Sorsunk Nem A Csillagokban Van Megírva, Hanem A Tudattalanunkban" - A Sorskönyv Című Könyvről

9/8/22, 3:13 PM „Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem a tudattalanunkban” – A Sorskönyv című könyvről
„Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem saját

tudattalanunkban” – Eric Berne Sorskönyv című könyvét ajánljuk
Szerző: Brunner Zsanett Anna | 2019. 12. 18. | Én & Te
Test&Lélek
Tetszik 5,3 E Megos
„Minden ember már kora gyermekkorában elhatározza, hogyan fog élni és hogyan fog meghalni, és ezt a tervet, amelyet minden
lépésünkkel magunkkal hurcolunk – ezt nevezzük sorskönyvnek” – írja Eric Berne, a méltán híres Emberi játszmák című könyv
szerzője. De hogyan tudná eldönteni egy néhány éves gyermek, hogyan fogja élni az életét, ha még számolni is alig tud? És ha
„minden meg van írva”, akkor csak sodródnunk kell az árral, és várni, amíg utol nem ér végzetünk? Vagy van lehetőségünk arra,
hogy kilépjünk az általunk írt sorskönyv lapjaiból, és elkezdjünk egy más forgatókönyv szerint élni?
Berne Sorskönyv című könyve az Emberi játszmák folytatása, ugyanakkor előzménye is: a szerző ebben azt a folyamatot mutatja
be, hogyan is jutottunk el a jelenig, ahol észrevétlenül űzzük játszmáinkat, gyakran szabotálva ezzel saját boldogságunkat. Azon
túl, hogy beazonosítjuk „kedvenc” játszmáinkat, fontos azt is megértenünk, hogy miért pont azokat választottuk: milyen
hiedelmek, szabályok és elképzelések mozgatják őket, és egyáltalán mi a célunk velük, mit akarunk beteljesíteni?
Mi is az a sorskönyv?
https://pszichoforyou.hu/berne-sorskonyv/?fbclid=IwAR12X7-2yVkOqDI07giblCDdu7NDIv3yqNjGtWqkwUUHS7oRVSqTrQoYrZI 1/11
A sorskönyv egy olyan tudattalan, „gyermekkori döntésen alapuló, a szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt”
forgatókönyv, amely alapján éljük az életünket, hozzuk meg döntéseinket, választunk magunknak párt és barátokat, vagy éppen
szalasztunk el lehetőségeket.
Berne előszeretettel él a színház analógiájával: onnan hozott példákon vezeti végig a sorskönyv kialakulását és kibontakozását.
Életünk sorskönyvének alapjait a korai éveinkben rakjuk le, az úgynevezett protokollok alapján. A protokollok olyan
mikrojelenetek, melyekben még kevés „szereplő” játszik, és a cselekmény sem kidolgozott, mégis információkat hordoznak
számunkra a világról, a kapcsolatokról és önmagunkról, valamint arról, hogyan és milyen szabályok alapján működik az, amit
életnek nevezünk. Kamaszként már kitágul a „színtér”, több szereplő lép fel – „ekkor keressük meg azokat a partnereket, akik
hajlandóak eljátszani a mi sorskönyvünkben előírt szerepeket.” Persze mindezt nem puszta kedvességből teszik, hanem nekik
meg pont ránk van szükségük saját sorskönyvük beteljesítéséhez. Ekkor még van lehetőségünk „finomítgatni a cselekmény
részleteit”, mintha a „Nagy Előadás” főpróbája zajlana. Az előadáson legjobb tudásunk szerint játsszuk a betanult szerepünket,
majd a fináléban „söpörjük be életünk nyereségét.”
„… de mi magunk akarjuk, hogy így és ne másként történjen”

Összességében tehát nem elegendő a gyermekként szőtt „Nagy Terv”, több tényező összejátszása szükséges ahhoz, hogy egy
sorskönyv beteljesüljön. Ilyen tényező például a „szülői programozás”, mely a szülőktől, vagy más fontos személyektől érkező
utasításokból és parancsokból áll: ezek feltétel nélkül belénk vésődnek, kijelölik és szabályozzák az előttünk álló utat. Ezen kívül
ahhoz, hogy sorskönyvünk – ahogy Berne fogalmaz – „tombolhasson”, be kell még gyűjtenünk olyan tapasztalásokat és
élményeket, amelyek tovább erősítik kezdeti elhatározásunkat, hogy felnőttként aztán belevethessük magunkat megírt végzetünk
fellegeibe vagy mélységeibe.
Nem elég tehát, hogy minden feltétel adott, sorskönyvünket nekünk is működtetnünk kell – így a
végkifejlethez már saját lépésekkel, cselekedetekkel és döntésekkel, saját akaratból jutunk el.
Berne több ponton hangsúlyozza, hogy a sorskönyv létrehozása és működtetése nem tudatos – hiszen ki írna és valósítana meg
magának direkt egy „vesztes” típusú sorskönyvet? Persze nem csak „vesztes” forgatókönyvek léteznek, hanem „nyertesek” és
„nem nyertesek” is. Berne könyvében inkább a „vesztes” sorskönyveket helyezi a középpontba, mivel azok világosan
megmutatják, milyen erősen ragaszkodhatunk sorskönyvünkhöz még akkor is, ha az a vesztünkbe vezet, és ezt tudjuk jól. „Lehet,
hogy pillanatnyi viselkedésünket az Ész határozza meg, ám a Terv, a Nagy Elhatározás már készen áll: miféle lesz a házastársunk,
hány gyermekünk születik, miféle ágyban fogunk meghalni, és ki lesz jelen a végső búcsú órájában – lehet, hogy mindez nem lesz
jó, de mi magunk akarjuk, hogy így és ne másként történjen mindez” – írja a szerző.
„Pocsék egy darab, de mennyivel jobb élet!”

A sorskönyv-elmélet ugyan rém fatalistának tűnhet, ám tartalmaz olyan tényezőket, amelyek biztosítanak arról, hogy nem kell
tétlenül várnunk, hogyan sújt le ránk jövőnk, hiszen befolyásolhatjuk gyermekként kieszelt sorskönyvünket. A sorskönyvek
módosíthatóságáról árulkodik például az életpálya fogalma, vagyis az, ami a sorskönyvből ténylegesen megvalósul. Életpályánkat
meghatározhatják a gének, a családi háttér és a külső körülmények – például egy háború vagy egy velünk született rendellenesség
sok lehetséges utat zárhat le, de akár a sorskönyv-írás lehetőségét is elveheti.
A sorskönyv ugyan előre eltervezett és meghatározott, ám egyáltalán nem biztos, hogy meg is
fog valósulni, tehát nem igaz az, hogy teljes mértékben ki lennénk szolgáltatva korai tudattalan
elhatározásainknak. Felnőttként ugyanis megvan a lehetőségünk arra, hogy feleszméljünk,
változtassunk, kilépjünk szerencsétlen kimenetelű sorskönyvünkből, és átírjuk a
forgatókönyvet olyanná, amely jóval kedvezőbb végkifejletet ígér.
Ezt nevezi Berne „játékrontásnak”, melyre a következő példát hozza: „ha Hamlet kuplét kezd dúdolgatni, akkor Ophelia is jobb
kedvre derül, és az egész darab vígjátékká szelídül. Kéz a kézben lelépnek a színről, ahelyett, hogy a kastélyban settenkednének –
pocsék egy darab, de mennyivel jobb élet!”
Berne könyve hihetetlenül szerteágazó, részletes és bájosan bizarr humora van, amely nem ígéri, hogy az utolsó laphoz érve
hirtelen megvilágosodunk, és tisztán fogjuk látni sorskönyvünk alakulását és történetét. Felhívja a figyelmünket azonban olyan
mozzanatokra, melyek támpontokként kirajzolódhatnak előttünk, és ha megértjük őket, eggyel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy
felülírhassuk őket. Nézzük, mik lehetnek ezek!
Ki az oké, én vagy te? – Az alappozíciók

Az alappozíció azt a viszonyulást jelenti, ahogy magunkról és környezetünkről gondolkodunk, ez pedig meghatározza azt, hogyan
mozgunk a világban, milyen alapvető szemlélettel rendelkezünk az életről és abban elfoglalt helyünkről. Az alappozíciókat már
egészen korán, a már említett protokollok során elsajátítjuk – a legegyszerűbb formájuk kétszemélyes, Én és Te szerepel benne.
Azáltal, hogy az „oké” és a „nem oké” állapotokat hova rendeljük, négy fajta alappozíciót különböztetünk meg. A
legegészségesebb és legkedvezőbb felállás az, ha azt gondolom magamról, hogy „oké vagyok” – békében vagyok magammal,
nincs velem különösebb baj, azaz alapvetően egészen rendben vagyok –, és ezt feltételezem a másikról is. Ha ezt azonban csak
magamról állítom, a másik félről pedig egyáltalán nem gondolom azt, hogy „oké” lenne, akkor a helyzet már kevésbé
gyümölcsöző. Ez a felállás a „megszabadulni tőle” életpozícióját képviseli, gyakran jár együtt a másik fél direkt vagy indirekt
leértékelésével, lealacsonyításával, hibáztatásával. Ha megfordítjuk, és inkább a másikról gondolom azt, hogy „oké”, magamról
pedig inkább az ellenkezőjét, akkor ez a „depresszív” életpozíció, melynek jellegzetes élményvilága a feleslegesség és a
haszontalanság – kulcsszavai lehetnének a „bárcsak”, és a „kellett volna.” Ha pedig magamról és a másikról is az a
meggyőződésem, hogy „nem oké”, az a „minden hiába” pozíciója, ahol a reménytelenség és az értelmetlenség a meghatározó
élményünk.
Bár egész egyszerűnek hangzik, ennek a négy pozíciónak mégis nagy szerepe van sorskönyvünk cselekményének
meghatározásában. Ezekből indítjuk el például játszmáinkat – ha belegondolunk, más az alappozíciója egy „bűnbaknak”, vagy egy
„megmentőnek”. A „bűnbak” önként vállalja a depresszív életpozíciót, ha sarkosan szeretnénk szemléltetni: „te olyan jó vagy, én
meg egy senki, ezért magamra veszek minden hibát és felelősséget, büntess csak.”
A megmentő szerepe némileg csalóka, ugyanis első benyomásra pozitív színezetű szerepnek
tűnik, ám ha jobban belegondolunk, kiindulási alapja a másokat leértékelő és megvető,
önmagát pedig felemelő pozíció – „én olyan jó, segítőkész és erényes vagyok, hogy
megmentelek téged, te elesett, szerencsétlen, tehetetlen, mivel te magadtól erre nem vagy
képes.”
Ezek az alappozíciók külső körülmény vagy esemény hatására ritkán változnak meg. Ha felismerjük, hogy melyik pozícióból
vagyunk hajlamosak szemlélni az életet, és szeretnénk rajta változtatni, mindenképp belső elhatározás és munka szükséges hozzá,
hogy alapvető meggyőződésünket átformálhassuk.
Az én kedvenc érzésem – A helyettesítő érzelmek

Berne szerint „a helyettesítés olyan érzés, amelyet az adott személy a rendelkezésére álló összes érzés közül kiválaszt, amikor az
általa játszott játszma nyereségét kívánja besöpörni.” A helyettesítő érzés tehát az az érzelem, amelyhez gyakran és szívesen
nyúlunk mindennapi játszmáink során – ilyen például a harag, a bűntudat, a sértődöttség vagy a kisebbrendűségi érzés.
Az, hogy kinek mi lesz a helyettesítő érzése, nagyrészt a gyermekkorban megfigyelt minták,
szokások és válaszok alapján alakul ki. Például: „Ebben a házban az a szokás, hogy ha nehezen
mennek a dolgok, akkor begurulunk/megsértődünk.” A helyettesítő érzések létrejöhetnek úgy
is, hogy a gyermek nem csak lemásolja a közvetített mintát, hanem megtanulja azt, melyik
érzést érdemes előhúznia és használnia. Egy elhanyagoló családban például, ha a gyermek csak
úgy tudja felhívni magára szülei figyelmét, hogy kiabál, tör-zúz és rosszalkodik, akkor az ő
helyettesítő érzése a düh lesz, melyet felnőttként is előszeretettel fog előhúzni a tarsolyából.
Berne ezeket az érzelmeket „zsetonoknak” nevezi, melyeket mindenki a maga módján, játszmák által gyűjtöget. Van, aki
kifejezetten a „barna színű zsetonokra”, azaz a rossz érzésekre utazik, így nem is fogadják el az „aranyat” (vagyis a pozitív
érzelmeket), mert egyszerűen nem illik a „gyűjteményükbe” – nem tudnak velük mit kezdeni, így vagy figyelmen kívül hagyják,
vagy próbálják átszínezni („Milyen gyönyörű a ruhád, szívem!” „A tegnapit bezzeg rondának tartottad.”). Begyűjtött
„zsetonjainkkal” olykor szeretünk „eldicsekedni” másoknak, összevetni azt, hogy kinek nyom többet a mérlegen („Azt hiszed, a te
feleséged hisztis? Nahát, ide hallgass…”). Többen is felismerhetik, hogy a sötét színű zsetonok halmozásának nagy ára van –
többek között magány, szomatikus panaszok –, mégsem képesek leállni, mivel egyszerűen nem tudják elképzelni azt, hogy mi
értelme lehet az életnek a zsetonok gyűjtésén kívül.
Gondosan összeszedett gyűjteményünktől tényleg piszok nehéz megválni, hiszen ez azt jelenti, hogy fel kell hagyni minden eddigi,
zsigerből jövő játszmánkkal, és helyette át kell térnünk az őszinte, tudatos és egyenes kommunikációra, ahol nem provokálunk, és
nem értjük félre direkt a másikat. Berne szerint nem elég, ha a „fiók mélyére” süllyesztjük zsetonjainkat, ugyanis azokat bármikor
előhúzhatjuk és a másik fejéhez vághatjuk. Ilyenkor tehát régi sérelmeinktől valóban el kell búcsúznunk, hogy ne legyenek többet
hatással jelenünkre és jövőnkre – ami nem egy mozdulat és egy pillanat, hanem egy hosszabb folyamat lehet.
Megengedhetem magamnak, hogy… – Tiltások és engedélyek

A szülői programozás, azaz a tiltások, parancsok és utasítások szabályozzák azt, hogy sorskönyvünk a tervezett, ám közel sem
biztos, hogy szerencsés irányba haladjon („Úgy végzed majd, mint a [bolond] nagynénéd!” „Pont olyan vagy, mint az [alkoholista]
apád!”). Bár nehéz pontosan és szó szerint felidézni ezeket az intelmeket, mégis mélyen bennünk élnek, és észrevétlenül
irányíthatnak.
A parancsok leggyakrabban gátló típusúak, és tiltások formájában hangzanak el – ezek adják korlátainkat, azaz hogy meddig
mehetünk el, mi az, ami nem szabad, nem illik, nem megengedett („Egy ilyen szép kislánynak nem illik így viháncolni”; „A fiúk nem
sírnak”).
A tiltások alapvetően nem ördögtől valóak, hiszen kijelölhetik azt a teret, ahol még
biztonságosan mozoghatunk – ha azonban sorskönyvünkben szinte csak tiltások szerepelnek,
azok megnehezítik a körülményekhez való sikeres alkalmazkodást és megküzdést. A tiltások
gyakran olyankor is életbe lépnek, mikor egyáltalán nem lenne rájuk szükség, és gátolhatnak
abban, hogy szabadon és szégyen nélkül megéljük önmagunkat, örömöt és felszabadultságot
érezzünk, azaz élvezhessük az életet.
A szülői programozás másik típusát képezik az engedélyek, melyek nem jelentenek kényszert, inkább szabad választást és
lehetőséget nyújtanak számunkra. Egy „vesztes” típusú sorskönyvben alig szerepelnek engedélyek, így a személy azt élheti meg,
hogy nincs is lehetősége a változtatásra, nincsen elképzelése arról, hogyan lehetne másként élni. Felnőttként nem késő feloldozni
magunkat a tiltások átka alól, és megadni az engedélyt: igenis szabad, lehet, jogunk van hozzá. Ahogy az egyik könyvbeli példa
szerencsejáték-függője fogalmazta meg: „Nem arra van szükségem, hogy valaki állandóan azt mondogassa nekem, hogy hagyjam
abba a játékot, hanem olyasvalaki kellene, aki engedélyt ad arra, hogy abbahagyhassam, mivel a fejemben valaki mindig azt
hajtogatja, hogy nem szabad abbahagynom.”
Ha megszabadulunk a bennünk élő gátló parancsoktól, melyek ugyan hűen követik a sorskönyvünk fonalát, de egy „vesztes”
végkifejlet felé hajtanak, a másoktól vagy önmagunktól érkező engedélyek igazi felszabadulást adhatnak – hiszen minél több
engedéllyel rendelkezünk, annál kevésbé leszünk sorskönyvünk rabja, annál könnyebben és bátrabban változtatunk. Az
engedélyek hatására ébredhetünk rá arra, hogy nem kell az általunk írt sorskönyvet beteljesítenünk, hanem lehetőséget kapunk
arra, hogy letérjünk a kijelölt útról, és egy olyan ösvényre térhessünk, mely sokkal szabadabb, boldogabb, önfeledtebb – azaz
sokkal inkább a miénk.
Forrás: Eric Berne: Sorskönyv
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!
SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!
Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink
támogatásával
működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket!
MEGNÉZEM
Szerző
Brunner Zsanett Anna

Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az
emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton
zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is
szereti.
További cikkei
Tetszett a cikk?
Ha igen, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy a legfrissebb Pszichoforyou hírek és
írások hétről hétre a postafiókodban
landoljanak.
Feliratkozom
És ezt olvastad már?
“A legnagyobb börtön a tulajdon elménkben van, de a zsebünkben már ott a kulcs” – Szabadság és béklyó, együtt és egyedül
“A megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről szól” – 5 tévhit a haragunk elengedéséről
“Boldog, aki odaadja az idejét” – 2+2 könyv és film a boldogságról, tőlünk, Nektek
Ajánljuk még
„Az életünk egy csatatér, kivéve az ágyban” - A halhoz válassz hálót! - Avagy hogyan gátoljuk A boldogságot kereső hullámzás - Ilyen az élet egy
Párkapcsolatok, ahol csak a szex működik saját magunkat a bizalom útján szorongó-ambivalens kötődésű ember mellett
HIRDETÉS HIRDETÉS
Hihetetlen nyeremények, a fődíj pedig egy „Önző és hálátlan vagy!” – hogyan ismerjük fel, ha Megérkeztek az újjászületett MG autók Kecskemétre
Mercedes-Benz. bűntudattal büntetnek minket?
HIRDETÉS HIRDETÉS
Védd a hajad és kezeld a hajhullást Dr. Konopkával, Induljon a tanév a Tescóval! “Dehát csak beszélgettünk!” - interjú a
most kedvezményesen! mikromegcsalásról Knapek Éva klinikai
szakpszichológussal
|related|
Pszichoforyou
100 811 kedvelés
Tetszik az oldal További információ
LÉLEKERŐSÍTŐ
Miért félünk a fogorvostól? – A dentofóbia igenis létezik, de kezelhető (X)
„A legtöbb erőfeszítés ahhoz kell, hogy a gyerekek bent maradjanak a rendszerben” – Interjú Kakuk Tímeával, a Bagázs Egyesület munkatársával
„Mostantól minden másképp lesz” – Hogyan ne adjuk fel az újévi fogadalmainkat?
8 220 Ft 4 070 Ft
8 220 Ft 4 070 Ft
10 990 Ft 8 570 Ft
4 430 Ft 5 150 Ft
14 990 Ft 8 220 Ft
Pszichoforyou hírlevél
Ne maradj le legfissebb cikkeinkről!
Keresztnév
Vezetéknév
Email
Feliratkozás
Instagram
Legkedveltebb cikkek
Ki mondja ki először: "Szeretlek!", és miért olyan fontos ez?
„Az életünk egy csatatér, kivéve az ágyban” - Párkapcsolatok, ahol csak a szex működik
„Bízz már magadban egy kicsit!” – Köszi szépen, és azt hogy kell?
„Egyetlen jól célzott mondattal rommá zúzzák a boldogságot” – Kik azok az örömgyilkosok és miért érdemes tőlük óvakodni?
„A rendszeres mozgás az egyik legjobb gyógyír a kimerültségre és a kiégésre” – és ezért olyan piszok nehéz belevágni
Kapcsolat
Médiaajánlat
Rólunk
Együttműködő partnerek
Impresszum
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
ÁSZF
Felhasználási feltételek
Pszichológus állások
Copyright © Pszichoforyou minden jog fenntartva

Sorsunk Nem A Csillagokban Van Megírva, Hanem A Tudattalanunkban" - A Sorskönyv Című Könyvről

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Sorsunk Nem A Csillagokban Van Megírva, Hanem A Tudattalanunkban" - A Sorskönyv Című Könyvről

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

9/8/22, 3:13 PM „Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem a tudattalanunkban” – A Sorskönyv című könyvről

„Sorsunk nem a csillagokban van megírva, hanem saját

„… de mi magunk akarjuk, hogy így és ne másként történjen”

„Pocsék egy darab, de mennyivel jobb élet!”

Ki az oké, én vagy te? – Az alappozíciók

Az én kedvenc érzésem – A helyettesítő érzelmek

Megengedhetem magamnak, hogy… – Tiltások és engedélyek

Forrás: Eric Berne: Sorskönyv

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Brunner Zsanett Anna

És ezt olvastad már?

“A megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről szól” – 5 tévhit a haragunk elengedéséről

Tetszik az oldal További információ

Miért félünk a fogorvostól? – A dentofóbia igenis létezik, de kezelhető (X)

„Mostantól minden másképp lesz” – Hogyan ne adjuk fel az újévi fogadalmainkat?

Ki mondja ki először: "Szeretlek!", és miért olyan fontos ez?

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató

Copyright © Pszichoforyou minden jog fenntartva

You might also like