You are on page 1of 2

A Skandináv országok

 A Skandináv országok Észak Európába helyezkednek el a Skandináv-félszigeten, Norvégia,


Dánia, Svédország,  Finnország és Izland alkotja. Skandinávia első lakosai feltehetőleg
a finnek és számik voltak, akik Lappföldön és a mai Finnország délnyugati csücskében telepedtek le. A
svéd állam megszerveződése után az új állam északra és keleti irányba terjeszkedett (nyugatról egyelőre
az erős Dán-Norvég Perszonálunió állta útját. A finnek tehát már történelmük kezdetekor svéd
fennhatóság alá kerültek, és maradtak is egészen a napóleoni korszak végéig.
Ekkor ugyanis a győzedelmes Oroszország – ami a Napóleon felett aratott győzelmével megalapozta
nagyhatalmi státuszát – igényt tartott a finn területekre.
 A skandináv, vagy északi országok történelme már a kezdetektől összefonódott. Az itt élő
germánok csak a 12. századtól kezdték önálló népekként definiálni magukat, és már az első
államszerű szerveződéseik kialakítása során együttműködést hirdettek meg. 1387-ben alakult
meg a kalmari unió, egy gazdasági szerveződés, amelynek számos politikai vonatkozása is volt.
Mivel Svédország nem támogatta Napóleont, a győztes hatalmak nem akartak neki sem nagy
károkat okozni, így a finn területek elvesztéséért kárpótlásul megkapták Norvégiát 1809-ben.
Finnország az 1917-es orosz forradalom után szerveződhetett állammá, ekkor a nagyhatalmak
beleegyeztek egy ütközőállam szerepét betöltő államalakulat létrehozásába a svéd határ mentén,
melynek feladata a kommunizmus továbbterjedésének megakadályozása volt kezdetben.

         A skandináv országok közös gazdasági jellemzőinek eredete a történelmi együttműködésen és az


azonos földrajzi adottságokon múlik. A gazdasági együttműködés első jelei már az itt megalakuló első
államalakulatok idején megmutatkoztak. Az 1387 és 1523 között fennálló kalarmi unió az első komoly,
szerződésen és kölcsönös megállapodásokon alapuló gazdasági szerveződés volt.A skandináv országok
fát, prémet, mézet, és különböző érceket adtak el a kontinentális Európa államai számára.Svédország a
20. Századig kiemelkedő volt a vasérc-feldolgozás iparágában, Norvégia az ipari forradalom utáni
olajéhségnek, illetve a később megjelenő technológiai háttérnek hála tudott felemelkedni.
Történelmük folyamán a skandináv államok mindig is egymás gazdasági partnerei voltak, még akkor is,
ha viszonyuk háborus volt. A 19. századig svédországi éhezés elől a svédek Dániába mentek
munkáért, korábban pedig hasonló együttműködés volt megfigyelhető a dán és norvég területek
között.

You might also like