Daniel e Steel

Meghal gatott imádságok

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: Answered Prayers

Published by Delacorte Press

Random House, Inc., New York

Copyright © 2002 by Danielle Steel

Jacket Design by Jorge Martinez and Andrew M. Newman

Jacket Photo by Thomas Del Brase/Getty Images

Hand Lettering by David Gatti

Author Photo © Brigitte Lacombe

Fordította Komáromy Dániel

A fedél magyar változata Neyer Éva munkája

Második kiadás

Hungarian edition

© by Maecenas Könyvkiadó, 2003, 2007

Hungarian translation

© by Komáromy Dániel, 2003, 2007

Mindennél csodálatosabb gyermekeimnek,

meghallgatott imáim gyümölcseinek,

Beatrixnak, Trevornak, Toddnak, Samanthának,

Victoriának, Vanessának, Maxxnek, Zarának,

és Nicknek is, aki nem csak imámból született,

de most és mindörökké

ott él imáimban meg a szívemben.

Mindnyájatokat teljes szívemből

és lelkemből szeretlek.

Szerető

Édesanyátok/d.s.
1.
FAITH Madison megterítette az asztalt, el igazgatta a

salátástálakat, és egy pillantást vetett a sütőre, amelyben a

vacsora rotyogott. Az apró termetű, komoly, elegáns asszony

mélyen kivágott sötét ruhát viselt, és negyvenhét évesen még

mindig éppoly kar csú volt, mint huszonhat esztendővel azelőtt,

amikor hozzáment Alex Madisonhoz. Zöld szemével, kontyba

fogott hosszú, szőke hajával mintha csak egy Degas-festményről

lépett volna le. Sóhajtott, és leült az egyik konyhaszékre.

A New York–i keleti Hetvennegyedik utcában álló, előkelő

kőhomlokzatú sorház halálos csöndbe burkolódzott. Miközben

Faith Alexre várt, még a falióra ke tyegését is hallotta. Egy percre

lehunyta a szemét, és visszagondolt arra, ami aznap délután

történt. Kisvár tatva hallotta, amint a bejárati ajtó kinyílik, majd

újra becsapódik. De semmi mást, sem a férfi lépteit, sem egy

köszönést, amikor belépett a házba. Alex mindig így jött haza.

Bezárta az ajtót, letette az aktatáskáját, felakasztotta a kabátját,

és átfutotta a postát. Aztán megkereste a feleségét. Előbb az

asszony szobájába ment, és csak ezután lépett be a konyhába.

Alex Madison ötvenkét éves volt. Megismerkedé sükkor Faith

még a Barnardra járt, a férfi pedig köz gazdaságtant hallgatott a

Columbián. Akkoriban min den másképp volt. Alexet elbűvölte

Faith nyitottsága, szívélyessége, elevensége, amely szöges ellen-

tétben állt a férfi hűvös, hallgatag és kimért viselkedésével. A

diploma megszerzése után házasodtak össze. Alex az óta befek-

tetési tanácsadóként dolgozott. Az asszony egy évig a Vogue

magazinnál töltött be szerkesztőhe lyettesi állást, majd otthagyta

az újságírást, amikor jo got kezdett hallgatni. Első gyermekük

születésekor azonban abbahagyta tanulmányait. Eloise nemrég

múlt huszonnégy, és szeptember elején Londonba köl tözött. A

Christie’s aukciós háznál kapott állást, ahol rengeteget tanult

a régiségekről. Faith fiatalabbik lá nya, a tizennyolc esztendős

Zoe pedig elsőéves volt a Brownon. Huszonnégy évnyi főállású

anyaságot köve tően az asszony két hónapja nem talált tennivalót.

A lá nyok elmentek – és a házaspár hirtelen magára maradt.

– Szia! Milyen volt? – kérdezte Alex, ahogy belépett a

konyhába. A férfi fáradt arccal pillantott a feleségére, majd

helyet foglalt. Keményen dolgozott két tőzsdei bevezetésen.

Még csak eszébe sem jutott, hogy meg ölelje vagy megcsókolja a

nejét. Általában a szoba túlsó végéből beszélt vele. Ennek persze

nem valamiféle el lenszenv volt az oka, egyszerűen csak évek

teltek már el azóta, hogy utoljára csókkal üdvözölte hitvesét. Az

asszony már az idejét sem tudta, mikor szokott le erről a férje.

A gyerekek túlzottan elfoglalták, amíg egy nap rá nem ébredt,

hogy Alex már jó ideje nem ölelte meg. Amikor a férfi estén-

ként hazaérkezett, Faith mindig a házi feladatokban segített a

lányainak, vagy éppen für dette őket. Hosszú–hosszú idő telt el

azóta, hogy a férfi utoljára gyöngéden közeledett hozzá. Annyira,

hogy már egyikük sem akart, vagy tán csak nem tudott em-

lékezni rá. Hatalmas szakadék tátongott közöttük, mindketten

régen beletörődtek már ebbe, és ahogy most az asszony töltött a

férjének egy pohár bort, ször nyen távol érezte magát tőle,

– Elviselhető. Szomorú – válaszolta Faith, majd ki vette a

csirkét a sütőből, miközben a férfi az újságot ta nulmányozta.

Jobb szerette a halat, de a nőnek nem ju tott ideje vásárolni

hazafele jövet. – Olyan töpörödött nek tűnt – utalt az asszony

a mostohaapjára, Charles Armstrongra, aki két nappal azelőtt,

nyolcvannégy éves korában hunyt el. Aznap tartották a virrasz-

tást, nyitott koporsóval, hogy a család és a barátok még egyszer,

utoljára láthassák.

– Idős ember volt, Faith. Hosszú ideje betegeskedett már –

válaszolta a férfi, és ezzel nem csak megmagyarázottnak, de

elintézettnek is tekintette a dolgot. Alex mindig így viselkedett.

Kipipálta az ügyeket. Miként a feleségét is évekkel ezelőtt szinte

„elbocsátotta”. Az asszony már jó ideje úgy érezte, hogy miután

megtette a kötelességét és elvégezte a rá kirótt feladatot, a gyer-

mekei csakúgy, mint a férje, felmentették őt a további munka

alól. A lányok már a saját életüket élték, amióta elhagyták a

családi fészket. Alex pedig külön világban forgolódott, amely-

nek az asszony nem képezte részét, azon ritka alkalmaktól

eltekintve, amikor a férje ügyfe leit kellett szórakoztatnia, vagy

egy fogadásra kísérte el őt. Egyébként a férfi azt várta tőle, hogy

találjon ma gának mulatságot. Az asszony időnként találkozott a

barátnőivel, de régi ismerősei többségének még min dig otthon

lakó gyermekeikkel kellett törődniük, így nem sok idejük jutott

egymásra. Az elmúlt néhány hó napban, mióta Zoe egyetemre járt,

Faith ideje nagy ré szét magányosan töltötte, és azon tűnődött,

mit kezd jen hátralévő életével.

Alexnek pedig megvolt a magáé. Mintha évezredek teltek volna

el azóta, hogy utoljára órákig beszélgettek a vacsoraasztalnál.

Szinte már vissza sem tudott emlé kezni arra, milyen is lehetett,

amikor sétálni mentek a hétvégén, vagy megnéztek egy filmet

a moziban. A fér je csak nagy ritkán ért hozzá, és csak néha

beszélgettek. Mégis tudta, vagy legalább gondolta, hogy a férje

sze reti őt, habár szinte semmi jel nem utalt arra, hogy egy általán

szóba akart volna állni vele. Amikor beszélt, ak kor is csak röviden,

egy–két szóval. A csönd, amelybe most is burkolódzott, jobban

illett hozzá. A nő letette a vacsorát a férje elé, és hátrasimította

szőke haját. Alexet lekötötte az újság, és szinte tudomást sem

vett a ne jéről. Amikor az asszony újra megszólalt, csupán hosszú

szünet után válaszolt.

– Eljössz holnap? – kérdezte Faith kedvesen. Mosto haapja

temetését másnap tartották. A férfi megrázta a fejét, amikor a

feleségére pillantott.

– Nem lehet. Chicagóba kell mennem. A Unipammel van

megbeszélésem. – Támadt néhány gondja az egyik jelentős

ügyfelével. Az üzlet már hosszú idő óta min den máshoz képest

elsőbbséget élvezett. A férfi rendkí vül sikeres volt. Ebből vették

a családi házat, fizették a lányaik tanulmányait, jövedelme nem

várt mértékű fényűzést biztosított számukra. Faith azonban nem

lel te élvezetét mindebben. Neki egész más jelentett volna boldog-

ságot. Melegség, nevetés, jókedv. Ám jó ideje nem nevetett már,

leszámítva a lányaival töltött időt. Nem az volt a baj, hogy Alex

rosszul bánt vele. Inkább az, hogy sehogysem. A férfit egész más

ügyek foglalták le, és sohasem habozott ezt a felesége tudtára

adni. A hosszú hallgatások is azt mutatták, szívesebben gon-

dolkozik, semhogy a feleségével beszélgessen.

– Kedves lenne tőled, ha eljönnél – mondta Faith óva tosan,

miközben helyet foglalt az asztal távolabbi végé ben. Ősz hajú,

szúrós, kék szemű, mindig is jóképű és sportos testfelépítésű férje

ötvenkét éves korára rendkí vül előkelő jelenséggé érett. Egyik

üzletfelét két évvel korábban váratlanul elvitte a szívroham.

Azóta megkü lönböztetett figyelmet szentelt az edzésnek és az ét-

rendjének. Ezért is kedvelte a halat, míg a csirkét csak tologatta

a tányérján. Az asszony nem ért rá alkotni. Egész délutánját a

ravatalozóban töltötte féltestvérével, Allisonnal, miközben sorra

érkeztek a rokonok és isme rősök, hogy leróják tiszteletüket. A

két nő utoljára Faith édesanyjának tavalyi temetésén találkozott,

ráadásul tíz év után először. Allison nem jött el a bátyja, Jack

te metésére, amelyet három évvel korábban tartottak. Az utóbbi

években túl sok temetés követte egymást.

Az édesanyja, előtte Jack, most pedig Charles. Annyi ember

ment el. Habár a mostohaapja meg ő sohasem áll tak igazán

közel egymáshoz, tisztelte a férfit, és elszo morította a tudat,

hogy örökre eltávozott. Úgy érezte, élete ismerős részletei lassan

eltünedeznek körülötte.

– Holnap részt kell vennem egy tárgyaláson Chica góban –

mondta Alex, és közben szándékosan nem né zett fel a tányérjából.

Csak csipegetett a csirkéből, de arra sem vette a fáradságot, hogy

panaszkodjon.

– Mások temetésre járnak – felelte Faith halkan. Nem szerette

a súrlódást. Sohasem vitatkozott, nem vesze kedett a férjével.

Ritkán támadt nézeteltérésük. Nem is lett volna értelme. Alex

mindig azt tette, amit akart, rendszerint anélkül, hogy meg-

kérdezte volna a felesé gét, és ez így ment már évek óta. Az

asszonytól teljesen elzárkózva létezett, csupán az üzlet által

rárótt terhek érdekelték, legkevésbé sem az, mit akart Faith. Az

asszony jól tudta ezt. Nehéz volt megkerülni a falakat, amelyeket

a férfi maga köré épített. Faith sosem tudta igazán eldönteni,

vajon Alex védekezésként emelte őket, vagy egyszerűen csak

így érezte jól magát. Fiata lon minden másként volt, de a helyzet

már évek óta mit sem változott. A házassága magányt jelentett,

de már hozzászokott ehhez. Most, hogy a lányai is elmen tek,

az érzés felerősödött. Éveken át ők nyújtották szá mára azt a

melegséget, amelyre vágyott. Jóval inkább érezte az ő hiányukat,

mint a férjéét. Lassan legtöbb ba rátjától is messzire sodródott.

Az idő, a házassága és a gyerekek elválasztották őket.

Zoe két hónappal ezelőtt távozott a Brownra. Jól érezte ott

magát, és még egyszer sem jött haza látoga tóba a hétvégére,

habár Providence elég közel esett New Yorkhoz. Lekötötték

a barátai, a saját élete, az is kolai elfoglaltságai. Ahogy Eloise

is boldog volt a mun kájával Londonban. Faith már jó ideje

úgy érezte, hogy mindketten teljesebb életet élnek, mint ő, és

küszködve próbálta eldönteni, mit kezdjen a sajátjával. Gondolt

arra, hogy munkát szerez, de fogalma sem volt, mibe fogjon.

Huszonöt év telt el azóta, hogy Eloise születése előtt a Vogue–

nál vállalt állást. Az is felötlött benne, hogy folytatja jogi tanul-

mányait, és szóba is hozta az ötletet Alexnek. A férfi azonban

nevetségesnek találta ezt az ő korában, és azonnal elvetette a

dolgot.

– Ilyen idősen, Faith? Az ember nem megy vissza az egyetem-

re negyvenhét évesen! Csaknem ötven lennél, mire befejezed és

lediplomázol – válaszolta Alex lefity máló pillantással. Habár az

asszony ezután is újra meg újra gondolt erre, többé nem említette

a férjének. Alex úgy vélte, folytatnia kellene a jótékonykodást,

amelyet éveken át művelt, és ebédelni járnia a barátnőivel. Faith

szemében azonban mindez értelmetlennek lát szott, főleg most,

hogy a lányok is elmentek. Ennél tar talmasabb dologgal akarta

eltölteni az idejét, ám eled dig hasztalan kutatott olyan megoldás

után, amely ne ki is tetszett, és a férjének is megelégedésére

szolgált volna.

– Senkinek sem fogok hiányozni Charles temetésén – mondta

ki Alex a végső szót, miközben Faith leszed te az asztalt, majd

fagylalttal kínálta a férjét, de az nem kért édességet. A férfi

gondosan ügyelt a súlyára, s ez meg is látszott a külsején. Hetente

többször eljárt fal labdázni, hétvégeken pedig teniszezett, amikor

csak a New York–i időjárás engedte. Amíg a lányok kisebbek

voltak, béreltek egy nyaralót Connecticutban, de már jó ideje

nem jártak arra. Alex azt szerette, hogy ha kel lett, hétvégeken is

be tudott ugrani az irodájába.

Az asszony meg akarta mondani, hogy ő nagyon is hiányolná

a másnapi temetésen, de tudta, hogy haszta lan próbálkozás

lenne. Ha a férfi egyszer döntött, soha nem változtatott az el-

határozásán. Márpedig Alex egy általán nem úgy látta, hogy a

nőnek szüksége volna rá a ceremónián. A kapcsolatukat nem

ez jellemezte. Faith tapraesett nő volt, és tudott gondoskodni

magáról. So ha nem támaszkodott igazán a férjére, még akkor sem,

amikor a gyerekek egészen kicsik voltak. Jó döntéseket hozott,

és biztos volt a dolgában. A férfi számára töké letes feleségnek

bizonyult. Soha nem „siránkozott”. Ezúttal sem. Ám ezzel

együtt csalódott volt, amiért a férje nem kívánt támaszt nyújtani

neki. A csalódottság lassan az élete alapelemévé vált. Alex szinte

sosem állt mellette, amikor szüksége lett volna rá. A férfi felelős-
ségteljes és tiszteletre méltó életet élt, és remek körül ményeket

biztosított a számukra. Ám az érzelmi oldal teljesen kiveszett

belőle az évek során. Végül a kapcso latuk éppen Faith szüleiéhez

vált hasonlatossá. Vala hányszor találkoztak, Faith elszörnyedve

tapasztalta, mennyire hűvösek, mennyire képtelenek érzelmeket

nyilvánítani egymás iránt. Édesapja különösen tartóz kodó volt,

amilyenné Alex is lett az évek során, habár Faith soha nem hívta

fel a figyelmét a párhuzamra. A férje nem volt közlékeny típus,

sőt, voltaképpen za varta, ha mások, főként ha Faith és Zoe így

viselkedtek. A két nő kölcsönös, gyakori érzelemnyilvánításai

fe szélyezték őt, ami csak még távolabb sodorta a házas társakat

egymástól.

A két lánya közül leginkább Zoe hasonlított az any jára.

Melegsége, szeretetteljessége, jó kedélye és csíny tevésre való

hajlama fiatalkori önmagára emlékeztette Faitht. Remek tanuló,

okos teremtés volt. Eloise azon ban közelebb állt az apjához.

Kimondatlanul is össze kapcsolta őket egyfajta kötelék, s ez kelle-

mesen érintet te a férfit. A lány sokkal csendesebb volt a húgánál,

és jóval kritikusabb az anyjával szemben, aminek gyak ran

hangot is adott. Ezt leginkább az apjától örökölte. Zoe azonban

mindig az édesanyja segítségére sietett, és mellette állt ezekben

a vitákban. A lány haza is akart utazni Charles temetésére, habár

nem sokat jelentett neki az elhunyt, aki életében nem mutatott

különösebb érdeklődést a gyerekek iránt. Azonban Zoénak

közbe jött néhány időszakos vizsga, így nem tudott elszaba dulni.

Eloise pedig végképp nem látta értelmét annak, hogy haza-

repüljön Londonból a mostohanagyapja te metésére, aki soha

nem szánt rá időt. Faith nem is várt mást, azonban annak igazán

örült volna, ha Alex haj landó elmenni vele.

10

Faith nem említette többet a dolgot. Miként már ko rábban

annyiszor, ezt is ráhagyta a férjére. Tudta, úgy sem győzné meg.

Alex véleménye szerint az asszony tökéletesen boldogult egyedül

is. Emellett miként a lá nyai, ő is tisztában volt azzal, hogy Faith

és a mostoha apja sohasem álltak igazán közel egymáshoz.

Az asszony pedig nem szólt neki arról, hogy igazán az tette

fájdalmassá számára az eseményt, hogy mindazokra emlékez-

tette őt, akik korábban távoztak el. Az anyja és Jack, a bátyja,

akinek halálhíre összetörte a szívét. A férfi repülőgépe három

évvel ezelőtt zuhant le, úton Martha’s Vineyardra. Negyvenhat

éves volt, és remek pilóta, azonban a motor tüzet fogott. A gép

még a leve gőben felrobbant. A megrázkódtatást az asszony máig

sem heverte ki teljesen. Ő és Jack mindig is igazi lelki társak és

barátok voltak. Faith számára egész élete so rán ez a megbocsátó,

sosem kritikus és rendíthetetle nül hűséges férfi jelentette az

érzelmi támaszt. Két év választotta el őket, gyerekkorukban

édesanyjuk mégis mindig azt mondogatta, olyanok, mint az

ikrek. Főként azután, hogy édesapjuk szívroham következtében

vá ratlanul elhunyt. Ekkor Faith tíz, Jack tizenkét éves volt.

Az asszonyt bonyodalmakkal terhes, lidércnyomásos kap-

csolat fűzte az édesapjához. Erről sohasem be szélt, és felnőtt

éveinek sorát töltötte azzal, hogy fel dolgozza. Egy pszichológus

segítségével kikúráltatta magát, és a lehetőségekhez képest meg-

békélt a múltjá val. Legelső emlékei arról szóltak, hogy az apja

mo lesztálta őt. A szexuálisan eltévelyedett férfi a gyerek négy–öt

éves korától kezdve zaklatta a kislányát. Faith nem mert szólni az

édesanyjának, mivel az apja azzal fenyegette, hogy őt és a bátyját

is megöli, ha eljár a szá ja. A lányt elnémította a testvére iránt

táplált mély sze retet, azonban Jack tizenegy évesen felfedezte,

mit mű velt vele az apja. Heves vita robbant ki közöttük, és vé-

gül az apa a fiának is ugyanazt mondta, amit Faithnek: megöli,

ha el meri mondani valakinek. Látták, hogy az apjuk valójában

11

súlyosan beteg ember, s ez az egész mindkét testvér számára

olyan megrázó élményt jelen tett, hogy nem is beszéltek róla

egészen felnőttkorukig, amikor a nő már terápiára járt. Ennek

ellenére rendkí vül erős kötelék alakult ki közöttük, amelyet a

részvét szülte szeretet és a történtek miatt mindkettejükben

megbúvó szomorúság táplált. Jacket szörnyen megvi selte a

gondolat, hogy nem tudta megvédeni Faitht at tól a rémálomtól,

amit az apjuk tettleg és lelkileg oko zott neki. A fiút meggyötör-

te a tehetetlenség, hiszen gyermek lévén, nem léphetett fel

mindez ellen. És egy évre rá, hogy rájött, mi történik, az apjuk

elhunyt.

Sok évvel ezután Faith megpróbálta elmondani az anyjának,

mi történt, de süket fülekre talált, merev el lenállásba ütközött.

Az asszony egy szavát sem hitte el, végig sem hallgatta, amit

a lánya mondott, folyton az zal vágott vissza, csak azért hord

össze ennyi hazugsá got, hogy bemocskolja az apja emlékét, és

fájdalmat okozzon mindenkinek. Faith egész gyermekkorában

rettegett, az édesanyja pedig elzárkózott az igazság elől,

csökönyös tagadásba burkolózott, saját képzelet világába vonult

vissza. Azt állította, Faith apja kedves és szerető férfi volt, aki

imádta a családját, és tisztelte a feleségét. Az évek során szinte

szentté avatta elhunyt férjét. Így Faith nem fordulhatott máshoz

az emlékei vel, csakis Jackhez, mint azelőtt. Együtt jártak a

terápi ára, szakították fel a régmúlt fájdalmas sebeit. A nő órákon

át zokogott a bátyja karjaiban.

Végül testvére szeretetének segítségével legyőzte gyermekévei

démonait. Apjára úgy emlékezett, mint egy szörnyre, aki

szétzúzta kislánykora szentségét és ártatlanságát. És Jacknek

is évekbe tellett feldolgoznia azt, hogy képtelen volt mindezt

megakadályozni. Ez a sajgó kötelék kapcsolta össze őket, és

a szörnyű seb, melyet mindketten olyan nehezen gyógyítottak

be. Vé gül azonban Faith a testvére segítségének köszönhető en

meglelte békéjét.

12

Ám a sebekért később is súlyos árat fizettek. Mind ketten nehéz

kapcsolatban láncolták le magukat, olyan társ mellett, aki hidegen

és bírálón viselkedett velük. Anyjuk ridegségét látták viszont a

házastársukban, aki minden egyes nehézségért őket okolta. Jacket

a felesé ge, ez a neurotikus, zilált személyiség többször is el hagyta

minden különösebb indok nélkül. Alex pedig hosszú évek óta

kellő távolságot tartott Faithtől, és minden apró problémáért őt

tette felelőssé. Faith és Jack gyakran megvitatták döntésüket, és

bár mindket ten felismerték a helyzet tarthatatlanságát, sohasem

bírtak változtatni rajta. Mintha szándékosan teremtet tek volna a

gyermekkoruk szörnyűségeihez hasonló helyzeteket, hogy újra

szembenézvén a problémával, ezúttal megbirkózzanak vele. Ám

olyan párt választot tak, akit nem tudtak jobb belátásra téríteni,

és a vég eredmény minden alkalommal éppoly kiábrándítóan

alakult, mint évekkel korábban, csak talán kevésbé vi selte meg

őket a kudarc. Jack ennek eredményeképpen a felesége minden

hepciáskodását elviselte, sohasem szállt szembe vele, még azon

gyakori alkalmakkor sem, amikor az faképnél hagyta őt. Nem

merte feldühí teni, mert nem akarta megkockáztatni, hogy vég-

képp elveszítheti őt. És voltaképpen Faith is ugyanígy tett. Csak

nagyritkán vitatkozott Alexszel, szinte soha nem szegült ellen

az akaratának. Az apjától tanult lecke mély nyomot hagyott a

lelkében. A szíve mélyén tudta, ő a hibás mindenért, az ő bűne

az egész, nem pedig a férfié. Az apja meggyőzte őt erről. Végső,

legszörnyűbb büntetésként pedig apjuk elhagyta őket, amikor

meg halt. Faith valamiképp úgy érezte, talán ezért is ő a fe lelős.

Így hát a házasságában kínosan ügyelt arra, ne hogy bármi olyat

tegyen, amiért Alex elhagyhatná őt. Énje egy része örökre az az

ártatlan kislány maradt, aki egész életében vezekelt a bűnökért,

amelyekről egye dül a bátyja tudott. Az évek során sokszor gond-

olt ar ra, hogy elmondja Alexnek az igazat, de végül soha sem

tudta elhatározni magát. A lelke legmélyebb, ön tudatlan zugában

13

attól rettegett, hogy ha a férje tudomást szerezne arról, amit az

apja művelt vele, nem szeretné többé.

Az utóbbi években már azon tűnődött, vajon szeret te–e őt

Alex valaha igazán. A maga módján talán igen, ám ehhez hozzá-

tartozott, hogy az asszonynak mindig úgy kellett tennie, ahogy

a férje mondta, sohasem el lenkezhetett. Már az elején érezte,

hogy Alex nem len ne képes elviselni az igazságot az apjával

kapcsolat ban. Sötét titkának őrzője így Jack maradt, egyedül

tőle kapott feltétel nélküli szeretetet. Amit persze viszonzott is.

Odaadóan és feltétel nélkül szerette a báty ját, és a halála még

jobban megnehezítette az életét, szinte elviselhetetlen terhet

jelentett számára.

Mindketten gyerekek voltak még, amikor az anyjuk hozzáment

Charleshoz: Faith tizenkettő, Jack tizen négy. Faith gyanakodva

fogadta a férfit, mindig is arra számított, hogy úgy bánik majd

vele, mint azelőtt az apja tette. Ezzel szemben Charles egyáltalán

nem törő dött vele, ami igazi megváltást jelentett a lánynak. A

férfit mindig feszélyezte a nők társasága, még tulajdon lánya is

idegennek számított a szemében. Katonaember lévén, keményen

bánt nevelt fiával, de iránta leg alább kifejezésre juttatott némi

szeretetet. Faithszel ápolt kapcsolata kimerült az ellenőrzők

aláírásában és a lány osztályzatainak bírálásában. Számára ez

jelen tette az apaszerepet. Ezen túl Faith nem is létezett a szemé-

ben. Ez azonban megnyugvást hozott a lánynak. Charlestól is

azt várta, amit korábban az apja művelt vele, a zaklatás helyett

azonban a férfi fittyet hányt Faithre. A megkönnyebbülés, amelyet

ez a lánynak je lentett, ellensúlyozta a ridegséget, amellyel

mostohája mindig is viselkedett az irányában. Ez legalább isme-

rős volt a számára.

Charles végül is megnyerte magának Jacket, köszön hetően a

sok fiús dolognak, amelyet együtt csináltak, ám Faithnek soha

nem szentelt szemernyi figyelmet sem, csupán mert lány volt.

14

Faith számára Jack jelen tette az egyetlen igaz férfi társat, a férfi-

társadalommal összekötő egyedüli valódi kapcsot. Anyjával és

Charlesszal ellentétben, Jack kedvesen, figyelmesen, meleg-

szívűén és odaadóan viselkedett, ahogy Faith is. A fele sége

viszont az édesanyjukhoz hasonlóan hűvös és tá volságtartó

asszonynak bizonyult. Nem oldotta föl a férje gyöngédsége.

Többször szétváltak, és tizenöt esz tendei házasság alatt egyetlen

gyermekük sem szüle tett, ugyanis Debbie még a gyerek

gondolatától is irtó zott. Faith sohasem értette, mi vonzza ebben

a nőben Jacket. A férfi mégis szerette őt, nehézségeik ellenére

mindig talált magyarázatot felesége viselkedésére, és olyasmit

látott az asszonyban, amit senki más nem. A neje rezzenéstelen

arccal állta végig Jack temetését, még könnyeket sem hullajtott.

Hat hónappal a temetés után Debbie újra férjhez ment, és

Palm Beachre költö zött. Faith azóta nem hallott felőle. Még

karácsonyi la pot sem kapott. Bizonyos értelemben ez újabb

veszte séget jelentett a számára, bármilyen keveset érzett is a nő

iránt. Egy darabka Debbie–ben élt tovább Jackből, ám mostanra

ez is eltűnt.

Alexet és a lányokat leszámítva, Faithnek senkije sem maradt.

Úgy érezte, mintha a világ egyre jobban összezsugorodna

körülötte. Azok, akiket ismert, szere tett és akik fontosak voltak

neki, vagy legalább az élete részét képezték, mint Charles, szép

lassan eltűntek kö rülötte. A szülei, Jack, és most Charles. Ez

Alexet meg a lányait csak még értékesebbé tette Faithnek.

Rettegett a másnapi temetéstől. Tudta, hogy Jacket fogja az

eszébe juttatni, és ez már magában is elég volt. Ez járt a fejében,

amikor átsétált a dolgozószobán, ahol Alex esténként olvasgatott.

Az újságot lapozgatta, és még csak fel sem pillantott a feleségére,

amikor az meg állt az ajtóban. Értette a módját, hogy elkülönítse

ma gát, tudassa az emberekkel: nem akarja, hogy megza varják.

Elérhetetlennek tetszett, még ha csupán a szoba túlsó végében

15

ült is. A szakadék, amely az évek során szélesedett ki közöttük,

mára áthidalhatatlanná tágult. A folyamat észrevétlenül zajlott,

mint a gleccserek vo nulása. Ám lassan olyan messzire kerültek

egymástól, hogy az asszony már képtelen volt közelebb férkőzni.

Legfeljebb a távolból integethetett a férjének. Habár egy fedél

alatt éltek, Alex sikeresen elzárkózott tőle.

Faith már jó ideje feladta a küzdelmet. Egyszerűen beletörődött,

és folytatta az életét tovább. Ám az üres ség, amely a lányai

távozása után támadt benne, mára elviselhetetlenné fokozódott.

Még mindig nem talált megoldást arra, hogyan foltozza be ezt a

tátongó lyu kat, és kételkedett abban, hogy valaha is fog. Meg-

vár ta, amíg Alex szótlanul összehajtogatta és letette az új ságot,

majd a lépcső felé indult.

A férfi fél órával később csatlakozott hozzá a háló szobában. Az

asszony már ágyban volt, és azt a köny vet olvasta, amelyet Zoe

ajánlott neki. Szórakoztatónak találta a regényt, és mosolygott,

amikor Alex belépett a szobába. Fáradtnak tűnt, bár átolvasta a

javát annak, amire a másnapi chicagói megbeszéléshez szüksége

le hetett. A nejére pillantott, majd átvette a pizsamáját, és bebújt

mellé. Az ágy közepén szinte tapintható válasz fal húzódott.

Ezt a láthatatlan Maginot–vonalat csak végszükség esetén, pár

hetente, néha havonta lépték át. A ritka alkalmakkor, amikor

szeretkeztek, Faith egy röpke pillanatra közelebb érezte magát a

férfihoz. Ez is inkább csak emlékeztetett arra a kötelékre, amely

ket tőjük között azelőtt létezett, hogy útjaik különváltak volna. A

rövid és felszínes együttlétek a rideg valósá got tükrözték, nem

pedig egykori álmaik beteljesülé sét, még ha néha élvezetüket is

lelték bennük. A figye lemre méltóan hatásos kezelés jóvoltából

Faithnek mindannak ellenére nem voltak gondjai az ágyban,

amit gyerekkorában művelt vele az apja. A házastársak közti

melegség teljes hiányának köszönhetően azon ban szexuális

életük fogyatékossága szinte megkönnyebbülést jelentett az

asszonynak.

16

Ezen az estén, miután Alex befeküdt az ágyba, az ol dalára

fordult, háttal a nejének. Ezzel jelezte, hogy nem akar már

semmit tőle. Másnapi teendőiről már a vacso ránál beszámolt a

feleségének. Faith terveivel is tisztá ban volt. Az asszony pedig

ismerte a férfi beosztását, és tudta, hogy másnap, a temetés

után üzleti vacsorán vesznek részt. Csupán ennyit akartak

tudni egymásról. Ennél többet nem is lettek volna képesek

megosztani a másikkal. Ha Faith többre, egy kis melegségre

és szeretetre vágyott, azt csakis a lányaitól kaphatta meg. Ettől

csak még kínzóbbá vált számára Jack hiánya. Házassá gaiknak

köszönhetően, annak idején mindketten vágy tak a másik

társaságára, megértésére és gyengédségére.

Faith rajongásig szerette a bátyját, és nem hitte, hogy túléli a

halálát. Végül nem így történt, de lelkének egy darabkája azóta

is otthontalanul, elveszetten kóborolt. Senkivel, még a lányaival

sem volt képes megosztani mindazt, amit korábban Jackkel. Soha

senki hozzá ha sonlót nem ismert. A bátyja soha nem okozott

csalódást neki, és mindig mellette állt. Megnevettette, valahány-

szor szüksége volt rá, és örökké biztosította a szeretetéről,

ahogy az asszony is őt. Jack jelentette a napfényt az életében, a

támaszt, amelyben mindig bízhatott. Faith lekapcsolta a villanyt,

és miközben Alex halkan horkolt mellette, úgy érezte, egyedül,

távol a lányaitól, egy vég telen, magányos tengeren hánykódik.

17
2.
MÁSNAP reggel nyolckor Faith az éb resztőóra hangjára éb-

redt. Alex már korábban elindult az üzleti tárgyalására

Chicagóba. A temetés 11–kor kez dődött, és az asszony meg-

ígérte a fél-testvérének, hogy felveszi őt a bérelt limuzinnal.

Allison tizennégy évvel volt idősebb Faithnél, azaz hatvanegy

esztendős, de az asszony szemében legalább ezernek látszott.

A gyer mekei csaknem egykorúak voltak Faithszel. A legidő-

sebb elmúlt negyven, Faith mégis alig ismerte őket. Ka nadában,

Quebectől északra éltek. Allison sohasem ápolt különösebb

kapcsolatot a mostohaanyjával, sem pedig Faithszel. Már

férjhez ment és gyerekeket szült, amikor az apja meg Faith anyja

összeházasodtak. A fél testvérei, Faith és Jack pedig egyáltalán

nem érdekel ték őt.

Allison ugyanabból az okból kifolyólag nem állt kö zel

az apjához, amely a férfit Faithtől is elválasztotta. Charles

Armstrong nem tudott mit kezdeni a lányok kal. A West Point–i

katonai akadémián végzett, és a pá lyafutása a hadseregben telje-

sedett ki. Negyvenkilenc évesen vette el Faith édesanyját, és csak

nemrégen sze relt le. Mostohagyermekeivel pedig úgy bánt, mint

a kadétokkal. Átkutatta a szobájukat, parancsokat és bünteté-

seket osztogatott. Egy alkalommal Jacket egész éjszakára ki-

zavarta az esőbe, mert elégtelent kapott. Faith beengedte a bátyját

az ablakon, és elrejtette őt az ágya alatt. Aztán másnap reggel

leöntötték vízzel, mintha elázott volna, és a fiú újra kiosont a

szabadba. Charles nem vette észre a turpisságot, de hatalmas

bot rányt rendezett volna, ha kiderül.

Édesanyjuk soha nem szólt az érdekükben, ahogy azelőtt sem

tette. Mindenáron kerülte az összeütkö zést. Ő csupán nyugodt

18

életre vágyott. Első házassága nehéz, érzelmileg sivár kapcsolat-

ba torkollott. És két évnyi nélkülözésbe, amikor első férje halála

után hatal mas adósság szakadt a nyakukba. Hálás volt Charles-

nak, amiért gondoskodott róla és a gyermekeiről. Nem érdekelte,

hogy a férfi, a parancsszavait leszámítva, alig beszélt vele. Lát-

szólag csak arra kellett a férjének, hogy rendben tartsa a házat.

Charles a gyerekektől pe dig mindössze annyit várt, hogy betartsák

az utasítása it, jó jegyeket szerezzenek, és ne legyenek szem előtt.

Ez a családi környezet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy később

mindkét testvér olyan kiüresedett és szeretetínséges kapcsolatot

talált a házasságában, mint amilyet azelőtt az édesanyjuk és

Charles, korábban pe dig az apjuk „ápolt”.

Faith és Jack sokszor beszélgettek erről egy évvel a férfi halálát

megelőzően, amikor a felesége ismét elköl tözött. A testvérek

tisztán látták a házasságaik közötti párhuzamokat. Mindketten

rideg és érzéketlen társat választottak, akiből hiányzott a meleg-

ség, a szeretet. Alex elsőre egészen másnak tűnt, ám mire Eloise

meg született, a kedvessége rohamosan csökkent, és ez így foly-

tatódott a továbbiakban is. Faith többé nem küz dött ellene,

hanem beletörődött a helyzetébe.

Alex persze összehasonlíthatatlanul kifinomultab ban visel-

kedett, mint az egyszerű, már–már földhözra gadt gondolkodású

Charles, aki a végsőkig ragaszko dott a West Pointon tanult

elveihez. Az évek múlásával mégis a mostohaapjára kezdte

emlékeztetni az asszonyt. Édesanyja sokáig szenvedett a

második házas ságában, de szótlanul tűrt, az egész világ és ön-

maga előtt is leplezte csalódottságát és csüggedtségét, és so-

ha nem mulasztotta el a kötelességeit. Sem Jack, sem Faith

nem látta soha igazán boldognak. Faith sohasem akart volna

efféle házasságot magának, és tessék, most ő is éppen ilyenben

vergődött. Az évek során gyakran eltűnődött: Vajon miért nem

látta ezt előre, amikor hozzáment Alexhez?

19

Faith többek között gyermekkora hatására nevelte odaadó

szeretetben Eloise–t és Zoét. Kezdetben Alex– szel is megpróbált

így viselkedni, azonban a férje vilá gossá tette, hogy ez nem csak

feszélyezi őt, de semmi szüksége sincs rá a feleségétől. Rendezett

életre, remek karrierre, pompás házra és kötelességtudó

feleségre vágyott, aki végezte a dolgát, amíg ő meghódította

az üzleti világot. Ám hallani sem akart a melegségről és az

apró figyelmességekről, amelyekkel Faith eleinte kedveskedett

neki. Így az asszony minden szeretetét a bátyja és a lányai felé

irányította.

A limuzin a sofőrrel a ház előtt várakozott, amikor Faith

negyed tizenegy körül kilépett az ajtón. Fekete ruhát és kabátot

viselt, alatta fekete harisnyát és magas sarkú fekete bőrcipőt.

Haját ugyanúgy kontyba fogta, mint előző nap, ékszerként pedig

csupán az édesanyjá tól örökölt igazgyöngy fülbevalót viselte,

Charles haj dani ajándékát. A komoly, méltóságteljes és gyönyörű

asszony még ebben az öltözékben is fiatalabbnak tűnt a koránál,

farmerban, kibontott hajjal pedig alig lát szott idősebbnek, mint

a lányai. Az arca nem mutatta a múlt gyötrelmeinek nyomát,

valami nyitottságot, ked vességet sugárzott, ezt még inkább

erősítette könnyed mosolya és finom modora. Ahogy beült

az autó ba, az jutott eszébe, Jack még ezen a gyászos napon is

megőrizné a fesztelenségét. Egész biztosan megmoso lyogtatná

egy kis élcelődéssel, egy bohó tréfával. Faith csak rágondolt,

és máris felderült az arca, miközben Allison szállodája felé

hajtottak. A bátyja egész életé ben pajkos kölyök maradt.

Jack ügyvédként dolgozott egy Wall Street–i irodá nál. A

munkatársai és a barátai mind kedvelték. Egye dül Alex tartotta őt

méltóságon alulinak, és gyakran vi tázott vele. Minden témában

az ellentétes oldalon áll tak, és Jack felettébb unalmasnak találta

Alexet, habár ő sem beszélt túl sokat, leszámítva, amikor

Faitht vette a védelmébe. A férfi tudta, hogy nincs értelme

20

emiatt panaszkodnia a húgának, hiszen az asszony sem sze rette

Debbie–t, így csak felesleges kellemetlenséget okozott volna. A

házasságuk általában tabutémának számított, kivéve, amikor ők

maguk hozták fel a dol got. És Jack, mélyről fakadó szeretetből, a

lehető leg enyhébb kritikát fogalmazta meg ebben az irányban.

Allison és a férje a hotel előtt vártak Faithre. Kimért, idős pár

hatását keltették. Hatalmas, jól jövedelmező farmot igazgattak

Kanadában már negyven éve. Faith szel csaknem egyidős három

fiuk segített nekik a mun kában. Egyikük sem jött el a temetésre,

ahogy a lányuk sem, aki betegsége miatt maradt távol. Allison és

a fér je, Bertrand feszélyezetten viselkedtek Faithszel. A szemre-

való, városias asszony meg Allison bár kisko ruk óta ismerték

egymást, felnőttként szinte egyáltalán nem találkoztak, és az

életük egészen más irányt vett.

Alexre terelődött a szó, és Faith elmagyarázta, hogy Chicagó-

ba kellett repülnie. Allison alig néhányszor ta lálkozott a férfival,

akit olyannak látott, mintha leg alábbis egy másik bolygóról

pottyant volna ide. Alexet pedig egyáltalán nem érdekelte a

házaspár, és alig szólt hozzájuk pár szót, amikor megismerkedtek,

majd ké sőbb, amikor újra találkoztak Faith anyjának temeté-

sén. Alex is tudta, hogy Allison nem sokat jelentett a fe lesége

számára. Gyakorlatilag idegenek voltak egymás szemében,

habár több, mint három évtizede tartoztak egy családba. Faith

a templomba menet eltűnődött, va jon fognak–e még találkozni

valaha is ezután. Nem iga zán kötődött a nőhöz, és ez a tudat

csak erősítette ben ne a veszteség érzését. Allison is egyike

lett azoknak az embereknek, akiket elveszített. Egész életét az

elmúlás határozta meg. Régóta senki sem lépett be az életébe,

mindenki csak elment. Jack, az anyja, Charles, volta képpen

a lányai is... most Allison... hónapok óta úgy érezte, nem is

történik vele semmi más. Charles halála, bármennyire előre

láthatta is a férfi magas kora miatt, újabb csapást mért rá. Újabb

21

hozzátartozója távozott. Újabb hozzátartozója hagyta el, ezúttal

örökre.

Faith, Allison és Bertrand keveset beszéltek egymás-

sal az úton. Allison meg az apja évek óta alig találkoz tak, és

sohasem álltak túl közel egymáshoz. Elmondta Faithnek, hogy a

ceremónia utánra szervezett egy kis összejövetelt a szállodában,

és felajánlotta neki, hogy elhívhatja néhány ismerősét. Faith

meghatódott az ajánlattól.

– Nem is tudom, kiket hívhatnék – vallotta be.

Az újságban közreadott gyászjelentésben szerepelt a temetés

helyszíne, telefonált is a szülei néhány régi ba rátjának. De a

legtöbben már vagy eltávoztak, vagy nyugdíjasotthonban éltek.

A szülei hosszú éveket töl töttek Connecticutban, ahol sok

barátra tettek szert, ám anyja halála után Faith egy New York–i

otthonban he lyezte el a beteg Charlest, az elmúlt egy évben ott

ápol ták. A halála senkit sem ért meglepetésként. Mégis ne héz

volt megjósolni, hányán jönnek majd el a temetés re. Faith nem

számított sok emberre. Úgy tervezték, a templomi gyászszertartás

után rögtön a temetőbe vi szik a koporsót, ahol csendben örök

nyugalomra he lyezik. Allison és Faith egyetértettek abban,

hogy min den valószínűség szerint már fél kettő körül visszaér-

nek a szállodába. A délután hátralevő részét majd a gyászoló

vendégek üdvözlésével töltik, aztán Allison és a férje az este

nyolcas géppel hazarepülnek Kanadá ba. Alex és Faith pedig

üzleti vacsorára voltak hivata losak, ami üdítőnek ígérkezett a

lehangoló nap végén.

Amikor beléptek a templom oldalajtaján, mindhár mukat

meglepte az egybegyűltek nagy száma. Charles köztiszteletnek

örvendett a connecticuti kisváros lakó inak körében. Faith mindig

is csodálkozott azon, mennyire tisztelték az emberek, akik

becsületes, derék, sőt érdekes férfinak tartották. Élete során sok

egzotikus helyre vezényelték, így tudott miről mesélni, habár a

22

családtagjaival csak nagy ritkán osztotta meg ezeket a történe-

teket. Ám a legszűkebb környezetén kívül állók mindig nagyra

értékelték. Velük közel sem olyan ride gen és kimérten bánt, sőt

kifejezetten kedélyesen visel kedett, amit Faith soha nem tudott

megérteni. Főként, hogy a feleségével is alig beszélt, így Faith

nem bírta felfogni, mit látott benne az anyja a tisztességes, valaha

jóképű polgáron kívül. Úgy vélte, a mostohaapjába szemernyi

vonzerő sem szorult.

A szertartás pontban tizenegykor kezdődött. Faith és Allison

az előző nap kiválasztották a zenét, a fehér vi rágokkal borított

koporsó néhány lépésre tőlük állt. Faith a saját virágkereskedőjétől

vásárolta a csokrokat, és felajánlotta, hogy állja a költségeket,

amit Allison örömmel elfogadott. Presbiteriánus lelkészt hívtak,

mi vel Charles ehhez a felekezethez tartozott, nem úgy, mint

Faith anyja. Az esküvőjüket az asszony vallásá nak megfelelően,

katolikus templomban tartották, de egyikük sem törődött igazán

a hitével, ellentétben Faithszel és Jackkel, akik gyakran jártak

együtt misére.

A egyszerű, rövid és személytelen ceremóniát min denki

Charleshoz illőnek találta, elvégre nem az a fajta ember volt,

akiről dicshimnuszokat zengenek vagy ked ves történeteket

mesélnek. A lelkész felsorolta eredmé nyeit, kitért a West Point-

on töltött éveire és katonai pá lyafutására, megemlítette Allisont

meg Faitht is. Kissé összezavarta a dolgokat, mert mindkettőjü-

ket Charles édesgyermekeiként mutatta be. Bár ez Allisont látha-

tó an nem zavarta. A szertartás végén elénekelték az „Amazing

Grace”–t. Faith érezte, hogy könnyek csorog nak végig az arcán.

Az jutott az eszébe, amikor annak idején, még gyerekkorukban,

Charles kivitte őket a tóra, hogy horgászni tanítsa Jacket. Azon

ritka alkalmak egyi ke volt ez, amikor a férfi éppen nem korholta

őket, és a fiú őszinte, nyílt tekintettel nézte az apját. Faith előtt

egyre csak az a kép lebegett, ahogy Charles Jack háta mögött

23

állva mutatja, hogyan kell fogni a botot, és köz ben a srác

fülig érő mosollyal figyeli őt... ettől ezerszer jobban fájt Jack

hiánya, mint az elhunyté, és ahogy le hunyta a szemét, szinte

érezte az augusztusi napsütést, amely akkor melengette arcukat.

Belesajdult a szíve, amikor visszagondolt a régi időkre. Mindez

azonban már elmúlt, beleolvadt emlékei sokaságába.

Könnyei szüntelenül folydogáltak, és miközben a templom-

szolgák kivitték a koporsót, éppúgy, ahogy három évvel korábban

a barátai Jackével tették, a zoko gás csaknem feltört a torkán. A

bátyjának hihetetlenül sok barátja volt, több százan jelentek meg a

temetésén. Faith annyira összetört aznap, hogy csak homályosan

emlékezett az egészre, talán szerencsére. Miközben Allisonnal és

Bertranddel végigkísérték a koporsót a padsorok között, csupa

keserű emlék tolult az agyába. A templom bejáratánál megálltak,

és mialatt a kopor sót behelyezték a halottaskocsiba, sorra kezet

ráztak a megjelent barátokkal.

Már a csaknem száz egybegyűlt felét üdvözölték, Faith éppen

szegény anyja egyik barátnőjének részvét nyilvánítását fogadta,

amikor hirtelen egy régi, isme rős hangra lett figyelmes a háta

mögül. A férfi egyetlen szót szólt csak.

– Fred!

A körülmények ellenére elmosolyodott, és sugárzó arccal

tekintett a hang irányába. Jacket leszámítva, egyetlen ember

hívta csak így, Brad, sőt valójában ő ötölte ki, a bátyja csupán
átvette tőle a becenevet, amellyel egész fiatalsága alatt illették.

Brad mindig azt mondogatta, hogy a Faith buta név egy lánynak,

ezért szólította Frednek.

Faith örömteli mosollyal tekintett a férfira, és alig hitte

el, hogy valóban őt látja. Az évek során mit sem változott. A

negyvenkilenc esztendős Brad Patterson arcán még mindig a

hajdani kölyök mosolya díszel gett. Szeme zölden csillogott,

akárcsak Faithé, magas és szikár alakja pedig mindig is túl

24

vékony volt. Annak idején Faith gyakran mondogatta neki, hogy

olyan a lá ba, mint egy póknak. Ellenállhatatlan, széles mosoly,

hasított áll, és rövid, sötét haj jellemezte. Ez utóbbi da colt a múló

évekkel, még sehol sem kezdett őszülni. Brad és Jack a legjobb

barátok voltak tízesztendős ko ruktól kezdve. Faith nyolcévesen

ismerkedett meg a fi úval, aki Szent Patrick napján zöldre festette

a lány szőke haját. A három lurkó remek ötletnek találta a dol got,

bár Faith édesanyját jóval kevésbé kápráztatta el az új frizura.

Brad ezer meg ezer mókát és tervet eszelt ki az évek során,

ő és Jack mindenben benne voltak, és éveken át el sem lehetett

választani őket egymástól. Együtt jártak a Pennsylvaniai Állami

Egyetemre, és csak azután vál tak el az útjaik, hogy jogra

szakosodtak. Brad a Berkeleyn, Jack pedig a Duke–on tanult

tovább. Brad szere lembe esett ott egy lánnyal, és a nyugati parton

ma radt, amikor megházasodott és családot alapított. Ikerfiai

születtek, akik közel egyidősek voltak Eloise–zal. Ahogy teltek

az évek, Jack néha elrepült Kaliforni ába, hogy találkozzon régi

barátjával, de Brad nem vi szonozta a látogatást. Faith évekig

nem látta őt, mielőtt a bátyja temetésén újra találkoztak. Órákon

át csak Jackről beszéltek, mintha azzal, hogy minden emlékü ket

felidézték, visszahozhatták volna őt az életbe. Az tán Brad elment

az asszonnyal a házába, és találkozott Zoéval meg Eloise–zal. A

két lány tizenöt és huszonegy éves volt akkor. Alex nem igazán

szívlelte a férfit. Véle ménye szerint túlságosan is nyugati-

partiasan viselke dett, és már csak azért is lenézően bánt vele,

mert Jack barátja volt. De Faith nem törődött ezzel, egyre csak a

vendégével foglalkozott. Ő és Brad még egy éven át le veleztek,

aztán újra megszakadt köztük a kapcsolat.

A férfit minden bizonnyal lekötötte a saját élete. Faith a

bátyja temetése óta nem látta őt, és egy éve nem is hal lott felőle.

Dermedten állva figyelte a férfit, és el nem tudta képzelni, hogy

került a templomba.

25

– Hogy kerülsz ide? – Mosolyuk fénye az egész he lyiséget

bevilágíthatta volna.

– Egy konferenciára érkeztem a városba, és tegnap megláttam

a gyászjelentést az újságban. Azt gondol tam, illő lenne lerónom

a tiszteletemet. – Éppen olyan sugárzón nézett az asszonyra, mint

negyven évvel ko rábban. Faith még mindig a kisfiút látta benne. A

fiatal ságukat tükrözte vissza. Faith, Jack és Brad olyanok voltak,

mint a három testőr. Az asszony hálás mosollyal köszönte meg

a férfinak, hogy eljött. Egy csapásra megkönnyítette számára az

egészet, és úgy érezte, mintha Jack is velük lenne. – És persze

tudtam, hogy így találkozhatok veled. Csodásán nézel ki, Fred.

Brad kisfiúként állandóan piszkálta és csúfolta a lányt, akinek

úgy tizenhárom éves korában igazán megtetszett a játszótársa.

De mire Brad három eszten dővel később elment az egyetemre,

Faith túltette ma gát rajta, és saját korabeli fiúkkal randizgatott.

Sajnálta, amikor megszakadt a kapcsolatuk, de az idő és a távol-

ság nehézzé tette számukra a barátság ápolását. Csu pán közös

múltjuk kötötte össze őket, na meg a régi vonzalom, amelyet az

asszony még mindig érzett a fér fi iránt.

Faith elhívta őt a hotelba a ceremónia utánra, és mi közben

Brad elfogadta a meghívást, tekintete az asszonyra szegeződött.

– Ott leszek – mondta még egyszer. Ahogy Faith, ő is

könnyezett, mialatt az „Amazing Grace”–t énekelte. Amikor ezt

az éneket hallotta, mindig eszébe jutott Jack temetése. Az volt

életének egyik legsötétebb napja.

– Rendes tőled, hogy eljöttél – felelte a nő mosolyog-

va, miközben a megjelentek sorra ráztak kezet Allison–nal és

Bertranddal.

– Charles kedves öregúr volt – mondta Brad jóindu latúan.

Őrzött néhány kellemes emléket róla, kelleme sebbeket, mint

Faith. Hiszen Jack és ő Charlesszal hor gásztak és szarvasra

vadásztak, de az apjának az so sem jutott eszébe, hogy Faitht is

26

bevonhatnák ezekbe a mókákba. – Meg aztán – tette hozzá Brad

– már látni akartalak. Hogy vannak a lányaid? – kérdezte egyre

csak mosolyogva.

– Remekül. De sajnos már nem laknak itthon. Eloise

Londonban él, Zoe pedig elsőéves a Brownon. Na és az ikreid?

– Csodálatosak. Idén Afrikába utaztak, kergetik az oroszláno-

kat. Júniusban végeztek a UCLA–n, és rögtön utána elindultak.

Szeretném meglátogatni őket valami kor, de sajnos még nem

tudtam időt szakítani. – Faith úgy tudta, a férfi valamiféle

szociális segítségnyújtási programban dolgozik. Pontosabban

fiatalkorú elítél tekkel foglalkozik. Még Jack említette neki ezt,

majd a bátyja temetésén Brad is mesélt neki a munkájáról. Most

azonban nem jutott hozzá, hogy erről kérdezze, mivel Allison

szólt, hogy indulniuk kell a temetőbe. Faith bólintott, és Bradhez

fordult.

– Most mennem kell... Gyere el a szállodába a szer tartás

után! A Waldorfba. – A férfi arcára mosolyt csalt, ahogy az

asszony újra emlékeztette őt. A szemében is mét kislánynak

tűnt, a legszívesebben megölelte volna. Faith tekintetéből azt

olvasta ki, hogy nehéz idők jár nak rá. Nem tudta biztosan, hogy

Jack elvesztése vagy valami más nyomta a nő szívét, de mély

szomorúság áradt a szeméből, mint annak idején, gyermek-

korában, amikor rossz kedve volt. Mindig is úgy érezte, neki kell

megvédenie a lányt, és ez az érzés nem múlt el nyom talanul.

– Ott leszek. – Faith bólintott, aztán két gyászoló lé pett

közéjük, és részvétüket nyilvánították, kezet fog tak Faithszel.

Brad istenhozzádot intett, aztán eltűnt a tömegben.

Volt néhány elintéznivalója, még mielőtt a szállodába ment

volna. Nem valami gyakran járt New Yorkban, így most

meglátogatta ismerős, régi helyeit, és benézett egy–két kedvelt

boltba. Szívesebben kísérte volna el a nőt a temetésre, hogy

támaszt nyújtson neki, de nem akart zavarni. Tudta, hogy az

27

asszony nehezen viseli ezt, főként Jack miatt. A gyászszertartások

túlzottan gyakorivá váltak Faith életében. És ahogy látta az

asszonyt beszállni a limuzinba, amely követte a halottas kocsit,

ráébredt, hogy a férjét nem látja mellette. Arra gondolt, valami

történhetett kettőjük között – netán el váltak –, és talán éppen

ennek a nyomát vélte felfedez ni a nő tekintetében. Brad és Jack

beszéltek néha erről, miután Faith megházasodott. Egyikük sem

szívlelte Alexet. Velük már annak idején is távolságtartóan és ri-

degen viselkedett, de Faith biztosította Jacket arról, hogy a férje

remek ember, és melegszívűbb, mint ami lyennek látszik. Brad

pedig már évek óta nem állt annyira közel az asszonyhoz, hogy

a házasságáról fag gassa őt.

A temetőbeli komor ceremónia nem sokáig tartott. A pap

felolvasott néhány zsoltárt, majd Allison szólt pár szót az

egybegyűltekhez, mialatt a férje némán állt mellette. Aztán vala-

mennyien egy–egy szál rózsát he lyeztek Charles koporsójára,

és csendben elvonultak. Megegyeztek, hogy nem várják meg,

amíg a koporsót leeresztik a sírba, így fél órával később már

visszafelé robogtak a belvárosba az októberhez képest meglepő-

en derült időben. Faith örült, hogy legalább az eső nem eredt

el. Jack temetése napján zuhogott, ami még tragikusabbá tette

az egészet. Nem mintha a napsütés segíthetett volna azon, ami

minden kétséget kizáróan élete legszörnyűbb napjaként maradt

meg az emléke zetében.

Charles temetését Faith egészen másként élte meg. Csöndes

szomorúsággal. Az anyját juttatta eszébe, szü lei házasságát és

a gyerekkorát. Édesapjától szerzett ta pasztalataiból kiindulva,

kezdetben Charlestól is félt, amikor a férfi elvette az anyját. Nem

tudta, mire szá mítson. Aztán megkönnyebbült, amikor rájött,

hogy a férfi nem vonzódik hozzá szexuálisan, csupán hajtha-

tatlan és szigorú nevelésben részesítette őket. Gyakran kiabált

velük. Első alkalommal Faith elsírta magát, és Jack karjába

28

bújt. Az anyjuk semmit sem szólt a védel mükben. Nem akart

feszültséget szítani, ezért sohasem állt ki a gyermekei mellett,

amit Faith úgy fogott fel, hogy cserbenhagyta őket. Az anyja

csak arra vágyott, hogy minden rendben működjön, ahogy kell,

nem szá mított, mi az ára, hogy saját magát, Faitht vagy Jacket

áldozza fel ezért. Mindenben engedelmeskedett a fér jének, még

a gyerekek ügyében is. Így egyedül Jack vette védelmébe Faitht.

A nő szemében a bátyja igazi hős volt, egészen a halála napjáig.

Újra Bradre gondolt, meg arra, mennyire örült, hogy a férfi

eljött a temetés re. Várta, hogy újra lássa őt a hotelban, és így

legalább volt mire terelnie a gondolatait, el a fájó emlékektől.

Mert ilyenből túlságosan is sokat őrzött.

Az autó megállt a szálloda előtt. Faith és Allison megegyeztek,

hogy innen már elküldik, nem váratják tovább. Faith haza tud

sétálni, vagy akár taxit is foghat. Allison és Bertrand pedig

úgyis a repülőtéri taxival tá voznak majd este hatkor. Egyedüli

kötelességük az maradt, hogy eltöltsenek néhány órát Charles

barátai val. Amikor beléptek a szállodába, Allison a kezében

tartotta az összehajtogatott zászlót, amelyet a temeté sen vett

le a koporsóról. Úgy fest, mint egy háborús öz vegy – gondolta

Faith, miközben áthaladtak a halion, és beszálltak a liftbe, hogy

felmenjenek az emeletre.

A terem, amelyet Allison aznap délutánra kibérelt, egyszerű,

mégis elegáns volt. A sarokban hangver senyzongora állt, a büfé-

asztalon szendvics, aprósüte mény és torták sorakoztak. Egy

pincér kávét, bort, rö viditalokat kínált a vendégeknek. A fel-

szolgált étel il lett az alkalomhoz. Az első vendégek éppen akkor

érkeztek, amikor Faith felakasztotta a kabátját. Meg nyugodva

látta, hogy Brad lép be harmadikként a he lyiségbe.

Mosolyogva állt, és figyelte a férfit, aki odalépett hozzá.

Eszébe jutott, hogy Brad már gyerekkorukban is jócskán túlnőtte

őt. Amíg Faith egészen kicsi volt, a nyakigláb fiú gyakran

29

dobálgatta vagy hintáztatta őt. Szerves részét képezte az asszony

gyerekkorának és ti nédzseréveinek.

– Milyen volt? – kérdezte Brad, miközben elvette a pohár

fehérbort, amit a pincér nyújtott neki, és belekor tyolt az italba.

– Elviselhető. Több temetésen nem akarok részt ven ni, de

ezt nem hagyhattam ki. Utálom a temetőket – fe lelte Faith, és

egy pillanatra összevonta a szemöldökét. Mindketten jól tudták,

miért.

– Hát igen, én sem igazán állhatom őket. Amúgy hol van

Alex? – Tekintetük egy hosszú pillanatra összefo nódott, és a férfi

pillantása ennél sokkal többet kérde zett. Aztán Brad felsóhajtott,

és elmosolyodott.

– Chicagóba kellett mennie, üzleti ügyben. Ma este ér haza.

– Faith hangjából nem csendült ki semmi rosszallás, a férfi

mégis úgy érezte, Alexnek el kellett vol na jönnie a felesége

kedvéért. Ez a nő miatt bosszantot ta, ugyanakkor örült is ennek.

Így kettesben beszélget hetett az asszonnyal, hogy bepótolja az

elmulasztott éveket. Nagyon régóta nem beszéltek már.

– Kár. Mármint, hogy Chicagóban van. Egyébként hogy mennek

a dolgaid? – A férfi egy karosszék támlá jára támaszkodott, és így

alig volt magasabb, mint az asszony.

– Egész jól. Kicsit azért furcsa így, hogy mindkét lá-

nyom elment. Szeretnék munkát vállalni, de nincs semmi

piacképes szaktudásom. Eszembe jutott, hogy folytatnám a jogi

tanulmányaimat, de Alex véleménye szerint ez őrültség. Szerinte

öreg vagyok már ahhoz, hogy az iskolapadot koptassam.

– De hiszen a te korodban rengetegen teszik ezt! Ak kor te

miért ne vágnál bele?

– Szerinte mire végeznék, különben sem kellenék senkinek.

– Bradet igazán bosszantotta, amit hallott, mert egyébként sem

szívlelte Alexet.

– Ez őrültség. Remek ügyvéd válna belőled, Fred. Meg kéne

30

próbálnod. – A nő válaszképpen elmosolyo dott, és inkább meg

sem próbálta elmagyarázni, meny nyire képtelenség volna erről

meggyőzni a férjét, azt a makacs embert.

– Alex szerint otthon kéne pihengetnem és bridzs– órákat

vennem, vagy ilyesmi. – Ez persze mindkettő jük számára rém-

isztőén hangzott. Brad az asszonyra pillantott, és eszébe jutott

a kislány Faith hosszú, szőke haja, amelyet mindig is annyira

szeretett. Legszíveseb ben lebontotta volna a kontyot a fejéről.

– Biztosan halálra unod magad. Véleményem szerint az

iskola remek ötlet. Igazán bele kéne vágnod. – Jack is pontosan

ezt mondta volna, gondolta Faith, aki a be szélgetésüktől újult

erőre kapva ment üdvözölni az ér kező vendégeket. Néhányukat

megismerte, és megkö szönte nekik, hogy eljöttek. Aztán pár

perccel később visszatért Bradhez.

– Szóval Pam mit csinál mostanában? Még mindig együtt

dolgoztok? – Brad és a felesége mindketten ügyvédként

végeztek, habár Pam egy évvel előtte járt az egyetemen. Jack

elutazott az esküvőre, ő volt a nász nagy, azonban Faith csak

egyszer találkozott a nővel. Pam kemény és igencsak félelmetes,

mindazonáltal rendkívül okos teremtésnek tűnt.

– Ó, dehogy! – vágta rá Brad elmosolyodva. – Ő még mindig

az apja cégénél dolgozik. Az öreg egyre csak hajtogatja, hogy

visszavonul, de mivel hetvenkilenc évesen még mindig dolgozik,

nem hinném, hogy vala ha is meg fogja tenni. A nejem szenve-

délyes pereskedő, és őrültnek tart a jelenlegi állásom miatt.

– Miért? – Faith egyszerre érdekesnek és nemesnek tartotta

a férfi munkáját. Brad a legutóbbi találkozásuk kor elmondottak

szerint olyan fiatalkorúakat védett, akiket meglehetősen súlyos

bűntényekkel vádoltak.

– Először is nincs benne pénz. A legtöbbször a bíró ság rendel

ki az ügyek mellé, a többi alkalommal pedig nem is fizetnek,

vagy legalábbis túl keveset, mármint Pam szerint. Éjjel–nappal

31
dolgozom, és még a hétvége ken is. A feleségem, úgy véli, azért

adtam oda egy zsí ros állást az apja cégénél, hogy menthetetlen

kölykök kel foglalkozzam a büntetőbíróságon. Valójában az a

szép az egészben, hogy néhányan tényleg fordítanak az életü-

kön, ha felmentést kapnak. Érdekes munka, és jobban illik

hozzám. Egyik nyáron bojtárkodhatnál mellettem, ha elmész az

egyetemre – incselkedett a fér fi. – Persze ingyen kéne vállalnod,

vagy még inkább te fizethetnél nekem a munkáért. – Mindketten

felnevet tek, aztán az ételek mellé értek, ahol Allison bemutatta

Faitht egy házaspárnak. Délután három felé a vendé gek kezdtek

távozni, de Allison azt mondta, ötig ma radniuk kéne, már csak

azért is, hátha valaki később érkezik. Így persze Faith is tovább

beszélgethetett Braddel.

– Szóval Fred! – folytatta Brad a piszkálódást, mi után

megettek néhány tormás–tojássalátás szendvicset, egy kis epret

és végül pár szem süteményt. – Valami ki hágás, apró bűntett,

közlekedési szabálysértés? Nekem bevallhatod, mert köt a titok-

tartás! – mondta, mire Faith elnevette magát. A férfi most ébredt

csak rá, mennyire hiányzott neki az asszony az elmúlt évek so-

rán. A távolság, az idő és az elfoglaltságok, legalábbis a férfiéi

könnyen elszakították őket egymástól. Amikor együtt voltak,

mégis úgy érezte, mintha semmi sem változott volna. Ráadásul

Jack hiánya még szorosabbra fonta köztük a köteléket. – Szóval

hogy állunk? – erősködött.

– Sehogy sem – felelte Faith, aki keresztbe tett lábbal ült

vele szemben. Ez a Brad még most is eszméletlenül jóképű,

szögezte le magában. A lányok mindig is meg őrültek érte, habár

a legszebbek általában Jacknek ju tottak. Faith bátyja ellen-

állhatatlan vonzerővel bírt, míg Brad a maga módján félénken

viselkedett. Ezt Faith mindig is imádta benne. – Ki kell, hogy

ábrándít salak. Semmi vétség vagy ballépés. Az életem megle-

hetősen unalmas. Ezért is akarok visszamenni az egye temre.

32

Azóta nincs mit csinálnom, amióta Zoe a Brownra jár. Alex

örökké elfoglalt. Ellie pedig már egy ideje nem lakik velünk.

Szóval ennyi. Időről időre vég zek egy kis jótékonysági munkát

– az adakozásokat irányítom. De ezt álmomban is el tudom

végezni.

– Kapcsolatokba sem bonyolódtál? Hiszen olyan régóta élsz

már házasságban! Csak azt ne mondd, hogy egész idő alatt

hűséges maradtál! – Gyerekkorukban ugyanezt játszotta vele

Brad. A maga nagytesós mód szerével folyton kitudakolta a lány

titkait, aztán azok kal piszkálta őt. Ám ezúttal az asszonynak

igazán nem volt mit elárulnia.

– Már mondtam. Az életem végtelenül unalmas. És igen,

mindig hűséges maradtam. Talán sohasem volt elég merszem

hozzá, emellett ez túl zűrös nekem, nem is beszélve arról, hogy

sohasem találkoztam olyasvala kivel, akit megkívántam volna.

Elfoglaltam magam a lányok nevelésével. Szörnyen hangzik,

mi? – tette hoz zá nevetve, mire a férfi is elmosolyodott, miközben

zöld szeme szüntelenül őt bámulta.

– Ezek szerint még most is őrülten szereted Alexet –

felelte Brad, mire az asszony elgondolkozva nézett fél re egy

időre. Furcsa, de az eltelt évek ellenére még mindig érezte a

bensőséges kapcsolatot kettőjük kö zött. Faith bízott benne, a

férfiban, akivé lett, és aki va laha volt. Bizonyos szempontból

pótolta Jacket. An nak idején néha még közelebb is állt hozzá,

mint a bátyjához. Faith és Brad rendkívül hasonlítottak egy-

másra. Jack mindig is kitárulkozóbb típus volt, mint ők ketten,

és néha elviselhetetlenebb is. Kettejükben mindig is sok volt a

közös vonás, és a múltban olyan titkokat is megosztott Braddel,

amelyeket még a báty jának sem árult el.

– Nem – vallotta be az asszony őszintén. – Már nem vagyok

szerelmes belé. Legalábbis nem őrülten, ahogy te fogalmaztál.

Szeretem őt. Jó ember és jó apa. Jó bará tok vagyunk. Valójában

33

már nem is tudom biztosan, mi van köztünk. Azt hiszem, számára

a munka jelenti az igazi szerelmet, és nincs szüksége senki

közelségére, sohasem. Egy házban lakunk, közös gyermekeink

van nak, együtt járunk az üzleti vacsorákra és néha a bará-

tainkhoz. De az időnk legnagyobb részét külön töltjük. Már

nincs igazán mit mondanunk egymásnak. – Brad ekkor értette

meg a szomorúságot, amelyet az asszony szemében látott.

– Elég magányos lehetsz, Fred – válaszolta halkan, habár

az ő házassága sem sikerült jobban, mint a nőé. Ő és Pam már

évek óta nem jelentettek többet egymás nak régi ismerősöknél.

A kapcsolatuk már akkor sem működött igazán, amikor a férfi

a saját hivatását vá lasztotta, és a felesége azóta sem bocsátotta

meg neki, hogy otthagyta az apja cégét. Pam úgy érezte, a

férje el hagyta, sőt elárulta őt. Az asszony személye elleni tá-

madásként élte meg ezt, és nem tudta megérteni, hogy Brad

mindössze azt a munkát választotta, amelyik job ban illett hozzá.

A férje tevékenysége szöges ellentét ben állt mindazzal, amire

az asszony vágyott, és ami ben valaha hitt. Jóval fontosabbnak

tartotta a pénzt, a sok–sok pénzt.

– Néha valóban az vagyok. – Faith nem akarta el árulni,

hogy örökké magányosnak érzi magát. Alexszel szemben sem

lett volna tisztességes, Bradnek bevallani pedig egyenesen

szánalmasan hatott volna. – A férjem zárkózott ember, és

az igényeink is különbözőek. Én szeretem a társaságot, a

gyerekeimet, és szerettem ta lálkozni a barátaimmal, moziba

járni, hétvégeken együtt szórakozni velük. Mostanra mindez

megszűnt a számomra. Alex már nem látja értelmét semmi

olyan nak, ami nem kapcsolódik szervesen a munkájához. – Még

golfozni is csak jelenlegi, vagy leendő ügyfeleivel járt.

– Istenem – felelte Brad, miközben végigsimította a haját, és

zaklatott tekintettel dőlt hátra a székben. Utál ta a gondolatot, hogy

Faithnek így kelljen élnie. Ez a nő ennél sokkal többet érdemelt,

34

ahogy azt Jack is folyton hangoztatta, vele egyetértésben. –

Ez teljesen úgy hang zik, mint Pam. ő is egyedül azzal képes

törődni, hogy mennyit keresünk. És őszintén szólva – ártatlan

mo sollyal nézett Faithre –, Scarlett, engem ez egyáltalán nem

érdekel! Mármint persze nem akarom, hogy fel kopjon az állunk.

De ez természetesen nem is történhet meg. Pam az apja cégénél

befolyásos és igazán jelentős ügyfeleknek dolgozik, vagyonokat

keres. Az öreg egyébként is rá fogja hagyni az egész kócerájt,

amint visszavonul, vagy meghal – amelyik előbb bekövetke-

zik. Bőséges megtakarításunk van, hatalmas házunk és csodás

gyerekeink. Mi mást is akarhatnánk? Ugyan mennyit kéne

még keresnünk? Épp az a szép az egész ben, hogy bármit meg-

engedhetek magamnak, és nem kell unalmas ügyfelekkel meg

az adózásukkal bíbelőd nöm. Szeretem a munkámat, és nekem

ez rengeteget je lent. Azt hiszem, Pam szégyenkezik amiatt,

hogy nem keresek annyit, amennyit szerinte tudnék. Tulajdon-

képpen kit érdekel, leszámítva az adóhivatalt? Bőven van mit

a gyerekekre hagynunk, és rendkívül kényel mesen élünk. Úgy

értem, szerintem itt az ideje, hogy visszaadjak valamit. Erre is

szükség van.

– Nekem teljesen logikusan hangzik – válaszolta Faith. Úgy

érezte, a férfi helyesen döntött. Azonban ez mély árkot ásott

Brad és Pam közé.

– A feleségemnek egyedül a társadalmi állás és az el ismert-

ség számít, hogy kiket ismersz, mit gondolnak mások, melyik

kluboknak vagy tagja, mely partikra hívnak el. Nem is tudom,

talán már kezdek öregedni, vagy meghülyülni, de én inkább

beszélgetnék egy bör töncellában valami fickóval, mint hogy

egy unalmas, öltönyös–nyakkendős vacsorán egy ősöreg fazon

mellett üljek, aki még csak meg sem szólal. – Brad nagy hévvel

magyarázott, ami mosolyt csalt Faith arcára.

– Mintha csak rólam beszélnél. Azt hiszem, ez a leg jobb

35

érvelés, amelyet valaha hallottam amellett, hogy visszamenjek

az egyetemre.

– Talán igen – vallotta be a férfi. – Nem is tudom. Va lahogy

azt éreztem, többet kell kezdenem az életemmel annál, hogy

ingatlanokat adok–veszek, vagy éppen hallgatom az emberek

kesergését az adókról, miközben azon fáradozom, hogy segítsek

nekik összeszedni egy kis megtakarítást a gyerekeik számára,

akiknek előbb– utóbb úgyis önállósodniuk kell, ami így

feltehetően so ha nem fog nekik sikerülni. Azt hiszem, megöltem

vol na valakit, ha maradok. – Brad utálattal gondolt azokra az

évekre, amikor szüntelenül csak a kitörésre vágyva, Pam apjának

cégénél dolgozott.

– Halálra unom magam, miközben egész nap nincs mit

csinálnom – vallotta be Faith. – Úgy érzem, mintha elveszteget-

ném az életemet. A lányaim már a saját éle tüket élik, Alexet

pedig csak a munkája érdekli. Fogal mam sincs, mit kezdjek

magammal, most hogy ők nem foglalják le az időmet. Csak

annyi a dolgom, hogy megfőzöm a vacsorát. Elmehetek minden

múzeumba, és ebédelhetek örökké a barátnőimmel, de...

– Tényleg folytatnod kell az egyetemet! – válaszolta a férfi

határozottan. – Hacsak nem akarsz újra dolgozni.

– És mit csinálnék? Nem dolgoztam, amióta Ellie–vel voltam

terhes, és akkor is csak látszatmunkát végez tem. Huszonkét

évesen ez elmegy, de nem az én ko romban. Ennek nincs értelme.

Éppen az a baj, hogy már nem is tudom, minek van. Alexet pedig

megüti a guta, ha folytatom az iskolát.

– Talán fél ettől – mondta Brad. – Talán megnyugtat ja a tudat,

hogy nincs mit csinálnod, és őtőle függsz.

Azt hiszem, Pammel kapcsolatban is erről lehet szó.

Szerintem örült, hogy nekik dolgoztam. Engem azon ban kínzó

bezártságérzet gyötört. Ennél még az is jobb, ha egyedül fürdők

be.

36

– Biztos vagyok abban, hogy ez nem fog megtörtén ni –

felelte Faith biztatóan. – Nekem úgy tűnik, sikeres vagy, vagy

legalábbis azt teszed, ami helyes. Ahogy én látom, egyáltalán

nem küszködtök anyagi nehézsé gekkel.

– A pénz rendkívüli fontossággal bír Pam számára. A

sikereihez és a keresetéhez méri saját magát. Pedig nem hiszem,

hogy ez az, ami igazán számít. Ha egy szer meghalok, abban

a tudatban akarom kilehelni a lelkem, hogy megváltoztattam

néhány életet, meg mentettem pár kölyköt, megóvtam őket

attól, hogy tönkretegyék az életüket. Nem így éreznék, ha olyan

embereknek segítenék spórolni az adózáson, akiknek már így is

túl sok a pénzük.

– Mintha Alex és Pam ikrek lennének – válaszolta Faith

mosolyogva. Már gyerekként is tisztelte Brad né zeteit és értékeit.

Elszomorodott, amikor Allison emlé keztette, hogy ötkor el kell

hagyniuk a termet, és hogy hatkor indulnak a reptérre.

– Egész jól ment – szólt a féltestvére Faithnek. Mind ketten

elfáradtak, de Charles régi barátai közül sokan eljöttek, és az

egész délután a szeretet és tisztelet jegyé ben telt.

– Remek munkát végeztél – mondta Faith, és ismét eszébe

jutott, hogy talán soha többé nem találkozik Allisonnal, ami

annak ellenére elszomorította, hogy so sem voltak igazi barátnők.

– Charles elégedett lenne.

– Én is azt hiszem – felelte a nő. Mindketten belebúj tak a

kabátjukba, miközben Bertrand rendezte a szám lát. Ragaszkodott

ahhoz, hogy ők állják a cechet. Faith fizette a templomi virág-

díszítést, amely csaknem ennyibe került.

Brad elkísérte őket a lifthez. Allison és Bertrand az emeletre

tartottak, hogy összepakoljanak, Faith pedig a földszintre, hogy

taxit fogjon.

– Mikor utazol? – kérdezte az asszony Bradtől, mi alatt a

felvonóra vártak.

37

– Holnap reggel – válaszolta a férfi, miközben a fel felé tartó

lift megérkezett. A két nő elbúcsúzott egy mástól, és közben

Bertrand tartotta az ajtót.

– Vigyázz magadra, Faith! – mondta Allison. Hálás volt

mindazért, amit az elmúlt két napban a féltestvére tett. Mind-

kettőjükön úrrá lett az az érzés, hogy útjaik talán soha többé nem

keresztezik egymást.

– Te is. Hívj fel! – A két asszonynak persze, rövidke közös

múltjukat leszámítva, nem lett volna miről be szélgetnie.

A házaspár beszállt a felvonóba, Faith pedig intege tett, aztán

az ajtó bezárult. Amikor megfordult, Brad könnycseppeket látott

a szemében.

– Annyira belefáradtam már az emberek elvesztésé be... az

örökös búcsúzásba... hogy a szeretteim sorra el hagynak, és soha

többé nem látom őket viszont! – A férfi átkarolta, és belépett

vele a liftbe, amely időköz ben megérkezett. Csendben mentek

le a földszintre.

– Sietsz haza? – szólalt meg Brad, amikor megérkez tek a

kijárathoz.

– Nem igazán. Hivatalosak vagyunk ma estére egy vacsorára,

de csak nyolc után. Ráérek.

– Nincs kedved meginni velem valahol egy pohár ral? –

kérdezte Brad, annak ellenére, hogy az egész dél utánt falatozás-

sal és koccintgatással töltötték odafent a különteremben.

– Mi lenne, ha hazakísérnél? – Az asszony huszon négy sarokra

lakott, ami egészséges távolságot jelen tett, ő pedig friss levegőre

vágyott. Brad elfogadta az ötletet, és a forgóajtón át kiléptek

a szabadba, majd ka ronfogva indultak meg észak felé a Park

Avenue–n.

Egy ideig csöndben haladtak, majd hirtelen mind ketten

egyszerre szólaltak meg.

– És most mihez kezdesz, Fred?

38

– Min fogsz dolgozni, ha hazaérsz?

Felnevettek, majd a férfi felelt elsőként.

– Megpróbálok felmentetni egy srácot, aki véletlenül lelőtte a

barátját. De talán nem is baleset történt. Mind ketten ugyanazt a

lányt szerették. A fiú tizenhat éves, és előre megfontolt ember-

ölési kísérlettel gyanúsítják. Elég kemény az ügy. Rendes kölyök.

– Ez persze rutin munkát jelentett Brad számára.

– Ennél jobbat nem tudok mondani – válaszolta az asszony,

miközben a férfi hosszú lába ellenére lassú tempóban haladtak

egymás mellett. Brad annak idején megtanulta Faithhez

igazítani a lépteit. A régi időkben gyakran sétálgattak kettesben.

– Voltaképpen semmit sem.

– Épp ellenkezőleg – vágta rá a férfi könnyedén, ami igazán

meglepte a nőt. – Felhívod a Columbiát, a New York Egyetemet

meg az összes többi felsőoktatási in tézményt, amennyi csak az

eszedbe jut, és megkéred a jogi karok ismertetőit és jelentkezési

lapját! Meg kell tudnod, milyen vizsgák várnak rád. Rengeteg

tenniva lód lesz.

– Az egészet végiggondoltad, igaz? – Az asszonyt meglepte az

ötlet, mégis tetszett neki, ahogy a férfi nak is.

– Jövő héten felhívlak, hogy megtudjam, mire jutot tál. És

ha kiderül, hogy bedobtad a törülközőt, jaj ne ked! Ideje, hogy

megmozdítsd a fenekedet, Fred! – A férfi valóságos pótbátyjaként

lépett vissza az életébe. Pont, mint a régi szép időkben.

Bár az asszonynak tetszett Brad ötlete, fogalma sem volt arról,

hogyan győzi majd meg Alexet, már ha ez egyáltalán sikerülhet.

Nem tudta, elég bátor–e ahhoz, hogy szembeszálljon a férjével.

Ez valahogy nem tűnt jó ötletnek. Megrémítette a gondolat, hogy

ellentmondjon Alexnek. Apja szidalmainak és galádságának

emléke még mindig élénken élt benne, és gyengévé tet te őt a

férfiakkal szemben. A lelke legmélyén valójában félt tőlük,

Jacket és persze Bradet leszámítva.

39

– Jut eszembe, e–mailed van? – kérdezte Brad, mi közben

már túljutottak a Hatvanadik utcán. Kezdett besötétedni, de a

munkából hazatérőkkel teli Park Avenue fényárban úszott.

– Igen. Nemrég vettem egy laptopot, hogy levelez hessek

Zoéval. Kezdek belejönni.

– Mi a címed?

– FaithMom@aol.com.

– Fredre kéne változtatnod – felelte a férfi mosolyog va. –

Majd írok, ha visszaértem San Franciscóba.

– Az jó volna, Brad – válaszolta az asszony Örült a lehetőség-

nek, hogy ezekben a nehéz időkben tarthatja vele a kapcsolatot.

Remélte, hogy mindkettőjüknek lesz erre idejük és energiájuk. A

férfi sokkal elfoglaltabb életet élt, mint ő. – Köszönöm, hogy ma

eljöttél! Nagyon megkönnyítetted számomra ezt a napot.

– Annak idején remekül szórakoztunk Charlie–val. Azt

gondoltam, ennyivel tartozom neki. – A nő nehe zen tudott

eképpen gondolni elhunyt mostohaapjára. Charles persze egyér-

telműen többet foglalkozott a fi úkkal, mint Allisonnal és vele.

– És veled is szerettem volna találkozni. – A férfi hangja egyre

kedvesebbé vál tozott. Félúton jártak Faith háza felé. – Hogy

bírod nél küle? – Bradnek meg sem kellett magyaráznia. Mind-

ketten tudták, hogy az asszony bátyjára gondolt.

– Néha elég rosszul – mondta Faith lesütött szem mel. Egyre

csak Jacken járt az esze. A bátyja rendkívüli ember volt. Soha

senki hozzá hasonlót nem ismert, és tudta, hogy most már nem

is fog. – Máskor valamivel jobban. Furcsa, néha hónapokig

jól bírom, aztán hirte len megint lesújt a hiánya. Ez talán már

örökre így ma rad. – A nő rengeteget küzdött a fájdalmával,

amióta a bátyja meghalt, ami persze még inkább elszigetelte őt

a barátaitól. A gyász magányos dolog. Gyakran imádko zott érte

egyedül a templomban. Ez megnyugtatta.

Megpróbált Alexszel beszélni arról, mennyire hiányzik neki

40

Jack, ez azonban feszélyezte a férjét, és egyébként is kellemetlen

volt ezt pont neki felhoznia. Alex nem is akarta hallani. Faith

egyszer még egy médiumhoz is el ment, aki „kapcsolatba lépett”

Jackkel, azonban ami kor az asszony elmesélte ezt a férjének,

az valósággal dührohamot kapott, és szigorúan megtiltotta neki,

hogy még egyszer ilyet merjen tenni. Alex betegesnek találta

ezt, és azt állította, hogy a médium csak kihasz nálta az asszonyt.

Faithnek azonban voltaképpen tet szett a dolog. Még kétszer

meglátogatta a médiumot, habár a férjének nem szólt róla. Most

azonban Bradnek elárulta ezt. ő szintén nem nagyon hitt az

ilyesmikben, de legalább nem talált benne semmi kivetnivalót,

amennyiben az asszonyt ez megnyugtatta.

– Nekem is hiányzik, Fred – válaszolta a férfi kedve-

sen. Igazán kedves ember volt. – Annyira hihetetlen, hogy

már nincsen közöttünk. Képtelen vagyok ezt el fogadni. Néha

majdnem felhívom, amikor valami vic ces esik meg velem,

vagy ha mérges vagyok, esetleg ha tanácsra lenne szükségem.

Egyszerűen felveszem a kagylót... aztán eszembe jut, mi is

történt. Teljességgel lehetetlennek tetszik a számomra. Hogyan

is tűnhet el olyasvalaki, mint Jack? ő az a fajta ember volt,

akinek örökké kéne élnie. Te hallasz néha Debbie felől? – Isten

tudja, miért, Jack özvegyének szintén nyoma veszett. Egykori

férje családjával egyáltalán nem ápolt semmi féle kapcsolatot.

Faithnek halvány fogalma sem volt arról, merre járhat Debbie,

bár feltételezte, hogy vala hol Palm Beach közelében. Legalábbis

odament, mi előtt felszívódott.

– Nem, soha – válaszolta Faith. – És nem hinném, hogy valaha

is fogok. Azt hiszem, tisztában van azzal, hogy nem kedveltem

őt, habár Jack érdekében tényleg megpróbáltam. De az a nő még

a lelket is kifacsarta be lőle. – Örökké azzal fenyegette a férjét,

hogy elhagyja őt, többször is elköltözött otthonról, és sohasem

érde kelte, milyen csodálatos ember Jack. Faitht állandóan

41

gyötörte ez a tudat, habár a bátyja mindig kiállt a felesége

mellett az évek során. – Szerintem beteges kapcso lat volt az

övék. Sohasem bírtam megérteni, miért tűri Jack a felesége

húzásait. A temetésen az özvegye alig szólt hozzám, aztán két hét

múlva búcsú nélkül távo zott a városból. Jack ügyvédje szerint

később újra férj hez ment. A biztosítás összegéből házat vásárolt

magá nak, aztán hozzáment egy akárkihez. Könyörtelenül és

igazságtalanul bánt Jackkel.

– Én is mindig így láttam. Nagy kár, hogy nem szü letett

gyerekük.
– Debbie talán amúgy sem engedné, hogy találkoz zam velük

– válaszolta Faith szomorúan, aztán Bradre pillantott. Olyan

jó volt Jackről, az életükről, a régi időkről beszélgetnie vele.

– Tényleg írsz majd? – kér dezte aztán, és a férfi most újra a

kislányt látta maga előtt. Legszívesebben megkérte volna, hogy

bontsa ki a haját. Úgy hasonlított legjobban arra a Fredre, akit

rég ről ismert és szeretett. Számára Faith mindig is húga he lyett a

húga volt. Bizonyos szempontból még mindig a gyermeket látta

benne, és meg akarta védelmezni őt.

– Már mondtam, hogy igen. – Átkarolta a nőt, és így egymáshoz

bújva sétáltak tovább. Faith már majdnem hazaért.

– De ugye nem fogsz újra eltűnni? Hiányzol, amikor nem

hallok felőled. Te vagy az utolsó, aki maradtál ne kem a gyerek-

koromból.

– Hallani fogsz felőlem, Fred. Megígérem. Én vi szont

szeretném, ha utánanéznél az egyetemnek. A vi lágnak szüksége

van hozzád hasonló ügyvédekre. – Ezen mindketten elnevették

magukat. Néhány perccel később már az asszony háza előtt

álltak. Az impozáns, előkelő, vörös téglás épület bejáratánál

keskenyre nyírt sövény díszelgett.

– Köszönöm, hogy eljöttél, Brad! Furcsa ezt monda nom,

de jól éreztem magam ma. Különösen hangzik ez egy temetés

42

napján. – De az asszonynak rengeteget je lentett, hogy a férfival

tölthette el az időt. Régen öntöt te el ilyen boldogság. Békében,

biztonságban és szeretetben telt el a napja, ahogyan annak idején,

amikor a bátyjával és Braddel lógott együtt. Ők adták gyermek-

korának egyedüli kellemes emlékeit.

– Azt hiszem, Charlie is jól érezte volna magát. Örü lök, hogy

eljöttem. Hosszú ideje nem beszéltünk már. Vigyázz magadra!

Aggódom miattad. – A férfi együttérzően pillantott az asszonyra,

aki bátor mosollyal nézett vissza rá.

– Minden rendben lesz. Jó utat vissza Kaliforniába. És ne

dolgozd magad halálra!

– Éppen ezt szeretem a legjobban – vallotta be Brad. A fiait

leszámítva, egyedül a munkája jelentett neki bármit is az életben.

Többé már nem sok közös vonást talált magában és a feleségében,

és már abban sem volt biztos, hogy ez valaha másképp lehetett.

Brad megölelte az asszonyt, aztán fogott egy taxit. Faith csak

nézte őt, ahogy beszáll és elhajt. A férfi le tekerte az ablakot,

és búcsút intett, mielőtt befordul tak a sarkon. Faith nem volt

teljesen biztos abban, hogy újra hall majd felőle. A férfi már

azelőtt is több ször eltűnt az életéből. Az egyetemet követően,

majd később Jack temetése után. De legalább ezt a csodás napot

együtt töltötték. Furcsa mód mintha nem is csak Braddel, de

egyszerre Jackkel is újra találkozott volna. Mosolyogva fordította

el a kulcsot a zárban, majd belépett a házba.

Hallotta Alex lépteit az emeletről. Felakasztotta a ka bátját,

aztán lassan felment a lépcsőn, szüntelenül Bradre gondolva.

– Hogy ment? – kérdezte Alex, amikor a felesége mosolyogva

lépett be a hálószobájukba.

– Remekül. Minden jól sikerült. Allison kibérelt egy termet a

Waldorfban, és rengetegen el is jöttek a szer tartás után, Charles

és édesanyám régi barátai közül.

Brad Patterson is ott volt, akit nem láttam a... már jó ideje.

43

– Az meg ki? – kérdezett vissza Alex zavartan. Ép pen a híreket

nézte a tévében. Csak bokszeralsó meg zokni volt rajta, éppen

a frissen keményített fehér ingét öltötte fel, majd megkötötte a

nyakkendőjét.
– Jack régi barátja. Igazából a legjobb barátja volt. Együtt

nőttünk fel. Jack temetésén találkoztatok. San Franciscóban

lakik. Gondolom, már nem emlékszel rá.

– Rengetegen voltak ott, Alex pedig soha nem ügyelt az ilyen

részletekre – főként nem azokra az emberekre, akiknek nem

vette hasznát. Brad pedig éppen ebbe a körbe tartozott.

– Éppenséggel nem. Időben elkészülsz? – A férfi hangja

feszültséget sugárzott. Sokat várt ettől az es télytől, amelyet egyik

magas beosztású cégtársa adott egy leendő ügyfelük tiszteletére.

És nem akart elkésni. De Faith ritkán kényszerítette erre.

– Fél órán belül elkészülök. Csak veszek egy gyors fürdőt, és

megcsinálom a hajam. Milyen volt Chicagó ban?

– Fárasztó. De szükséges. Tűrhetően ment. – A férfi nem tett

föl több kérdést a temetésről, de ez nem is lep te meg az asszonyt.

Amint Alex úgy döntött, hogy nem megy el, ki is törölte a dolgot

az agyából.

Ezután Faith elvonult a fürdőbe, és ahogy ígérte, fél óra múlva

elkészült. Fekete selyem koktélruhát és igazgyöngy fülbevalót

viselt. Az arcát az alkalomhoz illően kifestette, a haját pedig

kibontotta és hátrafésül te. Inkább tűnt a férfi lányának, mint a

feleségének. Zoe és Eloise is Faith szőke haját örökölték. Alex

vetett egy pillantást a nejére, aztán bólintott, de nem szólt egy

szót sem. Az asszonynak jólesett volna egy kedves bók, de már

hosszú ideje nem hallott ilyet a férjétől.

Öt perccel később elhagyták a házat, és fogtak egy taxit. A

vacsora helyszíne tíz sarokkal lejjebb volt a Park Avenue–n,

de Alex egyetlen szót sem szólt a fele ségéhez az odavezető

úton. Faithnek ez fel sem tűnt. A gondolatai egészen máshol

44

kalandoztak. Egyre csak Brad járt az eszében. Olyan csodásat

beszélgettek az nap délután. Hosszú ideje először bízott meg

valaki ben ennyire. Amióta Jack temetésén utoljára szót vál tottak,

senki hozzá hasonlóval nem találkozott. Hirte len úgy érezte,

valakit érdekel az élete, az aggodalmai, a félelmei, mindaz, ami

jelentett valamit a számára. Brad személyében rátalált a családi

kötelékre, amely után évek óta sóvárgott már, és amelyet örökre

elve szettnek hitt. Olyasmire emlékeztette az asszonyt, ami nek

már a létezéséről is elfeledkezett, eszébe idézte, hogy van, aki

törődik vele és szereti őt.

3.
A KÖVETKEZŐ héten Alex visszament Chicagóba, és a haza-

érkezését követő hétvégén megle pő módon szemmel látható

erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy eltöltsön egy kis

időt a feleségével. Szombaton sétálni vitte őt a Central Parkba,

másnap este vacsorázni egy közeli étterembe. Alex vasárnap

az irodában ügyködött, és miután Faith hazaért a temp lomból,

meglepte őt a férje vacsorameghívása. A férfi mostanában már

csak nagy ritkán szánt rá időt a hétvé geken, és az asszonynak

jólesett a figyelmesség. Alex úgy tervezte, hogy a rákövetkező

hétre megint Chica góba utazik.

Faith hétfő este felhívta Zoét, és megkérdezte, ráér–e egy

kicsit. Már nagyon hiányzott a lánya, és amikor fel ajánlotta

neki, hogy meglátogatja, Zoe azonnal fellel kesült. Anya és lánya

mindig is nagyon közeli kapcso latban álltak egymással. Zoe azt

javasolta az anyjának, hogy kedd este érkezzék Providence–ba.

Úgy döntött, hogy arra az éjszakára ő is a szállodába költözik

Faithszel, habár két nagyszerű szobatárssal lakott együtt. Faith

boldogan tette le a telefont, majd nyom ban szobát foglalt.

Amikor kedden este leszállt a gépről, fogott egy ta xit, majd

a városba érve bejelentkezett a szállodába. Zoe fél órával utána

érkezett meg egy kisebb táskával. A két nő inkább tűnt testvérnek,

mint anyának és lá nyának, ahogy elterpeszkedtek a barátságos

kis szobábán, és megállás nélkül csacsogtak, nevettek és ölelkez-

tek. Este vacsorázni mentek, és Faith beszámolt a lá nyának

Charles temetéséről meg Bradről. Zoénak és Eloise–nak már

rengeteg történetet mesélt a gyerekko ráról, Bradről és Jackről,

és Zoe könnyen észrevehette a változást, amelyet az anyjának

régi barátja felbukkaná sa okozott.

46

– Arról beszélgettünk, hogy folytatnám az iskolát – mondta

Faith, amikor felszolgálták a desszertet. Már korábban is

említette ezt a lányának, aki remeknek ta lálta az ötletet, de

azóta nem hallott róla, és most öröm mel töltötte el a tudat, hogy

az anyja mégsem vetette el a lehetőséget. Ő is jól tudta, hogy

Faithnek kezdenie kell valamit az idejével.

– Szerintem ez csodás lenne, anyu – bátorította Zoe az

asszonyt. Tisztában volt azzal, hogy milyen magá nyos az anyja,

amióta ő és Ellie elhagyták a családi há zat. – Na és intéztél már

valamit ennek érdekében?

– Gondoltam, beszerzek néhány prospektust, és utá nanézek,

milyen vizsgákat kéne letennem. Alaposan fel kell készülnöm

a felvételire. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy be

tudok jutni a jogi karra. – Az asszony egyszerre tűnt idegesnek

és izgatottnak, Zoe pe dig teljesen felvillanyozódott. Hónapok

óta nem látta ilyen boldognak az édesanyját. – A New York

Egyetem szabadegyetemén felvehetnék néhány alaptárgyat,

és közben eljárhatnék felvételi előkészítőre. Persze még nem

döntöttem el teljesen, de mindenesetre a tanulás lényegesen több

élvezetet nyújtana, mint a bridzsórák, amelyeket apád javasolt. –

Az asszony szomorkás mo sollyal nézett a lányára.

– Jó lesz neked, anyu – válaszolta Zoe, de hirtelen el–

komorodott. Tisztában volt azzal, mekkora akadály áll Faith

előtt. Ahogy az anyja is. – Apának szóltál már?

– Még nem. Egyszer már beszéltünk erről, de akkor nem

volt túlzottan elragadtatva. – Zoe jól tudta, hogy ez még enyhe

kifejezés.

– Micsoda meglepetés! Jégcsap úr nem akarja, hogy független

légy, anyu. Ő azt akarja, hogy naphosszat csak a házban ülj, és

arra várj, hogy kiszolgálhasd.

– Nem szép dolog ilyet mondani az apádról! – felel te Faith

hűséges feleséghez illően, bár mindketten tud ták, hogy a lányá-

47

nak igaza van. – Voltaképpen azt java solta, hogy még több

jótékonysági munkával foglaljam el magam. Szereti, ha van mit

csinálnom.

– Persze, amíg ezzel őt nem fenyegeted. – Zoe meg lepően jól

látta a helyzetet. – Egyébként meg éppen ele get jótékonykodtál

már. Most, hogy mindannyiunkról gondoskodtál, ideje, hogy

magadra is gondolj. – Zoe mindig kiállt az édesanyja ügye

mellett, és ebből gyak ran támadtak késhegyre menő vitái

az apjával. Kerte lés nélkül kimondta, hogy Alex egyedül a

munkájával törődik. A lány szemszögéből nézve, az apja élete

nagy részében nem is volt családtag. Tudatában volt annak, hogy

édesanyjukra viszont mindig számíthattak. Nő vérével gyakran

kaptak össze a szüleiken. Eloise min dig nagy hévvel védelmezte

az apját, habár édesanyját is teljes szívéből szerette. Zoe azonban

nyíltan a szemé be vágta, hogy az apjuk képtelen kimutatni az

érzelme it, és hogy igazságtalanul bánik az anyjukkal. – Igazán

szeretném, ha belevágnál, anyu. Addig foglak piszkál ni, amíg el

nem határozod magad.

– Brad is effélét ígért – jegyezte meg Faith nevetve. – De mi

lesz, ha nem sikerül a felvételim? Még az is le het, hogy be sem

jutok. Te jobban hiszel bennem, mint én saját magamban. Majd

meglátjuk. – Na és persze előbb Alexet is meg kell győznie. Ez

jelentette a fő problémát.

– Ez mind csak kifogás, anyu. Be fogsz kerülni. Azt hiszem,

csodás ügyvéd válna belőled. És ne hagyd, hogy apa lebeszéljen

róla! Ha elhatározod magad, nem akadályozhatja meg a

döntésedet. Kénytelen lesz al kalmazkodni hozzá.

– Talán ezt nektek kéne megbeszélnetek – incselke dett Faith.

Mindenesetre rendkívül hálás volt a lányá nak a biztatásért. A

családon belül mindig is Zoe támo gatta őt a legjobban.

Ezután a lány iskolájáról, a tárgyairól és a barátairól

beszélgettek. Ők távoztak utoljára az étteremből, az után vissza-

48

mentek a hotelszobába, és még órákon át diskuráltak, majd

együtt aludtak el a franciaágyon. Mi előtt álomba szenderült

Faith, boldogan nézte Zoét, és arra gondolt, milyen szerencsés is

ő valójában. A lányai jelentették számára a legszebb ajándékot,

amelyet a férjétől valaha is kapott. Remélte, hogy hamarosan

meglátogathatja Eloise–t Londonban. A lány megígér te, hogy

hálaadásra hazajön, és Faith azt tervezte, utá na néhány napot

még vele tölt. Persze változna a hely zet, ha valóban folytatná a

tanulmányait.

Zoe másnap reggel kilenckor távozott. Gyorsan be kaptak egy

kis rántottát, egy kis pirítóst, megittak egy csésze teát, aztán Zoe

még utoljára megölelte–megpuszilta az anyját, majd elviharzott.

Tízkor Faith már út ban volt a reptér felé, de a gondolatai egészen

másfelé kalandoztak. Miután megérkezett, a repülőtérről haza felé

menet megkérte a sofőrt, hogy vigye el a New York Egyetemre. A

jogi karon szert tett egy jó adag szórólap ra, tantárgykatalógusra,

na meg a várható felvételivel kapcsolatos tájékoztató füzetre.

Ezután a szabadegye temre hajtottak, és onnan is begyűjtött

néhány brosú rát. Amikor pedig házért, felhívta a Columbiát.

Miután az összes papirost kiterítette az asztalára, fé lelemmel

vegyes tisztelettel bámult rájuk. A katalógu sokat még könnyű

volt megszerezni, de az egyetemre bejutni: az már nagyobb

falatnak ígérkezett. Nem is be szélve arról, hogy még fogalma

sem volt, hogyan győ zi majd meg Alexet. Zoe úgy vélte,

megmásíthatatlan tényként kell közölnie vele a dolgot, de

Faith ezt meg gondolatlannak és egyszersmind durvának érezte.

Ügy gondolta, azért a férjének is van beleszólása az ügybe.

Nem kis elhatározás ez, főleg ha már rögtön ősszel belekezd a

tanulmányaiba. Házi feladatot kelle ne írnia és vizsgákat tennie,

nem is beszélve a napi többórás tanulásról. Többé nem lenne

mindig kéznél, és tudta, hogy Alexnek ez hatalmas változást

jelentene. Éppen ezen járt az esze, amikor a számítógép képer-

49

nyőjére pillantva észrevette, hogy új üzenete érkezett. Rögtön

arra gondolt, hogy Zoe írhatott neki, és amikor az e–mailre

kattintott, kellemes meglepettséggel ta pasztalta, hogy a levél

Bradtől érkezett.

Szia, Fred! Hogy vagy? Mi történt veled mostanában? Meg-

szerezted már a prospektusokat? Ha még nem, most rögtön

pattanj fel, és indulj! Addig ne is válaszolj, amíg nem léptél

az ügyben. Nincs vesztegetni való időd. Talán már ja nuárban

elkezdhetnél órákra járni. Siess!

Egyébként mi van veled? Örültem a múlt heti találkozás nak.

Remekül néztél ki! A hajad még mindig olyan hosszú, mint azelőtt

volt? Bármikor szívesen befesteném újra zöldre, akár Szent

Patrick napja van, akár nem. Vagy mit szólnál a rózsaszínhez

Bálint–napra? Esetleg egy kis vörös karácsony ra? Amennyire

emlékszem, a zöld elég jól állt neked.

Nyakig ülök a tennivalókban, amióta hazaértem. Még mindig

azon az ügyön dolgozom, amelyikről meséltem ne ked. Szegény

kölyök halálra van rémülve. Ezt meg kell nyer nem, semmi kétség.

Egyébként miféle jog érdekel téged pon tosabban? Azt hiszem,

fiatalkorúak ügyvédjének remekül be válnál, hacsak nem a nagy

dohány érdekel. Az utóbbi esetben Pammel kéne kapcsolatba

lépned. A vállalati jog is érdekes, habár azt hiszem, nem igazán

nekem való. De neked talán fe küdne.

Most vissza kell mennem dolgozni... Irány a suli! Vigyázz

magadra. írj minél előbb!

Sok szeretettel: Brad.

Faith boldogon olvasta végig a levelet, és azonnal a válasz-

gombra kattintott. Rendkívül büszke volt arra, hogy a prospektusok

már ott hevertek az asztalán, és ezt megírhatta a férfinak. Újra

kölyöknek érezte magát, miközben a válaszüzenetét gépelte.

50

Szia, Brad! Éppen most értem haza Providence–ból! Zoéval

remekül szórakoztunk tegnap! Vacsoráztunk, beszél gettünk,

rengeteget nevettünk! ő is pártolta az ötletemet. Hazafelé be-

ugrottam a New York Egyetemre – remélem, most büszke vagy

rám! –, és összeszedtem vagy egytonnányi tájékoztatót. Aztán

felhívtam a Columbiát is. Nem tudom, máshova is jelentkezzem–e.

Bárhogy alakul is, én megtettem a magamét. Ezen a héten még

átolvasom a prospektusokat. Alex Chicagóba ment. Neki még

nem szóltam. Fogalmam sincs, hogy fogadja majd. Attól tartok,

megfogja ütni a gu ta. És mi lesz, ha ellenkezik? A jogi karrierem

miatt nem éri meg kirobbantani a harmadik világháborút! Félek,

ezzel vége is lesz a dolognak. Meglátjuk.

Tetszik az ötleted a fiatalkorúak védelméről. Így elsőre jól

hangzik. Persze nem értem pontosan, hogy ez mit is takar. De

a gyerekeket mindig is imádtam! Persze ezzel már na gyon

előreszaladtam. Először Alexet kell elrendeznem. Az tán jön a

felvételi... mi lesz, ha be sem jutok?! Mintha újra gimis lennék.

Faith tavaly egyszer már átélte a kínok kínját, miköz ben Zoe

eredményére várt. A lány leginkább a Brownra akart bejutni, és

teljesen bezsongott, amikor sikerült neki. Alex azt akarta, hogy

a Princetont, a Harvardot vagy a Yale–t válassza, és szörnyen

megütközött azon, hogy a lánya inkább a Brownra ment. A

férfi még Princetonban szerzett diplomát, és a lányát is oda

akar ta küldeni. Azonban Zoe hajthatatlan volt, hiába ne vezte

Alex hippik gyülekezetének a Brownt. Zoe csak nevetett ezen.

Szerinte minden épeszű ember a Brownt választotta volna.

Egyébként mostanában semmi különös nem történt errefe-

lé. Eloise–ról nincs semmi hírem. Gondolom, jól van. Imádja

Londont. Szeretném meglátogatni, amíg még jut erre időm.

Ha belefogok az iskolába, szörnyen el leszek foglalva. Hívj

51

fel, ha legközelebb New Yorkban jársz! Addig is élvezem ezt

a levelezést. írj újra, ha majd ráérsz! Persze tisztában vagyok

azzal, mennyire leköt a munkád, ezért ne aggódj, ha egy ide ig

nem lesz lehetőséged e–mailezni.

Sok szeretettel: Fred.

Mosolyogva írta alá a nevét.

Máris belevetette volna magát a tájékoztatókba, ha nem jelenik

meg a képernyőjén újra az „Üzenete érke zett” felirat. Boldogon

kattintott ismét a Megnyitás gombra. A férfi minden bizonnyal

éppen a gépe előtt ült, ha azonnal válaszolt.

Jó kislány! Ideje, hogy át is böngészd azokat a prospektu-

sokat, aztán ne felejts el beiratkozni a szabadegyetemre! Rosszat

biztosan nem tesz, és legalább hozzászoksz a légkör höz. Alex

pedig elmehet a csudába. Nem hozhatja meg ő a döntéseket

helyetted, Fred. Nincsen joga megakadályozni té ged ebben,

amennyiben tényleg ezt akarod. Te pedig szerin tem igenis akarod.

Majd csak beletörődik. Ha dolgoznál, ugyanígy le lennél kötve!

Az képtelenség, hogy naphosszat csak szép csöndben otthon

üldögélj, arra várva, hogy a férjed hazatér! Ez a te életed! Neki

is megvan a sajátja: éld hát te is a tiédet! Most mennem kell.

Később még írok majd. Add be a jelentkezésed. Légy jó.

Szeretettel: Brad.

Remek érzés volt újra hallania a férfi felől, és vála szolnia neki.

Kitörölte az üzeneteiket, már csak az „Alex elmehet a csudába”

részre való tekintettel is, amely teljesen úgy hangzott, mintha

csak Jack mondta volna. A délután hátralévő részét a tájékoztatók

olvas gatásával töltötte. De Alexnek az egészből nem említett

semmit, amikor az este felhívta őt Chicagóból. Úgy gondolta,

ilyen kényes kérdést szemtől szemben kell megtárgyalniuk.

52

Amikor azonban a férfi péntek este hazaérkezett, szörnyen

elnyűttnek tűnt.

Faithnek december elsejéig kellett beiratkoznia, az egyetemi

jelentkezésnek pedig február elseje volt a ha tárideje. A választ

áprilisban kell majd várnia. Kitöltöt te a jelentkezését két jogi

alapozó tanfolyamra és egy intenzív előkészítőre, amely a jogi

kari felvételijéhez kellett. Ez utóbbi a nagyon is közeli jövőben

kezdődött, és nyolchetes volt, vagyis a karácsony utáni felvételire

már éppen végzett is vele.

A papírokat azonban még nem küldte be. Először Alexszel

akart beszélni. A férje azonban az evésen és az ágyba bújáson

kívül nem sokra volt hajlandó, miután hazaérkezett. A szombatot

pedig végig az irodában töl tötte, csak késő este jött haza. Így

Faith leghamarabb vasárnap talált alkalmas időpontot arra,

hogy elé tárja a mondandóját. A férfi éppen a Sunday Times–t

olvas gatta, a háttérben pedig valami meccs duruzsolt a tévé ben,

amikor az asszony levessel és szendviccsel megra kott tálcával

belépett a nappaliba. Alex fel sem pillantott az újságból, és

egyetlen szót sem szólt a feleségéhez, aki idegesen lapozgatta

végig a magazin könyvajánlóját a szoba túlsó végében.

– A héten találkoztam Zoéval – kezdte az asszony, amikor

Alex felhangosította a tévét. – Csodásán néz ki, és imádja az

egyetemet – folytatta, azon küszködve, hogy megragadja a férje

figyelmét.

Alex anélkül válaszolt, hogy egyetlen pillantást is vetett volna

a feleségére.

– Tudom, már mondtad. A jegyei?

– Egész jók, azt hiszem. Hamarosan kezdődik a vizs-

gaidőszak.

– Nagyon remélem, hogy a tanulásra is szentel időt a szórakozás

mellett. – Zoe mindig is remek tanuló volt, ezért Faith egyáltalán

nem aggódott emiatt. Ehelyett a saját tanulmányaira próbálta

53

terelni a szót, ami nem volt túl egyszerű a tévével és az újsággal

versengve.

A férfit láthatóan mindkettő lekötötte, ráadásul a széke mellett

még egy halom olvasnivaló feküdt. Faith tudta, hogy előbb–

utóbb kénytelen lesz magára vonni a férje figyelmét, mert az

önszántából nem fog ráfigyelni. Öt perc várakozás után végül

elszánta magát.

– Meg kell beszélnünk valamit – mondta óvatosan. Izzadt

a tenyere, és csak remélte, hogy a férje megér tőbb lesz, mint

általában. Legtöbbször igen nehéz volt szóba elegyedni vele, és

már éppen azon törte a fejét, hogy elhalasztja a dolgot, amikor

Alex hirtelen feléfor dult, és kortyolt egyet a csésze levesből.

– Finom.

– Köszönöm. Zoéval a New York Egyetemről beszél gettünk.

– Megtette hát az első lépést, de érezte, hogy szörnyen nehezen

halad előre. Most értette csak meg, miért is hívta a férfit a lánya

Jégcsap úrnak. Időnként tényleg olyan fagyos volt, akár egy

jégcsap. Faith örök ké azt bizonygatta magának és a lányainak,

hogy en nek nem a férje érzéketlensége az oka, hanem hogy

rengeteg fontosabb dolga is akad ennél. Alexet rendkí vül nehéz

volt megközelíteni, kivéve talán Eloise–nak, aki valahogy

mindig is könnyen megtalálta vele a kö zös hangot. Ezúttal

azonban Faithnek egyedül kellett boldogulnia. Mert senki sem

állt mellette.

– Talán egyetemet akar váltani? – kérdezett vissza Alex

értetlenül. – Azt hittem, élvezi a Brownt, nem ezt mondtad?

Tudtam, hogy a Princetont vagy a Yale–t kel lett volna

választania.

– Nem erről van szó – felelte Faith halkan. – Nem ró la. Hanem

rólam.

– Mi van veled? – Alex kifejezéstelen tekintettel né zett a

feleségére. Faith hirtelen úgy érezte, hogy Zoe és Brad mellette

állnak, és segítik őt.

54

– Be akarok iratkozni a New Yorkra. – Szavai felértek egy

letaglózással a férje számára. És Faith tudta ezt.

– Mégis mit akarsz tanulni? – kérdezte Alex gyana kodva.

– Jogot – felelte az asszony. – Ez már régóta izgat – tette

hozzá idegesen. A férfi egyre csak a feleségét bá multa, és jeges

tekintete nem éppen megértést sugár zott.

– Ez nevetséges, Faith. Semmi szükséged erre. Még is mit

kezdenél a joggal? Inkább járj múzeumi előadá sokra, az sokkal

érdekfeszítőbb, mint az egyetem. – Alex mindenképpen el akarta

tántorítani a feleségét a szándékától. De az asszony érezte, hogy

nem szabad hagynia magát. Azonban legfeljebb imádkozhatott

azért, hogy a férfi egyezzen bele az ötletébe. A házassá guk már

huszonhat éve ilyen mederben folyt: a férje az ő bármely lépését

megvétózhatta. Ezen pedig már késő volt változtatni. Kezdetben

úgy tűnt, sok dologban kölcsönös megegyezéssel határoztak, az

évek múltával azonban világossá vált, hogy Alex kénye–kedve

szerint uralkodott a kapcsolatukban. Az ő szava döntött min-

denben. A nő pedig – javarészt a múltjának köszönhe tően –

beletörődött ebbe.

– Eleget jártam már múzeumba, Alex. Valami újba szeretnék

fogni. – Ezzel kihúzta a szeget a gránátból. Most már csak el

kellett hajítania azt.

– És aztán? Mire föl tennél ilyet, Faith? – A férfi ma gától is

tudta a választ a kérdésére, mégis a feleségétől akarta hallani.

– Ősszel beiratkozom a jogra – mondta ki az asszony nyugodt

erővel és a megbánás legcsekélyebb je le nélkül.

– Őrültség. Azt hittem, ezt már megbeszéltük egy szer. A te

korodban már semmi értelme sincs az egye temnek. Úgysem

találnál állást, miután lediplomázol. Mert addigra már túl öreg

leszel.

– Akkor is így akarom. Szerintem csodás lenne. És talán

mégiscsak akadna munka a számomra. Végtére is azért még

55

nem vagyok olyan idős – felelte. Makacsul ragaszkodott az

elhatározásához, függetlenül attól, amit a férje gondolt.

– Ez mellékes. Van egyáltalán fogalmad arról, meny nyi

vesződséggel járna mindez? Az elkövetkezendő három évedet

tanulással töltőd majd, az íróasztalod hoz láncolva. És aztán mi

lesz? Munkát vállalsz, és na pi tizennégy órát dolgozol majd?

Sosem lesz időd szó rakozni vagy utazni. Ha elhívlak valahova,

örökké ar ra hivatkozol majd, hogy készülnöd kell a vizsgáidra.

Azelőtt gondoltál volna erre, hogy a lányok megszület tek! Amikor

elkezdted a tanulmányaidat, akkor kellett volna befejezned őket.

Lásd be, most már túl késő.

– Ez nem igaz! Amióta a lányok elköltöztek itthon ról, nem

tudok mit kezdeni magammal. És képes le szek úgy beosztani

az időmet, hogy szórakozni is el mehessünk. Ráadásul már

régóta nem utaztunk el együtt sehova, leszámítva azt a pár

hetet nyaranként. Olyankor azonban el tudok majd szabadulni.

Megígé rem, hogy mindent elkövetek majd annak érdekében,

hogy te ne lásd kárát az egésznek. – Faith könyörgő te kintete

egyáltalán nem hatotta meg a férjét.

– Képtelenség! – pattant ki Alexből az indulat. – Semmi

értelme a házasságunknak, ha az elkövetkezen dő három évben

egy másodpercnyi időd sem jut majd más teendőidre a tanulás

mellett. Ilyen alapon az orvo sira is mehetnél, vagy börtönbe!

Képtelen vágok meg érteni a viselkedésedet. Hogy juthatott

ilyesmi egyálta lán az eszedbe? Hihetetlen!

– Halálra unom magam – felelte az asszony halkan. –

Neked megvan a magad munkája és élete – tette hozzá Brad

szavait idézve. – Hát én is szeretném megkapni a magamét.

A régi barátnőim mind dolgoznak, vagy még otthon nevelik

a gyerekeiket. Egytől egyig elfog laltak, nekem pedig semmi

kedvem bridzsórákra vagy a múzeumba járni, a jótékonykodásról

már nem is be szélve. Valami értelmeshez akarok kezdeni.

56

Egyébként pedig már tanultam egy évet a jogi karon. Ha azt be-

számítják, akkor máris kevesebbet kell kijárnom.

– Erről már lekéstél! – dörögte Alex, majd az üres csészét

levágta az asztalra. Láthatóan megrémítette a felesége felvetése.

Talán ráébredt arra, hogy ha Faith is megkapná a saját életét,

azáltal az ő hatalma csökken ne felette.

– Ez nem igaz. Negyvenhét múltam. Még csak ötven leszek,

amikor lediplomázom!

– Már ha egyáltalán sikerül! Ez nem is olyan egysze rű, mint

ahogy te azt gondolod. – A férfi azt sugallta a feleségének, hogy

képtelen volna véghezvinni a tervét, így próbálta visszanyerni

az uralmát. Az áskálódása nem maradt eredménytelen, azonban

Faith tudta, hogy meg kell őriznie a nyugalmát, mivel egyedül

így győzhet.

– Alex, ez nagyon sokat jelentene a számomra. – Ké rő hangja

elhallgattatta a férjét, de persze nem sokáig.

– Még meggondolom, Faith. De továbbra is az a vé leményem,

hogy teljesen elment az eszed. – A férfi rendkívül idegesnek

tűnt, és még inkább alátámasztot ta ezt a benyomást, amikor úgy

felhangosította a tévét, hogy az asszony többet egész biztosan

nem tudott vol na szólni hozzá. Faith legalább azt el tudta

mondani, amit előre eltervezett. Most azonban hagyta a férjét,

hadd gondolja át az egészet. Az persze már más kér dés, hogyan

dönt végül Alex. Persze akkor még min dig vitába szállhat majd

vele. Na és persze Zoe is úgy tervezte, hogy beszél még erről

az apjával. Igazán segí teni akart az édesanyjának, mert nagyon

jól tudta, mennyit jelentene neki az egyetem. Az asszony mégis

meg akarta szerezni a férje beleegyezését, mielőtt bele vág a

dologba.

Faith halkan visszavonult a szobájába, és bekapcsol ta az

e–mailjét.

57

Hadijelentés Hirosimából – kezdte Bradhez címzett le velét. –

Ledobtam a bombát. Elmondtam Alexnek. Nagyon feldühödött.

Szerinte eleve be sem fogok jutni, de legalábbis egész biztosan

nem szerzek diplomát. Totális időpocsékolás– nak tartja az

ötletemet, nem is beszélve arról, hogy mekkora kényelmetlenséget

jelentene ez neki (ő így látja). Egész bizto san nem nyertem el

a rokonszenvét. Nem hiszem, hogy vala ha is belemenne. Én

annyira szeretném, de nem Alex ellené ben. Az tisztességtelen

volna. Végtére is a felesége volnék, és így támaszthat bizonyos

elvárásokat velem szemben. Alex–nek az a véleménye, hogy az

egyetem mellett nem jutna időm arra, hogy szórakozni járjak

vagy vele utazgassak. Ebben azt hiszem, igaza is van. A jogi kar

tényleg nagy igénybevételt jelent. Bárhogy is, majd csak lesz

valahogy. Talán mégis a bridzsórák mellett döntök. Később még

írok majd. Remélem minden rendben odaát.

Szeretettel: Fred.

Késő délután még ellenőrizte a postaládáját, azon ban

Bradtől egészen lefekvésig nem érkezett válasz. Alex egész

nap egyetlen szót sem szólt Faithhez, a va csorát pedig síri

csöndben fogyasztották el. Nem sok kal ezután a férfi lefeküdt.

A gépe hajnali négykor in dult Miamiba, ahol üzleti célból két

napot tervezett el tölteni. Alex szemszögéből nézve a felesége túl

messzire ment, és nyilvánvaló volt, mennyire dühös rá. Ezért

büntette őt.

New Yorkban már elmúlt éjfél, amikor Brad levele meg-

érkezett.

Kedves Fred! Ne is foglalkozz azzal, hogy mi volna tisztes séges

vele szemben! Vajon ő törődik azzal, hogy veled szem ben mi az

és mi nem? A sötét középkor már rég a múlté... vagy talán nem?!

A férjed folyton Pamet juttatja eszembe, meg a szócsatákat,

58

amelyeket akkor vívtunk, amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom

az apja cégét. Szíved joga, hogy megvalósíthasd az álmaidat. Nem

tisztességes a férjedtől, ha az utadba áll. Megértem az aggályait,

de abban is biztos va gyok, hogy képes leszel összeegyeztetni a

tanulást az eddigi életeddel. Sőt, azt hiszem, ő is. Talán éppen

ettől fél. Úgy hogy ne engedj neki! Ne add fel! Mint önjelölt

bátyád, ezen nel megtiltom, hogy bridzsórákat vegyél! Járj szépen

az isko lába, ahogy egy jó kislányhoz illik. Légy erős!

Most éppen az irodában ülök. Ma sokáig dolgoztam. Hol-

nap egy új ügynek tartják a bírói meghallgatását. Egy tizen-

öt éves srácról van szó, akit azzal gyanúsítanak, hogy meg-

erőszakolt egy nyolcéves lányt. Utálom az ilyen ügyeket. Már

kijelölték az esküdtszéket. A fiú rendes gyereknek tűnik, de nincs

minden rendben vele. Sokat verték odahaza. Súlyos erőszak

érte a családjában. Ezek a kölykök csak azt teszik, amit otthon

tanulnak. Még a héten felhívlak, hogy megvitas suk a dolgok

állását nálatok.

Hamarosan beszélünk. Szeretettel: Brad.

A férfinak teljesen igaza volt, és Faith jól tudta ezt. De persze

mondani könnyű, csinálni már sokkal nehe zebb. Hiszen mégis-

csak házasok voltak, Alex pedig még mindig láthatóan dühösen

ébredt hajnali három kor. Faith felkelt, hogy kávét és pirítóst

készítsen neki, ahogy mindig is tette, amikor Alex elutazott.

Ám a ko rai órának és az előző nap lezajlott beszélgetésnek kö-

szönhetően a férfi ezúttal egyetlen szót sem szólt, és amikor

elindult otthonról, csupán egy mogorva pillan tást vetett a

feleségére. Nem jutott idejük arra, hogy új ra rátérjenek az

asszony tervére, de Alex nyilvánvalóvá tette, hogy személye

elleni támadásnak tekinti a tanu lás felvetését. Faith egész

reggel bosszankodott emiatt, aztán délután felhívta Bradet az

irodájában. Örült, hogy újra hallja a férfi hangját. Brad éppen

visszaérke zett a munkából.

59

– Örülök, hogy felhívtál – mondta minden erejével az asz-

szonyra összpontosítva. Pörögtek körülötte az események, de

számára jelenleg Faith ügye volt a leg fontosabb, és biztosítani

akarta a támogatásáról. – Egész nap aggódtam miattad.

– Igazából nekem van bűntudatom, amiért felhívta lak, hiszen

képzelem, mennyire elfoglalt lehetsz most.

– Valójában végtelen hálát érzett amiatt, hogy a férfi visszatért

az életébe. Mintha csak Jacknek telefonált volna. Meg akarta

osztani a gondolatait és az érzéseit Braddel, mert kíváncsi volt

a véleményére.

– A férjed haragja teljes mértékben indokolatlan. Ezt te is

legalább olyan jól tudod, mint én. Hogyan is en gedhetted, hogy

hosszú éveken át így viselkedjen ve led? Az isten szerelmére, te

nem a rabszolgája vagy a vagyontárgya vagy, hanem a felesége!

Köteles meg hallgatni a szándékaidat.

– Ezt eddig még senki sem merte a szemébe vágni – felelte

Faith bánatos mosollyal.

– Akkor itt az ideje! Rajtad kívül egyetlen nőt sem is merek,

aki hajlandó lenne elviselni azt, ahogy ő bánik veled. Pam

megölne, ha én akarnám eldönteni helyet te, mit tegyen. Amikor

otthagytam az apja cégét, hóna pokon át szörnyű veszekedések

követték egymást, mégis tiszteletben tartotta az elhatározásomat.

Habár nem értett vele egyet, elfogadta, mert nagyon jól tudta,

hogy nincs más választása. Ne engedd, hogy meg mondja neked,

mit tegyél!

– De hát mindig is így volt! Ezt várja el tőlem – val lotta be

Faith zavartan.

– Akkor ideje, hogy ráébreszd őt a valóságra. Ez most a

feladatod. Lehet, hogy rosszul fogadja majd, de a rabszolgaságot

eltörölték!

– Számára nem – válaszolta az asszony, ám a szavai azon

nyomban bűntudatot keltettek benne. – Nem lett volna szabad

60

ezt mondanom. Egyszerűen csak hozzá szokott ahhoz, hogy a

munkahelyén ő irányít mindent, és idehaza is ezt várja el.

– Ide figyelj! Én is szívesen lennék Kalifornia királya, sőt

talán még az Egyesült Államok elnöke is – már ha nem lenne

olyan piszok meló. Mindenki szívesen len ne a világ ura. Mégis,

senkinek sincs joga uralkodni a többiek felett. Mit kezdenél az

életeddel, ha nem mész egyetemre? Mit fogsz csinálni akkor a

következő negy ven évben? Otthon ülsz majd, és nézed a tévét?

– Azt hiszem, a férjem így képzeli – válaszolta Faith

bátortalanul, mivel tudta, Bradnek igaza van. De ő nem ismerte

Alexet. A férje pokollá változtatja az éle tét, ha nem teszi azt,

amit ő mond. Ez mindig is így volt.

– Ehhez nincs joga! Nem hagyhatod, hogy ezt tegye. És én

sem hagyom. Egyre inkább úgy vélem, nem vé letlenül mentem

el Charlie temetésére. Azt hiszem, Jack küldött, hogy felrázzalak

végre.
– Ez aztán érdekes elképzelés – felelte az asszony ne vetve. –

De talán van benne valami.

– Jack vajon mit szólna ehhez? – kérdezett vissza Brad. Maga

is tudta rá a választ, mégis a nőtől akarta hallani.

– Roppant mérges lenne. Ő gyűlölte Alexet. Persze a férjem

sem tartotta őt sokra. Örökké acsarkodtak.

– Nem véletlenül, amennyiben Alex már akkor is így viselkedett

veled, amikor Jack még élt. Nem feleltél a kérdésemre. Mit

mondana a bátyád? – El akarta gon dolkodtatni Faitht. Tudta,

hogy Jack szava még az övé nél is többet nyomna a latban.

– Ugyanazt javasolná, amit te. Hogy válasszam az is kolát.

– Bíró úr, nincs több kérdésem.

– De nem neked kell együtt élned Alexszel.

– Talán neked sem! Ha nem képes értelmes felnőtt módjára

viselkedni, akkor nem érdemel meg téged. Biztosan tudom,

hogy Jack ugyanezt mondta volna.

61

– Talán igen. De azért az ő felesége sem volt akármi. Debbie–

hez képest Alexszel fenékig tejfel az élet. Az a nő még a férjemnél

is elképesztőbb.
– Nézd, én csak azt akarom, hogy boldog légy. Már pedig

amikor láttalak, egyáltalán nem tűntél annak. In kább fáradtnak,

szomorúnak és magányosnak. Ha te ezt akarod, rajtad áll. De

szükséged van egy álomra! Ahogy mindenki másnak a világon.

Én éppen az enyémben ülök. Soha nem éreztem magam

ilyen bol dognak azelőtt, hogy megnyitottam az irodámat. –

Csak azt fájlalta, hogy esténként haza kellett mennie. De ezt

persze Faithnek nem árulta el. Ha tudott volna az irodában

aludni, hogy elkerülje Pamet, megtette volna. Mostanra szinte

elviselhetetlenné vált a kapcso latuk, áthidalhatatlan szakadék

tátongott köztük. Ám a férfit kisfiúként rendkívül megviselte a

szülei válása, és nem akarta még egyszer átélni ezt az érzést.

Ezért beletörődött a házasságukba. Manapság csak Pam volt

az, aki örökké panaszkodott, belekötött mindenbe, amit a férje

csinált, ráadásul folyton veszekedett vele, amiért soha nincs

otthon. Amiben éppenséggel igaza volt. A férfi nem is akart

hazamenni, mégsem állt szán dékában elhagyni a feleségét, és

tudta, hogy soha nem is fogja rávenni magát erre. Könnyebb

volt így.

– Hát ilyen szörnyen festenék? – kérdezte Faith le– hangoltan.

– Azért nem vagyok annyira boldogtalan, Brad. Egyszerűen csak

nem értünk egyet mindenben.

– Na és ő sohasem áll melletted. Ezt te magad mond tad. Még

Charlie temetésére sem kísért el. Mivégre? – Brad többet tudott

a házastársak közti feszültségekről, mint bárki más.

– Már mondtam. Chicagóba kellett repülnie aznap, üzleti

ügyben.

– Na és? Igazán várhatott volna egy napot! Charlie–t csak

egyszer temették el. Szükséged lett volna a támo gatására.

62

– Nem volt olyan szörnyű... hiszen ott voltál te.

– Örülök, hogy így alakult. Tudom, hogy nincs jo gom

kritizálni a házasságodat. Hiszen az enyém sem sikerült jobban

egy fikarcnyival sem. De úgy gondo lom, a férjed tartozik neked,

amiért sohasem állt ki melletted. Nem várhatja el, hogy miközben

ő az ideje nagy részét a saját külön bejáratú világában tölti, te öl-

be tett kézzel várjál rá odahaza. Ha ő is éli a saját életét, tedd te

is ugyanazt!

– Ő másképp látja ezt – felelte Faith letörten.

– Meggondolja magát, ha nem adod fel. Megígérem. Ki kell

tartanod az elhatározásod mellett!

– Ez nem ilyen egyszerű – mondta az asszony szo morúan.

A férje vasakarattal vitte véghez, amit akart, és előreláthatóan

ezúttal is addig kínozta volna a fele ségét, amíg Faith beadja a

derekát. Pont úgy, mint ko rábban.

– Tudom, mennyire nehéz ez most neked, Fred. De hidd el:

megéri. Nincs más választásod. Ha ezúttal nem kötöd az ebet a

karóhoz, akkor keserűségben fogsz megöregedni. Úgy hiszem,

ezúttal a lelki békéd forog veszélyben.

– Úgy teszel, mintha élet és halál kérdése volna a do log –

felelte a nő mosolyogva, miközben a szobájában ülve egyre csak

Bradre gondolt. A férfi nagyszerű ba rátja volt.

– Bizonyos szempontból az is. Szeretném, ha komo lyan

megfontolnád ezt.

– Megteszem, ne aggódj. – Faith nagyon is értette, amit a férfi

mondott, csak éppen fogalma sem volt ar ról, hogyan győzi majd

meg a férjét. De talán Bradnek igaza volt, és kellő elszántsággal

sikerre viheti az ügyét. Egy próbálkozást mindenesetre megér a

dolog.

– Na és neked hogy mennek a dolgaid?

– Sűrűn. Őrülten. Vagy egy fél tucat új ügyem van, csupa nagy

falat. Egyszóval tele vagyunk munkával.

63

– Szerencséd van. Izgalmasnak hangzik – mondta Faith

megélénkülve.

– Az is. – Még cseverésztek néhány pecig, aztán a férfinak

mennie kellett, de még megígérte, hogy hama rosan ír vagy

telefonál. Brad elképesztően nagy segít ségére volt az asszonynak

az elmúlt pár hétben. Utat mutatott és erőt adott neki, nem is

beszélve a rengeteg szeretetről és támogatásról, amelyet nyújtott.

Faith szörnyen hálás volt mindezért. És ami mindennél töb bet

ért, megerősödött abban az elhatározásában, hogy megküzdjön

Alexszel – és legyőzze őt.

4.
ALEx rettentő hangulatban érkezett haza Miamiból. Faith érezte,

hogy nem szabad az okát firtat nia. Egyébként is nyilvánvaló

volt, hogy a tárgyalások nem úgy alakultak, ahogy a férfi el-

tervezte. Az asszony megfőzte a vacsorát, amit a férje szótlanul

elfogyasz tott, majd rögtön felment az emeletre, lezuhanyzott,

és ágyba feküdt. Evés közben egyetlen szóra sem érdeme sítette

a feleségét. Először másnap reggel, az asztalnál szólt hozzá,

amikor megkérdezte, hogy van.

– Köszönöm, jól – válaszolta az asszony, majd töl tött egy

csésze kávét a férjének, aki láthatóan a tegna pinál jobb kedvvel

ébredt. – Fárasztó volt az utad? – kérdezte ezután, mire a férfi

bólintott, de ehhez sem mi többet nem tett hozzá. Ilyen ember

volt. Amikor a dolgok nem a tervei szerint alakultak, soha nem

volt sok hozzáfűznivalója. Ha pedig éppen ellenkezőleg, minden

pompásan alakult, azt a nő leszűrte a visel kedéséből. Ám a

híreket ilyenkor is megtartotta ma gának.

– Beszéltem Eloise–zal – kezdte Faith, miközben a férje a

Wall Street Journal–t olvasgatta. Nem úgy visel kedett, mint aki
meghallotta a feleségét, és csupán jó öt perc múlva válaszolt.

– Hogy van?

– Jól. – Faith már megszokta a férje stílusát, és min dig előre

tudta a következő mondatát. – A hálaadási hosszú hétvégére

hazautazik.

– Helyes. – Ekkor Alex letette az újságot, felállt, és előbb az

órájára, majd a nejére pillantott. – Most nincs időm megbeszélni

ezt veled, Faith. De jobb, ha tudod, hogy alaposan átgondoltam,

amiről beszéltünk.

– Mire gondolsz?

65

– Arra az őrült ötletedre, hogy visszamennél az egyetemre.

Már most le akarom szögezni, hogy ebbe nem fogok beleegyezni.

Valami mást kell kitalálnod. – Meg sem várta a felesége válaszát,

hanem sarkon for dult, és kiment a szobából. Ez valahogy fel-

dühítette Faitht. Azelőtt összetört volna. Ám ezúttal furcsa mód

haragot érzett, és azonnal követte a férjét a hallba. Alex már

vette az esőkabátját. Zuhogott az eső.

– Nem dobhatod félre csak így, Alex! És egyáltalán nem

őrültség. Épp ellenkezőleg: nagyon is értelmes öt let. Feltett szán-

dékom, hogy véghezvigyem, méghoz zá úgy, hogy ez egyáltalán

ne zavarja meg a házassá gunkat.

A férfi azzal a jeges tekintettel fordult a felesége felé, amely

hosszú éveken át megtörte az asszonyt.

– Nekem nem. Nem vagyok hajlandó egy egyete mistával és a

vele járó rengeteg vesződséggel együtt él ni. A házastársam vagy,

Faith. Kötelességed ehhez mérten viselkedni.

– Ahogy neked is! – vágott vissza a nő. – Ez így nem tisztes-

séges. Miért vagy képtelen teljes értékű ember ként kezelni

engem és megérteni, hogy a lányaim tá vozása után kezdenem

kell valami hasznosat az éle temmel?!

– Járj pszichológushoz, ha nem tudod feldolgozni, hogy a

lányok elmentek. Inkább, mint hogy esztelenül és kétségbeesetten

próbálod visszaszerezni a fiatalságo dat. Értsd meg végre, hogy

azok az évek már elmúltak.

– Úgy csinálsz, mintha legalábbis százéves lennék. Hát nem

vagyok.

– Tisztában vagyok a koroddal, Faith. Már nem vagy gyerek,

ezért viselkedj felnőtt módjára. A lányaid el mentek. Házasságban

élsz. Teljesítened kell a köteles ségedet, amire képtelen volnál

az egyetem mellett. – Ez az egész csak Alexről szólt. Ahogy

mindig.

– Most meg miért aggódsz? Attól félsz, hogy nem tudok eljárni

66

az üzleti vacsoráidra, csak mert tanu lok? Nem a Holdra mennék,

az isten szerelmére! Itt maradok. Már mondtam, hogy meg tudom

oldani. – A hangja elszánt volt, de a szeme már könnyben úszott.

Alex még sohasem bánt vele ennyire könyör telenül. De persze

Faith sem szállt szembe ilyen nyíl tan a férjével korábban.

– Azt sem tudod, mit beszélsz. A jogi egyetem min den idődet

felemésztené. Képtelen lennél bármi mást elvégezni mellette. Ez

pedig teljességgel megengedhe tetlen.

– Azt hiszed? – A nő szemét elárasztották a könnyek.

– Teljes mértékben. Véleményem szerint ezzel le is zárhatjuk

a kérdést. Találj magadnak más elfoglaltsá got. – Ezzel a férfi

kinyitotta az ajtót és kilépett az eső be, még mielőtt az asszony

egyetlen szót is szólhatott volna. Faith csak állt és meredten

bámult utána. Jég csap. Zoénak igaza volt.

Alex becsukta maga mögött az ajtót, Faith pedig visszament

a lakályos kis konyhájába, és leült. A reg geli edények még

mindig az asztalon hevertek, ő pe dig képtelen volt megállni,

hogy elsírja magát. Hosszan, fájdalmasan zokogott. Úgy érezte,

valósággal börtönbe zárták. A férje úgy viselkedett vele, mint

egy levetett ruhadarabbal, és teljesen érzéketlen maradt az ő

érzései és szándékai iránt. Soha életében nem érezte még ennyire

gyengének magát. Sírva tette be az edényeket a mosogatógépbe,

aztán felment a szo bájába.

Sokáig csak állt az ablaknál, és nézte az esőt odakint.

Rettentően le volt törve. És amikor Brad aznap délután írt, nem

is válaszolt neki. Úgy érezte, szinte elárulta a férfit. Brad annyira

sokat várt tőle, de nem ismerte Alexet. Senki sem. Legalábbis így

nem. Mások megfontolt, intelligens személyiségnek tartották a

férjét. Faithen és a lányain kívül senki sem tudhatta, mennyire

fagyossá tudott válni valójában, ha akart. Mindennek úgy kel-

lett történnie, ahogy azt Alex eltervezte. Zoe számtalan ilyen

vitát folytatott le az apjával, persze eredményte lenül, és végül

67

úgy döntött, nem áll többet szóba vele. Kizárta őt az életéből.

Egyedül Eloise volt képes értel mesen beszélni Alexszel. A férfi

saját hűbérbirtokának tekintette az otthonát, amelyben Faith nem

volt több, mint a szolgálója. Bradnek igaza volt.

Faith teljesen letört volt a következő két napban, és a férjével

alig váltottak egy–két szót a vacsoraasztalnál. Végül két nappal

azután, hogy Alex bejelentette az ul timátumát, Brad újra írt.

Minden rendben ? Rég nem hallottam felőled! Valami baj

van? Aggódom miattad. Adj életjelt!

Szeretettel: Brad.

Faith nagyot sóhajtott, aztán elkezdte gépelni a vá laszlevelét,

habár még azt sem tudta, mit is írjon.

Elvesztettem a háborút. Alex úgy döntött, nem engedélye zi a

jogi egyetemet. Véleménye szerint ez akadályozna engem abban,

hogy teljesítsem a kötelességemet az ő irányában. Egész héten

hozzám sem szólt. Döntött, és kész. Szörnyen megviselt vagyok.

Ráadásul egész héten csak esett és esett... iszonyat. Mihez kezd-

jek most?

Szeretettel: Fred.

A férfi szinte azonnal válaszolt. Épp az asztalánál ült, amikor

megkapta a nő levelét. És mire végigolvas ta, fel is húzta magát

rajta. Először fel akarta hívni az asszonyt, de inkább úgy döntött,

hogy ír neki.
Ez szörnyen hangzik. De ne add fel! Azért vagy letörve, mert

most úgy érzed, elvesztetted az irányítást az életed fe lett! És

igazad van. Tényleg. Nem mondhatom meg, mit te gyél. Neked

kell döntened, de ha továbbra is hagyod, hogy így viselkedjen,

68

letört maradsz. Nagyon. Nem érzed úgy, hogy tehetnél valamit

annak érdekében, hogy visszafogd őt? Bármit, ami eszedbe jut. Te

döntesz: mit és hogyan. De egy dolgot feltétlenül meg kell tenned.

Nem hagyhatod, hogy to vábbra is gyerekként kezeljen. Vagy ami

még annál is rosszabb, közönséges tárgyként. Tiszteletben kell

tartania az igényeidet. Márpedig ha ő nem képes erre, akkor

neked kell. Ellenkező esetben nagy árat fizethetsz. Tudom, mert

egyszer már én is végigjártam ezt az utat. A kockázat hatalmasnak

tűnhet, főleg, ha olyan emberről van szó, amilyen Pam vagy

Alex. De ha nem teszel semmit, elveszíted saját magad. Nem túl

rózsás helyzet.

Próbálj kitalálni valamit, amitől egy kicsit, vagy ha úgy

jobban tetszik, sokkal több hatalmat ragadhatsz magadhoz.

Aztán vegyél egy nagy levegőt, és hajrá! Vágj bele! Melletted

állok, amennyire csak tőlem telik. Most pedig kapard elő az

esernyődet, és menj sétálni! Nekem úgy tűnik, szükséged van

friss levegőre. Én itt vagyok, ha kellek. Ha pedig megöl néd, én

megvédelek a bíróságon! Könnyen bizonyítható ön gyilkosság.

Rövid ügy lenne.

Szeretettel: Brad.

A nő elmosolyodott, ahogy végigolvasta az e–mailt, aztán

kitörölte azt, mielőtt bárki más elolvashatta vol na. Persze, ha meg-

ölné Alexet, az feltehetően a lányait is megdöbbentené. Végül is

úgy döntött, megfogadja Brad tanácsát. Csizmát és esőköpenyt

öltött, majd kilé pett a házból. A férfinak igaza volt: tényleg jót

tett neki a friss levegő. Legalábbis most volt ideje elgondolkod-

ni. Végigsétált a Lexington Avenue–n, aztán vissza az Ötödik

sugárúton, végig a park mellett. Észre sem vet te az idő múlását,

így nem csoda, ha nem tűnt fel neki, hogy két teljes órán át volt

távol. A séta csodát művelt vele. A férfinak igaza volt: kénytelen

lesz visszanyerni az irányítást, legalább valamilyen mértékben.

69

Alex úgy bánt vele, mint egy piacon vásárolt vagyontárggyal,

Faith pedig többé nem volt hajlandó elviselni ezt. Ez persze

hatalmas változást jelentett a számára. Először reménykedett,

hogy a férfi majd megérti ezt, de miután nem ez történt, már

tudta, mi a teendő. Beküldi a je lentkezését a szabadegyetemre és

a felvételi előkészítő re. Ezután még mindig lesz ideje eldönteni,

mi legyen a jogi karral. De így legalább megmarad a választása.

Az előkészítő egy hét múlva kezdődött, de persze Alexnek erről

nem kellett tudnia. Így még mindig maradt há rom hónapja, hogy

meggyőzze a férjét, kitöltse a jelent kezését és maga is határozzon.

Ha jelentkezne a jogi karra, az egy sor új lehetőséget nyitna meg

előtte, és már azzal, hogy a szabadegyetemre elkezd járni, szert

tesz bizonyos fokú irányításra az élete fölött.

Aznap délután fel is adta a megfelelő papírokat. Mo-

solyogva állt meg az esőben a postaláda előtt. Érezte a görcsöt

a gyomrában, de ugyanakkor a melegséget is a szívében, amely

az egész testében szétáradt, amikor bedobta a levelet. Ezzel

reménysugár gyúlt előtte, és tudta, hogy helyesen cselekedett.

Ezután visszasietett a házba, és felhívta Bradet.

– Megtettem! – szólt bele lelkendezve a telefonba, és Brad

azonnal tudta, ki keresi. A nő hangja olyan izga tott volt, mint

a kisgyermeké, aki éppen megnyerte az iskolai helyesírási

versenyt.
– Micsodát? – kérdezte a férfi mosolyogva, miköz ben hátradőlt

a székében.

– Igazad volt! Először elmentem sétálni. Hosszú volt. Aztán

amikor hazaértem, fogtam a jelentkezési papírokat, és feladtam

őket! Épp most dobtam be az egészet a sarki postaládába.

Remekül érzem magam! Az előkészítő a jövő héten kezdődik.

Alexnek nem szó lok róla. Csak elmegyek és kész. – Bűnösnek,

de egy ben erősnek érezte magát. És kezében tartotta az irányitást.

– Végre tettem valamit, hogy visszanyerjem a hatalmat az élet-

70

em felett. Újra embernek érzem ma gam! – Magát is meglepte,

hogy a tettei milyen hamar változtatták örömmé a levertségét.

– Ez pompás, Fred. Aggódtam miattad. Elég baljós nak

hangzott, amit írtál. – Még annál is baljósabbnak. – Annyira

büszke vagyok rád!

– Két napon keresztül kimondhatatlanul szörnyen éreztem

magam. Egyébként mi van veled? Bocs, hogy folyton csak

magamról beszélek. Ez a hetem kész ka tasztrófa volt.

– Nem csoda. A férjed nem éppen megnyugtatni akart a

döntésével. Tudom, mit beszélek, mert én is át estem ezen,

amikor otthagytam Pam apjának a cégét. Félelmek, fenyegetések,

bűntudat és gyanúsítgatás – volt, hogy azt hittem, elhagy,

ha kilépek. De végül tud tam, hogy fel kell vállalnom ezt a

kockázatot. Ha akkor másképp cselekszem, elvesztettem volna

az önbecsülé semet, és akkor az életem már fabatkát sem érne.

– De te bátrabb vagy nálam – felelte az asszony, akit

lenyűgözött, amit a férfi véghezvitt. Pam sem volt ám éppen

könnyű eset, sőt.

– Remekül haladsz. A mai napod csillagos ötös! Büszke

vagyok rád, Fred.

– Köszönöm, én is magamra. De ha te nem állsz mel lém, még

mindig a könnyeimmel küszködnék. – Brad még a gondolatot is

utálta, és feldobta a tudat, hogy se gített a nőnek. – Köszönöm,

Brad. – Egyelőre még nem tette meg a kellő lépéseket abba az

irányba, hogy meg győzze Alexet, de már próbálgatta a szárnyait.

Ez is elég volt, hogy visszanyerje az önbecsülését.

– Nagyon szívesen – felelte a férfi. Azáltal, hogy a nőnek

segített, újra fontosnak és hasznosnak érezte magát. Tetszett

neki ez az érzés, és ezáltal még köze lebb került Faithhez.

– Hogy haladsz a munkával? – kérdezte az asszony. A hangja

újra elevenen csengett.

– Zsúfoltan, mint mindig. Hamarosan kezdődik an nak a fiú-

71

nak a pere, akiről múlt héten meséltem neked. Alaposan fel kell

készülnöm.

– Szerinted megnyered?

– Remélem. A srác nagyon reménykedik. Ahogy én is. De

mindenesetre kemény harc lesz. Rendes kölyök, megérdemli,

hogy átvészelje ezt. Nem előre megfon toltan cselekedett, és

ha fegyver kerül egy gyerek kezé be – őszintén szólva, akárki

máséba is –, annak mindig rossz a vége. Így működik a világ. Na

mindegy. Szóval, most mihez kezdesz, Fred? Remélem, nem áll

szándé kodban elárulni Alexnek, hogy beküldted a papírokat.

– Még nem – vallotta be a nő. Zavarta a tudat, hogy nem

volt őszinte a férjével az előkészítővel kapcsolat ban. Attól,

hogy délelőttönként három órára nem lesz otthon, a férje még

nem fog majd gyanút. Szinte soha nem hívta fel őt otthon a

munkahelyéről, kivéve, ami kor közölte vele, hogy változás állt

be a programjában, ami a nőt is érintette. Faith pedig ebédre

mindig haza ér majd. – Egyelőre semmi értelme összeveszni

vele emiatt. Fölöslegesen mennénk egymás idegeire. Talán a

felvételi tényleg túl nehéznek bizonyul. Majd meglá tom, hogy

állok ehhez a kérdéshez, ha végigcsináltam az előkészítőt.

– Nem jelent majd gondot neked – válaszolta Brad, és ezt

komolyan is gondolta. Faith volt az egyik legér telmesebb nő,

akit ismert, ráadásul mindig is jó tanuló volt, nem is beszélve

arról, hogy egyszer már bejutott erre az egyetemre.

Azonban mindketten tudták, hogy előbb–utóbb szembe kell

néznie a tényekkel, és közölnie Alexszel a döntését. Bradben

szemernyi kétség sem volt afelől, hogy az asszony bejut a jogi

karra. Akkor pedig dönte nie kell. Faith meglepően remekül

érezte magát, ami óta beküldte a jelentkezési lapokat. Már nyoma

sem maradt benne a levertségnek. Többé nem érezte magát

erőtlennek és védtelennek.

– Helyesen cselekedtél, Fred – mondta a férfi kedve sen. –

72

Most vissza kell mennem dolgozni – tette hozzá sajnálkozva.

– Később még beszélünk, de most hív a kötelesség.

– Kösz, Brad. Majd hívlak – ígérte meg Faith. A dél után

hátralévő részében végig tett–vett a ház körül, és meglepően

jó hangulatban fogadta Alexet, amikor a férje hazatért a

munkából. Épp a vacsorát főzte, és dúdolgatva sürgött–forgott

a konyhában.

Alexnek rögtön szemet szúrt a változás, mihelyst be lépett.

– Látom, jó a kedved. Hogy telt a napod? – kérdezte

puhatolózva, miközben a felesége mosolyogva nézte őt. A férfi

arra számított, hogy ugyanaz a légkör fogad ja majd, amely reggel

jellemezte a házat. Ehelyett Faith nyugodt és derűs volt.

– Semmi különös. Sétáltam egy nagyot, elintéztem néhány

dolgot – válaszolta az asszony homályosan. Nem tetszett neki,

hogy hazudnia kellett, de úgy érez te, nincs más választása.

– De hát egész nap esett – mondta a férje gyanakod va, és úgy

tűnt, nem hisz a nejének.

– Tudom. Csodásat sétáltam az esőben – válaszolta a nő,

miközben megterített. A Braddel folytatott beszél getését persze

nem említette. Nem is lett volna semmi értelme. A férfi titkos

baráttá és az ügye védelmezőjévé vált, aki gyermekkorukban

mindig is volt. Ártatlan do log. Alexet pedig úgysem érdekelte

volna. Mindig hi degen hagyták Faith barátnői, kivéve, ha a

férjük befo lyásos személyiség volt. A többieket figyelemre sem

méltatta. És Bradnek sem szentelt volna sok figyelmet, lévén

csupán Faith gyermekkori ismerőse.

Alex nem firtatta tovább az asszony jó kedvének okait.

Ehelyett csöndben fogyasztotta el a vacsoráját, miközben a

felesége a munkájáról érdeklődött. Megle pő módon nem zavarta

a kérdés, és beszámolt nejének a fejleményekről. Ez az este azon

ritka alkalmak közé tartozott, amikor a házastársak beszélgettek

is egymás sal. Mire befejezték az étkezést, a nő szinte megbocsá-

73

tott a férjének továbbtanulási szándékával szembeni hozzáállása

miatt. Még mindig abban bízott, hogy az elkövetkezendő néhány

hónapban sikerül meggyőznie a férjét. Aznap este korán ágyba

bújtak, és amikor Alex közeledett hozzá, Faith örömmel bújt oda.

A szeretke zésük, mint mindig, voltaképpen felületes és gépies

volt, mégis kellemes, megnyugtató, és legfőképp isme rős érzést

nyújtott mindkettejüknek. Ez megmutathat ta volna Alexnek,

micsoda különbséget is jelent, ha kedvesebben viselkedik a

feleségével. Egy kis erőfeszí téssel voltaképpen még élvezhették

is volna egymás társaságát. Ám a férfi sohasem tartotta túl sokra

a kap csolatukat. Magától értetődőnek vette a házasságukat.

Faith hétfőn belevágott a felvételi előkészítő tanfo lyamba,

ami egyszerre töltötte el izgalommal és ide gességgel. Elképesztő

mennyiségű anyagot kellett megtanulnia. El nem tudta képzelni,

hogy fogja átrág ni magát mindezen röpke nyolc hét alatt.

Hétközna ponként az órák végeztével délután egyre ért haza.

A hálaadásig elkövetkezendő hetek békében teltek köztük. Faith

mindent elkövetett annak érdekében, ne hogy összevesszenek

egymással, ami megnyugtatta a férfit, és elhitette vele, hogy a

felesége végül elfogadta az ő álláspontját. Ráadásul Alex is el

volt foglalva. Bos tonba és Atlantába repült, aztán tett még egy

gyors utat Chicagóba. Faitht pedig lekötötte a tanfolyam. A két

másik, amelyre beiratkozott, csak januárban kezdő dött. Emellett

elfoglalta magát a hálaadásnapi ünnep ség szervezésével, és alig

várta, hogy találkozzon a lá nyaival. Egyszer–kétszer Braddel is

beszélt, és néha e– mailt is küldött neki. A férfi minden idejét

elvette a tárgyalás, amelyen dolgozott, és Faith csak nagy ritkán

hallott felőle az ítélethirdetésig, vagyis két nappal az ünnepek

előttig. Az asszony legnagyobb örömére, na és persze Brad

megkönnyebbülésére, a fiút felmentet ték az előre megfontolt

szándékú gyilkosság vádja alól. Végül hirtelen felindulásból

elkövetett emberölés miatt három év próbaidőre felfüggesztették,

74

amibe a bíró be számította az előzetes letartóztatásban töltött hét

hóna pot. Ez persze óriási győzelem volt a férfi számára.

– Szoros volt, az biztos – vallotta be Brad a nőnek, amikor

először beszéltek telefonon az ítélethozatal után. – Az esküdtszék

hat napig vitázott. Szegény kö lyök édesanyja hisztérikusan

viselkedett, a srác pedig halálra volt rémülve. Ahogyan én is.

Nehéz lett volna megtippelni a döntést előre. Mindkét oldalon

nyomós érvek sorakoztak. De végtére is minden jó, ha a vége jó.

Azt hiszem, a családja számára emlékezetes marad ez a hálaadás

– tette hozzá, és a hangján érződött, hogy nagy kő esett le a

szívéről. – És veled mi a helyzet?

– A lányaim holnap érkeznek. Alig várom már, hogy lássam

őket. Itthon fogunk vacsorázni, négyes ben. – A családjuk

ekkorára szűkült. Alex szülei már évekkel ezelőtt elhunytak,

mostanra pedig már az asszony szerettei is eltávoztak.

– Te hogy töltőd az ünnepet, Brad? – kérdezte Faith, aki

boldog volt, hogy újra hallotta a barátja hangját. Már napok óta

nem kapott hírt felőle. Az elmúlt hónap során pedig kedvelt és

bevett szokásává vált, hogy te lefonon tartotta a kapcsolatot a

férfival. Alig tudta el hinni, hogy Brad annyi éven át hiányzott az

életéből. Úgy érezte, mintha csak egy rég elvesztett fivérre akadt

volna, és imádta a beszélgetéseiket. A férfi remek tanácsokkal

látta el, és fantasztikusan jó közérzetet adott neki. Brad Zoéval

és Eloise–zal egyetemben elő kelő helyet foglalt el Faith listáján,

amelyen felsorolta mindazt, amiért hálát adhat az idén.

– Pam fényűző vacsorát ad – válaszolta Brad fáradt hangon.

Az ítélethozatal előtti utolsó két hét feszült séggel teli várakozá-

sa, no meg a rengeteg munka vég letekig kimerítette. – Vagy

harminc–negyven vendéget várunk. Én már rég elvesztettem

a fonalat. Meghívta jó pár munkatársát. Aztán persze eljön az

apja, a mosto haanyja és az ő gyerekeik, meg a család néhány

régi ba rátja. És még olyan emberek, akiket azelőtt sohasem

75

láttam, gondolom a különböző bizottságokból és klu bokból,

amelyeknek Pam a tagja. A feleségem imádja, ha sokan veszik

körül.

– És te? – kérdezett közbe Faith. A hangja mindig is

megnyugtatta a férfit. Azon kevesek közé tartozott, akik mindig

békét és nyugalmat hoztak neki. Volt ben ne valami anyáskodó

kedvesség, ami mindig is meg fogta őt, ugyanakkor megbújt

benne az a naiv nőies ség, amelytől fiatalabbnak tűnt a koránál.

– Őszintén? Szívesebben tölteném el az ünnepet szép csönd-

ben, azzal a néhány emberrel, akit igazán szeretek. De Pam

belebetegedne, ha nem rendezhetne valami nagyszabású vacsorát.

Ilyen a természete. Reg gel egyébként is be kell mennem dolgozni

az irodába. Rengeteg munkával maradtam el, mivel minden idő-

met lekötötte ez a tárgyalás. Be kell hoznom a mulasz tást.

– Hálaadáskor? Nem függeszthetnéd föl a munkát a hét

végére? Szörnyen fáradt lehetsz.

A férfi felnevetett.

– Az is vagyok, Fred. De sok kölyök számít még rám. Nem

engedhetem meg, hogy az ő ügyük késedelmet szenvedjen

az ünnepek miatt. Most legalább lesz időm, hogy utolérjem

magamat.

– Na és a fiaid? Ők hazalátogatnak?

– Sajnos ahhoz túl nagy a távolság. Jason és Dylan most éppen

Zambiában csavarognak. Nem is hibázta tom őket. Valamikor

jövő év elején majd megpróbálok átugrani hozzájuk egy kis

időre. Biztosan remek dol guk lehet. Imádják Afrikát. Voltál már

ott valaha?

– Én még nem, de Alex már igen. Néhány éve elment egy

szafarira pár barátjával. Szerettem volna elkísérni, de egyetlen

másik feleség sem tartott velük. Így ehe lyett elutaztam a

lányokkal Bermudára.

– Egy fokkal civilizáltabb hely, az biztos – jegyezte meg

76

Brad. – Hánykor lesz nálatok az ünneplés? – kér dezte ásítva.

Nem mintha a nő untatta volna, de végle tekig kihajtotta magát

az elmúlt hetekben. És már alig várta, hogy pihenhessen. Úgy

döntött, amint hazaér, rögtön vesz egy forró fürdőt, aztán le

is fekszik, csak előbb még felhívta az asszonyt, hogy együtt

ünnepel jék a győzelmét. Furcsa mód legújabban már aggódott

Faith miatt, ha egy nap se telefonon nem beszéltek, se e–mailt

nem kapott tőle.

– Általában kora délután fogyasztjuk el az ünnepi vacsorát,

mondjuk úgy három körül. Tudom, hogy szokatlan, de a lányok

kedvelik így. Aztán öt–hat tájban elmegyünk együtt moziba,

vagy Zoe és Eloise szóra kozni mennek a barátaikkal. És ti?

– Vacsora hétkor. Nagyjából nyolcig eszünk. Felhív lak,

mielőtt elindulok az irodából. Azt hiszem, ti végez tek is, mire

én hazaérek és felkészülök a nagy esemény re. – Úgy hangzott,

mint aki idegennek érzi magát a sa ját házában. Bizony manapság

néha az is volt. – Egyébként mi a helyzet az iskolával? – Faith

már írt ne ki erről néhányszor, és a levelei alapján úgy látszott, jó

erőpróba számára a tanfolyam, és nagyon élvezi is.

– Remek! De ugyanakkor ijesztő is. Évek óta nem dolgoztam

ilyen keményen. – És valahányszor Alex el ment hazulról, rögtön

előkerültek a tankönyvei.

– Büszke vagyok rád, Fred – válaszolta a férfi meg-

győződéssel.

Pár perc múlva letették a telefont. Faith ezután rendet rakott

a lányok szobáiban, és friss virágot tett a vázák ba. Azt akarta,

hogy minden tökéletes legyen, mire ha zaérkeznek. Boldogan és

megnyugodva tért vissza a szobájába, amikor végzett. Elkezdett

beszélni a férjé hez, aztán észrevette, hogy Alex könyvvel a

kezében aludt el. Óvatosan kivette a kezéből az olvasmányát,

halkan az éjjeliszekrényre tette, aztán lekapcsolta a fér je

lámpáját. Olyan békés és megnyerő látványt nyújtott, ahogy ott

77

feküdt csendben, és Faith eltűnődött, hogy képes olyan ridegen,

szívtelenül viselkedni néha vele és a lányaival. Aztán hirtelen

eszébe jutott Charles Arm strong. A két férfi gondolkodásmódja

sokban hasonlí tott egymásra. Alex rengeteget várt a

gyermekeitől, megkövetelte, hogy keményen dolgozzanak, jó

jegye ket szerezzenek és sikereket érjenek el. Charlie is így vi-

selkedett Jackkel annak idején. Faithtől persze keveseb bet várt,

hiszen a szemében ő „csak” egy lány volt. Alex is hasonlóan

ódivatú volt, habár némileg módosított a szemléletén, hogy

lányai születtek, így tőlük éppen annyit követelt meg, mintha

fiúk lettek volna. Ráadásul ő is éppúgy bánt a feleségével, mint

Charles annak ide jén Faith édesanyjával: néha a nő mintha nem

is létezett volna a számára. Emellett úgy tekintett a feleségére,

mint aki képtelen felfogni, amivel ő foglalkozik, hiszen jóval

szerényebb képességű nála. Ez a fajta lealacsonyítás kislányként

mindig is bosszantotta Faitht. Idegesí tette, hogy az édesanyja

hagyta Charlie–nak, hogy így bánjon vele. Most pedig hirtelen

ráébredt: ő is éppen úgy elfogadta ezt. Engedte Alexnek, hogy

lekezelje, kri tizálja és levegőnek nézze őt.

Az édesanyja ugyanígy beletörődött volna, hogy megtiltsák

neki a jogi egyetemet. Miközben halkan be csúszott csendesen

szuszogó férje mellé az ágyba, Faith megfogadta, hogy soha

többé nem hagyja magát. Lassanként fordult a kocka.

Egyre csak az járt az eszében, hogy talán éppen azért

ment hozzá Alexhez, mert a férfi hasonlított Charlie–ra. A

csendessége és távolságtartása ismerős volt neki, ha bár az elején

mindez nem volt ennyire nyilvánvaló. Va lami mégis megfogta

a férfiban. Faitht megrémítette a gondolat, hogy az anyjával

vált hasonlatossá, amit éppenhogy mindig is el akart kerülni. A

legfőbb kü lönbség persze abban állt, hogy az édesanyja örökké

csak panaszkodott és sopánkodott, amíg lételemévé nem lett a

keserűség. Ő semmiképpen sem akart ilyen né válni. Az anyja

78

tehetetlenül vergődött Charlie ural kodásának árnyékában. Ő nem

akart ilyen példát mu tatni a lányainak. Méltóságra, tisztességre

és kitartásra akarta nevelni őket. Ám ezért keservesen meg

kellett küzdenie. Alex pedig minden erejével hátráltatta őt.

Éveken át dúlt köztük a néma háború. Zoe nem vélet lenül hívta

az apját Jégcsapnak. Persze pont az volt a szomorú az egészben,

hogy a férfi lelke mélyén meg bújt a melegség, amelyet Faith

megkedvelt és szeretett házasságuk elején. Ám az évek során a

hó és a fagy ki oltotta a pislákoló lángot Alexben, amely ma már

csak néha–néha, egy röpke kis időre kapott új erőre.

Miközben álomba szenderült, Faith abban remény kedett, hogy

szép hálaadást ünnepelhet majd az idén. Semmilyen érv nem szólt

ez ellen, főként, hogy a lányai végre hazatérnek. Egy csapásra

újra hasznosnak érezte magát. Zoénak és Eloise–nak mindig is

szükségük volt az anyjuk közelségére, legalábbis kicsi korukban.

Most pedig újra, hacsak néhány nap erejéig is. Boldoggá tette a

tudat, hogy a lányai meglátogatják, és elöntötte őt a biztonság

és a szeretettség érzése. Ugyanakkor elszo morította, hogy Alex

többé nem keltett benne hasonló érzéseket. A két lánya maradt

számára az öröm egye düli forrása.

79
5.
FAITHT megdöbbentette, hogy mindkét lá nya egyedülálló,

magabiztos nővé fejlődött a röpke pár hónap alatt, amióta nem

látta őket. Eloise szeptember ben utazott el Londonba, Zoe pedig

augusztusban a Brownra. Azóta mindketten jelentős változáson

estek át. Eloise divatos és elegáns volt. Leadott néhány kilót, és

a kis londoni üzletekben megújította a ruhatárát. Rettentő mód

élvezte a munkáját. Rengeteg új embert ismert meg, köztük új

barátját, aki szintén a Christie’s–nél dolgozott.

Habár Faitht boldogság töltötte el a lánya virágzását látván,

egyben szomorúvá is tette a gondolat, hogy a családi fészek

végérvényesen megüresedett. És tudta, hogy ez most már örökké

így marad. Eloise még leg alább két–három évig Londonban

szándékozott ma radni, távlati tervei között pedig szerepelt, hogy

majd Párizsban vagy Firenzében vállal állást. Imádta a mun káját

és az embereket, akik körülvették. Csodásán ala kult az élete.

Zoe pedig teljesen odáig volt az egyetemtől. Legme részebb

álmait is felülmúlta a diákélet. Képzőművé szetet hallgatott,

emellett pedig látogatott néhány köz gazdaságtani előadást.

Saját galériát szeretett volna nyitni, vagy pedig beindítani egy

vállalkozást, amely a fontos gyűjtők számára vásárolt volna mű-

tárgyakat. Tizennyolc éves kora ellenére már nagyon is tudta,

mit akar az élettől.

Faith úszott a boldogságban most, hogy ismét együtt lehetett

a lányaival.

A ház újra megtelt csevegéssel, nevetéssel, az ajtó csapkodás

és a lányok lépteinek zajával, miközben Zoe és Eloise egész este

fel–le futkostak a lépcsőn, ahogy azt Faith a konyhából hallotta.

Alex persze addigra már ágyban volt. Ő és Eloise aznap hosszan,

80

csöndesen be szélgettek az ebédlőben, miközben Faith és Zoe a

lány szobájában cseverésztek. Az asszony leosont a lépcsőn, és

csatlakozott a lányaihoz.

– Szia, anyu! – Zoe felnézett a fagylaltosdobozból, amelyből a

konyhapulton ülve kanalazgatott, miköz ben Eloise teát kortyolt

egy karosszékben.

– De jó, hogy újra látlak benneteket! – üdvözölte őket Faith

mosolyogva. – A ház kész kripta nélkületek. – Zoe egy kanál

fagyit nyújtott neki, amit el is fogadott, majd megcsókolta a

lánya hosszú, aranyló szőke haját. Eloise éppen most vágatta

rövidre az övét, és az új for ma remekül illett hozzá.

– Mit csináltok a hét végén? – kérdezte Faith, miköz-

ben leült Eloise mellé. A lánya gyönyörű nő volt, és ép pen

egy kicsivel magasabb, mint a húga. Mindketten az apjuk

termetét és az anyjuk alakját örökölték, arcuk pedig akár egy

műalkotás. Mindkettőjüket kérték már fel modellkedésre,

azonban Faith megkönnyebbülésé re egyiküket sem érdekelte

a szakma. Veszélyesnek tar totta azt a világot, tele olyanokkal,

akik kihasználnák és megaláznák őket, nem is beszélve a drog

csábításá ról. Az asszony nagyon jól tudta, milyen szerencsés,

hogy két ilyen csodálatos lánnyal áldotta meg az ég.

– Én találkozom a barátaimmal – mondta Zoe. – Mindenki

hazajött az ünnepekre.

– Én is – tette hozzá a nővére. – Rengeteg mindenkit szeretnék

látni. – Bár sok ismerőse más városokban vállalt állást, néhányan

pedig a másoddiplomájuk megszerzésén fáradoztak, így is

rengeteg rég nem lá tott barátja maradt New Yorkban. Mielőtt

áthelyezték Londonba, két évig a Christie’s New York–i árverési

házában dolgozott.
– Bárcsak tovább maradnátok! – szólalt meg Faith. – Annyira

örülök nektek. Nincs mihez kezdenem, ha nem vagytok itthon.

– Munkát kéne vállalnod, anyu – mondta Ellie segí tőkészen,

81

de Faith inkább nem árulta el, hogy újra ta nulni kezdett és a

felvételijére készül. Zoe pedig már a telefonon csüngött, és

annyira elmélyült a barátaival folytatott csevelyben, hogy nem

is hallotta, mit beszél a másik kettő.

– Még az is lehet – válaszolta így Faith könnyedén. – Apád

szerint jótékonykodással vagy bridzsórákkal ké ne lekötnöm

magam.

– Nem rossz ötlet – mondta Eloise a teáját kortyol gatva, hiszen

inkább nem ellenkezett az apja tanácsá val. Általában egyetértett

vele. Ez már a kezdetektől így volt. Azt hitte, az apja körül

forog a világ. Ezzel szemben Zoe mindenbe belekötött, amihez

a férfi fo gott. Zoe úgy érezte, Alex sohasem törődött vele, míg

Ellie tökéletes apának látta. Eloise kritikusabban visel tetett az

anyja iránt, és tinédzserkorában gyakran szólalkozott össze vele,

ellentétben Zoéval, aki mindig is remekül kijött Faithszel. Habár

külsőleg hasonlítottak egymásra, a két testvér személyisége és

gondolkodás módja merőben eltért egymástól.

Még vagy egy órán át beszélgettek így hármasban, aztán Faith

összeszedte az edényeket, lekapcsolta a vil lanyt, és mindannyian

felmentek a saját szobájukba. Faith remekül aludt aznap éjjel,

tudván, hogy a lányai otthon vannak. Másnap hajnalban ébredt,

kipattant az ágyból, és lesietett a konyhába, ahol előkészítette a

kö retet, majd betette a sütőbe a pulykát. Mindennel elké szült,

mire a többiek lejöttek a reggelihez.

A késői reggeli után még elüldögölték egy ideig, új ságot

olvasgattak, közben Faith megterített az ebédlő ben. Zoe

felajánlotta neki a segítségét, Eloise pedig az apjával beszélgetett.

Mindannyian élvezték a kellemes légkört, amely a házban

uralkodott. Még Alex is öröm mel töltötte el az időt a családjával.

Déltájban mind annyian visszatértek a szobájukba, és felöltötték

az ün neplőruhájukat. Hálaadáskor általában kettőkor gyűl-

tek újra össze az ebédlőben, és háromkor kezdték el az ünnepi

étkezést.

82

Amikor a lányok felöltözve, kifestve, egyszóval pa zar

külsővel lejöttek a földszintre, apjuk mellé ültek, és együtt

nézték az amerikai futball-mérkőzést. Ellie imád ta a sportot,

és elmondása szerint az Angliában látott néhány rögbimeccs

tetszett neki, de valahogy mégsem volt az igazi. Zoe a konyhába

ment segíteni az édes anyjának, háromkor pedig meggyújtották a

gyertyákat a gyönyörűen megterített asztalon, és leültek az evés-

hez. Ilyenkor sosem ebéd–, vagy vacsoraidőben fo gyasztották el

az ünnepi lakomát, hanem inkább a ket tő között. Késő este pedig

szokás szerint falatoztak a maradékokból. A hálaadásnapi ételt

Faith mindig pompásan készítette el. Olyan volt, mintha csak

egy fő zőmagazin címlapjáról ugrott volna le. A pulyka arany-

sárgára sült, köretként pedig főtt burgonya, paraj, zöldborsó,

áfonyamártás, földimogyoró–püré és sütő tök szolgált. Mindezt

almás pite követte. Kétségkívül ez volt a család kedvence.

Faith elmondta az asztali áldást, ahogy máskor is szokta, aztán

Alex felvágta a pulykát, és közben béké sen csevegtek, ahogy

mindig. Faith egy kicsit elszomo rodott, amikor azokra az évekre

gondolt, amikor még Jack, Debbie, Charlie és az édesanyja

is velük ünnepelt. Furcsa érzés töltötte el, alig tudta felfogni,

hogy már csak a legszűkebb család maradt a számára. Ám in-

kább elhessegette a gondolatot, és tovább beszélgetett Alexszel

meg a lányokkal. Az üzlettől a politikán át egészen az iskoláig

mindenféléről esett szó. Már a desszertnél tartottak, amikor

Alex a feleségére pillan tott, majd gúnyos hangon megemlítette

a lányoknak, hogy Faithnek az az őrült ötlete támadt, hogy

folytatná az iskolát. A férfi hangján érződött, hogy az ő szemé-

ben teljesen elvetemült és értelmetlen ez a gondolat.

– Szerencsére mostanra már észhez tért. Komolyan fontolgatta,

hogy folytatná a jogi egyetemet, de aztán megértettem vele,

hogy öreg már ehhez. Jövő ilyenkor vajas kenyeret ettünk volna,

miközben ő gőzerővel a vizsgáira készül – tette hozzá.

83

Eloise elnevette magát, Faith pedig fájdalmas tekin tettel

hallgatta mindezt, miközben Zoe kihívóan pil lantott az apjára.

Éppen ezt utálta Alexben. Nem bírta elviselni, amikor lejáratta

az édesanyját, aminek a férfi gyakran szerét ejtette.

– Szerintem ez egyáltalán nem őrültség, apa – vála szolta Zoe

nyíltan, miközben szigorú tekintettel me redt a férfira, aki az asztal

túlsó végében foglalt helyet. A lány legszívesebben megölelte

volna az anyját, hogy így védje meg. Mindig feldühítette, ha az

apja Faitht piszkálta. Amit Zoéval is gyakran megpróbált. – Ép-

penséggel remek ötletnek tartom – tette hozzá, majd az anyjához

fordult, akit láthatóan felzaklattak az esemé nyek. – Remélem,

még nem tettél le a szándékodról, anya. – Már rengetegszer

beszéltek erről, és tudatni akarta az apjával, hogy támogatja a

tervet. A férfit fel bosszantotta Zoe közbeszólása, ami láthatóan

egyálta lán nem zavarta a lányt. Ő nem félt tőle. Mindig is ön-

törvényű nő volt.

– Majd meglátjuk, kedvesem. Apád szerint nem tud nám

teljesíteni a kötelességeimet, habár szerintem igen. Még beszél-

ünk erről – mondta Faith, és megpró bálta elterelni a társalgást

erről a témáról, mivel a férje rendületlenül rá szegezte a

tekintetét.

– Nincs mit megbeszélnünk, Faith. Azt hittem, ezen már

túljutottunk és megegyeztünk. – A nőnek fogalma sem volt, mit

válaszoljon erre. Nem akart hazudni a férjének, viszont hálaadás

napján szintén nem állt szándékában kirobbantani egy újabb

háborút, főként nem a lányok jelenlétében. Még nem állt készen

arra, hogy közölje a férjével, máris felvételi előkészítőre jár.

Sem a hely, sem az idő nem tűnt megfelelőnek erre, ám Alex

nyilvánvalóan a lányok előtt akarta megtárgyalni a dolgot, hogy

kifejezésre juttassa, övé az utolsó szó eb ben a kérdésben. Zoe

azonban rögtön lecsapott, még mielőtt Faith felelhetett volna.

– Szerintem anyának be kéne iratkoznia a jogi egye temre.

84

Idehaza csak naphosszat ücsörög, és arra vár, hogy hazatérj, apa.

Ez így nem élet! Te pedig egyéb ként is annyit utazol. Miért ne

válhatna ügyvéd belőle, ha egyszer ezt szeretné? – Faitht szíven

érintette a lá nya támogatása, mégis minél hamarabb el akarta na-

polni a témát, még mielőtt kitör az elkerülhetetlen ve szekedés.

– Túl öreg az ügyvédkedéshez – jelentette ki Alex ha tározot-

tan. – Egyébként pedig van neki munkája, amely egész embert

kíván. A feleségem. Ez éppen elég kell, hogy legyen, és azt

hiszem, ezt ő is nagyon jól tud ja. – Szigorú tekintetét Zoéról Faith

felé fordította, mi közben Ellie a desszert maradékát tologatta a

tányérján, és megpróbált kimaradni a vitából. Az ő véleménye

szerint az anyjának részmunkaidős állást kellett volna vállalnia.

A jogi kar szerinte is túl megerőltetőnek tűnt.

– Alex, mi lenne, ha akkor beszélnénk meg ezt, mi után a lányok

már elmentek? – szólalt meg Faith fájdal mas arccal. Nem akarta

veszekedéssel tönkretenni azt a rövidke időt, amelyet együtt

tölthettek el, főként nem hálaadáskor. De a férfi szigorúan nézte

őt, és mindin kább fölemelte a hangját.

– Ezt a témát már lezártuk, Faith. Csupán megemlí tettem a

lányoknak, hogy tudjanak róla. Az egész do log nevetséges, és

ezzel te is tisztában vagy. Gondol tam, érdekesnek találják majd,

micsoda ötlet jutott az eszedbe. – Az asszony megalázónak

érezte a férfi hangsúlyát, és bár nem így tervezte, visszavágott a

férjének.

– Egyáltalán nem nevetséges, Alex. Komolyan gon dolom,

és továbbra is felettébb jó ötletnek tartom – tet te hozzá, ami

megdöbbentette a férjét. Ellie is egyre ké nyelmetlenebbül

érezte magát. Utálta, amikor a szülei veszekedtek. Zoét pedig

feldühítette az édesanyját ért igazságtalanság. Olyan látványt

nyújtott, mint egy ki tömi készülő vulkán, amikor a nővére is

közbeszólt.

– Szerintem ez túl nagy teher lenne a számodra, anyu. A

85

jogi egyetemen tanuló barátaim mind utálják az egészet, mert

nyakig ülnek a munkában, és alig bír nak lépést tartani az

anyaggal. Apának igaza van. Kép telen lennél egyidejűleg az

itthoni teendőidet is elvé gezni. – Bármilyen megfontoltnak

és higgadtnak hatott is a lány érvelése, Zoét azon nyomban

felpaprikázta.

– Akkor ezúttal itt az alkalom, hogy végre apa is hozzon némi

áldozatot anyáért! Legfőbb ideje már. – A nővéréről az apjára

pillantott, Faith pedig egyre tanács talanabbnak érezte magát.

Hálás tekintetet vetett Zoéra, ám megpróbálta lecsillapítani a

hullámokat, még mielőtt azok mindnyájukat elnyelték volna.

– Azt hiszem, apátoknak és nekem ezt kettesben kell majd

megbeszélnünk. De azért köszönöm, kedvesem. Nem fontos most

azonnal döntenünk – mondta. A bé keteremtő szerepében próbált

fellépni, habár őt is rendkívül felzaklatták a férje szavai.

– Egyszer már határoztunk. A vitát lezártam.

– Akkor talán nem kellett volna most felhoznod – vágta rá

Faith érzékenyen. – Egyébként pedig még kö zelről sincs vége.

Két előadásra is jelentkeztem a sza badegyetemre. Januárban

kezdek. – Az előkészítőt és a felvételi vizsgát inkább nem

említette most. De már azért is átkozta magát, amit kimondott.

Nem állt szán dékában tönkretenni az ünnepet, de a férje annyira

le kezelően és megalázóan bánt vele, hogy akaratlanul is tudatta

vele: nem tartja teljesen a kezében az irányítást. Azonban rögtön

megbánta a szavait, amikor Alex ak korát csapott az öklével

az asztalra, hogy megzörrent az ezüst étkészlet, és a lányok

ugrottak egyet. Zoét, Eloise–t és Faitht egyaránt meglepte a férfi

hevessége. És az asszony minden erőfeszítése ellenére kirobbant

a háború. Ezúttal az esélyek a férfi mellett szóltak, és ne ki nem

állt szándékában veszíteni.

– Vond vissza a jelentkezésedet! Hívd fel az iskolát! Ennek az

égvilágon semmi értelme. Nem fogsz egye temre járni és pont.

86

Ezt nem vagyok hajlandó eltűrni! – A nő azért akart eljárni az

előadásokra, hogy vissza szokjon az egyetem hangulatához, és

felkészüljön a jo gi karra. Emellett persze jobb időtöltésnek is

tetszett, mint a vásárlás vagy a jótékonykodás.

– Mégis kinek képzeled magad?! – kiáltott rá Zoe az apjára,

amikor a férfi dühösen pattant fel.

– Hogy mersz ilyen hangon beszélni velem?! – üvöl tött rá

Alex a lányára. Faith szeme könnybe lábadt. Nem akarta, hogy

ez történjék. Azt szerette volna, ha minden tökéletes az ünnepek

alatt. Úgy érezte, az egész az ő hibája, hiszen róla vitatkoztak.

– Zoe, kérlek! – szólt közbe Faith, de hiába próbálta

lecsillapítani, Alexet már visszafordíthatatlanul feldü hítették a

lánya szavai. Az összes korábbi vitájuk bele sűrűsödött ebbe a

mostaniba. Zoe nem kedvelte igazán az apját, ám ennyire még

sohasem szólalkoztak össze. Egyszerűen képtelen volt elviselni,

ahogy az apja az anyjáról beszélt. Faith pedig képtelen volt

megvédeni saját magát. Mély nyomot hagyott benne gyermekkora

összes szenvedése és viszontagsága.

– Nem, anyu! – vágta rá Zoe könnybe lábadt szem mel az

asszonyhoz fordulva. – Nem értem, hogyan hagyhatod, hogy

ilyen hangon beszéljen veled. És ha te nem állítod le, akkor majd

én! – Ezután az apjához for dult, és haragtól remegő hangon

szólalt meg. – Örökké tisztességtelenül bánsz vele! Hogy vagy

képes így ke zelni anyát? Hát képtelen vagy emberszámba venni

mindazok után, amit érted és mindannyiunkért tesz? Ő mikor

kapja meg, ami neki jár? És ha jogi egyetemre akar menni,

akkor mi a fenének kell szembeszegülnöd vele?! Őszintén

megmondom, én örömmel ennék mire lit kaját jövőre abban a

tudatban, hogy anya boldog!

Ekkor Ellie fensőbbségesen és idegesen pattant fel, Faith

pedig azt kívánta, bárcsak képes lenne valami va rázslatos módon

visszacsinálni ezt az egészet.

87

– Mindig mindent tönkreteszel! – vágta oda Eloise a húgának.

– Örökké csak piszkálod apát!

– Az ég szerelmére, hát nem látod, hogy bánik anyá val?

Szerinted ez helyes? Szerinted ezt érdemli?! Apa nem szent,

tudod! Hiszen ő is csak ember, Ellie, és úgy bánik anyával, akár

a ronggyal.

– Hagyjátok abba! – kiáltott rájuk Faith. A lányok ir tózatosan

viselkedtek, ráadásul őmiatta. Az étkezés nek már vége szakadt,

ám úgy tűnt, az utolsó falatok olyan keserűre sikeredtek, hogy

azt egyikük sem fogja egykönnyen elfelejteni. És mindezt azért,

mert Alex megemlítette, hogy Faith szerette volna folytatni a

ta nulmányait. Emellett a nő magára is haragudott, ami ért a

férjének ugrott, és ezzel elindította a vitát, amely be a lányai

is bekapcsolódtak. Bosszantotta, hogy noha mindenképpen el

akarta kerülni ezt, most épp ő lett az oka annak, hogy mindenki

feldühödött és összekap tak. Alex szó nélkül kisietett az

ebédlőből, felviharzott az emeletre, és becsapta maga mögött a

dolgozószobá ja ajtaját.

– Most nézzétek meg, mit tettetek! – kiáltott rá Ellie az

édesanyjára és a húgára. – Tönkretettétek apa hála adását.

– Hülyeség! – vágott vissza Zoe. – Te folyton csak őt

védelmezed, pedig miatta robbant ki az egész! A fü lünk hallatára

járatta le anyát. Szerinted ez hogy esett neki?

– Talán nem kellett volna elmondanod, hogy beküldted a

jelentkezésedet – szólt most Eloise Faithhez. – Tudtad, hogy ez

fel fogja dühíteni. Akkor miért kellett?

– Most már neki is könnybe lábadt a szeme.

– Mert felbosszantott – védekezett az asszony, aki megpróbálta

csitítani a lányait. Utálta a családi vitákat, főleg, ha őróla szóltak,

mert ilyenkor elöntötte a bűntu dat. – Egyébként meg úgyis

megmondtam volna neki, ha az egyetem mellett döntök. De

eddig még nem ha tároztam el magam. – Az asszony egyszerre

88

próbálta megnyugtatni a lányait és megvédeni az álláspontját.

Még mindig képtelen volt letenni a tanfolyamról és a közelgő

felvételi vizsgáról.

– Szerintem meg kell próbálnod – sietett Zoe ismét az anyja

védelmére. – Én soha nem bocsátom meg sem neked, sem pedig

apának, ha másként döntesz. Hiszen ez a vágyad, és ahogy

apának és nekünk, úgy neked is jogod van arra, hogy beteljesítsd

az álmaidat.

– Kivéve, ha ez ennyire feldühíti az apátokat és ilyen

viszályt szít köztünk. – Faith pillantásából összetörtség és

tanácstalanság sugárzott. Miért tűnt mindenki más számára olyan

elképzelhetetlenül szörnyűségesnek az az elképzelés, amely az ő

számára magától értetődő nek látszott?

– Majd túlteszi magát rajta! – válaszolta Zoe, és köz ben dühös

pillantást vetett a nővérére. Utálta, amikor Ellie annak ellenére

állt ki az apjuk mellett, hogy Alex– nek nem volt igaza. Eloise

az adott helyzettől függetle nül örökké védelmezte a férfit, és ezt

a húga képtelen volt felfogni. – Anyának is joga van élnie a saját

életét – tette hozzá, miközben a nővére is elhagyta a szobát: az

emeletre indult, hogy kiengesztelje Alexet.

Faith a könnyeivel küszködve szedte le az asztalt. Bizonyta-

lanul egyensúlyozta a tányérokat.

– Olyan szörnyen érzem magam, amikor veszeked tek –

mondta Zoénak, aki együttérzőn ölelte át.

– Kibírhatatlanul bánik veled, anya. És nem csak a maira

gondolok. Azért teszi, hogy a szemünk láttára kínozzon!

– Ez még nem kínzás – válaszolta Faith, majd letette az

edényeket, és átkarolta a lányát. – Mindenesetre köszönöm, hogy

megvédtél! Annyit nem ér az egész, hogy véglegesen össze-

kapjunk. Ő már csak ilyen – tet te hozzá. Könnyebben bocsátott

meg a férjének, mint azt Zoe valaha is képzelte volna. Rengeteg

veszekedé sük mély nyomot hagyott a lányban. Faith ennek sem

89

örült, de képtelen lett volna jobb belátásra bírni. Alex túl sokáig

bánt vele túl szigorúan.

– Arrogáns, fölényes, önhitt, tisztességtelen és rideg – mondta

erre Zoe. Miközben felsorolta a férfi vélt leg lényegesebb

jellemzőit, Ellie visszajött a szobába. Az apja egyedül akart

maradni.

– Te pedig szemét vagy! – kiáltott rá a húgára az aj tóból.

– Lányok! Hagyjátok abba! – förmedt rájuk Faith, az tán

összegyűjtötte a maradék tányérokat, és elhagyta az ebédlőt. A

szépreményű délután rémálomként végző dött. Zoe követte az

anyját a konyhába, Ellie pedig fel sietett az emeletre, és felhívta a

barátnőit. Faitht teljesen letörte az ünnepi alkalom katasztrofális

végkifejlete.

– Anyu, szörnyen érzem magam, amiért most ma gadra

hagylak – mondta Zoe bocsánatkérően. – De hat ra beszéltem

meg találkozót néhány haverral. – Már jócskán késő délutánra

járt.– Semmi gond, édesem. Nem hinném, hogy még ma este

rendbe hozzuk a dolgokat. Remélem, hogy hol napra mindenki

lehiggad egy kicsit.

– Apa akkor is éppen ugyanilyen lesz. Örökké ilyen marad.

– Akkor is az apád, ezért bármennyire nem szíveled, köteles

vagy tisztelettel beszélni róla.

– Azt előbb ki kell érdemelnie – felelte erre Zoe öntu datosan.

Tisztességes és erkölcsös lány volt, mégis csu pán az anyja iránt

érzett tiszteletet. Az apja már elját szotta a bizalmát az évek

során.

Búcsúcsókot adott Faithnek, aztán tíz perc múlva tá vozott.

Kicsit később pedig Eloise is táskával, kabáttal a kezében jött le

az emeletről. Találkozót beszélt meg a barátaival, és mihamarább

el akart szabadulni innen. A vita kirobbanása óta baljós hangulat

uralkodott a házban.
90

– Sajnálom, hogy így alakult – szólt Faith a lányához. Annyira

szerette volna, hogy minden tökéletesen le gyen. Nem számított

a veszekedésre, amely voltakép pen őmiatta pattant ki.

– Semmi gond, anya – felelte Ellie nem túl meggyő zően. Még

mindig feldúltnak látszott. Ahogy mind annyian.

– Nem lett volna szabad így reagálnom arra, amit édesapád

mondott – folytatta az asszony bocsánatkérő hangon. Zoe a

helyében hozzátette volna: Alex provo kálta ki belőle a szavaival.

Eloise akár elismerte, akár nem, a férfi lekezelte a feleségét. –

Minden rendbe fog jönni.

– Persze, tudom... azért remélem, nem az egyetem mellett

döntesz. Annyira felbosszantanád apát. – Na és mi a helyzet

velem?! – kiáltotta volna legszívesebben Faith. – Az én életemmel

mi lesz? Semmi.

– Majd megoldjuk, ne aggódj. Menj csak el ma vala hova,

szórakozz egy kicsit. Mikorra érsz haza?

– Nem tudom, anyu – felelte a lány mosolyogva. Hu szon-

négy éves volt, és egyedül élt egy londoni lakás ban. Nem

szokott hozzá ahhoz, hogy valaki bábáskod jon felette. – Későn.

Ne várj.

– Csak szerettem volna tudni, mikor kezdhetek ag gódni –

felelte az asszony nevetve. – Néha megfeledke zem a korodról.

– Feküdj csak le nyugodtan! Tudok vigyázni ma gamra. – Zoe

a nővérével ellentétben megígérte, hogy tízre itthon lesz.

Az asszony pedig mindkét lányáért egyformán ag gódott.

Fiatal és gyönyörű nők voltak, ugyanakkor jó val védtelenebbek,

mint azt magukról képzelték.

Eloise nem sokkal ezután távozott, Faith pedig a ma radékok

elpakolásával töltötte a következő egy órát.

Letisztította a konyhaasztalt, rendet tett az ebédlőben, és

elmosogatta az edényeket.

Elmúlt hét óra, amikor lekapcsolta a villanyt, és be kopogott

91

Alex szobája ajtaján. Jó ideig nem érkezett vá lasz, de ő tudta,

hogy a férje odabent van. Végül résre nyitotta az ajtót, és belesett

a szobába. Alex a székében ülve olvasott, és most mérges

tekintettel pillantott a ne jére.

– Bejöhetek? – kérdezte Faith tisztelettudó hangon. Megtartotta

a kellő távolságot, az ajtónál maradt.

– Minek? Nincs miről beszélnünk.

– Szerintem van. Sajnálom, hogy elfajultak a dolgok.

Felbosszantottam magam azon, amit mondtál.

– Egyszer már beleegyeztél abba, hogy elveted az egyetem

ötletét. Most pedig visszakoztál. Semmi értel me annak, hogy

előadásokra járj tavasszal. Gondolom, jogi témájúak lennének. –

A nő bólintott, Alex pedig hűvös és haragos tekintettel nyugtázta

a választ. A pil lantása azokat a férfiakat juttatta az asszony

eszébe, akik annak idején, gyermekkorában bántak ilyen eluta-

sítóan vele. Ezúttal azonban elhatározta, hogy más képp kezeli

ezt.– Nem egyeztünk meg semmiben. Te utasítottál, hogy mit

tegyek. – Leült egy székre a férfival szemben. A kicsiny, otthonos

szoba falát faborítás takarta. A be rendezéshez egy bőrkanapé,

két karosszék és egy kan dalló tartozott, amelyet Alex gyakran

gyújtott be a téli napokon. De ma nem. Most nem volt olyan

hangulat ban. – Ez fontos nekem, Alex! Ki kell tűznöm egy célt

magam elé az életben, hogy legyen mivel lekötnöm magam most,

hogy a lányok elmentek. – El akarta érni, hogy a férfi megértse

és reményei szerint el is fogadja az indokait.

– Megvan a célod. Hozzám jöttél. Az én feleségem vagy.

– Alex képtelen volt másként tekinteni a nejére, és most sem

állt szándékában változtatni ezen. Mindez megfelelt neki, akár

tetszett ez a nőnek, akár nem.

– Ennél többre van szükségem. Elfoglalt ember vagy. Megvan

a saját életed. Nekem nincs.

92

– Ez a házasságunk kritikája – válaszolta Alex mo gorván. A

nő szavai süket fülekre találtak.

– Talán igen – mondta erre Faith halk hangon. – De talán inkább

az enyém. Többre vágyom az életben, mint amire eddig jutottam.

Igazság szerint huszon négy éven át főállású anya voltam. Most

pedig elveszí tettem a munkámat. Ez nem egyszerű.

– Ilyen az élet. A nőknek szembe kell nézniük ezzel, amikor a

gyerekeik egyetemre mennek.

– Sokuknak van munkájuk, és karriert építettek ma guknak. Én

is ilyen akarok lenni. És mindössze annyit ígérhetek, mindent

megteszek majd annak érdekében, hogy mindez ne okozzon

kellemetlenséget neked. – Az asszony most már könyörgött, de

a férfi csak nem en gedett.

– Rosszra fordulhatnak köztünk a dolgok, ha nem állsz el a

szándékodtól, Faith.

– Ne akarj megfélemlíteni, Alex! Ez nem tisztessé ges. Én nem

tenném ezt veled ellenkező esetben. Ha valami igazán fontos

lenne a számodra, mindent elkö vetnék, hogy segítselek a célod

elérésében.

– Hát most fontos a számomra, hogy ne menj egye temre!

Egyikük sem mozdult el tapodtat sem az álláspont jától.

Faithnek pedig fogalma sem volt, hogyan győzze meg a férjét az

igazáról. Utált beletörődni a vereségbe. Úgy érezte, több forog

most kockán annál, hogy foly tatja–e a tanulmányait, vagy sem.

Most a tisztessége és az önbecsülése volt a tét. És hogy Alex

szándékai elle nére belevághat–e a hőn áhított, új életbe.

– Mi lenne, ha most elnapolnánk ezt a kérdést? – Hir telen nem

jutott jobb az asszony eszébe. Egyedül abban reménykedett,

hogy az idő megpuhítja majd a férjét.

– Nem vagyok hajlandó újra elővenni ezt a témát – válaszolta

Alex. A következő kijelentése megdöbben tette a nőt. – Tégy,

amit akarsz, Faith! Azt hiszem, úgy is ez lenne a vége. De rám

93

ne számíts. Száz százalékig ellenzem, hogy folytasd az iskolát.

Azt akarom, hogy ezt tudd. A saját kockázatodra vállald, amit

elterveztél.

– Ezt meg hogy értsem? – Alex burkolt fenyegetése a

szándékainak megfelelően megijesztette a nőt.

– Ahogy mondtam. – Faith arra gondolt, vajon meg büntetné–e

őt a férje, ha visszatérne az egyetemre. A szíve legmélyén érezte,

hogy megéri kockáztatnia. Bár hogy alakul is. Egyszer az életben

igenis kiáll a saját igazáért.

– Jössz aludni? – kérdezte az asszony kedvesen. Meg-

könnyebbült, hogy Alex engedett neki, habár csak parányit is,

ráadásul burkoltan meg is fenyegette őt. Talán ennél többet nem

is várhatott a férjétől. Örült, hogy legalább nem fordult még

rosszabbra a helyzet. Megtörténhetett volna.

– Nem – felelte tömören és ridegen a férfi. Ezután visszatért

a könyvéhez, és a fejét lehajtva újra kívül zárta feleségét a saját

kis világán túlra, ahogy mindig is tette.

Az asszony halkan távozott. Megérintette Alex vál lát, mielőtt

kiment az ajtón, de a férfi nem válaszolt a közeledésére. Szótlanul

olvasott tovább, mint valami kőszobor.

Faith lezuhanyozott, aztán inkább visszatért a saját szobájába,

hogy ott várja meg Zoe hazaérkezését. Meg nézte a laptopját, de

Bradtől nem érkezett üzenet.

A hálaadás kétségkívül keménynek bizonyult, de Faith kivívott

egy keservesen megszerzett győzelmet. Igaz, magas áron, a ház

csöndjében mégis azzal nyug tatta magát, hogy diadalt aratott,

amikor férje kijelen tette: azt csinál, amit akar. Végre egyszer

elég határo zott és kitartó volt ahhoz, hogy keresztülvigye a szán-

dékát. Szép új világ várt rá. Voltaképpen már rá is köszöntött az

első napja.

94
6.
HÁLAADÁS napján Brad egészen ötig az irodájában maradt. A

fiai Afrikában voltak, a felesége pedig a barátnőivel teniszezett.

A vendégeket csak hat ra várták, az ünnepi vacsorát pedig

biztosan nem kez dik majd el úgy hét–nyolc előtt. Pam közel

negyven embert hívott meg, akiknek legalább a felét Brad még

csak nem is ismerte. Mégsem fecsérelte arra az energi áját, hogy

a neje döntése ellen berzenkedjen. Nem látta értelmét. Pam

örökké a saját feje után ment. Ha a férfi vitába szállt vele, azzal

mindössze arra ösztönözte, hogy meggyőzőbb érveket sora-

koztasson fel. A végén Pam mindig elérte, amit akart. Talán

Brad akarata hi ányzott. Fontosabb dolgokra tartogatta, például

arra, amit a hivatásának tekintett.

Rengeteg papírmunkát elvégzett, és lassan utolérte magát.

Még a fiainak is megfogalmazott egy terjedel mes levelet,

amelyben leírta, mennyire büszke rájuk és hálás értük az égnek.

Mindketten remek srácok voltak. Csodálta a bátorságukat, amiért

bele mertek vágni az afrikai utazásba. Egy állatmenhelyen

vállaltak mun kát, ahol sérült és a vadonban bármely okból

nehezen boldoguló állatokkal foglalkoztak. Szabad idejükben

pedig a helyi templomban segédkeztek. Dylan írni–olvasni

tanította a bennszülötteket, Jason pedig új csator nahálózat ki-

építésén dolgozott. Leveleikből eleddig áradt a feladataik iránti

elkötelezettség és az elragadtatottság. Örök élményekre tettek

szert. Brad fiai még jú liusig Afrikában maradnak, a férfi pedig

elhatározta, hogy kivesz néhány hét szabadságot, és meglátogatja

őket. Pamet is erre unszolta, eddig azonban sajnos nem tudott időt

szakítani. Ahogy a felesége sem. Pamet ke vésbé lelkesítette az

afrikai utazás lehetősége. Rettegett a járványoktól, a rovaroktól

95

és attól, hogy baleset érhe ti őket. Számára a kalandtúra fogalma

kimerült abban, hogy elrepült a barátaival Los Angelesbe, és

Bel–Air–ben vett ki szállást.

Az évek során nyaraltak néhányszor Braddel, de so ha nem

egzotikus helyeken. Általában Európában, vagy az Egyesült

Államokban. Fényűző hotelokban laktak, és remek éttermekben

vacsoráztak. Pam imá dott üzleti vacsorákra és fogadásokra

járni, illetve leen dő vagy éppen aktuális üzletfeleivel golfozni.

Az asszony minden egyes lépése valamiképpen arra irá nyult,

hogy akár a társadalmi, akár a munkahelyi ranglétrán előbbre

jusson. Csak úgy, kedvtelésből soha nem tett semmit. Mindig

mindennel megvolt a szándé ka. Ebben egyáltalán nem hason-

lított Bradre. A férfi nem akarta uralni a világot, nem akart

előkelő, vagy veszettül gazdag lenni. Egyedül a munkája iránt

érzett szenvedélyt. Más nem érdekelte. Pam néha piszkálta őt

emiatt, és próbálta megmutatni neki a sikerhez veze tő utat, amely

bizony sóvársággal Volt kikövezve. Ám bosszúságára a férje

soha nem kívánt rálépni erre az ösvényre. Így hát feladta, mióta

Brad otthagyta a céget, és önállósította magát. Legtöbbször –

sőt, szinte min dig – mindketten a maguk dolgával törődtek, ami

meg könnyebbülést jelentett Brad számára. Már a gondola ta is

kifárasztotta a rengeteg vesződségnek, amelyet a neje abba ölt,

hogy még több társadalmi elismertségre tegyen szert. Ő nem

adott sokat a magamutogatásra, a hírnévre, vagy arra, hogy a

felesége lenyűgözte–e a környezetét.

Brad borítékba tette a fiainak írt levelét. Az elmúlt négy hónap

során alig jelentkeztek vagy telefonáltak.

A menhelyen, ahol dolgoztak, nem is volt készülék, csupán

rádió–összeköttetésben álltak a közeli tanyák kal és a falucs-

kával. Ha haza akartak telefonálni, be kellett menniük a kis

postahivatalba, ahol órákat vár hattak egy szabad vonalra. Mintha

más bolygón éltek volna. De legalább írtak néha, ahogy az apjuk

96

is nekik. Pam rendszeresen küldött gyógyszereket, vitaminokat

és rovarirtót, amelyeket a titkára szerzett be, habár ez idáig a

csomagok két kivétellel mind egy szálig elvesz tek vagy ellopták

őket. Valahol Zambiában legalább néhány postai dolgozó vagy

vámtiszt nem szenvedett többet a csípésektől és a helyi beteg-

ségektől. Azért a fiúk így is remekül boldogultak.

Mielőtt Brad elhagyta az irodáját, eszébe jutott, hogy felhívja

Faitht, de az órájára pillantva megállapította, hogy az asszony

családja már minden bizonnyal va csorához ült. Hálát adott az

égnek, amiért útjaik ismét keresztezték egymást. A nő a gyermek-

korára, élete fel hőtlenül boldog időszakára emlékeztette. Az

egyetem után kezdtek nehezebbre fordulni a dolgok. A szülei

el váltak, és úgy érezte, a válás keserűsége mindkettőjü ket tönk-

retette. Az édesanyja hosszú szenvedés után, negyvenhárom

éves korában hunyt el mellrákban, ap ja pedig, akit szívroham

vitt el, két évvel ezután követ te őt. Megsavanyodtak és néma

dühük lassan fel emésztette őket, miközben egyedül azzal voltak

képe sek törődni, hogy egymásnak ártsanak. Brad apja nem

volt hajlandó megjelenni néhai neje temetésén, mint egy végső

csapásként, ezzel azonban egyedül a fiát bántotta meg. Brad

megfogadta, hogy soha nem háza sodik meg. Miután találkozott

Pammel és járni kezd tek, a nőnek hosszú időbe tellett, mire

meggyőzte az el lenkezőjéről. Végül egy kemény ultimátum árán

sike rült rávennie a férfit, hogy elvegye őt. Ezután persze Brad

még eltökéltebben döntötte el, hogy soha nem vá lik el. Nem

akarta, hogy szüleik keserű csatározását fi gyelve, az ő fiainak is

át kelljen élniük azt a fájdalmat, amelyet ő érzett annak idején.

Amikor az esküvőn ki mondta: „amíg a halál el nem választ”,

szó szerint ér tette. Elszántan hitte, hogy bármi történjék is, egész

életében Pam férje marad majd.

Brad lassan kijózanodott, ahogy útjaik szép csend ben

különváltak. Újra és újra csalódnia kellett a felesé gében, ahogy,

97

és ezt jól tudta, az asszonynak is őbenne. Pam szemében a

férje nem volt eléggé törekvő, és vég képp nem volt közös az

érdeklődési körük. Kettőjük nek szinte egyetlen közös témájuk,

vagy éppen barát juk sem maradt, mire befejezték az egyetemet,

sőt, ez már a kezdetén sem volt másképp. Értékrendjük merő ben

különbözött egymástól, és egyedül a fiaik szeretete kötötte össze

őket.

Brad bezárta az irodáját, aztán beült Jeep típusú te repjárójá-

ba, amellyel munkába járt. A garázsában egy Mercedes is állt

odahaza, de azt már alig használta. Nem látta helyénvalónak,

hogy mint a bíróság által ki rendelt ügyvéd, aki javarészt

ingyen védelmezett sze gény kölyköket, Mercedesszel járjon.

Az autó volta képpen feszélyezte őt, és már rég meg akart

válni tőle. Ehhez képest Pam nemrég vásárolt magának egy

Rolls Royce–t. A kocsijaik közti különbség Brad számára kéz-

zelfoghatóan jelképezte az életük és a gondolkodás módjuk

közötti eltéréseket.

A férfi nem áltatta magát azzal, hogy boldog a felesé ge mellett.

Már hosszú ideje nem táplált hamis illúzió kat a házasságával

kapcsolatban, ám elszánta magát, hogy nem veszélyezteti azt. És

ez Pamnek is tökélete sen megfelelt. A férfi feltételezte, hogy a

neje néha futó kalandokba keveredett. Egyszer két éven át maga

is vi szonyt folytatott egyik férjezett titkárnőjével. Ám mi után

a nő elvált és szorosabbra akarta fonni a kapcsola tukat, Brad

visszakozott. Sohasem hitegette az asszonyt, így viszonyuk nem

ért viharos véget. Azóta a nő újra megházasodott, Brad pedig

senkivel nem kez dett komoly kapcsolatot, és ez is már három

évvel ez előtt történt. Voltaképpen magányosan élt, de soha nem

gondolt erre. Egyszerűen beletörődött a ténybe, és elfoglalta

magát a munkájával.

De amióta újra találkozott Faithszel, az élete új színt

kapott. Nem támadtak benne romantikus érzelmek a nő iránt,

98

ennek ellenére szoros köteléket érzett kiala kulni közöttük, és

rendkívül sokra tartotta a barátságu kat. Úgy érezte, az asszony

tökéletesen megérti őt, osztja a gondolkodásmódját, ráadásul

a kapcsolatukat különlegesen bensőségessé tette, hogy Faith

ugyancsak magára maradt a házasságában és az életében egy-

aránt. A férfi valahogy még mindig a kishúgát látta a nőben,

és ennek megfelelően viszonyult hozzá. Szeret te ezt az érzést,

és szerette a beszélgetéseiket. Szeretett segíteni Faithnek, és

támaszt nyújtani számára. A férfi minden tőle telhetőt megtett,

hogy bátorítsa abban a döntésében, miszerint folytatja az iskolát.

Reményke dett, hogy az asszony végül így is tesz majd. Úgy

érez te, segít neki, és ettől jobb kedve kerekedett. Faithben újra

igaz barátra lelt.

Brad nem sokkal hat után érkezett haza. Ötre már el akart

készülni a vacsorához, de tovább tartott összepa kolnia az

irodában, mint ahogy számított rá. Bár tudta, néhány perc elég

neki, hogy lezuhanyozzon és átöltöz zön, megijedt, amikor

a házba lépve azt tapasztalta, hogy már megérkeztek az első

vendégek. Az ünneplőt viselő társaság a hallban álldogált, és

igencsak meg döbbent, amikor ő farmerban és melegítőfelsőben

top pant be.

Pam bemutatta vagy egy tucat ismeretlen embernek, majd

Brad felviharzott a szobájába. Még mindig közös ágyban aludt

a feleségével, habár már öt éve nem sze retkezett vele. Többé

nem törődött ezzel, és a szexuális vágya miatt felgyülemlett

energiáit az élet más terüle tein vezette le. A vendégekben

tulajdonképpen egye dül az döbbentette meg, hogy szmokingot

viseltek. Egészen megfeledkezett arról, hogy a neje idén társasá-

gi eseményt varázsolt a hálaadásból. Brad számára a hálaadás

azt jelentette, hogy szűk családja, a szerettei körében az asztalnál

vagy a kandallónál üldögélve osz tották meg egymással a

boldogságukat. Úgy érezte, az ünnep csak akkor ér valamit, ha az

99

ember olyanokkal osztja meg, akik iránt bensőséges érzelmeket

táplál, nem pedig öltönyös és nagyestélyis ismeretlenekkel, akik

pezsgőt kortyolgatva cseverésznek a nappalijá ban. De ígéretet

tett Pamnek, és most úgy érezte, tarto zik neki ennyivel. Általában

kihagyta ezeket az össze jöveteleket; vagy szántszándékkal,

vagy mert a mun kája túlzottan lekötötte. Így évente csupán

egy–két társasági eseményen vett részt. Ilyen volt a hálaadás,

a karácsonyi parti, az opera és a balett évadnyitó előadá sa, nem

beszélve a komolyzenei koncertekről, amelye ket hacsak tudott,

kihagyott.

Fél órával később már szmokingban díszelgett a nappaliban,

ám az elegáns külső mögött halálra unta magát. A felesége

apjával beszélgetett a cég két újon nan szerzett ügyfeléről. Jó-

kora vállalatokról volt szó, és Pam apja remek húzásnak ítélte

meg a lánya dönté sét. Rendkívüli módon büszke volt rá. Pam

mindent tőle tanult, az üzleti felfogásától a jogi ismeretein át az

értékrendszeréig, nem is beszélve az ambíciójáról és ar ról, hogy

mindig megszerezte magának, amit akart. Pam nem az a fajta

asszony volt, akit egykönnyen vissza lehetett utasítani.

Brad életében nem találkozott még egy ilyen eltökélt nővel.

Idővel megtanulta, hogy nem próbálja meg be törni Pamet, és

amikor csak lehetett, inkább félreállt az útjából. Így egyszerűbb

volt, és a házasságuk sem síny lette meg. Bár az érzései áldozatul

estek a neje viselke désének, a szerelme elhalványulása után is

mindent megtett annak érdekében, hogy legalább a házasságuk

külső burkát megőrizze.

– Szeretnéd, ha bemutatnálak azoknak, akiket nem ismersz? –

ajánlotta fel Pam nagylelkűen a férjének, majd átkarolta az apját,

és megnyerő mosollyal várta a választ.

– Nem fontos. Apáddal éppen dicshimnuszokat zengtünk

rólad. Úgy hallottam, ördöngös munkát vé geztél mostanában.

– A nőnek szemmel láthatóan jóles tek a hízelgő szavak. Brad

100

minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy dicsérje a

feleségét, habár nem ér zett túl nagy tiszteletet a szakmája iránt.

Az asszony vi szont csak nagy ritkán viszonozta a szívességet,

és ál talában ügyet sem vetett a férje munkájára, bármennyi re is

fontos volt Brad vagy bárki más számára mindaz, amit a férfi

csinált. Ráadásul Pamet feszélyezte, hogy a férje milyen nagy

hatást gyakorolt a fiaikra, ő nem lát ta különösebb okát a fiúk

emberbarát, önzetlen visel kedésének, és már évek óta győzködte

őket, hogy vá lasszák inkább a jogi egyetemet meg az apja cégét.

Ez idáig azonban Brad legnagyobb örömére egyik fia sem hajlott

ebbe az irányba.

Pam szép asszony volt, habár nem igazán nőies tí pus. Magas,

sportos alakjához szikárság társult. Ren geteget golfozott és

teniszezett, így remek formában volt. A szeme barna, a haja pedig

olyan sötét volt, mint Bradé. Inkább tűnt a férfi húgának, mint a

nejének. Gyakran mondták, hogy hasonlítanak is egymásra.

Az asszony ezután arrébb sodródott a teremben. Brad tett egy

kósza kísérletet a társasági élet gyakorlá sára, mielőtt asztalhoz

ültek. Bemutatkozott néhány vendégnek, emellett legurított két

pohár pezsgőt, hogy elviselhetőbbé tegye az est hátralevő részét.

Beszélt egy asszonnyal, aki a felesége teniszpartnere volt. A nő

va lami reklámcéget igazgatott, amelyről Brad már hallott is

korábban. Ennek ellenére rendkívül unalmasnak ta lálta a hölgy-

et, így továbbhaladt egy csoport ügyvéd fe lé. Legtöbbjüket

már ismerte régről, sőt kettejükkel ko rábban, még Pam apjának

cégénél együtt is dolgozott. Kellemes társaságnak találta őket,

ellentétben azzal a két asszonnyal, akik az asztalnál melléültek.

Mindketten a társasági dámák tipikus életét élték, és olyan férfi-

akhoz mentek feleségül, akikről Brad hallott már ugyan azelőtt,

de még sohasem találkozott velük. A vacsora alatt végig azon

fáradozott, hogy valahogy életben tart sa a társalgás menetét.

A desszert után pedig rögtön ke reket oldott. A nappali ismét

101

megtelt jóllakott, kedélyes emberekkel. Sokan láthatóan úgy

tervezték, hogy éjsza kára is maradnak. Pam ekkor éppen heves

vitába keve redett valami új adótörvényről, amely teljességgel

hide gen hagyta a férjét. Ennél már csak a vacsoravendége ket

érdekelte kevésbé Brad munkája.

Brad érezte, hogy úrrá lesz rajta a kimerültség, így elosont

a dolgozószobájába, felkapcsolta a villanyt, és bezárta maga

mögött az ajtót. Fekete szatén csokor nyakkendőjét az asztalra

hajította, majd leheveredett a karosszékében, és fáradtan sóhajtott

fel. Az este végte lennek tetszett, a fiai hiánya pedig egyre jobban

kínoz ta. Azt kívánta, bárcsak a hálaadás újra olyan boldog ünnep
lehetne, mint amilyen régen volt, bárcsak töb bet jelentene egy jó

ürügynél arra, hogy a felesége fo gadást rendezhessen a házában.

Pam minden alkal mat megragadott, hogy számára hasznos

emberekkel töltse meg az otthonát ahelyett, hogy az ismerőseit

és a szeretteit hívta volna meg. Igaz, ilyen már oly kevés maradt,

főként, hogy neki meg Bradnek csak mutató ba akadtak közös

barátaik. A férfi védőügyvédeket és ügyészeket ismert, míg a nő

számára a vállalati igaz gatók mellett a társasági élet szereplői

jelentettek csu pán valamit. Brad tudta, hogy Pam csakis akkor

elége dett egy estélyével, ha sikerül „pontot szereznie”, ahogy

sportnyelven szólva az asszony utalt az üzleti cél elérésére.

A férfi a számítógépére pillantva arra gondolt, bár csak írhatna

most Jasonnek és Dylannek, és boldog há laadást kívánhatna

nekik. Ehelyett Faith e–mailcímét ütötte be a gépbe. Ekkor már

hajnali kettő is elmúlt New Yorkban.

Szia! Fenn vagy még? Hogy sikerült a hálaadás? Azt hi szem,

ezt már csak reggel olvasod majd el. Sikerült elszaba dulnom!

Tiszta bolondokháza. Negyven gálába öltözött va csoravendég.

Csak ámulok, hogyan lehet valaki képes így el tölteni az ünnepet.

Teljes képtelenség, és egyben szomorú is. Nagyon hiányoznak a

fiaim. Számomra erről szólnak az ün nepek.

102

Na és neked hogy sikerült? Remélem, békésen és kedélye sen.

Bizonyára boldog lehetsz most, hogy a lányaid megláto gattak.

Szörnyen irigyellek ám! Holnap már dolgozom. Két új gyerek

ügyét osztották rám, de azt hiszem, kapok még egyet. Vajon mi

romolhatott el az életükben? Az lenne iga zán szép, ha nem is

lenne szükségük a segítségemre, és bol dog, átlagos életet élnének,

bármilyen is az. Szinte hülyén éreztem magam ma este, miközben

pincérruhás fazonok tár saságában töltöttem el az ünnep estéjét.

Pam persze imádta. Bárcsak én is ezt mondhatnám! Bocs,

hogy itt sajnálkozom, csak elég fáradt vagyok már, gondolom.

Hamarosan beszé lünk. Egyébként boldog hálaadást!

Szeretettel: Brad.

Ezután az asztalán fekvő papírköteggel kezdett bab rálni. Nem

fűlött a foga az estély további részéhez. Úgy tervezte, a hátsó

lépcsőn feloson az emeletre, és lefek szik aludni. Másnap fárasztó

napra számított. Pam pe dig már megszokta, hogy hamar távozott

a fogadásai ról. Mindig hasonlóan diszkréten tette a dolgot, ne-

hogy megzavarja a vendégeiket, és olyan érzést keltsen bennük,

hogy indulniuk kéne. Pam és még jó néhányan feltehetően éjfél

utánig maradnak még. A férfi en nek ellenére örült, amiért nem

kellett osztoznia a társa ságukban.

Éppen lekapcsolta volna a villanyt, amikor meglátta, hogy

új üzenete érkezett. Amikor rákattintott az Olva sás gombra,

rögtön látta, hogy Faithtől jött. Elmosolyo dott, majd leült, hogy

elolvassa a levelet.

Szia! Köszi, hogy írtál! Még fent vagyok. Szóval cifrára

sikeredett a hálaadásod. Mi csak négyesben vacsoráztunk, de itt

sem úgy alakult, ahogy elterveztem. Kezdetben minden jól ment,

mindenki finomnak találta a pulykát. Aztán az ét kezés vége felé

hatalmas vita kerekedett abból, hogy Alex megemlítette, szeretném

103

folytatni az egyetemet. Zoe ordibált az apjával, a férjem teljesen

feldühödött, még a lányok is összevesztek egymással. Mindenki

elvonult, aztán Ellie és Zoe szórakozni mentek a barátaikkal, Alex

pedig lefeküdt. Zoe már hazaért, de Eloise még mindig nem jött

meg. A lányok, azt hiszem, még mindig haragszanak egymásra,

a férjem pe dig szóba sem állt velem a vacsora után. Voltaképpen

az egész az én hibám. Olyan lekezelő hangon említette meg

az ötletemet, és ez annyira feldühített, hogy ráripakodtam. Ez

persze felbosszantotta, és elég otromba dolgokat vágott a fe-

jemhez, mire Zoe a védelmemre kelt. Ha nem vágtam volna

vissza, az egész meg sem történik. Tudhattam volna. Végtére

is felnőtt ember vagyok. De Alex annyira érzékeny pontom ra

tapintott! Végül kijelentette, hogy azt teszek, amit jónak látok, de

ha felsülök, nagy bajba sodrom magam. Bizonyos szempontból

győzelmet arattam, de túlzottan nagy áron. Nem akarom, hogy

ezt a röpke kis időt haragban töltsék a lá nyaim. Reménykedem,

hogy kibékülnek, mielőtt elutazná nak. Miért ilyen bonyolult

minden? Mi történt a békés hála adásokkal, amikor a szerető

család boldogan töltötte el az ün nepet? Legalább a lányaim

meglátogattak. Ezért hálás vagyok. Sajnálom, hogy nyavalygok.

Szerettem volna meg várni Ellie–t, hogy bocsánatot kérhessek

tőle, de már hajnali kettő múlt, és inkább lefekszem. Boldog

hálaadást neked is, bátyó!

Szeretettel: Fred.

A férfi örömmel olvasta az asszony levelét, de a tar talma

elszomorította. El tudta képzelni a feszült lég kört. Pam és ő

legalább nem kaptak össze ma. Brad mindent elkövetett, hogy

elkerülje a kínos jelenetek ki alakulását.

Gyorsan megírta a válaszát Faithnek, hátha az asszony így

még lefekvés előtt megkapja azt. Szerencsére a nő már meg-

szokta, hogy Brad általában hamar visszaírt neki, így várt még

104

pár percet, mielőtt aludni ment. Kettejük levelezése olyan

örömet nyújtott nekik, mint a cukorka a gyermekeknek, és

szinte képtelenek voltak megállni, hogy rögtön ne válaszoljanak

egymás üzeneteire.

Kedves Fred! Úgy hallom, kemény napod volt. Sajnálom. De

egyben győzelemként is elkönyvelheted a történteket, amennyiben

Alex „engedélyt adott a számodra” (úgy tűnik, valóban hatalma

van feletted), hogy folytasd az iskolát. Ez, azt hiszem, jó hír.

Sajnálom, ami a lányaiddal történt. Nekik sem lehet könnyű

a helyzetük. Gondolom, még mindig a bé keteremtő szerepét

játszod, ahogy annak idején, amikor Jacket és engem próbáltál

csitítani, valahányszor összeugrot tunk. De nem lehet mindent így

elrendezni, Ered. Néha bele fér, hogy más legyen a véleményük, és

megvédd magad a fér jeddel szemben. Az a lényeg, hogy kiálltál

magadért. Jó, ha látják ezt, még ha átmenetileg vihart kavartál

is a soraitok ban. Majd túlteszik magukat ezen. Végül is boldog

vagyok, amiért a férjed megengedte, hogy folytasd az egyetemet.

Ha ettől csökken a bűntudatod, és végre belevágsz a dologba,

ak kor már megérte. Véleményem szerint jövőre be kéne iratkoz-

nod a New Yorkra.

Erről jut eszembe! Folyton elfelejtem megemlíteni, hogy

hamarosan New Yorkba utazom. Épp karácsony előtt. Nem-

zetközi konferenciát rendeznek az állami védőügyvédek szá-

mára, és azt gondoltam, színesíthetném az ismereteimet. Sajnos

csak két napig maradok, és azt hiszem, ki se fogok lát szani a

tennivalókból. Remélem, azért jut időnk együtt ebé delni vagy

vacsorázni, ha úgy adódik! – Brad örült, hogy fenntartották

a kapcsolatukat, ahogy Faith is rendkívül hálás volt ezért. A

kötelék szorosabbra fonódott közöt tük, mint évek óta volt. A férfi

elhatározta, hogy ezút tal nem téveszti szem elől a nőt, a régi

idők és Jack em lékére. – Ha majd az irodában leszek, elküldöm

105

az időpontot is. Alig várom, hogy újra lássalak. Remélem, az

időjárás nem fordul rosszabbra. Csak be ne temessen a hó! Így

is épp elég nehéz lesz elszabadulnom innen két napra! Jó éjt,

Fred! Vissza az iskolába!

Az asszony boldogan olvasta el a férfi válaszüzene tét, és

gyorsan visszaírt még pár sort.

Köszönöm a biztatást! A leveled olvasva már nem is tűnik

olyan katasztrofálisnak a mai nap. Egész éjszaka emiatt ag-

gódtam. Alig várom, hogy újra találkozzunk! Megpróbállak

begyömöszölni a programomba – viccelődött Faith. – A tit károm

majd egyeztet veled a megfelelő időpontról. Komolyra fordítva a

szót, én várlak! Csak szólj előre. Jó éjszakát, és kel lemes napot

holnapra!

Szeretettel: Fred.

A férfi még elolvasta a nő válaszát, aztán mosolyog va kapcsol-

ta le a számítógépét. Hosszú napot hagytak maguk mögött. Brad

túl volt egy unalmas estén, Faith pedig egy szomorú emlékű

vacsorán. De legalább egy másnak ott voltak. A két régi barátot

összekötötte a testvéri szeretet és az őszinte barátság. Brad

számára éppen erről szólt a hálaadás. Hálát adott, amiért újra

rátalált Faithre.

106
7.
ZOE és Ellie körül még mindig forrt a le vegő, amikor Zoe

vasárnap reggel visszarepült a Brownra. A család együtt

reggelizett, és a két lány elbe szélgetett közben, de hűvösen

szóltak egymáshoz. Az asszony sajnálta, hogy nem maradt több

idejük rendez ni a dolgokat. Eloise este repült vissza Londonba.

Alex pedig még ebéd előtt elment otthonról, hogy egy barát jával

találkozzon. Eloise–tól még elbúcsúzott.

– Sajnálom, hogy hálaadáskor elszabadultak a dol gok – szólt

Faith bocsánatkérően a lányához. Legin kább a lányai közötti

veszekedés bosszantotta.

– Szerintem akkor is apának van igaza. Nem kéne folytatnod

az egyetemet. Nem fogod bírni idegekkel, apára pedig végképp

nem jut majd időd. – Ellie számá ra mindig Alex volt az első.

– Többet akarok kezdeni az életemmel, mint hogy bridzs-

partikra és ebédelni járok a barátaimmal. – Faith még mindig

védelmezni próbálta az álláspontját, de Eloise kitartott a

véleménye mellett. A magas termetű, gyönyörű lány ridegen állt

az anyja előtt. Külsőre sok ban hasonlított a fiatalkori Alexre.

Emellett távolság tartó, hideg stílusát is örökölte. Nem engedte

közel magához az embereket, kivéve, ha maga akarta így.

Ezzel szöges ellentétben Zoe – hasonlóan az anyjá hoz –

teljesen nyitott személyiség volt. Ahogy Faith a lányát nézte,

eszébe villant, hogy talán valahol a kettő között félúton van a jó

megoldás.

– Feldühíted őt, ha mégis megteszed – figyelmez tette Eloise

az anyját, amire Faith fejbólintással vála szolt.

– Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez ne így történjen.

Ha mégis, akkor még mindig bármikor visszaléphetek. – Nem

107

valami meggyőzően hangzott az érvelés, de el akart indulni

valahonnan.

– Ez igaz – válaszolta Ellie. – Akkor meg egyáltalán bele sem

kéne fognod.

– Egyelőre csak előkészítőre járok – mondta Faith mosolyogva.

– A jogi egyetem még egyáltalán nem biz tos. – Először is jóra

kell megírnia a felvételit, vagy a terve csak álom marad.

– Ne hozz elhamarkodott döntést, anyu! – figyel meztette Eloise,

mintha legalábbis tulajdon gyereke lett volna. – Előbb gondolj

apára. – Faith szerette volna megértetni a lányával, hogy egész

életében ez vezérel te. Bármit, amit eddig tett, a férfi érdekében

cselekedte. Most ébredt rá, hogy ezt a lányai felé nem mindig

mu tatta ki. Hiába szentelte a férjének egész eddigi életét, ezért

sem Alex, sem a lányai – de legalábbis Eloise – nem mutattak

hálát. Zoe sokkal inkább elismerte édes anyja fáradozásait.

Ellie ezután fölment az emeletre, hogy összecsoma golja a

maradék holmiját, Faith pedig készített neki né hány szendvicset

meg egy csésze levest. Bármennyire borúsra sikerült is a hála-

adás, boldog volt, hogy a lá nya meglátogatta őket, és meg is

köszönte ezt neki, mi előtt Eloise távozott.

– Pár hét múlva találkozunk – mondta Faith búcsú zóul a

lányának, majd megölelte őt. Ellie úgy tervezte, hogy karácsonyra

ismét hazalátogat, így azt javasolta az anyjának, hogy ne kísérje

ki őt a reptérre. Egyedül is tudott taxit hívni magának, és őszintén

szólva, így ké nyelmesebb is volt. Alex is így akarta volna. Faith

és Zoe mindig is az együttlétet részesítették előnyben. De Eloise

annyira különbözött tőlük.

A ház nyomasztó csöndbe burkolódzott, miután a lányok

elmentek. Faith elszomorodva rakott rendet a szobájukban. A

bejárónő hetente háromszor kitakarí tott, de az anyai gesztus

által az asszony még egy kicsit közelebb érezte magához a

lányait. Ennél többet most úgysem tehetett értük. Miközben a

108

megüresedett ház ban kóborolt, arra gondolt, milyen kietlen is az

élete nélkülük.

Voltaképpen még örült is Alex hazajöttének az este. A férje egy

hajózási múzeumot látogatott meg egy régi barátjával, akit még

Princetonból ismert. A férfi elmon dása szerint jól érezte magát

aznap, és láthatóan az át lagosnál nagyobb kedvvel üdvözölte a

feleségét, ami üdítőleg hatott az asszonyra. Faith arra gondolt,

talán Alex is hiányolja a lányokat. Az elválás mindannyiukra

hatást gyakorolt, beleértve Zoét is, aki szinte egye düli gyerekként

érezte magát idehaza. De mindőjük közül Faith számára volt a

legnehezebb.

Csendben töltötte el az estét a férjével. Alex elmesél te neki

a napját, aztán beszámolt a jövő heti terveiről. Hónapok óta

nem beszélgettek ilyen hosszan, és a há laadás estéjén történtek

fényében Faith még meg is le pődött a férje nyitottságán. Leg-

alább esélye nyílt meg osztani Alexszel a lányok eltávozása felett

érzett szo morúságát.

– Tudtad, hogy előbb–utóbb megtörténik – nyugtatta Alex,

bár meglepte a tény, hogy ez ennyire bántja a fe leségét. Kép-

telen volt felfogni, hogy az asszony bizo nyos értelemben

nem csak a szerettei közelségét, de huszonnégy éve végzett

munkáját is elveszítette. Ha ez vele történt volna meg, sokkal

megértőbb lett volna. – Más elfoglaltság után kell nézned. Az

egyetem egysze rűen őrültségnek tűnik a számomra. Hiszen ez

annyira értelmetlen, Faith. A legtöbb ügyvéd a nyugdíjat kezdi

fontolgatni a te korodban, nem az újrakezdést!

– De rengeteg lehetőséget nyitna meg előttem. Min den más

annyira rövid távra szólónak tűnik, ami pilla natok alatt elillan.

Ettől megváltozhatna az életem. Vé gül is ki tudja, mihez kezdek

még az életben. Még én sem vagyok biztos magamban. – A

férfi még mindig nem tudta megérteni a felesége indokait, de

legalább már nem vette személyesnek a kérdést, Faith meg-

109

könnyebbülésére. A beszélgetésük megszínesítette a napjukat,

és elterelte az asszony gondolatait a lányai ról, így már kevésbé

érezte a hiányukat. Ez egyike volt azon ritka alkalmaknak,

amelyek mostanában legfel jebb ha havonta fordultak elő.

Jelenleg úgy tűnt, Alex megbocsátott a feleségének az ötlete

miatt. Vagy leg alábbis félretette az ellenszenvét. Egy időre. Így

végre, ha mégoly váratlanul is, újra melegség költözött a kap-

csolatukba.

A következő két hétben Faitht lekötötték a karácso nyi elő-

készületek. Megvásárolta Alex és a lányok aján dékait. A férfi

eközben rengeteget utazott különböző üzleti ügyekben, így

annyira keveset látták egymást, hogy elő sem került újra köztük

az egyetem témája. Amikor mégis találkoztak, a férfi annyira

fáradt és ki merült volt a munkától, hogy csak gyorsan bekapott

valamit vacsorára, majd rögtön ágyba is bújt. A nő eközben

elfoglalta magát az ünnepi szervezkedéssel, és még egy tavaszi

jótékonysági esemény szervezésébe is bekapcsolódott. Ám előre

szólt, hogy csak az elkö vetkezendő pár hétben tud majd segíteni.

Amint az órái elkezdődnek januárban, nem jut majd ideje erre,

ám a többieknek ez így is megfelelt. Örültek minden egyes

percnek.

Braddel még mindig gyakran váltottak leveleket, de a hála-

adás óta csak rövid üzeneteket írtak egymásnak. A férfi két

új tárgyalásra készült, és még egy seregnyi más ügyön kellett

egyszerre dolgoznia. Nyakig ült a munkában.

Faith két héttel hálaadás után éppen egy joghurtot eszegetett,

amikor szórakozottan ránézett az elektroni kus levesládájára.

Megérkezett a visszajelzés a szabad egyetemről a két előadásra

vonatkozóan, amelyekre je lentkezett. Az egyik az alkotmány-

joggal foglalkozott, míg a másik inkább amolyan általános jogi

kurzus volt. Ez utóbbi Faith számára is kicsit furcsán hangzott,

de mindenesetre örült az értesítésnek, és rögtön el is hatá rozta,

110

hogy tüzetesebben utánajár még a dolognak. Bradnek is említette

a hírt, amikor az felhívta. A férfi megígérte, hogy meghívja egy

üveg pezsgőre ennek örömére, amikor majd a városban jár. Faith

boldogan fogadta el az ajánlatot.

– Mikor is érkezel? – Szinte teljesen megfeledkezett a látoga-

tásáról. A karácsonyi vásárlás, a felvételire való készülés és a

jótékonykodás közepette nem nagyon tu dott már mást észben

tartani.

– Egy hét múlva, tizennegyedikén. Két napig mara dok.

Remélem, szabad leszel! – Brad egyszer már el küldte a nőnek az

időpontot, de azt még nem említette, hogy ezen belül mikor fog

ráérni, és voltaképpen még ő sem tudta biztosan. Csak egyben

volt biztos: a lehető legtöbb időt akarta Faithszel tölteni.

– Nem terveztem semmi különöset akkorra. Még be szélek

Alexszel. Mostanában őt is teljesen lefoglalja a munka. Remélem,

egy vacsora vagy legalább egy ebéd belefér.

– Jobban teszed, ha ráérsz! – figyelmeztette Brad fé lig

komolyan a nőt.

– Rá fogok. – Még beszélgettek pár percig az egye temről,

aztán letették a telefont. A következő két nap ban az asszony

halálra aggódta magát a felvételije mi att. Remélte, hogy jól

sikerül majd. Mindig is alábe csülte a saját képességeit. Ehhez

persze Alex is hozzátett. Néha minden ok nélkül teremtette le

a fele ségét, máskor szándékosan keltett benne kisebbren dűségi

érzést.

– Mikor mondod már meg végre apunak, hogy janu árban

egészen biztosan elkezded a tanulást?! – kérdez te Zoe aggódva

az édesanyját, amikor végre beszéltek egymással. Tudta, hogy

Faith számára rendkívül fon tos Alex beleegyezése. Attól félt, ha

az apja nem adja áldását a dologra, az asszony végül is vissza-

kozik, ami Zoe szemében katasztrofális lépésnek tűnt. Legalább

annyira akarta, hogy az anyja új örömöt és célt leljen az életében,

mint Brad.

111

– Még ezen a hétvégén. Remélem, jó hangulatban ta lálom

majd.

– Én is – felelte Zoe idegesen. – Drukkolok, anyu. Si mán

csak vegyél egy nagy lélegzetet, aztán add ki ma gadból! Bármit

is válaszol, tedd azt, amit a szíved dik tál! Te is ezt mondanád

nekem.

– Ebben igazad van – válaszolta Faith, bár nem túl

határozottan.

A beszélgetés majdnem olyan nehezen zajlott le, mint ahogy

Faith képzelte. Szombaton alig látták egy mást. Alex egész nap

az irodában dolgozott, próbálta utolérni magát az év vége előtt.

Aztán este az asszony elkísérte a férjét egy fogadásra. Későn

értek haza, Alex pedig már teljesen kimerült, így rögtön ágyba

bújt.

A nő végül vasárnap délután csak elhatározta ma gát, és elő-

hozakodott a témával. A férje éppen újságot olvasgatott a kandalló

mellett. Faith hozott neki egy csésze teát, és lekuporodott

mellé.

– Alex – kezdte feszülten. Tudta, hogy bele kell vág nia. A

férjének tudnia kellett, mire készül, ő pedig nem akart titkolódzni

előtte. Szörnyen érezte magát attól, hogy ez idáig egyre csak

halogatta a dolgot. Tudta, mit kell tennie. – Beszélhetnénk egy

percre? – A férfit lát hatóan bosszantotta, hogy a neje megzavarta

olvasás közben.

– Mi a helyzet? – kérdezte. Ennyi erővel azt is mond hatta

volna: „Csak gyorsan!” – Nem volt beszélgetős kedvében.

Faith úgy döntött, rövidre fogja.

– Jelentkeztem két előadásra a New York Szabad egyetemen.

Januárban kezdek. – A férfi azt már tudta, hogy beküldte a

jelentkezését, Faith azonban tudatni akarta vele, hogy minden-

képpen bele is vág. Úgy érez te, kötelessége ezt közölnie a férjével.

Alex halálos csöndben pillantott az asszonyra. Egy végtelen-

112

nek tű nő pillanatig csak fürkészte a tekintetét, aztán kortyolt

egyet a teájából. Faith kezdte azt gondolni, a férfi már sohasem

szólal meg. – Tudom, hogyan érzel az egye temmel kapcsolatban,

de ez még nem a jogi kar. Leg alább kipróbálhatjuk, hogyan

működik ez az egész, mennyire leszünk képesek együtt élni vele.

Csupán he ti két előadásról van szó, és ha ez tényleg túl sok lenne

nekem, az mindkettőnk számára világossá válik a félév végére.

Alex... annyira szeretném! Mindent megteszek, hogy számodra

mindez semmi kellemetlenséggel se járjon!

Úgy érezte, tartozik annyival Alexnek, hogy őt is be vonja

a döntésébe, és esélyt adjon neki, hogy bele egyezzen, már ha

egyáltalán így tesz.

A férfi kemény pillantást vetett az asszonyra. Nem akarta, hogy

Faith folytassa a tanulmányait, de tisztá ban volt azzal, milyen

következményekkel járna rájuk nézve, ha most ellenszegülne a

neje döntésének. Ez most már kikerülhetetlen tény volt.

– Nem fogom áldásomat adni erre – szólalt meg vé gül.

Faith érezte, hogy a görcs egyre jobban feszít a gyomrában. –

Azonban azt sem akarom megtenni ve led, hogy megtiltom. Azt

hiszem, ezúttal kénytelen le szek rád hagyni a döntést, Faith.

Én mindenesetre os tobának és meggondolatlannak tartom az

ötletedet. Semmi módját sem látom annak, hogy mindez ne

okozzon kellemetlenséget nekem. Ezzel fölöslegesen ámítod

magad. Ha komolyan veszed az egyetemet, rengeteg idődet le-

foglalja majd, így kevesebbet tudsz majd velem foglalkozni,

vagy akár a lányokkal, ami kor itthon vannak. – Faith már maga

is gondolt erre, és úgy döntött, hogy az elkövetkezendő néhány

évben megéri az a néhány apró kellemetlenség, ráadásul ne ki

csak annyit kell tennie, hogy gondosan beosztja az idejét.

– Szeretném megpróbálni – válaszolta Faith halkan, és

könyörgő tekintettel nézett Alexre. A pillantása bár mely másik

férfi szívét meglágyította volna. De nem a férjéét. Alex ellenállt

a női praktikáknak, jobban, mint bárki más.

113

– Akkor tégy, amit akarsz! De még ha ezzel a két előadással

sikerrel járnál, ami persze számomra to vábbra is értelmetlennek

tűnik, a jogi kar akkor is egé szen más tészta. Az egész embert

kívánó feladat, és minden egyes szabad percedet lekötné. Ne is

áltasd magad hiába! Én ezt nem leszek hajlandó elviselni – tette

hozzá végül sokatmondóan, majd folytatta az ol vasást. Ezzel

lezárta a témát. Egy szóval sem mondott többet. Nem kívánt

sok sikert a feleségének, nem egyezett bele a tervébe, de el sem

utasította azt. Alex átruházta a felelősséget a nejére, az pedig

megragad ta az alkalmat és távozott, amilyen gyorsan csak tu dott.

Boldogan vette magára ezt a terhet, és mindenre kész volt, csak

hogy sikerre vigye az álmát. Csendben lépett ki a szobából, aztán

bement a sajátjába, és fel vette a telefont. Zoe kollégiumát hívta,

hogy elújsá golja lányának a jó hírt. A hangjában a győzelem

érzé se zengett.

– Apa igent mondott? – kérdezett vissza a lány meg lepődve.

– Többé–kevésbé. Illetve másképp. – Faith hallhatóan meg

volt elégedve önmagával. – Úgy fogalmazott, hogy nem fog

megállítani, bár nem tartja jónak az ötle temet, de végül is

rám hagyta. – Zoe önfeledten felrik kantott örömében. Úszott

a boldogságban. Ahogy az édesanyja is. Csodás győzelmet

aratott.

Ezután levelet írt Bradnek, amelyben közölte, hogy a férje

nem állta útját. Ennél többre eleve sem számított. Alex nem az a

fajta ember volt, aki visszavonta a sza vát. De ennyi Faithnek épp

elég volt. Nem várta, hogy a férfi a fellegekben járjon, csak azt

remélte, nem tiltja meg neki, hogy visszatérjen az egyetemre.

Ezután vacsorát főzött Alexnek. A férfi többé nem hozta

szóba a felesége tervét. Egész este csendesen vi selkedett, az

asztalnál az újságjába temetkezett, lefek vés előtt pedig közölte,

hogy a héten Los Angelesbe utazik, ahol négy napot tölt el. Az

elutazását keddre tervezte. Az úttal kapcsolatban nem árult el

114

több rész letet, csupán annyit, hogy szombaton időben hazaér

ahhoz, hogy elmenjenek a szokásos évi karácsonyi par tira. Faith

nem kérdezett semmit, egyszerűen nyugtáz ta a szavait. Nem

akarta valami ostobasággal veszély be sodorni az eredményt,

amelyet aznap elért. Este már a dolgozószobájában ült, amikor

levele érkezett Bradtől.

Épp teniszeztem, amikor az üzeneted érkezett. Bocs, Fred.

Gratulálok! Hát ezt meg hogy csináltad? Most komolyan, mit

adtál fel annak érdekében, hogy beleegyezzen? Vagy in kább ne

akarjam tudni? Bárhogy is, csak örülni tudok! Nagy szerű ez a

hír! Alig várom, hogy találkozzunk a héten. Szerda este érkezem,

és péntek délutánig maradok. Mit szólnál egy vacsorához már

szerda este? Talán még csütörtökön is ráérek. Nem tudom

biztosan, amíg nem láttam a konferencia pontos menettervét.

Szólok, amint pontosabbat tudok. Felhívlak, amikor megérkeztem

a szállodába. A gépem ötkor érkezik. Hatra már a szállodában

leszek. Hamarosan újra látjuk egy mást! Még egyszer gratulálok!

Büszke vagyok rád, Fred.

Szeretettel: Brad.

A férfi mindig is kedves és támogató volt, és a nő alig várta

a találkozást. Ráadásul még az is kapóra jött, hogy Alex éppen

távol volt. Nem állt szándékában eltit kolni a férje elől, hogy

találkozik régi barátjával, azon ban ily módon könnyebben talált

időt Bradre. Alex tö kéletesen időzítette Los Angeles–i utazását.

Az elkövetkező néhány napban Faith nyakig ült a munkában,

így tudatta a jótékonysági egylettel is, hogy január közepe után

már nem számíthatnak a se gítségére. Szerencsére megértették

az indokait, és töké letes maradt köztük az összhang. Egy teljes

napot el is töltött az irodában, majd egy másikat a karácsonyi

ajándékok vásárlásával. Zoe érkezését a hétvégére vár ta, éppen

115

azutánra, hogy Brad elmegy. Zsúfolt hét elé nézett, annyi szent.

A karácsonyfát Faith a lányával kö zösen akarta megvásárolni.

Azt még nem tudta bizto san, Ellie mikor utazik haza. Kedden

este a lány várat lanul felhívta őt. New Yorkban már elmúlt éjfél,

Lon donban pedig már hajnalodott.

– Szia, édesem! Micsoda meglepetés! – Faith még nem szólt

neki arról, hogy folytatja az egyetemet. Sze mélyesen akarta

közölni vele a hírt.

– Remélem, még nem aludtál – mondta Eloise.

– Nem. Épp most fejeztem be az üdvözlőlapok megcímzését.

– Egy tavaly nyári fényképet használt fel kár tyaként, amely

egy hajón készült négyükről, Cape Cod közelében. Minden

évben ilyen családi fotókat küldött szét, de egyre nehezebben

talált alkalmat arra, hogy közös képet készíthessen. Örült, hogy

legalább ezt megtalálta. – Mikor érkezel?

Eloise rövid szünet után válaszolt.

– Én... hm... – Faith úgy érezte, megszakad a szíve a habozás

hallatán. – Már el akartam mondani neked. Nem tudom, mit

fogsz szólni hozzá. Meghívtak síelni Sankt Moritzba. – A lány

hangjából idegesség és bűntu dat sugárzott. Faith jól ismerte őt.

– Izgalmasnak hangzik. Remek ötlet. Ismerek valakit a

társaságból?

– Geoff szülei minden évben bérelnek ott egy fahá zat, ő hívott

meg. – Geoffreynek hívták a fiút, akivel már három hónapja járt.

Faith a lánya elmondása alap ján nem feltételezte, hogy komolyra

fordultak a dolgok közöttük, de Geoff rendes srácnak tűnt, és

Eloise jól érezte magát vele.

– Úgy látszik, oda kell repülnöm valamikor, hogy meg-

ismerkedjek vele. Szóval... ez komoly közietek, El? – kérdezte

az asszony lényegre törően, mire neve tés hangzott a vonal túlsó

végén.

– Dehogy, anyu! Attól még, hogy síelni megyünk, nem fogja

mindjárt megkérni a kezem!

116

– Még szerencse. – A lánya szerinte túl fiatal volt a házassághoz.

Faith csodálkozott volna, ha a lányának három hónap után

csak így piff–puff bekötik a fejét. Habár sohasem lehet tudni,

emlékeztette magát az asszony. Mindenesetre Eloise–nak hosszú

ideje ez volt az első igazán komoly kapcsolata. – Mégis mikorra

terve zitek ezt a síkirándulást?

Újabb kínos csend következett.

– Én... szóval... hát igazából huszonegyedikétől else jéig. –

Csak kibökte.

– Karácsonykor?! – Faith megdöbbent. – Nem jössz haza?

– Az az igazság, hogy máskor nem jó. Csak azon a héten

érünk rá. Mármint ha akkor hazajönnék, ki kéne hagynom

a síelést. Szóval én azt gondoltam... talán nem bánnád, ha...

Olyan gonosznak érzem magam, de mégis, annyira szeretnék

elmenni! – Úgy tűnt, idén elő ször Faith nem ünnepelheti együtt

a karácsonyt mind két lányával.

– Ó, kedvesem! Igazán számítottam rád. A kará csony nem

az igazi nélküled. És ha korábban látogat nál haza, és csak

huszonhatodikán indulnátok Sankt Moritzba? – Faith mindent

megpróbált, de könnyeket csalt a szemébe a tudat, hogy a lánya

nélkül kell ünne pelnie. Ez a hír valósággal lesújtotta.

– Sajnos nem tudok elszabadulni – felelte Eloise fe szülten.

– Megértem, ha nem engedsz el, anyu... tény leg... – Valójában

gondolatban máris úton volt az Alpok felé. Nyilvánvalóan

Geoffet és a síelést akarta választa ni az otthonnal szemben.

Faith pedig szörnyetegnek érezte volna magát, ha nem engedi

el a lányát.

– Adnál pár napot, hogy végiggondoljam? Apád ép pen ma

reggel utazott el Los Angelesbe, és előbb vele is szeretném

megbeszélni.

– Én már megtettem – bökte ki Eloise, újfent meg döbbentve

az édesanyját. Alex egy szóval sem említet te neki a lánya

117

hívását. Kettőjüket mindig is erős szá lak fűzték össze, ők ketten

mindenki mással szemben álltak.

– Igazán? És mit válaszolt?

– Beleegyezett. – Ez felbosszantotta Faitht. Alex megint

anélkül döntött, hogy őt megkérdezte volna. Ez igazán gonosz

lépés volt a részéről, tekintve, hogy az asszony mennyire várta a

lánya látogatását. Ráadásul így most Faith lett volna az undok,

ha nemet mond Eloise–nak.

– Akkor azt hiszem, nekem már nincs mit monda nom –

válaszolta Faith, ám a hangjában akaratlanul is szomorúság

csengett. – Én örülnék, ha hazajönnél, szá mítottunk rád. De

semmitől sem akarlak visszatartani. Rajtad áll, kedvesem.

– Én szeretnék elmenni – vallotta be Ellie, végső csa pást

mérve az asszonyra.

– Rendben, megértelek. Azért remélem, ez mostan tól nem lesz

mindig így. Azt szeretném, ha a karácsony igazán családi ünnep

maradna, és a jövőben továbbra is számíthatnék a látogatásotok-

ra. Ezúttal utadra en gedlek, de örülnék, ha jövőre velünk tölte-

néd az ünne pet, bárhogy alakul is. Persze, ha Geoff akkor

még min dig képben lesz, őt is magaddal hozhatod, ha nagyon

muszáj.

– Ne aggódj, anyu – felelte Eloise megkönnyebülten. – És

köszönöm... Bocs, de most rohannom kell. – Ezzel a lány

letette a kagylót. Faith összetörtén ült a szobájában. Könnyek

patakzottak az arcán.

A lányai egyre jobban eltávolodtak tőle, kár is lett volna

tagadnia. És ez már örökre így marad. Felnőttek. Barát, férj,

munka, utazás: ezer és ezer dolog ragadja majd még távolabb

őket az anyjuktól. A szíve majd meghasadt attól, hogy Ellie

nélkül kell töltenie a kará csonyt. Ráadásul Alex még bátorította

is a lányt, mi közben neki egy szót sem szólt. Hátba támadta a

fele ségét, és szándékosan lehetetlen helyzet elé állította. Faith,

118

miután leoltotta a villanyt a szobában, felment a hálóba. Közben

azon töprengett, hogyan juttatja majd el a lányához az ajándékait.

Alig maradt ideje erre. Csak remélni tudta, hogy Zoénak nem

támad hasonló ötlete a hír hallatán. Az asszony képtelen volt

elhesse getni a gondolatot, hogy a lányai közt támadt nézetel térés

volt a valódi oka Eloise távolmaradásának. Az élet talán mégis

ilyen kegyetlen. Mostantól nem szá míthat jobbra. Fájdalmasan

érintette a változás. Talán mindennél jobban fájt.

Már álomba szenderült, amikor eszébe jutott, hogy Brad

másnapra ígérte az érkezését. Faith alig várta, hogy találkozzon

a barátjával, bár Eloise bejelentése beárnyékolta az örömét.

Persze azért nem szegte ked vét teljesen, hiszen a férfi mindig is a

bátyjára, Jackre emlékeztette. Ám Brad látogatása nem törölhette

el a lánya távolmaradása felett érzett szomorúságát. Sem mi sem

kárpótolhatta ezért a veszteségért. Elnehezült szívvel hunyta le

a szemét.
8.
FAITH azt gondolta, reggel felhívja Zoét, és beszámol neki a

nővére tervéről. Később mégis úgy döntött, nem teszi meg. Zoe

egész héten a vizsgáira ké szült, ráadásul az asszony önző módon

még véletlenül sem kívánt ötletet adni a lányának. Kérdés sem

fért hozzá, hogy Zoét mindenképpen látni akarta kará csonykor.

Nem bírta volna elviselni, ha a lány úgy dönt, síelni megy a

barátaival Vermontba, vagy éppen elutazik a nyugati partra.

Végtére is elmúlt már tizen nyolc, és Faithnek többé nem volt

hatalma a döntései felett. De a karácsony az mégiscsak karácsony.

Úgy ha tározott, hogy később közli a lányával a hírt. Persze az

is előfordulhatott, hogy Eloise maga hívja fel a húgát. Habár a

két testvér csak nagy ritkán beszélt egymással. Az időeltolódás

is bonyolította közöttük a kapcsolat tartást, ám a fő okot az adta,

hogy a két lány szinte kü lön világban élt. Faitht még mindig

dühítette, hogy Ellie az apját hívta először, nem is beszélve

arról, hogy Alex még támogatta is a lány ötletét. Az asszony úgy

érezte, őt teljesen kizárták a döntésből, mintha a lánya és a férje

összejátszottak volna ellene, ami bizonyos fo kig igaz is volt. Ez

jellemezte kettőjük kapcsolatát, ami jórészt a természetükből

fakadt. Mindketten zárkózott és hallgatag emberek voltak.

Faithnek hirtelen eszébe jutott, Ellie–nek még el sem mesélte,

hogy beiratkozott két előadásra a szabadegyetemen. Annyira

lesújtotta a lánya bejelentése, hogy kiment a fejéből. Alex

talán el mondta neki, gondolta Faith, nem túl nagy meggyőző-

déssel. Ráadásul ez esetben Eloise minden bizonnyal szóba

hozta volna, legalább azért, hogy nemtetszésé nek adjon hangot.

Egyértelműen apja lánya volt, és ezt újra meg újra bizonyította

is.

120

A nap hátralevő részét Faith a teendői intézésével töltötte.

Csomagolópapírt vásárolt az ajándékokhoz, beszerezte a hozzá-

valókat az ünnepi vacsorához, vala mint még néhány apróságot,

amelyeket Zoe írt fel neki. Az asszony délután négyre ért haza,

és éppen zuha nyozott, amikor Brad felhívta. Az arca mosolyra

derült a férfi hangjának hallatán. Annak idején akkor öntötte el

hasonló melegség, amikor Jackkel találkozott.

– Szia, Fred! Most érkeztem meg a szállodába. Mikor érsz

rá?– Bármikor. Alex Los Angelesbe ment. Pont a leg jobbkor.

Főzzek vacsorát? – A nő a biztonság kedvéért erre az esetre is

készült, ám a férfi kedélyes nevetéssel válaszolt.

– Milyen bátyó is volnék, ha nem vinnélek el egy ta karos

étterembe? Mit szólnál, ha elmennénk a SoHóba? Vagy inkább

szeretnél a felvégen maradni?

– Ahogy te akarod – felelte a nő boldogan. Már a fér fi hangja

jó kedvre derítette. – A lényeg, hogy lássalak végre.

– Akkor kitalálok valamit. Fél nyolckor nálad va gyok.

Az East Village–ben van egy olasz étterem, ame lyet nagyon

kedveltem annak idején. Megkérdezem a szállodai portást, aki

a helyfoglalásokat intézi.

– Alig várom, hogy találkozzunk! – Az asszony mo-

solyogva tette le a telefont, és ráébredt, hogy a férfival való

találkozás enyhítette Eloise távolmaradása felett érzett bánatát.

Elszomorította, hogy karácsonykor nem lesz együtt a család. Most

ébredt rá, hogy Bradnek ta lán még nehezebb lehet elviselnie két

fia hiányát, akik Zambiában töltik az ünnepet. Lehangoló érzés

öntötte el. Elmúlt már az idő, amikor kiakasztották a zoknikat a

kandallóra, és sütivel meg tejjel várták a Mikulást. Összeszorult

a szíve a gondolattól, hogy egyik lánya nélkül kell eltöltenie a

karácsonyt.

Mikor Brad fél nyolckor csöngetett, az asszony újra elhessegette

121

a szomorú gondolatokat. Fekete nadrágot, hozzá fekete kasmír-

felsőt és vörös kabátot öltött magas sarkú bőrcsizmával.

Csillogó szőke haját lófarokba fogta, ékszer gyanánt pedig arany

fülbevalót tett fel.

– Hűha, Fred! Mintha a Télapó egy segédjét látnám!

– A férfi átölelte és felkapta a nőt. Gyerekkorukban ugyanígy

üdvözölte őt. Aztán amikor letette, hátralé pett, és elégedett

mosollyal vette újra szemügyre. – Csodásán nézel ki. A jogi

egyetemen az összes srác fü lig szerelmes lesz beléd.

– Nem hinném. Akár az anyjuk lehetnék. – Mi taga dás, a férfi

is remekül festett. A kaliforniai nap kifejtette áldásos hatását,

főként a sok tenisznek köszönhetően. Barna bőre még jobban

kiemelte zöld szemét és dús, ápolt fekete haját. Szerencséjére

az idő nem fogott ki a hajszálain. Kidolgozott, izmos testének

vonalai pedig még a kabát és az öltöny alatt is jól kivehetőek

voltak.

– Nem úgy festesz, mint valaki anyukája, Fred. Ké szen állsz

a vacsorára? A hotelportás ajánlotta helyen foglaltattam asztalt.

Szerinte tetszeni fog.

– Az se baj, ha hot dogot eszünk az aluljáróban. A lé nyeg, hogy

végre találkoztunk – válaszolta az asszony, miközben bezárta az

ajtót. Odakint taxi várt rá juk, a férfi pedig átkarolta, miközben

az autóhoz sétál tak. Brad remek kedvében volt, feldobta a

viszontlátás öröme.

A taxi hátsó ülésén egymás mellett foglaltak helyet, a

belvárosba menet pedig végigbeszélgették az utat. A SoHóban

vacsoráztak. Faith mesélt a férfinak Eloise egy nappal korábbi

hívásáról, és elmondta, mennyire elszomorították a történtek.

– Szörnyű, mi? – válaszolta Brad őszintén. – Én is po csékul

éreztem magam, amiért Dylan és Jason nélkül töltöttem a

hálaadást. Ez első alkalommal fordult elő. Ráadásul karácsonyra

sem jönnek haza. Pam újabb praktikát dolgozott ki a kínzásomra.

122

Karácsony estéjén száz fő részére adunk vacsorát. Kis szeren-

csével talán éppen a börtönben leszek egy ügyfelemnél. Bárhol

töl tik is jövőre a fiaim az ünnepet, biztosan meglátogatom őket.

Idén is ezt kellett volna tennem. Talán mindannyiótoknak el kéne

utaznotok Sankt Moritzba, hogy meglepjétek Ellie–t!

Faith elnevette magát a különös ötlet hallatán.

– Képzelem, mennyire örülne neki, ahogy minden bizonnyal

a barátja is. Legalább Zoe hazajön. Neki még nem szóltam a

nővére tervéről, mert nem szeretném, hogy ő is a nyomdokaiba

lépjen. – Csakhogy Zoe fiata labb volt. A tizennyolc éves lányt

az édesanyja még rá tudta venni, hogy a családot válassza az

ünnepekre. Eloise már túl idős volt ahhoz, hogy könnyen

befolyá solható legyen, ráadásul már megkapta az apja bele-

egyezését. – Alexszel még azelőtt beszélt, hogy engem felhívott

volna. Ő pedig nyilvánvalóan engedélyt adott neki. Nem

akartam undoknak tűnni, így én is belemen tem. A férjem még

csak nem is említette. – Bradet nem érték újdonságként a nő

panaszai. Az utóbbi két hó napban sokat hallott már Alex felől.

Brad meggyőző déssel hitte, hogy a férfi tisztességtelenül bánik

a fele ségével, de eleddig vigyázott, hogyan fogalmazzon Faith

előtt. Nem akarta megbántani. Mindenesetre ugyanazt a nézetet

vallotta, amelyet annak idején Jack is, aki viszont sohasem

rejtette véka alá a véleményét.

– Hihetetlen, hogy kijátszanak minket a gyerekeink, nem

igaz? Nem is beszélve a feleségemről, vagy a fér jedről, akik

még bátorítják is őket. Egyszer Pam előre szólt a fiúknak, hogy

nyugodtan maradjanak a kollégi umban karácsonykor, mivel

nélkülük szeretett volna részt venni egy hajókiránduláson. Nekem

meg nem is szólt, hogy már megvette a jegyeket, a fiaim pedig

más programot szerveztek maguknak az ünnepekre. Két hétig

tengeribeteg voltam. Végül kijelentettem, ha ez még egyszer

megtörténik, elválok. – Amennyire Faith meg tudta ítélni, Pam

123

ennek ellenére még mindig azt tette, amit csak akart. – A fiaim

eközben végig mámor ban úsztak. Elkísérték haza egy Las Vegas–i

barátjukat, és táncoslányok körében ünnepelték a karácsonyt.

Má ig úgy emlegetik, mint életük legjobb karácsonyát.

A férfi elmosolyodott, mire Faith is elnevette magát. Brad

egész lénye a bátyjára emlékeztette. Az asszony számára az

volt a legbecsesebb ajándék, hogy végre személyesen is láthatta

barátját, nem csak a leveleken keresztül érintkezett vele. Brad

személyében odaadó és hű társra lelt az elmúlt két hónapban, és

ezúttal sem mi esetre sem akarták elveszíteni egymást. Gyakori

le vélváltásaik és telefonbeszélgetéseik mindkettőjük éle tének

szerves és fontos részévé váltak.

Az étterem felé vezető utat végigbeszélgették. A fér fi mesélt

a jelenlegi ügyeiről, és amikor elhajtottak a New York Egyetem

mellett, biztatólag emlékeztette a nőt, hogy hamarosan ő is oda

jár majd, a jogi karra. Faith jól érezte magát Brad társaságában.

Bevallotta, mennyire lesújtotta a hír, hogy Ellie nem látogat haza

karácsonyra.

– Bizony nehéz, Fred – válaszolta a férfi kedvesen. –

Keménynek kell maradnod. Nem könnyű felnevelni, aztán csak

így elengedni őket. El sem tudom mondani, mennyire hiányoztak

ma a fiaim. De az a dolguk, hogy próbálgassák a szárnyaikat.

Nekünk pedig nem sza bad visszafognunk őket. Tudom, milyen

nehéz most neked – tette hozzá, majd megfogta a nő kezét. Így

ér keztek meg az étteremhez. Az asszonynak elsőre meg tetszett

a kedves kis olasz vendéglő. A pincér egy csön des sarokban

álló asztalhoz vezette őket. Az asszony a széke támlájára tette

a kabátját, arra az esetre, ha fázna. Bradnek újfent szemet szúrt

Faith sugárzó szépsége. – Szinte már elfelejtettem, milyen

fantasztikusan nézel ki – incselkedett vele. – Amikor a leveleidet

olvasom, mindig tizenéves kislánynak képzellek, most pedig

hirtelen egy felnőtt nő áll előttem!

124

– Vicces. Ezzel én is épp így vagyok. Magamban én is a

tizennégy éves Bradet látom. Emlékszel, amikor békát tettünk

Jack ágyába? – Mindketten nevettek.

– Hát hogyne. Majdnem kitekerte a nyakamat! És amikor

legközelebb nálatok aludtam, bosszúból kígyót csúsztatott a

paplanom alá! Ki nem állhattam az ostoba hüllőit.

– Én sem!

Megrendelték a vacsorát, mellé pedig egy üveg fe hérbort.

A csöndes, kedves és békés étterem tökéletes választásnak

bizonyult. Ráadásul most, hogy Alex el utazott, minden idejüket

egymásnak szentelhették.

– Szóval szerinted mi lesz, miután januárban elkez ded az

iskolát? – kérdezte Brad kíváncsian, amint végez tek a salátával.

Igazán egyikük sem számította tanulás nak az előkészítő tan-

folyamot, habár az is kemény mun kát követelt. – Mit gondolsz,

Alex hozzászokik majd, vagy örökké csak panaszkodni

fog? – A férfi nem tudott az előkészítőről, így az ellen nem is

tiltakozhatott.
– Szerintem az utóbbi. Az igazság az, hogy egyéb ként is alig

látjuk egymást. Szinte sohasem beszélge tünk. Este megjön,

eszik, aztán ágyba bújik. Ráadásul gyakran napokra elutazik

üzleti ügyekben. Részemről jóval kevesebb odafigyelést igényel,

mint ahogy azt ő képzeli – mondta Faith. Már mindent előre

kiokosko dott.

– És te? – kérdezte most Brad. – Te mit vársz tőle, Fred? –

Jack gyakran tett fel ilyen kérdéseket a húgá nak, habár ő csak

nagyritkán gondolt erre. Faith kisigé nyű nő volt, és hozzászokott,

hogy ne támasszon nagy elvárásokat. Hosszú ideje lelkileg már

csak saját magá ra számíthatott, ahogy annak idején gyerekként

is, le számítva a bátyját.

– Őszintén szólva, nem sokat – felelte halkan az asszony,

és közben lesütötte a szemét. – Mindenem meg van, amit

kívánhatnék – tette hozzá, majd újra Bradre pillantott.

125

– Nem az anyagi javakra gondoltam. Úgy értettem, mit

nyújt neked a férjed, amivel megkönnyíti az éle ted? – A férfi

mostanában gyakran tette fel magának ezt a kérdést.

– Az életem úgy jó, ahogy van. Ráadásul Alex nem az a fajta

ember, aki szívesen elégíti ki mások szükség leteit. – A férfi

hosszú idő óta zárkózott életet élt, és az asszony már régen

beletörődött ebbe.

– Ez nem valami kedves tőle. De ha a házasságotok működik

így... Szóval ki az, akire számíthatsz, Fred? – A nyers kérdés

meglepte az asszonyt. Az elmúlt évek so rán több okból kifolyólag

elzárkózott az emberektől. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza

Jack halálát. Az utóbbi években minden energiáját a lányokra

fordította, amíg még otthon laktak. Alex már jó ideje nem

szívesen érintkezett a feleségével, túlzottan lekötötte a munkája,

így Faith, különösen Jack halála óta, teljesen elsodródott régi

barátaitól. Magányossá vált, így aztán annál többre tartotta újra

feltámadt barátságát Braddel. őt könnyeb ben engedte közel

magához, hiszen gyerekkori ismerő se és Jack régi barátja volt.

Bizonyos szempontból Faith még mindig nem tette túl magát a

bátyja halálán.

– Igazából csak a lányaimra van szükségem, ők min dig

mellettem állnak. – Ma már valóban nem vágyott többre ennél.

– Igazán? Nekem nem úgy tűnik, mintha Ellie kiáll– na

melletted, ha Sankt Moritzban tölti a karácsonyt ahelyett, hogy

a családjával ünnepelne. Őt csak a saját igényei foglalkoztatják

– válaszolta a férfi, habár tudta, ez megszokott viselkedés a

gyerekek körében. Zavarta, amit látott, leginkább az, hogy Eloise

közelebb állt az apjához, mint Faithhez.

– Hiszen még olyan fiatal – vágta rá Faith. Kifogást keresett,

ahogy mindig mindenért. Természeténél fog va nemeslelkű

asszony volt.

– Az igazság az, hogy a gyermekeink legtöbbször nem állnak

126

mellettünk. Nem ez a dolguk. Épp elég gondjuk akad a saját

életükkel – mondta Brad. – De né ha az ember elgondolkozik azon,

kire is számíthat, ha van egyáltalán ilyen. Csodás annak, akinek

szerető csa ládja, fivérei és nővérei vannak. De ha mégsem, akkor

ki marad? Nem beugratós a kérdés. Most komolyan. Magam

sem tudnék felelni rá. A repülőúton végig ezen töprengtem. Pam

túlzottan el van foglalva a saját életé vel és az aggodalmaival, így

még azt sem tudom, ő va jon kiállna–e mellettem, ha szükségem

volna rá. Ször nyű felismerés. A minap be kellett mennem a

kórházba egy rutinvizsgálat miatt. Megkérdezték, baj esetén ki

az értesítendő személy. Miután végiggondoltam, a tit kárnőmet

választottam. Rájöttem, Pam ilyen esetben talán éppen nem

fogadná a hívást. Ekkor megszólalt bennem a vészharang.

– És mit akarsz tenni? – kérdezte az asszony. Közben

megérkezett a főfogás. A férfi marhasültet, ő pedig le pényhalat

rendelt.

– Egyáltalán semmit – válaszolta Brad őszintén. – De legalább

szembesültem az igazsággal. Annak idején rengeteg illúziót

tápláltam a házassággal kapcsolat ban. Mára azonban már egytől

egyig mind szertefosz lott. És nemcsak a sajátomra gondolok,

hanem a szülé imére is. Éveken át gyűlöletben éltek egymás

mellett, mielőtt elváltak. Ám még ezután is rengeteg ocsmány-

ságot műveltek egymással, és alig beszéltek. Megfo gadtam,

hogy az én házasságom sohasem fajul idáig, és szerencsére ez

így is lett. Pammel nem utáljuk egy mást, habár már abban sem

vagyok biztos, hogy ma radt még köztünk bármely érzelem. Azt

hiszem, már csupán barátok vagyunk, vagy ilyesmi. Még az is

lehet, hogy csak két idegen, aki egy fedél alatt él.

Súlyos és fájdalmas kijelentés volt ez, ám a férfi már évekkel

ezelőtt erre a következtetésre jutott, ahogy Faith is beletörődött

abba, ahogy Alex bánt vele. Az asszony mindenesetre azt remélte,

a férje támogatná őt, ha megbetegedne. Habár meghazudtolta

127

ezt, hogy Alex a mindennapokban alig mutatott iránta törődést.

Már jó ideje kizárólag a saját életével volt elfoglalva. A nő

már nem is tudta, mióta ment ez így. Bár talán azelőtt sem volt

másképp. Legfeljebb Faitht annyira lekötötték a lá nyai, hogy

nem volt ideje észrevenni, mikor veszítette el a férje törődését.

Még amikor Alex fizikailag vele volt, a szíve és az esze akkor is

máshol járt.

– Tulajdonképpen – kezdte Faith elgondolkozva – ez

inkább ránk vet rossz fényt, mint rájuk. Ők azt az életet élik,

amelyet elképzeltek maguknak, és a vágyaik nem maradnak

beteljesületlenül. Azt hiszem, egyikük sem kíván túl sokat

tőlünk, ha egyáltalán szükségünket ér zik. Még ha mi másként

látjuk a dolgokat, és többet várnánk tőlük, akkor is beletörődünk

a helyzetünkbe. Mit gondolsz, ez milyen képet fest rólunk?

– Régen azt hittem, ez jó fényt vet rám. Most már eb ben

sem vagyok biztos. Ügy vélem, ez igazából csupán gyávaság

és a változástól való félelem, semmi több. Nem akarok zavart

okozni. Nem akarok veszekedni a nejemmel. Sohasem akarok

elválni. Úgy akarom befe jezni az életemet, ahogy elkezdtem:

ugyanazon az úton, ugyanabban a házban, ugyanazzal az asz-

szonnyal, ugyanazzal a munkával. Azt hiszem, a gyerekko rom

miatt utálom a változást. A szüleim örökösen az zal fenyegették

egymást, hogy elköltöznek, hol apám, hol anyám. Úgy nőttem

fel, hogy rettegtem, elválnak. Ami végül meg is történt. De többé

már nem akarok így élni. Nem akarok több meglepetést.

– Én sem – tette hozzá Faith nagyot sóhajtva. Örült, hogy

Bradnek kiöntheti az érzéseit. Azelőtt Jack jelentet te számára

ezt a lelki támaszt, azonban a bátyja halála óta senki nem állt

ilyen közel hozzá, egészen mostanáig.

– Mégis magas árat fizetünk érte – válaszolt a férfi, miközben

végzett a marhaszelettel, és letette az evőesz közt. Faith alig

a felét ette meg a halnak. Kisétkű volt, amit karcsú alakja

128

is jelzett. – Nagy áldozatot követel, ha az ember mindenbe

beletörődik. Főként, ha hagyjuk, hogy valaki más diktáljon.

Legbelül bizonyára úgy ér zem, megéri ezt tenni, különben nem

hagynám. De ez a béke ára. – A férfi feltűnően őszintén beszélt,

és Faith hálás volt érte. Brad tudta, mekkora áldozatot hozott, ám

láthatóan megbékült ezzel. Bizonyos szempontból kettejük élete

sokban hasonlított egymásra, leszámítva, hogy Alex egy fokkal

parancsolgatóbban viselkedett, mint Pam. Brad és Pam élete

jobban elkülönült. Faith még mindig sok időt töltött a férjével,

habár nem igazán beszélgettek. Az asszony évek óta egyetlen

titkát sem osztotta meg Alexszel.

– Néha nagyon magányos vagyok – szólt Faith óva tosan,

mintha félt volna kimondani a szavakat. Ezt még magának is

csak ritkán merte beismerni, Bradnek most mégis nyugodtan

vallotta meg érzéseit.

– Én is – felelte a férfi, és megfogta a nő kezét. Nagy szerűen

érezte magát Faithszel. – Jack neked is annyira hiányzik, mint

nekem, Fred? – A férfi kérdése után hosszú szünet következett,

majd az asszony ránézett és bólintott. A szeme megtelt könnyel.

– Igen, főleg ilyenkor. Nem tudom, miért. Mindig hi ányzik,

de a karácsony valahogy mégis más.

– Bevallom, Debbie nem hiányzik annyira – felelte őszintén

Brad, mire a nő elnevette magát.

– Istenemre, nekem sem! Olyan kiállhatatlan nő volt. Ha már

arról beszéltünk, hogy lehet mindent feláldozni a családi békéért,

meg kell mondanom, sohasem értet tem, Jack hogy volt képes

elviselni őt. Debbie szörnyen viselkedett vele. Meg sem tudnám

számolni, hányszor hagyta el, vagy fenyegette meg ezzel. Engem

az őrület be kergetett vele. Alex legalább magával törődik, és ha

jól látom, Pam is. Debbie állandóan a férjét zaklatta.

– Jack mégis szerette – emlékeztette Brad az asszonyt. – Magam

sem értettem, miért. Azt hiszem, ez is közrejátszott abban, hogy

129

Jack meg én egyre keveseb bet találkoztunk. A felesége gyűlölt

engem, és én sem viseltettem túl jó véleménnyel róla. És ez a két

gyerek kori jó barát közé állt.

– Tudod, a temetés után soha többé nem hallottunk felőle. –

Miközben mesélt, Faith hátradőlt a széken, és jókora kabátja

úgy borította be, mint virágot a szirmai. – Az ügyvédjétől tudtuk

meg, hogy újra megházasodott és elköltözött. Egyszer sem hívott

fel, vagy írt azóta.

– Nem hangzik valami fényesen – mondta Brad. Faith

egyetértett vele.

– Amennyire nem szívleltem Debbie–t, annyira re ménykedtem

abban, hogy ő vagy valaki más, gyereke ket szül Jacknek. Olyan
nagyszerű lenne most. Így azonban nem maradt utána semmi,

csak az emlékek...

– Faith lenyelte a könnyeket, Brad pedig támogatóan szorította

meg a kezét.

– Itt vagyunk egymásnak, Fred. Nekünk már csak a barátság-

unk maradt Jackből. És vele együtt a közösen töltött idők meg

a szép emlékek, amelyek gyerekéve inkből maradtak. – Faith

válaszul bólintott egyet, aztán mindketten elhallgattak egy

időre.

Vacsora után megittak egy csésze kapucsínót, de desszertet nem

rendeltek. Faitht meglepte, amikor Brad hirtelen nekiszegezte a

kérdést:

– Szerinted létezhet egyáltalán jó házasság? Néha el töprengek

ezen. Ha az ismerőseimre gondolok, nem hinném, hogy

bármelyiküknek is megadatott volna ez. Tudom, cinikusnak

hangzik, de kezdem azt hinni, hogy az álmok sohasem válhatnak

valóra. A kezdet kezdetén mindenki szép reményekkel és hiú

ábrán dokkal hitegeti magát, de végül odajut, ahova te vagy

én. Olyan kompromisszumokat köt, amelyek túlontúl sokba

kerülnek neki, és hálát ad a gyermekeinek meg a régi barátainak,

amiért még nem hagyták el őt.

130

– Ne légy ennyire kishitű, Brad! Szeretem azt gon dolni,

hogy igenis vannak boldog emberek. Én is isme rek ilyeneket.

Legalábbis azt hiszem. Még azt sem mondhatom, hogy én ne

lennék boldog. Csak éppen nem úgy alakult a házasságom

Alexszel, ahogy elkép zeltem. Más lett az életem, ennyi az egész.

– Faith nem tette ugyan hozzá, de sokszor csak a hite tartotta

benne a lelket. Már kiskorától kezdve istenfélő volt, ahogy

Jack is. Brad mindig is tisztelte őket ezért, egyben iri gyelte is a

hitüket.

– Szerintem csak ámítod magad, Fred. Nem levelez nénk

egymással csak a régi idők emlékére, ha a házas ságunk úgy

alakult volna, ahogy elterveztük. És a gye rekeink sem töltenék

ki ennyire az életünket. Boldog ság és büszkeség fogna el

bennünket, amikor végleg kirepülnek otthonról. Mit gondolsz,

miben áll a kap csolatod Alexszel, Fred? Most őszintén! Én azt

hiszem, Pam nem volt több, mint barát és üzlettárs, ám mióta

elhagytam az apja cégét, legfeljebb a barátomnak ne vezhetem,

ha még egyáltalán az. Talán már csak lakó társak vagyunk.

A nőt elszomorította, amit hallott, ám Brad szemmel láthatóan

már beletörődött mindebbe. Saját magához is rendkívül őszinte

volt. Többé már nem táplált hamis illúziókat, nem kergetett hiú

ábrándokat.

– Azt hiszem, Alex meg én barátok vagyunk – felelte az

asszony rövid gondolkodás után. Az alapján, amit Brad eddig a

férfiról hallott, meglehetősen jószívűnek tartotta ezt a véleményt.

De legalább Faith már nem ál tatta azzal magát, hogy még mindig

szeretik egymást. Habár a láng már rég kihunyt, egykoron égett

közöt tük. Legalábbis Faith annak idején még szerette a férjét.

Többé már abban sem volt biztos, hogy Alex egyáltalán képes

lenne szeretni. Talán sohasem volt. – Támogatjuk egymást. Nem,

ez így nem igaz. Én támogatom őt, ő pedig eltart engem. Jó apja

a lányainak, felelősségteljes szülő. Tisztességes ember. – Ennél

131

többet képtelen volt összekaparni a férjéről. Arra is alig talált

szavakat, mit jelentett Alex az ő számára. Megbízható volt. De

érzel mileg már évek óta semmit sem nyújtott a számára.

– Látod, mire gondolok? Nem éppen így képzelted el a

házasságot, ugye, Fred? Én sem látom derűsebben a kapcsolatomat

Pammel. De ahogy te, úgy én sem vál toztatnék rajta. Szerintem

nem is volna értelme. Arra a következtetésre jutottam, hogy az

ember fogadja el, ami neki jut, és próbálja a legjobbat kihozni

belőle. Ám az igazság az, hogy az életedben így is hatalmas űr

ma rad. Megpróbálhatod pótolni a gyerekeiddel, a baráta iddal, a

munkáddal, vagy az álmaiddal, a vágyaiddal, akármi mással. De

az űr megmarad, bármennyire is próbálod eltüntetni.

– Te legalábbis így látod – válaszolta Faith. Megbor zongott a

férfi szavai hallatán. Mégis kénytelen volt egyetérteni.

– Jobbnak látom, ha őszinte vagyok magamhoz. Amikor

ez még másképp volt, végzetesen boldogtala nul éltem, és a

házasságomat meg Pamet örökké olyan ná próbáltam formálni,

amilyenné sohasem válhat. Ám mióta beletörődtem az igazságba,

és elfogadtam a dolgokat meg a feleségemet olyannak, amilyen,

megta láltam a lelki békémet.

– Nincs senki más az életedben? – kérdezte Faith nyíltan.

Ilyen kérdést azelőtt legfeljebb Jacknek mert feltenni, de a

bátyja mindig nemmel válaszolhatott. Sokkal jobban kötődött

Debbie–hez, semhogy megcsal ja őt. A felesége ezzel szemben

megtette, s ez lesújtotta Jacket, mikor rájött. De bármi történt

is, a férfi visszafo gadta a feleségét. Faith mindig úgy érezte, a

bátyja túl zásba viszi a megbocsátást és a hűséget, amikor a fele-

ségéről van szó. Ugyanakkor Faith éppen ezt szerette benne.

– Egyszer volt valakim – felelte Brad, éppoly őszin tén, ahogy

Jack tette azelőtt. – Azt hiszem, Pam gyaní totta, de soha nem

csinált ügyet belőle. Talán nem akart tudomást venni róla. Ám

az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul. A házasság megsínyli, ha

132

az ember meg próbálja egyben tartani, ahogy én tettem. Mindig

bűn tudatom volt miatta, és soha többé nem tettem ilyet új ra. Így

könnyebb. – Brad szemmel láthatóan megbékélt az életével.

– Elválnál Pamtől, ha beleszeretnél valaki másba? – kérdezte

Faith kíváncsian. Az este folyamán a férfi le nyűgözte őt, és Brad

sem maradt közömbös iránta.

– Soha – válaszolta a férfi teljes meggyőződéssel. – Amikor

elvettem Pamet feleségül, komolyan gondol tam az eskümet.

Jóban-rosszban, amíg a halál el nem választ. Nem fogom

elkövetni ugyanazt a hibát, ame lyet a szüleim. Tartozom

ennyivel a fiaimnak. Habár ők már gyakorlatilag felnőttek,

mégsem kívánom nekik mindazt a gyötrelmet, amelyet a szüleik

gyűlölködése és acsarkodása okozhat. Egyszerűen nem válnék

el, és kész. Egyébként sem fogok beleszeretni valaki másba.

Nem hagyom, hogy ez még egyszer megtörténjék.

– Én sem – mondta Faith. Igaz, neki soha nem is nyílt lehetősége

erre, de ellenkező esetben sem használta vol na ki. Már csak

vallásos meggyőződésből sem, de legin kább a házassága iránt

érzett tiszteletből. – Én is pont ugyanígy gondolom – folytatta.

– Ezzel csak újakra cse rélném régi gondjaimat. Tökéletes élet

nem létezik.

– Mi ketten igazi szomorú pár vagyunk – jegyezte meg

Brad nevetve, miközben rendezte a számlát. Ez után azonban

komoly tekintettel nézett az asszony sze mébe. – Örülök, hogy

újra egymásra találtunk, Fred. Igazi ajándék vagy az életemben.

Hirtelen úgy érzem, mindez megéri... Olyan, mintha elveszítenék

egy aranyérmét, és amikor évek múltán rábukkanok, nem csak

a megtalálás felett érzett boldogság teszi még fon tosabbá a

számomra, de időközben még az értéke is megnőtt. Imádok

beszélgetni és levelezni veled. Te ra gyogod be a minden-

napjaimat.

A nő hálásan mosolygott. Ő is ugyanígy érzett.

133

– A te hibádból kezdem újra az egyetemet. Ha majd hajnali

háromkor leckét írok, téged foglak okolni! – vic celődött.

–Ha letetted az államvizsgát, hagyd el Alexet, és dolgozz

nekem! – vágott vissza Brad.

– Akkor a férjemet biztosan megütné a guta! – felelte az

asszony nevetve. Egymást átölelve hagyták el az ét termet. Már

tizenegy elmúlt, Brad pedig másnap reg gel korán kelt.

– Holnap ráérsz találkozni velem? – kérdezte a férfi, miközben

végigsétáltak a Prince Streeten, és Brad fo gott egy taxit.

– Persze. Alex a hét végéig Los Angelesben marad. És Zoe

is csak akkor érkezik. Ráadásul a karácsonyi be vásárlással is

végeztem, így szabad vagyok, mint a ma dár! – mondta Faith

büszkén.

– Én még semmit sem vettem – válaszolta Brad. – Ez már a

hazaérkezésem utánra marad. – A férfi esetében az ajándékvásárlás

annyit jelentett, hogy beugrott a Tiffany ékszerüzletbe, hogy

vegyen valamit Pamnek. A nő imádta a csecsebecséket, és

általában pontosan megmondta, melyik darabot nézte ki, hogy

megkönnyítse a dolgot Brad számára. A fiainak pedig túl bo-

nyolult lett volna bármit is elküldenie. Tavasszal majd elviszi

nekik az ajándékokat, amikor meglátogatja őket. Ezentúl

mindössze egy karórát szánt a titkárnőjé nek, de ezt is elintézhette

a Tiffanynál. Tipikus férfivá sárló volt: egy–két üzletből, pár óra

leforgása alatt ren dezte el a dolgot karácsony előestéjén. – Volna

kedved holnap is velem vacsorázni? Azt hiszem, rendeznek

egy fogadást a konferencia résztvevőinek, de ki tudom menteni

magam. Mi lenne, ha hatra érted jönnék? Újra kikérem a portás

véleményét. A mai hely nekem leg alábbis nagyon tetszett.

– Egyetértek. A hal rendkívül ízlett, és a bornak is különleges

zamata volt. – Brad elnevette magát. Faith még egy pohárral

sem ivott meg a borból.

– Még mindig úgy csipegetsz, mint egy kismadár, Fred.

134

Rejtély, hogyhogy nem halsz éhen. – A nő étkezé si szokásai

tinédzserkora óta változatlanok voltak.

Legtöbbször mikroszkopikus mennyiséget fogyasz tott, de

néha ripsz–ropsz bedobott két hot dogot meg egy banánhajót.

Gyerekként imádta a banánhajót.

Miután beszálltak a taxiba, a férfi átölelte a nőt, aki szorosan

hozzábújt. Kellemes érzés töltötte el, és Brad mellett biztonságban

érezte magát. A férfi olyan űrt töl tött ki, amely Jack halála óta

tátongott benne. Alex so ha nem jutott idáig.

Mikor megérkeztek, Brad szólt a sofőrnek, hogy vár ja meg,

majd elkísérte Faitht a bejárati ajtóhoz.

– Akkor holnap találkozunk. Előtte felhívlak, hogy meg-

beszéljük, hová menjünk. Szeretnél valami puccos helyet? –

Akárhova elvitte volna Faitht, ám a nő rögtön megrázta a fejét.

– A ma este csodálatos volt. Az se számít, ha holnap pizzát

vagy csipszet eszünk. A lényeg, hogy együtt le gyünk! – felelte.

Brad újból átölelte. Faith sugárzott a boldogságtól. Az este

tökéletesre sikeredett.

– Viszlát holnap! – kiáltotta még egyszer a férfi az autóból,

majd búcsút intett. Ezután Faith becsukta és kulcsra zárta az ajtót.

Miközben bő, vörös kabátjában felsétált az emeleti hálószobá-

ba, olyan lelki béke töltöt te el, amelyet már hosszú évek óta nem

érzett.

135
9.
BRAD, ahogy ígérte, másnap este hatkor megérkezett Faithhez.

Csak annyit árult el, hogy egysze rű vacsora lesz, de azért

öltözzön melegen. Az asszony hosszú kabátot, zöld garbót,

fekete selyemnadrágot és szőrmebéléses csizmát húzott. Aznap

lehűlt az idő.

– Szóval, hová viszel? – kérdezte Faith. A férfi még azelőtt

megadta a sofőrnek a címet, hogy a nő beszállt.

– Majd meglátod – felelte Brad titokzatoskodva.

Az Ötödik sugárút és a Saks sarkára hajtottak, és amikor

kiszálltak a taxiból, Faith rájött, hogy a Rocke feller Centerben

fognak vacsorázni, a jégpálya mellett. Asztaluk közvetlenül

az ablaknál állt, így a nő jól lát hatta a piruettező és ugráló,

helyenként pedig csetlő– botló embereket. Mindenki remekül

szórakozott, és a tömegben rengeteg volt a gyerek.

– Emlékszel, amikor régen hármasban korcsolyáz tunk a

Central Parkban? – kérdezte Faith sugárzó mo sollyal. Csodás

emlékek sokasága tört elő belőle. A férfi először arra gondolt,

oda viszi el, de végül is a Rocke feller Center mellett döntött. Úgy
gondolta, a Wollman– pálya túlságosan is a bátyjára emlékeztetné

Faitht, ahogy őt is. Rengeteg kalandot éltek át együtt. Boldog

gyermekéveket töltöttek New Yorkban. A felső East Side–on

laktak, egy előkelő negyedben Yorktowntól északra. Jackkel egy

iskolába jártak.

– Hát már hogyne emlékeznék – válaszolta Brad fel sőbbrendű

hangon. – Ezért hoztalak ide. Gondoltam, va csora után csúsz-

hatnánk egyet. Bár lehet, hogy csak esés kelés lesz belőle. Már

vagy húsz éve nem korcsolyáztam. Tudod, Kaliforniában nem

túl népszerű a sport.

136

Kölyökkorukban hetente jártak a jégpályára. Jack még az

iskolai hokicsapatnak is tagja volt.

– Úgy érted, korcsolyázzak? Itt? – A nő elámult az öt lettől, de

tetszett neki. – Az csodás lenne!

– Reméltem, hogy ezt mondod. Legalább te majd fel segítesz,

ha elzúgok.

– Arra ne számíts. Gyerekkorom óta nem koriztam. – Amíg

a lányai kicsik voltak, gyakran vitte ki őket a jég pályára, de ő

mindig csak a szélről figyelt.

– Az a legjobb. Legalább összepasszolunk.

Megrendelték a vacsorát, és Faith csak úgy falta be az ételt,

hogy minél előbb felcsatolhassa a korcsolyát. Brad tökéletesen

kiszámította az időt. Hat harmincra foglalt asztalt, így pont

nyolckor végeztek, épp időben a következő turnusra. Az

öltözőbe mentek korcsolyát bérelni, amíg a jeget tisztították.

Mire elkészültek, már szabad is volt a pálya.

Faith Bradet megelőzve fürgén siklott a jégre. Elő ször

bizonytalanul mozgott, és arra gondolt, túl régen korcsolyázott

már utoljára. De miután kétszer körbe ment, meglepetten

tapasztalta, milyen hamar maga biztossá vált. Ekkor a férfi is

csatlakozott hozzá. Az ele jén még ő is dülöngélt a szokatlan

talajon, de az asszonyhoz hasonlóan hamar hozzászokott a

jéghez. Annak idején mindketten egészen jól korcsolyáztak. Fél

óra elteltével már boldogan siklottak kéz a kézben, és remekül

érezték magukat.

– Hihetetlen, hogy még mindig megy – mondta Faith. Haja

lobogott a szélben, arca pedig kipirosodott a téli hidegben, ám

belülről melengette a büszkeség. Mindenesetre örült, hogy a

férfi figyelmeztetésének hála, elindulás előtt kesztyűt húzott.

Fogalma sem volt, mit tervez Brad, bár arra gondolt, talán sétálni

vi szi, vagy valami hasonlóan egyszerű időtöltést eszelt ki. A

korcsolyázás eszébe sem jutott, mégis nagyon megörült neki.

Mintha visszament volna az időben, egész a gyerekkoráig.

137

– Még mindig jó vagy, Fred – mondta Brad, éppen amikor az

asszony kis híján elesett a jégen. A férfi per sze megtartotta őt a

karjaiban, és jót nevettek a nő ügyetlenségén.

Két óra múlva kimerültén, de boldogan siklottak le a pályáról.

Sajnálkozva váltották vissza a korcsolyákat, bár a férfi elismerte,

ha még egy órát marad, talán összeesik a fáradtságtól.

– Öregszem – panaszkodott nem túl meggyőzően. Faitht

persze nem tévesztette meg a sopánkodásával. – Holnap minden

porcikám sajog majd.

– Nekem is. De azért csöppet sem bánom! – felelte az asszony

mosolyogva. Gyerekkora óta nem szórakozott ilyen jól. Remekül

érezte magát. – Istenem, emlékszel, annak idején mindig veletek

meg a barátaitokkal tar tottam, valahányszor korcsolyázni

mentetek. Folyton a lányokat hajkurásztátok a pályán, én meg

örökké ke resztbe tettem nektek! Persze szándékosan, mert

akko riban fülig szerelmes voltam beléd! Tizenkettő–tizenhárom

lehettem, azt hiszem.

– Akkor hogyhogy Pamet vettem el helyetted?! Mi lyen ostoba

is vagyok – viccelődött Brad. Soha nem ke veredett romantika a

kapcsolatukba, gyermekkoruk óta.

– Tizennégy éves koromra túl is tettem magam raj tad – felelte

Faith nevetve. Ez valójában inkább tizen hat évesen történt, ami-

kor Brad elment egyetemre, ő pedig lassan felfedezte a többi

fiút. Addig persze szá mára Brad körül forgott a világ. Most,

hogy újra egy másra találtak, kezdte újra ezt érezni.

Miközben végigsétáltak az Ötödik sugárúton, dide regtek a

hidegben és a fáradtság szétáradt a tagjaikban, mégis könnyednek

és nyugodtnak érezték magukat. Amíg a sarkon taxira vártak,

Faith felpillantott a Szent Patrick–székesegyházra, és hirtelen

támadt egy ötlete.

– Volna kedved gyertyát gyújtani Jacknek? – kérdez te komo-

lyan a férfitól. Brad szíve majd megszakadt az asszony tekintete

láttán. Faith hetente többször gyúj tott gyertyát a miséken.

138

– Persze! – A férfi már évek óta nem járt templomba, habár

gyermekkorukban Faith édesanyja gyakran vitte el hármóju-

kat. Brad episzkopális volt, de kedvelte a katolikus egyház

pompáját és szertartásait, így egyszer–kétszer együtt áldozott

Jackkel és Faithszel, hogy lássa, mennyiben különbözik a két

egyház rituáléja, és meglepve tapasztalta a rengeteg hasonlósá-

got. Ám ő a katolikus egyházat mindig is végtelenül titokzatos-

nak és lenyűgözőnek tartotta. Jack egyszer még a gyónásra is

rávette, és Brad rendkívül kedvesnek találta a papot.

A katolikus hitben sok minden megfogta őt, habár az utóbbi

években saját egyházától is elsodródott. Faith sűrűn járt temp-

lomba, azonban Alex nem osztotta a vallásosságát, és erősen

ellenezte azt. Ezért az asszony nem tudta elérni a lányainál, hogy

kövessék a példáját, így magára maradt a hitével, és Jack halála

óta még gyakrabban járt templomba, hetente többször is. Úgy

érezte, ilyen módon kapcsolatba kerülhet a bátyjával. Egyedül

ez segített neki megbékélni a történtekkel. Brad némán követte

az asszonyt a templomba.

Nem sokkal múlt tíz óra, a kapu még nyitva állt. A székes-

egyházat karácsonyi hangulatú díszítés borítot ta, és káprázatos

fényárban úszott. Megkapó látványt nyújtott, és miután Brad és

Faith beléptek, megálltak az ajtóban, és áhítattal néztek körül.

Az oldalhajókban végig különböző szentek oltárai álltak,

mindegyik előtt lobogó gyertyasor. A középhajó végében pedig,

egyenesen előttük állt a főoltár. Az asszony keresztet vetett, majd

előresétáltak. Faith úgy érezte, mintha Jack is velük tartana.

Leültek az egyik padra, a nő térdre borult, imádko zott. Jackért,

az édesanyjáért, aztán Charlie–ért és végül a lányaiért. Aztán

Bradre mosolygott. A férfi még soha sem látta ilyen gyönyörűnek.

Az asszony szeméből el ragadó gyöngédség sugárzott, és meg-

nyugtató békeér zet lengte körül.

– Érzem őt, itt velünk – suttogta. Mindketten tudták, kiről

139

beszél, Brad pedig könnyes szemmel bólintott, majd Faith mellé

térdelt.

– Én is – válaszolta, majd lehajtotta a fejét és lehuny ta a

szemét.

Mint a régi szép időkben. Együtt korcsolyáztak, az tán el-

mentek a templomba. Egyedül Jack hiányzott, ám most mintha

ő is melléjük társult volna.

Jó ideig nem tekintettek fel. Miután végre felálltak, elhaladtak

a főoltár mellett, és az egyik kisebbhez men tek. Faith az egyik

kedvenc szentje, Júdás Tádé apostol oltára előtt hajtott térdet.

Bedobott a perselybe egy ötdollárost, majd gyertyát gyújtott

Jackért. Ezután az égő pálcát Bradnek nyújtotta, hogy ő is

gyújthasson egyet. A férfi számára ez mindig is különös

varázserővel bírt. Úgy érezte, ilyen szép cseleke det csakis jót

eredményezhet. Ezután egy hosszú pillana tig némán álltak

egymás mellett, és az asszony bátyjára gondoltak. Aztán Brad

kézen fogta Faitht, és lassan elsé táltak. A bejáratnál Faith meg-

merítette az ujját a szentelt vízben, keresztet vetett, majd a férfira

mosolygott.

– Köszönöm, hogy elkísértél ide! – suttogta. Ezen a héten már

járt a templomban, de így, hogy a férfi is ve le volt, ez még többet

jelentett a számára. Mintha közös imájuk Jackért nagyobb erővel

bírt volna.

Brad csendben, meghatottan lépdelt az asszony mel lett. Évek

óta nem járt templomban, és most szinte meglepte az érzés, amely

elöntötte. Talán a nő volt az oka és a felkavart közös emlékek.

– Megvan még a rózsafüzéred? – kérdezte a férfi, mi közben

elsétáltak a Szent Patrick–székesegyház előtt. Még soha nem

érezte ennyire közel magához Faitht, mintha már nem csak a

barátja, de a rokona, édestest vére lett volna.

– Igen.

– És most is mormolod az imákat? – Ez gyerekként mindig

140

is lenyűgözte Bradet. A szertartásokat és a ve lük járó pompát

szerette leginkább. Jack folyton azzal piszkálta, hogy térjen át

és válassza a papi hivatást.

– Ritkán. Mostanában persze gyakrabban, Jack mi att. Van,

hogy csak úgy beugróm a templomba, és el mondok érte egy

imát. – Brad bólintott, de nem kér dezte meg, miért teszi ezt a nő,

mit érez olyankor. Meg elégedett annyival, hogy Faith így akarta.

Kislányként még azt is felvetette, hogy apáca lesz. De Jack nem

szívlelte az ötletet, és gyorsan lebeszélte róla a húgát. Ahogy

telt–múlt az idő, és Faith felcseperedett, egyre inkább vonzotta

a házasság meg a gyerekek gondolata, ami persze Jacknek is

jobban tetszett.

– Pam és te nem jártok templomba? – kérdezte Faith, amikor

az Ötödik sugárútra értek. Ideje volt hazamen nie, de Brad még

nem akarta elengedni őt.

A férfi arcára mosolyt csalt az asszony kérdése.

– Pam hithű ateista, ha érted, mire gondolok. Meg győződéssel

hisz Isten nemlétében. – Csupán közölte a tényt anélkül, hogy

megítélte volna a felesége gondol kodásmódját. Bár saját hitével

sem volt teljesen tisztá ban, de istenfélő embernek tartotta

magát.

– Ez szomorú – válaszolta Faith, mire Brad elmoso lyodott.

Valami tisztaságot látott az asszonyban, ame lyet már gyerekként

is imádott. – Na és a fiaid?

– Azt hiszem, ők sem biztosak magukban, bár nem igazán

törődnek ezzel. Sohasem vettem a kezembe a vallásos életük

irányítását. Azt gondoltam, majd meg találják a saját útjukat. Az

igazat megvallva, magam sem járok templomba már évek óta.

Alex meg te igen?

– A férjem episzkopális, mint te. De sohasem jár templomba.

Bár szerintem hisz Istenben, csak azért utál templomba járni,

mert időpocsékolásnak tartja. Szerinte ez nőknek való. A lányaim

141

pedig sohasem kísérnek el, kivéve ha egyszer–egyszer gyertyát

gyújtanak valakiért.
– Gyerekként azt gondoltam, ez olyan varázslatos dolog.

Mint amikor kívánsz valamit. Mindig úgy hit tem, az imák

meghallgatásra találnak. Úgy emlék szem, ezt édesanyád mondta

mindig. – Az asszony mélyen vallásos volt, ami az első férjével

meg Charlie val kötött két házassága során sok fájdalmon és

bajon átsegítette. Ennek ellenére sohasem ismerte be, hogy

boldogtalan. Abban az időben Faith családjában sok volt a titok

és a hazugság.

– Régen én is úgy hittem, hogy az imák meghallga tásra

találnak – válaszolta Faith búsan. Ha már az övéi nem, legalább

másoké.

– És most? – kérdezett vissza Brad.

– Néha már nem vagyok biztos benne.

– Jack miatt? – kérdezte most a férfi gyengéden, ahogy a

tekintetük találkozott a fagyos decemberi éj szakában. A nő

válaszul bólintott egyet. – Tudod, van ebben valami vicces

– folytatta Brad. – Nem vagyok vallásos. Sosem tartottam

magam annak. Sosem jártam templomba, kivéve még veletek

és édesanyátokkal gyerekkorunkban. Mégis elhiszem, amit

mondogatott, hogy az imák meghallgatásra találnak.

Faith elgondolkodott a férfi szavain.

– Bárcsak biztosan tudnám. – Az élet többé már nem volt

oly egyszerű, amilyennek hajdanán látszott. A hité re még a

legszörnyűbb percekben is támaszkodhatott.

– Én még mindig elhiszem. – A férfi érezte a gombó cot

a torkában. Faith azon töprengett, vajon a könnye ket Brad

szemében a fagy okozta, vagy valami egészen más. – Szerintem

Jack is így gondolná.

Faith nem válaszolt, csupán bólintott. Ezután átka rolták

egymást, és lassan, szótlanul sétáltak végig az Ötödik sugár-

úton.

142
10.
BRAD péntek délután távozott New York ból, egy nappal azután,

hogy korcsolyázni vitte Faitht. Reggel még felhívta az asszonyt,

és elpanaszolta neki, hogy minden porcikája sajog, és azt sem

tudja biztosan, fel tud–e majd tápászkodni a szállodai ágyból.

Valójá ban persze pompásan érezte magát előző este. Úgy ter-

vezte, a reptérre menet még beugrik Faithhez, hogy el köszönjön

tőle, végül azonban annyira rohannia kellett a gépéhez, hogy

nem jutott ideje erre. Így a repülőtérről hívta fel.

– Sok boldogságot és kellemes karácsonyi ünnepeket, Faith! –

mondta Brad. A hangjában szomorúság csengett. Csalódott volt,

amiért nem találkozhatott még egyszer az asszonnyal. – Tegnap

istenien éreztem magam. Még soha nem volt ilyen jó estém.

Meg kell ismételnünk, ha legközelebb itt járok – folytatta, habár

a közeljövőben nem tervezett ilyet. Manapság már csak nagy

ritkán járt New Yorkban, szinte csak az olyan konferenciák

alkal mából, amelyen ezúttal is részt vett. Amikor még az apó sa

cégénél dolgozott, rengetegszer utazott ide.

– Én is remekül szórakoztam – válaszolta Faith. Nosz talgikus

érzések tolultak elő a szíve mélyéről. Boldog sággal töltötte el,

hogy újra láthatta Bradet, most azon ban úgy érezte, a bátyjából

is elrepült egy darab Kalifor niába. – Örülök, hogy elmentünk a

Szent Patrickba.

– Én is. Talán San Franciscóban is gyújtok majd néha gyertyát

Jackért. Ebben még mindig különösen hiszek.

– Tudom – válaszolta Faith. – Karácsonykor gyújtok egyet

érted az éjféli misén. Olyankor általában sikerül Zoét is elhívnom

magammal. – Brad hirtelen úgy érez te, Pam estélye helyett

neki is inkább a templomot ké ne választania. Bár Szentestére

143

nem terveztek különö sebb programot. Általában az apósánál

vacsoráztak, aztán hazaérkezés után rögtön ágyba bújtak.

Úgy dön töttek, hogy a fiaik távollétében idén nem is állítanak

karácsonyfát.

– Zoe mikor érkezik haza? – kérdezte Brad. Arra em lékezett,

hogy valamikor a napokban. Alexet a felesége másnapra

várta. Faith behívta Bradet pár percre magá hoz az előző este.

Megmutatta neki a szobáját, ahol a leveleket írta. Az otthonos

kis szobát régi fényképek és szentimentális kacatok borították,

ahogy az asszony nevezte őket. A férfi örömmel vette szemügyre

azt a helyet, ahonnan az üzeneteket kapta. Így könnyebben el

tudta képzelni az asszonyt a levelei olvasása közben.

– Ma este – válaszolta a nő. – Azután tiszta őrültek– háza lesz

idehaza. Egy sereg fiatal, felfordulás, hangza var, pizzarendelés

az éjszaka közepén.

– Hiányoznak ezek a régi szép napok – felelte Brad szomorúan.

Szívesen találkozott volna még a nővel. – A hét végén felhívlak.

Én mindkét napot az irodában töltöm. Vigyázz magadra, Fred.

– Te is! És köszönöm a két csodálatos estét. Imádtam!

– Ahogy én is. – Ekkor a hangosbeszélő a férfi gépé nek

utasait szólította, így Bradnek mennie kellett. – Ha legközelebb

a templomban jársz, gyújts gyertyát ér tem! Mindig jól jöhet egy

kis segítség.

– Megteszem, ne aggódj. Jó utat! – mondta Faith bú-

csúzóul, majd a férfi sietve lerakta a telefont, és már ro hant is a

beszállókapuhoz. Ahogy a nő a foteljában ül dögélt, egyre csak

Brad járt az eszében. Egyszerre volt különös és csodálatos érzés

viszontlátnia a férfit. A ta lálkozásuk jelentette a legcsodálatosabb

karácsonyi ajándékot számára, leszámítva, ha Ellie mégis haza-

láto gatott volna. Zoénak még mindig nem árulta el, hogy a

nővére Svájcba utazik az ünnepek alatt. Most azonban egyedül

a Braddel töltött időre tudott gondolni. A va csorák közben

144

tartalmasakat beszélgettek, és remekül szórakozott korcsolyázás

közben. Lenyűgözte, milyen könnyedén megnyíltak egymásnak,

épp mint a régi időkben, sőt talán még jobban, hiszen azóta

idősebbek és tapasztaltabbak lettek. Olyan megnyugtató érzés volt

a férfival beszélgetni. Bizonyos szempontból még könnyebben

ment, mint Jackkel annak idején. Bizonyos dolgokban sohasem

értettek egyet a bátyjával, mint pél dául édesanyjuk házasságával

kapcsolatban. Faith min dig is magányosnak és boldogtalannak

látta az anyját, ezzel szemben Jack rendesnek tartotta Charlie–t,

és azt gondolta, a húga túlzottan szigorúan ítéli meg a nevelő apját.

A házastársaikkal kapcsolatban pedig örökös el lentét feszült

közöttük. Faith sohasem bírta Debbie–t, míg a bátyja utálta

Alexet, bár ezt nem vallották meg nyíltan egymásnak. Braddel

azonban az asszony min dig teljesen őszintén beszélt, ahogy a

férfi is ővele. Rá adásul a legtöbb témában egyezett a véleményük.

Faitht elszomorította a tudat, hogy Brad mennyi áldo zatot hozott

a házassága érdekében. Sajnálta a férfit ezért. Úgy érezte, nem a

megfelelő asszonyt választotta Pam személyében, Brad azonban

egy életre elkötelezte magát. Faith ezt nemes, ámde elhibázott

elvnek tartot ta. Persze a férfi hasonlóan gondolkodott Alexről.

Egyi kük sem élt harmonikus házasságban, ám mindketten

eltökélten kitartottak a választásuk mellett. Faith tisz telte ezért a

férfit, de ugyanakkor sajnálta is őt.

Aznap este az asszony levélben köszönte meg a va csorákat

és a korcsolyázást Bradnek. Épp elküldte, amikor Zoe belépett

az ajtón. Négy jókora bőröndöt, teniszütőt, kamerát és a hónalja

alatt laptopot cipelt. Mindezt ledobta az előszobában, és a

konyhába ment. Éppen egy csésze tejet töltött magának, amikor

az édesanyja odaért.

– Isten hozott! – köszöntötte a lányát, majd megölel te őt.

Ezután felajánlotta, hogy gyorsan összeüt valami harapnivalót,

de Zoe udvariasan visszautasította ezt, arra hivatkozott, hogy

145

a reptéren már evett egy szend vicset. Azért magához vett egy

doboz fagyit, és moso lyogva foglalt helyet a konyhapulton.

– De jó, hogy újra látlak! Örülök, hogy megérkeztél végre. –

Zoe három hétig marad. Faith majd kibújt a bőréből örömében.

– Én is örülök – válaszolta a lány a vaníliafagyit esze getve.

– Ellie mikor érkezik? – kérdezte, mire Faith ar ca hirtelen

elkomorodott.

– Nem jön. Svájcba utazik síelni Geoffel meg a csa ládjával.

– Ez most komoly? – kérdezett vissza Zoe döbben ten. –

Talán hozzámegy? – El sem tudta képzelni, mi másért maradna

a nővére Európában a barátja család jával, ha nem azért, hogy

eljegyezzék egymást.

– Én nem tudok róla. Csak jól akar szórakozni.

– És te elengedted, anyu? – Zoe képtelen volt túlten ni magát

ezen. Az ünnepek sokat jelentettek Faithnek, és a lány nem is

értette, hogy engedhette el csak úgy Eloise–t síelni. Az asszony

persze nem tette volna, ha Alex nem egyezik bele jó előre.

– Ellie apátokat hívta fel először, ő meg engedélyt adott

rá. Így ezúttal nem tiltottam meg, de megmond tam, hogy

jövőre mindenképpen haza kell jönnie. Úgy hogy eszedbe se

jusson bármi hasonló! – Faith megfe nyegette az ujjával, hogy

nyomatékot adjon a kijelenté sének. Zoe elnevette magát.

– Ne aggódj, anyu! Nem megyek sehová. Azért fur csa lesz

Eloise nélkül – tette hozzá a lány elkomorodva. Nehezen tudta

elképzelni a karácsonyt a nővére nél kül, még ha nem is volt

felhőtlen a viszonyuk. Furcsa és egyben szomorkás érzés töltötte

el.– Legalább három hétig egyke leszel! – mondta Faith, ami egy

csapásra felvidította a lányt.

– Voltaképpen ez nem is hangzik olyan rosszul. Tényleg, hol

van apu?

– Éppen hazafelé tart Kaliforniából. Pár óra múlva száll le.

146

– Alex felhívta a nejét a reptérről, hogy közölje, egy nappal

korábban érkezik, és hullafáradt.

– Csak érdekelt – mondta Zoe, miközben már nyúlt is a

telefonért. Fél órával később már a szobájában ra kodott, a

ruháit a földre hányta. A számítógépét már beüzemelte, és a

volt gimnáziumi osztálytársai is meg érkeztek. Egy órára rá a

pizzát is meghozták, Alex han gos zenére és nevetgélő fiatalok

lármájára érkezett ha za. Zoe közölte az anyjával, hogy elmegy

valahová a barátnőivel. Az egész házban zűrzavar uralkodott, és

Faith elragadtatott arckifejezéssel fogadta a férjét, aki morogva

lépett be a hálószobába.
– A házat elfoglalták a marslakók – jelentette ki pa naszkodva.

– A pizzafutár épp akkor viharzott el, ami kor beléptem, nem is

beszélve a kínaisról. Zoe ráadásul most kért tőlem száz dollárt, a

szobájában pedig több ezer lány zsibong. Szinte már elfelejtettem,

milyen is, ha itthon van. Meddig tart a karácsonyi szünete? – A

férfi fáradtnak és kimerültnek tűnt. Faith elzárta a csapot, a lánya

fürdővize éppen csurig töltötte a kádat. Ő szerette a nyüzsgést,

amit Zoe a házba hozott. Új erő re kapott, valahányszor a lánya

otthon járt.

– Három hétig marad. Milyen volt az utad?

– Fárasztó. De legalább nyugalmas. Szerinted meg kérhetnénk,

hogy halkítsa le a zenét? Vagy az elkövet kezendő három hétben

viseljek füldugót? Ez mindig ilyen rémes volt? – kérdezte Alex

gondterhelten.

– Igen. Ezért unom halálra magam, ha nincs itthon – válaszolta

a felesége. A férfi ezután letette az aktatáská ját, és a székébe

omlott.

– Nem is említetted, hogy Eloise felhívott a kará csonnyal

kapcsolatban – kezdte Faith. Megpróbálta el kerülni a gyanúsítás

látszatát, de hallhatóan nem repe sett az örömtől. Egyszer sem

beszéltek, mialatt a férfi Los Angelesben járt. Sem az asszony,

sem Alex nem emelte fel a kagylót.

147

– Bizonyára kiment a fejemből – válaszolta a férfi szóra-

kozottan.

– Szólhattál volna róla, mielőtt beleegyezel az ötleté be. Engem

már kész helyzet elé állított.

– És hazajön? – Alex arcán kevésbé tükröződött bűn tudat,

mint gondterheltség. Jelen helyzetben hacsak még egy fővel

bővült volna a házban tartózkodók szá ma, egészen biztos ideg-

összeomlást kap. Már elfelejtet te, milyen is, ha otthon laknak a

lányai.

– Nem, nem jön. Nekem azt mondta, megengedted, hogy

Geoffel maradjon. Nem maradt más választá som, mint hogy

elengedjem Svájcba, hacsak nem akar tam a gonosz boszorka

szerepében tetszelegni. Ezért beleegyeztem.

– Jól fog szórakozni – válaszolta a férfi, miközben le vette a

cipőjét.

– De megmondtam neki, hogy ez az utolsó alkalom. Minden

évben itthon akarom tudni a lányaimat kará csonykor, és ha

ezt nem tisztázzuk velük időben, akkor később már fújhatjuk.

Örökké találnak majd valami csábítóbbat az otthonnál.

–Jól fogja érezni magát – nyugtatta Alex a feleségét.

– Tudom, de akkor is hiányozni fog. – Zoe szobájá nak ajtaja

kinyílt, majd becsapódott, és közben egy pil lanatra felszökött a

zene hangereje.

– Nekem nem – vallotta be a férfi. – Egyébként sem jöttek ki

jól egymással a lányok hálaadáskor. Azt gon doltam, jót tenne

nekik, ha egy ideig nem látnák egy mást.

– Épp ellenkezőleg, ki kellene békülniük – válaszolta Faith

makacsul. Hitt a családi összetartásban. Ahogy a férjét hallgatta,

felidéződött benne mindaz, amiről Braddel beszélt az elmúlt

napok során. Az ő vélemé nye szöges ellentétben állt a férjéével.

Helyesebben szinte mindig.

– Mit gondolsz, rá tudnád venni Zoét, hogy lehalkít sa a zenét?

148

Ha ez három hétig így megy, beleőrülök – sopánkodott Alex,

miközben fürdéshez készülődött.

– Kérsz vacsorát?

Alex a fürdőszobába menet megállt, és meggyötört pillantást

vetett a feleségére.

– Már ettem a gépen. Csak szeretnék lefeküdni. Attól tartok, a

fiatalok egész éjjel fent lesznek.

– Zoe azt mondta, elmennek szórakozni. Megkérem, hogy

halkuljanak le egy kicsit.

– Köszönöm – felelte Alex, majd becsukta az ajtót. Elmaradt

a csók, az ölelés, a szívmelengető üdvözlés. Egyszerűen csak

besétált, és máris panaszkodni kez dett. Az asszony persze nem

hibáztatta, amiért bosszantotta a hangzavar, de három nap távol-

lét után leg alább pár kedves szót szólhatott volna hozzá.

Pár perccel később benyitott Zoe szobájába, és meg kérte a

társaságot, hogy vegyenek vissza a hangerőből. A lány ágyán két

pizzásdoboz hevert. Két barátnője ép pen eszegetett, miközben

Zoe tévézés közben a haját szárította be. A konyhában pedig a

kínai ételek mara dékai sorakoztak. Zoe teljes gőzzel bevetette

magát az itthonlétbe.

– Apád hamarosan lefekszik – szólt Faith halkan. – Jó lenne,

ha kicsit lehalkulnátok.

– Hamarosan úgyis elmegyünk, anyu! – próbálta Zoe

túlharsogni a hajszárító zaját. – Három barátom mindjárt itt lesz,

gyorsan bekapunk valamit, aztán már lépünk is!

– Légy szíves, ne felejtsd el kikapcsolni a tévét és a magnót,

mielőtt lementek a földszintre.

– Jó, megígérem! – Be is tartotta a szavát, bár amikor a

társaság végre leviharzott az emeletről, a sütővasát meg a forró

hajcsavarókat a mosdóban hagyta, és a kádból sem engedte le a

vizet. Persze fölösleges lett volna ezt szóvá tenni. Legközelebb

is elfelejti, ahogy mindig. Ráadásul két gyertya égve maradt a

149

szobában, ami már jobban zavarta Faitht. Örökké attól félt, hogy

felgyújtják a házat. A gyertyák állandó vitatémát jelen tettek, Zoe

pedig örökké azt vágta az anyja fejéhez, hogy rémeket lát.

– Elmentek már? – kérdezte Alex reménykedve, ami kor Faith

visszaért a hálószobába. A férfi könyvvel a kezében már ágyban

feküdt.

– Még nem, de mindjárt. – A gyertyákat meg a sütő vasat

nem említette. Tudta, hogy a férje még jobban fel kapná a vizet.

Bár Zoe külsőre már kész nő volt, még mindig gyakran gyerek

módjára viselkedett.

Amikor Faith újra lement a földszintre, hogy ránéz zen a

srácokra, éppen kínait ettek, és halálra nevették magukat. Ekkor

már hétre gyarapodtak. Egy pillanatra Faith arra gondolt, még

szerencse, hogy ehhez nem adódott hozzá még az Eloise okozta

felfordulás is. Bár ő ezt minden bizonnyal élvezte volna, a férje

viszont a legkevésbé sem.

– Azt gondoltam, holnap megvehetnénk a kará csonyfát – szólt

Faith a lányához a hangzavarban.

– Nem megy, anyu. Holnap fodrászhoz megyek, és a bará-

taimmal találkozom. – Faith számára kedves volt a közös szokás,

ám a dolgok megváltoztak. A hagyo mány az évekkel együtt

elmúlni látszott. – Sajnálom. Mit szólnál a jövő héthez? – Már

csak kilenc nap volt hátra Szentestéig.

– Elmehetnénk vasárnap – próbálkozott Faith.

– Nem lehet. Meghívtak egy buliba Connecticutba.

– És ha megvenném, aztán együtt feldíszítenénk?

– Benne vagyok, ígérem! – válaszolta Zoe, majd megölelte az

édesanyját. Ekkor újra megszólalt a csen gő. Újabb négy barátnő

toppant be, és a társaság végül csak fél óra múlva távozott. Zoe

megígérte, hogy ren des időben hazaér, bár pontosabbat nem

mondott. Faith pedig nekiállt feltakarítani a konyhai rendetlen-

séget. Nem akart már az első nap veszekedni a lányá val. Egyedül

150

is hamar elkészült. Amikor visszatért a hálószobába, Alex már

az igazak álmát aludta. Az asszony leoltotta a villanyt, majd

ismét a földszintre ment, a saját szobájába. A ház elcsendesült.

Faith elmo solyodott. A zűrzavar ellenére örült annak, hogy Zoe

ismét otthon volt. Ő huszonnégy év alatt hozzászokott ehhez az

életformához, és örült, hogy ismét visszakap ta, ha csak pár hét

erejéig is.

Ezután e–mailt írt Bradnek, bár tudta, hogy a férfi még mindig

a gépén ül, amely ekkor már minden bi zonnyal valahol San

Francisco felett járhatott. Aznap már a második levelet küldte

a férfinak.

Kedves Brad! Hát, idehaza áll a báli Zene füleimnek. Haj-

szárítózörgés, sütővas, pizzafutárok, kínai kaja és csöpögő fagyi,

csajcsevely, bömbölő rapzene és tévéricsaj... Zoe újra itt hon!!

És újra szórakozik, a barátaival. Alex a zűrzavar kellős közepén

toppant be, és rögtön ágyba bújt! Már alszik. Zoe pedig elment.

Én élvezem a kuplerájt, és miután Zoe vissza utazik, el is kezdem

az iskolát. Veled mi a helyzet? Remélem, jól utaztál. Csodás

volt újra látni téged. Élveztem a vacsorá kat és a korcsolyázást

is, a templomról nem is beszélve. Gye re újra, amilyen hamar

csak tudsz! Máris hiányzol! Jót be szélgettünk a házasságról,

kapcsolatokról, kompromisszu mokról és feladásról meg a dolgok

alakulásáról. Tanulságos volt! Gyerekkorunkban sohasem

beszélgettünk ilyesmiről, őszintén szólva, már nem is emlékszem,

miről beszélget tünk. De azt tudom, hogy rengeteget nevettünk.

Jackkel vi szont sokszor beszéltünk ilyen témákról. Vicces, mégis

hova jutottunk! Nem éppen így képzeltük el, de mindegy. Amíg a

lányaim velem vannak, igazából nem is nagyon érdekel. Sok kal

nehezebb, ha nincsenek itthon. Olyankor erősebben ér zem, mi

mindent veszítettem már el.

Holnap akartam megvenni áfát Zóéval. De úgy tűnik, három

151

hét alatt sem bír bezsúfolni engem egy órácskára a szűkös

programjába. Lehet, hogy idén csak húsvétra állítunk fát! Szóval

úgy tűnik, egyedül veszem meg. De nem gond, amíg Zoe itthon

lakik. Nélküle a ház leginkább sírboltra emlékeztet.

Ne dolgozd magad halálra a hétvégén! Hamarosan beszé-

lünk.
Szeretettel: Fred.

Még néhány óráig a gép előtt üldögélt, más leveleire válaszolva.

Aztán keleti parti idő szerint éjfélkor e–mailje érkezett Bradtől.

Szia! Épp most értem haza. Bekapcsolom a számítógépet,

hogy írjak neked, és máris beléd botlok! Kérlek, küldj át egy

kicsit abból a hangzavarból! Az érme másik oldalát nem ked-

velem annyira: biciklipumpák, gördeszkák és fél pár teniszci-

pők árasztják el az előszobát. A tévék és DVD–lejátszók fülsi-

ketítő lármája drámai aláfestő zenét szolgáltat a szörnyű fel-

ismeréshez: minden alsóneműmnek nyoma veszett! Hogy tudják

az összes gatyámat és zoknimat egyszerre felvenni?! Nem értem.

A ház előtt a járdát eltorlaszolja a parkoló kocsik hada, és egy

csapat fiatal srác mindent felzabál a hűtőből... Mindez mégis úgy

hiányzik. Bárcsak az enyémek is itthon töltenék az ünnepeket.

Élvezd ki, amíg lehet! Ahogy én élvez tem a veled töltött perceket,

Fred. Csodás ajándék számomra, hogy ennyi év után végre

újra egymásra találtunk. Annyira sajnálom, hogy három évvel

ezelőtt elszakadtunk egymástól, ígérem, ez nem fordul elő még

egyszer. Túl szép, hogy igaz le gyen. Bár elragadtalak volna,

amikor még tizennégy voltál! Akkoriban a bögyös, üresfejű

cicababákat kergettem. Minél nagyobb, annál jobb: ez volt a

mottóm! Bár Jack akkor bizo nyára kitekerte volna a nyakamat.

Jobb is így. Testvéremként, kishúgomként szeretlek. Köszönöm,

hogy napfényt hoztál az életembe. Ha édesanyád még élne, nem

152

győznék hálálkodni neki, amiért a világra hozott! De talán nem

is az ő érdeme. Csakis a tiéd. Most megyek, bezuhanok az ágyba.

Bárcsak együtt díszíthetnénk fel áfát! Csókolom Zoét! Alexet

inkább ne öleld meg a nevemben, úgysem értené meg. Vigyázz

ma gadra, Fred. Már csak kilenc nap van karácsonyig. Tehát

nyolc nap a bevásárlásig, legalábbis számomra.

Szeretettel: Brad.

Faith mosolyogva fejezte be a levélolvasást, aztán felment a

hálószobába, ágyba bújt, és egy ideig még ol vasgatott. Meg akarta

várni a lánya érkezését, aki haj nali kettőkor állított be. Faith esti

puszival kívánt jó éj szakát. A lány örült, hogy viszontláthatta

régi barátait, de el is fáradt a nagy bulizásban. Legkedvesebb

gim náziumi barátnője aznap este náluk aludt, ami egyálta lán

nem zavarta Faitht.

– Reggel találkozunk, lányok – mondta az asszony, ahogy

becsukta a szobaajtót, majd hirtelen mégis visszanyitott. –

Legyetek szívesek, ne gyújtsatok gyertyát! Szeretném, ha

karácsony előtt már nem égne le a ház, amennyiben ez meg-

oldható. Rendben?

– Rendben, anyu – felelte Zoe jót derülve. – Jó éjszakát!

Alex már horkolt, amikor az asszony befeküdt mellé.

A férjére pillantott, majd leoltotta a villanyt. Vele soha sem

tudna úgy elbeszélgetni, ahogy Braddel néhány nappal korábban,

gondolta. Ő képtelen lenne értékelni a lányok okozta zűrzavar

szépségét. Nem vinné kor csolyázni a feleségét, és soha nem

gyújtana gyertyát Jackért a Szent Patrick–székesegyházban.

Hogyan le hetséges, hogy amit a barátaival megtehet, ugyanazt az

élete társával képtelen? Alex határozott, komoly és megbízható

férje volt, örök életre. Mégis azonnal kiad ta volna a neje útját, ha

az a házassággal járó áldoza tokról és beletörődésről beszél neki.

Sohasem értené ezt meg, nem is akarná. Alex a gyerekekről,

153

az üzleti útjairól vagy a hírekről beszélgetett a feleségével,

nem ilyesmikről. Faith az álmait és a vágyait, szíve legféltet-

tebb titkait sohasem oszthatta meg vele. Nem táplált hamis

illúziókat. Kár is lett volna sopánkodnia ezen, és az elszalasztott

lehetőségeket siratnia. Most már be szélgethet Braddel. Nagy

becsben tartotta a barátságu kat, mint egy értékes ajándékot.

Ahogy a férfi mondta.

Pár perc múlva már Faith is aludt. Mire másnap reg gel

felébredt, Alex már elment otthonról. Az irodájába menekült a

fejetlenség elől, meg hogy utolérje magát.

Az asszony lefürdött, és éppen kiszállt a kádból, ami kor Zoe

lépett be a szobába.

– Hűha, anyu! Hol szerezted azt a véraláfutást? – kérdezte

ijedten. Faith meglepett pillantással válaszolt. Fel sem tűnt neki

a derekán éktelenkedő kék–zöld folt.

– Micsodát? Ja, ezt? Hát, azt hiszem korcsolyázás közben –

válaszolt, mialatt törülközött. Bár a sérülése fájdalmas látványt

nyújtott, alig érezte.

– Te korcsolyáztál?! Mégis mióta jársz korizni? – Zoe hirtelen

nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

– Úgy ötéves korom óta. Egyébként nemrégen kezd tem újra.

Nem emlékszel? Kiskorotokban gyakran vit telek ki titeket a

parkba. – Egyszer–kétszer még Jack is velük tartott. Zoe talán

túl kicsi volt még akkor, ezért nem ragadt meg a fejében.

– Biztosan – válaszolta a lány határozatlanul. Akko riban

jobban vonzotta a balett meg a lovaglás. – Szóval kivel is koriztál

te? – Nem tudta elképzelni, amint az anyja egyedül csúszkál a

jégen. Senki sem szokott.

– Jack bácsi egy régi barátjával. Együtt nőttünk fel. Néhány

napra New Yorkba látogatott, és elvitt a pályá ra, a régi idők

emlékére. Remekül szórakoztunk.

– És milyen a pasas? – érdeklődött a lány, miközben Faith

154

felöltözködött. Az asszony ezért várta mindig annyira Zoe

látogatásait. Imádta a társaságát.

– Remek ember. Annyira emlékeztet Jack bácsikád ra. Két

hónapja levelezünk e–mailen. Charlie papa te metésén futottunk

össze. San Franciscóban él, és fiatal korú bűnözőkkel foglalkozik.

Ugyanis védőügyvéd. Kemény munka. Jack bácsi temetésén

találkoztatok is, bár nem csodálkoznék, ha nem emlékeznél rá.

– Aznap a lányok rengeteg ismeretlen gyászolóval találkoztak.

Zoe csodálkozva hallgatta az anyja szavait.

– Tetszik neked, anyu? Olyan édes vagy, ahogy róla beszélsz.

– Ne butáskodj! Gyermekkorunk óta ismerjük egy mást.

– Furcsább dolgok is megestek már. Talán te tetszel őneki?

– Dehogy. Barátok vagyunk, semmi több. Mintha a

bátyám lenne. Jókat beszélgetünk. Sok mindenben egyezik a

véleményünk. Talán mert együtt nőttünk fel.

– Nős? – Brad felkeltette Zoe kíváncsiságát. Az egész olyan

különlegesnek hatott. Nem emlékezett arra, hogy az anyja valaha

is közeli barátságban állt volna más férfiakkal, bár sok más

asszony igen. Álmodni sem merte, hogy az édesanyja viszonyt

folytatna vala kivel, habár látta, Alex milyen igazságtalanul bánik

ve le. Zoe úgy gondolta, az apja mindenesetre megérde melné, és

Faithnek is jót tenne. Így ezt az eshetőséget is elképzelhetőnek

tartotta, ellentétben édesanyjával.

– Igen, nős. Két ikerfia van. ők jelenleg Afrikában dolgoznak.

Egykorúak Ellie–vel.

– Egyszer összeismerkedhetnénk. Na és helyesek? – Brad

mutatott képeket Faithnek. A fiai minden tekin tetben az apjukra

ütöttek.

– Azt hiszem.

– Akkor talán mégsem – felelte Zoe, azzal visszatért a saját

szobájába.

Az asszonyt meglepte, hogy a lánya mennyire ér deklődött

155

Brad iránt. Nem sokkal később, miután Zoe elment a fodrászhoz,

Faith megvette a karácsonyfát, amelyet aznap délután szállítottak

házhoz. Éppen dí szítette, amikor a férje hazaérkezett. Alex egy

ideig fi gyelte a feleségét, aztán elfordult, mivel nem különö-

sebben kötötte le a művelet. Faith a létrán egyensú lyozva

aggatta fel a színes, csillogó üveggömböket, mivel az égőkkel,

bár hosszas küzdelem árán, de már megbirkózott.

– Nem segítenél? – kérdezte a férjét reménykedve. Zoe

hazaérkezésére még órákig várnia kellett.

– Nekem úgy tűnik, egyedül is boldogulsz – felelte a férfi,

majd eltűnt a nappaliból. Utálta a fadíszítést. Az előtt Faith a

lányaival közösen vezette le eme kényes műveletet, ám ezek a

napok már örökre elmúltak. A lá nyokat többé nem kötötte le a

dolog, bár igaz, idejük sem jutott volna rá. Így Faith még közel

egy órán át küszködött a fával. Mikor elkészült, diadalittasan

vette szemügyre művét. A díszítés pompásan sikerült. Fel tett

egy karácsonyi CD–t, majd nekiállt, hogy rendet te gyen az

íróasztalán. Ekkor vette csak észre, hogy leve le érkezett. Egész

nap oda sem ült a számítógépéhez.

Szia, Fred! Lehangoló napom volt. írnom kellett. Felhívott

egy házaspár, akikkel nemrég ismerkedtem meg. A tizenöt éves

lányukat azzal gyanúsítják, hogy megölte a tizenhat éves fiukat.

Az alapján, amit eddig láttam, úgy tűnik, a lány elmebeteg. Habár

ez még nem bizonyított, mindenesetre több, mint valószínű.

Még az is lehet, hogy tárgyalás lesz az ügyből, habár remélem,

sikerül elintéznem, hogy beszámít– hatatlannak nyilvánítsák, és

a börtön helyett elmegyógyinté zetbe küldjék. A szülők teljesen

összetörtek. Micsoda tragé dia! Ez aztán karácsonyi ajándék,

mi? A fiúról készült képek láttán majd meghasadt a szívem. Ma

este találkozom a lánnyal. Éppen vizsgálják az orvosok. Ilyenkor

utálom a mun kámat. Képtelen vagyok segíteni a családon,

156

leszámítva a technikai részleteket. Bocs, ha téged is leher-

vasztottalak. Re mélem, kellemes napod van. Bizonyára jobb,

mint az enyém! Megvetted áfát? Biztosra veszem, hogy pazarul

fest. Ahogy te is. Imádtam azt a vörös kabátodat. Vagy mondtam

már? Jól áll neked a vörös. Meg a korcsolya. Később még írok.
Szeretettel: Brad.

A levél olyan szomorúságot sugárzott, hogy Faith rögtön

válaszolt rá.

Rettentően sajnálom az ügyet. Iszonyatosan hangzik. Va-

lódi rémálom, szerencsétlen szülők egyszerre vesztik el mindkét

gyermeküket. Szörnyű lehet. Sajnálom, hogy épp ilyesmi jutott

mostanra neked. Minálunk minden rendben. Áfát sikeresen

felállítottam. Egész pofás lett. Zoe sajnos fel szívódott ma.

A hatórás hajvágatása sürgetőbb kötelességnek bizonyult a

díszítésnél. Most már bármelyik percben befut hat. Rohanok,

vacsorát kell készítenem. A korcsolyázásról annyit, hogy jelenleg

jókora kék folt éktelenkedik a csípőmön. Zoe teljesen elszörnyedt,

mikor meglátta. Elmeséltem neki, hol voltam, és azt is, kivel.

Lenyűgözte a történet. Remélem, legközelebb ti is találkoztok.

Vigyázz magadra, és fel a fejjel!

Szeretettel: Fred.

Zoe éppen akkor lépett be, mikor Faith elküldte a le velet.

A frizurája remekre sikeredett, és a körmét meg a sminkjét is

megcsináltatta.

– Istenem, de jól nézel ki! – üdvözölte az asszony de rűsen.

– Kinek írtál? – kíváncsiskodott Zoe. Újdonsült fri zurájával

megszólalásig hasonlított a fiatal Faithre.

– Bradnek. Tudod, róla meséltem neked – felelte Faith lazán,

mire Zoe arcán hamiskás mosoly jelent meg.

157

– Anyu, te szerelmes vagy! – vágta rá felettébb ko moly

hangon, ám Faith rögtön hevesen tiltakozva ráz ta meg a fejét.

– A legkevésbé sem! Csak barátok vagyunk.

– Szóval viszonyod van vele? – A lánya mindenáron többet

szeretett volna belelátni a kapcsolatba, mint amennyi valójában

volt.

– Természetesen nem! Csupán a barátom. Ennyi az egész.

– Szerintem igenis beleszerettél! – erősködött Zoe. –

Látnod kéne magad, amikor róla beszélsz. Csak úgy csillog a

tekinteted!

– Már megint drogoztál, Zoe Madison?! – piszkálódott most

Faith.

– A, dehogy! Igenis igazam van. Te szerelmes vagy.

– Te pedig a legbutább ember, akit valaha láttam! – felelte az

asszony nevetve.
– Apu tud róla? Mármint a férfiról, úgy értem.

– Azt hiszem, említettem valamikor Alexnek. Nem igazán

érdekelte. Istennek hála, neki nem olyan élénk a fantáziája,

mint neked. Ahogy Bradnek sem, szerencsé re. Bakfiskoromban

persze beléestem, de úgy tizen négy évesen ki is gabalyodtam

belőle. Ennek már vagy kétszáz éve. Úgyhogy igenis tudd meg,

nem vagyok szerelmes.

– Talán annak kéne lenned – válaszolta Zoe. – Apá val elég

gyatrán alakulnak a dolgaitok. – A lány őszin te és lényegre törő

kijelentése alaposan fejbe vágta az asszonyt.

– Nem igaz! Egyébként sem szép ilyet mondanod.

– Pedig igaz. Ő sohasem beszélget veled. Nem ked ves hozzád,

és sohasem csókol, ölel meg.

– Édesapád nem szívesen mutatja ki az érzelmeit mások előtt

– vette Faith védelmébe a férjét.

– Na ne mondd! Szóval minden este felébreszted, amikor

ágyba bújsz? Hiszen már három órája alszik, mire te eljutsz

158

a hálószobáig! Anyu, nem vagyok vak! Látom, hogyan bánik

veled. Ennél sokkal jobbat érde melsz. – Zoe komolyan beszélt,

és Faitht elborzasztották a kemény szavak. Döbbenten eszmélt

rá, hogy a lá nya fiatal kora ellenére milyen tisztán látta a

helyzetet. Ettől persze nem szeretett bele Bradbe. Ennek ellenére

alaposan meglepte a felismerés, hogy Zoe milyen ke servesnek

látja a házasságukat. Ezt persze csak tetézte a tudat, hogy a lány

mennyire közeljárt az igazsághoz. Legjobban persze az fájt az

asszonynak, ahogy a lánya beszélt a házasságáról. Mintha teljes

csőd lett volna. Persze tisztában volt azzal, hogy Zoe, ahogy

néha ő maga is, kudarcként ítélte meg ezt a kapcsolatot. Faith

mégis megpróbált jó képet vágni hozzá, hogy elvisel hetővé

tegye önmaga számára.

– Nincs igazad, Zoe. Apád és én boldogan élünk együtt.

Megértjük egymást. Ez elegendő nekünk.

– Nem! – vágott vissza a lány. Zoe tudta az igazsá got, ahogy

Faith is. Az asszony mégis képtelen volt be vallani azt akár

magának, akár a lányának. Talán csak Braddel tudott őszintén

beszélni erről. – Neki elegen dő, nem neked! Hogyan élhetnél

már boldogan egy olyan férfival, aki örökké csak leteremt, és

sohasem hallgat meg? Ennél többet érdemelsz! Mindig csak az zal

foglalkozol, hogy neki jó legyen! Most végre talán akad valaki,

aki kedves hozzád, és elhagyod apát! Bár így tennél! Ellie talán

bosszankodna, de túltenné ma gát rajta. Én pedig boldog leszek,

ha te is! – Zoe egyér telművé tette az álláspontját, és nem sok

lehetőséget hagyott az anyja számára, ami nem igazán tetszett

Faithnek.

– Zoe! – Az asszony szorosan átölelte a lányt. – Hogy

mondhatsz ilyeneket az édesapádról? – Elborzasztották a lánya

szavai.

– Mert szeretlek, és azt akarom, hogy boldog légy, anyu!

Márpedig most nem vagy az. Örülök, hogy vé gül újrakezded az

159

egyetemet. Lehet, hogy éppen ott ta lálsz magadnak valakit! –

Zoe láthatóan eltökélte, hogy párt keres az édesanyjának.

– Zoe, nekem semmi szükségem már erre! Házas va gyok.

Szeretem édesapádat. Sehová sem megyek in nen.

– Pedig kéne! Talán ez a Brad nevű fickó... – A lány mindenáron

új férfit akart fogni Faithnek. Az asszonyt persze meghökkentette

az ötlet.

– Nem, Brad nem! – vágta rá rögtön. – Ő olyan, mint ha a

bátyám lenne.
– Akkor meg miről leveleztek folyton? – Zoe még mindig

kíváncsi volt a férfira.

– Erről–arról. Rólad és Ellie–ről, a fiairól, a munkájá ról, az

egyetemről. A bátyámról, Jackről. A feleségéről meg apádról.

– Eddig jól hangzik. Hogy néz ki? Hány éves?

– Magas. A szeme zöld, a haja fekete. Széles álla van.

Egyébként negyvenkilenc.

– És helyes?

– Igen, azt hiszem. Sosem gondolok rá eképpen. Szá momra

ő családtag. – Az asszony ezúttal nem beszélt teljesen őszintén.

Charlie temetésén és azóta is észre vette, milyen jóképű a férfi.

Ezt azonban nem merte be vallani a lányának. Félt, akkor végképp

elszabadulna Zoe fantáziája, és helytelen következtetéseket

vonna le.

– Van képed róla?

– Nem, nincs.

– Látod, már megint! – vágta rá Zoe diadalmas han gon.

– Mi az?!

– A tekinteted most is felcsillant, ahogy róla be szélsz. Igazam

volt! Te szerelmes vagy.

– Zoe Madison, térj észhez!

– Majd meglátod. Tudom, hogy nekem van igazam. Most

talán még nem hiszed el. De idővel el fogod!

160

– Harminckilenc éve ismerem. Talán egy kissé késő már

beléesni, nem gondolod?

– Sohasem túl késő! Talán elhagyja a feleségét!

– Talán befejezhetnéd már az ostobaságaidat végre.

Ekkor Alex lépett be a szobába, és megütközve von ta kérdőre

Faitht.

– Még mindig nincs kész a vacsora? Farkaséhes va gyok. Már

majdnem hét óra.

– Ne haragudj, Alex! Máris hozzáfogok. Gyorsan összedobok

valamit, rendben? – A férfi erre bólintott, majd hátat fordított, és

visszatért a dolgozószobájába. Zoe rosszalló tekintetet vetett az

édesanyjára, miután az ajtó bezáródott. Gyűlölte, ahogy az apja

beszélt vele.

– Megmondhatnád neki, hogy szerezzen be egy há zicselédet!

– Zoe!

– Miért nem főz ő vacsorát? Vagy még inkább elvi hetne

valahová! Soha nem visz szórakozni.

– Keményen dolgozik és fáradt. Egész héten távol volt. Ma

pedig végig az irodában gürcölt.

– Te pedig a fát állítottad! Na és kitakarítottad a szo bámat.

Egyébként köszi. Reggelit és vacsorát készítesz. Nem éppen

bonbont falsz naphosszat a tévé előtt ülve!

– Faitht megnevetette a gondolat, habár Zoe mérges te kintettel

követte őt a konyhába.

– Itthon eszel? – érdeklődött az asszony, miközben gyors

pillantást vetett a hűtőbe. Sült húst szánt vacso rára.

– Nem, elmegyek. Neked is azt kéne. – Alex nem volt

éppen szórakozós hangulatában, Faith pedig szívesen főzött

neki. Már huszonhat éve így teltek a napjai, és ez bármilyen

elfogadhatatlannak tűnt Zoe számára, ő szép lassan mégis

beletörődött. – Miért nem mentek moziba? – A lány kérdése

célba talált, hiszen Faith és a férje már hónapok óta nem néztek

161

meg egyetlen filmet sem együtt, és évente alig egyszer–kétszer

jutottak el a moziba. Alex persze egyáltalán nem találta élvezetes-

nek ezt a szokást, ráadásul általában holtfáradtan érke zett haza.

– Túl sokat aggódsz, kedvesem. Először azt képze led, titkos

kapcsolatot folytatok, most meg azt szeret néd, hogy apád vigyen

el valahová. Mi lenne, ha más sal törődnél? – Faith közben

megterített a vacsorához.

– Azzal törődöm, hogy összehozzalak Braddel! – csi lingelte

Zoe cinkos hangon, majd megölelte az édes anyját, és felvihar-

zott az emeletre. Faith rosszallóan rázta meg a fejét, miközben

betette a húst a grillsütőbe. Szórakozottan mosolyodott el. Zoe

csodás lány volt. Képtelen ötletekkel.

11.
ZOE és a barátai egész hétvégén ki–be jár káltak a házból. Faith

főzött rájuk, fizette a pizzát és a taxit, beágyazott és ruhát mosott,

segített öltözködni és hajat besütni, éjszakánként pedig sokáig

fenn maradt, a lánya hazajöttét várta. Megkönnyebbült, amikor

Zoe autó helyett vonattal ment át bulizni Connecticutba, habár

csak hajnali háromkor ért haza.

Faith állandóan a férje és a lánya között egyensúlyo zott,

hiszen a szüntelen hangzavar, rendetlenség és fe jetlenség teljesen

kiborította Alexet, és Zoéval lépten– nyomon egymásnak

ugrottak. Alex ki nem állhatta a lány beszédstílusát, öltözetét,

a barátait és a rendetlen séget, amely utánuk maradt. A lánya

ismerőseit jött– ment csavargóknak találta, a zenét pedig,

amelyet hall gattak, szennynek, ami részben igaz is volt. De Faith

már hozzászokott mindehhez, megtanulta elfogadni a tizennyolc

évesek szokásait és rigolyáit. A karácsonyi szünet folyamán

Zoe többször is kijelentette, hogy az édesanyja „eszetlen nagy

király”.

Ellie hétfőn este telefonált Sankt Moritzból. Zoe saj nos éppen
nem volt otthon, de Faith így is nagyon örült, hogy hallhatta

idősebbik lánya hangját. Eloise nagyszerűen érezte magát a

síparadicsomban. Renge teg új embert ismert meg, Geoffrey

családját pedig rendkívül kedvesnek találta. A lány boldognak

tűnt, de Faith legnagyobb megkönnyebbülésére nem őrülten

szerelmesnek. Miközben Ellie élménybeszámolóját hallgatta,

arra az elhatározásra jutott, hogy Alexnek ta lán mégis igaza volt,

és megérte az áldozat, amelyet az zal hozott, hogy elengedte a

lányát. Eloise olyan reme kül érezte magát, ahogy New Yorkban

egész biztosan nem tudta volna.

163

– Neked volt igazad – szólt Faith aznap este a férjé hez a

vacsoraasztalnál. – A lányunk istenien szórako zik Európában.

– Általában nekem van igazam – vágta rá Alex gon dolkodás

nélkül. – Ahogy a tanulmányaiddal kapcso latban is. Óriási hibát

követsz el. – Az asszony nem akart most erről beszélni. Nem

akart veszekedni, de Alex nem tágított. – Észhez tértél már

végre, Faith? – A nőnek fogalma sem volt arról, hogy a férfi

miért pont most hozakodik elő a témával, mindenesetre bosszan-

totta a dolog. Bő egy hét múlva kellett felvételiznie, és most

hirtelen elöntötte a bűntudat, amiért még mindig titkolta ezt a

férje elől.

– Nem, Alex. Három hét múlva kezdek. – Faith a sa ját pénzéből

fizette be a tandíjat. Egy évvel azelőtt el hunyt édesanyjától

örökölt egy keveset. Jack hagyaté ka ezzel szemben az utolsó

fillérig a feleségének jutott, beleértve az életbiztosítását is. Aztán

eltűnt a nővel együtt, amikor az felszívódott. Egyedül egy kis

doboz kát hagyott Faithnek, benne a férfi néhány régi, szemé lyes

tárgyával.

– Meg fogod bánni – folytatta Alex, hiába próbálta Faith

elterelni a témát. – Talán már az első félévben ki buksz.

– Tényleg nem akarok erről beszélni – felelte az asszony

nyersen. Ezután a férfi nem szólt többet a felesé géhez a

vacsoránál. Utána pedig rögtön felment olvas ni a hálószobába.

Faith lehangoltan mosogatta el az edényeket, utána pedig e–mailt

írt Bradnek.

A férfi éppen az íróasztalánál ült, amikor megkapta az üzenetet

Faithtől. Szemlátomást feldühítette, amit olvasott. A válasza

perceken belül megérkezett.

Az isten szerelmére! Mégis miről beszél a férjed? A gimiben

jobbak voltak a jegyeid, mint nekem és Jacknek. Magna cum laude

végeztél a Barnardon. Talán nem tudja, ki vagy? Engem például

164

először elhúztak az államvizsgán. Fogadok, te minden akadályt

elsőre veszel majd! Leszállhatna már ró lad! Ha legközelebb így

beszél veled, küldd el a fenébe! Én hi szek benned, Fred. Ideje,

hogy te is higgy magadban!

Szeretettel: Brad.

Faith is azonnal válaszolt:

Szerintem még mindig nem tette túl magát azon, hogy folytatom

az egyetemet. Azt reméltem, már nem bosszantja a dolog.

Eszébe jutottak Zoe szavai. Bradnek nem szólt arról, hogy

a lánya szerint beleszeretett, és ha mégsem, ak kor már éppen

ideje volna. Faith nem tudta biztosan, mit szólna erre Brad. A

lánya ötletének egyébként sem volt semmi köze a valósághoz.

Ő barátként szerette a férfit, ahogy Brad is őt. Persze egy Zoe

korabeli lány nak ezt nehéz volt megértenie. Mármint a plátói

szere lem szépségét. A lány az ő korában csakis a szerelem testi

beteljesülését tudta elfogadni lehetséges megol dásként.

Unom már, hogy Alex folyton piszkál téged – válaszolta ezúttal

Brad. – Hogy tudsz együtt élni ezzel úgy, hogy nem megy el az

életkedved?

Már megszoktam. Alex nem gondolja komolyan, ő ilyen, és

kész – vette védelmébe a férjét a következő levelében.

Mostanság persze Brad háza táján sem mentek olyan simán

a dolgok. Az ünnepek látszólag mindenkiből a legrosszabbat

hozták ki. Élén Pammel. A nő egyik par tiról a másikra libbent,

és elvárta, hogy a férje minden egyes alkalommal vele tartson.

Bradet persze lekötötte a munkája, ráadásul legkevésbé sem

165

érdekelték a fele sége társadalmi ambíciói. Már régen közölte a

nejével, jobban örült volna, ha őhelyette valamelyik barátjával

jár az estélyeire. Bizonyos alkalmakkor Pam mégis el várta, hogy

Brad kísérje el őt. Főleg a társasági idény szeptemberi kezdetén

meg karácsonykor. Az asszony koktélpartikra, bankettokra,

bálokra, gálaestekre és premierekre járt. Brad ezzel szemben

olyasmivel fog lalta el magát, ami sokkal többet jelentett neki.

A kará csony előtti héten még várt rá egy rövid tárgyalás, amit

mindennél fontosabb tartott. Ez persze jókora feszült séget keltett

a házastársak között. Pam enyhén szólva nem volt elájulva a

férjétől.

– Az isten szerelmére, mi lenne, ha egyszer a bojtár jaid

végeznék el helyetted a munkát? Mindent magad nak kell

csinálnod?! – Brad épp most közölte a nejével, hogy ez este sem

tart vele az újabb rendkívüli jelentő ségű estélyére. Előző éjszaka

ugyanis hajnali kettőig dolgozott az irodában – ezt a kifogást

kivételesen még élvezte is.

– Az ilyesmit nem hagyhatom másra, Pam, és ezt te is nagyon

jól tudod.

– De miért nem? Érdekes, én képes vagyok rá. Mert képzeld,

én is járok bíróságra! És a segédeim végzik a munka felét.

– Csakhogy te nem gyilkossággal vádolt gyerekeket próbálsz

felmentetni! Van egy kis különbség, nem gon dolod? Az én

esetemben életekről van szó.

– Őszintén szólva, igazad van, Brad. A miénkről. Elegem van

már abból, hogy rád sohasem lehet számí tani! – Az asszony

dühöngve suhogott föl–alá a férje előtt kék flitteres estélyi

ruhájában. Fenséges és tekin télyt parancsoló látványt nyújtott, és

villogó szeme minden bizonnyal a legtöbb férfit megszeppentette

volna. De nem Bradet. Ő már megszokta a neje dühro hamait.

Többé már nem gyakoroltak rá olyan hatást, mint egykor. Ennek

ellenére Pam néha még mindig fé lelmetesen viselkedett.

166

– Azt hittem, ezt már évekkel ezelőtt megbeszéltük – válaszolta

a férfi bőszülten.

– Megígérted, hogy legalább néhány eseményen részt veszel

majd velem, főként, ha azok fontosak a számomra!

– De nem akkor, ha éppen tárgyalásra készülök. Egyszerűen

nem megy és kész. – Brad szilárdan kitar tott. Pam pedig már

régóta próbálta megfélemlíteni a férjét.

– Mi az ördögért nem?! Na és a vérző szívű kis barát– nőcskéd?

Ő talán nem várja el tőled, hogy időnként elvidd valahová? –

Bradet zavarba ejtették a neje sza vai.

– Mi a fene... Mégis miről beszélsz? – kérdezte döb benten. A

szeme gombostűnyire szűkült.

– A minap megtaláltam a levelet, amelyet neki írtál. Hogy

milyen nemes lélek, meg hogy templomba mentél vele! Ugyan

mióta lettél vallásos? Ki ez, valami apáca?

– Jobbat kérdezek: te minek képzeled magad?! Hogy mersz

kutakodni a számítógépemen? Ez aztán szép dolog, mond-

hatom!

– Nyitva hagytad, amíg a garázsban szöszmötöltél. Szóval mi

van köztetek?

– Régi barátom, még gyerekkoromból. A bátyja, Jack a legjobb

barátom volt. O a húga, Faith. És barátok va gyunk. Semmi több.

Nem tartozom neked se magyará zattal, se bocsánatkéréssel. New

Yorkban együtt vacso ráztunk, és igen, templomba is elmentem

vele.

– Szánalmas. Szóval lefekszel vele? – vágta Pam a férjéhez. Ők

már évek óta nem szeretkeztek, Brad szempontjából leginkább

ezekből a veszekedésekből kifolyólag. A férfi biztosra vette,

hogy a felesége már többször megcsalta az évek folyamán. De

elég bölcs volt ahhoz, hogy többé ne firtassa ezt. És már egyéb-

ként sem érdekelte.

– Nem, nem fekszem le vele, habár az sem tartozna rád. Én

167

sem kérdezősködöm a te életed felől! – Hallga tólagos meg-

egyezéssel nem kezdeményezte már egyi kük sem hosszú

idő óta, hogy szeretkezzenek. Brad már nem volt szerelmes a

nejébe. Így mintha egy gép pel feküdt volna le. Pamet eltöltötte a
nagyravágyás és a törekvés. Egy idő után Brad már úgy érezte,

egy szá mítógéppel szerelmeskedik. És erre képtelen lett volna.

Inkább a magányt választotta, habár a felesége meg volt győződve

arról, hogy megcsalja őt. Amilyen tüzes volt a férje annak idején,

képtelen volt elhinni, hogy meg tud lenni szex nélkül. Ám ez is

egyike volt az ál dozatoknak, amelyekről Brad Faithnek beszélt.

De a nejét nem állt szándékában beavatni mindebbe.

Az asszonyt ennek ellenére megdöbbentették a sza vai. A férje

tekintete különös, rég nem látott fényben játszott.

– Szerelmes vagy belé?

– Természetesen nem! A barátom, semmi több. Kis gyermek-

korom óta ismerem.

– Ha nem feküdtél le vele, mégis elkísérted a temp lomba,

bármibe lefogadom, hogy szereted.

– Hát te igazán nem tudsz mást elképzelni? Képtelen vagy

elfogadni, hogy barátság is létezhet közöttünk? Ez persze nem

magyarázza meg, miért kutakodtál a gépemben. Én nem termék

ilyet a tiéddel.

– Ne haragudj. Véletlenül vettem észre a levelet, még

a képernyőn volt. – Brad arra gondolt, vajon írt–e bár mi

kellemetlent a feleségéről. Bár mivel Pam ezt nem tette szóvá,

valószínűleg nem. – Szerencsétlen egy nő személy lehet, ha a fél

életét a templomban tölti.

– Semmi közöd ahhoz, mit csinál és mit nem! Térjünk vissza

az eredeti témánkhoz. Nem tudlak elkísérni, mert dolgoznom

kell. Őszintén szólva, mindezek után kedvem sincs elmenni

veled bárhová. Úgyhogy találj magadnak másik balekot. Épp

elég fickót ismersz. Fogj egy olyat, aki hajlandó minden este

168

partikra mászkálni veled. Mert én nem. – Azzal a férfi bevágta

az ajtót, és visszatért a dolgozószobájába. Eredetileg csak egy

aktá ért ugrott haza, meg hogy bekapjon valamit. Amikor le-

ült az asztalához, azon kapta magát, hogy remeg. Sért ve érezte

magát attól, ahogy a neje Faithről beszélt, és hogy beleolvasott a

leveleibe. Faithnek semmi köze nem volt Pamhez, és Brad úgy

érezte, semmi rosszat nem tett. Feldühítette, amivel a felesége

meggyanúsí totta, hogy megcsalja őt, és beleszeretett Faithbe.

Pedig erről szó sem volt. Közel negyven éve ápolták szent és

sérthetetlen barátságukat. Erről Pam persze mit sem tu dott.

Számára nem létezett ez a fogalom.

A férfi fél órával később viharzott be az irodája ajta ján. Kínzó

gyomorgörcs és fejfájás gyötörte. Az egész földkerekségen

legjobban a felesége tudta kihozni őt a sodrából. Az asszonynak

ez volt a mániája. Makacs, érthetetlen és kötözködő jellem volt.

Ha Brad hagyta, akár órákig is elveszekedett vele. Még akkor is

dühítet te a dolog, amikor visszaért a munkahelyére, ezért úgy

döntött, felhívja Faitht.

Az asszony éppen egyedül volt otthon, mivel Alex üzleti

vacsorára ment. Meglepte és egyúttal örömmel töltötte el, hogy

újra hallhatta a barátja hangját. A férfi rögtön megnyugodott,

amint szóba elegyedtek.

– Bocs a zavarásért! – kért elnézést Brad, és Faith egyből

megérezte, mennyire feszült.

– Minden rendben? – kérdezte aggódva, és ezzel végre

mosolyt csalt a férfi meggyötört arcára. Brad Faithben mindent

megtalált, amit Pamben nem. Ked ves volt, érzékeny, figyelmes,

jólelkű és gondoskodó.

– Csak fáradt vagyok, és egy kicsit lehangolt. Rossz napom

volt. Na és a tied? – A férfi bűntudatot érzett, amiért a nőt

terhelte a bánatával, főleg Pam miatt. Mégis boldogan sírta ki

magát Faith vállán. Évek óta hiányzott az efféle támogatás és

169

szeretet az életéből, ha egyáltalán megvolt valaha. Az elmúlt két

hónapban vi szont az asszonyra bármikor számíthatott.

– Tűrhető. Alex és Zoe elmentek, persze nem együtt. Éppen

a mégoly ritka csöndes és magányos estéim egyikét élveztem.

Mostanában úgy érzem magam, mintha legalábbis egy szállodát

vezetnék. Örökké csak mosok, rendet rakok és gyertyákat oltok,

miközben csak reménykedni tudok, hogy nem gyullad fel a ház.

Azért örülök a lányomnak. Mesélj a rossz napodról. Mi történt?

– A mai tárgyaláson elutasították a beadványomat, amelyre

rendkívüli szükségem lett volna. Még nem ál lok készen, és össze

kell szednem még néhány tanút, különben a srácnak lőttek. A

titkárnőm persze beteg lett, ami az őrületbe kerget. Ráadásul

amikor hazaug rottam vacsorázni, összevesztem Pammel. Nem

nagy ügy. Csak kipattant a felgyülemlett feszültség.

– Min veszekedtetek? – Faith mindig meghallgatta Bradet, aki

hálás volt ezért.

– Azt várja tőlem, hogy ezerszám járjak az ostoba es télyeire.

Ő naponta kettőre–háromra is ellátogat, ne kem viszont se

kedvem, se időm játszani a királyt. Na gyon jól tudja, mennyire

utálom az ilyesmit, ráadásul még ha el is kísérem, érkezés

után rögtön felszívódik. Csak azért kellek neki, hogy legyen

kivel megjelennie. De nekem nincs időm efféle hülyeségekre.

Teljesen le kötnek a tárgyalások vagy az előkészületek. A srácok-

nak szükségük van rám.

– Na és meghátrált? – kérdezte Faith, mire a férfi mély

lélegzetet vett, és csak azután folytatta. Egészen lenyugodott

most, hogy beszámolt az asszonynak a történésekről.

– Végül is igen – válaszolta, ám hirtelen újra ideges ség lett

rajta úrrá. Nem tudta eldönteni, elmondja–e Faithnek a többit

is, vagy sem. Végtére semmi kivet nivalót sem látott ebben. – A

minap elolvasta az egyik levelemet, ami nagyon feldühített.

– Nem hibáztatlak. – Faith is utálta az effajta birtok háborítást.

170

Rendkívül fontos volt számára a magánéle te, és nem szerette, ha

bárki beleolvas a leveleibe, főleg a Bradnek írottakba. Ez alól a

lányai sem képeztek ki vételt.

– Voltaképpen azt az e–mailt éppen neked címeztem. Azt

hiszem, abban köszöntem meg a New Yorkban kettesben eltöltött

időt. Nem volt benne semmi olyas mi, ami miatt szégyenkeznem

kéne. Egyszerűen csak feldühített a dolog. – A férfi hirtelen el-

nevette magát. – Szerinte beléd szerettem! Szegény nem tudja,

mit be szél.

Faith erre elmosolyodott.

– Zoe a minap éppen ugyanezzel nyaggatott. Ponto sabban

szólva érdeklődött. Mindenáron meg akarta tudni, nincs–e

viszonyunk egymással.

– És mit válaszoltál?

– Hogy nincs. Szegény nagyon csalódott volt. Erre azt felelte,

bárcsak lenne. Szerinte megérdemelném, ahogy Alex is, azok

után, ahogy velem bánik. Igencsak meglepett ezt az ő szájából

hallanom.

– Pedig igaza van. A férjed egy fűszálat sem tesz ar rébb a

kedvedért. Sohasem visz el vacsorázni, vagy moziba. Nekem

úgy tűnik, ő állandóan csak dolgozik, alszik, és panaszkodik...

ahogy én is! – tette hozzá ne vetve. – Ezek szerint talán Pamnek

is viszonyt kéne kezdenie. Bár ha belegondolok, az ő esetében

ez talán már meg is történt.

– Komolyan beszélsz? – kérdezte Faith döbbenten. A férfi

nem beszélt arról, hogy már régen nem feküdt le a feleségével.

Bizonyos dolgokat még neki sem árult el.

– Még nem kérdeztem. Azt hiszem, többé már nem érdekel.

– Brad nem akart több szót fecsérelni a témára, de Faith így is

pontosan értette, mire gondol. Ennek el lenére meglepte a dolog.

Nehezen tudta elképzelni, hogy a férfi lemondjon ilyesmiről.

Habár sosem lehet tudni, mi folyik mások hálószobájában.

171

– Akárhogy is, amit teszek, az nem tartozik a feleségemre. A

rágalma ira pedig végképp semmi szükségem. – Brad meg akarta

védelmezni Faitht, így inkább nem tért ki arra, amit a felesége

a templomról mondott. Tudta, ez mély ségesen megbántaná

az asszonyt. – Ne haragudj, hogy egyre csak panaszkodom

neked, Fred. De annyira fá radt vagyok. És a nejem végletesen

felbosszantott.

Brad hálás volt az asszonynak a megértéséért, és még

beszélgettek egy ideig, mielőtt visszatért félbeha gyott mun-

kájához.

Faith szintén örült, hogy a férfi kiengedte a fáradt gőzt. Mint

rendesen, mindketten könnyebb szívvel tet ték le a kagylót. A nő

felment az emeletre, és forró für dőt vett, mielőtt ágyba bújt. A

férfi pedig hosszú perce kig bámult maga elé, és egyre csak az

asszony járt a fejében.

Különösnek találta, hogy Pam épp akkor gyanúsítot ta meg őt,

amikor Zoe is rákérdezett a dologra az édes anyjánál. Ráadásul

mindketten azt vélték észrevenni, hogy ők ketten szerelmesek

egymásba. Pedig ő nyil vánvalóvá tette Pam számára, hogy erről

szó sem volt, egyikük részéről sem. A kezdetek óta kizárólag

barát ság fűzte őket egymáshoz. Attól, hogy élvezte Faith

társaságát, még nem változott semmi. Számára a nő még mindig

ugyanaz a kislány maradt, akinek segített fára mászni és zöldre

pingálta a haját. Vagy talán nem? Brad hirtelen arra gondolt,

mennyire sokat jelentett számára Faith, és milyen bensőségessé

vált a viszo nyuk az elmúlt két hónap során. Ahogy erre gondolt,

felidéződött benne az asszony képe, ahogy a Rockefel ler

Centeméi korcsolyáztak és ahogy gyertyát gyújtot tak a Szent

Patrick–székesegyházban... életében nem látott szebb arcot. Az

imádkozó nő megkapó látványt nyújtott.

Hirtelen arra gondolt, a felesége talán rátapintott a lényegre...

vagy legalábbis közel járt az igazsághoz. Fáradt mosollyal rázta

172

meg a fejét. Furcsaságokon járt az esze. Hiszen nem szeretett

bele Faithbe. Bármeny nyire bűbájos lány volt is, és bármilyen

gyönyörű asszonnyá érett, még mindig csupán a barátja volt, és

semmi több.

Ezenközben New Yorkban Faith a kádban ülve ugyanezen

töprengett. És éppen arra a következtetésre jutott, mint a férfi.

Zoe és Pam ostobaságot beszélnek. Brad meg ő nem szerettek

egymásba, bizonygatta ma gának.

Barátok voltak, mi több, testvérek. Így is mindent megkaptak

egymástól, amire vágytak, amire szüksé gük lehetett. Barátság

és semmi több, ismételgette ma gában egyre Faith. Egyébként is,

bármi több az egészet végérvényesen tönkretehette volna. Ezt

pedig minden áron el akarta kerülni.

12.
A VESZEKEDÉS másnapjának reggelén Brad éppen útban volt

a munkahelye felé. Amikor elha ladt a Szűz Mária–székesegy-

ház mellett, hirtelen tá madt egy ötlete. Mivel kilenckor

találkozója volt, nem maradt ideje arra, amit kigondolt, így

üzenetet hagyott a titkárnőjének, aki megígérte, hogy megszerzi

számára az információt, amelyet kért. Egy óra múlva Brad ép pen

az államügyésszel tárgyalt, amikor a titkárnője egy papírt tett az

asztalára. A férfi bólintott egyet köszönet képpen. Tizenegykor

távozott, hogy elintézze az ügyét. Tovább tartott, mint gondolta,

de egyre így is visszaért.

Üzenetet mellékelt Faithnek a kis dobozhoz, amelyet a

titkárnője rövidesen fel is adott New Yorkba. Leg alább egy

ajándékkal időben elkészült. Most már csak el kellett ugrania a

Tiffanyhoz a többiért, amit másnap ra tervezett.

Faith és a családja hagyományosan ugyanúgy töltött minden

karácsonyt. Az ünnep előestéjén kötetlen va csorát rendeztek.

Aztán az asszony elment az éjféli mi sére, általában egyedül,

hacsak Zoét nem tudta rábe szélni. Másnap este pedig egy
ünnepélyesebb étkezést tartottak. Karácsony reggelén bontották

ki az ajándé kokat, aztán egész nap otthon maradtak és apró–

cseprő semmiségekkel foglalták el magukat. Amíg a lányok

kisebbek voltak, minden izgalmasabban alakult, de az ünnep

szentsége máig megmaradt, és még mindig so kat jelentett

mindőjük számára.

Karácsony reggel felhívták Ellie–t Svájcban. Európá ban ekkor

már este volt, és a lány egészen elérzékenyült, amikor meg-

hallotta családtagjai hangját. Elő ször karácsonyozott nélkülük,

és ez nehezebbnek bizo nyult, mint amire számított, bár Sankt

Moritzban mindenki kedves volt hozzá.

174

– Hiányzol, édesem – szólalt meg Faith, amikor meg kapta a

kagylót.

– Mi lenne, ha elseje után meglátogatnál Londonban, anyu? –

kérdezte Eloise. Hallhatóan túláradt benne a honvágy.

– Sajnos nem megy, drágám. Akkor kezdem az isko lát. Most

már ki kell vámom az első szünetet. Mi lenne, ha hazautaznál a

hosszú hétvégére?

– Nem tudtam, hogy végül a tanulás mellett döntöt tél –

válaszolta a lány csalódottan. Ez megerősítette Alex jóslatát, mi-

szerint a felesége újdonsült elfoglaltsá ga ütközik majd a családi

ügyekkel. Faithnek azonban nem jutott ideje szólni Ellie–nek,

amióta beiratkozott. Amikor legutoljára beszéltek, egyedül a lány

svájci utazása volt a téma, és az asszony teljesen megfeledke zett

arról, hogy közölje a hírt.

– Két hét múlva kezdek – mondta Faith. Gratuláció ra számított,

ehelyett azonban Eloise dühödten fogad ta a hírt.

– Ez igazán nem szép dolog apával szemben – felel te rosszalló

hangon, amivel megbántotta az édesanyját. Nehezére esett erről

beszélnie, miközben Alex mellett állt. Ráadásul jól tudta, hogy

Zoét felbosszantja a nővé re válasza. Újabb kutyaszorító.

– Sokat beszélgettünk erről, és édesapád megbékélt a

döntésemmel – válaszolta Faith a lehető legnyugod tabb hangon.

Félt, hogy a karácsonyt éppúgy tönkrete szik a tervei, ahogy az

hálaadáskor történt. Minél előbb el akarta terelni a témáról a

szót. – Ennél sokkal fonto sabb: te hogy érzed magad, kicsim?

Jól szórakozol?

– Mindannyian nagyon hiányoztok. Remekül vagyok, de azért

kínoz a honvágy. Jobban, mint képzel tem. Ma este hatalmas

buliba vagyunk hivatalosak, utána pedig vadvízi evezésre

megyünk. Kicsit félek tő le, de azért alig várom!

– Vigyázz magadra – szólt közbe az édesanyja aggód va.

– Ne csinálj semmi ostobaságot! – Még mindig épp annyira

175

óvta a lányait, mint amikor még kicsik voltak. Hiába nőttek

fel, az édesanyjuk maradt. Ezután átadta a kagylót Zoénak, és

a két testvér hosszan beszélt egy mással. Faith megnyugodva

hallotta, hogy végre kibé kültek. Zoe többször is kifejezésre

juttatta, mennyire hi ányzik neki a nővére. Alex beszélt utoljára,

és bármily keveset szólt is, a szavaiból és a hanghordozásából

kide rült, mennyire közel áll Eloise a szívéhez. Mikor letette a

kagylót, mindhármukon keserédes érzés lett úrrá.

– Olyan furcsa nélküle – szólalt meg Zoe szomorúan, majd

az édesanyjához fordult. – Meglátogathatom Londonban, ha

szünetem lesz?

– Az nagyszerű lenne – válaszolta Faith mosolyog va. – És

ha akkor én is szünetet kapok, veled tarthat nék. Ha nem, akkor

menj csak nyugodtan egyedül, én majd máskor látogatom meg.

– Nevetséges, hogy szünetekhez vagy kötve, Faith. Bármikor

tudnod kéne időt szakítani arra, hogy meglá togasd a lányodat.

Látod, éppen erről beszéltem – mond ta Alex, majd hátat fordított,

és kiment a szobából. Faith egyetlen szóval sem válaszolt.

Reménykedett, hogy sike resen egyensúlyoz majd az otthoni

teendők és az iskolai kötelezettségei között. Komoly kihívás

lesz, annyi szent.

Aznap este a tervek szerint hármasban vacsoráztak. Faith

kacsát sütött, egy barátnőjétől kapott recept szerint. A pecsenye

fölségesre sikeredett. Étkezés után Zoe el ment otthonról. Alex

egy ideig még az asztalnál maradt, és meg is próbált szóba

elegyedni a feleségével, azonban egyiküknek sem volt túl

sok mondanivalója. Kettőjük között oly sokáig uralkodott a

némaság, hogy most már rettentően nehezükre esett megtörni a

hallgatást.

– Este mész templomba? – kérdezte Alex, miközben Faith

eloltotta a gyertyákat, és nekiállt leszedni az asztalt.

– Úgy terveztem, elmegyek az éjféli misére. – Ahogy évek

176

óta. – Elkísérsz? – A férfi mindig nemet mondott, de Faith mégis

újra és újra felajánlotta. Zoe azt ígérte, a templomnál találkozik

édesanyjával, ha jut ideje rá. Faith nem is erőltette tovább vele a

dolgot. A Park Avenue–n fekvő Szent Ignácba készült.

– Nem, kösz – utasította vissza Alex az ajánlatot, majd felment

az emeletre, és olvasni kezdett. Manap ság már karácsony este

sem gyúlt fel a láng közöttük.

Faith tizenegy órakor már a szobájában szöszmötölt, amikor

legnagyobb meglepetésére megcsörrent a tele fon. Brad kereste.

A nyugati parton nyolc óra múlt.

– Boldog karácsonyt, Fred! – A férfi hangja melegsé-

get és kedvességet sugárzott, de Faith a szomorúságot is fel

vélte fedezni benne. Az ünnep nehéz alkalom volt számukra.

Visszaemlékeztek mindarra, amit elveszí tettek, amire egykor

vágytak, és az álmaikra, melyek beteljesületlenül maradtak.

– Köszönöm, Brad! Viszont.

– Megkaptad az ajándékomat? – Már napok óta nem beszéltek,

és a levelezésük is rövid üzenetváltásokra korlátozódott.

Mindkettőjük rendkívül elfoglalt volt az ünnepek előtt.

– Igen – felelte a nő mosolyogva. A karácsonyi cso-

magolópapírba bújtatott doboz ott állt az asztalán. Expressz

küldeményként érkezett, és Faith karácsony reggelén tervezte

kibontani, a többi ajándékkal együtt. Az asszony egy sorozat

bőrkötésű, jogi témájú könyvet küldött a férfinak, amelyet szemet

gyönyörködtetően csomagolt be. – Itt van előttem. Holnapra

tartogattam.

– Éppen ezért hívtalak – felelte Brad, hallhatóan elé gedetten.

– Biztos akartam lenni abban, hogy még ma este kibontod.

– Komolyan gondolod?

– Teljesen. Mi lenne, ha most bontanád ki? – A férfi hangja

izgatottan csengett, és a buzgóság mosolyt csalt Faith ajkára.

– Imádom a meglepetéseket. Ez olyan izgis! Te meg kaptad,

177

amit küldtem? – kérdezett vissza, miközben óvatosan lefejtette

a papírcsomagolást, és maga elé húzta az apró fehér dobozt.

El nem tudta képzelni, mit rejthetett. A külseje semmiről sem

árulkodott.

– Én is holnap szándékoztam felnyitni. De azt akar tam,

hogy te még ma megkapd a tiédet. Gyerünk, nyisd már ki,

Fred! – Az asszony óvatosan nyitotta fel a dobozt, és amikor

meglátta az ajándékát, örömében apró sikoly hagyta el az ajkát.

Brad csodálatos antik rózsafüzérrel lepte meg, melyet egy

kegytárgyboltban vásárolt. Az üdvözlégyek citrinkövekből,

míg a miatyánkok és a kereszt smaragdból készültek, az utóbbi

a hegyén apró rubinok kal. A rózsafüzért szemlátomást hosszú

ideje őrizték ag gódó, gondos kezek. A nő még soha életében nem

látott ehhez foghatót. Brad nagyon megörült, amikor ráakadt, és

remélte, hogy Faith számára is sokat jelent majd.

– Az eladó szerint Itáliából származik, és legalább százéves.

Azt mondta, áldott darab. Szeretném, ha ma este magaddal

vinnéd a templomba, Fred – tette hozzá a férfi elérzékenyült

hangon, miközben a szeme könny be lábadt. Sokáig képtelen

volt újra megszólalni. – Fred... itt vagy, Fred?

– Nem tudom, mit is mondhatnék. Életemben nem láttam még

ilyen csodát. Teljes szívemből köszönöm neked! A misére egész

biztosan elviszem magammal. Imádkozom majd érted – mondta

mosolyogva. Mo dern külseje ellenére Faith a lelke mélyén

vonzódott a régimódi dolgokhoz. Klasszikus értékrend szerint

élt, mélységesen tisztelte a családját és az egyházat. – Gyújtok

egy gyertyát érted. És Jackért.

– Talán én is gyújtok majd egyet érted.

– Elmész a misére? – kérdezte a nő meglepetten. Er re nem

gondolt.

– Eszembe jutott. Úgysincs más dolgom. Hamarosan együtt

vacsorázunk néhány barátunkkal. Pam apja is eljön. De tizenegyre

178

bőven végzünk. Gondoltam, szép lenne. – Brad arra gondolt, a

Szent Domonkos–temp lomba látogat el. Tudta, hogy ott Faith

kedvenc szent jének, Júdás Tádénak is állítottak oltárt. A férfi

akkor érdeklődött utána ennek, amikor a rózsafüzért vette meg

Faithnek. – Van itt a közelben egy templom, ahol Júdás Tádénak

is van oltára. Ha elmegyek, gyújtok egy gyertyát érted.

– Hihetetlen, hogy ilyen szépet vettél nekem – vála szolta Faith.

A rózsafüzérnek simogatóan finom tapin tása volt, és az összes

követ aranyba foglalták. Egy ap ró szaténerszényt is kapott hozzá,

hogy abba rejtve hordhassa a retiküljében. Még soha életében

nem látott ilyen szép darabot. – Azt hiszem, a fából faragott régi

olvasómat ezennel lecserélem erre – tette hozzá. Ez az ajándék

mindennél többet jelentett számára.

Ezután még néhány percig beszélgettek. A férfi saj nos csak

üzenetet tudott hagyni a fiainak. Az állatmen helyhez nem

tartozott közvetlen vonal. A fiúk pedig nyilván nem jutottak

telefonhoz a postaállomáson, kü lönben ők hívták volna fel az

apjukat. Ez persze csak tovább nehezítette az ünnepet a férfi

számára, amelyet a Pam és közte lezajlott veszekedés keltette

feszültség már kellően beárnyékolt. Manapság már a saját házá-

ban is idegennek érezte magát. Mint minden évben, a felesége

idén is csupa olyan vendéget hívott, akiket ő vagy alig, vagy

egyáltalán nem ismert. Ráadásul Pam édesapja előszeretettel

sajátította ki a beszélgetéseket, amelyek a végén örökké csakis

őkörülötte foroghattak.

– Örülök, hogy ma este legalább nem dolgozol – mondta Faith.

A rózsafüzért még mindig a kezében szorongatta. Így közelebb

érezte magához a férfit.

– Arra jutottam, hogy jobb lesz, ha most itthon mara dok és

szerzek magamnak néhány jó pontot a felesé gemnél, mielőtt

még kitör a nyílt háború. – Ez utóbbit

Brad mindenképpen el akarta kerülni, és Faith megér tette az

indokait. Az asszony tudta, hogy a rákövetke ző este Pam újabb

179

szmokingos vacsorát ad. – Tudod, szerintem a nejem előző

életében valami klasszikus ze nészhez mehetett feleségül, vagy

talán inkább egy kar mesterhez. Folyton szmokingba, ha nem

épp frakkba akar bújtatni mindenkit. Valljuk be, ehhez nem

igazán fűlik a fogam. – A férfi leginkább viseltes farmerban,

kötött pulcsiban és túrabakancsban érezte jól magát, bár az

öltöny is rendkívül jól állt neki, amint azt Faith New Yorkban

tapasztalhatta. – Este gondolok majd rád, amikor a templomban

leszel.

– Végig a kezemben tartom majd ezt a gyönyörű ró zsafüzért,

és rád gondolok. – Kapcsolatuk oly bensősé gessé vált, hogy már

alig volt szükségük szavakra.

Pár perccel később, amikor az órájára pillantott, Faith szólt,

hogy ha nem indul időben, nem kap helyet a templomban. Az

éjféli misét általában sokan látogat ták, így legtöbbször meg-

teltek a padsorok. Ráadásul a férfinak is vissza kellett térnie a

családjához.

– Még egyszer köszönöm a csodálatos ajándékot! Ennél

szebbet biztosan nem kapok!

– Boldog karácsonyt, Fred! Örülök, hogy tetszik. Kö szönet

mindenért, amit az elmúlt két hónapban tőled kaptam.

– Neked is – válaszolta a nő kedves hangon, majd le tette a

kagylót. Átment a férjéhez, hogy elbúcsúzzon tőle, de Alex már

elaludt a karosszékében, olvasás köz ben. Nem sokkal később

Faith felöltötte vörös kabátját, kisétált a bejárati ajtón, és fogott

egy taxit.

Eközben San Franciscóban Brad erőt vett magán, és elvegyült

a társaságban. Megpróbált minél több ven déggel szóba el-

egyedni. Sötét blézert és nadrágot viselt, ahogy az apósa is. A

karácsony esti parti általában kö tetlen jelleggel zajlott, habár a

legtöbb férfi nyakkendőt kötött, Pam pedig vörös selyemruhát

és magas sarkú, aranyszínű szandált viselt. Fenséges, előkelő

és sugárzó látványt nyújtott. Szép nő volt, ennek ellenére vala-

180

hányszor Brad ránézett, csak azt látta, akivé lett. Kemé nyebbé,

erősebbé, határozottabbá vált, mint a férfi vala ha képzelte volna.

Karácsonyra gyémánt berakású arany nyakláncot vásárolt neki,

hozzá illő karkötővel és fülbevalóval. Tudta, hogy a neje sűrűn

viseli majd az ékszereket. Az effélét szerette. Bradnek azonban

sokkal többet jelentett a rózsafüzér, amelyet Faithnek küldött. És

sokkal többet jelentett az asszonynak is.

A társaság már asztalhoz ült, mire New Yorkban el kezdődött

a mise. Hagyományos angol vacsorát fo gyasztottak: marhasültet

yorkshire–i pudinggal, desszertnek pedig szilvakompótot. A

férfi gondolatai azonban messze elkalandoztak, miközben az

apósa kö szöntőt mondott a Napa–völgyben termett borral. Egy re

csak Faitht látta maga előtt, ahogy a templomban tér del, miként

korábban a Szent Patrick–székesegyházban.

– Kissé szórakozott vagy ma – szólt hozzá Pam, mi kor felálltak

az asztaltól. – Jól vagy?

– Csak az egyik ügyemen jár az eszem – válaszolta a férje

kifejezéstelen arccal, amikor a tekintetük talál kozott.

– Vagy inkább a New York–i barátnődön? – kérdezett vissza

az asszony. Jobban ismerte a férjét, mint ahogy az feltételezte.

– Ma este is írtál neki? – tudakolta. Mint a zsákmányt üldöző

vadász. A férfi megrázta a fejét. Nem írt neki: inkább felhívta.

– Ne képzelj többet bele, mint ami, Pam. Régi bará tom,

ennyi.

– Jól ismerlek. Javíthatatlanul romantikus vagy, Brad. Éppen

az ilyen esetekben szoktál szívvel–lélekkel el merülni. Főként,

ha tényleg reménytelen.

– Ne légy ostoba! – próbálta a férfi elhessegetni Pam szavait.

Ám ezúttal azok különösen igaznak hangzot tak. Már sok évvel

ezelőtt is javíthatatlanul romantikus volt, amikor a feleségét

megismerte. Ám ezt a vonást a neje azóta már rég kiölte belőle.

Vagy legalábbis Brad így gondolta. Nem hitte el, amit Pam a

Faith iránti ér zéseiről mondott. Ennél okosabb volt. A felesége

181

csu pán a családi fészkét védelmezte. Az asszony világo san

akarta látni, hogy még mindig birtokolja–e a férfit, akár kellettek

egymásnak, akár nem.

A vendégeik tizenegyre mind távoztak, és Pam apját is haza-

vitte a sofőrje. Éjszakánként a férfi már nem szí vesen vezetett.

Miközben Pammel felmentek az eme letre, Brad az órájára

pillantott.

– Talán sürgős randevúd van? – csapott le rögtön Pam az

alkalomra. Újabban folyton kérdőre vonta, ha bár a férfi többször

is flörtölni látta őt az este folyamán. Pam nem zavartatta magát a

férje előtt, nyugodtan szá jon csókolt másokat. Bármit megenge-

dett magának, függetlenül attól, amit Faithről mondott.

– Ha tényleg érdekel – felelte Brad lazán –, azt ter veztem,

hogy éjféli misére megyek.

– Ó, istenem! Hát nem szeretőd van: simán csak megőrültél!

Mégis mi a halálért mennél te templomba?

– Szép dolognak tartom – válaszolta erre a férfi. El engedte

a füle mellett a neje szavait, és nehezen bár, de megőrizte a

nyugalmát.

– Rá ne pörögj nekem itt a vallásra, Brad! Egy másik nőt még

képes vagyok elviselni. De egy szentfazekat soha. Ez már tényleg

túl sok! – Brad elmosolyodott, ahogy arra gondolt, mit szólna

Pam, ha megtudná, hogy Faithnek rózsafüzért vett karácsonyra.

Ez persze kellően vallásos ajándék volt, de nem ez volt a lényeg,

hanem hogy mennyit jelentett a nő számára.

– Szép szokás, és a fiaim is annyira hiányoznak – val lotta be a

férfi. Az ünnepek magányosan teltek az idén. Ilyenkor általában

egyedül a fiaira támaszkodhatott. A felesége apjával és barátaival

elköltött vacsora kese rű kenyér volt a számára, de azért lenyelte

a falatot. Az évek során megtanult jó képet vágni hozzá.

– Nekem is, de azért még nem rohanok a templom ba! Másképp

is meg lehet birkózni a hiányukkal – válaszolta Pam, miközben

lerúgta a topánkáját, és a to alettasztalra ejtette a fülbevalót.

182
– Ebben sem hasonlítunk – felelte Brad, majd kilé pett a

hálószobából, és lement a földszintre. Nem kel lett neki a

felesége beleegyezése ahhoz, hogy templom ba menjen. – Egy

óra múlva jövök – szólt fel még az emeletre, miközben felvette

a kabátját. Erre a felesége mezítláb, félig ruhátlanul lépett ki a

szobája ajtaján.

– Előre szólj, ha papnak állnál! – mondta.

– Ne aggódj, fogok – felelte mosolyogva a férfi. – Egyelőre

ez a veszély nem fenyeget. Ez csak egy kará csony esti mise.

Egyébként boldog karácsonyt! – Egy ideig még ott állt az elő-

szobában, az emeletet fürkész te. Valójában elszomorította, hogy

már jó ideje semmit sem érzett a felesége iránt, ahogy az sem

őiránta.

– Köszi, Brad. Neked is – válaszolta a neje, majd el tűnt az

ajtaja mögött.

A férfi a garázshoz ment, és a terepjárójával a Szent

Domonkoshoz hajtott. A jókora, gótikus stílusú templom fő-

hajójának két oldalán végig mikulásvirággal ékesített fenyőfák

sorakoztak, és a templomot gyertyafény világí totta be. Brad

először Júdás Tádé oltárához lépett, és gyújtott egy gyertyát

Faithért meg egyet Jackért. Ezután letérdelt, és pár pillanatig így

maradt. Nem tudta bizto san, milyen imát kéne mormolnia, azt

sem, hogyan. Ezért csak minden jót kívánt az asszonynak és régi

barát jának, miközben rájuk gondolt. És hálát adott, amiért va-

lami láthatatlan erő újra az útjába sodorta Faitht.

A szertartás alatt a hátsó sorok egyikében foglalt he lyet.

Lenyűgözte a mise szépsége és pompája. Amikor a végén el-

énekelték a Csendes éjt, könnyek csorogtak végig az arcán. Nem

igazán tudta, miért vagy kiért sírt. Egyszerűen csak elérzékenyült.

A szívét nyugalom, bé ke és öröm töltötte el. A hazaúton végig

mosolygott az autóban, és egy különös pillanatig úgy érezte,

Jack is ott ül mellette.

183
13.
KARÁCSONY reggelén Zoe, Faith és Alex átadták egymásnak

az ajándékokat. A lány egy elegáns bőr hátitáskát vett az édes-

anyjának, hogy legyen miben hordania a könyveit az iskolába.

Az asszony egy hosszú gyapjúsálat is kapott tőle, amelyben vagy

húsz évvel fiatalabbnak tűnt. Alex egy káprázatos arany karkötőt

vá sárolt Cartier–nál a feleségének, aki egy új öltönnyel és néhány

inggel meg nyakkendővel lepte meg a férjét. Faith a lányának

kis briliáns fülbevalót vásárolt. Az ajándékok kivétel nélkül

remekül célba találtak. A va csora békében, eseménytelenül telt,

bár mindannyian megérezték Eloise hiányát. Faith természetesen

pulykát készített, azzal a töltelékkel, amelyet mindannyian

annyira kedveltek. Hármasban mégis furcsán foghíjasnak tűnt

az asztal. Felhívták Ellie–t, de a lány éppen nem volt otthon.

Az este végére Faith egészen elszomorodott. Nem szívlelhette

a gondolatot, hogy a családja összébb zsugorodott, még ha csak

egy évre is, hiszen Eloise ígé retet tett arra, hogy jövőre itthon

tölti az ünnepeket.

Éppen végeztek a vacsorával, amikor Brad felhívta az asszonyt

és megköszönte a csodás ajándékot. Faith a konyhában vette

fel a telefont, mert már az edényeket mosogatta. Alex és Zoe a

nappaliban kávézgattak, a fát dicsérték. Ritka nyugodt és békés

pillanat volt ez, ami örömmel töltötte el Faitht. Amikor felvette

a kagylót, azt hitte, Eloise telefonált, így meglepődött, amikor

Brad hangját hallotta meg a vonal túlsó végén.

– Köszönöm a gyönyörű könyveket! Fantasztikus meglepetést

szereztél, Fred. Ez a sorozat lesz az irodám büszkesége! Hálásan

köszönöm! – Abban a pillanatban beleszeretett a könyvekbe,

amikor kibontotta a csoma golást. Nagy óvatossággal nyitotta ki

184

őket, és csakis azután, hogy magára maradt. El akarta kerülni

Pam csípős megjegyzéseit.

– Azért nem annyira szép, mint a rózsafüzérem – vá laszolta

boldogan Faith. Nehezen akadt rá a megfelelő ajándékra.

Nem akarta, hogy túlzottan személyes le gyen, és csak hosszas

keresgélés után döntött a köny vek mellett. Ez a fajta ajándék

éppen odaillőnek tűnt. Különleges és értékes, mégsem túlzottan

személyes. Éppen olyan, mint a kettejük kapcsolata. Bár elég

rég óta ismerték egymást már ahhoz, hogy Faith bármi személy-
esebbet is választhatott volna, de ezt nem talál ta helyénvalónak.

– Tegnap este elmentem az éjféli misére – folytatta Brad –,

a Szent Domonkosba. Júdás Tádé oltáránál gyertyát gyújtottam

érted és Jackért. Ő a te embered, ugye?

– Így van – felelte Faith, és jót derült a nem minden napi

szóhasználaton. – Kedves tőled. Egyedül mentél?

– A férfi korábban már elmondta neki, hogy Pam ateis ta, így el

nem tudta képzelni, hogy éppen a felesége kí sérte volna el.

– Igen. És te? – Valójában az egész ceremónia alatt érezte

Faith és Jack jelenlétét.

– Zoéval a templomban találkoztunk. A meghitt szertartás

után gyalog mentünk haza, és közben el eredt a hó. Tökéletesen

zárult a Szenteste.

– A vacsora hogy sikerült?

–Tűrhetően. Bár hármasban túl tágasan voltunk. Jobb lesz

jövőre, ha Ellie is velünk ünnepel. Nálatok mi a helyzet?

– Két óra múlva fél Kalifornia hozzánk hivatalos va csorára.

Alig várom! Olyan meghitt lesz. Szívet melen gető érzés, amikor

félig idegen vendégek tucatjai lepik el a nappalidat pezsgőt és

aperitifet kortyolgatva. El végre erről szól a karácsony. Sajnál-

hatod, hogy lema radsz róla. – Az asszony maga elé képzelte a

látványt, és nem tudta megállni, hogy elnevesse magát. Az ő

ka rácsony estéjének tükrében a férfi kilátásai még borúsabbnak

185

tűntek. – Pam imád meghitt összejöveteleket rendezni, amelyek

igazán meghatják az egybegyűlte ket – ironizált Brad. Közben

azt kívánta, bárcsak Faith– szel tölthetné az ünnepet, bármilyen

különös és meg magyarázhatatlan is lett volna.

– Engedd el magad, szórakozz jól, és ne is várj tőle többet,

mint ami! – válaszolta az asszony biztatóan.

– Én is így terveztem. Ehhez még persze hozzájön jó néhány

pohárka bor is. Anélkül nehezen viselem az ef féle estélyeket.

– A nőnek feltűnt, milyen keveset ivott Brad a vacsoráik

alkalmával. Így alig hitte el, hogy ké pes egyáltalán berúgni, még

ha önvédelemből is. – Te mit csinálsz ma este?

– Lefekszem aludni.

– Mázlista! Holnap hívlak, vagy küldök egy e–mailt!

Brad másnap vissza is tért a munkához, ráadásul örömmel

tette. Elege lett az ünnepekből: a fiai nélkül a karácsony nem

sok örömet jelentett számára.

– Boldog karácsonyt, Brad! Remélem, azért jól sike rül a ma

estéd. A végén talán kellemesen csalódsz majd.

– Meglehet – válaszolta a férfi, bár a hangjában hitet lenség

csengett.

Miután letették a kagylót, az asszony rendet tett a konyhában.

Éppen végzett a mosogatással, amikor Zoe lépett be, hogy pénzt

kérjen tőle estére. Moziba indult a barátaival.

– Vegyél ki a pénztárcámból, amennyi kell – felelte az édesanyja,

majd levetette a kötényt, amelyet fekete se lyemruhájára húzott.

Haját befonta. Így leginkább a fia tal Grace Kellyre hasonlított.

A táskája az egyik konyha széken hevert. Még akkor tette le oda,

amikor előző es te hazaérkezett a templomból. Zoe egy ideig

kotorá szott benne, majd hirtelen az édesanyjára pillantott.

– Ez meg mi? – kérdezte, azzal előhúzta a rózsafü zért a

táskából. Az ajándék kicsusszant a szaténer szényből, így akadt

rá a lány keresés közben.

186

– Rózsafüzér – felelte az asszony tömören. A misén végig a

kezében tartotta, de a lánya nem figyelt fel rá.

– Még sohasem láttam. Honnan van, anyu? – kér dezte Zoe. A

hatodik érzéke azt súgta, rátapintott vala mire.

– Karácsonyra kaptam egy barátomtól.

– Egy barátodtól? – Zoe értetlen arcot vágott, majd hirtelen

összeállt előtte a kép. – Istenem, csak azt ne mondd, hogy attól a

fickótól kaptad, akivel együtt nőt tél fel!

– Nem éppen megdöbbentő egy ajándék. Szerintem teljesen

elfogadható.

– Főként, ha az a férfi szerelmes beléd. Másképp ho gyan is

küldhetne olyasmit, ami ilyen sokat jelent ne ked? Egyébként

elég drágának tűnik.

– Antik darab. Másrészről meg vagy húzatva, édes lányom.

Szegény kiválaszt egy vallásos és teljes mér tékben helyén-

való ajándékot karácsonyra, erre te ráfo god, hogy belém

szeretett! Tudod, mennyire szeretlek, Zoe, de kénytelen vagyok

azt mondani: teljesen meg hibbantál! – válaszolta Faith ártatlan

mosollyal.

– Nem igaz! Nem tévedek, tudom. Majd meglátod. Egyébként

remek ajándék – felelte Zoe lenyűgözve.

– Így van. Mi lenne, ha végre elfogadnád, hogy há zas vagyok,

szeretem a férjemet, és senki máshoz nem fűznek titkos szerelmi

szálak? Üdítő lenne, ha így döntenél.

– Az lehet, de nekem mégis igazam van! Ez a pasi teljesen

beléd habarodott, anyu. Magad is láthatod, a füzér csupa smaragd

és rubinkő. Remek férfi lehet az illető.

– Ez utóbbit kivételesen jól látod. Ráadásul jó bará tom.

Remélem, majd találkoztok.

– Én is! – A lány visszatette a rózsafüzért a táskába, ahonnan

kivett húsz dollárt a mozizáshoz.

– Holnap kiveszek neked egy kis készpénzt a bank ból.

187

Egyébként imádom a hátizsákot és a sálat, amit tő led kaptam!

Én leszek a legkirályabb diák a suliban! – tette hozzá Faith,

azzal szorosan átölelte a lányát.

– Az tuti! Az összes fiú beléd szeret majd!

Faith lehunyta a szemét.

– Javíthatatlan vagy, Zoe.

Már maga az ötlet, hogy Brad szerelmes belé, kész agyrém-

nek tűnt a szemében. Bizonyos szempontból még sértőnek is

találta. A barátságuk értékét kisebbítet te, amely pedig rendkívül

sokat jelentett neki. Faith egyáltalán nem érezte jelét annak,

hogy a férfi belészeretett volna, vagy viszont. Akár elhitte Zoe,

akár nem, csupán szoros és odaadó barátság fűzte össze őket.

Pár perccel később a lány távozott, Faith pedig leült a fához,

a férje mellé. Alex éppen egy pohár portóit kortyolgatott, és

mélyen elmerült a gondolataiban.

– Köszönöm a finom vacsorát! – mondta a feleségé nek

előzékeny hangon.

– Köszönöm a csodás karkötőt! – válaszolta az asszony,

majd arcon csókolta a férjét. Alex ezúttal sem vi szonozta a

csókot, ahogy általában. A férfi úgy látta, hogy az érzelmek

kimutatásának egyedül az ágy a he lye, ott is csak a megfelelő

időpontban. Egyébként az efféle közelség zavarta őt. Ráadásul

manapság már az ágyban sem bújtak össze túl gyakran.

– Örülök, hogy tetszik – felelte Alex elégedetten. – Az öltöny is

igazán szép. Remek az ízlésed. A legjobb ruháimat tőled kaptam.

– A kedves bók jólesett az asszonynak. Békésen üldögéltek a tűz

mellett. A férfi állí tása szerint ráadásul jót beszélgetett Zoéval,

mielőtt a lány távozott. Mindketten tudták, milyen ritkán for dult

ez elő.

Alex és Faith meglepően kellemesen töltötték el az estét.

Nem sokkal később felmentek az emeletre. A ka rácsony egyikük

számára sem okozott izgalmakat, mindketten jól érezték magukat.

188

Egy ideig még tévéz tek, és Alex azt fontolgatta, hogy szeretkezik

a felesé gével, ám elaludt a tévé előtt, ami megmosolyogtatta

az asszonyt. Különösen alakult a kapcsolatuk. Bár nem voltak

öregek, mégis az idősek életét élték. Néha Faith– nek az az

érzése támadt, hogy már maga mögött hagy ta az életét ahelyett,

hogy maga előtt látta volna.

Bradet ugyanez az érzés fogta el, amikor ágyba bújt aznap este.

A parti kiszívta minden csepp erejét. Száz ismeretlen vendégnek

játszotta a házigazdát, és parolázott a felesége mellett, miközben

az kiélte végtelen tár sadalmi ambícióit. A férfi elszörnyedve

gondolt bele, hogy hátralevő éveit ezzel tölti majd. Ám tudta,

bármi áron ki fog tartani, hiszen huszonöt évvel ezelőtt erre tett

esküt. Ám megélni ugyanazt nehezebb és kimerí tőbb volt, mint

valaha is álmodni merte volna.

14.
FAITH a karácsony és újév közötti héten megírta a rettegett

felvételit. Éppen olyan nehéznek bi zonyult, ahogy számított rá,

és meg nem tudta volna mondani, hogyan teljesített. Legbelül

attól tartott, hogy pocsékra sikeredett, és amikor másnap felhívta,

Brad megpróbált lelket önteni belé. Ő volt az egyetlen élő ember,

aki biztosan tudta, hogy a nő bejutott. Faith még Zoénak sem

árulta el, hová ment aznap. De leg alább ezt a feladatot is letudta.

Újabb akadályt vett. Most már csak reménykedhetett, hogy jól

sikerült.

Zoe újév napján utazott vissza a Brownra. Másnap már

kezdődött is a tanulás, pedig a lány legszíveseb ben még maradt

volna. A szünidőben remekül szóra kozott a barátaival, ráadásul

sosem szerette elhagyni édesanyját és a családi házat. Habár Faith

ezúttal a sa ját dolga miatt izgult. Másnap kezdte az iskolát.

Alex a lány távozását követő vacsorát kínos csend ben

költötte el. Faith jól tudta ennek az okát. A férfit még mindig

az bosszantotta, hogy a felesége újrakezd– te a tanulmányait.

Zoe nagy hűhót csapott az édesany ja körül, mielőtt elment.

Bepakolták az asszony táská ját, felkészültek az első tanítási

napra. Mindent össze készítettek a nő szobájában. Mielőtt le-

feküdt, Faith még egyszer ellenőrizte a holmiját. Kislánykora

óta nem izgult ennyire.

Aznap levelet kapott Bradtől, amelyben a férfi sok sikert

kívánt, és biztosította afelől, hogy minden reme kül megy majd.

Erről az asszony már nem volt meg győződve, de az újrakezdés

örömmel vegyes izgalma elnyomta a lappangó félelmet. Tudta,

kemény lesz, de végre azt csinálhatta, amit ő akart.

Másnap hajnalban ébredt, és reggel nyolckor már ké szen állt

190

az indulásra, mire reggelit készített Alexnek. A férfi fél kilenckor

távozott otthonról, mint rendesen. Természetesen egyetlen szót

sem szólt. Újra kifejezésre akarta juttatni, mennyire ellenzi

a felesége döntését. Ezt persze már így is mindenki számára

világossá tet te. Azért még vetett egy mogorva pillantást a nejére,

majd kilépett az ajtón.

Faith készített magának még egy csésze kávét, és szüntelenül

csak az órát leste. Kilenckor kellett indul nia. Úgy tervezte, taxival

utazik be a városba. Az isko lába csak fél tízre kellett beérnie.

Már éppen vette a tás káját, amikor a számítógépe képernyőjén

megjelent az üzenet: levele érkezett. Amikor megnyitotta,

meglepet ten tapasztalta, hogy Brad küldte azt. A nyugati parton

ekkor alig múlt hat.

Kellemes mászókázást, kislány! Remélem, jól szórakozol

majd. Viselkedj jól, és hívj fel, ha hazaérsz.

Szeretettel: Brad.

Kedves volt tőle, hogy írt. Az asszony ledobta a tás káját, és

gyorsan begépelte a választ.

Köszönöm! Korán felkeltél! Remélem, nem külön miat tam!

Bevallom, kicsit félek. De azért alig várom. Legyen szép napod!

Üdvözlettel: Fred.

Zoe mindig attól tartott, hogy a társai megbántják majd az

iskolában. Faith inkább attól félt, hogy gyatrán teljesít. Rég nem

koptatta már az iskolapadot.

Ezután kiviharzott a házból, és fogott egy taxit. Ami kor

megérkezett, teljesen össze volt zavarodva, de a sok tájékoztató

sikeresen eligazította. Ennek köszönhe tően viszonylag simán

megtalálta az első óráját. Az elő adást még jobban élvezte, mint

amire számított. A címe „A tárgyalás menete” volt.

191

A témát lenyűgözőnek találta, a professzor asszony rendkívül

élvezhetően beszélt. Ebédidőre Faith szinte már a fellegekben

járt, és délután még meghallgatott egy előadást az alkotmányos

jogról. Hetente kétszer járt be. Tudta, hogy a tanultak segítik

majd a jogi karon, és egyelőre élvezte is az iskolát.

Délután fáradtan ért haza, de hosszú évek óta nem telt már

ennyire élvezetesen egy napja sem. Az első előadást egy vele

egykorú nő tartotta. Az órát követő en szívesen elbeszélgetett

volna vele, de kicsit szé gyenlős volt, és tudta, hogy az alkot-

mányjogi előadás után időben haza kell indulnia. Négykor

érkezett haza. Teljesen fel volt dobódva.

Még az előszobában ledobta a táskáját, és máris az otthonra

kapott feladatokon járt az esze. Időigényes munka lesz, az

egyszer biztos, gondolta. Mégis élvezte a kihívást. Alig lépett be

az ajtón, amikor megcsörrent a telefon. A kabátját még le sem

vetette. Zoe hívta.

– Na, milyen volt? Jól szórakoztál, anyu?

– De még mennyire! – válaszolta az asszony öröm mel vegyes

izgalommal. A lányát majd szétvetette a büszkeség. Közel fél

órán át beszélgettek. Végül Faith azzal tette le a kagylót, hogy

rengeteg teendője van még. Vacsorát kellett készítenie a férjének,

és azt sem tudta, van–e elég hozzávalója itthon. De amint letette

a készüléket, az újra megcsörrent. Ezúttal Brad kereste.

– Nem bírtam tovább, fel kellett, hogy hívjalak! Na mondd

már: hogy ment? – A nő arcára mosolyt csalt a férfi kitörő

lelkesedése.

– Imádom! A tanárok remekek, és a diáktársaim is eszesnek

tűnnek. Az idő csak úgy repült! Elég sok házi feladatot kaptunk,

de azért megbirkózom vele. – Faith izgalmában aprót sikkantott.

– Annyira élvezem! Épp most értem haza.

– Ne aggódj, minden nagyszerűen alakul majd – vá laszolta

Brad biztatóan. Az iskola várakozáson felüli eredményt hozott.

192

– Köszönöm a reggeli leveledet! – A férfi nem árulta el, hogy

külön emiatt kelt fel fél hatkor. – Szörnyen fél tem.

– Gondoltam. Ezért nem hívtalak inkább. Nem koc káztattam

meg, hogy összeomlasz itt nekem, inkább e– mailt írtam.

– Úgy tűnik, helyesen döntöttél.

– Annyira örülök neked! Milyen a házi feladat?

– Elég kemény, de azért boldogulok vele. Főleg, ha nem

kötik le túl sok időmet az itthoni tennivalók, mint most is. Még

vacsorát kell főznöm Alexnek. Ez a legne hezebb az egészben.

– Még jó, hogy nem Pammel házasodtál össze! – Brad neje

újabb grandiózus partit szervezett szilvesz ter éjszakájára. Faith

és Alex csak tévét néztek odaha za, mint mindig. Brad irigyelte

őket ezért, mint mond ta. – Szóval, mik a terveid?

– Először is halálra dolgozom magam, egyébként re-

ménykedem, hogy ősszel kezdhetek a jogi karon. – Alex ebbe

még mindig nem törődött bele. De Faith dol gozott az ügyön, és

az első tanítási nap után még in kább megnőtt az önbizalma. –

Hamarosan kiderül.

– Hová mész?

– A Columbiára, a Fordhamra, a New York Egyetem jogi

karára, vagy talán a brooklynira. Ahová felvesz nek. Földrajzi

választásom nincs, itt kell maradnom New Yorkban.

– Kár, hogy nem ide jössz – felelte Brad nevetve.

– Alex attól biztosan falnak menne! Micsoda kilátá sok! A

felesége szünidőben jár haza az egyetemről. Bár néha az az

érzésem támad, észre sem venné, ha nem lennék itthon. Talán

felvehetnék egy bejárónőt.

Az utóbbi időben a vacsora és a reggeli elkészítésén kívül

Faith nem sok mindent csinált, leszámítva az elenyésző számú

vacsorameghívásokat, a pár szavas beszélgetéseket és azon

nagyon–nagyon ritka alkal makat, amikor szeretkeztek. Mindezt

még a legna gyobb jóindulattal sem lehetett teljes munkaidős ál-

lásnak nevezni.

193

– Én boldogan alkalmaznék egyet! – felelte Brad ne vetve. –

Járhatna helyettem a puccos estélyekre meg az operába. Istenem,

elég csúcs lenne! – Jóízűt nevettek az ötleten, közben Faith vetett

egy pillantást az órájára.

– Jobb, ha nekilátok a vacsorának, különben Alex biztosan

felhúzza magát. Mostantól bármi rossz törté nik, a tanulmányaimat

fogja okolni. Kénytelen leszek tökéletesen viselkedni. Kifogás-

talan vacsorák, az elnö kével vetekedő ünnepi lakomák, és persze

mindez idő ben – ennyivel talán beéri. – Az asszony eredetileg azt

tervezte, ma este valami különlegeset készít, hogy be bizonyítsa,

képes rá. Erről persze az időhiány miatt már rég letett.

– Nagy felelősség nyomja most a válladat – válaszol ta

Brad együttérzően. – Nem vagyok biztos abban, hogy ennyire

bizonyítanod kéne. Végtére is semmi szörnyűséget nem követtél

el – tette hozzá.

– Szerinte igen. Később még írok. Előbb kitalálom, mit

csináljak vacsorára. Aztán még ott a házi feladat.

– Jó kislány – szurkálódott Brad.

– Köszi! Azért te sem vagy semmi – vágott vissza az asszony

mosolyogva. Miután letette a kagylót, sietősen szemügyre vette

a hűtőt, és végül úgy döntött, elrohan és bevásárol, hogy Alex

egyik kedvencét süthesse.

Mire a férfi hazaért, a nyelvhal már javában barnult a sütőben.

Mellé spárgát párolt, és hollandi mártást adott hozzá. Az egészet

pedig egy ínycsiklandó rizsfelfújttal fejelte meg, amelyet Júlia

Child receptje alapján készített. A tálalás is kifogástalanra

sikeredett, és Faith igazán büszke volt magára, hogy mindezt

ennyi idő alatt hozta össze. Alex egy szót sem szólt, csendben

fo gyasztotta el a vacsorát, és a felesége első tanítási nap jára sem

kérdezett rá. Az asszony nem éppen erre szá mított.

– Ízlett a hal? – kérdezte a férjétől. Vágyódott egy kedves

megjegyzésre, hiszen úgy érezte, különösen fi nomra sikeredtek

194

a fogások. – Új recept alapján készí tettem. – Úgy érezte, igazi

konyhatündér módjára cso dálatos vacsorát szervírozott a férjé-

nek, ráadásul még iskolában is volt, még ha csak az első nap telt

is el így.

– Finom – válaszolta a férfi kifejezéstelen arccal.

– És a mártás? – Az asszony jól tudta, éppen olyan, ahogy

Alex szereti. A spárga is remek volt.

– Kicsit sűrű – felelte a férfi. Faith ráébredt, hogy esélye sincs

kivívnia a férje elismerését. Alex semmi szín alatt nem árulta

volna el, hogy ízlett–e neki a va csora, vagy sem. Az asszony

érezte, hogy elönti a mé reg. Mégis szótlan maradt, és étkezés

után némán szedte össze az edényeket. A férje igazán aljasul

bánt vele. Nem volt hajlandó engedni a feleségének, akit ez a

gyerekes makacsság feldühített. Ha már egyszer újra iskolába

jár, Alex igazán megtehetné, hogy beletörő dik, és megpróbál

minél jobb képet vágni hozzá. Ám a férfinak láthatóan nem állt

szándékában megkönnyí teni a dolgot a felesége számára. Az

asszony fortyo gott a méregtől, miközben a koszos edényeket

a moso gatógépbe rakosgatta. Alex az étkezés befejeztével el-

tűnt az emeleten. Amikor Faith végzett a munkával, rögtön a

szobájába viharzott, és előszedte újonnan szerzett tankönyveit.

Hajnali egyig dolgozott a házi feladatain. Mire végre ágyba bújt,

a dühe is elpárol gott. Ráadásul másnapra nem maradt semmi

feladata az iskolával kapcsolatban. Tökéletesen kezében tartot ta

az irányítást.

A férfi másnap reggelinél sem szólt egyetlen árva szót sem a

feleségéhez, ami már végképp kiborította az asszonyt.

– Nyugodj meg, Alex, ma nem megyek az iskolába. Úgyhogy

akár meg is szólalhatsz, ha ez nem jelent túl nagy problémát.

Holnapig nem kell büntetned. – Faith ráébredt, hogy még mindig

a tegnap este miatt nehez tel a férjére.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nevetségesek a rágal-

maid.

195

– Ahogy viselkedsz, az a nevetséges! Felnőttek va gyunk, az

isten szerelmére! Rendben, nem örülsz an nak, hogy újrakezdtem

a tanulmányaimat. De mindent megteszek, hogy neked ebből

ne származzék károd. Igazán semmi szükség arra, hogy ilyen

lehetetlenül vi selkedj. Magadat is éppen annyira bünteted ezzel,

amennyire engem.

– Mindezt magadnak köszönheted, Faith. Jól tudtad, mi

a véleményem az iskoláról. Ha nem tetszik, nyu godtan

abbahagyhatod. – Alex számára ilyen egyszerű volt a képlet.

– Szóval már zsarolni akarsz? Elhatároztad, hogy egy szót

sem szólsz hozzám és megkeseríted az életemet, amíg ott

nem hagyom az iskolát? – A férfi nem válaszolt, és az asszony

felemelte a hangját. Alex nem éppen így képzelte el a tökéletes

nap reggelét. Ahogy Faith sem. – Így is jó. Bár nem éppen

felnőtt hozzáállás, annyi bizo nyos. Mi lenne, ha adnál egy

esélyt? Legalább megvár nád, mennyire működik így, mielőtt

máris büntetnél ér te. Még csak egyetlen nap telt el. Csak azt ne

mondd, hogy annyira elviselhetetlen volt a tegnapod!

– Nem a legjobb. Eleve jelentkezned sem kellett vol na. Már

az ötlet is kész agyrém.

– A te viselkedésed is az – vágott vissza Faith, ami meglepte

a férfit. Nem éppen álomrajttal indult a nő egyetemi pályafutása.

És ez még csak nem is a jogi kar. Persze, Alex pont így érzett.

Még azelőtt véget akart vetni az egésznek, mielőtt addig fajul.

Az asszony per sze nem adta be a derekát egykönnyen. A férje

hozzá állása csak megerősítette őt az elhatározásában.

– Szánalmas vagy – vetette oda fagyosan Alex, majd felkapta

a Wall Street Journal–t, és kisétált a konyhából. Még csak hozzá

sem nyúlt a reggelihez, ahogy Faith sem. Az elkövetkezendő

hónapok baljós ködbe burkolództak.

Az asszony délután megírta a történteket Bradnek. A férfi

aznap este válaszolt. Ötig ugyanis a bíróságon volt.

196

Szia, Fred! Ne haragudj, hogy csak most írok, hosszú és

fárasztó napom volt. De legalább az egyik srác ügyében arat-

tunk egy apró győzelmet. Alex viselkedése botrányos és tűr-

hetetlen. Talán még mindig a sötét középkorban érzi magát?!

Hogy van képe így viselkedni? El kellene zavarni Pam kikép-

zőtáborába. Egy hét alatt rendes fickót faragna belőle! Jobban

teszi, ha beletörődik a helyzetbe. Nem adhatod fel az életedet az

ő kénye–kedvéért, és kész!

Remélem, azért így is jut időd az iskolára! Legalábbis meg

kell próbálnod szakítani rá. Sok sikert! Senki sem tökéletes,

ahogy te sem, de azért tegyél meg minden tőled telhetőt. Jobb,

ha időben elfogadod, érnek még kudarcok. Jönnek a vizsgák, és

megesik majd, hogy nem készülsz el időben a va csorával vagy

a házi feladattal. Akár tetszik, akár nem, ebbe Alexnek is bele

kell törődnie. Ha most feladod, azt egész éle tedben bánni fogod.

Jack ugyanezt mondaná, biztosan tu dom. Annyira örülne, hogy

folytatod az egyetemet. Mindig is ezt szerette volna. Gyakran

mondogatta, hogy neked még több tehetséged van a pályához,

mint neki. Tudtad ezt? Örökké ezt hajtogatta a jogi karon, amikor

folyton attól rette gett, hogy kibukik. Tarts ki, cicus, a végén úgyis

te nyersz!

Üdvözlettel, Brad.

A férfi mindig felvidította Faitht, ahogy ez alkalom mal is.

Hálásan fogadta a biztatást. Rá is szorult, hiszen Alex a következő

hónapban pokollá tette az életét.

Faith elszántan egyensúlyozott a házi feladatok, ki sebb

számonkérések, az otthoni teendők és a sütés–fő zés között. Zoe

és Brad tartották benne a lelket. Tudta, hogy képes rá. Képes

szinkronban tartani a házasságát és a tanulmányait. Még az

egyetemi jelentkezési lapok ra is szakított időt. Ráadásul leg-

nagyobb meglepetésé re a felvételi pontszáma remekre sikere-

197
dett. Remélte, hogy ez javít a pozícióján, hiszen nem járt

iskolába, és nem is dolgozott huszonöt éven át. Ráadásul a

suliban is kitűnő volt.

A nehézséget Alex viselkedése jelentette, és a fagyos légkör,

amelyet teremtett. Képtelen volt megbocsátani a feleségének,

amiért újrakezdte a tanulmányait. És ahogy teltek–múltak a

hetek, a helyzet egyre rosszabb ra fordult. Február első hetében

Faith hirtelen óriási ne hézségbe ütközött. A „Tárgyalás menete”

előadásán a professzor asszony bejelentette, hogy négynapos

wa shingtoni tanulmányi kirándulást szervez. Az ese mény

természetesen nem volt kötelező jellegű, csupán ajánlott. A tanár

persze mindenkinek azt tanácsolta, hogy menjen el. A kirándulás

után külön dolgozatot ír tak, amellyel extra pontokat lehetett

szerezni az év vé gi jegyhez. Az asszony Bradnek és Zoénak is

beszámolt a történtekről, és mindkettőjüktől azt a tanácsot kapta,

hogy utazzon el. A gondot természetesen Alex jelentet te. Faith

egyelőre még ahhoz sem szedett össze elég bá torságot, hogy

felvázolja a férjének az eshetőséget. Előbb maga is határozni

akart, hiszen tudta, Alex csak visszatartja majd.

Már csak egy Hét maradt hátra a tanulmányi útig, amikor

Faith végre elhatározta magát, és bejelentette a férjének. Alex

néma csendben hallgatta végig, ahogy a neje előadta a mondani-

valóját vacsora után. Az asszony az egész étkezés alatt érezte

a gombócot a torká ban, miközben a megfelelő alkalomra várt.

Szó nélkül költötték el a vacsorát, ahogy mindig. Mióta Faith

újra kezdte az iskolát, Alex a legkisebb jelét sem mutatta annak,

hogy megpróbálna jó kapcsolatot ápolni a fele ségével. Egyre

jobban és jobban kizárta az életéből.

– Szóval ez a helyzet. – Faith éppen befejezte a mon dandóját.

– Négy napra Washingtonba utazom. Hagy hatok ételt a hűtőben,

bár nem tudom, milyen üzleti utakat terveztél arra hétre. Mész

valahová akkor? – Az asszony reménykedett az igenlő válaszban.

198

Így a hiá nya jelentéktelenné vált volna, leegyszerűsítve a hely-

zetet.

– Nem – felelte Alex ridegen, mintha a neje éppen azt vallotta

volna be, hogy letartóztatták fegyveres rab lásért. – Képtelenül

viselkedsz. Itt parádézol, mint va lami kisdiák, miközben egyéb

kötelezettségeidnek ké ne megfelelned.

– Alex, légy megértő. A lányaink felnőttek, és kire pültek a

családi fészekből. Mi dolgom nekem itt? Sem mi. Esténként

vacsorát főzök neked. Napközben sem mi más teendőm nincs.

Az iskola előtt meghaltam unalmamban. – A férfi viselkedése

napról napra szá nalmasabbá vált. Egyedül önmagával törődött

és az zal, hogy kezében tartsa a nejét. Boldogította a tudat, hogy

bármit megtehet vele. Mostanra azonban már Faith számára is

elviselhetetlenül messzire ment.

– Sajnálom, hogy ennyire unalmasnak találod a há zasságun-

kat, Faith.

– Nem ezt mondtam. Egyszerűen már nincs mit csi nálnom,

és ezt te is tudod. Nincs ebben semmi különös. Te azt szeretnéd,

hogy bridzsórákat vegyek és múzeu mokba járjak. Az iskolának

sokkal több értelmét látom.

– Én nem.

– Mit szólsz Washingtonhoz? – kérdezte az asszony a közepébe

vágva. A férfi már ezerszer elpanaszolta a siralmait, és Faith már

megunta, hogy a lábai előtt he verve hamut szórjon a fejére.

– Tégy, amit akarsz!

– Ezt hogy értsem? – A nő tudni akarta, milyen ma gas árat kell

fizetnie a döntésért. Mennyire dühítené fel a férjét, és milyen

súlyos lenne a büntetése? Már elha tározta magát, de tudni akarta,

mibe vág bele.

– Tégy, amit akarsz, már mondtam. De ha megte szed, vállald

a kockázatot. – A férfi burkolt fenyegetése kihozta Faitht a

sodrából, mint mindig.

199

– Belefáradtam ebbe, Alex. Az isten szerelmére, sem mi bűnt

nem követtem el! Nem voltam hűtlen hozzád. Soha nem hagytalak

el sem téged, sem a gyerekeket. Mi az ördögért viselkedsz úgy,

mintha éppen ennek az ellenkezője lenne igaz?!

– Megőrültél – válaszolta a férfi megvető hangon. Ezután

felállt, és kifelé indult a szobából.

– Akkor te vagy az oka!

– Ne engem okolj azért, ha nem tetszenek a tetteid

következményei.

– Rendben, nem is foglak! – vágott vissza a nő. – El megyek

Washingtonba. Négy napig leszek távol. Hívj fel, ha szükséged

van rám. Hagyok elég ételt itthon.

– Ne fáradj, majd eljárok vacsorázni – sziszegte Alex.

– Erre semmi szükség. Elkészítem a négynapi vacso rádat.

Aztán már csak rajtad múlik, hogy kérsz–e belő le, vagy sem.

– A férfi nem válaszolt, helyette sarkon fordult, és elhagyta a

konyhát.

Faith sem Bradnek, sem Zoénak nem számolt be a történtek-

ről. Az egész olyan megalázó és bosszantó volt, hogy nem akart

szólni senkinek. Inkább egyedül cipelte a történtek súlyát. Az

elutazása reggelén, ami kor elbúcsúzott a férjétől, az egy szót

sem szólt. Nyu godtan tovább olvasgatott, mintha Faith nem

is létezett volna. Bár ezzel bűntudatot akart ébreszteni benne,

éppen ellenkező hatást váltott ki belőle. Feldühítette Faitht, aki

szinte megkönnyebbült, amikor elhagyta a házat. Miután hóna

alatt a számítógépével és hátán a táskájával kilépett az utcára,

úgy érezte, valósággal börtönből szabadult. A gépet azért vitte

magával, hogy segítse a munkában, és hogy könnyen tarthassa a

kap csolatot a lányával meg Braddel.

A csoporttársainak közel fele utazott el Washington ba. A La

Guardia reptéren találkoztak, és a fővárosban a Reagan nemzet-

közi repülőtéren szálltak le. Egy kis hotelban foglaltak szobát a

200

Massachusetts Avenue–n. A lakhelyüket főleg külföldi diákok

és üzletemberek töl tötték meg. Faitht izgalommal töltötte el az

utazás, és késő délután feldobottan érkezett haza a szállásra,

mi után a napot a Smithsonian Intézetben és a Kongresszusi

Könyvtárban töltötte. Máris kitalálta házi dolgo zata témáját,

amely a hazaérkezés után volt esedékes. Egy indiai étteremben

vacsorázott, majd a hotelban még bekapcsolta a gépét, hogy

jegyzeteket készítsen a fogalmazásához. Ezután egy órán át

beszélgetett a pro fesszor asszonnyal, akit annyira kedvelt,

és lefekvés előtt még bekapcsolódott a társalgásba, amelyet a

diák társai az alkotmányos jogok érvényességéről folytat tak. Ez

utóbbi végül az első alkotmánykiegészítésről szóló heves vitába

torkollott. Faith végül hullafáradtan, de annál boldogabban tért

vissza a szobájába. Nem tudta megállni, hogy visszaüljön a gépe

elé, így ismét javában a fogalmazásán dolgozott, amikor üze nete

érkezett Bradtől.

Szia, Fred! Milyen a tanulmányút? Jól szórakozol? Én

imádom a fővárost. Amikor oda jártam egyetemre, összejöt tem

a francia nagykövet lányával. Imádtam azokat az éveket. Jacket

megpróbáltam összehozni a barátnőm húgával, de ő halálra

rémítette a kislányt! Szóval hogy érzed magad? Mi lyenek a

többiek? A professzor jó fej?

Errefelé minden csendes. Tele vagyok munkával, mint mindig.

Jövő héten esedékes az újabb tárgyalás. A titkárnőm emlékeztetett,

hogy jövő héten van Bálint–nap. Ilyenkor szo kás megemlékezni

azokról, akiket szeretsz. Akik persze meg feledkeztek rólad. Vagy

valami ilyesmi. Virágok, csokoládé, bulizás és dínomdánom.

Kezd kiveszni belőlem a romantika. Elvinném Pamet vacsorázni

valahová, de attól tartok, magá val hozná kétszáz ismerősét, és

rögtön szmokingba bújtatna. Szóval marad a munka, és majd

azt mondom, kiment a fejemből. Bár nem hiszem, hogy a nejem

201

észben tartaná. Roha nok, vár a munka! Addig is szólj, ha indulsz

az elnökválasz táson! Egy szavazatot biztosan kapsz. Később

még írok.

Szeretettel: Brad.

Faith örült a levélnek. A férfi mindig megnevettette, de leg-

alábbis megmosolyogtatta. A Bálint–napról írt eszmefuttatása

eszébe juttatta, hogy édességet küldjön a lányainak. Biztosan

tudta, hogy Alex nem törődik az ünneppel. Sohasem tette. Az

utóbbi időben egyébként sem pezsgett túlzottan körülöttük a

levegő. Ez a nap sem jelentett már túl sokat Faith számára.

A washingtoni út hátralevő része nagyszerűen telt, az idő

gyorsan haladt előre. Múzeumokba, könyvtá rakba, egyetemekre

jártak, hogy gazdagítsák az isme reteiket és anyagot gyűjtsenek.

Ám az utolsó előtti nap reggelén váratlan probléma támadt. A

tanáruk sürgős hívást kapott otthonról: az édesanyját kórház ba

szállították. Az idős asszony szívrohamot kapott, és az orvosok

semmi jóra sem számítottak. A professzort a mobiltelefonján

hívták fel, és a hír érthető mó don felzaklatta. Arra ösztönözte a

csoport tagjait, hogy folytassák a kirándulást, hiszen eredetileg

csak másnap délután indultak volna haza, vagyis szomba ton késő

este érkeztek volna meg New Yorkba. Ám Faith végiggondolta a

teendőit, és arra jutott, hogy már mindent elvégzett, amit akart.

A dolgozatához bőven elegendő anyag gyűlt össze, ráadásul a

csoport tagjainak több, mint a fele döntött úgy, hogy máris ha-

zautazik. Hamar felbomlott a vezető nélkül maradt társaság.

Néhányan úgy döntöttek, maradnak, Faith azonban azokkal

tartott, akik aznap délben hazautaz tak. Így előreláthatólag Alex-

szel tölthette az egész hétvégét. Abban reménykedett, hogy ez

valamelyest old majd a feszült helyzeten. A férfi egyszer sem

tele fonált a három nap alatt, és nem válaszolt a felesége egyik

hívására sem.

202

Az asszony összecsomagolta a holmijait a szállodá ban, majd öt

csoporttársával taxit fogtak, és a reptérre hajtottak. Éppen elérték

a New York–i gépet, így dél után kettőre már meg is érkeztek.

Elég ideje maradt, hogy hazamenjen, rendbe szedje a papírjait

és készít sen egy ízletes vacsorát a férjének, békeajánlat gya nánt.

Útközben még beugrott a piacra, és nem sokkal három után két

teli zacskó élelmiszerrel lépett be a há zuk ajtaján. Először a

konyhába ment, ahol lepakolta a holmiját. Úgy érezte, mintha

legalábbis hetekig lett volna távol. Amikor körbepillantott,

meglepetten ta pasztalta, hogy a konyhát feltűnően rendben

találta. Arra gondolt, a férje talán tényleg minden este elment

vacsorázni valahová. Hirtelen egy pár cipőre lett fi gyelmes,

amely az egyik szék alatt állt. Tűsarkú, fekete szaténcipő volt,

amilyet Faith soha nem viselt. Legin kább azon csodálkozott,

hogy a lábbeli ráadásul jó pár számmal nagyobb volt annál,

amilyet ő hordott. A szí ve egyre hevesebben vert és a gyomra is

felkavarodott, ahogy az emeletre sietett.

A hálószobában sietősen ágyaztak meg, a takarót tessék–lássék

hányták rá a lepedőre. Amikor felhajtotta a paplant, egy fekete

pántú melltartót pillantott meg. A földön pedig ott hevert a hozzá

való fekete tanga. Faitht valósággal leverte a lábáról az émelygés

heves hulláma, és elgyengülten rogyott az ágyra. Képtelen ség,

hogy ez történjen vele, gondolta. A nyilvánvaló igazságon kívül

semmi más magyarázatot nem talált a látottakra. Nyilván nem

egy ismerős vagy rokon ruhá it találta meg. Alex egy másik

nőt hozott az ágyába, mi alatt ő távol volt. Amikor belépett a

fürdőszobába, álta la nem használt kozmetikumokat talált, a

mosdóban pedig hosszú fekete hajszálakat. Ennél szörnyűbbet

el képzelni sem tudott volna. A fogason egy ismeretlen felsőrész

lógott, alatta újabb pár cipő hevert. Amikor a ruhásszekrényébe

nézve megpillantotta a két ruhát és a három kosztümöt, sírva

fakadt. Még csak nem is egyéjszakás kalandról volt szó. Bárki

203

volt is ez a nőcske, akit Alex a házukba hozott, nyilvánvalóan

négy napra rendezkedett be.

Faitht hirtelen elfogta a rémület, amikor rádöbbent, hogy a pár

este vagy akár még délután hazatér.

Zavart fejjel rohant le a földszintre, ám előbb még visszadobta

a helyére a takarót. Minden mást érintetle nül hagyott. Arról sem

feledkezett meg, hogy a villanyt leoltsa. Ezután a konyhába

sietett, felkapta a holmiját, beleértve a két zacskó élelmet is, és

kirohant a házból. Az élelmiszert behajította az első szemetesbe,

majd fo gott egy taxit, bár fogalma sem volt, hová menjen.

Egy barátjának sem vallhatta be ezt a rémálmot, és nem volt

hová menekülnie. Mivel jobb nem jutott az eszébe, a sofőrnek

a kéttömbnyire lévő Carlyle Hotel címét ad ta meg, és zokogva

helyezkedett el a hátsó ülésen.

– Ennyi? – kérdezte a taxis meglepetten. Az úti cél annyira

közel volt, hogy az asszony akár nyugodtan el is sétálhatott

volna odáig.

– Igen, igen – vágta rá Faith zavarodottan. – Csak hajtson! –

Elborzadt a gondolattól, hogy összefuthat Alexszel és a nővel.

A legszörnyűbb az volt az egész ben, hogy a férfi nem csak az

ágyukat, de az otthonu kat is bemocskolta. Faith szeme előtt egyre

csak a mell tartó és a tanga képe lebegett, ahogy a taxi végighajtott

a Madisonon. Meg akart halni. Alex a lehető legkegyet lenebb

módon fizetett meg neki a washingtoni útjáért, amennyiben ez

volt a szándéka. Amikor az autó meg állt a szálloda előtt, Faith

hirtelen ráébredt, hogy Alex egészen biztosan nem most ismerte

meg ezt a nőt. Négy nap kedvéért nyilván nem vitt volna egy

idegent a házukba. Egyértelműnek tűnt, hogy a férje már jó ideje

megcsalja őt. Émelyegve lépett be a hotelba.

Semmiképpen sem akarta a tényekkel szembesíteni Alexet

és jelenetet rendezni. Úgy döntött, szombat es tig a szállodában

marad, és csak a tervezett időpontban megy haza. Vagyis Alex

204

és a nőcskéje addig nyugodtan enyeleghetnek majd a házban. A

hányinger kerülgette, miközben szobát kért a portán.

Szerencséjére foglalás nélkül is akadt üres szoba. El mondta,

hogy csak egy éjszakára marad, vagy legfel jebb a hétvégére.

Miután bejelentkezett és megkapta a kulcsot, felment a

szobájába, amíg a londiner felvitte a holmiját az emeletre. A

számítógépét az asszony végig a hóna alatt szorongatta. Úgy

őrizgette, mintha a Sierra Madre kincsére akadt volna. A gép

jelentette utolsó kapcsolatát a való világgal. Ám amikor felért

az eme letre, nem kapcsolta be a laptopot. Lerogyott az ágyra

és egyre csak zokogott, amíg be nem esteledett. Telje sen

elveszítette az időérzékét. Csak amikor az órára pillantott, akkor

ébredt rá, hogy már hat múlt. Még Zoét sem hívhatta fel. Nem

lett volna tisztességes, ha a lányt az apja ellen hangolja. Ezzel

a problémával egye dül kellett megbirkóznia. Csak éppen azt

nem tudta, hogyan éli túl. Most már nyilvánvalóvá vált, hogy

a férje megcsalta őt. Azok után, amiket a fejéhez vágott, amiért

folytatta az iskolát, amennyi jeges ellenszenvet rázúdított az

utóbbi hónapokban, a ridegség, a távol ságtartás, a némaság, a

végtelen közöny és szenvtelenség után most még meg is csalta

őt. Mindezek ellenére Faith még csak nem is dühöt érzett, sokkal

inkább összetörtséget. Arra gondolt, talán jobban tette volna, ha

marad, és szembesíti a párocskát a tettükkel. Mégsem érezte elég

erősnek magát ehhez. Előbb össze kellett szednie a gondolatait.

New Yorkban este nyolcat ütött az óra, amikor az asszony

felhívta Bradet. Nyugodtan akart beszámolni neki a történtekről.

A férfi testvéri jó tanácsára vá gyott, ahogy azelőtt Jackhez fordult,

amíg az élt. Rá adásul Bradtől tudta, hogy Pam már többször

meg csalta őt, sőt egy ideig a férfi is folytatott házasságtörő

viszonyt.

Faith arra számított, hogy a férfi higgadtabban fo gadja majd a

hírt, mint ahogy ő tette. Mégis amikor meghallotta Brad hangját,

205

zokogásban tört ki, és egyet len értelmes szót sem tudott kibökni.

Egyre csak sírt keservesen a telefonba, és a férfinak időbe telt,

amíg megismerte Faith hangját. Gyakran kapott hasonlóan

hisztérikus hívásokat leendő ügyfelektől vagy a szüle iktől, és

egy röpke pillanatig azt képzelte, ezúttal is ilyesmiről lehet szó.

Aztán úrrá lett rajta a rémület, amikor rádöbbent az igazságra.

– Fred? Istenem, a fenébe, mi történt? Jaj, drágám... mondj már

valamit! – Attól tartott, a lányainak esett baja. – Fred, édesem,

kérlek, nyugodj meg! Lélegezz mélyeket, és mondd el szépen,

mi történt... Jól vagy? Bántott valaki? Hol vagy, Fred? – A férfi

egyre jobban pánikba esett, Faith pedig még mindig nem szólt

egy szót sem.

– New Yorkban – szipogta végre, majd újra zokogni kezdett.

– Gyerünk, mondd el szépen, mi történt. Megsérül tél?

– Nem... Ó, bárcsak meghalnék! – Brad mintha újra a régi

kislányt hallotta volna. Lelki szemei előtt egyre csak a szőke

hajú, foghíjas bakfist látta zokogni.

– A lányok jól vannak? – Brad legjobban ettől rette gett, mert

tudta, a szülők gyermekeiket mindennél job ban féltik a világon.

Csak remélni tudta, hogy más oka volt az asszony hívásának.

– Igen... azt hiszem... nem róluk van szó! Alexről – bökte

ki Faith. Még mindig keservesen sírt, de legalább megszólalt

végre, és Bradet valamelyest megnyugtat ták első szavai, habár

az asszony zaklatottsága félelem mel töltötte el a szívét. Hirtelen

arra gondolt, Alex ta lán balesetet szenvedett, esetleg szívrohamot

kapott és belehalt.

– Baja esett?

– Nem, egyedül nekem! Alex szemét dög! – Brad hir telen

rádöbbent, hogy a házaspár nyilván összeveszett. Ennél rosz-

szabbra számított. Persze egy pillanatra sem vonta kétségbe,

hogy ez esetben szörnyen összekap hattak, ha Faith ennyire

kiborult. Még soha nem hallot ta ilyen keservesen zokogni az

206

asszonyt. Eszébe jutott, hogy a férje talán meg is verte. Dühében

már azt fon tolgatta, maga töri össze Alex csontjait.

– Azt hittem, Washingtonban vagy. Mit keresel New Yorkban?

– A férfi tudta, hogy Faith eredetileg szomba ton érkezett volna

haza.
– A kísérőnk édesanyja szívrohamot kapott, ezért hazautazott.

Így én is hamarabb eljöttem. – Még min dig sírt, de legalább

annyira összeszedte magát, hogy beszélni tudjon. A férfi

kétségbeesetten faggatta to vább.

– Mi történt azután? – kérdezte idegesen.

– Hazamentem.

– Veszekedtetek? – Brad eközben elhessegette a tit kárnőjét,

aki azt próbálta tudatni vele, hogy három be jövő hívást is

várakoztat. De jelenleg ez hidegen hagy ta a férfit. Háborítatlanul

akart beszélni Faithszel. Most mindenki más várhatott vagy

elmehetett a fenébe. Az asszony elsőbbséget élvezett.

– Nem, a házat üresen találtam. – Bradet hirtelen új ra elfogta a

pánik. Az asszony talán betörőbe botlott, aki megerőszakolta?

– Az isten szerelmére, mi történt?! Mondd már, Fred!

– A nő őrületbe kergette akadozó beszámolójával. Ho gyan

segíthetne, ha nem tudja, mi okozta a kétségbe esését?

– Egy nő volt a házamban! – válaszolta az asszony, és közben

kifújta az orrát.

– Ott volt, amikor hazaértél? – kérdezte Brad döb benten. Faith

leveleiből nem így ismerte meg Alexet.

– Ő nem, csak a ruhái. A cipője a konyhámban, a kosztümjei

a szekrényemben, a tisztálkodószerei a für dőszobámban és

a fehérneműje az ágyamban! Alex le feküdt vele! – Brad erre

magától is rájött. Ő sem talált egyéb magyarázatot a Faith által

látottakra. – Undorító volt, a tangáját is megtalál... – Az asszony

nem tudta befejezni a mondatot, mert újra sírva fakadt. A férfi

együttérző arckifejezéssel hallgatta a zokogását. Sze gény lány.

207

– Jaj, kicsim! Bárcsak ott lehetnék veled. Erről jut eszembe: hol

vagy most? – Azt egyedül is kikövetkez tette, hogy Faith nyilván

nem otthonról telefonál. El képzelhetetlennek tartotta, hogy ott

ül, és várja a férjé nek meg a kis nőcskéjének a hazatértét.

– A Carlyle–ban szálltam meg. Kivettem egy szobát a hét

végére. Fogalmam sincs, mihez kezdjek. Talán vissza kéne

mennem és kidobnom azt a nőt! Szerinted jó ötlet?

– Nem hinném. Legelőször is nyugodj meg. Aztán döntsd el,

mit akarsz. El akarsz válni? Vagy elhagyod őt? Megmondod

egyáltalán, hogy tudsz a történtekről? Ha nem így teszel, talán

magától kifúj az ügy. – Brad a házassága megmentése érdekében

mindig ez utóbbit választotta. Pam legalább nem vitte haza a

férfiakat. Alex húzása ostobának tűnt.

– Mi lesz, ha komolyan gondolja ezt a kapcsolatot? – kérdezte

Faith tanácstalanul.

– Akkor komoly a gond – válaszolta a férfi, bár mindketten

nagyon jól tudták, hogy a gond már eddig is épp elég komoly

volt. Az asszony házassága évek óta haldoklott, most pedig

Alex megtépázott kapcsola tuk utolsó szálát is elszakította, és

egyúttal egyszer s mindenkorra kiölte belőle a férje iránt érzett

tisztelet ír magját is. Az a tanga összetörte Faith szívét. Mintha

csak elütötte volna egy busz. Hirtelen Bradnek új ötle te támadt.

– Mi lenne, ha odautaznék? Felszáríthatnám a könnyeidet, aztán

másnap repülnék is vissza.

– Nem fontos. Minden rendben, tényleg. Ezt nekem kell

rendbe hoznom... de mit tegyek? – Az asszony azon töprengett,

vajon mit tanácsolna most a bátyja. Bár feltehetően ugyanazt,

mint Brad. A két férfi szinte mindenben egy véleményen volt.

– Egy biztos: pontosan ki kell találnod, mit teszel, mielőtt

szembesíted őt! Ezúttal tiéd a gyeplő, Fred! A te kezedben az

ütőkártya. – A nő erre még egyáltalán nem gondolt. Ennek

ellenére nem volt meggyőződve Brad igazáról.

208

– Nem biztos! Ha szerelmes abba a nőbe, akkor nem.

– És ha nem az? Faith, meg akarod menteni a házas ságodat?

Képes vagy megbocsátani a férjednek? So kan így tesznek, szóval

ne szégyelld magad emiatt. Az efféle futó kalandok általában

hamar elmúlnak. Ki pukkannak, mint egy szappanbuborék. – A

férfi leg szívesebben megfojtotta volna Alexet azért, amit tett.

Mégsem akarta tovább fokozni az asszony megrendültségét.

Sokszor előfordult már, hogy a házastársak megbocsátották

egymás hűtlenségét. Ő is szemet hunyt Pam félrelépései fölött,

ahogy a felesége is napi rendre tért az ő házasságtörése felett. Az

egész attól függ, honnan nézzük.

– Hogyan tehette ezt velem? – Faith reakciója tipikus volt az

ő esetében.

– Ostobaságból. Unalomból. Talán megérezte az öregség

szelét, és egy kis önbizalompótlásra volt szük sége, ki tudja. Épp

oly indokkal, amellyel előtte már oly sokan. Legtöbbször nem

az igaz szerelem az oka. Csak a pőre szenvedély.

– Remek! A férjem már rám se néz, bezzeg ezzel a tangás

nőcskével összeszűri a levet. Hosszú, fekete ha ja van – jegyezte

meg Faith szórakozottan, amikor fel– idéződött benne a mosdó

képe. Brad azt kívánta, bár csak megölelhetné az asszonyt. –

Talán szemtelenül fiatal!

– Egyvalamiben biztos lehetsz, szívem. Te sokkal szebb

vagy őnála. Az sem számít, ha szakállt és bajuszt hord, Alex

feltehetően csak szórakozást keresett a tá volléted alatt.

– Közben persze úgy tesz, mintha főbenjáró bűnt kö vettem

volna el azzal, hogy újrakezdtem az iskolát. Az elmúlt hónapban

majd megszakadtam, hogy otthon mindig minden tökéletes

legyen. Térden csúsztam előtte, mindhiába. Talán így áll

bosszút.

– Biztosíthatlak: neked és a tetteidnek semmi közük Alex

félrelépéséhez. Ő az egyedüli oka a történteknek. Hagyd őt a

209

fenébe! Most rólad van szó! Mi lenne, ha most szépen meg-

mosakodnál, aztán rendelnél egy csésze teát, vagy valami rövidet

a szobaszerviztől? Fél óra múlva visszahívlak, és megbeszéljük,

hogyan to vább. Én csak abban szeretnék segíteni, hogy rájöjj, mit

is akarsz valójában. Az én véleményem jelenleg lé nyegtelen.

– De mégis mit gondolsz?

– Hogy mit gondolok? – kérdezett vissza Brad, mi közben

próbálta megőrizni a nyugalmát. – Szerintem Alex egy szemétláda,

egy szánalmas kis pondró, és ezt nem csak a legutóbbi húzása

miatt mondom! Állandó an az orrodnál fogva rángat, még ha

nem is veszed észre, ráadásul örökké fagyos és rideg veled. Most

meg ez az ostobaság is! Ha a magánvéleményemet kérdezed,

szerintem főbe kellene lövetni. De ha te megpróbálod egyben

tartani a házasságodat, én teljes szívvel támogatlak, és kiállók

melletted. Még ha én nem is szeretem, te igen. Elvégre nem az én

férjem, ha nem a tiéd. – Brad tiszteletben tartotta az asszony há-

zasságát, és azt is, hogy meg akarta menteni. Hiszen ő ugyanígy

érzett a saját házassága iránt. Ennek ellenére azt kívánta, bárcsak

Faith már évekkel korábban ott hagyta volna Alexet.

– Többé már a saját érzéseimben sem vagyok biztos. Most

éppen gyűlölöm őt, megalázottnak, butának és eldobottnak érzem

magam. Azt sem tudom, szeretem– e őt egyáltalán. Régebben

úgy gondoltam, a házassá gunk örökre szól. Most már ebben sem

vagyok biztos.

– Ismeretlen és bizonytalan út rajzolódott ki Faith sze me előtt,

és az az eshetőség megrémítette.
– Nehogy bármi elhamarkodott döntést hozz! Fél óra múlva

visszahívlak. – Brad telefonján ekkor már ti zenegy sürgős

üzenet várt rá. Hétre válaszolt is, a töb bit a titkárnőjére bízta.

San Franciscóban már elmúlt este hat, és Brad szerencséjére a

felesége aznap este szórakozni ment a barátaival.

Faith forró teát rendelt, a fürdőszobában pedig hi deg csapvíz-

210

zel hűtötte le magát, mire Brad újra telefo nált. Faithnek fogalma

sem volt, mit kezdjen a helyze tével. Hacsak arra gondolt, hogy

Alex és az a nő az ő ágyukban... felfordult a gyomra.

– Hogy érzed magad? – kérdezte Brad.

– Nem tudom. Furán – válaszolta az asszony. Zava rodott és

fáradt volt.

– Hogyhogy furán? – A férfi hirtelen megijedt az es hetőségtől,

hogy Faith gyógyszert vett be, vagy valami mást csinált magával.

A nő persze jóval okosabb volt ennél.

– Csak furán. Kiábrándultan, elárultan, átvágottan, zsibbadtan.

Szomorúan. – A nőnek több jelző nem ju tott az eszébe, de Brad

már így is megnyugodott attól, amit hallott.

– Rendben, szóval így érted, hogy furán. Ez termé szetes.

Gondolkodtam a dolgon, Fred. Azt hiszem, mégis meg kéne

mondanod a férjednek, hogy tudsz az ügyéről. Ha eltemeted, az

szép lassan megmérgez majd. Majd Alex kitalálja a jó megoldást.

De semmi olyat ne tégy, amit nem akarsz! Ez persze csak az én

vé leményem.

– Talán igazad lehet. Még azt sem tudom, hogyan közöljem

vele.

– Ez a könnyebbik része. Ő már eddig is tudott a fél relépéséről.

Ez csak számodra újdonság.

– Ez mondjuk igaz.

– A lényeges, hogy tudomást szereztél róla. Akár fel hívhatnád

ma este is. Közlöd vele, hogy figyeled a há zat. Ettől biztosan

kiverné a víz – tette hozzá Brad ör dögi hangon.

– Nem veszi fel a telefont – válaszolta Faith. Egész héten

hiába próbálkozott.

– Úgy tűnik, nem is annyira ostoba. Mindenesetre bármilyen

időpontot választasz is, bizonyára felbosszantja majd a

mondandód. A férfiak utálják, ha rajta kapják őket. Bárhogy is,

de megpróbálja majd rád ken ni a dolgot.

211
– Mégis hogyan?

– Elhanyagoltad, nem szereted többé, szerinte te is

megcsalod őt – ilyesmi. Bár nem hinném, hogy az utóbbival is

meggyanúsítana. – Faith patyolattisztán áll, és ezt Alex is tudja,

gondolta Brad. – Valószínűleg az iskoládra fogja majd. Bárhogy

is, az a célja, hogy te emészd magad az egész miatt.

– Szerinted komoly az ügy ezzel a nőcskével? – kér dezte

Faith, rémülten a gondolattól. Attól félt, hogy a férje talán őt

dobja ki az otthonából. Fogalma sem volt, mihez kezdene akkor.

De Brad tudta, hogy ez nem tör ténhet meg. Ha valaki el fogja

hagyni a házat, egészen biztosan Alex lesz az.

– Nehéz eldönteni. Talán nem. Szerintem csak egy cafka az a

nő. Már ne is haragudj, de lehet, hogy egy si ma kéjhölgy.

– Nem tudom elképzelni, hogy a férjem ilyet tenne. – A

fehérnemű persze alátámasztotta Brad felvetését. Habár ma-

napság már rengetegen hordtak olyasmit. Még a saját lányai is.

– Tudod, ez nem Alex stílusa. Mármint egy kéjhölgy.

– Sosem tudhatod. Szörnyű elképzelnem, ahogy ott

marcangolod magad abban a hotelszobában. Nem hin ném, hogy

kialszod magad ma este.

– Reggel talán elmegyek templomba. A rózsafüzért is

magammal viszem. – Ezúttal azonban Faithnek még a rózsafüzér

sem segített. Hidegvérre és talán egy jó ügyvédre lesz szüksége.

Brad azt kívánta, bárcsak ott lehetne.

– Először mindenképpen elhatározásra kell jutnod,

Fred. Bármit teszel is, jó előre gondold át a következ-

ményeket.

– Azt hiszem, tudni akarom az igazságot. Hogy ki ez a nő és

mennyit jelent a férjemnek.

– Meglátjuk, elárulja–e. Nekem nem olyannak tűnik, aki

megtenné. Szerintem mindent elkövet majd, hogy rád hárítsa a

felelősséget, aztán szokás szerint elzárkó zik tőled, hogy meg-

védje magát. – Brad jól ismerte a fajtáját. A munkája során

212

rengeteg ilyen ügyféllel és ügyvéddel találkozott. Ő is elkövetett

egy–két hibát, még ha nem is ennyire ostobákat.

– Talán igazad van – válaszolta Faith. – Köszönöm, hogy

meghallgattál! Ne haragudj a kellemetlenségért. Azt sem tudom,

hol áll a fejem. – Ennek ellenére az ál lapota rengeteget javult

az első hívása óta. Nem vélet lenül hitte Brad rögtön azt, hogy
haláleset történt a csa ládjában.

– Istenem, annyira megijesztettél. Először arra gon doltam,

hogy a lányaidnak esett baja, vagy neked. Ami történt, így is épp

elég szörnyű, de legalább mindenki életben van.

– Én már ebben sem vagyok biztos – válaszolta Faith

leverten.

– Nyugodj meg. Visszatér a kedved, amint rendbe hozod ezt a

zűrt. – San Franciscóban hetet ütött az óra, New Yorkban pedig

már elmúlt tíz. – Legjobb lenne, ha most lefürödnél és rögtön

ágyba bújnál. Én most hazamegyek. Ha szükséged van rám, hívj

fel bátran. Akármikor. Melletted állok, Fred. Bárcsak többet te-

hetnék!

– Már így is rengeteget tettél! Jack ugyanígy tett volna a

helyedben. Hiszen te legfeljebb a szavaiddal segíthetsz, és

hálás vagyok neked, amiért ebben szá míthatok rád. Ezentúl

már egyedül kell boldogul nom. – Faith hangjában végtelen

szomorúság csen gett.

– Sikerülni fog, Fred, tudom.

– Mit mondok a lányaimnak, ha felbomlik a házassá gom?

Meg sem kéne tudniuk.

– Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen nem a te hibád! Csakis

Alexé. Szembe kell néznie ostoba és meggondo latlan tettének

következményeivel. Nem a te dolgod, hogy elkendőzd az ügyét.

Nem tartozol neki ennyivel, Fred. Semmivel sem tartozol neki!

– Zoe örökre megutálja. – Ellie pedig majd csak talál ki-

fogást.

– Eddig sem szívelhette – felelte Brad. – És talán iga zat is adok

213

neki ezért. Amennyire én látom, a kisebbik lányodnak sohasem

volt igazi apja, ahogy neked sem igazi férjed.

– Persze a házasságunk nem a legjobban sikerült – vallotta

be Faith. – De hát ez van. – Bradnek a New York–i vacsorájuk

jutott eszébe, meg az akkor folytatott beszélgetésük. A le-

mondásról és a házasságok meg mentésének érdekében kötött

kompromisszumokról. Arra gondolt, megéri–e egyáltalán az

asszonynak kitar tania Alex mellett. Bármi áron megőriznie a

békét. Brad kételkedett a dolog értelmességében, de nem akarta

befolyásolni a nő döntését. Semmi joga nem volt ehhez, hiszen

ő is évek óta szemet hunyt Pam félrelé pései felett. Számára

könnyebb volt így. Mégis úgy érezte, Faith többet érdemel. Talán
ő is. De nem merte felrúgni a status quót.

– Aludnod kéne – tanácsolta Brad. Habár tudta, az asszony

szemhunyásnyit sem alszik majd az éjjel, ahogy ő sem. Ennek

ellenére úgy gondolta, azért meg kell próbálnia. – Talán

rendelhetnél masszázst. Még ilyen későn is bizonyára akad

megfelelő ember a szál lodában.

– Inkább csak veszek egy fürdőt. – Faith nem szokott hozzá,

hogy kényeztessék. Ez már évek óta az ő dolga volt.

– Hívj fel később, ha gondolod. Tíz perc múlva ott hon

vagyok.

– Köszi, Brad... szeretlek, bátyó! – Az asszony komo lyan

gondolta a szavait.

– Én is téged, hugi. Akárhogy lesz is, kihúzunk a slamasztiká-

ból! A legtöbb probléma megoldódik magá tól, ne aggódj!

– Persze. Remélem – válaszolta Faith kimerültén. Ennek

ellenére nem volt meggyőződve a férfi igazáról, ahogy Brad

sem. Alex jelenleg kiszámíthatatlannak tűnt. Nehéz lett volna

megmondani, hogyan reagál majd, ha a felesége kérdőre vonja.

Rosszul, gondolta Brad hazafele menet. Legszívesebben jól

fenéken bil lentette volna Alexet azért, amit Faithszel tett. Ez

leg alább egy pontot hozna nekik.

214
15.
FAITH egész éjszaka forgolódott az ágyá ban. Végül csak hajnali

négykor aludt el, ám hatkor már fel is ébredt. Miután felkelt,

megnézte a napfelkel tét. Szép napra virradt, ám az asszony

szörnyen érezte magát. Egyre csak Alex és a hosszú fekete hajú

nője járt az eszében, amint az igazak álmát alusszák az ő ágyá-

ban. Talán soha többé nem lesz képes lefeküdni abba az ágyba.

Reggel hétkor rendelt egy csésze kávét. Farmert és pulóvert

húzott. Elment a Keresztelő Szent János– templomba a fél

nyolcas misére. Végig Brad rózsafü zérét morzsolgatta a kezében.

Mégis képtelen volt az imákra összpontosítani. Csupán maga elé

révedt tér den állva. Fogalma sem volt, mihez kezdjen egész nap.

Eredetileg délután négy óra táján kellett hazaérkeznie. Még a

szállodát sem merte elhagyni. Félt, hogy séta közben belefuthat

a férjébe és a nőcskéjébe.

Brad telefonált, miután felébredt. Ekkor New York ban

már tizenegy elmúlt. A férfi aggódott miatta, de Faith hangja

megnyugtatta. Az asszony úgy döntött, rögtönözni fog, miután

hazamegy. Előbb fel akarta mérni a terepet. Brad teljesen

egyetértett a döntésével.

– Semmiképp ne hagyd, hogy téged okoljon! – emlé keztette a

férfi. Az asszony két napja először elmoso lyodott.

– Nem fogom. ígérem!

– Hívj fel, ha tudsz. – Brad aznap teniszezni ment, és

megígérte Pamnek, hogy utána elkíséri vásárolni. A fe lesége

új sztereó berendezést akart a nappaliba. Brad magával vitte a

mobilját, és megkérte Faitht, hogy azon hívja, ha az otthonit nem

veszi fel. Az asszony számára mindig elérhető akart maradni.

És nem érdekelték Pam epés megjegyzései. Persze könnyen

215

elmagyarázhatta volna a nejének a dolgot, ám cseppet sem

törődött ez zel. Nem érzett bűntudatot, ahogy Faith sem. Okuk

sem volt rá. A barátságuk patyolattiszta és folttalan maradt.

Ellentétben Pam kapcsolataival. Arra gondolt, a felesége talán

még meg is sajnálná Faitht. A neje gyű lölte, ha kihasználták

vagy bántalmazták egy nőtársát. Minden bizonnyal remek

tanáccsal szolgált volna, ho gyan ossza ki Faith Alexet. Azért

Brad is minden tőle telhetőt megtett.

Faith egész nap a szobájában lézengett. Aztán dél után ötkor

levitette a csomagját a földszintre, és taxit hívatott. A rengeteg

holmiját két saroknyira sem akarta elcipelni. Amikor megérkezett

a házhoz, remegő kéz zel fordította el a kulcsot a zárban. Az

előszobában égett a villany, de Alexnek nyomát sem találta.

Feltehe tően az emeleten van, gondolta Faith. A csomagjait még

az előszobában letette, és lassan fellépdelt a háló ba. Ezúttal be

volt ágyazva, és az asszony minden mást is kifogástalan rendben

talált. A férje bizonyára maga ágyazott meg. Eszébe jutott,

vajon a huzatot is kicserél te–e. Aztán inkább nem ellenőrizte

ezt. Alex a kedvenc székében olvasgatott a kandalló mellett.

Az ártatlanság szobra. Annyival sem tisztelte meg a nejét, hogy

rápil lantson, amikor belépett. Faithen egy pillanatra úrrá lett a

harag, sértettség és undor. Aztán erőt vett magán, és leküzdötte

a könnyeit.

– Késtél – szólalt meg végre Alex. Az asszony hitet lenkedve

látta a férje hidegvérét. Mégsem válaszolt, és a férje végül fel-

pillantott a könyvéből. Faith mozdulat lanul állt, amióta belépett

a szobába. – Hogy sikerült a tanulmányi út?

Az asszony válasz helyett visszakérdezett.

– Hogy telt a heted? – Az arca rezzenéstelen maradt, ahogy

Alexé is.

– Hosszan és fárasztóan. Sokat dolgoztam.

– Az jó – felelte a nő, miközben helyet foglalt a férjé vel szem-

216

ben. Tudta, nem képes tovább játszani ezt a komédiát. El kell

árulnia az igazat a férjének, akár tet szik, akár nem.

– Mit csináltál Washingtonban? – A férfi különös fényt

látott a neje tekintetében, de nem tudta hová ten ni ezt, hiába

próbálkozott.

– Mit csináltál New Yorkban?

– Már mondtam – válaszolta a férfi idegesen. – Dol goztam.

Szerinted mit? – Ezzel vissza is tért volna az olvasáshoz, azonban

az asszony szavai hallatán rögtön meggondolta magát.

– Nem tudom biztosan. Tegnap érkeztem haza, Alex. A

kirándulás előbb ért véget a tervezettnél.

– Hogy érted azt, hogy tegnap érkeztél haza? – kér dezte

döbbenten Alex. Ennek ellenére nem vallotta be a tettét.

– A professzor asszonynak sürgősen vissza kellett utaznia,

mert az édesanyja szívrohamot kapott. Így néhányan szintén

hazajöttünk. Kettőre érkeztem meg a reptérre. Előbb bevásárol-

tam, mert azt gondoltam, ké szítek neked valami igazán finomat.

Aztán hazaérkez tem. Mint a törpék a mesében... Ki aludt az

ágyacskámban, Alex? Bárki is az a nő, nagy lába és hosszú

fekete haja van. És tangát hord. – A férfi teljesen elsápadt, ám

hosszú ideig egyetlen szót sem szólt.

– Merre jártál azóta? – vágott vissza aztán gyanúsítgatva.

Megpróbálta a nőre terelni a felelősséget, ahogy Brad jövendölte.

Azonban Faith felkészült erre az eshe tőségre, és nem dőlt be a

trükknek.

– Kivettem egy szobát a Carlyle–ban, amint rájöttem, mit

műveltél. Azt gondoltam, mindkettőnk számára előnyösebb, ha

elkerülöm a kínos jelenetet. Mi folyik itt, Alex? Ki ez a nő? És

mióta tart? – Férjének szegezte a tekintetét. Alex még soha nem

látta ilyennek.

– Ez lényegtelen. – A nő puszta létezését is letagadta volna,

ha lehetősége nyílik rá, gondolta Faith. Ám mindazok után, amit

217

az asszony látott, Alexnek erre esélye sem maradt. – Ha nem

csinálsz bolondot ma gadból azzal, hogy éretlen kölyök módjára

iskolásat játszol, ilyesmi soha nem történik meg. – Pontosan

az zal érvelt, amire Brad előre figyelmeztette az asszonyt. A

feleségét próbálta okolni a történtekért.

– Szóval valahányszor üzleti útra mész, azt várod, hogy

megcsaljalak, hiszen az egész a te hibád? Ez ugyanaz, nem?

– Ne légy nevetséges. Nekem dolgoznom kell, hogy eltartsalak.

Téged senki és semmi nem kényszerített, hogy folytasd a tanul-

mányaidat.

– És szerinted ez feljogosít arra, hogy hűtlen legyél? Ez aztán

érdekes elmélet, nem mondom!

– Előre megmondtam, hogy vállald a kockázatot, ha visszaülsz

az iskolapadba.

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a „koc kázat”

házasságtörést jelent! Elég nagy téttel játszunk, nem gondolod?

– Faith fortyogott a dühtől. Ám még mindig nem tudta biztosan,

mit akar a férjétől. Fogal ma sem volt, hová vezet ez a vita.

Egyikük sem hátrált meg, és Alex még mindig őt hibáztatta. A

férje hirtelen felpattant a székéből, és átviharzott a szobán.

– Az egész a te hibád, Faith! – kiáltotta, pillantást sem vetve a

feleségére. Az asszony nem hitt a fülének.

– Ha nem viselkedsz olyan ostobán az egyetemmel kap-

csolatban, mindez nem történik meg. A döntésed del megástad a

házasságunk sírját.

– Nem igaz! – vágott vissza Faith. Villogó tekintet tel fordult

Alex felé. – Te ástad meg, amikor be szennyezted az ágyam azzal

a lotyóval! Hogy voltál képes erre?

– Ne merj ilyen hangon beszélni velem, Faith! Ezt nem

vagyok hajlandó eltűrni. – A férfi haraggal vála szolt az asszony

haragjára.

– Te nem vagy hajlandó?! Szerinted hogy éreztem magam,

218

amikor hazaérkezve az ágyamban találtam a fehérneműjét

és a mosdómban a hajszálait? – A férje er re nem sok mindent

válaszolhatott volna. Faith még sem volt felkészülve arra, amit

ezután mondott. Alex nem hagyta magát.

– Elköltözöm – vágta oda, majd a fürdőszobába lé pett, és

bevágta maga mögött az ajtót. Faith hallotta, amint odabent

csapkod. Húsz perccel később a széké ben ülve döbbenten

figyelte, amint a férfi útitáskájával a kezében a földszintre indult.

Szótlanul nézett rá. Azt sem tudta, mit mondhatna.

– Hová mész? – bökte ki végül. Faith romokban he vert. Mintha

a rémálma válna valóra. Hirtelen arra gondolt, talán mégis az ő

hibája, talán túl szigorú volt a férjéhez, talán hiba volt folytatnia

az iskolát. Többé már azt sem tudta, kinek van igaza.

– Egy időre szállodába költözöm. Ha beszélni akar nál velem,

az irodámban felhívhatsz. – Faith legszíve sebben a fejéhez vágta

volna, hogy majd az ügyvédei felkeresik. De nem akarta tovább

rontani a helyzetet, csak hogy övé legyen az utolsó szó. Egyelőre

még ab ban sem volt biztos, hogy ügyvédre lesz szüksége. A férje

tanácsát mindenesetre semmi szín alatt nem kérte volna ki ebben

a kérdésben.

– Szereted őt, Alex? – kérdezte Faith. Szívét elöntötte a

keserűség. A férjétől akarta hallani az igazat, bármily fájdalmas

is volt az.

– Az égvilágon semmi közöd sincs hozzá – vágott vissza Alex

kegyetlenül. Amióta az asszony kérdőre vonta, egyetlenegyszer

sem kért bocsánatot.

– Jogomban áll megtudni. Ki ő? – kérdezte újra eről tetett

nyugalommal.

– Minden jogod elvesztetted ebben a kapcsolatban,

amikor visszatértél az iskolába. Ezzel a szemétbe hají tottad a

házasságunkat, Faith. – Az asszony tudta, mi lyen nevetséges érv

ez. A férje alaptalanul és rosszin dulatúan vádaskodott.

219

– Azt állítod, hogy az életben először csaltál meg, rá adásul

mindez az én hibám?

– Semmit sem állítok. Még hallasz felőlem, amikor el-

határoztam, mit akarok, ennyi. – Hihetetlen, de Alex már

fenyegetőzött. Ő támadta az asszonyt és ő hagyta most el,

miközben éppen ő viselkedett tisztességtele nül. Ezt Faith is

tisztán látta.

Az asszony szótlanul, dermedten állt, miközben a férfi

leviharzott a lépcsőn, és egy pillanattal később nagy robajjal

becsapta az ajtót. Semmivel sem tudott meg többet, mint amivel

már tegnap is tisztában volt. Egyedül abban lehetett biztos, amit

előző nap a háló szobában látott. Alex cseppet sem világosította

fel. Faith egy ideig még céltalanul bolyongott a házban. Fél

órával később felhívta Bradet.

– Hogy vagy, Fred? – kérdezte a férfi együttérzőn. Az asszony

nem adott túl sok okot a nyugalomra, de legalább már nem

zokogott.
– Elhagyott – válaszolta Faith elhaló hangon.

– Viccelsz?

– Azt mondta, az én hibám, mert folytattam az isko lát. És hogy

semmi közöm hozzá, ki az a nő és mit je lent a számára.

– Előre megmondtam, hogy rád fogja majd. – Arra még Brad

sem számított, hogy Alex fogja magát, és el költözik. A felesége

persze sarokba szorította, és ez ma radt számára az egyetlen

lehetséges kiút. A menekülés. Aljas húzás volt. De mi másra is

számíthattak tőle? – Legszívesebben azt tanácsolnám, érezd jól

magad, de gondolom, nem éppen ez a helyzet.

– Huszonhat éve vagyunk házasok. Néha eszembe jut, tudom–e

egyáltalán, kicsoda is ő valójában.

– Régen talán tudtad, Fred, de változnak a dolgok, még ha nem

vesszük is tudomásul. – A férfinak igaza volt. Alex már évek óta

semmilyen érzelmet nem nyil vánított ki a felesége irányában.

220

Faith pedig hozzászo kott ehhez, és többé már észre sem vette

a férje közö nyét. Ám idővel az igazság felszínre tört. Ekkor az

asszonynak újabb rémisztő gondolata támadt.

– Mit mondjak a lányoknak?

– Semmit, legalábbis az elkövetkezendő pár napban ne. Egy

ideig biztosan nem szereznek tudomást a do logról, hacsak Alex

nem szól nekik. Márpedig ő nem fog. Várd meg, amíg elül a por.

Talán a férjed visszatér, ha lenyugszik. Bizonyára nem kívánt

helyzetbe sodor ta őt a lelepleződés. Idővel, ha az önbecsülése

engedi, talán visszakullog majd.

– Szerinted megteszi? – kérdezte Faith reményked ve. Bradnek

majd megszakadt a szíve. Nem akarta, hogy az asszony élve

temesse el önmagát egy Alexhez hasonló ember oldalán. Már

csak Jack miatt is jobbat kívánt Faithnek. Jóval többet érdemelt,

mint amit a fér jétől kapott.

– Talán. Próbálj megnyugodni. Holnap felhívhatnál egy

ügyvédet, csak hogy fedezd magad. Meglátom, ta lálok–e

valakit New Yorkban. Felhívom az itteni válóperes ügyvéd–

ismerőseimet, megkérdezem, kit ajánla nak. Sajnálom, Fred.

Nem ezt érdemelnéd. Remélem, tudod, hogy nem a te hibád!

– Már nem is tudom, mit higgyek. – Kavarogtak ben ne az

érzelmek. Leginkább halottnak érezte magát.

Aznap este Zoe szobájában aludt. Képtelen lett vol na a saját

ágyába feküdni, akár kicserélte Alex a lepe dőt, akár nem. Brad
aznap későn este még felhívta egy szer, és miután letette a

telefont, Pam kérdőre vonta. Hosszú ideje nem látta már a férjét

ennyire zaklatottnak. Legutoljára akkor nézett így ki, amikor az

egyik fi uk súlyos beteg lett.

– Ez meg mi volt? – kérdezte. Nemrég érkezett haza egy

vacsoráról. A férje azzal az indokkal maradt itthon, hogy még

dolgoznia kell. Pam igazából tudta, hogy Brad csak nem akart

együtt szórakozni vele és a társa ságával.

221

– Egy bajba jutott barát.

– Elég szörnyű lehet, ahogy elnézlek. Ismerem az il letőt?

– Nem hinném. Házassági zűrök. – Pamnek egyből Faith jutott

az eszébe, de inkább nem kérdezett rá. Brad túlzottan feldúltnak

látszott. Az asszony okosan visel kedett az ilyen helyzetekben, és

ezúttal is inkább meg hátrált.

Másnap délben a férfi e–mailben elküldte Faithnek egy

New York–i ügyvéd nevét. Az asszony fel is hívta az illetőt, és

üzenetet hagyott neki. Amikor legnagyobb megkönnyebbülésére

az ügyvéd visszahívta, elmagya rázta neki, mi történt. A férfi

felajánlotta, hogy magán detektívet fogad, aki megpróbál a lehető

legtöbbet megtudni arról a nőről. Az asszony beleegyezett, s ez-

zel még magának is meglepetést okozott.

A következő napokban úgy érezte magát, mintha víz alá bukott

volna. Eljárt az iskolába, és gyakran beszélt Braddel telefonon.

Alex felől azonban semmit sem hal lott. Az ügyvéd pénteken

hívta fel. Az asszony csodál kozott, mennyi minden kiderült a

férje nőcskéjéről: a szóban forgó személy huszonkilenc éves,

elvált egy gyermekes anya, és Alex befektetési cégénél dolgozik

recepciósként. Az ottani titkárnőktől a detektív azt is megtudta,

hogy a nő egy éve költözött a városba Atlan tából, és Alexszel tíz

hónapja tart a viszonyuk. Tíz hó napja. Szóval ennek semmi köze

sem lehetett Faith ta nulmányaihoz. A férje közel egy éve csalta

őt. Az asszonynak felfordult a gyomra a hírek hallatán.

Ezután az ügyvéddel egyeztetett egy időpontot a jö vő hétre.

Bár még mindig nem határozta el, mitévő le gyen. Fogalma

sem volt, elváljon–e, vagy inkább meg próbálja visszaszerezni

a férjét. Egész héten egyetlen szót sem váltottak egymással.

Faith még azt sem tudta, mennyire gondolta komolyan Alex ezt

a kapcsolatot.

Mivel jobb nem jutott az eszébe, aznap délután felhív ta a férj-

ét az irodájában. Legnagyobb megkönnyebbü lésére Alex fel-

222

vette a telefont. Faith attól tartott, a férfi még ezt sem teszi majd

meg. Ennek ellenére Alex csöp pet sem örült, amikor meghallotta

a felesége hangját.

– Mi lenne, ha találkoznánk és elbeszélgetnénk? – ja vasolta

Faith, és közben próbálta elkendőzni a harag ját. Az ügyvéd

reggeli hírei teljesen kiborították. Ahogy Alex válasza is.

– Nincs mit mondanom, Faith – mondta szenvtelenül a férfi.

Faith szeme könnybe lábadt. Az egész hetet végigzo kogta.

Majdnem olyan szörnyen érezte magát, mint amikor Jack el-

hunyt. Különös módon ezúttal is meg halt benne valami. A hite,

a reményei, az álmai, a bizal ma, és talán a házassága elvesztését

siratta.

– Nem csinálhatsz úgy, mintha mi sem történt volna, Alex.

Beszélnünk kell. – Faith magára erőltetett nyuga lommal beszélt,

hogy ráerőltesse akaratát a férjére.

– Már mondtam: nincs mit megbeszélnünk – felelte ismét

Alex. Még mindig a nejét tette felelőssé a történ tekért. Faith

ekkor mély lélegzetet vett, és olyan fordu latra szánta el magát,

amely Zoét és Bradet egyaránt elborzasztotta volna. Mégis úgy

érezte, nem maradt más választása. A férje állandó bírálatai

elhitették vele, hogy neki kell meghoznia az áldozatokat,

bármilyen igazságtalan is ez. Faitht ismét gyermekkora szellemei

kísértették. Megpróbált jó kislányként viselkedni, még ha sosem

érdemelte is ki az elismerést.

– És ha abbahagynám az iskolát? – Az asszony na gyobb

áldozatot nem is hozhatott volna. De meg akar ta menteni a

házasságát. Képtelen lett volna csak így elhajítani azt. Még ha

ilyen súlyos árat kellett is fizetnie érte. A jogi diplomáért nem

akarta eldobni a huszonhat éve tartó házasságot.

– Késő. – A férfi szigorú válasza hallatán Faith össze–

roskadt.

– Komolyan beszélsz? Szóval el akarod venni azt a nőt? –

223

Más okot nem látott, miért ne jönne vissza Alex őhozzá. Hiszen

mindig is jó felesége volt. A férfi szava ival élve, egyetlen „hibája”

az volt, hogy visszatért az iskolapadba.

– Nem erről a nőről van szó, Faith. Rólad.

– Miért? Hát mit vétettem? – Az asszony képtelen volt tovább

visszatartani a könnyeit.

– A házasságunk már évek óta haldoklik. Én is ha lottnak érzem

magam, amikor veled vagyok. – A férje kemény szavai fizikai

fájdalmat okoztak a nőnek. – Öt venkét éves vagyok. Boldogabb

életre vágyom. Ket tőnk között mindennek vége. A lányaink

felnőttek. Többé nincs szükségük ránk. Te az egyetemet válasz-

tottad. Nekem is megvan a saját életem. – Úgy hang zott, Alex

már évek óta tervezi ezt a döntést. Az asszony pedig egyenesen

belesétált a csapdájába, amikor újrakezdte az iskolát. A férfi

tőből szakította ki a felesé ge szívét a szavaival. Faith hűségből és

tiszteletből ki tartott a férje mellett, aki közben csak a lehetőségre

várt, hogy elhagyhassa őt.

– Nem gondoltam, hogy így érzel – válaszolta Faith elhaló

hangon.

– Pedig igen. Mindketten jobbat érdemiünk ennél. – Alexnek

igaza volt. Faith azonban soha nem dobta vol na el a házasságát

a diploma kedvéért. Bármi áron együtt akart maradni a férjével.

Alexben nyoma sem maradt ennek a hűségnek. – Én már

értesítettem az ügyvédemet. Neked is ezt kéne tenned. – Faith

nem vallotta be, hogy már talált magának egyet. Ez az egész

ügy fénysebességgel robogott a szakadék széle felé, ő pedig

rettentően szeretett volna lelassítani. Úgy érezte, a férje óriási

hibát követ el.

– Mit fogunk mondani a lányoknak? – Faith előre látta, hogyan

állítja majd be Alex a történteket. Mintha az egész a felesége

hibája volna. Miközben az asszony egyetlen szóval sem akart

említést tenni a lányainak arról a másik nőről. Túl nagy meg-

224

aláztatással járna, ha bár egy csapásra felnyitná a lányai szemét.

Ráadásul már most tudta, ahogyan a férje, Ellie is őt hibáztatja

majd.

– Ezt majd meglátjuk – válaszolta Alex. – Szerezz egy

ügyvédet, Faith. Válni akarok.

– Jaj, istenem! – Az asszony nem hitt a fülének. – Hogy

teheted ezt velem, Alex? Hát már semmit sem je lent számodra

a házasságunk?

– Nem többet, mint neked jelentett, amikor félredob tad a

feleség szerepét, hogy ügyvédet játszhass.

– A kettőt össze sem lehet hasonlítani! – Faith hirte len ráébredt,

miért a tangás lányt választotta a férje. Az a nő huszonhárom

évvel fiatalabb volt Alexnél, és re cepciósként dolgozott.

Szóval nem futott be túl nagy karriert. A férfi őt könnyűszerrel

irányíthatta, ellentét ben Faithszel, aki felett az utóbb időben

jelentősen csökkent a hatalma. És ezt Alex képtelen volt megbo-

csátani a feleségének.

– Nem tartozom magyarázattal neked, Faith. Az egé szet

magadnak köszönheted. – Az asszony egyik fele hitt a férjének,

a másik viszont legszívesebben felsikoltott volna a becstelenség-

től. Egy pillanattal később Alex lerakta a telefont. Még azt

sem árulta el, melyik hotelban szállt meg. Faith hirtelen arra

gondolt, talán összeköltözött azzal a nővel. Most már bármit el

tudott képzelni. Úgy érezte, az egész élete összeomlott egyet-

len hét leforgása alatt. Csendben sírdogált, amikor hir telen

ajtócsapódásra lett figyelmes. Meglepetten ugrott fel, amikor

Zoe hangját hallotta meg a földszintről.

– Halihó! Itthon vagyok! – A lány meglepetésnek szánta az

érkezését. Faithnek fogalma sem volt, mitévő legyen. Nem

tudta mivel magyarázni Alex távollétét, ám még nem készült fel

arra, hogy beszámoljon Zoénak a válásról. Ezt még ő maga sem

dolgozta fel teljesen.

225

Faith gyorsan megtörölte a szemét, és széles mosollyal sietett

le az előszobába. Ám a tekintetében így is különös fény csillogott,

és a haja is fésületlenül lógott. Ráadásul a kialvatlanságtól a

szeme alatt mély karikák éktelenkedtek.

– Szia, anyu! – üdvözölte Zoe, miközben ledobta a táskáját.

Ezután aggodó tekintettel vette szemügyre az édesanyját. – Jól

vagy? Betegnek látszol.

– Gyomorbántalmaim voltak. Egész héten szörnyen éreztem

magam.

– Sajnálom – válaszolta Zoe együttérzően. – Úgy hal lom, meg

is fáztál.

– Igen – vágta rá Faith. Igazából a külseje az érzelme it tükrözte.

Előre látta, milyen kínszenvedés lesz elken dőznie az igazságot

Zoe elől a hétvégén, ennek ellené re örült, hogy újra láthatja a

lányát. Zoe támaszt adott a számára és igazolást a valóságról.

Hiszen az élete las san teljesen valótlannak tűnt.

– Hol van apu? – kérdezte Zoe, miközben röpke pil lantást

vetett a hűtőre. Csaknem üresen tátongott. Faith egész héten alig

evett valamit, és egyáltalán nem vásárolt.

– Nincs itthon. Floridába utazott. – Faithnek ez jutott először

eszébe. Zoe szerencsére rábólintott. Hihetőnek tűnt a magyarázat,

hiszen az apja gyakran volt távol üzleti ügyekben.

– Vennünk kell valamit. Ne haragudj, amiért így, vá ratlanul

toppantam be. Azt gondoltam, kellemes meg lepetést fogok

szerezni. Sajnálom, hogy beteg vagy – mondta a lány kedves

mosollyal.

– Túlélem – válaszolta Faith. Zoénak ennyi elég is volt, ám

meglepődött, amikor a szobájába érve az ágyát rendezetlenül

találta. Ráadásul édesanyja háló inge ott hevert a padlón.

– Ki aludt a szobámban? – kérdezte a lány döbbenten.

– Nem akartam kellemetlenkedni apádnak a nát hámmal, ezért

aludtam itt. Ne haragudj, édesem. Azonnal megágyazok.

226

– Azt hittem, apu elutazott. – válaszolta Zoe gyana kodva.

Most már nyilvánvalóan látta, hogy valami nincs rendben. Arra

gondolt, a szülei nyilván össze vesztek.

– Így igaz. De csak ma utazott el. Este akartam visszaköltözni

a hálószobánkba. – Persze a napsárga tapétás, virágmintás

függönnyel és ágytakaróval kicsinosí tott, tágas szoba magát a

poklot jelentette az asszony számára. Képtelen lett volna újra

ott aludni.

– Hogyhogy a hétvégén utazott el? – Alexnek ez nem volt

szokása.

– Azt hiszem, félt, hogy nem ér oda időben. A hétvé gére

jókora hóvihart jósoltak Chicagóban. Édesapád egy rendkívül

fontos találkozóra ment, ezért idejében elindult, hogy biztosan

megérkezzen.

– Anyu! – Zoe leült az ágya szélére, és az anyját is maga mellé

húzta. Élete tizennyolc éve alatt még soha nem látta Faitht ennyire

megviseltnek. Még akkor sem, amikor Jack gépe lezuhant. Zoe

akkor már tizenöt volt, így jól emlékezett mindenre. Az anyja

kábán és zavaro dottan ült előtte.

– Az előbb még azt mondtad, Floridába ment. Anyu, mi folyik

itt? Mi a baj?

– Semmi – erősködött Faith, majd hirtelen elsírta magát. Az

elmúlt héten legszörnyűbb rémálmai váltak valóra. Úgy érezte,

belepusztul a történtekbe. Zoénak egyelőre mégsem akart

semmit elárulni.

– Mondd el az igazat, anyu. Hol van apa?

Az asszony jól tudta, válaszolnia kell valamit, még ha nem is

a teljes igazat.

– Összevesztünk, de semmi különös. Csak egy kicsit feszült

vagyok, ennyi. Nem nagy ügy. – Persze a dolog nem éppen így

festett. És Faith tudta, előbb–utóbb el kell árulnia a lányának

az igazságot. És úgy érezte, képtelen hazudni neki. – Valójában

227

nagyon összekap tunk – vallotta be. A lánya átölelte, miközben

kifújta az orrát. Rá bármikor számíthatott.

– Mennyire nagyon?

– Szörnyen. Alex elhagyott.

– Tessék?! – Zoét kiverte a veríték. Hirtelen arra gon dolt,

milyen jó, hogy hazalátogatott. Az édesanyja ro mokban hevert.

– Elhagyott?

– Igen – felelte az asszony a könnyeivel küszködve.

– De miért?

– Túl bonyolult lenne elmagyarázni. Erről igazán nem

szeretnék beszélni. Kérlek, higgy nekem. – Zoe úgy döntött,

tiszteletben tartja az anyja privátszféráját, legalábbis egyelőre.

– Téged okolt?
– Hát persze – válaszolta Faith szipogva. – Ki mást is

okolhatna? Magát természetesen nem.

– Visszajön? – kérdezte Zoe. Az asszony először igent akart

mondani, végül azonban megrázta a fejét, és újra sírásban tört

ki.– A fenébe! Szóval nem? Ez biztos? – kérdezte a lány döbben-

ten.– Éppen most közölte, hogy el akar válni. – Zoe egy csapásra

leányból a legjobb barátnővé lépett elő. Az asszony attól félt,

túlzottan megterheli Zoét, aki azon ban szemlátomást sokkal

többet viselt el, mint az édes anyja.

– Mégis mikor történt mindez?

– Egy hete. Sajnálom, minden úgy összezavarodott.

– Micsoda szemét alak! – jelentette ki Zoe az apjáról. A

történtek megerősítették mindabban, amit évek óta Alexről

gondolt. Majd újra az édesanyjához fordult. – Ellie tud erről?

– Nem. Senki sem. Alig fél órája beszéltünk apáddal.

Szombaton hagyott itt, és éppen most közölte, hogy beadja

a válókeresetet. Szerinte jobb életet érdemel, és mellettem

halottnak érzi magát.

228

– Micsoda dög!
– Ne beszélj így az édesapádról!

– Miért ne? Hiszen az. Nekünk mikor akartál szólni?

– Nem tudom. Ez az egész olyan hirtelen jött. A hé ten egyre

csak zokogtam és zokogtam.

– Szegénykém. Úgy sajnálom... bárcsak előbb tud tam volna!

Még szerencse, hogy hazajöttem. Fogal mam sincs, miért tettem.

Tudod, az elmúlt napokban annyira hiányoztál.

– Te is nekem – válaszolta Faith. Ezután a két nő át ölelte

egymást, és együtt sírdogált hosszú, hosszú percekig. Ezután Zoe

ágyba bújtatta Faitht, majd le ment a földszintre, és forró levest

meg rántottát készí tett. Őt is megrázták a hírek, de nem annyira,

mint az anyját. Egyedül azzal törődött, hogy gondoskodjon

róla.

Amikor az ételt felvitte az emeletre, ő is bebújt Faith mellé az

ágyba. Ezután késő estig beszélgettek és té véztek. Amikor Brad

telefonált, az asszony elmondta neki, hogy Zoe hazalátogatott,

ami megnyugtatta a fér fit. Amikor Faith beszámolt neki Alex

bejelentéséről, Brad megvető hangon válaszolt.

– Micsoda alávaló gazember! – Miután Zoe kiment fogat

mosni, Faith halkan megosztotta Braddel, amit a másik nőről

megtudott. Különös tekintettel arra, hogy Alex már csaknem egy

éve folytatta a házasságtörő vi szonyt.

– Tudom, hogy most még nem hiszed el, de mindez talán a

javadat szolgálja, Fred. Önszántadból sosem ve tettél volna véget

a házasságodnak, Alex pedig örökre megkeserítette volna az

életed. – Mégiscsak huszonhat évig tartott. Nem kis veszteség

egyetlen hét alatt. Bár mily nehezen elviselhető és rideg ember is

volt a férje, Faith egyelőre nem tudta elképzelni az életét nélküle.

– Nem is zavarok tovább, ha Zoéval vagy. Holnap felhív lak.

Próbálj aludni.

– Rendben. – A lánya felajánlotta, hogy Faith aludjon nála, amit

229

az asszony a legnagyobb örömmel fogadott el. Úgy érezte, soha

többé nem lesz képes álomra hajta ni a fejét a saját ágyában.

– Kivel beszéltél? – kérdezte Zoe, amikor visszatért a szobába.

Úgy érezte magát, mintha a tulajdon lányáról gondoskodna,

pedig éppen az ellenkezője történt.

– Brad Pattersonnal.

– Az a rózsafüzéres fickó? – Faith szomorúan bólin tott, mire

Zoe elmosolyodott. – Most végre hozzáme hetsz feleségül.

– Ne butáskodj. Nekem olyan, mintha a bátyám vol na, ráadásul

házasember. Egyébként pedig még nem váltam el édesapádtól.

– Persze mindketten tudták, hogy ez előbb vagy utóbb, de

bekövetkezik. Faith még sem tudta elképzelni az eshetőséget,

amikor aznap es te lehunyta a szemét a lánya mellett. Aztán végre

el aludt, és mély, bár borongós álomba szenderült.

16.
ZOE vasárnap este utazott vissza a Brownra. Az egész hétvégét

végigbeszélgették az édes anyjával. Faith még mindig le volt

törve, ám bármilyen szerencsétlenül érezte is magát, akkor sem

mesélt a lá nyának a másik nőről. Csak annyit árult el, hogy

Alex izgalmasabb életre vágyott, mint amilyet szerinte mel lette

kapott, emellett pedig felbosszantotta, hogy ő újrakezdte a tanul-

mányait. Mindez persze nem volt túl nagy újdonság a lánynak.

– Ez azért kevés indok egy váláshoz, anyu. Mit gon dolsz, talán

viszonya van? – kérdezte Zoe érzékenyen. De Faith nem árulta

el magát. A történtek ellenére még mindig hűségesen kitartott a

férje mellett.

– Fogalmam sincs – válaszolta.

Azért Faith állapota jelentősen javult a lányával töl tött idő-

nek köszönhetően. A következő héten pedig ta lálkozott az

ügyvédjével. A férfi minden lényeges tud nivalót megosztott

vele, és megmutatta a magándetek tív jelentését is. A lányt Leslie

Jamesnek hívták. A fényképe alapján egészen helyesnek tűnt.

Magas és vé kony alakja egy modellre emlékeztette. Hosszú

fekete haja volt, amit Faith már eddig is tudott. Leslie–t ked-

velték az irodában, és a lánya nemrég ünnepelte az ötödik

születésnapját. A közte és Alex között szövődött románcot nyílt

titokként kezelték a cégnél. A titkárnők azt fecsegték, talán

összeházasodnak, bár Alex soha nem tett ilyen kijelentést.

Faith a találkozó végére úgy érezte magát, mint akit gyomor-

szájon rúgtak. Gyönyörű és mindenekelőtt szemtelenül fiatal

lány furakodott az ágyába. A tizen nyolc év korkülönbség, amely

elválasztotta őket, rend kívül bosszantotta.

Az asszony a szobájában ülve révedt maga elé, ami kor

231

megcsörrent a telefonja. Brad kereste, aki a találko zója felől

érdeklődött.

– Egész jól ment. Láttam a jelentést. A lány gyönyö rű, Brad.

Talán nem is hibáztathatom a férjemet – tette hozzá Faith

halálosan csüggedten.

– Dehogynem! Az a fickó egy ostoba barom. Te még

gyönyörűbb vagy. – Mind külsőleg, mind a belsőt te kintve.

Inkább, mint bárki más, akit ismert.

– Köszönöm – válaszolta az asszony illedelmesen, bár nem

volt meggyőződve a férfi igazáról. Úgy érezte, az egész élete

romokban hever. Zoéval jót nevettek azon, hogy a Bálint–nap

milyen simán elsiklott mellet te. Elveszett a nő földi poklának

füstjében. Faith már nem tartotta számon a napokat. Azért Zoe

megkapta a csokoládét, amit az édesanyja küldött, és Eloise

Lon donban szintén, ha apró késéssel is.

– Jó hírem van – mondta Brad. Az elmúlt héten be tegre

aggódta magát a nő miatt. Faithen erőt vett a lehangoltság, és

már az iskolába is kész kínszenvedés volt bejárnia. Így a férfi

megpróbálta felvidítani.

– Mi az? – kérdezte Faith. Úgy érezte, magára hagyottan

lebeg valahol az űr közepén, élet és halál kö zött félúton. Az élete

minden apró porcikája egyszerre valótlannak tűnt.

– Néhány napra New Yorkba utazom. Akad pár elin téznivalóm.

Azt reméltem, együtt vacsorázhatnánk. Én a pizzát javaslom,

hacsak nincs kedved valami puccos helyhez.

– Ez tényleg remek hír! – felelte az asszony szomorú mosollyal.

Még a férfival való találkozás örömét is be árnyékolták az elmúlt

hét eseményei. Ennek ellenére csak felvidult valamelyest. Végre

akad egy boldog perc is az életében. – Mikor érkezel?

– Már ezen a hétvégén. Találkozom néhány ügyvéd ismerő-

sömmel, hogy megvitassunk egy bonyolult ügyet. Pénteken késő

este érkezem. Szombat reggel el is mehetnénk korcsolyázni, ha

gondolod.

232

– Nem azt mondtad, hogy dolgoznod kell? – kérdez te az

asszony elhaló hangon. Brad elmosolyodott. Faith mégsem volt

annyira maga alatt, mint gondolta.

– De igen. Majd megoldom. Csak szeretnék találkozni veled.

Kérlek, tedd szabaddá a szombat estédet, Fred. Vasárnap este

már haza is utazom. – Brad mindent jó előre kitervelt. Betegre

aggódta magát az asszony miatt, ráadásul meggyőzte magát, hogy

Jacknek is tartozik ennyivel. Látni akarta Faitht és megnyugtatni

őt, ezért utazott New Yorkba. Természetesen semmiféle találko-

zót nem egyeztetett, ezt csak azért mondta, hogy legyen ürügye

a látogatásra. Ez volt a legkevesebb.

Mire megérkezett, Faith újabb hetet élt túl Alex hit– szegése

óta. A házasfelek ügyvédei felvették a kapcso latot, és a dolgok

lassan, de biztosan haladtak előre a maguk útján. Eloise–nak

még egyikük sem szólt, bár Alex megígérte, hogy a hét végén
felhívja a lányt. Faith előre rettegett Ellie reakciójától. Könnyen

kitalálhatta, hogy bármilyen kegyetlenül és helytelenül is

viselke dett az apja, Eloise neki ad igazat. Ennek ellenére Faith

beleegyezett, hogy Alex szóljon neki, hiszen ő köze lebb állt

hozzá. Ráadásul Zoénak ő szólt. Egyébként sem tudta volna

meggyőzni Eloise–t a saját igazáról. Az asszony csupán abban

reménykedett, hogy a lánya megérti az indokait.

Brad úgy döntött, a Carlyle–ban száll meg, hogy mi nél

közelebb lehessen az asszonyhoz. Szombat reggel, miután meg-

borotválkozott és lezuhanyozott, át is ment Faithhez. Kilenc

órakor ért a házhoz. Annyira ki merült, hogy a gépen sikerült

elaludnia. Pamnek ép pen azt mondta, mint Faithnek, hogy két

ügyvéd isme rősével tanácskozik egy nehéz esettel kapcsolatban.

És a neje nem kérdőjelezte meg a szavát. Ahogy végül Faith

sem. A férfi attól tartott, a nő ellenezné a látogatá sát, ha annak

semmi más oka nem lenne. Semmiképp sem akart még jobban

rátelepedni Bradre.

233

A férfi elkomorodott, amikor meglátta Faitht az ajtó ban. A nő

fekete pulóvert és farmert viselt. Az arca sá padt és beesett volt.

Nem festette ki magát, a szeme alatt mély karikák éktelenkedtek,

szőke haja fésületle nül lógott le az arca két oldalán. Szemmel

láthatóan le fogyott. Ám amikor meglátta Bradet, elmosolyodott

és boldogan ölelte át. Már nem volt annyira összetörve, mint

legelőször. Csupán fáradtnak és mélységesen szo morúnak

látszott.

Faith főzött kávét, és pirítóst meg rántottát készített. A

konyhában telepedtek le, és hosszasan beszélgettek. Ezután

átmentek a nappaliba, ahol Brad tüzet gyújtott a kandallóban. Az

asszony továbbra is Zoe szobájában aludt. Kezdte azt gondolni,

ez már örökre így marad.

– Olyan furcsa érzés – mondta Bradnek. – Akkor éreztem így

magam utoljára, amikor Jack meghalt. Úgy érzem, minden örökre

megváltozott. Életem huszon hat éve egy csapásra semmivé lett.

– Tudom, mire gondolsz. Szörnyű lehet. De idővel majd

hozzászoksz. Egyszer majd minden jobbra for dul. Ezért más,

mint akkor volt. Lehetőséget kaptál, hogy jobbra fordítsd az

életed. Alex lassan, de biztosan oltotta ki az életed lángját. Te

érdemelsz jobb életet, nem pedig ő – válaszolta Brad csendesen,

a tűz mellett üldögélve. Ezután felajánlotta, hogy elmehetnének

korcsolyázni, azonban a nő túlságosan is fáradt volt hozzá.

Valójában Brad is. A hétvégét sűrű hét előzte meg, de Faith most

úgy érezte, megérte. Mindketten örültek a találkozásnak.

– Mikor kell dolgoznod? – kérdezte a nő. Brad majd nem

elfelejtette az előre kitervelt választ, de aztán idő ben észbe

kapott.

– Úgy négy körül. Legkésőbb ötkor. Csupán néhány órára lesz

szükségem. De telefonon mégsem tudtuk el intézni, mert túl nagy

az anyag. – Brad úgy képzelte el, hogy visszamegy a szállodába,

alszik egyet, aztán va csoraidőben Faithért jön.

234

– Ugye nem csak miattam utaztál ide, Brad? – kér dezte

gyanakodva az asszony, és a férfi elnevette ma gát a rég nem

látott mosoly láttán.

– Jaj, dehogy! Szeretlek, Fred, de azért nem utaznék el ilyen

messzire, csak hogy összefoltozzam a megha sadt kis szíved.

– Helyes. Jobb dolgod is van annál, mint hogy miat tam törd

magad.

– Látod, én is folyton ezt mondogatom magamnak –

incselkedett Brad. – Valójában szívesen aggódom ér ted, Fred.

Nagy pácba kerültél, az biztos. Bár szerintem már akkor, amikor

hozzámentél Alexhez.

– Jack is folyton ezt hajtogatta. – Faith életében azon ban már

jóval korábban történtek hasonló szörnyűsé gek, melyeknek

köszönhetően az asszony eltűrte a ren geteg megaláztatást és

fájdalmat, amelyet Alextől ka pott.

– Jacknek igaza volt. Sok mindenben.

A férfi ebédelni vitte az asszonyt egy közeli helyre. Faith

tojássalátás szendvicset rendelt. Csak tologatta az ételt, és Brad

nagy nehezen bírta rá, hogy legalább a felét megegye. Ő egy

tányér maceszgombóclevest evett, amelyet szintén megosztott a

nővel. Brad többet között ezt a fogást kedvelte legjobban New

Yorkban.

– Kaliforniában fele ilyen jól sem készítik – mondta a férfi,

amivel mosolyt csalt az asszony arcára. Így Faith már sokkal

jobban hasonlított valódi önmagára. Meg nyugtatta Brad

közelsége.

Ezután sétálni mentek a Central Parkba. Hosszasan bolyongtak

a kopasz fák között. A park még mindig szürkébe burkolódzott,

de a friss levegő és a testmoz gás mindkettőjüknek jót tett. Kora

délután érkeztek vissza a házba. Az asszony forró csokoládét

főzött, amíg Brad begyújtotta a kandallót. A férfi azon töpren-

gett, vajon megtartja–e Faith a házat. Kellemes otthon volt, ám

235

Brad úgy látta, a nőnek tovább kell lépnie. Mégsem kérdezett rá

erre, mert nem akarta felzaklatni Faitht. Erről még túl korai lett

volna beszélni.

– Mitől komolyodtál el ennyire? – kérdezte a nő, amikor

átnyújtotta Bradnek a csésze gőzölgő csokolá dét, amelybe

mályvacukrot dobott ízesítőként. Gyer mekkorukban ez volt az

egyik kedvenc italuk.

– Rád gondoltam – vallotta be Brad. – Arra, milyen csodálatos

nő is vagy te valójában. A legtöbb feleség a te helyedben egészen

másképp kezelné az ilyesmit, és rögtön elmondaná a lányainak,

mit tett a férje. De te más vagy. Te mindig mindenkivel

igazságosan bánsz. Szinte már kórosan egyenesen és kedvesen

viselkedsz. Ez igazán szép tulajdonság. – Persze mindketten

tud ták, milyen magas árat fizetett az asszony ezért.

– Köszönöm – felelte Faith mosolyogva. A bátyja is éppen

ilyen ember volt. Természetükből fakadt a jóság. Mégis sokat

szenvedtek az édesapjuk halála előtti időkben és még utána is.

Bizonyos dolgokat kettőjük kel kapcsolatban még Brad sem tudott.

A férfi mindig is tisztelte a kedvességüket, az őszinteségüket

és a szo ros kapcsot, amely a testvéreket egymáshoz fűzte.

Amikor más gyerekek hazudtak, Jack mindig igazat mondott.

Faith egyetlenegyszer hazudott, és amikor a bátyja rájött erre,

szörnyen leteremtette. A lány akkor úgy tízéves lehetett, és

Bradben még mindig élénken élt a könnyező kislány képe. Faith

most nem sokban különbözött akkori önmagától. A férfi egész

héten ilyennek képzelte el, és ez a tudat hozta őt New York ba.

Nem bírta elviselni a tehetetlenséget, miközben tudta, milyen

boldogtalan az asszony. Faithnek renge teget jelentett, hogy

meglátogatta őt. Mélységesen tisz telte Bradet és mindent, amit

mondott. És megbízott benne, annyira, mint azelőtt Jackben.

– Hogy érzed magad, Fred? – kérdezte a férfi aggód va,

miközben letelepedett a tűz előtt, ő is rendkívül hasonlított

236

gyermekkori önmagára. Ugyanaz a hasított áll és éppoly végtelen

hosszú lábak. A haja is csaknem olyan hollófekete színben

pompázott, mint akkor. Faith még ilyen közelről sem vélt ősz
hajszálakat felfe dezni a fején.

– Jobban, köszönöm. – Brad roppant mód örült, hogy

meglátogatta. Faith szemlátomást jobban festett, mint amikor

reggel ajtót nyitott. Újra boldogság járta át a szívét, és lassan

a lelki békéjét is visszanyerte. – Nem annyira furcsán. Időbe

telik majd, amíg hozzászokom ehhez. Különös érzés lesz nem a

feleségének lennem. – Huszonegy éves kora óta élt házasságban.

Számára ez az időszak egy teljes emberöltőnek tűnt.

– Idővel talán még meg is szereted. Hogy megy az is kola? –

kérdezte Brad. Leginkább ez aggasztotta.

– Nem túl jól. De legalább még nem buktam ki. Azért

boldogulok. – Hamarosan esedékes lesz beadnia a jelentkezését

a jogi karra. – Nem kéne dolgozni men ned? – kérdezte aztán

aggódva. Négyet ütött az óra, a férfi mégsem rohant sehová.

Nyugodtan és békésen fe küdt a padlón mellette.

– Ja, igen – válaszolta Brad anélkül, hogy az órájára pillan-

tott volna. A forró csokoládé és a tűz melege egé szen elálmosí-

totta, nem is beszélve a nő társaságának kellemes érzéséről. –

Fura az élet, nem? Együtt nőttünk fel, és nyugodtan egymásba

szerethettünk volna, még sem tettük. Ehelyett én elvettem Pamet,

akivel semmi közös vonásunk nincs, te pedig hozzámentél

Alexhez, aki úgy bánik veled, mint egy ronggyal. Mennyivel

egyszerűbb volna most, ha akkor vesszük észre egy mást, és

szerelembe esünk. De az életben semmi sem ilyen egyszerű,

nem igaz, Fred? – Miközben beszélt, a férfi egyre csak a tüzet

kémlelte. Aztán álmos mosollyal az asszonyra pillantott. Faith

tekintetében hirtelen mély szomorúságot vélt felfedezni. A férfi

annyi mindenről nem tudott, főként arról, ami Alex viselkedését

megalapozta a nő életében.

237

– Így igaz – válaszolta Faith, és felsóhajtott. – Folyton másokat

keresünk, és fölöslegesen összekuszáljuk a dolgokat. Bonyolult

emberekkel házasodunk össze, és még azt képzeljük, helyesen

cselekedtünk. Talán mert ha egy régi ismerősödet veszed el,

az olyan kudarcér zetet okoz, érted? Mintha ez így túl könnyű

volna. Meg nálam azért másról is volt szó. – Azon töprengett,

va jon Jack mesélt–e valaha Bradnek az apjukról. Arra ju tott,

hogy valószínűleg nem. Ez gyermekkoruk féltve őrzött titka és

felnőttéletük fontos része maradt.

Faith soha senkinek nem mesélt arról, hogy az apja molesztálta

és megfenyegette őt. Soha nem érezte ké szen magát arra, hogy

Alexszel megossza a titkát. Rá adásul mindig is attól rettegett,

hogy a férje valahogy ezt is ellene fordítaná. A pszichológusával

és Jackkel hosszasan beszélgetett erről, és végül arra jutott,

hogy Alex nem készült fel rá. A férfi érzelmileg kiüresedett és

rideg környezetben nőtt fel, de ezt leszámítva, többé–kevésbé

átlagos gyermekkora volt. Faith attól tar tott, a férje képtelen

lenne megérteni az apja tettét, és végül is a feleségét okolná a

történtekért. Ez pedig vég leg összetörte volna a szívét. Ám Brad

esetében más volt a helyzet. Faith tudta, neki nyugodtan bármit

el árulhat. Tőle mindig is feltétel nélküli szeretetet kapott.

– A bonyolult dolgok sohasem sülnek el túl jól – szö gezte le

Brad az asszony tekintetét fürkészve. Nem hagyta nyugodni a

fájdalom, ami a szeméből sugár zott. – Minden rendben, Fred?

– Persze. Csak egy régi ügyön járt az eszem. Ponto sabban

szólva egy ronda ügyön. Ez a dolog, azt hi szem, kimondatlanul

is jelentős szerepet játszott a há zaséletemben. Azt hiszem,

ennek köszönhetem, hogy oly hosszú időn át elviseltem Alex

szidalmait és ke ménységét. Talán azt hittem, kiérdemeltem a

viselke dését. – A tekintete mindent elárult a benne dúló érzel mi

viharról, és Brad bátorítón szorította meg a kezét. Érezte, hogy

Faith a múltja démonaival viaskodik.

238

– De miért? – kérdezte kedvesen. Az asszony lesütöt te a

szemét, majd kis idő múltán ismét a férfira pillan tott. Az igazság

fájdalmasabbnak bizonyult, mint azt gondolta volna, még ha

Bradnek is készült feltárni azt.

– Gyermekkoromban történt valami igazán szörnyű dolog

velem. Jack tudott róla... pontosabban szólva, rá jött magától.

Neki is nehéz teher volt. – Brad hirtelen gyanút fogott, anélkül,

hogy Faith egyetlen szót is szólt volna. Még erősebben szorította

a kezét. Nem tudta, miként és honnan, de tudta. És Faith érezte,

a férfi megértette őt, pedig még el sem mondta, mi történt.

A nő vett egy mély lélegzetet, és belevágott. Nem tudta

biztosan, miért, de érezte: meg kell osztania tit kát a férfival.

Észre sem vette, hogy könnyek csorog nak végig az arcán.

Brad szíve majd meghasadt, ahogy tehetetlenül fi gyelte az

asszonyt. Éppoly tehetetlennek érezte magát, ahogy Jack haj-

danán, amikor képtelen volt felszárítani a húga könnyeit. Most

pedig Brad már nem tudta kitö rölni a fájdalmas emléket. Mind-
össze annyit tehetett, hogy támaszt nyújtott az asszony számára,

ahogy min dig is.

– Az apám molesztált kislánykoromban – kezdte Faith alig

hallhatóan. Brad egyetlen szóval sem vágott közbe. – Úgy négy–

öt éves lehettem, amikor először csinálta, és tízéves koromig,

vagyis a haláláig nem is hagyott fel vele. Annyira rettegtem tőle,

hogy senkinek sem mertem elmondani. Azzal fenyegetett, hogy

meg öli Jacket, és engem is, ha bárkinek szólok. Így sohasem

tettem. Évekkel később, felnőttként megpróbáltam megosztani a

titkot édesanyámmal, de ő nem hitt ne kem. Jack egy évvel apám

halála előtt jött rá, és akkor őt is megfenyegette. Azt hiszem, ez

is hozzájárult a bá tyám és köztem kialakult erős kötelékhez. Jack

volt az egyetlen, aki valaha tudomást szerzett a dologról. Engem

mindig is kínzott a bűntudat, mintha nem is az apám hibája lett

volna, hanem az enyém. Tudod, ettől kevesebbnek... rosszabbnak

239

éreztem magam mások nál. Alig tudtam megbocsátani magam-

nak érte. – Faith küszködve beszélt, minden egyes szóval

hadakozott. – De végül sikerült. Azt hiszem, tudat alatt Alex

mindig is ezzel fogott meg engem. Elfogadtam, hogy joga van

igazságtalanul és kegyetlenül bánnia velem... mert úgy éreztem,

nem érdemiek jobbat ennél. Ezzel pedig pon tosan a kezére

játszottam. – Faith lesütötte a szemét, amíg beszélt. Mikor

felnézett, meglátta, hogy a férfinak könnyek csorognak végig

az arcán. Először meg sem szólalt, csak szorosan átölelte az

asszonyt. És a szorítá sa beszédesebb volt minden szónál.

– Annyira sajnálom, Fred – szólalt meg végül. – Saj nálom...

micsoda szörnyű teher. Tudod, valahogy már azelőtt tudtam,

hogy elmondtad volna. Annyira sajná lom, ami veled történt.

Hidd el, ettől semmivel sem vagy kevesebb... sőt, több vagy,

ezerszer több! Jézu som, micsoda egy beteg vadállat! Hála

istennek, hogy meghalt.

– Régebben én is így láttam, de mardosott miatta a bűntudat.

Attól tartok, sok gyerekkel történik ilyesmi. Olyan magányos és

rémisztő volt.

A történtek a nő egész életére kihatottak. Befolyásol ták

a férjválasztását, azt, ahogy a házasságában visel kedett és

mindazt, amit Alextől eltűrt az évek során. Mégsem egészen

ilyen válaszra számított Bradtől most, hogy végre elhatározta

magát, és megosztotta vele a titkát. A férfi sohasem hagyta

magára, nem úgy, mint Alex, aki régóta minden alkalmat meg-

ragadott, ha csalódást okozhatott a nejének. Ahogy Brad szoro-

san átölelte, úgy érezte, őt igazolja az, hogy megosztot ta vele a

titkát. Végre elmondta valakinek, és a férfi a történtek hallatán

ugyanúgy elfogadja őt. Faith végre ledobta a láncait, melyeket

csaknem egész élete során viselt. Hihetetlen ajándékot kapott

ezzel Bradtől.

Hosszú ideig ültek így, egymás karjaiban a tűz előtt. A férfi

240

hőn szeretett barátja és testvére volt egy sze mélyben, és tudta is

ezt. Amikor végül szétváltak, Brad elmosolyodott.

– Szeretlek, Fred, őszinte szívvel. Olyan csodálatos ember

vagy! És szörnyű nagy kár, hogy helyettem azt az idiótát

választottad. Ezt aztán jól elszúrtam, mi? – Valójában a férfi

minden egyes szava vigaszt jelentett Faith számára. Élete egyik

legjobb döntése volt, hogy beavatta őt a titkába. Amikor Brad

szemébe nézett, mintha önmagát látta volna, és úgy érezte, aki

vissza néz rá, semmiért sem hibás. Sem áldozat, sem pedig rossz

kislány. Egy büszke nőt látott maga előtt, aki szeretetet és jobb

életet érdemelt. Végre meglelte a kulcsot a szabadságához. A férfi

szabaddá tette őt, ahogy ő is felszabadította önmagát. Végre.

– Köszönöm, Brad. Úgy hiszem, a dolgok mindig rendel-

tetésszerűen történnek. Talán éppenséggel halál ra unod magad

mellettem, ha hozzád megyek. – Faith elmosolyodott. – Ráadásul,

ha elveszel, úgy éreztem volna, a bátyámmal házasodom össze.

Hogy is mond jam, eléggé vérfertőző. – Talán jobb volt nekik

így, ba rátokként.

– Én is mindig így láttam. Egyszer, még az egyete men Jack

azt mondta, járhatnék veled. De én ezt már akkor is butaságnak

találtam. Hiszen olyan voltál ne kem, mint a kishúgom. Akkoriban

elég ostobán visel kedtem – válaszolta a férfi szégyenlősen.

– Nem igaz. – Ezután még hosszú időn át beszélget tek béké-

ben és szeretetben. Aztán a férfi az órájára pil lantott, és

bármennyire nem akaródzott is neki, mennie kellett, hogy fenn-

tartsa az üzleti út látszatát. Alig akar ta itthagyni az asszonyt azok

után, amit Faith megosz tott vele. Hiszen az elkövetkezendő két

órában csak fekszik majd a szállodai szobájában és meccset

néz a tévében. De tudta, kénytelen lesz távozni és tartani ma-

gát a meséjéhez. Még soha nem érezte ennyire bensősé ges

kapcsolatban magát a nővel. Amikor felállt, hogy elbúcsúzzon,

mégis fesztelenséget tettetett.

241

– Hol szeretnél vacsorázni? – kérdezte nagyot ásítva.

– Nem sok hasznod veszik a megbeszélésen, ha elal szol! –

piszkálódott Faith nevetve. – Mit szólnál egy kis kínaihoz? –

kérdezte ezután, mintha mi sem történt volna. Pedig még soha

nem kerültek ennyire közel egymáshoz.

– Jól hangzik. Elfelejtettem nyakkendőt csomagolni. De

vehetek egyet, ha szeretnéd, hogy valami előkelő helyre

vigyelek.

– Talán jöhetnél szmokingban – piszkálódott tovább az

asszony, hiszen jól tudta, mennyit panaszkodott a férfi Pam

mániája miatt. Brad csupán egy sportzakót, egy pantallót, egy

farmert és egy–két kék inget hozott magával New Yorkba. Jól állt

neki az efféle öltözet. Most letűrte az inge ujját, hogy fokozza a

munkába in dulás látszatát.

– Hétkor érted jövök. Megfelel? – kérdezte, majd homlokon

csókolta és megölelte az asszonyt.

– Ennyi idő elég lesz a találkozód lebonyolítására? – kérdezett

vissza Faith meglepetten.

– Persze. Csupán egyetlen ügyről van szó.

– Igazán fontos srác lehet, ha ilyen messzire utaztál egy kétórás

megbeszélés miatt – válaszolta az asszony, miközben az ajtóhoz

kísérte. Brad éppen eleget mon dott, amikor Faith megosztotta

vele a titkát. Sem túl so kat, sem túl keveset.

– Az – szögezte le a férfi, majd búcsúzóul még egy szer,

utoljára magához szorította a nőt. Miközben a kétsaroknyira

fekvő szállodához sétált, azon töpren gett, amit Faithnek mondott.

Arról, milyen csodálatos nőnek tartja, és mennyire sajnálja, hogy

nem vette el őt, amíg még lehetősége nyílt rá. Azt kívánta, bár-

csak an nak idején más utat választott volna. Tudta, most már

nincs visszaút. Annyit tehet, hogy beismeri magának a hibáját,

és megpróbálja a legtöbbet kihozni az életéből.

Faithnek soha nem ismerte volna el, hogy hibázott. Tépelődő

242

és szomorú ábrázattal lépett be a szálloda ajta ján, miközben arra

gondolt, micsoda szörnyűségeken kellett szegény asszonynak

átesnie, és ennek ellenére mennyi szeretetet sugárzott az emberek

felé. Szeren csésnek érezte magát, hogy a barátjának mondhatja

őt.Faith eközben hálát adott Istennek a bátorságért, amellyel

végre lerázta magáról a terhét, és elmesélte Bradnek élete titkát.

A férfi pedig remekül fogadta ezt. Az asszony kitárulkozása még

szorosabbra fonta a kapcsolatukat, és megerősítette egymás iránt

érzett szeretetüket. Egész eddigi életét megnyomorító, sú lyos kő

esett most le az asszony szívéről.

17.
FAITH és Brad aznap este egy kínai étte remben vacsoráztak.

A férfi beszámolt az asszonynak a nem létező találkozójáról.

A részleteket a korábbi ügye iből merítette. Persze valójában

átaludta a két órát a szállodában. A nő azonban nem fogott gyanút,

még le is nyűgözte a felvázolt eset. Ezután a gyermekeikre te-

relődött a szó. A férfi alig várta, hogy újra láthassa a fi ait, Faith

pedig feszülten készült az Ellie–vel való be szélgetésre. Ám a

megegyezésük értelmében elsőként Alex hívhatta fel a lányát.

– Szerinted hogyan fogadja majd? – kérdezte Brad aggódva.

– Attól tartok, engem fog hibáztatni – vallotta be a nő.

– Isten tudja, mit hord össze a férjem. Úgy gondolta, ha már

én avattam be Zoét, Eloise–t neki kéne értesítenie.

– A lányod elég idős már ahhoz, hogy tisztán lássa a dolgokat

– vetette közbe Brad bizakodva.

– Persze, igaz, de sohasem lehet tudni! Ez az egész még

mindig olyan, mint egy valóra vált rémálom. Kép telen vagyok

felfogni, hogy vége. Két héttel ezelőtt még nyugodt házasságban

éltem, és rózsás színben lát tam a világot. – Pontosabban már

tizenhat nap telt el azóta. – Olyan érzés, mint amikor elveszítesz

valakit. Egyre csak az jár a fejedben: két napja, három hete, két

hónapja még életben volt... aztán hirtelen ráébredsz, hogy már

évek múltak el. – Az asszony szavai mind kettőjüknek Jacket

juttatták eszébe.

– Volna kedved holnap elmenni a templomba? – kér dezték

hirtelen egyszerre, majd elnevették magukat a dolgon.

– De még mennyire! Mit szólnál a Szent Patrickhoz? Vagy

inkább egy közeli kápolnára gondoltál? – kérdez te Faith.

– Legyen a Szent Patrick – javasolta Brad. – Azt hi szem, az

244

a mi a helyünk – tette hozzá, majd átnyújtotta az asszonynak a

szerencsesütijét. A belesütött cédulán az állt: erkölcsös, türelmes

és korát meghazudtolóan bölcs személyiség. A férfi azt a jóslatot

kapta, hogy ha marosan remek üzletet köt.

– Nem szeretem az efféle szövegeket – panaszkodott Faith.

– Sosem szívlelhettem. Ezek annyira unalmasak. Nekem az

olyasmi tetszik hogy „Jövő héten szerelem be esel”. De az én

sütimen soha nem állt ilyesmi. Azt hiszem, tudom, miért.

– Miért? – kérdezte Brad finoman. Az asszony kü lönös módon

a lelke mélyéig hatolt. Megérintette a szívét.

– Balszerencse – válaszolta Faith, és közben Alexre gondolt.

–Néha a balszerencse éppen a legjobb fordulatok előszele –

mondta erre a férfi csendesen.

– Ez is egy szerencsesütin állt? Vagy te magad talál tad ki?

– ékelődött Faith. Bradnek feltűnt, mennyit ja vult az asszony

kedélyállapota az érkezése óta. Végre jól evett és megmozgatta

magát, és mint mindig, meg nevettette őt.

– Tőlem van! De azért igaz. Néha a legjobb esemé nyek éppen

a legszörnyűbb tragédiákat követik.

– Veled történt már ilyen?

– Még nem, de ismerek olyat, akivel igen. Egy bará tom

évekkel ezelőtt agytumorban elveszítette szeretett feleségét. Az

asszony halála teljesen összetörte. Azután egy csodálatos nővel

hozta össze a sors. Azóta is bol dog házasságban élnek. Sosem

tudhatod, Fred. Hinned kell. Egyszer már beszélgettünk erről

a dologról... a meghallgatott imákról. Most már hinned kell

bennük. Talán rögös út áll előtted, de biztos lehetsz afelől, hogy

szép jövőbe vezet. Talán még szebbe, mint gondolnád.

– Örülök, hogy New Yorkba jöttél – mondta Faith, hogy

megkerülje a választ.

– Én is – felelte Brad, és megszorította a nő kezét. – Annyira

aggódtam miattad. A telefonban nagyon meg rémisztettéi.

245

– Csapnivalóan éreztem magam. De már jobb. Per sze tudom,

hogy jó ideig nem reménykedhetek könnyű folytatásban.

Csodálkoznék, ha Alex tiszta játsz mába kezdene.

– Az eddigi húzásai alapján én is. – Hirtelen Bradnek új ötlete

támadt. – Mit szólnál egy banánhajóhoz? – kérdezte. Ez az

édesség volt Faith kedvence kislányko rában.

– Most? – Az asszony meglepetten mosolygott vissza. A férfi

egész nap és este olyan rendes volt hozzá. Végtelen gyengédséggel

és szeretettel bánt vele. Szinte kényeztette. Mintha csak Jackkel

lett volna. Sőt, néha még annál is jobban érezte magát. – Már így

is túl sokat ettem.

– Na és? A Serendipity cukrászdában remekül készí tik!

Felezzünk meg egyet.

– Még szerencse, hogy nem élsz a városban – felelte az asszony

nevetve. – Teljesen felpuffadnék. Egyéb ként kit érdekel? Miért

is ne!
A férfi ezután rendezte a számlát, majd taxiba pat tantak, és a

keleti Tizenhatodik utcához hajtottak. Szombat este lévén, a hely

dugig megtelt, de azért csak találtak egy szabad lámpafényes

asztalt. Brad megren delte a banánhajót és hozzá két kanalat. A

cukrász mo gyoróval, csokoládéöntettel, eperrel és tejszínhabbal

ízesítette a háromféle ízű fagyit, a jól megtermett baná nok pedig

még a jókora tányéron is túlnyúltak. Brad nem hitt a szemének,

annyit behabzsolt az asszony. Fő ként, ha hozzászámította, eddig

is mennyi mindent el fogyasztott már.

– Betegre eszem magam – vetette közbe Faith, de persze evett

még két falást az édességből. Egy banán hajót sohasem utasított

vissza.

– Inkább hagyd abba, nehogy itt rosszul légy nekem! A

barátságnak is vannak határai – fenyegetett Brad vic cesen.

Mindketten jót nevettek – remekül szórakoztak. Aztán gyermek-

kori történeteiket idézték fel együtt. A férfinak eszébe jutott az

246

az eset, amikor Faith ugratás ból elhitette a fiúk barátnőivel, hogy

más lányokkal is találkoznak. Jacket és Bradet majd megütötte

a guta, amikor kiderült a turpisság. Faith persze bosszúból tet te,

mert éppen megharagudott rájuk valamiért. Akko riban tizenkét

éves volt, a két srác pedig tizennégy.

– Mégis miért tetted? – kérdezte Brad jókedvűen, mi közben

rendezte a számlát.

– Nem vittetek el tekézni, ezen sértődtem meg annyira.

– Azt hittem, Jack ott helyben kitekeri a nyakad.

– Én is! Mert annyira kedvelte azt a lányt. Úgy em lékszem,

téged nem izgatott annyira a barátnőd – me rengett el Faith.

– Már a nevére sem emlékszem. Hát te?

– Hogyne! Sherry Hennessynek hívták. Jack barát nőjét pedig

Sally Steinnak.

– Micsoda emlékezőtehetség! Teljesen elfelejtettem már

Sherry Hennessyt. Pedig vele csókolóztam életem ben először.

– Nem igaz – vágta rá Faith cinkos tekintettel. – Charlotte

Wallerral. Tizenhárom éves korodban.

– Te kis béka! – kiáltott fel Brad. Egy csapásra ő is jól

emlékezett. – Hát te kémleltél utánam, és te árultad el Jacknek.

Nem akartam, hogy megtudja, mert tetszett neki az a lány.

– A fruska egyébként is kifecsegte. Mindenkinek a kör-

nyéken.
– Nem igaz! Inkább te voltál, te gonosz! – A férfi ne vetve

idézte fel gyermekkora első szárnypróbálgatása it, miközben

kiléptek a cukrászdából az utcára.

– Na jó, én is besegítettem egy kicsit. Azért magától is eléggé

hangoztatta. Nagy fogásnak tartott.

– Akkoriban az is voltam – feszített a férfi nevetve.

– Még mindig elég helyes vagy – válaszolta Faith ár tatlan

arccal, és átkarolta a férfit. – A korodhoz képest.

– Vigyázz, mit beszélsz! – csattant fel Brad nevetve. Fel-

247

ajánlotta, hogy sétáljanak vissza a házhoz. Faith re meknek találta

az ötletet, hiszen legalább lejárják a ba nánhajót.

– Mindjárt kipukkadok – panaszkodott.

– Pedig kicsi vagy, mint egy egér, Fred. Nem is ér tem, hogy

maradhattál ilyen pindurka.

– Én sem. Mindig is rühelltem a magasságomat.

– Azért jól tartod magad. Egy nőhöz képest. – Brad annak

idején mindig efféle bókokat szórt Faith felé. És az asszony újra

kislánynak érezte magát mellette, ahogy rég elfeledett közös

ismerőseikről beszélgettek. Eltöprengett, mi történhetett velük,

hol lehetnek most. Mindketten rég elveszítették a kapcsolatot

ezekkel az emberekkel. Főként Brad, miután elköltözött.

Így társalogva haladtak végig a Harmadik sugár úton, és

közben elfeledett arcokat és neveket idéztek fel közösen. A Het-

vennegyedik utcánál nyugatnak for dultak, és pár perccel később

meg is érkeztek az asszony házához.

– Buta vagyok, amiért hagytam, hogy a hotelban szállj meg.

Nálam aludhatnál. Én úgyis átköltöztem Zoe szobájába, így a

háló most üresen áll.

– Jó nekem a Carlyle–ban – válaszolta Brad, és na gyot ásított.

– Holnap hánykor kezdődik a mise?

– Akkor megyünk, amikor szeretnél. A Szent Patrick ban

rengeteg misét tartanak, biztosan elkapunk egyet. Mi lenne, ha

itt reggeliznél?

–Telefonálok, ha felkeltem. Úgy kilenc–tíz tájékán átjöhetek,

ha gondolod. – Faith közben kinyitotta a zá rat, és belépett a

sötétbe burkolódzó, magányos házba. Ezután újra Bradhez

fordult.

– Nem jössz be egy pohár borra? – kérdezte moso lyogva.

– Akkor sosem érek el a szállodába. Hullafáradt va gyok.

Aludnom kéne, ahogy neked is. – Mindketten el fáradtak. Az este

csodásán telt, és Bradnek rengeteget jelentett, hogy Faith aznap

beavatta a titkába. Ezzel végérvényesen a bizalmába fogadta.

248

– Örülök, hogy ide kellett utaznod arra a megbeszé lésre –

mondta a nő hálásan. A hétvégék eddig is kemé nyen teltek, de

még sokáig ez várt rá.

– Én is – válaszolta Brad, és megölelte Faitht. – Aludj jól –

tette hozzá búcsúzóul, aztán megvárta, amíg az asszony bezárja

az ajtót és felkapcsolja a villanyt. Csak ezután indult vissza a

szállodába, arcán széles mosollyal. Jobban tisztelte és szerette a

nőt, mint bárkit eddi gi élete során.

18.
BRAD másnap reggel pontban kilenckor táskástul érkezett a

házhoz. Faith éppen kimászott a zuhany alól. Így fürdőköntösben

nyitott ajtót, még a vasárnapi újságot is a férfi hozta be neki.

– Ne haragudj. Túl korán jöttem? Már hajnalban ki ugrottam

az ágyból.

– Semmi gond. Öt perc és készen vagyok – felelte az asszony,

majd elviharzott.

– Addig is összedobok valami reggelit! – Mialatt Faith vizes

hajjal és mezítláb visszasietett az emeletre, Brad belépett a

konyhába.

Aztán amikor a nő tizenöt perccel később farmerban és

pulcsiban lépdelt le a lépcsőn, a férfi csengés–bongás közepette

egyensúlyozott az edényekkel, míg a levegő ben frissen főzött

kávé illata terjengett.

– Hű, nem rossz! – mondta az asszony, mire Brad széles

mosollyal fordult felé. Éppen tükörtojást sütött, miközben a

pirítóban javában készült a puffancs.

– Melyik oldalán megvajazva kéred? – kérdezte nyu godt

magabiztossággal. Szemlátomást otthon érezte magát.

– Ahogy tetszik. Segítsek? – kérdezte Faith, és tett egy lépést

a serpenyő felé.

– Most én csinálok reggelit neked! – válaszolta Brad, és töltött

az asszonynak egy csésze kávét. El akarta ké nyeztetni, hiszen

ezért utazott ide. – Kérsz szalonnát? Azt elfelejtettem.

– Nem tudom, van–e itthon egyáltalán, de kösz, megleszek

nélküle. – Közben Faith a hűtőbe pillantott, és tényleg nem talált

szalonnát. Helyette felajánlotta, hogy felszeletel néhány szem

narancsot és barackot, amit a férfi készséggel elfogadott. Mire a

250

nő végzett ez zel, a tojás is elkészült. Brad két tányérra osztotta

szét az ételt, aztán megvajazta a puffancsokat. Közben Faith

megterített, majd végre asztalhoz ültek.

A tojás ízletesre sikerült. A férfi éppen a puffancsot majszolta,

amikor Faith mosolyogva megjegyezte:

– Remek a főztöd.

– Gyorsételekben verhetetlen vagyok. Hamburger, chili,

palacsinta, ilyesmik. Ha minden más csődöt mond, egy büfében

bármikor szerzek állást.

– Ezt nem felejtem el. – Az asszony élvezte Brad tár saságát.

Azokra az időkre emlékeztette, amikor Jack meglátogatta őt az

egyetemen, na meg amikor Debbie elhagyta a bátyját, ami gya-

korta megesett. Faith min dig imádta azokat az együtt töltött

napokat. Annak el lenére, hogy Jack és Alex folyton össze-

különböztek va lamin. Egyre azon töprengett, hol lehet most a

férje, va jon azzal a lánnyal van–e éppen. Leslie Jamesszel. Faith

örökre bevéste ezt a nevet a memóriájába.

– Mi a gond? Hirtelen borús lett az arcod – szólalt meg Brad,

mikor befejezte a vasárnapi újság sportrova tának olvasását, és

átnyújtotta az asszonynak a lapot.

– Alex járt a fejemben, meg az a nő. Kíváncsi vagyok, éppen

együtt vannak–e.

– Verd ki a fejedből! – válaszolta a férfi kedves han gon.

Elmélázott, miközben a kávéscsészéjéért nyúlt. – Hát nem fura,

hogy változik az élet? Fél évvel ezelőtt ki hitte volna, hogy most

itt reggelizem majd veled! – Már jóval azelőtt megszakadt a

kapcsolatuk.

– És azt, hogy Alex elhagy? Egyébként mielőtt ő az eszembe

jutott, arra gondoltam, mennyire örülök a lá togatásodnak.

Gyakran jársz New Yorkban? – Négy hónapon belül Brad most

utazott ide harmadszor. Ám ezúttal a férfi maga kreált indokot

erre. És örült, amiért megtette. Az asszony állapota máris renge-

teget javult tegnap óta. A látogatása elérte célját.

251

– Attól függ, milyen konferenciákra hívnak el, és hogy állnak

éppen akkor az otthoni dolgaim. Általá ban nem tudok elszabadulni.

– A munkája nagyon is vészhelyzetfüggő volt, ráadásul túl sok

ügyfelet látott el ahhoz, hogy rendszeresen elutazzon. – Jövő

hónap ban, mikor meglátogatom a fiaimat Afrikában, valószí-

nűleg megszállok itt egy napra, mielőtt továbbrepülök. Pam is

velem tart – tette hozzá, mintegy figyelmeztet ve a nőt.

– Talán elmehetnénk vacsorázni hármasban – vála szolta Faith

egyszerűen, mosolyt fakasztva Brad arcára.

– Az aztán remek móka volna! Szerinte máris beléd szerettem.

Ha megpillant, többé biztosan nem száll le rólam.

– Meg vagyok hatva. De nem hinném, hogy ve szélyt jelentenék

a számára. Szinte a kishúgodnak ér zem magam. Ő is felfogja

majd – felelte az asszony magabiztosan.

– Talán nem – vágta rá Brad, majd elmélyedt az új ságban.

A következő félórában az olvasgatással foglal ta el magát, amíg

Faith leszedte az asztalt és rendet ra kott a konyhában. Elmúlt fél

tizenegy, mire végzett és a férfi is előbújt az újság mögül.

– Még mindig szeretnél elmenni a templomba? – A nő a világ-

ért sem akarta ráerőltetni Bradre az akaratát. Ő maga szívesen

ment volna, de azért nem csinált élet-halál kérdést az ügyből.

Bármikor sort keríthet erre azután is, hogy a férfi hazautazik.

– Voltaképpen igen. – Brad felállt, kinyújtózott, majd átkarolta

a nőt. Faitht hirtelen újra átjárta az a kellemes és megnyugtató

érzés, ami a férfi közelségében mindig elfogta. Alig tudta elkép-

zelni, hogy ne jöjjön ki Pam–mel. Bradnél szeretnivalóbb

emberrel életében nem ta lálkozott.

– Hozom a táskám – felelte, majd felsietett az emelet re.

Megfésülködött, és öt perccel később már a kabátját vette az

előszobában. Nehéz gyapjúkabátot és vörös sálat öltött magára.

A férfi farmert, meleg pulóvert és dzsekit viselt. Alaposan lehűlt

az idő odakint, úgy tűnt, havazni fog.

252

Taxival mentek a templomhoz, és éppen időben ér keztek a

tizenegy órás misére. Faith keresztet vetett, majd helyet foglalt

az egyik padsorban. Csendben ül ték végig a szertartást. Brad

kivárta, amíg az asszony áldozott, és észrevette, hogy a tőle

kapott rózsafüzért tartja a kezében. A mise végén gyertyát

gyújtottak Jackért Júdás Tádé oltáránál. Könnyű szívvel, békés

hangulatban távoztak a templomból. A szertartás alatt eleredt a

hó.– Volna kedved gyalog menni? – vetette fel az asszony a férfira

pillantva. Imádott a hóban sétálni.

– Hogyne! – felelte Brad mosolyogva. – Miért ne? – San

Franciscóban sohasem látott havat. Többek között ezért is

szerette New Yorkot.

Végighaladtak az Ötödik sugárúton, majd a Hatva nadik utcá-

nál átkeltek az úttesten, és a Central Park mentén folytatták.

Így elsétáltak az állatkert, majd az ettől északra fekvő játszótér

mellett is. Arcuk kipiroso dott, hajukat befedte a hó. A város

elnémult és fehér le pelbe öltözött. Ahogy Faith és Brad kéz a

kézben sétál tak, varázslatos érzés fogta el őket.

– Hiányozni fogsz holnap – szólalt meg Faith szo morúan.

– A hétvége csodálatosan telt. Lassan azonban visszatérnek a

szürke hétköznapok, amikor az időm nagy részét a tanulás és

a válás tölti ki. Ez utóbbit iga zán nem várom. Alexnek bezzeg
nagyon sietős. – Hiá ba töprengett ezen, nem tudott szabadulni

a gondolat tól, hogy a férjét Leslie James ösztökélte, akit majd

el vesz feleségül.

– Mit kezdesz a házzal? – kérdezte Brad, majd hirte len eszébe

jutott, talán túl korai a felvetés.

– Fogalmam sincs. Alex még nem nyilatkozott erről. Azt sem

tudom, engedi–e, hogy megtartsam, vagy ki akar túrni, hogy

túladhasson rajta. Végül is ő vette, szóval azt hiszem, magának

akarja. Nem tudom, hogy megy az ilyesmi. – Végtére is mindent,

253

amijük volt, Alex pénzén vásároltak. Most pedig a férfi mindent

magának követelt, legalábbis az asszonynak ezt mond ta. Azzal

fenyegette, a lehető legkevesebb támogatást nyújtja majd neki,

hiszen Faith elég fiatal még ahhoz, hogy munkát találjon. Az

asszony kezdte úgy érezni, teljesen megfosztották a jogaitól.

– Ha tényleg kikényszerít a házadból, köteles bizto sítani neked

egy hasonló színvonalú otthont – vála szolta Brad, megpróbál-

ván eloszlatni a nő félelmeit. – Nem dobhat ki csak úgy az

utcára.

– Remélem! – Faith már ezt sem hitte bizonyosan. Senki meg

nem mondhatta, milyen galádságokra ké szül még Alex. – Azt

hiszem, a lányok nélkül szűkö sebb hellyel is beérném. Mégis

furcsa lenne elköltöz nöm. Végtére is Zoe születésétől tizen-

nyolc évig éltünk e falak között. – Az asszony alól hirtelen

kicsúszott a talaj, megszokott létbiztonsága elenyészett.

– Talán megengedni, hogy maradj, és nem adja el a házat

– válaszolta Brad. Nem akarta felzaklatni a nőt. Tudta, az

ügyvédje mindent megtesz majd az érdeké ben. Bekanyarodtak

a Central Parkba, és megálltak az „Alice Csodaországban”

mese szoboregyüttesénél. Gyermekek csúszkáltak és játszottak

a hóban. Ahogy Brad és Faith elnézte őket, elmerengtek a

múlton.

– Bárcsak a lányaim még mindig ilyen fiatalok vol nának! –

sóhajtott fel az asszony. – Annyira hiányoznak azok az évek. –

Az volt élete egyik legboldogabb kor szaka. Állandó boldogság

vette körül, és minden napja serényen, de örömtelién telt.

Sohasem jutott ideje eltű nődni a dolgokon, hiszen minden percét

lefoglalták a gyermekei, éjszakánként pedig a férje. Sohasem

gon dolt a jövőre, sohasem aggódott miatta. Így minden ál dott

reggel boldogan ébredt. Mára mindez megválto zott. A lányai

többé már nem tartottak igényt a gondos kodására. Saját életüket

élték, miközben az övé végle tesen kiüresedett. Ráadásul most

254

Alex is elhagyta. Mintha egész életét veszítette volna el, most

pedig még az otthona is veszélyben forgott. Sok mindent kellett

feldolgoznia. És talán még többről lemondania.

– Én is visszasírom azt az időt – vallotta be Brad. – Oly

gyorsan elrepült. Tudom, butaság öregnek éreznünk magunkat,

hiszen nem vagyunk azok. Sokaknak ilyen korban születik az

első gyerekük.

– Istenem, micsoda gondolat! – Faith elnevette magát.

– Vállalnál még egyet? – Az asszony látta a férfi te kintetében,

hogy komolyan veszi a kérdést. Így csak rövid gondolkodás után

válaszolt.

– Furcsa kérdés. Őrület, ha egy hónappal korábban megkérdezel

erről, egész biztosan nemet mondok. Rá adásul Alex kitekerte

volna érte a nyakamat. Ő mindig is elégségesnek tartotta a két

gyereket. Különben egész biztosan szültem volna még egyet

vagy kettőt. Most? Már nem tudom biztosan. Negyvenhét

évesen elég egyedi ötlet, nemde? A lányaim falnak mennének a

hír hallatán, de legalábbis megdöbbentené őket, annyi szent. Azt

hiszem, a válaszom: nem. Egyébként is pár hónap múlva véget

ér a házasságom. Erre egyelőre még gondolni sem merek.

– Épp erről beszélek, Fred. Újra egyedülálló leszel. – A

férfi szavai megrémítették Faitht. Még mindig sűrűn kellett

emlékeztetnie magát arra, hogy ami történt, nem rossz álom

csupán, hanem maga a valóság. – És ha találsz egy férfit, aki

szeretne még gyerekeket? Akkor mit tennél?

– Bemutatnám Eloise–nak – viccelődött Faith, aztán komolyra

fordította a szót. – Jaj, Brad, tényleg nem tu dom! Szeretnék még

gyerekeket, de a fiatalságom már réges–régen elrepült. És az

én koromban már egyálta lán nem biztos, hogy teherbe esnék.

Persze bőven le hetséges. Nem tudom, talán... Tényleg csodás

volna új ra karjaimban ringatni a saját kisbabámat. Újra hasz-

nosnak és fiatalnak és nem utolsósorban élőnek érezném magam!

255

Csak az a baj – folytatta kijózanodva –, hogy ez nem én vagyok.

Megöregedtem, elfáradtam. Szomorúan, és ami még rosszabb,

magányosan tenge tem a napjaimat.

– Hidd el, ez nem marad így örökké. Társra fogsz ta lálni, Fred.
Aki méltóbban bánik veled majd, mint Alex valaha is tette. Pár

hónap, és meglásd, minden egyenesbe jön. Jövő ilyenkor talán

már újra férjnél le szel. – A férfi gondterhelt ábrázata ellenére

mosolyog ni próbált.

– Látom, már mindent elterveztél. És veled mi lesz? – Faith

tudta, milyen boldogtalan Brad a felesége mellett, és mégis

mennyire szilárdan, mindenáron kitart a há zasságában. – Te

nem szeretnél többet az élettől? – Az asszony úgy látta, a férfi

magányos Pammel. Persze ő sem érezte magát különbül Alex-

szel, mégsem hagyta volna el soha, ha a férje nem vet véget a

házasságuknak.

– Dehogynem – válaszolta Brad őszintén. – De ez van, ezt

kell szeretni. Nem is igazán gondolok rá. – Ez utóbbi nem fedte

a valóságot.

– Pedig kéne, hiszen még olyan fiatal vagy! Talán Pam tíz év

múlva ugyanúgy tesz, ahogy Alex most. És ha akkor ráébredsz,

hogy rossz ember mellett veszte getted el az életedet ahelyett,

hogy meglelted volna a boldogságot? Érdemes belegondolnod.

– Túl nagy a kockázat – felelte Brad az asszony sze mébe nézve.

– A házasságom legalább biztos pont, ha mégoly megtépázott is.

Nem fogom ezt veszélybe so dorni egy olyan álom hajszolása

miatt, amely talán so ha nem válik valóra. Az élet sajnos nem

így működik. A filmekben talán igen, de a valóságban biztosan

nem. A legtöbben éppen úgy beletörődnek, mint te vagy én.

Kitartanak a biztos mellett, és megpróbálják elviselni. Ezt te

éppoly jól tudod, mint én.

– Igen. Csak épp eltűnődtem. Talán Alex helyesen cselekedett.

Magam miatt persze gyűlölöm érte. Még is, elég bátorsága volt

256

ahhoz, hogy megtegye ezt a lé pést. Már évekkel korábban sort

kellett volna rá keríte nünk. Persze ezzel megbántott engem, de

talán épp ez az ára.

– Az ő esetében szerintem pofára esik majd, amiért átgázolt

rajtad. Nem hinném, hogy ez a helyes út. Va kon kergeti azt a

tangás nőcskét, és a viharos távozása előtt még meg is sértett.

Az ilyesmi előbb–utóbb meg bosszulja magát. Ha együtt marad

azzal a lánnyal, egy nap talán őtőle kapja vissza.

– Szép gondolat. – Faith elmosolyodott a férfi szavai hallatán.

– Én nem ismerem a válaszokat – sóhajtott fel. A haját már sűrűn

belepte a hó.
A férfi életében nem látott még az asszonyhoz fogha-

tó szépséget. Még a szíve is megsajdult belé. Szerette volna

harminc évvel visszatekerni az idő kerekét. Azonban jól tudta,

mit nem kaphatott meg. Faith soha nem lehet az övé. A nő persze

nem is sejtette, mi jár Brad fejében. Megrémítette volna. Eszébe

sem jutott, hogy a férfi így gondolhat rá. Bradben gyermekkora

óta nem kavarogtak ilyen érzések, most azonban újra ellepték

őt. Ahogy a Central Parkban átölelte Faitht, egyre csak róla

álmodozott. Ám mindenkinél jobban tudta, hogy ezek az álmok

sohasem válhatnak valóra.

– Úgy elkomorodtál – suttogta az asszony Bradhez

dörgölődzve. Lehűlt a levegő, és a szél is feltámadt. – Jól vagy?

– A férfi válaszul bólintott, és a nőre mosoly gott. Remekül érezte

magát a hétvégén. A közös regge li, a hosszú beszélgetések, a

templom, a séták, még a banánhajó is csodás emlék maradt.

Faith remek gyerek volt, most pedig még jobban kivirágzott.

– Arra gondoltam, visszamehetnénk hozzád, és be gyújthatnánk

a kandallóba. És egy ebéd is jól jönne.

– Ha veled vagyok, örökké csak tömöm magam – pa naszko-

dott Faith. Ennek ellenére persze az együtt töl tött idő minden
egyes percét kiélvezte. Ráadásul meg éhezett séta közben. –

257

Akkor be kell ugranunk vásárol ni. A hűtő kong az ürességtől.

Amióta Alex elhagyott, éheztettem magam.

– Ez semmi jóra nem vezet – vágta rá Brad gyakorla tiasan,

miközben kézen fogta a nőt.

Hazafelé megálltak az élelmiszerboltnál. A férfi gon dosko-

dott arról, hogy Faith egész hétre előre bevásá roljon. Ezután

fizetett is, amit az asszony rögtön igaz ságtalannak nevezett.

– Végtére is én eszem majd meg ezt a sok mindent. Miért

fizetnél te érte?

– Akkor holnap nálad vacsorázom – felelte Brad, mi közben

megkapta a visszajárót.

– Bárcsak maradhatnál! Kár, hogy nem egy városban élünk.

– A férfi egyetértett, habár tudta, ez előbb–utóbb túl nagy

kihívást jelentene a számára. Olyan érzések támadtak benne

a nő iránt, amelyek korábban soha. És tudta, amíg Faith nincs

tisztában ezzel és négyezer–öt száz kilométer választja el őket,

biztonságban vannak.

Brad cipelte a bevásárlószatyrot, és fél órával később az

asszony már hozzálátott az ebéd elkészítéséhez. Odakint még

mindig sűrű pelyhekben hullott a hó.

A nő levest főzött, azután pedig szendvicseket csi nált. Vettek

mályvacukrot, korpás kekszet és Hershey csokoládészeleteket

a nyárson pirított mályvacukorral készült, „kérek még” nevű

nyalánksághoz, amelyet gyerekként mindketten úgy imádtak.

Faith azt kívánta, bárcsak sohase nőttek volna fel. Akkor minden

oly egyszerű és kiszámítható lenne, és Jack is élne.

Az ebédet úgy négy körül fejezték be. Ezután a tű zön

megpirították a mályvacukrot a kérekméghez. Brad elnevette

magát, mikor az asszonyra tévedt a te kintete.

– Mi van? – csattant fel Faith.

– Az egész arcod csupa csokoládé! – A nő megpró bálta

letörölgetni magát a zsebkendőjével, de csak még jobban össze-

258

maszatolta az arcát. Ezért Brad fogta a zsebkendőjét, maga

törölgette meg az asszony száját, állát és orrát, miközben az

ártatlan tekintettel meredt rá. Ahogy a férfi elnézte őt, minden

erejét össze kellett szednie, nehogy elragadja a pillanat és

érzelmei heve.
– Na, most már tiszta vagy! – A viselkedése mit sem árult el.

– Kérsz még egyet? – kérdezte Faith mosolyogva, miközben

Brad elnyújtózott a tűz mellett. A lába végte len hosszúnak tűnt az

asszony szemében. Most is olyan jól megtermettnek és vállasnak

látta Bradet, mint gyermekkorában.

– Nem, köszönöm. Az jutott eszembe, talán a gépem késni fog

a hó miatt. – Szinte remélte, hogy így lesz, pedig vissza kellett

térnie San Franciscóba. Semmit sem szeretett volna jobban, mint

a hó foglyaként ittragadni Faith társaságában. Olyan érzések

kavarog tak benne, amelyekkel nem tudott mit kezdeni. Rá adásul

tudta, addig kell indulnia, amíg még lehet. Megviselte a tudat,

hogy bármilyen nehéz idők vár nak az asszonyra, nem maradhat

mellette. Csupán a hívásaival és a leveleivel segíthette őt. Ez

persze édes kevésnek tűnt. Meg akarta védeni Alex kegyetlen tá-

madásaitól.

– Felhívom a légitársaságot, utána érdeklődöm a já ratodnak

–jelentette ki Faith segítőkészen, majd az elő szobái telefonhoz

sétált. Öt perc múlva vissza is tért. – Nem késik.

– Kár – felelte Brad fáradt mosollyal.

Egy órával később úgy tápászkodott fel a padlóról, akár egy

álmos óriás. Eljött az indulás ideje.

Ötre összeszedte a holmiját, és Faith is felöltözött.

– Igazán nem kell elkísérned – mondta a férfi. Faithnek

fogalma sem volt sugárzó szépségéről, ami a vonzerejét adta.

– Tudom. De én így akarom. Úgysincs más tenniva lóm. – A

lehető legtöbb időt akarta Braddel tölteni.

A férfi fogott egy taxit, és miután bepakolta a bő röndjeit a

259

csomagtartóba, az asszony mellé ült. Egyre sűrűbben esett, és már

be is sötétedett. A vasárnap esti gyér forgalomnak köszönhető-

en azonban a havazás el lenére is rekordidő alatt értek a Kennedy

reptérre. A közlekedésfelügyelet szépen megtisztította az uta-

kat, és a repülőtéren is minden szokásosnak tűnt. A férfi já ratát

még mindig késés nélkül jelezték.

A beszállásra várva Brad vett néhány magazint, Faith egy

könyvvel is megajándékozta, amelyről azt gondolta, biztosan

tetszik majd neki.

– Köszönöm az etetést és a remek estéket! – szólalt meg az

asszony hálásan mosolyogva. – Pompásan éreztem magam.

Nagyon fogsz hiányozni.

– Majd felhívlak. Viselkedj rendesen! Egyél sokat, járj az

iskolába, és ne dolgozd halálra magad! Ne hagyd, hogy Alex az

idegeidre menjen. Mindig tedd azt, amit az ügyvéd mond. Moss

fogat lefekvés előtt, és ne maszatold össze az arcod csokival!

Szóval légy jó, Fred.

– Te is – válaszolta Faith. Ahogy a férfi átölelte és homlokon

csókolta, mintha egy elveszett kislányt lá tott volna maga előtt.

– Holnap felhívlak. Ma este már túl későn érek haza.

– Brad New York–i idő szerint hajnali kettőre tervezte a

megérkezést. Csak remélni tudta, hogy Faith ekkorra mélyen

alszik majd.

– Mindent köszönök! – mondta újra az asszony, és magához

szorította a férfit. A búcsúzás fájdalma Jack elvesztését idézte

fel benne. A páni félelmet bánat és kétségbeesés követte. Mégis

ostobának érezte magát, ahogy Braden csüngött, így végül

elengedte őt.

Az utolsó ölelést követően a férfi a többi utas után el indult a

géphez vezető folyosón, és mielőtt befordult a sarkon, mosolyog-

va még búcsút intett Faithnek. Az asszony a terminálban állva

nézte végig, ahogy a gép rááll a kifutópályára, aztán lehajtott

fejjel elhagyta az épületet, és leintett egy taxit.

260

A hazafelé vezető út elviselhetetlen magányát csak fokozta a

kriptahangulat, amely otthon fogadta. Oda kint még mindig esett

a hó. A ház még sohasem tűnt ennyire csendesnek. Aznap este

nem is vacsorázott, annyira kínozta Brad hiánya. Csak felment

az emelet re, és bebújt az ágyába. Már mélyen aludt, mikor haj-

nali kettőkor megcsörrent a telefon. Egy pillanatnyi za varában

azt sem tudta, hol áll a feje.

Eloise hívta Londonból, mielőtt munkába indult. A hangjából

ítélve, elég zaklatott lehetett, és Faith fél álomban válaszolt.

– Ööö... igen, tessék? Jaj, Ellie... szia, kicsim... nem, ébren

voltam. – Valamilyen megmagyarázhatatlan ok ból örökké

letagadta, ha felébresztették egy telefonhí vással. Gyorsan össze-

szedte a gondolatait, és csak ek kor ébredt rá, hogy Londonban

még csak reggel hét óra volt. – Jól vagy?

– Én igen – vágta rá a lány mérgesen. Az asszony ha mar rájött,

hogy idősebbik lánya szörnyen haragos. – Tegnap beszélten

apával – folytatta Eloise. – Elmondta, mit tettél.

– Hogy én mit tettem? – kérdezett vissza Faith döb benten.

Hirtelen elfogta a rettegés. Vajon mit találhatott ki Alex? – Mégis

mit tettem?

– Apa elmondta, hogy a házasság helyett az iskolát válasz-

tottad.

– Ezt mondta? – kérdezte a nő szörnyülködve. Hogy képes a

férje hazudni a lányának? Legalább Zoe tudta az igazat.

– Igen! Anyu, hogy vagy képes egy ostoba jogi diplo máért

tönkretenni a családunkat? Velünk nem is tö rődsz? Vagy apával,

ennyi év után? Hogy lehetsz ilyen önző és hűtlen? – Eloise sírva

fakadt, és hamarosan Faith sem bírta tovább, és könnyekben tört

ki.– Ellie, kicsim, de hát ez nem igaz... nem így történt! Ez

sokkal összetettebb, mint hinnéd, apád és énközöttem. – Faith

tisztességtelennek tartotta kiborítani a szennyest. Bármilyen aljas

261

eszközökhöz folyamodott is Alex, ő nem akart ezekhez nyúlni.

Emellett bizakodott abban, hogy a lányai végül megértik majd

az igazsá got. Úgy ragaszkodott a becsületéhez, mint mentőöv-

höz a vihar közepén.

– Szerinted ez bennünket nem érint? Szerinted min ket nem

érdekel? Többé nincs is hová hazamennem. Apa elárulta,

hogy a házon is túl akarsz adni! – íme a válasz a házzal

kapcsolatos talányra. Mint mindig, Alex ezúttal is őrá hárította

a felelősséget.

– Erről még csak szó sem esett köztünk. Egyébként pedig

cseppet sem akarok megválni az otthonomtól! Talán éppen apád

akarja így. A válást sem én akartam, hanem ő.

– Hazugság! Apa épp az ellenkezőjét állította. Sze-

rinte kényszerhelyzetbe sodortad azzal, hogy visszaül tél az

iskolapadba.

– Én semmire sem kényszerítettem őt. Még azt is fel ajánlot-

tam, hogy abbahagyom a tanulást!

– Egy szavadat sem hiszem el! Apa azt mondta, már régóta

készültél erre, és már egy évvel ezelőtt is kije lentetted, hogy

el akarsz válni. – Faithnek felfordult a gyomra a lánya szavai

hallatán. Egy csapásra megér tette Alex tervét. Ha képes

meggyőzni a lányait, hogy Faith már egy évvel ezelőtt is válni

akart, jobban elfo gadják majd, hogy viszonyt kezdett Leslie

Jamesszel, ha egyáltalán tudomást szereznek erről. Okos húzás.

És eddig működött is. Legalábbis Eloise esetében. Rá adásul a

két homlokegyenest különböző történet a lá nyokat is egymásnak

ugrasztja majd.

– Eloise – kezdte Faith. Nagy nehezen megőrizte a nyugalmát.

– Utálnám azt mondani, hogy édesapád nem beszélt igazat neked,

most mégis kénytelen va gyok. Én sohasem akartam elválni tőle.

Sohasem akartam véget vetni a házasságunknak. Mindez az ő

műve, az ő szándéka. Nem az enyém. Én a házat sem akarom

262

eladni. Ezt Alex egy szóval sem említette ne– kém. – Faith

szentül hitte, ha ragaszkodik az igazság hoz anélkül, hogy Alexet

befeketítené, a lány előbb– utóbb elfogadja majd. Ám Eloise

nem könnyítette meg a számára.

– Hazudsz, anya! Szerintem undorító, hogy elhagy tad apát.

Remélem, kibuksz az iskolából, mert tönkre tetted az életemet! –

vágta a lány édesanyja fejéhez, az zal le is csapta a telefont. Faith

csak ült magába roskadva, miközben könnyek csorogtak végig

az arcán. Aljas húzás volt Alex részéről, hogy Ellie–t ellene

fordította. Mindez szörnyű vitát robbant még ki a lányok között,

gondolta az asszony. Hiszen Zoe tudta az igazat. Leg alábbis

azzal kapcsolatban, ahogy Alex elhagyta őt. Az indokot persze

Zoénak sem árulta el. Meg akarta véde ni a lányokat ettől. Jól
tudta, az igazság sárba tiporná Alexet a lányai szemében. És ezt

tisztességtelennek érezte. A férje ezzel szemben mit sem tudott

a tisztes ségről. Kegyetlenebb módon el sem szakíthatta volna

Eloise–t az édesanyjától. Ráadásul Faith most már az otthona

biztonsága miatt is aggódhatott.

Vagy egy órán át hánykolódott az ágyában, végül bűntudattól

mardosva felhívta Zoét. Fiatalabbik lánya mindig sokáig

fennmaradt, és ezúttal is rögtön felvette a kagylót.

– Szia, anyu! – köszönt a lány boldogan.

– Felébresztettelek? – kérdezte Faith idegesen.

– Á, dehogy! Ébren voltam. Minden rendben?

– Nem éppen – vallotta be Faith. – Ellie most hívott.

– Elmondtad neki? – kérdezte Zoe elszontyolodva. Felzaklatták

a szülei életében zajló változások, ráadá sul az apjával is

folytatott egy rövid beszélgetést. Ha bár a férfi sietősen rövidre

zárta azt, miután megtudta, hogy a lány az édesanyjával töltötte

a hétvégét.

– Nem én. Apád – magyarázta Faith. Attól tartott, hogy a

becsületessége és tisztes szándéka végül vissza üt, és örökre

tönkreteszi a kapcsolatát Eloise–zal.

263

– Milyen volt?

– Szörnyű. Gyűlöl engem. Apátok azt találta ki, hogy az

iskolát választottam a házasságom helyett, és én nyújtottam

be a válókeresetet. Volt képe azt állítani, hogy már egy éve el

akartam válni tőle – válaszolta Faith szipogva, miközben kifújta

az orrát.

– Hogy mondhatott ilyet? Talán igaz? – kérdezte Zoe

meglepetten. Persze ő az édesanyja oldalán állt, mint mindig.

–Természetesen nem. Azt hiszem, tudom, miért mondott ilyet,

de ez most nem számít. Viszont meg győzte Ellie–t arról, hogy

mindezt én akartam, és én dobtam ki őt. Ez annyira tisztesség-

telen! – Alex szótá rában persze többé már nem szerepelt a

tisztesség szó. Talán sohasem, ébredt rá Faith.

– Mi olyan újdonság ebben? Apa semmit sem csinál

becsületesen. – Zoe elmondta, régóta hazugnak tartot ta az

édesapját. Alex rengeteg apróságban hazudott már neki, ami

mély nyomot hagyott a lányban. Így töb bé nem bízott meg benne.

– Eloise is rájön majd erre. Hiszen nem lennél ilyen zaklatott, ha

te erőltetted vol na ezt a válást. Józan paraszti ész. – Ez persze

nem nyugtatta meg Faitht. Alex dróton rángatta Ellie–t.

– Fogalma sincs, mennyire le vagyok törve. Jófor mán beszélni

sem hagyott. Csupán a fejemhez vágta, hogy szörnyetegnek tart,

amiért tönkretettem az életét.

– Zoénak nem szólt a házról. Először Alexszel akarta ezt

megbeszélni. Tudni akarta az álláspontját, hiszen ha túladnának

az otthonukon, az nem csupán őt, de mindannyiukat feldúlná.

– Hagyd, hogy megnyugodjon. Majd én beszélek ve le. Te ráérsz

erre, amikor hazalátogat. – Eloise eredeti leg márciusra tervezte

ezt, most azonban Faith azon tű nődött, eljön–e egyáltalán.

–Talán nekem kéne odautaznom – válaszolta ag gódva.

– Előbb hadd csituljanak le az érzelmek. írj neki leve let, vagy

ilyesmi. Hidd el anyu, ő is rájön majd! Nyil vánvaló, hogy te

264

nem akarod ezt a válást. – Zoe csupán azt nem látta tisztán, az

apja viszont miért erőltette. Er re még az édesanyja sem adott

egyértelmű választ. De megértette, hogy Faith nem is akarja

elmondani. Zoe érezte, valami más áll a dolgok hátterében, és

mint ál talában, most is igaza volt.

– Felfordul a gyomrom ettől az egésztől – válaszolta Faith.

Megnyugtatta, hogy beszélhetett a lányával. Zoe a legjobb

barátnőjévé vált, ráadásul érzékeny lelke és korát meghaladó

éleslátása valódi támaszt nyújtott számára.

– Ellie mindig elhamarkodottan cselekszik. Csak azután

gondolkodik. Apa aljas viselkedésére nincs mentség, de mit

is várhatnánk tőle. – Ez többé már Faitht sem lepte meg. Alex

bármeddig képes volna el menni, hogy tönkretegye a kapcsolatát

Eloise–zal.

– Holnap felhívom apádat – mondta Faith izgatot tan. Naiv

módon még mindig hitt abban, hogy meg győzheti őt.

– Próbálj aludni, anyu. Felejtsd el, legalább ma esté re. Hogy

telt a hétvégéd? – A lány fel akarta hívni Faitht, és mardosta a

bűntudat, amiért elmulasztotta ezt. Nem jutott ideje rá.

– A barátom, Brad ideutazott a nyugati partról – vá laszolta

Faith szórakozottan. Egyre csak Ellie–n járt az esze. Brad

látogatásának emléke egy csapásra köddé foszlott, akár egy

álom.

– Csak miattad átrepült New Yorkba? – Zoét lenyű gözte a

hír.– Nem, üzleti ügyben érkezett. Azért jó volt újra látni.

Zoe egy pillanatra gondolkodóba esett, de végül úgy határo-

zott, nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy piszkálja az

édesanyját. Így is akadt elég gondja sze génynek. Bárhogy is

érzett Brad Faith iránt, Zoe tisztán látta, hogy a férfi semmivel

sem jelentett többet az any jának igaz barátnál. De legalább

elterelte a gondolatait néhány nap erejéig. Ez is valami.

265

– Feküdj le, anyu! Holnap felhívlak. Szeretlek.

Ezután letették a kagylót, és Faith az éjszaka hátrale vő részé-

ben ébren hánykolódott az ágyában. Egyre csak azon járt az esze,

amit Ellie mondott neki. Min denáron fel akarta hívni Alexet.

Persze várnia kellett, amíg a férje reggel bemegy az irodájá-

ba, mivel nem árulta el, melyik hotelban szállt meg. Reggel

hatkor Faith végül kikelt az ágyból, és e–mailt írt Bradnek.

Tudta, hogy a férfi már felébredt, és képtelen volt to vább várni.

Leírt mindent, amit Eloise–tól hallott. A szavai újraolvasva még

szörnyűbben hangzottak.

...szerinted mi lesz a házzal? Nekem úgy tűnik, Alex el

akarja adni. Miért nem nekem szólt először? Egyébként össze

vagyok törve. Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, Eloise

elhitte a férjem aljas rágalmait. Hogyan fogom meg győzni az

igazságról? A lányoknak semmiképp sem akarok szólni Alex

szeretőjéről. Ez túlzottan megalázó helyzetet te remtene mindenki

számára. Ráadásul ezzel a férjem szintjé re süllyednék. A lányok

pedig soha nem bocsátanának meg az apjuknak. Nekem nem

áll szándékomban megmérgezni a kapcsolatukat. Alex miért

nem tud tisztességesen eljárni? Eloise–nak azt állította, már

egy éve bejelentettem, hogy vál ni akarok. Talán azt képzeli, ez

majd tisztázza a viselkedését, ha beszámolok a lányoknak a

viszonyáról. Szerintem komo lyan gondolja azt a kapcsolatot.

Faith hiábavalóan becsületes meggyőződésétől ve zérelve,

továbbra is megpróbált igazságosnak maradni Alexszel, mégis

kifakadt a töméntelen méltatlanság el len, amely a fejére zúdult.

Eltűnődött, talán erős hite miatt ilyen tisztességes. Alex pedig

alaposan kiismerte őt és a gyenge pontjait.

Ne haragudj, most biztosan azt hiszed, elment az eszem.

Kimerített és felzaklatott ez az egész. A hétvége csodálatosan

266

telt. Sajnálom, hogy itt panaszkodom neked. Alex olyan sze mét!

Persze te mit sem tehetsz, de már az is segít, hogy írha tok neked.

Köszönöm a kényeztetést, a vacsorákat és a jóságo dat. Remekül

éreztem magam. Kettesben mindig olyan jó ve led. Majd megírom

a fejleményeket.

Szeretettel: Fred.

Reggel kilenckor felhívta Alexet. A férfi éppen ekkor lépett be

az irodájába, és bosszankodva válaszolt.

– Mi baj van?

– Elég sok – felelte Faith idegesen. – Hallottam, mi ket adtál

be Ellie–nek. Aljas húzás volt, mondhatom.

– Nem vagyok hajlandó végighallgatni a rágalmai dat, Faith

– válaszolta Alex azzal fenyegetve, hogy lete szi a kagylót. –

Jogomban áll azt mondani a lányom nak, amit csak akarok. – A

férfi rögtön védekezett. Jól tudta, milyen mocsokságot művelt.

– Mi lenne, ha megmaradnál az igazságnál? Azt állí tottad

neki, hogy a válás az én ötletem.

– Talán nem az? Te dobtad szemétre a házasságun kat, amikor

jelentkeztél a New York Egyetemre.

– Nem igaz! Te viszont egy másik nővel szennyezted be az

ágyunkat. Feltételezem, ezt is elmondtad Eloise– nak.

– Nem. Te igen?

– Nem. Mert tisztességesen akartam viselkedni. Alex, teljesen

ellenem hangoltad! – Faith könnyekben tört ki.

– Te pedig Zoét énellenem, vagy talán nem? – vádas kodott a

férfi.

– Nem! Hazudtál Ellie–nek, elhitetted vele, hogy az egész az

én hibám. Azt állítottad, már egy éve el akar tam válni! Hogy

hazudhattál ekkorát? – A vonal süket maradt. Alex nem válaszolt.

Érezte az övön aluli ütése súlyát. – A lányom szerint el akarom

adni a házat. Ta lán ez is te ötleted? – Faith szíve hevesen vert.

267

– Nincs más választásunk. Pénzt akarok látni belőle. Megkap-

od a részed, ne aggódj.

– Nem a részem kell, hanem az otthonom! Hol éljek különben?

– Faith többé nem fogta vissza magát, és nyíltan zokogott a

telefonba.

– Beköltözhetsz az egyetemi kollégiumba – vágta rá Alex

aljasul. Az asszony összeomlott. Életében nem ta lálkozott még

ilyen bosszúszomjas emberrel. Sosem képzelte volna, hogy Alex

képes erre. Elgondolkozott, ismerte–e valaha a férjét, akinek

jeges külseje semmi lyen szívet nem takart.

– Talán kilakoltatsz? – kérdezte a nő kétségbeesetten.

– Ezt az ügyvédeink megtárgyalják. – De Faith a hangjából

már tudta a választ. A férfi elvette a házassá gát, az otthonát és

a hazugságaival az egyik gyermekét is. Tönkretette az életét.

Ellie éppen ezzel gyanúsította meg az édesanyját. Ám valójában

Alex okozta a történ teket. Faith rémülten gondolta végig, ha

Alex fizette ki a házat, akkor neki talán semmi joga nincs igényt

tarta nia rá. Ő az életét, az idejét, a szívét–lelkét fektette a há-

zasságukba, azonban mindent Alex pénzén vettek.

– Miért csinálod ezt? Hogyan gyűlölhetsz ennyire? Csak

amiért újrakezdtem a tanulást? Ez beteges!

– Nem betegesebb, mint hogy elhagytál, hogy diákosdit

játszhass! – Persze nem ez volt az igazi ok, és Faith jól tudta

ezt. Hanem az a lány. Mindenért a tangás nőcskét tette felelőssé.

Valójában éppen a férfi akarta fiatalabbnak érezni magát, és az

sem érdekelte, ha ezzel mindent tönkretesz.

– Az egész a nőd miatt van! – vágta most Faith a fér jéhez.

Feljogosítva érezte magát a vádaskodásra. – Hi ába is tagadnád.

A tetteddel sárba tiportad a tisztessé gemet. Most pedig próbálod

tisztára mosni magad a lá nyaid előtt, de nem vagy az. És ezt te

is éppoly jól tudod, mint én. Mi az ördögöt művelsz? Talán elve-

szed feleségül?

268

– Nincs több mondanivalóm – felelte Alex fagyos hangon, és

letette a kagylót, esélyt sem hagyott Faith– nek a válaszadásra.

Az asszony ezután sokáig csak me redt maga elé. Mozdulni

sem bírt. Aztán felhívta az ügyvédjét, és megkérte, tudjon meg

mindent a házzal kapcsolatban.

Csak ezután vette észre, hogy levelet kapott Bradtől. Az üzenet

akkor érkezhetett, amikor éppen Alexszel beszélt.

Szegény Fred... micsoda szemét alak a férjed! Ne aggódj Ellie

miatt. Észbe kap majd. A gyerekek mind éles eszűek. A szüleim

ugyanezt csinálták velem fiatalkoromban. Eltartott egy ideig,

de megértettem. Mindenáron tönkre akarták tenni egymást, és

ehhez mindketten túszként használtak fel. Sötét ügy. De te nem

így játszol. A lányod pedig idővel megérti, ki az, aki igen. Csak

várj türelmesen. Maradj nyugodt, és védd meg magad Alexszel

szemben. Beszélj az ügyvédeddel! Ne add fel az otthonod! A

férjed tartozik neked ennyivel. Tarts ki! Holnap korán be kell

mennem az irodába. Meglátom, mi ből maradtam ki a hétvégén.

Remekül éreztem magam veled. Igazi csoda vagy, Fred. Menj,

falj be egy banánhajót... de el ne felejtsd megtörölni az állad!

Később beszélünk.

Üdvözlettel, Brad.

A férfi mindig megnevetette. Mindig megnyugtatta, és

bármikor számíthatott rá. Az asszony újra végigol vasta a levelet.

Órák óta először sikerült visszanyernie a nyugalmát. Hálát adott

Istennek Bradért.

269
19.
FAITH félelmei valóra váltak a házzal kap csolatban, legalábbis

részben. Az ügyvédje biztatni próbálta. Faith éppen hazaért az

iskolából, amikor fel hívta. A tanulással egyelőre nem akadt

különösebb gondja, bár nehezére esett összpontosítania. A

dolgo zatai ennek köszönhetően nem sikeredtek túl fényesen, és

ez megmutatkozott a jegyeiben. De kitartott.

Felvette a telefont, amint belépett az ajtón. Az ügy védje nem

szolgált éppen remek hírekkel.

– Igaza volt. A férje ki akarja lakoltatni. Kilencven nap

haladékot adott. – Vagyis május végéig.

– Istenem! Szóval megteheti? – Faith elsápadt az ijedtségtől.

– Csak a maga beleegyezésével. Nem hiszem, hogy el kéne

fogadnia. – Az asszonyt némileg megnyugtatták a hallottak. Már–

már az utcán látta magát. – A ház fele a magáé a vagyonmegosztás

értelmében. De hát pénzt szeretne látni belőle, el kéne adnia. Ha

a férje igényt tart a részére, akkor idővel kikényszerítheti ezt.

A legvaló színűbbnek az látszik, hogy egyezséget kötünk vele.

Ha ennek keretében az ő ingatlanrészét szeretné, azt hi szem, ki

tudjuk harcolni, Faith. Amennyiben valóban így kívánja. De más

esetben nem erőltethetjük rá, hogy határozatlan feltételekkel

hagyja önnek, hogy a házban maradjon, ezzel az ő részét is

lekötve.

– A házamat akarom – válaszolta Faith fojtott han gon. Ő csupán

arra vágyott, hogy ne kelljen elhagynia az otthonát, ne kelljen

semmin se változtatnia, és az utolsó fűszálba is kapaszkodott,

amely arra az életre emlékeztette, amelyet huszonhat évig a

sajátjának mondhatott. Hiába küzdött a változással, a házát las-

san örökre elveszítette.

270

– Bíróságra visszük az ügyet. Egyelőre még semmifé le hivata-

los értesítést nem kaptunk tőlük az ingatlannal kapcsolatban.

Várjuk ki a következő lépését. Bárhogyan határoz is, köteles

időt adni magának. Nem kényszerít heti a ház elhagyására, amíg

az ügy nem tisztázódik.

Alex persze nem fecsérelte az idejét. A hét végén Faith levelet

kapott férje jogi képviselőjétől. Az értesí tést természetesen az ő

ügyvédjéhez is eljuttatták. Alex a lehető leghamarabb ki akarta

tenni az asszony szűrét, hogy áruba bocsáthassa a házat. Faith

csupán pár hó nap haladékot kapott. Június elsejére el kellett

hagynia az otthonát. Micsoda kegyetlenség, gondolta. Kidobják

a saját házából. Ennél már csak az volt gonoszabb hú zás, amikor

Alex az ő ágyába vitte a nőcskéjét, és hazu dott a lányának.

Brad minden egyes hívása alkalmával megpróbálta

megnyugtatni Faitht. Az asszony vagy fél tucat üzene tet hagyott

Ellie–nek, ám a lány egyre sem válaszolt. Nagy kő esett le a

szívéről, amikor március első heté ben Zoe tudatta vele, hogy

Eloise mégis hazalátogat.

– Nekem miért nem szólt? Egyetlenegyszer sem hí vott

vissza.

Ez persze nem lepte meg Zoét. A két nővér heves vi tába

bonyolódott telefonon keresztül. Eloise természe tesen kiállt

az apja mellett, míg a húga az édesanyjukat vette védelmébe.

Mindketten meg voltak győződve a saját igazukról és arról, hogy

a testvérüknek hazugsá gokkal beszélték tele a fejét.

– Azt sem tudod, mit beszélsz! – kiabálta Zoe az éj szaka

közepén. Londonban már felkelt a nap. – Apa hagyta el anyát, a

fenébe is! Láttam anyát azon a héten. Ha tudnád, szegény milyen

állapotban volt!
– Meg is érdemli. A hátunk mögött már egy éve el akart válni

apától. Most pedig rákényszeríti, hogy el adja a házat!

– Ez mind hazugság, hát nem érted, te idióta? Apa akarja

kidobni anyát! Június elsejéig adott haladékot.

271

– Nem igaz! Nincs más választása. Elmondta, anya mennyi

pénzt követel tőle. Ez undorító! Anya egy ócs ka ribanc, és az

egész az ő hibája! Te pedig nem vagy hajlandó ezt észrevenni.

– Te vak vagy! – vágta Zoe a nővére fejéhez. – Apa ki mosta az

agyad! – Végül kölcsönösen levágták a kagy lót, és Zoéra hárult

a szomorú kötelesség, hogy tudas sa Faithszel, Eloise az apjával

tölti a hetet, amikor New Yorkba látogat. A lány az Alex által

bérelt lakásban szállt meg, mert nem volt hajlandó visszamenni

a ház ba. Csak annyi időre akart beugrani, amíg összeszedi egy–

két holmiját.

Szent Patrick napján érkezett New Yorkba. Egy hét szabadságot

vett ki. Két teljes napig még csak fel sem hívta az anyját, aki

odahaza halálra váltan egyre csak azt várta, hogy halljon végre

a lánya felől. Miután Zoe megadta a számot, Faith megpróbálta

elérni Alex laká sában, de ott is csak a rögzítő fogadta. Eloise

pedig egyszer sem hívta vissza. Az asszony annyira vágyott a

találkozásra, hogy még az óráira sem járt be. Legalább odahaza

készült a vizsgáira.

Mikor végre meghallotta a lánya hangját, szinte sír va fakadt az

örömtől. Ám a beszélgetésük rövidre és lé nyegre törőre sikerült.

Ellie kijelentette, hogy haza megy a holmijáért és reméli, Faitht

nem találja otthon. Huszonnégy éves nő létére hihetetlenül

gyerekesen és szükségtelenül kegyetlenül viselkedett. Persze jó

taní tómestere volt.

Faith a hálószobában rendezkedett, mikor Ellie meg érkezett.

Az asszonynak egy teljes hónapjába tellett, amíg visszaköltözött

a régi hálóba. Zoe szobájában már csak praktikus szempontokból

sem maradhatott, így végül félretette a büszkeségét, leküzdötte az

un dort magában, és újra álomra hajtotta fejét az ágyában. Éppen

ott feküdt, amikor Ellie elsétált a hálószoba előtt. Meglátták

egymást, de a lány egyetlen szót sem szólt.

Végül Faith az ajtóhoz sétált, és megszólalt.

272

– Eloise, nem köszönsz nekem? – kérdezte kedvesen. A

szeméből végtelen fájdalom sugárzott. Zoe nekiugrott volna a

nővérének, ha most látja az édesanyját. De Eloise–t nem ilyen

fából faragták. Neki keményebb volt a szíve.

– Kértelek, hogy ne légy itt – válaszolta az anyjára pillantva.

Képtelen volt elhatárolódni a szülei házassá gától, és az asszony

képtelen volt feldolgozni, hogy az apja mellé állt. A férfi pedig

gátlástalanul kihasználta ezt.

– Ez az otthonom – szólt Faith nyugodt hangon. – Látni

akartalak. Nem szeretném, ha megviselne ez az egész. Ha apád

kitart a szándéka mellett, együtt kell túlélnünk, hiszen mi egy

család maradunk, akár apád felesége leszek, akár nem.

– Mit érdekel ez téged? Épp te tetted tönkre ezt a csa ládot,

nem pedig ő! Hiszen te adod el a házat is, úgy hogy ne beszélj itt

nekem az „otthonunkról”!

– Önszántamból nem tenném, de ha rákényszerítesz, meg-

mutathatom apád ügyvédeinek a felszólítását. Apád akar

kilakoltatni engem, El. Én pedig megpróbá lom megtartani az

otthonunkat.

– Apa azért kénytelen ezt tenni – vágta rá Eloise, akár egy

sértődött kisgyerek mert annyi pénzt köve telsz tőle!

– Ilyesmiről még csak szó sem esett köztünk. Egyéb ként sem
tudom, mit akarok. Jelenleg csupán annyit, hogy itt maradhassak.

Mindannyiunk életére eskü szöm, ez az igazság.

– Hazudsz! – kiáltotta Eloise, majd a szobájába vi harzott és

bevágta az ajtót az anyja előtt, aki meredten állva arra gondolt,

hogyan viselkedhet a saját gyerme ke ilyen gyűlölködőn,

bizalmatlanul, tiszteletlenül és modortalanul vele. Mindennek

persze nem az ő neve lése volt az oka. Eloise nem volt kislány

többé. Felnőtt nő lett, mégis a lehető legpusztítóbb fegyvereket

vetet te be az édesanyja ellen. Bár Alex adta őket a kezébe, a

lány egy percig sem habozott, hogy használja–e. Faith szíve

273

majd megszakadt, amikor arra gondolt, mennyi fájdalmat okoz

még Eloise. A családjuk már soha nem lesz a régi. Alex ezt adta

búcsúajándékként.

Ellie fél órával később jött ki a szobájából, két megra kott

bőröndöt és a hóna alatt ruhákat cipelve. Faith megtört tekintettel

figyelte, ahogy végighalad a folyo són.

– Miért gyűlölsz ennyire? – kérdezte elhaló hangon. Annyira

szerette volna megérteni. El sem tudta képzel ni, mi váltotta ki a

lánya viselkedését.
– Azt gyűlölöm, amit apával tettél. – Faith ekkor csaknem

elárulta, mit tett Alex. Hogy egy idegen nőt hozott az ágyukba,

akinek a tangáját ő maga találta meg. Ám tisztessége végül

győzedelmeskedett. Nem akarta bemocskolni a férjét a lányai-

nak, bár napról napra egyre nagyobb kísértést érzett erre,

főként Eloise viselkedésének tükrében. Mégsem akarta bele-

rángatni a gyermekeit a szüleik háborújába. Faith egyenes jelle-

me mindenáron kitartott, még ha néha ostobán is érez te ezért

magát.

– Semmit sem tettem vele, El. Fogalmam sincs, ho gyan

győzhetnélek meg erről. A hitetlenségeddel összetöröd a

szívemet.

– Nem lett volna szabad újrakezdened az iskolát. Te törted

össze apa szívét! – A lánynak még csak eszébe sem jutott, milyen

értelmetlen ez a magyarázat. Telje sen az apja bűvkörébe került.

– Örülnék, ha még találkozhatnánk, amíg New York ban vagy

– mondta Faith erőltetett nyugalommal, mi közben próbálta

leplezni a nyomorúságát.

– Nincs rá időm – felelte Eloise kegyetlenül. – Apá val akarom

tölteni a napjaimat.
– Mit szólnál egy ebédhez?

– Majd meglátom – válaszolta a lány, majd leviharzott a

lépcsőn és ki az ajtón. Amint becsapta maga mö gött, Faith a földre

274

roskadt, és zokogásban tört ki. Ez volt élete egyik legrosszabb

napja, közvetlenül az után, amikor Jack meghalt és amikor Alex

elhagyta őt. Úgy érezte, örökre elveszítette a gyermekét. Arra

sem ma radt lelkiereje, hogy Zoét vagy Bradet felhívja. Még a

villanyt sem kapcsolta fel, amikor beesteledett, és mi után leszállt

az éj, rögtön ágyba bújt.

Faithnek tudomása sem volt arról, hogy Zoe New Yorkba

repült, ahol találkozott Eloise–zal. A két testvér újabb vérre

menő vitába bonyolódott. A fiatalabbik lány undorítónak találta,

ahogy Eloise elárulta az édesanyját, és apjuk mellé állt. Órákig

veszekedtek, végül Zoe visszarepült Providence–ba. Nem akart

szólni az anyjának arról, hogy itt járt, és a nővérével újra egymás

torkának ugrottak. Tudta, ezzel csak felkavarná az asszonyt.

Az elkövetkezendő napokban Faith csak hánykódott a gondjai

tengerén. Próbálta a jegyeit szinten tartani, és minden erőfeszítése

ellenére sem sikerült kibékülnie Eloise–zal. A lánya anélkül

repült vissza Londonba, hogy egyszer is találkoztak volna. A

hír hallatán Faith két nap múltán ágynak esett. Influenzás lett.

Betegen kapta meg a válási papírokat is. Eközben az ügyvédje

nagyban egyezkedett az otthona sorsát illetően. Alex a lehető

leg aljasabb módon járt el, és kitartott amellett, hogy az asszony

tűnjön el a házból. Egyik tragédiából a másikba sodródva, Faith

még Bradnek sem írt több levelet. A férfi persze nap, mint nap

felhívta, és érdeklődött az állapota felől. De néha Faith még a

telefont sem vette fel. Csak bá mult maga elé, és hallgatta Brad

hangját a rögzítőn.

– Aggódom miattad – mondta éppen a férfi. Négy napja nem

beszéltek egymással. Brad éjfélkor telefo nált, és a nő végre

felemelte a kagylót.

–Jól vagyok – felelte elgyengülten. Még mindig kí nozta a

köhögés, de azért visszatért az iskolába.

– Egy fenét! Szörnyű ez a köhögés, és a hangod is végletesen

275

elkeseredett. – A férfi tudott Eloise viselke déséről, és felfordult

tőle a gyomra. Alex dróton rán gatta a lányát, Brad pedig

undorodva látta a következ ményét. Hihetetlenül rossz idők jártak.

– Pihenésre van szükséged. El kéne jönnöd velem Afrikába.

– Pam minden bizonnyal odáig lenne az örömtől.

– Voltaképpen igen. Főleg, ha helyette kísérnél el.

Utálja a harmadik világbeli országokat, és retteg a láto gatástól.

Életemben nem láttam még ennyi gyógyszert és rovarirtót.

Egy egész bőröndnyi elsősegély–felszere lést csomagolt magá-

nak, nem is beszélve a konzervételekről. Semmit sem bíz a

véletlenre.

– Talán a repülőútra is szmokingot kell húznod? – kérdezte

Faith, és hosszú idő után először nevette el magát. Brad mindig

felvidította.

– Meglehet. Egyébként New Yorkon át utazom. A fe-

leségemmel Londonban találkozunk, mert ő átszállás nélküli

járatot választott. Csupán egyetlen napra és éj szakára leszek a

városban. – Ezúttal a férfi valóban megbeszélt egy találkozót

egy ügyvéd ismerősével. At tól tartott, hogy egy srácot nem

tud megvédeni a halál büntetéstől, ezért tanácsot kért egy itteni

munkatársá tól, akit régóta ismert és tisztelt. Legalább egy–két

órás megbeszélést tervezett. – Együtt vacsorázhatnánk, ha még

életben leszel. Mit szedsz erre a köhögésre?

– Semmi különöset. A gyógyszer elálmosít, pedig három

dolgozatra is fel kell készülnöm.

– Úgy tudom, a halottak általában nem teljesítenek túl jól az

iskolában.

– Én is ettől tartok! – válaszolta Faith nevetve. – Mi kor

érkezel?

– Csütörtökön. Válassz egy helyet, és foglalj asztalt! Hacsak

nem szeretnéd, hogy én főzzek neked. – Brad mindenáron látni

akarta az asszonyt. Megkönnyeb bült, amikor Pam a londoni

276

járat mellett döntött. – Alig várom már a találkozást a fiaimmal.

– Mikor kimondta, a férfinak eszébe jutott, hogy ez biztosan

Eloise–ra em lékezteti a nőt. Rögtön elátkozta magát, amiért

felhoz ta a témát.

– Ahogy én veled – válaszolta Faith. Majd egy hónap eltelt a

férfi legutóbbi látogatása óta.

– Én is, Fred. Vigyázz magadra. – A férfi úgy érezte, Faith

szörnyen aggódik a lánya miatt. Egyáltalán túl sok gond szakadt

a fejére. Ráadásul már a felvételi eredménye miatt izgulhatott.

Persze jelenleg emiatt ag gódott a legkevésbé. Ráadásul csak

jövő hónapra várta az értesítőt.

Mire a férfi három nappal később megérkezett, az asszony

állapota sokat javult, és az influenzát is leküz dötte. Mégis sápadt

és vékony volt, s még letörtebb, mint egy hónappal ezelőtt. Brad

jól tudta, mennyire felzaklatta a lánya viselkedése és az otthona

körüli mi zéria.

Faith úgy döntött, maga készít vacsorát a férfinak. Nem

akart elmenni sehová sem. Ez is aggasztotta Bradet. Sikerült

rábeszélnie a nőt, hogy desszertre azért egyenek egy banánhajót

a Serendipityben. Mivel az asszony alig nyúlt a vacsorához, a

férfi megkönnyebbülten látta, ahogy befalja az édességet. Faith

úgy üdvözölte, mintha rég elveszett bátyja lépett volna be az

ajtón. Szó szerint a nyakába ugrott. Érezhetően lefo gyott az

elmúlt hónapban.

– Szóval meddig maradsz Afrikában? – kérdezte két falás

jégkrém között. A férfi mosolyogva törölte le a tej színhabot az

orráról.

– Te miért maszatolód össze magad folyton? – piszkálódott,

majd elárulta, két hétig lesz távol. Előre rette gett attól, hogy

ezalatt nem beszélhet majd Faithszel. Szívesen érdeklődött az

állapota felől, és szeretett tá maszt nyújtani neki. Amikor az

asszony épp nem volt teljesen maga alatt a válástól vagy Alex

277

újabb aljas hú zásainak egyikétől, minden nap leveleztek, immár

öt hónapja. Faith a férfi életének szerves részét képezte, és Brad

nem tudta elképzelni, hogy ne tartsák a kap csolatot. Mindig

meghallgatta a nő gondjait és aggo dalmait, miként a sajátjait is

megosztotta vele. Nehe zen birkózott meg a gondolattal, hogy

Faith nem érhe ti el őt Afrikában. Adott neki egy papírt tele

különböző telefonszámokkal. Ám ezeken csak üzenetet hagyha-

tott számára, semmi több. Ahogy ő sem érhette el a fia it az

állatmenhelyen, most az asszony sem hívhatta fel őt. – Hosszú

két hét lesz a hangod nélkül – szólalt meg borongósan. Persze

önként kiállja majd az órás sorokat a postán, ahogy a fiai is tették.

Néha azonban egysze rűen nem élt a vonal. Ezt persze Pamnek

képtelenség volt elmagyarázni.

– Tudom, én is éppen erre gondoltam – válaszolta Faith

szomorúan. Azelőtt mindig voltak barátai. Asszonyok, akiknek

a lányai az övéivel közösen nőttek fel, és a jótékonykodás

során megismert emberek. Azonban Jack halála óta teljesen

elszigetelődött. Alex sohasem szívlelhette a társaságát, így

idővel nehezen magyarázta el nekik, miért nem jártak soha

össze. És szép lassan elsodródott tőlük. Mostanra Brad maradt

az egyetlen barátja. Amióta pedig újrakezdte az isko lát, és Alex

beadta a válókeresetet, a külvilágból egye dül vele tartotta meg

a kapcsolatát. Kétséget kizárólag ő volt a legjobb és egyetlen

barátja.

– Remélem, viselkedsz a távollétemben, Fred – tré fálkozott

Brad, miközben ő is belekóstolt a banánhajó ba. – Bízhatok

abban, hogy vigyázol magadra? – Ret tentő mód aggódott az

asszonyért.

– Nem biztos. De azért megleszek. Talán megjön az értesítő

az egyetemről, mielőtt hazaérkezel.

– Légy jó. Egyél, aludjál, járj be az iskolába! És be szélj minél

többet Zoéval. – Brad még mindig nem ta lálkozott a lánnyal,

278

de Faith szavai alapján tisztelte és becsülte őt, és bízott a jó

tanácsaiban. Faith furcsállotta, hogy bár a férfi Londonba utazik,

mégsem találkozik majd Eloise–zal. Ő hetente többször felhívta,

de a lánya mindig hamar rövidre zárta a beszélgetéseiket, ha egy-

általán válaszolt. Legtöbbször fel sem vette a kagylót. Inkább

elkerülte a társalgást az édesanyjával. Faith csak nagy ritkán

hallotta a hangját.

A desszert után visszasétáltak a házhoz, és Brad be ugrott egy

rövid időre. Felmentek a hálószobába, és a férfi begyújtotta

a kandallót. Brad Alex egykori foteljá ban foglalt helyet, az

asszony pedig elékuporodott. A férfi a haját fésülgette, miközben

beszélgettek. Faith talált benne valami kivételesen szeretetre

méltót. Arra gondolt, milyen szerencsés is Pam. Aztán eszébe

jutott, hogy Pam már jó ideje nem látta Brad eme oldalát.

Mindent megkapott a baráti körétől, amire vágyott. Így a férfi

minden szeretete Faithnek jutott.

– Hiányozni fogsz, Fred – szólalt meg Brad halkan. A nő

a lábához simult, majd megfogták egymás kezét. Hosszan

üldögéltek így a tűz előtt. Az asszonyban egy szerre olyan érzések

támadtak a férfi iránt, amelyek korábban soha. Úgy érezte,

felszakadt egy gát, amely hirtelen érzelmek hullámán sodorta

Brad felé. Fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel, vagy szóljon–e

egyáltalán róla a férfinak. Amikor rápillantott, a tekintete hirtelen

félelmet sugárzott. – Jól vagy? – kérdezte Brad. Nem értette meg,

amit a nő szemében vélt felfedezni. – Vala mi baj van? – Nagyon

is, felelte magában az asszony. Nem volt joga ilyeneket érezni

a férfi iránt, és sohasem lesz. Így megrázta a fejét. – Hirtelen

rémültnek tűntél. Talán a ház miatt? – Faith bólintott, mert nem

jutott más az eszébe. Valójában persze nem a ház, hanem Brad

miatt. Talán Zoe nem tévedett velem kapcsolat ban, futott át

hirtelen az agyán. Olyan jól érezte magát a férfi társaságában,

és egyszerre többre vágyott ennél. Érezte, hogy beleszeretett.

279

Ám tudta, mennyire megré mítené ez a férfit. Semmiképpen nem

akarta felboríta ni Brad nyugodt, békés életét, annak ellenére,

ami az övével történt. Bármit is érzett iránta, el kellett nyom nia

magában. Brad nem szerezhet tudomást róla.

Faith meglepően csöndes maradt aznap este, és ez a férfinak

is szemet szúrt. Brad minden idegszálával ar ra ügyelt, nehogy

kihasználja és tisztességtelenül visel kedjen vele. Azt akarta,

hogy az asszony mindig kelle mesen és biztonságban érezze

magát mellette. Így is történt.

Brad nem sokkal éjfél előtt távozott. Másnap korán kellett

ébrednie. A találkozójáról egyenesen a repülő térre siet majd, mi-

közben Faith az iskolában lesz. Az asszony felajánlotta, hogy

kihagyja az óráit és elkíséri, de Brad nem akarta megzavarni az

időbeosztását.

– Felhívlak, amikor megérkezem Londonba. Azután két hétig

jól kell viselkedned! Sikerülni fog? – Mintha lett volna más

választása. Persze mindkettőjüket fel zaklatta, hogy ilyen hosszú

időn át nem hallanak egy más felől. Faith érezte, a köztük kialakult

nem minden napi kötelék mindkettőjük számára rendkívül sokat

je lent. Ez a két hét a tűréshatáruk próbájának ígérkezett.

– Hiányozni fognak a beszélgetéseink – vallotta be Faith.

– Igen, nekem is – válaszolta Brad. Mégsem tehettek semmit

ellene.

Búcsúzóul a férfi hosszan és szorosan átölelte Faitht. Az

asszony alig kapott levegőt a karjai közt.

– Szeretlek, Fred – mondta a férfi, éppen úgy, ahogy Jack

mondta volna. Ezek a szavak mégis többet jelen tettek a nőnek

testvéri érzelemnyilvánításnál. Bradet észrevétlenül a szíve egy

másik zugába zárta, és most anélkül kellett kiszabadítania onnan,

hogy a férfi egy általán megneszelte volna. Faith tudta, mindezt

egye dül kell megtennie, és Bradnek egyetlen szót sem szól hat az
érzéseiről. A férfi arcon csókolta, amikor kilépett az ajtón, aztán

még utoljára búcsút intett távozás előtt.

280

Faith másnap reggel fél nyolckor már el is hagyta a házat.

Zuhogó esőben tette meg az utat a Keresztelő Szent János–

templomig. Úgy érezte, megérdemel ennyi büntetést. A mise előtt

suttogva gyónt meg a papnak. Érezte, hogy ezt kell tennie. Meg

kellett osztania az ér zéseit valakivel. Szörnyűséget művelt, és

erre maga is csak nemrég ébredt rá. Teljes szívéből, szerelemmel

szerette Bradet, ráadásul a férfi nős volt, és nem állt szándékában

felbontani a házasságát. Faith érezte, nincs joga kockára tenni

Brad életét, házasságát, lelki békéjét. Magának és a gyóntató

papnak is azt mondo gatta, bemocskolta a testvéri kapcsolatukat,

és most el kell törölnie az érzelmeit.

A szentatya feloldozást adott neki, és tíz üdvözlégyet rótt

fel, ami túlontúl kevésnek tűnt Faithnek a bűnbocsánatért. Úgy

érezte, nagyobb büntetést érde mel az érzéseiért és a fájdalomért,

amelyet okozhat, ha a férfi valaha is kitalálja azokat.

Az asszony elmondta a tíz üdvözlégyet és egy teljes rózsafüzért.

Miközben a Bradtől kapott olvasót remegő kezében szorongatta,

egyre csak a férfin járt az esze.

Még mindig gondterhelten lépett be a háza ajtaján, miután

hazasétált az esőben. Amikor otthon lehallgat ta a rögzítőjét,

kiderült, hogy két üzenetet is kapott Bradtől, aki akkor hívta

őt, mielőtt elhagyta a szállo dát. A férfi megköszönte a tegnap

estét. A hangja ked ves és gyengéd volt, mint mindig. Az asszony

lehuny ta a szemét, amikor elöntötte a szerelem érzése. Most már

szinte örült annak, hogy a férfi Afrikába utazik, és így két teljes

hétig nem beszélhetnek egymással. Időre lesz szüksége, amíg az

érzelmeit visszatereli megfelelő medrükbe, gondolta. Két hetet

kapott arra, hogy kisza kítsa a férfit a szívéből, és begyógyítsa a

sebet.

281
20.
BRAD a gépe indulása előtt már nem hív ta fel az asszonyt, mert

tudta, hogy éppen az iskolában van. De a repülőtéren, majd a

járatán ülve végig ő járt a fejében. Csak bámult ki az ablakon,

és nem tudta kiver ni a gondolataiból. Arra vágyott, hogy egész

hátralevő életében kettesben üldögéljenek a tűz előtt. Ám tudta,

ez soha nem történhet meg. Úgy gondolta, hogy sem mi joga erre.

Az asszony jobb életet érdemel, olyasvala ki oldalán, aki szereti

és törődik vele. Ám Bradnek nem állt szándékában elhagyni

Pamet, Faithnek pedig több járt, mint egy házasember maradék

szabad ideje. Soha nem kért volna ilyet tőle. Csupán hálát adott

az égnek, amiért a nőnek sejtelme sincs az ő érzéseiről, amelye-

ket vele ellentétben, egyáltalán nem akart kitörölni a szívéből.

Számára elégnek bizonyult, ha titokban ápol ta őket. A fiait

leszámítva, Faith volt a legfontosabb az életében.

Idővel aztán Brad álomba szenderült, és átaludta az út hátralévő

részét. Mikor közvetlenül a leszállás előtt újra felébredt, megint

Faithre terelődtek a gondolatai. Úgy érezte, mintha végig csak

róla álmodott volna.

A gép New York–i idő szerint hajnali egy órakor ér kezett meg

Londonba. A férfi azon nyomban fülkét ke resett, és a hitelkártyája

segítségével felhívta az asszonyt. Még egyszer, utoljára el akart

búcsúzni tőle, mielőtt találkozik Pammel a szállodánál. Aznap

este indult a gépük Zambiába.

A telefon kicsengett, és Faith félálomban kapott a ké-

szülékhez.

– Halló? – Fogalma sem volt, ki keresheti. Aztán fel derült az

arca, amikor meghallotta Brad hangját.

– Ne haragudj, ha felébresztettelek – szabadkozott a férfi. –

Csak még egyszer el akartam búcsúzni.

282

– Hogy ment a találkozód? – kérdezte a nő, miköz ben a hasára

fordult az ágyon.

– Remekül. A barátom rendkívül értékes tanácsot adott. Még

nem tudom, beválik–e, de mindent meg fo gok tenni, amint

hazaérkeztem. – Faith jól tudta, mennyire fontos az ügy a férfi

számára. Két héttel ez előtt elveszített egy pert, ennek követ-

keztében egy ti zenhat éves fiút öt évre börtönbe zártak. Bradet

lesúj totta az ítélet, mert úgy hitte, hogy a hanyag munkája okozta
ezt.– Sikerülni fog – biztatta a nő. – Milyen a londoni időjárás?

– Fagyos, hideg, esős. Egyszóval, a szokásos.

– Mint New York – válaszolta Faith mosolyogva. A kései

időpont ellenére örült a hívásnak.

– Bárcsak meglátogathatnám Eloise–t helyetted is! Azt hiszem,

rábírhatnám, hogy végighallgasson. Min denesetre beleadnék

apait–anyait. – Persze mindketten tudták, mennyire lehetetlen

ez. A lány szemében Brad idegennek számított.

– Az nagyszerű lenne... Tervezel valami különlege set, amíg

Londonban vagy? – Faith nehezen képzelte el, hogy Brad a

feleségével töltsön két teljes hetet. Az életük régen eltávolodott

egymástól, és az asszony biz tosra vette, hogy mindkettejük

számára kényelmetlen lesz a másik állandó közelsége. Szinte

teljesen elidege nedtek egymástól. Egyedül a fiaik jelentettek

közös pontot az életükben.

– Semmi különöset. Pam vásárolni akar. Én azt ter veztem,

meglátogatom a British Múzeumot. Talán elkí sérem a feleségem,

bár a vásárolgatástól rendszerint falra mászom. – Hirtelen új

ötlete támadt. – Talán elme gyek egy templomba, és gyertyát

gyújtok Jackért meg érted. – A szép gondolat mosolyt fakasztott

Faith arcá ra a szoba sötétjében.

– Hamar rászokik az ember, nem igaz? – kérdezte nevetve.

– De! Az a furcsa, hogy hiszek is benne. Úgy érzem, amíg

283

pislákol az a kis lángocska, biztonságban vagy. Szeretném

megadni ezt neked – válaszolta kedvesen Brad.

– Máris sikerült. Azért köszönöm. Ne haragudj, ami ért

nem válaszoltam a hívásaidra reggel. Korán elláto gattam a

templomba.

– Érdekes. Legbelül éreztem, hogy ott vagy. Tegnap este

szörnyen komolynak tűntél. Minden rendben, Fred? – Akkor

este Faithnek egyre csak a férfin és saját túláradó érzésein járt az

esze. Ám semmi szín alatt nem akarta elárulni magát, különben

újra gyónhatott volna.

– Jól vagyok – válaszolta. – Csak annyi minden zú dult

mostanában rám. Van min elgondolkoznom.

– Tudom. Ezért is aggódom miattad. – A férfi felsó hajtott,

majd közölte, hogy el kéne indulnia a szállodá ba. – Vigyázz

magadra! Két hét múlva beszélünk!

– Te is vigyázz magadra. És érezd jól magad! – vála szolta

Faith, majd a férfi letette a kagylót. A nő ezek után még órákig

csak feküdt az ágyában mozdulatla nul, szüntelenül Bradre

gondolva. Tudta jól, nem lesz egyszerű elnyomnia az érzéseit.

Ráadásul még azzal is meg kell birkóznia, hogy soha nem lehet

köztük több barátságnál. Fogalma sem volt, mitévő legyen.

Brad gépe londoni idő szerint reggel hatkor szállt le a

Heathrown. Mire felhívta Faitht, átjutott a vámon, és taxival

beutazott a városba, kilenc is elmúlt. Pam a Claridge–ben szállt

meg éjszakára, de már elment, mire Brad a hotelba érkezett.

Szerencsére hagyott a férfinak egy üzenetet a portán, amelyben

tudatta vele, időben visszaérkezik az indulás előtt, és a csomagjait

már összepakolta. Mind mindig, most is túl sok holmit hozott

magával.

Brad lefürdött és megborotválkozott, reggelit ren delt a szoba-

pincértől, belenézett a helyi lapokba, aztán délben elhagyta

a szállodát. Mint korábban tervezte, ellátogatott a British

284

Múzeumba, ezután pedig talált egy templomot hat háztömbnyire

onnan. ígéretéhez híven gyertyát gyújtott Jackért és húgáért.

Sokáig üldö gélt még a kápolnában, és egyre csak Faithen járt az

esze. Arra gondolt, kár, hogy nem tehet többet ezért a nagyszerű

asszonyért. Ezután sétálni ment. Hosszasan bolyongott London

utcáin. Végül kikötött a New Bond Streeten, ahol benézett

néhány kis képtárba. Az Asprey–ben megcsodálta az ezüst

állatszobrokat és a bőrdísz műárukat. Aztán a Graffból kifelé

jövet belebotlott a fe leségébe. Ez az üzlet mellesleg az egyik

leghíresebb ék szerkészítőként vált ismertté a világban.

– Ha most azt mondod, vettél is itt valamit, menten szívroha-

mot kapok – szólalt meg Brad, megnevettetve a feleségét.

– Csak nézelődtem – felelte Pam ártatlan arccal. Nem vallotta

be, hogy valójában szert tett egy gyémánt karkötőre és egy

új órára. Persze hazaküldette őket, így egyelőre nem kellett

aggódnia férje fürkésző tekintete miatt.

Az asszony a szállodából bérelt limuzinnal jött, és Brad

beült mellé a visszaútra. Pam tengerészkék nad rágkosztümöt

és prémgalléros kabátot viselt. Igazán előkelő látványt nyújtott.

Feltűnő jelenség lesz Afriká ban, annyi szent, gondolta Brad. A

londoni limuzin ülése jobban illett hozzá.

– Mivel töltötted ma az idődet? – kérdezte a nő kedé lyesen

a kocsiban. A férfi arra gondolt, milyen képet vágna a neje, ha

megtudná, hogy templomba ment. Jót nevetett magában, mi-

közben válaszolt.

– Ellátogattam a British Múzeumba.

– Ó, de szép! – jegyezte meg Pam csipkelődve, mi közben

megérkeztek a Claridge elé. Rögtön a portás és egy sereg

londiner sietett a segítségükre.

A sofőr vagy fél tucat telitömött bevásárlószatyrot emelt ki

a csomagtartóból. Brad felnyögött kínjában, amikor megpillan-

totta a rengeteg holmit.

285

– Remélem, hoztál magaddal egy üres bőröndöt, ha ezt mind

magaddal akarod cipelni Afrikába – fakadt ki. El sem tudta

képzelni, mi mindent szedett össze a neje. Gucci–, Hermès–,

Saint Laurent– és Chanel–cuccok. Nem is beszélve a Graffról.

– Van még hely a többiben. Ne aggódj – válaszolta az asszony,

majd a hordárok kíséretében belibegett a szál lodába.

Brad elképedve látta, micsoda különbség van Faith és a

felesége között. A neje erős, magabiztos személyi ség volt, aki

egy pillanatig sem habozott kifejteni a vé leményét, mindenkinek

ő mondta meg, mit tegyen, és az emberekben azt a benyomást

keltette, hogy könnyen uralná akár az egész világot is. Faith

ezzel szem ben kedves, halk és gyengéd volt. A férfi a társaságá-

ban mindannyiszor meglelte a békéjét. Pammel úgy érezte, egy

kitömi készülő vulkán peremén egyensú lyoz. A nejéből áradó

energia mindenkit lehengerelt. Brad pedig sohasem tudhatta,

mikor fordítja az asszony elsöprő lendületét őellene.

Szótlanul lifteztek fel a szobájukhoz, és Pam csak a folyosón

fordult a férje felé. Úgy érezte, hosszú–hosszú ideje először látja.

Bizonyos szempontból ez igaz is volt, még ha fizikai értelemben

egy fedél alatt is éltek.

– Kár, hogy a fiúk Afrikában laknak – szólalt meg Pam, mikor

elhelyezkedett a lakosztály egyik karos székében. Mindig a

legfényűzőbb hotelok legelőke lőbb lakosztályaiban szállt meg.

– Bárcsak valami civi lizáltabb vidékre utaztak volna – tette

hozzá, miköz ben lerúgta a cipőjét. – Például Párizsba, vagy New

Yorkba.

– Nem hinném, hogy azt is úgy élveznék – válaszol ta Brad.

Felnyitott egy üveg bort a hűtőből. Megkínálta a feleségét egy

pohárral.

– Igazad lehet – felelte Pam, majd szinte lélegzetvé tel nélkül

tette fel a következő kérdését. Okos nő volt, és jól olvasott a

férje gondolataiban. Tudta, hogy a fér finak jár valamin az esze.

286

Bár már nem álltak olyan kö zel egymáshoz, mint annak idején,

még mindig ösztö nösen érezte a férje szándékait. És ezt nem

mindig jóra használta fel. Néha csak arra, hogy sarokba szorítsa

Bradet. – Milyen volt New Yorkban?

– Elég jó – válaszolta a férfi elégedetten. – Joel Steinman

rengeteg segítséget nyújtott az ügyemhez.

– Remek. – Sosem érdekelte a férje munkája. – Hogy van a kis

barátnéd? – Telitalálat. Pam látta a férfi tekin tetében, függetlenül

a válaszától.

– Faithre gondolsz? – Nem állt szándékában eltitkol ni a

felesége elől. Ezzel csak a későbbi felfedezés örö mét adta volna

meg neki. – Jól. Tegnap együtt vacso ráztunk.

– Rájött már, hogy szerelmes vagy belé? – kérdezte Pam

érzéketlenül. A férjétől mindent megkapott, amit várt tőle.

Tiszteletet, bizonyos mértékű társaságot, és a szándékot, hogy

nem szakítja meg a házasságukat, ami kényelmetlenül érintette

volna. Gyakorlatilag ezért nem vált el tőle. A kapcsolat mind-

kettejüknek megfelelt. Ennek ellenére Bradnek nem tetszett se a

kérdés természete, se a hangsúly, amellyel Pam féltét te azt.

– Nem. Főként azért, mert nem vagyok. – Pam előbb rájött

az igazságra, mint maga a férfi, ám Brad semmi szín alatt nem

vallotta volna be az érzéseit a nejének. A szíve mélyén igazat

adott a feleségének. Ennek ellené re minden szempontból

veszélyes lett volna beismernie. Legfőképpen pedig tartozott

Faithnek annyival, hogy megóvta a kellemetlenségtől. – Már

mondtam egyszer. Régi barátok vagyunk csupán.

– Nem jövök rá, hogy nekem, magadnak vagy neki hazudsz–e.

Talán mindhárom igaz.

– Ez aztán szép, mondhatom – válaszolta Brad bosszúsan,

majd kortyolt egyet a borából. Pam szép csend ben iszogatta a

sajátját.

– Ne légy ilyen ideges – incselkedett. – Egész bizto san

287

beleszerettél, ha ilyen hevesen véded magad. Nem nagy ügy,

Brad. Történt már velünk ilyen. Most mit ér zelegsz itt? Mégis

mi olyan különleges ebben a nőben?

– Talán az, hogy a bátyja a legjobb barátom volt, és együtt

nőttünk fel. Mintha az én húgom lenne. ízléste lennek találom a

gyanúsítgatásaidat.

– Ne haragudj, kedvesem. Ismersz, én ilyen vagyok. Ami a

szívemen, az a számon. De én is jól ismerlek té ged. Tudom,

hogy érzel valamit iránta. Tényleg nem nagy ügy. Nem veszem

a szívemre, megnyugodhatsz. Akkor te mi az ördögért?

Pam érzéketlenül és tapintatlanul furakodott a férfi magán-

életébe. Talán a házasságuk is amiatt futott zá tonyra, mert lábbal

tiporta Brad érzelmeit. A férfi töb bek között azért szerette Faitht,

mert ő mindig gyengé den viselkedett vele. Ahogy mindenki

mással. Pam ez zel szemben senkivel sem bánt kesztyűs kézzel,

főként nem a férjével.

– Mi lenne, ha az utazás hátralévő részében hanya golnánk ezt

a témát? Sokkal jobb lesz így mindkettőnk nek. – Évek óta nem

töltöttek el ennyi időt ilyen szoros közelségben. San Franciscóban

megvolt a saját életük. Most azonban mintha közös cellába zárták

volna össze őket. A férfi nem volt éppen elragadtatva.

A következő két órát sikerült civakodás nélkül átvé szelniük.

Pam forró fürdőt vett, Brad pedig ledőlt pi henni. Távozás előtt

még rendeltek néhány szendvicset a szobaszerviztől. Hosszú

éjszaka állt előttük. A zam biai Lusakába tizenkét órás repülőút

vezetett. Ezután egy másik géppel utaztak tovább Kalabóba,

átszelve a Zambézit, a Viktória–vízeséstől egészen az úti

céljukig.

A fiúk megígérték, hogy a reptérről autóval viszik őket a

nemzeti parkba, ahol éltek és dolgoztak.

Pam felszívódott a Heathrow termináljában, hogy körbejárja a

boltokat, Brad pedig vásárolt egy könyvet. Ezután felhívta Faitht,

288

de nem találta otthon. Így üze netet hagyott a rögzítőjén, melyben

biztosította a szeretetéről. Pammel fél óra múlva találkoztak a

beszállóka punál. Meglepetésére a felesége átnyújtott neki egy

dí szes csomagolású dobozt.

– Hát ez mi?

– Ajándék, neked – válaszolta az asszony bocsánat kérő hangon.

– Ne haragudj, amiért piszkáltalak a ba rátoddal kapcsolatban.

– Bizonyos dolgok túlléptek minden határon, és Pam kezdte

úgy érezni, a férje kap csolata ezzel a nővel is ilyen. Mégis úgy

döntött, az utazás idejére békét köt Braddel.

– Köszönöm, Pam! – válaszolta a férfi elérzékenyülten. Amikor

kinyitotta a dobozt, egy panorámalencsés japán fényképezőgép-

et talált benne. Tökéletes lesz Af rikában, gondolta. – Csodás

ajándék. Kösz! – Egy röp ke pillanatig eszébe jutott, hogy

egykoron szerették egymást és hű társak voltak. Ám túl sok

idő telt már el azóta, túl sok csalódás érte már mindkettőjüket

a há zasságukban ahhoz, hogy feltámasszák a régi érzelme-

ket. Mindenesetre a barátság, amely megmaradt, ele gendőnek

bizonyult, legalábbis az utazás erejéig.

Miután helyet foglaltak a gépen és megrendelték a vacsorát,

választottak maguknak egy filmet a saját képernyőjükre. Pam

elővette a divatlapokat és az iro dai anyagot, amelyet magával

hozott a repülőútra. Épp néhány nagyszabású üzleten dolgozott,

és az apja megígérte, hogy rajtuk tartja a szemét, amíg ő haza

nem érkezik. O volt az egyetlen ember, akiben száz százalékig

megbízott a cégben. Őt leszámítva, csak ma gára támaszkodott.

Az őt körülvevő seregnyi ügyvéd és kisegítő személyzet ellenére

egyfős csapatként mű ködött. Pam nem szívlelte a csapatmunkát.

Ahogy

Brad sem. Annak idején egymásban sem bíztak meg,

amikor még együtt dolgoztak. Mindketten a saját ügy feleikkel

foglalkoztak, ráadásul örökké összekaptak az üzleti kérdéseken.

289

Többek között emiatt döntött a férfi a távozás mel lett. Ehhez

jött még az érzés, hogy Pam és az apja pórá zon rángatják. Ezt nem

viselte el sokáig. Nem véletle nül haragudott meg rá a felesége,

amikor kilépett az ál lásából. Ezzel ugyanis elvesztette az uralmat

a férje felett. Brad többek között ezért imádott egyedül dol gozni.

Csak magának tartozott elszámolással, többé se a nejének, se az

apósának nem.

A repülőút alatt alig szóltak egymáshoz, és mindket ten

meglehetősen kimerültek, mire a gép leszállt. Egyi küknek

sem jött álom a szemére. Miközben Brad a vá lasztott filmeket

bámulta a képernyőn, egyre csak Faithen járt az esze. Inkább

meghalt volna, semhogy elismerje, de Pamnek igaza volt.

Nem tudta kiverni a nőt a fejéből. Egyre csak az érzései és az

állapota miatt aggódott. Őt is megviselték Alex aljas húzásai.

Eloise szeretetlensége miatt is sajnálta az asszonyt, de legin kább

attól tartott, hogy Alex valami szörnyűséget kö vet el Faith ellen,

amíg ő Afrikában tartózkodik. Min denféle rémséget képzelt,

ami megtörténhet ez alatt. Bárhogy is szerette volna, nem nyílt

lehetősége kapcso latba lépni Faithszel.

– Ramatyul festesz – szólalt meg Pam a váróban.

– Fáradt vagyok.

– Én is. Remélem, a fiúk értékelik, hogy ilyen messzire

elutazunk a kedvükért. Kezdem úgy érezni, ott hon kellett

volna kivárnunk a látogatásukat. – Brad túl zottan is hiányolta a

gyerekeit ehhez, ráadásul meg ígérték a fiúknak. Így meggyőzte

Pamet arról, hogy jól fogja érezni magát. Ám az asszony máris

aggódott az étel, de még a palackozott víz miatt is. A második

repülőúton mindketten rögtön elaludtak, annyira kifárad tak

már.

Reggel érkeztek meg Kalabóba. Azonnal felébredtek, amikor

a gép földet ért. A napfelkelte gyönyörű lát ványt nyújtott. Az

ég rózsaszín és narancs színekben játszott, ahogy az aranyló

290

napkorong felbukkant a hegycsúcsok mögött. A végtelen

pusztaságon állatcsor dák legelésztek békésen. Brad még életében

nem látott ehhez foghatót. A néptelen utakon csak mutatóban

akadt egy–két jármű. A kifutópálya körül félmeztelen benn-

szülöttek álldogáltak, a géppel érkezőket várták.

– Szóval itt volnánk – szólalt meg Pam feszült han gon. – Attól

tartok, ez már nem Kansas, Totó – tette hozzá, megnevettetve a

férjét. Nem szívlelhette, ha ki szakították természetes környeze-

téből, ahol nyeregben érezte magát. Brad ezzel szemben tűzön–

vízen átvá gott volna, hogy láthassa a fiait. Kilenc hónapja talál-

koztak utoljára.

Miután kiszálltak a gépből, a vámhoz mentek. Ez utóbbi egy

mezítlábas, fehér rövidnadrágot és inget viselő férfiból állt. Az

afrikai férfi széles mosollyal üd vözölte az utasokat, vetett egy

gyors pillantást az útle velükre, majd továbbengedte őket. Pam

egyedül meg ijedt volna a vámtiszt ábrázatától és viselkedésétől.

Legszívesebben most rögtön visszarepült volna. A szenvedéseiért

Dylan és Jason jelentették az egyetlen jutalmat. Ám úgy érezte,

túl nagy árat kell fizetnie a találkozásért.

Brad felkiáltott örömében, amikor meglátta a fiait. A srácok

odakint várták őket a furgonjuknak támasz kodva. Amikor a

szüleik feltűntek a kapuban egy hor dár társaságában, rögtön

odafutottak hozzájuk, és lel kesen köszöntötték őket. A jól meg-

termett, jóképű fiúk szőke haját teljesen kiszívta a nap, a bőrük

pedig úgy lebarnult, hogy első látásra már alig különböztek a

bennszülöttektől. Mindketten Bradre ütöttek, ami leg jobban

a vágott állukban mutatkozott meg. Egyedül a hirtelenszőke

hajszín előtt álltak értetlenkedve a család tagjai, mert egy távoli

rokont leszámítva, senkitől sem örökölhették azt. Brad örökké

azt hajtogatta, minden bizonnyal egy svéd játszott közbe a

dologban. Amikor megpillantotta a fiúkat, az jutott eszébe,

mennyire ha sonlít a hajuk színe Faithéhez. Ez is az asszonyra

emlé keztette őt.

291

– Fantasztikusan néztek ki – lelkendezett Brad. A munkájuk-

nak köszönhetően mindkét fia alaposan megizmosodott. Pólót

és farmert viseltek, és olyan lát ványt nyújtottak, akár két

testépítő. Végre Pamnek is felderült az arca. Őt is megejtette a

viszontlátás öröme.

– Te is, apa – válaszolta Dylan, miközben Jason át vette a

csomagokat az édesanyjától. Mindig is egyedül Brad tudta

megkülönböztetni kettőjüket. Folyton esküdözött, hogy a két

fia teljesen különbözik egymás tól. Pam ennek ellenére soha-

sem tudta, melyikükhöz beszél éppen. Gyerekkorukban úgy

küszöbölte ki a problémát, hogy más színű cipőt adott rájuk. A

két rosszcsont azonban hamar megtanulta kicserélni a lábbeliket.

Még most, felnőttkorukra is rendkívül ha sonlítottak egymásra.

Jason egy fokkal magasabb volt ugyan, de a különbség nem volt

szembeötlő.

Miközben a Liuwa Nemzeti Parkhoz hajtottak, amely a

Zambézi folyó mellett terült el, rengeteg érde kességet meséltek

a szüleiknek. Beszéltek a helyi látvá nyosságokról, az ott

honos állatfajtákról és az őslakos bennszülöttekről, miközben

elhaladtak mellettük. Brad éppen ilyesmire számított, és ez

igazolta abban, hogy vállalta az utazást. Most értette csak

meg, milyen kü lönleges élményben részesültek a fiai. Tudta,

nehéz lesz felülmúlni ezeket, ha egyszer hazaköltöznek. Ere-

detileg júliusban érkeztek volna vissza, de az is felme rült, hogy

előbb eltöltenek egy évet Londonban, vagy talán hat hónapot

európai utazgatással, mielőtt állást vállalnak, vagy folytatják a

tanulmányaikat. Pam min denáron jogi egyetemre akarta küldeni

őket. Brad a lá tottak alapján elbizonytalanodott a tekintetben,

vajon sikerül–e majd a feleségének meggyőznie Jasont és

Dylant. Hiszen itt sokkal színesebb világot ismertek meg, és

felbecsülhetetlen élményekre tettek szert. Rá adásul egyiküket

sem érdekelte a jogi pálya, főként nem a nagyapjuk cégénél.

292

Négy órán át zötykölődtek a rögös utakon és kes keny

szerpentineken, mire megérkeztek a nemzeti parkba. Pamnek

elszállt a jókedve az autózástól. Olyan érzés fogta el, hogy a

világ végére jutott, ami gyakorla tilag fedte is az igazságot. Persze

Brad és a fiúk éppen ezt imádták benne, ám ő legszívesebben

máris vissza fordult volna. Ráadásul ez csak rosszabbodott,

amikor megérkeztek. Az állatmenhely munkatársai sátrakban

laktak a szabad ég alatt. Ezeken kívül a hely két szűkös épületet

foglalt magába. Az első irodaként, míg a má sodik amolyan

közösségi házként szolgált. Továbbá volt még két aprócska viskó

a vendégek számára. A fi úk az egyiket lefoglalták a szüleiknek,

ennek ellenére Brad rögtön felajánlotta, hogy szívesen alszik

velük a sátorban.

– Én nem! – sietett megjegyezni Pam, megnevettetve a

társaságot. A fürdőt egy locsolótömlővel felszerelt sá tor

jelentette, árnyékszékként pedig fabódék szolgál tak a tábor

szélén. Ráadásul a környéken ez még egy jól felszerelt vad-

rezervátumnak számított. Persze kö zel sem nyújtotta azt a

kényelmet, amelyet egy–két ke nyai állatmenhely. Pam inkább

azokat választotta vol na. Számára a hely már nem is lehetett

volna rosszabb.

– Atyaúristen – suttogta, amikor Dylan megmutatta a

mellékhelyiséget. – Ez komoly? – kérdezte aztán. Azt kívánta,

bárcsak leesne az égből egy valódi fürdőszo ba. Majdnem elsírta

magát a gondolattól, hogy ezzel kell beérnie két teljen héten

keresztül.

– Nem lesz gond – szólalt meg Brad, és nyugtatólag vállon

veregette a feleségét. Az asszony fagyos tekin tettel válaszolt.

– Ki találta ezt ki? – sziszegte, amikor a fiai elmentek

ágyneműért. Brad elnevette magát.

– A fiúk. Szerették volna nekünk megmutatni, hol töltötték az

elmúlt kilenc hónapot. Hamar megszokod, ígérem.

293

– Arra ne is számíts! – vágta rá az asszony, és Brad rögtön

tudta, hogy nem is várhat mást. De azt is tudta, a felesége azért

megpróbálja majd. Pam elkényeztetett és kényelmes életet

élt, ennek ellenére jó tűrőképesség ről tett tanúbizonyságot, ha

rákényszerítették erre. És a fiaiért meghozta ezt az áldozatot.

Mindazonáltal majd nem elájult az első kígyó láttán, ráadásul a

fiúk közöl ték, hogy éjszaka öklömnyi rovarok repkednek a leve-

gőben. Pam ennek hallatán legszívesebben felsikoltott vagy még

inkább hazaindult volna.

Az első éjszakát a szabadban töltötték, a tábortűz kö rül

üldögéltek. Brad életében nem látott még a bárso nyos afrikai

éjszakához foghatót. Másnap a férfi hosszú kocsikázásra ment

a fiaival. A homokos utakon eljutotottak a Lukulu nevű piac-

városba. Pam természe tesen a rezervátumban maradt. Inkább nem

vállalko zott ekkora utazásra. Elképzelte, hogy a terepjárójukat

felökleli egy orrszarvú, esetleg felborítja egy oroszlán, vagy egy

vadbivaly. És nem is járt messze az igazságtól. Néha valóban

történt ilyesmi, de azért a park dogozói tudták a dolgukat, és

mostanra már a fiúk is beletanul tak az itteni életbe. Brad áradozva

érkezett vissza a szállásukra.

Az első héten csak úgy repültek a napok. A férfi egyedül egy

telefonra vágyott, amelyen felhívhatta volna Faitht. Pam pedig

tiszta toalettről és fürdőről ál modott. Azért az első néhány nap

után nem panaszko dott többet.

A fiúk elvitték őket a folyó túlpartján fekvő Ngulwanába is,

ahol építkezések folytak. Árkot ástak, lakóhá zakat emeltek,

egy megrongált templomot újítottak fel. Rendelő is működött

itt, ahová havonta egyszer jött el az orvos, hogy megvizsgálja a

beteg helybelieket. A leg közelebbi kórházba, Lukuluba kétórás

út vezetett a száraz időszakban. Az esős hónapokban ez legalább

a duplájára nőtt, ha egyáltalán járható maradt az út. Enélkül

csak repülővel lehetett megközelíteni. Nem éppen ideális hely

294

gyógyászati szempontból, jegyezte meg Pam, és szavai egyet-

értésre találtak. Bradet lenyű gözte a rengeteg munka, amelyet a

fiai a bennszülötte kért végeztek. Itt szinte mindenki ismerte és

szerette Dylant meg Jasont. Bárhová mentek, mindig kisebb tö-

meg köszöntötte őket. A szüleik persze virultak a büsz keségtől.

A második hétre Brad teljesen beleszeretett Afrikába. Az

emberekbe, a hangokba, az illatokba, a meleg éjsza kákba, a

csodálatos napfelkeltékbe és napnyugtákba. Soha egy pillanatra

sem tette le a fényképezőgépét. Hamar megértette, miért

kedvelték a fiai a munkáju kat. Brad maga is szívesen eltöltött

volna akár egy évet is a varázslatos kontinensen. Pam minden

tőle telhetőt megtett: mindent megevett, amit eléraktak, és

megta nult a sátorban zuhanyozni. Ennek ellenére még min dig

kész kínszenvedéssel ült csak rá a latrinára, elsikoltotta magát,

valahányszor meglátott egy nagyobb ro vart, és bármennyire

szerette is a fiait, alig várta az utazás végét. Az utolsó éjszaka

boldog megnyugvás költözött a tekintetébe.

– Anyu, csodásán tűrted a rázkódást! – gratulált Jason az

édesanyjának, majd Dylan is megtette ugyan ezt, és átölelte

Pamet. Brad persze sajnálta, hogy már is menniük kell. Két héten

keresztül egy sátorban aludt a fiaival, éjszakánként kocsikázni

ment, hajnal ban pedig együtt ébredt velük. Látta vadászni a

benn szülötteket, látta a menekülő állatcsordák riadalmát és az

elefánttemetőt, ahová a beteg és öreg példányok vonszolták

el magukat. Olyasmiket tapasztalt, me lyekről korábban csak

olvasott vagy álmodott. Feled hetetlen élményekre tett szert, és

külön örült annak, hogy a fiaival oszthatta meg őket. Persze ők

is roppant mód boldogok voltak. Évek óta nem kerültek ilyen

kö zel az édesapjukhoz. Bizalmasan közölték vele, hogy semmi

kedvük a jogi pályához. Pamnek nem mertek szólni erről.

Dylan az orvosira vágyott, hogy aztán ké sőbb segíthessen a

trópusi betegségekben szenvedő it teni gyerekeken. Jason is az

295

egészségügyben akart el helyezkedni, de konkrét elképzelése

még nem volt a jövőjéről. Akárhogyan is, hosszú iskolaévek

álltak előttük, így már jövőre folytatni akarták a tanulmá-

nyaikat. Mindenesetre a jogi egyetemet egyértelműen kizárták

a lehetőségek közül.

– Ki fog szólni anyátoknak? – viccelődött Brad egy kora

hajnali furikázásuk alkalmával.

– Remélem, te! – válaszolta Dylan. – Úgy gondoltuk, neked

van a legtöbb gyakorlatod abban, hogyan kell rossz híreket

közölni vele.

– Kösz szépen, srácok. És mégis mikorra terveztétek ezt? –

Pam már kisgyermekkoruk óta tervezgette, hogy az apja cégébe

viszi a fiait. Egyedül Jason és Dylan nem pártolták a szándékát.

– Miután hazautaztatok – válaszolta Jason nevetve.

– Alig várom. Inkább rátok hagynám a saját piszkos

munkátokat. Ez is a felnőttség része. – Végül persze Brad

belement a dologba. Úgy döntött, mielőtt közli Pammel a hírt,

megvárja, amíg kiheveri az utazás fára dalmait. Az asszony

csúnya hasmenést kapott két nap pal a hazaindulás előtt, és alig

várta már, hogy újra a saját ágyában aludhasson.

Pam úgy érezte magát a távozás napján, mint akit a börtönből

engedtek szabadon. A fiait leszámítva, sem mi jó nem történt vele

a két hét során. Egész idő alatt idegeskedett, betegre aggódta

magát. Mindenhol vég veszélyt és halálos betegségeket sejtett,

így egyáltalán nem élvezte Afrika szépségét. Brad helyette

is jól érez te magát, a legszívesebben újra ellátogatott volna

a kontinensre. Csakhogy a fiúk már csupán három hóna pig

maradnak. A férfi azt kívánta, bárcsak hamarabb jött volna, és

akkor jutna ideje egy újabb kirándulásra, ezúttal Pam nélkül.

Fárasztónak bizonyult örökké a fe leségét istápolnia. De türel-

mesen és megértően kezelte a neje félelmeit. Pam jókora

áldozatot hozott az utazás sal. A Hawaii–szigeteket, Londont

296

vagy Palm Springst sokkal jobban élvezte volna. Afrika túl sok

volt neki. A második hét végére teljesen kikészült idegileg, és

lát ható megkönnyebbültséggel búcsúzott el a fiaitól.

– Köszönjük, hogy eljöttél, anyu! – mondták a srácok

szomorúan. Nagyra értékelték az édesanyjuk erőfeszí téseit. A

látogatás azért nem erősítette meg a kapcsot közöttük. Brad és a

fiai között annál inkább. A férfi ki élvezte az Afrikában eltöltött

idő minden egyes percét.

– Otthon találkozunk – felelte Pam. Mindőjüket mo solyra

fakasztotta, ahogy megnyomta az „otthon” szót.

– Júliusban érkezünk – válaszolták a fiúk. Már ko rábban

megállapodtak ebben. Egy ideig San Franciscó ban maradnak,

mielőtt újra útnak indulnak, hogy vilá got lássanak, vagy

munkát keressenek Európában. Dylan szívesen elutazott volna

Ausztráliába vagy Új–Zélandra, míg Jason inkább Brazíliát

szorgalmazta. Bárhogy alakul is, semmi esetre sem akartak

egyelőre megállapodni.

– Ideje lenne már gondolniuk a jogi egyetemre, ha be akarnak

jutni egy jobb helyre – panaszkodott Pam Bradnek, miközben

felszálltak a gépre. A férfi bólin tott, hiszen tudta, még korai

közölni a rossz hírt. Még el sem hagyták Afrikát. Az asszony

feszülten ülte végig a repülőutat vissza Lusakába. A reptéren

gyomorbántalmak gyötörték. Aztán az állapota sokat javult,

mikor feljutott a Londonba tartó járatra. És mikor végre meg-

érkezett a Claridge Hotelba, úgy érezte, mintha a mennybe

került volna. A szállodában egyetlen éjszaká ra maradtak, aztán

közvetlen járattal repültek haza. Ezúttal Brad is a nejével tartott,

nem utazott át New Yorkon. Remekül érezte magát Afrikában,

szinte kicse rélődött a két hét alatt. A világ urának érezte magát.

Pam ezzel ellentétben örült, hogy ép bőrrel hazaért.

– Brazíliában semmi szín alatt nem vagyok hajlandó meg-

látogatni őket – szögezte le, miközben bemászott az ágyába.

297

Egy órán át fürdőzött, majd alaposan meg mosta a haját és

lesikálta a körmeit. Az elmúlt tizen négy napban folyamatosan

koszosnak érezte magát. Jó éjszakát kívánt Bradnek, aztán

leoltotta a lámpát, és rögtön álomba szenderült. A férfi ekkor a

nappalijukba távozott, és elmélyedt egy könyvben. Egy órával

ké sőbb, amikor a felesége már mélyen aludt, felhívta Faitht. Az

asszony a második csöngés után vette fel a telefont, és elöntötte

a boldogság, amikor meghallotta a férfi hangját. Brad hasonlóan

megörült neki. Rögtön az jutott az eszébe, vajon hogyan bírta ki

Faith nélkül az elmúlt két hetet.

– Nyugodtnak tűnsz, Fred. Minden rendben van?

– Igen, itt béke honol – válaszolta a nő egészséges hangon.

New Yorkban délutánra járt, és éppen egy há zi dolgozatot írt,

amikor megszólalt a telefon. – Hogy sikerült az utazás?

– Hihetetlen volt! Afrika leírhatatlanul szép. Majd küldök

képeket. Máris visszavágyom. – Faith örült Brad boldogságának.

Rengeteget aggódott miatta, ál landóan próbálta meggyőzni

magát arról, hogy bizo nyára semmi baja nem esett. Az elmúlt két

hétben resz ketve gondolt arra, vajon egyben második nászútként

sikerül–e a látogatásuk. Imádkozott ezért, mégis a kis ördög a

szíve mélyén azt kívánta, bárcsak ne így ala kulna.

– Hogy vannak a fiaid?

– Csodálatosak! Jóképűek és erősek. Fantasztikus él ményekre

tesznek szert Afrikában. Bárcsak nekem is lett volna részem

hasonlóban fiatalkoromban. Talán nem volt elég merszem

hozzá.

– Nem félelmetes az ország? – kérdezte Faith lenyűgözötten

nevetve.

– Egyáltalán nem. Azt hiszem, Pam semmi pénzért nem

vállalná újra. Nem volt ínyére az utazás. Egy kis kunyhóban

aludt, és átrettegte az éjszakákat. Az utolsó pár napban még meg

is betegedett. Én a fiúk sátrában aludtam. – A nő örült annak, amit

298
hallott. Majd rögtön meg is utálta magát ezért. Hiába imádkozott

két héten át. Még a gyóntatópapjának is beszélt arról, amit Brad

iránt érzett. Az atya azt tanácsolta, hogy imádkozzon Júdás

Tádéhoz. Majd hozzátette, hogy történnek cso dák, amivel csak

összezavarta az asszonyt. Egyetlen csodára várt: hogy kitörölje

szívéből az újonnan tá madt érzelmeket. Újra meg akarta találni

barátságuk mennyei békéjét. Nem engedhette, hogy ennél többet

érezzen Brad iránt, ám Júdás Tádé ez idáig nem segített rajta. És

amint újra hallotta a férfi hangját, az érzései egyszerre új erőre

kaptak. Hiába morzsolta naphosszat a rózsafüzért, az is csak

Bradre emlékeztette. Az utóbbi időben ez a belső vívódás minden

idejét kitöltötte. Ezenkívül egyedül a válással foglalkozott.

Alex to vábbra is megkeserítette az életét, de Faith már kezdett

hozzászokni ehhez. Egyébként fontos hírt szándéko zott közölni

Braddel.

Megvárta, amíg a férfi befejezi az élménybeszámo lót, majd

elárulta, hogy tartogat egy meglepetést a szá mára.

– Hadd találjam ki! – vágta rá egyből a férfi, és rög tön

gondolkodóba esett. Úszott a boldogságban, ami ért újra hallotta

a nő hangját. Annyi mindent akart megosztani vele, ám egyszerre

minden kiszállt a fejé ből. Túlzottan kimerült az úttól. – Szóval,

kitűnőre vizsgáztál az iskolában?

–Olyasmi. Kaptam egy négyötödöt, de egyébként nem ez a

meglepetésem.

– Akkor Ellie bocsánatot kért és ráébredt, mekkora szemét az

apja valójában.

– Sajnos egyelőre nem – válaszolta Faith elkomorodva.

– Nem tudom. Segíts! – Az asszony képtelen volt to vább

magában tartani a hírt. Ő már tíz napja értesült róla, és majd

meghalt az izgalomtól, hogy megoszthas sa Braddel. Zoéval

egy közös vacsora keretében már a hétvégén megünnepelték a

dolgot.

299

– Felvettek a New York Egyetem jogi karára!

– Éljen! Hiszen ez csodálatos, Fred! Istenem, olyan büszke

vagyok rád!

– Én is magamra! Hát nem remek?

– Elképesztő! Én tudtam. És a Columbia?

– Még nem értesítettek. Jövő hétre várom. Egyébként magamtól

is a New Yorkot választanám. És oda már be is jutottam. Nekem

megfelel.

Pár percig még folytatták a témát, aztán Faith be avatta Bradet

a válással kapcsolatos újdonságokba. Alex még mindig zaklatta

a ház miatt, de legalább be leegyezett, hogy egészen addig

maradhat, amíg egyez ségre nem jutnak. A nő nem követelt tartás-

díjat, pedig igazság szerint járt volna neki. Csupán az otthonát

és a részvényeik egy részét akarta. Persze csak egy egészen

kis hányadot. Könnyedén elélhetett abból, amit az édesanyja

hagyott rá. Ráadásul úgy számolt, hogy pár éven belül szerez

egy jól fizető ügyvédi állást. Ellentét ben Eloise állításával, alig

kért valamit Alextől. Még az ügyvédje is kevesellte a dolgot.

De Faith nem volt kö vetelődző típus. Brad tudta, az asszony

javíthatatlanul becsületes.

Majd egy órán át csevegtek, végül a férfi elálmosodott, és

bármennyire élvezte is a beszélgetést, ágyba kellett bújnia.

Másnap délben indult a gépe San Franciscóba, és New York–i

idő szerint este hatra szállt le a városban.

– Felhívlak vagy írok egy e–mailt, ha megérkeztem – ígérte

az asszonynak.

Faith ezután megköszönte Bradnek a telefont. A férfi nélkül

végtelennek tűnt az elmúlt két hét, ám végül csak túlélte

valahogy. És Alex minden praktikája elle nére a remek egyetemi

hírek valamelyest még fel is vi dították. Eloise–zal egy teljes

hete beszélt utoljára. Egy re nehezebben tartották a kapcsola-

tot, amióta a lánya az apja táborába állt. Amint Bradnek is

300

elmondta, Faitht az a mód bántotta leginkább, ahogy Alex

örökre kitörölte őt az életéből, akár a szivacs a krétarajzot,

mintha huszonhat évnyi házasságuk soha nem is léte zett volna.

Bárhogy próbálta is Faith megmagyarázni ezt magának, a sajgó

érzés nem tűnt el a szívéből. Ne hezen tudta elképzelni, hogy

valaha újra randevúzzon, vagy megbízzon egy másik férfiban.

Mostantól a tanu lásnak, a vallásnak és a lányainak szentelte az

életét. Tudta, minél előbb helyre kell tennie az érzéseit Brad–

del kapcsolatban. A férfihoz hasonlóan ő is elhatározta, hogy

eltörli újdonsült érzelmeit. Bármilyen erős és eleddig ismeretlen

vonzódás támadt is fel bennük a másik iránt, elszánták magukat,

hogy nem lépik át a barátság határait. És persze az erőfeszítéseik

semmi eredményre sem vezettek.

21.
ÁPRILIS végén, két héttel Brad hazaérke zése után Alex

meghívta Zoét vacsorára, amikor a lány New Yorkba látogatott

egy hétvégére. Zoe az édesany jánál lakott, mint mindig, és

egyáltalán nem fűlt a foga az apjához. De Faith rábeszélte őt a

találkozásra.

– De mi értelme, anyu? – kérdezte a lány bosszan kodva,

amikor letette a kagylót. Igazán szerette volna a barátaival tölteni

az estét. – Egész idő alatt csak téged mocskol majd.

– Akkor is az édesapád. És már jó ideje nem vacso ráztatok

együtt. Talán végre megpróbálja áthidalni a szakadékot közietek.

– Mint mindig, Faith most is ér demtelenül védelmezte a férjét.

Alex továbbra is az anyja ellen hangolta Eloise–t, bár Faith

szerette volna meglátogatni a lányát az iskolai szünidőben. A

sze mesztere két hét múlva ért véget. Zoe pedig már itthon lesz

május közepén. Ezért az asszony elhívta őt magá val Londonba.

Végül Zoe belement, hogy együtt vacsorázzon Alex– szel. A

férfi egy kis francia étterembe vitte, amelyet mindig is kedvelt.

Szemmel látható erőfeszítéseket tett a kedvéért. Zoe az anyjától

kért kölcsön egy kosztü möt, a haját pedig kontyba tűzte. Friss,

fiatalos, csinos nő volt. Pár hete múlt el tizenkilenc, és napról

napra szépült. A lány megdöbbent, amikor az asztalhoz kö-

zeledve megpillantott egy nőt az apja társaságában. A férfi széles

mosollyal mutatta be őket egymásnak. Zoe nevetségesnek találta

az apját. A nő akár a lánya is le hetett volna.

– Leslie, szeretném bemutatni a lányomat, Zoét. Zoe, ő Leslie.

– A lány húsz év körülinek saccolta az asszonyt, aki nem sokkal

volt idősebb ennél. Mélyen kivágott, testhez simuló fekete ruhát

viselt, és hosszú, fekete haja volt. Bár Faith sohasem vetemedett

302

volna ilyesmire, ha jelen van, akár azt is elárulhatta volna

Zoénak, milyen fehérneműt hord Leslie.

Feszengve beszélgettek pár percig, miközben Alex bort

rendelt. Zoe kellemetlenül érezte magát. Hamar megtudta, hogy

a nő az apja cégénél dolgozik. Zoe íz léstelennek találta, hogy az

apja őt is belekeveri a ran devújába.

– Régóta dolgozik ott? – kérdezte erőltetett udvarias sággal,

miközben azt kívánta, bárcsak másutt lenne.

– Úgy tizennégy hónapja. Akkor költöztem ide At lantából a

kislányommal együtt. – Zoe felfedezte a nő enyhe déli akcentusát.

Ezután rákérdezett a gyermek korára, mivel jobb nem jutott

az eszébe. Szörnyen érez te magát. – Öt múlt – felelte Leslie

mosolyogva és fiata losan. Alex büszkén nézte a nőt, mintha

csak Zoéban is tiszteletet akart volna ébreszteni iránta. Ám épp

ellen kező hatást váltott ki a lányából. Zoe már attól is hűt lennek

érezte magát az édesanyjához, hogy megjelent a vacsorán.

– Gyönyörű kislány – tette hozzá Alex büszkén. – Imádnivaló.

– A lány feszengve hallgatott. Az édesap ja nyilvánvalóan

bensőséges kapcsolatot ápolt ezzel a nővel.

– Franciául tanul – folytatta Leslie. – Francia óvodá ba járatom,

mert apád szerint ez előnyére válik majd. – Zoe összeráncolta

a szemöldökét. Nem emlékezett ar ra, hogy Alexet valaha is

érdekelte volna az ő tanítta tása.

– Kedves tőle – válaszolta ennek ellenére, majd kor tyolt egyet

a borból. Leslie pezsgőt rendelt. Zoénak majdnem elakadt a

lélegzete attól, amit a nő ezután mondott.

– Tudod, ez különleges este kettőnk számára – kezd te

szemérmes mosollyal. Alex kényelmetlenül fészkelődött. De az

ő ötlete volt a találkozó. Be akarta mutatni a nőt a lányainak. –

Ma van az évfordulónk – folytatta Leslie. Hátradobta a haját,

ahogy beszélt.

– Igazán? Miféle évforduló? – kérdezte Zoe. Bizo nyára az

első egy–két hónapjukról beszélt. Szánalmas, gondolta.

303

– Egy éve járunk együtt. Éppen egy évvel ezelőtt randevúz-

tunk először. – Alex egy pillanatra ledermedt, aztán úgy tett,

mint aki nem hallotta az iméntieket. Nem is volt más választása.

Zoe döbbenten bámult maga elé.

– Egy éve?! – kérdezte aztán éles hangon.

– Úgy értette – vágott közbe Alex –, hogy egy éve is-

merkedtünk meg. Nem sokkal azután találkoztunk, hogy Leslie

elhelyezkedett a cégünknél.

– Ez nem igaz. A ma este az első randevúnk évfordu lója! – A

nőt bántotta, hogy Alex nem emlékezett, vagy éppenséggel nem

akarta bevallani. Zoe halálra sápadt.

– Hát ez érdekes. Az apám csak két hónappal ezelőtt hagyta

ott édesanyámat, szóval ezek szerint maga jó val korábban

összeszűrte vele a levet!

– Igen, azt hiszem – felelte Leslie zavartan moso lyogva. Zoe

felpattant az asztaltól. A heves mozdulat tól kiborult a pohara, és

a nőnek hátra kellett ugornia, hogy ne ömöljön rá a bor.

– Ez undorító, apa! – szólalt meg Zoe Alexhez for dulva. –

Hogy hozhattál ide, hogy ezt ünnepeljem meg veled? Mindazok

után, amit anyu fejéhez vágtál, hogy minden az ő hibája... fel-

fordul a gyomrom! Miért nincs merszed bevallani Eloise–nak az

igazságot, ahelyett, hogy hazugságokkal tömnéd a fejét? Miért

nem mon dod el neki nyíltan, hogy egy éven át megcsaltad anyát,

mielőtt elhagytad?! Az legalább őszinte volna.

Alex tekintete villámokat szórt. Nem számított arra, hogy

Leslie elszólja magát. A nőnek nyilván nem volt túl sok sütni-

valója. A férfi annyira belehabarodott, hogy eszébe sem jutott ez

az eshetőség.

– Ülj le szépen, és beszéljük meg – mondta a lányát csitítva,

aki megvetően nézett rá. Alex mozdulni sem tudott az asztal

fogságában.

– Kösz, de most kihagyom. Más terveim vannak! – Azzal

304

Zoe sarkon fordult, és reszketve távozott az étte remből. Amint

kiért az utcára, fogott egy taxit és haza ment. Sírva lépett be az

ajtón. Faith éppen Braddel be szélt telefonon. A férfi az egyik

fontos ügyéről mesélt neki, miután az asszony beszámolt arról,

hogy a lánya Alexszel vacsorázik. Összerezzent a bejárati ajtó

csapódására, és amikor Zoe könnyező arccal belépett a szo-

bájába, a lélegzete is elakadt.

– Mi történt veled? – Faith halálra rémült. A lány könnyei

eláztatták a szemfestékét, és úgy nézett ki, mint egy kislány, akit

megvertek az iskolában.

– Apa egy szemét dög, anyu! Miért nem beszéltél ne kem arról

a nőről? Te tudtál róla?

– Milyen nőről?! – kérdezte az asszony döbbenten. – Ne

haragudj, Brad, később visszahívlak – mondta gyorsan a

telefonba, majd letette a kagylót. A férfi így is megneszelte a

kitörni készülő vihart, és gyorsan meg szakította vonalat. – Mi

történt? Az isten szerelmére, miről beszélsz?

– Apa elhozott magával egy nőt a vacsorára! Valami Leslie

nevű, tizennégy éves cafkát. Hosszú fekete haj, nagy mell. Volt

képe közölni, hogy éppen az első évfor dulójukat ünneplik, és

szeretnék megosztani velem ezt a csodás pillanatot. Ilyen vissza-

taszító, undorító dolgot még életemben nem láttam! Te tudtál

erről a nőről, anyu?

– Ülj le – mondta Faith halkan, és zsebkendőt nyúj tott a

lányának. – Töröld meg az arcod, és nyugodj meg. Igen, tudtam

róla – felelte nyugodt hangon Zoé–nak. Alex végül maga árulta

el. Micsoda ostoba do log.

– Akkor miért nem szóltál?

– Mert úgy gondoltam, nem tartozik rád. Apád dol ga,

elmondja–e, vagy sem. Mellesleg nem hittem volna, hogy

elárulja. – Részletekbe nem bocsátkozott.

– Ezért hagyott el?

305

– Azt hiszem. És még néhány más okból. Kijelentet te, hogy

jobb életre vágyik, mert mellettem halálra un ja magát. Az a nő

mindenesetre jelentősen fiatalabb ná lam. Talán élvezetesebb

társaság is.

– Szerintem csak egy ostoba, bögyös bige! Mégis mit művel

vele apa? Hogy hagyhatott el téged miatta? És hogy volt képe

közös vacsorára hívni minket? – Zoét még életében nem alázták

meg ennyire. Elárultnak, ki használtnak érezte magát, és még az

a csöpp tisztelet is semmivé foszlott benne, amely az apja iránt

eddig megmaradt.

– Alex talán komolyan gondolja ezt a kapcsolatot – válaszolta

Faith letörten. Újabb arculcsapás érte. Ám ezúttal a férje Zoét is

megsértette, és az asszonynak épp ez esett a leginkább rosszul.

Úgy látta, a gyerekek nek semmi közük az apjuk viszonyaihoz.

Kivéve, ha komolyra fordult a kapcsolat, és a férfi éppen ezért

mutatta be Leslie–t a lányának. Ebben az esetben Zoe kénytelen

lesz elfogadni a nőt. Mindenesetre finoman szólva korai volt

még az időpont arra, hogy Alex el büszkélkedjen a barátnőjével.

– Ha apa feleségül veszi azt a nőt, megölöm őt, vagy inkább

saját magamat!

– Egyelőre semmi ilyesmiről nincs szó. Még mindig házasok

vagyunk. – Persze már csak öt hónapig. Faith nem tudta el-

képzelni, amint Alex bemutatja új párját a lányainak.

Egy órájába telt, mire lecsitította a lányát. Még mi előtt az anyja

megállíthatta volna, Zoe felhívta Ellie–t. Londonban hajnali

három múlt. Faith hiába próbálta meggyőzni, hogy nyugodjon

meg előbb. Eloise fél álomban emelte fel a kagylót.

– Ébredj fel – szólalt meg Zoe nyersen. – Én vagyok... nem

hívlak vissza, most hallgass végig! Nem fogod el hinni, mit

művelt ma a szemét apánk! Elvitt vacsoráz ni a csitri barátnőjével,

hogy együtt ünnepeljük meg az első évfordulójukat! Hallottad,

mit mondtam? Egy éve találkozgat vele! Ezért hagyta el anyát.

306

Na, mit gon dolsz most a te hősödről? Mindazok után, amit anyu

fejéhez vágtál, jókora bocsánatkéréssel tartozol neki! – Ellie

hallgatott, miközben Zoe tovább győzködte. So káig vitáztak

ezután, és Faith inkább elhagyta a szobát. A konyhába ment,

és felhívta Bradet. A férfi még min dig az irodájában dolgozott.

Miután az asszony beszá molt neki a fejleményekről, Brad

füttyentett egyet meg lepetésében.

– Nem akármilyen jelenet lehetett! Micsoda ostoba húzás...

mégis mit képzelt Alex?

– Szerintem naivságában azt hitte, Zoe elfogadja majd.

Egyébként épp most hívta fel Ellie–t. Attól tartok, a vita heve

kiveri a biztosítékot.

– Talán már meg is történt – válaszolta a férfi nevet ve. –

Mindenesetre nem irigylem most a férjedet. A po kol tüze semmi

ahhoz képest, ami egy apa fejére sza kad, ha a lányai tudomást

szereznek a barátnőjéről. Úgy tűnik, végül igazságot tett az élet.

Megérdemelte, az biztos! – Bár csodálkozott a fejleményeken,

Brad elé gedetten nyugtázta a helyzetet.

– Ez már nekem is eszembe jutott – felelte az asszony. Rövid

ideig még beszélgettek a férfi peréről. Egy perccel azután,

hogy Faith letette a kagylót, Zoe belépett a szobába. Tekintete

elégedettséget sugárzott.

– Mit szólt Ellie? – kérdezte Faith izgatottan. Remél te, hogy

Zoe bejelentése megváltoztatta a nővére véle ményét. Azt nem

várta, hogy rögtön az apja ellen for duljon, de talán megbocsát

végre neki, vagy legalábbis megpróbálja megérteni.

– Hétvégén meglátogat, anyu. Azt üzeni, szeret té ged. – Faith

elmosolyodott a hírek hallatán. Végre re ménysugár gyűlt.

Eloise haza is utazott, ahogy ígérte. Két napon át sír va,

zokogva könyörgött az anyja bocsánatáért. Alig hit te el, amit az

apja művelt. Zoe és a nővére heves vita keretében szembesítették

Alexet a tettével. Faith nem tudta pontosan, mi történt ezután,

307

de mindenesetre a lányok nála maradtak a hétvégére, és amikor

az apjuk telefonált, nem voltak hajlandóak beszélni vele. A

férfi végképp megszégyenült előttük, de Faith úgy gondol ta,

megérdemelte, amit kapott.

– Mit gondolsz, anyu, szerinted elveszi feleségül azt a nőt?

– kérdezte Ellie nyugtalanul. Eloise szeretete új ra elmélyült az

édesanyja iránt, ráadásul olyan tisztelet ébredt benne, amely

korábban soha. Végre felfedezte és megértette a végtelen

tisztességet, amely az anyjá ban lakozott.

– Fogalmam sincs – vallotta be Faith őszintén. – Ne ked kell

megkérdezned tőle. – Annyira egyik lányt sem érdekelte az

igazság, hogy felhívják az apjukat.

– Anyu – szólalt meg Eloise, amikor Zoe elhagyta a

szobát. – Attól tartok, sohasem kérhetek elégszer bo csánatot

a viselkedésemért. Nem értettelek meg. Apa mindig azzal

győzködött, mennyire hasonlítok rá, és azt hiszem, én túlzottan

meg akartam felelni neki, hogy elnyerjem a szeretetét. Soha

nem pocskondiázott nyíltan téged, de mindig azt sugalmazta,

hogy te té vedsz és neki van igaza. Az elmúlt hónapokban renge-

teget tanultam magamról és a bizalomról, a hiszé kenységről

meg a befolyásolásról. Elhitettem magam mal, hogy ő mond

igazat, nem te. Képtelen voltam igazat adni neked. Szörnyen

viselkedtem. Nem is ér tem, miért szeretsz mindazok után, amiket

a fejedhez vágtam. – Eloise könnyezve beszélt, és Faith is sírva

fakadt. – Sohasem fogtam fel, milyen csodálatos anya vagy...

és milyen elvetemült az apám. Úgy érzem, örökre elveszítettem

őt. Soha többé nem bízom meg benne. – Az asszony remélte az

ellenkezőjét. Végtére is Alex mindig az apjuk marad. Faith hitte,

hogy a lányai előbb vagy utóbb megbocsátanak Alexnek. De ő

min dig mindenkinek adott még egy esélyt, leszámítva magát.

Az egész világon önmagával bánt a legszigo rúbban. Ám Eloise

szavai begyógyították a sebeket a szívén.

308

– Szeretlek, Ellie. Sajnálom mindazt, ami történt. Nem találok

indokot apád tetteire, de ez most már az ő gondja, nem a miénk.

– Faith tudta, benne soha többé nem támadnak fel a régen holt

érzések a férje iránt, de a lányok érdekében remélte, hogy az ő

esetükben ez másképp lesz. Számukra épp elég megrázkódtatást

je lentett a szüleik válása. Nem akarta, hogy még az apju kat is

elveszítsék. Szükségük volt rá, bármilyen gyarló volt is a férfi.

Anya és lánya kart karba öltve hagyták el a szobát, aztán Zoéval

kiegészülve hamburgerezni mentek, utána pedig beugrottak a

Serendipitybe egy banánha jóra. Faith ekkor mesélt nekik arról,

amikor Braddel járt itt.

– Szóval hogy is van ez? – kérdezte Ellie, aki újra a régi volt.

Hatalmas kő esett le Faith szívéről a változás óta. Mindkét

lányát visszakapta. Semmi rosszat nem kí vánt a férjének, ennek

ellenére hálát érzett, amiért Ellie megváltoztatta a véleményét.

Egyenesen Londonból utazott idáig a hétvégére. Eloise beszámolt

arról, hogy szakított Geoffel. Ám máris két új udvarlója akadt,

és ő mindkettőjüket kedvelte. Persze Zoéhoz hasonlóan, ő is

Brad felől érdeklődött. Faith rengeteget mesélt róla, és úgy tűnt,

rendkívül sokra tartja. Ennek ellenére ma kacsul ragaszkodott

ahhoz, hogy csupán barátság fűzi össze kettőjüket.

– Már mondtam, hogy csak barátok vagyunk! Mint-

ha a bátyám lenne. Jack bácsi és ő szoros barátságot kö töttek

gyermekkorunkban. Egyébként is házas. Soha nem lesz köztünk

több barátságnál – jelentette ki. Az asszony határozottsága

gyanakvóvá tette Zoét.

– Szerintem szerelmes beléd, anyu. Így kell lennie. Egyetlen

férfi sem telefonál és levelezik ennyit más okból.

– Csak szeret beszélgetni, ennyi az egész – válaszol ta Faith

magabiztosan.
– És te? – kérdezte Ellie komolyan. – Te szerelmes vagy

belé?

309

– Nem! Nem szeretek bele nős férfiakba. – Azt kíván-

ta, bárcsak igaz is volna. Elhatározta, hogy visszafor dítja az

érzéseit. Ezerszám mormolta az imákat, és egy re csak azt

ismételgette magának, hogy nem szerelmes Bradbe. Szentül

hitte, hogy ez majd eredményre vezet, így kell történnie. Nem

maradt más választása. Szeren csére a férfi nem volt szerelmes

őbelé, legalábbis ő így tudta.

– Szóval semmit sem érzel iránta? – erősködött a lánya.

– Csupán plátói a viszonyunk – felelte az asszony

nyomatékosan. A válasz enyhén szólva rejtélyesre si keredett.

– Találkozgatsz valakivel?

– Nem. És nem is áll szándékomban. – Házasságá nak csődje

valósággal letaglózta, és kételkedett abban, hogy valaha is

kiheveri a megrázkódtatást. Képtelen lett volna elviselni még egy

ilyen szívszakító élményt. Boldogan élt egyedül, és kiteljesedett

a Braddel folyta tott beszélgetésekben meg a lányai társaságában.

– So ha többé nem akarok férjhez menni.

– Nem is kell – vetette közbe Zoe. – Attól még nyu godtan

randizhatsz.

– Minek? Veletek tökéletesen érzem magam. – Ké sőbb a két

nővér Zoe szobájában megbeszélte, hogy az édesanyjuk élete

nem egészséges így. Végül arra jutot tak, talán túl korai még

neki az időpont. Ellentétben az apjukkal, aki egyértelműen el-

hamarkodta az „évfor dulós” vacsorát. A lányok még mindig nem

tették túl magukat azon, hogy legalább egy éven át megcsalta az

édesanyjukat. Ráadásul ezek után még őt tette felelős sé a válás

miatt. Pedig az iskola nyilvánvalóan csak ol csó kifogásként

szolgált.

Mindenesetre Ellie úgy repült vissza Londonba va sárnap este,

hogy rendezte a kapcsolatát az anyjával. Brad felhívta Faitht,

miután a lányok távoztak. Rég nem hallotta ilyen boldognak. Az

asszony rémálma részben véget ért: visszakapta Eloise–t.

310
22.
MÁJUSBAN egyre jobbra fordultak a dol gok, miután Zoe

a nyári szünet kezdetén hazaérkezett. Ekkorra az asszony

iskolájában is befejeződött a taní tás. A lány egy művészeti

galériában vállalt állást, Faith pedig örült, hogy kipihenheti

magát a jogi egye tem kezdete előtt. Eloise azt tervezte, hogy

végleg ha zatér Londonból. Azóta a hétvége óta jobban hiányolta

a húgát és Faitht, mint korábban. Viszont Alexnek to vábbra sem

bocsátottak meg a lányai.

A helyzet csak rosszabbodott, miután a férfi bejelen tette, hogy

már októberben összeházasodik Leslie–vel, amint kimondják a

válást. Faith nem szívesen vallotta be, de a hír őt is lesújtotta.

Órákig zokogott keservesen, amikor meghallotta. Másnap leve-

let írt Bradnek, mert nem érezte elég jól magát ahhoz, hogy

telefonáljon. Alex még mindig erőltette a ház eladását, és most

már Faith megértette, miért. A férfi az Ötödik sugárúton vá sárolt

új otthont Leslie–nek, a nő lányának és önmagá nak. A lányokat

ez újfent feldühítette.

A rákövetkező héten Faith éppen a nappalijában üldö gélt, és

azon morfondírozott, hová vigye a lányokat au gusztusban. Cape

Codra gondolt. Ellie megígérte, hogy otthon tölt pár hetet. Faith

ki akarta élvezni a lányai tár saságát, mielőtt ősszel elkezdi a

jogi kart. Álmosan ren dezgette a papírokat az asztalán, amikor

megszólalt a te lefon. Brad kereste. Korábban soha nem hallotta

őt ilyen nek, és szinte rögtön ráébredt, hogy a férfi sír.

– Jól vagy? Mi történt? – El nem tudta képzelni, mi taglózhatta

le ennyire. Brad ideges, rémült hangon vá laszolt.

– Jasonről van szó. A részletekről még semmit sem tudok.

Egy órája kaptam meg Dylan üzenetét. Baleset történt. A falu-

311

ban dolgoztak, amikor összeomlott egy épület. A fiamat hét

órára maga alá temette! – Brad új ra sírva fakadt. – Faith, te

el sem tudod képzelni, mi lyen silány ott az orvosi ellátás! A

doktor csak havonta egyszer látogat el egy–két órára, ráadásul a

kórház többórányira fekszik tőlük. Még azt sem tudom, elszál-

líthatták–e egyáltalán Jasont. Semmi részletet nem kö zöltek.

Üzentem Dylannek, hogy hívjon fel. De csak a postahivatalból

telefonálhat, és még ha lenne is vonal, nem biztos, hogy magára

hagyhatja a bátyját. – Egy vi lág dőlt össze a férfiban. Faith szeme

könnybe lábadt, ahogy hallgatta őt.

– Mit akarsz tenni?

– Odautazom. Egy óra múlva, délben indul a gépem New

Yorkba. Átszállással repülök Londonba. Olyan rohadt nehéz

eljutni Afrikába! Több, mint huszonnégy órába telik. Isten

tudja, hogy életben marad–e, mire odaérek. – Brad joggal esett

kétségbe.

– Mikor érkezel ide? – Faith csakis erre tudod gon dolni e

pillanatban. Látni akarta a férfit, még akkor is, ha Pammel jön.

– Este nyolckor száll le a gépem. A londoni járat tíz kor indul,

szóval lesz két üres órám.

– A reptéren találkozunk! Hozhatok valamit?

– Nem, kösz. Pam már mindent összecsomagolt. Ő nem kísérhet

el, mert holnap tárgyalása van. Utána rögtön indul – válaszolta

Brad. Faithnek nem árulta el, de megharagudott a feleségére,

amiért nem ment vele. A férfi megadta a járata számát, aztán

letette a kagylót. Az asszony hosszan bámult maga elé, és egy re

csak a legrosszabb eshetőségre gondolt, miképp a férfi is. Faith

azt kívánta, bárcsak elkísérhetné Bradet.

Ez persze lehetetlen volt, főként, ha Pam is Afrikába utazik.

Ezalatt San Franciscóban éles vita dúlt.

– Az istenért, hívd föl a bírót, és magyarázd el, mi tör tént!

Elhalasztja a tárgyalást, amíg vissza nem érkezel. A fiunk sokkal

fontosabb! – A férfi elsápadt a dühtől.

312

– Ezt nem tehetem meg az ügyfelemmel – válaszolta Pam,

miközben bezárta a férje bőröndjét. Ő is épp annyira aggódott,

mint Brad, de a kötelességtudata mara dásra bírta. A férfi őrültnek

nevezte ezért, ami igencsak erős kifejezés volt hozzá képest.

Még ha Jasonnek nem esett nagy baja, akkor is mellette akarta

tudni Pamet. Évek óta először kért bármit a feleségétől, mert ez

az ügy az egész családjukat érintette. A fiúknak csakúgy, mint az

apjuknak, szükségük volt Pam támogatására.

– A fontossági sorrended felháborító! – vágta hozzá Brad. –

Hiszen a tulajdon fiadról van szó, nem valami ügyfélről!

– Dylan üzenetében nem szerepelt, hogy Jason élet veszélyben

volna! – kiabálta Pam. – Mindketten az idegösszeomlás szélén

álltak. Brad éppen öltözött, mi kor kirobbant a vita.

– Szóval meg kéne halnia ahhoz, hogy megmozdítsd végre a

feneked, és elnapoltasd azt az istenverte tár gyalást?! A fenébe is,

hát nem érted?!

– De igen. És két nap múlva utánad megyek. Többet sajnos

nem tehetek.

– Ez nem igaz! – Brad képtelen volt megtörni a fele sége

ellenállását. Még akkor is ordibáltak egymással, amikor a férfi

beszállt a taxiba. Tudta, sohasem felejti ezt el, és sohasem bocsát

meg a feleségének, ha Jason nek nagy baja esett. Miként azzal is

tisztában volt, hogy a felesége is örökké hibásnak fogja tartani

magát, ha valami szörnyűség történt. Ám Pam ezt sem értette

meg. Mindent tagadott. – Üzenek, amint odaértem – mondta

végül Brad, mikor távozott a bőröndjével a ke zében. Azt sem

tudta, mit pakolt be neki a felesége.

A repülőút borzalmasan telt. A gépen nem lehetett elérni, bár

ő többször is felhívta Pamet, új hírek remé nyében. Ám mind-

annyiszor csalódnia kellett.

New Yorkban az aggodalomtól félőrülten szállt le a repülőről.

Kócos hajjal és rémült tekintettel kereste meg az asszonyt, aki

313

ígérete szerint már várt rá. Faith farmert, fehér inget és papucscipőt

viselt. Friss, üde és csinos látványt nyújtott. Á férfi átölelte,

aztán mindket ten sírva fakadtak. Ezután betértek a legközelebbi

étte rembe egy kávéra. Brad újra elmondott mindent, amit tudott.

Továbbra sem ismerte a részleteket.

Az asztalon megfogták egymás kezét, és így beszél gettek.

Megvitatták a végtelen lehetőségeket. Persze részletek nélkül

képtelenség lett volna bármit is megál lapítani. Brad abban

reménykedett, hogy Dylan helyes döntéseket hozott, és sikerült

repülőgépet szereznie, amennyiben Jasont kórházba kellett

szállítani.

– Fogalmad sincs, milyen elmaradott az úthálózat! A

közlekedési viszonyok egyszerűen katasztrofálisak. Ha nem

sikerül repülőt szerezniük, akkor Jasont felte hetően egy teher-

autóval kéne elszállítaniuk a kórházba valami kátyúkkal teli

úton. Ebbe biztosan belehalna! – A repülő látszott az egyetlen

esélynek. Faith szörnyen tehetetlennek érezte magát, ahogy

Brad is.

A járatra várva csigalassúsággal telt a két óra. A férfi hálás

volt Faithnek, amiért kitartott mellette. Ismét fel hívta Pamet,

de a felesége nem szolgálhatott új hírek kel. Leszámítva, hogy

éppen vacsorázni indult.

– Megőrültél?! A fiad balesetet szenvedett! Maradj ott a

rohadt telefon mellett, hátha felhív valaki! – Az asszony erre

közölte, hogy Dylan tudja a mobilja szá mát. Brad lecsapta a

kagylót, majd undort tükröző te kintettel fordult Faithhez. –

Tudod, ilyenkor ébredek rá, mi minden hiányzik az életemből,

milyen ostoba voltam, amikor azt képzeltem, ezúttal más lesz.

Pedig most is csak ugyanazt kaptam, amit az elmúlt húsz év ben.

– A fiai ezúttal sem számíthattak Pamre. Faith böl csen inkább

nem szólt közbe. – Bárcsak velem jöhetnél – tette hozzá Brad.

Vágyott a támogatásra, amit az asszony nyújtott a számára.

314

Bármi történt is Jasonnel, a férfi rettegett, hogy a fiú nem éli

túl. Támaszt akart nyújtani neki és a testvérének, függetlenül a

felesége ostobaságától, vagy talán éppen amiatt.

– Én is szeretném – válaszolta Faith kedvesen. Mind ketten

tudták, hogy ez lehetetlen. Az asszony csak lé lekben állhatott

Brad mellett, hiszen a férfi márciusi út ja során kiderült, hogy

képtelenség telefonálni onnan, még üzenni is csak kacifántos úton,

több közvetítőn keresztül tud neki. – Értesíts a fejleményekről,

amint lehet! – Faith érezte, halálra fogja aggódni magát.

– Ígérem. – Ekkor szólították a férfi gépének utasait. Brad

elővette a beszállókártyáját és az útlevelét. Faith csak a biztonsági

ellenőrzésig kísérhette, mivel nem utazott a járaton.

– Vigyázz magadra, Brad. Nyugodj meg! Mást úgy sem tehetsz,

amíg nem érkeztél meg. – A férfi ettől szo rongott legjobban.

Mindketten tisztában voltak a leg rosszabb eshetőséggel, vagyis

hogy a fia meghal, mire Afrikába érkezik. – Elmegyek a temp-

lomba, és imád kozom érte.

– Kérlek, Fred, gyújts egy gyertyát a fiamért! – könyörgött

Brad könnybe lábadt szemmel. Faith teljes szíve érte dobogott,

de ezt semmi szín alatt nem árul hatta el neki.

– Úgy lesz. Minden nap elmegyek majd a templom ba. Tudd,

hogy jól van... próbáld meg elhinni...

– Bárcsak sikerülne! Ó, istenem, ha baja esett, én... –

Részben azért, hogy elcsitítsa, részben, hogy megnyug tassa,

Faith gondolkodás nélkül Bradhez hajolt. Ebben a pillanatban

a férfinak ugyanaz az érzése támadt. Ha bozás nélkül a karjába

kapta a nőt, és szájon csókolta. Egy hosszú pillanatra megszűnt

a külvilág, ahogy aj kuk összeforrt. Faith döbbenten állt, amikor

szétváltak, ahogy Brad is. De a férfi nem kért bocsánatot. Az

asszony szentül hitte, hogy mindez az ő hibája. A férfi egyetlen

szót sem szólt, csak újra megcsókolta. – Sze retlek, Fred! –

Negyvenévnyi szeretet és az elmúlt hét hónap közelsége bukott

315

most ki belőle. Az asszony vi szontszerette őt, ám még most is

kitartott amellett, hogy a szerelmük soha nem teljesedhet be.

–Ne mondd ezt... Én is szeretlek! Ezt nem szabad, nem

szabad... nincs jogom... – A férfi újabb csókja elné mította. Faith

sírva fakadt. – Meg fogod bánni, és meg gyűlölsz érte, ha ez

véget ér... ennek soha többé nem szabad megtörténnie!

– Nem érdekel. Szükségem van rád! Igazán! Szeret lek, és

melletted akarok állni. – Arra a tizenkét éves kis fiúra emlékeztette

az asszonyt, akinek a törött karját tartotta, miközben az anyja a

kórházba hajtott. Brad ak kor megeskette, senkinek nem árulja

el, hogy sírni látta.

– Én itt vagyok neked... és mindig itt leszek, de nem rabolhatlak

el valaki mástól! Ez nem helyes!

– Később megbeszéljük! – Brad nem késhette le a gé-

pét. Csakhogy hirtelen rengeteg probléma szakadt a nya kába.

Alaposan át kellett gondolnia a dolgait, ráadásul azt sem tudta,

mikor láthatja legközelebb Faitht. Az is meglehet, hogy hónapokig

távol lesz, márpedig a történ tek egész idő alatt kísérteni fogják

őket. Isten tudja, mifé le borzalmak eshetnének meg ezalatt. –

Azt akarom, hogy tudd: talán félig elment az eszem. De nem

őrültem meg. Már régóta akartam ezt. Csak azt gondoltam, tisz-

tességtelen lenne veled szemben. – De ez nem tisztesség kérdése

volt. A tiltott gyümölcsbe haraptak bele.

– Imádkoztam, hogy mindez ne történjen meg. Az egész az

én hibám! Nem szabadna... – Ekkor a férfi még egyszer, utoljára

megcsókolta, aztán futásnak eredt. Mikor visszapillantott, látta,

hogy Faith sírva fa kad. Brad búcsút intett, aztán eltűnt az asszony

szeme elől. Faith végigzokogta a taxiutat hazafelé. Tudta, mi lyen

szörnyűséget műveltek. Hagyta, hogy a férfi át lépje a barátság

határait, sőt, ő ösztönözte erre. Kétség kívül az ő hibájából

történt, ami történt, gondolta. Amikor a férfi visszaérkezik,

mindent, amit mondtak és tettek, vissza kell vonniuk, különben

316

soha többé nem találkozhatnak. Ez csak növelte a Jason felett

ér zett aggodalmuk súlyát. Faith nem tehetett mást a fiú ért, mint

hogy imádkozott.
A Szent Patrick–székesegyháznál megállította a taxit. Este

tizenegy elmúlt, a templomban mégis lézengtek még emberek,

főként turisták. Az asszony egyenesen Júdás Tádé oltárához

sietett, ahol gyertyát gyújtott, majd térdre rogyott, lehajtotta a

fejét és sírva fakadt. A Bradtől kapott rózsafüzért morzsolgatta a

kezében. A tárgy szin te szentségnek tűnt a bűnei tükrében. Brad

házasember volt, és mindketten tudták, hogy az is marad.

Faith egy órán át térdepelt, és imádkozott Istenhez, hogy

mentse meg Jason életét, adjon bölcsességet és bá torságot

Dylannek és nyújtson békét Bradnek, miközben a férfi átszelte

az óceánt. Az asszony éjfél után hagyta el a templomot, taxiba

ült és hazament. Mikor belépett a házba, egyenesen az emeletre

indult, a szobájába. Úgy festett, mint aki éppen elvesztette egy

hozzátartozóját. Összeomlott a történtek súlya alatt. A szörnyű

hírek, az aggódás, Brad riadt tekintete és ostoba tette teljesen

le taglózták... Tudta, szörnyen helytelen és elítélendő dol got

cselekedett. Bármennyire szerette is Bradet, el kellett tűnnie az

életéből. Az ima megerősítette ebben. Júdás Tá dé a reménytelen

küldetések védőszentje volt. Faithnek nem maradt választása.

Veszélyesnek bizonyult Bradre nézve. Egy ideig csak állt a

szobája sötétjében, aztán ami kor felkapcsolta a villanyt, Zoe

előjött a szobájából. Való sággal ledermedt, amikor megpillantotta

az édesanyját a folyosó túlsó végén. Utoljára akkor látta ilyennek

őt, amikor Alex hónapokkal ezelőtt elhagyta.

– Jól vagy, anyu? – kérdezte aggódva.

– Nem – válaszolta Faith szomorú hangon, letört te kintettel.

Ezután némán visszatért a szobájába, és be csukta az ajtót.

317
23.
BRADNEK a londoni reptéren nem jutott ideje arra, hogy

felhívja Faitht. Rohannia kellett, hogy el érje a csatlakozását.

Pamnek még sikerült telefonálnia, de a felesége nem kapott

új híreket Dylantől. A Lusakába tartó járaton ülve Brad úgy

festett, mint aki maga sérült meg. Szinte csak Jasonre tudott

gondolni. Amióta meg hallották a baleset hírét, a legszörnyűbb

eshetőségeket képzelte el. Máskor pedig Faithen járt az esze.

Szerette volna megnyugtatni afelől, hogy semmi helytelent nem

műveltek. Ám jelenleg nem nyűt lehetősége erre. Az asszonynak

ki kell tartania a hitében addig, amíg vissza nem érkezik.

Bradnek fogalma sem volt, mitévő legyen. Egyedül azt érezte

biztosan, hogy szerelmes Faithbe. Hosszú, hosszú ideje tudta

már a lelke legmélyén.

A férfi átaludta az út egy részét, és másnap reggel ér kezett meg

Afrikába. Itt újra átszállt. A végcéljára egy rozoga csotrogány

szállította. Ezúttal semmilyen foga dóbizottság nem várta őt

Kalabóban, egyik fia sem jött ki elé. Felbérelt egy fuvarost, hogy

a teherautóján szál lítsa el a vadrezervátumba. Mikor keresztül-

haladtak a városon, a férfi megpillantotta a baleset helyszínét. A

felújítás alatt álló templom tetőszerkezete szakadt be. Brad sírva

fakadt a romok láttán.

– Rossz dolog történt, Bambo – szólalt meg a a sofőr je, amikor

megkérte, hogy álljon meg. – Emberek meg sérültek. Négy. –

Brad fejbiccentéssel válaszolt. A fuva ros a tisztelet jeleként az

„Apa” megszólítással illette.

– Tudom. Egyikük a fiam. – A férfi megértően bólo gatott,

miközben Brad keresett valakit, aki elmondja neki, hová vitték

a sebesülteket. Végül egy forradásos arcú, rövidnadrágot és

318

szandált viselő bennszülött iga zította útba. Rámutatott az

épületre, ahová a baleset után szállították őket. Mikor belépett, a

jajveszékelő asszonyok és földön kuporgó gyermekek látványa

fo gadta, miközben a balesetet szenvedettek köré gyűltek egyre

hessegették el a legyeket a sebesültek arcáról. Dylan a bátyja

ágya mellett térdepelt. Jason eszméletle nül feküdt, a fejét vér-

áztatta kötés borította. Amikor meglátta az édesapját, Dylan

rögtön felpattant, majd egy pillanattal később zokogva omlott a

karjaiba. A ki merültségtől képtelen volt abbahagyni a sírást. Úgy

tűnt, az egyetlen jó hír, hogy Jason még életben van. Csakhogy

szemmel láthatóan a haláltusáját vívta, rá adásul egy másik férfi

néhány órával korábban hunyt el, tudta meg Brad Dylantől.

–Orvos látta már? – kérdezte a kétségbeesés hatá rán. Erősnek

kellett maradnia a fiaiért, főleg Dylan mi att, aki a bátorsága és

kitartása végére ért az elmúlt két napban.

– Tegnap érkezett, de tovább is ment.

– Mit mondott? – kérdezte Brad feszülten.

– Nem sokat. Apa, én próbáltam repülőt szerezni, de nem

sikerült!

– Tudod, hol van?

– Állítólag a Viktória–vízesésnél, de senki sem tud biztosat.

– Rendben, meglátom, mit tehetek. – A férfi kilépett a

napsütésbe, és mintha csak Faith sugallta volna, imádkozni

kezdett. A postahivatalhoz sietett, és meg kérdezte az egyetlen

ott dolgozótól, kihez forduljon a géppel kapcsolatban. Brad

egy telefonszámot és egy nevet kapott tőle. Fél órába telt, mire

vonalhoz jutott, ám a hívására senki sem válaszolt. Ezután meg-

tuda kolta a férfitól, hol talál rádiót. Miután ily módon sike-

rült elérnie a vadrezervátumot, megkérte az ottania kat, hogy

próbáljanak kapcsolatba lépni a pilótával. Ezután visszasietett

Dylanhez, aki továbbra is éberen vigyázott az ikertestvérére.

Kitartóan hessegette el a le gyeket róla. De a tekintetéből

319

elkeseredettség sugár zott. Brad Jason barnasága ellenére is

láthatta, hogy a fia bőre elszürkült. Dylan elmondta, hogy a

bátyja már két napja nem nyerte vissza az eszméletét.

Az állatmenhelyieknek további hat órába telt, mire el érték

a pilótát. Ezután elküldtek egy fiút Bradhez terep járón, hogy

tudassák vele: a repülő este tizenegykor le száll a városban.

Ha a férfinak sikerülne elvinnie odáig a sebesülteket, a gép

elszállíthatná őket a lukului kórház ba. A két másik életben

maradt férfit a terepjáróra tették fel, őket a hozzátartozóik gyalog

követték. Jasonnek pe dig kerítettek egy teherautót. Óvatosan

betakargatták és a platóra emelték. Brad előreült, Dylan pedig

vele ma radt hátul. A társaság olyan látványt nyújtott, akár egy

vándorcirkusz. A gép kétórás késéssel meg is érkezett.

Majd egy teljes órába telt, mire mindenkit felvittek a repülőre.

Ezután rögtön felszálltak. Brad valósággal a halálán volt.

Egy végletesen visszamaradott vidéken, érthetetlen nyelven

hadaró emberek vették körül. A gép egy, a pilóta számára jól

ismert tisztáson landolt, ahol már várták a mentők, mert valaki

szerencsére ér tesítette őket. Az autó három fordulóval szállította

a sé rülteket a kórházba. Közben Brad kifizette a pilótát. Mikor

végre megérkeztek, a férfi úgy érezte, a fia vég re jó kezekbe

került, a körülményekhez képest. A kór ház személyzete nagyrészt

angolokból állt, bár dolgo zott itt egy ausztrál és egy új–zélandi

doktor is. Brad hamar megértette, Jason miért szeretett volna

egy ilyen országban elhelyezkedni a gyógyászatban. A vidéknek

sok segítségre volt szüksége. Brad tudta, a fia változást hozhat

ide. Ha életben marad.

Miután megvizsgálták, a vezető orvos közölte Braddel és

Dylannel, hogy Jason súlyos fejsérülést szenve dett, és az agyá-

ba a bevérzés következtében túl sok fo lyadék került, amit

sürgősen el kell távolítaniuk. Ez normális körülmények között

nem számított bonyolult műtétnek, itt azonban még egy törött

320

kar is bonyodal makat okozott. Brad engedélyt adott a műtétre,

és Jasont másodpercekkel később már el is szállították. Dylan és

Brad halkan beszélgetve figyelték a mászkáló embereket. Az idő

végtelen lassúsággal telt.

A napfelkelte ülve érte őket. Rendületlenül várták a műtét

eredményét. Órákkal később értesítették őket, hogy az operáció

rendben lezajlott, és a fiú még életben van. Azonban az állapo-

tában eleddig nem állt be látha tó változás. És a helyzet estig sem

változott.

Brad és Dylan három napon át felváltva vigyáztak Jason ágya

mellett. Egy pillanatra sem hagyták magá ra. Brad kimerült,

és mocskosnak érezte magát. Érke zése óta nem fürdött, nem

borotválkozott, még ruhát sem váltott. Csak annyit ettek, amit

a nővérek eléjük raktak. A férfi csak harmadnap ébredt rá,

hogy Pam még mindig nem érkezett meg. Arra gondolt, talán a

vadrezervátumban várja őket. De ezt semmi módon nem tudta

kideríteni. Végül talált valakit, aki rádiókap csolatot teremtett, ám

a válaszüzenet csak annyit tar talmazott, hogy a nő nem érkezett

meg. Ám ennél töb bet képtelenség lett volna kideríteni.

A negyedik napon végre Jason halkan felnyögött. Ki nyitotta

a szemét, rájuk mosolygott, majd fáradt sóhaj jal újra álomba

szenderült. Brad rémülten ragadta meg Dylan karját, amikor arra

gondolt, Jason talán meghalt. Ám a nővér megnyugtatta, hogy

felébredt a kómából, és most nyugodtan alszik. A műtét sikerült.

Életben marad.

Dylan és az apja ezután kimentek a szobából. Sírva, nevetve,

kiáltozva ölelgették egymást. Ez volt életük legszebb napja. És

Brad leglassabban eltelt hete.

– Úgy bűzlesz, mint egy döglött patkány! – ékelő dött Dylan az

apjával, mikor már leültek odakint. Vala ki megkínálta őket sajttal

és kenyérrel. A kórház végle tesen fejletlen és felszereletlen volt,

ám a nagyszerű személyzet minden tőle telhetőt elkövetett, és

meg mentette Jason életét.

321

– Neked sem olyan remek ám a szagod – válaszolta Brad

mosolyogva.

Ezután újra benéztek Jasonhez, majd egy nővér útba igazította

őket az egyetlen, szabadtéri zuhanyhoz. Brad magával hozta egy

szem táskáját, és most meg osztozott a ruhákon a fiával. Végre

tisztán érkeztek vissza Jason kórtermébe. A fiú újra felébredt, és

a dok tor legnagyobb örömére már beszélni próbált.

– Magát aztán jól fejbe kólintották, fiatalember – szó lalt meg

az új–zélandi orvos boldog mosollyal. – Ke mény fából faragták,

az egyszer biztos. – Később a dok tor elárulta Bradnek, hogy a fia

csodával határos mó don menekült meg. A baleset túlélői közül ő

szenvedte a legsúlyosabb sérülést.

Brad később megpróbált közvetlen vonalat szerezni Ameriká-

ba, amin mindenki csak jót nevetett. Annyit tudtak felajánlani,

hogy felhívják a ngulwanai postahi vatalt, és megkérik az

ottaniakat, teremtsenek rádió kapcsolatot a vadrezervátummal.

Onnan aztán meg próbálták elérni Pamet az Államokban. Így is

tettek, ám a körülményes útvonalnak köszönhetően a válasz csak

egy nappal később ért el a kórházba. Pam megkönnyeb bülten

hallotta San Franciscóban, hogy a fia „jól van”. Ebből Brad

számára rögtön kiderült, a felesége el sem hagyta Amerikát. A

férfi azon töprengett, vajon Pam mit érthet „jól” alatt, hiszen el

sem képzelhette, mi min denen mentek keresztül. Brad nem talált

elfogadható kifogást a neje távolmaradására. Bármennyire utálta

is az asszony az elmaradott országokat és Afrikát, ide kel lett

volna utaznia. Jasonnek és Dylannek Brad egy szót sem szólt, de

így is tudta, soha nem fognak megbocsá tani az anyjuknak. Pam

akkor sem segíthetett volna, ha eljön, mégis tartozott ennyivel a

fiúknak és a férjének.
Másnap Brad hasonlóan körülményes módon meg üzente

Faith-nek New Yorkba, hogy Jason életben ma radt. Továbbá

megköszönte neki az imáit. Szentül hit te, hogy ez utóbbi vezetett

322

eredményre. Legszíveseb ben maga hívta volna fel az asszonyt,

de Afrikában erre nem nyílt lehetősége.

Három nappal később egy nővér átadta nekik Pam üzenetét.

Sajnos nem tud eljönni, de örül, hogy min denki jól van. Hozzá-

tette, hogy otthon találkoznak. Ez az üzenet feltette az i–re a

pontot, legalábbis Brad szá mára. Pam nem találhatott mentséget

arra, hogy nem utazott el Jasonhez, hacsak nem esett maga is

kómába. Bár a férfi Dylannek egyetlen szóval sem említette, az-

nap a házassága végleg kilehelte a lelkét. Jasonnek el mondták,

hogy az anyját túlzottan leköti a munkája San Franciscóban, ezért

nem tudja meglátogatni. A fiú nem kérdőjelezte meg ezt, de Brad

véleménye az arcá ra volt írva. Dylan megpróbálta megnyugtatni

az apját.

– Anya nem viselné el ezt – szólt kedvesen. Brad bólintással

válaszolt. Már nem maradt mondanivalója. Huszonöt évnyi

házasság után joggal várhatta el, hogy vészhelyzetben számít-

hasson a párjára, még ha a vi szonyuk nem a legrózsásabban

alakult is. Ám miután csalódnia kellett Pamben, aki még most

sem állt mel lette, Brad tudta, hogy minden erőfeszítése ellenére

a házasságuk zátonyra futott. Pam nem csak feleségé nek, de

barátjának is megszűnt létezni. A megrázó fel ismerés olyan mély

és fájdalmas csalódást okozott ne ki, hogy még akkor sem tudott

volna megszólalni, ha éppenséggel fel tudja hívni a nejét.

Az orvos még legalább egy hónapig a kórházban akarta tartani

Jasont. Brad és Dylan kaptak egy–egy ágyat. Naphosszat csak

a fiú szobájában üldögéltek, éj szakánként pedig sétáltak a hűs

levegőn. Brad életében nem látott ehhez fogható szépségű tájat,

főleg mert Jason gyakorlatilag újjászületett a kórházban. És Brad

úgy érezte, saját lelke is megújult vele együtt. A szíve megtelt

reménnyel és várakozással. A csoda nemcsak Jasont érintette

meg, hanem mindhármójukat, és ez a kötelék szorosabbra fonta

a kapcsolatukat, mint valaha.

323

Egyik reggel, mikor a férfi éppen visszaindult szoká sos

sétájáról, Faith körül jártak a gondolatai. Azt kíván ta, bárcsak

az asszony is velük lehetne, és láthatná a hely szépségét.

Hozzá hasonlóan ő is értékelte volna varázslatos kisugárzását.

Minden bizonnyal megértet te volna, mennyit jelentett ez a férfi

számára.

Jasont egy hónap múlva repítették vissza Kalabóba. Fáradt

és sápadt volt, és jelentősen lefogyott. Az orvos még mindig

gyengének ítélte egy nagyobb utazásra, de úgy látta, ha eltölt

néhány hetet a vadrezervátumban, ahol rendesen ehet, kibírja

majd az utat a tengerentúlra. Újabb három hétbe telt, mire Jason

készen állt arra, hogy hazainduljon. Végre hasogató fejfájása is

elmúlt.

Érzelmekkel telített nap volt, mikor végleg elhagy ták az

állatmenhelyet. Brad órákig várakozott szabad vonalra a posta-

hivatalban, de hosszas hiábavaló pró bálkozás után letett arról,

hogy felhívja Faitht. Pammel pedig nem is akart kapcsolatot

teremteni. Nem egy recsegős afrikai készüléken akarta elintézni

ezt a beszél getést.

Két napjukba telt, amíg eljutottak Londonba, ahol újabb két

napot töltöttek el. Brad már két teljes hónap ja indult el otthonról.

Azt akarta, hogy Jason kipihen hesse magát, mielőtt folytatják

a hazautat. Orvos is lát ta a fiút, aki mindenki legnagyobb

ámulatára teljesen egészségesnek ítélte. Miután beszámoltak a

baleseté ről, és megmutatták a leleteit meg a röntgenfelvételeit, a

doktor kijelentette, hogy Jason rendkívül szerencsés fiatalember,

szerinte könnyen belehalhatott volna a sé rüléseibe. Maradandó

károsodással nem számolt, de mindenesetre azt javasolta, hogy

az elkövetkezendő hónapokban ne nagyon ugráljon. Jason

erőtlen mo sollyal nyugtázta a felvetést. Úgy érezte magát, mint

akit elgázolt a vonat.

Amikor megérkeztek a Claridge Hotelba, Jason fel hívta az

324

édesanyját. Sírva fakadt, mikor meghallotta Pam hangját. Utána

Dylan beszámolt anyjának a részle tekről. Brad a másik szobában

vette fel a kagylót. Többé már nem is érzett dühöt a felesége

iránt. Nem emelte fel a hangját, nem vádaskodott. És nem volt

kíváncsi az asszony magyarázkodására.

– Istennek hála, hogy rendbe jött – szólalt meg Pam idegesen.

Brad először néma maradt. Nem akarta, hogy a fiai hallják a

beszélgetést, ezért ment át a másik szobába.

– Mégis mit vársz tőlem, Pam? – A férfi ezer gorom baságot

vághatott volna a fejéhez, ám komolyabbnak ítélte a helyzetet

annál, semhogy erre vetemedjen. En nek egyébként is csak akkor

látta volna értelmét, ha még érdekli a házassága. Ám mostanra

a felesége ér dektelenné vált a számára. Az asszony tette, illetve

tét lensége volt az utolsó csepp a pohárban.

– Sajnálom... nem tudtam elszabadulni, Brad. El árasztott a

munka. – A férfi szerint persze „elszabadul ni” egy vacsora, vagy

egy balettelőadás kedvéért lehe tett. Egy haldokló fiúra nem illett

a kifejezés. – Min dent megpróbáltam, de mikor már mehettem

volna, jobban lett.

– Még mindig nincs jól, Pam. És még hónapokig lá badozni

fog.– Tudod, hogy értem – folytatta az asszony. – Biztos sá vált,

hogy életben marad.

– És ennyi neked elég is, ugye?

– Nem tudom, Brad... én csak féltem, mert... utálom azt a

helyet, teljesen kikészített, amikor odautaztunk... és egyébként

sem viselem jól, ha a gyerekek betegek – vallotta be Pam

őszintén, de sajnálkozás nélkül.

– Majdnem meghalt, Pam. Többször is a sír szélén állt. –

Brad és Dylan tudták, sosem felejtik el azokat a perceket. –

A legszörnyűbb az egészben az, hogy Jason egész hátralevő

életében cipelheti a tudatot, hogy az anyja fittyet hányt rá, amikor

325

ő a legnagyobb bajban volt. Elég nehéz teher, és nem csak neki,

de nekem is. Az isten szerelmére, hiszen az anyja vagy! – Bár a

fele sége rég nem volt már, ezt Pam sem tagadhatta.

– Sajnálom – bökte ki végül az asszony bűnbánóan. – Szerintem

meg fogja érteni.

– Nagy szerencséd van, ha igen. Én a helyében sem mi szín alatt

nem bocsátanék meg neked. Még ha meg teszi is, mit gondolsz,

milyen érzésekkel?

– Ne fújd fel a dolgot, Brad! Te ott voltál. – Ennél rosszabbat

nem is mondhatott volna. Ezzel csak feldü hítette a férjét,

aki ezután hamar lezárta a beszélgetést. Nem maradt több

mondanivalója.

– Igaz. Én igen, te viszont nem. Ez itt a lényeg.

– Hogy van? – kérdezte Pam aggódva. Ez volt a leg-

kevesebb.

–Mint akit vascsövekkel vertek össze. De azt hi szem, örül,

hogy életben maradt. Pár nap múlva érke zünk haza.

– Brad? – Az asszonyt megrémítette a hangja. Úgy tűnt, a férje

örökre elhidegült tőle. – Jól vagy?

– Igen – válaszolta tömören. – Jason él, ez a fontos. Találkoz-

unk, ha hazaérkeztem. – A férfi ridegsége fel bosszantotta Pamet.

Nem arról volt szó, hogy nem tö rődött a fiával. Csak éppen

nem akart még egyszer Af rikába utazni. Ettől persze mardosta a

bűntudat, ennek ellenére mégis kedve szerint cselekedett. Mint

mindig.

Miután Brad letette a kagylót, felhívta Faitht. Ám csalódnia

kellett, mert nem találta otthon. Legközelebb este hívta újra,

miután Jasont rendben lefektette, Dylan pedig elment, hogy

találkozzon néhány régi barátjával. Brad megvárta, amíg jut

ideje magára. A hívás fontos sága megkövetelte ezt.

– Brad? – Faith megdöbbent, amikor meghallotta a férfit a

telefonban. Mintha csak a halottaiból támadt volna fel. Hét hete

326

nem hallott felőle. Már július közepe volt. Utoljára májusban

beszéltek. – Hogy van Jason?

– A körülményekhez képest hihetetlenül jól. Hiá nyoztál, Fred.

– A férfiból egyszerre kiszabadult a fel gyülemlett feszültség.

– Rendbe jön? – Az asszony naponta kétszer járt mi sére, és

állandóan imákat rebegett a fiúért.

–Igen! – Brad újra elnevette magát, évezredek óta először.

Szinte elsírta magát örömében, hogy újra be szélhetett a nővel.

– Ha az emberre rázuhan a temp lommennyezet, nagy előny, ha

még fiatal!

– Halálra aggódtam magam miattatok. – Faith nagy el-

határozásra jutott Brad távollétében. Úgy döntött, miután meg-

bizonyosodott a férfi jólléte felől, soha töb bé nem beszél vele.

Bár a döntés fájdalmasan érintette, a reptéri jelenet után nem

maradt más választása. Töb bé nem bízhatott sem saját magában,

sem Bradben. – Dylan hogy van? – kérdezte.

– Igazi hősként viselkedett. Csodálatos napokat töl töttünk

együtt. Különlegesen telt az elmúlt két hónap. Az orvosok

szerint igazi csoda, hogy Jason életben ma radt. Azt hiszem, ezt

az imáidnak köszönhetjük.

Faith elégedett mosollyal nyugtázta a hallottakat.

– Mi tagadás, elkoptattam a rózsafüzéredet.

– Gondoltam – válaszolta Brad. Felvidította a nő hangja.

– Pam biztonságban megérkezett? – Az asszonynak

természetesen fogalma sem lehetett a történtekről.

– El sem jött – felelte Brad egyszerűen, magyarázko dás

nélkül. De Faith így is mindent értett. Jól ismerte a férfit, bár

nem annyira, mint gondolta. Afrikában min den megváltozott.

– Értem. Ez bizonyára nehéz lehetett.

– Túléltük. Bár azt rosszul viseltem, hogy nem hív hattalak fel.

Hogy mennek a dolgaid?

– Remekül. A gondjaim persze eltörpülnek amellett, amin az

327

utóbbi időben keresztülmentél. Alexszel végre megegyezésre

jutottunk a házzal kapcsolatban. Meg engedte, hogy maradjak.

– Ez elég nagy áldozat a részéről!

– Azt hiszem, mardossa a bűntudat, amiért ilyen ha mar

újraházasodik.

– Rá is fér!

– Mikor érkezel San Franciscóba? – Különös volt új ra

beszélgetni a férfival, főleg amióta Faith meghozta a döntését.

Mégsem bizonytalanodott el benne. Sőt, csak megerősítette az

elhatározásában, hogy Brad hangjá ban minden benne volt, amit

az asszony iránta érzett.

– Két nap múlva. Nem akartam siettetni Jasont. Hosszú az út,

neki pedig még pihenésre van szüksége. Holnap még felhívlak. –

A férfi kimerült, és ágyba kí vánkozott. A mondanivalóját később

közli majd az asszonnyal.

– Jó utat! – Faith eltökélte, hogy másnap nem veszi fel a

telefont. Bekapcsolva hagyja az üzenetrögzítőt. ír majd egy

levelet San Franciscóba. És szilárdan hitte, hogy a férfi semmivel

sem tántoríthatja el őt. Érezte, helyesen cselekszik. Mindkette-

jük számára. Ő nem olyan, mint Alex vagy Leslie. Nem vesz részt

abban, hogy Brad megcsalja a feleségét, bármilyen boldogta lan

házasságban élnek is. A férfi, Pam és saját maga iránti tisztelet

vezérelte. Hosszasan beszélgetett erről a papjával, és végül

döntött. Végeredményben nem is lá tott más megoldást.

Brad kimerültén rogyott az ágyra. Ahogy hetek óta mindig,

most is Faithszel álmodott. Eközben az asszony New Yorkban

újra templomba ment, és gyertyát gyújtott, hogy megerősítse

az elhatározását. Most, hogy újra hallotta a férfi hangját, tudta,

milyen nehéz feladat elé állította magát.

328
24.
BRADÉK gépe július tizenhetedikén érke zett meg San

Franciscóba. Amikor a férfi lábadozó fiá ra pillantott, észrevette,

hogy Jason elsírta magát.

– Nem hittem volna, hogy újra látom az otthonomat, apu!

– szólalt meg a könnyeivel küszködve. Brad meg szorította

a kezét. Nem akarta elárulni, hogy ő is ugyanettől rettegett.

Ám most biztonságban hazaér keztek. Pam a repülőtéren várt

rájuk. Megölelte Jasont, aztán Dylant is. Brad szótlanul ment

a csomagokért. Pam és a srácok megállás nélkül csevegtek a

limuzin ban. A nő folyamatosan bombázta őket a kérdéseivel.

Egyre csak Jasont bámulta, mintha nem hinné el, hogy tényleg

épségben hazatért.

A fiúk szemmel láthatóan örültek az édesanyjuknak, ahogy

Pam is nekik. Brad az autóban is szótlan maradt. Miután haza-

értek, megvárta, amíg a fiúk felmentek az emeletre, aztán a

feleségéhez fordult.

– Nagyon haragszol rám, igaz? – kérdezte Pam nyer sen. A

férje elkerülte őt a reptéren, még akkor is elhú zódott, amikor az

asszony próbálta megölelni. Brad többé nem volt hajlandó ezt a

játékot játszani.

– Nem, Pam. Nem haragszom, csak végeztem veled.

– Ezt meg hogy érted? – A nő megdöbbent a férje vá laszától.

– Ahogy mondom. Nem nekem kell megbocsáta nom, amiért

nem jöttél Afrikába, hanem Jasonnek. Én azonban tudom, hogy

a házasságunk ezzel véget ért.

Őrület, hogy egyáltalán ilyen sokáig együtt marad tunk. Ez

a kapcsolat már jó ideje egyikünknek sem je lent semmit. Nem

számíthatok rád. Még a gyerekeid sem számíthatnak rád. Nem

329

akarom többé hazugság ban élni az életem. Végignéztem, ahogy a

fiam majd nem meghalt egy isten háta mögötti országban. Bárki,

aki látta, csodának tartja, hogy életben maradt. E csoda nélkül

semmit sem tehettem volna érte. Csak ültem ott, és figyeltem,

ahogy a haláltusáját vívja. Fogalmam sincs, te hol voltál akkor,

és miért. Ám az igazság az, hogy már nem érdekel, és soha többé

nem is fog. Ennél te is jobbat érdemelsz. Én pedig sokkal többre

vágyom tenálad. Ha már nincs mit nyújtanunk egymásnak, ak-

kor semmi értelme folytatni. Ennek már réges–régen meg kellett

volna történnie.

– Hiszen működik a házasságunk, Brad! Mindig is működött

– válaszolta Pam. A férfi érezte az asszony érvelése mögött

megbúvó pánikot.

– Talán igen. De csakis azért, mert túl lustának és fé lénknek

bizonyultunk ahhoz, hogy máshogy tegyünk, ez pedig nem

elégséges indok a házasságra. Számomra nem. – A férfi végre

megszabadult a szülei kísértésétől. Ráébredt, hogy ez nem

őróluk szól. Hanem csakis Pamről meg róla. És senki másról,

még Faithről sem.

– Csak nem szemeltél ki valaki mást magadnak? – Az asszony

hangjába gyanúsítgatás költözött. De a praktikái többé nem

hatottak Bradre.

– Fogalmam sincs, mihez kezdek. De azt tudom, mi hez nem.

Közted és köztem mindennek vége, Pam. Ezt te is éppoly jól

tudod, mint én. Nekem ennyi elég. A házasságunk már évek

óta halott. Ideje eltemetnünk. Én pedig nem vagyok hajlandó

vele temetni magamat. Az embernek csak egy élet adatik meg.

Egyetlenegy. Mi pedig egészen mostanáig csak vesztegettük

a sajá tunkat. Erre egy kimondhatatlan nevű afrikai falucská-

ban ébredtem rá egy reggel, úgy hajnali öt óra tájékán. Akkor

elhatároztam, mihelyt hazajövök, megmondom neked, hogy

kiszállok. Ideje őszintén szembenéznünk a tényekkel.

330

– Most csak Jason miatt érzelgősködsz. Tudom, mi lyen meg-

rázó volt a számotokra – válaszolta Pam. Pró bálta megnyugtat-

ni a férjét. Nem készült fel a hallot takra, bár számított arra, hogy

Bradet felbosszantották a történtek. De nem hitte volna, hogy

ennyire. A férje jó természetében bízva, azt remélte, megértő

lesz.

– Igen, megrázó élmény volt – felelte Brad nyugod tan. A

felesége nem tudta megmásítani az elhatározá sát. – Szerencséd,

hogy nem láttad. Vicces, tulajdon képpen sajnállak is, amiért

kihagytad. Életem legcso dálatosabb élményében volt részem.

Sohasem fogom elfelejteni, ahogy a fiaim sem. Te lemaradtál

róla, Pam. Végérvényesen. Mert a biztos kényelmet választottad.

A hajó elment.

– Tudom – mondta a nő. Igazság szerint megkönnyebbült,

hogy itthon maradt és a férjére hagyta az utazást. Egyszerűen

nem akarta megtenni. – Sajnálom, Brad.

– Én is. Őszintén. Talán sosem lett volna szabad össze-

házasodnunk. De legalább csodálatos gyerekeink születtek.

– Komolyan beszélsz? – Pam lassan megértette, hogy a férje

eltökélt szándékkal állt elé. Megrémítette a gondolat. Megszokta

már a házasságot. Igaz, nem is je lentett többet számára régi

szokásnál.

– Teljesen. – Brad arca mindent elárult.

– Mit fogsz tenni? – kérdezte a nő visszafojtott hangon.

–Ma este elutazom New Yorkba. Miután hazajöt tem, végleg

elköltözöm.

– Mit akarsz ott? – Pam hangja egyszerre gyanakvó vá vált, de

Brad többé nem takargatott semmit előle.

– Találkozom Faithszel. Fontos mondanivalóm van a számára.

És fontos kérdéseket kell feltennem neki.

– Mindig is tudtam, hogy beleszerettél – vágta rá Pam

egyszerre győzedelmes és bosszankodó tekin tettel. De az arca

331

semmi más érzelemről nem árulko dott. A házasságába már évek

óta nem vegyültek ér zelmek.

– Jobban ismersz, mint én magamat. Én csak nemrég

döbbentem rá. Fogalmam sincs, hogy elfogad–e, de meg kell

próbálnom. Ha szerencsém van, nem utasít vissza. – Pam némán

hallgatta a férjét. Aztán bólintott. Látta, hogy nincs esélye.

– A fiúknak már szóltál?

– Azt gondoltam, együtt tegyük meg, miután vissza érkeztem.

– Meddig maradsz távol?

– Az attól függ, hogy alakulnak a dolgok. – Brad őszintén

kitárulkozott a neje előtt. Pam jelenleg éppen annyit tudott, mint

ő maga. A férfi úgy érezte, tartozik neki ennyivel. A felesége

még ennyit sem adott meg. – Pár napig, talán egy hétig. Majd

kiderül. Tudatom, amint lehet.

– Szeretnék beszélni apámmal, mielőtt a fiúknak szólunk.

– Semmi akadálya.

– Faith tudja, hogy meglátogatod? – Pam hangjába most már

kíváncsiság vegyült.

– Nem – válaszolta Brad. A neje bólintott, majd el hagyta a

szobát. Megdöbbent és elkedvetlenedett, de egyetlen könnyet

sem hullatott, nem könyörgött a fér jének, hogy változtassa meg

a szándékát. Megértette, hogy Brad örökre elveszett a számára.

A férfi a délutánt Jasonnel és Dylannel töltötte, majd felhívta a

két ügyvédet, akik az ügyeit intézték a távol létében. Egy kisebb

esetet leszámítva, mindenhol elér ték a halasztást, de az a per is

remekül alakult. Brad ígéretet tett arra, hogy jövő héten visszatér

a munkába. Rengeteg behoznivalója lesz, ráadásul a költözködés

is lefoglalja majd. Miként végül Alex tette a feleségével, Brad

is Pamnek hagyta a házat, bár jóval tisztább mó don. Úgy érezte,

nem éri meg a felesleges civakodást.

Semmi sem éri meg. Túl sok éven át kergetett ábrándo kat.

Most végre valóságra vágyott.

332

Este elmondta a fiainak, hogy New Yorkba utazik. A srácok

meglepődtek, de nem haragudtak meg rá. Brad az elmúlt két

hónapban minden percét nekik szen telte. Búcsúképpen megölel-

te őket, majd azzal távozott, hogy egy hét múlva látják egymást.

Kifelé menet bené zett a hálószobájába, de Pamet nem találta

otthon. Szó rakozni ment. Rég kapott vacsorameghívásnak tett

ele get. Brad összecsomagolt, és épp időben indult, hogy elérje a

gépét. Amint a repülő felszállt, szinte rögtön álomba szenderült.

A légikisasszony keltette röviddel az érkezés előtt. Reggel hat

múlt, és a napfelkelte gyö nyörű látványt nyújtott New York

felett.

A férfi hétre ért a ház elé. London óta nem beszélt Faithszel,

de feltételezte, hogy otthon találja. Élőben akarta közölni a

mondandóját. Izgalommal vegyes vá rakozással nyomta meg a

csengőt. A küszöbön állva érezte, hogy élete fordulóponthoz

érkezett.

Megdöbbent, amikor gyerekkori játszótársának ha sonmása

nyitott ajtót. Mintha visszatekerte volna az idő kerekét. Zoe

volt az, aki megszólalásig hasonlított fiatalkori édesanyjára. A

köntösbe bújt lány félálomban bámult Bradre.

– Szia! Ne haragudj, ha felébresztettelek – szabadko zott a

férfi idegesen. Zoe rögtön nyugtázta, milyen jó képű fickó. –

Édesanyádhoz jöttem. A nevem Brad Patterson. Most érkeztem

San Franciscóból. Ébren van?

– A, a rózsafüzéres hapsi – jegyezte meg a lány álmos

mosollyal, majd beengedte a férfit. – Szólok neki. Várta magát?

– Faith mindenesetre neki nem szólt. Brad meg rázta a fejét. –

Aha, szóval meglepetés... – Zoe hirtelen különös tekintettel fűzte

hozzá: – Nem akarja maga fel ébreszteni? – Azt gondolta, az

anyja biztosan örülne ne ki. Ő rögtön tudta, hogy szereti Bradet,

anélkül, hogy beszéltek volna. A férfi szeretni valónak látszott.

– Jó ötlet – válaszolta Brad. Remélte, hogy Faith nem lesz

333

mérges. Felsétált a lépcsőn, halkan kopogott a nő szobájának

ajtaján, aztán benyitott. Nézte, ahogy Faith csukott szemmel

megfordul az ágyában. Életében nem látott szebbet. Amikor

a nő felnyitotta a szemét, meg pillantotta őt. Egyetlen hosszú

pillanatig nem tudta, felébredt–e, vagy még mindig álmodik. A

férfi nem mozdult. Csak mosolygott rá.

– Mit keresel itt? – Faith a hálóingét igazgatva felült az

ágyában, és meglepetten bámulta a férfit.

– Látni akartalak, Fred – válaszolta Brad egyszerűen.

– Azt hittem, egyenesen hazautazol San Franciscóba.

– Így is volt. Tegnap szállt le a gép.

– Mikor érkeztél ide?

– Úgy egy órával ezelőtt.

– Semmit sem értek.

– Egy ideig én sem értettem. Fene sokáig tartott, amíg rájöttem.

Remélem, te okosabb leszel nálam. Ren geteg évet elpazarol-

tam az életemből. Akkor kellett volna megszöktetnem téged,

amikor még tizennégy voltál.

– Jack megölt volna – felelte a nő álmosan mosolyogva.

– Akkor tizennyolc évesen.

– Úgy már stimmel. – A nő megpaskolta az ágyat maga

mellett, megfeledkezve a fogadalmáról, hogy nem áll többet

szóba Braddel. A férfi elfogadta a meg hívást, és leült.

– Szeretlek, Fred!

– Én is szeretlek – vallotta be a nő őszintén. – De ez semmi

jóra nem vezet. Soha többé nem találkozhatunk. És nem is

beszélhetünk. Elhatároztam magam.

– Kár – felelte Brad, de a szeme egyelőre nem tükrö zött

csalódottságot. Faith rengeteget nem tudott még. – És miért

nem?

– Mert te házasember vagy, és nincs jogom tönkreten ni az

életedet. Amíg távol voltál, végig imádkoztam.

334

– És miért?

– Bölcsességért, hogy tudjam, mit kell tennem. És bá torság-

ért, hogy meg merjem tenni. Nincs más választá sunk.

– Elválok.
–Tessék? – Faith szeme elkerekedett. – Hogyhogy... mi...

mikor történt?

– Afrikában döntöttem el, miután Pam nem jött. Töb bé nem

akarom hazugságban élni az életem. Képtelen volnék rá. El-

mondtam Pamnek. Vége van. Ez mennyi ben változtatja meg a

terveidet?

– Nem tudom. – A nő döbbenten meredt a férfira. – Azt

hittem, egy egész életre elkötelezted magad. – Brad mindig ezt

hajtogatta.

– Én is. De már nincs értelme. Kettőnknek van. Nem ezért

tettem, de ezt akarom, Fred. És te? Képes volnál...

– Komolyan beszélsz? – Faith nem hitt a fülének.

– Ezért jöttem. Hogy lássalak. Hogy megbeszéljük. Hogy

tervezzünk. Hozzám jössz feleségül?

– Komolyan? Biztos, hogy... – Elakadt a szava, mert

ahogy előző este Pam, most ő is meglátta a férfi szemé ben az

eltökéltséget. Brad minden kétséget kizárólag őt akarta. Azt a

nőt, akit szeretett.

– Ne kérdezz többet, hanem válaszolj most rögtön! – A férfi

megpróbálta megőrizni a komolyságát, de Faith elnevette magát.

Jól emlékezett erre az ábrázatra a gye rekkorukból.

– Jó, jó... igen.

– Igen?! – Most Brad szédült meg a választól.

– Igen! – A férfi csókra hajolt, de a nő elhúzódott tő le. – Nem

csókolhatsz meg!

– Miért nem? – kérdezte Brad bosszankodva. – Most akkor

hozzám jössz, vagy nem?!

– Már mondtam, hogy igen. – Újra gyereknek érez ték magukat.

Faith soha életében nem volt ilyen bol dog, ahogy Brad sem.

335

– Akkor mi a baj?

– Fogat kell mosnom. Aztán eljegyezhetsz.

Ezzel Faith felpattant, és bezárta maga mögött a für dőszoba

ajtaját. A férfi visszahuppant az ágyra, és üdvözült mosollyal

bámult maga elé. Ekkor Zoe kukkan tott be a szobába.

– Hogy ment?

– Egész jól – válaszolta Brad.

– Anyu hol van?

– Éppen fogat mos. – Zoe bólintott. Olyan érzése tá madt,

mintha egész életében ismerte volna a férfit. Nem csoda, hiszen

hónapok óta csak róla hallott.

– Sok szerencsét! – mondta a lány, majd visszatért a szobájába.

Faith nem sokkal ezután megfésülködve és csillogó fogakkal

jelent meg a fürdőszoba ajtajában.

Brad ekkor felállt az ágyról, hozzálépett és átölelte.

– Szeretlek, Fred – súgta olyan hangon, hogy Faith soha ne

felejtse el. Brad azt akarta, hogy örökre emlé kezetébe vésse ezt

a napot. Hiszen mindketten erre vártak egész életükben.

– Én is szeretlek! – lehelte a nő. Aztán ajkuk hosszú csókban

forrt össze. Noha mindketten vágytak erre a percre, sosem

hitték, hogy egyszer eljön majd. Végre beteljesültek az imáik.

Mert bár néha sok időbe telik, míg meghallgatásra találnak, a jó

imádságok mindig beteljesülnek.

336