Danielle Steel

Veled vagy nélküled

Ismertető a hátoldalról:
Adams élete sem mentes a bukta-
tóktól. Tizennyolc évesen kötött házasságot egy férfival,
aki, mikor tudomást szerzett róla, hogy felesége állapotos,
egyszerűen otthagyta. Az ikerpárnak életet adó asszony
titkárnő lett egy tévétársaságnál. egy sztrájk adta meg
neki a lehetőséget, hogy belépjen álmai birodalmába: mű-
sorvezető lett. Személyiségének varázsa jelentősen emelte
a társaság adásainak nézettségi mutatóját. Melanie hir-
műsorokat vezet, de önálló riportfilmek készítésére is mód-
ja van. Így ismerkedik meg Peter Hallammal, a jó nevű
specialistával, aki ingyen is hajlandó Melanie pártfogoltján
az életmentő műtétet elvégezni. A műtét lehetőséget nyújt
Melanie-nak, hogy portréfilmet készítsen Hallamról. A
közös munkálkodás során szerelem szövődik kettejük kö-
zött - melynek beteljesüléséhez számos akadályt le kell
győzni: a New York és Los Angeles közti távolságot, Hallam
előző feleségének változatlanul kísértő szellemét, egy hét
számjegyű szerződés csábítását, szerelmes szüleikre fél-
tékeny gyermekek hisztériáját... Végül Melanie határozott,
de kockázatos lépésére van szükség, hogy a dolgok egye-
nesbe jöjjenek...
ISBN 963-9025-93-3

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: Changes
Published by Dell Publishing a Division of Bantam Doubleday D
Publishing Group, Inc., New York
^ 1983 by Danielle Steel
Author's photo copyright ^ by Charles Bush
The cover format and design of this book are protected
trade dresses and trademarks of Dell Publishing,
1
a division of Bantam Doubleday Dell
Publishing Group, Inc.
Fordította Dezsényi Katalin
Negyedik kiadás
Fedéltipográfia: Szakálos Mihály
Hungarian edition
^ by Európa Könyvkiadó, 1992, 1995, 1996
^ by Maecenas Könyvek, Budapest, 1999
Hungarian translation
^ by Dezsényi Katalin, 1992, 1995, 1996, 1999

Változás,
tánc,
szökellés,
araszolás,
a régiből
új életem,
tűnődés,
mi is vagy
nekem
álombeli vágyak
s tervek,
újonnan találtak,
két élet
összefonódva-
bonyolódva-
fokozódva,
hogy rab
a szív,
s nincs visszaút,
hogy abbahagyd,
mert nem lehet
megfutni már,
2
megtudni még,
hogy jó-e ez;
de vall majd
az idő
szava
s én halkan
hívlak
éjszaka,
nem ugyanaz
semmi se már
ez a világ
annyira más
köröttem,
míg új rendbe áll
a sodrás,
mozgás,
változás.
- Dr. Hallam... dr. Peter

1. FEJEZET
Hallam... dr. Hallam...
a kardiológia intenzívről, dr. Hallam... - zümmögte a
hang mechanikusan, miközben Peter Hallam sietve
átvágott a Központi Városi Kórház előcsarnokán vá-
laszra se méltatva a diszpécsert, hisz a stáb már tudta,
hogy úton van. Homlokát ráncolva nyomta meg a liftben
az ötödik emelet gombját, gondolatait teljességgel lefog-
lalták az adatok, amelyeket húsz perccel azelőtt közöl-
tek vele a telefonban. Hetek óta vártak már a donorra, s
ez a mostani majdhogynem az utolsó pillanat. Gondola-
tai sebesen száguldottak, miközben a liftajtó feltárult, s
ő sietve megindult a Kardiológia, Intenzív Osztály
3
feliratú nővérszoba felé.
- Felküldték már Sally Blockot? - Az egyik nővér,
mint aki csak most eszmél, felnézett, s a tekintetük ta-
lálkozott. Valahányszor a férfit megpillantotta, nagyot
dobbant a szíve. Végtelenül lenyűgöző jelenség volt,
magas, karcsú, ősz, kék szemű, halk szavú. Pontosan
úgy festett, ahogy a női szíveknek szóló regényekben az
orvosokat ábrázolni szokták. Alapvetően gyöngéd volt
és kedves, ugyanakkor áradt belőle a határozottság.
Körüllengte a kantárt folyvást feszegető, nagyszerű ver-
senyparipa aurája, amely mind gyorsabban futna, mind
tovább... többet teljesítene, megküzdene az idővel...
akkor se adná fel, ha minden elveszett már... hogy csak
egyetlenegy életet visszalopjon az életbe... egy férfiét,
egy nőét... egy gyerekét... bárkiét. És gyakran meg is
nyerte a csatát. Igen gyakran. De nem mindig. És ez
bosszantotta. Mi több, fájt neki. Ezért a sok ránc a
szeme körül, ezért a bánat is, a lelke legmélyén. Nem
érte be azzal, hogy szinte naponta vitt véghez csodákat.
Ennél ő többet akart, jobb eredményt, ő mindegyiket
meg akarta menteni, s erre sehogyan sem volt lehetőség.
- Igen, doktor úr - bólintott az ápolónő sietősen. -
Épp most ment föl.
- Fölkészült? - Ez volt a másik, amiért a nővér
annyira tisztelte. Rögtön tudta, hogy a kérdés nem arra
vonatkozik, hogy az infúzió benne van-e már a páciens
karjában, hogy megkapta-e az enyhe nyugtatót, mielőtt
begurították a műtőbe. A kérdés a lelkiállapotára vonat-
kozott, hogy mire gondolt, mit érzett, ki beszélt vele, ki-
kísérte el. Az orvos azt akarta, hogy mindnyájan tisztá-
ban legyenek azzal, ami rájuk vár, hogy milyen kemé-
nyen fog küzdeni a csapat, hogy milyen fontos számuk-
4
ra, amit csinálnak, és hogy milyen kétségbeesetten
megküzdenek minden egyes életért. Fel akart készíteni
minden pácienst, hogy aztán vele együtt küzdjön meg az
életéért. - Ha nem hisznek benne, hogy érdemes meg-
küzdeni az életükért, akkor kezdettől el vannak veszve -
mondta az orvos a nővér füle hallatára a növendékeinek,
és a nő tudta, hogy komolyan is gondolja, amit mond.
Küzdött is minden idegszálával, s ez sokba került neki,
de megérte. Az elmúlt öt esztendőben, a ritka kivételek-
től eltekintve, elképesztő eredményeket produkált,
Csakhogy azok a kivételek nagyon is sokat jelentettek
Peter Hallamnak. Mint minden. A férfi olyan lenyűgö-
ző, oly érdekes, oly ragyogó... és olyan veszettüljóképű,
emlékeztette magát a nővér mosolyogva, miközben az
orvos sietve elment mögötte a folyosó végében levő
kislift felé, amely felröpítette a következő emeletre, épp
a műtők elé, ahol az orvos csapatával bypass-műtéteket,
átültetéseket, és időnként, ha nem is túlságosan gyak-
ran, szokványosabb szívműtéteket szokott végrehajtani.
Az esetek túlnyomó többségében, amiként ma este is
Peter Hallam és csapata a keményebb fajta melót
végezte.
A Sally Block nevű lány huszonkét esztendős volt,
felnőtt élete jelentős részét rokkantként töltötte a gye-
rekkori reumás láz következtében. Volt továbbá több
szívbillentyűcseréje, és tíz éve gyógyszerekkel tartották
életben. Hallam és csapata már hetekkel azelőtt, hogy a
lányt befektették a Központi Városiba, arra a következ-
tetésre jutott, hogy az átültetés az egyetlen lehetőség,
De ez idáig nem akadt donor. Egészen ma éjszakáig.
helyesebben hajnali fél háromig, mikor is fiatalkorú
bűnözők egy bandája megrendezte külön bejáratú kis
5
autóversenyét a San Fernando-völgyben. Közülük hár-
man a helyszínen meghaltak. Peter Hallam, miután
higgadtan lefolytatott egy csomó telefonbeszélgetést a
donorokat azonosító és továbbító szervezettel, tudta,
hogy most megtalálta az igazit. Már Dél-Kalifornia
összes kórházát végigtelefonálta, hogy megfelelő donort
kerítsen Sallynek, és most íme - csak túlélje a műtétet,
és a szervezete ki ne vesse magából az új szívet.
Késlekedés nélkül levetette utcai öltözetét, bebújt a
puha, zöld, pamut sebészalsóba, erőteljesen megsikálta
a kezét, majd hagyta, hogy az asszisztensek ráhúzzák a
sebészruhát meg a maszkot. Hasonlóképpen cselekedett
három másik orvos és két végzős hallgató, valamint egy
csomó nővér. De Peter Hallam mintha tudomást se vett
volna róluk, amint belépett a műtőbe. Tekintetével rög-
tön a műtőasztalon csendesen és nyugodtan fekvő Sallyt
kereste, akit viszont mintha teljességgel megdermesztet-
tek volna a feje fölött élesen világító lámpák. Még így is
csinos volt, ahogy steril köntösben, hosszú, szőke haját
a zöld vászonsipkába bújtatva feküdt a műtőasztalon.
Amúgy nemcsak hogy gyönyörű fiatal nő volt, hanem
igen kellemes lény is egyszersmind. Művészi pályára
készült kétségbeesetten... szeretett volna főiskolára
járni... szórakozni... csókolózni... gyerekeket szülni...
A lány sapkában, maszkban is felismerte a férfit, és ál-
matagon, a gyógyszerektől kábultan rámosolygott.
- Helló. - Törékeny volt, pici arcában a szeme
hatalmas, akár egy törött porcelánbabáé, aki várja, hogy
megreparálják.
- Helló, Sally. Hogy van?
- Furán. - A szeme kissé megrebbent, majd belemo-
solygott az ismerős szempárba. Az elmúlt hetek során
6
alaposan megismerte a férfit, közelebb került hozzá,
mint évek óta bárkihez. A remény kapuját tárta fel a
férfi előtte, a gyengédségét, törődését, gondoskodásét,
amitől magánya és elszigeteltsége, amely évek óta
kínozta, sokat enyhült.
- Lesz dolgunk elég a következő órákban. A magáé
annyi, hogy itt fekszik, és szundikál. - Figyelte a lányt, a
közeli monitorra pillantott, aztán vissza a lányra. - Fél?
- Egy kicsit. - De a férfi tudta, hogy a lány fel van
készítve. Hetekig magyarázta neki, milyen beavatkozás
előtt áll, milyen bonyolult a folyamat, mik a veszélyei,
utána milyen gyógyszerezésre lesz szükség. A lány tudja
is, hogy most mire kell számítania, s hogy elérkezett a
nagy pillanat. Majdnem olyan ez, mint a szülés. Az
orvos fogja megszülni Sallyt, a lány majdhogynem a
lelkéből fog kipattanni, az ujjai begyéből, miközben az
életéért küzd.
Az aneszteziológus közelebb lépett Sally fejéhez, a
tekintete közben Peter Hallam pillantását kereste,
A férfi lassan bólintott, és újra Sallyre mosolygott.
- Hamarosan itt leszek. - Csakhogy nem is lesz az olyan
hamarosan. Legalább öt-hat óra, amíg a lány magához
tér, és akkor is épphogy, még ott, az őrzőben, mielőtt
visszavinnék az intenzívre.
- Ott lesz, amikor fölébredek? - vont barázdát a
rettegés a lány homlokára, mire az orvos sietve bólin-
tott.
- Egészen biztosan. Ott leszek maga mellett, amikor
fölébred. Ugyanúgy, ahogy most is itt vagyok. -Azután
intett az aneszteziológusnak. A lány verdeső szemhéja
lecsukódott a már korábban beadott nyugtatótól. Az
altatót a karjára rögzített infúzióval juttatták be a
7
szervezetébe; s a rákövetkező pillanatban Sally Block
már aludt, néhány perc múlva pedig kezdődhetett a
bonyolult műtét.
Az ezt követő négy órában Peter Hallam kitartóan
azon dolgozott, hogy beültesse az új szívet, s mikor az
beindult, az orvos arcára kiült a diadalittas kifejezés.
Tekintete a másodperc tört részéig találkozott a szem-
közt álló nővérével, s a férfi a maszkja mögött elmoso-
lyodott. - Na kérem. - De még csak az első menetet
nyerték meg, s az orvos ezt nagyon is jól tudta. Az még
csak ezután fog kiderülni, hogy Sally szervezete befo-
gadja-e vagy kilöki magából az új szívet. És ezeknél az
átültetéses betegeknél nem valami jó a statisztika. De
még így is sokkal jobb, mintha el sem végezték volna a
műtétet. Sally esetében, amiként a többieknél is, akiket
dr. Hallam megoperált, a műtét volt az egyetlen lehető-
ség.
Aznap reggel negyed tízkor Sally Blockot begurítot-
ták az őrzőbe, s Peter Hallam hajnali fél öt óta először
engedélyezett magának egy kis pihenőt. Jó ideig eltart,
amíg az altató hatása elmúlik, bőven van ideje egy csésze
kávéra, meg hogy elrendezze a gondolatait. Az ilyen
átültetések, mint ez a mostani is, egészen kilúgozzák.
- Doktor úr, ez lenyűgöző volt. - Fiatal, végzős orvos
állt meg mellette, még mindig az imént átéltek hatása
alatt, miközben Peter kitöltötte magának a csésze kávét,
és a fiatalemberhez fordult.
- Köszönöm - mosolyodott el, s közben arra gondolt,
hogy ez a fiú mennyire hasonlít az ő fiára. Micsoda öröm
lett volna, ha Mark érdeklődést mutat az orvostudo-
mány iránt, de neki más elképzelései voltak, jogot akart
tanulni vagy közgazdaságtant. Ő ennél sokkal tágasabb
8
világban akart mozogni, ráadásul éveken át nézte,
hogyan áldozza fel magát az apja, s érzelmileg mekkora
csapást jelent neki, valahányszor meghal egy szívátülte-
téses beteg. Köszöni szépen, de ezt nem neki találták ki.
Peter összeszűkült szemmel nagyot kortyolt a sötét
folyadékból, s arra gondolt, talán így is van rendjén.
Majd ismét a végzős orvoshoz fordult.
- Először látott szívátültetést?
- Másodszor. Az is a maga produkciója volt. - Vala-
hogy a produkció volt itt a megfelelő kifejezés. Mindkét
átültetés olyan élmény volt számára, hogy ahhoz csak
egy bravúros színészi alakítás volt fogható. A műtőben
olyan nagy volt a drámai feszültség, hogy ahhoz hasonlót
ő még életében nem tapasztalt, s Peter Hallamot figyelni
műtét közben valahogy olyan volt, mint Nizsinszkij
táncát nézni a színpadon. Az övénél különb produkció
egyszerűen nincs.
- Mit gondol, sikerülni fog?
- Azt még korai volna megítélni. Remélem, fogja
bírni. - Magában azon imádkozott, hogy amit az imént
mondott, valóra váljon, azzal a műtősöltözékre egy
másik steril köpenyt húzott, és indult az őrző felé.
A kávéját odakinn hagyta, és csendben leült Sally mellé
Egy őrzőbeli nővér és műszerek tömkelege figyelte Sally
minden lélegzetvételét, s ez idáig a legteljesebb rendben
ment minden. A problémák, ha ugyan lesznek, ké-
sőbbre várhatók, már amennyiben nem a kezdet kezde-
tétől rossz minden úgy, ahogy van. És volt már példa
ilyenre is. De most ne... most ne... édes istenem... csak
most az egyszer ne... őt ne... hisz olyan fiatal... ner
mintha az orvos másképpen érzett volna, ha a lány nem
huszonkét éves, hanem, mondjuk ötvenöt.
9
Akkor se érzett másként, amikor a feleségét veszítette
el. Most csak ült, és Sallyt nézte, s igyekezett nem annak
a másiknak az arcát látni maga előtt... akkor. . . pedig így
volt mindig... őt látta maga előtt azokban az utolsó
órákban, mikor már nem volt mit tenni, mikor már nem
volt remény... s ő ott állt tehetetlenül. Az asszony nem is
hagyta,. hogy megpróbálja. Bárhogy érvelt is, hiába
minden igyekezet, nem tudta rávenni. Pedig lett volna
donor is. De az asszony hallani se akart róla. Aznap este
Peter tehetetlenségében a falat püfölte az asszony szobá-
jában, aztán száztizenöt mérfölddel száguldott haza az
autópályán. S még arra is fütyült, hogy elkapták. Semmi
nem érdekelte akkor... csak ő... ő pedig nem hagyta.
Peter olyan kába volt, amikor a járőr megállította, hogy
kitessékelték a kocsiból, és megszondázták. De nem
volt részeg, csak megbénult a fájdalomtól. Megúszta az
idézéssel és a tetemes bírsággal, aztán csak bolyongott
odahaza, az asszonyra gondolt, majd megszakadt érte a
szíve, vágyott mindenre, amit tőle valaha is kapott, és
amit többé már soha nem fog megkapni. Azon tűnődött,
hogy fogja elviselni az életet nélküle. Még a gyerekek is
mintha eltávolodtak volna tőle akkor... csakis Anne-ra
tudott gondolni. Hisz oly sokáig oly erős volt, és belőle
csakis miatta lett az, ami. Anne-ből merített erőt, meg a
maga tehetségéből. És akkor egyszer csak elillant min-
den. Rémülten ült magában akkor éjjel, akár egy kis-
gyerek, aztán hajnalban egyszer csak ellenállhatatlanul
rátört az a vonzás. Vissza kell mennie hozzá... még
egyszer át kell ölelnie... el kell mondania neki mindazt
amit eddig még nem mondott el... Visszarohant a
kórházba, halkan belépett az asszony szobájába, ki-
küldte a nővért, és egyedül őrködött, gyöngéden fogta
10
Anne kezét, és szőke haját kisimítgatta sápadt homloká-
ból. Az asszony olyan volt, mint egy törékeny porcelán-
baba, és épp, mielőtt megvirradt, egyszer csak kinyitotta
a szemét...
- ...Peter... - hangja a nagy csendben suttogásnak is
alig volt nevezhető.
- Anne, szeretlek... - a férfi szemébe könnyek szök-
tek, legszívesebben felordított volna, hogy: -Ne menj!
- Anne rámosolygott azzal a varázslatos mosolyával,
amely mindig megtöltötte a férfi szívét, majd egy köny-
nyed sóhajtással ott se volt többé, ő pedig csak állt, és
bámult rá rémülten. Miért nem akart küzdeni? Miért
nem engedte, hogy legalább ő megpróbálja? És ő miért
képtelen tudomásul venni azt, amit az emberek nap mint
nap kénytelenek tudomásul venni tőle? De most képte-
len volt rá. Csak állt és bámult, halkan sírt, mígnem az
egyik kollégája elvezette. Hazavitték, és ágyba dugták,
aztán az elkövetkező napokban és hetekben valahogy
végigcsinálta mindazt, amit végig kellett csinálnia. De
olyan volt az egész, mint valami csúf víz alatti álom, csak
néha-néha bukott fel a felszínre, míg egyszer csak
rádöbbent, milyen nagyon nagy szükségük van rá a
gyerekeknek. És akkor lassan visszatért, három hét
múlva már ismét dolgozott, de attól fogva hiányzott neki
valami. Valami, ami a minden volt a számára. És ez a
valami Anne névre hallgatott. Sokáig szünet nélkül csak
rá gondolt. Anne vele volt, napjában ezerszer, amikor
munkába indult, amikor egyik betegszobából a másikba
ment, amikor belépett a műtőbe, vagy kocsiba ült, és
hazaindult késő délután. És amikor a bejárati ajtóhoz
ért, mintha kést forgattak volna meg a szívében, mert
tudta, hogy ő nem vár rá.
11
Mindennek több mint egy éve már, a fájdalom csitult,
de el nem múlt. És Peter Hallam valahogy úgy érezte,
hogy nem is fog elmúlni soha. Mi mást tehetett, mint-
hogy dolgozott tovább, megtett minden tőle telhetőt
azokért, akik hozzá fordultak segítségért... és persze ott
volt Matthew, Mark és Pam. Hála istennek. Nélkülük
soha nem élte volna túl. Így viszont megmaradt. Eljutott
idáig, és él tovább... de milyen másképpen... Anne
nélkül. . .
Ült az őrző csendjében, hosszú lábát maga elé nyújtot-
ta, az arca csupa feszültség, figyelte Sally lélegzését,
aztán a lány egy másodpercre végre kinyitotta a szemét
és kábán körülnézett a helyiségben.
- Sally... Sally... Peter Hallam vagyok... Itt vagyok
és maga jól van... - E percben. De ezt nem mondta, mi-
több, gondolni se volt rá hajlandó. A lány él. .
végigcsinálta. Meg fog maradni. És ő mindent megtett
ennek érdekében.
Még vagy egy órát ült az ágya mellett, figyelte, beszélt
hozzá, mikor a lány magához tért, még egy röpke
mosolyt is elkönyvelhetett, mielőtt délben egykor ma-
gára hagyta. Megállt a büfében, és bekapott egy szendvi-
cset, aztán rövid időre visszament a szobájába, majd
vissza a betegekhez négy órára, fél hatkor pedig már
hazafelé tartott, s ismét Anne járt a fejében. Még most
sem akaródzott igazán elhinnie, hogy nem várja
amikor hazaér. Mikor hagy fel az ember a viszontlátás
reményével, kérdezte az egyik barátját hat hónap után.
Mikor fogom végre felfogni? Az a fájdalom, amit az
elmúlt másfél esztendőben átélt, a sebezhetőség voná-
sait rajzolta arcára. Azelőtt nyoma sem volt ennek a
szemmel látható veszteségérzetnek, bánatnak és fájda-
12
lomnak. Azelőtt csak az erő sugárzott belőle, a bizako-
dás, az a biztos tudat, hogy soha semmi nem végződhet
rosszul. Volt három tökéletes gyereke, a legnagysze-
rűbb felesége, és a karrierje olyan magasra ívelt, amihez
foghatót kevesen mondhatnak magukénak. Feljutott a
csúcsra, nem erőszakkal, hanem a lehető legsimábban
és örült, hogy ott van. De most mi legyen? Innen már
hová és kivel?
Miközben Sally Block a
2. FEJEZET
szobájában feküdt a Los
Angeles-i Központi Városí Kórház intenzív osztályán,
az egyik New York-i televízióállomás stúdiójában erős
fények égtek. Vakító fehéren, miként a kémfilmek
vallatóhelyiségeiben. A fénykörön kívül a stúdió huza-
tos volt, hideg, közvetlenül a lámpák alatt azonban a
hőség és fényár szinte perzselte az ember bőrét. Mintha
a helyiségben minden a pontlámpák bevilágította tárgy-
ra irányult volna, minden összetartott, a pillanat feszült-
sége egyre nőtt, még az ott tartózkodó embereket is
mintha vonzotta volna a stúdió középpontja, a keskeny
lépcső, az apró dobogó, egy érdektelen Formica-asztal
és az élénkkék háttérfüggöny, rajta semmi más, csak a
cég jelvénye. De nem a jelvény vonzotta a szemet,
hanem az üres szék, amely olyan volt, akár a királyra
vagy királynőre váró trónus. Körülötte technikusok,
operatőrök, egy sminkes, egy fodrász, két segédrende-
ző, egy színpadmester, a kíváncsiskodók, a fontosak, a
szükségesek és a csak ott lófrálók - mind egyre közelebb
nyomakodtak az üres színpadhoz, a kopár asztalhoz,
amelyre rávilágítottak a mindent leleplező pontfények.
- Öt perc! - hangzott fel az ismerős kiáltás, megszo-
13
kott volt a jelenet, s mégis, az esti hírekben mindig volt
egy kevés varietéelem is. A fehér fények alatt ott
lebegett a cirkusz, a varázslat, a sztárparádé aurája. A
hatalom és titokzatosság párája vonta be mindannyiu-
kat, s az "Öt perc!", majd a "Három!", aztán a "Kettő!"
elhangzása után mintha egy cseppet gyorsabban vert
volna a szívük. Ugyanezek a szavak harsannak fel a
színfalak mögött a Broadwayn vagy Londonban, miköz-
ben valami nagy sztár a színre lép. Itt semmi sem olyan
káprázatos, a stáb tagjai köznapi viseletben, farmerben,
cipőben, és mégis, mindig megvan a varázsa, az elsutto-
gott szavak, a várakozás, érezte Melanie Adams is,
amint fürgén fellépett a dobogóra. Mint mindig, a
belépését most is tökéletesen időzítette. Pontosan száz
másodperce volt az adás kezdetéig. Száz másodperce,
hogy belenézzen a jegyzeteíbe, hogy a rendezőre pillant-
son, van-e valami utolsópillanat-beli utasítás, aztán ma-
gában halkan számolni kezdjen, hogy lehiggadjon.
Hosszú volt ez a nap is, mint mindig. Megrontott
gyerekekkel készített interjút. Nem valami kellemes
téma, de jól megcsinálta. Hat órára azonban alaposan
elfáradt.
Öt... emelte fel a segédrendező a kezét a vége
visszaszámláláshoz... négy... három... kettő... egy...
- Jó estét! - Begyakorolt, mégis sohasem előre gyár-
tottnak tűnő mosoly, hajának konyakszíne csak úgy
vibrál. - Melanie Adams jelentkezik az esti hírekkel.
- Az elnök beszédet mondott, Brazíliában katonai-
krízis, az árfolyamok nagyot zuhantak, valamint az már
reggel leütöttek egy helyi politikust, fényes nappal
amikor kilépett házának kapuján. Voltak egyéb hír-
anyagok is, és mint mindig, most is jól haladt minden.
14
Melanie-ról sugárzott, hogy érti a dolgát, meg is emelke-
dett a műsor nézettsége, s ez mindenképpen neki volt
köszönhető. Ismerte az egész ország már vagy öt éve,
nem mintha Melanie egész életében erről álmodott
volna. Politikatudományra járt az egyetemen, amit abba
kellett hagynia, amikor ikreket szült tizenkilenc éves
korában. De ez réges-régen történt. Évek óta tévézik.
Ez van, meg az ikrek. Voltak más időtöltései is, de
első a munkája volt meg a gyerekek.
Melanie összeszedte az asztalon heverő jegyzetet
amikor az adást kikapcsolták, s mint mindig, a rendező
elégedettnek látszott. - Szép munka volt, Mel.
- Kösz. - Hűvös távolságtartása leplezte egyke
félénkségét. Túl sokan voltak rá kíváncsiak, tébláboltak
körülötte, akartak feltenni kínos kérdéseket, szerettek
volna kotnyeleskedni. Ő most Melanie Adams, a név-
nek varázsos csengése van... ismerem magát... láttam a
hírekben!... Olyan furcsa mostanában akár csak a zöld-
ségeshez bemenni, vagy egy áruházba ruhát venni, vagy
egyszerűen csak végigmenni az utcán a lányaival. Az
emberek mindenütt megbámulták, s habár kifelé Mela-
nie Adams sohasem mutatta, azért belül még most is
olyan különös érzést váltott ki belőle.
Mel az irodája felé indult, hogy lemossa magáról a
festéket, és magához vegye indulás előtt a kézitáskáját,
ám ekkor a hírszerkesztő széles kézmozdulattal megállí-
totta. - Beugrana egy percre, Mel? - A férfi nyugtalan-
nak és szórakozottnak tűnt, mint mindig, és Mel magá-
ban felnyögött. A "beugrana egy pillanatra" akkora
történetté dagadhat, hogy éjjel nem ér haza. Amellett,
hogy oszlopa az esti híreknek, csak a főbb hírekkel
foglalkozott, a nagy szenzációkkal vagy a különkiadá-
15
sokkal. Most csak a jóisten tudja, mit tartogathatnak a
számára, de akárhogy is, nem volt rá kíváncsi. Volt már
annyira profi, hogy a fáradtság ne érződjék rajta, de ez a
különkiadás a megrontott gyerekekről, teljességgel kilú-
gozta, bár hála a sminkjének, mindebből semmi sem
látszott.
- Nos? Mi az ábra?
- Van itt valami, amit meg akarok magának mutatni.
- A hírszerkesztő elővett egy kazettát, és beindította a
videót. - Ezt az egyórás adásban vetítettük. Úgy érez-
tem, az esti hírekhez nem eléggé fontos, de magának
esetleg érdemes volna utánanéznie. - Mel a video
képernyőjére bámult, amint a szalag forogni kezdett, s
végignézett egy kilencéves kislánnyal készített interjút,
akinek sürgősen szívátültetésre volna szüksége, de a
szülei ez idáig képtelenek voltak a dolgot összehozni.
A szomszédok gyűjtést rendeztek Pattie Lou Jones ré-
szére, aki olyan aranyos kis fekete kislány volt, hogy az
embernek majd megszakadt érte a szíve. Mire az interjú
véget ért, Mel szinte sajnálta, hogy megmutatták neki.
Egy újabb gyerek, akiért fájhat a szíve, akiért aggódhat,
s akiért nem tehet semmit. Ugyanez volt az érzése a
megrontott gyerekekről készített műsorában is. miért
nem löknek már oda neki valami jóféle politikai bot-
rányt? Elege van már a sok szívfájdalomból.
- Igen - nézett fáradt tekintettel a férfira, aki levette
a szalagot. - Nos?
- Gondoltam, csinálhatna belőle egy érdekes külön-
kiadást. Egy darabig figyelemmel kíséri a kislányt, s
megnézi, mit lehet a dologból kihozni. Hogy egyál-
talán van-e orvos, aki hajlandó foglalkozni Patt
Louval.
16
- Az ég szerelmére, Jack... Miért mindig én kapom
az ilyet? Hát mi vagyok én, valami újmódi jótékonyság
egylet gyerekek számára? -Most már fáradtnak és bosz-
szúsnak látszott, s az aprócska ráncok kezdtek előbújni
a szeme sarkából. Pokolian hosszú nap volt; reggel hat-
kor jött el hazulról.
- Nézze - a férfi legalább olyan fáradtnak látszott
mint ő - ebből nagy ügyet lehet csinálni. Elérhetjük,
hogy a tévétársaság segítsen orvost találni a kislány
szüleinek, és végigkövethetjük a szívátültetést. Na, Mel
ez aztán a híranyag.
A nő lassan bólintott. Híranyagnak híranyag. Csak
épp hajmeresztő. -Említette már a családnak?
- Nem, de biztosra veszem, hogy boldogok lennének.
- Sose lehet tudni. Vannak, akik szeretnek maguk
végére járni a problémáiknak. Lehet, hogy korántsem
lesznek úgy elragadtatva az ötlettől, hogy Pattie Lout
feltálalják az esti hírekben.
- Miért ne volnának? Ma beszéltek velünk. - Mel
ismét bólintott. - Mi volna, ha holnap utánanézne
egy-két nagymenő szívspecialistának, hogy lássuk, mit
mondanak? Van köztük, amelyik határozottan örül a
nyilvánosságnak, és utána beszélhet a gyerek szüleivel.
- Majd meglátom, mit tehetek, Jack. Még be kell
fejeznem ezt a megrontott gyerekekkel foglalkozó mű-
sort.
- Azt hittem, azzal ma végzett - ráncolta a homlokát
a férfi.
- Végeztem is. De legalább egy részét látni akarom
ahogy megvágják.
- A fenébe. Az nem a maga dolga. Inkább fogjon
hozzá ehhez! Ez még a megrontott gyerekeknél is
17
rázósabb anyag. - Rázósabb annál, hogy kétéves gyere-
keket gyufával égetnek meg? Hogy a négyévesnek
levágják a fülét? Még most is előfordul, hogy rosszul lesz
a saját híranyagától. - Nézze meg, mit tud kihozni
belőle, Mel.
- Oké, Jack, oké. Majd meglátom... Halló, doktor
úr, a nevem Melanie Adams, és érdeklődni szeretnék,
hogy elvégezne-e egy szívátültetést egy kilencéves kislá-
nyon... lehetőleg ingyen... és vajon fölkereshetnénk-e,
hogy közvetítsük, amikor elvégzi, és nagydobra vernénk
magát is meg a kislányt is a hírekben...
Mel sietve visszatért az irodájába, a fejét lehorgasztot-
ta, agyában sebesen kergették egymást a gondolatok, s
közben majdnem összeütközött egy magas, fekete fiatal-
emberrel.
- Drágám, hogy maga milyen boldognak látszik! Jó
muri, ugye, hogy az embert folyvást mutogatják a
hírekben? - A rádióbemondásban megedződött mély
hang hallatán Mel fölemelte a fejét, és rámosolygott régi
barátjára.
- Szia, Grant! Hogy kerülsz ide ilyenkor?
Grant Buckley minden este vitaműsort vezetett a
késői híradó után, rendkívül ellentmondásos személyi-
ség, de Melt igen kedvelte, ő pedig már hosszú évek óta
az egyik legjobb barátjának tartotta a férfit.
- Be kellett jönnöm, hogy megnézzek néhány szala-
got, amit fel akarok használni a műsoromban. Hát te?
Neked viszont kicsit késő van már, ugye, szivi? - Ebben
az időpontban Melnek már többnyire híre-hamva nem
volt, de Pattie Lou Jones sztorija egy további félórára
benn tartotta.
- Már megint valami extrát tartogattak a számomra.
18
Azt akarják, hogy szervezzem meg valami gyereknek a
szívátültetését. A szokásos, semmi . különös. - De a
tekintete derűsebb lett, amint a férfira nézett. A férfi
rendkívül okos, jó barát, jóképű, és a tévétársaságban a
nők mind szemmel láthatóan irigyelték, hogy olyan
jóban vannak. Barátságnál több sohasem volt közöttük,
habárpletykáltak róluk ezt-azt, de abból semmi sem volt
igaz. Ők csak mulattak rajta, amikor egy-egy pohár ital
mellett megbeszélték.
- Hát még mi újság? Hogy sikerült a különkiadás a
megrontott gyerekekről?
Mel szeme nagyon komoly volt, amikor a férfira né-
zett. - Majd belepusztultam, de jól sikerült.
- Te valahogy mindig beletrafálsz a nehezébe, szivi.
- Vagy én trafálok bele, vagy engem választanak,
mint ennél a mostani szívátültetésnél, amit meg kell
szerveznem.
- Komolyan beszélsz? - A férfi kezdetben azt hitte,
hogy csak viccel.
- Én nem, de Jack Owens annál inkább. Van valami
jó ötleted?
A férfi a homlokát ráncolva gondolkodott. - Volt egy
műsorom ebben a témakörben még tavaly, és szerepel
benne néhány érdekes ember. Majd megnézem a nevü-
ket a kartontáramban. Kettőnek most hirtelen eszembe
is jutott a neve, de volt még kettő. Utánanézek, Mel.
Mikorra kell?
- Tegnapra - mosolygott a nő.
A férfi beleborzolt Mel hajába, tudta, hogy aznap már
nem ül a kamerák elé. - Ne kapjunk be valahol egy
hamburgert, mielőtt hazamész?
- Inkább ne! Várnak a lányok.
19
- Az a két... - görgette a férfi körbe a szemét, hisz jól
ismerte őket. Neki is volt három sajátja, három külön-
böző asszonytól, de persze ikerpár nem volt közöttük, és
nem is olyan bátrak és merészek, mint Mel lányai.
Mostanság épp miben sántikálnak?
- A szokásosban. Val ezen a héten négyszer volt
szerelmes, Jess pedig csupa kitűnő. Hiába minden
igyekezet, hogy megőrizzem a vörösségemet, egysze-
rűen beléjük kell őszülni.
Mel a harmincötödik évében járt, de úgy festett, mint
aki legalább tízet elvesztett valahol útközben. Koránt-
sem látszott annyinak, amennyi volt, pedig épp elég
felelősség nyomta a vállát, a munkája például, amit
ugyan szeretett, meg egy-két megrázó esemény, amik
az évek során felmerült. Grant tudott a legtöbbről, Mel
nemegyszer az ő vállán sírta ki magát, amikor épp
csalódás érte a munkájában, vagy tönkrement egy-egy
kapcsolata. Nem akadt sok, nagyon is alaposan megnéz-
te, kivel áll szóba, és gondja volt arra is, hogy a magán-
életét elrejtse a nyilvánosság szeme elől, arról nem is
beszélve, hogy mivel az ikrek apja még azelőtt otthagy-
ta, hogy a gyerekeket megszülte, már csak ezért is
jobban megnézte, kivel áll szóba. A férfi közölte vele,
hogy nem akar gyereket, és komolyan is gondolta.
Rögtön az érettségi után összeházasodtak, és mindket-
ten beiratkoztak a Columbiára, de amikor Mel meg-
mondta a férfinak, hogy gyereket vár, az hallani se akart
róla többé.
- Vetesd el - mondta kőkemény arccal, Melnek még
most is a fülében csengett a hangja.
- Eszemben sincs. A mi gyerekünk... és különben
sem helyénvaló...
20
- Sokkal kevésbé helyénvaló tönkretenni vele az
életünket.
Úgyhogy inkább a férfi próbálta tönkretenni Melét.
Elment Mexikóba vakációzni egy másik lánnyal, és
mikor hazajött, közölte, hogy el vannak válva. Aláhami-
sította az aláírását a papírokon, amitől Mel úgy megdöb-
bent, hogy nem is tudta, mit mondjon. A szülei rá
akarták beszélni, hogy szálljon harcba az igazáért, ő
viszont úgy érezte, képtelen volna rá. Annyira bántotta
a férfi viselkedése, és megrendítette a tudat, hogy
magára marad a gyerekével... később kiderült, nem is
eggyel, hanem kettővel. A szülei egy ideig segítették,
aztán a maga lábára állt, munkát keresett, mindent
elvállalt, amire képes volt, volt titkárnő meg egy vita-
mingyártó cég házaló ügynöke. Végül egy tévétársaság
ügyfélfogadó titkárnőjeként kötött ki, majd bekerült
egy csomó másik titkárnő közé, a híranyagokat gépelni.
Az ikrek éltek boldogan, bár Mel felkapaszkodása
nem ment sem könnyen, sem gyorsan, de miközben nap
mint nap gépelte, amit mások írtak, már tudta, mit akar
csinálni. Elsősorban a politikai témák érdekelték, azok
emlékeztették leginkább az egyetemen eltöltött idő-
szakra, amikor még nem változott meg ilyen gyökeresen
az élete. Ő pedig arra vágyott, hogy a hírszerkesztőség-
nek írhasson. Az állást számtalanszor megpályázta,
aztán végre-valahára belátta, hogy New Yorkban soha
meg nem kapja. Először Buffalóba ment, aztán Chica-
góba, végre vissza New Yorkba, ahol mégiscsak neki
kezdhetett a híradónak. Így ment ez, amíg be nem ütött
a hatalmas sztrájk, mikor is valaki a vezetőségtől
hirtelen ránézett, és egy ujjmozdulattal odaintette a
kamera elé. Mel holtra rémült, de nem volt választása.
21
Vagy csinálja, amit mondanak neki, vagy fel is út, le is
út, ezt a luxust pedig nem engedheti meg magának. Ott
a két gyerek, akiket el kell tartania, az apjuk egy
petákkal se segítette, csak élte a világát, Melt pedig
hagyta, hogy egymaga birkózzék meg a feladattal.
meg is birkózott. Ő nem is akart mást, mint megkeresni
a betevő falatjukat, dehogy álmodott hírnévről, még
eszébe se jutott, hogy maga tárja a nyilvánosság felé
azokat a híreket, amelyeket vele megírattak. Aztán
egyszer csak a kamera előtt találta magát, és az volt az
egészben a legmurisabb, hogy élvezte is.
Ezt követően bérbe adták Philadelphiába, majd vissza
egy ideig Chicagóba, onnan Washingtonba, aztán végül
haza. Az iskoláztatását ezzel befejezettnek tekintették,
és nem jártak messze az igazságtól. Veszettül jól csinál-
ta. Határozott volt és érdekes, és gyönyörűen mutatott a
tévében. Oly jól egyesítette magában az őszinteséget,
együttérzést és okosságot, hogy időnként az ember meg
is feledkezett a szépségéről. És huszonnyolc éves korában
szinte felért a csúcsra, az esti hírek társkommentátora
lett. Harmincéves korában szerződést bontott, átment
egy másik műsorhoz és egyszer csak tessék, önálló kom-
mentátor lett, egyedül kommentálta a híreket. A műsor
nézettsége pedig megugrott, és azóta egyfolytában ma-
gasan állt.
Ő pedig húzta az igát, rendesen megdolgozott vezető-
kommentátori beosztásáért. Mi több, mindenki szeret-
te. És biztonságban érezte magát. Elmúltak az éhező
napok, nincs többé szenvedés, küszködés, a szülei, ha
még élnének, milyen büszkék is volnának, s időnként
azon is eltűnődött, vajon mit gondolhat az ikrek apja,
megbánta-e, amit tett, ha ugyan nem fütyül azóta
22
mindenre. Soha többé hírét nem hallotta. De a lelkében
mély nyomot hagyott, s ez a nyom ugyan elhalványult,
de a hosszú évek során sem tűnt el egészen. Megmaradt
az óvatosság, ha ugyan nem fájdalom, a félelem, hogy
netán túl közel kerül valakihez, hogy túlontúl hiszékeny-
nek bizonyul, ha - az ikreken kívül - nagyobb helyet
biztosít valakinek a szívében. Rosszul is végződött
emiatt egynémely kapcsolata - olyan férfiakkal, akiket a
híre-neve vonzott, vagy akik hűvös távolságtartásával
visszaélve nem vették komolyan, utoljára pedig egy nős
férfival. Kezdetben Mel úgy érezte, ideális a kapcsolat,
egyikük sem várt többet a másiktól annál, amit kapott.
Mel soha többé nem akart férjhez menni. Megteremtett
magának mindent, amire szüksége volt: sikert, biztonsá-
got, ott voltak a gyerekei és a ház, amelyben szeretett
élni. - Minek nekem a házasság? - tette fel a kérdést
Grantnak, aki meglehetősen szkeptikusan vélekedett a
dologról.
- Lehet, hogy semminek, de legalább olyasvalakit
szerezz magadnak, aki szabad. - A férfi határozott volt
és tántoríthatatlan.
- Minek? Mi a különbség?
- Az a különbség, drága barátném, hogy a végén
minden karácsonyt, ünnepet, születésnapot és hétvégét
magadban fogsz tölteni, ő meg majd közben boldogan ül
odahaza a feleségével meg a kölkeivel.
- Lehetséges. De én akkor is különlegesség vagyok a
számára. A kaviár vagyok, nem a lencse.
- Őrült tévedés, Mel. Fájni neked fog. - És milyen
igaza volt. Neki fájt. A vége az lett, hogy épp az imént
felsorolt okoknál fogva Mel rengeteget szenvedett,
aztán jött a rémes szakítás, ami után Melanie hetekig
23
nyúzott volt és búskomor.
- Legközelebb hallgass a jó öreg Grantra! Tudom én,
mit beszélek.
Tudta is, valóban, de leginkább azt, hogyan bástyázta
Mel körül magát nagy óvatosan. Majd tíz éve ismerték
egymást. Akkor ismerkedtek össze, amikor Mel pályája
felfelé ívelt, és Grant rögtön megérezte, hogy ragyogó,
új csillag van emelkedőben a tévéhíradózás egén, de ami
ennél is fontosabb, barátként, emberi lényként sokat
jelentett neki a lány. Olyan sokat, hogy azt nem is akarta
feláldozni semmi áron. Ezért is nem kezdtek viszonyt
egymással. Grant háromszor volt nős, futó kalandjainak
se szeri, se száma, Mel azonban ezeknél sokkal többet
jelentett neki. Barátok voltak, és ő nem akart visszaélni
a kiérdemelt bizalommal. Épp elégszer visszaéltek már
vele, Grant pedig nem akart beállni azoknak a sorába
akik újra meg újra fájdalmat okoznak neki. - Az a
helyzet, kedvesem, hogy szarból van a legtöbb férfi -
vallotta meg neki egyszer késő este, miután alaposan
kikérdezte, miként vélekedik Mel a legutóbbi sikeres
műsoráról. Aztán elmentek inni valamit, és hajnal
háromig ültek az Elaine-ben.
- Ezt most miért mondod? - Hirtelen valami távol-
ságtartó óvatosság jelent meg a nő szemében. Egyet
valóban ismert, de mégiscsak rémes arra gondolni, hogy
mind olyan volna.
- Mert csak nagyon kevesen hajlandók adni is annyit
amennyit kapni akarnak. Azt akarják, hogy a nő szívé-
vel, lelkével szeresse őket, ők azonban jó adagot meg-
tartanak magukból. Neked olyan férfira van szükséged.
akitől annyi szeretetet kapsz, amennyire igényt tartasz.
- És miből gondolod, hogy bennem maradt még
24
annyi szeretet? - Megpróbálta tréfára venni, de Grantot
nem lehetett átverni. Megvolt még a régi fájdalom,
elhalványult ugyan, de el nem tűnt soha. S a férfi arra
gondolt, eltűnik-e majd valaha is nyomtalanul.
- Jobban ismerlek, Mel, mint a tenyeremet. Jobban,
mint te magadat.
- És azt hiszed, éjt nappallá téve a fene esz, hogy
megtaláljam az igazit? - kérdezte ezúttal nevetve, mire a
férfi is elmosolyodott.
- Nem. Azt hiszem, már a gondolat is a frászt hozza
rád, hogy egyszer esetleg megtalálod.
- Na, ez talált.
- Pedig rád férne.
- Miért? Én boldogan elvagyok magamban.
- A francot. Senki sincs el. Legalábbis őszintén nem.
- Nekem itt vannak az ikrek.
- Az nem egészen ugyanaz.
Az asszony vállat vont. - Te is boldog vagy egyedül.
- Gyanakodva kereste a férfi tekintetét, csöppet sem
volt biztos abban, hogy mit fog ott találni, s meglepetten
fedezte fel a magányosság nyomait. Este bújt elő belőle,
mint az emberbőrbe bújt farkasember, akit napközben
sikerült jól elrejteni. Még a híres-neves Grantról is
kiderült, hogy érző emberi lény.
- Ha olyan boldog volnék egyedül, nem nősültem
volna meg háromszor. - Ezen mindketten jót nevettek,
aztán a kellemesen eltöltött este után Grant letette Melt
a kapuja előtt, és egy atyai puszival búcsút vett tőle.
Néhanapján Mel eltűnődött, vajon milyen volna, ha
viszonyt kezdenének, de ő is tudta, hogy csak tönkre-
tenné ezt a nagyszerű barátságot, azt pedig egyikük sem
akarta. Ahhoz túl jó volt így ez a kapcsolat.
25
És most, az irodája előtt, a folyosón Mel felnézett a
férfira, fáradtan, ugyanakkor örömmel, hogy a hosszú
nap végeztével épp vele ütközött össze. Grant olyasvala-
mit nyújtott neki, amit senki más. Az ikrek még túl
kicsik voltak ahhoz, hogy szárnyukra bocsássa őket,
állandóan szükségük volt rá, igényelték a figyelmét, a
szeretetét, amellett fegyelmezni kellett őket, nevelni, új
korcsolya kellett, menő farmer s a többi. De Grant olyan
töltést adott a lelkének, amit senki mástól meg nem
kapott.
- Inkább holnap este kapjuk be azt a hamburgert, jó?
- Kizárt dolog-rázta a fejét a férfi sajnálkozva. -Egy
vesznivaló bigével van randim.
Mel a szemét forgatva vigyorgott. - Még egy ilyen
szexőrültet, mint te, életemben nem láttam.
- Ammá igaz.
- És hogy még ráadásul ilyen büszke is legyél rá.
- De még mennyire hogy.
Mel mosolyogva nézett az órájára. - Na jobb, ha
hazatolatok, mielőtt még az a boszorka Raquel kizár a
házból.
Hét éve ugyanaz az asszony vezette a háztartást,
Raquel valóságos istenáldása volt a gyerekeknek, jó
szorosan fogta a kezében a gyeplőt. Igen kedvelte
Grantot, és évek óta rágta Mel fülét, hogy vegye a férfit
komolyabban.
- Mondd meg neki, hogy üdvözlöm.
- Majd megmondom, hogy miattad késtem.
- Helyes, én pedig holnap odaadom neked a szívse-
bészekjegyzékét. Bejössz holnap?
- Be, persze.
- Majd jelentkezem.
26
- Kösz. - Mel csókot intett neki, s a férfi továbbin-
dult, ő pedig belépett az irodájába, fogta a táskáját,
sietve az órájára pillantott. Fél nyolc, Raquel már
egészen biztosan pukkad. Lesietett, odaintett egy taxit
és tizenöt perc múlva a sofőr befordult vele a Hetvenki-
lencedik utcába.
- Megjöttem! -kiáltotta bele a csendbe, amint átsietett
a hallon. Finom, virágmintás tapéta borította a falat, a
padló pedig fehér márványból volt. Amint az ember
belépett, megérezte, hogy mindenünnen árad az elegan-
cia és barátságos hangulat, az élénk, színes, hatalmas
virágcsokrok, a sárgák és pasztellszínek vidámságot
árasztottak. A ház mindig mulattatta Grant Buckleyt.
Annyira nőies volt benne minden. Ha itt egy férfi akarná
felverni a tanyáját, a falat is le kellene kaparnia az újra-
dekoráláshoz. Az előszobában hatalmas antik kalapáll-
vány, rajta Mel meg a két kislány kedvenc kalapjai.
A nappali halvány őszibarackszínű, selyembevonatú
ülőbútorokkal, amelyekbe jólesett belesüppedni, vala-
mint finom selyemfüggönyökkel, melyek dúsan omlot-
tak alá a francia karnisokról, a falakat pedig ugyanolyan
finom őszibarackszínűre festették, a peremén krém-
színű szegéllyel, s a falakon mindenütt finom pasztell-
festmények. Amint Melanie elégedett mosollyal bele-
süppedt az egyik díványba, tökéletesen beleillett a
képbe krémszínű bőrével és lángoló vörös hajával. . A
hálószobája halványkék volt, habos selyembevonattal,
az ebédlő fehér, a konyha narancs és sárga és kék.
Melanie otthona olyan örömmel töltötte el az embert,
hogy kedve szottyant fel-alá kóborolni a lakásban.
Elegáns volt, de nem túlzottan, minden a helyén, de
nem annyira, hogy az ember még leülni is féljen benne.
27
Kicsi ház volt, nekik ideális, a nappalival, ebédlővel és
konyhával a földszinten. Mel hálószobája, a dolgozó-
szoba és az öltöző az elsőn, legfölül pedig a két nagy
hálószoba a gyerekeknek. Egyetlen kihasználatlan cen-
timéter nem akadt a házban, és plusz egy fő már mintha
több is lett volna itt a kelleténél. De nekik a lehető
legjobb volt a mérete, Melanie tudta az első pillanatban,
amikor meglátta.
Sietve felment a gyerekek szobájába, közben halvá-
nyan, de érezte, hogy fáj a háta. Rémesen hosszú volt ez
a mai nap. A saját szobájánál meg sem állt, tudta, mi vár
rá odabenn, egy nagy halom levél, amire nem kíváncsi,
többnyire a gyerekekkel kapcsolatos számlák meg egy
csomó egyéb dolog. De ez most nem érdekelte. Az ik-
reket akarta látni.
A második emeleten mindkét szobaajtó csukva, de
oly hangos zeneszó szűrődött ki, hogy a szívdobogását is
alig hallotta, amint felfelé ment a lépcsőn.
- Az ég szerelmére, Jess! - igyekezett túlkiabálni a
lármán. - Halkítsd le ezt az izét!
- Micsoda? - fordult a magas, nyurga, vörös hajú
kislány az ajtó felé az ágyból. Iskolakönyvek széttere-
getve mindenütt, s a telefonkagyló a fülére szorítva.
Intett az anyjának, és tovább beszélgetett.
- Nincsenek vizsgáid? - Néma bólintás, s Melanie
kezdett elkomorodni. Az ikrek közül mindig Jessica volt
a komolyabb, de az utóbbi időben, mintha kifelé csúszna
a talaj a lába alól. Unatkozott, s a fiújával, akivel egész
évben együtt járt, nemrégiben szakított, de ez nem
kifogás, a vizsgákra azért még tanulni kell, jobban, mint
valaha. - Na, rajta, Jess, fejezd már be! - Nekidőlt az
íróasztalnak, a karját összefűzte, Jessica arcára pedig
28
kiült a bosszúság, mondott valamit a telefonba, amit Mel
nem értett, majd letette, s közben úgy nézett az anyjára,
mint aki egyenesen gorombának tartja a viselkedését.
- És most halkítsd le azt az izét!
A kislány kidugta hosszú, pipaszár lábát az ágyból, a
sztereóhoz ment, rézvörös üstöke csakúgy libegett a
vállán. - Csak egy kis szünetet tartottam.
- Mekkorát?
- Az ég szerelmére! Most mit kívánsz? Csak nem a
blokkolóórát akarod bevezetni?
- Ne légy igazságtalan, Jess! Annyi szünetet tartasz,
amennyit csak akarsz. De hát az a helyzet, hogy a
legutolsó osztályzataid...
- Tudom, tudom. Hányszor fogod még elmondani?
- Mindaddig mondani fogom, amíg ki nem javítod
őket. - Melanie-t csöppet sem hatotta meg a gyerek
szövege. Jessica meglehetősen kötekedő, amióta ezzel a
John nevű fiúval szakított. Bizonyára ez hatott az osz-
tályzataira is, Jessica életében először. De Melanie érez-
te, hogy a kislány már kifelé lábal belőle. Addig azonban
nem akart engedni a szigorból, amíg végleg meg nem
bizonyosodik felőle. - Jó napod volt? - Átölelte a
kislány vállát, és megsimogatta a haját. A zene már ki
volt kapcsolva, s a szobában különös csend honolt.
- Megjárja. Hát neked?
- Tűrhető.
Jessica mosolygott, és ilyenkor pont olyan volt, mint
Melanie kislány korában. Szögletesebb volt az anyjánál,
és máris öt centivel magasabb nála, mégis nagyon sok
rokon vonásuk volt, ezért is kötődtek oly szorosan
egymáshoz - volt, hogy szavakra sem volt szükség
ahhoz, hogy megértsék egymást. - Láttam a műsorodat
29
a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó törvényről.
- És mi a véleményed? - Mindig kíváncsi volt a
véleményükre, de kiváltképp Jessére. Okos kislány volt
és igen őszinte, nem úgy, mint ikertestvére, aki kedve-
sebb volt, elnézőbb, és szinte mindenben lágyszívűbb.
- Szerintem jó volt, de nem elég kemény.
- Neked aztán nem könnyű a kedvedre tenni. - De
persze a kenyéradóinak se volt az. Jessica mosolyogva, a
vállát vonogatva nézett a szemébe.
- Tőled tanultam, hogy ne vegyem készpénznek
mindazt, amit hallok, és igenis kérdőjelezzem meg, amit
a hírekben mondanak.
- Valóban? - A két nő melegen összemosolygott.
Mel büszke volt Jessre, a kislány is őrá. A másik is.
Tudták, hogy nagyszerű anyjuk van. Ők hárman bizony
meglehetősen nehéz éveken mentek keresztül. Az el-
szenvedettek közelebb hozták őket egymáshoz, na-
gyobb tisztelettel és figyelemmel voltak egymás iránt.
Anya és lánya ismét hosszan összenéztek. Melanie -
csupán egy árnyalattal volt gyöngédebb, mint elsőszü-
lött gyermeke. De egy más generáció volt, más múlt állt
mögötte, más világ. És a korához képest igen sokra vit-
te már. De Jessica majd még többre viszi, mert Melnél
is nagyobb elszántsággal küzd a céljai megvalósításá-
ért. - Val hol van?
- A szobájában.
Melanie bólintott. - Mi újság a suliban?
- Minden oké. - De Mel úgy érezte, mintha a
kérdéstől a kislány válla kicsit meggörnyedt volna, s
ismét az anyja tekintetét kereste. -Ma láttam Johnt.
- És milyen érzés volt?
- Fájdalmas.
30
Melanie bólintott, és leült az ágy szélére, hálás volt a
lánya őszinteségéért. - Mit mondott?
- Csak hogy "szia". Nem is tudom, állítólag már egy
másik lánnyal jár.
- Ez szomorú. - Már majd egy hónapja szakítottak,
és Melanie tudta, hogy ez az első komoly csapás, amit
Jessica elszenvedett, amióta iskolába jár. Mindig az
osztályelsők között volt, tele barátokkal, és már tizenhá-
rom éves korától fogva a legklasszabb fiúk futottak
utána. És tizenhat éves korára meg kellett érnie az első
keserves csalódást, és Melanie-nak legalább annyira fájt
a szíve a kislány bánata láttán, mint Jessnek magának.
- Azt viszont látom, hogy egyvalamiről megfeledkezel,
mégpedig azokról az időkről, amikor az a fiú meglehető-
sen az agyadra ment.
- .Nekem? Az agyamra? - nézett az anyjára Jess
meglepetten.
- De bizony ám! Emlékszel például, mikor táncolni
indultatok, és John egy órát késett? Vagy amikor síetve
ment a barátaival, ahelyett, hogy veled ment volna
rögbimeccsre? Vagy amikor... - Melanie mintha min-
denre emlékezett volna, betéve tudta a lányai viselt
dolgait, Jessica el is vigyorodott.
- Oké, oké, szóval egy szemét alak... de azért szeret-
tem...
- Őt, vagy pedig azt, hogy valaki körülötted legyes-
kedjen? - Pillanatnyi csönd telepedett a szobára, Jessica
pedig meglepetten nézett fel az anyjára.
- Tudod, mami, nem is tudom biztosan... - mondta
elképedten. Ez a bizonytalanság az újdonság erejével
hatott rá.
Melanie mosolygott. - Ne hidd, hogy egyedül vagy
31
ezzel. A fél világ kapcsolatainak ez az alapja.
Jessica ekkor az anyjára nézett, a feje félrebillent,
tudta, milyen komolyak az anyja elvárásai, hogy mennyi
csalódás érte már, és hogy milyen nagyon vigyázott
nehogy újabbak érjék. Jess néha nagyon sajnálta. Az
anyjának szüksége volna valakire. Réges-rég még abban
reménykedett, hogy majd Grant lesz az igazi, de már
rájött, hogy szó sincs róla. És mielőtt még bármit
mondhatott volna, kinyílt az ajtó, és belépett Valerie.
- Szia, mami! - Aztán észrevette mindkettőjük ko-
mor ábrázatát. - Kimenjek?
- Dehogy - rázta meg gyorsan a fejét Melanie. - Szia
kicsim! - Valerie mosolyogva lehajolt, hogy megcsókol-
ja. Annyira más volt, mint Melanie és Jess, hogy az
ember szinte eltűnődött, vajon milyen kapcsolatban
állhatnak egymással. Melanie-nál és az ikertestvérénél
alacsonyabb volt, de az alakja olyan szenzációs, hogy a
férfiak lépten-nyomon megfordultak utána, a telt, dús
keblei, karcsú dereka, apró, kerek csípője, formás lába
és válláig érő szőke haja után. Megesett, hogy Melanie
összerezzent, amikor észrevette, hogyan reagálnak a
gyerekére a férfiak. Még Grant is megdöbbent, amikor
hosszú idő után viszontlátta. - Az ég szerelmére, dugd
valami zsákba ennek a gyereknek a csinos fejét, amíg be
nem tölti a huszonötöt, mert megvadítja az egész kör-
nyéket. - Melanie azonban gyászos képpel felelte: - Ha
csak a fejére húznám, nem hinném, hogy elég lenne.
- Óvatos tekintettel mérte végig Valerie-t, még inkább,
mint Jesst, mert őnála az ember szinte mindjárt meg-
érezte, hogy túlságosan nyílt és nagyon naiv. Val okos
volt, de nem oly briliáns koponya, mint az ikertestvére,
s talán épp az volt benne a legvonzóbb, hogy nem is
32
sejtette, mennyire vonzó. Egy hároméves gyerek önfe-
ledt boldogságával élte világát, s ügyet se vetve az őt
körüllihegő férfiakra, tette a dolgát. Az iskolában is
mindig Jessica vigyázott rá. Jessica nagyon is tudta,
milyen csinos a testvére, úgyhogy Valerie-re lényegében
két anya vigyázott.
- Láttunk este a hírekben. Jó voltál. - De Jessicával
ellentétben, ő nem mondta el, miért, nem elemezte,
nem kritizálta, és furamód, attól, ami Jessica fejében
megfordult, ő még csak gyönyörűbb lett, mint kápráza-
tos ikertestvére. Ezek ketten aztán igencsak fantasztikus
látványt nyújtottak, az egyik vörös hajú, karcsú, magas,
a másik érzéki, telt és szőke. - Ma este itthon vacsorá-
zol?
- Naná! Visszautasítottam Grant meghívását, hogy
veletek ehessek.
- Miért nem hoztad haza? - kérdezte Val máris
bánatosan.
- Mert néha olyan jó hármasban lenni veletek. Vele
majd találkozom máskor. - Val vállat vont, Jessica
bólintott, s abban a minutumban Raquel felcsöngetett
odalentről a házi telefonon. Val vette fel a hallgatót,
csak annyit mondott, hogy oké, majd letette, és anyjá-
hoz meg az ikertestvéréhez fordult.
- Kész a vacsora, és azt hiszem, Raquel kirúg ránk '
valamiért.
- Val! - méltatlankodott Melanie. - Hogy beszélsz?
- Miért? Úgy, ahogy mindenki.
- Attól neked még nem kell úgy beszélned. - Azzal
mindhárman megindultak lefelé, közben a nap esemé-
nyeit taglalták, Mel beszámolt a megrontott gyerekekről
készült műsoráról, még Pattie Lou Jonest is szóba hozta,
33
akinek kétségbeejtően nagy szüksége volna szívátülte-
tésre, amit Melnek kellene megszerveznie.
- És ezt neked hogy kéne összehoznod, mami? - né-
zett rá kérdőn Jess. Szerette az ilyen történeteket, és
meg volt győződve, hogy az anyja nagyon jól végzi a
dolgát.
- Grant azt mondta, hogy majd ad néhány nevet,
csinált tavaly egy műsort négy szívátültető specialistá-
val, a bentiek pedig majd megadják hozzá a vezérfona-
lat.
- Biztosan nagyon jó lesz.
- Szerintem undorító - fintorgott Val, amint bevo-
nultak az ebédlőbe, ahol már ott pattogott Raquel.
- Azt hiszitek, egész este itt fogok várni? -mormogta
hangosan, azzal kiviharzott a lengőajtón, mire a másik
három összemosolygott.
- Beledilizne, ha nem zsörtölődhetne - súgta oda
nekik Jessica, amin nevettek, majd elkomolyodtak,
mert Raquel ismét megjelent a nagy tál marhasülttel.
- Raquel, de gyönyörű! - dicsérte rögtön Val, és
szedett is magának mindjárt.
- Uhmm. - Raquel megint kiviharzott, s hozta a
sült krumplit és a gőzölgő brokkolit, ők hárman pedig
hozzáláttak, hogy csendesen együtt töltsék az estéjüket.
Ez volt az egyetlen hely Mel életében, ahol teljességgel
szabadnak érezte magát a hírek világától.
- Sally?... Sally?... - A
3. FEJEZET
lány egész nap hol magá-
nál volt, hol nem, Peter Hallam ötször vagy hatszor járt
nála. Még csak a második műtét utáni napnál tartottak,
s ezért nehéz volt megállapítani, hogy sikerült a műtét,
34
de az orvos magában nem volt teljességgel elégedett. A
lány végre kinyitotta a szemét, felismerte és boldog
mosollyal üdvözölte az orvost, aki széket húzott mellé,
leült és megfogta a kezét. - Hogy van?
A lány suttogva felelt: - Nem valami jól.
A férfi bólintott. - Még nagyon az elején tartunk.
Napról napra erősebb lesz. - A férfi mintha a szavaival,
a hangjával igyekezett volna erőt önteni belé, de a lány
lassan megrázta a fejét. - Mondtam magának valaha is
olyat, ami nem volt igaz?
A lány ismét a fejét rázta, majd annak ellenére, hogy
a torkát irritálta az orrán keresztül a gyomrába vezetett
cső, megjegyezte: - Nem fog menni.
- Fog menni, ha maga is akarja. - Valahogy minden
megdermedt a férfiban. A lánynak nem szabad így
gondolkodnia. Most nem.
- Ki fog lökődni - suttogott újra. De a férfi konokul
rázta a fejét, az állkapcsán is megfeszültek az izmok. A
fenébe, hát miért adja fel?... És honnét tudja?... Ettől
rettegett egész nap. De most nem adhatja fel a küzdel-
met... lehetetlen... a fenébe... olyan, mint Anne...
miért vesztik el egyszer csak a bizalmukat? Ez volt a
legnehezebb csata. Nehezebb a gyógyszereknél, a kive-
tésnél, a fertőzésnél. Ezekkel egy bizonyos mértékig
meg lehet birkózni, de csakis akkor, ha a betegben
megvan az élni vágyás... a hit, hogy túléli. Enélkül
veszve van minden.
- Sally, rendben lesz minden. - Szavai határozottak
voltak és elszántak, több mint egy óra hosszat ült a lány
ágyánál, és fogta a kezét. Aztán körbement vizitelni,
bejárt minden szobát, teljes figyelmével arra a betegre
koncentrált, akit éppen megnézett, mindenkinek kellő
35
időt szentelt, hogy elmagyarázza a sebészi beavatkozás
folyamatát, amely előtt az illető állt, vagy azt magya-
rázta el, ami már megtörtént, hogy mit éreznek, hogy
miért érzik, hogy mi a gyógyszerek és szteroidok funk-
ciója. Aztán végre visszament Sally szobájába, de a lány
aludt megint, ő meg csak állt ott sokáig és nézte. És amit
látott, az nem tetszett neki. A lánynak igaza volt;
valahol a lelke legmélyén ő is érezte. A szervezete kiveti
magából a donor szívét, holott semmi oka rá. Nagyon jó
volt a párosítás. De az orvos ösztönösen megérezte,
hogy túl későn jött a segítség, s ahogy a szobából kiment,
ólomsúlyként nehezedett rá a fenyegető csapás.
Bement a kis helyiségbe, amelyet, ha ott volt, iroda-
ként használt, s felhívta a rendelőjét, hogy megkérdez-
ze, szükség van-e rá.
- Minden a legnagyobb rendben van, doktor úr -
mondta egy erőteljes hang. -Épp az imént keresték New
Yorkból.
- Kicsoda? - A kérdésből kiérződött, hogy nem
igazán kíváncsi, biztosan egy másik szívsebész, aki egy
problematikus eset miatt akar konzultálni, de a gondola-
tait közben annyira betöltötte Sally Block, hogy remél-
te, nem sürgős a dolog.
- Melanie Adams, a 4. Csatorna hírszerkesztője.
- Még Peter is tudta, hogy ki az a nő, pedig ő aztán
igazán el volt vágva a világtól.
- És tudja, miért?
- Nem mondta meg, legalábbis, nem részletezte.
Csak azt mondta, hogy sürgős, és hogy egy kislánnyal
kapcsolatos az ügy. - Ennek hallatán a férfi felvonta a
szemöldökét, nahát, úgy látszik, még a tévériporterek-
nek is vannak gyerekeik, biztosan az ő gyerekéről van
36
szó. Feljegyezte a számot, amit a nő meghagyott, és
máris tárcsázott.
Azonnal kapcsolták, Melanie lélekszakadva vágott át
a hírszerkesztőségen, hogy fogadja a hívást.
- Dr. Hallam? - kapkodott levegő után, s a vonal
másik végén felhangzott az erőteljes, mély férfihang.
- Igen. Üzenetet kaptam, hogy keresett.
- Valóban. Nem is számítottam rá, hogy ilyen hamar
visszahív. A referenciaszolgálatunk adta meg a számát.
- Melanie többször hallotta már a nevét, de a férfi a
nyugati parton élt, s ezért kezdetben nem is gondolt rá,
hogy őt keresse, de azzal a négy névvel, amit Granttól
kapott, nem ment semmire. Egyikük sem vállalta, hogy
megcsinálja egy néger kislány szívátültetését. Féltek a
nyilvánosságtól is, és ráadásul ingyen kellett végezni a
műtétet. Melanie egy chicagói szívspecialistát is felhí-
vott, de az éppen előadókörúton volt Angliában és
Skóciában. Az asszony sietve beszámolt Hallamnak a
kislányról, a férfi pedig feltett néhány, az esetre vonat-
kozó kérdést, amire a nő már tudott válaszolni. Egy nap
alatt rengeteget tanult csak abból, hogy a másik néggyel
beszélt telefonon.
- Érdekes esetnek látszik. Magának amúgy mi köze
hozzá? - kérdezte az orvos nyíltan.
A nő mély lélegzetet vett, nehéz volt megfogalmaz-
nia. - Csak kívülálló vagyok, doktor úr. A tévétársasá-
got érdekli a sztori, hogy akad-e egy együtt érző orvos,
aki hajlandó megmenteni egy végveszélyben levő kis-
gyereket, és hogy hogy megy a szívátültetés.
- Értem. Hát azt kötve hiszem, hogy engem a dolog
publicitása érdekelne. És iszonyúan nehéz donort találni
egy kisgyereknek. Nagyobb a valószínűsége, hogy va-
37
lami még szokatlanabb eljárással kell megpróbálkoz-
nunk.
- Például? - kíváncsiskodott Mel.
- Az attól függ, hogy milyen súlyos az állapota. Leg-
először is látni szeretném. Lehet, hogy előbb megjavít-
juk azt a szívet, és úgy tesszük vissza.
Mel szemöldöke magasra szökött, ez volna csak a
szenzáció. - És az beválik?
- Néha. Az orvosok szerint kibírná a kislány az utat?
- Nem is tudom. Ezt meg kell kérdeznem. Ezek
szerint vállalná a műtétet?
- Lehetséges. Persze a gyerek kedvéért, nem a magáé-
ért. - Ismét eléggé nyersen szólt, de Mel nem találhatott
benne kivetnivalót. Végtére is felajánlotta, hogy elvégzi
a műtétet a gyereken, ha nem is azért, hogy önmagát
reklámozza a tévében. És ezért Mel csak tisztelni tudta.
35
- Hajlandó volna nekünk nyilatkozni?
- Igen - felelte a férfi higgadtan. - Csak tisztázni
akartam, hogy miért vállalom a dolgot. Orvos vagyok,
sebész, engem a munkám érdekel. És cirkuszi játékok-
ban nem vagyok hajlandó részt venni senki kedvéért.
- Én ilyet nem is kívánnék magától. - Mivel a férfi
azért ismerte a műsorait, feltételezte, hogy így is van.
- Viszont szeretnék interjút készíteni magával. És ha
elvállalja Pattie Lou szívátültetését, akkor az nyitó
anyagnak nagyon jó lenne.
- Mivel kapcsolatban? Velem? - kérdezte a férfi
döbbenten, mint akiben ez idáig ilyesmi fel sem merült,
mire a vonal másik végén Mel elmosolyodott. Lehetsé-
ges, hogy ennek az embernek fogalma sincs róla, hogy
milyen közismert? Elképzelhető, hogy annyira leköti a
38
munkája, hogy ilyesmivel egyáltalán nem foglalkozik.
Vagy fütyül rá. Ez a lehetőség igencsak foglalkoztatta.
- A szívsebészettel és általában véve a szívátülteté-
sekkel kapcsolatban, ha magának úgy jobban megfelel.
- Helyes. - Az asszony hallotta a hangjából, hogy
elmosolyodik, és folytatta.
- Akkor ezt megszervezzük. És most mi legyen Pattie
Louval?
- Adja meg nekem az orvosa nevét. Majd felhívom és
meglátom, mit tudok meg tőle. Ha operálható, küldjék
ide, és a többit meglátjuk. - Aztán eszébe jutott még
valami. - És a szülők beleegyeznek?
- Úgy hiszem, hogy igen. De velük beszélnem is kell.
Ebben az egészben valahogy én vagyok a házasságköz-
vetítő.
- Azt látom. Nos, legalább jó ügy érdekében. Remé-
lem, tudunk segíteni a gyereken.
- Én is remélem. -Egy másodpercnyi csend állt be, és
Mel valahogy úgy érezte, hogy Pattie Louval egyetem-
ben a megfelelő kezekbe került. - Visszahívhatom, vagy
majd maga jelentkezik?
- Most épp egy súlyos esettel vagyok elfoglalva. Majd
én jelentkezem. - És most megint kétségbeejtően ko-
moly lett a hangja, s a figyelme is mintha elkalandozott
volna. Mel ismét megköszönte a segítségét, és a követ-
kező pillanatban Hallam már le is tette.
Aznap délután Mel fölkereste Jonesékat és a beteg
gyereket, s kiderült, hogy Pattie Lou helyre kis gyerek,
és a szülők magukon kívül voltak már a lehetőségtől is,
amit Mel felajánlott nekik. Volt annyi megtakarított
pénzük, hogy kifizessék a repülőutat Los Angelesbe
legalább egyikük számára, és az apa biztatta az asszonyt,
39
hogy menjen ő. Volt még odahaza négy másik gyerek;
mind idősebb a beteg kicsinél, és Mr. Jones úgy vélte,
hogy majd csak elboldogulnak. Mrs. Jones sírt, és a férfi
szeme is bepárásodott, amikor Meltől elbúcsúztak, és
két óra múlva, amikor Mel visszatért az irodájába, dr.
Peter Hallam ismét telefonált. Beszélt Pattie Lou orvo-
saival, s a véleményük szerint érdemes volna megkoc-
káztatni az utazást. A kislány számára ez az egyedüli
remény. És Peter Hallam elvállalta az esetet.
Miután délután már megismerte Pattie Lout, könnyek
szöktek Mel szemébe, és fátyolos hangon szólalt meg
ismét: - Maga pokolian rendes.
- Köszönöm - mondta a férfi mosolyogva. - Mit
gondol, mikor tudná leghamarabb megszervezni az
utazást?
- Nem is tudom. Majd a tévétársaság kidolgozza a
részleteket. Maga mikorra képzeli?
- Az orvosaitól szerzett információm alapján a hol-
nap se volna túl korán.
- Majd meglátom, mit tehetek. - A nő az órájára
nézett, ideje hozzáfogni az esti hírekhez. - Néhány órán
belül visszahívjuk... és... dr. Hallam... nagyon köszö-
nöm...
- Nincs miért. Ez a munkám. És remélem, hogy
egyértelműen tisztáztunk mindent. A műtétet ingyen
végzem, de az operáció során kameráknak a színét se
akarom látni. A végén pedig hajlandó vagyok magának
nyilatkozni. Megegyeztünk?
- Megegyeztünk. - Aztán Mel mégsem tudott ellen-
állni, hogy egy lépéssel tovább ne menjen. Végtére is a
tévétársaság és a szponzorai felé is voltak kötelezettsé-
gei. - És meginterjúvolhatnám más esetekkel kapcsolat-
40
ban is?
- Milyen vonatkozásban? - A férfi hangjában ismét
megjelent a gyanakvás.
- Ha már felkeresem, szeretnék a szívátültetésekről
is beszélgetni önnel, úgy általánosságban. Lehet róla
szó? - Lehet, hogy a férfi elfogult vele szemben. Mel
remélte, hogy nem így van, de az ember sosem tudhatja.
Lehet, hogy nem kedveli az esti híradója stílusát.
Végtére azt Kaliforniában is fogják, úgyhogy nem lehet
teljességgel ismeretlen a férfi számára, mint ahogy nem
is volt az. De fölöslegesnek bizonyult az aggódás, mivel
a férfi a végén beleegyezett.
- Természetesen. Lehet róla szó. -Pillanatnyi hallga-
tás után a férfi így szólt: - Furcsa az emberi életeket
sztoriként kezelni. - Sallyre gondolt, akinek a szerve-
zete valóban kivetni készült az átültetett szívet. Az a
lány nem egy sztori, hanem egy huszonkét éves terem-
tés, egy emberi élet, miként az a gyerek is, ott New
Yorkban.
- Ha hiszi, ha nem, ennyi év után nekem még mindig
nehezemre esik így gondolkodni. - Mély lélegzetet vett,
s arra gondolt, vajon kérges szívűnek tartja-e a férfi. De
a híradózással néha ez is vele járt. - Később jelentke-
zem, ha már tudom, hogy mikor érkezünk.
- Addig én megszervezem a kislány fogadását.
- Köszönöm, doktor úr.
- Ez az én dolgom, nincs szükség köszönetre, Miss
Adams.
Mel úgy érezte, hogy amit ez az ember csinál, az
sokkal nemesebb dolog, mint híradást adni a különböző
eseményekről, s miközben letette a hallgatót, az járt a
fejében, amit az orvostól hallott, majd indult, hogy
41
megszervezze Pattie Lou Jones és a mamája kaliforniai
útját. Nem telt egy órába se, és minden meg volt
szervezve, a mentőautó a repülőtérig,. a különleges
ellátás a gépen, hogy velük megy egy ápolónő, akit a
tévétársaság fizet, egy stáb, amelyik az indulástól Kali-
forniáig kíséri őket, egy másik stáb, amelyik átveszi a
munkát Los Angelesben, a hotel neki meg a stábnak,
meg Pattie Lou mamájának. Már csak Peter Hallammal
kellett közölni, s Mel üzenetet hagyott az irodájában.
Amikor órák múltán Mel újra felhívta, úgy tűnt, nem
lehet az orvost elérni, ő pedig még aznap este meg-
mondta az ikreknek, hogy néhány napra Kaliforniába
kell mennie.
- Minek? -kérdezte szokás szerint elsőként Jessica, ő
pedig elmondta a gyerekeknek, hogy miről van szó.
- Nahát, mami, még a végén rendes orvosi kisegítő
személyzet lesz belőled - mulatott Val, és Mel fáradt
mosollyal fordult a lánya felé.
- Ma este mindenesetre annak érzem magam. De azt
hiszem, jó sztori lesz belőle. - Már megint ez a szó, a
sztori, mikor emberéletről van szó. És ha Valerie-ről
vagy Jessie-ről volna szó? Akkor vajon hogy érezné
magát a bőrében? Akkor mennyire lenne neki sztori? A
gondolattól a gyomra is görcsbe rándult, s tüstént
megértette, miért reagált úgy Peter Hallam erre a szóra.
Azon is eltűnődött, vajon milyen lesz a férfi, könnyű
lesz-e vele együttműködni, vagy rendkívül önzőnek
fogja-e majd találni. A telefonban nem ilyennek hang-
zott, de Mel tudta, hogy a legtöbb szívspecialista nagyon
is önző. Ám ez az ember valahogy másnak hallatszott.
Mel máris kedvelte, így látatlanban, és mélységesen
hálás volt neki, amiért Pattie Lout elvállalta.
42
- Fáradtnak látszol, mami. - Észrevette, hogy Jessica
merőn bámul rá.
- Az is vagyok.
- Hánykor indulsz holnap? - Hozzá voltak szokva
Mel utazásaihoz, és nagyon jól elvoltak Raquellel.
Raquel mindig náluk lakott, amikor Mel úton volt, és az
anyjuk ritkán maradt távol sokáig.
- Fél hét körül megyek el itthonról. A gép kilenckor
indul, és a stábbal Jonesék háza előtt találkozom.
Gondolom, öt körül kell kelnem.
- Brr! - Mindkét lány elfintorodott, és Mel rájuk
mosolygott.
- Hát igen. Nem is mindig olyan csodás, amilyennek
látszik ugye, lányok?
- Hát, nem éppen - vágta rá Val. Mindkét lány tudta
jól, mi mindenen ment keresztül Mel, amíg idáig jutott,
hányszor állt hóban-fagyban a Fehér Ház előtt, vagy
közvetített a dzsungelből rémséges eseményeket, politi-
kai gyilkosságokat és egyéb borzalmakat. Csak annál
jobban tisztelték mindketten, de egyik sem irigyelte,
amit csinál, nem is vágytak hasonló babérokra. Val
egyszerűen csak szeretett volna férjhez menni, Jessnek
viszont eltökélt szándéka volt, hogy orvos lesz.
Vacsora után fölmentek, Mel összecsomagolta az útra
a holmiját, és korán lefeküdt. Grant épp akkor telefo-
nált, amikor eloltotta a kislámpáját, és megkérdezte, jó
volt-e az orvosok listája, amit reggel leadott.
- Egyik sem volt hajlandó segíteni, de aztán megkap-
tam Peter Hallam számát. Felhívtam Los Angelesben,
és holnap repülünk.
- Te meg a gyerek? - kérdezte Grant meglepetten.
- Meg a mamája, meg egy nővér, meg a stáb.
43
- Szóval az egész cirkusz.
- Azt hiszem, valahogy Hallam is így vélekedett
rólunk. - Mi több, ő is ezt a szót használta.
- Meglep, hogy egyáltalán beleegyezett.
- Nagyon rendesnek tűnik.
- Úgy hírlik. Egy biztos, a reklámra semmi szüksége,
sokkal inkább igyekszik a háttérben maradni, mint a
többiek. De gondolom, a maga jószántából. És hagyja,
hogy felvegyék a műtétet?
- Dehogy. De hajlandó utána interjút adni. És ki tud-
ja, hátha meggondolja magát, ha egyszer ott vagyunk.
- Megeshet. Hívj fel, ha megjöttél, szivi, és ne keve-
redj bajba, ha egy mód van rá. - Szokásos figyelmezte-
tés volt ez tőle, és Mel mosolygott is magában, amikor
pár perc múlva ismét eloltotta a lámpát.
Az ország másik csücskében Peter Hallam egyáltalán
nem mosolygott. Sally Block szervezete kivetette magá-
ból az átültetett szívet, és a lány egy órán belül kómába
került. Peter majdnem éjfélig vele maradt, csak annyi
időre lépett ki a lány szobájából, hogy az anyjával
beszéljen, aztán végül megengedte, hogy a bánatos anya
is odaüljön Sally mellé. Nem volt oka rá, hogy távol
tartsa. A fertőzésveszély már nem számított, és helyi idő
szerint hajnali egykor Sally Block meghalt, anélkül hogy
az öntudatát visszanyerte s anyjára meg az orvosra,
akiben oly igen bízott, egyetlen pillantást vetett volna.
Az anya némán, könnyezve hagyta el a szobát. Sally
csatája véget ért. Peter Hallam kiállította a halotti
bizonyítványt, aztán hazament, és teljes sötétségben ült
a dolgozószobájában, kibámult az éjszakába, Sallyre
gondolt, Anne-re meg a többiekre. Még két órával
később is ott ült, amikor Mel elindult Jonesék lakására,
44
New Yorkban. Abban a pillanatban Peter Hallam még
csak nem is gondolt Pattie Loura vagy Mel Adamsre...
csakis Sallyre... a csinos, huszonkét éves szőke lányra...
aki nincs többé... nincs többé... mint Anne... meg a
többiek. S azután lassan, lassan, az egész világ súlyát a
vállán érezve, fölment a hálószobájába, becsukta az
ajtót, és csöndben leroskadt az ágya szélére.
- Bocsáss meg... - suttogta, maga sem tudva, kihez
intézi a szavait... a feleségéhez... a gyerekeihez... Sally-
hez... a szüleihez... saját magához?... S ekkor megered-
tek a könnyei, csak jöttek, jöttek, ő pedig feküdt ott a
sötétben, a lelke tele bánattal, hogy már megint nem
sikerült... már megint... de majd legközelebb... legkö-
zelebb... talán majd legközelebb... És akkor végre
eszébe jutott Pattie Lou Jones. Nincs más hátra, ismét
meg kell próbálni. És a lelke legmélyén valami várako-
zásteljesen megmoccant.
A gép a Kennedy repülő-
4. FEJEZET
térről szállt fel, Mel, a
tévéstáb, Pattie Lou, az ápolónő és Pattie anyja kényel-
mesen elhelyezkedtek a gép leválasztott, első osztályú
utasterében. Pattie infúziót kapott, és a nővéren lát-
szott, hogy gyakorlottan bánik a szívbetegekkel. Pattie
orvosa maga ajánlotta, és Mel csak azon imádkozott,
hogy addig ne történjen semmi, amíg Los Angelesbe
érnek. Ha már ott vannak, akkor Peter Hallamnál biztos
kézben lesznek, de addig rémképek gyötörték, hogy mi
lesz, ha netán kényszerleszállást kell végrehajtani,
mondjuk, Kansasban egy haldokló gyerekkel, aki eset-
leg szívbénulást kap, mielőtt eljutnának az orvoshoz
Kaliforniába. Imája, úgy tetszett, meghallgatásra talált,
45
mert egészen Los Angelesig nyugodt útjuk volt, ott
pedig Hallam csapatának két tagja várt rájuk, meg egy
mentőkocsi, amely Pattie Louval meg az anyjával nyom-
ban el is száguldott a Központi Városi Kórházba. Dr.
Hallammal előzetesen úgy állapodtak meg, hogy Mela-
nie nem tart velük. Az orvos azt akarta, hogy a gyerek
nyugodtan hozzászokjon az új környezethez, ezért meg-
beszélték, hogy Mellel másnap reggel hétkor találkoz-
nak a kórház büféjében. Akkor az orvos majd tájékoz-
tatja a gyerek állapotáról, meg hogy mik az elképzelé-
sei vele kapcsolatban. Vihet magával jegyzetfüzetet és
magnót, de a kamerát és a többi stábtagot ez alkalommal
mellőzik. A hivatalos interjúra majd a későbbiek során
fognak sort keríteni. Mel még hálás is volt, amiért nem
kell mindjárt fejest ugrania a kórházzal járó feszültség-
be, a hotelbe indult, és felhívta az ikreket New Yorkban,
aztán lezuhanyozott, átöltözött, és a balzsamos tavaszi
levegőben körbejárta a hotel környékét, s közben gon-
dolatai folyvást Peter Hallam körül jártak. Alig várta,
hogy megismerkedhessen vele, másnap reggel hatkor
fürgén pattant ki az ágyból, s bérelt kocsiján a Központi
Városi Kórházhoz hajtott.
Melanie cipősarka ritmikusan kopogott a kőburkola-
tos padlón, amint balra fordult a véget nem érő előcsar-
nokban, és elhaladt két vizes felmosóruhát vonszoló
takarító mellett. A két ember elismerő pillantással
fordult meg Mel után, aki megállt a büfé előtt, elolvasta
a kiírást, majd belökte a szárnyas ajtót. Orrát azon
nyomban megcsapta a friss kávé illata. Amint körülné-
zett a fényesen kivilágított helyiségben, meglepetten
látta, hogy ebben a kora reggeli órában már mennyien
tartózkodnak itt.
46
Több asztalnál nővérek reggeliztek két műszak kö-
zött, bentlakó orvosjelöltek sziesztáztak, az éjszakai
ügyeletesek meleg étellel vagy egy szendviccsel vetettek
véget a műszaknak, oldalt pedig egy-két kívülálló ült
komor tekintettel, minden bizonnyal hozzátartozók,
akik egész éjjel virrasztottak kritikus állapotban levő
barátaik vagy rokonaik mellett. Egy asszony csöndesen
sírt, és zsebkendővel törölgette a szemét, miközben egy
fiatalabb, aki maga is sírt, vigasztalni próbálta. Különös
ellentmondásos jelenet volt, a fiatal orvosok csöndes
fáradtsága, a jókedvű, trécselő nővérek, a'látogatók
bánata és fájdalma, s mindezek mögött a tálcák csatto-
gása és a mosogatógépekben a piszkos edényekre zu-
bogó forró víz lármája. Úgy festett, mint egy különös,
modern város irányítóközpontja, egy űrhajó parancs-
noki kabinja, valahol kint a világűrben, teljességgel
elvágva mindentől.
Melanie körülnézett, és azon tűnődött, vajon a fehér
köpenyesek közül melyik lehet Peter Hallam. Volt ott
néhány középkorú férfi keményített, fehér köpenyben,
komolyan tárgyaltak valamit az egyik asztal mellett,
közben fánkot ettek kávéval, de valahogy egyik sem
festett úgy, ahogyan Mel a férfit elképzelte, és egyik sem
indult feléje. Legalább a férfi tudni fogja, hogy ő hogy
fest.
- Miss Adams? - riasztotta meg egy hang épp a háta
mögül, ő pedig megperdült, hogy szembekerüljön vele.
- Én vagyok.
A férfi feléje nyújtotta erős, hűs kezét. -Peter Hallam
vagyok. - Miközben kezet fogtak, Mel felnézett a
jóképű, markáns, kék szemű, ősz férfi arcába, akinek a
szeme mosolygott, de a szája nem. A telefonbeszélgetés
47
során kialakult kép ellenére a férfi egészen más volt,
mint amire Mel számított. A benne kialakult kép nem is
hasonlított erre a férfira. Peter Hallam sokkal magasabb
volt, kisportolt alkatú, a válla majd szétfeszítette a
keményített fehér köpenyt, mely alatt kék inget, nyak-
kendőt és szürke nadrágot viselt. Lerítt róla, hogy fiatal
korában rögbizett az iskolai csapatban. - Régóta vár?
- Nem, dehogy. - Mel követte az egyik asztalhoz,
valahogy félszegebben, mint számított rá. Hozzá volt
szokva, hogy kivált bizonyos hatást az interjúalanyaiból,
itt viszont most úgy érezte, hogy a férfi sodorja magával.
Volt valami elképesztően vonzó ebben a férfiban.
- Kér kávét?
- Igen, kérek. - Tekintetük találkozott, egymásba
kapcsolódott, s mindkettő azon tűnődött, vajon mire
számíthat a másiknál, barát lesz-e vagy ellenfél, véde-
kező vagy támadó fél? E percben egyetlen dolog kap-
csolta őket össze, Pattie Lou Jones, és Mel alig várta,
hogy a férfit kikérdezhesse.
- Tejszínt vagy cukrot?
- Köszönöm, semmit. - Mel indult, hogy beálljon a
sorba, de a férfi egy üres szék felé intett.
- Ne fáradjon. Mindjárt jövök. Maga csak foglalja le
az asztalt - mosolygott rá a férfi, és Mel érezte, hogy
kellemes érzés hatja át. Az orvos kedves embernek tűnt,
s a következő pillanatban már ott is volt, a tálcáján két
csésze gőzölgő kávéval, két pohár narancslével és né-
hány szelet pirítóssal. - Nem tudom, reggelizett-e már.
- Volt benne valami nagy-nagy figyelmesség. Mel rájött,
hogy egy csapásra megkedvelte.
- Köszönöm. - Rámosolygott a férfira, aztán nem
fékezte magát tovább. - Hogy van Pattie Lou?
48
- Tegnap este rendben elhelyezkedett. Bátor kis
kölyök. Még ahhoz se ragaszkodott, hogy az anyja vele
maradjon éjszakára. - Mel azonban gyanította, hogy ez
a szívélyes fogadtatásnak volt köszönhető, amelyben
Peter Hallam és munkacsoportja részesítette a gyereket,
és ebben igaza is volt. A beteg lelki egyensúlyának Peter
Hallam igen nagy jelentőséget tulajdonított, ami a sebé-
szeknél eléggé ritka dolog. Megérkezése után órákat
töltött Pattie Louval, hogy megismerje, hogy ne csak egy
adathalmaz feküdjön előtte. Most, hogy Sally nincs
többé, Peter Hallamnak nem volt több kritikus állapot-
ban lévő betege, és most nem gondolt Sallyre, csakis
Pattie-re.
- Milyenek a kilátásai, doktor úr? - Mel alig várta,
hogy megtudja a véleményét, és remélte, hogy biztató
lesz a prognózis.
- Szívesen mondanám, hogy jók, de, sajnos, nem
azok. Talán akkor járok a legközelebb az igazsághoz, ha
azt mondom, hogy azért van remény. - Mel bólintott és
kortyolt a kávéjából.
- Átültetést fog csinálni?
- Ha tudunk szerezni donort, amire igen kicsi az
esély. Nagyon ritka a gyerekdonor, Miss Adams. Azt
hiszem, az első megérzésem volt a helyes. Rendbe kell
szedni a gyerek szívét, amennyire lehetséges, talán az
egyik rendkívül rossz állapotban levő szívbillentyűt
kicserélhetjük egy sertésszívbillentyűvel.
- Sertésszívbillentyűvel? - A gondolatba Mel kissé
beleborzadt.
A férfi bólintott. - Gondolom, azzal, vagy birkáéval.
- Az állati eredetű szívbillentyűk régóta használatosak
voltak, legalábbis Peter köreiben.
49
- És mikor?
A férfi sóhajtva vonta össze a szemöldökét, és miköz-
ben az asszony figyelte, elgondolkodott. - Ma még
elvégzünk egy csomó vizsgálatot, s talán holnap megcsi-
náljuk a műtétet.
- Elég erős a gyerek, hogy kibírja?
- Azt hiszem, igen. -A tekintetük találkozott, és egy
hosszú másodpercig összekapcsolódott. Ebben a szak-
mában semmire sincs garancia. Biztosra sohasem lehet
menni, legfeljebb a veszteség lehet biztos. Ezzel pedig
nem könnyű együtt élni nap mint nap, s a nőt csodálat
töltötte el a férfi munkássága iránt. Szívesen meg is
mondta volna neki, de valahogy úgy érezte, a férfi
esetleg személyeskedésnek venné, úgyhogy nem szólt.
beszélgetésük továbbra is Pattie Loura és a vele kapcso-
latos problémákra korlátozódott. Egy idő után a férfi
kérdőn nézett Melre. Olyan érdeklődő, oly együtt érző
nő. Nemcsak egy közönséges riporter. - Magának mi
érdeke fűződik ehhez az egészhez, Miss Adams? Csak
egy feldolgozandó téma ez, vagy valami más is?
- Különleges kicsi lány ez, doktor úr. Lehetetlen nem
együtt érezni vele.
- És mindig ennyire együtt érez a riportalanyaival?
Ez biztosan rendkívül fárasztó.
- Maga nincs ugyanebben a helyzetben? Nem mind-
egyiknek viseli a szívén a sorsát?
- De, majdnem mindegyiknek. - A férfi őszintén
beszélt, és Mel valahogy hitt is neki. Nagyon-nagyon
kivételes eset, ha ő egy beteg iránt nem érez mély
rokonszenvet. Ezt már Mel is megérezte. És ekkor a
férfi érdeklődő mosollyal nézett rá. Mel ölbe tett kézzel
ült, úgy figyelte. - Nem hozott magával jegyzetfüzetet.
50
Akkor tehát magnóra veszi ezt a beszélgetést?
- Nem - rázta meg a nő a fejét halkan, és a férfira
mosolygott. - Nem, nem veszem fel. Úgy gondoltam,
előbb szeretnék megismerkedni magával.
Ez felkeltette a férfi érdeklődését, és nem tudott
ellenállni a következő kérdésnek: - Miért?
- Mert sokkal jobb riportot tudok készíteni a munká-
járól, ha már előzőleg megtudtam egyet s mást magáról.
Nem jegyzetelve, nem magnóval, hanem miközben
figyelem, hallgatom és egyre jobban megismerem. - A
nő jól csinálta a dolgát, és az orvos ezt megérezte. De hát
olyan ismert a szakmájában, tulajdonképpen sztár, igazi
szakember, méghozzá rendkívül jó. Peter Hallamnak ez
igen tetszett., Mintha valami versenysportágban a legtö-
kéletesebb ellenfelet osztanák ki az emberre. Ezt ő
kihívásnak tekintette, s ezért olyasmire határozta el
magát, amire előzőleg nem is gondolt.
- Nem volna kedve ma reggel velem vizitelni? Csak,
ha érdekli a dolog.
Az asszony tekintete felragyogott. Hízelgett neki a
váratlan ajánlat, és remélte, hogy ezt annak köszönheti,
hogy szimpatikus a férfinak, vagy ami még hízelgőbb,
netán bízik benne. És a gördülékeny műsorhoz ez
elengedhetetlen volt a számára.
- De, nagyon is volna, doktor úr. - És a szeméből
világosan kiolvasható volt, mennyire meghatja az aján-
lat.
- Szólítson csak Peternek.
- Amennyiben hajlandó engem Melnek hívni. -Egy-
másra mosolyogtak.
- Rendben. - Megérintette a nő vállát, aki felpattant,
egészen izgalomba jött a lehetőségtől, hogy végigkísér-
51
heti az orvost a körútján. Ritka lehetőség, és ő nagyon
hálás volt érte. Hallam ismét hozzá fordult, ezúttal
mosolyogva, amint kiléptek a büféből. - A betegeim
boldogok lesznek, hogy itt láthatják, Mel. Biztosra
veszem, hogy a tévéből már mind ismerik. - Valamilyen
oknál fogva ez a megjegyzés meglepte Melt, el is
mosolyodott.
- Kötve hiszem. -Lerítt róla a szerénység, azok, akik
ismerték, tisztában voltak vele, hogy ilyen, bosszantot-
ták is eleget, kiváltképp Grant meg az ikrek.
Ám a férfi ezúttal ránevetett. - Csak nem hiszi, hogy
nem ismeri mindenki? És a szívbetegek is nézik ám a
híreket a tévében.
- Én mindig azt hiszem, hogy az emberek nem
ismernek meg a kamerán kívül.
- De még mennyire, hogy megismerik. -A férfi ismét
mosolygott, Melanie pedig válaszképpen rábólintott.
Tetszett a férfinak, hogy az évek során sem szállt ennek
a nőnek a fejébe a siker. Valaki egészen másra számított
ő is.
- Akárhogy is, dr. Hallam, itt maga a sztár, még-
hozzá nem véletlenül. - Tekintetében őszinte elismerés
ragyogott, amitől viszont a férfi lett hasonlóképpen
szerény.
- Én aligha vagyok sztár, Mel. - Ezt nagyon komo-
lyan mondta. - Ez a munkám, egy rendkívül jó csapat-
nak vagyok a tagja. Higgye el, hogy a betegek sokkal
jobban fognak örülni magának, mint nekem, és igazuk is
van. Végre egy új arcot láthatnak. Megnyomta a felvonó
gombját, és mikor megérkezett, az ötödik emeleti gom-
bot nyomta meg, ők pedig beléptek egy nagy csapat
fehér köpenyes orvos és ragyogó arcú nővér közé. épp
52
most volt a műszakváltás. .
- Tudja, nekem mindig nagyon tetszett, ahogy a hí-
reket közreadja, meg a kommentárjait is szeretem. - A
férfi halkan beszélt, s a lift közben megállt minden
emeletnél, Mel pedig észrevette, hogy két nővér diszk-
réten megnézi magának. - Van valami nyílt és őszinte
abban, ahogy a dolgokat megközelíti. Gondolom, ezért
is mentem bele ebbe.
- Bármiért tette is, örülök neki. Pattie Lounak iszo-
nyúan nagy szüksége van magára. - A férfi bólintott,
ezzel nem tudott nem egyetérteni. De most többről is
szó volt. Hallam ráállt, hogy nyilatkozik az egyik tévéhá-
lózatnak, és amint leültek az ötödik emeleten Hallam
dolgozószobájában, pár perc múlva már őszintén beszél-
getett Mellel, és próbálta elmagyarázni neki az átültetés-
sel járó kockázatot és egyéb veszélyeket. Arra is felhívta
a figyelmét, hogy mire a riport végére ér, esetleg ellen-
érzései lesznek a szívátültetéssel kapcsolatban. Ezzel az
eshetőséggel Hallam már akkor számolt, amikor bele-
egyezett az interjúba, de hajlandó volt vállalni a kocká-
zatot. Többet nyerhet, ha mindent elmond, mintha
bármit is elhallgat a nyilvánosság elől, és ha ez a nő jól
végzi a dolgát, jelentősen növekedhet az embereknek
az ügy iránti fogékonysága, de most úgy látta, Melt
megrémíti a sok kockázat meg a statisztikák.
- Úgy érti, hogy netán arra a végkövetkeztetésre
juthatok, hogy a szívátültetés nem is olyan jó dolog?
Erre célzott, Peter?
- Megtörténhet, bár nem vallana valami nagy böl-
csességre. A helyzet ugyanis az, hogy a szívátültetéses
betegek mindenképpen meghalnak, méghozzá hamaro-
san. Mi csak megadjuk nekik a lehetőséget, s néha nem
53
is olyan jó ez a lehetőség. Nagy a kockázat, az esetek
többségében rossz a statisztika, de mégiscsak megvan az
esély, és a betegnek magának kell döntenie. Vannak
akik egyszerűen nem hajlandók végigcsinálni, ami ezzel
együtt jár, és úgy határoznak, hogy nem élnek a lehető-
séggel. Ezt tiszteletben kell tartanom. De, ha engedik,
én megpróbálkozom. Más se tehetne többet. Persze
nem javaslok mindenkinek szívátültetést, őrültség is
volna. De az az igazság, hogy van, akinek ideális, és
mostanában új lehetőségekkel kell próbálkoznunk.
Nem foglalkozhatunk kizárólag emberi donorokkal,
mert ezeknél, sajnos, többre van szükség, ezért remél-
jük, hogy új ösvényeken kezdhetünk el járni, és ez az a
folyamat, ami az emberek ellenérzésével találkozik. Azt
hiszik, mi istent akarunk játszani, pedig szó sincs róla,
csak életeket akarunk megmenteni, ennek érdekében
viszont meg akarunk tenni minden tőlünk telhetőt, ilyen
egyszerű ez az egész. - A férfi felállt, Mel szintén, s az
orvos meglehetős magasságából lenézett rá. - Majd a
nap végén szeretném hallani a véleményét, meg azt is,
hogy van-e ellenérzése a célkitűzéseinkkel kapcsolat-
ban. Az igazat megvallva - nézett összeszűkült szemmel
az asszonyra - nagyon is kíváncsi volnék a véleményére.
Maga intelligens, viszont ebben a témakörben teljesen
járatlan. Friss szemmel nézi a dolgokat. Kíváncsi vol-
nék, hogy megdöbbenti, taszítja, amit hall, vagy szimpa-
tikus magának. - Amint kiléptek a dolgozószobájából,
még valami eszébe jutott. - Mondja csak, Mel, volt
előzőleg egyáltalán valami elképzelése erről az egész-
ről? - Menet közben feszülten figyelte az asszony arcát,
aki összevonta a szemöldökét.
- Őszintén szólva, nem is tudom. Alapjában véve
54
természetesen úgy érzem, hogy mindennek, amit maga
csinál, van értelme. De azt el kell ismernem, hogy ezek
a statisztikák megrémítenek. Oly kicsi a túlélés esélye,
bármily kevés időre is.
A férfi hosszasan és nagyon keményen nézett rá.
- Amiben maga nem sok értelmet talál, ez egy haldokló
nőnek, férfinak vagy gyereknek esetleg a remény utolsó
szalmaszála. Meglehet, hogy nekik... akár két hónap...
vagy két nap... vagy két óra is több a semminél.
Bevallom, a statisztikák engem is elrémítenek. De van-e
választásunk? Pillanatnyilag ennél többet nem tehe-
tünk. - Az asszony bólintott, követte a férfit a hallon át,
s közben Pattie Loura gondolt, majd az orvost figyelte,
amint feszült figyelemmel nézi a betegek kórlapját,
szemöldökét összevonva kérdéseket tesz fel, s tanulmá-
nyozza a vizsgálatok eredményeit. Melanie fülében újra
meg újra felcsendül azoknak a gyógyszereknek a neve,
amelyeket azért adnak a betegeknek, hogy a szerveze-
tük ki ne vesse magából az új szívet. És végül maga is
jegyezni kezdett, feljegyezte a kérdéseket, amelyeket fel
fog tenni az orvosnak, ha lesz rá idő: hogy milyen
veszélyekkel járnak ezek a gyógyszerek, milyen hatással
vannak a betegek személyiségére, lelkére.
Hirtelen meglátta, hogy Peter Hallam feláll, és sietős
léptekkel a hall felé indul. Néhány lépésre követte,
aztán megállt, nem tudta, vajon a férfi akarja-e, hogy
utánamenjen, vagy sem; s az orvos, mint aki megérezte
bizonytalanságát, intett neki.
- Jöjjön csak. - A keskeny finomacél kiskocsin sora-
kozó fehér köpenyek felé intett, hogy Mel is ragadjon
meg egyet. Meg is tette, majd iparkodott a férfi után,
menet közben rángatva magára a köpenyt. A férfi keze
55
tele volt kórlapokkal, két bentlakó orvos és egy másik
nővér tiszteletteljesen nyomult utána. Peter Hallam
napja kezdetét vette. Rámosolygott Melre, majd be-
lökte az első ajtót, amely mögött egy idősebb férfi
feküdt. Két hete végeztek rajta négyszeres bypass-műté-
tet, s a férfi azt állította, hogy ismét kamasznak érzi
magát. Kamasznak ugyan csöppet sem látszott, inkább
fáradtnak, sápadtnak és kissé lerobbantnak, de miután a
szobájából kijöttek, Peter biztosította Melt, hogy a férfi
valóban olyan jól van, mint állítja. Beléptek a következő
szobába, s Melanie szíve egyszer csak nagyot dobbant.
Egy kisfiúval találta magát szemközt. Veleszületett
tüdő- és szívbaja volt, és még semmiféle sebészeti
beavatkozást nem végeztek nála. Iszonyúan zihált, öt-
hat esztendősnek látszott, holott Mel csak egy pillantást
vetett a kórlapjára, és máris látta, hogy tízéves. Szív- és
tüdőátültetésre készültek a gyereknél, de ez idáig erre
nagyon kevés volt a példa, és egy ilyen gyerek esetében
úgy érezték, még korai volna, s addig is mindennel
megpróbálkoztak, hogy életben tartsák. Melanie fi-
gyelt, miközben Peter leült egy székre, a gyerek ágya
mellé, és hosszasan elbeszélgetett vele. Többször is alig
bírta visszafogni a könnyeit, ezért úgy fordult, hogy a
kisfiú ne láthassa elfátyolosodott szemét. Peter ismét
megérintette a vállát, majd kiléptek a szobából.
Egy műszíves férfi következett, akinek, mint Melanie
megtudta, levegővel működtetik a szívét. A betegnél
fertőzés lépett fel, ez, úgy tűnt, gyakori probléma. Ilyen
statisztikák mellett és az adott körülmények között ezek-
nél a súlyosan beteg embereknél rizikófaktornak számít
minden. Ott ólálkodott a veszély mindenütt, a saját legyő-
zött testükben, de még körülöttük, a levegőben is. És ki-
56
váltképp a fertőzéstől kellett tartani, épp a betegek le-
romlott állapota miatt szinte lehetetlen is volt kivédeni.
Aztán jött a következő beteg, látnivalóan kómás
állapotban, s miután Peter sietve néhány szót váltott a
nővérrel, nem sokat időzött tovább a helyiségben.
Aztán jött két felpüffedt képű ember, mindkettőn egy
éven belül végeztek szívátültetést, és Melanie tudta már
az áttanulmányozott anyagból, hogy ez a püffedtség a
szteroidok mellékhatása, amit aztán rendbe lehet hozni.
Egyszeriben a szeme előtt elevenedtek meg ezek az
emberek. És most még megdöbbentőbb volt az alacsony
statisztikák tudata. Amikor ismét letelepedtek az irodá-
jában, Peter válaszolt néhány kérdésére. És amikor
Melanie az órájára pillantott, döbbenten vette észre,
hogy majdnem dél van. Négy óra hosszat járták a bete-
geket, talán ha húsz szobában voltak ez idő alatt.
- A statisztikai adatok? - pillantott rá a férfi a
kávéscsészéje fölött. - A szívátültetéseseknek hatvanöt
százaléka él még egy évet az átültetést követően. Dur-
ván számolva háromból kettő él tehát még egy évet.
- És ennél tovább?
A férfi sóhajtott. Gyűlölte ezeket a statisztikákat.
Ellenük küzdött nap mint nap. - Hát, úgy a fele él még
vagy öt évig.
51
- És ennél tovább? - Mel most jegyzetelt, elborzadva
a statisztikától, de szinte drukkolt a dacos hangon
beszélő orvosnak.
- Jelenleg nincs tovább. Ennél többre ez idáig még
nem vittük - mondta sajnálkozva, s közben mindketten
Pattie Loura gondoltak, remélve, hogy az övé majd
jobban sikerül. Az a kislány még annyi mindent megér-
57
demelne. Persze a többiek is. Szinte önmagától adódott
a kérdés, hogy mi értelme akkor az egésznek, de persze,
ha az embernek a maga életéről volna szó vagy a gyere-
kééről, akkor tán nem próbálkozna meg mindennel,
akár egy napról, egy hétről vagy egy évről volna szó?
- Miért halnak meg olyan hamar? - kérdezte gyászos
hangulatban.
- Többnyire valamilyen módon kiveti a szervezetük
az új szívet. Vagy teljességében kiveti, vagy megkemé-
nyednek az artériák, ami infarktushoz vezet. A szervát-
ültetés valahogy felgyorsítja a dolgok menetét. Aztán a
másik nagy probléma, amivel szembe kell néznünk, a
fertőzésveszély. Annak is fokozottabban vannak kitéve.
- És nincs mit tenni ellene? - Mintha minden a fér-
fitól függne. Mel Isten szerepét osztotta ki az orvosra,
akárcsak egynémely betege. És mindketten tudták,
hogy ez helytelen, de mintha minden az ő kezében
összpontosulna, legalábbis a látszat szerint. És Mel
akarta is, hogy így legyen. Mennyivel egyszerűbb volna.
Ez egy nagyon rendes ember, őnála minden jóra fordul-
na... ha lehetséges...
- Pillanatnyilag semmit sem tehetünk. Bár az új
gyógyszerek némelyike változtathat ezen a helyzeten.
Az utóbbi időben kipróbáltunk néhányat, és lehetséges,
hogy be fognak válni. Egyvalamiről nem szabad elfeled-
kezni - szólt szelíden az asszonyhoz, szinte úgy, mintha
egy gyerekkel beszélne - hogy ezeknek az embereknek
új szív nélkül semmi esélyük nem volna az életre. Tehát
amit nyújtani tudunk, az tiszta haszon. És ezt ők is
megértik. Aki élni akar, mindenre hajlandó.
- Mit akar ezzel mondani?
- Azt, hogy nem mindegyik akar. Vannak, akik
58
egyszerűen nem hajlandók végigcsinálni. - A kórlapok
felé intett, hátradőlt székében, és fölemelte a kávéscsé-
széjét. - Tudja, iszonyatos akaraterő kell hozzá. - De
Mel most még valamire rájött. Hogy az orvosnak is
iszonyatos akaraterőre van szüksége. Olyan, mint egy
matador, aki ringbe száll a Halál nevű bikával, férfia-
kat, nőket, gyerekeket próbál tőle ellopni. Mel most
eltűnődött, vajon az orvost hányszor öklelhették már
fel a meghiúsult remények, azok a betegek, akik meg-
haltak, pedig fontosak voltak neki. Mintha csak a gon-
dolataiban olvasna, a férfi hangja hirtelen ellágyult.
- A feleségem is úgy döntött, hogy nem vállalja. - Sze-
mét lesütötte, miközben Mel a székbe gyökerezve me-
redt rá. Mit mondott? Hogy a felesége? Aztán a férfi,
mintegy megérezve Mel döbbenetét, felnézett, egyene-
sen az asszony szemébe. Az orvos nem könnyezett, de
olyan mélységes bánat tükröződött a szemében, hogy az
önmagáért beszélt. - Elsődleges tüdő-hipertenziója
volt, ha ugyan mond ez magának valamit. Tönkreteszi a
tüdőt, azután a szívet is, ezért tüdő- és szívátültetést
igényel, de akkoriban még csak két ilyet hajtottak végre
a világon, méghozzá egyiket sem itt, minálunk. Persze
nem én csináltam volna - sóhajtott, és előredőlt a
székében - hanem az egyik kollégám meg a csoport
többi tagjai, vagy elvitettük volna a világ bármelyik nagy
szívspecialistájához, de ő szép csöndesen közölte, hogy
nem. Úgy akart meghalni szép csendben, nem pedig
ahogy ő fogalmazott, kitenni magát, engem meg a
gyerekeket mindannak a kínszenvedésnek, aminek a
betegeim kétségkívül kiteszik magukat, csak azért, hogy
hat hónappal, egy évvel, esetleg kettővel utána ugyan-
úgy meghaljanak. Elképesztő nyugalommal nézett
59
szembe mindennel - és Mel most meglátta, hogy a férfi
szemét elfutották a könnyek - olyan embert, amilyen ő
volt, nem is ismertem. Tökéletesen higgadt volt, egé-
szen az utolsó pillanatig. - A férfi a torkát köszörülte,
majd folytatta: - Másfél éve történt. Negyvenkét éves
volt.
A férfi ekkor mélyen Mel szemébe nézett, bátran
vállalta az érzelmeit, s az apró szobában szinte fülsiketí-
tővé vált a csend. - Talán változtathattunk volna rajta.
Persze csak ideig-óráig. - Ez már hivatalos szövegként
hatott. - Az elmúlt évben magam is végeztem két tüdő-
és szívátültetést. Nyilvánvaló okoknál fogva nagyon is
nagy súlyt helyezek erre. És semmi oka nincs, hogy ne
sikerülne, és fog is. - A feleségéért már nem tehet
semmit. De a szíve mélyén soha nem fogja feladni a
küzdelmet, mintha még mindig abban bízna, hogy majd
meggyőzheti az asszonyt, hogy mégis megpróbálják.
Melnek sajgott a lelke a gondolatra, hogy mi mindenen
mehetett keresztül az orvos, a tehetetlenséget még most
is kiolvasta a szeméből.
Mel nagyon szelíd hangon tette fel a kérdést: - Hány
gyereke van?
- Három. Mark tizenhét éves, Pam júniusban lesz
tizennégy, és Matthew hat. - Miközben a gyerekeire
gondolt, Peter Hallam elmosolyodott. - Szenzációs
gyerekek mind, Matthew ráadásul roppant jópofa kö-
lök. - Sóhajtva felállt. - Neki volt a legnehezebb, de,
persze, a többinek is nehéz. Pam olyan korban van,
amikor leginkább szüksége volna Anne-re, én meg csak
annyit nyújthatok neki, amennyire képes vagyok. Min-
dennap megpróbálok időben hazakerülni, de valami
katasztrófa folyton beüt. Veszettül nehéz mindent meg-
60
adni nekik, ha az ember egyedül van.
- Tudom - jegyezte meg Mel halkan. - Magam is
hasonló cipőben járok.
A férfi megfordult, Mel szemébe nézett, de mintha
nem is hallotta volna, amit mondott. - Anne legalább
megadhatta volna nekünk az esélyt.
- És talán még most is élne - jegyezte meg Mel
halkan. - Borzasztó nehéz lehet tudomásul venni.
A férfi lassan bólintott, s közben bánatosan Melre
pillantott. - Bizony az - aztán, mint aki csak ekkor
döbbent rá, hogy miket beszél, hirtelen felkapta a
kórlapokat, mintha csak közéjük akarna tenni valamit.
- Bocsásson meg, nem is tudom, miért mondtam el ma-
gának mindezeket. - De Melanie nem volt meglepve, az
emberek gyakran megnyitották előtte a szívüket, csak
ezúttal valahogy gyorsabban történt. A férfi egy mosoly-
lyal igyekezett a feledés homályába borítani az elmon-
dottakat. - Mi lenne, ha most lemennénk és meglátogat-
nánk Pattie Lout? - Mel bólintott, még most is mélyen
meg volt rendülve a hallottaktól. Nehezen találta meg a
megfelelő szavakat, és szinte megkönnyebbült a gondo-
latra, hogy megnézik a gyereket, akit ő hozott magával
New Yorkból. Pattie Lou biztosan örülni fog mindkettő-
jüknek, Melnek pedig eszébe juttatta, miért is van itt.
Jó félórát elbeszélgetett a gyerekkel, s Peter, aki közben
a vizsgálatok eredményeit tanulmányozta, elégedettnek
látszott. Végül atyai szeretettel fordult a gyermekhez.
- Ugye tudod, hogy a holnapi nagy nap lesz az éle-
tedben?
- Tényleg? -A kislány szeme tágra meredt, egyszerre
tükröződött benne izgalom és bizonytalanság.
- Megreparáljuk az öreg szívedet, Pattie, és megint
61
vadonatújat csinálunk belőle.
- És utána mehetek baseballozni? - Mel és Peter
összemosolyogtak a kérdés hallatán,
- Azt szeretnél?
- Igen, nagyon - sugárzott a kislány.
- No, majd meglátjuk. - Elmondta neki, hogy más-
nap mi vár rá, méghozzá úgy, hogy a kislány is megértse,
s habár Pattie-n látszott, hogy nyugtalan, az is nyilván-
való volt, hogy nincsen teljességgel kétségbeesve. S az is
szembetűnő volt, hogy máris mennyire megkedvelte
Peter Hallamot. És nagyon sajnálta, amikor mindketten
búcsút vettek tőle. Peter az órájára pillantott, amint
kimentek. Fél kettőre járt.
- Mit szólna hozzá, ha megebédelnénk? Biztosan
már az éhhalál kerülgeti.
- Nem sok választ el tőle - mosolygott az asszony.
-Annyira elmerültem ebben az egészben, hogy eszembe
se jutott az ebéd.
A férfi elégedettnek látszott. - Nekem se. - Azzal
kivezette Melt, és egyszerre nagyon jólesett, hogy kinn
lehettek a friss levegőn. Peter azt javasolta, hogy
gyorsan kapjanak be valahol valamit, Mel egyetértett, s
azzal megindultak a férfi kocsija felé.
- Mindig ilyen keményen dolgozik? - kérdezte az
orvost, aki mintha mulatott volna a kérdésen.
- Többnyire. Az ilyesmi mellett nem sok szabad ideje
marad az embernek. Ennek a munkának egyetlen napra
sem lehet hátat fordítani.
- És a csapata? Nem oszthatja meg velük a felelőssé-
get? - Hisz enélkül a ránehezedő teher szinte elviselhe-
tetlen.
- Természetesen, megosztjuk. - De ahogy ezt ki-
62
mondta, valahogy kételyeket támasztott az asszonyban.
Mel úgy érezte, az orvos túl nagy felelősséget vállal
magára, de ez egyáltalán nincs ellenére.
- És hogy viszonyulnak a gyerekei a munkájához?
A férfi egy pillanatra elgondolkodott, csak azután
szólalt meg. - Tudja, ezt nem is olyan könnyű felmérni.
Mark jogász akar lenni, Pam mindennap megváltoztatja
az elhatározását, kiváltképp mostanában, és persze
Matthew még túl kicsi ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkoz-
zon. Ő egyébként már egy éve vízvezeték-szerelő akar
lenni. - Azzal Peter Hallam felnevetett. - Végtére én is
valami ilyesmi vagyok, nem? - vigyorgott Melre. - Sze-
relő. - Mindketten elnevették magukat a langyos tavaszi
szellőben. Így a napsütésben Melanie azt is észrevette,
hogy a férfi kinn a szabadban sokkal fiatalabbnak
látszik. Hirtelen maga elé képzelte milyen lehet a
gyerekeivel.
- Hol együnk? - mosolygott le rá a férfi a nagy
magasságából, mint aki szemmel láthatóan jól érzi
magát a maga királyságában. De persze nemcsak erről
volt szó. Volt még valami. Mintha egy új kötelék, barát-
ság jött volna létre kettejük között. A férfi feltárta neki
a lelkét, elmesélte Anne történetét. És mintha csak
ennek volna a következménye, egy csapásra felszaba-
dultabbnak érezte magát, mint amilyen már hosszú ideje
volt. Szinte szerette volna megünnepelni a szívében tá-
madt könnyedséget, s Mel, aki megérezte a hangulat-
változást,. rámosolygott. Elképesztő, hogy ennek az
embernek itt élet-halállal kell megbirkóznia, s hogy ő is
azért jött Los Angelesbe, hogy egy reménytelenül beteg
kisgyereket bízzon a gondjaira. És mégis, mindennek a
kellős közepén itt állnak, még mindig fiatalok, s lassan-
63
lassan megbarátkoznak egymással. Mi több, nem is
olyan lassan. Valami a férfiban arra a tüstént támadt
rokonszenvre emlékeztette Melt, amit akkor tapasztalt,
amikor Granttal megismerkedett, ám azt azonnal észre-
vette, hogy amit ez iránt a férfi iránt érez, az több annál.
A férfi rendkívüli módon vonzotta, az ereje, a gyengéd-
sége, a sebezhetősége, a nyíltsága, a hatalmas sikerével
párosuló szerénysége. Lenyűgöző ember volt, s amint
Peter őt figyelte, valami hasonlót érzett ő is iránta.
Örült, hogy meghívta ebédre. Rájuk fér egy kis kikap-
csolódás. Mindketten keményen dolgoznak, megadják
mindennek az árát, és most igazán megérdemlik, hogy
egy kis időt együtt tölthessenek. És hasznára lesz az
interjúnak is, mondta magának Mel.
- Jól ismeri Los Angelest? - kérdezte a férfi.
- Nem igazán. Csak akkor jövök, ha a munkám
ideszólít, akkor viszont egyik helyről rohanok a másik-
ra, majd végül haza. Egy nyugodt ebédre még sohasem
volt időm. - A férfi mosolygott, ideje neki sincsen, ma
mégis helyénvalónak tűnt, amit tesznek. S valahogy
érezte, hogy most barátságot kötött valakivel. Az asz-
szony ekkor felmosolygott rá: - Gondolom, maga sem
sokat jár el ebédelni, igaz?
A férfi elvigyorodott. - Néha megesik. De többnyire
itt benn eszem - intett hátra, a kórház felé, és megállí-
totta a kocsit. Hatalmas, kényelmes, ezüstmetall Merce-
des volt, s ez valahogy meglepte Melt. Úgy érezte, nem
illik hozzá, és a férfi mintha olvasott volna a gondolatai-
ban.
- Ezt a kocsit két éve vettem Anne-nek - mondta
halkan, de ezúttal mintha valamivel kevesebb fájdalom
érződött volna ki a hangjából. - Többnyire a saját
64
kocsimmal járok, van egy kis BMW-m, de az most szer-
vizben van. A furgont pedig otthon szoktam hagyni
Marknak meg a házvezetőnőnek.
- Talált megfelelő embert a gyerekek mellé? - Mint-
ha csak két köznapi ember beszélgetett volna a Wilshire
Boulevard felé tartó kocsiban.
- Egészen csodásat. - Vezetés közben röpke mosolyt
küldött Mel felé. -Nem is tudom, mire mennék nélküle.
Német nő, Pam születése óta van nálunk. Markot Anne
maga gondozta, de amikor Pam született, már voltak
szívpanaszai, s akkor vettük fel ezt az asszonyt, hogy a
kicsinek gondját viselje. Hat hónapra akartuk szerződ-
tetni - mosolygott ismét Melre - ennek éppen tizennégy
esztendeje. Igazi istenáldása - csak egy pillanatra akadt
el - most, hogy Anne nincs már. - Látszott, hogy kezd
hozzászokni az ilyen kifejezésekhez.
Mel pedig boldogan vette fel és gurította tovább a
beszélgetés labdáját. - Nálunk egy nagyszerű közép-
amerikai asszony él, ő segít a lányokkal.
- Mennyi idősek?
- Majdnem tizenhat évesek. Júliusban fogják betöl-
teni.
- Mindketten? - A férfi meglepetten nézett, s Mel
ezúttal felnevetett.
- Igen. Ikrek.
- Egypetéjűek? - mosolyodott el a férfi a gondolatra.
- Nem, kétpetéjűek. Az egyik karcsú és vörös hajú,
állítólag hasonlít rám, de én nem nagyon hiszem. A
másik viszont egészen biztosan nem hasonlít. Egy érzé-
ki, szőke démon, akitől, ha csak ránézek, máris össze-
facsarodik a szívem. - Mosolygott, Peter pedig felne-
vetett.
65
- Az elmúlt két évben arra a következtetésre jutot-
tam, hogy a fiúkkal az ember könnyebben boldogul.
-Arcáról lehervadt a mosoly, amint Pamre gondolt. -A
lányom tizenkét és fél éves volt, amikor Anne meghalt.
Úgy érzem, hogy a veszteség, amely épp a pubertáskor
beköszöntével érte, szinte már elviselhetetlen terhet rótt
rá. - Felsóhajtott. - Gondolom, a serdülőkor egyetlen
gyereknek se könnyű, De Markkal ennyi idős korában
olyan jól megvoltunk. Persze neki anyja is, apja is volt.
- Gondolom, ez nagy különbség. - Hosszú csend kö-
vetkezett, miközben a férfi tekintete Melét kereste.
- És maga egyedül él az ikrekkel? - Mintha valami
ilyesmit említett volna az asszony.
Mel bólintott. - A születésük óta egyedül nevelem
őket.
- Az apjuk meghalt? - kérdezte együtt érzőn az or-
vos. Az a fajta ember volt, aki együtt érez a másik fáj-
dalmával.
- Nem - mondta Mel higgadtan. - Otthagyott. Azt
mondta, ő sosem akart gyereket, és komolyan is gondol-
ta. Mihelyt megmondtam neki, hogy gyereket várok,
kész, vége. Még csak nem is látta az ikreket soha.
Peter Hallam arcára kiült a megdöbbenés. Ilyesmit ő
még elképzelni sem bírt. - Borzasztó lehetett, Mel. És
biztosan nagyon fiatal volt még.
Az asszony alig észlelhető mosollyal biccentett. Már
nem is fájt annyira. Mára elhomályosult az emlék. Az
élet egyszerű tényévé vált. - Tizenkilenc éves voltam.
. - Istenem, és hogy bírta egyedül? A szülei segítették?
- Egy ideig. Amikor a lányok megszülettek, otthagy-
tam a Columbiát, munkát szereztem, egyiket a másik
után - mondta mosolyogva - végül is titkárnő lettem
66
egy New York-i tévétársaságnál, aztán gépírónő a hír-
szerkesztőségben, a többi, gondolom közismert. - Mel
most könnyedén gondolt vissza mindezekre, de a férfi
megérezte, milyen gyötrelmes lehetett az útja fölfelé, és
az egészben azt találta szépségesnek, hogy Mel nem
ment rá a küzdelemre. Nem keseredett meg, nem lett
kérges szívű, józanul szemlélte a múltat, és végül mégis-
csak révbe jutott. Feljutott a csúcsra, kibírta az oda
vezető utat.
- Úgy festi le, mintha rettentően egyszerű lett volna
az egész, de időnként borzasztó lehetett.
- Azt hiszem, az is volt - mondta Mel sóhajtva., s
közben a mellettük elsuhanó várost nézte. - Az igazat
megvallva, most már visszaemlékezni is nehezemre esik.
Mulatságos, de amikor az ember éppen átéli, néha úgy
érzi, hogy egyszerűen nem lehet túlélni, aztán mégiscsak
túléli valahogy, s amikor később visszatekint a dologra,
már nem is tűnik olyan elviselhetetlennek. -Miközben a
nőt hallgatta, Peter eltűnődött, vajon egy szép napon
majd ő is így fog-e érezni Anne-nel kapcsolatban, de
ebben most erősen kételkedett.
- Tudja, leginkább azt esik nehezemre elviselni, hogy
nem lehetek egyszerre anyja is és apja is a gyerekeknek.
Pedig mindkettőre szükségük volna, különösen Pam-
nek.
- Ezt nem is várhatja el magától. Maga férfi, aki
mindent megtesz, ami az erejéből telik. Többre nem
futhatja.
- Nem. - De ez valahogy nem hangzott meggyőzően.
- Peter ismét Melre pillantott. - Sose gondolt rá, hogy a
lányok kedvéért újból férjhez menjen? - Az ő helyzete
más, gondolta Peter magában, neki nem kell megküzde-
67
nie egy szeretett lény emlékével, bár lehet, hogy szeret-
te, de abba a szeretetbe akkor is düh vegyül, amelybe
belekapaszkodhat, s ettől sokkal szabadabb, mint ő,
arról nem is beszélve, hogy az mennyivel régebben
történt.
- Azt hiszem, a házasságot nem nekem találták ki. És
úgy látom, hogy ezt mostanra a lányok is belátták.
Amikor kisebbek voltak, sokat szekáltak miatta. És
persze volt, hogy engem is furdalt a lelkiismeret. De még
mindig jobb volt magunkban, mint egy nem megfelelő
férfival, és az a vicc - mosolygott zavartan a férfira -,
hogy néha úgy érzem, jobb is így. Nem is tudom, hogyan
osztozkodnék valakivel a lányok szeretetén. Lehet,
hogy az ilyesmit szörnyű dolog elismerni, de ha egyszer
így érzem. Egészen magamnak sajátítottam ki őket.
- Ez érthető, ha egyszer állandóan egyedül van
velük.
A férfi hátradőlt a széken, és Melre nézett.
- Meglehet. Jessica és Val a legnagyobb öröm az
életemben. Szenzációs kölykök - mondta, mint egy
tyúkanyó, miközben egymásra mosolyogtak, Peter pe-
dig kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa az ajtót. A flancos
Beverly Hillsen jártak, mindössze kétsaroknyira a híres
Rodeo Drive-tól. És Melanie körülnézett. Gyönyörű
étterem volt a Bistro Gardens, mely mintha egyesítette
volna az art decót és a növények egész kavalkádját
egészen a kerthelyiségig, s Mel bárhová nézett, csupa
elegáns, gazdag és divatosan öltözött embert látott maga
körül. Javában tartott még az ebédidő. Több asztalnál
ismerős arcokat fedezett fel, filmsztárokat, egy öregedő
tévécsillagot, az irodalmi élet egyik vezéralakját, akinek
minden regénye a bestsellerlista élére került, aztán,
68
ahogy körülnézett, észrevette, hogy az emberek őt
nézik, két nő súgott valamit egy harmadiknak, és mikor
a főpincér mosolyogva odament Peterhez, ő is alaposan
szemügyre vette Melt.
- Üdvözlöm, doktor úr. Üdvözlöm, Miss Adams,
örülök, hogy újra látom. - Mel nem emlékezett, hogy
valaha is találkozott volna a férfival, de az nyilvánvaló
volt, hogy ő tudja, kivel áll szemben, és értésére is
kívánta adni Melnek. Mel mulatva indult meg a nyomá-
ban egy napernyős asztalhoz, Peter pedig kérdőn pillan-
tott rá.
- Magát mindenütt fölismerik az emberek?
- Nem mindig. Attól függ, hol vagyok. Gondolom, az
ilyen jellegű helyeken fölismernek. Itt ez mindennapos
dolog. - Pillantása végigfutott az asztalokon, a Bistro
Gardens tele volt pénzes, elegáns, ünnepelt, sikeres
üzletemberekkel, csupa híres-neves alakkal. Aztán is-
mét Peterre mosolygott. - Olyan ez, mint mikor az
ember dr. Hallam körül lóg a kórházban, ahol mindenki
őt bámulja. Attól függ, hol van az ember.
- Lehetséges. - Bár ő eddig soha észre nem vette,
hogy megbámulnák az emberek. Azt viszont észrevette,
hogy mennyien nézik most Melanie-t, aki ügyesen
megbirkózott a helyzettel. Mintha nem is vett volna
tudomást a sok kíváncsi szempárról.
- Csodás ez a hely. - Mel mélyen beszívta a balzsa-
mos levegőt, és úgy fordult, hogy a nap érje az arcát. Itt
valóban olyan, mintha nyár volna, és ő most nem érezte
magát a város foglyának, ami New Yorkban gyakorta
előfordult. Lehunyt szemmel élvezte a napsütést. - A
lehető legjobb. - Majd újból kinyitotta. - Köszönöm,
hogy épp ide hozott.
69
A férfi mosolyogva dőlt hátra. - Úgy .éreztem, az
önkiszolgáló nem igazán a maga stílusa.
- Pedig többnyire az. És éppen ettől olyan különleges
ez a hely. Ha dolgozom, nem sok időm van az evésre
vagy hogy azzal törődjek, milyen szép helyre kerülök.
- Mit mondjak, nekem sincs.
Egymásra vigyorogtak, és Melanie mosolyogva vonta
fel a szemöldökét. - Gondolja, doktor úr, hogy mindket-
ten túlhajszoljuk magunkat?
- Feltételezem, hogy igen. De azt is feltételezem,
hogy mindketten szívesen csináljuk, amit csinálunk. És
az segít.
- Kétségkívül. - Mel nyugodt derűvel nézett a férfira,
aki majd két éve nem érezte magát ilyen kellemesen.
Ahogy Mel elnézte, megint kénytelen volt elismerni,
hogy csodálja a férfi stílusát. - Ma még visszamegy a
kórházba?
- Természetesen. Még el akarok végezni néhány
vizsgálatot Pattie Loun. - Mel a szavai hallatán a
homlokát ráncolta, a gyerekre gondolt.
- Fog neki fájni?
- Mindent megteszünk, hogy ne fájjon. A műtéti
beavatkozás az egyedüli lehetőség.
- És még mindig az a véleménye, hogy kiveszi a szívét
és megjavítja, azután visszateszi?
- Igen, azt hiszem. Hetek óta nincs megfelelő donor,
és könnyen lehet, hogy nem is találunk hónapokig.
Felnőtteknek is nagyon kevés a donor, pedig azoknak
sokkal könnyebb megfelelőt találni. Átlag huszonöt-
harminc átültetést végzünk évente. Mint a mai körútból
bizonyára észrevette, többnyire bypass-műtéteket vég-
zünk. A többi igen speciális munka, és kevés rá az
70
alkalmunk, bár természetesen az újságok csak ezzel
foglalkoznak.
- Peter - nézett Mel kérdőn a férfira, miközben
kortyolt a fehérborból. Rájött, hogy lenyűgözi, amit a
férfi csinál, és függetlenül a feladatától, amiért idejött,
szeretne minél többet megtudni. - Miért használ sertés-
szívbillentyűt?
- Mert az állati szívbillentyűk esetében nincs szükség
vérhígítóra. És a kislány esetében ez komoly előny.
Rendszeresen használunk állati szívbillentyűt, és azt az
emberi szervezet nem veti ki magából.
- Az állat egész szívét is használhatná?
A férfi sietve rázta meg a fejét.
- Semmi esély rá. A szervezet azonnal kivetné.
Különös, csodálatos dolog az emberi test.
Az asszony bólintott, s közben a kis fekete bőrű lányra
gondolt. - Remélem, rendbe tudja hozni.
- Én is remélem. Rajta kívül még hárman várnak
donorra.
- És hogyan dönti el, melyik kapja az első lehetősé-
get?
- Akinek a szervezetéhez a legjobban passzol az a
szív. Igyekszünk tizenöt kilón belül megközelíteni a
befogadó súlyát. Ugyanis nem lehet egy negyvenöt kilós
lány szívét egy százkilós férfiba átültetni, és fordítva sem
megy a dolog. Az első esetben nem bírná el a férfi súlyát,
a másodikban nem illene bele.
Mel elképedve rázta meg a fejét. - Barátom, amit
maga csinál, az egyszerűen lenyűgöző!
- Engem is lenyűgöz. Nem annyira a magam tevé-
kenysége, mint inkább az egész mechanizmusnak a
csodája. Szeretem a munkámat, és azt hiszem, ez sokat
71
segít. - Mel egy pillanatig figyelmesen tanulmányozta,
aztán körbenézett a csicsás gyülekezeten, majd vissza a
férfira. Világoskék ingén tengerészkék vászondzsekit
viselt, és Mel megállapította, hogy sportos, bár igen
disztingvált jelenség.
- Jó érzés, ha az ember szereti, amit csinál, ugye? - A
nő szavai hallatán Peter elmosolyodott. Bizonyára a
maga munkájával kapcsolatban is így érez. És ekkor
Melanie azon kapta magát, hogy Anne-re gondol.
63
- A felesége dolgozott?
- Nem - rázta a férfi a fejét, és közben arra gondolt,
mennyi bátorítást kapott ő az asszonytól. Egészen más-
fajta nő volt, mint Mel, de akkoriban neki pontosan őrá
volt szüksége.
- Nem, nem dolgozott. Otthon volt, a gyerekeket
nevelte. Annál nehezebb volt nekik, amikor meghalt.
- De a férfit most Mel érdekelte.
- És a maga lányai hogyan viszonyulnak a munkájá-
hoz, Mel?
- Megszokták. - Igyekezett őszintén beszélni a férfi-
val. - Lehet, hogy néha elegük van belőle, de azért
többnyire szeretik, amit csinálok. - Elvigyorodott, és
most úgy festett, mint egy fiatal lány. -Biztosan imponál
a barátaiknak, és ez nincs ellenükre. - A férfi is
mosolygott. Neki sem volt ellenére.
- Majd csak figyelje meg, mit fognak szólni az én
gyerekeim, ha megtudják, hogy magával ebédeltem.
- Mindketten nevettek, s a férfi kifizette a számlát,
amikor a pincér letette elé. Sajnálkozva felálltak, egyál-
talán nem volt mehetnékjük, a kellemes beszélgetést
nem akaródzott félbehagyniuk. Mel kinyújtózkodott,
72
ahogy beült a kocsiba.
- úgy rám jött a lustaság. - Boldogan mosolygott a
férfira. - Olyan itt, mintha nyár volna. -Még csak május
volt, de szívesen elnyúlt volna a medence szélén.
Miközben a férfi beindította a kocsit, hirtelen a nyárra
gondolt. - Mint minden évben, idén is Aspenbe me-
gyünk. Maga mit csinál a nyáron, Mel?
- Mi Marthans Vineyardbajárunk minden nyáron.
- Milyen ott?
Mel hunyorogva támasztotta az állát a tenyerére.
- Olyan, mintha az ember megint gyerek volna, vagy
Huckleberry Finnt játszana. Egész nap sortban és mezít-
láb rohangálunk, a srácok lenn vannak a vízparton, a
házak olyanok, amilyenek a nagymamáink vagy nagyné-
nikéink idejében voltak divatosak. Azért szeretem, mert
amíg ott vagyok, senki előtt nem kell jó benyomást kel-
tenem. Nem kell elegánsan felöltöznöm, olyanokkal ta-
lálkoznom, akikkel semmi kedvem, csak fekhetek és
lóghatok. Minden évben két hónapot vagyunk ott.
- Ilyen sokáig otthagyhatja a munkáját? - kérdezte a
férfi meglepetten.
- Most már benne van a szerződésemben. Régen egy
hónap volt, de az utóbbi három évben már kettő.
- Nem is rossz. Lehet, hogy nekem is erre volna
szükségem.
- Két hónapra Marthans Vineyardban? - Melnek
látnivalóan nagyon tetszett az ötlet. - Biztosan nagyon
élvezné. Egészen csodálatos, varázslatos hely.
Az asszony arckifejezése láttán Peter elmosolyodott,
és hirtelen észrevette, milyen gyönyörű a haja. Csak úgy
szikrázott a napsütésben, s a férfi hirtelen eltűnődött,
milyen volna megérinteni. - Úgy értem, ilyen szerződés-
73
re. - Tekintetét és gondolatait igyekezett elterelni a nő
szikrázó, rézvörös hajáról. Melnek ráadásul a szeme is
olyan zöld volt, amilyet a férfi életében még nem látott,
szinte smaragdszínű, benne apró aranypettyekkel. Gyö-
nyörű nő, és a férfi érezte, hogy megrezdül benne
valami. Aztán visszavitte a kórházhoz, és igyekezett a
beszéd fonalát Pattie Lou köré fonni. Nagyon közel
kerültek egymáshoz az elmúlt néhány órában, szinte
túlságosan is közel, és a férfi aggódni látszott. Úgy
érezte, hogy amit Mel iránt érez, azzal elárulja Anne-t.
Amint a kórház felé lépkedtek, Mel eltűnődött, vajon
miért lett egyszerre olyan hűvös és távolságtartó.
Másnap reggel Mel pon-
5. FEJEZET
tosan hat óra harminc
perckor lépett ki a hotelból, és a Központi Városi
Kórházba hajtott, ahol már ott ült Pattie Lou mamája
egy műanyag székben a kislány szobája előtt, a folyosón.
Ideges volt és hallgatag, Mel pedig csendben letelepe-
dett a mellette levő székbe. A műtét fél nyolcra volt
kitűzve.
- Pearl, nem inna egy csésze kávét?
- Nem, köszönöm. - Amint a halk szavú asszony fel-
mosolygott Melre, olyan volt, mintha az egész világ
súlya az ő törékeny vállán nyugodna. - Mel, szeretném
megköszönni magának mindazt, amit értünk tett. Idáig
se jutottunk volna el maga nélkül.
- Nem az én érdemem, hanem a tévétársaságé.
- Ebben nem vagyok olyan biztos - nézett Mel
szemébe. - Én úgy tudom, hogy maga hívta fel miattunk
Peter Hallamot, és maga intézte el, hogy idekerüljünk.
- Nagyon remélem, hogy fog tudni segíteni, Pearl.
74
- Én is. - A fekete asszony szemét könnyek lepték el,
s miközben elfordult, Mel gyöngéden megérintette a
vállát.
- Van még valami, amiben segíthetnék? - Pearl Jones
válaszképpen csak a fejét rázta, és a könnyeit törölgette.
Aznap reggel már látta Pattie Lout, akit épp most készí-
tettek elő a műtétre. Tíz percen belül Peter Hallam is
megjelent, tettre készen, és a kora reggeli óra ellenére a
lehető legéberebben.
- Jó reggelt, Mrs. Jones, jó reggelt, Mel! - Mást nem
mondott, csak eltűnt Pattie Lou szobájában. A rákövet-
kező pillanatban a kislány halkan feljajdult odabenn.
Pearl Jones pedig szemmel láthatóan megmerevedett a
széken, és szinte magában morogta: - Azt mondták,
nem lehetek ott, amikor előkészítik. - A keze reszke-
tett, s a zsebkendőjét gyűrögette, miközben Mel határo-
zott mozdulattal megfogta a kezét.
- Nem lesz semmi baj, Pearl. Maradjon csak itt.
- Amint ezt kimondta, a nővérek kigurították a hord-
ágyra fektetett gyereket, Peter Hallam pedig mellette
lépkedett. Már ment bele az infúzió, és már alkalmazták
a rémes látványt nyújtó, orron bevezetett szondát. Pearl
megacélozta magát, sietős léptekkel megindult a gyer-
mek oldalán, majd lehajolt, hogy megcsókolja. A szeme
csak úgy csillogott a könnyektől, de erős, nyugodt
hangon szólt a kislányhoz.
- Szeretlek, kicsim. Nemsokára találkozunk. - Peter
Hallam mindkettőjükre rámosolygott, megveregette
Pearl vállát, majd sietve Melre pillantott. Mintha villám-
gyors elektromos kapcsolat jött volna létre közöttük egy
pillanatra, majd a férfi ismét visszafordította a teljes
figyelmét Pattie-re. A kislány kissé kábult volt már az
75
imént kapott injekciótól, és sápadtan nézett Peterre, az
anyjára és Melre. Peter intett a nővéreknek, s a tolóko-
csi lassan megindult a folyosón. Peter fogta Pattie kezét,
Mel és Pearl mögötte lépkedtek. A rákövetkező pilla-
natban begurították a tolókocsit a liftbe, amely felvitte a
műtőbe, s mikor a lift ajtaja összecsukódott, Pearl csak
állt ott, üres tekintettel bámult maga elé, majd reszkető
vállal Melhez fordult: - Ó, istenem! - Azzal a két nő egy
hosszú pillanatra összekapaszkodott, majd visszatértek
a székekhez, hogy ott várják meg a Pattie-ről érkező
híreket.
Véget nem érőnek tűnt a délelőtt, hallgattak, időn-
ként szóltak egy-két szót, megittak számtalan papírpo-
hár feketekávét, fel-alá járkáltak a folyosón, és vártak,
vártak... vég nélkül vártak... míg végre megjelent Peter
Hallam. Mel a lélegzetét is visszafogta, csak a férfi
tekintetét kutatta, a mellette ülő asszony pedig a szé-
kébe dermedt, úgy várta a híreket. De a férfi moso-
lyogva közeledett, és amikor elérte Pattie Lou anyját,
csak úgy sugárzott.
- Mrs. Jones, a műtét nagyszerűen sikerült. És Pattie
Lou nagyon jól van. - Az asszony erre ismét remegni
kezdett, hirtelen a férfi karjába vetette magát, és köny-
nyekre fakadt.
- Ó, istenem... a kicsikém... istenem...
- Valóban a legnagyobb rendben ment minden.
- És nem gondolja, hogy majd kilöki a szervezete a
billentyűt, amit maga beoperált? - nézett ismét aggódva
a férfira.
Peter Hallam mosolygott. - A szívbillentyűt nem löki
ki a szervezet, Mrs. Jones, és a javítási munkálatok a
lehető legnagyobb rendben mentek. Persze túl korai
76
volna még abszolút biztonsággal nyilatkozni, de pilla-
natnyilag rendben van minden. - Mel érezte, hogy a
térde elgyengül, amint kettőjüket figyelte, s erőtlenül
hanyatlott le a székre. Négy és fél órát várakoztak, úgy
érezte, ennyit még soha életében nem várt. Valóban
nagyon sokat számít nekik a kislány. Fölmosolygott
Peterre, és a tekintetük találkozott. A férfi lelkes volt és
csupa öröm, amint leült mellé.
- Bárcsak végignézhette volna.
- Sajnálom, hogy nem tehettem. - De hát ő tiltotta
meg, ő volt hajthatatlan, ő nem engedte be a forgatócso-
portot.
- Talán majd egy más alkalommal, Mel. - Peter las-
san tárta fel privát ajtóit a nő előtt. - Akkor megcsinál-
juk az interjút ma délután? - Az orvos azt ígérte, hogy
majd Pattie Lou műtétje után nyilatkozik, de hogy pon-
tosan mikor, azt eddig nem közölte.
- Értesítem a stábot. - Majd mintha aggódni látsza-
na: - De biztos, hogy nem lesz az sok magának?
A férfi elvigyorodott. - Ugyan már. - Olyan volt, mint
egy kisfiú, akinek a focicsapata az imént nyerte meg a
mérkőzést, és aki minden eddigiért kárpótolva érzi
magát. És Mel nagyon remélte, hogy Pattie Lou állapota
majd nem kezd el romlani, hogy tönkrezúzza minden
reményüket. Az anyja az imént ment le, hogy telefonál-
jon a férjének New Yorkba, és Mel és Peter magukra
maradtak. -Mel, tényleg nagyon jól ment minden.
- Annyira örülök.
- Én is. - Ekkor az órájára pillantott. - Na, megyek
vizitelni, aztán fölhívom a rendelőmet, hogy van-e
valami üzenet, de háromra egészen biztosan szabad
leszek. Megfelelne ez az időpont az interjúra?
77
- Majd intézkedem, hogy addigra legyen itt a stáb.
- Két napig itt ólálkodtak, és Mel biztosra vette, hogy
hamar összeszedi őket. - Nem hiszem, hogy probléma
lesz. Hol akarja a felvételt?
A férfi egy pillanatra elgondolkodott. - Legyen az
irodámban?
- Jó ötlet. Talán kettőre ideérnek, hogy mindent
előkészítsenek.
- Mit gondol, mennyi időt fog igénybe venni?
- Amennyi időt maga hajlandó rászánni. Két óra sok
volna?
- Nem, nagyon jó.
Ekkor Melnek még valami eszébe jutott. - És Pattie
Lou? Lehetséges volna néhány percet ővele is fel-
venni?
A férfi a homlokát ráncolta, majd megrázta a fejét.
- Nem hinném. Talán holnap engedélyezhetek egypár
percet, ha olyan jól lesz, mint ahogy azt én remélem. A
stábtagoknak steril ruhát kell ölteniük, és csak néhány
percet engedélyezhetek.
- Nagyon jó. - Mel egy jegyzettömbbe, amit mindig a
táskájában hordott, feljegyzett néhány szót. Aznap dél-
után Pearl Jonesszal is interjút fog készíteni, utána
Peterrel, majd másnap délelőtt Pattie Louval, aztán a
következő napon a stáb csinálhat néhány általános
felvételt az összekötő szöveghez. És még eléri a másnap
esti járatot New Yorkba. Vége a történetnek. És talán,
úgy egy hónapon belül, majd még készíthetnek egy hosz-
szabb interjút Pattie Louval, mintegy utótörténetként,
hogy hogy érzi magát, és milyen az állapota akkor. De
erre még korai gondolni. A történet java részét most kell
megcsinálni, nagyszerű anyag lesz az esti hírekben.
78
Ekkor Mel felnézett Peterre. - Szeretnék valamikor egy
különkiadást csinálni magával.
A férfi jóindulatúan mosolygott, még mindig fel volt
dobva a gyerekkel elért sikerétől. - Talán valamikor
erre is sor kerülhet. Nem mintha valaha is érdekelt volna
az ilyesmi.
- Én úgy érzem, nagyon fontos volna, hogy az
emberek megtudják, miért van szükség szívátültetésre,
és egyéb szívsebészeti beavatkozásokra.
- úgy is van. De azt megfelelően kell csinálni, a
megfelelő időben. A nő helyeslőn bólintott, a férfi meg,
miközben felállt, megpaskolta a kezét. - Akkor kettő
körül várom az irodámban, Mel.
- Háromig nem fogjuk zavarni. Csak üzenje meg a
titkárnőjével, hogy hol legyen a felvétel, és majd mi
mindent előkészítünk.
- Helyes. - Majd elsietett a nővérszoba felé, felka-
pott néhány kórlapot, és a következő pillanatban már
nyoma sem volt. Mel pedig egyedül ült a hallban, visz-
szagondolt a hosszú várakozásra, s valami nagy-nagy
megkönnyebbülés lett rajta úrrá. Aztán egy telefonfülke
felé indult, majd integetett a szomszédos fülkéből sírva-
nevetve telefonáló Pearlnek.
A Pearllel készítendő interjúhoz egy órára rendelte
oda a stábot. A kórház előcsarnokának bármelyik sar-
kában elkészíthetik a felvételt, hogy az asszonynak
addig se kelljen messzire kerülnie a kislánytól. Mel az
órájára pillantott, gondolatban előkészített mindent.
Kettőkor átmennek abba az épületszárnyba, ahol Peter
irodája van, és előkészítik az ő interjúját. Az interjúk
során Mel semmilyen hátráltató tényezőre nem számí-
tott, s már azon járt az esze, hogy másnap este mehet
79
haza az ikrekhez. Jó műsor lesz, és neki csak három
napot kell távol lennie hazulról, bár az igazat megvallva,
úgy érezte, mintha három hét volna.
Lement, hogy ott várja a forgatócsoportot. Meg is
érkeztek hamar, és elkészült az interjú Pearllel, aki nem
is tudta, hogyan mondjon köszönetet, hogyan fejezze ki
háláját. A beszélgetés, amit Mel egy gyorsan bekapott
szendvics és egy hirtelen felhajtott csésze tea közben
előre elgondolt, nagyon jól sikerült. Kettőkor tovább-
mentek, és háromra mindent előkészítettek a Peterrel
folytatandó beszélgetéshez. Az irodahelyiség falát, ahol
Peter az interjút adta, orvosi könyvek borították, a
könyvespolcnak kellemes rózsafaszíne volt. Az orvos
a masszív íróasztal mögött ült, és őszintén beszélt
Melnek a tevékenységével járó csapdákról, a veszélyek-
ről, a reális aggodalmakról meg a reményről, amit
ezeknek a betegeknek nyújtani próbálnak. Őszintén
szólt a veszélyekről meg a statisztikákról, de megemlí-
tette, hogy azoknak az embereknek, akiken a szívátülte-
tést elvégzik, amúgy sincs semmi esélyük a megmaradás-
ra, tehát a kockázat megéri, és még ez a statisztikai átlag
is jobb a semminél.
- És mi lesz azokkal, akik úgy határoznak, hogy
nekik nem éri meg a kockázatot? - kérdezte Mel
szelíden, remélve, hogy a kérdés nem túl személyes, és
nem fog az orvosnak rosszul esni.
- Azok meghalnak - felelte Peter ugyanolyan szelí-
den. Aztán egy pillanatnyi hallgatás után ismét Pattie
Louról kezdett beszélni. ábrák segítségével magyarázta
el, amit csinált, és teljességgel a helyzet magaslatán volt,
amint a kamerának és Melnek elmagyarázta a műtét
lefolyását.
80
Öt óra volt, amikor végre elkészültek, és Peter mintha
megkönnyebbült volna. Hosszú volt ez a nap, és elfá-
rasztotta a kétórás interjú.
- Nagyon jól csinálta, barátom. - Melnek tetszett a
kifejezés, amit Peter használt, és elmosolyodott, miköz-
ben az operatőr kikapcsolta a lámpákat. Mindenki meg
volt elégedve a felvett anyaggal. Az orvos nagyon jól
szerepelt, és Mel ösztönösen tudta, hogy pontosan azt az
anyagot készítette el, amire a híranyaghoz szüksége van.
Tizenöt perces különriport lesz, és Mel alig várta,.hogy
megnézhessse, mit rögzítettek szalagra. Peter Hallam
kitűnően és igen könnyedén beszélt.
- Szerintem maga is nagyon jól csinálta. Nagyszerűen
megbirkózott a feladattal.
- Féltem, hogy túlságosan szakmai lesz a szöveg,
vagy túlzottan hazabeszélő - ráncolta a férfi a homlokát,
de a nő a fejét rázta.
- Nagyon jól sikerült. - Amiként a maga módján a
Pearllel készült interjú is jól sikerült. Az asszony sírt is,
nevetett is, majd higgadtan elmesélte, milyen volt a kis-
lány élete az elmúlt kilenc esztendőben. De ha a műtét
valóban olyan jól sikerült, mint azt Peter gondolja,
akkor a kislánynak igen jók a kilátásai. És a nézők
egészen biztosan ugyanolyan együttérzéssel fogják néz-
ni, ahogyan Mel és Peter is együttérzett a kislánnyal. A
beteg gyereknek amúgy se lehet ellenállni, és Pattie
Louban különben is volt valami varázslatos, talán mert
oly régóta oly nagyon beteg, vagy mert egészen egysze-
rűen ilyen, és kész. És az elmúlt kilenc esztendőben
rengeteg szeretetet kapott.
Peter csodálattal eltelve figyelte a forgatócsoportot
irányító Melt, amiként a nő is hasonló csodálattal
81
figyelte a munkáját végző férfit. De az orvos gondolat-
menetét megszakította egy belépő nővér. Halkan szólt
az orvoshoz, aki rögtön elkomorult, s amint Mel megfor-
dult, az ő szíve is nagyot dobbant. Úgy érezte, oda kell
mennie, és meg kell kérdeznie, hogy csak nem Pattie
Louval történt valami.
De Peter sietve megrázta a fejét. - Nem, ő rendben
van. Az egyik kollégám alig egy órája járt nála, itt most
másról van szó. Épp az imént hoztak be egy másik átül-
tetéses esetet. Ami sürgős. Azonnal donorra volna
szükség, és nincs tartalékunk. - Az orvost már csak az új
probléma megoldása foglalkoztatta. Sietve Melre pillan-
tott. - Mennem kell. - Majd hirtelen megkérdezte:
- Akar velem jönni?
- Megnézhetem a beteget? - A nő örült, hogy az
orvos felajánlotta a lehetőséget, a férfi pedig bólintott.
- Persze. Csak ne mondja meg, hogy kicsoda. Én
bármikor azt mondhatom, hogy egy kolléga van itt a
keleti partvidék egyik kórházából. - Hirtelen elmoso-
lyodott. - Hacsak föl nem ismerik. Nem szeretném, ha a
családtagok rossz néven vennék, vagy azt hinnék, hogy
kihasználom a kínálkozó alkalmat. - Ezért volt mindig
olyan zárkózott a nyilvánosság előtt.
- Hogyne. Megértem. - Mel kapta a táskáját, szólt
néhány szót a stábtagokhoz, aztán a férfival a kocsijá-
hoz sietett. Néhány perc múlva ismét a Központi Városi
Kórházban voltak, az ötödik emeleten, és sietve átvág-
tak az előcsarnokon az új beteg szobája felé.
Amint Peter kinyitotta az ajtót: Melt megdöbbentő
látvány fogadta. Egy huszonkilenc éves, gyönyörű lány.
Nagyon fakó, szőke haja, hatalmas, szomorú szeme s
egészen különlegesen finom, szinte kékesfehér bőre
82
volt, ilyet Melanie még életében nem látott. A lány
bemutatkozás közben olyan alaposan vett szemügyre
mindenkit, mintha minden arcot, minden egyes szem-
párt jól eszébe akarna vésni. Elmosolyodott, ettől még
fiatalabbnak látszott a koránál, és Melanie úgy érezte,
mindjárt megszakad a szíve. Hogy kerül ide, erre a
szörnyű helyre ez az aranyos lány? Az egyik karja máris
szorosan be volt kötve, ott, ahol a sok vérvételhez
kipreparálták a vénáját, a másik karja kék és fekete volt
a néhány napja kapott infúzióktól. Az ember mégis
mindenről megfeledkezett, amikor a lány beszélni kez-
dett. Lágy, dallamos hangja volt, észlelhetően nehezen
lélegzett, mégis úgy tűnt, örül, hogy annyian veszik
körül, tett valami kedves megjegyzést Melnek, amikor
bemutatkoztak egymásnak, és könnyedén évődött Pe-
terrel, miközben a többiek körülállták. És Melanie
egyszer csak azon kapta magát, hogy könyörögve imád-
kozik, hogy csak találjanak neki megfelelő szívet. Ho-
gyan lehetséges, hogy ezek az emberek itt ilyen nagy
bajban vannak, és hol borult fel a világ rendje, hogy
ezeket az embereket ennyire sújtja, miközben mások
boldogan árkot ásnak, hegyet másznak, táncolnak,
síelnek? Hogy lehet így elbánni velük, ilyen fiatal
korban? Ez egyszerűen nem igazság. Pedig a lány arcán
nyomát sem lelte a megbántottságnak. Marie Dupret-
nek hívták, a szülei franciák, magyarázta.
Peter mosolygott. - Gyönyörű neve van. - De nem-
csak a neve, maga a lány is gyönyörű volt.
- Köszönöm, dr. Hallam.
És ahogy ezeket a szavakat kiejtette, Melnek feltűnt,
hogy kissé délies akcentussal beszél, aztán Marie meg is
említette, hogy New Orleansban nőtt fel, de most már
83
majdnem öt éve, hogy Los Angelesben él. - Egyszer
még szeretnék visszajutni New Orleansba - mondta,
majd ismét felmosolygott Peterre - majd ha már a jó
doktor összefoldozta a szívemet. - Azzal kérdőn a
férfira nézett, a mosoly lehervadt az arcáról, s helyét
felváltotta az aggódás és fájdalom. - Mit gondol, mikor
kerülhet rá a sor? - Erre a kérdésre senki sem tudta a
választ, csak a jóisten, és ezt érezte mindenki, még
Marie is.
- Reméljük, hogy hamarosan. - A férfi hangja meg-
nyugtatóan csengett, igyekezett a többi kérdésben is
megnyugtatni a lányt, elmagyarázni neki, hogy aznap
mit fognak vele csinálni. Marie nem ijedt meg a végte-
lennek tűnő vizsgálatok sorától, de újra meg újra meg-
próbált visszatérni a nagy kérdésre, hatalmas szemét
könyörögve emelte az orvosra, mint egy halálraítélt, aki
kegyelmet vár a bűntettre, amit el sem követett. - Az
eljövendő napokban nagyon sok dolga lesz, Marie -
paskolta meg a karját az orvos. - Holnap reggel ismét
meglátogatom, és ha addig valami eszébe jut, majd
akkor megbeszéljük, jó? -A lány megköszönte, az orvos
Mellel elhagyta a szobát, és Melanie-n ismét úrrá lett az
az érzés, hogy minden egyes helyzet milyen lehetetlenül
nehéz, s hogy a rettegést a végén mindegyiknek egyedül
kell elviselnie. Eltűnődött, vajon ki fogja majd meg
Marie kezét, s valahogy megérezte, hogy ennek a
lánynak az égvilágon nincs senkije. Ha volna, tán nem
ülne itt egy férj vagy bármely családtag? A többi
szobában legalább nyomokban fellelhetők a házastár-
sak, barátok, de itt nincs senki, tán ezért is tűnt úgy,
hogy ez a lány jobban függ Petertől, mint a többiek, bár
lehet, hogy csak azért keltett ilyen benyomást, mert
84
most érkezett. De amint lassan átvágtak az előcsarno-
kon, Melanie valahogy úgy érezte, mintha cserbenhagy-
nák a lányt. És szomorúan nézett fel az orvosra.
- Mi lesz vele?
- Kerítenünk kell egy donort. Méghozzá hamarosan.
- Lefoglalták a saját gondolatai, aztán egyszer csak
föleszmélt. - Örülök, hogy velem jött.
- Én is. Aranyos lánynak látszik. - A férfi bólintott,
számára azok mind, férfiak, nők, gyerekek egyaránt. És
mind olyan kétségbeesetten kapaszkodnak belé. Ha
ezen alaposabban elgondolkozna, bizonyára meg is
rettenne. De ilyesmire ritkán vesztegette az idejét. Csak
megtett minden tőle telhetőt. Bár néha rettenetesen
kevés volt, amit megtehetett. Mel napokig tűnődött,
hogyan képes elviselni ezeket a terheket. Oly sok élet
függ tőle, és oly kicsi a remény, s a férfiban még sincs
semmi lehangoltság. Mintha ő maga is a remény eszköze
volna, s Melanie-t ismét eltöltötte iránta a csodálat.
- Jó kis nap volt ez a mai, ugye, Mel? - mosolygott rá
a férfi, amint kiléptek a kapun.
- Nem is értem, hogy bírja ezt nap mint nap végigcsi-
nálni. Én két év alatt belepusztulnék. Nem is - mosoly-
gott föl a férfira - inkább két hét alatt. Istenem, Peter,
ez a felelősség, ez a nagy feszültség. A műtőből a
betegágyhoz, onnan a rendelőbe, aztán vissza, és ezek-
nek az embereknek nem a bütykét kell operálni, mind-
egyiknek az élete forog kockán... - Ismét Marie Dupret-
re gondolt... mint ennek a lánynak is.
- Ezért érdemes csinálni. Ha győz az ember. - Mind-
ketten Pattie Loura gondoltak, még az aznapi utolsó
jelentés is jó volt.
- Persze. De rettenetesen megviseli az embert. És
85
mindennek a tetejébe még ezt a kétórás interjút is
hajlandó volt végigcsinálni.
- Nagyon élveztem - mondta a férfi mosolyogva, de a
gondolatai még mindig Marie körül jártak. Ellenőrizte a
vizsgálatok eredményeit, a kollégái pedig gondját visel-
ték a lánynak. A legfontosabb szempont az volt, talál-
nak-e donort időben, s ennek érdekében nem tehettek
mást, csak imádkozhattak. Mel is éppen erre gondolt.
- Gondolja, hogy találnak majd donort Marie-nak?
- Erre nem tudok felelni. Remélem, találunk. A
lánynak nincs sok vesztegetni való ideje. Egyikünknek
sincs. Ez benne a legrémesebb. Csak ülnek és várják,
hogy valaki meghaljon és nekik adja az élet ajándékát,
amely nélkül végük van.
- Én is nagyon remélem. - Mélyet szippantott a
tavaszi levegőből, és végignézett a bérelt kocsiján. - Nos
- nyújtotta a kezét - gondolom, mára végeztünk. Én
legalábbis. Remélem, egy ilyen nap után, mint ez a mai,
csak kijut magának is egy kis pihenés.
- Ha otthon vagyok a gyerekekkel, az már maga a
pihenés.
A nő erre szívből fölnevetett. - Nem tudom, hogy is
mondhat ilyet, ha csak egy kicsit is hasonlítanak az
enyéimre. Ha én egy agyondolgozott tizennyolc órás
munkanap után félholtan hazakúszom, vár rám Val, aki
képtelen választani két fiú között, és ezt azon nyomban
meg kell beszélnie velem, Jess pedig sorban áll az
ötvenoldalas fizikadolgozatával, amit még aznap este
mindenképpen el kell olvasnom. Mindketten egyszerre
mondják a fülembe a magukét, én meg majd szétrobba-
nok, és emiatt szörnyetegnek érzem magamat. Ettől
olyan nehéz az egyedüllét, hogy az embernek nincs kivel
86
megosztania a terheket, bármilyen fáradtan ér is haza.
A férfi mosolygott. Ismerős szöveg. - Van abban
igazság, amit mond. Nálunk többnyire Matt és Pam
arénázik. Mark már meglehetősen függetlenítette ma-
gát.
- Ő mennyi idős?
- Már majdnem tizennyolc. - S ekkor a férfinak
támadt egy ötlete. Alig észlelhető mosollyal nézett
Melanie-ra, ahogy ott álltak a parkolóban. Negyed hét
volt. - Nem volna kedve hazajönni velem? Még úsz-
hatna egyet, aztán vacsorázhatna velünk.
- Nem tehetem. - De a gondolat meghatotta.
- Miért nem? Nem olyan nagy mulatság egyedül egy
hotelszobában, Mel. Miért nem jön velem? Nem vacso-
rázunk későn, kilencre hazaérhet.
Melt, nem tudta miért, de nagyon csábította a meghí-
vás. -Nem gondolja, hogy a gyerekeijobban örülnének,
ha maguk között lehetnének?
- Nem. Azt hiszem, örülnének, ha megismerkedhet-
nének magával.
- Ne tulajdonítson nekem nagyobb jelentőséget a
kelleténél. - De valahogy őszintén nagy kedve kereke-
dett, hogy vele tartson. - Biztos, hogy nem túl fáradt?
- Egyáltalán nem vagyok az. Jöjjön, Mel, meglátja,
nem bánja meg.
- Én biztosan nem. - Mosolygott. - Kövessem a
kocsimmal?
- Mi lenne, ha egyszerűen itt hagyná?
- Akkor vissza kell, hogy hozzon. Vagy beülhetek
egy taxiba.
- Majd visszahozom. Legalább még egyszer megné-
zem Pattie Lout.
87
- Maga sose hagyja abba? -Mosolyogva ült be a férfi
kocsijába, örült, hogy hazamehet vele.
- De nem ám. Maga talán igen? - A férfi legalább
olyan elégedettnek látszott, mint Mel, amint kigördül-
tek a parkolóból és megindultak Bel-Air felé.
- Olyan kellemes ez a vidék. - Mintha csak vidéken
járnának, az út kanyargott, tekergőzött, s betekintést
engedett az egymástól külön álló, fényűző palotákra.
- Ezért szeretek itt élni. Nem is értem, hogy bírja ki
ott New Yorkban.
- Nekem az izgalom miatt megéri - vigyorgott Mel.
- Tényleg szeret ott élni, Mel?
- De még mennyire. Szeretem a házamat, a munká-
mat, a várost, a barátaimat. Egyszerűen hozzátartozom
a környezethez, és nem is hiszem, hogy képes volnék
máshol élni. - És amint ezt kimondta, hirtelen rájött,
hogy nem is olyan nagy baj, hogy holnap haza kell
menni. Ő New Yorkhoz tartozik, ha mégúgy kedveli is
Los Angelest és rajong ezért a férfiért. És amikor Peter
ismét rápillantott, észrevette, hogy Mel boldogan ellazí-
tott. Megtette az utolsó kanyart, és befordult egy
gondosan ápolt bekötőútra, amely egy hatalmas, gyö-
nyörű, francia stílusban épült házhoz vezetett virágágyá-
sok és ápolt fák között. Úgy festett az egész, mint egy
francia képeslapon, és Melanie meglepetten nézett
körül. Ezt valahogy nem nézte ki a férfiból. Valahogy
arra gondolt, hogy egy rusztikusabb, tanyaházszerű épü-
letben él. Ez a ház rendkívül elegáns, tűnt fel neki, amint
kilépett a kocsiból.
- A ház gyönyörű, Peter. - Felnézett a manzárdtető-
re, várta, hogy majd előbukkannak a gyerekek, de
nyomuk se volt sehol.
88
- Látom, meg van lepve - nevetett a férfi.
- Nem - pirult el Mel. - Csak annyira nem illik
magához.
Amire a férfi ismét elmosolyodott. - Hát nem is.
Anne tervezte. Akkor építettük, amikor Matthew meg-
született.
- Gyönyörű ház, meg kell hagyni. - Az is volt, és Mel
most egy másik oldaláról ismerte meg a férfit.
- Na, jöjjön! -Kinyitotta az ajtót, és a válla fölött egy
percre hátranézett. - Gyerünk be! Bemutatom a gyere-
keknek. Biztosan mind a medence körül vannak, meg
még egy tucat haverjuk is, ráadásul. Acélozza meg a
lelkét. - Azzal kiszálltak a kocsiból, és Melanie körülné-
zett. Olyan nagyon más volt itt minden, mint az ő New
York-i házában, de örült, hogy láthatja, hogy él a férfi.
Követte a házba, a gyerekekkel való találkozástól kissé
talán izgatottan, s közben eltűnődött, vajon mennyire
lesznek mások, mint az ő ikrei.
Peter kinyitotta a bejárati
6. FEJEZET
ajtót, és belépett a hallba,
melynek padlózata fekete-fehér rombuszmintás már-
ványkockákkal volt kirakva. A falon kristálylámpák
világítottak. A XVI. Lajos korabeli, aranylábakon álló
fekete márványasztalon csodás kristályváza állt, tele
frissen vágott virágokkal, melyek a tavasz illatával
töltötték be a levegőt. Melanie körülnézett. Valahogy
annyira más volt minden, mint amire számított. A férfi
oly szerénynek, igénytelennek tűnt, hogy Mel soha el
nem tudta képzelni egy antik francia bútorokkal beren-
dezett palotában. Pedig ez a ház az volt a javából. Nem
kirívóan harsányan, de mégis oly nyilvánvalóan árasz-
89
totta a gazdagság levegőjét, s amint Mel bepillantott a
nappaliba, láthatta, hogy ott is hasonló stílus uralkodik,
a gyönyörű fotelek krémszínű brokáttal vannak bevon-
va. A falakat a krémszín különböző árnyalataira festet-
ték, a szegély világosabb árnyalat, s a gondosan meg-
munkált s ügyesen megvilágított mennyezet a bézs,
fehér és krémszürke árnyalatait ötvözte. Még nem tűnt
el Mel arcáról a meglepetés, amikor Peter bevezette a
dolgozószobájába és hellyel kínálta. Itt minden mély
bíborszínben játszott, antik angol székek, hosszú bőr-
pamlag, a falakon csinosan bekeretezett vadászjelene-
tek.
- Meglepettnek látszik, Mel - mulatott a férfi; és a nő
nevetve rázta meg a fejét.
- Nem, csak valami egészen más környezetben kép-
zeltem el. De ez a ház egyszerűen gyönyörű.
- Anne a Sorbonne-ra járt két évig, és még további
két évig élt Franciaországban. Azt hiszem, ez maradan-
dóan befolyásolta az ízlését. - Körülnézett, mint aki
maga előtt látja az asszonyt. -De nem panaszkodhatom.
A ház az emeleten korántsem olyan előkelő. Majd ott is
körbevezetem. - Leült az íróasztalához, átnézte a rá
váró üzeneteket, majd megpenderült a székén, a homlo-
kára csapott, és felkiáltott: - A fenébe! Elfelejtettünk
megállni a fürdőruhájáért. - Majd rákacsintott: - Talán
Pam majd kisegíti. Van kedve úszni egyet? - Elképesztő
volt az egész. Egész nap a kórházban voltak, a férfi meg-
műtötte Pattie Lout, aztán megcsinálták az interjút,
és most egyszer csak azt tárgyalják, hogy úszni kéne
egyet, mintha álló nap más problémájuk nem is lett
volna. Úgy érezte, észbontó ez az egész, mégis itt
valahogy normálisnak tűnt minden. Talán így bírja ki a
90
férfi, gondolta Mel.
Peter felállt és kivezette egy hatalmas, kővel kirakott
belső kertbe, melynek a közepén nagy, ovális úszóme-
dence terült el. Itt Mel mindjárt otthonosabban érezte
magát. Legalább egy tucat kamasz, meg egy kisfiú
szaladgált fel-alá csuromvizesen, teli tüdővel ordítva.
Mel a lármát eddig nem is észlelte, de most annál
inkább, s nevetve figyelte bohóckodásukat, a fiúk meg
igyekeztek kitenni magukért, egymást löködték be a
vízbe, a medence egyik végében vízipólóztak, a másik-
ban egymás vállán lovagoltak, majd belezuhantak a
vízbe. A medence széléről több csinos lány figyelte őket.
Peter megállt az egyik oldalon, le is fröcskölték, miköz-
ben összecsapta a tenyerét, de senki nem hederített rá,
majd hirtelen a kisfiú odaszaladt, karjával átölelte az
apja lábaszárát, ott is hagyta a vizes nyomát, amíg Peter
vigyorogva lehajolt a gyerekhez.
- Szia, apu! Gyere be!
- Szia, Matt! Átöltözhetnék előbb?
- Hát persze. - Szeretettel néztek egymásra. Imádni
való kis kópé volt, szőke haját még szőkébbre szívta a
nap.
- Szeretnélek bemutatni egy barátomnak. - Melhez
fordult, aki közelebb lépett. A kisfiú pont úgy festett,
mint az orvos, és mikor elmosolyodott, Mel észrevette,
hogy hiányoznak az elülső fogai. Életében még ilyen
aranyos gyereket nem látott. - Matthew, ez itt a
barátom, Melanie Adams. Mel, bemutatom Mattet. -A
gyerek a homlokát ráncolta, mire Peter vigyorogva
helyesbített. - Bocsánat, Matthew Hallamot.
- Nagyon örülök. - A kisfiú kinyújtotta nedves kezét,
Mel ünnepélyesen elfogadta, s közben átvillant az
91
agyán, milyenek voltak az ikrei ennyi idős korukban.
Annak már tíz éve, mégis, mintha tegnap lett volna.
- Hol a nővéred, Matt? - nézett körül Peter. Úgy
tűnt, csakis Mark barátai ülik körül a medencét, de
Peternek nem sikerült magára vonnia nagyobbik fia
figyelmét, aki épp két lányt hajított be a vízbe egyszerre,
majd egy harmadikat nyomott a víz alá. Látnivalóan
nagyszerűen mulatnak, konstatálta Mel.
- Fenn van a szobájában - ült ki az undor Matthew
arcára. - Biztosan telefonál. - Ilyen jó időben? - nézett
rá Peter meglepetten. - Odabenn volt egész nap?
- Többé-kevésbé - forgatta körbe a szemét a kisgye-
rek, majd apjára és Melre pillantott. - Olyan undok.
- Nem volt valami jóban Pammel, és Peter tudta ezt. A
többiek se boldogultak vele egykönnyen, de a lány
nehéz korszakát élte - kiváltképp egy olyan családban,
ahol rajta kívül egyetlen nő sincs.
- Bemegyek, megnézem, miben sántikál - nézett le
Peter a kisfiúra. - Maga meg vigyázzon magára.
- Én nagyon jól elvagyok.
- Hol van Mrs. Hahn?
- Most ment be, de én vigyázok magamra, apu. Becs-
szóra. - S hogy mindezt igazolja, nekifutással beleugrott
a medencébe, tetőtől talpig lefröcskölve mindkettőjü-
ket. Melanie nevetve hátraszökkent, Peter pedig bocsá-
natkérőn nézett rá, amikor a gyerek a víz színére
bukkant.
- Matthew, leszel szíves és nem... - De a kis fej máris
eltűnt a víz alatt, s mint egy hal, úgy úszott oda a
többiekhez. Ekkor vette észre és üdvözölte őket örömri-
valgással Mark. Olyan alkat volt, mint az apja, magassá-
gát, kitűnő tartását és hosszú tagjait is tőle örökölte.
92
-- Szia, apu! - Peter a Mark felé úszó kisfiú irányába
bökött, a nagyobbik pedig értőn bólintott, s karjába
kapta a felszínre bukkanó gyereket, mondott neki vala-
mit, kiküldte a pálya szélére, ahol nem eshet bántódása.
Peter ekkor megnyugodott, hogy minden a legnagyobb
rendben van, majd visszaindultak a házba, s ő Melhez
fordulva megkérdezte:
- Teljesen ronggyá ázott? - Ronggyá bizony, de nem
bánta. Szinte felszabadult a nap komor eseményeinek
hatása alól.
- Majd megszáradok.
- Néha rettenetesen bánom, hogy megcsináltattam
ezt a medencét. A fél szomszédság itt tölti a hétvégét.
- A gyerekeknek biztosan nagy öröm.
A férfi bólintott. - Az. De én leginkább csak akkor
úszhatok egyet nyugodtan, ha iskolában vannak. Néha
hazaugrom ebédre, ha van rá időm.
- És az mikor szokott előfordulni? - csipkelődött
Mel. Mintha mindenki jókedvre derült volna, s a férfi
fölnevetett.
- Úgy évente egyszer.
- Sejtettem. - Aztán eszébe jutott Matt fogatlan kis
mosolya. - Azt hiszem, beleszerettem a kisfiába.
- Jó gyerek. - Peter elégedettnek látszott, majd a
nagyobbik fiára gondolt. - Mark is az. Olyan felelősség-
teljes, hogy az néha már egyenesen ijesztő.
- Az egyik nekem is ilyen. Jessica, az idősebbik.
- Az melyik? Amelyik hasonlít magára?
- Ezt meg hogy jegyezte meg? - nézett rá Melanie
meglepetten.
- Én mindent megjegyzek, Mel. Az én szakmámban
az nagyon fontos. Egy apró elfelejtett részlet, egy utalás,
93
egy kulcsszó. Nagy segítség, ha az ember állandóan
élet-halál között egyensúlyoz. Nem engedhetem meg
magamnak, hogy bármit elfelej tsek. - Először ismerte el
ezt a rendkívüli tulajdonságát, és Mel megújult érdeklő-
déssel figyelte, miközben a nyomában lépkedett a ház
felé. Beléptek egy hatalmas, napos helyiségbe, amely-
ben nádfonatos, fehér székek álltak, nádfonatos heve-
rők, sztereó, egy hatalmas tévé és háromméteres pál-
mák, amelyek a mennyezetet verdesték. Napos időben
kellemes tartózkodási helynek tűnt a terem. És itt Me-
lanie vagy fél tucat fényképet fedezett fel Anne-ről,
ezüstkeretben, amint teniszezik, Peterrel áll a Louvre
előtt, egy csecsemővel, egy másikon egy karácsonyfa
előtt, az összes gyerekekkel. Mintha egy csapásra meg-
dermedt volna minden, Melanie-t rabul ejtette a nő
arca, szőke haja, hatalmas, kék szeme. Nagyon mutatós
nő volt, magas, kisportolt alkat. És valahogy hasonlítot-
tak is egymásra Peterrel. A fényképeken legalábbis
tökéletesen összeillő párnak tűntek. És Melanie hirtelen
rájött, hogy Peter mellette áll, és ő is a fényképeket nézi.
- Nehéz elhinni, hogy nincs többé - jegyezte meg
halkan.
- Gondolom. - Melanie nem is tudta, mit mondhat-
na. -De bizonyos értelemben él ma is. A maga szívében,
az agyában és a gyerekekben, akik itt vannak. - Mind-
ketten tudták, hogy ez persze nem ugyanaz, de hát
valóban csak ennyi maradt belőle. Ez, meg a ház, amely
teljes mértékben az ő ízlését tükrözi. Melanie ismét
körülnézett. Érdekes ellentéte volt az elegáns nappali-
nak meg a dolgozószobának, amelyet akkor nézett meg,
amikor megérkezett. - Ezt a helyiséget mire használja,
Peter? - Melanie kíváncsi volt. Olyan nőies volt itt
94
minden.
- Többnyire a gyerekek szoktak itt téblábolni, s
habár itt majd minden fehér, azért nem sok kárt
tehetnek benne. - Melanie ekkor vette észre a vessző-
fonatos íróasztalt, amely a medencére nézett. - Ezt so-
kat használta. Én az időm java részét a dolgozószobám-
ban töltöm vagy az emeleten. - Aztán ismét a hall
felé fordult. - Jöjjön, körbevezetem. És megkeressük
Pamet.
Odafenn is előkelő és francia stílusú volt minden. A
padlózat halványbézs mészkő, mindkét végében megfe-
lelő konzolasztalokkal s a mennyezeten gyönyörű, fran-
cia csillár. Fent is volt egy legalább olyan elegáns
nappali, mint odalenn, de ez itt halványkék. Bársony- és
selyemkárpit borított mindent, márványkandalló, fali-
karok és kristálycsillár, a halványsárga és kék szegélyű
halványkék selyemfüggönyöket keskeny rézfogantyúk
húzták félre, kitekintést engedve a medencére. Ebből a
helyiségből fakó rózsaszínű kis dolgozószoba nyílt, de
Peter a homlokát ráncolta, amikor elhaladtak előtte,
és Melanie rögvest megérezte, hogy ezt a helyiséget
most nem használják. Meg persze azt is, hogy Anne-é
volt.
Ezután következett a gyönyörű, sötétzöld könyvtár-
helyiség. Látnivalóan ezt használta Peter nappalinak. A
falakat mindenütt könyvek borították, az íróasztalon
hatalmas rendetlenség, az egyik falon egy Anne-ről
készült olajfestmény, s a hálószobába, amelyben most
Peter egyedül aludt, kétszárnyas francia ajtó nyílt. Min-
den bézsszínű selyemmel volt bevonva, francia komó-
dok voltak benne és egy gyönyörű sezlon, hasonló
zsánerű függönyök és falikarok, s egy újabb gyönyörűsé-
95
ges csillár. Mégis, volt valami az egészben, amitől az
ember legszívesebben kibújt volna a ruhájából, hogy
körbetáncoljon, hogy fittyet hányjon a rettentő nagy
eleganciának. Már-már több volt a kelleténél, hiába ha
gyönyörű minden, és minél többet látott belőle Melanie,
annál inkább érezte, hogy a férfihoz mindez a legke-
vésbé sem illik.
Újabb lépcsőkön mentek fel, ezen az emeleten min-
den élénk színekben játszott és csupa vidámságot árasz-
tott, a nyitott ajtók három nagy, napos gyerekszobára
engedtek betekintést. Matt szobájában a padlón szerte-
szét hevertek a játékok. Mark félig nyitott ajtajából is
látni lehetett az odabent uralkodó szörnyű rendetlensé-
get, a harmadik ajtó tárva-nyitva állt, s odabenn Melanie
egy óriási baldachinos ágyat látott, s egy nő hátát, aki az
ágy közelében a földön feküdt, az oldalán. A hallból
közeledő léptek zajára megfordult, felállt, suttogott
valamit a telefonba, majd letette. Melanie-t megdöb-
bentette, milyen magas és felnőttes a lány. Ha ez a
középső gyereke, nehéz elhinni, hogy még a tizennégyet
se töltötte be. Nyúlánk volt és szikár és szőke, tengersok
búzaszínű haja Valéhoz hasonló, a szeme pedig nagy és
bánatosan kék. De leginkább Anne imént látott fényké-
peire hasonlított.
- Te mit keresel idebenn? - nézett Peter kérdőn a
szemébe, és Mel megérezte, hogy mindkettőjükben
mekkora a feszültség.
- Egy barátomat akartam felhívni.
- Telefonálhattál volna a medence mellől is.
A lány előbb nem felelt, majd megvonta a vállát.
-Hát aztán.
Peter eleresztette a füle mellett a megjegyzést, és Mel-
96
hez fordult. - Hadd mutassam be a lányomat, Pamet.
Pam, ez itt Melanie Adams, a New York-i hírműsorve-
zető, akiről már beszéltem.
- Tudom, kicsoda. - Pamela nem nyújtotta a kezét,
de Mel igen, s a lány végül elfogadta a feléje nyújtott
kezet, mert az apja már kezdett háborogni. Ő nem
akarta, hogy ilyen legyen közöttük a viszony, mégis
mindig ez lett belőle. A lány valamivel mindig felizgatta,
udvariatlanul viselkedett a barátaival, vagy egyszerűen
nem is volt hajlandó viselkedni, amikor pedig semmi oka
nem volt rá. De miért, a fenébe, miért? Mindnyájukat
egyformán sújtotta Anne halála, akkor meg miért kell
rajta bosszút állnia a gyereknek? Mert másfél éve ezt
csinálja, és a helyzet egyre romlik. Peter mondogatta
magának, hogy a kamaszkor miatt van, hogy majd
elmúlik, de néha maga se hitte.
- Mondd, Pam, nem adnád kölcsön Melnek az egyik
fürdőruhádat? A hotelban hagyta a magáét.
Ismét az a másodpercnyi tétovázás. - Dehogynem.
Miért ne adnám? Bár - kereste a megfelelő szót, Mel
korántsem volt olyan magas, de nem is volt olyan
deszkasovány, mint Pam - mintha nagyobb volna ná-
lam. - És volt még valami. Ahogy a két felnőtt egymásra
nézett, az egy csöppet sem tetszett Pamnek. Vagy
inkább az nem tetszett neki, ahogy az apja nézett Melre.
Mel egy szempillantás alatt meg is értette. Kedvesen a
lányra mosolygott. - Ha nem szívesen adod, nem baj
ám.
- Dehogynem. - A lány szeme kutakodva mérte
végig Melt. - Egészen más, mint a tévében. - A lány
szemében nyoma sem volt a leghalványabb mosolynak.
- Tényleg? - mosolygott az asszony a kissé kínosan
97
 feszengő, de nagyon csinos kislányra. Nem hasonlított
Peterre, s az arcában még mindig volt valami megfog-
hatatlan gyerekesség, hiába a teljesen fejlett idomok,
a hosszú láb, amely többnek mutatta, mint amennyi
valójában. - A lányaim mindig azt mondják, hogy a
tévében "felnőttebbnek" látszom.
- Igen. Asszem. Valahogy komolyabbnak.
- Gondolom, ők is így vélekednek.
Álltak hárman a csinos, fehér szobában, és Pam
tovább bámulta Melanie-t, mintha csak a választ akarná
kiolvasni az arcából valamire.
- Hány évesek a lányai?
- Júliusban lesznek tizenhat.
- Mind a kettő? - kérdezte Pam zavartan.
- Ikrek - mosolygott Melanie.
- Tényleg? De vicces! És hasonlítanak?
- Egy cseppet sem. Kétpetéjűek.
- És milyenek? - Pamet láthatóan izgatta az ikrek
kérdése.
- Mint a többi tizenhat éves lány - nevetett Mel.
- Nem unatkozom mellettük. Az egyiknek vörös a haja,
mint nekem, a másiknak szőke. Jessicának és Valerie-nek
hívják őket, imádnak táncolni, és rengeteg barátjuk van.
- Hol laknak? - Peter feszülten figyelte a párbeszé-
det, de nem szólt közbe.
- New Yorkban. Van egy kis házunk. - Ekkor Mel
Peterre mosolygott. - A miénk egészen más, mint ez.
- Majd visszafordult Pamhez. - A tiétek gyönyörű, és
biztosan rettentő jó dolog, hogy van úszómedencétek.
- Hát, nem rossz - vont vállat minden különösebb
lelkesedés nélkül. - Csak vagy a bátyám förtelmes
haverjaival van tele, vagy épp Matthew pisil bele -
98
mondta bosszúsan. Mel fölnevetett, ám Petert kevésbé
mulattatta a dolog.
- Pam! Ilyet nem mond az ember, és különben sem
igaz.
- De igaz. A kis szarházi egy órája is belepisilt,
mihelyt Mrs. Hahn bejött a házba. Ráadásul a medence
széléről. Legalább akkor csinálná, amikor benne úszik.
- Mel alig bírta visszafogni a nevetését, Peter megint
elpirult.
- Na, lesz egy-két szavam Matthez.
- Lehet, hogy Mark haverjai is ugyanezt művelik.
- Látnivalóan egyik fiú társaságát sem élvezte. Sarkon
fordult, hogy előhalásszon egy fürdőruhát Melnek,
amelyik talán az ő mérete. Egy fehér, egyrészes fürdőru-
hával tért vissza. Mel megköszönte, majd ismét körülné-
zett.
- Igazán nagyon szép szobád van, Pam.
- A mama rendezte be, mielőtt... -A hangja elakadt,
kétségbeesés és szomorúság a szemében, majd harciasan
Peterre nézett. - Ez az egyetlen szoba ebben a házban,
ami egészen az enyém. - Furcsán vette ki magát, amit
mondott, és Mel nagyon megszánta. Lerítt róla, hogy
milyen boldogtalan és milyen rosszban van a többiekkel.
Mintha képtelen volna kimutatni a fájdalmát, csak a
dühöt, amely eltölti, mintha őket tartaná felelősnek,
hogy megfosztották Anne-től.
- A barátnőiddel biztosan jól érzed magad itt -
mondta Mel, és közben a saját lányaira gondolt meg
azoknak a barátaira, akik folyton ott ültek náluk a
földön, lemezeket hallgattak, fiúkról beszélgettek, ne-
vettek, vihogtak, megosztották egymással a titkaikat,
amelyeket végül Mellel is mindig megosztottak. Egé-
99
szen mások voltak, mint ez a szerencsétlen, ellenséges
érzületű kislány, a felnőtt testével és gyermeteg lelkével.
Nyilvánvalóan nagyon nehéz korszakát éli, és Mel
megérezte, hogy Peternek főhet miatta a feje eleget.
Nem csoda, ha mindennap igyekszik időben hazaérni.
Egy szeretetre éhes hatéves kisfiúval, egy kamasszal,
akinek igenis szüksége van rá, és ezzel a csitrivel, aki
ilyen rettenetesen boldogtalan... ezeknek nemcsak a
házvezetőnő törődésére van szükségük, hanem egy
apára meg egy anyára is. Most már értette, miért igyek-
szik Peter olyan kétségbeesetten, hogy minél többet
velük lehessen, s hogy miért érzi időnként, hogy képte-
len megfelelni a feladatnak. Nem mintha valóban képte-
len volna, de hát tényleg iszonyatosan nagy szükségük
volt rá, sőt még annál is nagyobb, ennek a kislánynak
legalábbis. Melanie azon kapta magát, hogy legszíveseb-
ben megölelné és elmondaná neki, hogy ne féljen, jóra
fordul majd minden. És mintha csak megérezte volna
Melanie gondolatait, a kislány hirtelen ellépett tőle.
- Na jó, akkor majd odalenn találkozunk. - Ez udva-
rias felszólítás volt, hogy távozzanak. És Peter lassan az
ajtó felé indult.
- Lejössz, Pam?
- Aha. - De valahogy nem volt igazán meggyőző a
kijelentés.
- Nem örülök, hogy a szobádban töltöd a délutánt.
- A férfi hangja határozott volt, de a kislány mintha
vitába akart volna szállni vele, s Melanie egy csöppet
sem irigyelte Petert a szerepért, amit el kell játszania.
Nem könnyű eset, legalábbis most épp nem az. - Hamar
lejössz?
- Igen! - Ez valahogy még harciasabban hangzott, s
100
Peter megindult, Mel pedig utána, lementek a lépcsőn a
férfi szobájába, az orvos pedig kinyitotta a szemközti
ajtót, amely egy csinos, kék-fehér vendégszobába veze-
tett.
- Itt átöltözhet, Mel. - Pamre egy megjegyzést sem
tett, és amikor tíz perc elteltével Mel kijött, a férfi
valahogy nyugodtabbnak tűnt, mint előtte. Átvezette
Melanie-t a nagy, fehér, szalmafonatos bútorokkal be-
rendezett kerti szobába. Egy lakkozott ajtó mögött,
mint kiderült, egy frizsider rejtőzött, a férfi elővett két
konzervsört, az egyiket Mel kezébe nyomta, levett a
polcról két poharat, majd hellyel kínálta az asszonyt.
- Akár várhatunk is néhány percet, amíg a gyerekek
kipurcannak. - Amint Melanie kitekintett, észrevette,
hogy már szállingóznak kifelé a medencéből. És ekkor
azt is észrevette, milyen jóképű Peter a sötétkék úszó-
nadrágban, francia trikóban és mezítláb. Nem is hasonlí-
tott arra a férfira, akivel az elmúlt két napban az
interjúkat készítette, inkább valaki egészen másra. Most
olyan, mint egy közönséges földi halandó, mosolygott
magában, miközben a férfi a szemét nézte, aztán eszébe
jutott a gyerek odafenn, és a tekintete rögvest kijózano-
dott. - Pam nem könnyű gyerek. Amíg az anyja élt, nem
volt vele probléma. Most viszont hol elviselhetetlenül
zsarnoki velem, hol pedig gyűlöl mindannyiunkat. Azt
hiszi, hogy amin ő keresztülmegy, azt senki meg nem
érti, és többnyire úgy viselkedik, mintha valami ellensé-
ges táborban kellene élnie. - Fáradt mosollyal kortyolt a
sörébe. - Néha a fiúk is nagyon nehezen viselik.
- Azt hiszem, talán csak rettentően sok szeretetre
van szüksége mindannyiuktól, de kiváltképp magától.
- Tudom. De mindenért bennünket hibáztat. Meg
101
aztán... - Valahogy röstellte kimondani, amit gondolt.
- Néha még szeretni is nagyon nehéz. Én megértem, de
a fiúk nem. Legalábbis nem mindig. - Most először
ismerte el, micsoda problémát jelent neki a kislány.
- Túl fog jutni rajta. Csak időre van szüksége.
Peter ismét sóhajtott. - Már majd két éve. - De
Melanie nem merte kimondani, amit gondolt. Persze,
már majd két éve, de Anne fényképei még mindenütt ki
vannak téve, semmihez hozzá nem nyúltak, amióta
meghalt, és Mel úgy érezte, maga Peter is úgy viselke-
dik, mintha az elmúlt héten halt volna meg a felesége.
Akkor meg hogyan is alkalmazkodhatnának a gyerekek
a megváltozott körülményekhez, ha ő se képes rá? Hisz
még mindig szemrehányást tesz magának, amiért képte-
len volt meggyőzni a feleségét, hogy vágjon bele a
műtétbe. Mintha még változtathatna a dolgokon. Mel
nem szólt semmit, s ahogy a férfi szemébe nézett, az nem
fordította el a tekintetét. - Igen, tudom. Igaza van. Hisz
még én se tettem magamat túl rajta.
- Ha maga egyszer képes lesz rácsukni az ajtót a
múltra, akkor ő is megteszi. - Mel szelíden beszélt, nem
is gondolkodott azon, hogy mit mond, közben Peter
tekintete Anne legközelebbi fényképére tévedt, mire
Mel hirtelen megkérdezte azt, amit pedig feltett szán-
déka volt nem megkérdezni.
- Miért nem költöznek el?
- Innen? - nézett rá a férfi döbbenten. - Miért?
- Hogy mindenki új életet kezdhessen. Megkönnyeb-
bülés lehetne mindannyiuknak. - De a férfi sietve
megrázta a fejét.
- Nem hinném. Szerintem többet ártana, mint
amennyit használna, ha új környezetbe kerülnénk. Itt
102
legalább kényelmesen és boldogan élünk.
- Valóban? - Mel csöppet sem volt róla meggyőződ-
ve, érezte, hogy a férfi is, Pam is a múltba kapaszkodik,
s eltűnődött, vajon a többiek is így éreznek-e, ám ekkor
tömzsi asszony lépett a helyiségbe fehér uniformisban,
mindkettőjüket, de különösképpen Melt jól megnézte
magának. Az arca megviseltnek látszott, a keze is
deformálódott a nehéz munkától, de a szeme csillogó
volt és élénk, és látszott, hogy semmi sem kerüli el a
figyelmét.
- Jó napot, doktor úr! - A doktor szót úgy ejtette ki,
mintha maga a jóisten volna, mire Mel elmosolyodott.
Rögtön rájött, ki lehet az asszony, Peter pedig felállt,
hogy bemutassa Melt. Ő volt a nagyszerü házvezetőnő,
akiről a férfi már beszélt, a kincset érő Mrs. Hahn, aki
majdhogynem brutális erővel rázta meg Mel kezét, mi-
közben tekintete végigpásztázta a csinos vörös haját meg
a fehér fürdőruhát, amiről rögtön észrevette, hogy
Pamé. Tudott mindent, ami ebben a házban végbement,
hogy ki jött, ki ment, hová és miért. És Pam fölött
különös szeretettel őrködött. Már eddig is épp elég
bajuk volt vele az anyja halála óta, mikor vagy hat
hónapig egy falat alig ment le a torkán, aztán meg
hónapokig minden étkezés után kihányta, amit meg-
evett. De mostanra legalább már ezen túlvoltak, és Pam
sokkal jobb állapotban volt, mint azelőtt. Hilda Hahn
azonban tudta, milyen nehéz időszakot élt át a gyerek, s
hogy anyai törődésre van szüksége, ezt igyekezett nyúj-
tani neki Mrs. Hahn. Most újra alaposan szemügyre
vette Melt, és úgy látta, hogy végtyére is kedves nőnek
látszik. Mrs. Hahn tudta, hogy kicsoda, és hogy az
orvossal csinál interjút, de valahogy arra számított, hogy
103
Mel nagyképűbb lesz, márpedig korántsem látszott an-
nak. - Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom. - Na-
gyon udvarias volt, ugyanakkor szűkszavú, és nem
viszonozta Melanie mosolyát, miközben Melanie majd
elnevette magát, amint gondolatban összehasonlította
az asszonyt Raquellel. Ha ez lehetséges, szinte minden-
ben különbözött a két otthon, a házvezetőnőktől a belső
berendezésig, mi több, a gyerekekig, mégis úgy érezte,
hogy sok minden köti ehhez a férfihoz. Muris, hogy
milyen más életet élnek. - Nem inna egy kis jeges teát?
- nézett rosszallóan a kezükben tartott pohár sörre, s
Mel úgy érezte magát, mint aki rossz fát tett a tűzre.
- Nem, köszönöm, nem kérek - mosolyodott el
ismét, teljességgel hiába, mire Hilda Hahn kurta biccen-
téssel eltűnt a saját fertályában a lengőajtó mögött,
amely a konyhába, a reggelizőhelyiségbe, a kamrába és
a maga kis lakosztályába vezetett a ház hátsó felében.
Nagyon jól érezte ott magát. Mikor Mrs. Hallam a házat
felépíttette, megígérte Hildának, hogy neki is meglesz a
maga lakosztálya, s íme, így is lett. Mrs. Hallam jó
asszony volt, mondta is mindig Hilda, és fogja is még
mondani sok-sok alkalommal, a későbbiekben Mel füle
hallatára is, amikor a vacsorát feltálalja. És Melanie
észrevette, hogy Pam szeme elhomályosult, amikor
Hilda az anyját emlegette. Mintha még mindannyian
lábadoznának a szörnyű betegségből, pedig már majd
két éve. Az ember legszívesebben összecsomagolta és
elrámolta volna a fényképeiket, és az egész társaságot
egy másik házba költöztette volna. Úgy ragaszkodtak
hozzá, mintha még mindig arra várnának, hogy majd
hazajön valamikor, és ő nagyon szerette volna megmon-
dani nekik, hogy nem jön, soha. Pedig tovább kell
104
élniük, mindegyiknek a maga életét. A két fiú mintha
könnyebben tudomásul vette volna az anyja halálát.
Matthew olyan kicsi volt, mikor az asszony meghalt,
hogy az emlékei máris elhomályosulóban voltak, s ő
boldogan be is mászott Mel ölébe az úszás után, Mel
pedig mesélt neki az ikrekről. Pamhez hasonlóan őt is
lenyűgözte az ikrek gondolata, és mindenáron tudni
akarta, milyenek. Mark pedig kellemes, tizenhét éves
kamasznak látszott, a szemében a korára nem jellemző
bölcsesség tükröződött, ugyanakkor felhőtlenül boldo-
gan társalgott Peterrel és Mellel. Csak akkor bosszanko-
dott, amikor Pam kijött és konstatálta, hogy a haverjai
még mindig ott lógnak a medencében. Látszott, hogy
mindjárt kitör a veszekedés, de Peter közbelépett.
- Na, ebből elég legyen! Vendégünk van. Mi több,
nem is egy. - Szigorú szemmel nézett Pamre, aztán Mark
még ott levő barátai felé fordult. Már csak két fiú és egy
lány maradt, csendben ültek a medence szélén, és a
hajukat szárogatták. De úgy tűnt, Pam senkit sem lát
szívesen ebben a házban az apján, a fiúkon és Mrs.
Hahnon kívül. Melről egyszerűen nem is vett tudomást,
amióta a medencénél megjelent, szinte keresztülnézett
rajta, csak lopva küldött felé egy-egy kíváncsi pillantást,
kiváltképp akkor, amikor Peter Mellel beszélgetett.
Mintha csak meg akart volna győződni róla, hogy nincs
közöttük semmi különös, de valami mélységesen mély
ösztön mégiscsak azt súgta neki, hogy jó lesz vigyázni.
- Nem így van, Pam? - Peter az iskolával kapcsolat-
ban mondott neki valamit, de Pam olyan intenzíven
bámulta Melt, hogy egyszerűen nem is hallotta, amit az
apja mondott.
- Hogy mi?
105
- Azt mondtam, nagyon jó az atlétikaprogramotok,
és hogy,futásban kétszer is helyezést értél el a múlt
évben. És hogy megszervezték, hogy még lovagolni is
lehet. - Ez is egészen másfajta iskolának hangzott, mint
amibe Mel gyerekei jártak. Az övék a legelitebb városi
iskolák közé tartozott. Los Angelesben az élet sokkal
inkább a szabadtéri foglalkozások felé irányult, mint
odahaza a keleti parton.
- Szereted az iskoládat, Pam? - kérdezte Mel kedve-
sen.
- Megjárja. A barátaimat szeretem.
Erre Mark rögtön az egekbe emelte a tekintetét, hogy
éreztesse, mennyire másként vélekedik Pam barátairól,
Pam be is kapta a horgot azon nyomban. - Mit akarsz
ezzel kifejezni?
- Csak azt, hogy a barátnőid ostoba, begörcsölt,
anorexiás libák. - Ez a szó mind a mai napig kihozta a
lányt a sodrából.
- Én nem vagyok anorexiás, a fene essen beléd!
- pattant föl Pam egy oktávval magasabban sivítva, és
Peteren látszott, hogy unja a banánt.
- Na, hagyjátok már abba! - Majd Markhoz fordult.
- Erre a kegyetlen megjegyzésre igazán nem volt szük-
ség.
Mark bánatosan bólintott. - Bocs. - Hisz tudta, hogy
maga a szó is tabu, de még mindig nem hitte el, hogy
Pam teljességgel kigyógyult a betegségből. Bárhogy
vélekedett is a lány meg Peter, ő még mindig abnormáli-
san soványnak látta. Bocsánatkérőn nézett Melre, majd
eloldalgott, visszament a barátaihoz, Pam pedig bevo-
nult a házba, Matt utána, mert megéhezett. Peter egy
percig némán bámult a medencébe, aztán Melre emelte
106
a tekintetét.
- Gondolom, nem igazán merítjük ki a békés családi
otthon fogalmát. - Látszott rajta, mennyire bántja a
gyerekek viselkedése, mintha magát tartaná felelősnek
a bennük dúló érzelmi viharokért és szenvedésért. -Bo-
csássa meg, hogy ilyen kínosan viselkedtek.
- Ugyan már. Az enyémekkel sem mindig olyan
egyszerű. - Habár emberemlékezet óta nem hallotta
veszekedni az ikreket, ez a család itt szemmel láthatóan
a legnagyobb válságban élt, és Pam igen boldogtalannak
látszott az egésznek a kellős közepén.
Peter nagyot sóhajtva támasztotta a fejét a szék
támlájának. - Gondolom, előbb-utóbb majd csak meg-
nyugszanak a kedélyek. Mark jövőre egyetemre kerül.
- De persze nem Mark volt a probléma, és ezt jól tudták
mindketten, hanem Pam. Ő meg még jó sokáig nem
megy sehová. Peter ekkor ismét Melre pillantott. -Mind
közül Pam sínylette meg a legjobban anyja halálát. -
Ennyit persze a vak is látott, de azt is, hogy Peter se vette
sokkal könnyebben, és mind a mai napig nem sikerült
túljutnia rajta. És Mel érezte, hogy leginkább arra volna
szüksége, hogy egy másik nő foglalja el Anne helyét,
olyasvalaki, akivel képes megosztani a terheit. Magama-
gáért legalább akkora szüksége volt rá, mint a gyere-
kek kedvéért. Szinte fájt neki, hogy olyan magányos ez
a férfi. Hisz intelligens, jóképű, tehetséges, erős, és oly
sokat tud nyújtani bárkinek. És amint ott ült, elmosolyo-
dott magában, mert eszébe jutott Raquel meg a lányok.
Szinte hallotta, amint nekiszegezik a kérdést: - És te,
mami?... Helyes volt a pasas?... Miért nem randiztál
vele?... - A férfi nem kérte rá. S ekkor hirtelen
eltűnődött, hogy ha volna rá lehetőség, menne-e. Még
107
rágondolni is mulatságos volt, amint ott ültek a medence
szélén. Ez a férfi egészen más, mint akikkel ez idáig
dolga akadt. Azok közül, akikre eddig a választása esett,
valamiképpen egyik sem volt igazán neki megfelelő, de
ez nem is zavarta. De Peter mindegyiktől különbözött.
Nyitott volt, szimpatikus, és mindenképpen hozzá illő
partner. És ami még ennél is sokkal fontosabb, nagyon
tetszett neki. Meg is ijedt volna, ha nem tudja, hogy
másnap elutazik.
- Mire gondol? -kérdezte a férfi szelíd hangon a késő
délutáni napsütésben, mire az asszony mosolyogva térí-
tette vissza a gondolatait a férfira.
- Semmi különösre. - Igazán nem lett volna értelme,
hogy meséljen neki a férfiakról, akik eddig szerepet
játszottak az életében,. vagy akár arról, hogy. róla mit
gondol. Nincs közöttük személyes kapcsolat, vagyis
dehogyisnem, mégiscsak van valami megfoghatatlan
érzés, ami a férfi jelenlétében el nem hagyja. Akár egy
illúzió, mintha csak közelebbről ismerné, mint valójá-
ban. De ez az ember olyan sebezhető, és ő ezt is kedvelte
benne. Ahhoz képest, hogy kicsoda-micsoda, nagyon is
emberi, és most, hogy az otthonában is láthatta, még
jobban kedvelte.
- Az imént legalább egymillió mérföldre járt innét.
- Nem, olyan messze azért nem. Csak a New York-i
dolgok jártak az eszemben... a munkám... a lányok...
- Nem lehet könnyű, amikor a munkája miatt ott kell
hagynia őket.
- Néha bizony nehéz. De megértik. Meg mostanra
hozzá is szoktak már. És Raquel vigyáz rájuk, amíg nem
vagyok odahaza.
- Milyen az az asszony? -Mindenre kíváncsi volt, ami
108
vele kapcsolatos, és Melanie vigyorogva fordult feléje.
- Mindenben ellentéte Mrs. Hahnnak. Az igazat
megvallva, az imént épp arra gondoltam, hogy milyen
alapvetően más az életünk, legalábbis külsőre.
- Hogyhogy?
- Például a házaink. A magáé sokkal előkelőbb, mint
az enyém. - Majd fölnevetett. - Gondolom, az enyém
ehhez képest leginkább egy tyúkólhoz hasonlítható.
Igazi nőbirodalom. - Körülnézett. -A magáé sokkal na-
gyobb és elegánsabb. És maga Mrs. Hahn is az. Raquel
olyan, mint aki életében fésűt még nem vett a kezébe, a
ruháját folyton félregombolja, és állandóan visszabe-
szél. De mi szeretjük, és csodálatosan bánik a gyerekek-
kel. - A férfi Raquel jellemzése hallatán elmosolyodott.
- A maga háza milyen?
- Világos, vidám és kicsi, épp akkora, hogy én meg a
lányok elférünk benne. Néhány éve vettem, a frász
kitört, hogy ilyesmibe belevágok, de aztán nem bántam
meg. - A férfi bólintott, mélyen átérezte, milyen felelős-
séggel kellett a nőnek egyedül megbirkóznia. Éppen ezt
csodálta benne. Egyáltalán, nagyon sok mindent csodált
ebben a nőben. És izgatta a fantáziáját, hogy annyira
más, mint Anne. És ekkor Melanie rámosolygott. -
Egyszer meg kell látogatnia New Yorkban.
- Majd egyszer. -De hirtelen azon kapta magát, hogy
szívesen megtenné, méghozzá minél hamarabb, nem is
tudta miért, talán éppen azért, mert hosszú ideje ez az
asszony volt az első, akivel őszintén beszélt. Mielőtt
bármit mondhatott volna még, Matthew jelent meg egy
tányér frissen sült süteménnyel, másodpercnyi gondol-
kodás nélkül Mel mellé telepedett, és mindjárt meg is
kínálta. Az arca és a dundi kis keze csupa morzsa, de
109
mindenhova jutott belőle, még Melre is, aki szemmel
láthatólag csöppet se bánta. Az ilyen kisfiú újdonság volt
az életében. Komoly beszélgetésbe is mélyedtek az
iskoláról, a legjobb barátjáról. Peter egy darabig hallgat-
ta, aztán bement úszni, és amikor kijött, azok ketten
még mindig elmélyülten beszélgettek. Matthew felmá-
szott és kényelmesen befészkelődött Mel ölébe, s látni-
valóan ragyogóan érezte ott magát.
Amint Peter kimászott a medencéből, a létra legfelső
fokán megállt egy pillanatra és szomorú mosollyal nézett
végig rajtuk. A kisfiúnak ilyesvalakire volna szüksége,
mi több, mindnyájuknak, s két éve először döbbent rá
Peter, hogy mi minden hiányzik az életéből. De ahogy
eszébe ötlött, mindjárt el is hessegette a gondolatot,
gyors léptekkel csatlakozott hozzájuk, felkapott egy
törülközőt az asztalról, s miközben közeledett, úgy
dörzsölte vele a fejét, mintha csak az imént támadt
gondolatait akarná végleg kiűzni a fejéből. Mark barátai
ekkor hazaindultak, a fiú meg csatlakozott Melanie-hoz
és Matthew-hoz, s letelepedett Peter üres székébe.
- Remélem, a barátaim nem voltak őrjítőbbek a kel-
leténél - mosolygott félénken az asszonyra. - Néha
tényleg kissé elragadtatják magukat.
Melanie nevetve gondolt Val és Jessie barátaira, akik
miatt időnként romokban hever a ház, s akik legalább
annyira el szokták ragadtatni magukat, mint Mark
barátai. - Szerintem nagyon helyesek voltak.
- Ezt hallania kéne a papának - mosolygott rá Mark
barátságosan, és igyekezett nem észrevenni, hogy a nő
milyen szexis a húga fürdőruhájában.
- Hogy micsoda? Már megint hiába veszed szádra
apád nevét?
110
Mark diadalittasan nézett az apjára. Tetszett neki az
apja új barátja, és a lányok rettentően odavoltak, hogy
Melanie Adams csak úgy ott "lóg" az ő medencéjük
szélén.
- Miss Adams szerint a haverjaim nem is olyan
rémesek.
- Csak udvariasságból mondja. Egy szavát se hidd.
- Ez nem így van. Csak látná Val és Jessie barátait.
Egyszer volt nálunk egy buli, és valaki véletlenül felgyúj-
tott egy széket.
- Jézus Máriám! - Peter megrázkódott, Mark azon-
ban mosolygott. Tetszett neki ez a nő. Olyan könnyed és
nyílt és természetes, egyáltalán nem olyan, mint egy
tévésztár, és ha Mel olvasni tudott volna a gondolatai-
ban, bizonyára jót nevet rajta. Sohase gondolt úgy
magára, mint "tévésztárra", de nemcsak ő, hanem az
ikrek sem. - Aztán mi történt?
- Két hónapig nem engedtem az ikreket sehova, azaz
egy hónap után feloldottam a tilalmat.
- Szerencséjük, hogy nem küldte őket javító-neve-
lőbe.
Mark és Mel mint két összeesküvő néztek össze, mit
se törődve Peter komor ábrázatával, és Matthew, akit az
egész nem érdekelt, kicsit közelébb húzódott az asz-
szonyhoz, nehogy elterelődjön róla a figyelem. Mel
gyöngéden simogatta a haját, s ettől a kisfiút az se
bántotta, hogy nem ő a társalgás középpontja. Érezte,
hogy a maga módján Mel még mindig odafigyel rá. És
ebben a pillanatban Mel véletlenül éppen felpillantott a
házra, meglátta Pamet, aki szinte láthatatlanul állt a
szobája ablakában és lenézett rájuk. Tekintetük találko-
zott, egymásba fonódott, s a rákövetkező pillanatban
111
Pam már el is tűnt. Melanie eltűnődött, vajon miért nem
jön vissza a medencéhez. Mint aki szántszándékkal azon
van, hogy kimaradjon mindenből. Vagy netán annyira
magának akarja kisajátítani az apját, hogy nem hajlandó
osztozkodni se vele, se a fiúkkal? Szeretett volna mon-
dani ezzel kapcsolatban Peternek valamit, de úgy érez-
te, nem szabad közbeavatkoznia. Ehelyett tréfálkoztak
tovább, mígnem könnyű szellő kerekedett, s megcsapta
őket a közelgő est egyre hűvösebb levegője. Addigra hat
óra elmúlt, Mel az órájára nézett és rájött, hogy hamaro-
san mennie kell. Majdnem vacsoraidő volt, és Peter
észrevette, hogy Mel az órájára néz.
- Még be se ment a vízbe. Miért nem úszik egyet?
Aztán megvacsorázunk. Mrs. Hahn megpukkad, ha
elkésünk. - Itt minden olyan olajozottan, magától
értetődően ment, s anélkül, hogy bárki mondta volna,
Mel tudta, hogy mindez Anne öröksége, aki ilyen töké-
letesen megszervezte a háztartását. Melre ez korántsem
volt jellemző, de nagy hatást gyakorolt rá. És persze
ettől képesek továbbcsinálni mindent azután is, hogy
Anne nincs többé, bár most igazán rájuk férne a válto-
zás, ha ugyan képesek volnának rá. De nagy úr a meg-
szokás, kiváltképp Peter és Mrs. Hahn esetében. A
következő pillanatban a gyerekek eltűntek, Mel beug-
rott a medencébe, Peter meg figyelte. Jólesett neki az
asszony jelenléte, kellemesen érezte magát. Peterben
iszonyú éhség támadt, miközben az asszony könnyedén
siklott a vízben, majd kiúszott a medence szélére, vizes
hajjal, csillogó tekintettel, az arcán boldog mosollyal,
ami csakis a férfinak szólt. - Igaza volt. Pontosan erre
volt szükségem.
- Nekem mindig igazam van. És itt is kell vacsoráz-
112
nia.
A nő úgy határozott, hogy őszinte lesz. - Remélem, a
gyerekek nem fogják zokon venni. - Pam tekintetéből
addigra épp eleget kiolvasott. Többet, mint amennyit
Peter szeretett volna.
- Valahogy úgy érzem, nem tudják, mire véljék az
ittlétemet.
A tekintetük találkozott, egymásba kapcsolódott, a
férfi közelebb ment a medencéhez, leült, képtelen volt
megálljt parancsolni a gondolatainak, a szavainak.
- Én sem tudom. - A tekintetük mélyen egymásba
fonódott, a férfi maga is megdöbbent azon, amit mon-
dott. Mel pedig egyszeriben pánikba esett.
- Peter... - Hirtelen úgy érezte, hogy beszélnie kell
magáról, el kell mondania a régi sebeket, azt, hogy miért
retteg attól, hogy bárkivel is közelebbi kapcsolatba
kerüljön. Közben mindketten érezték, hogy valami
rendkívüli megy végbe közöttük.
- Bocsásson meg. Hülyeségeket beszélek.
- Ebben nem vagyok olyan biztos... de... Peter...
- És ekkor megint elfordította a fejét, kereste a megfe-
lelő szavakat, s közben ismét megpillantotta az ablakban
Pamet, aki a következő másodpercben megint eltűnt.
- Én nem akarom megbolygatni az életüket. - Tekinte-
tét visszakényszerítette a férfira.
- Miért nem?
Mel mély lélegzetet vett, kimászott a medencéből, s a
férfinak a lélegzete is elállt, ahogy karcsú lábát megpil-
lantotta a fehér fürdőruhában. Ezúttal a férfi fordította
el a tekintetét, de érezte, hogy elborítják az érzelem
hullámai. A nő hangja szinte alig volt hallható, amikor
újra megszólalt. - Volt valakije Anne óta?
113
A férfi a fejét rázta. -Nem. Úgy nem.
- Akkor meg minek most felbolygatni a kedélyeket?
- Kinek a kedélyét? - nézett rá Peter meglepetten, és
ekkor Mel úgy határozott, hogy őszinte lesz.
- Pamét.
Amire Peter nagyot sóhajtott. - Az nem maga miatt
van, Mel. Az elmúlt évek igen megviselték.
- Ezt értem. De az a helyzet, hogy én innét három-
ezer mérföldre élek, és kicsi a valószínűsége, hogy rövid
időn belül újból láthatnánk egymást. Amit az interjúval
csinálunk, az mindkettőnk számára nagyon izgalmas. És
fura dolgok történnek az emberekkel, amikor ilyesmit
kell végigcsinálniuk. Mintha egy hajón volnánk össze-
zárva, s. ettől kerülnénk ilyen elképesztően közel egy-
máshoz. De holnap befejezzük az interjút, én pedig
hazamegyek. - Szinte szomorú volt a szeme, amint ezt
kimondta.
- Na és, egy vacsora ide vagy oda, mit számít?
Mel sokáig mélázva ült a férfi mellett. - Nem is
tudom. Csak olyasmit nem akarok csinálni, aminek
semmi értelme. - Ismét a férfi szemébe nézett, és azt
látta, hogy ő is szomorú. Kész téboly. Kedvelik egymást,
jobban is a szükségesnél, de hát mi értelme az egésznek?
- Azt hiszem, komolyabban veszi a dolgot a kelleté-
nél, Mel. - A férfi hangja mély volt, szinte zord.
- Gondolja? - Tekintetét egy másodpercre sem vette
le a férfiról, s ezúttal Peter elmosolyodott.
- Nem. Talán én veszem komolyabban. Azt hiszem,
nagyon megkedveltem, Mel.
- Én is magát. És nincs ebben semmi rossz, amíg el
nem ragadtatjuk magunkat. - Csakhogy e percben azt
kívánta, bárcsak elragadtatnák. És volt valami abszurd
114
abban, hogy ott ülnek a medence szélén és olyasvalami-
ről beszélgetnek, ami sohasem volt és nem is lesz, most
viszont mégiscsak van. És Mel se volt képes eldönteni,
hogy pusztán illúzióról van-e szó, ami annak a következ-
ménye, hogy két napig oly szoros közelségben dolgoz-
tak, vagy pedig valóságos a dolog. Ezt nincs mód kide-
ríteni, és holnapra neki már se híre, se hamva. Végtére
is egy vacsorában talán igazán nincsen semmi, ráadásul
számítanak rá, hogy marad.
Peter ismét lenézett rá, és szelíden megszólalt: -
Örülök, hogy itt van, Mel. - Ez úgy hangzott, mintha
Matt mondta volna, és Mel elmosolyodott.
- Én is. - Sokáig, hosszan néztek egymás szemébe, és
Mel úgy érezte, hogy megborzong. Van ebben a férfiban
valami varázslatos. És mintha ő maga is érezné. Peter
boldog mosollyal felállt és kezét nyújtotta neki. Szinte
félénken nézett rá, Mel pedig megindult a nyomában, s
örült, hogy úgy döntött, marad. Visszament a vendég-
szobába, átöltözött, kimosta a fürdőruhát, és felment az
emeletre, hogy visszaadja Pamnek, vizes haját csomóba
fogta össze, az orra kicsit lesült, csak szempillafesték és
rúzs volt az arcán. Az ő korában kevés nő fest ilyen jól,
ha nincs kikészítve. Pamet a szobájában találta, a mag-
nót hallgatta álmatag tekintettel. Szinte összerezzent,
amikor Mel bekopogott a nyitott ajtón, majd belépett.
- Szia, Pam! Kösz a fürdőruhát. Betehetem a fürdő-
szobába?
- Hát persze... oké... kösz. - A lány felállt, látszott,
hogy zavarban van, Mel pedig most is úgy érezte, hogy a
legszívesebben megölelné, hiába olyan nagy és felnőt-
tes. A lelke legmélyén mégiscsak egy magányos, boldog-
talan kislány.
115
- Szépek ezek a számok. Valnak is megvan ez a
tekercs.
- Ő melyik? - kérdezte Pam ismét kíváncsian.
- A szőke.
- Milyen? Helyes?
Mel felnevetett. - Remélem. Talán, ha egyszer eljössz
keletre a papáddal, megismerkedhetnél mindkettőjük-
kel.
Pam visszaült az ágyra. - Szeretnék egyszer feljutni
New Yorkba. De mi soha nem megyünk sehova. A papa
nem hagyhatja itt a munkáját. Mindig van valaki, aki
miatt nem mehet el. Legfeljebb nyáron, néhány hétig,
akkor meg majd megbolondul, és óránként hívja a kór-
házat. Aspenben szoktunk nyaralni. - Nem látszott
valami lelkesnek, Mel pedig a szemét figyelte. Valami
megtörtség tükröződött benne. Érezni lehetett, hogy
valahogy lelket kéne verni belé, izgalmakra, örömteli
élményekre volna szüksége. És Mel valahogy úgy érez-
te, hogy egy nő csodákat tehetne ezzel a gyermekkel.
Valaki, aki szeretné, aki betöltené az anyja helyét. A
lány még mindig az anyját siratja, és hiába állna ellen
teljes erőből egy új jövevénynek, mégiscsak erre volna a
leginkább szüksége. Ez a száraz kóró, ez a német
asszony odalenn nem adhat neki szeretetet, s Peter
hiába tesz meg minden tőle telhetőt, Pamnek többre van
szüksége.
- Aspen biztosan kellemes hely - próbálta feszegetni
a kettejük között bezárt ajtót. És egyszer-kétszer mintha
érezte volna, hogy van valami halvány remény, de nem
volt biztos benne.
- Aha, persze. Csak épp halálra unom.
- Hová mennél szívesebben?
116
- A tengerpartra... Mexikóba... Európába... New
Yorkba... valami klassz helyre. - Tétován mosolygott
Melre. - Oda, ahová érdekes emberek járnak, nemcsak
természetimádók meg stopposok. - Elfintorodott. -
Seggfejek.
Mel elmosolyodott. - Mi a Marthans Vineyardba
megyünk minden nyáron. Ott van tengerpart. Nem
valami izgis hely, de annál kellemesebb. Talán egyszer
meglátogathatnál ott bennünket. - De erre Pam sze-
mébe rögvest ismét kiült a gyanakvás, és mielőtt Mel
bármit mondhatott volna, Matthew rontott be a szo-
bába.
- Ki innen, szarházi! - pattant fel Pam azon nyom-
ban, mint aki kész megvédeni a birodalmát.
- Undok vagy! - Matthew inkább bosszúsnak, sem-
mint megbántottnak látszott, és követelőzőn nézett
Melre. - A papa üzeni, hogy kész a vacsora, és hogy
jöjjön le mindenki. - Aztán várt, hogy együtt mehessen
le Mellel, és ezzel véget vetett minden további beszélge-
tésnek, többé nem volt rá mód, hogy Mel meggyőzze,
merő barátságból hívta meg, és ennek semmi köze az
apjához és őhozzá.
Mark a lépcsőn csatlakozott hozzájuk, ő meg Pam
egészen a földszintig acsarkodtak, miközben Mel végig
Matthew-val fecsegett. Peter már az ebédlőben várta
őket, s Mel észlelte, hogy valami rossz emlék villant át az
agyán, amint így meglátta őket egy rakáson, de aztán
gyorsan összeszedte magát. Valami jól ismert érzés
csaphatta meg, amit régóta nem tapasztalt.
- Túszul ejtették odafenn? Már attól tartottam.
- Nem. Pammel beszélgettem.
Ezt a férfi elégedetten nyugtázta, mindenki leült a
117
helyére, csak Mel tétovázott, nemigen tudta elhatároz-
ni, hová üljön. Peter sietve kihúzta a jobbján levő
széket, Pam döbbenten rábámult, szinte föl is emelke-
dett ültéből. Az asztal végén ült, szemben Peterrel, a két
fiú a két oldalán. - De az a...
- Na és! - A férfi hangja határozott volt, és Mel azon
nyomban rájött, hogy mi történt. Peter a felesége
helyére ültette, s Mel azt kívánta, bárcsak ne tette volna.
Hosszú, kínos csönd telepedett a helyiségre, Mrs. Hahn
is eltátotta a száját, amint belépett, Mel pedig esdeklőn
nézett Peterre. -Semmi probléma, Mel-nézett rá a férfi
megnyugtatón, aztán szemét végigfuttatta a többieken,
mire ismét megindult a beszélgetés. A rákövetkező
pillanatban az ebédlőt már megtöltötte a megszokott
zsivaly, miközben mindnyájan hozzáláttak Mrs. Hahn
hideg zsázsaleveséhez.
Végül nagyon is kellemesre sikeredett az estebéd,
Peternek igaza lett. Semmi értelme úgy felfújni a dolgo-
kat. Vacsora után Peter és Mel az orvos dolgozószobájá-
ban itták meg a kávéjukat, a gyerekek pedig fölmentek,
Mel nem is látta őket többé, csak amikor már menni ké-
szült. Pam szertartásosan kezet fogott, Mel érezte, hogy
megkönnyebbül, hogy menni látja, Mark autogramot
kért tőle, Matthew pedig a nyaka köré fonta a karját, és
könyörgött, hogy maradjon.
- Sajnos, nem lehet. Majd küldök neked egy levele-
zőlapot New Yorkból.
Könnyek szöktek a kisfiú szemébe. - De az nem
ugyanaz. - Igaza volt, persze, de Mel nem tehetett mást.
Sokáig tartotta az ölében, aztán gyengéden megpuszilta
és megsimogatta a haját.
- Talán egyszer majd meglátogatsz New Yorkban.
118
- De mikor a kisfiú szemébe nézett, látszott, ő is tudja,
hogy erre jó sokáig igen csekély az esély, Melnek pedig
majd megszakadt érte a szíve. Mikor végre útnak ered-
tek, Matthew addig integetett, amíg csak a kocsi el nem
tűnt a szeme elől. Mel a könnyeivel küszködött. - Olyan
nyomorultul érzem magam, amiért így faképnél ha-
gyom. - Peterre nézett, akit megrendített, amit az
asszony szeméből kiolvasott, ezért kinyúlt és megpas-
kolta a kezét. Most először érintette meg Melt, s mintha
elektromosság futott volna végig a karján. Gyorsan
elhúzta a kezét, és Mel félrefordította a tekintetét. -
Szenzációs kis kölyök... mind azok... - Pam is. Mind-
egyiket megszerette, és teljességgel átérezte, hogy Pe-
terrel egyetemben mi mindenen mehettek keresztül.
Aztán nagyot sóhajtott. - Örülök, hogy maradtam.
- Én is. Nagyon jót tett mindannyiunknak. Ilyen
boldog vacsora... évek óta nem volt a házunkban. - És
Mel rögtön tudta azt is, hogy pontosan hány éve. Akár
egy sírba bezárva, úgy élnek itt, s Mel most megint csak
arra gondolt, hogy a férfinak el kellene adnia a házat, de
persze nem merte megemlíteni. Ehelyett feléje fordult,
megint a gyerekein járt az esze.
- Köszönöm, hogy meghívott ma délután.
- Örülök, hogy eljött.
- Én is.
Túlságosan is hamar értek el a kórház parkolójába, ott
álltak esetlenül Mel kocsija mellett, s nem tudták, mit is
mondjanak egymásnak. - Köszönöm, Peter. Nagy él-
mény volt. - Magában pedig feljegyezte, hogy majd
másnap virágot küldet Peteréknek, meg esetleg a gyere-
keknek valamit, ha lesz annyi ideje, hogy az indulás előtt
még vásároljon. Még az ikreknek is kell vennie valamit.
119
- Köszönöm, Mel. - Sokáig, mélyen a nő szemébe
nézett, és a kezét nyújtotta. - Akkor holnap találko-
zunk. - Mel forgathat néhány percet Pattie Louról, s ez
lesz az utolsó alkalom, hogy látják egymást. A férfi a
kocsijához kísérte, még egy másodpercig álltak ott, majd
a nő beült.
- Még egyszer köszönök mindent.
- Jó éjt, Mel! - A férfi mosolyogva indult a kórház
felé, hogy aznap még egy utolsó pillantást vessen Pattie
Loura.
Másnap reggel a lehető
7. FEJEZET
legsimábban folyt a né-
hány perces filmfelvétel, amit Pattie Louról az intenzív
osztályon készítettek. A műtét és a benne levő csövek
ellenére a kislány határozottan egészségesebbnek tűnt,
mint annak előtte. Melanie egészen el volt képedve. Mint-
ha Peter valami csodatévő volna, de arra Mel nem akart
gondolni, vajon mennyi ideig lesz ez így. Ha csak néhány
évig, az is több néhány napnál. Pattie Lou élő példája.
Peter Hallam legodaadóbb hívévé tette Melanie-t.
Az előcsarnokban találkoztak, . miután Mel búcsút
vett Pattie Loutól. A stábtagok már elmentek, és Mel
épp Pearltől készült búcsúzni. Még ki kellett jelentkez-
nie a szállodából, lebonyolítania néhány vásárlást Be-
verly Hillsben. Ha volt egy szabad perce, mindig vitt a
lányainak valamit az útjairól. Évek óta kialakult hagyo-
mány volt ez. És most ellop egy kis időt, hogy bevásárol-
jon a Rodeo Drive-on.
- Jó napot! - A férfi jóképű volt és friss, mintha nem
dolgozott volna megállás nélkül egész nap. - Mi a mai
program?
120
- Az utolsó simítások - mosolygott Mel. - Most
jártam Pattie Lounál. Nagyszerűen néz ki.
- Bizony - sugárzott a férfi, mint egy büszke páva.
- Én is jártam nála ma reggel. - Mi több, kétszer is járt
nála, de ezt meg sem említette. Nem akarta, hogy Mel
azt higgye, valami nincs rendjén.
- Fel akartam hívni ma délután, hogy megköszönjem
a tegnap esti vacsorát. Nagyszerűen éreztem magam.
- Óvatosan tekintett a férfi szemébe, nem tudta, vajon
mit fog kiolvasni belőle.
- A gyerekek nagyon örültek, hogy megismerhették,
Mel.
- Én is örültem nekik. - De azért óhatatlanul arra
kellett gondolnia, vajon hogy reagált Pam, amikor az
apja hazament.
Észrevette, hogy a férfi vágyakozón néz rá, s eltűnő-
dött, vajon valami baj van-e. Mintha tétovázna, aztán
mégis megszólalt: - Nagyon siet?
- Nem igazán. Csak este tízkor indul a gépem. - Ar-
ról nem szólt, hogy vásárolni készült a Rodeo Drive-on,
olyan ide nem illőnek tűnt ez most, mikor emberéletek-
ről van szó. - Miért?
- Csak gondoltam, hátha még egyszer megnézné
Marie Dupret-t. - Mel észlelte, hogy a férfi máris
mennyire a szívén viseli a lány sorsát. Végül is ő volt a
legújabb beteg madárkája.
- Hogy van? - kereste Mel a férfi tekintetét, s közben
eltűnődött, hogyan is veheti ennyire a szívére mindenki-
nek az esetét. Pedig így volt. Kitűnt ez mindenből, amit
tett, amit mondott.
- Egyformán. Megállás nélkül keressük a donort.
- Remélem, találnak is hamar... - De ez is olyan
121
hátborzongatónak tűnt, miközben Peter mögött lépke-
dett Marie szobája felé.
A lány mintha sápadtabb és gyöngébb lett volna, mint
- előző nap. Peter halkan leült mellé és beszélgetett,
már-már bensőségesen, úgy, hogy a szobában jelenlévő-
ket szinte kizárták belőle. Mintha valami különleges
kapcsolat alakult volna ki közöttük, s a másodperc
törtrészéig Mel agyán átvillant, vajon tetszik-e a lány a
férfinak. De ahogyan beszélgettek, abban a szexualitás-
nak a legcsekélyebb felhangja sem volt, csupáncsak a
törődés, amitől az az érzése támadt a szemlélőnek, hogy
ezek ketten már évek óta ismerik egymást, holott Mel
tudta, hogy szó sincs róla. Csak az volt a megdöbbentő,
hogy olyan különlegesen baráti a kapcsolat közöttük.
Marie kisvártatva nyugodtabbnak tűnt, mint valaha, s
tekintete Melét kereste.
- Köszönöm, hogy megint eljött, Miss Adams. - Oly
gyönge volt és sápadt, szinte érezni lehetett, hogy ha
nem csinálják meg hamar a szívátültetést, akkor már
nincs sok ideje hátra. Mintha rosszabbodott volna az
állapota az előző nap óta, és Mel szíve is összeszorult,
amint a fiatal nő ágyához közeledett.
- Ma este visszamegyek New Yorkba, Marie. De
remélem, hogy jó híreket hallok majd magáról.
Egy pillanatig az áttetsző bőrű fiatal nő nem szólt sem-
mit, majd szinte szomorkásan elmosolyodott. - Köszö-
nöm. - Aztán Peter szeme láttára szabadjára engedte
érzelmeit, és két könnycsepp gördült végig az arcán.
-Nem tudom, lesz-e donor időben.
Peter ismét előrelépett. - Ha nem, akkor majd szép
türelmesen várakozunk, nem igaz? - A nézése oly
intenzív volt, oly biztató, mintha sugallani akarná a
122
lánynak, hogy élnie kell, s Mel úgy érezte, hogy e két
ember között a mágneses erő szinte kézzelfogható.
- Majd meglátja, rendben lesz minden. - Melanie a
kezét nyújtotta, megérintette a lányét, s döbbenten
észlelte, hogy milyen hideg. Alig volt vérkeringése, a
színe is ettől volt olyan kékes. - Én egészen biztos
vagyok benne.
A lány tekintetét ekkor Mel felé fordította, de látni-
való volt, hogy képtelen megmozdulni. - Valóban? -
Melanie a könnyeivel küszködve bólintott. Az az érzés
gyötörte, hogy a lány nem fogja kibírni, s amikor
kiléptek a szobából, azon kapta magát, hogy némán
imádkozik, majd aggódó tekintettel Peterhez fordult.
- Kibírja addig, amíg megtalálják a megfelelő do-
nort? - Melnek most már erős kétségei voltak, és Peter
se tűnt magabiztosnak. Egyszer csak kiült a férfi arcára
a rettenetes fáradtság, pedig ez igen ritkán fordul elő.
- Remélem. Persze attól függ, sikerül-e elég hamar
megtalálnunk. - Melanie nem tette fel a magától érte-
tődő kérdést: "És ha nem?", mert a választ cseppet sem
volt nehéz kitalálni, csak rá kellett nézni a betegre.
Melanie még életében ilyen törékeny, elesett teremtést
nem látott, s az is csodának tűnt, hogy még egyáltalán
életben van.
- Remélem, kibírja addig.
Peter elszántan nézett rá, majd bólintott. - Én is.
Néha az érzelmi tényezők sokat segítenek. Majd később
visszamegyek hozzá, és persze a nővérek egy percre sem
hagyják magára, a műszerek pedig állandóan figyelik.
Csak az a baj, hogy se családja, se senkije. Azok az
emberek, akik ilyen magányosak, valahogy sokkal keve-
sebb akaraterővel rendelkeznek. Nekünk kell beléjük
123
önteni ezt az életerőt is, már amennyire lehetséges. De
hogy a végén mi történik, az nem rajtunk áll. - Hanem
rajta? Ezen a törékeny lányon múlik, hogy akar-e élni?
Úgy tűnt, hogy ez több, mint amit el lehet várni tőle, s
Melanie némán követte Petert a nővérszoba felé, von-
szolni is alig bírta magát. Itt nincs több keresnivalója.
Peternek dolga van, neki meg mennie kell, nem mintha
olyan nagyon vonzotta volna, ami rá vár. Most valahogy
szeretett volna maradni, figyelni Pattie Lout, beszél-
getni Pearllel, imádkozni Marie-ért, bekukkantani a
többiekhez, akiket eddig meglátogatott. De persze
sejtette, hogy itt semmi nem tőlük függ. Csakis Petertől.
És őt valahogy nem akaródzott itt hagynia. S ezt mintha
a férfi is megérezte volna. Otthagyta a nővéreket és a
kórlapokat, és odament hozzá.
- Lekísérem, Mel.
- Köszönöm. - Nem utasította el. Szeretett volna
kettesben maradni vele, bár nem is tudta, miért. Talán
csak a stílusa ragadta meg annyira, ahogy a betegekkel
bánt, a jósága, ugyanakkor tudta, hogy többről van szó.
A férfi rendkívüli módon vonzotta, de mi végből? Ő
New Yorkban él, Peter Los Angelesben. És ha ugyanab-
ban a városban élnének? Hát, nem is tudja... A férfi
kikísérte a parkolóba a kocsijához, s akkor Mel ismét
szembefordult vele. - Mindent nagyon köszönök.
- Ugyan mit? - mosolygott a férfi szelíden.
- Hogy megmentette Pattie Lou életét.
- Azt Pattie Louért tettem, nem magáért.
- Akkor minden mást. Hogy szóba állt velünk, hogy
nem sajnálta az idejét, hogy olyan segítőkész volt, a
vacsorát, az ebédet... - Mel hirtelen kifogyott a szavak-
ból, a férfi meg csak mulatott.
124
- Van még valami a listáján? A kávé, amit a büfében
megittunk?
- Jó, tudom... - mosolygott rá a nő, és a kezét
nyújtotta.
- Ha valakinek, hát nekem van köszönnivalóm, Mel.
Sokat tett értem. Két éve egy őszinte szót nem szóltam
senkihez. Ezt köszönöm. - És mielőtt még Mel bármit
mondhatott volna, megkérdezte: - Felhívhatom valami-
kor New Yorkban, vagy gondolja... hogy ez már túlzás?
- Ugyan, dehogy. Nagyon örülnék. - A szíve nagyot
dobbant, egyszeriben fiatal lánynak érezte magát.
- Akkor majd felhívom. És jó utat! - Még egyszer
megszorította a kezét, majd megfordult, intett, és eltűnt
szem elől. Ezzel kész. Mel pedig megindult a Rodeo
Drive felé, s közben azon tűnődött, látja-e még a férfit az
életben valaha.
Ő Miközben Mel bevásárló-
8. FEJEZET
körútján járt aznap dél-
után, igyekezett a gondolataiból újra meg újra elhesse-
getni Peter Hallamot. Nem helyénvaló, hogy folyvást
erre az emberre gondol. Végtére is, mit jelent neki?
Érdekes ember, kitűnő interjúalany, más semmi, bár-
mennyire vonzónak is találja. Gondolatait igyekezett
Valra és Jessre terelni, de a férfi megint csak felbukkant.
Még akkor is rá gondolt, amikor behajította csomagját a
taxi csomagtartójába, és este nyolckor megindult a re-
pülőtér felé, aztán egyszer csak kristálytisztán Pamet, a
gondjaival küszködő, összetört szívű, magányos kislányt
látta maga előtt.
- A fenébe! - mondta ki hangosan, mire a sofőr
hátrafordult és rápillantott.
125
- Valami baj van?
Mel nevetve rázta meg a fejét. - Bocsánat. Valami
egészen máson járt az eszem.
A férfi zavartan bólintott. Végtére is, ilyesmit nem
először hallott életében, s őt különben is csak az
érdekelte, hogy megkapja a tisztességes borravalóját,
amit persze meg is kapott. A többi nem érdekelte.
Amint odaértek, Mel megszámlálta, hogy mind meg-
vannak-e a csomagjai, majd bement a repülőtérre,
megkereste a járatát, kezeltette a jegyét, vett három
folyóiratot, leült a kijárat közelében, és várta, hogy a
beszálláshoz szólítsák. Kilencet mutatott az óra, húsz
perc, és be lehet szállni. Körülnézett és rájött, hogy a
gép tele lesz, de ő szokás szerint az első osztályra váltott
jegyet, s remélte, hogy az talán nem lesz annyira zsúfolt.
Lapozgatta a folyóiratokat, s közben fél füllel figyelt,
hogy az ő gépének az utasait szólítsák. Aznap este ez
volt az utolsó járat New Yorkba, "Vörös szem"-nek is
hívták, mert az utasok reggel hatkor kivörösödött szem-
mel, kimerülten értek vele New Yorkba, de legalább
nem ment rá az egész napjuk a repülésre.
S ahogy ott ült, egyszer csak mintha a nevét hallotta
volna. Aztán úgy gondolta, hogy csakis tévedés lehet.
Bemondták, hogy a járatra meg lehet kezdeni a beszál-
lást, ő pedig megvárta, amíg a legtürelmetlenebb utasok
megrohamozzák a feljárót, majd fogta a bőröndjét és a
táskáját, és a beszállókártyájával a kezében beállt a sor
végére. Ám ekkor ismét meghallotta, hogy a nevén
szólítják. Ezúttal azonban egészen bizonyos volt, hogy
nem képzelődik.
- Melanie Adams, .kérjük, fáradjon a telefonhoz...
Melanie Adams... kérjük... a telefonhoz... Melanie
126
Adams... - Az órájára pillantott, hogy lássa, mennyi
ideje van még, majd a falra szerelt készülékhez szágul-
dott, fölemelte a hallgatót, és bemondta a nevét a
telefonközpontosnak.
- Halló, itt Melanie Adams beszél. Ha jól értettem,
engem keresnek. - Letette maga mellé a csomagjait, és
figyelmesen várakozott.
- Dr. Peter Hallam kereste. Kéri, hogy azonnal hívja
vissza, ha lehetséges. - Azzal bediktálta Melnek a férfi
telefonszámát. A nő magában elismételte, majd a legkö-
zelebbi telefonfülkéhez rohant, előbányászott a táskájá-
ból tíz centet, s közben le nem vette a szemét a hatalmas
falióráról. Még öt perce volt a beszálláshoz, márpedig a
gépet le nem késheti. Holnap reggelre New Yorkban
kell lennie. Amikor végre előkerült a tízcentes, bedobta
a készülékbe, és tárcsázott.
- Halló... - A szíve dobogott, amint a férfi hangját
meghallotta, s közben tűnődött, vajon miért keresi.
- Peter, itt Mel beszél. Alig egy-két percem van a gép
indulásáig.
- Sokkal több időm nekem sincs - felelte a férfi
tömören. - Sikerült donort találnunk Marie Dupret-
nek. Most indulok a kórházba, s gondoltam, megpróbá-
lok szólni, hátha úgy határoz, hogy marad. - A nő agya
sebesen járt, miközben Petert hallgatta, s csupán a
másodperc törtrészéig érzett csalódottságot. Azt hitte, a
férfi azért telefonált, hogy elbúcsúzzon, de a szívátülte-
tés lehetősége most egészen felvillanyozta. Úgy látszik,
Marie számára van remény. Megtalálták a megfelelő
szívet. - Nem tudom, akar-e változtatni a tervein, de
gondoltam, azért mindenesetre szólok. Nem is tudtam
pontosan, hogy melyik járattal megy, de úgy véltem,
127
próba, szerencse. - És sikerült.
- Épp, hogy elkapott. - Majd Mel komolyra fordí-
totta a szót. - Filmezhetnénk az átültetést? - Szenzációs
kiegészítés volna a műsorhoz, és elégséges ok, hogy még
egy napot maradjon.
Hosszú csend következett. - Nem bánom. Most
rögtön össze tudja szedni a forgatócsoportot?
- Megpróbálhatom. Előbb engedélyt, kell kérnem
New Yorkból, hogy maradhassak. - És mire New
Yorkot megkapja, a gép biztosan felszáll. - Nem is
tudom, mit tehetnék. A kórházban mindenképpen ha-
gyok üzenetet, jó?
- Helyes. Most mennem kell. Majd később találko-
zunk. - A hangja hivatalos volt és rideg, és egyetlen
további megjegyzés nélkül letette a hallgatót. Melanie
meg még állt egy pillanatig a fülkében, és igyekezett
rendezni a gondolatait. Legelőször is szólnia kell a földi
személyzetnek a bejáratnál. Megtette már máskor is, és
ha egy kis szerencséje van, öt-tíz percig visszatartják a
gépet, s ezalatt telefonálhat New Yorkba. Csak remény-
kedhetett, hogy sikerül beszélnie valakivel, aki engedé-
lyezheti, hogy maradjon. Azzal megragadta a csomag-
ját, lóhalálban a kijárathoz vágtatott, ahol az újságíró-
igazolványát lobogtatva elmagyarázta, hogy kicsoda és
mit akar.
- Vissza tudják tartani nekem a gépet tíz percig?
Muszáj New Yorkba telefonálnom egy szenzációs sztori
miatt. - Az utaskísérő nem volt elragadtatva, de az ilyen
Mel-féle embereknek gyakran tettek szívességet, feljut-
tatták őket olyan gépekre, ahol egy szál ülőhely nem volt,
még olyan esetben is, amikor egy szegény gyanútlan utas
emiatt lemaradt a járatról; vagy épp felszállás előtt
128
visszatartották a gépet, mint ebben a mostani esetben is.
- Tíz percre hajlandó vagyok, de annál egy másod-
percre sem többre. - A légi járatoknak iszonyatos
összegekbe kerül az ilyen késlekedés. A nő elfordult
Meltől, beleszólt a CB-adójába, Mel pedig rohant vissza
a telefonfülkébe, hogy a hitelkártyája segítségével fel-
hívja New Yorkot. Azonnal kapcsolták a hírszerkesztő-
séget, de véget nem érő percekbe tellett, amíg előkerült
egy rendezőasszisztens és egy hírszerkesztő, aki tár-
gyalni kezdett Mellel.
- Mi a hézag?
- Fantasztikus dolog történt. Az egyik beteg, akit
meginterjúvoltam, egy szívátültetésre váró beteg volt.
Ebben a percben hívott fel Hallam. Szereztek donort, és
most lesz a műtét. Maradhatok és visszavihetem-e a
stábot, hogy filmre vegyék a kórházban a műtétet?
- Levegő után kapkodott az izgalomtól, meg hogy úgy
szaladt a telefonfülkéhez.
- Hát eddig nem forgattál műtét közben?
- Nem. - Mel a lélegzetét is visszafojtotta, tudta,
hogy most dől el minden.
- Akkor maradj. De holnap estére ha törik, ha
szakad, egyen haza a fene, világos?
- Igenis! - Mel vigyorogva tette le a hallgatót, és
visszasietett a kijárathoz.
Megmondta, hogy nem utazik a géppel, majd felhívta
a helyi tévétársaságot, hogy szedjenek össze egy stábot.
Aztán kisietett, hogy taxit fogjon, és csak reménykedhe-
tett, hogy ígéretéhez híven, a légitársaság valóban
megőrzi majd a már levegőben lévő csomagjait.
Mire megérkezett, a stáb már az előcsarnokban várta,
s egyenesen fölmentek a sebészetre. Mindannyiuknak
129
be kellett mosakodniuk, beöltözniük, maszkot húzniuk,
aztán az egyik sarokban, a teljes felszerelésükkel a
lehető legkisebbre összehúzniuk magukat. De Mel pon-
tosan betartotta az előírásokat, hálás volt, hogy Peter
egyáltalán beengedte őket, s rendkívül elégedettnek
látszott a számukra kijelölt ficakkal. Aztán beindult a
gépezet, Mel pedig elképedten figyelt.
Peter folyton a monitorokat nézte, és utasításokat
adott a munkacsapat tagjainak. Teljesen összehangoltan
mozogtak, bonyolult taglejtésekkel, s egy hatalmas
tálcáról adogatták neki a műszereket.
Az első bevágásnál Melanie elfordította a fejét, de
aztán annyira magával ragadta a jelenet intenzitása,
hogy órák hosszat csak állt ott és figyelt, magában
imádkozott Marie életéért, miközben a lány halódó
szívét kicserélték egy újra, egy fiatal nőére, aki alig
néhány órája, hogy meghalt. Elképesztő volt végignéz-
ni, hogyan emelték ki a régi szívet a mellkasából, tették
tálcára, s Melanie még lélegezni is alig mert, amint
behelyezték az új szívet az üregbe, összekötötték a bil-
lentyűket, ütőereket és vénákat, miközben a kezek meg
nem álltak a lány mellkasa fölött. Csak akkor lélegzett
fel, amikor a monitorok ismét működni kezdtek, s a
monitor közvetítette szívdobogás, akár a dobszó töltötte
be mindenki fülét, s a szívátültetést végző csapat boldo-
gan felujjongott. Igazán lenyűgöző volt az egész. A
donor halála óta élettelen szív Marie testében most
életre kelt.
Még ezután vagy két óra hosszat folyt a műtét, aztán,
mikor az utolsó bemetszést is elvarrták, Peter hátralé-
pett, a háta és mellkasa csuromvíz, a két karja elgémbe-
redett a precíz munkától, ő pedig figyelmesen nézte,
130
hogyan tolják ki lassan a beteget a műtőből a közeli akut
szobába, ahol órákig tartani fogják. Az orvos az elkövet-
kező hat-nyolc órában maga is a közelben marad, csak
hogy megbizonyosodjék, hogy minden a legnagyobb
rendben van, de pillanatnyilag úgy tűnt, hogy semmi
probléma, ezért kilépett a folyosóra, mélyet szippantott
a friss levegőből, Melanie pedig reszkető térddel indult
utána. Lenyűgöző élmény volt a számára, hogy munka
közben láthatta, és mélységesen hálás volt, amiért
végignézhette. Az orvos néhány percig csevegett a
többiekkel, a sapka és műtősruha még mindig rajta, a
védőmaszkját félrehajította az asztalra, s eközben Mel a
forgatócsoporttal tárgyalt. Azok már indulásra készü-
lődtek, maguk is egészen a hatása alatt voltak az imént
átélteknek.
- Atyaisten, ez az ürge egészen fantasztikus-mondta
az egyik, miközben kihámozta magát a kék köpenyből,
és cigarettára gyújtott, majd hirtelen rádöbbent, mek-
kora ostobaságot művel, de megállás nélkül csak az járt
a fejében, amit filmre vettek: az összehangoltan mozgó
kezek, néha párosan, soha egy pillanatra meg nem állva,
amint a hajszálnál alig vastagabb ereket elcsípik, össze-
varrják. - Ha az ember ilyet lát, szinte hinni kezd a
csodákban. - Megrendülten nézett Melre, és megszorí-
totta a kezét. - Örülök, hogy együtt dolgozhattunk.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértek - mosoly-
gott Mel, és még átfutottak néhány jegyzetet. A férfi
megígérte, hogy a film a többivel együtt másnapra New
Yorkban lesz, majd a stábtagokkal együtt távozott, s
ekkor Mel is átöltözött. Meglepte, hogy Petert is utcai
öltözékben látja. Valahogy azt képzelte, hogy úgy
marad, a műtősruhában, de hogy miért is hitte, arról
131
 nemigen tudott volna számot adni. Mindenesetre külö-
nös érzés volt, hogy ismét közönséges halandónak
látszott. - Hogy sikerült? - kérdezte Mel, miközben
együtt léptek ki a folyosóra. Mintha soha búcsút nem
vettek volna egymástól, mélyen belül valami megdob-
bant a nőben a férfi látványától.
- Ez idáig minden rendben. Persze, a következő
huszonnégy óra a kritikus idő. Majd meglátjuk, meny-
nyire bírja. Nagyon le volt gyöngülve, amikor bekerült.
Látta azt a szívet? Olyan volt, mint egy darab kő, már
semmi élet nem volt benne. Nem hiszem, hogy még
huszonnégy órát kibírt volna. Fantasztikus szerencse,
hogy időben meglett a donor. - Donor... donor... se
arca... se neve... se múltja... csak úgy "donor", egy
ismeretlen szív egy ismert testben, akinek az arca
Marie-é. Nem olyan könnyű ezt megemészteni. Még
azok után sem, hogy az ember végignézte a négyórás
műtétet. Mel ekkor az órájára nézett és meglepetten
látta, hogy jócskán elmúlt hat óra, s amikor kipillantott,
észrevette, hogy felkelt a nap. Az éjszakának vége, és
Marie él. - Ugye, nagyon kivan? - A férfi figyelmesen
végignézett rajta, és észrevette a szeme alatt egyre
sötétülő karikákat. - Azt hiszem, ott állni tétlenül és
nézni, sokkal fárasztóbb, mint végigcsinálni.
- Hát, ezt kötve hiszem. - A nő akarata ellenére
ásított, s eltűnődött, vajon Marie hogyan fogja érezni
magát, amikor magához tér. Ez a legrosszabb az egész-
ben. És Melanie egy csöppet sem irigyelte. Még sok
mindenen kell keresztülmennie, több mindenen, mint
amit ez idáig végigcsinált. Fel kell dolgoznia a gyógysze-
reket, a szervezetének le kell küzdenie a fertőzésve-
szélyt, meg hogy ki ne vesse magából az új szervet, arról
132
nem is beszélve, hogy jóformán félbevágták, s a seb
gyógyulása is fájdalmas folyamat. Mel szinte összerán-
dult a gondolatra. Peter észrevette, hogy elsápad, s
minden különösebb teketóriázás nélkül a legközelebbi
székbe lökte. Ismerte a jeleket, mielőtt még Mel maga
rájött volna, hogy az ájulás kerülgeti. Erős karjával a
férfi gyengéden Mel térdéhez nyomta a fejét, s Mel
annyira meglepődött, hogy egy szót se bírt kinyögni.
- Vegyen mély lélegzetet, nagyon lassan, és a száján
keresztül fújja ki. - Mel szeretett volna egy könnyed
megjegyzést tenni, mikor egyszer csak rájött, hogy meg
se tud nyikkanni, majd mikor magához tért, meglepet-
ten nézett a férfira.
- Nem is éreztem, hogy mi történik velem.
- Meglehet, kedvesem, de egy pillanattal előtte eny-
hén szólva zöldre váltott. Ennie kellene valamit oda-
lenn, aztán menjen vissza a hotelba, és aludja ki magát.
- Azután észbe kapott, hogy hiszen Mel már kijelentke-
zett. Gondolt egyet, és így szólt: - Miért nem megy el
hozzánk egy kis időre? Mrs. Hahn majd bevezeti a
vendégszobába, a gyerekek meg meg se tudják, hogy ott
járt. -Az órájára nézett: néhány perc múlva hét. -Majd
hazatelefonálok.
- Nem, ne tegye, inkább visszamegyek a hotelba.
- Ostobaság. Minek az egész tortúrát végigcsinálni,
ha nálam is kialhatja magát? Ott senki sem zargatja
egész nap. - Nemes gesztus volt, de Mel korántsem volt
benne biztos, hogy helyénvaló. De mikor felállt, rádöb-
bent, hogy nemhogy ahhoz túlságosan fáradt, hogy
vitába szálljon vele, de még ahhoz is, hogy feltárcsázza a
hotelt és újabb szobát foglaljon. S mikor a férfi felállt, az
íróasztalhoz ment és tárcsázni kezdett, Mel csak ült és
133
figyelte, mint egy kimerült kisgyerek. Amikor a férfi
reggel, holott ő se aludt egész éjszaka, csak mintha
jobban hozzá lett volna szokva. S a sikeres műtét is
erősen feldobta. - Várni fogja, mire odaér. A gyerekek
nyolcig amúgy is alszanak, kivéve Markot, aki már el is
ment hazulról. - Körülnézett, sietve odaszólt az egyik
nővérnek, majd visszatért Melhez. - Marie jól van,
úgyhogy lekísérem és szerzek taxit. Aztán majd visszajö-
het hozzá, hogy megnézze.
- Igazán nincs rá szükség... butaság volna... - Mégis-
csak nevetséges, hisz Mel közvetített már tömeggyilkos-
ságtól kisebbfajta háborúkig mindent, de most mégis-
csak úgy érezte, hogy mindene felmondta a szolgálatot,
és hálásan kapaszkodott a férfi feléje nyújtott karjába.
- Úgy látszik, öregszem - mosolygott szomorúan
maga elé, amint a taxira vártak. - Nem volna szabad
ilyen fáradtnak lennem.
- Ez az utóhatás. Nem lehet megúszni. Csak nálam
később jelentkezik.
- Mit fog most csinálni?
- Marie közelében maradok, ha lehet, alszom néhány
órát. Tegnap este, miután magával beszéltem, felhívtam
a titkárnőmet, hogy törölje az összes mai előjegyzése-
met. Majd valaki a csapatból ellátja ma délelőtt a
feladataimat, délután meg magam fogok vizitelni. - De
Mel tudta, hogy a férfi is egészen biztosan halálosan
kimerült, csak épp nyoma sem látszott. Éppoly dinami-
kus és élénk volt, mint órákkal előtte. És gyöngéden
nézett az asszonyra, miközben besegítette a taxiba.
- Mikor megy vissza New Yorkba?
- Ma este vissza kell mennem. Még egy napot nem
engedélyeztek.
134
A férfi bólintott, s örült, hogy este még idejében
sikerült elkapnia. - Most már amúgy se volna filmezni-
valója. Mostantól kezdve csak figyeljük, s igyekszünk
beállítani azt a gyógyszermennyiséget, amit a szervezete
elbír. Ami itt látnivaló, azt maga éjjel már mind látta.
- Mel ismét a férfi szemébe nézett.
- Köszönöm, hogy megengedte, hogy ott lehes-
sünk.
- Örülök, hogy itt voltak. És most menjen, és aludja
ki magát. - Megadta a címet a sofőrnek, becsukta a
kocsiajtót, és a taxi máris beleveszett a Los Angeles-i
forgalomba és irányt vett Bel-Air felé. A férfi a tovatűnő
taxi után nézett,. és egyszer csak boldog volt, hogy az
asszony még mindig itt van, és hogy néhány óra múlva
látni fogja ismét. A benne feltörő érzelmek zavarba
hozták, akárcsak Melt. De hogy érez valamit iránta,
abban egészen biztos volt.
A bel-airi házban Mrs.
9. FEJEZET
Hahn az ablak közelében
állt, és várta Melt. Köszöntésképpen épphogy mormo-
gott valamit az orra alatt, s máris fölvezette a vendégszo-
bába. Mel megköszönte, körülnézett, éhség és kimerült-
ség gyötörte, sokat adott volna egy forró fürdőért, de
ahhoz is túlságosan fáradt volt, hogy ezek közül bárme-
lyiket is szóba hozza. Letette a kézitáskáját és az
úticsomagját az ágy mellé, s arra gondolt, vajon meg-
kapja-e majd a bőröndjeit New Yorkban, de e percben
még ezen se tudta felizgatni magát. Úgy, ahogy volt,
ruhástól végigdőlt az ágyon, és már majdnem elaludt -
közben Peterre és Marie-ra gondolt - amikor halkan
kopogtattak. Meglepetten megfordult, valahogy sike-
135
rült magához térnie.
- Tessék.
Mrs. Hahn jelent meg kis szalmatálcával a kezében.
- A doktor úr azt mondta, hogy ennie kell valamit. - Mel
úgy érezte magát, mint egy beteg. Szemügyre vette a
tálcán gőzölgő rántottát és pirítós kenyeret, s a csésze
forró kakaót, amelynek az illata betöltötte a szobát.
- Kávét azért nem hoztam, hogy tudjon aludni.
- Nagyon köszönöm. - Zavarba ejtette, hogy így
kiszolgálják, de az étel ínycsiklandó látványt nyújtott.
Összegyűrt kosztümkabátjában, ingblúzában, kócosan
kiült az ágy szélére. Mrs. Hahn egyetlen további meg-
jegyzés nélkül letette a tálcát az ágy mellé egy kisasztal-
ra, majd ismét elhagyta a szobát.
S miközben Mel, akire időközben valóban rátört az
éhség, tömte magába a tojást és pirítóst, odafentről halk
dobogás hallatszott. Eltűnődött, vajon Matthew vagy
Pam készülődik-e az iskolába. De nem volt annyi ereje,
hogy udvariasan fölmenjen köszönni. Felhajtotta a ka-
kaót, megette a maradék pirítóst, majd kimerülten, az
éjszaka végzett munkájával elégedetten visszafeküdt,
karját a feje alá téve lehunyta a szemét, s amikor
legközelebb kinyitotta, délután hármat mutatott az óra.
Döbbenten meredt az órájára, felpattant az ágyról,
aztán rájött, hogy sehová se kell rohannia. Arra gondolt,
vajon mire vélhette Mrs. Hahn, hogy átaludta az egész
napot, meg hogy a gyerekek bármelyik pillanatban
hazaérhetnek. Pedig amikor elaludt, épp iskolába indul-
tak. Amint körbejárta a szobát, arra, gondolt, vajon
Marie hogyan bírta az elmúlt hét órát. Észrevette, hogy
a szoba sarkában lévő asztalon egy telefon áll. Harisnyá-
ban odament, s közben végignézett összegyűrődött ru-
136
háján. A kórházat tárcsázta, kérte a szívsebészeti osz-
tályt, majd személyesen Petert, de a nő, aki felvette,
közölte, hogy nem hívhatja a telefonhoz, mire Melanie
eltűnődött, vajon alszik-e a férfi.
- Csak az iránt érdeklődöm, hogy van Marie Dupret,
az új szívátültetéses beteg. - A vonal végén hallgatás.
- Melanie Adams vagyok. Tegnap este én filmeztem
végig a műtétet. - Többre nem is volt szükség. A
kórházban mindenki tudta, hogy kicsoda, és hogy Peter
Hallamról és Pattie Lou Jonesről készített műsort.
- Egy pillanat türelmet - pattogott a nő, ő pedig várt,
majd a következő pillanatban már fölcsendült az ismerős
hang.
- Fölébredt?
- Épphogy csak. És meg vagyok döbbenve, hogy
átaludtam az egész délutánt.
- Ugyan már. Alaposan rászolgált. Hisz az ájulás
környékezte, amikor innen elment. Megetette Mrs.
Hahn?
- De még mennyire. Ez a legjobb hotel az egész
városban. - Mosolyogva nézett körül a kényelmes,
szépen díszített szobában, aztán megint eszébe jutott,
hogy itt is minden magán viseli Anne keze nyomát.
- Hogy van Marie?
- Nagyszerűen. - A férfi hangjából sugárzott az
elégedettség. - Tegnap este nem volt rá mód, hogy
elmagyarázzam magának, de egy új technikát alkalmaz-
tunk, és bevált. Majd a későbbiekben röviden elmagya-
rázom, a lényeg annyi, hogy ez idáig minden a legna-
gyobb rendben. Hogy a szervezet befogadja-e vagy
kiveti, az amúgy is legalább egy hét, amíg kiderül.
- És mikorra dől el biztosan; hogy megúszta-e a
137
dolgot?
- Az bizony eltart egy darabig. - Élete végéig. Mel
tudta ezt. - Véleményünk szerint rendbe fog jönni.
Mindenesetre a feltételek adottak voltak, hogy a dolog
sikerüljön.
- Remélem, így is marad.
- Mit mondjak, mi is reméljük. -Melt ismét megdöb-
bentette, hogy a férfi milyen kevés jelentőséget tulajdo-
nít az egészből magának, s ezért csak csodálni tudta.
- És aludt valamit?
- Valamit - jött tétován a válasz. - Úgy határoztam,
hogy délelőtt inkább magam vizitelek, és csak utána
feküdtem le egy kicsit. Vacsorára hazamegyek a gyere-
kekhez. Addigra biztosan rábízhatom valakire az ügye-
ket. - Majd gondolt egyet. - Akkor majd találkozunk,
Mel. -A hangja barátságos volt és szelíd, és Mel hirtelen
úgy érezte, alig várja, hogy láthassa.
- A gyerekei nagyon rám fognak unni.
- Kötve hiszem. Fel lesznek dobva, hogy maga még
mindig itt van, mint ahogy én is. Mikor indul a gépe,
vagy még nem foglalt magának helyet?
- Azt hiszem, ugyanazzal a járattal megyek, amivel
tegnap este akartam. - Úgy érezte, eléggé kipihent
ahhoz, hogy megkockáztassa az éjszakai járatot, ha már
egyszer átaludta az egész napot. - Este nyolckor kellene
innét elindulnom.
- Ez nagyszerű. Mrs. Hahn többnyire hétkor ad
vacsorát, és ha minden rendben megy, én hatra otthon
leszek. Ha bármi közbejön, jelentkezem. - Egy pilla-
natra Mel elképzelte, amint ugyanezt mondja Anne-
nek, s hirtelen úgy érezte, mintha a halott asszony helyét
akarná elfoglalni, de miközben a férfi búcsúzott, meg-
138
rótta magát az ostobaságáért. Nincs abban semmi külö-
nös, amit a férfi mondott, s csak bosszankodott, amiért
szabadjára engedte a fantáziáját. Mintha csak a férfival
kapcsolatos gondolatait akarná lemosni, a zuhanyozó
felé ment, ruháit az ágyra dobta, és a teljes gőzzel
megindított tus alá állt. Akkor jutott csak eszébe, hogy
úszhatna is egyet, de még nem akart kimenni. Időre volt
szüksége, hogy egészen felébredjen, hogy kitisztuljon a
feje, hosszú volt az éjszaka, s mikor a zuhany alól
kimászott, rájött, hogy fel kell hívnia a New York-i
stúdiót, aztán Raquellel is beszélnie kell. Előző este a
hírszerkesztőt kérte meg, hogy értesítse a családját, s
nagyon remélte, hogy az meg is tette. Aztán mikor haza-
telefonált, megtudta, hogy valóban értesítették őket. A
gyerekek persze csalódottak voltak, hogy aznap nem
ment haza, de ő megígérte, hogy másnap reggelre ott-
hon lesz. Aztán felhívta a hírszerkesztőséget, és beszá-
molt, hogy minden a legnagyobb rendben ment. Meg-
nyugtatta őket, hogy a szívátültetés nagyszerűen sike-
rült, és hogy minden másodpercét filmre rögzítették.
- Óriási lesz, fiúk! Majd meglátjátok.
- Helyes. Már alig várjuk, hogy itt legyél, Mel. - Ő
ellenben nem volt egészen ezen az állásponton. Vala-
hogy cseppet sem akaródzott otthagyni Los Angelest
vagy Petert, annyi oka lett volna rá, hogy maradjon.
Pattie Lou, Peter, Marie... tudta, hogy mindez csak
kifogás, mégse akaródzott hazamennie.
Letette a hallgatót, felöltözött és kiment, hogy meg-
keresse Mrs. Hahnt. A konyhában talált rá, épp pörköl-
tet főzött vacsorára. Mel ismét megköszönte a reggelit,
amivel az érkezésekor megkínálta, majd elnézést kért,
hogy átaludta az egész napot.
139
Mrs. Hahn egy csöppet sem volt meghatva. - A
doktor úr megmondta, hogy ezért jött. Enne valamit?
- Az asszony kertelés nélkül, csöppet sem kedvesen
beszélt, s volt valami félelmetes a hangsúlyaiban és a
mozgásában. Kétségkívül nem az a fajta, akire Mel
rábízta volna a gyerekeit, s el is tűnődött, vajon Peter
miért teszi. Petert ennél sokkal melegszívűbbnek talál-
ta, ráadásul ebben a családban anya sincs... de aztán
eszébe jutott, hogy hiszen az asszonyt még Anne fogadta
fel. A szent Anne.
Mel köszönte, enni nem kért, csak letelepedett egy
csésze kávé mellé, aztán megkent egy szelet pirított ke-
nyeret. Kiült a napsütötte kerti szobába, amely tele volt
fehér fonott székekkel.
Úgy vélte, hogy ez a ház legnaposabb helyisége, s
talán a legkényelmesebb. A többi szoba eleganciája
valahogy taszította, de ez itt egészen más, le is telepedett
az egyik sezlonra, hogy megegye a pirítósát, s közben
békésen szemlélte az úszómedencét. Lépteket nem
hallott, és észre se vette, hogy nincs egyedül, amíg a
hang közvetlenül a közelében meg nem szólalt.
- Hogy kerül maga ide?
Ijedten felugrott, egy kis kávé ki is löttyent a lábára,
de hála a fekete gabardin nadrágjának, nem forrázta le
magát. Ahogy megfordult, Pamet pillantotta meg. -
Helló! De megijesztettél - mosolygott, de a kislány nem
mosolygott vissza.
- Azt hittem, New Yorkban van.
- Úgy is volt. De aztán itt maradtam éjszakára, és
végignéztem, hogyan végzett el a papád egy szívátülte-
tést. Fantasztikus volt. - A tekintete ismét lángra gyúlt,
amint maga előtt látta Peter gyakorlott kezét, de a lány
140
továbbra is morcosan, kedvetlenül nézett rá.
- Aha:
- Hogy ment a suli, Pam?
A lány Melre bámult. - Ez volt anyám kedvenc
szobája.
- Értem. Nekem is nagyon tetszik, hiszen ez a legna-
posabb. - De a megjegyzés csak növelte köztük a kínos
feszültséget, mint ahogy ez Pamnek feltett szándéka is
volt.
Pam lassan leült Mellel átellenben, és kinézett a
kertre. - Itt ült mindennap, és nézte, hogy játszom a
medencében. -Pontosan erre való volt a hely, és minden
szempontból igen kellemes: Mel elnézte a kislány arcát,
és olyan szomorúságot vélt rajta fölfedezni, hogy úgy
határozott, fejest ugrik a mély vízbe.
- Ugye, nagyon hiányzik?
Pam arckifejezése megkeményedett, sokáig nem is
felelt. - Megoperáltathatta volna magát, de nem bízott a
papában, hogy meg tudja csinálni. - Kegyetlen dolog
volt ezt így kimondani, és Mel gyomra görcsbe rándult a
gondolatra, hogy a kislány így értelmezi Anne elhatáro-
zását.
- Nem hinném, hogy ilyen egyszerű volt a dolog.
A kislány felpattant. - Maga mit tud róla? Legföljebb
csak azt, amit ő mondott.
- A maga választása volt, és jogában állt úgy dönteni,
ahogy jónak látta. - De Mel jól tudta, hogy ingoványos
talajra tévedt. - Néha nagyon nehéz megérteni, mit
miért csinálnak úgy az emberek, ahogy csinálják.
- A papa úgyse tudta volna megmenteni az életét.
- Idegesen járkált fel-alá a szobában, Mel pedig figyelte.
-Mostanra már akkor se élne, ha engedi a szívátültetést.
141
- Mel lassan bólintott, ez bizony nagyon valószínűnek
hangzott.
- Te mit szerettél volna? Ha másképp határoz?
Pam vállat vont, elfordult, és Mel észrevette, hogy a
válla rázkódik. Gondolkodás nélkül odament hozzá.
- Pam... - Lassan megfordította a kislányt, látta, hogy
könnyek futnak végig az arcán, gyöngéden megölelte, és
hagyta, hadd sírja ki magát. Pam állt ott néhány percig
Mel vállára borulva, aki gyöngéden simogatta a haját.
- Igazán sajnálom, Pam...
- Hát... én is. - Végre elhúzódott, ismét leült, s a
blúza ujjával törölgette az arcát. Bánatosan nézett
Melre. - Annyira szerettem.
- Biztos, hogy ő is nagyon szeretett téged.
- Akkor miért nem próbálta meg? Legalább mosta-
náig velünk lehetett volna.
- Erre nem tudom, mit mondjak, gondolom, más se
tudná, és feltételezem, hogy apád is újra meg újra
ugyanezt a kérdést teszi fel magának. De az életet
valahogy mégiscsak folytatni kell. Egyszerűen nincs mit
csinálni, ha még oly fájdalmas is. -Pam némán bólintott,
és Melre nézett.
- Egy ideig nem is ettem. Azt hiszem, én is meg akar-
tam halni. - Legalábbis a pszichiáter ezt mondta. - Mark
szerint azért csináltam, hogy a papát bosszantsam, pedig
hát igazán nem azért. Csak épp nem voltam rá képes.
- Apád ezt megérti. És most jobban érzed magad,
mint akkor?
- Néha. Nem is tudom... - Borzasztóan szomorú
volt, és Mel oly keveset tehetett érte. Legföljebb azt,
hogy ott van mellette. Van két fivére; egyikükre se
nagyon támaszkodhat, meg ez a kőszívű német házveze-
142
tőnő, akiben nyoma sincs a melegségnek, no meg az
apja, aki állandóan a más emberek életének megmenté-
sével van elfoglalva. Kétségtelen, hogy ennek a gyerek-
nek más valakire volna szüksége, de kire? Mel egy
pillanatra azt kívánta, bárcsak itt lehetne mellette, de
hát neki megvan a maga élete, háromezer mérföldre
innét, megvannak a saját gyerekei, problémái, munkája.
- Tudod, Pam, úgy szeretném, ha valamikor meglá-
togatnál New Yorkban.
- A lányai biztosan unnának. A testvéreim is unnak.
- Elfintorodott, most megint olyan volt, mint egy kicsi
lány.
Mel kedvesen rámosolygott. - Szerintem nekik több
eszük van, a fiúk meg, tudod, semmit se értenek.
Marknak is biztosan megvannak a maga kamaszkori
problémái, Matt pedig még túl kicsi ahhoz, hogy bármi-
ben segíthessen.
- Nem is vagyok kicsi - csipogott egy vékony kis
hang. Egyikük sem vette észre, amikor a kisfiú megje-
lent. Épp most érkezett haza az iskolabusszal, amely
naponta hozta-vitte. - Egyedül be tudok ágyazni, egye-
dül megfürdöm, és levest is tudok főzni. -Erre még Pam
is elnevette magát, Mel pedig rámosolygott a kisfiúra.
- Klassz srác vagy, tudom én.
- Visszajöttél - jegyezte meg a kisfiú elégedetten,
majd közelebb ment, és leült.
- Nem, csak egy kicsit később indulok, mint gondol-
tam. Hát neked milyen napod volt, barátocskám?
- Tökjó. - Majd a kisfiú Pamre bámult. -Miért bőgsz
már megint? - És mielőtt a nővére válaszolhatott,
Melhez fordult. - Folyton bőg. A lányok dögunalmasak.
- Csöppet sem azok. És sírni mindenki szokott. Még
143
a felnőtt férfiak is.
- A papa soha nem sír -jelentette ki a kisfiú iszonyú
büszkén, és Mel eltűnődött, vajon Peter játszik-e valaha
a kisfiúval.
- Biztosan vele is előfordul.
- Soha. - A kisfiú megingathatatlan volt, de Pam
közbeszólt.
- De igen. Egyszer láttam. Amikor a... - de nem
mondta tovább. Nem is volt rá szükség. Mindnyájan
értették, és Matt rábámult.
- Nem igaz. A papa erős. Mark is. - Ekkor Mrs.
Hahn lépett be a helyiségbe, és elvonszolta Mattet
kezet, arcot mosni. A gyerek megpróbált ellenállni, de
az asszony kérlelhetetlen volt. Mel és Pam pedig ismét
magukra maradtak.
- Pam - Mel feléje nyújtotta és megérintette a kezét
- ha valaha bármiben a segítségedre lehetek, ha egy
barátra van szükséged, csak hívj fel telefonon. Majd
itthagyom nálad a telefonszámomat, mielőtt hazame-
gyek. Bármikor hívhatsz, az én költségemre. Én mindig
szívesen beszélgetek veled, és New York azért nem a
világ vége. - Pam figyelmes tekintettel nézett rá, majd
bólintott.
- Kösz.
- Komolyan gondolom. Bármikor.
Pam bólintott és felállt. - Na, nekiülök a leckémnek.
Hamarosan indul? - Kicsit reménykedő volt, kicsit
bánatos, éppoly vegyes érzelmeket árult el, mint a
Mellel kapcsolatos eddigi megnyilatkozásai során.
- Este indulok New Yorkba. Talán úgy nyolc óráig
maradok itt nálatok.
- Velünk vacsorázik? - Bosszúsan nézett rá, és Mel-
144
nek eszébe jutott, hogy mit mondott.
- Lehetséges. Nem tudom biztosan. Nagyon rossz
néven vennéd?
- Nem, dehogy. - Az ajtóban még megállt, és vissza-
szólt. - Ne adjam kölcsön megint a fürdőruhámat?
- Ezen a napon, azt hiszem, kihagyom, de azért kösz
szépen.
- Szívesen. - Újabb bólintás, majd eltűnt, néhány
perc múlva viszont Matthew trappolt vissza a szobába, s
hozott magával két mesekönyvet, hogy Mel felolvasson
neki. Látni való volt, hogy mindkét gyerek ki van éhezve
a figyelemre és szeretetre, és Melt szóval is tartotta, mi
több, nagyszerűen mulattatta a kisfiú, amíg Peter haza
nem ért, s ekkor Mel tapasztalhatta, hogy az elmúlt
események bizony rajta sem múltak el nyomtalanul.
Sápadt volt és nyúzott, és Mel igen megsajnálta. Annyi
tennivalója lett volna, a gyerekeknek oly sok mindenre
lett volna igényük, a munkája viszont annyi energiáját és
idejét fölemésztette. Kész csoda, hogy egyáltalán ma-
radt valami a gyerekekre, de maradt, s amennyi fölös
energiája volt, azt mind őnekik szentelte.
- Marie hogy van? - kérdezte Mel, a szeme csupa
aggódás. A férfi fáradtan rámosolygott.
- Nagyon jól. Matthew nem ment az agyára itt egész
délután?
- Egyáltalán nem. És nagyon jól elbeszélgettem Pam-
mel. - A férfi meglepetten nézett rá.
- Nos, ez mindenesetre valami. Meginna egy pohár
bort a dolgozószobámban?
- Szívesen. - Követte a férfit, és mikor a dolgozószo-
bába értek, ismét elnézést kért, hogy visszaélt a ház
vendégszeretetével.
145
- Ugyan már. Épp eleget csinált végig tegnap éjjel.
Miért ne töltötte volna itt a napot?
- Nagyon szép itt.
- Örülök - nyomta a férfi mosolyogva a kezébe a
pohár bort.
- És maga is szép. - Mintha megint kedvesebb lett
volna Mellel. Akárcsak a lánya, ő is hol érzelmes, hol
rideg volt Mel iránt, s az asszony valahogy nem is tudta,
hányadán áll velük. Csak nézett a férfi szemébe, és kor-
tyolta a bort, csevegtek a kórházról, amelyet már-már
Mel is második otthonának érzett, és mire a második
pohár végére értek, Mrs. Hahn bekopogott.
- Doktor úr, a vacsora tálalva van.
- Köszönöm. - Felállt, Mel szintén, és együtt indul-
tak az ebédlő felé, ahol tüstént csatlakozott hozzájuk
Pam, Matt és Mark, aki alig néhány perce ért haza, Mel
pedig ismét az évődő család kellős közepén találta ma-
gát. Meglepően kellemes volt az együttlét valameny-
nyiükkel, s mikor elérkezett az indulás ideje, kifejezet-
ten sajnálta, hogy mennie kell. Pamet megölelte, Matt-
nek búcsúpuszit adott, Markkal kezet fogott, köszönetet
mondott Mrs. Hahnnak, és őszintén úgy érezte, hogy
régi barátoktól vesz búcsút. Ekkor Peterhez fordult,
vele is kezet fogott.
- Még egyszer köszönök mindent. Valóban a mai nap
volt mind közül a legnagyszerűbb. - A közelben álló
gyerekeire nézett, majd vissza a férfira. - És most hívok
egy taxit, mert különben még megint a nyakukon
ragadok.
- Ne nevettesse ki magát. Majd én kiviszem a rep-
térre.
- Arról szó se lehet. Maga is talpon volt egész
146
éjszaka. És velem ellentétben, napközben sem aludt.
- Eleget aludtam. Na, gyerünk, ne butáskodjon! - A
hangja szinte élessé vált. - Hol a csomagja?
- Remélem, hogy New Yorkban vár rám - nevetett
Mel.
A férfi értetlenül bámult rá, mire Mel magyarázni
kezdte: - Már feltették a gépre tegnap este, amikor elért
a telefonja. - Erre a férfi is elnevette magát.
- Maga aztán megéri a pénzét.
- Kissé gyűrött vagyok, de a pénzemet valóban
megérem, és ezt a lehetőséget semmi áron el nem
szalasztottam volna. - Végignézett összegyűrt selyem-
blúzán, melyről az elmúlt néhány órában egészen meg-
feledkezett. Hogy milyen a ruhája állaga, az itt valahogy
nem számított. - Szóval, ne makacskodjon. Hadd hívjak
egy taxit. -Az órájára nézett. Negyed kilencet mutatott.
- Most már valóban indulnom kell.
A férfi kihúzta zsebéből a kocsikulcsot, és feléje
intett. - Akkor jöjjön, induljunk. - A gyerekekhez és
Mrs. Hahnhoz fordult. - Ha a kórházból keresnek,
egy-két órán belül itthon vagyok. Magammal viszem a
keresőt, ha kell, elérnek. De azért a biztonság kedvéért
indulás előtt még egyszer betelefonált a kórházba, hogy
megkérdezze, hogy van Marie és Pattie Lou, és az
ügyeletes megnyugtatta, hogy mindketten jól vannak,
azzal Peter kivezette Melt, aki még egyszer utoljára
búcsút intett a gyerekeknek, majd beültek a kocsiba. A
nő úgy érezte, itt mindenben helyette határoznak, de
jólesett neki, hisz ahhoz volt szokva, hogy mindenben
magának kell döntenie.
- Fura alak maga, doktor: Mintha helyettem határoz-
na, és nekem még tiltakozni sincs jogom.
147
A férfi nevetett. - Azt hiszem, hozzá vagyok szokva,
hogy többnyire én adom az utasításokat. - Melre mo-
solygott. - Meg ahhoz is, hogy szót fogadjanak.
- Én is hozzá vagyok szokva - vigyorgott Mel. - De
valahogy kellemesen érint, hogy a változatosság kedvé-
ért én kapom az utasítást, még ha olyan lényegtelen
dologban is, mint ez a taxi.
- Ez a legkevesebb, amit megtehetek. Az elmúlt
néhány nap alatt maga úgy követett, mintha az árnyé-
kom volna, és azt hiszem, valami nagyszerű dolgot
csinált.
- Ilyet ne mondjon, amíg a kész filmet nem látta.
- Már abból is meg tudtam állapítani, ahogyan csi-
nálta.
- Jobban bízik bennem a kelleténél. Nem hinném,
hogy rászolgáltam erre.
A férfi ismét ránézett. - De igen. - Majd a homlokát
ráncolva megkérdezte: - Jut eszembe, hogy sikerült
Pammel a beszélgetés?
Mel nagyot sóhajtott. -Megható volt. Nem túl boldog
az a gyermek.
- Sajnos, ez az igazság.
- Anne miatt gyötri magát. - Olyan furcsa volt, hogy
hangosan kimondta a felesége nevét, furán hangzott az ő
szájából. - Azt hiszem, idővel rendbe fog jönni. Leg-
inkább arra volna szüksége, hogy legyen kivel beszél-
getnie.
- Elküldöm egy pszichiáterhez - mondta a férfi
védekezőn.
- Ennél többre van szüksége. És... - akadt el a
hangja, majd úgy döntött, hogy igenis tovább mondja:
-Mrs. Hahn nem valami melegszívű teremtés.
148
- Hát nem, legalábbis nem mutatja, de a gyerekeket
szereti. És nagyszerűen végzi a dolgát.
- Peter, Pamnek olyasvalakire volna szüksége, akivel
beszélgetni tud, és Mattnek úgyszintén.
- Mégis, mit javasol? - a férfi hangja most keserűen
szólt. - Hogy miattuk szerezzek új feleséget?
- Nem. Ha normálisan él, akkor idővel úgyis talál
magának.
- Csakhogy ez az én elképzeléseim között nem szere-
pel. - Mel észrevette, hogyan szorítja össze az állkap-
csát, és rájött, hogy mindketten fáradtabbak, mint
hitték.
- Miért nem? Azelőtt boldog házasságban élt, és
biztos, hogy élhetne úgy megint.
- Az már nem volna ugyanaz - nézett a férfi szomo-
rúan Melre. - Valóban nem akarok többé megnősülni.
- Nem élhet egyedül élete hátralévő részében.
- Miért nem? Maga se ment többé férjhez. Akkor én
miért nősülnék? - Ez jó érv volt.
- Én nem vagyok az az együtt élő típus. Maga igen.
A férfi erre hangosan felnevetett. - Micsoda badar-
ság! Aztán maga miért nem?
- Csak mert nem. Engem túlontúl leköt a munkám
ahhoz, hogy újból el akarjam kötelezni magam.
- Ezt nem hiszem. Maga egyszerűen fél. - A férfi
szavai hallatán a nő szinte összerándult, annyira az
elevenére tapintott.
- Hogy én félek? - kérdezte ezért meglepetten.
- Mitől?
- Az elkötelezettségtől, szerelemtől, attól, hogy túl-
ságosan közeli kapcsolatba kerüljön valakivel. Nem is
tudom. Nem ismerhetem olyan jól. - Pedig kétségkívül
149
a lelkébe látott. Mel sokáig hallgatott, csak bámult ki a
sötétbe, majd a férfihoz fordult.
- Lehet, hogy igaza van. De most már túl öreg is
vagyok ahhoz, hogy változtassak a dolgokon.
- Harmincvalahány éves korában? Ostobaság.
- Nem, nem az. Egyébként harmincöt vagyok -
mosolyodott el. - De én pont olyannak szeretem az
életemet, amilyennek berendeztem.
- Majd nem fogja, ha a gyerekek felnőnek és elköl-
töznek.
- Erre magának is gondolnia kellene. De a maga
gyerekeinek most volna szükségük valakire, magáról
nem is beszélve. -Aztán, ahogy a férfira nézett, hirtelen
elnevette magát. - Kész röhej, szinte ordibálunk egy-
mással, hogy családot kellene alapítanunk, miközben
alig ismerjük egymást.
A férfi fura pillantást küldött Mel felé. - A legkülönö-
sebb az egészben, hogy úgy érzem, mintha nagyon is
régóta ismernénk egymást. úgy érzem, mintha évek óta
itt élne.
Ettől Mel merengőn megjegyezte: - Érdekes, vala-
hogy én is így vagyok ezzel, de hát semmi értelme. - S
ekkor, mintha a vártnál hamarabb értek volna oda a
repülőtérre, egyszerre a tömeg kellős közepén, éles
fények között találták magukat. A férfi pénzt adott egy
hordárnak, hogy ott hagyhassa a kocsiját a járdaszegély-
nél, majd követte Melt, s közben sajnálta, hogy nem volt
több idejük a négyszemközti beszélgetésre. Tegnap este
óta még közelebb érezte magához, mint valaha. Mintha
megosztoztak volna valamin, egy nő életének a meg-
mentésén. Mintha harcostársakká vagy még annál is
többé váltak volna, és a férfi most még jobban sajnálta,
150
hogy elutazik, mint az előző nap.
- Remélem, majd elmondja, milyen lett a film. -Fe-
szengve álltak a bejáratnál, míg várták, hogy a gép
utasait szólítsák, és Mel azon kapta magát, hogy boldog
volna, ha a férfi a karjába kapná.
- Feltétlenül. Mindenjót. És üdvözlöm a gyerekeket.
- A jelenetben volt valami ismétlődésszerű, de valahogy
fájdalmasabb volt, mint korábban. -És Marie-t és Pattie
Lout - tette hozzá ellágyult hangon.
- Magának is minden jót. És ne hajszolja agyon
magát, Mel.
- Maga se. - A férfi tekintete az övét kereste, de
szavakat nem talált kusza érzéseire, s nem is tudta, mit
csináljon. Itt nincsenek magukban, s ő még mindig nem
tudta, mit érez Mel iránt.
- Mindent köszönök - mondta Mel, s azzal lepte meg
a férfit, hogy arcon csókolta, majd nyomban bement a
bejáraton. Még egy utolsót intett felé, a férfi meg csak
állt ott és bámult, ám abban a pillanatban a zsebében
megszólalt a hívókészülék, s már indulhatott is a legkö-
zelebbi telefonfülkéhez. A gép indulását meg se várhat-
ta. Felhívta a kórházat, az ügyeletes akart megtudni
valamit Marie-val kapcsolatban, volt egy kis láza, és az
orvos megkérdezte, változtasson-e a gyógyszerek ada-
golásán. Peter megadta a szükséges utasításokat, majd a
kocsijához indult, s közben nem Marie-ra, hanem Melre
gondolt. Épp ekkor emelkedett a magasba a hatalmas
ezüst gépmadár, Mel pedig lenézett a véget nem érő
parkolóra, s tűnődött, hol lehet Peter, meg hogy látja-e
még az életben őt, s a gyerekeit. És ezúttal nem voltak
kétségei. Sajnálta, hogy el kell mennie, és azt még
jobban sajnálta, hogy haza kell mennie. Akkor este még
151
csak meg se próbálta bemesélni magának, hogy nem így
áll a dolog. Csak ült, és bámult ki az ablakon, a férfira
és az elmúlt négy napra gondolt, érezte, hogy a kelleté-
nél jobban megkedvelte, és hogy az egésznek nincs jö-
vője. Élik a maguk külön életét, a maguk külön világá-
ban, két, egymástól háromezer mérföldre lévő város-
ban, ez van. És ez így is lesz, örökké.
10. FEJEZET
A New York-i út ese-
ménytelenül telt, Mel
elővette a jegyzetfüzetét, és jegyzeteket készített az
elmúlt néhány nap történéseiről, amíg még frissen élnek
az emlékezetében. A műsorral kapcsolatos kommentár-
jában számos dolgot akart megemlíteni. Aztán, amikor
már végleg úgy érezte, hogy kiürült az agya, becsukta a
füzetet, hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét. A
légikisasszony koktéllal, borral, pezsgővel kínálta több-
ször is, de ő köszönte, nem kért. Magára akart maradni
a gondolataival, aztán kisvártatva álomba szenderült, és
az út utolsó néhány óráját átaludta. Az út nyugatról
kelet felé mindig gyorsabban telt, semhogy kipihenhette
volna magát, a gép mintha hátszelet kapott volna, öt óra
alatt könnyedén New Yorkba ért. Arra ébredt, hogy a
pilóta bejelenti, a gép leszálláshoz közeledik, kérik,
hogy az utasok szíveskedjenek bekapcsolni a biztonsági
öveket.
- Köszönöm - nézett fel álmosan a légikisasszonyra,
majd elnyomott egy ásítást, bekapcsolta az övet, és
kivett a táskájából egy fésüt. Úgy érezte magát, mint
akiről napok óta le nem került a ruha, s megint arra
gondolt, vajon megkapja-e a bőröndjeit. Mintha egy
örökkévalóság telt volna el azóta, hogy majdnem föl-
152
szállt a gépre Los Angelesben - alig harminc órája, hogy
ebben Peter telefonhívása megakadályozta. Azzal a
gondolatai ismét visszakalandoztak a férfihoz. Lehunyta
a szemét, s a férfi arcát ismét oly élénken látta maga
előtt, hogy szinte erőnek erejével kellett újra kinyitnia,
amikor megérezte, hogy a gép már a kerekein gurul.
Hazaért. És kazalnyi munka várja a hírszerkesztőség-
ben, meg ezzel a riportfilmmel is, amit Peterről és Pattie
Louról készített, no meg a lányokkal is lesz dolga elég.
Megvan a maga élete, és akkor tessék, itt ez a fura érzés,
hogy de jó volna ott lenni megint. Nem bánta volna, ha
tovább maradhat Los Angelesben, de hát nem volt rá
szükség, és megmagyarázni sem tudta volna New York-
ban, hogy miért.
A csomagreklamáción megkapta a bőröndjeit, kitolta
őket egy kocsin, leintett egy taxit, és máris teljes gőzzel
száguldott New York felé. Hajnali fél hétkor egyáltalán
nem volt forgalom, a nap aranypászmákat küldött lefelé
az égből, a fényt visszatükrözték a látóhatárt szegélyező
felhőkarcolók ablakai. Amint átkeltek a hídon, és
délnek kanyarodtak az East River Drive-on, Melben
ismét megrezzent valami. New York mindig ezt a hatást
váltotta ki belőle. Csodás város. És már nem is volt
olyan nagy baj, hogy itthon van ismét. Ide tartozik. Ez az
ő városa. És miközben maga elé mosolygott, észrevette,
hogy a sofőr érdeklődő pillantással fürkészi a visszapil-
lantó tükörből. Mint az oly gyakran előfordult, a férfi
ismerősnek találta, de nem jött rá, honnét ismerheti.
Talán már máskor is vitte a taxiján, vagy valami nagy
embernek a felesége, valami politikusé vagy filmszíné-
szé, akit a hírekben látott. Tudta, hogy látta már ezt az
arcot valahol, csak éppen nem jött rá, hogy hol.
153
- Soká volt távol? - kérdezte, s közben tovább törte a
fejét.
- Csak néhány napig voltam a nyugati partvidéken.
- Aha - bólintott a férfi, majd jobbra fordult a
Hetvenkilencedik utcánál, és nyugatnak haladt tovább.
- Voltam arra én is egyszer. De még egy ilyen hely, mint
New York, nincsen sehol.
Mel mosolygott. A New York-i, az valami speciális
fajta, az a végsőkig kitart, hiába a sok kutyapiszok,
szemét, bűntény az utcákon, levegőszennyeződés, túl-
népesedés, meg a várossal vele járó hátrányok és bűnök
tömkelege. Ugyanakkor van benne valami, ami máshol
nincsen, valami elektromosság, ami csontig hatol. És ezt
érezte Mel most is, amint a szeme láttára kelt életre a
város, amint végigszelték az utcáit.
- Csodás város - zengte a férfi lelkesen szülővárosa
dicséretét, Mel pedig bólintott.
- Az bizony. - És egyszer csak nagyon jó volt itthon
lenni, örömteli érzés árasztotta el a lelkét, amint megáll-
tak a háza előtt. És már alig várta, hogy ismét lássa a
lányokat. Kifizette a taxit, bevitte a házba a csomagjait,
letette a hallban, és indult föl a lányokhoz. Aludtak még
mindketten, ő pedig halkan belépett Jessica szobájába,
leült az ágyra, és a lányt nézte. Lángolóan vörös haja
szétterült a párnán, akár egy sötétvörös takaró, a kislány
pedig, amint az anyja hangját meghallotta, megmoc-
cant, és kinyitotta a szemét. - Lusta kutya, jó reggelt! -
Lehajolt, arcon csókolta, a kislány pedig rámosolygott.
- Szia, mami! Hát megjöttél. - Felült, nyújtózott
egyet, majd álmos mosollyal megölelte az anyját. - Jó
utad volt?
- Jó. És még jobb itthon lenni. - És ezúttal úgy is
154
érezte, ahogy mondta. Valóban jó érzés volt. Maga
mögött hagyta Kaliforniát, Peter Hallammal és Marie
Dupret-vel és a Központi Városi Kórházzal, és mindaz-
zal, amit azóta csinált, hogy elment innét. - Szenzációs
filmet forgattunk.
- Végignézted a műtétet? - kezdte mindjárt a kislány
a kíváncsiskodást. Sokért nem adta volna, ha ő is ott
lehet, ugyanakkor az ikertestvérét már a gondolattól is
kiverte volna a veríték.
- De még mennyire! Tegnap éjjel... nem is, előző
éjjel végignéztem egy szívátültetést. .. - Az idő valahogy
összekuszálódott benne, és elmosolyodott. -Akármikor
volt is, nagyszerűen sikerült. Egészen lenyűgöző volt,
Jess.
- Megnézhetem a filmet?
- Természetesen. Be is jöhetsz megnézni, mielőtt
még műsorra tűzzük.
- Kösz, mami! - Lassan kimászott az ágyból, hosszú
lába még hosszabnak látszott a rövid, rózsaszínű háló-
ingben, Melanie pedig kiment, hogy a másik ikernél is
leviziteljen. Valerie mélyen aludt az ágyában, s jó
néhány gyöngéd noszogatásra, paskolásra volt szükség,
hogy magához térjen. Végül Melanie lehúzta róla a
takarót, mire Val álmosan felmordult.
- Hagyjál már, Jess... - Aztán kinyitotta a szemét, és
észrevette, hogy nem a testvére, hanem Melanie áll
mellette. Meglepetten, zavartan nézett, elfelejtette,
hogy az anyja ma hazajön. - Hogyhogy itthon vagy?
- Ez aztán szép kis fogadtatás. Legutóbbi értesülé-
seim szerint én itt lakom.
Valerie álmosan elvigyorodott, és az oldalára fordult.
-Elfelejtettem, hogy ma jössz haza.
155
- Nos, mi az elképzelésed a mai napra? Egész nap
alszol, és lógsz a suliból? - Nem igazán aggasztotta a
dolog egyikőjükkel kapcsolatban sem, bár a kettő közül
Valerie néha kicsit mintha kevésbé lett volna lelkiisme-
retes.
- Nem rossz ötlet. Végtére is, majdnem vége az
iskolaévnek.
- És mit szólnál, ha még néhány hétig ki kéne
tartanod?
- Jaj, mami... - Megpróbált visszaaludni, de Melanie
csiklandozni kezdte. -Hagyd abba! -ült fel sikongva, és
igyekezett védeni magát Melanie fürge kezétől. Az
anyja pontosan tudta, hogy Valerie hol a legcsiklandó-
sabb, és a rákövetkező pillanatban már együtt nevettek,
s Val még mindig sikongott, amikor Jessica bevonszolta
magát a szobába, az ágyra vetette magát, hogy segítséget
nyújtson az anyjának, s kezdetét vette a párnacsata, amit
Valerie kezdeményezett, majd mindhárman kifulladva,
nevetve hevertek az ágyon még egy darabig, s Melanie
szíve boldogan repesett. Bármit csinált, bárhová ment,
utána mindig olyan jó volt hazajönni hozzájuk. S mihelyt
ez a gondolat végigfutott az agyán, máris Pamre és Los
Angelesre gondolt, meg arra, hogy a kislány élete
mennyire más, mint az övék. Milyen jót tenne neki az
olyan élet, mint az ikreké, és hogy így milyen magányos.
Reggeli közben, amikor a lányok már felöltözködtek,
mesélt nekik a Hallam gyerekekről, kiváltképp Pamről,
s a lányokon látta, hogy nagyon sajnálják, amikor Mel
elmesélte nekik Anne halálát.
- Rémes lehet neki - nyilvánította ki rögvest érzel-
meit kettejük közül az együtt érzőbb, majd elvigyoro-
dott. - És a bátyja milyen? Mibe, hogy tökhelyes?
156
- Val - szólt rá Jessie rosszalló pillantással. - neked
már máson se jár az eszed.
- Hát aztán? Mibe, hogy az?
- Kit érdekel? Ha egyszer nem itt lakik? Tuti, hogy
van egy csomó helyes srác Los Angelesben. Mit izgat az
téged itt, New Yorkban? - bosszankodott Jessie Val
megjegyzésén, Melanie pedig jót mulatott mindkettőn.
Miközben kiitta a teáját, odaszólt ifjabbik gyermeké-
nek: - Netán azt akarod mondani, hogy a New York-i
készletet már kimerítetted?
- Egynek mindig tudok még helyet szorítani - neve-
tett Val.
- Én már azt sem értem, hogy bírja a nevüket
megjegyezni.
- Nem is hiszem, hogy megjegyzi - tette hozzá Jessica
fürgén. Ez volt az egyetlen, amiben elítélte Val viselke-
dését. Jess inkább Melre hasonlított, független volt,
távolságtartó, a fiúkkal óvatos - talán néha túlzottan is
óvatos - ez még Melt is aggasztotta. Az ő életstílusa
kétségkívül nyomot hagyott az ikrek idősebbikén. Le-
het, hogy mindkettőjükön. Talán éppen ez készteti arra
Valt, hogy annyira ügyeljen, nehogy öt percig udvarló
nélkül maradjon. Nem akarta, hogy úgy végezze, mint
Mel. - Csak piheg, liheg, meg vigyorog rájuk a suliban,
a folyosón, és szerintem azok nem is bánják, hogy
tudja-e a nevüket vagy sem. - Amikor ilyeneket mon-
dott, inkább a helytelenítés, mint az irigykedés beszélt
belőle, tudta Mel jól. Val vonzódását az ellenkező
nemhez Jess nevetségesnek tartotta, neki fontosabb,
intellektuálisabb és tudományosabb dolgokon járt az
esze, nem mintha neki is ne lettek volna fiúi, mint arra
szelíden fel is hívta Mel a figyelmét, amikor Val kiment
157
az iskolakönyveiért.
- Tudom. De ő úgy viselkedik, mint akinek elment az
esze. Gondolni se bír másra, mami.
- Néhány év és kinövi.
- Aha - vont vállat Jessie. - Talán. - Aztán sietve
elindultak az iskolába, az ötödik sugárútról kanyarod-
tak be a Kilencvenegyedik utcába, tízsaroknyira, Mela-
nie pedig magára maradt, hogy összeszedje a gondolata-
it, és kicsomagoljon. Korán akart bemenni aznap a
tévébe, hogy átlapozza a jegyzeteit, és alighogy kilépett
tízkor a zuhany alól, megszólalt a telefon, s ő még
csuromvizesen fölkapta. Grant volt, a hangja hallatán
Mel elmosolyodott.
- Szóval megjöttél. Már kezdtem azt hinni, hogy az
életben nem látunk többé.
- Azért a helyzet nem olyan drámai. Bár az utolsó
nap meglehetősen drámai volt, csak épp másképpen.
Találtak donort egy szívátültetéses beteghez, akiben
már alig volt élet, én meg sarkon fordultam a reptéren,
és visszamentem, hogy végignézzem a műtétet.
- A gyomrod minden bizonnyal erősebb az enyém-
nél.
- Ebben nem vagyok egészen biztos, de lenyűgöző
volt. Majd ismét felvillant előtte Peter képe. - Mindent
egybe véve, nagyon jól sikerült az út. És te hogy vagy?
- Egyformán. Néhány perce végigtelefonáltam a lá-
nyokat, hogy mind rendben vannak-e, és azt állítják,
hogy igen. Félek, hogy képtelen leszek lépést tartani a
társasági életükkel.
- Én is. Aranyos vagy, hogy felhívtál.
- Mondtam, hogy jelentkezem. - A hangján hallat-
szott, hogy mennyire örül, és ugyanígy érzett Mel is. -És
158
hogy bírta a kislány?
- Nagyszerűen. Mintha kicserélték volna, amikor
utoljára láttam. Egészen elképesztő volt, Grant.
- És mindez a jó doktornak köszönhető? Ő is elké-
pesztő volt? - Mintha csak megérezte volna, mit érez
Mel, de Mel valahogy ostobaságnak tartotta, hogy
beszéljen róla. Túl öreg már ehhez. Az ilyen hirtelen
fellángolásokat a legjobb Valra hagyni.
- Nagyon érdekes ember.
- Ez minden? Az egyik legmenőbb szívsebész az
országban, és mindössze ennyi a mondanivalód? - Majd
hirtelen elvigyorodott. Nagyon is jól ismerte Melt. -
Vagy éppenséggel többről van szó?
- Semmi többről nincs szó. Csak kissé kikészültem az
elmúlt néhány nap alatt.
Meg akarta tartani Peter Hallammal kapcsolatos érzé-
seit magának. Semmi értelme beszélni róla, még akár
Granttal sem. Nagy a valószínűsége, hogy az életben
nem látja többet, akkor meg jobb, ha a szavak kimon-
datlanul maradnak.
- Nos, ha kifújtad magad, hívj fel, és majd elme-
gyünk, és iszunk egyet.
- Helyes. - De a jelen pillanatban erre se vágyott.
Agyát még ellepte a maga ködfelhője, és neki semmi
kedve nem volt kimászni belőle.
- Na, szia, még látjuk egymást. - Majd pillanatnyi
hallgatás után: - Örülök, hogy visszajöttél.
- Kösz, én is. -De nem volt igaz. -Ezúttal még a New
Yorkba való visszatérés izgalma sem vette le a lábáról.
Amikor elment hazulról, az órájára pillantott, tizen-
egy óra volt. Peter már biztosan benn van a műtőben. És
hirtelen ellenállhatatlan vágy támadt benne, hogy fel-
159
hívja a kórházat, és érdeklődjön Marie hogyléte felől, de
hát most vissza kell térnie a maga szakmájába, s nem
veheti a szívére mindenkinek a problémáját. Marie
szívét, Peter gyerekeit, Pam üres, magányos életét, a kis
Matthew-t a nagy, kék szemével... egyszeriben azon
kapta magát, hogy már megint vágyakozik utánuk.
Szántszándékkal űzte ki őket az agyából, majd leintett
egy taxit, és beviharzott a belvárosba, nézte a várost,
amelyet annyira szeretett, a Bloomingdale-be siető
embereket, meg azokat, akik a metróállomás felé ro-
hantak, taxikat intettek le, munkából jövet-menet ki-be
rohangáltak a felhőkarcolókból. Csak attól, hogy köz-
tük volt, úgy érezte magát, mint a moziban, boldog volt
és életvidám, pedig igazán alig aludt valamicskét. Arcán
boldog mosollyal lépett be a hírszerkesztőségbe.
- Neked meg mi bajod? - mordult rá a szerkesztő,
amint elrohant mellette, két tekercs filmmel a hóna
alatt.
- Örülök, hogy megint itt vagyok.
- Ez megbolondult - rázta a fejét a férfi, majd eltűnt
szem elől.
Mel egy halom postát talált az asztalán, feljegyzése-
ket, a fő hírtémákat, amelyeket távollétében mind el-
mulasztott, aztán kiment az előcsarnokba, hogy nézze,
milyen hírek futnak be a telexen. Brazíliában földren-
gés, Olaszországban árvíz, amelyben százhatvannégy
ember lelte halálát, az elnök a Bahama-szigetekre megy,
hogy egy hosszú hétvégén pecázással pihenje ki magát.
A nap hírei nem voltak lélegzetelállítóan jók vagy
rosszak, és mikor a titkárnője utánament, hogy telefo-
non keresik, visszament az irodájába, még állva felvette
a hallgatót, szórakozottan beleszólt, s közben az aszta-
160
lán heverő feljegyzéseket tanulmányozta.
- Tessék, Adams vagyok.
Pillanatnyi hallgatás, mintha a zord szavak meghök-
kentették volna a vonal túlsó végén a hívó felet, s ekkor
Mel meghallotta a távolsági hívások zümmögését. De
arra sem volt ideje, hogy eltűnődjön, ki lehet. - Zava-
rom? - A hangját azonnal megismerte, mindjárt le is ült,
meglepetten, hogy a férfi keresi. Lehet, hogy most,
amikor Peter végiggondolta a filmet, kételyei támadtak
vele kapcsolatban.
- Nem, dehogy. Hogy van? - A hangja szelíd volt, és
a vonal túlsó végén a férfi ugyanazt a félelmetes bizser-
gést érezte, amely soha el nem hagyta, amióta csak
megismerkedtek.
- Köszönöm, jól. Korán végeztem a műtétekkel, s
gondoltam, felhívom, hogy megtudjam, rendben megér-
kezett-e. Megkapta a csomagjait New Yorkban? - A
hangja idegesen csengett, Mel viszont örült a hívásnak.
- Igen. Hogy van Marie? - Tán azért telefonál, hogy
rossz hírekről értesítse.
- Ragyogóan. Ami azt illeti, érdeklődött maga felől.
Pattie Lou szintén. Ő itt az igazi ünnepelt hős.
Mel érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, s
hirtelen elfogta ugyanaz a fájdalom, amit már a gépen is
érzett, hogy mennyire szeretne Los Angelesben lenni.
- Mondja meg neki, hogy üdvözlöm. Talán, ha már egy
kicsit jobban lesz, felhívhatom telefonon.
- Biztosan nagyon örülne. És a lányai hogy vannak?
- Mintha csak keresgélte volna a beszédtémákat, amitől
Mel zavarba jött, ugyanakkor meg is hatódott.
- Köszönöm, jól. Azt hiszem, Valerie beleesett né-
hány újabb fiúba, amíg nem voltam idehaza, Jessica
161
pedig szemmel láthatóan sárgul az irigységtől, amiért
végignézhettem egy szívátültetést. A kettő közül ő a
komolyabb.
- Ő akar orvosira menni, ugye? - Melanie-t meglep-
te, hogy még erre is emlékszik, és elmosolyodott.
- Igen, ő. Rendesen megmosta ma reggel a testvére
fejét, amiért hetente hatszor beleesik valakibe.
Peter elnevette magát a nyugati parti kis dolgozószo-
bájában. A hívást az otthoni számlájára kérte.
- Ezt mi is végigcsináltuk Markkal, amikor annyi idős
volt, mint Pam. De az elmúlt években valahogy lehig-
gadt.
- Csak nézze meg, mi lesz majd Matt-tel! - nevetett
Mel. - Az a kicsi aztán megállás nélkül a lányok körül
fog legyeskedni.
Peter is nevetett. - Az a sanda gyanúm, hogy igaza
van. - Kellemes csönd állt be, mire Mel szólalt meg.
- Hogy van Pam?
- Jól. Semmi változás - sóhajtott a férfi. - Tudja, azt
hiszem, jót tett neki, hogy beszélgethetett magával. Már
maga az, hogy Mrs. Hahnon kívül másvalakivel is kon-
taktusba került. - Mel nem merte neki elmondani, mi a
véleménye erről a jégcsaphoz hasonlatos asszonyról.
Úgy érezte, nem volna helyénvaló.
- Én is örültem, hogy beszélgethettem vele. - Any-
nyira zaklatott volt az a kislány, és annyi düh gyülemlett
fel benne. Mel nem bírta megállni, hogy meg ne kér-
dezze: - Megkapták a kis csomagokat, amiket küldtem
nekik?
- Csomagokat? - a férfi hangjából meglepetés csen-
dült. - Csak nem küldött nekik ajándékot? Ezt igazán
nem lett volna szabad,
162
- Nem bírtam ellenállni. Találtam valamit, ami pont
Pamnek való, de Matthew-t meg Markot sem akartam
kihagyni. Amellett igazán rendes volt tőlük, hogy olyan
jól tűrték az ottlétemet. Maga mondta, hogy alig fordult
meg maguknál valaki, amióta... az elmúlt másfél évben
- töltötte ki sietve a beállt kínos csöndet - úgyhogy
biztosan nagyon furcsállták, hogy én csak úgy megjelen-
tem. A legkevesebb, amit tehettem, hogy küldjek nekik
egy kis meglepetést, amiért olyan vendégszeretőek
voltak.
A férfi meghatottan, gyöngéden szólt bele a hallgató-
ba. - Nem lett volna rá szükség, Mel. Nagyon örültünk,
hogy vendégül láthattuk. - A férfi hangja szinte simo-
gatta Mel arcát, el is pirult. Van valami mélységesen
intim ebben az emberben, még a telefonban is, miköz-
ben háromezer mérföld van közöttük, és Mel akaratla-
nul is úgy gondolt rá megint, ahogy pedig csöppet sem
akart. Egyszerűen lehetetlenség, hogy az ember ne
érezzen vonzalmat iránta. Egyszerre sebezhető és erő-
teljes, szerény és kedves, és milyen csodákat vitt véghez.
Mindez együtt rendkívüli vonzerő volt a számára. Min-
dig kedvelte az erőteljes férfiakat, mégis gyakran vissza-
rettent tőlük. A könnyebb fajsúlyúakkal mégiscsak
könnyebben boldogult.
- Tudja, igazán jó volt magával együtt dolgozni. -
Nem tudta, mit is mondhatna még, és még mindig nem
jött rá, tulajdonképpen miért telefonált a férfi.
- A számból vette ki a szót. Ezért is hívtam fel.
Nagyon tartottam az interjútól. És maga miatt örülök,
hogy végül is rászántam magam. És örülnek a többiek is.
- Ha nem is annyira, mint ő, bár ezt nem árulta el
Melnek.
163
- Várjon csak, amíg készen látja az egészet. Remé-
lem; akkor is olyan elégedett lesz.
- Biztosra veszem.
- Köszönöm, hogy ennyire bízik bennem. - És hálás
is volt valóban, de érzett valami mást is, csak éppen nem
tudta,pontosan, hogy mit.
- És nemcsak erről van szó, Mel. Én... - nem is
tudta, hogyan önthetné szavakba az érzéseit, és egy-
szerre elfogta az aggódás, vajon jól tette-e, hogy felhív-
ta. Ez egy olyan nő, aki autogramot osztogat, és naponta
megjelenik a képernyőn. - Én... csak nagyon megked-
veltem. - Olyan kínban volt, mint egy tizenöt éves
kamasz, és mindketten elmosolyodtak, az egyik New
Yorkban, a másik Los Angelesben.
- Én is magát. - Talán ilyen egyszerű az egész, és
nincs is mitől tartani. Akkor meg miért küzd olyan
erősen az érzései ellen? - Nagyon jó volt együtt dolgozni
magával, örültem, hogy megismerhettem a gyerekeit, az
otthonát. - És ekkor megértett még valamit. - És
leginkább azért vagyok hálás, hogy bepillantást enge-
dett a magánéletébe.
- Valahogy úgy éreztem, hogy ezt magával nyugod-
tan megtehetem. Nem mintha így terveztem volna. Mi
több, mielőtt idejött, elhatároztam, hogy magamról meg
Anne-ről... nem mondok semmit. - A hangja ismét
ellágyult.
- Örülök, hogy mégis megtette - felelte rá gyorsan
Mel.
- Én is... és úgy érzem, hogy Pattie Louval nagysze-
rűen bánt.
- Köszönöm, Peter. - Örült annak, amit a férfi
mondott. Épp az volt a baj, hogy túl sok mindennek
164
örült a férfival kapcsolatban. És ekkor a vonal másik
végén Peter ismét felsóhajtott. - Nos, gondolom, ideje,
hogy dolgozni hagyjam. Még abban sem voltam biztos,
hogy bemegy-e a munkahelyére, miután egész éjszaka
utazott.
Az asszony fölnevetett. - A műsornak mennie kell.
Hatkor már mondom a híreket. Épp a telexen bejövő
híreket figyeltem az imént.
- Remélem, nem szakítottam félbe. -A férfi hangjá-
ból lelkifurdalás csendült.
- Nem, nem, ez olyan, mint mikor a távírógépet
figyeli az ember. Egy idő után már nem is látja, mit
olvas. És ez idáig még nem történt semmi velőtrázó.
- Itt sem. Most bemegyek a rendelőmbe. Sok a
behoznivalóm, miután az elmúlt napokban el nem
mozdultam Marie és Pattie Lou mellől. - Mindketten
visszatértek megszokott életükhöz, munkájukhoz, gye-
rekeikhez, az óceán két partján vállalt felelősségükhöz,
s Mel ismét úgy érezte, hogy sok bennük a közös vonás.
Peternek legalább akkora súly nehezedik a vállára, mint
Melnek, ha ugyan nem nagyobb. Melt viszont vigasz-
talta az a tudat, hogy rajta kívül mások is vannak a
világon, akik olyan terheket, kötelezettségeket cipel-
nek, mint ő.
- Tudja, valahogy jóleső érzés, hogy akad még vala-
ki, aki olyan keményen dolgozik, mint én. - S ahogy Mel
ezt kimondta, attól az orvos igen furán érezte magát.
Kezdettől fogva ugyanezt érezte ő is. Még Anne életé-
ben gyakran bántotta a gondolat, hogy az asszonynak
nincs más elfoglaltsága, mint hogy berendezze a házat, s
műtárgyakat vásároljon, s a gyerekeket ide-oda furikáz-
za. - A világért sem szeretném, ha önhittnek tartana,
165
hisz tudom, hogy én nem emberek életének a megmen-
tésén munkálkodom, de higgye el, ez a munka is
rengeteget követel az embertől, amiről másoknak több-
nyire fogalmuk sincsen. Néha este, amikor itt végzek,
olyan az agyam, mintha kihipózták volna. Mikor haza-
érek, egy épelméjű mondatot nem bírnék kinyögni, még
ha az életem függne tőle, akkor sem. - Többek között
ezért sem akart újból férjhez menni. Egyszerűen nem
hitt benne, hogy meg tudna felelni az elvárásoknak.
De a férfi ugyanúgy megkönnyebbült, mint ő. - Pon-
tosan tudom, mire gondol. Ugyanakkor néha nagyon
nehéz, hogy az embernek nincs kivel megosztania a
problémáit.
- Nekem ez sosem volt probléma. Amióta csak bele-
merültem ebbe a munkába, mindig egyedül voltam,
legalábbis majdnem mindig. Azt hiszem, így könnyebb.
- Igen - bár a férfi hangja nem volt meggyőző - de
akkor persze az örömöt sincs kivel megosztani. - Anne
erre kiválóan alkalmas volt, meg arra is, hogy a bánat-
ban, tragédiában is osztozzon vele. Csak épp az ő élete
sohasem volt olyan teljes, mint Peteré, ugyanakkor
talán épp ettől tudta oly erőteljesen támogatni a férjét.
Nehéz elképzelni egy dolgozó feleséget, ugyanakkor
mindig tiszteletet érzett a dolgozó párok iránt, az orvos
házaspárok, a bankárokhoz hozzámenő ügyvédnők,
professzorok és tudósok iránt. Mintha ezek egymást
erősítették, ösztönözték volna, bár a foglalkozásuk néha
bizonyára kétszeresen szipolyozta ki őket.
- Nem is tudom, mit mondhatnék erre, barátom.
Csak azt tudom, hogy az egyedüllét nem mindig könnyű.
- Persze az együttlét sem. - Erről Mel meg volt
győződve.
166
- Nem. De megvannak az előnyei. - Ebben viszont a
férfi volt biztos. Kiváltképp, ha a gyerekeire pillantott.
- Azt hiszem, ebben igaza van. Magam se tudom a
helyes választ. Csak azt tudom, hogy jólesik valakivel
beszélgetni, aki maga is húzza az igát, aztán hazamegy,
és az a dolga, hogy két szülő legyen egy személyben.
- Volt idő az évek során, mikor Mel úgy érezte, nem
bírja tovább, de persze bírta, méghozzá jól. Biztos állása
volt, hatalmas népszerűsége, boldog gyermekei, akik
még ráadásul jók is.
- Jó munkát végzett, Mel. - Ezek a szavak többet
jelentettek Mel számára, mint bármi más.
- Maga is. - A hangja bársonyosan csengett a férfi
fülében.
- De én csak másfél éve csinálom egyedül. Maga meg
tizenöt éve. Ez aztán már tényleg valami.
- Ha más nem is, valamivel több ősz hajszál - nevetett
a nő halkan a telefonba. Ekkor az egyik szerkesztő intett
neki az ajtóból. Ő pedig visszaintett, hogy mindjárt
megy, mire a férfi eltűnt. - Azt hiszem, munkára szólí-
tanak. Épp most dugta be a fejét az egyik szerkesztő.
Remélem, ez azt jelenti, hogy megjött a filmünk Los
Angelesből.
- Máris?
- Nézze, ezt nehéz elmagyarázni, de itt minden
komputerrel megy. Egy nap alatt itt van minden. Majd
elmesélem, hogy fest az egész.
- Nagyon örülnék.
Mel pedig annak örült, hogy a férfi felhívta. - Köszö-
nöm, hogy felhívott, Peter. Nagyon hiányoznak mind-
nyájan. - Ettől a "mindnyájantól" merte kimondani.
Mert ez azt jelentette, hogy nem egyedül ő hiányzik.
167
Olyan volt, mint mikor Val és Jess beszélget telefonon
az udvarlóival, korholta magát, majd elmosolyodott. -
Hamarosan jelentkezem.
- Helyes. Nekünk is nagyon hiányzik. - "Nekünk",
nem pedig "nekem". Ugyanazt a játékot játszották
mindketten, s egyik sem értette, miért, de egyelőre csak
ehhez volt bátorságuk.
- Minden jót.
- Magának is. - Letették, s Mel még egy hosszú
percig ült az asztal mellett, és a férfira gondolt. Kész
téboly, de boldog volt, hogy Peter felhívta. Boldog, mint
egy kislány. Azzal végigsietett a folyosón a vágószobák
felé, és közben sehogyan sem sikerült eltüntetnie arcáról
a boldog vigyort. Vigyorgott, míg csak a filmet végig
nem nézte. Látta magát, amint az orvosra néz, és látta
Pattie Lout és Pearlt, de még Marie-t is, meg az éjjel
kettőkor végrehajtott szívátültetést, és a szíve sebeseb-
ben vert, valahányszor a férfi megszólalt, valahányszor a
kamera ráközelített, s ő meglátta a szemében a szerény-
séget, féltő gondoskodást. Szinte levegő után kapko-
dott, mikor a villanyt felgyújtották. A film szenzációs
lett.
Vágás előtt többórás volt, ezt még meg kell vágni,
meg kell szerkeszteni. Ahogy a helyiségből kiment,
csakis a férfira bírt gondolni...
Aznap este Melanie
11. FEJEZET
először közvetítette a
híreket, amióta San Franciscóból visszatért, és minden
olyan simán és olajozottan ment, mint mindig. Kelle-
mes, professzionális mosolyával úgy tűnt fel a képer-
nyőn, ahogy az emberek széltében-hosszában az Egye-
168
sült Államokban megszokták. Amikor az adás végén
kilépett a stúdióból, fogalma sem volt róla, hogy Los
Angeles-i dolgozószobájában Peter Hallam feszülten
figyelte, s adás közben Pam is besétált, aztán csak állt ott
és bámult. Peter észre se vette, hogy ott van.
- Mi az, papa, lelőtték az elnököt?
A férfi bosszankodva nézett a gyerekre, hosszú,
fáradságos nap állt mögötte, és még látni akarta Melt,
mielőtt eltűnik a képernyőről. Nézte már máskor is, de
ez most valami egészen más. Most már ismerte, és
egyszeriben igen fontosnak érezte, hogy lássa is, azok
után, hogy beszéltek telefonon. - Pam, mindjárt fölme-
gyek. Csak hagyjál békében, amíg megnézem a híreket.
Egy hosszú percig Pam még ott tipródott az ajtóban,
mérges volt, ugyanakkor vonzotta is Mel. Megkedvelte,
csak az nem tetszett neki, ahogyan az apja ránézett,
amikor együtt voltak. - Na persze, hát jó... - De a férfi
nem látta a kislány arckifejezését, amikor elhagyta a
helyiséget, csak ült és a készülékre bámult, miközben
Mel sorolta a nap híreit. Aztán még egy ideig ült ott,
majd kikapcsolta a készüléket, és fölment a gyerekek-
hez. Nagyon fáradt volt. Két órát töltött Marie-val
aznap délután a kórházban. Úgy tűnt, hogy fellépni
készül a fertőzés, és mintha a gyógyszerekre sem rea-
gálna kellőképpen. Számított rá, de attól a helyzet még
nem lett könnyebb.
Odahaza New Yorkban eközben Mel sietve hazament
a híradás után, megvacsorázott a gyerekekkel, aztán
vissza a tévébe a tizenegy órás hírekre, és csak ezek után
találkozott ismét Granttal. A férfi a stábtagok között
várt rá, amikor kikapcsolták a kamerákat.
- Jó voltál ma este - nézett le rá a férfi, és észrevette,
169
hogy Mel milyen fáradt. De észrevett még valamit.
Valamit, ami eddig hiányzott belőle, valami ragyogást.
- Hogy bírod ezt alvás nélkül?
- Most kezdek leereszteni - ismerte el a nő fáradt
mosollyal, de azért nagyon örült a férfinak.
- Na, eredj haza, és pihend ki magad.
- Igenis, papa.
- Apányi korban vagyok, úgyhogy jó lesz, ha vigyázol
magadra.
- Igenis - tisztelgett tisztelettudóan, majd hazafelé a
taxiban már el is bóbiskolt.
Felment a szobájába, levetkőzött, a ruháit az ágy
mellé, a földre hajította, és öt perc múlva mélyen aludt a
hűs ágyneműk között, mezítelenül, a legnagyobb béké-
ben, úgy, hogy az agyát közben nem gyötörte semmi.
Másnap kora délutánig meg se moccant, akkor is a
telefon ébresztette. Ezúttal is Peter volt.
- Jó reggelt! Túl korán hívom?
- Nem, dehogy - nyomott el Mel egy ásítást, és az
órájára pillantott. Odaát a túlparton Peternél negyed
tizenegyet mutatott az óra. - Mi újság Los Angelesben?
- Nem unatkozom. Mára két tripla bypass van beüte-
mezve .
- Hogy van Marie és Pattie Lou? - ült fel Mel az
ágyban, és körülnézett New York-i szobájában.
- Ma jól vannak mindketten. Pattie Lou még jobban,
mint Marie. - Ő volt Peter számára az igazi diadal. - És
ami még ennél is fontosabb, maga hogy van?
- Őszintén? - mosolygott a nő. - Hulla fáradtan.
- Pihennie kéne. Agyonhajszolja magát, Mel.
- Bagoly mondja verébnek. - Mel igyekezett úgy
tenni, mintha magától értetődő volna, hogy a férfi
170
telefonál, de titokban fel volt dobva. - Hamarosan
szabadságra megyek.
- Tényleg? - kérdezte a férfi, mert Mel erről koráb-
ban nem tett említést, de hát mire volt idejük az alatt a
Los Angelesben töltött néhány nap alatt. - Hová?
- Bermudára - jelentette ki Mel elégedetten. Már
régóta és nagyon számított rá. Egy ismerős tévérendező
felajánlotta, hogy bérbe adja neki a házat, s mivel az
időpont ütközött az ikrek iskolai menetrendjével, úgy
határozott, hogy egyedül megy.
A férfi idegesen kérdezte: - A barátaival megy?
- Nem. Egyedül.
- Tényleg? - Egyszerre volt elképedt és megköny-
nyebbült. - Micsoda önálló egyéniség. - Csak csodálni
tudta ezért. Ő képtelen lett volna egyedül nyaralni
menni. Elveszettnek érezte volna magát a gyerekei
nélkül, most, hogy Anne nincs többé. De hát Mel sokkal
régebben van egyedül, mint ő.
- Gondoltam, jó mulatság lesz. A gyerekeket persze
eszi az irigység. De hát itt vannak a barátaik, és azon a
héten nagy bulit is rendeznek.
- Engem is esz az irigység.
- Ne egye. Bizonyára halálra fogom unni magamat.
- Vele bezzeg nem unná. Elhessegette agyából a gondo-
latot. - De azért jót fog tenni.
- Igen. Egészen biztos. -Ezt nem sajnálta tőle. Csak
szeretett volna Mellel lenni, ha mégoly abszurd is a
gondolat. Alig ismerik egymást, de a semminél azért
sokkalta jobban.
Egy kis ideig még beszélgettek, aztán Petert hívatták
a sebészetről, Melnek pedig be kellett mennie a vágó-
szobába, hogy végignézze, hogyan vágják össze a film-
171
jét.
A rákövetkező szerdán
12. FEJEZET
Mel épp elmenni ké-
szült otthonról, amikor megszólalt a telefon. A Bloo-
mingdale-be igyekezett. Feltétlenül vennie kellett egy
fürdőrúhát, hisz a héten Bermudára utazik. Alaposan
átvizsgálta az előző nyári állományt, de mind meglehe-
tősen kifakult, megnyúlt és megkopott. Két hónapig le
nem jöttek róla a fürdőruhák, úgyhogy évente meg
kellett újítani őket:
- Halló!
- Én vagyok - szólt bele Grant.
- Mizujs? Épp rohanok, hogy vegyek egy fürdőruhát
az útra. - Nagyon várta már az utat, és két nap múlva
indul. - Vegyek neked valamit? A Bloomie-ba megyek.
- Nem, kösz. Elfelejtettem, hogy utazol. Nincs szük-
séged egy inasra vagy titkárra, amíg odavagy?
- Nincs, kösz - mosolygott Mel a telefonba, s a férfi
rájött, hogy alig látták egymást, amióta Mel visszajött
Los Angelesből.
- Csak Marcia Evansszel kapcsolatban szerettem
volna kérdezni valamit. -A színházi világ nagyasszonyá-
val Mel hat hónappal azelőtt készített mélyinterjút. -Ma
es te szerepel a műsoromban.
- Sok sikert. Egy sárkány - rándult össze Mel.
- A fene egye meg. Sejtettem. És a rendező azt
mondta, nincs mitől tartanom. Van valami ötleted, hogy
hogy éljem túl a dolgot?
- Próbáld a kutyaharapást szőrivel. Életemben még
ilyen harapós nővel nem találkoztam. Úgyhogy vigyázz,
be ne rágjon rád valamiért. Majd meglátod.
172
- Ez aztán a nagy segítség. - De nem volt elragadtat-
va, fújt a rendezőre, amiért kelepcébe csalta.
- Majd még gondolkodom vásárlás közben, aztán
felhívlak, ha megjöttem.
- Nem vacsoráznál ma este velem, hogy egy kis
bátorságot önts belém?
- Inkább ugorj el hozzánk, hogy a gyerekek is lássanak.
- Megpróbálom - vigyorodott el a férfi - ha közbe
nem jön valami. ... .
- Nahát, tudod, te meg a pipihus... - nevetett Mel.
- Nem tudok ellenállni, amikor így be vagyok rezel-
ve. Akkor még beszéljünk.
- Oké. - A férfi letette, Mel egy pillantást vetett a
tükörbe, majd fogta a táskáját. Fehér vászonruha volt
rajta és fekete selyem kiskabát, fekete-fehér lakkcipő,
amit még tavaly vett Rómában. Nagyon csinos volt, és
jól érezte magát a bőrében. Hetekig hajtottak, mint a
megszállottak, vágták a Pattie Louról és Peter Hallam-
ról készített filmet, és minden a lehető legnagyszerűb-
ben alakult. Egyre jobb lett az anyag, s amikor épp
lenyomta a kilincset, újból megszólalt a telefon, s Mel a
legszívesebben föl se vette volna. Biztosan megint az a
nyavalyás szerkesztő, és azt akarja, hogy menjen be,
márpedig most igenis szüksége van néhány órára, hogy
magával is törődjön. De a telefon olyan kitartóan
csöngött, hogy feladta, visszament a nappaliba, és
felvette a beugróban elrejtett fehér telefont.
- Tessék. - Arra számított, hogy a szerkesztő hangját
fogja meghallani. Aznap délelőtt már kétszer telefonált.
De persze most nem a szerkesztő volt, hanem ismét
Peter Hallam. Igen gyakran telefonált.
- Hello, Mel - szólt bele tétován, miután meghallotta
173
Mel zord hangját. Mel el is röstellte magát.
- Hello, Peter. Bocs; hogy úgy belevakkantottam.
Épp indulni készültem, de.. . - Ismét fiatalnak, izgatott-
nak érezte magát, mint a férfi korábbi hívásai során is.
Peter különös hatással volt rá, szinte kioltotta belőle a
sikert és az önbizalmat. Ismét fiatal lány lett, amikor
vele beszélt... vagy csak egyszerűen... nő. - Örülök,
hogy hívott. - A férfi néhány napja nem jelentkezett.
- Hogy van Marie? - Egyszer csak elfogta a rémület,
hogy a férfi rossz híreket fog közölni, de Peter sietve
megnyugtatta.
- Sokkal jobban. Tegnap este volt egy kis probléma,
és én már azt hittem, hogy ki akarja vetni a szervezete a
szívet, de aztán rendbe jött minden. Átállítottuk a
gyógyszerezést. És arra számítunk, hogy néhány hét
múlva esetleg már haza is küldhetjük. - Ezt Melanie
boldogan végignézte volna, de ezért nem utazhat odáig,
a rendező egyszerűen nem engedné.
- És a gyerekek?
- Jól vannak. Hát maga? Már kerestem az irodájá-
ban, de mondták, hogy nincs bent.
- Lógok - mondta a nő boldogan nevetve. - A most
következő hétvégén megyek Bermudára, és be kell
vásárolnom egy-két holmit.
- Nagyon ígéretesen hangzik. Mi itthon maradunk a
hosszú hétvégén. Marknak valami teniszversenye van,
Matthew pedig születésnapi zsúrra megy.
- Az én lányaim meg egy összejövetelre mennek, és
utána Cape Codra egy barátnőjükkel meg annak a szü-
leivel. - Mintha a sok egyéb mondanivalót a gyerekeik-
ről való társalgásba rejtették volna, Mel azonban azt is
tudni szerette volna, hogy ő hogy van, nemcsak Pam és
174
 Mark és Matthew. És végül el is szánta magát, hogy
megkérdi. - És maga jól van, Peter? Nem hajszolja
agyon magát?
- De, természetesen - nevetett a férfi, ugyanakkor
örült a kérdésnek. - Másképpen nem is bírnám amint -
maga sem.
- Ez igaz. Majd ha már öreg leszek és ráncos, és vissza
kell vonulnom, törhetem a fejemet, hogy mihez kezdjek
magammal reggelenként, amikor fölébredek.
- Biztosan ki fog találni valamit.
- Aha. Talán agysebész leszek. - Mindketten nevet-
tek, Mel pedig leült, a Bloomingdale meg a fürdőruhák
teljesen kimentek a fejéből. - Azt hiszem, akkor meg-
próbálok majd könyvet írni.
- Miről?
- Megírom az emlékirataimat - viccelt Mel.
- Na, komolyan.
Ritkán fordul elő, hogy bárkinek megvallotta volna
miről álmodozik. De Peterrel olyan könnyen ment a
beszélgetés. - Nem is tudom, azt hiszem szívesen írnék
arról, hogy milyen a nő helyzete az újságírószakmában.
Kezdetben nagyon nehéz volt, de most már sokkal
könnyebb, persze, most se mindig. Az emberek meg-
pukkadnak, ha valaki befut. Részben örülnek, részben
dühöngenek. Mindenesetre érdekes volt ezt végigcsinál-
ni, és gondolom, sok nő hasznát vehetné a tapasztalata-
imnak. Az nem számít, hogy az ember azt csinálja, amit
én, vagy valami mást. A lényeg, hogy hogyan lehet
feljutni a csúcsra, én pedig tudom, hogy ez hogy megy,
hogy mennyi munkába kerül, és mi történik, amikor az
ember végre odaér.
- Ez úgy hangzik, hogy bizonyára azonnal bestseller-
175
listára fog kerülni.
- Talán nem, de szeretném megpróbálni.
- Én is mindig könyvet akartam írni a szívsebészetről
az átlagolvasóknak, hogy milyen érzés, mire számítson
az ember, mire számíthat az orvosától, és hogy bizonyos
helyzetekben milyen kockázattal kell számolni. Fogal-
mam sincs róla, hogy ez érdekelne-e bárkit is, de az
emberek annyira fölkészületlenek, ráadásul az orvosaik
is félreinformálják őket.
- Ez bizony eléggé érdekesen hangzik. - Melnek
tetszett az elgondolás, ilyen könyvre bizonyára nagy
szükség volna, és kíváncsi volt, vajon a férfi meg tudna-e
birkózni a feladattal.
- Talán szökjünk meg együtt valamelyk déltengeri
szigetre, hogy megírhassuk a könyveinket. Majd, ha a
gyerekek már felnőttek - tette hozzá.
- Minek várjunk olyan soká? - Eljátszottak a gondo-
lattal, de erről Melnek egyszer csak eszébe jutott a
Bermuda. - Még sosem jártam a déltengeri szigeteken.
- És Bermudán járt már. Az is trópus, és közel van, csak
épp semmi különös. Vagy csak attól nem különös, hogy
egyedül megy oda. Hát ha Peterrel menne? A kérdést
félelmetes lett volna megválaszolni.
- Én mindig Bora-Borára vágytam - vallotta be Peter
- de annyi időre sohasem tudok elszabadulni a betege-
imtől, hogy érdemes legyen olyan messzire elmenni.
- Talán nem is akar. - Ezzel már Anne is megvádolta,
és bizony lehet benne valami.
- Lehet, hogy igaza van. - Valahogy olyan könnyen
ment ezzel a nővel az őszinte beszéd. - Ki kell várnom,
amíg nyugdíjba megyek. - Sok mindent halasztott arra
az időre, és most, hogy Anne nincs többé, többé már
176
semmi sem lesz ugyanaz, nem osztozhatnak a közös
élményben. Peter már eddig is annyi mindent halasztott
máskorra, s ezt mostanra komolyan megbánta. Nincs
máskor. Legalábbis, számukra nincs. S Peter eltűnő-
dött, hogy mi értelme a dolgokat máskorra halasztani.
Mi lesz, ha agyvérzést kap, ha meghal, ha... - Azért
talán hamarabb elmegyek.
- Jól teszi. Ennyivel igazán tartozik magának. -Mi az
az ennyi? Hisz ő mostanában csakis Mel után vágyako-
zik.
- Várja már az utazást, Mel?
- Igen is, nem is. - Járt már romantikus helyeken
azelőtt is. Vannak hátrányai.
- Küldjön nekem egy lapot.
- Feltétlenül.
- Azt hiszem, jobb, ha útjára engedem. Hívjon fel, ha
visszajött, jó? És pihenje ki magát!
- Magának is volna rá akkora szüksége, mint nekem.
Ha nem nagyobb.
- Nem hinném.
Ekkor Mel az órájára nézett és eltűnődött, vajon hol
lehet a férfi. Kaliforniában délelőtt fél tizet mutatott az
óra. - Ma nincs műtéte?
- Nincs. Minden hónap utolsó szerdáján értekezletet
tartunk, ahol a kollégák felfrissítik információikat az új
technikákkal és eljárásokkal kapcsolatban. Megvitat-
juk, miket csinálnak szerte az országban, és hogy abban
a hónapban mi magunk mit igyekeztünk megvalósítani.
- De kár, hogy ezt nem tudtam. Olyan jó lett volna
azt is filmre venni. - De persze anyaga volt így is, elég.
- Tízkor kezdődik. És korán végeztem a vizittel. -
Ekkor az ő hangja is olyan fiatalosan, fiúsan csengett.
177
-Már napok óta ígérgetem magamnak, hogy jutalomból
felhívhatom magát. - Ilyesmit a telefonba könnyebb
mondani, és Peter most szinte hálás volt, hogy ilyen nagy
közöttük a távolság.
- Ez igazán megtisztelő. - Az orvos szerette volna
elmondani, hogy ő is megtiszteltetésnek szánta, hogy
amióta feleségül vette Anne-t, más nőt telefonon olyan
értelemben nem hívott föl, de nem mondta. - Már én is
többször gondoltam rá, hogy fölhívom, és megkérdem,
hogy van Marie, de az időeltolódás miatt soha nem jött
össze.
- Ilyesmi velem is előfordult már. Mindenesetre
örülök, hogy most fölhívtam. És érezze magát nagyon
jól Bermudán.
- Köszönöm. Kellemes hétvégét magának is. És
felhívom, ha hazajöttem. - Ilyesmire először tett ígére-
tet, és máris alig várta, hogy megvalósíthassa: - Jut
eszembe, a filmünk szenzációsan alakul.
A férfi jólesően mosolygott. - Örülök neki. - De
persze nem ezért telefonált. - Vigyázzon magára, Mel!
- Jövő héten jelentkezem. - És egyszerre rádöbbent,
hogy olyan kapcsolat alakult ki közöttük, ami azelőtt
nem volt, s amint megindult a Bloomingdale felé, bol-
dognak, izgatottnak és felszabadultnak érezte magát.
Felpróbált két kék fürdőruhát, egy feketét és egy
pirosat, de a piros sosem illett igazán a vörös hajához, és
végül kiválasztotta az egyik szép középkéket meg a
feketét: Kicsit kockázatos, de ma olyan egzotikus han-
gulatban volt. És amint ott állt a pultnál és mosolyogva
tartotta maga előtt a két fürdőruhát meg a hitelkártyá-
ját, és várta, hogy fizethessen, egy nő könnyek között
épp feléje törtetett. - Lelőtték az elnököt! - sikoltotta
178
mindenkinek, aki odafigyelt. - A mellén és a hátán
találták el, és haldoklik! - Mintha az egész áruházon
egyszerre villanyáram futott volna keresztül, az em-
berek kiabálva adták tovább a hírt, majd futni kezdtek,
mintha lázas ténykedésük bármin is segíthetne. Mel a
pultra hajította a két fürdőruhát, és automatikusan
leszáguldott a háromemeletnyi mozgólépcsőn és ki a
bejáraton. Bevágódott az első arrajáró taxiba, léleksza-
kadva bemondta a tévétársaság címét, és megkérte a
sofőrt, hogy kapcsolja be a rádiót. Ő is meg a sofőr is
dermedten hallgatták a híreket. Még senki nem tudta
biztosra, hogy él-e az elnök, vagy meghalt. Egy napra
ment Los Angelesbe, hogy a kormányzóval tárgyaljon,
és polgárjogi vezetőkkel is találkozott. Néhány perce
mentőautó száguldott vele a kórházba, életveszélyes
állapotban van, a két mellette álló rendőr pedig ott is
maradt holtan. Mel sápadtan egy tízdollárost hajított
oda a sofőrnek, majd berontott az épületbe vezető
szárnyas ajtón. Addigra az előcsarnoktól a hírszerkesz-
tőségig a feje tetején állt minden, s amint a főszerkesztő
megpillantotta a feléje vágtató Melt, megkönnyebbül-
ten felsóhajtott.
- Hál' isten, reméltem, hogy időben ideérsz.
- Szinte futva jöttem a Bloomingdale-től idáig. -
Legalábbis úgy érezte, és meg is tette volna, ha a szükség
úgy kívánja. Tudta, hogy ezekben a percekben neki
most itt a helye.
- Máris ülsz a kamera elé a hivatalos jelentésekkel.
Megnézte, mi van rajta, meg volt vele elégedve, de
persze azt se bánta volna, ha akár mezítelenül áll ott.
- Fesd ki magad. És összehúzhatnád egy kicsit a
kabátod. Túl fehér a ruha a kamerához.
179
- Persze. Most mi az ábra?
- Még .semmi új. A műtőben van, és nem valami
rózsás a kilátás.
- A francba. - Berohant az irodájába, ahol a smink-
eszközeit tartotta, öt perc múlva ott volt megint, meg-
fésülve, kifestve, begombolt kiskabáttal, felvételre
készen. A rendező bekísérte a stúdióba, és a kezébe
nyomta a nagy kazal híranyagot, amit Mel átfutott. A
következő pillanatban rémülten nézett a férfira. - Ez
tényleg nem valami biztató. Az elnököt három golyó a
mellén találta el, és a korábbi jelentések szerint a gerince
is megsérült. Még ha megmarad, akkor is örök életére
megbénulhat, vagy ami még ennél is rosszabb, élőhalott
lesz belőle. Épp a Központi Városiba vitték, és jelenleg
is folyik a műtét. Ekkor Mel hirtelen eltűnődött, vajon
Peter Hallam tud-e az egészről, de nem ért rá telefonálni
az adás kezdete előtt.
Sietősen az asztalához ment, s máris rögtönözni
kezdett a kamera előtt, amint kigyulladtak a lámpák,
majd egymás után sorolta a híreket. A kitűzött műsoro-
kat mind leállították, hogy az embereket rendre tudósít-
sák a legújabb hírekről, de még nem volt túlzottan sok
közölnivaló. A délután hátralevő részében domborítani
kellett, legalább három óra hosszat megállás nélkül,
akkor végre leváltotta az a férfi, aki hétvégeken helyet-
tesíteni szokta. Mindannyiukat behívták, s véget nem
érő viták és feltételezgetések követték egymást az éter
hullámain a nyugati partróljövőjelentések között, aztán
egyenesben kapcsolták a Los Angeles-i riportereket,
akik a Mel számára oly ismerős Központi Városi Kórház
előcsarnokából adták helyzetjelentéseiket. Mel, miköz-
ben a híradásukat hallgatta, azt kívánta, bárcsak ott
180
lehetne ő is. De hat órára még mindig nem voltak újabb
hírek, kivéve, hogy az elnök még életben van, a műtétet
túlélte. Most következnek a várakozás nehéz percei,
elsősorban a First Lady számára, aki már útban volt Los
Angelesbe, és egy órán belül meg is kellett érkeznie a
LAX reptérre.
Mel végigcsinálta a szokásos hatórás híreket, aminek
a nagy részét most a Los Angeles-i hírek tették ki, s
mikor végre felállhatott a kamera elől, már várt rá a
rendező, hogy beszéljen vele.
- Mel - nézett rá a férfi komoran, és újabb halom
kéziratot nyomott a kezébe. - Oda kell menned. - Egy
pillanatra Mel egészen elképedt. -Menj haza, csomagolj
és gyere vissza, csináld végig a tizenegy órás híreket,
aztán kiviszünk a reptérre. Egy gépet visszatartanak a
kedvedért, holnap reggel pedig onnan kezded a közvetí-
tést. Addigra már, ki tudja, hol fognak tartani az
események. - A férfit, aki az elnököt lelőtte, már
őrizetbe vették, és pettyes múltjának különböző esemé-
nyeit hosszasan szellőztették a tévében, közben sebé-
szek nyilatkoztak, véleményüket nyilvánították az el-
nök állapotáról és kilátásairól. - Meg tudod csinálni?
- Mindketten tudták, hogy költői a kérdés. Melnek nem
is volt választása. Ezért kapja a fizetését, a munka-
körébe szorosan beletartozott az országos katasztrófák
helyszíni tudósítása. Gondolatban végigfutott teendői-
nek hosszú során. Afelől a hosszú évek gyakorlata után
nem volt kétsége, hogy Raquel majd vigyáz a gyerekek-
re, ő meg még beszélhet velük, amikor a két híradó
között hazamegy csomagolni.
Odahaza az ikrek és Raquel könnyek között ültek a
tévé előtt, először Jessica vetette magát a nyakába.
181
- Mami, most mi lesz? - Raquel hangosan trombitált.
- Még nem tudjuk. - Aztán megmondta nekik. - Ma
este Kaliforniába kell mennem. Ugye, pockok, vigyáz-
tok magatokra? - Raquelhez fordult, de az ő válaszát
tudta előre.
- Természetesen - vágta rá az asszony, szinte meg-
bántottan.
- Mihelyt ennek az egésznek vége, jövök haza.
Megcsókolta őket, visszament a tévébe a késői hír-
adóra, és mihelyt az adásnak vége lett, két rendőr, aki rá
várt, kocsin vitte ki a repülőtérre. Mindnyájan feszülten
figyeltek a rádió híreire, miközben velőtrázó szirénázás-
sal közeledtek a reptérhez. Ezt a szívességet a rendőrség
alkalmanként megtette a tévéállomásnak. Negyed egyre
kinn voltak a Kennedyn, és tíz perccel azután, hogy Mel
a gépre szállt, a levegőbe emelkedtek. A légikisasszo-
nyok többször is odamentek hozzá, és a pilótán keresz-
tül továbbított híranyagot nyomtak a kezébe. Az irányí-
tótornyokból a légi ellenőrzéstől vették a híreket. Az
elnök még életben volt, de hogy meddig, azt senki sem
tudhatta. Véget nem érőnek tűnt a Los Angelesbe ve-
zető éjszaka, és amikor Mel végre kiszállt, egészen
összetörtnek érezte magát. Ott is rendőri kíséret várta,
és Mel úgy határozott, hogy előbb megy a Központi
Városiba és csak azután a hotelba, hogy aludjon néhány
órát. Másnap reggel hétkor munkába kell állnia, és Los
Angelesben már hajnali négyre járt. Mikor beért a
kórházba, kiderült, hogy újabb hírek nincsenek, úgy-
hogy hajnali ötre már a hotelban volt. Úgy határozott,
hogy alszik egy órát, mielőtt megkezdi a közvetítést.
Majd megiszik egy csomó kávét, és ébresztést kér a szál-
lodai telefonügyelettől, hogy el ne aludjon. Egy olyan
182
szállodában szereztek neki szobát, ahol eddig még nem
járt, de közel volt a Központi Városi Kórházhoz. És Mel
ekkor rádöbbent, hogy milyen különös, hogy ismét itt
van Los Angelesben, méghozzá ilyen hamar, s eltűnő-
dött, vajon lesz-e ideje találkozni Peterrel. Talán, ha
már vége az egésznek. Hacsak meg nem hal az elnök.
Akkor lehet, hogy azonnal vissza kell repülnie az elnöki
különgéppel, hogy részt vegyen a washingtoni temeté-
sen, mely esetben semmiképpen nem találkozhat a fér-
fival. De remélte, méghozzá az elnök kedvéért, hogy
erre nem fog sor kerülni. Pedig rettenetesen szerette
volna látni Petert a következő napokban. Eltűnődött,
vajon az orvos tudja-e, hogy ott van.
Mihelyt a telefonközpontos fölcsengetett, felébredt.
A végtagjai fájtak ugyan, de olyan éber volt, mintha egy
percet sem aludt volna. De bíznia kell benne, hogy
kötélidegei és a sok kávé majd lábon tartják. Csinált
már ilyet máskor is, és tudta, hogy ezúttal is menni fog.
Sötétszürke ruhát és fekete magas sarkú cipőt húzott, és
hat harminckor már benn ült a rendőrautóban, tíz
perccel később pedig megérkezett a kórházhoz, hogy
megszerezze a legújabb információkat az adás kezdeté-
ig. Addigra New Yorkban már majdnem tíz óra volt, s az
ország keleti fele órák óta ki volt éhezve az új informáci-
ókra.
Szembetalálkozott ugyanazzal a stábbal, amelyikkel
az elmúlt harcok során már összeszokott, valamint
legalább ötven újabb stábtaggal, és vagy két tucat
riporterrel. Ott táboroztak a kórház előcsarnokában, és
a kórház szóvivője minden félórában tájékoztatást
adott. És úgy nyolc óra tájban, amikor Mel már egy
órája egyenes adásban közvetített komoran és lenyűgö-
183
zően, végre megkapták az első biztató híreket. Az elnök
magánál volt, és a gerincoszlopát semmiféle károsodás,
sérülés nem érte. Ha megmarad, nem lesz béna és ez
idáig úgy látszik, hogy agykárosodás sem történt. Hogy
megmarad-e, az még a jövő zenéje. Három óra múlva a
First Lady csatlakozott hozzájuk, és szólt néhány szót az
ország népéhez. Melre szakított három percet az idejé-
ből, csupa bánat volt a szegény asszony, de azért
méltóságát megőrizve és határozott hangon beszélt
Mellel. Az ember szíve majd megszakadt, ahogy köny-
nyek szöktek a szemébe, miközben a hangja meg sem
rezdült. Mel engedte beszélni, csak néhány kérdést tett
fel és biztosította, hogy az egész ország érte imádkozik,
aztán csodával határos módon az elnököt operáló se-
bésszel is sikerült néhány percet beszélnie. Aznap este
hatra elfogytak az új hírek, és Melt felváltotta egy helyi
tudósító, aki bedolgozott a tévétársaságuknak. Kapott
öt órát, hogy a szállodában kialudja magát, ha ugyan
képes rá. De mire a szobájába került, már annyira fel
volt srófolva, hogy nem bírt elaludni. Csak feküdt a
sötétben, ezer dolog keringett a fejében, aztán hirtelen a
telefon után nyúlt és feltárcsázott egy helyi számot.
Mrs. Hahn vette fel a hallgatót, és Mel minden
barátságos szóvesztegetés nélkül megkérdezte, beszél-
het-e a doktor úrral, aki a rákövetkező pillanatban már
bele is szólt a hallgatóba.
- Mel?
- Halló. Nem tudom van-e füle-farka, amit összebe-
szélek, mert a fáradtságtól keresztbe áll a szemem, csak
jelentkezni akartam és közölni, hogy itt vagyok.
A férfi ekkor szelíden elmosolyodott. A nő hangja
kimerült volt. -Emlékszik még rám? Ugyanis véletlenül
184
én is a Központi Városi Kórházban dolgozom. Arról
nem beszélve, hogy van idehaza tévénk. Ma már kétszer
is láttam, csak maga nem látott engem. Hogy bírja?
- Bírom. Hozzá vagyok szokva. Egy idő után az
ember átengedi a testét a robotpilótának, és csak reméli,
hogy nem fog falba ütközni, miközben a fürdőszobát
keresi.
- Most hol van? - Mel bemondta a szálloda nevét, és
a férfi is elképesztőnek találta, hogy ismét ilyen közel
kerültek egymáshoz. EL kellett ismernie, hogy a rémes
körülmények ellenére nagyon örül, bár azt nem tudta,
hogy fognak-e találkozni. - Tehetek valamit magáért?
- Most biztosan nem. Ha igen, feltétlenül jelentkezem.
160
A férfi teljesen hülyének érezte magát, mégis fel
kellett tennie a kérdést. - Volna rá lehetőség... hogy
valamikor találkozzunk? Már úgy értem, hogy nem
abban a zsúfolt előcsarnokban, tele riporterekkel.
- Egyelőre fogalmam sincs. -És ezt őszintén mondta.
- Minden attól függ, hogy mi történik, Peter. Őszintén,
maga szerint mekkorák ennek az embernek az esélyei?
- Már előbb is meg kellett volna kérdeznie, de olyan
fáradt volt, hogy csak most jutott eszébe.
- Egész jók. Attól függ, milyen formában van. A
szívével nincs probléma, különben szóltak volna nekem.
Benn voltam a műtőben, amikor operálták, ha netán
szükség volna rám. De nem volt. - Erről Mel a híranyag-
ból nem értesült, de hát sejtette, hogy sok információt
elhallgatnak. Csak a merénylőről mondtak el mindent, a
huszonhárom éves fiatalemberről, aki az elmúlt öt
esztendőt elmegyógyintézetben töltötte, . és már két
hónappal ezelőtt megmondta a nővérének, hogy meg
185
fogja gyilkolni az elnököt. Senki nem vette komolyan,
miután a fiú a kórházi szobatársáról azt hitte, hogy Isten,
a főnővért meg Marilyn Monroe-nak tartotta. Azt se
nézték ki belőle, hogy tudja egyáltalán, hogy ki az elnök,
de hát tudta. Annyira tudta, hogy majdnem sikerült
eltennie láb alól, illetve ki tudja, hisz az elnök még nem
úszta meg a dolgot. - Holnapra sokkal többet fogunk
tudni, Mel.
- Ha hozzájut valami belső információhoz, megten-
né, hogy felhív?
- Természetesen. De miért nem alszik egyet, mielőtt
még magából lesz a kórház következő ápoltja?
- Majd alszom, de annyira fel vagyok húzva, hogy
képtelen vagyok elaludni.
- Próbálja meg. Hunyja le a szemét, és lazítson, ne
gondoljon az alvásra. - A hangja megnyugtató volt, és
Mel örült, hogy felhívta. - Akarja, hogy holnap bevi-
gyem a kórházba?
- Holnap.? - nevetett Mel. - Nekem ma tizenegyre
vissza kell mennem.
- De hát ez embertelenség! - A férfi magánkívül volt.
- Az elnökgyilkosság nemkülönben. - Ebben mind-
ketten egyetértettek, s Mel letette a telefont. Örült,
hogy felhívta a férfit. És remélte, hogy találkozhatnak,
mielőtt el kell mennie Los Angelesből. Belehalna, ha
úgy kellene elmennie innét, hogy még csak nem is látták
egymást, de tudták mindketten, hogy erre bizony meg-
van az esély. És miközben Mel a szállodai ágyában az
oldalára fordult, azon imádkozott, hogy ne így legyen.
13 . FEJEZET
Pénteken Mel és a for-
gatócsoport többi tagja
186
hosszú, fárasztó napot töltött a Központi Városi Kórház
előcsarnokában. Féltucatnyian csak azzal foglalkoztak,
hogy hordták a stábtagoknak a kávét, szendvicset, és
időnként egyenes adásban továbbították tévétársasága-
iknak az elnök állapotával kapcsolatos legújabb híreket.
Azonban reggel hattól este hétig nagyjában-egészében
semmi nem változott. És miután csütörtök este tizenegy-
kor Mel szolgálatba állt, péntek este nyolcig el sem
hagyta a kórházat. Addigra annyira kimerült volt már,
hogy csak úgy lüktetett az agya és égett a szeme. Ekkor
kiment a parkolóba, és becsusszant a bérelt kocsiba,
hogy a hotelba hajtson, de a fáradtságtól olyan homályo-
san látott, hogy beindítani sem merte a motort. S a hang,
amelyet meghallott, mintha sűrű ködön érkezett volna a
füléhez. Megfordult, hogy megnézze, ki áll a kocsija
mellett, és ki szól hozzá.
- Miss Adams, maga így nem vezethet! - Először azt
hitte, valamelyik zsaru, aztán amint fejét hátratámasz-
totta az ülésen, és hunyorogva odanézett, fölfedezte az
ismerős arcot. Az ablak végig le volt húzva. Mel tudta,
hogy minél több levegőre lesz szüksége, hogy hazafelé
menet el ne aludjon a volánnál.
- Nahát! Maga hogy kerül ide? - Még így, az össze-
esés szélén is látta, hogy a férfi szeme mélykék, és
érezte, hogy nagyon örül, hogy ott látja.
- Itt dolgozom, ha nem tudná.
- De magának már régen otthon volna a helye, nem?
A "férfi bólintott, és továbbra is a nő szemét figyelte.
Mel ahhoz is túl fáradt volt, hogy megmozduljon. - Ül-
jön át. Elviszem a hotelba.
- Ugyan már. Semmi bajom. Csak egy kicsit...
- Na, legyen esze, Mel. Most, hogy úgy el vannak
187
foglalva az elnökkel, ha maga felmászik ezzel a kocsival
egy fára, még egy fölösleges ragtapasz se lesz a kórház-
ban a maga számára. Az egész banda az elnökre van
ráállítva. Úgyhogy spóroljuk meg magunknak ezt a
cirkuszt, és engedje, hogy hazavigyem. helyes? Melben
annyi erő sem maradt, hogy tiltakozzon. Csak mosoly-
gott, mint egy fáradt gyerek, bólintott, és átcsusszant a
másik ülésre. -Ez a beszéd. -A férfi ránézett, hogy nem
bántotta-e meg, majd elégedetten látta, hogy nem. Mel
csak bámult kábultan maga elé, és csöppet sem tiltako-
zott, amikor a férfi átvette az irányítást. Peter szakava-
tottan vezetett a Los Angeles-i forgalomban, ebben az
órában még mindig csúcsforgalom volt, s közben néha-
néha Melre pillantott. Aztán végre megszólalt.
- Mel, jól van?
- Csak egy kicsit kikészültem. Majd alszom valamit,
és máris rendbe jövök.
- Mikor kell visszamennie?
- Hál' istennek, csak holnap reggel hatkor.
És ekkor kissé kihúzta magát az ülésen. - Tud valamit
az elnök állapotáról, amit hasznosíthatnék? - De a férfi
csak rázta a fejét. -A fenébe, remélem, megmarad.
- Az országban mindenki ebben reménykedik, én is.
Az ember ilyenkor olyan tehetetlennek érzi magát.
Hanem tudja, azt hiszem, baromi nagy szerencséje volt.
Rá is mehetett volna egy perc alatt. És nem sok
hiányzott, higgye el, láttam a röntgenfelvételeken. Csak
egy hajszálon múlott az élete, vagy az agyműködése,
vagy hogy a legjobb esetben nyaktól lefelé egy életre
megbénuljon. Ha az a golyó csak egy kicsit is másképpen
pattan vissza... - A mondatot szükségtelen volt befejez-
nie. A sebészek, akik az elnököt műtötték, mind a
188
barátai, s ezért Peter meglehetősen jól informált volt.
- Annyira sajnálom a feleségét. Olyan derekasan
viselkedik, pedig mintha az utolsó szalmaszálba pró-
bálna belekapaszkodni. - Az elnök felesége bizony már
nem volt fiatal, és az elmúlt két nap feszültsége iszonya-
tosan igénybe vette.
- Ráadásul a szíve sincs rendben, tudja. Nem ko-
moly, de nem kifejezetten ilyesmit ír elő az orvos
hasonló esetekben.
Mel fáradt mosollyal nézett a férfira. Most jött csak
rá, hogy élve nem jutott volna a szálláshelyére. Meg is
mondta az orvosnak, amint megálltak a hotel előtt.
- Ugyan már, csak nem képzeli, hogy hagytam volna,
hogy vezessen?
- Szerencsém, hogy épp ott volt, amikor végeztem.
- Úgy érezte, épphogy magához tért, de csak éppen
hogy. És az eszébe sem jutott, hogy a férfi várt rá, mert
tudta, hogy ilyen állapotban lesz. Peter ezt meg akarta
tenni Melért, és örült, hogy meg is tehette. - Nagyon
köszönöm, Peter. - Mindketten kiszálltak a kocsiból, és
a férfi lenézett Melre.
- Ne kísérjem be a hotelba?
Mel mosolygott, hogy milyen gondoskodó. Évek óta
nem törődött így vele senki, ha ugyan törődött valaha is.
- Ugyan már. Menni még tudok. Csak vezetni lettem
volna képtelen. - Persze vezetett volna, ha rákénysze-
rül.
- Holnap reggel magáért jövök. Háromnegyed hat-
korjó lesz?
- Ezt nem hagyhatom.
- Aztán miért nem? Normál esetben fél hétkor
amúgy is a kórházban vagyok. Mit számít az a fél óra ide
189
vagy oda?
- De tényleg, tudok én vezetni. - Szinte röstellte,
hogy a férfi ennyi figyelmet szentel neki, de az hajthatat-
lan maradt.
- Nem látom be, hogy miért volna szükséges.
És ekkor Melnek eszébe jutott valami. - És innen
hogy megy haza?
- Azzal sose törődjön. Majd taxin visszamegyek a kór-
ház előtti parkolóba, és ott beülök a kocsimba. Én teljesen
magamnál vagyok. Maga az, aki majd leesik a lábáról.
- Ó, Peter, igazán nem akartam... - Ám ekkor
nagyot ásított, a megkezdett mondat félbeszakadt, és a
férfi elnevette magát.
- Nos? Van még valami, amit közölni óhajt a hallga-
tósággal? - csipkelődött, és Mel sajnálta, hogy annyira
kimerítette az elmúlt nap.
- Csak hogy köszönöm. -~ tekintetük találkozott, és
ott, a szálloda előtt mélyen egymás szemébe néztek. - És
hogy örülök, hogy ismét látom.
- Ugyan, hisz maga már nem is lát. Szerintem azt
hiszi, hogy egy vadidegen alak hozta haza. - Gyöngéden
a hotel bejárata felé vezette, és bekísérte az előcsar-
nokba.
- Ha minden idegen ilyen kedves volna... - suttogta
a nő.
- Akkor most legyen jó kislány, menjen fel a szobá-
jába és próbáljon meg aludni. Evett valamit?
- Hajaj. Most csakis az ágyam után vágyakozom.
Bármilyen ágy után. - Már a padló is megtette volna. A
férfi megnyomta a lift gombját, gyöngéden betessékelte,
s mielőtt még Mel egy szót szólhatott volna, hátralépett.
- Akkor holnap reggel.
190
Mel szeretett volna tiltakozni, de az ajtó becsukódott,
a lift pedig fölrepítette az emeletre. Csak el kellett jutnia
a szobája ajtajáig, kinyitni az ajtót, aztán becsukni és
valahogy az ágyig elérni. Mindez megtörtént, s közben
úgy érezte magát, mint aki inkább holt, mint eleven. Le
se vetkőzött, csak felhívta a telefonközpontot, és ébresz-
tést kért reggel ötre, aztán kinyúlt, és csak akkor tért
magához, amikor másnap reggel megszólalt a telefon.
- Öt óra van, Miss Adams.
- Máris? - kérdezte rekedten, még félálomban. Igye-
kezett magához térni, felült az ágyban, a telefont a
kezében tartotta. - Hallotta már a híreket? Él még az
elnök?
- Azt hiszem, igen. Ha nem élne, már felhívták volna
a kórházból, vagy a Los Angeles-i tévétársaságtól.
Mel lejtette a hallgatót, majd tárcsázta a helyi tévé-
adót. Az elnök még él, közölték, és tegnap este óta nem
történt semmi. Az állapota változatlan, még mindig
életveszélyes. Ezután Mel a zuhanyozóba ment. Még
ahhoz is túl korán volt, hogy kávét rendeljen. Aztán hat
előtt húsz perccel lement, kiállt a szálloda bejárata elé, s
közben arra gondolt, hogy nem lett volna szabad bele-
egyeznie, hogy Peter érte jöjjön. Semmi oka, hogy sofőr-
ködjön neki. Igazán ostobaság. De pontosan háromne-
gyed hatkor a férfi megjelent, s amint kinyitotta a kocsi
ajtaját és Mel beült, a kezébe nyomott egy termosz kávét.
- Teremtőm, ez a legjobb étkezőkocsi, amelyben
valaha is utaztam.
- Van szendvics is abban a zacskóban - bökött a férfi
egy barna papírzacskóra, és rámosolygott. - Jó reggelt!
- Sejtette, hogy Mel az előző este sem evett, s maga
készítette neki a szendvicseket.
191
- De jó, ha az embernek barátja van Los Angelesben.
- Mel boldogan beleharapott a pulykaszendvicsbe, 'és
hálásan belesüppedt a Mercedes ülésébe, kezében a
csésze kávéval. - Ilyen az élet. - Aztán félénk mosollyal
a férfira nézett. - Amikor két hete elmentem innét, nem
is gondoltam, hogy még látjuk egymást valaha. De azt
végképp nem, hogy ilyen hamar.
- Én is erre gondoltam. Sajnálom, hogy ilyen rémes
dolog hozott össze megint bennünket. De nagyon örü-
lök, hogy itt van, Mel.
- Tudja mit? - Megint kortyolt egyet a gőzölgő
kávéból. - Én is. Tudom, rémes dolog ilyet mondani,
hisz tudjuk, miért vagyok itt. De nem is tudom... - Egy
pillanatra félrefordult, majd ismét a férfira nézett. - So-
kat gondoltam magára, amióta hazamentem innét, és
nem is tudom, miért. Talán most, hogy visszajöttem,
majd sikerül rájönnöm.
A férfi bólintott. Ő is hasonló gondokkal küszködött.
- Nehezen tudnám megmagyarázni az érzéseimet. Foly-
ton szerettem volna felhívni telefonon, hogy beszámol-
jak a legújabb fejleményekről Marie-val kapcsolatban...
vagy egy újabb műtétről... vagy akármiről, amit a
gyerekek mondtak.
- Azt hiszem, maga nagyon magányos, és én megnyi-
tottam egy ajtót. És most nem tudja, mihez kezdjen vele.
- A férfi bólintott, és Mel elgondolkodva nézett maga
elé. - Az a muris, hogy én sem tudom. Maga is
megnyitott számomra egy ajtót, és attól kezdve, hogy
hazamentem, magára gondoltam. És nagyon boldog
voltam, amikor először felhívott.
- Nem volt választásom. Egyszerűen fel kellett hív-
nom.
192
- Miért? - Mindketten a választ keresték, de nem
találták.
- Nem tudom, Mel. Úgy megkönnyebbültem, ami-
kor megtudtam, hogy itt van megint. Talán ezúttal
rájövök, mit is akartam mondani... vagy lesz merszem
elmondani...
De Mel fel merte tenni a legnehezebb kérdést. - Na-
gyon fél tőle?
- Igen. - A hangja szinte reszketett, és vezetés
közben nem nézett az asszony felé. - Halálosan félek.
- Nos, ha ez megvigasztalja, én is.
- Miért? - nézett rá a férfi meglepetten. - Maga
hosszú évek óta a maga életét éli. Tudja, mit csinál. Én
nem.
- Épp erről van szó. Tizenöt éve élek egyedül. És
soha senkit nem engedtem magamhoz túl közel. Ha
megpróbált valaki a közelembe férkőzni, megfutamod-
tam. De magában van valami... egyszerűen nem tudom
hányadán állok magával, de annyira vonzónak találtam
amikor az előző alkalommal itt jártam.
A férfi leállította a kocsit a Központi Városi Kórház
parkolójában, és szembefordult az asszonnyal. - A
feleségemen kívül húsz éve maga az első nő, akit
észrevettem. És ettől vagyok úgy megrémülve, Mel.
- Miért?
- Nem tudom. De meg vagyok. Amióta Anne meg-
halt, én fedezékbe vonultam. És most egyszer csak azon
kapom magam, hogy nem akarok többé ott maradni.
- Sokáig csöndben ültek, végül Mel törte meg a csendet.
- Tudja mit, miért nem várjuk ki türelmesen, mi
történik? Nem kell erőltetni a dolgot. Még egyikünk
sem kockáztatott semmit. Maga néhányszor felhívott
193
telefonon, én pedig azért vagyok itt, mert az elnököt
lelőtték. Jelenleg ez a tényállás. - Igyekezett magának is
bebeszélni, amit mondott, nemcsak a férfinak, de egyi-
küket sem sikerült meggyőznie.
- Biztos benne, hogy nincs többről szó? - nézett rá
szelíden a férfi, ő pedig rámosolygott.
- Nem. Csöppet sem vagyok benne biztos. Ez a baj.
De talán, ha nem hamarkodjuk el a dolgot, legalább
nem fogjuk egymást halálra rémíteni.
- Én remélem, hogy nem rémítem halálra, Mel.
Ahhoz túlzottan is szeretem, semhogy el akarjam ijesz-
teni.
- Inkább én ijesztem el magamat, maga nem is volna
rá képes. Én nem akartam többé olyan helyzetbe
kerülni, hogy valaki megbánthasson, és mindenáron
meg akartam őrizni a függetlenségemet. Erődítményt
emeltem magam köré, s ha oda bárkit is beengedek,
az lerombolhatja, amit fölépítettem, pedig nem ment
könnyen, amíg azokat a bástyákat magam köré emel-
tem. - Ennél őszintébben nem is beszélhetett volna, és
könnyek csillogtak a szemében, miközben a férfi ráné-
zett.
- Én nem fogom bántani, Mel, ha egy mód van rá. Én
inkább arra vágyom, hogy legalább egy részét levehes-
sem a válláról annak a tehernek, amit cipel.
- Nem hinném, hogy szabadulni akarnék a tehertől.
- Én meg abban nem vagyok biztos, hogy át tudom-e
vállalni.
- Helyes. Jobb is így. - Még egy pillanatig hátradőlt
az ülésen, mielőtt búcsút kell vennie a férfitól. - Csak az
a baj, hogy olyan messze vagyunk egymástól. Maga itt
él. Én pedig ott. Ezért nem lesz módunk rá, hogy bármit
194
is kiderítsünk.
- Hátha kiderül, még amíg itt van - mondta a férfi
reménykedőn, de Mel a fejét rázta.
- Kicsi a valószínűsége, ha ennyire be vagyok fogva.
De a férfit nem volt olyan könnyű elbátortalanítani.
Még nem. Ki kellett derítenie, mit érez ez iránt a nő
iránt, akit olyan vonzónak talál. Belenézett a nagy, zöld
szempárba, amelyre oly jól emlékezett. - Amikor leg-
utóbb itt volt, mindenütt a nyomomban járt, miközben
dolgoztam. Ezúttal engedje meg, hogy most én álljak a
maga rendelkezésére. Aztán hátha akad közben egy kis
időnk, hogy beszélgessünk.
- Annak nagyon örülnék. De hát látja, mi folyik itt.
Éjjel-nappal dolgozom.
- No, majd meglátjuk. Hátha később, amikor végez:
tem a műtétekkel meg a vizittel, sikerül becserkésznem
itt az előcsarnokban. Talán bekaphatunk egy szendvi-
cset. -Melnek tetszett az ötlet, csak épp elgondolni sem
tudta, hogyan tudna elszabadulni.
- Majd igyekszem ellógni. De Peter, ugye megérti,
hogy könnyen megeshet, hogy képtelen leszek.
- Megértem. - És ekkor első ízben érintette meg az
asszony kezét. - Oké, Mel. Én itt vagyok. Nem megyek
sehová. - De neki, Melnek esetleg mennie kell. Maguk-
ban mindketten reménykedtek, hogy ha igen, hát leg-
alább nem a közeli jövőben.
Mel rámosolygott, jólesett a férfi érintése. - Köszö-
nöm, hogy elhozott, Peter.
- Szolgálatára, asszonyom. - Kiszállt, kinyitotta az
ajtót, s a következő pillanatban elnyelte őket az előcsar-
nokban nyüzsgő tömeg. A férfi visszafordult, hogy még
egy pillantást vessen rá, de Mel már elmerülten beszél-
195
getett a sajtó egyik kevéssé jelentős képviselőjével, aki
az éjszakát ott töltötte az előcsarnokban, és mielőtt még
Mel arrafelé fordulhatott, amerre ő elindult, már össze-
csukódott mögötte a lift ajtaja.
Mel reményteli információkat kapott. Az elnök még
él, és a kórház szóvivője fél órája közölte velük, hogy
mintha javulás állt volna be az állapotában.
Nyolc órakor a First Lady visszatért a kórházba. A
Bel-Air Szállóban lakott, és titkosrendőrök vették kö-
rül, akik keresztülverekedték magukat a tömegen. Az
asszonyt lehetetlen volt megközelíteni, pedig Mel és egy
csomó más riporter megpróbálkozott vele. Szegény nő
sápadt volt és nyúzott, és Mel megint csak megszánta.
New York-i idő szerint fél kilenckor megkezdte a köz-
vetítést, aztán kilenckor leadta a déli híreket. De mást
nem közölhetett az ország népével, mint hogy az elnök
még életben van. Aztán egész nap gyűjtötte az informá-
ciókat, s egyetlen pillanatig nem gondolt a maga életére
vagy akár Peter Hallamra.
Három óráig nem is látta, akkor a férfi egyszer csak
ott termett mellette. Lenyűgöző volt a keményített fehér
orvosi köpenyben, és a következő pillanatban nyüzsög-
ve körülvették a sajtó képviselői. Azt hitték, azért jött,
hogy híreket közöljön, s szinte lehetetlen volt túlkia-
bálni a lármát, és elmagyarázni, hogy ő csak egy barátját
jött meglátogatni, magánemberként. Végre sikerült
Mellel elmenekülniük egy sarokba, s közben a többiek
arra gyanakodtak, hogy Mel valami szenzációs informá-
ciót halászik el az orruk elől. Végül Peter kétségbeeset-
ten levette a fehér köpenyt, és egy szeméttartó mögé
hajította.
- Jézusom, azt hittem, még a végén meglincselnek.
196
- Meg is tennék, ha tehetnék. Nagyon sajnálom -
mosolygott rá Mel fáradtan. Kilenc órája dolgozott
megállás nélkül, és a kocsiban bekapott szendvicsek óta
egy falatot sem evett, bár kávét több literrel is megivott.
- Evett valamit?
- Még nem.
- El tud szabadulni innét?
Mel az órájára nézett. - Tíz perc múlva kezdem az
adást a New York-i hatórás híradó részére. Aztán, ha
kell, visszajöhetek nyolckor a New York-i tizenegy órás
híradóra. Mi több, minden bizonnyal vissza kell jön-
nöm. De utána, remélem, végeztem, hacsak nem törté-
nik valami rendkívüli.
A férfi gondolkodott. -Mi lenne, ha hatkor visszajön-
nék magáért? Elmehetnénk valami csöndes helyre va-
csorázni, és időben visszahoznám a tizenegy órás hírek-
re, aztán meg hazaviszem a hotelba.
- Addigra minden bizonnyal se élő, se holt leszek,,s
meglehet, hogy vacsora közben el is alszom.
- Én nem bánom. Mások is elaludtak már, miközben
velem vacsoráztak. Most legalább majd elmondhatom,
hogy nem én vagyok az oka. - Az asszonyra mosolygott,
legszívesebben a karjába kapta volna.
Mel is mosolygott. - Örülnék, ha együtt lehetnénk ma
este.
- Helyes. Akkor hatkor találkozunk. - Elsietett az
irodájába, s pontosan három óra elteltével visszatért.
Melnek addigra fekete karikák voltak a szeme körül, s
amint a kocsiba beült, látszott rajta, hogy milyen kime-
rült. Fáradt mosollyal nézett a férfira.
- Tudja, Peter, ha most bármit érez irántam, az
halottgyalázásnak minősíthető.
197
A férfi csak nevetett a rémes ötleten, és elfintorodott.
-Hogy lehet ilyen utálatos?
- Csak így érzem. Hogy ment ma a munka?
- Nagyon jól. És hogy van ma az elnök? - Peter
sejtette; hogy mostanra Mel jóval többet tud őnála. Úgy
el volt foglalva a saját betegeivel, hogy másra nem is volt
ideje gondolni.
- Tartja magát. Már kezdem azt hinni, hogy megma-
rad, ha ennyi ideig sikerült neki. Mi a véleménye?
- Azt hiszem, igaza van. - Majd elmosolyodott. -
Csak remélem, hogy reggelre nem fog talpra szökkenni,
mert akkor magának holnap haza kell repülnie.
- Azt hiszem, erre viszonylag kicsi az esély. Maga
szerint?
- Őszintén szólva, szerintem is. - Peter elégedetten
nézett végig Melen, miközben a közeli étterem felé
hajtott.
- No, és a gyerekek hogy vannak?
- Köszönöm, jól. Tudják a tévéből, hogy maga itt
van, de még nem volt rá időm, hogy elmondjam nekik,
hogy találkoztunk is.
- Talán nem is kellene - jegyezte meg Mel egy
pillanatnyi hallgatás után.
- Miért ne? - nézett rá a férfi meglepetten.
- Mert esetleg felizgatja őket. A gyerkőcök fantaszti-
kus antennákkal vannak felszerelve. Az enyémek leg-
alábbis igen. Kiváltképp Jess. Valnak még csak-csak be
lehet mesélni a dolgokat egy ideig, mert őt annyira
elfoglalják a saját ügyei. De Jessica szinte előbb érzékeli
a dolgokat, mielőtt azok a valóságban megtörténnek.
- Néha Pam is ilyen. De a fiúk egészen mások.
- Erről van szó. Pamnek pedig épp elég baja van az
198
életben anélkül is, hogy miattam kellene aggódnia.
- És miért gondolja, hogy aggódna?
- Miért gondolja, hogy nem aggódna? Csak gondolja
meg, ennek a lánynak az elmúlt két évben a feje tetejére
állt az egész élete, de legalább megvan az a biztos tudata,
hogy ott van neki maga. És nem voltak nők, akiket a
versenytársainak érzett volna, legalábbis a lelke legmé-
lyén. És akkor egyszer csak megjelenek a színen én, és
máris kész a fenyegető veszedelem.
- Ezt miből gondolja?
- Nő vagyok. Ő is az, és maga az apja. Maga őhozzá
tartozik.
- Hogy engem érdekel valaki, az ezen a tényen mit
sem változtat.
- Valamilyen mértékben azért igen. Biztosra veszem,
hogy Pammel egészen más volt a kapcsolata, amíga
felesége élt. Kevesebb ideje jutott rá, más dolga volt. És
most egyszer csak egészen a magáénak érzi, vagy
majdnem. Erről másnak se volna nagy kedve egy idegen
miatt lemondani.
Peter elgondolkodva nézett maga elé, miközben egy
kis olasz vendéglő előtt leállította a kocsit. - Erre eddig
még nem gondoltam. -Majd lassan Melre mosolygott. -
Persze, nem is volt rá szükség. Lehetséges, hogy mos-
tantól kezdve kissé jobban oda kell figyelnem arra, amit
mondok neki.
- Én is azt hiszem - vigyorodott el az asszony. - Bár
meglehet, hogy az eljövendő néhány nap után engem az
életben nem akar látni többé. Hogy most épp alulmúlom
önmagamat, az nem vitás. Néhány nap nem alvás után
kezdek darabokra hullani.
- Mint mindannyian.
199
- Magán ennek nyomát se láttam. Az egyszerűen
elképesztő, hogy maga hogy bírja.
- Nekem is megvannak a korlátaim.
- Nekem is, és én a magamét már két napja túllép-
tem.
- Na gyerünk, hadd etetem meg. Hátha az segít. -
Bementek, és a főpincér egy csöndes asztalhoz vezette
őket. - Iszik bort, Mel? - De ő sietve megrázta a fejét.
- Itt nyomban elájulnék - nevetett, és egy kis adag
bélszínt rendelt. Nem mintha éhes lett volna, de tudta,
hogy a protein jót fog tenni. Élvezetes volt a vacsora meg
a beszélgetés, s Melt meglepte, milyen jól érzi magát a
férfi társaságában. Úgy látszott, hogy Petert érdekli a
munkája, ő pedig már rengeteget tudott arról, amit a
férfi csinál. Megnyugtató, ugyanakkor stimuláló volt a
beszélgetés, a végén Mel elégedetten, jóllakottan hátra-
dőlt a csésze kávéjával. - Maga kész áldás. Tud róla?
- Nekem is jólesik.
- Én erre egy csöppet sem számítottam, amikor Los
Angelesbe jöttem.
- Tudom - mosolygott a férfi. - Azt hitte, hogy
mostanra már rég Bermudán lesz.
- Miért, milyen nap van? - Valahogy egészen kiesett
az időből, az ideérkezése óta még a lányokkal se beszélt
telefonon, de persze tudta, hogy ők meg fogják érteni.
És különben is, a lányok most Cape Codon töltik ezt a
hosszú hétvégét. Mel észre se vette, hogy az a bizonyos
hétvége már megkezdődött. Úgy érezte, hetek óta Los
Angelesben van. És tulajdonképpen cseppet sem bánta
volna, ha így van. Soha ilyen érzése nem volt azelőtt. Az
élete többnyire New York körül forgott, most viszont
épp ellenkezőleg. Most itt az élete.
200
- Sajnálom, hogy nem mehetett el a Bermudákra
Mel.
- Én nem sajnálom. - Őszintén nézett a férfi szemé-
be. - Most sokkal szívesebben vagyok itt. - A férfi nem
tudta, erre hogy feleljen, ezért kinyúlt és megfogta a
kezét.
- Örülök. Boldog vagyok, hogy megint itt van. Csak
az bánt, hogy ennyit kell dolgoznia.
Mel tekintetéből halálos őszinteség sugárzott, amint a
férfira nézett. - Nem is olyan nagy ár azért, hogy
láthatom.
De Peter nem tudta elnyomni a szomorú gondolatot:
- Biztos, hogy az elnök egészen másképpen érez. - Egy
percig bánatosan hallgattak, majd Mel sajnálkozva az
órájára nézett. - Vissza kellett mennie dolgozni. A férfi
felajánlotta, hogy visszaviszi a kórházba és megvárja, de
Mel tiltakozott. - Majd a tizenegy órás után beülök egy
taxiba. - Ez a Los Angeles-i időszámítás szerint este
nyolckor volt mindössze.
- Mondtam már, hogy amíg itt van, én vagyok a
sofőrje. - Majd röstellkedve ránézett. - Hacsak nem
veszi rossz néven, hogy...
Ezúttal Mel érintette meg a férfi kezét. - Engem
boldoggá tesz.
- Helyes.
Peter fizetett, azután visszavitte a Központi Városi
Kórházba, még épp időben ahhoz, hogy Mel bejelent-
hesse a New York-i nézőknek, hogy az elnöknek van
némi láza, de erre számítani is lehetett. Aztán fél óra
múlva Peter visszavitte a hotelba, az épület előtt letette,
és megígérte, hogy másnap reggel a szokott időben érte
jön. Mel ekkor bement, lefeküdt, de ezúttal sokkal
201
nehezebben aludt el, még ébren volt, mikor a férfi fél
óra múlva felhívta.
- Halló. - Mel félt, hogy az elnökkel kapcsolatban
fog rossz hírt hallani.
- Én vagyok -mondta a férfi, mire Mel megkönnyeb-
bülten mondta el neki, mitől tartott. - Sajnálom, hogy
úgy megijesztettem.
- Semmi, semmi. Valami baj van?
- Nincs. - A férfi tétovázott, s Mel szinte hallotta a
lélegzetvételét. - Csak azt akartam mondani, hogy úgy
érzem, maga egyszerűen fantasztikus. - Peter maga is
megdöbbent, s érezte, mennyire felgyorsult a szívveré-
se. Melanie idegesen s ugyanakkor boldogan ült fel az
ágyban.
- Érdekes, én is épp ezt állapítottam meg magáról,
amikor utoljára itt voltam.
mikor letették, boldogok voltak és izgatottak és rémül-
tek, mint két kamasz. Mintha művégtagokon tennének
meg apró, kezdeti lépéseket, s mintha még nem volna
késő visszafordulni, de ez az egyensúlyozgatás napról
napra nehezebben ment, és egyikük sem sejtette, mi
lesz, ha Melanie visszamegy New Yorkba, de hát még
korai is volt emiatt aggodalmaskodni. E percben csak
örültek, hogy megtették a kezdő lépéseket.
"Jó éjt, Mel, holnap találkozunk..." még a fülében
csengett a férfi hangja, miközben megpróbált elaludni a
sötétben... s úgy érezte magát, mint egy első bálozó, akit
a legklasszabb srác hívott meg partnerének... és milyen
mulatságos, hogy amikor Peterrel van, milyen fiatalnak
érzi magát újra...
14. FEJEZET
Másnap reggel Peter
202
ismét érte ment, elvitte
a kórházba, ahol Mel megtudta, hogy az elnök egy kicsit
jobban van. És napok óta először fordult elő, hogy
napközben is akadt néhány szabad perce, mire hirtelen
az az ötlete támadt, hogy felhívja a szívsebészetet és
megkérdezi, meglátogathatná-e Marie-t. Lifttel ment fel
az ötödikre, a lány az ágyban ült, csinos volt, sápadt arca
teltebb, mint korábban. Melanie bánatosan észlelte,
hogy a gyógyszerek okozta természetellenes felfúvó-
dottság máris megkezdődött, de a lány szeme ragyogott,
láthatóan örült Mel látogatásának.
- Hogy kerül ide? - nézett fel Melanie-ra meglepet-
ten, amint az a helyiségbe lépett. A karjába még mindig
ment az infúzió, de sokkal egészségesebbnek tűnt, mint
a szívátültetés előtt.
- Azért jöttem, hogy meglátogassam. De persze nem
New Yorkból. Napok óta itt vagyok lenn az előcsarnok-
ban, az elnök miatt. - Marie komoly tekintettel bólin-
tott.
- Szörnyű dolog. Jobban van?
- Ma már egy kicsit jobban. De még nem múlt el a
veszély. - Ekkor egyszerre rájött, hogy ilyesmit jobb lett
volna nem mondani, hisz még Marie feje fölül sem múlt
el a veszély. Szelíden mosolygott a fiatal nőre, aki alig
néhány évvel volt nála fiatalabb, s akinek az élete még
mindig egy hajszálon múlott. - Neki nincs olyan szeren-
cséje, mint magának, Marie.
- Mert nem Peter Hallam betege. - Boldogan csillo-
gott a lány szeme, miközben Peter nevét kiejtette, Mel
pedig egy csapásra megértette. A lány szemében Peter
Hallam maga az Isten. És Mel gyanította, hogy még
ennél is többet érez iránta. Nincsen ebben semmi
203
természetellenes, hisz függ ettől az embertől, hisz az
életét mentette meg a szívátültetéssel. De csak amikor
valamivel később maga Peter is belépett, s Mel láttán
elpirult, akkor látott meg még valamit. Az orvos és
betege közötti lenyűgöző kapcsolatot. Peter leült Marie
ágya mellé, halk, megnyugtató hangján beszélni kezdett
hozzá, s ekkor rajtuk kívül mintha nem is lett volna senki
a szobában.
Mel egyszeriben betolakodónak érezte magát, és
kisvártatva el is ment. Visszatért a sajtó képviselőihez,
akik azóta is az előcsarnokban tanyáztak. És nem is látta
többé Petert, amíg a férfi aznap este vissza nem vitte a
szállodába. Ahogy előző este, Melnek most is volt két
óra szünete, aztán nyolcra vissza kellett menni a
kórházba, hogy New York-i idő szerint tizenegykor élő
adásban számoljon be az elnök állapotáról. És vacsora
közben hozta szóba Marie-t.
- Ez a lány imádja magát, Peter.
- Ugyan már. Pontosan olyan beteg, mint a többi.
-De persze tudta, mire gondol Melanie, minden betegé-
vel különleges kapcsolatban állt, de Marie-val, akinek se
kutyája, se macskája, kiváltképp. -Nagyon helyes lány,
Mel. És szüksége van valakire, akivel beszélgethet,
miközben végigcsinálja mindezt. Csak fekszik az ember
egész nap, és néha többet gondolkodik a kelleténél.
Szüksége van valakire, akinek kiöntheti a lelkét.
- És magának olyan végtelen a türelme - mosolygott
Mel, s eltűnődött, vajon hogy képes a férfi minderre.
Csak ad és ad és ad, szinte felmérhetetlenül sokat, a
tehetségéből, a szívéből, az idejéből, a türelméből. Mel
egyszerűen nem értette, hogyan képes rá.
És a vacsora felénél se tartottak, amikor megszólalt
204
Peter zsebében a kereső, és egy sürgős híváshoz vissza
kellett mennie a kórházba.
- Marie? - kérdezte Mel aggódva, amint a kocsihoz
siettek.
A férfi a fejét rázta. - Nem, egy férfi, aki a múlt héten
feküdt be. Sürgősen szüksége volna szívátültetésre, és
még nem találtunk donort. - Úgy tűnt, számára ez az
örökös probléma, mindig akkor nincs szív, amikor a
legnagyobb szükség volna rá.
- Megéri?
- Nem tudom. Remélem. - Biztonságosan vezetett a
nagy forgalomban, és alig tíz perc alatt már ott is vol-
tak a kórházban, s aznap este Mel nem is látta többé.
Mielőtt megkezdte a közvetítést, átadtak neki egy
üzenetet, hogy dr. Hallam órákig a műtőben lesz, s ő
eltűnődött, vajon ez azt jelenti-e, hogy találtak donort,
vagy hogy Peter addig is igyekszik mindent megtenni,
amit emberileg egyáltalán megtehet. Taxin, egyedül
ment vissza a hotelba, és meglepetten tapasztalta,
mennyire hiányzik neki a férfi. Forró fürdőt vett, aztán
csak ült, a mennyezetet bámulta, s bánkódott, hogy
annyit kérdezősködött Marie-val kapcsolatban. De hát
látott valamit annak a nőnek az arcán, ahogy kiejtette a
férfi nevét, meg Peter hanghordozása is olyan bensősé-
ges volt. Melt szinte elfogta a féltékenység. Fél tízkor
már lefeküdt, és egyhuzamban aludt az ötórás ébresztő-
ig, háromnegyed hatkor pedig már odalenn várakozott
mint mindig.
- Helló - csusszant be sietve a kocsi ülésére, s egy
másodpercre szinte engedett az ösztöneinek. Majdnem
odahajolt, hogy arcon csókolja a férfit, de az utolsó
pillanatban mégsem tette. A szemébe nézett, és hirtelen
205
rájött, hogy valami nincs rendben. - Valami baj van?
- Nem, semmi.
De Mel nem hitt neki. - Mi volt tegnap este?
- Meghalt. - Elindította a kocsit, Mel pedig nézte a
profilját. A szeme keménységet és magányosságot tük-
rözött. - Mindent megtettünk, ami megtehető, de már
nem lehetett visszahozni. - És ekkor Mel hirtelen
megértett valamit.
- Engem nem kell meggyőznie - mondta szelíden.
- Tudom, hogy mindig mindent megtesz, ami megte-
hető.
- Persze. Lehet, hogy csak magamat igyekszem meg-
győzni.
A nő ekkor kinyúlt, és megérintette a kezét. - Peter...
- Bocsásson meg, Mel. -Fáradt mosollyal pillantott a
nőre, aki borzasztóan szeretett volna tenni érte valamit,
de fogalma sem volt róla, mit tehetne.
- Ne csinálja ezt magával.
- Na persze. -Majd öt perc múlva hozzátette: -Fiatal
felesége volt és három kicsi gyereke.
- Nem hibáztathatja magát.
- Hát kit hibáztathatnék? - fordult feléje a férfi
hirtelen fellobbant haraggal.
- Arra még nem gondolt, hogy maga nem Isten?
Hogy nem hibáztathatja magát semmi ért? Hogy az
életet nem maga osztogatja? - Éles szavak voltak, de a
nő észrevette, hogy Peter hallgat rá. - Ha mégoly
tehetséges is, az emberéletek fölött nem maga rendelke-
zik.
- Kiválóan alkalmas lett volna a szívátültetésre, ha
idejében találunk donort.
- De nem találtak. És kész. Tessék az ajtót becsukni.
206
-Ekkor megálltak a kórház parkolójában, s a férfi Melre
nézett.
- Igaza van, jól tudom. És ennyi év után nem volna
szabad magamat büntetnem, mégis ezt teszem. -Halkan
sóhajtott. - Ráér egy csésze kávéra? - Volt valami
rendkívülien vigasztaló az asszony jelenlétében, és Pe-
ternek vigasztalásra volt szüksége.
Mel az órájára nézett, és a homlokát ráncolta. - Per-
sze. Csak bejelentkezem. Valószínűleg nem történt
semmi rendkívüli. - De mikor bejelentkezett, kiderült,
hogy történt. És a közleményt három perc múlva be
kellett olvasnia. Az elnök nincs többé válságos állapot-
ban. Mikor a szóvivő a hírt bejelentette, ujjongás tört ki
az előcsarnokban. A sajtó képviselői számára ez azt je-
lentette, hogy hamarosan hazamehetnek, s felhagyhat-
nak a kórház előcsarnokában folytatott kempingezéssel.
Amikor Mel a keleti partvidéknek bejelentette a hírt,
Peter ott állt és nézte. Miközben az egész ország örült,
Melen és Peteren különös levertség vett erőt. Amikor a
közvetítés befejeződött, a tekintetük találkozott.
- És most haza kell mennie? - suttogta aggodalma-
san.
- Még nem. Értesítést kaptam, hogy ha egy mód van
rá, próbáljak meg interjút készíteni a feleségével. - E
pillanatban Petert hívatták, mennie kellett.
Mel üzenetet küldött az elnök feleségének, akinek az
elmúlt két napban az elnök melletti szobában biztosítot-
tak szállást. Kisvártatva megjött a válasz. A First Lady
hajlandó kizárólagos interjút adni Melnek délben, a
harmadik emeleten, egy magáncélokra használt helyi-
ségben, aminek következtében szóba se jöhetett, hogy
esetleg Peterrel ebédelhetne, de az interjú jól sikerült, és
207
a sajtótájékoztató még aznap délután újabb biztató
híreket közölt. Az elnök nincs többé életveszélyben.
Aznap este, amikor Peter elvitte a vendéglőbe, hogy
bekapjanak valamit, a feszültség érezhetően csökkent.
- Milyen napja volt? - huppant le Mel a székre, és
nézett mosolyogva a férfira. - Az enyém rémes volt, de
a dolgok alakulnak.
- Egész nap meg nem álltam. És Marie üdvözletét
küldi.
- Én is üdvözlöm. - De az agya máson járt. Azon
tűnődött, vajon mikor kell hazamennie. Az a hír járta,
hogy az elnököt napokon belül átszállítják a washingtoni
Walter Reed Kórházba, de a First Lady a hírt sem
cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó.
- Mire gondol, Mel? - Az asszony észrevette, hogy a
férfi most kevésbé levert, mint reggel volt.
Rámosolygott a férfira. - Egyszerre legalább tízezer
dologra. Azt hallottuk, hogy az elnököt hamarosan
hazaküldik. Gondolja, hogy valóban elmozdítható álla-
potban van?
- Pillanatnyilag eléggé kockázatos volna, de ha to-
vábbra is így javul, akkor lehetséges. És mindazt a
felszerelést, amire az ellátásához szükség van, felvihetik
az elnöki gépre. - Látszott, hogy nem tölti el örömmel a
gondolat, Mel sem lelkesedett, de aztán vacsora közben
megfeledkeztek róla, Peter Matt mulatságos sztorijait
adta elő két-három éves korából, meg egyéb vicces
történeteket, amelyek kezdő orvosként estek meg vele.
A puszta kimerültségtől úgy nevettek, mint két kisgye-
rek, és amikor röviddel nyolc előtt Peter kocsin vissza-
vitte a kórházba, Melnek semmi kedve nem volt komoly
ábrázattal beolvasni a híreket, mi több, még akkor is
208
széles jókedvükben voltak, amikor fél órával később
elmentek a Központi Városi Kórházból. Valahányszor
együtt voltak, mindketten földerültek, s úgy érezték,
van értelme az életüknek.
- Nem volna kedve hazajönni velem egy pohár italra?
- A férfinak nem akaródzott búcsút vennie tőle, mert
egyszer csak rájött, hogy Mel esetleg napokon belül
elutazik. S a jelenlétének minden pillanatát szerette
volna élvezni.
- Azt hiszem, nem volna helyénvaló. Még mindig az
a véleményem, hogy csak felzaklatná a gyerekeket.
- És én? Nekem talán csak van jogom vendégül látni
egy barátomat?
- Természetesen, de ha valakit hazavisz, az már nem
olyan egyszerű. Mit gondol, hogyan reagálna Pam, ha
engem megint meglátna?
- Talán csöppet sem ártana, ha hozzászokna a dolog-
hoz.
- Van értelme néhány nap miatt? - Mel különvéle-
ményen volt. - Miért ne igyunk inkább valamit az én
szállodámban? Igaz, hogy förtelmes hely, de a bár
egészen tűrhető. - Az ivás egyiküket sem érdekelte
igazán. Csak szerettek volna ülni és órákig beszélgetni,
amíg a kimerültségtől le nem esnek a lábukról.
- Tudja, hogy boldogan ülnék és beszélgetnék magá-
val egész éjszaka. - Petert még mindig elképesztette az
érzelmeknek az a kavalkádja, amit a nő kiváltott belőle,
izgalmat, vonzódást, tiszteletet, bizalmat, félelmet, tá-
volságtartást és közelséget egyszerre. De akárhogy is,
képtelen volt betelni vele. Mel Adams jelenléte egyre
nélkülözhetetlenebb részévé vált az életének. Horogra
akadt, és nem tudta, hogyan tovább.
209
- Én is így érzek, és az a legmulatságosabb, hogy alig
ismerjük egymást, mégis úgy érzem, mintha már évek
óta ismernénk egymást.
urrá lett rajta a félelem. Erről egyikük sem beszélt, de
mindketten gondoltak rá. Aznap este Mel volt a bátrabb
kettejük közül, s mikor a második ír kávénál tartottak,
mélyen a szemébe nézett. Az ital mintha földobta volna
őket, főképp a whisky és kávé egyvelege fokozta egymás
iránti érzéseiket. - Rettentően fog hiányozni, ha haza-
megyek.
A férfi figyelmesen nézett rá a pohara fölött. - Maga
is nekem. Erre gondoltam ma reggel, amikor bevittem a
kórházba. Amit a betegekkel kapcsolatban mondott
tegnap este, az nagyon is megfontolandó. Mintha a
fejem tetejéről a talpamra állított volna. Elkapott az
örvény. Fura lesz, hogy reggel hatkor nem kell majd
magáért jönnöm a hotelba.
- Legalább lesz egy kis ideje, hogy a gyerekeivel
lehessen. Még nem panaszkodnak?
- Mindegyiknek megvan a maga elfoglaltsága.
- Az ikreknek is. - Pedig aznap este kellett hazaér-
niük Cape Codról. - Fel is kell hívnom őket, ha sikerül
normális időben. Amikor felkelek, ők már iskolában
vannak, s amikor ide visszakerülök, már alszanak.
- Hamarosan otthon lesz. - De ezt bánatosan mond-
ta, és Mel egy darabig nem is mondott rá semmit.
- Meglehetősen rémes ez az életmód, Peter. - Egye-
nesen a férfi szemébe nézett, mintha csak azt kérdezné,
neki mi a véleménye.
- De, gondolom, igen tartalmas. Mintha mindketten
látástól vakulásig dolgoznánk, de ez nem is olyan nagy
baj, ha az ember szívesen csinálja, amit csinál.
210
- Én is így vélekedtem mindig - mosolygott Mel, a
férfi pedig átnyúlt az asztalon és megfogta a kezét. Ennél
bizalmasabb kapcsolat soha nem volt közöttük, de most
rendkívül megnyugtató volt a mozdulat. - Köszönöm
mindazt, amit értem tett, Peter.
- Mit? Hogy egy-kétszer elfurikáztam a kórházba?
Ez aztán az említésre méltó tett, nem mondom.
- Mégis, nagyon kedves volt magától - mosolygott rá
a férfi.
Mel felnevetett. - Lehet, hogy minden reggel három-
negyed hatkor ki fogok állni New Yorkban a házam elé,
hogy várjam, nem kanyarodik-e be a Mercedesével.
- Bárcsak... - Ekkor elhallgattak, s a pincér hozta a
számlát. Peter fizetett, aztán lassan kimentek a hallba.
Későre járt, és másnap reggel mindkettejüknek korán
kell kelniük, s miközben elbúcsúztak egymástól, Mela-
nie azt kívánta, bárcsak ne kéne búcsúzniuk.
- Akkor holnap találkozunk, Peter. - A férfi bólin-
tott, és intett neki, a liftajtó pedig becsukódott. Miköz-
ben hazament, Melanie-ra gondolt, törte a fejét, milyen
lesz az élet nélküle. Melanie ezalatt sokáig állt a
szállodai szobája ablakában, Peterre gondolt, meg
mindarra, amit az elmúlt napokban mondtak egymás-
nak, s egyszer csak úgy tört fel benne a magány, ahogyan
már évek óta nem. Hirtelen semmi kedve nem volt visz-
szamenni New Yorkba. Micsoda őrültség. Amikor előző
alkalommal volt Los Angelesben, hasonlóképpen ér-
zett, csak nem ilyen intenzíven. De aznap este azzal a
kellemetlen érzéssel tért nyugovóra, hogy Peter Hallam
sokkal jobban beleivódott a lelkébe, mint szerette
volna. Pedig amikor vele volt, sohasem érzett így.
Csupán azzal a könnyedséggel beszélgetett vele, aho-
211
gyan egy réges-régi jó baráttal beszélget az ember. Így
érzett, valahányszor együtt volt vele, s egy percre
eltűnődött, hogy ez vajon az orvosnak a betegre gyako-
rolt jó hatásával van-e összefüggésben. Rosszul aludt
aznap éjjel, és örült, amikor a férfi várta másnap reggel.
Sietve beült a kocsiba, megtették a már jól ismert utat a
kórházba, kellemesen elbeszélgettek, majd Peter hirte-
len fölnevetett és feléje fordult.
- Kicsit olyan, mint egy házasság, nem?
Mel érezte, hogy elsápad. - Micsoda?
- Hogy mindennap együtt megyünk munkába. - Fé-
lénken nézett Melre. - Be kell vallanom valamit. A szo-
kások rabja vagyok. Szeretem a beidegződött dolgokat.
- Én is - mosolygott vissza Mel, és máris jobban
érezte magát. Egy pillanatra egészen megrémült. Hátra-
dőlt az ülésen, nézte, hogyan közelednek a kórház felé.
- Kíváncsi vagyok, vajon ma milyen hírekkel várnak.
- Az elnök állapota egyre javult, és várták, mikor je-
lentik be, hogy átszállítják a másik kórházba.
Mindazonáltal amikor aznap délelőtt közölték, hogy
az elnököt másnap az elnöki különgépen átszállítják
Washingtonba, Melanie úgy megdöbbent, mintha a
keringési pályájáról zökkentették volna ki. -Lehetetlen
- szakadt ki belőle alig hallhatóan. Pedig igaz volt. Az
elnök távozik. És a kórház előcsarnokában egy csapásra
felbolydult minden. Közleményeket kellett beolvasni,
orvosokkal interjúkat készíteni, s Melnek egy tucat New
York-i telefont lebonyolítani. Helyet próbáltak neki
biztosítani az elnöki különgépre, de ez idáig csak annyit
lehetett tudni, hogy a sajtó képviselői közül mindössze
hatan szállhatnak fel a gépre. Mel azon kapta magát,
hogy csöndben azon imádkozik, nehogy a szerencsés hat
212
között legyen, de öt órakor telefonhívást kapott New
Yorkból. A hat között volt. És másnap, feltehetően a
déli órákban indulnak. Kilencre a kórházban kell lennie,
hogy részt vegyen az előkészületekben. És amikor aznap
este a parkolóban találkozott Peterrel, egészen össze-
omolva ült be a kocsijába.
- Mi a baj, Mel? - A férfi azonnal látta, hogy valami
baj van. Neki magának is fárasztó volt, órákig a műtő-
ben volt, egy műszívet ültetett be, meggyőződése ellené-
re. De ebben az esetben egyszerűen nem volt választása.
Már mindennel megpróbálkoztak, igazi donorra pedig
nem volt kilátás. Azzal azonban tisztában volt, hogy
mekkora a fertőzésveszély. És aznap Marie-val is megle-
hetősen sok problémája volt. De egy szót se szólt róla
Melnek, aki boldogtalan ábrázattal fordult feléje.
- Holnap utazom.
- A fenébe. - Sokáig döbbenten nézett rá, majd
bólintott. - Nos, hiszen tudtuk, hogy nem marad itt
örökre. - Jó néhány percbe beletelt, amíg visszanyerte a
lelki nyugalmát, aztán elindította a kocsit.
- Vissza kell jönnie ma este?
Az asszony a fejét rázta. - Holnap reggel kilencig
nincs dolgom.
Erre a férfi jókedvűen elmosolyodott, és szelíden
nézett rá. - Van egy ötletem. Most leteszem a hotelban,
pihen egykicsit, ha van kedve, átöltözik, aztán elme-
gyünk valami kellemes helyre, és megvacsorázunk. Mit
szól hozzá?
- Nagyszerű. De biztos, hogy nem túl fáradt? - Mel
látta rajta, hogy milyen kimerült.
- Egészen biztos. Szívesen mennék. Van kedve visz-
szamenni a bistróba?
213
- Igen-mosolyodott el végre Mel- az egyetlen hely,
ahová nincs kedvem visszamenni, az New York. Ugye
rémes? - Egy hete volt távol, de úgy érezte, egy év telt el
azóta, és most egyszerre földerengett mindaz, ami New
Yorkban vár rá. A hat- és tizenegy órás híradó, az ikrek,
a napi rutin. E percben egyik se vonzotta, és még akkor
is kétségbe volt esve, amikor fölment átöltözni. Csakis
annak tudott örülni, hogy ismét együtt lehet Peterrel, ha
a férfi fél nyolckor érte jön. Sötétszürke kétsoros
flanelöltönyt viselt, és Mel életében még ilyen jóképű-
nek nem látta. Nála hasonló alkalomra csupán egy bézs
selyemruha volt krémszínű kosztümkabáttal, amit a
repülőgépre akart fölvenni, de még egyszer sem volt
rajta.
Igen előkelő jelenség voltak mindketten, amint belép-
tek a bistróba. És a főpincér egy kellemes kis asztalhoz
vezette őket. Peter megrendelte az italokat, majd a
pincér hozta az étlapot. De Mel még csak nem is volt
éhes. Csak beszélgetni szeretett volna és Peter közelé-
ben lenni, és az est során többször is legszívesebben a
nyakába ugrott volna. S miután a csokoládéfelfújt és a
kávé is elfogyott, Peter mindkettőjüknek konyakot
rendelt, majd szomorúan nézett Melre.
- Bárcsak itt maradna, Mel.
- Én is inkább maradnék. Akármilyen eszelősen
hangzik, de csodás hét volt, hiába, hogy agyondolgoz-
tam magam.
- Remélem, visszajön. - De csak a jóisten tudhatja,
hogy mikor. Mielőtt vele az interjút készítette, több
mint egy évig nem járt Los Angelesben. Merő véletlen,
hogy most ilyen hamar visszaküldték.
- Bárcsak ne élnénk olyan távol egymástól - mond-
214
ta Mel gyászosan, mint egy kislány az újonnan szerzett
legjobb barátjának, a férfi pedig mosolyogva átölelte a
vállát.
- Én se bánnám. Majd felhívom - tette még hozzá. -
És aztán mi lesz?
Erre egyszerűen nincs felelet, az ország két, egymás-
tól távol eső csücskében élnek, gyerekeik vannak,
otthonuk, munkájuk, barátaik. Ezek közül egyiket se
lehet bőröndbe csomagolva elköltöztetni. Be kell érniük
azzal, hogy néhanapján beszélnek telefonon, és olykor
találkoznak. És ez a felismerés több volt, mint amit Mel
el bírt viselni, amint vacsora után a Rodeo Drive-on
sétáltak.
- Bárcsak ne volna olyan az életünk, amilyen, Peter.
- Tényleg? - nézett rá a férfi meglepetten. - Hogyan
képzeli?
- Hogy legalább laknánk ugyanabban a városban.
- Ebben egyetértek. Máskülönben szerintem nagyon
is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy megis-
merkedtünk. Az én életemen ez nagyot lendített.
- Az enyémen is. - Mel mosolygott, és a kezük egy-
másba fonódott, miközben mindketten gondolataikba
merültek.
A férfi lenézett rá, a kezét még mindig nem engedte
el. - Nagyon magányos leszek nélküled - hallotta a saját
szavai visszhangját, és alig akarta elhinni, hogy maga
mondta ki, pedig igenis, ő mondta, s ettől mintha kissé
elpárolgott volna a félelme. Persze segített a konyak is,
de az asszony társaságában eltöltött hét olyan ajándék
volt, amire nem is számított. Napról napra jobban meg-
kedvelte, s az a tudat, hogy Melnek mennie kell, őszin-
tén kétségbe ejtette, jobban, mint számított rá.
215
Lassan visszaértek a kocsihoz. Peter visszavitte a
szállodába, aztán csak ültek a szálloda előtt a kocsiban,
és nézték egymást a lámpa fényében. - Találkozunk
holnap, Mel?
- Kilencig ráérek.
- Nekem hétre a műtőben kell lennem. Mikor indul
az elnöki gép?
- Délben.
- Hát, azt hiszem, akkor ennyit erről. - Ültek szomo-
rúan mindketten, nézték egymást, egy szót se szóltak,
aztán a férfi hozzáhajolt, gyengéden a két kezébe fogta
Mel arcát és megcsókolta. Mel lehunyta a szemét, érez-
te, hogy ajka a férfiéba olvad, s mintha teljesen elgyen-
gült volna. Szinte szédült, amikor a férfi abbahagyta,
egy pillanatig belécsimpaszkodott, majd ránézett, ujjai-
val megérintette az arcát, az ajkát, s a férfi közben az
ujjai begyét csókolta. -Hiányozni fogsz, Mel.
- Te is nekem.
- Majd felhívlak. - És aztán? Erre egyikük sem tudta
a feleletet.
Azzal a férfi szó nélkül magához húzta ismét és sokáig
ölelte, majd végre bekísérte az előcsarnokba, még egy-
szer utoljára megcsókolta. Mel pedig eltűnt a felvonó-
ban. Peter ekkor lassan visszament a kocsihoz, elindult,
s közben oly nehéz volt a szíve, amilyennek Anne halála
óta nem érezte. És ezt az érzést soha többé nem akarta.
Megrémítette a gondolat, hogy milyen fontos lett neki ez
a nő. Mennyivel könnyebb volna, ha nem így van.
Amikor Mel másna
15. FEJEZET
bement a kórházba
engedélyt kapott, hogy másik két stábtag kíséretében
216
néhány szót váltson a First Ladyvel, miközben folytak az
előkészületek az elnök átköltöztetésére. Tíz órakor
indulnak a kórházból, valamivel tizenegy előtt érnek ki
Los Angeles nemzetközi repülőterére, s amint lehet, a
levegőbe emelkednek. Az elnök közérzete jó volt, de a
First Lady szemmel láthatóan nagyon aggódott. Abból,
hogy az állapota stabil, még nem lehetett arra következ-
tetni, hogy mi történik a levegőben. Mindazonáltal az
elnök vissza akart menni Washingtonba, az orvosok
pedig beleegyeztek.
Mel befejezte az interjút, és az előcsarnokban várako-
zott, amíg negyvenöt perc múlva az elnök hordágyon
megjelent. Integetett az előcsarnokban felsorakozott
nővéreknek és technikai személyzetnek, szelíden mo-
solygott, és jobbra-balra üdvözölt mindenkit, de még
most is halálosan sápadt volt, csupa kötés, és a karjába
még most is csöpögött az infúzió. A hordágyat falkányi
titkosrendőr vette körül, köztük orvosok és ápoló sze-
mélyzet, akik mind elkísérték Washingtonba. Mel tisz-
teletteljes távolságból követte a menetet, és egy másik
lifttel ment le az előcsarnokba, ahol csatlakozott a többi
kiválasztott riporterhez, akikkel együtt felszáll az elnöki
különgépre. Külön limuzin szállította őket a reptérre, és
Mel úgy ült be, hogy közben még egy utolsó pillantást
vetett a Központi Városi Kórházra. Szeretett volna még
üzenetet hagyni Peternek, mielőtt elindul, de sem idő,
sem alkalom nem volt rá, s a következő pillanatban már
száguldottak is ki a reptérre.
- Maga szerint milyen az állapota? - kérdezte a mel-
lette ülő riporter, aki a jegyzeteit ellenőrizte, miközben
fél kézzel cigarettára gyújtott. Csupa nyugodt szakem-
ber, mégis volt valami elektromos feszültség a levegő-
217
ben. Véget nem érő volt számukra ez a hét, jó lesz már
hazaérni és egy kissé leereszteni. Legtöbbjük rögtön
Washington után visszatér a főhadiszállására, Mel tévé-
társasága is foglaltatott már neki helyet az aznap esti
tízórás gépre. Tizenegykor elébe mennek a Laguardiá-
ra, és hazaviszik. Mel valahogy úgy érezte, mintha egy
másik bolygóról térne haza. De abban korántsem volt
biztos, hogy annyira haza akarna menni, miközben a
gondolatai Peter szavai körül jártak, maga előtt látta az
arcát, érezte az ajkát.
- Hogyan? - kérdezett rá a riporterre.
- Azt kérdeztem, maga szerint milyen az állapota? -
Az idősebb riporter bosszúsan nézett rá, Mel pedig
összehúzta a szemét, és a hordágyon fekvő elnökre
gondolt.
- Vacak. De él. - És hacsak a repülés közben be nem
következik valami nem várt fordulat, vagy nem lépnek
fel komoly szövődmények, nem valószínű, hogy útköz-
ben fog meghalni. Rendkívül szerencsés, mint azt útköz-
ben újra meg újra el is mondta mindenki. A többi elnök
nem úszta meg ilyen szerencsésen a merényleteket. A
reptérre menet folyt a szokásos csevegés, disznó vicce-
ket meséltek, pletykálkodtak, híreket adtak-vettek.
Egyik sem árult el a másiknak semmi meglepőt, de ez az
út nem volt úgy tele feszültséggel, mint idefelé jövet.
Mel visszagondolt az elmúlt hétre meg arra, amikor elő-
ször találkozott Peterrel. És eltűnődött, vajon mikor
látja legközelebb. El sem tudta gondolni, milyen alkal-
muk adódhat a találkozásra a közeljövőben, s ettől
igencsak elkeseredett.
A mellette ülő riporter ismét feléje pillantott. - Mel,
úgy látom, magát igencsak megviselte az elmúlt egy hét.
218
- Á, dehogy - rázta meg a fejét, és elnézett a riporter
mellett. - Azt hiszem, egyszerűen csak fáradt vagyok.
- Ki ne volna?
Fél órával később felszálltak a gépre, és helyet foglal-
tak az utastér hátsó felében. A gép elejében kórházi
szobára emlékeztető helyiséget rendeztek be az elnök
számára, és ahhoz senkit sem engedtek közel. Repülés
közben a sajtófőnök óránként hátrament és beszámolt
az elnök hogylétéről, az út egyébként eseménytelenül
telt. Négy és fél órán belül Washingtonba értek, majd az
ezt követő órában elhelyezték az elnököt a Walter Reed
Kórházban, Mel pedig rájött, hogy az egésznek vége.
A tévétársaság washingtoni tudósítója várt rájuk a rep-
téren, s miután a többiekkel a Walter Reedbe kísérte az
elnököt, majd miután még egy utolsó pillantást vetett a
First Ladyre, Mel beszállt a rá váró limuzinba, és
visszament a repülőtérre. Egy órája volt a New York-i
gép indulásáig, addig leült és nézett maga elé kábultan.
Kezdte álomnak látni az elmúlt hetet, s már-már azon
tűnődött, vajon csak képzelte-e Petert s a vele töltött
időt.
Lassan a telefonfülkéhez ment, s az otthoni számlája
költségére hazatelefonált. Jessie vette fel, egy pillanatra
Melnek könnyek szöktek a szemébe, s egyszer csak rá-
jött, milyen halálosan kimerült.
- Szia, Jess.
- Szia, mami. Itthon vagy? - A hangja, akár egy kis-
gyereké, csupa izgalom.
- Már majdnem, kicsim. A washingtoni repülőtéren
vagyok. Fél tizenkettőre otthon leszek. Istenem, úgy
érzem, mintha egy éve jöttem volna el hazulról.
- Iszonyúan hiányoztál. - Még csak nem is tett
219
szemrehányást az anyjának, amiért nem telefonált.
Tudta, milyen lehetetlen időbeosztásban dolgozott. -
Jól vagy?
- Kissé kikészültem. Alig várom, hogy otthon legyek.
De ne várjatok ébren! Másra se vágyom, mint hogy az
ágyamban lehessek. - Nem csupán a fáradság volt ám,
ami kikészítette. Inkább a depresszió, ami annak követ-
keztében vett rajta erőt, hogy rájött, milyen messze
került Petertől. És ez is nagy ostobaság. De az érzései-
nek nem tudott többé irányt szabni.
- Mégis, mit képzelsz? - háborodott fel Jess a vonal
túlsó végén. - Egy hete nem láttunk! De még mennyire,
hogy megvárunk. Majd legfeljebb felcipelünk az ágyadba.
Mel könnyekkel a szemében mosolygott a telefonra. -
Szeretlek, Jess. És, hogy van Val? - kérdezte.
- Jól. Mindkettőnknek hiányoztál.
- Ti is hiányoztatok nekem, szivi. -De valami nagyon
fontos történt vele Kaliforniában. Sok mindent kell ma-
gában elrendeznie, vagy legalábbis feldolgoznia, és most
senkivel sem akart találkozni az ikreken kívül.
A nappaliban vártak rá, amikor hazaért, egymás után
ugrottak a nyakába, boldogok voltak, hogy otthon van,
Mel pedig körülnézett, és a háznak meg a gyerekeknek
még sohasem örült ennyire, mint éppen most.
- Jaj, gyerkőckéim, de jó idehaza! - De egy icipici
hang azt suttogta benne, hogy nem is olyan jó. Egy
icipici hang azt suttogta, hogy jobb volna háromezer
mérfölddel odébb lenni és Peterrel vacsorázni. De ez
most már mögötte van, el kell felejtenie, legalábbis egy
időre.
- Rémes lehetett, mami. A hírek alapján úgy érez-
tük, hogy te ki se léphettél abból a kórházból.
220
 - Hát nem sokat, legföljebb néhány órát, ha alhattam
hébe-hóba... - Meg amikor Peterrel volt.. . A szemükbe
nézett, s szinte számított rá, hogy majd felfedeznek rajta
valami rendelleneset. De nem fedeztek fel. Felfedezni-
való csak az volt, amit a szíve mélyén érzett, azt pedig
igyekezett mélyen eltitkolni. -Jók voltatok egész héten?
- Val a kezébe nyomott egy üveg Coca-Colát, és ő há-
lásan rámosolygott az érzékibb ikerre. - Kösz, szivi. -
Majd elvigyorodott. - Csak nem vagy már megint sze-
relmes, ifjú hölgy?
- Még nem - nevetett a kislány az anyja szemébe. -
De jó úton vagyok. - Mel a szemét forgatta, majd sokáig
ültek még és csevegtek, és éjjel egykor mentek fel
lefeküdni. Anyjuk hálószobája előtt esti puszit adtak,
majd fölmentek a maguk emeletére, Mel pedig kicsoma-
golt, forró vízben lezuhanyozott, s mire legközelebb az
órájára pillantott, hajnali kettő volt... a nyugati parton
délelőtt tizenegy... és már csak az számított, hogy a férfi
hol van és mit csinál. Mintha ketté volna tépve. Itt kell
élnie az életét New Yorkban, pedig egy részét mintha
háromezer mérföldre hagyta volna maga mögött. Nehéz
lesz így élni tovább, legalábbis most, és még ki kell
bogoznia, mit is jelent neki ez az egész... mit is jelent
neki Peter Hallam... pedig titokban tudta már.
Másnap délben Grant
16. FEJEZET
telefonhívására ébredt,
a hangja hallatán mosolyogva fordult oldalt az ágyban,
' és kinézett a verőfényes júniusi napsütésbe.
- Csakhogy itthon vagy, öreglány. Mi volt Los Ange-
lesben?
- Ó, isteni volt - mosolygott Mel nyújtózkodva. -
221
Egyfolytában a medence mellett üldögéltem és sütké-
reztem a napon. - Nevettek mindketten, hisz tudták,
mekkora hajsza volt az elmúlt hét. - És veled mi újság?
- Sok a meló, szokás szerint meg nem állok. Hát te?
- Képzelheted azt a tébolydát, amit végigcsináltam.
- Gondolom, hogy teljesen kikészültél. - Bár Mel
hangján nem hallotta.
- Igazad van. Rendesen kikészültem.
- Bejössz ma?
- Este bemegyek a hatórás hírekre. Korábban aligha.
- Jó lesz az is. Majd megkereslek. Nagyon hiányoz-
tál, hallod. Lesz néhány perced egy pohár italra? - Ideje
volna, de kedve már kevésbé. Jobb szeretett volna ma-
gára maradni, amíg egyenesbe nem jön az érzéseivel. És
Grantnak még semmiről nem akart beszámolni.
- Ma este kizárt, kedvesem. Talán a jövő héten.
- Oké. Akkor később találkozunk, Mel.
Amint nyújtózkodva kimászott az ágyból, Grantra
gondolt és elmosolyodott. Örülhet, hogy van egy ilyen
barátja. Amint zuhanyozni indult a fürdőszoba felé,
ismét megszólalt a telefon, s ő eltűnődött, vajon már
megint mi juthatott az eszébe. Nem sokan hívják délben
odahaza, és alig tudja valaki, hogy már hazajött a nyu-
gati partvidékről. Majd csak akkor fog kiderülni, ha este
meglátják a híradóban. Mel a homlokát ráncolva vette
fel a telefont, meztelenül megkerülte az íróasztalt, és
kinézett a ház mögött elterülő kertre.
- Halló.
- Szia, Mel. - A férfi hangja idegesen csengett, Mel
szíve pedig nagyot dobbant, amint meghallotta. Peter
volt, a vonalban hallatszott a távolsági hívás zümmögé-
se. -Fogalmam sem volt, hogy otthon vagy-e, s amúgy is
222
csak néhány percem van, de gondoltam megpróbálom.
Rendben hazaértél?
- Igen... rendben... - A szavak mintha elakadtak
volna a nyelve hegyén. Lehunyta a szemét, és a férfit
hallgatta.
- Tartunk egy kis szünetet két műtét között, és csak el
akartam mondani, hogy mennyire hiányzol. - És egy
rövid mondattal máris a feje tetejére állította az érzéseit,
de Mel nem válaszolt. - Mel?
- Igen... csak arra gondoltam... - Aztán sutba vágta
minden eddigi óvatosságát, és sóhajtva leült az íróasztal
mellé. - Nekem is hiányzol. Doktor úr, az életem két-
ségkívül a feje tetejére állt.
- Miattam? - kérdezte a férfi boldogan. Hisz Mel is
ugyanezt tette ővele. Előző éjszaka alig aludt valamics-
két, de nem merte felhívni, nem akarta felébreszteni.
Tudta, milyen kimerülten indult haza.
- Van róla fogalmad, micsoda őrültség ez, Peter?
Csak a jóisten a megmondhatója, hogy mikor látjuk
egymást legközelebb, mi meg úgy viselkedünk, mint két
kölyök, akik őrülten beleestek egymásba. - De sugár-
zott a boldogságtól, miközben a férfival beszélt. És
másra se vágyott, mint hogy a közelében lehessen.
Szavai hallatán Peter elnevette magát. - Erről volna
szó? Hogy beleestünk egymásba? Kötve hiszem.
- Mit hiszel? - Mel nem tudta, mit is szeretne hallani,
meg félt is tőle egy kicsit. Szenvedélyes szerelmi vallo-
másra nem volt felkészülve lelkileg, no de a férfi sem.
Mel még biztonságban érezhette magát. Csak az volt az
egészben a legrosszabb, hogy még azt se tudja, vágyik-e
erre a biztonságra.
- Lehet, hogy igazad van. Beléd vagyok esve, Mel,
223
ugye, ezt így mondják? - Nevettek mindketten, és Mel
ettől ismét fiatal lánynak érezte magát. A férfi minden
alkalommal ezt váltotta ki belőle, pedig csak kilenc
évvel idősebb nála. - No és a lányok hogy vannak?
- Jól. És a te gyülekezeted?
- Megjárja. Matthew tegnap este panaszkodott, hogy
engem sohasem lehet látni. ezen a hétvégén, ha sikerül
elszabadulnom, elmegyünk halászni. De persze minden
ettől a most következő műtéttől függ.
- Mit csinálsz?
- .Egy tripla bypasst, de nem szabad semmi szövőd-
ménynek fellépnie. - Azzal az órájára pillantott a kis
helyiségben, amelyből telefonált. - Jut eszembe, ideje
bemosakodnom. De közben is rád gondolok majd, Mel.
- Jobb volna, ha nem tennéd. Inkább a betegre gon-
dolj -mondta a nő mosolyogva. -Talán mostantól fogva
nekem is úgy kéne befejeznem a híreket, hogy jó éjsza-
kát, Peter, bárhol vagy is.
- Tudod, hol vagyok. - A hangja szelíd volt, és Melt
elfogta a vágyakozás.
- Aha. Háromezer mérföldre. - Szomorúan nézett
maga elé.
- Miért nem jössz le a hétvégére?
- Megőrültél? Most jöttem haza. - De tetszett a
gondolat, ha mégoly abszurd volt is.
- Az más. Akkor dolgoztál. Vegyél ki néhány nap
szabadságot, és gyere le látogatóba.
- Csak úgy? - mulatott Mel.
- Persze. Miért is ne? - De Mel gyanította, hogy
mindketten holtra váltak volna, ha meg is teszi, márpe-
dig ő még nem állt készen ekkora horderejű döntésre.
- Dr. Hallam, bizonyára meg fogja döbbenteni, amit
224
közölnöm kell, de az a helyzet, hogy én itt élek és itt van
a két gyerekem.
- És minden évben szabadságon vagy egész júliusban
és augusztusban. Hozd el a lányokat Disneylandbe, vagy
ilyesmi.
- Miért nem jössz el te hozzánk látogatóba Marthans
Vineyardba? - Csak szórakoztak, és tudták mindketten
mégis jólesett.
- Előbb, kedvesem, meg kell csinálnom egy tripla
bypasst. - Ennyit erről.
- Sok sikert. És kösz, hogy hívtál.
- Majd még hívlak, Mel. Este otthon leszel?
- Akkor jelentkezem. - És jelentkezett is, és Mel
szíve ismét nagyot dobbant. Épp a vacsora végére értek
a lányokkal, Peter pedig akkor ért haza a rendelőjéből.
És Melt úgy kibillentette a lelki egyensúlyából, hogy
már-már azt hitte magáról, hogy megbolondult. Úgy
kellett visszaerőltetnie a gondolatait a hírekre, amelye-
ket beolvasott, adás közben alig bírt koncentrálni, s
mikor a stúdió előtt megpillantotta Grantot, a férfi
egészen ziláltnak látta.
- Szia, Mel! Valami baj van? -A férfinak tizenöt perc
múlva kezdődött a műsora, nem sok ideje maradt a be-
szélgetésre.
- Nincs. Miért?
- Olyan furán nézel ki. Jól vagy?
- Persze. - De réveteg volt a tekintete, és a férfi úgy
érezte, hogy a gondolatai egészen másutt járnak. És
akkor egyszerre megértett mindent. Egyszer-kétszer
látott már ilyen kifejezést a szemében, bár soha nem
ilyen intenzíven, mint most. El sem tudta képzelni, ki
lehet az illető, és még kevésbé, hogy Mel mikor és
225
hogyan szedhette össze. New Yorkban vagy Los Ange-
lesben? Izgatta a dolog, Mel pedig úgy nézett rá, mint
aki nem ezen a földön jár.
- Eredj haza, és aludd ki magad, szivi. Úgy festesz,
mint aki még most is félálomban van.
- Valószínűleg ez az igazság - mosolygott a férfira, és
megvárta, amíg Grant bement a stúdióba, aztán hazain-
dult. Közben rájött, hogy Peter aznapi telefonhívásától
van ilyen állapotban. És hogy a csudába koncentráljon
így a munkájára? Egy ép gondolat nem jut az eszébe.
Taxival ment haza. Amikor belépett, a lányok már
ágyban voltak, Raquel kivett néhány nap szabadságot,
hogy kifújja magát az előző hét megpróbáltatásai után,
Mel pedig eldobta magát a nappaliban a kereveten, és az
életén kezdett gondolkodni. Eszébe jutott, hogy Peter
meghívta Los Angelesbe, de tudta, hogy kész őrültség.
Nincs mit tenni, az elkövetkező néhány hetet le kell
húzni New Yorkban, aztán irány Marthans Vineyard.
196
Ott talán kitisztul majd a feje, és mint minden évben,
összeszedi magát. A dolgok visszazökkennek a normális
kerékvágásba, sütni fog a nap, ott lesz a tenger és a teljes
kikapcsolódás.
- Készen van minden-
17. FEJEZET
ki? -kiabált fel Melanie
a földszinti lépcsőfordulóból, majd még egyszer, utol-
jára körülnézett. Most zárták le nyárra a New York-i
házat, a két hatalmas bőrönd már lenn volt az előszobá-
ban, a három teniszütő, a lányok óriási szalmakalapjai,
valamint Raquel kis zöld műanyag bőröndje társaságá-
ban. Mel a fejébe nyomta a maga szalmakalapját. Raquel
226
 minden évben velük nyaralt hat hétig, aztán az utolsó
két hétben visszatért New Yorkba, és egyedül vakáció-
zott odahaza. -Na, gyerünk, mi lesz már! Fél órán belül
a reptéren kell lennünk. - De csak a Laguardiára men-
tek, úgyhogy Mel tudta, ott lesznek időben.
Minden évben hatalmas izgalom előzte meg az indu-
lást, Mel mindig megfiatalodott, amikor Marthans Vine-
yardba indultak. Előző este a híradóban is elbúcsúzott,
aztán Granttal beültek meginni valamit, hogy megünne-
peljék az ideiglenes szabadlábra helyezést, nyugodtak
voltak és vidámak, de Grant még mindig ott látta Mel
szemében a zavart, s az utóbbi időben fáradt és ideges is
volt a barátnője. Esténként nagyon későn végzett,
befejezte a Kalifórniában a szívsebészetről forgatott
filmjét, s mielőtt megkezdte a vakációját, még készített
két nagyobb interjút meg egy portréfilmet, hogy legyen
mit adásba küldeni a nyáron. Mint mindig, most is lelki-
ismeretesen ellátta a munkáját, csak valahogy az utóbbi
időben több energiájába került, mint korábban, Grant
azonban gyanította, hogy ez a benne dúló érzelmi viha-
rok következménye, bár a részletekről még mindig nem
volt tudomása. A dolog ellenben úgy állt, hogy Peter
azóta is naponta telefonált. Melanie-nak pedig fogalma..
sem volt róla, mi lesz ebből, vagy hogy lesz-e belőle
valami egyáltalán. Utóbbi időben aggasztotta az októ-
berben meghosszabbítandó szerződése is. Sok politikai
változás történt a tévétársaságnál, suttogták, hogy új
tulajdonos lesz, s csak a jóisten tudhatja, hogy az ilyesmi
mivel jár. De mikor Granttal beültek valahova, a férfi
megnyugtatta, hogy neki nincs mitől tartania, s Peter is
ugyanúgy vélekedett, amikor bevallotta neki, hogy mi
aggasztja. De azért ez idáig nem sikerült túltennie rajta
227
 magát, most viszont összecsomagolta és három hónapra
félretette az aggályait. Nem gondol a munkájára, Pe-
terre sem, Grantra sem. Elutazik Marthans Vineyardba
lazítani a gyerekeivel. Már ha idejében előállnak, gon-
dolta magában, miközben az előszobában várakozott
Raquellel, aztán végre leviharzott a két lány, karjukban
az útra kiválogatott játékokat, könyveket és táskákat
szorongatva. Valerie egy hatalmas kitömött mackót ci-
pelt.
- Val... az ég szerelmére...
- Mami... ezt muszáj. Joshtól kaptam a múlt héten,
és a szüleinek háza van Chappaquiddickben, és át fog
jönni hozzánk, és ha nekem nincs ott...
- Jó, jó. Akkor szedd össze ezt a sok kacatot, és
vágódjunk már be egy taxiba, különben soha ki nem
jutunk a reptérre.
Útra kelni a gyerekekkel mindig merész vállalkozás
volt. De a taxisnak majdnem mindent sikerült begyömö-
szölnie a csomagtartóba, s végül útnak eredtek. Mel meg
a lányok ültek hátul, Val kezében a hatalmas mackó,
Raquel pedig elöl ült a szalmakalapokkal és a, tenisz-
ütőkkel. Miközben a Laguardia felé száguldottak, Mel
" gondolatban egymás után kipipálta a listáján felsorolt
dolgokat: lelakatolta-e a kertkaput, mind becsukta-e az
ablakokat, kikapcsolta-e a gázt, bekapcsolta-e a riasz-
tót, mindig az a nyomasztó érzés, hogy esetleg elfelejtett
valamit. De mire a gépre fölszálltak, mindegyikük jó
kedvre derült, Mel olyan könnyedséget érzett, amit már
hetek óta nem, mintha csak minden kusza gondolatát
maga mögött hagyta volna New Yorkban, hogy vissza-
nyerje megszokott nyugalmát Marthans Vineyardban.
Peter naponta telefonált, volt, hogy kétszer is, és Mel
228
 hiába örült a beszélgetésnek, legalább annyit szenvedett
is miatta. Miért telefonált? Mikor találkoznak újra? És
különben is, mi értelme az egésznek? A férfi elismerte
hogy hasonló zavaró gondolatok kínozzák, mégis, mint-
ha ellenállhatatlanul sodródtak volna a kijelölt mezs-
gyén az előre nem látott cél felé, amely még most is any-
nyira elrémítette mindkettőjüket, hogy lehetőleg nem is
beszéltek róla. Ragaszkodtak a biztonságos témákhoz,
bár néhanapján bevallották, mennyire hiányoznak egy-
másnak. De miért, kérdezte magától Mel túlságosan is
gyakran, miért hiányzik nekem? A választ még mindig
nem tudta, vagy nem akarta tudomásul venni.
- Mami, gondolod, hogy még jó a bicajom, vagy be-
rozsdásodott? - bámult ki Val az űrbe a medvéjét szo-
rongatva, és teljességgel boldognak látszott, miközben
egy szemközt ülő férfi alig bírta levenni róla a szemét.
Mel nagyon örült, hogy nem engedte, hogy a kis kék
francia sortjában jöjjön, amit reggeli közben viselt, s
amiben Marthans Vineyardba készült.
- Nem tudom, picim. Majd meglátjuk, ha ott leszünk.
- Az asszony, akitől a házat minden évben bérbe vették,
megengedte, hogy néhány holmijukat a pincéjében
hagyják.
Bostonban kocsit béreltek, és Woods Hole-ba hajtot-
tak, onnan komppal keltek át Vineyard Havenbe. Az
egész utazásból a kompútnak örültek a legjobban. Ettől
volt az az érzésük, hogy maguk mögött hagyták a valódi
világot, annak minden felelősségével egyetemben. Me-
lanie álldogált néhány percig a korlátnál, a szél beleka-
pott a hajába, s szabadabbnak érezte magát, mint valaha
is az utóbbi hónapokban. Most jött csak rá, milyen nagy
szüksége volt erre a vakációra. És örült, hogy pár percig
229
egyedül lehet, mielőtt a lányok a nyomába szegődnek.
Raquel odalenn beszélgetett az alsó fedélzeten egy fér-
fival, s mikor végre csatlakozott hozzájuk, heccelni is
kezdték miatta. És Mel egyszerre felnevetett, mert hir-
telen maga elé képzelte Petert és Mrs. Hahnt, akit aligha
lehetne így heccelni, amiként Mrs. Hahn aligha udvarol-
tatna magának így a fedélzeten egy idegen férfival. De
Raquelt a függetlenségével együtt olyannak szerették,
amilyen, és Mel örömmel látta, hogy Jess a partraszállás
előtt boldogan ugrik a nyakába. Még Raquel is mosoly-
gott. A Vineyard mindannyiuknak maga volt a menny-
ország, és mikor Chilmarkban megérkeztek az ismerős
házhoz, a lányok azon nyomban mezítláb lerohantak a
strandra, fogócskáztak, amíg bírták szusszal. Mel pedig
figyelte őket.
Most is olyan könnyedén beilleszkedtek, mint minden
évben, s estére mind a négyen úgy festettek és úgy is
érezték magukat, mintha egy hónapja érkeztek volna
oda. Az arcuk kipirult attól, hogy délután néhány órát
lenn voltak a strandon, kicsomagoltak, a teddimackó
pedig kényelmesen befészkelte magát egy hintaszékbe,
Val szobájának sarkában. A ház kényelmesen volt bú-
torozva, de semmi extravagáns nem volt benne. Olyan
volt, mint egy nagymama háza, verandával, szalmaszék-
kel, minden szobában virágmintás bútorszövettel, s
kezdetben mindig érezték a dohszagot, ami aztán napok
alatt eltűnt. Ez is hozzátartozott Chilmark ismerős
érzéséhez. A lányok egészen kicsi koruktól fogva itt
nyaraltak, s Mel aznap este meg is magyarázta Peternek,
hogy Chilmark valahogy része az otthonuknak.
- Ők is szeretnek itt lenni, meg én is.
- Tősgyökeres New England-inak hangzik az a hely,
230
Mel. - A férfi próbálta maga elé képzelni a leírás
alapján. Hosszú strandok, fehér föveny, lezser élet
sortban, trikóban és mezítláb, egy csomó félismerős
értelmiségi New Yorkból, akik időnként összegyűlnek
rák- és kagylóvacsorára. - Mi a hegyekbe megyünk
minden évben, Aspenbe. - Az egészen másképpen
hangzott, mint Marthans Vineyard, de Peter elmondá-
sa alapján legalább olyan érdekfeszítően. - Miért nem
jössz el a lányokkal? Augusztus első tíz napjában le-
szünk ott.
- Innen egymillióért el nem vonszolhatnám őket, de
még azzal sem, ha a kedvenc énekesük hívná őket ran-
devúra. Bár... - Azért ez utóbbit illetően Mel elbizony-
talanodott, s mindketten elnevették magukat. Telefon-
kapcsolatuk nagyszerűen alakult, de néha olyan valósze-
rűtlennek tűnt az egész. Testetlen hangok költöztek be
estéről estére a telefonkagylóba, de soha nem kerültek
egymáshoz közelebb.
- És, gondolom, téged se tudnálak idecsábítani.
- Nem nagyon. - Fura csönd állt be. Mel eltűnődött,
vajon mire gondol a férfi, de mikor ismét megszólalt, a
hangja csipkelődő volt.
- De kár!
- Micsoda? - Nem értette, mire céloz Peter, de Mel
csodálatosan boldog és nyugodt volt vacsora után, és
nem akart játszadozni a telefonban, de a férfi nyilvánva-
lóan játékos kedvében volt.
- Hogy nem akarsz onnan eljönni.
- Miért? - kezdett dörömbölni Mel szíve. Valahogy
olyan furán ideges lett.
- Mert engem meghívtak egy konferenciára New
Yorkba, hogy tartsak előadást egy csomó szívsebésznek
231
a keleti partvidékről. A Columbia Presbyterianban
tartják. - Mel egy pillanatig hallgatott, még a lélegzetét
is visszafogta, mielőtt sietve beszélni kezdett.
- Tényleg? És elfogadtad?
- Elfogadhatnám. Egyébként nem mennék, kivált-
képp ebben az évszakban nem szívesen. New York
júliusban elviselhetetlen, de, gondoltam, a jelen körül-
mények között... - Mérgesen konstatálta, hogy elpirul,
Mel pedig levegő után kapkodott.
- Peter! Eljössz?
A férfi szelíden nevetett mindkettőjükön. Tényleg
olyanok, mint két kölyök. - Ma délután három órakor
elfogadtam a meghívást. És mi lesz veled meg Marthans
Vineyarddal?
- A fenébe - nézett körül a szobában Mel vigyorogva
- hisz csak most értünk ide.
A férfi sietve megkérdezte: -Akkor inkább ne jöjjek?
Nem muszáj.
beszélünk telefonon, de sohasem találkozunk? - Még
csak három és fél hét telt el azóta, hogy Mel eljött
Kaliforniából, de inkább három esztendőnek érezték
mindketten, és találkozniuk kellett megint, hogy leg-
alább tisztába jöjjenek az érzéseikkel.
- Hát, én is erre gondoltam. Úgyhogy... - nevetett
megint a férfi, örülve a kilátásnak.
- Mikor érkezel?
- Jövő kedden. -Majd szelíden hozzátette: -Bárcsak
holnap mehetnék!
- Én se bánnám. - Mel kijózanodott. Aztán füttyen-
tett. - Hisz addig már csak hat nap van.
- Tudom - vigyorgott Peter. Olyan izgatott volt, mint
egy gyerek. - A Plazában foglaltak nekem szobát. - De
232
miközben beszélt, Melnek támadt egy ötlete. Tétová-
zott, hogyan fogalmazza meg, mert egyikőjüket sem
akarta kínos helyzetbe hozni, bár, ha ügyesek, megbir-
kózhatnak a feladattal.
- Miért nem laksz nálunk? A lányok nincsenek ott-
hon, tiéd lehet az emeletük. És sokkal kényelmesebb,
mint a szálloda.
A férfi egy pillanatig hallgatott, a mellette és ellene
szóló érveket latolgatta, amiként addig Mel maga is. Egy
fedél alatt lakni nagyon kínos is lehet, ugyanakkor
komoly elkötelezettség... viszont ha külön emeleten...
Nincs ellenedre? Sokkal kényelmesebb volna, de sem-
miképpen nem akarlak... - keresgélte a szavakat, Mel
pedig nevetve nyúlt végig az ágyon, miközben még min-
dig a füléhez szorította a hallgatót.
- Én legalább olyan ideges lettem tőle, mint te, de a
fenébe is, felnőtt emberek vagyunk, tudunk viselkedni.
- Tudunk-e? - mosolygott a férfi a telefonba. Ő ma-
gában nem volt olyan nagyon biztos. - És otthagyhatod
a lányokat?
- Magukban nem, de itt van Raquel, úgyhogy nem
Az elkövetkező hat nap csigalassúsággal telt mindket-
tőjük számára. Naponta kétszer-háromszor beszéltek
telefonon, s végre Raquel gyanút fogott, hogy itt valami
Mel számára igen fontos személyről van szó, de a gye-
rekek továbbra se törődtek vele. Vasárnap este Mel csak
úgy mellékesen szóba hozta, hogy néhány napra föl kell
mennie New Yorkba, és hogy kedd reggel indul. A lá-
nyok a hírt tátott szájjal és nagyra meresztett szemek-
kel fogadták. Soha semmi ért nem ment föl eddig New
Yorkba, csak abban az évben, amikor Jess eltörte a
karját, és meg akarta mutatni egy ortopédorvosnak. De
233
akkor is csak két napig maradtak, pedig az fontos volt.
Most viszont Mel azt mondta., csak péntek délután jön
haza, vagyis majdnem négy nap múlva. Alig akarták
elhinni, hogy tényleg felmegy, de Mel hajthatatlan volt,
azt mondta, hogy valami probléma van az egyik portré-
filmjével, és vissza kell mennie, hogy lássa, hogyan
vágják meg. A lányok még akkor is el voltak képedve,
amikor este visszamentek a tengerpartra, hogy tüzet
rakjanak a barátaikkal, Raquel azonban átható pillantá-
sokat vetett rá, miközben az asztalt leszedték.
- Ezúttal komoly a dolog, ugye?
Mel nem nézett a szemébe, hanem felmarkolt egy
csomó tányért, és kifelé indult a konyhába. - Micsoda?
- Velem nem járatja a bolondját. Új férfi a láthatá-
ron, ugye?
- Szó sincs róla. Az a férfi az egyik interjúalanyom. -
De nem bírt Raquel szemébe nézni, és tudta, hogy ha
belenézne, Raquel akkor se hinne neki. - Csak tartsa
szemmel a lányokat, amíg nem vagyok itt, kiváltképp
Valt. Észrevettem, hogy az a Jacobs fiú teljesen felnőtt
már, s valahányszor ránéz Valra, majd eldobja magát.
- Nem lesz semmi baj. Majd vigyázok rájuk. -Aztán
nézte, hogy Mel eltűnik a szobájában, ő pedig vigyo-
rogva kiment a konyhába, és rágyújtott. Nem Mrs.
Hahn, annyi szent, ám éles eszű öregasszony, aki
nagyon szerette őket.
És kedd reggel Mel ismét felszállt a kompra, aztán
Bostonból New Yorkba repült. Délután négyre a ház-
ban volt, ami elég időt biztosított a számára, hogy
kiszellőztessen, bekapcsolja a légkondicionálót, leugor-
jon a sarokra friss virágért meg amire a fűszerestől
szükség van, aztán visszament, és felkészült a férfi
234
fogadására. Peter gépe csak kilenckor érkezett, ő pedig
a biztonság kedvéért már fél nyolckor elindult a repülő-
térre, amit nagyon is jól tett, mert hatalmas volt a
forgalom, a kocsiknak jobbról-balról felforrt a hűtővize,
s így háromnegyed kilenc lett, mire kiért. Épp hogy ki-
nyomozhatta, hová érkezik a gép, majd odasietett, aztán
az elkövetkező fél órában idegesen dobolt a lábával,
mivel a gép késett tizenöt percet. És pontosan kilenc
tizenötkor a nagy ezüst gépmadár odagördült a kapu-
hoz, és megjelentek az első utasok. Mel feszülten figyel-
te a kiszálló utasokat, mind barnák voltak a kaliforniai
napsütéstől, szalmakalapot viseltek, aranybarnára sült a
lábuk, oldalt a derékig kivágott selyemruhájukat arany-
lánc fogta össze, aztán egyszer csak meglátta a férfit, aki
egyikükre sem hasonlított, bézs vászonöltönyben, kék
ingben, sötétkék nyakkendővel, a haja kicsit fehérebb a
napsütéstől, az arca barnára sült. Csak úgy áradt belőle
a komolyság, egyenesen Mel felé indult, lenézett rá,
aztán minden további teketóriázás nélkül lehajolt és
megcsókolta. Hosszúnak tűnt az idő, amíg ott álltak,
körülöttük hömpölygött az áradat, mint sziklákat a fo-
lyam, úgy kerülgették őket, a férfi pedig lenézett rá és
mosolygott.
- Hello!
- Hogy utaztál?
- Közel sem olyan jól, mint amilyen jól most érzem
magam. - Peter elvigyorodott, aztán kéz a kézben
indultak a csomagjáért, majd leintettek egy taxit. De
újra meg újra megálltak, csókolóztak, és Mel csak azon
tűnődött, hogyan bírta ki eddig nélküle. - Nagyszerűen
nézel ki, Mel. - Ő is le volt sülve, ami igen jól állt a zöld
szeméhez és rézszín hajához, fehér selyemruhát viselt,
235
fehér, magas sarkú szandált, és a hajába egy szál virágot
tűzött. Ragyogott, mint a nap, egészséges volt és bol-
dog, és a tekintete úgy itta magába a férfi látványát,
mintha egész életében rá várt volna.
- Tudod, évek óta be nem tettem a lábam New York-
ba. - Nézte a rút tájat fejcsóválva, amint a városhoz
közeledtek. - Mindig visszautasítom őket, de, gondol-
tam, ezúttal... - Azzal vállat vont és ismét hozzáhajolt,
hogy megcsókolja. Mel nem számított rá, hogy ilyen
merész lesz, meg hogy ő ettől ilyen kellemesen fogja
érezni magát. De ezek a véget nem érő telefonbeszélge-
tések egészen felszabadították őket. Alig két hónapja,
hogy ismerik egymást, de inkább két évnek érezték, ha
nem négynek.
- Örülök, hogy ezúttal nem utasítottad vissza őket -
mosolygott rá Mel, majd tekintetét visszafordította az
útra. - Éhes vagy?
- Nem nagyon. - Az ő óráján még csak háromnegyed
hét volt. New Yorkban azonban tíz előtt valamivel.
- Van otthon ennivaló, de be is ülhetünk enni valaho-
vá, ha van kedved.
- Mindegy, amihez neked nagyobb kedved van. -
Egyszerűen képtelen volt a tekintetét levenni Melről.
Minden másról megfeledkezett, miközben a keze után
nyúlt. - Úgy örülök, hogy látlak, Mel. - Valószínűtlen-
nek tűnt, hogy együtt vannak ismét.
- Olyan, mint valami álom, ugye? - mosolygott rá az
asszony.
- Igen. Évek óta ilyen szépet nem álmodtam. - Hall-
gatva közeledtek a városhoz.
A férfi rámosolygott, és mosolyogva megérintette
Mel nyakát. - Úgy éreztem, hogy legalább egy úttal
236
tartozom neked, hiszen te kétszer is eljöttél Los Ange-
lesbe. - Mégis szükség volt az ürügyre, kifogásra, amiért
New Yorkba kell jönni. De így könnyebb volt mindket-
tőjüknek, közeledhettek egymáshoz apránként, ami-
képp eddig is tették. -Az elnök kétségkívül fantasztikus
tempóban gyógyul.
- Alig öt hete történt a merénylet, és máris talpra állt,
és naponta eltölt néhány órát az elnöki irodában. - Mel
még mindig elképedten ingatta a fejét, aztán hirtelen
megszólalt. - Jut eszembe, Marie hogy van? .
- Egészen jól - futottak végig a ráncok a férfi hom-
lokán, de lerázta magáról az aggodalmat. - Két kollégá-
mat is megbíztam a felügyeletével, amíg itt vagyok.
Egész jól van, de nagyon rosszul tűri a szteroidokat. Az
arca egészen fel van fújódva, olyan, mint a telihold, és
nem tudunk vele mit csinálni. Már mindennel megpró-
bálkoztunk. De ő nem panaszkodik. - Szomorúan né-
zett Melre. - Bárcsak ne volna neki olyan nehéz! - Mel
egy pillanatra igyekezett Marie-ra koncentrálni, de
akárhogy igyekezett, csak Peterre bírt gondolni. E
percben mindkettejük számára valószerűtlennek tűnt
minden egyéb. Gyerekek, betegek, háború, tévéműso-
rok. Csakis Peter számított és Mel.
A taxi végighajtott a Franklin D. Roosevelt Drive-on,
és bekanyarodott a Kilencvenhatodik utcába. Peter
nézte a mellettük elmaradó utcákat, kíváncsi volt, hol
lakik Mel, milyen a háza, kíváncsi volt mindenre, ami
vele kapcsolatos. Tulajdonképpen rengeteget tudott
arról, hogy az asszony hogy érez, mit gondol, másrészt
viszont annál kevesebbet, elsősorban a környezetéről.
Mel háza előtt kiszálltak, s a nő elmosolyodott, mert
eszébe jutott, milyen volt, amikor először látta meg
237
 Bel-Airt, hogy mennyire megdöbbentette az eleganciá-
ja. Tudta, hogy a férfinak egészen más benyomása lesz
az ő házáról, és nem tévedett. Peter el volt ragadtatva,
amint belépett, beszippantotta a frissen vett virágok
illatát, megcsodálta élénk színeit, majd kinézett a kis
kertre. Boldog mosollyal fordult Melhez. - Ez a ház
pontosan olyan, mint te vagy. Tudtam, hogy ilyen lesz. -
Karját a nő dereka köré fonta, aki elmosolyodott.
- Tetszik? - De persze látta, hogy tetszik, mielőtt
még a férfi bólintott.
- Nagyon.
- Gyere, megmutatok mindent! - Azzal kézen fogta,
és fölfelé indult vele, megállt a saját ajtajában, a dolgo-
zószobában, aztán fölvitte Petert a lányok szobáiba,
ahol már mindent előkészített neki. Friss virág az asz-
talon az ágya közelében, ezüsttermosz jeges vízzel, a
fürdőkád mellett egy halom vastag törülköző, a lámpák
hívogatón fölkapcsolva. Jessica szobáját rendezte be a
férfinak, mert Jessica nagyobb rendet tartott, s Peter ott
kényelmesebben berendezkedhetett.
- Elragadó. - Peter leült az íróasztalhoz, elégedetten
körülnézett, majd ismét Melre pillantott. - Mindenütt a
gondos kezed nyoma. -Ezt gondolta Mel is őróla, habár
az otthonában ez nem volt olyan szembetűnő, hisz min-
den magán viselte még Anne keze nyomát. Ahogy most
a férfi feléje nyújtotta a karját, nagy gyöngédség ült a
szemében, Mel lassan feléje indult, Peter pedig ültében
fogta meg a kezét. - Olyan boldog vagyok, hogy ismét
láthatlak, Mel. - Azzal az ölébe húzta, ismét megcsókol-
ta, s Mel még akkor is levegő után kapkodott, amikor
megint lementek. A konyhaasztal mellett beszélgettek
órákig, amiként hetek óta ezt tették telefonon keresztül,
238
s már éjjel kettőt mutatott az óra, amikor végre megint
fölmentek, és Mel szobája előtt újabb, véget érni nem
akaró csókkal búcsúztak éjszakára. Peter még intett
egyet, és mosolyogva fölment Jessica szobájába. Mel
pedig be a magáéba, végiggondolt minden egyes szót,
amit a férfi aznap este és azelőtt a száján kiejtett, és
rájött ismét, hogy milyen boldog. S miközben fogat
mosott és levetkőzött, egyfolytában őrá gondolt, még
akkor is, amikor bebújt az ágyba. Örült, hogy a férfi nála
lakik. Úgy látszik, ezt könnyedén megoldották, s Mel-
nek jólesett, hogy hallhatja a lépteit odafenn. Az időel-
tolódás miatt Peter nem volt még fáradt, de, ha mégoly
furcsa is, Mel sem. Csak feküdt és a férfira gondolt, s úgy
tűnt, órák teltek el, mikor meghallotta a halkan lefelé
haladó lépteket, amint Peter elhaladt a szobája előtt.
Hallotta, hogy csukódik a konyhaajtó. Vigyorogva ki-
kelt az ágyból, és utánament. Peter a konyhaasztalnál
ült, sonkás-sajtos szendvicset evett, és sört ivott.
- Mondtam, hogy ennünk kéne! -mosolygott Mel, és
kinyitott egy üveg bort.
- Hogyhogy fönn vagy, Mel?
- Nem tudtam elaludni. Biztosan az izgalom miatt -
ült le a férfival szemben, mosolyogva.
- Én is izgatott vagyok. Legszívesebben itt ülnék és
reggelig beszélgetnék veled, de akkor holnap biztosan
elaludnék az előadásom közben.
- Megírtad előre?
- többé-kevésbé. - Elmondta neki, hogy miről szól.
És a különböző műtétek során készített felvételeket fog-
ja hozzá vetíteni, Marie-éi is köztük vannak. - Hát te?
Mit csinálsz ezen a héten?
- Az égadta világon semmit. Két hónapig nem kell
239
bemennem dolgozni, úgyhogy csak lógok, amíg itt vagy.
Meghallgathatnám az előadásodat?
- Holnap nem. De pénteken eljöhetsz. Volna ked-
ved?
- De még mennyire. - A férfi meglepetten nézett rá,
mire Mel fölnevetett. - Emlékszik még rám? Én vagyok
az a hölgy, aki az interjút készítette magával a Központi
Városi Kórházban.
A férfi meglepetten csapta össze a kezét. - Ja, vagy
úgy, hát maga az! Tudtam, hogy találkoztunk már vala-
hol, csak épp az nem jutott eszembe, hogy hol.
- Ostoba fráter - harapdálta meg Mel pajkosan a fü-
lét, Peter pedig a fenekére csapott. Oly kellemes volt
együtt üldögélni az éjszaka közepén, aztán végül kéz a
kézben fölmentek a lépcsőn, mintha évek óta együtt él-
nének, s mikor Mel megállt a szobája előtt, Peter leha-
jolt és megcsókolta.
- Jó éjt, kis barátnőm!
- Jó éjt, szerelmem - csúszott ki Mel száján, majd
tágra meredt szemmel felnézett a férfira, aki ismét
gyengéden megölelte, ő pedig oly boldog volt a karjai
közt.
- Jó éjt - súgta Peter a fülébe, még egyszer megcsó-
kolta az ajkát, majd eltűnt odafenn, Mel pedig bement a
szobájába, eloltotta a lámpát, bemászott az ágyba, s
megint csak a férfira gondolt, meg arra, amit az imént
mondott neki. És az volt az egészben a legelképesztőbb,
hogy tudta, hogy igaz. S Peter, aki odafönn feküdt az
ágyban, tudta, hogy ő is szereti az asszonyt.
18. FEJEZET
Akkor Mel másnap
reggel felébredt, Peter
240
már elment, ő lassan kimászott az ágyból, és fölment be-
ágyazni, de a szobát tökéletes rendben találta, és amikor
lement a konyhába, ott üzenetet talált a férfitól.
Hatkor itt találkozunk. Kellemes időtöltést. Ölel P."
"
Mel az egyszerű szavak olvastán elmosolyodott, nagyon
jólesett neki. És mintha boldogságmámorban úszott
volna egész nap. Elment a Bloomingdale-be, s vett ma-
gának meg a lányoknak meg a háztartásba egy-két dol-
got, s mikor hazament, eluralkodott rajta a csodás érzés,
hogy néhány óra, és nem lesz egyedül.
Leült a nappaliban, behűtött egy üveg bort és várt,
amíg végül Peter megérkezett, gyűrötten, fáradtan, de
boldogan, hogy Melt láthatja. Mel sietve talpra szök-
kent, és feléje indult. - Szia, kedvesem, milyen napod
volt?
- Most már csodás. - A férfi mosolyogva lépett be a
nappaliba. Lámpa még nem égett, a szobát elárasztotta
kintről a napfény. - Hát a tiéd?
- Nagyon lassan telt nélküled. - Őszinte dolog volt
ezt így kimondani, de Mel leült, és megpaskolta maga
mellett a pamlagot. - Gyere, ülj le, és meséld el, mit
csináltál egész nap. - Fura volt, hogy van kivel beszél-
getni napnyugtakor, és az illető nem a lányok valamelyi-
ke. Mel elmesélte, hol járt, mit vett, aztán szemét lesüt-
ve bevallotta, hogy a szó szoros értelmében számolta az
órákat, amíg a férfi meg nem jelent. Peter elégedetten
hallgatta.
- Én is így éreztem. Csak rád tudtam gondolni. Kész
őrület, nem? - Azzal a vállára tette a kezét, és magához
vonta, majd hirtelen az ajkuk találkozott, és addig csó-
kolóztak, amíg végre a szuszból ki nem fogytak, és mint-
241
ha a mondanivalójuk is elapadt volna, amikor abbahagy-
ták. Másra nem vágytak, mint csókolózni tovább.
- Nem kéne vacsorát vagy valami hasonlót csinál-
nom? - kérdezte nevetve Mel, mintha bizony el kellene
terelni a figyelmüket az érzéseikről.
- Ne inkább hideg zuhanyt vegyünk mindketten?
Mel ismét elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy segíte-
ne, ha "mindketten" vennénk egyszerre. - Felállt és
körbekerülte a szobát, de a férfi ismét a karjába húzta.
- Szeretlek, Mel. - És ekkor megállt körülöttük a
világ. Peter ezt Anne-en kívül még egyetlen nőnek nem
mondta, Mel pedig évekkel ezelőtt megfogadta, hogy se
hallani, se kimondani nem akarja többé ezeket a szava-
kat. De ezúttal mindkettőjük számára jelentett valamit,
s mikor a férfi ismét megcsókolta, Mel úgy érezte, a lelke
legmélyéig hatol, s úgy kapaszkodott belé, mint aki fél,
hogy megfullad, ha elereszti. A férfi az arcát csókolta, az
ajkát, a nyakát, a kezét, s ekkor hirtelen, anélkül, hogy
meggondolta volna, mit tesz, Mel fölállt és szelíden
fölvezette a lépcsőn a szobájába. És ott szembefordult
vele.
- Én is szeretlek - mondta ki lágyan, s oly halkan,
hogy ha a férfi nem figyeli, meg se hallja.
- Ne félj, Mel... kérlek... - Odalépett hozzá, és
óvatosan kinyitotta a ruhája cipzárját, Mel pedig lassan
kigombolta Peter ingét, s mikor Mel ott állt mezítelenül,
Peter óvatosan az ágyra fektette s lassan végigfuttatta
kezét a nő selymes bőrén. Végre Mel magához húzta,
teste sóvárgott a másiké után, majd szorosan egymáshoz
simultak, kiélvezve minden pillanatot, mielőtt a férfi
beléhatolt, neki pedig a lélegzete is elállt, aztán Peter
szinte hallani vélte, hogy dorombol, míg végre Mel fel-
242
sikoltott, ő pedig felhördült. Aztán csöndben feküdtek,
a napsugár pedig táncot lejtett a padlón. És amikor Peter
lenézett rá, észrevette, hogy némán peregnek a könnyek
a szeméből. - Ó, édesem, ne haragudj... én... - kapko-
dott szavak után, de Mel a fejét rázta és újból megcsó-
kolta.
- Annyira szeretlek, hogy néha egészen megrémü-
lök.
- Én is meg vagyok rémülve. - De oly szorosan ölelte
aznap este, miközben ott feküdtek egymás mellett, hogy
nem lehetett nem elhinni, hogy őrájuk az életben még
más is vár, mint csupa boldogság.
Kilenc órakor anyaszült meztelenül, kéz a kézben le-
mentek. Mel szendvicset kent, aztán ismét fölmentek,
tévét néztek, nevetgéltek. - Mint az igazi házasok -
heccelte a férfi. Mel pedig a szemét forgatva úgy tett,
mint aki elájulni készül, Peter meg a fenekére csapott.
És Mel rájött, hogy soha még férfival ilyen boldog nem
volt. Aznap együtt aludtak Mel ágyában, ébredés után
többször szeretkeztek megint, és mikor Peter fölkelt,
hogy a kongresszusra menjen, fölkelt Mel is, kávét
főzött és rántottát sütött, mielőtt Peter elindult. És
mikor elment, csak ült meztelenül egymagában, és fájón
várta a pillanatot, amikor a férfi visszatér.
Pénteken Mel elment a
19. FEJEZET
konferenciára, hogy
meghallgassa Peter előadását - lenyűgözte, amit mon-
dott, meg az is, ahogy a közönség reagált rá. A megjegy-
zéseit, diafelvételeit és magyarázatait állandóan taps
szakította félbe, utána pedig majd egy óráig kollégák
gyűrűje vette körül. Mel eközben diszkrét távolságban
243
tartózkodott, és büszkén figyelte.
- Nos, hogy tetszett? - kérdezte a férfi, mikor estére
végre magukra maradtak. Úgy határoztak, hogy kettes-
ben csendesen megvacsoráznak odahaza, hisz Peter
másnap utazik, ők pedig csak arra vágytak, hogy együtt
lehessenek.
- Szerintem szenzációs vagy - mosolygott boldogan a
férfira, és töltöttek maguknak a fehérborból. Mel aznap
estére hatalmas Maine-i rákokat vett, hogy emlékez-
tesse őket arra a vacsorára, amit Marthans Vineyardban
ehettek volna. És hidegen akarta felszolgálni salátával,
fokhagymás kenyérrel és hideg grillcsirkével. - És azt
hiszem, a fogadtatás is nagyszerű volt.
A férfi elégedetten mosolygott. - Én is úgy éreztem. -
Majd hozzáhajolt, és gyöngéden szájon csókolta. - Örü-
lök, hogy ott voltál.
- Én is. - Aztán látnivalóan elborult az ábrázata, a
másnapra gondolt, amikor a férfi nem lesz itt többé.
Másnap reggel nyolckor együtt mennek ki a reptérre,
Peter gépe tízkor indul, és ottani idő szerint egykor már
Los Angelesben lesz, még időben ahhoz, hogy egy kicsit
Pammel lehessen, aki másnap reggel táborozni indul.
És miután Petert a reptéren letette, Mel indul vissza
Marthans Vineyardba a lányokhoz.
- Mi a baj, szerelmem? - fogta meg a férfi Mel kezét.
- Úgy elsötétült az arcod. - És amióta szeretkeztek vagy
századszor gondolt rá, vajon megbánta-e Mel, hogy be-
lement ebbe az egészbe. Végtére is neki vissza kell men-
nie, és csak a jóisten a megmondhatója, hogy mikor lát-
hatják egymást legközelebb. Ezzel a bizonytalansággal
állandóan szembe kell nézniük.
- Csak a holnapi nap jutott eszembe, meg hogy el-
244
utazol.
- Nekem is. - Peter letette a borospoharát, aztán
Melét is, és megfogta a kezét. - Kész téboly mindket-
tőnk élete. -Az asszony bólintott, s mindketten elmoso-
lyodtak. - De valamit azért ki fogunk találni. - Aztán
úgy határozott, hogy előrukkol korábbi ötletével. - Mi
lenne, ha mégis eljönnél Aspenbe a lányokkal? Három
héten belül indulunk, Valerie és Jessica biztosan örülne
neki, hidd el. Igazi gyerekeknek való hely... meg ne-
künk is... mindenkinek, ami azt illeti. - A tekintete
lángra gyúlt a gondolatra. - És akkor ismét együtt le-
hetnénk.
- Ha nem is úgy, mint most - sóhajtott Mel, és szo-
morú tekintetük találkozott. - A gyerekeink minden
bizonnyal kiborulnának, ha rájönnének, hogy mit műve-
lünk. - Legalábbis Peter lánya minden bizonnyal, de
tudta, hogy az ő lányainak is megrázó lenne a felismerés.
Egyszerűen nem volt idő, hogy előkészítse őket. Szá-
mukra Peter idegen, egy név, amit alig ismernek, leg-
följebb a munkájával kapcsolatban hallották emlegetni.
Aztán egyszer csak - Bumm! Képzeljétek, lányok, me-
gyünk Aspenbe, vele meg a gyerekeivel! - Melanie tud-
ta, hogy kitérnének a hitükből.
- Majd megszokják a gondolatot. És a részletekről
szükségtelen értesülniük. - A férfi hangja oly magabiz-
tos volt, hogy Mel hosszan, lusta, boldog mosollyal
nézett rá. Olyan férfi létére, akinek az elmúlt húsz
esztendőben a feleségén kívül más nő nem volt az éle-
tében, a halála óta pedig végképp senki, elképesztően
magabiztos volt a dolgában, s Mel nem tudta pontosan,
ezzel egyszerűen az érzéseit kívánja-e kifejezésre juttat-
ni, vagy csupán rendíthetetlen nyugalma nyilvánul meg
245
ekképp.
- Kedves uram, maga a kelleténél jóval higgadtabban
szemléli a dolgokat.
Peter erre elmosolyodott. - Mel, én még életemben
nem éreztem így. De olyan helyénvalónak tűnik min-
den. - Legalábbis annak tűnt ott, New Yorkban, Mel
napfényes kicsi házában, amikor ott ültek, kettesben.
Lehet, hogy ha a gyerekeik majd körülöttük nyüzsög-
nek, egészen más színben fog feltűnni minden, de Peter
nem így érezte. - Azt hiszem, a gyerekeink fel fogják
találni magukat. Szerinted nem?
- Bárcsak én is ilyen magabiztos volnék! És mi lesz
Pammel?
- Szimpatikus voltál neki, amikor Los Angelesben
megismerkedtetek. És Aspenben senki sem unatkozik,
lehet csatangolni, sétálni, úszni, teniszezni, halászni,
este zenei fesztiválok vannak. A gyerekek mindig régi
ismerősökkel akadnak össze. Tulajdonképpen fütyülni
fognak ránk, mert annyi elfoglaltságuk lesz, majd meg-
látod. - De valahogy túl szépen hangzott az egész, és
Mel eltűnődött, vajon mennyire reális ez az elképzelés.
- Amellett - húzódott hozzá közelebb a férfi, és tartotta
még szorosabban - nem hinném, hogy néhány hétnél
tovább kibírnám nélküled.
- Egy örökkévalóságnak tűnik, nem? - A hangja sze-
líd volt és szomorú, fejét a férfi mellére hajtotta, és
érezte, hogy körülveszi a belőle áradó melegség. - De
nem tudom, szabad-e elmennünk Aspenbe, Peter. Túl
sokat zúdítunk rájuk egyszerre.
- Mit? Azt, hogy barátok vagyunk? - kérdezte a férfi
meglepetten, ugyanakkor bosszúsan. - Ne akarj olyas-
mit belemagyarázni, amiről fogalmuk se lesz.
246
- Van szemük, Peter. Hisz majdnem mind felnőttek
már, csak Matt kicsi még. Nem lehet velük a bolondját
járatni.
- Ki akarja velük a bolondját járatni? - húzódott el
tőle a férfi egy pillanatra, hogy mélyen a szemébe
nézhessen. - Szeretlek, Mel. - Ez jutott eszébe, vala-
hányszor ránézett, valahányszor Mel belépett a szobá-
ba... valahányszor csak rá gondolt.
- És ezt a tudomásukra akarod hozni?
- Előbb-utóbb - mosolygott a férfi.
- És aztán mi lesz? Mindketten járjuk a magunk kü-
lön útját egymástól háromezer mérföldre, és nekik tud-
niuk kell, hogy viszonyunk van egymással? Csak gondolj
bele, mi lesz a véleményük. - Egy percre maga is eltű-
nődött, lelki szeme előtt megjelent Pam űzött tekintete.
- Kiváltképp Pamé.
Oly őszintén mondta, és a férfi felsóhajtott. - Túl
sokat töröd a fejedet:
- Komolyan gondolom.
- Ne gondold! Csak gyertek el Aspenbe, és érezzük
jól magunkat, anélkül, hogy a gyerekek miatt aggodal-
maskodnánk. Nem lesz semmi baj, bízzál bennem!
Melt zavarba ejtette ez a naivitás. Néha egészen
elképedt, hogy milyen ártatlanul gondolkodik a gyere-
kekkel kapcsolatban. De azt kénytelen volt elismerni,
hogy bármennyire is fenntartással viseltetik az utazással
kapcsolatban, alig várja, hogy együtt lehessenek ismét,
és Aspen valóban kiváló lehetőségnek ígérkezik, már
amennyiben sikerül meggyőznie az ikreket, hogy egy-
két hétre mondjanak le Marthans Vineyardról. Homlo-
kát ráncolta a gondolatra, mit mond majd nekik, ha
visszamegy.
247
- Ne aggódj már annyit, Mel! Csak gyere!
A nő rámosolygott, megcsókolták egymást, aztán
csak ültek, és Mel elgondolkodva kortyolgatta a borát. -
Fogalmam sincs, hogy mondjam meg a lányoknak, hogy
elmegyünk Marthans Vineyardból.
- Mondd nekik, hogy a hegyvidéki levegő jót tesz az
egészségüknek.
A nő nevetve nézett rá, és félrebillentette a fejét. -Te
nem szereted a tengerpartot?
- Dehogyisnem. De a hegyeket is. A jó levegőt, a
csodás kilátást, a barangolási lehetőségeket. - Melnek
ez idáig meg sem fordult a fejében, hogy ennyire ked-
velheti a szabadtéri elfoglaltságot, de hát ilyen intenzív
élet után nem volt nehéz belátni, hogy épp erre van
szüksége, méghozzá erre is minél intenzívebben. A
hegyvidék a testmozgásra kiválóan alkalmas, ő viszont
gyerekkora óta imádja a tengerpartot, és Marthans
Vineyard pontosan megfelel mindannak, amit a gyere-
kek vakációzásához szükségesnek tart.
- Azt hiszem, jó lesz, ha felhívom a figyelmüket
Markra - vigyorodott el - ez biztosan egyből meggyőzi
majd Valt, bár nekünk már más se hiányzik. - A férfi
elnevette magát.
- Talán nekem kéne figyelmeztetnem Markot az
ikrekre, mielőtt útnak indulunk. - Aznap este már nem
merte megkérdezni, elszánta-e végre magát, de másnap
reggel, amint a konyhában kávéztak, kénytelen volt
föltenni a kérdést. Egy órán belül indulnak a reptérre,
már összecsomagolta a holmiját, Mel is a maga kis
cókmókját. Szeptemberig nem akart visszajönni ebbe a
házba. - Nos, Mel, eljössz?
- Bárcsak mehetnék!
248
A férfi letette a csészéjét, és odahajolt, hogy megcsó-
kolja. - Eljössz a hónap végén Aspenbe, Mel?
- Igyekszem. Meg kell gondolnom a dolgot. - Már
elölről hátra és hátulról előre megforgatta az agyában,
de még mindig képtelen volt dűlőre jutni. De ha nem
mennek, esetleg hónapokig nem láthatja a férfit, ezt
pedig igazán nem akarta. Sóhajtva letette a kávéscsészé-
jét, és mélyen a szemébe nézett. - Csak abban nem
vagyok biztos, hogy olyan jó ötlet-e beavatni a gyereke-
ket a kettőnk dolgába.
- Miért ne volna? - nézett rá Peter idegesen.
- Mert nem tudnák egykönnyen feldolgozni.
- Azt hiszem, alábecsülöd a gyerekeinket.
- És mivel magyaráznád meg nekik, hogy mi ott meg-
jelenünk?
- Miért szorul ez magyarázatra?
- Ó, az ég áldjon meg, mégis, mit képzelsz? Hát per-
sze hogy magyarázatra szorul. Hogy is ne szorulna?
- Jó, jó, rendben. Majd megmagyarázzuk. Majd azt
mondjuk, hogy régi barátok vagyunk.
- Amiről nagyon is jól tudják, hogy nem igaz. - Mel
egyre idegesebb lett. Peter az órájára nézett. Fél nyolc,
s nekik fél órán belül indulniuk kell a reptérre. Nen: sok
idő maradt a győzködésre. És ha Mel nem jön, csak a jó
ég tudja, mikor látják egymást legközelebb.
- Én fütyülök rá, hogy mit mondasz nekik, Mel, akár
az én gyerekeimnek, akár a magadéinak. De azt aka-
rom, hogy eljöjj Aspenbe. - Peter egyre csökönyöseb-
ben hajtogatta a magáét, ami bosszantotta Melt.
- Meg kell gondolnom.
- Dehogy is kell - tornyosult fölé a férfi, és oly
rendíthetetlennek tűnt, akár egy márványoszlop. - Épp
249
elég régóta magad határozol mindenben, ezért képtelen
is vagy másra bízni a döntést.
- Ennek ehhez semmi köze. -A hangjuk emelkedett.
- Csak olyan naivan ítéled meg a gyerekeink várható
reakcióját.
- Hát aztán, az ég áldjon meg. Nekünk nincs jogunk
a magunk életéhez? Nekem nincs hozzá jogom, hogy
szeresselek?
- De igen, de ahhoz nincs jogunk, hogy felborítsuk a
gyerekeink lelki egyensúlyát olyasvalami miatt, ami
amúgy se vezethet sehová.
- Ezt meg miből gondolod? - A férfi most már kia-
bált. - Tán másféle elképzeléseid vannak?
- Én történetesen New Yorkban élek, te pedig Los
Angelesben, ha nem tévedek.
- Egyáltalán nem tévedsz, épp ezért akarok talál-
kozni veled félúton, mához három hétre, vagy olyan
sokat kérek ezzel?
- Ó, az ég áldjon meg... nem bánom! -kiabált Mel. -
Nem bánom! Elmegyek Aspenbe.
- Helyes! - Peter ekkor az órájára pillantott. Öt
perccel múlt nyolc. Hirtelen kinyújtotta a karját, és
magához húzta Melt. Túlságosan gyorsan repül az idő.
Már öt perce el kellett volna indulniuk, de most nem
hagyhatja így itt. Megcsókolta a feje búbját, megsimo-
gatta a haját, és megmosolyogta a saját gondolatait. -
Azt hiszem, túlestünk az első veszekedésen. Megátalko-
dottan csökönyös vagy, Mel.
- Tudom. Ne haragudj! -Mel felnézett rá, csókolóz-
tak. - Csak nem a karok elhamarkodottan cselekedni, és
az a fontos, ami a gyerekeknek is jó.
A férfi bólintott. - Tudom. De most magunkra kell
250
gondolnunk.
- Ez hosszú ideje nem fordult velem elő. Csak mindig
azt az egyet tartottam szem előtt, hogy komolyabban
meg ne bántsanak.
- Én nem foglak megbántani, Mel. - A hangja szo-
morú volt, elkeserítette a gondolat, hogy Mel vele szem-
ben is védekezni akar. - És őszintén remélem, hogy
ilyesmire soha többé nem fog sor kerülni.
- Nem tehetsz róla. Ha az emberek számítanak egy-
másnak, akkor bántják is egymást. Hacsak gondosan
meg nem őrzik a kellő távolságot.
- Az nem élet.
- Nem, nem az. De biztonságos.
- Kurva biztonságos. - Komoly tekintettel nézett le
Melre. - Szeretlek.
- Én is szeretlek. - Még mindig remegett, amint ezt
kimondta. - Bárcsak ne kéne még indulnunk! - Most
már rohanhatnak, hogy elérjék Peter gépét, a férfi az
órájára nézett, aztán Melre.
- van egy javaslatom.
- Éspedig?
- Hazatelefonálok, hogy tartsanak ki a kórházban
még egy napig nélkülem. Ha eddig megvoltak, még egy
napig kibírják. Mi a véleményed? Mel úgy mosolygott
mint egy kislány, és egész testével hozzábújt. - Szerintem
ez egyszerűen csodálatos. - Aztán eszébe jutott valami.
- És Pam? Nem akarsz vele lenni, mielőtt a táborba indul?
- De igen. De két éve először mégis azt fogom tenni,
amit én akarok. A változatosság kedvéért. Majd találko-
zunk három hét múlva, amikor hazajön. Meglesz nélkü-
lem.
- Biztos?
251
A férfi nagyon komolyan nézett rá, miközben magá-
hoz ölelte. - Hát te? Elég, ha holnap mész vissza
Vineyardba?
- Komolyan gondolod, Peter? - Szembefordult a
férfival, egészen elképesztette az elhatározása. De rög-
tön látta, hogy valóban komolyan maradni akar.
- Igen. Nem akarlak itt hagyni. Töltsük együtt a hét-
végét! - Mel lassan elmosolyodott, és megölelte a férfit.
- Elképesztő alak vagy.
- Aki beleszeretett a legelképesztőbb nőbe. Megle-
hetősen tetszetős pár vagyunk, nem gondolod?
- De, gondolom - mondta gyengéden, amint ott áll-
tak a konyhában. És akkor futó kis mosollyal fölnézett a
férfira. - Ha nem indul most rögtön, nem gondolja, hogy
- egy kicsit föl is mehetnénk, dr. Hallam?
Ó! - Kiváló ötlet, Miss Adams. -Mel fölment, Peter egy
perc múlva utána. Csak addig maradt a konyhában,
amíg fölhívta az orvost, aki helyettesítette Los Angeles-
ben, és megkérdezte, tartaná-e a frontot még két napig.
A kollégája tette a megjegyzéseket, de ő nem bánta,
aztán két perc múlva fölrobogott, hosszú lábával kette-
sével vette a lépcsőfokokat, és kisfiús vigyorral rontott
be Mel hálószobájába. -Maradhatok!
Mel egy szót se szólt. Csak odament hozzá, egyenként
lehúzta róla a ruhát, s azzal a felszabadultsággal zuhan-
tak az ágyra, hogy ismét megtettek egy lépést egymás
felé.
- Hogyhogy nem jössz
20. FEJEZET
haza? -jajdult bele Pam
a telefonba, mikor az apja ebédidőben hazatelefonált. -
New Yorkban nincsenek betegeid. - Dühös volt és meg-
252
bántott, a hangja csupa vádaskodás.
- Nem fejeződött be a konferencia időben, Pam.
Holnap reggel otthon leszek.
- De holnap reggel én már megyek a táborba.
- Tudom. Majd Mrs. Hahn kivisz a buszhoz. Ez most
már nem olyan, mint mikor először mentél. - Kínos,
hogy az embernek védekeznie kell a gyerekeivel szem-
ben, gondolta Mel, aki hallotta a beszélgetést. - Idén
már negyedszer mész. Most már veterán vagy ott, Pat.
És három héten belül itthon leszel.
- Aha. - A hangja távoli volt és borongós, és Petert
elfogta a lelkifurdalás, most, hogy az elhatározás meg-
született, és az elmúlt két órát szeretkezéssel töltötték,
még inkább. Már nem tűnt olyan életbevágóan fontos-
nak, hogy maradjon, és Pam ismét élete középpontjába
állította a családi kötelezettségeit. - Oké - vágta el Pam
a beszélgetés további menetét, és Petert kínozta a rossz
érzés.
- Édesem, semmit sem tehetek. - De persze tehetne,
s ettől csak még vacakabbul érezte magát. Helytelenül
tette, hogy maradt? De a fenébe is, hát nincsjoga ahhoz,
hogy a maga életét élje, és egy kicsit Mellel legyen?
- Jól van, papa. - De a férfi hallotta, hogy elkesere-
dett és levert, és tapasztalatból tudta, hogy helytelenül
tette, hogy így felzaklatta.
- Tudod mit, jövő hét végén felmegyek és megláto-
gatlak. - A tábor Santa Barbara közelében volt, oda
kocsival könnyen felmehet Los Angelesből. Aztán
mindjárt az is eszébe jutott, hogy ügyeletes lesz azon a
hétvégén. - A fenébe is, dehogy mehetek. Akkor a rá-
következőn.
- Na mindegy. Mulass jól! - A kislánynak szemmel
253
 láthatóan elege lett a beszélgetésből, s Mel, aki New
Yorkban figyelte Peter arckifejezését, könnyen leolvas-
hatta az érzéseit. Amikor a férfi letette, odament hozzá
és leült mellé.
- A délutáni gépet még eléred, ugye tudod?
De a férfi konokul rázta a fejét. - Nem hinném, hogy
megteszem, Mel. Amit az előbb mondtam, az így igaz.
Jogunk van hozzá, hogy egy kicsit együtt legyünk.
- De neki szüksége van rád, és látom rajtad, hogy
bánt téged is. -Nem kellett nagy éleslátás ahhoz, hogy a
lelkébe lásson, és Peter rábólintott.
- Valahogy állandóan lelkifurdalást érzek miatta. Így
megy ez, amióta csak Anne meghalt. Mintha csak en-
gem tenne felelőssé a haláláért, s életem hátralevő ré-
szében a bűneimért kellene vezekelnem, amit az életben
nem leszek képes jóvátenni.
- Ez bizony komoly próbatétel. Már amennyiben tu-
domásul veszed.
- Van más választásom? -nézett rá a férfi boldogtala-
nul. - Ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy ment
végig minden lelki megrázkódtatáson az anyja halála
óta, az anorexiától a bőrkiütéseken át a rémálmokig.
- De a traumák előbb-utóbb mindenkit elérnek.
Előbb-utóbb kénytelen lesz napirendre térni a történtek
felett, Peter. Nem büntethet érte életed hátralevő részé-
ben. - Pedig igencsak úgy látszott, hogy feltett szándé-
ka. Legalábbis Mel így látta, de többet nem mondott
Peternek. A férfi határozottan maradni akart, s a
gyereknek hozzá kellett szoknia a gondolathoz. És Mel
kisvártatva felhívta az ikreket és Raquelt Chilmarkban.
Az ikrek hallhatóan csalódottak voltak mindketten,
Jessica még inkább, mint Val, de szépen tudomásul
254
vették, hogy majd másnap este találkoznak, aztán átad-
ták a hallgatót Raquelnek, aki megvárta, míg a lányok
kimennek a szobából, csak aztán tette meg a maga kis
megjegyzését.
- A mindenit, ez aztán úgy látszik, nem akármilyen
fickó!
- Kicsoda? - Mel arckifejezése semmit sem árult el,
miközben Peter le nem vette róla a szemét.
- Ez az új udvarló, New Yorkban.
- Miféle udvarló? - pirult el most már Mel. - Raquel,
ez már igazán túlzás. Hogy vannak a lányok?
- Nagyon jól. Valnak új fiúja van, tegnap ismerked-
tek meg a strandon, és úgy látom, Jessica is megtetszett
valakinek, de őt nem igazán érdekli a dolog.
Mel elmosolyodott. - Ezek szerint minden a normális
mederben folyik. És milyen az idő?
- Szenzációs. Akár Jamaicában. - A két nő nevetett,
és Mel lehunyt szemmel maga elé képzelte Vineyardot.
Szeretett volna ott lenni Peterrel, nem pedig itt poshadni
New Yorkban egy júliusi szombaton. Tudta, hogy ha
mégúgy kedveli is a gyerekeket, az a hely azért Peternek
is nagyon tetszene.
- Akkor holnap, Raquel. És ha bármiben szükség
volna rám, többnyire itthon vagyok.
- Nem lesz.
- Kösz. -Mindig oly megnyugtató volt az érzés, hogy
a lányokat jó kézben tudta, és miközben letette a hall-
gatót, mosolygott, mert megint maga elé képzelte Peter
házvezetőnőjét, Mrs. Hahnt. De belegondolnia is nehéz
volt, s ezt nevetve meg is mondta a férfinak.
- Nagyon szereted azt az asszonyt, ugye? - kérdezte
Peter.
255
Mel bólintott. -És iszonyúan hálás vagyok mindazért,
amit tesz. Néha úgy viselkedik, mint egy házsártos, vén
boszorkány, de szereti a kölyköket és engem is.
- Gondolom, ez nem esik nehezére. - Szájon csó-
kolta Melt, majd hátradőlt, hogy szemügyre vegye. Mel
másképpen bánik a gyerekeivel, mint ő, úgy beszél a
házvezetőnőjével, ahogyan Peter sohasem tenné, s az
élete meglepően olajozottan zajlik. Egy pillanatra fel-
tette magának a kérdést, vajon nem teszi-e tönkre ezt az
egészet, s Mel, miközben felállt és kinyújtózkodott,
megérezte ezt a tekintetéből. Csodás volt ez a délelőtt,
olyan, mint valami külön kegy, mivel nem számítottak
az együttlétre, s ettől csak még inkább méltányolták.
- Mire gondoltál, Peter? - Mel mindig kíváncsi volt a
gondolataira, mindig érdekelte, amit a férfi mesélt.
- Arra gondoltam, hogy milyen jól meg van szervezve
az életed, s hogy már milyen régen fut ugyanazon a
vágányon. Meg hogy az én feltűnésem vajon nem árt-e
többet, mint amennyit használ.
- És mire jutottál? - nyúlt el Mel a sezlonon mezítele-
nül, s Peter máris újra megkívánta. Elképesztő, hogy a
teste szüntelenül a másikat áhítozza.
- Arra jutottam, hogy képtelen vagyok világosan
gondolkodni, ha itt állsz előttem csupaszon.
- Én is - vigyorodott el Mel, majd egy ujjal magához
intette. Peter odament, melléje feküdt, majd a rákövet-
kező pillanatban lassan ráhengeredett, a nő hosszú, kar-
csú alakját magára húzta.
- Megőrülök érted, Mel.
A nő oly erősen kívánta ismét, hogy lélegezni is alig
bírt.
- Én is... - Majd ismét szeretkeztek, megfeledkezve
256
bajaikról, lelkifurdalásukról és felelősségeikről, de még
a gyerekeikről is.
Fél kettőkor végre lezuhanyoztak, felöltöztek. Mela-
nie úgy festett, mint egy elégedett macska, amint kilép-
tek a házból a forró napsütésbe. - Jól ellustálkodtuk az
időt.
- Miért is ne? Épp eleget dolgozunk mindketten,
nem is emlékszem, mikor töltöttem így utoljára egy
hétvégét. - Melre mosolygott, aki fölnevetett rá.
- Én sem emlékszem. Különben nem is bírnék úgy
dolgozni...
- Helyes. Talán nem is ártana, ha annyira kifáraszta-
nálak, hogy képtelen volnál dolgozni, s nem mindig azon
az előkelő munkádon járna az eszed.
Melt meglepte ez a megjegyzés. - Miért, mindig azon
jár? - Valahogy észre se vette, hogy folyvást a munkája
jár a fejében, s eltűnődött, vajon hogy érti a férfi.
- Nem igazán, persze hogy nem. De mindig ott van
benned az a tudat, hogy van egy másik életed, nem csak
a gyerekek meg a háztartás meg a férj.
- Ó! - Kezdte már érteni. - Szóval az a baj, hogy nem
vagyok közönséges háztartásbeli. Ez téged zavar?
- Nem. - A férfi lassan rázta a fejét, miközben min-
den különösebb cél nélkül a Lexington Avenue-n ban-
dukoltak. Forró, napsütéses idő volt, és ők örültek,
hogy együtt lehetnek. - Nem zavar. Nagyon is imponál,
amit csinálsz, és csak tisztelni tudlak érte. De így
egészen más, mintha csak... - a szavakat keresgélve
mosolygott le Melre - egy köznapi halandó volnál.
- Egy frászt. Mi a különbség?
- Például nemjöhetnél el velem hat hónapra Európá-
ba, ugye nem?
257
- Nem, azzal egyszer s mindenkorra felrúgnám a
szerződésemet, és még kiadós pert is zúdítanának a
nyakamba. De persze ezt te sem tehetnéd meg.
- Az más. Én férfi vagyok.
- Ó, Peter! - hördült fel Mel. - Mi ez a rohadt férfi-
sovinizmus?
- Való igaz-nézett rá Peter büszkén- férfisoviniszta
vagyok. De azért mégis tiszteletben tartom a munkádat.
Amíg ilyen nőies vagy, és ellátod az összes női kötelessé-
geidet.
- Mint például? - Egyszer csak rendkívül mulatságos-
nak tartotta a férfit. Mindenki mástól bosszantotta volna
ez a szöveg, de tőle nem. -Mint például a padlóvikszelés
meg a túrótortasütés?
- Nem, hogy jó anya vagy, gyerekeket szülsz, ellátod
azt a férfit, akivel a sorsodat összekötöd, anélkül, hogy
a munkádat előbbrevalónak tartanád. Mindig örültem,
hogy Anne nem dolgozik, mert ez azzal járt, hogy foly-
ton a rendelkezésemre állt. Engem bántana, ha a nő,
akit szeretek, nem állna ugyanígy rendelkezésemre.
- Senki sem állhat folyvást a rendelkezésedre, Peter.
Se férfi, se nő. De ha eléggé fontos neked valaki, akkor
addig zsonglőrködhetsz, amíg el nem éred, hogy ott
légy, amikor szükség van rád. Szervezés kérdése az
egész, meg tudni kell disztingválni. Én többnyire ott
voltam, amikor a gyerekeknek szükségük volt rám, sőt,
mondhatnám, hogy mindig ott voltam.
- Tudom. - Ezt kezdettől fogva érezte. - De nem
akartál ott lenni, amikor egy férfinak volt szüksége rád.
- Való igaz. - Mel őszintén bevallotta.
- És most? - tette fel a férfi aggódva a kérdést, mint
egy kisfiú, aki attól tart, hogy elvesztette az anyukáját.
258
- Mire akarsz kilyukadni, Peter? - Hirtelen csend
telepedett közéjük. Ott volt előttük a lehetőség, mind-
ketten megérezték, de mindkettőjüket megrémítette.
Peter volt a bátrabb, mert ő legalább felhívta a problé-
mára a figyelmet, és most egyszeriben azt is tudni akar-
ta, hogy hányadán áll Mellel, ugyanakkor nem akarta
elriasztani. Talán túl korai még feltenni ezeket a kérdé-
seket. Melanie megérezte a nyugtalanságát, és hozzá-
bújt. -Ne aggodalmaskodjál már annyit.
- Csak néha eltűnődöm, mit is jelent neked ez az
egész.
- Ugyanazt, amit neked. Valami gyönyörűt és csodá-
sat, ami azelőtt soha nem fordult még velem elő. És ha
arra vagy kíváncsi, hogy hová tart ez az egész, hát azt
nem tudom neked megmondani.
Peter bólintott. - Tudom. És ez aggaszt engem is.
Akárcsak a sebészetben. Nem szeretem a vakszeren-
csére bízni a dolgokat. Tudni akarom, hogy hová tartok,
és mi lesz a következő lépés. - Melre mosolygott. -
Tervező típus vagyok, Mel.
- Én is. De az ilyesmit nem lehet eltervezni. - S
miközben Peterre mosolygott, valahogy fényesebb
kedvre derültek.
- Miért ne lehetne? - kérdezte most már heccelődve
Peter.
- Mégis, mit akarsz? Kössek veled szerződést?
- Kitűnő ötlet. Szerződést akarok kötni a szenzációs
testedre, hogy bármikor az enyém, amikor csak akarom.
A kezüket összekulcsolva lógázták, és Mel boldogan
nézett fel rá. - Úgy örülök, hogy itt maradtál a hétvé-
gére.
- Én is.
259
Kimentek a Central Parkba, ötig ott sétáltak, majd a
Stanhope Hotel kerthelyiségében ittak valamit. Aztán
megtették a néhány saroknyi távolságot hazáig, készen
rá, hogy ismét bevegyék magukat Mel kényelmes kis
házába. Lefeküdtek, szeretkeztek, nyolckor megnézték
a naplementét, aztán lezuhanyoztak és elmentek az
Elaine-be vacsorázni. Zsúfolásig tömve volt az étterem.
Mel az ott lévők zömét ismerte, pedig hát rengetegen
nyaraltak, vagy vidéken töltötték a hétvégét. Mindjárt
érezni lehetett, hogy ez a hely mennyire része az
életének, a hírességek, akiket ismert és akik ismerték,
az ismertség, New York elektromos töltése olyan tes-
tére szabott volt. Ugyanez a miliő megvolt Los Angeles-
ben is, csak épp Peternek nem sok köze volt hozzá.
Sokkal jobban lekötötték a maga dolgai, a családja, a
betegei.
- Nos, doktor úr, hogyan vélekedik New Yorkról? -
Kart karba öltve ballagtak a Második sugárúton, vissza
Mel háza felé.
- Azt hiszem, te szereted, és ő is szeret téged.
- Ebben igazad lehet - mosolygott Mel boldogan. -
De történetesen téged is szeretlek.
- Annak ellenére, hogy nem vagyok se műsorvezető,
se politikus, se híres író?
- Te ezeknél mind különb vagy, Peter. Te igazi vagy.
A férfi elmosolyodott a bókra. -Köszönöm. Azért ők
is azok.
- Velük egészen más a helyzet. Csak a fele életemhez
tartoznak hozzá. A másik felének a közelébe se férkőz-
hetnek. És eddig soha senkit nem találtam, aki ennyire
felfogta volna a két fele életemet. A családi életem és
a szakmám egyformán fontos a számomra, és a kettő
260
homlokegyenest ellenkezik.
- Én úgy látom, jól csinálod mindkettőt.
Mel mosolyogva bólintott. - Pedig nem is mindig
olyan könnyű.
- Ugyan, mi könnyű? - Hirtelen eszébe jutott, hogyan
reagált a lánya arra, hogy New Yorkban marad még két
napig, és gyanította, hogy ezért még drágán megfizettet
vele, ha legközelebb találkoznak. Mint mindig.
Mel mosolyogva felnézett rá, majd nyugatnak fordul-
tak a Nyolcvanegyedik utcán, hazamentek, ágyba búj-
tak és hajnali kettőig beszélgettek.
Másnap délelőtt a Tavern-on-the-Greenben villásreg-
geliztek, aztán lementek Greenwich Village-be az utcai
kirakodóvásárra. Nyáron nincs sok érdekesség New
Yorkban, de ezt valahogy egyikük se bánta. Csak együtt
akartak lenni, órákig kószáltak a városban, a múltjuk-
ról, az életükről, .a munkájukról, a gyerekeikről, maguk-
ról beszélgettek. Mintha egyikük se tudott volna betelni
a másikkal, s ötkor bánatosan mentek vissza Mel házá-
ba, hogy még egyszer, utoljára szeretkezzenek. Hétkor
taxiba ültek, és kimentek a reptérre. És akkor valahogy
száguldani kezdett az idő. A rákövetkező pillanatban
már búcsút kellett venniük egymástól, s az utolsó má-
sodpercekben még egyszer egymásba kapaszkodtak.
- Nagyon fogsz hiányozni - nézett le Melre Peter, s
örült, hogy eljött New Yorkba. Érezte, hogy az egész
élete megváltozott, és már nem is félt többé. Ujját Mel
álla alá tolta, és maga felé billentette a nő arcát. -
Ígéred, hogy eljössz Aspenbe?
Mel mosolyogva küszködött a torkát fojtogató sírás-
sal, a szeméből kibuggyanni készülő könnyekkel. - Ott
leszünk. - De arról még mindig fogalma sem volt, ho-
261
 gyan fogja megmondani az ikreknek.
- Ajánlom is. - Magához ölelte, még egyszer, utol-
jára megcsókolta, majd integetve felszállt a gépre, s
amint eltűnt szem elől Mel úgy érezte hogy a szívét is
magával vitte.
Hosszú, magányos volt az út vissza Marthans Vineyardba
aznap este, mire Chilmarkba ért, már éjfél is elmúlt, és a
házban mindenki az igazak álmát aludta. Mel kifejezet-
ten örült. Peter Hallamon kívül egy teremtett lélekkel
sem akart beszélni, ő pedig még a gépen ül, útban Los
Angeles felé.
Mel aznap este sokáig üldögélt odakinn a verandán,
hallgatta a tenger zúgását, és élvezte a simogató, lágy
szellőt az arcbőrén. Csodálatos, nyugalmas érzés töl-
tötte el már attól is, hogy ott ült, s csak azt sajnálta, hogy
Peter nincs vele. De egyelőre jól van így. Szükségük van
az egyedüllétre. Aztán Aspenben a férfi gyerekeivel meg
az övéivel, épp elég feladat lesz. Még mindig nem dön-
tötte el, hogy mikor és hogyan mondja meg a gyerekek-
nek, de másnap reggeli közben úgy határozott, hogy
minél több időt kell nekik adni, hogy hozzászokjanak a
gondolathoz. Nyár közepén soha nem hagyták ott Vine-
yardot, s Mel tudta, hogy a gyerekek ki fognak akadni.
Mi több, fölöttébb gyanús lesz nekik a dolog.
- Aspenbe? - bámult rá Jessica elképedten. - Már
miért mennénk mi Aspenbe?
Mel igyekezett közönyösen viselkedni, de érezte,
hogy sebesebben dobog a szíve. Részben mert félt, hogy
kinyírják a gyerekek, részben mert tudta, hogy hazudnia
kell. - Mert rendkívül vonzó a meghívás, és mert soha
nem jártunk még ott. - Raquel, aki épp kiment a kony-
hába a hársfaszirupért, felhorkant, Val pedig rémülten
262
nézett az anyjára.
- De hát nem mehetünk el innét. Minden itt zajlik,
Aspenben pedig egy teremtett lelket sem ismerünk.
Mel higgadtan nézett kisebbik ikerlányára. Őt köny-
nyebb lesz meggyőzni, mint a testvérét. - Nyugi, Val,
fiúk Aspenben is vannak.
- De az egészen más. És itt mindenkit ismerünk! -
Látszott, hogy mindjárt elsírja magát, de Mel kitartott.
- Véleményem szerint ezt a lehetőséget egyszerűen
nem szabad kihagynunk. - Vagy arra gondolt, hogy neki
nem szabad kihagynia? - Furdalta a lelkiismeret mind-
azért, amit a gyerekek nem tudnak.
- De miért? - kérdezte Jessica, s közben egy másod-
percre le nem vette anyjáról a szemét. - Mi van
Aspenben?
- Semmi... mármint hogy... ó, az ég áldjon meg, Jess,
úgy viselkedsz, mint egy vizsgálóbíró. Mesés hely,
csodásak a hegyek, rengeteg a gyerek és a szórakozási
lehetőség, kirándulni lehet, lovagolni, túrázni, horgász-
ni...
- Brr! - szakította félbe Valerie utálkozva. - Én az
ilyet mind gyűlölöm.
- Nem fog megártani.
De Jessica, az örökké gyakorlatias, ekkor közbeszólt.
- Ez azt jelenti, hogy a nyár egy részében nem leszünk
itt. Pedig két hónapra béreltük ki a házat.
- Csak két hétre megyünk el. Hat hetet attól még itt
töltünk.
- Egyszerűen nem értem - pattant föl az asztaltól
Jessica látnivalóan bosszúsan, Val pedig könnyek között
rohant a szobájába.
- Én nem megyek! Életemben még ilyen jó nyaram
263
nem volt, és te tönkre akarod tenni!
- Én nem akarom... -De az ajtó becsapódott, mielőtt
a mondatot befejezhette volna, s ő idegesen nézett az
asztalt rámoló Raquelre.
- Komoly lehet az ügy - rázta a fejét az asszony böl-
csen, és Mel elkeseredetten felállt.
- Ó, az ég szerelmére, Raquel!
- Jól van, jól. Nekem ne meséljen. Majd meglátjuk.
Mához hat hónapra szerintem férjnél lesz. Ilyet még so-
ha nem csinált, hogy csak úgy itt hagyja a Vineyardot.
- Nagyon jó kis kikapcsolódás lesz - igyekezett meg-
győzni mindnyájukat, beleértve magát is, csak szerette
volna, ha egy kicsit könnyebben mennek a dolgok.
- Tudom. Hát velem mi lesz? Mennem kell nekem is?
- Ő sem látszott lelkesebbnek a lányoknál.
- Mi lenne, ha akkor venné ki a szabadságát, és nem
a nyár végén?
- Én benne vagyok.
Na, legalább egy gonddal kevesebb. Val két óra hosz-
szat nem jött ki a szobájából, aztán megjelent, vörös
szemmel, vörös orral, hogy lemenjen a barátaihoz a
strandra, s látnivalóan esze ágában sem volt szóba állni
az anyjával. Fél óra múlva Jessica egyedül találta az
anyját a verandán, épp levelekre válaszolt. Leült a
lépcsőre Mel lába közelében és kivárta, amíg az anyja
felnéz az írásból.
- Mami, miért megyünk Aspenbe? - nézett egyene-
sen Mel szemébe, és nagyon nehéz volt nem az igazat
mondani neki. . . "mert beleszerettem ebbe a férfiba, és ő
ott van egész nyáron".
- Gondoltam, jót tenne egy kis változatosság, Jess. -
De nem nézett vissza rá, s ezért nem láthatta, hogy a
264
kislány milyen behatóan tanulmányozza.
- Más oka is van?
- Mi volna? - próbált időt nyerni, a tolla megállt a
papír fölött.
- Nem tudom. Csak egyszerűen nem értem, miért
akarsz Aspenbe menni.
- Mert barátok hívtak meg bennünket. - Ez legalább
féligazság, de a helyzet attól még nem könnyebb, mint
ahogy Mel eleve számított is rá, és ha Peter azt hiszi,
hogy ő majd könnyebben beadja a maga társulatának,
kötözni való bolond.
- Miféle barátok? - nézett rá Jessica figyelmesen, és
Mel mély lélegzetet vett. Nincs értelme hazudni, úgyis
hamar kiderül minden.
- Egy Peter Hallam nevű férfi és a családja.
Jessica döbbenten bámult rá. - Az orvos, akivel az
interjút készítetted Kaliforniában? - Mel bólintott. - És
ugyan miért hív meg bennünket Aspenbe?
- Mert mindketten egyedül élünk a gyerekeinkkel, és
nagyon kedves volt az interjú során, és összebarátkoz-
tunk. Három gyereke van, többé-kevésbé veletek egy-
idősek.
- Na és? - kérdezte Jessica egyre gyanakvóbban.
- Biztos jól fogjuk érezni magunkat.
- Mármint kicsoda? - Ez talált. Jess most már ki volt
kelve magából, és Melt hirtelen végtelen kimerültség
fogta el. Lehet, hogy nagy ostobaság volt erőltetni ezt az
Aspent.
- Nézd, Jess, semmi értelme, hogy ezen itt vitatkoz-
zunk. Megyünk és kész!
- De hát mi folyik itt? - állt fel Jess csípőre tett kézzel,
és az anyjára bámult. - Diktatúra vagy demokrácia?
265
- Nevezd, aminek tetszik. Három hét múlva Aspen-
be megyünk. Remélem, élvezni fogjátok, s ha nem, hát
két hét elveszett a hosszú, kellemes nyárból. Felhívom a
figyelmedet, hogy attól még istenien érezhetitek maga-
tokat itt majdnem két teljes hónapig, nem beszélve a
jövő heti születésnapi partitokról. Nem hiszem, hogy
olyan nagyon sokat vethetnétek a szememre. - Márpe-
dig Jessica igenis sok mindent vetett a szemére, most
legalábbis felfortyanva pattant fel és távozott anélkül,
hogy egy szót szólt volna az anyjához.
És a helyzet a következő két hétben sem javult sokat,
pedig volt kagylósütés a tengerparton hetvenöt gyerek
számára Jessie és Val tizenhatodik születésnapja alkal-
mából. Nagyszerű buli volt, és mindenki istenien érezte
magát, amitől a következő heti utazás miatt csak még
szemrehányóbbak voltak a lányok. És addigra Mel már
hallani sem bírta a nyávogásukat.
- Hát te hogy állsz, szerelmem? - kérdezte egy este az
ágyban fekvő Mel a telefonban Petertől. Most is na-
ponta kétszer beszéltek egymással, és a gyermekeik
mesterkedései ellenére, majd belehaltak, hogy láthas-
sák egymást.
- Még nem mondtam meg nekik. Ráérünk.
- Te viccelsz? Hisz a jövő héten ott vagyunk-mondta
Mel, s a lélegzete is elakadt. Őt már két hete gyötrik az
ikrek, és Peter még csak hozzá se fogott, hogy beadja a
hírt.
- Az ilyesmivel ki kell várni a megfelelő pillanatot. -
Szinte nemtörődöm volt, ahogy ezt mondta, és Mel úgy
érezte; elment az esze.
- Peter, időt kell nekik adnod, hogy megszokják a
gondolatot. Különben rémesen meg fognak lepődni, és
266
könnyen lehet, hogy nagyon dühösek lesznek.
- Ugyan, nem lesz probléma. És most mesélj magad-
ról. - Erre beszámolt arról, amit csinál, Peter pedig
elmondta, hogy aznap kipróbált a sebészetben egy új
módszert. Marie nagyon jól van, volt ugyan egy kis
probléma, de azért napokon belül megy haza, a vártnál
kicsit később, de a kedélyállapota annál fényesebb.
- Alig várom, hogy lássalak, szerelmem.
- Én is. - Mosolygott a gondolatra, és még beszélget-
tek egy darabig. De amikor végre négy nap múlva meg-
mondta Pamnek, már cseppet sem mosolygott.
- Hogyhogy idén barátokat hívtunk Aspenbe? - sá-
padt el a kislány, amint a szemébe nézett a vacsoraasztal
fölött. Peter már előző este megmondta Marknak, csak
úgy odavetette, amikor a fiú épp indult valahova, s Mark
ugyan meglepődött, de nem ért rá vitába bocsátkozni.
Matthew-nak pedig majd Pam után fogja megmondani.
Pam úgy festett, mint aki a következő pillanatban a
tetőn készül kirepülni. - Miféle barátokat?
- Egy családot, akikkel, gondolom, ti is szívesen
lesztek együtt. - Érezte, hogy lassan izzadságcseppek
gördülnek végig az oldalán, és ez bosszantotta. Miért
hagyja, hogy a kislány így kiborítsa? - Van két lány,
majdnem egyidősek veled. - Kereste a szavakat, és ezt
mindketten érezték, de Peter valahogy félt kimondani,
hogy Melről van szó. Mi lesz, ha Pam ismét megmaka-
csolja magát?
- Hány évesek?
- Tizenhat - nézett rá Peter reménykedve, de a
reményei hamar szertefoszlottak.
- Lehet, hogy szemét csajok, és engem le fognak
nézni, mert fiatalabb vagyok náluk.
267
- Kötve hiszem.
- Én nem megyek.
- Pam... az ég szerelmére...
- Én itt maradok Mrs. Hahnnal. - A kislány oly meg-
ingathatatlannak tűnt, mint egy gránittömb.
- Mrs. Hahn szabadságra megy.
- Akkor vele megyek. Nem megyek veled Aspenbe,
csak ha lerázod ezeket. Különben is kicsodák?
- Mel Adams és az ikrei. - Ki kellett végre mondania,
és Pam tágra meresztette a szemét.
- Hogy ő? Nem megyek! - Ahogy ezt kimondta, attól
Peter végre felfogott valamit, és mielőtt még megfékez-
hette magát, öklével nagyot csapott az ebédlőasztalra.
- Azt teszed, amit mondok, megértetted? És ha én
azt mondom, hogy Aspenbe mész, akkor pontosan azt
fogod csinálni! Világos? -A kislány egyetlen szóval nem
válaszolt, csak fogta az üres tányérját és falhoz csapta, az
meg szilánkokra tört a padlón, Pam pedig kimenekült
a helyiségből, miközben az apja tehetetlenül nézte. Ha
Anne élne, most rávenné, hogy menjen vissza és tün-
tesse el a nyomait, de neki nem volt hozzá szíve. Ennek
a gyereknek nincs anyja. Peter leült az ebédlőben, a
tányérjába bámult, aztán néhány perc múlva felállt,
átment a dolgozószobájába, és magára csukta az ajtót.
Legalább félórába tellett, amíg összeszedte a bátorsá-
gát, hogy felhívja Melt. Úgy érezte, hallania kell a
hangját; de persze nem mondta el neki, mi történt.
Másnap reggel Pam nem jött le reggelizni, Matthew
pedig vallatóra fogta az apját. Előző este, vacsora után
jött meg a nagyanyjától.
- Ki jön velünk Aspenbe, papa?
Peter harciasan egyenest a szemébe nézett. - Miss
268
Adams. Az a néni, aki egy este itt vacsorázott nálunk,
meg a két lánya. - Peter felkészült a csatára, hisz az első
fordulóban alaposan kijutott neki, de Matthew arca fel-
ragyogott a hír hallatán.
- Ó? Jaj de jó! Mikor jön?
Peter mosolyogva leeresztett, és megkönnyebbülten
nézett legkisebb gyermekére. Hála istennek, legalább az
egyik normálisan viselkedik. Marktól még mindig nem
kapott visszajelzést, de meglehet, hogy ő is úgy fog
reagálni, mint Pam, bár ez eléggé valószínűtlennek tűnt.
Markot manapság túlságosan is lefoglalják a maga dol-
gai ahhoz, hogy akadékoskodni akarjon. -Aspenbe fog
jönni, Matt. Hárman jönnek.
- Hurrá! De miért nem jön ide, hogy együtt repül-
jünk?
- Hová repüljünk? - lépett be Mark a szobába álmo-
san nyújtózkodva. Előző este későn jött haza, és most
sietve munkába rohant, csak még be akart kapni vala-
mit. Már megkérte Mrs. Hahnt, hogy készítsen neki sült
szalonnát, tükörtojással, pirítóst, narancslét és kávét.
- Aspenről beszélgettünk - nézett Peter Markra
védekezőn, s várta a robbanást. - Matt azt szeretné, ha
Mel Adams és a lányai előbb ide jönnének. - Mivel az
azonnali válasz elmaradt, visszafordult Matthez. - De
hát keletről jönnek, és nekik egyszerűbb Denverbe re-
pülni és onnan Aspenbe.
- Helyesek?
- Kik? - bámult rá Peter üres tekintettel. Egyszerűen
képtelen velük lépést tartani, és még mindig táncoltak az
idegei Pam előző esti jelenetétől. Ő még nem bújt elő a
szobájából, az ajtót Peter zárva találta, amikor este be
akart menni hozzá, s mikor beszólt, választ nem kapott.
269
Ma este majd beszél a fejével, ha hazajött a rendelőből.
- Helyesek a lányai? - Mark úgy nézett az apjára,
mintha szörnyen ostobának tartaná, Peter pedig nevetve
dőlt hátra a széken, amikor Mark gargantuai reggelije
előállt.
- Teremtőm, ki fogja ezt mind megenni?
- Én. Nos, helyesek?
- Kik helyesek? Ó... ja, igen... elnézést... nem tu-
dom. Feltételezem, hogy igen. Végtére is, az anyjuk
nagyon csinos, miért ne lennének a lányok is azok.
- Hmm... - Mark figyelme megoszlott a reggeli és
Mel lányainak megvitatása között. - Remélem, nem
ócskák.
- De szemét vagy - nézett rá Matt utálkozva. -
Biztosan tökklasszak.
Peter ekkor boldog vigyorral felállt. - Nos, uraim,
akkor isten önökkel. Ha látják a testvérkéjüket, adják át
neki üdvözletemet. Este találkozunk. Mark, itthon
leszel?
A fiú bólintott, s közben lenyomott egy fél pirítóst a
torkán, szeme az órán, aggódott, hogy elkésik a munká-
ból. - Azt hiszem, igen, papa.
- Ne felejtsd el közölni Mrs. Hahnnal, hogy mik a
szándékaid.
- Nem felejtem el. - Azzal Peter otthagyta őket, és
ment a kórházba vizitelni. Aznap délelőtt nem volt
műtét. Újabb konferenciát tartottak, műtéti eljárásokat
vitattak meg, közöttük Peter legújabb kísérletét, amit
később részletesen elmagyarázott Melnek is, amikor
délután felhívta. Aztán mikor a végére ért, úgy döntött,
hogy őszintén beszámol Pam reakciójáról.
- Nem lesz semmi baj. Gondolom, csak meg van ré-
270
mülve.
- Még mindig azt akarod, hogy menjünk?
- Ugye viccelsz? - kérdezte a férfi rémülten a kérdés
hallatán. - Nem is mennék nélküled. És te hogy állsz a
tiéiddel? Tudomásul vették már?
- Fogcsikorgatva.
A lezser fogadtatás, amiben a férfi reménykedett,
nem jött be. Melnek igaza volt, legalábbis Pammel
kapcsolatban. - Matt fel van dobva. És, sajnos, attól
tartok, hogy Mark máris feni a fogát az ikrekre. De ne
aggódj, veszélytelen.
- Ilyeneket nekem ne is mondj! - nevetett Mel. -
Csak figyelj, ha meglátod Valt!
- Azért annyira egzotikus mégsem lehet. - Mel foly-
ton a kislány szexi alakjáról és viselkedéséről beszélt. De
talán csöppet sem tárgyilagos szemmel nézi a kislányt,.
hanem elfogult anyaként.
- Peter - mondta most Mel határozott hangon - Val
nem egzotikus. Egyszerűen csak vesznivalóan szexi.
Úgyhogy máris kezdheted brómozni a fiacskád ételét.
- Szegény gyerek. Azt hiszem, még nem veszítette el
a szüzességét, de erősen dolgozik rajta. Jövő hónapban
tölti be a tizennyolcadik évét, szeptemberben kezdi az
egyetemet, és elege van a jelen állapotból.
- Nos, mondd meg neki, hogy valaki máson gyako-
roljon, ne az én lányomon.
- Áll az alku, amennyiben én viszont gyakorolhatok
a mamáján. - Mindketten elnevették magukat, a gyere-
kektől teljesen függetlenül alig várták már, hogy Aspen-
ben legyenek.
- Gondolod, hogy túl fogjuk élni, Peter?
- Nem kétséges, szerelmem. Nagyszerűen fogjuk
271
érezni magunkat valamennyien.
- Gondolod, hogy Pammel se lesz probléma?
- Egészen biztos. És az a helyzet, hogy magunkra is
gondolnunk kell. Szeretlek, Mel. - Mel kedvesen viszo-
nozta a vallomást, aztán végre mindketten letették a
hallgatót.
De mikor néhány nap múlva felszálltak a denveri gépre,
Peter diagnózisa meglehetősen optimistának bizonyult.
- Gyere, te savanyú teremtés, ideje beszállni! -Mark
nem bírta elviselni Pam napokig tartó mogorvaságát. A
lány nem is állt szóba az apjukkal. - Feltett szándékod,
hogy mindannyiunk vakációját tönkretedd, ugye?
- Pofa be! - Olyan hangnemben beszélt a bátyjával,
hogy attól mindenkinek borsódzott a háta, Mark pedig
úgy nézett rá, mint aki legszívesebben felpofozná.
- Na, gyertek, ti ketten! - Peter bermudát és kockás
inget viselt, és piros pulóvert dobott a vállára, a kezében
kis hátitáska. Egyik kezében a család beszállókártyáit
tartotta, a másikkal Matt kezét fogta. Matthew-nak
olyan jókedve volt, hogy Pamért is kitett, aki magában
ült le a folyosó túloldalán miután a gépre felszálltak. A
három férfi egymás mellett foglalt helyet, Matthew az
ablaknál, hogy kilásson, Peter pedig a külső ülésen,
hogy Pamet szemmel tarthassa, de a kislány elfordította
a fejét, és a repülőút első felében kinézett az ablakon,
aztán olvasott, amíg az ebédet fel nem szolgálták, de
abba is csak belepiszkált, s többé nem nyúlt hozzá, amíg
el nem vitték. Peter igyekezett leplezni aggodalmát.
Később, amikor cukrot osztott szét a gyerekek között,
Pamnek is nyújtott, de a kislány anélkül, hogy pillan-
tásra méltatta volna, visszautasította.
- Micsoda marha ez a lány, papa-jegyezte meg Mark
272
halkan az apjának, mielőtt földet értek Denverben.
- Adja majd alább is. Mel lányai biztosan leszerelik.
Talán csak meg van rémülve, mert egy darabig nem ő
lesz az egyeduralkodó. Hozzá van szokva, hogy hár-
munk közül egyedül ő a lány, és most feltűnt három
másik. Hát persze hogy ki van akadva.
- Mindig az ő akaratának kell érvényesülnie. Így van
ez, amióta csak anyu meghalt. - Rosszallóan nézett az
apjukra. - Az anyu ezt nem tűrte volna el soha.
- Lehetséges. - De még ez a szemrehányás is rosszul
esett Peternek. Ő olyan nagyon igyekszik, miért van hát,
hogy ezek mindig úgy érzik, hogy Anne különbül
csinálta volna?
De leszállás közben Matthew elterelte a figyelmét,
aztán futniuk kellett, hogy még elérjék az aspeni járatot.
Rövid és zötyögős volt a repülőút a hegyek felett, és
csodás a leszállás, ahogy leereszkedtek a hegyek közé
egy icipici reptérre, tele Learjetekkel és kis magánrepü-
lőkkel. Aspen mágnesként vonzotta a nagyon gazdago-
kat, de rajtuk kívül volt ott mindenféle-fajta érdekes
népség. Volt ott minden és mindenki, Peter többek kö-
zött ezért is szerette. Ezt a hagyományt még Anne-nel
kezdték ápolni, és ő folytatta tovább, mert télen-nyá-
ron, minden nyaralás során boldogok voltak ott.
- Megjöttünk! - mondta, s öröm csendült a hangjá-
ból, majd mind a négyen kiszálltak, kocsit béreltek a
reptéren, hogy eljussanak arra a telepre, amelyhez
hasonlókon az elmúlt öt esztendő nyarait töltötték. Úgy
érezték, ezúttal ideje valami újra átváltani, és mintha
még Pam is izgatottabb lett volna, amint a városhoz
közeledtek. Szokás szerint semmi nem változott, többek
között a hegyek csodás látványa sem. És alig maradt
273
idejük, hogy elhelyezkedjenek, kicsomagoljanak s elsza-
ladjanak a szupermarketbe némi ennivalóért, s Peter
már mehetett is a reptérre Mel gépe elé. Körbenézett az
élelmiszert elpakoló gyerekeken és "lezseren" feltette a
kérdést: - Akar valaki velem jönni?
- Én megyek - csapta le rögvest Mark, ami épp a ke-
zében volt, s már dugta is bele mezítelen lábát a saru-
jába. Khakisortot viselt piros trikóval, arca sötétbarnára
sült a Los Angeles-i napsütésben, haját szőkére szívta a
nap, még Peter figyelmét se kerülte el, hogy a fiú rend-
kívül jóképű. Mel ikrei el fognak olvadni, vagy ha nem,
hát biztosan valami bajuk van, vigyorgott magában
büszkén.
- Én is! - zendített rá Matt, s máris megragadta
kedvenc űrfegyverét.
- Erre feltétlenül szükség van? - pillantott Peter a
fegyverre, amellyel a kisfiú olyan lármát csapott, hogy
majd megőrültek tőle.
- Naná, mi lesz, ha csak úgy ránk támadnak a földön-
kívüli lények?
- Azok a következő géppel érkeznek - mondta Pam
élesen, mire Peter rábámult.
- Elég legyen! Ami azt illeti - nézett mérgesen Pamre
- véleményem szerint neked is illene kijönnöd. Egy
család vagyunk és együtt élünk.
- Milyen megható -jegyezte meg Pam, és nem moz-
dult. - Én azt hiszem, inkább maradok.
- Gyere, te hülye -lökte Mark az ajtó felé, Pam pedig
visszalökte, Peter pedig rájuk ordított.
- A fene egye meg! Tessék viselkedni! - Pam mintha
hirtelen megszeppent volna az apja ordításától. Mind a
négyen hallgatagon tették meg az utat a reptérre, s
274
közben Petert aggasztotta, mit mond majd Pam Melnek
meg a lányoknak. De amint meglátta a gépből kilépő
Melt, már csak arra tudott gondolni, hogy mennyire
szereti és milyen rettentően szeretné a karjába kapni.
De a gyerekek előtt vigyázniuk kellett. Mel feléje indult,
vörös haja hátul lazán összefogva, szalmakalapja elta-
karta a szemét, csinos krémszínű vászonruhát és szan-
dált viselt. - Örülök, hogy látlak, Mel - fogta meg Peter
a kezét a gyerekek árgus tekintete előtt, Mel pedig
könnyedén arcon csókolta, és rögtön a gyerekeihez
fordult. Alig bírta megállni, hogy ne mindjárt szájon
csókolja a férfit.
- Szia, Pam, örülök, hogy újra találkozunk - érintette
meg könnyedén a vállát, majd lehajolt, hogy puszit
adjon Mattnek, aki a nyaka köré fonta a karját. Aztán
végre Markot is üdvözölte, de a fiú feszülten egy fiatal
nőt nézett a háta mögött. - Hadd mutassam be a lányai-
mat. Ez itt Jessica. - Le se tagadhatták volna, hogy ők
anya és lánya az egyforma vörös hajuk miatt, de Mark
figyelmét Valerie vonta magára. - És ez itt Valerie.
A két lány halkan köszönt, Mel pedig bemutatta őket
Peternek, akiből majd kipukkadt a nevetés. Elsőszülött
fia úgy festett, mint aki mindjárt ájultan omlik Val lába
elé, s amint Mellel a csomagokért indultak, Peter vigyo-
rogva csóválta a fejét. .
- Igazad volt. Bár azt hiszem, a bróm se segítene. -A
lányból valóban olyan érzékiség sugárzott, hogy az már-
már leírhatatlan, annál is inkább, mert olyan ártatlan-
nak és naivnak látszott közben. - Mel, ezt a lányt nem
szabad kiengedni az utcára.
- Igyekszem, szerelmem, igyekszem. - Majd a férfi-
hoz fordult. - Hogy vagy? Rendben ment az utazás?
275
- Minden a legnagyobb rendben.
- És Pam hogy van? - A szeme sarkából a kislányra
pillantott és látta, hogy Jessie beszélget vele, Matt pedig
leplezetlen imádattal bámul fel Jessre. - Úgy látom,
lesznek, akik egész jól ki fognak jönni egymással. - Val
és Mark lelkesen beszélgettek, és mintha Pam is vála-
szolgatott volna Jessnek, miközben Jess fogta Matt
kezét, és a nővérével folytatott beszélgetés szüneteiben
megcsodálta az űrfegyverét. - Jó gyerekek ezek, majd
segítenek.
- A mamájuk is az.
- Szeretlek - tátogta Mel némán a férfinak, háttal a
gyerekeknek, és Peter a legszívesebben a karjába kapta
volna.
- Én is szeretlek - mondta Peter közel hajolva Mel
füléhez, miközben egy hordár fölrakta a csomagokat.
Szerencse, hogy kombit béreltek. Hetükkel meg az
Adams család csomagjaival a kocsi dugig megtelt. Ahogy
mentek vissza a telepre, úgy tűnt, mindenki egyszerre
beszél, s mintha Pam is kimászott volna a csigaházából,
mert Jessica csakis vele foglalkozott.
Már nem is tiltakozott olyan felháborodottan, mikor
Peter közölte, ki hol alszik. Pam, Jess és Val közös szo-
bában fognak aludni, majd felállítanak még két kem-
pingágyat. A két fiú egy szobában alszik egy dupla
ágyon, Peter meg Mel pedig a két legkisebb szobát
kapta, mindegyikben egyetlen ágy fért el. Peter gyere-
keinek általában külön szobája volt, de idén igénybe
kellett venniük a fantáziájukat, hogy ezt az elrendezést
összehozzák, és Peternek is és Melnek is meglegyen a
külön szobája, ami lényegbevágó volt a gyerekekkel
együtt töltött első alkalommal.
276
- Mindenki elrendezkedett?
- A legteljesebb mértékben - vágta rá Valerie sietve,
s közben leplezetlen csodálattal nézett Peterre, majd
később az anyja fülébe súgta: - Tökhelyes - mire Mel
fölnevetett. Sajnos ő is világosan látta, hogy a fia is az.
De Mel addigra figyelmeztette, hogy egy újabb románc
az elkövetkező két hétben mindenkinek csak megnehe-
zítené az életét. És Val Denver felé repültükben ezzel
készséggel egyetértett. De mire estére mind a vacsorát
készítették, és Markot meg őt bízták meg a saláta és a
sült krumpli elkészítésével, Mel már nem nagyon remél-
te, hogy csírájában sikerült elfojtani a románc kialakulá-
sát. Csak abban reménykedett, hogy majd alaposan rá-
unnak egymásra az eljövendő két hét során. Val kaland-
jai nem a tartamukról nevezetesek, mondta Jessica ne-
vetve Pamnek, miután segített neki ágyba fektetni
Mattet, majd a tűz köré telepedtek. Valahogy megérez-
te, hogy Pam tele van félelmekkel.
- Azt hiszem, Marknak egyfolytában keresztben áll a
szeme, amióta ti ketten megérkeztetek - vigyorgott
Peter, aki méltányolta az idősebbik iker igyekezetét,
hogy Pam görcsösségén oldjon valamicskét. Különleges
teremtésnek látszott ez a kislány, és Peternek sok
minden eszébe jutott, amit Mel róla mesélt. Mulatságos
volt most itt látni őket azok után, hogy annyit hallott
róluk, de valóban pontosan olyanok voltak, amilyennek
Mel leírta őket, kiváltképp Val, akit könnyen a Playboy
címoldalára képzelhetett az ember, ahelyett, hogy első-
éves gimnazistaként látná maga előtt. De a csodás teste
ellenére volt valami megnyugtató ártatlanság a kislány-
ban. - Úgy hallom, te orvosira szeretnél menni, Jess. -
A lány szeme tágra nyílt a megjegyzés hallatán, Pam ar-
277
cára viszont kiült az unalom.
- De undorító.
- Tudom - nézett engedékenyen Pamre. - Mindenki-
nek ez a véleménye. Nőgyógyász szeretnék lenni, vagy
gyerekorvos.
- Mind a kettő nagyon jó szakma, de sokat kell ta-
nulni hozzá.
- Én modell akarok lenni - jelentette ki Pam távol-
ságtartón, és Jessica elmosolyodott.
- Én is szívesen lennék, de nem vagyok olyan csinos,
mint te. - Nem volt igaz, de Jessica őszintén így érezte.
Túl soká élt Val árnyékában.
- Az lehetsz, ami csak akarsz, Jess. - Mel a tűz mel-
lett ült, boldogan, hogy ismét Peter közelében lehet.
Mintha ezer éve látták volna egymást utoljára.
- Kinek van kedve sétálni? - toppant be Mark a szo-
bába, s miután egyiküket a másik után sikerült rávennie,
az egész társulat ráállt, Matt kivételével, aki mélyen
aludt az ágyában.
- Nem baj, ha magára hagyjuk? - kérdezte Mel ag-
gódva, és Peter mosolyogva bólintott.
- Nem lesz semmi baja. Alszik, mint a bunda. A
hegyi levegő mindig ledönti a lábáról. Anne mindig azt
mondta... - Itt elakadt, látnivalóan elsápadt. Mel hátán
végigfutott a hideg. Mégiscsak furcsa itt lenni, Anne
nyomdokában, a gyerekeivel, most, hogy az asszony
nincs többé. Eltűnődött, vajon ezért is reagált-e Pam
olyan furcsán, és elhatározta, hogy megpróbál beszél-
getni vele, miközben a hűs, esti levegőn sétálnak, de
Pam mintha sokkal szívesebben csevegett volna Jessie-
vel, így hát kettesével bandukoltak, Val Markkal, Jessie
Pammel és Melanie Peterrel.
278
- Na, látod? Ugye, hogy a végén a legnagyobb rend-
ben van minden - mondta ki a férfi önelégülten, mire
Mel fölnevetett.
- Csak ne bízd el magad. Még csak most értünk ide.
- Butaság. Most már mi történhet?
Mel olyan mozdulatot tett, mintha az istenek haragjá-
tól óvná magát, majd Peterre pillantott. -Ugye viccelsz?
Bármi történhet. Csak reménykedjünk, hogy se gyilkos-
ság, se csonttörés, se nem kívánt terhesség ne legyen
ebből a kis kalandból.
- Ez aztán a töretlen optimizmus. - Azzal gyorsan
egy fa mögé húzta és megcsókolta, a gyerekek nem lát-
tak semmit, s ők is kuncogva indultak utánuk. Olyan jó
volt együtt lenni ismét, meg az is jólesett, hogy összeke-
rültek a gyerekeik, ha mégoly rettenetes dolgoktól tar-
tott is Mel.
Végre hazamentek, boldogan, felszabadultan, fárad-
tan az úttól és az elhelyezkedéstől, mindenki bement a
neki kijelölt szobába, látszólag sehol semmi probléma.
Mindegyik szobának megvolt a maga fürdőszobája, úgy-
hogy nem kellett hosszasan sorba állni a fogmosáshoz.
Mel hallotta, hogy a lányok villanyoltás után kuncognak
a szobájukban. Majd meghalt a vágytól, hogy lábujjhe-
gyen lelopakodjon a hallba Peterhez, de érezte, hogy
nem volna bölcs dolog. Még nem. Most, hogy a gyere-
kek ennyire közel vannak. S amint ott feküdt az ágyban
és a New Yorkban együtt töltött időre gondolt, egyszer
csak kinyílt az ajtó és egy árnyék suhant át a szobán, Mel
meglepetten felült, Peter pedig becsusszant mellé a ta-
karó alá.
- Peter! - suttogta Mel ijedten.
- Hogy szolgál a kedves egészsége? - mosolygott a
279
férfi a sötétben, Mel pedig karját a nyaka köré fonta és
megcsókolta.
- Nem volna szabad... mi lesz, ha a gyerekek...
- Ne törődj a gyerekekkel... a lányokat csak az fog-
lalkoztatja, hogy mi meg ne halljuk őket, és Mark való-
színűleg már ugyanolyan mélyen alszik, mint Matt... és
most mi következünk, kicsim. - Azzal megölelte, kezét
becsúsztatta Mel hálóinge alá, és Mel egy hangot nem
mert kinyögni. - Istenem, hogy hiányoztál.
Mel egy szót se szólt, de a fogadtatás, amelyben
részesítette, önmagáért beszélt. Testük órákig mámo-
rító örömben egyesült, aztán Peter vonakodva bár, de
magára hagyta. Mel még az ajtóhoz lopakodott egy
utolsó búcsúpuszira, majd nézte, hogy a férfi halkan
eltűnik a hallban. A gyerekek szobái felől egy árva mukk
sem hallatszott. Mind mélyen aludtak, és Mel úgy érez-
te, életében még ilyen boldog nem volt. Visszalopako-
dott az ágyába, amely még magában hordozta édes szen-
vedélyük illatát, majd a párnáját szorosan ölelve álomba
szenderült.
Másnap ötmérföldes
21. FEJEZET
kirándulásra indultak,
s útközben piknikeltek. Egy kis patak mentén megáll-
tak, bele is gázoltak, Matt pedig kígyót fogott Marknak,
amitől a három lány sikítva menekült vissza Peterhez
és Melhez, akik jót nevettek rajtuk. Aztán Matthew el-
eresztette a kígyót, ők pedig késő délutánig mászták a
hegyeket, majd visszamentek, hogy ússzanak egyet a
medencében. A gyerekek úgy mulattak, mintha ősrégi
barátok volnának, de Mel észrevette, hogy mihelyt
Jessica nem tartja szóval, Pam árgus szemmel figyeli őt
280
és Petert.
- Aranyos kis társaság, ugye, Mel?
Ez tagadhatatlan volt. És jóképűek mindahányan.
Mind gyönyörű gyerekek, de Pam szemében még min-
dig ott fénylett a boldogtalanság, különösen, ha az
apjára és Melre nézett. Mel különösen hálás volt Jessie-
nek, amiért igyekezett elterelni a kislány figyelmét. És
persze Valerie és Mark reggeli óta egy lépést se tágítot-
tak egymás mellől. - Nagyon jól festenek így együtt -
hagyta helyben Mel fáradt mosollyal. - Csak épp igen
nagy körültekintést igényelnek.
- Na tessék, már megint. Most épp miért aggódsz? -
mulatott Peter Mel reakcióján. Mel mintha le nem vette
volna a szemét a gyerekeikről, de persze Peternek tet-
szett ez is. Látta, milyen nagyszerű anya ez az asszony. -
Nem aggódom semmi ért. Csak épp rajta tartom a sze-
memet a dolgokon - vigyorgott Mel, mire Peter is Valra
és Markra pillantott.
- Szerintem ártalmatlanok. Tele vannak energiával,
majd kicsattannak, de egyelőre szerencsére egyikük se
tudja, mihez kezdjen vele. Jövő ilyenkor már biztosan
lesz mitől tartanunk.
- Jóságos isten - forgatta Mel a szemét - remélem,
nem így lesz. Bárcsak tizenkét éves korában férjhez
adtam volna ezt a gyereket. Valahogy úgy érzem, hogy
még négy-öt évig képtelen volnék vigyázni rá.
- Gondolom, erre nem is lesz szükség. Igazán jóra-
való kislány.
Mel bólintott, de lerítt róla az óvatosság. - Csak épp
nagyon megbízik mindenkiben. Egészen más alkat, mint
Jessie.
Peter egyetértőn bólintott. Ezt már maga is észrevet-
281
te. - Úgy látom, Pam nagyon megszerette Jesst.
- Tud bánni a kisebbekkel.
- Látom - mosolygott a férfi boldogan, két éve nem
volt ilyen boldog. - Matt imádja. - Majd visszafogta a
hangját, és közelebb hajolt Mel füléhez. - Én pedig té-
ged imádlak. Mi lenne, ha itt maradnánk örökre?
- Én szívesen maradnék. - De persze ez sem felelt
meg egészen a valóságnak. Ő akkor volt igazán boldog,
amikor kettesben voltak New Yorkban. Itt nem lehetett
egészen önmaga: Szemmel kellett tartania a gyerekeket,
s ha szükség volt rá, a sarkára is kellett állnia. Aznap este
elengedte moziba a négy gyereket, ők pedig otthon ma-
radtak Mattel, de mikor Val és Mark kettesben sétálni
akartak mozi után, Mel egy pillanatnyi habozás nélkül
megvétózta az ötletet. - Ez nem volna helyénvaló a töb-
biek miatt. Azért vagyunk itt, hogy együtt legyünk. - És
persze volt más oka is, de azt nem kívánta részletezni.
Olyan ok, amely miatt résen volt nap mint nap, amikor
sétálni mentek, lovagoltak vagy a vadvirágos réten pik-
nikeltek. Olyan természetes és érzéki volt minden, a
feszülő trikók, a rövid sortok, az aprócska fürdőruhák
meg a friss hegyi levegő, s a házban a szoros összezárt-
ság. Mel észrevette, hogy Val még egyetlen fiúval sem
viselkedett így, és jobban aggasztotta a dolog, mint azt
Peternek be merte vallani. Amikor Jess-szel magukra
maradtak, neki tett valami megjegyzést, és Jess is egyet-
értett. - Gondolod, hogy nincs gáz, mama? - Szoros
kötődés volt az ikrek között, és Jessica mindig aggódott
a testvére miatt.
- Gondolom. De oda kell rá figyelni.
- Gondolod, hogy...? - Jessie kínosan érezte magát,
hogy a testvérét kell bevádolnia az anyjának. - Gondo-
282
lod, hogy esetleg Val...
Mel mosolygott. - Nem, de azért az ember könnyen
elragadtatja magát egy ilyen vadvirágokkal teli réten,
körben a hósipkás hegyekkel, vagy este, amikor ma-
gukra maradnak. Úgy látom, Mark valahogy intenzí-
vebb, mint az eddigi fiúk, akikkel Valnak dolga volt. És
nem akarom, hogy valami ostobaságot csináljon. Per-
sze, magam se hiszem komolyan, Jess.
- Alig mond nekem valamit, mami. -És ez szokatlan
volt Valtól, mert általában mindent megtárgyalt Jess-
szel, ami vele történt, kiváltképp a fiúügyeit. De Mark-
kal kapcsolatban különösen hallgatag volt.
- Talán komolyabban veszi, mint amilyen komoly a
dolog valójában. Első szerelem - mosolyodott el Mel
ismét.
- Csak valami ostobaságot ne csináljon.
- Nem fog. - Mel bízott a maga éberségében és a
lánya bölcsességében. - Hát Pam? Mi a véleményed
róla, Jess? - A lánya véleményében szinte mindenki
másénál jobban megbízott, talán Petert kivéve, ő pedig
egyetlen lányával kapcsolatban aligha nevezhető tárgyi-
lagosnak.
- Nem látszik túlzottan boldog gyereknek, hogy mást
ne mondjak. Csomó mindenről dumáltunk, néha egé-
szen őszintén kitárulkozik, néha meg teljességgel begu-
bózik. Azt hiszem, nagyon hiányzik neki az anyja. Talán
jobban, mint a többieknek. Mark idősebb, Matthew
meg még egészen kicsi volt amikor az anyja meghalt, de
Pam úgy érzi, megfosztották valamitől. Néha nagyon
haragszik az apjára emiatt.
- Ezt mondta, Jess? - Mel hangja szelíd volt és csupa
együttérzés.
283
- Ilyesmit. Azt hiszem, inkább csak zavarosak az ér-
zései. Nincs könnyű korban, mama. - Jessica öregebb-
nek és bölcsebbnek tűnt a koránál, és ahogy Mellel be-
szélgetett, attól az anyja egészen meghatódott.
- Tudom. És te nagyon jó vagy hozzá. Köszönöm,
Jess.
- Én nagyon kedvelem. -Ezt őszintén mondta. -Na-
gyon okos kölyök. Néha egy kicsit lökötten viselkedik,
de veszettül sok esze van. Meghívtam, hogy látogasson
meg minket New Yorkban valamikor, és megígérte, hogy
eljön. - Mel meglepetten nézett rá. - Van ellene kifo-
gásod?
- Dehogyis. A Hallamokat mind szívesen látom,
amikor csak kedvük tartja.
Jess egy pillanatig hallgatott, majd az anyjára nézett.
- Mama, mi van közted meg dr. Hallam között?
- Semmi különös. Jó barátok vagyunk. - De érezte,
hogy Jessie máris sokkal többet tud ennél. - Kedvelem,
Jess.
- Nagyon? - nézett Jess kutakodón az anyja szemébe,
és ő érezte, hogy a gyerekkel őszintén kell beszélnie.
- Igen.
- Bele vagy esve?
Mel visszafogta a lélegzetét. Mit jelentenek ezek a
szavak? Mi az, amit Jess tudni akar? Az igazat, válaszolt
Mel rögvest magának. Csakis az igazat. És neki az igazat
kellett mondania. - Azt hiszem, igen. - Jessica olyan
képetwágott, mint akit épp pofon vágtak.
- Meglep?
- Igen is, nem is. Már korábban is sejtettem, de nem
voltam benne biztos. Mégiscsak más, amikor ki is mond-
ják. - Majd sóhajtva Melre nézett. - Én nagyon kedve-
284
lem.
- Ennek igazán örülök.
- És gondolod, hogy összeházasodtok?
Ezúttal Mel a fejét rázta. - Nem, nem gondolom.
- És miért nem?
- Mert nagyon is távol esik egymástól az életünk. Én
nem hagyhatom ott az állásomat és nem költözhetek Los
Angelesbe, ő pedig nem jöhet New Yorkba. És mind-
kettőnket erős kötelékek kötnek oda, ahol élünk.
- Ez szomorú - nézett fürkészőn Jessica az anyja
szemébe. - És ha ugyanabban a városban élnétek,
gondolod, hogy összeházasodnátok?
- Nem tudom. Egyszerűen nem téma. Csak örülünk
annak a kevés időnek, amit együtt tölthetünk. - Mel
kinyújtotta a kezét, és megérintette a lányáét. - Szeret-
lek, Jess.
- Én is szeretlek, mama - mosolygott a kislány. - És
végül is örülök, hogy eljöttünk. És sajnálom, hogy úgy
megnehezítettük a dolgodat.
- Nem számít. Fő, hogy jóra fordult minden.
- Bocsánat, nem zavarok? - kérdezte Peter, amikor
belépett a szobába, s meglátta őket kéz a kézben, de Mel
a fejét rázta.
- Csak beszélgettünk.
- Az finom - mosolygott a férfi elégedetten Jessre. -
És hol vannak a többiek?
- Nem is tudom. - Öt óra volt, Mel az imént ért haza
az üzletből, és akkor kezdett beszélgetni Jess-szel.
Feltételezte, hogy a többiek a medencénél lehetnek,
hisz az elmúlt hét során, ebben az időben, mindig ott
múlatták az időt.
- Val és Mark sétálni mentek Mattel.
285
- Csak nem? - nézett fel meglepetten Mel. -És akkor
hol van Pam?
- A szobánkban, alszik. Fájt a feje délután. Azt
hittem, tudod. - De Mel még mindig meglepetten
nézett, és Peter megpaskolta a karját.
- Mark tud vigyázni Valra és Mattre is. - Ne aggódj
miattuk, Mel. - De mikor hétkor még mindig nem
voltak odahaza, Mel komolyan aggodalmaskodni kez-
dett, és már Peter sem látszott olyan magabiztosnak,
mint annak előtte.
Bedugta a fejét Jess és Pam szobájába. - Tudjátok,
merre mentek? - Jessica a fejét rázta, Pam pedig csak
nézett maga elé.
- Aludtam, amikor elmentek.
Peter bólintott, és visszament Melhez. Még világos
volt odakinn, de azért körül akart nézni. - Mindjárt
jövök.
De mikor egy óra múltán még ő se került elő, Mel
legalább annyira megrémült, mint a lányok.
- Szerinted mi történhetett, mama? - suttogta Jessi-
ca. Pam falfehéren ült a szobájukban.
- Nem tudom, kicsim. Majd Peter megtalálja őket. -
De a ház mögött a hegyoldalban Peter céltalanul ődön-
gött, már nyomokat se követett, a nevüket se kiáltozta.
És sötét volt, mire Valt és Markot végre megtalálta,
összevissza karcolva, rémülten és kettesben.
- Hol van Matt? - szólt egyenesen a fiához, a hangja
csupa félelem és feszültség, amikor észrevette, hogy Val
arca csupa könny és karcolás. Mark úgy festett, mint aki
mindjárt sírva fakad. -Nem tudjuk.
- Mikor láttátok utoljára? - Peter érezte, hogy az
állkapcsa megfeszül.
286
- Két-három órája. Együtt mászkáltunk, aztán egy-
szer csak megfordultunk, és már ott sem volt. - Val sírva
adta elő a maga verzióját, és Peter észrevette, hogy
Mark még mindig fogja a kezét, s ekkor megsejtette, mi
történt és miért vesztették Matthew nyomát.
- Ti ketten összeszűrtétek a levet? -A szavai nyersen
hangzottak, mire Val csak még jobban zokogott, Mark
pedig maflán lehorgasztotta a fejét, de az apja keze
nagyot csattant az arcán. - Te kis szarházi, felelős voltál
a kisöcsédért, ha egyszer elvitted magaddal!
- Tudom, papa. - Könnyek peregtek végig az arcán,
de attól az elkövetkező óra kutatóhadjárata 'még nem
hozott eredményt. Peter visszavezette őket az ösvényre,
amelyről letértek, majd haza a hegyoldalbeli házukba.
Értesíteniük kellett a seriffet és megkezdeni Matthew
felkutatását. Mel sápadtan várt rájuk a lányokkal, s
amikor meglátták, hogy Peter csak Valt és Markot hozza
haza, mindhárman sírva fakadtak. Peter sietve a telefon-
hoz ment, Mel utána, s a kutatóbrigád kötelekkel, hord-
ággyal, orvosi felszereléssel és hatalmas zseblámpákkal
alig félórán belül meg is érkezett.
- Ha ma nem találjuk meg, holnap helikopterrel foly-
tatjuk a keresést. - De Peter nem akarta, hogy a gyerek
egyedül legyen odakinn az éjszakában, már így is ma-
gánkívül volt, hogy talán beleesett egy szakadékba,
lábát törte vagy valami ennél is rosszabb történt. Lehet,
hogy eszméletlenül fekszik valahol. Peter útnak eredt a
többi férfival, a lányok meg otthon maradtak Mellel és
Markkal. A fiatalok most már hangosan zokogtak, Mel
Markot próbálta nyugtatgatni, de a lelkifurdalását sem-
miképpen sem lehetett csillapítani, Valhoz pedig szinte
egy szót se szólt. Addigra jóval elmúlt már tíz óra, s a
287
gyereknek még mindig semmi nyoma. Pam ekkor várat-
lanul kiborult, és sikítva rontott neki Valnak.
- Te tehetsz mindenről, te hülye kurva, ha te oda nem
állsz baszni Markkal, akkor a kistestvérem nem veszett
volna el. - Amire Val nem tudott mit mondani, csak
Jessie karjába omlott hisztérikus zokogással. Mel e
pillanatban hallotta meg a hegyoldalból felbőgő kürt-
szót, fények villogtak, és csakhamar diadalittasan meg-
jelent a kutatóosztag, Matthew-t a karjukban hozták,
Peter pedig a könnyeivel küszködve intett nekik.
- Jól van? - rohant oda Mel Peterhez, s ekkor végre
ki is buggyantak a könnycseppek a férfi szeméből. So-
káig álltak ott összeölelkezve, zokogva, Matthew még
nem ért oda, őt a seriff emberei hozták. Egy barlang
szájánál találtak rá, holtra volt rémülve, átfagyva, de
sértetlenül. Azt mondta, egy kicsit magában kóborolt,
aztán nem talált vissza. És azt állította, hogy medvét
látott.
- Ó, Mel - Peter képtelen volt elengedni az asszonyt
- már azt hittem, őt is elveszítjük.
Mel bólintott, az ő arcán is könnyek peregtek végig. -
Hála istennek, hogy minden rendben. - És akkor meg-
látta, hogy a többiek hozzák az ölükben, piszkosan, az
arca összevissza karistolva, a ruhája szakadt, látni lehe-
tett, hogy jó néhányszor elesett, de nagyon fel volt
dobva, hogy a seriff emberei hozzák, valamelyik még a
sipkáját is a fejébe nyomta. Mel az ölébe kapta és
magához szorította. - Matt, halálra rémítettél mindany-
nyiunkat.
- Semmi bajom, Mel. - Egyszerre nagyon felnőttes-
nek és bátornak tűnt.
- Örülök neki. - Mel megpuszilta, aztán odaadta az
288
apjának, aki megköszönte a seriff embereinek fáradozá-
sát, majd végre mind bementek és leroskadtak a nappa-
liban. Mark magához szorította a kistestvérét. Valerie
még mindig sírt, de most már mosolygott is, és még Pam
is megkönnyebbült, és mindenki a kicsivel foglalatosko-
dott, és éjfél lett, mire mindnyájan lehiggadtak, és Pam
bocsánatot kért Valtól, és Mark megesküdött, hogy töb-
bé magukban nem mennek sehova. És ahogy körülülték
a tüzet és ették a hamburgert, amit Mel közben elkészí-
tett, Peter a következőket mondta:
- Egyvalamit most rögtön tisztázni szeretnék. Azt
hiszem, a ma este jó lecke volt valamennyiünknek. -
Egyenesen Valra nézett, aztán Markra, majd Mattra;
végül Jessicára és Pamre. - Mindannyian nagyszerűen
érezhetjük magunkat, amíg itt vagyunk. De ostobaságot
ne csináljatok, mert elveszhettek az erdőben, megmar-
hat benneteket egy kígyó, csak a jó ég tudja, mi minden
történhet még. És vegyétek tudomásul, hogy itt min-
denki felelős az összes többiért. Mostantól kezdve mind
az öt gyereket együtt akarom látni, vagy sehogy. Ha
valamelyik elmegy valahova, a többi vele megy. Megér-
tettétek? - Félreérthetetlenül az idősebbik fiára nézett,
aki a kínok kínja közt bólintott. Abbéli rettentő igyeke-
zetében, hogy a nyelvét Val szájába és a kezét a sortjába
csempéssze, Matthew-ról teljességgel megfeledkezett.
És amikor legközelebb észbe kaptak, a kicsi nem volt
sehol. - Ha bárkit párokra oszolva meglátok, már indul
is haza, bárki légyen is az. -De persze tudták mind, hogy
Valra és Markra céloz. - És most tűnjön mindenki az
ágyába, és aludja ki magát, azt hiszem, ma estére min-
denki megkapta a magáét. - Sietve tűntek el a gyerekek
a szobáikban, de látnivalóan új összetartás alakult ki
289
közöttük, Mel észrevette, hogy Val ismét közelebb ke-
rült Jesshez, Pam pedig Markhoz, sőt Pam még Valhoz
is, Matt pedig közelebb került mindenkihez, aki attól
tartott, hogy a gyerek az életben elő nem kerül többé. Jó
lecke volt mindannyiuknak, de a vele járó rémületet Mel
és Peter szívesen elengedték volna.
- Istenem, Mel, azt hittem, ott pusztulok el a hegyek-
ben, miközben nyoma nem volt a gyereknek. - Mellette
feküdt aznap este, és újból végigélte az egészet, Mel pe-
dig szorosan magához vonta, és érezte a teste remegését.
- Vége, szerelmem. Megmenekült, és többé ilyen
nem fordul elő.
Aznap este nem is szeretkeztek. Csak szorosan átölel-
ték egymást, s Mel majdnem egész éjszaka éberen fe-
küdt mellette, őrizte az álmát, amíg pirkadni nem kez-
dett az ég alja. Akkor gyöngéden fölkeltette, Peter
visszament a saját ágyába, s végre Mel is elaludt. De
egész éjjel csakis azon járt az esze, hogy mennyire szereti
Petert meg Pamet meg Markot és Mattet, és milyen
rettenetesen vágyik arra, hogy semmi rossz ne történjen
velük soha többé. Most először ébredt tudatára, hogy
mindegyiküket mennyire szereti, és most már valameny-
nyien mélyen befészkelték magukat a szívébe. És ami-
kor másnap reggel felébredtek, igazán úgy festettek,
mint egy igazi, nagy család. Attól a perctől fogva az öt
gyerek elválaszthatatlan volt egymástól, s habár Mel
gyakran látta, hogy Mark megfogja Val kezét, vagy úgy
néz a szemébe, azzal a különös pillantással, amitől Val
képe bíborvörösre vált, többé nem merészkedtek ket-
tesben sehová, s a hét hátralévő napjai gyorsabban
teltek a kelleténél.
Utolsó együtt töltött estéjükön Peter az egész társasá-
290
got elvitte mulatni, nagyszerűen érezték magukat, úgy
nevetgéltek, beszélgettek, mint régi, meghitt barátok.
Aki rájuk nézett, nem sejtette volna, hogy nem egy fedél
alatt nőttek fel, azt meg végképp el nem hitte volna
senki, hogy milyen nagyon hadakoztak ez ellen az utazás
ellen. Peter többször Melre mosolygott. Tökéletesen
sikerült a vakáció, eltekintve attól a borzalmas éjszaká-
tól, amikor Mattet keresték, de mostanra mintha az is
feledésbe merült volna.
Aznap késő estig ültek a tűz mellett, még Matt is, aki
végül Jessica ölében aludt el, Jess végül Pam segítségé-
vel ágyba fektette. És amikor végre búcsút vettek egy-
mástól, mindegyik őszintén sajnálta, hogy a boldog
korszak véget ért. Mel és Peter ébren feküdtek órákig,
mindketten szomorúak voltak, hogy el kell válniuk.
- Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy már megint
el kell válnom tőled. - Fél könyékről nézett le az
asszonyra, miután szeretkeztek.
- Nincs mit tennünk. - Majd hirtelen eszébe jutott
valami, és reménykedő mosollyal pillantott fel a férfira.
- Mi lenne, ha a munka ünnepének hétvégéjét mind-
annyian Marthans Vineyardban töltenétek?
- Túl hosszú út volna három nap miatt, Mel. - A fér-
finak kétségei voltak, de szívesen belekapaszkodott a
legkisebb szalmaszálba is.
- Akkor gyertek egy hétre. - egy hónapra... egy év-
re...
- Lehetetlen.
- Legalább a gyerekek. - Ez óriási ötletnek tűnt. -
Pam és Matt eljöhetnek. Addigra Mark is befejezi a
munkáját. Hétvégén hazarepülhet veled. A másik kettő
pedig jöhet velünk.
291
- Nem rossz ötlet - mosolygott le rá Peter, nem
annyira a gyerekekre, mint inkább csak Melre gondolva.
Kétségbeesetten szeretett volna vele maradni, de ez
egyszerűen elképzelhetetlen volt. - Olyan nagyon sze-
retlek, Mel.
- Én is szeretlek. - Azzal ismét egymás karjában
voltak, és szeretkeztek virradatig. Másnap reggel, ami-
kor külön-külön a szobáikban felébredtek, kétségbe
voltak esve mindketten. Nincs többé szeretkezés aznap
este, se hosszú séták az erdőben vagy a virágos réteken.
Már megint haza kell menni. Vissza a valóságba, és
marad a telefonba kapaszkodás. De amikor Mel szóba
hozta a hétvégi ötletet, a gyerekekből kitört a lelkese-
dés. - Akkor ezt eldöntöttük - nézett Mel diadalittasan
Peterre, s a férfi fölnevetett. Ő is boldogan nézett a
vakáció elé.
- Jól van. Nyertél. Elmegyünk.
- Hurrá! -A fél hegyoldalban visszhangzott az öröm-
ujjongásuk, s a repülőúton Aspenből Denverbe boldo-
gan csevegtek. A gyerekek átellenben egy sorban foglal-
tak helyet, Peter és Mel pedig utoljára ültek együtt. És
Denverben sírt mindenki. Peter Mel szemébe nézett, és
a fülébe súgott valamit.
- Szeretlek, Mel. Ne feledd!
- Te se, hogy én is szeretlek. - A gyerekek úgy tettek,
mintha nem figyelnének oda, de Val és Mark mosoly-
gott, Pam pedig elfordult, hogy ne lássa őket, de ő és
Jessica fogták egymás kezét, ami azért némi vigasz volt
Pamnek. És Matt hatalmas búcsúpuszit adott Melnek.
- Szeretlek, Mel!
- Én is szeretlek. - Elkapta róla a tekintetét, puszit
adott mindegyik gyereknek, és mélyen Pam szemébe
292
nézve, így szólt: - Vigyázz a papádra! - A legszíveseb-
ben hozzátette volna, "énértem".
- Jó. - Újdonatúj gyöngédség hallatszott ki Pam
hangjából, mindannyian le voltak törve, amikor elvál-
tak, és Matthew nyíltan sírt, amikor a papája a gépjük-
höz vezette.
- De én azt akarom, hogy velünk jöjjenek!
- Hamarosan együtt leszünk megint.
- Mikor?
- Néhány hét múlva, Matt. - Peter ekkor Markra né-
zett, és álmatag kifejezést fedezett fel az arcán. Eltűnő-
dött, vajon meddig mehetett el Vallal, de arra tippelt,
hogy nem történt semmi különös. Azon a gépen, ame-
lyik az övékkel egy időben indult Bostonba, Jessica és
Val alig szóltak, Mel pedig kinézett az ablakon, és nem
látott maga előtt semmit; csupán csak Peter arcát. Az a
három hét a munkaünnepi hétvégéig számára maga volt
az örökkévalóság, aztán meg mi lesz? Egy véget nem érő
év a következő aspeni nyaralásig? Kész őrültség, amibe
belevágtak, de Mel tudta, amiképpen Peter is érezte a
Los Angelesbe tartó gépen, hogy számukra már nincs
megállás.
22. FEJEZET
Attól fogva, hogy As-
penből visszatértek,
csak vonszolódtak a hetek Marthans Vineyardban. Már
semmi sem volt olyan, mint júliusban, amikor szívvel-lé-
lekkel vetették bele magukat a nyár örömeibe. Ehelyett,
amikor visszatértek, Val csak bámult bele a semmibe
naphosszat, Mel a nap nagy részében telefonált, Jessica
pedig mindkettőt cukkolta.
- Nahát, rajtatok aztán van mit mulatni. - Valerie
293
kezét-lábát törte mindennap, hogy hozott-e levelet a
posta Marktól, s valahányszor Mel elment hazulról,
amikor hazajött, csak úgy lezseren megkérdezte: - Ke-
resett valaki? - mire mindkét lány nevetésben tört ki.
Csak Raquel kezelte úgy az ügyeket, mintha nagybete-
gek volnának a háznál. Ő megmondta időben, hogy hat
hónap múlva... majd meglátják! A figyelmeztetésnek
sohasem ért a végére, de nagyon fenyegetőnek érezte
mindenki, és Mel mindig nagyon jól mulatott rajta.
- Raquel, kérem, nyugodjon már meg!
- Ezúttal komoly a dolog, Mrs. Mel.
- Az, persze. De a komoly az még nem halálos.
Grant is telefonált. Halálosan beleszeretett az ötös
csatornán az időjárás-jelentést közvetítő lányba, meg
volt még egy édes kicsi vörös hajú zsoké White Plains-
ben, nem beszélve valami lélegzetelállítóan szexi kínai
lányról. Mel heccelte, s megmondta, hogy nem ártana,
ha a korához illően viselkedne, aztán végre bevallotta
neki Petert, vagyis inkább a lányok tették. És Grant
hangjából megbántottság csengett, amikor Mel vissza-
vette a telefont.
- Magadtól bezzeg el nem mondtad volna, mi? Azt
hittem, barátok vagyunk.
- Hogyne volnánk, de nekem idő kellett, amíg elren-
dezem magamban ezt az egészet.
Grant hangja meglepetésről árulkodott. - Ilyen ko-
moly az ügy?
- Lehetne, csak még nem sikerült áthidalnunk a tá-
volság problémáját.
- Távolság? - És akkor egy csapásra a helyére kattant
minden. - Te kis szélhámos, akkor ez a szívsebész a
nyugati partról, ugye?
294
Mel elvigyorodott, akár egy kisgyerek, és beleviho-
gott a telefonba.
- A nemjóját! És most mi lesz? Te itt vagy, ő pedig
ott.
- Ezt még nem sikerült kisütnöm.
- Mit kell itt kisütni, Mel? Már megint kifogtad ma-
gadnak az "Elérhetetlen álmot". Egyiktek se fogja ott-
hagyni a munkáját, az ég szerelmére, és ezért röghöz
vagytok kötve. Barátom, neked már megint sikerült. Te
csak biztosra mész.
Grant szavai még sokáig nyomasztották, aztán napo-
kig törte a fejét, vajon igaza van-e a férfinak. Már megint
egy lehetetlen dologba vágott volna bele?
Mintha csak az érzéseiről'akarna meggyőződni, feltár-
csázta Petert Kaliforniában.
A férfi izgatottan számolt be Marie javulásáról, aznap
látta, és nagyszerű állapotban találta. És Mel magában
azon imádkozott, nehogy újabb átültetéses beteg kerül-
jön a kórházba a jövő héten, különben Peter nem re-
pülhet át keletre a munkaünnepi hétvégére.
Peter jelentette, hogy Pam és Matt felkészültek az
útra, és Matt olyan izgatott, hogy csak úgy csillog a
lelkesedéstől a szeme.
Hát Pam?
- Legalább olyan izgatott ő is, csak nem olyan látvá-
nyosan.
- A lányok is alig várják, hogy itt legyenek. - Egy
tucat tervük volt, mi mindenbe fogják belevonni Pamet,
Matthew-ra pedig majd Mel fog vigyázni. Még Raquel is
izgatottan várta a látogatásukat, bár úgy tett, mintha
kifogásolná, hogy többet kell majd dolgoznia. És órákon
át azzal foglalkoztak, hogy kigondolják, ki hol alszik
295
majd: Végül úgy határoztak, hogy Mark majd hálózsá-
kon alszik a nappali pamlagján. Pam egy összecsukhatós
ágyat kap az ikrek szobájában, Matt Raquelnél fog
aludni a dupla ágyban, és Peteré lesz a vendégszoba.
Komoly fejtörés eredményeképp jött létre az elrende-
zés, de a lényeg az, hogy elférnek mindnyájan.
Amikor Pam és Matthew megérkeztek, kitört a ház-
ban az örömünnep, és a gyerekek mind lementek a
strandra, hogy a barátaikat bemutassák a többieknek
akikkel állandóan együtt vannak. Az a fiú, akit Val a
nyár elején magának felfedezett, már nem érdekelte
többé, és legalább fél tucat srác volt beleesve Jessbe, aki
persze fütyült mindre. Egy-kettő közülük azt is észrevet-
te, hogy milyen feltűnően csinos lány Pam, és senki sem
akarta elhinni, hogy még csak tizennégy éves. Olyan
magas volt és annyival idősebbnek látszott, és Mel egész
héten boldog volt a négy gyerekével, és naponta kétszer
tett jelentést Peternek.
- Bár sietnétek egy kicsit, hogy minél előbb itt
legyetek.
- Én is szeretném. És Mark már szinte katatóniás a
várakozástól. - De az indulás előtti este majdnem kútba
esett az egész utazás. Egy fiatal nőt hoztak be, akin négy
hónappal azelőtt végeztek szívátültetést, és most ki
akarta vetni a szervezete, ráadásul komoly fertőzés
lépett fel. Melt nagy szomorúság fogta el, amikor
meghallotta, de nem erősködött az út miatt, és nem
beszélte rá Petert, hogy bízza a beteget a kiváló képes-
ségű munkatársaira. És mint kiderült, még hajnal előtt
meghalt szegény asszony. Másnap Peter nagyon letörten
telefonált.
- Semmit se tehettünk. -De az eset ezúttal is letörte.
296
- Biztosra vettem. Rád fér, hogy egy kicsit elszaba-
dulj.
- Azt hiszem, igazad van. - De az incidens valahogy
tompította az utazás fényét, s Peter meglehetősen hall-
gatag volt a bostoni repülőúton. Aztán az út második
felében, mintha felélénkült volna, s Markkal csevegni
kezdtek Melről meg a lányairól.
- Rém helyesek, papa - pirult el Mark, miközben
igyekezett adni a közönyöst, Peter pedig megmoso-
lyogta a fiát.
- Örülök, hogy neked is ez a véleményed, mert
nekem is. - Nagyszerű, hogy újra találkoznak, most már
másra se bírt gondolni, miközben a kis gép leszállt a
keskeny kifutópályára, ő pedig sietve indult Mark után,
akit mintha puskából lőttek volna ki, átbukott az ajtón,
le a fémlépcsőn, aztán csikorogva lefékezett Val orra
előtt, nem tudva, kezet fogjon, megcsókolja-e vagy
egyszerűen csak lesziázza. Csak állt ott, megbotlott a
saját lábában, pirult, Val nemkülönben, Peter pedig
karjába kapta Melt, vadul megölelte, aztán kötelesség-
tudóan megcsókolta Pamet és Jesst és Valt, majd
Mattet. Aztán Val és Mark együtt indultak a csomago-
kért, és Peter észrevette, hogy Mark titokban megfogja
Val kezét, mire Melre vigyorgott.
- Kezdik már megint.
Mel elmosolyodott, amint a két távolodó szerelmes
után nézett. - Itt legalább nem veszhetnek el a hegyek
között. - Ellenben ezen a hétvégén sokat vitorláztak, és
Peternek végül is figyelmeztetnie kellett őket, hogy a
csoportra vonatkozó aspeni szabályok itt is érvényesek.
- Itt ugyanazok a szabályok vannak érvényben.
- Jaj, papa! - Mark volt, aki tiltakozott, szinte
297
vinnyogva, ahogy már évek óta nem tette, de olyan
nagyon vágyott rá, hogy egyedül lehessen Vallal. Annyi
mondanivalójuk volt egymás számára. - Csak beszél-
getni szeretnénk.
- Beszélgessetek a többiekkel.
- Naná. - Pam az ég felé fordította a szemét, és
feltartotta az orrát. - Csak hallanátok, mennyi hülyesé-
get összehordanak. Mel azonban azt is észrevette, hogy
Pam a strandon megismerkedett egy tizennégy éves
fiúval, akit cseppet sem talált olyan unalmasnak, mint a
többieket. Mintha csupán Jess és Matthew őrizte volna
meg a józan eszét a hétvégére. Jessica már az iskolaév
kezdetére gondolt, Matt meg olyan boldog volt Mellel és
az apjával, hogy az égvilágon semmi gond nem volt vele.
Évek óta erre a biztonságra vágyott, anélkül természete-
sen, hogy sejtette volna, mi az, ami hiányzik neki. Peter
pedig kuncogva hallgatta Raquelt, aki szemmel látha-
tóan meg volt vele elégedve és hosszasan ecsetelte neki,
micsoda szerencsés fickó, hogy itt van neki Mel, akinek
másra sincs szüksége, mint egy ilyen jó emberre, és most
már csak össze kell házasodniuk. Mel rémülten hallgat-
ta, amikor vasárnap a strandon Peter elmesélte neki
mindezeket.
- Ugye, csak viccelsz? Tényleg ezt mondta?
- Tényleg. Lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy való-
ban erre van szükséged. Egy jó férjre, aki mezítláb tart
és gyereket csinál neked. - Mintha mulatott volna az
egészen, s ahogy elnézte a gyerekek tébolyult nyár végi
őrjöngését, az csak rátett még egy lapáttal. Közben
Markot alaposan szemmel tartotta. Nem akarta, hogy
helytelenkedni kezdjenek Vallal, márpedig a vak is
láthatta, hogy ezen a hétvégén majd szétrobbantották
298
őket a hormonok. Peter ekkor visszafordult Melhez,
mert eszébe jutott, amit Raquel mondott. - Nos, mit
szólsz hozzá?
- Abban biztos vagyok, hogy a tévénél ujjonganának.
- Maga is mulatott a javaslaton, de nem fogta fel komoly
veszedelemként. Most csak az érdekelte, hogy együtt
tölthetik a hétvégét. A jövőről, hogy hogyan találkoz-
hatnának ismét és legfőképpen: mikor, majd később gon-
dolkodik. Aztán még valami eszébe jutott. - Jó, hogy
mondod. Fel kell hívnom az ügyvédemet az ünnep után.
- Hogyhogy?
- A szerződésem októberben jár le, és én szeretem
idejében tisztázni, hogy mit akarok belevenni a követke-
zőbe. - Petert lenyűgözte, hogy Mel hogyan látja el a
feladatát. Mi több, nem ez volt az egyetlen, ami Mellel
kapcsolatban lenyűgözte.
- Te már biztosan egyedül is össze tudod állítani az
igénylistádat.
- Bizonyos mértékig igen. De nem teljesen. Azért le
akarok ülni vele valamikor a jövő hetekben, hogy
kikérjem a véleményét.
Peter elvigyorodott, olyan ostobán, mintha a nyár
végi téboly rajta is fogni kezdene. - Miért nem hagyod
ott az egészet?
- És mit csináljak? - Korántsem találta olyan mulat-
ságosnak az ötletet, mint Peter.
- Költözz Kaliforniába.
- És áruljak gyufát a tengerparton?
- Nos, bizonyára megdöbbentő lesz számodra a felfe-
dezés, de a dolog úgy áll, hogy nálunk is vannak
tévétársaságok. És képzeld, híradót is közvetítenek.
- Peter mosolygott, és Mel úgy látta, még soha nem volt
299
 ilyen jóképű.
- Tényleg? Ez aztán a meglepetés. - De egyetlen
másodpercre sem vette komolyan a javaslatot, mígnem
a férfi kinyújtotta a kezét, megfogta Mel karját, és ekkor
észrevette, hogy olyan különösen néz rá.
- Tudod, ezt igazán megtehetnéd.
- Micsodát? - futott végig a hideg Mel hátán a forró
napsütésben.
- Hogy itt hagysz mindent, és leköltözöl Kaliforniá-
ba. Ott biztosan alkalmazna valamelyik társaság.
Mel felült, egészen feszesen kihúzta magát, úgy nézett
le a homokban fekvő férfira. - Van fogalmad, mennyi
évembe került, amíg idáig felküzdöttem magamat a
társaságnál? Van fogalmad, milyen életem volt Buffaló-
ban mínusz harminc fokban, vagy akár Chicagóban?
Kezem-lábam törtem, hogy ezt az állást megkapjam, és
most nem fogom feladni, úgyhogy kérlek, ne is tréfál-
kozz ezen, Peter. Soha többé. - Még akkor is fel volt
dúlva, amikor visszatelepedett a férfi mellé a homokba.
Semmi mulatságosat nem talált az ötletben. - Miért nem
hagyod ott te a munkádat és kezdesz elölről mindent
New Yorkban?
Látta, hogy a férfi feszülten figyeli, és már bánta, hogy
olyan éles hangot használt. Peter meg volt bántva. -
Megtenném, ha megtehetném, Mel. Mindent megten-
nék, hogy a közeledben lehessek. - Ezzel szemben ő
nem tenne meg mindent, és ez nem igazság.
- Értsd meg, hogy nekem sem könnyebb. - A hangja
most szelídebb volt. - Bárhová mennék innen, az
visszalépés volna a karrierem szempontjából.
- Még Los Angeles is? - A férfit hirtelen elfogta a
kétségbeesés. A helyzetük teljességgel kilátástalan.
300
- Még Los Angeles is. -Aztán egy pillanatnyi hallga-
tás után, sebeiket nyalogatva mindketten kibámultak a
tengerre. - Valahogy mégiscsak meg kell találnunk a
módját, hogy együtt lehessünk.
- Mégis, mit javasolsz? Töltsük a hétvégéket Kansas
Cityben? - Ezúttal Peter volt dühös és elkeseredett, és
úgy nézett le Melre, hogy csak úgy lángolt a kék szeme.
- Szerinted mégis, mi lesz ebből? Hétvégi kalandsoro-
zat? Hosszú hétvégeket töltünk együtt a gyerekeink
társaságában?
- Nem tudom, mit mondjak. Én elrepülhetek Los
Angelesbe, és te is eljöhetsz ide.
- Tudod, milyen ritkán fordul elő, hogy otthagyha-
tom a betegeimet. - És Mel sem hagyhatja ott folyton a
lányokat, tudták ezt mindketten.
- Akkor hát mit akarsz mondani? Hogy hagyjak ott
csapot-papot? Ezt akarod? - Hirtelen megrémítette,
hogy milyen irányt vett ez a beszélgetés. - Nem tudom,
mit mondjak rá, Peter.
- Nos, én sem. És valami azt súgja nekem, hogy te
nem is keresed a megoldást.
- Ez nem így van. De hát az a szomorú igazság, hogy
mindkettőnknek megvan a nagyon fontos munkája az
ország két különböző pontján, és egyikünk se hagyhatja
a csudába, amit eddig csinált, nem költözhet el csak úgy
ukmukfukk - ráadásul nem is akarjuk. És különben sem
érett még meg rá a helyzet.
- Nem-e? - nézett rá a férfi, ismét mérgesen. - Aztán
miért nem?
- Mert mindössze négy hónapja ismerjük egymást, és
nem tudom, neked mi erről a véleményed, de nekem ez
nem tűnik valami hosszú időnek.
301
- Anne-t ötpercnyi ismeretség után elvettem volna
feleségül, és igazam is lett.
- Az Anne volt! - Mel most már kiabált, de szeren-
csére kettesben voltak a tengerparton. A gyerekek mind
elmentek röplabdázni valahová, Matt pedig kagyló-
gyűjtő körútra ment Rac~uellel. -Én nem vagyok Anne,
Peter. Én én vagyok. És nem vagyok hajlandó az ő
nyomába lépni. Akkor sem, ha elvittél Aspenbe, ahová
vele mentél minden évben.
- Hát aztán, a ménkü üssön bele! Tán nem éreztedjól
magadat?
- De, igen. De csak miután képes voltam legyőzni azt
a rémes érzést, hogy annak a helynek már minden
négyzetcentiméterét bejártad vele, sőt, talán ugyanab-
ban az ágyban is feküdtetek.
Peter ekkor talpra ugrott, Mel nemkülönben. - Sze-
retném szíves tudomásodra hozni, hogy idén egészen
más házat vettem bérbe, mint korábban. Azért annyira
nem vagyok érzéketlen, mint azt hinni méltóztatik, Miss
Adams. -Aztán csak álltak ott némán, és Mel lehorgasz-
totta a fejét.
- Ne haragudj... nem akartalak megbántani... -Majd
ismét felnézett a férfira. - Néha olyan nehéz, mert
tudom, hogy mennyire szeretted.
Peter lassan magához húzta. - Tizennyolc évig éltünk
együtt, Mel.
- Tudom... de valahogy folyton úgy érzem, hogy
összehasonlítgatsz vele. A tökéletes feleség. A Tökéle-
tes Nő. És én nem vagyok tökéletes. Én én vagyok.
- Ki hasonlítgat össze? - nézett rá a férfi döbbenten.
Ilyesmit ő soha nem mondott. De nem is volt rá szükség.
Mel vállat vont, miközben szorosan egymás mellett
302
visszatelepedtek a homokba. - Te... a gyerekek...
esetleg Mrs. Hahn.
Peter le nem vette róla a szemét. - Ugye, nem
szereted Mrs. Hahnt? Miért?
- Talán azért, mert még Anne fogadta fel. Vagy mert
olyan rideg. És azt hiszem, ő sem szeret engem. - Mel
Raquelre gondolt, és elmosolyodott, Peter pedig elne-
vette magát, mert kitalálta, mire gondol.
- Hát nem, kétségkívül nem Raquel, de olyan, mint
ő, nincs még egy. - Peter is megkedvelte az asszonyt, de
afelől kétségei voltak, hogy tudna-e egy háztartásban
élni egy ilyen szabad szájú nőszeméllyel. Ő méltányolta,
hogy Mrs. Hahn olyan tartózkodó, és hogy úgy kordá-
ban tartja a gyerekeket. Raquel leginkább olyan volt,
mint egy barát, az egyik kezében portörlővel, a másik-
ban mikrofonnal.
- Peter, ezt a Kaliforniába költözést komolyan gon-
doltad? - kérdezte Mel aggódva, mire a férfi lassan
megrázta a fejét.
- Azt hiszem, nem. Csak álmodoztam. Tudom, hogy
nem adhatod fel az itteni munkádat. És ezt nem is
akarnám. Csak nagyon-nagyon szeretném, ha valahogy
mégis együtt élhetnénk. Iszonyúan fárasztó lesz ez a sok
ide-oda rohangálás. - Grant szavai visszhangoztak Mel
fülében... holtvágány... már megint holtvágány... Pedig
nem akart holtvágányra kerülni.
- Tudom, milyen fárasztó idejönni. Majd mindent
elkövetek, hogy én menjek Los Angelesbe.
- Én is. - De mindketten tudták, hogy Mel fog többet
utazni. Egyszerűen nincs más megoldás. Ő könnyebben
otthagyhatja az ikreket, mint Peter a betegeit, meg aztán
Mel néhanapján magával is viheti őket. És mintha csak a
303
helyzetét kellene illusztrálni, Petert vasárnap késő este
telefonon keresték. Az egyik régi szívátültetéses betege
szívrohamot kapott, Peter pedig megadta telefonon
mindazokat az instrukciókat, amelyeket megadhatott.
De hát az átültetés két éve történt, és a férfi kilátásai
nem valami rózsásak, akár ott van Peter, akár nincs, de
azért egész éjjel le nem hunyta a szemét, aggódott a
betegéért, úgy érezte, hogy mellette volna a helye. - Fe-
lelős vagyok ezekért az emberekért, Mel. A dolog nem
ott ér véget, hogy leveszem magamról a maszkot a
műtőben. Folytatódik egészen addig, amíg életben van-
nak. Legalábbis, én így érzem.
- Ezért csinálod olyan jól, amit csinálsz. - Mel
mellette ült a verandán, két kezét a térde köré kulcsolta,
miközben nézték a felkelő napot, aztán egy óra múlva
megjött a telefon Los Angelesből, hogy a beteg meghalt.
Akkor hosszú sétára indultak a tengerparton, keveset
szóltak, Mel fogta a férfi kezét, és amikor visszatértek a
házba, már valahogy jobb lett Peter közérzete. Ez fog
neki olyan nagyon hiányozni Los Angelesben. Szüksége
volt rá, hogy Mel vele legyen.
Hétfő volt, az utolsó együtt töltött napjuk Vineyard-
ban. A gyerekeknek egész napos programjuk volt,
Raquel pedig buzgón takarított, mielőtt hazaköltözné-
nek. Mel már előző nap rávett mindenkit, hogy csoma-
goljanak össze, hogy ne ezzel töltsék az utolsó napot. És
azt már elhatározták, hogy csak kedden reggel indulnak.
Peter és a gyerekek úgy mennek, ahogy jöttek, a hétórás
géppel repülnek el Vineyardból, és közvetlen csatlako-
zásuk van Bostonban a kilencórás gépre. Az időeltoló-
dás most nekik kedvez, és Peter mehet egyenesen a
kórházba vizitelni, miután a gyerekeket lerakta a ház
304
előtt. Pam és Matthew iskolája csak a következő héten
kezdődik, Marknak pedig még három hete van az
egyetem kezdetéig.
És Mel meg az ikrek komppal mennek át Woods
Hole-ba, onnan kocsival Bostonba, leadják a bérelt
autót, aztán New Yorkba repülnek, és így lényegében
később érnek haza, mint a Los Angelesbe tartó társulat.
De amint hétfő este ott ültek és a másnapi indulást
tervezgették, nagy csend telepedett rájuk. Szomorú,
hogy már megint válniuk kell, most már valóban össze-
tartoztak. Először Pam mondta ki, mennyire sajnálja,
hogy haza kell menni, Mark pedig sietve csatlakozott a
húgához, s közben erősen szorította Valerie kezét - eh-
hez a látványhoz már mindnyájan kezdtek hozzászokni.
- Ezt a kettőt egy percre sem lehet szétválasztani?
- kérdezte Peter kicsit még mindig aggódva, de Mel már
nem tűnt olyan idegesnek, mint kezdetben.
- Semmi vész - mondta, ahogy ott feküdtek egymás
mellett a sötétben. - Minél kisebb hűhót csapunk
körülöttük, annál hamarabb fognak ráunni a dologra.
- A lényeg, hogy senki se essen teherbe.
- Ne aggódj. Rajta van a szemem Valon, és Jessé is.
És őszintén szólva, úgy érzem, Mark csöppet sem
felelőtlen. Nem hiszem, hogy visszaélne Val bizalmával.
Még akkor sem, ha Val megpróbálná rávenni, amit
nagyon remélek, hogy nem tesz.
- Remélem, nem becsülöd túl azt a fiút, Mel - ölelte
át Peter Mel vállát, amint visszagondolt az eltelt hétvé-
gére. Gyöngéd mosollyal nézett az asszonyra. - Szóval,
mikor jössz Los Angelesbe?
- Két napon belül munkába állok, aztán majd meglá-
tom, hogy ott mi az ábra, aztán majd megbeszéljük.
305
Talán a következő utáni vagy az utáni hétvégén.
- Hisz az már majdhogynem október.
- Nagyon fogok igyekezni.
A férfi bólintott, nem akart vele vitatkozni, de tudta,
hogy hiába Mel igyekezete, ő nem erre vágyik. Azt
akarta, hogy az asszony mellette legyen mindig, és
sejtelme sem volt róla; hogy ezt hogyan fogja elérni.
Lemondani róla pedig nem akaródzott neki. Most, az
elmúlt hónap során jött rá, hogy képtelen nélküle élni.
Tudta, hogy őrültség, de így érzett. Igényelte, hogy Mel
a közelében legyen, hogy megoszthassa vele a hétközna-
pok terheit és örömeit, a betegek miatt érzett szomorú-
ságot, akik meghalnak, és hogy együtt mulathassanak
Matt vicces dolgain, osztozhassanak Pam könnyein, a
szépségeken, traumákon, mindenen. Nélküle semmit
nem ér az egész, és még sincs rá mód, hogy magával
vihesse Los Angelesbe. És miközben aznap este utoljára
szeretkeztek, szerette volna magába inni a nő lelkét,
lenyelni a szellemét, megjegyezni testének minden
zugát, hajlatát.
- Biztos, hogy nem jössz velem? - súgta a fülébe,
mielőtt felszállt a bostoni gépre.
- Bár tehetném. De hamarosan ott leszek.
- Ma este felhívlak. - Már attól is elfogta a kétségbe-
esés, hogy megint csak a telefonok maradnak, de látni
nem látják egymást. Végre megtalálta a nőt, akire vá-
gyott, és mégsem lehet az övé, méghozzá nem valaki
más miatt, hanem mert a tévétársaság tulajdonát képezi,
és ami még rosszabb, Mel ezt nem is bánja. Pedig Peter
tudta, hogy Mel szereti. Förtelmes állapot, de Peter
reménykedett, hogy azért majd csak történik valami,
ami változtat rajta. Hátha Mel is rájön, hogy nem élhet
306
őnélküle, mosolygott Peter maga elé. - Szeretlek, Mel.
- Én mégjobban. -És a szemük sarkából látták, hogy
Val és Mark csókolóznak, egymás kezét fogják, és hogy
erre Pam rettenetes pofát vág.
- Pfuj! De ocsmányok! - De a fiú, aki tetszett neki a
strandon, szintén megjelent, hogy elbúcsúzzon, ő pedig
dühösen elpirult, amint búcsút vettek egymástól. Csak
Matt maradt ki a romantikus nagyjelenetből, neki viszont
mindenki hatvanszor adott búcsúpuszit, Raquel, Mel és
az ikrek is. És akkor Peter és Mel ismét megcsókolták
egymást.
- Gyere hamar.
- Megígérem.
A két klán integetett egymásnak, miközben a kalifor-
niai társulat felszállt a maga kis gépére, s közben
hiábavalónak tűnt az igyekezet, hogy könnyeiket ne
hullajtsák csoportosan, aztán az Adams család kocsiba
ült és megindult a komp felé, az ikrek zsebkendőiket
lobogtatva bőgtek, Mel pedig igyekezett nem mutatni,
mennyire fáj a szíve.
23 . FEJEZET
- interjú, amit Mela-
nie Peterről készített,
szeptember első hetében került adásba, és óriási vissz-
hangot keltett, a televíziózás történetének egyik mara-
dandó dokumentumát látták benne. Mindenki biztosra
vette, hogy Melanie valami díjat fog nyerni vele, és
mintha egyszer csak mindenki dr. Peter Hallamról
beszélt volna. És ami még ennél is fontosabb, a műtéti
beavatkozás óta Pattie Lou Jones egészen kivirágzott.
Készült az ő utótörténetéről is egy kisfilm.
Los Angelesben Peter sorra kapta a telefonokat, hogy
307
milyen ragyogó volt az interjú és micsoda áttörés a
szívátültetések történetében, s hogy milyen fontos, hogy
ekkora nyilvánosságot kapott ez a téma. Peter megany-
nyiszor elhárította a gratulációkat, mondván, hogy Melé
az érdem, aki ilyen kiváló munkát végzett. Olyannyira,
hogy amikor végül megjelent egy hétvégére Los Ange-
lesben, a kórházban, mindenki régi barátként üdvözöl-
te, Matthew és Mark nemkülönben; Pam azonban még
mindig tartózkodó volt egy kissé, és Mrs. Hahn sem volt
barátságosabb, mint annak előtte.
- Majdnem olyan, mint mikor hazajön az ember,
Peter - mosolygott Mel boldogan, amint Peter a szállo-
dába vitte. A Bel-Airben szállt meg, mert közel volt
Peter házához, meg kedvelte is az elzártságát, Peter
pedig vele tölthette az éjszakát, amit már alig vártak.
Olyanok voltak, mint két kölyök, akik belopakodnak
egy szállodába, és Melnek nevetnie kellett a gondolatra.
Peter majd azt mondja másnap a gyerekeknek, hogy
bent kellett maradnia a kórházban egy betege miatt, de
a kollégái mind tudták, hogy hol keressék, ha valóban
szükség volna rá az éjszaka során. - De jó, hogy itt
vagyok újból. - Mel peckesen körbejárta a vidám
szobát, kibújt a ruhájából, és alsószoknyában ülve
boldogan nézte Petert. Három és fél hét telt el azóta,
hogy utoljára látták egymást, de egyszerűen képtelen
volt hamarabb elszabadulni, pedig nagyon is vágyott
Peter után. De még mennyire. Volt egy sürgős munkája
a tévénél, aztán Jessica megbetegedett, s végül az őszi
verkli beindulása tovább tartott, mint arra előzetesen
számított. Így volt ez mindig, csak épp Mel most jobban
sietett volna a szokottnál. Kétségbeesetten várta, hogy
Los Angelesben lehessen vele.
308
- De jó, hogy itt vagy, Mel. Rémes ez a háromezer
mérföld közöttünk.
- Az. - De nem volt rá megoldás, és ezt tudták
mindketten. Felvitették a vacsorát, és örültek, hogy
magukban lehetnek, és már túl voltak az első szeretke-
zésen, amikor Peter megkérdezte, körvonalazódik-e
már Mel új szerződése. - Legalább már azt tudjuk, hogy
mit akarunk. A kérdés csak az, hogy megkapjuk-e. -
Egy kicsit olyan volt ez is, mint a kettejük helyzete, és
Peter mosolyogva szájon csókolta.
- Bolondok, ha nem adnak meg neked mindent, amit
csak akarsz. Főnyeremény vagy a számukra, ezt tudják
jól.
Mel mosolyogva fogadta a dicséretet. - Talán téged
kellene odaküldenem, hogy tárgyalj velük, és nem az
ügyvédemet.
- Tulajdonképpen mikor kezdődik a tárgyalás?
- Két héten belül.
Peter szomorúnak tűnt, de szinte már beletörődött a
megváltoztathatatlanba. - Ez azt jelenti, hogy legalább
egy hónapig nem láthatlak, ugye?
Mel kénytelen volt elismerni, hogy ez a helyzet. A
szerződés elfogadtatása sok feszültséggel jár, és ő kéznél
akar lenni minden pillanatban. Amúgy se volna kedve
bárhová elmenni, még Peterhez sem. - Te nem jöhetsz
át keletre?
A férfi a fejét rázta. - Kötve hiszem. Az elmúlt
hónapban két szívátültetést csináltunk - ezt Mel már
tudta - és még előttünk áll egy szív-tüdő átültetés. Jó
sokáig elmozdulni sem leszek képes innét.
- Képes volnál - figyelmeztette Mel - csak hajlandó
nem vagy. Ami különbség. - Persze megértette az okát.
309
Mindketten a munkájuk, az életük, a gyerekeik kelepcé-
jében vergődnek. Rémes volt, majdnem olyan, mintha
Peter nős volna, Mel pedig férjnél, s be kellene érniük
annyival, amennyihez egyáltalán hozzájuthatnak.
Mel nem is látta Peter gyerekeit vasárnap délutánig,
amikor már hazakészült az éjszakai járattal. Szinte
bujkáltak a Bel-Airben. Amennyit csak lehetséges volt,
szerettek volna egyedül lenni, és Mel jobbnak vélte, ha
nincs túl sokat együtt a gyerekekkel. Megérezte, hogy
Pam már megint begubózott, és csöppet sem kedves
vele. Itt nagyobb biztonságban érezte magát, az apja
megint csak az övé volt. De a fiúk nem változtak. Mark
a legkisebb információt is igyekezett kihúzni belőle
Valról, Matthew meg másra se vágyott, csak hogy az
ölében ülhessen és ölelgethesse. A délután és este
túlságosan is gyorsan eltelt, és már megint ott volt
a reptéren Peterrel, várta a gépét, könnyekkel a szemé-
ben. Nem akarta otthagyni, de kénytelen volt.
- Eszement életet élünk, nem gondolod?
- De. - Ekkor megszólalt Peter zsebében a kereső, s
ő a közeli telefonfülkéhez rohant. Valami probléma
adódott az egyik szívátültetéssel, és neki rohannia
kellett. Egy pillanatra eszébe jutott az az éjszaka,
amikor Marie-t operálta, és a reptéren csípte el Melt,
percekkel azelőtt, hogy a gépre felszállt. De most nem
hívta, Mel pedig nem forgatott filmet, ráadásul másnap
reggelre New Yorban kellett lennie. Peter a gép indulá-
sát se várhatta meg. Csak megcsókolta, és már futott is
át a hatalmas reptéri előcsarnokon, egyszer-kétszer még
visszafordult, hogy integessen, majd végleg eltűnt, Mel
pedig magára maradt. Nagy disznóság, hogy mindkette-
jük munkája egész embert követel, gondolta Mel magá-
310
ban, miközben fölszállt a gép első osztályára, és úgy
határozott, hogy ha valaki odamegy hozzá, hogy autog-
ramot kérjen, annak eltöri a karját. Most semmi kedve
nem volt hozzá, hogy kedves legyen bárkihez, de sze-
rencsére nem is szólította meg senki Los Angelestől
egészen New Yorkig, és hajnali fél hétre már haza is ért,
fáradtan, letörten. Mikor felhívta Petert Los Angeles-i
idő szerint hétkor a kórházban, közölték vele, hogy a
doktor úr most ment vissza a műtőbe. Magányos életre
vannak kárhoztatva, ezen nem lehet segíteni. Aztán úgy
alakult, hogy Mel egész októberben nem jutott vissza
Los Angelesbe. A szerződéssel kapcsolatos tárgyalások
rázósak voltak és döcögve haladtak.
- Már teljesen megfeledkeztél rólam, vagy a jövő
hónapban azért reménykedhetem? - kérdezősködött
Peter a telefonban naponta, Mel pedig úgy érezte, hogy
Mark következő Valnak szóló virágdíszes levelétől sikí-
tani fog. A fiú addigra a Kaliforniában fellelhető összes
giccses lapot elküldte már Valnak, Mel majd megpuk-
kadt, persze Val el volt ragadtatva.
- Megígérem, hogy még ebben a hónapban ott le-
szek.
- A múlt hónapban is ezt mondtad.
- Emiatt a vacak szerződés miatt van, azonkívül
tudod, hogy két hétvégét is átdolgoztam. - S amikor a
szovjet elnök és a felesége váratlan látogatásra megérke-
zett, Melt átirányították Washingtonba, hogy interjút
készítsen az amerikai First Lady szovjet megfelelőjével,
akit tulajdonképpen meg is kedvelt. És a rákövetkező
hétvégén az elnök gyógyulásáról készített utólagos be-
számolót. - Nem tehetek róla, Peter.
- Tudom, de hát kinek panaszkodjak?
311
Mel elmosolyodott. Megesett, hogy ő érzett ugyanígy
Peter betegeivel kapcsolatban. - Megígérem Jövő hét-
végén ott vagyok. - És meg is tartotta a szavát, de Peter
az idő java részét a műtőben töltötte Marie-val, akinek
az állapota hirtelen romlani kezdett. Az elmúlt hónap
során kétszer is megoperálták, de sorra megjelentek a
szívátültetéseket kísérő komplikációk. Mel pedig vásár-
lással töltötte a hétvégét, meg a férfi gyerekeivel csinált
programot. Magával vitte Pamet, amikor a lányainak
vásárolt, és együtt ebédeltek a Beverly Hills Hotelben, a
Polo-hallban, ami Pamnek nagyon tetszett, bár nem volt
hajlandó elismerni, és minduntalan hatalmasra meresz-
tette a szemét, valahányszor megjelent valaki, hogy
autogramot kérjen Meltől, ami négyszer-ötször is elő-
fordult az ebéd során. Aztán Mattet vitte moziba.
Vasárnap végre együtt lehetett egy kis ideig Peterrel,
de a férfi szórakozott volt, egyik füle folyvást a telefo-
non, és egész idő alatt Marie-n járt az esze.
- Tudod, ha nem volna szegény ilyen rettenetesen
beteg, még féltékeny is volnék - próbálta jobb kedvre
deríteni Mel, de egyikük se volt igazán fényes kedvé-
ben.
- Az a lány nagyon beteg, Mel.
- Tudom. De nehéz rajtad osztozkodnom, különö-
sen, amikor annyit kellett várni, hogy végre lássuk
egymást. - Amiről Peternek eszébe jutott valami, amit
már rég meg akart tőle kérdezni.
- És hálaadásnapkor mi lesz?
- Mi lenne? - bámult rá Mel.
- Szerettem volna megkérdezni, nem jönnétek-e el a
lányokkal. Mi minden évben hagyományos hálaadási
ünnepséget tartunk, és mindnyájan nagyon örülnénk, ha
312
eljönnétek. Igazi családi esemény volna.
- Az úgy három hét múlva lesz, igaz? - A férfi
előhúzta a naptárát, majd bólintott. - Addigra, gondo-
lom, már meg lesz kötve a szerződésünk.
- Minden attól függ, Mel, még a hálaadásnap is? -
nézett rá a férfi dúltan, de Mel megpróbálta egy csókkal
megnyugtatni.
- Csak rémes feszültségben élek miatta. De addigra
biztosan túl leszek rajta.
- Akkor eljöttök?
- Igen. - A férfi előbb földerült, majd aggódni
kezdett.
- És ha a szerződést nem kötöd meg hálaadásnap
előtt?
- Akkor is eljövök. Mégis, mit gondolsz? Hogy egy
szörnyeteg vagyok?
- Nem, csak egy rémesen elfoglalt nő. Aki fontosabb
a kelleténél!
- És ennek ellenére szeretsz? - Időnként Mel aggódni
kezdett, hogy a férfinak az agyára fog menni, és majd
bedobja a törülközőt. Folyvást aggódott, hogy a karri-
erje miatt majd elveszíti azt az embert, akihez fogható
nincs a föld kerekén.
De Peter most átfogta a vállát és magához húzta.
-Jobban szeretlek, mint valaha. -És akkor este, amikor
kivitte a reptérre, ott maradt, amíg csak a gép föl nem
szállt.
Amikor másnap reggel közölte a gyerekekkel, Valerie
örömében visítani kezdett és felrohant, hogy még iskola
előtt lefirkantson néhány sort Marknak. Mel bosszankod-
va nézett utána, majd elsőszülött gyermekéhez fordult:
- Ennek már semmi más nem jár az eszében?
313
- Alig fordul elő - mondta Jessica őszintén.
- Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a félévi jegyei.
- Jessica nem szólt rá semmit, ő tudta, hogy vacakok. Az
állandó levelezgetés Markkal nyomot hagyott a húga
házi feladatain.
- Úgy örülök, hogy Kaliforniába megyünk a hála-
adásnapiünnepre!
- Én is remélem, hogy jó lesz - mosolygott Mel
fáradtan, megcsókolta az iskolába induló lányokat,
aztán mielőtt hozzálátott volna a kicsomagoláshoz,
feltárcsázta az ügyvédjét. Tudta, hogy minden reggel
nyolc előtt bent találja az irodájában. Ám korántsem
kapott jó híreket. A társaság még mindig kotlott a szer-
ződésen, remélve, hogy Mel hajlandó elállni néhány kö-
vetelésétől. De az ügyvéd figyelmeztette, hogy nem kell
elállnia, a végén valószínűleg úgyis engednek, és ha nem,
abban a pillanatban egy tucat másik ajánlat között válo-
gathat, ha csak megpendíti, hogy érdeklik az ajánlatok.
- De hát nem érdekelnek, George. Ott akarok ma-
radni, ahol vagyok.
- Akkor meg tartson ki.
- Feltett szándékom. Elképzelhető, hogy hálaadás-
nap előtt tető alá hozhatjuk az egészet?
- Mindent el fogok követni.
De mint kiderült, hiába követett el mindent, mégsem
jött össze a dolog. És amikor három hét múlva felültek a
Los Angeles-i gépre, még mindig nem jött létre a
megállapodás. Mel ügyvédje erősködött, hogy a huszon-
negyedik órában vannak, de még semmit sem írtak alá,
és ez megőrjítette Melt. Már amikor a gépből kiszállt,
Peter látta, hogy milyen ideges, de hát most lesz négy
napjuk együtt, és remélte, hogy Mel majd megnyugszik.
314
Csak azon imádkozott, hogy már megint le ne lőjék az
elnököt, és hogy senki se szoruljon szívátültetésre az
ünnepek alatt. És imája meghallgatásra talált. Békésen
teltek az ünnepek, az öt gyerek örült, hogy ismét együtt
lehet. Mrs. Hahn túltett önmagán az ünnepi vacsorával,
mindenki annyit evett, hogy alig bírtak felállni az
asztaltól.
- Istenem, moccanni sem bírok - nézett le Val a
pocakjára kétségbeesetten, de Mark a segítségére sie-
tett, talpra rángatta, Pam és Jess pedig fölmentek
sakkozni. Matthew lekucorodott kedvenc takarójával és
mackójával a tűz mellé, és elaludt. Peter és Mel vissza-
vonultak a dolgozószobába beszélgetni. Minden olyan
jóleső, otthonos érzést keltett, és Peter megpróbálta
rábeszélni őket, hogy ne aludjanak a szállodában, ha-
nem maradjanak ott, a vendégszobában. És mert Jessie
is ott volt, Mel úgy érezte, hogy Pam sem fogja felizgatni
magát, ha maradnak. Lényegében ő volt Mel számára a
garancia, hogy nem lesz semmi baj.
- Csodálatos volt a vacsora, Peter.
- Úgy örülök, hogy mind itt vagytok. - A férfi
fürkészőn nézte az arcát, és észrevette a fáradt vonáso-
kat a szeme körül. A kamera előtt, kikészítve minden-
nek nyoma se volt, de a férfi tudta, hogy ott vannak, és
aggódott. Nem volna szabad ilyen keményen dolgoznia,
ekkora feszültségben élnie. - Agyon vagy hajszolva,
szerelmem.
- Miből gondolod? - nyújtóztatta ki a lábát Mel a tűz
felé.
- Lefogytál és fáradtnak látszol.
- Nyilván így is van... az élet nem könnyű - mosoly-
gott rá a férfira. Tudta, hogy az övé se könnyű, hisz volt
315
két új szívátültetése, és Marie-nak újból problémái
voltak a szteroidokkal, bár az állapota ismét javult.
- A szerződés körül semmi újság?
- George azt állítja, hogy órák kérdése az egész.
Valószínűleg aláírják hétfőn, amikor hazamegyek.
Peter sokáig hallgatott, majd Melre nézett. Nem
tudta, hogy fogjon hozzá, de azt tudta, hogy most vagy
soha. Lehet, hogy többé nem lesz rá alkalom, de egy
évig egészen biztosan nem. Bele kellett vágnia: - Mel...
- Hmm? - A nő a tűzbe bámult csöndesen, és most
mosolyogva fölnézett, látszott, hogy a többhetes feszült-
ség után végre lassan fölenged. - Igenis, doktor úr.
Peter szeretett volna közelebb ülni hozzá, de aztán
nem tette. - Valamit kérdezni szeretnék.
- Valami baj van? - Talán Pammel kapcsolatban, bár
az utóbbi időben nem volt vele probléma. Mindenesetre
kevesebb, mint Vallal, akinek az osztályzatai, mint Mel
fölfedezte, még soha ilyen rosszak nem voltak. De erről
később akart beszélni Peterrel. Valami határt kell szabni
a szerelmeseknek, mielőtt Val egyszer s mindenkorra
kibukik az iskolából, és Mel meg akarta szerezni Peter
támogatását. De ez a dolog nem olyan sürgős. - Mi van,
szívem?
- Már nagyon régóta szeretnék megbeszélni veled
valamit. A szerződéseddel kapcsolatban.
Mel meglepve nézett rá. Ez idáig Peter nem adott neki
tanácsokat a munkájával kapcsolatban, amit ő nem is
bánt. A férfi éppúgy nem értett ahhoz, amit Mel csinál,
mint Mel ahhoz, amit ő. Csupán az erkölcsi támogatást
nyújthatták egymásnak, ám erre mindkettőnek szük-
sége is volt. - Mi van vele?
- Mi van akkor, ha nem írod alá?
316
Mel elmosolyodott - A problémát nem én jelentem,
hanem ők. Én bármelyik pillanatban aláírnám, ha a
szarháziak megadnák mindazt, amit követelünk. És azt
hiszem, meg is fogják. De ez idáig folyt az idegháború.
- Tudom. De ha te nem írnád alá... - Peter vissza-
fogta a lélegzetét, majd egy pillanat múlva folytatta: -
...hanem helyette máshová szerződnél.
- Lehet, hogy rákényszerülök, ha nem érem el, amit
akarok. - De még nem esett le neki a tantusz. Meg sem
fordult az agyában. - Miért? Mire gondolsz? - Nyilván-
valóan ki akar valahova lyukadni, de hogy hová, arra
Mel nem jött rá.
Peter egyenesen a szemébe nézett, és egyetlen szóval
kimondta. - Házasságra. - Mel bambán bámult rá, majd
kiült arcára a döbbenet, és elsápadt.
- Hogyhogy? - A hangja suttogáshoz is alig volt
fogható.
- Úgy, hogy feleségül akarlak venni. Már hónapok
óta próbálom összeszedni a bátorságomat, de nem
akartam tönkretenni a karrieredet. De hogy a szerződé-
seddel ennyit vacakolnak, arra gondoltam... azon tű-
nődtem... - Mel felkelt, átvágott a szobán, megállt a tűz
előtt, háttal neki, majd végre lassan megfordult.
- Nem is tudom, mit mondjak, Peter.
A férfi mosolyogni próbált, de szörnyen félt, hogy
nem fog sikerülni. - Egy egyszerű igennel beérem.
- De hát nem tehetem. Nem adhatok fel mindent,
amit New Yorkban felépítettem. Egyszerűen nem tehe-
tem.. . - Könnyek szöktek a szemébe. - Szeretlek, de ezt
nem tehetem... - Egész testében remegni kezdett, Peter
odament hozzá, a karjába vette, s Mel a közelségétől
nem láthatta a könnyeket a szemében.
317
- Semmi baj, Mel. Megértem. De meg kellett kérdez-
nem.
Mel elhúzódott tőle, hogy láthassa, és most az ő arcán is
könnyek peregtek végig, akárcsak a férfién. - Szeretlek...
ó, istenem, ezt ne kívánd tőlem, Peter. Ne akard, hogy
bebizonyítsak valamit, amit nem tudok bebizonyítani.
- Nekem semmit se kell bebizonyítanod, Mel. -Peter
megtörölte a szemét, és leült a pamlagra. Nem áltathat-
ják magukat tovább, lehetetlenség így röpködni keresz-
tül-kasul az országon, hogy láthassák egymást. A vég
elkerülhetetlen, és tudták ezt mindketten. Peter most
Melre nézett, tekintetét a másikéba fúrta, és lassan
megrázta a fejét. - Korábban azt hittem, mindketten
szerencsések vagyunk... klassz gyerekeink vannak...
nagyszerű pályánk, és még egymást is megtaláltuk. -Bá-
natosan elmosolyodott. - Most már nem hiszem, hogy
olyan szerencsések vagyunk.
Mel nem felelt, majd végre kifújta az orrát, és
letörölte a könnyeket az arcáról. - Nem tudom, mit
mondjak, Peter.
- Ne mondj semmit. Csak tudd, hogy ha meggondo-
lod magad, én itt vagyok és szeretlek. És feleségül
akarlak venni. És a józan ész határain belül melletted
állok mindenben. Dolgozhatnál, amennyit csak akarsz,
olyan keményen, ahogy csak akarsz, bármelyik Los
Angeles-i tévétársaságnál.
- De Los Angeles az nem New York. - Ekkor Peter
legszívesebben megkérdezte volna tőle, hogy New York
többet jelent-e a számára, mint ő, de nem volt tisztessé-
ges, és ezt tudta Peter is.
- Tudom. Erről fölösleges beszélni. Csak meg kellett
hogy kérdezzelek.
318
 - Most úgy fest az egész, mintha a munkámat válasz-
tanám helyetted, és ez rút dolog.
- Néha az igazság nagyon is rút. És ezzel nem árt, ha
mindketten szembenéznek.
- Folytatni akarod akkor is... velünk... velem... ha alá-
írom a szerződést és New Yorkban maradok? - tette fel
remegve a kérdést. Mi marad neki, ha őt elveszíti? Semmi.
- Persze, folytatjuk, amíg bírjuk. De így nem mehet
örökre, és ezt jól tudjuk mindketten. És ha vége lesz,
Mel, akkor valami csodálatosat fogunk elveszíteni,
valamit, amire mindkettőnknek óriási szüksége van.
Soha senkit jobban nálad nem szerettem. - Könnyek
folytak végig Mel arcán, aztán nem bírta tovább. Ki-
ment, hogy egy kis levegőt szívjon, és Peter kisvártatva
követte. - Bánom, hogy megkérdeztelek, Mel. Nem
akartalak így elkeseríteni.
- Nem keserítettél el. Csak hát néha - a szeme megint
könnyes lett, a hangja megbicsaklott - olyan veszettül
nehéz az életben a választás. Én csak egyjobb szerződést
akartam kicsikarni magamnak, és most úgy érzem,
tönkreteszlek, ha aláírom.
- Nem teszel tönkre. - Szorosan magához ölelte. -
Csak azt teszed, amit magadért tenned kell, és ez nagyon
fontos. És én ezt tiszteletben tartom.
- Mi a fenének kell nekünk ilyen szerencsétlennek
lennünk? - Mel most már zokogott. - Miért nem
élhetünk ugyanabban a városban mindketten?
A férfi, aki most már tudomásul vette a tényeket,
mosolygott. Mel az, aminek a kezdet kezdetén megis-
merte, és ő rosszul tette, hogy megpróbálta megváltoz-
tatni. - Mert az élet tele van kihívásokkal, Mel. Majd
csak lesz valahogy. A csodába, hiszen ha ötször annyit
319
kéne utaznom, hogy láthassalak, akkor is látni akarná-
lak. - Azzal ismét ránézett a szelíd sötétben. - Visszajöt-
tök karácsonyra?
- Igen, ha nem dolgozom.
- Oké. - Peter megpróbálta beérni ezzel, de nem volt
elégedett. Csak épp nem volt választása, és miközben
egymás mellett feküdtek éjszaka, mindketten törték a
fejüket, és még másnap meg harmadnap is meglehető-
sen nyomott hangulatban voltak.
És a gyerekek nem siettek a segítségükre. Val és Mark
a hétvége minden percére programot szervezett magá-
nak, Jess és Pam és Matt pedig moziba mentek, látoga-
tóba, bevásárlókörútra. Peter ezúttal nem is szívósko-
dott, hogy legyenek együtt mind az öten, annyira
lefoglalták a maga problémái. És Mel zaklatottabbnak
látszott, amikor elmentek, mint amikor megérkeztek, és
az ügyvéd telefonja a rákövetkező reggel mit sem
változtatott a helyzeten.
- Nos, megvan. -Szinte ujjongott a diadaltól, amikor
másnap délelőtt tizenegykor felhívta Melt. Az asszony
némán fel-alá járt a szobájában, Peter arcát látta maga
előtt, amint búcsút vettek egymástól. A férfi dúlt volt, és
Mel még annál is rosszabb állapotban, de nem volt
választásuk, és Peter tudta.
- Mi van meg? - Mel annyira ideges volt, hogy
gondolkodni is nehezére esett. És a gyerekeket annak
ellenére elzavarta az iskolába, hogy az éjszakai járattal
jöttek haza.
- Jóságos isten! Maga mit csinált Kaliforniában, Mel?
Az egész hétvégét végigkábítószerezte? A szerződés van
meg! - A férfi legalább olyan ideges és kimerült volt,
mint ő. Nagy küzdelem volt, de megérte. Mel bírta
320
cérnával, és meg is kapott mindent, amit akart. Kevés
ügyfele bírta végigcsinálni, de Mel képes volt rá. - Ma
délben írjuk alá. Oda tud érni?
- Persze, hogyne. - Elvigyorodott, erre vártak két
hónapja, de amikor Mel letette a hallgatót, valahogy
elmúlt a diadalérzése. A győzelem immáron mit sem ér,
Peter tett róla. Amikor aláírja a szerződést, érezni fogja,
hogy elárulta.
De délben bent volt a tévében, George és a többi
hivatalos személy már várta. Tízen voltak a szobában, és
Mel érkezett utolsónak, fekete Dior-kosztümben, kar-
jára vetett nercbundával, fekete, csipkés kalapban, ami
nagyon illett a hangulatához. Olyan volt, mint egy régi
filmből kilépett özvegy, aki a végakaratot megy el
meghallgatni. Drámai hatást keltett, amikor belépett, és
körülötte elégedettnek látszott mindenki. Melanie
Adamsra még soha nem fizettek rá, és a hosszú csatáro-
zásért még külön is tisztelték. Úgy vetette mosolyát
mindenkire, aki a helyiségben tartózkodott, ahogy a
rizst szórják esküvőkön a résztvevőkre, majd George-ra
pillantva leült, a férfi pedig bólintott. Alig várta már,
hogy értesíthesse a sajtót. Mel szerződése egyszerűen
lenyűgöző, és ezt tudta mindenki, Melt is beleértve, Mel
átfutotta a feltételeket, a kezében toll. A tévétársaság
részéről már aláírták, csupán neki kellett aláírnia a ki-
pontozott helyen. Fogta a tollat, a tenyere hirtelen át-
nedvesedett, az arca elfehéredett, és egyszer csak Peter
arcát látta maga előtt. Megállt, sápadtan, és elgondol-
kodva George-ra nézett. A férfi megint bólintott.
- Minden a legnagyobb rendben van, Mel. - George
hátbozongatóan mosolygott, és Mel egyszer csak rájött,
hogy nem teheti meg. Felállt, a tollat még mindig
321
markolta, s a fejét rázva nézett végig az embereken,
akikkel együtt dolgozott.
- Sajnálom. Nem írhatom alá.
- De hát mi a baj? -kérdezték döbbenten. Megőrült?
Ha megkérdik, Mel minden bizonnyal igennel felelt
volna. - Benne van minden, Mel. Minden, amit kért.
- Tudom. - Visszaült, egészen összetörtnek látszott.
- Nem tudom megmagyarázni. De nem írhatom alá a
szerződést.
Egyszeriben olyan rút lett körülötte mindenki, még
George is. - De hát mi a ménkü.. .
Mel még mindig reszketve végignézett rajtuk, köny-
nyek gyűltek a szemébe, pedig most nem sírhatott.
Olyan nagyon akarta, hogy szinte a szájában érezte a
ízét, de volt valami, amit még jobban akart, és az nem
egy évre szólt, hanem egy életre. És Peternek igaza van.
Dolgozhat Los Angelesben is. Nem ér véget a karrierje.
csak mert elmegy New Yorkból. Ismét felállt, és határo-
zott hangon közölte: - Uraim, Kaliforniába költözöm.
Döbbent csend ülte meg a szobát. - Leszerződött az
ottani tévéhez? - Most már tudták, hogy elment az esze.
Több pénzt ott sem ajánlhattak neki. Vagy mégis? A
hülye seggfejek. De hát Melnek ennél mindig is sokkal
jobb ízlése volt. Senki sem értette, mi történt, legke-
vésbé az ügyvédje. Mel ekkor nagyot nyelt, és szavait
senkihez sem intézte személyesen.
- Férjhez megyek. - Azzal szó nélkül kiment a
szobából, a lifthez rohant, és elhagyta az épületet,
mielőtt még bárki megállíthatta volna. Gyalog ment
egészen hazáig, és mikor odaért, rájött, hogy kicsit
jobban érzi magát. Épp az imént hajította ki a rohadt
karrierjét az ablakon, de úgy érezte, hogy Peterért
322
megéri. Csak remélte, hogy nem hibázott, miközben
fölemelte a telefont és feltárcsázta a számát, a központos
a kórházban pedig becserkészte és telefonhoz szólította
a férfit. Alig egy perc múlva Peter a telefonnál volt,
hangjából hallatszott, hogy sok a dolga, nem is igen
figyel, de örül a hívásnak.
- Jól vagy? - Csak fél füllel hallgatott oda a vá-
laszra.
- Nem. Nem vagyok.
És ekkor Peter meghallotta, a furcsaságot is hallotta a
hangjában. Istenem, történt valami. Neki akkor volt
ilyen a hangja, amikor Anne meghalt... Az ikrek... - Mi
történt? - Dobogó szívvel várta a feleletet.
- Elmentem, hogy aláírjam a szerződést... - Mel
hangja fakó volt - és nem írtam alá.
- És nem micsoda?
- Nem írtam alá.
- Hogy mit csináltál? - Peter lába reszketni kezdett
?
mint a kocsonya. - Megőrültél
- Ezt mondták ők is. - És ekkor hirtelen kitört rajta a
pánik, megrémült, hogy a férfi talán meggondolta ma-
gát, és most már késő. Mindent kihajított az ablakon.
Szinte suttogva kérdezte: - Megőrültem?
És ekkor Peter felfogta, hogy mit tett és miért, és
könnyek szöktek a szemébe. - Ó, bébi, dehogy... igen,
dehogyisnem... ó, istenem, szeretlek! Komolyan gondo-
lod?
- Azt hiszem, igen. Épp most hajítottam ki egymillió
dollárt az ablakon. Úgyhogy alighanem komolyan gon-
dolom. - Leült, kacagni kezdett, és valahogy nem is
tudta többé abbahagyni, de Peter sem. Mel lekapta a
323
 fejéről a kalapot, és feldobta a levegőbe. - Dr. Hallam,
december harmincegyedikétől, ami történetesen szil-
veszter estéje, munkanélküli vagyok. Egy földönfutó.
- Hurrá! Világéletemben arra vágytam, hogy egy
földönfutót vegyek feleségül.
A nevetés elhalt a vonal másik végén. - Még most is?
A férfi hangja igen szelíd volt. - Igen. Feleségül jössz
hozzám, Mel? - A nő bólintott, a férfi pedig rémülten
várt. -Nem hallom.
- Mondom, hogy igen. - Majd kétségbeesett ideges-
séggel megkérdezte: - Gondolod, hogy odavesznek Los
Angelesben?
- Te viccelsz? - nevetett a férfi ismét. - Még ma este
rád törik az ajtót. - De a feje már máson járt. - Mel,
házasodjunk össze karácsonykor!
- Oké. -Mel még mindig kábult volt, és minden, amit
Peter mondott, tökéletesen hangzott. - Karácsonykor
mikor? - Olyan volt az egész, mint egy álom, és valahogy
nem tudta eldönteni, mióta álmodhat. Emlékezett va-
lami szobára, fekete ruhás emberek voltak benne, és
hogy nem volt hajlandó aláírni valami szerződést, de
ettől fogva összemosódott minden, csak ez a telefon
valódi. Hogy hogyan ért haza, arra alig bírt visszaemlé-
kezni. Gyalog? Taxival? Repült talán?
- Mit szólsz a karácsony estéhez?
- Nagyon jó. Az mikor van?
- Úgy három és fél hét múlva. Az jó neked?
- Ó, igen - bólintott lassan. - Peter, szerinted meg-
őrültem?
- Nem, szerintem a legbátrabb nő vagy, akit valaha is
ismertem, és ezért külön szeretlek.
- Holtra vagyok rémülve.
324
- Ne legyél! Majd kapsz itt is egy szenzációs állást, és
boldogok leszünk. Csodás lesz minden. - Mel remélte,
hogy Peternek igaza van. Most csak arra bírt gondolni,
mit tett azzal, hogy visszautasította a szerződés aláírását,
de ha megint megkérdeznék, megint visszautasítaná.
Határozott, és most már csak tartania kell magát az
elhatározásához, bármivel járjon is, és hogy mivel fog
járni, azt még nem tudta biztosan.
- Mit csináljak a házammal?
- Add el!
- Mi lenne, ha bérbe adnám? - Rosszul volt a
gondolatra, hogy örökre meg kell válnia tőle. Olyan
hatalmas lépéseket kell most megtennie.
- Vissza akarsz költözni valaha?
- Természetesen nem, legföljebb veled.
- Akkor minek megtartani? Add el, Mel! A pénzt
aztán itt befektetheted valamibe.
- Veszünk egy új házat? - Eluralkodott a fejében a
zűrzavar, távolról mintha csengetést hallott volna, de
nem mozdult, hogy ajtót nyisson. Raquel szabadnapos,
és ő most senkit nem akart látni, kiváltképp a riportere-
ket nem, akik esetleg megneszelték az ügyet.
- Nem kell nekünk új ház, Mel. Ez nagyon jó. - A férfi
olyan boldognak tűnt, de hiába, Mel tudta, hogy ő nem
akar ott élni. Az Anne háza... az ő házuk... nem az övé...
de talán majd kezdetben... - Ide hallgass, nyugodj meg!
Igyál valamit, vagy mit tudom én. Muszáj visszamennem
dolgozni. Majd később hívlak. És ne feledd! Szeretlek.
- Én is szeretlek. - De a hangja elhaló suttogás volt
csupán, és egy óráig el nem mozdult a székéből, hanem
azon merengett, amit tett, és amikor George felhívta,
megpróbálta megmagyarázni neki. A férfi elmondta,
325
hogy azt hitte, megbolondult, de hát az ilyen személyes
dolgokba nem lehet beleszólni. Elvállalta, hogy értesíti
a Los Angeles-i tévétársaságokat, és Mel még aznap este
három ajánlatot kapott, és a rákövetkező héten megvolt
a szerződése, ugyanannyit kapott, mint New Yorkban,
csak nem kellett rá két hónapot várnia. De hát ez persze
Los Angeles, és nem New York. De az őrjöngés, ami
körülötte megindult, leírhatatlan volt, és most már a
kínok kínját állta ki, valahányszor dolgozni ment. Meg-
kérték, hogy december tizenötig maradjon, és akkor a
szerződés lejárta előtt két héttel elengedik. De mindenki
úgy bánt vele, mint egy árulóval, még Grant is közölte,
hogy megbolondult, hogy szerinte ebből úgyse lesz
semmi, hogy neki itt kellene az életét élnie New York-
ban, nem a Los Angeles-i piacon, és hogy a házasság
amúgy se neki való. Mel, mintha rémálomban élt volna,
amelyből nincs felébredés, és az ikrek is úgy néztek rá,
mintha elárulta volna őket.
- Tudtad előre, hogy ezt fogod csinálni? - kérdezte
Jess, mikor elmondta nekik - mármint, hogy elfogadja
Peter ajánlatát. De úgy hangzott az egész, mintha azt
kérdezné, tudtad-e előre hogy ölni fogsz.
- Nem, nem tudtam.
- Mikor kérte meg a kezedet?
- Hálaadáskor. - Valahányszor az anyjára nézett,
szemrehányás tükröződött a szemében, Valerie pedig
olyan ideges volt, hogy minden pillanatban úgy tűnt,
rögtön elhányja magát. Még ő sem örült osztatlanul a
költözködésnek. Év közepén kell iskolát váltaniuk,
otthonukat, barátaikat elhagyniuk. És mikor Mel meg-
hirdette a házat, úgy érezte, belepusztul. Az első hétvé-
gén el is adta, és amikor hírét vette, csak leült a lépcsőre,
326
és sírt. Túlságosan gyorsan ment minden. És mintha
egyedül Raquel tudta volna, mi folyik itt, amint vég
nélkül csomagolt Kaliforniába.
- Nem megmondtam, Mrs. Mel... nem megmondtam
a múlt nyáron... hogy hat hónap és...
- Ó, az ég áldja meg, Raquel, hallgasson már! - De
talán még félig se jutottak a csomagolással, amikor Mel
rádöbbent, hogy fogalma sincs, mihez kezd Raquellel.
Peternél nem fér el, márpedig ez az asszony évek óta
nála dolgozik. Egy este, kaliforniai idő szerint éjfélkor,
New York-i szerint hajnali háromkor kétségbeesetten
feltárcsázta Petert.
- És mit csináljak Raquellel?
- Miért, beteg? - kérdezte a férfi félálomban, holott
Mel teljességgel ébren volt.
- Úgy értem, hogy vigyem magammal?
- Nem hozhatod magaddal.
- Miért nem? - makacskodott Mel.
- Mert nincs hely, és mert Mrs. Hahn eltenné láb alól.
- Ami engem illet, nekem inkább Raquel kell, mint
Mrs. Hahn.
- Mrs. Hahn nagyon lelkiismeretesen bánik a gyere-
keimmel. - Először beszélt Mellel ilyen hangnemben, és
az asszonynak ez csöppet sem tetszett.
- Raquel pedig az enyéimmel. És most mi lesz?
- Légy észnél! - Mégis, mennyire legyen észnél?
Feladta a munkáját, a házát, a gyerekei a barátokat, az
iskolát, mégis, ezenkívül még mit kellene feladniuk?
Raquelt is?
- Peter, ha Raquel nem jöhet, akkor se én nem
megyek, se a gyerekek.
- Atyaisten! -Aztán úgy döntött, hogy késő vitatkoz-
327
ni. -Jól van. Majd bérelünk neki egy házat.
- Köszönöm. - Mel másnap reggel közölte a hírt
Raquellel. Még mindig bosszús volt Peterre, de Raquel
meglepetéssel szolgált.
- Megőrült? Kaliforniába? Én itt élek, New York-
ban. - De rámosolygott Melre, odament és megcsókol-
ta. - De azért köszönöm. Nagyon fognak hiányozni. De
Kaliforniába költözni azért nem akarok. Magának férje
lesz, de nekem itt az udvarlóm. Lehet, hogy előbb-utóbb
én is férjhez megyek - mondta reménykedve, és látszott,
hogy esze ágában sincs Kaliforniába költözni.
- Nekünk is nagyon fog hiányozni. - Senki nem lesz
ott ismerős rajtuk kívül. Még Mel bútorai is raktárba
kerülnek. Peter házában nem férnek el. És ahogy teltek
a napok, Mel rájött, hogy a dolog korántsem lesz olyan
egyszerű.
December tizenötödikén, két héttel szerződésének
lejárta előtt Mel utoljára olvasta be New Yorkban a
tizenegy órás híreket. És tudta, hogy körülbelül két hét
múlva újra adásban lesz egy új társaságnál Los Angeles-
ben, de életének ez a korszaka lezárult. Egyszer s
mindenkorra. EL is sírta magát, amint letette a mikro-
font, kiment a stúdióból, ahol már Grant várt rá. Grant
megölelte, Mel pedig a karjai közt zokogott, a férfi a
fejét rázta, akár egy döbbent apa, de azért büszke is volt
Melre. Most valami jót tett a maga érdekében, és Grant
ennek nagyon örült. Peter Hallam nagyszerű ember.
Grant csak reménykedett, hogy majd minden jóra
fordul: a munkájában, a gyerekekkel, a költözködéssel.
Nem kevés. De ha valaki, hát Mel megbirkózik a
helyzettel.
- Sok szerencsét, Mel! Nagyon fogsz hiányozni. - Bú-
328
csúünnepséget akartak neki rendezni, de Mel nem kért
belőle. Rágondolni se bírt. Nagyon is frissek még az
érzései. Megígérte, hogy visszajön látogatóba, és min-
denkinek bemutatja Petert. Nekik olyan ez az egész,
mint egy tündérmese. Elment interjút készíteni, aztán
beleszeretett a jóképű orvosba, de most annyira fájt
minden. Hogy itt kell hagynia őket, lezárni a házat,
búcsút venni New Yorktól.
- Viszlát, Grant! Vigyázz magadra! - Arcon csókolta
a férfit, és könnyes arccal ellépkedett. Mindent itt hagy,
ami ismerős, minden régi barátját, és öt perc múlva már
nem volt az épületben, abban az épületben, amelyben
oly sokra vitte és amitől búcsút vesz örökre, és amikor
hazament, mást se látott maga körül, mint dobozok
tömkelegét. Másnap reggel jönnek a költöztetők, s
egyben ez lesz Raquel utolsó napja is. A hétvégét a
Carlyle Szállóban töltik, hétfőn lezárják a házat, még
elmegy a fehér gyapjú Bill Blass-ruháért, amit Bendel-
nél vett, és a rákövetkező napon, december 19-én, öt
nappal az esküvő előtt elrepülnek Los Angelesbe... az ő
esküvője előtt... Mel felült a sötétben, érezte, hogy a kör
bezárul körülötte. Az esküvője... Férjhez megy.
- Ó, istenem! - Ült az ágyban, és nézte maga körül a
rendetlenséget, és a könnyek lassan végigperegtek az
arcán, miközben eltűnődött, micsoda őrültség uralko-
dott el az életén. Még az a gondolat se vigasztalta meg,
hogy Peter várni fogja a repülőtéren.
December tizenhato-
24. FEJEZET
dikán, egy szombati
napon Mel utoljára nézett körül a hálószobájában a
keleti Nyolcvanegyedik utcában: a költöztetők két napig
329
dúltak a házban, az utolsó teherautó most gördült ki a
sarkon Mel "javaival", ahogy ők mondták, Kalifornia
felé, ahol a ruhái és egy-két apró kincse kivételével
minden raktárba kerül. A többi egyszerűen nem fér be
Peter házába, közölte a férfi.
A lányok odalenn várták Raquellel a bejáratnál, de ő
még egyszer, utoljára ki akart nézni a hálószobája
ablakán. Többé olyan nem lesz, hogy reggelente fekszik
az ágyban, kinéz az ablakon, és hallgatja a kis kertből
beáradó madárdalt. Kaliforniában más madarak lesz-
nek, másik kert, egészen más élet. De végig kellett
gondolnia, mennyit jelentett a számára, amikor végre
megvehette ezt a házat. Sokat ad fel a férfiért, akit
szeret, pedig hát csak egy házról van szó.
- Mami! - kiabált érte Val az előcsarnokból. - Jössz
már?
- Mindjárt megyek! - kiáltott vissza, s a szeme
utoljára pásztázta végig a helyiséget, aztán gyorsan
lefutott a lépcsőn, azok meg vártak rá, a kezükben a sok
ajándék, amit Raqueltől kaptak és neki adtak, mellettük
a bőröndök, amelyekkel a szállóba mennek. És amikor
Mel kilépett a házból, hogy leintsen egy taxit, észrevet-
te, hogy könnyű hó lepte be a talajt. Majdnem félórába
tellett, míg taxit tudott fogni, és mikor visszament a
lányokért, könnyek között találta őket, Raquel karjá-
ban.
- Hiányozni fognak - nézett Raquel Mel szemébe a
könnyein keresztül. - De jól tette, Mrs. Mel. A doktor
úr nagyon rendes ember.
Mel bólintott, egy pillanatig képtelen volt bármit is
kinyögni. Aztán megcsókolta Raquelt, majd az ikrekre
nézett. - Odakinn vár a taxi, lányok. Miért nem ültök be
330
előre? - S ahogy csizmában, anorákban, meleg nadrág-
ban és sállal a nyakuk körül kitrappoltak, Mel egyszerre
csak arra gondolt, hogy ennek is vége, mostantól fogva
legföljebb akkor lesz részük a télben, ha síelni men-
nek.
- Raquel - Mel torkát a meghatottság fojtogatta -
ugye, nem felejti el, mennyire szeretjük? És ha bármikor
szüksége van bármire, vagy ha meggondolja magát és
mégis eljön Los Angelesbe... - A szemét könnyek
lepték el, és a két nő összeölelkezett.
- Jó lesz minden, hija*... * Lányom. (spanyol)
boldog lesz odaát... ne
sírjon már... -De persze sírt ő is. Annyi évet töltöttek el
együtt, s a gyerekeket is együtt nevelték fel. És most
mindennek vége. Mel mindent feladott az új életért,
még Raquelt is.
- Nagyon fog hiányozni. - Odakinn megszólalt a taxi
dudája, Mel még egyszer megölelte Raquelt, és körülné-
zett a besötétített házban. Hétfőn fogják lezárni, az új
lakók másnap veszik át a kulcsokat, és attól fogva más
lesz minden. Kifestik és kitapétázzák a házat, átalakítják
a konyhát, kiütnek néhány falat. Mel még a gondolatára
is elborzadt, miközben Raquel éles tekintettel figyelte.
- Na, jöjjön, Mrs. Mel, menjünk! - Gyöngéden
megfogta Mel kezét és kiléptek, és akkor Mel megfor-
dult, hogy utoljára ráfordítsa a kulcsot a zárra, s érezte
hogy a belsejében minden megfeszül. De hát ezt akarta,
és most már nincs megállás.
Egymás mellett álltak a járdán, Raquel az új télikabát-
ban, amit karácsonyra vettek neki, s amit idén kivétele-
sen már az ünnepek előtt kibontott, Mel pedig megin-
dult a taxi felé. Mel egy csekket is adott neki, amiből az
331
elkövetkező egy-két hónapban megélhet, meg ajánlóle-
velet, amelynek a segítségével biztosan munkához jut.
Kinyitotta a taxi ajtaját és becsusszant a lányok mellé, s
amint útnak eredtek, integetett Raquelnek, s mindhár-
man sírtak a hátsó ülésen, Raquel pedig sírva integetett
utánuk a hóesésben.
Mikor a hotelba értek, a lányok nagy izgalombajöttek
az elegáns lakosztálytól. Felrendelték a szobába az
ebédet, bekapcsolták a tévét, telefonálni kezdtek a
barátaiknak: Mel végre egy kicsit magára maradhatott.
A saját szobájából felhívta Petert telefonon.
- Szia, szívem.
- Nagyon levert a hangod. Jól vagy?
- Hát igen; elég rémes volt lezárni a házat és búcsút
venni Raqueltől.
- Hamarosan itt lesztek, és akkor mögöttetek lesz
minden. - Peter beszámolt róla, hogy egy halom irat
érkezett Mel részére a Los Angeles-i tévétársaságtól.
Január elsején kell kezdenie, és abban a pillanatban,
hogy megérkezik, szeretnének beszélni vele pár percre
az irodában.
- Majd kedden felhívom őket, ha ott leszek.
- Én is ezt mondtam nekik. Jól vagy, drágaságom? -
Peter tudta, milyen nehezére esik otthagyni New Yor-
kot, és csak bámulni tudta a nagy bátorságáért. Igaz, ő
kérte meg, hogy menjen hozzá feleségül, de szinte
remélni se merte, hogy megteszi. Olyan volt az egész,
mint egy álom, és ez az álom most valóra vált.
- Én jól vagyok. Csak fáradt. - És depressziós, de
erről nem akart beszélni. Majd jobb lesz minden, ha már
együtt lesznek, akkor a változtatással járó izgalmak se
fognak olyan élesen hatni, mint most. - Mi újság
332
odabenn?
- Feszült a helyzet. Mintha tele volna az épület
betegekkel, akik szívátültetésre szorulnak, csak nincs
átültetendő szív. Olyan, mint mikor zsonglőrködik az
ember, és tíz labdát próbál a levegőben tartani egyszer-
re. - De Mel tudta, hogy Peter érti a dolgát, és
mosolyogva nézett maga elé, mert rájött, hogy mennyire
hiányzik neki. A hálaadásnapi ottlét óta nem találkoz-
tak, amióta meg elfogadta az ajánlatát, végképpen nem.
- Marie hogy van?
- Ismét jobban. Az hiszem, rendbe hozzuk. - A
férfinak hallhatóan jókedve volt, és Mel hangulata is
javult a beszélgetés után. És aznap este ő meg a lányok
fölrendelték a szobájukba a vacsorát, aztán korán ágyba
bújtak, és amikor másnap fölébredtek, odakinn mindent
húszcentis hótakaró borított.
- Ide nézz, mami! -Jessica fejéből tüstént eltűntek a
komoly gondolatok, és sikoltozni kezdett örömében,
akár egy kisgyerek. - Gyerünk le a parkba hógolyózni!
- És úgy is tettek, aztán Mel azt javasolta, hogy
béreljenek korcsolyát, ők pedig korcsolyáztak a Woll-
man Rinknél, nevettek, viccelődtek, csúszkáltak és
nagyokat estek. Val nem volt úgy elragadtatva a tervtől,
mint Mel és Jess, de a végén ráállt, és mindnyájan
nagyszerűen érezték magukat. Aztán lassan visszamen-
tek a hotelba, és forró kakaót ittak tejszínhabbal.
- Azt hiszem, most már mi is turisták vagyunk -
mosolygott Mel. És aznap este mindhárman moziba
mentek. Másnapra a gyerekeknek programjuk volt a
barátaikkal, de aznap estére nem terveztek semmit. És
hétfő reggel Mel odament a régi ház hivatalos átadásá-
hoz, aztán beugrott Bendelhez az esküvői ruhájáért,
333
amint azt előre eltervezte. Egyszerű, fehér gyapjúruha
volt, hozzá illő kosztümkabáttal, gyönyörű anyagú,
krémszínű, Bill Blass tervezte anyagból. És a lányok vele
mentek, és ők is választottak maguknak ruhát, halvány-
kéket, és Mel javaslatára Pamnek is vettek ugyanolyat.
Karácsony estéjén lesz az esküvő a Beverly Hills-i St.
Albans-templomban a Hilgard Avenue-n, átellenben az
egyetemmel, és csak maroknyi vendég lesz jelen, mind
Peter barátai, mivel Mel nem ismer senkit Los Angeles-
ben.
- De fura lesz, hogy egyetlen barátunk sem lesz ott,
ugye, mami? - nézett Val aggódón, és Mel elmosolyo-
dott.
- Ez most így lesz egy darabig, amíg Peter barátai a
mieinkké nem válnak. - Val bólintott, Jessica pedig
letörtnek látszott. Ismét eszébe jutott, hogy egy terem-
tett lelket sem ismernek Los Angelesben, és új iskolába
kell menniük. És ez egy csöppet sem hiányzott neki.
Csak Val nem bánkódott annyira, neki könnyebb volt,
Mark miatt.
És hétfőn este Mel mindkettőjüket elvitte a "21"-be
egy utolsó vacsorára, és a limuzin aztán visszavitte őket
az utolsó szállodai estéjükre. Mielőtt lefeküdtek, mind-
hárman odaálltak a felhőkarcoló ablakába, és Mel
megint érezte, hogy könnyek folynak végig az arcán.
- Majd visszajövünk látogatóba, ugye, tudjátok, lá-
nyok? - De nem is tudta igazán, magának bizonyko-
dik-e, vagy nekik. - És lehet, hogy majd vissza akartok
jönni ide főiskolára. - Ami két év múlva már esedékes,
de Melnek... a látogatásoktól eltekintve nincs visszaút.
Mindenképpen hatalmas lépésre szánta el magát.
Másnap a Carlyle-t nem esett olyan nagyon nehezükre
334
otthagyni, mint az otthonukat. Eluralkodott rajtuk a
kalandvágy, és a lányoknak igen jó kedve volt, amikor
elindultak a reptérre a limuzinnal, majd felszálltak a
repülőre. Két Los Angelesbe hazatérő főiskolás már
kiszemelte magának Jesst és Valt, és attól fogva, hogy
felszállt a gép, Mel alig látta őket a leszállásig.
- Hol voltatok? - kérdezte nem túl izgatottan, ami-
kor végre a leszállás előtt visszajöttek. A gépen nagyon
messzire amúgy sem mehettek.
- Bridzseltünk ott hátul két Los Angeles-i sráccal. A
Columbiára járnak, és karácsonyra mennek haza, és
meghívtak bennünket egy bulira holnap este Malibúba.
- Val szeme ragyogott, és Jessica nevetve nézett Melre.
- Az, és majd pont a mama fog elengedni. - Ő
tartotta magát anyja szabályaihoz, és Mel elnevette
magát.
De Val újra próbálkozott: - Elvihetjük Markot is.
- Azt hiszem, lesz némi gondunk a berendezkedés-
sel.
- Jaj, mami...
De ekkor a gép földet ért, odakinn verőfényes napsü-
tés fogadta őket. Mindhárman izgatottan néztek körül,
amint kiszálltak a gépből, s eltűnődtek, vajon a Halla-
mok közül ki fogja várni őket a reptéren, de ekkor Val
meglátta Markot, és felvisított, Mel pedig észrevette,
hogy mind ott vannak, még Matthew is. Peter karjába
vetette magát, és ő szorosan magához ölelte, és Mel
abban a szent pillanatban tudta, hogy helyesen cseleke-
dett. Minden porcikájával érezte, hogy szereti Petert.
Mel és a lányok a Bel-
25. FEJEZET
Airben szálltak meg
335
december huszonnegyedikéig, délután ötre bérelt limu-
zin ment értük, és vitte őket a St. Albans-templomba a
Hilgard Avenue-n. Mel gyönyörű volt a fehér gyapjúru-
hában, a lányok aranyosak a világoskékben. Mel kezé-
ben fehér fréziából, fehér orchideából és fátyolvirágból
kötött csokor, Jess és Val kis csokrai fehér selyemvirág-
ból, apró tavaszi virágokkal keverve, s ugyanezeket a
virágokat tűzték fénylő hajukba.
Mel még egyszer, utoljára végignézett rajtuk, mielőtt
kiszálltak a kocsiból, és meg volt elégedve a hatással.
- Gyönyörűek vagytok, lányok.
- Te is, mami - nézett ragyogó szemmel Jessica az
anyjára. - Nagyon félsz?
Mel tétovázott, majd elvigyorodott: - Iszonytatóan.
Jessica is elmosolyodott, aztán az aggódás barázdái
jelentek meg a homlokán. Attól tartott, hogy tán
indulnak haza. - Csak nem akarsz megfutamodni?
- Ugyan már - nevetett Mel. - Tudod, hogy azt
tartják, "Nincs visszaút az otthonodba". - De amint ezt
kimondta, Jessica tekintete elborult, és Mel már bánta,
amit mondott. Megérintette a csinos, vörös hajú kislány
kezét. - Sajnálom, Jess. - Majd szelíden hozzátette: -
Hamarosan itt lesz az otthonunk. - De persze tudta,
hogy hármójuk közül Jessnek a legnehezebb, pedig a
kislány egy árva szóval nem panaszkodott. Az elmúlt öt
nap során segített Pamnek átrendezni a szobáját, meg
Valnak, hogy bezsúfolják a holmijukat a vendégszobá-
ba. Ikertestvérével a vendégszobán fognak megosztoz-
ni, furcsa lesz, hogy nincs többé külön szobájuk.
- Nem is bánnám, csak ne volna olyan trehány disznó
- vallotta meg Jess Pamnek bizalmasan, majd vállat
vont. A házban egyszerűen nem volt elég hely, hogy
336
külön szoba jusson mindegyikőjüknek, és Jessica ezt
tudomásul vette. Tudomásul vett mindent. Még Mrs.
Hahn hűvös fogadtatását is, aki minduntalan rosszalló
pillantásokat vetett a bőröndjeikbe, a szekrényeikbe. A
holmijuk utója most bőröndökben feküdt a Bel-Airben,
este majd értük mennek, és azt is elviszik Hallamékhoz.
Mel az esküvő napjáig nem akart odaköltözni.
- Na - mondta Jess, és kinézett a csinos kis temp-
lom előtt fékező kocsiból - gondolom, megérkez-
tünk.
Mel hallgatva nézett maga elé, Valnak pedig a léleg-
zete is elállt, amint a templomba belépő jóképű, fiatal és
erős Markot megpillantotta. Peter és Matt már bent
voltak a templomban, Pam pedig az előcsarnokban várt
rájuk. Ő fog elsőnek végigmenni a padsorok között a
lányokéhoz illő világoskék ruhájában, a kezében ugyan-
olyan csokor, mint a másik kettőnek. Pam után Valerie
következik, mögötte pedig Jessica, majd egy kis szünet
után Mel. Mindent hetek alatt döntöttek el, Mel a
kedvére való meghívókat New Yorkban rendelte meg,
és Peter titkárnője küldte szét az orvos legközelebbi
barátainak.
A padsorok között végiglépkedő Mel körülnézett a
templomban és rádöbbent, hogy egyetlen teremtett
lelket sem ismer a jelenlévők közül. Idejött férjhez,
nincs egyetlen barátja, csak az ikrek állnak mellette. És
amint az oltárhoz közeledett, halálosan sápadt volt, a
várakozás és az izgalom mintha minden erejétől meg-
fosztotta volna, a tekintete a férfit kereste, és amikor
Peter előlépett és csöndesen belékarolt, egy csapásra az
égvilágon semmi se számított többé, csak ő, s az arcába
egyből visszatért az élet pírja. Mielőtt kezdetét vette a
337
szertartás, Peter gyöngéden a fülébe suttogott.
- Szeretlek, Mel. Ne félj, nem lesz semmi baj.
- Én is szeretlek. - Csupán ennyit sikerült kinyögnie.
És akkor a lelkész felhívta a gyülekezet figyelmét,
hogy miért is gyűltek össze. - Kedves híveim, azért
gyűltünk össze ma, karácsony estéjén, ezen a szent
napon - mosolygott - hogy a szent házasság köteléké-
ben összeadjuk ezt az asszonyt és ezt a férfiút... - Mel
hallotta, hogy a szíve hangosan zakatol, Peter szinte
minden percben gyöngéden megpaskolta a kezét, majd
eljött a pillanat, amikor ki kellett mondaniuk a boldo-
gító igent, amikor gyűrűt kellett váltaniuk. Peter Mel
távollétében rendelte meg az asszony gyűrűjét, sima
gyémántkarika, keskeny foglalatban. Mel ragaszkodott
hozzá, hogy ne szokványos karikagyűrű legyen. Most,
hogy a gyűrűre lenézett, könnyek lepték el a szemét, alig
látta Petert, miközben az ujjára húzta az egyszerű
karikagyűrűt.
- Hogy összetartson benneteket a mai naptól fogva...
jóban-rosszban, holtotok napjáig, ámen... - Mel hátán
végigfutott a hideg. Mindezek után nem élné túl, ha
elveszítené Petert. Pedig ő túlélte Anne elvesztését, és
most itt állnak. Felnézett a férfi arcába, a férfiéba, aki
mostantól fogva az élete párja. - És most házastársak-
nak nyilvánítalak benneteket. - Megszólalt az orgona, a
kórus a "Csendes éj"-t énekelte, és amint Mel Peter
szemébe nézett, úgy érezte, mindjárt elolvad. -Megcsó-
kolhatod a menyasszonyt - mondta a lelkész a vőlegény-
nek, majd rámosolygott Melre, és Peter megcsókolta,
aztán mintha végiglebegtek volna a templomhajón, és az
elkövetkező órában Mel megállás nélkül olyan emberek
tucatjaival fogott kezet, akiket életében nem látott, az
338
arcuk mind idegen volt, s alig akadt egy pillanat, hogy
megcsókolhassa Markot és Matthew-t és Pamet, és
elmondhassa nekik, hogy milyen boldog, meg hogy a
távolból Mrs. Hahnra is vethessen egy pillantást. Mel
úgy érezte, hogy ez az asszony még az esküvőjük napján
is savanyú, de Peter nagy súlyt fektetett rá, hogy vele is
kezet fogjon, és ekkor azért még Mrs. Hahn.is elmoso-
lyodott. S ettől egyszer csak eszébe jutott, hogy megle-
het, ennek az asszonynak ő nem is szimpatikus. Köny-
nyen elképzelhető, hogy még mindig hiányzik neki
Anne. Erről pedig eszébe jutott Raquel, s azt kívánta,
bárcsak részt venne az esküvőjén. Saját családja nem
lévén, Raquel olyan volt már, mintha az anyja volna.
A szertartás után mind a heten bepattantak a limu-
zinba és a Bel-Airbe mentek, ahol a fogadást tartották,
s Mel egyszer csak rádöbbent, hogy az esküvői ünnepség
sokkal nagyobb méretű, mint számított rá. A fogadásra
hat órára szólt a meghívó, a vacsorát fél nyolcra tervez-
ték, s mikor a klub hatalmas helyiségébe beléptek, Mel
rájött, hogy legalább százan vannak jelen. A héttagú
zenekar rázendített a nászindulóra, mire Peter ott
nyomban megállította és szájon csókolta Melt.
- Hello, Mrs. Hallam! - És ekkor hirtelen eszelős
boldogság uralkodott el Melen, és már nem is számított,
hogy kik ezek az emberek, idegenek-e vagy sem, vagy
akár olyanok, akiket az életben nem is lát többet. Ezek
itt mind osztoznak élete legboldogabb pillanatában.
Egyre jöttek oda hozzá az emberek, kezet fogtak vele,
elmondták, hogy milyen szívesen nézik a tévében és
hogy milyen szerencsésnek tartják Petert. És akkor már
nem is tűntek olyan nagyon idegennek.
- Nem, a szerencsés én vagyok. - Ismételgette újra és
339
újra és csupán egyetlen momentum árnyékolta be a
boldogságát, amikor az egyik sarokban a síró Valt vélte
felfedezni Markkal, de mire sikerült odajutnia, ahol
azok ketten ültek, Val mintha magához tért volna,
mosolyogva megölelte az anyját, Jessica pedig türelme-
sen kivárta, amíg ő is sorra került.
- Szeretünk, mami. És úgy örülünk, hogy ilyen
boldog vagy. - De Mel ugyanakkor mintha fájdalmat is
vélt volna fölfedezni Jessica szemében. Mindannyiuk-
nak időre van szükségük, még Melnek is, pedig mellette
ott áll Peter. De meg volt győződve, hogy mindannyiuk
érdekében helyesen cselekedett, persze elsősorban Pe-
ter és a maga érdekében, s a gyerekeknek hozzá kell
szokniuk a dologhoz. Azt azonban tudta, hogy nagyon
megrázta őket, és csak örült, hogy nem állnak bosszút
Peteren. Pedig őnáluk kevésbé együttműködő gyere-
kekkel az is előfordulhatott volna.
Egyszer-kétszer észrevette, hogy milyen harapós vele
Pam. De majd lassanként helyrejön ez is, ha majd ő is
napirendre tér az apja újabb házassága fölött. Annak is
eljön az ideje, figyelmeztette magát Mel újra meg újra.
Val és Mark között mintha még mindig dúlt volna a
szerelem, csak épp nem látszottak olyan boldognak,
mint annak előtte, s Mel gyanította, hogy az egy fedél
alatt élés miatt nagyot veszít romantikájából az egész.
Mihelyt Mark meglátja, milyen trehány disznó Val,
hogy Jess szavaival éljünk, a fiú pedig folyvást ott
téblábol majd körülötte, a románcnak nyilvánvalóan
lőttek. Legalábbis Mel ebben reménykedett. Majd a
gondolatai a két fiatalról Mattre terelődtek, aki megha-
jolt előtte és felkérte táncolni. Mel elugrabugrált vele a
mosolygó emberek pillantásának kereszttüzében, aztán
340
Peter közbeavatkozott és felkérte Melt valcerozni.
- Van róla fogalmad, hogy milyen gyönyörű vagy?
- Nincs, de van róla fogalmad, milyen boldog va-
gyok? - ragyogott rá a férfira.
- Mesélj, hallani akarom. - A férfi ugyanolyan bol-
dognak látszott, mint ő. De számára sokkal könnyebb
volt a sok változtatás. Mindent Melnek kellett végigcsi-
nálni, ő adta fel az állását, ő vette ki a gyerekeket az
iskolából, ő adta el a házát, ő menesztette Raquelt,
hagyta ott New Yorkot...
- Életemben még ilyen boldog nem voltam.
- Helyes. Ez így van rendjén - nézett körül Peter
forgás közben a teremben. Pam épp nevetett valamin,
amit Jess mondott, Mark Vallal táncolt, Matthew pedig
a vendégeket szórakoztatta. - Úgy látom, a gyerekeink
is boldogok.
- Szerintem is. Csak Mrs. Hahn nem, akiről lerí,
hogy nincs elragadtatva.
- Adj neki egy kis időt! Ő meglehetősen merev. - Ez a
legkevesebb, amit róla el lehetett mondani, de Mel nem
tett rá megjegyzést. - Ő is szeret, meg a barátaim is mind.
- Nagyon kedvesnek látszanak. - De persze tőle
lehettek volna bármely esküvő vendégei, akiket hivatal-
ból küldtek oda enni, táncolni, jókedvet árasztani.
- Később, ha majd a dolgok lecsillapodnak, aprán-
ként meghívom őket. Tudom, hogy így milyen nagyon
nehéz.
- Nem is olyan nagyon - mosolygott a szemébe Mel.
- Persze csak miattad. Nekem itt csak te számítasz és a
gyerekek.
- Peter elégedettnek látszott, de azt akarta, hogy Mel
a barátait is megszeresse. Azok már ismerték őt, most
341
neki kell megismerkednie velük. - Meglátod, őket is
meg fogod kedvelni. -És ekkor véget ért a tánc, és Peter
egyik kollégája közbevágott és szóba hozta az interjút,
amit Mel Peterrel készített még az év elején. Ott volt ő is
a műtőben, amikor Marie szívátültetését végezték, és
Mel emlékezett is rá. Több tucat férfival táncolt, akiket
nem is ismert, nevetett a tréfálkozásaikon, kezet fogott,
igyekezett megjegyezni neveket, aztán feladta, rájött,
hogy így úgyse fog menni, aztán tizenegykor végre
mindenki hazament. S akkor a limuzin hazavitte őket
Peter házába a Copa de Oro Drive-on Bel-Airben, és a
gyerekek sorra bezúdultak. Mark ölben vitte Mattet, aki
a kocsiban elaludt, s a lányok két ásítás között még
mindig vígan csevegtek, Peter pedig megfogta Mel
karját, és a bejáratnál megállította.
- Egy pillanatra, ha volna szabad!
- Valami baj van? - nézett rá Mel meglepetten. A
sofőr vitte be a bőröndöket, Peter rámosolygott, majd
hirtelen a karjába kapta és átemelte a küszöbön, aztán
odabenn, a karácsonyfa közelében letette.
- Isten hozott itthon, szerelmem. -Megálltak, csóko-
lóztak, a gyerekek meg halkan, lábujjhegyen fölmentek
a lépcsőn, de igazából egyedül csak Mark mosolygott.
Mindhárom lányról lerítt a feszültség, annyira igyekez-
tek nem gondolni rá, mekkora változást hozott ez a nap
az életükbe. Ez nem játék többé. Ez a valóság. És Pam
és az ikrek halkan jó éjt kívántak egymásnak, felmentek
a szobáikba, és magukra csukták az ajtót. Pam nem örült,
hogy Peter karjában látja Melt, amint az ikrek is csak most
döbbentek rá, hogy az anyjuk már nem csakis, és
kizárólag az övék. Ennek egyszer s mindenkorra vége.
Peter és Mel egy darabig még lenn őgyelegtek,
342
megtárgyalták az esküvőt. Nagyszerű ünnepség volt, és
igen jól érezték magukat. Peter töltött egy pohár pezsgőt
Melnek a bárpultról, egy üveg Cristal volt, amit még a
jobb idők reményében tett félre, s felköszöntötte, mi-
közben az óra a kandallópárkányon ütni kezdett. -
Boldog karácsonyt, Mel! - Mel felállt, letette a poharát
és sokáig, hosszan csókolóztak, aztán Peter a karjába
kapta, és esküvői ruhástul fölvitte a lépcsőn.
Peter és Mel a Copa de
26. FEJEZET
Oro Drive-i házban
töltötték a karácsonyt a gyerekekkel, és Mrs. Hahn
nagyszerű karácsonyi vacsorát állított elő, gesztenyével
töltött libát vadrizzsel, apró, zsenge zöldborsóval és
hagymával, húspástétommal és édesség gyanánt szilva-
pudinggal.
- Idén nincs pulyka? - nézett Jessica meglepetten,
amint lementek vacsorázni, Val pedig, aki csak egy apró
darabot kapott a libából, zokogva felrohant a szobájába,
de amikor Mel indult, hogy megvigasztalja, Mark vissza-
fogta.
- Majd én, Mel. - Feltűnően csendes volt a fiú, de ezt
Jessicán kívül senki nem vette észre. Val újabban
meglehetősen sokat sírt, vagy legalábbis Jess így érezte.
Előző este hallotta, hogy az ágyban is sírt, de Val nem
akarta megmondani, mi a baj, Jessie pedig nem akarta
felizgatni az anyját, akinek mintha föl se tűnt volna,
hogy Vallal valami nem stimmel.
- Kösz, Mark. - Majd Peterhez fordult. - Bocsáss
meg, gondolom, mindenki fáradt.
A férfi bólintott, aggodalomnak nyoma se látszott
rajta. Az ő hagyományaik az ikrek számára még újak.
343
Ők minden karácsonykor libát esznek, hála Mrs. Hahn-
nak, előtte pedig Anne-nek. Csak hálaadáskor ettek
pulykát. És húsvétkor sonkát. De mikor Mrs. Hahn
föltálalta a húspástétomot, Jessie és Val csak épp hogy
beletúrtak, s közben a New York-i karácsonyokról
megszokott forró almapástétomok után vágyódtak. Még
a fa sem volt számukra a megszokott. Apró fények
villogtak rajta, és dísznek kizárólag nagy aranygömbö-
ket használtak itt. Az ő antik karácsonyfadíszeik, ame-
lyeket hosszú évek során gyűjtöttek össze, és amelyeket
úgy szerettek, most a többi holmijukkal együtt raktárba
kerültek.
- Agyonettem magam - nézett Mel kétségbeesetten
Peterre, amint felálltak az asztaltól. Az egyetlenjó, amit
Mrs. Hahnról el kellett ismernie, az, hogy nagyszerű-
en főz. Szenzációs volt a vacsora, és mind hatalmasan
belaktak, mire felálltak az asztaltól, és átmentek a
nappaliba. És ekkor, ahogy Mel körülnézett új otthoná-
ban, rádöbbent, hogy még most is Anne fényképei
vannak kitéve körös-körül, és a róla készült olajfest-
mény még most is ott lóg a keskeny franciaasztal fölött.
Peter észrevette, hogy Anne fényképeit nézi, egy pilla-
natra megdermedt, várta, hogy Mel mond valamit. De
nem szólt. Csak némán elhatározta, hogy majd elteszi
őket, ha a nászútjukról hazajönnek újév reggelén.
Peter Puerto Vallartát javasolta, az egyik kedvenc
üdülőhelyét, és persze viszik magukkal az öt gyereket,
bár Mel aggódott, hogy Mattel mennek Mexikóba, mert
mi lesz, ha megbetegszik. A többiek már tudnak ma-
gukra vigyázni, de Mattnek neki kell gondját viselnie.
Úgy döntöttek, nem volna okos dolog, ha ilyen hamar
magukra hagynák a gyerekeket. Később majd elmehet-
344
nek valahova kettesben, talán Európába vagy Hawaiira,
attól függően, hogy mikor sikerül elszabadulniuk. Az új
szerződésében Melnek nem biztosítottak két hónap
szabadságot, mint odahaza, New Yorkban. Csak egyet,
valamint szülési szabadságot. Mel jót mulatott, mikor
ragaszkodtak hozzá, hogy azt is bevegyék a szerződésbe.
Ő már megszülte magának a gyerekeit, méghozzá egy-
szerre. Még akkor is nevetett, amikor Peternek elmesél-
te, a férfi pedig még heccelte, hogy ha nem viselkedik
rendesen, majd még teherbe ejti. Amire válaszképpen,
Mel jól megböködte a cakkozóollóval.
Ahogy ott ültek karácsony este a nappaliban, Mel az
újbóli csomagolásnak még a gondolatára is felhördült.
Mintha az elmúlt hónap során mást se csinált volna, de
Puerto Vallartában legalább nem lesz szükségük olyan
sok mindenre, a gyerekek meg mind izgatottan várták az
utazást. És aznap este volt nagy jövés-menés a szobák
között, viccelődve próbálgatták egymás holmiját, Matt
Val ágyán ugrált, Pam pedig, új nővére biztatására
felpróbálta annak pulóvereit.
Peter és Mel hallották, mekkora lárma jön a szobájuk-
ból, és Mel mosolygott. - Úgy látom, a legnagyobb
rendben lesz itt minden. - De az enyhe feszültséget azért
még mindig érezte a két csoport között. Volt benne
valami nagyon is valódi, és ez elől most már nem lehetett
kitérni.
- Túl sokat aggódsz miattuk, Mel. Pedig nincs itt
semmi baj - mondta Peter mosolyogva, majd felvette a
megcsörrenő telefont. Aztán homlokát ráncolva leült az
íróasztala mögé, a telefon még mindig a kezében, s
közben pattogva tette fel a kérdéseket. Majd letette a
telefont, és már húzta is a zakóját, közben sietve
345
magyarázta Melnek, mi történt. - Marie-ról van szó.
Megint ki akarja vetni a szervezete...
- Komoly?
Peter sápadtan bólintott. - Kómában van. Nem is
tudom, miért nem hívtak már hamarabb. Csak habla-
tyoltak összevissza, hogy karácsony van, és nem akartak
zavarni, mert nem én vagyok az ügyeletes. -Jövök haza,
mihelyt lehet.
S amint a házból kilépett, Mel már tudta, hogy ugrott
a mexikói utazás. Mikor a gyerekek kis idő múlva
lejöttek jó éjszakát kívánni, nem szólt semmit, nem
akarta őket felizgatni. Csak annyit mondott, hogy Peter
a kórházba ment, hogy egy beteget megnézzen. De
amint a gyerekek kimentek, megint csak Marie-n járt az
esze, s imádkozni kezdett az életéért. Peter nem telefo-
nált, hogy a helyzetről beszámoljon. Aztán végre, fél
háromkor Mel feladta és lefeküdt, s csak remélhette,
hogy Peter azért el fog tudni utazni. Különben le kell
mondaniuk. Nélküle nem akart elutazni. Mégiscsak a
nászútjuk.
Öt óra elmúlt, mikor Peter végre becsúszott mellé az
ágyba, s mikor Mel feléje nyújtotta a kezét, érezte, hogy
a férfi dermedt és elérhetetlen. Ez annyira nem volt rá
jellemző, hogy Mel kinyitotta a szemét és közelebb bújt
hozzá.
- Szia, édesem. Minden rendben? - A férfi nem
felelt, mire Mel egy csapásra magához tért. Valami
történt. - Peter?
- Négy órakor meghalt. Kinyitottuk, de már nem
lehetett visszahozni. Soha életemben még ilyen megvas-
tagodott artériákat nem láttam, ráadásul egy újszíves-
nél. - Nyilvánvaló volt, hogy magát hibáztatja. Csupán
346
hét hónappal sikerült meghosszabbítaniuk az életét
persze hét hónapot se élt volna a szívátültetés nélkül.
- Sajnálom. - Nemigen tudott mit mondani, s a férfi
egészen magába zárkózott. Minden vigasztalási kísérlet-
nek ellenállt. Végre hatkor Peter fölkelt. - Aludnod
kellene valamit, mielőtt útnak indulunk. - Mel hangja
szelíd volt, látszott, hogy őszintén aggódik a férfi miatt.
De persze érezte, mindjárt a kezdet kezdetétől, hogy
Marie valamiképpen fontos volt mindkettőjüknek. Mel
végignézte a szívátültetését. És most mélyen átérezte a
lány elvesztését. De arra nem volt felkészülve, amit
Peter ezután mondott. Olyan volt, mint egy mérges,
boldogtalan gyermek.
- Én nem megyek. Menj te a gyerekekkel! - Ingerült-
nek látszott és bosszúsnak, ahogy a hálószobában beült
egy karosszékbe, és mivel még sötét volt odakinn, Mel
felkapcsolta a villanyt, hogy jobban lássa. Peter kimerült
volt, és sötét karikák éktelenkedtek a szeme körül.
Záróakkord az esküvőhöz, és meglehetősen vacak kez-
dete a nászútnak.
- Itt nincs mit csinálnod. És nélküled nem megyünk.
- Nekem meg semmi kedvem, Mel.
- Ez nem tisztességes. A gyerekek csalódottak lesz-
nek, és végtére is a nászutunk. - Amellett semmi
értelme annak, amit Peter csinál, de Mel tudta, hogy
túlságosan is fáradt ahhoz, hogy értelmesen tudjon
gondolkodni. - Peter, kérlek...
- A fenébe is - pattant fel a férfi, és rámeredt -
mégis, hogy éreznéd magad? Hét nyomorúságos hónap,
ez minden... mindössze ennyit adhattam neki.
- Peter, nem vagy Isten. Megtetted, amit megtehet-
tél, méghozzá a lehető legkiválóbban. De dönteni Isten
347
dönt, és nem te.
- Egy szart! Ennél azért többet is elérhettünk volna.
- Hát nem értetek, a fenébe, és most már meghalt! -
Már Mel is kiabált. - És nem maradhatsz itthon, hogy a
sebeidet nyalogasd, azért velünk szemben is vannak
kötelezettségeid. - Peter rábámult, majd szó nélkül
kiment, de félóra múlva visszajött, a kezében két bögre
kávé. Csak délben kellett a reptéren lenniük, úgyhogy
volt még idő meggyőzni a férfit. Savanyú képpel nyomta
Mel kezébe az egyik gőzölgő bögrét, Mel pedig a
szemébe nézett és megköszönte.
- Sajnálom, Mel... én csak... nekem olyan rémes,
valahányszor elveszítem az egyik betegemet, és ez olyan
egy drága kislány volt... egyszerűen nem tisztességes...
- A hangja elakadt, és Mel letette a csészéjét és átölelte
a vállát.
- Ez a te mesterséged nem tisztességes szakma,
drágám. Tudod te is. Tudod, mit kockáztatsz, valahány-
szor belevágsz. Próbálsz nem venni róla tudomást, de a
tényeken ez mit sem változtat. - A férfi bólintott,
Melnek igaza volt. Jól ismerte őt. Peter ekkor szomorú
mosollyal nézett rá.
- Szerencsés ember vagyok.
- És szenzációs sebész. Leszel szíves nem megfeled-
kezni róla. - Mexikó felől nem is kérdezte, csak miután
a gyerekekkel együtt megreggeliztek; Peter olyan fur-
csán levert volt, hogy Mark megkérdezte Melt, mi
történt, amint egymás mellett fölfelé mentek a lépcsőn.
- Mi baja a papának?
- Tegnap éjjel meghalt egy betege.
Mark megértőn bólintott. - Mindig nagyon a szívére
veszi, kiváltképp, ha szervátültetésesekről van szó. Az
348
volt?
- Igen. Az, akit akkor operált, amikor az interjút
csináltam vele májusban. - Mark ismét bólintott, és
kérdőn nézett Melre.
- Azért még elmegyünk Mexikóba?
- Remélem.
Mark nem látszott olyan bizakodónak. - Te nem
tudod, mennyire kiborítja az ilyesmi. Lehet, hogy nem
megyünk.
- Mindent el fogok követni, hogy menjünk.
A fiú ekkor ránézett, mintha még mondani akart
volna valamit, de megjelent Matt, és félbeszakította
őket. Nem találta az uszonyait, és meg akarta kérdezni,
hogy Mel látta-e valahol.
- Nem, nem láttam, de majd körülnézek. A meden-
cénél nézted már? - Matt bólintott, mire Mel bement a
szobájába, és ott találta Petert, a fotelban ült és kibámult
a semmibe, és így sokkal öregebbnek látszott a koránál.
A nagyobbik fiú jól ismerte. Nagyon is mellre szívja
Marie halálát, és Mel már maga is kételkedni kezdett,
hogy utaznak-e aznap bárhová. - Nos, drágám - ült le
mellé Mel az ágy szélére - mit csinálunk?
- Mivel? - nézett rá a férfi kábán, mert épp arra
gondolt, hogy nézett ki a lány szíve, amikor felnyitották.
- Az utazással. Megyünk vagy maradunk?
Peter egy hosszú pillanatig habozott, mélyen Mel
szemébe nézett. - Nem tudom. - Abban a percben
mindenféle döntésre képtelennek látszott.
- Szerintem jót tenne neked is, meg a gyerekeknek is.
Túl sok mindent csináltunk végig az utóbbi időben, a sok
alkalmazkodás, a sok változás, arról nem beszélve, ami
még ránk vár. Ilyenkor az orvos is a kikapcsolódást
349
 szokta javasolni. - Mosolygott, és nem hívta fel külön a
figyelmét, hogy egy héten belül ő is megkezdi a munká-
ját az új tévétársaságnál, ami önmagában is komoly
megterhelés. Neki még Peternél is nagyobb szüksége
van egy kis kikapcsolódásra.
- Nem bánom, megyünk. Azt hiszem, igazad van.
Nem okozhatunk csalódást a gyerekeknek, azt meg már
megszerveztem, hogy ki látja el helyettem az ügyeletet.
-Mel átölelte és szorosan magához húzta.
- Köszönöm. - De a férfi alig felelt, és senkihez sem
szólt, miközben a repülőtérre hajtottak. Mel és Mark egy-
szer-kétszer összenéztek, de nem szóltak semmit, amíg a
felszállás után egy pillanatra magukra nem maradtak.
Mark felkészítette, hogy mire számíthat. - Lehet,
hogy jó ideig ilyen marad.
- Általában meddig szokott tartani?
- Egy hétig, néha kettőig. Van, hogy egy hónapig is.
Attól függ, mennyire hibáztatja magát és mennyire állt
közel a beteghez.
Mel bólintott. Ami a nászutat illeti, attól ezek után
sokat nem várhat. És Marknak igaza volt. Amikor földet
értek Puerto Vallartában, bezsúfolódtak két dzsipbe,
hogy elvigye őket a szállodába, ahol három strandra
néző szobát foglaltak. Egy hatalmas, szabadtéri bár volt
épp az ablakuk alatt és három úszómedence, tele
nevető, kiabáló emberekkel. S mindezen lármák tete-
jébe még rezesbanda szolgáltatott muzsikát, amit néha-
néha sétáló zenészek dallamai tarkítottak. A fesztivál-
hangulattól lázba jöttek a gyerekek, kiváltképp Jessica
és Val, akik még sohasem jártak Mexikóban. Mark
mindannyiukat levitte úszni, és meghívta őket szódára a
bárpultnál, de Peter mindenáron a szobában akart
350
maradni, hiába próbálta Mel kizökkenteni fásultsá-
gából.
- Nincs kedved sétálni egyet a strandon, drágám?
- Egyáltalán nincs, Mel. Szeretnék magamra marad-
ni. Miért nem mész le a gyerekekkel? - Szerette volna a
képébe vágni, hogy ez az ő nászútjuk, nem a gyerekeké,
de úgy döntött, hogy jobb, ha semmit se szól. Talán így
könnyebben magához tér. Úgyhogy otthagyta.
De hiába teltek-múltak a napok, Peter hangulata mit
sem változott. Mel bement a városba vásárolni Pammel
meg az ikrekkel, és vettek maguknak gyönyörű, hímzett
blúzokat, hogy majd Los Angelesben fogják viselni, és
Mark kétszer elvitte Mattet pecázni. Mel Matt kivételé-
vel mindenkit elvitt kólát inni Carlos őbrienhoz, aztán
többször is elmentek a bennszülötteket nézni, és egy
este még a discóba is elvitte a nagyobbakat, de Peter
egyetlenegyszer sem csatlakozott hozzájuk. Nem bírt
szabadulni a Marie-val történtek emlékétől, és naponta
többször is egy órát rostokolt a szobában csak azért,
hogy megpróbáljon vonalat szerezni Los Angelesbe,
hogy a jelenlegi betegei felől érdeklődjön.
- Ezért igazán kár volt idejönni, hogy csak ülsz a
szobában és telefonálni próbálsz a kórházba - vágta
végül a fejéhez Mel az ott-tartózkodásuk legvégén; de a
férfi csak bámult rá üres tekintettel.
- Ezt én otthon is megmondtam neked, de te nem
akartál csalódást okozni a gyerekeknek.
- Ez a mi nászutunk, nem az övék. - Végre mégiscsak
kimondta.
A hangjából keserves csalódottság hallatszott. Peter
meg se próbált magához térni, még csak nem is szeret-
keztek, amióta Marie meghalt. Emlékezetes nászút
351
annyi szent.
- Sajnálom, Mel. Rosszkor ütött be a dolog. Majd
később kárpótollak. - De ebben Mel erősen kételke-
dett. És egyszer csak rájött, hogy még csak saját otthona
sincs, ahová az út után hazatérhet. És a New York-i ház
e percben jobban hiányzott neki, mint valaha, erről
eszébe jutottak Anne fényképei, amelyeket a hazatérés
után el akart tüntetni. És eltűnődött, vajon hová teszi
Peter a portréját. Az a ház most már az övé is, és nem
akart minduntalan Anne arcába bámulni valahányszor
csak fölnéz. Mel ezt magától értetődőnek tartotta, de
nem akarta szóba hozni a témát, amíg vissza nem érnek
Los Angelesbe. Még mindig Los Angelesnek hívta, nem
azt mondta, hogy "haza", mert még nem volt az otthona.
New York volt az. Észrevette, hogy az ikrek ugyanígy
vannak vele, amikor a Carlos őbriennál a fiúk megkér-
dezték, hogy hova valók, Jessica gondolkodás nélkül
rávágta, hogy New Yorkba, Mark meg cukkolta utána, s
neki magyarázkodnia kellett, hogy nemrég költöztek
Los Angelesbe. De az alkalmazkodás egyébként gyor-
san és könnyen ment. Mel észrevette, hogy Mark és Val
kivételével testvéreknek titulálják egymást, nekik jó
okuk volt rá, hogy ne tartsák magukat testvéreknek.
És csak Valerie betegedett meg, az utolsó napon.
Fagylaltot evett a strandon, és amikor Mel meghallotta,
mit művelt, felnyögött, aztán csak állt Val mellett, aki
órák hosszat hányt, majd egész éjjel hasmenése volt.
Peter be akart adni neki valamit, de Val határozottan
visszautasította, és amikor Mel hajnali négykor végre
ágyba bújt, Peter fölriadt, s orvosi ösztönei azonnal
működésbe léptek.
- Hogy van?
352
- Végre elaludt. Szegény gyerek. Még ilyen betegnek
sohasem láttam. Nem értem, miért nem akarta bevenni
a Lomotilt, amit adni akartál neki, általában sohasem
szokott így makacskodni.
- Mel, rendben van az a lány? - ráncolta Peter a
szemöldökét, mert eszébe jutott valami.
- Hogy érted?
- Nem is tudom. Nem ismerem olyan jól. De vala-
hogy egészen másképp néz ki, mint Aspenben vagy
hálaadásnapkor.
- Hogyhogy másképpen?
- Őszintén szólva, nem tudom. Csak egy megérzés.
Mikor nézetted meg utoljára?
- Ne idegesíts! Mire gyanakszol? - Mert ő máris
leukémiára gyanakodott, de Peter a fejét rázta.
- Talán inkább vérszegénység. Rengeteget alszik, és
Pam azt mondja, hogy a karácsonyi vacsorát is kihányta.
Mel felsóhajtott. - Gondolom, az idegei. Jess is elég
pocsékul néz ki. Azt hiszem, a költözés nagy megráz-
kódtatás volt nekik, és különben is, nehéz korban
vannak. De lehet, hogy igazad van. Majd mind a kettőt
elviszem orvoshoz, ha hazamegyünk.
- Megadom annak a belgyógyásznak a nevét, akihez
mi járunk. Ne aggódj! -Napok óta először csókolta meg
Melt. - Nem hiszem, hogy komoly baj van, valószínűleg
neked van igazad. A lányok ebben a korban hamar
kiborulnak. Csak Pam tavalyi anorexiája miatt én mind-
járt berezelek, ha valami rendellenességet észlelek.
Bizonyára semmi az egész.
Pam szobájában Mark a kislány ágya mellett ült.
Órákig várt, hogy Mel végre kimenjen, és Val most
ébren volt, bár teljesen legyöngült a fagylalttal vívott
353
küzdelemben. Csendesen sírt, Mark pedig a haját simo-
gatta, és mindketten suttogtak, hogy föl ne ébresszék
Pamet és Jessicát.
- Gondolod, hogy baja eshet a bébinek? - suttogta
Val Marknak, és a fiú nyomorultul nézett rá. Val két
nappal azután jött rá, hogy állapotos, amikor New
Yorból megérkeztek. És Mark elvitte terhességvizsgá-
latra. És tudták mindketten, hogy mikor történt. Hála-
adásnapkor, amikor végre először szeretkeztek. Val
most holtra volt rémülve. Még nem döntötték el, mit
csináljanak, de ha úgy döntenek, hogy megtartják,
semmiképpen sem akarta, hogy rendellenességgel szü-
lessen a gyerek.
- Nem tudom. Vettél be gyógyszert?
- Nem - suttogta. - A papád be akart adni valamit, de
nem vettem be. - Mark bólintott, de persze ez volt a
legkisebb problémájuk. Még csak öthetes a terhesség,
vagyis kevesebb, mint két hónapjuk van, hogy csinálja-
nak valamit, már ha akarnak.
- Gondolod, hogy most már el bírsz aludni? -A lány
bólintott, a szeme félig máris lecsukódott, a fiú lehajolt,
megcsókolta, és lábujjhegyen kilopakodott a szobából.
Szerette volna elmondani az apjának, de ez a karácsony
meg az esküvő, és Val is könyörgött, hogy ne szóljon. El
kell vinnie egy jó orvoshoz, ha el akarják vetetni a
gyereket, nem valami ócska klinikára, de erről csak Los
Angelesben akartak határozni. Minek itt megtárgyalni?
Itt nem tehetnek semmit. Val is csak fölizgatná magát.
- Mark? - fordult meg Jessica az ágyában, amint a fiú
épp kilépett volna a szobából. Arra ébredt, hogy a fiú
kifelé lopakodik. - Valami baj van? - Felült, majd a
fiúról a testvérére nézett.
354
- Csak bejöttem megnézni, hogy Val hogy van. - Val
már aludt, és Mark nem jött közelebb az ajtóból.
- Valami baj van? - Ez aztán rendesen húzhatta a
lóbőrt, gondolta Mark, ha még arra se emlékszik, hogy
Val milyen rosszul lett a fagylalttól.
- Rosszul lett valamitől, amit evett.
- Azt tudom, de azonkívül.
- Nem, nincs semmi. - De reszketett, amikor vissza-
ment a szobájába. Jessie megérzett valamit, és Mark
tudta, hogy vannak ikrek, akik gyakorlatilag mindent
tudnak egymásról. Már csak az hiányzik, hogy Jess
mondjon valamit az apjának meg az anyjának. Akkor
elszabadulna a pokol. Ő maga akart mindent elintézni.
Az ő dolga. Nincs más út.
Szilveszter reggelén
27. FEJEZET
indultak vissza Los
Angelesbe, Val még mindig gyenge volt, de azért eléggé
jó állapotban ahhoz, hogy hazaindulhassanak. Délután
négyre otthon voltak, fáradtan, napbarnítottan és bol-
dogan az utazástól. Az utolsó napon Peter végre bele-
egyezett, hogy kibújik a csigaházából, és mindannyian
nagyon jól érezték magukat. Még Mel is. Noha nászút-
nak ez az út aligha volt nevezhető. Peter hazafelé menet
a gépen meg is követte, és Mel azt mondta, megérti.
Legalább kipihente magát valamelyest, mielőtt meg-
kezdi működését a Los Angeles-i tévétársaságnál. Más-
nap délben kell munkába állnia, újév napján, s aznap
este hatkor már megkezdi a híradózást Paul Stevens
közreműködésével. A férfi évek óta van a társaságnál, s
habár számos lelkes híve akadt, népszerűsége az utóbbi
időben hanyatlani kezdett, és a társaság most Meltől
355
remélte az újbóli fellendülést. A társaság úgy érezte,
hogy ezek ketten felülmúlhatatlan csapatot fognak al-
kotni. A férfi magas, ősz, kék szemű, érces, mély
hangon beszélt és olyan stílusban, amit a hölgyek
igencsak kedveltek - ezt a felmérések egyértelműen
bizonyították. Mel is erősen vonzotta a női hallgatósá-
got, s a felmérések szerint a férfiakat szintúgy. Ezek
ketten minden bizonnyal fel fogják lendíteni a műsort,
még ha Stevens népszerűsége tovább csökken is, Mel
majd húzza magával. Ugyanakkor először fordult elő,
hogy Paul Stevens együttműködni kényszerült valaki-
vel, és enyhén szólva nem volt elragadtatva, amellett ez
a felállás számára is visszalépés, hisz ő is egyedül
tudósított évekig. Megalázó lesz mindkettejük számára,
tudta jól, és az együttműködés érdekében diplomáciai
tevékenységre is szükség lesz.
Peter és Mel úgy határoztak, hogy otthon maradnak
szilveszterkor, a kandalló mellett kibontanak egy üveg
pezsgőt, Mark pedig magával vitte Valt és Jessie-t
néhány baráti társaságba, ahová meghívást kapott. Mel
örült, hogy Mark Jessie-t is viszi, bár Jessie korántsem
látszott olyan lelkesnek, és még Val sem volt kimondot-
tan egészséges. Mel azt javasolta, hogy ne maradjanak el
sokáig, meg hogy vezessenek óvatosan, aztán fölment,
hogy Pamre is vessen egy pillantást, akinél ott aludt a
barátnője. Matt, feje mellett egy vekkerrel, békésen
aludt. Azt akarta, hogy éjfélkor felébressze valaki, hogy
megfújhassa a trombitáját, de Mel, nagyon helyesen,
feltételezte, hogy a házban senki nem lesz ébren éjfél-
kor, hogy őt fölébressze: Már-már elfogta a kísértés,
hogy mégis fennmarad és megvárja Markot meg az
ikreket, de ő is meg Peter is nagyon kimerültek voltak.
356
Miközben Peter az ágyban valami orvosi szaklapot
olvasott, Mel körbejárt a házban, szerette volna úgy
érezni magát, mint aki otthon van, de ez idáig még nem
sikerült neki. És ekkor, amint megpillantotta Anne
ezüstkeretes képeit, eszébe jutott. Egyenként össze-
szedte őket, volt belőlük vagy huszonhárom, letette
Peter dolgozószobájában a fiókos szekrényre, és amint
az utolsó halom képpel átvágott a szobán, Pamet pillan-
totta meg, aki az ajtóban állt.
- Mit csinálsz?
- Elteszek néhány képet. - Különös pillantást váltot-
tak, és Mel észrevette, hogy Pam egészen megmereve-
dett.
- Kinek a képeit?
- Anyádéit. - Mel hangja nem reszketett.
- Tedd őket vissza! - vakkantott rá a kislány, és Mel
észrevette, hogy a vendég kislány a háta mögött áll.
- Hogy mondod?
- Azt mondtam,, hogy tedd vissza. Ez az anyám háza,
nem a tiéd. - Ha nem ismerte volna Mel sokkal jobban
annál, azt hihette volna, hogy be van rúgva. De nem
volt. Csak majd szétvetette a düh, és olyannyira ki volt
borulva, hogy egész testében reszketett.
- Ezt majd egy más alkalommal megbeszéljük, jó?
Ha magunkban leszünk. - Mel el volt rá szánva, hogy
nem veszíti el a fejét, de rájött, hogy ő is reszket.
- Azonnal add ide! -És ekkor Pam hirtelen rávetette
magát, de Mel előre megérezte, mire készül, a képeket
a fotelba hajította, és megragadta Pam karját, mielőtt
még kárt tehetett volna. Szorosan átfogta, és határozott
hangon szólt hozzá.
- Menj be a szobádba! Most rögtön! - Ugyanezt
357
mondta volna az ikreknek is. De Pam fütyült rá,
eszelősen felkapkodta a bekeretezett fényképeket, ame-
lyeket Mel a fotelba hajított. És a képekkel a kezében
megállt, és Melre bámult.
- Gyűlöllek!
- Elteheted mindazokat a képeket, amelyekre igényt
tartasz. A többit beviszem apád dolgozószobájába.
Pam rá se rántott. - Ez a mi házunk, a miénk és az
anyámé, ezt jól jegyezd meg! - Mel tenyere viszketett, a
legszívesebben pofon vágta volna, de a barátnője jelen-
létében ez nem volt ajánlatos. Ehelyett erősen megmar-
kolta Pam vállát, és az ajtó felé penderítette.
- Most rögtön menj a szobádba, Pam! Ellenkező
esetben kénytelen vagyok felhívni a barátnőd mamáját
és megkérni, hogy jöjjenek érte. Világos? -Pam egy szót
se szólt, felvonszolta a lépcsőn az anyja képeit, a
barátnője a legnagyobb zavarban a nyomában, s Mel is
csak addig maradt még odalenn, amíg eloltotta a villa-
nyokat, majd fölment a hálószobába, ahol Peter to-
vábbra is boldogan olvasott. Mel egy percig csak bámult
rá merően, rájött, hogy azért annak, amit Pam mondott,
legalább egy része igaz. Ez az ő házuk. Mel még a
bútorait se hozhatta magával. És még mindenen rajta
van Anne keze nyoma.
A Pammel való összecsapástól még mindig reszketve
Mel Peterre bámult, aki fölemelte a fejét. - Ezt a
festményt holnap levesszük.
- Melyik festményt? - A férfi úgy nézett rá, mint
akinek elment az esze, és Melt valóban nem sok
választotta el a begolyózástól.
- Az elhunyt feleségedét. - Fogait összeszorítva pré-
selte ki magából a szavakat, és Peter teljesen elképedt.
358
Talán a pezsgő ártott meg neki.
- Miért?
- Mert ez most már az én házam is, nemcsak az övé. És
én le akarom venni. Most rögtön! - Mel szinte már kiabált.
- Ezt egy. kiváló festő készítette. - Peter is kezdett
lebénulni. Ez a hozzáállás csöppet sem tetszett neki, és
persze semmit sem tudott az előzményekről.
- Fütyülök rá, hogy ki festette. Tüntesd el! Dobd ki!
Égesd el! Add oda valakinek! Csinálj vele, amit akarsz,
csak vidd a francba az én hálószobámból! - Hirtelen
könnyek szöktek a szemébe, a férfi meg hitetlenkedve
bámult rá.
- Mi a ménkü ütött beléd, Mel?
- Mi a ménkü ütött belém? Még hogy belém? Beköl-
töztetsz egy házba, ahol nekem egy kalaptűm sincs, ahol
minden a tiéd meg a gyerekeidé, és ahol az első
feleséged fényképei vannak szétterítve mindenütt, és
még érezzem otthon magam?
Peter kezdte érteni a dolgot, legalábbis azt hitte, de
Mel még így is irracionálisnak tűnt. És miért épp most?
- Akkor tedd el a fényképeket, ha akarod. De eddig
egy szóval se említetted, hogy zavarnának.
- Eddig nem értem itt. Most viszont itt élek.
- Kétségtelen. - Peter egyre dühösebb lett. - Úgy
látom, kifogásod van a dekorációval kapcsolatban. -
Hírtelen gúnyos hangnembe csapott át.
- Semmi kifogásom nem lenne ellene, ha Versailles-
ban akarnék élni. Én azonban személy szerint nem
kastélyban szeretek élni, hanem egy otthonban, ami egy
kicsit melegebb és enyhén szólva emberibb léptékű.
- Mint a New York-i babaházad volt, ugye?
-Pontosan. - Egymással szemben álltak, és csak úgy
359
füstölgött mind a kettő.
- Rendben. Akkor tedd el a fényképeket, ha akarod.
De a festmény marad. - Ezt csak azért mondta, hogy
bosszantsa, mert csöppet se tetszett neki, ahogy Mel a
témát előhozta, és Melnek tátva maradt a szája.
- Egy frászkarikát marad. - Vagy a kép megy, vagy
én - tette még hozzá.
- Nem gondolod, hogy teljesen nevetséges vagy? Úgy
viselkedsz, mint egy hülye liba, nem tűnt fel?
- Te meg úgy viselkedsz, mint egy hülye fasz. Elvá-
rod, hogy csakis én alkalmazkodjak mindenhez, de te
közben semmin se változtatnál, még egy képet se vennél
le a falról.
- Akkor eredj, készíttes magadról néhány fényképet,
és majd kitesszük azokat helyette. - Peter tudta, hogy
most bántja, de elege volt már abból, hogy Anne képei
miatt annyit hallgasson. Egyszer-kétszer már maga is
gondolt rá, hogy el kéne tenni őket, de a gondolat telje-
sen elkeserítette, és a gyerekeket se akarta felzaklatni. -
És most erre akarta felhívni Mel figyelmét. - Feltétele-
zem, hogy arra nem gondoltál, milyen hatással volna a
gyerekekre, ha kihajítanád.
- De igen, azt már tudom-közeledett feléje Mel ádáz
tekintettel. - Épp a kérdéses fényképeket vittem be a
dolgozószobádba, amikor a lányod közölte velem, hogy
ez a te házad és nem az enyém, helyesebben az anyjáé.
És Peter ekkor hirtelen megértett mindent. Vállát
lehorgasztva leült és felnézett Melre. Élénken maga elé
tudta képzelni a Pammel lejátszódott jelenetet, és ez
magyarázatot adott arra is, miért volt vele olyan Mel.
Addig nem értett semmit. Fogalma sem volt Pam düh-
rohamáról. - Hát ezt mondta, Mel? - A hangja most
360
kedvesebb volt, de még a szeme is.
- Ezt. - Mel szeme tele lett könnyekkel, és nem
közeledett a férjéhez.
- Sajnálom. - Peter magához intette, de Mel még
most sem közeledett, viszont leplezetlenül sírt. Peter
odament és megölelte. - Ne haragudj, szerelmem!
Tudod, hogy ez a te otthonod is. -A karjában tartotta,
Mel már zokogott. - Holnap leveszem azt a képet, nagy
ostobaság volt tőlem, hogy fönnhagytam.
- Nem, nem is erről van szó... csak...
- Tudom...
- Olyan nehéz megszokni, hogy más házában él az
ember. Hozzá vagyok szokva a saját dolgaimhoz. - Peter
maga mellé ültette Melt az ágyra.
- Tudom... de ez most már a te otthonod is.
Mel felnézett rá, és mély lélegzetet vett. -Nem, nem az.
Itt minden a tiéd és Anne-é... még a személyes holmijaim
sincsenek velem. - Peter elgondolkodva hallgatta.
- Ami az enyém, az mind a tiéd is, Mel. - De Mel a
sajátját akarta, nem Peterét.
- Csak adj egy kis időt! Majd hozzászokom minden-
hez. Egyszerűen fáradt vagyok, és olyan sok minden
összejött az utóbbi időben, és Pam is nagyon felizgatott
azzal, amit az előbb a képembe vágott. - Peter megcsó-
kolta a feleségét, és fölállt.
- Fölmegyek, és beszélek vele.
- Ne! Majd én elintézem. Ha közbeavatkozol, csak
még jobban megutál.
- Pedig szeret. Tudom, hogy szeret. - A szeme
aggódást tükrözött.
- Igen, de most más a helyzet. Azelőtt csak egy
vendég voltam, most pedig betolakodó a házában.
361
Erre Peter arcára még jobban kiült az aggódás. Hát
így érzi?
- Te nem vagy betolakodó. A feleségem vagy. En-
gedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet.
Mel a könnyein át elmosolyodott. - Köszönöm. De
annyi minden összejött, és ráadásul holnap kezdem az új
munkámat.
- Tudom. - Peter megértette, de elkeserítette, hogy
sírni látja Melt, és megfogadta magában, hogy másnap
leszedi Anne festményét. Melnek igaza van. - Mi lenne,
ha mindketten korán lefeküdnénk? Fáradtak vagyunk,
nehéz hét áll mögöttünk. - Mel nem ellenkezett. A
költözés New Yorkból, az esküvő, a nászút, Marie
halála... Fogat mostak és lefeküdtek, Peter magához
szorította a sötétben, Mel meleg bőrét a magáén érezte.
Erre vágyott az elmúlt hat hónapban... nem, régebben,
az elmúlt két esztendőben... de még előbb is, mert
Anne-nel sohasem volt ilyen. Ő annyival távolibb volt,
mint Mel. Melt szinte a maga részének érezte, és egy
hete először észlelte, hogy valami a bensejében meg-
moccan, s amint a nőt magához szorította, jobban
kívánta, mint eddig valaha. És amikor az óév átment az
újba, ők ketten épp szeretkeztek.
Az új szerződés értel-
28. FEJEZET
mében, amit még ak-
kor kötöttek, amikor Mel New Yorkban volt, kora
délután limuzin érkezett Melért, hogy elvigye a tévéállo-
másra, a munkahelyére. És amint Mel belépett, érezte,
hogy legalább száz szempár követi. Hihetetlen érdeklő-
déssel várták. Melanie Adams munkába áll. Bemutatták
a rendezőknek, az igazgatóknak, az operatőröknek,
362
szerkesztőknek és díszletezőknek, és hiába az új környe-
zet, Melanie rögtön otthon érezte magát. Ez sem más,
mint New York, vagy Chicago, vagy annak előtte
Buffalo. A stúdió az stúdió, és amint a számára kijelölt
irodahelyiségben körülnézett, hirtelen felsóhajtott és
leült. Bizonyos mértékig olyan ez, mint egy hazatérés.
Az egész délutánt azzal töltötte, hogy az emberekkel
meg a nemrég készített programokkal, interjúkkal is-
merkedett. Megivott egy pohár bort a rendezővel és a
stábjával, és fél hatkor megérkezett Paul Stevens. A
rendező mindjárt bemutatta őket egymásnak, és Mel
mosolyogva kezet nyújtott.
- Örülök, hogy magával dolgozhatok, Paul.
- Bárcsak én is elmondhatnám ugyanezt. - A férfi
kezet fogott, majd odébbment, miközben a rendező
igyekezett kitölteni a beállt kínos csöndet, Mel pedig
szemöldökét felvonva elfordult.
- Nos, legalább tudom, hányadán állunk - vigyoro-
dott el morózusan. Nem lesz könnyű ezzel az emberrel
együttműködni. Látnivalóan dühöng, hogy egy nővel
kell együttműködnie, és el van rá szánva, hogy Melnek
mindenképpen meg kell keserülnie az együttműködést.
Ez már aznap este, az első adásban kiderült. A férfi
mézesmázos volt, de ha tehette, a szavába vágott,
igyekezett elterelni róla a figyelmet, megpróbálta kibo-
rítani, kibillenteni, egyszóval megőrjíteni. Olyan nyil-
vánvaló volt Mel számára, hogy a férfi alig bír magával,
hogy az adás után odament hozzá, megállt Paul asztalá-
nál, és megkérdezte: - Van esetleg valami, amit most
rögtön meg kellene beszélnünk, mielőtt még jobban
elszabadulnak az indulatok?
313
363
- Van hát. Mi lenne, ha megfelezné velem a fizeté-
sét? Ha én átengedem magának a fele munkámat, akkor
ez nagyon is helyénvaló kívánság. - A férfi sűrűn
pislogott, és Mel rájött, mi a probléma lényege. Az
újságok kiszivárogtatták a szerződés részleteit, és Mel
bizonyára legalább háromszor annyit kap, mint a férfi,
de hát erről ő egyáltalán nem tehet.
- Sajnálom, a megállapodást a társaság kötötte. Ezt a
bérharcot én New Yorkban vívtam meg. És tudja, hogy
van ez.
- Nem, de nagyon kíváncsi volnék. - Évek óta hiába
igyekezett felküzdeni magát New Yorkba, ez a nő pedig
csak úgy elhajította a lehetőséget, és idejött, hogy őt
megfojtsa. Gyűlölte ezt a boszorkát, és fütyült rá, hogy
ki milyen jónak tartja. Neki nincs szüksége az együttmű-
ködésére. Most felállt, úgy vakkantott rá Melre: - Ha
nem tolakszik elém, akkor majd csak kibírjuk egymást.
Világos?
Mel szomorúan nézett rá, majd megfordult és elment.
Nem lesz könnyű együttműködni vele, ezen gondolko-
dott egész úton hazafelé. Itt csak a hatórás híreket
kellett csinálnia, méghozzá ugyanannyiért, mint ameny-
nyiért New Yorkban a hat- és tizenegy órás híreket
csinálta. Los Angelesszel nagyon jól járt. És Paul
Stevens ezért gyűlölte.
- Hogy ment? Szenzációsan néztél ki - futtatta végig
rajta Peter büszkén a pillantását, amikor Mel hazaért, a
többiek még mind a tévé körül ültek, de Mel csöppet se
látszott elégedettnek.
- Összeszedtem egy főmunkatársat, aki utál, mint a
szart. Nagy mulatság lesz vele dolgozni. - Emiatt, meg
hogy Pam közölte, Peter és Anne házában él - úgy
364
érezte, ennyit egyszerre el se lehet viselni.
- Majd megenyhül.
Mel ebben nem nagyon bizakodott. - Erre nem
vennék mérget. Szerintem, ha az élete árán is, de
mindenáron föl akar kerülni New Yorkba. - Mel tekin-
tete Pamet kereste, s eltűnődött, vajon mit fog kiolvasni
a szeméből, de a lány üresen bámult maga elé. És ami-
kor Mel a nappali falára pillantott, észrevette, hogy a
kép eltűnt, és felujjongott. Karját Peter nyaka köré
fonta, és máris jobban érezte magát. - Köszönöm,
szerelmem - súgta a fülébe. Pam persze tudta, miről van
szó. Felállt, kiment a szobából, miközben a többiek
utánanéztek. Peter könnyedén megjegyezte:
- Anne képét a hallban akasztottam fel.
Mel megdermedt. - Micsoda? Azt hittem, eltetted.
- Ott senkit sem fog zavarni. - Hogy nem? A
tekintetük találkozott és egymásba kulcsolódott. -
Ugye, nincs ellene kifogásod?
- Ami azt illeti, van - jegyezte meg Mel nagyon
halkan. - Nem ebben állapodtunk meg.
- Tudom... -Majd feléje fordult. -Kicsit megviseli a
gyerekeket, hogy minden egyszerre történik. A fényké-
peket mind eltettük. - Mel bólintott és nem szólt
semmit, csak felment a szobájába, hogy kezet-arcot
mosson, aztán csatlakozott hozzájuk a vacsoraasztalnál,
majd utána bekopogtatott Pam ajtaján.
- Ki az?
- A gonosz mostohád - mosolygott rá az ajtóból.
- Kicsoda?
- Mel.
- Mit akarsz?
- Oda akarok adni neked valamit. - És amikor Pam
365
óvatosan kinyitotta a szobája ajtaját, Mel a kezébe
nyomott egy tucatnyit Anne ezüstkeretes fényképei
közül. - Gondoltam, hátha ki akarod tenni őket a
szobádban.
Pam vetett rájuk egy pillantást, majd kivette Mel
kezéből. - Kösz. - De többet nem szólt. Egyszerűen
becsukta az ajtót Mel orra előtt, aki erre újból lement:
- Odafenn voltál Pamnél? - kérdezte Peter elégedet-
ten, amint Mel belépett a szobájuk ajtaján. Most is az
orvosi lapjait olvasta. Lépést kellett tartania mindennel,
ami új .
- Igen. Fölvittem neki Anne néhány fényképét.
- Tudod, Mel, ebből igazán kár kabinetkérdést csi-
nálni.
- Valóban? - A férfi nem értett semmit, és Mel
túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy vitába szálljon vele.
- Aztán miért?
- Mert ő már nincs többé. - Olyan halkan mondta,
hogy Melnek hegyeznie kellett a fülét, hogy meghallja.
- Tudom. De nem könnyű úgy élni itt, hogy minden-
honnan az ő fényképei merednek rám.
- Túlzol. Nem is volt olyan sok belőlük.
- Tegnap este huszonhármat vittem be csak a te
dolgozószobádba. Nem is rossz. És Pamnek most nyom-
tam a kezébe egy tucatot. És gondoltam, néhányat Matt
és Mark szobájába is betehetnék. Merthogy oda valók.
- Peter nem felelt, tovább olvasta az ölében heverő
újságot, Mel pedig végignyúlt az ágyon. A rendező azt
javasolta, hogy a következő hónapban csináljon annyi
különkiadást, amennyit csak tud. Kétségbeesetten igye-
keztek visszaszerezni a nézők érdeklődését, és az köztu-
dott, hogy Mel interjúi csodákat műveltek a New York-i
366
híradókban. Ő pedig megígérte, hogy megteszi, ami tőle
telik, és már vagy egy fél tucat témával kapcsolatban
készített feljegyzéseket, amelyek mind érdekesnek ígér-
keztek. Arra persze gondolni sem akart, hogy majd mit
fog mindehhez szólni Paul Stevens, ha megneszeli.
Lehet, hogy Mel kénytelen lesz egyszerűen nem tudo-
mást venni a létezéséről, de a rákövetkező este, amikor
Mel bement a stúdióba, a férfi rendkívül gorombán
viselkedett, és adás közben hiába volt elbűvölő, Mel úgy
érezte, a legszívesebben nekiment volna az adás után.
Ilyen körülmények közt lehetetlen volt dolgozni, és
ehhez Mel korántsem volt hozzászokva. De azért aznap
este benyújtotta a rendezőnek a szóba jöhető interjúala-
nyok jegyzékét, és neki majdnem mind tetszett, ami jó
is, meg rossz is. Azt jelentette ugyanis, hogy Mel az
elkövetkező egy-két hónapban túlórázni fog, de talán ez
is hozzátartozik a kezdeti nehézségekhez. Mindig furcsa
dolog egy új helyen munkába állni. Ez alkalommal még a
megszokottnál is furcsább volt, mert most az otthona is új.
- Nehéz napod volt? - nézett rá Peter szórakozottan
amikor belépett, és Mel rámosolygott. Negyed nyolcra
ért haza, de Peter még annál is később. Az óra majdnem
nyolcat mutatott.
- Meglehetősen. - Mel nem volt beszédes hangulat-
ban. A civakodás Paul Stevensszel kimerítette.
- Az a fickó tisztességesebben viselkedik már, mint
azelőtt? Paul hogyishívják?
Mel mosolygott. Los Angelesben mindenki tudta,
hogy hívják, akár kedvelte, akár nem. -Nem. Ha lehet,
még szemetebbül.
- A szarházi.
- És neked milyen napod volt? - A gyerekek, miután
367
hatkor megvacsoráztak, visszamentek az iskolába. Mel
és Peter nyolckor ültek le enni.
- Három bypasst csináltam egymás után. Nem volt
túlságosan izgalmas nap.
- Interjút készítek Louisa Garppal. - A legnagyobb
sztár volt akkoriban Hollywoodban.
- Tényleg?
- Igen.
- Mikor?
- A jövő héten. Ma egyezett bele. - Mel elégedettnek
látszott, és Peternek szemmel láthatólag tetszett a do-
log. - Tudod, én a régi szép időkben még dr. Peter
Hallammal is készítettem interjút - mosolygott rá Mel,
mire Peter megfogta a kezét. Manapság úgy be vannak
fogva mind a ketten. És olyan komoly igénybevétellel
jár a munkájuk. Peter azért remélte, hogy ebből nem
következik, hogy soha többé nem fognak ráérni arra,
hogy együtt is legyenek. Nem ilyen életre vágyott.
Szerette, ha a felesége mindig készenlétben áll, amikor
szüksége van rá. És ő is szeretett volna készenlétben
állni Mel számára.
- Nagyon hiányoztál ma, Mel.
- Te is nekem. De ő azt is tudta, hogy mi vár rá az
eljövendő két hónapban. Még találkozni is alig fognak.
De utána talán majd lehiggadnak a dolgok.
Vacsora után egy darabig a nappaliban üldögéltek,
beszélgettek, amikor Pam lejött. Peter feléje nyújtotta
a karját. - Hogy van az én kicsi lányom? - Pam moso-
lyogva közeledett. - Tudtad, hogy Mel Louisa Garppal
csinál interjút?
- Hát aztán? - Mostanában belekötött mindenbe,
úgy tett, mintha Mel valós veszedelem volna az életé-
368
ben, mire Peter bosszúsan nézett rá.
- Ez nem volt valami kellemes megjegyzés.
- Tényleg? - folytatta ugyanolyan kihívóan, de Mel
nem szólt semmit. - Hát aztán? Nekem meg ötös lett a
történelemdolgozatom.
- Hát ez nagyszerű! - Peter a második megjegyzést
elengedte a füle mellett. Mel dühöngött, és amikor a
kislány kiment, meg is mondta Peternek.
- Mit kellett volna mondanom? Tavaly még meg
akarták húzni, most pedig közli, hogy ötöst kapott.
- Szenzációs, de attól velem még ugyanolyan szemte-
len.
- Az ég szerelmére, Mel, adj neki egy kis időt, hogy
hozzászokjon a változásokhoz... -Peteren látszott, hogy
fáradt. Nehéz napja volt. És semmi kedve nem volt most
vitába szállni Mellel. - Gyerünk föl a szobánkba, és
csukjuk magunkra az ajtót! -De mihelyt megtették, Jess
utánuk ment, mire Mel szelíden megkérte, hogy hagyja
őket magukra.
- Miért? - kérdezte a kislány döbbenten.
- Mert egész nap nem voltam együtt Peterrel, és
beszélgetni akarunk.
- Velem se voltál együtt. - Látszott, hogy meg van
bántva.
- Tudom. De veled beszélgethetek reggel is, Jess.
Addigra Peter már benn lesz a kórházban. - Peter
kiment, hogy lezuhanyozzon, Mel megpuszilta a kis-
lányt, de az elhúzódott tőle.
- Na mindegy.
- Na, Jess, ugyan... lehetetlenség feldarabolnom ma-
gamat, hogy mindenkinek jusson belőlem. Légy egy
kicsit megértőbb!
369
- Hogyne, persze.
- Hogy van Val?
- Honnét tudjam? Kérdezd meg tőle. Velem már
nem áll szóba, te pedig nem érsz rá, hogy beszélgess
velünk.
- Ez nem tisztességes.
- Nem-e? Pedig hát ez az igazság. Feltételezem, hogy
ő valamennyiünknél előbbre való. - Fejével a fürdőszo-
baajtó felé bökött.
- Jess, én most férjnél vagyok. Ha az elmúlt években
férjnél lettem volna, akkor minden egészen másképpen
alakul.
- Veszem észre. Ami engem illet, nekem a régi
felállás jobban megfelelt.
- Jessie... - Mel szenvedve nézett végig elsőszülött
gyermekén. - Mi történt veled?
- Semmi. - De könnyek szöktek a szemébe, leült az
anyja ágya szélére, és nagyon igyekezett, hogy ki ne
törjön belőle a zokogás. - Csak úgy... nem is tudom...
Kétségbeesetten rázta a fejét, és Melre nézett. - Min-
den... az új iskola... az új szoba... hogy az életben többé
nem láthatom a barátaimat... hogy Vallal kell együtt
laknom,. és az a lány egy trehány disznó. Mindenemet
elszedi, és nem ad vissza semmit. - Ezek mind komoly
problémák számára, és Mel nagyon is együtt érzett vele.
-És folyton bőg.
- Bőg? - Mel ezen mélyen elgondolkodott. Rádöb-
bent, hogy Val az elmúlt hetekben valóban nagyon sokat
sírt. Lehet, hogy Peternek van igaza, és Val tényleg
beteg. -Nincs valami baja, Jess?
- Nem tudom. Olyan furán viselkedik. És mindig
Markkal van. - Mel elhatározta, hogy erre majd tesz
370
néhány megjegyzést.
- Majd megint beszélek velük.
- Semmit sem fog változni a helyzet. Val állandóan
benn van a szobájában.
Mel a homlokát ráncolta. - Különben megmondtam,
hogy ezt ne csinálja. -De persze Mel nemcsak ezt tiltotta
meg neki, és amit megtiltott, azt Val továbbra is csinál-
ta, csak épp Jess soha nem árulta volna el az anyjánál.
Mel átölelte Jessicát, megpuszilta az arcát, Jessica pedig
szomorú mosollyal nézett rá.
- Bocs, ha utálatos voltam.
- Kezdetben mindannyiunknak nehéz, de majd meg-
szokjuk. Biztosra veszem, hogy Pamnek és Mattnek és
Marknak is nehéz, hogy egyszerre tele van velünk a ház.
Adjunk egy kis időt mindenkinek!
- Mi folyik itt? - lépett ki Peter a fürdőből a dereka
köré tekert törülközővel, és rámosolygott Jessre. - Szia,
Jess! Minden rendben?
- Hát persze - állt fel Jess mosolyogva. Tudta, hogy
mennie kell. Melhez fordult. Jó éjt, mami! - És amint
kiment, Mel szíve majd megszakadt, hogy olyan szomo-
rúnak látja. A szóváltásukról egy szót se szólt Peternek,
de eggyel több teher nyomta a szívét, amikor másnap
dolgozni ment, és újból meg kellett küzdenie Paul
Stevensszel, és amikor este hazament, Peter telefonált.
Egy sürgős esetet neki magának kell ellátnia, majd
"valamikor" hazamegy, s ebből a valamikorból tizenegy
óra lett.
Mintha a körhintából többé nem volnának képesek
kiszállni, az elkövetkező három hétben Mel szünet
nélkül interjúzott, veszekedett Paul Stevensszel műsor
előtt vagy után, vagy Jessie és Val panaszait hallgatta,
371
miután hazament. Mrs. Hahn nem ereszti be őket a
konyhába, ha be akarnak kapni valamit. Pam elszedi a
ruháikat, Jess azt állította, hogy Val és Mark folyton
bezárkóznak Mark szobájába, ráadásul január végén
Mel telefonhívást kapott Matt iskolájából. A gyerek
kiesett a hintából a játszótéren, és eltörte a karját. Peter
egy ortopéd barátjával eléjük ment az elsősegélynyújtó-
ba, és Mel fáradt humorral megjegyezte, hogy hetek óta
először látják egymást. Szinte minden este sürgős esete
volt Peternek, vég nélkül csinálta a bypass-műtéteket, és
két szívátültetésre váró beteg meghalt, mert nem akadt
donor.
- Szerinted túléljük, Mel?
Egy este az asszony kimerülten rogyott az ágyra. -
Néha nem is vagyok benne biztos. Életemben még ennyi
interjút nem csináltam egyszerre. - És még mindig úgy
érezte, hogy idegenben él, ami nem segített, de arra
végképp nem volt ideje, hogy változtasson a helyzeten.
És arra sem volt ideje, hogy egy kicsit megolvassza a
fagyos Mrs. Hahnt. - Bárcsak megszabadulnál tőle -
vallotta be végül egy délután Peternek.
- Mrs. Hahntól? - nézett rá Peter döbbenten. - Hisz
évek óta velünk él.
- Nos, meglehetősen megnehezíti Val és Jess életét,
és velem is elég kellemetlenül viselkedik. Tán ideje
volna változtatni a helyzeten. - Sok változtatást szere-
tett volna a házban, de nem ért rá.
- Eszelős ötlet, Mel. - A férfi már a gondolatára is
dühbe gurult. - Hozzá tartozik a családhoz.
- Raquel is hozzá tartozott a családhoz, mégis ott
kellett hagynom New Yorkban.
- És emiatt énrám haragszol? - Eltűnődött, vajon
372
Mel átköltöztetésével többet kívánt-e az elviselhetőnél.
Mel mostanában mindenért olyan ingerlékeny, azt pedig
tudta, hogy az új munkahelyétől nincs elragadtatva.
Mesés összeget kap, az tagadhatatlan, de a feltételek
nem olyan jók, mint korábban voltak, nem beszélve a
véget nem érő problémáról Paul Stevensszel. - Minde-
nért engem hibáztatsz, ugye? - Peter kereste az alkal-
mat, hogy beleköthessen. Aznap reggel, teljességgel
érthetetlen okoknál fogva, egy rutin bypassos beteg
meghalt.
- Én téged semmi ért nem hibáztatlak - mondta a
kétsé beesett Mel fáradtan. -De az tény hogy mindket-
ten rendkívül le vagyunk kötve a munkánk miatt, van öt
gyerekünk, és az élet korántsem egyszerű. Ha van rá
mód, én szeretném a helyzetet megkönnyíteni. Mrs.
Hahn pedig nehezíti a helyzetet.
- Lehet, hogy a tiédet igen, de a miénket nem - nézett
Peter csökönyösen Melre, aki legszívesebben sikítani
kezdett volna.
- És én nem élek itt? Jézusom, veled meg Pammel...
- Most meg mi van? - A megjegyzés nem tévesztett
célt.
- Semmi. Csak nem kedvel bennünket, és erre számí-
tottam is.
- És szerinted a lányaid kedvelnek engem? Te meg
vagy húzatva, ha azt hiszed. Hozzá voltak szokva, hogy
az . életed száz százaléka fölött ők rendelkeznek, és
valahányszor magunkra csukjuk a hálószobaajtót, meg-
pukkadnak.
- Ez ellen nem tehetek semmit. Te sem tudod meg-
változtatni Pamet. Mindannyiunknak időre van szük-
sége az alkalmazkodáshoz, de Jess és Val életük legna-
373
gyobb változásán mentek keresztül.
- Egy fenét. Pam az anyját vesztette el.
- Bocsáss meg! - Erről nincs értelme beszélni vele,
semmi értelme érinteni Anne szent személyét. Mel
észrevette, hogy néhány fénykép újból előkerült, de
nem hozta szóba, és a portré még mindig kint lógott a
hallban.
- Nem tesz semmit.
- De látom, hogy haragszol. - Mel nem hagyta
annyiban a dolgot, pedig jobban tette volna. - Te azt
várod, hogy kizárólag mi alkalmazkodjunk az itteni
helyzethez.
- Valóban? Miért, szerinted, mit kéne tennem? Köl-
tözzek New Yorkba?
- Nem. Költözzünk új házba - nézett Mel egyenesen
a szemébe.
- Ne hülyéskedj!
- Nem hülyéskedem, de téged minden változás ha-
lálra rémít. Amikor én itt megjelentem, te még egy ujjal
se nyúltál hozzá semmihez, mint aki várja, hogy Anne
mikor jön már haza. És aztán beköltöztettél engem a
házába. Az természetes, hogy én az egész életemet a feje
tetejére állítom, de a te életed közben egy jottányit se
változzon. Tudod, mit? Ez így nem megy.
- Lehetséges, hogy neked ebből a házasságból van
eleged, és nem a házból?
Mel csak állt és bámult a férfira a szoba túlfeléből,
teljes kétségbeesésben. - Neked eleged van belőle?
A férfi nehézkesen belehuppant kedvenc székébe.
- Néha igen. - Őszintén nézett fel Melre. - Miért akarsz
megváltoztatni mindent, Mel? Mrs. Hahnt, a házat,
miért nem maradhat minden úgy, ahogy van?
374
- Azért, mert minden megváltozott, akár szíveskedsz
tudomásul venni, akár nem. Én nem vagyok Anne, én
én vagyok, Mel, és a mi életünket akarom élni, nem
valaki másét, akiét kölcsönkértük.
- Ez egy új élet. - De a hangja nem volt valami
meggyőző.
- Egy régi házban. És Jess és Val és én úgy érezzük
magunkat itt, mintha betolakodók volnánk.
- Te talán csak a kifogást keresed, hogy visszamehess
New Yorkba. - A férfi tekintete ádáz volt, s Mel
legszívesebben elsírta volna magát.
- Úgy gondolod?
- Néha igen. - Peter őszintén beszélt.
- Nos, hadd magyarázzak meg neked valamit. En-
gem ideköt a szerződésem. Ha te meg én ma este úgy
határozunk, hogy vége, én akkor se mehetek el innét
legalább két évig, akár tetszik, akár nem. Nem mehetek
vissza New Yorkba.
- És ezért gyűlölsz. - Ezt ténymegállapításnak szán-
ta.
- Én téged nem gyűlöllek semmi ért. Szeretlek. -
Odament és letérdelt a férfi széke mellé. - És azt
akarom, hogy ez az egész működjön, de magától nem
fog. Mindkettőnknek akarnunk kell a változtatásokat.
- Kinyújtotta a kezét, és gyöngéden megérintette a férfi
arcát.
- Gondolom... - Hirtelen könnyek szöktek a férfi
szemébe, elfordította a fejét, majd ismét visszanézett
Melre. - Gondolom... azt hittem... hogy sok minden
megmaradhat... ugyanúgy...
- Tudom. - Mel felágaskodott és megcsókolta. - És
én annyira szeretlek, de annyi minden van itt egyszerre,
375
hogy néha belésajdul a fejem.
- Tudom. - Veszekedés után mindig egymásra. és
önmagukra találtak, de mostanában annyit veszeked-
tek. - Rá kellett volna beszéljelek, hogy írd alá a
szerződést New Yorkban, Mel. Nem volt tisztességes,
hogy iderángattalak.
- De az volt - mosolygott Mel a saját könnyein
keresztül. - És különben sem rángattál engem sehová.
Én nem akartam New Yorkban maradni. Én csak azt
akartam, hogy veled lehessek.
- És most? - A férfi rémülten leste, hogy mi követke-
zik.
- Örülök, hogy eljöttünk. És kis idő múlva a helyére
fog kerülni minden.
A férfi ekkor megfogta a kezét, gyöngéden az ágyhoz
vezette, aztán szeretkeztek, mint már előtte is, és Mel
érezte, hogy megint megtalálta Petert. Nem bánt meg
semmit, amit ez idáig tett, de hát megvan az ára
mindennek, és sok minden nyomasztja valamennyiüket.
Csak abban reménykedett, hogy majd csak túlélik
valahogy. Ha Peter erősen áll mellette, akkor biztosra
vette, hogy nem lesz semmi baj.
Úgy látszott, hogy Peter egyedül a munkahelyi bajoktól
nem tudja megvédeni. Februárban történt, hogy egy
este, mikor Mel a munkából majdhogynem könnyek
közt jött haza, Peter ránézett.
- Istenem, ha tudnád, micsoda seggfej az az ember.
- Paul Stevens majd megőrjítette. - Egy este ott, a
kamera előtt fogom megölni, adás közben.
- Az lesz aztán a híranyag. - A férfi együttérzőn
nézett Melre. Most az egyszer legalább az ő élete
valamelyest nyugodtabb mederben folyt a kórházban.
376
- Van egy ötletem.
- Elgázoltatjuk. Másról hallani se akarok.
- Annál is jobb.
- Bebetonoztatjuk.
- Inkább menjünk el mindnyájan síelni a hétvégén -
nevetett Peter. - Jót fog tenni mindenkinek. Nem
vagyok ügyeletes, és a hó állítólag fantasztikus. - Mel
még a gondolatára is elsápadt, hogy ennyi embert össze
kell csomagolnia. - Mi a véleményed?
- Nem is tudom. - Nem akarta elrontani az örömét,
márpedig e percben Peter igazán jókedvében volt. A
férfira mosolygott, az meg átölelte. -Oké. -Legalább az
itthoni problémáktól elszabadulnak.
- Akkor megállapodtunk?
- Igenis, doktor úr. - Vigyorogva fölment, hogy
megmondja a gyerekeknek, de Valt ágyban találta,
méghozzá elég súlyosnak látszó influenzával. Halálo-
san sápadt volt, félálomban feküdt, és amikor Mel
megfogta a homlokát, érezte, hogy nagyon lázas. Mark
aggódva ült az ágya mellett. Ez sem látszott többnek,
mint azok a megfázások, amelyeket még New Yorkban
szedett össze, meglehetősen gyakran. A szervezete
sokkal kevésbé volt ellenálló, mint Jessé. -Jó hírem van
- mondta Mel Marknak és az ikreknek a lányok szobájá-
ban. - Peter síelni visz bennünket a hétvégén. - Mind-
nyájan örültek, bár visszafogottan. Mark rettenetesen
aggódni látszott Val miatt, és Jessica is olyan furcsán
pillantgatott az ikertestvérére.
- Jaj, de jó! - szólalt meg Val elsőnek, de a hangja alig
volt hallható.
- Jól vagy, kicsim? - Leült Val ágya szélére, mire a
lány felvinnyogott.
377
- Jól. Csak ez a megfázás.
Mel bólintott, de még mindig aggódni látszott. - Gon-
dolod, hogy rendbe jössz a hét végére?
- Hát persze.
Mel ekkor lement, hogy Pamnek és Mattnek is
elmondja a hírt, majd visszament, és aszpirint meg
gyümölcslét vitt Valnak. Aztán újra lement.
- Mindenki meg van elégedve?
- Azt hiszem, igen. De Val beteg.
- Mi baja? - kérdezte Peter együttérzőn. - Menjek fel
megnézni?
Mel mosolygott, de sokkal jobban ismerte a lányát.
- Azt hiszem, zavarba jönne, ha fölmennél. Csak
influenzás.
A férfi bólintott. - Hétvégére rendbe jön.
- Mégiscsak el kell vinnem ahhoz a belgyógyászhoz,
akit említettél. - De ahányszor szóba hozta, Val sírva
fakadt és közölte, hogy semmi baja. És mire a hét végén
Renóba röpültek, Val még sápadt volt ugyan, de mintha
az összes többi tünetei megszűntek volna, Melt pedig
már újabb problémák aggasztották. Paul Stevens óriási
jelenetet rendezett az utolsó este, pont az adás kezdete
előtt. Mel egyre rosszabbul tűrte, de el volt rá szánva,
hogy a végsőkig kitart. A hétvégék azonban boldogító
kikapcsolódást jelentettek számára, különösen ez a
mostani, a sítúrával.
Peter a renói reptéren kibérelt egy Squaw-völgybe
tartó kisbuszt, és mind jókedvűen szálltak fel, énekeltek
és segítettek egymásnak a sífelszerelések és hátizsákok
berámolásánál. Peter megcsókolta Melt, mielőtt maga is
felszállt, s a gyerekek mind kilógtak az ablakon és
vidáman hujjogtak. Még mintha Pam is jobb kedvű lett
378
volna, mint az elmúlt hónap során bármikor, és Valnak
is mintha kicsit megjött volna a színe, s mire megérkez-
tek a Squaw-völgybe, mindenki nevetett és tréfálkozott,
és Mel boldog volt, hogy eljöttek. Csak jót tehet nekik,
ha otthagyják Los Angelest meg a házat, amely annyi
bajnak a forrása közte meg Peter között.
Peter kellemes kis lakosztályt talált egy olyan helyen,
ahol már járt korábban a gyerekekkel. Kicsi volt, de
elfértek benne. Úgy aludtak, ahogy Mexikóban, a
lányok az egyik szobában, a fiúk a másikban, Mel és
Peter a harmadikban. Délre már kinn is voltak a pályán,
s rikoltozva, nevetgélve kergetőztek végig a hegyoldal-
ban. Mark szokás szerint el nem mozdult Val mellől, de
most valahogy komolyabbak voltak, mint azelőtt. Jess
és Pam a legmeredekebb lejtőn vágtattak lefelé, Matt
közvetlenül a nyomukban.
Az első menet végén Mel levegő után kapkodva állt
meg a hegy lábánál Peter mellett, hogy bevárják a
többieket. Boldogító volt már az a tudat is, hogy ott
vannak a friss hegyi levegőn, és Mel régóta nem érezte
magát ilyen fiatalnak. Repesve nézett Peterre, s a férfi
válla mögül figyelte, hogyan siklanak lefelé a gyerekek a
hegytetőről.
- Örülsz, hogy eljöttünk, Mel?
Az asszony boldogan nézett fel rá. Jóképűbb volt,
mint valaha, kék szeme világított, az arca kipirult, az
egész teste csupa élet. - Tudod, olyan boldog vagyok
veled.
- Tényleg? - nézett rá a férfi reménykedve. Annyira
szerette Melt, hogy semmi pénzért nem akart volna
bánatot okozni neki, de néha úgy érezte, hogy bizony
okoz, már azzal is, hogy rávette, költözzön át Los
379
Angelesbe és keressen magának másik állást. Akárha
postán rendelne az ember magának feleséget. Elmoso-
lyodott a gondolatra. - Remélem is. Annyi mindent
szeretnék csinálni veled, adni neked.
- Tudom. - Mel jobban értette, mint Peter sejtette.
- De hát annyira nem érünk rá. Talán idővel majd
valahogy könnyebben fogunk boldogulni. - De persze
mindig lesznek interjúk, különkiadások, riportok, és
mindig lesznek emberek, akik sürgős szívátültetésre
szorulnak, vagy a régi szívüket kell megjavítani. - De
legalább a gyerekek meg fognak állapodni.
- Na, erre nem vennék mérget - nevetett Peter,
miközben figyelte, hogy zúgnak lefelé mind az öten
egymás után, a sort Matthew zárta, de alig maradt el
mögöttük. Majd' olyan gyors volt, mint a többiek. -
Szép menet, meg kell hagyni. Lezúduljunk még egyszer?
Vagy inkább ebédeljünk? - A gépen ettek, és vettek
szendvicseket is a buszútra, de Jess nem késlekedett a
válasszal.
- Azt hiszem, Valnak ennie kéne. -Melt meghatotta,
hogy így gondoskodik az ikertestvéréről, aztán észrevet-
te, milyen sápadt a gyerek. Közelebb lépett, a síléc még
a talpán, és megérintette a homlokát. Nem volt láza.
- Jól vagy, Val?
- Persze, mami. -De a tekintete olyan réveteg volt, s
amikor ismét felfelé kapaszkodtak a hegytetőre, Mel
szóba is hozta Peternek a síliftben.
- Mindenképpen el akarom vinni az orvoshoz, ha
hazamegyünk, bánom is én, hogy jajveszékel miatta.
Nem is értem, miért tiltakozik ilyen ádázul egy új orvos
ellen.
Peter mosolygott, miközben hegynek fölfelé úsztak a
380
levegőben a hatalmas fenyők között. - Két éve el kellett
vinnem Pamet a gyerekorvoshoz iskola előtti ellenőrzés-
re, ő meg körbenyargalt a szobán és visított, hogy be ne
adják neki a védőoltást. Az igazat megvallva, mit se
számít, mekkorára nőnek, és hogy milyen anyányi
keblekkel rendelkeznek, attól még olyan fejletlen az
agyuk, mint mondjuk, Matthew-é.
Mel egyetértőn mosolygott, s közben a sítalpaik
eszelősen kalimpáltak a levegőben. - Vallal kapcsolat-
ban igazad van, de szerintem Jessie-re ugyanez nem áll.
Az a gyerek egy koravén lélek, amióta csak megszüle-
tett, és mindig is gondját viselte a testvérének. Néha már
úgy érzem, túlságosan is rá támaszkodom.
Peter ránézett, és gyöngéden megjegyezte: -Néha én
is így érzem. És úgy aggódik valamiért az a lány, amióta
csak ideköltöztetek. Gondolod, hogy miattam, vagy
netán Valra és Markra féltékeny? - Mel észre se vette,
hogy Jessie-ből úgy árad a feszültség, mint egy szöges-
drót kerítésből, és most meglepetten tapasztalta, hogy
Peternek sem kerülte el a figyelmét. Nagyon is érzé-
keny, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy milyen keveset
van együtt velük, hisz annyit dolgozik a kórházban és a
rendelőjében.
- Talán egy kicsit mindkettő közrejátszik. Hozzá volt
szokva, hogy többet van velem, mint manapság. És
miután igyekszem helyrehozni a dolgokat Pammel, és
ráadásul Matthew-nak is nagyobb szüksége van rám,
mint bárkinek... hisz két éve nem kapott szeretetet.
Peter meg volt bántva. - Én igyekeztem.
- Tudom, persze. Csak épp nem vagy mama. - Oda-
hajolt a férfihoz és megcsókolta, aztán együtt ugrottak ki
a liftből a hegy tetején. De jó, ha az embernek van rá
381
ideje, hogy beszélgessen a férjével. Los Angelesben
nincs idejük semmire, és ráadásul mindketten halálosan
kimerültek. De itt, már néhány óra után is úgy érezte
Mel, hogy minden a régi közöttük. És egyszer-kétszer
hátrapillantott, miközben lefelé csúsztak a lejtőn, hogy
lássa, rendben vannak-e a többiek. A színösszeállításuk-
ról, a ruházatukról ismerte fel őket a messzeségből.
Jessica és Val összeillő sárga síruhában, Mark piros-fe-
ketében, Pam tetőtől talpig pirosban, Matthew pedig
középkékben és sárgában. Mel szőrmedzsekit és kucs-
mát viselt, és fekete sínadrágot, Peter pedig tengerész-
kék síruhát. Színes társaságot alkottak.
Késő délután mindnyájan bementek forró kakaót inni,
majd vissza a sípályára. Ezúttal a fiatalok más ösvényen
siklottak le, mint Mel és Peter, de addigra Mel már
megnyugodott, hogy mind jól síelnek.. . még Matthew is,
azt pedig tudta, hogy Jessie majd rajta tartja a szemét, ha
netán Pam nem tartaná. Csodálatos volt a síelés Peterrel
a csípős hegyi levegőn, és az utolsó menetben versenyez-
tek egymással. Peter több méterrel megelőzte Melt, és
Mel levegő után kapkodott, amikor nevetve utolérte.
- Szenzációs vagy! - nézett a férfira imádattal.
Mintha Peter mindent meg tudna valósítani, amit csak
akar, méghozzá jól.
- Az már a múlté. Benne voltam az egyetemi sícsa-
patban, de évek óta nem síelek komolyan.
- Örülök, hogy akkor nem ismertelek. Képtelen
lettem volna lépést tartani veled.
- Nem is csinálod rosszul - paskolta meg Peter a
fenekét mosolyogva egy bőrkesztyűvel, Mel pedig kun-
cogott, aztán csókolóztak, majd lementek a pályáról,
lecsatolták a síléceiket, és várni kezdték a gyerekeket a
382
hegy lábánál. Sokáig vártak, de aztán megjelentek
mind. Először Mark, aztán Jess, Pam, Matt, és ezúttal
Val zárta a sort. Mintha sokkal lassúbb lett volna a
többinél, Jess többször is hátrafordult, hogy megvan-e,
Mel pedig összehúzott szemmel figyelte őket.
- Jól van ez a lány?
- Kicsoda? -Peter Mattet figyelte. A gyerek nagysze-
rűen haladt.
- Val.
- Ott, Mark mögött? - A fehér gyapjúsapkától a férfi
nem látta a haja színét, és összekeverte Jessie-vel.
- Nem, ő az utolsó, még feljebb van, de ugyanolyan
ruhában, mint Jess. - Mindketten nézték, Val egyszer-
kétszer megingott, de visszanyerte az egyensúlyát, aztán
síelt tovább; majdnem elütött két másik síelőt, miköz-
ben elhúzta köztük a csíkot. - Peter... - Mel ösztönö-
sen megragadta a férfi karját, miközben Valt figyelték.
- Valami nincs rendben. - S amint ezt kimondta, szinte
ugyanabban a pillanatban Val megpenderült, vissza-
nyerte az egyensúlyát, majd miközben mind őt nézték,
integetni kezdett, és épp a sípálya legvégén elzuhant, az
oldalára esett, a kötése levált, ő pedig arccal lefelé
elterült a hóban. Mel már rohant is oda hozzá, Peter
pedig utána. Sietve letérdelt az eszméletlen kislány
mellé, felhúzta a szemhéját, belenézett a szemébe
megtapogatta a pulzusát, aztán Melre bámult, egysze-
rűen nem értette, mi történt. - Sokkos állapotban van.
-Anélkül, hogy bármi mást mondott volna, kinyitotta és
lehúzta magáról a dzsekijét, és Valra terítette, Jess
önkéntelenül levetette a magáét, és odaadta Peternek,
miközben a többiek hitetlenkedve bámultak rá, Jess
pedig letérdelt és megfogta Val kezét. Peter körülné-
383
zett, remélte, hogy a sírendészek hamarosan fölfedezik
őket. - Tudja valaki, mi történt? Rosszul esett, meg-
ütötte a fejét? Eltörhetett vagy megrándult valamije?
- Mark feltűnően hallgatott, Pam a fejét rázta, miköz-
ben Matt sírva fakadt és Mel nyakába kapaszkodott. És
ekkor Mel, aki a tehetetlenül fekvő testet figyelte,
hirtelen felkiáltott, mert hatalmas, vörös vértócsát fede-
zett fel Val nadrágszárán, de már a hó is véres volt
körülötte.
- Peter, ó, istenem... - Lehúzta a kesztyűjét, és
megérintette Val arcát, olyan volt mint a jég, de a
hidegség a belsejéből áradt.
Peter a feleségére nézett, aztán a mostohalányára.
- Vérzése van. - És ebben a pillanatban hála istennek
megérkeztek a sírendészek, két erős, vörös és fehér
karszalagos fiatalember térdelt le Peter mellé.
- Rosszul esett?
- Nem. Orvos vagyok. Vérzése van. Milyen gyorsan
tudnak hordágyat hozni? - Az egyik elővett egy kis
CB-készüléket, leadta a riasztójelzést, és bemondta a
pontos fekvésüket.
- Itt lesznek hamarosan. - És alig ért a végére, feltűnt
egy szánra szerelt hordágy a messzeségben, két ember
síelt mellette. Mel Val mellett térdelt, most már az ő
dzsekije is rajta volt az eszméletlen lányon, de így is
látta, hogy minden igyekezetük ellenére Val szája már
kékül. Kétségbeesetten nézett Peterre.
- Nem csinálhatnál valamit? - A szeme csupa könny
és vád, és a férfi majdhogynem kétségbeesetten nézett
Melre. Ha a lány meghal, azt Mel sosem fogja megbo-
csátani neki. De persze semmit sem tehetett.
- El kell állítani a vérzést és infúziót adni neki,
384
amilyen gyorsan csak lehet. - Ekkor a sírendész fiúhoz
fordult.
- Milyen messze van innét a legközelebbi elsősegély-
nyújtó hely?
A fiú a hegy lábához mutatott. Alig egy percre volt
onnét, ahol álltak. - Plazmájuk van?
- Igen, uram. - Val már a szánon volt, hatalmas
vértócsa maradt utána a havon, a család pedig megindult
a szán nyomában a kis kunyhó felé.
Peter ismét Melhez fordult. - Milyen vércsoportba
tartozik?
- Nulla pozitív.
Jessie addigra már halkan sírt, Pam nemkülönben, és
Mark úgy festett, mint akinek magának is mindjárt
szüksége lesz rá, hogy szánon vigyék. Amilyen gyorsan
bírták, leemelték Valt a szánról, és bevitték. Volt
odabenn egy hivatásos ápolónő, és már értesítették az
orvost. Kinn volt épp a sípályán, egy törött lábú embert
hozott be. Peter sietve felpolcolta Val csípőjét, hogy
magasabban legyen a fejénél, a nővér pedig segített
leszedni róla a ruhát, miközben a többiek álltak és
bámultak. Rögtön megindították az infúziót, de Val
semmi jelét nem adta, hogy magához akarna térni, Mel
pedig rémülten figyelte.
- Istenem.:. Peter... - Mintha vérben úszott volna
minden, s ekkor Mel hirtelen Jesshez fordult, mert
eszébe jutott Matthew, aki tágra meredt szemmel bá-
multa a mostohatestvérét. - Pam, vidd ki a kistestvére-
det. - A kislány kábán bólintott és kiment, Mark és
Jessica maradtak egymásba kapaszkodva, miközben
Peter és a nővér Val életéért küzdöttek, Mel pedig
figyelte, mit csinálnak.
385
Néhány perc múlva megjött az orvos; és akkor már ő
is besegített Peternek. Hívták a mentőket, mert Valt
sürgősen kórházba kellett juttatni, nyilvánvalóan nő-
gyógyászati ügy, de fogalmuk sem volt, hogyan kezdő-
dött és miért.
- Tudja valaki... - kezdte az orvos, mire Mark azzal
döbbentette meg a körbenállókat, hogy előrelépett, és
reszkető hangon közölte:
- Kedden abortusza volt.
- Hogy micsodája? - Mel körül nagyot fordult a
szoba, először Markra, majd Peterre bámult, aki épp
hogy elkapta, mielőtt elvágódott. A nővér repülősót
hozott, . az orvos pedig továbbra is Vallal foglalkozott.
Látni való volt, hogy a vérzést csak sebészi beavatkozás-
sal lehet megállítani, és persze azt se tudta senki
pontosan, hogy hogyan. Iszonyú mennyiségű vért veszí-
tett, és Peter holtra váltan nézett a fiára.
- Az ég szerelmére, ki csinálta ezt?
Könnyek gyűltek Mark szemébe, és remegve nézett
szembe az apjával. - Nem akartunk olyasvalakihez
menni, akit ismersz, vagyis Los Angelesben nem jöhe-
tett számításba senki. Val egy klinikára akart menni.
Felkerestünk egyet Nyugat-Los Angelesben.
- Te jóságos isten! Van róla fogalmad, hogy meg is
ölhették volna? - Peter már ordított a kis szobában, Mel
zokogni kezdett, és Jess az anyjába kapaszkodott.
- Meg fog halni... istenem... meg fog halni... - Jes-
sica teljesen kiborult a haldokló testvére láttán, ettől vi-
szont Mel magához tért, és felmérte, mi folyik körülötte.
Durván rárivallt Jessre, az övé volt a kis kunyhóban az
egyetlen hang, amit hallani lehetett. - Nem fog meghal-
ni, megértetted? Nem fog meghalni! - Kiáltása legalább
386
annyira szólt Istennek, mint azoknak, akik a kunyhóban
álltak. Aztán hirtelen feltört dühében Markról Jessre
nézett. - Az ég szerelmére, miért nem mondta meg
egyiktek legalább? - Ahogy Markra pillantott, csak
hallgatás volt a felelet... Túl sokat várt volna, ha abban
reménykedik, hogy majd ők megmondják, s ezért Jess-
hez fordult. - És te! Te tudtad! - vádolta gonoszul.
- Sejtettem. De soha nem mondták. - A hangja
éppúgy tele volt dühvel, mint az anyjáé. - És különben
is, mit számított volna, ha megmondjuk? Hisz mindig
olyan rohadtul el vagy foglalva a munkáddal meg a
férjeddel, meg Pammel és Mattel. Akár ott is hagyhattál
volna bennünket New Yorkban, akár... - De egy éles
csattanás, amint az anyja tenyere az arcán elcsattant,
elhallgattatta. Zokogva a sarokba menekült, ugyanak-
kor felvijjogott a mentőautó a távolban, s a rá következő
pillanatban már mindenki azzal foglalatoskodott, hogy
Valt belerámolják. A két mentőápoló és Mel szállt be
mellé.
Peter sietve szót váltott a feleségével. - Majd megyek
utánatok a busszal. - Kiszaladt, az összes síléceket a
kunyhóban hagyta. Majd később visszajönnek érte, most
azonban kisebb gondjuk is nagyobb volt a léceknél.
Beindította a motort, és a többiek némán felszálltak,
Jess és Mark mellette ültek az első ülésen, Pam és
Matthew hátul, és senki egy szót nem szólt egészen a
truckee-i kórházig. Elsőnek Peter törte meg a csöndet.
- Meg kellett volna mondanod, Mark. - Halkan
mondta a néma kocsiban, csak ekkor gondolt bele
először, hogy min mehetett keresztül a fia.
- Tudom. Papa, megmarad? - A hangja remegett, és
könnyek folytak végig az arcán.
387
- Gondolom, igen, ha elég gyorsan odaérnek. Na-
gyon sok vért vesztett, de a plazma majd segít. -Jessica
sóbálványként ült közöttük, anyja tenyerének a nyoma
még mindig az arcán, s ekkor Peter lenézett rá, és az
egyik kezével megérintette a térdét. - Rendbe fog jönni,
Jess. Rosszabbnak látszik, mint amilyen valójában.
Nagyon látványos, amikor az ember ennyi rengeteg vért
lát. - Jessica bólintott, és nem szólt semmit. És amikor
beértek a truckee-i kórházba, mind kizúdultak a kocsi-
ból, de a fiatalok nemjutottak túl a várószobán. Peter és
Mel bementek Vallal, amíg előkészítették, aztán Peter
úgy döntött, hogy nem mosakszik be és nem nézi végig a
műtétet, hanem inkább Mellel marad. Behívattak egy
nőgyógyászati sebészt, és Peter feltételezte, hogy érti a
dolgát. Csak annyit közöltek velük, hogy a helyzet
meglehetősen vészes, és lehet, hogy ki kell venni a
méhét. Addig nem tudják biztosan, amíg nem tartanak
ott, s nem látják, milyen nagy a sérülés. Mel fásultan
bólintott, és Peter kivezette, hogy a többiekkel együtt
várjanak. Mel észlelhetően távol tartotta magát Mark-
tól, Jess pedig tőle tartotta távol magát, aztán egy idő
után Peter odament Markhoz, adott neki húsz dollárt,
hogy vigye el és etesse meg a többieket a büfében. Mark
bólintott és indult, a többiek a nyomában, ám egyikük
sem volt éhes. Csak Valra tudtak gondolni mind, aki e
percekben a műtőasztalon feküdt. És amikor a gyerekek
mind eltűntek, Mel patakzó könnyekkel Peter mellére
borult és kétségbeesetten feljajdult. Ezt a jelenetet
naponta nézte végig Peter a Központi Városi Kórház
halljában, de most velük történik... Mellel, Vallal, s
rajta ugyanaz az érzés lett úrrá, mint amikor Anne
meghalt, a teljes tehetetlenség.
388
Most legalább Mel mellett lehetett. Szorosan a kar-
jába fogta, és halkan csitítgatta.
- Rendbe fog jönni, Mel... meglátod...
- És ha többé nem lehet gyereke? - zokogott Mel
megállíthatatlanul.
- De legalább életben marad, és itt lesz velünk. -
Legalább ezért hálásak lehetnek.
- Miért nem mondta meg nekem?
- Gondolom, féltek. Maguk akarták elintézni. -Ami
tiszteletre méltó, de annál ostobább elhatározás.
- De még csak tizenhat éves.
- Tudom, Mel... tudom... -Már egy ideje gyanította,
hogy Val és Mark lefeküdtek, de nem szólt, mert nem
akarta felizgatni Melt. És most jött rá, hogy Markkal
beszélnie kellett volna. Ezen járt az esze, amikor a
többiek visszajöttek a büféből, és Mark lassan odament
az apjához és Melhez. Mel csak nézett rá nyomorúságá-
ban és sírt tovább, Mark leült, és ahogy ránézett, látszott
rajta, hogy legalább annyira szenved, mint Mel.
- Nem is tudom, mit mondjak... nagyon sajnálom...
én... én... egy percig se hittem... különben nem hagy-
tam volna... - Fejét lehorgasztotta nagy magáramara-
dottságában, és feltört belőle a zokogás, és Peter szíve
majd megszakadt érte, megölelte, s a rákövetkező
pillanatban már Mark és Mel egymás nyakában zokog-
tak, mire rögtön ott termett Jessica meg Pam meg Matt
is. Írtóztató csend ülte meg a helyiséget, épp mikor
megjelent az orvos, és a torkát köszörülte, hogy felhívja
magára a figyelmet. Peter látta meg elsőnek, és kibonta-
kozott a többiek öleléséből. Odament és halkan beszél-
getni kezdett a sebésszel, Mel pedig rémült szemmel
figyelte őket.
389
- Hogy sikerült?
A sebész bólintott, és Mel visszafogta a lélegzetét.
- Szerencséje volt. A méhét nem kellett kivennünk.
Csak iszonyatos volt a vérveszteség, de maradandó
károsodás nem történt. Újabb abortuszt azonban sem-
miképpen nem javasolnék. - Peter bólintott. Remélhe-
tőleg nem is lesz rá szükség.
- Köszönöm. - Kezét nyújtotta, s a két sebész kezet
fogott.
- Úgy hallom, szintén orvos.
- Igen. Szívsebész vagyok. Los Angelesből. - A
másik sebész összevonta a szemöldökét, s a fejéhez
kapva elvigyorodott.
- A fenébe! Tudom, kicsoda. Maga Hallam! - Olyan
izgalombajött, hogy alig bírt magával. Majd elnevette
magát. - Örülök, hogy a műtét előtt nem tudtam. Kész
idegroncs lettem volna.
- Fölösleges. Én nem tudtam volna megcsinálni, amit
maga.
- Hát, örülök, hogy segíthettem. - Ismét kezet rázott
Peterrel. - Részemről a megtiszteltetés. - Peter ekkor
rájött, hogy fizetniük sem kell, és sajnálta, mert az orvos
nagyon jó munkát végzett, megmentette Val életét meg
a leendő gyerekeiét is, akik esetleg Mark gyerekei is
lesznek. Eltűnődött, vajon most véget ér-e a kapcsola-
tuk, vagy inkább még szorosabbá válik közöttük a
kötelék. Egy biztos, az utolsó órában a család igencsak
összeforrt, s amint ott ültek és várták, hogy Val magához
térjen az altatásból, mintha ők maguk is egyre eleveneb-
bek lettek volna. Beszélgettek, egy kicsit tréfálkoztak,
de azért általában visszafogott volt a légkör. Mindany-
nyiukat alaposan megviselte, amit az elmúlt órák során
390
átéltek. És még mielőtt Val fölébredt, Peter visszavitte
Pamet és Matthew-t a bérelt lakásba. Mark és Jess
ragaszkodott hozzá, hogy ott maradnak Mellel, és Valt
is látni akarták, de a másik kettő addigra rosszabb
állapotban volt, mint maga Val. Peter épp ezért akarta
hazavinni őket mindenáron, bármennyire tiltakoztak is.
- De látni akarjuk Valt-vinnyogott Matt.
- Úgyse engednek be hozzá, már nagyon késő van,
Matt. - Az apja szelíd volt, de hajthatatlan. - Majd
holnap meglátod, ha megengedik.
- De én ma este akarom látni. - Peter kivezette, Pam
a nyomukban, még egy utolsó pillantást vetett a többiek-
re, s amikor Peter visszaért, Val épp akkor tért magá-
hoz, már visszavitték a szobájába, de túlságosan kábult
volt ahhoz, hogy megértse, amit mondanak neki. Csak
mosolygott, újra elaludt, s amikor észrevette Markot,
feléje nyújtotta a kezét, és így suttogott: - Sajnálom...
én... - azzal újra elaludt, és egy óra múlva mind
hazamentek. Már majdnem éjfélre járt, és mindannyian
ki voltak készülve.
Mel búcsúzóul megpuszilta Jessie-t, egy hosszú pilla-
natra megölelte mielőtt lefeküdt, és Jessica szomorú
szemmel nézett az anyjára. - Bocsáss meg azért, amit
mondtam.
- Lehet, hogy volt benne igazság. Lehet, hogy na-
gyon lekötöttek a többiek.
- Nagyon sokan vagyunk most, és túl sok van rajtad.
Tudom, mami... - A hangja elvékonyodott, más idők,
más helyek jutottak eszébe... amikor még nem kellett az
anyján olyan sokuknak osztozkodniuk, mint most.
- Ez nem mentség, Jess. Mostantól kezdve jobban
fogok igyekezni. - De vajon mennyire fog sikerülni?
391
Hánnyal van több órája a napnak huszonnégynél?
Hogyan felelhetne meg mindenki igényeinek, végez-
hetné a munkáját, s utána még maradjon is lélegzetvétel-
nyi ideje? Most öt gyerek anyja, egy híres sebész
felesége, arról nem beszélve, hogy vezető riporter a
tévénél. Valóban alig maradt lélegzetvételnyi ideje. És a
gyereke azzal vádolja, hogy többet törődik a mostoha-
gyerekeivel, mint a sajátjaival. Lehet, hogy túlzásba
viszi, ahogy a kedvükbe igyekszik járni. Marknak is
puszit adott éjszakára, azután bezuhant az ágyba Peter
mellé, de ha mégoly fáradt volt is, elaludni azért nem
tudott. Órákig feküdt ébren, arra gondolt, amit Jess
mondott neki, és közben maga előtt látta Valt, amint a
vértócsa közepén fekszik a havon. Peter érezte, hogy
összerázkódik.
- Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy nem
jöttem rá, hogy mi folyik ezek között.
- Az ember nem tudhat mindent, Mel. Szinte már
kész felnőttek.
- Épp ma mintha mást mondtál volna. Azt mondtad,
hogy olyan érettek, mint Matthew.
- Talán tévedtem. - Megdöbbentette a felfedezés,
hogy a fiának majdnem gyereke lett. De hát Mark
augusztusban betöltötte a tizennyolcadik évét. Valójá-
ban kész férfi. -Tudom, hogy túlságosan fiatalok, ahhoz
kétségkívül túl fiatalok, amit csinálnak, hogy szeretkez-
nek, teherbe esnek, abortuszra mennek, de hát előfor-
dul, Mel. - Fél könyékre támaszkodott, és lenézett a
feleségére. -És megpróbáltak a végérejárni a dolognak,
amit kétségkívül a javukra kell írni. - Mel azonban az
égvilágon semmit nem óhajtott a javukra írni, de a maga
javára sem.
392
- Tudod, amit Jessie mondott, abban sok az igazság.
Annyira el voltam foglalva veled, Pammel és Matthew-
val, hogy rájuk alig maradt időm.
- Csakhogy most öt gyereked van, meg állásod, meg
nagyobb háztartásod, meg még itt vagyok én is. Mégis,
mit akarnál még magadtól?
- Többet. - De már a gondolat is kimerítette.
- Mit képzelsz, mennyivel többre vagy képes?
- Nem tudom. De amit teszek, az nyilvánvalóan nem
elég, különben ilyesmi nem történhetett volna meg
Vallal. Észre kellett volna vennem, mi folyik köztük. Rá
kellett volna jönnöm, anélkül, hogy szólt volna bárme-
lyik.
- Mit akarsz tenni? Csendőrt játszani? Otthagyni az
állásodat, hogy vezethesd az iskolabuszt?
Nem volt valami vonzó ötlet, tudták mindketten, de
egy kis idő múlva Mel halkan megjegyezte: -Anne pedig
ezt csinálta, ugye?
- Igen, de te egészen más vagy, Mel. És nem hinném,
hogy ő egy percre is meg volt magával elégedve, ha épp
tudni akarod. A különbség az, hogy te elégedett vagy.
És ettől boldogabb is vagy. - Szép volt, hogy ezt mondta,
s Mel mosolyogva fordult feléje a sötétben, csak a
holdvilág vetette rájuk gyér árnyékát.
- Tudod, annyival jobb veled, Peter. Annyival jobb
minden. De leginkább én magam vagyok jobb.
- Remélem is. Tőled valahogy én is jobban érzem
magam. Mindig érzem, hogy neked számít, amit csiná-
lok. - Mély lélegzetet vett. - Anne sosem értett egyet a
tevékenységemmel. - Halvány mosollyal nézett Melre.
- Ő a szívátültetést undorító dolognak tartotta és nagyon
helytelenítette. Az anyja a Keresztény Tudósok közé
393
tartozott, és az orvosi szakmával szemben eleve gya-
nakvó volt.
- Ez neked nagy próbatétel lehetett. - Erről eddig
sohasem beszélt a férfi, és Melt elképesztette az infor-
máció.
- Az is volt. Sohasem éreztem, hogy egyetért velem.
- Hát én egyetértek veled, tudod, Peter.
- Tudom. És ez nekem nagyon sokat jelent. Talán
legelőször ezt szerettem meg benned. Én felnéztem rád,
és éreztem, hogy te is felnézel rám. - Mosolyogva
megcsókolta Mel orra hegyét. - Aztán beleestem a szexi
lábadba meg a szenzációs fenekedbe, és most tessék, itt
tartunk.
Mel lágyan fölnevetett a sötétben, elképesztette, hogy
milyen különös tud lenni az élet néhanap. Néhány órája
még hisztérikusan zokogott, biztosra vette, hogy elve-
szíti a lányát, most pedig ott fekszenek a sötétben, és a
lehető legbizalmasabb dolgokról beszélgetnek. Ugyan-
akkor rájött valamire, aminek eddig nem volt tudatá-
ban. Ő és Peter barátok lettek az elmúlt néhány hónap-
ban, a legjobb barátok, és ő soha senkit ilyen közel nem
érzett magához, se nőt, se férfit. Peter áttörte a falakat,
amelyeket az évek során Mel maga köré emelt, és ő még
csak észre se vette. -Szeretlek, Peter Hallam, méghozzá
sokkal jobban, mint hinnéd. - Majd ásítva elaludt a
karjai közt, és amikor a férfi lenézett rá, látta, hogy
mosolyog.
Vasárnap este Peter
29. FEJEZET hazavitte Markot, Jesst
és Matthew-t, Mel pedig Truckee-ban maradt Vallal. A
bérlakásból kiköltöztek, Mel egy motelban szállt meg, s
mindennap gyalog ment a kórházba, szerdán pedig
394
közölte az orvos, hogy Val hazarepülhet az anyjával.
Meglepő módon mindketten élvezték az együttlétet, úgy
beszélgettek egymással, ahogyan már évek óta nem, az
életről, a fiúkról, Markról, a szexről, Mel házasságáról
Peterrel, Mel életéről. És amikor szerda este földet
értek Los Angelesben, Mel úgy érezte, hogy soha ilyen
jóban nem volt a lányával. S csak arra vágyott, hogy
gyakrabban lehessen velük, méghozzá az iméntihez
hasonló megrázkódtatás nélkül.
Val lelkileg is jó állapotban volt. Rémesen bántotta,
hogy a meg nem született gyermek ellen mekkorát
vétkezett, de rájött, hogy ha tizenhat éves korában
gyereket szül, tönkreteszi az életét, és Mel ezzel kényte-
len volt egyetérteni. Az egész életét megváltoztatta
volna, kénytelen lett volna törvényesíteni a kapcsolatát
Markkal, ami lehet, hogy később nem is bizonyulna
olyan jó ötletnek. A kapcsolatuk intenzitása megrémí-
tette Valt, aki nem akarta, hogy az előző eset megismét-
lődjék. Mel meg volt elégedve a dolgok ilyetén állásával,
úgy vélte, lehet, hogy nagy árat fizetett érte, de a leckét
megtanulta egy életre. A születésszabályozás kérdését
többé nem fogja félvállról venni, és egészen biztosan
nem is fog szexuális kapcsolatba kerülni senkivel, amíg
komolyan meg nem fontolja a dolgot. De Mel sajnálta,
hogy ennyi mindenen kellett keresztülmennie. Val el-
mesélte, hogyan zajlott az abortusz, és Mel csodálta a
bátorságát, és ezt meg is mondta neki.
- Nem hiszem, hogy végig bírtam volna csinálni.
- Én pedig úgy éreztem, hogy nincs más választásom.
És Mark mellettem volt. - Igyekezett túltenni magát a
dolgon, de mindketten tudták, hogy ez lehetetlen. Mel
megölelte, és mindketten sírtak, amikor Val beszámolt
395
neki.
- Úgy sajnállak, kicsim.
- Én is sajnálom, mami... nagyon sajnálom... - Meg-
törten tért vissza Los Angelesbe, és Mel aznap este,
vacsora közben észrevette, hogy Markkal most inkább
úgy viselkedik, mint egy testvérrel, s a fiú szemmel
láthatóan nem bánta. Máris megfoghatatlan változás állt
be a kapcsolatukban, méghozzá előnyére. Peter is
észrevette, és szóba is hozta Melnek aznap este. - Tu-
dom - bólintott Mel. - Az hiszem, a nagy kaland véget
ért.
- Hála istennek - mosolygott Peter fáradtan. Hosszú
napja volt, aznap délelőtt öt óra hosszat volt a műtő-
ben. Visszazökkent a mindennapi kerékvágásba, és a
Központi Városi Kórházban egy halom munka várt rá.
- Most már rászabadíthatjuk Markot a környékre, s
közben kívánhatunk neki sok szerencsét. Csak most
jöttem rá, milyen tébolyító, ha az embernek lányai
vannak. -Nem mintha neki nem lett volna elég aggódni-
valója Pam miatt, de az valami egészen más volt, Valért
másképpen kellett aggódni. A fantasztikus teste az, ami
oly sok okot adott az aggodalomra. -Elég baj, hogy nem
csúnya.
Mel elvigyorodott. -Na ne mondd. Ebbe őszülök bele
már évek óta.
De másnap már a tévézésbe őszült bele. Paul Stevens
rémes dolgokat művelt a távollétében. Mel három napig
beteget jelentett, s amikor csütörtök reggel megjelent, a
férfi mindent elkövetett, hogy szabotálja. Szerencsére a
rendező tudta, hogy Stevens mit forgat a fejében és hogy
szenvedélyesen gyűlöli Melt, ezért aztán nem hagyta,
hogy komolyabb károkat okozzon. De nyomasztó volt
396
hallani, milyen pletykákat terjeszt Melről, meg hogy
mekkora kalamajkát igyekszik csinálni azzal, hogy azt
állítja, New Yorkban Mel az egyik legnépszerűtlenebb
riporter volt, s hogy csak azért vitte olyan sokra, mert az
égvilágon mindenkivel lefeküdt, meg ami mocsok még
épp eszébe jutott. Mel aznap este mindent elmondott
Peternek, aki egészen belesápadt.
- Nahát, hogy ez a kis szarházi... - Ökölbe szorult
keze láttán Mel elmosolyodott.
- Valóban nagy gazember.
- Sajnálom, hogy ilyesmin kell keresztülmenned.
- Én is. De ez van.
- Miért gyűlöl ennyire?
- Leginkább anyagi okokból, meg azért is, mert
évekig vezető riporter volt, akinek nem kellett senkivel
együttműködnie. Persze nekem se kellett, de hát én
beláttam, hogy alkalmazkodnom kell az adott helyzet-
hez. Semminek nem örülnék annyira, mint ha megsza-
badulhatnék tőle, de, gondolom, nem érdemes elmérge-
síteni a helyzetet.
- Kár, hogy ő nem gondolkodik hasonlóképpen.
- Kár.
És ez így ment megállás nélkül a rákövetkező hónapban,
olyannyira, hogy Mel egyre többet betegeskedett, ren-
geteget fájt a feje, s a gyomrából csak nem akart kiállni a
fájás, s már-már rettegett attól is, ha a munkahelyére be
kellett mennie. Annyi interjút vállalt, amennyit csak
bírt, csak hogy ne kelljen ott lennie, ugyanakkor igye-
kezett többet együtt lenni a lányokkal, kiváltképp az
ikrekkel. Amit Val abortusza idején Jessica a fejéhez
vágott, az nem pergett le róla nyomtalanul. Azzal
vádolta az anyját, hogy Peter gyerekei jobban érdeklik,
397
mint a sajátjai, és Mel most megpróbálta helyrebillen-
teni az egyensúlyt. De érezte, hogy Pam mellőzöttnek
érzi magát, és észrevette, hogy folyvást Mrs. Hahnnal
sustorog, s hogy ennek elejét vegye, igyekezett bevonni
Pamet az ikrek együttesébe, de nem volt könnyű min-
denkit boldoggá tenni, ráadásul az utóbbi időben vaca-
kul is érezte magát, s emiatt nehezére esett mindenki
igényeinek megfelelni. Épp Mattel ment vásárolni egy
nap, amikor le kellett ülnie, annyira kifogyott a szusz-
ból. Szédült, émelygett, úgy érezte, ott nyomban elájul
a Safeway kellős közepén. Megígértette Matt-tel, hogy
nem árulja el a papának, de a kisfiú annyira megijedt,
hogy Jessnek azért elmondta, aki rögtön szólt Peternek,
amint hazajött. Peter elgondolkodva mérte végig Melt,
aztán este vallatóra fogta.
- Mel, beteg vagy?
- Nem. Miért kérded? - Közben elfordult, hogy a
férfi ne lássa az arcát.
- Nem tudom. Egy kis veréb azt csipogta, hogy ma
nem voltál valami fényesen. - Aggódva nézett az asz-
szonyra, mikor az feléje fordult.
- És mit csipogott a kis veréb? - Tudni akarta,
mennyit tud Peter.
- Hogy majdnem elájultál a fűszerüzletben. - Le-
húzta maga mellé az ágyra, és alaposan szemügyre vette.
- Így volt, Mel?
- Többé-kevésbé.
- Mi a baj?
Mel sóhajtva a földet bámulta, majd visszanézett a
férfira. - Ez a seggfej Paul Stevens az agyamra megy.
Lehet, hogy gyomorfekélyem van, nagyon vacakul va-
gyok már hetek óta.
398
Peter együtt érzőn nézett rá. - Mel, ígérd meg, hogy
elmész orvoshoz.
- Jó - sóhajtott az asszony, de nem valami meggyőző-
en. - Csak épp nem érek rá.
Peter megragadta a karját. - Akkor szakíts rá időt.
- Egy feleségét már elveszítette, s arra gondolni se bírt,
hogy a másikat is elveszítse. -Komolyan mondom, Mel!
Vagy elmégy, vagy magam jegyeztetlek elő a kórház-
ban.
- Ne légy ostoba. Csak megszédültem.
- Ettél?
- Nem igazán.
- Akkor lehet, hogy attól volt. De azért feltétlenül
meg kell nézetned magadat. - És most azt is észrevette,
hogy Mel lefogyott, az arca nyúzott és sápadt. - Förtel-
mesen nézel ki.
- Ez kedves, köszönöm.
A férfi hozzáhajolt és megfogta a kezét. - Csak
aggódom miattad, Mel. - Magához húzta. - Olyan
veszettül szeretlek. Akkor, ugye, holnap telefonálsz és
megnézeted magad?
- Oké, oké. - És másnap reggel Peter megadott neki
egy csomó nevet, belgyógyászokét és szakorvosokét.
- Ezekhez mind menjek el? - kérdezte Mel rémülten,
mire Peter elmosolyodott.
- Egy-kettő elég lesz. Miért nem kezded Sam Jones-
szal, a belgyógyásszal, aztán majd ő megmondja, mire
van még szükség.
- Miért nem utaltatsz be mindjárt egy hétre a Mayo
Klinikára? - heccelődött Mel, de Peternek nem volt
nevethetnékje. Az asszony még a tegnapinál is rosszab-
bul nézett ki.
399
- Meglehet, hogy az lesz a vége.
- Egy fenét.
Aznap délután Mel elment Sam Joneshoz. Máskülön-
ben négy hétig kellett volna várakoznia, de mert bemu-
tatkozott az asszisztensnőnek, csodák csodája, aznap
délutánra rögtön találtak egy kis helyet. Kettőre ment
oda, négyre már a tévében kellett lennie, és Jones
minden percet kihasznált, vért vett, vizeletvizsgálatot
készített, keresztül-kasul megvizsgálta, felvette az
anamnézist, meghallgatta a tüdejét, megmérte a vérnyo-
mását. Mire végeztek, Mel úgy érezte, hogy a testének
minden négyzetcentiméterét feltérképezték.
- Nos, ez idáig minden a legnagyobb rendben levő-
nek látszik. Lehet, hogy kimerült, de alapjában véve
teljesen egészséges. Régóta érzi magát ilyen kimerült-
nek? - Mel beszámolt az összes tünetekről, az émelygé-
sekről, fejfájásokról, a nyomasztó munkakörülményei-
ről, a New York-i költözésről, az állásváltoztatásról, Val
abortuszáról, a házasságról, az új gyerekekhez való
alkalmazkodás nehézségeiről, miközben Peter elhunyt
feleségének kísértetével kényszerül együtt élni egy
olyan házban, ahol még mindig nem érzi otthon magát.
- Elég! -dobta el magát az orvos a székében hörögve,
s a homlokára csapott. - Már-már én is émelygek.
Kedves asszonyom, maga az imént felállította a diagnó-
zisát. Magának énrám semmi szüksége. Magának hat
hét kell egy homokos tengerparton.
- Nem is volna rossz - mosolygott rá Mel. - Én
megmondtam Peternek, hogy csak az idegeim.
- Lehet, hogy igaza van. - Ajánlott neki nyugtatót,
altatót, de Mel hallani sem akart róla. És amikor
Peterrel este találkoztak, beszámolt mindarról, amit az
400
orvos mondott.
- Látod, semmi bajom. Csak agyon vagyok hajszol-
va. - Ezt eddig is tudták, de Peter még mindig nem volt
meggyőződve, hogy csupán erről van szó. Mellel kap-
csolatban semmit nem vett félvállról, és az asszony tudta
ezt jól.
- Majd meglátjuk, mit mondanak a laboratóriumi
eredmények.
Mel a szemét forgatva indult, hogy lefektesse Mattet.
Pam a sztereóját hallgatta, az ikrek pedig a leckéiket
írták a szobájukban. Mark nem volt odahaza. Mel azt a
pletykát hallotta, hogy új barátnője van, egy elsőéves az
UCLÁ-ról, s Valt ez láthatólag egy csöppet sem izgatja.
Azt mondta, van egy fiú az osztályában, aki "irtó
aranyos", és végre Jessica is talált egy kedvére való fiút
aki már kétszer elvitte moziba. Legalább az ő házuk
tájékán a legnagyobb rendben volt minden. Mel boldog
sóhajjal tért vissza Peterhez. - Nyugaton a helyzet, hál'
istennek változatlan. - Jelentést tett az összes gye-
rekről, s Peter meg volt elégedve. Úgy látszik, csak
egyenesbe jön minden, gondolta. Hanem a másnap
kapott hírekre egyikük sem volt felkészülve.
Mel elfelejtette felhívni dr. Jonest mielőtt dolgozni
ment, s mikor hazaért, üzenet várta, hogy az orvost
sürgősen hívja fel telefonon. Peter találta meg elsőnek
az üzenetet, s maga hívta fel Samet, de régi kollégája és
barátja neki nem mondott semmit. - Hívjon csak fel a
feleséged, ha hazaér, Peter.
- Az ég szerelmére, Sam, mi a baj? - Meg volt
rémülve, de Jones nem adta be a derekát, Peter pedig
azonnal nekiesett Melnek, amint az ajtón belépett. -
Hívd fel a Jonest!
401
 - Most? Miért? Ebben a percben léptem be, nem
akaszthatnám fel előbb a kabátomat?
- Az ég szerelmére, Mel...
- Jézusom! - A férfi aggódó szemébe nézett és
eltűnődött, vajon mit hallgathat el előle. - Mi a baj?
- Nem tudom. Nekem nem hajlandó megmondani.
- Felhívtad? - kérdezte Mel bosszúsan.
Peter bevallotta. - De nem nyilatkozik.
- Helyes.
- Az ég szerelmére...
- Jól van, jól van. - Már tárcsázta is az orvos
lakásának a számát, s Mrs. Jones előkerítette a férjét.
Peter ott ólálkodott Mel körül, de a felesége elzavarta.
Bájcsevegtek egy sort az orvossal, mielőtt a lényegre
tértek.
- Nem akartam, hogy Peter előbb tudja meg, mint
maga. - A hangja komoly volt, és Mel visszafogta a
lélegzetét. Lehet, hogy Peternek igaza van. Úgy látszik,
valami komoly baja van. - Mel, maga állapotos, és
gondoltam, szívesebben közölné vele maga. - Az orvos
ragyogott a vonal végén, Mel annál kevésbé. A tekintete
elhomályosult, és Peter abban a hiszemben bámult rá,
hogy valami nagyon rossz hírt fog hallani. Lassan
belesüllyedt a székébe, és várta, hogy Mel befejezze a
beszélgetést.
- Nos?
Nehéz volt kivédeni. Csak ült ott vele szemben, és le
nem vette róla a szemét.
- Mit mondott?
- Nem sokat.
- A francba! - Peter talpra szökkent az előszobában.
- Láttam az arcodat. Szóval megmondod magadtól,
402
vagy hívjam vissza én? .
- Úgyse mondja meg.
- Nem a fenét! - Peter majd megpukkadt, Mel pedig
még mindig le volt bénulva. Rábámult a férfira, és
felállt.
- Nem mennénk be a dolgozószobádba, hogy megbe-
széljük? - Szó nélkül követte Petert, majd becsukta
maguk mögött az ajtót. Mel ismét leült és a férfira
bámult. -Nem értem.
- Mondd el, mit mondott, és majd én elmagyarázom,
de az ég szerelmére, nyögd már ki, mi van.
És ekkor Mel elmosolyodott. Peter komplikációkra
számított, de abban, amit az orvos mondott, nem volt
komplikáció. Komplikáltabb legfeljebb Mel élete lesz
már megint. - Gyereket várok.
- Mit csinálsz? - A férfi hitetlenkedve bámult rá.
-Nem lehet.
- De igen. - Mel úgy festett, mint akin épp most
gázolt át egy gőzhenger, Peter pedig odament hozzá és
magához húzta.
- Évek óta ilyen jó hírt nem hallottam.
- Nem-e? - Mel még mindig nem tért magához.
- Nem hát.
- Az ég áldjon meg, Peter. Nekünk már más se
hiányzott. Már így is belefulladunk a kötelezettségeink-
be. És még egy csecsemő? Most? Harminchat éves
vagyok, kettőnknek öt gyerekünk van... - A gondolatra
is elborzadt, és Peter összetörten nézett rá.
Azon volt, hogy a hangja minél tárgyilagosabb legyen,
amikor a kérdést föltette: - EL akarod vetetni?
Mel a levegőbe bámult, eszébe jutott, mit mesélt Val
arról, amit az abortuszklinikán végigcsinált Markkal.
403
-Nem tudom. Nem hiszem, hogy meg tudnám tenni.
- Akkor, ugyebár, nincs mit határoznunk?
- Úgy teszel, mintha olyan egyszerű volna a dolog.
-Boldogtalanul nézett a férfira. -Pedig hát csöppet sem
az.
- Dehogyisnem. A szerződésedben benne van a szü-
lési szabadság. Magad mondtad.
- Szent isten. El is felejtettem. - És akkor nevetni
kezdett, mert eszébe jutott, milyen mulatságosnak ta-
lálta akkor. És ettől minden egy csapásra mulatságos
lett. Csak nevetett, nevetett megállás nélkül. Peter
pedig megcsókolta, és elővett egy üveg pezsgőt a bár-
szekrényből. Kipattintotta a dugót, aztán töltött egy-egy
pohárral, és ittak Mel egészségére.
- Mindkettőnkre. -Majd: -A kicsire.
Mel belekortyolt, aztán sietve letette a poharat.
Szinte azon nyomban felfordult a gyomra. - Nem
ihatok. - Ott, Peter szeme láttára egészen elzöldült,
mire Peter is letette a poharát, és odament hozzá.
- Jól vagy, szívem?
- Jól vagyok. - Mosolyogva a férfira támaszkodott,
még mindig képtelen volt felfogni a helyzet iróniáját.
- Majdnem tizenhét évesek a lányaim, és gyereket
várok. Ki hinné... -Aztán ismét nevetni kezdett. -Nem
is értem, hogy történhetett, hacsak ki nem lyukasztottad
a pesszáriumomat.
- Kit érdekel? Fogjuk fel ajándéknak. - Józanul
nézett a feleségére. - Nézd, Mel, én a hét minden nap-
ján a halállal viaskodom. Harcolok ellene, gyűlölöm,
próbálok túljárni az eszén azzal, hogy műanyag szívet
teszek az emberek mellkasába, meg sertésszívbillentyűt
meg birkaszívbillentyűt, szívátültetéseket végzek, elkö-
404
vetek mindent, hogy átverjem az öreg Halált, aki
folyvást ott leselkedik a hátam mögött. És akkor tessék,
itt vagy te, az élet felbecsülhetetlen ajándékával, ami ily
kegyesen megadatott. Botrány volna nem hálásan fo-
gadni.
Mel csendesen bólintott, megrendítette, amit a férfi
mondott. Milyen jogon utasíthatna vissza ilyen ajándé-
kot? - És mit mondunk a gyerekeknek?
- Azt, hogy gyerekünk lesz, és hogy rettenetesen
örülünk neki. Nahát, és én még azt hittem, hogy beteg
vagy.,
- Én is azt hittem. -Mel elmosolyodott. Most, hogy a
pezsgő kellő távolságba került az ajkától, ismét jobban
érezte magát. - És örülök, hogy nem vagyok az.
- Feleannyira se, mint én, Mel. Egy percig meg nem
volnék nélküled.
- Nos, meg se kell próbálnod. - Ekkor megjelent
Matthew, bedörömbölt az ajtón és közölte, hogy kész a
vacsora, és mielőtt bementek az ebédlőbe, Peter min-
denkit összecsődített a nappaliban és beszédet intézett
hozzájuk.
- Izgalmas bejelentenivalónk van - mondta, és ra-
gyogva nézett Melre.
- A jövő héten Disneylandbe megyünk! - vakkan-
totta közbe Matt, mire mindenki nevetett, és találgatni
kezdtek a többiek is. Mark arra tippelt, hogy teniszpá-
lyát fognak építeni. Pam, hogy vesznek egy jachtot, az
ikrek, hogy egy Rolls-Roysot, meg hogy Honoluluba
utaznak, amivel mindenki egyetértett volna, de Peter
csak rázta a fejét.
- De nem ám. Nem egészen. Habár Honolulu rop-
pantul jól hangzik. Talán majd húsvétkor. Ám a mi
405
közölnivalónk még ennél is sokkal fontosabb.
- Na, papa, mond már, mi az? - Matthew majd
meghalt a kíváncsiságtól, és Peter egyenesen őrá nézett.
- Kistestvéred lesz, Matt. - Aztán végignézett a
többieken, Mel is figyelte az arcukat, de a reakciójuk
ugyanolyan váratlanul érte, mint Sam Jones bejelentése.
- Hogy micsoda? - ugrott talpra Pam rémülten, és
hitetlenkedve bámult Melre. - Ennél undorítóbbat még
életemben nem hallottam. - Azzal sírva fakadt és
kimenekült a szobából, Matthew ugyanakkor remegő
szájjal meredt rájuk.
- De ide már nem kell több gyerek. Már így is öten
vagyunk.
- Pedig biztosan nagyon jóban lennétek - nézett rá
Peter, miközben könnyek lepték el a kisfiú szemét. - A
többiek annyival öregebbek nálad.
- Nekem ez így nagyon jó. - Azzal a nővére után
eredt, Mel pedig a saját gyerekeihez fordult, Valt
könnyek között találta.
- Azt ne várd, mama, hogy még el is legyek ragad-
tatva - pattant fel Val, hogy beleremegtek meglehetős
keblei. - Két hónapja sincs, hogy a saját csecsemőmet
megöltem, és most elvárnád, hogy a tiédtől el legyek
ragadtatva? - Könnyek között szaladt ki a szobából,
Mark a vállát vonogatta, de ő se tartotta nagy ötletnek a
kistestvért, Jessica meg csak bámult rájuk döbbenten.
Mint aki tudja, hogy így is mekkora a teher a vállukon, s
nem érti, hogyan is juthatott eszükbe újabbat tenni a
tetejébe. És az volt benne a legrosszabb, hogy Mel is
érezte, hogy igaza van. Fölment, mondván, hogy látni
akarja az ikertestvérét, Mark is felszívódott, ők pedig
kettesben maradtak a nappaliban, s Mel a könnyeit
406
törölgette.
- Nos, ennyit erről.
- Majd megnyugszanak. - Átölelte a feleségét, s
amikor felnézett, Hilda Hahn állt előtte.
- Kihűl a vacsora. - Harciasan nézett rájuk, s Mel,
szemmel láthatóan összetörten, felállt. A gyerekek ki
voltak borulva az új jövevény hírétől, neki meg még
mindig problémái vannak a munkájával. Valahogy úgy
érezte, hogy mindez több annál, amit egyszerre el lehet
viselni, s amint a vacsoraasztal felé indultak, nagyon
nehéz volt a szíve. S amint felnézett, Mrs. Hahn bámult
le rá.
- Akaratom ellenére meghallottam a hírt. - Erős
német akcentusa mindig is bántotta Mel fülét, egy
szemernyi kedvesség vagy melegség sem volt a hangjá-
ban, ellentétben más német asszonyokkal, akiket Mel
ismert. És ismét Melre bámult. - Nem veszélyes gyere-
ket szülni a maga korában?
- Egyáltalán nem az - mosolygott Mel édesdeden -
hisz még csak ötvenkét éves vagyok. - Mindezt annak
tudatában, hogy Mrs. Hahn ötvenegy. És Peter rámo-
solygott. Mondjon Mel amit akar, azzal ő most mind
egyetértett. És fütyült rá, hogy viselkednek a gyerekek,
ő magánkívül volt a boldogságtól, és azt akarta, hogy
ennek Mel is tudatában legyen. De Mel nem bírt
vacsorázni, és másra se gondolt, mint a gyerekek reak-
ciójára. Fölment hozzájuk, de minden ajtót csukva
talált, sehol a meleg fogadtatás. Mikor visszament a
hálószobába, Peter rá akarta venni, hogy feküdjön le,
mire Mel kinevette. - Ugyan már, alig öt- vagy hathetes
terhes vagyok, az ég áldjon meg.
- Na és. Attól még startolhatsz a megfelelő módon.
407
- Gondolom,. ezt meg is tettük, vagy két órával ez-
előtt. - Sóhajtva feküdt az ágyon. - Szép kis fogadtatás-
ban részesültünk, nem gondolod? - A gyerekek reak-
ciója torkára fagyasztotta a szót, kiszolgáltatottnak,
nemkívánatos személynek és elhagyatottnak érezte ma-
gát.
- Adj nekik egy kis időt. Igazában csak Valnak és
Mattnek van oka a kiakadásra, és majd ők is magukhoz
térnek a megrázkódtatásból.
- Szegény Matt-mosolygott Mel a kisfiúra gondolva.
- Ő akar a mi kicsinyünk lenni, és ezért nem is
hibáztatom.
- Hátha lány lesz - mondta Peter boldogan, de Mel
felhördült:
- Nehogy már. Hisz van belőlük három. - Ő már
kezdett hozzászokni a gondolathoz, csodának fogta fel
az egészet. Aznap este órákig tárgyalták az eseményt, és
Peter másnap reggel, mielőtt munkába indult, gyengé-
den megcsókolta. De amikor Mel lement reggelizni és
megpillantotta Mattet és Pamet és az ikreket, úgy
érezte, ellenséges táborba vetődött. Csak végignézett
rajtuk, és máris elfogta a kétségbeesés. Ezek ugyan soha
meg nem szokják a gondolatot.
- Igazán sajnálom, hogy mindnyájan így éreztek. -
Val rá se nézett, Jess teljességgel levertnek látszott,
Matthew hozzá se nyúlt semmihez, amit a tányérjára
tettek, és amikor Mel Pamre nézett, a kislány szemében
rémülten fedezte fel a gyűlölet, düh és kétségbeesés
keverékét. Mintha gondolatban valami távoli helyre
menekült volna, ahol Mel többé el nem érheti.
Mind közül Pam volt a leginkább kiborulva. Mel még
aznap este megpróbált beszélni vele, amikor a kislány
408
hazajött az iskolából, de amikor fölment a szobájába,
Pam az orra előtt bevágta az ajtót, és ráfordította a
kulcsot. És még akkor sem volt hajlandó kinyitni,
amikor Mel dörömbölni kezdett.
Az otthonuk tele volt bánattal, dühvel, sértődöttséggel.
Mintha mindnyájan őt akarták volna büntetni, mind-
egyik a maga módján, Mark, az apja legnagyobb kétség-
beesésére, soha nem volt otthon, az ikrek kerülték és
elzárkóztak előle, Matt folyvást vinnyogott valamiért,
és az iskolában is bajok voltak vele, Pam pedig rossz útra
tért és lógni kezdett az iskolából. Négyszer is behívatták
Melt, mert Pam többször is eltűnt a második óra előtt, s
amikor Mel megpróbálta kérdőre vonni a kislányt, az
csak vállat vont, fölment, és magára zárta az ajtót. És a
végső gaztette az volt, hogy felakasztotta az anyja
portréját Mel és Peter hálószobájában. Amikor egy nap
hazajött és ott találta, csak bámult, és elállt a lélegzete.
- Maga látta, amikor csinálta, Mrs. Hahn? -kérdezte
Mel, miközben reszkető kezében szorongatta a portrét.
- Én semmit se látok, Mrs. Hallam. - De Mel tudta,
hogy látta bizony. És amikor ismét felhívták Pam
iskolájából, hogy a kislány már megint lóg, elhatározta,
hogy aznap otthon marad, és megvárja, amíg Pam
előkerül. De négy órakor még mindig nem volt sehol. És
ekkor Mel tűnődni kezdett, hátha fiú van a dologban. Öt
órakor Pam vigyorogva megjelent, mulattatta, hogy Mel
egész nap őt leste, s Mel rögtön látta, hogy révületben
van. Kérdőre vonta, azután bezavarta a szobájába, s
indult a hírszerkesztőségbe. Később elmondta Peter-
nek, mire gyanakszik.
- Ebben erősen kételkedem. Soha ilyesmit nem csi-
nált azelőtt.
409
- Hidd el. - De a férfi a fejét rázta. Nem hitt a
feleségének, s amikor kérdőre fogta Pamet, a kislány
mindent letagadott. Pam komoly feszültségforrás kez-
dett lenni, s Mel úgy érezte, most már egyetlen szövetsé-
gesét is elveszíti. Peter mindig Pamet védte ővele
szemben. Az otthona tele volt ellenségekkel, ráadá-
sul nem is az otthona, és Peter most folyvást a lányát
védi.
- Peter, tudom, hogy kábítózik.
- Szerintem pedig nem.
- Azt hiszem, jó volna, ha beszélnél az iskolájával.
- És amikor Mel Jessnek és Valnak szerette volna szóba
hozni a témát, a lányok nagyon udvariasan elhárították.
Nem akartak belekeveredni, aminthogy Mark sem.
Most Mel volt a pária, mindegyiküké, a meg nem
született gyermek miatt. Elárulta őket.
És két hétre rá, mikor a Los Angeles-i rendőrségről
telefonáltak, úgy érezte, pirruszi a győzelem. Neki lett
igaza. Pamet elkapták, amikor füvet akart vásárolni
valami kölyköktől a belvárosban, amikor az iskolában
kellett volna ülnie. Peter majd megpukkadt, s azzal
fenyegetőzött, hogy beadja internátusba, de Pam ekkor
is Mel ellen fordult. -Te uszítottad ellenem. Te akarod,
hogy elküldjön hazulról.
- Én egyáltalán nem akarom. Azt viszont akarom,
hogy viselkedj tisztességesen, és tartok tőle, hogy itt
volna az ideje, hogy abbahagyd a lógást minden másnap
az iskolából, hogy füvet szívj, s idehaza úgy viselkedj,
mint egy kis vadállat. Ez a te otthonod, és mi szeretünk,
de ebből nem következik, hogy úgy viselkedhetsz;
ahogy neked tetszik. Minden társadalomnak, minden
közösségnek, minden otthonnak megvannak a maga
410
szabályai.
De Peter szokás szerint most is megkegyelmezett
Pamnek, egyheti büntetést rótt ki rá, aztán maradt a
dolog annyiban. Nem állt ki Mel mellett, s két hét múlva
Pamet ismét elkapták. Ezúttal még nagyobb cirkuszt
csaptak körülötte, Peter még a régi pszichiáterét is
felhívta. Megbeszéltek egy csomó időpontot, és Peter
megkérdezte Melt, elvinné e Pamet. Aminek az lett a
következménye, hogy Melnek négyszer egy héten jófor-
mán oda kellett vonszolnia, aztán lóhalálában rohanni
dolgozni, este nyolckor haza, hogy egy kicsit Matt-tel és
az ikrekkel is törődhessen. És közben másra se vágyott,
csak hogy alhasson, miközben rendszeresen kihányta a
nehéz ételeket, amelyeket Mrs. Hahn csökönyösen eléje
tett.
- A doktor úr ezt szereti - mondta, miközben újabb
tál savanyú káposztát tett le Mel elé. És végre egy hónap
elteltével Mel a kórházban kötött ki vérzéssel és gör-
csökkel, s a nőgyógyásza higgadtan közölte:
- Ha nem lassítja a tempót, Mel, el fog menni a
gyerek.
Könnyek szöktek a szemébe. Mindenért harcolnia
kellett ez idő tájt. - Azt hiszem, senki se bánná.
- Hát maga?
Mel szomorúan, fáradtan lehorgasztotta a fejét. - Én
igen. Egyre jobban érzem, hogy bánnám.
- Akkor nem árt, ha közli a környezetével, hogy
vegyék észre magukat.
Peter másnap meglátogatta, és gyászos hangulatban
nézett rá. - Nem igazán akarod ezt a gyereket, ugye,
Mel?
- Azt hiszed, szabadulni igyekszem tőle?
411
- Pam ezt állítja. Azt állítja, hogy a múlt héten
elmentél lovagolni.
- Micsoda? Megőrültél? Képesnek tartanál ilyes-
mire?
- Nem tudom. Tudom, hogy ez zavar a munkádban,
vagy legalábbis úgy érzed, hogy zavar. - Mel hitetlen-
kedve bámult rá, majd kikelt az ágyból, és összecsoma-
golt. - Hová mész?
- Haza. Hogy fenéken billentsem a lányodat.
- Mel, ugyan... kérlek... - De Mel kijelentkezett a
kórházból és hazament, lefeküdt, és hiába esedezett
Peter a bocsánatáért, aznap délután Mel lement és
ráparancsolt Mrs. Hahnra, hogy csirkét főzzön rizzsel,
hogy a változatosság kedvéért ő is ehessen, aztán csak
feküdt és várt, amíg a gyerekek mind előkerültek. Hatra
mind otthon voltak, meglepődve, hogy otthon találják.
És amikor lementek enni, Mel az asztalnál várta őket,
lángoló tekintettel.
- Jó estét, Pam - bámult rá Mel. - Jó napod volt?
- Kiváló. - Igyekezett magabiztosnak látszani, de
idegesen pillantgatott Melre. - Úgy hallom, azt mond-
tad apádnak, hogy a múlt héten lovagolni voltam. Igaz
ez? - Halálos csönd telepedett a szobára. - Megismét-
lem. Igaz ez?
- Nem - mondta a kislány halkan.
- Nem hallom, Pam.
- Nem! - ordított Melre, és Peter kinyúlt, hogy
megfogja a felesége karját.
- Mel, kérlek, ne izgasd fel magadat...
Mel egyenesen a szemébe nézett. - Tiszta vizet kell
öntenünk a pohárba. Hallottad, mit mondott?
- Hallottam.
412
Mel visszafordult Pamhez. -Miért hazudtál apádnak?
Azért, hogy összeveszíts bennünket? - Pam vállat vont.
- Miért, Pam?! - Kinyúlt és megérintette a lány kezét.
- Azért, mert gyerekem lesz? Olyan szörnyűség ez,
amiért engem meg kell büntetni? Akkor most elárulok
neked valamit, akárhány gyerekünk lesz, azért szere-
tünk téged. - Látta, hogy könnyek szöknek Pam szemé-
be, miközben Peter tovább szorította a karját. - De ha
nem hagysz fel a szarkeveréssel, amit azóta folytatsz,
hogy én ide költöztem, akkora frászt kapsz tőlem, hogy
a város másik feléig meg nem állsz. - Pam a könnyein
keresztül mosolyogva nézett Melre.
- Tényleg így lenne? - kérdezte szinte elégedetten.
Ez számára azt jelentette, hogy még mindig törődnek
vele.
- Tényleg.
Mel ekkor körbenézett a többieken. - És ugyanez áll
a többiekre is. - A hangja megenyhült, amint Mattre
nézett. - Te pedig mindig a mi kicsinyünk maradsz,
Matt. Ez a kicsi itt nem fogja elfoglalni a te helyedet.
- De a kisfiún nem látszott, hogy hinne neki. És ekkor
Mel az ikrekhez fordult. - És ti ketten. - Kiváltképp
Valra nézett. - Én ezt nem azért terveztem ki így hogy
neked fájdalmat okozzak, Val. Én erre éppúgy nem
számítottam, ahogy te se számítottál rá, és ti ketten
teljességgel érzéketlenek vagytok velem kapcsolatban,
ami nagy piszokság tőletek. - Ekkor Markhoz fordult:
- És őszintén, Mark, meglep, hogy ma este itt talállak.
Manapság alig látunk. Elfogyott a pénzed, ezért kényte-
len vagy velünk vacsorázni?
- Aha - vigyorgott a fiú.
- Nos, véleményem szerint, jó lenne, ha megjegyez-
413
 néd, hogy amíg idehaza élsz, némi felelősséggel is
tartozol a család iránt, s nem elég havonta egyszer
hazatolnod a képedet. Szeretnénk egy kicsit többet
látni, mint az utóbbi időben.
Mark döbbenten nézett Melre az elhangzottak után, s
csak ennyit mondott: - Igenis, asszonyom.
- És, Pam - Peter egy szem lánya félve nézett rá -
mostantól fogva egyedül jársz a pszichiáterhez. Te is
fölülhetsz a buszra, ahogy felül más is. Én nem foglak
keresztül-kasul furikázni a városban. Ha el akarsz men-
ni, elmész egyedül, én nem foglak a hajadnál fogva
odavonszolni.
- És nekem busszal kell hazajönnöm az iskolából? -
kotnyeleskedett bele Matt reménykedőn. Imádott bu-
szozni, de Mel mosolyogva rázta a fejét.
- Nem, nem kell. - Ekkor körbenézett az asztal körül
ülőkön. - Remélem, mindannyiótokkal világosan be-
széltem. Mindegyiktek úgy viselkedett, mint egy kis
vadállat, amióta csak apátokkal megmondtuk, hogy
gyereket várok, és ha a véleményemre kíváncsiak vagy-
tok, ezt mocsok dolognak tartom. Hogy hogyan éreztek,
azon nem változtathatok, de hogy hogy viselkedtek,
azon igen, és tovább nem tűröm, ahogy eddig bántatok
velem, mindannyian - a tekintete most Mrs. Hahnra
siklott - van itt hely mindenki számára, nektek is,
nekem is, apátoknak is, ennek a kicsinek is, de tisztessé-
gesen kell bánnunk egymással. És nem tűröm tovább,
hogy engem büntessetek - hirtelen könnyek kezdtek
potyogni a szeméből - ezért a meg nem született
gyerekért. - Azzal odavágta a szalvétáját, és fölment
anélkül, hogy az ételhez nyúlt volna, de legalább ezzel is
bizonyított, és Mrs. Hahn valóban salátát és sült csirkét
414
készített és rizst főzött. Peter körbenézett mindnyáju-
kon. Szégyenkeztek mind, és le voltak forrázva, meg is
volt rá minden okuk, s tudták is.
- Ugye, tudjátok, hogy igaza van. Mind rohadtul
viselkedtetek.
Pam igyekezett zavarba hozni a nézésével, de nem
használt, Mark kényelmetlenül feszengett a székén, Val
pedig lehorgasztotta a fejét. -Én nem akartam...
- De igen - szólalt meg Jess. - Mindnyájan akartuk.
Mert dühösek voltunk rá.
- Nem tisztességes így bosszút állni rajta.
- Oké, papa. Mostantól fogva jók leszünk - paskolta
meg Matt az apja kezét, mire elmosolyodtak mind, és
pár perc múlva Peter fölvitt egy tányért a szobájukba,
ahol Mel sírva feküdt az ágyban.
- Gyere, drágám, ne izgasd fel magad. Hoztam
valami ennivalót.
- Nem akarok enni. Émelygek.
- Nem volna szabad így felizgatnod magadat, árt
neked. - Mel megfordult és hitetlenkedve nézett rá.
- Hogy árt nekem? Megfordult valaha is a te fejed-
ben, mennyire árt nekem, hogy ebben a házban min-
denki úgy bánik velem, mint egy rakás szarral?
- Meglátod, most majd megemberelik magukat. -
Mel nem felelt. - És ne légy velük olyan szigorú, Mel.
Hiszen csak gyerekek.
Mel összevonta a szemét, és a férfira nézett. - Matt
nem számít, mert ő csak hatéves, és neki minden joga
megvan, hogy dühös legyen, de a többiek szinte felnőtt-
számba vehetők, és az elmúlt hónapban mást se csinál-
tak, mint a sárba tiportak. Pam még szemenszedett
hazugságokkal is traktált, hogy azt hidd, el akarom
415
veszíteni a gyerekünket, és te hittél neki! - Most
egyszerre rá lett dühös, Peter pedig lehorgasztotta a
fejét, majd végül ránézett.
- Nos, azt tudom, hogy ez a gyerek akadályozni fog a
munkádban és hogy kezdetben nem akartad.
- Most sem vagyok biztos benne, hogy akarom-e. De
hát itt van, az ég áldjon meg, és most nem erről van szó.
És mégis, mit gondolsz, hová fogjuk tenni ebben a
házban?
- Ezen még nem gondolkodtam.
- Egy percig se hittem, hogy gondolkodtál. - Mel
kétségbeesett. Nem akart vele veszekedni, de a maga
módján bántja Peter is. Halkabban szólt hozzá. - El-
adhatnánk végre ezt a házat?
Peter rémülten nézett rá. - Elment az eszed? Ez a
gyerekeim otthona.
- És Anne-nel építtettétek.
- Ez most lényegtelen.
- Nekem nem az. És itt a mi gyerekünk számára nincs
hely.
- Majd megtoldjuk egy szárnnyal.
- Hol? Az úszómedence fölött? - Abszurd ötlet,
tudta Peter is.
- Majd felhívom az építészt, és megkérdem, mit
tanácsol.
- Nem ő a feleséged.
- De te se vagy a feleségem. Te a kurva munkáddal
élsz együtt, amivel annyi bajod van.
- Ez nem tisztességes.
Peter egyre dühösebb lett. - És egyetlen napig le nem
mondanál róla, ugye, így van? Még akkor se, ha rámegy
a gyereked... - Hangjuk az egész házat betöltötte.
416
- Nem fog rámenni - ugrott ki Mel az ágyból, és állt
oda a férfi elé. - Legfeljebb terád meg a gyerekekre, ha
nem szálltok le rólam, s a változatosság kedvéért nem
tesztek értem is valamit. Itt vágják rám a pofákat, amiért
merészeltem teherbe esni, te pedig a régi életedbe
akarsz belepasszírozni, miközben a lányod az anyja
képét akasztja az ágyam fölé.
- Csak egyszer tette. Nagy ügy. - A férfi nem volt
meghatva.
- Ennek a képnek nincs is keresnivalója ebben a
házban. - Majd a férfira bámult. Már nagyon elvetették
a sulykot. - És nekem sincs, ami azt illeti. - Azzal a
szekrényhez ment, kivett egy bőröndöt, az ágyra hajítot-
ta, majd a fiókos szekrényhez ment, és kezdte behaji-
gálni a holmiját a nyitott bőröndbe. - Én innen elme-
gyek, amíg végig nem gondoljátok mindazt, ami itt
végiggondolnivaló. Ezek a kölykök mind, kivétel nélkül
jó lesz, ha megemberelik magukat, te pedig hagyd abba,
hogy úgy bánsz Pammel, mint egy hervadt kis üvegfejű
virágszállal, különben az lesz a vége, hogy egy rakás szar
lesz belőle, vagy valami eszement dologba keveredik,
mielőtt még betölti a tizenhatot. Nincs azzal a gyerekkel
semmi baj, amit egy kis fegyelmezéssel meg ne lehetne
regulázni.
- Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy nem az én
lányom esett teherbe néhány hónapja. - Övön aluli ütés
volt, s Peter tudta, mihelyt kimondta. De most már nem
lehetett visszaszívni.
Mel gyűlölködve bámult rá. - Ez talált. Viszont
mindez a te fiadnak köszönhető. .
- Nézd, Mel... higgadjunk már le, és beszéljük vé-
gig... - Peter megrémült az asszony tekintetéből sugárzó
417
gyűlölettől, tudta, hogy nem volna szabad felizgatnia
magát, de hát annyira méregbe gurította.
- Ebben legalább félig-meddig igazad van. Le fogok
higgadni, de beszélgetni nem fogunk. Legalábbis most
nem. Én ma este innen elmegyek, te pedig boldogulj a
gyerekekkel, ahogy bírsz. Mi több, szép nyugodtan
leülhetsz és kiókumlálhatod, hogy mihez kezdesz velük,
a házzal meg énvelem.
- Ez ultimátum, Mel? - A férfi hangja döbbenetesen
visszafogott volt.
- Igen, az.
- És mit fogsz csinálni?
- Elmegyek, hogy egy-két dologgal kapcsolatban
magam is dűlőre jussak. Hogy hajlandó vagyok-e tovább
élni ebben a házban, hogy ott akarom-e hagyni az
állásomat, és hogy szabadulni akarok-e ettől a gyerek-
től.
- Komolyan mondod? - A férfi döbbenten nézett rá,
de Mel most fenyegetően higgadt volt.
- Egészen komolyan.
- Megszabadulnál a gyerektől?
- Meglehet. Ti mindnyájan feltételezitek, hogy ne-
kem azt kell tennem, amit mondanak nekem, amit ti
elvártok tőlem. Nekem itt a helyem álló nap, nyeljem le
Mrs. Hahnt, nyeljek le mindent, amit a gyerekek
kiagyalnak, és éljek Anne képével, aki folyvást a falról
mered rám, nap mint nap befurikázzam Pamet a pszi-
chiáterhez; és bárhogy is, de szüljem meg ezt a gyere-
ket... Hát, tudod mit? Nem fogom. Nekem is van
beleszólásom.
- És nekem semmi veleszólásom az egészbe? - A
férfit ismét elfutotta a méreg.
418
- Te már elmondtad a magadét. Valahányszor ki-
nyitni merészelem a számat, te Pam mellé állsz. Váltig
erősködsz, hogy Mrs. Hahn micsoda nagyszerű terem-
tés, és én hiába mondom, hogy látni se bírom, te közlöd,
hogy ez a te házad, és feltételezed, hogy kutya kötelessé-
gem megszülni a te gyerekedet. Hát nem fogom. Har-
minchat éves vagyok, és valóban úgy érzem, hogy ehhez
már túl öreg vagyok. És ahhoz végképp túl öreg vagyok,
hogy mindenki úgy szarjon bele a képembe, ahogy neki
tetszik, te is, meg a gyerekek is.
- Én észre se vettem, hogy beleszarok a képedbe,
Mel.
Az asszony szomorúan nézett rá. - Én az elmúlt hat
hónapban az egész életemet megváltoztattam miattad,
feladtam a munkámat, az otthonomat, a városomat, a
függetlenségemet. Itt van munkám, ami vagy beválik,
vagy sem, de mindenképpen visszalépés, ráadásul egy
ilyen senkiházi alakkal kell együttműködnöm. De te
minderre fütyülsz. Számodra status quo minden. A
gyerekeidnek ugyanúgy megvan a maguk szobája, a
maguk háza, a mamájuk fényképe mindenütt, a háztar-
tási alkalmazottjuk, a papájuk. Az egyetlen kellemet-
lenség, hogy most engem is ki kell bírniuk. Nos, ha bárki
közületek azt óhajtja, hogy maradjak, jobban teszi, ha
elkezdi törni a fejét, hogy itt milyen változtatásokra van
szükség. Különben én fogok rákényszerülni néhány
nagyobb változtatásra, mint például, hogy hazamegyek.
A férfi arcára kiült a rémület, de a hangja határozott
volt. - Mel, el akarsz hagyni?
- Nem. De most elmegyek egy hétre, hogy magam is
végiggondoljam a dolgokat, s elhatározzam, hogy mit
akarok csinálni.
419
- És elveteted közben a gyereket?
Mel a könnyeivel küszködve rázta meg a fejét. -
Ilyesmit sosem tennék veled. Ha erre az elhatározásra
jutok, neked fogom először megmondani.
- Kezdesz kifutni az időből. Egyre nagyobb a kockázat.
- Akkor majd ezt is számításba veszem. De most
arról akarok gondolkodni, hogy én mit akarok, nem
pedig arról, hogy te mit akarsz, hogy te mit vársz el, vagy
hogy neked mi a kényelmes, és a gyerekeknek mire van
szükségük. Nekem is vannak szükségleteim, amire ez
idáig fütyült az égvilágon mindenki, engem is beleértve.
- A férfi lassan bólintott, feldúlta, hogy Mel elmegy, ha
akár egy hétre is.
- Megmondod, hogy hol leszel?
- Nem tudom.
- Tudod, hogy hová mész?
- Nem, nem tudom. Beülök a kocsiba, elindulok,
aztán egy hét múlva hazajövök. - Hagy Peternek gon-
dolkodnivalót, épp eleget. Ez alatt a hét alatt nemcsak
neki lesz gondolkodnivalója.
- És a munkáddal mi lesz?
- Majd megint beteget jelentek. Paul Stevens nyilván
el lesz ragadtatva.
És Peter tudta, hogy mondania kell valamit, mielőtt
Mel elmegy, mielőtt mindennel leszámol. - Én viszont
nem leszek, Mel. Iszonyúan fogsz hiányozni.
A nő szomorúan nézett, majd indult a bőröndjével.
- Te is nekem. De talán ez a dolog lényege. Ideje, hogy
rájöjjünk, mennyit jelent nekünk ez az egész, mennyit
ér, és mennyit vagyunk hajlandók áldozni mindezért. En
már nem is tudom, eddig azt hittem, hogy tudom, de
most hirtelen megkérdőjelezek mindent, ezért kell vé-
420
giggondolnom az egészet. - A férfi bólintott és nézte,
amint Mel az ajtó felé indul, s a rákövetkező pillanatban
hallotta, hogy a bejárati ajtó becsapódik. Szerette volna
a karjába kapni, elmondani neki, hogy az életénél is
jobban szereti, hogy mindenáron akarja a gyereküket,
de túl büszke volt hozzá, ezért csak állt ott. És Mel most
elment. Egy hétre. Vagy még többre? Örökre?
- Hol a mama? - lépett be Val meglepetten, amint
elhaladt a szobájuk előtt.
- Elment - bámult rá Peter. Elhatározta, hogy el-
mondja az igazat. Mindannyiuknak elmondja. Megér-
demlik, hogy megtudják. Nekik is részük van mindeb-
ben. Mindannyian felelősek azért, hogy Mel így érez. Ő
nem vállalja egyedül a felelősséget, habár csak most jött
rá, hogy neki is milyen nagy része van benne. Olyan
veszettül csökönyös volt ezzel a házzal, mindennel
kapcsolatban. Mel változtatott meg mindent, amit az új
élet megkövetelt, ő nem tett semmit. Igaza van, ez így
nem igazság. Peter most nagyon szomorúan nézett
Valra, aki az egészből nem értett semmit.
- Elment? Hová ment'?
- Nem tudom. Egy hét múlva visszajön. - És Val csak
állt ott, és rábámult. Megértette. Mindannyian túl
messzire mentek. De hát olyan szörnyen dühösek voltak
rá, és az volt Mel is. Most már úgy tűnt, hogy kár volt.
- És nem lesz baja?
- Remélem, nem. - Kiment a hallba, Val vállára tette
a kezét, miközben Jess is megjelent, és csak bámulta
őket.
- A mama elment valahová?
- Igen - felelt Val Peter helyett. - Elment egy hétre.
- És akkor a többiek is fölmentek a lépcsőn, hallották,
421
amit Val mondott, és csak álltak ott egy helyben és
Peterre meredtek.
Amikor aznap este
30. FEJEZET
Mel elindult hazulról,
egyszerűen csak beült a kocsiba és vezetni kezdett,
semmiféle elképzelése nem volt, hogy hová, csak azt
tudta, hogy teremtett lelket se akar látni. Csak el akart
kerülni hazulról, a házából, a munkájától, a gyerekeitől
és Petertől. Az első ötven mérföld során másra se
gondolt, csak arra, amit maga mögött hagyott, hogy
hová tart, az eszébe se jutott.
Azután kezdett lehiggadni, és vagy két óra elteltével
megállt, hogy benzint vegyen fel, s vigyorogva nézett
maga elé. Ilyen botrányos dolgot még életében nem
művelt, mint ahogy most otthagyott csapot-papot. De
elege volt mindenből. Mindenki őt macerálta, s ő úgy
érezte, hogy a többiek helyett a változatosság kedvéért
magára is gondolnia kell. Még az újszülöttel kapcsolat-
ban is. Semmit se kell tennie, amit nem akar. Még abban
a házban se kötelező élnie, ha nem akar. A fenébe is, évi
egymilliót keres, vehet rajta magának olyan házat, ami-
lyen tetszik, gondolta. Nem kell neki Anne kísértetével
együtt élnie, ha nem akar, azt márpedig határozottan
tudta, hogy nem akar. És amint a tankolás után tovább
vezetett, végiggondolta mindazokat a változásokat,
amelyek az elmúlt hat hónapban az életében bekövet-
keztek, meg azt is, hogy cserébe milyen keveset kívánt
Peterfől. Ő most is ugyanott dolgozik, ugyanazokkal az
emberekkel, akik tisztelik azért, amit csinál, s ugyanab-
ban az ágyban alszik, amelyben mindig is aludt. A gye-
rekei nem költöztek el az otthonukból. Még a házveze-
422
tőnője is ugyanaz. Csak az az arc változott, amelyet
reggelente munkába menet megcsókolt, és talán még ez
se tűnt fel neki. És amint beért Santa Barbarába, megint
elfutotta a pulykaméreg, és örült, hogy eljött hazulról.
Csak azt sajnálta, hogy nem tette meg már korábban, de
hát hogy is lett volna rá ideje, miközben a pszichiáterhez
furikázta Pamet, igyekezett megbékéltetni az ikreket,
távolról szemmel tartani Markot, és mamát játszani
Mattnek, fogni Peter kezét, mikor a szívátültetéses
betege meghalt, nem beszélve az interjúkról, a külön-
kiadásokról, a minden esti hatórás hírekről. Csoda,
hogy arra volt ideje, hogy megfésülködjön és felöltöz-
zön. A fene egye meg őket ott, ahol vannak. Petert, a
gyerekeket, Paul Stevenst. Csak mutogassa magát egy
darabig egyedül, bármikor mondhatja, hogy beteg. A
fene essen beléjük. Fütyül az egészre.
Behajtott egy motelba, kifizetett egy szobát, amely
pont olyan volt, hogy a világ bármelyik pontján lehetett
volna Bejrúttól New Orleansig, ahogy végignézett a
rozsdaszínű szőnyegen, a narancssárga műanyag széke-
ken, a patyolattiszta fürdőszobán és a rozsdaszínű ágyta-
karón. Határozottan nem a Bel-Air, de még csak nem is
a Santa Barbara Biltmore, ahol évekkel ezelőtt meg-
szállt, de persze fütyült rá. Forró fürdőt vett, bekap-
csolta a tévét, megnézte a tizenegy órás híreket, inkább
csak megszokásból, mint kíváncsiságból, aztán anélkül,
hogy hazatelefonált volna, eloltotta a villanyt. Le van-
nak szarva, gondolta, és hónapok óta először szabadnak
érezte magát, azt csinált, amit kedve tartotta, önmaga
lehetett, s maga dönthetett anélkül, hogy akár egyetlen,
árva, teremtett lélekre tekintettel kellett volna lennie.
És ahogy ott feküdt, egyszer csak eszébe jutott az a kis
423
élőlény, s rájött, hogy nincs is egészen egyedül. A bébi
vele van... a bébi... mintha máris egy különálló, élő
személy volna. . . Kezét a hasára tette, amely egy hónapja
még olyan lapos volt, de most már ott van az a kicsi, de
kivehető dudor, ahol azelőtt az az üreg volt a csípőcsont-
jai között. És fura volt elgondolni, mi lenne, ha ez a
terhesség folytatódna. A bébi egyre valóságosabb lenne
számára, hat héten belül már érezné, hogy mozog... egy
pillanatra elöntötte a gyöngédség, aztán hagyta, hadd
múljon el. Most nem akart erre gondolni. Semmire se
akart gondolni. Lehunyta a szemét és elaludt, nem
álmodott Peterről, a gyerekekről, sem a közös, meg nem
született gyerekükről, semmiről. Csak feküdt az ágyban
a motelszobában és aludt, s amikor másnap felébredt,
napfény árasztotta el a szobát, először nem is tudta, hol
van, aztán körülnézett és rájött, s nevetni kezdett. Jól
érezte magát, szabad volt és erős.
És amikor aznap reggel Peter fölébredt Bel-Aírban,
szokása szerint átnyúlt az ágyon, ösztönösen őt kereste,
s amikor keze-lába csak a sima lepedőt érte, kinyitotta a
fél szemét, s akkor döbbent rá, hogy Mel elment. Meg-
fordult, és sokáig bámulta a mennyezetet, azon tűnő-
dött, hol lehet a felesége, meg hogy miért ment el.
Mindenről ő maga tehet, gondolta, se a gyerekek, se
Paul Stevens, se Mel munkája, se Mrs. Hahn nem hibáz-
tathatók. Ő az, aki a kezdet kezdetétől mindent elhibá-
zott. Túl sokat várt Meltől, hogy megváltoztassa az
életét... őmiatta. És tudta, hogy Mel megbánt mindent,
amit tett. Csak feküdt, és tette magának a szemrehányá-
sokat. Arra gondolt, mennyire szeretett Mel New York-
ban élni, s elképesztette, hogyan is merészelt arra
gondolni, hogy az asszony majd mindent felad miatta.
424
Egy olyan munkát, amelyért a lelkét adta volna bárki az
országban, a házat, amelyben szeretett élni, a barátait,
az életét, a várost...
És amint Melanié lassan megindult észak felé, maga
előtt látta Peter arcát, olyannak, amilyen akkor volt,
amikor először találkoztak, látta azokat a véget nem érő
napokat, amikor az interjút készítették, a fárasztó órá-
kat, amelyeket akkor töltöttek együtt, amikor az elnö-
köt lelőtték... Peter első útját New Yorkba. Most már
nem arra gondolt, amit maga mögött hagyott, hanem
amit helyette kapott... amikor Matt először mászott fel
az ölébe... ahogy Pam nézett rá legalább egyszer-két-
szer... arra a pillanatra, amikor Mark sírva beléje
csimpaszkodott, amikor a síelés közben Val majdnem
meghalt. Hirtelenében nehezére esett kiűznie őket a
gondolataiból. Most inkább az ikrekre volt mérges,
Jessre, amiért túl sokat várt tőle, amiért elvárta, hogy
rendelkezésére álljon mindenkinek, de kiváltképp őne-
ki, Valra, aki haragudott a csecsemőre, mert a magáét
nem szülhette meg.
Többel tartozik nekik. Mégis mennyivel kellene töb-
bet adnia? Többet nem adhat, mint amennyit már így is
adott, ez benne a tragédia, márpedig tudta, hogy az nem
elég. És most lesz egy újabb szempár, amelyikből majd
kiolvashatja, hogy neki se ad eleget... miközben belőle
már nem marad semmi sem. Már a gondolatra is egészen
kimerült, és egyenesen megkönnyebbült, amikor végre
Carmelbe ért. Másra se vágyott, mint hogy bejelentkez-
zen egy újabb motelbe, aztán tovább aludjon... hogy
elkerüljön... hogy álmodjon... hogy meneküljön...
- Mikor jön már haza a mama? - bámult Matt rossz-
kedvűen a tányérjába, majd a többiekre. Egy szót se szólt
425
senki, amióta leültek vacsorázni. Mel nélkül nem volt
vasárnapi a hangulat. Mrs. Hahn szabadnapos volt, ilyen-
kor Mel többnyire olyasmit főzött, amit mindannyian sze-
rettek. Beszélgetett és nevetett, és hallgatta őket, szemmel
tartott mindenkit, elmondta, mik a tervei a jövő hétre,
miközben persze tudta, hogy a hét közepére úgyis minden
megváltozik. De jókedvű volt és viccelődött, mindenkit
bevont a társalgásba, vagy legalábbis megpróbálta.
Matthew ekkor felnézett Peterre, a tekintete csupa
szemrehányás. -Miért hagytad, hogy elmenjen?
- Majd visszajön - mondta Jessica könnyekkel a
szemében. - Azért ment el, hogy egy kicsit kipihenje
magát.
- Itt miért nem tud pihenni? - nézett rá a kisfiú
vádlón. Jessica volt az egyetlen, aki szóba állt Matt-tel.
A többiek csak ültek, mint akik nyársat nyeltek, de
Mark most hozzá beszélt.
- Azért, mert mindnyájan kifárasztjuk. Túl sokat
várunk tőle. - Mark sokatmondón nézett Pamre, majd
a többieken jártatta végig a tekintetét, aztán vacsora
után Peter hallotta, hogy Vallal kiabál. - Mert minde-
nért őt hibáztattad... hogy ott kellett hagynotok New
Yorkot... a barátaidat... az iskoládat... még azért is őt
hibáztattad, ami köztünk történt. Nem az ő hibája volt,
Val. - De az aranyos kis szőkeség leült, és úgy sírt, hogy
nem volt szíve folytatni. Peter lassan fölment Val
szobájába, Pam kivételével ott ültek mind, ő az ágyán
feküdt és a mennyezetre bámult, miközben bömbölt a
rádió. Ő akarta, hogy Mel elmenjen. Magában elismer-
te, bár a pszichiáternek nem vallotta be. A saját anyját
akarta vissza. De persze most már megértette, hogy
úgyis hiába. Vagy Mel, vagy ez a borzasztó űr, ami akkor
426
keletkezett, amikor a mama meghalt, és csak Mrs. Hahn
maradt velük, és Pam ekkor egyszeriben rájött, hogy
nem ezt akarja, sem nekik, sem magának. Felkelt,
átment az ikrek szobájába, a többieket mind ott találta,
még Matt is ott ült szomorúan a padlón.
- Apám, hogy ez a szoba milyen kicsi - nézett körül.
Az ő szobája kétszer ekkora volt. Val és Jess nem szóltak
semmit, de megfordultak, amikor Petert látták meg az
ajtóban.
- Az bizony. - Amiről a férfinak eszébe jutott, mit
mondott Mel, hogy az ikrek soha életükben nem laktak
egy szobában. Itt meg össze vannak zsúfolva, mint két
árva, Pam szobája meg éppen kétszer ekkora. Igaz hát,
amit Mel mondott? Többnyire igen, mondta magában
Peter. De nem minden. Mindenesetre sokkal több igaz
belőle, semmint hogy megengedhetné magának, hogy
ne vegyen róla tudomást.
- Kétágyasat? - kérdezték a carmeli motelban a
recepción.
- Nem - mosolygott Mel fáradtan. - Jó lesz az egy-
ágyas. - A férfi sajnálkozva nézett rá. Mindig ezt mond-
ják, aztán jön a pasas két gyerekkel, benyomulnak a
szobába, és azt hiszik, ő nem látta. Ha minden igaz, még
van egy hatalmas, nyálas kutyájuk is. Ám ezúttal téve-
dett. Mel kivette a kis kézitáskáját a kocsiból, bement,
magára zárta az ajtót, és lefeküdt anélkül, hogy akár
csak körülnézett volna. Majdnem olyan volt ez is, mint
amelyikben az előző éjszaka aludt. Minden újban meg-
volt az egyformaság - lefeküdt egy másik rozsdabarna
subaszőnyeggel borított, másik narancssárga műanyag
szobában, s halálosan kimerülten elaludt.
- Dr. Hallam?
427
- Hmm? - mondta a nővérnek, miközben egy halom
kórlappal behúzódott egy kis kuckóba, boldogan, hogy
aznap mindössze két bypass-műtétje volt.
- Valami baj van? - A nővér meg volt rémülve. Az
orvos kiváló ember, s ha ő valamiben téved, abból
komoly baj származhat, de a férfi csak ránézett, és fáradt
mosollyal megrázta a fejét.
- Minden a legnagyobb rendben. Mi az ábra Iris
Lee-vel? Reagál már a gyógyszerekre?
- Még nem. - Két hete végezte a szívátültetést, és
minden rendben lévőnek tűnt, Peter mégsem volt túlzot-
tan optimista. Nem tudtak időben megfelelő szívet
szerezni, ezért egy gyerekszívet ültettek be a saját szíve
mellé. Néha bevált ez a módszer, de Iris olyan törékeny,
az ő esetében csakis a kétségbeesés vitte rá Petert az
elhatározásra, és már napok óta el volt készülve a
legrosszabbra. És ezúttal még Mel sem lesz ott mellette.
Úgy érezte magát, mint az Anne halálát követő napok-
ban. Teljesen egyedül. És még annál is magányosabb-
nak, mint mikor Anne meghalt.
- Jess?
- Mi van?
Val az ágyon feküdt iskola után, Jessie pedig az
íróasztalnál ült. - Gondoltál már rá, hogy jó lenne
visszamenni New Yorkba?
- Hajaj! - Megfordult, és az ikertestvérére nézett.
- De még hányszor! Nincs abban semmi rossz. Elég so-
káig éltünk ott.
- Gondolod, hogy a mama odament? - Ezen törte a
fejét egész nap.
- Nem tudom. Fogalmam sincs, hová mehetett. Le-
het, hogy itt van, Los Angelesben.
428
- És nem telefonál? - nézett rá Val rémülten, de Jess
csak mosolygott.
- Miért, te telefonálnál, ha ilyen állapotban lennél?
Val a fejét rázta. - Azt hiszem, nem.
- Nahát, én sem. - Kibámult az ablakon, majd
felsóhajtott. -Mindenért őt hibáztattam. Mindenért. És
ez nagy rohadtság volt, de hát mindenben ő határozott.
Régebben mindig megkérdezte, hogy mi a véleményünk
a dolgokról, de most csak ment és csinálta, kivett ben-
nünket az iskolából, ideköltözött... - Sokáig gondolko-
dott. - Azt hiszem, attól rágtam be, hogy a dolgok
irányítását kivette a kezünkből.
- Biztosan meg volt győződve, hogy helyesen cselek-
szik. - Valnak szomorúság ült a szemében, Jess pedig
bólintott és ránézett.
- És az benne a feneség, hogy helyesen is cselekedett.
Én szeretem Petert, te nem?
Val ismét bólintott. - Amikor megtudtam, hogy
ideköltözünk, csakis Markra tudtam gondolni.
Jess mosolygott. -Tudom. Rajtam nem sokat segített,
amikor New Yorkból ide leköltöztünk. A mamának ott
volt Peter, neked ott volt Mark. Nekem meg szar se.
- Elvigyorodott. Most már nem tűnt olyan rémesnek.
Megkedvelte az új iskolát, s egy-két hónapja megismer-
kedett egy helyes fiúval. A fiú huszonegy éves, és Jess
félt, hogy a mamája szívbajt kap tőlük, kiváltképp
amióta Vallal és Markkal az történt. De Jess érezte,
hogy ez az övé valami egészen más, s csak ült ott, és a
semmibe bámult tétova mosollyal.
- Te meg mit vigyorogsz? - kérdezte Val, aki le nem
vette róla a szemét. - Olyan boldog mosollyal ülsz itt. Mi
az ábra?
429
- Semmi különös.
De Val egyből rájött. Lehet, hogy Jess jobb tanuló, de
Val fiúügyekben dörzsöltebb. Összeszűkült szemmel
indult támadásba az ikre ellen. - Te szerelmes vagy?
Jess mosolyogva nézett rá. Még nem akarta neki
megmondani. - Még nem. De megismerkedtem egy
helyes sráccal.
- Te? - nézett rá Val döbbenten, de Jessie csak
bólintott, ám egy szót sem lehetett többé kihúzni belőle.
Val egy csöppet sem volt meghatva. - Na, csak vigyázz!
- Mindketten tudták, mire gondol, és Valnak igaza volt.
Megtanulta az élet egyik legcudarabb leckéjét, s egyha-
mar nem is fogja elfelejteni.
Mrs. Hahn aznap este némán szolgálta fel a vacsorát,
Peter csak kilencre ért haza. Matthew már ágyban volt,
Jess, Pam és Val betakargatták, Peter pedig fölment,
hogy egy pillantást vessen rájuk. - Mindenki rendben
van? - Csöndesek voltak, de mind bólintottak, amint
Peter szobáról szobára járt. Nehéz napja volt, de nincs
kinek beszámolnia róla, megállt az ikrek szobájában, és
Jessre nézett. - A mama nem telefonált? - Jess csak
megrázta a fejét, mire Peter újból lement. Ezenközben
Mel épp San Franciscóban, a Nob Hillen, a California
Streeten ját, és bejelentkezett a Stanford Court Hotel-
ba. Üdítő változatosság volt a motelek után, ahol eddig
megszállt, a .szoba szürke bársonnyal, selyemmel és
moaréval volt kárpitozva, ő pedig fáradtan roskadt le az
ágyra. Mintha már napok óta megállás nélkül vezetne,
úgy kellett figyelmeztetnie magát, hogy jó lesz egy kissé
lassítani. Még nem határozott, s nem akarta a bébit
elveszíteni, amíg végső elhatározásra nem jut. Ha meg-
tartja, felelősséggel tartozik iránta. Egész este ezen
430
gondolkodott, azon, hogy milyen dühös volt Val, hogy
Jess majd megpukkadt, mert annyi változtatást kénysze-
rített rájuk... Pam ellenségessége és figyelemfelkeltő
disznóságai, de még a szegény kis Matt megbántottsága
is, meg Peter reménykedése, hogy mindezek ellenére
megtartja a gyereket, mint valami ellenszert az ő állan-
dó, halállal folytatott küzdelmeiért a műtőben. Minden
olyan igazságtalannak tűnt. Hogy megtartja-e vagy sem,
azt ők döntik el. Már megint egyszer róluk és nem őróla
van szó.
Másnap bejárta a kínai negyedet, aztán kocsival
kiment a Golden Gate Parkba, és megnézte a virágokat.
Mindjárt május lesz... május... már majd egy éve, hogy
megismerkedett Peterrel, és most itt van, és amikor
visszament a hotelba, elővette a kis telefonnoteszét,
először a nyolcast tárcsázta a távolsági beszélgetéshez,
majd feltárcsázta Raquelt. New Yorkban nyolc óra volt,
és ők hónapok óta nem hallottak felőle, Mel azt se tudta,
van-e már állása. Meglehet, hogy nincs is odahaza.
Raquel azonban az első csengetés után felvette a tele-
font.
- Halló - szólt bele gyanakvón, mint mindig, mire
Mel elvigyorodott.
- Helló, Raquel, én vagyok. - Mint amikor a régi
időkben telefonált haza, majdnem megkérdezte, hogy
vannak az ikrek. - Hogy van?
- Mrs. Mel?
- Az hát.
- Valami baj van?
- Nem, csak gondoltam, felhívom, hogy van.
- Én jól, köszönöm. - A hangjából elégedettség
csendült. - És a lányok hogy vannak?
431
- Nagyszerűen. - Valról nem fog beszámolni. Most
pedig már valóban jól van. - Szeretik az új iskolát, és úgy
látszik, beválik minden. - De amint kimondta, a hangja
megremegett, és könnyek szöktek a szemébe.
- Valami baj van! - Ezúttal vádként hangzott a
megállapítás, és Melnek már a torkát fojtogatta a sírás.
- Semmi a világon. Néhány napja San Franciscóban
vagyok, és úgy hiányzott, azért telefonáltam.
- És mit keres ott? Még mindig annyit dolgozik?
- Nem, nem olyan vészes. Itt csak a hatórás híreket
csinálom. - Arról nem szólt, milyen rémes körülmények
között. - És csak azért vagyok itt, hogy egy kicsit
kikapcsolódjak.
- Miért? Beteg? - Raquel mindig a lényegre tapin-
tott, és Mel elmosolyodott. Ugyan, minek bolondítsa?
- Hát, ha már mindent tudni akar, maga vén boszor-
ka, megszöktem hazulról.
- Ki elől? - kérdezte az asszony döbbenten.
- Mindenki elől. Peter, a gyerekek, a munkám és
magam elől.
- Mi van magával? - kérdezte Raquel hallható rosz-
szallással.
- Nem tudom. Azt hiszem, csak egy kis időre van
szükségem, hogy végiggondoljam a dolgokat.
- Micsodát? - Most már hallatszott, hogy haragszik
Melre. - Mindig túl sokat gondolkodik. Semmi szükség
rá. - Majd: - A férje magával van?
- Nem, egyedül vagyok. - Szinte maga előtt látta
Raquel arcát, s eltűnődött, miért is hívta fel, de ismerős
hangra vágyott, hazatelefonálni pedig nem akart.
- Azonnal tessék hazamenni!
- Pár napon belül hazamegyek!
432
- Nem, most rögtön. Tulajdonképpen mi baja? Meg-
bolondult odaát?
- Igen, egy kicsit. - A gyerekről még nem akart
szólni. Még mindig nem sikerült dűlőre jutnia. Ha netán
elveteti, akkor meg minek szóljon bárkinek. Los Ange-
lesben mindig mondhatja, hogy azért ment el a gyerek,
mert túl sokat dolgozott, a munkahelyén meg nem tudja
még senki. - Csak tudni akartam, hogy jól van-e.
- Én jól vagyok. Maga pedig menjen haza.
- Jó, jó. Miattam ne aggódjon, Raquel. Na, sok
puszi.
- Ne engem puszilgasson, hanem őt.-És mondja meg
neki, hogy megbánta, hogy megszökött.
- Majd megmondom. És néha azért írhatna.
- Oké, oké. És csókolom az ikreket.
- Átadom. - Miután letették, Mel sokáig hevert az
ágyon. Raquel se érti jobban, mint a többiek. Melnek
ő szerinte is otthon a helye, bármit mondjanak vagy
csináljanak is a többiek. Az az ő helye. És az igazat
megvallva, Mel is így vélekedett.
Aznap este fölrendelte a vacsorát, forró fürdőt vett,
aztán pár óráig a tévét nézte. Sehová se volt kedve
menni. Nem is vágyott sehová, és tizenegykor, mielőtt a
hírek megkezdődtek, tárcsázott, megkapta a távolsági
vonalat, aztán sokáig csak szorongatta a hallgatót.
Lehet, hogy Raquelnek igaza van... de nem akar addig
telefonálni, amíg... tárcsázott, de még mindig nem volt
benne biztos, hogy akar-e beszélni vele, ám mikor a
hangját meghallotta, majdnem akkorát dobbant a szíve,
mint egy évvel azelőtt.
- Halló! - Rögtön hallotta, hogy a férfi még nem
aludt. És csak egy töredék másodpercig habozott.
433
- Szia. - Óvatos csend.
- Mel?
- Nem. Mennyből az angyal. Igen, én vagyok.
- Az ég áldjon meg, jól vagy? Halálra aggódtam már.
- Jól vagyok.
Nem merte megkérdezni, de most kénytelen volt. - És
a bébi? EL... elvetetted?
Mel hangja megbántottan csengett. - Megmondtam,
hogy ilyet nem teszek, amíg neked meg nem mondom,
hogyan határoztam.
- És határoztál már?
- Még nem. Még alig gondoltam rá.
- Akkor mi a fenéről gondolkoztál?
- Kettőnkről.
Hosszú csönd. - Ó. - Majd - Én is. És rájöttem, hogy
egy igazi szarházi vagyok. És a gyerekeknek is ez a
véleménye.
- Nem, nekik nem az-mosolygott Mel. Peter a haját
tépi, amióta ő eljött, pedig hát nem ez volt a cél. - Ez
ostobaság, Peter. Mindkettőnknek volt épp elég alkal-
mazkodnivalónk.
- Igen, és én rád hárítottam az egészet.
- Ez nem egészen így van. - Pedig részben így volt,
erre most már Peter is rájött. Mel mégsem akarta a
szájából hallani az igazságot. - Egyikünknek költöznie
kellett, nekünk, a gyerekeknek fel kell adnunk a régi
életünket. Te nem tehetted. Én döntöttem így.
- Én pedig belenyugodtam. És mindent rád hagytam.
Még azt is elvártam, hogy Anne nyomába lépj. Rosszul
vagyok, ha csak rá gondolok.
Mel sóhajtott. Peter nem téved, de többről van szó, és
ezt Mel már tudta. - És én valamiképpen arra számítot-
434
tam, hogy majd tovább élem a független életemet, ma-
gam határozok mindenben anélkül, hogy veled konzul-
tálnék, úgy nevelem fel a gyerekeimet, ahogy nekem
tetszik, meg persze a tiéidet is. Elvártam, hogy te meg a
gyerekeid egy csapásra felhagyjatok minden régi beideg-
ződésetekkel, csak mert én így akarom. És ez nem volt
helyénvaló.
- Nem is volt helytelen. - Peter hangja kétségbeeset-
ten bűnbánó volt, Mel egészen meghatódott.
- Lehetséges, hogy mindkettőnknek félig volt csak
igazunk, és félig nem - mosolygott az asszony.?
A férfi még nem mosolygott. Mel még nem volt
odahaza. És még csak nem is tudta, hol van. - És akkor
most hogy állunk?
- Kicsit bölcsebbek vagyunk, mint azelőtt.
Peter nem volt benne biztos, hogy érti-e. -És te, Mel?
Visszamész New Yorkba? - Hallotta, hogy az asszony-
nak eláll a lélegzete.
- Megőrültél? - Majd: - Úgy érted, hogy ki vagyok
dobva?
Ezúttal Peter felnevetett. - Nem tudom, emlékszel-e
még, de mintha te húztad volna el a csíkot. Ami azt illeti,
azt se tudom, hol vagy.
Erre Mel mosolyodott el. Elfelejtette megmondani,
amikor felhívta. - San Franciscóban vagyok.
- Hogy kerültél oda? - kérdezte a férfi meglepetten.
- Kocsival.
- Az nagyon messze van, Mel. - Arra gondolt, hogy
az asszony állapotos, de nem akart erre hivatkozni.
- Megálltam Santa Barbarában és Carmelben.
- És jól vagy?
- A lehető legjobban. - És aztán ott, a Stanford
435
Courtban, az ágyon fekve elmosolyodott. - Nagyon
hiányzol.
- Ezt örömmel hallom. - S ekkor végre meg merte
kérdezni. - Mikor jössz haza?
- Miért? - Az asszony hangja ismét csupa gyanakvás
volt.
és Peter felhördült.
- Mert ki kéne takarítani, meg a füvet is le kéne
nyírni, te süket. Mégis mit képzelsz? Azért, mert nekem
is hiányzol. - Aztán támadt egy ötlete. - Miért nem
maradsz még egy pár napot, és aztán utánad mennék?
Melanie arca egy csapásra földerült. - Ragyogó ötlet,
szerelmem. - Hosszú ideje nem szólította így, s Peter
fölragyogott.
- Annyira szeretlek; Mel. És akkora seggfej voltam.
- Nem is voltál. Helyesebben mindketten azok vol-
tunk. De annyi minden történt olyan rövid idő alatt. És
a munkánk annyira igénybe vesz mindkettőnket. - Ezt
Peter se tagadhatta.
- És a házzal kapcsolatban mik az elképzeléseid?
Még mindig költözni akarsz? Mert ha igen, én hajlandó
vagyok. - Sokat rágódott rajta az elmúlt napok során, és
nem szívesen adta volna fel a házat, amelyet oly nagyon
szeretett, de ha ez Melnek annyit számít, és valóban
nincs elegendő hely az ikreknek, hacsak szobát nem
cserélnek Pammel, márpedig Peter tudta, hogy abból
oltári nagy botrány lenne. - Mit gondolsz?
- Szerintem egy darabig maradnunk kéne, ahogy
vagyunk, s megvárni, amíg mindenki megállapodik ott,
ahol van, mielőtt bármin változtatnánk. És ez Mrs.
Hahnra is vonatkozik. - Peter megkönnyebbült attól,
hogy Mel így vélekedik, s úgy érezte, igaza van. Most
436
mindannyiuknak időre van szükségük. Minden megol-
dódott hát, kivéve a Mel munkájával kapcsolatos mizé-
riákat, meg hogy mi legyen a leendő gyerekkel. - Való-
ban ide akarsz jönni?
- Igen. Úgy érzem, hogy évek óta nem voltunk
kettesben. Még a nászútra is magunkkal vittük a gyere-
keket.
Mel erre felnevetett. - Kinek az ötlete volt?
- Jól van, jól... mea culpa... de akárhogy is, egy
romantikus hétvége mesébe illően hangzik. Én megte-
szem, ami tőlem telik. Te pedig drukkolj.
Mel drukkolt is, Peter pedig másnap visszahívta.
Sikerült rávennie két sebészt, hogy vállalják el helyette
a hétvégét. Szükség volt némi rábeszélésre, de Peter
olyan kitartó volt, hogy végül ráálltak mindketten.
- Két napon belül ott vagyok.
- Helyes. - És Melnek szüksége is volt ennyi időre,
hogy elhatározza, el akarja-e vetetni a gyereket, vagy
sem. Ez idáig nem sikerült elhatározásra jutnia. - Jut
eszembe, mi van a gyerekekkel?
- Jól vannak. És kezdenek ráébredni, mit jelentesz
nekik. - Akárcsak Peter maga is. Alig várta már, hogy
péntek este együtt legyenek. Olyan volt, mint azokban
a napokban, amikor Mel New Yorkban élt, csak még
rosszabb, mert Peter most tudta, mi az, amit oly igen
híányol. És meg is mondta neki. - Nekem is hiányzol
Mel, jobban, mint gondolnád. - Szörnyű volt számára
ez az elmúlt hét. És Iris Lee is meghalt aznap, de Peter
számított rá, és nem is mondta meg Melnek. Most meg-
van a maguk baja, minek még tetézni. Mel miatt most
jobban aggódott, mint a betegei miatt. - Jól vagy?
- Nagyon jól.
437
És nem kérdezte meg, hogy döntött-e már. Mel pedig
másnap hosszú sétára indult Muir Woodsba, s közben
azon gondolkodott, hogy mit akar csinálni. Újra meg
újra oda lyukadt ki, amit Valnak is mondott... "Nem is
tudom, hogy én képes volnék-e arra, amit te végigcsinál-
tál..." És ezt nem elítélőleg mondta, bármit hitt is Val
akkor. Van abban valami, hogy az ember elvetet egy
gyereket az ő korában, miközben férjnél van, s a férjét
szereti, ráadásul pénzük is van bőven. Egyszerűen nincs
rá elégséges ok, önmagának se tudná megokolni semmi-
képp, meg azzal a tudattal se élhetne együtt nyugodt
lelkiismerettel. De akarod ezt a gyereket? - kérdezte
magától, és ez volt az a pont, ahol elakadt. Nem volt
benne biztos. De micsoda förtelmes dolog túladni egy
emberéleten, csak mert neki nincs kedve hozzá, nem
egyeztethető össze a munkájával, és pukkasztja a gyere-
keket. .. s máris ugyanott tartunk, a mindenható többiek
szólnak bele az életébe, férj, agyerekek... hogy nekik
mivel tartozik, És magának? És egyszer csak meghal-
lotta a saját hangját ott, az erdő közepén: -Akarom ezt
a gyereket. - úgy megdöbbent, hogy körülnézett,
mintha csak a hang gazdáját keresné, pedig tudta, hogy
ő volt az. Mintha egy mázsás súly gördült volna le a
szívéről, elmosolyodott. Az órájára pillantott. Ebédidő.
Gondolnia kell a kicsire, ha meg akarja tartani... Aka-
rom ezt a gyereket... a szavak oly erősek voltak és
magabiztosak, s ilyen volt ő maga is, miközben visszain-
dult az erdőn át a kocsihoz.
31 . FEJEZET
Ahogy ott állt a kijárat-
nál és a férfira várt Mel
tenyere ugyanúgy megizzadt izgatottságában, mint egy
438
évvel azelőtt. Olyan érzés volt, mintha minden elölről
kezdődne, csak épp ezúttal jobb minden. Peter harma-
diknak szállt le a gépről, s Mel már repült is a karjába.
Véget nem érő volt az elmúlt hét.
- Ó, Mel... - Könnyek szöktek a férfi szemébe, nem
talált szavakat, miközben ölelte. E percben azt se bánta,
mit határoz a bébivel kapcsolatban. Csak őt akarta,
csakis őt... ha nem is jobban annál, ahogyan Mel vágyott
őrá.
- Istenem, olyan nagyon hiányoztál. - De ahogy Mel
mosolyogva, könnyekkel a szemében elhúzódott tőle, a
férfi észrevette, hogy sokkal jobban néz ki, mint az
elmúlt hónapokban. Kipihent az arca, nyugodt, s az a
ránc is eltűnt a két szeme közül.
- Nagyszerűen nézel ki, Mel.
- Te is. - Aztán Mel lenézett a nadrágja cipzárjára,
amely már alig ért össze rajta, úgy megfeszült. - Fel is
szedtem itt-ott egy-két kilót. - A férfi nem tudta, mit
mondjon, csak mosolygott rá. - Úgy határoztam, hogy...
- Olyan fura volt kimondani. Kicsoda ő, hogy egy élet
fölött határozzon? Ezt mondta Peternek, még régen.
Afölött Isten határoz, nem pedig Peter és ő sem. - Sze-
retném megtartani.
- Tényleg? - Peter biztos akart lenni, hogy jól értette.
- Igen - felelte Mel ragyogva.
- Egészen biztos vagy benne?
- Az hát.
- Miattam? - Ezt Peter nem akarta volna. Melnek is
akarnia kell, ami nem csekély kívánság, lévén hogy már
van belőlük öt odahaza, Mel fölöttébb idegőrlő munká-
járól nem is beszélve.
- Miattam, miattad, értünk... mindannyiunkért... -
439
Elpirult, s a férfi megfogta a kezét. - De leginkább
magam miatt. - Aztán elmesélte, mi történt, amikor az
erdőben sétált, s a férfi szemét ismét ellepték a könnyek,
amint magához húzta.
- Ó, Mel.
- Szeretlek. - Mást nem bírt kinyögni, és kart karba
öltve mentek ki, majd egy olyan hétvégét töltöttek
együtt, amilyent még soha életükben.
Lassan indultak haza vasárnap délután, az 5-ös utat
választották, mert az a rövidebb, és este tízre hazaértek,
s amint Mel a házat megpillantotta, úgy érezte, évekig
volt távol. Egy-két másodpercig csak állt kint és mosoly-
gott, de Peter megfogta a kezét, és bekísérte. - Gyere,
fiam, ideje ágyba kerülnöd. Épp elég volt mára az or-
szágútból. - úgy bánt vele, mint a hímes tojással, Mel
pedig rámosolygott.
- Az hiszem, megmaradok. - De mihelyt a házba
belépett, kirobbant a hangzavar. A gyerekek meghallot-
ták, hogy a kocsi a ház elé állt. Pam kinézett és iszonyú
nagyot sikított.
- Megjöttek! - Ő rohant le elsőnek a lépcsőn, s Mel
nyaka köré fonta a karját. - De jó, hogy megjöttél! - Ha
nem is "De jó, hogy hazajöttél", de majdnem. Aztán az
ikrek ölelték meg, és Mark, és Matthew is fölriadt a nagy
lármára s követelte, hogy Mel ágyában alhasson. Ami-
kor egyórányi trécselés után végre mindenki visszament
a szobájába, Mel végigfeküdt az ágyukon, és boldog
mosollyal nézett Peterre.
- Hát nem jó gyerekek?
- Jó anyjuk van. - A férfi leült az ágy szélére, és
megfogta Mel kezét. - Mel, ígérem, mindent el fogok
követni, hogy amennyire lehet, megkönnyítsem a dolgo-
440
dat. - De persze csak annyit tehetett, amennyi módjá-
ban állt, és már aznap éjjel kettőkor telefonhívást
kapott. Azonnal indult, mert az egyik betege, akinek
bypass-műtétet csinált, sürgős ellátásra szorult. És Mel
legközelebb akkor látta, amikor délben hazajött, hogy
átöltözzön. Mel addigra már átvette az irányítást, kö-
zölte Mrs. Hahnnal, hogy mit főzzön vacsorára, és Peter
vigyorogva konstatálta, hogy Mrs. Hahn egy csöppet
sincs elragadtatva. De nem panaszkodott a ház urának.
És Peter átöltözött, majd sietett vissza dolgozni, Mel is
ugyanakkor ment el, mosolyogva intett, amint kétfelé
indultak a kocsijukkal. Aznap Pam egyedül ment a pszi-
chiáterhez, mint ahogy egyedül járt egész héten, amíg
Mel nem volt odahaza. Mark azt mondta, hogy vacsora
után jön csak haza, de nem marad ki sokáig, mert más-
nap vizsgája van, az ikrek a barátaikkal teniszeztek
de ígérték, hogy ötre otthon lesznek. Mrs. Hahn ment
Matthew-ért az iskolába, akár egy évvel ezelőtt, s Mel
egy hét óta először ment dolgozni, s a tévénél még Paul
Stevens megátalkodottsága sem tudta elrontani a jóked-
vét. Veszettül jó volt minden.
Hanem háromnegyed hétkor, miután a hírek lemen-
tek, a rendező keresni kezdte, és meg is találta az
irodájában, amikor épp lejegyzett valamit hazamenetel
előtt. A férfi belépett, becsukta az ajtót, mire Mel
felnézett.
- Szia, Tom. Valami baj van?
A férfi habozott, mire Mel hátán végigfutott a hideg.
Csak nem akarják elbocsátani? Megtehetik? Lehet,
hogy Stevensnek végre sikerült kitúrnia? - Mel, beszél-
nem kell veled. - Szentséges isten.
- Hogyne. Foglalj helyet - intett az egyik szék felé.
441
Az irodájában korántsem érezte magát otthonosan, de
hát ez van.
- Nem is tudom, hogy mondjam el, Mel... - Az asz-
szonynak majd elállt a szívverése. Istenem, most kötik a
talpára az útilaput. A tévétársaság legnevesebb hírmon-
dója volt New Yorkban, díjakat nyert a dokumentumri-
portjaival, és ez a kis fasz mégis elérte, hogy kitegyék a
szűrét.
- Igen? - Akár meg is könnyítheti a férfi dolgát, csak
abban reménykedett, hogy nem fogja elbőgni magát, és
másra se vágyott, mint hogy most rögtön hazamehessen
Peterhez. A fene essen ebbe a rohadt melóba meg az
egész ócska műsorba. Hazamegy, megszüli a gyereket,
és majd gondját viseli a többieknek.
- Nem akarlak megijeszteni. -Ennek aztán se füle, se
farka. - De kaptunk több fenyegetést... - Mel bambán
nézett rá. - Azon a héten kezdtek jönni, hogy te kima-
radtál. És ma megint.
- Miféle fenyegetést? - Nem értette. Csak nem az a
szarházi fenyegetőzik azzal, hogy kilép? Hát hadd
lépjen. A műsor nézettsége attól csak emelkedne. De
ezt még nem akarta megmondani Tomnak.
- Hogy el akarnak tenni láb alól, Mel - A férfira
meredt.
- Hogy engem? - Egyszer már New Yorkban is elő-
fordult, évekkel ezelőtt, valami lökött alaknak nem
tetszett az egyik műsora, és hónapokig telefonálgatott a
tévétársaságnak, s azzal fenyegetőzött, hogy megfojtja,
de aztán ráunt a dologra, vagy letett róla. Mel mulatva
nézett a rendezőre. - Na, legalább van, aki nézi a mű-
sort.
- Mel, én komolyan beszélek. Korábban is voltak
442
már ilyen problémák. És ez Kalifornia, nem pedig New
York. Itt már az elnökök ellen is volt néhány gyilkossági
kísérlet.
Mel ezen csak mosolyogni tudott. - Igazán megtisz-
telő rám nézve, Tom, de kötve hiszem, hogy én ebbe a
kategóriába tartoznék.
- Nekünk nagyon fontos vagy.
Mel meghatódott. - Köszönöm, Tom.
- Épp ezért felvettünk melléd egy testőrt.
- Egy micsodát? Hát ez igazán nevetséges... csak
nem gondoljátok...
- Neked gyerekeid vannak, Mel. Csak nem kockáz-
tatnád? - A kérdéstől elállt Mel lélegzete.
- Nem, természetesen nem, de...
- Nem akartuk megijeszteni a férjedet, amíg nem
voltál itt, de véleményünk szerint az ügy komoly.
- Miért? - kérdezte Mel még mindig mulatva. Az ő
foglalkozásában az ilyesmi gyakran előfordult.
- Mert a múlt héten kaptunk egy telefonhívást, és a
férfihang közölte, hogy bomba van az íróasztalod fiókjá-
ban. És volt is, Mel. És egy órán belül robbant volna,
amikor kihúzod a fiókot, és ha akkor itt vagy, mindany-
nyian a mennyekbe repülünk. - Melt hirtelen rosszullét
fogta el.
- És sejtik, ki lehetett az illető. De addig is, amíg
biztosra ki nem derül, azt akarjuk, hogy biztonságban
légy. És nagyon örültünk, hogy nem voltál itt a múlt
héten.
- Én is örülök. - Miközben beszélt, a bal szeme ösz-
tönösen megrándult, s amint felnézett, egy magas, rideg
külsejű férfi lépett a helyiségbe. Tom mindjárt be is
mutatta. Ez volt a testőr, de még kettőt vettek fel mellé.
443
Azt akarták, hogy bárhová megy, egyetlen lépést se
tegyen nélkülük, és persze rábízták, de jó néven vették
volna, ha otthon is tartja őket. Mindenki tudja, ki a
férje, s bárki könnyedén a nyomára akadhat. A testőrt
Timothy Franknek hívták, s amint Mel a férfi oldalán
kilépett az épületből, úgy érezte, mintha egy fal lép-
kedne mellette. Életében még ilyen nagy, széles vállú,
keménykötésű embert nem látott. És megköszönte a
kíséretet, amikor hazaértek. Megmondták, hogy hagyja
ott a tévé előtt a kocsiját aznap este, és Timmel menjen
haza a limuzinon. És amint a ház elé gördültek, Mel
látta, hogy Peter otthon van.
- Szia. - A férfi felnézett az újságból, amit éppen
lapozgatott, és rámosolygott. Örült, hogy Mel odahaza
van ismét, de Mel már megint a homlokát ráncolta és
látszott, hogy milyen ideges.
- Baj van a munka körül?
- Lehet mondani. - Kábultan nézett maga elé. Tim
már elment a limuzinnal.
- Mi a baj? - Ekkor Mel beszámolt a bombáról, és
Peter rábámult. -Te jó isten, Mel. Így nem lehet élni, se
neked, se nekünk.
- Mégis, szerinted mitévő legyek?
Nehezen jött Peter szájára, de hát Mel most állapotos,
és ez a feszültség több a kelleténél. Még ha egy-két héten
belül elkapják is azt az ürgét, az a tudat, hogy máskor is
előfordulhat, nyomasztó mind Mel, mind Peter számára.
És ő nem akarta, hogy Mel ezt végigcsinálja. És ha azt az
alakot nem kapják el... Megremegett a gondolatra, és fel-
állt, hogy becsukja a dolgozószoba ajtaját. Casak állt ott, és
lenézett Melre. - Szerintem hagyd ott az egészet.
- Nem tehetem. - Az arca megkeményedett. - Egy-
444
szer már volt ilyen New Yorkban is, és akkor se hagytam
ott. Ilyesmiért egyszerűen nem is tehetem.
- Mégis mi az, amiért megteheted? - Most már kia-
bált az asszonnyal. Valahogy megállás nélkül rájuk jár a
rúd, a betegek meghalnak, a gyerekek vásottak, bom-
bákkal fenyegetik őket, váratlan terhesség és a többi.
Peter úgy érezte, ez egyszerűen már több annál, amit el
lehet viselni. - És ha valaki bombát hajít ebbe a házba,
és valamelyik gyereket megöli?
Szavai hallatán Mel feljajdult, és az arcszíne halvány-
zöldbe ment át. - Majd a nap huszonnégy órájában vi-
gyáznak ránk a testőrök.
- Öt gyerekre?
- A fenébe is, mit tudom én... - ugrott talpra Mel. -
Ha akarod, majd szállodába költözöm. De a munkámat
nem hagyom ott, egy eszement holdkóros miatt. Megle-
het, hogy csak Paul Stevens próbál halálra rémíteni.
- A rendőrségnek is ez a véleménye?
Melnek őszintén be kellett vallania. - Nem. Viszont
sejtik, hogy ki az illető.
- Akkor vegyél ki szabadságot, amíg el nem kapják.
- Nem tehetem, Peter. Nem tehetem, a fenébe, értsd
már meg. Nekem végeznem kell a dolgomat.
A férfi odament és megragadta a karját. -Meg fognak
ölni.
- Már máskor is vállaltam a kockázatot. - Mel szeme
szikrázott. Peter nem fogja rávenni, hogy otthagyja a
munkáját ennyi év után. Ő ettől az, aki, és Peter azt
állította, hogy ezért tiszteli, történjék bármi.
- Igen, de most az én gyerekem életéről is szó van.
Erre nem gondolsz?
- Én már semmire se tudok gondolni.
445
- Csak saját magadra.
- Le vagy szarva. - Kiment a szobából, bevágta maga
után az ajtót, felment a lépcsőn, és aznap már nem is
váltottak szót egymással. Kezdődött minden elölről, és a
gyerekek meg is érezték rögtön a feszültséget. Mel még
aznap este felhívta a rendezőt, és megmondta neki, hogy
tudomásul veszi a testőri védelmet magának, a férjének,
és a gyerekeknek. Egy egész hadseregre lesz szükség,
hogy a biztonságukról gondoskodjanak, de a társaság
hajlandó volt fizetni. És amikor lefeküdtek, megmondta
Peternek: - Holnap reggel hatkor kezdenek.
- Nevetséges. Mégis, hogy képzeled? Testőrök kísé-
retében fogok vizitelni?
- Tartok tőle, hogy nem te vagy a probléma. Neked
talán elég, ha az utcán kísér. Azt hiszem, itt én vagyok a
főszereplő.
- Ennek teljességgel tudatában vagyok. - Petert a
gondolatra is a rosszullét környékezte. És másnap, reg-
geli közben Mel elmagyarázta a gyerekeknek, miről van
szó. Tágra meredt szemmel hallgatták, ő pedig igyeke-
zett megnyugtatni őket, hogy néhány napon belül, mi-
kor elkapják az ürgét, helyreáll a nyugalom. Ez csak egy
kis kellemetlenség, amit ideig-óráig el kell viselniük.
Matt el volt ragadtatva. Mark röstellte, hogy testőrrel
menjen az egyetemre, a lányok pedig holtra rémültek.
Amint egy-egy rendőr kíséretében mindnyájan elindul-
tak az iskolába, Mrs. Hahn felment Melhez az emeletre.
- Mrs. Hallum? - mindig így ejtette, és Mel feléje
fordult.
- Tessék, Mrs. Hahn. - Peter időnként Hildának
szólította, de Mel soha. És ő se szólította Mrs. Melnek,
mint Raquel tette odahaza, New Yorkba.
446
- Szeretném közölni, hogy a körülményekre való
tekintettel kilépek.
Mel rábámult. - Hogy mit csinál? - Peter meg lesz
döbbenve, biztosan nagyon dühös is lesz rá. Romba dől
az egész háztartás, és ő nem is tehet róla.
- Igazán nem hiszem, hogy maga itt veszélyben vol-
na, és mint azt már reggel a gyerekeknek is elmagyaráz-
tam, itt állandó lesz a védelem.
- Én soha azelőtt olyan házban nem dolgoztam, ame-
lyik rendőri őrizet alatt állt.
- Ebben egészen biztos vagyok, Mrs. Hahn. De ha
volna egy kis türelme... - Tartozott annyival Peternek,
hogy legalább megpróbálja.
- Nem - rázta a fejét az asszony eltökélten. - Nem
maradok. Megyek most rögtön.
- Se felmondás, se semmi?
Az asszony a fejét rázta, és vádló tekintettel nézett
Melre. - Ilyesmi soha elő nem fordult a doktor úr fele-
sége életében. - Értvén alatta Anne-t, az igazi Mrs.
Hallamot, nem pedig Melt. És most Mel képtelen volt
ellenállni, hogy egy alig leplezett vigyorral megadja neki
a kegyelemdöfést. Neki aztán nem szakad meg a szíve,
ha ez az asszony elmegy innét. Első pillanattól kezdve
gyűlölte.
- Akkoriban biztosan merő unalom volt itt az élet -
jegyezte meg lezseren, és Hilda Hahn elszörnyedve
meredt rá. Még csak kezet se fogott Mellel.
- A viszontlátásra. A doktor úrnak hagytam egy le-
velet a szobámban.
- Gondom lesz rá, hogy megkapja. Nem maradna
legalább addig, amíg személyesen búcsút vehet a gyere-
kektől? - Ezt Mel rút dolognak tartotta, de tudta, hogy
447
túl fogják élni mindannyian.
- Én ebben a házban egy órát se töltök el többet.
- Rendben van - mondta Mel zavartalanul, és figyel-
te, ahogy az asszony távozik, aztán majdnem kitört
belőle a hurrázás, amint az ajtó bezárult. Ám aznap este
Peter sokkal kevésbé volt elragadtatva.
- És most majd ki vezeti ezt a házat, Mel? Te nem
érsz rá. Mel azt hitte, vádló lesz a férfi tekintete, de
inkább aggodalom tükröződött benne.
- Majd találunk valakit. - Felhívta Raquelt, de ő
most is visszautasította, és óva intette Melt, hogy vigyáz-
zon a lányokra. - Addig is megcsinálom én a gyerekek-
kel.
- Nagyszerű. Valaki azzal szórakozik, hogy bombá-
kat telepít a számodra, te meg kénytelen vagy a szeny-
nyessel meg a beágyazással foglalkozni.
- Te is segíthetnél - mosolygott.
- Nekem más dolgom van. - Meg még a testőrt is ki
kell bírnia. Peternek agyára ment az egész helyzet,
ahogy teltek-múltak a napok, és a fenyegetőt még mindig
nem sikerült elkapni. Négy újabb fenyegetés érkezett, és
Mel íróasztalában újabb bombát találtak, úgyhogy végre
már Paul Stevens is megsajnálta. Azt már tudta, hogy
Mel gyereket vár, s a szeme körül fekete karikák
éktelenkedtek a sok álmatlanul eltöltött éjszakától,
amikor azon tűnődött, vajon elkapják-e azt az alakot.
Előbb-utóbb bizonyára, hisz mindet el szokták kapni, de
hogy mikor?
- Igazán sajnálom, ami magával történik, Mel-aján-
lott fegyverszünetet egy nap, és kezét nyújtotta.
- Én is. -Mel fáradtan mosolygott, miután a kamerá-
kat kikapcsolták. A testőr végig ott állt a közelében. Egy
448
pillanatig meg nem feledkezhetett róla, s reggel, mikor a
gyerekek iskolába indultak, mintha zsarukkal lett volna
tele a ház. Peter majd megőrült tőlük, és állandóan ve-
szekedtek. A saját testőrét szinte már meg is szokta, de
valahogy úgy érezte, enyhén szólva többen vannak a
kelleténél.
- Gondolom ez is vele jár - mondta Mel Paulnak.
A férfi szomorúan nézett rá. - Ha tudná, mennyire
irigyeltem.
- Tudom - mosolygott. És tudta, miért. - De leg-
alább ezt nem kell végigcsinálnia.
- Fogalmam sincs, hogy a csudába bírja ezt a feszült-
séget.
- Leginkább a gyerekek miatt aggódom... az enyé-
mek miatt... meg az övéi miatt... ha bármi történnék
velük, azt sohasem bocsátanám meg magamnak. - És ez
így ment már vagy egy hónapja, s Mel már komolyan
foglalkozott a gondolattal, hogy kilép. Peternek még
nem szólt, mert nem akarta, hogy beleélje magát, hogy
biztosra vegye. De magában megfogadta, hogy ha a me-
rénylőt nem kapják el két héten belül, otthagyja az
állását.
Paul Stevens rémülten mérlegelte az esélyeket. - Ha
bármiben segíthetek... - Mel a fejét rázta, jó éjt kívánt,
és hazament a családjához, de már ott se volt semmi a
régi. A ház előtt rendszám nélküli rendőrautók parkol-
tak, odabenn pedig mindenki érezte a rájuk leselkedő
veszedelem feszültségét.
- Mami, gondolod, hogy elkapják? - kérdezte egy
este Matthew.
- Nagyon remélem, Matt. - A gyerek az ölében ült, s
ő azon imádkozott, hogy csak neki baja ne essék... vagy
449
bármelyiküknek... nézett a kisfiúról Pamre meg az ik-
rekre. Mark nem volt odahaza. És este Peter megint
szóba hozta a dolgot.
- Miért nem lépsz ki?
Nem akarta megmondani, hogy erre gondol ő is. -
Azért, mert nem vagyok kilépős típus. - Viszont eszébe
jutott valami. - Mi lenne, ha elmennénk?
- Hová?
Június volt, s ő sóhajtva nézett Peterre. - Mi lenne, ha
egy időre elmennénk Marthans Vineyardba? - Ez évben
nem bérelt házat, de néhány hétre azért talán sikerül
megszerezni, esetleg egy másikat bérelni. De a férfi a
fejét rázta.
- Az neked túl messze van. - Mel a negyedik hónap-
ban járt, már kezdett látszani rajta. -És hogyan látnálak,
ha odamész? Miért ne inkább valahova ide a közelbe?
- Akkor mi értelme volna az egésznek? - Elege volt
már mindenből, elképesztette, hogy a tévétársaság mek-
kora összeget költött már eddig is a testőrökre, pedig hát
senki sem vetette a szemére. Arról meg végképp nem
tehetett senki, hogy az agyára mentek az őrök. Aznap
reggel, amint éppen tejet töltött Mark bögréjébe, az
egyik testőr rászólt: - Legyen szíves, lépjen el az
ablaktól. - Egy pillanatra sem lehetett megfeledkezni
róla, hogy veszélyben az életük. - És ha Aspenbe
mennénk? - nézett ekkor reménykedve Peterre.
- Nem hinném, hogy az a magasság jót tesz neked.
- De ez a feszültség sem.
- Nem tudom. Majd meggondolom. -És meggondol-
ta Mel is. Most már másra se vágyott, csak el innét. Már
egy hónapja élt ebben a rémálomban, és úgy érezte, nem
bírja tovább. Aznap délután bement dolgozni, leült az
450
íróasztalához, a testőr odakinn állt az ajtó előtt, s amikor
legközelebb felnézett, a rendező állt előtte mosolyogva.
- Mel, jó hírünk van.
- Elküldtök egy évre Európába? - mosolyodott el, s
abban a pillanatban mintha először mozdult volna meg a
kicsi a hasában. A tévében nem beszéltek arról, hogy
gyereket vár, mert attól tartottak, hogy az az eszelős
alak, ha megtudja, valami még szörnyűségesebbet fog
kieszelni. Így aztán Mel titka láthatatlan maradt az
íróasztala mögött.
- Még annál is jobb. - A férfi mosolya egyre szélese-
dett, és Mel a rendező mögött megpillantotta Paul Ste-
venst, aki jóindulatúan nézett rá.
- Paulnak adjátok a munkámat. - Paul vigyorogva
bólintott, és Mel fölnevetett. Már-már összebarátkoztak
az elmúlt egy hónap szenvedései közepette.
- Elkapták azt az őrültet, aki fenyegetett.
- Tényleg? - A szeme elkerekedett és csupa könny
lett. - Akkor hát vége? - A férfi bólintott, és Mel
reszketni kezdett.
- Ó, istenem! - Fejét az asztalra hajtotta, és zokogni
kezdett.
- Nos, szerelmem -
32. FEJEZET
nézett Peter boldogan
Melre, amint ott ültek a medence 'szélén, a gyerekek
közül egy se volt otthon, és végre egyszer nyugodtan
üldögélhettek. - Ezen a héten mi legyen a program? -
mosolygott rá Peter. - Azt igazán senki sem állíthatja,
hogy unalmas az életünk.
- Mentsen isten. - Mel hátradőlt, és lehunyta a sze-
mét. Ő tudta, mit szeretne. Marthans Vineyardba men-
451
ni, elnyúlni a meleg homokban, de a gyerekek addigra
már mind más programot csináltak, Petert kötötte a
munkája, ő maga pedig beleegyezett, hogy lemond az
idei évi szabadságáról, úgyis nemsokára elmegy szülni.
A gyereket hálaadásnap körülre várták, a munkáját
október elsején készült abbahagyni.
- Van egy ötletem, Mel.
- Ha bármi másról van szó, mint bezuhanni ebbe a
medencébe, ne is mond. - Lehunyt szemmel ült, Peter
rámosolygott, és lassan odament hozzá.
- Mi lenne, ha elmennénk házat keresni? - Mel ki-
nyitotta a fél szemét.
- Persze tréfálsz.
- Komolyan beszélek.
A nő elképedten bámult rá. - Tényleg?
- Bármennyire röstellem is beismerni, egyszerűen
nincs hová tenni ezt az új gyereket, legföljebb ha a
garázsba, de félő, hogy az átépítésbe beleőrülnénk. Az
ikreknek is külön szoba kell... - Mel tudta, milyen
nehezére esik elismerni a tévedését, ezért feléje nyúj-
totta a két karját. Peter tudta, milyen nagyon szeretne
elköltözni Anne házából, de azt is, hogy már rég
felhagyott a reménnyel.
- Nem maradnál itt szívesebben? Én nem bánnám.
Néhány évig még csak ellennénk valahogy, Márk meg
amúgy is elmegy hamarosan. - A fiú úgy határozott,
hogy a főiskola első két évét keleten végzi, vagyis
legföljebb még egy évig lesz otthon, és Jess is elhatározta
már, hogy a Yale-re megy, ha fölveszik. .. - A gyerekek
szinte már felnőttek.
- Ez rendjén is van, de bárcsak magamról is elmond-
hatnám ugyanazt.
452
- Veled is a legnagyobb rendben van minden... -
Gyöngéden szájon csókolta Petert, miközben a férfi
ujjai fölfelé vándoroltak a lába szárán.
- Hmm... gondolod, hogy megláthat bennünket
valaki?
- Legföljebb, ha egy-két szomszéd, és mit számít egy
kis szenvedély barátok között?
Peter ekkor bevitte a házba, s szeretkezésük csak
megújította kettejük közt a köteléket. Utána a férfi
tálcán vitt neki ebédet, Mel pedig kényelmesen, boldo-
gan terpeszkedett az ágyban. - Miért vagy ilyen jó hoz-
zám?
- Nem is tudom. Biztosan nagyon szeretlek.
- Én is - mosolygott Mel boldogan. - Komolyan gon-
doltad, amit az előbb a házzal kapcsolatban mondtál? -
Az ötlet egészen felvillanyozta, de nem akarta erőltetni
a dolgot. Tudta, milyen sokat jelent Peternek a régi ház,
s hogy Anne-nel együtt micsoda munkát fektettek bele.
De Mel számára ez mindig Anne háza marad, még csak
nem is Peteré, hanem Anne-é. Most is.
- Komolyan. - Mel ragyogva fejezte be az ebédjét,
aztán felkelt, s autózni indultak, itt-ott láttak olyan
házat, amely tetszett nekik, de egyik sem volt eladó.
- Tudod, évekbe is beletelhet, amíg megfelelő házat
találunk.
- Ráérünk.
Mel bólintott, elégedett volt, s örült a vasárnap dél-
utánnak. A rákövetkező hétvége július negyedikére
esett. És ezen a napon találták meg a házat, amely
minden szempontból tökéletes volt. - Istenem! - nézett
Mel Peterre, amikor másodszor járták körül. . . - Milyen
hatalmas.
453
- Bizonyára meg fogja lepni a hír, Mrs. Hallam, de
hát hat gyerekünk van.
- Öt és fél - mosolygott Mel. - Mindannyiuknak volt
a házban hely, két dolgozószoba Peternek és Melnek, ha
odahaza dolgoznak, csinos kis kert, hatalmas medence
meg egy kis kalyiba, ahol a gyerekek a haverjaikkal
hancúrozhatnak. Egyszerűen megvolt benne minden,
amire nekik szükségük volt, ráadásul Bel-Airben, ahon-
nét Peter nem kívánt elköltözni.
- Nos, Mrs. Hallam?
- Nem is tudom, doktor úr. Mi a véleménye? Megen-
gedhetjük magunknak?
- Valószínűleg nem. De ha az én házamat eladjuk,
akkor igen. - Először mondta, hogy az övé és nem az
övék, mire Mel elvigyorodott. Nagyon tetszett neki az új
ház. - Miért nem adunk rá előleget? - De a tranzakció-
hoz mindkettőjüknek be kellett fektetniük, különben
nem jött volna össze az ügylet, és ez ellen nem is volt
Melnek kifogása. Azt akarta, hogy ez a ház a kettőjüké
legyen, az övé is annyira, mint Peteré, ráadásul ott volt
még a New York-i ház eladásából befolyt összeg, amit
befektethetett. A rákövetkező héten meghirdették a
házukat, szeptember elsejéig nem akadt rá vevő, de
szerencsére a kiszemeltet sem adták el addig.
- Nézzük csak - pillantott Peter a naptárra, amikor az
új házat megvették. - A bébi november huszonnyolcadi-
kán esedékes... ma van szeptember három... négy héten
belül otthagyod a tévét. Van tehát pontosan két hóna-
pod, hogy gatyába rázd ezt a házat, s egy kis szerencsével
hálaadáskor már be is költözhetünk. - Mindezt nagyon
tárgyilagosan közölte, Mel el is nevette magát.
- Te viccelsz? Ehhez hónapokra van szükség. -
454
Habár a ház tökéletes állapotban volt, azért ki akarták
festetni és tapétáztatni, itt-ott átalakítani a kertet,
bútorszövetet kell választaniuk, függönyöket... új sző-
nyegeket... - Te álmodsz.
Peter meglepetten nézett rá. - Hát nem azt akarod,
hogy a gyereked az új házba szülessen? - Őszintén szólva
igenis azt akarta, a fészekrakás ösztöne épp elég erősen
dolgozott benne, csakhogy még mindig volt három nagy
elkészítendő interjúja, mielőtt kiveszi a négy hónapos
szülési szabadságát.
- Mellesleg a te gyereked is.
- A mi gyerekünk. - Ebben a pillanatban Peter zse-
bében megszólalt a kereső, az ingatlanügynök pedig
csodálkozva rájuk bámult.
- A maguk életében nincs egy perc megállás?
- Nemigen - mosolygott Mel. Nyolchavi házasság
után már-már hozzászoktak, ezalatt Peter tizenkilenc
szívátültetést, számtalan bypass-műtétet végzett, Mel
elkészített huszonegy komoly interjút, továbbá hetente
ötször híradózott. És ahogy arra számított is mindenki,
a műsor nézettsége ugrásszerűen megnövekedett. Ek-
kor egy másik helyiségből Peter feltárcsázta a rendelő-
jét, aztán sietve visszaszaladt, hogy búcsút vegyen Mel-
től.
- Mennem kell. Szívet kaptunk. - Kétségbeesetten
vártak már erre a donorra, Peter már-már feladta a
reményt. - A többit te elintézed, ugye? Mel bólintott, a
férfi meg eltűnt, még hallották, hogy felbőg a kocsija, az
ingatlanügynök továbbra is a fejét ingatta, Mel pedig
csak mosolygott.
.és köszönöm ne-
33. FEJEZET
455
ked, istenem, a nagy-
mamát - nézett körül Matt sandán, és vigyorogva
visszafogta a hangját - és az új biciklit. Ámen. - A
hálaadásnapi ünnepi asztaltársaságból kitört a nevetés.
Matthew azon a héten lett hétesztendős, és a nagyma-
májától vadonatúj piros biciklit kapott ajándékba. És
hirtelen ismét összecsapta a kezét, és szorosan behunyta
a szemét. - És köszönöm neked Melt is. - Ezután bocsá-
natkérőn nézett Jessre és Valra, de már nem kezdhette
újra. Mindenki várta már, hogy nekiláthasson a lakomá-
nak. Peter már előre felszeletelte a pulykát, Pam elké-
szítette kedvenc cukrozott jamgyökerét. A többi mun-
kálatokban az ikrek segédkeztek, mindenki ünnepi
hangulatban volt, Mel is, aki panaszkodott, hogy sem-
mire sincs elegendő helye. A bébi már hatalmasra nőtt.
Peteraz elmúlt két hónapban többször heccelte is, hogy
biztosan megint ikrek lesznek, de az orvos megesküdött,
hogy szó sincs róla. Egyszerre csak egyetlen szívhangot
hallott, s Mel a kora ellenére úgy határozott, hogy nem
csináltatja meg a vizsgálatot, amelyből kiderülne, hogy
fiú lesz-e vagy lány. Akár ez volt, akár az, hatalmasra
nőtt. Két napon belül volt esedékes, és Mel örült, hogy
a hálaadásnapot még a családdal töltheti. Aggódott,
hogy addigra netán be kell mennie a kórházba. S szerez-
tek ugyan új alkalmazottat, de az szabadnapot kért, így
Mel maga csinált mindent.
- Kér valaki repetát? - nézett körül Peter elégedett
mosollyal. Nagyon jól volt a legújabb szívátültetettje. És
három hete beköltöztek az új házba. Még mindig friss
festékszag volt mindenütt, de nem bánták. Minden új
volt és gyönyörű, mindenkinek megvolt a maga szobája,
még az újszülöttnek is, akinek a szobáját máris ellepték
456
a játékok. Matthew a maga részéről fölajánlott egy mac-
kót meg egy kiszolgáltjátékpisztolyt, s anélkül, hogy egy
szóval is elárulta volna, Pam kötött egy fehér ruhácskát
az újszülöttnek, hogy majd abban hozzák haza a kórház-
ból. Nagyon izgult, hogy jól sikerüljön, és Mel kivételé-
vel az egész család tudott a titokról, s amikor Mel az
utolsó munkanapján, amikor egy időre letudta a péntek
esti híreket, otthon kibontotta a csomagot, elsírta magát
a meghatottságtól.
Majdnem egy évbe tellett, míg végleg megállapodtak,
de persze egészen soha nem fognak megállapodni. Mel
folyvást híradózni rohant, Peter éjjel kettőkor ugrott ki
az ágyból, hogy megpróbáljon összekalapálni egy sérült
szívet. De most valahogy mintha mégis mások lettek
volna mind. Szorosabb volt közöttük a kötelék, mint
annak előtte. Sok mindenen mentek keresztül az elmúlt
év során, mögöttük volt Mel életveszélyes megfenyege-
tése, Val és Mark katasztrofális kalandja... az újszü-
lött... s az új házassággal járó összes bonyodalmak...
meg Anne kísértete. Mel magukkal hozta a festményt,
most Pam szobájában lógott és illett is oda, aztán
kicsomagolták a New Yorkból hozott bútorokat, és
végre mindennek találtak helyet.
- Boldog vagy, szerelmem? - mosolygott le rá Peter,
amint a szobájukban ültek a tűz mellett. A gyerekek
mind lenn voltak a medence közelében levő hatalmas
játszószobában, és kiválóan mulattak. Mel fölnézett
Peterre, és megfogta a kezét.
- Igen, leszámítva, hogy túl sokat ettem.
- Igazán nem is látszik meg rajtad. - Mindketten jót
nevettek a hatalmas dudoron, amely mintha ide-oda
táncolt volna, ahogy a bébi rúgkapált. Az utóbbi időben
457
meg nem állt, és Mel nem bánta volna, ha már túl van a
szülésen. Kiváltképp a mai este után. Most, hogy elmúlt
a hálaadásnap, akár már meg is szülheti a gyereket,
mondta is Peternek, amikor aznap este lefeküdtek. -Ma
este ne mondd, mert még meghallja és kibújik. -Mind-
ketten nevettek, aztán lefeküdtek, és két órával később
Mel felkelt, mert ismerős fájást érzett a derekában.
Felkelt, kiült egy székbe, de leginkább járkálni kívánt.
Lement, kinézett a kertre, amely nagyon csinos lesz jövő
tavaszra, bár már most is jól festett, majd leült a nap-
paliban, végre otthon érezte magát, nemcsak Peter há-
zában vagy a magáéban, hanem abban a házban, amit
együtt vettek, amelyben együtt kezdtek új életet.
Aztán visszament a hálószobába, megpróbált vissza-
feküdni, de a bébi nagyon erősen rugdalózott, és ekkor
hirtelen tompa fájást érzett az alhasában, hogy a léleg-
zete is elállt. Felült, várta, hogy mi lesz, aztán már jött is
az újabb fájás, ő pedig ujjongva megragadta Peter kar-
ját.
- Hmm? -moccant meg Peter alig észlelhetően. Még
csak négy óra volt.
- Peter - suttogta Mel a harmadik fájás után. Tudta,
hogy még órák vannak hátra, de nem akart egyedül
lenni. Meg akarta osztani a férfival az összes izgalmakat.
Elérkezett a pillanat, amelyre vártak, méghozzá elsősor-
ban Peter.
- Mi az? - kapta fel a férfi hirtelen a fejét, és komo-
lyan Melre nézett. - Lehet, hogy csak vaklárma - nézett
le Mel a hatalmas hasára nevetve, de a nevetése elhalt,
mert jött a következő fájás, ezúttal ívben végigfutott az
egész hátán. Mel levegő után kapkodva ragadta meg
Peter kezét, aki támogatta, amíg levegőt vett. És amikor
458
a fájás elmúlt, az órájára nézett. - Hány percesek?
Mel ismét nevetett, és a szemében szeretet ült, amint
a férfira nézett. - Nem tudom. Elfelejtettem megnézni.
- Édes istenem. - Peter fölült az ágyban. A szíveknek
jó ismerője, de az újszülötteknek annál kevésbé, s titok-
ban végig izgult Mel miatt már kilenc hónapja. - Mióta
vagy fenn?
- Nem tudom. Azt hiszem, fenn voltam egész éjsza-
ka. - Addigra öt óra volt.
- Mennyi ideig vajúdtál az ikrekkel?
- Ugyan már, ki emlékszik arra? Tizenhét és fél éve
volt. Nem tegnap.
- Ez aztán a nagy segítség. - Peter felült, a tekintetét
le nem vette Melről. - Felhívom az orvost. Öltözz. -
Ekkor jött a következő fájás, s mintha tovább is tartott
volna, mint az előzőek. Peter holtra rémült, de nem
akarta mutatni. Nem akarta maga levezetni odahaza a
szülést. Azt akarta, hogy Mel kórházban legyen, hátha
valami probléma adódik. - Gyerünk. - Segített neki, s
Mel egy perc múlva tétova tekintettel jött elő.
- Mit vegyek fel?
- Az ég áldjon meg, Mel! Bármit..: farmert... ru-
hát... - Az asszony mosolyogva ismét kiaraszolt, és
ekkor elfolyt a magzatvíz, s ő kikiabált Peternek a
fürdőszobából, ahol törülközőbe bugyolálva állt. Az
orvos meghagyta Peternek, hogy azonnal induljanak, ők
pedig egy cédulát hagytak a gyerekeknek a konyhaaszta-
lon, hogy megtalálják, amikor fölkelnek. "Elmentünk a
bébiért a kórházba, puszi, mami!" írta mosolyogva, és
Peter már terelte az ajtó felé. -Mozogj már!
- Miért? - Mel elképesztően higgadt volt, amiért
Peter csak irigyelni tudta.
459
- Mert nem óhajtom az új kocsinkban levezetni a
szülést. - Végre eladta Anne Mercedesét, és vett egy
újat Melnek.
- Miért nem?
- Csak, te süket, mit számít! - De soha még ilyen
közel nem érezte magához a feleségét, miközben megin-
dultak a kórház felé a megszokott úton, amit oly sokszor
tett meg éjszakánként, s amint felvezette a szülészetre,
majd szétvetette a büszkeség.
- Megyek én a magam lábán is, tudod.
- De minek mennél, ha egyszer kocsin is mehetsz? -
De az évődés aligha fejezte ki az érzéseit. Ezer gondolat
száguldott át egyszerre az agyán, s azon imádkozott,
hogy rendben menjen minden. Iszonyú nagynak érezte a
gyereket, és attól tartott, hogy császárral kell a végén
megszülni. Ismét megkérdezte az orvost odakinn a szü-
lőszoba előtt, de az csak megpaskolta a karját.
- Semmi baja, hidd el. Minden rendben. - Addigra
majdnem nyolc óra volt, s már öt vagy hat órája tartott a
vajúdás.
- Szerinted .még mennyi ideig fog tartani? - Halkan
kérdezte, hogy Mel ne hallja, de az orvos csak mosoly-
gott.
- Jó ideig még.
- Úgy beszélsz, mint Mel. - Peter rábámult, azzal
újra bementek. Mel azt mondta, ezek már a tolófájások,
de az orvos úgy vélte, túl korán volna még, aztán mikor
legközelebb odanézett, észrevette, hogy hatalmas előre-
haladás történt az utolsó félórában, s gyorsan begurít-
tatta az előkészítőből a szülőszobába, ahol Mel arca
egészen kivörösödött, iszonyú igyekezettel erőlködött.
Peter meg a nővérek pedig biztatták.
460
- Már látom a fejét, Mel - ujjongott az orvos, és Mel
felragyogott.
- Tényleg? - Az arcáról dőlt a veríték, s a vörös haja
jobban lángolt a fehér lepedőn, mint valaha, s Peter úgy
érezte, még soha nem szerette ennyire, majd egy újabb
tolófájás után felsírt a gyerek. Peter odalépett, hogy
lássa, hogyan bukik ki belőle, s könnyek folytak végig az
arcán miközben mosolygott.
- Ó, Mel... olyan gyönyörű...
- Fiú vagy lány? - Újabb tolófájás következett.
- Még nem tudjuk. - Mindenki nevetett, s ekkor
hirtelen a kicsi válla is kicsúszott, a törzse, a csípője, a
lába... Lány!
- Ó, Mel! - Peter visszament hozzá és szájon csókol-
ta, Mel pedig vele nevetett és sírt, aztán a kezébe adták
a kicsit. Peter tudta, hogy Mel nagyon szeretett volna
fiút, de ez mintha már kiment volna a fejéből, amint
magához szorította a kislányát, majd hirtelen eltorzult
az arca, megragadta Peter karját, s közben valaki gyön-
géden kivette a kezéből a gyereket.
- Ó... istenem... hogy fáj...
- Ez már csak a placenta - mondta az orvos közönyö-
sen, majd Peter észrevette, hogy összevonja a szemöldö-
két és kiüt a homlokán a veríték. Valami történik Mel-
lel, ismét rettenetes fájásai vannak, talán még nagyob-
bak, mint az imént.
- Ó, Peter... nem bírom...
- Dehogynem - mondta szelíden az orvos, Peter
pedig fogta a kezét, és törte a fejét, miért nem altatják
már el, vagy mi lehet a baj, s ekkor, amint Mel hirtelen
teljes erővel ismét nyomni kezdett, újabb jajdulás, és
Peter szeme elkerekedett. Mel rábámult, már rájött, mi
461
történt.
- Csak nem már megint... - Peter még mindig nem
értette, az orvos meg már nevetett, majd újabb jajdulás,
és akkor Peter is rájött, és ő is nevetni kezdett. Ikrek már
megint, és nem is tudta senki, ahogy Jess és Val esetében
sem. Mel félig gyászosan, félig mulatva nézett fel rá. -
Kettő már megint.
- Igen, asszonyom. - Az orvos ezúttal Peter kezébe
adta a kicsit, aki csodálattal eltelve tartotta fel, majd Mel
kezébe adta. - Asszonyom - mondta, és csupa szeretet
volt a tekintete, amint találkozott Melével - a fia.

ISBN 963 9025 93 3

Maecenas Könyvek, Budapest
Felelős kiadó: a Maecenas Könyvek, Budapest igazgatója
Műszaki vezető: Szakálos Mihály
Nyomta és kötötte a debreceni Kinizsi Nyomda
Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató
Terjedelem: 21,75 (A/5) ív

462