Danielle Steel

Utazás

Washingtonban mindenki ismeri Madeleine és Jack

Huntert. Maddy egy televíziós híradó népszerű mű-
sorvezetője, Jack pedig a tévétársaság tulajdonosa, az el-
nök meghitt bizalmasa.
A nagyvilág szemében Hunterék házassága ideális. Ám
a fényűző georgetowni villában, a zárt ajtók mögött a va-
lóság egészen másképpen fest. A férfi féltékeny lesz fe-
lesége felfelé ívelő karrierjére, megalázza, gyötri az asszonyt,
hogy érzékeltesse, ki az úr a házban. A közönség nem is
sejti, hogy a sztár, a kedves asszony, akit egy nemzet bál-
ványoz, félelemben és megaláztatásban pergeti napjait.
Danielle Steel ötvenedik regényében a tőle megszokott
bölcsességgel és együttérzéssel figyelmeztet bennünket:
bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a fizikai és lel-
ki bántalmazás legkülönbözőbb formáit kell elviselnünk
éppen attól az embertől, akihez a sorsunkat kötöttük.
De valóban tűrnünk kell?
Az írónő ismét a reményről üzen és arról, hogy mernünk
kell szabadnak lenni! -

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: Journey
Published by Delacorte Press Random House, Inc.,
New York, 2001
Copyright ^ 2001 by Danielle Steel
Jacket design: jorge Martínez and Andrew M. Newman
Jacket art: J. Plumeri and Ashton Franklin

1
Lettering: David Gatti
Author's photo: m Brigitte Lacombe
Fordította: M. Szabó Csilla
A fedél magyar változata Szakálos Mihály munkája
Ajánlom e könyvet
gyermekeimnek.
Trevor, Todd, Beatie, Sam,
Victoria, Vanessa, Maxx és Zara,
velem együtt haladtok az úton,
hittel, derűvel és oly sok szeretettel.
És te, Nick,
már biztonságban vagy,
Isten szerető karjaiban.
Szívem minden szeretetével:
D. S.
Hungarian edition
^ by Maecenas Könyvkiadó, 2001
Hungarian translation
^ by M. Szabó Csilla, 2001

Az út számomra hosszú volt, sokáig tartott. Egyál-

talán nem fájlalom. Időnként sötétben botor-
káltam, és száz veszély leselkedett rám. Máskor
vidáman, könnyű léptekkel haladtam, ragyogó nap-
fényben. Azért gyakrabban volt nehéz, mint köny-
nyű.
Az út kezdettől fogva veszedelmes volt, az erdő
sűrű, a hegy magas, a sötétség rémítő. Ám mindvé-
gig, még az áthatolhatatlannak tűnő ködben is ott
volt előttem egy parányi fényfolt, egy aprócska csil-
lag, amely mutatta nekem a helyes irányt.
2
Az út során voltam bölcs is, és ostoba is. Szerettek,
megcsaltak, elhagytak. Sajnos, esztelen módon meg-
bántottam egyeseket, és most alázatosan könyörgök
bocsánatukért. jómagam megbocsátottam mindazok
nak, akik megbántottak, és imádkozom, ők is bocsás-
sanak meg nekem azért, amiért hagytam, hogy meg-
bántsanak. Sok szeretetet adtam, teljes szívemből, lel-
kem legmélyéből. És amikor súlyos sebet kaptam, ak
kor is mentem tovább hittel, reménnyel, mi több, vak
hittel a szeretet és szabadság felé vezető úton. És az út
folytatódik, de most már sokkal könnyebb.
Nektek, akik még mindig a sötétségben tapoga-
tóztok, azt kívánom, útitársaitok bánjanak veletek
jól. Találjatok menedéket, amikor szükségetek van
rá, és tisztást az erdőben. Találjatok friss vizet, ahol
biztonságban olthatjátok szomjatokat, és kimoshat-
játok sebeiteket. És egy napon találjátok meg a gyó-
gyulást.
Amikor találkozunk, felismerjük egymást, és ke-
zünk összekulcsolódik majd. A fény ott van, vár
ránk Mindannyiunknak addig kell mennünk az
úton, amíg a fényt meg nem találjuk. Ahhoz, hogy
elérjük, szükség van eltökéltségre, erőre és bátorság-
ra, háládatosságra és türelemre. És mindenekelőtt
bölcsességre. És az út végén megtaláljuk önmagun-
kat, megtaláljuk a békét és a szeretetet, amelyről
mindaddig csupán álmodtunk. Az út
isten óvjon utatokon!
D. S.

"... Egész életemben

3
 A hátam mögött kerestem a békét;
És most örömest feküdnék e hosszú fűben,
És behunynám a szemem. "
Edna St. Vincent Millay

1. fejezet
A hatalmas fekete limuzin lassan gördült az ele-
gáns autók hosszú sorában, s végül megállt.
Kellemes, kora nyári este volt. Amint a Fehér Ház
keleti bejárata előtt Madeleine Hunter kecsesen ki-
szállt a kocsiból, két tengerészgyalogos lépett előre,
jól begyakorlott, teljesen egyforma mozdulatokkal.
A ragyogóan megvilágított zászlót meg-meglobog-
tatta a nyári szellő, és a hölgy a tisztelgő tengerész-
gyalogosokra mosolygott. Magas volt, karcsú, hófe-
hér estélyi ruhája festői redőkben omlott alá a bal
válláról. Hosszú, sötét haját kontyba fésülte, így tö-
kéletesen érvényesült kecses nyaka és meztelen vál-
lának gyönyörű íve.
A bőre hamvas barackszínű volt, a szeme kék, a
tartása királynői. Kecsesen mozgott magas sarkú
ezüstszandáljában. Mosolygott, a szeme csillogott,
és oldalt lépett, amint egy fotós vakuja rávillant.
Még egy kép készült, amikor a férje kiszállt a limu-
zinból, és odaállt melléje. Jack Hunter erős felépíté-
sű negyvenöt éves férfi volt. Profi futballistaként tett
szert némi vagyonra, amelyet ragyogóan fektetett
4
be és forgatott. Az idők során vett egy rádióállomást,
később egy televízióállomást is, és negyvenévesen
már az övé volt az egyik legnagyobb kábelhálózat.
Jack Hunter szerencsés fickóból a nagykutyák egyik
legnagyobbika lett.
Megvárták, míg a fotós újabb képet készített, az-
után besiettek a Fehér Házba. Hét éve voltak
együtt, és az általános vélemény az volt róluk, hogy
ez a két ember feltűnően szép pár Madeleine hu-
szonöt éves volt, amikor a férfi felfedezte Knoxville-
ben. Az azóta eltelt idők során mindketten elhagy-
ták már a déliekre olyannyira jellemző vontatott
hanghordozást. Jack dallasi volt, de most már hatá-
rozottan, gyorsan beszélt, aki csak hallgatta, biztos-
ra vette, hogy ez az ember pontosan tudja, mit csi-
nál. Sötét szemének átható tekintete mindenhová
követte kiszemelt áldozatát, és képes volt arra, hogy
egyszerre több, körülötte zajló beszélgetésre oda-
figyeljen, miközben látszólag teljes figyelme arra
összpontosult, akivel épp társalgott. Akik jól ismer-
ték, azt mondták, a tekintete időnként valósággal
felnyársalta az embert, máskor viszont kimondot-
tan simogató volt. Volt benne valami rendkívüli, hi-
hetetlen erő sugárzott belőle, szinte hipnotizálta
azt, akire ránézett, akivel beszélt. Csak rá kellett
nézni, ahogy ott állt elegáns szmokingjában, tökéle-

5
tesen keményített ingében, gondosan fésült sötét
hajjal, és az ember úgy érezte, ezt a férfit meg kell
ismerni, érdemes vele jóban lenni.
Madeleine-re is ilyen hatást gyakorolt, amikor elő-
ször találkoztak Knoxville-ben. A lány akkor még jól
felismerhető tennessee-i hanghordozással beszélt,
ugyanis Chattanoogából érkezett Knoxville-be. Egy
tévéállomáson dolgozott, ügyfélfogadóként ült az
előtérben, mígnem egy sztrájk következtében odaál-
litották a kamera elé. Először az időjárás jelentést
bízták rá, később hírolvasó lett. Szégyenlős volt és ki-
csit esetlen, viszont olyan gyönyörű, hogy a nézők
elbűvölten bámulták. Úgy festett, akár egy szuper-
modell vagy egy filmcsillag, mégis volt benne valami
közvetlenség, amiért mindenki régi kedves ismerős-
nek érezte. Ezenkívül veleszületett adottsága volt,
hogy rögtön meglátta a dolgok lényegét. ős Jack
majd hanyatt esett, amikor először megpillantotta.
Tekintete éppoly perzselő volt, akárcsak a szavai.
- Mit csinál maga itt, szép kislány? - kérdezte tő-
le. - Fogadok, hogy összetöri az összes fiú szívét.
A lány alig húszévesnek látszott. Épp a stúdióból
jött ki az adás végeztével, amikor a férfi megszóli-
totta.
- Aligha - nevetett Madeleine.
Jack tárgyalni ment oda, meg akarta venni a céget.

6
És két hónapra rá meg is vette. És amint nyélbe ütöt-
te az üzletet, a lányt a híradó társműsorvezetőjévé
léptette elő, és elküldte New Yorkba, hogy mindent
tanuljon meg, amit csak kell a tévéhíradósok mun-
kájáról, azután pedig a sminkelésről, frizurákról, öl-
tözködésről. És amikor a lány újra adásba került, a
hatás döbbenetes volt. És a karrierje meredeken ível-
ni kezdett felfelé.
Jack volt az is, aki segített kiszabadulnia a rém-
álomból, amelyben élt férjével, akihez tizenhét éve-
sen ment hozzá, és aki a bántalmazás minden lehet-
séges módját kipróbálta rajta. Életük nem sokban
különbözött attól, amit Madeleine gyermekként ta-
pasztalt Chattanoogában, a szülei házában. Bobby
Joe a középiskolai szerelme volt, és már nyolc éve él-
tek együtt, amikor Jack Hunter megvett egy kábelté-
vé-csatornát Washingtonban, és visszautasíthatatlan
ajánlatot tett a lánynak. Azt akarta, hogy ő legyen a
híradók műsorvezetője, és megígérte neki, ha eljön,
segít rendet teremteni az életében.
Jack maga jött el érte Knoxville-be, limuzinnal.
A lány a távolsági busz megállójában várt rá egyet-
len kicsi Samsonite bőrönddel, a rettegéstől halálra
váltan. Egyetlen hang nélkül szállt be a kocsiba, és
meg sem álltak Washingtonig. Bobby Joe-nak hóna-
pokba telt rájönnie, hol van, addigra viszont ő már

7
beadta a válókeresetet Jack segítségével, és egy évre
rá összeházasodtak. Hét éve volt Mrs. Jack Hunter,
és Bobby Joe meg a sok szörnyűség már csupán li-
dérces álomnak tűnt számára. Igazi sztár lett. Tün-
dérmesébe illő életet élt. Az ország legtávolabbi zu-
gaiban is ismerték, tisztelték és rajongtak érte. jack
pedig úgy bánt vele, akár egy hercegnővel. Amint
kart karba öltve beballagtak a Fehér Házba és beáll-
tak az elegáns vendégek sorába, Madeleine Hunter
szemlátomást nyugodt, kiegyensúlyozott és boldog
volt. A férje fontos, nagy hatalmú ember volt, aki
szerette őt, és ő tudta, semmi rossz nem történhet
vele soha többé. Jack Hunter nem hagyná. Mellette
biztonságban volt.
Az elnök és felesége kezet rázott velük a Keleti Te-
remben, és az elnök halkan odaszólt Jacknek, hogy
később beszélni akar vele nyugodtabb körülmények
között. Jack bólintott és az elnökre mosolygott, mi-
közben Madeleine az ország első asszonyával cseve-
gett. A first lady és ő jól ismerték egymást. Maddy
számtalan interjút készített az elnök feleségével, és a
Hunter házaspár gyakori vendég volt a Fehér Ház-
ban. És amint Madeleine a férje karján besétált a te-
rembe, az arcok feléje fordultak, az emberek bólin-
tottak, mosolyogtak, mindenki felismerte. Hosszú,
nagyon hosszú utat tett meg Knoxville óta. Fogalma

8
sem volt, hol lehet most Bobby Joe, és már rég nem
is érdekelte. Az a régi élet ma már nem is tűnt való-
ságosnak. Ez itt, ez volt a valóság, a hatalom és a fon-
tos emberek világa, ahol ő volt az egyik legragyo-
góbb csillag,
Elvegyültek a többi vendég között, Madeleine kel-
lemesen elcsevegett a francia nagykövettel, aki be-
mutatta neki a feleségét, Jack pedig félrehúzódott
egy szenátorral, a Szenátus Etikai Bizottságának ve-
zetőjével. Madeleine látta őket a szeme sarkából, mi-
közben rámosolygott a brazil nagykövetre, aki egy
csinos ~ssissippi állambeli képviselőnővel lépdelt
feléje. Érdekes estének nézett elébe, mint itt mindig.
A vacsoraasztalnál egy Illinois állambeli szenátor
és egy yorruai képviselő között ült. Mindketten
régi ismerősnek számítottak, és egész este egymást
túllicitálva igyekeztek szórakoztatni. Jack a first lady
és Barbara Walters között kapott helyet. Meglehető-
sen későre járt már, amikor újra felbukkant felesége
mellett, és a táncparkettre vezette.
- Na, hogy telt az este? - kérdezte, miközben a
körülöttük táncolókat figyelte.
Jack soha nem tévesztette szem előtt a környeze-
tében levő, számára fontos embereket, és mindig
pontos tervet készített, mikor kivel akar találkozni,
beszélni, akár egy hírértékű esemény, akár vala-

9
mely üzleti ügy miatt. Soha egyetlen adódó alkal-
mat sem szalasztott el. Néhány percet töltött az el-
nökkel egy félreeső, csendesebb zugban, azután
Armstrong elnök meghívta Camp Davidbe a hétvé-
gére, hogy folytathassák a beszélgetést. Ám jack
ebben a pillanatban a feleségére összpontosította
figyelmét.
- Miről tudott Smith szenátor annyit beszélni?
- Semmi különöset nem mondott. Az új adótör-
vényt ecsetelte - mosolygott Maddy a férjére.
Most már kifinomult, tapasztalt, nagyvilági hölgy-
nek számított. Jack előszeretettel emlegette, hogy ő
faragott "embert" belőle. A férfi teljes egészében a
saját érdemének tekintette, hogy Maddy idáig jutott
és ilyen sikeres lett, és gyakran ugratta is ezzel.
- Ez aztán az izgató téma - mondta Jack az adó-
törvényre utalva. A republikánusok vadul küzdöt-
tek ellene, de Jack úgy vélte, ezúttal a demokraták
fognak győzni, különösen, hogy Armstrong elnök is
biztosította a támogatásáról őket. - És mi a helyzet
Wooley képviselővel?
- Igazán aranyos ember - felelte Maddy, és me-
gint Jackre mosolygott. Volt valami Jackben; talán a
karizmája vagy az aurája, ami még mindig nagy ha-
tást gyakorolt rá. - A kutyájáról és az unokáiról me-
sélt. Mint mindig.

10
Maddy nagyon kedvelte az idős urat, többek kö-
zött azért is, mert az még mindig őrülten szerelmes
volt az asszonyba, akit vagy hatvan éve vett felesé-
gül.
- Csodálom, hogy még mindig megválasztják -
közölte Jack, amint vége lett a zeneszámnak.
- Azt hiszem, az lehet az oka, hogy mindenki sze-
reti - válaszolta Madeleine.
Az egykori kedves, közvetlen chattanoogai lány
melegszívűsége nem halt ki belőle attól, hogy a sor-
sa jobbra fordult. Nem felejtette el, honnan jött, és
még mindig volt benne bizonyos fokú ártatlan naivi-
tás, ellentétben a férjével, aki gyakorlatias, eseten-
ként némiképp nyers és agresszív volt. Madeleine
szeretett gyerekekről beszélgetni. Jacknek az első
házasságából volt két fia, főiskolára jártak Texasban
és bár ritkán találkoztak, kedvelték Maddyt. Anyjuk
azonban, jóllehet már tizenöt év telt el azóta, hogy
elváltak, nem sok jót tudott mondani volt férjéről.
Leggyakrabban ezzel a szóval jellemezte: könyörte-
len.
- Na, kimulattad magad mára? - kérdezte jack.
Miután tekintete újból végigpásztázta a termet,
úgy döntött, mindenkivel beszélt, akivel akart, az es-
tély pedig egyértelműen a végéhez közeledett. Az
elnök, karján az ország első asszonyával, néhány

11
perce visszavonult, tehát a vendégek nyugodtan tá-
vozhattak. Maddy örült, hogy hazamehet, másnap
már korán reggel a hírszerkesztőségben kellett len-
nie.
Csendesen, feltűnésmentesen távoztak, sofőrjük a
kapu közelében várta őket. Maddy kényelmesen el-
helyezkedett a limuzin ülésén a férje mellett. Megint
eszébe jutott, milyen hosszú utat tett meg azóta,
hogy Bobby Joe meg ő az öreg Chevy kisteherautó-
val jártak bulizni a helyi kocsmába, vagy lakókocsik-
ban élő barátaikhoz. Időnként még mindig hihetet-
lennek tűnt számára, hogy két ennyire különböző
időszak lehet egy és ugyanazon élet része. Most
minden annyira más volt. Most elnökök, királyok és
királynők, politikusok, világsztárok és az üzleti élet-
nek a férjéhez hasonló nagyjai közt mozgott.
- Miről beszéltetek az elnökkel? - kérdezte Mad-
dy, és elfojtott egy ásítást.
Éppolyan szép és elegáns volt, mint órákkal ez-
előtt, amikor megérkezett az estélyre. Fogalma sem
volt róla, hogy jelenléte milyen hasznos a férje szá-
mára. jackre egyáltalán nem úgy tekintettek, mint
arra a férfira, aki sztárt csinált a feleségéből, a leg-
több ember csak úgy emlegette, ő Madeleine Hunter
férje. Ám Jack, ha tudott is erről, Maddynek soha
nem szólt róla.

12
- Az elnök és én valami nagyon érdekeset vitat-
tunk meg - közölte titokzatosan a férfi. - El fogom
mondani neked, amint módomban áll.
- És az mikor lesz? - érdeklődött Maddy.
Nemcsak feleség volt, hanem nagyszerű riporter
is, és szerette a munkáját, a munkatársait és a hír-
szerkesztőséget. Úgy érezte, a nemzet minden rez-
dülését figyelnie kell.
- Még nem tudom pontosan. Szombaton az el-
nökkel ebédelek Camp Davidben.
- Akkor biztosan fontos dolog.
De hát minden az volt. Bármi, ami kapcsolatban
állt az elnökkel, hírértékűnek számított.
Amíg meg nem érkeztek az utcában álló házuk-
hoz, az estélyről beszélgettek. Jack megkérdezte, lát-
ta-e Maddy Bill Alexandert.
- Csak messziről. Nem is tudtam, hogy visszajött
Washingtonba.
Bill Alexander az elmúlt hat hónapban teljes
visszavonultságban élt, miután a felesége meghalt
Kolumbiában. Szörnyű történet volt, Maddy nagyon
jól emlékezett rá. Az asszonyt terroristák rabolták el,
és Alexander nagykövet maga tárgyalt velük, nyil-
ván nem elég ügyesen. Miután megkapták a váltság-
díjat, a terroristák meggyilkolták az asszonyt. És a
nagykövet nem sokkal ezután benyújtotta lemondá-

13
sát.
- Ostoba fickó - jelentette ki Jack közönyös han-
gon. - Nem lett volna szabad egyedül intéznie a dol-
got. Bárki megmondhatta volna neki előre, hogy mi
lesz a vége a nagy hősködésnek.
- Kétlem, hogy elhitte volna - felelte Maddy csen-
desen, és kinézett az ablakon.
Egy pillanattal később már otthon is voltak, és
Jack meg ő felfelé ballagtak a lépcsőn. A férfi levette
a nyakkendőjét.
- Korán reggel benn kell lennem az irodában -
mondta Maddy a hálószobába lépve.
Jack az ingét gombolta, ő pedig kibújt estélyi ru-
hájából, és ott állt férje előtt bugyiban, harisnyában
és magas sarkú szandálban. Gyönyörű teste mindig
nagy hatást gyakorolt a férjére, és ez nem volt más-
ként élete korábbi szakaszában sem, bár a két férfi,
akihez a házasság köteléke fűzte, szinte hihetetlen
mértékben különbözött egymástól. Az egyik durva
volt, brutális, nem törődött az érzéseivel, sem a fáj-
dalmas sikolyokkal, amikor bántotta őt; a másik vi-
szont figyelmes volt, érezhetően vigyázott rá, tisztel-
te. Bobby joe egyszer eltörte a karját, egyszer pedig
lelökte a lépcsőn úgy, hogy eltört a lába. Ez az utób-
bi eset nem sokkal azután történt, hogy Maddy
megismerkedett Jackkel, és a férje féltékenységi jele-

14
netet rendezett, valósággal őrjöngött, pedig Maddy
megesküdött rá, hogy nincs semmi Jack és közte, és
akkor még nem is volt. Akkor Jack csupán a munka-
adója volt, még épp csak alakult köztük valami ba-
rátságféle. Kapcsolatuk csak később vált bensősége-
sebbé, miután a lány otthagyta Knoxville-t. Egy hó-
nappal azután lett Jack szeretője, hogy megérkezett
Washingtonba, de addigra már beadta a válókerese-
tet.
- Miért kell korán bemenned? - kérdezte Jack, mi-
közben belépett fekete márvány fürdőszobájába.
A házat öt évvel korábban vették egy gazdag arab
diplomatától. A földszinten volt úszómedence, és
egy tökéletesen felszerelt konditerem is. Gyönyö-
rűek voltak a fogadószobák, és Jack előszeretettel hí-
vott vendégeket. A házban levő hat fürdőszoba
mind márványból készült. Az emeleten négy háló-
szoba volt, a legnagyobb a házaspáré, ezenkívül há-
rom vendégszoba.
Nem tervezték, hogy bármelyik vendégszobát át-
alakítanák gyerekszobává. Jack már a kezdet kezde-
tén kerek perec kijelentette, hogy nem akar gyere-
ket. A már meglevő kettőhöz sem fűződtek különö-
sebben örömteli emlékei, és Maddynek gyakorlati-
lag megtiltotta, hogy teherbe essen. A lány egy ideig
gyászolta soha meg nem születő gyermekeit, de az-

15
tán elköttette a petevezetékeit. Úgy vélte, bizonyos
fokig jobb is így, a Bobby Joe-val töltött évek során jó
pár abortuszon átesett, talán már nem is lenne képes
egészséges gyermeknek életet adni. Egyszerűbbnek
tűnt belenyugodni Jack döntésébe, és nem vállalni
felesleges kockázatot. Maddy tudta, hogy Jacknek
nagy tervei vannak vele, megértette, a gyerek csu-
pán a karrierje kiteljesedésének útjában álló aka-
dályt jelentene. Ennek ellenére időnként még min-
dig elszomorodott, ha arra gondolt, hogy a beavat-
kozás, amelyet elvégeztek rajta, visszafordíthatatlan.
Harmincnégy évesen több ismerőse is szült még, ne-
ki viszont most már nem volt és nem lehetett senki-
je, csak Jack. Néha eltöprengett, vajon még jobban
fog-e bánkódni ezen, amikor megöregszik, és nem
lesznek unokái. Aztán mindig úgy döntött, végered-
ményben nem nagy ár ez azért, hogy ilyen életet él-
het Jack Hunterrel.
Miután bebújtak a hatalmas ágyba, Jack magához
húzta Maddyt, ő pedig hozzásimult, fejét a széles
vállon nyugtatta. Gyakran feküdtek és beszélgettek
így, mielőtt elaludtak. Most is így történt, Maddy
megpróbálta kitalálni, miben mesterkedhet az el-
nök.
- Megmondtam, mindenről beszámolok, amint
lehet. Ne találgass!

16
- Megőrjítenek a titkok - kuncogott az asszony.
- Engem viszont te őrjítesz meg - felelte jack, az-
zal gyengéden maga felé fordította Maddyt, és kezét
a selyem hálóing alá csúsztatta. Soha nem unta meg
a feleségét, sem az ágyban, sem azon kívül; örömére
szolgált a tudat, hogy az övé testestül-lelkestül, és
nemcsak a cégnél, hanem a hálószobában is. A vágy
szemlátomást kielégíthetetlenül lángolt benne,
Maddy néha már úgy érezte, a férfi valósággal felfal-
ja. Jack mindent szeretett benne, mindent tudott ró-
la. A nap minden pillanatában tudni akarta, hol van,
mit csinál, és szeretett mindenbe beleszólni. Most
azonban csak a gyönyörű testre figyelt, csókolta, si-
mogatta, s amikor erősen belemarkolt, Maddy hal-
kan felnyögött. Soha nem tiltakozott az ellen, ho-
gyan és hányszor teszi magáévá a férje. Örült neki,
hogy Jack ennyire kívánja még az együtt töltött
hosszú évek után is. Annyira más volt vele, mint ré-
gen Bobby Joe-val. Bobby Joe nem akart semmi
mást, mint használni és bántani őt. Jacket a szépség
és a hatalom izgatta fel. Nagy hatalmúnak, erősnek
érezte magát attól, hogy Maddy az ő "teremtménye"
volt, attól pedig, hogy az ágyban "birtokolhatja"
Maddyt, majd az eszét vesztette.
2. fejezet
Maddy, mint mindig, hatkor kelt, és csendesen

17
besurrant fürdőszobájába. Lezuhanyozott,
felöltözött, de a hajával és sminkjével nem sokat fog-
lalkozott, hisz azt az adás előtt úgyis megcsinálják
neki a cégnél. Amikor Jack fél nyolckor lejött a kony-
hába frissen borotválva, sötét öltönyben, keményí-
tett fehér ingben, felesége ott üldögélt sötétkék nad-
rágkosztümben, kávét ivott, és a reggeli lapot ol-
vasta.
Maddy felpillantott, amikor meghallotta férje lép-
teit, azután tett egy megjegyzést a legújabb wa-
shingtoni botrányra. Az egyik képviselőt az este le-
tartóztatták, miután félreérthetetlen helyzetben ta-
lálták egy prostituálttal.
- Az ember azt gondolná, ennél azért több eszük
van - mondta Maddy, azzal átnyújtotta Jacknek a
Postot, majd maga elé vette a Wall Street Journalt.
Mindig igyekezett átnézni a lapokat, mielőtt beért a
hírszerkesztőségbe. Rendszerint a New York Timest is
kiolvasta munkába menet, és ha maradt ideje, a
Herald Tribune-t szintén.
Nyolckor együtt indultak, és Jack megkérdezte,
valami érdekes riporton dolgozik-e Maddy, hogy
ilyen korán benn kell lennie. Gyakran előfordult
ugyanis, hogy csak tízre ment. Egész nap dolgozott
a sztorikon és a riportokon, azután ötkor és fél
nyolckor kezdődött a két híradó. Nyolckor ért véget

18
Maddy munkanapja, és ha estére valamilyen prog-
ramot terveztek a férjével, az öltözőjében váltott ru-
hát. Sokat dolgoztak, de ez az életforma tökéletesen
megfelelt mindkettőjüknek.
- Greg és én interjúsorozatot készítünk képviselő-
nőkkel. Be akarjuk osztani, ki kivel beszélgessen és
mikor.
Greg Morris volt Maddy műsorvezető társa. A fia-
tal, fekete New York-i már két éve dolgozott vele, és
nagyon kedvelték egymást.
- Nem gondolod, hogy jobb lenne, ha egyedül
készítenéd el az interjúkat? Mi szükséged van
Gregre?
- Ó egészen más szemszögből közelíti meg a té-
mát - felelte Maddy hűvösen. - Ettől lesz az egész
érdekes.
Megvoltak a saját elképzelései a műsorát illetően,
ám igyekezett minél kevesebbet elmondani erről
Jacknek, mivel a férfi gyakran nem értett egyet vele,
és ilyenkor megpróbálta a véleményét ráerőltetni,
akár hatalmi szóval is. Időnként bizony nem volt
könnyű a nagyfőnök feleségének lenni.
- Mondta tegnap a first lady, hogy az erőszakos
cselekedetek áldozatává vált nők védelmére bizott-
ságot szervez? - kérdezte Jack. - Azt akarja, hogy te
is szállj be.

19
Maddy a fejét rázta: Valamit hallott rebesgetni a
bizottságról, de az elnök felesége nem említette
neki.
- Meg fog keresni - közölte Jack. - Mondtam ne-
ki, hogy szerintem szívesen vállalod.
- Igen, ha lesz rá időm. Attól függ, mennyi elfog-
laltságot jelentene.
- Azt mondtam, vállalod - mordult rá nyersen a
férfi. - Jót tesz az imázsodnak.
Maddy néhány másodpercig némán nézett ki az
ablakon. Jack sofőrje vitte őket a televízió székházá-
hoz; évek óta állt már jack alkalmazásában, mind-
ketten tökéletesen megbíztak benne.
- Szeretném, ha ezt a döntést magam hozhatnám
meg - mondta végül az asszony csendesen. - Miért
kellett bejelentened, hogy vállalom?
Valahányszor Jack ilyesmit tett, ő úgy érezte ma-
gát, mintha éretlen kölyök volna. A férfi mindössze
tizenegy évvel volt idősebb nála, néha mégis úgy vi-
selkedett, mintha az apja lenne.
- Megmondtam. Hasznodra válik. Vedd úgy,
hogy utasítást kaptál a cég vezetőségétől.
Mint már annyiszor Maddy gyűlölte ezeket a pil-
lanatokat, és Jack ezzel tökéletesen tisztában is volt.
- Egyébként is azt mondtad, szívesen vállalod -
tette hozzá még a férfi.

20
- Ha lesz rá időm. Hadd döntsem el ezt én!
Ekkor megérkeztek a székházhoz, és Charles ki-
nyitotta a kocsi ajtaját előttük. Nem volt idő folytat-
ni a beszélgetést, és Jack egyébként sem úgy festett,
mintha ez szándékában állt volna. Döntése nyilván-
valóan megváltoztathatatlan volt. Gyors csókkal el-
búcsúzott Maddytől, és már el is tűnt magánliftjé-
ben. Az asszony átesett a szokásos biztonsági vizsgá-
laton, keresztülhaladt a fémérzékelő kapun, majd
lifttel felment a hírszerkesztőségbe.
Volt ott egy üvegfalú irodája, külön titkárnője és
kutatóasszisztense. Greg Morris valamivel kisebb
irodája közvetlenül az övé mellett volt. A fiatalem-
ber látta, hogy kolléganője besiet irodájába, intege-
tett neki, majd néhány perc elteltével utánament,
kezében egy bögre kávéval.
- Szép jó reggelt! ... Vagy nem is olyan szép?
Greg összevont szemöldökkel fürkészte Maddyt.
Jóllehet csak az vehette észre rajta, aki nagyon jól is-
merte, hogy az asszonyban forrt a düh. Maddy nem
szeretett méregbe gurulni. Számára a harag nagy
veszélyt jelentett, és ezt soha nem felejtette el.
- Épp most kaptam egy "vezetőségi utasítást" a
férjemtől.
Greg olyan volt számára, mint egy fivér, előtte
nem is próbálta leplezni bosszúságát.

21
- Hűha! Ki vagyok rúgva? - A fiatalember tréfált,
hisz a nézettségi mutatók szerint csaknem olyan
népszerű volt, mint Maddy, de azért az ember pon-
tosan sosem tudhatta, hogyan áll a szénája Jacknél.
A főnök hajlamos volt váratlan, látszólag teljesen ir-
racionális, ám megváltoztathatatlan döntéseket hoz-
ni. Igaz, Greg egyelőre úgy tudta, hogy Jack kedve-
li őt.
- Azért nem ilyen drámai a helyzet - nyugtatta
meg gyorsan Maddy. - Jack közölte a füst ladyvel,
hogy tagja leszek az új bizottságnak. És engem még
csak meg sem kérdezett.
- Azt hittem, a szívügyednek tekinted az efféle
problémákat - jegyezte meg Greg, miközben elnyúlt
a Maddy íróasztala előtt álló széken.
- Nem erről van szó, Greg. Ha valami velem kap-
csolatos, legalább kérdezze meg, mit szólok hozzá!
Végül is felnőtt ember vagyok!
- Jack valószínűleg biztosra vette, hogy szívesen
vállalod. Tudod, milyenek az ostoba férfiak. Nem te-
szik meg A és B pont között a szükséges lépéseket,
csak feltételeznek valamit, és mennek a saját fejük
után.
- Nagyon jól tudja, mennyire utálom az ilyesmit.
Mindketten tudták azonban, hogy Jack gyakran
hozott döntéseket felesége helyett. Mindig is ez volt

22
a helyzet közöttük. Jack azt mondta; ő tudja, mi a
legjobb Maddynek.
- Nem örülök, hogy épp tőlem kell megtudnod,
de most kaptunk hírt egy újabb "vezetőségi utasítás-
"
ról . A férjed még egy döntést hozott meg tegnap.
Épp most szóltak le az Olümposzról, mielőtt megér-
keztél - mondta Greg elkomorulva.
A kimondottan jóképű, karcsú, hosszú combú
amerikai fiatalember eredetileg táncos akart len-
ni, ám végül az újságírásnál kötött ki, és imádta a té-
vés munkát.
- Miről beszélsz? - nézett rá a homlokát ráncolva
Maddy.
- A fél nyolcas híradóból Jack kivette a politikai
kommentárunkat.
- Micsoda?! De hát miért? A nézők szerették. És
mi is szerettük csinálni.
- Ő viszont több hírt akar a fél nyolcasban. A dön-
tés állítólag a nézettségi mutatókon alapul.
- Miért nem beszélt velünk erről?
- Miért pont erről beszélt volna velünk? Mikor
fordult elő, hogy bármiről is megkérdezte a vélemé-
nyünket? Ugyan már, Maddy, hisz nálad jobban sen-
ki sem ismeri őt! Jack Hunternek nem kell egy mű-
sor készítőivel konzultálnia ahhoz, hogy meghozza

23
a rájuk vonatkozó döntését. Ez aligha lehet új hír a
számodra.
- A fenébe! - Maddy szemlátomást dühös volt.
Kávét töltött magának egy csészébe. - Ez aztán szép!
Szóval nincs többé hírmagyarázat. Ez egyszerűen
ostobaság!
- Nekem is ez a véleményem, de hát a "papa"
tudja, mi a legjobb. Azt mondják az okosok, ha a né-
zők panaszkodnának, esetleg az ötórás adásba visz-
szakerülhet a kommentár. De nem egyhamar
- Nagyszerű. A mindenségit, legalább figyelmez-
tetett volna!
- Ahogy mindig szokta? Ugyan már, kis naiv ba-
rátném! Vegyük tudomásul, mi itt csak alkalmazot-
tak vagyunk.
- Hát, igen.
Maddy néhány pillanatig dühöngött még magá-
ban, de aztán munkához látott Greggel. Megbeszél-
ték, kit interjúvoljanak meg elsőként a már kiválasz-
tott képviselőnők közül. Tizenegy körül végeztek,
akkor Maddy elugrott néhány dolgot elintézni, és
vett magának egy szendvicset. Egykor már újra az
íróasztalánál ült, és egész délután dolgozott. Négy
órakor átment Greggel együtt a sminkesekhez, és
amíg megcsinálták a frizuráját és kikészítették az ar-
cát, kollégájával a nap híreiről társalgott. Eddig sem-

24
mi fontos nem történt.
- Na, beolvastál már Jacknek a kommentár miatt? -
vigyorgott rá a fiú.
- Nem, de amint találkozunk, megteszem.
A nap folyamán szinte soha nem látta a férjét, de
a székházat általában együtt hagyták el, hacsak
Jacknek nem volt még valami dolga valahol. Ilyen-
kor Maddy egyedül ment haza, és türelmesen
várt rá.
Az ötórás híradó rendben lement, utána Maddy és
Greg szokás szerint beszélgetve várta, hogy fél nyolc-
kor elkezdődjön a második adás. Nyolckor végeztek,
és amint Maddy kilépett a díszletből, jack már meg is
jelent. Az asszony elbúcsúzott Gregtől, levette a
mikroportját, fogta a táskáját, és férje oldalán távozott.
Egy georgetowru koktélpartira voltak hivatalosak
- Mi a fene történt a kommentárunkkal? - kér-
dezte Maddy, miután beültek a kocsiba.
- A nézettségi index szerint az emberek unják.
- Ez süket duma, Jack! Nagyon is szeretik.
- Mi nem így tudjuk - közölte a férfi közönyösen.
- Miért nem szóltál róla ma reggel? - Maddyt még
mindig nagyon bosszantotta a dolog.
- A vezetőségi utasításoknak át kell haladniuk a
megfelelő csatornákon.
- Meg sem kérdezted a véleményemet. Legalább

25
figyelmeztettél volna! Egyébként szerintem most
nem jól döntöttél.
- Majd kiderül a nézettségi mutatókból.
Ekkor már a georgetowni partin voltak és elve-
gyültek a tömegben. Maddy legközelebb akkor látta
Jacket, amikor az két óra elteltével megkereste, és
megkérdezte tőle, indulhatnak-e haza. Hosszú volt
a nap mindkettejük számára, ráadásul előző este ké-
sőn kerültek ágyba a fehér házbeli estély miatt.
Hazafelé menet nem sokat beszélgettek. Jack em-
lékeztette feleségét, hogy másnap reggel Camp Da-
vidbe megy az elnökkel, és ott is ebédel.
- Fél háromkor várlak a gépnél - mondta elgon-
dolkodva.
Minden hétvégét Virginiában töltöttek. Jack vett
ott egy farmot egy évvel azelőtt, hogy Maddyvel
megismerkedett. A zegzugos, nagy házat hatalmas
földterület vette körül, az istállóban telivérek álltak.
Jack nagyon szeretett ott lenni, Maddy pedig az ő
kedvéért elviselte, bár mindig unatkozott.
- Ezen a hétvégén nem akarsz a városban marad-
ni? - kérdezte az asszony reménykedve, amikor a
házuk előtt kiszálltak a kocsiból.
- Nem lehet. Meghívtam Mccutchins szenátort és
a feleségét.
Maddy számára ez is újdonság volt.

26
- Erről sem volt szabad tudnom eddig? - kérdez-
te bosszúsan. Utálta az efféle meglepetéseket.
- Ne haragudj, Maddy! Rengeteg dolgom volt
ezen a héten. Folyamatban van néhány bonyolult
ügy a cégnél.
Maddy gyanította, hogy férje figyelmét a Camp
David-i találkozó köti le, de attól még szólhatott vol-
na arról, hogy meghívta Mccutchinsékat.
- Ez nagy figyelmetlenség volt tőlem - mosoly-
gott rá gyengéden Jack. - Bocsáss meg, kicsim!
Amikor így beszélt, nem lehetett tovább haragud-
ni rá. Ha akart, elbűvölő tudott lenni, és ilyenkor
Maddy haragja rögtön köddé vált.
- Semmi baj. Csak szerettem volna, ha időben
szólsz.
Nem is fecsérelte az időt arra, hogy megemlitse, ki
nem állhatja Paul Mccutchinst. Jack ezzel tökélete-
sen tisztában volt. A szenátor kövér volt, pöffeszke-
dő és arrogáns, a felesége szemlátomást félt tőle. Az
asszony mindig nagyon ideges volt, és alig szólt töb-
bet két szónál, valahányszor Maddy találkozott vele.
Úgy tűnt, megijed a saját árnyékától is. Még a gye-
rekek is idegesnek látszottak. Három sápadt, nyafo-
gós gyereküket Maddy képtelen volt megkedvelni,
pedig általában szerette a gyerekeket.
- Hozzák a srácokat is?

27
- Megmondtam nekik, hogy hagyják otthon őket
- felelte vigyorogva Jack. - Tudom, hogy nem állha-
tod őket, és nem is hibáztatlak ezért. Ráadásul min-
dig ijesztgetik a lovakat.
- Hát, ez is valami - sóhajtott Maddy fáradtan.
Hosszú volt ez a hét mindkettejük számára. Az
asszony pillanatok alatt álomba merült, még arra
sem riadt fel, hogy férje felkelt mellőle másnap reg-
gel. Mire lement reggelizni, jack már felöltözve az
újságot olvasta.
A férfi pár perc múlva el is indult a Fehér Házba,
ahonnan majd az elnöki helikopter viszi őket Camp
Davidbe.
- Jó szórakozást! - szólt utána Maddy mosolyog-
va, és töltött még egy csésze kávét. Úgy látta, hogy
férje nagyszerű hangulatban van. Jack számára a vi-
lág legizgalmasabb dolga a hatalom volt.
És amikor Maddy újra látta őt délután a reptéren,
Jack arca valósággal ragyogott. Úgy tűnt, remekül
érezte magát jim Armstrong társaságában.
- Nos? Megoldottátok a Közel-Kelet minden
problémáját, vagy kiterveltetek egy kisebb háborút?
- érdeklődött Maddy pajkos mosollyal.
Elég volt egy pillantást vetnie férjére a ragyogó jú-
niusi napsütésben, és megint beleszeretett. Olyan
jóképű volt a férfi, olyan átkozottul vonzó!

28
- Valami olyasmi - mosolygott titokzatosan Jack,
miközben felszálltak a gépre.
Télen vette a Gulfstreamet, és nagyon elégedett
volt vele. Gyakran használta üzleti útjai során, és
minden hétvégén ezzel mentek Maddyvel a farmra.
- Beszélhetsz már róla?
Maddy oldala majd kilyukadt már a kíváncsiság-
tól, ám férje nevetve rázta a fejét.
- Még nem. De már nem kell sokáig várnod.
Húsz perc múlva - felszálltak a két pilótával;
Maddy és Jack a kényelmes fotelokban ülve cseve-
gett, míg a gép a farm felé szállt velük. Maddy nagy
bánatára Mccutchinsék már ott várták őket. Reggel
indultak kocsival Washingtonból.
Paul Mccutchins szokás szerint harsányan üdvö-
zölte Jacket, nagyokat csapott a hátára, Maddyt pe-
dig a kelleténél sokkal szorosabban ölelte meg. A fe-
lesége, Janet nem szólt semmit, tekintete alig egy pil-
lanatra kapcsolódott össze Maddyével. Mintha attól
félne, hogy ha Maddy hosszabban néz a szemébe,
meglát benne valami sötét titkot. Janetben volt vala-
mi, amitől Maddy mindig kényelmetlenül érezte
magát a társaságában, de soha nem jött rá, mi az,
annyira pedig nem érdekelte a dolog, hogy eltűnőd-
jön rajta.
Jack meg akart beszélni valamit Paullal egy tör-

29
vényjavaslatot illetően. A fegyvertartásról volt szó,
ami az egyik legkényesebb téma és mindig hírérté-
kű. A két férfi elballagott az istállók felé szinte rög-
tön azután, hogy Hunterék megérkeztek, így Mad-
dy kettesben maradt Janettel. Javasolta neki, hogy
menjenek be, megkínálta friss limonádéval és süte-
ménnyel. Az itteni szakácsnő csodálatos olasz asz-
szony volt. Jack még azelőtt vette fel, hogy Maddy-
vel összeházasodott. A farm mindig is sokkal inkább
Jacké volt, mint kettőjüké, jobban is szerette, mint
Maddy. Gyakran látott vendégül itt olyan embere-
ket, akikkel üzleti ügyben akart találkozni. Ezek kö-
zé tartozott Paul Mccutchins is.
Az asszonyok a nappaliban üldögéltek. Maddy
megkérdezte Janettől, mi van a gyerekekkel, s mi-
után megitták a limonádét, azt javasolta, sétáljanak
egyet a kertben. Úgy érezte, már egy örökkévalóság
telt el azóta, hogy Jackék elmentek az istálló felé.
Igyekezett beszélgetni, szóba hozott mindenféle
semmiséget az időjárástól a farm történetén keresz-
tül az új rózsabokrokig. Amikor Janetre pillantott,
döbbenten vette észre, hogy az sír A szenátor felesé-
gére a legnagyobb jóindulattal sem lehetett azt mon-
dani, hogy vonzó asszony. Kövér volt, sápadt, és
mindig a szomorúság légköre lengte körül. És most,
amint könnyek gördültek végig az arcán, kimondot-

30
tan szánalmasnak látszott.
- Jól vagy? - kérdezte Maddy zavartan, bár Janet
nyilvánvalóan nem volt jól. - Tehetek érted valamit?
Janet Mccutchins a fejét rázta és felzokogott.
- Ne haragudj - nyögte ki nagy nehezen.
- Ugyan, dehogy haragszom - felelte Maddy, és
egy kerti székhez vezette az asszonyt. - Kérsz egy
pohár vizet?
Janet megint csak a fejét rázta, azután kifújta az
orrát, és Maddyre nézett.
- Nem tudom, mit csináljak - mondta reszkető
hangon.
Maddy hirtelen nagyon megsajnálta.
- Segíthetek valamiben?
Elképzelni sem tudta, mi lehet a probléma. Arra
gondolt, talán beteg az asszony, vagy valamelyik
gyerekkel lehet valami baj, attól ilyen zaklatott.
- Senki nem tud segíteni - hangzott a kétségbe-
esett, reményvesztett válasz. - Nem tudom, mit csi-
náljak- ismételte Janet. - Paulról van szó. Gyűlöl en-
gem.
- Ugyan, dehogy gyűlöl. Biztos vagyok benne,
hogy tévedsz - jelentette ki Maddy, és egyre kíno-
sabban érezte magát. Amennyire meg tudta ítélni a
helyzetet, Mccutchins valóban gyűlölte a felesé-
gét. - Hogy jut eszedbe ilyesmi?

31
- Évek óta gyűlöl. Állandóan gyötör Csak azért
vett el, mert teherbe estem.
- Napjainkban ez már nem indok. Nem lenne
már melletted, ha nem így akarná ő is.
A legnagyobb Mccutchins csemete tizenkét éves
volt, és utána született még kettő. Ennek ellenére
Maddy kénytelen volt elismerni, soha nem látta,
hogy Paul kicsit is kedves lett volna a feleségéhez.
Többek között ezért is utálta a szenátort.
- Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elvál-
junk. Paul szerint ártana a politikai karrierjének.
Ennek a lehetősége valóban fennállt, ámbár jó né-
hány politikus túlélte már a válást. És ekkor janet
mondott valamit, amitől Maddynek elállt a léleg-
zete.
- Paul ver engem.
Maddy ereiben megfagyott a vér e szavak halla-
tán. Janet pedig óvatosan felhúzta ruhája ujját, és
megmutatta a karját, amelyet kék-zöld foltok, vér-
aláfutások tarkítottak. Maddy évek óta hallott rebes-
getni csúnya sztorikat a szenátor indulatos, erősza-
kos természetéről, és most itt volt a bizonyíték.
- Ez borzasztó, Janet! - Maddy nem tudta, mit
mondhatna, de a szíve majd megszakadt a szeren-
csétlen asszonyért. Legszívesebben megölelte volna.
- Ne maradj vele! Ne hagyd, hogy ezt tegye veled!

32
Magam is kilenc évig voltam egy ilyen ember felesé-
ge. - Nagyon jól tudta, milyen ez az élet, noha hét
éven át igyekezett elfelejteni.
- Hogyan sikerült megszabadulnod tőle?
Ahogy ott suttogtak összehajolva a kertben, hirte-
len olyanok voltak, mint két hadifogoly, akik ugyan-
azon háború áldozatai lettek.
- Megszöktem - felelte Maddy, és hangjában jó-
val több határozottság csengett, mint amennyi való-
jában volt benne, amikor annak idején lépnie kellett.
Őszinte akart lenni ezzel az asszonnyal. - Rettenete-
sen féltem. Jack segített.
Janet mellett azonban nem állt ott semmiféle jack
Hunter Nem volt fiatal, sem szép, nem volt munká-
ja, nem voltak reményei, volt viszont három gyer-
meke. Helyzete szinte mindenben különbözött
Maddyétől.
- Azt mondja, megöl, ha elhagyom. És azt mond-
ja, ha bárkinek elárulom, a zárt osztályra juttat. Egy-
szer már megtette, miután a kislányom megszüle-
tett. Elektrosokk-kezelést kaptam.
Maddy arra gondolt, inkább Mccutchins bizo-
nyos testrészét kellene árammal kezelni, de ezt nem
mondta el Janetnek. Tudta, min megy keresztül ez
az asszony, látta a zúzódásokat, és a szíve majd meg-
szakadt érte.

33
- Segítségre van szükséged. Miért nem rejtőzöl el
valami anyaotthonban?
- Akárhová bújnék, rám talál. Meg fog ölni. -
Janet felzokogott.
- Majd én segítek.
Maddy habozás nélkül vállalkozott a feladatra.
Úgy érezte, tennie kell valamit ezért a szerencsétlen
asszonyért. Furdalta a lelkiismeret, amiért nem ked-
velte. És mint ugyanannak a szörnyűségnek a túl-
élője, úgy vélte, tartozik annyival a sorstársának,
hogy segít neki.
- Majd én utánanézek, hová mehetnél a gyere-
kekkel együtt.
- Minden újság meg fogja írni - sírta Janet.
- Azt is megírják, ha megöl - vágta rá határozot-
tan Maddy. - Ígérd meg, hogy ezt nem hagyod eny-
nyiben! Bántja a gyerekeket is?
Janet a fejét rázta, de Maddy tudta, hogy ennél
sokkal bonyolultabb ez a helyzet. Ha az apa nem
is üti meg a gyerekeket, rettegésben tartja őket, vi-
lágszemléletüket eltorzítja, és egy napon a lány
majd ugyanolyan férfihoz megy feleségül, amilyen
az apja, épp ahogy Maddy tette, a fiúk pedig való-
színűleg úgy vélik, elfogadott dolog verni a nőisme-
rősöket, feleségeket. Senki nem ússza meg sebek
nélkül, ha olyan családba születik, ahol az anyát ve-

34
rik. Maddyt ez kergette Bobby joe karjaiba, és ezért
hitte, hogy férjének joga van azt tenni vele, amit
akar.
Maddy megszorította sorstársa kezét, ám amint
meghallották, hogy közelednek a férfiak; Janet elhú-
zódott, és az arca rezzenéstelen lett, mintha mi sem
történt volna.
Este, amikor egyedül maradtak, Maddy elmondta
jacknek, mi történt.
- Paul veri a feleségét. - A hátán végigfutott a hi-
deg, ahogy kimondta a szavakat.
- Paul? - kerekedett el Jack szeme. - Kétlem. Elég
goromba fickó; de nem hiszem, hogy ilyesmire ké-
pes lenne. Egyáltalán honnan veszed?
- Janet mondta. - Maddy most már barátnőjének
érezte az asszonyt.
- A helyedben nem venném túlságosan komo-
lyan a szavait - közölte Jack. - Paul már évekkel ez-
előtt azt mondta, hogy Janetnek gondjai vannak az
idegeivel.
- Láttam a véraláfutásokat - csattant fel harago-
san Maddy - Én hiszek neki, Jack. Nagyon is jól is-
merem ezt a helyzetet.
- Tudom, tudom. De azokat a véraláfutásokat bár-
hol összeszedhette. Lehet, hogy ő maga csinálta,
csak hogy Pault rossz színben tüntesse fel. Paulnak

35
egy ideje van valakije: Janet talán úgy akar bosszút
állni rajta, hogy csúf pletykákat terjeszt róla.
Maddy biztosra vette, hogy Janet igazat mondott.
Az, hogy Jack ebben kételkedik, szörnyen bosszan-
totta.
- Miért nem hiszel neki? - kérdezte dühösen. -
Egyszerűen nem értem.
- Ismerem Pault. Nem tenne ilyesmit - jelentette
ki jack.
Maddy legszívesebben felsikoltott volna. Hevesen
vitáztak, amíg csak le nem feküdtek, és Maddy
olyan dühös volt Jackre, amiért az nem hitt neki,
hogy kimondottan örült, hogy aznap este nem sze-
retkeztek. Abban a pillanatban úgy érezte, Janet
Mccutchins sokkal közelebb áll hozzá, mint a saját
férje. Jack azonban szemlátomást észre sem vette,
hogy viselkedésével mennyire felzaklatta feleségét.
Másnap, amikor Mccutchinsék távoztak, Maddy
odaszólt Janetnek, hogy keresi majd, amint meg-
szerzi a szükséges információt. Janet kifejezéstelen
arccal nézett rá, mintha nem is tudná, miről van szó.
Nagyon félt, hogy Paul meghallja, mit beszélnek.
Bólintott, beszállt a kocsiba, és már indultak is.
És amikor Hunterék este visszarepültek Washing-
tonba, Maddy némán bámult ki az ablakon egész
úton. Semmi másra nem tudott gondolni, csakis

36
Bobby Joe-ra, és a kétségbeesésre, amely eltöltötte
azokban a magányos knoxville-i években. Azután
Janetre és a véraláfutásaira gondolt. Szerencsétlen
asszony úgy élt, akár egy rab, és nem volt bátorsága
vagy energiája megszökni fogvatartójától. Pontosab-
ban a meggyőződésévé vált, hogy képtelen meg-
szökni. És amikor a gép leszállt Washingtonban,
Maddy ünnepélyesen megfogadta magában, min-
den tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen sorstársán.
3. fejezet
Hétfő reggel Maddy összefutott Greggel, amint
beért munkahelyére. Bement a fiatalember iro-
dájába, és töltött magának egy csésze kávét.
- No, hogy telt Washington leghíresebb, díjnyer-
tes műsorvezetőjének hétvégéje? - vigyorgott Greg,
aki előszeretettel ugratta kolléganőjét azzal, hogy
milyen előkelő körökben forog. - Az elnökkel múlat-
tad az időt, vagy csak a first ladyvel vásárolgattál?
- Nagyon vicces - húzta el a száját Maddy, aztán
belekortyolt a gőzölgő kávéba. Még mindig Janet
Mccutchins vallomásának hatása alatt állt. - Ami azt
illeti, Jack az elnökkel ebédelt szombaton Camp
Davidben.
- Hála istennek, nem kellett csalódnom. Bele is
halnék, ha megtudnám, hogy a kocsimosóban állta-
tok sorban, mint mi, póremberek. Remélem, tudod,

37
hogy én a te élményeidből táplálkozom, mondhatni,
másodkézből élek.
- Hidd el, nem is olyan izgalmas ez az egész.
Maddy mindig úgy érezte, hogy ez nem is az ő
élete, csupán a férjére irányuló reflektorfényből jut
rá is egy kevés.
- A hétvégén Mccutchinsék voltak nálunk lenn
Virginiában. Úristen, hogy az a fickó milyen undo-
rító!
- Aranyos, finom ember a szenátor úr - vigyor-
gott Greg.
Maddy egy hosszú percig hallgatott, azután úgy
döntött, a bizalmába avatja kollégáját. Amióta együtt
dolgoztak, igazán jó kapcsolat alakult ki közöttük,
olyanok voltak egymás számára, akár a testvérek.
Maddynek nem volt valami sok barátja Washington-
ban, nem jutott ideje efféle kapcsolatokat kialakítani
és ápolni, ha pedig valakivel mégis összebarátkozott,
az Jacknek rendszerint nem tetszett, és előbb-utóbb
rá is vette őt, hogy ne találkozzon többé az illetővel.
És ő nem is tiltakozott, hisz Jack mellett rengeteg el-
foglaltsága volt, állandóan dolgozott. Kezdetben,
amikor még találkozgatott számára rokonszenves
nőkkel, Jacknek mindig volt valami ellenérve. Az
egyiket kövérnek tartotta, a másikat csúnyának, vagy
épp indiszkrétnek, irigynek, nem megfelelő társaság-

38
nak. Nagyon vigyázott a feleségére, s ennek az lett a
következménye, hogy teljesen elszigetelte. Maddy-
nek végül már esélye sem volt, hogy a munkatársain
kívül bárkivel bizalmasabb kapcsolatot alakítson ki.
Tudta, hogy férje jót akar, amikor védelmezi őt, nem
is vette rossz néven, de ez azt jelentette, hogy csakis
Jack állt közel hozzá, és az utóbbi időben Greg
Morris.
- Rettenetes dolog történt a hétvégén - kezdte
óvatosan, mert kicsit még mindig zavarban volt,
amiért kiadja janet titkát. Tudta; az asszony nem sze-
retné, hogy mindenki rajta köszörülje a nyelvét.
- Letörött valamelyik körmöd? - vigyorgott Greg.
Maddy rendszerint nevetett az efféle ugratáso-
kon, most azonban komolyan nézett a fiúra.
- Janetről van szó.
- Az a nő meglehetősen jelentéktelennek tűnik.
Csak egyszer kétszer láttam szenátusi partikon.
Maddy nagyot sóhajtott, aztán belevágott.
- A férje veri.
- Micsoda? A szenátor? Biztos vagy benne?
- Láttam a véraláfutásokat. -
- Nem voltak annak a nőnek problémái az idegei-
vel?
Ugyanúgy reagált, mint Jack, és ez feldühítette
Maddyt.

39
- Miért mondanak a férfiak mindig ilyeneket a
bántalmazott nőkről? És ha azt mondtam volna,
hogy Janet fejbe vágta a férjét egy golfütővel? Azt el-
hinnéd? Vagy azt mondanád, hogy az a dagadt ba-
rom hazudozik?
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de neki való-
színűleg hinnék. Mert a férfiak nem hazudnak az
ilyesmivel kapcsolatban. Elég ritkán fordul elő, hogy
egy nő bántalmaz egy férfit.
- A nők sem hazudnak. Csak éppen az olyan ala-
kok miatt, amilyen te vagy meg jack, úgy érzik,
hogy az egész az ő hibájuk, és titokban kell tarta-
niuk. És igen, Janet volt ideggyógyintézetben, de
nekem egyáltalán nem tűnik bolondnak, és az a sok
véraláfutás sem a képzelete játéka volt csupán. Ret-
teg a férjétől. Sokszor hallottam, hogy a fickó ször-
nyen bánik a beosztottaival, de hogy a feleségét bán-
talmazza, azt nem gondoltam volna. Megígértem
Janetnek, hogy keresek neki valami helyet, ahová el-
menekülhet. Szerinted hol kezdjem?
- Mit szólnál a Nők Szövetségéhez? Egy jó is-
merősöm a vezetője. És ne haragudj azért, amit
mondtam. Több eszem is lehetne - tette hozzá za-
vartan.
- Hát, lehetne. De azért az ismerősödet felhív-
nám.

40
Greg felírt egy nevet egy cédulára. Maddy elvette,
rápillantott. Fernanda Lopez. Úgy rémlett neki, ké-
szített egy riportot a nővel, nem sokkal azután, hogy
a tévécsatornához került. Jó öt-hat év telt el azóta, de
Maddy emlékezett, hogy a nő igen nagy hatást gya-
korolt rá. Amikor azonban felhívta a megadott tele-
fonszámot, közölték vele, hogy Fernanda Lopez al-
kotószabadságra ment, a helyettese pedig most
szült. Az újabb helyettes két hét múlva érkezik, ak-
kor kellene újra telefonálni. Amikor Maddy elmond-
ta, miről lenne szó, megadtak néhány telefonszá-
mot, de mindenütt csak üzenetrögzítőt talált. Hívta
a Bántalmazott Nők Segélyvonalát is, de az állan-
dóan foglalt volt. Közben munkához láttak Greggel,
és olyannyira belefeledkeztek, hogy Janet problémá-
ja csak az ötórás adáskezdés előtt jutott újra Maddy
eszébe. Akkor megfogadta, hogy másnap reggel me-
gint elkezd telefonálgatni. Ha Janet ennyi éven át
tűrt, egy éjszakát még biztosan kibír Ám Maddy
mindenképpen tenni akart érte valamit, mert látta
hogy
szerencsétlen asszonyt teljesen megbénította a
félelem, képtelen önmagán segíteni.
Az ötórás híradóban a szokásos módon tudósítot-
tak az országban és a nagyvilágban történtekről, míg
a fél nyolcas adás legnagyobb részét egy, a Kennedy

41
reptéren történt repülőgép-katasztrófa foglalta el.
Hazafelé Maddy egyedül ült a kocsiban, mert -
Jacknek megint az elnökkel volt megbeszélése. Az
asszony el is tűnődött, mi lehet az a fontos téma,
amiről ennyit kell tanácskozni. Mire azonban haza-
ért, már újra Janet járt a fejében. Legszívesebben fel-
hívta volna, de tartott tőle, hogy Paul lehallgatja fe-
lesége beszélgetéseit, ezért némi habozás után
visszatette a kagylót a helyére.
Az este hátralevő részében Maddy elolvasott egy
halom cikket, amelyekkel restanciában volt, átnézett
egy új, a mellrákkal foglalkozó könyvet, hogy meg-
állapítsa, érdemes-e riportot készíteni a szerzővel,
kimanikűrözött, és korán lefeküdt. Éjféltájt félálom-
ban hallotta jacket megjönni, de olyan fáradt volt,
hogy rögtön újra elaludt. Reggel arra ébredt, hogy a
férje megnyitja a tusolóban a csapot.
Mire frissen, felöltözve lement, Jack már a Wall
Street Journalt olvasta, és mosolyogva nézett fel rá.
Maddy farmert, piros pulóvert és élénkpiros Gucci
papucscipőt viselt. Ragyogó látványt nyújtott.
- Már bánom, hogy tegnap éjszaka nem ébresz-
tettelek fel - mondta mosolyogva jack.
Maddy felnevetett, kávét töltött magának, és ki-
nyitotta az egyik újságot.
- Nem tudom, miben mesterkedtek az elnökkel,

42
hogy ilyen sülve-főve együtt vagytok, de remélem,
valami izgalmasabb dologról van szó, mint holmi
kormányátalakítás.
- Meglehet - felelte Jack, és olvasta tovább a lapot.
Pár pillanat múlva felkapta a fejét, mert a felesége
torkát furcsa, ijedt kis hang hagyta el. - Mi a baj? -
nézett rá felvont szemöldökkel.
Maddy pár pillanatig képtelen volt megszólalni,
szemébe könnyek szöktek, így elhomályosultak
előtte a betűk.
- Janet Mecutchins tegnap este öngyilkosságot
követett el - mondta végül. - Felvágta az ereit
georgetowni házukban. Az egyik gyereke találta
meg és hívta a mentőket, de azok már későn érkez-
tek. Mivel véraláfutásokat találtak a karján és a lá-
bán, először idegenkezűségre gyanakodtak, de a férj
elmondta, hogy Janet előző este leesett a lépcsőn,
mert elbotlott fia gördeszkájában. Az a szemétláda...
megölte... - Elfúlt .a hangja, érezte, hogy testében
minden izom megfeszül.
- Nem Paul ölte meg, Maddy - mondta Jack hal-
kan. - Ő ölte meg saját magát. Most mondtad.
- Azt gondolta, nincs más kiút számára - felelte
Maddy fojtott hangon, mert nagyon jól emlékezett
erre az érzésre. Én is ide jutottam volna, ha nem
menekítesz ki Knoxville-ből.

43
- Ez ostobaság, nagyon jól tudod. Előbb ölted vol-
na meg a férjedet, mint magadat. Janet nyilván meg-
zavarodott, régebben is voltak már problémái az ide-
geivel. Rengeteg oka lehetett rá, hogy megtegye.
- Hogy a fenébe mondhatsz ilyet?! Miért nem
akarod elhinni, hogy az a dagadt vadállat bántal-
mazta a feleségét? Elképzelhetetlennek tartod? Ne-
ked talán kedves, rendes embernek tűnik? Miért
nem lehetséges, hogy az asszony igazat mondott?
Csak mert nő? Miért mindig a nő hazudik?
- Lehet, hogy nem hazudott. De az a tény, hogy
öngyilkos lett, alátámasztja a feltételezést, hogy ide-
gileg nem volt rendben.
- Azt a feltételezést támasztja alá, hogy kétségbe
volt esve és nem látott más kiutat. Olyannyira két-
ségbe volt esve, hogy már az sem érdekelte, hogy a
gyerekei ott maradnak anya nélkül, mi több, az sem,
hogy valószínűleg egyikük fogja megtalálni.
Maddy szeméből patakzottak a könnyek, zihálva
vette a levegőt. Tudta, milyen érzés, ha az embert kí-
nozzák, gyötrik, megfélemlítik, olyannyira sarokba
szorítják, hogy már nem lát menekülési lehetőséget.
Ha ő nem lett volna szép és fiatal, ha Jack nem akar-
ta volna alkalmazni, ő is végezhette volna úgy, mint
Janet Mccutchins. Egyáltalán nem volt biztos ben-
ne, hogy Jacknek igaza van, amikor azt mondja, ő

44
inkább ölte volna meg Bobby joe-t, mint saját magát.
Nemegyszer gondolt ő is öngyilkosságra sötét éjsza-
kákon, amikor Bobby Joe nagyon berúgott, ő pedig
bedagadt szemmel, felrepedt,ajakkal kuporgott egy
sarokban. Könnyű volt megérteni, mit érezhetett
Janet. Aztán eszébe jutottak az eredménytelen tele-
fonhívások, amelyeket előző nap bonyolított az iro-
dájából.
- Tegnap felhívtam miatta a Nők Szövetségét és
egy segélyvonalat. A fenébe is, bárcsak odatelefonál-
tam volna az este! De attól féltem, hogy Paul lehall-
gatja a hívást, és janet még nagyobb bajba kerül.
- Nem tudtál volna rajta segíteni. Emiatt kár iz-
gatnod magad, Maddy Ami történt, épp ezt bizo-
nyítja.
- Nem bizonyít ez a világon semmit, Jack! Janet
nem volt bolond. Rémült volt. És honnan tudod,
hogy az a tetű hol volt és mit művelt, mielőtt szeren-
csétlen asszony ezt tette magával?
- Paul egy seggfej, de nem gyilkos. Erre mérget
vennék - jelentette ki Jack nyugodtan.
Maddy egyre idegesebb lett.
- Mióta vagytok ti ketten ilyen puszipajtások?
Honnan a fenéből tudhatnád, hogy Paul mit művelt
Janettel? Fogalmad sincs róla, milyen is ez.
Maddyt rázta a zokogás, amint ott ült a konyha-

45
asztalnál. Siratott egy asszonyt, akit alig ismert, aki
azonban ugyanazon az úton járt, amin egykor ő.
Csakhogy ő a túlélők közé tartozott, míg Janet nem
volt ilyen szerencsés.
- Van fogalmam róla - felelte Jack. - Amikor elvet-
telek, szörnyű rémálmok kínoztak, magzatpózban
aludtál, a karoddal védve a fejedet. Tudom, kicsim,
tudom... Én mentettelek meg...
- Ez igaz - bólintott Maddy, kifújta az orrát, és
szomorúan nézett férjére. - Soha nem fogom elfelej-
teni... De annyira sajnálom Janetet... Gondolj bele,
mit érezhetett, amikor megtette. Biztosan rettenetes
volt az élete.
- Valószínűleg - mondta Jack hűvösen. - Én Pault
és a gyerekeket sajnálom. Nehéz időszak lesz ez
mindannyiuk életében. Remélem, a sajtó nem az ő
tragédiájukon fog csámcsogni hetekig.
- Én pedig azt remélem, hogy valami fiatal, feltö-
rekvő riporter alaposan utánanéz a dolognak, és a
világ elé tárja, hogy ez a hájas disznó mit művelt a
feleségével. Nemcsak Janet miatt, hanem minden
olyan nő érdekében, aki még él és ugyanilyen hely-
zetben van.
- Nehéz megérteni, miért nem hagyta el Pault, ha
ilyen szörnyű volt vele az élet. Nem kellett volna
megölnie magát, hisz el is mehetett volna.

46
- Talán ő úgy gondolta, hogy nincs semmi más le-
hetősége - mondta Maddy együttérzőn.
Jack a fejét csóválta.
- Te is ott tudtad hagyni a férjedet; Maddy. Ő is
megtehette volna - jelentette ki határozottan.
- Nyolc évem ment rá, és csak a te segítséged-
del sikerült eljönni. Nem mindenki ilyen szeren-
csés. És csak egy hajszálon múlt, hogy megmene-
kültem. Lehet, hogy ha még egy évig vele mara-
dok, megöl.
- Nem hagytad volna, hogy ez megtörténjen -
mondta Jack mély meggyőződéssel.
Maddy korántsem volt ebben biztos.
- Elég sokáig hagytam, hogy bármi megtörténjen.
Amíg te el nem jöttél értem. És az anyám egészen
addig hagyta, hogy bármi megtörténjen, amíg az
apám meg nem halt. És meg mernék esküdni rá,
hogy utána hiányzott neki. Az ilyen kapcsolatok a
bántalmazó és a bántalmazott részéről egyaránt sok
kal betegesebbek, mint bárki gondolná.
- Ez igazán érdekes perspektíva - nézett rá a fér-
je szkeptikusan. - Szerintem bizonyos emberek ki-
provokálják vagy elvárják vagy hagyják, hogy meg-
történjen, mert túlságosan gyengék ahhoz, hogy
bármi mást tegyenek.
- Nem tudsz te erről semmit, Jack - jelentette

47
ki Maddy feszült hangon, azzal kiment a konyhá-
ból.
Felszaladt az emeletre a táskájáért. Amikor lejött,
egy jól szabott sötétkék blézer volt a karján; fülében
kis gyémánt fülbevaló. Mindig nagyon ügyelt a kül-
sejére, otthon és a munkahelyén egyaránt, hisz soha
nem tudhatta, kivel fut össze, és az emberek minde-
nütt felismerték.
Aznap munkába menet a házaspár némán ült a
kocsiban. Maddyt bosszantotta jack néhány kijelen-
tése, de nem akart vitatkozni vele. Greg azonban
már az irodájában várta. Olvasta a hírt, és szemláto-
mást zaklatott volt.
- Annyira sajnálom, Maddy. Biztosan szörnyen
érzed magad. Tudom, hogy segíteni akartál rajta.
Valószínűleg nem is tudtál volna.
Igyekezett megnyugtatni, vigasztalni kolléganő-
jét, ám az villámló szemmel fordult feléje.
- Ugyan miért?! - csattant fel. - Mert elmebeteg
volt, mint minden bántalmazott nő, és fel akarta vág-
ni az ereit? Ez a véleményed?
- Én csak arra gondoltam, hogy talán túlságosan
félt ahhoz, hogy elmeneküljön otthonról. Mint egy
légnyomást kapott katona a háborús övezetben. -
Rövid habozás után megkérdezte. - Szerinted miért
tette? Csak azért, mert a férje bántalmazta, vagy

48
tényleg megzavarodott?
Maddyt rettenetesen felbőszítette ez a kérdés.
- Jack és a legtöbb ember is úgy véli, az a nő, aki
ilyen helyzetbe kerül, már eleve bolond, függetlenül
attól, hogy a férje mit művel vele. Senki sem tudja
megérteni, hogy ezek a szerencsétlenek miért nem
hagyják ott a kínzójukat. Hát némelyik egyszerűen
képtelen... egyszerűen képtelenek rá... - mondta,
és zokogva borult Greg vállára.
- Jól van, szépségem, jól van... tudom, mit ér-
zel... annyira sajnálom... lehet, hogy őt semmiképp
sem tudtad volna megmenteni.
Csendesen, megnyugtató hangon beszélt, és
Maddy hálás volt, amiért átöleli, amiért vigasztalja.
- Segíteni. . . akartam. . . neki - zokogta az asszony,
és arra gondolt, mennyit szenvedhetett Janet, mire
meghozta ezt a szörnyű döntést, és mennyire szen-
vedhetnek a gyerekek most, hogy elveszítették az
anyjukat.
- Mit mondunk róla a híradóban? - kérdezte
Greg, amikor Maddy végre összeszedte magát.
- Irok egy kommentárt a bántalmazott nők hely-
zetéről - mondta tűnődve az asszony, és elvette a
kávét, amelyet Greg nyújtott felé.
- Hé, az a része a műsornak nem létezik többé!
Nem emlékszel?

49
- Majd megmondom Jacknek, hogy most az egy-
szer kivételt teszünk - jelentette ki Maddy hatá-
rozottan. - Bárcsak ráhúzhatnám arra a szemét
Mccutchinsra a vizes lepedőt!
Greg a fejét csóválta.
- Én a helyedben nem tenném. És jack úgysem
engedélyezi a kommentárt. Teljesen mindegy, hogy
egy ágyban alszol vele éjszakánként, az utasítások
fentről jönnek. Nincs többé kommentár, sem társa-
sági, sem politikai, csakis a puszta tények. Elmond-
juk, ami és ahogyan történt, nem teszünk hozzá
semmit. .
- És ugyan mit tehet velem Jack? Talán kirúg? És
egyébként is, ezek a puszta tények. Egy szenátor fe-
lesége öngyilkos lett, miután a férje éveken át bán-
talmazta.
- jack nem fogja megengedni, hogy ezt így ki-
mond, sem hogy kommentáld. Hacsak át nem ve-
szed a hatalmat a tévécsatorna felett egy jól felfegy-
verzett csapattal. Komolyan, Maddy, ez nem fog tet-
szeni neki.
- Akkor is megcsinálom. Élő adás, az ég szerelmé-
re, nem keverhetnek le, mert abból botrány lesz.
Szóval csinálunk még egy kommentárt, aztán utólag
bocsánatot kérünk érte. És ha jack dühös lesz, hát ki-
bírom valahogy.

50
- Nagyon bátor vagy - mondta Greg, és Maddyre
villantotta széles, gyönyörű mosolyát, amely levett a
lábáról minden nőt.
A fiatalember Washington legkeresettebb agglegé-
nyei közé tartozott, és nem ok nélkül. Okos volt, jó-
képű, kedves és sikeres, ami így együtt nem sok fér-
firól mondható el. Maddy egészen odavolt érte, de
csupán olyan értelemben, hogy nagyon szeretett ve-
le dolgozni.
- Én biztosan nem vállalkoznék arra, hogy szem-
beszálljak Jack Hunterrel és semmibe vegyem vala-
melyik utasítását - tette hozzá Greg.
- De nekem jó kapcsolataim vannak - felelte
Maddy, és most először mosolyodott el azóta, hogy
Janet Mccutchins halálhírét elolvasta.
- Aha, és jó lábaid. Az sem árt éppen - ugratta
Greg.
Öt órakor azonban, amikor az első híradó elkez-
dődött, Maddy ideges volt. Éppoly hűvösen vissza-
fogottnak látszott, mint máskor, elegáns pulóveré-
ben, tökéletes frizurájával és apró gyémánt fülbe-
valójával. Ám Greg, aki jól ismerte, észrevette rajta a
nyugtalanság jeleit.
- Megteszed? - súgta oda az adásidő kezdetét
megelőző visszaszámlálás alatt.
Maddy bólintott, azután belemosolygott a kame-

51
rába és köszöntötte a nézőket. Szokás szerint tökéle-
tes összhangban dolgoztak, felváltva ismertették a
nap folyamán történteket. És aztán Greg félrehúzó-
dott, görgős lábú székével kigurult a képből, mert
tudta, mi következik. Maddy arca elkomolyodott,
amint farkasszemet nézett a kamerával.
- A mai hírek között van egy, amely valamennyi-
ünket érint, kit jobban, kit kevésbé. Janet Scar-
brough Mccutchinsról van szó, aki öngyilkosságot
követett el georgetowni otthonában, anya nélkül
hagyva három gyermekét. Kétségkívül nagy tragé-
dia ez, ki tudja, miféle fájdalom, bánat késztette Mrs.
Mccutchinst arra, hogy eldobja az életét. Felmerül-
nek azonban kérdések, amelyeket nem hagyhatunk
figyelmen kívül, s amelyekre talán soha nem ka-
punk választ. Miért tette? Miféle gyötrődésen ment
keresztül abban a pillanatban, vagy azt megelőző-
leg? És miért nem vette észre senki, hogy egyre job-
ban eluralkodik rajta a kétségbeesés? Janet Mccu-
tchins nemrég, egy beszélgetés során elmondta ne-
kem, hogy depresszió miatt rövid ideig állt már egy-
szer kórházi kezelés alatt. Egy, a Mrs. Mccutchins-
hoz közel álló forrás szerint azonban az is elképzel-
hető, hogy az öngyilkosság indokaként felvetődik a
bántalmazás kérdése. Ha ez igaz, Janet Mccutchins
nem az első asszony, aki inkább eldobja az életét,

52
mint hogy elmeneküljön egy efféle élethelyzetből.
Sajnos gyakran történnek ilyen tragédiák. Természe-
tesen más is lehetett Janet Mccutchins öngyilkossá-
gának az oka. Talán a családja tudja, miért döntött
így, talán a férje vagy a barátai, esetleg a gyermekei.
Ám ez a szomorú eset is azt bizonyítja, hogy egyes
nőknek az átlagosnál több fájdalommal, félelemmel,
kétségbeeséssel kell megküzdeniük, és sokan alul-
maradnak ebben a küzdelemben. Nem tudom meg-
mondani önöknek, miért halt meg janet Mccu-
tchins, és nem feladatom a találgatás: Annyit tu-
dunk, hogy gyermekei számára hátrahagyott egy le-
velet, amelyet - ebben biztos vagyok - nem fogunk
látni soha.
Ilyen pillanatokban az ember eltűnődik, miért van
az, hogy amikor egy nő segítségért kiált, süket fülek-
re talál, sőt a legtöbben azt mondjuk: "Biztosan
nincs rendben valami vele... talán bolond? De mi
van, ha nem bolond? Nap mint nap halnak meg nők
úgy, hogy önkezükkel vetnek véget életüknek, vagy
bántalmazójuk végez velük. És amikor elmondják,
mit élnek át, általában nem hiszünk nekik, vagy sza-
vaikat elengedjük a fülünk mellett. Talán túlságosan
kínos számunkra, hogy odafigyeljünk.
Az ilyen nők legtöbbje egyáltalán nem bolond, és
nem is túlságosan lusta vagy ostoba ahhoz, hogy el-

53
meneküljön. Félnek megtenni. Képtelenek rá. Ezek -
a nők néha inkább önkezükkel vetnek véget az éle-
tüknek. Vagy addig maradnak bántalmazójuk, fér-
jük mellett, amíg az megöli őket. Bizony, ez az igaz-
ság. Nem szabad hátat fordítanunk ezeknek a nők-
nek. Segítenünk kell nekik; hogy megtalálják a ki-
utat.
Arra kérem önöket, hogy ne felejtsék el Janet
Mccutchinst. És amikor a legközelebb efféle halál-
hírt hallanak, kérdezzék meg önmaguktól: miért? És
azután figyelmesen hallgassák meg a választ, legyen
az bármilyen ijesztő is.
- Jó estét! Maddy Huntert látták.
Ezután beadták a reklámot, és a stúdióban elsza-
badult a pokol. Senki nem merte Maddyt leállítani,
és mivel szinte megbabonázva hallgatták szavait, a
reklámot sem adták be korábban.
Greg vigyorogva állt a díszlet mellett.
- Na, milyen volt? - kérdezte csillogó szemmel,
elfúló hangon Maddy
- Bomba jó! Szerintem a férjed maximum négy
másodperc múlva itt lesz.
Nem telt bele több kettőnél. Jack tornádóként rob-
bant be a stúdióba, és a dühtől reszketve száguldott
az asszony felé.
- A rohadt életbe, elment az eszed? Paul Mccu-

54
tchins ki fogja törni a nyakamat ezért!
Alig néhány centiméternyire állt meg a feleségé-
től, és egyenesen beleüvöltött az arcába. Maddy el-
sápadt, de nem hátrált meg, noha ő is minden ízé-
ben remegett. Mindig megrémítette, ha Jack vagy
bárki más dühbe gurult, de ezúttal úgy vélte, megéri
ezt is elviselni.
- Azt mondtam, egy, az asszonyhoz közel álló for-
rás szerint elképzelhető, hogy felvetődik a bántalma-
zás kérdése. A fenébe is, Jack, láttam a véraláfutáso-
kat! Ő maga mondta, hogy a férje veri! Milyen követ-
keztetés vonható le ebből, amikor egy napra rá ön-
gyilkos lesz? Mindössze arra kértem az embereket,
hogy gondoljanak azokra az asszonyokra, akik az
öngyilkosságba menekülnek. Mccutchinsnak nincs
miért beperelnie bennünket. De ha szükséges, szíve-
sen vallomást teszek arról, hogy mit mondott nekem
janet.
- Hát felkészülhetsz rá, hogy szükséges lesz, a
francba! Süket vagy? Nem tudsz olvasni? Azt mond-
tam, nincs több kommentár, és komolyan gondol-
tam, megértetted?
- Ne haragudj, Jack! Meg kellett tennem. Tartoz-
tam ennyivel Janetnek és a többi nőnek, aki ilyen
helyzetben van.
- Ó, az isten szerelmére...

55
Jack a hajába túrt, szemlátomást nem tudta elhin-
ni, hogy a felesége ezt tette vele, és hogy a technikai
személyzet hagyta. Lekeverhették volna, de nem!
Tetszett nekik, amit Maddy a bántalmazott nőkről
mondott. Paul Mccutchinsról mindenki tudta,
hogy indulatos, agresszív, és mocskos szája van, rá-
adásul fiatalkorában számtalan kocsmai verekedés
résztvevője volt. Mondhatni, közutálatnak örven-
dett Washingtonban. Senki nem érzett indíttatást
arra, hogy megvédelmezze, tökéletesen hihetőnek
találták, amit Maddy sugallt, vagyis hogy bántal-
mazta a feleségét. Jack még mindig, a stúdióban
üvöltözött mindenkivel, aki csak a szeme elé került,
amikor Rafe Thompson, a gyártásvezető bejött és
szólt neki, hogy Paul Mccutchins szenátor keresi te-
lefonon.
- Az istenfáját! - ordította Jack, és a feleségéhez
fordult. - Na, mennyibe fogadjunk, hogy be fog pe-
relni?!
- Ne haragudj, Jack! - ismételte halkan Maddy,
bár a legkevésbé sem bánta meg, amit tett.
Ebben a pillanatban a gyártásvezető asszisztense
szólt neki, hogy a first lady kéri a telefonhoz. Mind-
ketten odamentek hát egy-egy készülékhez, hogy
lefolytassák a két, nagyon különböző beszélgetést.
Maddy keze reszketni kezdett az izgalomtól, amint

56
Phyllis Armstrongot hallgatta.
- Nagyon büszke vagyok magára, Madeleine -
mondta az idősebb asszony - Nagy szükség volt már
egy ilyen bátor tettre. Csodálatosan beszélt, Maddy!
- Köszönöm, Mrs. Armstrong - felelte Maddy, és
nagyon igyekezett, hogy a hangja nyugodtan cseng-
jen. Nem szólt arról, hogy jacket mennyire magára
haragította.
- Már amúgy is hívni akartam a bántalmazott nők
érdekeit védő bizottság miatt. A múltkor megkértem
Jacket, emlitse meg magának.
- Megtette. Érdekel a dolog.
- Ő természetesen rögtön rávágta, hogy maga szí-
vesen részt vesz a bizottság munkájában, de úgy
gondoltam, jobb, ha ezt mi ketten beszéljük meg.
A férjek hajlamosak rá, hogy olyan feladatokat vállal-
janak a feleségük nevében, amelyekhez annak a leg
kevésbé sem fűlik a foga. Az én férjem sem kivétel.
Maddy elmosolyodott, és már nem is érezte any-
nyira bosszantónak, hogy Jack olyan szabadon ren-
delkezik az ő idejével. Elég gyakran fordult elő,
hogy a férje döntött helyette, vagy bizonyos kérdé-
sekhez hozzászólt az ő nevében; Maddy olykor már
úgy érezte, ez tiszteletlenség Jack részéről.
- Ebben az esetben igaza volt. Szívesen lennék a
bizottság tagja.

57
- Örömmel hallom. Pénteken ülünk össze először,
ezúttal a fehér házbeli irodámban. Később majd ke-
resünk megfelelőbb helyszínt a gyűlések számára.
Egyelőre elég kevesen vagyunk. Először is azt kell
kitalálnunk, miként tudatosíthatnánk az emberek-
ben a tényt, hogy rengeteg nő esik erőszakos csele-
kedetek áldozatául. Azt hiszem, Maddy, ma megtet-
te az első lépést azon az úton, amelyen el akarunk
indulni. Gratulálok!
- Igazán köszönöm, Mrs. Armstrong - felelte
Maddy, és ragyogó mosolyt villantott Gregre, amint
letette a kagylót.
- Úgy látom, Armstrongék népszerűségi listáján
te állsz az első helyen - mondta büszkén a fiatalem-
ber.
Nagyon tetszett neki, amit Maddy tett. Tudta,
nagy bátorság kellett hozzá, akár a nagyfőnök fele-
sége, akár nem, hiszen ezzel a kis üvöltözéssel a do-
log még korántsem zárult le. Mindenki tudta, hogy
Jack Hunter nem kifejezetten a megtestesült kedves-
ség, különösen akkor nem, ha valaki keresztbe tesz
neki. És ha ez a valaki épp Maddy volt, hát ő sem
számíthatott kivételes bánásmódra.
Az asszony épp nyitotta a száját, hogy elmesélje
Gregnek, mit mondott Mrs. Armstrong, amikor Jack
dühödt arccal odalépett hozzájuk.

58
- Maga tudott erről? - mordult rá Gregre, nyil-
vánvalóan a megfelelő bűnbakot keresve. Úgy tűnt,
a legszívesebben megfojtotta volna Maddyt.
- Azt tudtam, hogy valamit mondani fog - felelte
őszintén Greg.
Nem félt Jacktől, és noha ezt jól titkolta és soha
nem szólt róla Maddynek egyetlen szót sem, egyál-
talán nem kedvelte Jack Huntert. Úgy vélte, a nagy-
főnök arrogáns, öntelt és zsarnokoskodó természet.
A legkevésbé sem tetszett neki, ahogy Jack Maddy-
nek parancsolgat, de erre sem tett megjegyzést kol-
léganőjének soha. Úgy gondolta, Maddynek épp
elég baja van, nem hiányzik neki, hogy még a férjét
is védelmébe kelljen vennie.
- Maga megakadályozhatta volna - vádaskodott
Jack. - Megtehette volna, hogy közbeszól, vagy egy-
szerűen befejezi a műsort, mielőtt a cirkusz elkezdő-
dött
- Jobban tisztelem annál a kolléganőmet, mint
hogy ilyet tegyek, Mr Hunter Emellett tökéletesen
egyetértek azzal, amit mondott. Nem hittem neki,
amikor hétfőn elmondta, mit hallott Janet Mccu-
tchinstól. Ez az eset fel kell hogy rázzon mély ál-
munkból valamennyiünket, akik nem akarunk arra
gondolni, mit érezhet egy nő ilyen kétségbeejtő
helyzetben. Nap mint nap történik ilyesmi a közvet-

59
len környezetünkben is. Csak éppen nem akarjuk
észrevenni. Ám janet Mccutchins esete nem marad-
hatott észrevétlen, épp azért, mert az a férje, aki. Ta-
lán ha elegen hallották ma Maddyt, akkor Janet
Mccutchins halála értelmet nyer, mert segíthet vala-
kin, valakiken. Minden tiszteletem az öné, Mr Hun-
ter, de úgy vélem, Maddy helyesen cselekedett. -
Hangja az utolsó szavaknál megremegett, mert Jack
'Hunter mindvégig gyilkos tekintettel meredt rá.
- Bizonyára a szponzoraink is így fognak rajonga-
ni érte, amikor híre megy, hogy bepereltek bennün-
ket miatta.
- Ezt mondta Mccutchins a telefonban? - kérdez-
te Maddy a homlokát ráncolva.
Nem bánta meg, amit tett, de nem szeretett volna
Jacknek gondot okozni. Ennek ellenére egyszerűen
tudta, hogy meg kell tennie. A saját szemével látta,
mit művelt Mccutchins a feleségével, és szükség
esetén szívesen vallott volna eskü alatt is ellene. Úgy
érezte, megérte a kezébe venni az ügyet, bármibe
kerüljön is ez neki vagy a cégnek.
- Burkoltan fenyegetőzött, de a "burok" nem volt
valami hangsúlyos. Azt mondta, amint letesszük a
kagylót, hívja az ügyvédeit - felelte Jack.
- Szerintem nem nagyon ugrálhat - tűnődött
Greg. - A bizonyíték nyilvánvaló volt. És Janet

60
Mccutchins személyesen beszélf Maddyvel. Ezzel
tudunk védekezni.
Tudunk? Milyen nemes lelkű gesztus - mor-
dult rá jack - Tudomásom szerint én vagyok itt az
egyetlen, akit fenyegetnek. Egy ilyen istenverte fele-
lőtlenség miatt!
Azzal megint keresztülviharzott a stúdión, és
visszament az irodájába.
- Jól vagy? - kérdezte Greg.
Aggódott Maddyért, de az bólintott.
- Tudtam, hogy dühös lesz. Azért remélem, nem
perelnek be minket.
Maddyt szemlátomást nyugtalanította a dolog.
Csak abban reménykedett, hogy Mccutchins nem
mer perelni, nem vállalja a kockázatot, hogy esetleg
minden kiderül róla.
- Mondtad Jacknek, hogy Phyllis Armstrong fel-
hívott?
- Nem volt rá időm - felelte Maddy. - Majd elme-
sélem hazafelé menet.
Ám Maddy aznap este egyedül ment haza. Jack
összehívta az ügyvédeit, hogy együtt megnézzék a
híradóról készült felvételt, és megvitassák, mi a te-
endő. Egy óra tájt ért haza. Maddy ébren várta, ám
a férfi egyetlen szó nélkül ment végig a hálószobán,
a fürdőszobája felé.

61
Mire jutottatok? - kérdezte Maddy óvatosan.
Jack az ajtóban visszafordult, szeme villámokat
szórt.
- Képtelen vagyok elhinni; hogy ezt művelted ve-
lem. Hogy lehet ilyen istenverte baromságot csi-
nálni?!
Maddy úgy érezte, a férje akár pofon is vághatta
volna. Ám Jack csupán dühös pillantásokkal és sza-
vakkal ütött. Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy fe-
lesége csúful elárulta, visszaélt a bizalmával.
- A first lady felhívott, amint vége lett a műsor-
nak. Nagyon tetszett neki, amit mondtam, szerinte
rendkívül bátor lépés volt. Pénteken megyek a bi-
zottság első ülésére - mondta Maddy bocsánatkérő
hangon.
Nem tudta, hogyan engesztelhetné ki a férjét, de
elhatározta, minden tőle telhetőt meg fog tenni.
Nem akarta, hogy a munkájukkal kapcsolatos ügyek
miatt haragban legyenek.
- Ezt én már rég eldöntöttem helyetted - csat-
tant fel Jack, amikor az elnökné bizottsága szóba
került.
- Én magam döntöttem el - válaszolta halkan az
asszony. - Jogom van hozzá, hogy a döntéseimet
magam hozzam meg, Jack.
- Most már a nők jogaiért is lobbyzni fogsz, nem

62
csak a bántalmazottakért? Legközelebb erről fogsz
előadást tartani a híradóban? Nem is tudom, miért
nem indítunk egy külön műsort neked, ott egész
nap jártathatnád a szád, és nem kellene a hülye hí-
rekkel foglalkoznod.
- Ha a first ladynek tetszett, amit mondtam, nem
lehet olyan rossz a helyzet.
- Még annál is rosszabb lehet, ha Mccutchins
ügyvédeinek nem tetszett.
- Talán pár nap alatt megnyugszanak a kedélyek
- jegyezte: meg Maddy reményteli hangon, amikor
Jack odalépett az ágyhoz.
A férfi leplezetlen dühvel nézett le rá. Haragja a
legkevésbé sem csillapult.
- Ha még egyszer az életben ilyet teszel, nem ér-
dekel; hogy a feleségem vagy, úgy kirúglak, hogy a
lábad sem éri a földet! Világos?
Maddy némán bólintott. Hirtelen úgy érezte,
valóban nem volt helyes, amit tett, nem lett volna
szabad semmibe vennie Jack utasítását. Az együtt
töltött hét év alatt a férfi még soha nem haragudott
rá ennyire, és Maddy most már attól tartott, hogy so-
ha nem fog neki megbocsátani, különösen, ha a sze-
nátor tényleg beperli a céget.
- Úgy gondoltam, fontos, hogy megtegyem -
mondta alig hallhatóan.

63
- Fütyülök rá, hogy mit gondolsz! Nem azért tar-
talak, hogy gondolkodj! Azért kapod a fizetésed,
hogy jól nézz ki, és hiba nélkül olvasd le a híreket a
súgógépről. Ez minden, amit elvárok tőled!
Azzal bevonult a fürdőszobájába, bevágta az ajtót,
Maddy pedig könnyekben tört ki. A történtek meg-
viselték mindkettejüket. Ám szíve mélyén az asz-
szony még mindig hitte, hogy helyesen cselekedett,
bármi legyen is a következménye. És pillanatnyilag
úgy tűnt, hogy ez a következmény bizony meglehe-
tősen súlyos lesz.
Amikor Jack kijött a fürdőszobából, szó nélkül le-
feküdt, eloltotta a lámpát, és hátat fordított feleségé-
nek. És évek óta most először Maddyn úrrá lett a fé-
lelem. A férfi haragja régi emlékeket juttatott az
eszébe, és megrémítette. És azon az éjszakán, hosszú
idő óta először, megint rémálmok gyötörték.
Jack másnap reggel sem szólt hozzá egyetlen szót
sem. Reggeli után bevágódott a kocsiba, és szólt a so-
főrnek, hogy indulhat.
Maddy döbbenten állt a járdán.
- És én hogy menjek munkába? - kérdezte.
A férfi egyenesen a szemébe nézett, olyan ride-
gen, mintha valami akadékoskodó idegennel lenne
dolga.
- Hívj taxit!

64
4. fejezet
Péntek délelőtt volt Janet Mccutchins temetése, és
njack a titkárnőjével megüzente Maddynek, hogy
együtt fognak odamenni. Jack kocsiján hajtattak a St.
John-templomhoz. A férfi sötét öltönyt és fekete csí-
kos nyakkendőt viselt, Maddy pedig fekete vászon
Chanel-kosztümöt és nagy, fekete lencséjű napszem-
üveget. A szertartás gyötrelmesen hosszú volt, a kó-
rus elénekelte az Ave Máriát, és az első padban ott szo-
rongott Janet három gyereke, valamennyi unokahú-
ga és unokaöccse. A szenátor sírt, és a város összes
fontos embere ott volt. Maddy azon kapta magát,
hogy hitetlenkedve bámulja a könnyeit törölgető sze-
nátort. A gyerekekért viszont majd megszakadt a szí-
ve. A szertartás végén automatikusan belekarolt férjé-
be. Jack rápillantott, és azonnal elhúzódott tőle. Még
mindig haragudott rá, kedd este óta alig szólt hozzá.
Ott álltak a többi gyászolóval együtt a lépcsőn,
amíg a koporsót betették a halottaskocsiba, és a csa-
lád beszállt a limuzinokba, amelyek a temetőbe vit-
ték őket. Hunterék tudták, hogy később tort tarta-
nak a Mccutchins-házban, de nem akartak odamen-
ni, mivel nem álltak olyan közeli kapcsolatban a csa-
láddal. Síri csendben ültek egymás mellett a kocsi-
ban visszafelé menet.
- Meddig akarod ezt így folytatni, Jack? - kérdez-

65
te végül az asszony.
- Mindaddig, amíg így érzek irántad - vágta rá
nyersen a férfi. - Szégyent hoztál rám, Maddy. Pon-
tosabban jól kiszúrtál velem.
- Ezt az ügyet nem lehetett annyiban hagyni, Jack.
Egy asszony, akit éveken át bántalmaztak, megölte
magát, és ráadásul mindenki azt gondolta róla, hogy
futóbolond. Az volt a célom, hogy az ő és a gyerekei
érdekében a helyére tegyem a dolgot, és ha csak egy
pillanatra is, a bántalmazóra irányítsam a figyelmet.
- Eközben pedig tönkretegyél engem! Egyébként
továbbra is mindenlap azt gondolja róla, hogy futó-
bolond volt. A tények magukért beszélnek. Hat hó-
napig volt ideggyógyintézetben, és elektrosokk-ke-
zelést kapott. Mégis mennyire volt szerinted normá-
lis? Érdemes volt egy ilyen nő miatt pereskedésnek
kitenni engem?
- Ne haragudj rám, Jack! Meg kellett tennem. -
Maddy még mindig úgy érezte, hogy helyesen cse-
lekedett.
- Ugyanolyan bolond vagy, mint ő volt - nézett rá
utálkozva a férfi, aztán elfordult.
Jack hangja éppoly bántó volt, mint a szavak,
amelyeket kimondott, és ez így ment már három
napja.
- Nem köthetnénk fegyverszünetet legalább a

66
hétvégére?
Maddy azon gondolkodott, hogy nem tart férjé-
vel, hiszen ha az így folytatja, kibírhatatlan lenne a
két nap a farmon. .
- Nem hiszem - felelte ridegen Jack. - Egyébként
dolgom van itthon. Lesz néhány megbeszélésem a
Pentagonban. Azt csinálsz, amit akarsz. Nem lesz
időm rád.
- Jack, ez nevetséges! A problémánk szakmai jel-
legű. Ez viszont az életünk!
- Esetünkben a kettő meglehetősen összefonódik.
Azelőtt kellett volna ezen elgondolkodnod, hogy
jártatni kezdted a szádat!
- Jól van, akkor csak büntess! Ez egyszerűen gye-
rekes!
- Elhiheted, ha Mccutchins beperel, az összeg
nem lesz "gyerekes".
- Szerintem nem fog beperelni, különösen, mivel
a first ladynek nagyon tetszett az adás. És egyébként
sem tud mivel védekezni. Ha vizsgálat lesz, a halott-
kém jelentéséből ki fog derülni, miféle sérülések vol-
tak janet testén.
- Lehet, hogy Mccutchins nincs annyira elájulva
a first ladytől, mint te.
- Muszáj folyton ezen lovagolnod, Jack? Egyetlen
percre sem tudsz valami másra gondolni? Ami tör-

67
tént, megtörtént, hát miért nem próbálunk túljutni
rajta?
Jack összeszűkült szemmel, fagyos tekintettel for-
dult felé.
- Talán nem ártana, ha nem igyekeznél mindenen
olyan hamar túljutni. Hadd emlékeztesselek rá, ked-
ves Jeanne darc, hogy mielőtt oly nemeslelkűen
harcba szálltál volna az elnyomottak jogaiért, egy
nagy senki voltál. Tudod, mi voltál, amikor rád talál-
tam? Egy nagy nulla! Ostoba falusi liba voltál, és ha
én el nem hozlak onnan, az egész rongyos életedet
egy lakókocsiban élted volna le, sörösdobozkupacok
között, egy faragatlan tuskóval, aki minden este fél-
holtra ver Most már persze nagyra vagy magaddal,
de ne felejtsd el, hogy én tettelek azzá, aki vagy. És
tartozol nekem! Hánynom kell az idealista dumád-
tól, tudd meg! Mi a francot kell ennyit nyavalyogni
egy ilyen Janet Mccutchins-féle ronda, dagadt ba-
nya miatt? Messze nem ért annyit, hogy ilyen kínos
helyzetbe kerüljek miatta!
Maddy nézte a férjét, és hirtelen mintha egy ide-
gent látott volna. Talán valóban az is volt, csak ő ezt
eddig nem vette észre.
- Rosszul vagyok tőled - mondta, és előrehajolva
megérintette a sofőr vállát. - Álljon meg! Kiszállok.
Jack felkapta a fejét.

68
- Azt hittem, visszajössz a székházba.
- Vissza is megyek, de inkább gyalogolok, mint
tovább tűrjem, hogy így beszélsz velem. Minden vi-
lágos, Jack. Te tettél azzá, ami vagyok, ezért tarto-
zom neked. Mégis mennyivel? Az egész életem a
tiéd? Vagy csupán az elveimről kell lemondanom?
A méltóságomról? Mi az ára annak, hogy nem kellett
az életemet egy szemétdombon, söpredékként leél-
nem? Ha kiszámoltad, majd tudasd velem! Isten
őrizz, hogy megrövidítselek!
Azzal kiszállt az autóból, és sietős léptekkel elin-
dult a televízió székháza felé. Jack nem szólt egy
szót sem. És amikor beért az irodájába, nem hívta fel
Maddyt. Pedig az asszony ott volt, mindössze öt
emelettel lejjebb. Szendvicset majszolt, és Greggel
beszélgetett.
- Mi volt a temetésen? - kérdezte a fiatalember,
akit nagyon aggasztott, hogy kolléganője ilyen ki-
merültnek és feszültnek látszik.
- Rém lehangoló volt az egész. Az a patkány vé-
gigsírta a szertartást.
- A szenátor? - hitetlenkedett Greg.
Maddy bólintott.
- Talán furdalja a lelkiismeret - vetette fel a fiatal-
ember.
- Hát, remélem is. Voltaképpen ő ölte meg a fele-

69
ségét. Jack még mindig meg van győződve róla,
hogy Janet elmebeteg volt.
- Még mindig dühös? - kérdezte óvatosan Greg,
miközben odaadta a szendvicsén levő uborkát Mad-
dynek, mert tudta, mennyire szereti.
- Tajtékzik. És akkor még finoman fogalmazok.
Azt hiszi, az egész ellene irányult.
- Majd túlteszi magát rajta!
Greg hátradőlt székében, és elnézte Maddyt. Az
asszony olyan gyönyörű volt, ráadásul okos, kedves,
becsületes. Gregnek nagyon tetszett, hogy Maddy
mindig kész küzdeni azért, amiben hisz, de aggasz-
totta, hogy most milyen nyugtalannak és boldogta-
lannak látszik. Maddy nem tudta elviselni, ha Jack
haragudott rá, márpedig ilyen mérges még soha
nem volt házasságuk hét éve alatt.
- Miből gondolod, hogy túlteszi magát rajta? -
kérdezte Maddy, mert ő egyáltalán nem volt biztos
ebben. Most először érezte, hogy a házassága ve-
szélyben van, és ez megrémítette.
- Túl fogja tenni magát rajta, mert szeret téged -
jelentette ki Greg határozottan. - És szüksége van
rád. Te vagy az egyik legjobb híradós műsorvezető
az országban. Ha nem a legjobb. Jack nem hülye.
- Nem örülnék neki, ha ez lenne a legfőbb ok,
amiért engem szerethet. Fel tudnék sorolni jó pár

70
olyan indokot, ami lényegesen többet jelentene szá-
momra.
- Légy hálás azért, amit kapsz, kislány Meglátod,
Jack meg fog nyugodni. Talán hétvégén minden
rendbe jön.
- Egész hétvégén megbeszélésekre jár a Penta-
gonba.
- Itt valami készül! - jegyezte meg Greg.
- Szerintem már jó ideje. Jacknek több találkozója
volt az elnökkel is, de nem mondott el nekem semmit.
- Talán bombázni fogjuk Oroszországot - vigyor-
gott Greg.
- Az már lejárt lemez, nem? - mosolygott Maddy
- Mindegy, előbb-utóbb megtudjuk, mi a helyzet. -
Az órájára nézett és felállt. - Kettőkor lesz a bizottsá-
gi ülés a Fehér Házban. Igyekszem vissza, hogy ki
tudjanak sminkelni az ötórás adás előtt.
- Ha lekésed, az sem baj. Smink nélkül is remekül
festesz - mondta Greg kedvesen. - jó szórakozást!
Add át üdvözletemet a first ladynek!
Maddy rávigyorgott, lement a földszintre, és az
utcán leintett egy taxit. A Fehér Ház mindössze öt-
percnyire volt, és épp amikor Maddy odaért, megér-
kezett az elnökné autókonvoja is a Mccutchins-ház-
ból. A két nő együtt lépett be az épületbe, körülöttük
hemzsegtek a Titkosszolgálat emberei. Mrs. Arm-

71
strong megkérdezte, Maddy ott volt-e a temetésen,
és az igenlő válasz hallatán megjegyezte, milyen tra-
gikus volt látni a Mccutchins gyerekeket.
- Paul is nagyon zaklatottnak tűnt - tette hozzá a
first lady együttérző hangon. A liftben aztán halkan
megkérdezte Maddytól: - Valóban elhiszi, hogy Paul
bántalmazta a feleségét? - A titokzatos "forrás" kilé-
te felől nem faggatta Maddyt.
Maddy egy pillanatig habozott, de tapasztalatból
tudta már, hogy az ország első asszonyában megbíz-
hat.
- Igen: Elhiszem. Maga Janet mondta nekem,
hogy a férje veri. Nyilvánvaló volt, hogy retteg tőle.
A múlt hétvégén meg is mutatta a sérüléseit. Tudom,
hogy igazat mondott, és szerintem ezt Paul Mccu-
tchins is tudja. A leghőbb vágya biztosan az, hogy
mindenki gyorsan felejtse.el, amit mondtam.
Ezért is gondolta Maddy azt, hogy a szenátor nem
fogja beperelni a tévétársaságot. A first lady a fejét
csóválta, és nagyot sóhajtott. Amikor kiléptek a lift-
ből, az elnökné titkárnője várta őket és a Titkosszol-
gálat további emberei.
- Nem örülök, hogy ezt kellett hallanom - mond-
ta Mrs. Armstrong. Greggel és jackkel ellentétben
egyetlen pillanatig sem kételkedett abban, amit
Maddy elmondott. Mint nő, teljességgel hihetőnek

72
találta. És Paul Mccutchinst soha nem kedvelte;
durva, faragatlan tuskónak tartotta. - Nos, épp ez
az; amiért ma összeülünk, nem igaz? Ez az eset töké-
letes példája a nő ellen elkövetett, büntetlenül mara-
dó erőszakos cselekedetnek. Örülök, hogy elmondta
azt a kommentárt, Maddy A nézők hogyan reagál-
tak?
Maddy elmosolyodott.
- Több ezer levelet kaptunk nőktől, valamennyi-
en lelkesen dicsértek. Férfi nézőink közül ezúttal na-
gyon kevesen ragadtak tollat. A férjem pedig a vá-
lást fontolgatja.
- Jack? Nahát; ez meglep.
Phyllis Armstrong szemlátomást megdöbbent.
Férjéhez hasonlóan nagyon kedvelte Jack Huntert.
- Attól fél, hogy a szenátor be fogja perelni - ma-
gyarázta Maddy.
- Nem hiszem, hogy meg meri tenni - jelentette
ki Mrs. Armstrong tárgyilagosan, amint beléptek a
helyiségbe, ahol az újonnan alakult bizottság többi
tagja várta őket. - Nem fogja vállalni a kockázatát
annak, hogy bebizonyosodik, a hír igaz volt. Egyéb-
ként Janet írt búcsúlevelet?
- Állítólag hagyott egy levelet a gyerekeknek, de
nem tudom, elolvasta-e valaki is. A rendőrök találták
meg, és odaadták Paulnak:

73
- Fogadni mernék, hogy az ügynek nem lesz foly-
tatása. Mondja meg Jacknek, hogy megnyugodhat.
És Maddy, helyesen cselekedett. Ráirányította a ref-
lektorfényt a bántalmazás, a nők ellen elkövetett
erőszakos cselekedetek sötét, gondosan titkolt terü-
letére.
- Átadom a férjemnek az üzenetét - mosolygott
Maddy, miközben tekintete a szobát pásztázta.
A bizottság pillanatnyilag vele együtt nyolc nőből
és négy férfiból állt. A férfiak közül felismert két szö-
vetségi bírót, a nők közül pedig a Legfelsőbb Bíróság
egy bírónőjét, valamint egy újságírót. A first lady
mindenkit bemutatott egymásnak. A nők közt volt
még két tanár, egy ügyvéd, egy pszichiáter és egy
orvos. A harmadik férfi is orvos volt. Az a férfi, akit
Mrs. Armstrong utoljára mutatott be Maddynek,
nem volt más, mint Bill Alexander, az egykori ko-
lumbiai nagykövet, akinek a feleségét elrabolták és
meggyilkolták a terroristák. A first lady elmondta ró-
la, hogy amióta otthagyta a külügyminisztériumot,
nem vállalt állást sehol, jelenleg könyvet ír. A bizott-
ság tagjai érdekes, eklektikus csoportot alkottak. Volt
köztük fehér, ázsiai és afroamerikai, fiatal és idős
egyaránt. Maddy volt a legfiatalabb és valameny-
nyiük közül a leghíresebb, eltekintve persze a first
ladytől.

74
Phyllis Armstrong röviden, tömören megnyitotta
az ülést, titkárnőjét megkérte, hogy jegyezze, ami
elhangzik. A bizottság tagjai helyet foglaltak a ké-
nyelmesen berendezett szalonban. Egy antik kisasz-
talon gondos kezek hatalmas ezüsttálcát helyeztek
el kávéval, teával, süteménnyel. Mrs. Armstrong
mindenkivel váltott néhány szót, azután beszámolt
Maddy bátor tettéről. Az összegyűltek közül többen
hallották is a kedd esti kommentárt, és gratuláltak
hozzá.
- Bizonyított tény, hogy Janet Mccutchinst bán-
talmazták? - kérdezte az egyik nő.
Maddy néhány pillanatig habozott.
- Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Hi-
szem, hogy bántalmazták, bár bíróság előtt nem tud-
nám bizonyítani. Másodkézből való értesülés volt.
Janet mondta nekem. - A first ladyhez fordult: - Fel-
tételezem, mindaz, ami itt elhangzik, bizalmasan ke-
zelendő.
- Természetesen - bólintott Phyllis Armstrong.
- Hittem Janetnek - folytatta Maddy - jóllehet az
első két ember, akinek elmondtam, nem hitt nekem.
Mindketten férfiak voltak, az egyik a műsorvezető
társam, a másik pedig a férjem.
- Azért vagyunk itt ma - vette át a szót Mrs.
Armstrong - hogy megvitassuk, mit tehetnénk a

75
nők ellen elkövetett bűntettek ügyében. Hogyan
hívhatnánk fel a nagyközönség figyelmét a bántal-
mazás kérdésére? Mi lenne a leghatásosabb mód-
szer? Azután pedig át kell gondolnunk, mit tehe-
tünk. Valamennyien azon a véleményen vagyunk,
hogy cselekednünk kell.
Mindenki bólintott. A first lady folytatta.
- Szeretném, ha azzal kezdenénk a munkát, hogy
mindenki elmondja, miért van itt, akár személyes,
akár szakmai okból. A titkárnőm most nem jegyze-
tel, és ha valaki kellemetlennek érzi, nem kell beszél-
nie. Úgy vélem azonban, hogy ez érdekes lehet
mindannyiunk számára. - És bár ezt nem mondta
ki, tudta, hogy ily módon azonnal szoros kötelék fog
kialakulni köztük. - Ha önöknek így megfelel, én
kezdem.
Mindenki tiszteletteljesen várta, hogy belefogjon
a történetébe, és ő olyasmit mondott el, amit egyi-
kük sem tudott róla.
- Az apám alkoholista volt, és kivétel nélkül min-
den hétvégén megverte anyámat, miután pénteken
felvette a fizetését. Negyvenkilenc évig voltak háza-
sok, végül anyám rákban meghalt. Három fivérem
és egy nővérem volt. A verés egyfajta rítus volt
mindannyiunk számára. Valamennyien elfogadtuk,
elkerülhetetlennek tartottuk, mint azt, hogy vasár-

76
nap templomba kell menni. Én rendszerint elbújtam
a szobámban, hogy ne halljam, de így is hallottam.
Azután azt is hallottam, hogy anyám zokog a háló-
szobájában. De soha nem hagyta el apámat, soha
nem akadályozta meg abban, hogy üsse, és soha
nem ütött vissza: Mi gyerekek gyűlöltük az egészet.
Amikor a fivéreim elég idősek lettek, ők is elmentek
berúgni. Egyikük, a nagyobbik bátyám szintén bán-
talmazta a feleségét. A fiatalabb bátyám antialkoho-
lista lett, és a lelkészi hivatást választotta. Az öcsém
pedig harmincévesen halálra itta magát. És ha eset-
leg felmerülne önökben a kérdés, nem, nekem nincs
problémám az alkohollal. Nem mondhatnám, hogy
különösebben szeretem, nagyon keveset iszom, de
nem jelentett számomra problémát. Az én problé-
mám egész életemben az volt, hogy tudtam, a világ
minden táján bántalmazzák a nőket, többnyire épp a
férjük, és senki nem tesz ez ellen semmit. Megfogad-
tam, hogy egy napon még változtatok ezen, és most
eljött az idő. Nap mint nap nők ezreit rabolják ki az
utcán, zaklatják, megerőszakolják őket, partnerük,
férjük üti-veri, megöli őket, és valamilyen oknál fog-
va a világ ezt elfogadja. Nem tetszik nekünk, nem
helyeseljük, sírunk, ha hallunk róla, különösen, ha
ismerjük az áldozatot. De nem akadályozzuk meg,
nem vesszük el a fegyvert, nem lökjük félre a kezet,

77
mint ahogy én sem tettem soha semmit, hogy leállít-
sam az apámat. Azt hiszem, nem szeretünk erre a té-
mára gondolni sem. Én azonban azt akarom, hogy
az emberek kezdjenek el gondolkodni, és tegyenek
valamit. Azt akarom, hogy önök segítsenek nekem
megakadályozni, hogy a nőket bántalmazzák, az én
kedvemért, az önök kedvéért, az anyám emlékére, a
lányaink, nővéreink, barátnőink érdekében. Köszö-
nöm, hogy itt vánnak, hogy segíteni akarnak nekem.
Elhallgatott, könnyes szemmel nézett körül. Egy
pillanatig mindenki némán bámult rá. Nem volt ez a
történet rendkívüli, de valahogy közelebb hozta
hozzájuk az elnök feleségét, az ország első asszo-
nyát.
A pszichiáter, aki Detroitban nőtt fel, hasonló tör-
ténetet mesélt, csak éppen az ő apja meg is ölte az
anyját, és börtönbe került. Őt magát tizenöt éves ko-
rában összeverte és megerőszakolta egy fiú, akivel
együtt nőtt fel. Elmondta, hogy leszbikus, és már ti-
zennégy éve él együtt egy nővel. Sikerült kihevernie
az élete korai szakaszában átélteket, de nagyon ag-
gasztja, hogy a nők ellen elkövetett erőszakos bűn-
cselekmények száma egyre nő, még a leszbikusok
körében is, és hogy az emberek többsége minderről
egyszerűen nem vesz tudomást.
Néhány jelenlevőnek nem voltak személyes ta-

78
pasztalatai, viszont mindkét szövetségi bíró azt
mondta, hogy az apjuk verte az anyjukat, és amíg fel
nem nőttek, meggyőződésük volt, hogy ez a normá-
lis családi élet. Ezután Maddy következett, és pár
pillanatig habozott. Soha nem mesélt még a vele tör-
téntekről nyilvánosan, és most szinte mezítelennek
érezte magát.
- Az én életem is hasonlóan alakult, mint a többie-
ké - kezdte. - A Tennessee állambeli Chattanoogá-
ban nőttem fel, és az apám állandóan verte az anyá-
mat. Néha az anyám visszaütött, de legtöbbször
nem. Az apám néha azért verte, mert részeg volt, né-
ha azért, mert dühös volt rá, vagy valaki másra. Kol-
dusszegények voltunk, apámat mindig, minden ál-
lásából kirúgták, ezért is az anyámat verte meg. Bár-
mi rossz történt vele, mindig mindenért az anyám
volt a hibás. Néha, amikor az anyám épp nem volt a
közelben, engem is megvert. A szüleim ordítozása
egyfajta háttérzenéül szolgált a gyerekkoromhoz,
ebben nőttem fel. - Maddy egészen kifulladt az izga-
tottságtól, mire idáig elért, és amikor folytatta, be-
szédén hosszú idő óta először megint érezhető volt,
hogy délről származik. - Minden vágyam az volt,
hogy kiszabaduljak onnan. Gyűlöltem az otthono-
mat, a szüleimet, azt, ahogyan egymással bántak.
Így hát tizenhét évesen hozzámentem a középisko-

79
lai udvarlómhoz. Ahogy megvolt az esküvő, elkez-
dett verni. Sokat ivott, keveset dolgozott. Bobby Joe-
nak hívták. Azt mondta, az egész az én hibám, ha
nem lennék olyan rossz feleség, olyan ostoba liba,
akkor nem kellene vernie. És én hittem neki. Egy-
szer eltörte mindkét karomat, egy másik alkalommal
pedig lerugdosott a lépcsőn, úgyhogy eltört a lábam.
Akkoriban egy knoxville-i tévénél dolgoztam. A cé-
get eladták egy texasi férfinak, aki később megvásá-
rolt egy kábeltévé-csatornát Washingtonban, és ma-
gával hozott ide. Ő volt Jack Hunter A jegygyűrű-
met meg egy pár soros levelet otthagytam Knox-
ville-ben a konyhaasztalon, és a távolsági busz meg-
állójában vártam Jacket. Volt egy kis Samsonite bő-
röndöm, benne két ruhával, és remegtem a félelem-
től. Meg sem álltunk Washingtonig. Itt aztán elintéz-
tem a válást, és egy év múlva hozzámentem Jack
hez. Azóta senki nem emelt kezet rám. Nem is hagy-
nám. Most már több eszem van. Ha valaki csak csú-
nyán néz rám, én már rohanok is, mint az őrült. Sze-
rencsém volt, jack megmentette az életemet. Ő tett
azzá, aki ma vagyok. Nélküle már valószínűleg ha-
lott lennék, Bobby Joe biztosan megölt volna vala-
melyik éjszaka. Talán lelökött volna a lépcsőn, hogy
kitörjem a nyakam, vagy halálra rugdosott volna.
Talán már magam is kívántam volna a halált. Soha

80
nem beszéltem minderről, mert szégyelltem, de
most segíteni akarok a hozzám hasonló nőknek,
azoknak, akik nem olyan szerencsések, mint én, akik
azt hiszik, hogy kelepcébe kerültek, és nem vár rájuk
egy Jack Hunter, hogy limuzinnal az ország másik
végébe menekítse őket. Segíteni akarok ezeknek a
nőknek. Szükségük van ránk - mondta, és szemébe
könnyek szöktek. - Tartozunk nekik ennyivel.
- Köszönöm, Maddy - mondta Phyllis Armstrong
halkan.
A jelenlévőket, legalábbis legtöbbjüket különleges
kötelék fűzte össze. Ügyvéd, orvos, bíró, médiasztár
és még az Egyesült Államok elnökének felesége is
személyes tapasztalatból tudta, mi a bántalmazás.
Ők megúszták, ha csak egy hajszálon múlt is, hogy
megmenekültek, de tudták, számtalan szerencsétlen
sorstársuknak szüksége van az ő segítségükre. És a
first lady szalonjában ülő kis csoport alig várta, hogy
segíthessen.
Bill Alexander utolsóként került sorra, és az ő tör-
ténete igazán rendkívüli volt. Az északkelet-ameri-
kai gazdag államok egyikében nőtt fel, jó családból
származott, szülei szerették őt is, egymást is. Egyete-
mista korában ismerkedett meg későbbi feleségével,
ő a Harvardra járt, a lány pedig a Wellesleyre. Poli-
tológiából szerzett doktorátust, különböző egyete-

81
meken tanított, a Princetonon és a Harvardon is, az-
után ötvenévesen kinevezték nagykövetnek. Elő-
ször Kenyába küldték, azután Madridba. Onnan ke-
rült Kolumbiába. Mint elmondta, három felnőtt -
gyermeke van, egyikük orvos, a másik jogász, a har-
madik bankár: Mind rendkívül műveltek, intelligen-
sek, tiszteletre méltóak. A család csendes, "normális"
életet élt, mint mosolyogva hozzátette, ez az életfor-
ma meglehetősen unalmas, de kielégítő.
Kolumbia érdekes erőpróbának tűnt számára, mivel
a politikai helyzet nagyon kényes, és a drogkereskede-
lem az ország minden pontján tetten érhető valami-
lyen formában, átszövi az üzleti életet, beszennyezi a
politikát, a korrupció pedig valósággal virágzik. Le-
nyűgözőnek találta a komoly feladatot, és úgy érezte,
képes megfelelni az elvárásoknak. De aztán elrabolták
a feleségét. A férfi hangja megremegett, amint e sza-
vakat kimondta. Amikor pedig arról kezdett beszélni,
hogy az asszonyt hét hónapig tartották fogságban, a
könnyek végiggördültek az arcán. A mellette ülő pszi-
chiáternő gyengéden a karjára tette a kezét, és ő hálá-
san rámosolygott. Most már mind jó barátok voltak,
ismerték egymás legféltettebb titkait.
- Mindent megpróbáltunk, hogy visszakaphas-
suk a feleségemet - folytatta Bill Alexander
Maddy kiszámolta, hogy hatvanéves lehet. A haja

82
ősz volt, az arca fiatalos. Kék szeme volt, és izmos-
nak, kisportoltnak látszott.
- A külügyminisztérium külön erre a feladatra ki-
képzett embereket küldött, hogy tárgyaljanak a ter-
rorista csoport képviselőivel. Fogolycserét akartak,
száz politikai fogoly szabadon bocsátását követelték,
amibe a külügyminisztérium persze nem egyezett
bele. Természetesen megértem őket, de nem akar-
tam elveszíteni a feleségemet. A CIA is beavatkozott,
megpróbálták visszalopni a feleségemet, de valamit
elszúrtak. Ekkor a terroristák felvitték őt a hegyekbe,
és ezután már képtelenség volt megtalálni. Végül
vállaltam, hogy kifizetem a váltságdíjat, és akkor el-
követtem egy nagy ostobaságot. - A hangja elfúlt, és
Maddy szíve majd megszakadt érte. - Én magam
próbáltam tárgyalni velük. Minden tőlem telhetőt
megtettem. De ezek túlságosan rafináltak, gyorsak
és gonoszak voltak. Kifizettük a váltságdíjat, és há-
rom napra rá megölték a feleségemet. Odahajították
a holttestét a követség lépcsőjére - mondta elcsukló
hangon - és levágták a kezeit.
A férfi felzokogott, a többiek dermedten ültek.
Néhány pillanat elteltével Phyllis Armstrong fino-
man a vállára tette a kezét, mire ő nagy levegőt vett.
A többiek együttérző szavakat mormoltak. Döbbe-
netes történet volt ez, mindenki csodálta, hogy Bill

83
egyáltalán túlélte ezt a rettenetes megrázkódtatást.
- Úgy éreztem - folytatta a férfi - hogy én va-
gyok a felelős a nejem haláláért. Nem lett volna sza-
bad tárgyalnom a terroristákkal. Úgy tűnt, attól csak
még dühösebbek lettek. Azt hittem, tudok segíteni,
pedig ha a szakértőkre hagyom a dolgot, a felesé-
gem még ma is élne. Egy-két évig fogva tartották
volna talán, de azután biztosan elengedik. Másokkal
is így csinálták. Azzal, hogy beleavatkoztam, volta-
képpen én öltem meg.
- Ez ostobaság, Bill - jelentette ki Phyllis határo-
zottan. - Remélem, ezzel maga is tisztában van. Fe-
lesleges találgatásokba bocsátkozni, vajon mi történ-
hetett volna. Azok az emberek a velejükig romlot-
tak, könyörtelenek. Az élet fikarcnyit sem számít ne-
kik. Biztos vagyok benne, hogy mindenképpen
meggyilkolták volna őt.
- Azt hiszem, mindig úgy fogom érezni, hogy én
tettem - mondta Bill komoran. - A sajtónak is ez volt
a véleménye.
Maddynek ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy
nemrég beszéltek Jackkel az esetről. Jack azt mond-
ta, Bill Alexander ostoba fickó, és most, hogy már
hallotta a történetet, Maddy nem értette, hogyan le-
het a férje ilyen szívtelen.
- A sajtó mindenből szenzációt akar kreálni -

84
mondta. - Az újságírók legtöbbször azt sem tudják,
miről beszélnek.
A férfi ránézett. Maddy soha nem látott még ilyen
fájdalomteli tekintetet. Legszívesebben megsimo-
gatta volna Billt, de túlságosan távol ült tőle.
- Semmi mást nem akarnak, mint eladni a sztorit
- tette hozzá. - Ezt tapasztalatból tudom, nagykövet
úr Őszintén sajnálom, hogy ilyen szörnyűségeken
kellett keresztülmennie.
- Köszönöm, Mrs. Hunter - felelte Alexander, és
kifújta az orrát egy gondosan vasalt zsebkendőbe.
- Mindannyian éltünk át borzalmakat - vette át a
szót Phyllis Armstrong. - Ezért vagyunk itt. De nem
ezért hívtam össze önöket. E történetek legtöbbjét
magam sem ismertem, amikor megkértem önöket,
jöjjenek el hozzám. Azért hívtam ide önöket, mert
valamennyien intelligens, a világ dolgai iránt fogé-
kony emberek. Ezért jöttek el, és ezért akarom, hogy
segítsék a bizottság munkáját. Most az a feladatunk,
hogy kigondoljuk, mit tehetünk. Rengeteg sorstár-
sunk van. Mi túléltük a szörnyűségeket, de nekik ta-
lán nem sikerül. Gyorsan kell cselekednünk! El kell
jutnunk a médiához, a nagyközönséghez. Az idő
gyorsan múlik, egyre több sorstársunkat veszítjük
el. Meg kell mutatnunk a nőknek, hogy hova fordul-
janak segítségért, amíg még nem késő. El kell ér-

85
nünk, hogy szigorúbbak legyenek a törvények.
A büntetés legyen összhangban a bűntettel! Legyen
visszatartó ereje! Egyfajta háború ez, amelyet meg
kell vívnunk, és amelyben győznünk kell. Most pe-
dig mindenki menjen haza és gondolkodjon azon,
miként tudnánk változtatni a helyzeten. Azt javas-
lom, találkozzunk újra két hét múlva, mielőtt elutaz-
nak nyári szabadságra. Ma az volt a célom, hogy
megismerjük egymást. Én valamennyiüket ismer-
tem, de most már önök is tudják, kikkel fognak
együtt dolgozni. Együtt jelentős erőt képviselünk
majd. Bízom önökben. - Felállt, elmosolyodott. -
Köszönöm, hogy eljöttek. Nekem sajnos most men-
nem kell, de önök nyugodtan maradjanak, beszél-
gessenek!
Már majdnem négy óra volt, és Maddy alig hitte
el, hogy mennyi,mindent hallott mindössze két óra
leforgása alatt. Úgy érezte, mintha napokat töltött
volna együtt társaival. Bill Alexanderrel mindenkép-
pen akart váltani néhány szót, mielőtt a csapat szét-
széled. Kedves embernek látszott, és a története
olyan tragikus volt. Úgy tűnt, még nem tudta túlten-
ni magát a történteken, és ezt Maddy nem is csodál-
ta. Voltaképpen az volt meglepő, hogy nem őrült be-
le a fájdalomba.
- Annyira sajnálom, nagykövet úr - mondta szeli-

86
den. - Emlékeztem az esetre, de egészen más volt
öntől hallani. Valóságos lidércnyomás; amin keresz-
tülment.
- Azt hiszem, soha nem fogom kiheverni - felelte
őszintén a férfi. - Még mindig álmodom róla.
Elmondta, hogy visszatérő rémálmai vannak.
A pszichiáternő megkérdezte, jár e terápiára, és ő
azt válaszolta, hónapokig járt, de most már megpró-
bál egyedül elboldogulni. Maddy úgy vélte, az, hogy
a történtek hatására nem veszítette el az ép eszét, ar-
ra mutat, hogy rendkívüli személyiség.
- Öröm lesz önnel dolgozni - mondta neki moso-
lyogva.
- Köszönöm, Mrs. Hunter - mosolygott vissza a
férfi.
- Kérem, szólitson Maddynek!
- Az én nevem Bill. Hallottam a múltkori jegyze-
tét, amelyet Janet Mccutchins esete kapcsán mon-
dott el. Éppolyan felkavaró volt, amilyennek lennie
kellett.
- Köszönöm - mosolygott szomorúan Maddy -
A férjem még nem bocsátotta meg. Nagyon felzaklat-
ta, hogy egy ilyen kényes ügybe belekevertem a céget.
- Az embernek néha bátornak kell lennie. Ezt ma-
ga is éppolyan jól tudja, mint én. Nemcsak a tanács-
adókra kell hallgatnunk, hanem a szívünkre is. Ma-

87
ga pontosan azt tette, amit tennie kellett. Ezt bizo-
nyára megérti a férje.
- Kétlem, hogy egyetértene önnel; de azért örü-
lök, hogy megtettem - ismerte el Maddy
- Az embereknek hallaniuk kell ezekről a dolgok-
ról - jelentette ki Bill határozottan, és a hangjába
már visszatért az erő.
Maddy megállapította, hogy a férfi most fiatalabb-
nak látszik. Nagyon imponált neki a megjelenése,
intelligenciája, viselkedése. Könnyű volt megérte-
nie, Phyllis miért kérte fel a bizottsági tagságra.
- Igen, szerintem is hallaniuk kell róla - felelte az
asszony, és az órájára pillantott. Elmúlt négy, sietnie
kellett vissza a céghez. - Sajnos mennem kell, ötkor
kezdődik a híradó. A következő gyűlésen találko-
zunk. Viszontlátásra.
Maddy több tagtársával kezet rázott, azután el-
hagyta a Fehér Házat, amilyen gyorsan csak lehetett,
és leintett egy taxit.
Greg már a sminkszobában ült, amikor kolléganő-
je odaért.
- Na, milyen volt? - érdeklődött.
- Nagyon érdekes. Kimondottan élveztem. Talál-
koztam Bill Alexanderrel is, a volt kolumbiai nagy-
követtel, akinek a terroristák megölték a feleségét.
Döbbenetes történet.

88
- Emlékszem a sztorira. Láttam róla annak idején
egy felvételt, szerencsétlen magán kívül volt, amikor
elhozták az asszony holttestét a követségre. Persze
nem is csoda. Hogy van szegény?
- Látszólag jól, bár még nem heverte ki a megráz-
kódtatást. Könyvet ír a történtekről.
- Biztosan érdekes lesz. És ki volt még ott?
Maddy megemlített néhány nevet, de egyetlen
szót sem szólt az elhangzottakról, hiszen titoktartást
fogadtak Amikor a sminkje elkészült, Maddy be-
ment a stúdióba, és átnézte a nap híreit. Nem talált
semmi különöset. Az adás rendben lement. Maddy
visszaballagott az irodájába. El akart olvasni néhány
cikket, és egy két dolognak utána kellett még néznie
a fél nyolcas adás előtt. Miután nyolckor végeztek,
összeszedelőzködött, és felhívta Jacket. A férfi még
fenn wolf az irodájában, épp végzett egy megbeszé-
léssel.
- Beülhetek a kocsidba, vagy azt akarod, hogy
gyalogoljak hazáig? - kérdezte az asszony.
Jack akaratlanul is elmosolyodott. Még mindig
dühös volt a feleségére, de tudta, nem lehet harag-
ban vele a végtelenségig.
- Megérdemelnéd, hogy a következő hat hónap-
ban a kocsi mögött kelljen szaladnod vezeklésül,
amiért ilyen helyzetbe hoztál.

89
- Phyllis Armstrong szerint Mccutchins nem fog
perelni.
- Remélem, neki lesz igaza. De ha mégsem, az el-
nök hajlandó lesz állni a cechet? Jókora összegről
lenne szó.
- Reméljük, nem kerül sor arra, hogy bárkinek is
fizetnie kelljen - mondta Maddy nyugodt hangon. -
Egyébként a gyűlés remekül sikerült. Van néhány
nagyszerű ember a bizottságban.
Most először alakult ki köztük igazi beszélgetés
kedd óta, és Maddy nagyon örült, hogy Jack végre
megenyhült kissé.
- Tíz perc múlva találkozunk a földszinten - mond-
ta gyorsan a férfi. - El kell még intéznem valamit.
És amikor odalenn tíz perc múlva kilépett a liftből,
nem látszott épp boldognak, de már nem nézett
olyan ádáz, gyűlöletteli tekintettel a feleségére, mint
az elmúlt három napban. És hazafelé menet mind-
ketten nagyon vigyáztak, nehogy szóba kerüljön
Maddy "bűne". Útközben beugrottak egy pizzériá-
ba, és az asszony beszámolt a bizottsági ülésről. Ter-
mészetesen arról, amit a tagok önmagukról elmond-
tak, nem szólt egy szót sem. Úgy érezte, védelmez-
nie kell új barátait.
- Van bennetek valami közös, vagy csak mind-
annyiótokat érdekel a téma? - kérdezte Jack.

90
- Mindkettő. Döbbenetes, hogy élete során szinte
mindenki találkozik a bántalmazás valamilyen for-
májával. Mindenki őszintén beszélt erről.
- Ugye, nem mondtad el az életed történetét? -
nézett rá Jack a homlokát ráncolva.
- Ami azt illeti, elmondtam. Mind nagyon őszin-
ték voltunk.
- Ez nagy butaság volt, Mad - mordult rá a férfi. -
Mi lesz, ha valaki eladja a sztorit a sajtónak? Azt aka-
rod, hogy mindenkinek az jusson rólad az eszébe,
hogy egy bunkó éveken át ütött-vert Knoxville-ben?
Maddynek nem tetszett, hogy férje ilyen megvető
hangon beszél vele, de nem tett rá megjegyzést.
- Talán nem is baj, ha ez segít, hogy az emberek
ráébredjenek, még olyasvalaki is áldozatául eshet a
bántalmazásnak, mint én. Ha azzal, hogy napvilág-
ra kerül ez-az a múltamból, emberéleteket lehet
megmenteni, akkor megéri.
- Csak az lesz ennek a következménye, hogy min-
denki falusi söpredéknek fog tartani, pedig én egy
vagyont költöttem rád, hogy ne tűnj annak, Nem ér-
tem, hogy lehettél ilyen ostoba.
- Őszinte voltam, mint mindenki más. Némelyik
történet sokkal szörnyűbb volt, mint az enyém. Bill
Alexander is tagja a bizottságnak. Mindent elmon-
dott a felesége elrablásáról.

91
Ez az ügy közszájon forgott, úgyhogy Maddy be-
szélhetett róla anélkül, hogy megsértette volna a ti-
toktartást.
jack közönyösen vállat vont.
- Az az ostoba alak! Ilyen alapon akár a saját kezé-
vel is végezhetett volna a feleségével. Nagy hibát
követett el, amikor tárgyalnii próbált a terroristákkal,
Az egész külügyminisztérium ezt magyarázta neki,
de nem hallgatott senkire.
- Kétségbe volt esve, valószínűleg nem tudott
ésszerűen gondolkodni. Az asszonyt hét hónapig
tartották fogva, mielőtt megölték. Ennyi idő alatt be-
le lehet őrülni a várakozásba. - Maddyt bosszantot-
ta, hogy jack ilyen közönyösen, sőt megvetően nyi-
latkozik mindarról, amin Bill Alexander keresztül-
ment. - Tulajdonképpen mi bajod van vele? - kér-
dezte. - Az az érzésem, hogy nem kedveled.
- Rövid ideig egyike volt az elnök tanácsadóinak.
Középkori nézeteket vall, és állandóan az elvekről
meg az erkölcsről papol. A Zarándok Atyák között
lett volna a helye.
- Szerintem félreismered - jegyezte meg Maddy
bosszúsan. - Én úgy tapasztaltam, hogy értelmes, in-
telligens, tisztességes ember.
- Én nem kedvelem. Nincs benne sem élet, sem
szexepil, semmi.

92
Ez a kijelentés meglepte Maddyt, hisz ő kimon-
dottan jóképűnek találta Billt, és az együtt töltött rö-
vid idő is elegendő volt ahhoz, hogy megállapítsa
róla, egyenes, becsületes ember Bill épp az ellentéte
volt azoknak a feltűnősködő, harsány alakoknak,
akikkel jack Hunter szívesen múlatta az időt, de
Maddynek tetszett Bill stílusa, gondolkodásmódja.
Tízre hazaértek, és Maddy puszta megszokásból
bekapcsolta a tévét; mert kezdődött a híradó. A kö-
vetkező pillanatban valósággal megdermedt a döb-
benettől, mert épp arról tudósítottak, hogy amerikai
csapatok újabb csapást mértek Irakra. Maddy a fér-
jéhez fordult, és összeszűkülő szemmel fürkészte.
Volt valami furcsa jack tekintetében, ahogy a beját-
szást figyelte.
- Tudtál erről, igaz? - szegezte neki a kérdést
Maddy.
- Velem nem a háborúiról tanácskozik az elnök,
hanem a médiaügyekről.
- Süket duma. Tudtál róla. Ezért mentél Camp
Davidbe múlt szombaton, igaz? És ezért mész ezen
a hétvégén a Pentagonba. Miért nem mondtad el?
Többször előfordult már, hogy Jack beszélt neki
szigorúan titkos információkról, ám ezúttal nem
szólt egy szót sem. Maddy most először úgy érezte,
hogy a férje nem bízik benne, és ez nagyon bántotta.

93
- Ez túlságosan kényes és fontos ügy volt.
- Sok fiatal fog meghalni odaát, Jack - mondta
Maddy aggódó hangon.
- Néha meg kell hozni ezt az áldozatot - felelte a
férfi hűvösen. Maddy és ő sosem értett egyet ebben
a témában. jack szerint az elnök jól döntött.
Már a végéhez közeledett a híradó, amikor a mű-
sorvezető bejelentette, hogy délelőtt egy összetűzés
során tizenkilenc tengerészgyalogos az életét vesz-
tette. Ezután jack kikapcsolta a készüléket, és át-
ment a hálószobába. Maddy követte.
- Érdekes, hogy Armstrong elnök téged is bevont
ebbe az ügybe. Miért, Jack? - kérdezte gyanakodva.
- Miért olyan meglepő ez? Bízik bennem.
- Bízik benned, vagy pedig arra kellesz neki, hogy
kifundáld, hogyan lehet lenyeletni ezt a békát az
amerikai néppel anélkül, hogy az ő renoméján csor-
ba esne?
- Joga van hozzá, hogy tanácsot kérjen arra vo-
natkozólag, mit hogyan kell a sajtó tudomására
hozni.
- Meglehet, de nem valami becsületes eljárás
nagyszerű ötletként tálalni a nagyközönség elé
olyasmit, amiről a végén kiderülhet, hogy egetverő
ostobaság volt.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre, Mad. Az

94
elnök tudja, mit csinál.
Maddyt bosszantotta, hogy a férje így letorkolta,
ugyanakkor nyugtalanította, hogy Jack ilyen fontos
szerepet kap az ország vezetői mellett. Eltűnődött,
vajon ezért haragudott-e rá jack a Janet Mccu-
tchins-ügy miatt. Talán attól félt, hogy ha kínos hely-
zetbe kerül, az felboríthatja a hatalommal kapcsola-
tos elképzeléseit. Jack mindig gondosan megtervez-
te minden lépését, tudta, minek mi lehet a következ-
ménye, mérlegelt minden lehetséges tényezőt,
amely őt érinthette.
Az este folyamán Jack voltaképpen egészen ked-
ves volt, különösen ahhoz képest, ahogy az elmúlt
pár napban bánt Maddyvel. Amikor ágyba bújtak és
magához húzta feleségét, Maddy érezte, hogy férje
nagyon vágyik rá.
- Igazán sajnálom, hogy ilyen pocsék hetünk volt
- mondta szelíden az asszony.
- Soha többé ne tégy ilyet, Mad. Legközelebb már
nem bocsátok meg, és tudod mi lesz veled, ha kirúg-
lak? - A hangja hidegen csengett. - Másnap már a
kutya sem fogja tudni, ki vagy. Véged lesz, Mad.
A karriered tőlem függ, és ezt egyetlen percre se
felejtsd el! Ne kekeckedj velem, Mad! Véget vetni a
karrierednek annyi nekem, mint elfújni egy gyer-
tyát. Nem vagy olyan nagy sztár, mint gondolod.

95
Csak azért vagy híres, mert az én feleségem vagy.
A férfi szavai mélységesen elszomorították Mad-
dyt. Nem azon bánkódott, hogy mit veszít, ha egy-
szer Jack kihajítja, hanem azon, hogy a férje képes
így beszélni vele. Nem is válaszolt semmit. . Jack
megszorította a mellbimbóját, erősen, túlságosan
erősen, azután szó nélkül megragadta, és megmu-
tatta neki, kinek a kezében van az irányítás. Mindig
Jack volt az, soha nem Maddy. Az asszony egyre in-
kább úgy érezte, hogy Jacknek semmi más nem szá-
mít, csakis a hatalom.
5. fejezet
Szombaton, amikor Maddy felébredt, Jack már
épp indulni készült. Megmondta a feleségének,
hogy egész nap a Pentagonban lesz, legfeljebb ha
vacsoraidőre hazaér.
- Miért mész oda? - kérdezte Maddy amint az
ágyból figyelte férjét.
Jack nagyon csinos volt és elegáns. Szövetnadrá-
got, zakót és szürke garbót viselt. Kinn ugyan meleg
volt, de tudta, hogy az egész napot egy légkondicio-
nált helyiség hűvösében fogja tölteni.
- Valami eligazításfélét tartanak. Segít, hogy job-
ban átlássuk, mi történik odaát. Nem adhatjuk le,
amit hallani fogok, de azért hasznos információ, és
az elnök tudni akarja, szerintem hogyan kellene to-

96
vábbadni a sajtónak. Azt hiszem, ebben tudok neki
segíteni.
Maddy pontosan erre gyanakodott. jack feladata
az, hogy addig csűrje-csavarja a szót, amíg végül a
hír épp a megfelelő hatást gyakorolja a nagyközön-
ségre.
- Esetleg érdekes megoldás lenne megmondani
az amerikai népnek az igazat. Ez bizonyára újdon-
ságként hatna -jegyezte meg az asszony
Maddynek egyáltalán nem tetszett, hogy a férje
előszeretettel alakítgatja az igazságot a megfelelő
hatás elérése érdekében. Valahogy ijesztő volt, aho-
gyan csinálta. Maddy szemében a világ vagy fekete
volt, vagy fehér Az ő álláspontja az volt, hogy vala-
mi vagy igaz, vagy nem. Jack azonban finomabb ár-
nyalatok egész sorát látta. Számára az igazságnak
ezernyi fokozata és jelentése volt.
- Az igazságnak különböző verziói léteznek,
Mad. Mi csupán azt a változatot próbáljuk megtalál-
ni, amelyik a legkevésbé kényelmetlen az emberek
számára.
- De hát ez mellébeszélés, és ezt te is jól tudod! Ez
nem valami termék, amit reklámozni kell, itt az igaz-
ságról van szó!
- Valószínűleg ez az oka annak, hogy én megyek
ma oda, és nem te. Egyébként mivel töltöd a napot?

97
- A kérdéssel rögtön más értelmet tudott adni an-
nak, amit alig egy pillanattal korábban mondott.
- Nem tudom. Gondolom, itthon maradok. Pihe-
nek. Talán elmegyek vásárolgatni.
Legszívesebben egy barátnővel ment volna vásá-
rolni, de ilyesmiben már évek óta nem volt része. So-
ha nem volt ideje arra, hogy barátokat szerezzen.
Jack lefoglalta minden szabad idejét, egyébként pe-
dig állandóan dolgozott. És amikor vendégeket hív-
tak, vagy ők mentek el valahova, előbb-utóbb min-
dig kiderült, hogy az egész csupán az üzleti érdeke-
ket szolgálja.
- Miért nem ugrasz át a repülőgéppel New York
ba? Ott is vásárolhatsz. Biztosan jól éreznéd magad.
Maddy elgondolkodott a javaslaton, és bólintott.
- Nagyszerű lenne. Van egy kiállítás a Whitney-
ben, amit szívesen megnéznék Talán belefér az idő-
be. Tényleg elvihetem a gépet?
Mesébe illő élet volt ez, és erről Maddy soha nem
feledkezett meg. A férfi elképesztő fényűzést és
olyan lehetőségeket biztosított számára, hogy annak
idején Knoxville-ben Maddy nem is álmodott még
ehhez hasonlóról sem. Hirtelen eszébe jutott, amit
Jack az este mondott, hogy a karrierje is tőle függ.
Szomorú volt ezt hallani a férjétől, de hogy igaz, azt
Maddy egy percig sem tagadta. Biztos volt benne,

98
hogy ami jó csak történt vele az életben, azt mind
Jacknek köszönhette.
A férfi felhívta a pilótájukat, megmondta neki,
hogy tízkor várja Maddyt a reptéren, és kérjen fel-
szállási engedélyt a La Guardia felé, esti visszatérés-
sel.
- Jó szórakozást! - mosolygott Maddyre, majd tá-
vozott:
Az asszony eltűnődött és megállapította, hogy
olykor kell ugyan kisebb áldozatokat hoznia Jack
kedvéért, de oly sokat kap tőle viszonzásul. Szinte
úgy érezte, nincs joga hozzá, hogy akár egy-egy
percre is haragudjon egy ilyen emberre.
Negyed tizenegykor ért a reptérre. Fehér vászon
Chanel-nadrágkosztümöt viselt, haját gondosan hát-
rafésülte. A pilóta már várt rá, fél óra múlva fel is
szálltak. Fél tizenkettőkor landoltak a La Guardián,
és délben Maddy már benn volt a városban. Bement
a Bergdorf Goodmanbe és a Saksbe, azután végigsé-
tált a Madison sugárúton, és meg-megállt kedvenc
boltjainál. Az ebédet kihagyta, így fél négykor meg-
érkezett a Whitney Múzeumhoz. Aranyélet volt ez,
és Maddy nagyon élvezte. Jack elvitte Los Angeles-
be is, New Orleansbe, San Franciscóba, Miamiba, és
egy-egy hétvégére Las Vegasba. Maddy tudta, hogy
a férje elkényezteti, de roppant hálás volt neki ezért.

99
Soha nem feledkezett meg arról, milyen előnyökkel
jár, hogy Mrs. Hunter a neve. És tudta, hogy amit
a férje mondott, igaz, mindent csakis neki köszön-
het. Elhitte Jacknek, hogy nélküle ő egy nagy senki.
A férfi még arról is meggyőzte, hogy a díjakat nem a
munkája elismeréséül kapta, hanem ő intézte el
neki.
Maddy ötre visszaért a La Guardiára, hatkor meg-
kapták a felszállási engedélyt, és fél nyolckor belé-
pett R utcai házuk ajtaján. Tökéletes nap volt, nagy-
szerűen érezte magát. Vett két nadrágkosztümöt,
néhány fürdőruhát és egy csodás kalapot. Nagysze-
rű hangulatban sétált be a nappaliba csomagjaival.
Jack a pamlagon ült, a kezében egy pohár borral, és
a fél nyolcas híradót nézte. Figyelmét szemlátomást
teljesen lekötötték az Irakkal kapcsolatos hírek.
- Szia, édes - üdvözölte Maddy mosolyogva.
Úgy tűnt, az elmúlt hét gyűlölködése köddé vált
az éjszaka, és az asszony mindjárt jobban érezte ma-
gát. Örült, hogy láthatja Jacket, és a férfi mosolyog-
va fordult felé, amint a reklámblokk megszakította a
híradót.
- Milyen volt a napod, Mad? - kérdezte, és újra-
töltötte poharát.
- Élvezetes. Sok mindent vettem, és elmentem a
Whitneybe is. És a te napod hogy telt?

100
- Nagyszerűen. Kézben tartjuk az ügyeket.
Roppant elégedettnek látszott, nyilvánvalóan fon-
tos embernek érezte magát, mint ahogy az is volt.
Ennek mindenki, aki ismerte, a tudatában volt, külö-
nösképpen Maddy.
- Beszélhetsz róla, vagy minden szigorúan titkos?
- Hát, nagyrészt.
Maddy tudta, ami rá tartozik, meglátja majd, ami-
kor fel kell olvasnia a híradóban. Amit azonban soha
nem fog megtudni sem ő, sem senki más, az az igaz-
ság, vagyis az eredeti, módosítatlan változat.
- Mit vacsorázunk? - kérdezte Jack, és kikapcsol-
ta a készüléket.
- Összeüthetek valamit, ha akarod. Vagy inkább
rendeljünk valahonnan?
- Menjünk el inkább valahova. Egész nap be vol-
tam zárva egy csapat férfival. Szeretnék igazi embe-
reket látni.
Felemelte a telefonkagylót, és kilencre asztalt fog-
lalt Washington legdivatosabb éttermében, a Citro-
nelle-ben.
- Menj, vegyél fel valami csinosat!
- Igen, uram! - mosolygott rá Maddy, és felsza-
ladt az emeletre.
Elrakta, amit New Yorkban vásárolt, megfürdött,
haját elegáns frizurába fésülte, beszórta magát ked-

101
venc parfümjével, azután felvett egy egyszerű feke-
te koktélruhát a hozzá való magas sarkú szandállal.
Feltette gyémánt fülbevalóját és gyöngysorát. Jack
időnként szeretett csinos dolgokat vásárolni neki,
olyasmit, ami kiemelte a szépségét. A gyémánt fül-
bevaló és a nyolckarátos briliánssal díszített eljegy-
zési gyűrű volt Maddy legnagyobb kincse. Nem
akármilyen teljesítmény ez egy chattanoogai lakó-
kocsi-telepi kölyöktől, szokta mondogatni. És jack,
amikor ugratni akarta, "csórókám"-nak, "kis söpre-
dék"-nek nevezte. Maddy ezt nem szerette ugyan,
de nem tagadhatta, hogy igaz, még ha azóta hosszú
utat tett is meg. Nyilvánvaló volt, hogy Jack mulat-
ságosnak találta ezeket a "beceneveket", ám Maddy
összerezzent, valahányszor meghallotta valamelyi-
ket.
- Egész jól kivakarództál - mondta Jack bók gya-
nánt.
Az asszony rámosolygott. Szerette, ha együtt
mentek el valahová, ha az egész világ láthatta, hogy
ő Jacké. Még mindig különös bizsergető érzéssel töl-
tötte el a tudat, hogy ő Jack felesége, még most is,
amikor már ő maga is sztár volt. Mostanra már töb-
ben ismerték őt, mint a férjét. Jack volt a gazdag üz-
letember, aki a háttérből irányítja az eseményeket,
akitől maga az elnök is tanácsot kér, ám Maddy volt

102
az a nő, akivé más nők és lányok ezrei szerettek vol-
na válni, s akiről számtalan férfi álmodott. Ott volt
köztük a nappalijukban, ő volt a hang, amelyben
bíztak, a nő, aki elmondta nekik az igazságot az
olyan kényes ügyekről is, amilyen például Janet
Mccutchins halála volt. Maddy maga volt a megtes-
tesült tisztesség, ráadásul igen tetszetős csomagolás-
ban. Mint Greg mondogatta róla folyton, "kápráza-
tos szépség" volt.
Jack maga vezetett, ami ritkán fordult elő, és az
úton New Yorkról beszélgettek. Nyilvánvaló volt,
hogy a férfi semmit nem mondhat az egész napos
tárgyalásról. A Citronelle-ben a főpincér az egyik
legjobb asztalhoz vezette őket. Amint végigballagtak
az éttermen, a fejek utánuk fordultak, az emberek a
nevüket suttogták, Maddy szépségét dicsérték.
A nők Jacket is jól megnézték, hisz jóképű, jó megje-
lenésű férfi volt, szexis mosollyal, átható tekintettel.
Valósággal sugárzott róluk a siker és a hatalom, és ez
Washingtonban sokat nyomott a latban. Emberek
tucatjai álltak meg az asztaluknál, hogy néhány szót
váltsanak velük, főként politikusok, és az elnök
egyik tanácsadója is. És körülbelül ötpercenként
ment oda valaki hozzájuk nagy tétovázva, hogy au-
togramot kérjen Maddytől. Az asszony mosolyogva
aláírta az elébe tett cetliket, noteszokat, és mindenki-

103
hez volt néhány kedves szava.
- Nincs még halálosan eleged ebből, Mad? - kér-
dezte Jack, miközben töltött feleségének egy kis
1959-es Cháteau Cheval Blanc-t.
- Nem mondhatnám. Szerintem kedves tőlük,
hogy felismernek és szeretnek annyira, hogy autog-
ramot kérjenek.
Mindig nagyon szívél~es volt rajongóihoz, és
mindazok, akikkel váltott néhány kedves szót, úgy
érezték, új barátra leltek benne, és a személyes talál-
kozás után még jobban kedvelték. Jackhez fordulni
hasonló kéréssel lényegesen ijesztőbb élmény volt,
mivel ő nem pazarolta az energiáját arra, hogy ba-
rátságosnak mutatkozzon.
Éjfél felé járt, amikor eljöttek az étteremből, vasár-
nap pedig lementek Virginiába. Jack legszívesebben
minden szabad percét a farmon töltötte volna. Dél-
előtt lovagolni ment, azután megebédeltek a kert-
ben. Nagy volt a hőség, Jack megjegyezte, hogy re-
mek nyaruk lesz.
- Elutazunk valahová? - kérdezte Maddy hazafe-
lé menet a repülőgépen.
Tudta, hogy a férje nem szokott előre tervezni, ál-
talában valami hirtelen jött ötlettől vezéreltetve dön-
tött, és az utolsó pillanatban közölte Maddyvel,
hogy csomagoljon. Addigra mindent elintézett, gon-

104
doskodott helyettes műsorvezetőről, és már indul-
tak is. Maddy jobban szerette volna, ha előbb értesül
az utazásról, és kicsit fel tud készülni rá, de gyakran
csak az indulás előtt egy órával kapta a parancsot,
hogy csomagoljon. És soha nem mondhatta, hogy
szüksége lenne még egy kis időre. Nem volt gyere-
kük, és Jack volt Maddy főnöke, így ha eldöntötte,
hogy utaznak, senki nem mondhatta, hogy az asz-
szonynak maradnia kellene.
- Még nem döntöttem a nyarat illetően - közölte
titokzatosan a férfi.
Soha nem kérdezte meg, hová szeretne a fele-
sége menni, de mindig olyan helyet választott,
ahol Maddy is jól érezte magát végül. Jack mellett
az élet tele volt meglepetésekkel. És Maddy ho-
gyan is panaszkodhatott volna, hisz tudta, ha jack
nincs, ő soha nem jutott volna el ezekre a csodás
helyekre.
- Lehet, hogy Európába megyünk - tette hozzá
rövid hallgatás után Jack.
Maddy tudta, hogy ennél többet képtelenség len-
ne kihúzni férjéből.
- Majd szólj, ha csomagolni kell - mondta tréfál-
kozva, mintha a világon semmi dolga nem lenne, és
bármelyik pillanatban abbahagyhatná, amivel épp
foglalatoskodik. Bár jack néha épp ezt várta el tőle.

105
- Úgy lesz - mondta a férfi, és előszedett táskájá-
ból néhány iratot, ily módon jelezve, hogy pillanat-
nyilag nincs több mondanivalója felesége számára.
Maddy az út hátralevő részét olvasással töltötte.
A könyv, amelyet a first lady ajánlott a figyelmébe, a
nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekményekről
szólt, és tele volt lehangoló, mégis érdekes adatokkal.
- Mi az? - kérdezte Jack a könyvre mutatva, mi-
közben landoltak.
- Phyllistől kaptam. A nők ellen elkövetett erősza-
kos bűncselekményekről szól.
- Igen? És mit neveznek így? Amikor elveszik egy
nőtől a hitelkártyáit? - vigyorgott Jack:
Maddy tekintete elborult. Gyűlölte, amikor a férje
olyasmit ócsárolt, ami az ő számára fontos volt.
- Ne nagyon éld bele magad ebbe a bizottságosdi-
ba, Mad! - folytatta Jack. - Jót tesz az imázsodnak,
ezért is javasoltam, hogy vállald, de azért nem kell
nagyon rákattanni. Semmi szükség rá, hogy te légy
minden félholtra vert nő legfőbb védelmezője.
- Tetszik, amit a bizottság tagjai csinálnak, és amit
el akarnak érni. Tudod, hogy ez olyan téma, ami iga-
zán érdekel - mondta halkan az asszony.
- Nagyon jól tudom, milyen vagy. Túlságosan be-
lelovalod magad bizonyos dolgokba. Csak az imá-
zsodról van szó, Mad, felesleges Jeanne darc-nak

106
képzelned magad. Egyébként is, a legnagyobb része
annak, amit a bántalmazott nőkről összehordanak,
süket duma.
- Mint például? - kérdezte az asszony, és a hideg
végigfutott a hátán, amint kezdte gyanítani, mire is
akar kilyukadni a férje.
- Például az a sok halandzsa a szexuális zaklatás-
ról meg a házasságon belüli erőszakról. Azoknak a
nőknek, akiket a férjük üt-ver vagy állítólag meg-
gyilkol, legalább a fele meg is érdemli a sorsát - je-
lentette ki a férfi mély meggyőződéssel.
- Ezt komolyan is gondolod? Hihetetlen! És az én
esetem? Szerinted megérdemeltem, amit Bobby Joe
művelt velem? Így gondolod?
- Az egy részeges, pitiáner gazember volt, és csak
isten a tudója, mivel provokáltad ki, hogy így bán-
jon veled. Rengetegen veszekszenek, Mad, egyesek
be is húznak párat egymásnak, és van, aki megsérül,
de attól még nem kell rögtön kihirdetni a rendkívü-
li állapotot. Hidd el, ha négyszemközt rákérdezel, ki
fog derülni, hogy Phyllis is csak azért csinálja az egé-
szet, amiért én akartam, hogy vállald. jót tesz az
imázsnak.
Maddynek felfordult a gyomra férje szavai halla-
tán.
- Nem hiszek a fülemnek - suttogta. - Ha tudni

107
akarod, Phyllis úgy nőtt fel, hogy az apja állandóan
verte az anyját. Épp ahogyan én. Ahogyan még egy
Csomó ember, Jack! És bizonyos esetekben a verés
nem elég, meg is kell ölniük a feleségüket, hogy be-
bizonyítsák, milyen kemény legények. Szerinted
ilyen egy sima veszekedés? Veled mikor fordult elő
utoljára, hogy egy nőt lerugdostál a lépcsőn, vagy
szétvertél rajta egy széket, vagy hozzávágtál egy for-
ró vasalót, vagy savat loccsantottál a szemébe, vagy
elnyomtál rajta néhány égő cigarettát? Van neked
fogalmad arról, hogy min mennek ezek az emberek
keresztül?
- Már megint felhergeled magad, Mad. Ezek kivé-
teles esetek, a kivétel erősíti a szabályt. Persze hogy
vannak elmebetegek, de azok másokat is megölnek.
Senki nem mondta, hogy a világ nincs tele őrültek-
kel.
- A különbség csak az, hogy ezek a nők tíz, húsz
vagy akár ötven évig együtt élnek azzal az emberrel,
aki állandóan bántalmazza és esetleg a végén meg is
öli őket.
- Akkor ezek a nők bolondok. Bármikor véget vet-
hetnének a dolognak úgy, hogy egyszerűen elhagy-
ják az ilyen férfiakat, de nem teszik meg. Talán még
szeretik is, ha verik őket.
Maddy soha nem érezte még ilyen csalódottnak

108
és tehetetlennek magát. És Jack voltaképpen azt fo-
galmazta meg, amit az emberek nagy része gondolt
világszerte. Úgy döntött, megpróbálja megértetni
vele, hogy téved.
- Ezek a nők általában annyira félnek, hogy nem
merik elhagyni a bántalmazójukat. Az az ember, aki
azzal fenyegeti a feleségét, hogy megöli, többnyire
be is váltja a fenyegetést. És a nők ezt ösztönösen
tudják is. Nem mernek elmenekülni. Gyerekeik van-
nak, nincs hová menniük, legtöbbjüknek nincs
munkája, nincs pénze. És ott van mellettük egy fér-
fi, aki állandóan azt hajtogatja, hogy ha csak meg-
mukkannak, megöli őket vagy a gyereküket. Te mit
tennél ilyen helyzetben? Hívnád az ügyvédeidet?
- Nem. Elhúznám a csíkot, ahogyan te is.
Maddy most más oldalról közelítette meg a témát.
- A bántalmazásnak ez a formája egyfajta megszo-
kássá válik Az ember ebben nő fel, állandóan ezt lát
ja, közben azt mondogatják neki, hogy rossz, hit
vány, romlott, ezért megérdemli, és az ember egy idő
után el is hiszi. Magányos, retteg, nincs hova mennie,
legszívesebben meghalna, mert úgy érzi, nincs más
kiút. - Maddy szemébe könnyek szöktek. - Mit gon-
dolsz, miért hagytam, hogy Bobby Joe félholtra ver-
jen? Gondolod, hogy élveztem? Azt hittem, nincs
más választásom, és elhittem, hogy megérdemlem.

109
A szüleim azt mondták, rossz vagyok, Bobby Joe azt
mondta, minden az én hibám. Amíg veled nem talál-
koztam, nem tudtam, hogy létezik másfajta élet is.
Jack soha nem emelt kezet rá, és Maddy úgy gon-
dolta, ha egy férfi nem veri a feleségét, ez bőven elég
ahhoz, hogy a legjobb férjnek tartsák.
- Hát csak gondolj erre, amikor a legközelebb
valami gondot okozol nekem, Mad. Én soha nem
emeltem rád kezet, és soha nem is fogok. Szerencsés
asszony maga, Mrs. Hunter
Rámosolygott feleségére, és felállt, mert közben a
gép odagördült az épülethez, és őt többé már nem
érdekelte a téma, amely felesége számára oly fontos
volt.
- Talán épp ezért érzem úgy, hogy kötelességem
segíteni azokon, akik nem olyan szerencsések, mint
én - mondta Maddy, és azon tűnődött, vajon miért
nyugtalanítják Jack utolsó mondatai.
A férfi nyilvánvalóan ráunt a témára, így a továb-
biakban már nem került szóba. Az este csendesen,
békésen telt el az utcai házban. Maddy olasz tész-
tát készített vacsorára, azután mindketten olvastak.
Miután ágyba bújtak, szeretkeztek, de az asszony,
jóllehet nem tudta, miért, képtelen volt igazán átad-
ni magát a szenvedélynek. Utána sokáig feküdt a sö-
tétségbe bámulva, furcsán levertnek érezte magát,

110
és egyre az járt a fejében, amit férje mondott a bán-
talmazott nőkről. Csak annyit tudott biztosan, hogy
a férfi valamivel, amit mondott, vagy azzal, ahogyan
mondta, mélységesen megbántotta őt. És amikor
végre elaludt, Bobby Joe-ról álmodott, és sikoltozva
riadt fel az éjszaka kellős közepén. Az álomban Bob-
by Joe tekintetéből áradt feléje a gyűlölet, ököllel
ütötte őt, Jack ott állt, a fejét csóválva figyelte a jele-
netet, aztán megfordult és elment, Bobby Joe pedig
egyre nagyobbakat ütött.
6. fejezet
másnap a hírszerkesztőségben lázas munka folyt.
Rengeteg anyagot kellett átolvasni az iraki
helyzettel kapcsolatban. A hétvégén újabb öt tenge-
részgyalogos vesztette életét, két fiatal pilóta pedig
egy lelőtt vadászgépben lelte halálát. Bármit taná-
csolt is Jack az elnöknek a sztori tálalását illetően,
a tények magukért beszéltek. Most már mindenki
számára nyilvánvaló volt, hogy odaát emberek hal-
nak meg.
Maddy keményen dolgozott egészen este nyolcig,
a híradó végéig. Este a brazil nagykövet estélyére
voltak hivatalosak, az asszony reggel magával ho-
zott egy estélyi ruhát, hogy ne kelljen hazamennie
átöltözni. Az öltözőszobájában készülődött, amikor
csörögni kezdett a házi telefon. Jack volt az.

111
- Öt perc múlva kész vagyok - mondta Maddy.
- Egyedül kell menned. Most szóltak, hogy fontos
megbeszélés lesz.
Maddy biztosra vette, az elnök aggódik, hogyan
reagál a nagyközönség a hírre, hogy az áldozatok
száma egyre nő Irakban.
- Feltételezem, a megbeszélésre a Fehér Házban
kerül sor.
- Meglehet.
- Utánam jössz?
Az asszony hozzá volt már szokva ahhoz, hogy
egyedül jelenik meg különböző társadalmi esemé-
nyeken, de azért jobban szerette, ha a férje vele
van.
- Kétlem. Bonyolult problémát kell megolda-
nunk. Ha netán korán végzünk, megpróbálok oda-
érni még a vacsorára, de már telefonon kimentettem
magam. Ne haragudj, Maddy!
- Semmi baj. Aggasztó a helyzet Irakban, igaz?
- Minden rendben lesz. Ez olyasmi, amivel meg
kell tanulnunk együtt élni.
Ha Jack jól végzi a munkáját, talán meg is tudja
majd győzni erre a nagyközönséget, ám Maddy
nem volt vevő az efféle frázisokra, ahogyan Greg
sem, mint megbeszélték. Ettől függetlenül nem
kommentálták a híreket. Megtartották a véleményü-

112
ket maguknak,
Maddy befejezte az öltözködést, majd halvány ró-
zsaszín estélyi toalettjében beszállt az autóba, ame-
lyet Jack a rendelkezésére bocsátott.
A követség épülete a Massachusetts sugárúton
állt, és úgy tűnt, legalább száz ember nyüzsgött a
termekben. Spanyolul, portugálul és franciául be-
széltek, és a háttérben fantasztikus szambazene
szólt. A brazil nagykövetet és a feleségét mindenki
szerette Washingtonban, nagy megtiszteltetésnek
számított meghívást kapni híresen elegáns, érdekes
összejöveteleikre.
Maddy körülnézett, és a szeme felcsillant, amikor
megpillantotta Bill Alexandert.
- Üdvözlöm, Maddy - mosolygott rá a férfi. -
Hogy van?
- Remekül. Hogy telt a hétvégéje? - érdeklődött
az asszony. Miután annyi mindent megtudtak
egymásról, úgy érezte, már ezer éve jó barátja ez az
ember.
- Eseménytelenül. Felmentem Vermontba a gye-
rekekhez. A fiamnak van ott egy háza. Érdekesen
alakult a gyűlés a múltkor, igaz? Döbbenetes, hogy
milyen sokunkat érint az erőszak valamilyen mó-
don. Különös, hogy valamennyien azt gondoljuk,
mindenki más normális életet él, és ez egyáltalán

113
nem igaz.
A férfi szeme kék volt, még sötétebb kék, mint
Maddyé, és nagyon jól állt neki a szmoking. Leg-
alább százkilencven centi volt, az asszony szinte el-
törpült mellette, pedig ő is magasnak számított.
- Ezt én már rég felfedeztem - felelte Maddy. -
Azelőtt kínzott a bűntudat amiatt, ami velem tör-
tént, sőt néha még most is, de legalább megértettem,
hogy nem egyedi eset az enyém. De valahogy az
ember úgy érzi, az egész az ő hibája.
- Amikor visszajöttem Washingtonba, eleinte úgy
gondoltam, mindenki, aki csak rám néz, azt mondja,
hogy én öltem meg Margaretet.
Maddyt nagyon meglepték ezek a szavak.
- Miért gondolta így?
- Mert nekem is az a meggyőződésem, hogy én
tettem. Most már pontosan tudom, milyen ostoba-
ság volt, amit műveltem.
- Valószínűleg mindenképpen így végződött vol-
na a dolog. A terroristáknak semmi sem szent, és ez-
zel nyilván maga is tökéletesen tisztában van.
- Elég nehéz ezt megemészteni, amikor a tanuló-
pénz, amit az ember megfizet, a szeretett nő élete.
Nem tudom, valaha is képes leszek e megérteni
vagy elfogadni ezt.
Teljesen nyíltan, őszintén beszélt Maddyvel, és az

114
asszony ezért csak még jobban kedvelte. Nyilvánvaló
volt számára, hogy Bill jóindulatú, szelíd, finom ember
- Nem hiszem, hogy az erőszakos cselekménye-
ket meg lehet érteni - jegyezte meg Maddy halkan.
- Az én esetem lényegesen egyszerűbb, de azt sem
tudom igazán megérteni még most sem. Miért akar-
hat bárki ilyesmit művelni egy másik emberrel? És a
másik miért hagyja?
- Nincs kiút, nincs segítség, nincs hová fordulni,
nincs más lehetőség. Ugye, ismerős gondolatok?
Maddy bólintott. Úgy tűnt, Bill tökéletesen átlátja
a helyzetet. Nem úgy, mint Jack és még sokan má-
sok.
- Pontosabban nem is fogalmazhatott volna - mo-
solygott az asszony. - Mi a véleménye Irakról? - kér-
dezte témát váltva.
- Nagy szégyen, hogy visszamentünk oda. Ebből
a helyzetből nem lehet győztesen kikerülni, és a
nemzet nem fog szó nélkül tűrni, Főként, ha ilyen
ütemben növekszik az elesett fiatal katonák száma,
mint a hétvégén. Attól tartok, ami előny egyáltalán
származhat az egészből, az semmiképp sem igazolja
a veszteségeket.
Maddy tökéletesen egyetértett vele, annak ellené-
re, hogy Jacknek meggyőződése volt, ő képes úgy
tálalni a híreket, hogy a nagyközönség továbbra is

115
elfogadja, mi több, helyesnek tartsa az elnök dönté-
seit. Az asszony erre egyáltalán nem vett volna mér-
get, és örült, hogy Bill meg ő egy véleményen van-
nak. Csevegtek még egy ideig, különböző témákról,
azután a férfi megkérdezte, vannak-e már Maddy-
nek tervei a nyárra vonatkozólag.
- Nem tudok még semmi biztosat. Egy riporfsoro-
zaton dolgozom, azt be kellene még fejezni. De a
férjem nem szeret előre tervezni. Egyszer csak szól,
hogy csomagoljak, és rendszerint pár óra múlva in-
dulunk is.
- Hát így bizonyára nem válik unalmassá az élet -
mondta Bill mosolyogva, miközben azon tűnődött,
vajon Maddy hogy viseli ezt. Az emberekjelentős ré-
sze jobban szereti, ha kicsit több ideje van felkészül-
ni egy utazásra. A férfinak az is eszébe jutott, vajon a
gyerekek mit szólnak ehhez. - Vannak gyerekei?
Maddy egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt
volna.
- Nincsenek - Úgy döntött, jobb, ha nem mond-
ja el, hogy Jack azzal a feltétellel vette feleségül,
hogy elkötteti a petevezetékét. Végül is ez a téma
nem tartozik kimondottan a könnyed csevegés kate-
góriájába.
Bill egyáltalán nem lepődött meg a válasz halla-
tán.

116
- A maga korában még bőven van ideje rá, hogy a
gyerekvállaláson gondolkodjon.
És Maddy élete történetének ismeretében azt sem
csodálta volna, ha Maddy a saját, traumákkal teli
gyerekkora miatt halogatja - talán tudat alatt - a
gyermekvállalást.
- És maga mivel tölti a nyarat, Bill? - váltott témát
Maddy?
- Nyaranta mindig felmentünk a Martha's
Vineyard-szigetre, de úgy gondoltam, ez most túlsá-
gosan fájdalmas lenne számomra. Odaadtam a há-
zat a lányomnak a nyárra. Három gyereke van, na-
gyon szeretnek ott. Es ha mégis kedvem támadna
felmenni, jól megleszek a vendégszobában.
Maddy számára nyilvánvaló volt, hogy a férfi
rendkívül jó viszonyban van a gyerekeivel, és ez na-
gyon tetszett neki. Tovább beszélgettek, és néhány
perc múlva egy nagyon érdekes fiatal francia diplo-
mata házaspár csatlakozott hozzájuk, majd az ar-
gentin nagykövet ment oda a kis csoporthoz, hogy
üdvözölje Billt, és a két férfi spanyolul csevegett. Ké-
sőbb Maddy meglepetten, ám nagy örömmel fedez-
te fel, hogy épp Bill lesz a vacsorapartnere, és elné-
zést kért, amiért eddig is egészen kisajátította magá-
nak.
- Nem tudtam, hogy egymás mellett fogunk ülni

117
az asztalnál.
- Szívesen mondanám, hogy én intéztem így -
nevetett a férfi - de nincs ilyen nagy befolyásom.
Egyszerűen csak szerencsém van.
- Nekem is - mosolygott Maddy, miközben a fér-
fi a karját nyújtotta neki, hogy az asztalhoz vezesse.
Nagyon kellemes este volt. Maddy másik oldalán
egy nebraskai demokrata szenátor ült, akit mindig is
csodált, bár személyesen még nem volt alkalma ta-
lálkozni vele. Bill pedig mulatságos sztorikat mesélt
neki azokból az időkből, amikor a Princetonon és a
Harvardon tanított. Nyilvánvaló volt, hogy nagyon
szeretett tanítani, és rövid nagyköveti pályafutása is
érdekes és eseménydús volt, amíg a tragédia véget
nem vetett neki.
- És most mihez kezd? - érdeklődött Maddy, mi-
közben a desszertet eszegették. Azt már megtudta,
hogy Bill hamarosan befejezi a könyvét.
- Hogy őszinte legyek, Maddy, nem tudom. Visz-
szamehetnék tanítani, de azt már csináltam épp ele-
get. A könyv megírása érdekes élmény volt. De most,
hogy befejezem, valami új cél kellene. Több felsőokta-
tási intézménytől kaptam ajánlatot, köztük persze a
Harvardról is. Gondolkodom, hogy elmegyek nyu-
gatra egy időre, taníthatnék a Stanfordon is. Vagy el-
tölthetnék egy évet Európában. Margaret meg én na-

118
gyon megszerettük Firenzét. Oxfordba is mehetnék
amerikai külpolitikát tanítani, de ahhoz nem sok ked-
vem van. A tél elég kellemetlen Angliában. Kolumbia
elkényeztetett, legalábbis ami az időjárást illeti:
- Bőven van miből válogatnia - bólogatott elisme-
rőleg Maddy, és egyáltalán nem találta meglepőnek,
hogy ilyen sok helyre hívják a férfit, hisz az rendkí-
vül intelligens volt, nyíltszívű, jó természetű és fogé-
kony az új eszmék, szokatlan elgondolások iránt. -
Remekül beszél spanyolul. Madridra nem gondolt?
- Valóban, ez a lehetőség még eszembe sem jutott.
Talán kitanulhatnék torreádornak.
Mindketten jót nevettek, Maddy szinte sajnálta,
hogy már fel kell állniuk az asztaltól. Bill nagyszerű
vacsorapartner volt, és amikor távozni készültek,
felajánlotta, hogy hazaviszi Maddyt, ő azonban azt
felelte, hogy vár rá a sofőr.
- Akkor hát a bizottság következő ülésén találko-
zunk Igazán érdekes, eklektikus kis csapat jött
össze. Attól tartok, nekem nem sok hasznomat ve-
szik majd. Nem sokat tudok a témáról, legalábbis
ami a bántalmazást és a családon belüli erőszakos
cselekményeket illeti. Az én esetem eléggé szokat-
lan, de nagyon hízelgő rám nézve, hogy Phyllis fel-
kért a tagságra.
- Phyllis tudja, mit csinál. Szerintem jó csapat le-

119
szünk Fel kell hívnunk magunkra a média figyel-
mét, hogy az embereket rá tudjuk ébreszteni a téma
fontosságára.
- Magánál jobb szóvivőt nem is találhattunk vol-
na - mondta Bill, és Maddy mosolyogva nyugtázta a
bókot.
Kis ideig még beszélgettek, azután elbúcsúztak, és
amikor Maddy hazaért, Jacket az ágyban találta.
A férfi egy könyvet olvasott, nyugodtnak látszott,
nyilvánvalóan jó hangulatban volt.
- Sajnálhatod, hogy nem tudtál eljönni - mondta
az asszony, miközben kivette a fülbevalóját. Kilépett
a cipőjéből, azután odament az ágyhoz, és megcsó-
kolta a férjét.
- Már a desszertnél járhattatok mire végeztünk.
Kik voltak ott?
- Rengeteg érdekes ember Összefutottam Bill
Alexanderrel is. Jól elbeszélgettünk.
- Nekem mindig unalmas alaknak tűnt - legyin-
tett Jack, azután letette a könyvet, és elismerő pillan-
tást vetett feleségére. - Jól nézel ki, Mad.
Látszott rajta, hogy ezt komolyan is gondolja, és
Maddy újra hozzáhajolt, hogy megcsókolja.
- Kösz a bókot.
- Gyere az ágyba!
Maddy látta férje szemében az ismerős csillogást,

120
és néhány perc mulva be is bújt mellé az ágyba.
Azért voltak előnyei annak, hogy nem születtek gye-
rekeik. Soha nem kellett senki másra figyelniük,
amikor nem dolgoztak, csakis egymásra összponto-
sítottak.
Miután szeretkeztek, Maddy elégedetten feküdt
férje ölelésében. Kellemes fáradtság áradt szét
benne.
- Hogy alakult a megbeszélés a Fehér Házban? -
kérdezte álmosan.
- Elég jól. Sikerült néhány ésszerű döntést meg-
hoznunk. Pontosabban, aki döntött, az az elnök volt.
Én csak elmondom neki, mit gondolok, ő pedig
összeveti azzal, amit a többiek mondanak, azután ki-
gondolja, hogy mit lépjen. Okos fickó, többnyire he-
lyesen dönt. Nincs valami könnyű helyzetben.
- Szerintem ez a földkerekség legpocsékabb állá-
sa. A világ minden kincséért sem vállalnám.
- Pedig nagyszerű elnök lennél - ugratta a férje. -
A Fehér Házban mindenki jól öltözött, szép, udva-
rias és együttérző lenne. A Fehér Ház valósággal ra-
gyogna, és a kormány tagjait az ország legfigyelme-
sebb, leginkább kötelességtudó embereiből válogat-
nád ki. Ez lenne ám a tökéletes világ, Mad!
Az asszony a látszólagos bókot inkább valamiféle
fitymáló megjegyzésnek érezte, így nem is válaszolt.

121
Amint álomba merült, lassan megfeledkezett róla,
azután nagyon hamar reggel lett, és dolgozni kellett
menni.
Mindketten az irodájukban voltak már nyolckor.
Maddy rögtön munkához látott Greggel, a fiatalem-
ber ugyanis amerikai táncosokról akart műsort ké-
szíteni, és megkérte kolléganőjét, segítsen neki. Dél-
ben még mindig elmélyülten dolgoztak, ám egyszer
csak arra lettek figyelmesek, hogy a folyosón nagy
szaladgálás zajlik.
- Mi a fene ez - kapta fel a fejét Greg.
- Talán Irakban történt valami. Jack tegnap este az
elnöknél volt. Biztosan mesterkednek valamiben.
Kimentek a folyosóra, hogy kiderítsék, mi ez a
nyüzsgés. Maddy elkapta az egyik gyártási asszisz-
tenst.
- Mi történt?
- Egy Párizsba induló repülőgép felrobbant húsz
percnyire a Kennedy reptértől. Állítólag akkora volt
a detonáció, hogy egész Long Island beleremegett.
Egyetlen túlélő sincs.
Greg és Maddy átszaladt a hírszerkesztőkhöz. Elol-
vastak minden anyagot, ami a szerencsétlenségről be-
érkezett, de nem tudtak meg sokkal többet. A robban-
tásért senki nem vállalta még a felelősséget, de Maddy
biztos volt benne, hogy az esemény hátterében van-

122
nak még eddig fel nem derített momentumok.
- Kaptunk egy névtelen bejelentést valakitől, aki
érezhetően tudja, mit beszél - mondta nekik a gyár-
tásvezető. - Állítólag a légitársaság már azelőtt tu-
dott a fenyegetésről, hogy az utasok beszálltak vol-
na a gépbe. Sőt, már tegnap délben tudott róla, és
mégis elindította a járatot.
Greg és Maddy összenézett. Lehetetlen, hogy
ilyesmi előforduljon, hisz amerikai légitársaságról
van szó!
-Ki az informátor? - kérdezte Greg a homlokát
ráncolva.
- Nem tudjuk. De tudja, mit beszél. Megadott egy
csomó lenyomozható részletet. Egyelőre annyit tu-
dunk, hogy az FAA, a Szövetségi Légiforgalmi Igaz-
gatóság kapott valamiféle figyelmeztetést tegnap, de
nagyon úgy fest, hogy senki nem törődött vele.
- Ki nyomoz az ügyben? - érdeklődött Greg.
- Te, ha akarod. Valakinél van egy lista, hogy kiket
kell felhívni. Az informátor megadta a neveket, és
elég pontosan behatárolta, merre kell elindulnunk.
Greg kérdő tekintettel fordult Maddyhez.
- Számíthatsz rám - bólintott az asszony, és
együtt indultak megkeresni a gyártásvezető asszisz-
tensét, akinél a listának lennie kellett. - Én ezt nem
hiszem el - mondta Maddy. - Nem engednek utaso-

123
kat beszállni egy olyan gépbe, amelyikről tudják,
hogy esetleg bombát helyeztek el rajta.
- Talán mégis, csak eddig sosem derült ki - mo-
tyogta töprengve Greg.
Megkapták a listát, és két óra múlva ott ültek egy-
mással szemben Maddy íróasztalánál, és döbbenten
meredtek egymásra. Akit csak felhívtak, mindenki
megerősítette a hírt. Az FAA valóban kapott egy be-
jelentést, miszerint az elkövetkező három nap során
valamikor, a Kennedy reptérről induló valamelyik
gépen bomba lesz. Ezek után a legmagasabb szinten
olyan döntés született, hogy foganatosítsanak szigo-
rúbb biztonsági intézkedéseket, de ne töröljék az in-
duló járatokat, hacsak bizonyítékot nem találnak a
bomba jelenlétére vonatkozólag, illetőleg további in-
formációt nem kapnak. Újabb bejelentés azonban
nem érkezett.
- Hát ez nem tűnik épp megbízható információ-
nak - vette védelmébe Maddy az FAA illetékeseit. -
Talán azt hitték, vaklárma az egész.
Csakhogy arra gyanakodtak, hogy a fenyegetés
két olyan terroristacsoport valamelyikétől érkezett,
amelyek már követtek el hasonló merényleteket ko-
rábban, úgyhogy indokolt lett volna komolyan
venni.
- Itt valami bűzlik - jelentette ki komoran Greg. -

124
Biztos vagyok benne, hogy még nem tudunk min-
dent. Ki a fenét hívhatnánk fel még az FAA-nál?
Már minden forrásukat kimerítették, ám ahogy
ott ültek a fejüket törve, Maddynek hirtelen az eszé-
be villant valami, és felpattant székéről.
- jó ötlet? - nézett rá Greg.
- Még nem tudom. Öt perc múlva itt vagyok.
Nem mondott többet Gregnek. Odaszaladt a ma-
gánlifthez, és felment a férje irodájához. Jack egész
este a Fehér Házban volt, talán hallott valamit a ter-
roristák fenyegetőzéséről.
A férfi épp tárgyalt valakivel, Maddy megkérte a
titkárnőt, hogy hívja ki egy pillanatra, nagyon fon-
tos lenne. Jack rögtön kijött a tárgyalóból, aggódva
nézett feleségére.
- Valami baj van? Rosszul vagy?
- Nem, nem, semmi baj. A felrobbant gép ügyén
dolgozom. Kaptunk egy bejelentést, állítólag figyel-
meztették az FAA-t, hogy bomba lesz valamelyik gé-
pen, mégsem töröltek egyetlen járatot sem.
Maddy gyorsan elmagyarázta a történteket, de
Jacken nem látszott, hogy a hír megdöbbentette
vagy felzaklatta volna.
- Előfordul ilyesmi néha, Mad. Nem hiszem, hogy
sokkal többet lehetett volna tenni az ügyben. Az a
figyelmeztetés elég ködös volt, lehetett volna vaklár-

125
ma is.
- Mi most elmondhatnánk az igazságot, legalább-
is, ha valóban van valami a háttérben. Hallottál teg-
nap este valamit az ügyről?
Maddy a férje arcát fürkészte. Volt valami Jack te-
kintetében, amiből az asszony arra következtetett,
hogy a hír nem hatott rá újdonságképpen.
- Nem igazán - felelte Jack rejtélyesen.
- Most ne ködösíts! Ez fontos. Ha tényleg figyel-
meztették őket, törölniük kellett volna a járatokat. Ki
hozta meg a döntést?
- Egy szóval sem mondom, hogy tudok bármit is
az ügyről. De ha kaptak valami homályos bejelen-
tést, szerinted mit kellett volna tenniük? Nem töröl-
hetik a Kennedyről induló összes járatot három teljes
napra! Ilyen alapon akár le is zárhatták volna az
Egyesült Államok légterét. Ezt nem lehet megtenni!
- Honnan tudod, hogy a fenyegetés az induló já-
ratokra vonatkozott és háromnapos időtartamot je-
lölt meg? Tudtál róla, igaz?
Maddynek hirtelen az jutott az eszébe, talán épp
azért hívták el Jacket a Fehér Házba ilyen váratlanul,
mert arról kérték ki a véleményét, hogy tájékoztas-
sák-e az amerikai népet az ügyről, és ha igen, mikép-
pen. És nyilván az is szóba került, hogy mit tegye-
nek, és hogyan háríthatják el a felelősséget, ha netán

126
egy gép tényleg felrobban. És ha magát a döntést
nem is jack hozta meg arról, hogy figyelmeztessék-e
a nagyközönséget, az bizonyos, hogy a véleménye
sokat nyomott a latban.
- Maddy, nem lehet törölni a Kennedyről induló
összes járatot három teljes napra! Tudod, az mit je-
lentene? Ilyen alapon törölni kellett volna az érkező
járatokat is, nehogy az esetleges légnyomás kárt te-
gyen bennük. Teljes káosz alakult volna ki az ország-
ban, arról nem is beszélve, hogyan hatott volna
mindez a gazdasági életre.
- Nem hiszek a fülemnek! - mondta Maddy, és a
szeme villámokat szórt, amint éktelen düh izzott fel
benne. - Te meg az isten tudja ki még, elhatároztá-
tok, hogy a reptéren minden maradjon a rendes ke-
rékvágásban, nem kell senkit figyelmeztetni, ne-
hogy bármi probléma adódjon a gazdasági életben?!
Ezért nem lehetett egyetlen járatot sem törölni?!
Mondd, hogy nem az történt, amire gondolok!
Mondd, hogy négyszáztizenkét embernek nem
azért kellett meghalnia, nehogy fennakadást szen-
vedjen a légi forgalom! Te tényleg úgy gondolod,
hogy ebben a kérdésben az üzleti érdekek szem előtt
tartásával kellett dönteni?! Ki a fene hozta meg a
döntést?
- Az elnök, te eszement! Azt hiszed, én dönthetek

127
ilyen kérdésekben? Senki nem akarta bagatellizálni
az ügyet, de abban a fenyegetésben nem volt semmi
konkrétum. Nem tehettek mást, mint hogy minden
gépet tüzetesen átvizsgálnak. És ha egyetlen szava-
mat is idézni mered, Mad, esküszöm, megöllek!
- Fütyülök rá, hogy mit csinálsz! Itt ártatlan em-
berekről van szó, akik nyugodtan felszálltak egy re-
pülőgépre, amin bomba volt, és mindez csak azért,
mert senkinek nem volt annyi bátorsága, hogy há-
rom napra lezárja a Kennedyt! Igenis le kellett volna
zárni a repteret, Jack!
- Te nem tudod, mit beszélsz! Lezáratni az egyik
legnagyobb nemzetközi repülőteret három napra
bombariadó miatt; ez felér egy öngyilkossággal!
- Az ég szerelmére, hiszen a hó miatt többször is
lezárták már, és nem omlott össze a gazdaság! Miért
más egy bombariadó?
- Mert senki nem akar hülyét csinálni magából. És
a fél ország pánikba esett volna.
- Ó, már értem. Négyszáz ember élete nem nagy
ár azért, hogy elkerüljük a pánik kitörését! Ez elké-
pesztő! Mindenről tudtál, és nem tettél semmit!
- Mégis mit kellett volna tennem? Jobb lett volna,
ha kimegyek a reptérre és röplapokat osztogatok?
- Van egy tévécsatornád, te seggfej! Leadhattad
volna az egészet, ha akarod, név nélkül, és így rá-

128
kényszerítetted volna őket, hogy lezárják a repte-
ret.
- Persze, és akkor a Fehér Ház ajtaja örökre becsu-
kódott volna előttem. Azt hiszed, nem jöttek volna
rá, ki szivárogtatta ki a hírt? Ne légy nevetséges,
és... - megragadta Maddy karját és megrázta - ...ne
merészelj seggfejnek nevezni! Én mindig tudom, mit
csinálok!
- Te meg a fiúk; akikkel tegnap este játszadoztál;
ma délben megöltetek négyszáztizenkét embert! -
Maddy remegett a tehetetlen dühtől. - Miért nem
veszel egy géppisztolyt és kezdesz el lövöldözni az
utcán? Az tiszta ügy, sokkal tisztességesebb. Tudod,
mit jelent az, amit elmondtál? Azt jelenti, hogy az
üzlet fontosabb, mint az ember Azt jelenti, hogy aki
felszáll egy repülőgépre, soha nem tudhatja, nem
egy bombán ül-e olyasvalaki miatt, aki szerint az
emberéleteknél fontosabb az üzleti érdek.
- Te ezt nem érted. Túlságosan naiv vagy. Igenis
léteznek olyan magasabb rendű célok, amelyek ér-
dekében időnként fel kell áldozni néhány embert.
Maddy úgy érezte, ha ezt tovább hallgatja, óhatat-
lanul elhányja magát.
- És mondok neked valamit - folytatta a férfi. - Ha
csak egyetlen szót is továbbadsz abból, amit itt hallot-
tál, a hajadnál fogva vonszollak vissza Knoxville-be

129
és otthagylak Bobby Joe ajtaja előtt. Ha eljár a szád, az
Egyesült Államok elnöke fog felelősségre vonni, és
remélem, börtönben végzed mint hazaáruló. Ez nem-
zetbiztonsági kérdés volt, és olyan emberek foglal-
koztak vele, akik tudják, mit csinálnak. Most nem
holmi nyavalygó, elmebeteg tyúkról meg dagadt
nyáladzó szenátorokról van szó. Ha most beleköpsz a
levesbe, pillanatok alatt a nyakadon lesz az elnök, az
FAA, az FBI, a CIA és amit csak el tudsz képzelni, én
pedig végig fogom nézni, ahogy eltűnsz a süly
lyesztőben. Ezt nem úsznád meg szárazon!
Maddy tudta, van igazság abban, amit a férje
mond, hisz minden érintett körömszakadtáig tagad-
na, lehazudnák a napot is az égről, és a vége az len-
ne, hogy ő a hitelét veszítené a nézők milliói előtt.
Ezek a szemetek talán meg is gyilkolnák. A gondolat
ijesztő volt, viszont az a gondolat, hogy be kell csap-
nia a közönséget, semmivel sem tűnt megnyugta-
tóbbnak. Máris mocskos hazudozónak érezte magát.
Az embereknek joguk lenne megtudni, hogy a
263-as járat utasait gazdasági érdekek miatt áldozták
fel. És olyan emberek miatt, akiknek az átlagpolgár
élete mit sem számít.
- Hallottad, mit mondtam? - szűrte a szavakat
összeszorított fogai közt Jack.
A férfi tekintete láttán Maddy kezdett megijedni.

130
Tudta, ha veszélybe sodorná a tévécsatornát, jack
lenne az első, aki bosszút állna rajta, mielőtt még a
többieknek alkalma nyílna rá.
- Hallottam - felelte bénultan. - És gyűlöllek,
amiért ezt mondtad.
- Fütyülök rá, hogy mit érzel és mit gondolsz.
Csakis az érdekel, hogy mit csinálsz, és jobban te-
szed, ha ezúttal azt teszed, amit kell, mert különben
véged. Világos; Mad?
Maddy egy hosszú pillanatig csak bámult férjére,
azután sarkon fordult és lerohant a lépcsőn. Addig
sem akart ott maradni, amíg a liftre vár, és amikor
visszaért az irodájába, minden ízében reszketett, az
arca holtsápadt volt.
- Mi történt? Tudott róla? - kérdezte Greg.
A fiatalember rögtön kitalálta, hová ment kolléga-
nője, és soha nem látta még őt olyan állapotban,
mint amikor visszatért.
- Nem. - Maddy mindössze ennyit mondott, és
bevett három aszpirint.
Egyiküket sem érte meglepetésként, amikor tíz
perc múlva belépett komor arccal a főgyártásvezető.
- Ellenőriznem kell mindkettőtök szövegét, mi-
előtt az adás elkezdődik. Ha egyetlen szóval is eltér-
tek az engedélyezettől, lekeverünk benneteket, és
reklámot adunk. Érthető?

131
- Persze - felelte Greg, és pontosan tudta, honnan
fúj a szél.
A fiatalember nem tudhatta, mi hangzott el odafent,
de nem kellett sokat törnie a fejét, hogy a lényeget ki-
következtesse. Elég volt Maddyre néznie. Megvárta,
amíg a főgyártásvezető betette maga mögött az ajtót,
azután kérdő tekintettel kolléganőjére pillantott.
- Ha jól értem, Jack tudott róla - mondta halkan.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod.
Maddy komoran ránézett, azután bólintott.
- Nem tudom bebizonyítani. És nem beszélhe-
tünk róla. Az érintettek mind letagadnák.
- jobb, ha annyiban hagyjuk, Mad. Túl nagy falat
ez nekünk.
Greg meglepetten állapította meg, hogy Jack
Hunter most már a nagykutyák egyikének számít.
Igaz, egy ideje hallotta már rebesgetni, hogy az el-
nök Jack tanácsát kéri ki bizonyos hírek tálalását ille-
tően.
- Azt mondta, kirúg, ha egyetlen szót is mondani
merek az ügyről- sóhajtott Maddy. - Utálok hazud-
ni a nézőknek.
- Néha meg kell tennünk - felelte Greg csende-
sen. - Én sem csinálom szívesen, elhiheted. De ha
ebbe beleártjuk magunkat, a nagyfiúk kitörik a nya-
kunkat.

132
- Jack szerint börtönben fogom végezni, vagy
valami más, hasonlóan kellemes történik velem.
- Nahát, milyen kedves! - húzta el a száját Greg.
Maddy eltűnődött, felidéződött benne, ahogy a
férje a karjánál fogva megrázta. Soha nem látta még
Jacket ennyire dühösnek, ugyanakkor ennyire ijedt-
nek. Hát igen, ez most komoly dolog volt.
Délután megírták a szövegüket a műsorhoz, és a
gyártásvezető gondosan ellenőrizte. Fél óra eltelté-
vel kapták vissza a lapokat, újabb javításokkal, meg-
jegyzésekkel. A légi katasztrófáról szóló szövegrész
ennél semmitmondóbb már nem is lehetett volna, és
odafenn úgy óhajtották, ennél a hírnél ne a szavaké,
hanem a felvett képanyagé legyen a főszerep.
- Légy óvatos, Mad! - súgta oda Greg kolléganő-
jének a műsor kezdetét megelőző visszaszámlálás
alatt.
Az asszony bólintott. Greg jól ismerte, tudta, mi-
lyen fontos neki az igazság. Voltaképpen nem is le-
pődött volna meg, ha Maddy az utolsó p~llanatban
úgy dönt, hogy kamikáz-akciót hajt végre és mégis-
csak felfedi a valóságot, de csendesen reménykedett
benne, hogy erre most mégsem kerül sor.
Maddy felolvasta a 263-as járat megsemmisülésé-
ről szóló mondatokat, és a hangja egyszer kis híján
elcsuklott. Ünnepélyes, tiszteletteljes hangon szólt a

133
gépen tartózkodó utasokról, akik között több gyer-
mek is volt. Amikor már a szörnyű tragédiát bemu-
tató képanyag vége felé jártak, és Maddynek csupán
el kellett volna köszönnie, Greg észrevette, hogy az
asszony összekulcsolja az ujjait az asztalon, és a te-
kintete elkalandozik a súgógépről. A fiatalember
gyomra görcsbe rándult a rémülettől. Mivel a moni-
toron látta, hogy a kamera őt nem mutatja, arcjáték-
kal próbálta jelezni Maddynek, hogy ne csináljon
őrültséget, az asszony azonban észre sem vette.
Egyenesen a vele szemben levő kamerába nézett, az
amerikai közönség szemébe és szívébe.
- Meglehetősen nyugtalanító szóbeszéd kapott
szárnyra a mai légi katasztrófával kapcsolatosan -
kezdte óvatosan.
Greg látta, hogy a főgyártásvezető rémülten pat-
tan fel székéről. Még nem adták be azonban a reklá-
mot.
- Egyes híresztelések szerint a Szövetségi Légifor-
galmi Igazgatóság, az FAA kapott valamiféle rejtélyes
figyelmeztetést arra vonatkozólag, hogy egy, a Ken-
nedy repülőtérről, valamikor e hét folyamán induló
gépen esetleg bomba lehet. Nincs azonban semmilyen
bizonyíték, amely ezt a híresztelést alátámasztaná. Je-
lenleg csak annyit tudunk biztosan, hogy négyszázti-
zenkét személy esett a robbanás áldozatául, és csupán

134
feltételezhetjük, hogy amennyiben az FAA-t valóban
figyelmeztették volna, az illetékesek erről feltétlenül
tájékoztatták volna a nagyközönséget.
Maddy borotvaélen táncolt, de nem lépte át a ha-
tárt; Greg pedig lélegzet-visszafojtva várta a folyta-
tást.
- A WBT televíziócsatorna valamennyi dolgozója
ezúton nyilvánítja részvétét az áldozatok családjá-
nak, barátainak. A 263-as járat megsemmisülése ki-
mondhatatlanul megrázott mindannyiunkat. Jó es-
tét. Maddy Huntert hallották.
Ezután következett a reklám, és Greg holtsápad-
tan figyelte, amint Maddy komor arccal leszereli ma-
gáról a mikroportot.
- A mindenségit! Jól megrémítettél. Azt hittem,
mégis leadod az egészet. Kis híján megtetted, igaz?
Maddy felvetett egy kérdést, de nem adta meg rá
a pokoli választ. Pedig megtehette volna.
- Elmondtam, amennyit lehetett. - Ami nem volt
valami sok, ezt mindketten nagyon jól tudták
Amint Maddy felállt az asztal mögül, meglátta,
hogy a főgyártásvezető Jackkel beszél a stúdió ajta-
jában. Néhány pillanat múlva a férje elindult feléje.
- Borotvaélen táncoltál, ugye tudod, Maddy?
A stáb ugrásra készen várta, mikor kell beadnia vala-
mi reklámot helyetted.

135
A férfi nem tűnt épp boldognak, de már szemláto-
mást nem volt dühös. Maddy nem árulta el, pedig
megtehette volna. Vagyis tehetett volna rá kísérletet.
- Tudom - felelte fagyosan az asszony. Azt a ször-
nyűséget, ami délután köztük történt, soha nem fogja
elfelejteni. - Elégedett vagy? - kérdezte rideg hangon.
Greg visszament már az irodájába, a stáb tagjai is
szétszéledtek, így senki nem hallotta, mit beszélnek.
- A saját életedet mentetted meg, nem az enyé-
met - mondta jack.
- Becsaptuk a nézőket.
- Mindenki tajtékzott volna a dühtől, ha az
FAA három napra lezárja a Kennedyt.
- Nos, örülök, hogy nem dühítettük fel az embe-
reket. Te is örülsz? Bizonyára a 263-as járat utasai is
nagyon örültek. Valóban sokkal jobb megölni az em-
bereket, mint feldühíteni őket.
- Ne feszítsd túl a húrt, Maddy! - mondta Jack fe-
nyegető hangon.
Maddy látta rajta, hogy komolyan gondolja. Nem
válaszolt, szó nélkül otthagyta. Amikor az irodájá-
hoz ért, Greg már épp menni készült.
- Jól vagy? - kérdezte a fiatalember suttogva, mert
nem tudta, Jack ott van-e a közelben.
- Nem mondhatnám - felelte őszintén az asszony.
- Nem is tudom, hogy vagyok. Sutba dobtam az el-

136
veimet, Greg - tette hozzá a könnyeivel küszködve.
- Nem volt más választásod. Túl nagy falat volt ez
számunkra. És vele mi van? - kérdezte Greg Jackre
célozva. - Dühöng? Semmi oka rá. Díszcsomagolás-
ban nyújtottad át a hírt a nagyérdeműnek. És kisza-
badítottad a szorult helyzetből az FAA-t és vele
együtt mindenkit.
- Azt hiszem, egy pillanatra sikerült ráijesztenem
- mosolyodott el Maddy, és letörölte a könnyeit.
- Az még csak hagyján, de én kis híján infarktust
kaptam. Azt hittem, a fejedre kell borítanom a zakó-
mat, hogy elhallgattassalak, mert különben kinyíra-
tod magad. Ugye tudod, hogy ezek tényleg minden-
re képesek?! Azt mondták volna, hogy idegösszeom-
lást kaptál, labilis volt az idegállapotod már hóna-
pok óta, pszichiátriai kezelés alatt álltál. Bármit meg-
tettek volna, hogy kikészítsenek. Örülök, hogy nem
csináltál ostobaságot.
Mielőtt Maddy válaszolhatott volna, Jack lépett az
irodába.
- Fogd a cuccodat, megyünk!
Greget egyszerűen levegőnek nézte. Elégedett
volt a fiatalember nézettségi mutatóival, de soha
nem kedvelte, és ezt nem is próbálta leplezni. Mad-
dyvel pedig úgy beszélt most, mint valami szolgá-
val, akit csak azért tűr meg maga mellett, hogy a pa-

137
rancsait teljesítse. Az asszony fogta a táskáját, és szó
nélkül kiballagott az irodájából. Tudta, ezután vala-
hogy minden más lesz közöttük. Mindketten úgy
érezték, hogy a másik elárulta őket.
Jack legközelebb akkor törte meg a csendet, ami-
kor már az autóban ültek.
- Ma nagyon közel álltál ahhoz, hogy véget vess a
karrierednek. Remélem, ezzel tisztában vagy.
- Te meg a barátaid megöltetek négyszáztizenkét
embert. El sem tudom képzelni, ez milyen érzés le-
het. Ehhez képest a karrierem igazán nem számít so-
kat.
- Örülök, hogy így gondolod. A tűzzel játszottál
ma. Azt az utasítást kaptad, hogy ne térj el az enge-
délyezett szövegtől!
- Úgy éreztem, négyszáz ember halála olyan hír,
amely megérdemel egy rövid kommentárt. Nem
mondtam semmi olyasmit, amit kifogásolhatnál.
Több szó nem esett köztük, míg haza nem értek.
A házban aztán Jack megvető pillantást vetett felesé-
gére, mintegy emlékeztetvén őt arra, milyen jelen-
téktelen személy
- Csomagolj, Mad! Holnap utazunk.
- Hová? - kérdezte az asszony közönyösen.
- Európába.
Jack szokás szerint nem közölt részleteket, és nem

138
kérdezte felesége véleményét.
- Nem megyek - jelentette ki Maddy határozot-
tan.
- Nem kérdeztelek. Utasítást adtam. Azt akarom,
hogy nyugodj meg, és jussanak eszedbe újra az alap-
szabályok. Amíg ez be nem következik, nem kerülsz
adásba. Két hétig Elizabeth Watts helyettesít. Szíve-
sen vállalja hosszabb távra is, ha úgy gondolod.
Elizabeth Watts volt az a híradós műsorvezető,
akinek a helyét Maddy átvette, amikor Washington-
ba jött. Elizabeth helyettesítette Maddyt, amikor
szükség volt erre, de még mindig nem bocsátotta
meg neki, hogy miatta lekerült a képernyőről.
- Ez most nem érdekel, Jack - mondta Maddy hű-
vösen. - Ha ki akarsz rúgni, csak tessék.
Bátor szavak voltak ezek, noha az asszony gyom-
ra görcsbe rándult a félelemtől, amint férjére nézett.
Jack soha nem emelt kezet rá, valahogy mégis meg
tudta ijeszteni. A hatalom, az erő, amely a férfi min-
den pórusából áradt, nemcsak másokra irányult, ha-
nem Maddyre is.
- Ha kirúglak, legfeljebb mosogatóként tudsz ál-
lást vállalni valahol. Jobb, ha ezen elgondolkodsz ki-
csit, mielőtt jártatni kezded a szádat. És igenis velem
jössz. Dél-Franciaországba megyünk, Párizsba és
Londonba. És ha nem csomagolod össze a holmidat,

139
majd én megteszem. El akarlak vinni az országból.
Nem magyarázol híreket, nem adsz interjút. Ettől a
perctől kezdve hivatalosan is szabadságon vagy.
- Ez az elnök ötlete volt, vagy a tiéd?
- Az enyém. Én vagyok itt a góré. Nekem dolgo-
zol. A feleségem vagy. A tulajdonom vagy - mondta
Jack olyan hévvel, hogy Maddynek elakadt a léleg-
zete.
- Nem vagyok a tulajdonod, Jack. Igaz, hogy ne-
ked dolgozom és a feleséged vagyok, de a tulajdo-
nod nem vagyok.
Maddy halkan és határozottan beszélt, noha ijedt-
nek látszott. Gyerekkora óta utálta a veszekedést, a
konfliktust.
- Na, ki csomagol? Te vagy én? - kérdezte Jack
anélkül, hogy reagált volna felesége megjegyzésére.
Maddy néhány hosszú pillanatig tétovázott, aztán
beballagott a gardróbszobájába és elővett egy bőrön-
döt. Miközben fürdőruhákat, sortokat, trikókat és ci-
pőket dobált bele, könnyek gördültek végig az ar-
cán. Egyre csak az járt a fejében, hogy az élete nem
is változott meg olyan nagyon. Igaz, hogy Bobby Joe
lerugdosta a lépcsőn, de Jack is jó munkát végzett
ma, pedig alig érintette meg. Miért gondolják az
ilyen férfiak, hogy a nő a tulajdonuk? És miért min-
dig vele történik meg ilyesmi? Rosszul választ talán

140
a férfiak közül, vagy kiprovokálja valamivel ezt a bá-
násmódot? Akárhogy törte a fejét, nem tudott felel-
ni saját kérdéseire. Húsz perc alatt befejezte a cso-
magolást, azután lezuhanyozott. jack a gardróbjá-
ban csomagolt.
- Mikor indulunk holnap? - kérdezte Maddy
mikor már mindketten a hálószobában voltak.
- Reggel hétkor Először Párizsba repülünk.
Az asszonynak mindössze ennyit sikerült meg-
tudnia az utazásról, de most nem is érdekelte az
egész. Jack elérte, amit akart. Maddy bátor szavai el-
lenére bebizonyította, hogy igenis a tulajdona a fér-
finak.
- Azért van egy nagy előnye annak, ha az ember
a saját repülőgépével utazik - jegyezte meg az
asszony, miközben befeküdt az ágyba.
- És mi az? - kérdezte Jack, mert azt gondolta, a
felesége csupán könnyed társalgást próbál kezde-
ményezni.
- Így legalább biztosak lehetünk benne, hogy
nem lesz rajta bomba - mondta Maddy, és hátat for-
dított férjének.
jack szótlanul eloltotta a lámpát.
7. fejezet
Helyi idő szerint este tízkor értek Párizsba, ahol
autó várt rájuk Kellemes, meleg este volt, és ti-

141
zenegykor már meg is érkeztek a Ritz Hotelhoz, a ra-
gyogóan kivilágított Vendőme térre. Az ajtónálló rög
tön felismerte és mély meghajlással üdvözölte őket.
Minden gyönyörű volt, de ez most mit sem változta-
tott Maddy hangulatán. Évek óta először fordult elő,
hogy megint fogolynak érezte magát. Jack átlépte a
határt. Az asszony kifejezéstelen arccal, fásultan balla-
gott a férfi mögött a fényűző előcsarnokon keresztül.
Maddy rendszerint nagyon szeretett Párizsba utaz-
ni Jackkel, de most minden más volt. Az asszony más-
ra sem tudott gondolni, csak arra, ami köztük az elő-
ző napon történt, és teljesen eluralkodott rajta az a
borzalmas érzés, hogy megint bántalmazás áldozata
lett. Tudta, jóllehet Jack nem verte meg, ilyen alapon
akár meg is tehette volna. Jacknek ezzel az oldalával
még soha nem szembesült, és most azon tűnődött,
milyen gyakran és hányféle módon történt ez koráb-
ban már meg. Eddig soha nem akart, nem volt hajlan-
dó erre gondolni, de most ugyanazok az érzések ka-
varogtak benne, mint annak idején Knoxville-ben,
amikor még Bobby joe felesége volt. Rájött, hogy csu-
pán a díszlet változott meg körülötte, ő továbbra is
ugyanaz maradt. Most is csapdában volt, éppúgy,
mint régen. Jack szavai egyre ott csengtek a fülében:
"A tulajdonom vagy." És ő igazat is adott a férfinak
azzal, hogy engedelmesen vele tartott.

142
A lakosztály gyönyörű volt, mint mindig. Nappa-
liból, hálószobából és két fürdőszobából állt, ablakai-
ból csodás kilátás nyílt a Vendőme térre. A bútoro-
kat, a falakat halványsárga szatén borította, és a vá-
zákban hosszú szárú sárga rózsa illatozott. Maddy-
nek nagyon tetszett volna, ha nincs ilyen pocsék
hangulatban Jack miatt.
- Tulajdonképpen miért vagyunk itt? - kérdezte
az asszony, amikor a férje átnyújtott neki egy pohár
pezsgőt. - Csak azért, hogy távol tarts a képernyőtől,
vagy,van valami más oka is?
- Úgy gondoltam, szükségünk van egy kis kikap-
csolódásra - felelte a férfi, és úgy viselkedett, mintha
mi sem történt volna köztük alig huszonnégy órával
korábban. - Tudom, mennyire szereted Párizst, gon-
doltam, jól fogunk szórakozni.
Maddy szemében ez az ötlet egyenesen abszurd-
nak tűnt. Nem kívánta a pezsgőt, de belekortyolt,
mert szüksége volt valamire, ami legalább egy kicsit
oldja benne a feszültséget.
- Hogy mondhatsz ilyet azok után, amiket tegnap
a fejemhez vágtál?
- Az szakmai ügy volt, ez pedig nem az - felelte
nyugodtan Jack. - Olyasmibe ártottad bele magad,
ami nemzetbiztonsági kérdésnek számít, és amihez
semmi közöd sincs. Maddy, én csak téged próbálta-

143
lak megvédeni.
- Süket duma - jelentette ki az asszony, és kor-
tyolt a pezsgőből.
Nem állt még szándékában megbocsátani azért,
ahogyan a férje beszélt vele; ahogyan fenyegetőzött,
de most nem volt kedve vitatkozni sem. Fáradt volt
és csüggedt:
- Mi lenne, ha megpróbálnánk túltenni magunkat
az egészen, hogy élvezhessük Párizst? Szükségünk
van a kikapcsolódásra.
Maddy úgy érezte, inkább lobotómiára - lenne
szüksége, vagy talán egy új férjre. Úgy érezte, a fér-
je csúful elárulta, és fogalma sem volt arról, vajon a
házasságuk nem megy-e teljesen tönkre az újonnan
kialakult helyzet miatt.
- Szeretlek, Mad - mondta a férfi, azzal odalépett
Maddyhez, és gyengéden simogatni kezdte azt a
karját, amelynél fogva egy nappal korábban kis hí-
ján a lelket kirázta belőle. Maddy nagyon jól emléke-
zett az érzésre, úgy vélte, soha nem fogja elfelejteni.
- Nem tudom, mit mondjak - sóhajtott fel. - Na-
gyon megbántottál. Haragszom rád, és talán kicsit
még félek is tőled. És egyszerűen felfordul a gyom-
rom mindattól, ami történt.
Maddy mindig teljesen őszinte volt férjéhez, nem
úgy, mint az őhozzá.

144
- Ezért vagyunk itt, Mad. Hogy elfelejthessük a
munkánkat, a problémáinkat, a nézeteltéréseket.
Azért jöttünk ide - mondta Jack, miközben letette
poharát egy XV Lajos korabeli asztalra és magához
húzta feleségét - hogy szeressük egymást.
Maddynek azonban semmi kedve nem volt eh-
hez. Legszívesebben elbújt volna valahová, ahol
nyalogathatja a sebeit és egyedül lehet, amíg meg
nem érti, mit is érez. Jacknek azonban más tervei
voltak. Csókolgatni kezdte Maddyt, lehúzta a ruhá-
ja cipzárját, és mielőtt az asszony meg tudta volna
akadályozni, már le is vette róla a melltartót.
- Jack, ne... szükségem van egy kis időre... nem
tudok. . .
- Dehogynem tudsz - mondta a férfi.
Lecsapott az asszony szájára, azután a mellét cso-
kolgatta, és Maddy ruhája, alsóneműje egy pillanat
alatt eltűnt róla. A férfi lefektette a padlóra, és csókol-
ta, simogatta, és a nyelve olyan erőteljes volt és olyan
ügyes, hogy Maddy minden erejét összeszedve pró-
bált ellenállni, mégsem volt rá képes. És néhány pilla-
nat múlva azon kapta magát, hogy már nem is akarja
leállítani Jacket. A férfi ott a padlón tette a magáévá, a
vad vágytól hajtva szinte vonaglottak egymás karjai-
ban. Nagyon gyorsan értek a csúcsra, és ez most olyan
erőteljes élmény volt, hogy Maddynek a lélegzete is

145
elakadt. Megint jacké volt hát, és amint ott feküdt ki-
fulladva, zihálva, férjébe kapaszkodva, azon tűnődött,
hogyan történhetett ez meg, és miért.
- Hát, így is el lehet kezdeni a kikapcsolódást -
mondta, és nevetségesnek érezte magát.
Szeretkezésük nagyon érzéki volt, és olyan erőtel-
jes, hogy az érzések egész áradata zúdult keresztül
az asszonyon, viszont a szeretethez, a szerelemhez a
világon semmi köze nem volt. Ez megint csak arra
volt jó, hogy Jack bebizonyítsa, Maddy a tulajdona.
És az asszony nem érzett magában annyi erőt, hogy
küzdjön ez ellen.
- Nem is tudom, hogyan történhetett ez meg -
mondta, és a padlón mellette fekvő meztelen férfira
nézett.
- Megmutathatom, ha akarod. Talán még egy kis
pezsgő segíthet.
Felkönyökölt, és Maddyre mosolygott. Az asszony
nem is tudta hirtelen, hogy most gyűlöli-e a férjét
vagy nem, de az mindenesetre teljesen bizonyos
volt Jackkel kapcsolatban, hogy elképesztően jóké-
pű, és nem lehet neki ellenállni.
Maddy szomorúan nézett férjére, és amikor az
odaadta neki a pezsgőspoharat, ő is felkönyökölt.
Nem kívánta az italt, de azért beleivott.
- Tegnap gyűlöltelek. Ez volt az első alkalom,

146
hogy így éreztem irántad - vallotta be.
- Tudom, mit éreztél. Veszélyes játékot játszottál.
Remélem, megtanultad a leckét.
Maddy pontosan tudta, hogy ez alig leplezett fe-
nyegetés volt.
- Miféle leckét kellett volna megtanulnom?
- Azt, hogy nem kell mindenbe beledugnod az or-
rodat. A suszter maradjon a kaptafánál, Mad. Neked
az a dolgod, hogy felolvasd a híreket. A véleménye-
det tartsd meg magadnak!
- Ennek így kell lennie?
Maddy úgy érezte, kicsit becsípett, de ez egyszer
nem bánta.
- Így bizony. Az a feladatod, hogy szép légy és hi-
bátlanul olvasd fel a szövegedet a súgógépről. Azzal
nem kell törődnöd, hogy ez a szöveg hogyan kerül
oda és mit jelent.
- Elég egyszerűnek tűnik a dolog - mondta Mad-
dy kuncogva, de a torka elszorult. Úgy érezte, férje
kijelentése degradáló, megalázó rá nézve.
- Egyszerű is, Maddy! És a kettőnk kapcsolata is
egyszerű. Szeretlek. A feleségem vagy. Nem tesz jót
nekünk, ha veszekszünk, és nem tesz jót neked, ha
szembeszállsz velem. Azt akarom, ígérd meg, hogy
többé nem teszel ilyet.
- Nem tehetem, Jack - felelte Maddy őszintén.

147
Nem akart férjének hazudni, bármennyire gyűlölte is
a konfliktust. - A tegnapi eset szakmai, etikai és erköl-
csi kérdés volt. Felelősséggel tartozom a nézőknek.
- Nekem tartozol felelősséggel - mondta Jack si-
mogató hangon.
Maddyn egy pillanatra megint úrrá lett a félelem,
bár nem is tudta, miért. Jack viselkedésében most nem
volt semmi fenyegető, sőt újra elkezdte simogatni:
- Megmondtam, mit akarok - folytatta a férfi. -
Azt akarom, ígérd meg, hogy jó kislány leszel.
A férfi nyelve Maddy testének legérzékibb tájain
kalandozott, miközben olyan dolgokat mondott,
amelyekkel teljesen összezavarta.
- De hát jó kislány vagyok, nem? - kuncogott az
asszony.
- Nem, Mad... tegnap rossz kislány voltál, na-
gyon rossz, és ha még egyszer ilyesmit csinálsz, meg
kell büntesselek majd... talán most is meg foglak
büntetni - mondta, de a hangja nem fenyegetően
csengett, csak csábítóan. - Nem akarlak megbüntet-
ni, Mad... gyönyört akarok adni neked.
Az asszonynak szinte már túl sok is volt a gyö-
nyör, de nem volt ereje leállítani férjét, túlságosan
kimerült, össze volt zavarodva, és a pezsgő a fejébe
szállt. Most az egyszer nem bánta, hogy becsípett.
A mámor sokat segített. Maddy most nem is emléke-

148
zett rá, hogy milyen dühös volt a férfira. Az akkor
volt, ez viszont most van, és ez Párizs. És amikor
megpróbált visszaemlékezni a harag, a csalódottság,
a csüggedés érzésére és a félelemre, azt tapasztalta,
hogy képtelen rá, mert Jack lassan beléhatolt, és ő
úgy érezte, hogy egész testét elemészti a tűz.
- Most már jó kislány leszel? - kérdezte a férfi, mi-
közben gyönyörrel kínozta feleségét. - Megígéred?
- Megígérem - zihálta Maddy!
- Ígérd meg újra, Mad. .. - jacket hosszú évek ta-
pasztalatai tették a kéj mesterévé. - Ígérd meg
újra...
- Ígérem... ígérem... ígérem... jó leszek, eskü-
szöm!
Maddy már semmi mást nem akart, mint gyönyört
adni, örömöt szerezni a férfinak, és közben a szíve
mélyén gyűlölte önmagát ezért. Megint sutba dobta
az elveit a férfi miatt, megint odaadta magát neki, de
egyszerűen képtelen volt ellenállni az erejének.
- Kinek a tulajdona vagy, Mad?... Ki szeret té-
ged?. . Az enyém vagy..: szeretlek... Mondd, Maddy!
- Szeretlek... a tulajdonod vagyok...
Ahogy kimondta a szavakat, a férfi olyan erővel
kezdett mozogni benne, hogy az már fájt. Maddy
nyöszörgött, próbált elhúzódni, de Jack nem enged-
te moccanni sem, és szinte beledöngölte a padlóba.

149
Minden egyes mozdulata egyre durvább, egyre fáj-
dalmasabb volt. Maddy mondani akart valamit, de a
férfi lecsapott a szájára, és amikor végre felért a
csúcsra, egész teste remegett, és közben lehajolt, és
megharapta az asszony mellbimbóját. Amikor fel-
emelte a fejét, a szája véres volt. Maddy olyan kábult
volt és annyira megdöbbent, hogy fel sem kiáltott
fájdalmában. Nem tudta eldönteni, mi történt. Jack
haragszik rá, vagy szereti? Most megbüntette, vagy
annyira kívánta, hogy észre sem vette, fájdalmat
okoz neki? Maddy már nem tudta, hogy amit Jack
iránt érez, az szerelem, vágy vagy gyűlölet.
- Fájdalmat okoztam neked? - nézett rá a férfi ár-
tatlan, aggódó arccal. - Úristen, Maddy, hiszen te
vérzel! Ne haragudj . . .
Az asszony bal melle halmán vércseppek gördültek
le, és úgy érezte, mintha egész bensejét ököllel püföl-
ték volna szét. Jack talán komolyan gondolta, amit
mondott, és jól megbüntette. Ám most a férfi szeretet-
teljes tekintettel szedte le a pezsgőről a nedves, hideg
asztalkendőt, és ráborította a sérült mellbimbóra.
- Ne haragudj, kicsim! Annyira kívántalak, egé-
szen elvesztettem az eszemet.
- Semmi baj - felelte halkan Maddy.
Még mindig össze volt zavarodva, és meglehető-
sen szédült. Jack felsegítette, és bevezette a hálószo-

150
bába. Maddynek annyi ereje sem maradt, hogy lezu-
hanyozzon, szinte beájult az ágyba.
Jack megigazította a párnáját, gyengéden betakar-
gatta.
- Szeretlek, Maddy.
Az asszony próbált férje arcára összpontosítani,
de forgott vele a szoba.
- Én is szeretlek téged - motyogta, és egy pillanat
múlva már aludt is.
Jack az ágy mellett állva nézett le feleségére egy
ideig, azután leoltotta a villanyt, és visszament a nap-
paliba. Töltött magának egy jókora adag whiskyt,
odaállt-vele az ablakhoz, és a Vendőme teret nézve
iszogatott. Elégedett volt magával. Az asszony meg-
kapta a magáét, nyilván tanul belőle.
8. fejezet
Jack minden este más-más elegáns étterembe vitte
vacsorázni Maddyt, kipróbálták a Taillevent-t a
Tour d'argent-t, a Chez Laurent-t és a Lucas Car-
tont. Ebédelni a bal parti kiskocsmákba jártak. Vásá-
rolgattak, körülnéztek számos régiségboltban, galé-
riában. A férfi vett feleségének egy smaragd karkö-
tőt Cartier nál. Úgy telt el ez az öt nap, mintha má-
sodik nászúton lettek volna, és Maddy számtalan-
szor elnézést kért, amiért az első este többet ivott a
kelleténél. Eléggé zavarosak voltak az emlékei arról

151
a néhány óráról, nagyon érzéki képek idéződtek fel
benne, de az egészet belengte valami baljós, ijesztő,
szomorú hangulat. A továbbiakban nagyon kevés al-
koholt fogyasztott. Nem is volt rá szüksége. A ro-
mantikától volt mámoros, hisz Jack elhalmozta aján-
dékokkal, igyekezett a kedvében járni, minden tőle
telhetőt megtett, hogy elcsábítsa feleségét. Mire elin-
dultak Dél-Franciaországba, Maddy újra teljes egé-
szében Jack bűvkörébe került.
Az Antibes-fokon az Hőtel du Capban szálltak
meg, csodás lakosztályuk ablakaiból az óceánra nyílt
kilátás. A napokat tengerparti pihenőkabinjukban
töltötték, amely viszonylag félreeső helyen állt, így
nyugodtan szeretkezhettek benne. És erre elég gyak-
ran került sor, mert Jack szenvedélyesebb volt, mint
eddig bármikor És Maddy néha úgy érezte, hogy fo-
rog vele a világ. Úgy érezte, mintha mindaz, amit ko-
rábban érzett, a düh, a felháborodás, a csüggedés, az
elkeseredés valamiféle érzékcsalódás lett volna csu-
pán, és ez itt, most az egyedül lehetséges valóság. És
amikor az itt töltött öt nap véget ért, Maddynek sem-
mi kedve nem volt továbbmenni Londonba. Kibérel-
tek egy jachtot, áthajóztak Saint Tropez-ba, vásárol-
gattak Cannes-ban, és a Juan les Pins-ben vacsoráz-
tak. Amikor pedig késő este visszaértek az Hőtel du
Capba, Jack táncolni vitte Maddyt. Békés, boldog és

152
romantikus időszak volt ez. És Jack még soha nem
akart ilyen gyakran szeretkezni, mint most. Maddy
alig bírt leülni, mire Londonba értek.
Londonban Jacknek már üzleti ügyeket is kellett
intéznie, de azért igyekezett minél több időt felesé-
gével tölteni. Elvitte vacsorázni a Harry's Barba, tán-
colni az Annabelbe, és Graffnél vett neki egy kis
smaragdköves gyűrűt, amely tökéletesen illett a Pá-
rizsban vásárolt karkötőhöz.
- Miért kényeztetsz ennyire? - kérdezte Maddy
nevetve, amikor az ékszerboltból kiléptek az utcára.
- Mert szeretlek, és mert te vagy a sztár műsorve-
zetőm - mosolygott rá a férfi.
- Aha! Szóval ezt kapom fizetésemelés helyett!
Maddy nagyszerű hangulatban volt, de a szíve
legrejtettebb zugában még mindig bujkált némi két-
kedés. A férje most igazán szeretetteljesen bánt vele,
de az utazás előtt olyan kegyetlen volt.
- Bizony, így áll a helyzet. A gazdasági igazgató
javasolta, hogy hozzalak ide és csábítsalak el - felel-
te jack.
Maddy jót nevetett. Szeretni akarta a férfit, és azt
akarta, hogy az is szeresse őt:
- Biztosan akarsz tőlem valamit, Jack - ugratta a
férjét.
És a férfi valóban akart valamit. Maddy testét akar-

153
ta éjjel-nappal. Az asszony már-már valamiféle
szexgépezetnek érezte magát, és szeretkezés közben
Jack egyszer-kétszer emlékeztette arra, hogy az ő
"tulajdona". Maddynek egyáltalán nem tetszett ez a
kifejezés, de Jacket szemlátomást felizgatta, ha ezt
mondhatta, így az asszony annyiban hagyta. Úgy
gondolta, ha ez Jacknek ilyen sokat jelent, hát hadd
mondja. Időnként azonban akaratlanul is eltűnődött
azon, vajon a férfi nem hiszi-e el, amit mond. Márpe-
dig ő nem Jack tulajdona. Szeretik egymást, ahogy
házaspárhoz illik.
- Kezdem úgy érezni magam, mintha én lennék
Lady Chatterley - nevetett Maddy, amikor a férje
megint lehámozta róla a ruhát, amint visszaértek
szállodai szobájukba. - Valami új vitamint szedsz?
Talán csökkenteni kellene az adagot.
- A szexből soha nem elég, Mad. Jót tesz nekünk.
Szeretek szeretkezni veled, amikor szabadságon va-
gyunk.
Ami azt illeti, eléggé kitett magáért otthon is, a
munkás hétköznapokban. Úgy tűnt, kielégíthetetlen
vágy él benne Maddy iránt. És legtöbbször az asz-
szonynak sem volt ellenére a dolog, csak azt nem
szerette, ha Jack elragadtatta magát, ahogyan Párizs-
ban is.
És az utolsó éjszakán megint megtörtént. Táncol-

154
ni voltak az Annabelben, és amint felértek a lakosz-
tályukba, Jack a falnak lökte az asszonyt, letépte ró-
la a bugyit, és úgyszólván megerőszakolta. Maddy
hiába mondta neki, hogy várjon, hogy menjenek be
a hálószobába, a férfi oda sem figyelt. Utána pedig
bevonszolta Maddyt a fürdőszobába, és újra a ma-
gáévá tette a márványpadlón, az asszony hiába kö-
nyörgött, hogy hagyja abba. Jack megint fájdalmat
okozott, de észre sem vette, annyira elragadta a
szenvedély. Utólag bocsánatot kért, és gyengéden
beemelte Maddyt egy kád forró vízbe.
- Nem tudom, mit csinálsz velem, Mad. Az egész
a te hibád - mondta, miközben felesége hátát masz-
szírozta. És néhány pillanat múlva beült melléje a
vízbe. Simogatni kezdte Maddyt, aki gyanakodva
fürkészte férjét, hogy már megint mit akar, de Jack
most nagyon gyengéden tette a magáévá. Jack Hun-
terrel az élet állandó körforgása volt a gyönyörnek
és fájdalomnak, a félelemnek és szenvedélynek, a
végtelen gyengédségnek és ijesztő kegyetlenségnek.
Maddy nehezen tudta volna ezt elmagyarázni bárki-
nek, s ha netán mégis rákényszerül, biztosan őrült
zavarba jött volna. A férfi rávette, hogy néha olyas-
mit is megtegyen, ami miatt utólag kínosan érezte
magát. Mindig azzal nyugtatta azonban önmagát,
hogy végül is nincs ebben semmi rossz, hiszen háza-

155
sok és szeretik egymást. És amikor a férfi fájdalmat
okozott, utána minden alkalommal elmondta, hogy
Maddy tehet róla, mert egyszerűen elveszi az eszét.
Ez voltaképpen hízelgő volt, jóllehet esetenként
meglehetősen fájdalmas. És Maddy állandóan össze
volt zavarodva.
Amikor végül hazarepültek, úgy tűnt, mintha leg-
alább egy hónapig lettek volna szabadságon. Maddy
úgy érezte, rég nem álltak ilyen közel egymáshoz, és
igazán jól szórakoztak. Két héten át Jack csakis őrá
összpontosította a figyelmét; kényeztette minden el-
képzelhető módon, és olyan gyakran szeretkezett
vele, hogy Maddy már nem is tudta nyomon követ-
ni, mit és milyen gyakran csináltak.
Amikor visszaértek georgetowni házukba, Maddy
úgy érezte, mintha nászúton lettek volna, és Jack
megcsókolta, amint beléptek az ajtón. A férfi felvitte
az emeletre a csomagokat, többek között azt a bő-
röndöt is, amelyet a Párizsban és Londonban vásá-
rolt holmik számára vettek. Amíg Jack visszament a
földszintre, hogy átnézze a postát, Maddy meghall-
gatta az üzenetrögzítőt, és nagyon meglepődött,
mert műsorvezető társa négy üzenetet hagyott neki.
Greg hangja egészen komoran csengett, ám amikor
Maddy az órájára pillantott, úgy döntött, ilyen ké-
sőn már nem hívja fel kollégáját.

156
A postában nem volt semmi érdekes, úgyhogy a
pár evett valamit, azután mindketten gyorsan lezu-
hanyoztak és ágyba bújtak, mert másnap korán kel-
lett kelniük.
Munkába menet vidáman csevegtek. Maddy sie-
tett fel az irodájába, alig várta már, hogy mesélhes-
sen Gregnek az utazásról. Legnagyobb meglepetésé-
re azonban a fiatalembernek még nyoma sem volt a
hírszerkesztőségben. Így aztán Maddy leült az
íróasztalához, átnézte a postáját, és visszahívta azo-
kat, akik a két hét során keresték valamilyen fontos
ügyben. Tíz órakor Greg még mindig nem jelentke-
zett nála. Maddy aggódni kezdett. Kiment a titkár-
nőjéhez, és megkérdezte, Greg nem jelentett-e bete-
get. Debbie szemlátomást zavarba jött.
- Greg... ő... hát... úgy látom, senki sem szólt
önnek - nyögte ki végül.
- Miről? - kérdezte Maddy ijedten. - Történt vala-
mi Greggel? - Talán balesetet szenvedett a fiú, és őt
nem értesítették róla, mert nem akarták megzavarni
a pihenését.
- Greg elment - mondta Debbie.
- Hová? És mikor tér vissza? - Maddy nem értet-
te, miről van szó.
- Greg már nem dolgozik itt, Mrs. Hunter Azt hit-
tem, már tájékoztatták erről. Az új műsorvezető tár-

157
sa holnap kezd. Ma egyedül kell dolgoznia. Greg
egy nappal azután távozott, hogy ön elutazott.
- Micsoda?! - Maddy nem hitt a fülének. - Talán
összeveszett valakivel és itthagyott csapot-papot?
- Nem ismerem az ügy részleteit - hazudta a lány,
mert nem akarta, hogy főnöknője épp tőle tudja
meg az igazságot.
Maddy már rohant is a gyártásvezető szobájába.
- Mi a fene történt Greggel?
Rafe Thompson felnézett rá. A magas férfi kime-
rültnek látszott, mintha az egész világ minden prob-
lémája az ő vállát nyomná. Ez egyébként nem is állt
messze az igazságtól.
- Elment - felelte.
- Ezt már hallottam. Hová ment? Mikor? És miért?
Tudni akarom! - Maddy szeme villámokat szórt.
- Változik a műsor formátuma. Új koncepció.
Greg már nem illik bele a képbe. Azt hiszem; sport-
riporter lett az NBC-nél. Nem ismerem a részleteket.
- Süket duma. Debbie is ugyanezt mondta. Ki is-
meri a részleteket?
Még ki sem ejtette az utolsó szót, máris tudta a vá-
laszt saját kérdésére. Beszállt a liftbe, felment Jack
emeletére. Bejelentés nélkül berontott férje irodájá-
ba, odaállt az íróasztala elé, és egyenesen a szemébe
nézett.

158
- Kirúgtad Greget?
Jack letette a telefonkagylót, azután hosszan né-
zett feleségére.
- A vezetőség döntött - mondta nyugodtan.
- Mi a fenét akar ez jelenteni? És miért nem szól-
tál róla, míg Európában voltunk? - Maddy úgy érez-
te, csúnyán rászedték.
- Nem akartalak felidegesíteni, Mad. Úgy gondol-
tam, rád fér egy kis kikapcsolódás.
- Jogom van tudni róla, ha kirúgod a műsorveze-
tő társamat. - Maddy most már értette, miért ha-
gyott Greg négy üzenetet neki, és miért volt olyan
furcsa a hangja. - Miért rúgtad ki? Hiszen nagyon
jó. A nézettségi mutatók szerint is.
- Mi nem így látjuk - felelte Jack. - Nem olyan jó,
mint te, édesem. Erősebb egyéniségre volt szükség,
hogy helyreállítsuk az egyensúlyt.
- Mit értesz "erősebb egyéniség" alatt? - Maddy
nem értette, mit beszél össze a férje, dühítette a dön-
tés, és az is, ahogyan intézték a dolgot.
- Greg túlságosan visszafogott, túlságosan nőies,
melletted szinte észre sem venni. Bocs, szivi! Olyas-
valakire van szükség, aki egyéniség, és ráadásul sok-
kal több a tapasztalata. .
- Szóval kit vettél fel? - kérdezte az asszony. Még
mindig bosszús volt, mert szeretett Greggel dolgoz-

159
ni, és ő volt a legjobb barátja is.
- Brad Newburyt. Nem tudom, emlékszel-e rá.
A ENN közel-keleti tudósítója volt. Szuper a pasas.
Biztosan szeretsz majd dolgozni vele.
- Brad Newbury? - kerekedett el Maddy szeme. -
Hiszen az ő tálalásában még egy háborús övezet is
unalmasnak tűnik! Kinek az ötlete volt ez?
- Kollektív döntés. Brad profi, és tapasztalt ripor-
ter Szerintünk tökéletes ellenpont lesz számodra.
Maddy soha nem kedvelte Newburyt, sem pedig
a stílusát. Egy-két alkalommal találkoztak személye-
sen, és a férfi mindig lekezelően bánt vele.
- Newbury elképesztően unalmas, és nem is foto-
gén - mondta Maddy. - Az ég szerelmére, hiszen
mindenki elalszik körülötte, amint megszólal!
- Gyakorlott, ügyes riporter!
- Greg is az. A nézettségi indexünk sosem volt
még magasabb.
- A te nézettségi indexeddel nincs is baj, Mad.
Greg népszerűsége viszont hanyatlóban volt. Nem
akartalak ezzel idegesíteni, de magával rántott volna
téged is.
- Egyszerűen nem értem - kesergett Maddy - És
nem tudom, miért nem szóltál nekem.
- Mert nem akartalak felzaklatni. Ez a szakma
már csak ilyen, Maddy. Az embernek nagyon oda

160
kell figyelni mindenre.
Maddy visszaballagott irodájába, és szomorúan
felhívta Greget.
- Képtelen vagyok elhinni, Greg. Nekem senki
nem szólt róla. Amikor tízre sem értél be, azt hittem,
beteg vagy. Mi a fene történt, miután elutaztam?
Magadra haragítottál valakit?
- Nem tudok róla - felelte a fiatalember.
Még mindig nem heverte ki, ami történt. Nagyon
szeretett Maddyvel dolgozni, és mindketten tudták,
hogy a műsoruk mennyire népszerű. Ám Greg job-
ban átlátta a helyzetet, mint kolléganője.
- Aznap, amikor elutaztál, még délelőtt behívatott
Tom Helmsley, a főgyártásvezető és közölte, hogy a
cég megválik tőlem, pontosabban kirúgnak. Azt
mondta, mi ketten, te meg én túlságosan fesztele-
nek, közvetlenek lettünk, a felsővezetést kezdtük
már az Abbott és Costello párosra emlékeztetni.
- Hát ez meg miféle halandzsa? Ugyan mikor for-
dult elő, hogy viccelődni kezdtünk volna a műsor-
ban?
- Nem sűrűn. Csakhogy szerintem itt a kulcsszó a
közvetlen. Valaki úgy érzi, túlságosan közvetlen,
vagyis bizalmasan bensőséges kapcsolat alakult ki
köztünk. A fenébe is, Maddy, te vagy a legjobb bará-
tom! Szerintem van valaki az életedben, akinek ez

161
nem tetszik. - Épp csak a nevet nem mondta ki.
- Jackre gondolsz? Greg, ez őrültség!
Maddy úgy érezte, amit Greg feltételez, az képte-
lenség. Ilyesmi nem lehet elegendő ok ahhoz, hogy
valakit kirúgjanak, és Jack soha nem kockáztatná
meg, hogy a műsor népszerűsége csökkenjen holmi
magánügy miatt. Bár, ami igaz, az igaz, különös,
hogy a férje Brad Newburyt szerződtette. Eltűnő-
dött, Greg nem arra gondol-e, hogy Jack féltékeny
rá, de ezt is képtelenségnek tartotta.
- Lehet, hogy őrültségnek hangzik, Maddy, de ezt
úgy hívják: elszigetelés. Soha nem gondoltál még er-
re? Hány barátod van? Milyen gyakran hagy a fér-
jed találkozni bárkivel is? Velem kapcsolatban nem
tehetett semmit, hisz munkatársak voltunk. De vé-
gül csak megoldotta ezt a problémát is, nem igaz?
Gondolkodj el ezen!
- De hát miért akarna elszigetelni engem?
Maddy hangján hallatszott, hogy össze van zava-
rodva, és Greg nem tudta, mennyit is mondjon el.
Neki rég feltűnt már, ami Maddynek nyilvánvalóan
nem, és feltételezte, az asszony nem is akarja elis-
merni a dolgot.
- Azért akar elszigetelni, mert uralkodni akar raj-
tad. Ő irányítja az életedet, ő hoz meg helyetted
minden döntést, soha nem kéri ki a véleményedet.

162
Még azt is csak az indulás előtti estén közli veled,
hogy Európába utaztok. Úgy bánik veled; mint egy
rongybabával, és ha nem tetszik neki, amit csinálsz,
azt mondja, hogy egy senki vagy és nélküle pillana-
tok alatt egy lakókocsitelepen találnád magad. Mi-
lyen gyakran hallod tőle, hogy nélküle csak nagy
nulla vagy? Tudod, mekkora hazugság ez? Nélküled
az övé lenne az ország legkevésbé népszerű híradó-
ja! Ha egyszer otthagynád a WBT t, a legnagyobb
tévécsatornák versengenének érted. Na, ha belegon-
dolsz, szerinted mi az, amiről beszélek? Egy szerető
férj viselkedése vagy valami olyasmi, amit sokkal
jobban ismersz?
Maddy ezt így soha nem gondolta még végig, de
most, miközben Greget hallgatta, hirtelen megret-
tent. Lehetséges lenne, hogy Jack tényleg el akarja
szigetelni őt? Eszébe jutott, az utóbbi időben a férfi
hányszor mondta neki, hogy a "tulajdona". Végigfu-
tott a hátán a hideg, a gyomra görcsbe rándult.
- Az, amiről beszélsz... bántalmazás, igaz? - le-
helte alig hallhatóan.
- Ráhibáztál - felelte Greg. - Azt akarod monda-
ni, hogy soha nem tűnt a dolog kicsit sem ismerős-
nek? Az tény, hogy nem ver félholtra szombat estén-
ként, de ilyesmire nincs is szüksége. Minden más
módon a hatalmában tart, és ha rosszalkodsz és

163
olyasmit teszel, ami neki nem tetszik, két hétre le-
vesz a képernyőről, elvonszol Európába, engem pe-
dig kirúg, hogy a lábam sem éri a földet. Szerintem
egy cezaromániáshoz mentél feleségül. - Nem akar-
ta az "aljas bántalmazó" kifejezést használni, de fi-
nomabb fogalmazás ide vagy oda, a lényeg ez volt.
- Lehet, Greg.
Maddy most már végképp teljesen össze volt za-
varodva, ellentétes érzések kavarogtak benne. Úgy
gondolta, meg kellene védenie a férjét, viszont volt
abban igazság bőven, amit a kollégája elmondott.
Nem tudta, mit kellene most tennie.
- Ne haragudj, Mad! - mondta Greg halkan.
Maddy nagyon sokat jelentett neki, és mindig is
felháborítónak találta, ahogyan jack Hunter a felesé-
gével bánt. És amitől végképp a szíve szakadt meg,
az az volt, hogy Maddy szemlátomást észre sem vet-
te, mit művelnek vele. Greg azonban pontosan tud-
ta, miről van szó, és biztos volt benne, ez is közreját-
szott abban, hogy kirúgták. A nagyfőnök nyilván
úgy vélte, túlságosan veszélyes otthagyni őt Maddy
közvetlen közelében.
- Amit a férjed veled tesz, az bántalmazás -
mondta ki a fiatalember.
- Valóban úgy tűnik - ismerte el szomorúan az
asszony. - De nem vagyok biztos benne. Talán eltú-

164
lozzuk a dolgot, Greg. Jack nem ver engem.
Maga is tudta, hogy mellébeszél, de egyszerűen
nem akarta meglátni az igazságot. Pedig nehéz volt
elkerülni, hisz majd kiszúrta a szemét.
- Úgy gondolod, hogy tisztel?
- Úgy gondolom, hogy szeret - vágta rá rögtön
Maddy. - Úgy gondolom, a legjobbat akarja számom-
ra, még ha a módszerei nem is mindig kifogástalanok.
Greg természetesen nem értett egyet az asszony
nyal, el akarta érni, hogy az átgondolja, miféle életet
él Jack mellett.
- Azt hiszem, még a bántalmazók is szeretik azt a
nőt, akit bántalmaznak. Mit gondolsz, Bobby Joe
szeretett téged?
- Nem!
Képtelen volt elhinni, hogy Greg Jacket Bobby
Joe-hoz hasonlítja. Rettenetes gondolat volt ez, és ki-
mondva még ijesztőbbnek hatott. Jack szavai halla-
tán a bántalmazás rémülete valahogy olyan valósá-
gossá vált számára.
- Hát, lehet, hogy Bobby Joe nem szeretett - foly-
tatta Greg. - De gondold végig, Jack miket csinál ve-
led. Úgy kezel, mintha egy tárgy lennél, amit meg-
vásárolt. És szerinted az a szeretet jele, hogy azt
mondja, nélküle egy senki vagy? És azt akarja, hogy
ezt hidd is el. - És ami a legrosszabb, Maddy el is hit-

165
te, és Greg ezt nagyon jól tudta. - Maddy, a férjed
azt akarja, hidd azt, hogy a tulajdona vagy!
Amint Greg kimondta e szavakat, Maddy ereiben
megfagyott a vér Mintha csak idézte volna Jacket!
- Miért mondod ezt?
- Mert nem engem bántalmaz, és mert én nem va-
gyok a tulajdona. Maddy, tégy meg valamit a kedve-
mért!
- Amit csak akarsz - ígérte Maddy. Azt hitte, Greg
arra akarja megkérni, hogy beszéljen Jackkel az ér-
dekében, hátha mégis visszaveszik a céghez. Maddy
ezt szíves-örömest vállalta volna, bár nem bízott ab-
ban, hogy Jack hallgatna rá.
- Szavadon foglak - felelte a fiatalember - Szeret-
ném, ha elmennél egy, a bántalmazott nők számára
szervezett csoportfoglalkozásra.
Maddyt nagyon meglepte ez a javaslat.
- Ez ostobaság! Nincs szükségem ilyesmire.
- Döntsd ezt el azután, hogy ott voltál! Azt hi-
szem, fogalmad sincs róla, mi történik veled és ki a
felelős mindezért. Ígérd meg, hogy teljesíted a kéré-
sem. Majd én keresek egy ilyen csoportot neked.
Pontosan ez volt az, amit Maddy akart megtenni
Janet Mccutchix~snak, csakhogy Janet tele volt sérü-
lésekkel, ő viszont nem.
- Úgy gondolom - folytatta Greg - egy ilyen fog-

166
lalkozás felnyitná a szemedet. Szívesen el is megyek
veled.
- Hát jó... talán... ha tényleg keresel egy csopor-
tot... De mi lesz, ha valaki felismer?
- Majd azt mondod, csak azért jöttél, hogy engem
támogass. Maddy, a nővéremmel ugyanez volt a
helyzet. Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, mire
rájött, mi történik vele. Az egész olyan volt, mintha
a Gázlángban játszana főszerepet, és négy gyereket
szült a pasinak.
- Mi történt vele?
- Elvált, és most egy remek fickó a férje, de három
év terápia kellett hozzá, hogy kiheverje az első há-
zasságát. Szegény azt hitte, csak mert a pasi nem ve-
ri ki a lelket belőle, ahogyan az apánk tette anyánk-
kal, már valóságos hős. A bántalmazásnak nem min-
den formája hagy kék-zöld foltokat.
Maddy tudta ezt, de még mindig azt akarta hinni,
hogy amit Jack csinál, az egész más. Nem akarta ál-
dozatnak érezni magát, és nem akarta elhinni, hogy
Jack bántalmazó.
- Őrült vagy, de szeretlek - mondta. - Most mihez
fogsz kezdeni, Greg?
Aggódott a fiúért, és megpróbált nem gondolni
mindarra, amit az Jackről mondott. Máris kezdte
győzködni önmagát, hogy a férje nem lehet bántal-

167
mazó. Greg csupán ideges, felzaklatta, hogy elveszí-
tette az állását, magyarázta magának az asszony
- Elszegődtem sportosnak az NBC-hez. Nagyon
jó ajánlatot kaptam tőlük, két hét múlva kezdek. Tu-
dod már, kit vettek fel melléd?
- Brad Newburyt - felelte komoran Maddy.
Tudta, Greg szörnyen fog hiányozni neki. Talán
érdemes lenne elmenni egy olyan csoportba vele,
csak hogy láthassa. Biztos volt benne, jack nem en-
gedi meg neki, hogy Greggel összejárjanak barát-
ként. Jack megtalálja majd a módját, hogy Greget
teljesen eltüntesse az életéből, természetesen az ő,
Maddy "jól felfogott érdekében". Ennyire már is-
merte a férjét.
- Azt a ENN-es pasit? - döbbent meg Greg. -
Ugye, viccelsz? Hiszen az egy csődtömeg!
- A nézettségi index nyilván zuhanni fog.
- Kizárt dolog, amíg te ott vagy. Minden rendben
lesz, kislány Csak gondold át, amit mondtam! Tedd
meg a kedvemért! Gondolkodj!
Greg úgy vélte, Maddynek Newbury a legkisebb
problémája.
- Jól van - felelte az asszony, de a hangja koránt-
sem csengett meggyőzően.
A nap hátralevő részében valahányszor Gregre
gondolt, úrrá lett rajta a nyugtalanság. Szavaival az

168
elevenére tapintott a fiú, úgyhogy most minden ere-
jére szüksége volt, hogy cáfolni tudja őket. Amikor
Jack azt mondta, hogy ő a "tulajdona", voltaképpen
arra gondolt, hogy szenvedélyesen szereti őt. Ám
ahogy visszagondolt a történtekre, rájött, hogy a
szeretkezésükben is van valami nagyon furcsa, fő-
ként az utóbbi időkben. Férje nem egyszer okozott
fájdalmat neki, különösen Párizsban ragadtatta el
magát. Több mint egy hétbe telt, mire Maddy mell-
bimbója meggyógyult, és a háta még mindig fájt,
volt rajta néhány zúzódás is a márványpadlótól. De
Jack ezeket nem szándékosan tette, csupán kielégít-
hetetlen vágy hajtotta, nagyon kívánta őt. Na és, ha
a férfi nem szeret előre tervezni? Hogyan is lehetne
bántalmazásnak nevezni azt, hogy a férje elvitte Pá-
rizsba és Londonba? Greg őrült, valószínűleg bosz-
szús, amiért kirúgták, és ez érthető is. A legnagyobb
őrültség az volt, hogy jacket Bobby Joe-hoz hasonli-
totta. Nem volt bennük a világon semmi közös. Jack
mentette meg őt Bobby Joe-tól. Maddy csupán azt
nem értette, miért rándul görcsbe a gyomra, vala-
hányszor arra gondol, amit Greg mondott. Nagyon
idegesítette a dolog. Úgy vélte, nyilván a bántalma-
zás említése is elég ahhoz, hogy a nyugtalanság el-
uralkodjon rajta.
Greg szavai kísértették még akkor is, amikor hét-

169
főn a first lady bizottságának következő ülésére ment.
Bill Alexander mellé ült le. A férfi jól láthatóan lebar-
nult utolsó találkozásuk óta, mint elmondta, meglá-
togatta a fiát Vermontban és a lányát is a Martha's
V'meyardon.
- Hogy halad a könyvvel? - kérdezte az asszony.
- Lassan, de biztosan - mosolygott rá a férfi, és el-
gyönyörködött Maddyben, aki nagyon csinos és fia-
talos volt kék férfiingében, fehér vászonnadrágjá-
ban.
A first lady vendéget hívott a gyűlésre. Dr Eugerua
Flowers pszichiáter volt, szakterületéül a bántalma-
zás lélektanát választotta, és támogatott számos
olyan kezdeményezést, amely a nők érdekeinek vé-
delmét tűzte ki céljául. Maddy hallott már róla, de
személyesen még nem volt alkalma találkozni vele.
Dr Flowers leült, körülnézett a szobában, és minden
jelenlévővel váltott néhány szót. Megnyerő modora
volt, úgy festett, mint egy jóságos nagymama, ám a
szeme éles volt, tekintete átható, és pontosan tudta,
kinek mit kell mondania. Mindenkit megkérdezett
arról, mit gondol, mi a bántalmazás, és a többség azt
felelte, verés, ütlegelés.
- Nos, ez valóban így van - bólintott a pszichiá-
terasszony. - A testi erőszak alkalmazása a bántal-
mazás leginkább nyilvánvaló formája. - Elmondott

170
néhány olyan rettenetes esetet, hogy a többiek egé-
szen elborzadtak. Ezután így folytatta: - És mi a
helyzet a bántalmazás egyéb válfajaival? Mit gon-
dolnak, melyek lehetnek ezek? A bántalmazók meg-
döbbentően találékonyak. Önök szerint mi az, ami-
kor valaki uralkodik a másikon, irányítja annak
minden cselekedetét, minden lépését, minden gon-
dolatát, porrá zúzza a másik önbizalmát, elszigeteli,
megfélemlíti a másikat? Talán csak annyit tesz, hogy
túlságosan gyorsan vezet egy veszélyes szituáció-
ban, míg a másik halálra nem rémül. Vagy folyton
fenyegeti. Tiszteletlenül bánik vele. Elhiteti vele,
hogy a fekete fehér és a fehér fekete, amíg a másik
teljesen össze nem zavarodik. Vagy elveszi a pén-
zét. Azt mondja a másiknak, hogy őnélküle egy sen-
ki, mi több, hogy az ő "tulajdona". Megfosztja a má-
sikat a szabad akaratától, esetenként a gyermekvál-
lalás területén kényszeríti olyasmire, amit a másik
nem akar: vagy egyik gyereket kell szülnie a másik
után, vagy folyton abortuszra kell mennie, vagy ép-
pen egyáltalán nem szülhet. Első hallásra mindez
talán nem hallatszik bántalmazásnak, pedig annak
klasszikus formáiról van szó; s ezek éppoly fájdal-
masak, éppoly veszélyesek és végzetesek, mint az a
fajta bántalmazás, amelyik külsérelmi nyomokat
hagy.

171
Maddy hallgatta a pszichiátert, és úgy érezte, nem
kap levegőt. Holtsápadt lett. Bill Alexander észrevet-
te, de nem tette szóvá.
- Számtalan különböző módon lehet erőszakot el-
követni a nők ellen - folytatta dr Flowers. - A dolog
nem mindig nyilvánvaló, ám kivétel nélkül mindig
életveszélyes. A "finomabb" módszerek a legalatto-
mosabbak, mert ilyenkor az áldozat gyakran önma-
gát okolja mindenért. Ha a bántalmazó elég okos,
valamennyi módszert egyszerre is alkalmazhatja, és
közben még arról is meggyőzheti az áldozatot, hogy
az egész csakis az ő hibája. A bántalmazás áldozata
eljuthat arra a pontra, hogy öngyilkosságot, mi több,
gyilkosságot követ el. Van, aki mély depresszióba
zuhan, van, aki kábítószerhez nyúl. A bántalmazás
valamennyi formája végzetes lehet az áldozatra néz-
ve. Az úgynevezett "finomabb" módszerek nem
olyan feltűnőek, ezért aztán ezekben az esetekben
az áldozatot nehezebb is megmenteni. És ami a leg-
rosszabb, az áldozat általában olyannyira meg van
győződve arról, hogy ő a hibás, hogy még segíti is.
bántalmazóját önnön kínzásában, mert olyan rossz-
nak, értéktelennek, hitványnak érzi magát, hogy
úgy gondolja, megérdemli, amit kap. Az ilyen sze-
rencsétlen nő hisz abban, hogy az illető férfi nélkül
ő csak egy nagy nulla.

172
Maddy már az ájulás határán volt, hisz a pszichiá-
ter voltaképpen az ő házasságát írta le a legapróbb
részletekig. Jack soha nem emelt kezet rá, eltekintve
attól az esettől, amikor a karjánál fogva megrázta, de
egyébként megtette vele mindazt, amiről dr Flowers
beszélt. Maddy legszívesebben sikoltozva rohant
volna ki a szobából, ám ehelyett bénultan ült széké-
ben.
A pszichiáter előadása még vagy fél óráig tartott,
azután a first lady felszólitotta a jelenlévőket, tegyék
fel kérdéseiket. A legtöbben afelől érdeklődtek, mi-
ként lehetne az áldozatokat megvédeni bántalmazó-
juktól és önmaguktól.
- Nos, az áldozatnak először is rá kell döbbennie,
hogy milyen helyzetbe került. Csak akkor lehet segí-
teni rajta, ha ezt ő maga is akarja. Ám a bántalmazott
gyerekekhez hasonlóan, többnyire ezek a nők is vé-
delmezik bántalmazójukat, mert eltagadják a való-
ságot, és önmagukat hibáztatják mindenért. Általá-
ban túlságosan fájdalmasnak és kínosnak érzik,
hogy elismerjék és a nagyvilág elé tárják, mi történik
velük. Szégyellik magukat, mert elhisznek mindent,
amit bántalmazójuk mondott nekik. Először tehát
abban kell segíteni nekik, hogy felismerjék, mi az
igazság, azután pedig abban, hogy lépjenek ki ebből
az életveszélyes kapcsolatból. Ez rendszerint nem

173
megy könnyen. Élik a megszokott életüket, gyere-
kük van, otthonuk van. Mi pedig arra akarjuk rá-
venni őket, hogy szedjék a sátorfájukat és menekül-
jenek ki egy veszélyes helyzetből, amit ők nem is lát-
nak veszélyesnek. Márpedig ez a veszély éppolyan
nagy, mintha valaki fegyvert szorítana a halántékuk-
hoz, csakhogy ezt nagy részük képtelen felfogni.
Akad köztük, aki megérti, de ő is fél lépni, akárcsak
a többiek. És hangsúlyozom, okos, intelligens, mű-
velt nőkről beszélek, akikről az ember azt gondolná,
velük ilyesmi elő sem fordulhat. Bántalmazás áldo-
zatává azonban bárki válhat. Bárkivel megtörténhet,
és meg is történik. Gyakran épp a legszebb, legoko-
sabb nők esnek a legkönnyebben csapdába, belőlük
lesznek a "finomabb" módszerek áldozatai. Azok a
nők, akiket úgymond megedzett az élet, kevésbé
hajlamosak hinni a látszatnak, ők nem "vevők" a
szép szavakra. Ők lesznek így aztán azok, akiket üt-
nek-vernek. A bántalmazás független bőrszíntől,
anyagi és társadalmi helyzettől. Bármelyikünkkel
megtörténhet, különösen, ha családi hátterünk is
prediszponál erre.
Az a nő például, aki úgy nőtt fel, hogy az apja ál-
landóan verte az anyját, hajlamos azt hinni, hogy
egy olyan férfi, aki soha nem emel kezet rá, nagysze-
rű ember, holott az illető esetleg a finomabb módsze-

174
rek híve, és tízszer olyan veszélyes, mint a brutális
apa. Mert ez a férfi nem veri ugyan, de alkalmasint
uralkodik rajta, elszigeteli, fenyegeti, megfélemlíti,
sértegeti, becsmérli, megalázza, szeretet- vagy pénz-
megvonást alkalmaz vele szemben. A nőn nem lesz
egyetlen külsérelmi nyom sem, és a férfi azt mondo-
gatja neki, hogy szerencsés asszony, és ő ezt még el
is hiszi. És az ilyen férfit nem lehet börtönbe záratni,
mert ha felelősségre vonják azért, amit tett, azt
mondja, hogy az illető nő őrült, ostoba és hazug. És
a nő esetleg még ezt is elhiszi! Lassan, nagy türelem-
mel lehet csak az ilyen nőket kiemelni az életve-
szélyes kapcsolatból, és mivel rendkívül nehéz fel-
nyitni a szemüket, mindvégig próbálják elhárítani a
segítséget, és körömszakadtáig védik bántalmazóju-
kat.
Maddy úgy érezte, soha nem lesz már vége ennek
az ülésnek, és bár nagyon igyekezett nyugodtnak
mutatkozni, amikor végre felállhatott, minden ízé-
ben reszketett. Bill Alexander a homlokát ráncolva
nézett le rá, és azon tűnődött, nem a hőség ártott-e
meg Maddynek. Látta, amikor úgy fél órával koráb-
ban holtsápadt lett, mostanra pedig szinte zöld volt
az arca.
- Hozzak egy pohár vizet? - kérdezte gyengé-
den. - Ugye, milyen érdekes volt ez az összejövetel?

175
Bár meg kell mondanom, továbbra sem tudom pon-
tosan, mit tehetnénk, hogy segítsük az ilyen helyzet-
be került nőket. Úgy tűnik, legfeljebb győzködni
meg támogatni tudjuk őket.
Maddy megint leült. A szoba forogni kezdett vele,
ahogy Billt hallgatta, de szerencsére senki más nem
vette észre, hogy rosszul van. A férfi elment, hogy
szerezzen neki egy pohár vizet. Maddy csak ült ma-
gába roskadva, és összerezzent, amikor az előadó
odalépett hozzá.
- Nagy csodálója vagyok, Mrs. Hunter - mosoly-
gott le dr Flowers Maddyre, aki képtelen volt feláll-
ni, így csupán haloványan visszamosolygott. - Min-
den este megnézem a műsorát, magától tudom meg,
mi történik a nagyvilágban. Nagyon tetszett, amit
Janet Mccutchins esete kapcsán mondott.
- Köszönöm - nyögte ki Maddy nagy nehezen.
A szája teljesen kiszáradt, szerencsére Bill már
hozta is a vízzel teli papírpoharat. A férfinak az is
megfordult a fejében, hogy Maddy talán terhes,
azért lett rosszul. A pszichiáternő figyelte, amint
Maddy ivott egy kortyot a vízből, tekintete melegsé-
get sugárzott. Maddy végül felállt, és igyekezett lep-
lezni, hogy a térde rogyadozik; de fogalma sem volt,
képes lesz-e eljutni az utcáig, és taxit szerezni. Bill
szemlátomást megérezte, hogy az asszony segítség-

176
re szorul.
- Elvihetem valahová? - kérdezte lovagiasan.
Maddy gondolkodás nélkül bólintott.
- Vissza kell mennem a munkahelyemre.
Olyannyira rosszul volt, hogy attól tartott, nem
bírja végigcsinálni a két híradót sem. Egy pillanatra
felmerült benne, hogy talán nem volt jó valami, amit
evett. Ennél azonban most már több esze volt. Tud-
ta, valaki nem volt jó, akihez hozzáment.
- Szeretnék valamikor beszélni önnel - mondta
neki dr Flowers, amikor elbúcsúztak, és átnyújtotta
a névjegyét.
Maddy megköszönte, és inge zsebébe csúsztatta.
Azok után, amit Greg mondott, most még ez is, gon-
dolta, és úgy érezte magát, mintha valamelyik rém-
álmába csöppent volna bele. Ám akár rémálom volt
mindez, akár maga a szörnyű valóság, Maddy telje-
sen kikészült tőle, és ez látszott is rajta.
Bill kinyitotta a kocsi ajtaját, besegítette Maddyt,
azután beült a volán mögé, és aggódó arccal fordult
felé.
- Jól van? Odabenn már azt hittem, rögtön elájul.
Maddy némán bólintott. Nem tudta, mit mond-
jon. Arra gondolt, talán azt kéne hazudnia, hogy
bujkál benne az influenza, de aztán elvetette az ötle-
tet. Elkeserítően magányosnak, tehetetlennek érezte

177
magát, mintha hirtelen elvettek volna tőle mindent,
amiben valaha is hitt és bízott. Soha nem érezte még
magát ennyire rémültnek és kiszolgáltatottnak. Ar-
cán könnyek gördültek végig, és amikor a férfi gyen-
géden a vállára tette a kezét, kitört belőle a zokogás.
- Nagyon felzaklatja az embert, ha ilyesmit hall -
mondta halk, megnyugtató hangon a férfi, azzal
ösztönösen átfogta az asszony vállát, és magához
húzta. Nem tudta, mi mást tehetne, de mások is így
tettek vele, amikor a végsőkig elkeserítették a felesé-
gével történtek, és így tett volna ő is a gyerekeivel
hasonló helyzetben. Nem volt ebben az ölelésben
semmi illetlen, semmi erotikus. Bill egyszerűen csak
hagyta, hogy Maddy jól kisírja magát a vállán. És
amikor az asszony felpillantott, tekintetéből félelem
sugárzott.
- Nincs semmi baj, Maddy Itt vagyok. Nem tör-
ténhet magával semmi rossz. Minden rendben.
Maddy a fejét rázta, és felzokogott. Semmi sem
volt rendben, soha nem is volt és talán nem is lesz.
Hirtelen rádöbbent, hogy veszélyben van, és a férje
gondosan elszigetelte mindenkitől, aki ezt észreve-
hette volna, vagy segíteni tudott volna. Jack mód-
szeresen eltávolított mellőle minden barátot, még
Greget is, míg végül ottmaradt férje magányos, véd-
telen áldozatául. Most minden, amit az évek során a

178
férfi tett vele és mondott neki, hirtelen új, baljós je-
lentést kapott.
- Hogyan tudnék segíteni? - kérdezte Bill.
Maddy csak sírt, és kapaszkodott belé, ahogyan
soha életében nem tudott egyetlen férfiba sem.
- A férjem mindazt megteszi velem, amiről az a
nő beszélt - zokogta. - Valaki ugyanezt mondta ne-
kem néhány nappal ezelőtt, de nem hittem el. Most
viszont, amikor dr Flowers beszélni kezdett, rögtön
tudtam... elszigetelt, bántalmazott, amióta csak há-
zasok vagyunk, én meg valóságos hősnek tartottam,
amiért nem ver.
Maddy elhúzódott Billtől, hátradőlt az ülésen, és
döbbenten, elkerekedett szemmel meredt a férfira.
- Biztos ebben? - kérdezte Bill aggodalmas arccal.
- Tökéletesen.
Maddy most döbbent rá, hogy férje még szexuáli-
san is bántalmazta. Nem véletlenül volt durva vele,
nem is azért, mert magával ragadta a szenvedély.
Szándékosan okozott fájdalmat, ez is csak azt a célt
szolgálta, hogy megalázza őt, hogy jelezze, kinek a
kezében van a hatalom. Maddy elképesztőnek talál-
ta most, hogy egészen eddig nem jött rá, amit jack
tesz vele, az a fájdalomokozás látszólag elfogadható
formája.
- El sem tudom mondani, miket művelt velem -

179
lehelte alig hallhatóan. - Azt hiszem, ez a pszichiáter
semmit sem felejtett ki. - Az ajka remegett, amint
Billre nézett. - Most mit csináljak? jack azt mondja,
nélküle egy senki vagyok. Időnként söpredéknek
nevez, és azt mondja, nélküle egy lakókocsitelepen
fogom végezni. -
Bill döbbenten meredt rá, hisz Eugenia Flowers
. épp erről beszélt nekik az imént.
- Tréfál az az ember? Hiszen maga az egyik legna-
gyobb név a híradósok közt az egész országban! Bár-
hol kaphatna állást! Lakókocsitelepet pedig akkor lát
legközelebb, ha vesz egyet!
Maddy elmosolyodott e megjegyzés hallatán, az-
után egy hosszú percig csak bámult ki az ablakon.
Úgy érezte, mintha leégett volna a háza, és nem len-
ne többé hol élnie. El sem tudta képzelni, hogyan
mehetne haza, hogyan nézhetne szembe Jackkel
most, amikor már világosabban látja, mit művel vele
a férje. Még mindig nehéz volt azonban elhinnie,
Arra gondolt, talán mégiscsak téved, jack nem lehet
ilyen.
- Nem tudom, mitévő legyek - mondta halkan. -
Mit mondjak Jacknek? Legszívesebben megkérdez-
ném tőle, miért viselkedik így?
- Talán ez a természetes számára - tűnődött Bill. -
Nem mintha ez mentségül szolgálhatna. Miben tud-

180
nék segíteni?
- Át kell gondolnom, mit csináljak - mondta az
asszony.
Bill beindította a motort, azután újra Maddyhez
fordult.
- Beugorjunk valahová egy kávéra? - Ennél jobb
ötlet nem jutott az eszébe.
- jó lenne.
Maddy örült, hogy mégiscsak van mellette egy ba-
rát. Biztonságban érezte magát ezzel az emberrel,
akiből melegség, becsületesség sugárzott. Ösztönö-
sen tudta, ez a férfi soha nem bántaná őt semmilyen
módon. És amikor férjére gondolt, tisztán látta a kü-
lönbséget. Jack mindig letorkolta, rendre utasította;
mindig éreztette, hogy Maddy alacsonyabb rendű
nála, tehát ő, Jack voltaképpen szívességet tesz neki
azzal, hogy mellette marad. Bill Alexander viselke-
dése viszont arra mutatott, hogy ő veszi megtisztel-
tetésnek, ha segíthet Maddynek, és az asszony biz-
tos volt benne, hogy őszinte lehet vele.
Egy kis kávézónál álltak meg, és Maddy még min-
dig nagyon sápadt volt, amikor leültek egy sarokasz-
talhoz. Bill teát rendelt, Maddy cappuccinót.
- Elnézést kell kérnem - mondta Maddy - Igazán
nem akartam a zavaros magánügyeimmel terhelni.
Nem is tudom, mi történt velem. Nagyon megrá-

181
zott, amit dr Flowers elmondott.
- Ennek így kellett lennie. A sors akarata volt,
hogy eljött közénk. Maddy, mihez kezd most? Nem
élhet tovább együtt egy olyan emberrel, aki bántal-
mazza magát. Hallotta, mit mondott a pszichiáter,
olyan ez, mintha fegyvert szorítanának a halántéká-
hoz. Talán még nem látja elég világosan, de nagy ve-
szélyben van.
- Azt hiszem, kezdem már belátni. De nem szed-
hetem a sátorfámat egyik percről a másikra.
- Miért nem?
Bill szemében a dolog nagyon egyszerűnek tűnt.
Maddynek el kell jönnie a férjétől, hogy az többé ne
bánthassa, és kész.
- Mindent Jacknek köszönhetek. Ő tett azzá, aki
vagyok. Neki dolgozom. És hová is mehetnék? Mi-
hez kezdenék? Ha elhagyom, az állásomat is fel kell
adnom. És különben is - mondta, és szemébe me-
gint könny szökött - ő szeret engem!
- Ebben én egyáltalán nem vagyok biztos - jelen-
tette ki Bill határozottan, - Nem éppen a szeretet jele,
ha valakivel úgy bánnak, ahogyan dr; Flowers mond-
ta. Maddy, komolyan azt hiszi, hogy szereti magát?
- Nem tudom - felelte az asszony, és valósággal
kavarogtak benne a legkülönfélébb érzelmek. Fur-
dalta a lelkiismeret, amiért ilyesmiket gondol és

182
mond Jackről. És mi van, ha téved? Ha Jack esetében
egészen másról van szó?
- Maddy, szerintem maga fél, és megint teljes ta-
gadásba vonul. De mi a helyzet magával? Szereti a
férjét?
- Eddig azt hittem, hogy szeretem. Az első férjem
kis híján agyonvert. Jack mentett meg tőle. Értem
jött, elhozott ide, feleségül vett. Nem tehetem meg,
hogy otthagyom.
- Dehogynem. Mégpedig azért, mert nem jó em-
ber! A dolog kevésbé nyilvánvaló, mint az első férje
esetében, de dr Flowers megmondta, hogy éppúgy
életveszélyes. És nehogy azt higgye, hogy Jack szí-
vességet tett magának, amikor elvette! Jobb feleséget
nem is találhatott volna, és maga szakmai szempont-
ból is nagy nyereséget jelent számára. A férje nem
jótékonykodó emberbarát, hanem kőkemény üzlet-
ember, és pontosan tudja, mit csinál. Uralkodik ma-
gán, ahogyan a doktorasszony is megmondta.
- És ha elhagyom?
- Akkor majd keres egy új műsorvezetőt a híradó-
jába, és valaki mást kínoz tovább. Az ilyen embere-
ket nem lehet meggyógyítani, Maddy, hacsak nem
akarnak ők maguk is megváltozni. De egyelőre a
maga problémáját kell megoldani. Jöjjön el onnan,
mielőtt még a férje átvált valami durvább módszer-

183
re! Mentse az életét, senki másra ne gondoljon!
- Megöl, ha elhagyom.
Maddy ezt a mondatot kilenc évvel korábban
mondta ki utoljára, de tudta, most is éppolyan igaz,
mint akkor.
- Valami biztonságos helyre kellene mennie. Nin-
csenek rokonai?
Maddy a fejét rázta. A szülei rég meghaltak, chat-
tanoogai rokonaival pedig nem tartotta a kapcsola-
tot. Greg biztosan befogadná, de Jack valószínűleg
ott keresné legelőször, és aztán Greget hibáztatná
mindenért. Maddy nem akarta volt kollégáját ve-
szélybe sodorni, több barátja pedig nem volt. Jack
gondoskodott róla, hogy ne legyen. Azt pedig, hogy
ismert személyiség létére bevonuljon egy, a bántal-
mazott nők számára fenntartott otthonba, valahogy
nevetségesnek érezte.
- Nem lenne kedve egy időre a lányomhoz köl-
tözni a Marthá s Vineyardra? Körülbelül annyi idős,
mint maga, és a házban bőven van hely És a gyere-
kei tündériek.
E szavak hallatán Maddynek megint csak az jutott
eszébe, hogy Jack és azelőtt Bobby Joe mit művelt
vele. Amíg Bobby Joe-val élt, hat abortusza volt. Az
első kettő azért, mert Bobby Joe közölte, hogy még
nem készült fel az apaságra, a többi pedig azért,

184
mert ő nem akarta, hogy egy szerencsétlen gyerek-
nek azok között a körülmények között kelljen felnő-
nie. Aztán jött Jack, aki ragaszkodott hozzá, hogy ő
sterilizáltassa magát. Ezek ketten elintézték, hogy
soha többé ne lehessen gyermeke. Mindketten azt
mondták, ez az ő jól felfogott érdeke is, és ő hitt ne-
kik. Most nem is értette, hogyan lehetett ilyen mér-
hetetlenül ostoba.
- Nem tudom, mit csináljak, hová menjek, Bill. Át
kellene gondolnom alaposan az egészet.
- Lehet, hogy nincs már vesztegetni való ideje -
mondta Bill, és arra gondolt, ha igaz, amit dr
Flowers elmondott, Maddynek mihamarabb lépnie
kellene. - Szerintem jó lenne, ha minél előbb dönte-
ne. Végül is, ha a férje megváltozik, még mindig
visszamehet hozzá.
- És ha nem fogad vissza?
- Az azt jelentené, hogy nem változott meg, akkor
pedig maga nem is akarna visszamenni hozzá. - Bill
pontosan ezt mondta volna a lányának is hasonló
helyzetben, és minden tőle telhetőt meg akart tenni,
hogy segítsen Maddyn. - Döntsön hamar és csele-
kedjen, Maddy! A férje esetleg rájöhet, hogy maga
megváltozott, és akkor minden még rosszabb lesz.
Maddy tudta, hogy a férfinak igaza van, és nagyot
sóhajtott. Az órájára pillantott, és ráébredt, hogy tíz

185
perc múlva a sminkszobában kell lennie. Sajnálkoz-
va szólt Billnek, hogy menniük kell.
Amikor odaértek a tévé székházához, Bill a hom-
lokát ráncolva fordult Maddyhez.
- Betegre fogom aggódni magam, amíg nem vál-
toztat az életén. Ígérje meg, hogy nem próbálja meg
idealizálni a helyzetet! Ha már egyszer felismerte az
igazságot, szánja el magát, és tegye meg a helyes lé-
pést!
- Ígérem - mosolygott rá az asszony, noha még
mindig nem tudta, mit is kellene tennie.
- Holnap felhívom - közölte határozottan a férfi.
- Jó híreket szeretnék hallani, mert különben kézbe
veszem az ügyet, és se szó, se beszéd, elviszem ma-
gát a lányomhoz.
- Ez egészen jól hangzik - mondta Maddy. - És
mindent köszönök - tette hozzá.
Nagyon hálás volt a férfinak, aki úgy viselkedett,
mintha csak az apja lenne. Maddy úgy érezte, jó ba-
rátra lelt, és tökéletesen megbízott benne.
- Ne köszönjön meg nekem semmit, Maddy, ha-
nem cselekedjen! Hallgasson a józan eszére! És ha
szüksége lenne rám, csak hívjon!
Felírta a telefonszámát egy cédulára. Maddy gon-
dosan eltette a táskájába, azután odahajolt a férfihoz
és arcon csókolta. Még egyszer köszönetet mondott

186
neki, majd kiugrott a kocsiból, és berohant az épü-
letbe. Ez volt az első nap, amikor Newburyvel veze-
ti a műsort, és még át is kellett öltöznie, a fodrász és
a sminkes pedig már nyilván vár rá.
Bill még percekig ült a kocsiban, és nézte az ajtót,
amelyben Maddy eltűnt. Teljesen megdöbbentette,
amit az asszonytól hallott. Nehezen tudta elképzel-
ni, hogy egy ilyen nő eltűri, hogy megalázzák, meg-
félemlítsék, és elhiszi, hogy magányosan, koldussze-
gényen tengődne egy lakókocsitelepen, ha valaha is
elhagyná a férjét. Az igazsághoz ennek a világon
semmi köze sem volt, és ezzel egyedül Maddy nem
volt tisztában. Élő bizonyítéka volt mindannak, amit
Eugenie Flowers a pszichikai bántalmazásról elmon-
dott, és Bill ezt elképesztőnek találta. Amikor végül
elhajtott, Maddy már a sminkszoba felé sietett.
Brad Newbury ott ült a tükör előtt, és miközben
megfésülték és kisminkelték, Maddy mélységes el-
lenszenwel nézegette a tenyérbe mászó arcot. A fér-
fi elképesztően nagyképűnek tűnt, Maddy még min-
dig képtelen volt elhinni, hogy Jack épp őt alkalmaz-
ta. Brad végül beszélgetést kezdeményezett, és igye-
kezett kedvesnek mutatkozni. Azt mondta Maddy-
nek, nagyon örül, hogy vele dolgozhat, de viselkedé-
se azt sugallta, az asszony örülhet, hogy ő ilyen szí-
vességet tesz neki. Maddy udvariasan válaszolt, de

187
percről percre egyre jobban hiányzott neki Greg. És
amint a stúdió felé ballagott, megint csak Gregre gon-
dolt, és azután Bill Alexanderre. Mindkettejüknek
ígéretet tett, de fogalma sem volt, mit csináljon. Most
azonban nem volt ideje ezen töprengeni. Amint leült
asztalához, elkezdődött a visszaszámlálás.
Amikor az adás elkezdődött, Maddy bemutatta
Bradet, azután a hírek következtek. Amint együtt
dolgoztak, Maddynek el kellett ismernie, hogy Brad
intelligens és érti a dolgát, ám a férfi száraz stílusa
olyannyira különbözött az övétől, hogy egyszerűen
nem lehetett nem észrevenni az összhang teljes hiá-
nyát. Maddy természetes volt, közvetlen és meg-
nyerő, Brad viszont modoros, kimért és tartózkodó.
Az asszony biztosra vette, hogy gond lesz a nézett-
ségi indexszel.
Az első adás után együtt üldögéltek, beszélgettek
egy kicsit, és a fél nyolcas műsor valamivel már si-
mábban ment. Maddy az egészet valahogy lapos-
nak, színtelennek érezte, és látta, hogy a gyártásve-
zető gondterhelt arccal figyeli őket. Az asszonyt az
irodájában üzenet várta, Jacknek még volt egy meg-
beszélése az este folyamán, de az autót otthagyta fe-
leségének. Maddy azonban úgy döntött, inkább sé-
tál néhány saroknyit, azután fog egy taxit. Kellemes
meleg este volt, még nem is sötétedett be. Maddy-

188
nek jólesett a gyaloglás, de az a különös érzése tá-
madt, hogy valaki figyeli. Végül elhessegette a gon-
dolatot, úgy vélte, nyilván csak képzelődött. Ilyen
zaklatott nap végén nem is csodálható, hogy a kép-
zelete szertelenül csapong. És talán a Jackkel kap-
csolatos dolgokban is csak a képzelete ragadta el.
Máris megkérdőjelezte a délután levont következte-
tés helyességét.. Úgy érezte, nem lett volna szabad
így beszélnie a férjéről Billel, aki mégiscsak egy ide-
gen. És Jack talán nem is követte el mindazt, amivel
ő - ezek szerint igaztalanul - megvádolta, hiszen
számtalan oka lehet annak, hogy néha furcsán vi-
selkedik.
Amikor kiszállt a taxiból, Maddy megpillantott két
rendőrt a házuk közelében, a túloldalon pedig egy
jelzés nélküli, de eléggé gyanúsan parkoló autót.
Meg is kérdezte az egyik rendőrt, hogy mi történt.
- Semmi különös, csak ellenőrzést tartunk a kör-
nyéken - felelte mosolyogva a fiatalember.
Maddy bement a házba, ám amikor két óra múlva
kinézett az ablakon, még mindig ott látta őket. Emlí-
tést is tett erről Jacknek, aki éjfélkor ért haza.
- Én is láttam őket - mondta a férfi. - Valamelyik
szomszéd nyilván nem érzi magát biztonságban.
A rendőr azt mondta, itt lesznek egy darabig, nem
kell törődni velük. Talán azt a legfelsőbb bírósági bí-

189
rót fenyegették meg, aki néhány házzal lejjebb lakik.
Ám ezután leszidta Maddyt, amiért taxit fogott, és
nem a sofőrrel jött haza. Közölte, azt akarja, hogy
Maddy az ő kocsijukat használja, bárhová megy is.
- Jót sétáltam. Nem nagy ügy - vont vállat
Maddy.
Hirtelen azon kapta magát, hogy feszélyezi Jack
jelenléte. Ha a férfi netán mégis az, aminek gondol-
ja, akkor ő azt sem tudja, miről beszélhet vele.
Ugyanakkor megint furdalni kezdte a lelkiismeret,
hiszen Jack olyan aranyos, amiért a rendelkezésére
bocsátja a kocsit.
- Hogy ment a munka Braddel? - kérdezte Jack,
amikor bebújt Maddy mellé a nagy ágyba.
Az asszony összerezzent, mert eszébe jutott, vajon
Jack akar e szeretkezni vele. Neki egyetlen porcikája
sem kívánta az együttlétet.
- Hát, elég különös a stílusa - felelte, és ráncba
szaladt a homloka, amint Newburyre gondolt. -
Nincs vele semmi baj, csak valahogy nem köti le a
nézők figyelmét. Végignéztem az ötórás felvételt,
nincs élet a műsorban.
- Akkor vigyél bele! - vágta rá Jack, egyértelműen
az asszonyra hárítva a felelősséget.
És Maddy azon kapta magát, hogy úgy mered a
férfira, mintha az egy vadidegen lenne. Nem tudta,

190
mit mondjon neki, nem tudta, mi az igazság. Jack
valóban bántalmazza őt, vagy csupán azért akarja
irányítani az életét, mert szereti? Tulajdonképpen mi
rosszat is tett a férje? Mesés karriert adott neki, gyö-
nyörű házat, autót sofőrrel, hogy mindenhová ké-
nyelmesen eljuthasson, csodás ruhákat, ékszereket,
európai utazásokat és egy sugárhajtású repülőgépet,
hogy bármikor elugorhasson New Yorkba vásárol-
gatni. Talán megőrült ő, vagy miért képzeli, hogy a
férje bántalmazza? Maddy épp azt magyarázta ma-
gának, hogy túlságosan élénk a fantáziája, és
illojalitás volt részéről ilyesmit gondolni is a férjéről,
amikor Jack lassan, különös arckifejezéssel feléje for-
dult. Rámosolygott, kinyújtotta a kezét és gyengé-
den megérintette Maddy mellét, azután olyan dur-
ván belemarkolt, hogy az asszonynak elakadt a lé-
legzete a fájdalomtól, és könyörögni kezdett, hogy
hagyja abba.
- Miért? - mordult rá vadul a férfi, azután elne-
vette magát. - Miért, kicsim? Mondd meg, miért? Ta-
lán nem szeretsz?
- Szeretlek, de fáj, amit csinálsz - felelte Maddy
könnyes szemmel.
Jack lehúzta róla a hálóinget, felfedte karcsú tes-
tét, és nyelvével addig kalandozott rajta, míg Maddy
kéjesen nyöszörögni nem kezdett. ugyan azt a játé-

191
kot játszotta, mint már korábban is, felváltva okozott
gyönyört és fájdalmat.
- Ma este nem akarok szeretkezni - mondta Mad-
dy, de mintha a falnak beszélt volna.
Jack belemarkolt felesége hajába, hátrarántotta a
fejét, és olyan érzékien csókolgatta a nyakát, hogy
Maddy egész teste bizseregni kezdett. Ezután Jack
beléhatolt, de olyan erővel, hogy az asszony azt hit-
te, szétszakad a teste. A férfi vad mozdulatokkal,
durván nyomult előre, ám amikor Maddy felkiáltott
a fájdalomtól és megkísérelte letaszítani magáról,
megint gyengéden folytatta tovább. És amikor a
csúcsra ért és egész testében megremegett, Maddy
kétségbeesetten sírva feküdt a karjában.
- Szeretlek, kicsim - suttogta a férfi.
Maddy eltöprengett, vajon mit jelent Jack számá-
ra ez a szó. Szeretkezésükben volt valami erőszakos
és ijesztő. Egyfajta finomabb formája volt ez a meg-
félemlítésnek, és Maddy eddig nem jött erre rá, de
most már tudta, miről van szó, és érezte, bármit je-
lentsen is férje számára az, hogy szereti, az ő számá-
ra csakis veszélyt jelent.
- Szeretlek - motyogta újra Jack, már félálomban.
- Én is szeretlek téged - suttogta Maddy, miköz-
ben könny csordult ki a szeméből.
És az volt az egészben a legrosszabb, hogy való-

192
ban szerette őt.
9. fejezet
Amikor Jack és Maddy másnap munkába indult,
még mindig ott volt két rendőr a házuknál, a
tévészékházban pedig a biztonságiak a szokásosnál is
szigorúbban és alaposabban ellenőriztek mindenkit.
Kérték a belépőkártyákat, és Maddynek háromszor is
át kellett mennie a fémdetektoros kapun, mire elhit-
ték, hogy a riasztó csak a karkötője miatt szólalt meg.
- Mi folyik itt? - kérdezte Jacktől.
- Gondolom, valaki panaszkodott, hogy hanyag
az ellenőrzés.
Maddy nem foglalkozott tovább a dologgal, fel-
ment az emeletre, ahol Brad már várta. Megbeszél-
ték, mivel a stílusuk ennyire eltérő, próbát tartanak,
hogy valamennyire összecsiszolódjanak, és kialakul-
jon az összhang köztük. Ellentétben azzal, amit Jack
szokott mondani, a híradós műsorvezetőktől lénye-
gesen többet vártak el annál, hogy felolvassák a szö-
veget a súgógépről.
A próba után Maddy felhívta Greget, hogy beszá-
moljon de Flowers előadásáról, de a fiatalember nem
volt otthon. Maddy úgy döntött, elugrik valahová
egy szendvicsért. Igazán kellemes délután volt, ra-
gyogóan sütött a nap, de a lágy szellő elviselhetővé
tette a washingtoni nyarakra oly jellemző hőséget.

193
És amint az utcán ballagott, Maddynek megint az
volt az érzése, hogy követik. Hátrafordult, körülné-
zett, de nem vett észre semmi gyanúsat. Mindössze
két sétálgató férfit látott, akik nevetve beszélgettek.
Amikor visszaért az irodájába, csengett a telefon.
Bill volt az, érdeklődött, hogy van, és sikerült-e már
döntenie.
- Nem is tudom - mondta Maddy. - Lehet, hogy
tévedek. Talán jack csupán nehéz ember Végül is
van ilyen. Tudom, őrültségnek hangzik, amit mon-
dok. De szeretem, és tudom, hogy ő is szeret engem.
- Ezt maga tudja megítélni a legjobban - válaszolt
csendesen Bill. - De ha arra gondolok, amit de
Flowerstől hallottunk tegnap, óhatatlanul felmerül
bennem a kérdés, nem lehetséges-e, hogy megint ta-
gadásban van, Maddy Talán jó lenne, ha felhívná a
doktorasszonyt, és megbeszélné vele a dolgot.
- Már nekem is eszembe jutott. Amúgy is odaadta
a névjegyét.
- Hívja fel!
- Úgy lesz. Ígérem.
Maddy még egyszer köszönetet mondott mind-
azért, amit Bill érte tett, és megígérte, másnap felhív-
ja, csak hogy megnyugtassa.
A délután hátralevő részében Maddy a folyamat-
ban levő anyagokon dolgozott. Az ötórás adás me-

194
gint nem sikerült valami fényesen. Maddyt rettene-
tesen bosszantotta, hogy Brad olyan nehézkes. Amit
mondott, azzal nem volt baj, de olyan sután adta elő,
mintha életében először nézne szembe kamerával.
Soha nem volt még műsorvezető, és intelligenciája
nem pótolta a belőle teljességgel hiányzó sármot és
karizmát.
Maddy még mindig ezen bosszankodott, amikor
hazaindult. Jacket behívták a Fehér Házba, a lelkére
kötötte feleségének, hogy a sofőrrel menjen haza, és
zárja be otthon az ajtókat. Maddy nem tudta, mi a
csoda ütött a férjébe, hisz soha nem szokta az ajtót
tárva-nyitva hagyni. És különben is most, hogy
rendőrök posztolnak a ház körül, igazán biztonságos
lett a környék.
Olyan kellemes volt az este, hogy szólt a sofőrnek,
álljon meg néhány saroknyira a háztól. Úgy gondol-
ta, jól fog esni egy kis séta, legalább kiszellőzteti a fe-
jét. Már sötétedett, és ő sokkal nyugodtabbnak, bol-
dogabbnak érezte magát, mint előző este.
Épp Jack járt az eszében, amikor az utolsó sarok-
hoz ért, és abban a pillanatban a semmiből kinyúlt
egy kéz, valaki megragadta és berántotta a bokrok
közé. Maddyt soha nem szorították még ilyen erővel,
és a férfi arcát nem láthatta, mivel az hátulról fogta
át. Sikoltani akart, de a férfi a szájára szorította a ke-

195
zét. Maddy érezte, hogy úrrá lesz rajta a félelem, de
minden erejét összeszedve küzdött, sikerült is táma-
dóját jól sípcsonton rúgnia. És aztán, ahogy birkóz-
tak, elveszítették egyensúlyukat, és összegabalyodva
a földre zuhantak. A férfi a következő pillanatban
már rajta is feküdt, a szoknyáját próbálta feljebb rán-
gatni, miközben letépte a bugyiját. Ehhez azonban
mindkét kezére szüksége volt, Maddy száját nem
tudta befogni, ő pedig rögtön sikoltozni kezdett,
ahogy a torkán kifért. Hirtelen rohanó lábak dobogá-
sát hallotta a közelben, és épp amikor a támadó le-
húzta nadrágján a cipzárt, valaki lerántotta Maddy-
ről, olyan erővel, hogy szinte repült a levegőben.
Az asszony bénultan, zihálva feküdt a földön. És
hirtelen zseblámpák villantak fel és mindenütt rend-
őrök nyüzsögtek. Valaki felsegítette Maddyt, és ő le-
vegő után kapkodva reszkető kézzel lesimította a
szoknyáját. A haja összezilálódott, a ruhája csupa pi-
szok lett, de ép bőrrel megúszta a támadást. Mivel
minden ízében reszketett, az egyik rendőr átkarolta,
úgy támogatta.
- Jól van, Mrs. Hunter?
- Azt hiszem, igen. Mi történt? - kérdezte, miköz-
ben figyelte, ahogy támadóját betuszkolják egy
rendőrségi furgonba.
- Elkaptuk a fickót. Tudtuk, csak idő kérdése, hogy

196
felbukkanjon. Most aztán visszakerül a börtönbe,
ahová való a beteges agyával. Sajnos nem tehettünk
semmit, amíg meg nem ragadta önt.
- Már hosszabb ideje figyelték? - Maddyt ez meg-
döbbentette, eddig azt hitte, véletlen, hogy a férfi
épp őt támadta meg.
- Amióta csak elkezdte küldözgetni önnek a leve-
leket:
- Leveleket? Miféle leveleket?
- Naponta küldött egy levelet körülbelül egy hete,
ha jól tudom. Az ön férje beszélt meg mindent a had-
nagy úrral.
Maddy bólintott, nem akarta, hogy olyan ostobá-
nak látsszék, amilyennek érzi magát. Nem értette,
Jack miért nem szólt neki egyetlen szót sem a leve-
lekről. Az lett volna a legkevesebb, hogy figyelmez-
teti. És hirtelen eszébe jutott, amit Jack mondott neki
arról, hogy használja a kocsit és zárkózzon be. Arról
azonban nem beszélt, hogy miért kellene Maddynek
így tennie, így ő tökéletesen biztonságban érezte ma-
gát, mígnem egyenesen belesétált a szatír karjaiba.
Még mindig a történtek hatása alatt állt, amikor a
férje hazaért. Jack már mindent tudott, a rendőrség-
ről felhívták a Fehér Házban, és közölték, hogy sike-
rült elfogni Maddy támadóját.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó arccal.

197
Eljött a megbeszélésről, mielőtt még véget ért vol-
na. Az elnök ragaszkodott ehhez, mert nagyon ag-
gasztotta a rendőrségi hívás, de aztán fellélegzett,
amikor kiderült, hogy Maddy nem sérült meg.
- Miért nem mondtad el? - kérdezte Maddy sá-
padtan.
- Nem akartalak megijeszteni.
- Nem gondolod, hogy jogom lett volna tudni ró-
la? Nyugodtan sétáltam hazafelé, amikor elkapott.
- Megmondtam, hogy gyere kocsival! - hangzott
a bosszús válasz.
- Nem tudtam, hogy egy őrült vadászik rám, az ég
szerelmére! Nem vagyok gyerek. El kellett volna
mondanod.
- Nem láttam értelmét. Rendőrök figyeltek téged,
és a cégnél is szigorították a biztonsági előírásokat.
Ez megmagyarázta, miért érezte Maddy az elmúlt
két napban, hogy követik. Valóban követték.
- Nem akarom, hogy minden döntést te hozz meg
helyettem!
- És ugyan miért nem? - kérdezte a férfi. - Te ma-
gad úgysem tudnád meghozni őket, hiába hagyná-
lak. Szükséged van rá, hogy védelmezzelek.
- Nagyra értékelem, hogy meg akarsz védeni -
mondta Maddy, jóllehet akármennyire igyekezett is,
képtelen volt hálát érezni - de felnőtt nő vagyok, jo-

198
gom van hozzá, hogy döntéseket hozzak. És ha ne-
ked esetleg nem is tetszenek a döntéseim, jogomban
áll meghozni őket.
- Nem, ha ezek helytelen döntések. Miért kellene,
hogy ilyesmivel terheljelek? Hét éve én hozok meg
helyetted minden döntést. Mi változott meg?
- Talán . felnőttem. Ez nem jelenti azt, hogy nem
szeretlek.
- Én is szeretlek, épp ezért védelek meg attól,
hogy bolondot csinálj magadból.
Jack szemlátomást képtelen volt felfogni, ponto-
sabban fel sem merült benne, hogy feleségének leg-
alább némi függetlenséghez joga lenne. Maddy azért
próbálta meggyőzni férjét, hogy kiderüljön, nem
megalapozottak a vele kapcsolatos félelmei, ám a fér-
fi jottányit sem engedett, ő kellett, hogy a kezében
tartsa az irányítást az asszony életét illetően is.
- Csinos kislány vagy, Maddy, de semmi több.
Hagyd, hogy én gondolkodjam helyetted. Neked nincs
más dolgod, mint szépnek lenni és híreket olvasni.
- Nem vagyok gyengeelméjű, Jack - jelentette ki
bosszúsan Maddy. - Többre is képes vagyok annál,
hogy a hajamat fésülgessem és híreket olvassak. Az
ég szerelmére, mégis mennyire butának tartasz te
engem?!
- Ez legalább ezerdolláros kérdés - mosolygott

199
gúnyosan a férfi, és Maddy, életében először, legszí-
vesebben pofon vágta volna.
- Ez sértés rám nézve - csattant fel.
- Ez az igazság. Ha jól emlékszem, Maddy, nem
koptattad a padot egyik egyetemen sem. Ami azt ille-
ti, abban sem vagyok biztos, hogy legalább a közép-
iskolát befejezted.
Ez volt a végső megaláztatás, hisz arra utalt, hogy
Maddy túlságosan buta és tanulatlan ahhoz, hogy
gondolkodni tudjon. Jack azért mondta ezt, hogy
megszégyenítse az asszonyt, ám ezúttal csupán fel-
dühítenie sikerült. Mondott ilyesmit korábban is, de
akkor Maddynek soha eszébe sem jutott tiltakozni.
- Mindez nem akadályozott meg abban, hogy ál-
lást adj nekem, igaz? Sem abban, hogy a legjobb
nézettségi indexszel büszkélkedhess.
- Mondtam már, az emberek szeretik a csinos ar-
cokat. Most már lefekhetnénk végre?
- Mit akar ez jelenteni? Rád jött a kangörcs? Me-
gint "elragad a szenvedély"? Ma este egyszer már
nekem esett egy férfi.
- Vigyázz, Maddy!
Jack közelebb lépett az asszonyhoz, és a szeme vil-
lámokat szórt. Maddy reszketett, de nem hátrált
meg. Elege volt a bántalmazásból, és férje többé nem
tudta megtéveszteni azzal, hogy más elnevezést

200
adott a dolognak. A "szenvedély" ideje lejárt.
- Átléped a határt - sziszegte az asszony arcába
jack.
- Te is, amikor bántasz.
- Én nem bántalak. Akarod és szereted, amit csi-
nálok veled.
- Téged szeretlek, de azt nem, ahogyan bánsz ve-
lem.
- Ki beszélte tele a fejedet? Az a kis fekete patkány,
akivel együtt dolgoztál? Tudsz róla, hogy biszexuális
volt?
Meg akarta, botránkoztatni Maddyt a Greget becs-
mérlő megjegyzéssel, ám az asszony ehelyett mély-
ségesen felháborodott.
- Képzeld, tudok róla. Az ő dolga, semmi közöm
hozzá. Neked sincs semmi közöd hozzá. Talán ezért
rúgtad ki? Ha igen, remélem, a nyakadba akaszt egy
jó kis pert a diszkriminatív döntésed miatt, mert
megérdemled!
- Azért rúgtam ki, mert rossz hatással volt rád.
Pletykáltak rólatok. Kíméletből nem beszéltem erről
neked, nem akartalak kínos helyzetbe hozni. Inkább
lapátra tettem, hogy takarodjon oda, ahová való.
- Undorító, amit mondasz. Nagyon jól tudod,
hogy soha nem csaltalak meg.
- Mondod te! Mindenesetre úgy gondoltam, jobb,

201
ha nincs kísértés.
- Ezért vetted fel mellém azt a nagyképű múmiát,
aki még a híreket felolvasni sem képes? Óriásplakát
méretű súgógépre van szüksége! És számíthatsz rá
!
hogy a nézettségi indexednek annyi!
- Akkor neked is, szivi, úgyhogy jobban teszed, ha
imádkozol, hogy kicsit élénküljön fel a fickó. Rázd
fel, ahogy a kis néger barátodat annak idején! Ha a
műsor hátrébb kerül a népszerűségi listán, egy nap
esetleg arra ébredsz, hogy nincs állásod, és akkor sú-
rolhatod a padlót valahol, mert máshoz, ugye, nem
értesz!
Visszataszító dolgokat vágott Maddy fejéhez, és
közben lehullott róla az álarc, már nem is színlelte,
hogy szereti feleségét. Az asszony csak hallgatta,
forrt benne a düh, úgy érezte, még néhány szó és
nem áll jót magáért.
- Miért csinálod ezt, Jack? - kérdezte könnyes
szemmel.
Jack odalépett hozzá, belemarkolt a hajába, és hát-
rarántotta a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Azért csinálom, te kis bőgőmasina, mert az
eszedbe kell juttassam, ki a főnök. Úgy látszik, meg-
feledkeztél róla. Ez volt az utolsó eset, hogy fenyege-
tőzni és követelőzni mertél! Azt mondok el neked,

202
amit akarok, és akkor, amikor akarom. És ha épp úgy
akarom, nem mondok semmit. Te pedig nem ugatsz
bele abba, ami az én dolgom! A te dolgod az, hogy ol-
vasd a híreket, néha csinálj egy-két riportot, este pe-
dig indíts az ágyba, és ne nyavalyogj, hogy bánta-
lak. Fogalmad sincs, milyen az, amikor valóban bán-
tanak, és ne is akard kipróbálni! Örülj neki, hogy
egyáltalán veszem a fáradságot és megduglak!
- Undorító vagy - mondta Maddy.
Felfordult a gyomra, amint férjét hallgatta. Jack
nyilvánvalóan a legkevésbé sem tisztelte őt, és nem
is szerette. Maddy legszívesebben megmondta volna
neki, hogy elhagyja, de nem merte. A rendőrök már
elmentek. Maddy hirtelen nagyon félt Jacktől, és
tudta, hogy a férfi ezt látja is rajta.
- Eleget jártattad már a szád, Mad. Takarodj az
ágyba, és maradj is ott! És majd megmondom, hogy
mit akarok.
Maddy egy hosszú pillanatig remegve állt a férfi
előtt, arra gondolt, megtagadja, hogy ágyba bújjon
vele, de aztán úgy döntött, azzal csak tovább rontana
a helyzeten. Ami egykor kicsit túlságosan heves sze-
retkezési stílusnak tűnt számára, az egyre nyíltabb
durvasággá alakult, a Janet Mccutchins-eset óta.
Jack büntette őt.
Maddy némán felment az emeletre, bebújt az ágy-

203
ba, és imádkozott, hogy a férfi ne akarjon szeretkez-
ni vele. És amikor Jack végül befeküdt mellé, valami
csoda folytán rögtön hátat fordított neki. Maddy szí-
véről óriási kő esett le.
10. fejezet
Maddy másnap nem Jackkel ment munkába.
A férfi korán indult, ő pedig azt mondta neki,
hogy el kell intéznie néhány fontos telefonhívást. Az
előző estéről nem esett említés köztük. Jack nem
kért bocsánatot, Maddy pedig nem hozta szóba. Ám
amint a férfi betette maga mögött az ajtót, Maddy
felkapta a telefont, tárcsázta dr Eugenia Flowers
rendelőjének számát, és kért egy időpontot. A pszi-
chiáter azt mondta, másnap tudja fogadni, és Mad-
dy arra gondolt, vajon hogy fog kibírni még egy éj-
szakát Jackkel. Világos volt számára, hogy valamit
tennie kell, mielőtt a férfi kárt tesz benne. Úgy tűnt,
Jacknek már nem elég; hogy megalázza, hiszen
kezdte nyíltan bántalmazni őt, és Maddy úgy vélte,
amit férje iránta érez, az nem más, mint gyűlölet és
megvetés.
És amint beért az irodájába, Bill hívta.
- Na, történt valami?
- Semmi jó - felelte Maddy őszintén. - A helyzet
kezd eldurvulni.
- És csak egyre rosszabb lesz, ha nem menekül el

204
onnan, Maddy Hallotta, mit mondott dr Flowers.
- Felhívtam, holnap megyek hozzá.
Maddy ezután beszámolt Billnek arról, hogy az
este megtámadták. Tudta, benne lesz a sztori a dél-
utáni lapokban, és neki azonosítania kell majd a gya-
núsítottat.
- Szentséges ég, Maddy, hiszen az az őrült meg is
ölhette volna!
- Megpróbált megerőszakolni. Mint kiderült, Jack
tudott róla, de nekem nem szólt. Úgy véli, nem va-
gyok elég okos, hogy döntéseket hozzak, mivel nem
jártam egyetemre.
- Maddy, kevés olyan okos nőt ismerek, mint ma-
ga. Most mit fog csinálni?
- Nem tudom. Félek - ismerte be az asszony. - Fé-
lek, hogy történni fog valami; ha elhagyom.
- Én attól félek, hogy akkor történik valami, ha
nem hagyja el. Hisz meg is ölheti magát!
- Azt úgysem tenné meg. De mi lesz, ha nem ka-
pok sehol munkát? Mi lesz, ha vissza kell mennem
Knoxville-be? - Maddy hangjából kicsendült a rette-
gés.
- Ilyesmi nem fordulhat elő. A jelenleginél csak
jobb állást kaphat. És ugyan miért kellene visszatér-
nie Knoxville-be? Ennek nincs semmi értelme.
- De lehet, hogy mégis Jacknek lesz igaza. Talán

205
azért nem alkalmazna senki, mert nincs elég eszem.
Végül is tényleg nem jártam egyetemre.
Bill csak hallgatta a kétségbeesett szavakat, és te-
hetetlennek érezte magát. Maddy egyszerűen lehe-
tetlenné tette, hogy segítsenek neki.
- Maddy, maga szép, fiatal és tehetséges. Nem vé-
letlenül vezeti a népszerűségi listákat a műsorával
együtt. De értse meg, ha tényleg padlót kellene sú-
rolnia - ami egyébként nem fordulhat elő - még ak-
kor is jobban jár, mint ha a férjével marad. Az az em-
ber úgy bánik magával, mint a kapcarongyával.
Nincs rá semmi garancia, hogy nem vetemedik tett-
legességre.
- Arra még soha nem volt példa - mondta Maddy,
de tudta, ez így nem teljesen igaz, hisz ott volt az a
sebhely is, ahol Jack Párizsban megharapta. A férfi a
testi erőszak enyhébb formáit alkalmazta, mint
Bobby Joe, de lélektanilag ez sem volt kevésbé ve-
szélyes.
- Szerintem dr Flowers ugyanazt fogja mondani,
amit én - győzködte tovább Bill.
Beszélgettek még egy ideig, azután a férfi megkér-
dezte, nem lenne-e kedve vele ebédelni, de Maddy-
nek ebédidőben a rendőrségre kellett mennie, hogy
azonosítsa támadóját.
Délután felhívta Greg is, és szinte szóról szóra

206
ugyanazt mondta neki, mint Bill.
- Maddy, a tűzzel játszol! Az a gazember nem
normális, meglátod, előbb-utóbb jól ellátja a bajodat.
Nem hiszem, hogy ezt meg kéne várnod. Húzd el a
csíkot, amíg még nem késő!
Maddy azonban képtelen volt elszánni magát.
Valósággal megbénította a kétkedés. Mi lesz, ha Jack
amúgy istenigazából megharagszik rá? És mi van,
ha mégiscsak szereti? Oly sokat köszönhet a férjé-
nek, nem teheti meg vele, hogy elhagyja.
Telefonbeszélgetésük során dr Flowers megmond-
ta, hogy ez klasszikus bántalmazó-bántalmazott kap-
csolat, de azt is megértette, hogy Maddyt megbénítja
a félelem. Billel és . Greggel ellentétben dr Flowers
nem erősködött, hogy Maddy azonnal költözzön el,
és egyáltalán, valahogy megnyugtató volt vele be-
szélgetni, még így telefonon is.
A rendőrségről visszafelé jövet Maddy beugrott
egy szendvicsért, azután gondolataiba mélyedve bal-
lagott a székház felé. Nem vette észre a fiatal lányt,
aki az utca túloldaláról figyelte. A lány nagyon csinos
volt, fekete miniszoknyát és magas sarkú cipőt viselt,
és a szemét le sem vette Maddyről.
Másnap megint ott ácsorgott, amikor az asszony
ebédelni ment Billel. A férfi az előcsarnokban várta
Maddyt, a Pennsylvarua sugárútra mentek a 701-be,

207
és egyáltalán nem csináltak titkot belőle. Nem volt
miért bujkálniuk. Mindketten a first lady bizottságá-
nak tagjai voltak, és Maddy tudta, még Jack sem ta-
lálna kifogásolnivalót abban, hogy találkoznak
Jól megebédeltek és elbeszélgettek. Maddy beszá-
molt a dr Flowersszel folytatott telefonbeszélgetésről.
- Remélem, a doktornő segít magán - mondta Bill
aggódó arccal.
- Én is remélem. Valami megváltozott Jack és köz-
tem - magyarázta Maddy, és valójában saját magá-
nak próbálta megmagyarázni, de nem nagyon sike-
rült.
A Jack és közte zajló szóváltásoknak újabban volt
valami rosszindulatú felhangja, amit korábban az
asszony sosem tapasztalt. Dr Flowers szerint ennek
az az oka, hogy Jack megérezte, Maddy kezd eltávo-
lodni tőle, és most minden tőle telhetőt megtesz,
hogy megfélemlítse és ily módon újra az uralma alá
hajtsa feleségét. Minél függetlenebb és egészsége-
sebb lesz Maddy, a férjének ez annál kevésbé fog tet-
szeni. Dr Flowers figyelmeztette, legyen nagyon
óvatos. A tettlegességhez nem folyamodó bántalma-
zók is bármikor taktikát változtathatnak, és ennek
jeleit Maddynek már volt alkalma megtapasztalni.
Maddy és Bill sokáig beszélgetett, és a férfi el-
mondta, hogy a következő héten felmegy a Martha's

208
V'meyardra, de nagyon nem szívesen hagyja most itt
Maddyt.
- Megadom majd az ottani telefonszámomat. És
ha történne valami, bármikor vissza tudok jönni -
mondta.
Nagyon aggódott Maddyért, különösen amióta
tudta, hogy gyakorlatilag egyetlen barátja sincs, aki-
re számíthatna, csak Greg, ő viszont New Yorkba
utazott az új állása miatt.
- Nem lesz semmi baj -jelentette ki Maddy, mert
nem akarta a problémáival terhelni Billt, de a hang-
ja nem csengett meggyőzően.
- Bár hihetnék ebben! Talán mégiscsak jobb lenne,
ha velem jönne, Maddy A V'meyard igazán gyönyö-
rű. Biztosan jól érezné magát.
Bill úgy tervezte, hogy két hétig marad, remélte,
ez idő alatt sikerül befejezni a könyvét. És persze
alig várta már, hogy vitorlázni mehessen az unokái-
val.
- Köszönöm a meghívást, igazán kedves magától.
Úgy volt, hogy néhány napot a virginiai farmunkon
töltünk, de nem tudom, mi lesz belőle. Újabban jack
állandóan az elnökkel tárgyal, nem jutunk el soha
sehová.
Bill hallgatta Maddyt, és közben azon tűnődött,
egy sikeres, gazdag üzletember, aki közeli kapcsolat-

209
ban áll az elnökkel, hogyan bántalmazhatja a felesé-
gét, és egy szintúgy sikeres, intelligens, gyönyörű
asszony, aki ráadásul tévésztár, hogyan tűrheti el,
hogy bántalmazzák. Ez a szörnyűség valóban füg-
getlen anyagi és társadalmi helyzettől, épp ahogy dr
Flowers mondta.
- Remélem, mire visszatérek, már nem lesz mel-
lette, Maddy Betegre aggódom magam, amíg meg
nem hozza a helyes döntést - nézett Bill nagyon ko-
molyan Maddyre.
Ez az asszony olyan szép volt, olyan meleg szívű,
kedves, tisztességes, Bill képtelen volt felfogni, ho-
gyan tehet vele bárki ilyesmit. Mindentől függetle-
nül nagyon szeretett vele lenni, és már hiányzott
volna neki, ha egy nap nem beszélgethet vele, leg-
alább telefonon. Barátságuk gyors ütemben alakult
egyre erősebb kötelékké.
- Ha a lánya meglátogatja majd itt, Washington-
ban, szeretném megismerni - mosolygott rá Maddy.
- Szerintem kedvelni fogják egymás - mondta
Bill.
Kicsit megdöbbent, amikor felfedezte, hogy Mad-
dy egyidős a lányával, Maddyt ugyanis sokkal in-
kább nőnek látta, mint gyermeknek. Maddy az élete
sorám sok mindent megtapasztalt, igen kellemetlen
dolgokat is, talán ezért tűnt érettebbnek, felvilágo-

210
sultabbnak, ezért érezte Bill inkább barátnak, mint
lánya kortársának.
Három óra elmúlt, mire eljöttek az étteremből, és
amikor Maddy belépett a tévé székházába, az elő-
csarnokban megpillantott egy csinos, hosszú, sötét
hajú, miniszoknyát viselő lányt. Valahogy ismerős-
nek tűnt neki, de nem tudta hová tenni. A lány
egyenesen ránézett, de aztán elfordult, mintha látni
akarta volna Maddyt, de azt nem szeretné, hogy az
asszony felismerje. És amint Maddy belépett a liftbe,
a lány megkérdezte a biztonsági őrt, melyik emele-
ten van Mrs. Hunter szobája. Az őr Jack irodájához
irányította. Ez volt a megszokott rend. Mindenkit,
aki Maddy után érdeklődött, a férjéhez küldtek, és
Jack döntötte el, hogy az illető találkozhat-e Maddy-
vel, bár erről az asszony mit sem tudott. Soha senki
nem szólt neki róla. És azok, akik keresték, nem is ta-
láltak semmi kivetnivalót a dologban. Ésszerű biz-
tonsági intézkedésnek tartották.
A miniszoknyás lány felment a liften, és a titkárnő
megkérdezte, miben állhat rendelkezésére.
- Mrs. Hunterrel szeretnék beszélni - felelte a
lány. Körülbelül húszévesnek látszott.
- Milyen ügyben keresi őt? - kérdezte a titkárnő,
miután feljegyezte, hogy a lány neve Elizabeth
Turner

211
- Magánügyben - válaszolt a lány némi habozás
után.
- Mrs. Húnter ma nagyon elfoglalt, nem fogad
senkit. Talán elmondhatná nekem, hogy miről van
szó, vagy ha ezt a megoldást nem találja megfelelő-
nek, írjon neki néhány sort, és én továbbítom.
A lány csalódottnak látszott, de bólintott. Elvette a
lapot, amelyet a titkárnő feléje nyújtott, írt rá néhány
sort, félbehajtotta, és visszaadta. A titkárnő szétnyi-
totta, rápillantott, azután újra a lányra nézett és fel-
állt. Kissé idegesnek tűnt.
- Lenne szíves egy pillanatig várni, Miss... ő...
Turner?
A lány bólintott, a titkárnő pedig eltűnt egy ajtó
mögött, és a papírlapot néhány másodperc múlva
letette Jack elé. A férfi átfutotta a rövid levelet, az-
után dühösen nézett titkárnőjére.
- Mi a fenét keres ez itt? Hol van?
- A fogadópultnál, Mr Hunter
- Küldje be!
jack agyában egymást kergették a gondolatok,
amint próbálta eldönteni, mi a helyes lépés, és na-
gyon remélte, hogy Maddy nem látta a lányt. Bár,
gondolta, voltaképpen mindegy, hisz úgysem ismer-
né fel.
A lány egy perc múlva belépett a tágas irodába, és

212
Jack az íróasztal mögött állva összeszűkült szemmel
fürkészte. Amikor aztán üdvözölte, a tekintete rideg
volt, de a mosolya mindent elmondott. Maddy sem-
mit nem tudott a lányról.
11. fejezet
Maddy senkinek nem szólt, hová megy, csak csen-
desen kisurrant az épületből, amikor dr Flowers-
hez indult. Egyes-egyedül Bill Alexander tudott róla,
hogy találkozik a pszichiáterrel. A doktornő nagyon
szívélyesen fogadta.
- Hogy van, kedvesem? - kérdezte melegen.
Maddy, amikor felhívta, röviden vázolta, mi a
helyzet, de arra nem volt ideje, hogy a részleteket is
ecsetelje.
- Sokat tanultam öntől a múltkor - mondta, mi-
után elhelyezkedett egy kényelmes bőrfotelban.
A rendelő úgy festett, mintha a doktornő mindent
kiárusításon vagy bolhapiacon vásárolt volna. A bú-
torok nem illettek egymáshoz, a székek mind kopot-
tak voltak, a képeket pedig mintha gyerekek festet-
ték volna. Összhatásában a helyiség mégis nagyon
otthonosnak tűnt.
- A családi hátteremről annyit, hogy apám min-
den hétvégén berúgott és megverte anyámat. Tizen-
hét évesen hozzámentem egy férfihoz, aki ugyanezt
csinálta velem - felelte Maddy, amikor dr Flowers a

213
múltjáról kérdezte.
- Ezt sajnálattal hallom, kedvesem - mondta dr
Flowers együttérző hangon.
Nagymamás külsejével éles ellentétet alkotott át-
ható tekintetű szeme, amely - úgy tűnt - mindent
lát, mindent ért.
- Tudom, milyen fájdalmas lehetett mindez, és el-
sősorban a lelki sérülésekre gondolok, amelyek sok-
kal lassabban gyógyulnak be, mint a test sebei.
Mennyi ideig volt férjnél?
- Kilenc évig. Ez idő alatt a férjem eltörte a lába-
mat, mindkét karomat, és volt hat abortuszom.
- Ha jól értem, elvált tőle. - A mindentudó szem-
pár Maddy arcát fürkészte.
Maddy a gondolataiba mélyedve bólintott. Hirte-
len felidéződtek benne a gyötrelmes emlékek. Lelki
szemei előtt látta Bobby Joe dühödt arcát.
- Elszöktem. Akkoriban Knoxville-ben éltem. Jack
Hunter mentett ki onnan. Megvette azt a tévéállo-
mást, ahol dolgoztam, azután állást ajánlott az itteni
cégénél. Limuzinnal jött értem Knoxville-be. Amint
Washingtonba értem, benyújtottam a válókeresetet.
Egy évvel azután, hogy a válást kimondták, összehá-
zasodtunk jackkel.
Dr Flowerst nem csupán a szavak érdekelték, lé-
nyegesen többet hallott meg annál, amit az emberek

214
elmondtak neki. Negyven éve foglalkozott bántal-
mazott nőkkel, tökéletesen felismerte a jeleket. Most
Maddy szemét nézte. A szobára csend borult.
- Meséljen a jelenlegi férjéről! - mondta végül dr
Flowers.
- Hét éve vagyunk házasok, Jack igazán jó hoz-
zám. Ő alapozta meg a karrieremet, és nagy fény-
űzésben élünk. Neki köszönhetően nagyszerű állá-
som van, hatalmas házunk van, repülőgépünk, Vir-
giniában egy farmunk. . . pontosabban az övé. .. - El-
halt a hangja.
Dr Flowers figyelte, és már tudta a választ a ki
nem mondott kérdésekre is.
- Vannak gyerekeik?
- Jacknek az előző házasságából van két fia, és
már nem akart többet, amikor összeházasodtunk.
Sokat beszéltünk erről, és végül úgy döntött... dön-
töttünk, hogy a Legjobb lesz, ha elköttetem a peteve-
zetékemet.
- Soha nem fájlalja ezt a döntést?
- Előfordul néha. Amikor kisbabát látok... azt kí-
vánom, bár nekem is lenne. - A szeme könnybe lá-
badt. - De azt hiszem, Jacknek igaza volt. Nincs
időnk gyerekekre.
- Az időnek ehhez semmi köze - mondta csende-
sen dr Flowers. - Ez vágy és akarat kérdése. Soha

215
nem érzi úgy, hogy szüksége Lenne egy babára?
- Néha. De most már késő. - Maddy hangjából
szomorúság csendült ki.
- Örökbe is fogadhatnának. A férje hajlandó len-
ne rá?
- Nem tudom, mit csináljak - mondta Maddy, és
elcsuklott a hangja. Az ő problémáik ennél sokkal
bonyolultabbak voltak.
- Az örökbefogadással kapcsolatban? - kérdezte
dr Flowers.
- A férjemmel kapcsolatban. És azzal kapcsolat-
ban, amit öntől hallottam a múltkor Nem sokkal a
bizottsági ülés előtt beszélgettem egy kollégámmal.
És... úgy gondolta... úgy gondolom... - Könnyek
gördültek le az arcán, amint végül kimondta: -
A férjem bántalmaz engem. Nem úgy, mint az első
férjem, ő sosem emel kezet rám, legalábbis a szó szo-
ros értelmében. Nemrég a karomnál fogva megrá-
zott, és... szexuális téren. .. időnként kicsit durva, de
nem hiszem, hogy ezt szándékosan teszi, csak na-
gyon szenvedélyes... - Ekkor elhallgatott, és dr
Flowers szemébe nézett. Érezte, el kell mondania. -
Régebben úgy gondoltam, hogy csak kicsit durva,
de ez nem igaz. Valójában kegyetlen és... fájdalmat
okoz. Azt hiszem, szándékosan. Uralkodik felettem.
Mindenben ő dönt helyettem. Söpredéknek nevez,

216
felhánytorgatja, hogy nem jártam egyetemre, és azt
mondja, ha ő egyszer kirúgna, eltűnnék a süllyesz-
tőben, mert soha többé nem kapnék rendes munkát
senkitől. Nem hagyja, hogy egyetlen percre is meg-
feledkezzem arról, hogy ő mentett meg. Minden ba-
rátot elüldöz mellőlem, teljesen elszigetel. Hazudik
nekem, becsmérel, megaláz. És újabban folyton fe-
nyegetőzik. Egyre durvább az ágyban, és meg akar
félemlíteni. Azelőtt nem akartam észrevenni, megér-
teni, de mindazt megteszi velem, amiről ön,a múlt-
kor beszélt.
- És ön hagyja - mondta Eugenia Flowers csende-
sen. - Azt hiszi, megérdemli, amit kap, mert neki
van mindenben igaza. Azt hiszi, pontosan olyan
rossz és hitvány, ahogyan ő mondja, és ha nem tesz
meg neki mindent, amit csak megkövetel öntől, ak-
kor mindenki megtudja önről ezt a sötét titkot.
Maddy bólintott. Oriási megkönnyebbülés volt
számára ezeket a szavakat hallani, mert dr Flowers
pontosan megfogalmazta az ő legrejtettebb félelmeit.
- És most, Maddy, amikor már tisztában van a
helyzettel, mi a szándéka? Mit akar tenni? A férjével
akar maradni?
- Nem tudom - felelte Maddy őszintén. - Szere-
tem. És azt hiszem, ő is szeret engem. Folyton az jár
a fejemben, hogy ha felfogná, ha rádöbbenne, hogy

217
valójában mit művel velem, akkor többé nem tenné.
Talán ha még jobban szeretném, ha meg tudnám ér-
tetni vele, mennyire rossz nekem, amit csinál, akkor
abbahagyná.
- Ez lehetséges. De nem valószínű - mondta dr
Flowers, egyenesen Maddy szemébe nézve. - És ha
tudná, Maddy, hogy a férje szándékosan okoz testi
és lelki fájdalmat magának? Akkor is vele akarna
maradni?
- Nem tudom... Talán. Félek elhagyni. Hátha
mégis neki van igaza. Hátha tényleg nem kapok se-
hol munkát. Hátha tényleg nem kellek soha többé
senkinek.
Dr Flowers a fejét csóválta. Hogyan gondolhatja
egy ilyen ragyogó teremtés, hogy senki nem alkal-
mazná, nem szeretné? Persze nem szabad figyelmen
kívül hagyni, hogy eddigi élete során nem szerette
senki, aki neki igazán fontos volt. Sem a szülei, sem
az első férje, sem pedig Jack Hunter Mert ebben dr
Flowers biztos volt. És abban is, hogy nem Maddy-
ben volt a hiba. Csak éppen olyan férfiakat válasz-
tott, akik nem akartak semmi mást, mint bántani őt.
Arra a pontra azonban még nem jutott el, hogy
mindezt megértse. Dr Flowers tudta, hogy legújabb
páciensének hosszú utat kell még megtennie.
- Az egész olyan egyszerűnek tűnt - folytatta

218
Maddy - Amikor Bobby Joe-t elhagytam, úgy gon-
doltam, soha többé nem hagyom, hogy bántalmaz-
zanak. Megesküdtem rá, hogy engem aztán soha
többé senki nem fog megütni. És Jack nem is ver Ke-
zet nem emel rám soha.
- Csakhogy a dolog korántsem ilyen egyszerű,
igaz? A bántalmazásnak vannak más formái is, ame-
lyek sokkal nagyobb kárt okozhatnak. Így például az
a módszer, amit a férje alkalmaz, amikor a lelket
nyomorítja meg. Ha hagyja, Maddy, a férje el fogja
pusztítani önt. Mert ez az, amit akar, és módszeresen
halad a célja felé már hét éve. Csak magán múlik,
Maddy, hogy a férje tovább folytathatja-e, amit el-
kezdett. Nem kell, hogy elhagyja őt. Senki nem fog-
ja kényszeríteni.
- Két jó barátom maradt, ők azt mondják, el kell
hagynom, mert különben megöl.
- Szinte biztos is, hogy meg fogja tenni valamilyen
módon. Nem is kell ő magának megtennie. Idővel ön
megteszi majd helyette. Amit a barátai mondanak,
egyáltalán nem elképzelhetetlen. Szereti annyira a
férjét, hogy vállalja érte ezt a kockázatot?
- Nem hiszem... nem akarom... de félek elhagyni
és... - Nagy nehezen legyűrte a torkából feltörő zo-
kogást. - ...hiányozni fog nekem. Olyan jól éltünk!
Szeretek vele lenni.

219
- És mit érez, amikor vele van?
- Úgy érzem, fontos vagyok számára. Illetve...
nem... ez nem igaz. Butának érzem magam, és sze-
rencsésnek, amiért vele lehetek.
- Ön buta?
- Nem - nevette el magát Maddy - Bár nem nagy
észre vall, hogy épp ilyen férfiakba leszek szerelmes.
- Most nincs senki más az életében?
- Nincs, voltaképpen nincs... illetve van valaki,
de hozzá nem romantikus kapcsolat füz. Bill Alexan-
der jó barát... Mindent elmondtam neki aznap, ami-
kor ön eljött a bizottsági ülésre.
- És mi a véleménye?
- Azt mondja; csomagoljak, amilyen gyorsan csak
tudok, és meneküljek, mielőtt még Jack valami ször-
nyűséget tesz velem.
- Már megtette, Maddy. És mit érez Bill iránt?
Szerelmes belé?
- Nem mondanám. jó barátok vagyunk.
- A férje tud erről?
- Nem... nem tudja - felelte Maddy ijedt arccal.
Dr Flowers egy hosszú percig csak nézte pácien-
sét.
- Hosszú utat kell megtennie, Maddy. És amikor
végül már biztonságban lesz, időnként még akkor is
kedve támad majd visszamenni. Hiányozni fog a

220
férje, hiányozni fognak az érzések, amelyeket önben
ébresztett, és bár a rossz pillanatok nem fognak hiá-
nyozni, a jók nagyon is. A bántalmazásra hajlamos
férfiak nagyon okosak, ennek a fajta méregnek fan-
tasztikus a hatása. A nők még akarnak belőle, mert a
jó pillanatok olyan csodásak. De a rossz pillanatok
nagyon-nagyon rosszak. Kicsit olyan ez, mint le-
szokni a dohányzásról, vagy a kábítószerről. Bármi-
lyen szörnyű is; a bántalmazás függőséget okoz.
- Elhiszem. Annyira megszoktam, hogy a férjem
mellettem van, el sem tudom képzelni az életet nél-
küle. És aztán vannak pillanatok, amikor legszíve-
sebben csapot-papot otthagyva rohannék minél
messzebbre, hogy soha többé ne tudjon hozzám ér-
ni se.
- Elmondom, mit kell tennie, Maddy, és tudom, a
feladat első hallásra nehéznek fog tűnni. Olyan
erőssé kell válnia, hogy bárhol legyen is, a férje ne
tudjon önhöz érni, mert ön nem engedi. Tudja, az
embert megvédeni csakis saját maga képes igazán.
A barátok elbújtathatják önt, és távol tarthatják ön-
től a férjét, de ha ön nem elég erős és nem képes le-
gyűrni a vágyakozást a kábítószer iránt, amelyet a
férjétől kaphat meg, akkor szépen vissza fog osonni
hozzá újabb adagért. Csakhogy ez a drog nagyon
veszélyes, talán még veszélyesebb, mint a többi. Mit

221
gondol, Maddy, elég erős ahhoz, hogy leszokjon a
drogról?
Maddy bólintott. Igen, ez az, amit akar Pontosan
tudta. Most már csak bátorságra lesz szüksége.
- De ugye segít nekem? - kérdezte könnyes szem-
mel.
- Igen. Nem lesz könnyű, időbe telik, úgyhogy le-
gyen türelmes önmagához. És ha majd készen áll rá,
el fogja hagyni a férjét. Tudni fogja, hogy eljött a
megfelelő pillanat, mert érzi majd, hogy betelt a po-
hár, és hogy elég erős már ahhoz, hogy megtegye,
amit kell. Időközben pedig igyekezzen lehetőség
szerint mindent megtenni, hogy biztonságban le-
gyen, ne bosszantsa fel semmivel a férjét, úgyis meg
fogja érezni, hogy valami történik. A bántalmazó
olyan, mint a vadon élő állatok, rendkívül kifino-
multak az érzékei és fejlett a védekező mechanizmu-
sa: A feladatunk az, hogy elérjük, ugyanez önre is
jellemző legyen. Ám amint a férje megérzi majd,
hogy áldozata kezd eltávolodni tőle, mindent meg
fog tenni, hogy újra az uralma alá hajtsa önt. Igyek-
szik elérni majd, hogy rémültnek, őrültnek, tehetet-
lennek és reményvesztettnek érezze magát. Meg-
próbálja meggyőzni, hogy nincs kiút, hogy nélküle
ön csak egy senki. És ön hinni is akar majd neki.
Csakhogy az énje másik része tiltakozni fog, mond-

222
ván, elege van abból, hogy bántalmazzák, kihasznál-
ják, megalázzák. És az énjének ez a része lesz az, ami
megmenti önt. Erre a belső hangra hallgasson, és
próbálja elfojtani a másik hangot!
Dr Flowers egyetlen pillanatig sem kételkedett
abban, hogy jack Hunter bántalmazza a feleségét.
Eleget hallott, és Maddy tekintetében látta, hogy ko-
moly a baj. A páciens nem volt azonban menthetet-
len, jóllehet hosszú utat kellett megtennie, amíg
megtalálja a kiutat.
- Mit gondol, mennyi ideig fog tartani? - kérdez-
te Maddy? Barátai azt akarták, hogy azonnal hagyja
el Jacket, de ő tudta, hogy még nem képes megtenni.
- Nehéz ezt megjósolni. Érezni fogja, hogy eljött
az idő, készen áll a távozásra, de ez akár hónapokba,
évekbe is telhet. Sok függ attól, hogy mennyire fél a
férjétől és mennyire hisz neki. A férje ígéreteket tesz
majd és fenyegetőzik, megtesz minden tőle telhetőt,
hogy maga mellett tartsa önt, akárcsak a kábítószer
árus, aki újabb és újabb adagot kínál fel a drogból.
A drog most az ön számára nem más, mint a bántal-
mazás. És amikor megpróbál leszokni róla, ezzel
megijeszti a férjét, aki erre növelni fogja a kábító-
szer adagot.
- Ez elég rémesen hangzik - mondta Maddy.
Zavarba jött, amikor a pszichiáter először kábító-

223
szerhez hasonlította a bántalmazást és róla mint
drogfüggőről beszélt, de tudta, van ebben igazság.
- Ne szégyenkezzen emiatt! Sokan járnak ugyan-
ebben a cipőben. Aki soha nem tapasztalt meg ilyes-
mit, az nem tudja megérteni, hogyan szerethet bár-
ki egy olyan embert, aki ezt műveli vele. Csakhogy
ez a jelenség - mint oly sok minden a lélektan terü-
letén - a gyerekkorra nyúlik vissza. Aki gyerekkorá-
ban mást sem hall, mint hogy nincs nála rosszabb,
hitványabb teremtés a földön, hogy őt lehetetlen
szeretni, annak a lelkében óhatatlanul a sötétség
uralkodik el. Most az a feladatunk, hogy az ön lelké-
ben világosságot gyújtsunk, és meggyőzzük önt ar-
ról, hogy valójában nagyszerű ember És mondok
magának valamit. Ha egyszer ebből a helyzetből ki-
szabadul, öt perc sem telik bele, és a mostaninál is
jobb állást fog kapni. És a férfiak, a rendes, egészsé-
ges életszemléletű férfiak seregestül vetik majd ma-
gukat a lábai elé, amint kiderül, hogy az ország
egyik legnépszerűbb asszonya már nem foglalt. De
ez nem számít, amíg képes nem lesz elhinni.
Maddy felnevetett, mert lelki szemei előtt látta a
jelenetet, amelyet a doktornő lefestett. Igazán tet-
szetős kép volt. Maddy máris jobban érezte magát.
Tökéletesen megbízott de: Flowers képességeiben,
tudta, ki fogja húzni őt a csávából. És hálás volt ne-

224
ki, amiért tömérdek elfoglaltsága mellett is vállalta,
hogy segít rajta.
- Szeretném, ha néhány nap múlva újra találkoz-
nánk, és beszélne önmagáról, a férjéről, az érzései-
ről. Adok egy telefonszámot, amelyen éjjel-nappal
elérhet. Ha bármi történik, ami megrémíti, Maddy,
ha úgy érzi, hogy veszélyben van, vagy valami na-
gyon felzaklatta, hívjon! A mobil telefonom mindig
nálam van.
Dr Flowers egyszemélyes segélyvonal volt a bán-
talmazott nők számára. Maddyt ez a tudat meg-
nyugtatta, hálás volt minden segítségért.
- Azt akarom, hogy tudja, Maddy, nincs egyedül.
Sok olyan ember van a világban, aki segíteni akar ön-
nek. És meg tudja tenni, amit kell, ha igazán akarja.
- Akarom - mondta Maddy alig hallhatóan, és
egyáltalán nem olyan mély meggyőződéssel; mint
azt barátai szerették volna. De mint mindig, most is
őszinte volt. - Ezért jöttem ide. Csak nem tudom,
hogyan csináljam. Nem tudom, hogyan szabadul-
hatnék meg Jacktől. Az énem egy része elhiszi, hogy
nélküle semmire sem megyek.
- A férje akarja, hogy ezt elhiggye. Így ugyanis,
Maddy, azt gondolja, hogy szüksége van rá, ő pedig
azt teheti önnel, amit csak akar Az egészséges kap-
csolatokban élő emberek nem döntenek a társuk he-

225
lyett, nem titkolóznak előtte, nem mondják neki,
hogy söpredék, hogy csatornatöltelékként fogja vé-
gezni, ha el meri hagyni őket. Ez az, amit pszichikai
bántalmazásnak nevezünk, Maddy. A férje nem üti-
veri, nem vágja önhöz a forró vasalót, ugyanis nincs
szüksége ilyesmire. Az agyával, a szájával tesz kárt
önben. És amit művel, az nagyon hatásos.
Maddy szótlanul bólintott. Fél óra múlva visszain-
dult a munkahelyére. Amikor bement az épületbe,
nem vette észre a fekete hajú fiatal lányt, aki a bejá-
ratnál állt és őt figyelte. És amikor a munka végezté-
vel Maddy este nyolckor beszállt a kocsiba, a lány
még mindig ott volt, csak épp átment a túloldalra.
Úgy tűnt, vár valamire. De Maddy nem látta meg. És
amikor később Jack kilépett az ajtón és leintett egy
taxit, a lány az arcát elfordítva elszaladt. Kettejüknek
nem volt több mondanivalójuk egymás számára, a
lány tudta, ezzel az emberrel nem megy semmire.
Másnap Maddy egy, a Szenátus Etikai Bizottsá-
gával foglalkozó anyagon dolgozott Braddel.
Csörgött a telefon, Maddy felvette, de hiába halló-
zott, a hívó nem szólt egy szót sem. Az asszony egy
pillanatra megrémült. Talán újabb őrült? Vagy csak
szórakoznak vele? Végül a hívó letette, Maddy pe-
dig folytatta a munkát, és hamarosan meg is feledke-
zett az esetről.

226
Este otthon azonban ugyanez még egyszer leját-
szódott, és ekkor már Maddy szólt róla jacknek; de
az vállat vont és azt mondta, biztosan téves hívás
volt. Ugratta Maddyt, hogy az árnyékától is fél, csak
mert egyszer összeakadt egy dilinyóssal. Jack egyál-
talán nem tartotta meglepőnek, hogy a közismert
emberek rajongóinak hadában akad egy-két bo-
lond is. .
- Ez a hírnévvel jár, Maddy - közölte nyugod-
tan. - Tudhatnád, hisz te olvasod a híreket.
A Hunter házban ezen az estén nyugalom és béke
honolt, bár Maddy még mindig haragudott férjére,
amiért az nem figyelmeztette a veszélyre. Jack azzal
érvelt, hogy a képernyő sztárjainak biztonságával
kapcsolatos problémák megoldása az ő reszortja,
Maddynek van elég dolga anélkül is, hogy ilyen
ügyekkel foglalkozna. Az asszony azonban továbbra
is úgy gondolta, elvárhatott volna annyit a férjétől;
hogy szóljon neki.
Másnap felhívta Maddyt a first lady személyi tit-
kára, és közölte, sajnos megváltozik a bizottság kö-
vetkező ülésének időpontja. Mrs. Armstrongnak
ugyanis meg kell jelennie férje oldalán egy, a Buckin-
gham-palatában megrendezésre kerülő díszvacso-
rán. A titkárnő most dátumegyeztetés céljából felhív-
ta a bizottság tagjait, és Maddy a homlokát ráncolva

227
nézegette a határidőnaplóját, amikor váratlanul egy
fiatal nő lépett be az irodájába. Hosszú, fekete haja
volt, farmernadrágot és fehér pólót viselt. Csinos
volt és tiszta, de nyilvánvalóan nem a drágább üzle-
tekben vásárolt. Meglehetősen idegesnek látszott, és
Maddy, amint végigmérte, azon tűnődött, ki lehet, és
vajon mit akar Nem rémlett neki, hogy valaha is lát-
ta volna már, úgy vélte, talán a cég egy másik részle-
gért küldték, vagy esetleg autogramot akar kérni.
Aztán észrevette, hogy a lánynak nincs céges kitűző-
je, kezében pedig egy doboz fánkot tart, valószínű-
leg így jutott be az épületbe.
- Köszönöm, nem kérek - mosolygott Maddy, és
intett, hogy mehet, ám a lány nem mozdult, csak né-
zett rá nagy komolyan.
Maddy egy pillanatra pánikba esett. Csak nem
egy újabb őrült? Talán pisztoly van nála vagy kés.
Maddy már nyúlt az asztallap alján elhelyezett vész-
jelző gomb felé, de végül mégsem nyomta meg.
Kezével eltakarta a telefonkagyló mikrofonját, és
megkérdezte:
- Mit óhajt, kérem?
- Beszélni szeretnék magával - hangzott a válasz.
Maddy gyanakodva méregette. Volt valami rend-
kívül nyugtalanító ebben a lányban.
- Lenne szíves odakinn várakozni? - kérdezte

228
Maddy határozottan.
A lány vonakodva távozott a fánkjaival egyetem-
ben.
Maddy megadott három lehetséges időpontot
Phyllis Armstrong titkárnőjének, aki megígérte, hogy
azonnal visszahívja, amint véglegessé válik, hogy mi-
kor ül össze legközelebb a bizottság. A beszélgetés vé-
geztével Maddy felkapta a házi telefont, és a folyosó
végén elhelyezett fogadópult számát hívta.
- Vár rám valaki odakint - mondta az ügyfélfoga-
dó lánynak. - Nem tudom, mit akar: Legyen szíves,
kérdezze ki, és aztán hívjon vissza!
Lehet, hogy csak autogramgyűjtő a furcsa lány,
vagy munkát akar: Ám Maddyt bosszantotta a tudat,
hogy bárki ilyen könnyedén bejuthat hozzá. Elég
ijesztőnek érezte ezt azok után, ami alig pár napja
történt vele.
Néhány perc múlva csengett a házi telefon.
- A lány azt mondja, muszáj beszélnie önnel. Az
ügy magánjellegű és fontos.
- Kinek? És miféle "ügyről" beszél? Netán meg
akar ölni? Ha magának nem hajlandó elárulni, hogy
mit akar, nem fogadom. - Ám az utolsó szó még el
sem hagyta a száját, a különös teremtés már ott is
állt eltökélt arccal megint az iroda nyitott ajtajában.
- Nézze, mi itt nem így intézzük az ügyeket - közöl-

229
te Maddy határozottan, miközben szíve a torkában
dobogott, ujja pedig lassan a vészjelző gomb felé
mozdult. - Nem tudom, mit akar tőlem, de valakivel
beszélnie kell, mielőtt hozzám bejöhet.
- Csak pár percet kérek.
Maddy észrevette, hogy a lány a sírás határán
van, és a fánkos doboz eltűnt.
- Nem hiszem, hogy tudnék segíteni - mondta
habozva Maddy, és hirtelen eszébe jutott, talán azért
kereste fel ez a lány, mert tudja, hogy ő is a bántal-
mazott nők érdekeit védő bizottság tagja. - Tulaj-
donképpen miről van szó? - kérdezte megenyhülve.
- Magáról - felelte reszkető hangon a lány.
Maddy homloka ráncba szaladt. Látta, hogy a
lány keze remeg.
- Hogyhogy rólam? - kérdezte, és hirtelen valami
különös érzés töltötte el.
- Azt hiszem, maga az anyám. - A lány suttogott,
nehogy a folyosón meghallja valaki, mit mond.
Maddy hátrahőkölt, mintha megütötték volna.
Micsoda?! Miket beszél maga?! - Az arca holtsá-
padt lett, keze reszketni kezdett, és megint a vészjel-
ző gomb felé nyúlt. Most már biztosra vette, hogy a
lánynál valami nincs rendben. - Nekem nincs gyere-
kem.
- Sosem volt? - A lány ajka reszketett, tekintete

230
csalódottságot tükrözött. Három éve próbálta már
felkutatni az édesanyját, és úgy tűnt, megint zsákut-
cába jutott. - Sosem született gyermeke? Az én ne-
vem Elizabeth Turner, tizenkilenc éves vagyok, a
születésnapom május tizenötödikén van, és a Ten-
nessee állambeli Gatlinburgben születtem. Azt hi-
szem, az anyám chattanoogai volt. Mindenkivel be-
széltem, akivel csak lehetett, és mindössze annyit
tudtam meg, hogy körülbelül tizenöt éves lehetett.
Azt hiszem, Madeleine Beaumont volt a neve, de eb-
ben nem vagyok biztos. És az egyik ember, akinél ér-
deklődtem, azt mondta, nagyon hasonlítok rá.
Maddy döbbenten meredt a lányra, keze a vészjel-
ző mellől az ölébe hullt.
- Miért gondolja, hogy épp én vagyok az? -
Hangja nem árulkodott a benne dúló érzelemvihar-
ról.
- Talán megérzés. Tudom, hogy Tennessee-ből
származik. Egy interjúban olvastam valahol. És a ne-
ve Maddy és... nem tudom... úgy tűnt nekem,
mintha kicsit hasonlítanék magára és... tudom, az
egész őrültségnek hangzik. - Kicsordult a könnye,
amint egyre inkább úgy érezte, megint csalódnia
kell. - Talán egyszerűen csak szerettem volna, hogy
maga legyen az. Ha csak tehetem, megnézem a mű-
sorát, és nagyon kedvelem.

231
Elhallgatott, és a helyiségre csend borult. Maddy
mérlegelte a helyzetet, próbálta eldönteni, mitévő
legyen. Tekintete egyre a lány arcát fürkészte, és
közben úgy érezte, lelkében leomlanak a falak, ame-
lyek azt a legrejtettebb zugot vették körül, ahová
hosszú évek óta nem mert betekinteni. Nem akarta,
hogy ez megtörténjen, de most már bele kellett nyu-
godnia a megváltoztathatatlanba. Könnyedén véget
vethetett volna ennek a kényelmetlen jelenetnek.
Mondhatta volna, hogy nem ő az a bizonyos Made-
leine Beaumont; hogy Tennessee-ben nyüzsögnek a
Madeleine Beaumont-ok, semmit sem jelent, hogy
az ő lánykori neve is Beaumont. Mondhatta volna,
hogy sosem járt Gatlinburgben, nagyon sajnálja, és
további sok szerencsét a kutatáshoz. Mondhatott
volna bármit, hogy megszabaduljon a lánytól és so-
ha többé ne is lássa, de tudta, ezt nem teheti meg!
Szó nélkül felállt, becsukta az iroda ajtaját, azután
csak állt és nézte a lányt, aki azt állította magáról,
hogy ő az a kisbaba, akiről Maddy tizenöt évesen le-
mondott azt gondolván, hogy többé sosem fogja lát-
ni. A kisbaba, akit siratott, aki miatt búslakodott
hosszú évekig, míg végül el nem határozta, nem en-
gedi meg magának, hogy rágondoljon. A gyermek,
akiről Jacknek soha nem beszélt. A férje csak az
abortuszokról tudott.

232
- Honnan tudjam, hogy valóban az, akinek
mondja magát? - kérdezte Maddy, és a hangja tom-
pán csengett, mert felidéződött benne a fájdalom,
amely eltöltötte, amikor lemondott a gyermekéről.
A szülés után egyetlenegyszer a karjába vehette, de
többé sosem látta. De ez a lány itt lehet akárki, lehet
a gyereke bárkinek, aki tud arról, hogy Maddy isko-
láskorában szült, és most meg akarja zsarolni őt.
Nem voltak sokan, akik tudtak róla, és Maddy hálát
adott az égnek, hogy az elmúlt évek során egyikük
sem állt elő a történettel. Épp eleget aggódott emiatt.
- Nálam van a születési bizonyítványom - mondta
a lány zavartan, és táskájából előhúzott egy összehaj-
togatott, meglehetősen gyűröttes papírlapot. Átnyúj-
totta Maddynek, és vele együtt egy kicsi fotót, amely
egy csecsemőt ábrázolt. Maddy szíve majd megsza-
kadt, amint a fényképet nézte. Ugyanaz a felvétel
volt, mint amit ő is megkapott annak idején. A kór-
házban készült a vörös arcú, rózsaszín takaróba bu-
gyolált újszülöttről. Maddy sokáig a tárcájában tartot-
ta a képecskét, de végül fájó szívvel eldobta, mert félt,
hogy Jack megtalálja. Bobby Joe tudott a történtekről,
de nem érdekelte. Az ismerőseik közt sok olyan lány
volt, aki teherbe esett és örökbe adta a gyerekét. Né-
melyik még fiatalabb volt; mint Maddy. Ám az azóta
eltelt évek során ez lett Maddy legféltettebb titka.

233
- Ez a kép bármilyen csecsemőt ábrázolhat - je-
lentette ki az asszony hűvösen. - Ez nem bizonyít
semmit.
- Ha úgy gondolja, lehetséges, hogy a lánya va-
gyok, csináltathatunk vérvizsgálatot - mondta ko-
molyan a lány.
Maddy ránézett, és a szíve majd megszakadt érte.
Nagy bátorságra vallott, amit a lány tett, és Maddy
nem könnyítette meg számára a helyzetet. Ám ami-
re ez a lány vállalkozott, az tönkreteheti az ő életét,
az rákényszeríti őt arra, hogy nézzen szembe vala-
mivel, amit oly sokáig próbált elfelejteni vagy in-
kább önmaga előtt is titkolni, tagadni. És hogyan
mondaná el Jacknek?!
- Talán foglaljon helyet - javasolta Maddy, és ő
maga is leült a lányé melletti székre. Egyre csak néz-
te, legszívesebben megsimogatta volna. A lány apja
végzős volt a középiskolában, nem ismerték egy-
mást valami jól, de Maddynek tetszett, és egyszer
kétszer randevúzott vele, amikor Bobby Joe-val épp
szakítottak. A fiú három héttel a baba megszületése
után autóbaleset áldozata lett. Maddy soha nem
mondta meg Bobby Joe-nak, ki volt az apa, és a fér-
fit nem is érdekelte, bár néhányszor emiatt is meg-
verte, miután összeházasodtak, ám az eset inkább
csak újabb ürügyül szolgál a bántalmazásra.

234
- Hol él, Elizabeth? - Maddy óvatosan ejtette ki a
nevet, mintha csupán azzal, hogy kimondja, olyan
sorsra kárhoztatja önmagát, amellyel szembenézni
jóval hosszabb rákészülést igényelt volna lelkileg.
- Memphisben. Busszal jöttem ide. Tizenkét éves
korom óta dolgozom, gyűjtöttem a pénzt, hogy egy-
szer fel tudjam kutatni az igazi anyámat. Az apám
után is próbáltam tudakozódni, de róla semmit sem
sikerült kiderítenem. - A lány még mindig nagyon
idegesnek látszott, hisz nem tudta, mi lesz végül
Maddy válasza.
- Az apád meghalt - mondta az asszony csende-
sen. - Három héttel azután, hogy megszülettél. Na-
gyon kedves fiú volt, kicsit rá is hasonlítasz.
Sokkal jobban hasonlított azonban az anyjára. Ha-
juk, bérük színe, minden egyes arcvonásuk szinte
teljesen azonos volt. Maddy megállapította, ha akar-
ná sem tudná a lányát letagadni. És óhatatlanul is
eszébe jutott, vajon mit fognak ebből a sztoriból ki-
hozni a pletykalapok.
- Honnan tud erről?
Elizabeth szemlátomást teljesen összezavarodott.
Bármilyen okos lány volt, ez a rémes szituáció, a fe-
szültség, a benne kavargó érzelmek most megaka-
dályozták abban, hogy világosan tudjon gondol-
kodni.

235
Maddy csak nézte, úgy érezte, legfőbb vágya
valósult meg, de még nem tudta, nem válik e ez a
vágy rémálommá, hisz a lány szélhámos is lehet, bár
ez valószínűtlennek tűnt. Maddy kinyitotta a száját,
ám torkából a szavak helyett zokogás tört fel: A lány-
hoz hajolt és átölelte. Hosszú másodpercek teltek el,
mire ki tudta mondani a szavakat, amelyekről egé-
szen eddig azt gondolta, hogy soha életében nem
lesz már alkalma, lehetősége kimondani.
- Én vagyok az édesanyád.
Elizabethnek elakadt a lélegzete, kezét a szájához
kapta, és a szemébe könny szökött. Szinte félájultan
bújt Maddyhez. Sokáig ültek ott, szorosan ölelték
egymást és sírtak.
- Ó, istenem... édes istenem... nem is mertem re-
mélni, hogy tényleg te vagy... csak meg akartam
kérdezni... ó, istenem...
Végül kibontakoztak az ölelésből, és egymás kezét
fogva nézték egymást. Elizabeth könnyein átragyo-
gott boldog mosolya, Maddy fejében pedig kavarog-
tak a gondolatok. Boldogsággal töltötte el, hogy a
körülmények és az eltelt hosszú idő dacára egymás-
ra találtak, de hogy most mi lesz, arról fogalma sem
volt. Tudta, oly sok év után ez csak a kezdet.
- Hol vannak az örökbe fogadó szüleid? - kérdez-
te Maddy végül. Mindössze annyit adtak a tudtára

236
annak idején, hogy az illető házaspár Tennessee-ben
él, gyermektelen és megfelelő jövedelemmel rendel-
kezik. Akkoriban az örökbefogadással kapcsolatos
adatok szigorúan titkosnak számítottak, mindkét fél
minimális információt kapott csupán a másikról,
hogy soha ne tudják megtalálni egymást. Később
megváltoztak a vonatkozó rendeletek, de Maddy so-
ha nem is tett kísérletet arra, hogy felkutassa gyer-
mekét. Úgy vélte, már késő, a gyerek érdekében is
jobb, ha nem foglalkozik az üggyel. De a lány most
mégis itt volt.
- Nem ismertem őket - felelte Elizabeth, és a köny
nyeit törölgette. - Egyéves voltam, amikor meghaltak
egy vasúti szerencsétlenségben, úgyhogy ötéves ko-
romig árvaházban nevelkedtem Knoxville-ben.
Maddyt nagyon megdöbbentette, amit hallott,
hisz akkoriban ő is Knoxville-ben élt Bobby Joe fele-
ségeként, és magához is vehette volna a gyermekét.
Csakhogy nem volt semmi lehetőség arra, hogy
megtudja, hol a kislány.
- Ezután egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül-
tem. Némelyikük rendes volt, de akadt köztük elég-
gé szörnyű is. Körbejártam az egész államot, egyik
családnál sem töltöttem többet hat hónapnál. Igazá-
ból nem is akartam. Mindig kívülállónak éreztem
magam, és néhol rosszul is bántak velem, úgyhogy

237
örültem, ha mehettem tovább a következő család-
hoz.
- És többé nem is fogadtak örökbe?
Maddy elborzadt, amint Elizabeth a fejét rázta.
- Talán ezért is akartalak annyira megtalálni. Egy-
szer vagy kétszer már majdnem adoptáltak, de a ne-
velőszüleim minden alkalommal úgy döntöttek,
hogy túlságosan költséges. Voltak saját gyerekeik,
még egyet nem engedhettek meg maguknak. Né-
melyik családdal még mindig tartom a kapcsolatot,
elsősorban azzal a házaspárral, akiknél legutoljára
voltam. Öt fiuk van, és nagyon kedves emberek. Kis
híján feleségül mentem a legidősebb bátyámhoz, de
aztán meggondoltam magam, mert úgy éreztem, ez
azért elég bizarr lenne. Most egyedül élek Memphis-
ben, a helyi főiskolára járok, és mellette pincérke-
dem. Amikor befejezem a tanulást, Nashville-be köl-
tözöm, és megpróbálok énekesnőként állást találni
valami jobb mulatóban.
- Tudsz énekelni? - lepődött meg Maddy.
Úgy érezte, mindent tudni akar Elizabethről. A szí-
ve majd megszakadt, ahogy hallgatta, lánya miként
hányódott a nagyvilágban, és csodálta őt, amiért vi-
szontagságos gyerekkorát nagyobb lelki sérülések
nélkül át tudta vészelni - legalábbis látszólag. És mi-
közben kérdésére választ várva nézte Elizabethet,

238
feltűnt neki, hogy mindketten ugyanolyan mozdu-
lattal tették keresztbe a lábukat, ugyanabban a pilla-
natban.
- Szeretek énekelni. Azt hiszem, elég jó hangom
van. Az emberek legalábbis ezt mondják.
- Akkor nem lehetsz az én lányom - nevetett
Maddy, és a szeme megint könnybe lábadt. Egészen
megrendült az erős érzelmek súlya alatt. És amint lá-
nya kezét fogva ült irodájában, az jutott az eszébe,
hogy csodával határos módon senki nem zavarta
meg őket, nem nyitott rájuk. Ritka nyugodt, csendes
délelőtt volt ez. - És mit szeretsz még csinálni?
- Nagyon szeretem a lovakat. A teheneket viszont
utálom. Az egyik helyen a nevelőszüleimnek tejgaz-
daságuk volt. Akkor letettem a nagy esküt, hogy so-
ha nem megyek férjhez farmerhez. - Ezen mindket-
ten jót nevettek. - Szeretem a gyerekeket. Sok foga-
dott testvéremmel levelezek. Szeretem Washing-
tont. - Maddyre mosolygott. - Szeretlek téged nézni
a tévében... Szeretem a szép ruhákat... Szeretem a
fiúkat... Szeretem a tengerpartot...
- Szeretlek - tört ki Maddyból, pedig nem is is-
merte ezt a lányt. - Szerettelek akkor régen is. Csak
éppen nem tudtam volna a gondodat viselni. Tizen-
öt éves voltam, a szüleim nem engedték meg, hogy
megtartsalak. Mennyit sírtam éveken át emiatt! Min-

239
dig az járt a fejemben, vajon hol lehetsz, mi van ve-
led, jók-e hozzád az emberek. Azzal nyugtatgattam
magamat, hogy biztosan csodálatos emberek fogad-
tak örökbe és nagyon szeretnek.
Fájó szívvel gondolt most arra, hogy ez sajnos
nem így alakult, és a lány nevelőszülők és állami in-
tézetek között hányódva nőtt fel.
- Szóval nincsenek gyerekeid? - kérdezte Eliza-
beth.
Maddy szomorúan rázta a fejét. De most már van
gyereke. Van egy lánya. És soha többé nem akarja el-
veszíteni, ezt már eldöntötte.
- Nincsenek. És már nem is lehetnek.
Elizabeth nem kérdezősködött, tiszteletben tartot-
ta a tényt, hogy nem ismerik egymást. Maddyre
nagy hatást gyakorolt, hogy a lány hányattatott
múltja ellenére milyen udvarias, jó modorú és intel-
ligens.
- Szeretsz olvasni? - érdeklődött.
- Nagyon! - ragyogott fel Elizabeth arca.
Maddy megállapította, újabb jellemző vonás, amit
lánya tőle örökölt, a bátorságával, céltudatosságával,
kitartásával együtt.
- Hány éves is vagy? - kérdezte Elizabeth, mivel
tudakozódása során nem sikerült pontosan kideríte-
nie, hogy anyja mennyi idős volt, amikor ő megszü-

240
letett.
- Harmincnégy.
Életkoruk alapján inkább lehettek volna nővérek,
mint anya és lánya, és úgy is festettek.
- És a férjem a tulajdonosa ennek a tévécsatorná-
nak - folytatta Maddy. - Jack Hunternek hívják.
- Tudom. Két nappal ezelőtt jártam nála.
Maddy elképedt.
- Micsoda?! Miért mentél oda?
- Utánad érdeklődtem az előcsarnokban, de nem
engedtek fel hozzád. Egyenesen a férjed irodájához
irányítottak. Beszéltem a titkárnőjével, aki azt mond-
ta; írjak neked pár sort, majd ő továbbítja. Gyorsan
lefirkantottam, hogy meg akarom kérdezni tőled,
nem te vagy-e az anyám. A titkárnő bevitte a cetlit a
férjednek, azután bevitt hozzá - mesélte a lány
Nyilvánvalóan természetesnek vette, hogy ez itt a
dolgok rendje, végül is egy tévésztárhoz nem lehet
csak úgy, minden előzetes ellenőrzés nélkül besétál-
ni. És ez így valóban érthető is lett volna, csakhogy
Jack nem szólt Maddynek az esetről egyetlen szót
sem.
- És aztán mi történt? - kérdezte az asszony, és
szíve a torkában dobogott. - Mit mondott neked?
- Azt mondta, tévedek, biztos tudomása van róla,
hogy soha nem született gyermeked. Gondolom, azt

241
hitte, csaló vagyok vagy zsarolni akarlak vagy ilyes-
mi. Azt mondta, azonnal hagyjam el az épületet, és
soha vissza ne merjek jönni. Megmutattam neki a
születési bizonyítványomat és a fényképet, bár kicsit
féltem, hogy esetleg elveszi, de visszaadta. Azt
mondta, a lánykori neved nem Madeleine Beau-
mont, de én tudtam, hogy az, úgyhogy azt gondol-
tam, azért hazudik, mert védelmezni próbál téged.
Aztán eszembe jutott, hogy talán nem tud a dolog-
ról, nem beszéltél neki róla.
- Valóban így van - felelte Maddy őszintén. - Fél-
tem elmondani. Tudod, ő nagyon jó hozzám. Ő tett
azzá, aki ma vagyok. Nem tudtam, mit érezne, ha el-
mondanám neki, így hát inkább hallgattam.
Most viszont Jack már tudja az igazságot, és neki
nem szólt semmit. Maddy eltűnődött, a férje vajon
azért nem szólt-e, mert az egészet kitalációnak tar-
totta és nem akarta őt ilyesmivel felidegesíteni, vagy
pedig azért, mert gondosan eltárolta az információt,
hogy a megfelelő pillanatban a fejéhez vághassa.
Maddy most, hogy már kezdett tisztán látni a kap-
csolatukat illetően, inkább az utóbbi variációt találta
valószínűnek, és kíváncsi volt, mikor fog Jack elő-
jönni a farbával. A következő másodpercben pedig
máris lelkiismeret-furdalása támadt, amiért ilyene-
ket feltételez a férjéről.

242
- Hát, most már tudja - sóhajtott Maddy Azután
lánya szemébe nézett. - És velünk mi lesz ezek
után?
- Gondolom, semmi különös - mondta Elizabeth
tárgyilagosan. - Nem akarok tőled semmit. Csak
annyi volt a vágyam, hogy megtaláljalak és találkoz-
zam veled. Holnap visszautazom Memphisbe. Egy
hét szabadságot kaptam a munkahelyemen, úgy-
hogy vissza kell mennem.
- Ennyi volt az egész? - lepődött meg Maddy. -
Szeretnék újra találkozni veled, hogy jobban megis-
merjelek. Talán lemehetnék Memphisbe.
- Ó, az nagyon jó lenne - ragyogott fel a lány arca.
- Nálam megszállhatsz, bár... - szégyenlősen elmo-
solyodott - nem hiszem, hogy tetszene ott neked.
Egy panzióban bérelek egy szobát, elég kicsi és lerob-
bant. Minden pénzem elmegy az iskolára meg... ar-
ra, hogy téged felkutassalak. Hát most erre már nem
kell költenem.
- Talán kivehetnénk együtt egy szobát valamelyik
szállodában - vetette fel Maddy, és egészen megha-
tódott, amikor látta, hogy lánya ajka boldog mosoly-
ra húzódik. Úgy tűnt, Elizabethnek egyáltalán nin-
csenek semmiféle elvárásai vele szemben.
- Senkinek nem árulom el, hogy te vagy az
anyám - mondta félénken a lány - Csak a házinéni-

243
nek meg a kedvenc nevelőanyámnak szólnék róla,
ha beleegyezel. De ha akarod, még nekik sem mesé-
lem el. Nem szeretnék gondot okozni neked.
- Ez igazán kedves tőled, Elizabeth, de egyelőre
magam sem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás.
Majd gondolkodom rajta, és megbeszélem a férjem-
mel is.
- Attól tartok, nem fog neki tetszeni a dolog.
Maddy is ettől tartott.
- Amikor nála jártam - folytatta a lány - nem re-
pesett épp az örömtől, hogy láthat. Gondolom, nagy
meglepetés volt számára.
- Mondhatni - bólogatott Maddy mosolyogva. -
De majd csak hozzászokik a gondolathoz. Ahogyan
mi is.
Elizabeth felbukkanása nagy megrázkódtatás volt
még az ő számára is, de most már örült neki. Olyan
izgalmasnak érezte, hogy van egy lánya. És végre
begyógyult az a régi-régi seb, amelynek sajgása idő-
vel megszokottá vált, de el soha nem múlt.
Maddy megkérdezte lányát, volna-e kedve vele
ebédelni. Elizabeth boldogan elfogadta a meghívást,
és megkérte anyját, szólitsa Lizzie-nek. Elsétáltak az
egyik közeli kávézóba, és miközben szendvicsüket
eszegették, Lizzie mindent elmondott az életéről,
ami csak hirtelen az eszébe jutott, azután pedig

244
ezernyi kérdést tett fel anyjának. Ez volt az a beszél-
getés, amelyről egész életében álmodott, s amelyről
Maddy még álmodni sem mert soha.
Három óra elmúlt, mire visszaértek az asszony
irodájába. Maddy megadta összes telefon- és faxszá-
mát, azután gondosan feljegyezte lányáét, és meg-
ígérte, hogy gyakran fogja hívni. És azt akarta, amint
sikerül mindent tisztáznia Jackkel, Elizabeth jöjjön le
velük egy hétvégére a virginiai farmra. Amikor meg
mondta a lánynak, hogy repülőgépet fog érte külde-
ni, Lizzie szája tátva maradt.
- Nektek saját gépetek van?
- A repülőgép Jacké.
- Szentséges ég! Az anyám tévésztár, az apámnak
meg saját repülője van!
- Ő nem kimondottan az apád - helyesbített
Maddy halkan, azután magában így folytatta: és
gyaníthatóan nem is akar az lenni. Jack a saját két
fiát is nehezen tűrte meg maga körül, így kevéssé
tűnt valószínűnek, hogy a keblére fogja ölelni
Maddy törvénytelen lányát. - De azért kedves em-
ber - tette hozzá.
Amint kiejtette e szavakat, tudta, nem mondott
igazat. Túlságosan bonyolult lett volna azonban
most rögtön elmesélni, hogy mennyire boldogtalan,
és hogy pszichoterápiára jár; mert össze kell szednie

245
a bátorságát, hogy el tudja hagyni a férjét. Nagyon
remélte, hogy Elizabeth soha nem tapasztalta meg a
bántalmazás bármely formáját. Ebédnél semmi
ilyesmit nem említett a lány, és úgy tűnt, annak elle-
nére, hogy soha nem volt igazi otthona, egészen jól
elboldogul az életben. Bármilyen elkeserítő volt eb-
be belegondolnia, Maddy végül oda lyukadt ki,
hogy Lizzie még mindig jobban járt így, mint ha vé-
gig kellett volna néznie, hogyan rugdossa le anyját
Bobby Joe a lépcsőn, és hogyan teszi lelkileg teljesen
tönkre Jack. Annak ellenére azonban, hogy ezt így
megfogalmazta magában, Maddyt továbbra is fur-
dalta a lelkiismeret mindazért, amit nem tett meg
gyermekéért az élete során. Valahányszor gondolat-
ban kimondta a szót: gyermek, megremegett az iz-
galomtól. Egy gyermek. Van egy gyermeke. Egy
gyönyörű lány.
Maddy igazi anyai csókkal búcsúzott el Elizabeth-
től. Megölelték egymást, azután az asszony moso-
lyogva nézett lányára, és halkan így szólt:
- Köszönöm, hogy megkerestél, Lizzie. Még nem
érdemellek meg, de boldog vagyok, hogy megismer-
hettelek.
- Köszönöm, anyu - suttogta Lizzie.
Mindketten a könnyeiket törölgették, amint Mad-
dy hosszan nézett a távozó lány után. Az asszony

246
tudta, olyan pillanat volt ez mindkettejük életében,
amelyet soha nem fognak elfelejteni. A nap hátralevő
részét valamiféle boldog kábulatban töltötte. Akkor is
Lizzie-n járt az esze, amikor Bill Alexander felhívta.
- Mi újság a világnak azon a táján? - érdeklődött
kedélyesen a férfi.
Maddy felnevetett.
- Nem fogja elhinni, ha elmesélem.
- Hű, de rejtélyes! Valami fontos dolog történt?
Bill leginkább annak örült volna, ha azt hallja,
hogy Maddy végre rászánta magát, és elhagyta a
férjét.
- Majd elmesélem, amikor legközelebb találko-
zunk. Elég hosszú történet.
- Alig várom, hogy meghallgathassam. Mi a hely-
zet a kollégájával?
- Voltaképpen rendes pasas, de vele dolgozni
olyan, mint orrszarvúval táncolni. Nem valami tet-
szetős az összhatás.
Máris zsákszámra érkeztek a levelek az elégedet-
lenkedő nézőktől, mindenki Greg Morrist hiányolta.
Maddy kíváncsi volt, Jack mit csinál, amikor meglát-
ja a leveleket.
- Idővel majd csak összeszoknak. Kicsit olyan ez,
mint egy házasság.
- Meglehet - felelte Maddy minden meggyőző-

247
dés nélkül.
- Volna kedve holnap velem ebédelni?
- Természetesen - vágta rá habozás nélkül az asz-
szony.
- Akkor elmesélheti azt a hosszú történetet.
Megbeszélték, hogy mikor és hol fognak találkoz-
ni, és Maddy mosolyogva tette le a kagylót, azután
átment a sminkszobába.
Mindkét adás elég tűrhetően ment le, és amikor
nyolc után néhány perccel Maddy a földszinten ki-
lépett a liftből; jack már várta. A férfit valaki hívta a
mobilján, és a beszélgetés a kocsiban is folytatódott,
majdnem egészen hazáig. Amikor Jack végül letette
a telefont, az asszony továbbra is szótlanul ült mel-
lette.
- Milyen komoly vagy ma este - jegyezte meg
Jack közönyösen.
Fogalma sem volt róla, hogy Maddy találkozott
Lizzie-vel, és az asszony nem szólt róla, amíg haza
nem értek. Úgy döntöttek, otthon vacsoráznak, és
Jack körülnézett a konyhában, mit lehetne enni.
- Történt valami különleges? - kérdezte a férfi.
Maddynél a hallgatás gyakran azt jelezte, hogy
valami fontos mondanivalója van. Férjére nézett és
bólintott. Egy ideig tűnődött, keresgélte a megfelelő
szavakat, ám végül úgy döntött, nem teketóriázik,

248
kimondja, ami a begyét nyomja.
- Miért nem szóltál róla, hogy meglátogatott a lá-
nyom?
Maddy egyenesen a férje szemébe nézve tette fel
a kérdést, és látta, amint Jack tekintete elsötétül,
majd felizzik benne a düh.
- Miért nem szóltál róla, hogy van egy lányod? -
kérdezett vissza Jack. - Kíváncsi lennék, mi mindent
titkolsz előttem, Mad.
Leült a konyhaasztalhoz egy üveg borral, de Mad-
dynek nem töltött, csak saját magának.
- Tudom, el kellett volna mondanom, de nem
akartam, hogy bárki tudjon róla. Tíz évvel azelőtt
történt, hogy téged megismertelek, és egyszerűen el
akartam felejteni.
Maddy, mint mindig, őszinte volt férjével. Nem az
volt a bűne, hogy elkövetett, hanem csupán hogy el-
hallgatott valamit.
- Különös, ahogy a múlt időnként egyszer csak
visszaköszön, nem igaz? Azt hitted, jól megszaba-
dultál tőle, és lám, váratlanul felbukkan a semmiből.
Hát, hiába, rossz pénz nem vész el.
Maddy rossz néven vette, hogy Jack ilyet mond a
lányára. Remek lány volt, és Maddy már ilyen rövid
ismeretség után is úgy érezte, meg kell védenie.
- Felesleges ilyeneket mondanod rá, Jack. Lizzie

249
jó gyerek. Nem az ő hibája, hogy tizenöt évesen
szültem meg, és lemondtam róla. Tisztességes, ren-
des embernek látszik.
- Hogy a fenébe tudnád te azt megállapítani? -
tajtékzott Jack. - Lehet, hogy épp most nyilatkozik
valamelyik pletykalapnak. Talán holnap már a kép-
ernyőn látod viszont, amint a híres mamájáról me-
sél, aki elhagyta. Az ég szerelmére, hisz azt sem tu-
dod, tényleg az-e, akinek mondja magát! Lehet,
hogy szélhámos. Sok minden lehet, és nyilván az is,
akárcsak az anyja!
Ez volt a legnagyobb sértés: "ugyanolyan rossz,
mint az anyja. Maddy értette a célzást, és rögtön dr
Flowers jutott az eszébe. Ez az a fajta bántalmazás,
amiről beszéltek; alattomos, gonosz, megalázó.
- Pontosan úgy néz ki, mint én, Jack. Le sem ta-
gadhatnám - mondta Maddy nyugodtan. Nem rea-
gált a sértésekre, igyekezett a tényekhez ragasz-
kodni.
- Te jó ég, hiszen Tennessee-ben minden falusi li-
ba úgy néz ki, mint te! Azt hiszed, szokatlan, ha
valakinek fekete haja és kék szeme van? Mind úgy
néznek ki, mint te. Nincs benned semmi különleges.
Maddy ezt a bántó megjegyzést is eleresztette a
füle mellett.
- Azt szeretném megtudni, miért nem mondtad

250
el, hogy találkoztál vele. Mikorra tartogattad a beje-
lentést?
Nyilván akkorra, amikor a legnagyobb fájdalmat
lehet okozni vele, gondolta Maddy
- Csak téged próbáltalak megvédeni egy gyanús
alaktól, akit zsarolónak véltem. Azért nem szóltam
róla, mert előbb utána akartam járni, kiféle, miféle.
Amit Jack mondott, ésszerűnek tűnt, mi több, ön-
zetlen gesztus lett volna részéről, ám Maddy most
már nem dőlt be neki.
- Ez kedves tőled. Nagyra értékelem. Ettől függet-
lenül örültem volna, ha rögtön szólsz nekem, amint
beszéltél vele.
- Majd így teszek, amikor legközelebb felbukkan
valamelyik fattyad. Apropó, hányan is vannak?
Maddy ezt a kérdést válaszra sem méltatta.
- Jó volt találkozni vele - mondta csendesen. - Ara-
nyos lány. - Az ajka szomorkás mosolyra húzódott.
- Mit akart tőled? Pénzt?
- Csak meg akart ismerni. Három évet töltött az-
zal, hogy próbált felkutatni.
- Milyen megható! Csakhogy ezzel a történetnek
még nincs vége. Vissza fog még jönni, abban biztos
lehetsz! Ebből semmi jó nem fog kisülni!
Jack töltött magának még egy pohár bort, és vil-
lámló szemmel meredt Maddyre.

251
- Miért gondolod? Ez emberi dolog. Ilyesmi bár-
kivel megtörténhet.
- A rendes emberekkel nem, Mad - mondta Jack,
élvezettel ejtve újabb sebeket. - Ilyesmi rendes nők-
kel nem történik meg. Rendes nők nem szülnek ti-
zenöt éves korukban, és nem teszik ki a templomka-
pu elé a csecsemőjüket, mint egy zacskó szemetet.
A szavaival Maddy elevenére tapintott.
- Egyáltalán nem így történt. Feltételezem, semmi
kedved végighallgatni az egész történetet.
Maddy tartozott annyival a férjének, hogy leg-
alább felajánlja, hogy mindent elmond, "jobb későn,
mint soha" alapon. Még mindig furdalta a lelkiisme-
ret, amiért elhallgatta előle az igazságot.
- Isten őrizz! - csattant fel Jack. - Csak azt szeret-
ném megtudni, mit fogsz csinálni, amikor minden
kiderül, és te ott bájologsz majd a képernyőn, mint
egy ország szajhája. Nekem ugyanis gondolnom kell
a műsorra és a cégre is.
- Szerintem az emberek meg fogják érteni. - Maddy
igyekezett megőrizni a méltóságát, legalább a látszat
kedvéért. Lelkét azonban alig elviselhető fájdalom
mardosta férje szavai nyomán. - Végül is a lányom
nem baltás gyilleos, mint ahogy én sem vagyok az.
- Nem, nem. Csak egy ringyó! Söpredék. Közel
jártam az igazsághoz, ugye?

252
- Hogy mondhatsz ilyeneket nekem? - nézett fér-
jére Maddy, ám a tekintetéből áradó mélységes szo-
morúság nem hatotta meg Jacket. - Nem tudod,
mennyire fáj?
- Fájjon is! Nem lehetsz büszke magadra, de ha
mégis az vagy, akkor elment az eszed. Talán épp er-
ről van szó. Őrült vagy. Hazudtál nekem, a gyereke-
det elhagytad. Bobby Joe tudott róla?
- Igen - felelte őszintén az asszony.
- Talán ezért ütött-vert folyton. Ez mindent meg-
magyaráz. Persze ezt a "jelentéktelen" részletet nem
említetted, amikor Bobby Joe-ra panaszkodtál. Most
már nem is hibáztatom azért, amit veled tett.
- Most már elég! - csattant fel Maddy. - Bármit
tettem is, nem érdemeltem tőle azt a bánásmódot. És
tőled sem ezt érdemlem. Nem tisztességes, amit mű-
velsz, és ezt te is nagyon jól tudod.
- Hazudni sem tisztességes. Mit gondolsz, én mit
érzek most?! Szajha vagy, Mad! Olcsó kis ringyó!
Nyilván már tizenkét éves korodban vígan keféltél a
sok falusi suttyóval! Ki vagy te egyáltalán?! Úgy ér-
zem, nem is ismerlek.
Jack ügyesen témát váltott, már szó sem esett ar-
ról, hogy ő miért hallgatta el Maddy elől, hogy talál-
kozott a lányával.
- Ez nem tisztességes - tiltakozott az asszony - Ti-

253
zenöt éves voltam, és hibát követtem el, de rettenetes
volt, hogy ez megtörtént velem. Soha életemben sem-
mi nem fájt ennyire. Még az sem, amikor Bobby Joe
félholtra vert. Amikor elvitték tőlem a gyermekemet,
az olyan volt, mintha a szívemet tépték volna ki.
- Ezt neki meséld, ne nekem! Talán fájdalomdíj
gyanánt állíts ki neki egy csekket! De ne merészeld
az én pénzemet használni ilyesmire! Figyelni fogok!
- Soha nem használom a te pénzedet semmire -
kiabált Maddy. - Van nekem saját pénzem! - jelen-
tette ki büszkén.
- Na, persze! Mit képzelsz, kitől kapod a fizetése-
det? Az is az én pénzem.
- Megdolgozom érte.
- Na persze! Nincs még egy műsorvezető a szak-
mában, akit így túlfizetnének.
- Tévedsz - vágott vissza Maddy. - Ott van Brad,
aki teljesen tönkre fogja tenni a műsorodat. De meg
is érdemled.
- Ha ez megtörténik, szivi, akkor neked is annyi.
Tulajdonképpen, ahogy mostanában viselkedsz,
ahogy velem bánsz, azt mondom, a napjaid meg
vannak számlálva. Mi a francért tűrném tovább,
amit művelsz?! Akkor hajítlak ki innen, amikor csak
kedvem tartja! Nem fogom ölbe tett kézzel tűrni,
hogy hazudsz nekem, lopsz tőlem. A mindenségit,

254
te nő, hisz gyötrelem melletted az életem!
Maddy döbbenten hallgatta férje szavait. A bántal-
mazó eljátszotta, hogy ő az áldozat. Ám dr Flowers
felhívta páciense figyelmét arra, hogy ez a rendkívül
hatásos technika közkedvelt a bántalmazók körében.
És annak ellenére, amit tudott és érzett, Maddyt
bűntudat töltötte el.
Jacknek azonban még volt mondanivalója.
- És leszögezem egyszer s mindenkorra, hogy
nem hozhatod a házam közelébe se a kölködet.
Nyilván ő is ringyó, mint az anyja.
- A lányomról beszélsz! - kiabált tehetetlen dühé-
ben Maddy. - Jogom van hozzá, hogy találkozzam
vele, én pedig itt lakom.
- Csak addig, amíg megengedem, és jobb, ha er-
ről nem feledkezel meg!
Azzal Jack felállt, és kisétált a konyhából. Maddy
levegő után kapkodva állt az asztalnál. Amikor hal-
lotta, hogy férje már az emeleten van, gyorsan be-
csukta a konyhaajtót, és felhívta dr Flowerst. El-
mondott mindent arról, hogy Lizzie rátalált, hogy
Jack nem szólt neki arról, hogy a lánya keresi, és
hogy a férfi milyen dühös, amiért ő hazudott neki.
- És most mit érez, Maddy? Őszintén. Gondolja át!
- Lelkifurdalásom van. El kellett volna monda-
nom Jacknek És nem lett volna szabad elhagynom

255
Lizzie-t.
- Elhiszi azt, amit a férje mondott önnek?
- Részben.
- Miért? Ha ő fordulna önhöz hasonló történettel,
meg tudna bocsátani neki?
- Igen - felelte Maddy habozás nélkül. - Azt hi-
szem, meg tudnám érteni.
- Akkor mit mond el róla az a tény, hogy ő nem
hajlandó megbocsátani?
- Azt, hogy szar alak.
- Így is mondhatjuk. Ön azonban nem rossz em-
ber, Maddy Ez a lényeg. Ön jó ember, akivel nagyon
szomorú dolog történt, az egyik legszörnyűbb do-
log, ami nővel csak megtörténhet. Meg tud bocsáta-
ni magának?
- Talán. Idővel.
- És mindazok a jelzők, amelyeket Jack önre mon-
dott? Ezt érdemli a férjétől?
- Nem.
- Gondolja végig, mit mond ez el a férjéről. Fi-
gyeljen oda arra, amit a férje önről mond! Egyetlen
szó sem igaz belőle, de minden arra irányul, hogy
önnek fájdalmat okozzon.
Maddy ekkor lépteket hallott az előszobából, és
gyorsan szólt dr Flowersnek, hogy most le kell ten-
nie. Alig egy másodperc múlva az ajtó kivágódott, és

256
Jack gyanakvó arccal bevonult a konyhába.
- Kivel beszéltél? A szeretőddel?
- Nincs szeretőm, Jack, és ezt te is nagyon jól tu-
dod - mondta Maddy szelíden.
- Akkor ki volt az?
- Egy barátom.
- Nincsenek is barátaid. Senki nem szeret téged.
Az a kis fekete buzi volt, akit annyira imádsz?
Maddy arcizma megrándult, de nem válaszolt.
- Ne merészelj beszélni erről a szégyenletes ügy-
ről senkinek! Nem akarom, hogy tönkretedd a mű-
soromat. Ha bárkinek csak egyetlen szót is elfe-
csegsz, megöllek Megértetted?
- Megértettem - felelte az asszony könnyes szem-
mel.
Jack annyi sértést vágott a fejéhez az elmúlt egy
órában, hogy Maddy már nem is tudta, melyik fájt a
legjobban. Mind nagyon fájt.
Az asszony megvárta, míg Jack végre kiment a he-
lyiségből, azután annak a szállodának a számát tár-
csázta, ahol Lizzie megszállt. Tudta, a lány csak reg-
gel indul vissza Memphisbe.
A telefonközpontos kapcsolta a szobát, és Lizzie
rögtön felvette a kagylót. Épp az ágyán feküdt és
Maddyre gondolt. Este nézte őt a tévében, és képte-
len volt abbahagyni a mosolygást.

257
- Maddy... vagyis anyu... úgy értem...
- Az "anyu tökéletesen megfelel - mosolygott
Maddy, és észrevette, hogy Lizzie-nek egészen
olyan a hangja, mint az övé. - Csak azért hívtalak
fel, hogy megmondjam, szeretlek.
- Én is szeretlek, anyu. Édes istenem, hogy ez mi-
lyen jól hangzik!
- Jól bizony, kicsim! - Maddy arcán könnycsep-
pek gördültek végig. - Majd hívlak Memphisben. Jó
utat! Vigyázz magadra!
Nem tudta volna elviselni, ha bármi történik a lá-
nyával most, hogy egymásra találtak. Amikor letette
a kagylót, mosolygott. Bármit mond vagy tesz is
Jack, ezt nem veheti el tőle. Ennyi év után, ennyi
veszteség után Maddy mégis anya volt.
13. fejezet
ill már ott ült a Bombay Clubban, amikor Maddy
belépett. Fehér vászon nadrágkosztümöt viselt,
napszemüvegét feltolta a feje búbjára, vállán szalma-
táska lógott, és egészen úgy festett, mint a nyár örö-
meinek életre kelt reklámja. A férfi ajka boldog mo-
solyra húzódott, amint meglátta. Ő maga is igen kel-
lemes látványt nyújtott, szépen lesült, és ősz haja csil-
logó fehér színe éles ellentétet alkotott kék szemével
és napbarnított bőrével. Felállva üdvözölte Maddyt.
Az asszony sokkal boldogabbnak tűnt, mint amikor

258
utoljára találkoztak, és ez Billt örömmel töltötte el.
Mindketten fehér bort kértek, és pár percig cse-
vegtek, mielőtt megnézték az étlapot. Több jól is-
mert politikus ült az étteremben, és egy legfelsőbb
bírósági bíró, akivel Bill annak idején egy évfolyam-
ra járt a Harvardon.
- Nagyon vidám ma, Maddy - állapította meg
mosolyogva a férfi. - Jobb kicsit a légkör otthon?
- Azt éppen nem mondanám, de dr Flowers so-
kat segít, és csodálatos dolog történt velem.
Ahányszor csak találkoztak, Bill valamilyen oknál
fogva mindig attól tartott, hogy Maddy bejelenti,
gyermeket vár Nem tudta, miért zavarja ez a gon-
dolat ennyire, de minél többet tudott meg Jackről,
annál kevésbé szerette volna, ha az asszony vég-
képp ennek a házasságnak a csapdájába esik. Már-
pedig egy baba születése ezt jelentené.
- Valamit említett már erről tegnap. Szabad kér-
dezősködnöm, vagy szigorúan titkos az ügy?
Maddy felnevetett:
- Azt hiszem, önnek megvan rá a felhatalmazása,
hogy betekintsen a titkosított aktákba, nagykövet úr
Megbízom magában, Bill, de egyébként valóban ti-
tok, amiről szó van.
- Maddy, ugye nem terhes? - kérdezte hangját le-
hallkítva, aggodalmasan a férfi, és a Maddy arcára kiülő

259
Mona Lisa-mosoly láttán a gyomra görcsbe rándult.
- Különös, hogy épp ez jutott eszébe. Miért kérdi?
Bill most már biztosra vette, hogy aggodalma nem
volt alaptalan.
- Nem is tudom. Csak volt egy ilyen érzésem.
Amikor legutóbb láttam, kis híján elájult. És tegnap
mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Nem va-
gyok biztos benne, hogy a dolgok jelenlegi állása
mellett ez jó hír lenne. Így jelentősen csökkennének
az esélyei annak, hogy ki tudjon lépni ebből a bán-
talmazásra alapozott házasságból. Szóval akkor erről
van szó? - kérdezte meg letörten.
Legnagyobb meglepetésére Maddy a fejét rázta.
- Nem vagyok terhes. Ami azt illeti, nem is tud-
nék teherbe esni.
Furcsa volt ilyen témákról beszélgetni a férfival,
de Maddy nem érezte kínosnak vagy zavarbaejtő-
nek a helyzetet. Bill legalább olyan közel állt hozzá,
mint annak idején Greg, jóllehet más okokból. És
most, hogy Bill tudott már a Jackkel kapcsolatos
problémákról is, az asszony a legnagyobb nyuga-
lommal bízta rá titkait, ösztönösen tudta, soha nem
kell majd csalódnia benne.
- Igazán sajnálom, Maddy Tudom, milyen nagy
csapás lehet ez magának.
- Igen az, legalábbis az volt. De nincs jogom pa-

260
naszkodni, magam tehetek róla. Elköttettem a pete-
vezetékeimet Jack kérésére, amikor összeházasod-
tunk. Nem akart több gyereket.
Bill már nyitotta a száját, hogy megjegyezze, ez
Jack részéről elképesztő önzésre vall, de aztán meg-
gondolta magát, és inkább hallgatott.
- Tegnap azonban döbbenetes dolog történt -
folytatta Maddy, és csillogó szemmel nézett a férfira.
Bill megint megállapította, milyen gyönyörű is ez
az asszony Maddy olyan volt számára, akár egy
napsugár, amelynek fénye beragyogta az életét. Fe-
lesége halála olyannyira lesújtotta, hogy hónapokra
mély depresszióba süllyedt, és még mindig nem he-
verte ki a megrázkódtatást. Ám valahányszor Mad-
dyvel lehetett, boldogság töltötte el, s az idők során
dédelgetett kincsévé vált ez a barátság. Hízelgőnek
találta, hogy az asszony ennyire megbízik benne, és
nyíltan elmond neki olyan dolgokat, amelyekről -
gyanította - senki mással nem beszél.
- Nem bírom a feszültséget - jegyezte meg. -
Árulja el végre, mi történt!
- Hát, nem is tudom, hol kezdjem, az elején vagy
a végén.
Az asszony tétovázott, de látszott rajta, olyasmiről
van szó, ami nagy örömöt szerzett neki.
- Kezdheti akár a közepén is, csak mondja már! -

261
nevetett Bill.
- Jól van, jól van... Akkor kezdem az elején. Ami-
kor tizenöt éves voltam, már együtt jártam Bobby
Joe-val, akihez az érettségi után hozzá is mentem.
Egyszer szakított velem, én pedig egyik este elmen-
tem egy buliba egy másik fiúval.
Maddy ekkor elhallgatott, a homloka ráncba sza-
ladt. Jacknek igaza volt. Akárhogyan meséli is el a
történteket, ringyónak fog feltűnni, és nem nehéz
kitalálni, mit fog Bill gondolni róla. Nem akart men-
tegetőzni, de ahogy a férfira nézett, látszott rajta,
hogy aggasztja valami.
-Miabaj?
- Nem lesz valami jó véleménnyel rólam, ha meg-
hallja, mit tettem.
És nem volt mindegy számára, hogy Bill miként
vélekedik róla. Eddig nem is jött rá, hogy mennyire
nem mindegy. Úgy érezte, jobb lett volna, ha bele
sem kezd a történetbe.
- Hadd döntsem el ezt én magam - mondta a fér-
fi nyugodtan. - Azt hiszem, a barátságunk sokat ki-
bír.
- De a megbecsülését elveszíthetem.
Ám Maddy hajlandó volt vállalni ezt a kockázatot.
Nagyra tartotta Billt, és végül úgy döntött, megéri
lerántania a leplet önnön múltjáról, hogy az örömte-

262
li titkot elmondhassa neki.
- Szóval elmentem szórakozni a másik fiúval. És
bár nem lett volna szabad, lefeküdtem vele. Jóképű,
kedves, jó modorú fiú volt. Nem voltam szerelmes
bele, de magányos voltam, össze voltam zavarodva,
és hízelgőnek találtam, hogy figyelemre méltatott.
- Felesleges magyarázkodnia, Maddy - mondta
szelíden, megnyugtató hangon Bill. - Az ilyesmi elő-
fordul. Nagyfiú vagyok, értem; miről van szó.
Maddy hálásan rámosolygott. Mennyire más volt
így beszélni a történtekről, mint amikor a férje min-
dennek elmondta miatta!
- Köszönöm. Ez volt az egyes számú meggyónni-
való. A kettes számú pedig az, hogy teherbe estem.
Tizenöt éves voltam, az apám kis híján megölt, ami-
kor kiderült. Ráadásul, mire rájöttem, már a negye-
dik hónapban voltam. Fiatal voltam és meglehető-
sen buta, és már nem lehetett tenni semmit. Szegény
voltam. Valószínűleg akkor is meg kellett volna szül-
nöm, ha előbb jövök rá, hogy mi a helyzet.
- Megszülte a babát? - kérdezte Bill döbbenten,
de nem elítélően.
Maddy tisztán érezte az árnyalatnyi eltérést.
- Igen. Egészen tegnapig erről szinte senki sem
tudott. Elköltöztem egy másik városba öt hónapra,
ott jártam iskolába és ott szültem. Kislány lett -

263
mondta, és a szeme könnybe lábadt. - Csak egyszer
láttam, és amikor kiengedtek a kórházból, kaptam
róla egy fényképet. Ez volt minden, ami megmaradt
nekem belőle, és idővel eldobtam azt is, mert féltem,
hogy jack esetleg megtalálja. Neki soha nem beszél-
tem a dologról. Lemondtam a babáról, hogy örökbe
fogadhassák, és hazamentem, mintha mi sem tör-
tént volna. Bobby Joe tudott róla, de nem érdekelte,
és újra járni kezdtünk.
- Mit szólt mindehhez a gyerek apja?
- Megmondtam neki, hogy teherbe ejtett, de me-
reven elhatárolódott az egésztől. A szüleinek vas-
boltjuk volt, minket söpredéknek tartottak, mint
ahogy azok is voltunk. Győzködték a fiukat, hogy
valószínűleg nem is az övé a gyerek. Kétlem, hogy
hitt volna nekik, de félt szembeszállni velük, és kü-
lönben is alig ismertük egymást. Telefonáltam neki,
amikor a baba megszületett, de ő soha nem hívott,
sem előtte, sem utána. És három héttel később autó-
baleset áldozata lett. Frontális ütközés volt, azonnal
szörnyethalt.
Maddy nagyot sóhajtott. Nem is gondolta volna,
hogy ilyen nehéz lesz Billnek elmondani a történte-
ket, és hogy az emlékek felidézése ilyen felkavaró és
megindító élmény lesz. Bill az asztal alatt bátorítólag
megszorította a kezét.

264
- A babáról természetesen nem hallottam soha
többé - folytatta Maddy. - Akkoriban az örökbefoga-
dással kapcsolatos minden adat titkosnak számított,
így nem tudtam, ki adoptálta, és remény sem volt rá,
hogy valaha ki tudjam deríteni. Érettségi után hoz-
zámentem Bobby Joe-hoz, és kilenc év után elhagy-
tam. Miután elváltam, Jack felesége lettem. És bár
meg kellett volna tennem, nem mondtam el neki.
Egyszerűen képtelen voltam rá. Attól féltem, ha el-
mondom, nem fog szeretni. - Megint könny szökött
a szemébe. - Soha nem mondtam el neki. Olyan
mozzanata volt ez a múltamnak, amelyet saját ma-
gam előtt is próbáltam eltagadni. Képtelen voltam
rágondolni is. És tegnap - Maddy elmosolyodott,
miközben az arcán könnycseppek gördültek le -
tegnap egyszerűen besétált az irodámba.
- Kicsoda?
Bill nem merte kimondani, amire gondolt, pedig
érezte, mi lehet az egyetlen igazi válasz a kérdésére,
de túlságosan fantasztikusnak tűnt ahhoz, hogy igaz
legyen. Ilyesmi csak filmekben és regényekben tör-
ténhet meg.
- A lányom. Lizzie-nek hívják - jelentette be
Maddy büszkén. - Három évébe telt, mire megtalált.
Az örökbe fogadó szülei egy évvel később meghal-
tak, úgyhogy szegényke árvaházba került. Ott volt a

265
közelemben Knoxville-ben, és én nem tudtam róla -
mondta az asszony szomorúan, de a fontos most
már csak az volt, hogy mégis egymásra találtak. - Az
árvaház után nevelőszülőknél volt, egyik családtól a
másikhoz vitték. Most tizenkilenc éves. Memphis-
ben él. Főiskolára jár, és mellette mint pincér dolgo-
zik. És egyszerűen gyönyörű. - Maddy arca ragyo-
gott. - Tegnap öt órát töltöttünk együtt, ma hazauta-
zott Memphisbe, de hamarosan visszahozom. Neki
még nem mondtam, de szeretném, ha Washington-
ba költözne. Persze csak ha ő is akarja. Tegnap este
felhívtam. - Maddy hangja elcsuklott. - Azt mondta
nekem... anyu...
Bill megszorította az asszony kezét. Meghatotta a
csodálatos történet.
- Hogy a csodában tudta felkutatni magát?
- Nem is tudom pontosan. Gondolom, elment
Gatlinburgbe, oda, ahol született, és addig kérdezős-
ködött, míg végül talált valakit, aki még emlékezett
ránk. Kiderítette, körülbelül hány éves voltam a szü-
léskor, végigjárta a helyi iskolákat, és rátalált egy volt
tanáromra. Az a megdöbbentő az egészben, hogy
senkinek nem jutott még eszébe összekapcsolni azt
a gyereklányt Maddy Hunterrel. Bár az is igaz, hogy
azóta majdnem húsz év telt el, és az akkori meg a
mostani énem között nincs valami sok hasonlóság.

266
De Lizzie nézett a tévében, és rájött, mi az igazság.
A nyilvánosság előtt soha nem beszéltem a múltam-
ról. Nincs benne semmi, amire büszke lehetnék.
Maddy most nagyon finoman fogalmazta meg ér-
zéseit, ugyanis valójában rettenetesen szégyellte a
múltját - Jack mesterkedésének eredményeképpen.
- Ez nem igaz - tiltakozott rögtön Bill. - Nagyon
sok mindenre büszke lehet.
- Köszönöm, Bill. Akárhogy is, a lányom tehát
valószínűleg követte a nyomaimat Chattanoogáig,
és valahogyan rájött arra, amire rajta kívül senki
más. Azt mondja, valahol olvasta, hogy a lánykori
nevem Beaumont. Imád olvasni - jegyezte meg
büszkén.
Bill mosolyogva nézte. Maddyból hirtelen igazi
anya lett. Tizenkilenc évvel később ugyan a kelleté-
nél, de hát jobb későn, mint soha. És a lánya épp a
legmegfelelőbb pillanatban bukkant fel.
- Eljött a céghez, és érdeklődött utánam. - Maddy
arca most elkomorodott. - De nem hozzám küldték,
hanem a férjemhez. Jack valami őrült rendszert ve-
zetett be, mindenkit, aki engem keres, hozzá külde-
nek. Állítása szerint az egész az én biztonságomat és
nyugalmamat hivatott őrizni, de most már tudom,
egyszerűen ő akarja megszabni azt is, kivel beszél-
hetek és kivel nem. Hazudott Lizzie-nek - mondta a

267
fejét csóválva - azt mondta neki, nem Beaumont a
nevem és nem chattanoogai vagyok. De a lányom
vagy nem hitt neki, vagy éppolyan makacs, mint én
vagyok, és tegnap kiadta magát fánkárusnak, hogy
bejusson az épületbe, és egyszer csak ott volt az iro-
dámban. Először megijedtem tőle, azt hittem, vala-
mi őrült rajongó, aki meg akar támadni. Olyan fur-
csa volt az arca, és látszott, hogy nagyon ideges. Az-
tán mindent elmondott. Hát ez történt. És most van
egy lányom - fejezte be boldog mosollyal.
- Ez aztán a csodálatos történet! - mosolygott
vissza Bill, de aztán elkomolyodott. Volt valami, ami
nagyon fúrta az oldalát. - És Jack mit szólt mindeh-
hez? Feltételezem, beszéltek róla.
- Igen. Amikor megkérdeztem, miért nem szólt
róla, hogy beszélt a lányommal, azt felelte, hogy
szélhámosnak gondolta őt, azt hitte, valaki zsarolni
próbál ezzel a mesével. Arról viszont lényegesen
több szó esett, hogy én miért hallgattam el előle,
hogy gyerekem született. Rettenetesen dühös
emiatt, és attól tartok, igaza van. Rosszul tettem,
hogy eltitkoltam, nagyon jól tudom. Legfeljebb
annyi szolgálhat mentségemül, hogy féltem. És jo-
gos is volt a félelmem, mert most elmondott min-
denféle ringyónak és szajhának, és megfenyegetett,
hogy kirúg. Nem akarja, hogy bármi köze is legyen

268
a dologhoz. Én viszont nem fogom megint eltaszíta-
ni magamtól a lányomat. Örülök, hogy visszakap-
tam.
- Ez így természetes. És mondja, milyen a lányka?
Szép, mint az anyukája?
- Ó, sokkal szebb! Egyszerűen gyönyörű, és olyan
aranyos és szeretetre méltó! Soha nem volt igazi ott-
hona. Annyi mindent szeretnék megtenni érte!
Bill nagyon remélte, hogy a lány valóban olyan
nagyszerű ember, amilyennek Maddy gondolja. Ám
akármilyen legyen is, az teljesen érthető, hogy
Maddy igazi anya-lánya kapcsolatot szeretne vele
kialakítani.
- jack azt mondja - folytatta az asszony - hogy
Lizzie nem teheti be a lábát a házunkba. Attól tart,
hogy botrány lesz, és nagyon rossz hatást gyakorol
majd az egész az imázsomra.
- Maga is tart ettől?
- A legkevésbé sem - felelte őszintén Maddy -
Hibát követtem el. Az mindenkivel előfordul. Sze-
rintem az emberek meg fognak érteni.
- Ami az imázsát illeti, véleményem szerint a ha-
tás inkább lesz pozitív, mint negatív De vannak itt
ennél lényegesen fontosabb kérdések is. - Rövid
hallgatás után hozzátette: - Nagyon megható tör-
ténet.

269
- Ilyen boldog még soha életemben nem voltam.
Meg sem érdemlem, hogy ilyen szerencsém legyen.
- De igen. Nagyon is - erősködött Bill. - Dr
Flöwersszel beszélt már az új fejleményekről?
- Tegnap este. Azt mondta, nagyon szorít értem.
- Ez nem lep meg. Én is szorítok magáért. Csodá-
latos ajándékot kapott az élettől, és nagyon ráfért
már magára egy kis boldogság. Viszont az sem lep
meg, ahogyan Jack reagált. Minden alkalmat megra-
gad, hogy gyötörhesse magát. Ahogy beszél magá-
val, az megbocsáthatatlan, Maddy! Zsarnokoskodik
maga felett, és igyekszik minden lehető módon bűn-
tudatot ébreszteni magában.
Ehhez jack valóban nagyon értett, és ezzel mind-
ketten tökéletesen tisztában voltak.
Ekkor odalépett asztalukhoz a pincér Megrendel-
ték az ebédet, azután tovább beszélgettek. Az idő re-
pült, mire észbekaptak, már fél kettő volt.
- És most, mindezek után, hogyan képzeli el a jö-
vőt? - kérdezte Bill aggódva.
Maddynek nehéz döntéseket kellett meghoznia,
és ezek közül csak néhány érintette újonnan megta-
lált lányát. Továbbra is egy fedél alatt élt bántalma-
zójával, márpedig arra aligha lehetett számítani,
hogy a férfi valami varázslat folytán egyszerűen el-
tűnik.

270
- Fogalmam sincs. Valószínűleg néhány hét múl-
va meglátogatom Lizzie-t Memphisben. Szeretném,
ha itt folytatná a tanulmányait.
- Abban talán tudok segíteni. Majd szóljon, ami-
kor időszerű lesz a dolog.
- Köszönöm, Bill. De van itt még más probléma is
bőven. Jack attól fél, hogy a bulvárlapok kiszagolnak
valamit, és akkor kitör a botrány.
- Na és akkor mi van? - vont vállat Bill. - Magát is
ennyire izgatja a pletykalapok véleménye?
- Engem csak Jack reakciója izgat. Halálra fog
gyötörni.
- Talán jobb lenne, ha mégsem utaznék el holnap
a Vineyardra - tanakodott aggódva Bill. - Ha akarja,
szívesen itt maradok, bár nem tudom, hogyan lehet-
ne ráncba szedni a férjét. Továbbra is az a vélemé-
nyem, az lenne a legjobb megoldás, ha elhagyná őt.
- Tudom. De dr Flowersszel egyetértünk abban,
hogy nem állok még készen rá. Olyan sokat köszön-
hetek Jacknek!
- Dr Flowers ebben is egyetért magával? - vonta
fel szemöldökét Bill.
Maddy zavartan elmosolyodott.
- Nem. De megérti, hogy még nem tudom el-
hagyni őt.
- Ne várjon túl sokáig, Maddy! Mi lesz, ha Jack

271
nem elégszik meg azzal, hogy csupán lelkileg bán-
talmazza? Olyan ez, mintha egy időzített bombán
üldögélne. .
- Dr Flowers szerint a helyzet még rosszabb lesz,
ha Jack megérzi, hogy kezdek eltávolodni tőle.
- Na, tessék! Akkor minek marad vele? Egysze-
rűen nincs értelme ekkora kockázatot vállalni. Lép-
nie kell, Maddy, mégpedig gyorsan.
Az bolt az egészben a legelképesztőbb, hogy Mad-
dy gyönyörű, intelligens, sikeres nő volt, az ország-
ban minden lány és asszony olyan szeretett volna
lenni, mint ő. A rajongók szemében maga volt a
megtestesült függetlenség, és az anyagi eszközei is
megvoltak ahhoz, hogy el tudjon menekülni egy
rossz helyzetből. Ám a bántalmazás ennél sokkal bo-
nyolultabb dolog volt, Maddy ezt nagyon jól tudta,
és most már Bill is kezdte megérteni.
- Felhív majd a Vineyardon, Maddy? Halálra fo-
gom aggódni magam maga miatt.
Ez igaz volt, Bill újabban nagyon sokat gondolt
Maddyre, többet, mint az érthető vagy várható lett
volna. Még mindig gyászolta a feleségét, valahogy
szinte a megszállottja volt, miközben a könyvet írta
róla. Ám mostanában gyakran előfordult, hogy
munkájától elvonta figyelmét vagy éppen felvidítot-
ta egy-egy Maddyvel kapcsolatos gondolat.

272
- Én majd a munkahelyén hívom - tette hozzá.
Nem merte otthon felhívni Maddyt, nem akarta,
hogy Jack ezután még féltékenységből is kínozza az
asszonyt.
- Fel fogom hívni - ígérte Maddy - És minden
rendben lesz. Rengeteg a munkám, és valószínűleg
pár napra lemegyünk Virginiába is. Jó lenne, ha Liz-
zie-t is vihetném, de Jack biztosan nem engedi meg.
- Bár elszánná már magát és véget vetne ennek a
sötét ügynek! - sóhajtott komoran Bill.
Nem vezették személyes érdekek, amikor igyeke-
zett rávenni Maddyt, hogy hagyja el a férjét. Ám at-
tól, hogy mint emberi lény ölbe tett kézzel kell néz-
nie, hogy egy másik emberi lényt kínoznak, harag és
a tehetetlenség érzése töltötte el. Időnként a helyzet,
amelybe most került, azokra a végtelennek tűnő hó-
napokra emlékeztette, amikor a feleségét fogva tar-
tották a terroristák Akkor is csak tehetetlenül vára-
kozott, és rettenetes érzés volt számára, hogy nem
tud segíteni. Akárcsak most.
- Vigyázzon magára! - mondta Maddynek, ami-
kor az étterem előtt elbúcsúztak. - Ne tegyen semmi
olyasmit, amivel magára haragítja a férjét. Ez most
nem a legmegfelelőbb időpont arra, hogy szembe-
szálljon vele. Nem kell semmit bebizonyítania, Mad-
dy. Csak annyi a dolga, hogy meneküljön Jack köze-

273
léből, amikor végre úgy érzi, hogy készen áll rá. Ad-
dig pedig legyen nagyon óvatos... - elmosolyodott
és hozzátette: - anyuka. Tudja, ez nagyon tetszik ne-
kem. Jól áll magának az anya szerep.
- Köszönöm, Bill. Jól is érzem magam benne.
- Hát csak élvezze az anyaság örömeit! Megér-
demli.
Melegen megölelték egymást, és Bill még mindig
ott állt a járdán, amikor Maddy kocsija eltűnt a sa-
roknál. Két órával később hatalmas csokrot hoztak
az asszony irodájába. A halványrózsaszín virágok
között kicsi rózsaszín léggömbök voltak, és egy szin-
tén rózsaszín játékmackó. A kártyán ez állt: "Gratu-
lálok a kislányhoz! Szeretettel: Bill." Maddy a fiókjá-
ba csúsztatta a kártyát, és mosolyogva nézegette a
virágokat. Egészen meghatotta ez a kedves gesztus.
Felhívta Billt, de mivel az még nem ért haza, csupán
az üzenetrögzítőnek mondta el, mennyire tetszik
neki a csokor.
Maddy még mindig mosolygott a virágok és a fér-
fival töltött kellemes órák emlékei miatt, amikor egy
órával később Jack lépett be a szobába.
- Mi a franc ez? - bökött dühösen a rózsaszín
mackóra. Nem volt nehéz kitalálnia, mire utal a cso-
kor.
- Csak egy kedves tréfa. Nem nagy ügy.

274
- Egy frászt nem az! Ki küldte?
Kereste a kártyát, de nem találta. Maddy hálát
adott az égnek, amiért volt annyi esze, hogy eltegye
a kártyát, és kétségbeesetten igyekezett kigondolni,
mit mondjon.
- A pszichiáterem - felelte végül, és rögtön rájött,
hogy ez sem a megfelelő válasz volt.
A válása után sokáig járt terápiára, de aztán Jack
leállította. Addig mondogatta, hogy a pszichiáter
egy tehetségtelen, ostoba alak, aki csak megzavarja
Maddy fejét, hogy az asszony végül jobbnak látta,
ha nem megy többé hozzá. Mostanra már nyilván-
valóvá vált számára, hogy ez is csupán az ő elszige-
telését célzó mesteri terv része volt.
- Mióta jársz megint terápiára?
- Voltaképpen a hölgy inkább csak jó barát. Phyl-
lis bizottságában találkoztam vele.
- Kiféle, miféle? Valami leszbikus feminista?
- Körülbelül nyolcvanéves, és unokái vannak.
Nagyon érdekes asszony.
- Képzelem. Biztosan szenilis. Mindenesetre, ha
eleget jártatod a szád, Mad, hamarosan a pletykala-
pok címoldalán találod magad, akkor pedig elbú-
csúzhatsz az állásodtól. Úgyhogy a helyedben én be-
fognám a szám. És mondd meg annak a kis mem-
phisi lotyónak, hogy ő is kussoljon, különben olyan

275
pert akasztok a nyakába rágalmazásért és hitelrontá-
sért, hogy megemlegeti.
- Mi abban a rágalmazás, ha azt állítja, hogy a lá-
nyom? - érdeklődött Maddy nyugodt hangon, mi-
közben majd felrobbant a dühtől. - Ez az igazság. Jo-
ga van ezt állítani. De megígérte, hogy senkinek sem
beszél róla. És ne nevezd kis lotyónak, Jack! Ő a lá-
nyom!
Udvariasan, halkan beszélt, ám Jack szikrázó
szemmel fordult felé.
- Nem te mondod meg, hogy mit csináljak és mit
ne. Elfelejtetted, Mad? Én vagyok a főnök! Te a tulaj-
donom vagy!
Maddy nagy levegőt vett, hogy válaszoljon, ám
ekkor belépett a titkárnője, így annyiban hagyta a
dolgot. Pontosan ez volt azonban a helyzet kulcsa.
Jack valóban úgy gondolta, hogy ő a tulajdona. És ő
hét éven át hagyta, hogy így gondolja, mert ő maga
is elhitte neki. Ám most már tudta, mi az igazság.
Annyi bátorsága még nem volt, hogy ennek megfe-
lelően cselekedjen, de legalább az agyában már vilá-
gosság gyúlt. És a férje néhány perc múlva vissza-
ment a saját irodájába.
Nem sokkal ezután csörgött a telefon. Bill volt az.
Megkapta az üzenetet, és nagyon örült.
- Gyönyörű a csokor! - lelkendezett Maddy, és az

276
arca máris megint ragyogott. - És milyen aranyos öt-
let! Igazán köszönöm, Bill. És köszönöm az ebé-
det is.
- Máris hiányzik, Maddy - mondta a férfi, és a
hangja fiatalosan, kicsit zavartan csengett.
Hosszú évek óta nem küldött virágot a feleségén
kívül senkinek, de most valahogyan szerette volna
még emlékezetesebbé tenni Maddy lányának vissza-
térését. Tudta, milyen sokat jelent ez az asszony szá-
mára, és mélyen meghatotta mindaz, amit Maddy
elmesélt neki, mint ahogy az is, hogy ennyire meg-
bízik benne. Igazi jó barátok voltak.
- Nagyon fog hiányozni, amíg távol leszek - tette
hozzá.
Furcsa volt, hogy ezt mondta, és ez mindkettejük-
nek feltűnt. De Maddy rájött, hogy neki is hiányoz-
ni fog a férfi. Kezdett egészen hozzászokni, hogy
Billre mindig számíthat, hogy ott van a közelében,
ha nem is találkoznak valami gyakran. Mindennap
beszéltek telefonon. Erről legalább addig sem kell le-
mondaniuk, míg a férfi a lányánál lesz.
- Két hét múlva itt vagyok, Maddy. Addig is vi-
gyázzon magára!
- Úgy lesz. Megígérem. És érezze jól magát a gye-
rekei körében.
- Alig várom, hogy megismerhessem Lizzie-t.

277
- Hamarosan sort kerítünk rá, Bill. Vigyázzon ma-
gára!
Miután letették, Maddy csak ült, bámult ki az ab-
lakon, és Billre gondolt. Nagyon rendes ember, jó
barát, Maddy örült, hogy megismerte. Milyen furcsa
is az élet, hol elvesz mindent az embertől, hol meg
elárasztja csodálatos ajándékokkal. Maddy sokáig
állt vesztésre ebben a nagy játékban, és aztán talált
mást ahelyett, amit elveszített. Más embereket, más
helyeket, más dolgokat. Most már csak annyi volt
hátra, hogy gondoskodjon jövője biztonságáról. Re-
mélte, a sors megint kegyes lesz hozzá.
A Dunbarton utcában álló házában üldögélve Bill
szintén kibámult az ablakon. Ám ő csakis azért
imádkozott, hogy Maddyvel ne történjen semmi
szörnyűség. Minden idegszálával érezte, hogy az
asszony veszélyben van. Méghozzá sokkal nagyobb
veszélyben, mint azt maga Maddy gondolta.
14. fejezet
két hét, amíg Bill távol volt, eléggé békésen telt
A Maddy számára. Jackkel kivettek egy hét sza-
badságot és lementek Virginiába, ahol a férfi mindig
jobb hangulatban volt. Jól érezte magát a farmon, a
lovai között, és többször visszarepült Washington-
ba, hogy különböző témákban fontos megbeszélé-
seket folytasson az elnökkel. És amikor távol volt,

278
vagy lovagolni ment, Maddy felhívta Billt a Vine-
yardon.
- Rendesen viselkedik a férje? - kérdezte Bill ag-
gódó hangon.
- Minden rendben van - nyugtatta meg Maddy.
Azt épp nem mondhatta, hogy nagyszerűen érzi
magát, de nem volt veszélyben sem. Jack az olyan
időszakok után, amikor különösen borzalmasan
bánt vele, mindig visszatáncolt. Mintha be akarta
volna bizonyítani, hogy minden rossz csak Maddy
képzeletének szüleménye volt. Dr Flowers rámuta-
tott, ez az immár klasszikusnak számító Gázláng cí-
mű film alapgondolata, hogy az asszony ne csupán
őrültnek látsszék, hanem annak is érezze magát,
amikor arra panaszkodik, hogy a férje milyen rosz-
szul bánik vele. És Jack pontosan ezt csinálta Virgi-
niában. Úgy tett, mintha nem lenne mérges, amiért
Maddy lánya előkerült, bár azt megmondta, szerin-
te jobb lenne, ha az asszony nem utazna el Mem-
phisbe. Felismerhetik, és különben is ott ilyenkor el-
viselhetetlen a hőség. Jack azt akarta, Maddy legyen
inkább vele. Megint nagyon szenvedélyes hangulat-
ban volt, de rendkívül gyengéden szeretkezett fele-
ségével, egészen nevetségesnek tűnt a gondolata is
annak, hogy valaha fájdalmat okozott volna, pláne
szándékosan. Ám Maddy most semmiről nem vitat-

279
kozott vele, és dr Flowers figyelmeztette, ez egyma-
gában is elég ahhoz, hogy a férfiban gyanakvás éb-
redjen. Mindennek ellenére Maddy őszintén vála-
szolt Bill kérdésére, amikor azt mondta, biztonság-
ban érzi magát.
- Hogy áll a könyvvel? - kérdezte, mert Bill min-
dennap jelentette, mennyit haladt.
- Elkészült - közölte Bill büszkén a visszautazá-
suk előtti hétvégén. - Szinte hihetetlen.
Mindketten szerettek volna már újra Washington-
ban lenni. A bizottság hétfőn tartotta következő ülé-
sét.
- Alig várom, hogy elolvashassam.
- Nem valami vidám olvasmány.
- Hogyan is lehetne az? Viszont biztosan csodála-
tos.
Maddy tudta, hogy nincs joga hozzá, mégis na-
gyon büszke volt a férfira.
- Amint végzek a letisztázással, küldök egy pél-
dányt a kéziratból. Nagyon kíváncsi vagyok a véle-
ményére - mondta Bill, azután zavartan elhallgatott.
Sokat gondolt Maddyre, de nem tudta, hogyan
mondja ezt el neki. - Alig várom, hogy láthassam,
Maddy Annyira aggódom magáért!
- Felesleges, Bill. Jól vagyok. És jövő hétvégén
megint találkozom Lizzie-vel. Feljön Washingtonba.

280
Alig várom, hogy bemutathassam magának. Min-
dent elmeséltem magáról neki.
- Fogalmam sincs, mit tudott mesélni - felelte a
férfi zavartan. - Lizzie bizonyára valami őskori lelet-
nek gondol, és nem vagyok különösebben érdekes
sem.
- Számomra az. Maga a legjobb barátom, Bill.
Senki nem állt ilyen közel hozzá, kivéve Greget,
akinek új barátnője volt New Yorkban, és még min-
dig telefonált, amikor csak tehette. Arra azonban ha-
mar rájöttek, hogy ha Jack vette fel a telefont, leta-
gadta Maddyt, és az üzeneteket sem adta át neki.
Így aztán Billel az asszony még jobban ügyelt a hívá-
sok időzítésére.
- Maga is nagyon különleges helyet foglal el az én
életemben - felelte a férfi, mert nem nagyon tudta,
mit mondjon.
Meglehetősen zavarosak voltak az érzései, Maddy
hol lányaként, hol jó barátként, hol ragyogó nőként
bukkant fel a gondolataiban. Az asszony is hasonló
cipőben járt. Időnként szinte a bátyjának érezte Billt,
máskor azonban egészen meghökkentő érzések éb-
redtek benne a férfi iránt. Ám egyikük sem tett még
csak kísérletet sem arra, hogy mindezt szavakba
öntse.
- Ebédeljünk együtt a bizottsági ülés előtt - vetet-

281
te fel Bill. - Mit szól hozzá?
- Remek ötlet.
Mire azonban Maddy visszaért Washingtonba,
még az eddigieknél is jobban össze volt zavarodva,
mert Jack a farmon töltött utolsó két napban egészen
elképesztően kedves volt hozzá. Virágot szedett neki
a kertben, az ágyba vitte a reggelijét, hosszú sétákat
tett vele, és állandóan azt hangoztatta, Maddy mi-
lyen fontos a számára. És amikor szeretkezett vele,
gyengédebb és figyelmesebb volt, mint házasságuk
hét éve során bármikor. Úgy tűnt, mintha a a bántal-
mazás, a múlt minden gyötrelme csupán Maddy
képzeletének csúf játéka lett volna. És az asszonyt
megint rettenetesen furdalta a lelkiismeret mind-
azért, amit Billnek, Gregnek és dr Flowersnek mon-
dott, amiért olyan rossz színben tüntette fel előttük
az ő nagyon is szerető férjét. Kezdte úgy érezni, hogy
az egész az ő hibája. Talán épp arról van szó, hogy ő
a legrosszabbat hozza ki Jackből. Hiszen amikor
akart, Jack tüneményes tudott lenni, és ehhez csu-
pán annyi kellett, hogy ő kedves legyen hozzá.
Mindezt megpróbálta elmagyarázni dr Flowers-
nek a hazatérésük utáni délelőttön, és meglehetősen
rosszul esett neki, ahogyan a pszichiáter reagált.
- Vigyázzon, Maddy - intette dr Flowers. - Gon-
dolja át, mi történik! Megint belesétál a férje állította

282
csapdába. Jack tudja, hogy ön mit gondol, és most be
akarja bizonyítani, hogy téved, el akarja hitetni ön-
nel, hogy minden csakis az ön hibája.
Az ő értelmezésében az egész egy olyannyira
machiavellisztikus cselszövésnek tűnt, hogy Maddy
rögtön sajnálni kezdte Jacket. Nyilvánvalóan sike-
rült jól befeketítenie szegény férjét dr Flowers előtt.
Billnek azonban nem szólt a dologról, amikor együtt
ebédeltek, mert félt, hogy ő is úgy fog reagálni, mint
a pszichiáterasszony. Inkább a könyvről beszélget-
tek. Bill már hónapokkal ezelőtt talált rá kiadót egy
szerzői jogi ügynökség segítségével.
- Mik a tervei az őszre? - érdeklődött a férfi óva-
tosan.
Azt szerette volna hallani, hogy Maddy végre el-
hagyja a férjét. Ám az asszony nem is említette ezt a
témát, soha még ilyen boldognak és nyugodtnak
nem látszott, amióta csak Bill ismerte. Úgy tűnt,
mintha minden a lehető legjobban alakulna az életé-
ben, ám Bill továbbra is ugyanúgy aggódott érte. És
dr Flowershez hasonlóan, ő is attól tartott, hogy
Jacknek megint sikerült becsalogatnia Maddyt a
csapdájába, és aztán ott is tartja örökre, hol bántal-
mazva, hol összezavarva őt, mígnem végül az
asszony majd nem bírja tovább. És Maddy egyetlen
szóval sem utalt arra, hogy szándékában állna el-

283
hagyni a férjét.
- Megpróbálom valahogy újra népszerűvé tenni a
műsort. A nézettségi adatok szerint épp zuhanóre-
pülést hajtunk végre. Azt hittem, ennek Brad az oka,
de Jack szerint én sem vagyok valami jó formában,
az előadásmódom sem olyan, amilyennek lennie
kellene. Azt mondja, minden anyagom unalmas.
Akarok néhány jól előkészített riportot összehozni
az ősszel, hátha sikerül újra életet lehelni a műsorba.
jack szokása szerint őt tette felelőssé olyasmiért,
ami nem is az ő hibája volt, és Maddy minden kétke-
dés, gyanakvás nélkül hitt neki. Bill tudta, ennek
nem az az oka, hogy az asszony buta, hanem az,
hogy Jack rendkívül meggyőzően tudta előadni ál-
láspontját, és valósággal megbabonázta feleségét.
Ám egy, a sajátságos módszereket nem ismerő külső
szemlélő számára nehéz lett volna észrevenni, mi
történik. Maddy pedig túlságosan közel volt a tűz-
höz, azért nem vett észre semmit.
Bill kétségbeejtőnek találta a helyzetet, és már az
is az eszébe jutott, hogy felhívja dr Flowerst, de tud-
ta, a pszichiáter nem lenne hajlandó pácienséről bár-
kivel beszélni, mert nem tartaná etikusnak. Így hát
Bill nem tehetett mást, mint hogy ölbe tett kézzel
nézte, mi történik Maddyvel. És megint Margaret ju-
tott az eszébe, és a tehetetlen várakozással töltött

284
hosszú hónapok, és azután a tragikus végkifejlet.
Bill nem akarta elkövetni még egyszer ugyanazt a
hibát, nem akarta felbőszíteni vagy épp megijeszte-
ni az ellenséget azzal, hogy közbelép. Mert ő aztán
mindenkinél jobban tudta, hogy Jack félelmetes el-
lenfél, és igazi terrorista a szó legszorosabb értelmé-
ben. És Bill meg akarta menteni az asszonyt. Remél-
te, hogy ezúttal nem vall kudarcot.
A bizottságban jól haladt a munka, a tagok azt la-
tolgatták, hogy talán gyakrabban kellene összeülni-
ük. A first lady újabb hat embert szervezett be, és
őszre nagyszabású kampányt terveztek, első lépés-
ként hirdetésekkel próbálták meg felvenni a harcot a
családon belüli erőszak és a nők sérelmére elkövetett
bűncselekmények ellen. A hat különböző hirdetés
kidolgozására munkacsoportok alakultak. Bill és
Maddy a nemi erőszakkal foglalkozó albizottságba
került, és a munka során rettenetes dolgokról sze-
reztek tudomást. Volt gyilkossággal foglalkozó albi-
zottság is, de ennek munkájában egyikük sem kí-
vánt részt venni.
És a Washingtonba való visszatérésüket követő
hétvégén megérkezett Lizzie, és Maddy a Four Sea-
sonsben vett ki neki szobát. Az asszony meghívta
Billt, hogy teázzon velük, és Lizzie nagyon jó be-
nyomást keltett a férfiban. Valóban olyan szép volt,

285
ahogyan Maddy mondta, és rendkívül okos is. És
ahhoz képest, amilyen hányatott életet élt gyerek-
korában, csodálatra méltóan művelt és intelligens
volt. A tanulást nagyon komolyan vette, és imádott
olvasni.
- Szeretném, ha a következő félévtől a George-
town Egyetemen folytatná a tanulmányait - mond-
ta Billnek Maddy, miközben az elegáns előcsarnok-
ban üldögéltek teájuk mellett.
- Vannak kapcsolataim, amelyeknek talán hasz-
nát vehetjük - vetette fel Bill. - Mire is szeretnél sza-
kosodni?
- Legjobban a külpolitika és a kommunikáció ér-
dekel - felelte Lizzie habozás nélkül.
- Szerettem volna gyakornoki állást szerezni neki
a tévénél, de ez sajnos lehetetlen-jegyezte meg szo-
morúan Maddy.
Jacknek még azt sem merte megmondani, hogy Liz-
zie meglátogatja. A férfi az utóbbi időben igazán ked-
ves volt hozzá, úgyhogy nem akarta felbosszantani.
- Ha Lizzie itt jár iskolába, szerzek majd neki egy
kis lakást Georgetownban - mondta mosolyogva.
- Csak biztonságos környéken legyen - intette
Bill, a homlokát ráncolva. A bizottsági ülésen rémítő
adatokat tudtak meg a közbiztonságot illetően.
- Arra ügyelek, ne aggódjon! - bólintott Maddy,

286
mert ő is ugyanarra gondolt, mint Bill. - Talán kelle-
ne Lizzie mellé egy lakótárs.
Amikor Lizzie elszaladt kezet mosni, Bill meg-
mondta Maddynek, hogy a lány szerinte is bűbájos.
- Nagyszerű gyerek, büszke lehet rá - mosolygott
Maddyre.
- Az is vagyok, bár nincs jogom hozzá.
Az asszony estére színházjegyet vett. Jacknek azt
mondta, a bizottság nőtagjaival vacsorázik, és bár a
férfi nem örült a dolognak, belenyugodott, mivel az
elnök feleségéről volt szó.
Amikor Lizzie visszatért az asztalhoz, tovább be-
szélgettek az iskoláról, és arról, hogy Washingtonba
költözik, hogy közelebb legyen anyjához. Olyan
volt ez, mint egy megvalósult álom, mindkettejük
számára. És Bill úgy vélte, mindketten nagyon meg-
érdemlik, hogy végre valami jó történjen az életük-
ben.
Öt órakor Bill elbúcsúzott tőlük, és pár perc múl-
va Maddy is hazament, hogy átöltözzön. A király és
én című darabot választotta, és nagyon izgult, mert
Lizzie még soha nem látott musicalt.
Amikor hazaért, Jack épp a híradót nézte. A hétvé-
gi műsorvezetők nézettségi indexe jobban alakult,
mint Maddyéké, de Jack továbbra sem osztotta fele-
sége véleményét, miszerint ez csak Brad hibája volt.

287
Pedig Newbury egyszerűen nem állta meg a helyét
mint műsorvezető. Jack alattomos cselszövése, hogy
kirúgta Greget, bizony visszafelé sült el. Ám ő egy-
folytában Maddyt hibáztatta. A gyártásvezető Mad-
dyvel értett egyet, de nem mert szólni Jacknek. Nem
szívesen helyezkedett szembe vele senki.
Jack úgy tervezte, hogy barátokkal vacsorázni
megy, már öltözködött, amikor Maddy elindult. Az
asszony szeretetteljes csókkal búcsúzott, és örült,
hogy férje ilyen kedves hozzá. Így minden sokkal
könnyebb volt. Maddy remélte, hogy végre lezárult
házasságuk rossz periódusa.
Maddy taxit hívott, a szállodánál felvette lányát,
azután a színházhoz hajtottak. Lizzie csillogó szem-
mel, elragadtatással nézte a darabot, akár egy kis-
lány, és a végén vörösre tapsolta a tenyerét.
- Ilyen jót még soha nem láttam, anyu - lelkende-
zett, amint kiléptek a színház épületéből.
Maddy a szeme sarkából meglátott egy férfit, fény-
képezőgéppel a szemében. Villant a vaku, és a férfi
már el is tűnt. Nem nagy ügy, gondolta Maddy, biz-
tosan valami turista volt, aki felismerte őt, és gyorsan
lekapta a családi album számára. Az asszony egy pil-
lanat múlva már meg is feledkezett az egészről, el-
mélyülten beszélgetett lányával. Csodálatos este volt
ez mindkettejük számára.

288
Maddy kitette Lizzie-t a szállodánál, megölelte, és
megígérte, hogy másnap együtt reggeliznek. Rosz-
szul esett neki, hogy hazudnia kell jacknek, de nem
volt más megoldás. Elhatározta, azt fogja mondani,
hogy templomba megy, oda Jack soha nem kísérte
el. A reggeli után Lizzie visszarepül Memphisbe, ő
pedig a nap további részét a férjével tölti. Mindent
tökéletesen eltervezett, nagyon elégedett is volt ma-
gával, amint belépett házukba.
Jack a nappaliban nézte a késő esti híradót. Mad-
dy széles mosollyal üdvözölte, azután leült mellé.
- Jól érezted magad? - érdeklődött a férfi ártatlan
arccal.
- Nagyon érdekes este volt - mondta Maddy
Gyűlölte a hazudozást, de tudta, nem mondhatja
el Jacknek, hogy Lizzie-vel töltötte az estét. A férfi
határozottan megtiltotta, hogy találkozzék a lányá-
val.
- Ki volt ott?
- Phyllis, természetesen, és a bizottság nőtagjai
közül szinte mindenki. Azt hiszem, hasznos lesz a
munka, amit végzünk - próbált Maddy témát vál-
tani.
- Phyllis ott volt? Nahát, milyen ügyes! Épp most
láttam a híradóban, egy kiotói templomot tekintett
meg. Ma reggel utaztak el Japánba.

289
Maddy némán bámult férjére, nem tudta, mit
mondjon.
- Most pedig örülnék, ha elárulnád, valójában ki-
vel voltál! - mordult rá Jack. - Valami férfival? Félre-
kefélsz?
Torkon ragadta Maddyt, és enyhén megszorította
a nyakát.
- Nem tennék ilyet veled - mondta rémülten az
asszony, és érezte, hogy már alig kap levegőt.
- Kivel voltál? Az igazságot akarom hallani!
- Lizzie-vel - suttogta az asszony.
- Az meg ki a fene?
- A lányom.
- Ó, az ég szerelmére - csattant fel a férfi, és ellök
te Maddyt, aki levegő után kapkodva próbálta ösz-
szeszedni magát. - Hogy az ördögbe került ide az a
lotyó már megint?
- Ő nem lotyó - mondta csendesen Maddy. - És
látni akartam, ezért meghívtam.
- Tele lesznek veled a pletykalapok. Megmond-
tam, hogy ne találkozz vele!
- Szükségünk van egymásra.
Jack szeme villámokat szórt. Mindig nagyon fel-
dühítette, ha Maddy nem teljesítette a parancsait.
- Megmondtam, a saját jól felfogott érdekedben
tartsd távol magadtól. Már most is pocsék a nézett-

290
ségi indexed, de majd,akkor milyen lesz, amikor ki-
szivárog ez a sztori. És valószínűleg épp ez a liba
fogja kiszivárogtatni.
- Semmi mást nem akar, mint néha találkozni ve-
lem. És nem liba - közölte Maddy csendesen.
Nagyon sajnálta, hogy hazudnia kellett, és hogy
ez ennyire feldühítette a férjét. Ám mivel Jack nem
volt hajlandó változtatni álláspontján Lizzie-vel
kapcsolatban, Maddynek nem maradt más választá-
sa, mint titkolózni.
- Úristen, hogy lehetsz ilyen ostoba? Kíváncsi le-
szek, mikor kezd el pumpolni. Vagy már el is kezd-
te? - A férfi összeszűkülő szemmel fürkészte felesé-
gét. - Mostanában állandóan csak baj van veled.
Messze nem érsz meg annyit, hogy folyton ideges-
kednem kelljen miattad. Most hol van? - A világért
ki nem mondta volna a lány nevét.
- Egy hotelban. A Four Seasonsban.
- Nahát, nahát, milyen szerencsés! És még azt
mered állítani, hogy nem érdekli a pénz?
- Csak azt próbálom elmondani, hogy Lizzie-nek
elsősorban anyára van szüksége.
Maddy igyekezett lecsillapítani férjét, ám Jack dü-
hödten járkált fel-alá a szobában, majd odaállt az
asszony elé, és haragos, megvető tekintettel nézett
le rá.

291
- Muszáj mindig csinálnod valamit, amivel jól be-
teszel nekem? Először hetet-havat összehordasz a
képernyőn egy elmebeteg tehénről, aztán teljesen
tönkreteszed a műsoromat, és most ez... De ezzel
végképp hazavágod magadat. Meglátod, igazam
lesz! Ezt még nagyon meg fogod bánni! - jelentette
ki, azzal feldübörgött a lépcsőn, és bevágta maga
mögött a fürdőszoba ajtaját.
Maddy egy darabig még a nappaliban üldögélt,
azon gondolkodott, hogyan tudná megértetni a fér-
fival, milyen sokat jelent neki, hogy a lányával egy-
másra találtak. Rettenetesen sajnálta, hogy így fel-
bosszantotta a férjét. Tudta, az egész az ő hibája,
nem lett volna szabad elhallgatnia annak idején,
hogy gyereke született. Talán ha rögtön az elején el-
mondja, Jack nem haragudott volna ennyire miatta.
Most azonban már csak annyit tehetett, hogy bocsá-
natért esedezett, amiért hazudott, és igyekezett
diszkréten kezelni a Lizzie-ügyet. Abban viszont tel-
jesen biztos volt, hogy nem hajlandó megint lemon-
dani a lányáról, most hogy visszakapta.
Csendesen felballagott az emeletre, miután lekap-
csolta a lámpákat, és mire hálóingben a hálószobába
lépett, Jack már ágyban volt. Maddy tudta, hogy fér-
je nem alszik, és amikor befeküdt mellé, Jack le-
hunyt szemmel így szólt:

292
- Gyűlölöm, amikor hazudsz nekem. Úgy érzem,
soha többé nem bízhatok benned. Miért kell mindig
olyasmit tenned, amivel fájdalmat okozol?
- Annyira sajnálom; Jack - mondta Maddy, és
megsimogatta férje arcát.
Máris megfeledkezett arról, hogy a férfi alig fél
órával ezelőtt kis híján megfojtotta, és azzal vádolta,
hogy megcsalja őt.
- Nem akarlak bosszantani, hidd el! - folytatta az
asszony. - De néha szeretnék találkozni a lányom-
mal.
- Megmondtam, nem akarom, hogy találkozz ve-
le! Nem bírod felfogni? Kezdettől fogva nem akar-
tam gyereket, és te sem akartál - mondta a férfi, és
összevont szemöldökkel nézett feleségére. - Arra
pedig főleg nincs szükségem, hogy a nyakamra
hozz egy tizenkilenc éves kis ringyót Memphisből.
- Kérlek, ne mondj rá ilyeneket - könyörgött
Maddy!
Amit mindennél jobban szeretett volna, az az volt,
hogy Jack bocsássa meg, hogy hazudott neki, hogy
elárulta, és hogy hét év házasság után előrukkolt
egy törvénytelen gyerekkel, akiről korábban soha
nem beszélt. Tudta, mindezt nem lehet könnyű le-
nyelni, mégis azt kívánta, bár Jack is úgy reagált vol-
na a történtekre, mint Bill.

293
- Azt akarom, hogy soha többé ne találkozz vele -
jelentette ki Jack. - Ennyivel tartozol nekem. Soha
nem is említetted, hogy létezik, azt akarom, hogy
tűnjön el megint mindkettőnk életéből. Nincs rá
semmi szükséged, nem is ismered.
- Ezt nem tehetem meg. Soha többé nem szülhe-
tek És annak idején sem lett volna szabad lemonda-
nom róla.
- Ez az utolsó szavad? Ragaszkodsz hozzá, még
ha ez a házasságodba kerül is?
- Azt akarod mondani, hogy választanom kell
kettőtök között? - kérdezte elborzadva Maddy?
A férje fenyegette, és rá akarta kényszeríteni,
hogy hozzon meg egy olyan döntést, amelytől bizto-
san megszakad a szíve. Maddy nem akarta elveszí-
teni Lizzie-t, de nem akarta elhagyni Jacket sem.
A férfi olyan kedves volt az elmúlt hetekben, Maddy
már kezdett abban reménykedni, hogy minden
rendbe jön köztük, és erre tessék! Most ez történik.
Maddy már azt is bánta, hogy titokban színházba
vitte Lizzie-t.
- A házasságunk egyik feltétele volt, hogy nem
lesz gyerekünk. Csalárd módon rászedtél, mert el-
hallgattad, hogy már született gyereked. Hazudtál
nekem. Ezért érvényteleníttethetem a házasságun-
kat.

294
- Hét év után? - meredt rá döbbenten Maddy.
- Ha be tudom bizonyítani, hogy becsaptál, már-
pedig be tudom, akkor nincs házasság. Jobb, ha ezen
eltöprengsz egy kevéssé, mielőtt még jobban bele-
rángatod a zabigyerekedet az életünkbe. Gondol-
kodj, Mad, komolyan mondom!
Azzal hátat fordított, és perceken belül mélyen
aludt. Maddy csak bámult maga elé. Nem tudta, mit
csináljon. Nem akarta elveszíteni sem Lizzie-t, sem
Jacket. Biztos volt benne, egyedül önmagát hibáztat-
hatja, hogy ilyen helyzetbe került. Érezte, nagyot vé-
tett a férje ellen. Órákig feküdt ébren a sötétségbe bá-
mulva, gondolkodott, és gyötörte a bűntudat.
Reggel azonban még mindig nem tudta, mitévő
legyen. Megmondta Jacknek, elmegy a hotelba,
hogy elbúcsúzzon Lizzie-től, és vele reggelizik, de
azután rögtön hazajön, és együtt tölthetik a napot.
- A legjobb lesz, ha rögtön megmondod neki,
hogy többé nem találkozhattok, Mad. A tűzzel ját-
szol. Nem akarhatsz ilyen nagy árat fizetni egy gye-
rekért, akit nem is ismersz, és aki nem is fog hiá-
nyozni, ha most örökre búcsút veszel tőle.
Maddy nem akart többé hazudni Jacknek, tudta,
épp elég van már a rovásán.
- Mondtam már, Jack, ezt nem tehetem meg.
- Meg kell tenned.

295
- Nem művelhetek ilyet a lányommal.
- De velem bármit művelhetsz, igaz? Most leg-
alább már tudom, mit gondolsz a házasságunkról -
közölte elgyötört arccal Jack. Tökéletesen játszotta
az áldozat szerepét.
- Igazán ésszerűtlenül viselkedsz... - kezdte
Maddy, ám férje felháborodottan közbevágott.
- Ésszerűtlenül?! Te viccelsz? Vagy elment az
eszed? Hogy viselkedjem ésszerűen, amikor hét év
házasság után egyszer csak beállítasz nekem egy
fattyúval, akiről soha egyetlen szót nem ejtettél?!
- Nagy hibát követtem el, ebben egyetértek veled.
De nem kérem tőled, hogy valaha is találkozz vele.
Csak én fogok találkozni vele.
- Esküszöm, még ostobább vagy, mint gondol-
tam. Mit szólnál egy családi fotóhoz a People maga-
zin címlapján? Azzal elégedett lennél? Mert előbb-
utóbb bekövetkezik, amitől tartok, és akkor elbú-
csúzhatsz a kedves közönségedtől.
- Nem biztos - felelte Maddy csendesen. - Talán a
közönség több megértést tanúsít irányomban,
mint te.
- Egy frászt! Térj már észre végre!
Még jó fél órát vitatkoztak, de aztán Jacknek men-
nie kellett, mert az elnök két tanácsadójával golfo-
zott. Távozása előtt még egyszer figyelmeztette

296
Maddyt, hogy ne merészeljen Lizzie-vel találkozni.
Az asszony azonban a lányával megbeszélt időpont-
ban megjelent a hotelban, megreggeliztek, és reme-
kül érezték magukat. Lizzie megjegyezte, hogy any-
ja feszültnek látszik, de Maddy a fejét rázta és elba-
gatellizálta a dolgot. Ahelyett, hogy örökre elbúcsú-
zott volna lányától, megígérte neki, hogy hamaro-
san újra találkoznak, és hogy megpróbál intézkedni
az egyetemi átiratkozás ügyében. Megcsókolták és
megölelték egymást, és Maddy akart némi pénzt ad-
ni a lányának, de Lizzie nem fogadta el. Mint mond-
ta, Maddy úgyis költségekbe verte magát, amikor re-
pülőjegyet küldött neki és a legjobb szállodában vett
ki szobát. Nem akarta kihasználni anyját. És Maddy
tudta, ezt Jack soha nem hinné el.
Maddy délben már otthon volt, ám Jack még nem
ért haza. Az asszony gyorsan felhívta Billt, és el-
mondta neki, mi történt.
- Az én hibám volt - hajtogatta kétségbeesetten. -
Nem lett volna szabad hazudnom.
Bill nem értett egyet vele.
- Jack felháborítóan viselkedik, és úgy tesz, mint-
ha ő lenne az áldozat. De nem így van, Maddy Ma-
ga az áldozat! Miért nem veszi már észre, mi törté-
nik!
Majdnem egy órán át beszéltek, és a végén Mad-

297
dy - ha lehet - még lehangoltabbnak tűnt. Mintha
egyszerűen képtelen lett volna megérteni, amit Bill
mondott neki. A férfi már szinte kezdett kétkedni
abban, hogy Maddy valaha is képes lesz lerázni ma-
gáról a láncot, amellyel Jack béklyóba kötötte. Az
utóbbi időben az asszony érezhetően visszaesett.
És amikor jack hazaért, egyetlen szót sem szólt
Lizzie-ről. Maddy nem tudta, hogy ez jó jel-e, vagy
a férfi csupán újabb ultimátumot készül intézni hoz-
zá. Ő mindenesetre megtett minden tőle telhetőt,
hogy férje kedvében járjon. Finom vacsorát készített
és kedvesen beszélgetett. Este szeretkeztek, és Jack
gyengédebb volt, mint valaha, és ettől Maddyt csak
még jobban furdalta a lelkiismeret, amiért ilyen bol-
dogtalanná teszi ezt a drága embert.
És másnap reggel, épp ahogy Jack megjósolta,
robbant a bomba. A fotó, amelyet az a férfi készített
a színháznál Maddyről és Lizzie-ről, ott díszelgett
minden egyes bulvárlap címoldalán. És a riporterek
valahogy kiderítették, mi az igazság. A főcímek vi-
lággá kürtölték: "Maddy Hunter és rég elveszettnek
hitt leánya'. A cikkek beszámoltak arról, hogy Mad-
dy tizenöt évesen szült, és a gyermeket örökbe adta.
Több lap interjút közölt Bobby Joe-val és Maddy egy
volt tanárával. A pletykalapok igazán kitettek magu-
kért.

298
Jack berontott Maddy irodájába, és odavágta eléje
az összes lap egy-egy példányát.
- Szép, mi? Remélem, boldog vagy! Most aztán
mi a francot csinálunk?! Hét éve úgy állítunk be,
mintha te lennél a Szűz Mária, de most pont annak
látszol, ami vagy, Mad, riherongy kurvának. Ó, a fe-
nébe, hogy miért is nem hallgattál rám!
A fotón Lizzie és Maddy annyira hasonlítottak
egymásra, akár ikreknek is lehetett volna nézni őket.
És Jack őrjöngve rohangált fel-alá az asszony irodá-
jában.
Maddy felhívta Lizzie-t Memphisben, hogy fi-
gyelmeztesse az újságírók várható támadására. És
amikor Jack végre kiordítozta magát és visszament
az irodájába; az asszony felhívta dr Flowerst, azután
pedig Billt, és mindketten szinte szóról szóra ugyan-
azt mondták neki. Nem az ő hibája, és a helyzet nem
olyan rossz, mint gondolja. A nagyközönség szereti
Maddyt, mert jó ember A nézői most megtudták ró-
la, hogy fiatalkorában elkövetett egy hibát, de ettől
nem fogják kevésbé szeretni, mert együtt éreznek
vele. És a kép, amelyen ő és Lizzie mosolyogva öle-
lik egymást, voltaképpen nagyon aranyos.
Jack azonban minden tőle telhetőt megtett, hogy
megrémítse Maddyt és lelkifurdalást ébresszen
benne. És Lizzie sírt, amikor anyja felhívta.

299
- Annyira sajnálom; anyu! Nem akartalak bajba
sodorni. Jack nagyon dühös?
Aggódott anyjáért. Jacket meglehetősen ellen-
szenvesnek és ijesztőnek találta, amikor beszélni
kényszerült vele. Úgy érezte, van benne valami ör-
dögi.
- Hát nem boldog, de majd kiheveri. - Maddy na-
gyon finoman fogalmazott.
- Nem fog kirúgni? - nyugtalankodott Lizzie.
- Nem hinném. A szakszervezet sem engedné.
Diszkriminatív döntés lenne.
Jack persze hivatkozhatna a szerződés részét ké-
pező erkölcsi záradékra is. De akár kirúgja őt, akár
nem, szörnyen dühös rá. Maddy rémesen érezte
magát; amiért ennyi fájdalmat okozott férjének.
- Minden csoda három napig tart - próbálta
nyugtatgatni lányát. - De ígérd meg nekem, hogy
nem beszélsz egyetlen riporterrel sem.
- Esküszöm! Eddig sem beszéltem eggyel sem, és
ezután sem fogok. Nem tennék semmi olyasmit,
amivel ártanék neked. Szeretlek - zokogta a kagyló-
ba Lizzie.
- Én is szeretlek, kicsim. És hiszek neked. Ne ag-
gódj, idővel ezt a szenzációt is megunják.
Délre azonban elszabadult a pokol. Az ország
összes olyan tévéműsora és újságja, amely előszere-

300
tettel vájkált hírességek magánéletében, Maddyt
akarta meginterjúvolni.
- Hadd kapják meg, ami kell nekik - javasolta a
cég sajtófőnöke: - Végül is mit árthat ez nekünk? Na
és ha Maddy tizenöt évesen szült? Megesik az ilyes-
mi. Egész kedves történetet lehet ebből kanyarítani,
csak gondosan ki kell dolgozni. Mit gondolsz, Jack?
- Reménykedő tekintettel fordult főnökéhez.
- Azt gondolom, hogy akkorát kéne rúgnom a
seggébe, hogy Clevelandig repüljön. Hát ezt gondo-
lom! - vágta rá Jack. Soha még ilyen dühös nem volt
a feleségére. - Hülyeség volt annak a kis lotyónak el-
árulnia, hogy tényleg ő az anyja. Még hogy anya! Mi
a fenét jelent ez egy ilyen esetben? Megdugatta ma-
gát valami középiskolás suttyóval, bekapta a legyet,
és amint kipottyantotta a kölkét, tudni sem akart ró-
la többé. Most meg áhítatos képpel járkál fel-alá, és a
lányáról mesél. Esküszöm, egy macska jobban kötő-
dik a kölykeihez, mint Maddy ehhez a memphisi li-
bához. Az a lány csak ki akarja használni, ő meg
nem veszi észre.
- Azért ennél többről lehet szó - jegyezte meg
halkan a sajtófőnök.
Nagyon megdöbbentette, hogy Jack ilyen indula-
tosan reagált a történtekre. Igaz, elég sok probléma
adódott az utóbbi időben. Maddy műsora lejjebb

301
csúszott a népszerűségi listán, részben talán emiatt
is volt Jack ennyire haragos. Ám a cégnél mindenki
tudta, hogy a nézettségi mutató ilyetén alakulása
nem Maddy hibája, és a vezetőség tagjai ezt meg is
mondták Jacknek, de ő nem hallgatott rájuk.
A férfi még mindig tajtékzott, amikor este hazaért,
mindenáron kényszeríteni akarta Maddyt, ígérje
meg, hogy soha többé nem találkozik Lizzie-vel. Az
asszony azonban nemet mondott, amitől Jack csak
még dühösebb lett; végül éjfélkor kirohant a házból,
bevágta maga mögött a bejárati ajtót, hogy csak úgy
döngött, és reggelig haza sem jött. Maddynek fogal-
ma sem volt, merre lehet, de amikor kinyitotta az aj-
tót, mindenütt tévékamerákat látott, így nem mert
utánamenni. Ő sem tehetett mást, mint amit Lizzie-
nek javasolt. Várt. Lizzie egy barátnőjénél bujkált,
hogy ne találják a panzióban, a főnöke pedig szó
nélkül adott neki egy hét szabadságot, annyira nagy
hatást gyakorolt rá, hogy az alkalmazottja Maddy
Hunter lánya.
Maddy Hunternek azonban nem volt ilyen sze-
rencséje a főnökével. Jack két hétre felfüggesztette
büntetésül, amiért ilyen felfordulást okozott, és kö-
zölte vele, ha csak még egyszer is hazudni merészel
bármivel kapcsolatban, akkor ő megöli. És Maddyt
egyre jobban elborította a bűntudat. Bármi történt is,

302
az az ő hibája volt.
15. fejezet
A szeptember múlásával lassan elmúlt a bulvárla-
pok Maddy iránti érdeklődése is. A memphisi
étteremben egyszer kétszer még felbukkantak ripor-
terek, de mivel Lizzie-t sosem találták, ugyanis a fő-
nöke ilyenkor elbújtatta az irodában, végül nem jöt-
tek többé. Maddy persze nem úszta meg ilyen köny-
nyen, de jack utasítását követve nem nyilatkozott
senkinek. Nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy
Lizzie a lánya, bár legszívesebben mindenkinek el-
mondta volna, milyen büszke rá, és mennyire boldog,
hogy egymásra találtak. Ám Jack miatt nem tette meg.
Lizzie és ő megegyeztek, hogy a lány egy ideig
most ne látogassa meg, de Maddy továbbra is pró-
bálta intézni az átjelentkezését a Georgetown Egye-
temre, és Bill is minden tőle telhetőt megtett, hogy
segítsen. Lizzie-t egyébként nem nagyon kellett pro-
tezsálni. Kitűnő jegyei voltak, és nagyszerű ajánláso-
kat kapott memphisi tanáraitól.
A first lady bizottsága megint összeült, és Bill na-
gyon örült, hogy láthatja Maddyt, bár az asszony le-
vertnek, kimerültnek és feszültnek tűnt. A bulvárla-
pok támadása meglehetősen megviselte, és mint
mondta, Jack még mindig okozott neki nehéz perce-
ket a történtek miatt. Jack egyébként nem kevés ne-

303
héz percet okozott neki a műsor egyre hanyatló né-
zettsége miatt is, azt állította, a közönség a Maddy
törvénytelen gyermeke körül kialakult botrány
miatt fordul el tőlük. Ám Bill minderről tudott, hisz
nap mint nap beszéltek telefonon. Amit Bill nem tu-
dott, az az volt, vajon egyáltalán valaha az életben
elhagyja-e Maddy a férjét. Erről a témáról ugyanis
az asszony már egyáltalán nem beszélt, és minden
problémáért önmagát okolta.
Billt annyira elkeserítette ez a helyzet, hogy végül
is rászánta magát, és az egyikbizottsági ülés szüneté-
ben félrevonta dr Flowerst, hogy tanácsot kérjen tő-
le. A pszichiáterasszony csupán általánosságban volt
hajlandó beszélni páciense problémájáról, és meg-
próbálta megnyugtatni a férfit.
- A legtöbb nő évekig tűri a bántalmazást - mondta
tárgyilagosan. - Esetünkben a bántalmazás legnehe-
zebben felismerhető, legkevésbé nyilvánvaló és leg-
alattomosabb fajtájáról van szó. A Jack féle férfiak na-
gyon értenek hozzá. Elhitetik a feleségükkel, hogy
valójában ők az áldozatok, és az asszony a felelős min-
denért. És amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, a
feleségek hagyják, hogy férjük ezt tegye velük.
- De hát hogyan tudnék Maddyn segíteni? - kér-
dezte kétségbeesetten Bill.
- Elég, ha Maddy tudja, hogy magára mindig szá-

304
míthat. Hallgassa meg őt! És várjon! Mondja meg
neki őszintén, amit gondol és amit lát! De ha Maddy
bűntudatot akar érezni, akkor fog is. Pillanatnyilag
ez minden, amit érte tehetünk. Remélhetőleg idővel
sikerül majd kiszabadítania magát ebből az áldatlan
helyzetből.
Dr Flowers nem szólt róla, de Maddytől tudta,
hogy Bill mindennap felhívja, és hogy az asszony
számára milyen fontos a kettejük között kialakult
barátság. Dr Flowersben óhatatlanul felmerült a
kérdés, nincs-e itt valami többről szó, de Maddy ha-
tározottan állította, hogy csakis és kizárólag jó bará-
tok, és kapcsolatukban semmi szerepe a romantikus
érzületeknek. Dr Flowers ebben egyáltalán nem volt
ilyen biztos. Akárhogy is, kedvelte Billt, és nagyra
tartotta, akárcsak Maddyt.
- Tudja, amiatt aggódom, hogy esetleg egy napon
ez az ember a finomabb módszerek helyett átvált
valami nyilvánvalóbbra. Félek, hogy bántani fogja
Maddyt.
- Már most is bántja - mutatott rá dr Flowers. -
Az ilyen férfiak rendszerint nem folyamodnak tett-
legességhez. Nem vehetjük biztosra, hogy ő sem
fog, de azt hiszem, annál okosabb. Természetesen,
amikor érzi, hogy áldozata kezd kicsúszni a karmai-
ból, igyekszik ezt minden lehetséges módon meg-

305
akadályozni. Arra igazán nem számíthatunk, hogy
kedves mosollyal az útjára bocsátja Maddyt.
Még beszélgettek egy ideig, de a dokpornő sem-
mi olyasmit nem mondott, ami Billt meg tudta vol-
na nyugtatni. A férfi nagyon nehezen tűrte a tehe-
tetlenséget.
A következő héten aztán odaadta Maddynek a
könyve kéziratát. Az asszony a hétvégén elkezdte
olvasni, és egyszerűen nem tudta letenni, bár gyak-
ran kellett a könnyeit törölgetnie.
- Mi a fenét olvasol, ami így megríkat? - kérdezte
jack kíváncsian.
A farmon voltak, de állandóan esett az eső, ezért
Maddy egész délután a pamlagon feküdt, olvasott
és sírt. Bill olyan megrendítően írta le felesége elrab-
lásának történetét.
- Bill Alexander könyvét. Nagyon jól megírt
munka.
- Ó, az ég szerelmére, minek olvasol ilyen szeme-
tet? Az a pasas született vesztes, nehéz elhinni, hogy
olyasmit tud írni, amit érdemes lenne elolvasni.
Jack nemcsak hogy nem tisztelte Billt, hanem nyil-
vánvalóan lenézte. Valószínűleg heves gyűlölet is
ébredt volna benne a másik férfi iránt, ha megtudja,
hogy az milyen közel áll Maddyhez.
- Nagyon megható történet - jelentette ki az asz-

306
szony.
Jack többé említést sem tett a könyvről, ám amikor
Maddy este folytatni akarta az olvasást, sehol nem
találta a kéziratot. Végül megkérdezte férjét, nem
látta-e valahol. .
- De igen. Gondoltam, megkíméllek a további sí-
rástól. Oda tettem, ahová való. A szemétbe.
- Kidobtad?! - döbbent meg Maddy.
- Fontosabb dolgokkal is tölthetnéd az idődet. Ha
például többet foglalkoznál a munkáddal, és jobban
felkészülnél a műsorra, nem így állna a nézettségi
indexed.
- Nagyon jól tudod, mennyit dolgozom, Jack -
védekezett Maddy. - És azt is tudod, hogy nem az
én felkészültségemmel van baj.
- Lehet, hogy kezdesz kiöregedni, szivi. Mint tud-
juk, a nézők nem kedvelik a harminc feletti nőket.
Maddy nem reagált a sértésre.
- Nem volt jogod hozzá, hogy kidobd azt a köny-
vet. Még nem fejeztem be. És megígértem, hogy
visszaadom a kéziratot.
Fel volt háborodva, és ez Jacket szemlátomást a
legkevésbé sem érdekelte. Ezzel is csak azt jelezte,
mennyire megveti Maddyt is, Bill Alexandert is. Sze-
rencsére Bill nem az eredeti kéziratot adta oda Mad-
dynek, csak egy másolatot.

307
- Ne fecséreld ilyesmire az idődet, Mad - mondta
Jack, és felment az emeletre.
Amikor Maddy később befeküdt mellé az ágyba,
Jack szeretkezett vele. Az asszony észrevette, hogy a
férfi megint durvábban nyúlt hozzá, mintha büntet-
né számtalan vétkéért. Nem volt olyan brutális, hogy
Maddy panaszkodhatott volna, és ha mégis szólt
valamiért, Jack közölte vele, csupán képzelődik, ő
egyáltalán nem durva.
És a következő héten Brad, mindenki számára
meghökkentő módon, megoldotta a híradó legna-
gyobb problémáját. Mielőtt felment Jackhez, beszélt
Maddyvel, elmondta neki, hogy rájött, híradós mű-
sorvezetőnek lenni nem könnyű, még akkor sem, ha
az embernek olyan nagyszerű munkatársa van,
mint Maddy.
- Mindig azt hittem, nem jelent gondot számom-
ra a képernyőzés, hisz értem a dolgomat, de egész
más egy faágról lelógva vagy egy tank mögül kikan-
dikálva megcsinálni egy kétperces tudósítást. - Szo-
morúan elmosolyodott. - Azt hiszem, ehhez egysze-
rűen nincs érzékem. És hogy őszinte legyek, nem is
élvezem. .
Már talált is állást egy másik csatornánál mint
ázsiai tudósító. Szingapurban lesz az állomáshelye,
és már alig várta, hogy indulhasson. És Maddy, bár

308
kezdte már megkedvelni Bradet, fellélegzett. Azon
tűnődött, mit fog mindehhez szólni Jack.
Mint kiderült, nem szólt semmit. Másnap min-
denki, akit érintett a dolog, kapott egy feljegyzést,
miszerint Brad felmondott, de a hét végéig még ma-
rad. A szerződése hat hónap próbaidőre szólt, mivel
maga Brad sem volt biztos benne, hogy megállja-e a
helyét. Maddy látta Jacken, hogy nem örül az ese-
mények ilyetén alakulásának, de a férfi mindössze
annyit mondott neki, hogy most még nagyobb fele-
lősség fog ráhárulni, amíg nem találnak mellé új mű-
sorvezető társat.
- Remélem, a műsor nem fog a nézettségi lista
legalján kikötni - morogta.
Félelme azonban alaptalannak bizonyult. A mű-
sor nézettségi csúcsot döntött nem sokkal azután,
hogy Brad megvált a cégtől, akkora volt a siker, hogy
a gyártásvezető javasolta Jacknek, hagyják, hogy
Maddy egyedül vezesse a híradót. Jack azonban
erősködött, hogy az asszony ehhez nem elég jó,
mindenképpen kell mellé valaki. Ez is egy módja
volt annak, hogy feleségét megalázza. Időközben
azonban - nézettségi adatok bizonyították, hogy a
híradó újra elfoglalta régi, megszokott helyét a leg-
népszerűbb műsorok között, és ez - jóllehet Jack
nem ismerte el - Maddyt boldoggá tette.

309
Ám a nézettségi index alakulása ellenére az asz-
szony hangja még mindig levertnek tűnt, vala-
hányszor Bill hívta. Mint elmondta, hiányzott neki
Greg, és hiányzott neki Lizzie. Nem tudta ponto-
san, mi a baj, de annyit elismert Billnek, hogy po-
csék hangulatban van. Rögtön felvidult viszont,
amikor a férfi elmondta neki, hogy sikerült bejuttat-
ni Lizzie-t a Georgetown Egyetemre. Jók voltak a
lány jegyei, és a pályázati anyaga, amelyet bekül-
dött, szintén nagyszerű volt, ám a Georgetown na-
gyon népszerű intézménynek számított, ezért min-
dig helyhiánnyal küzdött. Bill felhívta több ismerő-
sét, és az ő véleménye mellett végül a memphisi ta-
nárok ajánlásai döntötték el a kérdést. Maddy majd
kiugrott a bőréből örömében. Máris tervezgetni
kezdte, hogy milyen lakást fog szerezni Lizzie-nek.
Lelkesedését fokozta annak tudata is, hogy most
már akkor találkozhatnak a lányával, amikor csak
akarnak. Maddy szíve repesett az örömtől. Nagyon
hálás volt Billnek.
- Lizzie olyan boldog lesz!
- Ne emlitse neki, hogy segítettem - kérte Bill sze-
rényen. - Az ő érdeme, hogy átvették. Ha nem ilye-
nek a jegyei, semmit sem ért volna a protekció.
- Maga valóságos szent, Bill! - lelkendezett Maddy.
Rettenetesen szégyellte magát, amikor meg kellett

310
mondania a férfinak, hogy Jack kidobta a kéziratot,
de Billt nem lepte meg, ami történt. Küldött egy
újabb másolatot az asszonynak, aki ezt már nem
vitte haza, hanem az irodájában olvasta szabad per-
ceiben. Épp az előző délutánon fejezte be, elmondta
Billnek, hogy szerinte óriási siker lesz, és nagy hatást
gyakorol majd az olvasókra. Intelligens írás volt,
őszinte és nagyon emberi.
És a következő hétvégén Maddy személyesen
mondhatta meg Lizzie-nek, hogy felvették a George-
town Egyetemre. Jack egy férfitársasággal Las Vegas-
ba utazott, az asszony pedig rögtön felült az első,
Memphisbe tartó gépre. Remekül érezték magukat
együtt, nagyokat beszélgettek, tervezték a lány jövő-
jét. Maddy megígérte, hogy decemberben keres la-
kást, Lizzie beköltözhet még karácsony előtt, hogy
januártól már csak a tanulásra kelljen koncentrálnia.
- De ne legyen drága - szaladt ráncba a lány hom-
loka. - Ha egész nap a suliban leszek, csak éjszaka és
hétvégén tudok majd dolgozni.
- És mégis mikor szándékozol tanulni? - kérdezte
Maddy anyai szigorral. - Ha jó jegyeket akarsz, nem
dolgozhatsz, Lizzie. Gondolj bele!
Lizzie azonban úgy látta, nincs ezen sok gondol-
kodnivaló. Az eddig elvégzett másfél év költségeit is
úgy teremtette elő, hogy dolgozott, amennyit csak

311
bírt.
- Adnak ösztöndíjat? - kérdezte.
- Ők nem, de én igen. Ne butáskodj, Lizzie! Meg-
változott a helyzet. Most már van anyád.
Maddy már rég elhatározta, hogy ő fogja fizetni
lánya lakbérét, tanulmányainak minden költségét,
és természetesen költőpénzt is biztosít számára. Vé-
gül is megteheti, jól fizető állása van. Mindezt ellent-
mondást nem tűrő hangon közölte is Lizzie-vel.
- Csak nem képzeled, hogy ölbe tett kézzel né-
zem, amint agyonhajszolod magad! Annyi viszon-
tagság után rád fér már, hogy kicsit könnyebb le-
gyen az életed.
Úgy érezte, sok mindenért kell kárpótolnia a
lányt. A múltat nem tudta meg nem történtté tenni,
de legalább a boldogabb jövőt biztosíthatta számára.
- Anyu, ezt nem fogadhatom el. Egy napon majd
visszafizetek mindent az utolsó centig - ígérte Lizzie
ünnepélyesen.
- Majd támogathatsz öregkoromban - nevetett
Maddy - ahogy az egy szerető gyermektől elvár-
ható.
Az együtt töltött hétvége nagyszerűen sikerült.
Felfedezték, hogy sok mindenben egyezik a vélemé-
nyük, és hasonló az ízlésük. Egyetlen területet ille-
tően mutatkozott kibékíthetetlen ellentét köztük, és

312
ez a zene volt. Lizzie rajongott a punk rockért és a
countryért, Maddy viszont ezeket ki nem állhatta.
- Remélem, kinövöd - ugratta lányát Maddy.
Lizzie megesküdött rá, hogy ez nem fog bekövet-
kezni soha.
- Amit te hallgatsz, az olyan nyálas! Az embernek
felfordul a gyomra. Fúj! - vágott vissza a lány
Hosszú sétákat tettek együtt, és vasárnap reggel
templomba mentek. A délelőtt csendes nyugalom-
ban telt. Ezután Maddy visszarepült Washington-
ba, így hazaért, mielőtt még Jack visszajött volna
Vegasból. A férfi azt mondta, éjfél körül érkezik
Maddy nem szólt neki arról, hogy hová készül, és a
továbbiakban sem állt szándékában beszámolni róla.
Lizzie még mindig vörös posztó volt Jack szemében.
Maddy épp kicsomagolt, amikor csörögni kezdett
a telefon. Vasárnap este volt, ilyenkor ritkán futott
be hívás. Maddy felvette a kagylót, és meglepetten
hallotta meg Bill hangját. A férfi még soha nem hív-
ta itthon.
- Rosszkor hívom? - kérdezte idegesen.
- Nem, épp a legjobbkor Most értem vissza
Memphisből. Lizzie nagyon boldog a Georgetown
miatt.
- Örömmel hallom. Egész nap magára gondol-
tam. Örülök, hogy jól van. Nem tudom, miért, de

313
nagyon aggódtam.
Ebben azonban nem volt semmi rendkívüli. Ami-
óta csak Maddy besétált az életébe, a férfi szinte
másra sem gondolt, csak rá. Az asszony olyan po-
csék helyzetben volt, Bill nagyon aggódott érte. Már
a gyerekeinek is beszélt róla.
- A férje otthon van? - kérdezte a férfi.
Gyanította, hogy nincs, mert különben Maddy
nem beszélne a lányáról, de azért "biztos, ami biz-
tos" alapon feltette a kérdést.
- Nincs. Las Vegasba utazott a hétvégére. Ma még
ott vacsoráznak, és megnézik az utolsó műsort. Azt
mondta, éjfélre itthon van, de szerintem lesz abból
hajnali négy is.
- Akkor mi lenne, ha együtt vacsoráznánk? - kér-
dezte Bill fellélegezve, hogy Jack nincs a közelben. -
Épp az imént döntöttem el, hogy készítek magam-
nak egy kis olasz tésztát meg salátát. De mehetünk
étterembe is, ha úgy akarja.
Többször ebédeltek már együtt, de vacsorázni Bill
még soha nem hívta. Maddy nagyon szeretett vele
lenni. Bill lett a méntora, a bizalmasa, bizonyos érte-
lemben az őrangyala. És Greg távoztával a legjobb
barátja.
- Szeretem az olasz tésztát - mosolygott Maddy a
meghíváson.

314
Mindketten úgy gondolták, jobb is lesz, ha Billnél
vacsoráznak. Ha bárhol meglátnák őket együtt,
újabb pletyka kapna szárnyra Maddyről, arra pedig
semmi szüksége sem volt.
- Hozzak valamit? Bort? Édességet? Szalvétát?
Maddy hangján hallatszott, örül, hogy láthatja Billt.
- Csak saját magát! És ne számítson semmi külön-
legesre! Nem vagyok egy kimondott ínyesmester
Nincs egy éve, hogy elkezdtem főzőcskézni.
- Ne aggódjon! Majd segítek.
Maddy fél órával később már meg is érkezett a fér-
fi házához, kezében egy üveg borral. Fehér pulóvert
és farmernadrágot viselt. És leengedett hosszú hajá-
val most még jobban hasonlított Lizzie-re. Bill ezt
közölte is vele.
- Lizzie tüneményes kölyök - mondta büszkén
Maddy.
Az asszonyt egészen lenyűgözte, milyen hozzáér-
téssel tevékenykedik Bill a konyhában. A férfi feltűr-
te kikeményített kék inge ujját, és hozzáfogott a sa-
láta elkészítéséhez. Maddy kuktaként segédkezett.
Úgy sürögtek-forogtak teljes összhangban a kony-
hában, mintha egész életükben együtt főztek volna.
Közben vígan csevegtek, nevetgéltek. Egyszer csak
Maddy felvetette, mi lenne, ha ezentúl tegeződné-
nek, hisz már régi jó barátok. Bill köszönetet mon-

315
dott, koccintottak, majd folytatták a munkát. A férfi
fettuccinije egyszerűen isteni lett, és a bor, amit
Maddy hozott, tökéletesen illett hozzá. És amint ott
üldögéltek a kényelmes konyhában és a hatalmas
ablakokon át nézték a kertet, amelyet Bill úgy szere-
tett, sok minden szóba került. Beszélgettek a nagy-
követi munkáról, a férfi egyetemi oktatói pályafutá-
sáról, a könyvéről és a gyerekeiről is. Mindketten tel-
jesen fesztelenül viselkedtek, ahogy az jó barátoknál
megszokott. Bill érezte, hogy Maddyvel mindenről
tud beszélni, még a lánya házasságával kapcsolatos
gondjairól is. Úgy vélte, lánya túl sokat dolgozik, túl
hamar és túl rövid időn belül szülte meg a három
gyereket, és - ami Billt a leginkább aggasztotta - a
férje sokat kritizálja. Maddy számára nyilvánvalóvá
vált, hogy Billnek csodás családja van, irigyelte is ér-
te, és még sokkal jobban irigyelte volna, ha nincs ne-
ki Lizzie.
- Csak akkor jöttem rá, milyen fontos az ember
életében a gyerek, amikor nekem már nem lehetett.
Butaság volt hagynom, hogy Jack rábeszéljen a mű-
tétre, de számára fontos volt, és olyan sokat köszön-
hettem neki, úgy éreztem, ennyivel tartozom. Egész
életemben mindig mások mondták meg, mit csinál-
jak, amikor gyerekről volt szó; szüljem meg, mond-
jak le róla, vetessem el, gondoskodjam róla, hogy ne

316
legyen. Képzeld, ha soha nem szültem volna, mi-
lyen szomorú lenne az életem gyerek nélkül.
Maddy erről még soha nem beszélt senkinek, túl-
ságosan fájt volna. A keserűség és a fájdalom azon-
ban csillapodott lelkében, amióta megtalálta Lizzie-t.
- Nehéz elképzelni. Én szinte úgy érzem, csak a
gyermekeimért érdemes élnem - mondta Bill. - Né-
ha úgy gondolom, én jobban odavoltam értük, mint
Margaret. Ő nem vette olyan halálos komolyan ezt a
gyereknevelés-dolgot. Én mindig többet aggódtam
értük, kicsit túlságosan is sokat.
Maddy ezt most már tökéletesen érthetőnek talál-
ta. Ő is folyton aggódott Lizzie-ért, rettegett, hogy
valami baja esik, vagy valahogy megint eltűnik az
életéből. Olyanformán, mint ha túlságosan szép
ajándékot kapott volna, amit nem érdemelt meg, és
ezért úgy kell bűnhődnie, hogy Lizzie eltűnik.
- Állandóan furdal a lelkiismeret, amiért annak
idején lemondtam róla. Csoda, hogy komolyabb lel-
ki sérülés nélkül átvészelte a hányattatásokat. Sok
szempontból egészségesebb, mint én. - Maddy
hangjából elismerés csendült ki.
Bill ekkor csokoládéhabot tett elé, szép kristályke-
helyben. Maddy megkóstolta. És mint minden, amit
a férfi feltálalt, ez is nagyon finom volt.
- Lizzie nem kapott akkora pofonokat az élettől,

317
mint te, Maddy. Bár biztos vagyok benne, hogy neki
sem lehetett könnyű. Hála istennek, hogy egymásra
találtatok. - És ekkor Bill különös kérdést tett fel: -
Most, hogy már megtapasztaltad, milyen az anya-
ság, nem szeretnél több gyereket?
- Nagyon jó lenne, de nincs sok esélyem rá - mo-
solygott Maddy. - Csak ezt az egyet adtam örökbe,
szülni pedig már nem tudok... az egyetlen lehető-
ség az örökbefogadás lenne, de azt Jack nem enged-
né meg.
Billt nagyon elszomorította, hogy Jack véleménye
még mindig ilyen sokat nyom a latban, hogy Maddy
továbbra is mindent tőle tesz függővé.
- És ha Jack nem lenne? Akkor az örökbefogadás
mellett döntenél?
Nem sok értelme volt ilyen kérdést feltenni a je-
lenlegi helyzetben, Bill ezt jól tudta, de kíváncsi volt.
Maddy szemlátomást nagyon szerette a gyerekeket,
és örömét lelte a lánya és közte kialakult kapcsolat-
ban. És kezdő létére meglepően jó anya volt.
- Elképzelhető - felelte az asszony tűnődve. - So-
sem gondolkodtam el ezen. Főként, mert soha fel
sem merült bennem, hogy nem Jack mellett fogom
leélni az életemet. Még most sem tudom, lesz-e va-
laha is elég bátorságom ahhoz, hogy elhagyjam.
- Egyáltalán akarod? Úgy értem, elhagyni Jacket.

318
- Szívesen magam mögött hagynám a gyötrődést,
a félelmet, a bűntudatot, amit' akkor érzek, amikor
vele vagyok... Voltaképpen azt szeretném, ha jack
megmaradna nekem, de mindezek nélkül. Csak-
hogy, attól tartok, ez nem lehetséges. Amikor úgy
döntök, hogy elhagyom, az jut az eszembe, hogy azt
az embert hagyom el, akinek őt hittem, és aki régen
volt. És amikor úgy döntök, hogy vele maradok, az
jut az eszembe, hogy azzal az emberrel maradok, aki
rettenetesen aljas tud lenni, és mostanában egyre
többször az is. Nehéz ezt a két dolgot összeegyeztet-
ni. Soha nem tudom pontosan, hogy ki ő, ki vagyok
én, és kit akarok elhagyni.
Igyekezett a lehető legérthetőbben megmagyaráz-
ni a helyzetet, és ez Billnek segített is jobban átlátni,
miféle érzések kavarognak benne.
- Talán bizonyos fokig valamennyien így va-
gyunk ezzel - tűnődött a férfi. - Magam is hajlamos
vagyok megfeledkezni azokról a dolgokról, ame-
lyekkel Margaret kihozott a sodromból. Ha most
visszagondolok az együtt töltött évekre, minden tö-
kéletesnek tűnik. Pedig köztünk is voltak nézetelté-
rések, a mi házasságunkban is akadtak kritikus pilla-
natok. Amikor megmondtam neki, hogy valószínű-
leg nagykövet leszek, azzal fenyegetőzött, hogy ha
el merem vállalni, elhagy. Semmi kedve nem volt Af-

319
rikába költözni, azt gondolta, elment az eszem. Vég-
eredményben - tette hozzá rövid hallgatás után szo-
morúan - neki volt igaza. Ha nem vállaltam volna
el, ő még ma is élne.
- Nem tudhatod - mondta Maddy halkan, és ke-
zét gyengéden a férfi kezére tette. - Az történik, ami
a sors könyvében meg van írva. A feleséged meghal-
hatott volna úgy is, hogy lezuhan vele egy repülő-
gép, elüti egy autó, megölik az utcán vagy rákos
lesz... Nem tudhatjuk, mi történt volna. És akkor
nyilván azt gondoltad, helyesen cselekszel.
- Igen. És fel sem merült bennem, hogy Kolumbia
ennyire veszélyes hely lehet. Ha megértettem volna,
mekkora kockázatot vállalok azzal, hogy odame-
gyek, biztosan nemet mondtam volna a felkérésre.
- Tudom. - Maddy hangja olyan megnyugtatóan
csengett. - És biztos vagyok benne, hogy Margaret is
tisztában volt ezzel. Ám ilyen alapon azt is mond-
hatnád, hogy soha nem szállsz repülőgépre, mert
időnként egy-egy lezuhan. Az ember éli az életét,
ahogyan tudja, és vállalja a vele járó kockázatot. Ál-
talában megéri. Néha pedig nem. Nem ostorozha-
tod magad emiatt életed végéig. Nem lenne tisztes-
séges. Sokkal jobbat érdemelsz.
- Te is - mondta Bill, és két kezébe fogta Maddy
kezét. - Bár elhinnéd!

320
- Próbálom győzködni magam - felelte Maddy, és
felsóhajtott. - Hosszú éveken át csak azt hallottam,
hogy még annyi jót sem érdemelnék az élettől,
amennyit kaptam. Nehéz ezt elfelejteni.
- Maddy, sokkal jobb életet érdemelsz, mint ami-
ben eddig részed volt. Bár tudnék segíteni neked!
Bár megvédhetnélek!
- Segítesz, Bill. Többet, mint gondolnád. Nem is
tudom, mi lenne velem nélküled.
Most már mindent elmondott a férfinak. Bill is-
merte félelmeit, reményeit, problémáit. Mindent tu-
dott róla, sokkal többet, mint Jack. És Maddy hálát
adott az égnek, amiért az élet a legmegfelelőbb pilla-
natban egymás mellé sodorta őket.
Bill kávét töltött, azután kimentek a kertbe, és le-
ültek egy kényelmes padra. A levegő hűvös volt, de
még kellemes, és Bill átkarolta az asszony vállát. Tö-
kéletes este volt ez, egy nagyszerű hétvége záróak-
kordja.
- Máskor is eltölthetnénk így egy-egy estét - ve-
tette fel Bill. - Amikor lehetőséged adódik rá - tette
hozzá, és azt gondolta, milyen szerencse, hogy jack
Las Vegasba utazott.
- Nem hiszem, hogy Jack megértené - felelte
Maddy őszintén.
Tudta, Jack iszonyú haragra gerjedne, ha tudo-

321
mást szerezne erről a vacsoráról. Már eldöntötte,
nem szól róla neki. Úgy tűnt, mostanában elég sok
mindenről nem szól a férjének.
- Ha szükséged van rám, Maddy, én itt vagyok.
Remélem, tudod, hogy rám mindig számíthatsz -
mondta Bill, és az asszony szemébe nézett a nappa-
liból kiszűrődő fényben.
- Tudom, Bill. Köszönöm.
Tekintetük összefonódott, azután a férfi magához
húzta Maddyt, és sokáig ültek ott a padon egymás
mellett, békés, nyugodt csendben, mint két jó barát.
16. fejezet
Az október a szokásosnál is mozgalmasabbnak
tűnt. Zajlott a társadalmi élet, a fogadások, esté-
lyek egymást követték Az iraki helyzet további élete-
ket követelt, és ez az embereknek nagyon nem tet-
szett. És Jack újra jól megnehezítette Maddy életét,
mert felvett melléje egy műsorvezető társat. A férfi ér-
tette a dolgát, szakmailag sokkal jobb volt, mint Brad,
ám Maddy sikereire féltékeny volt, ezért rém barát-
ságtalanul bánt vele. Elliott Noble volt a neve. Dolgo-
zott már híradó-műsorvezetőként, és noha eléggé ri-
deg volt a stílusa, a műsor nézettsége nem csökkent
miatta. Ám Maddy számára kész gyötrelem volt vele
dolgozni, sokkal inkább, mint annak idején Braddel.
Egy héttel azután, hogy Elliott munkába állt, Jack

322
bejelentette, hogy Európába viszi Maddyt három
napra, ugyanis fontos elintéznivalók Londonba szó-
litják. Maddy nem tartotta jó ötletnek, hogy máris
magára hagyja Elliottot, még az is megfordult a fejé-
ben, hogy a nézők esetleg azt hihetik, az új műsorve-
zető az ő helyébe lép. jack azonban csak legyintett,
mondván, ugyan ki gondolná ezt, és ragaszkodott
hozzá, hogy felesége vele tartson. Maddy belenyu-
godott, hogy mennie kell, ám az utolsó pillanatban
csúnyán megfázott, középfülgyulladást kapott, így
nem utazhatott. Jack persze dühöngött, és mintegy
megtorlásképpen úgy döntött, tovább marad, leg-
alább egy hétig, és meglátogatja hampshire-i bará-
tait. Maddy ennek csak örülni tudott, így legalább al-
kalma adódott találkozni Lizzie-vel, még néhány ki-
adó lakást is megnéztek. Jól szórakoztak, de nem ta-
lálták meg a megfelelőt. Igaz, volt még idejük bőven.
Bill elvitte a "lányokat" vacsorázni.
Hazafelé menet Maddy beugrott egy élelmiszer-
üzletbe, hogy vegyen pár dolgot a reggelihez, ám az
újságos állvány előtt szinte szoborrá dermedt a döb-
benettől, ugyanis a nevét látta meg a bulvárlapok
címoldalán. "Maddy Hunter férje még mindig dü-
hös a kisbaba miatt?" Ez volt az a szalagcím, amely
először az asszony szemébe ötlött. Alatta pedig ez
állt: "Édes a bosszú: Jack is megtalálta a maga babá-

323
ját?!" És ott díszelgett egy fotó, amely Jacket ábrázol-
ta egy másik nővel. Nehéz lett volna megmondani,
hogy a kép valódi volt-e vagy csak ügyes hamisít-
vány, amelyet kettőből montíroztak össze. Minden-
esetre ott volt egy fotó, amelyen Jack éppen kilép az
Annabelből, kézen fogva egy nagyon csinos, nagyon
fiatal szőke nővel. És az arca riadtnak tűnik. Maddyé
még sokkal riadtabbnak látszott, amint a képre me-
redt. Megvette az újságot, otthon elolvasta a cikket,
és bevallotta Lizzie-nek, hogy idegesíti a dolog.
- Tudod, hogy van ez - próbálta megnyugtatni a
lánya. - Biztosan nagy társasággal volt, ez a nő talán
csak egy ismerőse, vagy a társaságból valaki másnak
a felesége, barátnője. Tudod, milyen undorítóak ezek
a pletykalapok, összevissza hazudoznak. Senki nem
hiszi el, amit leírnak.
Mindez természetesen lehetséges volt, Maddy
mégis úgy érezte magát, mintha pofon ütötték vol-
na, és egyre csak bámulta a képen Jacket és a mellet-
te álló nőt.
A férje akkor már két napja nem telefonált, és
Maddy úgy döntött, felhívja a hotelban. A telefon-
központos közölte, hogy Mr Hunter a hétvégét nem
tölti a szállodában. Maddy erről meg is feledkezett
idegességében. A hampshire-i ismerősök számát vi-
szont Jack nem hagyta meg. Maddy a hétvége hátra-

324
levő részében egyetlen szóval sem említette az ese-
tet, de lelki szemei előtt újra és újra felidéződött az
újságban látott kép. És amikor hétfőn Jack hazaérke-
zett, az asszony majd szétrobbant a dühtől.
- Látom, jó hangulatban vagy - állapította meg de-
rűsen a férfi. - Mi a baj, Mad? Még mindig fáj a füled?
Maddy szó nélkül elé tette a lapot a fényképpel.
A férfi vetett rá egy futó pillantást, azután vállat
vont, és feleségére vigyorgott.
- Ettől vagy úgy oda? Társasággal voltam, együtt
léptünk ki az ajtón. Tudomásom szerint ez még nem
bűncselekmény.
Szemlátomást nem érzett bűntudatot, és nem is
állt szándékában bocsánatot kérni. Ez éppúgy jelent-
hette azt is, hogy valóban nem történt semmi, mint
azt, hogy Jack igen ügyes hazudozó. Maddy nézte a
férjét, és nem tudta, mi lehet az igazság.
- Táncolni voltál vele? - kérdezte Jack arcát für-
készve.
- Naná. Egy csomó nővel táncoltam aznap este.
Nem dugtam meg, ha netán erre lennél kíváncsi. -
Rögtön a lényegre tért, és kezdte bosszantani, hogy
Maddy kételkedik benne. - Ezzel vádolsz, Mad?
A férfi hanglejtése, tekintete azt sugallta, hogy már
megint Maddy követett el valami rosszat. Mintha
nem is az ő hűsége kérdőjeleződött volna meg.

325
- Aggódtam. Ez a nő nagyon csinos, és a cikk sze-
rint együtt voltatok.
- A rólad szóló cikkek szerint te egy olcsó kis rin-
gyó vagy, de én nem hiszek nekik, igaz?
Maddy hátrahőkölt, mintha a férfi gyomorszájon
vágta volna.
- Hogy mondhatsz ilyet, jack? - kérdezte halkan.
- Ez az igazság, nem? Nekem egyetlen törvényte-
len kölyköm sem bukkant még fel, igaz? Ha itt nyü-
zsögnének, akkor jogod lenne nyavalyogni. Viszont
ahogyan a dolgok mostanság körülötted alakulnak,
jobb, ha hallgatsz, Mad. Arról nem is beszélve, hogy
a förtelmes hazugságaid ismeretében senki nem ítél-
ne el érte, ha megcsalnálak.
Szokás szerint mindennek Maddy volt az oka, tehát
megérdemelt minden büntetést. És ahogy belegon-
dolt, Maddy úgy érezte, férjének részben igaza is van.
Még mindig nem szólt Jacknek arról, hogy Lizzie-t
Washingtonba költözteti, sem arról, hogy Billel min-
dennap beszél és időnként találkozgat is. jacknek me-
gint sikerült elérnie, hogy a saját esetleges hűtlensége
helyett Maddy bűneinek sokasága legyen a téma.
- Ne haragudj! Csak éppen úgy látszott... - nyög-
te ki az asszony zavartan, miközben rémesen érezte
magát, amiért ilyesmi egyáltalán felmerült benne
férjével kapcsolatban.

326
- Gondolkodj, mielőtt vádaskodni kezdenél - in-
tette Jack fensőbbséges hangon, azzal már témát is
váltott. - Mi a helyzet a cégnél?
Jack csakis akkor foglalkozott hosszabb ideig vala-
mely témával, ha az az ő céljait szolgálta, ez pedig nem
ilyen pillanat volt. Maddyt hamar sikerült megint a
földbe döngölnie, ő pedig úgy állt ott, mintha benne
testesült volna meg a tévedhetetlenség és az erény.
Később pedig többször is megvádolta Maddyt,
hogy flörtöl új műsorvezető társával, és soha nem
mulasztotta el hozzátenni, az asszony nyilván ma-
gából indult ki, amikor azt a fotót a bulvárlapban
megpillantva, mindenféle rosszat feltételezett őróla.
Elliott fiatal volt, egyedülálló és jóképű, és Jack egyre
gyakrabban mondogatta feleségének, hogy pletykák
keringenek a műsorvezető párosról. Maddyt ez ret-
tenetesen idegesítette. Kikérte Bill véleményét a do-
logról, és a férfi azt mondta, szerinte Jack csak meg-
próbálja Maddy figyelmét elterelni. Az asszony
azonban elhitte, hogy a pletykák léteznek, és hogy
Jack esetleg megalapozottnak gondolhatja őket, és
ettől rettenetesen érezte magát.
És amit Jack Elliottról mondott, az semmi volt ah-
hoz képest, amit Billről mondott, amikor valaki meg-
említette neki, hogy látta Maddyt és Billt a Bombay
Clubban együtt ebédelni.

327
- Ezért estél nekem amiatt a vacak fotó miatt? Szó-
val az egész csak elterelő hadművelet volt? Azzal a
vén trottyal kefélsz, Mad? Tudod, igazán sajnállak.
Úgy látszik, ennél jobb neked már nem jut.
- Ez undorító! - kiabált Maddy
Valósággal tajtékzott a dühtől, amiért Jack ilyesmi-
vel vádolja, és így beszél Billről. Bill egyáltalán nem
volt öreg. Érdekes volt, szórakoztató, őszinte, tisztes-
séges és rendkívül jóképű. És Maddynek soha nem
jutott eszébe a köztük levő huszonhat év korkülönb-
ség, amikor vele volt.
És a helyzet még rémesebb lett; amikor Jack kérdő-
re vonta az egyik ügyfélfogadó lányt, aki a telefonhí-
vásokat kapcsolta, és az ártatlanul elszólta magát
Billt illetően. Jack kiszedte belőle, hogy Bill szinte
mindennap telefonál, és öt perc múlva már ott fe-
nyegetőzött ordítva Maddy irodájában.
- Te kis kurva! Mi a fene folyik köztetek? És mióta
tart? Abban az istenverte női bizottságban jöttetek
össze? Nem kéne elfelejtened, hogy az a vén görény
kinyíratta a feleségét. Lehet, hogy neked is megteszi
ezt a szívességet, ha nem vigyázol.
- Hogy mondhatsz ilyet?
Férje brutális szavai könnyeket csaltak a szemébe.
Nem tudta, mivel védekezhetne, hogyan bizonyít-
hatná be, hogy nem feküdt le Bill Alexanderrel.

328
- Csak jó barátok vagyunk Billel. Soha nem csalta-
lak meg, Jack.
Könyörgő tekintetét férjére függesztette. Ahelyett,
hogy gyűlölte volna Jacket azért, amit vele művel,
kétségbe volt esve, leghőbb vágya az volt, hogy férje
higgyen neki.
- Meséld ezt olyasvalakinek, aki el is hiszi - üvöl-
tött Jack. - Nekem már épp eleget hazudoztál. Egyet-
len szavadat sem hiszem el többé. Minden okom
megvan rá, hogy ne bízzak benned. Az úgynevezett
"lányod" a legjobb bizonyíték.
- Csak barátok vagyunk Billel, jack - ismételte zo-
kogva Maddy.
Férje azonban nem hallgatott rá. Kiviharzott az iro-
dából, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy az
üveg kis híján kitört. Maddy minden ízében reszket-
ve ült íróasztalánál. Még akkor is sírt, amikor fél óra
múlva Bill felhívta. Mindent elmondott a férfinak.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha nem hívsz töb-
bé. Jack azt hiszi, viszonyom van veled.
És persze ebédelni sem mehetnek ezentúl. Maddy
úgy érezte, mintha ő maga vágná el most a mentőkö-
telet, ami eddig életben tartotta, de úgy látta, nincs
más választása.
- Majd én hívlak - tette hozzá szomorúan. - Így
egyszerűbb lesz.

329
- Nincs joga hozzá, hogy így beszéljen veled - há-
borgott Bill, pedig Maddy messze nem szó szerint
idézte férjét. -Annyira sajnálom, Maddy, ne haragudj!
- Nem te tehetsz róla. Az én hibám. Feldühítet-
tem, amikor megvádoltam azzal, hogy Londonban
szórakozni ment valakivel.
- De hát képet láttál róla, az ég szerelmére! Aligha
volt ez ésszerűtlen feltételezés!
Billnek meggyőződése volt, hogy Jack hazudott a
londoni esettel kapcsolatban, és mélységesen elkese-
rítette, hogy Maddy a férjének inkább hisz, mint a sa-
ját szemének. És ekkor elgyötört hangon feltett egy
komoly kérdést.
- Meddig tűröd ezt még, Maddy? Ez a fickó úgy
bánik veled, mint a kapcarongyával. Hát nem látod?
- Látóm én, de... van abban igazság, amit Jack
mond. Hazudtam neki Lizzie-vel kapcsolatban. És
mindig felbosszantom. És veled kapcsolatban is ha-
zudok neki. Ami azt illeti, nekem sem tetszene, ha ő
mindennap hosszan cseverészne egy nővel.
- Azt akarod, hogy soha többé ne hívjuk egymást?
- kérdezte Bill rémülten.
Maddy megnyugtatta.
- Dehogy akarom. Csak éppen megértem, mit
érez jack.
- Nem hiszem, hogy akár a leghalványabb elkép-

330
zelésed is lenne arról, mit érez Jack, ha egyáltalán ké-
pes érezni valamit is - jelentette ki Bill komoran. -
Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy mérhetet-
lenül gonosz és pontosan tudja, hogyan lehet benned
bűntudatot ébreszteni. Ő az, akinek bűntudatot kel-
lene éreznie, akinek bocsánatot kellene kérnie!
Végül úgy egyeztek meg, hogy Maddy minden-
nap telefonál, közös ebédre pedig csak nagy ritkán
keríthetnek sort, teljes titokban, Bill házában. Mad-
dynek nem volt ínyére ez a bujkálás, de tudta, job-
ban teszik, ha nem mutatkoznak együtt nyilváno-
san, arról pedig, hogy többé ne találkozzanak, halla-
ni sem akart egyikük sem.
A Hunter-házban még napokig feszült volt a lég-
kör, és azután - mert az élet már csak ilyen - Jack és
Maddy elmentek egy fogadásra, amelyet egy kong-
resszusi képviselő adott a házában; és Bill is ott volt.
Együtt járt egyetemre a házigazdával, és elfelejtette
megemlíteni Maddynek, hogy őt is meghívták.
Abban a pillanatban, ahogy Bill belépett a helyi-
ségbe, Jack úgy megszorította Maddy karját, hogy az
asszony kis híján felsikoltott.
- Ha egyetlen szót is mersz szólni hozzá, a hajad-
nál fogva rángatlak ki innen - súgta Jack az asszony
fülébe.
- Megértettem - felelte Maddy.

331
Kerülte Bill tekintetét, így próbálva a tudtára adni,
hogy nem beszélhetnek, és valahányszor a férfi a
közelébe sodródott a tömegben, ő rögtön odaállt
Jack mellé, nehogy az botrányt csináljon. Sápadt
volt, idegesnek látszott, és egész este nagyon kelle-
metlenül érezte magát. Amikor aztán jack kiment a
fürdőszobába, Maddy esdeklőn Billre nézett, ő pe-
dig, mintegy véletlenül, lassan elballagott mellette.
- Jól vagy? - szólt oda neki halkan.
Látta, mi történik, és nagyon aggódott az asszonyért.
- Jól. Nem beszélhetek veled. Tajtékzik - felelte
Maddy gyorsan, és elfordult.
Jack azonban ebben a pillanatban már vissza is tért
a szobába, felmérte a helyzetet, látta, hogy Bill merre
lépked és Maddy hol áll, és rögtön kitalálta, mi tör-
tént. Határozott léptekkel odamasírozott feleségé-
hez, és olyan hangon mordult rá, hogy Maddy ösz-
szerezzent a rémülettől.
- Megyünk! Vedd a kabátod!
Maddy udvariasan elbúcsúzott a háziasszonytól,
megköszönte a szép estét, és pár perc múlva már az ut
cán is voltak. Ők hagyták ott elsőként a társaságot. Jack
azt mondta, mindkettejüknek fontos megbeszélésük
van másnap korán reggel, így mindenki érthetőnek ta-
lálta, hogy máris távoznak. Csupán Bill nézett utánuk
idegesen, nagyon aggódott és tudta, később sem tele-

332
fonálhat, hogy megkérdezze Maddyt, hogy van.
Ahogy az autó elindult velük, Jack hevesen szidal-
mazni kezdte Maddyt, és az asszony erős kísértést
érzett, hogy kiugorjon a kocsiból és elrohanjon.
A férfi valósággal őrjöngött.
- Az ég szerelmére, teljesen hülyének nézel?!
Megmondtam, hogy nem beszélhetsz vele! Láttam,
hogyan néztél rá! Hogy nem sül le a bőr a képedről!
- Jack, kérlek... csak barátok vagyunk, ennyi az
egész. Mondtam már Bill a feleségét gyászolja. Én a
te feleséged vagyok. Együtt dolgozunk a bizottság-
ban. Ennyi az egész, hidd el!
Maddy halkan beszélt; nehogy még jobban feldü-
hítse Jacket, de a helyzet reménytelennek látszott.
- Hazudsz, te ribanc! Pontosan tudom, mit művel-
tek ti ketten, és valószínűleg tudja a fél város is. Hü-
lyét csinálsz belőlem az összes ismerősünk szeme lát-
tára! A fenébe is, nem vagyok vak! Úristen, mit kell
eltűrnöm tőled! Egyszerűen nem hiszem el!
Maddy többé egy szót sem szólt, míg haza nem ér-
tek. Jack a házban minden ajtót úgy vágott be, hogy
kis híján kiestek tokostól, de feleségéhez nem nyúlt
egy ujjal sem. Maddy egész éjszaka reszketve feküdt
az ágyban, de Jack nem bántotta.
És másnap reggel, amikor az asszony odatette elé a
kávét, a férfi ridegen ennyit mondott:

333
- Ha még egyszer az életben beszélni mersz vele,
kihajítalak az utcára, ahová való vagy. Megértetted?
Maddy szótlanul, a könnyeivel küszködve bólintott.
- Nem tűröm tovább, amit művelsz - folytatta
Jack. - Szégyent hoztál rám tegnap este. Egész idő
alatt le nem vetted a szemed róla, és úgy festettél
mint egy tüzelő szuka.
Maddy tiltakozni akart, de nem mert megszólalni.
Némán bólintott. Munkába menet az autóban egyi-
kük sem szólt egyetlen szót sem.
Ezek után az lett volna az egyetlen ésszerű lépés
Maddy részéről, ha felhívja Billt, és megmondja ne-
ki, hogy soha többé nem találkozhatnak és nem is be-
szélhetnek egymással. Maddy tudta, ezt kellene ten-
nie. Csakhogy Bill jelentette számára az utolsó me-
nedéket, azt a leheletvékony szálat, ami még meg-
akadályozta, hogy aláhulljon abba a végtelen űrbe,
amelytől annyira félt. És nem tudta, mi az és miért,
de érezte, hogy különleges kötelék fűzi ehhez a cso-
dálatos emberhez, és erről a kapcsolatról nem volt
képes, nem volt hajlandó lemondani, bármivel fe-
nyegesse is Jack. Tudta, hogy amit csinál, veszélyes,
de eldöntötte, vállalnia kell a kockázatot.
17. fejezet
Maddy még mindig kegyvesztett volt Jacknél; és
minden alkalommal félve hívta fel Billt, ami-

334
kor egyik délután kiáltást hallott a hírszerkesztőség
központi helyiségéből. Épp Billel beszélt, egy pilla-
natig hallgatta az odakinn hirtelen támadt zajt, az-
után szólt a férfinak, hogy történhetett valami.
- Visszahívlak - mondta, azzal letette a kagylót, és
kisietett irodájából, hogy utánanézzen, mi ez a felfor-
dulás. Mindenki az egyik monitor körül tolongott,
Maddy alig bírt odafurakodni. Aztán meglátta, mi
volt az, ami felkavarta a kedélyeket. Minden tévécsa-
torna megszakította adását, hogy beolvassák azt a
közleményt, amely a nézők tudtára adta, hogy Arm-
strong elnök ellen merényletet követtek el. Súlyosan
megsérült, helikopter szállította a Haditengerészeti
Kórházba, a Bethesdába. Az állapota válságos.
- Uramisten... uramisten... - suttogta Maddy
Rögtön az jutott az eszébe, mi lehet a first ladyvel.
- Vedd a kabátod! - kiáltott rá a gyártásvezető. -
Vár a helikopter
Az egyik operatőr már össze is kapta a felszerelé-
sét, valaki Maddy kezébe nyomta a kabátját és a tás-
káját, és rohantak a lifthez. Maddy annyit még hal-
lott a kommünikéből, hogy Mrs. Armstrong a férje
mellett van. Amint beültek az operatőrrel a kocsiba,
amely nyaktörő sebességgel vitte őket a helikopter-
hez, Maddy a mobil telefonján felhívta a hírszer-
kesztőséget további információért. A gyártásvezető

335
már várta a hívását.
- Mit mondanak; hogy történt? - kérdezte az asz-
szony.
- Még nem tudják. Valaki egyszerűen előlépett a
tömegből és rálőtt. A Titkosszolgálat egyik embere is
kapott egy golyót, de senki nem halt meg.
Még! Ez volt itt a kulcsszó.
- Az elnök túléli?
- Még nem lehet tudni. Most mutatják a hely-
színt. Nem valami szép látvány. Minden csupa vér
Na, most adják lassítva. Kezet ráz egy csomó ember-
rel, ahogy eljön valami teljesen ártalmatlan csoport-
tól, és egy ilyen tisztes családapa külsejű fickó egy-
szerűen csak elkezd lőni. Elkapták. Őrizetben van,
de a nevét még nem közölték.
- A fenébe!
- Hajts rá! Szedj össze, amit csak tudsz! Orvosok,
nővérek, Titkosszolgálat. Az elnökné, ha tudsz vele
találkozni.
A gyártásvezető tudta, hogy Maddy és Phyllis ba-
rátok, és ebben a szakmában bizonyos pillanatokban
semmi sem volt szent. Maddy tudta, azt várják tőle,
hogy aknázzon ki minden lehetőséget, és ne törőd-
jön vele, mi ízléses vagy illő, és mi nem.
- Hívjuk egymást - tette még hozzá a gyártásve-
zető. - Küldök ki kocsival egy stábot, ha elfáradsz.

336
De szeretném, ha ezt az anyagot te csinálnád meg.
- Tudom.
- És ne telefonálgass, hogy bármikor hívhassunk!
- Rendben.
Maddy bekapcsolta az autórádiót, de minden állo-
máson ugyanazt ismételgették, úgyhogy öt perc
után, némi habozást követően felhívta Billt.
- Nem foglalhatom le sokáig a vonalat - magya-
rázta gyorsan. - Hallottad?
- Épp most. Hihetetlen!
- Most megyek a Bethesdába. Majd hívlak.
- Vigyázz magadra!
Maddy nem volt veszélyben, Bill mégis így búcsú-
zott tőle, és miután letette a kagylót, kibámult a kert-
re és rá gondolt.
Az elkövetkező öt órában Maddy élete maga volt
az őrület. A kórházban kötéllel elkerítettek egy terü-
letet a sajtó számára, és az épület előtt hevenyészett
kávéméréseket állítottak fel. A sajtószóvivő félórán-
ként odajött, és tájékoztatta őket a fejleményekről.
Közben mindannyian igyekeztek elkapni és kifag-
gatni a kórház dolgozói közül bárkit, akit csak tud-
tak. Egyelőre azonban nem volt semmi hír, semmi
szenzáció.
Az elnök déli tizenkettő óta a műtőben volt, és
hétkor még mindig nem hozták ki. A tüdeje, a vesé-

337
je és a lépe sérült meg, és erős belső vérzés alakult ki
nála. A first lady zárt láncú tévén kísérte figyelemmel
a műtétet, a sajtó képviselői közül őt még nem látta
senki. És nyilvánvaló volt, hogy addig nem is lesz
egyéb elmondható, amíg a műtét be nem fejeződik.
Az orvosok becslése szerint ez körülbelül éjfélre vár-
ható.
Legalább száz fotós zsúfolódott össze az előcsar-
nokban, és akinek a padokon, székeken már nem ju-
tott hely, az a fotótáskájára ült, vagy elnyúlt valame-
lyik sarokban, egy nagyobb csoport pedig a bejárat
előtt dohányzott. Mindenütt műanyag poharak áll-
tak, hevertek, a legkülönbözőbb gyorséttermek emb-
lémáival ellátott teli és már üres zacskók között.
A kórházat és környékét nyugodtan katasztrófa súj-
totta övezetté lehetett volna nyilvánítani.
Maddy és az operatőrje az egyik sarokban rendez-
kedett be. Ismerős riporterekkel beszélgettek csen-
desen.
Maddy tudósította az ötórás híradó nézőit, a kór-
ház előtt állva mondta el, amit sikerült megtudnia, a
fél nyolcas kiadásban pedig bemutatták a kórház elő-
csarnokát, a sajtó képviselői számára kijelölt terüle-
tet. Elliott Noble egyedül vezette a műsort a stúdió-
ban. Maddy a késő esti híradónak is készített anya-
got, bár sok újdonsággal nem tudott szolgálni, csak

338
azt adta tovább, amit a sajtószóvivő velük közölt.
Éjféltájt Jack hívta a mobilján.
- Nem tudnál valami érdekesebbel kirukkolni,
Mad? A fenébe is, mind ugyanazt az unalmas dumát
nyomatjuk. Próbáltál beszélni Phyllisszel?
- A műtő előtt várja a férjét, Jack. Csak a Titkos-
szolgálat emberei meg a kórházi dolgozókjuthatnak
a közelébe. .
- Akkor keríts magadnak egy fehér köpenyt, az ég
szerelmére!
- Nem hiszem, hogy bárki többet tudna, mint mi.
Amíg be nem fejeződik a műtét, bármi megtörtén-
het.
Nem lehetett tudni, Jim Armstrong túléli-e. Nem
volt fiatal ember korábban egyszer már rálőttek, de
akkor csak súrolta a golyó.
- Feltételezem, ott maradsz éjszakára - mondta
jack.
Inkább utasítás volt ez, mint kérdés, de Maddy
már amúgy is eldöntötte, hogy marad.
- Itt akarok lenni, ha bármi történik. Amint befe-
jezik az operációt, sajtótájékoztatót tartanak. Meg-
ígérték, hogy az egyik sebész is ott lesz.
- Hívj, ha van valami fontos. Most hazamegyek.
Még szinte mindenki benn volt a székházban.
Úgy tűnt, ennek a napnak sosem lesz már vége, és

339
az éjszaka is hosszúnak ígérkezett. Ám az elkövetke-
ző napok még rosszabbak lesznek, ha az elnök nem
jön rendbe. Maddy, már csak Phyllis miatt is, remél-
te, hogy életben marad. Egyelőre nem tudtak mit
tenni, legfeljebb imádkozhattak. Az elnök élete Isten
és a sebészek kezében volt.
Jack hívása után Maddy tétlenül üldögélt tovább,
és kávét kortyolt. Már több literrel megivott, de alig
evett. Annyira kétségbe ejtette, ami történt, hogy
nem esett jól neki az étel sem..
Valamivel később felhívta Billt, és miközben hallgat-
ta a vonal másik végén a telefon csörgését, arra gon-
dolt, hogy a férfi talán már lefeküdt. Ám amikor Bill vé-
gül felvette a kagylót, a hangja nem tűnt álomittasnak
- Nem aludtál még? - kérdezte Maddy tétován.
Bill látta az asszony valamennyi tudósítását, és to-
vábbra is bekapcsolva hagyta a készüléket, hátha kö-
zölnek még valami fontosat.
- Nem, nem. Épp zuhanyoztam. Reméltem, hogy
ma még hívsz. Mi a helyzet?
- Semmi különös - mondta Maddy fáradtan. -
Ülünk és várunk. Most már hamarosan be kell feje-
ződjön a műtét. Folyton Phyllis jár az eszemben.
Maddy tudta, mennyire szereti Phyllis a férjét. Va-
lamennyien tudták. Phyllis nem csinált titkot belőle.
Majdnem ötven éve voltak házasok, és Maddy szá-

340
mára elviselhetetlennek tűnt a gondolat, hogy így
legyen mindennek vége.
- Gondolom, nem tudtál beszélni vele.
Bill nem látta a first ladyt egyetlen csatorna egyet-
len hírműsorában sem.
- Bár tudtam volna! Nem miattunk, hanem csak
hogy tudassam vele, gondolunk rá.
- Biztos vagyok benne, hogy tudja. Istenem, az
ember eltűnődik, hogyan történhet meg ilyesmi?!
Hiába a sok testőr, a szigorú biztonsági előírások,
időről időre mégiscsak megtörténik. Láttam a lassí-
tott felvételt. A fickó egyszerűen csak odalépett és
lőtt. Tényleg, mi van a sebesült testőrrel?
- Délután megoperálták. Stabilizálódott az állapo-
ta. Szerencséje volt.
- Remélem, Jimnek is - mondta Bill komoran. -
Hogy vagy? Fáradt lehetsz.
- Megvagyok. Itt tengünk-lengünk, várjuk, hogy
valami történjen.
Az eset mindkettejüknek Dallast és John Kenne-
dyt juttatta az eszébe. Bill egyetemista volt akkor,
Maddy pedig még meg sem született. Ám ez most
nem csupán politika vagy történelem volt, hisz sze-
mélyes jó ismerősüket sebesítette meg a merénylő.
- Ne vigyek valami ennivalót? - kérdezte aggo-
dalmas hangon a férfi.

341
Maddy elmosolyodott.
- Van itt vagy kétezer fánk, és több tonna ham-
burger De azért köszönöm, hogy felajánlottad.
Ekkor észrevette, hogy néhány orvos közeledik
egy mikrofon felé, és szólt a férfinak, hogy le kell
tennie.
- Hívj, ha bármi történik! Ébressz fel nyugodtan!
Ha szükséged van rám, itt vagyok.
Mennyire más volt ezt hallani, mint Jack rideg
szavait!
Az egyik orvos zöld műtősruhát és -sapkát viselt,
és Maddy helyesen arra következtetett, hogy egye-
nesen a műtőből jött. Amint a sebész fellépett az elő-
csarnokba beállított emelvényre, az újságírók, fotó-
sok mind köréje gyűltek.
- Nem tudunk semmilyen dráma hírrel szolgálni
- nézett körül komolyan a kamerák kereszttüzében
álló orvos - de minden okunk megvan rá, hogy de-
rűlátók legyünk. Az elnök úr erős, egészséges ember,
és a mi szempontunkból a műtét sikeresnek tekint-
hető. Egyelőre megtettünk mindent, amit lehetett,
az éjszaka további részében közleményekben tájé-
koztatjuk önöket az elnök úr állapotának alakulásá-
ról. Jelenleg természetesen erős nyugtatók és fájda-
lomcsillapítók hatása alatt áll, de már magához tért.
És Mrs. Armstrong megkért, mondjak a nevében kö-

342
szönetet mindannyiuknak. Azt mondta, nagyon saj-
nálja - az orvos arcán fáradt mosoly jelent meg -
hogy kénytelenek itt tölteni az éjszakát. Hölgyeim
és uraim, köszönöm, egyelőre ez minden.
Az orvos lelépett az emelvényről és távozott. A ri-
porterek nem tiltakoztak, mert a szóvivő korábban
már világosan megmondta, hogy a sebész nem vála-
szol kérdésekre.
Maddy mobilja rögtön megcsörrent. Jack volt az.
- Csinálj vele interjút!
- Nem lehet, Jack. Megmondták, hogy nem nyi-
latkozik Tizenkét órán át a műtőben volt, mit akarsz
még tőle?! Úgyis elmondanak mindent, amit tud-
nak.
- Egy frászt! Csupa kamu, amivel a sajtót etetik.
Amennyit megtudtunk, attól az elnök akár agyha-
lott is lehet.
- Szerinted mit kéne tennem? Másszak be a szo-
bájába a szellőzőnyíláson át?
Maddy nagyon fáradt volt, és bosszantotta, hogy
Jack egyre csak követelőzik. Mind egy csónakban
eveztek. Várniuk kellett a közleményekre. Úgy,
hogy zaklatják a sebészeket, nyilvánvalóan nem ju-
tottak volna több információhoz.
- Ne szellemeskedj, Mad - torkolta le haragosan
jack. - EL akarod altatni a nézőket, vagy más csator-

343
nának dolgozol?
- Nagyon jól tudod, mi történik itt. Mind ugyan-
azt az információt kapjuk meg - mondta Maddy el-
keseredetten.
- Hát épp ez az! Szerezz valami olyat, amit más
nem kap meg - közölte Jack, és lecsapta a kagylót.
Egy rivális csatorna riportere együttérző mosolyt
villantott Maddyre.
- Én is ugyanezt hallom állandóan a főnökömtől.
Jönnének ők ide, ha olyan baromi okosak!
- Ezt legközelebb javasolni fogom - mosolygott
vissza rá Maddy, azután elhelyezkedett egy fotel-
ban, és fázósan összehúzta magán a kabátját.
Háromkor egy csapat orvos jött le hozzájuk, de
nem mondtak szinte semmi újat. Az elnök eszmélet-
re tért, állapota még mindig válságos, a felesége mel-
lette van.
Hosszú volt az éjszaka, és bár ötkor az orvosok
újabb közleményt adtak ki, a sajtó képviselői semmi
lényegeset, semmi újat nem tudtak meg egészen hé-
tig. Maddy addigra már ébren volt, kávét ivott. Ösz-
szesen aludt vagy három órát, hosszabb-rövidebb
szakaszokban; és minden tagja meggémberedett at-
tól, ahogy összegömbölyödve ült a fotelban.
Ám hétkor legalább már kicsit többet és jobbat
mondtak az orvosok. Mint kiderült, az elnöknek

344
elég nagy fájdalmai vannak, de rámosolygott a fele-
ségére, a nemzetnek pedig azt üzente, köszöni,
hogy gondolnak rá. A sebészek nagyon elégedettek
voltak állapota alakulásával, kijelentették, minden
okuk megvan rá, hogy bízzanak az elnök teljes fel-
gyógyulásában, feltéve persze, hogy nem lép fel
semmiféle komplikáció.
És fél órával később a Fehér Ház felfedte a merény-
lő kilétét. "Gyanúsítottként" emlegették, holott a fél
ország látta a felvételt arról, hogyan lőtte le az elnö-
köt. A CIA szerint a merénylet nem egy, az elnök
meggyilkolását célzó összeesküvés része volt. A gya-
núsított fia nyáron az iraki hadműveletben az életét
vesztette, ő pedig úgy érezte, hogy ezért az elnök a
hibás. A férfi nem szerepelt a rendőrségi nyilvántar-
tásban, soha nem állt ideg- vagy elmegyógyászati ke-
zelés alatt, és ismerősei egybehangzó véleménye sze-
rint a legkevésbé sem volt indulatos természetű. Ám
egyetlen gyermeke életét elvette egy olyan háború,
amelynek ő semmi értelmét nem látta. Miután fia
meghalt, a férfin búskomorság lett úrrá. Rokonait, is-
merőseit mélységesen megdöbbentette, amit tett.
A felesége sokkos állapotba került. A férfi addig a
borzalmas pillanatig köztiszteletben álló, törvény-
tisztelő állampolgár volt, szép jövedelemmel rendel-
kező könyvelő, rendes, becsületes ember, mondhatni

345
a társadalom oszlopos tagja. Maddyt nagyon elszo-
morította ez a történet.
A sajtószóvivő útján küldött egy rövid levélkét
Phyllisnek, épp csak tudatta vele, hogy itt van és
imádkozik értük. És egészen megdöbbent, amikor
néhány órával később választ kapott levelére. A first
lady épp csak lefirkantotta a néhány szót: "Köszö-
nöm, Maddy. Hála Istennek, már jobban van. Szere-
tettel: Phyllis', de Maddyt nagyon meghatotta az,
hogy ebben a szituációban Phyllis egyáltalán vette a
fáradságot és írt neki.
Maddy délben megint tudósította a nézőket a fej-
leményekről. Az orvosok közölték, hogy az elnök pi-
hen, és noha állapota még mindig súlyos, legalább
már nem életveszélyes.
Jack rögtön felhívta, ahogy véget ért az adás.
- Ha záros határidőn belül nem szerzel valami ér-
dekes információt, odaküldöm helyetted Elliottot.
- Ha úgy gondolod, hogy képes kideríteni bármi
mást, mint mi többiek, csak küldd!
Maddy most olyan kimerült volt, hogy nem hatott
rá Jack fenyegetőzése és vádaskodása.
- Halálra untatsz - közölte ingerülten Jack.
- Azt tudom továbbadni, amit mondanak, Jack.
Senki sem tud sem mást, sem jobbat.
Természetesen nem tudta meggyőzni férjét, aki

346
továbbra is időről időre rátelefonált és nyaggatta.
Amikor pontban egykor megint csörgött a telefon
és Maddy felvette, nagy megkönnyebbülést jelentett
számára, hogy Bill hangját hallotta meg.
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte aggódva a férfi.
- Nem emlékszem - vallotta be az asszony. -
Olyan fáradt vagyok, egy falat sem menne le a tor-
komon.
A férfi nem ajánlotta fel, hogy odamegy. Egysze-
rűen csak felbukkant húsz perccel később egy hatal-
mas szendviccsel, némi gyümölccsel és néhány üveg
üdítővel. Egészen úgy festett, mintha a Vöröskereszt
érkezett volna meg, amint az előcsarnokban a ripor-
terek tengerén átvágva kereste Maddyt. Amikor
végre rátalált, leültette egy székre, és határozott moz-
dulattal a kezébe nyomta a szendvicset.
- Nahát, ez hihetetlen - vigyorgott rá Maddy -
Most veszem csak észre, hogy milyen éhes vagyok.
Köszönöm, Bill.
- Legalább veszed valami hasznomat - mondta a
férfi, és körülnézett ebben a katasztrófa sújtotta öve-
zetben, ami néhány órája még egy kórház előcsar-
noka volt. - Meddig kell még itt maradnod?
- Amíg - az elnök túl nem lesz a nehezén. Vagy
amíg össze nem esem. Nem tudom, melyik követke-
zik be előbb. Jack azzal fenyeget, hogy ideküldi he-

347
lyettem Elliottot, mert a tudósításaim rém unalma-
sak. De hát nem lehet mit tenni.
Amint kimondta e szavakat, a sajtószóvivő megint
fellépett az emelvényre, és mindenki köréje tódult.
Maddynek is mennie kellett.
Ezúttal annyi volt a közlemény lényege, hogy az
elnök jobban van, nem lépett fel semmiféle kompli-
káció, de gyógyulása hosszú, lassú folyamat lesz.
A szóvivő ezért aztán azt javasolta a sajtó képviselői-
nek, hogy ha úgy gondolják, nyugodtan menjenek
haza, vagy küldessenek maguk helyett más kollégá-
kat.
- Láthatjuk az elnököt? - kérdezte valaki.
- Arra még napokat kell várni - hangzott a válasz.
- És Mrs. Armstrong? Vele beszélhetünk?
- Még nem. Egyetlen percre sem mozdul el a fér-
je mellől. És vele marad mindvégig, amíg az elnök
úr jobban nem lesz. Jelenleg egyébként mindketten
alszanak. Talán önökre is ráférne egy kis alvás -
mondta a szóvivő, és elmosolyodott.
A riporterek huszonnégy órája most először láttak
mosolyt olyasvalaki arcán, aki az elnök állapotának
alakulásáról tudósította őket. Ezután a szóvivő meg-
ígérte, hogy néhány óra múlva visszajön, és távo-
zott. Maddy kikapcsolta mikrofonját, és odaballa-
gott Billhez. Alig látott, annyira kimerült volt.

348
- Most mi lesz? - kérdezte a férfi.
- A fél karomat odaadnám, hogy hazamehessek
lezuhanyozni, de Jack biztosan megöl, ha nem ma-
radok.
- Nem tudna küldeni valakit helyetted?
- Tudna, de nem fog. Legalábbis egyelőre nem.
Jack azt akarja, hogy én legyek itt. Pedig amennyit
én itt tenni tudok, azt bárki más ugyanígy meg tud-
ja csinálni. Hallottad, mennyi volt a közlemény Pár
igen gondosan megfogalmazott mondat, minden
konkrétum nélkül. Csak annyit tudunk, amennyit
ők tudatni akarnak velünk, de ha valóban az az igaz-
ság, amit mondanak, akkor úgy tűnik, az elnök túl-
éli.
- Nem hiszel nekik?
Bill nagyon meglepődött, de hát Maddynek épp
az volt a dolga, hogy szkeptikus legyen, és fürkéssze
ki az esetleges következetlenségeket. Maddynek az
ilyesmihez nagyon jó orra volt, épp ezért akarta
Jack, hogy maradjon ott a kórházban.
- De igen - felelte az asszony a kérdésre. - Csak-
hogy az igazság az, hogy attól, amennyit tudunk, az
elnök akár halott is lehet. - Bármilyen szörnyű volt
is kimondani, ennek a lehetősége is fennállt. - Nem
hiszem, hogy hazudnának, hacsak nemzetbiztonsá-
gi okból nem kénytelenek rá. Ebben az esetben, úgy

349
gondolom, elég őszinték. Legalábbis remélem.
- Én is - bólogatott Bill.
Maradt még vagy fél órát, azután hazament. És
háromkor Jack telefonált Maddynek, hogy nem kell
tovább maradnia. Utasította, hogy menjen haza átöl-
tözni, aztán igyekezzen ötre ott lenni a stúdióban.
Azt is közölte vele, hogy a fél nyolcas adás után visz-
sza kell mennie majd a kórházba. Maddy tudta, ötig
az átöltözésre sincs elég ideje, nemhogy egy kis szu-
nyókálásra, és az éjszakát megint fotelban kell majd
töltenie. Szinte már szédelgett a fáradtságtól, amikor
sötétkék nadrágkosztümjében belépett a sminkszo-
bába. Elliott Noble már ott volt, és elismerő mosoly-
lyal nézett kolléganőjére.
- Nem is értem, hogy csinálod, Maddy. Ha nekem
kellett volna huszonhét órát töltenem abban a kór-
házban, már biztosan hordágyon vittek volna el. Re-
mek munkát végeztél ott.
Maddynek jólesett a dicséret, és tudta, meg is ér-
demli. Azt is tudta viszont, hogy ezzel a férje nem
értene egyet.
- Azt hiszem, annyi az egész, hogy hozzá vagyok
szokva. Régi motoros vagyok a szakmában.
Maddy kezdte már kicsit megkedvelni új kollégá-
ját. Végeredményben a fiatalember most is egész
rendes volt hozzá.

350
- Mit gondolsz, hogy van valójában az elnök? -
kérdezte Elliott.
- Azt hiszem, most elhihetjük, amit mondanak -
felelte Maddy.
És valahogy, Elliott segítségével, átvészelte a hír-
adó mindkét kiadását, és fél kilenckor már újra ott
volt a kórházban. Jack a két adás között bement hoz-
zá frissen és kipihenten, és hosszan sorolta újabb
utasításait és bíráló megjegyzéseit. Meg sem kérdez-
te Maddytől, nem fáradt-e. Nem érdekelte. Válság-
helyzet volt, az asszonynak teljesítenie kellett a kö-
telességét. És Maddyvel soha nem fordult elő, hogy
ne teljesítette volna. És egyedül Jack volt az, aki ezt
nem ismerte el. Amikor Maddy visszaért a kórházba,
szinte senkit nem látott azok közül, akik az előző éj-
szakát ott töltötték. Minden tévécsatorna új stábot
küldött, vele is másik operatőr és hangosító jött. És
csodával határos módon valaki megsajnálta, és kiho-
zott neki az előcsarnokba egy tolóágyat, hogy leg-
alább valamennyit alhasson két sajtóközlemény kö-
zött.
Bill a szokásosnál is jobban kezdett aggódni, ami-
kor Maddy felhívta, és elmondta, hogy már megint
a kórházban van.
- Muszáj aludnod, mert különben még megbe-
tegszel - mondta a férfi. - Vacsoráztál?

351
- Ettem a két adás között.
- Remélem, valami táplálót.
Maddy elvigyorodott. Látszik, hogy Bill nem so-
kat tud a tévés szakmáról.
- Ó, nagyon egészségesen étkeztem! Pizza és
fánk. Ez a szabványkoszt riporterek számára. Ki is
tagadna a szakma, ha nem ezt enném. Rendes étel-
hez csak estélyeken meg fogadásokon jutok.
- Akarod, hogy vigyek valamit? - ajánlkozott rög-
tön Bill.
Maddy már a beszélgetéshez is túlságosan fáradt
volt.
- Azt hiszem, elnyúlok a tolóágyamon, és alszom
pár órát. De azért kösz. Majd reggel hívlak, hacsak
addig nem történik itt valami fontos.
Hát nem történt. Csendes, nyugodt éjszaka volt,
és reggel Maddy hazament lezuhanyozni és átöl-
tözni.
Végül úgy alakult, hogy öt napot töltött a kórház
előcsarnokában, és végül az utolsó napon pár per-
cet Phyllisszel tölthetett, bár interjú nem lett a do-
logból. A first lady érte küldött, és a folyosón beszél-
gettek az elnök szobája előtt, a Titkosszolgálat em-
bereinek gyűrűjében. Az elnököt testőrök hada vet-
te körül, annak ellenére, hogy a merénylő őrizetben
volt. A Titkosszolgálat nem akart több kockázatot

352
vállalni. Maddy el tudta képzelni, milyen lelkiisme-
ret-furdalásuk lehet, amiért nem akadályozták meg
a merényletet.
- Hogy van, drága Phyllis? - kérdezte Maddy
őszinte aggodalommal. - Hogy bírja a megpróbálta-
tásokat?
A first lady százévesnek látszott, pulóvere és szö-
vetnadrágja fölött kórházi köpenyt viselt. Maddy
kérdése mégis megmosolyogtatta.
- Ahogy látom, jobban, mint maga, kedvesem.
Csodásan bánnak itt velünk, a gondunkat viselik.
Szegény Jim pocsékul érzi magát, de már sokkal jobb
az állapota. Nem könnyű ez a mi korunkban.
- Annyira sajnálom, ami történt - mondta Maddy
mély együttérzéssel. - Egész héten magáért aggód-
tam. Mindenki az elnök úrral törődik, de nem tud-
tam, magával mi lehet.
- Nagy megrázkódtatás ért bennünket, de úgy tű-
nik, átvészeljük valahogy. Remélem, hamarosan va-
lamennyien hazamehetnek.
- Ami azt illeti, én már ma este megyek haza.
A sajtószóvivő bejelentette, hogy az elnök állapo-
ta már nem válságos. Az előcsarnokban vad éljenzés
tört ki. A riporterek nagy része több napot töltött ott,
most a hír hallatán annyira megkönnyebbültek, né-
melyikük még el is sírta magát. Addigra már egye-

353
dül Maddy volt az, aki a kezdettől fogva végig kitar-
tott. És mindenki csodálta ezért.
Este, amikor hazaért, Jack a nappaliban ült, a rivá-
lis csatornák hírműsorait nézte. Felpillantott, de fel
sem állt a pamlagról, hogy feleségét üdvözölje. Még
csak hálás sem volt azért, amit Maddy az elmúlt öt
napban tett. Pedig az összes csatorna összes hírmű-
sora közül az övék volt a legsikeresebb. És Jack erről
sem szólt semmit, Maddy a gyártásvezetőtől tudta
meg.
- Pocsékul festesz, Mad.
A férfi mindössze ennyit mondott. Egyébként ez
is volt az igazság. Maddy végtelenül kimerültnek
látszott, arca sápadt és beesett volt, szeme karikás.
- Miért vagy mindig olyan dühös rám?
Maddy teljesen tanácstalan volt. Valóban adódott
az elmúlt hónapok során néhány probléma, ame-
lyek miatt Jack jogosan bosszankodhatott. A kom-
mentároktól kezdve, Lizzie felbukkanásán át a Bill
és közte kialakult kapcsolatig. Ám az igazi bűne az
volt, hogy most már a férfi nem uralkodhatott felet-
te, nem csinálhatott vele azt, amit csak akart, és ezért
gyűlölte. Dr Flowers idejekorán figyelmeztette erre
Maddyt. Megmondta, jack nem fogja békésen tűrni,
hogy áldozata fokozatosan kicsúszik a karmai közül.
És amint Maddy fejében megfogalmazódott az,

354
hogy jack talán gyűlöli őt, hirtelen Janet Mccutchins
jutott az eszébe. Amikor Janet alig négy hónappal
ezelőtt azt mondta, hogy a férje gyűlöli, Maddy nem
volt hajlandó hinni neki. Most azonban azt, hogy
Jack gyűlöli őt, elhitte. A férfi viselkedése mással
nem volt magyarázható.
- Megvan rá az okom, hogy dühös legyek rád -
közölte jack ridegen. - Az elmúlt hónapok során el-
árultál engem minden lehetséges módon, Mad. Sze-
rencsésnek mondhatod magad, hogy még nem rúg-
talak ki.
A még szó arra volt hivatott, hogy megrémítse
Maddyt, és éreztesse vele, hogy a dolog bármikor
bekövetkezhet. Hogy Jack bármikor megteheti. Ám
Maddy nem ijedt meg. Hirtelen úgy érezte, bár ten-
né már meg Jack, bár esnének túl rajta. Olyan nehéz
volt szembeszállni Jackkel és utána vállalni a követ-
kezményeket. De újabban Maddy egyre gyakrabban
érezte úgy, hogy igenis szembe kell szállnia vele. Az,
hogy megtalálta Lizzie-t és megismerte Billt, vala-
hogy megváltoztatta. Úgy érezte, nemcsak a lányát
találta meg, hanem önmagát is. És ez Jacknek nyil-
vánvalóan nem tetszett. Aznap este, amikor befe-
küdtek az ágyba, Jack még csak szólni sem volt haj-
landó Maddyhez.
Az elkövetkező napokban Jack minden eddiginél

355
kiállhatatlanabbul viselkedett Maddyvel. Hol heve-
sen kritizálta, hol hűvösen, elutasítóan, félvállról be-
szélt vele. Egy jó szava nem volt hozzá, de Maddyt
ez most nem rázta meg különösebben. Bill mindig
megvigasztalta. És egyik este, amikor Jacknek vala-
mi dolga volt, Maddy megint elment Billhez vacso-
rázni. A férfi ezúttal bélszínt sütött, mert úgy vélte,
Maddy még mindig túlságosan keményen dolgozik,
és ezért tápláló ételre van szüksége. Amire azonban
Maddynek igazán szüksége volt, és amit Billtől bősé-
gesen meg is kapott, az a jó szó, a jóindulat volt és a
szeretet.
Természetesen szóba került köztük az elnök hogy-
léte is. Jim Armstrong ekkor már két hete volt kór-
házban, és az orvosok azt ígérték, hogy néhány nap
múlva hazamehet. Maddy és még néhány gondosan
kiválasztott riporter engedélyt kapott, hogy rövid
interjút készítsen vele, és az elnök eléggé megviselt-
nek tűnt. Lefogyott, az arca megsápadt, de nagysze-
rű hangulatban volt, és mindenkinek megköszönte
kedvességét és odaadását. Maddy meginterjúvolta
Phyllist is, aki hasonlóan szívélyes volt.
Rendkívüli két hét volt ez, és Maddy úgy vélte, jó
munkát végzett. Jack persze nem volt elégedett ve-
le, de mindenki más igen. Még Elliott Noble vélemé-
nye is megváltozott róla. A fiatalember úgy gondol-

356
ta, Maddy nagyszerű riporter, és a legnagyobb tisz-
telettel adózott neki.
Bill gyengéd és elismerő mosollyal nézett az asz-
szonyra.
- És a továbbiakban mivel szándékozod érdekes-
sé tenni a napjaidat?
Végül is az Egyesült Államok elnöke ellen nem
minden nap követnek el merényletet, és ez után
minden más, amiről tudósítani kell a nézőket, szinte
semmiségnek tűnhet.
- Majd csak kitalálok valamit. Lakást kell keres-
nem Lizzie-nek. Egy hónapom van rá.
- Szívesen segítek.
Bill most, hogy befejezte a könyvet, ráért. Azon
gondolkodott, hogy visszamegy tanítani. Hívták a
Yale Egyetemre, és persze a Harvardra is. Maddy
örült Bill sikerének, de tudta, nagyon szomorú lesz,
ha legjobb barátja elköltözik Washingtonból.
- Ez legkorábban jövő szeptemberben lesz aktuá-
lis - nyugtatta meg a férfi. - Úgy döntöttem, az év
elején megpróbálkozom egy újabb könyvvel. Talán
ezúttal regényt írok.
- Maddy izgatottan hallgatta barátja terveit, de köz-
ben az járt a fejében, hogy neki is kellene valamit kez-
denie az életével. Egyre inkább a tudatára ébredt an-
nak, hogy Jack valóban bántalmazza őt, de dönteni

357
képtelen volt, csak egy helyben topogott. Bill azon-
ban nem sürgette. Dr Flowers megmondta, Maddy
lépni fog, amint úgy érzi, hogy készen áll, de ez bele-
telhet akár évekbe is. Bill várt tehát türelmesen, jólle-
het nagyon aggasztotta a helyzet.
- Mik a terveid a hálaadásra? - kérdezte Bill, mi-
után végeztek a vacsorával.
- Nem tervezek semmit. Általában lemegyünk a
farmra, Virginiába. Családunk nincs. Voltaképpen
nem tulajdonítunk nagy fontosságot az ünnepnek.
Néha átmegyünk a szomszédainkhoz. És ti hogy
ünnepeltek, Bill?
- Minden évben felmegyünk Vermontba.
Maddy tudta, idén a család nehéz perceknek néz
elébe az ünnepen. Ez lesz első hálaadásuk Margaret
nélkül, és Bill bevallotta, hogy retteg tőle.
- Annyira szeretném meghívni Lizzie-t, de hát
nem tehetem - mondta az asszony. - A kedvenc ne-
velőszüleinél tölti az ünnepet, családi körben. Úgy
tűnik, örül neki.
Maddy azonban csalódott volt, hogy nem tölthe-
tik együtt az ünnepet. Ez lehetett volna az első kö-
zös hálaadás napjuk.
Talán épp ez a csalódottság volt az oka, hogy Mad-
dy megint elment dr Flowershez. A pszichiáter
valósággal könyörgött neki, hogy látogasson el a

358
bántalmazott nők terápiás csoportjának üléseire.
Maddy végül igent mondott. Az első alkalom rögtön
hálaadás napja után lesz.
Az elutazásuk előtti napon Maddy és Bill még egy-
szer találkozott a férfi házában. Mindketten megle-
hetősen komor hangulatban voltak. Bill a felesége
miatt, Maddy pedig azért, mert Jackkel a farmra kel-
lett mennie, és kapcsolatuk rendkívül feszült volt.
Jack már nem bízott benne, állandóan szemmel tar-
totta, bár Billel nem tudta többé rajtakapni őket. Bill
csakis a mobil telefonján hívta Maddyt, de általában
inkább megvárta, hogy az asszony hívja őt.
A hálaadás ünnepe előtti napon Maddy egy do-
boz süteménnyel érkezett meg Billhez, a férfi pedig
teát készített. Üldögéltek a meleg, otthonos konyhá-
ban, és beszélgettek. Az idő hidegre fordult,. Bill el-
mondta, hogy Vermontban már havazik, úgyhogy
valószínűleg a gyerekeivel és unokáival elmennek
majd sízni.
Maddy maradt, ameddig csak tudott, de végül
szedelőzködni kezdett, mert indulnia kellett vissza
az irodába.
- Vigyázz magadra, Maddy! - mondta a férfi
gyengéden, és tekintetéből valósággal áradtak az
asszony felé az érzelmek, amelyeket nem önthetett
szavakba.

359
Mindketten tudták, hogy nem lenne helyes. Soha
semmi olyat nem tettek, amit valaha is megbánhat-
tak volna. Tisztelték egymást. Bármit éreztek is, az
kimondatlan maradt.
Maddy csupán dr Flowersszel beszélt az érzései-
ről és kétségeiről: Különös kapcsolat volt ez, Bill és
közte, de tudta, mindketten számítanak rá, fontos-
nak érzik. Olyanok voltak ők ketten, mint két süllye-
dő hajó egy-egy túlélője, akik együtt próbálnak ki-
menekülni a háborgó tenger zavaros vizéből.
Maddy búcsúzóul a férfihoz simult, az pedig meg-
ölelte, ahogyan apa öleli a lányát, erős karral és sze-
rető szívvel.
- Hiányozni fogsz - mondta Bill egyszerűen.
Tudták, nem beszélhetnek a hétvégén. Jack bizto-
san gyanút fogna, ha Bill hívná Maddyt a mobilján.
- Majd hívlak, ha Jack lovagolni megy, vagy vala-
mi - ígérte Maddy - Azért ne légy nagyon szomorú
- tette hozzá aggódva.
Tudta, milyen nyomasztó lesz a család és főleg Bill
számára az ünnep Margaret nélkül. Ám Bill most
nem a feleségére gondolt, hanem csakis Maddyre.
- Nem lesz könnyű, de annak örülök, hogy a gye-
rekeket láthatom.
És azután önkéntelenül megcsókolta Maddy feje
búbját, és még egy utolsó pillanatra magához szorí-

360
totta. Azon a délutánon, amikor elváltak, mindket-
ten szomorúak voltak amiatt, ami egykor az övék
volt és elveszítették. És Maddy csendesen hálát
adott azért, hogy legalább ők ott vannak egymás-
nak.
18. fejezet
addy ezen a hétvégén úgy érezte, az idő ólom-
lábon jár. Jack pocsék hangulatban volt, gyak-
ran bezárkózott dolgozószobájába, és titokzatos tele-
fonbeszélgetéseket folytatott: És ezúttal, Maddy
tudta, akivel beszélt, nem lehetett az elnök, mert ő
még lábadozott. Feladatát az alelnök látta el, vele
azonban Jack nem volt valami jóban.
És egyszer, amikor az asszony felvette a telefon-
kagylót, hogy felhívja Billt, mert azt hitte, Jack el-
ment valahová, véletlenül meghallotta, hogy a férje
egy nővel beszél. Azonnal letette a kagylót, nem
hallgatott bele a beszélgetésbe, de azért szöget ütött
a fejébe a dolog. Jack azt ugyan gyorsan kimagya-
rázta, hogy került a fotóra azzal a szőke nővel Lon-
donban, de az elmúlt hónapban eltávolodott Mad-
dytől, szinte alig szeretkezett vele. Bizonyos szem-
pontból ez nagy megkönnyebbülést jelentett az
asszony számára, mégis meglepőnek találta. Amióta
csak házasok voltak, a férfi szexuális étvágya szinte
kielégíthetetlennek tűnt. Most azonban úgy látszott,

361
felesége már csak akkor jut az eszébe, ha vádaskod-
ni vagy fenyegetőzni támad kedve.
Maddynek sikerült felhívnia Lizzie-t a hálaadás
napján, Billt pedig másnap este, amikor Jack átment
az egyik szomszédhoz, akivel a lótenyésztés kérdé-
seit szokta megvitatni. Bill elmondta, hogy az ünnep
meglehetősen bánatosra sikeredett, viszont a sízés
fantasztikus volt, és ez is valami. És eldicsekedett az-
zal, hogy ő készítette el a pulykát a gyerekekkel.
Maddy és Jack az ünnepi vacsorát rideg, nyomasz-
tó csendben fogyasztotta el. Amikor azonban az
asszony megpróbálta szóba hozni, hogy vajon mitől
ilyen feszült köztük mostanában a viszony, a férfi
csak legyintett, és azt mondta neki, képzelődik. Mad-
dy még soha nem volt ilyen boldogtalan.
Fellélegzett, amikor a repülőgép végre elindult ve-
lük Washington felé, és Jack rögtön gyanakodni is
kezdett.
- Látom, alig várod, hogy hazaérjünk. Megtud-
hatnám, mi az oka ennek a nagy lelkesedésnek?
- Ugyan, Jack, semmi különös. Csak éppen hiány-
zik már a munka - hazudta Maddy.
Igyekezett megnyugtatni férjét, akinek azonban
szemlátomást nagy kedve támadt egy kis veszeke-
désre.
- Talán vár valaki Washingtonban, Mad? - kér-

362
dezte cinikus hangon.
- Nem vár senki, Jack. Remélem, ezt te is nagyon
jól tudod.
- Már nem tudom, mit gondoljak. Néha úgy tű-
nik, nem tudok rólad semmit. De mindent ki tudok
deríteni, ha úgy akarom - mondta a férfi.
Maddy nem válaszolt. Úgy érezte, az lesz a leg-
jobb, ha hallgat.
És másnap, munka után elment a bántalmazott
nők csoportjának gyűlésére, ahogyan dr Flowers-
nek megígérte. Voltaképpen semmi kedve nem volt
odamenni. Az egész olyan nyomasztónak tűnt szá-
mára. Jacknek azt mondta, a first lady bizottságával
kapcsolatos elfoglaltsága van. Egyáltalán nem volt
biztos benne, hogy férje hitt neki, ám Jack ez egyszer
nem kezdeményezett veszekedést, mert neki is ter-
vei voltak az estére vonatkozólag. Azt mondta, üzle-
ti ügyben kell találkoznia valakikkel.
Maddyn megint csak úrrá lett a levertség, amikor
odaért a megadott címre. Meglehetősen rossz kör-
nyék, düledező ház... Maddy biztosra vette, hogy
szerencsétlen, kékre-zöldre vert, nyavalygó asszo-
nyokkal fog itt találkozni. Ám amint figyelte az érke-
ző nőket, egyik meglepetésből a másikba esett. Volt
köztük farmernadrágos és elegáns kosztümös, öreg
és fiatal, szép és csúnya egyaránt. És amikor a cso-

363
port vezetője bejött és leült, melegen Maddyre mo-
solygott.
- Csak keresztneveket használunk - magyaráz-
ta. - Ha netán felismerjük egymást, nem beszélünk
róla. Ha az utcán találkozunk, nem köszönünk egy-
másnak. Nem mondjuk el senkinek, kit láttunk, mit
hallottunk ebben a szobában. Fontos, hogy itt biz-
tonságban érezzük magunkat.
Maddy bólintott. Hitt neki.
Leültek a kopottas székekre, és mindenki meg-
mondta a keresztnevét. Sokan már ismerték egy-
mást a csoport korábbi üléseiről. Általában húszan
szoktak lenni, néha többen, néha kevesebben, ma-
gyarázta a csoportot vezető pszichiáter Hetente két-
szer gyűlnek össze, és Maddy jöjjön nyugodtan,
amikor csak kedve van hozzá, mondta. Itt nincs
semmiféle korlátozás, megkötöttség. A sarokban állt
egy kávéfőző, és valaki hozott süteményt.
És aztán a nők beszélni kezdtek, egyik a másik
után, elmondták, mivel foglalkoznak, mi történik az
életükben, mi aggasztja őket, mi okoz örömöt nekik,
mitől félnek. Némelyik borzalmas helyzetben volt,
némelyik elhagyta a férjét, aki rosszul bánt vele, né-
melyik leszbikus volt, némelyiknek gyerekei voltak.
A sok különböző embert összefűzte azonban az a
tény, hogy valamennyien bántalmazás áldozatai

364
voltak. Legtöbbjük már gyermekkorában megta-
pasztalta a bántalmazást valamilyen formában, de
volt, aki nem. Néhányan csodás életet éltek, mind-
addig, amíg meg nem ismerték azt a férfit vagy nőt,
aki most bántalmazta őket. És Maddy, amint hallgat-
ta a történeteket, érezte, hogy lassan felenged benne
a feszültség. Amit hallott, olyan ismerős volt, olyan
valóságos. Úgy érezte, hazatalált, és ezek a nők a nő-
vérei. És szinte minden, amit elmondtak, úgy hang-
zott, mintha arról a kapcsolatról beszéltek volna,
amelyben ő élt, régen Bobby Joe-val és most Jackkel.
És ahogy beszéltek, mintha a saját hangját, a saját
történetét hallotta volna, és most már tudta, teljes bi-
zonyossággal, hogy Jack bántalmazza őt, attól a nap-
tól kezdve, amelyen megismerkedtek. A hatalmas-
kodás és az elbűvölő modor, a fenyegetőzés és a le-
bilincselő kedvesség, a sértések és az ajándékok, a
megaláztatás, a fájdalom, ez mind olyasmi volt, amit
valamennyien megtapasztaltak. És Maddy hirtelen
nem érzett már-szégyent, nem volt zavarban amiatt,
ami vele történik. Fellélegzett, és tudta, mindössze
egyetlen hibát követett el, mégpedig azt, hogy elhit-
te, amikor férje azt mondta neki, hogy minden az ő
hibája.
Beszélt nekik az életéről, Jackről, arról, hogy férje
miket mondott neki, miket tett vele, hogyan reagált

365
Lizzie felbukkanására, és mind bólogattak, és együtt
éreztek vele, és rámutattak, nem igaz, hogy, nincs
más választása. Csak rajta múlik, hogy tűr e tovább,
vagy meghozza a helyes döntést.
- Annyira félek - suttogta, és a könnyek végigpe-
regtek arcán. - Mi lesz velem, ha elhagyom? Mi lesz,
ha nélküle nem megyek semmire?
Senki nem tartotta szavait nevetségesnek; senki
nem mondta neki, hogy ostoba, ha így érez. Mind-
annyian átélték a félelmet, és némelyiküknek min-
den oka megvolt rá; hogy féljen. Az egyik nő el-
mondta, hogy a férje börtönben van, mert megpró-
bálta őt megölni, de körülbelül egy év múlva kisza-
badul, és ettől a perctől a nő már előre rettegett. Volt
köztük olyan, aki mindent otthagyott, az egész éle-
tét, még a gyerekeit is, mert tudta, ha nem menekül
el, a férje megöli. És többen még mindig küszköd-
tek, nem tudták, menjenek-e vagy maradjanak,
akárcsak Maddy. Volt azonban valami, amit Maddy
már biztosan tudott most, miután beszélt sorstársai-
val, és ez az volt, hogy minden órában, minden
percben, amíg Jackkel marad, veszélyben van. Hirte-
len megértette, amit Bill, dr Flowers és Greg oly sok-
szor mondott neki. Szavaik eddig valahogy nem ju-
tottak el a füléhez. Most azonban végre felfogta,
hogy miről van szó.

366
- Nos, Maddy, mit gondolsz, mit kellene tenned?
- kérdezte a csoport vezetője kedvesen.
- Nem tudom - felelte Maddy őszintén. - Annyi-
ra rettegek, attól félek, belelát a fejembe vagy meg-
hallja a gondolataimat.
- Maj, ha bevágod az ajtót, rá a pofájára, oszt
menekűsz, mint az őrült, akkor azt maj meghajja.
De addig nem hall az meg semmit se, é hiheted - je-
lentette ki mély meggyőződéssel egy sovány nő, aki-
nek alig volt foga, és szemlátomást nem túl gyakran
fésülködött.
Maddyt azonban nem érdekelte, hogy néz ki és
hogyan beszél, nagyra értékelte a tőle kapott taná-
csokat. Tudta, ezek a nők fogják megmenteni az éle-
tét. Neki, magának kellett meghoznia a döntést és
megtennie a lépéseket, de nagy szüksége volt a se-
gítségükre. És akármi volt is ennek az oka, az ő sza-
vaik eljutottak a füléhez.
Amikor végül elvált tőlük, úgy érezte, mintha új-
jászületett volna, noha sorstársai arra is figyelmez-
tették, helyzete nem fog varázsütésre megváltozni.
Tudta, hosszú út áll még előtte, és nehéz pillanatok-
nak néz elébe.
- Eleinte ne várj túl sokat önmagadtól - intette az
egyik nő. - De ne ess abba a hibába se, hogy folyton
azt mondogatod, "csak még egy utolsó napra mara-

367
dok, csak még egy utolsó kísérletet teszek, hogy
rendbe hozzam a házasságomat", mert lehet, hogy
az a nap tényleg az utolsó napod lesz. Ebben az élet-
ben. Néha azok a pasik is begőzölnek, akik egyéb-
ként nem folyamodnak tettlegességhez. A férjed
rossz ember, Maddy, sokkal rosszabb, mint gondo-
lod. Meg is ölhet. Talán szeretne is megölni, csak
gyáva megtenni. Húzd el a csíkot, mielőtt még
összeszedi a bátorságát! Hidd el, nagy veszélyben
vagy.
Maddy köszönetet mondott nekik, amikor elvált
tőlük, és egész úton hazafelé azon gondolkodott,
amit hallott. Nem kételkedett egyetlen szavukban
sem. Tudta, mindaz, amit elmondtak, igaz.
És Jack mintha ráérzett volna, hogy valami tör-
tént. Amikor Maddy hazaért, férje különös tekintet-
tel méregette, és megkérdezte, hol volt. Az asszony
gondolt egyet és azt felelte, bántalmazott nők szá-
mára létrehozott terápiás csoportot látogatott meg.
Igaz, hozzátette, Phyllis és a bizottság megbízásából.
- Képzelem, micsoda elmeroggyant muffok jö-
hetnek ott össze - mondta Jack undorkodva. - Nem
is értem, hogy várhatja el tőled Phyllis, hogy ilyen
népekkel találkozgass.
Maddy már nyitotta a száját, hogy védelmébe ve-
gye újdonsült ismerőseit, de aztán jobbnak látta, ha

368
inkább hallgat. Most már tudta, ha nem akar még
nagyobb veszélybe kerülni, egyáltalán nem szabad
felfednie kártyáit. Nem akart többé felesleges kocká-
zatot vállalni.
- Miért vágsz ilyen önelégült képet? - támadott rá
jack.
Maddy minden tőle telhetőt megtett, hogy arcki-
fejezése kellőképpen semmitmondó legyen. Ma este
megtanulta, hogy lepleznie kell érzéseit.
- Ami azt illeti, az egész meglehetősen unalmas
volt - lódította - de hát megígértem Phyllisnek,
hogy végigülök egy ilyen gyűlést.
Jack pár másodpercig még gyanakodva fürkészte
felesége arcát, azután bólintott. Szemlátomást elége-
dett volt a válasszal.
És aznap este, hosszú ideje először, megint szeret-
kezett Maddyvel, és megint durva volt, mintha csak
emlékeztetni akarta volna őt arra, ki az úr a házban.
És akármit hallott és tanult is Maddy a sorstársaitól,
még mindig Jacké volt a hatalom, és ez mindig így
is lesz. Utána az asszony bement a fürdőszobájába
és sokáig zuhanyozott, de úgy tűnt, nincs annyi víz
és szappan, ami a rettegést és az iszonyodást lemos-
hatta volna róla. Csendesen visszaosont a hálószo-
bába, és fellélegzett, amikor meghallotta férje hor-
kolását.

369
Másnap reggel korán kelt, már a konyhában volt,
amikor Jack lejött, és minden úgy zajlott, mintha mi
sem történt volna. Csakhogy Maddy most úgy érez-
te magát, mint egy rab, aki a körmével vájja tömlöce
falába a szabadság felé vezető alagutat, állhatatosan,
tartson bár a munka akármeddig is.
- Mi a fene van veled? - csattant fel Jack, amikor
Maddy odatette elé a kávéját. - Furán viselkedsz.
Maddy imádkozott, csak nehogy Jack belelásson a
gondolataiba! A férfi szavai ékes bizonyítékul szol-
gáltak arra, hogy Maddy máris változik, aminek a
következményeképpen egyre nagyobb veszélybe
kerül.
- Nem tudom, talán az influenza kerülget.
- Vegyél be C-vitamint! Semmi kedvem arra fe-
csérelni az időmet, hogy helyettest keressek.
Maddy tudta, hogy az ilyesmi nem Jack feladata
volt, de örült, hogy férje legalább elhitte a mesét a
kezdődő betegségről. Ám Jacknek ez a megnyilatko-
zása is csak azt bizonyította számára, hogy a férfi
egyre gorombább vele.
- Annyira nem vagyok rosszul - mondta halkan.
A férfi bólintott, és kinyitotta az újságot.
Maddy szeme előtt összemosódtak a Wall Street
Journal bettü. Egyre azon imádkozott, csak nehogy
Jack rájöjjön, mi megy végbe most az ő fejében. De

370
biztosan rá fog jönni. Nincs neki olyan szerencséje,
hogy ezt megúszná.
Tudta, tervet kell készítenie, és aztán menekülni,
amíg még nem késő.
Mert most már biztosan tudta, hogy nem képzelő-
dött, jack valóban gyűlöli, méghozzá sokkal jobban,
mint ő gondolta.
19. fejezet
Decemberben szokás szerint egymást érték a tár-
sasági események. Minden nagykövetség kok-
télpartit, fogadást, vacsorát, bált adott, bemutatva
nemzetének hagyományait. Maddy mindig nagyon
élvezte ezt az időszakot, úgy vélte, többek között
ezért is olyan izgalmas Washingtonban élni. Régeb-
ben nagyon szeretett ezekre az összejövetelekre jár-
ni Jackkel, ám most nem sok örömét lelte bennük,
mivel kettejük közt egyre fokozódott a feszültség.
Jack folyton féltékenykedett, le nem vette a szemét
Maddyről, amikor az más férfiakkal beszélgetett
vagy táncolt, és utána csak úgy ontotta rá a vádakat.
Maddyt mindez rettenetesen idegesítette, és ebben
az évben még a karácsonyt sem várta azzal az izga-
tott örömmel, mint máskor.
Minden vágya az volt, hogy Lizzie-vel tölthesse az
ünnepet, de Jack előtt még lánya nevét sem volt sza-
bad kiejtenie. Tudta, vagy szembeszáll Jackkel, és ab-

371
ból hatalmas botrány lesz, vagy egyszerűen bele-
nyugszik a megváltoztathatatlanba. Jack számára
kompromisszum, mint olyan, egyszerűen nem léte-
zett. Valami vagy úgy történt, ahogy ő akarta, vagy
sehogy. Maddy meglepetten fedezte fel, hogy ezt
eddig soha nem vette észre, mint ahogy azt sem,
hogy az ő ötleteit és igényeit a férfi mindig leszólta,
lekicsinyelte, és addig csűrte-csavarta a szót, míg vé-
gül az asszony vagy teljesen ostobának érezte ma-
gát, amiért ilyesmi egyáltalán az eszébe jutott, vagy
pedig bűntudata támadt. Nem tudta, miként is kö-
vetkezett be pontosan a változás, de az utóbbi hóna-
pok során megértette, hogy Jack szemernyi tisztele-
tet sem tanúsít iránta. Ám bármennyire haragudott
is a férjére, tudta, a szíve mélyén még mindig szere-
ti őt. És ez önmagában is elég ijesztő volt.
Tudta, nem várhat addig, amíg ez a szerelem ma-
gától megszűnik. A szerelemnek ehhez a helyzethez
semmi köze nem volt. És annak ellenére, hogy még
mindig szerette Jacket, és még mindig úgy érezte,
hogy szüksége van rá, tudta, nem szabad mellette
maradnia, mert minden nappal, amit vele tölt, egyre
nagyobb veszélybe sodorja önmagát. Azzal is tisztá-
ban volt, hogy ha megpróbálná elmagyarázni ezt a
helyzetet bárkinek, megérteni csak az lenne képes,
aki már átélte ugyanezt. Mindenki más számára az

372
ellentétes érzelmeknek az a rettenetes vihara, ami a
lelkében dúlt, őrültségnek tűnt volna. Még Bill, aki
pedig annyira aggódott érte, és aki a bizottság révén
már sok mindent megtanult a bántalmazás fino-
mabb és durvább formáiról, még ő sem tudta felfog-
ni, mi megy végbe Maddyben.
És voltak olyan pillanatok, amikor az asszony úgy
érezte, még Bill is haragszik rá. Tudta, a férfi azt
akarja, mielőbb hagyja ott Jacket, hogy aztán nyuga-
lomban, biztonságban élhesse végre az életét. És az,
hogy végig kellett néznie, amint Maddy küszködve
botorkál a szabadulás felé vezető úton, folyvást a
földre zuhan, és olyan nehezen szedi újra össze ma-
gát; gyakorta egy lépést tesz előre és kettőt hátra;
végre tisztán lát, aztán megint hagyja, hogy megbé-
nítsa és látását elhomályosítsa a bűntudat, Billt a tel-
jes tehetetlenség gyötrő érzésével töltötte el. Tovább-
ra is mindennap beszéltek telefonon, és nagy ritkán
együtt is ebédeltek. Ilyenkor mindig fennállt a ve-
szélye annak, hogy valaki meglátja Maddyt a férfi
házánál, és messzemenő következtetéseket von le,.
amelyek ugyan nem feleltek volna meg a valóság-
nak, de ettől még nem lettek volna kevésbé kataszt-
rofálisak Maddyre nézve. Így aztán Maddy és Bill
mindig nagyon körültekintően járt el a közös ebéde-
ket illetően.

373
Az elnök addigra már visszatért az Ovális Irodába.
Csak fél napokat dolgozik, és könnyen kifárad,
mondta Maddynek a szűk körű teadélutánon, ame-
lyet december elején rendeztek a Fehér Házban.
Phyllis úgy festett, mint aki megjárta a poklot, de az
arca valósággal ragyogott, valahányszor a férjére né-
zett. Maddy nagyon irigyelte ezért. El sem tudta
képzelni, milyen érzés lehet.
Jack egyre gorombább volt vele, minden aprósá-
gért durván leteremtette, és állandóan a viselkedé-
sét kritizálta. Éjjel és nappal, otthon és a munkahe-
lyen, a legváratlanabb pillanatokban esett neki, és
amiket mondott, az kétségbeejtő volt. És ahogyan
mondta, az még inkább. És mégis, Maddy időről
időre azon kapta magát, hogy arra gondol, Jack mi-
lyen elbűvölő, milyen intelligens és jóképű. Tudta,
meg kell tanulnia gyűlölni a férfit, de ez sem volt
könnyű feladat. Mint ahogy az egész helyzettel kap-
csolatban semmi sem volt könnyű.
És amint egy csütörtök délutánon ott ült Bill kony-
hájában, Maddy kimondhatatlanul fáradtnak és ki-
ábrándultnak érezte magát. Az egyetlen öröme az
volt, hogy végre talált egy kis lakást Lizzie-nek. Már
a szobafestőket is odarendelte, és biztos volt benne,
el tudja intézni, hogy Jack soha ne tudja meg, hogy
ő fizeti a lakbért lánya helyett.

374
- Utálom ezt a hazudozást - mondta Billnek, mi-
közben kaviáros pirítóst eszegettek- de ez az egyet-
len módja, hogy azt tehessem, amit tennem kell és
amit tenni akarok. Jack olyan esztelenül viselkedik
Lizzie-vel kapcsolatban.
Ugyan mivel kapcsolatban nem viselkedik Jack
esztelenül, gondolta Bill, de nem szólt semmit.
A szokásosnál hallgatagabb volt, és Maddy azon tű-
nődött, talán bántja valami.
- Jól vagy? - kérdezte tőle.
- Nem is tudom. Az évnek ebben a szakában va-
lahogy mindig nosztalgikus hangulatom támad.
Idén különösen. Néha az ember óhatatlanul a múlt-
ba tekint ahelyett, hogy a jövőre koncentrálna.
Ennek ellenére Maddy úgy látta, hogy Bill mosta-
nában már sokkal jobban van. Még mindig gyakran
beszélt a feleségéről, de mintha már nem gyötörte
volna annyit magát a történtek miatt. Ám a veszte-
ség fájdalma még mindig mázsás súllyal nehezedett
a vállára.
- Az ünnepeket nem könnyű átvészelni - ismerte
el Maddy. - De legalább a gyerekeiddel lehetsz.
Bill megint Vermontba utazik majd, és a család
együtt ünnepel. Úgy tervezték, igazi szép régimódi
karácsonyt rendeznek. Maddy tudta, az ő karácso-
nya sokkal kevésbé lesz ünnepélyes és vidám. Ter-

375
mészetesen lemennek a farmra Jackkel. A férfi utál-
ta az ünnepeket, és attól eltekintve, hogy beszerzett
néhány drága ajándékot Maddynek, igyekezett le-
hetőleg minden felhajtás nélkül átvészelni a kará-
csonyt.
Ekkor Bill mondott valamit, ami Maddyt nagyon
meglepte.
- Legszívesebben veled tölteném a karácsonyt,
Maddy - Szomorúan elmosolyodott. - A gyerekeim
is nagyon örülnének, ha velünk lennél.
- Lizzie is örülne, ha vele lennék- sóhajtott fel bá-
natosan Maddy!
Már kiválasztott néhány csodás ajándékot lánya
számára, és Billnek is vett apróságokat. Időről időre
a szemébe tűnt valami kedves, ostoba semmiség,
amiről a férfi jutott az eszébe. CD-k, egy puha, me-
leg sál, egy régi könyv, amelyről tudta, nagyon fog
Billnek tetszeni. Nem voltak ezek drága, látványos
dolgok, inkább a mindkettejük számára oly fontos
barátság apró zálogai. Maddy úgy tervezte, a férfi el-
utazása előtti napon adja majd át neki őket. Nagyon
remélte, utoljára még együtt tudnak ebédelni, mi-
előtt több mint egy hétre elválnak.
Hirtelen elmosolyodott.
- Tudod, Bill, néha nem is értem, hogyan vagy ké-
pes elviselni. Mást sem csinálok, mint nyavalygok

376
Jack miatt, és tudom, számodra érthetetlennek tűn-
het, hogy miért nem szánom már rá magam a döntő
lépésre. Biztosan nehéz ölbe tett kézzel nézni, amit
művelek. Tényleg, hogy tudsz elviselni?
- Ez könnyű kérdés - mosolygott vissza a férfi. -
Szeretlek.
Maddynek elállt a lélegzete. Kellett pár pillanat,
amíg felfogta, mit is mondott a férfi, és amit mon-
dott, hogyan értette. Nyilván úgy értette, hogy mint
védelmező és jó barát szereti őt, nem úgy, mint férfi
a nőt. Legalábbis Maddy így gondolta.
- Én is szeretlek téged, Bill - felelte halkan. - Te
vagy a legjobb barátom a világon. Olyan vagy szá-
momra, mintha a bátyám lennél.
A férfi azonban eldöntötte, most, hogy már ki-
mondta a szavakat; nem visszakozik Odalépett Mad-
dyhez, és a vállára tette a kezét.
- Én nem erre gondoltam, Maddy Nem baráti
szeretetről beszélek. Szerelmes vagyok beléd.
Maddy tágra nyílt szemmel bámult rá, nem tudta,
mit mondjon. A férfi megértette, mit érez, és igyeke-
zett megnyugtatni. De örült, hogy végre kimondta.
- Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Nem vá-
rok el tőled semmit. Tudod, hat hónapig vártam,
hogy változtass az életeden és tégy valamit Jacket il-
letően. De megértem, milyen nehéz ez számodra.

377
Nem vagyok abban sem biztos, hogy egyáltalán va-
laha fogsz-e tenni valamit. De azzal, hogy meg-
mondjam, szeretlek, nem várhattam addig, amíg vé-
gül rászánod magad, hogy tégy valamit. Az élet rö-
vid, és a szerelem nagyon különleges dolog.
Maddyt egészen elképesztette, amit hallott.
- Te pedig nagyon különleges ember vagy -
mondta végül csendesen.
Odahajolt a férfihoz, hogy megcsókolja az arcát,
ám az kissé elfordította a fejét, és Maddy nem tudta
pontosan, hogyan történt, hogy ő tette-e vagy Bill,
de a következő pillanatban azon kapta magát, hogy
csókolja a férfit és az is őt, forrón, szenvedélyesen.
Amikor kibontakoztak az ölelésből, az asszony
döbbenten meredt Billre.
- Hogyan történhetett ez meg?
- Azt hiszem, régóta várható volt - felelte a férfi,
és gyengéden magához húzta Maddyt. - Jól vagy? -
kérdezte, mert nagyon aggódott, hogy esetleg fel-
zaklatta őt.
Maddy bólintott, és homlokát Bill vállának tá-
masztotta. Biztonságban érezte magát a férfi karjai-
ban, és olyan boldogság töltötte el, amilyet még so-
ha életében nem tapasztalt. Billel minden annyira
más volt, és ez az érzés a maga újszerűségében egy-
szerre volt csodálatos és ijesztő.

378
- Azt hiszem, igen - felelte a kérdésre.
Felnézett a férfira, és próbált rendet teremteni ka-
vargó érzései között. És aztán Bill újból megcsókol-
ta, és ő nem tiltakozott. Épp ellenkezőleg, most éb-
redt rá, hogy ez minden vágya. Csakhogy ily mó-
don, amit Jack mondott róla, az igazsággá vált. Soha
nem csalta meg a férjét, soha rá sem nézett más fér-
fira egészen mostanáig, ebben a pillanatban azon-
ban ráeszmélt, hogy szereti Billt, és nem tudta, mité-
vő legyen.
Leültek a konyhaasztalhoz, fogták egymás kezét és
nézték egymást. Hirtelen az egész világ megváltozott
számukra. Bill kinyitott egy ajtót, amelynek mindket-
ten a közelében álltak, és Maddyben soha fel sem me-
rült, hogy ha ez netán bekövetkezik, milyen fenséges,
milyen lenyűgöző kilátás tárulhat a szemük elé.
- Ez aztán a karácsonyi ajándék - mosolygott szé-
gyenlősen az asszony.
- Az bizony! - A férfi arca ragyogott. - De nem
akarom, hogy úgy érezd, bármit rád akarnék kény-
szeríteni. Ami történt, nem terveztem el. Éppúgy vá-
ratlanul ért engem is, mint téged. És nem akarom,
hogy lelkiismeret-furdalásod legyen miatta.
Jól ismerte már az asszonyt. Maddy időnként
azért is bűntudatot érzett, hogy levegőt vesz, és ez
annál lényegesen több volt. Ez maga volt az élet.

379
- Férjes asszony vagyok, Bill. Hogyne lenne lelki-
furdalásom! Pontosan azt teszem, amivel Jack meg-
vádolt. Eddig nem volt igaz, amit mondott, de most
már az... vagy az lehet...
- Ez attól függ, hogyan állunk a kérdéshez. Azt ja-
vaslom, haladjunk nagyon lassan. Nem az a célom,
hogy tönkretegyem az életedet, hanem hogy bol-
doggá tegyelek.
Az azonban kétségtelen volt, hogy ami történt,
még bonyolultabbá tette a helyzetet. És Maddy rá-
kényszerült, hogy Jackhez fűződő kapcsolatát átte-
kintse egy olyan szemszögből, amelyet eddig kerül-
ni igyekezett. Ez a csók új távlatokat nyitott meg.
- Most mitévő legyek? - kérdezte Billtől és egy-
ben saját magától is.
A férje olyan ember volt, aki minősíthetetlenül
bánt vele. Ennek ellenére lojalitással viseltetett irán-
ta, vagy legalábbis ő ezt így nevezte.
- Tedd azt, amit helyesnek látsz. Nagyfiú vagyok,
meg tudok birkózni bármivel. Ám bárhogy döntesz
is velem, vagyis velünk kapcsolatban, a Jack-ügyben
mindenképpen lépned kell. Azt nem halogathatod a
végtelenségig, Maddy!
Remélte, a szerelme erőt ad Maddynek, elég erőt
ahhoz, hogy meghozza végre a döntést, és kilépjen
a gyötrelmes kapcsolatból. Elmondta neki, hogy jól-

380
lehet nem eszmélt rá rögtön, szerelmes belé kezdet-
től fogva.
- Azt hiszem, velem is ez a helyzet - vallotta be
Maddy - csak éppen féltem szembenézni a tények-
kel. Helytelennek tűnt Jack miatt. Jack ezt soha nem
bocsátja meg nekem - tette hozzá boldogtalan arc-
cal. - Nem fogja elhinni, hogy nem ez volt köztünk
kezdettől fogva. Mindenkinek el fogja mondani,
hogy megcsaltam.
- Szerintem mindenképpen ezt tenné, - ha elha-
gyod - jelentette ki Bill, és közben arra gondolt, bár
már ott tartanának.'- Azt hiszem, ha végre megsza-
badulsz tőle, nagyon csúf dolgokat fog mondani ak-
kor is, ha nekem nem lesz semmi közöm az egész-
hez. Abban biztos lehetsz, hogy nem lesz hálás érte.
Az igazság az, hogy neki sokkal nagyobb szüksége
van rád, mint neked őrá. Neked azért volt rá szüksé-
ged, mert benne láttad megvalósulni a házassággal
kapcsolatos álmaidat. Neki viszont azért van rád
szüksége, hogy kielégítse a beteges vágyait, mond-
hatni a vérszomját. A bántalmazónak szüksége van
áldozatra.
Maddy ezen elgondolkodott, azután bólintott.
Három óra elmúlt már, amikor kelletlenül bár, de
elbúcsúzott Billtől. Legszívesebben vele maradt vol-
na, és sokáig csókolóztak, mielőtt végül elindult.

381
- Vigyázz magadra! - súgta a férfi.
- Igen. - Maddy felmosolygott rá. - Szeretlek. .. és
köszönöm az ebédet... és a csókokat...
- Nagyon szívesen máskor is - vigyorodott el Bill,
és az ajtóban állva sokáig nézett még a távolodó
autó után. Mindkettejüknek volt min elgondolkod-
niuk. Különösen igaz volt ez Maddyre nézve.
Az asszony rettenetesen ideges lett, amikor titkár-
nőjétől megtudta, hogy Jack az elmúlt egy órában
már kétszer is kereste. Leült íróasztalához, vett egy
nagy levegőt, és a házi telefonon tárcsázta férje szá-
mát. Attól félt, talán valaki meglátta Bill házába be-
menni. A keze megremegett, amikor Jack beleszólt a
telefonba.
- Hol a fenében voltál?
- Nem vagyok még kész a karácsonyi bevásárlás-
sal - vágta rá Maddy.
Amit mondott, önmagában még nem volt hazug-
ság, de kétségkívül nem a feltett kérdésre válaszolt.
Maddyt egészen megdöbbentette, hogy újabban
egyre gyakrabban vezeti félre a férjét, és hogy ez
egyre kevesebb nehézséget okoz neki. De hát sem-
miképp nem mondhatta volna meg, hol volt és mit
csinált. Bár most, útközben felmerült benne, hogy
talán az lenne a leghelyesebb, ha elmondaná Jack-
nek az igazságot, hogy vele nem boldog és szerel-

382
mes valaki másba. Tudta azonban, ezt csak akkor te-
hetné meg, ha utána rögtön elhagyná Jacket, mert
különben az valószínűleg meg is ölné. És arra, hogy
elhagyja, még nem készült fel. Ebben az esetben
nem feltétlenül az őszinteség volt a helyes megol-
dás, legalábbis egyelőre nem.
- Azért kerestelek, hogy szóljak, ma este megbe-
szélésem lesz Armstrong elnökkel.
Maddyt ez a hír meglepte. Neki úgy tűnt, az elnök
nincs még olyan jól, hogy késő este megbeszéléseket
tartson. Ettől függetlenül nem kérdezett semmit.
Egyszerűbb volt így. És rögtön el is döntötte, gyanak-
vása bizonyára abból adódott, hogy önnön rossz vi-
selkedéséből indult ki. Nem szívesen gondolt így ar-
ra, ami Bill és közte történt. Tudta azonban, bármit
éreznek is egymás iránt, amit tettek, az igenis helyte-
len egy férjes asszony részéről, legyen bár a házassá-
ga akármilyen boldogtalan is.
- Rendben van - felelte férje bejelentésére. - Ha-
zafelé még beugrom egy-két üzletbe. Nincs szüksé-
ged valamire? - kérdezte.
Kedves akart lenni férjéhez, engesztelésképpen és
hogy ily módon is vezekeljen bűneiért. Jack azonban
rögtön gyanakodni kezdett.
- Mitől van ilyen jó kedved? - kérdezte.
Maddy mindent ráfogott a karácsonyra. Jack még

383
azt mondta, nem kell ébren várnia rá, mert a megbe-
szélés valószínűleg sokáig elhúzódik. Ettől Maddy-
nek még gyanúsabb lett a dolog, de nem szólt egy
szót sem.
Levezette a híradó két kiadását a tőle megszokott
magas színvonalon, s közben boldog izgalmában
úgy érezte, hogy fél méterrel a föld felett lebeg. Ami-
kor végzett, felhívta Billt.
- Olyan boldog vagyok! - mondta neki.
Magában hozzátette: és olyan rémült! Billnek
azonban inkább arról beszélt, hogy hazafelé beugrik
még a közeli bevásárlóközpontba, mert karácsonyi
csomagolópapírt akar venni, és néhány apróságot a
közvetlen kollégáinak, mivel másnap lesz a céges
karácsonyi buli. Elmondta, hogy Jack nem lesz ott-
hon este, mire Bill rögtön közölte, hogy akkor majd
felhívja. És ő sem tartotta valószínűnek, hogy Jack
az elnökkel tárgyalna későig. Phyllis alig néhány
napja mesélte a bizottsági ülésen, hogy Jim délután-
ra már teljesen kifárad, és általában nyolckor lefek-
szik aludni:
- Talán Jack vele alszik - tréfált Maddy, és maga is
meglepődött azon, milyen jó kedve van.
- Az lenne ám a váratlan fordulat - nevetett Bill.
Azzal búcsúztak el egymástól, hogy később még
beszélnek.

384
Az asszony a cég egyik kocsijával indult haza, mi-
vel a sofőr Jacket fuvarozta. Maddy nem is bánta,
most örült, hogy egyedül lehet. Így legalább volt al-
kalma és ideje Billről álmodozni. A kocsit leállította a
bevásárlóközpont előtt, és bement a hatalmas szuper-
marketba, hogy csomagolópapírt és szalagot vegyen.
Az üzlet valósággal hemzsegett a vásárlóktól,
mint mindig az ünnepek előtti estéken. A polcok kö-
zött hullámzó tömegben anyukák cikáztak teli bevá-
sárlókocsikkal, síró gyerekekkel, és riadt arcú férfiak
tébláboltak zavartan, mert nem tudták, mit kellene
venniük. A szomszédos játékbolt előtt hosszú sza-
kállú Télapó üldögélt, és a szülők egészen a par-
kolóig álltak sorban gyerekeikkel, akik mind meg
akarták beszélni Télapóval, mit kérnek karácsonyra.
Maddyt megérintette a karácsonyi hangulat, egé-
szen felvidult tőle.
Kocsijába már bepakolt egy csomó parfümöt, cso-
koládé mikulást, egy doboz ragasztószalagot, tucat-
nyi tekercs csomagolópapírt és különféle karácsonyi
díszeket, amikor hirtelen furcsa zajt hallott valahon-
nan felülről. Óriási robaj volt, Maddy összerezzent,
és látta, hogy más vásárlók is megállnak, körülnéz-
nek, nem értik, mi lehetett ez. A zene elhallgatott, a
fények kialudtak, többen sikoltozni kezdtek, és
Maddynek annyi ideje sem maradt, hogy pánikba

385
essen, amikor pontosan fölötte beomlott a mennye-
zet. És aztán a világ elfeketedett előtte.
20. fejezet
Amikor Maddy magához tért, úgy érezte, mintha
egy egész épület nehezedne a mellkasára. Érez-
te, hogy a szeme fáj, telement valami piszokkal, alig
tudta kinyitni, és amikor végre sikerült, akkor sem
látott semmit. Por és füstszag terjengett körülötte.
Melege volt, és az egész testét nagyon nehéznek
érezte. Aztán rájött, hogy ráesett valami. Megpróbált
megmozdulni, de elsőre nem sikerült. A lábfejét tud-
ta mozgatni, de a lábszárát és a felsőtestét leszorítot-
ta valami. Óvatosan próbált szabadulni, és felfedez-
te, hogy el tudja mozdítani a ráesett súlyos dolgokat.
Nem érzékelte az idő múlását, így nem is volt tuda-
tában annak, hogy több mint egy órába telt, mire si-
került annyira kiszabadítania magát, hogy összeku-
porodva fel tudott ülni a kicsi helyen, ahová beszo-
rult. Miközben a törmelékdarabokkal küzdött, elő-
ször az tűnt fel neki, hogy síri csend veszi körül.
Valamivel később távoli nyöszörgést, sikoltozást hal-
lott, és azt, hogy valahol messze tőle emberek szó-
longatják egymást. És amikor sikerült felülnie, vala-
honnan gyereksírás szűrődött oda hozzá. Fogalma
sem volt, hogy mi történhetett, és hogy pontosan
hol van.

386
A parkolóban, távol attól a helytől, ahol ő eszmé-
letlenül feküdt, autók robbantak fel. Több épület
homlokzata leomlott. Most mindenütt tűzoltóautók
álltak és emberek rohangáltak, kiabáltak. Vérző em-
berek szaladtak a parkolóba, sérült gyerekeket vittek
el a szirénázó mentőautók. A döbbenettől kábult
emberek annyit tudtak mondani a rendőröknek és a
tűzoltóknak, hogy az egész épület összedőlt egyet-
len pillanat alatt. Valójában a bevásárlóközpont
négy üzlete semmisült meg, és irdatlan kráter kelet-
kezett a szupermarket előtt, ahol Maddy vásárolt.
Ahol most a hatalmas lyuk tátongott, néhány perc-
cel ezelőtt még egy kamion állt. Akkora volt a robba-
nás, hogy öt saroknyira is betörtek az ablakok. És
épp amint a híradós stábok megérkeztek, kihozták a
játékbolti Télapó letakart holttestét. Szörnyethalt, és
vele együtt több mint a fele a gyerekeknek, akik sor-
ba álltak, hogy vágyaikról, álmaikról beszélhessenek
neki.
És odabenn, az egykori bolt mélyén Maddy a sö-
tétben kucorgott, és azon töprengett, hogyan juthat-
na ki a törmelék alól. Próbálta kaparni, lökdösni,
egész testével nekifeszült, de nem mozdult semmi.
Ekkor lett igazán úrrá rajta a pánik, hirtelen levegőt
is alig kapott. És aztán a sötétségben megszólalt egy
hang egészen közelről.

387
- Segítség... segítség... hall valaki? .
Női hang volt, nagyon gyenge, Maddyt mégis
megnyugtatta valamennyire a tudat, hogy nincs
egyedül.
- Én hallak! Hol vagy?
Maddy nagy nehezen arra fordult, ahonnan a
hang beszűrődött hozzá, és a fülét hegyezte a sötét-
ben.
- Nem tudom... nem látók... - felelte a hang.
- Tudod, mi történt?
- Azt hiszem, ránk zuhant az épület... megütöt-
tem a fejem... azt hiszem, vérzik...
Maddy megint hallani vélte a gyereksírást. Sok
mást úgysem hallott. Időnként egy-egy sikolyt... ki-
áltást... A betontörmelék olyannyira körbezárta,
hogy semmit sem észlelt a kinti zűrzavarból, nem
hallotta a közelgő mentők, tűzoltók szirénázását.
A marylandi és virginiai mentőegységeket is riasz-
tották. Senki nem tudott semmit még, csak azt, hogy
hatalmas robbanás történt, és rengeteg az áldozat.
- Ez a te gyereked? - kérdezte Maddy, amikor
megint hallotta a sírást.
- Igen... - felelte az erőtlen hang. - Két hónapos.
Andy a neve.
- Megsérült?
- Nem tudom... nem látom. - A nő felzokogott.

388
- Tudsz mozogni? - kérdezte Maddy.
Úgy érezte, ha beszélhet a fiatal nőhöz, talán nem
veszíti el a józan eszét. Megint megpróbálkozott a
törmelékdarabok elmozdításával, és mögötte mint-
ha egy jókora tömb odébbcsusszant volna, ha nem is
többet néhány centiméternyinél. Ám a hang épp a
másik oldalról jött.
- Egyáltalán nem - felelte a nő. - Van valami a ka-
romon és a lábamon is... nem érem el a kisbabá-
mat...
- Ki fognak menteni minket innen - mondta
Maddy, és abban a pillanatban fojtott hangfoszlá-
nyok értek el hozzá, de hogy az áldozatoktól vagy
már a mentőktől származtak e, azt nem tudhatta.
Törte a fejét, hogy mit tehetne, és eszébe jutott a mo-
bil telefonja. Ha megtalálná, telefonálhatna segítsé-
gért, vagy talán könnyebben rájuk lelnének itt. Kör-
betapogatózott, de sehol nem találta a táskáját. Min-
denütt csak törmelékdarabok akadtak a kezébe. Köz-
ben azonban nagy nehézségek árán sikerült odébb-
tolnia egy betontáblát, és így hevenyészett cellája fél
méterrel szélesebb lett.
- Megpróbálok odajutni hozzád - mondta bátorí-
tólag a kismamának, de nem kapott választ, és ettől
megijedt. - Mi van veled?... Hallasz?
- Azt hiszem, elaludtam.

389
- Ne aludj! Maradj ébren! - mondta Maddy hatá-
rozottan. - Beszélj hozzám!... Mi a neved?
- Anne.
- Szia, Anne. Én Maddy vagyok. Hány éves vagy?
- Tizenhat.
- Én harmincnégy. Riporter vagyok... tévénél...
A lány megint hallgatott.
- Ne aludj, Anne!... Hallod?... Mi van Andyvel?
- Nem tudom.
A baba nyöszörgött, így Maddy legalább annyit
tudott róla, hogy életben van, de a mama hangja
egyre gyengébbnek tűnt.
És miközben Maddy a törmelékdarabokkal küz-
dött, odakint egyre újabb és újabb tűzoltóautók ér-
keztek. Két üzlet lángokban állt, négy összeomlott,
és a robbanás központjához legközelebbi területek-
ről megcsonkított testeket szállítottak el. A mentő-
sök kihoztak minden sérültet, akit csak tudtak, a
többi a különleges mentőosztagok feladata lesz. Bul-
dózerek is érkeztek, de nem lehetett használni őket,
mert félő volt, hogy az épület egyelőre állva maradt
része is a bennrekedtekre dől.
Számtalan tévés stáb volt már a helyszínen, min-
den csatorna adását megszakítva tudósította a néző-
ket a tragikus eseményről. Máris száz felett volt az
áldozatok száma, és hogy mennyi lesz még, azt hoz-

390
závetőlegesen sem lehetett megállapítani. Amikor
egy karja vesztett, a fájdalomtól sikoltozó gyermeket
vittek el hordágyon a mentők, minden kamera felé-
je fordult. A kislány személyazonossága ismeretlen
volt, eddig még senki sem kereste. És tucatszám vol-
tak hozzá hasonlók. Sérülteket, kábultakat, megnyo-
morodottakat, haldoklókat és halottakat hoztak ki a
romok közül.
Bill kényelmesen üldögélt otthon kedvenc foteljá-
ban és a televíziót nézte. Amikor az adást megszakít-
va beadták a nemzet történetének eddigi legna-
gyobb katasztrófájáról szóló közleményt, a férfi lé-
legzete elakadt a rémülettől. Maddy azt mondta ne-
ki odamegy vásárolni munka után. Bill rohant a te-
lefonhoz. Először Maddy otthoni számát hívta. Az
üzenetrögzítő szólalt meg. Bill ezután a mobil szá-
mot tárcsázta. Egy géphang közölte vele, hogy a hí-
vott szám jelenleg nem kapcsolható. Bill nézte to-
vább a híreket, és páni félelem lett úrrá rajta. Legszí-
vesebben felhívta volna Maddy munkahelyét, hogy
megkérdezze, tudnak e a hollétéről, de nem merte
megtenni. Végül is fennállt még annak a lehetősége,
hogy az asszony ott van a helyszínen mint tudósító.
Bill úgy döntött, vár még, tudta, ha Maddy valóban
ott van és dolgozik, úgyis felhívja, amint lesz rá ide-
je. Hacsak nem a romok alatt van valahol. Bill tehát

391
várt és imádkozott. Az a pillanat jutott eszébe, ami-
kor annak idején ráeszmélt, hogy feleségét gépfegy-
veres maszkos terroristák elrabolták,
Jack szintén tudomást szerzett már a tragikus ese-
ményről. A mobil telefonja körülbelül a robbanás be-
következte után egy perccel kezdett csörögni, és ő
csüggedten nézett a mellette ülő nőre. Nem így kép-
zelte ezt az estét. Mindent gondosan eltervezett,
mint mindig, és nagyon bosszantotta, hogy megza-
varják.
- Szóljatok Maddynek, hogy azonnal menjen oda
- adta ki a parancsot. - Mostanra már haza kellett ér-
nie.
A gyártásvezetőtől megtudta, hogy két stáb már
odaért a helyszínre, és a harmadik is úton van. És a
csinos kis szőke, aki vele volt a Ritz Carlton elegáns
szobájában, megkérdezte, mi történt.
- Valami elmebeteg felrobbantott egy bevásárló-
központot - felelte Jack, és bekapcsolta a tévét.
Mindketten döbbenten meredtek a képernyőre.
Amit láttak, az maga volt a pusztulás és a káosz.
- jézusom! - suttogta a férfi.
Fel sem merült benne, hogy ennyire rettenetes a
helyzet, amíg meg nem látta az iszonyatos képeket.
Síri csendben ültek ott percekig, azután Jack felkap-
ta a mobilját, és hívta a céget.

392
- Megtaláltátok Maddyt?
- Nincs még otthon - felelte zaklatott hangon a
gyártásvezető. - A mobilja ki van kapcsolva.
- A francba! Megmondtam neki, hogy soha ne
kapcsolja ki. Hívjátok tovább! Majd előkerül.
És amint dühösen lecsapta telefonját, különös gon-
dolat futott át az agyán, de el is hessegette nyomban.
Maddy azt mondta, venni akar még ezt-azt, de utál-
ta a bevásárlóközpontokat, és általában Georgetown-
ban szerzett be mindent. A világon semmi nem indo-
kolta tehát a feltételezést, hogy esetleg ott lehetett.
- Hallasz, Anne? - hatolt át Maddy hangja a beto-
non.
Ezúttal tovább kellett várnia a válaszra.
- Igen. .. - A lány egyre halkabban beszélt.
És Maddy ekkor meghallott egy újabb hangot, egy
férfiét, meglepően közelről.
- Ki van ott? - kérdezte a hang.
- A nevem Maddy - felelte az asszony. - És van itt
egy lány, Anne... nem együtt vagyunk, de hallom a
hangját. Azt hiszem, megsérült, és vele van a kisba-
bája is.
- Mi van magával? Hogy van?
Maddynek fájt a feje, de ezt nem tartotta említés-
re méltó problémának.
- Jól. El tudná mozdítani ezt a törmelékhalmot

393
körülem?
- Megpróbálom.
Maddy nagyon remélte, a férfi olyan erős, hogy
egy hegyet is el tudna mozdítani.
- Mi a neve?
- Mike. És ne aggódjon, hölgyem! Testépítő va-
gyok.
Miközben a férfi a betontömbökkel küszködött,
elmondta, hogy onnan, ahol eredetileg ráomlott a
tető, elég gyorsan sikerült kiszabadulnia, és megle-
hetősen hosszú részen küzdötte már át magát, mire
elért idáig, csak éppen arról nincs fogalma, hogy mi-
lyen irányba halad ebben a sötétben.
Maddynek feltűnt, hogy Anne már megint hall-
gat. Szólongatni kezdte, de a baba most olyan han-
gosan bömbölt, hogy az anyja gyenge hangját szin-
te nem is lehetett tőle hallani.
- Beszélj a kicsihez, Anne! Talán, ha a hangodat
hallja, megnyugszik valamennyire.
- Olyan fáradt vagyok - felelte Anne vontatottan.
Mike motoszkálása egyre közelebbről hallatszott.
Maddy most őt kérdezte:
- Nem tudja, mi történt?
- Tudja a nyavalya. Borotvahabot akartam venni,
erre a nyakamba zuhant az egész istenverte tető.
Úgy volt, hogy a srácaim is velem jönnek. Örülök,

394
hogy nem hoztam el őket.
Maddy közben újra nekiesett a törmelékhalom-
nak, de csak az ujjairól horzsolta le a bőrt, semmi
nem mozdult.
- Itt nem boldogulok - jelentette ekkor Mike. -
Megpróbálok másik irányba ásni.
Maddy megrettent. A gondolattól, hogy a barátsá-
gos hang elhagyja, hirtelen olyan magányosnak
érezte magát, mint még soha életében. De hát segít-
ségre volt szükségük, és nyilvánvaló volt, hogy ha
egyiküknek sikerül kijutnia, az megmentheti a töb-
bieket is.
- Rendben - mondta az asszony. - Sok szerencsét!
Tudja - tette hozzá -. riporter vagyok, a WBT-nél
dolgozom. Amikor kiér, szóljon már a kollégáimnak,
hogy itt vagyok! Biztosan itt találja őket valahol.
- Visszajövök magukért - ígérte a férfi.
És pár perc múlva a neszezése már nem hallat-
szott többé. Maddy magára maradt a sötétben, az
egyre gyengülő Anne-nel és a síró csecsemővel va-
lahol a közelben. Egyre az járt a fejében, bárcsak
meglenne a mobil telefonja!
Bill nézte a tévét, és majd beleőrült az aggodalom-
ba. Számtalanszor hívta már Maddy mindkét szá-
mát, de továbbra sem tudta elérni. Végül végső két-
ségbeesésében felhívta Maddy munkahelyét.

395
- Kivel beszélek? - kérdezte a gyártásvezető bosz-
szúsan.
- Maddy egyik barátja vagyok, és aggódom érte.
Ő tudósít az eseményről?
A gyártásvezető rövid habozás után úgy döntött,
őszintén válaszol.
- Nem találjuk. Nincs otthon, és a mobilja ki van
kapcsolva. Lehet, hogy odament a helyszínre, de ed-
dig nem látta senki. Igaz, rengetegen nyüzsögnek
ott. Előbb-utóbb előkerül. Mindig így van - mondta
Rafe Thompson, a gyártásvezető megnyugtatólag.
- Maddy nem szokott csak úgy eltűnni - mutatott
rá Bill aggódó hangon.
Rafe kíváncsi lett volna, hogy a telefonáló férfi ezt
honnan tudja, de a hangján érezte, hogy komolyan
aggódik. Sokkal jobban, mint Jack. Jack mást sem
csinált, mint ordítozott és káromkodott, és azt ismé-
telgette, hogy keressék már meg Maddyt. És Rafe-
nek elég határozott elképzelése volt arról, hogy Jack
éppen mivel foglalatoskodik, mert amikor először
hívta őt, női kuncogást hallott a háttérben.
- Nem tudom, mit mondhatnék. Maddy valószí-
nűleg hamarosan telefonálni fog. Talán beült egy
moziba vagy valami.
Bill azonban pontosan tudta, hogy szó sincs sem-
mi ilyesmiről. Az, hogy az asszony nem hívja, hogy

396
megnyugtassa, jól van, rettegéssel töltötte el. Még
vagy tíz percig fel-alá járkált nappalijában, tekintetét
a képernyőre függesztve, de aztán nem bírta tovább.
Fogta a kabátját, a kocsikulcsát, és kisietett. Nem
tudta, egyáltalán a helyszín közelébe tud-e jutni, de
meg kellett próbálnia. Egyszerűen érezte, oda kell
mennie. Talán ő képes lesz megtalálni Maddyt.
Tíz óra elmúlt, és Bill végigszáguldott a városon,
másfél órával azután, hogy a hatalmas robbanás
romba döntött két teljes háztömböt, megölt - a leg-
utóbbi adatok szerint - százhárom embert és megse-
besített több százat. És ez még csak a kezdet volt.
Amikor Bill odaért, jó húsz percébe telt, mire a ro-
mokat meg a mentő- és tűzoltóautókat kerülgetve
előbbre tudott araszolni, és mivel rengeteg önkéntes
segítette a mentők munkáját, nem kértek tőle sem
iratot, sem jelvényt, egyszerűen átengedték. Ő pe-
dig megállt a játékbolt romjai előtt, és imádkozott,
hogy Maddyt a kinti tömegben találja.
Pillanatokon belül a kezébe nyomott valaki egy
védősisakot, és megkérték, segítsen kihordani a tör-
meléket. Bill követte a többieket, és amit látott, az
olyan iszonytató volt, hogy csak abban reményke-
dett, Maddy bárhol máshol van, nem itt, és csupán
elfelejtette bekapcsolni a mobilját.
Sötét, szűk kis cellájában Maddy Billre gondolt,

397
azután minden erejét összeszedve és teljes testsú-
lyát beleadva nekifeszült egy betondarabnak, amely
legnagyobb meglepetésére megmozdult. Maddy új-
ra próbálkozott, aztán újra és újra, és Anne egyre
gyengébb hangja minden alkalommal egyre köze-
lebbről hallatszott.
- Azt hiszem, valamerre sikerült elindulnom -
mondta Maddy Anne-nek - Beszélj, beszélj! Tud-
nom kell, hol vagy. Érzel valamit? Nem potyog rád
törmelék?
Nem tudta, a lány fejéhez vagy lábához van-e
közelebb, és a legkevésbé sem hiányzott neki, hogy
miatta essen egy darab beton a lányra vagy a babá-
ra. Ám majdnem ugyanolyan nehéz volt Anne-t be-
széltetni, mint a törmeléket mozgatni.
Maddy most már magában is beszélt, miközben
tolt, lökdösött, kapart. Azután akkorát taszított egy
jókora betontömbön, hogy majd beleszakadt, de
megérte, mert a tömb elmozdult, és mellette épp ak
kora lyuk támadt, hogy Maddy át tudott mászni raj-
ta. És rögtön tudta, hogy megtalálta Anne-t. A hang-
ja egészen közelről hallatszott. Maddy óvatosan kör-
betapogatózott, és az első, amit megérintett, a kisba-
ba volt. Andy az anyja kezétől nem messze feküdt, és
rugdalózott. Maddy magához húzta, ám ekkor a kis-
fiú őrült bömbölésbe csapott. Maddy nem tudhatta,

398
megsérült-e, mindenesetre letette, azután odamá-
szott Anne-hez. A lány hallgatott. Maddy megérin-
tette. Azt sem tudta, még egyáltalán lélegzik e.
- Anne... Anne...
Gyengéden megérintette a lány arcát, azután óvato-
san végighúzta rajta a kezét, és már tudta, mi történt.
Egy gerenda feküdt keresztben a lány felsőtestén. Ru-
hája nedves volt, nyilvánvalóan vérzett. Egy másik ge-
renda pedig a combjait lapította a földhöz. Anne moz-
dulni sem bírt, és Maddy akárhogy igyekezett, nem
tudta kiszabadítani. A gerendák nehezebbek voltak,
mint a betondarabok, és amit Maddy nem tudott, a ge-
rendák másik vége hatalmas törmelékhegy alatt volt.
- Anne!... Anne!...
Maddy egyre szólongatta, miközben a kisfiú mel-
lettük nyöszörgött, és a lány végre magához tért.
- Hol vagy? - Nem értette, mi történt.
- Itt vagyok melletted. Andy jól van. Azt hiszem.
- Legalábbis az anyjához képest.
- Megtaláltak minket?
Anne észrevehetően kezdett visszasodródni a ká-
bulatba és Maddy, mivel sejtette, milyen súlyosak le-
hetnek a sérülései, nem merte megrázni.
- Még nem. De hamarosan itt lesznek. Ígérem.
Tarts ki!
Maddy felvette a kisbabát, és odatartotta Anne

399
mellé, hogy az arcuk összeérjen. Remélte, így meg
tudja akadályozni, hogy a lány feladja a harcot.
Anne csendesen sírni kezdett.
- Meg fogok halni, ugye?
Erre a kérdésre nem lehetett őszinte választ adni,
és ezt mindketten tudták.
- Nem hiszem - hazudta Maddy. - Nem teheted
meg. Életben kell maradnod Andy miatt.
- Nincs apja - közölte Anne. - Lemondott róla.
- Az én gyerekemnek sincs apja - próbálta Maddy
megnyugtatni. - A szüleiddel élsz? - kérdezte.
Hirtelen észrevette, hogy a baba már nem sír Egy
pillanatra megrémült, ujját a kisfiú orra alá tette, és
amikor érezte, hogy szuszog, fellélegzett. Ezek sze-
rint csak elaludt.
- Elszöktem tőlük tizennégy éves koromban.
Oklahomai vagyok. Amikor a pici megszületett, fel-
hívtam Őket, de anyám azt mondta, látni sem akar-
nak minket. Kilenc testvérem van, úgyhogy nem
hiányzom onnan... Andy meg én segélyből élünk.
Tragédia volt ez is, de korántsem olyan végzetes,
mint ami épp most történik velük. Maddy elgondol-
kodott, vajon hármuk közül túléli-e valaki is. Vagy
talán csak akkor találnak rájuk, amikor már rég meg-
haltak? Megrázta a fejét, eltökélte, ez nem történhet
meg. Ennek a csecsemőnek joga van élni, és annak a

400
gyermeknek is, aki világra hozta.
- Amikor Andy felnő, majd mindezt elmesélheted
neki. Azt fogja gondolni, hogy csodálatos voltál és
bátor és az is vagy... Nagyon büszke vagyok rád -
mondta Maddy, miközben szemébe könny szökött.
Hirtelen észrevette, hogy kezd szédelegni. Eltű-
nődött, vajon mennyi időre elég még a levegőjük. És
vajon fuldokolni fognak, vagy csak átsodródnak áju-
lásból a halálba csendesen? Anne megint elhallga-
tott, és Maddy bármivel próbálkozott is, nem tudta
magához téríteni. Amikor megérintette, a lány fel-
nyögött, tehát még életben volt, de úgy tűnt, egyre
kevesebb a remény
Bill végre megtalálta a WBT stábját. Amikor bemu-
tatkozott, kiderült, ugyanazzal a gyártásvezetővel
áll épp szemben, akivel korábban telefonon beszélt.
Rafe T'hompson is kijött a helyszínre, hogy irányítsa,
összehangolja a különböző stábok munkáját.
- Szerintem Maddy odabenn van - közölte Bill
komoran. - Azt mondta, munka után beugrik ide
csomagolópapírért.
- Volt egy ilyen fura érzésem, amikor nem talál-
tuk - felelte Rafe - de azt gondoltam, ostobaság. Na,
mindegy - sóhajtott fel. - Ezek a mentők értik a dol-
gukat. Minden tőlük telhetőt megtesznek; hogy mi-
nél több embert hozzanak ki élve.

401
Megkérdezte Billt, honnan ismeri Maddyt, és Bill
azt felelte, együtt dolgoznak Mrs. Armstrong bizott-
ságában. Rafe úgy vélte, rendes fickó lehet. Órákat
töltött azzal, hogy segített a mentőknek. A kabátja
elszakadt, az arca piszkos volt, a keze vérzett. És már
éjfél elmúlt, és Maddy még nem került elő. Rafe
többször beszélt Jackkel, aki még mindig a Ritz Carl-
tonból ordítozott velük. Maddy eltűnésével kapcso-
latosan mindössze annyi mondanivalója volt, hogy
"biztosan kefél valahol", és ő meg fogja ölni, ha meg-
találja. Rafe és Bill attól tartott, hogy ezt már megtet-
ték azok, akik a bombát elhelyezték a bevásárlóköz-
pontnál. És a felelősséget még senki nem vállalta.
A különleges mentőosztagok megfeszített munkát
végeztek egész éjszaka. Már hajnali öt felé járt, ami-
kor egy Mike nevű férfit kimentettek. Tele volt vérző
sebekkel, de mint mondta, egész idő alatt alagutakat
ásott a törmelékben. És szólt megmentőinek, hogy
van benn két nő, akiket megtalált, de nem tudott
hozzájuk odaférkőzni. A nevük Maddy és Anne, és
valamelyikük csecsemője is ott van. Amennyire tud-
ta, megmutatta, merre lehetnek, azután elvitte a
mentő. Rafe azonban pillanatokon belül már tudott
erről, és odament Billhez, hogy tájékoztassa, miköz-
ben a mentők újra munkához láttak Mike útmutatá-
sa nyomán.

402
- Maddy odabenn van - közölte komoran Rafe.
- Úristen... megtalálták?
Bill nem merte megkérdezni, hogy élve-e vagy
holtan, és Rafe arckifejezéséből nem tudott semmi
biztatót kiolvasni. Amikor a gyártásvezető elmond-
ta, amit megtudott Mike sztorijáról, Bill legrosszabb
félelmei látszottak igazolódni. És semmit sem tehet-
tek, vártak. Reggel hétkor Bill már csak állt ott, és az
arcán peregtek a könnyek. Lehetetlennek tűnt, hogy
Maddy még életben legyen, hisz a robbanás óta ti-
zenegy óra telt el.
Bill és Rafe valami ládán ült, amikor új mentőcsa-
pat indult be a romok közé. Egy vöröskeresztes ká-
véval kínálta a két férfit. Rafe hálásan elfogadta, de
Bill nem kért. Le nem ment volna a torkán.
Rafe nem kérdezősködött tovább Bill és Maddy
kapcsolata felől, de az tökéletesen nyilvánvalóvá
vált számára, hogy a férfi szereti Maddyt. És Rafe
nagyon sajnálta őt.
- Tartson ki! Meg fogják találni - mondta.
A kérdés továbbra is csak az volt, vajon élve-e
vagy holtan.
Maddy összegömbölyödve ült, magához szorítot-
ta a babát, és halkan dúdolt neki. Anne nem szólt
hozzá már órák óta, Maddy nem tudta, meghalt-e
vagy csak alszik. Ám amikor Andy felébredt és sírni

403
kezdett, anyja meghallotta.
- Mondd meg neki, hogy szeretem - suttogta Anne.
Maddy egészen megijedt a hangjától, olyan kísér-
teties volt.
- Majd te megmondod neki magad - felelte, pe-
dig már cseppet sem bízott a megmenekülésükben.
A levegőjük erősen fogyott, ő maga is jó ideje álom
és kábulat határán lebegett.
- Azt akarom, hogy te viseld gondját - mondta
Anne. Aztán hosszú hallgatás után hozzátette: -
Szeretlek, Maddy. Köszönöm, hogy itt voltál velem.
Nagyon féltem volna nélküled.
Maddy maga is félt, és arcán patakzottak a
könnyek, amint lehajolt, és megcsókolta a sebesült
lány arcát, miközben Lizzie-re gondolt.
- Én is szeretlek téged, Annie... nagyon szeret-
lek... Hamarosan kijutunk innen. És akkor bemuta-
tom neked a lányomat.
Anne bólintott, mintha elhinné.
- Anyám szokott Annie-nek szólítani... Akkor
még szeretett - suttogta szomorúan.
- Fogadni mernék, hogy most is szeret. És ha
meglátja Andyt, őt is szeretni fogja.
- Nem akarom, hogy Andy hozzá kerüljön. -
A lány hangja hirtelen erősebb lett, és nagyon eltö-
kélten csengett. - Azt akarom, hogy te viseld gond-

404
ját a kisbabámnak. Ígérd meg, hogy szeretni fogod!
Maddy elcsukló hangon megígérte. Még akart
valamit mondani, ám ekkor hangokat hallott a távol-
ból, erős hangokat, és amint hegyezte a fülét, ráéb-
redt, hogy a nevét kiabálják.
- Maddy!... Maddy Hunter... hall minket?...
Maddy... és Anne... hallanak minket?
Maddy majdnem felsikoltott az izgatottságtól.
Visszakiabált, amilyen hangosan csak tudott.
- Hallom! HALLOM!!! Itt vagyunk!
A hangok közeledtek. Maddy nagy lelkendezve
beszélni kezdett Anne-hez.
- Itt vannak, Annie! Jönnek értünk!... Tarts ki!...
Perceken belül kinn leszünk innen...
Ám annak ellenére, hogy Maddy elég nagy zajt
csapott, Anne megint elaludt. A kisbaba viszont
bömbölni kezdett.
A hangok egyre közeledtek, és végül úgy tűnt,
már csak néhány centiméternyire vannak. Maddy
részletesen leírta a lyukat, amelynek foglyai voltak,
beszámolt Annie állapotáról, nagyon óvatosan fo-
galmazva, nehogy még jobban megrémítse a lányt,
és közölte, hogy a baba meg ő viszonylag jól van-
nak.
Még így, hogy a mentők tudták, hol vannak, így is
másfél órába telt kiszabadítani őket. Apránként, las-

405
san lehetett csak a törmeléket és a betondarabokat
eltávolítani. Attól féltek, az egész szerkezet rájuk
omlik, ha nem vigyáznak eléggé.
Maddy felsikoltott a megkönnyebbüléstől és a fáj-
dalomtól, amikor egy kis lyukon át erős fénysugár
világított a szemébe. Kitört belőle a zokogás. El-
mondta Annie-nek, mi történik, de a lány nem vála-
szolt.
A lyuk egyre nagyobb lett. Maddy figyelte, amint
óvatosan tágították, és végül már akkora lett, hogy
az asszony kiadhatta rajta keresztül Andyt. És a
lámpák erős fényében meglátta, milyen piszkos a
kisfiú. Az arcán alvadt vér volt, amely egy kis vágott
sebből származott, de úgy tűnt, más baja nincs. És
Maddy gyönyörűnek találta. Erős férfikezek vették
át tőle, azután már el is tűnt. A másik négy mentő
még fél órán át tágította a nyílást, mire Maddy is ki-
fért rajta. Megsimogatta az alvó Annie arcát; azután
kimászott. Helyére rögtön bement két mentő, hogy
megnézze, mit tehetnek a lányért, egy harmadik pe-
dig Maddynek mutatta az utat. Négykézláb kellett
végigmászni a törmelékbe vájt alagúton. A bejárat-
nál aztán erős kezek felemelték, keresztülvitték az
épület belsejében a beton- törmelék- és acélkupa-
cok között, és aztán kinn volt a decemberi napsütés-
ben.

406
Tíz óra volt, majdnem tizennégy óra telt el azóta,
hogy a bevásárlóközpont összeomlott, és Maddy
csapdába esett odabenn. Megpróbálta megtudakolni
valakitől, hogy mi történt a csecsemővel, de teljes
káosz volt körülötte, úgy tűnt, senki sem hallja, amit
beszél. Újabb megmentetteket hoztak ki, és minde-
nütt letakart holttestek voltak, és síró emberek, akik
eltűnt családtagjaikról vártak valami hírt, és egy-
másnak kiáltozó mentők, és egyszer csak minden-
nek a kellős közepén Maddy meglátta Billt. Amint a
férfi megpillantotta őt, mintha áramütés érte volna.
Odaszaladt hozzá, és kiragadta az őt támogató men-
tős kezéből. És azután csak ölelték egymást és sír-
tak. A férfi nem szégyellte könnyeit. Nem volt szó,
amely leírhatta volna, amit az elmúlt órák során át-
élt; azt a bénító, fojtogató rettegést. Évekbe telik
majd,.mire ezt a tizennégy órát elmagyarázzák egy-
másnak, most azonban mindössze egyetlen pillana-
tuk volt, a szerelem és a megkönnyebbülés felejthe-
tetlen pillanata.
- Hála Istennek! - suttogta Bill, azután átengedte
Maddyt a mentősöknek.
Úgy tűnt, az asszony csodával határos módon ko-
molyabb sérülés nélkül megúszta a tragédiát. Meg-
pillantotta a mentőalakulat egyik tagját, és megszó-
litotta:

407
- Hol van Annie? Mi van vele?
- Dolgozunk az ügyön - felelte a mentős komor
arccal.
Túl sok volt neki is, amit látott, amit átélt ezen az
éjszakán. Viszont minden túlélő egy-egy igazi diadal
volt.
- Mondják meg neki, hogy szeretem - kérte
Maddy, azután visszafordult Billhez.
Tekintetében ott tükröződött mindaz, amit egy-
más iránt éreztek. És egy rettenetes pillanatra átfu-
tott Maddy agyán a gondolat, hogy talán ez volt a
büntetése, amiért beleszeretett Billbe, talán nincs jo-
ga ehhez a szerelemhez. Ám rögtön el is hessegette
a gondolatot. Ő most már Billé. Joga van hozzá,
hogy Billé legyen. Ezért maradt életben. Billért. És
Lizzie-ért.
Ekkor betették egy mentőautóba, és Bill habozás
nélkül beszállt mellé.
Maddy a kórház baleseti osztályára került, akár-
csak a bevásárlóközpont-beli robbanás többi
sérültje. Rögtön kérdezősködni kezdett a kisbaba
után. Megmondták neki, hogy jól van. És az orvosok
döbbenetesnek találták, hogy Maddynek semmije
nem tört el, és belső sérülései sem voltak. Agyrázkó-
dást kapott, és volt rajta néhány karcolás és kisebb
zúzódás. Bill alig tudta elhinni, hogy az asszonynak

408
ilyen szerencséje volt, és amint ott ült a kezét fogva,
elmondta, amit a történtekről tudni lehetett. Mind-
össze annyi derült ki, hogy a bombát valamilyen
militáns csoportosulás helyezte el, s mint az elnök-
nek szóló üzenetükben közölték, ily módon kíván-
tak tiltakozni a kormány politikája ellen. Mindenki-
nek az volt a benyomása, hogy csakis elmebetegek
lehettek. Megöltek több mint háromszáz embert, és
az áldozatok fele gyerek volt.
Maddy elmesélte Billnek, hogy látta a mennyeze-
tet beomlani, és hogy milyen érzés volt abban a kis
lyukban kucorogni Anne-nel és a babával. Remélte,
hogy mindketten túlélik a szörnyűséget, főként
Annie miatt aggódott.
Még beszélgettek néhány percig, azután Maddy-
nek szólt egy nővér, hogy az orvosok szeretnének
még néhány vizsgálatot elvégezni rajta, biztos, ami
biztos alapon. Maddy és Bill úgy döntött, jobb ha a
férfi most már hazamegy, nehogy összefusson Jack
kel. Bill nem akart Maddynek bajt okozni.
- Néhány óra múlva visszajövök - mondta a férfi,
és megcsókolta az asszonyt. - Pihengess szépen ad-
dig is!
- Az neked sem ártana. Aludj egyet legalább!
Maddy megint megcsókolta, és megállapította
magában, hogy nem szívesen engedi el Bill kezét.

409
Miután a férfi távozott, az orvosok befejezték
Maddy kivizsgálását. Amikor az asszonyt visszavit-
ték a szobájába, Rafe jött be hozzá a híradós stábbal.
A gyártásvezető nem szólt ugyan erről Maddynek,
de megvolt a véleménye Jackről, amiért őket küldte
ide ahelyett, hogy ő maga jött volna. Billről nem kér-
dezősködött. Nem is volt rá szükség. Amennyit lá-
tott, abból nyilvánvalóvá vált számára, hogy ez a két
ember igazán szereti egymást.
Maddy beszámolt a történtekről a saját szemszö-
géből, és azt is elmondta a kamera előtt, hogy Annie
milyen bátor volt.
- Tizenhat éves - mondta elismerő hangsúllyal,
büszkén.
Észrevette, hogy Rafe különös arccal néz rá, és rá-
kérdezett, mihelyt az operatőr kikapcsolta a kamerát.
- Rafe, ugye Annie jól van? Hallottál valamit róla?
A férfi habozott, legszívesebben hazudott volna,
de képtelen volt rá. Úgy vélte, Maddy előbb-utóbb
úgyis megtudja, mi az igazság.
- A baba jól van, Mad. De a mamáját nem tudták
kihozni.
- Hogyhogy nem tudták kihozni?
Maddy szinte sikoltotta a kérdést. Tizennégy órán
át küzdött, hogy életben tartsa azt a szegény lányt;
és erre most azt mondják, hogy nem tudták kiszaba-

410
dítani? Ez lehetetlen. Képtelen volt elhinni.
- Dinamitot kellett volna használniuk hozzá.
A lány már kómában volt, amikor téged kihoztak,
Maddy Megtettek érte mindent, amit lehetett, de fél
órára rá meghalt. A tüdeje összezúzódott és renge-
teg vért vesztett.
Maddy felnyögött fájdalmában. Olyan érzése
volt, mintha a saját gyermekét veszítette volna el.
Gondolni sem bírt rá. És most mi lesz a kisbabával?
Rafe azt felelte, erről nem tud semmit. A stáb hama-
rosan távozott, miután mindannyian elmondták
Maddynek, mennyire örülnek, hogy megmenekült.
Ennek mindenki nagyon örült. Lizzie zokogott,
amikor Maddy felhívta. A lány egész éjszaka nézte a
tudósításokat, és miután anyját nem látta a kamera
előtt, próbálta hívni otthon. Rettenetesen rossz érzé-
se támadt, amikor csak az üzenetrögzítő hangját hal-
lotta. Megsejtette, hogy anyja bajban van.
Phyllis Armstrong is telefonált, elmondta, mekko-
ra megkönnyebbülés volt Jim és az ő számára meg-
tudni, hogy Maddy megmenekült, egyébként na-
gyon megrendítette őket a rettenetes tragédia, külö-
nösen, hogy ennyi ártatlan gyermek veszítette éle-
tét. Miután letette a kagylót, Maddy egy nővérnél
érdeklődött Andy után. Megtudta, hogy a kisfiú
még mindig a kórházban van, megfigyelés alatt tart-

411
ják néhány napig, azután majd a gyermekvédelmi
hatóság emberei elviszik. Miután a nővér elhagyta a
szobát, Maddy felkelt és átment a csecsemőosztály-
ra, megnézni a babát. Természetesen már megfür-
dették, megfésülték, és kék takaróba bugyolálták.
Szőke volt és kék szemű, kicsike, szinte még újszü-
löttnek látszott. Maddy megkérdezte egy nővértől,
felveheti-e. És amint a karjában tartotta, egyre Annie
járt az eszében, ahogy arra kérte őt, viselje gondját a
kicsinek. És most a kisfiú sorsa ugyanaz lesz, mint
egykor Lizzie-é volt, árvaházak és nevelőszülők közt
hányódik majd, soha nem lesz igazi otthona. Maddy
sajgó szívvel ringatta a babát. Amikor dúdolni kez-
dett, Andy felnézett rá, úgy tűnt, mintha az arcát
fürkészné, és Maddy arra gondolt, talán megismeri
a hangját. A baba egy idő után álomba merült, és
Maddy azon töprengett, milyen különös, hogy a
sors épp úgy hozta, hogy ők hárman kerüljenek
egymás mellé abban a rettenetes káoszban. Végül
visszatette a kisfiút kórházi ágyacskájába, és vissza-
ballagott a szobájába.
Tagjai meggémberedtek, mindene fájt és iszo-
nyúan kimerült volt, de nem sérült meg komolyab-
ban és tudta, nagy szerencséje volt. Üldögélt az ágy-
ban, kibámult az ablakon, és azon gondolkodott, mi-
lyen furcsa is az élet. Vajon miért, hogy ő ilyen sze-

412
rencsésen megúszta, Annie pedig nem? Egyáltalán
nem tűnt igazságosnak, hogy egy fiatal lánynak, aki-
nek pici gyereke van, meg kelljen halnia, ráadásul
ilyen rettenetes módon. És miközben Maddy az élet
rejtélyei felett elmélkedett, egyszer csak nyílt az ajtó,
és komoly arccal Jack lépett a szobába.
- Gondolom, ezúttal nem kell megkérdeznem,
hol voltál egész éjszaka.
Annyira jellemző volt rá ez a kijelentés!
- Hogy vagy, Maddy? - tette hozzá.
Zavarban volt. Egyetlen percig sem hitte, hogy fe-
lesége valóban a romok alatt lehet, és nagyon meg-
lepődött, amikor kiderült, hogy mégis ott volt.
- Rémes lehetett - mondta, azzal lehajolt, és meg-
csókolta Maddyt.
Ebben a pillanatban egy nővér hatalmas csokrot
hozott be. Armstrongék küldték. A szoba lassan kez-
dett megtelni virággal.
- Igen - felelte Maddy - meglehetősen ijesztő
volt. - És ezzel még nem is mondott semmit.
Felvetődött benne, hogy mesél Jacknek Annie-ről
és a kisbabáról, de azonnal el is hessegette a gondo-
latot. Férje úgysem értené meg.
- Mindenki nagyon aggódott érted. Bennem fel
sem merült, hogy ott lehetsz. Tulajdonképpen miért
voltál ott? .

413
- Csomagolópapírt akartam venni - felelte egy-
szerűen Maddy, miközben férjét fürkészte.
Jack visszavonult a szoba túlsó végébe, mintha
csak azt akarná jelezni, semmi bizalmaskodás, meg-
tartjuk a három lépés távolságot!
- Utálod a bevásárlóközpontokat - jegyezte meg,
mintha ez mindent megváltoztatna.
Maddy elmosolyodott.
- Azt hiszem, most már tudom is, miért. Baromi
veszélyesek.
Mindketten nevettek, de a feszültség nem oldó-
dott köztük Maddy még nem gondolta alaposan át
a tegnap éjszaka történtek után, de már akkor átfu-
tott az agyán, amikor a törmelék alá szorulva próbál-
ta életben tartani Annie-t. Ott, akkor az jutott az
eszébe, hogy ha ezt túléli, elmondhatja magáról,
hogy megtapasztalta az elképzelhető legnagyobb
veszélyt, szembenézett a legnagyobb ellenséggel, a
halállal. Ezek után semmi szüksége arra, hogy vala-
ha is további veszélynek tegye ki magát, vagy koc-
káztassa az életét. És megfogadta, nem is teszi soha
többé. És ahogy most elnézte férjét, amint feszengve
ül a helyiség legtávolabbi sarkában, már pontosan
tudta, többé nem is lenne képes rá. A férfi szívében
annyi szeretet sincs iránta, hogy odajöjjön hozzá, át-
ölelje és valami kedveset mondjon neki. És ekkor,

414
mintha csak megérezte volna, hogy Maddy mire
gondol, Jack felállt, odaballagott hozzá, és egy díszes
dobozkát nyújtott felé. Maddy átvette és kinyitotta.
Gyémántokkal kirakott keskeny karkötő volt benne.
Igazán szép volt, Maddy megköszönte. Azt persze
nem tudhatta, hogy Jack kettőt vett belőle reggel a
Ritz Carlton ékszerüzletében. Egyet neki, kárpótlá-
sul azért, amit átélt, egyet pedig a szőke nőnek, aki-
vel az éjszakát töltötte. Annak ellenére, hogy erre
nem tudott, Maddy mégis visszaadta a dobozt férjé-
nek.
- Sajnálom, Jack, nem fogadhatom el - mondta
komolyan.
A férfi összeszűkülő szemmel nézett rá.
- Miért nem?
- Elhagylak.
Maddy önmagát is megdöbbentette ezzel a kije-
lentéssel, de korántsem annyira, mint Jacket. A férfi
úgy festett, mintha gyomorszájon vágták volna.
- Mi a francot beszélsz itt össze?
- Nem bírom tovább.
- Mi a fenét nem bírsz tovább?
A férfi ádáz arccal meredt rá, de ezúttal nem sikerült
megijesztenie. Maddy tudta, hogy biztonságban van.
- Nem bírsz tovább fényűzésben élni? Évente két-
szer Európába utazni? Magángéppel repkedni? Drá-

415
ga smukkokat elfogadni, amelyeket hülye fejjel ve-
szek neked? Mondhatom, sanyarú élet is az, amit el-
viselni vagy kénytelen, knoxville-i ringyó létedre.
Már megint témánál voltak.
- Látod, ez a baj, Jack - mondta Maddy fáradt han-
gon, és párnájának dőlve nézett férjére. - Én nem va-
gyok knoxville-i ringyó. Soha nem is voltam. Még ak
kor régen sem, amikor szegény voltam és boldogtalan.
- Süket duma. Ha jól emlékszem, nem kimondot-
tan a felső tízezer köreiből származol, régebben azt
sem tudtad, ez a kifejezés mit jelent! Hiszen már kö-
lyökkorodban szajhálkodtál! Nézd meg Lizzie-t!
- Na igen, nézzük csak meg Lizzie-t! Nagyszerű,
tisztességes lány, annak ellenére,-hogy meglehető-
sen viszontagságos élete volt, nekem köszönhetően.
Sokkal tartozom neki. És önmagamnak is.
- Ha van valaki, akinek sokkal tartozol, az én va-
gyok! Nekem köszönhetsz mindent. Remélem, felfo-
god, hogy amennyiben elhagysz, búcsút mondhatsz
az állásodnak!
jack szeme villámokat szórt.
- Ebben az ügyben majd az ügyvédeim intézked-
nek, Jack. Szerződés köt a tévétársasághoz. Nem ha-
jíthatsz ki felmondási idő és végkielégítés nélkül.
Maddy lényegesen bátrabb és okosabb lett, míg az
életéért küzdött a romok alatt.

416
- Ne merészelj fenyegetőzni! Ezzel a halandzsá-
val nem fogsz egyetlen vasat sem kihúzni a zsebem-
ből. És ne feledkezz meg a házassági szerződésről,
amit aláírtál. Ha elhagyod a házamat, biztos lehetsz
benne, hogy üres kézzel teszed. Ott minden az
enyém, az utolsó gombig, minden! Hagyj csak el,
Mad, de akkor vedd tudomásul, hogy minden va-
gyonod az a kórházi hálóing, ami rajtad van!
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte szomorúan Mad-
dy. - Miért akarod, hogy veled maradjak? Hiszen
gyűlölsz.
- Minden okom megvan rá, hogy gyűlöljelek. Ha-
zudozol. Megcsalsz. Tudom, hogy a szeretőd napon-
ta hívogat. Azt gondolod, teljesen ostoba vagyok?
Ostoba? Nem. Nem ostoba, hanem gonosz. Ám
Maddy ezt nem mondta ki. Bátor volt, de bolond nem.
- Ő nem a szeretőm. Csak barátok voltunk egészen
mostanáig. Soha nem csaltalak meg. És az egyetlen
hazugságom az volt, hogy eltitkoltam Lizzie-t.
- Hazugságnak ez épp elég nagy! De lásd, kivel
van dolgod, hajlandó vagyok megbocsátani. Jól át-
vertél minden lehető módon, de hajlandó vagyok
szemet hunyni felette. Nem is tudod, mekkora sze-
rencséd van. Majd meglátjuk, mennyire lesz nagy a
szád, amikor valami patkánylyukban éhezel a zabi-
gyerekeddel Memphisben vagy Knoxville-ben vagy

417
bánom is én hol! Térden állva fogsz könyörögni,
hogy fogadjalak vissza!
Miközben beszélt, lassan közeledett az ágyhoz, és
Maddy figyelte, vajon mit akar csinálni. Férje tekin-
tetét még soha nem látta ilyennek, és rögtön eszébe
jutott mindaz, amire a bántalmazott nők csoportjá-
ban figyelmeztették. Amikor Jack megérzi, hogy ál-
dozata kicsúszik a karmai közül, mindenre képes
lesz, hogy ezt megakadályozza.
- Nem hagysz el, Mad - mondta a férfi az asszony
fölé tornyosulva. - Nem mered megtenni. És annál
sokkal több eszed van. Ugye, nem akarod az arany-
életedet meg az egész karrieredet kihajítani az abla-
kon?
Hízelgett és fenyegetőzött, és ha a tekintetével öl-
ni tudott volna, Maddy már nem lett volna az élők
sorában.
- Talán beütötted a fejedet tegnap éjszaka - foly-
tatta Jack. - Talán hatásosabb módszerekhez kéne
folyamodnom, hogy észre térítselek. Mit szólsz hoz-
zá, Mad?
Amint azonban e szavakat kimondta, Maddy
érezte, hogy fellángol benne a düh, a gyűlölet, és
tudta, ha a férje csak egyetlen ujjal is hozzá mer
nyúlni, ő megöli: És ha Jack megérti, mi tükröződik
az asszony tekintetében, biztosan megrémült volna.

418
- Ha kezet mersz emelni rám, esküszöm, megöllek!
Épp eleget tűrtem már el tőled, elég volt! Úgy bántál
velem, mint a kapcarongyoddal, de ennek vége, Jack.
Elhagylak. Keress valaki mást, akit gyötörhetsz!
- Ó, nézzük csak, hogy fenyegeti a kislány apucit!
Szegény kicsike! Félsz tőlem, Mad?
A férfi kinevette, de Maddy kiugrott az ágyból,
odaállt elé, és egyenesen a szemébe nézett. Eljött az
idő!
- Nem. Nem félek tőled, te szemét! Hánynom kell
tőled. Takarodj ki a szobámból, Jack, különben hí-
vom a biztonságiakat és kidobatlak.
A férfi egy hosszú pillanatig csak nézett Maddyre
összeszűkülő szemmel, azután odalépett hozzá,
egészen közel.
- Remélem, meghalsz, te rohadt ringyó. És meg is
fogsz halni. Hamarosan, remélem. Megérdemled.
Maddy nem tudta pontosan, ez most fenyegetés
volt-e, és megijedt. És amint nézte, hogy a férfi sar-
kon fordul és kiviharzik a szobából, egy őrült pilla-
natig legszívesebben visszahívta volna, hogy könyö-
rögve kérje, bocsásson meg neki. De tudta, nem sza-
bad megtennie. És amikor Jack eltűnt, az asszonyból
feltört a zokogás, a fájdalom, a veszteség és a bűntu-
dat zokogása. Hiába volt tökéletesen tisztában azzal,
hogy Jack mérhetetlenül gonosz, hogy olyan számá-

419
ra, akár egy burjánzó rákos daganat a lelkén, amely
elemészti őt, ha ki nem metszik, hiába tanulta meg
gyűlölni is, tudta, soha nem fogja elfelejteni, és a fér-
fi soha nem fog neki megbocsátani.
22. fejezet
A megmentését követő napon Maddy megint át-
ment a csecsemőosztályra Andyhez, és egy nő-
vértől megtudta, hogy reggel járt itt egy szociális
gondozó a kisfiú ügyében. Másnap elviszik, és
ideiglenesen nevelőszülőkhöz adják, amíg nem in-
tézkednek hosszú távú elhelyezéséről. Maddy ne-
héz szívvel ballagott vissza szobájába. Tudta, soha
többé nem látja a kisfiút. Egykor Lizzie-ről is ezt
gondolta, ám vele kapcsolatban kapott egy második
lehetőséget Istentől, és most azon töprengett, talán
Andy és az édesanyja nem ok nélkül bukkant fel az
életében.
Egész délután ezen gondolkodott, míg csak Bill
meg nem érkezett. A férfi tudott már Jack előző na-
pi látogatásáról, és bár kicsit megkönnyebbült, még
mindig nagyon aggódott. Most, hogy Jack megtud-
ta, Maddy el akarja hagyni, kiszámíthatatlanná vált,
bármire képes lehetett. Az asszony úgy tervezte,
amint kiengedik a kórházból, elmegy a holmijáért,
és Bill addig erősködött, míg végül sikerült rávennie
őt, hogy vigyen magával valakit. Maddy úgy gon-

420
dolta, megkéri majd a cég egyik biztonsági őrét,
hogy kísérje el. Bill pedig megígérte, vásárol néhány
ruhadarabot, hogy Maddynek legyen miben a kór-
házat elhagyni. Az asszony nem nyugtalankodott
Jack miatt. Szabadnak érezte magát. Tudta, hogy he-
lyesen cselekedett.
Annál jobban aggasztotta viszont Annie kisfiának
helyzete.
- Tudom; őrültségnek tűnik - mondta Billnek -
de megígértem Annie-nek, hogy gondját viselem a
fiának. Azt hiszem, az a legkevesebb, hogy szólok a
szociális gondozónak, szeretnék tudni róla, hová ke-
rül.
Bill ezt jó ötletnek tartotta. Elmondta Maddynek,
azon tanakodik, hogy mégsem utazik Vermontba,
inkább itt marad vele.
- Ne aggódj miattam! Nem lesz semmi bajom -
nyugtatgatta Maddy.
Már elhatározta, beköltözik Lizzie-vel együtt a
lánynak kivett kis lakásba. A tervek szerint Lizzie
egy héten belül érkezik, és együtt töltik a kará-
csonyt.
- Nálam is lakhatsz, ha akarsz - vetette fel re-
ménykedőn Bill.
Maddy rámosolygott és megcsókolta.
- Köszönöm az ajánlatot, de nem vagyok biztos

421
benne, hogy jó ötlet részedről albérlőt fogadni a
házba.
- Én nem kifejezetten erre gondoltam - felelte
Bill, és elpirult.
Maddy nagyon szerette a férfit gyengédségéért,
kedvességéért, figyelmességéért. Mindketten tud-
ták, hogy sok szép perc és óra vár rájuk, és sok min-
dent fel kell még fedezniük egymással kapcsolatban.
Maddy nem akarta azonban elsietni a dolgot. Neki
egy egész élet bántalmazásait kellett kihevernie, Bill
pedig még nem tette túl magát felesége elvesztésén.
Ám annyi bizonyos volt, hogy egyikük sem képes
többé elképzelni az életét a másik nélkül. Maddy
csupán azt nem tudta még pontosan, hogy Andy
miként illeszthető be a képbe, de elhatározta, megta-
lálja a módját, hogy betarthassa Annie-nek tett ígé-
retét.
Mindezt el is mondta Lizzie-nek, amikor este fel-
hívta.
- Miért nem fogadod örökbe? - kérdezte a lány,
mert számára a problémát megoldani rém egyszerű-
nek tűnt.
Maddy azonban közölte, ez nevetséges ötlet. Épp
most lett egyedülálló, valószínűleg elveszíti az állá-
sát, és még saját lakása sincs. Ám miután letette a te-
lefont, a gondolat nem hagyta nyugodni. Három

422
órakor még mindig le sem hunyta a szemét. Végül
felkelt, átment a csecsemőosztályra, felvette a kisfiút,
és beült vele egy hintaszékbe. Andy békésen szuszo-
gott a karjában,-amikor egy nővér bejött, és rászólt
Maddyre, hogy ágyban lenne a helye. Ő azonban
képtelen volt magára hagyni a babát. Úgy érezte,
valami láthatatlan, ellenállhatatlan erő kényszeríti,
hogy maradjon Andy közelében.
Idegesen ácsorgott a folyosón, amikor a szociális
gondozó reggel megérkezett Andyért. Maddy meg-
kérdezte, beszélhetne-e vele pár perc erejéig, azután
elmagyarázta a helyzetet. A nő érdeklődéssel, de
meglepetten hallgatta.
- Nyilván megrendítő pillanat volt ez az ön szá-
mára, Mrs. Hunter, hiszen az életük veszélyben for-
gott. Senki nem várná el öntől, hogy betartson egy
ilyen szituációban tett ígéretet.
- Igen, tudom - felelte Maddy - Csak éppen...
valahogy... tudja, azt hiszem, egészen beleszerelme-
sedtem ebbe a kisfiúba.
- Az, hogy egyedülálló, az örökbefogadás szem-
pontjából nem jelent hátrányt. Viszont lényegesen
több gond nehezedik majd önre - magyarázta a szo-
ciális gondozó.
Maddy nem említette neki, hogy hamarosan való-
színűleg állása sem lesz, de volt annyi megtakarított

423
pénze; amennyiből akár hosszabb ideig is meg tu-
dott élni Lizzie-vel és még a babával együtt is.
- Azt akarja mondani, hogy adoptálni szeretné a
babát? - kérdezte végül a szociális gondozó.
- Azt hiszem.
Maddy úgy érezte, helyesen döntött. Fogalma
sem volt azonban arról, hogy Bill mit szól majd eh-
hez a fejleményhez. De még Bill kedvéért sem mond
le az álmairól. Legalább annyit mindenesetre meg
akart tenni, hogy megkérdezi, mi a véleménye.
- Mennyi időm van arra, hogy a döntést meghoz-
zam?
- Nem túl sok. Most ideiglenesen nevelőszülők-
nél helyezzük el a kisfiút. De az ilyen babákra nagy
a kereslet. Egészséges, fehér bőrű, nyolchetes. Min-
denki ilyet szeretne adoptálni, és nincs valami sok
belőlük manapság.
- Hadd gondolkodjam! Számíthatok legalább ar-
ra, hogy az elsőbbség engem illet?
- Ha a család nem ellenzi, és ennek kiderítése már
folyamatban van, Andy gyorsan az öné lehet, Mrs.
Hunter.
Maddy bólintott, és néhány perc múlva a szociális
gondozó távozott, miután átnyújtotta névjegykár-
tyáját.
Nem sokkal később megérkezett Bill. Szürke szö-

424
vetnadrágot hozott Maddynek, kék pulóvert, fehér-
neműt, cipőt, egy új kabátot, hálóinget, és még tisz-
tálkodószerekre és kozmetikumokra is volt gondja.
Maddy megdicsérte, mert nagyon jól vásárolt,
minden tökéletesen megfelelő volt. Az asszony
másnap már elhagyhatta a kórházat, és úgy beszél-
ték meg, hogy addig Billnél húzza meg magát, amíg
Lizzie lakásának berendezését be nem fejezik. Úgy
számoltak, legfeljebb egy hét kell hozzá. És el akar-
ta hozni a holmiját Jacktől, és vissza kellett mennie
dolgozni. Bőven volt tennivalója, és miután min-
dent megbeszélt Billel, szóba hozta a kisbaba ügyét.
Elmondta, azon gondolkodik, hogy adoptálja a ki-
csit.
Bill szemlátomást meghökkent.
- Igen? Biztos vagy benne, hogy ezt akarod,
Maddy?
- Nem teljesen. Ezért is szeretném megbeszélni
veled. Egyáltalán nem biztos, hogy ez életem leg-
nagyszerűbb ötlete, de... valahogy úgy érzem...
egyszerűen nem tudom - nézett zavartan a férfira.
- Meg kell mondjam, nehéz helyzetbe hozol,
Maddy Nem tudom, mit mondjak.
Bill nagyon szeretett a gyerekeivel foglalkozni,
amikor kicsik voltak, rajongott az unokáiért és igazán
kedvelte Lizzie-t, de egy csecsemő az ő korában, ez

425
már kicsit túlságosan kalandos vállalkozásnak tűnt.
És most még a szokásosnál is jobban nehezedett vál-
lára a Maddy és közte levő huszonhat év súlya.
- Megértelek, én sem tudom. Még azt sem tudom,
hogy most tulajdonképpen közlöm veled, hogy mi a
helyzet vagy kérdezem, hogy mi legyen, és egyálta-
lán helyes-e, hogy bármelyiket is teszem. Hiszen azt
sem tudhatjuk még, mi lesz velünk, bármi megtör-
ténhet, függetlenül attól, hogy mennyire szeretjük
egymást.
Maddy nagyon őszinte volt, és Bill csodálta ezért.
Amit mondott az asszony, abban pedig tökéletesen
igaza volt. Nagyon szerették egymást, de hogy egy
kapcsolatból mi lesz, azt előre soha nem lehet meg-
mondani. Egy kisbaba azonban nagy felelősség. Eb-
ben is egyetértettek.
- Egész életemben - próbálta megmagyarázni ér-
zéseit Maddy - mások mondták meg nekem, mit csi-
náljak. Így volt ez a gyerekvállalást illetően is. A szü-
leim rám parancsoltak, hogy mondjak le Lizzie-ről.
Bobby Joe elzavart abortuszra. Jack megtiltotta,
hogy szüljek, tehát elmentem a műtétre. Aztán azt is
megtiltotta, hogy Lizzie-vel tartsam a kapcsolatot.
Na, erre már nem voltam hajlandó. És most, hogy a
sors egymás mellé sodort minket ezzel a kisbabával,
biztos akarok lenni benne, hogy azt teszem, amit

426
tennem kell; ami jó nekem is, és nem csak neked.
Mert ha most lemondok Andyről, hogy veled lehes-
sek, később talán úgy érzem majd, hogy olyasmit ta-
gadtam meg magamtól, amit nem lett volna szabad.
Másrészt viszont nem akarlak elveszíteni egy gyerek
miatt, aki nem is az enyém. Érted, mit akarok mon-
dani? - nézett a férfira zavartan.
Bill elmosolyodott, odaült mellé, átkarolta és ma-
gához húzta.
- Értem, bár elég bonyolultan fogalmaztál. Szóval
én nem akarok elvenni tőled semmit, ami jó neked.
A végén még meggyűlölnél érte. Különösen, mivel
nem volt kisbabád Lizzie óta, és az ő életéből elmu-
lasztottál tizenkilenc évet. Én végigélveztem, ahogy
a gyerekeim felnőttek. Nincs jogom hozzá, hogy
megfosszalak ettől téged.
Ez volt az, amit Jacknek mondania kellett volna
hét évvel ezelőtt, amikor összeházasodtak. Ám jack
Hunterben és Bill Alexanderben egyetlen közös vo-
nás sem volt. És az a nő, aki Maddy most volt, a vi-
lágon semmiben nem hasonlított arra a nőre, aki ak-
kor volt, amikor Jackhez feleségül ment. Ez most egy
merőben új és más világ volt.
- Másrészt viszont - folytatta Bill, mert teljesen
őszinte akart lenni Maddyvel - nem tudom, képes
vagyok-e visszaforgatni az idő kerekét ennyi évvel,

427
és egyáltalán akarom-e. Sokkal idősebb vagyok ná-
lad, Maddy. A te korodban az embernek gyerekei
születnek, az én koromban unokái. Ezzel a ténnyel
szembe kell néznünk. Azt hiszem, egy csecsemővel
szemben sem tisztességes dolog, hogy ennyire idős
apja legyen.
Maddy elszomorodott e szavak hallatán, és egyál-
talán nem értett egyet Billel, de nem akarta rákény-
szeríteni az apaságot.
- Szerintem nincs abban semmi rossz, ha valaki
ennyi idősen apa lesz - mondta mély meggyőződés-
sel. - Biztosan nagyszerűen tudnál bánni egy kisba-
bával. Vagy egy gyerekkel. Vagy bárkivel.
Meglehetősen őrült beszélgetés volt ez, már csak
azért is, mert a házasság még szóba sem került köz-
tük. Csakhogy Maddynek döntenie kellett záros ha-
táridőn belül.
- Mit akarsz csinálni? - kérdezte Bill egyszerűen. -
Mit csinálnál, ha én nem léteznék?
- Örökbe fogadnám - felelte Maddy habozás nél-
kül.
- Akkor fogadd örökbe! Nem élheted örökké má-
sok életét, Maddy! Egész eddig azt csináltad. Én bár-
melyik nap meghalhatok. Az is előfordulhat, hogy
úgy döntünk, nagyon szeretjük egymást, de le-
gyünk mégis inkább csak barátok. Jelzem, nem sze-

428
retném, ha tényleg így alakulna. De előfordulhat.
Hallgass a szívedre, Maddy! Ha a dolog mindket-
tőnknek jó, idővel csak megoldjuk a problémákat. És
ki tudja, talán jól is jön egy kissrác, akivel a második
gyerekkoromban majd elbaseballozgathatok.
Maddy csak még jobban szerette őt azért, aho-
gyan mindezt elmondta.
- Teljesen bolondnak fogsz gondolni, ha adoptá-
lom a babát? Azt sem tudom, van-e még állásom.
- Nem ez itt most a leglényegesebb kérdés. Ha
tényleg nincs állásod, öt perc múlva már lesz újra.
A kérdés az, fel akarod-e nevelni valaki más gyere-
két, vállalod-e ezt a felelősséget életed egész hátrale-
vő részére. Ezen kell elgondolkodnod.
- Igen, tudom - felelte Maddy komolyan.
Bill elég jól ismerte ahhoz, hogy tudja, nem fog
meggondolatlanul dönteni.
- Az iménti kérdésedre pedig a válaszom: nem.
Nem gondollak bolondnak Bátornak gondollak.
Fiatalnak. És erősnek, energikusnak. És rendkívül
tiszteletre méltónak és becsületesnek és szeretettel-
jesnek és odaadónak. De bolondnak nem.
Ezzel sokat segített Maddynek a döntés meghozá-
sában.
Az asszony egész éjszaka ébren feküdt ágyában,
reggel pedig felhívta a szociális gondozót, és közöl-

429
te, adoptálni kívánja Andyt. A nő gratulált neki, és
azt mondta, hozzá is kezd a papírok intézéséhez.
Mámorító pillanat volt ez Maddy életében, rögtön
felhívta Billt, azután Lizzie-t, és úgy tűnt, mindket-
ten örülnek az ő örömének.
Amikor később végre elhagyhatta a kórházat,
azokat a ruhadarabokat viselte, amelyeket Bill vett
neki, és egyenesen a férfi házához ment. Egészen
megdöbbentette, hogy még mindig mennyire fá-
radt. Annak ellenére, hogy apróbb sérülésekkel
megúszta a dolgot, a trauma sokat kivett belőle. Et-
től függetlenül azért felhívta a gyártásvezetőt, és
megígérte, hétfőn már munkába áll. Beszélt egy is-
merős biztonsági őrrel is, aki szívesen vállalta, hogy
elmegy vele a holmijáért az R utcai házba. jack felől
Maddy nem hallott, amióta közölte vele, hogy el-
hagyja.
És aznap este ő és Bill a kandalló előtt üldögéltek,
zenét hallgattak és beszélgettek órákig. A férfi fő-
zött, és gyertyafény mellett fogyasztották el a fan-
tasztikus vacsorát. És Maddy nagyon élvezte, hogy
kényeztetik. Most tudta meg, milyen csodás dolog is
az, amiben még soha életében nem volt része. És alig
tudták elhinni, hogy ilyen szerencsések, olyan volt,
mintha álmodnának. Hirtelen Maddy itt lakott Bill
házában, és végre megszabadult jack hatása alól. És

430
előttük állt az élet. Bár Maddy számára kicsit külö-
nösnek tűnt a helyzet. Egészen úgy érezte, mintha
Jack nem is létezett volna, mintha a vele töltött hét
év egyszerűen eltűnt volna az életéből.
- Azt hiszem, ez a csoportterápia tényleg hatásos
- mondta, és az arca ragyogott. - Most már nagylány
vagyok.
Időről időre még átfutottak agyán azonban Jack-
kel kapcsolatos gondolatok. Végül is hét év nagy
idő, és az emlékeket nem lehet egy pillanat alatt el-
törölni, akár jók, akár rosszak. Maddy aggódott Jack
miatt, sajnálta őt, félt, hogy a férfit nagyon lesújtot-
ta, amit mondott neki, és az, hogy ilyen hálátlan
volt. Természetesen nem tudhatta, hogy Jack a hét-
végét azzal a huszonkét éves szőke lánnyal töltötte,
akit Las Vegasban ismert meg, és nagyon jól érezte
magát. Sok minden volt, amit Maddy nem tudott
Jackről, és most már nem is fog megtudni soha.
- Mindössze egy bevásárlóközpontnak kellett fel-
robbannia ahhoz, hogy észre térjen - ugratta Bill. - Jut
eszembe, mikor kapod meg Andyt?
- Még nem tudom. Majd telefonálnak. - És aztán
feltette a kérdést, amely azóta ott motoszkált a fejé-
ben, amióta eldöntötte, hogy adoptálja Andyt: - Le-
szel legalább a keresztapja, ha esetleg más nem is
lermél számára?

431
- Részemről a megtiszteltetés - mosolygott Bill, és
megcsókolta az asszonyt.
Berakták az edényeket a mosogatógépbe, lekap-
csolták a földszinten a lámpákat, azután csendesen
felsétáltak a lépcsőn. Bill a karját lazán Maddy dere-
ka köré fonta, és bevezette a hálószobájába. Az asz-
szony, amikor megérkezett, kevéske holmiját a ven-
dégszobába tette. Pontosan tudta, hogy felesége ha-
lála óta nem volt más nő Bill életében, és ennek már
több mint egy éve.
Leültek az ágy szélére, és beszélgettek még egy
ideig. Nem volt titkuk egymás előtt. És aztán Bill
Maddyre nézett, tekintetéből áradt a szerelem, és
lassan magához húzta a karcsú asszonyt.
- Amikor veled vagyok, újra kölyöknek érzem
magam - suttogta.
Nagyon izgult, kicsit félt is, de ezzel így volt Mad-
dy is. És amikor megcsókolták egymást, a múlt kísér-
tetei köddé váltak mindkettejük körül, jóllehet még
nem véglegesen.
Minden olyan természetesnek tűnt, ahogy bebúj-
tak az ágyba egymás mellé, és feküdtek egymás kar-
jában, összesimulva, mintha mindig együtt lettek
volna. És utána a férfi még sokáig a karjában tartot-
ta az asszonyt, és mosolyogva elmondta neki, mi-
lyen nagyon szereti.

432
- Én is nagyon szeretlek téged, Bill - suttogta
Maddy.
És amint egymás karjában álomba merültek, tud-
ták, hogy Isten egymásnak teremtette őket. Hosszú
utat tettek meg mindketten, de bármennyi fájdalom,
bánat és veszteség érte is őket eközben, az, hogy vé-
gül egymásra találtak, mindent megért.
23. fejezet
másnap a biztonsági őr, akit Maddy megkért,
hogy kísérje el, érte jött Bill házához. Az asz-
szony elmagyarázta neki, mindössze annyit akar
tenni, hogy odamegy az R utcai házhoz, ahol eddig
Jackkel élt, és összeszedi a ruháit. Bőven volt ott bő-
röndje, és bérelt egy kis furgont, hogy mindent egy-
szerre el tudjon szállítani Lizzie lakására. A műtár-
gyakat, a bútorokat, a sok emléket mind szíves örö-
mest ott hagyja Jacknek, semmi mást nem akart,
mint a ruháit és egyéb személyes holmiját. Mindez
nagyon egyszerűnek tűnt. Amíg csak oda nem értek
a házhoz.
A biztonsági őr vezette az autót. Bill felajánlotta,
hogy velük tart, de Maddy megnyugtatta, nem kell
aggódnia. Úgy gondolta, egy-két óránál nem tart to-
vább, amíg összecsomagol, és olyankor mentek,
amikor tudta, hogy Jack már nem lehet otthon. Ám
amint odalépett a bejárati ajtóhoz és bedugta kulcsát

433
a zárba, Maddy tudta, hogy valami baj van. Az ajtó
nem nyílt ki. Maddy újra és újra megpróbálta, min-
dig ugyanaz volt az eredmény A kulcs elfordult, de
a zár nem engedett, és Maddy azon tűnődött, hogy
talán elromolhatott a zár Végül a biztonsági őr is tett
egy kísérletet, azután Maddyre nézett, és közölte, a
zárat kicserélték. Maddy kulcsa hasznavehetetlen
volt.
Elővette mobil telefonját, és Jack irodáját hívta.
A titkárnő azonnal bekapcsolta, pedig Maddy attól
félt, hogy a férfi nem lesz hajlandó beszélni vele.
- Itt vagyok a háznál, a holmimért jöttem - ma-
gyarázta - és nem tudok bejutni. Feltételezem, zárat
cseréltettél. Beugorhatnék most hozzád a kulcsért?
Később majd visszaviszem.
Teljesen ésszerű kérés volt ez, Maddy hangja nyu-
godtan csengett, bár a keze reszketett.
- Miféle holmiról beszélsz? - érdeklődött Jack -
Nincs semmiféle "holmid" a házamban.
- Csak a ruháimat és az ékszereimet szeretném
összeszedni, Jack. Nem viszek el semmi mást. Min-
den más a tiéd maradhat.
- Nem a te tulajdonod a ruha és az ékszer - közöl-
te a férfi fagyos hangon - hanem az enyém. Neked
nincs semmid, Mad, legfeljebb az, ami most rajtad
van. Én fizettem érte. Az én tulajdonom.

434
Épp ahogy neki szokta mondani, hogy az ő tulaj-
dona, gondolta Maddy. De hát a hét év alatt össze-
gyűlt sok ruhája és az ékszerei ott voltak a házban,
és jacknek semmi joga nem volt rá, hogy megtartsa,
hacsak nem így akar bosszút állni.
- Mégis mihez fogsz kezdeni a ruháimmal? - kér-
dezte Maddy nyugodtan.
- Az ékszereket két napja átküldtem a Sotheby's-
be, hogy árverezzék el. A cuccaidat még aznap elvi-
tettem a szeméttelepre, amikor megmondtad, hogy
elhagysz. Szóltam, hogy égessék el.
- Ez nem igaz!
- Dehogynem. Gondoltam, nem szeretnéd, ha
más járna a cuccaidban, Mad. - Úgy mondta ezt,
mintha nagy szívességet tett volna Maddynek. -
Nincs abban a házban a világon semmi, ami a tiéd.
Még az ékszerek sem képviseltek különösebb ér-
téket. Maddy sosem kapott igazán drága, grandió-
zus ékszereket férjétől, ő maga is jobban kedvelte a
szolid, finom, kisebb darabokat. Ezekért viszont Jack
nem fog valami sok pénzt kapni. Maddyt teljesen
megdöbbentette a férfi kicsinyessége, aljassága.
- Hogy tehettél ilyet?
- Megmondtam, Mad. Velem nem szórakozol. Ha
menni akarsz, fizesd meg az árát.
- Mást sem csináltam, amióta csak ismerlek, jack

435
- mondta az asszony közönyös hangon, bár minden
ízében remegett az idegességtől. Úgy érezte magát,
mintha kirabolták volna, amint ott állt a ház előtt,
azokban a ruhadarabokban, amelyeket Bill vett
neki.
- Fogsz te még meglepődni! - sziszegte Jack a te-
lefonba olyan hangon, hogy Maddy megrettent.
- Jól van - felelte, azzal lecsapta a telefont.
Amikor visszaért Bill házába, a férfi az íróasztalá-
nál dolgozott. Meglepetten pillantott fel, nem számí-
tott rá, hogy Maddy ilyen hamar visszajön.
- Mi történt? Összepakolt mindent, mire odaértél?
- Mondhatni. Azt mondja, mindent elégettetett.
Lecseréltette a zárakat, be sem jutottam. Felhívtam.
Azt mondta, az ékszereimet elárverezteti a Sothe-
by's-ben, a ruháimat meg a szeméttelepre vitette.
- Micsoda kicsinyes patkány! Fütyülj rá, Maddy!
Majd veszel új holmikat.
- Hát, igen.
Maddy mégis valahogy úgy érezte, mintha meg-
becstelenítették volna. És most nem volt semmije.
Nem lesz olcsó mulatság egy teljes új ruhatárat be-
szerezni.
Nagyon megrázta, amit Jack tett vele, ennek elle-
nére kellemesen telt a hétvége, és Maddy lelkileg
igyekezett felkészülni az elkerülhetetlennek látszó

436
összecsapásra Jac.kkel, amelyre majd hétfőn fog nyil-
ván sor kerülni, amikor bemegy dolgozni. Tudta, ret-
tenetesen nehéz lesz így jacknek dolgozni, de sze-
rette a munkáját, nem akart lemondani róla.
- Szerintem fel kéne mondanod - vetette fel Bill. -
Rengeteg tévétársaság boldog lenne, ha náluk dol-
goznál.
- Egyelőre jobban szeretném, ha minden marad-
na a régiben, ami a munkát illeti - felelte Maddy.
Nem volt ez valami ésszerű döntés, de Bill nem vi-
tatkozott. Végül is épp elég megrázkódtatás érte az
asszonyt egy hét alatt, a robbantástól a férjével való
szakításon át minden személyes holmija elveszté-
séig.
Ám az, ami végül történt, amikor hétfőn reggel
munkába ment, teljesen váratlanul érte Maddyt. Bill
a kiadójához ment egy megbeszélésre, útközben ki-
tette az asszonyt a tévétársaság székháza előtt.
Maddy, kabátja hajtókáján a céges kitűzővel, arcán
bátor mosollyal belépett az ajtón, és a fémdetekto-
ros kapu felé ballagott. Szeme sarkából észrevette,
hogy a biztonsági szolgálat vezetője elindul feléje.
A férfi félrevonta, és elmagyarázta néki, hogy nem
mehet fel.
- De hát miért nem? - kérdezte meglepetten az
asszony. Átfutott az agyán, hogy talán bombariadó

437
van, vagy őt fenyegette meg valami őrült megint.
- Tilos felmennie, asszonyom - felelte a férfi őszin-
tén. - Ez Mr Hunter parancsa. Igazán sajnálom, asz-
szonyom, de nem léphet be az épületbe.
Tehát nem csupán azonnali hatállyal felmondtak
neki, hanem egyenesen persona non grata lett belőle.
Ha a biztonsági őr megüti, az sem döbbentette vol-
na meg jobban Maddyt, mint ezek a szavak. Ezek
szerint tehát Jack becsapta az orra előtt az ajtót. S ne-
ki nincs többé állása, nincs többé ruhája, nincs többé
szerencséje. Maddyn egy pillanatra pánik félelem lett
úrrá, épp ahogy Jack eltervezte. Úgy érezte, most
már csak az kell, hogy valaki a kezébe nyomjon egy
jegyet a Knoxville-be tartó távolsági buszra.
Maddy nagy levegőt vett, kiment az épületből, és
azt mondogatta magában, bármit művel is vele Jack,
nem tudja tönkretenni, elpusztítani. Nyilván azért
bünteti őt, mert elhagyta. Maddy emlékeztette ön-
magát arra, hogy nem tett semmi rosszat. Mindazok
után, amit a férfi művelt vele, igenis joga van a sza-
badsághoz. De mi lesz, ha nem talál másik állást, fu-
tott át az agyán. Mi lesz, ha Bill ráun, vagy ha
Jacknek igaza van abban, hogy ő semmire sem jó,
egy senki?! Miközben a fejében egymást kergették a
szörnyűbbnél szörnyűbb gondolatok, elindult az ut-
cán, fel sem fogva, hogy mit csinál, és gyalogolt egé-

438
szen Bill házáig. Több mint egy órán át gyalogolt, és
mire odaért, teljesen kimerült.
Bill addigra már hazaért, és amikor meglátta az
asszonyt, meghökkent. Maddy halálsápadt volt, és
amint Billt megpillantotta, zokogásban tört ki. Alig
bírta elmondani, mi történt.
- Nyugodj meg! - A férfi hangja nagyon határo-
zottan csengett. - Nyugodj meg, Maddy! Minden
rendben lesz. Az a gazember nem bánthat többé.
- De igen! Csatornatöltelék leszek, épp ahogy
mondta. És vissza kell mennem Knoxville-be!
Teljesen ésszerűtlenül viselkedett, de rövid idő
alatt túlságosan sok mindenen ment keresztül, és
pánikba esett. Valójában bőven volt megtakarított
pénze a bankban, és ott volt neki Bill, mégis úgy
érezte magát, mintha nem lenne senkije és semmije,
és ez pontosan az volt, amit Jack elérni akart. A férfi
nagyon jól tudta, hogyan fog Maddy reagálni, mi-
lyen rémült és kétségbeesett lesz, és ő éppen ezt
akarta. Beállt a hadiállapot.
- Nem mész Knoxville-be, Maddy! Nem mész se-
hová, legfeljebb ügyvédhez. De nem olyanhoz, akit
jack fizet.
Miután sikerült Maddyt valamennyire lecsillapíta-
nia, felhívott egy ismerős ügyvédet, és délután elkí-
sérte hozzá az asszonyt. Az ügyvéd azt mondta, arra

439
nyilvánvalóan nem képes, hogy visszaszerezze Mad-
dy ruháit, annak érdekében viszont, hogy Jack kény
telen legyen tiszteletben tartani aláírt szerződéseket,
szíves örömest teszi meg a szükséges lépéseket. El-
magyarázta, Jacknek ki kell fizetnie felesége meg-
semmisített személyes tárgyainak értékét, és termé-
szetesen ki kell fizetnie a jelentős összegű végkielégí-
tést. Az ügyvéd milliós nagyságrendű kártérítést em-
legetett a szerződésszegésért, az épületből való kitil-
tásért, és Maddy álmélkodva hallgatta. Félelmeivel
ellentétben nem volt tehát sem tehetetlen, sem Jack
áldozata. A férfi drágán megfizet azért, amit vele tett,
mi több, azzal is számolnia kell, hogy amikor az ügy
nyilvánosságra kerül, milyen hatással lesz majd a ró-
la kialakult vélemény az üzleti ügyeire.
- Hát így áll a dolog, Mrs. Hunter' A férje igazán
nincs irigylésre méltó helyzetben. Bosszanthatja önt,
okozhat kellemetlen perceket, de ezt nem úszhatja
meg. És mivel közismert ember, két lábon járó cél-
tábla. Nagyon kedvező megállapodást fogunk kötni
vele, vagy bíróság elé visszük az ügyet, ott pedig
megítélik nekünk a kártérítést.
Maddy arca ragyogott, akárcsak egy kislányé, aki
új babát kapott karácsonyra. Amikor kiléptek az
ügyvéd irodájából, zavartan Billre vigyorgott.
- Ne haragudj, hogy délelőtt úgy kiborultam.

440
Annyira megrémültem, és olyan szörnyű volt, ami-
kor a biztonsági őr azt mondta, hogy hagyjam el az
épületet.
- El tudom képzelni - mondta együttérzőn Bill. -
Szemétség volt jack részéről, és pont ezért csinálta.
És ne is áltasd magad azzal, hogy ez volt az utolsó
szemétsége. Gyanítom, a beteges agyából kipattan
még néhány gusztustalan ötlet, és mindet ki fogja
próbálni rajtad, amíg csak a bíróságtól meg nem
kapja a magáét. És talán még azután is. Erősnek kell
lenned, Maddy!
- Igen, tudom - sóhajtott leverten az asszony.
Egész más volt beszélni a dologról, mint megtapasz-
talni.
És másnap reggel a háború folytatódott. Maddy és
Bill nyugodtan, békésen reggelizett és újságot olva-
sott. Az asszony hirtelen rémült kis hangot hallatott,
és Bill felkapta a fejét.
- Mi a baj?
Maddy könnyes szemmel nyújtotta felé a lapot,
amelyet olvasott. A tizenkettedik oldalon levő cik-
kecskében azt ecsetelték, hogy Maddy Hunternek
meg kell válnia műsorvezetői székétől, mert ideg-
összeroppanást kapott, miután tizennégy órát töl-
tött a felrobbantott bevásárlóközpont romjai alatt.
- Úristen - nyögött fel az asszony - Azt fogják

441
hinni, hogy őrült vagyok. Sehol nem kapok így
munkát.
- A nyomorult gazember! - morgott Bill. Figyel-
mesen még egyszer átolvasta a cikket, azután hívta
az ügyvédet, aki azt mondta, beperelhetik Jacket hi-
telrontásért. Most már nyilvánvaló volt, Jack Hunter
egyetlen célja az életben az, hogy bosszút álljon
Maddyn, és tönkretegye, kerüljön az bármibe is.
Maddy a következő héten megint elment a bántal-
mazott nők csoportterápiás gyűlésére, és elmondta
sorstársainak, mit művelt vele a férje. A történet sen-
kit nem lepett meg. Figyelmeztették, hogy lesz ez
még rosszabb is, és vigyázzon, mert most már tettle-
gességig is fajulhat a dolog. A csoport vezetője is-
mertette a szociopátiás viselkedés jellemzőit, és
mintha egyenesen Jackről beszélt volna. Maddy be-
számolt a hallottakról Billnek, aki tökéletesen egyet-
értett a pszichiáternővel Jack megítélését illetően.
- Nagyon vigyázz magadra, amíg nem leszek itt-
hon, Maddy Betegre fogom aggódni magam miat-
tad. Bár velem jönnél!
Maddy hosszan győzködte a férfit az elmúlt na-
pok során, hogy mégiscsak utazzon el Vermontba
karácsonyra, ahogyan eredetileg tervezte. Végül Bill
beadta a derekát, és úgy volt, hogy pár nap múlva
indul. Maddy azonban a városban akart maradni,

442
hogy segítsen Lizzie-nek berendezkedni a lakásban.
A lány pontosan azon a napon érkezik majd, amikor
Bill elutazik. És Maddynek még mindig az volt a vé-
leménye, hogy jobb lenne, ha Lizzie-vel lakna. Sze-
retett Billel lenni, de nem akarta, hogy a férfi netán
úgy érezze, kényszerhelyzetben van. Arról nem is
beszélve, hogy ha elintéződik az örökbefogadás, a
kisbaba végképp megzavarná az Alexander-ház bé-
kés nyugalmát.
- Ne aggódj! Minden rendben lesz - nyugtatgatta
Billt az asszony.
Már nem tartott attól, hogy Jack esetleg fizikai erő-
szakhoz folyamodna vele szemben. Nyilvánvaló
volt számára, hogy a férfi alattomos ténykedésével
sokkal nagyobb kárt akar benne tenni, mint néhány
kék-zöld folt.
Az ügyvéd helyreigazítást kért a Maddy állítóla-
gos ideg-összeroppanásáról tudósító laptól, és a
szakmában futótűzként terjedt a hír, hogy az egyik
legnépszerűbb híradós műsorvezető azért nem lát-
ható többé a képernyőn, mert bosszúszomjas exférje
felmondott neki. Két napon három igen jelentős té-
vétársaság kereste meg Maddyt rendkívül kedvező
ajánlatokkal. Ő azonban gondolkodási időt kért. He-
lyesen akart dönteni, nem pedig gyorsan. Viszont
legalább megnyugodott végre, hogy nem lesz örök-

443
ké munkanélküli. .
Miután Bill elutazott, Maddy átment Lizzie laká-
sába rendezkedni, és mire a lány megérkezett, a vi-
dám, otthonos kis lakásban tökéletes rend uralko-
dott. És Lizzie majd kiugrott a bőréből örömében,
amikor megtudta, hogy anyja odaköltözik hozzá.
Anya és lánya hosszú órákon át beszélgetett, ter-
vezgetett, Bill pedig azonnal telefonált, amint meg-
érkezett Vermontba. Maddy máris rettenetesen
hiányzott neki.
- Miért nem jöttök fel karácsonyra? - kérdezte.
- Nem szeretnék a gyerekeid terhére lenni.
- Nagyon örülnének neked, Maddy.
- Mit szólnál karácsony másnapjához?
Ez ésszerű kompromisszumnak tűnt, és Lizzie
többször említette már, mennyire szeretne megta-
nulni sízni. Billt egészen felvillanyozta ez a javaslat,
Lizzie pedig örömmámorban úszott, amikor Maddy
elmondta neki, mit beszélt meg a férfival.
Bill még egyszer telefonált, mielőtt aludni ment,
hogy megmondja Maddynek, mennyire szereti.
- Úgy gondolom, újra kell tárgyalnunk a lakás-
ügyedet - jelentette ki határozottan. - Nem tartom
jó ötletnek, hogy odaköltözz Lizzie nyakára abba a
pici lakásba, ahol csak egy hálószoba van. Arról nem
is beszélve; hogy hiányozni fogsz nekem.

444
Maddy egy ideje már azon tanakodott, hogy keres
magának egy külön lakást, mert nem akart sem
Billnek, sem a lányának terhére lenni. A férfi azon-
ban érezhetően megbántódott, amikor megtudta,
hogy Maddy egyszerűen átköltözött Lizzie-hez.
- A ruhatáram jelenlegi méretét tekintve - neve-
tett Maddy szomorkásan - egy újabb költözés ne-
kem meg sem kottyan.
- Jól van. Azt akarom, hogy amint hazaérek, köl-
tözz vissza hozzám. Itt az ideje, Maddy - mondta
gyengéden. - Mindketten épp elég magányos, fáj-
dalmas percet éltünk át. Kezdjünk együtt új életet!
Maddy nem tudta pontosan, Bill mit ért ez alatt,
de kínosnak érezte rákérdezni. És egyébként is, bő-
ven van idejük mindent megbeszélni.
Másnap volt december 24-e. Maddy és Lizzie el-
ment karácsonyfát venni, azután együtt feldíszítet-
ték, és közben rengeteget nevettek. Mennyire más
volt ez, mint azok a sivár, komor karácsonyok
Jackkel abban az undok virginiai házban! Maddy
úgy érezte, ez élete legboldogabb karácsonya, bár
Jack még gyakran jutott az eszébe, és ilyenkor min-
dig arra gondolt, milyen kár, hogy a házasságuk
ilyen rémes véget ért. Rendszeresen emlékeztette
azonban önmagát arra, hogy Jack nélkül lényegesen
jobb lesz az élete. És valahányszor felmerült benne

445
valami kellemes emlék vele kapcsolatban, gyorsan
felidézett egy-egy kellemetlent, amiből egyébként
sokkal több volt. Ám amire Maddy a leggyakrabban
gondolt, az az volt, milyen szerencsés, hogy itt van
neki Bill és Lizzie!
És december 24-én délután kettőkor befutott az a
telefonhívás, amit annyira várt.
- Üdvözlöm, anyuka - mondta a vonal túlsó vé-
gén egy ismerős hang. A szociális gondozó volt az,
aki segített az örökbefogadás intézésében. - Itt van
velem egy fiúcska, aki szeretne hazamenni kará-
csonyra a mamájához.
- Komolyan mondja? Most rögtön elhozhatom?
Lizzie-re nézett, hevesen integetett, de a lány nem
értette, mit akar anyja elmutogatni, csak a fejét rázta
és nevetett.
- A magáé. A bíró ma reggel írta alá a papírokat.
Úgy gondolta, biztosan sokat jelent ez magának így
karácsonykor Úgyhogy a kicsi itt van az irodámban,
a nevelőszülők az előbb hozták meg. Jöhet érte bár-
mikor a délután folyamán, de én is szeretnék már
hazamenni a saját gyerekeimhez.
- Húsz perc múlva ott vagyok. - Maddy letette a
kagylót, és elmondta Lizzie-nek, mi történt. - Ugye,
velem jössz? - kérdezte idegesen.
Soha nem viselte gondját kisbabának. Ez az egész

446
teljesen új lesz a számára. Nem vásárolt még sem-
mit, nem akart úgymond előre inni a medve bőrére,
és nem is hitte, hogy ilyen gyorsan elintéződik az
örökbefogadás.
- Menjünk el a babáért, aztán majd bevásárolunk
-javasolta Lizzie okosan.
Gyakran vigyázott kisebb fogadott testvéreire a
különböző nevelőszülőknél, így lényegesen többet
tudott a kisbabákról és gondozásukról, mint az
anyja.
- Azt sem tudom, mit kell venni... pelenka, táp-
szer... csörgő, játékok... ilyesmi kell, ugye?
Maddy olyan izgatott volt, hogy azt sem tudta,
hová kapjon. Végül fogta kabátját, táskáját, és a sar-
kában Lizzie-vel kirohant a lakásból.
És a szociális gondozó irodájában ott várt rájuk
Andy. Fehér sapka és kabátka volt rajta, kék frottír-
rugdalózó, mellette pedig egy kis játék mackó he-
vert, amelyet a nevelőszülőktől kapott karácsonyra.
Békésen szuszogott, amikor Maddy föléhajolt, és
gyengéden a karjába vette. Az asszony szeme hirte-
len könnybe lábadt, és Lizzie-re nézett. Még min-
dig rettenetesen furdalta a lelkiismeret, amiért ak-
kor régen lemondott lányáról. Lizzie azonban szem-
látomást megértette, anyja mit érez, és átkarolta a
vállát.

447
- Jól van, anyu... szeretlek.
- Én is szeretlek téged, kicsim - mondta Maddy,
és megcsókolta lánya arcát, épp amikor a baba feléb-
redt és sírni kezdett.
Az asszony tanácstalanul nézte, megpróbálta rin-
gatni.
- Szerintem éhes - közölte Lizzie magabiztosan.
A szociális gondozó odaadott neki egy táskát,
amelyben a kisfiú holmija és cumisüvege volt, és egy
lista a vele kapcsolatos tudnivalókról. Átadott egy
vastag borítékot is az örökbefogadási iratokkal. A ba-
ba tehát Maddyé volt. Az asszony már eldöntötte,
nem akarja, hogy a továbbiakban bármi köze legyen
Jack Hunterhez, ezért visszaveszi lánykori nevét, a
Beaumont-t. A kisfiú is ezt kapta vezetéknévül, így
most Andrew Villiam Beaumont-nak hívták. Máso-
dik nevét természetesen keresztapja után kapta. És
amint elhagyták a szociális gondozó irodáját, Mad-
dy áhítatos arccal cipelte takaróba bugyolált kincsét.
Hazafelé menet megálltak egy bababoltnál, és
megvettek mindent, amit csak Lizzie és az eladónő
javasolt. Beugrottak a szupermarketba is, és ezután
a taxit úgy megtöltötték a csomagok, hogy ők ma-
guk alig fértek be.
Amint beléptek a lakásba, csörögni kezdett a tele-
fon.

448
- Majd én fogom addig, anyu - jelentkezett
Lizzie.
Maddy legszívesebben egyetlen pillanatra sem
vált volna meg a kicsitől. Most már biztosan tudta,
hogy helyesen döntött, pontosan ez volt az, amit
akart, amire szüksége volt.
- Hol voltatok? - kérdezte a telefonban Bill.
Egész délután korcsolyázott az unokáival, alig
várta, hogy elmesélhesse Maddynek.
- Hazahoztuk a keresztfiadat - felelte büszkén
Maddy.
Lizzie felkapcsolta a karácsonyfán az égőket, és a
meleg, otthonos kis lakásban igazi karácsonyi han-
gulat lett.
Bill egy pillanatig nem tudta, miről beszél az asz-
szony, de aztán kapcsolt, és elmosolyodott. Maddy
hangján érződött, milyen boldog.
- Ez aztán a karácsonyi ajándék! És hogy van?
- Olyan gyönyörű, Bill - lelkendezett az asszony,
és közben mosolyogva nézte gyermekeit. - Annyira
nem szép, mint a nővére volt, de nagyon aranyos.
Majd meglátod.
- Magaddal hozod?
Bill ahogy kimondta a szavakat, tudta, ez buta
kérdés volt. Maddy nem tudta volna kire hagyni a
kicsit, akit pedig nem kellett már félteni az utazástól,

449
hisz két és fél hónapos erős, egészséges fiú volt.
- Szeretném. Ha nektek nem jelent problémát.
- Hozd csak! A srácok imádni fogják. És gondo-
lom, nekem sem árt összeismerkedni vele, ha már a
keresztapja leszek.
Bill este még egyszer telefonált, és aztán másnap
reggel is. Maddy és Lizzie elment az éjféli misére.
Magukkal vitték Andyt is, aki végigaludta az egé-
szet. Maddy befektette az elegáns kék mózeskosár-
ba, és Andy úgy festett, akár egy kis herceg vadonat-
új kék sapkájában, kabátkájában, a puha, meleg kék
takaró alatt.
Karácsony reggelén anya és lánya kibontotta az
ajándékokat. Volt ott táska, kesztyű, könyv, pulóver
és parfüm. Ám a legszebb ajándék a kis Andy volt,
amint ott feküdt mózeskosarában. És amikor Maddy
föléhajolt és megcsókolta, a fiúcska rámosolygott.
Maddy tudta, ezt a pillanatot soha nem felejti el,
ezért az ajándékért örökké hálás lesz. Karjába vette
a babát, és egy néma fohásszal köszönetet mondott
Annie-nek ezért a csodálatos ajándékért.
24. fejezet
Karácsony másnapján Maddy és Lizzie bérelt ko-
csival útnak indult Vermont felé. Az autót ros-
kadásig megrakták Andy holmijaival. A kicsi az út
legnagyobb részét átaludta, anya és lánya pedig be-

450
szélgetett, nevetgélt. Útközben megálltak egy ham-
burgerre, és amíg falatoztak, Maddy a cumisüvegből
etette Andyt. Soha életében nem volt még ilyen bol-
dog, sem ilyen biztos abban, hogy helyesen cseleke-
dett. Most jött csak rá, hogy Jack mit vett el tőle, ami-
kor rábeszélte, hogy köttesse el a petevezetékét. El-
vett tőle sok minden mást is. Az önbizalmát, az ön-
becsülését, a hitét, az erejét. És cserébe mindössze
egy állást és anyagi javakat adott. Maddy tudta,
aránytalanul nagy árat fizetett a fényűzésért.
- Tudod már, melyik ajánlatot fogadod el? - kér-
dezte Lizzie, miközben egyre közeledtek Bill sugar-
bushbeli háza felé.
- Még nem döntöttem. Először ki akarom élvezni,
hogy veled és Andyvel lehetek. Ez az első és utolsó
lehetőségem, hogy főállású anyuka legyek. Ha visz-
szamegyek dolgozni, megint soha semmire nem lesz
időm. Úgyhogy nem sietős döntenem.
Megtakarított pénzéből még alig költött, így anya-
gi gondjai sem voltak egyelőre, és ha ügyvédjének
hihetett, nem lesznek a továbbiakban sem. Az ügy-
véd nagy lelkesedéssel készült a Jack és a tévétársa-
ság elleni perre. Jacknek valószínűleg hatalmas
összegű végkielégítést kell fizetnie, amiért egyik
napról a másikra kitiltotta őt a munkahelyéről. Ám
az ügyvédnek ez nem volt elég, úgy döntött, egy kis

451
hitelrontással, rágalmazással, miegyébbel is megspé-
keli az esetet. Maddy persze elégedetten hallgatta a
jogász beszámolóit a fejleményekről, de pillanatnyi-
lag igazából csakis Lizzie és Andy érdekelte. És ter-
mészetesen Bill.
Este hatkor érkeztek meg a sugarbushi ház elé,
épp vacsoraidőben. Bill unokái majd kiugrottak a
bőrükből örömükben, amikor meglátták a kisbabát.
És Andy mosolygott rájuk. Amikor pedig a legkisebb
unoka, aki két és fél éves volt, "Süti, süti pogácsát"
játszott vele, nagyokat kacagott.
Miután mind megvacsoráztak, Lizzie elvette anyjá-
tól Andyt, azt mondta, majd ő lefekteti. Maddy segí-
tett Bill lányának és menyeinek rendet rakni a kony-
hában, azután Billel leültek a kandalló elé, és kicsit el-
beszélgettek. És amikor mindenki felment az emeletre
aludni, Bill azt javasolta, sétáljanak egyet. Fagyott, de
a csillagok ragyogtak, és a hó ropogott a lábuk alatt.
Az öreg ház hatalmas volt és kényelmes, és szemláto-
mást az egész család nagyon szeretett itt. Mind ked-
ves emberek voltak, szerettek együtt lenni. És úgy
tűnt, egyikük sem találta megdöbbentőnek vagy meg-
botránkoztatónak Bill és Maddy kapcsolatát.
- Csodálatos a családod - mondta az asszony,
amint kéz a kézben ballagtak.
A ház fala mellett sorakoztak a sílécek, és Maddy

452
alig várta, hogy másnap sízni mehessen Billel, per-
sze csak ha lesz, aki addig vigyáz a babára. Erre most
már mindig gondolnia kellett, és bár tudta, hogy egy
ideig szokatlan lesz ez az új nézőpont számára,
cseppet sem bánta.
- Köszönöm - mosolygott Bill, azután átölelte
vastagon bebugyolált kedvesét. - Aranyos a baba.
És Bill számára nyilvánvaló volt, hogy Maddy
máris mennyire szereti. Nem lett volna helyes, ha az
asszony ezt nem tapasztalhatja meg. És olyan életet
adhat a gyermeknek, amit az édesanyja soha nem
lett volna képes. Isten tudta, mit csinál, amikor hár-
mukat egymás mellé terelte azon a szörnyű éjsza-
kán. És neki, ismerte fel Bill, nincs joga megkérdője-
lezni egy ilyen, a legfelsőbb szintről származó dön-
tést.
- Sokat gondolkódtam - mondta, miután vissza-
fordultak a ház felé.
Maddy ijedt arccal nézett a férfira. Úgy gondolta,
tudja, mi következik.
- Nem vagyok benne biztos, hogy akarok hallani
róla - közölte, és elfordította a fejét, hogy Bill ne lás-
sa könnyeit.
- Miért nem? - kérdezte a férfi.
Megálltak a hóborította ösvényen, Bill maga felé
fordította Maddyt, hogy a szemébe tudjon nézni.

453
- Átgondoltam sok mindent. Úgy gondoltam, ta-
lán érdekelhet.
- Rólunk van szó? - kérdezte elcsukló hangon
Maddy.
Rettegett, hogy ilyen hamar, alighogy elkezdő-
dött, máris vége. Hát hiába, azt élet már csak ilyen.
És a sors őhozzá sosem volt valami kegyes, csak
mostanában. Amióta itt van neki Bill, Lizzie és Andy.
Mert amióta ők vele vannak, tulajdonképpen azóta
van élete.
- Ne félj, Maddy! - súgta lágyan Bill.
Ölelte az asszonyt, és érezte, hogy remeg.
- De félek. Nem akarlak elveszíteni.
- Pedig erre nincs garancia - felelte őszintén a fér-
fi. - Előtted sokkal hosszabb út áll még, mint előt-
tem. De azt hiszem, rájöttem életemnek ezen a pont-
ján, hogy nem az a lényeg, mikor érsz oda vagy mi-
lyen gyorsan, a lényeg maga az utazás. Mindaddig,
amíg együtt haladunk az úton, és jól csináljuk, ennél
több talán nem is kell. Soha senki nem tudhatja, mi
vár rá a következő kanyar után. Ezért kell a bizalom.
Maddy még mindig nem tudta biztosan, mit akar
Bill mondani. És Bill semmit sem akart annyira, mint
Maddyt megnyugtatni.
- Nem foglak elhagyni, Maddy. Nem megyek se-
hová. És soha nem akarlak bántani.

454
Ez azonban néha mégis elő fog fordulni, mindkét
irányban. Elkerülhetetlenül. De nem nagy baj, ha
nincs benne rosszindulat. Ezt mindketten megértet-
ték.
- Én sem akarlak bántani téged - felelte halkan az
asszony, és kapaszkodott a férfiba, mintha az élete
múlna rajta, és bizonyos értelemben ez így is volt.
Érezte, ez az az ember, akitől nem kell félnie. És ez az
új élet.
- Voltaképpen azt próbálom elmondani - folytat-
ta Bill, és mosolyogva nézett le Maddyre a fagyos éj-
szakában - hogy rájöttem; talán még jót is tesz, ha
hetvenévesen baseballozom. Ha másként nem is,
legfeljebb úgy, hogy Andy majd mindig odadobja a
tolókocsimhoz a labdát.
Maddy ajka különös mosolyra húzódott.
- Aligha leszel te hetvenévesen tolókocsiban!
- Ki tudja? - nevetett Bill. - Lehet, hogy addigra
teljesen kikészítesz. Isten a tudója, máris jó eredmé-
nyeket értél el ebben a műfajban. Robbantások, cse-
csemők, őrült exférjek... igazán izgalmassá teszed az
életem. De nem csak a keresztapja akarok lenni. An-
nál többet érdemel. Mind többet érdemlünk.
- A baseballedzője is akarsz lenni? - ugratta
Maddy.
Úgy érezte, végre révbe ért. Megtalálta azt, akire

455
hosszú-hosszú ideje várt; tulajdonképpen egész éle-
tében őt várta. Bill mellett végre biztonságban lesz.
- Szóval azt próbálom már egy órája kinyögni,
hogy a férjed akarok lenni. Mit szólsz hozzá,
Maddy?
- Mit fognak szólni a gyerekeid?
Ez a kérdés nagyon aggasztotta, mert máris meg-
szerette ezeket a kedves embereket.
- Valószínűleg azt fogják mondani, hogy őrült va-
gyok, és igazuk is lesz. De azt hiszem, mégis ez a he-
lyes döntés, mindkettőnk... mindannyiunk számá-
ra... Már régóta tudom. Csak abban nem voltam biz-
tos, neked mennyi időbe telik rájönni.
- Hát, elég lassan ment - sóhajtott fel Maddy.
- Mondtam, Maddy, nem az a lényeg, milyen
gyorsan érsz oda. Az utazás maga, ez a lényeg. Szó-
val, mit gondolsz?
- Azt, hogy nagyon szerencsés vagyok - suttogta
az asszony.
- Én is - mondta Bill, azzal átkarolta Maddy vál-
lát, úgy ballagtak a ház felé.
Lizzie, karjában kisöccsével egy emeleti ablakból
nézte őket. És Maddy, mintha megérezte volna, fel-
pillantott, elmosolyodott és integetett neki. És amint
beléptek a házba, Bill megállította Maddyt az ajtó-
ban és megcsókolta. Tudták, ezentúl együtt halad-

456
nak az úton, és az utazás még sokáig fog tartani.

ISBN 963 203 038 9

Maecenas Könyvkiadó, Budapest
Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
Tipográfia és műszaki szerkesztés: Szakálos Mihály
Szedte és tördelte az Alinea Kft.
Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Felelős vezető Bördős jános ügyvezető igazgató
Terjedelem: 20 (A/5) ív

457