegyetlensé g é s a szolgalelkű sé g
felett.
– Jó l van, jó l van…
A cé lzá s kissé sé rtette a má gus germá n bü szkesé gé t, é s Levin
é rzé kelte, hogy ingová nyos talajra lé pett.
– Lenyű gö ző ek a tudomá nyró l é s az okkultizmusró l vallott eszmé i
– terelte gyorsan biztonsá gos mederbe a szó t . – Crowley azt is
elmondta, hogy ismeri Einsteint é s Schrö dingert, é s elbű vö lik a
kvantum izika legú jabb felfedezé sei, illetve a má giá ra é s az okkult
tudomá nyokra gyakorolt hatá suk. Fő leg a kvantum-ö sszefonó dá s,
amely azt jelenti, hogy minden egyes ré szecske ö ssze van kö tve az
univerzum tö bbi ré szecské jé vel. Crowley szerint ez az ö sszefonó dá s
azt bizonyı́tja, hogy a kozmoszban minden mindennel ö sszefü gg.
Vagyis a tudomá ny bizonyı́té kot szolgá ltat a má gia azon feltevé sé re,
mely szerint az univerzum organikus, é s minden benne lé tező
kapcsoló dik egymá shoz. Emlé kszem, mennyire ragaszkodott ahhoz a
gondolathoz, hogy a má gia nem termé szetfeletti, hanem nagyon is
termé szetes, csak é ppen mé g nem ismerjü k a mű kö dé sé t.

29
 – Crowley-nak igaza van! – kiá ltott fel izgatottan a má gus. – Az ú j
izika visszaá llı́tja a vilá g má gikus szemlé leté t. Amit lá tunk, az
csupá n az emberi elme á ltal kifejlesztett meg igyelé si eszkö zö k
teremtmé nye, kö vetkezé ské ppen az univerzum az elme
teremtmé nye. Erre vilá gı́t rá a kvantum izika. A má gia olyan
tudomá ny, amely a termé szet szá munkra – egyelő re – ismeretlen
tö rvé nyeivel foglalkozik. Az olyan jelensé gek, mint pé ldá ul a
gravitá ció , az elektromossá g vagy a neutronok nem ö nmagukban
lé tező , minden má stó l fü ggetlen dolgok, hanem egy ö sszefü ggő
rendszer ré szei. Egy nagy egé szet alkotnak, amelyben mindennek
megvan a maga szerepe, noha azt nem tudjuk, hogy ennek a nagy
egé sznek voltaké ppen mi a vé gső cé lja. A rendszer vé gső é rtelme
mé g homá lyos, vagyis okkult. Es itt kezdő dik az ezoté ria. A dolgok
mibenlé té nek kutatá sa a tudomá ny feladata. A tudó s azt ké rdezi,
hogy mi lé tezik, a misztikus pedig azt, hogy mié rt lé tezik. Ebben az
é rtelemben, miké ppen Einstein é s Schrö dinger ú j iziká ja is mutatja,
a tudat nem elvá lasztható a kozmosztó l. Azé rt jelent meg, mert ré sze
a kozmosznak é s szerepe van benne. Ez adja a miszticizmus
jelentő sé gé t.
Beszé lgeté sü ket Gerda szakı́totta fé lbe, aki meghozta a ká vé t.
Való já ban nem is igazi ká vé volt, hanem cikó riá bó l ké szü lt pó tká vé ,
amit a csehek cikorkának hı́vtak. A való di ká vé eltű nt a boltokbó l.
– Ké pzelje, Hitlerrő l is beszé lt! – folytatta Levin. – Azt mondta,
hogy a fekete má gia mestere.
A má gus meghö kkent.
– Fekete má gia? – ké rdezte hitetlenkedve. – Ezt mondta Crowley
Hitlerrő l?
– Szó szerint – felelte a há zigazda. – A fekete má gia mestere.
Figyelmeztetett, hogy vigyá zni kell vele.
Frabato elsá padt, a szá já hoz emelte a csé szé t, é s csaknem az
ö sszes ká vé t felhajtotta.
– Te jó é g!
Ugy tű nt, nem ismeretlen szá má ra a té ma. Levin tisztá ban volt
azzal, hogy a fekete má gia nem csupá n a potenciá lisan gonosz
paranormá lis erő k irá nyı́tá sá t jelenti, hanem inká bb egyfajta
rituá lis má giá t, amely a má gus sajá t ké pé re formá lt vilá g irá nyı́tá sá t
szolgá lja. Ugy tű nt azonban, hogy Frabato tö bbet tud enné l.
– Jó l é rzi magá t, má gus?
– Igen, igen – vá laszolta riadtan a vendé g. – Mesé ljen el mindent!
Mit mondott mé g Hitlerrő l?

30
 – Elmondta, hogy megné zte a Ji csinget,{4} hogy megtudja a ná ci
rezsim jö vő jé t. Es tudja, mi jö tt ki? A 28-as hexagram.
– A ta kuo?
– Igen.
Frabato tá volba ré vedő tekintettel igyekezett felidé zni, mit is tud
errő l a hexagramró l.
– A ta kuo egyfajta igyelmezteté s – mondta vé gü l az á llá t
vakargatva. – Szó szerint nagy felesleget jelent, de mint kifejezé s
annyit tesz: tö ré spont. Azt jelenti, hogy a helyzet irá nyı́thatatlanná
vá lik, é s katasztró fa kö zeleg. Ez a ta kuo ü zenete.
– Crowley szavainak hatá sá ra elkezdtem tanulmá nyozni azoknak
a má gusoknak az ı́rá sait, akik a ná cikat inspirá ltá k. Pé ldá ul Helena
Blavatsky mű veit.
– Igen, a Titkos tanítás! Micsoda remekmű !
Ki ne ismerte volna a hı́res orosz–amerikai má gus nevé t é s
mű veit? Helena Blavatsky, vagy oroszul Jelena Petrovna
Blavatszkaja, New Yorkban alapı́tott egy okkult szalont, ahol a
szoká sos spiritiszta szeá nszok helyett – amelyeken szellemeket
idé ztek é s esetenké nt mé g ektoplazmá t is lá ttak – kitalá lta a guru
alakjá t, é s a titokzatos Kelet rejté lyeirő l beszé lt. Blavatsky
megalapı́totta a teozó iai mozgalmat, é s kö nyvet ı́rt Leleplezett Ízisz
cı́mmel. A materializmus elleni tirá dá t á llı́tá sa szerint egy hindu
bö lcs diktá lta le neki. Ebben jelent meg elő szö r a Nagy Fehé r
Testvé risé g, amelynek tagjai magasabb rendű entitá sok, akikkel
telepatikus kapcsolatban á llt. Ezt kö vető en Blavatsky Indiá ba
utazott, ahol megı́rta a Titkos tanítást. Az 1888-ban, borı́tó já n
buddhista szvasztiká val megjelent ké tkö tetes mű tö bbek kö zö tt az
emberisé g eredeté t é s sorsá t tá rgyalta. A felté telezett tibeti tanokat
vegyı́tette az evolucionizmussal, é s az emberisé get hé t kü lö nbö ző
emberi fajtó l szá rmaztatta, melyek kö zü l az első a szellemiek faja, a
harmadik pedig a lemú riaiak faja, akik a fajkeveredé s bű né be estek
alacsonyabb rendű lé nyekkel. A negyedik az atlantiszi faj, amelynek
ó riá si egyedei spirituá lisan kimagasló an fejlettek voltak, hasznos
talá lmá nyokat fejlesztettek ki, hatalmas templomokat é s
piramisokat é pı́tettek. Amikor az Atlantisz egy termé szeti
katasztró fa sorá n elsü llyedt, a tú lé lő k a Himalá já ba menekü ltek.
Sambhala elveszett birodalmá ban talá ltak menedé ket, ahol á tadtá k
tudá sukat az á rjá knak, akik ké ső bb Eszak-Euró pá ba vá ndoroltak.
Blavatsky kö nyve ó riá si hatá st gyakorolt a nyugati kultú rá ra,
kü lö nö sen Né metorszá gban é s Ausztriá ban, ahol szinte tudomá nyos
mű nek tekintetté k, é s rengeteg kö vető re talá lt.

31
 – Nem csak Helena Blavatskyt olvastam – folytatta Levin. –
Mindent felkutattam Rudolf Steinerrő l, Guido von Listrő l, Lanz von
Liebenfelsrő l é s a Thule Tá rsasá gró l, tová bbá az elsü llyedt Atlantisz
né pé rő l, az á rjá kró l, az Armanenrő l, az Artaman Szö vetsé grő l, a
Germá n Rendrő l é s minden má sró l is. Fé lelmetes.
– Ezé rt hagyta ott Né metorszá got?
– A Crowley-val való talá lkozá somnak kö szö nhető en idejekorá n
felismertem, milyen irá nyba haladnak a dolgok. Nagy tú lkapá sokra
lehetett szá mı́tani, é s arra, hogy Né metorszá g a veszté be rohan.
Ké ső bb elbocsá tottak a berlini tő zsdé rő l, é s rá jö ttem, hogy a
zsidó kra nem vá r fé nyes jö vő . Ezé rt aztá n Prá gá ba kö ltö ztem. Azt
hittem, megszabadulhatok tő lü k, de… má r itt is itt vannak.
– Mié rt é ppen Prá ga?
– A felesé gemnek vannak itt rokonai. Ezenkı́vü l ne feledjü k, hogy
a Gó lem, Me isztofelé sz, Ka ka é s a tö bbiek vá rosá ná l keresve sem
talá lni misztikusabb helyet egé sz Euró pá ban. Egy vará zsló szá má ra
nincs is ideá lisabb lakhely. – Levin belekortyolt a ká vé já ba. –
Apropó , miszticizmus: van itt mé g valami, amit nem é rtek a
ná cikban. Noha maguk is é lé nk é rdeklő dé st mutatnak az
okkultizmus irá nt, mé gis ú gy tű nik, hogy há ború t folytatnak az
ezoté ria ellen.
Frabato legyintett.
– Igen is meg nem is – felelte. – Igaz, hogy Né metorszá gban
korlá tozzá k a tenyé rjó sok, az asztroló gusok é s a lá tó k tevé kenysé gé t,
de a ná cik csak azokat ü ldö zik, akik fenyegeté st jelenthetnek rá juk
né zve. A hivatalos á llá spont szerint csak a sarlatá nokat ü ldö zik, é s
azokat az asztroló gusokat, akik az emberek hiszé kenysé gé n
nyeré szkedni akarnak. A tudomá nyos okkultizmus lé tezé sé t azonban
elismerik. A parapszicholó gia, a telepá tia, a radieszté zia é s a
kozmobioló gia irá nyzatait tudomá nyosnak tartjá k.
A bű vé sz é rtetlenü l né zett a má gusra.
– Kozmobioló gia?
– Ez az asztroló gia ú j neve Né metorszá gban – magyará zta
Frabato. – Tudomá nyos asztroló giá nak is nevezik. Maga Himmler is
elismerte, hogy az asztroló gia tudomá nyos gyö kerekkel rendelkezik,
csak a zsidó fatalizmustó l kell megtisztı́tani. Ugy vé li, hogy a
kozmobioló gia ö sszekapcsolja a kozmikus erő ket a faji é s bioló giai
folyamatokkal.
– Es mi az a histó ria, hogy Hitler a fekete má gia mestere? –
ké rdezte Levin. – Lá ttam, hogy felzaklatta, amikor errő l beszé ltem.

32
 Bá r csak ketten voltak, Frabato kö rü lné zett, mielő tt megszó lalt
volna.
– Hitler való ban misztikus. Lehetsé ges, hogy az okkult erő k
kivá lasztottá k egyfajta, nevezzü k ı́gy: messiá snak. Transzcendens
kü ldeté se van.
– Hogy?
– Komolyan. Nem lá tja, hogy a Fü hrer egy sá má n? Nem csoda,
hiszen Schertel kö vető je.
Olyan halkan beszé lt, hogy Levinnek egé szen kö zel kellett
hajolnia hozzá .
– Kinek a kö vető je?
– Ernst Schertelnek, a parapszicholó gusnak. Emlé kszik, hogy
Schertel azt mondta, hogy az emberi lé lek magá ban foglalja a bolygó
energiá inak az ö sszessé gé t, é s csak az é rzé kelhető vilá g illú zió i
akadá lyoznak meg minket abban, hogy haszná lhassuk a
vará zserő nket? Schertel rá jö tt, hogy a má gia bennü nk van, é s ú gy
tű nik, Hitler ezt az energiá t pró bá lja felszabadı́tani, hogy
felhaszná lja. Ebbő l gondolom, hogy való ban megvilá gosodott lehet,
vagy legalá bbis hozzá fé r a fekete má giá hoz. Elé g csak rá né zni,
amikor beszé l.
– Oszinté n szó lva, ha a szavainak nem lenné nek borzalmas
kö vetkezmé nyei, kifejezetten nevetsé gesnek gondolná m – felelte
Levin. – Az az ember komikus. Nevetsé ges. Azzal az idió ta kis
bajusszal ú gy né z ki, mint Chaplin. Nem é rtem, hogy rajonghat ennyi
ember egy ilyen bohó cé rt.
– Az az ember predesztiná lt, kivá lasztott, aki megmenti
Né metorszá got, é s győ zelemre viszi a fé nyt a sö té tsé g felett. Figyelje
csak meg, hogy beszé l. Olyan, mintha transzba esne, mintha valami
mé dium lenne é s Né metorszá g szelleme beszé lne belő le. A Fü hrer
az istenek szó csö ve, az isteni akarat eszkö ze, egy transzcendens, egy
lá tnok, akit termé szetfeletti erő vezet. Haszná lja a kimondott szó
má gikus erejé t, igazi má gus, aki vará zsol, a megvá ltá s hı́rnö ke. Nem
politikus, hanem pró fé ta. Igen, pró fé ta! A nemzet fő papja! Senki nem
tudja ú gy kifejezni Né metorszá g lelké t, mint ő . Az idő k sö té tjé bő l
szó l a hangja, Wotant idé zi é s Thort! Beszé dei tö megeket ejtenek
ká bulatba, mint egy gó tikus vers, amely politikai tetté vá ltozott!
Lá tta má r, hogy viselkednek az emberek, amikor fellé p a pulpitusra?
– Hiszté rikussá vá lnak.
– Ez a fekete má gia, kedves bará tom!
– Csakhogy mindennek á ra van – jegyezte meg Levin, aki ú gy
dö ntö tt, a sajá t terepé n szá ll vitá ba beszé lgető tá rsá val. – Aki

33
lepaktá l az ö rdö ggel, eleinte talá n megkapja, amit akar. Am egyszer
eljö n a nap, amikor az ö rdö g benyú jtja a szá mlá t, é s abban nem lesz
kö szö net. Olvassa csak el Goethe Faust cı́mű mű vé t.
– Való igaz, hogy nem lehet bü ntetlenü l a fekete má giá hoz
folyamodni – ismerte be a má gus. – De té ny, hogy ú gy tű nik, Hitler
termé szetfeletti erő knek parancsol. Crowley-t idé ző hipnotikus
szemeivel olyan dolgokat lá t, amelyeket senki má s. Gondoljon csak
arra, hogy igaza lett Né metorszá g fegyverkezé sé vel, a Rajna-vidé k
visszafoglalá sá val, az osztrá k Anschlusszal é s Csehszlová kia
megszá llá sá val kapcsolatban is. Ez lá tnoki ké pessé gre utal. Tudta,
hogy okkult erő ktő l kap jeleket?
– Ne tú lozzon!
– Az egyik bará tom, egy hı́res misztikus, aki Himmler sajá t
asztroló gusa, azt mesé lte, hogy…
– Heinrich Himmlernek sajá t asztroló gusa van?!
– Persze. Ne feledje, hogy Himmler mé lyen beleá sta magá t a
miszticizmusba. Nemcsak az asztroló gia felté tlen hı́ve, de a
gyó gynö vé nyeket, a homeopá tiá t, a hipnó zist é s a
termé szetgyó gyá szatot is elő szeretettel tanulmá nyozza. Ezenkı́vü l
hisz az é szaki istenekben, Wotanban é s Thorban, é s a
vé rfarkasokban is. A Reichsführer-SS mé g egy kü lö n egysé get is
lé trehozott az SS-en belü l, az ú gynevezett Hexen-Sonderauftragot, a
germá n boszorká nysá g é s vará zslá s tanulmá nyozá sa cé ljá bó l.
– Mé g a vé gé n seprű nyé lre pattan.
– Ott tartottam, hogy Himmler asztroló gusa elmesé lte, hogy
1939. augusztus 24-é n é jjel, egy nappal a né met–orosz
megnemtá madá si szerző dé s alá ı́rá sa utá n, Hitler
Berchtesgadenben, a Sasfé szekben ö sszehı́vta a legszű kebb kö ré t.
Egyszer csak megjelent az aurora borealis, az é szaki fé ny, é s
mindenki vö rö ses fé nyben fü rdö tt. A Fü hrer kö zö lte, hogy ez azt
jelenti, ezú ttal való ban há ború lesz, nem ú gy, mint a Rajna-vidé ken,
Ausztriá ban vagy Csehszlová kiá ban, é s hogy az é gi jel szerint
Lengyelorszá g megtá madá sa visszafordı́thatatlan dö nté s. Egy hé ttel
ké ső bb megindult a Wehrmacht, é s kitö rt a há ború .
Mikö zben Levin Frabató t hallgatta, az arcá t tanulmá nyozta.
Tisztá ban volt azzal, hogy a má gus szemé lyé ben igazi misztikussal
á ll szemben, aki ő szinté n hisz az univerzumban lé tező
termé szetfeletti erő kben é s az emberekbe zá rt má gikus erő kben is.
Ugyanakkor ez a fajta hit á ltalá nosnak tű nt a né metek, első sorban a
ná cik kö ré ben is. Ezé rt aztá n ké nytelen volt fontoló ra venni azt az

34
elké pzelé st, miszerint a nemzetiszocialista vezető okkult
eszkö zö khö z nyú lt.
Ami magá t Levint illeti, ő má r mindenben ké telkedett. Tudta,
hogy a bű vé szszakmá ban a vará zslat csak illú zió . Egy szamá r
eltü nteté se a szı́npadró l pé ldá ul vará zslatnak tű nhet, való já ban
azonban egyszerű trü kk. A má gia a né ző agyá ban megy vé gbe, é s
nem a má gus paranormá lis ké pessé gei idé zik elő , hanem az, hogy a
bű vé sz ü gyes. Egy kicsit olyan ez, mint a rá dió . A ké szü lé kbő l emberi
beszé d é s zene szó l: azt gondolhatná nk, hogy vará zslat. Ugy tű nhet,
mintha a belsejé ben apró emberké k ü lné nek, akik felolvassá k a
hı́reket, é s liliputi zenekarukkal elő adjá k a zenedarabokat. Am ha
bekapcsoljuk a ké szü lé ket, nem lá tunk benne má st, csak elektromos
vezeté keket. A má gia csak illú zió . Lé nyege a hatá s megmutatá sa az
ok felfedé se né lkü l, é s anná l sikeresebb a bű vé sz, miné l ü gyesebben
tudja megté veszteni a né ző it. A má gia nem má s, mint a vers
á lruhá já ba ö ltö zö tt pró za.
Ennek ellené re Levin is elismerte, hogy lé teznek dolgok az
emberi megismeré sen tú l is, hiszen az univerzum ó riá si é s izgalmas,
tehá t bizonyá ra rengeteg benne az ismeretlen. Má gusi lelke hitte,
hogy a sajá t bű vé szmutatvá nyain tú l való di má gia is lé tezik: a
felfoghatatlan termé szet. Ezé rt zavarta annyira vendé ge
nyugtalansá ga. Es ha Frabato é s Crowley alapos okkal hiszi, hogy
Hitler misztikus mester?
– Ha Hitler való ban ura a fekete má giá nak, hogyan haszná lja az
okkult erő ket?
Frabato ismé t kezé be vette a csé szé jé t.
– Hallott má r az Ahnenerbérő l, bará tom?
Az ’ő sö k ö rö ksé ge’ jelenté sű szó ismerő sen csengett Levin
szá má ra.
– Nem az SS ré gé szeti inté zeté t hı́vjá k ı́gy?
– Az Ahnenerbét Himmler alapı́totta, hogy feltá rja az á rja né p
tö rté neté t, é s alá tá massza felső bbrendű sé gé t. Ihlető i kö zö tt
megtalá lható tö bb ezoterikus tá rsasá g, pé ldá ul a Thule Tá rsasá g, a
teozó iai mozgalom, é s olyan má gusok, mint Guido von List, Lanz von
Liebenfels, Karl Maria Wiligut é s Helena Blavatsky, ső t olyan
elmé letek is, mint pé ldá ul a Welteislehre, a vilá gjé g-elmé let.
Himmler é s Hitler ú gy hiszik, hogy mi, né metek, az atlantiszi tú lé lő k
leszá rmazottai vagyunk. A vilá gjé g-elmé leté t Helena Blavatsky
vetette fel elő szö r, majd Hanns Hö rbiger dolgozta ki. A teó ria szerint
ré gen hat fagyott hold lé tezett, ami lezuhant a Fö ldre, é s
elpusztı́totta Atlantiszt, é s elő idé zté k a jé gkorszakot. A katasztró fa

35
atlantiszi tú lé lő it ma á rjá kké nt ismerjü k. Mivel má gikus
kapcsolatban á llnak a kozmosszal, az a kü ldeté sü k, hogy magasabb
szintre emeljé k az emberisé get, é s lé trehozzá k az istenembert. E
né p tehá t az Atlantiszró l szá rmazik, amelyet má s misztikusok
Ultima Thule né ven emlegetnek.
– Ezt mind é n is tudom – szakı́totta fé lbe az illuzionista. – Mint
mondtam, Crowley miatt belevetettem magam a ná cikat inspirá ló
misztikusok mű veinek olvasá sá ba.
– Fantasztikus gondolataik vannak, igaz?
Levint megdö bbentette a né metek hiszé kenysé ge, kü lö nö sen a
beszé lgető tá rsá é . Nyilvá nvaló an egyszerű vá laszokat akartak a
bonyolult ké rdé seikre, é s ezt az ezoté riá tó l kaptá k meg.
– Fantasztikusak? – ké rdezte má r-má r megbotrá nkozva. –
Ertelmetlen zagyvasá gok! Né zzü k Blavatsky teozó iá já t. Az a nő
fű nek-fá nak azt hı́resztelte, hogy telepá tia ú tjá n kommuniká l a Nagy
Fehé r Testvé risé g lá thatatlan mahatmá ival, jelentsen ez bá rmit, é s
hogy az Atlantisz elveszett civilizá ció ja, ez a bizonyos mitoló giai
Thule, faji é s spirituá lis szempontbó l egyará nt tö ké letes volt, hiszen
isteni eredetű . Am amikor bizonyı́té kot kellett volna bemutatnia,
persze csak kö dö sı́tett.
– Bizonyı́té kok… mindig csak a bizonyı́té kok… Van igazsá g a
bizonyı́té kokon tú l is, drá ga bará tom.
– Nem mondom, hogy nincs, de azé rt nem á rtana valamit
felmutatni holmi á llı́tó lagos telepatikus kommuniká ció n kı́vü l ezzel
a bizonyos Nagy Fehé r Testvé risé ggel kapcsolatban, amirő l soha
senki nem hallott, nem beszé lve errő l a Thule-marhasá gró l – felelte
Levin. – Ez a Thule-mese nekem kö dö sebb, mint a novemberi
reggelek!
– Viccelő djö n csak!
– Szı́vesen viccelő dné k, de amikor ezekrő l a teozó iai ré msé gekrő l
olvasok, inká bb megré mü lö k. Aztá n itt vannak mé g Rudolf Steiner
antropozó iai „eszmefuttatá sai”. Az á rjá k az atlantisziak
leszá rmazottai, enné lfogva bennü k van az isteni szikra, mı́g a sö té t
bő rű fajok dé moni eredetű ek, é s fajkeveredé s ú tjá n igyekeznek
elpusztı́tani az á rjá k isteni ré szé t. De há t honnan a fené bő l vette
mindezt? Hol vannak a bizonyı́té kok?
– Mondom, hogy vannak igazsá gok a bizonyı́té kokon tú l is. Ne
feledje, hogy az okkultizmus tudomá ny is, mé g ha a hagyomá nyos
tudomá ny nem is akarja megé rteni. A hagyomá nyos tudomá ny
mű velő i tú l ré gimó diak ahhoz, hogy megé rtsé k azt a tudomá nyos

36
forradalmat, amit az ezoté ria jelent az emberisé g szá má ra, de ettő l
mé g té ny, hogy az okkult tudomá nyok ú j utakat nyitnak elő ttü nk.
Levin felsó hajtott.
– Há t legyen! Am amikor Steiner azt mondja, hogy az á rjá k é s a
sö té tebb bő rű fajok kö zö tti há zassá g nem á ll ö sszhangban az
emberisé g evolú ció já val, é s el kell kü lö nı́teni az á rjá kat ezektő l az
á rtalmas fajoktó l, hogy az emberisé g magasabb evolú ció s szintre
lé phessen, ezekbő l az eszmé kbő l tö rvé nyek lesznek, amelyek
hatá ssal vannak az emberek mindennapi é leté re, nemcsak
Né metorszá gban, hanem itt, Csehszlová kiá ban is… elné zé st: a Cseh–
Morva Protektorá tusban, ahogy manapsá g nevezik. Má rpedig ahhoz,
hogy tö rvé nyeket csiná ljanak ezekbő l az elmé letekbő l, tö ké letesen
meg kell bı́zni bennü k. Meg kell győ ző dni az igazsá gukró l. Nem lehet
egy egé sz politiká t ilyen misztikus maszlagra alapozni ané lkü l, hogy
minimá lis empirikus tapasztalatok á llná nak rendelkezé sre velü k
kapcsolatban!
– Empirikus bizonyı́té kokat akar? Akkor né zzen csak rá nk, a mi
fejlett tá rsadalmainkra, a mű vé szetü nkre é s a tudomá nyunkra, a
technoló giá nkra é s a ilozó iá nkra, a felfedezé seinkre é s a
talá lmá nyainkra, ki inomult é letmó dunkra, aztá n né zze meg a nem
á rja né peket, é s azt, hogy mennyire elmaradottak. Né zze meg a
feketé ket, akik vademberké nt é lnek afrikai kunyhó ikban, né zze meg
az indiá nokat, akik meztelenü l szaladgá lnak Amerika ő serdeiben,
vagy né zze meg az á zsiaiakat, akik a fehé rek gyarmatain é lnek.
Né zzen é s lá sson! Mi felé pı́tettü nk egy civilizá ció t , ő k viszont nyı́llal
vadá sznak, semmi maradandó t nem alkotnak, é s ú gy é lnek, mint az
á llatok, vagy inká bb mint a parazitá k, a mi talá lmá nyaink é s
felfedezé seink kontó já n.
– Es mi van az egyiptomi civilizá ció val, amely piramisokat é pı́tett?
Es az arabokkal? A kı́naiakkal? A maja é s az azté k civilizá ció val? Azt
ne mondja, hogy ez mind á rja civilizá ció volt.
– Ezeket a civilizá ció kat is á rjá k hoztá k lé tre. Nem tudom, hogy
tudja-e, de amikor az Atlantisz elpusztult, a tú lé lő i, az eredeti á rjá k a
hideg terü leteken é s a fagyos hegyekben kerestek menedé ket.
Pé ldá ul az Andokban é s a Himalá já n. Ez azt jelenti, hogy az ottani
civilizá ció k is az atlantiszi civilizá ció leszá rmazottai. Ne feledjü k,
hogy Helena Blavatsky szerint a tibetiek á rja bö lcsessé ge tette
lehető vé a kı́naiak é s az indiaiak fejlő dé sé t is.
Levin nem tudta visszafojtani a neveté st. A né metek baboná ssá ga
egé szen elké pesztő .
– Ezt té nyleg elhiszi?

37
 Levin szemlá tomá st zavarba jö tt.
– Há t… ezt mondjá k.
– Nem szabad mindent ké szpé nznek venni, amit valami bolond
á llı́t , csak azé rt, mert á hı́tatosan á llı́tja – mé ltatlankodott Levin. –
Fő leg, ha a bolondé riá inak való sá gos kö vetkezmé nyei vannak,
amelyek sú lyosan é rintik az emberek mindennapi é leté t. Ebbő l a
szempontbó l ennek a ké t idió tá nak, a Guido von Listnek meg a Lanz
von Liebenfelsnek az ariozó iá ja, mely szerint a ré gi á rjá k
istenemberek voltak, é s mindenfé le termé szetfeletti erő vel
rendelkeztek, mé g rosszabb is, mint a teozó ia meg az antropozó ia.
Honnan veszi ez a von List, hogy Wotan hı́vei, ezek az ő si á rjá k,
akiket armá noknak nevez, azzal tetté k tö nkre a civilizá ció jukat, hogy
má s, nem á rja fajokkal keveredtek? Mire alapozza, hogy szelektı́v
nemzé s ú tjá n ú jra lehet é leszteni az armá nokat? Es hogy jutott von
Liebenfels arra a kö vetkezteté sre, hogy meg kell tiltani a kü lö nbö ző
fajok kö zti há zassá got, ső t el kell kü lö nı́teni az alacsonyabb rendű
fajokat, a testi é s a szellemi fogyaté kosokat é s a zsidó kat, mert csak
ı́gy lehet é letre kelteni az á rjá kban az isteni szikrá t? Es mi a
magyará zat arra, hogy bizonyos orszá gok vezető i vakon hisznek
ezekben a baromsá gokban, é s elfogadjá k a nü rnbergi tö rvé nyeket, a
tá rsadalom egé sz ré tegeit té ve ki ezzel az ü ldö zteté snek? Tudja,
hogy nekem ezek miatt az elmé letek miatt kellett otthagynom
Né metorszá got? Hol vannak a bizonyı́té kok, amelyek alá tá masztjá k a
helyessé gü ket?
A né metek hiedelmeinek kö vetkezmé nyeitő l szenvedő bű vé sz
egyre idegesebben beszé lt, zá porozó ké rdé sei kö ltő i ké rdé sekké nt
hatottak. Frabato egy darabig nem is tudta, mit mondjon.
– Himmler é ppen azé rt alapı́totta az Ahnenerbé t, hogy
alá tá massza ezeket a teó riá kat – szó lalt meg vé gü l. – Ne feledje, hogy
Hitler olvasta az Ostara-füzeteket. Az Ahnenerbe az ott leı́rt
felfedezé sek alá tá masztá sá ra szervezte az expedı́ció it a vilá g
minden ré szé re.
Mindketten tudtá k, hogy az Ostara von Liebenfels ezoterikus
folyó irata volt, amelyben tö bbek kö zö tt a szvasztika misztikus
hatalmá ró l, az é szaki vé r tisztasá gá nak fontossá gá ró l é s az
alacsonyabb rendű fajok megsemmisı́té sé rő l ı́rt a fajkeveredé s
megakadá lyozá sa é s az é szaki istenemberek isteni jellegé nek
visszaá llı́tá sa cé ljá bó l. A sorozat elé rte a szá zezres pé ldá nyszá mot.
Von Liebenfels szö vegei egy vé gletesen fekete-fehé r vilá got mutattak
be, amelyben é lesen elkü lö nü l egymá stó l a jó é s a rossz, a fé ny é s a
sö té tsé g, a sző ké k é s a barná k, a felső bbrendű fehé rek é s az á llatias

38
sö té t bő rű ek, az isteni á rjá k é s a dé moni nem á rjá k, a hő sö k é s a
gonosztevő k.
– Az Ostarában nem voltak felfedezé sek, csak ké pzelgé sek.
– Nem tudom, való ban ı́gy van-e. Az Ahnenerbe ké t é vvel ezelő tt
Indiá bó l indı́tott expedı́ció ja á tkelt a Himalá já n, é s eljutott Tibetbe,
ahol Sambhala, a mitikus atlantiszi vá ros talá lható .
Való já ban a tibetiek tettek elő szö r emlı́té st egy bizonyos
Sambhala lé tezé sé rő l. Eszerint a himalá jai birodalmat szantá lerdő k
é s fehé r ló tuszos tavak ö vezté k, arany- é s ezü stpalotá ja kö zepé n
Buddha mandalá já val. Sambhala kirá lyai voltak a kaszt urai, é s a
buddhistá k ú gy hitté k, hogy a pancsen lá má k az ő reinkarná ció ik.
Sambhala mı́tosza első sorban Helena Blavatsky mű vein keresztü l
jutott el Nyugatra. Az okkultistá k, kü lö nö sen a ná cik, megszá llottan
keresté k a birodalmat.
A zsidó leplezetlen gú nnyal fordult beszé lgető tá rsá hoz.
– Es megtalá ltá k ezt a Sambhalá t?
– Elké pzelhető . – Frabato é szre sem vette a gú nyt a bű vé sz
hangjá ban. Titokzatoskodó á brá zattal beszé lt. – Titokban akarjá k
tartani ezt az informá ció t .
– Titokban? De há t mié rt?
– Azé rt, hogy… hogy… tudom is é n! Allamtitok vagy ilyesmi. Lehet,
hogy a sambhalai szerzeteseknek, akik atlantiszi szá rmazá sú ak,
kö vetkezé ské ppen isteni eredetű á rjá k, olyan termé szetfeletti
ké pessé geik vannak, amelyeket a né metek titokban akarnak tartani
az ellensé g elő tt. Rengeteg oka lehet a titkoló zá snak.
– De az is lehet, hogy azé rt nem mondtak semmit, mert nem is
talá ltak semmit. Nem is lehet megtalá lni egy nem lé tező birodalmat.
– O, maga szkeptikus! – só hajtott fel Frabato. – Né zze, annyi
bizonyos, hogy az expedı́ció felfedezte, hogy a tibetiek is haszná ljá k a
szvasztiká t. Má rpedig a kö rrel meg a kereszttel ellenté tben, amelyek
olyan egyszerű geometriai formá k, hogy pá rhuzamosan megjelentek
kü lö nbö ző kultú rá kban, a szvasztika olyan kü lö nleges alakzat, hogy
ha a fö ld kü lö nbö ző pontjain fedezik fel, az kö zö s eredetet jelent.
Amikor az Ahnenerbe ré gé szei meglá togattá k Pinpoches tibeti
vezető t , lá ttá k, hogy a tró njá t szvasztika dı́szı́ti. Buddhista
templomokban is talá ltak szvasztiká kat. Ezenkı́vü l elhoztak
Né metorszá gba egy ré gi Buddha-szobrot, amelyet egy tizenö tezer
é ves meteoritbó l faragtak ki, é s a hasá n szinté n ott van a szvasztika.
Mit gondol, honnan vetté k a buddhistá k a szvasztiká t? Az á rjá któ l,
akik a fagyott holdak becsapó dá sakor elsü llyedt Atlantiszró l Tibetbe
menekü ltek! Há t ez nyilvá nvaló ! Az Ahnenerbe kutató i azt is

39
alá tá masztottá k, hogy Gautama Sziddhá rtha, vagyis Buddha, á rja
szá rmazá sú volt, ugyanis nem indiai, hanem atlantiszi eredetű á rja
kirá lyi vé r csorgott az ereiben.
Levin bosszú san forgatta a szemé t. Nem volt ké tsé ges szá má ra,
hogy az emberek bá rmiben ké pesek hinni, amiben akarnak.
– De hogy jutottak erre a briliá ns kö vetkezteté sre ezek a zsenik?
– Gondolom, Helena Blavatsky é s Hö rbiger elmé letei, valamint az
expedı́ció sorá n tett felfedezé sek alapjá n. A csapat egyes tagjai
kifejezetten erre a tibeti ú tra vé geztek el fö ldjó slá stanfolyamokat. Az
Ahnenerbe kutató i hoztak tö rté neteket a ré gi tibeti eposzbó l, a
Geszárbó l, rajzokat a tibeti istenekrő l, má solatokat naptá rakró l é s
asztroló giai á brá kró l, informá ció kat a ré gi sá má nista vallá s szent
helyeirő l, de mé g tibeti má gikus szertartá sokró l is.
– Es mivé gre ez a sok folkló r?
– Há t hogy feltá rjá k a hasonló sá gokat a tibeti kultú ra é s a germá n
pogá nysá g kö zö tt! Gondolja, hogy vé letlen ez a sok pá rhuzam? Há t
nem az! Azt bizonyı́tja, hogy az á rjá k Tibetbe mentek, é s való ban az
atlantisziak leszá rmazottai. Az Ahnenerbe archeoló gusai
megá llapı́tottá k, hogy a tibeti lá má k kapcsolatban á llnak a
misztikus-má gikus vilá ggal, ismerik az ő sgermá n ezoterikus
titkokat, mint pé ldá ul a gondolatolvasá s ké pessé gé t, amire az SS is
szert akar tenni. Az atlantiszi á rjá k tanı́tá sait ő rzik a buddhista
szent szö vegek, ső t a hindu szö vegek is. Elé g, ha megné zzü k, milyen
hasonló sá gok vannak a buddhista pá li ká non é s a Védák vagy a
Bhagavad-gíta, illetve az é szaki mitoló gia kö zö tt. Ez egyé rtelmű
bizonyı́té ka annak, hogy az á rja faj nem az emberszabá sú majmok
utó dja, ahogy ez a retardá lt Darwin á llı́tja. Lehet, hogy ő való ban a
majmoktó l szá rmazik, abbó l is a legsilá nyabb fajtá tó l, de az á rjá k
egyenesen a mennybő l szá lltak alá , hogy bené pesı́tsé k az Atlantiszt.
Levin alig bı́rt uralkodni magá n.
– Es ezt mind a tibeti lá togatá suk alkalmá val sikerü lt
megá llapı́taniuk?
– Lá tom, nem hisz a hatá rtudomá nyokban – felelte Frabato né mi
rosszallá ssal. – Nem baj. Azt viszont tudnia kell, hogy az Ahnenerbe
pé ldá ul az Andokba é s Izlandra is szervezett expedı́ció kat, hogy
alá tá massza a vilá gjé g-elmé letet. – A má gus itt ö sszehú zta a szemé t,
hogy kihangsú lyozza mondanivaló ja jelentő sé gé t. – Voltak mé g enné l
is rendkı́vü libb expedı́ció k.
Rö vid szü netet tartott, Levin pedig kı́vá ncsian vá rta, mi jö het
mé g.
– Mint pé ldá ul a…

40
 Frabato há tradő lt, é s tekintete a Hó kuszpó kusz mű helyé t dı́szı́tő
menó rá ra siklott.
– A zsidó kabbala – mondta a má gus. – A kabbalá ban benne van
az univerzum legnagyobb titkainak a kulcsa, pé ldá ul az is, hogy
miké nt lehet kapcsolatba lé pni Istennel a sajá t csatorná kon
keresztü l. A frigylá dá val, pé ldá ul. Mit tud a frigylá dá ró l, kedves
bará tom?
– Nos, errő l a té má ró l annyit lehet tudni, amennyi a Bibliában le
van ı́rva – felelte. – Isten megparancsolta, hogy a tö rvé ny tá blá it
tegyé k be a lá dá ba, amelyet a Kirá lyok kö nyve szerint Salamon
templomá ban helyeztek el. Amikor azonban a babiloniak
leromboltá k a templomot, a lá dá nak nyoma veszett.
– Es ez a tá rgy hatalommal bı́r?
– Hogyne bı́rna hatalommal? Józsué könyvében azt olvashatjuk,
hogy a lá da isteni hatalommal bı́r. Egyé bké nt é ppen ez a hatalom
dö ntö tte le Jerikó falait. Akié a lá da, azé a vilá g is.
Frabato pá r má sodpercig hallgatott, é s meredten bá multa a
bű vé szt.
– Es ha azt mondom, hogy az Ahnenerbe jelenleg is a frigylá dá t
keresi?
Levin meglepő dö tt.
– Tessé k?
– Ré szleteket mé g nem tudok, de azt az informá ció t kaptam, hogy
Himmler azt az utası́tá st adta az Ahnenerbe archeoló gusainak, hogy
keressé k meg a frigylá dá t, é s hozzá k el neki. Himmler meg van
győ ző dve arró l, hogy a lá da ereje segı́thet vé gleg felfedni az
univerzum titkait é s biztosı́tani az á rja faj felemelkedé sé t.
– De há t ennek semmi é rtelme – ellenkezett Levin. – A frigylá da
egy mitikus tá rgy, azt sem tudjuk, hogy lé tezett-e egyá ltalá n. De ha
volt is egy lá da az első templomban, biztos, hogy nem rendelkezett
semmifé le isteni hatalommal. Csak egy szimbó lum volt, olyasmi,
mint a kereszté ny templomokban a keresztek. De ha lett volna
bá rmifé le hatalma, ahogy Jó zsué kö nyvé ben olvashatjuk, akkor se
felejtsü k el, hogy a frigylá da Isten é s a zsidó k szö vetsé gé t
szentesı́tette. A zsidó ké t, nem pedig az á rjá ké t. Mié rt akarná k
megszerezni a ná cik?
– Azé rt, hogy a maguké vá tegyé k.
Levin a fejé t csó vá lta.
– Ezeknek teljesen elment az eszü k.
– Lá m, milyen megveté ssel nyilatkozik ezekrő l a felfedezé sekrő l.

41
 – Azé rt né zem le ő ket, mert illuzionistaké nt pontosan tudom,
hogy minden mutatvá ny trü kk. A bű vé szmutatvá ny csak
megté veszté s, illú zió , ezé rt is neveznek illuzionistá nak.
– Lehet, hogy a maga vará zslata csak trü kk, ezt ö n tudja, de ez
nem zá rja ki azt, hogy való di má gia is lé tezik, amely ezoterikus é s
termé szetfeletti erő ket haszná l fel – mondta Frabato. – Ezé rt kutatja
é gen-fö ldö n a leleteket az Ahnenerbe. Az SS be akar hatolni az
ismeretlenbe, a hermetikusba, hogy okkult hatalomra tegyenek
szert. Nemcsak az elveszett frigylá dá ró l van szó . Má s misztikus
mű tá rgyakat is keresnek, amelyek segı́tsé gé vel felhaszná lhatjá k a
termé szetfeletti erő ket. Pé ldá ul a Szent Grá lt.
A bű vé sz má r azt hitte, nem hallhat semmi meglepő t , most
azonban ú gy megdö bbent, hogy mé g a szá ja is tá tva maradt.
– Micsoda?
– Az Ahnenerbe keresi a Szent Grá lt, a kelyhet, amelybő l Krisztus
bort ivott az utolsó vacsorá n, é s amelybe a keresztre feszı́té sekor
felfogtá k kicsorduló vé ré t. Az SS tö bb archeoló gusa meg van
győ ző dve arró l, hogy a katolikus egyhá z, eretneksé gre meg
boszorká nysá gra hivatkozva, Euró pá ban kiirtotta az Atlantisz utolsó
á rja leszá rmazottait. Tová bbá arró l is, hogy az atlantisziak tanı́tá sait
a tibeti szerzetesek ő rizté k meg, de rajtuk kı́vü l mé g a templomosok
is, akik Salamon templomá nak romjai kö zt megtalá ltá k a Szent Grá lt,
é s felfedezté k, hogy hű en tü krö zi az atlantisziak tanı́tá sait. A Szent
Grá l olyan má gikus erő vel bı́r, amelyet Né metorszá g felhaszná lhatna
a sö té tsé g ellen vı́vott harcá ban. Ezé rt olyan fontos az
Ahnenerbé nek.
Levin é rtetlenü l rá zta a fejé t.
– Micsoda zagyvasá g! – kiá ltott fel. – Há t mi kö ze Jé zus kelyhé nek
azokhoz az atlantiszi á rjá khoz? Mié rt kell ö sszekeverni a kettő t?
– Ne feledje, hogy Jé zus is á rja volt.
– Micsoda? – kiá ltott fel megbotrá nkozva Levin. – Mindenki tudja,
hogy Jé zus zsidó volt. Hadd emlé keztessem rá , hogy az
Ujtestamentum rabbiké nt hivatkozik rá . Eredetileg Yehoshua volt a
neve, de Yeshunak becé zté k. Jé zus zsidó nak szü letett, zsidó ké nt é lt,
é s zsidó ké nt is halt meg.
– Té ved, kedves bará tom – oktatta ki a má gus. – Jé zus á rja volt.
Nem tű nt fel magá nak a sző ke haja é s a ké k szeme? Az Ahnenerbe
má r feltá rta, hogy Jé zusnak á rja felmenő i voltak, egé szen pontosan
atlantiszi á rjá k, akik, mint tudja, isteni eredetű ek. Ezé rt hı́vtá k
Jé zust is Isten iá nak. Maga Hitler mondta, hogy Jé zus való szı́nű leg

42
egy elveszett á rja tö rzs renegá tja volt. Való di kü ldeté sé t a kor zsidó i
torzı́tottá k el, Szent Pá llal kezdve.
A bű vé sz nem tudta, mi dö bbenti meg jobban: az a té ny, hogy a
ná cik való ban elhiszik ezeket az ő rü lt teó riá kat, vagy az, hogy mé g a
nem ná ci okkultistá k is, mint amilyen a vele szemben ü lő má gus,
kritika né lkü l elfogadjá k azokat – mintha felté tlen szü ksé gé t é rezné k
annak, hogy mindent elhiggyenek, amit „transzcendens miszté rium”
cı́mszó alatt tá rnak elé jü k.
– Jó l van, jó l van – adta meg magá t, mert nem akart felesleges
vitá t kezdeni. – Es mé g milyen kutatá sokba á stá k bele magukat az SS
koponyá i?
Frabato megé rtette, hogy megrö gzö tt ké telkedő vel á ll szemben,
akit soha nem fog meggyő zni. Nem akarta feleslegesen vesztegetni
az idejé t. Az ó rá já ra pillantott, é s felpattant.
– El kell é rnem a vonatot.
Kezet fogtak, elbú csú ztak. Frabato amilyen hirtelen jö tt, olyan
hirtelen tá vozott a mű helybő l é s a bű vé szboltbó l is. Egyé rtelmű volt,
hogy nem volt ı́nyé re ez a beszé lgeté s.

43
 IV.

1941 jú niusá ban, egy meleg nyá ri reggelen a lé gió sok é ppen a
reggelihez ké szü lő dtek, amikor Rolf berontott a kantinba, é s azt
hebegte, hogy a né met rá dió bejelentette: „Deutschland joder
Russland!” A termen zavart morajlá s futott vé gig: a jelenlé vő k a
szavak é rtelmé t keresté k. Azutá n valaki bekapcsolta a rá dió t , é s
mindannyian hallhattá k a nagy hı́rt: Né metorszá g megtá madta a
Szovjetunió t .
– Senki nem á llı́thatja meg ő ket. Ezek a né metek – jegyezte meg
Juanito.
Egé sz kó rus csitı́totta az ő rmestert, mert mindenki hallani akarta,
mi tö rté nt. A né metek zavartalanul nyomultak elő re a Szovjetunió
terü leté n, mı́g a Vö rö s Hadsereg ö sszeomlott a Wehrmacht
gő zhengere alatt. Amikor vé get é rt a hı́radá s, nagy zű rzavar tá madt
a kantinban.
– Segı́tsé get kell nyú jtanunk a né meteknek! – kiá ltott fel nagy
hé vvel Moncada hadnagy egy csapat lé gió s gyű rű jé ben. – Ok is
segı́tettek nekü nk legyő zni a vö rö sö ket a polgá rhá ború ban. Ez a mi
vé radó ssá gunk felé jü k. Itt az ideje, hogy meg izessü k. Megkö veteli a
becsü let!
– Es mit gondol errő l a hadsereg, hadnagy?
– Há t ugyanazt, amit mindannyian! Nem olvastá k Yagü e szavait?
Nem hallottá k, mit mondott Asensio? A tá bornokaink
elengedhetetlennek tartjá k, hogy tá mogassuk Né metorszá got a
civilizá lt vilá g barbá rok elleni keresztes hadjá ratá ban!
A parancsnok segé dtisztjé nek szavai hallatá n halk morajlá s futott
vé gig a lé gió sokon. Spanyolorszá g belé pé se a há ború ba biztosı́taná
az idegenlé gió fennmaradá sá t.
– Elné zé st ké rek, hadnagy, de mit szó l ehhez Anglia? – szó lalt meg
egy angol lé gió s.
Moncada hadnagy rö gtö n megé rtette, hogy diplomatikusan kell
fogalmaznia. Az idegenlé gió ban a legkü lö nbö ző bb nemzetisé gek
gyű ltek ö ssze, é s akadhattak kö zö ttü k é rzé kenyebbek is.
– Ha a nyugati civilizá ció megmenté sé rő l van szó , mé g az is lehet,
hogy csatlakozik hozzá nk.
Ez mindenkinek megtetszett.
– Es Spanyolorszá g mit nyer ezzel, hadnagy? – ké rdezte Juanito.

44
 – A becsü leté t.
– Becsü lettel nem lehet jó llakni, hadnagy.
A segé dtiszt kajá nul elvigyorodott.
– Hacsak nem, mondjuk, a kaszbai lá nyokat?
Juanitó nak leesett az á lla, amikor megé rtette, mire cé loz a tiszt. –
A hadnagy lehetsé gesnek tartja, hogy Spanyolorszá g megkapja…
megkapja Algé riá t?
Moncada hadnagy legyintett.
– Franciaorszá g megadta magá t. Ha szö vetkezü nk a né metekkel,
mié rt is ne kaphatná nk a zsá kmá nybó l? A győ zteseké a dicső sé g.
– Szent é g! – kiá ltott fel a spanyol, aki má ris egy ú j birodalomró l
á brá ndozott. – A mié nk lesz Algé ria!
Ekkor egy má sik lé gió s hajolt oda a hadnagyhoz.
– Es Gibraltá r?
A ké rdé s helyé nvaló volt, hiszen Dar Rif ien kö zel volt ahhoz a
hatalmas sziklá hoz, amely a Fö ldkö zi-tenger kijá ratá t ő rizte, é s ahol
a brit jelenlé t á llandó seb volt Spanyolorszá g bü szkesé gé n. A
hadnagy majdnem rá vá gta a vá laszt, de amikor az angol lé gió sra
siklott a tekintete, idő ben elhallgatott.
– Ennek a ké rdé snek majd… majd eljö n az ideje.
Vagyis Gibraltá r is cé lpont volt.
– Es Portugá lia? – ké rdezte egy má sik spanyol, akit magá val
ragadott a lelkesedé s. Akkor má r haszná ljuk ki a lehető sé get, é s
foglaljuk el Portugá liá t is!
Moncada hadnagy tekintete most Franciscó ra é s a má sik ké t
portugá lra siklott.
– Mindent a maga idejé ben – mondta ó vatosan. – A lé nyeg az,
hogy tá mogassuk Né metorszá got az á zsiai barbá rsá g elleni
há ború ban.
A há rom portugá l zavartan né zett egymá sra. A spanyolok az ő
hazá jukra is szemet vetettek.

A Calle Realon legalá bb ö tvenmé teres sor á llt, egé szen Ceuta
kö zpontjá ig, a Plaza de Azcá raté ig. Francisco szeretett itt sé tá lni,
nemcsak a kikapcsoló dá s miatt, hanem azé rt is, mert lehetett né zni
a lá nyokat, ahogy ringó csı́pő vel vé giglejtenek az utcá n. Rá adá sul a
vá ros cı́mere pont olyan volt, mint a portugá l zá szló , ı́gy szinte
otthon é rezte magá t. Amikor elő szö r já rt Ceutá ban, elmondtá k neki,
hogy az erő d é vszá zadokig a portugá loké volt: ez magyará zza a
hasonló sá got. Most azonban, mikö zben elvá laszthatatlan tá rsá val,

45
Juanitó val jö tt ide kikapcsoló dni, egé sz má s keltette fel a igyelmé t: a
sorban á lló iú k.
– Hé , kö lyö k, El Gordó t já tszotok? – ké rdezte Juanito az egyik iú t.
A iú megszeppent az egyenruha lá ttá n: Spanyolorszá gban
mindenki tudta, milyen kemé nyek a lé gió sok, é s hogy milyen fontos
szerepet já tszottak a polgá rhá ború ban.
– Nem, uram – felelte tisztelettudó an. – Az ö nké ntesek spanyol
hadosztá lyá ba toboroznak. Azé rt jö ttü nk, hogy jelentkezzü nk.
– Hova jelentkeztek? A lá nyokhoz? – é rdeklő dö tt tová bb Juanito.
– Oroszorszá gba, uram.
Juanito ismé t vé gigné zett a kı́gyó zó soron, é s elismerő en
csettintett.
– A francba! – ká romkodott, mint aki meglepő dö tt. – Az orosz
lá nyok jobban tetszenek, mint az itteniek?
A iú k ké nyszeredetten elmosolyodtak: nem volt ı́nyü kre a durva
viccelő dé s. Tö bben is a Falange ké k egyenruhá já t viselté k, é s
á brá ndos arccal vá rtak a sorukra, mintha legalá bbis az isteni
gondoskodá s vá lasztotta volna ki ő ket. Nem is é rtetté k, hogy tudnak
gú nyoló dni egy ilyen szent kü ldeté sen az olyan edzett harcosok,
mint a lé gió sok.
– Meg kell mentenü nk a civilizá ció t , uram – mondta az ö nké ntesek
idealista eltö ké ltsé gé vel. – Szembe kell szá llni a barbá rokkal. Ha mi
nem segı́tü nk a né meteknek, akkor ki segı́t? Vissza kell izetnü nk az
adó ssá gunkat.
– Meg kell menteni a civilizá ció t? Enné l lejjebb nem adjá tok, mi?
– Jö jjö n velü nk, uram! Megtisztelteté s lenne a lé gió katoná i
mellett harcolni. Mié rt nem jelentkezik maga is?
Juanito megrá zta a fejé t, é s visszament Franciscó hoz, hogy
folytassá k ú tjukat a Calle Realon a Calle Peligros felé , ahol Ceuta
egyik bordé lyhá za á llt.
– Mert nem vagyok bolond.

46
 V.

Leoltottá k a lá mpá kat, é s a teremre teljes sö té tsé g borult. A tö meg
hirtelen elné mult. A sö té tben lassú , monoton ritmusú , szinte
hipnotikus keleti zene szó lalt meg, lá gy dallama inoman tö rte meg a
csendet. A szı́npadon erő s re lektorfé ny gyú lt, é s megjelent egy
kö penybe burkoló zott alak, mintha valami kı́sé rtet volna. Grande
Nivelli. A Nagy Nivelli.
Lelkes taps fogadta. Amikor az ová ció alá bbhagyott, é s a né ző té r
ismé t elcsendesedett, a má gus ledobta a kö penyé t. Fekete
szmokingot, fehé r kesztyű t é s fekete cilindert viselt.
– Allá há bá dban, Agrá ban é s Delhiben a feledé sbe merü lt
szerelem templomainak fő papjai minden hetedik hó nap hetedik
napjá n a magasba emelnek egy hajadont – szó lalt meg fensé ges, sı́ri
hangon, mintha a rejté lyes Kelet nagy titkainak ő rző je volna. –
Ilyenkor a templomokba gyű lnek azok az i jak, akiket viszonzatlan
szerelem gyö tö r, hogy a misztikus titkok segı́tsé gé vel megbű vö ljé k
szı́vü k vá lasztottjá t, szerelmet é bresszenek bennü k é s á ldá st
ké rjenek a fő papoktó l. A megbű vö lt nő k kö zö tt lesznek alacsony
szá rmazá sú ak is, de nemesek is, mindenfé le szá rmazá sú ak, hiszen a
szerelem nem vá logat rang szerint. Lesznek kö ztü k né vtelenek é s
hı́resek, é s olyanok is, mint… mint ő felsé ge Karnac hercegnő .
Ebben a pillanatban há rfaszó csendü lt fel, mintha a zene lenne a
vará zslat, a fé nykö r pedig kitá gult, é s a szı́npadon megjelent egy
aranyruhá s nő , fekete hajá n skarlá tvö rö s selyemkendő vel. A
kö zö nsé g ő t is tapssal fogadta.
– Fensé ges Karnac hercegnő , Allá há bá d ú rnő je, ké szen á llsz-e a
szerelmi vará zslatra?
– Ké szen á llok.
A nő lá gy hangon beszé lt, szinte suttogott, ahogy az egzotikus
Kelet hercegnő jé hez illik. A Nagy Nivelli szé les mozdulattal
rá mutatott egy padra, amely kö zvetlenü l maga elő tt á llt, Karnac
hercegnő pedig lassú , é rzé ki mozdulatokkal elnyú lt rajta. A zene is
le lassult, mé g mé lyebb, mé g hipnotikusabb lett, hogy jelezze a
vará zslat kezdeté t.
– Pihenj csak, hercegnő ! – suttogta a fé r i halkan, csá bı́tó n. – Aludj
csak, hercegnő ! – A zene szé p lassan á lomba ringatta a nő t . – Almodj,
hercegnő !

47
 A né ző té ren sı́ri csend tá madt. Az emberek mé g a lé legzetü ket is
visszafojtottá k, szı́vü k együ tt dobbant a há rfa lassú ritmusá val.
Karnac hercegnő hipnó zisba merü lve aludt a padon, a má gus pedig
leté rdelt elé , é s kesztyű s kezé vel vé gigsimı́totta a nő teste fö lö tt a
levegő t .
– Surakabaia, surakabaia – ká ntá lta az ő si vará zsigé t. – Ká madé va,
a szerelem istene, vagy az ő reinkarná ció ja, Pradjumna, Krisna ia
emeljen fel az é gbe, é s é bresszen benned szenvedé lyt az irá nt, aki
té ged szeret. – Ismé t a test fö lé tartotta a kezé t, é s
hullá mmozdulatokat imitá lt. – Surakabaia, surakabaia.
Hirtelen meglibbent Karnac hercegnő haja é s ruhá ja, teste
felemelkedett a padró l, é s lassan tová bb emelkedett felfelé .
A né ző té ren izgatott morajlá s futott vé gig.
– Csendet ké rek! – szó lalt meg nyugodtan a Nagy Nivelli. – Most
kö vetkezik a vará zslat legé rzé kenyebb pillanata. A legkisebb
pisszené s is megtö rheti a vará zst, é s ő felsé ge Karnac hercegnő
kö nnyen leeshet.
A né ző té ren pisszegé s hallatszott, majd ismé t mindenki
elhallgatott. A má gus nem lá thatta a né ző ket, hiszen a re lektorfé ny
csak ő t vilá gı́totta meg, de é rezte a feszü ltsé get. A Nagy Nivelli
lassan felá llt, é s ú jra Karnac hercegnő teste fö lé helyezte a kezé t,
mintha fel akarná hú zni.
– Surakabaia, surakabaia – ká ntá lta megint. – Emelkedj fel,
fensé ges hercegnő ! Emelkedj fel a mennyek birodalmá ba! Nyisd ki
lelked a szerelemnek, é s engedd, hogy á tjá rjon! Surakabaia,
surakabaia.
Az alvó Karnac hercegnő teste nem emelkedett tová bb, csak
lebegett. A má gus ekkor elő vett egy nagy kariká t. Lassan vé gighú zta
a hercegnő testé n, hogy megmutassa: sem alatta, sem fö lö tte nem
tartja semmi, majd ezt megismé telte, é s fé lretette a kariká t. A fekvő
test mé g mindig a levegő ben lebegett.
– Figyeljenek rá m! – mondta a Nagy Nivelli. A kö zö nsé ghez szó lt,
mintha ki akarná terjeszteni a vará zslatot. – Mindannyian
igyeljenek ide! Elhoztam maguknak a szerelmi vará zslatot a tá voli
India fő papjaitó l. Erintse meg a szerelem magukat is, miké ppen
ő felsé gé t, Karnac hercegnő t is megé rintette ma este a szemü k
lá ttá ra. Surakabaia, surakabaia.
A hercegnő ereszkedni kezdett, lassan, merev testtel é s leló gó
hajjal, egé szen a padig, ahonnan indult. A má gus ekkor ismé t
leté rdelt elé . Karnac hercegnő arca fö lé helyezte a kezé t, é s
csettintett.

48
 – Ebredj fel a hipnó zisbó l!
A hercegnő lá gyan megremegett, kinyitotta a szemé t, é s
csodá lkozva rá né zett. Felkö nyö kö lt, kinyú jtotta a nyaká t, é s szá jon
csó kolta, mintha a vará zslat hatá sá ra beleszeretett volna a má gusba.
A Nagy Nivelli a kezé t nyú jtotta a hercegnő nek, é s segı́tett neki
felá llni. Aztá n visszafordult a kö zö nsé ghez.
– Hö lgyeim é s uraim, ez volt Karnac hercegnő levitá ció ja.
A teremben felkapcsoltá k a lá mpá kat, a né ző k pedig felpattantak,
é s hangos ová ció val ü nnepelté k a má gust é s a hercegnő t . A fellé pő k
hosszan meghajoltak, é s a lelkes vastaps kö zepette fö legyenesedtek.
Vé gre ő k is lá thattá k a kö zö nsé get. S ekkor vetté k é szre a baljó s,
szü rke egyenruhá s alakokat, akiknek halá lfej virı́tott a gallé rjá n.

Az ö ltö ző be é rve Levin ledobta a fö ldre a cilindert, é s levetette

magá t a szé kre. Mé g mindig remegett az idegessé gtő l. Lehunyta a
szemé t, é s ujjbegyé vel masszı́rozni kezdte a halá nté ká t. A há ta
mö gü l zajt hallott, é s megfordult: a felesé ge volt az, Karnac hercegnő
aranyruhá já ban. Elnyú lt a kanapé n, é s igyekezett ő is magá hoz té rni
az elő adá s felfokozott é rzelmei utá n.
– Nem bı́rom tová bb, Bertie! Nem tudom, ké pes leszek-e holnap
is szı́npadra lé pni – nyö gte Gerda.
– Nincs má s vá lasztá sunk. Ez az é letü nk – felelte csü ggedten a
fé rje.
– Nem lá ttad a kö zö nsé get? Tele volt né metekkel!
– Mi is né metek vagyunk…
– Né met katoná k, halá lfejes egyenruhá ban. Te is tudod, kik ezek,
nem? – helyesbı́tett Gerda.
Persze hogy ő is tudta.
– Hozzá kell szoknunk – mondta. – Az orszá g né met protektorá tus
lett, a megszá lló k mindenü tt ott vannak. Persze hogy elő adá sokra is
já rnak. Es csak egyre tö bben lesznek. De megvan ennek is az elő nye:
megveszik a jegyeket, megtö ltik a né ző teret, hozzá já rulnak a
sikerü nkhö z.
De a felesé ge nem adta meg magá t.
– Tele volt a né ző té r halá lfejes egyenruhá kkal, Bertie!
Ez ké tsé gtelen. Levin belá tta, hogy nem té rhet ki a té ma elő l.
– Idő vel ő k is csak egyre tö bben lesznek – felelte. – Ne feledd,
hogy a Reichsprotektort lecseré lté k a má sodik szá mú SS-tisztre, ami
gyakorlatilag azt jelenti, hogy a protektorá tusunk SS-á llammá
vá ltozott.

49
 Levin von Neurath eltá volı́tá sá ra utalt, é s arra, hogy a
Reichsprotektor tisztsé gé t Heinrich Himmler jobbkeze, Reinhard
Heydrich Obergruppenführer vette á t. Ez azt jelentette, hogy a Cseh–
Morva Protektorá tust ettő l kezdve az SS irá nyı́totta. Nem mintha
korá bban nem ı́gy lett volna, de Prá gá ban von Neurath, a
Wehrmacht é s az Abwehr valamelyest vissza tudta fogni az SS
tú lkapá sait. Von Neurath lecseré lé se Heydrichre ezt a fé ket
szü ntette meg.
– De há t az az ember… egy mé szá ros!
Ki ne tudta volna ezt Prá gá ban? Alighogy megé rkezett az ú j
Reichsprotektor, a hivatalba lé pé se első napjá n kihirdette a
haditö rvé nyt, é s kü lö nbı́ró sá gokat hozott lé tre, hogy elı́té ljé k
mindazokat, akiket a protektorá tus politikai é s gazdasá gi
biztonsá gá nak veszé lyezteté sé vel vá dolnak. Mé g aznap
letartó ztattá k é s halá lra ı́té lté k Alois Eliá š cseh miniszterelnö kö t , de
a bü nteté s vé grehajtá sá t felfü ggesztetté k, azzal a felté tellel, ha a
cseh kormá ny jó magaviseletet tanú sı́t . Az ellenzé k korá bban
letartó ztatott tagjait azonnal kivé gezté k – javaré szt a hadsereg
tisztjeit é s é rtelmisé gieket. Tová bbi né gyezren kerü ltek a Gestapo é s
az SS bö rtö neibe. Nyilvá nvaló vá vá lt, hogy Heydrich meg akarja
fosztani a cseheket a vezető iktő l, hogy a szé tzü llesztett lakossá gbó l
engedelmes nyá jat faragjon.
Gerda a tenyeré be temette az arcá t é s halkan sı́rdogá lt. Az
idegö sszeomlá s szé lé n á llt. Levin szá má ra egyé rtelmű vé vá lt, hogy a
jö vő ben az elő adá sain nem szá mı́that rá Karnac hercegnő ké nt. Talá n
az lenne a legjobb, ha beszé lne a Bio Konvikt tulajdonosá val, é s egy
cseh lá nyt bű vö lne meg, lehető leg valami sző ke szé psé get á rja
voná sokkal, aki elnyeri a né met kö zö nsé g tetszé sé t. Persze ezzel
elveszı́tené keleties jellegé t, de talá n a szö veget is á tı́rhatná oly
mó don, hogy egy tibeti á rja lá ny legyen a fő szereplő , vagy má s
hü lyesé g, amié rt odavannak a ná cik.
– Soha nem gondoltam, hogy egyszer ilyet mondok, de a ré gi
Reichsprotektorunk jobb volt – mondta Gerda. – E mellett a hentes
mellett mé g az az ő rü lt von Neurath is egé szen menschnek tű nt. A
jiddis szlengben a mensch tisztessé ges embert jelentett. – Szerinted
elké pzelhető , hogy idő vel lecsillapodik?
– A hatalommal bı́ró ember bá rmire hajlandó , hogy kielé gı́tse a
szemé lyes ambı́ció it – vá laszolta Levin. – Oroszorszá g megszá llá sa
pedig ú j karrierlehető sé geket jelent.
– Mi kö ze ennek Oroszorszá ghoz?

50
 – Az é letben mindennek kö ze van mindenhez. A né metek azé rt
rohantá k le Oroszorszá got, hogy az ottani terü leteket is
bené pesı́tsé k. Es miné l magasabban á ll valaki a hierarchiá ban,
anná l szé lesebb horizontok nyı́lnak meg elő tte. Mié rt legyen ez a
Heydrich ö rö kké az SS má sodik embere, ha lehetne, mondjuk,
Ukrajna első embere is? Feljebb akar emelkedni, é s ehhez fel kell
mutatnia valamit a protektorá tusban. Ha sikerü l…
Hirtelen elhallgatott, mert kinyı́lt az ö ltö ző ajtó . Ondrej kukucská lt
be komoly, mondhatni, ré mü lt arccal.
– Tudjá k, ki volt itt a né ző k kö zö tt?
– Az SS – vá laszolta Levin, mikö zben felá llt, hogy vé gre levegye a
szmokingjá t. – Nem lehetett nem é szrevenni.
– Lá tta a kö zé pső pá holyban?
– Hogy lá ttam-e? Kit?
– A Reichsprotektort.
Levin ö sszerezzent.
– Von Neurath is itt volt?
– Nem ő . Az ú j Reichsprotektor.
A bű vé sz kő vé dermedt.
– Heydrich?
– Igen. Nem lá tta? A kö zé pső pá holybó l né zte vé gig az elő adá st.
Gerdá nak elkerekedett a szeme ré mü leté ben.
– Istenem!
– Nem, nem lá ttam – mondta Levin. Hitetlenkedve né zett -
Ondrejre. – Biztos vagy benne, hogy ő volt az?
Ondrej bó lintott.
– Heydrich beszé lni akar magá val.
Levin é s Gerda ré mü lten né ztek egymá sra. Má r ö nmagá ban az is
ké tsé gbeejtő volt, hogy valamit akar tő le a prá gai mé szá ros. Ezt
azonban tová bb teté zte az a té ny, hogy a felesé gé vel együ tt
mindketten zsidó k. Heydrich kü lö nö sen bü szke volt arra a
ké pessé gé re, hogy felismerje a zsidó kat. Igaz, Levinnek vilá gos bő re
é s ké k szeme volt, vagyis nem lehetett megkü lö nbö ztetni a tö bbi
euró paitó l, Gerdá t pedig kö nnyen indiainak né zhette az ember, fő leg
Karnac hercegnő levitá ció s szá ma utá n. Csakhogy Levin é vekkel
korá bban olvasta az okkultista protoná ci, Lanz von Liebenfels
kö vető inek a szö vegeit, amelyekben azt á llı́tottá k, hogy a kü lö nbö ző
fajoknak kü lö nbö ző szaguk van. Ennek kö vetkezté ben egyes ná cik,
mint pé ldá ul Julius Streicher, azt a né zetet vallottá k, mely szerint
„kellő ki inomultsá ggal bá rmikor ki lehet szagolni a zsidó kat”. Ez
nyilvá nvaló an hü lyesé g, de Né metorszá gban olyan sokan hittek

51
benne, hogy mé g Levin is elbizonytalanodott. Ezé rt komolyan
megfordult a fejé ben, hogy valamilyen ü rü ggyel kimenti magá t –
pé ldá ul azt mondja, hogy rosszul lett –, de belá tta, hogy ezzel csak
rontana a helyzeté n. Az SS emberei gyanakvó ak é s bizalmatlanok.
Bá rmilyen mentegető zé s csak gyanú ssá tenné .
Igy aztá n Levin mé ly levegő t vett, é s megadta magá t az
elkerü lhetetlennek: talá lkoznia kell a prá gai mé szá rossal.

52
 VI.

– Tü zet szü ntess! – parancsolta Francisco az embereinek. Odalé pett

a cé lponthoz, hogy megvizsgá lja. A bá but gyakorlatilag ketté vá gta a
sok lö vé s, a feje é s a tö rzse a fö ldö n hevert. Francisco há trafordult, é s
elismerő mozdulattal jelezte, hogy elé gedett.
– Szé p munka!
Aztá n visszament a helyé re, hogy folytassá k a lö vé szgyakorlatot a
Hotchkiss gé ppuská kkal. Am amikor kiadta volna az ú jabb
tű zparancsot, meghallotta Juanito hangjá t.
– Mindenkinek sorakozó ! A parancsnok bejelenté st tesz – adta ki a
parancsot az ő rmester.
A portugá l ö sszevonta a szemö ldö ké t. Mifé le bejelenté s lehet az,
ami nem vá rhat a hadgyakorlat vé gé ig?
– Szakasz, sorakozó ! – kiá ltotta.
A nyolc fé r ibó l á lló csapat letette a gé ppuská kat, é s elindult az
ő rmester é s az ő rmesterhelyettes mö gö tti kaszá rnya felé . Odaé rve
felsorakoztak, é s vá rtá k a parancsnok é rkezé sé t. 1942 má jusa volt,
langyos szellő simogatta az arcukat.

– Vigyá zz!
Juanito vezé nyszavá ra mindenki vigyá zzba á llt. A 4. zá szló alj
parancsnoka elhaladt a felsorakozó katoná k elő tt, mikö zben
vé gigmé rte ő ket, majd megá llt.
– Lé gió sok! – kezdte Vá zquez ezredes. – Egyesek szerint mielő tt
idejö ttetek, egy szedett-vedett tá rsasá g voltatok. Minden volt
kö ztetek, de lovag egy sem. Mé g tolvajok é s gyilkosok is. – Fö lemelte
a hangjá t. – De itt mindannyian lovagok vagytok! Kik vagytok ti? A
halá l vő legé nyei! A lé gió lovagjai! – Egy pillanatra megá llt, é s
kipirult arccal vá rta, mı́g elhalkul a falakró l visszhangzó hangja. – Ti
vagytok az elit elitje, a bá trak legbá trabbjai, ti vagytok azok a fé r iak,
akik nem ismerik a fé lelmet. – Drá mai hatá sszü netet tartott. – Igaz?
A katoná k kó rusban helyeseltek.
– Azé rt hı́vattalak ide titeket, lé gió sok, mert Spanyolorszá gnak
szü ksé ge van rá tok. Uj keresztes hadjá ratot indı́tottunk a
kommunizmus ellen. Ezú ttal azonban nem a vö rö sö k mamlasz,
spanyol szolgá i ellen kell kü zdenü nk, akiket kü lfö ldrő l é rkező
gonosztevő k té vesztettek meg. Nem! Most az igazi vö rö sö k, a

53
legvö rö sebb vö rö sö k az ellensé geink, akik elhintetté k
Spanyolorszá gban a hazugsá g magvait. Ok a felelő sek a há ború
kirobbaná sá é rt, ő k a való di okai mindannak a szenvedé snek é s
nyomornak, amelybe nemzetü nk sü llyedt. – Mé ly lé legzetet vett. –
Az oroszok. – Ujabb szü netet tartott. – Igy van?
– Igen, parancsnok!
– Eljö tt a pillanat, amikor elé gté telt vehetü nk rajtuk. Az oroszok
idehoztá k nekü nk a há ború t, most pedig mi visszü k oda nekik.
Szemet szemé rt, fogat fogé rt. Eljö tt a bosszú ideje. – Fö lemelte a
karjá t, é s elkiá ltotta magá t. – Oroszorszá g a bű nö s!
– Oroszorszá g a bű nö s! – visszhangoztá k kó rusban a lé gió sok.
– Lé gió sok, Spanyolorszá gnak szü ksé ge van rá tok! – Vé gigné zett a
vigyá zzban á lló katoná kon. – Van-e kö ztetek olyan anyá masszony
katoná ja, akinek nincs vé r a pucá já ban, hogy ö nké nt harcba szá lljon
a vö rö sö k ellen a Ké k Hadosztá lyban?
Vá zquez ezredes hosszan vá rt a vá laszra, de senki nem
jelentkezett. Francisco ö ssze volt zavarodva. Ké k Hadosztá ly? Tudta,
hogy Oroszorszá gban, a né metek oldalá n harcoló ö nké ntes
hadosztá lyró l volt szó , de nem é rtette, mit akar tő lü k a parancsnok.
Hogy lé pjenek be a Ké k Hadosztá lyba? Mi kö ze a lé gió nak a Ké k
Hadosztá lyhoz? Az nem a Falange dolga?
– Mindannyian igazi fé r iak vagytok? – ké rdezte az ezredes. –
Mindannyian a Ké k Hadosztá ly ö nké ntesei vagytok?
Franciscó nak minden porciká ja azt sú gta, hogy meg kell szó lalnia,
meg kell mondania, hogy ő ugyan nem ö nké ntes sehol. Elé g volt neki
a spanyol polgá rhá ború , semmi kedve nem volt mé g egyszer
vé gigcsiná lni ugyanazt. De a mó d, ahogy a parancsnok felvezette a
ké rdé st, kizá rt minden ellenkezé st. Ró la aztá n senki se mondja, hogy
nem igazi fé r i, fő leg ne a lé gió ban.
– Nagyon jó ! – kiá ltott fel elé gedetten Vá zquez ezredes egy perc
eltelté vel. – Gratulá lok! – Ismé t a magasba emelte a kezé t! – Éljen
Spanyolország!
– Éljen!
– Éljen a légió!
– Éljen!
Az ezredes rá mutatott a mellettü k á lló é pü letre, é s azt mondta:
– Tö ltsé k ki a titká rsá gon az ö nké ntes jelentkezé si lapot.

Francisco fejé t ingatva né zett maga elé , mikö zben gyakran
beleszippantott a kezé ben tartott, illatos fü stö t eregető kifbe. Nem

54
tudta elhinni, hogy alig tı́z perce megtette, amit korá bban el sem
tudott volna ké pzelni: jelentkezett a Ké k Hadosztá lyba.
– Rohadé kok! Jó l behá ló ztak! – morogta bosszú san.
– Nemcsak té ged, minket is – tette hozzá Juanito. – Az ezredes ú gy
vetette fel a dolgot, hogy nem tudtunk kibú jni aló la. – Grimaszolva,
Vá zquez hangjá t utá nozva szó lalt meg. – Igaz?
A portugá l keserű en elmosolyodott.
– Ravasz ickó . Lovagnak nevez, aztá n elkü ld Oroszorszá gba. –
Krá kogott é s a fö ldre kö pö tt. – De há t mit akarnak ott tő lü nk? A Ké k
Hadosztá ly nem a falangistá knak való ?
– Csak volt – felelte a spanyol a fogá t piszká lva. – A Falange tíói
má r elveszı́tetté k a harcot.
– De há t nem ő k vonultak be ezré vel a toborzó kö zpontokba? Te is
lá ttad azt a kı́gyó zó sort Ceutá ban, nem? Ok voltak odá ig azé rt, hogy
megvé dhessé k a civilizá ció t! Jó , hogy nem é lveztek a gatyá jukba a
nagy lelkesedé stő l!
– Az tavaly volt, Paco. Akkor volt az a nagy lelkesedé s, é s akkor
akart mindenki odamenni, hogy vissza izesse azt a hı́res
vé radó ssá got, é s segı́tsen a né meteknek. – Kivette a fogpiszká ló t a
szá já bó l, é s szemü gyre vette a hegyé n lé vő é telmaradé kot. – Most
má s a helyzet. Elmú lt a lelkesedé s. Sorra té rnek haza Oroszorszá gbó l
a hadirokkantak, é s Amerika is belé pett a há ború ba. Nagyon szé p
gondolat, hogy harcolunk a vö rö sö k ellen, nagyon jó l hangzik, hogy
igazi fé r iak vagyunk, meg minden, de most má r…
Francisco nagyot szippantott a kifbő l, é s az ü res udvarra né zett.
Kis forgó szé l kavargott kö rü lö tte, aká r egy magá nyos já ró kelő , é s
idő nké nt szá raz porfelhő t emelt a magasba.
– Most akkor belé pett Spanyolorszá g a há ború ba, vagy nem?
– Dehogy lé pett!
– Akkor mit keres a Ké k Hadosztá ly Oroszorszá gban?
– A Ké k Hadosztá ly nem a spanyol hadsereg egysé ge. Falangista
ö nké ntesekbő l á ll.
– De há t é n nem vagyok falangista.
– Nos, mindenesetre ö nké ntesek vagyunk.
– Ugy é rted, rá nk ké nyszerı́tetté k az ö nké ntessé get. De nem
vá laszoltá l a ké rdé semre. Ha a Ké k Hadosztá ly a falangistá ké , mié rt
kell nekü nk Oroszorszá gba mennü nk?
– Mert a falangistá k má r nem akarnak.
– Akkor mé gis ú gy van, ahogy é n mondom! A spanyol hadsereg
egysé ge vagyunk.
– Való já ban nem.

55
 – Való já ban? Mit szó rakozol velem?
– Gyakorlatilag igazad van. A Ké k Hadosztá ly ú gy mű kö dik, mint a
spanyol hadsereg egyik egysé ge, amely a né metek oldalá n harcol a
há ború ban. De elmé letileg tová bbra is a falangistá k katonai egysé ge.
Francisco el intorodott.
– Mi ez a marhasá g? Dö ntsé k má r el vé gre! Most há ború zunk, vagy
nem?
– Az angolok meg az amerikaiak miatt van az egé sz. Fenn kell
tartanunk a lá tszatot, hogy ezek a tíók ne legyenek rá nk mé rgesek.
Ne feledd, hogy harcban á llnak a né metekkel.
A portugá l felnevetett.
– Micsoda hü lyesé g! Szó val Spanyolorszá g harcolni akar a
né metek oldalá n, de fé l, hogy ezzel megsé rti Angliá t é s Ameriká t?
Tiszta ő rü let!
A spanyol zavartan fé szkelő dö tt a szé ké n.
– Há t, igen, egy kicsit furcsa…
– Kicsit furcsa? Nagyon furcsa! – mondta, erő sen kihangsú lyozva a
nagyon szó t . – Ez olyan, mintha Franco tá bornok oldalá n akartunk
volna harcolni a polgá rhá ború ban, de fé ltü nk volna, hogy
megbá ntjuk a kommunistá kat. Ha Spanyolorszá g be akar lé pni a
há ború ba, akkor lé pjen be, é s vá llalja a kö vetkezmé nyeket. Vá llalja, a
fené be is!
– Nem é rted, Paco. Ha belé pü nk a há ború ba, az angolok meg az
amerikaiak tengeri bloká d alá vonnak minket, é s elvá gjá k tő lü nk a
gabona- é s ü zemanyag-utá npó tlá st. Ené lkü l viszont elpusztulunk.
– Jó , akkor ne lé pjen be Spanyolorszá g a há ború ba!
– Nem is lé pett be.
– Akkor mit keres a Ké k Hadosztá ly Oroszorszá gban?
– Azok ö nké ntesek, má r mondtam.
Az ő rmesterhelyettes bosszú san forgatta a szemé t, mint aki má r
lemondott ró la, hogy megé rtse, vagy é pp ellenkező leg: tú lsá gosan is
é rti.
– Azutá n, ha tú l nagy lesz a baj, a lé gió viszi el a balhé t.

56
 VII.

Halá lra vá ltan, lé legzet-visszafojtva haladt el a szü rke egyenruhá s,
lovagló nadrá got viselő katoná k mellett: csupa magas fé r i, té rdig
é rő , fé nyes csizmá ban, halá lfejes sapká ban. Nem engedhette meg,
hogy é szrevegyé k: fé l. Ugyelnie kellett a lá tszatra, az é letben é ppú gy,
mint a bű vé szetben. Igy há t visszatette a fejé re a cilindert, é s nem
Levinké nt, a berlini tő zsdé rő l elbocsá tott zsidó ké nt lé pkedett a
kö zé pső pá holy felé , aki ú jabban bű vé szkedik, hanem a Nagy
Nivelliké nt, a má guské nt, a tá voli, misztikus Kelet ezoterikus
titkainak tudó jaké nt.
Az első emeleti csarnok tele volt SS-tisztekkel, akik ittak é s
hangosan nevetgé ltek: lá tszott, hogy jó l megy a soruk. Né há nyan
rá mosolyogtak, ahogy elhaladt mellettü k, gratulá ltak az
elő adá sá hoz, é s szemlá tomá st nem szagoltá k ki a zsidó szá rmazá sá t.
A Nagy Nivelli pedig magabiztosan, szinte rejté lyesen mosolygott
vissza rá juk. Himmler emberei szeretté k a rejté lyt, é s ő megadta
nekik, amit akartak.
– Azt tervezzü k, hogy a cseh lakossá g felé t né metesı́tjü k – szó lt
egy hang né metü l a kö zé pső pá holybó l. – A má sik felé t, az
alacsonyabb rendű vé rbő l való kat elkü ldjü k keletre. Ami pedig a
zsidó kat illeti, szá mukra nincs hely a protektorá tusban. Majd Terezı́n
lesz a…
Egy tiszt a pá holy ajtajá ra mutatott, a má gus pedig té tová zá s
né lkü l, magabiztosan belé pett, mintha ő lenne a vilá g ura. Ké t nő é s
há rom SS-tiszt beszé lgetett ott, mindannyian ittak é s dohá nyoztak.
Amint ő t megpillantottá k, elhallgattak. A neki há ttal á lló tiszt, aki az
elő bb beszé lt, megfordult, é s fü rké sző tekintettel né zett rá .
Heydrich volt az.
– Nicsak, a mi má gusunk!
A Nagy Nivelli levette a kalapjá t, lehú zta a kesztyű jé t, é s a
kö telező karlendı́té ssel kö szö nt.
– Heil Hitler!
A ná ci vezető tető tő l talpig vé gigmé rte.
– Igazá n szı́nvonalas elő adá st lá thattunk – szó lalt meg furcsá n
magas hangjá n.
– Kö szö nö m, Herr Reichsprotektor – felelte a má gus rö vid
meghajlá ssal, ö sszezá rt lá bakkal, mintha mé g mindig a szı́npadon

57
á llna. – Megtisztelteté s szá momra, hogy tetszett a mű sorom.
Az Obergruppenführer rendkı́vü l magas, sziká r, sző ke fé r i volt,
apró , nyugtalan, ké k szemekkel é s kissé madá rcső rszerű , hajlott
orral. Az egyik nő felé fordult.
– A felesé gem – mutatta be. – Lina, ké rdezni akartá l valamit a
má gustó l, igaz?
A né met nő arisztokratikus vagy legalá bbis annak szá nt
mozdulattal emelte a szá já hoz a cigarettá t é s fú jta ki a dohá nyfü stö t ,
majd odanyú jtotta kesztyű s kezé t a Nagy Nivellinek, aki habozá s
né lkü l megcsó kolta azt.
– Nagyon ö rvendek, Nivelli – mondta a nő . – Megké rtem a
fé rjemet, hogy hı́vassa ide, mert szeretné m megtudni, hogy amit az
elő adá s elejé n mondott az indiai szerelemtemplomokró l, való ban
igaz-e. Té nyleg lé teznek ezek a vará zslatok?
– Hö lgyem, a ké rdé se zavarba ejt – vá laszolt Levin udvariasan. –
Mint az ezoté ria é s az okkult mű vé szetek mestere, sok mé lysé ges
titok tudó ja vagyok, á m ezeket kö telessé gem a legnagyobb
diszkré ció val kezelni. Vannak dolgok, amelyekhez csak a beavatottak
fé rnek hozzá , é s bá rmennyire szeretné k is beszé lni ró luk, a felső bb
hatalmak nem engedik. Ha mé gis megtenné m, azzal nemcsak a sajá t
fejemre hozné k szö rnyű szerencsé tlensé get, hanem annak a fejé re
is, akit beavatok a titkokba.
– Milyen gá lá ns! – nevette el magá t Lina Heydrich. – Azé rt nem
mondja el, hogy engem vé djen?
– Ugy van, hö lgyem.
A nő rá csapott a Reichsprotektor karjá ra.
– Miattam egy percig ne aggó djon, má gus ú r! Az é n fé rjem a
leghatalmasabb ember az egé sz Cseh–Morva Protektorá tusban, é s
hamarosan mé g enné l is magasabbra lé p. Biztos vagyok benne, hogy
meg fog vé deni.
– Az ö n fé rje ké tsé gkı́vü l rendkı́vü l hatalmas ember, de csak itt, a
fö ldö n. Higgye el, hogy lé teznek az univerzumban, az é szlelé sü nkö n
tú l, olyan lá thatatlan erő k, amelyeket nem szabad magunkra
haragı́tanunk, mert szö rnyű sé ges hatalommal bı́rnak, é s ú gy
já tszanak velü nk, mint a marionettbá bukkal. Mindent hallanak é s
mindent tudnak, é s egyetlen rossz lé pé s is ö rö k ká rhozatot vonhat
maga utá n.
– Ugy van, ú gy van – bó logatott Heydrich leereszkedő mosollyal. –
Hallottad, mit mondott a má gusunk, Lina. O tudja, mit beszé l.
Vannak titkok, amelyeket nem szabad felfedni.

58
 – De é n nem azt akarom megtudni, hogy hogyan hipnotizá lta é s
hogyan emelte a magasba az indiai hercegnő t – magyará zta a
felesé ge. – Ezek olyan okkult ké pessé gek, amelyeket mindannyian
tisztelü nk é s fé lü nk, a buddhizmusnak é s a hinduizmusnak olyan
á rja tudá sai, amelyek a szvasztika paranormá lis erejé ben
mutatkoznak meg. En azt akarom tudni, má gus ú r, hogy való ban
lé teznek-e ezek a szerelemtemplomok, é s a papjaik való ban meg
tudjá k-e ú gy bű vö lni az embereket, hogy szerelembe essenek. Mit
tapasztalt a keleti utazá sai sorá n?
A Nagy Nivelli tisztá ban volt azzal, hogy nem hazudhat,
ugyanakkor az igazat sem mondhatja meg: nem taná csos megtö rni a
né ző iben keltett illú zió t . Ez igencsak leszű kı́tette a mozgá steré t, ú gy
kellett há t vá laszolnia, hogy való já ban ne vá laszoljon. A szavak
má giá já val kellett ú jabb illú zió t keltenie.
– India rengeteg titkot rejt – mondta halkan. – Megé rtem a
kı́vá ncsisá gá t, hiszen termé szetes, hogy az olyan inom é s é rzé keny
lelkek, mint a nő k, fogé konyak a szı́v dolgaira, de igyelmeztetnem
kell, hogy bizonyos titkok ismerete hatalmas, megzabolá zhatatlan
erő ket é breszthet fel, olyan erő ket, amelyeknek csak addig vehetjü k
haszná t, amı́g alszanak. Hagyjuk a fö ldi dolgokat a fö ldi hatalmakra,
é s ne bolygassuk a szellem miszté riumait.
A Reichsprotektor felesé ge alig lá tható an megvonta a vá llá t,
amikor tudomá sul vette, hogy sohasem tudja meg, való ban lé teznek-
e azok a bizonyos szerelemtemplomok é s szerelmi vará zslatok. Ekkor
viszont Heydrich kezdett é rdeklő dni.
– A szavai hallatá n azt kell, hogy gondoljam, maga tö bbet tud,
mint hinné nk – szó lalt meg. – Igazam van, ha azt mondom: maga
igazi okkult má gus?
A bű vé sz rejté lyes á brá zattal meghajolt, mintha mé g mindig a
szı́npadon á llna.
– Szolgá latá ra!
Nem á llı́tott, de nem is tagadott semmit. Hagyta, hogy a
titokzatossá g felhő je lengje kö rü l. Heydrich azonban szemlá tomá st
megerő sı́tve é rezte a feltevé sé t.
– O, nagyszerű ! Tudja, ez a té ma nagyon é rdekli a mi Fü hrerü nket,
é s mé g inká bb a Reichsführer-SS-t. – Osszehú zta a szemé t, é s ettő l
zavarbaejtő en ké té rtelmű lett a tekintete. – Mielő tt Prá gá ba jö ttem,
a Fü hrer hatalmasat csaló dott az asztroló giá ban. Amiatt az idió ta
Rudolf Hess miatt, aki fejvesztve menekü lt Angliá ba, mert elhitte a
sarlatá n asztroló gusok hü lyesé geit, é s engem bı́zott meg, hogy
lé pjek fel az okkult tudomá nyok é s tanok ellen. Az ú gynevezett

59
Aktion Hess program sorá n tö bb szá z okkultista letartó ztatá sá t é s
tö bb ezer kiadvá ny elkobzá sá t rendeltem el.
Levint hirtelen elö ntö tte a forró sá g. Nyelt egyet. Csak most tudta
meg, hogy a ná cizmussal nem ö sszeegyeztethető okkultizmus
ü ldö zé se é ppen Reinhard Heydrich feladata volt.
– O… remé lem, hogy… hogy…
A Reichsprotektor azonnal megé rtette, mié rt kezdett el dadogni.
– Ne aggó djon! – nevetett. – Nem fogom letartó ztatni. Má r vé ge a
hadjá ratnak, é s csaknem az ö sszes okkultistá t szabadon engedtü k. A
Reichsführer-SS vilá gos utası́tá sokat adott annak é rdeké ben, hogy
meg tudjam kü lö nbö ztetni a sarlatá nokat a tudomá nyos
okkultizmus mű velő itő l, é s megmondtam az embereimnek, hogy
nem bá nthatjá k azokat az okkultistá kat, akik tudomá nyos
mó dszerekkel kutatjá k a kozmikus erő ket. – Kö zelebb hajolt a
bű vé szhez. – Termé szetesen maga is kö zé jü k tartozik.
Az illú zió é s má gia kö zö tt hú zó dó ké pzeletbeli sá v mé g
halvá nyabb lett, é s a Nagy Nivelli é rezte, hogy ingová nyos talajra
lé pett. Egyetlen rossz lé pé s is a veszté t okozhatja. Ez pedig komoly
dilemma elé á llı́totta. Vallja-e be ő szinté n, hogy munká ja lé nyege az
illú zió , amit egyé bké nt az elő adá sai is sugallnak, vagy jobb, ha
tová bbra is azt mondja, amit az SS-tisztek szı́vesen hallanak? De
vajon mit akarnak hallani? Azt, hogy a Karnac hercegnő t lebegtető
vará zsló való di má gus, aki a fagyott holdak lezuhaná sa utá n Tibetbe
menekü lő atlantisziak termé szetfeletti erejé t haszná lja, vagy azt,
hogy egyszerű illuzionista, aki a trü kkjeibő l é l?
– Biztosı́thatom, Herr Reichsprotektor, hogy nem beszé ltem
Hesszel a hı́rhedt repü lő útja elő tt.
Heydrich felkacagott.
– Tetszik a humora! – mondta. – Be kell vallanom, hogy az indiai
hercegnő levitá ció ja engem is lenyű gö zö tt. Ez az elő adá s kü lö nö sen
szerencsé s á brá zolá sa az á rjá k isteni termé szeté nek. Ki tudja, nem
az atlantisziak titkos tudá sa é l-e tová bb az indiai á rjá k kö zö tt?
– A levitá ció isteni titok.
– Ha jó l sejtem, bizonyá ra maga is osztja azoknak a tudomá nyos
tanulmá nyoknak a né zeteit, amelyek alá tá masztjá k az á rja
kapcsolatot a né metek é s Azsia egyes né pei kö zö tt.
A Nagy Nivelli most é rtette meg, hogy vizsgá ztatjá k. Ké nytelen
volt há t gyorsan felidé zni, miket is olvasott a ná ci miszticizmust
inspirá ló szö vegekben. Azon kı́vü l, hogy meglepő en nagy
jelentő sé get tulajdonı́tottak a kü lö nbö ző csodaszerek
hasonló sá gá nak, megdö bbentő volt lá tni, hogy a sajá t faji

60
felső bbrendű sé gé re oly bü szke né p mennyire ragaszkodik ahhoz a
vé lt kö telé khez, amely olyan né pekkel kapcsolja ö ssze, mint a
tibetiek, az indiaiak, a japá nok, a perzsá k, ső t mé g az andoki
indiá nok is. A bű vé sz tudta, hogy né zetkü lö nbsé gek vannak a
Germanentum, azaz a né metek kizá ró lagos felső bbrendű sé gé t
hirdető misztikusok, é s az Ariertum, vagyis az á rja identitá st má s
né pekre is kiterjesztő okkultistá k kö zö tt. Nyilvá nvaló , hogy mindké t
irá nyzat csupá n egy-egy vá ltozata volt ugyanannak az ő sgermá n
felső bbrendű fajba vetett hitnek, de az Ariertum ké pviselő i valahol
mé giscsak befogadó bbnak bizonyultak. Né mileg zavarba ejtő , hogy a
ná cik – Hitlert é s Himmlert is beleé rtve – ezoterikus é s faji elmé letei
ebbe az utó bbi irá nyzatba á gyazó dtak be.
– Termé szetesen – vá laszolta egy okkult pap magabiztossá gá val. –
Elé g, ha ö sszevetjü k a hindu Mahábháratát az é szaki Nibelung-
énekkel vagy a ré gi indiai civilizá ció t a kereszté nysé g elő tti germá n
civilizá ció val, é s megé rtjü k, hogy a Bhagavad-gíta, vagyis Az Isteni
ének a hő siessé g indogermá n eszmé it tü krö zi.
Vá lasza hallatá n Heydrich szokatlanul, má r-má r furcsá n nő iesen
szé les csı́pő jé re tette a kezé t, é s kü lö nö s, magas hangjá n szavalni
kezdett:

Az idő vagyok, a világot kioltó,

Az emberiségnek a pusztulást hoztam.
E harcosok, akik harcra készen állnak,
Mind haláluk lelik, csak te maradsz élve.{5}

A pá holyban tartó zkodó k, a bű vé szt is beleé rtve, megtapsoltá k.
– Bravó ! Bravó !
A Reichsprotektor meghajolt.
– Mint lá tjá k, nem csak a Reichsführer-SS fú jja kı́vü lrő l a
Bhagavad-gítát – nevetett. – En is tudok egyet s má st.
– Bá mulatos a hasonló sá g a hindu é s a germá n szemlé let kö zö tt
az erő szak megtisztı́tó erejé rő l! – kiá ltott fel lelkesen az egyik SS-
tiszt. – Ez nem lehet vé letlen! Ujabb bizonyı́té ka annak, hogy
mindké t né p á rja eredetű !
– Ké tsé gtelenü l – helyeselt Heydrich. – Ez az egé sz germá n,
buddhista é s hindu szimboliká n meglá tszik, nem igaz, má gus?
A Nagy Nivelli bó lintott, é s ezzel gyakorlatilag mentá lisan
megadta magá t a ná ciknak oly kedves misztikus olvasmá nyoknak.
– A szvasztika! – mutatott a beszé lgető tá rsa egyenruhá já ra
hı́mzett horogkeresztre. – Egyará nt haszná ljá k az á rjá k

61
Né metorszá gban é s Tibetben, de Indiá ban é s Japá nban is. Van-e
enné l jobb szimbó lum, amely ö sszekö ti a germá n á rjanizmust a
hindu-buddhista á rjanizmussal, é s bizonyı́tja a kö zö s eredetü ket?
– Igaza van, má gus – bó lintott a Cseh–Morva Protektorá tus -
ú jdonsü lt vezető je. – Nem vé letlen, hogy a Reichsführer-SS-nek
mindig akad a keze ü gyé ben egy-egy pé ldá ny a Védákbó l, a
Bhagavad-gítábó l, Buddha beszé deibő l é s a germá n Edda-énekekbő l.
Há nyszor lá ttam ő t e szent szö vegeket olvasni a talá lkozó k
szü neteiben! Há nyszor lá ttam, ahogy ceruzá val megjelö li a
hinduizmus é s a ná cizmus kö zö s pontjait!
– Krisna é s Ardzsuna kurukshetrai pá rbeszé de jut eszembe –
itogtatta tudá sá t Levin a ná cik kedvenc tá má já ban. – A Bhagavad-
gítában leı́rt jelenetben Ardzsuna megké rdő jelezi a há ború é s az
erő szak szü ksé gessé gé t, Krisna pedig azt feleli neki, hogy való já ban
az lenne a bű n, ha nem indı́taná nak tá madá st, mert azzal
megsé rtené k a dharma tö rvé nyé t. Elké pzelhető , hogy Himmlert ez a
pá rbeszé d nyű gö zte le.
– Má gus, lenyű gö ző , hogy maga milyen olvasott! – kiá ltott fel
Heydrich. – De a lé nyeg az á rjá k kö zö s tö rté nelme. Egyszer azt
mondta a Reichsführer-SS, hogy az é szaki rassz nem evolú ció s
folyamat eredmé nyeké nt jö tt lé tre, hanem egyenesen az é gbő l szá llt
alá , hogy Thulé ban, az Atlantiszon telepedjen le. Ez tudomá nyosan
bizonyı́tott, vagyis az á rjá k isteni eredeté t tá masztja alá . Csak az
nem lá tja, aki nem akarja. Az Atlantiszt elpusztı́tó katasztró fa
ké nyszerı́tette rá az á rjá kat, hogy szé tszó ró djanak Euró pá ban é s
Azsiá ban, beleé rtve Tibetet, Indiá t é s Perzsiá t, ahol fejlett
civilizá ció kat hoztak lé tre. Azok az á rja atlantisziak, akik az indiai
hinduizmust alapı́tottá k – kü lö nö sen a vilá gos bő rű brahmanok –,
meg akartá k ő rizni a faj tisztasá gá t, ezé rt bevezetté k a kasztokat, é s
megtiltottá k a keveredé st az alsó bbrendű ekkel, amilyenek pé ldá ul
az é rinthetetlenek. Ezzel szemben azok az á rja atlantisziak, akik
Zarathusztra perzsa birodalmá t alapı́tottá k, Ormazd harcá t é ltetté k
Ahriman ellen, vagyis a fé ny harcá t a sö té tsé g ellen, amelynek vé gé n
diadalt arat a Nap, amelynek a szimbó luma… – A bű vé sz felé fordult.
– Mi is a Nap szimbó luma, má gus?
– A szvasztika?
– A szvasztika! – helyeselt lelkesen Heydrich. Egé szen
belemelegedett a mesé lé sbe. – A szvasztika az univerzá lis á rja
szimbó luma a fé ny győ zelmé nek a sö té tsé g felett, Ormazd
győ zelmé nek Ahriman felett, a brahmanok győ zelmé nek az
é rinthetetlenek felett, az á rjá k győ zelmé nek a szemitá k felett, az

62
é gbő l jö tt emberfeletti emberek győ zelmé nek a majmokbó l
kifejlő dö tt, alantas fö ldi emberek felett, a vilá gosak győ zelmé nek a
sö té tek felett, a felső bbrendű faj győ zelmé nek az alacsonyabb rendű
fajok felett, az isteni szikra győ zelmé nek a dé moni sö té tsé g felett, a
lé lek győ zelmé nek a test felett, a jó győ zelmé nek a rossz felett. – Egy
pillanatra elhallgatott, majd szinte suttogva folytatta. – Sajnos az
á rjá k elkö vetté k azt a borzalmas hibá t, hogy a zsidó -kereszté ny
eszmé k ká ros hatá sá ra alacsonyabb rendű fajokkal keveredtek.
Persze az isteni szikra nemzedé krő l nemzedé kre egyre halvá nyabb
lett, é s ezek a civilizá ció k hanyatlá snak indultak. De há t mit is
vá rtak?
– Nem engedhetjü k meg, hogy ez a tragé dia megismé tlő djö n,
Obergruppenführer! – kiá ltott fel az egyik SS-tiszt. – Az katasztró fa
lenne az emberisé g szá má ra! Meg kell vé denü nk a fé nyt, é s
harcolnunk kell a sö té tsé g ellen! Nem aludhat ki az á rjá k isteni
szikrá ja a szemita szö rnyetegek miatt! Meg kell menteni az
emberisé get!
– Nyugodjon meg, kedves Karl – csillapı́totta Heydrich. – A
birodalom vá llalja ezt a nemes kü ldeté st. Erre való az SS, nem igaz?
Azé rt vagyunk itt, hogy megvé djü k a fajt é s vele együ tt az emberisé g
jö vő jé t. Ne feledjé k, hogy a hindu á rjá k a ksatrijá k harcos kasztjá t
alkottá k, é s a Bhagavad-gíta meg a Mahábhárata hagyomá nyait
kö vetve egy magasabb jó nevé ben gyilkoltak. Aká rcsak nekik,
nekü nk is van egy harcos kasztunk, amely az Edda-énekek é s a
Nibelung-ének legendá s hagyomá nyait kö veti, é s szinté n egy
magasabb jó nevé ben gyilkol. Ez a harcos kaszt az SS. Nem hagyjuk,
hogy kialudjon az emberekben az isteni szikra, é s kiszabadı́tjuk a
sö té tsé gbő l, amelybe az egé sz vilá g belesü ppedne, ha folytató dna ez
az ő rü lt fajkeveredé s. Mindent megteszü nk, hogy ezt
megakadá lyozzuk. A legszö rnyű bb rosszat is megtesszü k, aká r a
kimondhatatlant is, a magasabb jó nevé ben, mert ez a karmánk
kö telessé ge. Mire ez a há ború vé get é r, uraim, ü nnepé lyesen
megeskü szö m, hogy nem lesz tö bb dé moni alantas faj a fö ldö n, é s az
emberisé g megmenekü l. Megmenekü lü nk! Vé get vetü nk a
sö té tsé gnek, é s felragyog a fé ny, ahogy mé g sohasem!
A pá holyban lé vő né metek vallá sos hevü letü kben a magasba
lendı́tetté k jobb karjukat ugyanú gy, mint egykor a ró maiak.
– Heil Hitler!
Heydrich ismé t a vendé ge felé fordult.
– Szü ksé gü nk van magá ra, má gus.
– Allok szolgá latá ra!

63
 – A Reichsführer-SS má r kiadta az utası́tá st, hogy a Skoda-gyá r
gyá rtson titkos má gikus fegyvereket, pé ldá ul antigravitá ció s
rendszereket, tá virá nyı́tá sú fegyvereket é s halá lsugarakat, amelyek
Thor fejszé jeké nt semmisı́tik meg az ellensé ges repü lő gé peket. De
é n azt akarom, hogy az irá nyı́tá som alatt a protektorá tus enné l is
jobban hozzá já ruljon a vé gső győ zelemhez. Mikö zben magá t
hallgattam, az jutott eszembe, hogy a misztikus ismeretei nagy
haszná ra vá lhatná nak az emberisé gnek. Nem tudom, tudja-e, hogy
az SS-né l szinté n kutatjuk a hatá rtudomá nyokat.
Hatá rtudomá nyok: az okkultizmus szinonimá ja.
– Hallottam ró la, Herr Reichsprotektor. A kü ldeté s az Ahnenerbe
feladata, nemde?
Az Obergruppenführer felvette a szé krő l a sapká já t, é s
megmutatta Levinnek az egyik rajta lé vő szimbó lumot. A
tá nyé rsapka ellenző je felett, a horogkeresztet tartó birodalmi sas
alatt egy koponya volt lá tható , há rom, egymá st keresztező csonttal.
Mint a kaló zhajó k zá szló in.
– Tudja, mi ez?
A bű vé sz ré mü lten meredt a baljó s szimbó lumra. Szá má ra az SS
halá lfeje mindig is az erő szakot jelké pezte.
– Egy halá lfej.
Heydrich kissé csaló dottnak tű nt a vá lasz hallatá n.
– Nyilvá nvaló , hogy ez egy halá lfej – mondta. – Ezt mé g egy gyerek
is tudja. De mit jelent?
Ré mü lt hangon jö tt a vá lasz, mintha a bű vé sz burkolt fenyegeté st
é rezne a Reichsprotektor bemutató já ban.
– A halá lt?
– A Fü hrer elő szeretettel idé zi Ernst Schertel szavait a Magic
cı́mű kö nyvé bő l – felelte Heydrich, igyekezve fejbő l idé zni a
megfelelő ré szletet. – „Aki nem hordozza magá ban a dé moni
magokat, soha nem hoz lé tre ú j vilá got.” Ismé t rá mutatott a sapká já n
lé vő halá lfejre. – Ebben az é rtelemben a koponya termé szetesen a
halá l jelké pe. Az SS-nek el kell pusztı́tania a ré git, hogy
lé trehozhassa az ú jat. Ezt mindannyian tudjuk. Ezenkı́vü l a halá lfej
arra is emlé keztet minket, hogy fel kell ké szü lnü nk rá : bá rmelyik
pillanatban ü thet az ó rá nk. Am amikor azt ké rdezem, mit jelent a
halá lfej, valami transzcendensebb jelenté sre vagyok kı́vá ncsi. –
Visszatette a sapká t a szé kre. – Tudta, hogy az SS halá lfejé t egy
má gus rajzolta?
A bű vé sz tekintete visszasiklott a halá lfejre, de ezú ttal kı́vá ncsisá g
tü krö ző dö tt benne.

64
 – Té nyleg?
– Bizonyá ra hallott má r Wiligutró l, a lá tnokró l.
Levin termé szetesen hallott Karl Maria Wiligutró l. Wiligut azok
kö zé az okkultistá k kö zé tartozott, akik a legnagyobb hatá ssal voltak
a ná ci ideoló giá ra. Legnagyobb csodá ló ja Himmler volt, aki rajongott
ariozó iai elmé leteié rt é s az Armanen-rendrő l ı́rt kö nyveié rt. A Nagy
Nivelli azutá n olvasta el a kö nyveit, hogy Crowley Berlinben felhı́vta
rá a igyelmé t. Tudta, hogy Wiligut az utolsó nagy germá n má gusnak
tartja magá t, az ú gynevezett Asa-Uana-Sippe Uiligotis hosszú
vé rvonala utolsó leszá rmazottjá nak – jelentsen ez bá rmit is. Oseit
egé szen a prehistorikus idő kig vezette vissza. Wiligut azt mondta,
hogy felmenő i kö zö tt volt Arminius, a germá n tö rzsi vezé r, aki
legyő zö tt há rom legyő zhetetlennek hitt ró mai lé gió t , ső t maga Thor
is, az é szaki isten. A né met okkultista azt á llı́totta, hogy olyan
psziché s ké pessé gei vannak, amelyek ré vé n fel tudja idé zni tö rzse
tapasztalatait egé szen há romszá zezer é vig visszamenő leg, addig az
idő ig, amikor szerinte há rom nap ragyogott az é gen, a fö ldet pedig
ó riá sok, tö rpé k é s má s mitikus lé nyek né pesı́tetté k be. Azt
hangoztatta, hogy a jó ga kozmikus energiá kat szabadı́t fel, amelyek
ö sszekö tteté sben á llnak olyan asztrá ltestekkel, mint a „fekete nap”
é s má s bizarr dolgok, tová bbá az is az ő elmé lete volt, hogy a
katolikus egyhá z eltorzı́totta az á rja Jé zus való di, faji kü ldeté sé t.
Egyszó val: ő rü lt volt. A Reichsführer-SS azonban szemlá tomá st
elhitte a bolondsá gait.
– Wiligut má gus rajzolta az SS halá lfejé t?
Heydrich ellá gyult tekintettel pillantott ismé t a sapká já ra.
– Megtervezte a koponyá t é s a jelvé nyeket é s dicső hadseregü nk
né há ny szertartá sá t is – felelte. – A Reichsführer-SS olyan sokra
tartotta, hogy kinevezte a Faj- é s Telepü lé sgondozó Fő hivatal Okori
Tö rté nelmi Ré szlegé nek az é lé re, egé szen addig, amı́g… szó val amı́g
vé get nem é rt a kinevezé se.
A Nagy Nivelli é rtette, hogy mié rt bizonytalanodott el a
Reichsprotektor. Wiligutnak azé rt kellett tá voznia az SS-bő l, mert
kiderü lt, hogy korá bban elmegyó gyinté zetben kezelté k. Levin ezt jó l
tudta, de ú gy tett, mintha mit sem sejtene, mert nem akarta zavarba
hozni beszé lgető tá rsá t.
– Nos, ré gó ta nem hallottam má r a nagy má gusró l.
– Voltaké ppen nem is Wiligut a lé nyeg – lé pett tová bb az
Obergruppenführer. – Az a lé nyeg, hogy megé rtsü k, mié rt é ppen a
halálfejet vá lasztotta az SS jelké pé nek. Tudja, mié rt, má gus?

65
 A Nagy Nivelli elgondolkodott. Nyolc é vvel ezelő tt olvasta Wiligut
mű veit, é s nehé z volt felidé znie, mit ı́rt a koponyá kró l.
– Az atlantiszi ké zmű vesek is ké szı́tettek koponyá kat – szó lalt meg
vé gü l, az 1933-ban olvasott ezoterikus ö mlengé st felidé zve. – Ha jó l
emlé kszem, Wiligut felfedezte, hogy ezek a koponyá k má gikus erő vel
bı́rnak, é s jelentő s hatalommal ruhá zhatjá k fel azt, aki irá nyı́tja ő ket.
Elé gedettsé g csillant meg Heydrich ké k szemé ben: a má gus
való ban mé ly ismeretekkel rendelkezik a nagy misztikus munká iró l,
amelyek olyan nagy hatá st gyakoroltak a Reichsführer-SS-re é s a
szervezet á ltal elfogadott elmé letekre.
– Ez nem ké tsé ges! – kiá ltott fel. – Igazá n igyelemremé ltó ak a
gnosztikus ismeretei. Nagyon is lehetsé ges, hogy hasznunkra
vá lhatnak. Nem szeretne az Ahnenerbe tagja lenni?
Az ajá nlat olyan vá ratlanul é rte Levint, hogy hirtelen azt sem
tudta, mit feleljen.
– En? Az Ahnenerbe tagja?
– Ugy van.
– De há t… é n nem is vagyok archeoló gus.
– Az okkult ré szlegre kerü lne – vá gta rá Heydrich. – Az Ahnenerbe
egyszerre tö bb terü leten folytat kutatá sokat, ilyen pé ldá ul az
atlantiszigermá n kö rö knek, a szellem há romszö geinek é s az á rja
pentagrammá nak a tanulmá nyozá sa. Ezenkı́vü l vizsgá ljuk Karé lia
á rja má gikus rı́tusait é s Thor fejszé jé nek a villá mokra gyakorolt
hatá sá t is. Né há ny tanulmá nyunknak má r ké zzelfogható eredmé nyei
vannak. A kutató ink pé ldá ul tanulmá nyoztá k a fö ld alatti
geomantikus energiá kat, é s megá llapı́tottá k, hogy Né metorszá g é s
Ausztria egy kiterjedt geomantikus há ló zat kö zé ppontjá ban fekszik,
amelyet az ó kori indoá rja civilizá ció k ó riá si energiamennyisé gek
szá llı́tá sá ra haszná ltak. Dö bbenetes, igaz?
A Nagy Nivellinek leesett az á lla á mulatá ban, igaz, nem az
informá ció jelentő sé ge nyű gö zte le, hanem az, hogy az emberi
butasá g hatá rtalan.
– Ez… ez rendkı́vü li.
– Az a baj, hogy a tudomá ny e terü letei a sarlatá nokat is vonzzá k.
Ezé rt lehet hasznos szá munkra a maga kö zremű kö dé se. Igaz, hogy
be ké ne lé pnie az SS-be, de ez… – A Reichsprotektor arcá n á tsuhant a
gyanú halvá ny á rnyé ka, mintha csak most jutott volna eszé be valami
fontos. – Nincsenek zsidó felmenő i, ugye?
– O… nekem… – dadogta a Nagy Nivelli, akit olyan vá ratlanul é rt a
ké rdé s, hogy nem volt ideje ö sszeszedni a gondolatait. – Persze
hogy… hogy…

66
 Heydrichnek feltű nt a má gus zavara. Ujra vé giggondolta, hogyan
is kerü lhetett a bű vé sz Prá gá ba. A kiejté sé bő l rá jö tt, hogy berlini, de
nem é rtette, mié rt hagyta ott Né metorszá got. Bizonyá ra nyomó s oka
lehetett… A Reichsprotektor hirtelen megvilá gosodott.
– Ertem – mondta szigorú an. Vé gigné zett a szmokingjá n. – Hol
van a hatá gú csillag, amit tavaly szeptember elseje ó ta viselnie
ké ne?
– Nekem… nekem engedé lyezté k, hogy… kü lö nleges engedé lyem
van, hogy az elő adá sok alatt ne viseljem, Herr Reichsprotektor.
A protektorá tus első embere dü hbe gurult, é s a pá holy ajtaja felé
fordult.
– Klein?
Egy Oberscharführer rendfokozatú fé r i jelent meg az ajtó ban.
– Szolgá latá ra!
– Vigye ezt innen!
Heydrichet mintha kicseré lté k volna. Szemlá tomá st nagyon
ideges lett, amié rt á tverté k, mint egy kezdő t , é s el sem bú csú zott
Levintő l. Há tat fordı́tott vendé gé nek, é s tö bbet nem tö rő dö tt vele.
Levin lehajtott fejjel, remegve é s rettegve kö vette Klein
Oberscharführert. Amikor visszaté rt az ö ltö ző be, má r nem a Nagy
Nivelli volt, a né met má gus, akinek egé sz Prá ga a lá bai elő tt hever,
hanem csak egy zsidó illuzionista, akit Herbert Levinnek hı́vnak.

67
 VIII.

Egy hideg szeptemberi napon keltek ú tra. A Logroñ o pá lyaudvar tele
volt emberekkel, akik azt kiá ltoztá k, hogy: „Irány Spanyolország!”,
meg hogy: „Halál az oroszokra!” Lelkes kiabá lá sukat csupá n a
Falange idő nké nt fel-felhangzó himnusza, a Cara al Sol, harsogta tú l:
„Arccal a nap felé, az új ingben, amit vörössel hímeztél nekem tegnap,
így talál rám a halál, ha eljön értem, és többet téged sosem látlak.”
Az hendaye-i francia hatá ron talá lkoztak elő szö r né met
katoná kkal: szü rké ské k egyenruhá t, nagy kabá tot é s sisakot viseltek,
volt, akiné l puska volt, má sokná l gé ppisztoly. Feszü lt lé gkö rben
keltek á t Franciaorszá gon. Itt-ott bá mé szkodó k ü vö ltö ztek é s
mutogattak vá logatott sé rté seket, idő nké nt mé g kő vel is
megdobá ltá k ő ket, Orlé ansban pedig hatalmas transzparens fogadta
ő ket egy é pü let tetejé n. Spanyol felirat hirdette, hogy biztosan
megé rtsé k: „Hü lye spanyolok, sokan mentek, de kevesen té rtek
vissza.” Nyilvá n azoknak a spanyol kommunistá knak a mű ve, akik a
polgá rhá ború utá n menekü ltek ide.
A lé gkö r csak azutá n enyhü lt, hogy á tlé pté k Né metorszá g hatá rá t.
A rosszalló tekinteteket bará tsá gos arcok vá ltottá k fel. Sokan
integettek a mellettü k elhaladó vonatnak, az á llomá sokon zenekar
já tszott a tiszteletü kre, é s mindenki mosolygott rá juk. Né hol mé g
vidá m, sző ke lá nyok is megjelentek egy-egy virá gcsokorral vagy
csokolá dé val. Uti cé ljuk Hof, egy Berlintő l alig szá z kilomé terre
elterü lő vá ros, azon belü l pedig egy kiké pző tá bor volt. Itt a
spanyolok is megkaptá k a Wehrmacht egyenruhá já t, azzal az apró
kü lö nbsé ggel, hogy a sisakjukon kis spanyol zá szló dı́szelgett.
A kiké pzé s októ ber elejé n é rt vé get. A katoná k makulá tlan
Wehrmacht-egyenruhá ban sorakoztak fel az ü nnepé lyes eskü té telre.
Ké t tiszt lelé pett az emelvé nyrő l, é s megá llt egy mikrofon elő tt: az
egyik Fajardo ezredes volt, akit mindannyian ismertek, a má sik
pedig egy né met tiszt, akit akkor lá ttak elő szö r. Sı́ri csö ndben á lltak.
A né met lé pett elő szö r a mikrofonhoz, é s a sajá t nyelvé n beszé lt.
Amikor abbahagyta, Fajardo ezredes kö vetkezett.
– Megeskü dtö k Isten szı́ne elő tt é s spanyol becsü letszavatokat
adjá tok, hogy a kommunizmus elleni harcban teljes
engedelmessé get tanú sı́totok a né met hadsereg vezé re, Adolf Hitler
irá nt?

68
 A vá lasz egyszerre harsant fel ezer szá jbó l, é s visszhangzott a
falakon.
– Igen, eskü szö m!
– Megeskü dtö k-e, hogy bá tor katonaké nt harcoltok, é s ha kell, az
é leteteket adjá tok, hogy teljesı́tsé tek azt?
Mindenki megeskü dö tt, kivé ve Franciscó t , aki, ahogy má s hasonló
alkalmakkor, most is hallgatott. Ha nyolc é ve nem eskü dö tt hű sé get
Spanyolorszá gnak a lé gió s eskü té tel alatt, akkor Né metorszá gnak
sem fog. Francisco nacionalista volt, de nem spanyol, hanem
portugá l nacionalista. Igaz, hogy a spanyol seregben harcolt, de csak
azé rt, mert a kö rü lmé nyek rá ké nyszerı́tetté k, hogy a lé gió ná l
keressen menedé ket. Senki nem vehette rá , hogy idegeneknek
fogadjon fennhangon hű sé get.

Má snap hajnalban egy teherszá llı́tó vonattal indultak a frontra.

Vilniustó l kezdve csak é jszaka utaztak, nappal pedig fá k alatt
á llomá soztak, egy-egy elhagyatott vonalon. Az egyik hajnalon, tö bb
ó rá ig tartó zö tykö lő dé s utá n vé gre ú j terü let nyı́lt meg elő ttü k.
– Oroszfö ldö n vagyunk! – kiá ltott fel valaki.
Az első ó rá ban mindannyian né má n szemlé lté k a mellettü k futó
tá jat. Keresté k a nyomait annak a há ború nak, amelynek hı́reit
azelő tt csak a rá dió ban é s az ú jsá gokban kö vetté k. Hatalmas
elhagyott terü leteket, lombjukat lehullajtott, csupasz fá kat, itt-ott
fö ldmű vesek kunyhó it, porig é gett telepü lé seket, az utakon dolgozó
rabokat, szekereket é s mé ly krá tereket lá ttak – a pusztulá s nyı́lt
sebeit.
Ahogy haladt a vonat, ú gy ismé tlő dö tt a tá j. A katoná k ú jra
elkezdtek beszé lgetni, elő szö r csak egy-egy odavetett megjegyzé ssel,
aztá n egyre bá trabban. A leglelkesebb falangistá k azt kiabá ltá k,
hogy: „Az oroszok bű nö sö k!”, é s a Cara al Solt é nekelté k. A szerelvé ny
utasain eluralkodott a diadalittas hangulat. A Ké k Hadosztá ly mé g
csak most é rkezett meg Oroszfö ldre, de a há ború t má r meg is
nyerté k.
Amikor a katoná k é jszaka meghallottá k a há ború hangjait, ismé t
elhallgattak. Elő szö r repü lő gé pek zú gtak el felettü k, minden
bizonnyal a Luftwaffe gé pei ké mlelté k a vasú tvonalat. Aztá n tá voli,
tompa mennydö rgé s baljó s hangjaira lettek igyelmesek. A
veterá nok felismerté k, hogy a tü zé rsé g fegyvereit halljá k.
A negyedik hajnalon, amikor má r nagyon kö zel kerü ltek a zaj
forrá sá hoz, hirtelen megá llt a vonat a nyı́lt terepen. Egy tiszt
kiugrott a sı́nekre.

69
 – Mindenki kifelé ! Szá zadonké nt sorakozó !
A fé r iak leszá lltak a szerelvé nyrő l, é s felsorakoztak a terepen.
Jobbró l hangos robbaná sok hallatszottak, mindenki aggó dva
tekintett a zaj irá nyá ba. Lá ttá k, ahogy stuká k bombá ztak egy
telepü lé st. A há zakbó l fekete fü stoszlopok szá lltak fel, é s remegett a
fö ld a sorozatos robbaná soktó l.
– Tudod, mi az? – szó lalt meg Juanito, Francisco kabá tujjá t
rá ngatva.
Halkan beszé lt, szinte tiszteletteljesen, mikö zben a tá volban á lló
há zakra é s a felszá lló fekete fü stoszlopokra mutatott – mintha
vulká nok szá zai sorakoztak volna a horizonton. A vihar té pá zta fö ld
nyı́lt sebeinek lá tszottak, de ezeket a sebeket való já ban az emberek
ejtetté k az ostromlott vá roson.
– Leningrá d.

70
 IX.

Rossz hı́re ellené re kifejezetten szé p há z volt. Barokk oromzata arró l
á rulkodott, hogy ré gen, é vszá zadokkal ezelő tt é pü lhetett.
Aká rhá nyszor Levin elhaladt mellette, mindig kı́sé rté st é rzett, hogy
bekopogtasson é s bekukucská ljon, annyira kı́vá ncsi volt az
á llı́tó lagos alkimista eredetű festmé nyekre, amelyek a falakat
dı́szı́tetté k. Csakhogy soha nem volt hozzá elé g bá torsá ga, fő leg nem
a mellé re varrt sá rga Dá vid-csillaggal, amelynek a kö zepé n fekete
Jude felirat á llt.
– Itt van az iskola? – ké rdezte a kis ia, é s az é pü letet né zte.
– Nem, Pé ter. Egy darabig mé g nem mé sz iskolá ba.
– Mié rt?
– Azé rt, mert… mert idé n nagyon hosszú lesz a szü net. De nem
baj. Legalá bb nagyokat sé tá lhatunk – mondta, é s kö rbemutatott a
Ká roly té ren.
Nem tudta, hogyan magyará zza el a gyereknek, hogy a
Reichsprotektor megtiltotta a zsidó gyerekeknek, hogy iskolá ba
já rjanak.
– Iskolá ba akarok menni…
Hogy Levin elterelje a kis iú igyelmé t, az é pü letre mutatott.
– Lá tod ezt a há zat? Itt laknak a má gusok – mondta.
Ez felkeltette Pé ter é rdeklő dé sé t, aki apja mestersé ge miatt
já ratos volt a té má ban. Alaposan szemü gyre vette az ablakokat,
mintha azt fü rké szné , nem bukkan-e fel valahol egy vará zsló .
– Mint te, papa?
– Nem, é n igazi má gusokró l beszé lek – felelte Levin hunyorogva,
hogy mé g titokzatosabban hangozzon. – Olyanokró l, akik igazá bó l
vará zsolnak, é rted? Boszorká nyok, vará zsló k, tü ndé rek é s hasonló k.
– Szé les karmozdulatokat tett, mintha vará zsigé t szó rna a vá rosra. –
Abrakadabra! Hó kuszpó kusz, csiribı́-csiribá !
A kis iú belekapaszkodott az apja lá bá ba.
– Jaj, jaj!
Levin elmosolyodott, é s rá mutatott a nagy, boltı́ves kapu fö lé
vé sett ké t szó ra.
– El tudod olvasni, mi van odaı́rva?
Mivel a kis iú nem já rhatott iskolá ba, a zsidó negyed kellő s
kö zepé n á lló zsinagó ga mellé ké pü leté be já rt tanulni. Alfred Hirsch,

71
a Cionista Szö vetsé g i jú sá gi szervezeté nek, a Maccabi Hatzairnak az
egyik vezető je szervezte meg a tanı́tá st. Itt tanult Pé ter olvasni.
Sajnos Alfred, vagyis Fredy, ahogy a kö zö ssé gben becé zté k,
idő kö zben elhagyta Prá gá t, az utó djá nak, Landau rabbinak pedig
nem volt olyan kivá ló pedagó giai é rzé ke, mint neki.
– Fa… Faustu du – betű zte Pé ter.
– Faustů v dů m – javı́totta ki az apja. – Faust-há z. Tudod, ki volt
Faust doktor?
– Egy vará zsló ?
– Egy nagy vará zsló . Azt beszé lik, hogy sok-sok é vvel ezelő tt
ebben a há zban alkimista kı́sé rleteket vé geztek. Akkoriban ez a
Faust doktor volt a legnagyobb alkimista. Fekete má giá val
foglalkozott, é s szerző dé st kö tö tt egy bizonyos Me isztó val. Faust
doktor ebben a szerző dé sben anyagi javaké rt cseré be eladta a sajá t
lelké t. Csakhogy ez a Me isztó maga volt az ö rdö g.
Pé ter ré mü lten meredt a há zra.
– Itt já rt az ö rdö g?
– Azt mondjá k. – Levin a tető re mutatott. – Amikor elé rkezett az
idő , hogy az ö rdö g elké rje a izetsé get gonosz szolgá lataié rt, a tető n
lé vő lyukon á t vitte el Faustot. Az a lyuk mé g most is ott van a tető n.
Azt beszé lik, hogy ez igaz tö rté net, é s Faust doktor való ban é lt.
Allı́tó lag Sabellicus Georgius doktornak hı́vtá k, de Faustus Junior
né ven is emlegetté k. Termé szetfeletti má giá t tanult, é s ú gy tű nik, a
fekete má giá t is gyakorolta. Né gyszá z é vvel ezelő tt mesé ltek ró la
elő szö r, é s ké ső bb Goethe is ı́rt ró la egy szı́ndarabot.
– Azt a tü ndé reset?
Pé ter szá má ra ismerő sen csengett a né met kö ltő óriá s neve,
hiszen gyakran emlegetté k a szü lei, ha irodalomró l é s versekrő l
beszé lgettek. Az igazat megvallva, Levin ambivalens é rzé seket
tá plá lt Goethe irá nt. Elismerte kö ltő i nagysá gá t, é s azt is, hogy a
né met irodalomnak nem volt ná la jelentő sebb alakja. Lenyű gö zte a
romantikus kö ltő tehetsé ge, é s az, ahogy a germá n folkló r
termé szetfeletti lé nyeit szerepelteti mű veiben, pé ldá ul a vá mpı́rt A
korinthusi menyasszonyban vagy a tü ndé rek uralkodó já t A
Tündérkirályban. Viszont nem tudott eltekinteni attó l a té nytő l, hogy
Goethe né met nacionalista volt, aki Friedrich Schellinggel együ tt
elindı́tott egy, a germá n mitoló gia hő seit dicső ı́tő irodalmi
irá nyzatot. Ehhez a mozgalomhoz tartoztak a Grimm ivé rek, ső t
Richard Wagner is. Ké ső bb mindannyian ré szé vé vá ltak annak a
nagy, kulturá lis hagyomá nynak, amely bü szkesé ggel tö ltö tte el a ná ci
Né metorszá got. Schelling rá adá sul azt mondta, hogy az olyan

72
felső bbrendű fajokat, mint a né met, a spiritualitá s vá lasztja el az
alacsonyabb rendű fajoktó l. Ez a kettő ssé g jó l lá tható a Grimm
testvé rek é s Wagner mű veiben is, ahol a germá n szuperhő sö k
gonosz vará zsló kkal, torz lé nyekkel, rosszindulatú zsidó kkal é s csalfa
dé monokkal harcoltak. Wagner hő sei, Siegfried é s a ké t isten, Wotan
é s Loge, a sö té t bő rű nibelungok ellen kü zdenek. Ez az eszme
kı́sé rtetiesen hasonlı́t a ná cikat inspirá ló ezoterikus mitoló giá hoz.
Bá r csak jó val ké ső bb, de ezek az ı́ró k jelentő s mé rté kben
hozzá já rultak ahhoz, hogy a né metek nagy ré sze elhitte: az á rjá k a
jó k, a zsidó k a rosszak, é s utó bbiakat az emberisé g é rdeké ben el kell
pusztı́tani. Nem vé letlenü l rajongott Hitler is ezeké rt a
tö rté neteké rt. Igaz, jó ré szt akaratlanul, de Goethe, Schelling, a
Grimm ivé rek, Wagner é s tá rsaik lefektetté k a né met Vö lkisch
mozgalom{6} alapjait.
– Papa!
– Hm?
– Né zd a katoná kat!
Levin felocsú dott tö prengé seibő l, é s ahogy megfordult,
megpillantott ké t Wehrmacht-teherautó t , amelyek ott á lltak a
Ká roly té ren, é s katoná k szá lltak le ró luk. Puská val a kezü kben
szó ró dtak szé t minden irá nyba, é s a té r kü lö nbö ző pontjain
helyezkedtek el, mintha ö sszecsapá sra ké szü lné nek. Levin megijedt,
ké zen fogta a kis iá t, é s elsietett.

Mindenü tt katoná k voltak, é s Levin el akarta kerü lni ő ket. Tudta,

hogy ha é szreveszik a ruhá jukra varrt sá rga csillagot, elkaphatjá k,
zaklathatjá k, ső t aká r le is tartó ztathatjá k ő ket. Befordultak egy
eldugott, szű k utcá ba, de ott is a Wehrmacht ké t emberé be ü tkö ztek.
Az volt a szerencsé jü k, hogy há ttal á lltak nekik.
– Megvá rjuk, amı́g elmennek, aztá n tová bbmegyü nk, jó ?
Pé ter is megijedt, mert bá r nem ismerte a ré szleteket, azt tudta,
hogy a katoná k veszé lyesek.
– Haza akarok menni.
– Mindjá rt hazamegyü nk, ne fé lj!
Való já ban nem volt egyszerű a hazajutá s, pedig nem laktak
messze. Tavaly otthagytá k tá gas holeš ovicei laká sukat, é s
bekö ltö ztek a gettó ba, egy padlá sszobá ba, kö zel a Kozı́ té rhez. Egy
ú jabb tö rvé ny é rtelmé ben ugyanis tilos volt meghosszabbı́tani a
zsidó bé rlő k szerző dé sé t. Miutá n kitetté k a zsidó kat, csak a
kö zö ssé gü k szá má ra kijelö lt helyeken bé relhettek laká st, pé ldá ul az
ó vá rosi gettó terü leté n. A Levin csalá d ö rü lt, hogy kifogta ezt a

73
padlá st, mert má snak mé g ennyi sem sikerü lt. Sok zsidó nak
egyá ltalá n nem volt hova mennie.
– Má r el is mentek. Gyerü nk! – á llapı́totta meg Levin.
Ké zen fogva siettek a kis utcá ban, elkerü lve a forgalmas utakat,
amelyek tele voltak né met katoná kkal. Bá rmi tö rté nt is, sú lyos
dolognak kellett lennie. Kerü lő utakon kellett haladniuk, de má r
egé szen kö zel já rtak a gettó hoz, amikor megpillantottá k a Waffen-SS
kü lö nı́tmé nyé t. Egy keresztutcá ban kö zeledtek, é s mivel Leviné knek
nem volt má s vá lasztá suk, benyitottak az első ajtó n, ami az ú tjukba
esett. Odabent tö bben ü ltek az asztalokná l, má sok a pultná l á lltak,
é s mindenki komoly á brá zattal, halkan beszé lgetett.
– Hé , zsidó knak tilos a belé pé s!
A fé r i, aki rá juk kiá ltott, a pult mö gö tt á llt, é s a kapura
kifü ggesztett, elmaradhatatlan tá blá ra mutogatott.
– Csak… csak egy pillanatra…
– Nem hallotta? – ismé telte a cseh, a kijá rat felé integetve. – Itt
nem maradhatnak! Kifelé !
– Hagyd ő ket, Damek! – szó lalt meg mellette egy nő . – Nem lá ttad,
mi van odakint? Mindenü tt hemzsegnek a katoná k.
– Epp ez az! Ha bejö nnek, é s meglá tjá k a zsidó kat, vé gü nk!
A nő kilé pett a pult mö gü l, beletö rö lte a kezé t nagy, sá rga
kö té nyé be, é s az ajtó hoz lé pett. Kiné zett az utcá ra, é s jelezte a ké t
betolakodó nak, hogy vá rjanak.
– Mé g egy picit bı́rjá k ki. Majd szó lok, ha elmentek – mondta.
– Kö szö nö m.
– Ne vá rjanak, hanem tű njenek el! – kiá ltotta a pultos
tü relmetlenü l. – Nem akarok ö sszetű zé sbe keveredni a né metekkel,
hallod? Nekem ugyan semmi bajom a zsidó kkal, de itt nem lehetnek.
Minden vendé g ő ket bá multa, de csak pá r pillanatig. Azutá n
folytattá k a beszé lgeté st, tová bbra is halkan, izgatottan, é s nem
tö rő dtek tö bbet a zsidó val meg a gyereké vel. Valami furcsa dolognak
kellett tö rté nnie. A nő mé g mindig az SS-katoná kat igyelte. Levin
aggó dva hajolt oda hozzá .
– Mi tö rté nt?
A cseh nő meglepetten fordult oda hozzá .
– Nem tudja?
– Csak azt lá ttam, hogy mindent elleptek a katoná k, é s…
– Heydrich miatt. Meg akartá k gyilkolni.
A bű vé sz azt hitte, rosszul hall.
– Micsoda?

74
 – Ettő l van ez a felfordulá s. Zavargá s volt Holeš ovicé ben, é s
meglő tté k a Reichsprotektort.
– De há t… ki az, aki…
– A rá dió bó l csak zene szó l – felelte a nő . – De itt van ké t vendé g a
Bulovka Kó rhá zbó l, akik azt mondtá k, hogy mikö zben vizsgá latra
vá rtak, Heydrichet behoztá k a sü rgő ssé gire.
– Lá ttá k is?
– Nem, de nem sokra rá megjelent az SS, é s mindenkit
kiparancsoltak a kó rhá zbó l. Kiü rı́tetté k az é pü letet. Ez való szı́nű leg
azt jelenti, hogy igaz a hı́r. Egy má sik tö rzsvendé gü nk azt mesé lte,
hogy lö vö ldö zé st hallott Holeš ovicé ben, amikor arra já rt. Felbolydult
az egé sz vá ros. Persze semmi sem biztos, de csak rá kell né zni a
né metekre: lá tszik, hogy valami nagy dolog tö rté nt.
Levint sokkoltá k a hı́rek. Ha való ban meré nyletet kö vettek el a
Fü hrer protektorá tusbeli ké pviselő je ellen, az belá thatatlan
kö vetkezmé nyekkel já rhat. Elkerü lhetetlennek tű nt a megtorlá s.
Bá rkit lelő hetnek, akit az utcá n talá lnak, mé g gyanú snak sem kell
lennie. Egy-egy já ró kelő kivé gzé se elrettentő pé ldá ul szolgá lhat a
né p szá má ra. Az elő ző é vben ké t egyszerű né met vá mő rt ö ltek meg
Domaž licé ben, az SS pedig vá laszul szá z embert kü ldö tt egy
né metorszá gi koncentrá ció s tá borba. Vajon milyen megtorlá sra
lehet szá mı́tani, ha magá nak a Fü hrernek a helytartó ja ellen
kö vettek el meré nyletet?
– Istenem! Es most mi lesz? – ké rdezte Levin sá padtan.
– Fel kell ké szü lnü nk a legrosszabbra. – A nő a ruhá jukra varrt
sá rga csillagra mutatott. – A maga helyé ben gyorsan hazamenné k.
Nemsoká ra mi is bezá rjuk a ká vé zó t , ha nem jö n kö zbe semmi.
Levinnek tulajdonké ppen ö rü lnie kellett volna. Heydrich csehek
ezreit tartó ztatta le vagy vé geztette ki, amió ta Prá gá ban tö ltö tt be
vezető tisztsé get, rá adá sul azutá n, hogy a Karnac hercegnő
levitá ció ja elő adá sá n megismerkedtek, szemé lyesen is kö zbenjá rt
annak é rdeké ben, hogy megnehezı́tse a bű vé sz é leté t. A Bio
Konviktban tö rté nt szerencsé tlen talá lkozá s utá n a Reichsprotektor
utası́totta a mű velő dé si há zat, hogy ne engedé lyezze zsidó
„sarlatá nok” szá má ra az á rjá k megté veszté sé t. Ezé rt a hely
tulajdonosai ké nytelenek voltak lemondani a Nagy Nivelli
elő adá sait. Levint tehá t megfosztottá k első dleges bevé teli forrá sá tó l,
é s a Hó kuszpó kuszra is ki kellett fü ggesztenie, hogy zsidó ü zlet.
Ennek kö vetkezté ben elveszı́tette a vá sá rló it, é s be kellett zá rnia.
De fő leg azt nem felejthette el, hogy Heydrich egyre szigorú bb
inté zkedé seket vezetett be a Szudé ta-vidé k é s a Cseh–Morva

75
Protektorá tus zsidó lakossá ga ellen. Amió ta ő volt a Reichsprotektor,
egymá st kö vetté k a tiltá sok é s a kö telezettsé gek. Minden hé ten ú j
szabá ly lé pett é letbe. A zsidó k nem lé phettek a Vencel té r é s a
Vá rnegyed terü leté re, é s csak dé lutá n há rom é s ö t ó ra kö zö tt
vá sá rolhattak é lelmiszert, de nem vehettek gyü mö lcsö t , zö ldsé get,
halat, bort, fokhagymá t é s dohá nyt. A mú zeumokba é s a
kiá llı́tá sokra sem lé phettek be, szombat dé lutá n há rom ó rá tó l
hé tfő ig nem haszná lhattá k a tö megkö zlekedé si eszkö zö ket, nem
vehetté k igé nybe a ruhatisztı́tó k szolgá ltatá sait, nem vá sá rolhattak
hangszert é s kalapot, nem haszná lhattá k a nyilvá nos telefonokat, é s
a né met ú jsá gokon kı́vü l má r cseh lapokat sem vehettek… A hosszú
listá nak csak a ké pzelet szabhatott hatá rt.
Enné l is rosszabb volt, sokkal rosszabb, hogy nem sokkal a
Heydrichhel való talá lkozá sa utá n elkezdté k deportá lni a zsidó kat
Terezı́nbe, vagy ahogy a né metek nevezté k, Theresienstadtba, amely
á talakult gettó vá . Attó l fogva bizonyos idő kö zö nké nt az egé sz Cseh–
Morva Protektorá tus terü leté rő l kü ldté k oda a zsidó kat. Leviné k
biztosak voltak abban, hogy elő bb-utó bb ő k is sorra kerü lnek. De
akkor hogy lehet, hogy mé gsem ö rü lt a meré nyletnek?
Levin azé rt nem ö rü lt neki, mert nemcsak ő volt veszé lyben,
hanem a felesé ge é s a kis ia is. Nem tudta ő ket megvé deni. Valaki
megtá madta a megszá lló k legmagasabb rangú tisztjé t, é s ez nem
maradhat megtorlá s né lkü l. A bosszú elkerü lhetetlen. Sehol nem
lehetnek biztonsá gban, de az ö sszes lé tező hely kö zü l az utca a
legveszé lyesebb. A né metek felbolydultak, mé g nem té rtek
magukhoz, de bá rmelyik pillanatban pusztı́tó ő rjö ngé sbe
kezdhetnek. Es ha ez megtö rté nik, senki sem á llı́thatja meg ő ket.
– Vajon ki tá madhatta meg?
A cseh nő vá llat vont.
– Fogalmam sincs. Lehettek a kommunistá k, a diá kok vagy Beneš
demokratá i is. Vagy a zsidó k. Minden lehetsé ges. Az biztos, hogy a
né p, vagyis mi izetjü k meg az á rá t.
A gondolatra, hogy Heydrich tá madó i zsidó k is lehettek, Levin
ké tsé gbeesett. Ez eddig eszé be sem jutott, pedig logikusan hangzik.
Ha beigazoló dik, a kö zö ssé g szö rnyű megtorlá sra szá mı́that. Szö rnyű
megtorlá sra. Ha a legkisebb provoká ció né lkü l is ı́gy bá nnak velü k a
né metek, mi lesz, ha kiderü l, hogy ő k kö vetté k el a meré nyletet?
Katasztró fa!
– Elmentek – mondta hirtelen a nő , é s kinyitotta az ajtó t . –
Indulhatnak. Isten ó vja magukat, magukat é s mindannyiunkat!
Levin szó né lkü l a karjá ba vette iá t, é s futá snak eredt.

76
Miutá n fé l ó rá t keringtek Prá ga ó vá rosá ban, hogy elkerü ljé k a
mindenü tt felbukkanó ő rjá ratokat, vé gre elé rté k a gettó t . Má r csak
egy há ztö mbnyire voltak a laká suktó l, amikor né met hangot
hallottak.
– Allj!
Olyan kö zel voltak az otthonukhoz, é s olyan ré mü let fogta el
Levint, hogy legszı́vesebben elrohant volna, de vé gü l visszafogta
magá t. Rá jö tt, hogy nem jutna messzire, fő leg Pé terrel az ö lé ben, aki
má r nehé z, é s egy szempillantá s alatt há tba lő né k. Elsá padt é s
reszketett, a szı́ve majd kiugrott a mellkasá bó l, de rá né zett a fé r ira,
aki megá llı́totta. A Wehrmacht katoná ja volt. Es nem is egy. Ketten
voltak: egy tizedes é s egy kö zlegé ny.
– A papı́rokat! – rivallt rá a tizedes.
Jobban ö rü lt volna, ha cseh rendő rö k, azokkal legalá bb tudott
volna beszé lni, de ı́gy is jobban já rt a Wehrmacht embereivel,
mintha az SS fanatikusai lettek volna. Letette a iá t a fö ldre, é s
elő vette a Kennkartét, amelyet a megszá lló ható sá gok á llı́tottak ki a
csalá dfő k szá má ra a Cseh–Morva Protektorá tus legutó bbi
né pszá mlá lá sakor. A né met elvette a Kennkartét, é s azonnal
é szrevette a fedlapjá n a J betű t.
– A, egy zsidó !
Mi lesz, ha azé rt á llt lesben a ké t né met, hogy elkapjá k az első
erre já ró szerencsé tlent, é s pé ldá t statuá ljanak vele? Levin
reszketett az idegessé gtő l, mert tisztá ban volt a helyzet sú lyá val, de
mivel gyakorlott elő adó mű vé sz volt, sikerü lt erő t vennie magá n.
– Sepp, lá tod, ki ez?
A kö zlegé ny a dokumentumot vizsgá lgató tizedes karjá t rá ngatta.
– Tessé k?
– Ez az a má gus, aki az indiai nő t lebegtette, nem emlé kszel?
Tavaly lá ttuk az elő adá sá t – mondta a kö zlegé ny.
Sepp, aki a beceneve é s az akcentusa alapjá n bajor lehetett,
jobban megné zte magá nak Levint.
– Té nyleg!
– Hé , má gus ú r – szó lı́totta meg a kö zlegé ny –, rö ptessen engem
is!
Mit vá laszoljon egy ilyen ké rdé sre, ha egy huszonegyné há ny é ves
suhanc teszi fel, akinek puska van a kezé ben, é s ezá ltal az ő é s a
gyermeke é lete is?
– Remé lem, tetszett az elő adá s – mondta vé gü l, magabiztos
mosolyt erő ltetve az arcá ra. – Ha tetszett Karnac hercegnő lebegé se,

77
biztos vagyok benne, hogy a má sik kedvenc mű sorszá mom, a szamá r
eltü nteté se is lenyű gö zné . Lá tta má r, hogyan tű nik el egy szamá r a
szı́npadon, a né ző k szeme lá ttá ra?
– Emeljen a levegő be! – erő skö dö tt a katona. – Gyerü nk! En is
repü lni akarok, mint az a nő .
– Fogd má r be, te, marha! – szidta le a tizedes. – Há t te nem
tudod, hogy az egé sz csak szemfé nyveszté s? Senkit nem rö ptetett,
csak trü kk volt.
– Nem ú gy van az! A má gusok igenis termé szetfeletti dolgokat
csiná lnak. Egyszer olvastam a Der Zenitben, hogy Tibetben vannak
olyan atlantiszi eredetű á rja lá má k, akik a levegő be tudjá k emelni az
embert, é s…
– Kuss! – szakı́totta fé lbe Sepp, aki mé g mindig a dokumentumot
né zegette. – Tudod, mi a termé szetfeletti? A te ostobasá god, az a
termé szetfeletti!
– Mé g hogy az enyé m!
Miutá n Sepp megá llapı́totta, hogy a fé nyké pen való ban az ő arca
lá tható , visszaadta Levinnek a Kennkartét, é s intett, hogy elmehet.
– Ha elfogad egy jó taná csot, ú gy csiná l, mint a szamara, é s eltű nik
az utcá ró l, amilyen gyorsan csak tud.
Levin alig lá tható , halvá ny mosollyal igyekezett leplezni
rettegé sé t, mikö zben eltette az igazolvá nyá t. Olbe kapta a iá t, majd
futá snak eredt a Kozı́ té r felé , egé szen a há zukig, fel a padlá sra, ahol
Gerda az aggodalomtó l ké tsé gbeesetten vá rta ő ket.

A nap há tralé vő ré sze sem telt kö nnyen. Levin felesé ge az
idegö sszeomlá s szé lé n á llt, mire megjö ttek, é s a hangulat a kis iú ra
is á tragadt. A bű vé sz a lehető leggyorsabban meg akarta nyugtatni.
Ké t rendkı́vü l nehé z ó rá t tö ltö tt vele Prá ga utcá in, muszá j volt vé gre
elterelni a igyelmé t. Miutá n vá ltott né há ny szó t Gerdá val, odalé pett
Pé terhez.
– Enekeljü nk egy kicsit? Mit szeretné l hallani? – vetette fel.
Bevá lt az ö tlet, felcsillant a kis iú szeme. Nagyon szerette a zené t.
– Azt, amelyiket nem é rtem.
Az apja tudta, mire gondol, ı́gy há t megkö szö rü lte a torká t, majd
é nekelni kezdett.

A tengerpaton történt,
hogy először szerettem,
egy fekete szemű lányt,
és elnémult a nyelvem.

78
 Mennyit gyötrődtem,
aludni se bírtam,
csak sírtam az ágyban.
egészen elvesztem.

Amikor befejezte, Pé ter é s Gerda is megtapsolta. Bá mulatos a zene

ereje: a legnehezebb pillanatokban is ké pes felvidı́tani az embert.
– Mit mondtá l, papa?
Levin felkacagott: Pé ter mindig ugyanezt ké rdezte, amikor az
Amores en el mart é nekelte neki.
– Ezt é nekelte nekem az anyuká m, amikor kicsi voltam.
– A nagyi is má gus volt?
– Nem, a nagyi nem volt má gus. Csak tudott ladinó ul é nekelni. Ezt
a dalt az é desanyja tanı́totta neki, amikor Amszterdamban é ltek,
aztá n a nagyi megtanı́totta nekem Berlinben, amikor kicsi voltam.
Most pedig é n tanı́tom meg neked Prá gá ban, ha szeretné d. Nos?
– Szeretné m.
– Nagyszerű . Akkor jó l igyelj! Elő szö r is mondd utá nam, hogy: era
en un borde de mar.
Pé ter mé g nem ejtette tisztá n a szavakat, ami kicsit
megnehezı́tette a tanı́tá st. De Levin nem akarta feladni. Akkor is
meg akarta tanı́tani neki a dal szö vegé t ugyanú gy, ahogy neki is
megtanı́tottá k. Az amszterdami portugá l zsinagó ga hagyomá nyá t
folytatni kellett, ha tö rik, ha szakad. Aki elfelejti a hagyomá nyokat, az
az identitá sá t felejti el, é s voltaké ppen ezek a hagyomá nyok tetté k
ő ket zsidó vá .
– Na mé g egyszer – mondta. – Era en un…
Ekkor kopogtak az ajtó n. Elhallgattak. Ré mü lten egymá sra né ztek
Gerdá val. Aztá n Levin ö sszeszedte a bá torsá gá t, hogy felá lljon, é s
megné zze, ki az. Lenyomta a kilincset, é s kinyitotta az ajtó t . A lé pcső
legfelső foká n Redlich ú r á llt, a há zfelelő s.
– Elné zé st a zavará sé rt, Levin ú r – kezdte. – A rabbi kü ldö tt, hogy
szó ljak: kihirdetté k a rendkı́vü li á llapotot, é s kijá rá si tilalmat
rendeltek el. Frank Gruppenführer parancsá ra senki nem
tartó zkodhat az utcá n.
– De há t é vek ó ta nem lehetü nk kint az utcá n este nyolc utá n,
Redlich ú r.
– Ma egé sz napra é rvé nyes a parancs.
– Kö szö nö m, Redlich ú r. Van má s hı́r is?
– Sajnos nem sokat tudni – hangzott a vá lasz. – A né metek
lezá rtá k a vá rost. A kö zutakat, a vasú tvonalakat, mindent… Se ki, se

79
be. Tı́zmillió koroná t ajá nlottak a nyomravezető nek, aki segı́t elkapni
a meré nylő ket. Aki viszont segı́t nekik vagy bú jtatja ő ket, azt
kivé gzik. A csalá djá val együ tt.
A bű vé sz kiakasztotta a lá ncot, é s kitá rta az ajtó t . A lá togató az
egé sz padlá steret lá thatta, az á gyon ü lő Gerdá val é s Pé terrel együ tt.
– Lá thatja, Redlich ú r, hogy csak a csalá dom van itt. Senki má s.
A szomszé d elpirult.
– En csak tá jé koztatni akartam.
– Persze – felelte Levin. – Es mi van Heydrichhel, Redlich ú r?
– A Bulovká ban fekszik, de enné l tö bbet é n sem tudok. Az SS
elfoglalta a kó rhá zat, é s senkit nem engednek a Reichsprotektor
kó rterme kö zelé be. Allı́tó lag Né metorszá gbó l kü ldtek ide orvosokat,
hogy megoperá ljá k, de lehet, hogy ez csak pletyka. Annyi bizonyos,
hogy kineveztek egy ideiglenes Reichsprotektort, valami tá bornokot,
ami arra enged kö vetkeztetni, hogy Heydrich sebesü lé se elé g sú lyos
ahhoz, hogy egy ideig ne tudja ellá tni a tisztsé gé t.
– Hogy sebesü lt meg?
– Ugy tudom, robbaná s tö rté nt. A Troja hı́d felé haladt, amikor
valaki bombá t dobott az autó ra. Legalá bbis ezt mondjá k. Hogy
kommunistá k voltak-e, vagy… vagy valaki má s, nem tudom.
Ahhoz ké pest, hogy a vé szhelyzet kihirdeté sé n kı́vü l nem volt má s
hı́re, rengeteg informá ció val rendelkezett.
– Egy rá dió sincs az é pü letben?
Redlich ú r szé gyenkezve sü tö tte le a szemé t. Nyilvá nvaló volt,
hogy titokban hallgatja a hı́reket. A tiltá s ellené re sokan vá sá roltak a
feketepiacon ezerhatszá z koroná é rt rö vidhullá mú ké szü lé ket, hogy
titokban hallgathassá k a hı́reket. Egyesek mé g fü lhallgató t is
haszná ltak, hogy ne halljá k meg ő ket a szomszé dok. Ez a szoká s az
egé sz orszá gban elterjedt, ezé rt este fé l hé t kö rü l rendszerint
kiü rü ltek az utcá k, ugyanis ekkor kezdő dö tt a hı́rmű sor a BBC cseh
adá sá n.
– No de Levin ú r! Hisz tudja, hogy a zsidó knak tilos rá dió t
tartaniuk. Csak annyi informá ció jut el hozzá nk, amennyit a lakó k
hoznak azoktó l az emberektő l, akikkel beszé lnek.
– Persze, persze – bó logatott Levin, mintha hinne neki. –
Mindenesetre, ké rem, szó ljon, ha ú j hı́reket hall, rendben?
– Termé szetesen. Remé nykedjü nk, hogy nem lesz semmi baj. –
Sarkon fordult, é s elindult lefelé . – Minden jó t , Levin ú r.
Amikor eltű nt, Levin bezá rta az ajtó t , é s komor arccal fordult a
felesé gé hez. Egyikü knek sem voltak illú zió i. Nehé z napokra
szá mı́tottak.

80
 X.

Fé mes recsegé s jelezte, hogy bekapcsoltá k a hangosbeszé lő t . A Ké k

Hadosztá ly katoná i felkaptá k a fejü ket a lö vé szá rkokban é s a
bunkerekben. Mindenki felismerte ezt a hangot, hiszen a leningrá di
fronton a reggeli rutin ré sze volt.
– Helló – szó lalt meg Francisco, é s abbahagyta MP 40
gé ppisztolyá nak tisztogatá sá t. – Kezdő dik a kı́vá nsá gmű sor…
Mintha csak neki vá laszolt volna, felharsant egy ismerő s hang a
hangszó ró bó l.
– Buenos días, españoles – kö szö ntö tte a hallgató it. – Emlé kezzünk
meg a dicsőséges sztálingrádi csatáról, amely valóságos német temető
volt. Szóljon hát ma reggel Sztálin kedvenc dala.
Azonnal felcsendü lt az ismerő s dallam, a Kalinkát é neklő kó rus
hangja, termé szetesen felvé telrő l.

Kalinka, kalinka, kalinka moja!

V szadu jagoda malinka, malinka moja!
Hej! Kalinka, kalinka, kalinka moja!
V szadu jagoda malinka, malinka mo…

Morlá n kö zlegé ny idegessé gé ben tü zet nyitott az orosz vonalra, hogy
tú lharsogja a dalt.
– Tü zet szü ntess! – ü vö ltö tte Ulzurrum szá zados.
Morlá n abbahagyta a lö vö ldö zé st.
– Má r megint te, Morlá n?
– Igen, uram!
– Há nyszor mondtam, hogy ne reagá lj a provoká ció ra?
– Igen, uram!
A tö bbiek a lö vé szá rokban elmosolyodtak. Kı́vü lrő l fú jtá k má r ezt
a beszé lgeté st: mindig ugyanaz tö rté nt, amikor megszó lalt az orosz
hangszó ró .
– Ha mé g egyszer elő fordul, vé ged!
– Igen, uram!
Sem a zene, sem az ellensé g spanyol nyelvű ü zenete, sem
Ulzurrum szá zados é s Morlá n kö zlegé ny szó vá ltá sa nem volt
ú jdonsá g a Ké k Hadosztá ly katoná i szá má ra. Amió ta a mozgó
tartalé k 250. zá szló aljá nak má sodik szá zada elhelyezkedett a

81
Krasznij Bor-i té rsé gben, Leningrá ddal szemben, az oroszok
folyamatosan provoká ltá k ő ket. A spanyolok pedig, fő leg Morlá n
kö zlegé ny, fegyverropogá ssal vá laszoltak, a tisztek szigorú utası́tá sa
ellené re, hiszen takaré koskodniuk kellett volna a lő szerrel, é s
okosabb lett volna nem felfedniü k a pontos helyzetü ket. De a
provoká ció erő sebb volt, mint Morlá n idegei. A vé rbeli falangista
nem bı́rta elviselni a kommunista propagandá t. Az ellensé g az
ostromló k felé fordı́totta a hangszó ró it, é s rendszeresen kö zvetı́tette
a hı́reket, hol né metü l, hol pedig spanyolul. Az oroszok lelkesen
harsogtá k a megsemmisı́tő hı́reket a kegyetlen sztá lingrá di csatá ró l,
amelynek sorá n a Vö rö s Hadsereg csapatai a né meteket „á tö lelve”
kö zelharcot vı́vtak az ellensé ggel.
De gyakran elő fordult az is, hogy inká bb zené t já tszottak. Hol
olyan mexikó i dalokat, mint az Allá en el Rancho Grande vagy a Vuela
Vuela Palomita, hol pedig orosz né pdalokat. Tagadhatatlan, hogy
ezzel egyfajta szü rreá lis iestahangulatot teremtettek az ellensé ges
lö vé szá rkokban. Ma reggel a Kalinkára esett a vá lasztá suk, melynek
ritmusá ra a Juanito mellett ü lő Francisco ú jrakezdte a
fegyvertisztogatá st.
– Mit gondolsz? – ké rdezte a portugá l. – Szerinted ez a hangszó ró s
té nyleg spanyol, vagy csak egy orosz, aki megtanult spanyolul?
– Spanyol – vá gta rá a bará tja, aki é ppen egy cigarettá t sodort
magá nak. – Nem hallod, hogy beszé l?
– Hová való ?
Az ő rmester kifú jta a fü stö t .
– Andalú zia.
– En nem hallom a kiejté sé n.
– Megkü lö nbö zteti a z-t az sz-tő l, é s elharapja a d-t. Amikor egyik
nap azzal viccelő dö tt, hogy megvendé gel minket, pescado helyett
pescaót mondott.
– Igy beszé lnek az andalú zok?
Juanito ismé t kifú jta a fü stö t .
– Mé g beszé lni is lustá k.
A portugá l elhallgatott, é s tová bb tisztogatta az MP 40-é t. A
Maschinenpistole 40-et a Wehrmacht bocsá totta a Ké k Hadosztá ly
katoná i rendelkezé sé re. Francisco ö rö mmel haszná lta volna kitö ré s
vagy valami nagy offenzı́va kö zben, csak hogy elő bú jhasson vé gre az
á rokbó l, de amió ta 1942 októ beré ben megé rkeztek, csak a terepet
biztosı́tottá k. Az igazsá g az, hogy a né met erő k abbahagytá k az
elő renyomulá st Oroszorszá gban, é s vé dekezé sbe ké nyszerü ltek.
Amellett, hogy Leningrá d nem esett el, a Wehrmacht is beragadt a

82
Volga szimbolikus nevű vá rosá ná l, Sztá lingrá dná l, ahol
ké tsé gbeesetten hosszú ideig feszü lt egymá snak a ké t hatalom.
Azt gondolhatná nk, hogy Sztá lingrá dnak semmi kö ze nincs
Leningrá dhoz, de Krasznij Bor té rsé gé t, ahol Francisco é s a Ké k
Hadosztá ly tartó zkodott, hamar elé rté k a kö vetkezmé nyek. A né met
é s a spanyol katoná k lö vé szá rkokba á stá k be magukat, hogy
megakadá lyozzá k a szovjet kitö ré si kı́sé rleteket. Az ibé riai katoná k
mindennapjai a vé dekezé sbő l á lltak. A 250. gyalogoshadosztá ly egy
havas fennsı́kon á sta be magá t a fö ldbe a Né va mellé kfolyó ja, az
Izsora é s Kolpino iparvá rosa talá lkozá sá ná l.
Kolpinó tó l nyugatra, a Né va folyó val pá rhuzamosan futott a
Szentpé tervá rt Moszkvá val ö sszekö tő ú t, é s a Ké k Hadosztá ly
feladata volt megakadá lyozni, hogy az ellensé g haszná lhassa ezt az
utat. Kemé ny munká val teltek a napjaik: gö drö ket á stak,
megerő sı́tetté k az á rkokat, javı́tgattá k a bunkereket, vá sznakat
hú ztak, é s folyamatosan ké szü ltek az ü tkö zetre, amely csak nem jö tt.
Egyre csak vá rtak, é s szé p lassan eluralkodott rajtuk a magá ny.

A ré gi szamová rbó l keskeny sugá rban csorgott az illatos, fekete lé ,
amely azonnal á tforró sı́totta Francisco csé szé jé t. A né metek ká vé nak
hı́vtá k, de a portugá l, aki a hazá já ban a brazil, az angolai é s a timori
ká vé hoz volt szokva, legszı́vesebben a Wehrmacht konyhá sainak
arcá ba lö ttyintette volna.
– Szé gyen – morogta, mikö zben bizalmatlanul né zegette a gyanú s
folyadé kot. – Hogy merik a fritzek ká vé nak nevezni ezt a moslé kot?
– Pó tká vé , makkbó l.
– Ez egy szar.
Juanito is el volt kenő dve. Azzal a kü lö nbsé ggel, hogy bá r ő
spanyolké nt a kolumbiai ká vé t szerette, sokkal tü relmesebb volt
portugá l tá rsá ná l. Francisco csü ggedten kortyolt az italá bó l. Mi má st
tehetett volna? Bá rmilyen rossz volt is ez a né met Ersatz-ká vé ,
legalá bb meleg volt, ami Leningrá d idő já rá sá t tekintve kincset é rt.
Rá adá sul a szovjetek é jszaka lö vö ldö ztek, é s jó , ha há rom ó rá t aludt
egyhuzamban. E né lkü l az ihatatlan pó tká vé né lkü l nem tudott volna
é bren maradni.
Francisco lopva a zsebé be csú sztatott egy tasak ká vé t, há tha be
kell izzı́tania a vı́zforraló t az á rokban, aztá n intett a tá rsá nak, é s
elindult kifelé . Ahogy kilé ptek a sá torbó l, beleü tkö ztek egy futva
é rkező katoná ba, é s kiö mlö tt a ká vé juk a fö ldre.
– Hé ! – kiá ltott rá a portugá l. – Kiö ntö tted a ká vé mat, te, barom!

83
 Amikor rá né zett, felismerte, hogy Gó mez ő rmester az, a Dar
Rif ien-i lé gió bó l.
– Titeket kerestelek! – lihegte a katona, mikö zben az egyenruhá já t
tö rö lgette. – Elné zé st a ká vé é rt, de sokkal fontosabb hı́rem van.
Ké szen á lltok a beveté sre?
– Megtá madjuk a ruszkikat?
– Bizony á m, de nem a fé r iakat, hanem a nő ket!
– Milyen nő ket?
Gó mez kö zelebb hajolt Juanitó hoz, ké té rtelmű en csillogott a
szeme.
– Rolf beszé lt valakivel a Wehrmachtná l, é s elmondta, hogy van itt
né há ny lá ny, akik né mi rá beszé lé s utá n szı́vesen leté rdelnek. –
Megné zte a papı́rfecnit a kezé ben. – A Cuko… ö … Cukanova nő vé rek.
Juanito felvonta a szemö ldö ké t.
– Milyen nő vé rek? Puncikova?
Gó mez nem é rtette a viccet, é s a papı́rjá ra pillantott.
– Cukanova.
– Amikor azt mondod, hogy nő vé rek… ú gy é rted, hogy apá cá k?
– Az ő misé jü k má s jellegű . Mi lenne, ha meglá togatná nk ő ket,
hogy magunkhoz vegyü k az oltá riszentsé get?
Francisco é s Juanito egymá sra né zett.
– Es… é s jó k?
Gó mez ő rmester vá llat vont.
– Mit tudom é n! – felelte kissé tü relmetlenü l. – De nem is é rdekel.
En má r-má r olyan á llapotban vagyok, hogy egy ö regasszonyt is
magamhoz ö lelné k, s kö zben arra gondolné k, hogy ő Mae West!
Ezen mindhá rman jó t nevettek, hiszen a Ké k Hadosztá ly ö sszes
tagja ı́gy é rzett.
– Amikor azt ké rdeztem, hogy jó k-e, ú gy é rtettem, hogy elé g
já mborak-e. Hiszen apá cá kró l beszé lü nk, nem?
Egy darabig mé g elviccelő dtek, de a portugá l megelé gelte a
beszé lgeté st. Rá csapott a tá rsai há tá ra, é s elő retuszkolta ő ket.
– Na, gyerü nk, iú k, né zzü k meg azokat a Pinaková kat!

84
 XI.

Leviné k kiá ltozá st hallottak az utcá ró l, ezé rt az ablakhoz szaladtak.

Egy Wehrmacht-kamion á llt meg a té ren, amelyrő l katoná k ugrá ltak
le, é s egy pillanat alatt kö rbekerı́tetté k a szemkö zti é pü letet. Az
ablakbó l lá ttá k, ahogy egy tiszt bekopog az ajtó n, majd amikor
kinyitotta egy zsidó , fé lrelö kté k, é s berontottak az é pü letbe.
– Istenem! Mi folyik itt? – ké rdezte Gerda ké tsé gbeesetten.
A fé rje is csak annyit tudott, amennyit ő . A szemkö zti é pü letbe
vagy hú sz katona é s tiszt hatolt be, né há ny tá rsuk pedig kint maradt,
hogy biztosı́tsa a kö rnyé ket. Levin olyan ideges lett, hogy leszaladt a
fö ldszinten lakó há zfelü gyelő hö z, há tha megtud valami bő vebbet.
Alighogy megnyomta a csengő t , az ajtó ré snyire kinyı́lt, de a lá nc
be volt akasztva. Redlich fé lve kukucská lt ki.
– Nem tudja, mi folyik idekint?
– Heydrich meghalt.
Redlich vá lasza olyan szá razon hangzott, mintha magá tó l
é rtető dő lett volna. Levin egy pillanatra megdermedt, mé g a
lé legzeté t is visszafojtotta.
– Ez… ez… biztos?
– Epp most mondtá k a rá dió ban – magyará zta Redlich, má r meg
sem pró bá lva leplezni, hogy titokban rá dió t hallgat. – Azt mondjá k, a
Hradzsinba viszik a holttesté t.
Levin a szá ja elé kapta a kezé t.
– Istenem! Es most?
– Es most… Isten oltalmazzon minket! A né metek dü hö sek. -
Talá lomra vá lasztanak ki é pü leteket, amelyeket á tfé sü lnek, hogy
megtalá ljá k a meré nylő ket.
– Ide is bejö nnek?
– Csak Isten a megmondható ja, mire ké szü lnek – felelte a ré snyire
nyitott ajtó mö gü l. – En a maga helyé ben visszamenné k a laká somba,
é s megné zné m, minden rendben van-e. Ha van magá ná l tiltott tá rgy,
mondjuk, egy ú jsá g vagy hasonló , rejtse el jó l, vagy semmisı́tse meg.
Most, hogy megkezdő dtek a deportá lá sok Terezı́nbe, é s mé g
Heydrich is meghalt, a né metek minden ü rü gyet kihaszná lnak arra,
hogy megbü ntessenek bennü nket.
Levin megfogadta a jó taná csot. Visszasietett a padlá sra, é s
miutá n elmondta a felesé gé nek, mi tö rté nt, á tkutatta a laká st,

85
nehogy legyen ná luk bá rmi olyasmi, amit a megszá lló hatalom
megtiltott. Annyi minden kerü lt má r a tiltó listá ra, hogy meg kellett
né znie a felsorolá st. Eszé be is jutott, hogy megkeresi a szekré nyben
a Jüdisches Nachrichtenblatt – Židovské listy ö sszegyű jtö tt szá mait,
amely a zsidó kö zö ssé g é s a cionista mozgalom né met é s cseh nyelvű
hetilapja volt. Rossz nyelvek szerint Adolf Eichmann prá gai
szé khelyű szervezete, a Zsidó Kivá ndorlá si Kö zpont szinté n a lap
tulajdonosa volt, de ezt soha senki nem erő sı́tette meg.
Mindenesetre a Jüdisches Nachrichtenblatt – Židovské listy
megjelentette az ö sszes szabá lyt, tö rvé nyt, instrukció t , tiltá st,
kö telezettsé get, amelyet fá radhatatlanul gyá rtott mind a cseh
kormá ny, mind pedig a Reichsprotektor a zsidó lakossá got illető en.
Leviné k elolvastá k az ö sszeset, é s ellenő rizté k, hogy minden
rendben van-e a laká sukban. Egyetlen tiltó listá n szereplő dolgot
talá ltak: né há ny szem dió t , amit mé g a feketepiacon vettek, é s
eltetté k szű kö sebb idő kre. A hé t hó nappal korá bbi lapszá mban azt
olvastá k, hogy 1941. októ ber 17. ó ta tilos a zsidó knak dió t venniü k.
Senki nem é rtette, mié rt lenne baj a né meteknek, ha a zsidó k dió t
enné nek, de há t abban az idő ben annyi abszurd dolog tö rté nt, hogy
meg sem pró bá ltá k megé rteni. A dió t el kellett tü ntetni, é s ké sz.
Odaadta há t a iá nak. Pé ter lassan ette, hogy tová bb tartson. Ezt
má r nem talá ljá k meg! A laká s á tkutatá sa utá n Levin visszament az
ablakhoz. A szemkö zti é pü letet kö rbevetté k a né met katoná k, é s nem
lehetett tudni, mi folyik odabent. Az biztos, hogy zű r van. A
né meteknek szemlá tomá st fogalmuk sem volt arró l, hogy ki kö vette
el a meré nyletet, csak a sö té tben tapogató ztak. Hogy elü sse az idő t ,
ú gy dö ntö tt, ú jraolvassa a Jüdisches Nachrichtenblatt – Židovské listy
szá mait, ha má r elő kerü ltek a szekré nybő l. Ez volt az egyetlen lap,
amit a zsidó k olvashattak. Egy tavaly októ beri szá mot vett elő szö r
ké zbe, amely né há ny hé ttel Heydrich é rkezé se utá n kerü lt
nyomdá ba. Az egyik cikkben ruhaadomá nyokat ké rtek. „Első sorban
meleg ruhá ra, erő s cipő re, kesztyű re é s kabá tra van szü ksé gü nk” –
ı́rtá k. A zsidó k deportá lá sá ró l szó lt. A terezı́ni gettó ban sok deportá lt
é lt nyomorban, mivel 1939-ben elvesztetté k az á llá sukat. Nekik volt
szü ksé gü k meleg ruhá kra.
Tová bblapozott, é s á tbö ngé szte az apró hirdeté seket. Tö bben
alkalmi munká t kerestek, takarı́tá st, ablaktisztı́tá st, bú torjavı́tá st,
ruhajavı́tá st vá llaltak. Levin tudta, hogy sokan kö zü lü k ké pzett
emberek, pé ldá ul orvosok vagy ü gyvé dek, akik má r ké t-há rom é ve
munkané lkü liek, é s alkalmi munká kbó l pró bá ljá k eltartani magukat.
O szerencsé re viszonylag soká ig lé phetett fel a

86
bű vé szmutatvá nyaival, ezé rt volt né mi megtakarı́tá sa. De ez sem
tarthatott ö rö kké , ahogy azoknak az orvosoknak meg ü gyvé deknek a
fé lretett pé nze sem, akik jelenleg takarı́tá sbó l é s ruhajavı́tá sbó l
é ltek. Am az egyik hirdeté sen a szomorú helyzet ellené re is
hangosan felkacagott.
– Mi az? – ké rdezte csodá lkozva a felesé ge, aki nem é rtette, hogy
nevethet ilyen kö rü lmé nyek kö zö tt. – Mit talá ltá l?
Levin rá bö kö tt az oldalra.
– Ezt a hirdeté st hallgasd meg! – mondta nevetve, majd hangosan
felolvasta. – „Huszonhé t é ves egyetemi hallgató vonzó , szé p testű nő t
keres tá rsalgá s cé ljá bó l.”
Gerda rosszalló an csó vá lta a fejé t.
– A fé r iak mind egyformá k – mondta.

Levin a Branı́k negyedben já rt egy ré gisé gkereskedő né l. Eladta a
zsebó rá já t, amit mé g az apjá tó l ö rö kö lt. Hazafelé menet kisebb
tö meget talá lt az Aschermanban, amely azon kevé s é ttermek kö zé
tartozott, ahova mé g belé phettek a zsidó k. Hat nap telt el Heydrich
halá la ó ta, é s tudta, hogy ha valahol csoportosulnak az embernek, az
mindig azt jelenti, hogy tö rté nt valami. Amikor belé pett az
é tterembe, é ppen szó lt a rá dió . Hı́reket mondtak.
– Kivégezték – olvasta a bemondó csehü l. – A katonák és a
rendőrség agyonlőtte a kétszáz árulót, a nőket pedig koncentrációs
táborokba szállította. Néhány gyereket németek adoptáltak, hogy
asszimilálják őket, a többiek elkísérték az anyjukat. Lidicét, amelynek a
Reichsprotektor ellen elkövetett merényletben való bűnösségét illetően
a rendőrség cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezik, a földdel tették
egyenlővé. Ez a büntetése annak, aki bűncselekményt követ el,
szerencsétlenséget és szenvedést hozva a cseh népre. Az ideiglenes
Reichsprotektor kijelentette, hogy…
Levin nem mert hinni a fü lé nek.
– Mi tö rté nt?
– Nem hallotta? – ké rdezte idegesen a mellette á lló fé r i. – A
né metek elpusztı́tottak egy egé sz falut, hogy megtoroljá k a Heydrich
ellen elkö vetett meré nyletet. A fé r iakat é s a iú kat kivé gezté k, a
nő ket é s a gyermekeket pedig deportá ltá k.
A Reichsprotektor halá la ó ta szá mı́tani lehetett a kegyetlen
megtorlá sra. Az azonban zavarba ejtő é s ijesztő volt, hogy ilyen
nyı́ltan csiná ltá k. Mé g hirdetté k is, hogy mindenki tudjon ró la. Meg
akartá k fé lemlı́teni a lakossá got. Csakhogy ezek a hı́rek kü lfö ldre is
eljutottak, é s a né meteket mé g ez sem zavarta. Ez volt a

87
legnyugtalanı́tó bb: sú lyos bű nö ket kö vetnek el, é s lá tható an cseppet
sem é rdekli ő ket, hogy a vilá g szemé ben aljas bű nö ző k. Levin é rezte,
hogy nagy a baj, é s pontosan tudta, hogy ezeket az embereket semmi
sem á llı́thatja meg.
– Maga szerint ezzel el van inté zve?
– Dehogy – felelte a fé r i. A rá dió ra bö kö tt. – Nem hallotta a
hı́reket? Azt mondtá k, hogy Lidice csak a kezdet. Az ideiglenes
Reichsprotektor bejelentette, hogy drasztikus inté zkedé sekre
szá mı́thatunk, ha 18-á ig nem kerü lnek elő Heydrich gyilkosai.
Levin gyors fejszá molá st vé gzett: jú nius 10. volt, vagyis egy hetü k
maradt.
– Utá na mi lesz?
A fé r i komor á brá zattal ingatta a fejé t.
– Errő l nincs hivatalos informá ció – vá laszolta. – De az a hı́r já rja,
hogy minden tizedik csehet agyonlö vik.
– Minden tizediket?
A fé r i szomorú an felsó hajtott.
– Isten ó vjon bennü nket!

Levin hangos durraná sra riadt fel. Felemelte a fejé t a pá rná ró l, é s
ká bá n az ablak felé fordult. Mé g nem kelt fel a nap, de a zö ldeské k
é gbolt má r jelezte a hajnal kö zeledté t. Az ó rá já ra pillantott: hat ó ra
hú sz perc volt.
– Mi tö rté nt?
Gerda á lmos hangja jelezte, hogy mé g fé lá lomban van.
– Pszt! Aludj! – suttogta.
A nő á tfordult a má sik oldalá ra. Levin fö lkelt, é s kiné zett az
ablakon. Ez volt az elő nye annak, hogy egy padlá son é lnek: a
csodá latos kilá tá s. Lá tta Prá ga há ztető it é s a templomok tornyait.
Itt-ott fé nyek gyú ltak: má sok is felé bredtek a zajra, de mostanra
csö nd lett. Egyé bké nt fel sem kapta volna a fejé t egy ilyen hangra,
azt gondolta volna, hogy csak egy autó . De ma má s volt a helyzet.
Jú nius 18-a volt, lejá rt a meré nylő k á tadá sá nak hatá rideje, é s nem
tö rté nt semmi. Se hı́rü k, se hamvuk nem volt Heydrich gyilkosainak.
A feszü ltsé g nő ttö n-nő tt.
– Tö rté nt valami?
Levin há trafordult, é s lá tta, hogy Gerda felkö nyö kö lt az á gyban.
– Aludj csak!
– De mi van?
Gerda nyilvá nvaló an teljesen felé bredt, é s egy ilyen napon nem
akart csak ú gy visszaaludni.

88
 – Zajt hallottam, é s idejö ttem megné zni.
– Mifé le zajt?
– Nem tudom, valami dö rrené st… való szı́nű leg semmi.
A felesé ge is felkelt, é s odament hozzá . Kiné zett az ablakon, há tha
meglá t valami szokatlant. O is é szrevette, hogy má sokná l is é g a
villany, é s ugyanú gy az ablakban á llnak, mint ő k. Egyé bké nt minden
olyan volt, mint má skor.
– Vajon mi lehetett az?
Hirtelen fé nyessé g tá madt a tá volban, é s Gerda elhallgatott. Ké t
má sodperc mú lva a robajt is meghallottá k.
– Mi volt ez?
– Robbaná snak tű nt.
Az egyik templomtoronyná l volt a legfé nyesebb a villaná s.
– A Ká roly té r van arrafelé , nem?
A Ká roly té ren volt a kis iá val, ott mesé lt neki a Faust-há zró l,
amikor a meré nylet tö rté nt. Melyik templom is van a Ká roly té r
kö zelé ben?
– A Boromejský ! – kiá ltott fel, mikö zben le sem vette a szemé t a
toronyró l. – Az a Karel Boromejský -templom!
A Ká roly té rhez kö zeli utcá ban á llt az ortodox templom. A
há zaspá r egy ó rá n keresztü l ü lt az ablak mellett, é s azon tanakodott,
hogy mi tö rté nhetett. De semmit nem tudtak, csak annyit, amit
lá ttak é s hallottak: a templom kö rnyé ké n robbaná sok voltak.

Miutá n felkelt a nap, Levin lement a fö ldszintre: ha valaki tudhatja,

mi tö rté nt a vá rosban, az csak a há zfelü gyelő lehet.
Odalent tö bb szomszé ddal is ö sszefutott. Mindenki ideges volt.
– Heydrich gyilkosai – mondta az egyik, aki az első emeleten
lakott. – A Gestapo megtalá lta ő ket a Karel Boromejský -
templomban.
Ezt egyszerre mondta megkö nnyebbü lve, szomorú an é s ö rö mmel.
A legtö bben való szı́nű leg ugyanı́gy é reztek a protektorá tusban.
Megkö nnyebbü ltek, mert má r nem fenyegette ő ket a lakossá g
megtizedelé sé nek veszé lye, viszont szomorú ak voltak, mert
csodá ltá k a prá gai mé szá ros gyilkosait, é s ö rü ltek, mert vé gre valaki
szembe mert szá llni a megszá lló hatalommal.
– Honnan tudja?
– Bemondta a rá dió – felelte a fé r i. – Hajnal ó ta pró bá lja ő ket
elkapni a Gestapo é s az SS, de ú gy tű nik, a ickó k bevetté k magukat a
pincé be, é s onnan tü zelnek. Sebesü ltek is vannak az SS-né l.
Levin arca é s a tö bbi jelenlé vő é is felderü lt a hı́r hallatá n.

89
 – Nahá t! – kiá ltott fel lelkesen. – Hiá ba a hı́res germá n
haté konysá g, a Gestapo é s az SS ké ptelen elkapni pá r csirkefogó t?
Ugy tű nik, mé gsem annyira felső bbrendű ez a felső bbrendű faj.
– Mé g hogy felső bbrendű ! Ugyanú gy szarnak, mint mindenki má s,
ugyanú gy inganak, é s ugyanú gy is halnak meg!
– Heydrich a megmondható ja!
– Má r vagy hat ó rá ja pró bá lkoznak a né metek – tette hozzá egy
má sik szomszé d. – Kora hajnalban é rtek a templomhoz, é s azó ta
kı́nló dnak. Valahá nyszor megpró bá lnak bemenni, belé jü k
eresztenek egy sorozatot, a né metek meg visı́tva menekü lnek.
– Az a bunkó Frank igazi csó tá ny.
– Mit mond a BBC?
– Az adá s csak fé l hé tkor kezdő dik. Viszont tegnap mindenhol a
lidicei mé szá rlá sró l volt szó . Mindenki errő l beszé l, ső t az
amerikaiak é s az angolok mé g azt is megı́gé rté k, hogy ha vé get é r a
há ború , bı́ró sá g elé á llı́tjá k a ná cikat.
Ekkor kinyı́lt a há zfelü gyelő ajtaja, é s megjelent Redlich.
Nyilvá nvaló volt, hogy ő hallgatja a hı́reket, é s tő le szá rmaznak a
tö bbiek é rtesü lé sei. Mindenki elhallgatott.
– Vé ge – mondta kö zö nyö sen. – Most kö zö lté k a hı́rt, hogy az SS
á tvette az irá nyı́tá st a templomban, é s senki nem jutott ki é lve.
Senki nem bı́rt megszó lalni. Tudtá k, hogy elkerü lhetetlen volt ez a
vé gkifejlet, ugyanakkor remé nykedtek abban, hogy a meré nylő k
hosszabb ideig tartjá k magukat, mert miné l tová bb hú zó dik a
mű velet, a né metek anná l rosszabbul é rzik magukat. Az egyik lakó ,
egy ortodox zsidó , aki jó l ismerte a Tórát, é s szigorú an betartotta a
szombatot é s minden elő ı́rá st, elő vett egy tá liszt, befedte a fejé t, é s
elkezdte recitá lni a kaddist, azt a zsidó imá t, amelyet a halottak
tiszteleté re é s Isten dicső sé gé re szoktak elmondani.

Dicsérjük és magasztaljuk az Ő nagy nevét, ámen,

Az Általa teremtett világban,
S teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban,
S Izrael egész háza életében, mielőbb,
S mondjátok együtt: úgy legyen.

Mindenki azt felelte: Amen.

90
 XII.

A kis szalmatető s fahá z ké tszintes volt. Tetejé n ké mé ny á llt,
amelybő l fehé r fü st szá llingó zott. A há zikó egykor való szı́nű leg
istá lló lehetett, amelyet á talakı́tottak. Mö gö tte a szablinó i erdő
terü lt el.
– Megé rkeztü nk – mondta Gó mez ő rmester. – Rolf azt mondta,
hogy az ö své ny vé gé n, az erdő szé lé n á ll a há zikó . Szerintem ez az.
Ovatosan kö zeledtek a há zhoz, mert bá r Krasznij Bortó l dé lre
voltak, amely né met fennható sá g alatt á llt, nem lehettek benne
biztosak, mi fogadja ő ket. Má r é ppen arra ké szü ltek, hogy
bekopognak, amikor megjelent egy alacsony, pufó k, sző ke copfos
lá ny, kezé ben vizes ruhá val. Akkor fejezhette be a mosá st. Az orosz
lá ny megtorpant, é s nyugtalanul fü rké szte a né met egyenruhá s
katoná kat.
– Jó reggelt!
Né metü l kı́vá nt nekik jó reggelt, ó vatos, ugyanakkor kı́vá ncsi
hangon. A Ké k Hadosztá ly há rom katoná ja vá laszul lekapta a
sapká já t é s elmosolyodott. Igyekeztek jelezni, hogy bará tsá gos
szá ndé kkal é rkeztek.
– Ich will Mädchen – mondta Gó mez ő rmester meglehető sen rossz
né metsé ggel. – Verstehen?
Amikor a lá ny meghallotta, hogy nő ket akarnak, szemlá tomá st
megkö nnyebbü lt.
– Ach so! – bó logatott. Rá juk mutatott. – Deutsch?
– Nyet – felelte a spanyol, ezú ttal oroszul, de nem kevé sbé
ü gyetlenü l. – Szpanszki.
– Portugalszki – tette hozzá Francisco, hogy jelezze, ő nem
spanyol, hanem portugá l. – Ja portugalszki.
Most Gó mez mutatott a lá nyra.
– Du bist Cukanova?
A lá ny elmosolyodott.
– Olga Cukanova – mutatkozott be, é s intett a katoná knak, hogy
kö vessé k.
Kinyitotta az ajtó t , é s jelezte, hogy vegyé k le a cipő jü ket. A
katoná k engedelmeskedtek, é s zokniban kö vetté k a lá nyt. A dá csa
belü l meglehető sen sö té t volt, de bará tsá gos. A lá ny bevezette ő ket
egy szobá ba, amelyben kandalló is volt. A sö té t padló t sző nyegek

91
borı́tottá k, a falak pedig fektetett fatö rzsekbő l é pü ltek. Az asztalok,
aká rcsak a szé kek, szinté n fá bó l ké szü ltek, é s fehé r csipketerı́tő
dı́szı́tette ő ket.
A lá ny a szé kekre mutatott.
– Setzt.
A katoná k leü ltek, letetté k a sapká jukat a fö ldre, é s né zté k, ahogy
a lá ny eltű nik egy folyosó n.
– Margarita! – kiá ltott Olga, akit má r nem lá ttak. – Margarita!
Ggye te?
Mindhá rman a hang irá nyá ba fordultak, é s hallottá k, ahogy egy
má sik nő vá laszol a tá volbó l. Valahol a dá csa mé lyé n orosz nyelvű
beszé lgeté sbe kezdtek.
– Mit mondott az elő bb? – ké rdezte Juanito huncutul. – Azt
mondta, hogy szex?
– Mi?
– Igen, azt mondta.
– Dehogyis, te, marha! – nevetett Francisco. – Setzt. Né metü l azt
jelenti, hogy „ü ljetek le”.
Jó t nevettek a viccen, de Gó mez intett, hogy hallgassanak, é s a
folyosó ra mutatott, ahol Olgá t lá ttá k eltű nni. Hangokat hallottak,
Olgá nak é s annak a Margaritá nak a hangjá t. Pró bá ltá k kitalá lni,
mirő l beszé lhetnek, de a falak elnyelté k a szavaikat. Francisco a
reggeli napfé ny melegé t keresve kö zelebb hú zó dott az ablakhoz, é s a
szeme sarká bó l mozgá st é szlelt a kertben. Ahogy kiné zett, megá llt
benne az ü tő . Egy fehé r ruhá s lá nyt pillantott meg, aki egy kis patak
mellett ü lt egy kö vö n, hosszú , sző ke hajfonata a jobb vá llá ra omlott,
é s lá tszott, hogy é nekelget magá ban, mikö zben a má sik cop já t fonja.
A portugá lt mellbe vá gta a lá tvá ny. Soha é leté ben nem lá tott mé g
ilyen szé p lá nyt. Olyan volt, aká r egy angyal. Talá n a sző kesé ge,
ahogy aranyló n csillogott a napsü té sben, vagy é rzé ki é s zsigerien
nő ies mozdulatai tetté k, Francisco nem tudta megmondani, de
ké ptelen volt levenni ró la a szemé t. A lá tvá ny szinte kiszakı́totta a
vilá gbó l, s olybá tű nt, mintha megszű nt volna kö rü lö tte minden.
Csak akkor té rt magá hoz, amikor Juanito megszó lalt.
– Jö nnek.
Lé pé seket hallottak, é s kisvá rtatva megjelent Olga egy má sik lá ny
tá rsasá gá ban. Ez a lá ny sö té tebb hajú volt, barna szemű , nagyobb
termetű é s kissé trampli, de szé les csı́pő je, dú s keble é s hú sos ajka
vonzó vá tette.
– Ez itt a nő vé rem, Margarita – mutatta be Olga. Nyilvá nvaló an a
Wehrmacht katoná itó l ragadt rá né mi né metnyelv-tudá s.

92
 A ké t nő megá llt a katoná k elő tt, mintha kö zszemlé re tenné k
magukat, hogy ki-ki vá laszthasson kö zü lü k. Lehet, hogy való ban
nő vé rek voltak, de nagyon kü lö nbö ztek egymá stó l. Az egyik kicsi volt
é s sző ke, a má sik pedig magas é s barna. Olga – tová bbra is né metü l –
rá té rt a gyakorlati ké rdé sekre.
– Há rom birodalmi má rka egy ó ra.
– Drá ga. Elé g rosszul keresü nk, é s… – mé ltatlankodott Francisco,
aki há rmó juk kö zü l a legjobban beszé lt né metü l, Rolf Dar Rif ien-i
nyelvó rá inak kö szö nhető en.
– Termé szetben is lehet izetni: tejjel, hú ssal, tojá ssal – javasolta a
lá ny.
A ké t spanyol ö sszecsapta a tenyeré t.
– Ne alkudozz má r! Vessü k rá juk magunkat!
Olga lá tta, hogy elfogadtá k az á rat, é s magá ra meg a nő vé ré re
mutatott.
– Mi ketten vagyunk, ti meg há rman…
Francisco a kertben ü ldö gé lő lá nyra mutatott.
– Es ő ?
– O nem csiná lja. Csak mi ketten – vá gta rá Olga.
– Ot birodalmi má rká t adok é rte.
– Nem hallottad, mit mondtam? Az a lá ny ott kint nem csiná l
ilyet, mé g ezer má rká é rt sem!
– De mié rt?
– Mert nem, é s ké sz. O a legkisebb hú gunk, é s nem akarjuk, hogy
belekeveredjen.
Ezt olyan kategorikusan jelentette ki, hogy a portugá l nem mert
tová bb vitatkozni. A ké t nő vá rakozó an né zett a katoná kra.
– Na? Ki kezdi? – ké rdezte Margarita.
Francisco elő zé kenyen maga elé engedte a bará tait.
– Menjetek!
Nem kellett ké tszer mondania. Juanito é s Gó mez ú gy pattant fel a
helyé rő l, mintha á gyú bó l lő tté k volna ki ő ket, é s izgatott
fené kcsapkodá s é s nevetgé lé s kö zepette ö lelté k magukhoz a nő ket,
ki-ki a magá é t.

A kö vö n ü ldö gé lő lá ny befejezte a má sodik hajfonatá t is, é s
elő rehajolt, hogy megné zze magá t a patak tiszta vizé ben. Kö zben egy
né pszerű dalt é nekelt.

Raszcvetáli jáblonyi i grúsi

Páplüli tümányi nád rekoj.

93
 Vühagyílá na bereg Katyusa,
Na vüszokij bereg na…

– De szé p dal!
A lá ny ö sszerezzent ijedté ben. Tá gra nyı́lt szemmel fordult a hang
irá nyá ba, é s megszeppenve né zett az idegenre. Francisco moccanni
sem mert, nehogy mé g jobban rá ijesszen a lá nyra. Kedvesen
megké rdezte:
– Beszé l né metü l?
A lá ny felá llt. Mivel nem tudta eldö nteni, hogy maradjon-e, vagy
elfusson, ké szenlé tbe helyezkedett, minden eshető sé get igyelembe
vé ve. A fenyegető né met egyenruha ellené re a katona nem tű nt
ijesztő nek.
– Igen, beszé lek egy kicsit – bó lintott.
– Elné zé st, hogy megijesztettem – mondta a portugá l, mé g mindig
nagyon inoman, nehogy fé lelmetesnek tű njö n. – Hallottam, ahogy
é nekel, é s nem bı́rtam ellená llni. Mi ez a dal?
A lá ny halvá nyan elmosolyodott.
– Katyusa.
– Igy hı́vjá k?
A lá ny elpirult.
– Nem, nem. Ez a dal cı́me. Katyusa. Nagyon né pszerű ná lunk. Mé g
sohasem hallotta?
– De igen, hallottam. Es mirő l szó l?
– Egy lá nyró l, akinek Katyerina a neve… má rmint a Katyusa a
Katyerina becé zé se. Szerelmes, é s a folyó parton sé tá lva a
szerelmé rő l é s a iú leveleirő l é nekel. Nagyon szé p.
A fé r i tekintete a patakra siklott.
– Folyó part, é neklő lá ny… csak nem é pp maga ez a Katyusa, aki
szerelmes?
A lá ny arca mé g jobban elvö rö sö dö tt.
– En is á brá ndozom, az igaz, de… nem, persze hogy nem é n vagyok
az. Nekem nem is Katyusa a nevem. Ez csak egy szé p dal.
– Egy szé p dal, amit egy szé p lá ny é nekel. Nagy ritkasá g! – A
portugá l kö zelebb hajolt a lá nyhoz. – Ha nem Katyusa a neve, akkor
mi?
A lá ny lopva a fahá zra pillantott, mintha tú lsá gosan tolakodó nak
é rezné a ké rdé st, é s nem volna benne biztos, hogy okos dolog-e ilyen
nyı́ltan beszé lgetnie egy idegennel, aki rá adá sul mé g katona is.
– En… azt hiszem, jobb, ha megyek is.

94
 Felkapta a kosará t a fö ldrő l, sarkon fordult, é s fü rgé n a dá csa
há tsó bejá rata felé indult.
– Vá rjon!
A lá ny nem á llt meg.
– Mennem kell.
Mielő tt teljesen eltű nt volna, Francisco belekotort a zsebé be,
há tha talá l valamit, amit odaadhatna neki. Ujjai beleü tkö ztek a kis
zacskó ba. Az Ersatz-ká vé . Elő vette, é s felmutatta.
– Szereti a ká vé t?
A lá ny habozott: nyilvá nvaló volt, hogy szereti a ká vé t, mé g akkor
is, ha csak Ersatz, é s szü ksé ge van rá .
– A nő vé reim azt mondtá k, hogy ne fogadjak el semmit a
katoná któ l.
Ezt ú gy mondta, mintha azt ké rné a fé r itó l, hogy győ zze meg.
– Nem á rulom el nekik.
A lá ny mé g mindig habozott.
– Es… é s mit ké r cseré be?
– Semmit – vá gta rá a portugá l. – Csodá latos, ahogy é nekel, ezé rt
idejö ttem. A ká vé t há lá m jelé ü l adom, amié rt ebben az é lmé nyben
ré szesü lhettem. – Megrá zta a zacskó t . – Vegye el!
Apró , té tova lé ptekkel ment felé a lá ny, hiszen tudta, hogy nem
engedelmeskedik a nő vé reinek, é s lehet, hogy hibá t kö vet el.
Gyorsan elvette a ká vé t, é s fü rgé n há tralé pett kettő t , mint aki ké szen
á ll a menekü lé sre. A portugá l meg sem moccant.
– Kö szö nö m.
– Vá rjon!
– Mennem kell!
Francisco leté pett egy szá l fehé r virá got.
– Ezt is vigye magá val, hogy rá m emlé keztesse – ké rte.
A lá ny kö zelebb lé pett a fé r ihoz, elvette a virá got, é s – ezú ttal
fé lelem né lkü l – megszagolta. Aztá n elsietett a há z felé .
– Vá rjon!
A lá ny nem á llt meg, csak há trapillantott.
– Mi az?
– Nem mondta meg a nevé t.
Erre má r felkuncogott.
– Tá nya. Tanyusa – vá laszolta.
Ezt ú gy mondta, mintha é nekelne, Franciscó nak legalá bbis ú gy
tű nt, mert mé g soha nem hallott ilyen dallamos nő i nevet. Tanyusa.
Ugy á llt ott, mint akinek fö ldbe gyö kerezett a lá ba, lenyű gö zte a

95
lá tvá ny é s a becené v. Le sem vette a szemé t a lá nyró l, amı́g teljesen
el nem tű nt a dá csa mö gö tt.
Egyedü l maradt, á tadta magá t az é rzé snek. Az é rzé s illatá nak,
ami a lá ny utá n maradt. Aztá n nagyot só hajtott, é s visszaté rt a
való sá gba. Az ablakokra pillantott, aztá n az ó rá já ra. Majdnem letelt
az egy ó ra, amit a bará tai ki izettek, ı́gy bá rmelyik pillanatban
vá rható volt, hogy megjelennek. Tű nő dve indult el a há zikó felé ,
pró bá lta felidé zni a beszé lgeté st a sző ke lá nnyal, a mozdulatait, a
tekinteté t, a szavait, a beszé dé t, a mosolyá t é s azt, ahogy elpirult.
Azon gondolkodott, vajon van-e esé lye ná la. Megrá zta a fejé t. A,
dehogy! Hogy is remé nykedhetne abban, hogy egy ilyen csodá latos
teremtmé ny egyá ltalá n é szreveszi? Igyekezett reá lisan szemlé lni a
dolgot, é s be kellett lá tnia, hogy nem egy Ramon Novarro.
Csü ggedten lé pett be a dá csa ajtajá n, de hamar ö sszeszedte
magá t. Mé giscsak egy lé gió s, a fené be is! Egy lé gió s nem adja fel,
amikor mé g el sem kezdő dö tt a csata! Vé gü l ez a bü szkesé g segı́tett
rajta. Egy lé gió s meghalhat, de soha nem adhatja fel a harcot.
Kü lö nben is: mi vesztenivaló ja van? A legrosszabb, ami tö rté nhet,
hogy a lá ny nemet mond, mint ahogy má r annyi nő tette az é leté ben.
Bá r az is igaz, hogy soha senki nem volt rá ilyen hatá ssal. Es nemcsak
a szé psé ge. A hangja, a tö ré kenysé ge, a tekintete, a mosolya.
Biztosan nem volt semmi há tsó szá ndé ka, amikor rá mosolygott, de
ilyen szé p nő mé g soha nem mosolygott rá ı́gy. O viszont megtette.
– Akkorá t dugtunk!
Juanito hangja té rı́tette magá hoz. Ahogy a hangra felemelte a
fejé t, lá tta, hogy a nadrá gjá t gombolgatja menet kö zben.
– Vé gezté l?
– Mé g hogy vé geztem-e? O vé gzett velem! Micsoda nő ! Ez a
Margarita az Urá l legjobb tehene! Akkora mellei vannak, mint a
madridi Monumental! Most te jö ssz! Rá d vá r. Jobb, mint a dö gö s
Carmen Calle de las Lobasbó l! Ha a szá dba veszed azokat a melleket,
Paco, zokogni fogsz a gyö nyö rű sé gtő l!
Egy ó rá val ezelő tt mé g Francisco is alig bı́rt magá val, é s ilyen
szavak hallatá n nekifutá sbó l vetette volna rá magá t Margaritá ra,
nemhiá ba volt El Toro a beceneve. Lett volna nemulass! Ugy
megrakta volna a nő t , hogy egy hé tig lá bra se bı́r á llni! De most má r
má s volt a helyzet.
– Majd holnap.
Juanito felvonta a szemö ldö ké t.
– Megő rü lté l? A csaj té ged vá r, Paco!
– Menjü nk!

96
 A bará tja azonban meg sem moccant, fö ldbe gyö kerezett a lá ba, é s
nem hitt a fü lé nek.
– Mi van veled? Jó l vagy?
Francisco csak Tanyusá ra bı́rt gondolni. Ké ptelen volt ö sszeszedni
magá t, arra meg plá ne, hogy magyará zkodjon: nemhogy a
bará tjá nak, mé g ö nmagá nak sem.

97
 XIII.

Ezen a szombaton ú jra megtelt a prá gai Ré gi-Uj zsinagó ga. 1942
folyamá n zsidó k ezreit deportá ltá k Terezı́nbe, Łó dź ba é s má s
helyekre, amelyeknek a nevé t a ható sá gok nem á rultá k el. Nem
sokan maradhattak má r a vá rosban.
– Mennyit kell vá rni? Mikor kezdő dik má r? – tü relmetlenkedett
Pé ter, a lá bá t ló bá lva a szé ken.
– Mindjá rt.
Mivel apa é s ia korá n é rkeztek, a harmadik sorban foglalhattak
helyet. Gerdá nak a nő k szá má ra fenntartott, elkü lö nı́tett ré szre
kellett mennie. A 13. szá zadi szenté ly a vá rosban é lő zsidó k vallá si
é leté nek kö zpontja é s egyben Euró pa legré gebbi mű kö dő
zsinagó gá ja volt. Levin Pé terre né zett. Má r hé té ves volt, é s
megtanult szé pen, tisztá n beszé lni. Eljö tt az ideje, hogy megismerje
Prá ga titkait.
– Lá tod az egyes szá mú ü lő helyet? – ké rdezte, mikö zben egy fá bó l
ké szü lt szé kre mutatott, amelynek há ttá mlá já ra Dá vid-csillagot
festettek. – Az ott Lö w rabbi helye. Ha bá rki má s odaü l, egy é ven
belü l meghal. Ez a szó beszé d terjed.
Pé ter ö sszevonta a szemö ldö ké t. Hiá ba já rt a zsinagó gá ba Alfred
Hirsch ó rá ira, nem emlé kezett semmifé le Lö w rabbira.
– Ki az a Lö w rabbi?
– Az egyik leghı́resebb rabbi, aki valaha é lt. O volt a prá gai
Maharal. Né gyszá z é vvel ezelő tt é lt, é s mivel kabbalista volt, azt
beszé lik, hogy vará zserő vel bı́rt.
– Mint te?
– Sokkal nagyobb vará zserő vel, mint é n – felelte Levin olyan
titokzatos á brá zattal, mint ré gen az elő adá sain. – Lö w rabbi volt a
legnagyobb vará zsló , a kabbala ura. Ez a zsinagó ga ezoterikus hely. A
legenda szerint angyalok é pı́tetté k, mé gpedig Salamon
templomá nak kö veibő l, azzal a felté tellel, hogy ha egyszer azt
ú jjá é pı́tik, visszakerü lnek oda a kö vek.
Pé ter vé gigné zett a zsinagó ga falain, é s elké pzelte, ahogy
Jeruzsá lembő l Prá gá ba repü ltek a kö vek.
– Es milyen vará zslatokat csiná lt ez a rabbi?
Levin rá mutatott egy kis ajtó ra a genizában.{7}
– Lá tod azt az ajtó t? Ott rejtő zik a Gó lem.

98
 A Gó lem szó t tisztelettel ejtette ki, mintha valami nagyon
fé lelmetes dolog lenne. A iú má r hallott ró la, é s kı́vá ncsian
fé szkelő dni kezdett.
– A szö rny?
– Bertie, legyen eszed! – Megijeszted a gyereket… – kiá ltotta
Gerda a nő k szá má ra fenntartott ré szrő l.
Levin meg sem hallotta, annyira belemerü lt a mesé lé sbe. Elvezte,
hogy egy kicsit ismé t a Nagy Nivelli lehet.
– Lö w rabbi elment a Moldva folyó hoz, gyű jtö tt egy kis agyagot, é s
ké szı́tett belő le egy emberi alakot. – Tá gra nyitotta a szemé t. – Egy
homunkuluszt. – A Lö w rabbi szá má ra fenntartott szé kre mutatott. –
Idehozta, é s a szá já ba tett egy cé dulá t, amelyre felı́rta a hé ber nyelv
má gikus erejé t idé ző , titkos kabbalista vará zsigé t: Isten nevé t. Ezzel
pedig é letre keltette. Igy szü letett meg a Gó lem.
– Es mi Isten neve?
Az apa kis hı́já n elnevette magá t.
– Most megfogtá l – felelte. – Fogalmam sincs. Csak azt tudom,
hogy a rabbi felı́rta egy papı́rra, amit az agyagember szá já ba
helyezett, é s ı́gy keltette é letre.
– De mié rt csiná lta?
– Ké szı́teni akart egy homunkuluszt, aki megvé di a zsidó kat.
Ugyanis má r akkoriban is voltak olyan gojok,{8} akik rosszat akartak
nekü nk.
– De ez a Gó lem nem egy szö rnyeteg volt?
– Olyan szö rnyeteg, akinek az a dolga, hogy megvé dje a zsidó kat,
é rted? Jaj volt annak, aki bá ntani akart minket! Jaj neki! Ezé rt senki
sem mert macerá lni bennü nket, mert jö tt a Gó lem, é s bumm!
– Akkor most mié rt nem vé d meg bennü nket?
– Mert egy napon Lö w rabbi elfelejtette kivenni a szá já bó l a cetlit,
é s elszabadult. Mindent é s mindenkit ö sszezú zott. Má r a rabbira
sem hallgatott. Ezé rt a rabbi idecsalta a zsinagó gá ba, é s kité pte a
szá já bó l a cetlit. A Gó lem pedig darabokra tö rt.
– O!
Levin ismé t a kis ajtó ra mutatott.
– A Gó lem minden darabjá t megő rizté k abban a raktá rban, é s azt
mondjá k, hogy mé g most is ott vannak.
Pé ter meredten né zte az ajtó t , mint aki azt vá rja, hogy hirtelen
kinyı́lik, é s elő ugrik a fantasztikus agyagember.
– Mié rt nem keltik ú jra é letre?
Ujabb jó ké rdé s.

99
 – Senki sem tudja, hogy Lö w rabbi Istennek melyik nevé t
haszná lta. Van, aki szerint a Shemet, a Teremtő egyik
kimondhatatlan nevé t, de ez csak egy teó ria. Istennek szá mtalan
neve van, mint tudod. A Gó lem teremté sé nek kabbalista titká t Lö w
rabbi magá val vitte a sı́rba.
– Meg ké ne csiná lnunk! – erő skö dö tt a iú . – Ha itt lenne a Gó lem,
leü tné a né meteket, é s megszű nne minden baj.
– Ez csak egy legenda – felelte az apja. – Viszont a né metek
á llı́tó lag nem merik lerombolni a zsinagó gá t, mert fé lnek, hogy
té nyleg visszajö n a Gó lem. Mindenesetre az az igazsá g, Pé ter, hogy a
dolgok nem oldó dnak meg vará zsü té sre. Ez tú lsá gosan
leegyszerű sı́tett gondolkodá s. Nem ı́gy mű kö dik a vilá g. Tudod,
milyen sok tudá s é s munka rejlik abban, amı́g egy
bű vé szmutatvá nyt megalkotok. Az é letben sem a má gia oldja meg a
problé má kat. A zsidó k igazi Gó leme a mű vé szetben, a tudá sban é s az
intelligenciá ban rejlik. Az a dolgunk, hogy…
Ekkor belé pett a terembe Landau rabbi. Mindenki elhallgatott. S
ahogy minden szombaton, elkezdő dö tt a szertartá s.

A hazafelé tartó ú t vé gtelenü l szomorú volt. Vagyis nem is maga az

ú t, hiszen a vá ros most is gyö nyö rű volt, é s tö bbé -kevé sbé ú gy tű nt,
minden a rendes keré kvá gá sban zajlik tová bb – a villamosok
ugyanú gy kö zlekedtek, é s rengetegen ü csö rö gtek a ká vé zó kban –,
hanem a szertartá s utá n hallott hı́rek miatt. Sokan hiá nyoztak azok
kö zü l, akik az elő ző szombaton mé g ott voltak a Ré gi-Uj
zsinagó gá ban. Amikor kifelé menet a hollé tü krő l é rdeklő dtek, azt a
vá laszt kaptá k, hogy pá r napja deportá ltá k ő ket. Persze ő k is
gyanı́tottá k, hogy ı́gy tö rté nt, mé gis sokkoló volt tudomá sul venni a
té nyeket. A prá gai zsidó kö zö ssé g napró l napra zsugorodott, é s fé lő
volt, hogy lassan nem marad senki.
– Mikor kerü l rá nk a sor?
Gerda ké rdé sé re csü ggedt vá llrá ndı́tá s volt a vá lasz.
– Holnap. Holnaputá n. A jö vő hó napban. – Felsó hajtott. – Nem
tudjuk, mikor, de fel kell rá ké szü lnü nk.
Gerda arca mé g jobban elkomorult.
– Sajná lom, hogy nem tudtunk emigrá lni.
– Mindent megpró bá ltunk, Gerda – emlé keztette Levin. –
Ameriká t, Mexikó t , a Dominikai Kö ztá rsasá got, Hondurast, Brazı́liá t,
mé g Irá nt is. De sajnos hiá ba kopogtattunk.
– Es a portugá lok, Bertie? – folytatta a felesé ge. – Mié rt nem
pró bá lsz meg mé g egyszer beszé lni a konzullal? Há tha van

100
megoldá s, há tha kitalá l valamit.
– Csak igazolható an portugá l szá rmazá sú zsidó kat fogadnak.
– De há t anyuká d portugá l szá rmazá sú !
– Igen, de mivel tudom igazolni? Há t, lá tod, ez itt a baj! Ne feledd,
hogy Amszterdamban tartjá k nyilvá n. Rá adá sul a konzul elmondta,
hogy a né metek nem is engedik, hogy azok a portugá l szá rmazá sú
holland zsidó k, akiknek nagy ré sze vé r szerint csak fé lig vagy
negyedré szt zsidó , Portugá liá ba menjenek. Tehá t ez az ú t zá rva van
elő ttü nk. S mé g ha meg is kapná nk a portugá l vı́zumot, hogy
tudná nk elmenni? Ne felejtsd el, hogy csak né gy dollá rt é s tı́z má rká t
vihetné nk magunkkal. Senki nem já rká l Euró pá ban ilyen kevé s
pé nzzel. Kü lö nben is lejá rtak a svá jci tranzitvı́zumok, é s lezá rtá k a
genovai é s a trieszti utat.
– Vannak madridi repü lő já ratok.
Ez igaz. A Lufthansá ná l é s az Ala Littoriá ná l lehetett jegyet venni
Prá gá bó l Madridba.
– Fejenké nt ké tszá zhetven má rká é rt? Nincs ennyi pé nzü nk,
Gerda. Es vı́zum is kellene Spanyolorszá gba, amit lehetetlen
megszerezni.
Csapdá ban voltak.

Szomorú an, remé nyvesztetten é rtek haza. Belé ptek a kapun, é s ú gy

ballagtak fel a lé pcső n, mintha a zsidó sá g ö sszes terheit cipelné k a
vá llukon. Az é pü let ü resnek tű nt. A deportá lá sok sorá n sok gyerek
eltű nt, é s olyan volt, mintha kihaltak volna a há zak.
– Eszrevetted, hogy Lowenthalé k sem voltak ott? – tö rte meg a
csendet Gerda, amikor felé rtek a padlá sra. – Sem ő k, sem Kinskyé k,
sem…
Gerda elhallgatott, mert rá jö tt, hogy milyen sok nevet ké ne fel-
sorolnia.
– Jó l van, na – morogta a fé rje, mikö zben elő vette a kulcsot a
zsebé bő l. – Nem tehetü nk semmit, ez a helyzet, é s ké sz.
Levin bedugta a kulcsot a zá rba, é s kinyitotta az ajtó t . Rö gtö n
meglá ttá k az ajtó alatt becsú sztatott ró zsaszı́n papı́rt. Egyikü k sem
bı́rt megmozdulni. Pontosan tudtá k, mi az. Tisztá ban voltak azzal,
hogy eljö n ez a pillanat, hiszen nem volt má r sok zsidó a vá rosban,
mé gis ké ptelenek voltak hinni a szemü knek. Mintha csak á lmodtá k
volna. Pedig ez volt a való sá g. A fö ldö n hevert a bizonyı́té k, hidegen
é s kegyetlenü l.
Egy percig csak á lltak né má n az ajtó ban, meredten bá multá k a
papı́rlapot, é s moccanni sem mertek. Talá n arra vá rtak, hogy kö ddé

101
vá ljon az az á tkozott fecni: abrakadabra, volt papı́r, nincs papı́r!
Csakhogy Levin tudta, hogy a bű vé szmutatvá ny jó l á lcá zott
tudomá ny. A Gó lem nem jelent meg vará zsü té sre, é s Karnac
hercegnő sem levitá lt. A Nagy Nivellinek pedig egyá ltalá n nincs
termé szetfeletti ereje. A vé gzetes ró zsaszı́n papı́rlap sem tű nhet el
egyik pillanatró l a má sikra, hiszen valaki szá ndé kosan becsú sztatta
az ajtó alatt, é s olyan jelenté st hordozott, amelyen sem má giá val,
sem bű vé sztrü kkel nem lehet vá ltoztatni.
Levin vé gü l ö sszeszedte a bá torsá gá t, é s lassan, nagyon lassan
lehajolt, mintha a lehető legtová bb akarná halogatni a szembené zé st
a való sá ggal. De elkerü lhetetlenü l elé rkezett a pillanat, amikor ujjai
elé rté k a papı́rlapot. Elolvasta a vé gzetes, hivatalos, rideg é s
szemé lytelen szavakat, amelyek arra utası́tottá k, hogy csalá djá val
jelenjen meg reggel nyolc ó rakor a Holeš ovicei Kiá llı́tá si
Kö zpontban, „Terezı́nbe való kö ltö zé s cé ljá bó l”.
Ok kö vetkeztek.

102
 MASOD IK RESZ

AZ ERŐSEK TÖRVÉNYE

Az együttérzés királyok szenvedélye,

a boldogtalanok és a gyengék jegye.
Ez itt az erősek törvénye,
a mi törvényünk és a világ öröme.
Aleister Crowley: A törvény könyve

103
 I.

– Paco, meglá togatjuk a lá nyokat a dá csá ban?

Juanito egy hé tfő i napon vetette oda ezt a ké rdé st a bará tjá nak.
Francisco való já ban má r szá mı́tott rá , hiszen ez volt a pihenő napjuk,
é s heti rendszeressé ggel lá togattá k a Cukanova nő vé reket. A
portugá l zsebre tette a kis csomagocská t, amit elő re elké szı́tett erre
az alkalomra, é s eltö ké lten a bará tjá ra né zett.
– Gyerü nk!
– Te, Paco, mindig lá tok ná lad egy csomagot, amikor a lá nyokhoz
megyü nk. Aruld má r el, mi ez?
– Semmi kö zö d hozzá ! Na, jö ssz, vagy nem?
A spanyol ő rmester jó l ismerte Franciscó t , hiszen é vek ó ta együ tt
szolgá ltak, é s pontosan tisztá ban volt azzal, hogy nincs ná la
konokabb katona az idegenlé gió ban – nem vé letlenü l nevezté k El
Torónak. Nem erő skö dö tt há t tová bb.
– Zavarna, ha Pepe is velü nk jö nne? – mutatott rá egy má sik
katonatá rsukra.
Francisco vá llat vont, é s elindultak dé l felé , a szablinó i erdő hö z
vezető ö své nyen. A ké t bará t minden hé tfő n elzará ndokolt a
nő vé rekhez, hol kettesben, hol Gó mez vagy valamelyik má sik –
spanyol vagy portugá l – Dar Rif ien-i tá rsuk kı́sé reté ben. De hiá ba
já rtak oda rendszeresen, Francisco soha nem vette igé nybe sem
Olga, sem pedig Margarita szolgá ltatá sait – amié rt tá rsai meg is
szó ltá k, ső t a fé r iassá gá t is megké rdő jelezté k.
Franciscó t azonban ez egy cseppet sem é rdekelte. O csak
Tanyusá t akarta lá tni, de sajnos ritká n volt rá lehető sé ge. Mindö ssze
ké tszer lá tta a lá nyt, akkor is csak futó lag. S a lá ny, bá r mosolygott é s
kedves volt, mindig kicsú szott a kezei kö zü l. Egyre jobban erő t vett
rajta a csü ggedé s: remé nyei hiú á brá ndnak bizonyultak. Ha tetszik,
ha nem, az igazsá g az, hogy egy ilyen hercegnő soha nem foglalkozna
egy magafajta gazemberrel. Egyszer Olgá ná l is é rdeklő dö tt a hú ga
felő l, de azt a vá laszt kapta, hogy hagyja bé ké n a lá nyt.

Má r vagy tizedik alkalommal já rtak a Cukanova nő vé rekné l, é s
minden a szoká sos mó don folyt. Miutá n csaknem fé l ó rá t vá rtak a
lá nyokra, akik a Wehrmacht katoná ival voltak elfoglalva, Juanito
Olgá val vonult el a há tsó szobá ba, Pepe pedig Margaritá val.

104
Francisco az ablak mellett á llt, é s kifelé né zelő dö tt, há tha
megpillantja Tanyusá t. Má r kezdte azt hinni, hogy ezú ttal sem lesz
szerencsé je, é s ké sz volt megadni magá t a sorsnak: elfogadni, hogy a
lá ny szá má ra elé rhetetlen. Vannak csatá k, amelyeket nem is
é rdemes elkezdeni, mert má r eleve veresé gre vannak ı́té lve. Ezt
minden tá bornok tudja, há t mié rt ne ismerné be ő is? Nem a
kü zdelem volt a cé lja, hanem a győ zelem: ha pedig nem győ zhet,
akkor minek harcoljon? Be kell lá tnia, hogy a való sá got nem az ő
vá gyai irá nyı́tjá k, é s be kell é rnie a izetett szerelemmel. Az legalá bb
nem ilyen fá jdalmas, feszü lt é s bizonytalan. Há rom má rká é rt
vá sá rolhat egyó rá nyi, forró hancú rozá st Olgá val vagy Margaritá val, s
mindezt bá rmifé le kö vetkezmé ny é s gyö trő dé s né lkü l. Mé g mindig
jobb, mint ez a semmi, ami csak csaló dá st é s frusztrá ció t okoz.
Ezek a gondolatok kavarogtak Francisco fejé ben, amikor hirtelen
megpillantotta az udvaron Tanyusá t. Ijedté ben ugrott egyet, é s egy
pillanatig csak té tová n né zte a lá nyt. Kinyissa az ablakot, é s
kikiá ltson neki? Vagy inká bb menjen ki hozzá ? Habozott, mert fé lt.
Es ha megint elkü ldi, mikö zben kö nyö rü letbő l rá mosolyog?
Elviselné -e az ú jabb csaló dá st? Kibı́rná -e a kö zö nyé t? Francisco
egyfolytá ban Tanyusá ra gondolt, mikö zben nyilvá nvaló volt, hogy a
lá ny egyetlen má sodpercet sem szentel neki az idejé bő l. Só vá rgott,
hogy ú jra lá ssa, remé nykedve jö tt el ide, tele volt a feje tervekkel é s
szé p szavakkal, amelyeket hetek ó ta csiszolgatott, é s most, hogy
megpillantotta, nem tudja, mité vő legyen, fé l a lá ny reakció já tó l, de
mé g a talá lkozá stó l is; megré mı́ti az irá nta é rzett szerelem, amit a
lá ny nyilvá nvaló an nem viszonoz. Má r é ppen arra jutott, hogy nem
é rdemes tová bb folytatni ezt a szı́njá té kot, hiszen semmi esé lye
nincs, é s nem is bı́rna elviselni mé g egy visszautası́tá st, amikor
mozgá sra lett igyelmes.
Hirtelen elő bukkant ké t szü rke alak a semmibő l, é s rá vetetté k
magukat a lá nyra. Megragadtá k é s vonszolni kezdté k Tanyusá t, aki
ré mü lten felsikoltott.
– Pomogi mnye!
Francisco rö gtö n magá hoz té rt, felpattant, é s gondolkodá s né lkü l
kirohant a há zbó l. Nem kellett oroszul é rtenie ahhoz, hogy kitalá lja,
Tanyusa segı́tsé gé rt kiá ltott. Az udvarba kié rve avarzö rgé st hallott,
é s egy frissen letaposott ö své nyre lett igyelmes, amely az erdő felé
vezetett: nyilvá nvaló an arrafelé vonszoltá k a lá nyt a fé r iak. Utá nuk
iramodott, é s lá tta, ahogy a ké t alak egyre beljebb é s beljebb
vonszolja Tanyusá t az erő dben.
– Eresszé tek el!

105
 Francisco portugá lul ü vö ltö tt rá juk, mert ú gy gondolta, hogy a
spanyol katoná k megé rtik. Az idegenek megtorpantak.
– Menj a francba! – ordı́totta az egyikü k né metü l.
Tehá t né metek. Addig nem fogjá k elengedni, amı́g meg nem
kapjá k, amit akarnak. Francisco tudta, hogy nem hagyhat nekik idő t
a vé dekezé sre, ı́gy aztá n rá juk rontott, é s szó szerint letarolta ő ket,
mint a golyó a tekebá bukat. Hatalmas bikateste felborı́totta mindké t
katoná t, de a zsá kmá nyukat is. Ezutá n rá vetette magá t a
testesebbikre, aki egyben veszé lyesebbnek is tű nt, é s fejen rú gta. A
má sik katona kö zben feltá pá szkodott, de sikerü lt ő t is eltalá lnia a
lá ba kö zö tt egy jó l irá nyzott rú gá ssal. A katona fá jdalmasan
felü vö ltö tt, ö sszegö rnyedt, é s szinte felkı́ná lta az arcá t, hogy aztá n a
portugá l teljes erejé bő l belerú ghasson. Francisco megpö rdü lt, é s
felké szü lve vá rta, hogy nekitá madjanak, ezé rt hol az egyik né metre
né zett, hol a má sikra, de mindketten magatehetetlenü l, vé rző arccal
fekü dtek a fö ldö n.
Ekkor halk sı́rá st hallott a há ta mö gö tt. Megfordult. Tanyusa
halá lra vá ltan ü lt a fű ben, kö nnyá ztatta arca csupa sá r volt.
Csö ndben sı́rdogá lt, mint aki attó l fé l, hogy felé breszti tá madó it.
Francisco odalé pett hozzá , é s megsimogatta ö sszekó coló dott, poros,
fű csomó kkal é s szá raz falevelekkel teli sző ke hajá t.
– Jó l vagy? – ké rdezte.
A lá ny szipogva bó logatott.
– Igen.
A hó na alá nyú lt, é s felemelte.
– Gyere, hazamegyü nk – sú gta a fü lé be.
Francisco odalé pett a né metekhez, akik mé g mindig nem té rtek
magukhoz, leté pte a nyakukbó l a dö gcé dulá jukat, é s mé g egyszer
arcba rú gta ő ket. Tanyusa remegve kapaszkodott Francisco nyaká ba,
é s hagyta, hogy a fé r i a karjaiba vegye.

Amikor a dá csá hoz é rtek, Francisco berú gta az ajtó t . Odabent csend
é s nyugalom volt: senki nem vett é szre semmit a tö rté ntekbő l.
Bevitte há t Tanyusá t abba a szobá ba, ahol má r elő ző leg já rt, é s
ó vatosan letette a kanapé ra.
– Ké szı́tsek neked valami meleget? – suttogta. Elő vett a zsebé bő l
egy kis zacskó t , amit arra az esetre hozott, ha alkalma nyı́lna á tadni.
– Van ná lam ká vé .
A zacskó lá ttá n a lá ny fé lé nken elmosolyodott, é s bó lintott. Olyan
volt, mintha bezá rult volna a kö r, é s visszaté rtek volna oda, ahol
né há ny hó nappal korá bban a tö rté netü k elkezdő dö tt: az első Ersatz-

106
ká vé hoz. Tanyusa, mé g mindig remegve, a szomszé d helyisé gben
lé vő konyhá ra mutatott. Francisco kiment, vizet forralt egy rozsdá s
szamová rban, é s leö ntö tte a pó tká vé port. Cukrot is kevert bele, amit
szinté n ő hozott, é s ké t gő zö lgő csé sze ká vé val té rt vissza a szobá ba.
Tanyusa ekkor má r az ablakban á llt, é s aggó dva né zte az udvart.
– Ne fé lj! Megkaptá k a maguké t – mondta a lá nynak.
– De igenis fé lek – suttogta a lá ny, mikö zben folyamatosan az
udvart né zte. – Mi lesz, ha visszajö nnek é s bosszú t á llnak?
– Miutá n ı́gy elbá ntam velü k?
– De mi van, ha mé gis…
Francisco elő vette a zsebé bő l a ké t dö gcé dulá t, amelyet a né met
katoná k nyaká ró l té pett le.
– Amikor magukhoz té rnek, egyenesen orvoshoz mennek majd –
magyará zta a lá nynak. – Nem hiszem, hogy kedvü k lenne
visszajö nni. Elvettem a dö gcé dulá jukat, é s beszé lni fogok egy
ismerő s né met katoná val, hogy bü ntessé k meg ő ket. Tö bbet nem
fognak zaklatni.
Francisco hatá rozott vá lasza megnyugtatta a lá nyt. Visszaü lt a
kanapé ra, kezé be vette a csé szé t, é s belekortyolt a ká vé ba.
– Ez é des! – kiá ltott fel meglepetten.
– Izlik?
– Honnan szerezté l cukrot?
– Az legyen az é n titkom.
Tanyusa lehunyta a szemé t, ú gy é lvezte a forró italt.
– De inom! – suttogta. – Idejé t sem tudom, mikor ittam utoljá ra
ká vé t cukorral.
Francisco megö rü lt, hogy eljö tt a megfelelő alkalom, é s vé gre
á tnyú jthatja a kis csomagot.
– Van egy ajá ndé kom a szá modra.
A lá ny elvette a csomagot. Bá r a nő vé rei a lelké re kö tö tté k, hogy
soha ne fogadjon el semmit a katoná któ l, ezú ttal nem mondhatott
nemet. Ovatosan elté pte az ú jsá gpapı́r-csomagolá st.
Amint megpillantotta az ajá ndé kot, ú gy megö rü lt, hogy megö lelte
a fé r it.
– Nagyon szé pen kö szö nö m!
Egy tá bla csokolá dé volt.

Ettő l kezdve Tanyusa é s Francisco minden hé tfő n talá lkoztak. Olga
persze nem volt elragadtatva attó l, hogy fé ltve ő rzö tt kishú ga egy
katoná val beszé lget, de a tö rté ntek utá n ő is belá tta, hogy nem

107
tilthatja meg. Francisco megszerezte magá nak a jogot, hogy
udvarolhasson Tanyusá nak.
A portugá l termé szetesen tisztá ban volt azzal, hogy a fő dı́j igen
é rté kes, fő leg egy olyan embernek, mint ő , ı́gy há t nagyon ó vatosan
haladt. Soha nem erő ltetett semmit, é s megfogadta Morlá n, a jó ké pű
valladolidi falangista taná csá t, aki az egé sz egysé g egyik
legtapasztaltabb nő csá bá sza volt: mindent egy lapra tett fel.
– Figyelj, minden lá ny azt akarja, hogy megvé delmezzé k, é s
nemcsak ő t magá t, hanem a jö vő beli gyerekeit is – magyará zta
Morlá n, aki kö nnyen meghú zta a ravaszt, á m anná l gyengé debb volt
a nő khö z. – Fő leg ilyen há ború s idő kben, amikor minden csupa
veszé ly é s bizonytalansá g, é s sohasem tudhatjuk, mit hoz a holnap.
Mutasd meg neki, hogy melletted senki sem bá nthatja. Erted? Mire
felocsú dsz, má r ott té rdepel elő tted, é s… – Elharapta a mondat
vé gé t, mert eszé be jutott, hogy milyen komolyak az
ő rmesterhelyettes szá ndé kai. – Szó val leté rdel, é s kö nyö rö g é rted.
A portugá l minden szavá t megfogadta. Miutá n beszé lt Rolffal, é s
megtudta, milyen lé pé seket kell tennie a fegyelmi eljá rá s
elindı́tá sá hoz, á tadta a né met hadseregnek a ké t erő szaktevő
dö gcé dulá já t, é s alá ı́rt egy hivatalos feljelenté st. Az ő ü gyü k lesz az
elrettentő pé lda, amely elveszi a tö bbiek kedvé t attó l, hogy a dá csa
kö rü l gará zdá lkodjanak. Egy é letre megjegyzik, hogy a Cukanova
nő vé rekkel tisztelettel kell bá nni, mert van vé delmező jü k. A
Wehrmacht tisztje nem volt elragadtatva a feljelenté stő l, ső t
megpró bá lta lebeszé lni a portugá lt, arra hivatkozva, hogy „há ború s
idő kben megszokott az ilyesmi, hiszen a fé r iak soká ig tá vol vannak a
csalá djuktó l, é s hajlamosabbak bizonyos fegyelmezetlensé gekre”.
Francisco azonban nem tá gı́tott, ı́gy a tiszt is taktiká t vá ltott:
kemé nyebb hangnemet ü tö tt meg, é s megfenyegette, hogy a vé gé n
mé g ő t bü ntetik meg sú lyos testi sé rté sé rt, hiszen az egyik katona
kis hı́já n megvakult a bal szemé re, é s egyhamar nem engedik ki a
kó rhá zbó l. Csakhogy a portugá lt semmi sem tá ntorı́totta el. Nem
mellé kes kö rü lmé ny az sem, hogy minden lé pé sé rő l tá jé koztatta
Tanyusá t. A lá ny ı́gy tudomá st szerzett arró l is, hogy Francisco
mindenre ké sz, é s ha kell, az egé sz Wehrmachttal is szembeszá ll,
csak hogy ő t megvé dje.
Morlá n taná csainak kö szö nhető en Francisco jó l haladt az
ismerkedé ssel, de a vá rva vá rt á ttö ré st mé g mindig nem é rte el. Egy
idő utá n ezé rt kezdte ú gy é rezni, hogy a izikai biztonsá g, amit
nyú jtani tud, nem elé g. Kell valami má s.

108
 II.

A villamos megá llt a Veletrž nı́-palotá ná l. Leviné k bő rö ndö kkel é s
zsá kokkal a kezü kben vá rtá k, hogy kinyı́ljon az ajtó é s
leszá llhassanak. Velü k együ tt tö bb tucat utas vá rakozott, szinté n sok
csomaggal a kezé ben é s sá rga Dá vid-csillaggal a kabá tjá n. Leviné k a
padlá sszobá juk ablaká bó l annyiszor lá ttak má r hasonló jelenetet,
hogy egyszerre é rezté k furcsá nak é s termé szetesnek azt, hogy
ezú ttal rajtuk a sor. Miutá n leszá lltak, kö rü lné ztek az ismerő s
kö rnyé ken: né há ny é ve ő k is itt laktak, a Holeš ovice negyedben.
– Erre!
Levinnel az é len elindultak a Vý staviš tě Kiá llı́tó kö zpont felé . Sok
csomagjuk volt, lassan haladtak. A né metek azt mondtá k, hogy
fejenké nt ö tven kiló poggyá szt vihetnek magukkal. Teljes mé rté kben
kihaszná ltá k a limitet, ı́gy, mivel há rman voltak, szá zö tven kiló t
cipeltek. Nem volt kö nnyű ekkora terhet vinni, fő leg, ha szá mı́tá sba
vesszü k, hogy Pé ter mé g nem bı́rta el a maga ré szé t.
Elmentek a szabó sá g é s a patika mellett – mennyit já rtak ide,
amikor mé g itt laktak! –, é s egy pillanatra megá lltak az
ú jsá gosbó dé ná l. A cı́mlapokon az á llt, hogy a Wehrmacht nehé z
helyzetbe kerü lt Sztá lingrá dná l.
– Alakul – jegyezte meg Levin.

A Vý staviš tě Kiá llı́tó kö zpont egy hatalmas faé pü let volt a vá sá rpark
terü leté n. A né metek a hangzatos Messepalast, vagyis Vá sá rpalota
nevet adtá k neki. A bejá ratot cseh rendő rö k ő rizté k. Amikor Leviné k
belé ptek, ó riá si zű rzavar fogadta ő ket. Odabent ó riá si tö meg
tolongott, é s szemlá tomá st fejetlensé g uralkodott. Sı́ró gyerekek,
fö ldö n fekvő idő sek, bizonytalan fé r iak é s nő k, szatyrok, bő rö ndö k é s
nagy palackok mindenü tt: az ember azt hihette volna, hogy valami
hatalmas kempingbe é rkezett. Csak az a né há ny sorban á lló fé r i, nő
é s gyerek á llt né mileg rendezett sorban, akik a Jü dische
Kultusvereinigung, a JKG transzportoké rt felelő s ré szlegé n
vá rakoztak.
– Alljanak sorba! – ordı́totta az ú jonnan belé pő knek egy Dá vid-
csillagot viselő fé r i, fehé r, JKG feliratú szalaggal a karjá n. – Minden
ú jonnan é rkező á lljon be a sorba!

109
 Leviné k beá lltak a sor legvé gé re, é s vá rtak. Nagyjá bó l harmincan
lehettek elő ttü k.
– Ott egy né met az asztalná l – mondta Gerda elő re mutatva.
Levin lá bujjhegyre á llt, hogy á tné zzen az emberek feje fö lö tt, é s
akkor má r ő is lá tta a fé r it. Egyenruhá já bó l megá llapı́totta, hogy SS-
tiszt. A né met abban a pillanatban elő relé pett.
– Akit rajtakapunk, hogy é rté ket rejteget, azt azonnal agyonlő jü k!
– kiá ltotta olyan hangon, mint valami utcai á rus. – Ekszer, pé nz,
ezü st, mindent be kell mutatni!
Az SS-tiszt bejelenté sé re mindenki elhallgatott a csarnokban, de
miutá n befejezte mondandó já t, ú jrakezdő dö tt a morajlá s, elő szö r
csak halkan, inoman, majd egyre erő sebben, vé gü l ugyanolyan
hangzavar tá madt, mint elő tte.
– Mama, ugye ná lunk sincs semmi elrejtve? – rá ngatta meg Pé ter
az anyja karjá t.
A szü lő k ö sszené ztek.
– Persze hogy nincs.
Való já ban pé nzt é s ezü st- meg aranylá ncokat is varrtak a kabá tjuk
bé lé sé be. Tudtá k, hogy kocká zatos, hiszen az SS-tiszt nem csak ú gy
vaktá ban fenyegető zö tt, de muszá j volt magukkal vinniü k né mi
pé nzt, a biztonsá g kedvé é rt, ha esetleg ké ső bb szü ksé gü k lenne rá .
Bá r csak Terezı́nbe ké szü ltek, szá mukra ez az utazá s ugrá s volt az
ismeretlenbe. Az szó ba sem jö hetett, hogy ú gy vá gjanak neki, hogy
nincs ná luk semmifé le biztonsá gi tartalé k.
Nagyjá bó l fé l ó rá t kellett vá rakozniuk, mire sorra kerü ltek. Egy
SS-tiszt felü gyelte az eljá rá st, á m a kopasz, szemü veges ı́rnok, akinek
ceruza volt a fü le mö gö tt é s aki kiké rdezte a deportá ltakat, szinté n
zsidó volt.
– Ké rem a behı́vó t .
Levin á tadta a ró zsaszı́n papı́rt, az ı́rnok pedig elolvasta. A
szemü vege fö lö tt rá juk pillantott, benyá lazta a mutató ujjá t, é s
lapozgatni kezdett egy ó riá si kö nyvben, amely olyan vaskos volt, aká r
egy telefonkö nyv. Ot percig tartott a lapozgatá s, mikö zben az ı́rnok
idő nké nt ú jra benyá lazta az ujjá t. Vé gü l megá llt az egyik oldalon,
kivette a ceruzá t a fü le mö gü l, é s á thú zott vele há rom sort. Azutá n
elő vett egy szá mozott té pő tö mbö t , é s a perforá ció ná l kité pett há rom
lapot. Mé g egyszer megné zte a ró zsaszı́n behı́vó szö vegé t, é s apró
betű kkel felı́rta a Levin csalá d tagjainak nevé t, utá na pedig elő vett
egy bé lyegző t , é s lepecsé telte a lapokat. Mikor mindezekkel vé gzett,
szó né lkü l á tadta Levinnek a sorszá mozott dokumentumokat.

110
 – Elné zé st, uram, megtudhatom, mit jelö lnek ezek szá mok? –
szó lalt meg Gerda.
– Az ü lő helyü ket a vagonokban – felelte a fé r i, aki má r a soron
kö vetkező k felé pillantott. – Mindannyian a Cc turnussal mennek.
A nő nem é rtette a vá laszt, de lá tta a fé r i arcá n é s é rezte a
hangjá n, hogy kisebb baja is nagyobb anná l, mint hogy nekik
vá laszolgasson. Ezé rt nem is ké rdező skö dö tt tová bb, hanem a
csalá djá val együ tt arré bb ment.
– Mi ez a Cc? – ké rdezte inká bb a fé rjé t.
– Az első transzportok Terezı́nbe, mé g 1941 decemberé ben, az A
jelö lé st kaptá k – magyará zta Levin. – Ezt kö vetté k a B, majd a C
turnusok, egé szen a Z-ig. Miutá n vé gigmentek az egé sz á bé cé n,
tavaly é v vé gé n ismé t az A kö vetkezett. De a nyilvá ntartá s
egyé rtelmű sı́té se vé gett nem ismé telté k meg ugyanú gy a betű ket,
hanem megduplá zva kezdté k ú jra a jelö lé st. Igy szü letett az Aa,
majd a Bb é s most a Cc elnevezé s. Gondolom, a kö vetkező a Dd lesz.
Gerda gyors fejszá molá st vé gzett.
– Ha mi vagyunk a Cc szá llı́tmá ny, az azt jelenti, hogy a mié nk a…
a… a harmincegyedik fuvar.
Harmincegy fuvar Prá gá bó l Terezı́nbe nem kis dolog. Nem tudtá k
pontosan, há ny embert szá llı́t egy-egy vonat, de abbó l a logikus
felté telezé sbő l kiindulva, hogy ezresé vel szá llı́tottá k ő ket, ú gy
becsü lté k, hogy legalá bb harmincezer zsidó t deportá ltak má r.
– Egek, milyen zsú folt lehet!

A kö vetkező sorokat Levin egyedü l á llta vé gig, mert nem volt szü ksé g
az egé sz csalá d jelenlé té re. Igy há t ő adta á t a tö bbi zsidó ı́rnoknak a
fejadagfü zetké ket é s a laká skulcsokat, é s ő ı́rta alá a nyilatkozatot,
miszerint „ö nké nt” á tadja a csalá d vagyontá rgyait a kivá ndorlá si
alapnak.
– Akit rajtakapunk, hogy é rté ket rejteget, azt azonnal agyonlő jü k!
– ismé telte el idő nké nt az SS-tiszt, nagyjá bó l ugyanazon a monoton
hangon. – Ekszer, pé nz, ezü st, mindent be kell mutatni.
Amikor visszaté rt a csalá djá hoz, lá tta, hogy mindketten
bá natosan eszegetnek. Az ö nké ntesek osztogattak é telt. Az
ó ntá lká kban barná s folyadé kban fé l krumpli ú szká lt. Leginká bb
levesnek tű nt, de ez sem volt egyé rtelmű . Mé g jó , hogy Gerda elő ző
este ó riá si adag sü temé nyt é s gyö mbé rt sü tö tt az ú tra. Azé rt sü tö tte
ő ket, mert hosszú ideig elá llnak, de hamar egyé rtelmű vé vá lt, hogy
nem tartanak soká .

111
 Miutá n ettek, elhelyezkedtek egy sarokban. Levin unalmá ban
belenyú lt a zsebé be, é s elő hú zott egy borı́té kot. Ké t nappal azelő tt
kapta ké zhez. Frabato kü ldte egy bará tjukkal, é s az á llt benne, hogy
a cseh-né met má gus aggó dik a Sztá lingrá dban harcoló né met
katoná ké rt a kemé ny orosz té l miatt. Levin kihajtogatta a levelet, é s
ú jraolvasta a vonatkozó ré szt.

„Führerünk pedig elhitte az Ahnenerbe meteorológiai intézetének az

előrejelzését, miszerint katonáinknak nem kell felkészülniük az
oroszországi kemény télre. Ezt az előrejelzést, ahogy drága barátom
is gondolhatja, a világjég-elmélet alapján készítették, amelyben
Führerünk és a Reichsführer-SS teljes mértékben megbízik. Mint
tudja, mindketten meg vannak győződve arról, hogy mi, németek az
atlantisziak leszármazottai vagyunk, s mint ilyenek eleget éltünk a
fagyos világban ahhoz, hogy jobban bírjuk izikailag a hideget, mint
az alacsonyabb rendű szlávok. Ám a keleti fronton tapasztalt
sarkvidéki körülményeket igyelembe véve, felteszem magamnak a
kérdést, hogy nem volt-e hiba ennyire megbízni a világjég-
elméletben, már csak azért is, mert…”

Levin felné zett a levé lbő l é s eltű nő dö tt. Lehetsé ges, hogy a ná cik
katonai dö nté seit az okkultizmusba vetett hitü k befolyá solja? Má r
csak az hiá nyzik, hogy kiderü ljö n: az invá zió idő pontjá t is Himmler
asztroló gusa hatá rozta meg. Nehezen tudta elhinni, hogy lé tezik
ilyen mé rté kű hiszé kenysé g, abban azonban biztos volt, hogy a
né met katoná k való ban ú gy indultak el Oroszorszá gba, hogy nem
ké szü ltek fel a té lre. Má rpedig Frabato azt á llı́totta a levelé ben, hogy
a felké szü letlensé gü k alapvető oka nem má s, mint Hitler é s
Himmler elvakult hite a vilá gjé g-elmé letben.
Mé g a vé gé n ez a miszticizmus lesz a ná cik veszte!

112
 III.

Nagy pelyhekben hullt a hó , vastag takaró val borı́tva be a

lö vé szá rkokat. A hó fehé r leplet csak itt-ott pettyezté k sö té t kö vek.
Kifejezetten szé pnek mondta volna az ember, ha nem lett volna
rendkı́vü l nagy hideg é s kö nyö rtelen szé l. Francisco megigazı́totta a
kabá tjá t, hogy jobban vé dje a nyaká t, é s igyekezett ké nyelembe
helyezni magá t, mielő tt elkezdte kedvenc tevé kenysé gé t: az
á lmodozá st Tanyusa meghó dı́tá sá ró l.
Az igazat megvallva kissé gondterhelt volt. 1942 decemberé t
utatott a naptá r, má r alig egy hé t volt há tra kará csonyig. Mi az
ö rdö gö t adjon a lá nynak ajá ndé kba? Persze ott volt a szoká sos
Ersatz-ká vé , mint mindig, tová bbá a hú s, a krumpli, a tej é s fő leg a
csokolá dé , amit a sajá t sová nyka fejadagjá bó l tett fé lre neki, aká r ú gy
is, hogy ő maga é hes maradt. De ezek má r megszokott ajá ndé kok
voltak, hiszen minden hé ten vitt valamit neki. Erté kesek voltak, azt
meg kell hagyni, kü lö nö sen a csokolá dé , de kará csonyra valami má st
akart, valami kü lö nlegeset, amivel meglepheti. Má rpedig ilyen
ajá ndé kot nem talá lni Krasznij Borban, ebben biztos volt. Bezzeg
Dar Rif ienban, ahol elé g lett volna á tugrania Ceutá ba é s
meglá togatnia valamelyik ü zletet a Calle Realban! Kedvé re
vá logathatott volna a nő i csecsebecsé k kö zö tt, a parfü mö ktő l a
karkö tő kig. Ezzel szemben Oroszorszá gban, a há ború é s Leningrá d
kö nyö rtelen ostroma kellő s kö zepé n, amikor minden hiá nycikk volt
é s mindenü tt nyomor é s é hı́nsé g pusztı́tott, nyilvá nvaló an nem volt
lehető sé ge ilyesmire. A ké rdé s tehá t tová bbra is az volt: mit
ajá ndé kozzon Tanyusá nak?
A há ta mö gö tt hangot hallott, é s megfordult.
– Megjö tt Aguinaldo! – kö zö lte Juanito, aki elment forró ká vé é rt a
harcá llá spontra, é s most é rt vissza.
– Az meg ki?
A spanyol felkacagott.
– Csak azt ne mondd, hogy nem ismered Aguinaldo de Españ á t!
Franciscó nak homá lyosan ré mlett, hogy a bikaviadalokon szoká s a
neveket orszá gnevekhez kö tni.
– Tudod, hogy engem sohasem é rdekeltek igazá n a bikaviadalok.
Juanito ú jabb kacaja jelezte, hogy nem rossz helyen tapogató zik.
– O, istenem, ha nem lenné l, ki ké ne talá lni!

113
 – Szó val ki az az Aguinaldo?
Az ő rmester elhelyezkedett a lö vé szá rokban, é s odaadta
Franciscó nak a csé sze ká vé t, amit neki hozott. Aztá n ké nyelembe
helyezte magá t, kinyú jtotta a lá bá t, ahogy szokta, majd ivott egy
korty ká vé t, hogy felmelegedjen.
– A kará csonyi ajá ndé kunk – mondta, é s elmosolyodott.

Amikor lejá rt a szolgá latuk, egyenesen a raktá rba mentek, hogy

megkeressé k azt a hı́res Aguinaldo de Españ á t. Megmondtá k a
nevü ket a szolgá latos tisztnek, aki kihozott nekik ké t nagy csomagot.
– Boldog kará csonyt!
Visszamentek a barakkjukba, é s kı́vá ncsi tekintetekkel kö rü lvé ve
kibontottá k a csomagjukat. Kü lö nbö ző termé kekkel telepakolt doboz
volt benne. A doboz tartalma é s a kará csonyi ü dvö zlet lá ttá n
Francisco megé rtette, hogy ez a bizonyos Aguinaldo de Españ a nem
má s, mint a Ké k Hadosztá ly Madridi Nő i Szakasza á ltal ö sszeá llı́tott
kará csonyi ajá ndé kkosá r. Az ő kosará ba egy ü veg sherry, egy doboz
toledó i marcipá n, né há ny szelet alicantei turró n,{9} kompó t , mazsola,
mé z, dohá ny, kö lni, egy pá r gyapjú kesztyű é s egy sá l kerü lt.
Né melyik ajá ndé k nő i ké zı́rá ssal ı́rt rö vid ü zenet kı́sé reté ben
é rkezett. Kezé be vette a sherry kı́sé rő levé lké jé t, é s elolvasta.
– Na, né zd, a kis meré sz!
– Mi az? – é rdeklő dö tt Juanito egy alicantei turró nt majszolgatva.
– Mit ı́r a fehé rné p?
A portugá l ú jraolvasta, de ezú ttal fennhangon, a tő le telhető
legjobb spanyolsá ggal.
– Si quieres una madrina de guerra guapa, escríbeme. „Ha szeretné l
egy csinos há ború s levelező tá rsat, ı́rj!”
– Azta! Fé nyké pet nem kü ldö tt? – vette szemü gyre a papı́rt a
spanyol.
– Tetszene, mi?
Francisco megné zte a toledó i marcipá n kı́sé rő levelé t is, majd
felolvasta:
– „Ne egyszerre edd meg az egé szet, kü lö nben rosszul leszel!”
Mindketten felnevettek.
– Ezt meg biztosan a lá ny anyja ı́rta.
A portugá l a gyapjú kesztyű ben is talá lt egy ü zenetet, mé ghozzá
egy ró zsaszı́n papı́rt.
– Hallgasd csak, mit ı́r ez a kis huncut. Tenle puesta siempre para
que no te resfríes! „Mindig hordd, hogy meg ne fá zz!”

114
 – De kis igyelmes! – viccelő dö tt a bará tja. – Ha való ban annyira
aggó dik, jö jjö n ide szemé lyesen, é s melegı́tse fel a tagjaimat! Az
lenne á m az igazi gondoskodá s!
Mikö zben Juanito az Aguinaldo de Españ a ajá ndé kait eszegette,
Francisco mindent visszapakolt a dobozba, é s vissza is csomagolta a
papı́rba. Azutá n felemelt egy deszká t a padló ró l, é s betette alá a
dobozt. A spanyol né má n igyelte.
– Te meg mit mű velsz, Paco?
Miutá n elrejtette az ajá ndé ká t é s visszatette a deszká t a helyé re, a
portugá l felegyenesedett, lerá zta a kezé rő l a port, é s Juanitó ra
kacsintott.
– Ne egyszerre edd meg az egé szet, kü lö nben rosszul leszel!

Az igazsá g az, hogy Francisco egyá ltalá n nem ette meg az egé szet,
sem „egyszerre”, sem pedig aprá nké nt. Eppen ellenkező leg! Mindent
eltett az ú jé vre, mintha ez lenne az ő titkos ü tő ká rtyá ja.
Termé szetesen a Cukanova nő vé rek dá csá já ba szá nta. Az ortodox
kará csony januá r 7-é re esett, ı́gy aztá n a portugá l katona a
szolgá lata lejá rta utá n fogta a csomagot, é s elvitte a dá csá ba. Amikor
belé pett, ú gy né zett a nő vé rekre, mintha ő lenne a Mikulá s.
– Boldog kará csonyt! – ü dvö zö lte ő ket.
A lá nyok egybő l kö ré je sereglettek. Mé g soha nem lá ttak ennyi
inomsá got egyben. De persze sem Olgá nak, sem Margaritá nak nem
voltak illú zió i, mindketten tudtá k, kinek hozta Francisco a nagylelkű
ajá ndé kot. Az Aguinaldo de Españ a szinte teljes egé szé ben Tanyusá é
lett. A lá ny nem hitt a szemé nek, amikor kibontotta a csomagot: soha
é leté ben, mé g a há ború elő tt sem lá tott ennyi csemegé t egyszerre. A
kommunista Szovjetunió ban csak a beriozkákban voltak hasonló
nyalá nksá gok, de ott csak valutá é rt lehetett vá sá rolni, é s szinte
kizá ró lag a kommunista pá rt tagjai já rtak oda. Nem csoda há t, hogy
az ajá ndé kkosá r hatalmas dolog volt szá má ra.
– De hiszen ez… ez csodá latos! – suttogta Tanyusa, aki mé g mindig
nem té rt magá hoz a dö bbenettő l.
Orö mé ben Francisco nyaká ba ugrott, é s – amire a fé r i olyan
ré gó ta vá rt – há lá bó l ö sszecsó kolta az arcá t. Artatlan csó kok voltak
ezek, amilyeneket egy gyermek ad ö rö mé ben ugrá ndozva annak,
akitő l ajá ndé kot kap, de mé giscsak a lá ny első csó kjai, amelyek a fé r i
arcá n csattantak. Ugyanakkor Tanyusa má r nem volt gyerek, é s
bizonyá ra tö ké letesen tisztá ban volt a tette sú lyá val.
Ezen a napon Tanyusa megkapta a mé zet, a kompó tot, a toledó i
marcipá nt, az alicantei turró nt, a kö lnit, a sherryt, a mazsolá t é s mé g

115
né mi csokolá dé t is a harci fejadagbó l. Ugyanakkor Francisco
oda igyelt arra, hogy ké ső bbre is tartalé koljon egy-ké t inomsá got,
amelyet a heti lá togatá sai alkalmá val ajá ndé kozhat neki. A mé z utá n
a lekvá rt adta oda, é s csak ezutá n a sá lat, vé gü l pedig a kesztyű t,
„hogy meg ne fá zzon”. Nem elhanyagolható ré szlet, hogy a lá ny ettő l
kezdve ké t puszival fogadta a hó doló já t, é s ı́gy is bú csú zott tő le.

Aznap, amikor a gyapjú kesztyű t ajá ndé kozta Tanyusá nak, 1943.
februá r 1-je volt, é s cudar hideg. Francisco a lá togatá s utá n beugrott
a barakkba, hogy magá hoz vegye MP 40-es gé ppuská já t é s né mi
lő szert, mivel ezen a hé ten é jszaká ra volt beosztva, é s má r indult is,
hogy elfoglalja helyé t a lö vé szá rokban.
Az orosz hangszó ró kbó l vá ratlanul spanyol é nekszó harsant fel.

Föl, föl, ti rabjai a földnek,

Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni,
Rabszolga-had, indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!

Az Internacioná lé .
A hirtelen felhangzó , dü hö s gé ppuskaropogá s fü lsiketı́tő hangja
elnyomta a kommunista himnuszt, é s egy pillanatra sem né mult el,
amı́g a dal szó lt. A portugá l furcsá llotta az egé szet, egyré szt azé rt,
mert má r kö zel volt az este. Az oroszok elő szeretettel ü vö ltetté k a
propagandá t a hangszó ró ikon, de nem ilyenkor, hanem rendszerint
reggel, ebé didő ben vagy kora dé lutá n, amikor tö bben hallhattá k a
Ké k Hadosztá lybó l. Vajon mié rt csiná ltá k most ilyen ké ső n? Es ami
mé g enné l is furcsá bb: a spanyol lö vé szek ú gy vá laszoltak a
provoká ció ra, hogy a tisztek nem á llı́tottá k le ő ket.
Menet kö zben elhaladt Morlá n kö zlegé ny gé ppuskafé szke mellett,
é s lá tta, hogy a katona zajos MG 34-es nehé z gé pfegyveré nek csö ve
mé g fü stö lö g. Nyilvá nvaló an ő volt az egyik lö vö ldö ző az
Internacionálé alatt.
– Na, mi van, Morlá n? – vetette oda tré fá san. – Nem kaptá l mé g
elé g bü nteté st Ulzurrum szá zadostó l?
A falangista katona felmutatta a kö zé pső ujjá t.
– Kapd be!

116
 Normá lis kö rü lmé nyek kö zö tt Francisco nem hagyott volna szó
né lkü l ilyen sé rté st, de mivel Tanyusa aznap is puszival bú csú zott el
tő le, é s é ppen Morlá n taná csainak kö szö nhette, hogy idá ig jutott az
udvarlá sban, elengedte a fü le mellett. Ahogy telt az idő , egyre
inká bb ellá gyult, é s má r nem volt olyan hirtelen haragú , mint ré gen.
Szó né lkü l tová bbment, é s szerelmes szó rakozottsá gá ban szinte mé g
é lvezte is a senki fö ldjé rő l szó ló szovjet haza ias dalokat. Kö nnyed
lé ptekkel haladt a sajá t á llá sa felé .
Juanito szoká sá hoz hı́ven kinyú jtott lá bbal, cigarettá val a kezé ben
ü lt a bunkerben, é s meredten bá multa az ellensé ges á llá sokat. A
portugá l vidá man dú dolgatta a Fado da Saudade cı́mű dalt, é s letette
a gé ppuská t.
– Nos, az oroszoknak tá nciká lni tá madt kedvü k? – ké rdezte
kedé lyesen.
A spanyol morgott valamit az orra alatt. Lá tszott, hogy nincs jó
kedve.
– De rossz kedve van valakinek! Mi tö rté nt? Csak nem kudarcot
vallottá l Margaritá ná l? – kiá ltotta Francisco, mé g mindig vidá man.
Juanito egé sz sor trá gá rsá got zú dı́tott rá , majd a fö ldre kö pö tt, é s
tová bb morgoló dott az orra alatt.
– Nem hallottad a hı́reket?
Ezek a szavak, de fő leg az a halá lra vá lt hang, ahogy a spanyol
kimondta ő ket, visszará ngattá k Franciscó t a fö ldre.
– Mi tö rté nt?
Most má r ő sem beszé lt vidá man.
– Sztá lingrá d – mondta szű kszavú an.
Juanito mé la undorral ejtette ki a vá ros nevé t, Francisco pedig
rö gtö n rá jö tt, mit jelent mindez.
A Volga partjá n elterü lő vá ros egyfolytá ban a igyelem
kö zpontjá ban volt, mert a szovjet hangszó ró k hó napok ó ta harsogtá k
a hı́reket, é s a né met rá dió ban is folyamatosan errő l volt szó . A
Wehrmacht né há ny hete mentő akció t indı́tott a vá rosban ragadt
né met katoná k kimenekı́té sé é rt, de ú gy lá tszik, a mű velet kudarcba
fulladt, az oroszok pedig vá laszul erő teljes offenzı́vá t indı́tottak.
– Nem mondod, hogy…
A bará tja né má n bó logatott.
– A né met rá dió ban csak klasszikus zene szó l, mikö zben a
vö rö sö k… Né zd meg, hogy ü nnepelnek…
Tö bbet nem is kellett mondania. Mindenki tudta, hogy a né metek
kitü ntetett igyelmet szentelnek a vá rosnak, amely a szovjet vezető
nevé t viseli. Minden erejü ket bevetetté k, hogy elfoglaljá k. Ha a

117
Wehrmacht ennek ellené re ké ptelen volt bevenni Sztá lingrá dot, az
mit á rul el a való di haderejé rő l? Francisco kikukucská lt a mellvé d
mö gü l, é s a lesú jtó hı́rek tudatá ban né zett vé gig az ellensé g
pozı́ció in, é s igyekezett felmé rni ő ket. Nem lá tott semmi á rulkodó t ,
csak a fehé r kö dö t , amely mindent elhomá lyosı́tott. De nem is kellett
lá tnia ahhoz, hogy megsejthesse a jö vő t . Ijesztő volt, hogy egyetlen
esemé ny mennyire megvá ltoztathat mindent. A né metek pá r perce
mé g megá llı́thatatlannak tű ntek: ahol megjelentek, kő kö vö n nem
maradt. De ebben a pillanatban lehetetlen volt nem megé rezni a
gyengesé gü ket. Az oroszok hirtelen ó riá ssá nő ttek, a né metek meg
tö rpé vé zsugorodtak.
Es ez Leningrá dra is é rvé nyes volt.
– Vajon mi leszü nk a kö vetkező k?

118
 IV.

Levin szorosan megö lelte a felesé gé t, hogy á tmelegı́tse. Kihú zta
aló la elzsibbadt karjá t, é s pró bá lt ú gy helyezkedni, hogy ne sajogjon
minden tagja a kemé ny padló n.
– Mindenki keljen fel! Gyerü nk! – ü vö ltö tte valaki.
Kinyitotta a szemé t, é s az á lmossá gtó l mé g ká bá n kö rü lné zett.
Lá tta, hogy cseh rendő rö k meg a Waffen-SS katoná i kö zelednek
gumibottal a kezü kben, puská val a vá llukon. Vé gigmentek a Kiá llı́tá si
Palota csarnoká n, é s a szinte egymá son fekvő embereket rugdostá k
é s lö kdö sté k.
– Felá llni! Gyerü nk, gyorsabban!
Az emberek lassan, á lmosan, sajgó tagokkal feltá pá szkodtak. Má r
a má sodik é jszaká t tö ltö tté k a kemé ny padló n. Há rom napja voltak
itt, borzalmas é teleket ettek, a vé cé bő l é melyı́tő bű z á radt, é s nem
é rtetté k, mire vá rnak ilyen soká ig.
– Ezt meg hogy gondoltá k? – morogta Gerda, mikö zben a ia
ruhá já t igazgatta. – Ha ennyit kell vá rni, mié rt nem hagytá k, hogy
ezt az otthonunkban tegyü k?
Levin má r rá jö tt, hogy itt semminek nincs é rtelme, ı́gy nem
gondolkodott, hanem zokszó né lkü l vette tudomá sul a tö rté né seket.
Ha ú gysem lehet semmit tenni ellenü k, minek idegeskedjen?
Szegé ny Pé ter szinte á llva aludt. Olbe vette há t, hogy ké nyelmesen
pihenjen é s biztonsá gban é rezze magá t. Gerda ottmaradt a
bő rö ndö kkel, ő pedig fogta az é tkezé si jegyeket, é s beá llt a sorba.
Reggelire valami felismerhetetlen, fehé r szı́nű lö ttyö t kaptak,
aká rcsak az elő ző napon. Az é hsé g azonban nagy ú r, ı́gy az utolsó
cseppig elfogyasztottá k.
– Nagymama! – kiá ltotta egy nő .
Odafordultak é s lá ttá k, hogy a lá ny egy fö ldö n fekvő alakot rá z.
Ideges morajlá s tá madt, tö bb csalá dtag is az idő s hö lgy kö ré gyű lt. A
kö vetkező pillanatban a nő k sı́rva fakadtak, egy fé r i pedig kendő t
borı́tott az asszony arcá ra, aki nem kelt fel tö bbé . Nem ez volt az első
ilyen eset, az elő ző ké t nap há rom má sik idő s ember is a tö bbiek
szeme lá ttá ra halt meg. Ezek az emberek má r betegen é rkeztek. A
deportá lá s aló l senki sem vonhatta ki magá t.
A mosdó ban vizelet é s ü rü lé k borı́totta a padló t , mert a vé cé k
á llandó an foglaltak voltak, ezé rt sokan má r az ajtajá hoz é rve

119
kö nnyı́tettek magukon. Leviné ket ez eleinte nagyon zavarta, hiszen
mé g soha é letü kben nem lá ttak ilyen mocskot, de lassan
hozzá szoktak.

Az SS-katoná k egy ó ra mú lva té rtek vissza.

– Mindenki a csarnokba! – adta ki az utası́tá st az egyikü k. –
Gyerü nk, gyorsabban, igyekezzenek!
Az emberek mozgoló dni kezdtek, é s ismé t sorokba rendező dtek a
csarnok kö zepé n. Egy tiszt szé tterpesztett lá bbal, há tratett ké zzel
megá llt elő ttü k, é s felső bbrendű sé gé t é reztetve né zett vé gig rajtuk.
Idő sebb volt, é s magasabb rangú , mint a tö bbi katona, a
testtartá sá bó l pedig egyé rtelmű en lá tszott, hogy tekinté lyes ember.
– Onö k ma ú j é letet kezdenek – jelentette ki né metü l, szá sz
akcentussal. Szavai visszhangoztak a csarnokban. – Olyan helyre
mennek, ahol vé get é r az ü ldö zteté s. Terezı́nbe.
Elhallgatott, é s vé gigné zett a rá meredő arcokon.
– Terezı́nben tö bb ezer fajtá rsukhoz csatlakozhatnak, akik a
lehető legnagyobb biztonsá gban é lnek ott má r egy ideje. Kapnak
majd munká t, miá ltal a birodalom hasznos tagjaivá vá lhatnak. A
jö vő jü k ma kezdő dik. – Kinyú jtotta a jobb karjá t. – Heil Hitler!
A tiszt sarkon fordult, é s gyors lé ptekkel tá vozott a csarnokbó l.
Kö zben SS-katoná k é s cseh rendő rö k gyű ltek kö ré jü k, hogy kitereljé k
ő ket.

A kı́gyó zó sor egé szen a Praha-Bubny vasú tá llomá s szü rke é pü leté ig
é r. Az ú jsá gok cı́mlapjai mindenü tt a sztá lingrá di fegyverleté tel
nagyszerű sé gé t hirdetté k.
A vá rható reakció val ellenté tben a né metek nyı́ltan beismerté k,
hogy veresé get szenvedtek a Volga-parti vá rosban, é s mind az
ú jsá gok, mind a rá dió sokat foglalkozott az esemé nyekkel. Né met
katoná k ezrei adtá k meg magukat, é s Berlin ezt nyı́ltan vá llalta. Ez
volt az első nagy veresé gü k. Am a vá ratlan ő szintesé g ellené re a
né met propaganda elszigetelt esetké nt mutatta be a sztá lingrá dit.
Tová bbra is azt hangoztatta, hogy a veresé gnek nem lesznek
kö vetkezmé nyei, é s az Endsieg, vagyis a vé gső győ zelem
bizonyossá gá hoz nem fé r ké tsé g. Nos, ki tudja, vagy ı́gy lesz, vagy
nem. A lé nyeg az, hogy a hatalmas né met há ború s gé pezetet sikerü lt
megá llı́tani. A sztá lingrá di esemé nyek ha má st nem, de legalá bb azt
bebizonyı́tottá k, hogy a Wehrmacht nem legyő zhetetlen. Akit
egyszer sikerü lt eltiporni, azt má skor is sikerü lhet. Kö zben az
amerikaiak is kezdtek magukhoz té rni, az angolok is győ zelmet

120
arattak a né metek felett El-Alameinné l, é s a mú lt hó napban ké t
é jszaká n á t bombá ztá k Berlint. Má r csak egy kicsit kell kibı́rni…
A fekete szerelvé nyek ajtajai a nyitott ajtó kkal é s a fü stö lgő
mozdonyokkal ú gy festettek, mint a tá tott szá jú szö rnyetegek.
Amikor a peronhoz é rtek, az SS utası́tá sá ra megá lltak. A tö meg
betö ltö tte az egé sz teret, a né met katoná k é s cseh csendő rö k
kordonja mö gö tt egymá snak pré selő dtek az ö sszeterelt zsidó k. Akik
alacsonyabb sorszá mot kaptak, má r felszá llhattak, a tö bbiek mé g a
sorukra vá rtak.
– Nyolcszá ztó l nyolcszá zö tvenig ebbe a vagonba!
A né met parancsszó ra a tö megbő l ö tven fé r i, nő é s gyermek vá lt
ki, é s elindultak a kijelö lt vagon felé . Levin megné zte a papı́rjukat, é s
megá llapı́totta, hogy ő k lesznek a kö vetkező k. Az SS-tiszt a má sik
vagonhoz lé pett, é s ismé t a tö meg felé fordult.
– Nyolcszá zö tventő l kilencszá zig ebbe a vagonba!
Leviné k odasé tá ltak a kijelö lt kocsihoz, nehé z poggyá szaikkal
felkü zdö tté k magukat a fé mlé pcső n, majd elhelyezkedtek ké t ü lé sen.
Pé ter az apja ö lé be ü lt, a csomagjaikat pedig az ü lé sek alá é s Gerda
ö lé be raktá k. Hamar megtelt a vagon. A katoná k bezá rtá k az ajtó kat
é s az ablakokat, Leviné k pedig csendben né zté k, ahogy a tö bbieket is
a fennmaradó kocsikhoz terelik. Egy ó ra mú lva az ö sszes vagon ajtaja
zá rva volt. Ké t SS-tiszt vé gigszaladt a peronon, é s miutá n mindent
rendben talá ltak, intettek, hogy indulhat a vonat.
A peronő r belefú jt a sı́pjá ba, é s a vasszö rnyeteg lassan mozgá sba
lendü lt. Levin né zte az á llomá s szü rke falait, é s egy pillanatra ú gy
é rezte, az é pü let mozdult meg, nem pedig a vonat. Am ez az é rzé s
hamar elillant, amikor a vonat gyorsulni kezdett. A Cc transzport
ú tnak indult. Elő szö r lassan haladtak, mintha a mozdony mé g á lmos
lenne, majd miutá n a vonat lendü letbe jö tt, szé lsebesen szá guldani
kezdtek Prá gá bó l Terezı́n felé .

121
 V.

Valami szokatlan volt ké szü lő ben. Az első jel az volt, amikor egy
katona azzal té rt vissza az ő rjá ratbó l, hogy az ellensé ges vonalak
mö gö tt teherautó kat lá tott. Francisco nem tulajdonı́tott neki tú l
nagy jelentő sé get, má r csak azé rt sem, mert Tanyusa já rt a fejé ben.
Má snap reggel azonban, amikor megné zte a bunkerben a
szá zadnapló t , ké t mondat is nyugtalanı́totta.

13 ORA ES 15.30 KOZOTT NAGY VOLT A TEHERAUTO-FORGALOM LENINGRADBOL

KOLPINOBA. AZ ELOZO NAPOKHOZ KEPEST PEDIG ALTALANOSSAGBAN IS NAGYOBB
VOLT A SZEMELYI FORGALOM A KOLPINOI KORZETBEN.

Az ő rmesterhelyettes eltö prengett az informá ció jelenté sé n.

Teherautó -forgalom? Szemé lyi forgalom? Vajon mit forgatnak a
fejü kben a ruszkik? Huszonné gy ó rá n belü l ké t olyan hı́r is a
tudomá sá ra jutott, amelyek egymá st erő sı́tik. Felvette a kabá tjá t,
rá hú zta a sá lat a szá já ra é s a fü lé re is, a fejé be nyomta a sapká t, a
kezé re pedig vastag gyapjú kesztyű t hú zott. Há tá n az MP 40
gé ppuská val kilé pett a bunkerbő l, hogy szembené zzen az orosz
té llel. Mı́nusz harminc fok volt.
Hogy ne fá zzon, energikus lé ptekkel indult el a fő ellená llá si vonal
felé . Alig tett meg hú sz mé tert, amikor megcsú szott, de vé gü l
sikerü lt visszanyernie az egyensú lyá t. Pá r pillanatig mozdulatlanul
á llt, é s a talajt né zte. Ovatosan dobbantott egyet, é s megá llapı́totta,
hogy jé ggé fagyott a sá r. Ezutá n mé g ó vatosabban kö zlekedett.
Vé gigment a lö vé szá rkokon, egé szen a spanyol á llá sok keleti szé lé ig,
Kolpino elő tt.
Miutá n kivá lasztotta a legalkalmasabb helyet, elhelyezkedett a
hó ban, a mellvé d fö lé emelte a periszkó pot, é s kilesett. A tú loldalon
minden nyugodtnak tű nt. Balra fordı́totta a periszkó pot, azutá n
jobbra, é s az ellensé g tá borá t ké mlelte. Teherautó kat lá tott
kö zlekedni. Elfordı́totta a tekinteté t a lencsé rő l, é s azon
gondolkodott, vajon mit jelenthet ez. Eltette a periszkó pot, é s felá llt,
majd elment a kö vetkező á llá sig.

Az ő rszem a hó ban ü lt, é s olyan nyugodtan dohá nyzott, ahogy a

spanyol katoná k szoktak, amikor a Gran Vı́án né zegetik a lá nyokat.

122
 – Hé , te, csirkefogó ! – kiá ltott rá a portugá l, hogy mé g a sá lon
keresztü l is lá tszott a lehelete a zord hidegben. – Há t ı́gy kell igyelni
az ellensé get?
A rettegett ő rmesterhelyettes lá ttá n a katona vigyá zzá llá sba
helyezkedett.
– Ormester ú r, é n csak egy pillanatra pihentem meg –
mentegető zö tt. – Kezé be vette a puská já t, é s az orosz á llá sokat
ké mlelte. – Reggel ó ta rajta tartom a szemem a vö rö sö kö n.
– Es mit lá ttá l?
– O, ő rmester! Nagy mozgoló dá s van odaá t! Ké t napja csak ú gy
jö nnek-mennek a teherautó k!
– Sok?
– Rengeteg, ő rmester. Es vonatok is.
– Vonatok is?
– Igen, ő rmester. Csak ma reggel há rmat lá ttam megé rkezni, é s
né gyet elindulni.
– Milyen irá nyba?
– Szerintem Leningrá d é s Kolpino kö zö tt já rnak oda-vissza.
Francisco egy pillanatra elgondolkodott az ú j hı́ren.
– Van mé g valami?
– Csak a teherautó k meg a vonatok, ő rmester.
– Nem lá ttá l semmi má st?
– Nem, ő rmester – erő sı́tette meg az ő rszem. Aztá n
elbizonytalanodott. – Illetve mé g má sokat is lá ttam.
A portugá l felhú zta a szemö ldö ké t.
– Kiket?
– Lá ttam, hogy né há ny vö rö s má szká l akná val a kezé ben.
Francisco hitetlenkedve né zett rá .
– Mé g tö bb akná t helyeznek el itt?
– Nem, ő rmester. Osszeszedik ő ket.
– Micsoda?
Az ő rszem benyú lt a sisakja alá , é s megvakarta a fejé t: ő t is
ellepté k a lö vé szá rkokban elszaporodó tetvek.
– A vö rö sö k aknamentesı́tik a terü letet.

Francisco elmesé lte a fejlemé nyeket Juanitó nak é s Gó meznek, é s

kö zö sen ú gy dö ntö ttek, hogy beszé lnek Ulzurrum szá zadossal.
Elindultak a kö zponti bunker felé . Amikor a helyisé gbe lé ptek, a
má sodik szá zad parancsnoka é ppen egy ó riá si kiterı́tett té rké pet
tanulmá nyozott.
– Elné zé st ké rné nk, szá zados.

123
 – Nos? Mi ú jsá g? – né zett rá juk ké rdő n.
A parancsnoki iroda a kandalló val é s a fenyő fa burkolattal
meglepő en hangulatos volt. MP 40-es gé ppuská ikkal a vá llukon,
vigyá zá llá sban vá rtá k, hogy Gó mez ő rmester, aki há rmó juk kö zü l a
legidő sebb volt, engedé lyt kapjon a beszé dre. A spanyol á tadta a
Franciscó tó l kapott informá ció t , a tiszt pedig igyelmesen
vé gighallgatta. Amikor az ő rmester befejezte mondandó já t, a
szá zados elő vett egy cigarettá t, é s a petró leumlá mpa fö lé hajolt,
hogy meggyú jtsa. Mé lyen beleszı́vott, majd kifú jta a szü rké s fü stö t .
– Az ö sszes ő rjá rat jelentő sen megnö vekedett mozgá sró l szá mol
be az ellensé ges vonalak mö gö tt, é s nemcsak ebben a szá zadban,
hanem mindenhol. A 262. é s a 269. ezred is hasonló mozgá sokró l
szá molt be. – Beleszı́vott a cigarettá já ba. – Az informá ció k alapjá n
arra kö vetkeztetü nk, hogy a vö rö sö k tá madá sra ké szü lnek.
Ulzurrum szá zados há tradő lt a szé ké n, é s visszafordult a kiterı́tett
té rké phez, mint aki azt vá rja, hogy tá vozzanak. A há rom fé r i té tová n,
zavartan á lldogá lt egy darabig, aztá n tisztelegtek, amirő l a szá zados
tudomá st sem vett. Mielő tt azonban kilé ptek volna, Juanito nem
bı́rta ki, hogy ne ké rdezze meg azt, ami annyira foglalkoztatta.
– Szá zados, mikorra vá rható ez a tá madá s?
A szá zadparancsnok le sem vette a szemé t a té rké prő l, s olybá
tű nt, mintha meg sem hallotta volna a ké rdé st. Juanito nem
erő skö dö tt. Ha a felettese nem akar vá laszolni, nyilvá n megvan rá az
oka. Ismé t tisztelgett, majd kilé pett az irodá bó l a mı́nusz harminc
fokos, dermesztő hidegbe. Mikö zben kifelé mentek, mé g hallhattá k
Ulzurrum szá zados vá laszá t:
– Nemsoká ra.

Mé g csak ké t nap telt el Sztá lingrá d eleste ó ta, de Kolpinó ná l
hatalmas volt a teherautó -forgalom. Franciscó nak nem voltak
ké tsé gei afelő l, hogy mit jelent ez a mozgoló dá s. A Ké k Hadosztá ly
februá r 9-é n egé sz dé lutá n az ellensé g sü rgö lő dé sé t, egymá snak
adott utası́tá sait, a gé pkocsik motorberregé sé t é s fé kcsikorgá sá t
hallgatta. Akkora volt a hangzavar, é s olyan kö zelrő l jö tt, hogy ú gy
tű nt, mintha a szovjetek má r a spanyol vonalon mozgoló dná nak.
– Nagyon felé lé nkü ltek a vö rö sö k! – dohogott Juanito, mikö zben az
ellensé g mozgá sá t igyelte. – Olyan, mintha valamilyen ü nnepsé gre
ké szü lő dné nek.
– Lesz itt minden, attó l tartok – bó logatott Francisco.
Leszá llt az é j, é s felgyú ltak az első fé nyek. A szovjetek raké tá kat
lő ttek fel, amelyek szá z-szá zö tven mé ter magassá gban vö rö sen

124
felragyogtak, majd mikö zben lassan a fö ldre hulltak, rö gtö n ki is
aludtak. Kö zü lü k né há ny a fő ellená llá si vonal menté n é s a
harcá llá spontokná l csapó dott be, pá r darab pedig a bunkerekre
hullott.
– Ez meg mi az ö rdö g? – csodá lkozott Juanito, lá tvá n, hogy egy
raké ta a lö vé szá rok mellé esik.
– Hogy te milyen hü lye vagy! – mordult rá Francisco. – Há t nem
lá tod, hogy ezek jelző fé nyek?
– Milyen jelző fé nyek?
– A tü zé rsé g jelző fé nyei – magyará zta a portugá l. – A raké tá kkal
jelzik, hogy miket akarnak lerombolni, ı́gy má r cé lba vehetnek
minket a tü zé rek. – A kezé be vette MP 40 gé pfegyveré t, é s
megsimogatta a csö vé t. – Lesz dolga a kicsiké mnek.

Ulzurrum szá zados a bunkeré hez hı́vatta a má sodik szá zad katoná it,
az ő rszemek kivé telé vel mindenkit. Francisco é s Juanito Miranda
szá zadost, a 250. zá szló alj parancsnoká t is a katoná kkal telezsú folt
helyisé gben talá lta. Miutá n Ulzurrum megá llapı́totta, hogy
mindenki jelen van, Miranda a katoná kra né zett.
– Uzenetet hoztam hadosztá lyunk tá bornoká tó l – jelentette be. –
A 250. zá szló alj pé ldá san helytá ll az ellensé ggel szemben, derekasan
kü zd, é s bá torsá ga a spanyol hadsereg dicső sé gé re vá lik. –
Vé gigné zett a katoná kon. – Bizonyá ra mindannyian tisztá ban
vagyunk azzal, hogy a vö rö sö k tá madá st indı́tanak ezen a terü leten.
– Felszegte a fejé t, é s magá ra ö ltö tte Mussolini jellegzetes
arckifejezé sé t. – Ez nem vé letlen. Elfoglaltuk a Leningrá d–Moszkva
ú tvonalat, pedig má r é gető szü ksé gü k lenne rá , hogy a vá ros
ellá tá sá t é s a gé pesı́tett egysé gek mozgatá sá t biztosı́tani tudjuk. Am
az sem vé letlen, hogy szö vetsé geseink rá nk bı́ztá k, hogy zá rjuk el ezt
az utat. A né metek tudjá k, kiket helyeztek ide, hogy milyen fá bó l
faragtá k a katoná inkat, é s azzal is tisztá ban vannak, hogy má rpedig
itt senkit nem engedü nk á t. – Elő hú zott a zsebé bő l egy
ö sszehajtogatott papı́rt. – Ez itt Hitler nyilatkozata a
hadseregü nkrő l.
Szé thajtogatta a lapot, megkö szö rü lte a torká t, majd hangosan
felolvasta a Fü hrernek tulajdonı́tott szavakat.
– A spanyolok hadosztá lya gyü levé sz né psé g – kezdte. – A puská t
eszkö znek tekintik, amelyet mindenfé le kifogá sra hivatkozva nem
tisztı́tanak rendesen. Az ő rszemek csak elmé letben lé teznek.
Nincsenek a helyü kö n, á m ha mé gis, akkor alszanak. Amikor az
oroszok tá madnak, a helyi lakossá g é breszti fel ő ket.

125
 A katoná k soraibó l felhá borodott morajlá s hallatszott.
Valamelyest magukra ismertek a leı́rá sban, de kellemetlen volt ezt
egy kü lfö ldi vezető szá já bó l hallani. A szá zados csendre intette ő ket,
é s folytatta a Hitlernek tulajdonı́tott szavak felolvasá sá t.
– Am a spanyolok soha nem adtak oda egy talpalatnyi fö ldet sem.
Nincs ná luk vakmerő bb né psé g. Ritká n vonulnak fedezé kbe,
já tszanak a halá llal. Mindenesetre tudom, hogy az embereink
mindig ö rü lnek, ha a spanyolok szomszé dsá gá ban kell harcolniuk.
Miranda szá zados befejezte az olvasá st, felemelte a fejé t, é s
eltette a papı́rt, az emberei pedig a magasba lendı́tetté k a
fegyvereiket, é s kó rusban elkiá ltottá k magukat.
– Eljen Spanyolorszá g!
Csak a portugá lok – kö ztü k Francisco – nem csatlakoztak
hozzá juk: kizá rt, hogy egy idegen orszá got é ltessenek. A 250.
zá szló alj parancsnoka is felszegte az á llá t.
– Ezé rt mondom most egyenesen a szemetekbe: az ellensé gnek
fogalma sincs, mi vá r rá . – Elkiá ltotta magá t. – A vö rö sö k nem halnak
meg!
– Sosem halunk meg! – ismé telté k a katoná k kó rusban a szavait.
Né há nyan elmosolyodtak. Ez ugyanis a kö ztá rsasá giak jelmondata
volt a polgá rhá ború ban, egyfajta eskü , amit a spanyol vö rö sö k nem
tudtak teljesı́teni, hiszen nem tudtá k ú tjukat á llni a
nacionalistá knak. De ha a Ké k Hadosztá ly kiá ltja ezt, az má s, mert
akkor ott való ban nem kel á t senki. Miranda szá zados a magasba
lendı́tette a karjá t, é s az izgatottsá gtó l remegve kiá ltott fel ismé t.
– Eljen Spanyolorszá g!
– Eljen!
Ezutá n sarkon fordult é s tá vozott.

A kö zelgő orosz tá madá s miatt a katoná k nem mehettek kimenő re. A
dö nté s persze a Ké k Hadosztá ly egyetlen tagjá nak sem tetszett, de
senki nem volt annyira elkeseredve, mint Francisco. Szemernyi
ké tsé ge sem volt afelő l, hogy az oroszok elsö prő erejű tá madá sra
ké szü lnek a Ké k Hadosztá ly ellen. Nem lesz fegyverszü net, á dá z
kü zdelmet folytatnak egymá s ellen, foggal-kö rö mmel harcolva, aká r
az á llatok. Ennek tudatá ban szó ba sem jö hetett, hogy kihagyja a
dá csá ba tervezett lá togatá st. Tá mogatni akarta Tanyusá t, legalá bb
mé g egyszer, utoljá ra. De hogyan, ha nem mehet kimenő re? Miutá n
elmondta ezt Juanitó nak, bará tja kitalá lt szá má ra egy ü rü gyet, é s
há rom ó rá ra elengedte.

126
 – De el ne ké ss, hallod? A szö kevé nyeket agyonlö vik –
igyelmeztette a portugá lt.
Farkasordı́tó hideg volt, a hő mé rő higanyszá la mı́nusz hú sz fokig
sü llyedt. Nagy megkö nnyebbü lé s volt há t, amikor Francisco fé l ó ra
mú lva alaposan á tfagyva belé pett a Cukanova nő vé rek dá csá já ba.
Tanyusa a szoká sos ké t puszival fogadta, bá r meglepő dö tt, hogy
kivé telesen nem hé tfő n jö tt. Mé g enné l is nagyobb volt a
meglepeté se, amikor a portugá l kinyitotta a zsá kjá t, é s hú st, tejet,
krumplit, mé zet é s csokolá dé t vett belő le elő . A sok csemegé t ú gy
szó rta ki a konyhaasztalra, aká r egy piaci kofa.
– Spanyolorszá gban megint kará csony van? – kiá ltott fel a lá ny
kacagva, hiszen ennyi inomsá got egyszerre csak az Aguinaldo de
Españ á tó l hozott neki a fé r i.
Leplezetlen lelkesedé ssel libbent á t a szobá ba, hogy szó ljon a
nő vé reinek is. A ké t nő izgatottan szaladt oda az asztalhoz, é s á mulva
né zte a sok inomsá got.
– Meg fogok hı́zni! – nevetett Margarita, a legidő sebb, aki alig bı́rt
magá val a sok inomsá g lá ttá n. – Szö rnyű ! Olyan kö vé r leszek, mint
egy bá lna!
– Szegé ny ü gyfeleid! – nevetett Olga is. – Megfojtod majd ő ket az
ó riá si melleiddel!
Margarita a portugá lhoz fordult.
– De mi a helyzet a tá rsaiddal? – ké rdezte. – Megharagudtak rá nk?
Napok ó ta nem lá ttunk senkit. Rü hesek vagyunk talá n?
– Nem jö hetü nk kimenő re. Senki nem hagyhatja el a harcvonalat
– magyará zta Francisco.
– Nahá t! De mié rt?
– Mert az oro… szó val a kommunistá k tá madá sra ké szü lő dnek
ellenü nk. Nagy csata lesz, é s ott kell lennü nk a harcvonalban. En is
csak kü lö nleges engedé llyel jö hettem most el, de pá r perc mú lva
má r indulok is vissza.
Sú lyos csend telepedett a konyhá ra. A há rom nő vé r
mozdulatlanul meredt a portugá lra. Nagy csata lesz? Hiá ba tudtá k,
milyen a há ború , ez a hı́r mindannyiukat felkavarta. Am egyikü ket
sem annyira, mint a leg iatalabbat.
– Ez azt jelenti, hogy… hogy aká r bajod is eshet?
Francisco az é telekre mutatott a konyhaasztalon, é s hogy enyhı́tse
a drá mai helyzetet, mosolyt erő ltetett az arcá ra.
– Ezé rt hoztam most ezt a sok inomsá got.
Francisco legnagyobb meglepeté sé re egy kö nnycsepp gö rdü lt le
Tanyusa arcá n. Ez volt az első alkalom, hogy egy nő miatta sı́rt. Olga

127
kapott é szbe elő szö r, amikor é szrevette, milyen zaklatott a hú ga.
– Mutatok valamit! Gyere csak velem! – mondta, mikö zben a
kö nyö ké vel oldalba bö kte Margaritá t.
A ké t idő sebb nő vé r kiment a konyhá bó l, egyé rtelmű en azé rt,
hogy magukra hagyjá k ő ket. Tanyusa é s Francisco kettesben
maradtak. A lá ny meredten né zte a katoná t, ké k szemei ú gy
ragyogtak, aká r a csillagok. A szeme sarká ban megjelent egy
má sodik kö nnycsepp is, kerek á lla remegni kezdett, majd hirtelen
sarkon fordult, é s kiszaladt a konyhá bó l.

Francisco hirtelen azt sem tudta, mité vő legyen. Nem igazá n é rtett a
nő khö z, olyan bonyolultnak é s kiszá mı́thatatlannak tű ntek. Vá rta,
hogy tö rté njen valami, hogy Tanyusa egyszer csak megforduljon é s
visszajö jjö n, vagy vegyé k é szre a nő vé rei, é s csiná ljanak valamit. De
nem tö rté nt semmi.
– Tanyusa? – szó longatta bá tortalanul. – Tanyusa, merre vagy?
Ajtó csapó dá s hallatszott. Francisco té tová zott. Muszá j volt
tennie valamit. Elindult a dá csá ban, hogy megkeresse a lá nyt, de
mivel korá bban mé g sosem já rta vé gig a há zat, fogalma sem volt,
merre menjen. Ekkor megpillantott egy nyitott ajtó t , bené zett, é s a
szobá ban meglá tta az asztalná l ü csö rgő Olgá t é s Margaritá t.
– Hol van Tanyusa?
A ké t nő vé r ké rdő n egymá sra né zett, mert nem tudtá k, hogy
beavatkozzanak-e. Olga azonban rá jö tt, hogy má r sokkal elő bb
kellett volna beszé lnie a fé r ival, é s ú gy dö ntö tt, itt az ideje, hogy
tiszta vizet ö ntsö n a pohá rba. Keresztbe fonta a karjá t, é s azt
ké rdezte:
– Mit tudsz te ró lunk?
– Tessé k?
– Szerintem nem ké rdeztem semmi bonyolultat. Mit tudsz
ró lunk?
– Há t… tudom, hogy fé r iakat fogadtok itt, é s…
Olga tü relmetlenü l csettintett a nyelvé vel.
– Az é letü nkrő l beszé lek, a mú ltunkró l. Mit tudsz ró lunk, mit
tudsz a mú ltunkró l?
Francisco ü res tekintettel bá mult rá . Rá dö bbent, hogy nemcsak
hogy nem tud ró luk semmit, de mé g a ké rdé st sem é rti egé szen.
Morlá n igyelmeztette, hogy a nő k né ha má st mondanak, mint amit
gondolnak. Vajon ezú ttal is errő l lehet szó ?
– Semmit – ismerte be. – Sok mindenrő l beszé lgettü nk, az igaz, de
a mú ltró l soha.

128
 – Ennek meg is volt az oka – vetette kö zbe a legidő sebb lá ny. –
Apá nk meghalt, amikor Tanyusa tı́zé ves volt. Jö ttek a kommunistá k,
rá fogtá k, hogy fö ldbirtokos, kulá k. Es tudod, mié rt? Mert volt há rom
kecské nk meg egy mű velt kertü nk. Szó val rá fogtá k, hogy kulá k, é s
koncentrá ció s tá borba hurcoltá k. Soha tö bbet nem lá ttuk. Azt
mondtá k, hogy agyonlő tté k, mert osztá lyellensé g é s kizsá kmá nyolja
a proletá rokat. Mi meg itt maradtunk, é s nem volt, aki vigyá zzon
rá nk. Anyá nknak kellett a fö ldö n dolgoznia, aki, szegé ny, ú gy
megfá zott, hogy tü dő gyulladá sa lett, é s há rom é v mú lva ő is
meghalt. A mi feladatunk lett há t, hogy gondoskodjunk a
kishú gunkró l. De aztá n jö tt a… a…
Az ablakra mutatott, mintha ahhoz se lenne elé g ereje, hogy
kimondja a szó t . Margarita fejezte be helyette a mondatot.
– A há ború .
– Itt vonult el a Vö rö s Hadsereg, é s há rom katona elkapta
Tanyusá t, amikor a szablinó i tó ban mosta a ruhá kat, é s… Azt tetté k
vele, amit a katoná k szoktak tenni a nő kkel. – Felsó hajtott. – A
szé psé g né ha á tok. El sem tudod ké pzelni, milyen á llapotban volt,
amikor hazaé rt.
A portugá l lehajtotta a fejé t. Szö rnyű volt ezt hallani.
– Ertem.
– Nem, nem é rted – vá gta rá Olga, szinte vá dló n. – Te is fé r i vagy,
é s a fé r iak szá má ra a nő k pusztá n já té kszerek, csak szó rakozá st
jelentenek. – Megrá zta a fejé t. – Eddig is nehé z é letü nk volt, de
amió ta há ború van, maga a pokol. Igaz, hogy a Vö rö s Hadsereg má r
elment, de aztá n jö ttek a né metek, é s most ti. Ká osz, é hezé s é s
nyomor kö zepette pró bá lunk é letben maradni. Ké nytelenek voltunk
fogadni a katoná kat a sajá t otthonunkban. Szé gyen, tudom, de mi
má st tehettü nk volna? Haljunk é hen? Igyekszü nk megó vni Tanyusá t.
Isten a megmondható ja, mennyi á ldozatot hozunk é rte, de mé g ı́gy
sem tudjuk mindentő l megvé deni. Nő k vagyunk, é s nem vagyunk
elé g erő sek.
– Ezé rt vagyok é n itt, nem igaz?
Olga felsó hajtott.
– De vajon meddig? – ké rdezte kissé bé kü lé kenyebb hangon. – Az
igaz, hogy vigyá zol rá . Segı́tesz neki, é s minket is tá mogatsz, amié rt
kö szö nettel tartozunk. Csakhogy a mi Tanyusá nk azt hitte, hogy
ö rö kké itt maradsz, é rted? Elkezdett fü ggeni tő led. Mi tová bbra is
tettü k a dolgunkat, tová bbra is azt magyará ztuk neki, hogy a
fé r iakban nem szabad megbı́zni, mert csak jö nnek-mennek é s
kihaszná lnak bennü nket, de az ő fejé ben te meg a csokolá dé id, az

129
ajá ndé kaid é s fő leg az, hogy alaposan helybenhagytad azt a ké t
né met katoná t, akik zaklattá k, szó val mindez együ tt egyfajta
apaké pet alakı́tott ki. Tanyusa azt gondolta, hogy mindig mellette
leszel. Bá rmennyire is azt sulykoltuk a fejé be, hogy te is csak egy
fé r i vagy, te is csak á tmenetileg vagy itt, ahogy jö tté l, ú gy el is mé sz
egyszer, é s csak ki akarod haszná lni. S amint megkapod tő le azt, amit
való já ban akarsz, azonnal tová bbá llsz, aká rcsak a tö bbiek.
Bá rmennyire is igyekeztü nk szembesı́teni a való sá ggal, ragaszkodott
ehhez az illú zió hoz, ehhez a hazugsá ghoz, é s nem hitt nekü nk. Azt
gondolta, hogy te vagy az ő rangyala, é s mostantó l minden má s lesz.
Tö bbé senki sem jelenthet rá veszé lyt, tö bbé nem fog é hezni, é s
mindig biztonsá gban lesz. Erre most… Most meg idejö ssz ezzel a sok
inomsá ggal, é s é rté sé re adod, hogy utoljá ra lá tjá tok egymá st. O
pedig…
– Nem az é n hibá m, hogy a kommunistá k…
– En nem azt mondom, hogy a te hibá d. Azt mondom, hogy ez a
való sá g. Tanyusá nak tı́zé ves kora ó ta nincs apja, brutá lisan
megerő szakolta há rom katona, é s most szentü l hitte, hogy te ö rö kké
mellette leszel é s megvé ded mindentő l. Ez azonban nem ı́gy lesz.
Sorsá ra hagyod, é s mi nem fogjuk tudni megvé deni, mert sem é n,
sem pedig Margarita nem olyan erő s, mint a fé r iak. Szertefoszlott az
illú zió . Mit gondolsz, mit é rez ebben a helyzetben?
Elhallgattak. Francisco tudta, hogy sok igazsá g van az
elhangzottakban, de azt is tudta, hogy nincs minden ú gy, ahogy a
nő vé rek gondoljá k. Ha má sró l lenne szó , talá n igazuk lenne, ső t má s
kö rü lmé nyek kö zö tt talá n mé g vele kapcsolatban is, de most nem.
Szerette volna ezt nekik is elmondani, de nem volt a szavak embere.
Egy dologban volt teljesen biztos, mé gpedig abban, hogy való ban
meg akarja vé deni Tanyusá t. Mindazoná ltal ő t is korlá toztá k a
kö rü lmé nyek, a Ké k Hadosztá ly é s a há ború . Ezt ké nytelen volt
belá tni.
Az ó rá já ra pillantott.
– Nem maradhatok soká ig – jelentette ki. – Hol van?
– Jobb, ha most elmé sz.
Francisco felemelte a hangjá t.
– Hol van?
Olga é s Francisco ú gy á lltak egymá ssal szemben, mintha pá rbajra
ké szü lné nek, ı́gy Margaritá nak kellett kö zbelé pnie. Karon fogta a
portugá lt, é s a folyosó ra mutatott.
– Fö nt.

130
A folyosó vé gé n volt egy kis lé pcső . Francisco fö lment, é s egy ajtó ba
ü tkö zö tt. Ez lesz a lá ny szobá ja. Ovatosan bekopogott az ajtó n.
– Tanyusa, itt vagy?
Senki nem felelt. Lehajolt, é s az ajtó ra tapasztotta a fü lé t. Bentrő l
fojtott szipogá s hallatszott. Nyilvá nvaló volt, hogy a lá ny a
szobá já ban sı́r, é s kö zben való szı́nű leg a pá rná já ba temeti az arcá t.
– Tanyusa, nyisd ki az ajtó t! – szó lı́totta fel hatá rozottan.
A lá ny azonban ezú ttal sem nyitotta ki. Meg kell hagyni, erős
egyéniség, gondolta a portugá l. Kevesen mertek neki ellenszegü lni,
ha ezt a katoná s hangnemet haszná lta, de ú gy tű nt, Tanyusa erre is
ké pes.
– Tanyusa! Azonnal nyisd ki!
Mivel egyé rtelmű volt, hogy ezzel a stı́lussal nem é r cé lt,
Francisco gyengé debb hangnemre vá ltott.
– Ké rlek, Tanyusa! Aggó dom é rted. Nyisd ki az ajtó t , hogy
vá lthassunk pá r szó t , jó ? Ké rlek szé pen!
De mé g ez sem segı́tett. A katona az ó rá já ra pillantott, é s
megá llapı́totta, hogy nem vá rhat tová bb, muszá j indulnia. Rö videsen
jelentkeznie kell az egysé gné l, kü lö nben dezertő rnek nyilvá nı́tjá k. A
dezertő rö ket pedig agyonlö vik. Nem akart bú csú zá s né lkü l tá vozni,
de ú gy tű nt, nincs má s vá lasztá sa.
– Ké ső re já r, Tanyusa. Vissza kell mennem. Ha most nem nyitod ki
az ajtó t , lehet, hogy soha tö bbé nem lá tsz. En viszont biztos vagyok
benne, hogy azt nem szeretné d, ugye? – Semmi vá lasz. – Lehet, hogy
visszajö vö k, de az is elő fordulhat, hogy nem lesz rá lehető sé gem.
Nem tudom, hogy alakulnak majd a dolgok, ezé rt szeretné lek mé g
lá tni. Ké rlek szé pen, nyisd ki az ajtó t!
Az ajtó azonban tová bbra is zá rva maradt. Francisco vá rt mé g pá r
percet, az utolsó utá ni pillanatig vá rt, á m ké nytelen volt belá tni,
hogy a lá ny hajthatatlan.
– Eg veled, Tanyusa!
A lá ny helyett az ajtó t simogatta meg, azutá n sarkon fordult, é s
lassan elindult lefelé . Titkon mé g remé nykedett abban, hogy a lá ny
meggondolja magá t, é s az utolsó pillanatban utá naszalad, hogy
elbú csú zzon tő le. De nem ı́gy tö rté nt. Az ajtó tová bbra is zá rva
maradt, Francisco pedig azzal a szö rnyű é rzé ssel a szı́vé ben lé pett ki
a dá csá bó l, hogy való szı́nű leg soha tö bbé nem té r vissza.

131
 VI.

Má r vagy negyedó rá ja fé kezett a vonat. Utkö zben tö bb á llomá son é s
megá lló helyen is megá lltak, ső t mé g a mező kö zepé n is, hogy
elengedjenek egy-egy szerelvé nyt. Ennyi megá llá s é s dö cö gve
indulá s mellett tizenegy ó rá ra nő tt a menetidejü k. Mivel az ajtó k
vé gig zá rva voltak, a vagonban alig volt levegő , é s az ö sszezsú folt
emberek izzadsá gszaga tö ltö tte be a kocsit. Valahá nyszor elhaladt
mellettü k egy-egy SS-katona, le kellett venniü k a sapká jukat. Ez
tö rté nt akkor is, amikor az egyik katona megá llt egy kerek
szemü veget viselő utas mellett.
– Mi a neved?
– Milá n Weinmann.
A né met ekkor vá ratlanul lekevert neki ké t ó riá si pofont.
– Micsoda?
– Bocsá nat… Milá n Izrael Weinmann.
A tö rvé ny szerint minden zsidó fé r inak hozzá kellett tennie az
eredeti nevé hez az Izrael nevet, a nő knek pedig a Sá rá t. Am a
helyesbı́té stő l az SS-katona nem lett elé gedett, ı́gy ismé t felpofozta a
fé r it.
– A te neved Disznó Zsidó Izrael Weinmann! Ertetted?
– Igenis, uram. A nevem Disznó Zsidó Izrael Weinmann.
A katona mé g jobban kihú zta magá t, é s szemmel lá tható an
nagyon elé gedett volt magá val. Pé ter az apjá hoz bú jt. Minden utas
lesü tö tte a szemé t, é s ı́gy is maradtak egé szen addig, amı́g be nem
gö rdü ltek a kis á llomá sra.
A vá gá ny mellett lé vő tá blá n a Bohuš ovice–Bauschowitz felirat
á llt. Hosszú fé kcsikorgá s utá n, zö kkenve é s egy utolsó t szusszanva
á llt meg a vonat. A Waffen-SS tagjai ide-oda rohangá ltak a peronon,
mı́g a cseh rendő rö k szenvtelen arccal né zté k ő ket. A katoná k
né metü l ü vö ltö zté k a parancsszavakat. Ekkor hirtelen egy SS-tiszt
felrá ntotta Leviné k ajtajá t.
– Mindenki kifelé ! Az ö sszes poggyá szt szedjé k ö ssze, é s szá lljanak
le! Gyerü nk, gyorsabban! – ordı́totta, mikö zben szé les mozdulatokkal
mutogatott.
Az utasok má r alig vá rtá k, hogy friss levegő t szı́vhassanak, ı́gy há t
gyorsan ö sszeszedté k a holmijukat. Pé ter az ablakhoz nyomta az
orrá t, ú gy né zte az á llomá st, amelynek csak ké t vá gá nya volt. A

132
horizontot tá voli hegyek csipké zté k, é s a fé nyviszonyokbó l lá tszott,
hogy nemsoká ra lemegy a nap.
– Bohu… Bohuš ovice – betű zte ki dadogva. Nem arró l volt szó ,
hogy Terezı́nbe megyü nk?
A tö bbi utassal együ tt a szü lei is ö sszeszedté k a csomagjaikat.
Levin kihajolt az ablakon, vé gigné zett az á llomá s sá rgá ra festett
falain, majd rá mutatott a frissen vé sett né met feliratra az oromzat
tetejé n.
Terezı́n–Bauschowitz.
– Bohuš ovice Terezı́n vasú tá llomá sa. Gyere, leszá llunk! – mondta.
A megfé lemlı́tett é s kimerü lt utasok ö rü ltek, hogy a ké nyelmetlen
faü lé seken tö ltö tt hosszú utazá s utá n vé gre kinyú jtó ztathatjá k sajgó ,
zsibbadt tagjaikat. Szinte lelkesen ugrottak le a peronra.
– Rendező djenek né gyes sorokba! Gyerü nk! Gyorsabban! –
utası́totta ő ket az egyik SS-tiszt.
A peron keskeny volt, ennek ellené re a fé r iak, a nő k é s a gyerekek
igyekeztek né gyes sorokba rendező dni.
– Gyorsan, gyorsan! Indulá s, ne á csorogjanak! – sü rgette ő ket a
katona.
Kö nnyű volt mondani, megvaló sı́tani viszont anná l nehezebb. A
sok sú lyos csomaggal é s a rengeteg gyerekkel é s idő s emberrel
ké ptelensé g volt gyorsabban haladni, hiszen elestek volna. Ezé rt
csak lassan hö mpö lygö tt a tö meg a kijá rat felé , majd azon tú ljutva
egy sá ros ö své nyen haladt tová bb, né met katoná k é s cseh csendő rö k
sorfala kö zö tt. Idő kö zben besö té tedett, é s sá rgá s fé nyű lá mpá k
vilá gı́tottá k be az utat. Hideg volt, mı́nusz ö t fok kö rü l lehetett a
hő mé rsé klet.
– Ké rem, segı́tsenek!
Levin há trané zett, é s megpillantott egy idő s há zaspá rt. A fé r i
elesett, a felesé ge azonban nem bı́rta felemelni. Felsegı́tette ő ket,
azutá n é szrevette, hogy nem bı́rjá k el a csomagjaikat. Kettejü knek
együ tt szá z kiló holmijuk volt, de nyilvá nvaló an ké ptelenek voltak
ekkora terhet cipelni. Megfogta há t a legnehezebb bő rö ndö t , Gerda
meg egy má sikat, é s Pé ternek is jutott egy zsá k.
– Gyorsabban!
Lá ttá k, ahogy pá r mé terrel elő ttü k egy SS-katona puskatussal
visszalö k a sá rba egy má sik idő s embert, aki elbotlott egy kő ben.
Fiatalabb fé r iak é s nő k siettek a segı́tsé gé re, akik szinté n nehé z
csomagokkal é s kicsi gyerekekkel voltak. Felsegı́tetté k a fé r it, é s
á tvettek tő le né há ny bő rö ndö t . A puskatussal hadoná szó é s ü vö ltö ző
né met katoná k nem azé rt á lltak ott, hogy segı́tsenek.

133
Az emberek hosszú sora vagy egy ó rá n keresztü l vá nszorgott a sá ros,
sü ppedő s ú ton. Egy idő utá n má r nem is lehetett sornak nevezni,
inká bb tö bbé -kevé sbé egymá s mö gö tt haladó csoportoknak, ugyanis
a katoná k kö zben eltű ntek, a cseh rendő rö k pedig tü relmesebbnek
bizonyultak. Levinnek má r sajgott a karja a sok cipekedé stő l. Mikor
megpillantotta a magas falakat, megá llt, hogy szemü gyre vegye ő ket.
– Terezı́n – suttogta.
Amikor 1941 vé gé n a né metek elkezdté k Terezı́nbe deportá lni a
zsidó kat, Levin tá jé kozó dott a helyrő l. Megtudta, hogy Terezı́n egy
kis erő dı́tett vá ros volt az Osztrá k–Magyar Monarchiá ban, é s II.
Jó zsef csá szá r anyjá ró l, Má ria Teré ziá ró l kapta a nevé t. A falakat
azé rt é pı́tetté k, hogy tizenegy, helyő rsé gnek szá nt é pü letet vegyen
kö rbe.
Levin ekkor é szrevette, hogy a pá r mé terre á lló né met katona
má r é ppen arra ké szü l, hogy rá csapjon a puskatussal, ezé rt gyorsan
felkapta a bő rö ndjeit, é s bá r nehezen, de igyekezett tová bbmenni a
sá ros ú ton.
A tö meg á tkelt egy hı́don a falakat kö rü lvevő á rok felett – mely
vé delmi rendszert mé g a 18. szá zadban é pı́tetté k –, é s Leviné k is
belé ptek Terezı́n terü leté re. Az erő dı́tmé nyen belü l ő rö k mutattá k
az utat, akik Dá vid-csillagot viseltek a mellü kö n, sá rga szalagot a
karjukon é s fekete sapká t a fejü kö n.
– Arra! Ma é jjel ott alszanak – szó lalt meg az egyik, é s rá mutatott
egy é pü letre.
– Kik maguk?
– Gettó rendő rsé g – felelte az ő r.
Ezek szerint Terezı́nnek zsidó rendő rsé ge van. Levin
elcsodá lkozott ezen, rá adá sul az SS é s a cseh rendő rö k elmaradtak
mellő lü k. Az erő dı́tmé nyen belü l tehá t az egyedü li fegyveres
testü letet maguk a zsidó k ké pviselté k. Az é pü let, ahova irá nyı́tottá k
ő ket, nagy volt, é s masszı́v, aká rcsak a tö bbi, é s leginká bb valamifé le
katonai lé tesı́tmé nyhez hasonlı́tott. Az udvaron a gettó rendő rsé g
tagjai fogadtá k az ú jonnan é rkező ket.
– Udvö zö ljü k ö nö ket a Hohenelbe laktanyá ban! – kö szö ntö tte ő ket
egy alacsony, sová ny ő r. – Vá clav vagyok. Ma é jszaka itt fognak aludni,
holnap pedig á tkı́sé rjü k ö nö ket egy má sik é pü letbe, ahol felveszik az
adataikat, megkapjá k az é tkezé si jegyeiket, a szá llá shelyü ket é s a
munká jukat.
– Apa, é hes vagyok – panaszkodott Pé ter, az apja karjá t rá n gatva.
– Mikor lesz vacsora?

134
 Levin tolmá csolta a ké ré st Vá clavnak.
– Sajnos nincs sok ennivaló nk. Viszont kapnak ká vé t – felelte kissé
zavartan a zsidó rendő r.
– Ne aggó dj, Pé ter, van mé g a sü tibő l, abbó l ehetsz! – szó lt kö zbe
Gerda.
Amikor elhelyezkedtek a laktanyá ban, Vá clav szó ba elegyedett
Levinnel.
– Mi a helyzet Sztá lingrá ddal? – ké rdezte halkan a gettó rendő rsé g
embere. – Igaz, hogy az oroszok legyű rté k a né meteket?
Levin rendkı́vü l furcsá nak talá lta a ké rdé st, hiszen az esemé ny
napokkal azelő tt tö rté nt.
– Igen, igaz.
Vá clav a magasba emelte az ö klé t.
– Tudtam! – mondta a kelleté né l kicsit talá n hangosabban. – Es…
é s sok né met veszett oda?
– Azt hiszem, igen. Tö bb szá zezren adtá k meg magukat, é s bá r
nem tudom, hogy ez való ban igaz-e, vagy csak propaganda, a BBC
szerint tö bb mint fé lmillió né met katona esett el. Rengetegen.
A rendő r szeme felragyogott.
– Isten hatalmas!
– Maguk nem tudtá k?
– Hallottam ró la, de annyi mindent beszé lnek itt, é s soha nem
tudhatjuk biztosan, mi igaz é s mi nem. A cseh csendő rö k olykor-
olykor elsé tá lnak a kapu elő tt, é s vé letlenü l elejtenek egy-egy lapot
az ú jsá gokbó l. – A vé letlenü l szó t ironikusan kihangsú lyozta. –
Egyedü l a cseh csendő rö k segı́tenek. Ha adunk nekik pé nzt, elhozzá k,
amit ké rü nk, vagy itt hagyjá k a legfrissebb há ború s hı́rekrő l szó ló
oldalakat. Igy jutott el hozzá nk Sztá lingrá d hı́re is. De a legbiztosabb
forrá saink mindig az ú j deportá ltak. Most é ppen maguk. Tő lü k
tudjuk meg a legfrissebb hı́reket. – Kö zelebb hajolt hozzá , é s
suttogva folytatta. – Igaz, hogy Né metorszá gban má r zavargá sok
vannak?
– Zavargá sok? Errő l mé g nem hallottam – csodá lkozott Levin.
Vá clav arcá n csaló dottsá g tü krö ző dö tt.
– A BBC sem mondta?
– Nem, senki. – A hı́r felkeltette Levin é rdeklő dé sé t, hiszen ő is
ö rü lt volna, ha igaz. – Mié rt? Ki mondta magá nak?
A rendő r vá llat vont.
– O, csak a JPP hı́rü gynö ksé g.
– Milyen hı́rü gynö ksé g?
– JPP, vagyis Jedna paní povídala – hangzott a vá lasz.

135
 Bá r Levin mé g mindig nem beszé lt tö ké letesen csehü l, annyit
azé rt ő is tudott, hogy a jedna paní povídala annyit tesz: ’egy nő
mondta’.
– Az meg mi?
– Bonkes. A gettó szlengben ez annyit jelent: bube meises – felelte a
zsidó rendő r.
Mivel a jiddis bube meises kifejezé s nagyjá bó l azt jelentette, hogy
’nagyimesé k’, ebbő l ki lehetett kö vetkeztetni, hogy a bonkes a
terezı́ni pletyká kra utalt.
– JPP hı́rü gynö ksé gnek nevezzü k a gettó ban keringő optimista
pletyká kat. Ha hallunk valami jó hı́rt, á ltalá ban hozzá tesszü k, hogy
egy nő ezt meg azt mondta. Egy má sik elterjedt kifejezé s a latrínky,
mely pedig a latriná n kitalá lt hı́reket jelenti.
A kifejezé s é s az iró nia mosolyt csalt Leviné k arcá ra, á m ez a
mosoly azonnal leolvadt, amikor a folyosó kö zepé n Vá clav
megmutatta a szobá jukat.
– Itt fognak aludni.
Meredten né zté k a helyisé get. Tö bb csalá d volt itt ö sszezsú folva,
nagyjá bó l ö tven ember.
– De há t… ide nem fé rü nk be!
A rendő r azonban má r tapasztalt volt az eligazı́tá sban, ı́gy pá r
pillanat alatt felmé rte a terepet, é s é szre is vett ké t matracot a
szobá ban lakó k csomagjai alatt. Lepakoltatta velü k azokat, é s intett
Leviné knek, hogy ott helyezkedjenek el.
– Ma é jszaka itt alszanak. Pá rnaké nt haszná ljá k a bő rö ndjeiket –
mondta, é s a folyosó ra mutatott. – A ká vé a szomszé d helyisé gben
lesz. – Bú csú zó ul megé rintette fekete sapká já t. – Minden jó t kı́vá nok!
Leviné k nem repestek az ö rö mtő l, amié rt csak egy ká vé t kapnak
vacsorá ra.
– Azt má r lá tom, hogy meghı́zni nem fogunk…
– Lehetne rosszabb is – felelte Vá clav, mikö zben elindult kifelé . –
Sokkal rosszabb, higgye el!
– Mi lehet anná l rosszabb, hogy a vacsora csak egy ká vé bó l á ll?
A fé r i addigra má r kilé pett a szobá bó l, de mé g a folyosó n
há trafordult, hogy vá laszoljon.
– Az Osttransport.
Leviné k é rtetlenü l egymá sra né ztek, mert fogalmuk sem volt, mit
jelent ez a kifejezé s. Keleti transzport? Az meg mi az ö rdö g?

136
 VII.

A nap első sugarai bı́borvö rö sre é s lilá ra festetté k az eget. A halvá ny
derengé s a harcvonaltó l keletre jelezte a hajnalhasadá st. A
horizonton megjelentek a fá k é s a romok kö rvonalai. A pirkadat
hideg, tiszta fé nye lá gyan, szinte derű sen vetü lt a bukolikus tá jra, é s
ró zsaszı́nű re szı́nezte a behavazott mező ket. Az erő s szé l is
elcsendesedett, csak lá gy szellő simogatta a havat. A termé szet
bé ké sen lustá lkodott az ú j nap kezdeté n.
Francisco a jeges hő mé rő re pillantott.
– Lá ttad ezt? – ké rdezte, é s felmutatta Juanitó nak. – Mı́nusz
negyven fok.
– Farkasordı́tó hideg van.
– Hideg? De há t ez… ez… a rohadt Eszaki-sark, a fené be is!
A spanyol ő rmester a vaskos kesztyű jé re szorı́tott ó rá já ra
pillantott, amely reggel fé l hetet mutatott.
– Té ves riasztá s – á llapı́totta meg. A szovjet vonalakra né zett. –
Nem ma lá togatnak meg minket a vö rö sö k. Biztos nincs kedvü k
ahhoz, hogy…
Ekkor kezdő dö tt. Elő szö r a baljó s sziszegé s. Azutá n mintha
felrobbant volna a fö ld, majd irtó zatos robaj hallatszott, é s ú gy
remegett minden, mintha fö ldrengé s lenne. Izzó fö lddarabok
szó ró dtak szerteszé t. Emberek, fá k, kö vek, sá r, jé g é s é pü letek
repü ltek a levegő be. Egymá st kö vetté k a robbaná sok mindenfelé ,
olyan vakı́tó fé nnyel, hogy a szeme is belefá jdult annak, aki lá tta.
Vakı́tó fé nyek gyú ltak a vonalon, első sorban a fő harci vonal felett.
– Visszavonulunk! – ordı́totta Francisco, igyekezve tú lkiabá lni a
detoná ció kat. – A parancs mindenkinek szó l.
Juanito ké rdő n né zett rá , é s vá laszolt valamit, de nem jö tt ki hang
a torká n, csak tá togott, mint egy hal. A robbaná sok hangja olyan volt,
mintha egyszerre ezernyi kalapá ccsal ü tné nek valamilyen
fé mtá rgyat. Az ő rü lt robaj kö zepette semmi má s nem hallatszott,
csak a borzalmas á gyú dö rgé s é s a Vö rö s Hadsereg rettegett
raké tavető i.
Francisco intett a bará tjá nak é s a szakasz tová bbi tı́z ré mü lt
katoná já nak, é s há tá n MP 40 gé pfegyveré vel, ö sszegö rnyedve,
cikcakkban rohant az utó vé d felé . Kö zben elhaladt a gé ppuskafé szek
mellett, ahonnan kiparancsolta Morlá nt is az MG 34-esé vel, é s

137
segı́tett neki cipelni a lő szert. Fö ld- é s jé gdarabok zá poroztak a
há tukra, fü lsiketı́tő volt a zaj, de a portugá l nem tö rő dö tt semmivel,
csak szaladt tová bb.
Pá r perc mú lva, amikor má r kellő ké ppen sikerü lt eltá volodnia az
első vonaltó l, nekidő lt egy fenyő nek, é s a fö ldre hanyatlott. A piszkos
hó ban szé tszó ró dtak a tö lté nyö vek.
– Mi a francot mű velsz? – ké rdezte Juanito lihegve, amikor
utolé rte. – Otthagyod a vonalat?
– Taktikai visszavonulá s.
A spanyol leü lt a bará tja mellé , é s kitö rt belő le a neveté s,
mikö zben egymá s utá n é rkeztek a szakasz tagjai. A megerő ltető
futá s utá n zihá lva kapkodtá k a levegő t , é s hatalmas pá rafelhő ket
fú jtak ki a szá jukbó l.
– Mi vagy te, helyzetjelenté s? – ké rdezte, é s megint elnevette
magá t. – Taktikai visszavonulá s, mi? Almomban nem gondoltam
volna, hogy El Toro, a rettenthetetlen harcos, aki elsö pö rte Puerta de
la Trinidad vé delmé t, é s akitő l rettegett minden spanyol rojo, ú gy
fog szaladni, aká r egy nyulacska.
Francisco az első vonalakra pillantott, é s igyelte, ahogy a
robbaná sok megsemmisı́tik a Ké k Hadosztá ly vonalait.
– Milyen hü lye vagy! Nem is é rtem, mié rt te kaptad a magasabb
rangot – mondta.
– Há t azé rt, mert é n spanyol vagyok, te viszont nem.
– Csakis ez lehet a magyará zat.
– De ettő l mé g igaz, hogy elmenekü ltü nk.
– A magad nevé ben beszé lj, te, nyomorult! Né zz má r oda! –
kiá ltotta, é s a spanyol vonalakat elsö prő robbaná sok helyé re
mutatott.
Juanito a tő lü k pá r szá z mé terre zajló tá madá ssort igyelte.
– A vö rö sö k teljes erejü kbő l tá madnak.
– Té nyleg ostoba vagy, ehhez nem fé r ké tsé g. Nem lá tod, hogy a
legelső á llá sainkat semmisı́tik meg? Ha nem menekü ltü nk volna el,
akkor mostanra má r csak hú scafatok maradtak volna belő lü nk. Azt
csiná ljá k velü nk, amit mi csiná ltunk folyton a spanyol há ború ban.
Megtisztı́tjá k az első vonalat, megtizedelik az embereinket,
megfé lemlı́tik a tú lé lő ket, aztá n megindul a gyalogsá guk, hogy
befejezze a munká t.
– Igazad van – é rtette meg Juanito.
– Ezé rt hú zó dtunk ide. Megvá rjuk, amı́g az utó vé det is elé ri a
bombá zá s. Aztá n megindul a szovjet gyalogsá g. Es mi csak ekkor
té rü nk vissza, é rted?

138
 A spanyol megveregette a há tá t.
– Paco, te egy zseni vagy! Mé ghozzá hatalmas zseni! – kiá ltott fel.

Francisco é s Juanito ké t ó rá val a bombá zá s kezdete utá n arra lett
igyelmes, hogy a robbaná sok má r mö gö ttü k zajlanak, é s ott
repü lnek a magasba a fö lddarabok, ahol elá gazik az ú t. A portugá l
talpra ugrott.
– Elkezdté k bombá zni az utó vé det! Jö n a gyalogsá g! Gyerü nk!
Intettek a szakasz tö bbi tagjá nak, é s elindultak a lö vé szá rkok
menté n az első vonal felé . Amikor a fő lö vé szá rokhoz é rtek, alig
ismertek rá , ugyanis gyakorlatilag teljesen megsemmisü lt, a mellvé d
ú gyszinté n, é s az egé szbő l nem maradt má s, csak egy halom sá r.
Ekkor ké k raké tá k indultak el a szovjet oldalró l, majd a nyomá ban
té bolyult ü vö lté s harsant fel tö bb ezer torokbó l.
A szakasz lá tta, ahogy az ellensé ges oldalon egyszer csak
felemelkedik egy hatalmas embertö meg: tá madá sba lendü lt a Vö rö s
Hadsereg gyalogsá ga. Juanito fedezé ket keresett, de má r sehol nem
talá lt mellvé det. Francisco a tő lü k tı́z mé terre lé vő ké t gö dö rre
mutatott.
– Gyerü nk oda!
A szakasz bevette magá t a bombatö lcsé rekbe, é s az
emberá radatra szegezte a puská it. Egyszerre nyitottak tü zet az
ő rmesterek MP 40 gé pfegyverei é s a kö zlegé nyek Mauser, MP 34-es
tı́pusú fegyverei kı́sé reté ben. Mindenfelő l puskaropogá s hallatszott:
a spanyolok é s a portugá lok, akik tú lé lté k a bombá zá st, kijö ttek a
bunkerekbő l é s szembeszá lltak az ellensé ggel. A Vö rö s Hadsereg
első hullá má t elsö pö rte a vé delem, é s a tá madó k visszavonultak.
Nyomukban hullahegyek maradtak a hó ban. Mikö zben a sebesü ltek
pró bá ltak visszakú szni a helyü kre, a hó takaró t beborı́totta az
é lé nkpiros vé r.
Egy hadnagy é rkezett futva Juanitó hoz.
– A vö rö sö k á ttö rik a vonalainkat az orszá gú tná l! Vezé nyelje oda a
szakaszá t!
Az ő rmester intett az embereinek, kimá sztak a
bombatö lcsé rekbő l, é s az ú t felé kezdtek futni. Kö zben lá ttá k, hogy a
má sodik szá zadbó l sokan tú lé lté k a pusztı́tó bombá zá st, é s ké szen
á llnak a harcra. Am ekkor való sá gos emberlavinaké nt mö gö ttü k is
felbukkantak a szovjetek. Uvö ltve rohantak felé jü k.

Juanito szakasza az orszá gú thoz é rve kaotikus á llapotokkal

szembesü lt. A bunkereket megsemmisı́tetté k, a lö vé szá rkokat

139
szé tbombá ztá k. Mindenü tt holttestek é s emberi maradvá nyok
hevertek. A holttestek tö bbsé ge teljesen szé troncsoló dott. Sztá lin
katoná i hatalmas erő vel tá madtá k az orszá gutat. Egy maroknyi
ibé riai katona a krá terekbő l lő tte az ellensé get, ami má r csupá n
ké tszá z mé terre volt a Ké k Hadosztá lytó l. Am a legnagyobb
vesztesé get az a pá ncé ltö rő á gyú okozta a szovjet gyalogsá gnak,
amely fedezé k né lkü l lő tte ő ket. A szakasz csatlakozott ahhoz a
maroknyi katoná hoz, aki a krá terekben pró bá lt vé dekezni. Kiderü lt,
hogy Gó mez ő rmester a parancsnokuk.
– A vö rö sö k nagy nyomá st gyakorolnak erre a szá rnyra – kö zö lte
Gó mez az ú jonnan é rkező kkel, mikö zben egy pillanatra sem vette le
a szemé t az ellensé g pozı́ció iró l. – Elé g rossz a helyzet. Szerintem
né há nyan má r á ttö rté k a vonalainkat.
Kolpinó ná l ú jabb hullá m indult meg felé jü k, ismé t tö bb ezer
szovjet gyalogos lendü lt tá madá sba. A spanyolok vé dekező sortü ze
tová bb tizedelte a Vö rö s Hadsereg első sorait, de a gyalogsá g ezú ttal
jobban alkalmazkodott a helyzethez: kikerü lte azokat a pontokat,
ahol a legerő sebb volt az ellená llá s, é s kö nnyedé n vonult tová bb a
kevé sbé vé dett ré szeken. Francisco megré mü lt, amikor rá jö tt, hogy a
szovjetek elé rté k a spanyolok á ltal felá llı́tott szö gesdró tot, é s
csı́pő fogó val szé tvá gtá k. Tü zet nyitott rá juk, de a Vö rö s Hadsereg
katoná i sokkal tö bben voltak, mint ahá ny golyó volt az ő MP 40-es
gé pfegyveré ben. Az ellensé ges gyalogsá g megá llı́thatatlan folyó ké nt
hö mpö lygö tt a Ké k Hadosztá ly felé . Gó mez ő rmester meglá tta, hogy
mindjá rt oldalba tá madjá k az á llá sukat, ö t emberé vel kitö rt há t a
krá terbő l, hogy szembeszá lljon az ellensé ggel, de há rom lé pé st sem
tettek meg, má r leterı́tetté k ő ket. Csupá n egy embernek sikerü lt
visszaté rnie a gö dö rbe.
– Te jó sá gos é g! Elvesztettü k Gó mez ő rmestert! – kiá ltotta
dö bbenten Juanito.
Francisco kö rü lné zett, é s megé rtette, hogy a helyzet mostanra
tarthatatlanná vá lt. Má r há rom embere elesett, é s az orszá gú t
eredeti vé dő i kö zü l is kevesen maradtak é letben. Osszesen tizenö ten
lehettek, nem tö bben. Mindannyian megá llá s né lkü l lő tté k az
ellensé get, é s egymá s utá n dobá ltá k a ké zigrá ná tokat. Elkeseredett
harcot vı́vtak az emberá radattal szemben. A szovjet halottak egymá s
hegyé n-há tá n fekü dtek, vé rü k pirosra szı́nezte a havat. A
tá madá shullá m azonban mé gsem akart vé get é rni. Az ellensé ges
katoná k egyre csak jö ttek.
Morlá n MG 34-esé nek csö ve má r szinte izzott. A szakasz
nehé zgé ppuská sa bedugta a puska csö vé t a hó ba, hogy lehű tse, á m

140
abban a pillanatban golyó k sü vı́tettek felé . Morlá n a levegő be repü lt,
majd há rom mé terrel arré bb zuhant le. Szé tlyuggattá k a golyó k,
mellkasá bó l folyt a vé r. A portugá l magá hoz vette az MG 34-est.
Tudta, hogy a gé ppuska percenké nt kilencszá z golyó t ké pes kilő ni, é s
hogy bá r má s, mint a jó ö reg Hotchkiss, amelyet a spanyol
polgá rhá ború ban haszná lt, de hasonló elven mű kö dik. A csupá n
tizenö t mé terre lé vő szovjetek felé fordı́totta a fegyvert, é s intenzı́v
sorozatlö vé st adott le rá juk. Akkora pusztı́tá st vé gzett, hogy nyert
né há ny é rté kes percet a szakasz szá má ra. Má r csak tı́zen voltak a
bombatö lcsé rben. Vé dhetetlenné vá lt az á llá suk.
– Ki kell jutnunk innen!
A tı́z katona kitö rt a krá terbő l, é s az utó vé d felé rohant. A
szovjetek kö zben felá lltak, meglá ttá k a menekü lő ket, é s a nyomukba
szegő dtek. Francisco futott leghá tul, é s idő nké nt megsorozta az
ü ldö ző iket, egyré szrő l azé rt, hogy tá vol tartsa ő ket, má sré szrő l pedig
azé rt, hogy idő t nyerjen a szakasznak. A tá volbó l hallotta a szovjetek
csatakiá ltá sait, é s mindenfelő l sü vı́tettek a golyó k, de egy pillanatra
sem á llt meg, mé g akkor sem, amikor lő tt. Az egyik á rokban
ö sszetalá lkoztak egy má sik csapattal, é s Francisco felismerte
Miranda szá zadost, a zá szló alj parancsnoká t, aki né gy ember é lé n,
pisztollyal a kezé ben rohant a szovjetek felé .
– Orü ltek! Mind meghalnak – sziszegte.
Miranda szá zados é s az emberei mé g tı́z mé tert sem tettek meg,
amikor olyan sorozatot kaptak, hogy tö bben elestek. Egyikü ket
gyakorlatilag ketté szelte a golyó zá por. A portugá l meg sem á llt, hogy
megné zze, mi tö rté nt velü k: ki akart jutni ebbő l a pokolbó l. Az
ellensé g feltartó ztathatatlannak tű nt.

A kis csoport eljutott a bá styá ig, amelynek bunkerekbő l á lló

hadá llá sait a spanyolok bevehetetlennek tartottá k. Altalá nos volt a
ká osz. Mindenü tt sebesü ltek hevertek, é s tö bb irá nybó l is
hordá gyé rt kiá ltoztak. Má r csak egy gé ppuská s lő tte az ellensé get. A
Vö rö s Hadsereg való já ban el is foglalta a bá stya egyes ré szeit. A
vé gső csapá s sem volt má r messze. Egy nagyon kö vé r szá zados,
akinek megsebesü lt a karja, parancsokat osztogatott, de senki nem
hallotta.
– Ki kell jutnunk innen, szá zados! – ordı́totta Francisco,
megpró bá lva tú lkiabá lni a fü lsiketı́tő hangzavart. – Visszavonulunk
Krasznij Borba!
– Kizá rt – felelte a tiszt, aki szinte ö rü lt, hogy vé gre valaki
oda igyel rá . – Arra nem lehet menni.

141
 – Mié rt?
– A vö rö sö k ké t gé ppuská t is felá llı́tottak ú tkö zben. – Megrá zta a
fejé t. – Ké ptelensé g á tjutni.
– Akkor hogy juthatunk ki innen, szá zados?
– Egyetlen mó don. – Balra mutatott. – Cazatanques felé . Az ú t
beletorkollik egy ö své nybe, ami elvisz Mesztelevó ba.
Francisco ismerte az ö své nyt. Nem volt é ppen rö vid, de legalá bb
kikerü lte az orosz gé ppuská kat. Szó lt azoknak a sebesü lteknek, akik
ké pesek voltak já rni, hogy Cazatanques felé indulnak, az embereit
pedig arra utası́totta, hogy segı́tsenek a tö bbi kö nnyebb sé rü ltnek,
de a sú lyos sebesü ltekkel é s a halottakkal nem tö rő dö tt. Miutá n
sorba rendező dtek, odafutott Juanitó hoz, aki mé g mindig vé dte az
á llá st.
– Indulunk!
– Hova?
– Az utó vé d felé . Ott van…
Nem tudta befejezni a mondatot. Miutá n a szovjetek a bá stya
jelentő s ré szé t elfoglaltá k, tá madá st inté ztek a maradé k vé dekező k
ellen. Francisco meglá tta, hogy kö zelednek, é s rá juk eresztett egy
sorozatot az MG 34 gé pfegyverrel, hogy megá llı́tsa ő ket.
– Menj! – mondta, é s a Cazatanques felé tartó embereire
mutatott. – Siess má r, a fené be is!
Mikö zben az MP 34-est az ő rmesterhelyettes az ellensé gre
irá nyı́totta, Juanito futá snak eredt. A szovjetek ismé t tü zet nyitottak,
é s a golyó zá por kö zepette Francisco lá tta, ahogy a bará tja ö sszeesik.
– Juanito! Juanito, jó l vagy? – kiá ltotta.
– Edes istenem!
Juanito felnyö gö tt, é s Francisco tudta, hogy gyorsan kell
cselekednie. Rá eresztett egy sorozatot a szovjet hadá llá sra,
mikö zben a bal karjá val bará tja hó na alá nyú lt é s felsegı́tette. A jobb
kezé ben lé vő fegyverrel ismé t tü zelt, majd Juanitó val a vá llá n az
emberei utá n sietett Cazatanques felé .
– Na? Jó l vagy? – ké rdezte lihegve.
Juanito megremegett.
– Istenem! Mindjá rt meghalok, é s mé g nem gyó ntam! – nyö gte.
A portugá l majdnem elnevette magá t.
– De hü lye vagy! Mé g ilyenkor is já tszod a szentfazekat!
A szovjet tü zé rsé g az utó vé det bombá zta, hogy az erő sı́té s ne
juthasson el a spanyol á llá sokig. A menekü lő k kis csapata pedig
elkanyarodott az ö své nyen, az Izsora folyó felé . Mı́nusz negyven fok
kö rü l lehetett a hő mé rsé klet, Francisco mé gis csuromvizes volt.

142
Egyetlen cé l lebegett a szeme elő tt: hogy kijusson innen, é s
segı́tsé get hı́vjon a bará tjá nak.

Fé l ó ra mú lva é rtek az Izsorá hoz. A folyó befagyott, a csapat né má n
kelt á t rajta, ó vatosan vonszolva maguk utá n a sebesü lteket, nehogy
elcsú sszanak a jé gen. Miutá n á té rtek a tú loldalra, hamar eljutottak a
Mesztelevó ba vezető ú thoz. Azon a telepü lé sen volt a legkö zelebbi
katonai kó rhá z.
Má r vagy egy ó rá ja meneteltek az ú ton, amikor a tá volbó l
motorzú gá st hallottak. A katoná k letetté k a sebesü lteket az ú t
szé lé re, é s kibiztosı́tottá k a fegyvereiket, hogy ha szü ksé ges, rá
tudjanak lő ni a kö zeledő já rmű re. Má r csak ö tszá z mé terre lehetett
tő lü k, amikor é szrevetté k a vö rö s keresztet a fehé r kocsin: a
mentő autó volt, é s a tú lé lő ket kereste. Amikor megá llt a csoport
mellett, Francisco odalé pett Juanitó hoz.
– Gyerü nk, te, marha, mé sz a kó rhá zba!
A portugá l az ö lé ben vitte oda bará tjá t a mentő autó hoz. Egy
né met á poló kinyitotta a há tsó ajtó t , é s elő vett egy hordá gyat.
Francisco rá fektette Juanitó t . Az á poló megvizsgá lta a spanyolt,
felhú zta a szemhé já t, megné zte a pulzusá t. Az orvoshoz fordult.
– Meghalt.
Francisco az orvosra meredt, mert egyszerű en nem akart hinni a
fü lé nek.
– Nagy baj van? Nem é rtettem tisztá n – mondta.
– Igen – felelte a né met –, a bará tja elhunyt.
Francisco Juanitó ra né zett. A bará tja mozdulatlanul fekü dt a
hordá gyon, mintha aludna, de az orrlyuká bó l szivá rgó vé r é s az
ü veges tekintete megerő sı́tette a né met orvos szavait. A portugá l
ekkor leté rdelt ré gi jó bajtá rsa mellé , lezá rta a szemé t, é s bú csú zó ul
megsimogatta a fejé t. Majd felegyenesedett, a vá llá ra vetette Morlá n
MG 34-es gé pfegyveré t, a má sikra a sajá t MP 40-esé t vetette, é s
szomorú an tová bbsé tá lt.

143
 VIII.

Levin arra é bredt, hogy valami megcsı́pte a bal karjá t. Osztö nö sen
odakapott a jobb kezé vel, de mé g mielő tt megvakarta volna,
idejé ben é szbe kapott: ez a lehető legrosszabb, amit tehet, hiszen ha
megvakarja, mé g el is fertő zheti a csı́pé st.
– Ezek a rohadt bolhá k! – sziszegte. – Mikor lesz má r vé ge ennek a
ré má lomnak?
– Kuss! – torkolta le Willie, aki mellette fekü dt. – Gustav legalá bb
nem é bresztette fel a tö bbieket!
Levin rosszkedvű en felsó hajtott. Hol az ö rdö gben van? Hogy
kerü lt ide? Mié rt nincs mellette a csalá dja? Mi rosszat tett, amié rt
ezt é rdemelte? Idegesen né zett kö rbe a szobá ban. A Sudeten-
Kasernében volt, egy masszı́v, há romemeletes é pü letben, amely a
terezı́ni erő d szé lé n á llt. Egykor egyenruharaktá r volt, amelyet
fé r ihá ló teremmé alakı́tottak á t. A gettó szlengben csak Ubikationnak
hı́vtá k; bará tsá gtalan é s kopá r helyisé g volt, jé ghideg padló val,
fü ggö ny né lkü li ablakokkal. Negyven fé r it zsú foltak be az emeletes
á gyakra. A hideg idő ellené re nyitva voltak az ablakok, de ı́gy sem
volt friss a levegő . Nagyon hiá nyoztak a nő k: csak ő k ké pesek otthont
teremteni. A magukra maradt fé r iak nem boldogultak né lkü lü k.
Rá adá sul mé g ott voltak azok az á tkozott bolhá k is. Olyan sok volt
belő lü k, mintha a né metek szá ndé kosan rá juk eresztetté k volna
ő ket. Levin felkelt.
– Má r megint? – mé rgelő dö tt Willie, amikor é rzé kelte a mozgá st.
– Té nyleg elegem van belő led!
– Meg kell mosakodnom.
– Es muszá j ahhoz ennyit fé szkelő dni?
Az Ubikation lakó i kö zü l tö bben pisszegni kezdtek, mert ő k is
aludni akartak. Levin odahajolt a szomszé djá hoz.
– Figyelj, Willie – suttogta –, nem tehetek arró l, hogy ebbe a
kaszá rnyá ba helyeztek. Hidd el, mindent megadné k azé rt, hogy
otthon lehessek a csalá dommal a prá gai laká sunkban, vagy hogy
legalá bb itt együ tt lehessek velü k. De sajnos nem lehet. Es nagyon
sajná lom Gustav bará todat, de hadd emlé keztesselek rá , hogy nem
é n kü ldtem ő t keletre.
– Hallgass!

144
 Felesleges volt vitatkozni, má r csak azé rt is, mert a problé ma
forrá sa való já ban nem Willie volt, hanem a helyzet, amibe
ké nyszerü ltek. Levin annyit tudott, hogy Willie-nek volt egy
gyermekkori jó bará tja, mé g Ostravá bó l, ez a bizonyos Gustav, akit
egy transzporttal elkü ldtek keletre, hogy helyet csiná ljanak az ú j
deportá ltaknak. Amikor Levin elfoglalta a helyé t, Willie ú gy
ostorozta a szidalmaival, mintha ő lenne az oka annak, ami a
bará tjá val tö rté nt.
Elment a latriná ra, kinyitotta a csapot, é s hideg vizet eresztett a
bolhacsı́pé seire. Miutá n sikerü lt csillapı́tania az é gő , viszkető é rzé st,
visszament a szobá ba, ahol má r má sok is é bredeztek. Felö ltö zö tt. Ha
má r ő kelt fel első ké nt, akkor ő is issza meg első ké nt az Ersatz-ká vé t
is, é s ha szerencsé je van, mé g talá n valami harapnivaló t is talá l.

Napkö zben az asztalosmű helyben tartó zkodott. Ide osztottá k be a

má sodik napjá n, hisz dolgozni kö telező volt, é s bű vé szké nt nem
vetté k volna haszná t a gettó ban. Mivel a prá gai mű helyé ben sokat
dolgozott a trü kkjeihez szü ksé ges eszkö zö kö n, magá tó l é rtető dő volt
szá má ra, hogy az asztalosmű helyt vá lassza. A gettó ban ú gyis
asztaloshiá ny volt.
Dé lben abbahagyhattá k a munká t, hogy megebé deljenek. Má r
alig vá rta a szü netet, mert farkasé hes volt, bá r tudta, hogy nagy
lakomá ra nem szá mı́that. A konyhá bó l é rkező edé nyben szoká s
szerint valami vı́zzel elkevert por lö työ gö tt. Felsó hajtott, amikor
meglá tta, de rö gtö n el is szontyolodott. Né ha ú szká lt a levesben egy-
egy gyö ké rzö ldsé g is, de ezú ttal mé g az sem. Miutá n kikanalazta,
nekifogott a krumplinak, amit a leves mellé a kezé be nyomtak.
Lassan harapdá lta, hogy tová bb tartson, ú gy ı́zlelgetve minden
falatot, mintha valami inomsá g lenne.
– Nocsak, Levin ú r! Ebé delü nk?
Megfordult, é s megpillantotta Alfred Hirsch iatal, mosolygó s
arcá t. O felelt az oktatá sé rt a gettó ban, é s aká rcsak annak idejé n
Prá gá ban, Terezı́nben is ő tanı́totta Pé tert.
– Szia, Fredy – ü dvö zö lte a iatalembert. – Epp a má sodik fogá st
lakmá rozom.
A „má sodik fogá st” olyan ironikusan mondta, mintha legalá bbis
é tteremben lenne.
– Es jó ?
– Izletes! – Osszecsü csö rı́tette a szá já t. – A konyha kissé tú lzá sba
esett a kaviá rral, de a libamá jban nincs semmi kivetnivaló .

145
 Elnevetté k magukat. A gettó ban szó ba sem jö hetett a tojá s, a
gyü mö lcsö k vagy a zö ldsé gek. Ami pedig a mennyisé get illeti,
pontosan akkora fejadagot kaptak, hogy ne haljanak é hen, á m az
é hsé gü ket soha nem tudtá k csillapı́tani.
– Slajzolhatné k ké t szö get? – ké rdezte Hirsch, rá té rve lá togatá sa
tá rgyá ra. – Ruhá t akasztaná nk rá , meg…
Levin felá llt, é s mikö zben mé g mindig a krumplit rá gta, odalé pett
a szekré nyhez, hogy elő vegye, amit a tanı́tó ké rt. Azutá n visszament
a helyé re, é s ú gy tett, mintha vé letlenü l leejtené a szö geket a fö ldre.
Az utolsó falat krumplit is bekapta. Hirsch lehajolt, ú gy tett, mintha
a cipő jé t tisztogatná , é s sebté ben felvette a fö ldrő l a szö geket, majd
mikö zben felá llt, eltette ő ket a zsebé be. A má sik zsebé bő l elő vett egy
darab kenyeret.
– Ezt a konyhá bó l slajzoltam el neked.
Levin a kenyé rre né zett. Kopogott a szeme az é hsé gtő l, szı́vesen
megette volna. Ha má r ı́gy elslajzoltá k tő le a szö geket, mié rt is ne
engedhetné meg magá nak. A schleusen kifejezé st Terezı́nben akkor
haszná ltá k egymá s kö zt, amikor a tú lé lé sü khö z szü ksé ges dolgokat
loptak. A kifejezé s alapja a Schleuse volt, ami a gettó nak azt az
é pü leté t jelö lte, ahol a né met ható sá gok elkoboztá k a deportá ltak
holmijá t. Igy aztá n a szá mukra tiltott tá rgyak slajzolá sa voltaké ppen
nem is volt lopá s.
– Add oda a iamnak! O mé g nö vé sben van – vá laszolta vé gü l.
Hirsch elbú csú zott, elvitte a szö geket é s a kenyé rdarabokat, Levin
pedig az ebé d befejezté vel folytatta a munká já t. Má r csak pá r ó ra
volt há tra a nap fé nypontjá ig.
Osztö nö sen a csukló já ra pillantott, é s el intorodott. Mé g nem
szokta meg, hogy az ó rá já t is elkoboztá k a né metek. Azok a
gazemberek elvetté k tő le a jó ö reg Patek Philippe ó rá já t, amit mé g
az apjá tó l ö rö kö lt. Tü relmetlenü l né zte a gettó udvará t.
– Hol az ö rdö gben vannak?
Az udvar megtelt emberekkel. Mivel a munkaidő csak ilyenkor
já rt le, a tö bbsé gü k ú gynevezett Prominent volt, azaz olyan
prominens zsidó , akiket a né metek Terezı́nbe kü ldtek ugyan, de nem
kellett dolgozniuk. Levin ú gy hallotta, hogy a ná cik egyfajta
mintatá bornak szá ntá k ezt a gettó t , ahol azokat a zsidó kat akartá k
ö sszegyű jteni, akiket a hı́rnevü k miatt nem tü ntethettek el.
– Ottla! – kiabá lta valaki mellette.
Lá tta, ahogy egy nő odamegy ahhoz a bizonyos Ottlá hoz. Ottilie
volt az, Franz Ka ka egyik hú ga. Lá tta má r korá bban is, amikor
elment a betegszobá ba, ahol a nő dolgozott. Voltak tehá t a gettó ban

146
ilyen kivé telezett deportá ltak, akiket lehetett mutogatni a
kü lvilá gnak. Hirschtő l ú gy hallotta, hogy Freud nő vé rei is itt voltak,
de há rmat má r tavaly elszá llı́tottak keletre, a negyedik pedig
akkoriban halt meg, amikor Leviné k megé rkeztek Terezı́nbe.
Ugyanez tö rté nt a cionista mozgalom alapı́tó ja, Herzl egyik lá nyá val
is. A hı́res emberekhez fű ző dő csalá di kö telé k tehá t nem felté tlenü l
jelentett vé dettsé get.
Ugyanez nem volt elmondható a tö bbi Prominentrő l, akiket itt
lá tott: Franciaorszá g, Szá szorszá g é s Csehszlová kia volt miniszterei,
a né met é s az osztrá k sereg magas rangú tisztjei, ső t mé g Bismarck
pé nzü gyi taná csosá nak az unoká ja, tová bbá Gustav Flatow, ké tszeres
olimpiai bajnok né met torná sz, é s Elsa Bernstein osztrá k-né met
ı́ró nő , irodalmi szemé lyisé g is itt volt. Ezek a prominens zsidó k
vé dve voltak azoktó l a bizonyos keleti transzportoktó l. Ezenkı́vü l
sajá t szobá juk is volt, ami való sá gos luxusnak szá mı́tott Terezı́nben.
– Bertie!
– Papa!
Vé gre megé rkeztek az ő szemé lyes prominensei. Kitá rt karral
vá rta a felé szaladó felesé gé t é s kis iá t. Ké tsé gtelenü l ez volt a nap
fé nypontja az itteni é leté ben.
– Milyen napotok volt? – ké rdezte, amikor ö sszetalá lkoztak.
– Ezt né zd! – mondta Gerda, é s megmutatta, hogy bedagadtak a
karjai. Né zd, mit mű velt velem a sok mosá s.
– O, szegé nyké m! Azt hittem, hogy Berlin hercegnő jé t vettem
felesé gü l, erre kiderü l, hogy való já ban a terezı́ni mosó nő t .
– Bolond!
A felesé gé t a mosodá ba helyezté k. Nem volt kö nnyű dolguk a
zsidó nő knek, akik kö zü l tö bben ú gy nő ttek fel, hogy cselé deik voltak.
Am gyakorlatias termé szetü knek kö szö nhető en hamar
alkalmazkodtak az ú j kö rü lmé nyekhez.
– Fel fogunk lé pni! – kö zö lte Pé ter ugrá ndozva, hogy magá ra vonja
apja igyelmé t. – Elő adunk egy szı́ndarabot!
– Igen? Es mirő l szó l?
– Fredy azt mondta, hogy nem mondhatjuk el senkinek.
Meglepeté s!
– A, é rtem. Figyelj csak, kaptá l ma tő le egy darab kenyeret?
– Kaptam.
– Es megetted?
– Megettem.
Hangzavar tá madt kö rü lö ttü k. Aká rcsak ő k, má s csalá dok is
ilyenkor tudtak együ tt lenni. Ez volt Terezı́n legjobb napszaka: a

147
munkaidő vé gé tő l napnyugtá ig, vagyis a kö telező takarodó ig. A
fé r iak é s a nő k kü lö n voltak vá lasztva egymá stó l, é s csak ilyenkor
talá lkozhattak, ı́gy há t ilyenkor é ltek csalá di é s tá rsas é letet.
– Hallottá l má r az ú j transzportró l?
– Megint?
– Allı́tó lag mé g tö bben jö nnek a gettó ba, é s kell nekik a hely –
mondta Gerda. – A mosodá ban az egyik lá ny szü lei megkaptá k a
behı́vó t . Holnap reggel indulnak az Osttransporttal. Szegé ny lá ny
vigasztalhatatlan volt. Tudod, mit mondok? Ez a vé nek taná csa!
Csupa vé n gazember.
A zsidó vé nek taná csa vezette a gettó t .
– Nem az ő hibá juk.
– Mé g vé ded ő ket, Bertie? Ne feledd, hogy ő k dö ntik el, ki megy
keletre az Osttransporttal.
– Ez igaz, de akkor sem az ő hibá juk. A né metek megszabjá k, hogy
ezer embernek mennie kell, ő k pedig csak annyit tehetnek, hogy
kivá lasztjá k azt az ezer embert.
– Ez borzalmas! Hogy tudnak ı́gy kollaborá lni velü k?
– Jobb lenne, ha a né metek dö ntené k el? A vé nek taná csá nak
nincs se szé p, se kö nnyű dolga, de valakinek el kell vá llalnia. Vedd
é szre, hogy a gyerekekre vigyá znak! Tizenké t é ves kor alatt mé g
senkit sem kü ldtek el keletre. Ez a vé nek taná csá nak kö szö nhető . Ha
a né meteken mú lna, a gyerekek is menné nek.
– Persze, vé dd csak ő ket! De ne feledkezz meg arró l a lakomá ró l,
ahol minden vendé gnek fejenké nt ké t kiló é telt kı́ná ltak. Botrá ny!
Mikö zben ennyi ember é hezik! Vannak napok, amikor ö tszá z holttest
is ö sszegyű lik a hullahá zban, ezek az urak meg elé gedetten tö mik a
bendő jü ket! Szé gyen! Nem vé letlen, hogy a kicsik azt é nekelgetik,
hogy „apá m a vé nek taná csá nak tagja, krade rád, krade rád, krade
rád…”
Levin is ismerte a dalt, a krade rád azt jelentette, hogy ’szeret
lopni’.
– Edelsteinnek meg van kö tve a keze. Mondjon bá rki bá rmit, neki
akkor is kisebb hatalma van, mint a legutolsó SS-katoná nak.
Gerda a kezé t tö rdelte, mint mindig, amikor ideges volt. A keleti
transzportok á llandó szorongá st jelentettek.
– Mié rt kü ldenek oda minket?
– Kell a hely az ú j deportá ltaknak. Nem lá tod, hogy nem fé rü nk el
tö bben?
– Igen, tudom. De… mié rt é ppen keletre kell mennü nk?
– Há t hogy dolgozzunk, nyilvá n azé rt.

148
 Gerda a szeme sarká bó l Pé terre pillantott, aki a tö meget igyelte a
té ren. Gyorsan odahajolt a fé rjé hez, é s a fü lé be sú gta:
– Azt beszé lik, hogy keleten megö lik a zsidó kat.
– Micsoda baromsá g! Ké pzelegnek! – szakı́totta fé lbe Levin
idegesen.
– Emlé kszel azokra a lengyel gyerekekre, akiket Bialystokbó l
hoztak ide, é s elkü lö nı́tetté k ő ket? Allı́tó lag pá nikba estek, amikor
elvitté k ő ket a zuhanyzó ba, é s azt kiá ltoztá k, hogy: „Gá z! Gá z!”
A fé rje emlé kezett. Tö bb mint ezer gyerek é rkezett a nyá ron,
akiket egy szö gesdró ttal kö rbevett é pü letbe helyeztek. A tö bbi
zsidó nak tilos volt beszé lni velü k.
– Na é s?
– Azt mondjá k, né há nyan titokban mé gis beszé ltek ezekkel a
gyerekekkel, é s azt mesé lté k szegé nyek, hogy a szü leiket megö lté k,
é s a tö bbi zsidó val is ugyanezt teszik ott, keleten.
– Azt is beszé lik, hogy a né metek lassan megadjá k magukat, é s
Gö ring Hitler há ta mö gö tt egyezkedik a szö vetsé gesekkel. Nem
hihetü nk el minden pletyká t, Gerda. A JPP ü gynö ksé g folyamatosan
gyá rtja a latrinahı́reket.
– Szerinted nem fognak minket megö lni?
– Persze hogy nem! A ná cik teljesen eszementek, de ilyet azé rt ő k
sem csiná lná nak. Né metorszá g civilizá lt orszá g. Beethoven, Goethe
é s Kant hazá já ró l beszé lü nk. Vannak hatá rok, amiket mé g a ná cik
sem mernek á tlé pni.
Gerda megnyugodott. A fé rje é rveit hallgatva nagy kő esett le a
szı́vé rő l.
– Igazad van – ismerte be megkö nnyebbü lve. – Ezeknek a
pletyká knak nincs semmi é rtelmü k.
Levinnek nem volt kedve tová bb folytatni ezt a beszé lgeté st, mert
ú gysem old meg semmit, rá adá sul mé g nyomasztó is. Inká bb a
kis iá hoz fordult. Mivel mé g csak nyolcé ves volt, alhatott volna az
anyjá val egy há ló teremben, a Dresdner Kasernében, aká rcsak a tö bbi
gyerek tizenké t é ves korá ig, de Alfred Hirsch javaslatá ra á ttetté k az
L417-be, egy ó riá si, szé p é pü letbe, amelyet a Gyermekek Há zá nak is
neveztek, vagy Školának, ami csehü l iskolá t jelent. Itt folyt a kö zö ssé g
á ltal megszervezett oktatá s, é s itt Pé ter korabeli iú kkal volt együ tt.
Gerda eleinte ellenezte az ö tletet, de Hirsch meggyő zte azzal, hogy
ott jobb a koszt.
– Há t te, Pé ter? Mit tanultá l ma?
– Kohn taná r ú r matematikaó rá t tartott, Zwicker taná t ú r pedig
cseh tö rté nelmet. Szerdá n dolgozatot ı́runk I. é s II. Ottoká rró l.

149
Dé lutá n a szı́ndarabot gyakoroltuk.
– Minden rendben a szobá dban?
– Amikor ma felé bredtem, lá ttam, hogy Pavel bepisilt az á gyba.
A szü lei tudtá k, hogy ez á ltalá nos jelensé g a gyerekek kö ré ben. A
gyerekeknek hiá nyoztak a szü leik, a ré gi é letü k, é s é rezté k a
felnő ttek nyugtalansá gá t az Osttransportokkal kapcsolatban. A keleti
transzportok á llandó an beá rnyé koltá k a theresienstadti é letet, é s
ezt a kicsik is é rzé kelté k. Ennek a kö vetkezmé nye volt a gyakori
é jszakai á gybavizelé s.
– Pavel az a iú , aki alattad alszik az emeletes á gyon?
– Igen. Amikor lemá sztam, akkor lá ttam, hogy bepisilt.
Levin kö rü lné zett, é s lá tta, hogy a té r kezdett kiü rü lni. Egy ó ra
mú lva lesz a kö telező takarodó , é s el kell vá lniuk egymá stó l. Ki-ki
megy a maga é pü leté be. Vé gig arra fognak gondolni, hogy má snap
ú jra talá lkoznak, ugyanekkor, ugyanitt. Ez é ltette ő ket, csak ez.

150
 IX.

Ború s volt az é g, a sö té t fellegek ú jabb havazá st ı́gé rtek. S bá r
enyhü lt az idő , ami vá rható volt, hiszen a té l a vé gé hez kö zeledett, de
azé rt mé g mindig hideg volt. Francisco kö vet hajı́tott az Izsora
folyó ba, hogy megné zze, milyen vastag a jé g. A kavics akkorá t
pattant, hogy á tesett a tú loldalra, majd belesü ppedt a hó ba.
– A francba!
A kő nem tö rte meg a jeget. Ha az oroszok tá madá st indı́taná nak,
kö nnyedé n á t tudná nak kelni a folyó n. Kedvetlenü l pillantott fel a
papı́rgyá r tetejé n kialakı́tott hadá llá sra, hogy ellenő rizze, nem
aludtak-e el szolgá lat kö zben az emberei. Miutá n lá tta, hogy
mindenki a helyé n van, elhelyezkedett a lö vé szá rokban, é s
megsimogatta MP 40-esé t, mintha a fegyvere lenne az egyetlen
megmaradt bará tja. Miutá n a mú lt hó napban alaposan
megtizedelté k a 250. zá szló aljat, fel is kellett oszlatni. Sok tiszt is
odaveszett, ı́gy há t Franciscó t elő lé ptetté k ő rmesterré a 262.
ezredné l, é s az izsorai szakasz parancsnoka lett. Az elő lé pteté s
azonban hidegen hagyta. Elvesztette ré gi jó bajtá rsá t, Juanitó t , é s
nem tudott semmit Tanyusá ró l.
Az ú j á llá s kö zvetlenü l Kolpino mellett, a folyó partjá n lé vő
lö vé szá rkokban volt. Ebben a pillanatban semmi kedve nem volt
vezetni a szakaszt. Gondolatban nem tudott szabadulni a borzalmas
kimenetelű ü tkö zettő l, ú jra meg ú jra eszé be jutott a pillanat, amikor
a bará tjá t eltalá ltá k, é s az is, amikor a né met orvos kö zö lte, hogy
halott. De enné l is rosszabb volt Tanyusa hiá nya, é s az, hogy nem
tudott ró la semmit. Hol lehet? Eletben van egyá ltalá n? Semmit nem
hallott a Cukanova nő vé rekrő l. A Krasznij Bor-i csata utá n a szovjet
erő k egé szen a szablinó i erdő szé lé ig nyomultak, é s bekebelezté k azt
a terü letet, ahol a nő vé rek laktak. Lehetetlenné vá lt a dá csa
megkö zelı́té se, amely most má r ellensé ges terü leten volt.
A Cukanova nő vé rek tartó zkodá si helyé vel kapcsolatban tö bb
pletyka is keringett a katoná k kö zö tt. Né há nyan ú gy tudtá k, hogy
lelő tté k ő ket a sajá t hon itá rsaik. Rolf pé ldá ul azt mesé lte, hogy
amikor a Vö rö s Hadsereg visszafoglalt egy-egy terü letet a
Wehrmachttó l, gyakran kollaborá ció é s hazaá rulá s vá djá val vé gezté k
ki a né met szektorban é lő szovjet polgá rokat. Ezé rt aztá n hihető volt
a lá nyok halá lá ró l keringő pletyka. Pá r nappal ezelő tt azonban valaki

151
azt mondta, hogy elvitté k ő ket a Vö rö s Hadsereg bordé lyá ba, é s egy
spanyol katona szerint – aki á llı́tó lag né met terü letre á tszö kő
oroszokra hivatkozott – Tanyusa egy szovjet ezredes szerető je lett.
Az ember azonban ú gy van megalkotva, hogy amı́g csak lehet,
remé nykedik, é s Francisco is ebbe kapaszkodott. Amı́g nem tudott
biztosat, addig bá rmit lehetsé gesnek tartott. A pletyká k felkavartá k,
de nem hagyott fel a remé nnyel. Hitte, mert hinni akarta, ső t muszá j
volt hinnie, hogy valahogy sikerü lt a lá nynak elmenekü lnie a Vö rö s
Hadsereg bosszú ja elő l. Elő ző este az is megfordult a fejé ben, hogy
izet né há ny orosz parasztnak, hogy keljenek á t a vonalakon, é s
menjenek el Szablinó ba kiderı́teni, mi tö rté nt a nő vé rekkel.
– Ormester, szabad?
Pepe zavarta meg Franciscó t a gondolkodá sban.
– Mit akarsz?
– Az ő rszem posztjá n valaki magá ró l ké rdező skö dik.
– Kicsoda?
Pepe té tová zott, majd halkan felelt.
– En a maga helyé ben odamenné k, ő rmester.
A katona vá lasza felkeltette Francisco é rdeklő dé sé t. Parancsot
adott a helyettesé nek, hogy vegye á t a szakasz vezeté sé t, majd fogta
MP 40 gé pfegyveré t, é s a hı́rhozó t kö vetve elindult az utó vé d felé .

Francisco szı́ve majd kiugrott a helyé rő l, amikor messzirő l

megpillantotta az ő rkunyhó mellett á lldogá ló alakot. Olyan ismerő s
volt. Pepe arcá t fü rké szve megá llapı́totta, hogy nem halluciná l.
– Nem lehet igaz!
Meggyorsı́totta a lé pteit. Legszı́vesebben futá snak eredt volna, de
visszafogta magá t. Van, amit nem csiná l az ember a bajtá rsai elő tt.
Az utó bbi idő ben egyé bké nt is mindenü tt Tanyusá t vé lte lá tni. Am a
tá voli alak ugrá lni é s integetni kezdett, mintha felismerné , é s most
má r Francisco is tudta, hogy nem té vedett, ez a való sá g. Ez csak ő
lehet, ez ő , ez té nyleg ő !
– Tanyusa! – kiá ltotta.
Má r az sem é rdekelte, mit szó l kö rü lö tte a tö bbi katona, é s
futá snak eredt az ő rkunyhó felé . A lá ny is megpró bá lt elindulni felé ,
de az ő r visszatartotta. Ezt lá tva Francisco dü hbe gurult, é s mé g
gyorsabban futott. Ó, te, mocsok! Ki tudta volna tekerni az ő r nyaká t.
Beverem a pofád, te, barom! Be akarta tö rni az orrá t, gyomorszá jon
akarta rú gni. Te, szarházi! Szé t akarta verni a ké pé t, é s…
Mindebbő l azonban semmi nem lett, mire odaé rt a lá nyhoz.
Tanyusa eljö tt hozzá , é s semmi má s nem szá mı́tott. Olyan volt,

152
mintha csak á lmodná , de ez volt a való sá g. Elveszı́tette, é s ú jra
megtalá lta.
– Tanyusa!
Megá lltak, é s csak né zté k egymá st, mintha nem hinné nek a
szemü knek. Igaz ez? Való ban az á ll velü k szemben, akirő l azt hitté k,
hogy ö rö kre elveszı́tetté k? A lá ny piszkos volt, sző ke hajfonatai
szé tzilá ló dtak, arcá t é s ruhá já t sá rfoltok pettyezté k, de a szeme nem
vá ltozott. Ugyanazzal a tiszta, ragyogó tekintettel né zett rá , mint
azelő tt. Aztá n egyszer csak, mintha má gneské nt vonzottá k volna
egymá st, egymá s karjaiba omlottak, é s Francisco ebben a szoros
ö lelé sben é rezte meg a lá ny ajkait, elő bb az arcá n, aztá n egyre
kö zelebb a szá já hoz. Amikor vé gre ö sszeé rt a szá juk, szenvedé lyesen
á tadtá k magukat az első szerelmes csó knak.

Francisco kü lö nleges engedé lyt kapott Barra szá zadostó l, hogy
„halaszthatatlan szemé lyes ü gyei” miatt elhagyhassa a harcvonalat.
Mielő tt kilé pett, a harcá llá sponton a zsebé be csú sztatott ké t sonká s
szendvicset, majd visszasietett az ő rkunyhó hoz, a Puskin felé vezető
ú t szé lé re.
– Sietnü nk kell! – mondta Tanyusa. – Olgá nak segı́tsé gre van
szü ksé ge. Szegé nyké m nagyon lá zas, é s Margarita a cá ri
vasú tá llomá son vigyá z rá .
A portugá l a kabá tzsebé be sü llyesztette a kezé t.
– Ehes vagy?
– Ké t napja nem ettem!
Francisco odaadta neki a sonká s szendvicseket. A lá nynak
elkerekedtek a szemei, mikö zben elvette az é telt, majd mohó n falni
kezdett. Szinte á llati mohó sá ggal evett, ami mé g akkor is meglepő
volt, ha való ban ké t napja nem evett.
– Nyugi! – csillapı́totta Francisco. – Nem tesz jó t , ha ilyen gyorsan
eszel. Lassabban!
Tanyusa tele szá jjal, rá gá s kö zben é rthetetlenü l motyogott
valamit. Egymá s mellett ballagtak a frontot Puskinnal ö sszekö tő
sá ros ú ton; a lá ny habzsolt, a fé r i aggó dva né zte, mert attó l fé lt,
hogy megfullad. Há rom perc mú lva az utolsó morzsá ig elfogyott
mindké t szendvics.
– Huh! Most má r jobban vagyok – mondta Tanyusa az ujjait
nyalogatva.
Egy fenyő erdő n keltek á t, é s talá lkoztak né há ny katoná val. Bá r
nagy volt a kı́sé rté s, ellená lltak, é s nem é rtek egymá shoz, hiszen
má sok elő tt mé gsem szoká s az ilyesmi. De Francisco é gett a vá gytó l.

153
A viszontlá tá s csó kja, az első igazi szerelmes csó kjuk felé bresztette
fé r iassá gá t. Zavarba is jö tt, amikor rá dö bbent, hogy nem lehet nem
é szrevenni a nadrá gja alatt domborodó fé r iassá gá t. De mit tehetett
volna? Megoldá st kellett talá lnia, mé gpedig gyorsan, mert ú gy
é rezte, menten felrobban. Ha a lá ny csak egy ujjal is hozzá é rne, nem
bı́rná tová bb.
Egy olyan ú tszakaszhoz é rtek, ahol nem voltak katoná k, é s
Francisco megpillantott egy ö své nyt. Ké zen fogta a lá nyt, é s magá val
hú zta.
– Gyorsan, nehogy meglá ssanak!
Ugy vetetté k be magukat az erdő be, aká r a tolvajok. Pillanatok
alatt eltű ntek a fá k kö zö tt. Mindenü tt fenyő k é s bokrok vetté k kö rü l
ő ket. Az á gak azonban nemcsak eltakartá k, hanem akadá lyoztá k is
ő ket a haladá sban. A lá ny most é rtette meg, mit akar Francisco, é s ez
ő t is felizgatta. Megá lltak, kö rü lné ztek, é s miutá n meggyő ző dtek ró la,
hogy való ban egyedü l vannak, szó né lkü l estek egymá snak,
szenvedé lyesen ö lelté k, csó koltá k egymá st, együ tt zihá ltak é s
lü ktettek. Szé dü lten estek neki egy fenyő fá nak, Francisco nekidő lt a
fatö rzsnek, é s benyú lt a lá ny ruhá ja alá . Tanyusa teste lá zban é gett.
A vá gytó l té bolyultan dobá ltá k le a ruhá ikat. A lá ny leté pte magá ró l
a szoknyá t, Francisco pedig lerú gta a nadrá gjá t.
Francisco remegett a vá gytó l, amikor mé g á llva megpró bá lt
behatolni Tanyusa lá ba kö zé , de mivel ő hatalmas volt, é s testes, a
lá ny pedig kicsi é s tö ré keny, nem sikerü lt. Tanyusa oldotta meg a
problé má t: lehanyatlott a fagyott, havas fű be, é s nem é rdekelte,
hogy ké nyelmetlen, nyirkos, jé ghideg é s kemé ny, magá ra hú zta a
fé r it, é s vé gre egymá sé i lettek.

A jó llakott test a vilá gos gondolkodá s alapja. Es lá m, hirtelen

mindkettő jü knek kitisztultak a gondolatai, mintha eltű ntek volna a
fejü k felett tornyosuló , sö té t fellegek. Miutá n visszaté rtek a puskini-
ú tra, egy szó t sem szó ltak a tö rté ntekrő l – az ilyesmirő l nem beszé l
az ember –, de ú gy é rezté k, mintha á tszakadt volna kö zö ttü k egy gá t.
– Szö rnyű idő szakon vagyunk tú l – szó lalt meg vé gü l Tanyusa. – A
csata utá n rengeteg embert lá ttunk az utakon csomagokkal é s
megpakolt szekerekkel menekü lni. Hallottuk, hogy a Vö rö s Hadsereg
lelö vi azokat, akik kollaborá ltak az ellensé ggel. Elé g, ha eladnak
valamit a né meteknek, é s má ris hazaá ruló nak é s osztá lyellensé gnek
minő sı́tik é s kivé gzik ő ket. Nagyon megijedtü nk, rettegtü nk, hiszen
mindenki tudta, hogy hozzá nk já rtok. Nem vá rtuk meg, amı́g
bekopogtatnak hozzá nk, Olga jobbnak lá tta, ha elő bb elmenekü lü nk.

154
Csakhogy elvá gtá k az utat, é s nem lehetett á tjutni a má sik oldalra.
Osszecsomagoltuk az é telt, amit tő led kaptunk, é s az erdő ben
kerestü nk menedé ket.
– Es hol bú jtatok el?
– A szabad é g alatt.
Francisco hitetlenkedve né zett rá .
– Te most tré fá lsz!
– Jó is lenne! Há rom hetet tö ltö ttü nk a szablinó i erdő ben.
– Ez ő rü let!
– Tudom, de mi má st tehettü nk volna? Meg kellett volna vá rnunk
a katoná kat? Ne feledd, hogy a nő vé reim a csata elő tt mindennap
fogadtak titeket. – Megrá zta a fejé t. – Nem volt má s ö tletü nk. Tudtuk,
hogy ha rá nk talá lnak, kollaborá nsnak minő sı́tenek, azt csiná lnak
velü nk, amit akarnak, aztá n pedig megö lnek. El kellett
menekü lnü nk.
Szembő l jeges szé l fú jt, a portugá l felhajtotta a kabá tja gallé rjá t,
hogy ne fá zzon annyira.
– Hogy lehet é letben maradni az erdő ben, ha mı́nusz hú sz-
harminc fok van?
– En sem tudom. Borzalmas volt. Tü zet raktunk, ö sszebú jva
aludtunk, hogy melegen tartsuk egymá st. Amikor elfogyott az
é lelmü nk, gyö kereken é ltü nk. De a hó alatt alig talá ltunk valamit.
Eheztü nk. Annyira á tfagytunk é s legyengü ltü nk, hogy má r azt
fontolgattuk, hogy mé gis hazamegyü nk, há tha má r biztonsá gos. Am
amikor visszamentü nk a dá csá hoz, má r csak romokat talá ltunk.
A csupa sá r erdei ú t utá n lakott terü letre é rtek. Egyre tö bb há z
mellett mentek el, é s megé rkeztek Puskin kö rzeté be.
– Es aztá n mit csiná ltatok?
Tanyusa vá llat vont.
– Mit csiná lhattunk volna? Há t visszamentü nk az erdő be. Fá bó l
é pü lt a há zunk, é s porig é gett. Nem maradt belő le semmi.
– De há t nem lehet a vé gtelensé gig az erdő ben lakni!
– Nekem mondod? Pró bá ltuk kibı́rni, de té nyleg lehetetlen. Olga
ké t nappal ké ső bb belá zasodott. Ekkor hatá rozta el Margarita, hogy
megpró bá lunk á tkelni a vonalon é s á tjö nni a ti té rfeletekre. Az erdő n
keresztü l eljutottunk egy ú tig. Rettegtü nk, hogy elfog a Vö rö s
Hadsereg, de beszé ltü nk né há ny paraszttal, akik azt mondtá k, hogy
a kö zelben vannak a né metek. El sem tudod ké pzelni, mennyire
megkö nnyebbü ltü nk. Azt mondtam Margaritá nak, hogy meg kell
keresnü nk té ged.
– Meg is halhattam volna.

155
 – Tudtam, hogy é letben vagy. Ereztem. Volt egy… nem is tudom,
egy ilyen megé rzé sem.
Francisco el intorodott, nyilvá nvaló an nem hitt a megé rzé sekben.
De tetszett neki a gondolat.
– Es aztá n?
– A tö bbi má r egyszerű volt. Megkerestü k a né met katoná kat, é s
megké rdeztü k, hol talá ljuk a spanyol sereget. Azt mondtá k, hogy itt
vagytok, Puskinban, ı́gy aztá n idejö ttü nk. Miutá n ma reggel a
vá rosba é rtü nk, Olga egy lé pé ssel sem bı́rt tová bb jö nni. Margarita
ott maradt vele az á llomá son, é n pedig elindultam, hogy
megkeresselek. Puskinban bolyongtam, hogy ha meglá tok egy
spanyolnak vagy portugá lnak lá tszó katoná t, megké rdezzem, tud-e
ró lad valamit. Nagyon ideges voltam, mert fé ltem, hogy esetleg…
hogy esetleg nem jó hı́reket hallok felő led.
Francisco szeretetteljes pillantá st vetett rá .
– De gondolom, bı́ztá l a megé rzé sedben…
– Bı́zni bı́ztam. De soha nem lehet tudni, ugye? Igy aztá n
ké pzelheted, mennyire megö rü ltem, amikor egy spanyol elmondta,
hogy a papı́rgyá r mellett teljesı́tesz szolgá latot. Amikor odaé rtem az
ő rkunyhó hoz, az egyik spanyol felismert, gondolom, ő is já rt má r a
dá csá ban, é s…
– Pepe volt az.
– Lehet, nem tudom. Mindenesetre elment, hogy szó ljon neked,
é s…
Francisco a szemé be né zett, é s elmosolyodott.
– Es é n jö ttem.

Puskin utcá i szé lesek é s szellő sek voltak. Hatalmas parkjai é s a cá ri
idő ket idé ző gyö nyö rű palotá i elegá ns birodalmi jelleget
kö lcsö nö ztek neki – ez a pazar megjelené s is sokat vetett a latba,
amikor a megszá lló seregek eldö ntö tté k, hogy itt telepednek le. A
legpompá sabb é pü let a Katalin-palota volt, Puskin szimbó luma,
amelyet mú zeummá alakı́tottak á t, de mindenü tt lehetett lá tni szé p
há zakat, bá r né melyikü k igen romos á llapotban volt. Amikor
megé rkeztek a cá ri vasú tá llomá sra, amely az oldaltornya miatt
templomra hasonlı́tott, egybő l meglá ttá k a bejá ratná l ü lő nő vé reket.
– A né metek kizavartak az á llomá s é pü leté bő l – panaszolta
Margarita, amikor Francisco é s Tanyusa odaé rt hozzá . – Azt
mondtá k, nem akarnak itt csavargó kat.
Való igaz, hogy a há rom nő vé r mocskos é s rongyos volt: csak
á rnyé kaik voltak ö nmaguknak. Aká r koldusnak is né zhette volna

156
ő ket az ember, pedig hogy ragyogtak mindig a szablinó i dá csá ban! A
fekete hajú Margarita mintha megö regedett volna, az apró Olga
pedig ú gy fekü dt a fö ldö n, ú jsá gpapı́rral betakarva, lá ztó l é gő
szemekkel, mint egy ké regető hajlé ktalan.
– Esté nké nt mé g rosszabb – magyará zta Tanyusa. – Ugy felszö kik
a lá za, hogy halluciná lni kezd szegé ny! Szerinted meg lehet
gyó gyı́tani?
Valamit tenni kellett, é s Francisco tudta, hogy a nő vé rek csak rá
szá mı́thatnak. A karjá ba vette Olgá t, é s elvezette a lá nyokat a
szá llá sá ra, egy apró pincelaká sba a Szent Szergij-templom mellett.
Nagyon szű k volt a hely, ı́gy nyilvá nvaló volt, hogy bajosan fé rné nek
el né gyen ebben a szeré ny odú ban. A portugá l lefektette Olgá t az
á gyra, jó l betakarta, é s adott neki lá zcsillapı́tó t . Azutá n kö zö lte, hogy
mindjá rt jö n, é s kilé pett az ajtó n.

Hú sz percig volt tá vol. Hozott ké szé telt, amit Margarita mé g mohó n,
Tanyusa má r nyugodtan fogyasztott el. Miutá n befejezté k az evé st, a
portugá l levetette velü k a piszkos ruhá ikat, hogy ki lehessen mosni
ő ket, é s adott kö lcsö n a sajá tjaibó l, amı́g meg nem szá radnak. Fogott
egy lavó rt é s egy szappant, kikı́sé rte a lá nyokat a szennyesü kkel
együ tt az é pü let belső udvará ra, ahol volt egy kú t is. Megtö ltö tte a
lavó rt, é s odaadta nekik a szappant.
– Mosakodjatok meg, é s mossá tok ki a ruhá itokat, azutá n
teregessé tek ki a szobá ban!
– Es Olga?
Francisco má r elindult a laká s felé , hogy nyugodtan
megfü rö dhessenek, de mé g visszaszó lt.
– Ot is fü rdessé tek meg!
A Cukanova nő vé rek egy ó ra mú lva ú jra ré gi fé nyü kben
tü ndö kö ltek, mintha visszavará zsoltá k volna ő ket. Tisztá n é s
csinosan jelentek meg, Tanyusa mé g a hajá t is befonta. Csak annyi
volt a kü lö nbsé g a szablinó i idő khö z ké pest, hogy most sová nyabbak
voltak.
Amint beesteledett, á tadtá k Olgá nak az á gyat, é s mindhá rman
lefekü dtek a fö ldre. Francisco é s Tanyusa ö sszebú jva aludtak; a fé r i
nem bı́rt ellená llni a kı́sé rté snek. Igyekeztek diszkré tek maradni, é s
remé nykedtek benne, hogy Margarita nem vesz é szre semmit, de azt
is tudtá k, mennyire já rtas a szerelem mű vé szeté ben, é s bá rmilyen
fá radt is, való szı́nű leg é rzé keli a mozgá sukat é s hallja az elfojtott
zihá lá sukat. Elé gedetten é s nyugodtan merü ltek á lomba, de nem
volt bé ké s é jszaká juk. Olgá nak a gyó gyszerek ellené re is felszö kö tt a

157
lá za, é s halluciná lt. A testvé rei igyekeztek nem felé breszteni
Franciscó t , é s felvá ltva viselté k gondjá t a betegnek.
Amikor a fé r i hajnalban felkelt, Margaritá t Olga mellett, az á gyon
ü lve talá lta. Cseré lgette a vizes kendő ket a hú ga homloká n, nyilvá n ő
volt a soros.
– Ma keresek egy helyet, ahol meghú zó dhatunk – suttogta
Franciscó nak, mintha mentegető zne, amié rt zavarjá k. – Azutá n
munká ba á llok. Pé nzt kell szereznü nk, hogy eltartsuk magunkat, é s
ne a te kenyeredet együ k.
A portugá l szá má ra nem volt ké rdé s, hogy milyen munká ra
gondol.

Má snap Margarita kibé relt egy kis fé szert az egyik há z udvará ban, a
Fjodorovszkij-katedrá lis kö zelé ben. Mivel pé nze nem volt, a testé t
kı́ná lta fel egyheti szá llá sé rt cseré be. A tulajdonos rö gvest belement,
hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy ilyen dú skeblű nő
felajá nlkozik, de csak há rom napra volt hajlandó elszá llá solni ő ket.
Abban maradtak, hogy ha akkor sem lesz pé nze, ugyanı́gy izet.
Mivel azonban Puskinban rengeteg katona volt, hamar lett
pé nzü k. Margarita hatalmas mellei rengeteg ü gyfelet vonzottak, é s
egy idő utá n Olga segı́tsé gé re is szü ksé g volt. A lá ny egy hé tig
nyomta az á gyat, aztá n csatlakozott Margaritá hoz, é s együ tt vitté k
tová bb az ü zletet, amelyre igen nagy kereslet volt a katoná k kö ré ben,
fő leg a Ké k Hadosztá lyná l. Ső t idő nké nt beesett egy belga a Waffen-
SS-tő l é s egy-egy né met is a Wehrmachttó l.
A Cukanova nő vé rek ú j helyzete – amely voltaké ppen visszaté ré s
volt a ré gi é letü khö z – vá lasztá s elé á llı́totta Tanyusá t. Aká rcsak
azelő tt a dá csá ban, a leg iatalabb testvé rnek most sem kellett
kivennie a ré szé t a pé nzkeresé sbő l. Olga é s Margarita nem akarta,
Francisco nem hagyta volna, ő maga meg mé g annyira sem. Viszont
nem vonhatta ki magá t a munka aló l. Igy aztá n megosztotta az idejé t
a ké t lakhely kö zö tt. A Cukanova lá nyok ü zleté nek kevé sbé forgalmas
idő szaká ban, kora reggel Olgá nak é s Margaritá nak segı́tett a fé szer
takarı́tá sá ban é s az é telké szı́té sben, dé lutá n é s este pedig az
alagsori laká st rakta rendbe, vacsorá t fő zö tt, é s Franciscó ró l
gondoskodott, miutá n megjö tt a szolgá latbó l. Lefekvé skor azonban
nem akart ott maradni vele, é s ragaszkodott ahhoz, hogy a fé r i
visszakı́sé rje a fé szerhez.
„Senki má ssal nem alszom együ tt é jszaka, csak a fé rjemmel, te
pedig nem vagy a fé rjem, igaz?” – magyará zta, amikor Francisco
megké rdezte.

158
 A portugá l megé rtette a rejtett utalá st, de mé g nem é rezte ú gy,
hogy ké szen á llna az elkö telező dé sre. Termé szetesen ő is gondolt
má r rá , lassan, de biztosan é rlelő dö tt benne az elhatá rozá s, de ú gy
é rezte, a kö rü lmé nyek nem teszik lehető vé . Rá adá sul a kialakult
helyzet kezdett szá má ra ké nyelmessé vá lni: volt egy rendes laká sa,
esté nké nt vacsora az asztalon é s egy nő , aki otthon vá rta. Minek
bonyolı́tani a dolgokat?

A nappalok egyre hosszabbak lettek, a hő mé rsé klet egyre magasabb,
é s a felmelegedé s kö vetkezté ben ké t dolog tö rté nt. Elő szö r is a
frontvonalon elolvadt az Izsora jege, megemelkedett a vı́zszint, é s a
megduzzadt folyó termé szetes vé delemmé vá lt a gyakori szovjet
tá madá sok ellen. Má sodszor pedig a hó is elolvadt, é s mindent
elá rasztó , hatalmas sá rtengerré vá ltoztatta a talajt. A lö vé szá rkok
á thatolhatatlanná vá ltak, é s a szekerek folyton megrekedtek a
fö ldú ton. A Ké k Hadosztá ly katoná i szinte visszakı́vá ntá k a telet.
Tanyusa egyik legfontosabb feladata a ruhamosá s lett, ami nem is
volt olyan egyszerű , mint ahogy első re hinné az ember. Francisco
egyenruhá ja é s sapká ja tele volt tetvekkel, a legkü lö nbö ző bb fajtá jú
é s mé retű vé rszı́vó kkal, amelyek rendkı́vü l ellená lló nak bizonyultak
a kü lö nfé le kö rü lmé nyekkel szemben. A fé r i azt mesé lte, hogy a
bunkerban lá tta, ahogy a gé ppuskafé szekben vagy aká r a havon
má szká lnak, mé g mı́nusz harminc fokos hidegben is. Amilyen
apró cska fekete pontok voltak, olyan jó l bı́rtá k a legnagyobb fagyot is,
szinte meg sem kottyant nekik.
A lá ny mindent megpró bá lt, hogy kiirtsa ő ket, de semmi nem
haszná lt. Há rom ó rá n keresztü l forralta Francisco egyenruhá já t,
tü kö rsimá ra borotvá lta a fejé t, de hiá ba. Vé gső elkeseredé sé ben – a
fé r i kacagá sa kö zepette – egyik este arra a kö vetkezteté sre jutott,
hogy bá rmivel is pró bá lkozik, az é lő skö dő k mindig megtalá ljá k a
mó djá t, hogy visszaté rjenek.
– A fené be!
A lá ny szitkozó dá sa mulattatta Franciscó t .
– Mi tö rté nt?
Tanyusa ledobta a fö ldre a fé r i kabá tjá t, é s szinte tö ké letes
kiejté ssel portugá lul kiá ltott fel.
– A kurva é letbe!

159
 X.

Ritká n lehetett SS-katoná t lá tni Terezı́nben, mivel ő k is é s a cseh

csendő rö k is rendszerint a falakon kı́vü l maradtak, é s a vé nek
taná csá ra bı́ztá k a gettó vezeté sé t. Nagy volt há t a meglepeté s,
amikor megjelent a tá bori parancsnok, a Hauptsturmführer Siegfried
Seidl. A zsidó fé r iak lekaptá k a sapká jukat, a nő k pedig meghajoltak,
mert ez volt a szabá ly, de Seidl annyira belefeledkezett a vé nek
taná csá nak vezető jé vel, Jakob Edelsteinnel való beszé lgeté sbe, hogy
é szre sem vette ő ket. Levin fé lelemmel vegyes csodá lattal né zte
ő ket. Az é lete, a csalá dja é lete é s a gettó ö sszes tö bbi lakó já nak az
é lete is ennek a ké t embernek a kezé ben volt. Az egyik megmondta,
mikor é s há ny embert kü ldenek keletre, a má sik pedig kivá lasztotta,
hogy kik legyenek azok.
Egyikü k é ppen beszé lt, a má sik pedig hallgatta. Az arcukon
lá tszott, hogy komoly dologró l van szó . Levinben szö rnyű gyanú
é bredt. Ujabb deportá lá sok! Mi má sró l beszé lhetné nek ezek ketten?
A mú lt hó napban elő relé pé s tö rté nt ezen a té ren: né há ny hó napos
kimaradá s utá n ú jra megkezdő dtek a deportá lá sok keletre,
mé gpedig sokkal nagyobb mé rté kben. Otezer embert szá llı́tottak el
egyszerre, annyit, amennyit korá bban mé g soha. Rá adá sul az is
elő szö r fordult elő , hogy a vé nek taná csa tizenké t é vesné l iatalabb
gyerekeket is kivá lasztott. Az SS-tiszt való szı́nű leg ezú ttal mé g tö bb
embert akar elkü ldeni keletre. Biztos olyan szavakat haszná l, hogy
„migrá ció ”, „evakuá lá s” meg „lakhelyvá ltozá s”, a vé nek taná csa
fejé nek pedig ki kell vá lasztania a szerencsé tleneket.
– Benne vagyunk a pá cban – szó lalt meg valaki Levin kö zelé ben. –
Mikor lesz a kö vetkező transzport?
– Allı́tó lag nemsoká ra – felelte valaki má s. – Azt hiszem, anyá m is
rajta van a listá n.
– Es reklamá ltá l má r?
– Igen. De remé nytelen.
Való ban tettek fel ké rdé seket a vé nek taná csá nak, é s Edelstein
elmondta, hogy ú j tá bor nyı́lik keleten, amelyet meg kell tö lteni
emberekkel. A deportá ltakat valamelyest megnyugtatta az a té ny,
hogy az elő ző transzporttal a vé nek taná csá nak titká ra, Janowitz
doktor, é s az i jú sá gi ré szleg vezető je, Pé ter prá gai tanı́tó ja, Alfred
Hirsch is elutazott. Ha a vé nek taná csa a tagjai kö zü l is kü ld oda

160
embereket, akkor bizonyá ra nem tö rté nik ott semmi rossz.
Nyilvá nvaló an nem kü ldené k a sajá t embereiket a halá lba.
Ugyanakkor tö bb szá z dá n zsidó é rkezett Terezı́nbe, é s gyanı́tható
volt, hogy az elő ző hó napban azé rt kü ldtek olyan sok embert keletre,
mert helyet kellett csiná lni az ú jonnan é rkező knek. A dá nok
ugyanolyan zsidó k voltak, mint ő k, a koppenhá gai ható sá gok
nyomá sá ra mé gis Prominentekké nt kezelté k ő ket. Allı́tó lag maga a
dá n kirá ly já rt kö zben az é rdekü kben, hogy ne szá llı́thassá k el ő ket
keletre.

– Hahó !
Ké t hideg ké z tapasztotta be Levin szemé t. A bű vé sz jó l ismerte a
felesé gé t, tudta, hogy ő az. Há tranyú lt a dereká hoz, hogy
megcsiklandozza.
– Né zd csak, ki van itt!
Gerda nagyon csiklandó s volt, ezé rt elnevette magá t.
– Honnan tudtad, hogy mi vagyunk azok?
A fé rje megfordult, é s rá juk né zett.
– Má gus vagyok, nem igaz?
Aggasztotta, hogy mennyire sová nyak. A gettó koszttó l mindketten
lefogytak, hiá ba slajzoltak né ha ezt-azt. Az é tel utá n a legjobban a
hé tkö znapi é let hiá nyzott mindhá rmuknak. Ezé rt sé tá ltak a té ren,
ahol kü lö nbö ző ü zletek sorakoztak: bú torbolt, nő ifehé rnemű -bolt,
cipő bolt, fé r iruhaü zlet, parfü mé ria, bő rö ndü zlet, vegyesbolt,
papı́rbolt, hentes é s gyó gyszertá r. Persze ezek az ü zletek azokkal a
dolgokkal voltak tele, amelyeket az ú j deportá ltaktó l koboztak el. Ha
nem é rkeztek ú j deportá ltak, ü resen á lltak a boltok, bá r a kirakataik
olyankor is szé pen ki voltak dı́szı́tve, csak é ppen nem lehetett
megvenni mé g a kirakati á rut sem.
– Na, Pé ter? Mikor szerzel nekü nk jegyeket az elő adá sra?
– Nem tudom.
A szı́ndarab, amelyben a iú szerepelt, a Brundibár volt. Az elő ző
elő adá s az elő ző este volt, de a szü lei nem lá ttá k, mert nem jutott
nekik jegy. Levin tá gra nyitotta a szemé t, aká r egy fé lelmetes
vará zsló , é s az ujjá val fenyegette Pé tert.
– Szó val nem szerzel jegyet? Akkor… akkor most jó l
megcsiklandozlak!
– Nem!
Pé ter sikoltozva, nevetgé lve csú szott ki a kezei kö zü l.
– Gyere csak ide! Addig csiklandozlak, amı́g nem talá lsz nekü nk
jegyeket!

161
 A iú az emberek kö zö tt ciká zott a gettó teré n.
– Eldobom!
– A! Szó val mé giscsak van ná lad jegy a darabra!
– Ká vé ra! – helyesbı́tett a iú , aki mé g mindig nevetve szaladgá lt.
Levin meglepetten á llt meg.
– Ká vé jegyed van?
Amikor Pé ter é szrevette, hogy az apja má r nem ü ldö zi, lihegve
megá llt, elő hú zott a zsebé bő l há rom kis papı́rfecnit, é s megrá zta.
– Mama slajzolta!

A ká vé há z zenekara, a Ghetto Swingers é ppen a Sophisticated Ladyt

já tszotta Duke Ellingtontó l. A vendé gek lá gyan ringató ztak a zene
ritmusá ra, é s pá r pillanatig ú gy é rezhetté k, hogy normá lis é letet
é lnek. Terezı́n ká vé há za persze nem é rt fel egy Unionká val vagy a
prá gai Montmartre-tal, é s csak azt a nyomorú sá gos Ersatz-ká vé t
szolgá lta fel, de amió ta megnyı́lt, olyan né pszerű volt, hogy elő re
asztalt kellett foglalni, azaz jegyet kellett rá szerezni. Ez azonban
nem volt kö nnyű feladat. A ká vé zó ban egyszerre csak szá z embert
tudtak fogadni, é s csupá n ké t ó rá t lehetett eltö lteni az asztalainá l.
Ha Gerda nem slajzolta volna el azt a há rom jegyet, soha nem jutnak
be.
Azelő tt á llı́tó lag mindig volt egy pé ldá ny a Der neue Tag cı́mű ,
né met nyelvű prá gai napilapbó l, de a sztá lingrá di veresé g utá n
eltű nt. A gettó lé t gyö trelmes volt, az embereket elszakı́tottá k az
otthonuktó l, a nő ket a fé r iaktó l, megszű nt a magá né letü k,
elé gtelenü l tá plá lkoztak, sokat betegeskedtek, az idő sek sorra haltak
meg, a tö bbiek pedig á llandó rettegé sben é ltek a keleti transzportok
miatt. Ez tette olyan fontossá a ká vé há zat é s a kulturá lis
esemé nyeket, amelyekre a munkaidő vé gezte é s a takarodó kö zö tt
kerü lhetett sor Terezı́nben. Komolyzenei koncertek, operaelő adá sok,
dzsesszzenekarok, szı́ndarabok, kiá llı́tá sok, mindenfé le
mű sorszá mok, futballmé rkő zé sek, asztalitenisz-bajnoksá gok –
mindenre ebben a rö pke ó rá ban kerü lt sor. Ekkor é s csak ekkor, a
napnak ebben a szakaszá ban kicsit normá lisnak é rezhetté k
magukat. Ezé rt is ragaszkodtak annyira a szé p dolgokhoz é s a
kellemes pillanatokhoz. Es talá n azé rt is, mert a mű vé szet kicsit
feledtetni tudta velü k a nyomort, amelyben é ltek.
Levin fontolgatta, hogy ő is elő ad valami bű vé szmutatvá nyt, de
aztá n letett ró la. Minden segé deszkö ze Prá gá ban maradt, é s
rengeteg fá radsá gba kerü lt volna ú jra elké szı́teni ő ket, vagy aká r
csak beszerezni az alapanyagokat. Sok fa é s tü kö r kellett volna hozzá ,

162
de az ö sszes faanyagbó l á gyat kellett barká csolni az ú jaknak, a tü kö r
pedig eleve ritka kincs volt a gettó ban. Igy há t arra a kö vetkezteté sre
jutott, hogy nem lesz bű vé szelő adá s Terezı́nben.
– Van itt valahol mosdó ?
– Tudtommal nincs. Nagyon kell? – felelte Gerda.
Levin pajkos pillantá st vetett a felesé gé re.
– Csak azon tű nő dtem, nem lehetne-e valahova elvonulni.
Tö bbet nem is kellett mondania. Amió ta elhagytá k Prá gá t,
gyakorlatilag nem é ltek szexuá lis é letet. Kü lö n ré szlegekben há ltak,
Gerda a nő k szá má ra fenntartott Drezda kaszá rnyá ban, Levin pedig
a fé r iak szá má ra fenntartott Szudé ta kaszá rnyá ban. A legnagyobb
baj az volt, hogy egyá ltalá n nem voltak olyan helyek, ahova fé lre
lehetett volna vonulni. Nem volt lehető sé gü k az intim együ ttlé tre.
Lá ttak né ha má s pá rokat takaró kba burkoló zva, kivilá gı́tott,
emberekkel teli teremben fé lreé rhetetlenü l mozogni, de ő k
ilyesmire nem lettek volna ké pesek. Elő fordult né ha, hogy ha
Gerdá nak é ppen az asztalosmű helyben akadt dolga, Levin megké rte
a tá rsait, hogy menjenek el „szö get keresni”, é s ö t-tı́z percre
bezá rkó zott a felesé gé vel, de ezek nagyon kapkodó s alkalmak voltak,
é s kocká zatosak is, mert mindig fenná llt a veszé lye, hogy egy né met
szú ró -pró baszerű ellenő rzé st tart. Má rpedig ha rajtakapná k ő ket, a
kö vetkező transzporttal menné nek is keletre.

Levin azt remé lte, hogy a ká vé há zban talá lnak valami diszkré t
helyet, ahova elvonulhatnak pá r percre, de nem volt szerencsé je. Ez
elkedvetlenı́tette, á m a szomszé d asztalná l ü lő k tá rsalgá sa hamar
elvonta igyelmé t a kudarcró l. Levin odané zett, é s megpillantott
né há ny levelező lapot. Nem volt szokvá nyos lá tvá ny a gettó ban,
ahova ritká n é rkeztek hı́rek a kü lvilá gbó l. Odahajolt a hozzá
legkö zelebb ü lő vendé ghez.
– Bará tom, van valami ú jsá g? – szó lı́totta meg.
– A mú lt havi transzport embereitő l é rkeztek lapok.
Ez rendkı́vü li esemé ny volt, korá bban ugyanis soha nem kü ldtek
levelet a keletre kü ldö tt tá rsaik.
– Nahá t, té nyleg? Es hol vannak? – ké rdezte csodá lkozva Levin.
A fé r i a kezé be vette az egyik lapot, é s megné zte a feladó cı́mé t.
– Neuberun kö zelé ben.
– Neuberun? Az merre van?
A fé r i ismé t megné zte a lapot.
– Fogalmam sincs. Né zd csak!
Megmutatta a feladó cı́mé t.

163
 ARBEITSLAGER
BIRKENAU BEI NEUBERUN

Levin elolvasta.
– Birkenaui munkatá bor, Neuberunná l.
– Ilyen né vvel csak Né metorszá gban lehet – á llapı́totta meg a fé r i a
szomszé d asztalná l.
Való ban né metesen hangzott, á m Levin hiá ba igyekezett felidé zni
Né metorszá g té rké pé t, nem emlé kezett rá , hogy valaha is hallott
volna Neuberun nevű helysé grő l.
– Nem tudom, hol lehet – mondta vé gü l. – Es mit ı́rnak?
– Semmi kü lö nö set, csak azt, hogy rendben megé rkeztek. De van
itt egy lap, amely kissé nyugtalanı́t minket.
A fé r i megmutatta a lapot Levinnek, amelyen csak pá r mondat
á llt, é s csupa nagybetű vel ı́rtá k, a né met cenzú ra szabá lyainak
megfelelő en.

KEDVES LEO!
RENDBEN MEGERKEZTUNK. MEGTALALTAM SARA NENIT ES A
BARATAIT, RAEVET IS. ODKOLEK BACSI RENGETEGET
DOLGOZIK. BOLDOGOK VAGYUNK.
SZERETETTEL:
JAN FREUND

Levin visszaadta a lapot a fé r inak.

– En nem talá ltam benne semmi furcsá t.
– Persze – felelte a fé r i, aki szemlá tomá st meg volt győ ző dve az
ellenkező jé rő l. – Csakhogy Sá ra né ni má r ré gen meghalt, é vekkel
ezelő tt. – Egy má sik né vre mutatott. – Ez a Raev pedig mé g
beszé desebb. Beszé lsz hé berü l?
– Nem.
– A raev hé berü l é hsé get jelent. Vagyis Jan azt ı́rja, hogy
talá lkozott a halott nagyné njé vel, é s a né ninek van egy Ehsé g nevű
bará tja is. Igy má r nem annyira szokvá nyos, igaz?
A rejté lyes szö veg most má r Levint is aggasztotta.
– Való ban.
– Amit nem é rtü nk, az az Odkolek bá csira való utalá s.
Levinnek ismerő sen csengett ez a né v.
– Ez nem az a nagy prá gai pé ksé g?

164
 – Há t, mi is azt az egy Odkoleket ismerjü k. De mié rt mondja Jan,
hogy Odkolek bá csi rengeteget dolgozik? Kenyeret sü tnek a
tá borban? Ez ellentmond az elő ző mondatnak, miszerint a halott
né niké nek Ehsé g a bará tja.
A ké rdé stő l Levin nyugtalan lett. Pró bá lt visszaemlé kezni az
Odkolekre. Oriá si pé ksé g volt, hı́res volt a kivá ló minő sé gű
termé keirő l, é s fő leg arró l, hogy rengeteg kenyé r sü lt a hatalmas
kemencé iben. Való sá gos kenyé rgyá r volt, é s ez való ban ellenté tben
á llt az é hsé gre tett utalá ssal. Hogy é hezhetnek, ha a kemencé ikben
rengeteg kenyeret sü tnek?
– Talá n egy má sik nagyné nirő l ı́r, aki é hen halt, de megnyugtat,
hogy bő ven van kenyerü k a munkatá borban – tö prengett han gosan.
– Nincs má s ö tletem.
A fé r i a szomszé d asztalná l megvakarta a fejé t.
– Há t, lehet…
Abban a pillanatban felcsendü lt a kö vetkező dal a ká vé zó ban.

Summertime
And the livin’ is easy
Fish are jumpin’
And the cotton is high.

A Ghetto Swingers George Gershwin Summertime cı́mű balladá já t

já tszotta. A né pszerű dallam egy pillanat alatt mindenkit elvará zsolt
a ká vé há zban.

165
 XI.

A postá s meghozta az ú jsá got. Francisco behú zó dott a bunkerbe,

hogy nyugodtan elolvashassa a legfrissebb hı́reket. A La Prensa
Spanyolorszá gbó l é rkezett, é s bá r mú lt havi volt, Francisco ú gy falta
a sorokat Olaszorszá g fegyverleté telé rő l, Ró ma né met
megszá llá sá ró l, Mussolini kiszabadı́tá sá ró l, mintha a legfrissebb
esemé nyekrő l olvasna.
1943 októ bere volt. Bekö szö ntö tt a hideg, é s vele együ tt
megé rkezett a hó is. Az Izsora befagyott, elő revetı́tve a fagyos
é vszakot. A La Prensa azt ı́rta – amivel egyé bké nt Francisco is
tisztá ban volt –, hogy a há ború kimenetele jelentő s fordulatot vett.
Az orosz fronton sem volt ez má ské nt. A Vö rö s Hadsereg a nyá ron
fontos győ zelmet aratott Kurszkná l, Olaszorszá g megadta magá t, a
né metek pedig mindenhonnan visszavonultak, Leningrá dot
leszá mı́tva. Mindenhol nagy vá ltozá sok voltak, kivé ve ott.
Francisco lé ptekre lett igyelmes. Amikor felné zett, é s
megpillantotta Barra szá zadost, vigyá zzba vá gta magá t.
– Szolgá latá ra, szá zados!
A spanyol tiszt a magasba lendı́tette jobb karjá t.
– Heil Hitler!
Francisco meglepetten pislogott. Olyan vá ratlan é s teá trá lis
mozdulat volt, hogy kis hı́já n elnevette magá t. Vajon mi lelte a
parancsnokot? Noha kö telező volt a karlendı́té s – hiszen feleskü dtek
é s engedelmessé get fogadtak a ná ci vezé rnek –, mé gis
nevetsé gesnek tartottá k, ı́gy egymá s kö zt soha nem haszná ltá k,
legfeljebb gú nybó l. Barra szá zadost pedig mé g soha nem lá tta ebben
a pó zban.
A portugá l ó vatosan viszonozta a kö szö nté st.
A tiszt levette a sapká já t, é s beletú rt kó cos hajá ba.
– A 262. ezred első szá zadá nak parancsnokaké nt szemé lyesen
keresem fel az egysé g né há ny tagjá t, hogy beszá moljak a minket
é rintő vá ltozá sokró l. A Ké k Hadosztá lyt hamarosan feloszlatjá k, é s a
Generalísimo elrendelte a hazatelepı́té st.
A hı́r nem é rte vá ratlanul, ugyanis egy ideje má r azt pusmogtá k
egymá s kö zö tt, hogy hamarosan hazaté rnek Spanyolorszá gba. Ezt
csak megerő sı́tette a szá zados kö zlé se. Francisco szá má ra

166
nyilvá nvaló vá vá lt, hogy Franco tá bornok a fejlemé nyek hatá sá ra
megré mü lt, é s amı́g lehet, el akar tá volodni a né metektő l.
– A Ké k Hadosztá ly feloszlatá sá val az á llomá ny hazaté r, a
hadosztá ly helyett azonban megalakul a Legión Española de
Voluntarios, a Ké k Lé gió . – Ké rdő n né zett az ő rmesterre. – Mit szó l
hozzá ?
– Hallottam má r ró la, szá zados.
– Maga az egyik legjobb katoná nk. Rengeteg tapasztalattal
rendelkezik é s kivá ló ké pessé gei vannak, teljesı́ti a parancsokat é s jó
pé ldá val já r elö l a tö bbi katoná nak. – Hatá sszü netet tartott. –
Szeretné m tudni, hogy akar-e maradni.
– Hol, szá zados?
– Há t itt, a Ké k Lé gió ban – felelte a szá zados.
– Engedé lyt ké rek az ő szinte beszé dre, szá zados.
– Engedé ly megadva.
– Nem é rtem a helyzetet, szá zados. Spanyolorszá g deklará lja
semlegessé gé t, é s kö zben mé gis otthagy egy lé gió t?
– Egy ö nké ntes lé gió t , ő rmester. Tele ö nké ntessel.
– De szá zados, má r a Ké k Hadosztá ly is ö nké ntesekbő l á llt. Mi a
kü lö nbsé g?
Barra szá zados Franciscó ra meredt.
– De… ez most má s – hebegte. – Ezek az ö nké ntesek… sokkal
ké szsé gesebbek, mint a… mint a tö bbiek.
– Nem é rtem, szá zados.
A tiszt csettintett a nyelvé vel.
– Mindegy, nem szá mı́t! – kiá ltott fel tü relmetlenü l. – Engem az
é rdekel, hogy akar-e maradni, vagy nem akar maradni. A tö bbi csak
maszlag.
– Szá zados ú r, az idegenlé gió parancsnoksá gá nak
engedelmeskedve jelentkeztem ö nké nt a Ké k Hadosztá lyba. Ha a
hadosztá ly elmegy, é n is elmegyek.
– Nem akar az idegenlé gió ná l maradni?
– Ha akarné k, szá zados, akkor ott maradtam volna az igazi
lé gió ná l, Dar Rif ienban. – Megrá zta a fejé t. – Elegem van.
– Ugy tudtam, hogy van itt egy orosz kislá ny, aki miatt hajlik rá ,
hogy…
– Arra hajlok, hogy elmenjek, szá zados.
A spanyol tiszt mé g odavetette, hogy nagyon jó , majd kilé pett a
bunkerbő l. Ekkor egy magas, lovagló nadrá got viselő fé r i jelent meg
az ajtó ban. Egy SS-tiszt. Barra szá zados ü dvö zö lte, majd tá vozott.
Magá ra hagyta a portugá llal. Francisco kı́vá ncsian né zett az

167
ismeretlenre. Lá tott má r az utcá n belga é s né met SS-katoná kat, de
mé g soha nem beszé lt velü k. A szoká sos – csak é ppen a szá má ra
megszokottná l meggyő ző bb – ná ci kö szö nté s utá n a tiszt kö zö lte,
mié rt jö tt.
– Kurt Schmidt vagyok, a belga ö nké ntesek egysé ge, az SS-
Freiwilligen-Legion Flandern fő hadnagya – mutatkozott be né metü l.
– Nem tudom, tisztá ban van-e vele, de az SS az elit alakulatok elit
alakulata. Seregü nk a harmadik birodalom legtiszteletremé ltó bb
serege, Né metorszá g bü szkesé ge, a nemzetiszocializmus ú ttö rő je, a
civilizá ció vé delmező je. Jelenleg é ppen ö nké nteseket toborzunk az
egysé geinkbe, é s keressü k a legmegfelelő bb katoná kat. Mivel
Spanyolorszá g azt a sajná latos dö nté st hozta, hogy visszavonja a Ké k
Hadosztá lyt, felkerestem Barra szá zadost, hogy kiké rjem a
vé lemé nyé t, é s megké rdezzem, kiket javasol az SS szolgá latá ra. A
maga neve volt az első . Olvastam a szolgá lati lapjá t, é s… szeretné m
meghı́vni az SS-be.
A lé gió s elmosolyodott.
– Nem tudom, mi tö rté nt, de hirtelen nagyon keresett lettem –
jegyezte meg. – Kö szö nö m a meghı́vá st, igen megtisztelő szá momra,
de… nem á ll szá ndé komban belé pni.
– Megtudhatná m az oká t?
– Vissza akarok té rni a hazá mba. Ennyire egyszerű . Torkig vagyok
Oroszorszá ggal, a hideggel é s ezzel az egé sz zű rzavarral.
Schmidt felvonta a szemö ldö ké t.
– Bevallom, meg vagyok lepve. Barra szá zados azt mondta, hogy
van egy orosz szerető je, akihez nagyon ragaszkodik.
– Es mi az akadá lya annak, hogy ő t is magammal vigyem?
A né met ké tkedő grimaszt vá gott.
– Nem hiszem, hogy Franco tá bornok kormá nya jó né ven venné ,
ha Sztá lin orszá gá nak polgá ra belé pne Spanyolorszá g terü leté re.
– Majd jó né ven veszi, ha ez a polgá r az egyik katoná ja felesé ge
lesz. Ha pedig mé gsem, akkor visszamegyek a hazá mba,
Portugá liá ba. Ha ott sem fogadjá k el, akkor mé g mindig mehetek
tová bb valamelyik portugá l gyarmatra vagy Brazı́liá ba. Rengeteg
lehető sé gem van.
Az SS-tiszt lebiggyesztette az ajká t.
– Lá tom, nagyon eltö ké lt – mondta. – Mindazoná ltal hadd
jegyezzem meg, hogy az SS-né l a zsold is jobb. Tö bb pé nzbő l jobb
kö rü lmé nyeket teremthet annak az orosz lá nynak.
– Nem é rdekel a pé nz.
Schmidt ö sszehú zta a szemö ldö ké t.

168
 – Semmivel nem tudom meggyő zni?
– Semmivel.
Beszé lgető tá rsa arckifejezé se lá ttá n a né met tiszt belá tta, hogy
semmire sem megy. Osszeü tö tte a boká já t, kihú zta magá t, é s
elő relendı́tette a jobb karjá t.
– Heil Hitler! – kö szö nt, azutá n sarkon fordult é s tá vozott.

A Ké k Hadosztá ly feloszlatá sá nak hı́re immá ron megerő sı́té st nyert,
é s Francisco tudta, hogy nincs sok ideje. Fontos dö nté st kellett
meghoznia. Miutá n ké ső dé lutá n vé get é rt a szolgá lata, elment az
egysé g ká plá njá hoz lelki gondozá sra, majd elindult Puskin felé .
Amikor a vá rosba é rt, mé g elkanyarodott az Alexandrovszkij park
felé , hogy virá got szedjen a Fehé r toronyná l. Csokorba kö tö tte, é s
csak ezutá n ment haza.
Tanyusa szoká s szerint kö té nyben fogadta, é s gő zö lgő vacsorá val
vá rta.
– Csiná ltam neked orosz palacsintá t, ná lunk blininek hı́vjá k –
mondta. – Talá ltam egy kis lisztet a… – Be sem tudta fejezni a
mondatot, mert megpillantotta a csokrot, é s elkerekedett a szeme.
– O! Mi ez?
Francisco á tnyú jtotta a virá gcsokrot.
– Ezt neked hoztam.
A lá ny elvette a csokrot, megszagolta, amikor fö lné zett, szemé ben
há la é s meglepeté s tü krö ző dö tt.
– Milyen kedves! – kiá ltotta, é s a fé r i nyaká ba ugrott. – Minek
kö szö nhetem?
Francisco zavarban volt.
– Feloszlatjá k a hadosztá lyt. Parancsot kaptunk a hazaté ré sre,
Spanyolorszá gba.
Tanyusá nak a szá ja is tá tva maradt a csodá lkozá stó l é s az
ijedtsé gtő l. Csak né zte a fé r it, é s pró bá lta kitalá lni, mit jelenthetnek
a szavai.
– El… el fogsz menni?
Francisco csak a há ború hoz é rtett, a szı́v dolgaihoz nem, ı́gy há t
annyira zavarba jö tt, hogy rá sem né zett, mikö zben feltette a
ké rdé sé t.
– Velem jö ssz?
– Hogy mehetné k veled, hiszen orosz vagyok! – felelte a lá ny
elké pedve.
– Há t akkor talá n ö ssze ké ne… há zasodnunk, nemde?

169
 Tanyusa nem é ppen ı́gy ké pzelte el é lete legszebb pillanatá t, de –
tekintettel a kö rü lmé nyekre é s fő leg a vá ratlan ijedsé gre –
eltekintett a romantiká tó l.
– Ezt vehetem lá nyké ré snek?
Francisco zavará ban mé g mindig lehajtotta a fejé t, é s
szemlesü tve bó lintott.
– Akarod?
A lá ny Francisco tekinteté t kereste, mert meg akart győ ző dni a
ké rdé s komolysá gá ró l. A portugá l legyő zte fé lé nksé gé t, é s a szemé be
né zett. Barna szemé ben olyan gyengé dsé g tü krö ző dö tt, amilyet
korá bban soha nem mutatott.
– Persze hogy akarom!

Francisco é ppen a zá szló aljparancsnok dá csá já ná l já rt Puskin
kö zpontjá ban, amikor a hirdető tá blá ná l fel igyelt a hangzavarra.
Odament, hogy megné zze, mi tö rté nt. A né met OKW dokumentuma
volt kitű zve, amely 1943. októ ber 12-é re hirdette meg a spanyol Ké k
Hadosztá ly feloszlatá sá t.
Vagyis erre a napra.
Ambivalens é rzé sei tá madtak. Kilenc hó nap telt el a Krasznij Bor-
i csata ó ta, é s a győ zelem né lkü li visszavonulá st megfutamodá snak
é rezte. Má sfelő l viszont egyá ltalá n nem akart tová bb maradni. A
kö rü lmé nyek is rosszak voltak, hideg is volt, é s Juanito halá lá t
leszá mı́tva nem tekintette ellensé gnek az oroszokat – de hogy is
tekinthette volna, hisz ő maga is orosz lá nyt szeretett.
Tanyusa há rom napja mondott igent a lá nyké ré sre. A kö vetkező
szombatra tű zté k ki az eskü vő t , a Znamenszkaja-templomban, é s a
szá zad plé bá nosa biztosı́totta afelő l, hogy mé g aznap megkapja a
há zassá gró l szó ló okiratot. Ezzel az okmá nnyal Tanyusa ideiglenes
letelepedé si engedé lyt kaphat Dar Rif ienban, é s kezdemé nyezheti a
honosı́tá sá t.
Mivel a szá zad má r elhagyta a hadá llá sait az Izsora folyó ná l,
Francisco az eskü vő elő ké szü leteinek szentelhette idejé t. Egyszerű
ceremó niá ra ké szü lt, a Ké k Hadosztá ly katolikus papjá val, szű k
kö rben: csak né há ny bajtá rsá t tervezte meghı́vni. Olga é s Margarita
azonban ı́gy is ragaszkodott ahhoz, hogy hagyomá nyos
lakodalommal ü nnepeljé k meg leg iatalabb hú guk eskü vő jé t.
Né há ny napra fel is fü ggesztetté k a munká t, é s ő k is a ké szü lő dé snek
szentelté k magukat. Ezé rt já rt Francisco a zá szló aljparancsnok
dá csá já ná l. A kö zelé ben volt ugyanis a piac é s a hadosztá ly kantinja
is. Mikö zben Tanyusa a kelengyé jé t varrta, a nő vé rei a fazekak kö rü l

170
sü rö gtek, Franciscó nak pedig listá t ı́rtak a hozzá való kró l. Nem volt
hosszú lista, hiszen tisztá ban voltak a kö rü lmé nyekkel, de szerepelt
rajta ké t igen nehezen beszerezhető hozzá való : a cukor é s a
narancslikő r. Ezek azonban elengedhetetlenek voltak a Szkazka-
tortá hoz.
Mikö zben Francisco a dá csa kö rü l idő zö tt, tá rsai megré szegü ltek
az OKW hirdetmé nyé tő l, miszerint hazamehetnek. Felhő tlen
ö rö mü kben rá zendı́tettek a Ké k Hadosztá ly egyik kedvenc nó tá já ra.

Sólo esperamos la orden

que nos dé nuestro general,
para borrar la frontera
de España con Portugal.

Y cuando eso consigamos,
alegres podremos estar,
porque habremos logrado
hacer una España imperial.

Amikor Francisco meghallotta a Desde Rusia dallamá t, fejcsó vá lva

odé bbá llt. Arra gondolt, hogy talá n a tervezettné l hamarabb is
visszaté r a hazá já ba. Mé g hogy eltö rö lni a hatá rt Spanyolorszá g é s
Portugá lia kö zö tt! Hogyisne! Nem ezé rt lé pett ő be a lé gió ba!

Egy ó ra mú lva é rt haza a bevá sá rlá sbó l. Narancslikő rt nem kapott,
de a Ké k Hadosztá ly kantinjá bó l szerzett egy palack palomitát, vı́zzel
kevert á nizslikő rt. Mikö zben lefelé ment a pincé be, el is mosolyodott,
mert elké pzelte a Cukanova nő vé rek arcá t, amint megtudjá k, hogy a
hı́res Szkazká juknak lesz egy kis spanyol utó ı́ze. Am amint odaé rt a
kis laká shoz, dö bbenten torpant meg: tá rva-nyitva á llt az ajtó .
– Tanyusa!
Odabent nagy felfordulá s fogadta: a kelengye a szé kre dobva, a
tű k é s a gyű szű a fö ldö n, minden feltú rva. Az á gyon megpillantott
egy ó riá si papı́rlapot. Odalé pett, é s a kezé be vette. Egy barna inges
lá ny volt rajta, a bal ingujjá n horogkereszttel, mö gö tte pedig egy
katona á llt. Mindketten a tá volba meredtek, ahogy az effé le
propagandaplaká tokon lenni szokott. Alatta ez á llt: Auch du. Vagyis:
Te is. Francisco megvakarta a fejé t. Há t ez meg mit jelenthet?
Osszehajtotta a plaká tot, é s eltette a kabá tzsebé be. Fogalma sem
volt, mit csiná ljon. Tanyusa nem volt otthon, a laká s pedig fel volt

171
tú rva. Bá rmi tö rté nt is, az nyilvá nvaló , hogy sietve tá vozott. De hová
mehetett? Az első gondolata az volt, hogy bizonyá ra a nő vé reihez.
Kiment az utcá ra, é s gyors lé ptekkel elindult Olga é s Margarita
fé szere felé . Arra gondolt, hogy a menyasszonya bizonyá ra az eskü vő
elő ké szü leteit vitatja meg a nő vé reivel. A fé szerné l azonban senki
nem nyitott ajtó t . Idegesen kopogott be a tulajdonoshoz.
– Elmentek a né metekkel – kö zö lte az orosz. – Nemré g jö ttek, é s
elvitté k ő ket.
Francisco hitetlenkedve né zett rá .
– A né metek?
– Igen. Elé g gorombá k voltak. Betuszkoltá k ő ket egy teherautó ba.
Vagyis letartó ztattá k ő ket. Ennek egyetlen magyará zata lehetett:
nyilvá n feljelentetté k Olgá t é s Margaritá t a tevé kenysé gü k miatt.
– Rendő rö k voltak?
A fé r i arca elsö té tü lt.
– Halá lfej volt a gallé rjukon.
A nő vé rek az SS fogsá gá ba kerü ltek.

172
 XII.

A Brundibár esti gyermekelő adá sa ó riá si sikert aratott a Magdeburg

kaszá rnya elő csarnoká ban. Leviné k vidá man kı́sé rté k vissza iukat a
Gyermekek Há zá ba, ahol tanult é s lakott. Am amikor a bejá rathoz
é rtek, fö ldbe gyö kerezett a lá buk. Az é pü let elő tt, a fö ldö n ü lt a
Gemeindewache egyik tagja, fekete sapká já t maga mellé tette, arcá t
kezé be temette. A zsidó rendő rsé g ő re volt, akit Terezı́nbe é rkezé sü k
esté jé n ismertek meg. Akkor mé g Ghettowaché nak hı́vtá k a
ható sá got, amelynek a tagja volt, de azó ta á tnevezté k, é s
Gemeindewache, vagyis Kö zö ssé gi Rendő rsé g lett a neve.
– Mi a baj, Vá clav? Tö rté nt valami? – ké rdezte Levin.
Az ő r rá né zett.
– Behı́vó t kaptam – felelte szomorú an. – A kö vetkező transzporttal
keletre megyek.
– Megint lesz egy?
A iú bó lintott.
– Má r kiosztottá k a behı́vó kat a há ló termekben. Rengeteg ember
megy. Edelstein doktor is.
Ez nem volt meglepő . Jakob Edelsteint, a vé nek taná csá nak
elnö ké t letartó ztattá k a né metek, mert azzal vá doltá k, hogy a
deportá ltak megmenté se é rdeké ben meghamisı́totta a listá kat, é s
maga Seidl parancsnok lé pett a helyé be.
– Mit jelent az, hogy rengeteg ember?
– Otezer fő .
Levin é s Gerda ijedten rezzent ö ssze. Otezer deportá lt! Ez
hatalmas transzportot jelent, ilyen sokan mé g soha nem utaztak
egyszerre; csak a szeptemberivel vethető ö ssze, amelyikkel Alfred
Hirsch is tá vozott, meg az első gyerekek. Ezt aligha ú sszá k meg…

Levin zakatoló szı́vvel lé pett be a Szudé ta kaszá rnyá ba, miutá n
elbú csú ztak Vá clavtó l. Né há ny szobatá rsa lehajtott fejjel ü lt az
emeletes á gyon, kezü kben a ró zsaszı́n papı́rral: az volt a behı́vó .
Levin tekintete a sajá t á gyá ra siklott. Nem lá tott ott semmit.
– Nekem nem jö tt behı́vó ?
Az alsó szomszé dja nyugodtnak tű nt: ő nyilvá n megú szta.
– Nem.
– Biztos?

173
 – Itt voltam, amikor megjö ttek. Neked nem jö tt semmi.
Levinnek hatalmas kő esett le a szı́vé rő l. Megmenekü lt ettő l a
nagy transzporttó l is. Altalá ban, bá r nem mindig, egé sz csalá dokat
vittek el egyszerre. Ez azt jelentette, hogy ha ő t nem hı́vtá k be, akkor
minden való szı́nű sé ggel Gerda é s Pé ter is megú szta. De ezt mé g le
kellett ellenő rizni. Kilé pett az é pü let kapujá n, ahol Gerda é s Pé ter
má r idegesen vá rta.
– Nem kaptam semmit! Megmenekü ltü nk – kö zö lte velü k rö gtö n.
Gerda má r az idegö sszeomlá s szé lé n á llt, de amikor meglá tta,
felsó hajtott. Szorosan á tö lelte Pé tert, é s ö rö mkö nnyek csillogtak a
szemé ben.
– O, há la istennek!
– Gyerü nk, né zzü k meg, hogy a te há ló termedben is minden
rendben van-e! – tette hozzá a fé rje sietve, mert né ha azé rt
elő fordult, hogy szé tvá lasztottá k a csalá dtagokat.
A kö telező takarodó má r elkezdő dö tt, hiszen beesteledett.
Normá lis kö rü lmé nyek kö zö tt ilyenkor má r senki nem volt a gettó
utcá in, de a mai nap nem volt normá lisnak nevezhető . Az ú j keleti
transzport behı́vó i, de fő leg az é rintettek szokatlanul nagy szá ma
felzaklatta az embereket. Fel-alá rohangá ló embereket lehetett lá tni,
volt, aki sı́rt, má sok vigasztalni pró bá ltá k, megint má sok hı́rekhez
pró bá ltak hozzá jutni é s azokat terjeszteni, sokan pedig má r az ú tra
ké szü lő dtek.
– Olyan ideges vagyok, Bertie.
– Ne legyé l, nem szoktá k szé tvá lasztani a csalá dokat – nyugtatta
Levin.
– Soha nem lehet tudni, Bertie. Kü lö nben is, letartó ztattá k
Edelsteint, é s lehet, hogy a szabá lyokat is megvá ltoztattá k. Ki
garantá lja, hogy nem vá lik gyakoribbá a csalá dok szé tvá lasztá sa?
– Azt ké tlem. Fő leg most, hogy itt vannak a dá n zsidó k is, é s Dá nia
kormá nya mindent tudni akar Terezı́nrő l. A né metek nagyon
elő vigyá zatosak.
– Té nyleg ı́gy gondolod?
A fé rje bizakodó n né zett rá .
– Biztos vagyok benne.

Amikor odaé rtek a Drezda kaszá rnyá hoz, csak Gerda lé pett be az
é pü letbe. A fé r iaknak szigorú an tilos volt a nő i há ló kö rletben
tartó zkodniuk, é s ez fordı́tva is ı́gy volt, ı́gy há t Levin kint maradt
Pé terrel a kapuban. Pé ter ugyan bemehetett volna vele, hiszen a

174
tizenké t é v alatti iú gyermekek együ tt is lakhattak az anyjukkal, de
Gerda sietni akart.
Csupá n ö t perc vá rakozá s utá n meg is jelent az é pü let kapujá ban.
Levinnek majd’ kiugrott a szı́ve, amikor meglá tta: letö rtnek tű nt.
Ahogy kö zeledett, az is lá tszott, hogy csupa kö nny az arca, é s ké t
papı́rlap van a kezé ben. A fé rje a szá já hoz kapta a kezé t. Sokkolta a
lá tvá ny, é s nem akart hinni a szemé nek. Gerda zokogva borult a
vá llá ra, é s csak percek mú lva tudott megszó lalni.
– Annyira fé lek, Bertie.
– Jó l van, nyugodj meg, minden rendbe jö n! Mikor indulunk? –
suttogta a fü lé be Levin.
– A behı́vó csak nekem szó l, é s Pé ternek.
Levin nem hitt a fü lé nek.
– Az nem lehet!
Hitetlenkedve vette el a papı́rt a felesé gé tő l. A gé pelt szö veget
né metü l ı́rtá k.

TOBORZÁS ÉS FOGLALKOZTATÁS
KÉNYSZERMUNKA-SZOLGÁLATRA

Közlemény: A Reich protektorátusából származó Péter
Levin nevű zsidót ezúton tájékoztatjuk, hogy fentnevezett hatóság döntése
nyomán kiválasztották kötelező kényszermunka-szolgálatra. Nevezett személy
indulás előtt köteles a hatóság képviselőjénél magához venni a
munkavégzéséhez szükséges eszközöket, egy váltás téli ruhát és egyheti
élelmet.

A má sik behı́vó ugyanilyen volt, csak Pé ter helyett Gerda neve
szerepelt rajta. Azt mindannyian tudtá k, hogy a munkavé gzé s
eszkö zeire, a vá ltá s ruhá ra é s az egyheti é lelemre vonatkozó utalá s
csak azé rt szerepel a szö vegben, hogy legyen ró la ı́rá sos feljegyzé s. A
lé nyeg az volt, hogy mindkettő jü ket deportá ljá k.
– Ez biztosan té vedé s.
Gerda vigasztalhatatlan volt.
– Né ha elő fordul – mondta. – Lenká val is ez tö rté nt a szeptemberi
transzport idejé n, emlé kszel? A fé rjé t behı́vtá k, ő t viszont nem.
Levin emlé kezett rá , hiszen beszé ltek is ró la, hogy mi tö rté nt
Gerda bará tnő jé vel a mosodá ban. Lenka akkor ú gy dö ntö tt, hogy
nem vá lik el a fé rjé tő l, é s azt ké rte, hogy hadd tartson vele ő is. Ez
egy lehető sé g volt, é s a csalá dok tö bbsé ge é lt is vele. Inká bb
elmentek a szeretteikkel együ tt keletre, mint hogy né lkü lü k
maradjanak Terezı́nben.
Karjaiba zá rta a felesé gé t, é s kö zben é rezte, ahogy Pé ter a lá bá ba
kapaszkodik, pont ú gy, mint amikor egé szen kicsi volt. Tudta, hogy ő

175
sem bı́rna megvá lni tő lü k. Szó ba sem jö hetett a csalá dszé tvá lasztá s.
Ké ptelen lenne együ tt é lni a gondolattal.

176
 XIII.

A zá szló aljparancsnok dá csá já hoz é rve Francisco ö sszetalá lkozott
Rolffal. Elmesé lte neki, hogy Tanyusa é s a nő vé rei eltű ntek, majd
elő vette a kabá tzsebé bő l a hatalmas plaká tot, amit az á gyá n talá lt.
– Ez az SS toborzó plaká tja, ő rmester – kiá ltott fel Rolf,
felismervé n a plaká tot.
– Az SS-é ?
– Igen. Mindenhol ezt terjesztik, hogy meggyő zzé k a kü lö nbö ző
nemzetisé gű katoná kat, hogy csatlakozzanak hozzá juk. – Furcsá lló ,
szinte ké tkedő tekintettel fordult a portugá lhoz. – Azt mondja,
ő rmester, hogy ezt az á gyá n talá lta?
Francisco most é rtette meg, mi tö rté nt. Né há ny nappal ezelő tt
felkereste ő t egy né met tiszt, é s rá akarta venni, hogy lé pjen be az
SS-be, most pedig talá lt az á gyá n egy toborzó plaká tot. Ezenkı́vü l
kiderı́tette, hogy az SS emberei elmentek a Cukanova nő vé rek
fé szeré be, é s elvitté k Olgá t é s Margaritá t. Minden való szı́nű sé g
szerint Tanyusá t is ő k tartó ztattá k le. De ha a nő vé reit prostitú ció ért
vitté k el, mi kö ze az egé szhez az SS-nek?
– Vigyé l el az SS-laktanyá hoz!

Aká rcsak a tö bbi puskini é pü let, a Sá ndor-palota is romos, bá r
ké tsé gtelenü l tiszta é s a szomszé dos Katalin-palotá ná l jó val kisebb
volt. Allı́tó lag az utolsó cá r kedvenc rezidenciá ja volt, é s egyben első
bö rtö ne is a bolsevik forradalom idejé n. Jelenleg a megszá lló erő k
szé khelyeké nt, a pincehelyisé gei pedig a Gestapo bö rtö neké nt
mű kö dtek.
A fő bejá ratot ké t katona ő rizte, a kö zponti erké lyen hatalmas ná ci
zá szló lobogott. Rolf vezeté sé vel belé ptek az é pü letbe, é s felmentek
az első emeletre. A titká rsá gon semmifé le tá jé koztatá st nem kaptak
a Cukanova nő vé rekrő l, a pult mö gö tt ü lő hivatalnok nem is hallott
mé g ró luk, a nevü ket sem tudta, nemhogy a tartó zkodá si helyü ket.
Francisco megé rtette, hogy az elejé n kell kezdenie.
– Talá n az volna a legjobb, ha megkeresné nk azt a tisztet, aki be
akart szervezni.
– Mi a neve?
Jó ké rdé s. A tiszt termé szetesen bemutatkozott, de a portugá l
nem jegyezte meg a nevé t, hiszen nem gondolta, hogy valaha is

177
szü ksé ge lesz rá .
– Nem emlé kszem. – Pró bá lta elő ásni az emlé kezeté bő l. – De azt
tudom, hogy egy furcsa nevű belga ezred tagja volt.
– Ebben a ré gió ban egyetlen lamand katoná kbó l á lló SS-egysé g
á llomá sozik. Az SS-Freiwilligen-Legion Flandern.
– Az az!
Az SS-tisztviselő felá llt, odalé pett egy szekré nyhez, é s elő vett egy
dosszié t, majd visszament a helyé re.
– Mi volt a rangja?
– Hadnagy, ha jó l emlé kszem.
– Az SS rendfokozatai kü lö nbö znek az á ltalá nos katonai
rendfokozatoktó l – felelte a nő . – Ha jó l sejtem, Oberleutnant lehetett.
– Igen, az volt!
A tisztviselő nő kinyitotta a dosszié t, é s lapozgatni kezdte.
Megtalá lta a rendfokozatokat, é s kikereste a lamand belga egysé g
Oberleutnantjainak né vsorá t. Egyesé vel rá bö kö tt a sorokra.
– Nos tehá t, az SS Flandernné l van Oberleutnant Johann Fritz,
Oberleutnant Herbert Neumann, Oberleutnant Kurt Schmidt,
Oberleutnant…
– Schmidt volt az!
A nő becsukta a dosszié t.
– Schmidt jelenleg nincs itt.
– Akkor hol talá lom?
A tisztviselő visszatette a dosszié t a helyé re, majd a folyosó ra
mutatott.
– Odakint vá rjanak!

Hosszú ra nyú lt a vá rakozá s a folyosó n. Má r csaknem ké t ó rá ja

á csorogtak, de mé g mindig nem jö tt a tiszt. Francisco egyre
nyugtalanabb lett, olyannyira, hogy Rolf mé g egyszer bekopogott a
tisztviselő nő hö z, hogy megké rdezze, meddig kell mé g vá rniuk. Az
ő rmester tehá t egyedü l maradt. Egyszer csak lé pteket hallott a
lé pcső felő l. Odafordult, é s megpillantott egy szü rke egyenruhá s
tisztet. Felismerte.
– Herr Oberleutnant Schmidt?
Az SS-tiszt diadalmas pillantá st vetett rá , mintha megnyert volna
egy fogadá st.
– Mit keres itt, ő rmester? – ké rdezte ká rö rvendő mosollyal. – Csak
nem akar mé gis belé pni az SS-ö nké ntesek kö zé ?
– Az orosz lá ny miatt vagyok itt – felelte Francisco. – Nagyon ú gy
né z ki, hogy a nő vé reit elvitte az SS, é s a menyasszonyomnak is

178
nyoma veszett. Erdeklő dni szeretné k, hogy tud-e valamilyen
felvilá gosı́tá ssal szolgá lni az ü gyben.
Ebben a pillanatban té rt vissza Rolf, aki a tiszt lá ttá n a kö telező
Heil Hitlerrel kö szö nt. Miutá n Schmidt viszonozta az ü dvö zlé st,
olyan hatá rozottan né zett Francisco szemé be, mint aki tisztá ban van
vele, hogy teljes mé rté kben uralja a helyzetet.
– Az ő rmester bizonyá ra arra a ké t prostituá ltra gondol, akik
abban a katedrá lis melletti mocskos kuplerá jban veszé lyeztetté k
katoná ink faji tisztasá gá t.
Francisco zavarba jö tt az SS-tiszt szó haszná latá tó l.
– Nos, a menyasszonyom nő vé rei, vagyis… szó val a nehé z
kö rü lmé nyeik miatt rá ké nyszerü ltek, hogy… szó val Herr
Oberleutnant is é rti, mirő l beszé lek – dadogta. – A szavaibó l arra
kö vetkeztetek, hogy egyeté rt az esemé nyek alakulá sá val.
– Igen – bó lintott a tiszt. – Mindhá rmó jukat kü lö nleges bá ná smó d
mellett vetté k ő rizetbe.
– Mindhá rmó jukat? A menyasszonyomat is? – ké rdezte az
ő rmester.
– Pontosan – felelte a né met.
– De há t… mié rt? Tanyusa nem vé gzett olyan tevé kenysé get, mint
a nő vé rei. Kü lö nben is, maga a né met hadsereg is ü zemeltet hasonló
bordé lyhá zakat, ahol ugyanolyan tevé kenysé g folyik, mint Tanyusa
nő vé reiné l. Ertelmetlen tö rvé nytelen tevé kenysé ggel vá dolni ő ket.
Schmidt lassú , precı́z mozdulatokkal kezdte lehú zni a kesztyű jé t,
az ujjbegyeitő l indulva.
– Nem prostitú ció ért vetté k ő ket ő rizetbe, ő rmester – mondta,
mikö zben mé g mindig a kesztyű jé vel bı́belő dö tt, é s rá sem né zett a
portugá lra. – Azé rt tartó ztattá k le ő ket, mert zsidó k.
A portugá lnak elkerekedett a szeme.
– Zsidó k?
– Igen, zsidó k. – Most a má sik kesztyű je kö vetkezett. – Az
ő rmester nem hallott ró la, hogy a zsidó kat deportá ljá k é s kü lö nleges
bá ná smó dban ré szesı́tik?
– Há t… hallani hallottam ró la, de… azt hittem, ez csak szó beszé d.
Nem tudtam, hogy ez ennyire… ennyire…
– Nagyon sú lyos ü gy, ő rmester – vá gott a szavá ba a né met, é s a
szemé be né zett. – Rendkı́vü l sú lyos. Rá adá sul a tevé kenysé gü k
komoly fenyegeté st jelentett az á rja faj tisztasá gá ra né zve.
Erkö lcstelen é s tö rvé nytelen, ha a katoná ink alsó bbrendű fajokkal
kö zö sü lnek. Cselekednü nk kellett.

179
 – De há t Tanyusa nem csiná lt semmit. O nem vett ré szt ezekben
a… tevé kenysé gekben…
– De zsidó , é s ez é pp elé g.
– Elé g? Mire elé g?
Schmidt vé gre megszabadult a kesztyű itő l, é s kö zelebb hajolt
Franciscó hoz.
– Az ő rmester té nyleg ilyen hü lye, vagy csak szó rakozik velem? –
sziszegte. – Ha egyszer zsidó , ez mindent elmond. Kü lö nleges
bá ná smó dban kell ré szesı́teni.
Francisco tudta, hogy nem egy nyelvet beszé lnek, é s egy darabig
fogalma sem volt, mit mondjon. Igaz, hogy az utó bbi idő ben gyakran
hallotta, ahogy a né metek a zsidó veszé lyrő l diskurá lnak, é s arró l,
hogy vé get kell vetni a fenyegeté snek, de soha nem é rtette egé szen,
mirő l beszé lnek. Nem ismert zsidó kat, mert Portugá liá ban nem
lá tott egyet sem, é s azt sem é rtette, mifé le fenyegeté st jelenthetnek.
– En ebbő l semmit nem é rtek – szó lalt meg vé gü l. – Mindö ssze
annyit tudok, hogy Tanyusa é s a nő vé rei nem á rtottak senkinek.
Teljesen á tlagos emberek, é s…
– Lá tom, maga té nyleg hü lye – szakı́totta fé lbe idegesen az SS-
tiszt. – A zsidó k a meghatá rozá sukná l fogva fenyegeté st jelentenek.
Miattuk tö rt ki ez a há ború , ő k idé zté k elő a kapitalizmussal é s a
bolsevizmussal! Ezt mindenki tudja!
A portugá l megé rtette, hogy ı́gy nem megy semmire. Ha meg
akarja talá lni a menyasszonyá t é s a lá ny nő vé reit, kerü lnie kell az
ö sszetű zé st.
– Onnek teljesen igaza van – adta meg magá t. – De ú gy hiszem, itt
valami fé lreé rté s tö rté nt. Tanyusa é s a nő vé rei nem zsidó k.
– Dehogynem.
– Honnan tudja?
– A nevü k nem szerepel sem a puskini templomok, sem az
anyakö nyvi hivatal nyilvá ntartá sá ban.
– De ő k nem is puskiniak. Szablinó ban é ltek. Bizonyá ra ott vannak
nyilvá ntartva, vagy Krasznij Borban, esetleg Leningrá dban vagy
valahol má shol, nem tudom. De az biztos, hogy nem Puskinban.
Az SS-tiszt tü relmetlenü l legyintett, jelezvé n, hogy nem kı́vá ncsi a
portugá l é rveire.
– Az nem szá mı́t! Itt nincsenek nyilvá ntartva, é s nem tudtá k
bizonyı́tani, hogy nem zsidó k. Má rpedig ha felmerü l a gyanú , mindig
abbó l kell kiindulni, hogy zsidó k. Inká bb iktassunk ki tı́z gyanú s
á rtatlant, mint hogy futni hagyjunk egy bű nö st. Csak ezt az elvet
kö vetve biztosı́thatjuk a vé gső győ zelmet.

180
 Francisco nem volt a szavak embere, ı́gy hirtelen nem tudta, mit
feleljen. O csak az elemi iskolá t vé gezte el, aká rcsak az SS-tiszt. De
azt é rezte, hogy az elő bb kifejtett gondolatmenet valahol sá ntı́t , é s
egy ná la ké pzettebb ember bizonyá ra kö nnyedé n megcá folhatná . O
csak egyvalamit tudott kristá lytisztá n: azt, hogy meg kell talá lnia
Tanyusá t.
– Talá n igaza van – mondta nyugodt hangon, ha nem is a
vé rmé rsé kleté nek, de sokkal inká bb a helyzetnek megfelelő en. – De
azt megmondaná , ké rem, hogy hol vannak?
– Elvitté k ő ket egy Einsatzgruppéba.
– Má r nincsenek is itt?
– Nincsenek – felelte az SS-tiszt. – Holnaputá n kü lö nleges
elbá ná sban ré szesü lnek.
Noha nagyjá bó l sikerü lt kö vetnie a né met gondolatmeneté t, ezt a
ké t kifejezé st nem é rtette. Az Einsatz szó t ismerte, tudta, hogy
’beveté st’ jelent. A Gruppe szó t is ismerte, tudta, hogy ’csoportot’
jelent. De az Einsatzgruppe? Szó szerint „beveté si csoport”. A
kü lö nleges bá ná smó d kifejezé s szinté n homá lyos volt szá má ra. Mit
jelenthet? Mi ez a kü lö nleges elbá ná s?
– El tudná nekem magyará zni, hogy ez pontosan mit jelent? Az az
igazsá g, hogy a né metnyelv-tudá som mé g szegé nyes, é s…
A tiszt intett Rolfnak, aki egyre nyugtalanabbul hallgatta a
beszé lgeté st, hogy vá laszoljon az ő rmester ké rdé sé re. Rolf ugyan
nem volt tagja az SS-nek, de mivel né met volt, tisztá ban volt az elit
alakulat hatalmá val é s befolyá sá val. Karon fogta Franciscó t , é s ké t
mé terrel arré bb vonszolta.
– A menyasszonyod helyzete nagyon… nagyon nehé z – mondta
halkan, spanyolul, hogy a tiszt ne é rtse.
Francisco é rtetlenü l né zett rá . – Hogyhogy nehé z?
A né met lopva Schmidtre sandı́tott, é s amikor lá tta, hogy
szó rakozott tekintettel né zi ő ket, mé g halkabban beszé lt.
– Az Einsatzgruppék az SS kü lö nleges egysé gei itt,
Oroszorszá gban.
– Na é s?
Rolf a fejé t csó vá lta.
– Nem jó .
– Nem jó , nem jó ! Mi nem jó ? – Francisco kezdte elveszı́teni a
tü relmé t ettő l a sok utalgatá stó l é s cé lozgatá stó l. Konkré tumokat
akart. – Magyará zd má r el, ember!
A katona nyelt egyet.

181
 – Irtá st vé gző egysé gek – magyará zta fé lig né metü l, fé lig
spanyolul.
Francisco a vá ratlan té ma felmerü lé se miatt dö bbenten né zett rá .
– Mit irtanak? Tetveket? Mi kö ze ennek a beszé lgeté sü nkhö z?
– Zsidó kat irtanak itt, Oroszorszá gban, ő rmester – mondta.
A portugá l meredten bá mult Rolfra.
– Kiirtjá k a zsidó k parazitá it? A tetveket meg a…
A né met hevesen rá zta a fejé t.
– Nem, ő rmester. A zsidó kat irtjá k ki. Osszeterelik é s kivé gzik
ő ket.
– Micsoda?!
– Erti má r, ő rmester, mennyire sú lyos a helyzet?
– A zsidó szabotő rö kre gondol?
– Civilekre, ő rmester – helyesbı́tett a katona. – Idő sekre, nő kre,
gyerekekre. Ezt csiná ljá k. Kivé gzik a zsidó kat.
Francisco hitetlenkedve fogadta Rolf szavait. Ugy né zett a
beosztottjá ra, mint egy ő rü ltre. Egyszerű en semmi é rtelme nem volt
annak, amit mondott. Egy dolog megö lni az ellensé get, azt, aki
megtá madja vagy fenyegeti a né met erő ket. De nő ket é s gyerekeket
gyilkolni?
– Te most viccelsz.
Ekkora baromsá got nem vesz be. Ot aztá n nem lehet ilyen
kö nnyen á tejteni. Rajta ugyan nem fognak nevetni.
– Teljesen komolyan beszé lek, ő rmester. Egyá ltalá n nem viccelek.
A né met katona olyan meggyő ző en beszé lt, é s olyan idegesen
né zett rá , hogy Francisco ké nytelen volt hinni neki.
– Es biztos vagy abban, amit mondtá l?
– Teljes mé rté kben, ő rmester. A sajá t szememmel lá ttam, ahogy
kivé gzik a zsidó kat. Nagyon sok ilyet csiná lnak itt, Oroszorszá gban.
– Lá ttad?
– Igen, ő rmester. A sajá t szememmel.
– Azt mondod, hogy Tanyusá t a halá lba kü ldté k?
– Igen, ő rmester.
Az nem lehet, gondolta. Ez csak valami lé gió s vicc lehet. De Rolf
tová bbra is olyan komolyan né zett rá , hogy az SS-tiszt felé fordult.
– A katona azt á llı́tja, hogy maguk le akarjá k lő ni ő ket.
Azt vá rta, hogy a né met tagadni fog, azt vá rta, hogy tisztá zza ezt a
marhasá got, de Schmidt cseppet sem jö tt zavarba, é s ú gy né zett rá ,
mintha valami teljesen hé tkö znapi dolgot mondott volna.
– Kü lö nleges elbá ná sban ré szesü lnek.
– Mit jelentsen ez?

182
 Az SS-tiszt Rolfra mutatott.
– Azt jelenti, amit ő elmagyará zott magá nak – mondta.
Ebben a pillanatban a portugá l ö sszeomlott. Rolf egyfolytá ban ezt
hajtogatta, Schmidt pedig nem hazudtolta meg, ső t megerő sı́tette.
Bá rmilyen hihetetlennek tű nt is, a jelek szerint igaz volt. Tanyusá t
é s a nő vé reit ki fogjá k vé gezni. Egy pillanatra megá llt, hogy
megemé ssze a hallottakat, de amikor té nyleg felfogta, mit jelent,
elvö rö sö dö tt az arca, é s é ktelen haragra gerjedt.
– Maga megő rü lt? – ü vö ltö tte portugá lul, mikö zben megindult a
tiszt felé , hogy leté pje a fejé t. – Mi a francot…
Rolf gyorsan kapcsolt, é s há tulró l lefogta az ő rmestert, hogy
megá llı́tsa.
– Ne, ő rmester, ne!
– Mit ké pzel, maga szarhá zi? Kinyı́rom…
A né met katona is nagydarab volt, kü lö nben nem lett volna lé gió s,
mé gsem tudta megá llı́tani Franciscó t , aki ú gy indult meg az SS-tiszt
felé , aká r egy gő zmozdony.
– Ormester, á lljon meg!
– Megö llek, te, rohadé k, a kurva anyá dat! Kité pem a…
– Egyezkedjen vele, ő rmester! – ordı́totta Rolf, hogy
megakadá lyozza, hogy ő rü ltsé get csiná ljon. – Csak ı́gy mentheti meg!
A portugá l elmé jé t elö ntö tte a dü h, de egy ré sze mé g ı́gy is
mű kö dö tt. Agyá nak ez a ré sze fogta fel, mit kiabá l neki a beosztottja,
é s amikor felfogta, hogy a né met tiszt pé ppé veré se nem a
legokosabb straté gia, megá llt.
– Egyezkedjek vele? Mirő l? – ké rdezte lihegve. – Mirő l lehet itt
egyezkedni?
– Emlé kszik arra a toborzó plaká tra, amit az á gyá n hagytak? –
ké rdezte Rolf. – Az a nő a titká rsá gon elmondta, hogy ennek a
Schmidtnek vasá rnapig teljesı́tenie kell a toborzá si rá tá t. Az egé sz a
toborzá s miatt van, é rti? Van egy kvó tá ja, é s ha kell, aká r erő szakkal
is toboroznia kell ö nké nteseket az SS-be. Azé rt vitte el ő ket, hogy
magá t rá ké nyszerı́tse a jelentkezé sre. Ez a lé nyeg, semmi má s.
Vé gre fé ny gyú lt az ő rmester agyá ban. A né met katona szavainak
nagyon is volt é rtelmü k. A portugá l visszanyerte az ö nuralmá t, é s
megnyugodott. Ezek szerint csak ı́gy oldhatja meg a helyzetet. Rolf is
lá tta rajta, hogy megnyugodott, é s elengedte. Francisco
kiegyenesedett, leporolta az egyenruhá já t, aztá n Oberleutnant
Schmidt szemé be né zett.
– On meg tudja akadá lyozni, hogy a menyasszonyomat é s a
nő vé reit kivé gezzé k?

183
 A tiszt nyeregben é rezte magá t, é s elmosolyodott. Most má r csak
ü gyesen kellett irá nyı́tania a beszé lgeté st.
– Nem lehetetlen – felelte. – De nem lesz kö nnyű . A Reichsführer-
SS parancsá ra ki kell kü szö bö lnü nk a fenyegeté st, amit a zsidó k
jelentenek a harmadik birodalom biztonsá gá ra né zve. Ezt a
parancsot mindená ron teljesı́teni kell, kerü l, amibe kerü l.
– De a kivé gzé st nem lehetetlen megakadá lyozni…
– A Reichsführer-SS azt is megparancsolta, hogy toborozzunk jó
katoná kat az SS-be – folytatta talá nyos ké ppel a tiszt, hogy rá té rjen a
tá rgyra, amire szá mı́tani lehetett. – Tekintve, hogy bizonyos
kö rü lmé nyek kö zö tt ez a ké t parancs ellentmondá sba kerü lhet
egymá ssal, a mi feladatunk, hogy megtalá ljuk a megfelelő
megoldá st. Errő l beszé lhetü nk. Hogyan egyeztessü k ö ssze a zsidó k
kü lö nleges bá ná smó djá ró l szó ló parancsot a kü lfö ldi katoná k
toborzá sá ró l szó ló paranccsal? Ez a nagy ké rdé s. Van javaslata?
A portugá lnak fogalma sem volt, ki az a Reichsführer-SS, akirő l
Schmidt ilyen tisztelettel beszé l, de ez nem is szá mı́tott. Egyedü l az
szá mı́tott, hogy eljutottak a lé nyeghez. Az SS-tiszt pontosan azt
mondta, amit Rolf megjó solt. Most rajta, Franciscó n van a sor, hogy
vá laszoljon.
– Ha jelentkezem az SS-be, akkor elengedi ő ket?
Meglepeté sé re azonban a tiszt a fejé t rá zta.
– Lehetetlen – felelte ellentmondá st nem tű rő hangon.
– Tessé k?
– A zsidó k nem má szká lhatnak szabadon.
– De ő k nem zsidó k! – vitatkozott Francisco, aki kezdte ismé t
elveszı́teni a tü relmé t. – Nem kö vettek el semmi rosszat, nem ö lheti
meg ő ket.
A né met ú gy tett, mintha elgondolkodna.
– Beismerem, hogy nem á ll rendelkezé sre mindent elsö prő
bizonyı́té k a zsidó szá rmazá sukró l – mondta, mintha alapos
megfontolá s ú tjá n jutott volna erre a kö vetkezteté sre. – Nem
hagyhatom igyelmen kı́vü l ezt az é rvet, amelynek felveté se az
Einsatzgruppe elő tt is megfontolandó . – Tö prengve vakargatta az
á llá t. – Tudja, mit mondok? Talá n elhalaszthatjuk a kü lö nleges
elbá ná st.
– Ez mit jelent? – ké rdezte az ő rmester, meg sem pró bá lva
leplezni aggodalmá t. – Hogy mé gsem lö vik agyon ő ket?
– A kü lö nleges elbá ná st felfü ggesztjü k, amı́g megerő sı́té st nem
nyer a hö lgyek faji szá rmazá sa – felelte a tiszt. – Okmá nyok
hiá nyá ban ez azonban é vekig is eltarthat.

184
 Vagyis életben maradhatnak, gondolta Francisco
megkö nnyebbü lve.
– Es addig mi lesz velü k? – é rdeklő dö tt, mikö zben tisztá ban volt
azzal, hogy az ö rdö g a ré szletekben rejlik. – Elengedik ő ket?
A tiszt ismé t meglepte a vá laszá val.
– Amı́g fenná ll a gyanú , hogy zsidó k, nem má szká lhatnak
szabadon. Igaz, hogy hatalmamban á ll hatá rozatlan idő re
felfü ggeszteni a kü lö nleges elbá ná st, de attó l tartok, el nem
engedhetem ő ket. Azzal megszegné m a Reichsführer-SS parancsá t.
Francisco rá szegezte a tekinteté t.
– Azt mondja, hogy aká r é vekig is fogva tarthatjá k ő ket?
– Ez a Reichsführer-SS parancsa a gyanú s esetekre. Nem
szeghetem meg. Az SS jelmondata is ez: „Becsü letem a hű sé g.” Az
engedetlensé g az a hatá rvonal, amit egyikü nk sem lé phet á t.
Francisco keresztbe font karral, eltö ké lt tekintettel né zett rá .
– El sem tudja ké pzelni, milyen bajt hoz a fejé re, ha Tanyusá nak
csak egy haja szá la is meggö rbü l – morogta fenyegető en. – Hadd
fogalmazzak vilá gosan! Ha tö rté nik vele valami, velem gyű lik meg a
baja, de alaposan á m! Nem az a fajta vagyok, aki visszafogja magá t,
ennek Rolf a megmondható ja! Ha viszont elengedi, akkor nemhogy
belé pek az SS-be, de mé g legalá bb má sik hat-hé t katoná t is toborzok
magam mellé a Ké k Hadosztá lybó l. Gondolom, ezzel má r elé ggé
nö velem a kvó tá já t, amit vasá rnapig kell teljesı́tenie, nemde? Na,
mit szó l?
A portugá l katona burkolt fenyegető zé se egy cseppet sem
ijesztette meg az SS-tisztet. A hat-hé t ember beszervezé sé nek
ı́gé rete viszont anná l tö bbet nyomott a latban. Schmidtnek való ban
teljesı́tenie kellett a toborzá si kvó tá t, é s hat-hé t spanyol vagy
portugá l katona belé pé se megoldotta volna ezt a problé má t.
– Mint má r mondtam, nem szeghetem meg a Reichsführer-SS
parancsá t – ismé telte. – Viszont azt hiszem, talá lhatunk valami
kompromisszumos megoldá st, amely talá n nem tetszik minden
fé lnek, de olyan eré nyei vannak, amelyek nem lebecsü lendő ek.
– Csupa fü l vagyok.
– Ha jó l é rtem, leginká bb a menyasszonyá é rt aggó dik, igaz?
– Igen.
– Szá munkra pedig fontosabb é rdek, hogy magá t az SS tagjai
kö zö tt tudjuk. Ké t spanyol szá zad lé trehozá sá t tervezzü k, é s az orosz
fronton akarjuk bevetni ő ket. Ha viszont maga belé p ebbe az
egysé gbe, akkor nem tud együ tt lenni a menyasszonyá val, ugyebá r.
Ezé rt hajlandó vagyok magá t a Waffen-SS helyett az SS-

185
Totenkopfverbändébe helyezni. Ez olyan kompromisszumos
megoldá s lenne, ami nekü nk is é rdekes lehet. Mivel itt, az orosz
fronton való ban elé g kompliká lt a helyzet, elkezdtü k á tvezé nyelni az
SS-Totenkopfverbändé ket a Kácetekbő l. Ez azt jelenti, hogy ennek
kö vetkezté ben most hiá nyoznak azok az emberek, akik a Káceteket
vezetik. – Franciscó ra mutatott. – Oda lé phetne be maga. –
Elé gedetten vonta fel a szemö ldö ké t. – Zseniá lis, nemde?
Francisco nem é rtette, mié rt zseniá lis a terv. Oszinté n szó lva,
magá t a tervet sem é rtette.
– Elné zé st, de mi ez az SS-Toten -nemtudommilyen-banda meg ez
a Kacat vagy micsoda?
– Kácetnek, vagyis KZ-nek hı́vjuk a koncentrá ció s tá borokat –
magyará zta a tiszt. – A hivatalos rö vidı́té s KL, de mi egymá s kö zö tt
KZ-nek vagyis Kácetnek mondjuk. Az SS-Totenkopfverbä nde az SS-
nek a Káceteket vezető egysé gei. Most má r vilá gos?
– Koncentrá ció s tá borokró l beszé l?
– Pontosan – bó lintott Schmidt. – Ahelyett, hogy egy itteni SS-
egysé gné l teljesı́tene szolgá latot az orosz fronton, elmehetne egy
koncentrá ció s tá borba az ottani SS-hez.
– Es a menyasszonyom?
– Nem engedhetem el, ezt má r elmagyará ztam. Elkü ldtem egy
koncentrá ció s tá borba. – A portugá lra mutatott, hogy megadja vé gre
a kegyelemdö fé st. – Abba, ahol maga fog szolgá latot teljesı́teni.
– Ugy é rti, hogy a menyasszonyom meg é n ugyanabban a
koncentrá ció s tá borban lenné nk, csak é n ő rké nt, ő meg rabké nt?
Az SS-tiszt arca felderü lt.
– Há t nem zseniá lis?
Francisco fontoló ra vette az ajá nlatot.
– Es a nő vé rei?
– Ok is oda menné nek, termé szetesen.
Az ő rmester elké pzelte, ahogy egy bö rtö nben egy cella rá csain á t
né zi Tanyusá t é s a nő vé reit, akik mindhá rman be vannak zá rva.
– De há t ez abszurd!
Schmidt vá llat vont.
– Ez a legjobb, amit felajá nlhatok. Fogadja el, é s a menyasszonya
é letben marad, maga pedig együ tt lehet vele. Vagy visszautası́tja, é s
soha tö bbet nem lá tja. Ennyire egyszerű .
– Ez egy lehető sé g, ő rmester – sú gta Rolf spanyolul. – Haszná lja
ki! Csak azé rt ajá nlja fel, mert kell neki a kvó ta, enné l tová bb viszont
ő sem mehet.

186
 Francisco azonban nem é ppen erre vá gyott. Nem é rezte
kielé gı́tő nek ezt a megoldá st. Am jó zan fejjel á tgondolva ő is arra a
kö vetkezteté sre jutott, hogy rosszabb helyzetbe is kerü lhetne.
Mindké t fé l ké rt valamit, é s cseré be lemondott valamirő l. Schmidt
beszervezi az SS-be, de nem a harci egysé gbe. O pedig megmenti
Tanyusá t, é s a há ború há tralé vő ré szé t együ tt tö lti vele, de nem
szabadı́thatja ki. Mé lyet só hajtott, é s a meghozott dö nté s tudatá ban
né zett az SS-tiszt szemé be.
– Hol ı́rjam alá ?
Az SS-tiszt elé gedetten mosolygott, é s kis hı́já n megtapsolta.
– Pompá s! – kiá ltott fel, a kezeit dö rzsö lgetve.
A ké t katona elkı́sé rte Schmidtet a folyosó vé gé n lé vő irodá ig.
Belé ptek. A falon plaká tok voltak kiragasztva, az egyik ugyanolyan
volt, mint amilyet Francisco az á gyá n talá lt. Ebbő l kitalá lta, hogy az
SS toborzó irodá já ban vannak. A né met tiszt kihú zott egy ió kot, é s
elő vett egy nyomtatvá nyt. Kitö ltö tte, majd á tnyú jtotta a
portugá lnak, é s rá bö kö tt a vé gé n egy ü res helyre.
– Itt ı́rja alá !
Mivel Francisco nem sokat é rtett belő le, á tadta Rolfnak, hogy
olvassa vé gig. A beosztottja elolvasta, majd bó lintott.
– Rendben van.
A portugá l alá ı́rta a dokumentumot.
– Gratulá lok! – mondta Schmidt. Ettő l a pillanattó l kezdve az SS
jelö ltje. Gyors kiké pzé st kap egy gyakorló té ren, azutá n pedig mehet
is a koncentrá ció s tá borba, ahova má r holnap visszü k a
menyasszonyá t é s a nő vé reit.
– Es az hol van?
Az SS-tiszt lapozgatni kezdte a nyomtatvá nyt, majd amikor
megtalá lta az ú jonc nevé t, rá bö kö tt a helyre, amit egyé bké nt ő maga
ı́rt oda pá r perce.
– Lengyelorszá gban – vá laszolta.

187
 HARMAD IK RESZ

A HALÁL ELŐJÁTÉKA

Ah! Ah!
Halál! Halál!
A halált kívánod majd!
Aleister Crowley:
A törvény könyve

188
 I.

Leviné k é s a tö bbi, vagonban ö sszezsú folt fé r i, nő é s gyermek má r
ké t napja nem lá ttá k a napot. Csak a deszká k kö zö tti ré seken é s a
szö gesdró ttal vé dett kis nyı́lá sokon szű rő dö tt be né mi fé ny. A
szemü k mostanra hozzá szokott az é jszakai sö té tsé ghez é s a nappali
fé lhomá lyhoz.
Levin szá má ra teljessé ggel é rthetetlen volt, hogy bá nhatnak ı́gy a
né metek az embertá rsaikkal. Ez volt a má sodik ú tjuk, amit
deportá ltké nt tettek meg, de ö ssze sem lehetett hasonlı́tani az
első vel. Amikor hó napokkal ezelő tt Prá gá bó l Terezı́nbe vitté k ő ket,
emberpró bá ló ú tjuk volt, é s az sem volt normá lis, hogy tizenegy
ó rá n keresztü l nem jutottak é telhez. Am való sá gos luxusutazá s volt a
mostanihoz ké pest. Hatvan ember zö tykö lő dö tt ké t napja ö sszezá rva
a sö té tben, kı́vü lrő l elreteszelt ajtó k mö gö tt, ugyanis a hı́rhedt keleti
transzportok szerelvé nyei marhavagonokbó l á lltak. A né metek
marhavagonokba zá rtá k a fé r iakat é s a nő ket, az idő seket, a
gyerekeket é s a betegeket!
A gyerekek egyfolytá ban nyafogtak, eleinte mé g hangosan, aztá n
egyre gyö ngé bben, az utó bbi huszonné gy ó rá ban má r csak
sı́rdogá ltak, a betegek pedig nyö gdé cseltek. Mindenki szenvedett az
é hsé gtő l é s a szomjú sá gtó l, é s rá adá sul mé g borzasztó an fá ztak is,
hiszen té l volt. A zsú foltsá g egyetlen elő nye az volt, hogy egymá st
melegı́tetté k.
– Nagyi!
A lá ny hangja hozta vissza Levint a való sá gba.
– Hagyd, Zdanka! A nagyi má r nincs velü nk… – suttogta valaki.
– Nagyi?
A tö bbiek né ma csendben hallgattá k, ahogy a lá ny zokog. Az
indulá suk ó ta ez volt a má sodik halá leset. Levin aggó dott a csalá dja
lelki nyugalmá é rt. Lené zett a iá ra: Pé ter ö sszegö mbö lyö dve fekü dt
a lá bá ná l. Nemré g aludt el, miutá n elé nekelte neki a kedvenc
ladino{10} nyelvű dalá t. Szerencsé re nem é bredt fel a sı́rá sra. Azutá n
Gerdá ra té vedt a tekintete: a felesé ge annyira kimerü ltnek tű nt,
hogy gyakorlatilag á llva aludt. Ezek szerint egyikü k sem vett
tudomá st a né ni halá lá ró l. Jobb is ı́gy. A legfontosabb most az volt,
hogy pihenjenek. Olyan sokan zsú foló dtak ö ssze a vagonban, hogy
nem mindenkinek jutott ü lő hely, ı́gy felvá ltva tudtak csak leü lni.

189
Most é ppen nem rajtuk volt a sor. Szerencsé re a deszká k kö zö tt
voltak kis hé zagok, ahonnan egy kis levegő is bejutott, é s lá tni
lehetett, hogy merre mennek. A nap helyzeté bő l arra kö vetkeztetett,
hogy való ban kelet felé tartanak. Elhagytá k Prá gá t, aztá n Ostravá t is,
é s né há ny ó rá ja má r lengyel feliratú tá blá k mellett haladtak el.
Né ha megá lltak egy-egy á llomá son vagy egy mező kö zepé n, de
nem nyitottá k ki az ajtó kat, csak egy helyben á lltak ó rá kig.
Legtö bbszö r azonban ő ket engedte el a tö bbi vonat. Ezek á ltalá ban
tehervonatok voltak, amelyek tankokat vagy má s hadifelszerelé st
szá llı́tottak az orosz frontra. A jelek szerint az ő szá llı́tá suk
első bbsé get é lvezett, mé g a hadiszá llı́tmá nnyal szemben is. Hogy
lehet fontosabb a né metek szá má ra a zsidó k elszá llı́tá sa egy má sik
tá borba, mint a sajá t katoná ik ellá tá sa?

Levinnek má r ó rá k ó ta csikart a hasa. Bá rmennyire is igyekezett

visszatartani, é rezte, hogy má r nem bı́rja soká ig. Egé szen pontosan
eddig bı́rta. Vagy sikerü l kö nnyı́tenie magá n egy percen belü l, vagy
idecsiná l a csalá dja orra elé . Nem volt má s vá lasztá sa: elindult a
tö megen keresztü l.
– Elné zé st! Szabad? – szó lalt meg.
– Ovatosan, te, idió ta!
– Né zd má r meg, hova lé psz!
A kimerı́tő utazá s kikezdte mindenki idegeit, é s a legkisebb
kellemetlensé g is durva reakció kat vá ltott ki belő lü k.
– Elné zé st ké rek, de muszá j itt á tjutnom.
– Hova a fené be siet?
– Sü rgő sen haszná lnom kell a… a vö drö t .
Ebbő l má r mindenki é rtett. Bá r olyan szorosan voltak, mint a
heringek, ha morogva is, de igyekeztek mé g jobban ö sszehú zó dni,
hogy Levint elengedjé k. Amikor tú ljutott a legzsú foltabb szakaszon,
szellő sebb lett a té r, cseré be azonban é melyı́tő bű z fogadta. Ott volt a
vö dö r, é s igyekezett mindenki elhú zó dni tő le.
Levin undorodva á llapı́totta meg, hogy szı́nü ltig tele van
ü rü lé kkel. Há nyinger kerü lgette, é s má r bá nta, hogy ilyen soká ig
halogatta a dolgot, hiszen ha elő bb jö tt volna, mé g ü resen talá lja.
Sajnos elké sett. Kö rü lné zett, há tha talá l egy má sikat, de csak az az
egy volt – hacsak nem a padló . Kelletlenü l letolta há t a nadrá gjá t, é s
a kö rü lö tte lé vő k szeme lá ttá ra ó vatosan a vö dö r fö lé guggolt,
vigyá zva, nehogy a farpofá i hozzá é rjenek az ü rü lé kkel szennyezett
peremhez. Nem kellett erő lkö dnie. Azonnal kicsusszant a szé klete,
é s cuppanó s csattaná ssal elkeveredett a tö bbivel. Az egé sz nem volt

190
tö bb hú sz má sodpercné l. Amint vé gzett, felá llt, é s mivel nem talá lt
semmit, amivel megtö rö lhette volna magá t, felhú zta a nadrá gjá t. S
bá r megkö nnyebbü lt, gusztustalannak é s megalá zottnak é rezte
magá t. Egyedü l az vigasztalta, hogy akik lá thattá k volna, mind há tat
fordı́tottak, hogy ne zavarjá k.
Való já ban persze egyikü k sem tehetett arró l, hogy ilyen helyzetbe
kerü lt. A terezı́ni á llomá son az SS-katoná k vagononké nt csak ké t
vö drö t adtak nekik, az egyik ü res volt, a má sik vı́zzel volt megtö ltve.
Ezenkı́vü l fejenké nt egy darab kenyeret kaptak, semmi má st. Há rom
napja ezen é ltek.
– Bará tom, né zd, hogy megtelt a vö dö r! Ki kell ü rı́teni! – szó lalt
meg az egyik legkö zelebb ü lő , szinte feddő hangon.
Való ban nem fé rt má r bele tö bb ü rü lé k. A vagon ı́ratlan szabá lyai
szerint az utolsó nak kellett kiü rı́tenie. Jelen esetben Levinnek.
Egykedvű en megfogta há t a vö drö t – amitő l csupa ü rü lé k lett a keze
–, é s lé legzet-visszafojtva odavitte az apró cska ablakhoz. Az emberek
most mé g ké szsé gesebben nyitottak neki utat, mint idefelé .
Elfordı́totta a fejé t, hogy levegő t vegyen, aztá n visszatartott
lé legzettel felemelte a vö drö t . Noha az ablakot szö gesdró t vé dte,
sikerü lt kiö ntenie a tartalmá t, nagyon vigyá zva, hogy menetirá nnyal
ellenkező leg tartsa, nehogy a menetszé l az arcá ba fú jja az egé szet.
Mikor ezzel vé gzett, visszavitte a vö drö t a helyé re. Azutá n
visszament a csalá djá hoz, é s remé nykedett, hogy a szenny a kezé n é s
a ruhá já n nem fertő ző . A felesé ge ké nyszeredett mosollyal fogadta.
Meg akarta vigasztalni a fé rjé t, hogy nincs mié rt szé gyenkeznie.
– Nem kaptá l el egy né metet sem?
Levin szá ja mosolyra hú zó dott, é rté kelte az asszony
pró bá lkozá sá t.
– Most nem.
A ké rdé s hallatá n né há nyan elmosolyodtak kö rü lö ttü k, ugyanis
eszü kbe juttatott egy kü lö nö s é s felejthetetlen esetet az elő ző
esté rő l. Az egyik utas mé g Terezı́nbő l hozott magá val egy barna
papı́rt, amelybe az é telé t csomagolta. Amikor elkezdté k haszná lni a
vö drö t , tö bben is ezzel a papı́rral tö rö lté k meg magukat. De olyan
sokan haszná ltá k, hogy nemcsak a vö dö r telt meg, hanem ez a barna
papı́r is. Egy idő utá n annyira mocskos lett, hogy má r nem vetté k
haszná t. Igy aztá n amikor megá lltak egy á llomá son, valaki kidobta.
Es ekkor tö rté nt meg az az é rdekes eset, hogy egy sisakos, szuronyos
puská s né met katona megpillantotta a fö ldö n, é s nem tudta, mi az.
Briliá ns ö tlete tá madt: kı́vá ncsian beleszú rta a szuronyá t, aztá n
pedig a kezé be vette, hogy megné zze.

191
 Akik é ppen kukucská ltak a ré seken é s lá ttá k, mind felvidultak, é s
elmesé lté k a tö bbieknek is. Futó tű zké nt terjedt a hı́r a vagonban. Az
egé sz ú ton ez volt az egyetlen vidá m pillanatuk.

Má r vagy ké t ó rá ja beesteledett, amikor egy nő egyszer csak dalra
fakadt. Az ö té ves kislá nyá t pró bá lta á lomba ringatni egy ré gi
altató val.
Ekkor hirtelen lelassı́tott a vonat, é s a nő elhallgatott. Mindenki
tudni akarta, mi tö rté nt. Mivel má r hozzá szokott a szemü k a
sö té tsé ghez, a leghalvá nyabb fé nyben is ki tudtá k venni a
kö rvonalakat. Akik a kis ablakok mellett ü ltek, rö gtö n ki is né ztek.
– Fé nyek! Mindjá rt á llomá sra é rü nk! – kiá ltott fel az egyikü k.
Meghallottá k a jellegzetes fé kcsikorgá st, é s a szerelvé ny egyre
lassult. Pá r pillanat mú lva má r csak vá nszorgott, mintha kifulladt
volna. A deszká k ré sei kö zö tt fé ny szű rő dö tt be a vagonba. A vonat
egy utolsó zö kkené ssel megá llt.
– Hol vagyunk? – ké rdezte valaki.
– Valami kis helyen – felelte az egyik fé r i. – Mé g tá blá t sem lá tok,
olyan jelenté ktelen lehet, csak fé nyeket lehet lá tni, sok fé nyt.
Csendben vá rakoztak. Utjuk sorá n tö bb á llomá son é s
megá lló helyen megá lltak má r ané lkü l, hogy bá rmi tö rté nt volna. Ugy
tű nt, ezú ttal is csak errő l van szó . Az elő ző napok tapasztalatai
alapjá n ú gy gondoltá k, hogy hamarosan tová bbindul a vonat.
Fá radtak voltak, é hesek é s nagyon szomjasak. Má r ké t idő s ember is
meghalt a vagonban. Mielő bb le akartak szá llni. Enné l az á tkozott
vonatná l semmi sem lehet rosszabb.
Hangokat hallottak, aztá n kutyaugatá st. Ha jobban hegyezté k a
fü lü ket, azt is ki tudtá k venni, hogy né metü l kiabá lnak odakint, de
nem é rtetté k, hogy mit. Egyszer csak fé mes kattaná st hallottak, é s
rá jö ttek, hogy kireteszelik az ajtó kat. Az utolsó kattaná st rö vid
szü net kö vette.
– Es most? Lehet, hogy… – suttogta Gerda remé nykedve.
Nagy lendü lettel elhú ztá k az ajtó t . Erő s fé ny á rasztotta el a
vagont. A sö té thez szokott utasok a szemü khö z kaptak.
– Kifelé ! Mindenki kifelé ! – ü vö ltö tte egy fé r i né metü l.
– Gyorsan! Gyorsan! Kifelé ! – ordı́totta egy má sik.
A kutyá k dü hö sen csaholtak, é s Leviné k kö rü l hirtelen nagy lett a
té r. Az emberek sorra szá lltak le a vonatró l. A né met parancsszavak
kö zö tt puffaná sokat is lehetett hallani. A fé nyek é s az á rnyak zavaros
vá ltakozá sa kö zepette lassan nyilvá nvaló vá vá lt, hogy a né metek
ü tlegelik a vonatró l leszá lló kat.

192
 – Gyorsabban!
A né metek ü tö ttek-vertek mindenkit, akit é rtek: idő seket,
fé r iakat, nő ket é s gyerekeket. Né há nyan mé g rö hö gtek is. Ugy
viselkedtek, mintha nem lé tezne tö rvé ny, vagy ha lé tezik is, há t
olyanok diktá ljá k, akiknek mindent szabad. A kutyá k ugattak, az
ö regek elestek az ü tlegelé stő l, a gyerekek ré mü lten kiabá ltak – ó riá si
ká osz kerekedett, szinte a semmibő l. Levint annyira
megdö bbentette ez a vá ratlan zű rzavar, hogy egy pillanatig bé nultan
igyelte az esemé nyeket, nem é rtette, mi tö rté nik kö rü lö tte, é s
egyá ltalá n hova kerü ltek. Am amikor rá juk kerü lt a sor, fogta a
bő rö ndjeiket, é s karjá val vé delmezve csalá djá t a lehető
leggyorsabban pró bá lt leszá llni, mert ú gy gondolta, hogy miné l
tö bben veszik ő ket kö rü l, anná l nagyobb esé llyel kerü lhetik el az
ü té seket.
– Gyerü nk, zsidó k!
Egy SS-tiszt eltalá lta a vá llá t, mikö zben Pé tert vé dte. Felnyö gö tt a
fá jdalomtó l, de nem torpant meg, ső t szinte leugrott a vonatró l.
Jé ghideg levegő csapott az arcá ba, é s furcsa é gett szag csapta meg az
orrá t. Egy vasú tá llomá s peronjá n hö mpö lyö gtek az emberek,
zavartan é s ré mü lten botladoztak a vakı́tó fé nyben, nem é rtetté k, mi
tö rté nik velü k, é s lö kdö ső dve pró bá ltak talpon maradni a tö megben.
Lassan haladtak elő re, aká r egy birkanyá j, amelyet beterelnek a
kará mba. Kö rü lö tte valami pehelyszerű hullott az é gbő l, amely
ezü stö sen meg-megcsillant a fé nyben. Levin elő szö r azt hitte, hogy
hó , azutá n rá dö bbent, hogy hamu.
– Tegyé k le a bő rö ndö ket! – parancsolta egy SS-tiszt. –
Gyorsabban! Alljanak ö tö s sorokba! Mindenki!
Tı́zmé terenké nt ü vö ltö ző SS-katoná kba é s pó rá zon tartott,
dü hö dten ugató kutyá kba ü tkö ztek. Ismeretlen helyen, vakı́tó
fé nyben botladozva, ré mü lt né masá gban engedelmeskedtek. Ugy
viselkedtek, mint a birká k. A bő rö ndö ket halomba raktá k a peron
szé lé n. Leviné k is odatetté k a sajá tjaikat. Fogalmuk sem volt, miké nt
kapjá k majd vissza, senki nem mondott semmit, nem kaptak ró la
semmilyen cetlit vagy bilé tá t. Am sem Levin, sem pedig Gerda nem
mert ké rdező skö dni, mert a botok é s a kutyá k nyomaté kosan
jelezté k, mi vá r arra, aki ké tsé gbe vonja a parancsokat.
– Gyerü nk má r! – hajtogatta egy katona, mikö zben fenyegető en
ló bá lta a botjá t.
Levin ekkor é szrevette, hogy a csomagjaikat szekerekre pakolja
né há ny kopaszra borotvá lt fejű , szü rké ské k-fehé r csı́kos,
pizsamaszerű egyenruhá t viselő fé r i, akiknek sá rga csillag volt a

193
mellé n. Zsidó rabok voltak tehá t, akik né má n cipelté k a bő rö ndö ket,
de egyik-má sik né ha megszó lalt, é s Levin megá llapı́totta, hogy
lengyelek. Bá r nem tudott lengyelü l, remé nykedett benne, hogy
megé rtik, ha csehü l szó l hozzá juk, hiszen a ké t szlá v nyelv hasonlı́t
egymá shoz.
– Hol vagyunk?
A fé r i habozott, idegesen kö rü lné zett, majd suttogva vá laszolt:
– Oś więcim.
Levin mé g soha nem hallott errő l a helyrő l, nem is volt biztos
benne, hogy jó l é rtette, de nem akart tová bb ké rdező skö dni. Tudta,
hogy kocká zatos. Bá rhogyan hı́vjá k is a telepü lé st, annyi bizonyos,
hogy Lengyelorszá gban van, é s hogy megé rkeztek az ú ti cé ljukhoz.
Engedelmeskedett az SS-katoná k parancsainak, beá llt a sorba a ia
é s a felesé ge mellé , é s bá rmennyire is meg volt ijedve, igyekezett
megnyugtatni ő ket.
– Megé rkeztü nk – sú gta Gerdá nak. – Legalá bb nem kell má r
tová bb zö tykö lő dnü nk. Anná l a vonatná l minden csak jobb lehet.
A felesé ge annyira fé lt, hogy vá laszolni sem mert. Levin sem
mondott tö bbet, mert fenná llt az esé lye, hogy a kö zelü kben lé vő SS-
katoná k meghalljá k ő ket. Miutá n hozzá szokott a szeme a fé nyhez,
igyekezett miné l jobban kö rü lné zni é s felté rké pezni a terepet. Az
é jszaka sö té t leple alatt haladtak elő re, pislá koló fé nyek sorakoztak
mellettü k, a szö gesdró tra é s ferde betonoszlopokra felakasztott
lá mpá k fé nyei, aztá n kilomé tereken keresztü l elnyú ló , té glalap alakú
terek, ő rtornyok, amelyeknek vakı́tó re lektorai az egymá s mellett
sorakozó faé pü leteket pá sztá ztá k. A sö té tben lassan kirajzoló dott
egy hatalmas torony alakja, amely mö gö tt ó riá si lá ngok nyaldostá k
az é jszakai eget. Az a torony egy ké mé ny volt, é s erő teljesen fü stö lt.
– Mindenki á lljon sorba! – ü vö ltö tte mé g mindig egy SS-katona. –
Gyerü nk, sorakozó !
Levin rá né zett az ordı́tó né met katoná ra, é s megpillantott
mellette egy tá blá t. Az á llomá s neve á llt rajta, de nem a lengyel
Oś więcim, amit a csı́kos ruhá s rab sú gott neki az imé nt, hanem a
né met megfelelő je.
Auschwitz.

194
 II.

Narancssá rgá s fé ny tö rte meg a sö té tsé get, vö rö ses derengé s jelent
meg a horizonton. Francisco idegesen tö rö lgette az autó pá rá s
ablakü vegé t, hogy jobban lá sson. Lá ngokban á ll egy é pü let? Mintha
nem is é pü let lenne: inká bb egy ó riá si fá klya. Hatalmas,
tö bbmé teres lá ngokkal é g, é s olyan erő s a fé nye az é jszaká ban, aká r
egy vilá gı́tó toronynak.
Rá né zett a katonai rendő rsé g sofő rjé re, aki eljö tt é rte a katowicei
vasú tá llomá sra, azonban a fé r i cseppet sem tű nt nyugtalannak.
Vagy nem vette é szre a hatalmas lá ngot, vagy nem tulajdonı́tott neki
jelentő sé get. Az utó bbi felté telezé s teljesen abszurdnak tű nt,
tekintve, hogy a há ború miatt é jszaká nké nt kö telező elsö té tı́té s volt
é rvé nyben. Bizonyá ra csak elkalandozott a sofő r igyelme.
– Elné zé st, nem tudja, mi az? – szó lalt meg, é s a lá ngra mutatott.
A sofő r é ppen csak odapillantott.
– Auschwitz.
Francisco most má r má s szemmel né zte a lá ngokat. De hiszen oda
kü ldté k Tanyusá t! Vajon ő is ezt né zi? Annyi idő utá n vé gre ú jra
talá lkoznak! Há rom hó nap telt el azó ta, hogy Puskinban utoljá ra
lá tta, é s azó ta semmit nem hallott felő le. Persze ez nem is csoda,
hiszen az SS gyakorló teré n volt. Kö zben vé get é rt az 1943-as é v,
1944 januá rjá t ı́rtá k, é s a kiké pzé se vé gezté vel á thelyezté k
Auschwitzba. Abba a tá borba, ahova a menyasszonyá t is elvitté k. De
ezt a lá ngot nem é rtette. Mié rt teszik ennyire lá tható vá a tá bort az
ellensé g szá má ra?
– Szabad ı́gy kivilá gı́tani egy koncentrá ció s tá bort?
– Ez nem kivilá gı́tá s. Ez egy krema lá ngja.
– Mi az a krema?
– Kremató rium.
A sofő r ú gy beszé lt, mintha magá tó l é rtető dő lenne, hogy egy
kremató rium é jszaka mű kö dik. Csakhogy a portugá l egyá ltalá n nem
é rtette, mié rt szegik meg a biztonsá gi szabá lyokat.
– Mié rt mű kö dtetik é jjel? Nem lenne jobb, ha csak nappal é gne? –
é rdeklő dö tt.
– Ez a parancs.
– Csakhogy ı́gy tö bb szá z kilomé terrő l meglá tjá k az ellensé ges
repü lő gé pek, é s idejö nnek. Arró l nem is beszé lve, hogy akkora

195
cé lpont ez, mint egy elefá nt.
– Ez a parancs.
A sofő r olyan szenvtelen hangon beszé lt, hogy Francisco
megé rtette: nem sokat fog kiszedni belő le. Csakhogy nem hagyta
nyugodni a dolog. Ejszaka mű kö dtetni egy kremató riumot
felelő tlensé gnek é s ostobasá gnak tű nt, gyalá zatos hanyagsá gnak.
Hogy lehet, hogy é jszaká nké nt egé sz Euró pa sö té tsé gbe borul,
egyedü l Auschwitz ragyog, mint egy kará csonyfa?
– Van fogalmuk arró l, hogy a Vö rö s Hadsereg má r á tlé pte
Lengyelorszá g hatá rá t? – ké rdezte vé gü l, mert ké ptelen volt
visszafogni magá t. – Tudjá k, hogy kö zelednek az oroszok?
– A maga helyé ben vigyá zné k a szá mra. Ez defetista propaganda –
igyelmeztette a sofő r.
A nagy francokat propaganda! – vá laszolta volna legszı́vesebben a
portugá l. De nem tette, mert az informá ció t csak a szö vetsé gesek
rá dió ja, illetve a frontvonalon szolgá ló né met egysé gek terjesztetté k.
Persze mindenki tudta, hogy igaz, de ú gy kellett tenniü k, mintha
csak propaganda lenne. Az oroszok a mú lt hó napban vetté k be
Kijevet, é s az ú j é v első napjaiban á tlé pté k Lengyelorszá g hatá rá t. A
né metek erre mit csiná lnak? Ugy kivilá gı́tjá k Auschwitzot, mint a
Klerikusok tornyá t! Té nyleg ennyire ostobá k? Kinevetné ő ket, ha
nem é ppen itt lenne Tanyusa, é s ha nem ide igyekezne ő maga is. Ez
a fé ny tö ké letes vilá gı́tó torony a Vö rö s Hadsereg szá má ra. Teljesen
elkerü lhetetlen, hogy lebombá zzá k a tá bort vele é s a
menyasszonyá val együ tt.
Idió tá k!

Francisco lelkesı́tő nek gondolta a feketé re festett fé mfeliratot a kapu

tetejé n: „Arbeit macht frei.” „A munka szabaddá tesz”. Elvé gre ez egy
munkatá bor. Tetszett neki az ö tlet. Ahelyett, hogy hagyná k a
foglyokat semmit tenni é s szervezkedni, ellá tjá k ő ket munká val.
Vajon Tanyusá nak mi a feladata?
Am az autó nem hajtott á t a kapun, hanem tová bbgurult
egyenesen, majd a sarkon jobbra fordult. Há rom nagy é pü let á llt
egymá s mellett, rö gtö n a szö gesdró t utá n. Mindhá rom narancssá rga
té glá bó l é pü lt, aká rcsak a koncentrá ció s tá bor terü leté n á lló
é pü letek. Az autó a kö zé pső né l á llt meg. Mindketten kiszá lltak.
Nagyon hideg volt, mı́nusz tı́z fok kö rü l lehetett, az ú t szé lé n
megfagyott a sá ros latyak. Francisco gyors lé ptekkel indult el az
é pü let felé .

196
 – Ez itt Auschwitz I., a fő tá bor, vagyis a Stammlager – magyará zta
a sofő r, mikö zben felmentek a lé pcső n az első emeletre. – Ez pedig a
kö zponti irá nyı́tá s é pü lete.
– Auschwitz I-et mondott? – ké rdezte csodá lkozva a portugá l. –
Tö bb is van?
– Az auschwitzi koncentrá ció s tá bornak vagy negyven tá bora van.
Ez a fő tá bor, de nem ez a legnagyobb, hanem az, ahol a lá ngokat
lá tta. Az ú j parancsnok nemré g vá ltoztatta meg a nevé t Auschwitz
II-re, de mindenki csak Birkenauké nt emlegeti. Viszont lé teznek
olyan munkatá borok, mint pé ldá ul az Auschwitz III., vagy má s né ven
Monowitz, ahol az IG Farben-gyá r{11} á ll, valamint tö bb tucat kisebb
munkatá bor is, mé ghozzá hosszú kilomé tereken keresztü l.
– Te jó é g! Hiszen az egy egé sz vá ros!
– Igen, egy metropolisz.

A szemé lyzeti ré szlegen voltak, é s Francisco kitette az iratait a

pultra. A hivatalnok, egy tö rzső rmester rangjelzé sű SS-tiszt, az ő sz
haja é s a rá ncai alapjá n hatvanas fé r i, elolvasta az á thelyezé si
papı́rjá t.
– O, é rtem, szó val maga Heidelagerbő l jö tt.
A tö rzső rmester lepecsé telte az SS-kiké pző tá bor papı́rjá t, majd
betette egy dosszié ba. Azutá n á tnyú jtott Franciscó nak egy
nyomtatvá nyt. A portugá l vé gigolvasta, de hirtelen
elbizonytalanodott.
– O… elné zé st, tö rzső rmester – hebegte, kihagyva az ú r
megszó lı́tá st, mert Heidelagerban elmagyará ztá k neki, hogy az SS-
né l bajtá rsias szellem uralkodik, é s nem uramozzá k egymá st. A
tiszteletadá snak ez a formá ja a Wehrmachtra jellemző . – Beszé lek
né metü l, de az ı́rá s nem megy olyan jó l.
A hivatalnok unottan rá né zett, majd elkezdte helyette kitö lteni a
nyomtatvá nyt. Feltett né há ny ké rdé st, fő leg a szemé lyazonossá gá val
é s a szakmai pá lyafutá sá val kapcsolatos ré szletekrő l. Amikor
elké szü lt, alá ı́ratta Franciscó val, majd eltette egy má sik dosszié ba.
Azutá n leü lt az ı́ró asztalhoz, befű zö tt egy lapot az ı́ró gé pbe, é s
gé pelni kezdett. Amikor ezzel is vé gzett, gyors mozdulattal kihú zta a
papı́rt, é s visszament a pulthoz, hogy á tadja a portugá lnak.
– Holnap reggel nyolc ó rakor ezzel a papı́rral jelentkezzen a
Gestapó ná l – mondta fakó hangon. – Mivel portugá l, Broad
tizedesnek kell á tadnia, mert hozzá fog tartozni.
Francisco furcsá llotta, hogy a hivatalnok kité rt a portugá l
szá rmazá sá ra, de mivel lá tszott rajta, hogy miné l elő bb tú l akar esni

197
az egé szen, ú gy dö ntö tt, hogy nem ké rdezi meg, mié rt. A Broad
ré szlegé re tett utalá st azonban nem hagyhatta igyelmen kı́vü l,
tekintve, hogy a jelek szerint ott fog dolgozni.
– Politische Abteilung? – csodá lkozott. – Az micsoda?
– Nem tudja, mi az a politikai ré szleg? – ké rdezte gú nyosan a
hivatalnok. – Mé g soha é leté ben nem hallott a Gestapó ró l?
A portugá lnak a szá ja is tá tva maradt, annyira elké pedt. Persze
hogy hallott a hı́rhedt titkosrendő rsé grő l.
– A Gestapó hoz kerü lö k?
– Az á ll a papı́ron.
– De tö rzső rmester, é n nem vagyok rendő r – tiltakozott. – En csak
egy egyszerű SS-katona vagyok, aki azé rt jö tt ide, hogy…
A hivatalnok rá csapott a pultra.
– Mé gis mit ké pzel maga? – ordı́totta. – Mió ta vitatkozunk a
parancsokkal? Egy SS-katona nem vitatkozik, hanem
engedelmeskedik! Ezt nem tanı́tottá k meg?
– Dehogyisnem, tö rzső rmester – felelte Francisco. – Onnek
teljesen igaza van. Tá vol á lljon tő lem a parancsok megké rdő jelezé se.
Csak ú gy gondolom, hogy… szó val itt valami fé lreé rté s tö rté nhetett,
errő l lehet szó . Ké rem, legyen szı́ves ellenő rizni. En katona vagyok,
nem rendő r. Való szı́nű leg valaki té vedett, é s…
A hivatalnok a papı́rra bö kö tt.
– Itt az á ll, hogy a Gestapó ná l kell jelentkeznie. Es ha ezt ı́rtá k ide,
akkor ı́gy is van!
– Ezt é n sem ké tlem. De ha jó l tudom, a Gestapo hivatalos neve
Geheime Staatspolizei, vagyis Allami Titkosrendő rsé g, nem pedig
Gestapo, azaz Politikai Ré szleg.
– A koncentrá ció s tá borok politikai ré szlegé t á tadtá k a
Gestapó nak.
Francisco csü ggedten felsó hajtott.
– Ertem.
Nyilvá nvaló volt, hogy az SS-tiszt nem szereti bonyolı́tani a
dolgokat. Egykedvű en á tnyú jtott neki egy Auschwitz-igazolvá nyt.
– Ez az igazolvá ny csak arra jogosı́tja fel, hogy a fő tá boron belü l
szabadon mozogjon. Má s tá borokba csak a vezeté s ı́rá sos
engedé lyé vel lé phet be. A szá llá sa a tá bor terü leté n kı́vü l, egy SS-
barakkban lesz.
– Kö szö nö m, tö rzső rmester – mondta a portugá l. – Az a baj, hogy
fogalmam sincs, merre vannak az SS vagy a Gestapo barakkjai. Soha
nem já rtam itt, nem ismerek semmit.

198
 A hivatalnok má r nyitotta a szá já t, hogy valami modortalan
vá laszt adjon, de a sofő r kö zbevá gott:
– Hagyja csak, tö rzső rmester, majd é n megmutatom neki.

Ismé t megcsapta ő ket az é jszakai fagyos szé l, de Francisco arra

gondolt, hogy mé g ez a hideg is jobb, mint a hivatalnok goromba
viselkedé se. Azzal nyugtatta magá t, hogy szerencsé re tú ljutott a
bü rokratikus procedú rá n, ı́gy vé gre megpihenhetett a hosszú utazá s
utá n. Az autó felé indult.
– Lá tja azt az é pü letet? – ké rdezte a sofő r az ú t má sik oldalá ra
mutatva. – Az ott a Gestapo, ahol holnap reggel jelentkeznie kell.
Olyan sö té t volt, hogy a má sik ké t é pü letnek csak a kö rvonalai
lá tszó dtak. Francisco a tá volabbira mutatott, amely a bal oldalon
á llt.
– Az is a Gestapó hoz tartozik?
– Nem. Az a kremató rium.
– De há t nem is é g!
A sofő r visszafordult az é pü let felé , ahonnan kijö ttek, é s a
tá volban halvá nyan vö rö slő horizontra mutatott.
– Má r mondtam, hogy amit lá tott, Birkenauban van. Arrafelé .
– Ja, é rtem. Ezek szerint ké t kremató rium is van, az itteni meg a
birkenaui.
– Ot van.
– Ot?
– Egy itt, Auschwitz I-ben, é s né gy Birkenauban. Valamint a
szabad é g alatt is vannak tová bbi halotté gető gö drö k, hogy mé g
tö bbet lehessen hamvasztani.
– De minek ennyi kremató rium?
– Auschwitz a harmadik birodalom legnagyobb koncentrá ció s
tá bora. Tö bb ezer ember é l a kü lö nbö ző tá borokban, de fő leg
Birkenauban. Mondtam má r, hogy ez egy metropolisz. Ennyi
embernek sok kremató rium kell, hogy el tudjuk hamvasztani a
holttesteket, má skü lö nben problé má t okozná nak.
– De ö t kremató rium azé rt mé giscsak sok, nem? Ilyen sokan
meghalnak?
A sofő r elengedte a fü le mellett a ké rdé st. Inká bb rá mutatott a
kö zponti irá nyı́tá s é pü lete mö gö tti szö gesdró tra.
– Auschwitz I. a tiltott szektorban van. Odabent az ö sszes barakk a
foglyoké . – A kö zponti irá nyı́tá s é pü leté nek jobb oldalá n á lló há zra
mutatott. – Ez itt az SS kó rhá za. Ide kell jö nnie, ha bá rmilyen
egé szsé gü gyi problé má ja van. Fő leg a tı́fusz tü neteire igyeljen oda,

199
ez a betegsé g nagyon gyakori Auschwitzban. – A bal oldali tö mbre
mutatott. – Ez pedig a kö zpont. – Ezutá n ugyanebbe az irá nyba, de az
utca vé gé re mutatott. – Ott pedig a parancsnok rezidenciá ja á ll. –
Hö ss alezredes azonban má r nincs itt, mert fontosabb feladatokat
kapott, de a csalá dja itt maradt.
A szó ban forgó há z kissé tá volabb á llt tő lü k, de a sö té tben is
lá tszott, hogy jobb á llapotban van a tö bbiné l. Beü ltek az autó ba. A
hideg ellené re azonnal beindult, mert szerencsé re mé g ki sem hű lt a
hosszú ú t utá n. Elhaladtak a kö zponti é pü let mellett, majd a tá bor
szé lé n jobbra kanyarodtak, é s befordultak egy mellé kutcá ba.
– Lá tta, milyen rosszkedvű volt a hivatalnok, aki felvette az
adataimat? – ké rdezte a portugá l. – Kissé ingerü lt tı́pus, nem?
– Biztos nem ö rü lt, hogy ide kellett jö nnie – magyará zta a sofő r. –
A koncentrá ció s tá borokban dolgozó k nagy ré sze a Totenkopf SS-
pá ncé loshadosztá lyhoz tartozik, de ő ket á tvezé nylik az orosz frontra.
Mivel itt szemé lyzethiá ny van, ezé rt a Waffen-SS idő sebb katoná it
vezé nyelté k ide, é s a hivatalnok is kö zé jü k tartozik. Kü lfö ldieket is
toboroznak az SS-be, é s egy ré szü k szinté n ide kerü l.
– Mint é n.
A katonai rendő rsé g embere nem vá laszolt. Miutá n megkerü lté k
az Auschwitz I. tá bort, elmentek né há ny ú jabb é pü let mellett is. A
sofő r sorra mutogatta ő ket.
– Itt van az SS-kantin, ez a dohá nygyá r, ez meg itt a pé ksé g. –
Rö gtö n ezutá n há rom tö mb kö vetkezett. Megá lltak az egyik elő tt. –
Itt vannak az SS-barakkok.
Francisco kiszá llt az autó bó l, a csomagtartó hoz ment, é s kivette a
csomagjá t. Amikor lecsukta a tető t , hallotta, hogy a sofő r azt kiá ltja:
„Viszontlá tá sra!” Majd intett neki, é s rö gtö n indult is tová bb. Pá r
pillanat alatt eltű nt az é jszaká ban.

Francisco egyszerű kö zlegé nyké nt csak egy priccset kapott az ő rö k
há ló termé ben. A barakkvezető megmutatta a fekhelyé t é s egy kis
szekré nyt, amelybe a ruhá it tehette. Tö bb tucat fé r i volt rajta kı́vü l a
szobá ban, né há nyan ká rtyá ztak, má sok az á gyukon fekü dtek, é s
majdnem mindenki dohá nyzott vagy valami vodkaszerű italt ivott,
talá n snapszot. Né há nyan ittasnak tű ntek, ami meglepte a portugá lt,
hiszen ő egy olyan kiké pző tá borbó l é rkezett, ahol megtanulta, hogy
egy SS-katona soha nem ré szeg: az ilyesmi sú lyos kihá gá snak
szá mı́tott.
Az emeletes á gya alsó fekhelyé n szinté n egy kö zlegé ny fekü dt, é s
é ppen egy levelet olvasott. Amikor megpillantotta Franciscó t ,

200
abbahagyta az olvasá st.
– Heil Hitler! – ü dvö zö lte. – Heinz vagyok. Uj vagy itt?
– Heil Hitler! – felelte, mikö zben tová bb pakolá szott. – Most
é rkeztem.
Vá lasza hallatá n a né met felvonta a szemö ldö ké t.
– Milyen akcentus ez?
Francisco bepakolta a ruhá it a szekré nybe. Az egyik egyenruhá ja
é s a kabá tja rajta volt, a má sik egyenruhá já t pedig felakasztotta egy
fogasra.
– Portugá l vagyok.
Heinz tető tő l talpig vé gigmé rte, mint aki nem akar hinni a
szemé nek. Azutá n az á gya szé lé re ü lt, é s elkiá ltotta magá t.
– Bajtá rsak, igyeljetek! Má r portugá lokat is toboroznak!
– Na ne viccelj!
– Komolyan! – Franciscó ra mutatott. – Most é rkezett egy portugá l
kö zlegé ny.
Neveté s hallatszott.
– Az SS-nek má r mindenki megfelel! – jegyezte meg valaki. –
Amikor a nagybá tyá m pá r é ve belé pett az SS pá ncé los
hadosztá lyá ba, mé g csak olyanok jelentkezhettek, akik legalá bb egy
mé ter nyolcvanné gy centi magasak voltak. Iratokkal kellett
igazolniuk, hogy há rom-né gy generá ció ra visszamenő leg nincsenek
zsidó felmenő ik. Csak tiszta á rjá kat vettek fel.
– O, hol vannak má r azok az idő k! – felelte egy má sik szobatá rsa. –
Most má r muzulmá n SS-tagjaink is vannak!
– Szó rakozz a né niké ddel!
– Komolyan! Nem hallottá l az SS Handscharró l? Ez az SS balká ni
szá zada. Tele van muzulmá nokkal. Mekka-bá muló csü rhe. Aztá n ott
van a tatá r, a kozá k, az albá n, az azeri, meg a tudom is é n, mé g
milyen SS. A vé gé n nemzetek szö vetsé ge leszü nk.
– De azok a ickó k nem alsó bbrendű ek?
– Az ukrá nok is alsó bbrendű ek, aztá n mé gis itt vannak az SS-ben,
nem?
– Ez igaz. Meg is lett az eredmé nye, amikor tavaly ezek az
elmebetegek ellenü nk fordultak!
– Az ukrá nok? – ké rdezte egy csú fondá ros hang. – Hadd rö hö gjem
ki magam! Ukrá noknak hı́vjuk ő ket, de sokan kö zü lü k való já ban
oroszok. A Vö rö s Hadseregtő l jö ttek, tudtá tok? Micsoda szé gyen!
Hogy lehetnek orosz SS-tagjaink, rá adá sul a Vö rö s Hadseregbő l? Má r
csak az hiá nyzik, hogy azt a barom Sztá lint is beszervezzü k!

201
 – Na de bajtá rsak! – korholta tá rsait egy ú jabb tá rsuk. – A lé nyeg,
hogy biztosı́tsuk a vé gső győ zelmet. Ha ehhez az kell, hogy az SS-be
alsó bbrendű ek is belé pjenek… há t legyen. Tü relem, bajtá rsak! A
győ zelem utá n majd meglá tjuk.
Franciscó nak cseppet sem tetszett ez a beszé lgeté s. Tudta, hogy
minden egysé gné l nehé z dolguk van az ú joncoknak, hiszen nem
ismernek senkit, é s egy má r kialakult kö zö ssé gbe kell
beilleszkedniü k, de ez volt az első alkalom, hogy alsó bbrendű nek
titulá ltá k. Rá adá sul nem is tudta pontosan, hogy ez mit jelent. Mi az
az alsó bbrendű ember?
A beszé lgeté s tová bb folyt, tö bbek kö zö tt arró l, hogy milyen
rosszul teljesı́tenek a harcté ren ezek a bizonyos alsó bbrendű ekbő l
á lló szá zadok, de Francisco á gyszomszé dja megunta, é s inká bb ismé t
ú j tá rsa felé fordult.
– Es most honnan jö tté l?
Azok utá n, amiket mondtak ró la, Franciscó nak nem sok kedve volt
vá laszolni, de nem akart teljesen elszigetelő dni, ezé rt erő t vett
magá n.
– Az SS pustkó wi harci kiké pző tá borá bó l. Elő tte Leningrá dban
harcoltam a Ké k Hadosztá lyná l, azelő tt pedig Spanyolorszá gban az
idegenlé gió ná l.
Vá lasza lenyű gö zte a né metet.
– O, a spanyolok! – kiá ltott fel a kö zlegé ny. – Hitler nagyra
é rté kelte az egysé geteket. Allı́tó lag sokat alszotok, de kemé nyen
harcoltok.
A portugá l a szekré nye ajtajá nak belső oldalá ra akasztotta az ö vé t
é s ké t nyakkendő t , majd betette a tá nyé rjá t, a pohará t, az
evő eszkö zeit é s egy kis kompó tostá lká t a bal oldali polcra. Az
acé lsisakjá t pedig a szekré ny tetejé re helyezte.
– Alvá s kö zben is harcolunk.
Az á gyszomszé dja rá né zett a kezé ben tartott levé lre, é s egy
pillanatig fontolgatta, hogy tová bb olvassa-e.
– Nem vagy é hes?
Vá ratlanul bará tsá gossá vá lt a hangja. Francisco kö zben befejezte
a pakolá st, é s rá né zett.
– Mint a farkas.

A kantin a ké ső i ó ra ellené re mé g nyitva volt. Tá gas terem volt, sok
asztallal, né há nyná l ü ltek is, é s ettek vagy csak beszé lgettek. Miutá n
kivá lasztottá k, hova ü ljenek, Heinz odavezette ú j bajtá rsá t egy
bő sé gesen megrakott asztalhoz.

202
 – Vegyé l csak, amit akarsz.
Francisco megdö bbent a bő sé g lá ttá n. Volt ott minden. Má r tö bb
mint egy é ve a Ké k Hadosztá lyná l felszolgá lt sová ny fejadagokhoz
volt szokva, é s az SS kiké pző tá borá ban is csak kenyeret é s kolbá szt
kapott. Csupá n igazá n kivé teles alkalmakkor já rt nagyobb adag é s
vá ltozatosabb ellá tá s, mint pé ldá ul kará csonykor, az Aguinaldo de
Españ a é rkezé sekor. Ezen az asztalon azonban jó val tö bb minden
volt. A kenyé ren é s a kolbá szon kı́vü l szardı́nia- é s heringkonzerv,
szá rı́tott fü ge é s datolya é s sok má s dé l-euró pai inomsá g. Ugyanez
volt a helyzet az italokkal is: sok fajta ital kö zü l vá laszthatott.
Biztosra vette, hogy kü lö nleges alkalomró l van szó .
– Mit ü nnepeltek?
– Amit itt lá tsz, az a szoká sos kı́ná lat. Mindennap ez van –
nevetett Heinz.
Francisco elkerekedett szemekkel né zett rá .
– Minden á ldott nap? – ké rdezte dö bbenten. – Hova az ö rdö gbe
kerü ltem? – Hitetlenkedve né zett kö rü l. – A paradicsomba?
– Majdnem, portugá lká m! Majdnem!
Francisco vé gigmutatott a roskadozó asztalon.
– De há t honnan az ö rdö gbő l szerezté tek mindezt?
A né met ismé t felkacagott.
– Organizá ltuk.
Ezt ú gy mondta, mintha mindent megmagyará zna, de Francisco
egy szó t sem é rtett az egé szbő l. A kezé be vette az egyik palackot, é s
megné zte. A cı́mké jé n gö rö g betű k sorakoztak, é s ebbő l arra
kö vetkeztetett, hogy ú zo. Mellette egy olasz limoncello sá rgá llott,
majd egy ú jabb á tlá tszó ital, egy szerb rakija. Kicsit odé bb
megpillantott egy ü veg vö rö sbort. Megné zte a cı́mké jé t, é s az á llt
rajta, hogy Château Haut-Brion Pessac-Léognan.
– Francia bor?
– Ez itt Auschwitz, bará tom!
Francisco tekintete visszasiklott az é telekre. Leginká bb a
szardı́nia é s a szá rı́tott gyü mö lcsö k ragadtá k meg a igyelmé t.
Mindegyikbő l vett magá nak egy keveset.
– Ezek az é n szü lő fö ldem inomsá gai – á llapı́totta meg, mikö zben
megrakta a tá nyé rjá t. – Honnan é rkezett az ellá tmá nyunk?
– Minden organizá lá s ké rdé se, má r mondtam.
Megint ez a kifejezé s! Francisco első re azt hitte, hogy rosszul
hallja, hiszen a né metnyelv-tudá sa hagyott né mi kı́vá nnivaló t maga
utá n, de most má r kı́vá ncsi lett, hogy mit jelent.

203
 – Hogy é rted azt, hogy organizá lá s? Mi mó don van ez
megszervezve?
– Az ellá tmá ny ré sze.
Francisco a inomsá gokkal jó l megrakott tá nyé rjá val az asztalhoz
ü lt.
– Ennek semmi é rtelme – szó lalt meg. – Mivel magyará zod, hogy
mindenhol fejadagok vannak, mé g Berlinben is, de itt, Auschwitzban
a legjobb é telekkel lá tnak el? Hol a fené ben vagyunk? Itt nincsenek
fejadagok?
Heinz rejté lyesen elmosolyodott.
– O, majd megé rted!
Francisco ettő l nem lett okosabb, de ez most nem is szá mı́tott.
Ebben a pillanatban csak az volt a fontos, hogy é hes, é s annyit ehet,
amennyit csak akar a vá logatott inomsá gokbó l, é s a legjobb
italokbó l vá laszthat. Mé g olyan é teleket is fogyaszthat, amelyeket
utoljá ra Portugá liá ban é s Spanyolorszá gban evett. El sem tudta
ké pzelni, hogy lehetsé ges ez ebben a kis lyukban, Lengyelorszá g
kellő s kö zepé n, de nem talá lt benne kivetnivaló t .
– Hmm… – nyö gö tt fel é lvezettel, mikö zben a szá rı́tott
gyü mö lcsö ket ette. – Ez a fü ge…
Ebben a pillanatban kinyı́lt a kantin ajtaja, é s lihegve megjelent
egy SS-katona.
– Transzport!
A katoná k tö bbsé ge, kö ztü k Heinz is, felugrott, é s má r szaladt is
kifelé . Francisco csak ü lt a szé ken, é s né zte, ahogy a tö bbiek
pillanatok alatt eltű nnek. Dö bbenten né zett kö rü l, é s azt lá tta, hogy
tı́zné l is kevesebben maradtak a kantinban. Az ő é tvá gyá t ugyan
nem veszik el, gondolta. Felá llt, é s tö ltö tt magá nak a francia Pessac-
Léognanbó l, hogy egy pohá rka borral megkoroná zza az esté t.

204
 III.

A Terezı́nbő l é rkező deportá ltak ré mü lten é s né má n haladtak el a
nagy, sö té t torony mellett, majd belé ptek egy hatalmas
komplexumba. A tá bor ó riá si volt, minden oldalró l szö gesdró t vette
kö rü l, é s egymá stó l egyenlő tá volsá gban á lló ő rtornyok re lektorai
pá sztá ztá k. Az é gett szag felerő sö dö tt, a szá llingó zó hamu sű rű bb
lett, mintha valami szü rke hó esé sben á llná nak.
Levin a horizontot fü rké szte, é s igyekezett megfejteni, mifé le hely
lehet ez: sı́k terep mindenü tt, amerre csak a szem ellá t, egymá s utá n
sorakozó lá mpaoszlopokkal megvilá gı́tva, aká r egy vá rosban az
utcá k. Am amikor kö zelebb é rt egy-egy fé nyforrá shoz, kiderü lt, hogy
nem is lá mpaoszlopok azok, hanem a dró tkerı́té sre fü ggesztett
lá mpá k, amelyek halá lfejet á brá zoló tá blá kat vilá gı́tanak meg. A
tá blá kon né met nyelvű felirat igyelmeztetett:

„Állj! Életveszély! Magasfeszültség!”

Gerda elolvasta, é s megré mü lt.

– Lá ttad? – suttogta ké tsé gbeesve.
– Elektromos kerı́té s.
A komplexum kö rü l, ameddig a szem ellá tott, vé gestelen-vé gig
szö gesdró t kerı́té s hú zó dott. Mindenhonnan kutyaugatá s é s
vigasztalhatatlan gyereksı́rá s hallatszott, é s persze az SS-katoná k
kiabá lá sa.
– Gyorsabban! Gyorsabban, zsidó k! Gyerü nk má r! Gyerü nk! –
kiabá ltá k a né metek egyfolytá ban, mintha csak ennyire
korlá tozó dott volna a szó kincsü k.
Egy szö gesdró t kerı́té ssel ö vezett, szű k ú ton mentek keresztü l. A
sö té tben, a rá csok mö gö tt mozgó á rnyakra lettek igyelmesek. A
pá sztá zó re lektorok fé nye hirtelen riasztó an lesová nyodott,
csontvá zszerű alakokat tett lá tható vá . Kopasz fejü k, kidü lledő
szemü k é s kiugró arccsontjuk miatt é lő halottaknak tű ntek.
– Borzalmas! – kiá ltott fel Gerda. – Lá ttad ezt, Bertie? Hova
kerü ltü nk? Valami ő rü ltekhá zá ba? Olyanok, mint… nem is tudom,
mint az elmebetegek.
Levin nem tudta mire vé lni a dolgot. A csı́kos rabruhá s é lő
csontvá zak való ban ú gy né ztek ki, mint a szanató riumok vagy az

205
elmegyó gyinté zetek lakó i, de a kü lö nö s lé gkö rben mé gsem lehetett
eldö nteni, kik lehetnek. A re lektorfé ny ezú ttal rá juk vetü lt, az
ú jonnan é rkező kre, é s amikor a lesová nyodott emberek meglá ttá k
ő ket, nyugtalankodni kezdtek.
– Dzieci! Dzieci! – kiá ltoztá k, mikö zben rá juk mutogattak.
A hangjuk á rulta el, hogy nem is fé r iak, hanem nő k. A fé lreé rté st
nyilvá nvaló an a kopaszra nyı́rt hajuk okozta, a csontsová nysá guk
pedig csak tová bb fokozta. Ré mü lten kiá ltoztak, é s nyugtalanul
mutogattak rá juk, né há nyan mé g sı́rtak is.
– Mit kiabá lnak? Erti valaki? – ké rdezté k tö bben is az ú jak kö zü l.
– Lengyelü l van – felelte valaki. – Nem halljá k, hogy ú gy hangzik,
mint a cseh déti? Azt kiabá ljá k, hogy: „Gyerekek!”
Az SS-katoná k azonnal kö zbelé ptek, é s kiosztottak jó pá r botü té st
a beszé lgető k kö zö tt.
– Csend legyen! – ordı́tottá k.
Az ú jonnan é rkező k elhallgattak, mert nem szerettek volna tö bb
bü nteté st kapni, ugyanakkor nem é rtetté k a szö gesdró t mö gö tt
nyugtalankodó rabok reakció já t. Mié rt ijedtek meg a gyerekektő l? Mi
abban olyan rendkı́vü li? Erthetetlen volt a viselkedé sü k. Ez a hely
mé giscsak egy elmegyó gyinté zet lehet.

A tö meg egy ó riá si é pü let elő tt á llt meg. A legelö l lé vő k be is
jutottak, á m nagyon lassan haladt a sor. Borzasztó hideg volt, a
metsző szé l a csontjukig hatolt. Levin fogta a felesé ge é s a ia kezé t,
é s mindvé gig igyekezett nyugtatni ő ket. A sor mé g jobban lelassult,
apró lé ptekben, gyakorlatilag tyú klé pé sben haladtak elő re, mı́g
vé gre negyven perc mú lva bejutottak az é pü letbe. Odabent kevé sbé
volt hideg, de azé rt ott is fagypont alatt maradt a hő mé rsé klet.
Amikor megtelt a csarnok, az SS-katoná k becsuktá k a kaput. A
tö megbő l egy tiszt lé pett elő .
– Vetkő zzenek! – kiá ltotta.
A deportá ltak zavartan pislogtak rá , aztá n egymá sra: egyszerű en
nem akartak hinni a fü lü knek. A katoná k szá mı́thattak is erre, mert a
né met olyan hangon ismé telte el, mint aki tudatá ban van annak,
hogy a szemé rmessé ghez szokott emberek szá má ra szokatlanul
hangzik.
– Vetkő zzenek! – kiá ltotta ismé t, é s egy ü res helyre mutatott. –
Ide tegyé k a ruhá ikat é s a cipő iket!
Az ú jonnan é rkező k ismé t csak pislogtak egymá sra, mert a
parancs ugyan vilá gos volt, de tová bbra sem volt semmi é rtelme.

206
 – Hogy é rti ezt? – ké rdezte Gerda. – Hogy vetkő zzü nk le? Itt? A
gyerekek elő tt? Mindenki szeme lá ttá ra? Az nem lehet, ezt nem…
A tö meget kö rü lvevő SS-katoná k ü tlegelni kezdté k az embereket.
– Vetkő zzenek! – ismé telte a tiszt megemelt hangon, jelezve, hogy
utoljá ra szó lı́tja fel ő ket. – Gyerü nk! Kivé tel né lkü l mindenki
vetkő zzö n le, a ruhá ikat é s a cipő iket ide tegyé k! Gyerü nk, gyorsan!
A botü té sek hamar eloszlattak minden ké tsé get, é s a fé r iak, nő k
é s gyerekek sietve elkezdté k ledobá lni a ruhá ikat. Má r nem
é rdekelte ő ket a szemé rem, csak az, hogy elkerü ljé k az ü té seket, é s
ha ennek az az á ra, hogy a gyerekeik, unoká ik é s idegenek elő tt kell
meztelenre vetkő zniü k, há t legyen.
– Vajon visszaadjá k majd a kabá tomat? – ké rdezte Gerda
ké tsé gbeesett arccal, hiszen a legé rté kesebb ruhadarabjá tó l ké szü lt
megvá lni. – Igazi sző rme, egy vagyonba kerü lt…
A fé rje má r semmit nem é rtett, ı́gy nem is vá laszolt neki. Pá r
pillanat mú lva mindenki meztelenü l á lldogá lt: a szü lő k a
gyermekeik elő tt, a nagyszü lő k az unoká ik elő tt. Levin á lmá ban sem
gondolta soha, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerü l, hiszen a
nemzedé kek kö zö tti tisztelet termé szetesen együ tt já rt a
szemé rmessé ggel.
– Nő k az egyik oldalra, fé r iak a má sikra! – kiá ltotta a tiszt a ké t
oldalró l nyı́ló folyosó kra mutatva. – A tizenké t é v alatti iú k
mehetnek az anyjukkal! Gyerü nk, gyorsabban!
Leviné k ré mü lten né ztek egymá sra, mert nem akartak egymá stó l
elvá lni, de megé rtetté k, hogy nincs vá lasztá suk. Gerda é s Pé ter balra
indult el, aká rcsak a tö bbi nő é s gyerek, Levin pedig a fé r iakkal
együ tt jobbra ment. Amı́g csak lehetett, nem té vesztetté k egymá st
szem elő l.

A hatalmas terem mennyezeté rő l zuhanyfejek csü ngtek alá . Oriá si

fü rdő csarnokban voltak. Olyan tá gas volt, hogy egy egé sz ezred meg
tudott volna fü rdeni. Mindenki keresztbe fonta a karjá t, hogy ne
fá zzon annyira, mikö zben meztelenü l haladtak a zuhanyfejek alá .
Pró bá ltak nem egymá shoz é rni, de a nagy tö megben ez
elkerü lhetetlen volt. Ekkor hirtelen mű kö dé sbe lé ptek a
zuhanyfejek.
– Aá á á !
A tö meg egy emberké nt kiá ltott fel, é s a tá volbó l a nő k é s a
gyerekek sikı́tá sa is hallatszott. A rá juk zú duló vı́z jé ghideg volt.
Levin vacogott. A kezdeti sokk utá n arra ö sszpontosı́tott, hogy a vı́z
alá tartsa a legkoszosabb testré szeit, fő leg a feneké t, má r csak azé rt

207
is, mert tudta, hogy rá szá radt az ü rü lé k. Szappant nem kaptak, de
jobb hı́já n a vı́z is elé g volt. Fü rdé s kö zben igyekezett fö lfelé tartani a
tá tott szá já t, hogy annyi vizet igyon, amennyit csak tud. Am amilyen
hirtelen kinyitottá k a csapokat, olyan hirtelen el is zá rtá k ő ket – a
szomjú sá gukat tekintve tú l korá n is.
– Mindenki jö jjö n ide! – kiá ltotta az egyik SS-tiszt, é s a folyosó ra
mutatott. – Gyerü nk! Gyorsabban!
Csuromvizesen, dideregve mentek ki a folyosó ra, ahonnan egy
ú jabb terembe jutottak. Ott csı́kos egyenruhá t, sá rga csillagot viselő
foglyok vá rtá k ő ket nagy halom ruhá k mellett. A meztelen fé r iak,
nő k é s gyerekek sorba á lltak, é s vacogva vá rakoztak, mé g maguk sem
tudtá k, mire. Beletelt pá r má sodpercbe, mire Levin meglá tta, mire
vá rnak.
– Kö vetkező !
Levin elő relé pett, é s egy csı́kos ruhá s rab gyors mozdulatokkal
leborotvá lta a fansző rzeté t é s a mellkasá t. A penge vé res nyomot
hagyott maga utá n.
– Forduljon meg!
Levin megfordult, é s é rezte, ahogy a borotva a farpofá in is
vé gigsiklik. Azutá n a csı́kos ruhá s rab rá lö ttyintett valamilyen
folyadé kot a leborotvá lt testré szeire. Való szı́nű leg alkohol lehetett,
mert é gett a bő re.
– Kö vetkező !
Amikor itt vé gzett, odalé pett a ruhahalomhoz. Az egyenruhá s
rabok ú gy dobá ltá k nekik a kü lö nfé le ruhadarabokat, mintha
madarakat etetné nek. A meztelen fé r iak ugrá lva kapkodtá k a
feldobott ruhá kat. Levin elkapott egy inget, aztá n egy nadrá got,
majd egy kabá tot, vé gü l pedig egy alsó nadrá got. Amikor ez utó bbit
fel akarta hú zni, dö bbenten vette é szre, hogy mibő l ké szü lt.
– De hiszen ez… ez egy tálisz!
Megbotrá nkozva né zett a ruhá kat dobá ló rabokra, de azok
kö zö nyö sen vé gezté k a munká jukat. Egy imasá lbó l ké szü lt
alsó nadrá got dobtak oda neki, é s ez szemlá tomá st senkit nem
zavart. Mintha a vilá g legtermé szetesebb dolga lenne. Levin nem
volt kü lö nö sebben vallá sos, a szombat megtartá sa é s a zsinagó gá ba
já rá s szá má ra inká bb hagyomá nyő rzé s volt. No de alsó nadrá got
varrni a táliszbó l! Mivel azonban lá tta, hogy ebben a helyzetben
senkit nem é rdekel, ú gy dö ntö tt, hogy ha má st nem botrá nkoztat
meg, akkor ő t sem fogja, é s felvette. Tú l szoros volt, de a semminé l
jobb. Azutá n felvette az inget is, ami hatalmas volt rá , é s a nadrá got,
ami viszont nevetsé gesen rö vidnek bizonyult. A kabá t szű k volt, é s

208
rö vid, az ujja nem é rt el a csukló já ig. Kö rü lné zett, é s lá tta, hogy a
tö bbiek sem elé gedettek a kapott ruhadarabok mé reté vel. A
testesebb fé r iaknak kis ruhá k jutottak, a kis termetű eknek meg
hatalmas darabok. Né há nyan el is kezdtek cseré lgetni egymá ssal.
Rá jö tt, hogy gyorsan kell cselekednie, nehogy lemaradjon, ezé rt
megszó lı́tott egy alacsony fé r it, akire nagy volt a nadrá g é s a kabá t.
– Cseré lü nk?
Az ismeretlen beleegyezett. Cseré ltek. Az inget megtartotta, mert
bá r bő volt, nem á llt rosszul neki. Aztá n elindult a cipő k felé , é s
elvett egy bakancsot, ami szemre a mé rete volt. Miutá n felö ltö zö tt,
tető tő l talpig vé gigmé rte magá t. Fekete bakancsot viselt, lila csı́kos
nadrá got é s rikı́tó narancssá rga kabá tot. Ugy né zett ki, mint egy
vá sá ri bohó c. De a kö rü lö tte lé vő k is mind hasonló an festettek.
Semmi nem illett ö ssze semmivel, é s aki nem talá lt idő ben
cseretá rsat, az mé g inká bb pó rul já rt: ó riá si cipő ben csoszogott, a
nadrá gja szá ra a fö ldet sú rolta, vagy é ppen ellenkező leg, a té rdé ig
sem é rt, é s kurta kabá tban á lldogá lt, vagy nevetsé gesen elveszett az
ingé ben. Rö hejes csapatnak né ztek ki.
Egy magas, sová ny fé r i kö zeledett felé elkeseredetten, é s egy
fehé r ruhadarabot mutogatott.
– Nincs valakinek egy rá m való alsó nadrá gja?
A ná la lé vő ugyan nem táliszbó l ké szü lt, de egy ö té ves kis iú ra lett
volna jó .

Ezutá n egy má sik terembe mentek á t. Levin lá bujjhegyre á llt, hogy
lá ssa a sor elejé t, de csak annyit tudott kivenni, hogy ú jabb
egyenruhá s foglyok fogadjá k. Lassan haladt elő re. Fé l ó ra mú lva é rt
oda az asztalhoz, amelyné l egy rab egy kö nyvbe ı́rt valamit.
– Neve?
– Herbert Levin.
A fé r i feljegyezte az informá ció t .
– Szü leté si helye é s ideje?
– Berlin, 1906. szeptember 9.
Ujabb jegyzetelé s kö vetkezett.
– Foglalkozá sa?
– Asztalos.
Azt is felelhette volna, hogy tő zsdeü gynö k vagy má gus, de az
effé le szakmá knak bizonyá ra nem vetté k volna haszná t egy ná ci
munkatá borban. Terezı́nben viszont azt tapasztalta, hogy
asztalosokbó l nagyon kevé s van. Má rpedig miné l inká bb haszná t
vehetik, anná l nagyobb biztonsá gban van ő is, a csalá dja is. Miutá n a

209
rab ezt is feljegyezte, intett neki, hogy tová bbmehet, é s má r a soron
kö vetkező t ké rdezte:
– Neve?
Levin a jegyzetelő rab mellett ü lő má sik rabhoz lé pett. Fogalma
sem volt, mi kö vetkezik. A fé r i egy hosszú asztalná l ü lt, a kezé ben
egy hegyes tá rgyat tartott, ami ú gy né zett ki, mint egy tű vel ellá tott
ceruza, é s volt ná la egy tintá sü veg is.
– Hú zza fel az ingujjá t a bal karjá n!
A bű vé sz mé g mindig nem é rtett semmit, de engedelmeskedett.
Feltű rte a kabá tja é s az inge ujjá t, é s kinyú jtotta a bal karjá t. A
rabruhá s fé r i gyors mozdulattal beleszú rta a hegyes tá rgyat. Levin
é les fá jdalmat é rzett. Az eljá rá s csak pá r pillanatig tartott, azutá n a
rabruhá s a folyosó ra mutatott.
– Mehet.
Levin sajgó karral indult el a folyosó n. Mikö zben lé pkedett,
rá né zett a karjá ra, é s lá tta, hogy a tű szú rá s helye piros, duzzadt é s
vé res, de tintanyomok is vannak rajta. Mi a francot mű velt vele az a
rab? Ahogy kö zelebbrő l szemü gyre vette a duzzanatot, lá tta, hogy a
vé rcseppek alatt valami felirat van. Benyá lazta é s megtö rö lgette,
erre egy pillanatra eltű nt az egé sz. Megijedt, hogy tö nkretette a rab
munká já t, é s ú jra alá kell vetnie magá t a fá jdalmas procedú rá nak, de
a duzzanat aló l ekkor hirtelen betű k é s szá mok bukkantak elő .
Zavartan el intorodott. Mi ez, egy tetová lá s? Hunyorogva né zegette,
mire vé gre sikerü lt elolvasnia.
A-1676.

210
 IV.

Eppen abban a pillanatban, amikor Francisco nyolc ó rakor belé pett

a Gestapo é pü leté be, hosszan felbú gott egy fú vó s hangszer.
Megné zte az elő ző este kapott papı́ron, hogy kit kell keresnie, majd
odalé pett a portá shoz, é s a szoká sos „Heil Hitler!” kö szö nté s utá n
Pery Broad tizedes utá n é rdeklő dö tt.
– Vá rjon egy kicsit!
Francisco a falhoz hú zó dott, é s ott vá rakozott a felettesé re. A fú vó s
hangszer dallamos bú gá sa egy percig tartott, a portá n tartó zkodó
SS-katoná k má r a szemü ket forgattá k, de aztá n hirtelen elhallgatott.
Pá r perc mú lva megjelent a portá s, é s intett Franciscó nak, hogy
kö vesse.
Az egyik iroda ajtaja kinyı́lt, é s az ú j kö zlegé ny egy alig tö bb mint
hú szé ves, alacsony, szemü veges, szü rke egyenruhá t viselő fé r it
pillantott meg, aki é ppen egy szekré ny elő tt guggolt, hogy
visszategye a helyé re a hangszeré t. Az egyenruhá já n tizedes
rangjelzé st viselte.
– Mit szó l? Há t nem nagyszerű dolog a dzsessz? – ké rdezte a
tizedes, mé g mindig guggolva.
Franciscó nak fö ldbe gyö kerezett a lá ba a dö bbenettő l. A fé r i
portugá lul beszé lt!
Miutá n vé gre eltette a szaxofont, rá né zett é s elmosolyodott.
– Hahó , leharaptá k a nyelved?
– On… beszé l portugá lul?
– Brazı́liá ban, Rio de Janeiró ban szü lettem. Nem akarsz leü lni?
Francisco gé piesen engedelmeskedett. Csak bá multa a felettesé t,
é s nem akart hinni a szemé nek.
– Elné zé st ké rek a tolakodá sé rt, de… mit keres egy brazil az SS-
né l?
– Gondolom, ugyanazt, amit egy portugá l.
– Ont is ké nyszerı́tetté k, hogy belé pjen?
A fé r i elmosolyodott.
– Nem mondaná m, hogy ké nyszerı́tettek – felelte. – Az apá m
brazil, az anyá m pedig né met. Fiatalabb koromban anyá m elvitt
Berlinbe, é s beı́ratott a Mű szaki Fő iskolá ra. Am a há ború kö zbeszó lt.
Belé ptem az SS-be, ennek má r há rom é ve, é s 1942-ben ide kü ldtek.

211
 – Gondolhatja, micsoda meglepeté s egy brazil SS-tiszttel
talá lkozni.
Pery Broad felá llt é s odasé tá lt a kö nyvespolchoz.
– Aká rcsak egy portugá l SS-katoná val – mondta. – Né zd csak! – Az
egyik polcró l leemelt egy kö nyvet, megigazı́totta a szemü vegé t, é s
megné zte a cı́mé t. – Olvastad?
A beosztottja felé fordı́totta a borı́tó t , é s vá rta a reakció já t. A
kö nyvö n az á llt, hogy Phaedra, a szerző je pedig Jean Racine volt.
– Nem ismerem.
– Micsoda! De há t ez egy remekmű ! – Visszatette a kö nyvet a
polcra. – Racine, Moliè re csupa remekmű vet ı́rt! – Visszafordult a
portugá lhoz. – Gondolom, csak Eça de Queiró st olvasol…
A brazil zavarba ejtő ké rdé seket tett fel, é s Francisco egybő l
tudta, hogy jó val mű veltebb, mint ő vagy bá rmelyik SS-katona, akivel
valaha talá lkozott.
– Az igazat megvallva, az olvasá s nem az erő ssé gem.
A brazil levett egy dosszié t egy má sik polcró l, é s visszament vele
az ı́ró asztalhoz. Mikö zben leü lt, a dosszié t is a beszé lgető tá rsa felé
fordı́totta.
– En viszont ö né letrajzokat is olvasok, é s a tié d igazá n lenyű gö ző .
– Fü ttyentett. – Azt a mindenit! Folyton há ború zol, igaz? Hogy lehet
ez?
– Há t, volt egy kis problé má m Portugá liá ban – magyará zta
Francisco. – Elkö vettem valamit, amit nem kellett volna, é s hogy ne
kelljen bö rtö nbe mennem, Spanyolorszá gba menekü ltem. Mivel
munká ra volt szü ksé gem, belé ptem az idegenlé gió ba. Aztá n kitö rt a
polgá rhá ború , é s… ez lett az é letem. – Megkö szö rü lte a torká t, hogy
vé gre feltehesse azt a ké rdé st, ami az elő ző este ó ta foglalkoztatta. –
Elné zé st ké rek, de té nyleg a Gestapó hoz helyeztek?
– Dehogy! Egy hete é rtesı́tettek minket az á thelyezé sedrő l
Heidelagerbő l. Mivel portugá l vagy, a parancsnokunk, Liebehenschel
felké rt, hogy é n ké pezzelek ki. Igy kö nnyebben beilleszkedsz. A
né met SS-katoná k nem fogadjá k be egykö nnyen a kü lfö ldieket, é s
akadtak má r problé má k ezen a té ren. Tavaly nyá ron az ukrá n SS-
katoná k fellá zadtak, mert azt hitté k, hogy meg akarjá k ö lni ő ket, é s
elkezdtek lö vö ldö zni.
– Komolyan?
– Igen. Nagyon komoly volt a helyzet! Há rom né met é s nyolc
ukrá n meg is halt. Ugyhogy a parancsnokunk ú gy dö ntö tt, hogy a
hasonló problé má k elkerü lé se é rdeké ben felké r, hogy segı́tsek egy
kicsit. Má sfelő l mindenki tudja, hogy Auschwitz első lá tá sra elé g

212
sokkoló , gyakran mé g a legkemé nyebb né met SS-tisztek szá má ra is,
igaz? Szó val az lesz az é n szerepem, hogy té ged pá tyolgassalak.
– Kö szö nö m a megtisztelő igyelmet, de miattam nem kell
aggó dni. Igaz, hogy tegnap este né há ny né met intorgott egy kicsit,
amikor belé ptem a há ló termembe, de volt kö ztü k olyan is, aki
bará tsá gosan fogadott, ső t mé g a kantinba is elkı́sé rt. Nem hiszem,
hogy problé má im lesznek. Kü lö nben is nagy iú vagyok má r, é s tudok
vigyá zni magamra. Azok utá n, amiket Spanyolorszá gban é s
Leningrá dban á té ltem, nem hinné m, hogy egy egyszerű munkatá bor
meg tudna lepni.
A tizedes meredten né zte, mikö zben az ı́ró asztalon dobolt, mint
aki azon tö ri a fejé t, hogy mit mondjon.
– Majd meglá tjuk, hogy Auschwitz meg tud-e lepni, vagy sem –
morogta az orra alatt, mintha nem is neki mondaná , csak magá ban
beszé lne. – Sok mú lik majd a fegyelmezettsé geden. Mit tanı́tottak
Heidelagerben?
– Há t… a szoká sos erő nlé ti gyakorlatokat meg a
fegyverhaszná latot, a taktikai é s straté giai gyakorlatokat. Csupa
olyasmit, amit má r ré gó ta tudok. Gyerekjá té k volt elvé gezni.
– En az elmé leti tananyagró l beszé lek.
– Ja, é rtem. Hű sé g é s becsü let. Egyfolytá ban ezt ismé telgetté k.
Egy SS-katona ké rdé s né lkü l engedelmeskedik, mindig teljesı́ti a
parancsot, akkor is, ha nem é rti, é s akkor is, ha nem é rt vele egyet.
Amikor a felettes parancsot ad, olyan dolgokat is tud, amiket mi
nem. Az SS-katoná nak csak teljesı́tenie kell, ha tetszik neki, ha nem.
Minden kö rü lmé nyek kö zö tt lojá lisnak kell lennü nk a vezeté shez, é s
mé ltó nak az eskü nkhö z.
– Hű sé g é s becsü let – ismé telte el Broad lassan, nyomaté kosan. –
Vagyis engedelmessé g a feletteseknek. Vak é s
megké rdő jelezhetetlen engedelmessé g. Ez a fogalom alapvető
fontossá gú Auschwitzban. Erted? Alapvető .
Francisco furcsá llotta a nyomaté kosı́tá st.
– Ha megengedi, tudomá som szerint a parancsok teljesı́té se
alapvető kö telessé g bá rmelyik seregné l. Nem csak itt. Egy katoná nak
mindig teljesı́tenie kell a felettesei parancsait. Ez ı́gy van az SS-né l,
de ı́gy volt a Ké k Hadosztá lyná l, az idegenlé gió ná l, é s gondolom, a
portugá l hadseregné l is.
– Auschwitz kü lö nleges hely.
– Miben?
A felettese há tradő lt a szé ké n.
– Mit tanı́tottak a politikai tanokró l?

213
 – Há t… azt mondtá k, hogy az SS-nek ké t kü ldeté se van. Az egyik
é pı́tő jellegű . Az SS a holnap vezető inek az iskolá ja, az elitek elitje,
meg ilyesmi. A má sik kü ldeté s elnyomó jellegű . Az SS feladata
megsemmisı́teni Né metorszá g ellensé geit, azokat, akik el akarjá k
pusztı́tani a civilizá ció t , é s á llati sö té tsé gbe akarjá k taszı́tani az
emberisé get.
– Es kik a legnagyobb ellensé geink?
Francisco ú gy é rezte, hogy vizsgá ztatjá k. Igyekezett há t felidé zni,
hogy mit hallott a heidelageri elmé leti ó rá kon, é s felmondta a lecké t,
hogy bebizonyı́tsa, milyen jó tanuló .
– A zsidó k. Ok hoztá k lé tre az internacionalista kapitalizmust é s
szocializmust, é s ő k a nemzetiszocializmus legnagyobb ellensé gei. A
nemzetkö zi szocialistá k é s a nemzetkö zi kapitalistá k meg akarjá k
hó dı́tani a vilá got, é s el akarjá k pusztı́tani a nemzeteket. A
bolsevikok pé ldá ul az osztá lyharcukkal polgá rhá ború t akarnak
szı́tani, olyan nemzeti há ború t, amelyben mindenki egymá s ellen
fordul. A nemzetiszocializmus szembeszá ll a polgá rhá ború val, bé ké t
é s belső harmó niá t akar teremteni, lé tre akarja hozni a nemzeten
belü li együ ttmű kö dé st a kö zjó , a nemzet é rdeké ben. A nemzet egy
test. A kü lö nbö ző testré szeknek harmonikusan kell mű kö dniü k, a
kó rokozó któ l pedig meg kell szabadulni, hogy a test egé szsé ges
maradhasson.
Broad elismerő en bó lintott.
– Nagyszerű ! Kivá ló an elsajá tı́tottad a tananyagot – jegyezte meg.
Hirtelen mintha eszé be jutott volna valami, felderü lt az arca. –
Szereted a dzsesszt?
A vá ratlan té mavá ltá s meglepte Franciscó t , de hamar rá jö tt, hogy
vé get é rt a vizsgá ztatá sa, é s a felettese el akar lazulni.
– On trombitá lt az elő bb?
Pery Broad vidá man rá pillantott.
– Szaxofonoztam, bará tom.
– Nagyon jó l já tszik.
– Olykor korá n reggel gyakorlok egy kicsit, amı́g meg nem jö nnek
a fejesek – mondta bizalmasan. – A Fü hrer ugyanis ki nem á llhatja a
dzsesszt. Azt mondja rá , hogy né ger zene. A feketé k talá ltá k ki, aztá n
a zsidó k modernizá ltá k New Yorkban. Ezé rt tiltottá k be. De é n
imá dom a dzsesszt, é s amikor csak tehetem, já tszom.
Franciscó t meglepte a vallomá s.
– De ha egyszer tilos, hogyhogy nem szó l é rte a vezeté s?
– O, itt Auschwitzban minden má s.
– Hogyhogy má s?

214
 – Majd meglá tod – felelte a brazil rejté lyesen. – Né ha mé g az
amerikai rá dió t is megkeresem, hogy Glenn Millert, a dzsessz fehé r
ó riá sá t hallgassam. Rengeteget já tszik!
A portugá l a fejé t vakargatta.
– Elné zé st ké rek, de… az ellensé g rá dió já t hallgatni nem szinté n
tilos?
– Dehogynem, de mindenki hallgatja. Persze nem mindenki Glenn
Miller miatt. Az SS-tisztek azé rt keresik meg a kü lfö ldi csatorná kat,
hogy megtudjá k a há ború s hı́reket. – Legyintett. – Ugy van, ahogy
mondom. Itt, Auschwitzban minden má s.
Francisco é rtetlenü l rá zta a fejé t.
– De há t az SS-katona hű sé get é s becsü letet eskü szik. Ha kö teles
vakon engedelmeskedni a felettesei parancsainak, akkor is, ha nem
é rti ő ket vagy nem é rt egyet velü k, é s van egy olyan parancs, mely
szerint tilos az ellensé g rá dió já t hallgatni, akkor hogy lehet, hogy ezt
nem tartjá k be?
Jó ké rdé s.
– A nehezebb parancsok teljesı́té se é rdeké ben né ha meg kell
szegni a kö nnyebbeket.
– Nem é rtem.
– Majd megé rted, ha eljö n az ideje – zá rta rö vidre Broad.
Ez a vá lasz furcsa volt egy né mettő l, é s ú jdonsá g volt Francisco
szá má ra. Bá r Rolf é s mé g né há ny lé gió s kivé telé vel nem tö ltö tt
huzamosabb idő t né metek tá rsasá gá ban, volt lehető sé ge
meg igyelni a Wehrmacht egysé geit a szemlé k vagy a Krasznij Bor-i
csata alkalmá val, azutá n Puskinban is, é s lá tta a fegyvereiket, a
taktiká jukat, a harcmodorukat é s a viselkedé sü ket. Mindenben
megfontoltak, szabá lykö vető ek é s haté konyak voltak: ú gy mű kö dtek,
mintha való sá gos gé pek lenné nek. Rá adá sul az SS heidelageri
kiké pző tá borá ban kü lö n is kihangsú lyoztá k a parancsoknak való vak
engedelmessé get. Hű sé g é s becsü let – é jjel-nappal ezt
ismé telgetté k. Ez az alapja minden fegyelemnek, má rpedig a né met
seregné l fegyelmezettebbet keresve sem talá lni. A katoná i é lő
robotok.
Ezé rt lepte meg annyira mindaz, amit Auschwitzban tapasztalt.
Mikö zben az orszá gban szigorú fejadagok voltak, ná luk roskadoztak
az asztalok, é s az SS katoná i tiltott dolgokat csiná ltak: leré szegedtek,
dzsesszt já tszottak, ellensé ges rá dió t hallgattak. Vagyis nyı́ltan
megszegté k a szabá lyokat. Mé g olyan „dé li né metek” is voltak a
soraikban, mint amilyen az elő tte á lló tiszt volt. Az automatá k
való já ban mé giscsak hú s-vé r emberek voltak, akik a jelek szerint

215
megszegté k a parancsokat, é s szı́vesebben diskurá ltak a dzsesszrő l,
mint a munká ró l. Francisco azonban a munká ró l akart beszé lni.
– Szeretné k ké rdezni valamit – mondta, szinte bocsá natké rő
hangon. – Pontosan mi lesz a feladatom?
– Orö kre van szü ksé gü nk, mert az SS-egysé gek orosz frontra való
á thelyezé se miatt sokat elveszı́tettü nk. Kü ldtek né há ny idő s SS-
katoná t, akik adminisztratı́v feladatokat lá ttak el Né metorszá gban,
de ezek a nagypapá k tú l lá gyszı́vű ek a rabokkal. A Reichsführer-SS azt
javasolta, hogy cseré ljü k le ő ket kutyá kra, de ez nem vá lt be. A rabok
kö nnyen becsapjá k a kutyá kat. Elé g odavetni nekik pá r falatot, a
kutyá k odamennek, é s… hopp, a rabok a má sik oldalon má r ki is
szö ktek. Ezé rt nem tudjuk né lkü lö zni az ő rö ket, é s fő leg iatalokra
van szü ksé gü nk. Enné lfogva má r holnap elkezded a szolgá latot a
fő tá borban egy munkacsoport felü gyeleté vel.
– A kommandó sré szleghez kerü lö k?
– Nem, nem. Itt, Auschwitzban a kommandók nem a kü lö nleges
harci egysé geket jelentik, hanem munkaegysé geket. Termé szetesen
a foglyok munká iró l van szó . Vannak ú té pı́tő kommandó k, fahordó
kommandó k, konyhai kommandó k. Mindenre van munkacsoport. A
rabok a barakkban a szinté n rab barakkparancsnok, vagyis a
barakkvezető irá nyı́tá sa alatt á llnak, a munkakommandó ban pedig a
ká pó nak engedelmeskednek. A ká pó is rab. De szü ksé gü nk van SS-
ő rö kre is, akik felü gyelik a barakkparancsnokok é s a ká pó k munká já t.
A foglyok a barakkparancsnoknak é s a ká pó knak tartoznak
engedelmessé ggel, a barakkparancsnokok é s a ká pó k pedig az SS-
eknek. Ha egy fogoly rosszul viselkedik, a barakkparancsnok vagy a
ká pó veri meg. Ha ezt nem teszi meg a barakkparancsnok vagy a
ká pó , akkor az SS veri meg ő t , é s le is vá ltja. Má rpedig egy levá ltott
barakkparancsnok vagy ká pó azon nyomban a halá l ia lesz, hiszen a
tö bbi rab jó l emlé kszik, mennyi veré st kapott tő le. Igy aztá n ezek a
fogoly tisztsé gviselő k minden tő lü k telhető t megtesznek, hogy
elnyerjé k a tetszé sü nket. – A beosztottjá ra mutatott. – A te feladatod
egy munkakommandó felü gyelete lesz, é s neked kell megbü ntetned
a ká pó t akkor, ha ő nem bü nteti meg a rabokat.
Ez nem hangzott tú l bonyolultnak. Franciscó t kü lö nben is sokkal
jobban é rdekelte egy má sik ké rdé s: hol van Tanyusa? Meg akarta
talá lni, de tudta, hogy ó vatosnak kell lennie. Ha rö gtö n az első nap
egy nő utá n ké rdező skö dne, azzal gyanú t keltene. De valahogy el
kellett kezdenie.
– Milyen a kapcsolatunk a foglyokkal?
– Egyszerű . Mi parancsolunk, ő k meg engedelmeskednek.

216
 – Igen, de… Jó a kapcsolatunk velü k?
– A foglyok a birodalom ellensé gei. Ez azt jelenti, hogy aki velü k
bará tkozik, az az ellensé ggel bará tkozik. Ez szigorú an tilos, é rted?
– Igenis!
– Vigyá zni kell a lá nyokkal – tette hozzá Broad. – Vannak kö ztü k,
fő leg a lengyelek kö zö tt, nagyon vonzó k, é s az embert né ha elfogja a
kı́sé rté s. De eszedbe se jusson ilyesmi, é rted? Tilos a rabokkal
viszonyt folytatni. Aki megteszi, szigorú bü nteté st kap.
– Kirú gjá k az SS-tő l?
A brazil majdnem elnevette magá t.
– Hogy kirú gjá k-e? Az é lő k sorá bó l rú gjá k ki, inká bb mondjuk ú gy,
bará tom. Volt egy bajtá rsunk, a Palitzsch tö rzső rmester, aki
elvesztette a felesé gé t, ı́gy há t ö sszeá llt egy fogollyal, egy lett nő vel.
Tudod, mi tö rté nt vele? Tavaly letartó ztattá k, fajgyalá zá ssal vá doltá k
é s halá lra ı́té lté k.
– Ki is vé gezté k?!
– A fellebbezé si hatá rozatot vá rja. De maga Auschwitz
parancsnoka, Rudolf Hö ss ü gyé ben is nyomozá s indult, mert
viszonya volt egy fogollyal, é s megpró bá lta megö lni a lá nyt, nehogy
az szé tkü rtö lje a dolgot. – Suttogva folytatta tová bb. – Való szı́nű ,
hogy Boger hadnagy, aki a felettesem itt, a Politikai Ré szlegné l,
szinté n lefekü dt né há ny nő vel. Allı́tó lag meg kellett ö lnie ő ket, hogy
ne derü ljö n ki. Ezt csak azé rt mesé lem el, hogy vigyá zz, é rted? A
rabokkal bará tkozni tilos, é s nagyon szigorú an bü ntetendő .
– Akkor hogy viszonyulunk a foglyokhoz?
Az SS-tiszt vá lasz helyett há tratolta a szé ké t, é s felá llt.
– Té nyleg tudni akarod?
Pery Broad megkerü lte az ı́ró asztalá t é s leakasztotta a fogasró l a
kabá tjá t. Kinyitotta az ajtó t , felvette a kabá tot, é s intett
Franciscó nak, hogy kö vesse, mert meg akarta neki mutatni, milyen
Auschwitz belü lrő l.

217
 V.

– Sorakozó !
A kiá ltá s felé bresztette Levint. A bű vé sz a takaró alatt kuporgott, é s
amikor kinyitotta a szemé t, azt sem tudta, hol van é s hogy kerü lt
oda.
– Sorakozó ! – ismé telte tü relmetlenü l a hang. – Gyerü nk! Felkelni!
Gyorsan!
Tompa zajokat é s nyö gé seket hallott. Ké t fé r i kö zeledett, egy SS-
tiszt é s egy barakkparancsnok. Ez utó bbi kiabá lt, é s menet kö zben
jobbra is, balra is osztogatta az ü té seket, fő leg a felső fekhelyeken.
Mindenki igyekezett gyorsan felkelni. Né há nyan mé g magukhoz sem
té rtek teljesen, de botladozva elindultak az ajtó felé .
Ekkor eszé be jutott minden. Elő ző este é rkezett a csalá djá val, é s a
fü rdé s meg a regisztrá ció utá n, ané lkü l, hogy enni adtak volna neki,
é s ané lkü l, hogy tudta volna, mi van a csalá djá val, a tö bbi, Terezı́nbő l
deportá lt fé r ival együ tt elvitté k egy szö gesdró ttal kö rbekerı́tett
tá borba, ahol té glá bó l é s fá bó l é pı́tett barakkok á lltak. Az SS-ek
á tadtá k ő ket egy Dá vid-csillagot viselő fé r inak, aki ú gy mutatkozott
be, hogy ő a barakkparancsnok. Az egyik ú j deportá lt, az egykori
zsidó rendő rsé g ő re, Vá clav, felismerte, hogy Bondy az, aki az eggyel
korá bbi transzporttal é rkezett Terezı́nbő l.
A barakkparancsnok elvezette ő ket a tizenkettes barakkhoz. A
barakkban nyomorú sá gos há ló termeket talá ltak, az á gyak
há romemeletesek voltak, é s minden szinten há rom ember fé rt el.
Mindannyian rettenetesen kimerü ltek voltak, é s miutá n megkaptá k
kö nnyű takaró jukat, ott fekü dtek le, ahol helyet talá ltak. Levinnek az
egyik á gy alsó szintjé nek a kö zepe jutott, é s rajta kı́vü l mé g ö ten
fekü dtek le szorosan egymá s mellé ugyanoda, há rman az egyik
irá nyba, há rman a má sikba. Vagyis az ő fejé t mindké t oldalró l lá bak
vetté k kö rü l. Hihetetlennek tű nt szá má ra, hogy egy há romszemé lyes
fekhelyen hatan kell osztozniuk. Ez azt jelentette, hogy az egé sz
á gyon tizennyolcan fekü dtek. De nem tehetett semmit ellene.
Rosszul aludt. Nemcsak a szű kö s hely miatt, hanem sokkal inká bb
azé rt, mert halá lra aggó dta magá t Gerdá é rt é s Pé teré rt. Nem tudott
ró luk semmit. Ez az ö sszes tö bbi deportá ltra is igaz volt. Senki nem
tudta, mi tö rté nt a csalá djá val, az SS-eket pedig nem volt ajá nlatos
megké rdezni. Aki mé gis megkocká ztatta, az vá lasz helyett veré st

218
kapott. De nem ez volt az egyetlen problé ma é jszaka. A felső szinten
valakinek hasmené se volt, é s a szé klete egy ré sze lefolyt az alsó bb
szintekre is. Levinre ugyan nem csö pö gö tt rá , de a szomszé dja
takaró já t ö sszepiszkı́totta, é s az á tható bű z facsarta az orrá t.
Ezenkı́vü l moccanni sem bı́rt, mert olyan szorosan fekü dtek egymá s
mellett, hogy ha az egyikü k megmozdult, azt mindenki megé rezte.
Rá adá sul borzasztó an gyö tö rte a szomjú sá g, é s fá jt a gyomra a kı́nzó
é hsé gtő l, aká rcsak a tö bbieknek.
– Sorakozó ! – ordı́totta ismé t Bondy, a barakkparancsnok, é s
mindenkire rá ü tö tt, aki mé g nem má szott ki az á gybó l. – Gyerü nk!
Gyorsabban!
Az alsó bb szinteken fekvő k, mint Levin is, gyorsabban le tudtak
ugrani, ı́gy ő k megú sztá k az ü té seket. Am a kö zé pső , de mé g inká bb a
legfelső szintrő l nehezebb volt leká szá ló dni, ezé rt első sorban ő ket
bü ntette meg a barakkparancsnok.
Ejszaka volt, metsző szé l fú jt, é s az a furcsa hamu mé g mindig
szá llt a levegő ben. Otö s sorokba terelté k ő ket a barakk elő tt, lá buk
belesü ppedt a sá rba, é s dideregve vá rtá k a szá mlá lá st. A kerı́té sre
akasztott lá mpá k mé g mindig vilá gı́tottak, é s az erő s fé nyszó ró k is
megá llá s né lkü l pá sztá ztá k a tá bor terü leté t. Levin aggó dva né zett
kö rü l, há tha meglá t egy nő t vagy gyereket, de vé gü l nem lá tott
senkit. Má r este meg igyelte, hogy má s barakkok is vannak a
terü leten, é s arra gondolt, hogy bizonyá ra a csalá dja ott van
valamelyikben.
Né zte a tö bbi fé r i tarkó já t, akik szinté n sorakozó ra vá rtak.
Terezı́nben is elő fordult né ha, hogy felsorakoztattá k a foglyokat é s
megszá mlá ltá k ő ket, de ez igen ritka volt.
– Figyelem!
A barakkparancsnok felszó lı́tá sá ra ismé t vigyá zzban á lltak. Ekkor
megjelent a sorakozó té ren ké t SS-tiszt, é s megá lltak Bondy meg a
tizenkettes barakké rt felelő s SS mellett. Miutá n vá ltottak velü k
né há ny szó t , a foglyokhoz fordultak. A magasabb rangú sová ny fé r i
volt, ké k szemekkel, é s Levin legnagyobb megdö bbené sé re
makulá tlan ö ltö zé kben. Hosszú kabá tja csaknem a fö ldig é rt, é s
fé nyesen csillogott a csizmá ja. Levin el sem tudta ké pzelni, hogy
lehet ilyen tiszta é s rendezett ebben a sá rban.
– Zsidó k! – ü vö ltö tte a tiszt, tisztá n kivehető bajor akcentussal.
Erdes hangja ellentmondá st nem tű rő en tö rte meg a csendet. –
Udvö zö llek titeket Birkenauban! A nevem Johann Schwarzhuber, é s
é n vagyok a birkenaui lá gerparancsnok. Ez itt a Familienlager, amit
Birkenauban csalá di tá borké nt ismernek. Szeptemberben hoztuk

219
lé tre, kifejezetten a Terezı́nbő l é rkező deportá ltaknak. Az itteni
foglyok kü lö nleges elő jogokat é lveznek. Mé g levelező lapokat is
ı́rhatnak a Terezı́nben lé vő rokonaiknak é s ismerő seiknek, é s
csomagokat is kaphatnak tő lü k. De nemcsak jogaik vannak.
Szeretné m kihangsú lyozni, hogy ez munkatá bor, nem pedig
szabadidő tá bor. Naponta há rom sorakozó lesz a barakk elő tt. Azt
taná csolom, hogy teljesı́tsé tek a kö telessé geteket, é s ne okozzatok
gondot senkinek, mert itt vasfegyelem van, é s kö nyö rtelen
igazsá gszolgá ltatá s. A munka ma kezdő dik. Most á tadlak titeket a
barakkparancsnoknak é s a barakkvezető nek, akik erő s ké zzel, de
igazsá gosan fognak titeket irá nyı́tani.

A rö vid kö zjá té k utá n Schwarzhuber a kı́sé rő jé vel együ tt elvonult,
bizonyá ra azé rt, hogy a kö vetkező barakkná l is elismé telje a
mondandó já t. A barakkparancsnok há tralé pett, az SS pedig, aki
nyilvá nvaló an a barakkvezető jü k volt, vé gigment a sorokon, é s
megszá molta a foglyokat, mikö zben egy kis fü zetbe jegyzetelt.
Aká rcsak a deportá ltak tö bbsé ge, Levin is nagyon fá radt volt, é s
legszı́vesebben leü lt volna a fö ldre a szá mlá lá s alatt. Mikö zben ezt
fontolgatta, balró l egyszer csak tompa puffaná st hallott, amit
fá jdalmas nyö gé s kö vetett. Odafordult. Lá tta, amint az SS é ppen
visszahú zza szuronyos puská já nak tusá t a fö ldö n fekvő fogolytó l.
– Igy kell viselkedni sorakozó kö zben, zsidó ? – ü vö ltö tte a
parancsnokuk. – Allj fel! Mindenki á lljon vigyá zzban, amı́g a sorakozó
tart!
A fé r i feltá pá szkodott, é s a nyilvá nvaló fá jdalmai é s riadalma
ellené re kihú zta magá t. Az ö sszes deportá lt kö vette pé ldá já t.
Megé rtetté k, hogy mozdulatlanul kell á llniuk a szá mlá lá s alatt.
Csakhogy amikor az SS a vé gé re é rt, ú jrakezdte. Ezt aztá n csaknem
egy ó rá n keresztü l ismé telgetté k. Levin má r borzasztó an fá zott, é s
rettenetesen é hes volt.
Azutá n az SS bement a barakkba, é s megné zte, nem maradt-e
bent valaki. Tı́z perccel ké ső bb kivonszolt egy ö regembert, akit ú gy
vetett oda a barakk parancsnoká nak lá bai elé , mint egy
krumpliszsá kot.
– Parancsnok!
– Igenis, Baretzki tizedes!
– Bü ntesse meg ezt a szabotő rt!
Bondy odalé pett az ö regemberhez, é s megpofozta.
– Gazember! – szidta. A sorokozó té ren á lló deportá ltakra
mutatott. – Azonnal á llj be a sorba!

220
 Az ö reg reszketett, é s nemcsak a hidegtő l.
– En… ö hm… elaludtam – dadogta vé konyka hangon. – Nagyon
fá radt voltam, é s…
Ekkor ki tudja, honnan, vá ratlanul elő bukkant az SS, é s akkorá t
rú gott Bondy há tá ba, hogy a barakkfelelő s elterü lt a fö ldö n.
– Bondy! – ü vö ltö tte Baretzki. – Pé ldá s bü nteté st akarok, nem
ilyen lagymatag kis pofont! Mó resre kell tanı́tani az ilyet! Huszonö t
fá jdalmas botü té st neki! Megé rtetted?
– Igenis, Baretzki tizedes!
Bondy fá jdalmas grimaszt vá gott, mikö zben felá llt, aztá n
belerú gott az ö regemberbe.
– Elbú jtá l a sorakozó elő l, mi? – ké rdezte, é s rá mutatott egy
deszká ra a sorakozó té r mellett. – Told le a nadrá god! Azutá n hasalj
le oda! Majd megtanulod, mi az az engedelmessé g!
Az ö reg ré mü lten pislogott a deszká ra. Mint a rossz diá k, akit
bü nteté sbő l az igazgató i irodá ba kü ldtek, odament a deszká hoz,
letolta a nadrá gjá t, é s hasra fekü dt. Bondy odalé pett hozzá a bottal,
feltű rte az ujjá t, é s elkezdte ü tlegelni, mikö zben hangosan szá molta
az ü té seket.
– Egy, kettő , há rom…
Az ö regember minden egyes ü té sné l ö sszerá ndult, é s hallatszott,
hogy halkan felnyö g. Igyekezett nem felkiá ltani. Levin é s a tö bbiek
dermedten né zté k a jelenetet. Levin mé g soha nem lá tott ilyesmit,
mé g Terezı́nben sem bá ntak velü k ı́gy. Rá adá sul egy má sik fogolynak
kellett vé grehajtania a bü nteté st. Milyen hely ez? Soha nem gondolta
volna, hogy ilyen mé lyre sü llyed. Lá tvá n, hogy milyen kis hibá é rt
mekkora bü nteté s já r, ú gy é rezte, hogy elé rte a szakadé k legaljá t,
enné l má r nincs lejjebb.
– Huszonné gy, huszonö t .
Amikor elé rte a huszonö tö t , megá llt, é s intett a ké t legkö zelebb
á lló fogolynak.
– Vigyé tek be!
A rabok engedelmeskedtek, ó vatosan fö lemelté k az ö ssze-
ö sszerá nduló idő s fé r it, é s bevitté k a barakkba. Miutá n Baretzki
tizedes elé gedetten nyugtá zta a fejlemé nyeket, ı́rt valamit a
jegyzetfü zeté be, majd felné zett.
– Sport! – ordı́totta, é s vé gigné zett a deportá ltakon.
– Egy fogoly engedetlensé ge a fogolytá rsainak az engedetlensé ge
is! – ü vö ltö tte. – Mindenki a fö ldre! Fekvő tá masz, hangosan
szá molva! Most rö gtö n!

221
 Senki nem mert ellenszegü lni, mindenki levetette magá t a sá rba,
é s elkezdett fekvő tá maszozni, mikö zben kó rusban szá moltak.
– Egy, kettő , há rom…
Amikor huszonö tig jutottak, az SS felemelte a kezé t.
– Elé g a testedzé sbő l!
A parancsot má r nem ő , hanem Bondy ordı́totta, mintha ő csupá n
a barakkvezető akaratá nak a kiterjeszté se lenne, semmi má s.
– Barakk, oszolj!

222
 VI.

A januá ri hideg kegyetlen volt, azonnal megé rezté k, amint kitetté k a

lá bukat a szabadba. Amikor kilé ptek az é pü letbő l, ö sszefogtá k a
kabá tjukat é s kesztyű t hú ztak. Igy indultak el Auschwitz fő tá bora, a
Stammlager felé . Francisco tekintete a Gestapo é pü lete mellett á lló
é pı́tmé nyre siklott, amelyrő l elő ző este a sofő r azt mondta, hogy az a
kremató rium.
– Ez a kremató rium mű kö dik?
– Ritká n – hangzott a vá lasz. – Ez volt Auschwitz első
kremató riuma, de jelenleg má r inká bb a birkenauiakat haszná ljá k. –
Elmosolyodott. – Nem akarjuk, hogy kö zvetlenü l a Gestapo meg a
kö zponti é pü let mellett hamvasszá k el a holttesteket, igaz?
– Tegnap é jjel, amikor megé rkeztem, lá ttam egy mű kö dő
kremató rium lá ngjá t…
– Na é s?
Franciscó t megdö bbentette, hogy Broad szemlá tomá st nem é rti,
mi ezzel a nyilvá nvaló gond.
– De szakaszvezető ! Egy ilyen é jszakai tű z megszegi az é jszakai
elsö té tı́té s szabá lyá t, é s idecsalogatja az ellensé ges repü lő ket! Olyan,
mintha azt mondaná nk az ellensé gnek: gyertek csak, itt vagyunk!
Ide dobjá tok a bombá t!
A brazil SS-tiszt vá llat vont.
– Bizonyá ra.
– De há t nem vá rhattak volna reggelig?
– Ha vá rtak volna, csak tová bb gyű ltek volna a holttestek, é s az
nagy problé má t okozna. Az a szabá ly, hogy el kell é getni ő ket, amint
lehetsé ges. Csak ı́gy tudnak mű kö dni a dolgok.
Franciscó t zavarba hozta a vá lasz.
– Nem é rtem, szakaszvezető – erő skö dö tt. – Mi a baj azzal, ha
reggelig vá rnak a hamvasztá ssal?
– Nagyon sok a holttest, bará tom. Nagyon-nagyon sok. Ha
felgyü lemlenek, elakad a gé pezet, é s leá ll a rendszer. Tudjuk, hogy
kocká zatos, de nincs má s vá lasztá sunk.
Ahelyett, hogy a vá lasz vilá gossá got teremtett volna Francisco
fejé ben, csak mé g jobban ö sszezavarta. Mifé le szö veg ez, hogy elakad
a gé pezet é s leá ll a rendszer? Milyen gé pezet? Milyen rendszer? Es
fő leg mi ez a histó ria a rengeteg holttesttel?

223
 – Elné zé st ké rek, szakaszvezető , de nem é rtem. Mi az, hogy sok a
holttest? Aká rmilyen sok is, nyilvá nvaló an nem gyű lik ö ssze annyi,
hogy ne lehetne vá rni má snap reggelig az elhamvasztá sukkal.
– Azt te csak hiszed! Ha majd a sajá t szemeddel lá tod, mi a
helyzet, megé rted. Azonnal el kell ő ket hamvasztani.
Amikor a tá bor szé lé hez é rtek, balra kanyarodtak, é s a szö gesdró t
menté n haladtak tová bb. Minden sarkon ő rtornyok á lltak, é s a
kerı́té s mö gö tt vö rö s té glá s, magas tető s barakkok sorakoztak: a
foglyok barakkjai.
– Mennyi holttestrő l beszé lü nk? Tı́zrő l? Hú szró l?
– Tö bb ezerrő l.
Francisco szeme elkerekedett a hitetlenkedé stő l.
– Tö bb ezer holttestrő l?
– Ezer, ö tezer, tı́zezer, mikor hogy.
– Evente?
– Naponta, bará tom.
A portugá l elkerekedett szemmel, dö bbenten meredt a
felettesé re. Ké t má sodperc mú lva azonban elmosolyodott. Jaj, de
hü lye! Nyilvá nvaló an az ú joncok szoká sos ugratá sá ró l van szó ! Ná luk
is szoká s volt ugratni ő ket, aká rcsak az ö sszes tö bbi katonai
egysé gné l. Es ő majdnem bedő lt!
– Persze, persze! – mondta vé gü l, mint aki veszi a lapot. – Talá n
mé g napi hú szezer is lehet.
– Volt má r rá pé lda. Ső t tö bbre is! – A brazil ekkor hangnemet
vá ltott. – Az ú j parancsnok, Liebehenschel alezredes mellett kissé
nyugodtabb lett az é let. – Az elő ttü k elterü lő horizontra mutatott. –
Odané zz! Lá tod?
Francisco hunyorogva né zett a jelzett irá nyba, é s a tá volban
megpillantotta az é g felé gomolygó fekete fü stö t .
– A legnagyobb tá bor kremató riuma?
– Pontosan, az egyik a birkenaui kremató rium. Hogy csak az egyik
kremató rium mű kö dik, azt mutatja, hogy lelassultak az esemé nyek.
De nem volt á m mindig ilyen nyugalom! Te jó é g, el se tudod
ké pzelni, mi volt! Amikor tö bb nyersanyag é rkezett, mint most, az
ö sszes kremató riumot egyszerre kellett mű kö dtetnü nk. Mind a
né gyet, é s olykor mé g tö megsı́rokat is kellett á snunk. Gondolj bele!
Ezer meg ezer holttest. Szö rnyű idő k voltak, haver.
Francisco a szeme sarká bó l rá pillantott. Szó rakoztató nak talá lta,
hogy nem tudja abbahagyni a tré fá lkozá st. Ezek a brazilok nagy
mó kamesterek!

224
Az ő r vigyá zzba á llt, amikor a ké t fé r i á tlé pte a fő tá bor kapujá t,
amely fö lö tt az „Arbeit macht frei” felirat á llt. Francisco tehá t
Auschwitz I. terü leté re lé pett. Jobb oldalt hatalmas é pü let á llt.
Broad azt mondta, az a konyha. A terü let tö bbi ré szé t a szoká sos
vö rö s té glá s é pü letek foglaltá k el, ahol a foglyok laktak. A brazil az
első há zra bö kö tt, amely ú jabb szö gesdró ttal volt elvá lasztva a
tö bbitő l.
– Akarsz nő t?
Francisco rá né zett az é pü letre, é s az ablakban megpillantott egy
vonzó sző ke nő t , aki nyugodtan cigarettá zott.
– O is fogoly?
– Persze.
A portugá l felvonta a szemö ldö ké t, majd cinkosan a felettesé re
pillantott.
– Jó kis foglyaitok vannak, mi?
– Ha akarod, pró bá ld ki!
Francisco meghö kkent.
– Nem é rtem – mondta zavartan. – Nem azt mondta az imé nt,
hogy szigorú an tilos bará tkozni a rabokkal?
– Nyugi! Ezek kurvá k – felelte a tiszt.
– Vannak itt kurvá k?
– Ez a huszonné gyes barakk. A vezé rtá bornagy parancsá ra a mú lt
nyá ron bordé lyhá zzá alakı́tottuk, de szemé rmesen csak kü lö nleges
é pü letnek hı́vjuk. Tü zes né met, lengyel, ukrá n é s orosz lá nyok
vannak itt.
– Es honnan vará zsoltá k ide ő ket?
– Há t a tá borbó l! Ok is foglyok.
Francisco ismé t nyugtalankodni kezdett.
– Ké nyszerbő l vannak itt?
– Ezeket a lá nyokat nem kell ké nyszerı́teni semmire. Onké nt
jelentkeznek erre a munká ra, hiszen a kü lö nleges é pü letben jó l
tartjá k ő ket: fű tö tt szobá kban alhatnak, jó ruhá kat kapnak, ső t mé g
parfü mö t is haszná lhatnak. Né ha mé g sé tá lni is elviszik ő ket. Jó
é letü k van itt, fő leg, ha ö sszehasonlı́tjuk a tö bbi auschwitzi fogoly
é leté vel, nem igaz?
– Há t, nem ké tlem, hogy…
– Né zd csak! – szakı́totta fé lbe a né met. – A legjobbkor! Oszvald,
gyere ide!
Francisco arrafelé fordult, amerre a felettese kiá ltott, é s lá tta,
hogy egy csapat rab hú z egy kocsit. Mivel mindenü tt Tanyusá t
kereste, ö sztö nö sen azt igyelte, hogy van-e kö ztü k nő . De csak fé r iak

225
voltak. Egyetlen SS volt mellettü k, ez a bizonyos Oszvald. Annyira
sová ny volt, hogy mé g feltű nő bbek voltak elá lló fü lei. Amint
meglá tta a felé je kö zeledő Broadot, kinyú jtotta a jobb karjá t.
– Heil Hitler! – kö szö ntö tte. – Hı́vatott, szakaszvezető ?
– De jó , hogy lá tlak! – A tiszt a kı́sé rő jé re mutatott. – Oszvald,
Francisco Latino kö zlegé ny é ppen most é rkezett erő sı́té ské nt. O lesz
az ú j segı́tő d a munkacsoportok felü gyeleté ben. – Most a portugá lhoz
fordult. – Ez itt Oszvald Kaduk. O a jelenté svezető . Tö bb
munkacsoport á ll a felü gyelete alatt. Holnap reggel ö t ó rakor meg
kell jelenned elő tte ott, a sorakozó té ren, é rtetted?
Francisco tudta, hogy a jelenté svezető nem rendfokozat az SS-né l,
hanem tisztsé g.
– Ertettem, szakaszvezető !
A foglyokat kı́sé rő SS megkö nnyebbü lten só hajtott fel.
– Vé gre-valahá ra, szakaszvezető – mondta Oszvald furcsa né met
kiejté ssel. – Nagy szü ksé gem van a segı́tsé gre a munkacsoportok
felü gyeleté ben. Nem kü ldhetjü k folyton minden emberü nket a
frontra ú gy, hogy itt meg nem marad senki. Né zze csak, é n
jelenté svezető vagyok, mé gis a munkacsoport-parancsnokok dolgá t
vé gzem. Ez ı́gy nem mehet tová bb! A vé gé n mé g itt maradunk ember
né lkü l.
– Nyugodj meg, Oszvald! Holnaptó l Francisco segı́t a
munkacsoportokná l. Egy darabig legyé l mellette, amı́g megtanulja,
mi a dolga, é s…
Mikö zben a ké t SS beszé lgetett, Francisco szemü gyre vette a
kocsit hú zó rabokat. Pizsamá ra emlé keztető , csı́kos egyenruhá t
viseltek, a mellkasukon rá varrt, lefelé fordı́tott zö ld, illetve piros
há romszö ggel. Né ha betű t is lá tott a há romszö g alsó csú csá n,
legtö bbszö r P-t, de né ha F-et vagy má st is. Magá ban azon tű nő dö tt,
hogy vajon Tanyusa is ilyen ö ltö zé kben já r-e. De leginká bb a foglyok
izikai á llapota keltette fel a igyelmé t: kiugró arccsontjukkal é s
csontvá zszerű testalkatukkal szinte elvesztek a ruhá jukban. Amikor
Broad elkö szö nt a jelenté svezető tő l, Francisco nem tudta megá llni,
hogy ne tegyen megjegyzé st a foglyok kü lsejé re.
– Milyen sová nyak! – mondta né mi aggodalommal a hangjá ban,
hiszen aká r a menyasszonya is lehet ilyen á llapotban. – Nem adnak
nekik enni?
A né met é ppen csak rá juk pillantott, mikö zben elhaladtak
mellettü k.
– Semmisé g! Szerintem jó l vannak – legyintett, mintha a rabok
á llapota nem lenne é rdekes.

226
 – De há t csontsová nyak…
– Mindenki sová ny a koncentrá ció s tá borban, ez itt normá lis.
Kapunk valamennyi é lelmiszer-ellá tmá nyt, de mivel Auschwitzban
nagyon sokan vannak, nem jut mindenkinek. Igy aztá n spó rolni kell
vele. – A tá volodó csapatra mutatott. – De ezek nekem á tlagosnak
tű nnek. Lá tnod kellene, hogy né znek ki Birkenauban. Ott té nyleg
nem kö nnyű az é let.
– Rosszabb, mint itt?
– O! Sokkal! Na majd ha lá tsz egy Muselmannt, akkor ú jra
beszé lü nk.
– Micsoda? Muzulmá nok is vannak itt?
A ké rdé s kü lö nö s mosolyt csalt a szakaszvezető arcá ra.
– Tö bben, mint Mekká ban.
Francisco nem é rtette sem a vá laszt, sem pedig a mosolyt, de nem
erő skö dö tt tová bb. Mé g mindig a tá volodó rabokat né zte.
– Mi az a szı́nes há romszö g a ruhá jukon?
– A szı́nek a kü lö nbö ző tı́pusú foglyokat jelö lik – magyará zta
Broad. – A piros há romszö g a politikai foglyokat jelenti:
kommunistá k, liberá lisok, szociá ldemokratá k. A zö ldek a
kö ztö rvé nyesek: gyilkosok, erő szaktevő k, tolvajok. Bá r sokan kö zü lü k
nem kö vettek el semmit. Vannak itt olyan rabok, akiket azé rt ı́té ltek
el szabotá zsé rt, mert vettek egy szem krumplit az utcá n. Idehoztá k
ő ket a koncentrá ció s tá borba, é s rá juk nyomtá k a zö ld há romszö get.
– Egy szem krumpli miatt?
– Orü let, mi? A koncentrá ció s tá bor tele van ilyen rabokkal. Van,
aki azt sem tudja, mié rt kerü lt ide. Valaki ı́rt egy levelet, amelyben
azt á llı́totta ró la, hogy csú nyá n beszé lt a Fü hrerrő l, é s letartó ztattá k.
– Vagyis ha, mondjuk, nem kedvelem a szomszé domat, ı́rok egy
levelet, amelyben azt mondom, hogy sé rtegette a Fü hrert, é s a ickó
itt talá lja magá t?
– Pontosan – bó lintott Broad. – Az a vé lekedé s, hogy inká bb
kapjunk el tı́z á rtatlant, mint hogy szö kni hagyjunk egy bű nö st. Ezé rt
vannak itt olyan piros é s zö ld há romszö ges rabok is, akik nem
csiná ltak semmit.
– Azt a mindenit!
– De má s szı́nek is vannak. A fekete há romszö gesek az
antiszociá lisak é s a kurvá k. A ró zsaszı́nű ek a homoszexuá lisok, a lilá k
a bibliakutató k szektá já nak foglyai, a sá rga Dá vid-csillagosok pedig a
zsidó k. A betű k a szá rmazá sukat jelö lik. A P a lengyel, az F a francia,
a B a belga, é s ı́gy tová bb. A né meteknek nincs betű jü k.
A portugá l a rabok ruhá já t bá multa.

227
 – En csak pirosakat é s zö ldeket lá tok.
– A tö bbsé g ilyen itt. Allandó an veszekednek egymá ssal. Mi meg
persze buzdı́tjuk ő ket. Amı́g egymá ssal veszekednek, addig legalá bb
nem ellenü nk fordulnak. A pirosak mé g egymá s kö zt is vitatkoznak.
Allı́tó lag Dachauban szinte ö lik egymá st a kommunistá k meg a
szociá ldemokratá k, de mivel itt rosszabbak a kö rü lmé nyek, ez nem
annyira gyakori. A tö bbi rabot felü gyelő ká pó k é s barakkvezető k
tö bbsé ge zö ld há romszö get visel, é s ő k való ban kö ztö rvé nyes
bű nö ző k. Igazi gonosztevő k, el sem tudod ké pzelni! Erő szaktevő k,
gyilkosok, agresszı́vok. Igazi gazemberek, na! Nincs jó dolguk
mellettü k a tö bbi rabnak. De az ú j parancsnok, aki há rom hó napja
é rkezett, elkü ldte a legrosszabb zö ldeket, é s pirosakat tett a
helyü kre. Ok azé rt sokkal kulturá ltabbak. Azokná l az
munkacsoportokná l, ahol a ká pó k pirosak, é s azokban a
barakkokban, ahol a barakkvezető k szinté n pirosak, sokkal jobb lett
a helyzet.
– Elné zé sé t ké rem, de nem kell kü lö nö sebb lá ngé sznek lenni
ahhoz, hogy az ember belá ssa: ha gyilkosokat é s erő szaktevő ket
tesznek vezető i pozı́ció ba, az nem vezet jó ra.
– Pont ezé rt tetté k ő ket oda.
– Micsoda? Ez vicc, ugye?
– Nem vicc – felelte a né met. – Heidelagerben nem mondtá k el,
hogy kegyetlenü l kell bá nni a birodalom ellensé geivel? – A foglyokra
mutatott. – Ezek az emberek a birodalom ellensé gei.
– De má r foglyok, szakaszvezető .
– Nem szá mı́t! – mondta Broad. – A parancs nem ú gy hangzik,
hogy bá njunk kegyetlenü l a birodalom szabad ellensé geivel. A
parancs ú gy hangzik, hogy bá njunk kegyetlenü l a birodalom
ellensé geivel, pont. Hogy szabadon mozognak-e, vagy nem, az nem
é rdekes. Ezt a rendszert Eicke talá lta ki, egy SS-vezető , aki azó ta
elesett a szovjet fronton. Eicke azt mondta, hogy a legcseké lyebb
mé rté kben sem szabad együ tté rezni a foglyokkal. Kemé ny, elhivatott
SS-ekre van szü ksé g. Ná lunk nincs helye a puhá nysá gnak. Nem
tanú sı́thatunk kö nyö rü letet a rabok irá nt, aki mé gis megteszi, az
nem jut messzire. Ezek a parancsok a birodalom ö sszes
koncentrá ció s tá borá ra é rvé nyesek.
– De mi ebben a logika?
– Darwin, haver.
– O is egy SS-vezető ?
– Darwin egy angol tudó s volt, aki felfedezte, hogy az é let egy
vadon, ahol csak a legerő sebbek maradnak é letben, a

228
leggyengé bbeket pedig megö lik. Ez az elké pzelé s nagyon fontos az
emberisé g fejlő dé sé ben. Aki együ tté rez a foglyokkal, az gyengesé grő l
tesz tanú bizonysá got. Aki gyengesé grő l tesz tanú bizonysá got, az
gyenge, tehá t veszé lyezteti a faj erejé t. A gyengé k kihalnak. Mivel egy
SS nem lehet gyenge, hiszen ő ké pviseli az elitek elitjé t, az á rjá k é s az
emberisé g jö vő jé t, nem adhatja á t magá t holmi humanitá rius
é rzelmeknek. Ezé rt nevezté k ki ká pó nak a zö ldeket. Az volt az
alapö tlet, hogy mivel ő k eleve kegyetlenek, olyan pokollá teszik a
tö bbi rab é leté t, hogy a leggyengé bbek hamar meghalnak. Csak a
legerő sebbek maradnak é letben. Erted? Termé szetes szelekció .
– De nem azt mondta az imé nt, szakaszvezető , hogy az ú j
parancsnok lecseré lte a legerő szakosabbakat? Nem gondolja, hogy
ez ellentmond ennek a logiká nak?
A brazil SS-tiszt elismerő en né zett a beosztottjá ra.
– Lehet, hogy nem tudod, ki az a Darwin, de ü gyelsz a ré szletekre
– jegyezte meg. – Igen, igazad van. Liebehenschel alezredes nem
fogadja el Eicke ilozó iá já t, elavult é s haszontalan hü lyesé gnek
tartja, ezé rt kezdte el rö gtö n pirosakra cseré lni a zö ld ká pó kat é s a
barakkvezető ket. Jobbá akarja tenni a foglyok é leté t. De ez csak itt
van ı́gy, Auschwitz I-ben. Nincs ı́gy Birkenauban, ahol a ká pó k é s a
barakkvezető k tö bbsé ge mé g mindig a zö ldek kö zü l kerü l ki.
A tá bor utolsó utcá já hoz é rtek, é s Broad intett, hogy jobbra
fordulnak. Francisco tová bbra is a fel-felbukkanó rabokat igyelte,
fő leg azt, hogy mennyire sová nyak é s a há romszö gü k szı́né t.
– Furcsa, nem lá tok zsidó kat.
– Auschwitz I-ben nincsenek sokan. – A tá volban gomolygó fekete
fü stfelhő re mutatott. – Ok fő leg Birkenauba kerü lnek, ö t-hat
kilomé terre innen. A tö bbsé gü k a ké mé nyeken keresztü l tá vozik.
A beszé lgeté sü k kontextusá ban valahogy abszurdnak tű nt ez az
utolsó mondat.
– A ké mé nyeken?
– Igen. Ott jö nnek ki.
Francisco megrá zta a fejé t.
– Elné zé st, de nem é rtem…
A brazil nagyon is jó l lá tta, hogy nem é rti.
– Figyelj, lá tom, hogy a szobatá rsaid nem mesé lté k el neked, mi
folyik itt – mondta, mikö zben á tható pillantá ssal né zett rá . –
Mindenkit meglepeté ské nt é r, aki idejö n, az SS-eket is beleé rtve.
Amit most elmondok, az titok. A tá boron kı́vü l senki nem tudhat
ró la, é rtetted?
– Termé szetesen, bı́zhat bennem.

229
 Ismé t a konyhá k é s azon tú l Birkenau felé intett.
– Lá ttad azokat a vonatokat, amik onnan jö nnek?
– A transzportokat?
– Igen. Lá ttad má r?
– Vonatot nem lá ttam. De tegnap, mikö zben vacsorá ztam,
megjelent egy SS, elkiá ltotta magá t, hogy: „Transzport!”, erre
mindenki hanyatt-homlok rohant kifelé . Gondolom, ez az lehetett,
amire cé loz.
– Igen, pontosan. Ezek a vonatok, amiket mindenki transzportnak
hı́v, zsidó k ezreit hozzá k mindenhonnan. Amikor megé rkeznek
Birkenauba, szé tvá logatjá k ő ket. Egy ré szü k itt marad dolgozni. A
má sik ré szü k a ké mé nyeken jö n ki.
– Milyen ké mé nyeken?
– Megö lik ő ket.
A portugá l legyintett.
– Jaj, hagyjuk a viccet! Beszé ljü nk komolyan!
– Most mondom, haver – jelentette ki nyomaté kosan Broad. –
Azokat a zsidó kat, akik nem maradnak itt dolgozni,
kremató riumokba kü ldik é s megö lik. Nem emlé kszel a lá ngra, amit
tegnap é jszaka lá ttá l? – Birkenau irá nyá ba mutatott. – Nem lá tod ott
messze a fekete fü stö t? Azok az elé getett holttesteik. A zsidó k
megé rkeznek, aztá n megö lik é s elhamvasztjá k ő ket. Ezt csiná ljuk mi
itt.
Francisco normá lis kö rü lmé nyek kö zö tt elkü ldte volna a fené be a
beszé lgető tá rsá t, hogy szó rakozzon má ssal, má r csak azé rt is, mert a
napi tö bb ezer hulla elé geté sé t eleve ugratá snak tartotta. Csakhogy
a felettese á ltal elmondottak nagyon is jó l illettek abba a ké pbe, amit
elő ző este maga is lá tott. Az ó riá si lá ng, amely bevilá gı́totta az
é jszakai eget, é s a mé g most is szivá rgó fekete fü st Auschwitz II., azaz
Birkenau felő l… Ahhoz, hogy egy kremató rium megá llá s né lkü l
mű kö djö n, nem elegendő ek a tá bor halottai, hiszen nyilvá nvaló an
nem halnak meg egyszerre ennyien Auschwitzban. Ha való ban ilyen
sok holttest van, akkor má shonnan kell é rkezniü k. Pé ldá ul azokkal a
vonatokkal.
Ezenkı́vü l azt sem felejtette el, amit Rolf mondott Puskinban,
amikor az Einsatzgruppékró l mesé lt, azokró l az SS-egysé gekrő l,
amelyeket á llı́tó lag a sajá t szemé vel lá tott, amint zsidó kat ö lnek az
orosz fronton. Né met lé gió s bajtá rsa megeskü dö tt, hogy lá tta, ahogy
kivé gzik a zsidó kat, kö ztü k gyerekeket é s nő ket is, é s amikor az ő t
beszervező SS-tisztet is szembesı́tette ezzel az á llı́tá sá val, az nem
cá folta meg. Má rpedig ha az SS az orosz fronton is lemé szá rolja a

230
zsidó kat, akkor mi akadá lyozná meg abban, hogy ugyanezt tegye egy
koncentrá ció s tá borban, a kü lvilá gtó l elzá rva?
De mé g mindig nem tudta elhinni.
– Az nem lehet, szakaszvezető !
A brazil tiszt szé ttá rta a karjá t, é s vá llat vont.
– Ez tö rté nik. Isten oltalmazzon minket attó l, hogy egyszer a mi
né pü nkkel is azt tegyé k, amit mi teszü nk ezekkel itt.
Francisco á tható tekintettel meredt rá .
– Azt mondja, a sajá t szemé vel lá tta, hogy zsidó kat ö lnek a
tá borban?
– Egyszer. A há rmas szá mú kremató riumban.
Francisco egy darabig nem szó lalt meg. Má r a koncentrá ció s tá bor
vé ge felé kö zeledtek, Francisco pedig a lá tottakat é s a hallottakat
emé sztette. Jobbra fordı́totta a tekinteté t, a horizontot fü rké szte.
Ismé t szemü gyre vette a fekete fü stö t a tá volban. Való ban lehetsé ges
volna, hogy megö lik a zsidó kat é s elé getik ő ket? Tú lsá gosan
abszurdnak tű nt ez ahhoz, hogy igaz legyen. Ugyanakkor
ké tsé gtelenü l beleillett abba, amit maga is lá tott é s tapasztalt.
Mé gis, ké ptelen volt elhinni. Az informá ció megfelelt az á ltala
tapasztalt té nyeknek, de nem volt semmi é rtelme.
– A szakaszvezető azt mondta, hogy az ú j parancsnok meg akarja
vá ltoztatni Auschwitzot. Hogyan? – tö rte meg vé gü l a csendet.
Elé rté k az ú t vé gé t, é s megá lltak az utolsó barakkokná l. A brazil
SS-tiszt a ké t bal oldalira mutatott.
– Lá tod ezeket az é pü leteket? – ké rdezte. – A B10-es é s a B11-es
barakk. – A legutolsó ra mutatott, a tá bor sarká ban. – Az ott a B11-es.
A legrettegettebb barakk itt, a fő tá borban. Nincs, aki ne ismerné a
B11-est, pedig igen kevesen jö ttek ki onnan é lve, hogy
elmesé lhessé k, mi tö rté nik ott. Azon a helyen vallatjá k a foglyokat.
Es amikor vallatá st mondok, való ban vallatá sra kell gondolni.
Nemré g ez ú gy tö rté nt, hogy felakasztottá k é s addig pofoztá k ő ket,
amı́g el nem á jultak. Aztá n bevetetté k ő ket egy-egy cellá ba. Egyik-
má sik, amelyet bunkernek neveznek, olyan szű k, hogy a fogoly le
sem bı́r ü lni. Napokig oda van bezá rva, á llva.
– Má r já rt ott?
Broad inoman bó lintott.
– A B11 a Gestapo felü gyelete alatt á ll.
– Vallatta is a foglyokat?
A brazil SS elő vett egy cigarettá t a zsebé bő l, é s rá gyú jtott.
Mindezt jó lassan csiná lta, mint aki idő t akar nyerni, amı́g
megfontolja a vá laszá t.

231
 – Addig ü tö ttem ő ket, amı́g ú gy nem spriccelt belő lü k a vé r, mint
a disznó kbó l a vá gó hı́don.
Francisco é rezte, hogy a felettese szá má ra é rzé keny ez a té ma,
ezé rt hallgatott. A tiszt hosszan kifú jta a fü stö t , mikö zben le sem
vette a szemé t az utolsó é pü letrő l, mintha ú jra á té lné az ottani
é lmé nyeit.
– Ké tfé le rab volt, az egyes tı́pusú bű nö s meg a kettes tı́pusú
bű nö s – motyogta fakó hangon az orra alatt, mintha csak magá ban
beszé lne. – Az egyes tı́pusú bű nö sö ket kisebb bű nö k elkö veté sé vel
vá doltá k, pé ldá ul krumplilopá ssal vagy azzal, hogy cigarettá ztak a
munkacsoportokban. Kaptak né há ny korbá csü té st, aztá n
bü ntető munká ra kü ldté k ő ket, valami nehé z izikai munká ra. A
kettes tı́pusú bű nö sö knek má r nem volt ilyen szerencsé jü k. Levitté k
ő ket a fö ldszinti mosdó ba, ahol le kellett vetkő zniü k. Lemoshatatlan
tintá val rá ı́rtá k a rabszá mukat a testü kre. Aztá n meztelenü l
kikü ldté k ő ket a B10 é s a B11 kö zö tti udvarra, ahol a Gestapo
embere vá rta ő ket, pisztollyal a kezé ben. – Pisztolyt formá zott a
kezé vel, é s egy lá thatatlan cé lpontra szegezte. – Bumm! A kö vetkező .
Bumm! A kö vetkező . Bumm! – Leeresztette a karjá t. – Az udvar
vé gé ben, szinte má r a szö gesdró t kerı́té sné l á llt egy fekete fal, ott
lő tté k agyon ő ket. A testü kre ı́rt szá m segı́tsé gé vel tudtá k
azonosı́tani a holttestü ket. A jelenté sbe azt ı́rtá k, hogy szö kni
pró bá ltak.
– Lá tott ilyet?
A portugá l alig hallható an tette fel a ké rdé st. A brazil ü veges
tekintettel, emlé keibe merü lve bó lintott.
– Tö bbszö r is. – Egy pillanatra elhallgatott, mint aki ú jra á té li a
jelenetet, azutá n hirtelen visszaté rt a jelenbe. – Emlé kszel arra a
bajtá rsra, akirő l nemré g mesé ltem, a Palitzsch tö rzső rmesterre?
– Akit halá lra ı́té ltek, mert ö sszeszű rte a levet egy fogollyal?
– Igen, rá . Ez a Palitzsch azzal dicsekedett, hogy huszonö tezer
foglyot vé gzett ki a fekete falná l.
– Huszonö tezret? Egyetlen ember huszonö tezer foglyot? –
Hitetlenkedve né zett a felettesé re. – Az nem lehetsé ges.
– O ezt mondta. Magam is lá ttam, hogy sok embert megö lt. – A
fejé t csó vá lta. – Orü lt volt. – Francisco szemé be né zett. – Tudod, hova
tetté k, amikor tavaly letartó ztattá k?
– Csak nem a B11-esbe?
A brazil elmosolyodott.
– A sors iró niá ja, mi?
Francisco az é pü letre meredt.

232
 – Mé g mindig vannak ott vallatá sok?
Broad ezú ttal megrá zta a fejé t.
– Tavaly nyá ron egy SS gyanú s csomagot kü ldö tt innen,
Auschwitzbó l. A csomag kicsi volt, de nehé z. Felbontottá k, é s
kiderü lt, hogy há rom aranyrú d van benne. Ez azt jelezte, hogy
vannak olyan SS-ek a koncentrá ció s tá borban, akik lopjá k a zsidó któ l
elvett aranyat. Ezé rt idejö tt Morgen bı́ró , hogy kivizsgá lja az ü gyet. A
korrupció feltá rá sá n kı́vü l azonban azzal is szembesü lt, amivel most
te: a zsidó k lemé szá rlá sá val. Azt a tá jé koztatá st kapta, hogy a
kivé gzé sek a Fü hrer parancsá ra tö rté nnek, ezé rt nem tehetett
semmit. Csakhogy a bı́ró kiderı́tette, hogy rengeteg lengyelt is
kivé geztek engedé ly né lkü l a fekete falná l, mely kivé gzé sek nagy
ré szé é rt a Gestapo vezető je a felelő s, az a gazember Grabner.
– A fő nö ke?
– Má r nem az – felelte Broad. – Csak egy paraszt volt, a beszé dé n
is hallatszott. Nagyon alapszinten beszé lte a né metet, egy igazi
bunkó nak tű nt. Egyé bké nt mielő tt beá llt az SS-hez, marhá t
legeltetett. Es egy ilyen idió tá t tettek meg fő nö knek! – Rosszalló
grimaszt vá gott. – Grabner tö bbszö r is azzal vá dolt minket a
Gestapó ná l, hogy puhá nyak vagyunk, mert nem kü ldü nk elé g rabot
kivé gzé sre. Tö bb kegyetlensé get kö vetelt.
– Es maguk?
A brazil legyintett.
– Engedelmeskednü nk kellett, nyilvá n – felelte. – De nem csak a
fekete falná l tö rté nt kivé gzé sek jelentettek problé má t itt, a B11-ben.
A tá bor fő orvosa, Wirths doktor azzal vá dolta Grabnert, hogy terhes
lengyel nő ket is a halá lba kü ldö tt, tová bbá hogy a kó rhá zban
rendszeres gyakorlat volt kivá lasztani egy-egy beteget, akinek fenolt
fecskendeztek a szı́vé be. Ezek a gyilkossá gok nem voltak
szabá lyszerű ek, mert nem kö vettek semmilyen elő ı́rá st, nem a
Fü hrer szó beli parancsá ra tö rté ntek, é s nem kaptak engedé lyt a
vezé rtá bornagytó l sem. Grabnert októ berben tartó ztattá k le, most
má r há rom hó napja. Az ő felettesé t, a katowicei Gestapo-vezető t
szinté n levá ltottá k. Igazi mé szá rosok gará zdá lkodtak ott,
Katowicé ben, el sem tudod ké pzelni. De a dolog nem maradt
ennyiben. Ugyanekkor tá volı́tottá k el a tá bor parancsnoká t is, Hö ss
alezredest.
– Belebukott a kivé gzé sekbe.
– Nem csak a kivé gzé sekbe. Tavaly az angol rá dió is hı́rt adott az
auschwitzi ö ldö klé srő l. Idejö tt a vezé rtá bornagy, é s azt mondta,
hogy ez nagyon rossz fé nyt vet Né metorszá gra. Hö ssnek tá voznia

233
kellett. Morgen bı́ró nyomozá sa csak felgyorsı́totta az esemé nyeket.
Hö sst való já ban elő lé ptetté k, é s á thelyezté k Berlinbe, ami azé rt jó l
mutatja, hogy nem volt ez bü nteté s. De té ny, hogy innen elment.
– Es megé rkezett az ú j parancsnok.
– Liebehenschel alezredes októ berben vette á t a tisztsé get, é s
azonnal elkezdte az á talakı́tá st. Vé get é rtek a rendszeres
kivá lasztá sok a kó rhá zban é s a tá borban, a B11 bunkereit
lebontottá k, a fekete falat leromboltá k, é s visszavontá k azt a
parancsot, hogy ha valaki szö kni pró bá l a koncentrá ció s tá borokbó l,
azt le kell lő ni. Ezenkı́vü l most fordult elő első alkalommal, hogy
piros foglyot neveztek ki egy barakk é lé re, a legveszé lyesebb
zö ldeket pedig levá ltottá k é s má s tá borokba vitté k. Ezek a vá ltozá sok
erő sen é rezhető ek itt, Auschwitz I-ben, ahol jelentő sen javult a
helyzet. Birkenauban is tö rté ntek vá ltozá sok, de jó val kevesebb.
– Es a zsidó k?
A brazil SS-tiszt mé lyen beleszı́vott a cigarettá já ba, é s hosszan
kifú jta a fü stö t . Azutá n sarkon fordult, é s elindult visszafelé , maga
mö gö tt hagyva a B10-es é s a B11-es barakkot.
– Az egé szet a zsidó k miatt mesé lem neked – felelte, mikö zben
meg sem á llt. – Liebehenschel alezredes vé get vetett egy sor
kegyetlensé gnek é s a lengyelek kivé gzé sé nek, é s megpró bá lt vé get
vetni a zsidó k legyilkolá sá nak is. Mint mondtam, felfü ggesztette a
szelekció t a tá borban. Sokkal nyugodtabb lett itt minden.
Francisco a Birkenauban felszá lló fekete fü stre mutatott.
– Akkor az ott micsoda, szakaszvezető ? Mit é getnek a
kremató riumban, talá n tű zifá t?
– Vá rjá l, mé g nem fejeztem be! – mondta a kezé t felemelve. –
Amikor Berlin lá tta, hogy Auschwitzban abbahagytuk a zsidó k
lemé szá rlá sá t, kifejezett é s hivatalos parancsot adott, hogy
folytassuk a szelektá lá st. Liebehenschel tettette magá t,
mentegető zö tt, hogy azé rt nem tudnak jö nni a vonatok, mert az
á llomá s rá mpá já t meg kell javı́tani, meg hasonló k, de a berlini
fenevadak nem tá gı́tottak. Erre Liebehenschel mé g Berlinbe is
elment, hogy meggyő zze a vezető ket, á m ott sem já rt sikerrel. Ké t-
há rom hó nap szü net utá n a mú lt hé ten ú jraindultak a transzportok.
Ezé rt van ott az a fü st.
– A parancsnok ellenzi a gyilkolá st?
– Persze.
– Akkor hogyhogy mé g mindig hivatalban van, szakaszvezető ?
Broad inté sre emelte a kezé t, mint egy taná r, aki emlé kezteti a
tanuló t a lecké re.

234
 – Hű sé g é s becsü let, haver. Emlé kszel? Az SS engedelmeskedik a
feletteseinek, mindig engedelmeskedik, akkor is, ha nem é rti a
parancsot, vagy nem é rt vele egyet. Hű sé g é s becsü let.
Pery Broad ekkor, mint aki befejezte a tanı́tá st, elindult a kijá rat
felé , Francisco pedig kö vette, mikö zben folyamatosan igyelt. Abban
remé nykedett, hogy megpillantja Tanyusá t. De hiá ba.

235
 VII.

Levin szomorú an bá multa az alumı́niumedé nybe lö ttyintett fekete

folyadé kot. Ersatz-ká vé . Kö rü lné zett, é s megá llapı́totta, hogy a
tö bbiek sem lelkesebbek ná la. Nem is a ká vé val volt a baj, hanem
azzal, hogy csak ká vé volt, é s semmi má s. Amió ta a vonaton lenyelté k
az utolsó falatot a Terezı́nbő l hozott é telbő l, egy falatot sem ettek. Es
mindezek utá n csak ezt a lö ttyö t kapjá k reggelire?
– Lá ttatok má r ilyet? Olyan, mint a mosogató lé – mé ltatlankodott
Vá clav, aki szinté n nem volt megelé gedve a „reggelivel”.
Ugy mondta ezt, mintha viccelő dne, de senki sem nevetett. Levin
csaknem egy hú zá sra kiitta a ká vé já t, annyira é hes volt. De mivel
é hsé ge mit sem csillapodott, legszı́vesebben megké rdezte volna a
barakkvezető t , hogy fognak-e kapni valamilyen szilá rd é telt.
Szerencsé re idejé ben visszafogta magá t. Azok utá n, amit a
sorakozó té ren tapasztalt, jobbnak lá tta, ha hallgat, mé g akkor is, ha
tudta, hogy az ré szben az SS jelenlé té nek szó lt.
Ekkor hirtelen az egyik á gyszomszé dja é rkezett meg sietve, é s
zihá lva mondta:
– Ott vannak a latriná n!
Nem kellett magyará zkodnia, mindenki tudta, hogy kikrő l beszé l.
Azonnal talpra ugrottak.
– Az hol van?
– A tá bor vé gé ben – felelte, é s a folyosó ra mutatott, de
nyilvá nvaló an csak az irá nyt akarta jelezni. – Elmentem a latriná ra,
é s ott voltak… pontosabban fogalmazva, csak né há ny nő t é s gyereket
lá ttam, de azt mondtá k, hogy mindannyian ott vannak elszá llá solva
a tú loldalon.
A hı́r futó tű zké nt terjedt el a barakkban, é s a morajlá sbó l
csakhamar hangzavar kerekedett: mindenki oda akart menni a
latriná khoz, é s né há nyan má r el is indultak az ajtó felé .
– Hova, hova? – ké rdezte a barakkvezető .
Mindannyian mozdulatlanul á lltak, egy lé pé st sem mertek tenni.
Bondy egy csapat fogoly kö zü l lé pett elő , akik csı́kos ruhá jukon zö ld
há romszö get viseltek. A barakkvezető ké t lé pé st tett elő re, é s a
dereká ra tette a kezé t, mint aki tudja, hogy igyelik az SS-ek é s a
né met ká pó k.

236
 – Majd é n megmondom, hova mentek! – ü vö ltö tte né metü l, mert
ez volt a szabá ly, ha SS is volt a kö zelben. – Elmentek dolgozni, mert
itt nem lehet lustá lkodni. A tá borvezető is megmondta ma reggel,
hogy a tizenkettes barakkban vasfegyelem lesz, é s az é n dolgom,
hogy ezt betartassam. Be is fogom. Hadd emlé keztesselek titeket,
hogy Birkenauban má r nem deportá ltak vagytok, hanem rabok.
Ebben a barakkban é n parancsolok, é s aki kiló g a sorbó l, az
megkapja a magá é t. Aki é lni akar, az engedelmeskedik. – A mö gö tte
á lló csı́kos ruhá s fé r iakra mutatott. – Ok a ká pó itok. Mindegyikü k
egy-egy munkacsoporté rt felel. Most pedig mindenki kifelé ! A ká pó k
elvezetnek benneteket a munkavé gzé s helyé re! – Utemesen tapsolni
kezdett. – Gyerü nk, mindenki! Mozgá s! Munká ra fel!
A foglyok semmit sem szerettek volna jobban, mint lá tni a
csalá djukat, de nyilvá nvaló an el kellett halasztaniuk a talá lkozá st.
Pá r perc mú lva mindannyian kint á lltak a barakk elő tt. Levin a
tá rsaival együ tt kiment a barakk sorakozó teré re, é s az egyik ká pó
mö gö tt sorakozott fel.
– Es ha elbú jná nk? – sú gta a mellette á lló fé r inak, annak, aki a
latriná ró l jö tt. – Szerinted é szrevenné k, hogy nem vagyunk ott?
– Eszedbe ne jusson! – felelte a fé r i. – Akikkel a latriná n
talá lkoztam, azok a szeptemberi transzporttal jö ttek.
Figyelmeztettek, hogy nagyon vigyá zzunk a ká pó kkal. A tá borunkban
a barakkvezető k zsidó k, é s csak olyankor bá nnak velü nk kemé nyen,
amikor né metek is vannak a kö zelben. Viszont az auschwitzi ká pó k
nem zsidó k. A legrosszabbak a zö ld há romszö gesek, a kö ztö rvé nyes
bű nö ző k. Rabló k, gyilkosok, erő szaktevő k. Azt mondtá k, hogy nagyon
kegyetlenek.
A rabok tekintete a sorakozó té ren á lló ká pó k ruhá já ra varrt
há romszö gekre szegező dö tt. A tö bbsé gü k való ban zö ld há romszö get
viselt a ruhá já n, bá r akadt kö zö ttü k egy-ké t piros há romszö get
viselő , mint pé ldá ul az ő csoportjukhoz tartozó ká pó is. A fé r i rá juk
né zett, majd fö lemelte a karjá t, hogy igyelmet ké rjen.
– A nevem Mieczysław, de mindenki csak Meteknek hı́v –
mutatkozott be erő s akcentussal né metü l. Nyilvá nvaló an lengyel
volt. En vezetem a kő hordó munkacsoportot, é s ti vagytok a C
csoport, az é n egysé gem. Rendet é s fegyelmet kö vetelek. Ne
okozzatok gondot, é s nektek sem lesz gondotok! Ertetté tek?
A csoporton helyeslő morajlá s futott vé gig. A ká pó ezutá n intett,
hogy kö vessé k.
– Munká ra fel!

237
 VIII.

A szö gesdró t zö rgö tt a szé lben, pontosan ú gy, mint egy fé lrehangolt
hegedű . Francisco a kerı́té s mellett baktatott, é s a foglyokat bá multa,
abban remé nykedve, há tha megpillantja a menyasszonyá t. De sajnos
nem lá tta az ő Tanyusá já t. Má r tö bbszö r is elő fordult, hogy lá tni
vé lte a tá borban, egy barakkban vagy egy munkacsoportban munka
kö zben. Olykor mé g szó longatta is, de mindhiá ba.
Azon gondolkodott, vajon nem té vedett-e az SS-tiszt, aki
Puskinban beszervezte, de aztá n rá jö tt, hogy mé g tú l korai levonni
ezt a kö vetkezteté st. Rengeteg ember volt Auschwitz I-ben, rá adá sul
Tanyusa a komplexum tö bbi negyven tá bora valamelyiké ben is
lehetett, ső t tulajdonké ppen ez tű nt a legvaló szı́nű bbnek. Persze
mindet vé gigjá rhatta volna, de egyré szt rengeteg volt, má sré szt az
engedé lye kizá ró lag a fő tá borra szó lt. Sokat tö prengett, hogy miké nt
talá lhatna rá , é s vé gü l arra a kö vetkezteté sre jutott, hogy a
legegyszerű bb az lenne, ha valaki má s keresné meg neki. Csak egy jó
ü rü gyet kellett talá lnia, hogy ne derü ljö n ki a kapcsolatuk. A
legnagyobb elő vigyá zatossá ggal kellett eljá rnia.
Ezen a reggelen a szoká sosná l korá bban, má r ké sz tervvel a
fejé ben indult ú tnak. Mielő tt elindult volna a fő tá borba, hogy
megjelenjen Kaduk jelenté svezető elő tt, a Gestapo felé vette az
irá nyt. Belé pett Pery Broad irodá já ba, aki é ppen olvasott valamit.
Erkezé sé re a brazil SS-tiszt felemelte a tekinteté t.
– Privét! Kak gyelá?{12} – ü dvö zö lte.
Francisco nem é rtette.
– Hogy mondta?
– Ja gavarju pa ruszki.{13}
A portugá l felismerte a szavakat a leningrá di idő kbő l.
– Beszé l oroszul?
Broad felmutatta a kezé ben lé vő kö nyv borı́tó já t, amelyen a
kö vetkező á llt: Német–orosz szótár.
– Most tanulok – felelte, majd az ajtó felé fordult. – Gyima! –
kiá ltotta.
A kö vetkező percben egy irodai dolgozó jö tt be.
– Parancsá ra, szakaszparancsnok.
– Hogy mondjá k: ja gavarju pa ruszki vagy ja panyimaju pa ruszki?

238
 – Attó l fü gg, mit szeretne mondani – magyará zta a fé r i. – A ja
gavarju azt jelenti, hogy beszé lek oroszul, a ja panyimaju pedig azt,
hogy é rtek oroszul. Ké t kü lö nbö ző dolog.
– Ja, vagy ú gy!
– Segı́thetek mé g valamiben?
– Menj csak a dolgodra! – engedte el Broad. Az orosz visszament a
helyé re, magá ra hagyva a má sik ké t fé r it.
– Mié rt akar megtanulni oroszul?
– A Gestapó ná l a fordı́tá s is a feladataim kö zé tartozik. Mivel
beszé lek portugá lul, spanyolul, angolul é s franciá ul, engem hı́vnak
tolmá csolni a vallatá sokra. Arra gondoltam há t: mié rt is ne
tanulhatné k meg oroszul is? A kiejté s mé g hasonlı́t is a portugá lhoz.
A szakaszparancsnok szaxofonja a sarokban pihent, az asztala
pedig tele volt kottá kkal. Francisco pró bá lt a tá rgyra té rni, ezé rt a
kezé be vette az egyik kottá t, é s ú gy né zegette, mint aki é rt hozzá .
Tudta, hogy Broad nemcsak nagy zenerajongó , hanem egy
rabzenekarral is kapcsolatban á ll.
– Ez a koncertre lesz, amit a szakaszparancsnok ú r szervez?
– Igen, azon dolgozom a zenekarommal, hogy elő adjuk a Nibelung
gyűrűjét Wagnertő l. Ismered?
– Nem – vá laszolta Francisco. – De szeretné m megké rdezni, hogy
mé g mindig keres a szakaszparancsnok ú r tehetsé geket a
zenekarba?
– Persze! Mié rt?
A portugá l megkö szö rü lte a torká t, hogy kibö kje a kis hazugsá got,
amit jó elő re kigondolt.
– Azt hallottam, hogy van egy ilyen tehetsé g a tá borban.
– Való ban? Ki az?
A kö zlegé ny belenyú lt a zsebé be, é s elő vett egy papı́rt.
Kihajtogatta, é s ö sszerá ncolt szemö ldö kkel tanulmá nyozni kezdte,
mint aki a megfelelő informá ció t keresi.
– Egy orosz nő – felelte. – Ugy hı́vjá k, hogy… lá ssuk csak… Tá nya
Cukanova.
A tiszt ü res tekintettel né zett rá .
– Soha nem hallottam mé g ró la.
– Az a hı́r já rja ró la, hogy nagy mű vé sz.
– Megké rdezem Gyimá t. Ha olyan hı́res Oroszorszá gban, ő
biztosan ismeri.
– Hı́resnek mé g nem hı́res – tette hozzá sietve Francisco –, de
biztosı́tottak ró la, hogy nagyon ı́gé retes tehetsé g.
A brazil é rdeklő dé se szemlá tomá st alá bbhagyott.

239
 – En kizá ró lag pro i mű vé szeket keresek.
Francisco elgondolkodott. Elhatá rozta, hogy nem esik tú lzá sokba,
mert azzal gyanú t keltene. Má rpedig ha pro i mű vé sznek á llı́taná be
Tanyusá t, azzal hamar lebukna. Sok orosz rab volt a tá borban, mé g a
Gestapo é pü leté ben is, mint pé ldá ul ez a Dimitrij. Ha megké rdezné k
ő ket, villá mgyorsan kiderü lne, hogy egyikü k sem hallott mé g
semmifé le Tá nya Cukanová ró l. Ha pedig megtalá lná k é s bemutatná k
Broadnak, az is hamar nyilvá nvaló vá vá lna, hogy nincs tehetsé ge a
zené hez. Ez pedig má r vé gké pp gyanú s lenne. Miné l kisebbet
hazudik tehá t, anná l kevé sbé mond ellent a té nyeknek.
– Nagyon jó kat hallottam ró la, szakaszparancsnok ú r. Azt
mondtá k, hogy bá r mé g nem ismert, egy csiszolatlan gyé má nt. Mi
lenne, ha utá najá rná nk?
– Ki mondta ezt neked?
– Há t… né há ny fogoly.
Broad legyintett.
– A, idő fecsé rlé s! Valaki ki akarja hú zni a pá cbó l a kislá nyt, é s
megpró bá lkozott ezzel a tö rté nettel, há tha bevá lik.
– De mé g ha ı́gy is van, szakaszparancsnok ú rnak nem kell erre
fecsé relnie az idejé t – erő skö dö tt Francisco. – Mindig is szerettem
nyomozó t já tszani, ı́gy szı́vesen elvá llalom ezt a feladatot. Es ha
való ban olyan nagy tehetsé gnek bizonyul, mint amilyennek
mondjá k, akkor tá jé koztatom a szakaszparancsnok urat, é s
gazdagabb lesz a zenekara egy jó zené sszel. Ha viszont nem
tehetsé ges, feleslegesen nem zavarom ezzel. Mé gis mi
veszı́tenivaló ja van?
Az SS-tiszt a portugá lra meredt. Való ban, mi veszı́tenivaló ja van?
– Ha té nyleg erre akarod pazarolni az idő det, há t legyen! Mié rt is
ne? De csak akkor, ha nem megy a tá bori munká d rová sá ra.
Francisco az ajtó felé bö kö tt.
– Megké rdezhetem az adminisztrá ció s ré szleget, hogy hol
keressem a lá nyt? En nem fé rek hozzá a rabok aktá ihoz.
Am a felettese má r nem is igyelt rá . Ujra kinyitotta a né met–
orosz szó tá rt, é s há tradő lt, hogy ú jabb orosz szavakat keresgé ljen
benne.
– Beszé lj Gyimá val!

Volt egy nagy elő nye annak, ha az embernek egy fogollyal akadt
dolga Auschwitzban: a foglyok soha nem ké rdő jelezté k meg az SS-ek
ké ré seit, mé g akkor sem, ha egyszerű kö zlegé ny volt az illető . Igy
miutá n Francisco kilé pett Pery Broad szakaszvezető irodá já bó l, é s a

240
Gestapo orosz dolgozó já hoz fordult segı́tsé gé rt, a fé r i ké szsé gesen
vá rta a parancsá t.
– Azt a tá jé koztatá st kaptam, hogy itt vannak a foglyok aktá i –
kezdte Francisco. – Beszé ltem a szakaszvezető vel, é s meg kell
talá lnunk egy szemé lyt.
Dimitrij azonnal elindult a szekré ny felé , ahol a foglyok dosszié i
sorakoztak.
– Má ris, kö zlegé ny – mondta. – Mi a szá ma?
– Vé letlenü l é ppen egy hon itá rsa – kö zö lte Francisco, é s ú gy tett,
mintha a papı́ron keresné a feljegyzett nevet. – Tá nya Cukanova.
Az orosz csak á llt a szekré ny mellett, é s té tová zott.
– Ertettem, de mi a szá ma?
– Mit tudom é n. Keresse né v szerint!
Dimitrij nem mert a szemé be né zni, lá tható an zavarban volt.
– Onnantó l kezdve, hogy a foglyok bekerü lnek a koncentrá ció s
tá borba, a karjukra tetová lt szá mmal azonosı́tjuk ő ket. Mint tudja, a
rabok nevé t á ltalá ban nem tartjuk nyilvá n.
A vá lasza nem győ zte meg Franciscó t .
– Jaj, Gyima! Valamelyik dosszié ban csak benne van!
– Itt, a Gestapó ná l biztosan nincs – vá laszolta az orosz. – Es
tudtommal sem a kö zpont, sem a kö zponti adminisztrá ció nem tartja
nyilvá n az ö sszes fogoly nevé t. Ebben a koncentrá ció s tá borban,
né há ny kivé teltő l eltekintve, csak a szá muk alapjá n tartjá k nyilvá n a
foglyokat.
Ezt voltaké ppen Francisco is tudta, de nem szá molt a
kö vetkezmé nyekkel.
– Es sehol nincsenek nyilvá ntartva?
Dimitrij elgondolkodott a ké rdé sen.
– Hacsak nem az egyes barakkokban, ahol a rabok laknak – jutott
az eszé be. – Ugy gondolom, hogy a barakkvezető k ismernek egy-egy
rabot a barakkjukbó l.
Jó ö tletnek tű nt.
– Kü ldjö n egy kö rlevelet az ö sszes barakkvezető nek, hogy kerı́tsé k
elő .
– Az ö sszesnek?
– Igen.
– Az összesnek?
Habozá sa é s a hanglejté s, amellyel elismé telte a ké rdé st,
felé bresztette a gyanú t Franciscó ban.
– Valami baj van?
Dimitrij mé g mindig ott á llt a polcokná l, é s nem tudta, mit tegyen.

241
 – Nos, há t… a helyzet az, hogy csaknem negyven tá bor van, tö bb
szá z barakk é s tö bb tı́zezer fogoly. Bonyolult dolog ilyet ké rni a
barakkvezető ktő l. Sokakban felmerü lhet sok ké rdé s.
– Hm, é rtem. Akkor mit javasol?
– Talá n az lenne a legjobb, ha mó dszeresen é s diszkré ten
eredné nk a nyomá ba. Ha az illető orosz, é rdemes pé ldá ul elő bb egy
olyan tá borban keresnü nk, ahol oroszok vannak. Ha ez nem vezet
eredmé nyre, akkor rá té rhetü nk a kö vetkező orosz tá borra, majd az
azt kö vető re. Ugy gondolom, hogy ı́gy eredmé nyesebb lehet a
keresé s.
– Es mit javasol, hol kezdjü k?
– Auschwitz I-ben.
Francisco pontosan tudta, hogy mé g nem ismeri az eljá rá st a
koncentrá ció s tá borban, ezé rt csak legyintett, é s annyit mondott:
– Tegyen ú gy, ahogy jó nak lá tja.
Az orosz levett a polcró l egy dosszié t, é s odavitte neki. Kinyitotta,
kikereste a fő tá bor ö sszes barakkvezető jé nek a nevé t. Aztá n
Francisco engedé lyé vel leü lt az ı́ró asztalhoz, é s elkezdte ı́rni a
kö rlevelet, amelyben Tá nya Cukanová ró l ké r tá jé koztatá st.

A piros há romszö get, alatta pedig P betű t viselő rab, vagyis egy
lengyel, é ppen egy zsá kot ké szü lt leemelni a kocsiró l, amikor
vá ratlanul há tba rú gtá k. Nekitá ntorodott a kocsinak, majd elterü lt a
fö ldö n. Feltá pá szkodott, é s ané lkü l, hogy rá né zne a ká pó ra, aki
rá tá madt, folytatta a munká t. A jelenetet né há ny mé terrő l igyelte a
munkacsoport munká já t felü gyelő ké t SS.
– Lá tta ezt? – ké rdezte Kaduk jelenté svezető . – Mit gondol, mit
kell tennie?
Francisco kissé zavarba jö tt a ké rdé stő l. Tudta, mit ké ne tennie, é s
azt is, hogy a jelenté svezető szerint mit ké ne tennie, csak azt nem
tudta, hogy ezt a kettő t miké nt egyeztesse ö ssze egymá ssal.
– Há t… talá n beszé lni kellene a ká pó val.
Kaduk rosszindulatú an elmosolyodott.
– Pontosan. Beszé l vele? – helyeselt.
– O… jobb lenne, ha ö n megmutatná , hogyan kell csiná lni.
Kaduk a munkacsoportok rabfő nö ké hez fordult, aki zö ld
há romszö get viselt a ruhá já n. Magá hoz intette.
– Ká pó , gyere ide!
A rab, aki olyan agresszı́van viselkedett a felü gyelete alá tartozó
tö bbi rabbal, hirtelen egy kezes bá rá ny szelı́dsé gé vel kö zeledett az
SS-ekhez.

242
 – Parancsá ra!
– Az a rab azé rt kapott bü nteté st, mert tú l lassan dolgozott, ami
szabotá zs a birodalommal szemben. Igy kell megbü ntetni egy
szabotő rt, ká pó ?
A ká pó zavarba jö tt.
– Nem akartam mé g tová bb lassı́tani a munká t.
– Azzal lassı́tod a munká t, ha nem tartasz kö ztü k fegyelmet, ká pó .
– A szó ban forgó rabra mutatott. – Vé gezd a dolgod!
A ká pó visszament a fogolyhoz, é s lekevert neki ké t ó riá si pofont,
amitő l az ú jra elesett. A sá rban fekvő fé r it aztá n addig rugdosta,
amı́g mozdulatlanná nem merevedett. Aztá n a jelenté svezető re
pillantott, hogy lá ssa, elé gedett-e.
– Nagyon jó ! – bó lintott elismerő en Kaduk. – Ha ez az á llat ú jra
szabotá zzsal pró bá lkozna, inté zd el vé glegesen! Ha nem, akkor é n
inté zlek el té ged. Ertetted?
– Igenis, é rtettem!
A ká pó parancsá ra ké t má sik rab visszavitte megvert tá rsá t a
barakkba, mı́g a tö bbiek sı́ri csendben folytattá k tová bb a munká t.
Lerakodtá k a zsá kokat a kocsiró l, é s elcipelté k a konyhá ba. Kaduk
elé gedett mosollyal fordult Francisco felé .
– Meg igyelte, hogy kell csiná lni? A lengyeleknek é rezniü k kell,
hogy ki itt az ú r. Ha má r mi vagyunk az uralkodó faj, akkor mutassuk
meg ezt a szolgafajoknak is! Fé lniü k kell tő lü nk, hogy tiszteljenek
bennü nket.
Francisco mosolyt erő ltetett az arcá ra.
– Ugy van – mondta.

Má r egy hé t is eltelt azó ta, mió ta Francisco arra utası́totta Dimitrijt,
hogy kö rleveleket kü ldö zgessen a barakkvezető knek. Francisco a
munkaideje lejá rta utá n mindennap meglá togatta Dimitrijt a
Gestapó ná l. Az egyik nap, amikor belé pett az é pü letbe, egy SS intett
neki.
– Gyima beszé lni akar magá val.
Majd kiugrott a szı́ve az izgalomtó l. Csak nem megtalá ltá k? Szinte
futott az irodá ba. Amikor belé pett, az ott dolgozó k kö zü l mindenki
talpra ugrott, é s vigyá zzba vá gta magá t.
– Gyima! – kiá ltotta a portugá l, rá se hederı́tve a tö bbiekre. – Van
valami ú jsá g?
Az orosz, aki szinté n vigyá zzban á llt, bó lintott.
– Igen. Orö mmel kö zlö m a hı́rt, hogy kaptunk egy pozitı́v vá laszt –
felelte.

243
 Megvan Tanyusa!
– Hol van?
– Itt, Auschwitz I-ben. A huszonné gyes barakkban.
– Nagyszerű ! – kiá ltotta, é s igyekezett visszafogni magá t, hogy ne
ugrá ljon ö rö mé ben. – Nagyszerű ! – A falra fü ggesztett té rké pre
pillantott. – Hol van az?
– A Sonderbau az, kö zlegé ny.
– A Sonder… micsoda?
– A Sonderbau, vagyis a bordé ly.
– Tessé k?
– A bordé lyhá zban van.
Francisco hitetlenkedve meredt a fogolyra, é s egy hosszú
pillanatig arcizma sem rá ndult, mintha kő vé vá lt volna. Arra vá rt,
hogy helyesbı́tsen, hiszen bizonyá ra rosszul fejezte ki magá t. De
Dimitrij nem mondott semmit.
– A bordé lyhá zban?
– Igen, kö zlegé ny.
Bü szké n erő sı́tette meg a hı́rt. Nyilvá nvaló an elé gedett volt,
amié rt sikerü lt megtalá lnia a keresett szemé lyt.
– Egy takarı́tó munkacsoport tagjaké nt dolgozik a huszonné gyes
barakkban.
– Nem, kö zlegé ny – rá zta a fejé t Dmitrij. – Feldhure funkció t tö lt
be.
A Feldhure szó szerint ’tá bori kurvá t’ jelentett.
– Ezt honnan tudja?
A fogoly elvett egy dosszié t az ı́ró asztalá ró l.
– Az informá ció szerepel a Gestapo aktá iban. – Lapozgatni kezdte
a dosszié t. – Bá r a foglyok á ltalá ban nincsenek nyilvá ntartva né v
szerint, ez az egyik kivé teles eset. Az egyik barakkvezető , aki
elolvasta a felhı́vá st, jelentette, hogy a keresett fogoly a Sonderbau
lakó ja, é n pedig ellenő riztem az informá ció t . – Lapozott mé g
né há nyat, majd megtalá lta, amit mutatni akart. – A, itt is van! –
Kivette a lapot a dosszié bó l, é s odaadta a portugá lnak. – A negyedik
né v a listá n.
A né vsor felett ott á llt a Totenkopfverbände szimbó luma, ami
megerő sı́tette, hogy hivatalos iratró l van szó . Francisco tekintete a
hetedik sorra siklott.

Tánya Cukanova 25 404

Nem volt ké tsé ges, hogy ez való ban Tanyusa.

244
– Mit keres itt?
A ké rdé s merő ben kö ltő i volt, Francisco zavará ban magá ban beszé lt,
de Dimitrij azt hitte, a maga mó djá n viccelő dik.
– Jó szó rakozá st, kö zlegé ny!
A tré fá s hangnem azonban hibá nak bizonyult, é s azt a ké tes
dicső sé get vonta maga utá n, hogy Gyima lett az első fogoly, aki
megismerte Francisco ö klé t. Senki nem nevetheti ki Tanyusá t,
amié rt prostituá lt lett Auschwitz bordé lyá ban.

245
 IX.

Levin az elő tte haladó t kö vetve vonszolta magá t a sá rban. Nehé z volt
a kő , Levin vé gtelenü l kimerü lt, de tudta, hogy Metek ká pó é s a
hozzá tartozó SS-katona á rgus szemekkel igyeli, ı́gy nem á llhat meg.
Rettenetesen hiá nyzott neki Gerda é s Pé ter. Hogy egy kicsit kö zelebb
é rezze magá t hozzá juk, halkan elkezdte é nekelni azt a ladinó nyelvű
dalt, amit mé g az é desanyjá tó l tanult, é s amit a ia is annyira
szeretett.

Era en un borde de mar

Ke yo empesi a amar
Una ninya kon…

Elhallgatott, mert odaé rt a kis kő halomhoz, ahová ő is ledobta a

maga terhé t. Felgyenesedett, é s a tö bbiekkel együ tt nagy
megkö nnyebbü lé ssel szemlé lte a helyet, ahonnan elhordtá k a
kö veket. Ures volt. Vé geztek a dé lelő tti munká jukkal.
– Dé l van. Ebé didő – jelentette ki a ká pó .
A rabokat kimerı́tette a nehé z munka, de a jó hı́rre felé lé nkü ltek.
Reggelire csak Ersatz-ká vé t kaptak, é s mohó n á hı́toztak valami
tartalmasabb utá n, hogy kibı́rjá k a nap há tralé vő ré szé t. Levin
kö vette tá rsait oda, ahol az é telosztó vá rta ő ket, bá rmilyen fá radt é s
elgyö tö rt volt is. A konyhá bó l é rkező é telosztó egy gő zö lgő lá bas
mellett á llt. A munkacsoport mind a harmincnyolc tagja sorba á llt,
az é telt pedig ké t lengyel adagolta nekik.
Amikor Levinre kerü lt a sor, csaló dottan bá multa a tá lká já t.
Ebé dre hı́g levest kaptak, amelyben az egyetlen szilá rd é tel egy
darabka fehé rré pa volt. Ahogy elné zte a sá rga lö ttyben ú szká ló
darabká t, komolyan elgondolkodott a tú lé lé si esé lyein. Hogy
gondoljá k a né metek, hogy nehé z izikai munká t vé geztetnek velü k –
pé ldá ul sú lyos kö veket cipeltetnek a hidegben é s a sá rban –,
mikö zben Ersatz-ká vé val é s hı́g levessel etetik ő ket? Ha má r most is
ilyen nehezen bı́rja, mi lesz ké t-há rom hé t mú lva?
Leü lt a fö ldre, é s bá rmilyen é hes volt is, olyan lassan kortyolgatta
a levesé t, amilyen lassan csak tudta, hogy tová bb tartson. Miné l
tová bb tart, anná l inká bb ú gy é rzi majd, hogy való ban evett. De

246
bá rmilyen lassan ette is, a tá lká ja hamar kiü rü lt. Mohó n
kinyalogatta az utolsó cseppjeit is, aká r egy é hes á llat.

A gondolataiba merü lt Levint ké t pá r elő tte megá lló csizma lá tvá nya
rá ntotta vissza a való sá gba. Fö lemelte a tekinteté t, é s lá tta, hogy a
munkacsoportot felü gyelő SS á llt meg mellette. Ré mü lten felugrott,
é s vigyá zzba vá gta magá t.
– Szo… szolgá latá ra, kö zlegé ny!
– Szakaszvezető vagyok.
– El… elné zé st ké rek!
Levin azt vá rta, hogy bü nteté st kap a té vedé sé é rt. Ha szerencsé je
van, megú ssza ké t pofonnal vagy azzal, hogy puskatussal megü tik, de
ú gy tű nt, hogy az SS szemet huny felette. Mindenesetre gyorsan meg
kell tanulnia a rangjelzé seket é s a tisztsé geket, hogy legkö zelebb ne
kö vessen el ekkora hibá t.
– Az elő bb hallottam, hogy é nekelt. Milyen nyelv volt az?
A ké rdé s majdnem annyira meglepte, mint az, hogy elmaradt a
veré s, ugyanis eddig azt tapasztalta, hogy az SS-ek elő bb ü tnek, é s
csak azutá n ké rdeznek.
– Ladino szakaszvezető ú r. Egy zsidó nyelv.
– A, é rtem! – kiá ltott fel az SS. – Tudja, az é n nevem Pestek, é s bá r
né met vagyok, való já ban Romá niá ban szü lettem. Itt azt mondjá k
rá m, hogy Volksdeutscher, a romá niai né met kisebbsé g tagja. Arró l
van szó , hogy a szavak, amiket é nekelt, kicsit hasonlı́tanak a romá n
nyelvhez. Pé ldá ul hallottam, hogy azt mondja, mar, mi pedig
romá nul azt mondjuk, hogy mare. Azt is hallottam, hogy azt é nekli,
ke yo, amit mi romá nul ú gy mondunk, hogy ca eu. Má rpedig
tudtommal a romá n nyelv nem rokona a jiddisnek. Semmi kö zü k
egymá shoz. Ha té nyleg zsidó nyelven é nekelt, mivel magyará zza a
hasonló sá gokat?
– Megbocsá sson, szakaszvezető ú r, de é n nem jiddisü l é nekeltem,
hanem ladinó ul – magyará zta Levin fé lé nken, mert mé g mindig nem
bı́zott az SS bará tsá gos kö zeledé sé ben. – A jiddis a kelet-kö zé p-
euró pai askená zi zsidó k dialektusa, é s fő leg a né met az alapja, a
ladino viszont az Ibé riai-fé lszigeten é lő szefá rd zsidó k dialektusa,
amelynek fő leg a spanyol az alapja. Az amszterdami mű velt zsidó k
tö bbsé gü kben portugá lok voltak, é s anyanyelvü kké nt első sorban a
portugá lt beszé lté k, de a spanyol nyelvet haszná ltá k irodalmi
nyelvké nt. Ezé rt van az, hogy a ladino alapja a spanyol, de vannak
benne portugá l elemek is. Má rpedig a spanyol é s a portugá l

247
egyará nt latin nyelv. A ladino gyö kere is a latin, a romá n pedig
szinté n latin nyelv, ı́gy há t…
– Ertem – bó lintott Pestek. Miutá n kielé gı́tette a kı́vá ncsisá gá t, ott
is hagyta a zsidó t , de há rom lé pé s utá n megá llt, é s visszafordult.
Levin ü res tá lká já ra mutatott. – Hadd adjak egy taná csot! Ha nem
kezd el organizálni, nem fogja tú lé lni.
– Elné zé sé t ké rem, szakaszvezető ú r, de nem é rtem.
– Nem tudja, mit jelent az, hogy organizálni?
– Persze hogy tudom. Szervezé st jelent – felelte Levin ané lkü l,
hogy tudta volna, mire akar kilyukadni az SS.
Pestek szá má ra nyilvá nvaló vá vá lt, hogy a rab mé g nem ismeri a
szó Auschwitzban haszná latos jelenté sé t.
– Ha visszamegy a tá borba, ké rdezzen meg valakit, aki má r
ré gebb ó ta itt van. O majd elmagyará zza, hogy mit jelent az
organizálás.
Pestek szakaszvezető tá vozott, Levin pedig semmit nem é rtett.
Veré sre szá mı́tott, hiszen a barakkjá é rt felelő s SS mindig azzal
fegyelmezte a fogolytá rsait, de nem ez tö rté nt. Ki é rti ezeket az
embereket?

Pestek szakaszvezető jelzett a ká pó nak, aki talpra ugrott, é s

ö sszecsapta a tenyeré t.
– Figyelem! – kiá ltotta Metek. – Mindenki menjen vissza dolgozni!
Gyerü nk! Megyü nk kö vet hordani! Nem pihenhetü nk egé sz nap!
Gyerü nk, gyorsabban!
A deportá ltak feltá pá szkodtak, de nem é rtetté k, mit kell tenniü k.
Má r minden kö vet elhordtak a kijelö lt helyre, é s nem lá ttá k, milyen
tová bbi kö vekrő l beszé l a ká pó .
– Elné zé st ké rek, de nincs má r tö bb kő – szó lalt meg vé gü l az
egyik fogoly ané lkü l, hogy felemelte volna a tekinteté t.
Metek odalé pett hozzá . Szemlá tomá st feldü hı́tette a ké rdé s, ezé rt
akkora pofont adott a fogolynak, hogy az elterü lt a fö ldö n.
– Idió ta! – ü vö ltö tte. A kő halomra mutatott, amit aznap reggel
hordtak oda a rabok. – Há t ez micsoda? – Odalé pett a fö ldö n fekvő
rabhoz, é s fö lé hajolt, mikö zben tová bbra is a kő raká sra mutatott. –
Mi ez itt? Mondd meg! Na, mondjad!
A fé r i rettegve hú zta ö ssze magá t, é s remegett fé lelmé ben.
– Kö … kö vek.
– A! Há t akkor mé gis vannak itt kö vek, igaz?
– Igen, vannak.

248
 Metek ká pó mé g egyszer felpofozta a ké rdező skö dő rabot, majd
fö legyenesedett, é s az ü res terü letre mutatott, ahonnan reggel
elhordtá k a kö veket.
– Vigyé tek oda az ö sszes kö vet!
A foglyok zavartan né ztek egymá sra, mert nem é rtetté k, mi
é rtelme ennek a parancsnak. Való já ban abban sem voltak biztosak,
hogy jó l hallottá k-e.
– Nem hallottá tok? – ü vö ltö tte a ká pó . – Ne kelljen mindent
ké tszer mondanom! Hordjá tok vissza az ö sszes kö vet oda, ahonnan
ma reggel elhordtá tok! – Osszecsapta a tenyeré t, hogy sü rgesse ő ket.
– Gyerü nk! Mindenki munká ra! Ez nem szabadidő tá bor! Mozogjatok!
Gyorsabban!
A zsidó k fogtá k há t a kö veket, amelyeket elhordtak a té r egyik
vé gé bő l a má sikba, é s visszacipelté k az eredeti helyü kre. Ekkor
é rtette meg Levin, hogy az ő birkenaui munká ja abbó l á ll, hogy
elhordja a kö veket az egyik oldalró l a má sikra, azutá n pedig vissza,
majd ugyanezt kezdi elö lrő l. Ez lesz tehá t az ő hatalmas
hozzá já rulá sa a birodalom sikeré hez é s dicső sé gé hez.

249
 X.

Francisco egé sz é jjel le sem hunyta a szemé t. Lesú jtotta a hı́r, hogy
Tanyusa Auschwitz I. bordé lyá nak prostituá ltja lett. Akkor se lett
volna boldogtalanabb, ha az derü lt volna ki, hogy meghalt. A
menyasszonya prostituá lt, aki a tá bor dolgozó it szó rakoztatja, ami
egyszerre volt hihetetlen é s sokkoló .
Reggel, amikor felkelt é s felö ltö zö tt, dö ntö tt: elfelejti a lá nyt.
Ilyesmit nem lehet elfogadni, é s sokkal jobban já r, ha ú gy gondol rá ,
mintha má r nem is lé tezne. Tanyusa meghalt. Az volt é lete utolsó
pillanata, amikor a puskini pincé ben a kelengyé jé t varrta. Ott tű nt el
vé gleg. Lehet, hogy a vilá gnak mé g ré sze, de neki, Franciscó nak má r
nem.
Csakhogy a szı́v nem engedelmeskedik az é sznek. Francisco nem
volt já rtas a szerelemben, de erre hamar rá kellett jö nnie. Hiá ba
mondogatta magá ban, hogy Tanyusa meghalt, a szı́ve folyamatosan
ellenkezett, azt zakatolta, hogy a lá ny é l, ő pedig jó nagy hü lye, ha
meg akarja ö lni azt, akit a vilá gon a legjobban szeret. Az é sz é s a szı́v
csatá ja megá llá s né lkü l gyö tö rte. Vagy lehet, hogy amit az eszé nek
hisz, az merő é rzelem, amit pedig é rzelemnek gondol, való já ban az
é sz szava? Mindenesetre annyira felemé sztette a belső gyö trelem,
hogy aznap ismé t dü hkitö ré se volt, mikö zben a munkacsoport
munká já t felü gyelte. Egy kis semmisé g miatt ké t rabot is megü tö tt,
ső t mé g a ká pó t is. A jelenté svezető elé gedetten mosolygott.
– Ilyen egy igazi SS!
Oszvald Kaduk ké tsé gei ezennel el is oszlottak: a sajá t szemé vel
győ ző dhetett meg arró l, hogy emberé re talá lt. Mé g aznap jelentette
Pery Broadnak, hogy Francisco sikeresen alkalmazkodott a
kö rü lmé nyekhez, é s ké szen á ll arra, hogy az SS koncentrá ció s
tá borokat vezető egysé geinek feladatait ellá ssa.

Francisco hamar megé rtette, hogy nem ké pes vé ghez vinni az
elhatá rozá sá t. Addig nem, amı́g meg nem tudja, mi tö rté nt. Ehhez
azonban szembe kell né znie vele. Ki tudja, nem á llnak-e fenn
rendkı́vü li kö rü lmé nyek? Hiszen elé g, ha csak kö rü lné z, é s lá tja, mi
tö rté nik kö rü lö tte, kü lö nö s tekintettel az é rkező vonatokra é s a
kremató riumokbó l felszá lló fü stre. Auschwitz egé szen má s hely,
mint amilyeneket valaha is ismert. Itt semmi nem normá lis.

250
 Vé gü l arra a kö vetkezteté sre jutott, hogy beszé lnie kell
Tanyusá val. Ez az elhatá rozá s kü lö nö s mó don megnyugtatta.
Megvaló sı́tani azonban sokkal kö nnyebb volt, mint vé ghez vinni,
hiszen tudta jó l, hogy az ő rö knek tilos a foglyokhoz kö zeledniü k.
Talá lnia kellett egy jó ü rü gyet, hogy a kö zelé be fé rkő zhessen, á m
ezú ttal Broad megkerü lé sé vel, nehogy a kitartá sa gyanú t keltsen.
Má snap a konyha elő tti reggeli sorakozó utá n odalé pett
Kadukhoz.
– Kaduk jelenté svezető , volna egy ké nyes ké rdé sem.
– Mire kı́vá ncsi? – é rdeklő dö tt a má sik. – Arra, hogy agyonverhet-
e egy zsidó t? A vá laszom az, hogy nemcsak hogy megteheti, de meg
is kell tennie!
Kaduk hangosan felkacagott, szemmel lá tható an nagyon meg volt
elé gedve a viccé vel. A portugá l ké nyszeredetten kö vette pé ldá já t,
mintha enné l viccesebbet nem is hallott volna a hé ten.
– Magá nak aztá n van humoré rzé ke, ehhez ké tsé g nem fé r! –
mondta. – De nem errő l akartam beszé lni. – A huszonné gyes
barakkra mutatott. – Azt szeretné m megké rdezni, hogy… szó val…
hogyan lá togathatná m meg a bordé lyt.
– Te kis huncut! Tehá t el szeretné l menni a lá nyokhoz – felelte a
jelenté svezető .
Francisco lesü tö tte a szemé t, é s bizalmas hangon szó lalt meg.
– Tudja, hogy van ez. Az ember nincs fá bó l, há t nem igaz?
– En meg azt mondom, hogy é pp az a baj, hogy az ember fá bó l
van! Fő leg a botja!
Kadukbó l megint kitö rt a rö hö gé s, a beosztottja pedig most is
utá nozta.
– Maga aztá n megé ri a pé nzé t!
– O, tudom é n azt! Csak az a ká r, hogy a foglyok nem é rtik a
humoromat.
Akkorá t kacagott, mintha ez lett volna a nap vicce.
– Maga té nyleg vicces!
Amikor Kaduk vé gre befejezte a rö hö gé st, cigarettá ra gyú jtott, é s
vidá man rá né zett a portugá lra.
– Figyelj, van egy bordé ly a vá rosban az SS-ek szá má ra. Ott
né metek a lá nyok. Való sá gos istennő k – mondta.
– Tudom. Csakhogy é n nem vagyok né met. Ha egy portugá l
megjelenne az SS-ek bordé lyá ban, vajon megengedné k neki, hogy
elvigyen egy né met lá nyt? Es mi a helyzet a fajkeveredé ssel meg a
fajgyalá zá ssal?
A felettese kifú jta a fü stö t .

251
 – Igaz, igaz, lehet, hogy ez problé ma – ismerte be. – Akkor
haszná ld az ukrá n SS-ek bordé lyá t. Ott ukrá n é s orosz lá nyok
vannak.
– Az a bordé ly Monowitzban van. Nem mondaná m, hogy egy
karnyú jtá snyira. Ha má r orosz lá nyok, jobb lenne a fő tá bor bordé lya.
Itt van helyben, ı́gy sokkal egyszerű bb.
– Há t igen, csakhogy a fő tá bor bordé lya tiltott terü let az SS-eknek.
Ez ú jdonsá g volt Francisco szá má ra.
– Most viccel, ugye?
– Ez az igazsá g – mondta Kaduk komolyan. – Az SS-eknek tilos
abba a bordé lyba já rni. A huszonné gyes barakk bordé lya kizá ró lag a
foglyoknak van fenntartva. Azoknak a foglyoknak, akik jó szolgá latot
teljesı́tenek a koncentrá ció s tá borban. Első sorban a ká pó kró l é s a
barakkvezető krő l van szó , akik kellő en kö nyö rtelenü l bá nnak a tö bbi
rabbal. A fő tá borban felá llı́tott bordé ly ö tlete egyé bké nt magá tó l a
vezé rtá bornagytó l szá rmazik, aki ki akart alakı́tani a koncentrá ció s
tá borban egy jutalomrendszert a megbı́zható foglyok szá má ra, a
kommunistá k koncentrá ció s tá borainak a mintá já ra.
– Hallottam, amikor az á gyszomszé dom, Heinz azt mesé lte, hogy
kı́vá ncsi volt, milyen lehet egy ukrá n nő vel, é s elment a bordé lyba,
hogy kiderı́tse. Má sok meg a lengyeleket dicsé rté k a huszonné gyes
barakkbó l. Má rpedig ő k is SS-ek, rá adá sul né metek is, ha tehá t ő k
belé phettek a Sonderbau bordé lyá ba, akkor az azt jelenti, hogy az SS-
eknek mé gsem tilos ott szó rakozni.
Igaza volt, é s ezt Kaduk is tudta.
– Há t, té ny, hogy vannak olyan SS-ek, akik megszegik ezt a
szabá lyt, nem tagadom – ismerte be.
– Kü lö nben is, az ukrá n SS-ek nem haszná lhatjá k az SS bordé lyá t,
mert nem é rhetnek hozzá a né met nő khö z, ezé rt a monowitzi
bordé lyba já rnak, ami viszont az IG Farben ká pó inak van fenntartva.
Ha ő k olyan bordé lyba já rnak, ami nem az ö vé k, akkor é n nem
tehetem meg ugyanezt?
– Való ban…
– Akkor hogy csiná ljam?
A jelenté svezető kö rü lné zett, hogy megbizonyosodjon ró la, nem
hallja senki, é s kö zelebb hajolt Franciscó hoz.
– Vegyé l jegyet egy ká pó tó l.

Franciscó t is meglepte, mennyire ideges. A torká ban dobogott a

szı́ve, é s tizedszer is benyú lt a zsebé be, hogy kitapogassa, ná la van-e
az az é rdes felü letű papı́rdarab, amit a ká pó tó l vá sá rolt. A jegyé rt

252
hat né met birodalmi má rká t izetett, há romszor annyit, amennyibe
a ká pó nak kerü lt.
A huszonné gyes barakk é pü leté ben megszó lalt egy csengő , é s az
elő szobá ban megjelent egy ő rmester. O volt a bordé lyhá z
parancsnoka.
– Kö vetkező !
Francisco megelő zte a listá n elő tte á lló foglyot, é s á tadta a jegyé t.
– En vagyok az, ő rmester.
Az ő rmester rosszalló pillantá ssal vette tudomá sul egy SS
jelenlé té t a rabok kö zö tt, de nem tű nt meglepettnek.
– Ez csak a speciá lis elő jogokkal rendelkező foglyok ré szé re van.
– Elné zé st ké rek, ő rmester, de portugá l vagyok, é s nem engedtek
be a vá rosi SS-bordé lyba – hazudta Francisco. – Azt mondtá k, hogy
csak né metek szá má ra van fenntartva, a fajtisztasá g miatt. Igy há t
ide jö ttem.
A né met elfogadta a magyará zatá t, amely teljesen hihető nek, ső t
termé szetesnek tű nt szá má ra. Rá mutatott egy ajtó ra.
– Lé pj be!
– Azt mondtá k, van itt egy kü lö nleges orosz lá ny. En csak ő t
akarom. A neve…
– Lé pj be! – szakı́totta fé lbe tü relmetlenü l az ő rmester. – Majd
meglá tjuk, ki jut neked. Addig is meg kell mutatnod magad.
Francisco engedelmeskedett, é s belé pett a szobá ba. Az ı́ró asztal
mö gö tt egy orvos vá rta sztetoszkó ppal a nyaká ban.
– Told le a nadrá god!
A portugá l kicsatolta az ö vé t, é s csaknem té rdig letolta a
nadrá gjá t é s az alsó nadrá gjá t. Az orvos az orrá ra biggyesztette a
szemü vegé t, é s alaposan szemü gyre vette Francisco nemi szervé t,
nemi betegsé g jeleit keresve.
– Rendben – szó lalt meg vé gü l, majd levette a szemü vegé t, é s
visszament a helyé re. Az ı́ró asztalró l elvett egy bé lyegző t , é s
nyomott vele egy pecsé tet a kliens kezé re, mintha valami iratot
hitele sı́tene. – Mehetsz!
Miutá n begombolkozott, Francisco visszament az ő rmesterhez.
– Menj be abba a szobá ba! – utası́totta az SS, é s a szomszé d ajtó ra
bö kö tt. – Grö ning ő rvezető osztja szé t a lá nyokat.
Franciscó t megdö bbentette a precı́z eljá rá s. Ezek a né metek mé g
egy tá bori bordé lyhá zat is ú gy mű kö dtetnek, mint egy gyá ri
futó szalagot. A haté konysá g mindenekfelett! Belé pett a kö vetkező
szobá ba, ahol Grö ning ő rvezető alaposan szemü gyre vette a
pecsé tjé t.

253
 – Nem né met, igaz?
– Portugá l vagyok.
– A né met lá nyokhoz csak né metek já rhatnak – igyelmeztette. –
Hiá ba SS, mivel nem né met, ezé rt csak nem né met lá nyokat
lá togathat. A fajkeveredé s szabá lyellenes.
– Nagyszerű !
A né met rá pillantott egy listá ra az asztalká já n.
– A kö vetkező szabad nem né met lá ny Alinka – á llapı́totta meg. –
Ha megszó lal a csengő , menjen be a kilences szobá ba.
– En nem ő t szeretné m – jelentette ki hatá rozottan Francisco. –
Nekem a Tá nya kell.
– De a kö vetkező szabad lá ny Alinka.
– En Tá nyá t akarom.
Grö ning ő rvezető kö zö nyö sen vá llat vont, hogy neki aztá n
mindegy. Kö zben ú j vendé g é rkezett, egy lengyel fogoly, aki zö ld
há romszö get viselt a ruhá já n, majd rö gtö n ezutá n megszó lalt egy
csengő . Nyilvá n most vá lt szabaddá az a bizonyos Alinka. Az SS
jelezte neki, hogy kö vesse a kilences szobá ba. Ezutá n ú jabb
lepecsé telt kezű rab é rkezett, akit a kö vetkező csengő szó ra a kettes
szobá ba irá nyı́tottak.
– Most vagyok itt elő szö r – mondta Francisco. – Mennyi idő m lesz
odabent?
– Tizenö t perc – hangzott a vá lasz. – Es igyelmeztetem, hogy
egyedü l a misszioná rius pó z megengedett. Minden má s perverzió , é s
tiltja a szabá lyzat.
– Há t… a csukott ajtó mö gö tt azt csiná lok, amit akarok.
– Minden ajtó n van egy kukucská ló lyuk – felelte az SS. – Az
ő rmester né ha bené z, hogy minden szabá lyszerű en folyik-e.
Ugyhogy…
A portugá l zavarba jö tt.
– Viccel?
– Minő sé gellenő rzé s. Mindent szigorú an felü gyelü nk a hatá lyos
szabá lyzat lelkiismeretes betartá sa é rdeké ben.
Ez tényleg egy gyár, gondolta Francisco dö bbenten. A né meteknek
sikerü lt a bordé lyhá zat a heré k maximá lis haté konysá gú kiü rı́té sé re
szakosodott nagyü zemmé alakı́taniuk.
Ujabb csengő szó hallatszott.
– Hetes szoba. Menjen! – kö zö lte Grö ning.
Francisco ekkor jö tt rá , hogy az utası́tá s neki szó l.
– Az Tá nya Cukanova szobá ja?
– Menjen!

254
 Francisco nyelt egyet, megigazı́totta az egyenruhá já t, majd
zakatoló szı́vvel é s remegő lá bakkal indult el a hetes szoba felé .
Elé rkezett az idő . A folyosó vé gé n lá tta, amint az egyik fogoly kilé p a
szobá bó l, é s amikor mellé é rt, legszı́vesebben szé tté pte volna.
Rettenetesen nehé z volt elviselnie a gondolatot, hogy a fé r i az imé nt
há gta meg az ő Tanyusá já t, de ö sszeszorı́totta a fogá t, é s
tová bbment.
Belé pett a szobá ba é s meglá tta ő t .

255
 XI.

Szinte minden porciká juk sajgott, amikor a nap vé gé n á tkeltek a
pusztasá gon é s visszaté rtek a koncentrá ció s tá borba. Pestek
szakaszvezető ment legelö l, hó na alatt a puská já val, a ká pó pedig
mindvé gig mellettü k haladt, é s le sem vette ró luk a szemé t. Igy
haladtak a sá rban, a szö gesdró tok kö zö tt.
Egyszer csak izgatott morajlá s futott vé gig a csapaton.
– Né zzé tek! – kiá ltotta egyikü k.
Levin ü veges tekintettel meredt maga elé a fá radtsá gtó l, de az
izgatott suttogá s visszará ntotta a jelenbe, é s a kö vetkező pillanatban
má r arrafelé né zett, ahová mindenki mutogatott. Dá vid-csillagot
viselő rabok hú ztak egy szekeret, aká r az igá slovak, de a
legsokkoló bb lá tvá nyt mé gsem ő k, hanem a szeké r rakomá nya
nyú jtotta. Holttestek! A szeké r egymá s hegyé n-há tá n fekvő
holttesteket szá llı́tott. Merev, sá padt, csontvá zszerű , tá tott szá jú ,
ü veges tekintetű holttesteket, amelyek ú gy hevertek egymá son,
mint a szalmaszá lak vagy a levá gott á llatok.
– Istenem!
A kő hordó munkacsoport tagjai alig akartá k elhinni, amit lá ttak.
Terezı́nben hozzá szoktak a halottaskocsi lá tvá nyá hoz, de ilyet mé g
soha az é letben nem tapasztaltak. A holttestek meztelensé ge, a
jelenet durvasá ga, az az é rzé ketlensé g, amellyel egymá sra dobá ltá k
ő ket, a rettenetes sová nysá guk, de mindenekelő tt az a vé gtelen
kö zö ny, amely fogadta ő ket – mintha csak valami hé tkö znapi, baná lis
dologró l lenne szó –, az egé sz csapatot lesú j totta. Mifé le hely ez?
– Csö ndet! – kiá ltotta a ká pó szigorú an. – Nem lá ttatok mé g
szeké rhú zó kat?
Levint a ké rdé s is felkavarta. Ugy tű nt, mintha Metek ká pó szerint
a szekeret hú zó k lá tvá nyá n dö bbentek volna meg, nem pedig az
egymá sra há nyt hullá ké n. Mintha ez utó bbi emlı́té sre sem é rdemes,
hé tkö znapi dolog volna.
Né má n folytattá k ú tjukat, de alig tettek meg ö tszá z mé tert, ú jabb
lesú jtó lá tvá ny fogadta ő ket. A szö gesdró t kerı́té s mö gö tt ijesztő en
vé zna foglyok vonszoltá k magukat csı́kos rabruhá ban. Annyira le
voltak sová nyodva, hogy való sá gos é lő halottaknak tű ntek. Leviné k
dö bbenten igyelté k az alig vegetá ló fé r iakat, akik annyira le voltak
gyengü lve, hogy má r lá bra se bı́rtak á llni. Lá ttá k má r ő ket é jjel is,

256
amikor leszá lltak a vonatró l, de a jó té kony sö té tsé g nem mutatta
meg ő ket teljes való jukban. Nappali fé nyben azonban sokkoló
lá tvá nyt nyú jtottak.
– Istenem!
– Csö ndet! – rivallt rá juk Metek. – Nem lá ttatok mé g
Muselmannokat?
A zsidó k é rtetlenü l né ztek egymá sra. Nem é rtetté k a ká pó
ké rdé sé t, de inká bb megszaporá ztá k a lé pteiket, mert nem akartá k
mé g jobban magukra haragı́tani. Ezek szerint a ná cik muzulmá nokat
is fogva tartanak Birkenauban?
– Allj! – kiá ltotta az ő r. – Né v, csoport, foglyok szá ma?
Megá lltak a csalá di tá bor kapujá ban. Zene csapta meg a fü lü ket,
é s a kapu mellett hat rabot pillantottak meg, akik kü lö nbö ző
hangszereken já tszottak. Meglepő volt a lá tvá ny. A csapatot felü gyelő
SS odalé pett az ő rhö z.
– Viktor Pestek szakaszvezető , C csoport, kő hordó munkacsoport,
harmincnyolc fő .
A ké t SS megné zte a dokumentumokat, é s megtalá ltá k a listá t,
amit reggel adtak le, amikor elhagytá k a csalá di tá bort é s elindultak
„dolgozni”.
– Munkacsoport! Sorakozó ! – kiá ltotta Metek ká pó , aki má r
ismerte a tá borba való visszaté ré s szabá lyait.
A foglyok ö tö s sorokba rendező dtek, ahogy má r megtanultá k, a ké t
SS pedig vé gigment kö ztü k. Az ő r a listá val a kezé ben fennhangon
ké tszer is megszá molta ő ket, amit utá na Pestek is elismé telt. Az ő r
mé g egyszer ellenő rizte a listá t, azutá n kinyitotta a kaput.
– Harmincnyolc. Egyezik a lé tszá m – erő sı́tette meg. –
Belé phetnek.
Pestek szakaszvezető é s a ká pó vezeté sé vel a csapat belé pett a
kapun, é s elhaladt a zenekar mellett: há rom hegedű st, egy
harmoniká st, egy klariné tost é s egy ü tő st szá moltak meg. Levin az
egyik hegedű st fel is ismerte: lá tta egy koncerten Terezı́nben. Ebbő l
rá jö tt, hogy a szeptemberi transzporttal é rkeztek. A munkacsoport
vé gigment a Lagerstrassé n, é s a tizenkettes barakk felé vette az
irá nyt, ahol a tö bbi rab má r felsorakozott a té ren Bondy
barakkvezető vel é s Baretzki szakaszvezető vel az é len.
– Baretzki é s Bondy. A dupla bé s duó – viccelő dö tt valaki suttogva.
Levin szı́ve szerint nevetett volna, de ahhoz tú lsá gosan meg volt
ré mü lve. A napnak mé g mindig nem volt vé ge, csak Pestek é s Metek
szá má ra. Ok ketten el is mentek, miutá n ő ket á tadtá k. Levin é s tá rsai
ismé t ö tö s sorokba rendező dtek. Miutá n megbizonyosodott ró la,

257
hogy a barakkvezető é s a barakkparancsnok elé g messze van ahhoz,
hogy ne hallja meg, Levin odasú gta a mellette á lló nak:
– Es most mi lesz?
– Szerintem sorakozó .
– Má r megint?
A fé r i nem vá laszolt, mert fé lt, hogy meghalljá k. Mindenesetre
ú gy tű nt, hogy a né metek nagyon szeretik ezt. Ma má r tö bbszö r is
felsorakoztattá k ő ket: reggel, ső t az imé nt is, amikor belé ptek a
tá borba. De ez, ú gy lá tszik, nem volt elé g, mert egy harmadik
sorakozó kö vetkezett. Kö zben ú jabb munkacsoportok é rkeztek, é s
csatlakoztak a tö bbiekhez. Amikor az utolsó egysé g is megé rkezett,
Baretzki tizedes vé gigsé tá lt a sorok kö zö tt, é s megszá molta ő ket, ami
kicsivel tová bb tartott, mint há romnegyed ó ra. Azutá n visszament a
kiinduló ponthoz, é s az egé szet megismé telte. A jelek szerint ez volt a
szabá ly. Ujabb há romnegyed ó ra eltelté vel vé gzett a szá molá ssal,
feljegyzett valamit a fü zeté be, majd a barakkvezető re né zett.
– Minden rendben. Elkü ldheted ő ket – kö zö lte.
Bondy megkö szö rü lte a torká t.
– Foglyok! Vacsora! – ordı́totta.

Tú lzá s volna azt á llı́tani, hogy Levin azt vá rta, a vacsora jobb lesz,
mint az ebé d volt, de azé rt remé nykedett. Igy aztá n hirtelen nem is
tudta, mit gondoljon, amikor kiosztottá k az é telt. A reggeli Ersatz-
ká vé utá n most teá t kaptak. Leves nem volt. Cseré be viszont a
kezü kbe nyomtak egy darab kenyeret é s egy kis sonká t, jó zsı́rosat.
Arra gondolt, hogy lehetne rosszabb is, de tudta, hogy ezzel sem
hú zzá k soká ig.
Levin a szoká sos mó dszeré vel é lt: jó lassan evett. Aprá nké nt
kortyolgatta a teá já t, é s kicsi falatokat harapott a kenyé rbő l é s a
sonká bó l. Szı́vesen megette volna az egé szet, de arra gondolt, hogy
talá n jobb lenne fé lretenni egy ré szé t reggelre, mert az Ersatz-ká vé
magá ban nem tű nik elegendő nek a nap első é tkezé sé re. Igy is tett, a
kenyé r é s a sonka felé t eltette má snap reggelre. Mivel a munká ja
sorá n az emberi é szlelé st manipulá lta, tudta, hogy a való sá g jelentő s
ré szben nem az emberen kı́vü l á lló té nyező , hanem az elmé je á ltal
jö n lé tre. Ha illuzionistaké nt korá bban haszná t vette ennek a
tudá snak, akkor birkenaui fogolyké nt is haszná t veheti.
Azt tervezte, hogy vacsora utá ni első dolga az lesz, hogy elmegy a
latriná ra. Egyré szt azé rt, mert a kevé s emé szteni való tá plá lé k
ellené re el kellett vé geznie a dolgá t, má sré szt pedig azé rt, mert
remé nykedett, hogy talá lkozik olyan nő vel, aki ismeri a felesé gé t é s a

258
 iá t, é s odahı́vja ő ket hozzá . Semmi nem volt fontosabb anná l, hogy
vé gre talá lkozzon a csalá djá val. Am amikor elindult az á gya felé ,
hogy elrejtse az é telmaradé ká t, odakint felharsant egy sziré na.
Taná cstalanul né zett a tá rsaira, é s pró bá ltá k megfejteni, hogy vajon
mit jelenthet.
– Barakkzá r. Biztos megszö kö tt valaki – szó lalt meg Vá clav, mintha
egykori terezı́ni rendő ri tisztsé ge szaktekinté llyé avatta volna.
Tö bb fogoly is ké szü lt kimenni a barakkbó l, é s Levin arra gondolt,
hogy ő k is a csalá djukat akarjá k megkeresni, hiszen mindenki
hasonló cipő ben já rt. De a sziré na keresztü lhú zta a szá mı́tá saikat.
Nem tudtá k, mit kell tenniü k. Bent kell maradniuk a barakkban?
Vagy a szabá lyzat azt ı́rja elő , hogy ilyenkor megint fel kell
sorakozniuk a té ren? Mivel mindannyian ú jak voltak, taná cstalanul
né ztek a barakkvezető re.
– Mé g mindig itt vagytok? Nem hiá nyzik a csalá dotok?
A fé r iak zavartan né ztek egymá sra. Nem tudtá k, merjenek-e
remé nykedni.
– Akkor most… most kimehetü nk?
– A sziré na ilyenkor azt jelzi, hogy most talá lkozhat mindenki a
Lagerstrassé n – kö zö lte Bondy. – Mindö ssze hú sz percetek van. Ha
megint megszó lal a sziré na, ö t percetek lesz visszaé rni. Aki ké sik,
nagyon megbá nja.
Nem kellett ké tszer mondania. Az egé sz barakk felé lé nkü lt,
mindenki azonnal ki akart jutni, izgalmukban szinte egymá st
tapostá k a rabok. Levinnek sikerü lt az első k kö zö tt kilé pnie, é s
csupá n egyetlen ké rdé s zakatolt a fejé ben: Hogy van a felesé ge é s a
ia?

259
 XII.

Né má n meredtek egymá sra. A sző ke prostituá lt az á gyon fekü dt, é s
mindö ssze egy vö rö s fű ző volt rajta, az SS-egyenruhá s katona pedig
csak á llt az ajtó ban, mint a cö vek. Nem hittek a szemü knek.
– Francisco, te… te vagy az, té nyleg? – kiá ltott fel dö bbenten a
lá ny.
Francisco csak né zte a lá nyt. A lá tvá ny egyszerre sokkolta,
ugyanakkor meg is nyugtatta, mikö zben maga sem tudta, mit é rez
való já ban.
– Es Tanyusa?
Olga odalé pett hozzá . Rettenetesen sová ny volt. Sá padt volt, é s
rö vidre volt nyı́rva a haja, de fé lmeztelenü l, a vö rö s fű ző jé ben mé g
mindig vonzó volt.
– Birkenauban van – felelte. – Francisco, ké rlek, segı́ts rajta! Ez…
ez szö rnyű ! El sem tudod ké pzelni! Ha nem segı́tesz neki, nem é li tú l!
Francisco az ajtó nak tá maszkodott, hogy eltakarja a kis
kukucská ló lyukat. Né gyszemkö zt akart maradni a lá nnyal.
– Mé g nem kaptam meg az engedé lyt, hogy elmenjek Birkenauba
– magyará zta. – Pontosan hol van Tanyusa?
– A nő k tá borá ban. Borzalmas az a hely! Oda kell menned,
amilyen gyorsan tudsz! Nem tudom, meddig bı́rja mé g – felelte Olga.
– Az nem olyan egyszerű – vá laszolta a fé r i. – Ahhoz, hogy
já rká lhassak a tá borok kö zö tt, kell szereznem egy…
– Oda kell menned!
A lá ny ezt olyan meggyő ző dé ssel mondta, hogy Francisco
megé rtette: az idő a menyasszonya ellen dolgozik.
– Nyugodj meg!
Olga a karjaiba omlott.
– Há la istennek!
A portugá l egy darabig á tö lelve tartotta, é s kurta, sző ke hajá t
simogatta. Amikor má r ú gy é rezte, a lá ny kicsit megnyugodott,
kibontakozott az ö lelé sbő l.
– Mé gis mi tö rté nt? – ké rdezte. – A nyilvá ntartá sban Tanyusa
nevé n szerepelsz.
Olga visszament az á gyhoz é s leü lt, mikö zben Francisco tová bbra
is az ajtó nak tá maszkodott.

260
 – Helyet cseré ltü nk – magyará zta a lá ny. – Amikor megé rkeztü nk
Auschwitzba, egybő l a nő i tá borba kerü ltü nk – mesé lte zaklatottan.
– Van fogalmad arró l, hogy mi tö rté nik a zsidó kkal Birkenauban?
– Hallottam ró la.
Olga mé lyet só hajtott.
– Akkor megkı́mé llek a ré szletektő l, má r csak azé rt is, mert kevé s
az idő nk – mondta. – A lé nyeg az, hogy egyik nap odajö tt hozzá
Mandel, a nő i tá bor vezető je, é s azt mondta Tanyusá nak, hogy jö jjö n
ide a bordé lyba.
– Mié rt?
– Fogalmam sincs. Gondolom, meglá tta egy SS, é s megtetszett
neki. De ez nem is fontos. A lé nyeg az, hogy Mandel, akit csak
Bestiá nak hı́vunk, arra utası́totta, hogy jö jjö n ide. Tanyusa
vonakodott, de nem mondhatott nemet. Nem lehet csak ú gy nemet
mondani a Bestiá nak. Ha megtette volna, nagy való szı́nű sé ggel
kivá lasztottá k volna a kö vetkező vá logatá s sorá n. Muszá j volt
belemennie.
– Eljö tt a bordé lyba?
– Nagyon elkeseredett – folytatta Olga. – Egé sz é jszaka zokogott.
En pedig egyfolytá ban azon tö rtem a fejem, hogy miké nt
kerü lhetné nk meg a parancsot. Es akkor tá madt egy ö tletem. Mivel
mi ketten egy kicsit hasonlı́tunk egymá sra, az jutott eszembe, hogy
helyet cseré lhetné nk.
– Es meg lehetett csiná lni?
– Meg lehetett, é s meg is csiná ltuk. Ne feledd, hogy
mindkettő nknek lenyı́rtá k a hajá t, rengeteget fogytunk, é s
borzalmas ruhá kat adtak rá nk, amikor megé rkeztü nk. O egy tú l kicsi
ké ket kapott, é n meg egy ó riá si sá rgá t. Ha ruhá t cseré lü nk, ki veszi
é szre a kü lö nbsé get? Ezt tettü k. Amikor hı́vtá k Tanyusá t, hogy
á thozzá k ide, é n jö ttem helyette. Senki nem vette é szre a
kü lö nbsé get, a Bestiá nak meg kü lö nb dolga is akadt. Igy aztá n é n
jö ttem ide, a Stammlagerbe, ő meg ott maradt.
Francisco nyelt egyet.
– Té nyleg annyira rossz ott?
– Hogy rossz-e? Auschwitz I. ahhoz ké pest maga a paradicsom!
– Na ne má r!
– De bizony! Hidd el, hogy ez itt a paradicsom ahhoz ké pest! –
bizonygatta Olga. – El sem tudod ké pzelni, mi folyik Birkenauban. Ha
Puskinbó l egyenesen ide hoztak volna minket, akkor borzalmasnak
é reztem volna. De a nő i tá bor utá n ú gy gondolom, hogy ez egy jó
hely. Birkenau való sá gos ré má lom! Mindenki é hezik, nincs vı́z,

261
mindent elá raszt a sá r é s az ü rü lé k, terjednek a kü lö nfé le
betegsé gek. Rettenetes! Auschwitz I-ben mindenem megvan,
mindennap kapok jó é telt é s italt. Szé p ruhá kat adnak rá m,
megkı́ná lnak cigarettá val, meleg vı́zben fü rö dhetek,
beparfü mö zhetem magam, é s mé g sé tá lni is elvisznek! Kell enné l
tö bb?
– Es ez a sok fé r i, aki ide já r? Ezzel nincs bajod? – ké rdezte
Francisco.
Olga megrá ntotta a vá llá t.
– O, ahhoz má r hozzá szoktam – felelte. – Az elejé n nehé z volt, nem
tagadom. Miutá n idekerü ltü nk, abbamaradt a havi bajunk. Nem csak
nekü nk, az ö sszes nő nek a tá borban. Ahogy itt tá plá lkozunk meg
szenvedü nk, biztos lehetsz benne, hogy egy nő nek sincs havivé rzé se.
Se vé rzé se, se nemi vá gya. Ilyen á llapotban hoztak á t ide. Mivel nem
é reztem vá gyat, eleinte nagyon nehé z volt fogadnom a fé r iakat. De
aztá n a jó é telekkel együ tt minden visszaté rt a normá lis
keré kvá gá sba. Egyé bké nt meg itt is ugyanazt csiná lom, amit
Szablinó ban csiná ltam, hisz tudod. Annyi a kü lö nbsé g, hogy ezek itt
nem izetnek… Meg itt egyhangú bb is a munka. Csak egyfé le pozı́ció
megengedett, é s csak tizenö t percü nk van. Fekszem az á gyon,
belé pnek, letoljá k a nadrá gjukat, rá m má sznak, é s…
– Jó , elé g. Kı́mé lj meg a ré szletektő l! – szakı́totta fé lbe Francisco.
Mé g ő t is meglepte, mennyire zavarja ez a té ma, annak ellené re,
hogy a lé gió ban maga is rendszeresen lá togatta az ilyen nő ket.
Hirtelen kopogtatá s zavarta meg ő ket.
– Mi folyik ott?
A szolgá ltatá st felü gyelő SS volt az, aki szoká s szerint megpró bá lt
bekukucská lni.
– Minden rendben, ő rvezető .
– Akkor mié rt nem lá tok be a lyukon?
– Mert az ajtó nak tá maszkodok.
– Az ajtó nak tá maszkodik? De há t ez a pozı́ció nem megengedett!
– Má ris jö vö k.
Az ő rvezető morgott magá ban valamit, mielő tt lezá rta a
tá rsalgá st.
– Há rom perc, nem tö bb. Iparkodjon! – mondta.
Olga é s Francisco egymá sra né ztek. Mindjá rt vé get é r a
talá lkozó juk.
– Segı́tened kell Tanyusá nak, nem maradhat egyedü l – ismé telte
Olga.
– Egyedü l? Há t Margarita hol van? – csodá lkozott Francisco.

262
 Olga mé lyet só hajtott, é s lehajtotta a fejé t.
– Elvitte a tı́fusz.

Ettő l kezdve egyetlen dolog é rdekelte Franciscó t . Kerü l, amibe kerü l,

el kell jutnia Birkenauba, é s meg kell talá lnia a menyasszonyá t, hogy
megvé dhesse. Ugyanakkor nem akarta Pery Broad elő tt ismé t
felhozni Tanyusa nevé t é s zenei tehetsé gé t, mert a tú lzá sba vitt
erő skö dé se feltű nő lett volna. Má s ö tlete azonban nem volt. Amikor
má snap munka utá n visszaté rt a Stammlagerbő l, beugrott a
Gestapó hoz.
– Lá ttad má r, milyen a csizmá d?
Ez volt az első , amit Pery Broad mondott neki, amikor meglá tta. A
portugá l csodá lkozva né zett le a lá bá ra.
– Mi van vele, szakaszvezető ?
– Csupa sá r!
– De há t… ez termé szetes. Egé sz nap a munkacsoportomat
kı́sé rtem, é s mint tudja, itt minden csupa sá r. Lehetetlen tisztá n
tartani a csizmá t.
– Ez nem mentsé g – vetette oda Broad a tő le szokatlan nyers
hangsú llyal. – Egy SS csizmá já nak mindig ragyogó fé nyesnek kell
lennie. Ha ö sszepiszkolod, azonnal tisztı́tsd meg! Benne van a
szabá lyzatban. Az SS jó fellé pé se a felső bbrendű sé ge é kes
bizonyı́té ka. Az egé sz vilá g fö lö tt á ll, é rted?
– Igenis, é rtettem.
A dorgá lá s elbizonytalanı́totta Franciscó t . Ugy tű nt, Broad nincs
jó hangulatban, é s talá n nem ez a legmegfelelő bb pillanat, hogy
feltegye a ké rdé sé t.
– Na, mi a helyzet? – é rdeklő dö tt Broad, é s az ó rá já ra pillantott. –
Mondd gyorsan, mert sietnem kell!
– En… talá n akkor inká bb má skor kellene beszé lnü nk.
Broad pontosan ezt akarta hallani. A tiszt felá llt az asztalá tó l, é s
má r nyú lt is a kabá tjá é rt.
– Nagyszerű – kiá ltott fel elé gedetten. – Má r ké sé sben vagyok.
Birkenauba kell mennem, é s nincs idő m a fecsegé sre.
A kö zlé s vá ratlanul é rte Franciscó t , é s felismerte a hirtelen
megnyı́ló lehető sé get.
– En… é n pont Birkenauró l szerettem volna beszé lni a
szakaszvezető ú rral – mondta sietve. – Azt az informá ció t kaptam,
hogy a zené sz, akirő l beszé ltem, nem tudom, emlé kszik-e rá , az az
orosz lá ny, akirő l azt mondtá k, hogy feltö rekvő tehetsé g… á llı́tó lag
Birkenauban van.

263
 – Té nyleg? Es hol?
– A nő i tá borban.
Broad felvette a kabá tjá t.
– Akkor felejtsd el!
– Felejtsem el?
– Ha té nyleg ő az a tehetsé g, akirő l beszé lté l, a tá bor vezető je,
Mandel, aki nagy zeneé rtő , má r biztosan kiszú rta. A nő i tá bornak
megvan a sajá t zenekara, amelynek a vezető je, ké pzeld, Alma Rosé .
– Ertem.
Broad má r a kabá tjá t gombolta, á m amikor é szrevette, hogy a né v
semmilyen hatá st nem vá ltott ki a portugá lbó l, megá llt é s rá né zett.
– Hé ! Te nem is tudod, ki az az Alma Rosé ?
– Szé gyellem, de nem.
A brazil mé ltatlankodva forgatta a szemeit.
– Jó sá gos é g! – kiá ltotta. – Alma Rosé nagyon hı́res hegedű s,
é rted? Vilá ghı́rű ! Nem vé letlenü l, hiszen az apja a nagy Arnold Rosé ,
aki a Bé csi Filharmonikusok karmestere, a nagybá tyja meg a hı́res-
nevezetes Gustav Mahler. Azé rt lett a neve Alma, mert Mahler
felesé gé t is ı́gy hı́vtá k, é rted? Nagyon nagy mű vé szrő l beszé lü nk!
– Akkor mit keres Auschwitzban?
A ké rdé stő l Broad mintha kicsit zavarba jö tt volna.
– Há t… há t zsidó – felelte, szinte suttogva. – De ő vezeti a nő i tá bor
zenekará t. Ha az a lá ny, akirő l beszé lsz, való ban akkora tehetsé g,
akkor Alma vagy Mandel lá gerparancsnok má r biztosan beszervezte.
Ugyhogy felejtsd el, é rtetted?
Francisco nem szá mı́tott ekkora kudarcra. A kocká zat ellené re
kijá tszotta a ká rtyá it, de hiá ba.
– Ha ö n azt mondja.
Ezt meglehető sen csü ggedten mondta, é s tudta, hogy ú jra á t kell
gondolnia az egé szet, hogy ú j tervet tudjon kieszelni.
– Nem akarsz eljö nni a nő i tá borba meghallgatni Alma Rosé
zenekará t?
A ké rdé s vá ratlanul é rte a portugá lt.
– En nem hiszem – mondta bizonytalanul, de pillanatok alatt
á tgondolta a helyzetet. – Má rmint… dehogyisnem, ö rö mmel. – A
hangja is hatá rozottabbá , ső t kifejezetten lelkessé vá lt. – Nagyon
szeretné k elmenni. Maga szerint van rá esé ly?
Pery Broad mé g egyszer rá né zett az ó rá já ra, azutá n felhú zta a
kesztyű jé t, é s siető s lé ptekkel tá vozott.
– Jö vő hé ten elviszlek Birkenauba.

264
 XIII.

A ké toldalt hú zó dó , barakkok sorá t elvá lasztó hosszú , sá ros
Lagerstrassé n tolongtak az emberek. Sok csalá dnak má r sikerü lt
egymá sra talá lnia, é s Levin tö bb arcot is felismert a szeptemberi
transzportbó l. Ok má r tö bb hó napja itt voltak, jobban ismerté k a
helyet é s a szoká sokat. Ezzel szemben a sajá t transzportja tagjai
elveszettnek, taná cstalannak tű ntek, hiszen nem beszé ltek mé g meg
semmilyen talá lkozó helyet a csalá djukkal, é s a tö megben kellett
keresgé lniü k.
– Blanička! – kiá ltotta egy fé r i.
– Jiř ı́! – vá laszolt egy nő .
Mindenki a szeretteit kereste. Levin zavartan á lldogá lt a
Lagerstrassé n. Belegondolt, hogy ha a szeptemberi transzport
ö tezer emberbő l á llt, a sajá tja pedig ú jabb ö tezerbő l, akkor ö sszesen
tı́zezren vannak a csalá di lá gerben. Tı́zezer ember! Ha mind a
tı́zezren egyszerre tó dulnak a tá bor fő utcá já ra, az olyan, mintha
vasá rnap kimenné nek a fő té rre. Hogy talá lja meg Gerdá t é s Pé tert
ennyi ember kö zö tt?
Igyekezett kikerü lni a csoportosulá sokat, é s azokra koncentrá lt,
akik egyedü l té blá boltak, aká rcsak ő . Kö zü lü k is az egyedü l vagy egy
gyerekkel né zelő dő nő kre igyelt. Kö nnyebb dolga lett volna, ha
tudja, milyen ruhá t visel Gerda, de sejtette, hogy a fü rdő utá n neki
sem a sajá t ruhá já t adtá k vissza.
– Levin ú r! – kiá ltotta valaki a há ta mö gü l.
Megfordult, é s lá tta, hogy egy iatal, sö té t hajú fé r i kö zeledik felé .
Alfred Hirsch volt az, a ia ré gi prá gai tanı́tó ja, aki ké ső bb Terezı́nben
az i jú sá gi programokat szervezte.
– Fredy!
A fé r i odaé rt hozzá . Sová nyabbnak é s fá radtabbnak tű nt, mint ő .
– Gondolom, a csalá djá t keresi – mondta. – Pé ter a gyerekek
barakkjá ban tö ltö tte a napot, a harmincegyes barakkban, a felesé ge
meg é pp most ment oda keresni. – Odamutatott. – Arrafelé lehetnek.
A bű vé sz megkö szö nte a segı́tsé gé t, é s má r indult is.
– Levin ú r – mondta Hirsch. – Beszé lnem kell magá val. Nagyon
fontos.
– Ne most, Fredy! – ké rte Levin, mikö zben meg sem á llt. – Csak
hú sz percü nk van, é s abbó l má r tı́z eltelt. Meg kell talá lnom ő ket,

265
mielő tt megszó lal a sziré na.
Tö bbet nem is mondott, hanem elvegyü lt a tö megben. Ha lá tta
volna Hirsch csaló dott arcá t, megé rtette volna, hogy való ban nagyon
fontos, ső t rendkı́vü l nagy horderejű dologró l akart vele beszé lni.

Talá n a ruhaosztá skor neki jutó , rikı́tó narancssá rga ing tette, hogy
nem Levin lá tta meg elő bb a felesé gé t, hanem a nő vette é szre ő t .
– Bertie!
Az ö sszeté veszthetetlen hang egé szen kö zelrő l szó lı́totta, é s Levin
ekkor meg is lá tta Gerdá t. Ot mé terre á llt tő le, de hirtelen alig
ismert rá . Rongyos ké k ruhá t é s elnyű tt zö ld kabá tot viselt, a lá bá n
pedig fé r ibakancs volt. Arcá ra szá radt a sá r, é s kó cos volt a haja. De
legalá bb nem nyı́rtá k kopaszra. Csak egy pillanatig tartott a sokk,
hogy ı́gy lá tja, azutá n rö gtö n szé ttá rta a karjait.
– Gerda!
– Papa!
A má sodik hang Pé teré volt, aki Gerda mö gü l szaladt elő . A iú az
anyjá val ellenté tben tiszta volt, é s jó l ö ltö zö tt. Osszeö lelkeztek.
– Annyira fé ltem! Rettenetesen! – zokogott Gerda.
– Jó l van, jó l van…
– Csak ma reggel mondtá k meg, hogy itt vagytok a tá borban –
magyará zta. – Fredy ö sszeszedte a gyerekeket az iskolá ban, nekü nk
pedig elmagyará zta, hogy hogy mű kö dnek itt a dolgok. Ide akartam
jö nni, de beosztottak egy csoportba utat takarı́tani.
– Akkor te mé g mindig szerencsé sebb vagy, mint é n. Engem egy
kő hordó munkacsoportba osztottak be, é s az a feladatom, hogy oda-
vissza kell cipelnem a kö veket. Akkora hü lyesé g, nincs semmi
é rtelme. – A iá hoz fordult. – Es te, Pé ter? Milyen az iskola?
– Az egyik barakkban van, papa. Enekeltü nk, tö rté neteket
hallgattunk é s szá mtant tanultunk.
– Etté l?
Pé ter el intorodott.
– Egy keveset.
Levin belenyú lt a zsebé be, é s elő vette a fé l kenyeré t é s sonká já t,
amit fé lretett magá nak reggelire. Odaadta a iá nak.
– Tessé k, ez a tié d.
A felesé ge csodá lkozva né zett rá .
– Mi az? Te má ris organizá lsz?
Levin má sodszor hallotta ezt a kifejezé st.
– Az mit jelent?

266
 – Az organizá lá s? Ugyanazt, amit Terezı́nben ú gy mondtunk, hogy
slajzolá s. Ha ellopunk egy kenyeret a konyhá soktó l, az nem lopá s,
hanem organizá lá s.
Levin a kenyé rdarabra mutatott, amit Pé ter má r lelkesen
majszolt.
– Nem, é n nem organizá ltam ezt a kenyeret. Vacsorá ra kaptam, é s
meghagytam a felé t.
– O, de kedves!
A fé r i a tá volban lá tszó ké t fü stoszlopra mutatott.
– Hogy lehet ilyen kevé s az é tel, ha ennyi gyá r mű kö dik itt?
– A ké mé nyekre gondolsz? – ké rdezte Gerda. – Volt egy bará tnő m
a terezı́ni mosodá ban, aki a szeptemberi transzporttal kerü lt ide, é s
ő azt mondta, hogy ott fogunk kijö nni.
– Kijö nni? Hogyhogy? Hol?
– A ké mé nyeken.
Levin é rtetlenü l né zte a fü stö t .
– A ké mé nyeken fogunk kijö nni? Há t ezt meg hogy é rtette? –
ké rdezte.
– Nem tudom. Amikor megké rdeztem, furcsa ké pet vá gott. Azt
mondta, hogy egyetlen ú ton juthatunk ki a tá borbó l: a ké mé nyeken
á t. Aztá n otthagyott. Megké rdeztem má st is, é s ugyanezt mondta:
innen csak a ké mé nyeken á t tudunk kijutni.
Levin a fejé t csó vá lta.
– O, szerintem csak ugrattak – mondta. – Mivel má r ré gebb ó ta
vannak itt, szó rakoznak velü nk.
Gerda elbizonytalanodott.
– Lehet, hogy igazad van – mondta. – De azé rt tö rté nnek itt ré mes
dolgok. Amikor kimentem a munkacsoporttal, lá ttam, hogy egy ká pó
megver egy foglyot. Fé lelmetes volt, szegé ny! Es lá tnod kellene
azokat a csontsová ny embereket! A mi barakkunkkal szemben is van
egy nő i tá bor, borzalmas! Szerintem ott elmebetegek vannak.
Sokszor lá tom, hogy tö bben kö zü lü k fé lmeztelenü l má szká lnak, meg
maguk alá csiná lnak. Biztos ő ket lá ttuk, amikor megjö ttü nk. –
Megremegett. – Milyen hely ez, Bertie? Mit mű velnek velü nk a
né metek?
– Rabszolgá k vagyunk. Dolgoztatnak minket.
– Az utcá t takarı́tjuk? Erre kellü nk a birodalomnak? Meg arra,
hogy elhordjuk a kö veket az egyik helyrő l a má sikra, aztá n meg
vissza? Mire jó ez?
Az első nap annyira kimerı́tő volt, hogy Levinnek arra sem volt
ideje, hogy megá lljon é s elgondolkodjon, mi é rtelme ennek az

267
egé sznek. De ké nytelen volt igazat adni Gerdá nak. Ha a né meteknek
való ban olyan nagy szü ksé gü k van a zsidó munkaerő re, akkor mié rt
adnak é rtelmetlen feladatokat? Nem tudta a vá laszt.
Osszegyű jtö tté k ő ket, de nem tudtak nekik é rtelmes munká t adni.
Talá n csak el akarjá k ő ket foglalni valamivel, amı́g nem talá lnak
szá mukra valami hasznosabbat. Lehet, hogy valahol gyá rat é pı́tenek,
é s ha majd elké szü l, ott fognak dolgozni.
Vagy ki tudja, az is lehet, hogy egyszerű en ennyire hü lyé k a
né metek. Evekig é lt kö zö ttü k, ső t voltaké ppen ő maga is né metnek
szü letett. Tudta, hogy okosak. De azt is lá tta, hogy van valami
irracioná lis is bennü k, valami, ami egyszerre zseniá lis é s ő rü lt. Elé g
csak arra gondolni, milyen sok tudó st é s ilozó fust adtak a vilá gnak –
ugyanakkor milyen gyerekesen hisznek az asztroló giá ban, a
parapszicholó giá ban é s a Thulé ró l meg Atlantiszró l szó ló
legendá kban meg a germá n istenek mitoló giá já ban. Valami
kisebbsé gi komplexussal á titatott felső bbrendű sé gi rö geszme
rabjai… Mennyi zsenialitá s é s mennyi té boly! Talá n nem má s ez,
mint az irracioná lis hiedelmek há ló já ban vergő dő racionalitá s…
Megszó lalt a sziré na: vé get é rt a csalá dok hú szperce. Ot percü k
volt visszaté rni a szá llá shelyü kre. Levin elbú csú zott a felesé gé tő l é s
a iá tó l.
– Talá lkozunk holnap reggel a latriná n, egy ó rá val a sorakozó
elő tt?
Gerda meghö kkent.
– A latriná n?
– Az az egyetlen hely, ahol fé lrevonulhatunk é s kettesben
lehetü nk.
Gerda megé rtette a cé lzá st, é s mikö zben ké zen fogta Pé tert é s
elindult, mé g cinkosan visszané zett a fé rjé re.
– Te, zsivá ny!
A remé ny, hogy má snap reggel talá lkozhat a felesé gé vel, boldoggá
tette Levint, de á lmai azonnal szertefoszlottak, amikor hirtelen
zű rzavar tá madt kö rü lö tte. Jobbró l kiá ltozá s hallatszott, é s amikor
arrafelé fordult, lá tta, hogy egy nő fennakadt az elektromos
kerı́té sen, é s gö rcsö sen rá ngató zik, majd lezuhan, é s nem mozdul
tö bbé . Mozdulatlanul fekü dt a fö ldö n, é s tö bben odarohantak hozzá ,
hogy segı́tsenek rajta.
– Halott – mondta egy fé r i.
Az emberek ré mü lten né ztek egymá sra a Lagerstrassé n. Levin
megijedt, hogy Pé ter is lá tta a jelenetet, de é szrevette, hogy Gerda
elvitte onnan a iú t. Nem gyereknek való lá tvá ny az ö ngyilkossá g.

268
 XIV.

A fabarakkok vé gelá thatatlan sorban kö vetté k egymá st, ameddig a
szem ellá tott. Francisco rö gtö n fogalmat alkothatott arró l, hogy
Birkenau milyen hatalmas terü leten fekszik. Való sá gos megalopolisz
volt Auschwitz I-hez ké pest. A barakkok mind egyformá nak tű ntek,
egymá ssal pá rhuzamos é s merő leges utcá kat formá ltak, amelyeket
az ő rtornyok tetejé n á lló SS-katoná k tö ké letesen belá ttak.
Olomszü rke volt az é g. Egyetlen zö ld foltot sem lehetett lá tni,
egyetlenegyet sem. Mintha mindenki meghalt volna. Csak fö ld, por,
pocsolyá k é s sá r. Fő leg sá r é s kietlensé g. Birkenau egyetlen
hatalmas, lehangoló szü rkesé g volt, mintha egy má sik bolygó n
lenne.
– Jó nagy, mi?
Pery Broad a volá nná l ü lve tette fel a ké rdé st Franciscó nak, aki
dö bbenten bó logatott.
– Oriá si.
– Sokkal nagyobb, mint a fő tá bor – tette hozzá Broad. – Es
rosszabb is. Sokkal rosszabb. – A tá rsá ra pillantott. – Ké szü lj fel,
é rted? Auschwitz I. munkatá bor. De ez má s. Nevé ben Birkenau is az,
de ez az elnevezé s való já ban csak á lca, amely elfedi a való di
termé szeté t. Való já ban Vernichtungslager, azaz megsemmisı́tő tá bor.
Itt sokkal bonyolultabb a helyzet.
Az ú tró l is jó l lá tszott, hogy Birkenaut szö gesdró t kerı́té sek
tagoljá k. Nemcsak kı́vü lrő l vette kö rü l kerı́té s a tá bort, hanem belü l
is parcellá kra osztotta, mintha a hatalmas metropolisz tö bb
altá borbó l á llna. Birkenau egyhangú pusztasá gá t csak a horizonton
hú zó dó beszkidi hegyvonulatok tö rté k meg. Francisco csak né zte,
né zte, é s nem bı́rta megá llni, hogy meg ne ké rdezze, hol van a nő i
tá bor.
– Nem tudja vé letlenü l, merre lehet a nő i tá bor?
– Dehogyisnem – felelte Broad. – A legkö zelebbi barakkok oda
tartoznak. – Vé gigmutatott a dró tkerı́té s menté n. – Ime!
Francisco tekintete a barakkokra szegező dö tt. Szó val itt van.
Só vá rogva vá rta, hogy vé gre viszontlá thassa a menyasszonyá t,
ugyanakkor fé lt is, hogy mi fogadja Birkenauban. Az alapjá n, amit
Auschwitz I-ben hallott ró la, semmi jó ra nem szá mı́tott.

269
 Az autó egyszer csak tá gas té rre é rt, ahol má r tö bb kocsi parkolt.
Ok is megá lltak, é s kiszá lltak. Francisco orrá t erő s szag csapta meg.
– Mi ez? Pecsenyé t sü tnek?
Broad a horizontra mutatott.
– Ez Birkenau szaga. A kremató riumok teljes gő zzel dolgoznak –
felelte.
A portugá l SS-katona a szü rke é g felé szá lló , fekete fü stoszlopokat
né zte, é s rá dö bbent, hogy való ban az elé getett holttestek szagá t é rzi.
Sö té t kö dfá tyol borult a nappali fé nyre. Nyomasztó volt az egé sz
lé gkö r. Mintha a szö gesdró t kerı́té s ké t vilá got vá lasztott volna el
egymá stó l. Kı́vü l az é lő k fö ldje, belü l a pokol torná ca. A tú lvilá g
kapuja.
Egy szó t sem szó ltak. Rá juk telepedett a nyomasztó hangulat.
Becsuktá k az autó ajtajá t, é s né má n gyalogoltak egymá s mellett.
Hideg szé l fú jt, é s szemerké lt az eső . A portugá l megtö rö lte a
homloká t, azutá n megné zte a kezé t. Piszkos, szü rke vı́zcseppek
voltak rajta. Hamuszü rké k. Jobban szemü gyre vette ő ket, é s lá tta,
hogy nem a portó l szü rké k, hanem a hamutó l. A ké mé nyek
hamujá tó l. A kremató riumok kemencé itő l. A holttestek hamvaitó l.
Fö lné zett a sö té t fellegekre, é s sokkolta a felismeré s: Birkenauban a
halottak hamvai hullanak az é gbő l.

A sö té t, impozá ns torony a magasba tö rt: olyan volt, mint valami
hatalmas ő rszem, mint egy ó riá s, de nem aká rmilyen ó riá s, hanem
igazi szö rnyeteg, né ma titá n, aki toronynak á lcá zza magá t. Broad
mondta, hogy ez a tá bor fő bejá rata, Birkenau vö rö s tornya. A
hatalmas szá j, amely mindenkit elnyel. Mö gö tte ott vannak a
kremató riumok. Es Tanyusa.
Meredten né zté k a tornyot, mikö zben a sá ros ú ton gyalogoltak.
Szinte hipnotizá lta ő ket a né ma kő szö rnyeteg. Vé gre odaé rtek a
vö rö s té glá s é pü lethez, amely – tetejé n toronnyal – Birkenau
bejá ratá t jelezte.
Oriá si tö meg á llta ú tjukat. Az emberek folyó ké nt hö mpö lyö gtek a
hideg, reggeli eső ben á csorgó SS-ek á ltal ő rzö tt kapuk felé . Sok fé r i
volt kö ztü k, de a tö bbsé gü k idő s nő vagy gyerek volt, ső t karonü lő
csecsemő ket is lehetett lá tni.
– Zsidó k – morogta Broad. Jobbra mutatott, ahonnan az
emberá radat hö mpö lygö tt. – Lá tod azt a vonatot? Ez a tö meg pont
most é rkezett.
Vagyis ez egy „transzport”, jutott Francisco eszé be. Né zte a
mozdulatlan vonatot, ahonnan szá zá val ö zö nlö ttek az emberek, vagy

270
talá n ezerné l is tö bben. Mellettü k fegyveres SS-katoná k jö ttek,
né há nyan pó rá zon tartott kutyá kkal. Dudaszó hallatszott, majd a
tö meg ké szsé gesen utat nyitott egy mentő kocsinak, amelyen a
Vö rö skereszt jele á llt. Né há ny SS szokatlanul kedves hangnemben
beszé lgetett a zsidó kkal.
– Hogy ké ső bb dolgozzanak – mondta egy né met tiszt, aki a
rangjelzé se szerint ő rmester volt. A mellette haladó zsidó
csoporthoz beszé lt. – Lenné nek szı́vesek elá rulni, hogy pontosan mi
a foglalkozá suk?
Az egyik zsidó lefordı́totta a ké rdé st franciá ra, é s a csoport
felé lé nkü lt. Szinte egymá s szavá ba vá gva akartak vá laszolni.
– O itt cipé sz, Herr Voss – mondta az a zsidó , amelyik tolmá csolt. –
Az a hö lgy kitű nő en varr, az a iatalember pedig egy
asztalosmű helyben dolgozott, Nantes-ban.
– Nagyon jó , nagyon jó – mondogatta elismerő en ez a bizonyos
Voss. – Nagy hasznunkra vá lnak majd itt, a munkatá borban, má r
csak azé rt is, mert…
A csoport elhaladt mellettü k, Francisco pedig kis hı́já n
felsó hajtott megkö nnyebbü lé sé ben. Ezek szerint ez nem olyan
transzport. A tá rsai elbeszé lé se alapjá n a legrosszabbra szá mı́tott,
é s aggasztotta, hogy sok gyereket lá tott. De most megnyugodott. A
hangzavarban kü lö nbö ző nyelvek keveredtek, é s Francisco
é szrevette, hogy a deportá ltak tö bbsé ge nem is franciá ul beszé l.
Ahogy hegyezte a fü lé t, ú gy tű nt neki, hogy a legtö bben valamilyen
szlá v nyelven beszé lnek, talá n lengyelü l. Vé gigné zett a tö megen. A
hosszú sor jobbró l, a vasú ti vá gá ny felő l kı́gyó zott felé jü k, é s balra
haladt tová bb, a bejá rati kapuhoz. Ott belé pve tová bbnyú lt a tá bor
terü leté n, egé szen egy é pı́tkezé sig. Mé g beljebb ké t kremató rium
eregette fekete fü stjé t, mint ké t haragos vulká n.
– Ott é pı́tkezé s folyik?
– Epı́tü nk egy ú j vá gá nyt, hogy a vonatok be tudjanak jö nni a
kapun, é s egyenesen a koncentrá ció s tá borokba szá llı́tsá k az
embereket. Igy mé g haté konyabbak leszü nk – magyará zta Broad.
Beszé lgeté sü ket egy má sik SS-tiszt szakı́totta fé lbe, aki né gy
zsidó val tá rsalgott né metü l.
– Minden oklevelet é s bizonyı́tvá nyt ö rö mmel fogadunk. Tegyé k le
az ö ltö ző ben a ruhá ik mellé , é s a zuhanyzá s utá n adjá k á t a
tisztviselő knek. Ne veszı́tsé k el, halljá k? Ezek az iratok nagyon
fontosak – mondta a tiszt.
Amikor a csoport elhaladt mellettü k, beszé lgeté sü k beleveszett
az á ltalá nos hangzavarba. Az emberek nyugodtan meneteltek a kapu

271
felé , ahol belé ptek Birkenau terü leté re. Sokan fá radtnak lá tszottak,
má sok mintha megkö nnyebbü ltek volna, hogy vé get é rt az utazá suk.
A gyerekek rendszerint sı́rdogá ltak. Igy haladtak el sorban a ké t
né zelő dő mellett. Broad felemelte a karjá t, é s megszó lı́tott egy
tisztet, aki szakaszvezető rangjelzé st viselt.
– Karl! Hé , Karl! – kiá ltotta.
Az SS odalé pett hozzá juk.
– Heil Hitler! – kö szö nt. – Te itt, Pery? – ké rdezte csodá lkozva.
– A cigá nytá borba megyek. – A hö mpö lygő tö megre mutatott. –
Honnan jö ttek?
– Drancy.
– Es ő ket is…?
– Persze, a szoká sos. Kü lö nleges bá ná smó d – felelte a tiszt egy
vá llrá ndı́tá ssal. – Sonderbehandlung.
– O, de kellemetlen.
Karl kö zö nyö sen legyintett.
– Mindegy. Má r megszoktuk. Viszlá t, Pery!
A szakaszvezető eltű nt a tö megben, de mé g lá ttá k, hogy beszé dbe
elegyedik né há ny zsidó val, akiket cigarettá val kı́ná l.
– Nem é rtettem, mit mondott – jegyezte meg Francisco. – Honnan
jö tt ez a sok ember?
– Drancybó l. Egy franciaorszá gi zsidó koncentrá ció s tá borbó l. Ide
kü ldik a deportá ltakat.
– De há t nem is mindegyik beszé l franciá ul!
– Való ban, ugyanis a franciá k fő leg azokat a lengyel zsidó kat
kü ldik ide, akik Lengyelorszá gbó l menekü ltek oda, amikor
bevonultunk.
A portugá l kö vette ő ket a tekinteté vel, é s pró bá lta kitalá lni, merre
tartanak.
– Az a tiszt azt mondta, hogy valami Sonder… nem tudom, milyen
szó t mondott.
– Sonderbehandlung. Kü lö nleges bá ná smó d.
Franciscó nak ismerő sen csengett ez a kifejezé s.
– Az nem a…?
Pery Broad az é g felé szá lló fekete fü stoszlopokra mutatott.
– A ké mé nyek.
A portugá lnak eszé be jutott, hogy Puskinban hallotta ezt a
kifejezé st, amikor az SS-tiszt beszervezte. Amikor arró l beszé lt, hogy
mi vá r Tanyusá ra.
– Az nem lehet, szakaszvezető ! – kiá ltotta. – Ez most má s. Nem
hallotta, mirő l beszé lgettek? Dolgozni fognak. Megké rdezté k tő lü k,

272
mi a foglalkozá suk, é s mé g oklevelet meg bizonyı́tvá nyt is ké rtek
tő lü k.
– Csak á tverik ő ket. Ezek a zsidó k egyenesen a kremató riumba
mennek, é s kü lö nleges bá ná smó dban ré szesü lnek. Nem lá ttad azt az
ő rmestert, aki az egyik csoporttal beszé lgetett? Az Voss volt, a
kremató riumok parancsnoka. Iszá kos ickó . Es az a Karl Steinberg is,
akivel az elő bb beszé ltem, elé g rossz ember.
– A zsidó kkal kedé lyeskedő SS-tisztekre mutatott. – Né zz rá juk!
Né zd meg, hogy udvariaskodnak meg alá zatoskodnak. Voss, Karl meg
a tö bbiek csaknem hajbó kolva ké rdezgetik ő ket, hogy ké rnek-e
sü temé nyt, van-e diplomá juk é s mivel foglalkoznak. Tudod, mié rt
csiná ljá k? Azé rt, hogy a zsidó k ne is sejtsé k, mi vá r rá juk.
Francisco né má n meredt rá .
– Mindezt a legnagyobb nyugalommal teszik – folytatta Broad. –
Igy aztá n a zsidó k ö nké nt é s dalolva sé tá lnak be a kremató riumba.
Ha tudná k, hogy meg fognak halni, ami né há nyszor elő is fordult,
szö rnyű zű rzavar tá madna. Kiabá lná nak, meg akarná nak szö kni, é s
meg kellene vernü nk ő ket. Nem lenne tú l jó , igaz? Meg aká r fel is
lá zadhatná nak ellenü nk. Októ berben, amikor Hö ss elment, volt egy
nő a kremató riumban, á llı́tó lag valami szı́né sznő vagy tá ncosnő , aki
kikapta Schillinger kezé bő l a fegyvert é s lelő tte a fé r it. Csak ú gy.
Bumm, bumm! Schillinger azonnal meghalt, Emmerich pedig
megsebesü lt, é s ké t nappal ké ső bb belehalt a sé rü lé seibe. – A zsidó k
hosszú sorá ra mutatott. – Ugyhogy ı́gy sokkal jobb. Azt hiszik, hogy
minden rendben, megfü rdenek, kapnak enni, holnap pedig
elmennek dolgozni… Igy mindenki nyugodt maradhat. Azt hiszik,
zuhanyozni fognak, bezá rul az ajtó , é s má r jö n is a gá z. Igy mé g
humá nusabb is, nem? Nem szenvednek a tudattó l, hogy meghalnak.
Mindez mé rhetetlenü l szü rreá lisnak hangzott Francisco szá má ra.
– Es a Vö rö skereszt? – ké rdezte, é s a mentő autó ra mutatott, amely
má r a Hauptstrassé n, az é pı́tkezé sné l já rt. – A Vö rö skereszt szeme
lá ttá ra csiná ljá k az egé szet?
– Milyen Vö rö skereszt, bará tom? A, az semmi! Az a mentő autó a
mű sor ré sze, é rted? Csak azé rt van itt, hogy azt a benyomá st keltse,
hogy minden rendben van, a betegeket ellá tjá k, é s itt mindenkivel
jó l bá nnak. De ez nincs ı́gy! Ső t! Gondoltad volna, hogy é ppen a
mentő szá llı́tja a gá zt a kremató riumokba?
Francisco meredten bá multa az elő tte elhaladó embereket.
Egyenesen a halá lba sé tá ltak, é s a leghalvá nyabb fogalmuk sem volt
ró la. Né há nyan idegesnek tű ntek, aggó dva forgoló dtak, é s fü rké szté k
a né metek arcá t, hogy kiderı́tsé k, mire ké szü lnek. Keresté k a jeleket,

273
amelyek elá ruljá k, mi vá r rá juk: hogy való ban dolgozni fognak-e,
vagy igazak a hı́resztelé sek, é s itt, keleten té nyleg megö lik a zsidó kat.
Az SS-katoná k biztató szavai azonban megtetté k a hatá sukat, é s a
tö bbsé gü ket megnyugtattá k. Ugy tű nt, a ré misztő pletyká k való ban
csak pletyká k. Franciscó t mé lyen megdö bbentette mindez, de a
legjobban azoknak a nő knek a lá tvá nya rá zta meg, akik a gyermekü k
kezé t fogtá k, vagy a kisbabá jukat hoztá k a karjukban. Most má r
tudta, mi lesz a sorsuk, de mé g mindig nem hitte el, hogy van, aki
ké pes teljes hidegvé rrel a halá lba kü ldeni ő ket.
– A gyerekeket is megö lik?
– Persze.
– Mié rt? Mit kö vettek el?
– Az á rtatlan kis zsidó kbó l bű nö s nagy zsidó k lesznek – felelte a
brazil. – Es ne feledd, hogy ez az egé sz azé rt van, hogy az
emberisé get megszabadı́tsuk az alantas emberektő l. Ha a
kisbabá kat é letben hagyná nk, tová bbra is fennmaradná nak az
alantas emberek.
Francisco semmit nem tudott ezekrő l a dolgokró l. De a gyerekek
lá tvá nya nagyon megrá zta.
– Té nyleg ké pesek megö lni ő ket? Nem sajná ljá k ő ket? – ké rdezte
hitetlenkedve.
Broad felvonta a szemö ldö ké t.
– Né zzenek oda! Mi ez a moralizá lá s? – ké rdezte csodá lkozva. –
Olvastam a szolgá lati lapodat, é s pontosan tudom, miket csiná ltá l a
spanyol polgá rhá ború ban é s Leningrá dban. Te sem vagy
patyolattiszta.
– Katona vagyok, vé geztem a dolgom.
– De kö zben civilek is haltak meg, nem igaz?
– Persze – felelte Francisco. – En magam is ö ltem meg civileket,
nem tagadom. A sajá t kezemmel ö ltem meg ő ket. De má s az, ha a
harc hevé ben tesz ilyet az ember, mert elö nti az indulat, vagy mert
fé lresiklik egy tá madá s, é s megint má s, ha… Má s, ha… – A tö megre
mutatott. – Ez egé szen má s.
– Ok az ellensé g, bará tom.
– Ezek itt idő sek, nő k é s gyerekek, szakaszvezető . Mé g ha az
ellensé geink is: mi rosszat tettek? A harmadik birodalom má r az
idő sektő l, a nő ktő l é s a gyerekektő l is fé l?
Pery Broad egy darabig nem szó lt semmit. Kezdett elfogyni a sor,
é s má r csak a lemaradó k voltak há tra.
– A zsidó k lemé szá rlá sa olyan logiká t kö vet, amely való ban
szö rnyű , de tudomá nyosan alá tá masztott – mondta vé gü l Broad. –

274
Nem tagadom, hogy nekem is vannak ké tsé geim. Nem is kevé s.
Amikor rá né zek ezekre a civilekre, fő leg a nő kre é s a gyerekekre,
bennem is felmerü l egy-ké t ké rdé s, é s tudom, hogy ezzel sok
bajtá rsam is ı́gy van. De amikor a feletteseinkkel beszé lü nk, ő k
mindig emlé keztetnek rá , hogy az á rja faj é rdekeit, vé gső soron
pedig az emberisé g é rdekeit kell szem elő tt tartanunk. –
Franciscó nak beszé lt, de kö zben mintha a sajá t lelkiismereté t is
nyugtatta volna. – Ki kell kü szö bö lnü nk az alsó bbrendű fajokat, ha
meg akarjuk akadá lyozni az emberi faj degenerá ció já t, hogy az
emberisé g az evolú ció kö vetkező szintjé re lé phessen. A zsidó k
legyilkolá sa borzalmas, ezt senki sem tagadja. Nagyon nehé z
megtenni. De egy ü szkö s lá b levá gá sa is borzalmas, nem igaz? Mé gis
meg kell tenni, hogy a test tová bb é lhessen. Itt is ugyanez a helyzet.
A zsidó k az ü szkö s lá b, az emberisé g pedig a test. Le kell vá gnunk a
lá bat, hogy megmentsü k a testet. Az amputá lá s szö rnyű dolog, sok
vé rrel já r, é s amikor a kezü nkbe vesszü k a… a… hogy is hı́vjá k azt a
szerszá mot, amivel levá gjuk?
– Fű ré sz?
– Igen, fű ré sz. Amikor a kezü nkbe vesszü k, é s elkezdü nk vele
fű ré szelni, az nem jó é rzé s. De muszá j megcsiná lnunk, hogy
megmentsü k a testet, nem igaz? Na, mondjuk, hogy az SS a fű ré sz.
Valahá nyszor elbizonytalanodunk, má rpedig a tö bbsé gü nk idő nké nt
elbizonytalanodik, emlé keztetnü nk kell magunkat, hogy mi vagyunk
az SS, mi vagyunk az elit, mi vagyunk azok, akik elvé gzik azt a
munká t, amit senki sem akar elvé gezni. Tehá t elvé gezzü k a piszkos
munká t az emberisé g é rdeké ben. Mert mi a kö telessé get mindenek
fö lé helyezzü k, mé g az é rzelmek fö lé is. Hű sé g é s becsü let,
emlé kszel? A feletteseink parancsai mindenekfelett. Hű sé g a
felettesekhez, becsü let a Fü hrernek tett eskü teljesı́té sé ben. Lehet,
hogy nem tetszik, lehet, hogy nem é rtjü k, ső t az is lehet, hogy
ké tsé gbe vonjuk, de a vezető ink tudjá k, mit csiná lnak, nekü nk pedig
meg kell bı́znunk bennü k. Ne feledd, hogy mindennek megvan a
tudomá nyos alapja. Ez itt tudomá nyos nemzetiszocializmus.
– No, há t é n a tudomá nyhoz nem é rtek, de katona vagyok, é s…
A brazil a szavá ba vá gott, é s a mellkasá ra bö kve kiá ltott fel. –
Te nem katona vagy! SS vagy! Az SS nem katonai egysé g, hanem a
beavatottak egysé ge! Te nem katona vagy, hanem harcos szerzetes!
Mi itt az SS-né l mindannyian olyan erő ket szolgá lunk, amelyeket
nem é rtü nk, olyan erő ket, amelyek a kozmoszbó l jö nnek, é s amelyek
a transzcendenssel kapcsolnak ö ssze minket! Mi vagyunk az ú j
ember, az a sorsunk, hogy elpusztı́tsuk az á llatembert é s

275
megteremtsü k az istenembert! Ez a mi kü ldeté sü nk. Nehé z feladat?
Persze hogy nehé z. Rettenetesen nehé z. Egyenesen borzalmas. De
vé ghez kell vinnü nk. Az emberisé g é rdeké ben, a vé gső jó é rdeké ben
meg kell tennü nk az á tmeneti rosszat.
Francisco mé g mindig a fejé t csó vá lta.
– Ez nincs rendjé n – motyogta. – Nincs rendjé n, é rti? Sok
disznó sá got lá ttam má r, sok disznó sá got csiná ltam é n is, de ilyet?
Lassan elfogyott a sor az ú ton, a transzport utolsó tagjai haladtak
el mellettü k.
– Né zd, elő szö r mindenki ı́gy reagá l, amikor meglá tja a
kremató riumok felé haladó tö meget – mondta Broad. – Emlé kszem,
amikor elő szö r lá ttam kivé gzé st a gá zkamrá ban, a há rmas szá mú
kremató riumban. Ugy é reztem, mintha… nem is tudom elmondani.
Ké t napig nem ettem é s nem aludtam. Borzalmas volt. Egyé bké nt
nem is voltam hajlandó visszamenni oda. Mé g a Reichsführer-SS-t is
megrá zta, amikor szemtanú ja volt, hogyan vé gzik ki a zsidó kat.
– Himmlert?
Broad ö nké ntelenü l elmosolyodott, amikor felidé zte a jelenetet.
– Azt mesé lté k, hogy majdnem elá jult! – mondta. – De ez
termé szetes reakció . A bajtá rsaink kö zü l tö bben rosszul lettek, volt,
aki há nyt, ső t olyan is, aki elveszı́tette az eszmé leté t. Má sok pedig kis
hı́já n az eszü ket vesztetté k el. Boger é s Lachmann nem tudott
aludni, é s orvoshoz kellett fordulniuk. Azt mondtá k, folyton
halottakat lá tnak. Froll kiá ltozik á lmá ban. Dylewski, aki a kö zvetlen
bajtá rsam a Gestapó ná l, sokkot kapott hat hé ttel azutá n, hogy
megé rkezett a koncentrá ció s tá borba. Riegenhagennek ideg-
ö sszeroppaná sa lett, miutá n vé gigné zett egy kivé gzé st a
gá zkamrá ban. Kemé ny munka ez, bará tom, de idő vel hozzá lehet
szokni. – Ehhez senki nem tud hozzá szokni. Senki. Itt nem a
fegyverrel
rá nk tá madó ellensé get gyilkoljuk, hanem nő ket é s gyerekeket.
Kicsit tá volabb bő rö ndö kkel megpakolt teherautó kat lá ttak a
vá gá nyná l. Az ú jonnan é rkező k csomagjait szá llı́tottá k el a peronró l.
Má r senki nem volt az ú ton. Most, hogy az ú t szabaddá vá lt elő ttü k,
Broad vigasztaló an megpaskolta Francisco vá llá t, é s elindult a nagy,
fekete ké mé ny felé , amely a tá bor bejá ratá t jelezte.
– Majd idő vel.

A Hauptstrassé n ú j vá gá nyt é pı́tettek, ezé rt nagy volt a felfordulá s. A

mindent betö ltő , é melyı́tő , é gett hú sszag mellett ü rü lé k bű ze
terjengett a levegő ben.

276
 – Fú j! Mi ez a szag?
– A latriná kbó l á rad – felelte Broad, é s a jobb oldalon
elhelyezkedő barakkokra mutatott.
Francisco undorodva né zett arrafelé . A barakkok a kerı́té s menté n
sorakoztak, é s sokkal nyomorú sá gosabban festettek, mint az
Auschwitz I. terü leté n lé vő k. Azok legalá bb kő bő l voltak, ezek meg
csak fá bó l. A portugá l tekintete az é pü letek kö zö tt baktató alakokra
siklott. Voltak kö ztü k fé r iak, nő k é s gyerekek is, normá lis ruhá t
viseltek, é s nem volt lenyı́rva a hajuk. Teljesen má ské ppen né ztek ki,
mint az Auschwitz I-ben lé vő foglyok. Az egyetlen hasonló sá g az volt,
hogy ő k is nagyon sová nyak voltak.
– Ugy lá tom, Birkenauban minden má ské pp van – jegyezte meg
Francisco. – Né zze csak! Együ tt vannak a nő k, a fé r iak é s a gyerekek,
é s teljesen hé tkö znapi ruha van rajtuk.
– Ez itt a csalá di tá bor.
Ezt ú gy mondta, mintha a kifejezé s mindent megmagyará zna.
– Hogyhogy csalá di?
– Ez a cseh zsidó k tá bora – folytatta a Broad. – Ok mind
Terezı́nbő l, a mintagettó bó l jö ttek. A csalá di tá borban má sok a
szabá lyok. Ez az egyetlen hely az egé sz koncentrá ció s tá borban, ahol
a zsidó csalá dok együ tt maradhatnak, é s ahol a rabok civil ruhá t
viselhetnek. Birkenauban a legjobb.
– Mié rt nem ilyen az ö sszes tá bor?
Broad szé ttá rta a karjá t.
– Euró pá ban elterjedtek a hı́rek, hogy mi itt megö ljü k a zsidó kat,
mire a Vö rö skereszt elkezdett ké rdező skö dni. A birodalom, hogy
bebizonyı́tsa, hogy minden rendben van, belement, hogy a
Vö rö skereszt lá togatá st tehessen az egyik gettó ban. A Terezı́nben
lé vő re esett a vá lasztá s, mert az a legjobb, é s ott vannak a
prominensek is. Ezé rt aztá n a terezı́niekkel nagyon jó l bá nnak. A
csalá di tá borban lé vő zsidó k kivé teles elbá ná sban ré szesü lnek a
tö bbi fogolyhoz ké pest. Mé g levelező lapokat is kü ldhetnek a
csalá dnak é s a bará toknak, hogy elmondhassá k, milyen jó l vannak,
ső t csomagot is kaphatnak. Ezé rt lehetnek itt együ tt a fé r iak, a nő k
é s a gyerekek, é s ezé rt nem kell rabruhá t viselniü k, é s a hajukat sem
kell levá gni. Mé g azt is megengedik nekik, hogy a barakkvezető k
zsidó k legyenek. Ha a Nemzetkö zi Vö rö skereszt meg akarja né zni,
hogy bá nunk a zsidó kkal Auschwitzban, akkor ő ket mutogatjuk.
Francisco alaposan megné zte a kerı́té s mellett sé tá ló zsidó kat.
– Vagyis az egé sz csak propaganda.
Broad a fö ldet né zve sé tá lt tová bb.

277
– De ez sem marad á m ı́gy ö rö kké .
Vagyis az ő napjaik is meg vannak számlálva, gondolta a portugá l.

278
 XV.

Gerda hiá ba igyekezett, Levin szé gyenkezve hú zta fel a nadrá gjá t,
hogy vé get vessen a kı́nos pró bá lkozá snak.
– Nem megy – mondta csü ggedten.
A nő ú jra letolta a nadrá gjá t.
– Hadd pró bá ljam meg mé g egyszer! Hidd el, hogy ezú ttal
sikerü lni fog! – ké rlelte.
– Nem!
Olyan hatá rozottan mondta ezt, hogy Gerda abbahagyta a
pró bá lkozá st. Megtanulta, hogy ha valamivel kapcsolatban ó vatosan
kell bá nni a fé r iakkal, az a fé r iassá guk. Semmi nem bá ntja ő ket
jobban, mint az, ha nem mennek jó l a dolgok e té ren. Gerda ú gy
gondolta, hogy kissé eltú lozzá k a jelentő sé gé t, ő legalá bbis nem é lte
meg ekkora tragé diaké nt, de ő nem is volt fé r i.
– Tudod, hogy minden fé r ival ez tö rté nik a tá borban? – ké rdezte.
– A bará tnő im a barakkban legalá bbis ezt mesé lik. A rossz
tá plá lkozá s miatt a fé rjeik é s a szerető ik elveszı́tetté k az
é rdeklő dé sü ket.
Levin ennek hallatá n felé lé nkü lt, hiszen ez olyan intim té ma, hogy
a fé r iak nem osztjá k meg egymá ssal a tapasztalataikat.
– Komolyan?
– Persze! Eszre sem vetted? A fé r iak mind ı́gy vannak. Csak azok,
akik valamié rt jó l tá plá lkoznak, mint, mondjuk, a ká pó k é s a
barakkvezető k, csak nekik van mé g mindig kedvü k a… szó val
ezekhez a dolgokhoz. De a nő kkel is ugyanez a helyzet. Amió ta itt
vagyok, nem jö n meg a havibajom, é s ezzel nem vagyok egyedü l. Az
ö sszes nő ı́gy van vele a barakkomban. Olyan rossz a helyzet, hogy
nincs se erő nk, se kedvü nk az intimitá shoz.
Logikusan hangzott. Elé g volt kö rü lné zni, hogy é szrevegye az
ember. Miutá n megé rkeztek, mindenki szá má ra hamar vilá gossá
vá lt, hogy az egyetlen hely, ahol a fé r iak é s a nő k az SS-ek
lá tó tá volsá gá n kı́vü l talá lkozhatnak, a latrina. Az első hetekben,
minden reggel, egy ó rá val a sorakozó elő tt meg is telt az é pü let.
Há zaspá rok é s szerelmesek talá lkahelye lett. Valakit megké rtek,
hogy á lljon ő rt az ajtó ban, igyekeztek fé lrevonulni valamelyik
sarokba é s igyelmen kı́vü l hagyni a kı́vá ncsi tekinteteket é s az
orrfacsaró bű zt. Am az idő mú lá sá val ez is megvá ltozott. Az é hezé s

279
é s a kimerı́tő munka megtette a hatá sá t: né há ny hé ttel ké ső bb má r
alig akadtak olyan pá rok, akik egy-egy lé gyott kedvé é rt korá bban
keltek.
Ezt az elmé letet tá masztotta alá az is, hogy jelenleg is szinte ü res
volt az é pü let. Csupá n egy szerelmespá r vonult fé lre a má sik
sarokba. Rajtuk kı́vü l csak né há ny fé r i é s nő lé zengett, de ő k mind
mosakodni vagy inni jö ttek. Hiá ba lá ttá k egymá st meztelenü l, nem
é bredt fel bennü k a vá gy a má sik nem irá nt. De há t hogyan is é bredt
volna? Ugy lesová nyodtak, hogy cseppet sem volt vonzó a lá tvá nyuk.
Má r Terezı́nben is rossz minő sé gű é s kevé s é telt kaptak,
Birkenauban pedig szinte semmit nem ettek. Kizá ró lag levest, ká vé t
é s teá t kaptak, szilá rd é lelmet egyá ltalá n nem. Addig csak sová nyak
voltak, most viszont má r é lő csontvá zak. Kizá ró lag azé rt nem haltak
é hen, mert idő nké nt kü ldtek nekik csomagot a terezı́ni bará taik. Ez a
csalá di tá bor lakó inak a kivá ltsá ga volt.
A má sik nem irá nt elvesztetté k az é rdeklő dé sü ket, nem maradt
energiá juk az intimitá sra, é s mé g ha maradt is volna, akkor sem
é reztek vonzalmat egymá s irá nt. Csont é s bő r testü kö n nem maradt
hú s, ami itt-ott kerekdedebbé tette volna ő ket. Elé g volt rá né zni a
meztelenü l fü rdő ző nő kre, hogy elmenjen az ember kedve. Szottyadt
mellü k olyan volt, mint ké t ü res zacskó , pipaszá rlá bukon alig bı́rtak
megá llni, a bordá ik pedig majd’ á tszú rtá k a bő rü ket. Rossz szaguk
volt, é s kó cos, tetves hajuk sem tette szebbé beesett arcukat. Ugyan
kit izgatna fel ez a lá tvá ny? Levin é s Gerda á tö lelté k egymá st, de má r
nem az eredeti szá ndé kkal, hanem szeretetbő l. Birkenauban ez
hiá nyzott a legjobban: szeretni é s szeretve lenni.
Amikor kilé ptek az é pü letbő l, kelet felé má r derengett az é g.
Hideg volt. Ahogy sé tá ltak tová bb, ké t holttestet pillantottak meg az
elektromos kerı́té sen: ú jabb ö ngyilkosok. Má r fel sem kaptá k a
fejü ket. Ami eleinte elborzasztotta ő ket, mostanra hé tkö znapivá vá lt.
A reggelre elhunyt idő sek sem rá ztá k meg ő ket, akiket az é hhalá l
vagy a betegsé g ragadott el. Bá rmilyen megrá zó dolgok is tö rté ntek
kö rü lö ttü k, ezen a helyen csak annak volt esé lye é letben maradni,
aki magá val tö rő dö tt.
– Viszek vizet Pé ternek – mondta Gerda, mikö zben elindult egy
teletö ltö tt tá llal. – Te nem jö ssz?
– Fredy beszé lni akar velem.
– Pé terrő l?
– Gondolom.
A nő megszaporá zta a lé pteit, ré szben a hideg miatt, ré szben
pedig azé rt, hogy mielő bb visszaé rjen a iá hoz, aki mé g aludt. Mé g a

280
sorakozó elő tt el kellett vinnie az iskolá ba.

Levin tekintete a fő torony alatt elhaladó é s a Hauptstrassé n

tová bbkı́gyó zó , hosszú sorra szegező dö tt. A tö meg ú tja azok felé az
é pü letek felé vezetett, amelyeknek a ké mé nyei hatalmas lá ngokat
lö velltek é s fekete fü stö t eregettek a magasba. Voltak napok, amikor
nem é rkeztek ú jabb vonatok, é s a ké mé nyek sem fü stö ltek, de ma
reggel sű rű , fekete fü st szá llt fel az é gbe.
A csalá di tá bor latriná i a Hauptstrasse mellett á lltak. Levin lá tta
az é pı́tkezé st, de inká bb a sorban á lló emberek ragadtá k meg a
igyelmé t. Voltak kö ztü k fé r iak é s nő k, idő sek é s gyermekek.
Melegen voltak ö ltö zve, é s Dá vid-csillagot viseltek a kabá tjukra
tű zve. Nehé z volt kivenni, pontosan hova igyekeznek, hiszen a
Hauptstrasse bő ven tú lnyú lt a csalá di tá bor terü leté n, de messzirő l
ú gy tű nt, hogy egyenesen a ké mé nnyel felszerelt é pü letekbe vezet az
ú tjuk.
A titokzatos ké mé nyek á llandó é rdeklő dé s tá rgyai voltak a csalá di
tá borban. A szeptemberi transzporttal é rkező k egyfolytá ban azt
hajtogattá k, hogy az emberek „a ké mé nyen á t tá voznak”, de
bá rmilyen gyakran ismé telgetté k is, ú gy tű nt, mintha maguk sem
hinné k el igazá n. Mintha csak azt szajkó zná k, amit ő k is má soktó l
hallottak. Levin titokban ké rdező skö dni kezdett, hogy megtudja,
já rt-e má r valaki ott kö zü lü k, é s lá tta-e, való já ban mi tö rté nik, mert
szerette volna tudni, mi az igazsá g. Azonban arra a kö vetkezteté sre
jutott, hogy senki nem tud semmi konkré tat. Mindenki csak a
hallomá saira é s a pletyká kra hagyatkozott.
Levin tekintete a kö rü lö tte szá llingó zó hamura siklott. Té ny, hogy
senki nem já rt mé g azokban az é pü letekben, de voltak má s té nyek is,
amelyeket nem lehetett igyelmen kı́vü l hagyni. Az ú j deportá ltak
mind abba az irá nyba vonultak. Mindig csak mentek, de soha nem
jö ttek vissza. Mintha elnyelte volna ő ket a fö ld. Mindig csak akkor
fü stö ltek a ké mé nyek, amikor ú j vonatok é rkeztek. Amikor nem
jö ttek deportá ltak, a ké mé nyek sem dolgoztak. Es ott volt az az
é melyı́tő szag is: mintha hú st sü tné nek. De há t mé gis milyen hú st
sü tné nek Birkenauban?
Es a hamuró l sem lehetett megfeledkezni. Amikor mű kö dtek a
ké mé nyek, mindig szü rke pernye szá llt a levegő ben. Ugy hullt az
é gbő l, mint a hó , hol inoman, hol erő sebben. Szé lcsendes napokon
lassan szá llingó zott, mint az ő szi falevelek, á m amikor feltá madt a
szé l, messzire elfú jta a kis szü rke pelyheket. Rá szá llt a ruhá jukra, é s
telepettyezte a hajukat, mintha korpá s lenne. A pocsolyá k ezü stö sen

281
csillogtak, a sá ros talajt pedig vé kony ilmré teg borı́totta. A foglyok
é s az ő rö k egyará nt belé legezté k, é s hamut kö hö gtek. Ennyi hamu
csak a ké mé nyekbő l jö hetett, má r csak azé rt is, mert miné l jobban
fü stö ltek, anná l tö bb hamu szá llt a levegő ben. De vajon honnan
eredt?

– Levin ú r?
A má gus megfordult, é s megpillantotta a tá bori iskola vezető jé t. – Jó
napot, Fredy!
– Kö szö nö m, hogy eljö tt, Levin ú r – kezdte Alfred Hirsch. –
Tudom, hogy nemsoká ra sorakozó lesz, de ez az egyetlen pillanata a
napnak, amikor nyugodtan beszé lhetü nk.
– A iamró l van szó ? Valami baj van vele? – ké rdezte Levin.
– O, dehogy! Pé ter nagyon jó l beilleszkedett, nincs vele semmi
gond. Mé g azt is tudom, hogy maga é s a felesé ge a fejadagjuk egy
ré szé t odaadjá k neki, é s azt is, amit a bará taik kü ldenek Terezı́nbő l.
Meg is akarom ké rni magukat, hogy ezt ne tegyé k.
– Mié rt ne?
– Azé rt, mert a gyerekek az iskolá ban eleve kapnak kiegé szı́tő
tá plá lé kot. A né metek beleegyeztek, hogy nekik jobb é tkezé st
biztosı́tsanak. A gyerekek tá plá ló bb levest kapnak, né ha mé g hú s is
van benne. A kenyerü k is jobb, cukrot is kapnak, ső t idő nké nt mé g
é dessé get is. Ujabban tejet is adnak nekik. Ugyhogy ne aggó djanak a
iuk miatt. Egyenek meg mindent, amit kapnak. Maguknak sokkal
nagyobb szü ksé gü k van rá .
– Arulja el, hogy sikerü lt meggyő zni a né meteket, hogy jobb
tá plá lé kot adjanak a gyerekeknek?
– Otszá z gyerek á ll a felü gyeletem alatt a 31-es barakkban, é s
né hanapjá n meghı́vom lá togató ba a né meteket, hogy megné zzé k
ő ket. Sokan kö zü lü k megszeretté k ő ket. Eppen tegnap já rt ná lunk
Schwarzhuber é s Mengele doktor.
Hirtelen mindketten elhallgattak. Levin azon tű nő dö tt, hogy ha
Pé terrel minden rendben van, akkor vajon mié rt akart vele beszé lni
Hirsch. Vá rta, hogy kiderü ljö n. A tanı́tó a Hauptstrassé n vonuló
deportá ltakra mutatott.
– Tudja, hová megy ez a sok ember?
– Innen nem lá tszik, de olyan, mintha abba az é pü letbe
menné nek, amelynek ké mé nye van – felelte Levin.
– Tisztá ban van azzal, hogy mi tö rté nik velü k?
– Allı́tó lag a ké mé nyen jö nnek ki. – Egy darabig té tová zott, csak
azutá n folytatta. – Ez té nyleg ı́gy van?

282
 – Mit gondol? – ké rdezte Hirsch, é s egyenesen Francisco szemé be
né zett.
– Tudja, é n Né metorszá gban szü lettem, é s ott is nő ttem fel. -
Tudom, hogy minden né met vá rosban vannak kremató riumok –
felelte Francisco. – Ezek az é pü letek itt szinté n kremató riumok.
Nincs abban semmi furcsa, hogy itt vannak. Hatalmas ez a tá bor,
rossz az é tel, a betegsé gek kö nnyen terjednek, magas a halá lozá s. A
né metek szeretik elhamvasztani a holttesteket, ami megmagyará zza
a kremató riumok mű kö dé sé t.
A tanı́tó a tö megre mutatott.
– Es ezek az emberek?
Levin felsó hajtott.
– Ugy tű nik, mintha a kremató riumokba tartaná nak. Viszont azok
kö zü l, akik oda bementek, mé g soha nem lá ttam olyat, aki ké ső bb ki
is jö tt volna – felelte. – Mire akar kilyukadni? Arra, hogy megö lik
ő ket? Igaz, hogy ü ldö zik é s elfogjá k a zsidó kat, de az mé giscsak
egé szen má s, mint az, ha megö lnek minket, rá adá sul ennyire…
ennyire… – Nem talá lta a szavakat. – Az nem lehet!
A tanı́tó nagyot só hajtott.
– Attó l tartok, igazak a pletyká k.
Levin kő vé dermedt. Tudta, hogy Hirsch nem aká rki. Né met
zsidó ké nt ismeri a nyelvet é s a kultú rá t, nagy hatá ssal van az SS-re.
Ez magyará zza azt is, hogy meg tudta győ zni ő ket arró l, hogy az egyik
barakkot iskolá nak haszná ljá k. Levin tisztá ban volt azzal, hogy ez
kivé teles Birkenauban. Egy olyan ember, mint Hirsch, bizonyá ra jó l
tá jé kozott. Ha ő mond valamit, az biztosan nem ü res pletyka.
– Biztos benne?
– Annyira, amennyire a jelen kö rü lmé nyek kö zö tt csak lehetsé ges
– vá laszolta a fé r i. – Nekem azt mesé lté k, hogy amint megé rkezik
egy vonat, má r ott, a peronon szelektá ljá k az embereket. A
deportá ltak kisebb há nyadá t munká ra alkalmasnak ı́té lik: ő k jobbra
mennek. A tö bbsé gü ket, kö ztü k az idő seket, a gyerekeket é s azokat a
nő ket, akik nem akarnak elvá lni a gyermekü ktő l, balra kü ldik,
ahonnan vagy teherautó val, vagy gyalog mennek tová bb. – Ismé t
rá mutatott a Hauptstrassé n vonuló tö megre. – Ok azok, akiket balra
kü ldtek. Elindulnak ezen az ú ton, é s… é s a vé gé n a ké mé nyen á t
tá voznak.
Levint sokkolta a kijelenté s. Eddig puszta pletykaké nt kezelte az
ö ldö klé srő l szó ló hı́resztelé seket. S bá r nyugtalanı́tottá k a hallottak
é s a lá tottak, igyekezett nem tú l komolyan venni azokat. De ha Alfred
Hirsch is ezt á llı́tja!

283
 – Velü nk semmi ilyesmi nem tö rté nt – mondta. – Megé rkeztü nk az
á llomá sra, aztá n megfü rö dtü nk, é s idehoztak minket. Tudtommal
nem volt semmifé le szelektá lá s, é s nem is kü ldtek senkit a ké mé nyes
é pü letekbe. Ha a megé rkező zsidó kat azonnal a halá lba kü ldik,
velü nk mié rt nem tetté k ugyanezt?
A tanı́tó vá llat vont.
– Nem tudom.
– Akkor honnan tudja, hogy igaz a pletyka?
Hirsch hatá rozottan a szemé be né zett.
– Titokban tudja tartani, amit most mondok?
– Hogyne!
– Mé g a felesé gé nek sem mesé li el?
Levint zavarba hozta a ké ré s, hiszen mindig mindent megbeszé lt
Gerdá val, de megé rtette, hogy ez nem csupá n ké ré s, hanem felté tel,
ső t kö vetelmé ny.
– Efelő l nyugodt lehet.
Hirsch biztos akart lenni abban, hogy senki nem hallja meg ő ket,
ezé rt mé g messzebb ment a latriná któ l. Amit mondani ké szü lt
Levinnek, azt senki má s nem hallhatta meg.

284
 XVI.

Amikor Francisco bené zett a Hauptstrassé tó l balra lé vő tá borba,
szinte fö ldbe gyö kerezett a lá ba a lá tvá nytó l. Holttestek hevertek a
sá rban, kö rü lö ttü k csontsová ny emberek imbolyogtak. Csupa sá r é s
ü rü lé k borı́totta a testü ket, szü rké s bő rü k ö dé má s volt, né melyikü k
testé t rongyok fedté k, má sok a hideg idő ellené re teljesen
meztelenek voltak. Kiá lltak a bordá ik é s az arccsontjuk,
kifejezé stelen volt a tekintetü k. Ké t lá bon já ró csontvá zak voltak,
való sá gos é lő halottak.
– Kik ezek?
– Muselmannok.
– Kicsodá k? – ké rdezte dö bbenten Francisco. Azó ta, hogy
megé rkezett a tá borba, má r má sodszor hallott ró luk.
– A vé gső stá diumban lé vő é hező ket hı́vjuk ı́gy – magyará zta
Broad. – Rá mutatott a kerı́té shez legkö zelebb á lló ra. – Nem lá tni,
hogy alig á llnak a lá bukon? Má r nincs erejü k semmihez. Es amikor
má r nem bı́rjá k tová bb, elesnek, é s elő redő lnek, mint az imá dkozó
muzulmá nok. Ezé rt hı́vja ő ket mindenki Muselmannoknak. Erted?
Birkenauban mindenü tt jelen vannak. Ez itt a nő i tá bor.
Francisco majd’ elá jult dö bbeneté ben. Ez a nő i tá bor? Vajon
ebben a tá borban van Tanyusa is? Ezek kö zö tt a nő k kö zö tt, akik az
é hhalá l szé lé n á llnak? Mé gis hogyan lehetsé ges ez? Mi ez a
ré má lom? Olyan szorongá s fogta el, hogy alig kapott levegő t .
– Jó l vagy? – ké rdezte a tanı́tó .
Francisco mé lyeket lé legzett.
– Minden rendben.
Folytattá k ú tjukat a Hauptstrassé n, az egyes altá borokat hatá roló
szö gesdró t kerı́té sek kö zö tt. Sá ros volt az ú t, ezé rt Hirsch ú gy ugrá lt,
mint egy balett-tá ncos, hogy megó vja fé nyesre suvickolt csizmá já t. A
portugá l viszont le sem vette a szemé t a kerı́té sek mö gö tt imbolygó
kı́sé rtetekrő l, szinte kó vá lygott, mint egy alvajá ró , nem né zte, hova
lé p, ezé rt a nadrá gja is csupa sá r lett. Olyan való szı́nű tlen volt
minden, amit lá tott, hogy azt hitte, ez csak egy ré má lom lehet. Eddig
egé szen má s vé lemé nnyel volt a né metekrő l, é s nem fé rt a fejé be,
hogy talá lhattak ki ekkora ő rü ltsé get.
– Lá ttá l má r bé ká t vı́zben megfő ni?
– Micsodá t? Bé ká t?

285
 – Pró bá ld ki, hogy bedobsz egy bé ká t a forró vı́zbe – mondta
Broad. – Mit csiná l? Rö gtö n kiugrik, igaz? De ha langyos vı́zbe teszed,
é s szé p lassan melegı́ted, nem fog kiugrani. Mé g akkor sem vesz
é szre semmit az a szerencsé tlen, amikor má r forr a vı́z. Hogy mié rt?
Azé rt, mert fokozatosan hozzá szokik a meleghez. Eszre sem veszi, é s
megfő .
– A rabok a bé ká k?
– Nem. Mi vagyunk a bé ká k. A há ború elő tt Gö ring azt mondta,
hogy szó sem lehet arró l, hogy megö ljü k a zsidó kat. Má r javá ban
folyt a há ború , amikor Himmler ugyanezt mondta. De ahogy egyre
forró sodott a helyzet, má r é szre sem vette az ember, hogy egy lé pé s
itt, aztá n mé g egy ott, é s az elké pzelhetetlen elfogadottá vá lik, ső t
szü ksé gessé . Tudtad, hogy az eredeti terv a zsidó k szá mű zé se volt?
Pokollá tenni az é letü ket, hogy elmenjenek. De senki nem akarta
ő ket befogadni. Mindenki já tszotta a moralistá t, de senki nem tett
é rtü k semmit. Amikor kitö rt a há ború , mindenki lezá rta a hatá rait,
é s nem tudtuk, mihez kezdjü nk velü k. Akkor elhatá roztuk, hogy a
Lengyelorszá gban elfoglalt terü letekre kü ldjü k ő ket. Ki is
alakı́tottunk egy terü letet, csak nekik. Igen á m, de tö megé vel jö ttek a
né met telepesek, é s egyre tö bb helyre volt szü ksé gü k. Akkor ú gy
gondoltuk, hogy a zsidó knak tú l nagy terü letü k van, é s mivel akkor
mé g kevesen voltak, kitalá ltuk, hogy kisebb helyre visszü k ő ket. Arra
gondoltunk, hogy mié rt ne vihetné nk ő ket a vá rosokba. De mivel ott
má r a lengyelek é ltek, kü lö n negyedeket alakı́tottunk ki szá mukra.
Ezek lettek a gettó k. Csakhogy a gettó kban ká osz lett. Tú l sok ember,
alkalmatlan kö rü lmé nyek. Hogyan oldjuk ezt meg? Gondoltuk,
elszá llı́tjuk ő ket Madagaszká rra, de ez sem vá lt be. A zsidó k meg csak
gyű ltek a gettó kban. Má r nem volt sem elé g hely, sem elé g é lelem.
Terjedtek a betegsé gek, ő k pedig hullottak, mint a legyek. Ez ı́gy nem
volt jó . Volt, aki mé g tudott dolgozni, de volt, aki má r ké ptelen volt
bá rmit csiná lni. A nő k, a gyerekek, az idő sek é hen haltak. Mit
csiná ljunk a nyomorultakkal? Szü ksé g volt egy megoldá sra.
Endlösung der Judenfrage. A zsidó ké rdé s vé gső megoldá sa. Minek
szenvedjenek olyan soká ig? Az é hhalá l borzalmas. Ha má r ú gyis
haldokolnak, a gyors halá l mé giscsak humá nusabb. Es akkor…
Francisco hitetlenkedve fordult a felettese felé , rá mutatott a
kerı́té s mö gö tti kı́sé rtetekre, a barakkokra, a ké mé nyekbő l felszá lló
fekete fü stre é s a vé gtelen szö gesdró tra, ami mindezt kö rü lvette.
– Azt akarja mondani, hogy mindezt azé rt é pı́tetté k fö l, mert…
mert…

286
 A szakaszvezető felsó hajtott: tisztá ban volt azzal, mennyire
abszurd a vá lasz.
– Bizonyos szempontbó l embersé gbő l, igen.

287
 XVII.

A csalá di tá bor kerı́té se mellett á lló ké t fé r inak má r nem a
Hauptstrassé n á lldogá lló zsidó kon já rt az esze, hanem a sajá t
sorsukon. Alfred Hirsch mé g egyszer kö rü lné zett, hogy
megbizonyosodjon ró la: senki sem hallja ő ket. Miutá n
megnyugodott, a fekete fü stre mutatott.
– Kapcsolatban á llok velü k.
– Kikkel?
– Azokkal, akik a kremató riumokban dolgoznak. Csakhogy a
kremató rium né v való já ban fé lrevezető , mert azt sugallja, hogy csak
a holttesteket é getik el ott. Az igazsá g azonban az, hogy ott ö lik meg
a deportá ltakat. – A levegő be mutatott. – Ez a hamu… ez mind
ember. Embereket lé legzü nk be.
Levin tekintete a Hauptstrasse vé gé n á lló kremató riumok
fü stö lgő ké mé nyeire szegező dö tt.
– Mikor volt lehető sé ge beszé lni a kremató rium dolgozó ival?
– Az nem é rdekes – felelte Hirsch hatá rozottan. Azutá n
gondolkodott, é s lá tszott, hogy meggondolná magá t. – Egy titkos
ellená llá si szervezeten keresztü l, amit ú gy hı́vnak, hogy
Kampfgruppe Auschwitz. Auschwitz harccsoport. A kremató riumot
egy ú gynevezett Sonderkommando egysé g mű kö dteti, a kü lö nleges
kommandó . A Kampfgruppe Auschwitz é s a Sonderkommando
felkelé st akar szervezni.
Levin majdnem hanyatt esett a tanı́tó utolsó szavai hallatá n. Egy
pillanatra mindketten elhallgattak. Hirsch utolsó szavaitó l teljesen
megré mü lt. Levin mé g halkabban folytatta.
– Hogy é rti ezt?
– Gondolom, tudja, mit jelent ez a szó – felelte Hirsch. – Felkapjuk,
amit csak talá lunk, rá tá madunk az ő rö kre, mindent felgyú jtunk.
– De… de há t az nem veszé lyes?
Hirsch a kremató riumok felé tartó tö megre mutatott.
– Birkenauban lenni veszé lyes.
– Amikor azt mondom, veszé lyes, akkor azt ú gy é rtem, hogy
ö ngyilkossá g – magyará zta Levin. – Itt vagyunk egy né met tá borban,
amelyet szö gesdró t vesz kö rü l, é s á llig fegyverzett SS-katoná k
ő riznek. Mé gis mivel harcolná nk ellenü k? Csú zlival?
– Ha legalá bb csú zlink lenne!

288
 Hirsch ő szintesé ge zavarba ejtő volt.
– Mennyi esé lyü nk van a né metek ellen?
– Semennyi.
– Akkor mirő l beszé lü nk? – ké rdezte Levin. – Felté ve, hogy
egyé bké nt hagynak minket é lni, de ha csak a legkisebb ellená llá st
tanú sı́tjuk, lemé szá rolnak minket. Mé gis mi é rtelme volna
fellá zadnunk? Inká bb a tú lé lé s remé nye, mint a biztos halá l!
– Most é lü nk. De vajon holnap is é lni fogunk?
Levin felsó hajtott. Furcsa irá nyt vett a beszé lgeté sü k, é s ez nem
tetszett neki.
– Figyeljen, ha csak mi lenné nk, fé r iak, mé g azt mondaná m, hogy
rendben, pró bá ljuk meg. De nő k é s gyerekek is vannak velü nk. Velü k
mi lesz, ha mi fellá zadunk?
– Ahogyan minket, ő ket is lemé szá roljá k.
Levin taná cstalanul legyintett, mintha má r ez a kijelenté s is azt
bizonyı́taná , hogy az egé sz csak fantá zia.
– Akkor mirő l beszé lü nk?
– Megeskü szik, hogy senkinek nem á rulja el, amit most mondani
fogok? – ké rdezte Hirsch.
– Mondtam má r, hogy nem fogom elmondani.
A iatal tanı́tó ismé t a ké mé nyekbő l felszá lló fekete fü stre né zett,
szinte má gneské nt vonzotta a tekinteté t.
– Azt hallottam, hogy mindannyiunkat meg fognak ö lni a csalá di
tá borban.
– Ki mondta ezt?
– A Kampfgruppe Auschwitznál é s a Sonderkommandóná l lé vő
kapcsolataim. Allı́tó lag az egyik tagja, aki az SS-ekkel dolgozik
együ tt, hozzá jutott a transzportunkkal kapcsolatos tervezethez.
Ebben pedig feketé n-fehé ren szerepel, hogy egy adott pillanatban
mindannyiunkat ki fognak vé gezni.
Rossz volt ilyet hallani. Levin a fejé t rá zta.
– Má r elné zé st, de ennek semmi é rtelme – felelte. –
Ideszá llı́tottak minket Terezı́nbő l, nem volt semmifé le szelekció , é s
mindenkit é letben hagytak. De mié rt? Azé rt, hogy most
kivé gezzenek? Ha ez volt a tervü k, akkor mié rt nem vé geztek velü nk
akkor, amikor megé rkeztü nk? Minek tartanak minket é letben, ha
egyé bké nt el akarnak pusztı́tani?
Hirsch megvakarta a fejé t.
– Ez az, amit é n sem é rtek – ismerte be. – Az ismerő sö m a
Kampfgruppe Auschwitzná l vá ltig á llı́tja, hogy a transzportunk
iratanyagá ban egyé rtelmű en az szerepel, hogy kivé gzik a teljes

289
csalá di tá bort. Ennek ellené re magá nak igaza van. En sem é rtem,
hogy mire vá rnak, ha ú gyis meg akarnak semmisı́teni. Minek
fektetnek ennyi energiá t az é letben tartá sunkra? Az a té ny, hogy
nem vé geztek ki azonnal, mihelyt megé rkeztü nk, é s idetettek
minket, ebbe a tá borba, azt mutatja, hogy mi valamié rt má sok
vagyunk, é s é letben akarnak hagyni minket.
– Szerintem is.
– Ne feledje, hogy amikor megé rkeztü nk é s a lengyel zsidó nő k
meglá ttá k a gyermekeinket, ordı́tani kezdtek – folytatta Hirsch. –
Akkor ezt nem é rtettü k, de most má r tudom, hogy csak a mi
tá borunkban é s a cigá nytá borban vannak gyerekek, az ö sszes tö bbit
azonnal kivé gzik. A lengyel nő k azé rt ordı́tottak, mert az ő
gyerekeiket is kivé gezté k, é s a mi é rkezé sü nkkor lá ttak elő szö r zsidó
gyerekeket Birkenau terü leté n. A mi gyermekeink a sajá tjaikra
emlé keztetté k ő ket.
– Lá tja? Ez is azt bizonyı́tja, hogy mi má sok vagyunk. A né metek
é letben hagytá k a gyermekeinket, mert velü nk valamié rt má ské pp
bá nnak. Valamié rt kü lö nlegesek vagyunk. Es most azt akarja, hogy
tegyü nk kocká ra mindent? Ne feledje, hogy az oroszok má r belé ptek
Lengyelorszá g terü leté re, az amerikaiak pedig Olaszorszá gba. Má r
csak egy kicsit kell kibı́rnunk, Fredy. Csak egé szen kicsit. Ha most
fellá zadná nk, az a biztos halá lba sodorna bennü nket. De ha mé g egy
kicsit bı́rjuk, megmenekü lhetü nk. A há ború má r nem tart soká ig.
Mié rt lá zadná nk fel é ppen most?
Fredy a tá volba meredt. Ot is ké tsé gek gyö tö rté k.
– Nehé z dö nté st hozni ebben a helyzetben – ismerte be. – A
Kampfgruppe Auschwitz tagja egyé rtelmű en kijelentette, hogy má r
dö ntö ttek a kivé gzé sü nkrő l, é s jobb ú gy meghalni, hogy harcolunk az
é letü nké rt, mint ha csak leö lnek bennü nket, mint a birká kat a
vá gó hı́don. Magá nak is hallania kellett volna. Nagyon meggyő ző volt.
Es akiket megké rdeztem a Sonderkommandóná l, azok is ugyanezt
mondtá k.
– Voltaké ppen kik azok a sonderkommandósok?
– Mondtam má r, hogy a kremató riumban dolgozó k.
– Jó , de mit csiná lnak?
– En sem ismerem a ré szleteket. Csak annyit tudok, hogy
segı́tenek a né meteknek a zsidó k legyilkolá sá ban, aztá n elé getik a
holttesteket.
– Vagyis ná cik.
– Nem. Zsidó k.
Levin mé lysé gesen megdö bbent.

290
 – Zsidó k?
– Eppen olyan zsidó k, mint mi. Ahogy magá t a kő rakodó khoz
osztottá k be, a felesé gé t meg az utakat takarı́tó khoz, ú gy kerü ltek ő k
a kremató riumokba.
A bű vé sz mé g mindig nem hitt a fü lé nek.
– Zsidó k segı́tenek a né meteknek megö lni a tö bbi zsidó t?
– Nincs má s vá lasztá suk.
– Hogyhogy nincs má s vá lasztá suk? Csak nemet ké ne mondaniuk.
– Ha nemet mondaná nak, azonnal kivé gezné k ő ket, é s a né metek
má sokat tenné nek a helyü kre. Valaki mindenké ppen elvé gezné a
munká jukat.
Levin mé g mindig nem tudott napirendre té rni a hallottak felett.
– Azé rt ö lik meg a tö bbi zsidó t , hogy ő ket ne ö ljé k meg? –
ké rdezte. – Ez azt jelenti, hogy amikor ennek az egé sznek vé ge lesz,
egyedü l ő k é lik tú l! Csak a Sonderkommando tagjai maradnak
é letben…
– Ez nem egé szen ı́gy van – helyesbı́tett Hirsch. – Az igazsá g az,
hogy há rom hó nap szolgá lat utá n a né metek ő ket is kivé gzik, é s
ú jakat osztanak be a helyü kre. Senki nem é li tú l.
– Ezeket a sonderkommandósokat megö lik?
– Igen.
– Há t akkor ezé rt akarnak felkelé st szı́tani! – vonta le a
nyilvá nvaló kö vetkezteté st Levin. – Nem é rti, Fredy? Fel akarnak
haszná lni minket! Nem minket akarnak megmenteni, hanem
magukat. Ezé rt akarnak rá venni minket, hogy lá zadjunk fel.
Manipulá lni akarnak bennü nket, hogy kiszolgá ljuk az é rdekeiket.
Talá n az a tervü k, hogy amı́g mi elvonjuk a né metek igyelmé t, addig
ő k megszö knek. Ez é rthető , é s talá n mé g segı́tené k is nekik, ha nem
lenné nek itt a nő k é s a gyerekek. De itt vannak! Mié rt cseré lné nk le a
bizonytalan remé nyt a biztos halá lra, fő leg most, hogy ilyen kö zel
vannak a szö vetsé gesek? Ennek nincs é rtelme!
Hirsch a halá nté ká t masszı́rozta az ujjbegyeivel.
– Igaz, igaz – ismerte be. – De az Auschwitz harccsoport é s a
Sonderkommando tagjai egyará nt azt á llı́tjá k, hogy megö lnek
bennü nket.
– Manipulá lni akarnak minket.
A legú jabb transzport utolsó tagjait is megö lté k má r. Fredy egy
pillanatra elhallgatott, hogy á tgondolja az é rveit.
– Né zze, lehet, hogy igaza van, de lehet, hogy nem – mondta vé gü l.
– Szerintem az a legokosabb, ha felké szü lü nk egy esetleges
felkelé sre.

291
 – De há t…
– Nem azt mondom, hogy mindenké ppen felkelé st robbantunk ki,
csak azt, hogy felké szü lü nk rá – tette hozzá Fredy sietve. – Ké pzelje
el, hogy való ban ki akarnak vé gezni minket a né metek. Akkor mit
csiná lunk? Jobb, ha felké szü lü nk, é s vé gü l nem tö rté nik semmi, mint
ha karba tett ké zzel vá runk, é s csodá lkozunk, amikor egyszer csak
vé geznek velü nk.
– Ez igaz – é rtett egyet vele Levin. – Mi a terve?
– Szü ksé gü nk lesz egy kidolgozott straté giai tervre é s fegyverekre.
A kapcsolatom az Auschwitz harccsoportná l azt mondta, hogy talá n
az ellená llá s tagjai tudnak nekü nk segı́teni.
– Es tő lem mit vá r?
– Segı́tsé gre van szü ksé gem az anyagszerzé sben. A maga
ké pessé geinek rendkı́vü l nagy haszná t vehetjü k.
Levin kis hı́já n felnevetett.
– Milyen ké pessé geimnek, Fredy? Lopá sra gondol? Ugy beszé l,
mintha ez lenne a szakterü letem, pedig é n mé g soha é letemben nem
tettem ilyet, é s nem is tudom, hogyan kell. Mé gis hogyan segı́tsek
olyasvalamiben, amihez nem é rtek?
Fredy Levin szemé be né zett.
– Ha jó l tudom, maga illuzionista – emlé keztette. – Az
illuzionistá knak pedig kü lö nleges ké pessé geik vannak. El tudjá k
terelni az emberek igyelmé t, illú zió t keltenek, ü gyesen mozgatjá k a
kezü ket, a semmibő l elő teremtenek é s eltü ntetnek tá rgyakat. Igy
van, vagy nem?
– Igen, ez ı́gy van.
– Pontosan ezekre a ké pessé gekre van szü ksé gü nk – magyará zta
Fredy. – Es ezé rt van szü ksé gü nk magá ra. Ha valaki felkelé st ké szı́t
elő , fontos, hogy a lehető legkevesebb embert vonja be, é s csak
annak á rulja el a ré szleteket, akit az kö zvetlenü l é rint. Mesé ltem
magá ró l a sonderkommandós ismerő sö mnek, é s sikerü lt felkeltenem
az é rdeklő dé sé t. Ezé rt szeretné m tudni, hogy hajlandó -e segı́teni
nekü nk.
Mindketten tisztá ban voltak azzal, hogy ha beleegyezik, az sú lyos
é s visszafordı́thatatlan kö vetkezmé nyekkel já r. Ha lebuknak – amire
igencsak jó esé lyü k van –, akkor vé gü k. Elé g, ha az SS egyvalakit kap
el, é s jó l megkı́nozza. Pillanatokon belü l kiderü l, ki mindenki vett
ré szt a szervezkedé sben. Prá gá ban is ı́gy derı́tetté k ki, ki ö lte meg
Heydrichet. Azt azonban Levin is ké nytelen volt beismerni, hogy fel
kell ké szü lni arra az eshető sé gre, hogy a né metek ő ket is kivé gzik. Ha
semmit sem tesznek, hogyan vé dik meg magukat? Ezzel nemcsak

292
ö nmagá nak, hanem sokkal inká bb Gerdá nak é s Pé ternek is tartozik!
Mé gsem bı́zhatja a csalá djá t a ná cik kö nyö rü leté re. Kö telessé ge
megtenni minden tő le telhető t mindannyiuk, de fő leg a nő k é s a
gyermekek vé delmé ben. A né metek elvetté k tő lü k a munká t, a
pé nzkereseti lehető sé gé t, ezzel pedig haszontalanná tetté k ő ket. Itt
az idő , hogy a fé r iak a sarkukra á lljanak, igazi fé r iké nt
viselkedjenek, é s ha kenyé rkereső ké nt nem is, legalá bb a csalá djuk
vé delmező jeké nt fellé phessenek. Vagyis nem utası́thatja vissza az
ajá nlatot.
– Mit vá r tő lem?
Hirsch megkö nnyebbü lten elmosolyodott é s lelkesen
megszorı́totta Levin kezé t.
– Tudtam, Levin ú r! Tudtam, hogy szá mı́thatok magá ra! – kiá ltott
fel.
Tú lzá s lett volna azt á llı́tani, hogy Levin is ö rü lt az
együ ttmű kö dé sü knek, hiszen tisztá ban volt azzal, hogy ó riá si
kocká zatot vá llal. Ső t azt is tudta, hogy veszé lybe sodorja a felesé ge
é s a ia é leté t, mé g anná l is nagyobb veszé lybe, mint amit a
birkenaui tartó zkodá suk jelent.
– Mondja meg, mit kell tennem!
– Egyelő re semmit. Ha szü ksé g lesz a ké pessé geire, ú jra
megkeresem.
– Kö telessé gem igyelmeztetni, hogy a ké pessé geim má r nem a
ré giek – mondta sietve Levin. – A tá rgyakkal való trü kkö zé s pé ldá ul
rendszeres gyakorlá st igé nyel. En pedig má r tö bb mint egy é ve nem
fogtam ká rtyapaklit a kezemben. Ilyen kö rü lmé nyek kö zö tt pedig
nem garantá lhatok semmit.
– Egy ká rtyapakli nagy segı́tsé g lenne?
– Persze. Legalá bb bejá rató dná nak az ujjaim.
Fredy ú gy nyú lt a zsebé be, mintha maga is illuzionista lenne.
– Tessé k.
A bű vé sz hitetlenkedve né zte a ká rtyá kat.
– Ezt meg hol szerezte?
– Schwarzhuber nagyon szereti a gyerekeket – felelte Fredy. –
Csalá dja van, é s a mi gyerekeinkben a sajá tjait lá tja. Amikor a kicsik
elő adtak egy darabot az SS-nek, megké rdezte, mire van szü ksé gü nk,
é n pedig azt feleltem, hogy já té kokra. O hozta ezt a paklit is, é s arra
gondoltam, hogy maga haszná t veheti.
Levin ú gy nyú lt a ká rtyapaklihoz, mintha valami kincset venne a
kezé be, é s ü gyesen forgatta.
– Lá tja? Gyakorolnom kell, berozsdá sodtak az ujjaim.

293
 Hirsch kis hı́já n felkacagott.
– En nem ú gy lá tom!
Levin Fredy vá llá ra tette a kezé t.
– Kettő nk kö zü l maga az á sz, Fredy. Né zzen csak magá ra. Micsoda
formá ban van! – Vé gighú zta a kezé t a fé r i kabá tjá n. – A ruhá ja is
szé p. Biztos a Karstadtban vá sá rolta. – Aztá n a nadrá gjá t fogta meg.
– Né zze csak! Fogadjunk, hogy van a zsebé ben egy toll é s egy
pé nzé rme, amit kö lcsö n tud adni, hogy gyakoroljak.
Az iskola vezető je bó logatott.
– Szerencsé je van, mert való ban hoztam egy tollat é s egy
pé nzé rmé t. – Belenyú lt a zsebé be, hogy elő vegye ő ket, majd hirtelen
megré mü lt, é s idegesen kotorá szott, mert nem talá lta egyiket sem. –
Jaj, ne! Elloptá k!
Levin azonban kinyitotta a tenyeré t, é s Fredy dö bbenten lá tta,
hogy ná la van a toll é s az ö tmá rká s is.
– Erre gondolt?
Hirsch felkacagott.
– Má ris becsapott! Es mé g azt mondja, hogy nem tud lopni! Há t
ezt meg hogy a fené be csiná lta? – kiá ltott fel.
– Má giá val.
– Na, lá tja? Ezek a techniká k nagyon is a hasznunkra vá lhatnak. Ki
tudja, há tha mé g egy pisztolyt is el tudna csenni Schwarzhubertő l!
Az nem lenne semmi! Egy pisztoly, né há ny grá ná t, egy-ké t…
– Nem ú gy van az! – szakı́totta fé lbe Levin. – Amit az elő bb
csiná ltam, ahhoz sokat kell beszé lnem, hogy elvonjam a delikvens
igyelmé t, é s lehető sé get kell teremtenem, hogy megé rinthessem.
Csak ı́gy fé rhetek hozzá a zsebé hez ú gy, hogy ne vegye é szre.
Csakhogy egy né methez nem mehetek csak ú gy oda, plá ne nem
é rhetek hozzá . Ené lkü l viszont nem tudok elvenni tő le semmit.
– Biztos vagyok benne, hogy megoldja.
– Ne legyen olyan biztos benne – felelte a bű vé sz. – Az
illuzionistá k egyik legfontosabb fegyvere a igyelem irá nyı́tá sa.
Ehhez nem elé g a ké zü gyessé g, teljes mé rté kben uralnunk kell a
kö zö nsé g igyelmé t. Kulcsfontossá gú , hogy megé rinthessü k a né ző t ,
é s tartó s taktilis é rzetet keltsü nk benne. Ha egy pillanatra
belené zü nk a napba, mi tö rté nik, amikor utá na lehunyjuk a
szemü nket? Tová bbra is a napot lá tjuk, igaz? Ez egy tartó s vizuá lis
é rzet. A test megé rinté sé vel ugyanilyen tartó s tapintá si é rzetet
keltü nk. Ha pé ldá ul megcsı́pné m, a csı́pé s utá n is é rezné a fá jdalmat
egy darabig. Ez egy tartó s taktilis é rzet. Az elcsené s trü kkje
ugyanezen az elven mű kö dik. Elő szö r meg kell é rintenem, hogy

294
tartó s taktilis é rzetet keltsek, é s belenyú lhassak a zsebé be ané lkü l,
hogy é szrevegyen bá rmit is. De egy SS-t nem é rinthetek meg csak
ú gy. Igy aztá n velü k nem is tudok ilyen trü kkö ket csiná lni. A
ké pessé geim kamatoztatá sá hoz szü ksé gem van egy bizonyos fokú
szabadsá gra, amit itt nem kaphatok meg a tá borban.
– Há t ez nagy ká r!
– Rá adá sul az SS-ek nem hü lyé k – folytatta Levin. – Lehet, hogy
abban a pillanatban nem vesznek é szre semmit, de amikor tı́z
perccel ké ső bb nem talá ljá k a fegyverü ket, rö gtö n eszü kbe fog jutni,
hogy talá lkoztak egy rabbal, aki tö rté netesen illuzionista. Ezutá n
addig vernek, amı́g mindent be nem vallok, majd a vé gé n azzal a
pisztollyal lő nek agyon, amit elloptam tő lü k.
– Igaza van.
Mozgoló dá s tá madt kö rü lö ttü k, a tá bor é bredezni kezdett. A
rabok kijö ttek a barakkokbó l, ı́gy nyilvá nvaló volt, hogy bá rmelyik
pillanatban elkezdő dhet a sorakozó . A ké t fé r i sietve intett
egymá snak, majd az egyik az iskola, a má sik pedig a tizenkettes
barakk felé indult el. Levin rengeteg gondolkodnivaló t kapott
ú travaló ul, kezdve azzal, hogy milyen kocká zattal já rhat rá é s a
csalá djá ra né zve ez a veszé lyes terv, amibe é ppen most keveredett
bele.
A zsidó k felkelé st terveznek, é s ő ré szt fog venni az
ö sszeeskü vé sben.

295
 XVIII.

A nő i tá bor kapuja egyszerű szerkezet volt: ké toldalt egy-egy cö lö p,
amelyet elektronikusan mű kö dtettek. Az ő rtoronyban gé ppuská s SS
ü lt egy há romlá bú szé ken, a kapuban pedig egy má sik SS ellenő rizte
az iratokat.
– A zenekar má r já tszott – vá laszolta az ő r Pery Broad ké rdé sé re. –
Nemré g é rt vé get a sorakozó , é s csak akkor já tszik ú jra, amikor a
munkacsoportok elindulnak dolgozni.
A tiszt Franciscó hoz fordult.
– Az má r nem lesz jó – mondta. – Nekem most el kell mennem a
cigá nytá borba. De ne aggó dj, Alma Rosé zenekara fog já tszani a
munkacsoportok kivonulá sakor. Jó szó rakozá st hozzá ! Akkor mé sz,
amikor csak akarsz. A fő tá bor hat kilomé terre van innen, é s a gyalogú t
mé g é lvezetes is lehet.
A ké t SS bú csú t intett egymá snak. Broad elindult a szomszé dos
cigá nytá borba, Francisco pedig – kezé ben az aznap reggel kapott
ideiglenes engedé llyel – belé pett a nő i tá borba.
Az első benyomá sa az volt, hogy egy elmegyó gyinté zetben já r.
Né há nyan ö sszeestek az é hsé gtő l, má sok, bá r nagyon lesová nyodtak,
mé g tartottá k magukat. Legtö bbjü k nem a megszokott csı́kos
rabruhá t viselte, hanem olyan ö ltö zé ket, amely nem volt rá jó . Magas
nő k gyerekruhá kban, alacsonyak ó riá siakban. Ugy né ztek ki, mint egy
cirkuszi tá rsulat. Akadtak kö ztü k beesett mellű , fé lmeztelen nő k is.
Mindannyian kopaszra voltak borotvá lva, mosdatlanul é s mezı́tlá b
já rtak. Emelyı́tő bű z á radt belő lü k, bizonyá ra hó napok ó ta nem
fü rö dtek.
Francisco meg sem á llt, siető s lé ptekkel haladt tová bb a
legkö zelebbi barakk felé , szinte menekü lt onnan. Utkö zben mé g lá tott
ké t nő t , akik egy pocsolyá bó l ittak, mint az á llatok. Elfordı́totta a fejé t,
mert nem bı́rta elviselni, hogy azok a szerencsé tlenek elveszı́tetté k az
emberi mé ltó sá gukat. A tá bor é pü leteire szegezte a tekinteté t. Egy
ré szü k té glá bó l é pü lt, a tö bbi fá bó l, de egyiknek sem volt ablaka, é s
ú gy né ztek ki, mint a ló istá lló k. Broad azt mondta, hogy barakkonké nt
ezerö tszá z ember fé r el bennü k, de ezt nem akarta elhinni. Ha ez ı́gy
van, ú gy ö ssze vannak zsú folva, mint a szardı́niá k a konzervben.

– Ki itt a parancsnok? – ké rdezte a legelső fogolytó l, akivel

ö sszetalá lkozott az ajtó ban. – Hı́vd ide!

296
 A nő ö sztö nö sen ö sszehú zta magá t az egyenruha lá ttá n.
– Má ris szó lok neki!
A rab eltű nt a barakkban. Leı́rhatatlan szag csapta meg Francisco
orrá t, mı́g az ajtó ban vá rt. Né há ny pillanat mú lva megjelent egy
elfogadható kü lsejű nő , akin lá tszott, hogy rendesen tá plá lkozik.
Mellkasá n betű jel né lkü li zö ld há romszö g jelezte, hogy né met
kö ztö rvé nyes rab.
– Beszé lni akart velem, uram?
– Parancsot kaptam, hogy keressek meg egy rabot, akit itt tartanak
fogva, a nő i tá borban – kezdte a portugá l. – A neve Tá nya vagy Olga
Cukanova. Itt van, ebben a barakkban?
– Mi a szá ma?
– Nem tudom, csak a nevet kaptam meg.
A parancsnok hı́vatta a segé djé t, aki azonnal el is tű nt a barakkban.
– Elkö vetett valamit az a lá ny?
– Semmi olyat, amihez kö ze volna.
Nyers vá lasza cé lba talá lt: a parancsnok elhallgatott. Francisco
elhatá rozta, hogy csak annyit hazudik, amennyit felté tlenü l
szü ksé ges, ezé rt inká bb csı́rá já ban fojtotta el a ké rdező skö dé st. Miné l
kevesebbet mond, anná l kisebb kocká zatot vá llal. Szó né lkü l vá rtá k a
fejlemé nyeket.
Tı́z perc eltelté vel ismé t megjelent a segé d, é s behı́vta a
parancsnokot a barakkba, aki meghallgatta a mondandó já t, majd
Franciscó hoz fordult:
– Nincs itt semmifé le Tá nya vagy Olga Cukanova, uram.
Francisco vé gigné zett a nő i tá boron é s felsó hajtott. Nagyjá bó l
harminc barakk, mindegyikben ezerö tszá z fogoly: nehé z lesz
megtalá lnia a menyasszonyá t. De nem adhatta fel, hiszen mé g csak
most kezdte el a keresé st. Elindult a má sodik barakk felé . Elhatá rozta,
hogy Tanyusa né lkü l nem hagyja el a tá bort.

Elő szö r a hegedű k szó laltak meg, majd a tö bbi hangszer is
csatlakozott. A bejá rat felő l szó lt a zene, é s amikor Francisco
odané zett, lá tta, hogy tö bb csoport is ké szü l elhagyni a tá bort. A
munkacsoportok. Ha Tanyusa is kö ztü k van, ami igencsak való szı́nű ,
hiszen a nő i tá bor egy munkatá bor, mindjá rt kilé p a kapun.
Odaszaladt há t az ő r mellé , hogy lá thassa a kilé pő nő k arcá t.
A nő i ő r jelzé sé re felemelté k a sorompó t , é s Alma Rosé
zenekará nak zené jé re megindultak a csoportok. Mindegyik csapatot
egy-egy rabfő nö k vezette. Ok zö ld há romszö get viseltek a ruhá jukon.
Az első csoportok má r el is hagytá k a tá bort, é s elindultak a

297
munkahelyü k felé . Az ő rt ekkor elszó lı́totta egy barakkparancsnok,
egy SS-nő , ezé rt ott kellett hagynia az ő rhelyé t, a kaput. Francisco
tová bb fü rké szte az arcokat. Ugy gondolta, nem lesz nehé z kiszú rnia
Tanyusá t, hiszen egyik fogoly sem volt egy cseppet sem vonzó , kivé ve
azt a né há ny jobban tá plá lt barakkvezető t . Biztosan kitű nik kö zü lü k a
menyasszonya.
Né há ny perc mú lva é szrevette, hogy az egyik fogoly megtorpant a
kapuban, é s meredten bá mulja kü lö nö sen nagy, ké k szemeivel.
Csontsová ny volt, é ppolyan nyomorú sá gos é s mocskos, mint a tö bbi,
de valamié rt ő t bá multa. Francisco majdnem rá parancsolt, hogy
menjen tová bb, mert nem akart feltű né st kelteni, de mé g mielő tt
megszó lalhatott volna, kö zbelé pett a barakkparancsnok.
– Te meg mit mű velsz? – ké rdezte az SS-nő . – Eredj a csoportodhoz!
Bottal rá vert a fogolyra, aki a fö ldre rogyott, majd belerú gott, é s
tová bb ü tö tte a bottal, azutá n talpra parancsolta, é s odalö kte a
csapathoz, ahonnan kivá lt, de a fogoly tová bbra sem vette le a szemé t
Franciscó ró l. A fé r it felkavarta a pillantá sa. Mié rt bá mulja ı́gy? A
parancsnok is lá tta, hogy mé g mindig ő t né zi, ezé rt odalé pett hozzá .
– Mit mű velsz? – ü vö ltö tte. – Fé r it akarsz, mi? Majd adok é n neked,
te, szajha! Nesze, nesze!
A rab ö sszegö rnyedt, é s a fejé t fogta, hogy vé dje magá t az
ü té sektő l.
– Ne! Ké rem, ne!
A hangja volt az. Az arca mutatott né mi hasonló sá got, fő leg a
szeme, de a teste annyira má s volt, hogy Francisco elvetette a gyanú t.
A hangja azonban ugyanaz volt.
– Vá rjon! Egy pillanat! – utası́totta a nő t é s elő relé pett.
A barakkparancsnok abbahagyta az ü tlegelé st, de nem eresztette
le a botjá t. Meglepetten né zett a fé r ira.
– Tö rté nt valami, uram?
Francisco odalé pett a fogolyhoz, é s lehajolt hozzá . Ovatosan elhú zta
a karjá t az arcá tó l, hogy jobban megné zze. Szegé ny lá ny vá rta a
tová bbi ü té seket, ezé rt ö sszeszorı́totta a szemé t, á m amikor nem
jö ttek, lassan, fé lve kinyitotta é s rá né zett. A kristá lytiszta ké k tekintet
elő szö r ké tkedve, aztá n hitetlenkedve meredt rá . Soha nem hitte
volna, hogy itt talá lja.
– Francisco?
Tanyusa volt az.

298
299
300
 A kö nyv elektronikus vá ltozatá nak kiadó ja
Kossuth Kiadó Zrt.
www.kossuth.hu
A kiadá sé rt felel a Kossuth Kiadó Zrt. vezető je.
Az e-kö nyv lé trehozá sá ban kö zremű kö dö tt:
Katona Zoltá n, Pekó Zsolt
Projektvezető : Fö ldes Lá szló
A mű eredeti cı́me:
José Rodrigues dos Santos: O Mágico de Auschwitz
Gradiva Publicaçõ es, S. A., Lisszabon
Fordı́totta
NAGY VIKTORIA
Szerkesztette
KORONCZAI-FEKETE VIKTORIA
Borı́tó terv
ARMANDO LOPES

Epub: ISBN 978-963-544-610-0

Mobi: ISBN 978-963-544-611-7

© José Rodrigues dos Santos 2020

© Gradiva Publicaçõ es, S. A. 2020
© Kossuth Kiadó 2021
© Hungarian translation Nagy Viktó ria 2021
Borı́tó ké p © TopFoto / Fotobanco.pt
Minden jog fenntartva.
www.multimediaplaza.com
info@multimediaplaza.com

301
{1}
Fernando Pessoa: A kétségek könyve. Krá ter Kiadó , Budapest, 1989. Pá l Ferenc fordı́tá sa.
{2}
Karel Capek (1890–1938) egyike azon legnagyobb hatá sú cseh ı́ró knak, akit a klasszikus
tudomá nyos-fantasztikus irodalom egyik megalapı́tó já nak tartanak. Capek haszná lta elő szö r
a robot szó t az 1921-ben megjelent, R.U.R. cı́mű utó pisztikus kollektı́v já té ká ban. (A Szerk.)
{3}
Anizsos-kö ké nyes likő r. (A Szerk.)
{4}
A konfucianizmus szent kö nyveiké nt tisztelt ö t klasszikus egyike. (A Szerk.)
{5}
Gö mö ryné Maró thy Margit fordı́tá sa.
{6}
19. szá zadi idegengyű lö lő , né pi nacionalista mozgalom, amelynek a magjá t né met
ilozó fusok, tudó sok é s mű vé szek alkottá k, akik szerint a zsidó szellem idegen a germá n
kultú rá tó l. Szemlé letmó djuk szerint a zsidó k nem tekinthető k né meteknek. (A Szerk.)
{7}
Kamra, raktá r vagy lá da a zsinagó gá ban, illetve annak kö zelé ben, ahol a hiá nyos, sé rü lt,
elnyű tt imakö nyveket, szent kö nyveket, megrongá ló dott kegytá rgyakat rejtik el. Ezeket a
szent szö veg tisztelete miatt nem semmisı́tik meg, hanem egy idő utá n a temető ben
megszentelt fö ldben eltemetik. (A Szerk.)
{8}
Hé ber, jelenté se: nem zsidó szá rmazá sú .
{9}
Spanyol é dessé g, amely mé zbő l, cukorbó l, tojá sfehé rjé bő l é s apró ra vá gott vagy dará lt
pirı́tott mandulá bó l vagy egyé b dió fé lé kbő l ké szü l. (A Szerk.)
{10}
A Spanyolorszá gbó l 1492-ben elű zö tt, Euró pá ban, Kis-Azsiá ban, Eszak-Afriká ban é s az
amerikai kontinensen szé tszó ró dott zsidó kö zö ssé gek á ltal beszé lt spanyol nyelvvá ltozat. (A
Szerk.)
{11}
IG Farben AG (’Festé kgyá rtó Konszern’): 1925-ben hat cé g egyesü lé sé vel lé trejö vő né met
vegyipari konszern volt. A má sodik vilá ghá ború alatt hı́rhedtté vá lt a Zyklon–B gyá rtá sa
miatt. Neve ö rö kre ö sszeforrt a nemzetiszocialista rendszer alatt vé gzett tevé kenysé gé vel,
elhomá lyosı́tva korá bbi sikereit. A há ború utá n há ború s bű nö k vá djá val szá mos vezető t
á llı́tottak bı́ró sá g elé , majd 1952-ben megkezdté k a cé g felszá molá sá t, amely 2012-ben
fejező dö tt be. (A Szerk.)
{12}
Szervusz! Hogy vagy?
{13}
Beszé lek oroszul.

302