Danielle Steel

A BIRTOK

Ismertető a hátoldalról:

Három egykori iskolatárs készülődik a wyomingi hegyek kö-

zé, közös vakációra.
Látszólag a tenyerén hordozza őket az élet. Mary Stuart esz-
ményi anya és háziasszony, gazdag és híres ügyed felesége;
Zoe nagyszerű orvosnő; Tanya pedig világsztár énekesnő.
Igazából azonban valamennyien szerencsétlenek. Mary Stual-t
öngyilkos fiát és tönkrement házasságát gyászolja. Zoe egyik
betege kezelése közben saját magát fertőzi meg AIDS-szel, és
éppen a halálos betegség árnyékában találkozik a férfival. aki
méltó társa lehetett volna. Tanya ismét válik, mert harmadik
férje is hitványnak bizonyult.
A fenséges wyomingi környezet, a csodálatos hegyek és egy-
más iránti szeretetük segíti ki őket magánéletük zsákutcájából.

1
 Danielle Steel
A BIRTOK

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: The Ranch
Published by Dell Publishing, a division of Bantam
Doubleday Dell Publishing Group, Inc., New York
1997 by Danielle Steel
Authors photo copyright by Harry Langdon
Fordította Sóvágó Katalin
A fedél magyar változata Szakálos Mihály munkája
Második kiadás
A regény első kiadása Várnak rád a hegyek címen jelent meg
a Maecenas Kiadó gondozásában 1997-ben
Hungarian edition
by Maecenas Könyvkiadó, 1997, 2003

Victoriának és Nancynek,
az én drága, csodálatos barátnőimnek,
akik meg tudnak nevettetni,
fogják a kezem, ha sírok,
és mindig, de mindig
mellettem állnak.
Szívem minden szeretetével:
D. S.

Hungarian translation
by Sóvágó Katalin, 1997, 2003

2
1. fejezet
Minden más élelmiszerüzletben feltűnést
keltett volna a nő, aki a konzervek és fű-
szerek között tolta a bevásárlókocsit. Ha-
talmas barna szemű, vékony teremtés volt, vállig
érő barna haja mintaszerűen ápolt, bőre gyönyörű,
körme kifogástalanra manikűrözött, sötétkék vá-
szonkosztümjét Párizsban is vásárolhatta volna.
Magas sarkú, sötétkék körömcipőt, és retikült vi-
selt hozzá, mindene maga volt a tökély Nyugod-
tan állíthatta volna, hogy még sase járt bevásárol-
ni, de látszott, meglepően feltalálja magát. Igaz-
ság szerint hazafelé menet gyakran beugrott a
Madison és a Hetvenhetedik utca sarkán álló áru-
házba. A bevásárlás nagyját a házvezetőnőjük in-
tézte, de Mary Stuart Walker mulatságosan ódiva-
tú módon élvezte e tevékenységet. Ő szerette
Billnek főzni a vacsorát; nem tartottak szakácsnőt,
még akkor sem, amikor a gyerekek kisebbek vol-
tak. Makulátlan külseje ellenére szívesen dolgozott
a családjára, és minden apró részleten rajta tartotta
a szemét.
A Hetvenegyedik utca és az Ötödik Sugárút sar-
kán laktak, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a
Central Parkra. Majdnem huszonkét éves házassá-
guknak itt telt az utolsó tizenöt éve. Mary Stuart
mintaszerű házat vitt. A gyerekek néha azzal ug-
ratták, hogy nála csakis "tökéletes" lehet minden.
Vett két darab bélszínt, sütnivaló krumplit, némi

3
spárgát, gyümölcsöt, joghurtot, amitől egykettőre
eszébe jutottak azok a napok, amikor a kocsi roska-
dásig volt nyalánksággal. Látszólag nem helye-
selte, de nem bírta megállni, hogy össze ne vásá-
rolja mindazt, amit a gyerekek a tévében láttak és
megkívántak. Olyan csekélység az a kis kényezte-
tés! Miért ne vette volna meg nekik az édes gabo-
napelyhet, amelyet annyira szerettek, és miért
kényszerítette volna beléjük az egészségeset, ame-
lyet utáltak?
Nagyon sokat követeltek a gyerekeiktől: jeles
osztályzatokat, jó eredményeket a sportban, maku-
látlan tisztességet, erkölcsi igényességet. Alyssa és
Todd valóban szép, okos, minden tekintetben re-
mek gyerek volt; kiemelkedő teljesítményt nyúj-
tottak az iskolában és az iskolán kívül is. Kicsi ko-
rukban Bill gyakran mondogatta, hogy elvárja tő-
lük a tökéletességet. Tíz, illetve tizenkét éves ko-
rukra Alyssa és Todd már sóhajtottak, hacsak hal-
lották ezt a szót. Pedig apjuk komolyan úgy gon-
dolta, hogy az ő gyerekeinek mindig a legmaga-
sabb szinten kell teljesíteniük, a végletekig ki kell
aknázniuk a képességeiket, és ha nem sikerül vala-
mi, akkor is nagyon kell igyekezniük. Kemény kö-
vetelmény volt ez, de Bill Walker világéletében ma-
gasra tette a rudat, és a gyerekek szépen át is ug-
rották. Akármilyen szigorúnak tűnt is néha az any-
juk, apjuk volt a tökéletesség megszállottja, aki
sem a gyerekeitől, sem a feleségétől nem tűrt laza-
ságot.

4
Mary Stuart pedig majdnem huszonkét éve volt
tökéletes feleség, aki megadta férjének a tökéletes
otthont, a tökéletes gyerekeket. Aki gyönyörű volt
mindig megfelelt az elvárásoknak, és olyan házat
vitt, amely nemcsak arra volt méltó, hogy bekerül-
jön a Lakberendezési Közlönybe, de ahová jó volt ha-
zamenni. Nem éltek nagy lábon, nem flancoltak,
náluk maga az élet volt az aprólékosan kidolgo-
zott, gyönyörű műalkotás. Mary Stuart ezt úgy va-
lósította meg, mintha nem kerülne erőfeszítésébe,
bár sokan sejtették, hogy nem lehet olyan könnyű
dolga, mint amilyennek látszik.
Évek óta szervezett jótékonysági akciókat, ame-
lyek százezerszámra fialták a dollárt, tagja volt mú-
zeumi kuratóriumoknak és lankadatlanul fárado-
zott a sérült, beteg vagy halmozottan hátrányos
helyzetű gyermekek érdekében. Most negyven-
négy éves volt. Három éve, mióta a saját gyerekei
többé-kevésbé felnőttek, testileg és szellemileg fo-
gyatékos gyerekek mellett végzett önkéntes mun-
kát egy harlemi kórházban.
Rengeteget dolgozott. Főleg mostanában, amió-
ta nem volt gyerek, akihez hazasiessen, és Bill is
folyton késő estig maradt az irodában.
Mary Stuart férje az egyik vezetője volt egy
nemzetközi ügyvédi irodának a Wall Streeten. Az
eredetileg büntetőjogász képzettségű Walkerre há-
rultak a németországi és angliai ügyek. Mary Stu-
art szociális tevékenysége nagyon jól jött Bill hír-
nevének. Felesége ezen kívül remekül reprezen-

5
tált. Bár az idei év nagyon csendesen alakult. Bill,
főleg az utóbbi hét hónapban, egy londoni monst-
re per előkészületei miatt rengeteget utazott kül-
földre, alig járt haza, Mary Stuart pedig serényeb-
ben önkénteskedett, mint valaha.
Alyssa másodéves volt a Sorbonne-on, így anyjá-
nak több ideje maradt, és sok mindenben sikerült
utolérnie magát. Még több jótékonysági akcióban
vett részt, rengeteget olvasott, hétvégeken kijárt a
kórházba. Néha megengedett magának egy-egy
lustálkodós vasárnapot, ágyban maradt egy könyv-
vel, esetleg az utolsó betűig kiolvasta a New York
Timest. Tartalmas életet élt; aki ránézett, azt gondol-
ta, íme egy asszony, akinek megvan mindene.
Valóban megvolt mindene, amire a legtöbb em-
ber vágyakozik, mégis lappangó szomorúság érző-
dött rajta, ami részvétet ébresztett a szemlélőben.
Talán nem is szomorúság volt az, hanem - különös
módon - magány. De az ő külsejével, stílusával, si-
kereivel és családjával hogy lehet magányos?
- Hogy van ma, Mrs. Walker? - érdeklődött szé-
les mosollyal a pénztáros.
Kedvelte Mary Stuartot, aki olyan szép volt, és
mindig udvarias: gyakran érdeklődött, hogy van a
család, a feleség, a mama. Az asszony azelőtt a gye-
rekeivel járt bevásárolni, de amióta elmentek,
egyedül jött és mindig volt ideje beszélgetni.
- Köszönöm, jól, Charlie. - Elmosolyodott, ami-
től még fiatalabbnak látszott. - Pokoli hőség van
ma, ugye? - kérdezte, bár neki mintha nem lett

6
volna melege. Mindig csinosan öltözött. Elegáns
volt télen, amikor mások hócsizmásan, fülvédősen,
kalapban, sálakba tekergetve küzdöttek a csontig
maró tél havával, latyakjával. Nyáron, amikor New
York kábán párolódott a szörnyű melegben, Mary
Stuart higgadt, hűvös és gyűretlen volt. Mindig fe-
gyelmezetten viselkedett, sohasem jött ki a béketű-
résből.
- Állítólag holnap még melegebb lesz - mondta
a pénztáros, miközben tasakba csomagolta a vásá-
rolt holmit.
Mrs. Walker a Fürkészt nézte, összevont szem-
öldökkel. Tanya Thomas, a szupersztár énekesnő
volt a címlapon. TANYA MEGINT VÁLIK! HÁZAS-
SÁGTÖRÉS A TRÉNERREL! - közölte a főcím. Az
egyik szörnyű fotón az izompacsirta tréner feszí-
tett pólóban, a másikon az énekesnő jelenlegi férje
menekült be arcát takargatva egy bárba, a sajtó
elől. Charlie a címre sandított és vállat vont.
- Ez Hollywood! Körbefekszenek ezek minden-
kivel. Nem is értem, egyáltalán minek házasodnak
össze. - Ő kitartott egyazon asszony mellett har-
minckilenc éve.
- Ne higgyen el mindent, amit olvas - mondta
kissé szigorúan Mary Stuart.
A pénztáros mosolyogva nézett rá. A szelid bar-
na szempár mintha elfelhősödött volna.
- Maga mindig mindenkiről jót feltételez, Mrs.
Walker Pedig higgye el, azok nem olyan emberek,
mint maga meg én.

7
- Akkor sem szabad hinni a pletykalapoknak -
válaszolt szokatlanul keményen, azzal fogta a vá-
sárolt holmit és elbúcsúzott.
Rövid sétányira állt a házuk. Hat óra is elmúlt,
de még mindig fojtogató volt a hőség. Bill szokása
szerint hét óra tájban érkezik, ő majd fél nyolckor
vagy nyolckor tálalja a vacsorát, attól függően, mi-
lyen hangulatban lesz a férje. Úgy tervezte, hogy
hazaérve beteszi a krumplit a sütőbe, és akkor még
lesz ideje zuhanyozni és átöltözni. Akármilyen ele-
gánsnak látszott, elfáradt a gyűlésekkel teli hosszú
napon. A múzeum őszre nagyszabású pénzgyűjtő
kampányt tervezett, mert szeptemberben fényes
bált akartak adni. Mary Stuartot szemelték ki el-
nöknek. Eddig sikerült a felkérést elhárítania; re-
mélhetőleg beérik annyival, hogy csak tanácsadást
vállal. Nem volt hangulata bálban elnökölni, és az
utóbbi időben sokkal jobban kedvelte a gyakorlati
munkát a fogyatékos gyerekek kórházában vagy
legújabban a harlemi bántalmazott gyerekekkel.
A portás köszönt, kivette a belépő asszony kezé-
ből a vásárolt holmit és átadta a liftkezelőnek.
Mary Stuart néma csöndben liftezett föl az egész
szintet elfoglaló lakásba. Masszív, öreg, nagyon
szép házuk volt, az Ötödik Sugárúton. Főleg télen
volt elragadó a kilátás a homlokzati ablakból, ami-
kor hó takarta a Central Parkot, és a horizonton a
fehér lepel fűrészes vonalban találkozott a sötét ég-
gel. De nyáron is lenyűgöző volt a sok zsenge zöld,
és a tizenharmadik emeletről olyan bájosnak és bé-

8
késnek tűnt minden. Nem hallatszott föl a zaj, nem
látszott a piszok.
Megköszönte a liftkezelő segítségét, magára zár-
ta az ajtót, és átment a lakáson a tágas, hófehér
konyhába. Szeretett ilyen nyílt, funkcionális, egy-
szerű terekben dolgozni. A három francia mintájú
nyomatot nem számítva az egész konyha olyan
volt, akár a patyolat: fehér falak, fehér padló, hosz-
szú fehér gránitpultok. Öt éve a Lakberendezési Köz-
lönyben is megjelent róla egy kép, amelyen a házi-
asszony fehér farmerben és fehér angóra pulóver-
ben ült egy konyhai széken. Noha Mary Stuart ki-
tűnően főzött, nehéz volt elhinni erről a konyhá-
ról, hogy dolgoznak benne.
A házvezetőnő délelőttös volt; egyetlen nesz
sem hallatszott. Mary Stuart elrakosgatta a vásárolt
holmit, bekapcsolta a sütőt, majd megállt és hosz-
szan bámulta az ablakból a parkot. Látta odalent a
saroknyira lévő játszóteret, amiről eszébe jutott a
dermesztő teleken végigvacogott számtalan óra,
amikor kicsi gyerekeit hintáztatta, vagy nézte,
amint libikókáznak és játszanak a pajtásaikkal.
Mintha ezer éve történt volna... Ma már annak is
örülne, ha Alyssa és Todd itt veszekednének;
mennyivel megnyugtatóbb lenne, mint ez a csend.
Még jó, hogy Alyssa hazajön ősszel, hogy a sor-
bonne-i év után a Yale-en folytassa a tanulmányait.
Átment a konyhából apró dolgozószobájába,
ahol a hivatalos papírmunkát szokta végezni és be-
kapcsolta az üzenetrögzítőt.

9
- Szia, anya! - szólt bele Alyssa. - Sajnálom,
hogy elszalasztottalak. Csak köszönni akartam, és
meg akartam kérdezni, hogy vagy. Itt tíz óra van,
most indulunk néhány haverral, hogy bedobjunk
valamit. Későn jövök haza, úgyhogy ne keress!
Hétvégén majd felhívlak valamikor Találkozunk
pár hét múlva. Szia! - és mintha most jutott volna
eszébe: - Ja, sokszor csókollak. - Kattanás, letette.
Alyssa csak pár napra akart hazajönni a szep-
temberi tanévkezdés előtt. Olyan sokáig akart Eu-
rópában maradni, ameddig lehet, és máris emle-
gette, hogy diploma után visszamegy Párizsba és
ott fog lakni. Mary Stuart nem is akart erre gondol-
ru. Tavaly borzasztóan egyedül érezte magát a lá-
nya nélkül.
Tovább hallgatta az üzenetrögzítőt:
- Mary Stuart... - Ez a férje volt. - Ma este nem
vacsorázom otthon. Hétig megbeszéléseim vannak
és épp most tudtam meg, hogy üzleti vacsorám
lesz. Tízkor vagy tizenegykor megyek haza. Sajná-
lom.
Kattanás; Bill bontotta a vonalat, miután közölte
az információt. Valószínűleg közben is várták az
ügyfelek, de egyébként is, Bill utálta a gépeket. Azt
mondta, nem bízik bennük, és sohasem hagyott a
feleségének semmiféle személyes üzenetet. Mary
Stuart valamikor ugratta is érte. Sok mindenért ug-
ratta, bár az utóbbi időben már ezt sem tette. Pedig
olyan normálisnak látszott minden. Néha el is tű-
nődött, hogy lehet elviselni ezt. Most már tudta.

10
Az ember él tovább. Csak úgy. A szív csökönyösen
ver és nem engedi; hogy az ember meghaljon. Az
ember járkál, beszél, lélegzik, holott odabent egy
hatalmas seb mindene.
- Halló! - mondta a következő telefonáló. - Itt
Tony Jones beszél. Megjavítottam a videomagnó-
ját. Elviheti, amikor akarja. Kösz, viszlát.
Két üzenet tanácsülések megváltozott időpont-
járól. Egy kérdés a múzeumi bálról, az alakítandó
bizottságról. Egy hívás a harlemi menedékhely ön-
kénteseinek vezetőjétől. Lefirkantott néhány szót
és eszébe jutott, hogy el kell zárnia a sütőt. Bill
nem jön haza. Már megint. Mint mostanában
gyakran. Agyondolgozza magát. Ő így éli túl. A
maga módján ugyanezt tette Mary Stuart is, a
megbeszélések és bizottságok örök körforgásában.
Elzárta a sütőt, s elhatározta, hogy tojást főz ma-
gának, de az várhat. Bement a hálószobájába. A fa-
lat fehér szegélyű, halvány vajsárga tapéta borítot-
ta, a régi gobelinszőnyeget Angliában vásárolta.
Ódon nyomatok és akvarellek lógtak a falon, és a
szép márványkandalló párkányán ott álltak a gye-
rekek ezüstkeretes fényképei. Puhára kárpitozott,
kényelmes székek fogták közre a kandallót. Estén-
ként vagy hétvégeken a házaspár szeretett olvas-
gatva elüldögélni a tűz mellett. Mostanában legin-
kább a városban töltötték a hétvégéket. Tavaly nyá-
ron eladták a connecticuti házat, úgyse jártak ki so-
ha, amióta a gyerekek elmentek és Bill is folyton
utazott.

11
Letette a retiküljét. Pillantása akaratlanul odaté-
vedt a kandallópárkányra. Még mindig olyan meg-
nyugtató látni őket négy-ötévesnek, aztán tíznek,
tizenötnek... Ott volt Csoki is, a nagy, barátságos
labradori, gyermekkori társuk. Földbe gyökerezett
lábbal bámulta a fényképeket. Hányszor kívánta,
bárcsak visszafordíthatná az időt, amikor még sok
kal hétköznapibb gondjaik voltak! A szőke, pici
Todd vidáman nézett rá a keretből, szinte hallotta,
amint hívja őt. Látta maga előtt, amint a kutyát
kergeti, vagy amikor háromévesen belepottyan az
úszómedencébe és neki ruhástól kellett fejest ugra-
ni utána. Ott voltak mind a négyen, három évvel
ezelőtt karácsonykor egymást átölelve, hahotázva,
miközben a kétségbeesett fotós nem győzött kö-
nyörögni, hogy maradjanak már nyugton egy pil-
lanatra, különben nem tudja lefényképezni őket.
Todd malac nótákat fújt, Alyssa hangosan nevetett,
de még ő és Bill se bírta abbahagyni a kacagást. El-
fordult a képektől, a gyötrő és vigasztaló apró ar-
coktól. Összeszoruló torokkal bement a fürdőszo-
bába és megmosta az arcát, aztán szigorúan végig-
mérte magát a tükörben.
- Ezt hagyd abba! - szólt tükörképére. Több esze
lehetne, minthogy ilyesmiket megengedjen magá-
nak. Az önsajnálat tiltott luxus. Úgysem tekinthet
másfele, csak előre! De ismeretlen vidéken, vissza-
tetsző tájakon vitt az út, kopár kietlenségben, időn-
ként elviselhetetlen magányban. Néha úgy érezte,
rajta kívül nincs itt ember, de tudta, hogy Bill is itt

12
tévelyeg valahol a sivatagban, a saját egyszemélyes
poklában párolódva. Mary Stuart több mint egy
éve próbált rátalálni, de még mindig nem sikerült.
Gondolt rá, hogy vacsoráznia kellene, de aztán
úgy döntött, nem éhes. Kosztümből átöltözött ró-
zsaszín farmerre és pólóra, visszament a dolgozó-
szobájába, asztalhoz ült és átnézett néhány iratot.
Hétkor még világos volt. Elhatározta, hogy felhívja
Billt és közli vele, hogy megkapta az üzenetét. Na-
gyon kevés mondanivalójuk volt egymásnak mos-
tanában Bill munkáján és Mary Stuart bizottságain
kívül, de ő akkor is telefonál. Ez még mindig jobb,
mint a teljes elszakadás. Akármennyire is elhide-
gültek egy év alatt, még nem érezte úgy, hogy le
tudna válni Billről, valószínűleg soha nem is fogja.
Többel tartoznak egymásnak annyi év után. Vihar-
ban az ember, ha Mary Stuartnak hívják, nem
hagyja el a hajót, és ha kell, azzal együtt süllyed a
tenger fenekére.
Tárcsázta a férje számát és hallotta, hogy a tele-
fon kicseng. Végül egy titkárnő vette föl. Nem,
nem adhatja Mr Walkert. Még mindig megbeszélé-
sen van. Majd szól neki, hogy Mrs. Walker kereste.
- Köszönöm - válaszolta halkan. Letette a kagy-
lót, és lassan elfordult a székkel, hogy láthassa a
parkot. Ha megengedné magának, andalgó szerel-
mespárokat is láthatna a meleg júniusi alkonyat-
ban, de nem akarta. Visszamerült a papírjaiba. Dol-
gozott még egy órát, míg lement a nap; bizottsági
listákat állított össze, javaslatokat jegyzett le a cso-

13
portnak, amellyel délután találkozott. Mire megint
fölnézett, már majdnem leszállt a sötétség, és bár-
sonytalpon osont be az éjszaka. Olyan csendes,
olyan üres volt a lakás, hogy szeretett volna felkiál-
tani, vagy kinyújtani a karját valaki után, de nem
volt ott senki. Behunyta a szemét, a szék támlájára
hajtotta a fejét. Ekkor megszólalt a telefon.
- Tessék...
- Mary Stuart? - kérdezte egy hang, puhán el-
nyújtva a szótagokat. Akaratlanul elmosolyodott.
Hónapok óta nem hallotta hírét, de mindig felbuk
kan, mikor neki szüksége van rá. - Te vagy az? Egy
percig azt hittem, hogy Alyssa - búgta. Érzéki altja
máig megőrizte az enyhe texasi ízt.
- Én vagyok. Alyssa még nem jött haza Párizs-
ból. Jól vagy? Olvastam rólad ma délután.
- Gyönyörű, mi? A Fürkész címlapi pasit tavaly
dobtam ki. Ma telefonált és azzal fenyegetett, hogy
beperel, mert a felesége dühöng a cikk miatt. Még
sokat kell tanulnia a szennylapokról... - Tanya is ta-
nult, a legkeményebb módszerekkel. - És hogy a
kérdésedre válaszoljak, igen, jól vagyok. Mond-
juk... - dorombolta azon a bársonyos hangon, ami-
től a legtöbb férfi hegyezni kezdte a fülét. Mary
Stuart ismeretségük első pillanata óta olyannak
érezte, mint az üde szellőt egy fülledt szobában.
Huszonhat éve együtt tanultak a Berkeleyn. Mi-
csoda vad kor volt az, és ők milyen fiatalok! Né-
gyen voltak: Mary Stuart, Tanya, Eleanor és Zoe.
Az első két évben egy szobában laktak a kollégi-

14
umban, majd Euclidben béreltek lakást. Négy évig
el se lehetett választani őket, úgy összetartottak,
mint a testvérek. De az utolsó évben meghalt Ellie,
és akkor minden megváltozott.
Diploma után mindenki ment a maga útján. Ok-
levélosztás után két nappal Tanya férjhez ment ke-
let-texasi gyerekkori szerelméhez. A kápolnában
kötött házasság két évig tartott. Egy év se telt el a
diplomázás óta, amikor elkezdődött Tanya üstökös-
szerű karrierje, ami nemcsak az életét állította fejte-
tőre, de a házasságát is. Bobby Joe még bírta egy
évig, de aztán betelt nála a pohár Ez nem az ő vilá-
ga volt. Már egy művelt, tehetséges feleség is elég
ijesztő, de egy szupersztár végképp több az elvisel-
hetőnél. Mindent megpróbált, igyekezett sportsze-
rűen viselkedni, de igazából azt szerette volna,
hogy a felesége hagyjon ott mindent, és maradjon
otthon Texasban. Bobby Joe nem akart eljönni ha-
zulról, nem akart felhagyni az apai üzlettel: építési
vállalkozók voltak és igen szépen boldogultak.
Tisztában volt vele, mire képes és mire nem. Nem
kért a szennylapokból, az ügynökökből, a koncer-
tekből, a visító rajongókból, a többmillió dolláros
szerződésekből, Tanyának viszont ez volt az élete.
Szerette a férjét, de nem akarta föladni a pályát,
amelyről egész életében álmodott. Házasságuk má-
sodik évfordulóján szétköltöztek, karácsonykor el-
váltak. A férfi nehezen heverte ki mindezt, de az-
tán megint megnősült, és született hat gyereke. Ta-
nya egyszer-kétszer találkozott vele azóta, és azt

15
mesélte, hogy Bobby Joe meghízott, megkopaszo-
dott, de ugyanolyan aranyos, mint régen. Ezt min-
dig egy kicsit szomorkásan mondta, és Mary Stuart
tudta, hogy a barátnője tisztában van vele, mekko-
ra árat kellett fizetnie cserébe a frenetikus sikere-
kért, a szédületes pályafutásért. Húsz év után még
mindig ő volt az ország első számú énekesnője.
Tanya és Mary Stuart megőrizték a barátságukat.
Mary Stuart ugyancsak nyáron ment férjhez, egy
évvel diplomázás után, Zoe pedig beiratkozott az
orvosi fakultásra. Mindig ő volt a lázadó, az összes
forradalmi ügy lángoló híve. Azzal ugratták, hogy
tíz év késéssel érkezett a Berkeleyre. Zoe könyörte-
lenül ragaszkodott a becsülethez és az igazsághoz,
feltétlen pártolója volt az elnyomottaknak. Ő talál-
ta meg a halott Ellie-t, neki volt bátorsága szívsza-
kasztó zokogás után felhívni barátnőjük nagynén-
jét és nagybátyját. Iszonyú idő volt az.
Az elbűvölő, kedves Ellie a romantikus, álmodo-
zó Mary Stuarthoz állt a legközelebb. Elsőéves
volt, amikor egy baleset miatt elveszítette szüleit és
attól kezdve a szobatársai jelentették neki a csalá-
dot. Nehezen tudták elképzelni, hogy fog megbir-
kózni ez a lány a világ könyörtelenségével. Olyan
érzékeny volt, már-már éteri, és a többiekkel ellen-
tétben, akiknek voltak céljaik és terveik, a valóság-
tól teljesen elrugaszkodva lebegett egy álomvilág-
ban. Diplomázás előtt három héttel halt meg. Ta-
nya majdnem elhalasztotta miatta az esküvőjét, de
a többiek egyetértettek abban, hogy Ellie is ragasz-

16
kodna az esküvőhöz, Tanya pedig beismerte, hogy
Bobby Joe meg is gyilkolná, ha tovább halasztanák
a házasságot.
Tanya szívesen eljött volna Mary Stuart esküvő-
jére, de akkor volt az első koncertje Japánban, Zoe
pedig nem szabadulhatott az egyetemről. Az eskü-
vő a szülők greenwichi házában volt.
Tanya második férjéről mindenki a híradóból ér-
tesült. Az akkor huszonkilenc éves énekesnő Las
Vegasban esküdött hűséget ügynökének, csendes
szertartás keretében, amelyen nem volt jelen más,
csak a pletykalapok, a helikopteres tévéstábok és
Vegas körül ezermérföldes körben minden odacső-
díthető újságíró.
Mary Stuartnak sohasem tetszett a második férj.
Tanya emlegette, hogy gyerekeket szeretne, hogy
házat vesznek Santa Barbarában vagy Pasadená-
ban és "normális" életet kezdenek. Jó elgondolás
volt, de a hitves nem osztotta. Őt két dolog érde-
kelte: Tanya karrierje és pénze. El is követett min-
dent, hogy az elsőt menedzselve minél többet fa-
csarjon ki magának a másodikból. Tanya is elismer-
te, hogy szakmailag rengeteget köszönhet a máso-
dik férjének. Koncerteket szervezett világszerte, re-
kord gázsikra szóló szerződéseket csikart ki, szu-
persztárból legendát varázsolt a feleségéből. Tanya
nagyjából mindent elért, amit akart: házasságuk öt
éve alatt lett három platina- és öt aranylemeze,
megnyert minden Grammyt és az összes létező ze-
nei díjat. Bár a menedzsere egy kisebb vagyonnal

17
távozott a házasságból, énekesnői karrierje egyszer
s mindenkorra sínen volt. A mamája ötmillió dollá-
ros házban élt Houstonban, a húgának és a sógorá-
nak pedig Armstrong mellett vásárolt birtokot. Ő
maga Bel Air egyik legszebb házában lakott, és tíz-
millió dolláros nyaralója volt Malibuban, ahová be
sem tette a lábát. A férje ragaszkodott hozzá, hogy
megvásárolja.
Tanyának volt pénze és hírneve, de nem voltak
gyerekei. A válás után úgy vélte, változásra van
szüksége, és filmezni kezdett. Az első évben két fil-
met forgatott; a másodikkal elnyerte az Oscart.
Harmincöt éves korára Tanya Thomas megkapott
mindent, amiről más ember csak álmodik. Amit
nem kapott meg soha, az a Bobby Joe-val közös
élet volt, meg a szeretet, a gyengédség, a támoga-
tás, a hűséges társ és a gyerekek.
Újabb hat év után kötött házasságot harmadik
férjével, Tony Goldmannel, egy Los Angeles-i in-
gatlanügynökkel, aki addigra elfogyasztott vagy
fél tucat kezdő színésznőt. Az kétségtelen, hogy
mély hatást tett rá Tanya karrierje, de még a barát-
nője iránt elfogult Mary Stuart sem tagadhatta,
hogy Goldman rendes ember és gyengéd férj. Ta-
nya számos barátját már csak az aggasztotta, hogy
bírja-e Tony Goldman sztárfelesége túlfűtött életét,
vagy bele fog bolondulni.
Mary Stuart tudomása szerint Tonynak az volt a
legfőbb vonzereje, hogy három gyereket hozott az
előző házasságából, akik kilenc, tizenegy és tizen-

18
négy évesek voltak az esküvő napján. Tanya imád-
ta őket. A legidősebb és a legfiatalabb, a két fiú,
egyébként is Tanya Thomas-rajongó volt, a kislány
pedig mindenkinek eldicsekedett, hogy papi a vi-
lágsztárt veszi feleségül. Sőt - tizenegy éves gye-
reknél enyhén szólva groteszk módon - még utá-
nozni is próbálta külsejében és ruházkodásában a
mostohaanyját. Ő rendszeresen magával vitte vá-
sárolni, és olyan holmikat vett neki, amelyek job-
ban illettek egy kislányhoz, de mégis csinosak vol-
tak. Remek pótanyának bizonyult, de még mindig
emlegette, hogy gyereket szeretne, bár a negyven-
egy éves fejjel kötött házasság kissé elgondolkoz-
tatta. Attól félt, túl öreg, és mivel Tony sem lelkese-
dett egy újabb utódért, nem erőltette. Enélkül is
volt elég gondja. Házasságuk első két évében két-
szer körbekoncertezte a Földet, állta a szennylapok
őrjítő ostromát és végigcsinált két pert. Ez a légkör
nemhogy a fogantatásnak, de még az épelméjű-
ségnek sem kedvezett. Könnyebb volt férje cseme-
téin kiélni anyai ösztöneit, és ő meg is tette, szív-
vel-lélekkel. Tony még dicsérte is, hogy mennyivel
jobb anya az első feleségénél. De Mary Stuart meg-
figyelte, hogy akármilyen kedvesen és barátságo-
san viselkedett is Tony, feleségének valahogy min-
dig egyedül kellett állnia a hajszát az ügynökök,
ügyvédek, turnék, halálos fenyegetések, kínlódá-
sok és szorongások közepette, miközben Tony in-
tézte a maga üzleteit, vagy Palm Springsben golfo-
zott a haverjaival. Azt várta volna, hogy jobban je-

19
len legyen felesége életében. Mindenkinél köze-
lebbről tudta, mennyire kíméletlen és magányos
élete van Tanyának, milyen keményen dolgozik,
mennyire könyörtelenek a rajongók, fájdalmasak
az árulások.
Különös módon Tanya ritkán panaszkodott. Ba-
rátnője mindig csodálta érte. Ugyanakkor bosszan-
totta, ha azt látta, milyen boldogan integet Tony a
tévékameráknak az Oscar vagy a Grammy díjki-
osztására menet. Előkerült, ha sütött a nap, de vi-
harban elpárolgott.
Erre gondolt most Mary Stuart, miközben Tanya
azt mesélte, hogy a trénere felesége perrel fenye-
getőzik a pletykák miatt. Az énekesnő jól megta-
nulta az évek során, hogy szennylapokkal lehetet-
len harcolni.
- Tony se ujjongott - mondta nagyon csende-
sen. Volt valami nyugtalanító a hangjában. Kime-
rülten, magányosan csengett. - Plafonra mászik,
valahányszor a bulvársajtó kitalál nekem egy sze-
retőt. Azt mondja, feszélyezi a barátai előtt, és ezt
egyáltalán nem kedveli. Mi tagadás, megértem -
sóhajtott.
A sajtó imádta kínozni. Egyszerűen nem hitték
el, hogy valaki, akinek ilyen fenséges szőke hajsá-
tora, óriási kék szeme, szédületes alakja van, az
tisztességes asszony lehet, aki ráadásul jobban sze-
reti a mentolos üdítőt mint a pezsgőt. De ezért a hí-
rért a kutya sem veszi meg a lapot.
Tanya sohasem festette be szőke haját, és az ál-

20
landó, gondos kozmetikai karbantartás megtartot-
ta ragyogóan fiatalnak. Harminchat évesnek val-
lotta magát és ránézésre senki sem hitte volna,
hogy füllent.
- Nem szeretem, ha összehoznak valakivel, de
általában olyan siralmas alakokkal gyanúsítanak,
hogy legtöbbször nem izgatom magam... legföljebb
Tony miatt. Meg a gyerekek miatt. Szerintem van
ezekről a férfiakról valahol egy számítógépes nyil-
vántartás, és abból választanak találomra, ha úgy
hozza a kedvük.
Tanya vállat vont, föltette lábát a kávézó asztal-
kára, és barátnőjén tűnődött. Hónapok óta nem
beszéltek egymással. A régi csoportból ők tartották
még egymással a kapcsolatot. Mary Stuart évek óta
nem állt szóba Zoével, akivel Tanyának is megla-
zult a kapcsolata. Egy-két évente ugyan felhívta, és
mindig küldtek egymásnak karácsonyi képeslapot,
de Zoe élete más úton járt, mint az övék. San Fran-
ciscóban dolgozott belgyógyász szakorvosként,
nem ment férjhez és nem lettek gyerekei. Kizáró-
lag a munkája érdekelte, és minden szabad percét
az ingyenes szaktanácsadásnak szentelte. Mindig
ilyen életről álmodott. Tanya öt éve látta utoljára,
amikor San Franciscóban koncertezett.
- És te? - kérdezte hirtelen nyomatékkal. - Te
hogy vagy? - Akkor használta ezt az éles hangot,
amikor a barátnője lelkében akart kutakodni, de
Mary Stuart számított rá és csendesen kitért előle.
- Jól. Ugyanazt csinálom mint eddig: bizottsági

21
munka, kuratórium, harlemi önkénteskedés. Ma
egész nap a Metropolitanben volt megbeszélésem
a szeptemberi nagyszabású pénzgyűjtő akcióról. -
Hűvös, egyenletes, fegyelmezett hangon beszélt,
de Tanya átlátott rajta. Ezzel Mary Stuart is tisztá-
ban volt. Időnként még Billt is fel tudta ültetni, de
a barátnőjét soha.
- Nem erre céloztam. - Hosszú csönd. - Te hogy
vagy, Mary Stuart? De őszintén.
Sóhajtott és kinézett az ablakon. Már besötéte-
dett és ő egyedül ült a néma lakásban. - Jól. - A
hangja remegett, de csak egy kicsit. Mindenesetre
jobban, mint egy éve, azon a rettenetes esős na-
pon, mikor azt kívánta, bárcsak meghalna.
- És Bill?
- Nyilván ő is jól van. Sose látom.
- Szerintem ez nem hangzik valami jól. - Újabb
hosszú szünet. - És Alyssa?
- Szintén jól. Szereti Párizst. Pár hét múlva ott
találkozom vele és egy hónapig csavargunk Euró-
pában. Billnek van egy fontos ügye Londonban,
ezért úgy gondoltam, átmegyek és meglátogatom
Alyssát. - Rögtön felderült, ahogy ezt mondta.
Tanya mosolygott. Alyssa Wallcer a kedvencei
közé tartozott.
- Elkíséred Angliába Billt? - kérdezte, lágyan el-
nyújtva a szavakat.
- Nem, én még itt maradok - válaszolta némi té-
továzás után Mary Stuart. - Bill rettentő elfoglalt
lesz, nem tudna időt szakítani rám, nekem pedig

22
annyi dolgom van itt. - Annyi dolgom van itt. Tudta,
mit kell mondani, ismert minden kitérőt, a kétség-
beesés nyelvét: Össze kellene jönnünk egyszer...
Bill most olyan rettentően elfoglalt... Bill utazik...
megbeszélésem van... tárgyalnom kell a többi kurá-
torral... be kell mennem a belvárosba... ki kell men-
nem a külvárosba... át kell mennem Európába a lá-
nyomhoz... A rejtőzködés politikája: mondd min-
dig a megfelelő dolgot, hogy megszerezd magad-
nak a csendet, a magányt, és egy helyet, ahol vizsla
szemektől és szánalomtól mentesen gyászolhatsz.
Így távol tarthatod az embereket, anélkül, hogy be
kellene vallanod, milyen szörnyű az életed.
- Nem vagy te jól, Mary Stuart - folytatta Tanya
a rá jellemző céltudatossággal. Kő kövön nem nia-
radhatott, amíg ki nem ásta az igazat. Zoe volt még
ennyire megszállottja az igazságnak. - Miért be-
szélsz mellé, Stu?
De én az igazat mondom, Tan - erősködött.
Stu... Tan... Tannie... a régi nevek... - Tényleg jól va-
gyunk.
- Füllentesz, de nem hibáztatlak érte. Jogod van
hozzá.
Ez a különbség Zoe és Tanya között. Zoe nem
tűrte volna, hogy hazudjon, bujkáljon. Tanya leg-
alább megértette, hogy nem bír mást tenni.
Neki is megvolt a maga baja. A szennylapok lég-
ből kapták a szeretőt, de abban közel jártak az
igazsághoz, hogy az együttélés a férjével nem fel-
hőtlen. Tony most már nem élvezte a sajtó örökös

23
reflektorfényét, utálta a hazugságokat, a fenyege-
téseket, a leselkedéseket, a pereskedéseket, az em-
bereket, akik a feleségét ki akarták zsákmányolni,
szégyenbe akarták hozni vagy fel akarták használ-
ru. Fárasztó volt a hajsza, lehetetlenné tett minden-
nemű normális magánéletet. Hol keresse az ember
az igazi asszonyt ebben a zaklatott világban? Tony
az utóbbi időben folyton panaszkodott. Tanya
egyet is értett vele, de a visszavonuláson kívül,
amit nem akart, semmivel sem védekezhetett.
Tony sem várta ezt el tőle. Annyit tehettek, hogy
időnként elmenekültek. Egy-egy hawaii, afrikai
vagy dél-francia utazás segített is, de nem oldotta
meg a gondokat. Rövid, kellemes szökés volt, nem
megoldás. Akármilyen esztelenül hangzott is, Ta-
nya, elképesztő sikerei, világhíre és rajongóinak
többmilliós tábora ellenére is áldozat volt. Tony pe-
dig szép lassan meggyűlölte ezt az életet. Felesége
annyit ígérhetett, hogy igyekszik minél jobban el-
bújni; még az anyját sem látogatta meg a múlt hé-
ten, mert félt, hogy ha elhagyja a várost, azzal csak
olajat önt a pletyka tüzére. Tony mostanában foly-
ton azt fújta, hogy ez az élet nagyon megviseli őt
és a srácokat, és Tanya pánikba esett a hangjától.
- Azért telefonálok, mert jövő héten utazom
New Yorkba - magyarázta. - Es mivel te ilyen sűrű
életet élsz, úgy gondoltam, okosabb, ha előre meg-
beszélem veled, mikor találkozunk, nehogy épp a
kormányzóból facsarj ki pénzt valami jótékony cé-
lú vacsorán. Lesz egy tévéfelvételem, de igazából

24
azért megyek, mert egy könyvről tárgyalok valami
ügynökkel. Felhívott egy kiadó. Engem nemigen
érdekel, de azért odafigyelek rájuk. Mit lehet még
elmondani énrólam?
Pillanatnyilag négy, hozzájárulása nélküli élet-
rajza volt forgalomban, kivétel nélkül kíméletlen és
többnyire pontatlan írások, de Tanya már csak le-
gyintett rájuk. Az első érte olyan szörnyű ütésként,
hogy akkor az éjszaka közepén hisztérikusan zo-
kogva telefonált barátnőjének.
- Mikor jössz? Kimegyek eléd a repülőtérre -
ajánlotta Mary Stuart.
- Majd én fölszedlek, együtt átmegyünk a ho-
telbe és dumálunk. Kedden érkezem. Felhívlak a
gépről.
- Várni foglak - ígérte, és megint kölyöknek
érezte magát. Attól, ahogy Tanya magával sodorta
és a szárnyai alá vonta, hirtelen visszafiatalodott.
- Farmert vegyél. Bekapunk egy hamburgert,
vagy rendelünk valamit a szobapincértől, mit tu-
dom én. Szia! - Azzal letette.
Mary Stuart a barátnőjére gondolt és azokra a
napokra emlékezett, mielőtt ki-ki ment volna a ma-
ga útján; amikor még nem volt ilyen terhes, ilyen
nehéz az élet. De könnyű volt akkor, legalábbis
kezdetben. Amíg Ellie meg nem halt. Míg ezen tü-
nődött, rápillantott az éjjeliszekrényén álló fény-
képre, amely őket ábrázolta, "gólya" korukban. Mi-
csoda gyerekek voltak még! Fiatalabbnak látszanak
még Alyssánál is. Ott volt Tanya, szexin és szenzá-

25
ciósan, a rengeteg szőke hajával, a vörös varkocsú,
komoly és céltudatos Zoe, a szőkefürtös, éteri Ellie,
és a nyakigláb, hosszú, sötét hajú Mary Stuart,
amint a nagy szemével egyenesen belenéz a len-
csébe. Mintha száz éve történt volna. Sokáig emlé-
kezett és végül ott aludt el az ágyon, farmerben és
rózsaszín pólóban. Ott találta meg Bill, mikor ti-
zenegykor hazatért. Hosszan nézte a feleségét
majd lekapcsolta a villanyt. Nem szólt és nem
nyúlt hozzá. Mikor reggel fölébredt, Bill már vissza
is ment az irodába. Megint csak átsétált a felesége
életén, akár egy idegen.

2. fejezet
Amikor Tanya Thomas másnap reggel fölébredt
Bel Airben, Tony már zuhanyozott. Közös
hálószobában aludtak, de mindkettejüknek
külön öltözőszobája és fürdőszobája volt. A francia
berendezési tárgyakkal díszített, tágas, szellős há-
lószobát hatalmas, rózsaszín selyemfüggönyök ár-
nyékolták és több mérföldnyi rózsaszín virágos
anyaggal tapétázták ki. Rózsaszín márvány és hal-
ványrózsaszín selyem volt Tanya öltöző- és fürdő-
szobája is, míg Tony fekete márvány és gránit köze-
pette fürödhetett. Fekete törülközők, fekete se-
lyemdrapéria: maga volt a tökéletes férfifürdő-
szoba.
Tanya évekkel ezelőtt vásárolta a házat, de az es-
küvő után az egészet átalakíttatta, hogy tetszen a
férjének. Bár Tony rendkívül sikeres üzletember

26
volt, Tanya tudta róla, hogy szeret dicsekedni a fe-
leségével. Akármennyi fejfájással járt is, szívesen
adta tudtára másoknak, hogy Tanya Thomas a hit-
vese. Mindig vonzotta a hollywoodi környezet, és
óriási nyereségnek könyvelte el, hogy miután éve-
kig kerülgette kívülről, egyszer csak rakétasebes-
séggel odakerült a kellős közepébe. Szeretett par-
tikra járni, hollywoodi sztárokkal csevegni, ott len-
ni, mikor az Oscart és az Arany Glóbuszt osztják,
de leginkább Barbara Davis gálaműsoraiért lelkese-
dett, sokkal jobban, mint a felesége. Tanya a tizen-
nyolc órás munkanap után leginkább otthon sze-
rette tölteni az estét, hogy egy kád meleg vízben
heverészve hallgassa valaki másnak a muzsikáját.
Tony még öltözködött, amikor Tanya rózsaszín
szatén pongyolát öltött csipkés hálóingére és le-
ment reggelit készíteni. Volt személyzet, aki meg-
reggeliztethette volna a férjét, de Tanya szívesen
csinálta, és tudta, hogy Tonynak is jólesik. Hacsak
tehette, a srácoknak is ő főzött, és igazán értett
hozzá. Kitűnő volt a marhasültje, megismertette a
családot a kukoricamáléval, amiért ugyan sokat
ugratták, de azért ízlett nekik. Spagettit is szeretett
főzni Tonynak. Nagyon sok mindent szívesen
megtett a kedvéért. Imádott szeretkezni vele, ket-
tesben lenni, utazgatni, új helyeket fölfedezni, de
sose volt elég idő, mert mindig próbára kellett ro-
hanni vagy lemezfelvételt készíteni, filmezni, kon-
certezni, fellépni jótékony célból, és végeláthatat-
lan órákon át bújni az ügyvédekkel az okmányokat

27
és szerződéseket. Már több volt énekesnőnél vagy
színésznőnél; birodalom lett belőle, egyszemélyes
iparág, aki a maga kárán tanulta az üzletet.
Kitöltötte a narancslevet és beleütötte a tojáso-
kat a serpenyőben sercegő vajba, aztán belehelyez-
te a kenyeret a pirítóba, föltette a kávét, s kinyitotta
a reggeli újságot. Megállt a szíve, amikor meglátta
a második főcímet. Egy hajdani alkalmazottjáról
szólt, aki be akarta perelni szexuális zaklatásért. Ő
most hallott róla először. A cikket olvasva fölismer-
te egy testőre nevét, aki tavaly volt náluk két hétig,
de kidobták, mert lopott. A néhai testőr terjengős
interjúban fejtegette, hogy munkaadója el akarta
csábítani, és mivel ő elutasította, minden magyará-
zat nélkül kirúgta. Tanya émelyegve olvasta a cik-
ket, és tisztában volt vele, hogy a többi perhez ha-
sonlóan, amelybe belerángatták, végül itt is nekik
kell majd fizetniük, hogy megszabaduljanak a rá-
galmazótól. Már nem tudta megvédeni magát,
úgyse hitte el senki, hogy ártatlan, és ez a hazudo-
zás csupán a zsarolás egyik formája. Tudta, hogy
ezzel a férje is tisztában van; akármilyen ocsmány
volt is a támadás, mindig Tony tanácsolta elsőként,
hogy egyezzen ki. Gondosan összehajtotta és félre-
tette az újságot. A következő percben bejött a golf-
ruhás Tony
- Ma nem dolgozol? - kérdezte könnyedén Ta-
nya, és igyekezett minél hanyagabbul szeletelni az
avokádót.
- Hol éltél te az utóbbi három évben? - hülede-

28
zett a férj. - Pénteken mindig golfozni szoktam. -
Tony Goldman jóképű, sötét hajú, atléta termetű
férfi volt, aki ötven felé közeledett, de rengeteget
teniszezett, golfozott, sőt, súlyt is emelt a ház végé-
ben berendezett tornateremben. - Hol az újság? -
kérdezte, mikor leült. Minden reggel el szokta ol-
vasni a Los Angeles Timest és a Wall Street Journalt.
Fölnézett a feleségére és rögtön látta, hogy valami
történt. - Mi az?
- Semmi - mondta egykedvűen Tanya és töltött
magának egy csésze kávét.
- Ugyan már Tanya - bosszankodott a férfi. - Az
arcodra van írva. Ezzel nem nyernél Oscart. - Az
asszony szomorúan nézett rá és vállat vont.
Előbb-utóbb úgyis megtudná. Ő csak azt nem
akarta, hogy elrontsa a reggelit. Egyetlen szó nél-
kül odanyújtotta az újságot, és figyelte a férjét,
amíg végigolvassa a cikket. Látta, hogyan mozog-
nak Tony állán és nyakán az izmok, de ő sem tett
megjegyzést, amíg az utolsó betűhöz nem ért. -
Ez sokba fog kerülni - pillantott sötéten a felesé-
gére. - Úgy hallom, mostanában nagyon jövedel-
mező szexuális zaklatásért perelni. - Közönyösen
mondta, de érezni lehetett, hogy dühöng. - Miket
mondtál neki?
- Hogy én miket mondtam neki? Megőrültél? Te
azt hiszed, hogy mondtam neki bármit is? Meg-
mondtam, hol a stúdió, és hányra kell ott lennem a
próbán. Ezt mondtam neki. Egyáltalán hogy kér-
dezhetsz ilyet? - Könnybe lábadt szemmel nézett a

29
férjére, aki kényelmetlenül feszengett és belekor-
tyolt a kávéjába.
- Csak eszembe jutott, hogy hátha mondtál va-
lamit, amire építhetett. Hiszen egész történetet ka-
nyarít a pasas.
- Mind azt csinálják - mondta lehangoltan Ta-
nya. - Ez se más, mint a többi. Pénzt szimatol, az
kell neki. Úgy tervezi, olyan kínos helyzetbe hoz,
hogy a végén fizetek, csak fogja be a pofáját.
Régi szokás ez már Hollywoodban, és jóllehet
Tony értette az okát, sohasem szokta meg. Panasz-
kodott, mennyire megviseli ez a gyerekeket és a
családját, sőt, még az exneje is lamentál miatta.
- Kifizeted? - kérdezte szorongva.
- Még nem tárgyaltam az ügyvédemmel -
mondta idegesen az asszony. - Én is csak ma reg-
gel olvastam.
- Ha egy éve elintézted volna, amikor lapátra
tetted, akkor ez sohasem következik be - nézett
vissza Tony a konyhaajtóból, miközben fölvette a
zakóját.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz! Nem először
csináljuk végig. Szakmai ártalom.
Mindig körültekintően és megfontoltan viselke-
dett, de ezt senki sem hitte el neki. Nem voltak
botrányos viszonyai, nem kábítószerezett, nem
bánt rosszul az alkalmazottaival, nem rúgott be
nyilvánosan. De csinálhatott akármit. Ebben a
szakmában szokás volt égbekiáltó bűnöket tulajdo-
nítani az embernek, amelyeket a közönség az ese-

30
tek zömében el is hitt. Néha még Tony is elhitte.
Ahogy a férje elment, Tanya tárcsázta az ügy-
védjét. Bennett Pearson mentegetőzött. Ők csak
tegnap, késő este kapták a fülest, már nem volt ide-
jük felhívni Tanyát.
- Így viszont nagyon klassz kis meglepetés volt
a reggeli mellé - dühöngött erősen texasi kiejtéssel
az énekesnő. - Legközelebb azért méltányolnék
egy kis figyelmeztetést. Tudhatnád, hogy Tony
nem éppen vevő az ilyesmire.
Múlt héten a Fürkész trénere, most a testőr. Ta-
nya mindennek a tetejébe még szex-szimbólum is
volt, így az újságok élvezkedő csámcsogással hord-
tak össze róla mindenfélét. A testőr azt állította,
hogy munkaadója ajánlatokat tett neki, amitől ő
lelkileg károsodott. És a sarlatán pszichiáter, akit
valahonnan leakasztott, még hajlandó is ezt tanú-
sítani! Tanya régebben leroskadt volna zokogni, de
húsz év után megedződött.
Az ügyvéd mondta, felejtse el az egészet, majd ő
elintéz mindent. Egész biztos, hogy a kezdeti nagy
botrány után a szóban forgó úr hajlani fog a peren
kívüli megegyezésre. Nyilván eleve is ezt akarta.
Az ügyvéd figyelmeztette Tanyát, hogy a szexuális
zaklatásért indított pereken mostanában könnyen
lehet milliókat keresni.
- Pazar! És akkor mit csináljak? Ne adjam oda
neki a malibui házat? Kérdezd meg, szeret-e na-
pozni! Vagy jobb lenne Bel Air? Bár ez kisebb.
Addigra kilenc óra lett, és betoppant Jean, a tit-

31
kárnő, aki azelőtt egy lemezkiadó igazgatójának
volt a munkatársa. Tanya egy éve alkalmazta. Szor-
galmas, megbízható teremtés volt, de Tanyának
egyáltalán nem tetszett, hogy Jean, ahelyett, hogy
elsimítaná, még hisztérikusabbá teszi a légkört. Így
volt ez ma délelőtt is. Már az első órában befutott
három hívás New Yorkból, az egyik a közeljövőben
esedékes műsortól, kettő pedig interjút kérő szóra-
koztató magazinoktól. Még kétszer visszahívta az
ügyvéd. Telefonált az ügynök, és nyaggatta, hogy
döntsön a legközelebbi turnéjáról. Tanya még nem
határozott, ő viszont rögtön tudni akarta, külön-
ben Japán kimarad. Telefonált az angliai mene-
dzser is, egy szerződést akart megbeszélni. Felhív-
ták egy érlelődő újabb rágalom ürügyén, és Tanya
legfrissebb lemezének valami műszaki problémája
miatt. Telefonált a filmes ügynök is és rá akarta be-
szélni egy újabb filmre.
- Istenem, mi ez ma? Front van, vagy megbo-
londult az egész város? - Hátracsapta a homloká-
ból hosszú, szőke haját. Jean odanyújtott neki egy
csésze kávét és emlékeztette, hogy fél ötig dönte-
nie kell a turnéról. - Nem csinálok semmit, a fene
egye még, és ha Japán kimarad, akkor kimarad!
Engem nem fognak belekényszeríteni semmibe! -
vicsorgott rá nem jellemző módon. Alapjában véve
jó természetű volt, de a ránehezedő nyomás egy
vulkánt is szétrobbantott volna.
- Mi lesz a panoráma interjújával? - nyaggatta
rendületlenül Jean. - Nekik igazán válaszolnod

32
kell még ma délelőtt.
- Miért nem telefonáltak a sajtóösszekötőim-
nek? Te miért nem hívtad föl a figyelmüket rá?
- Próbáltam, de meg se hallgattak. Tudod, hogy
van ez: amint megszerzik a számodat, rögtön sze-
mélyesen veled akarnak beszélni.
- Mint én is. - Tony volt. Most jött vissza a golfo-
zásból és boldogtalan ábrázattal ácsorgott felesége
dolgozószobájának küszöbén. - Volna egy perced,
Tanya?
- Persze! - pillantott fel az asszony. Hirtelen ide-
ges lett. Félórán belül a stúdióban kell lennie, de
nem akarta lerázni a férjét. Tony nem úgy festett,
mint aki akár egyetlen percig hajlandó lenne vára-
kozni. Jean kiment, Tanya várta, hogy a férje leül-
jön. - Valami baj van? - suttogta aggodalmasan.
- Nem igazán - sóhajtott Ton. Elfordította a te-
kintetét, kibámult az ablakon. - Nincs nagyobb baj,
mint szokott. Nem akarom, hogy félreérts - nézett
vissza a feleségére, ám Tanya látta a szemén, hogy
dühöng. - Nem a mai cikk miatt haragszom - ha-
zudta, inkább magának, mint Tanyának. Szerette
azt hinni, hogy tisztességesen viselkedik a felesé-
gével. - Nem komiszabb, mint sok más, amit eddig
mondtak rólunk. Nagyon tisztellek, Tan, nem is ér-
tem, hogy bírod elviselni ezt a rengeteg sarat, amit
ránkdobálnak. - Csakugyan rengeteg volt. Kará-
/
csonykor testőröket kellett fogadniuk a gyerekek
mellé, mert az egész családot kiirtással fenyeget-

33
ték, elsősorban Tanyát, és Tony elvált felesége roha-
mot kapott. - Nagyszerű asszony vagy. - Tanyának
nem tetszett a pillantás, amellyel a férje fűszerezte
a dicséretet.
- Miket nem mondasz! - Igyekezett, hogy ne
csengjen cinikusan a hangja, de nehezére esett.
Volt ez már máskor is így, más körülmények kö-
zött, más emberekkel. Azzal áltatta magát, hogy
hozzáedződött, de a szíve mélyén tudta, hogy
nem. Ezt nem lehetett megszokni, legföljebb re-
ménykedhetett, hogy most más lesz, most egy erős
férfival hozza össze a sors, aki becsüli annyira Ta-
nya Thomast, hogy ragaszkodjon hozzá és kitart-
son mellette. Tulajdonképpen ezt szerette volna,
még a gyerekeknél is jobban: egy szilárd, megbíz-
ható kapcsolatot, olyan férfit, aki akkor sem fordít
hátat neki, ha robban a bomba, márpedig az rob-
banni fog. Ő előre figyelmeztette Tonyt. - Csak
nem azt, hogy túl jó vagyok neked? Hogy többet
érdemlek, mint amit te adhatsz? Valami pofás kis
szónoklat magasztos erényeimről, miközben le-
lépsz a balfenéken?
- Undokság ilyet mondani. Én sose léptem le tő-
led.
- De fontolgatod, ugye? - kérdezte szelíden Ta-
nya.
A férje hosszan nézte. Nem tiltakozott és nem
helyeselt.
- Azt se tudom, mit mondjak. Én csak annyit tu-
dok, hogy belefáradtam.

34
- Én figyelmeztettelek! Ez kemény élet, bár van-
nak csodálatos oldalai. Én szeretem a munkámat,
de gyűlölöm azt, amit művel velem... és veled, ve-
lünk, a gyerekekkel. Az a baj, hogy semmivel se le-
het leállítani.
- Tudom, tudom... nincs is jogom panaszkod-
ni. - Szégyenkezve, fájdalommal nézett a feleségé-
re, és Tanya kiolvasta a szeméből, hogy Tony a ma-
ga részéről befejezte. Eltelt Hollywooddal, a ro-
mánc elvesztette az ízét. - Tisztában vagyok vele,
milyen nehéz ez neked, nem akarom még jobban
megnehezíteni. Tudom, mennyire keményen dol-
gozol, megszállottja vagy a tökéletességnek... és eb-
be ez is beletartozik. Már nincs időd rám, koncerte-
zésből, próbákból, felvételekből áll az egész életed!
Óriási teljesítményeket nyújtasz, Tan, miközben én
itthon ülők és olvasom a pletykalapokat.
- És elhiszed? - kérdezte nyersen az asszony.
Talán ez a baj. Talán Tony azt gondolja, hogy
igaz. A testőr, aki perelni akarja, utolsó csirkefogó,
de nagyon jóképű.
- Nem, nem hiszem el - sóhajtott Tony - de
nem is örülök neki. A pasasok, akikkel délelőtt gol-
foztam, másról se beszéltek. Páran azon irigyked-
tek, milyen oltári klassz lehet egy olyan feleség,
akit szexuális zaklatás miatt akarnak perelni. A
többség azt panaszolta, hogy a feleségük még őve-
lük se akar lefeküdni.
- Értsem úgy, hogy ki akarsz szállni? - kérdezte
összetörten Tanya. Tony nem a nagy szerelme volt,

35
de jól érezte magát mellette, megbízott benne, sze-
rette őt és a gyerekeket. Ha rajta múlik, sose vet vé-
get a házasságuknak.
- Nem tudom. Egyáltalán nem tudom, hány
menetet bírok még. Nem akarlak félrevezetni, de
tényleg kikezdi az idegeimet. Úgy gondoltam, tud-
nod kell! Kívülről egész emberinek látszik minden,
de ahogy belépsz, kiszalad a föld a lábad alól, és
csak zuhansz, zuhansz, mint Alice Csodaország-
ban...
- Hát ez érdekes megközelítés - mosolygott bá-
natosan Tanya, majd hirtelen megriadt. - És mi
lesz a gyerekekkel? Ha elmész, attól még látha-
tom őket? - Könnyek szöktek a szemébe. Eddig
olyan ésszerűen és elvontan folyt a beszélgetés, a
legelső azoknak a sorában, amelyektől majd föl-
bomlik a házasságuk.
Tony megérintette a felesége kezét.
- Még mindig szeretlek, Tan - súgta, és az asz-
szony gyűlölte, amiért olyan jóképű. - Csak azt
akartam elmondani, amit érzek. Ha rosszra fordul-
na a dolog, akkor se akadályoznám meg soha,
hogy találkozhass a gyerekekkel. Annyira szeret-
nek téged!
- Én is szeretem őket. - Azzal halkan sírdogálni
kezdett, Tony pedig melléült és átkarolta a vállát.
- Ők is szeretnek, és én is szeretlek, Tan, a ma-
gam bolond módján.
De Tanya nem hitt neki.
- Mi lesz Wyominggal? Eljönnek? És te? - kér-

36
dezte letörten. Hirtelen nagyon megrémült. Vajon
akkor is akarnak majd találkozni vele a gyerekek,
ha az apjuk elhagyta őt? Sikerült-e elég szorosan
magához kötnie őket három év alatt?
Tony furcsán nézett rá.
- Szerintem el kéne kísérniük. Óriási élmény
lenne nekik - felelte kínosan feszengve.
Tanya rögtön megértette, mit mond.
- De te nem jössz, igaz?
- Nem hinném. Szerintem ideje lenne adni egy-
másnak egy kis szabadságot. Gondolkozom rajta,
hogy átmegyek Európába.
- Ezt meg mikor ötlötted ki? Ma, golfozás köz-
ben? - Hát mi folyik itt? Mióta tervezgeti Tony ezt
az árulást?
- Már elég rég foglalkoztat, Tan. Nem ma agyal-
tam ki reggelizés közben. De múlt héten volt a Für-
kész. Azelőtt való héten a Sztár. Az esküvőnk óta
egyfolytában csak a perek, a válságok, az életve-
szélyes fenyegetések meg a szennylapok.
- Akkor most mit csinálunk? - Menjen föl, pa-
kolja be a bőröndjeit, vagy szeretkezzenek egy vi-
harosat, hogy eltántorítsa Tonyt a szándékától? Mit
mond a protokoll és mit vár el tőle a férje?
- Nem tudom - mondta becsületesen Tony -
Előbb gondolkozni szeretnék egy kicsit. De min-
denképpen szólni akartam.
Kopogtattak. Jean dugta be a fejét az ajtón.
- Egy órája várnak a stúdióban! A producer te-
lefonált, hogy ketyeg a taxióra! A zenészek kérde-

37
zik, kiugorhatnak-e, hogy gyorsan bekapjanak va-
lamit? Telefonált az ügynököd, hogy ma délután
fél ötig várja a választ. Bennett Pearson is telefo-
nált, és arra kér, hívd vissza, amilyen hamar csak
teheted!
- Oké, oké! - Tanya fölemelte a kezét, hogy
megállítsa. - Szólj a zenészeknek, hogy menjenek
ebédelni! Félóra múlva ott vagyok. Kérd meg
Tomot, hogy várjon, majd átnézzük a zongoraki-
vonatot. - jean visszahúzódott. Tanya ránézett a
férjére. - Van némi igazságod. Elég hervasztó,
igaz?
- Néha nagyon mulatságos, de többnyire nem
az. Túl magas árat kell fizetni érte - mondta
őszintén Tony és felállt. Förtelmesen érezte ma-
gát, de titokban megkönnyebbült. Ez az élet egy
lidércnyomás. - Menj csak a felvételre, Tan. Majd
beszélünk máskor. Ebben a pillanatban semmit
sem kell eldönteni. Sajnálom, hogy ilyen sok idő-
det raboltam el.
Nem probléma. Egy óra. Három év Jó muri volt.
Ki a fene hibáztatna érte, ha most már ki akarsz
szállni? - Gyűlölet és bánat közt őrlődve nézett a
férje után, ahogy kiment a szobából.
- Minden rendben? - robogott vissza egy köteg
üzenettel Jean, és figyelmeztette, hogy öt perc
múlva indulnia kell a stúdióba.
- Oké, oké, megyek már és istenien vagyok! -
Isteni. Mindig minden isteni. Mennyi ideig tart ki-
szagolni a sajtónak, hogy Tony elhagyta?

38
Indulás előtt megmosta az arcát és megpróbált
nem sírni. Napszemüveget tett, Jean vezette az au-
tót. A kocsiból megválaszolt néhány hívást és kö-
zölte az ügynökével, hogy végigcsinálja a turnét,
Japánt is. Ez legalább négyhónapos út, de időn-
ként hazarepülhet közben, és ez a turné nagyon
fontos. Érkezés után azonnal bement a stúdióba és
ki se jött hat óráig, aztán elsietett a jótékonysági
műsor próbájára, és csak este tizenegykor vetődött
haza. A konyhaasztalon Tony üzenete várta. Átug-
rik Palm Springsbe a hétvégére.
Tanya sokáig állt, szorongatta a cédulát és azon
töprengett, mivé lett az életük. Mikorra várhatja,
hogy Tony véget vessen ennek a helyzetnek? Az
írás ott izzott a falon, és prófétai segédlet nélkül is
tudni lehetett, hogy Tony Goldman szekerének
rúdja kifelé áll a házasságból. Visszatarthatja, ha te-
lefonál neki Palm Springsbe? Fölemelte a kagylót,
aztán csak állt. Miért nincs mellette a férje? Miért
akar annyira elfutni? Az volt az egyetlen logikus
következtetés, hogy Tony Goldman sohasem sze-
rette igazán. Bár ha ez is a helyzet, ő valószínűleg
sose tudja meg. Visszatette a kagylót, és könnyes
szemmel, csendesen elindult a hálószobájukba.
Célzás a babiloni Belzacar lakomáján megjelent titokzatos
szavak-
ra; átvitt értelemben: figyelmeztetés a közelgő
katasztrófára.

3. fejezet

39
Tanya a lemezkiadó gépén utazott New York-
ba. Még a titkárnőjét se vitte magával, hogy
egyedül lehessen. Egy tévéműsorhoz és egy
irodalmi ügynökhöz igazán nincs szüksége Jean-
re. Különben is akart egy kis időt, hogy Tonyról
gondolkozhassék.
Vasárnap estére, a Palm Springs-i hétvége után
a férj kötelességtudóan hazaérkezett. A srácokkal
vacsoráztak, és nem esett több szó Tony boldogta-
lanságáról vagy a bulvárlapokról. Tanyának egyik
témához se volt ereje, Tony pedig őrizkedett to-
vább feszegetni a kérdést. Még azt is szó nélkül
hagyta, amikor a People megírta a pert. Már útban
volt az irodájába, amikor kedden Tanya elindult a
repülőtérre.
A gép már várta. Rajta kívül csak a kiadó egyik
igazgatója utazott New Yorkba. Nyilvánvalóan
felismerte a sztárt, de egy kurta üdvözlésen kívül
egyetlen szót sem váltott vele. Tanya jegyzetelt,
telefonált, komponált egy kicsit. Félúton jártak,
amikor jelentkezett az ügyvédje, hogy az egyko-
ri testőr egymillió dollárért hajlandó elállni a
pertől.
- Azt üzenem neki, hogy viszlát a bíróságon -
közölte hidegen.
- Ezt nem tartom okos ötletnek, Tanya - mond-
ta higgadtan Bennett Pearson.
- Nem engedem, hogy zsaroljanak. Úgyse tud
bizonyítani semmit. Koholmány az egész.
- Itt az ő szava áll szemben a tiéddel. Azt állítja,

40
hogy te hajtottál rá, te okoztál neki lelki törést, te
rúgtad ki, te tetted tönkre az életét, mert nem volt
hajlandó szeretkezni veled...
- Jól van, Bennett, nem kell az egészet felmon-
danod. Tudom, miket hord össze.
- Az emberek még megsajnálhatják. Az esküd-
tek manapság kiszámíthatatlanok. Es ha tízmilliót
ítélnek meg neki a kínszenvedéseiért? Ahhoz mit
fogsz szólni? Úgyhogy jól gondold meg. Én a te
helyedben betömném a száját. Egymillió olyan
szép kis kerek szám.
- Tudod, milyen keményen megdolgozom ér-
te? A pénzt nem osztogatják csak úgy.
- Jövőre úgyis turnézol. Vond le abból, és írd le,
mint egy tüzet, amit nem fizet a biztosítód.
- Ez egy hányinger. Közönséges útonállás.
- Igazad van, és nem is az első eset. Megtörtént
veled is, másokkal is.
- Belebetegszem, hogy ilyen alakoknak kell fi-
zetnem!
- Azért csak vedd fontolóra. Van épp elég ba-
.
junk, nem hiányzik még egy per is a tetejébe. Épp
egy tanúvallomásra van szükséged, amit a végén
megszellőztetnek a szennylapok.
- Jó, jó!
- Majd hívj fel New Yorkból.
Miért ilyen undorító az élet? Nem csoda, ha
Tony ki akar szállni. Néha Tanya is szeretett volna
kisétálni belőle, de olyan menthetetlenül ránőtt,

41
akár a bibircsók vagy a rákos daganat.
Alig öt óráig tartott az út New Yorkba. Leszállás
előtt felhívta Mary Stuartot, hogy félóra múlva el-
ugrik érte. Régi barátnője az utcán várta, össze-
ölelkeztek. Tanya alaposan megnézte hajdani szo-
batársát a félhomályos kocsiban. Mary Stuart lefo-
gyott és sokkal komorabb volt, mint tavaly.
- Istenem, te sose változol? - kérdezte csodá-
lattal Mary Stuart. Gyönyörű volt Tanya, még az ő
korukban is. - Hogy csinálod?
- Szakmai titok, drágám - nevetgélt Tanya sze-
xin és titokzatosan.
- Szerintem te eladtad magad az ördögnek,
ami nem tisztességes velünk szemben. Mennyit
vallasz be most? Harmincegyet? Huszonkilencet?
Tizenkilencet? Azt fogják gondolni, hogy az
anyád vagyok.
- Ó, hallgass már! Tíz évvel látszol fiatalabbnak
a korodnál.
- Bár úgy lenne. - Mary Stuart tudta, hogy
nem bánt vele kesztyűs kézzel a tavalyi év
Régi szokásuk szerint a J. G. Melori s-ba men-
tek és kitárgyalták az ismerős arcokat, amelyek ott
voltak és amelyek eltűntek. Tanya elmesélte, hogy
télen turnéra indul.
- Tony mit szól hozzá? - Rövid csend támadt,
majd Tanya fölnézett, és a szeme többet mondott
egy kiselőadásnál.
- Nem mondtam meg neki. Keveset látom
mostanában. Szóval... azt hiszem, van egy kis

42
gondunk. Tony... izé... átment Palm Springsbe né-
hány napra. Az a véleménye, hogy idén nyáron
szabadságolnunk kellene kissé egymást. Európá-
ba akar menni, míg én elviszem a srácokat Wyo-
mingba.
- Férjed netán vallási zarándoklatra megy,
vagy elhallgatsz valamit?
- Nem. Szerintem van itt még más is, amit titkol,
de előbb-utóbb kitálal. Csak ő még nem tudja. Azt
hiszi, még nem jutott dűlőre önmagával. De én föl
ismerem a jeleket, és tudom, hogy már döntött.
- Miből gondolod?
- Abból, hogy nem vagyok már olyan fiatal,
amilyennek látszom. Tony már el is ment, csak
még nincs tudatában ennek. Nem bírja tovább ezt
a nyomást. Nem mondhatnám, hogy hibáztatom
érte.
- Nem felejtettél ki valamit? Hol marad a jó
hír? - kérdezte gyengéden Mary Stuart.
- Úgy veszem észre, elkallódott a nagy hajtás-
ban. Az ilyet elfelejti az ember. Csak akkor szere-
tem, amit csinálok, ha énekelek... ha lemezt készí-
tek, vagy a koncerten éneklem ki a lelkemet. Még
a taps se érdekel igazán, csak a zene... és Tonynak
nem jut belőle. Nekem jut. Ő a szart kapja, én a
glóriát. Szerintem halálosan unja. De mi van ve-
led? Hogy van mostanában Bill? Ő is olyan meg-
viselt, mint te?
- Biztosan. - Mary Stuart vállat vont. - Nem
sokat beszélünk róla. Nincs mit mondanunk.

43
Ekkor Tanya föltette azt a kérdést, amelyen
Mary Stuart is sokat rágódott tavaly. Úgy sejtette,
ez a probléma gyökere.
- Téged hibáztat? - Szinte súgta, de Mary Stu-
art még a zsúfolt étteremben is meghallotta.
- Valószínűleg - sóhajtotta. - Bár úgy gondo-
lom, mindketten magunkat hibáztatjuk azért,
hogy nem láttuk előre, mi fog történni. Tudom,
eleinte úgy érezte, hogy nekem meg kellett vol-
na sejtenem. Éreznem kellett volna a balsorsot,
mielőtt lesújt. Bill, ha úgy tartja kedve, valamifé-
le varázserőt tulajdonít nekem. De az a helyzet,
hogy és is hibáztatom magamat. Bár ez mit sem
változtat. Az ember azzal áltatja magát, hogy ha
az igazi bűnösre hárítja a felelősséget, akkor
visszatolhatja a mutatókat az órán, és az a valami
nem fog bekövetkezni. Csak ez nem így műkö-
dik.
- Ne haragudj... nem kellett volna ezt monda-
nom...
- Semmi baj, Tan. Anélkül is folyton fáj. Mint a
levágott végtag. Hol élesebben hasogat, hol elvi-
selhetetlen, hol kibírható, de mindig sajog. Nem
te okoztad a fájdalmat. Velem van minden pilla-
natban.
- De nem lehet örökké így élni!
- Úgy látszik, lehet - felelte csüggedten Mary
Stuart. - Az emberek ezt csinálják. Együtt élnek a
fájdalommal, az ízületi gyulladás, a reuma, a rossz
emésztés, a rák örökös kínjaival. És akkor még

44
nem is beszéltünk a lelki fájdalmakról.
- Miért nem jössz el Wyomingba velem és a
gyerekekkel? - bökte ki hirtelen Tanya. Nem ju-
tott eszébe más, amivel segíthetett volna.
Mary Stuart rámosolygott. - Európába utazom
Alyssához, különben boldogan mennék: szeretek
lovagolni. - Homloka elfelhősödött, mintha régi
emlék zavarná. Hálásan menekült az elviselhe-
tetlenül gyötrelmes témától. - Nem gondoltam,
hogy te is.
- Hát nem is - nevetett Tanya. - Én utálok lova-
golni. De ez állítólag valami szenzációs hely, és
úgy gondoltam, jót fog tenni a srácoknak.
Még beszélgettek egy kicsit: Alyssáról, Tanya
következő filmjéről, a téli turnéról, a holnap dél-
előtti közvetítésről. Országszerte a legnagyobb ér-
deklődéssel várt tereferének ígérkezett a délelőtti
tévéműsorban.
- Azért a megbeszélésért úgyis át kellett jön-
nöm New Yorkba, gondoltam, egy füst alatt meg-
csinálom. Nagyon remélem, nem akarják szóba
hozni a pert! Az ügynököm már közölte velük,
hogy én nem akarok beszélni róla. - Majd, mintha
most jutott volna eszébe: - Az egyik barátnőmnek
múlt héten volt egy premierje. Azt mondják, na-
gyon jó. Kitűnő kritikákat kapott. Egész nyáron
műsoron tartják, és ha bejön, akkor télen is fog
menni. Ha akarod, szerzek neked jegyet. Holnap
este partit ad és én már megígértem, hogy ott le-
szek. Ha jönnél, boldogan elvinnélek. Kedveli Bill

45
az ilyesmit? Őt is szívesen látnák, csak nem tud-
tam, ráér-e, vagy túl sok a dolga.
- Nem hinném, hogy elkísérne bennünket.
Minden nap késő estig dolgozik, mielőtt elutazna
Londonba a tárgyalásra. De azért rákérdezek.
- És nélküle nem jöhetnél? A barátnőm olyan
helyes lány. - Zavarba jött, mint egy kezdő szí-
nésznő. - Azt hiszem, meg kell mondanom,
hogy Felicia Davenportról van szó, nehogy el-
ájulj, ha meglátod! Évek óta ismerem, igazán egy
tündér
- Te utálatos hencegő! - kacagott Mary Stuart.
Felicia Davenport az egyik legfényesebb csillag
volt Hollywood egén, és most próbált először sze-
rencsét a Broadwayn. Mary Stuart nemrég olva-
sott róla a New York Timesban. - Még jó, hogy előre
figyelmeztettél, mert tényleg meg is haltam volna.
Te szamár!
Tanya kitette barátnőjét a házuknál. Mary Stu-
art megígérte, hogy nézni fogja a másnap délelőt-
ti műsort.
- Köszönöm ezt az estét, Tan - hálálkodott,
amikor búcsúzóul összeölelkeztek. - Olyan jó té-
ged látni.
Csak akkor fogta fel, mennyire tüskés és magá-
nyos lett, amikor a barátnőjével találkozott. Egy
teljes éve, hogy a férjével szinte nem is szólnak
egymáshoz. Úgy érezte magát, akár egy öntözet-
lenül maradt növény. De ez a találkozás olyan
volt, mint egy éltető, üdítő zápor Még akkor is

46
mosolygott, amikor ruganyos léptekkel besietett a
házba.
Bill néhány perccel őelőtte érkezett. Amikor a
felesége belépett, éppen a dolgozószobában ra-
kosgatott valamilyen papírokat. Mary Stuart jó-
kedvű volt és rámosolygott a hátraforduló férfira.
- Hol voltál? - csodálkozott Bill. Feleségét
mintha kicserélték volna.
- Itt van New Yorkban Tanya Thomas. Együtt
vacsoráztunk. Sajnálom, hogy ennyit késtem...
Hagytam neked üzenetet... - Elhallgatott. Való-
sággal összezsugorodott, ha ránézett Billre. A fér-
je szeme olyan hideg volt, a nézése olyan kifeje-
zéstelen. A szép, finoman metszett arc, amelyet
Mary Stuart úgy szeretett, kővé fagyott, mint ta-
valy óta minden Bill körül.
- Nem találtam üzenetet. - Közlés volt inkább
mint vád.
Mary Stuart, ha ránézett a férjére, sokszor kí-
vánta, bárcsak ne lenne még mindig olyan vonzó.
Bill Walker szálfa termetű volt, ötvennégy éves lé-
tére még mindig vékony, makkegészséges. Atható
kék pillantása dermesztővé hűlt tavaly óta.
- Sajnálom, Bill - mondta halkan. Úgy érezte,
egész élete bocsánatkérésekben telik valamiért
amiben nem is igazán hibás. De Bill sose bocsát
meg neki. - A konyhában hagytam az üzenetet.
- Az irodában ettem.
- Milyen volt a napod? - kérdezte az asszony,
miközben a férfi az utolsó papírokat is berakos-

47
gatta az aktatáskájába.
- Köszönöm, kiváló - közölte Bill a titkárnők-
nek és az idegeneknek fenntartott hangon. - Már
majdnem készen vagyunk. Nagyon érdekes tár-
gyalás lesz - mondta, és lekapcsolta a villanyt,
mintha ajtót mutatna a feleségének. Átvitte az ak
tatáskát a hálószobába. Ilyet egy éve még nem tett
volna meg. Apróság, de már ez se számít. - Azt hi-
szem, valamivel előbb indulunk Londonba. -
Mary Stuart szerette volna tudni, mennyivel
"előbb", de nem merte megkérdezni, mert csak
fölidegesítette volna a férjét.
Ha Bill előbb utazik, akkor talán neki is hama-
rabb kellene mennie, bár még mindig nem ismeri
a részleteket. Lefoglaltatták a szobákat Párizsban,
San Remóban, Firenzében, Rómában. Egy hóna-
pot töltenek majd a londoni Claridgé s-ben. A
hosszú távollét után Mary Stuart már nagyon vár-
ta, hogy találkozhassék a lányával. Alyssa április-
ban töltötte be a húszat. Egy héttel hamarabb volt
a születésnapja, mint a bátyjáé.
Bill letette az aktatáskáját és elindult a fürdő-
szobába, hogy pizsamát vegyen magára. Az asz-
szonynak ekkor jutott eszébe Tanya meghívása.
- Valami koktélparti lesz Felicia Davenportnál.
Tanya barátnője. - Férje úgy nézett rá, hogy
Mary Stuart tizennégy éves csitrinek érezte ma-
gát, aki a papától kéredzkedik a gólyabálra. Billt
láthatólag elborzasztotta, hogy a felesége egyál-
talán meg meri hívni ilyesmire. - Szerintem te is

48
jól éreznéd magad. Davenport új alakítását na-
gyon dicséri a kritika, és Tanya szerint kedves te-
remtés.
- Ez egészen bizonyosan igaz, de nekem hol-
nap is késő estig bent kell maradnom. Hallatlanul
fontos ügyön dolgozunk. Azt hittem, megértet-
ted.
Ez nem annyira visszautasítás volt, mint szem-
rehányás, és az asszony hirtelen megharagudott.
- Megértem, de ez akkor sem közönséges meg-
hívás. Szerintem el kellene fogadnunk.
Menni akart. Belefáradt az otthonülésbe és a
bánatba. Tanya eszébe juttatta, hogy létezik egy
másik világ is. Barátnőjének is megvolt a maga
gondja-baja: Tony, a perek, a szennylapok, mégse
bújt el a sarokba sírni. Példája figyelmeztette
Mary Stuartot, hogy lehet másképp is csinálni.
- Részemről ki van zárva - közölte ellentmon-
dást nem tűrő hangon Bill - de ha te menni
akarsz, ám tessék. - Magára zárta a fürdőszobát,
és mikor előkerült, egy nagyon elszánt hitvest lá-
tott maga előtt.
- Én akarok - mondta nyakasan, mintha azt
várná, hogy a férje veszekedni fog.
- Mit akarsz? - Walker egészen megzavarodott
attól, amit hallott. Ha nem ismerte volna jobban a
feleségét, azt hitte volna, hogy ivott. Fölöttébb sa-
játságosan viselkedett. - Miről beszélsz te? - kér-
dezte bosszúsan, rá se hederítve, hogy az asszony
a szokásosnál felszabadultabbnak látszik és na-

49
gyon csinos.
- Én elmegyek a partira - közölte konokul
Mary Stuart.
- Remek. Én pedig nem, és ezt vedd tudomá-
sul. Biztosan nagyon szórakoztató lesz ilyen em-
berekkel találkozni. Tanyának érdekes barátai
vannak, dehát ez aligha meglepő.
Ezzel mintha meg is feledkezett volna a kérdés-
ről. Lefeküdt és magával vitt az ágyba egy köteg
folyóiratot, hogy utánanézzen különböző jogi és
üzleti témáknak. Néhány ügyfeléről is voltak cik-
kek.
Mary Stuart eltűnt a fürdőszobában, és tíz perc-
cel később fehér pamuthálóingben került elő, bár
Bill azt se vette volna észre, ha páncél van rajta
vagy szőrcsuha. Nesztelenül bebújt a takaró alá,
és míg a férje olvasott, neki a Tanyával folytatott
beszélgetésen járt az esze, és hogy a barátnője mit
mesélt Tonyról. Nem kellene Tanyának kevésbé
belenyugvóan viselkednie? Vagy legalább meg-
próbálhatná leállítani Tonyt. Milyen könnyű kí-
vülről eldönteni, mi a legjobb! Bezzeg a saját éle-
tében nem tudja.
Bill befejezte az olvasást, lekapcsolta a villanyt
és nem szólt a feleségéhez. Az asszony az oldalán
feküdt, behunyt szemmel alvást mímelt és azon
töprengett, visszaváltozik e még valaha emberivé
a férje? Kinyújtja-e utána a karját? Lesz-e még
fontos valakinek, kap-e simogatást, mondja-e
még valaki, hogy szereti? Vagy ez már a múlté?

50
Negyvennégy éves, és az ő élete nemhogy el-
apadt, de több szempontból véget is ért.

4. fejezet
M ásnap Mary Stuart lelkiismeretesen ott-
hon maradt, hogy megnézze Tanyát a te-
r l levízióban. Majdnem beverte a képer-
nyőt, amikor a riporter, aki az előbb még a texasi
kisvárosban telt gyermekkort firtatta, minden át-
menet nélkül fejest ugrott a trénerrel kapcsolatos
legfrissebb pletykákba, majd rosszindulatú célzást
tett a szexuális zaklatást panaszoló alkalmazottra.
Amennyire dühöngött Mary Stuart, olyan barát-
ságos mosollyal, bájosan, elegánsan válaszolt a
kérdésre Tanya, hanyagul lepöckölve, mint zsaro-
lást, tipikus szennylap-sztorit. Ezzel együtt verej-
tékben fürödve jött le a színről és koponyájában
hasogatott a kezdődő fejfájás.
- Ennyit a tévéről - mondta a sajtóösszekötő-
nek, aki elkísérte a forgatásra. Majd elmentek
életrajz-ügyben az irodalmi ügynökhöz. Tanya
eléggé letört, mire véget ért a megbeszélés; nem a
tények kellettek ezeknek, hanem a szenzáció. Már
beteg volt az undortól, mikor délután fölhívta
Jeant, akitől megtudhatta, hogy ismét vele van te-
le az egész Los Angeles-i sajtó, a férjéről meg
olyanokat irkálnak a szennylapok, hogy valami
ismeretlen színésznőcskével rendezett Palm
Springsben.
Majdnem elsírta magát, amikor Jean beolvasta

51
a perrel foglalkozó cikkeket. Az egykori testőr állí-
tása szerint munkáltatója úgy akarta begerjeszte-
ni, hogy mikor kettesben maradtak, többször is
meztelenül sétafikált a házban. Tanya nevetett
volna, ha nem olyan csüggesztő a sztori. - Bár
tudnám, mikor voltam utoljára egyedül a házban!
Képzelem, mit fog szólni Tony - Ennek ellenére
nem volt kíváncsi rá, mit írnak a férjéről a szenny-
lapok, bár Jean ezt is be akarta olvasni. Letette a
kagylót, kiment, megvásárolta az újságokat. Hát
az maga volt a kéjmámor. Volt egy fénykép
Tonyról, ahogy takargatni próbálja magát a sajtó
elől és egy fiatal színésznőről, akit Tanya is ismert
és aki egy nappal sem lehetett öregebb húsznál.
Nem lehetett megállapítani, mennyi volt benne a
manipuláció, az újság úgy tálalta, mintha együtt
lennének. Ma már a képekben sem bízhat az em-
ber. Noha először nagyon nem akarta, végül még-
is felhívta a férje irodáját és épp távozás előtt sike-
rült fülön csípnie Tonyt.
- Úgy veszem észre, ma megint reflektorfény-
ben volt a nevem - kezdte, hogy egy kis humort
lopjon a siralmas helyzetbe.
- Jól veszed észre. Leo barátodnak meglehető-
sen sok mondanivalója van rólad. Olvastad? -
kérdezte leplezetlen haraggal a férj.
- Jean beolvasta. Akkor is baromság, remélem,
tisztában vagy vele.
- Én már magam se tudom, mit gondoljak,
Tan.

52
- Amit rólam írtak, semmivel sem rosszabb,
mint amit rólad és a lányról, akit állítólag magad-
dal vittél Palm Springsbe. Még a képeteket is kö-
zölték - folytatta. Fel akarta dobni egy kicsit a fér-
jét. - Holott az sem igazi. Hát akkor mi a baj?
Hosszú szünet következett, aztán megszólalt
nagyon lassan Tony:
- Az a helyzet, hogy igazi. Már rég mondani
akartam neked, de nem volt rá alkalmam az eluta-
zásod előtt.
Tanya úgy érezte magát, mint akit fejbevertek.
Sokáig hallgatott. Nem tudta, mit mondjon.
- Szép kis sztori! És most mit vársz, mit mond-
jak?
- Jogod van hozzá, hogy nagyon mérges légy,
Tan. Én nem hibáztatnálak érte. Nyilván fülest
kaphattak valakitől, mert én el nem tudom kép-
zelni, hogyan vetődtek oda a szállodához. Sejtet-
tem, hogy be fog kerülni az újságokba.
- Kicsit öreg vagy te már ahhoz, hogy meg-
játszd a naivat, tudod? Elég időt éltél Hollywood-
ban, tudhatod, hogy megy ez. Mit gondolsz, ki
csődítette oda őket? A nőd. Ez csak az igazi nagy
dobás, Tanya Thomas férjével hetyegni. Bomba al-
kalom. Hogy hagyhatta volna ki? Maga most már
híres ember, Mr Goldman. Hogy ízlik?
- Nincs mit mondanom, Tan.
- Tényleg nincs? Legalább lettél volna kicsit
diszkrétebb! Vagy ne vittél volna olyasvalakit, aki
feldob bennünket a hecclapoknak.

53
- Nem csinálom tovább ezt a mókát, Tanya! -
mondta szégyenkezve és dühösen Tony - Holnap
elköltözöm.
- Aha, ezt vártam - vágta rá rekedten az asz-
szony.
- Nem bírok így élni tovább, hogy a szennyla-
pok folyton rajtam köszörüljék a nyelvüket.
- Én se szeretem - mondta csüggedten Tanya.
- Csak az a különbség, hogy neked van választá-
sod, nekem nincs.
- Sajnállak érte. Ne haragudj, Tan... Nem akar-
tam telefonon megbeszélni. Holnap, a hazajöve-
teled után mindenképpen szóltam volna.
Tanya bólintott. Könnyek folytak végig az arcán.
- Rá se ránts... hát akkor viszlát holnap - bú-
csúzott, mert már nagyon szerette volna abba-
hagyni a társalgást. Különben se volt mit monda-
nia. Ám ekkor eszébe jutott valami. - És mi lesz
Wyominggal?
- Vidd el a srácokat. Jót fog tenni nekik - mond-
ta nagylelkűen Tony. Megkönnyebbült, hogy eny-
nyivel megúszta. Már alig várta, hogy mehessen
Európába a színésznőcskéjével.
- Kösz... Tony... én is sajnálom... - Ám ekkor ki-
tört belőle a zokogás, és gyorsan letette a kagylót.
Még akkor is sírt, mikor megint csörögni kez-
dett a telefon. Fel se akarta venni, annyira bizo-
nyos volt benne, hogy Tony az. De nem ő volt, ha-
nem Mary Stuart, aki még a csaknem érthetetle-
nül kuszált szavakból is ki tudta hámozni, mi tör-

54
tént, és unszolta Tanyát, hogy jöjjön át hozzá.
Rengeteg idejük van parti előtt, ha egyáltalán
odamennek. Mert Tanya most mindenáron haza
akart menni, de csak másnapra ígérték a gépet.
- Gyere át, kapsz egy csésze teát, vagy egy po-
hár vizet... Gyere már te! Ha nem jössz, én me-
gyek érted - makacskodott Mary Stuart. Tanyát
meghatotta az ajánlat.
- Semmi bajom! - Ám nem volt meggyőző a
hangja.
- Dehogy nincs, te hazug. - Aztán bedobta a
legsúlyosabb fenyegetést: - Ha nem jössz, hívom
a bulvárlapokat!
- Undok vagy! - nevetett a könnyein át Tanya.
- Nem találkozom veled egy évig, és mire össze-
jövünk, két nap alatt itt állok, mint elvált asz-
szony!
- De legalább itt vagyok neked én. Most pedig
gyere át, különben telefonálok a Fürkésznek, a Gló-
busznak, a Sztárnak és az összes többinek, amit ta-
lálok. Vagy én menjek át érted, Tan? - kérdezte
gyöngéden.
Tanya kifújta az orrát.
- Jól van, indulok már, öt perc múlva ott va-
gyok.
Csakugyan ott volt, kócosan, vörös szemmel,
vörös orral. Ezzel együtt is szenzációsan festett, és
Mary Stuart közölte is ezt vele, amikor, mint egy
síró gyermeket ölelte magához. Nagy gyakorlatot
szerzett Toddal és Alyssával. Sokat vigasztalt és

55
csitított huszonkét év alatt.
Főzött egy csésze teát, Tanya pedig leroskadt a
hófehér konyhában és megitta.
- Mit csinálsz te itt? - pillantott körül.
- Főzök - mondta kimérten Mary Stuart, de
mosolygott. - Csak szeretem, ha valami tiszta és
rendes.
- Nem - igazította ki Tanya. - Azt szereted, ha
valami tökéletes. De nem lehet mindig minden
az, néha fenekestül felfordul a világ, és semmit
sem tehetsz ellene. Talán így kellene elfogadnod.
Úgy érzem, egyfolytában magadat ostorozod
azért, ami történt.
- Te nem ezt tennéd? - kérdezte halkan. -
Hogyne lenne lelkifurdalásom? Bill engem vá-
dol... tudom... rám se bír nézni. Nem vagyunk
már ellenségek se... kezdetben azok voltunk, de
most már ez sincs.
- jön ma este?
Mary Stuart megrázta a fejét.
- Azt mondta, sokáig kell dolgoznia.
- Bujkál. - Tanya, mint a legtöbb ember, jobban
értett a mások életéhez, mint a sajátjához, de oko-
. sabb volt.
- Tudom, csak én nem bírok rátalálni. Keres-
tem mindenütt, de már nem lelem. Itt él mellet-
tem egy ember, olyan, mint Bill, de tudom, hogy
nem ő az, és fogalmam sincs róla, hová lett az
igazi.
Átmentek a nappaliba, beszélgettek egy dara-

56
big, aztán Tanya felállt és közölte, ki szeretne
menni a fürdőszobába. Mary Stuart megmutatta a
parányi második fürdőszobát, a folyosó balolda-
lán. Tanya végigsietett a folyosón, benyitott, vil-
lanyt gyújtott és elakadt a lélegzete. Eltévesztette
az ajtót, és most ott állt Todd hálószobájában, a fiú
képei, trófeái, holmijai között. Minden tárgy a he-
lyénwolt, mintha a szoba gazdája iskolában lenne,
és bármelyik percben hazaérkezhetne Princeton-
ból. Tágra nyílt szemmel megmerevedett, s nem
vette észre maga mögött Mary Stuartot.
- Én már sose jövök ide - suttogta.
Tanya összerezzent, majd megfordult és magá-
hoz ölelte űzött tekintetű barátnőjét. Remek fény-
kép állt az asztalon, Toddot ábrázolta két iskola-
társával. A fiú, ha mosolygott, nagyon hasonlított
az anyjára...
- Ó, Mary Stuart... Ne haragudj... véletlenül té-
vedtem csak ide, mert rossz helyre nyitottam...
Mary Stuart a könnyein át mosolyogva elhú-
zódott, odaállt a barátnője mellé és ő is a képet
nézte.
- Olyan csodálatos volt, Tanya... olyan pompás
gyerek... pont az a fajta, amilyet mindenki szeret-
ne magának, akibe mindenki beleszeret... Még
most se bírom elhinni - mondta és leült az ágyra
amit nem tett karácsony óta.
Szentestén valamikor későn bejött ide, magá-
hoz ölelte Todd párnáját és órákig sírt. Szokás sze-
rint nem merte bevallani Billnek, hogy itt járt. Fér-

57
je egyszer már kifejtette, hogy a szobát le kellene
zárni, de mikor Mary Stuart rákérdezett, hogy ak
kor hová tegye Todd holmijait, Bill azt mondta, te-
gye, ahová akarja.
- Nem kellene elcsomagolnod? - kérdezte szo-
morúan Tanya.
- Egyszerűen nem bírom. Olyan iszonyúan hi-
ányzik... Bill nem mond semmit, de tudom, hogy
neki is. Ez fogja megölni... ez öl meg mindegyi
künket... - Tudta, hogy Alyssának is nagyon fáj.
Észrevette a lányát, amikor egyszer besurrant eb-
be a szobába. Nem csoda, ha Párizsban akar ma-
radni.
- Nem a te hibád volt! - mondta váratlanul,
szilárd hangon Tanya. - Nem tarthattad vissza, ha
egyszer rászánta magát.
- De miért nem láttam előre, hogy mi fog tör-
ténni? Ha egyszer szerettem, hogy kerülhette el a
figyelmemet?
- Mert nem akarta, hogy lásd. Felnőtt ember
volt, joga volt a saját titkaihoz. Ha akarta volna,
hogy tudd, akkor elmondta volna neked. Nem
kell tudnod mindent, nem láthatsz bele a mások
fejébe. Nem tudhattad, Mary Stuart, ezt el kell hin-
ned nekem!
- Akkor is mindig azt fogom gondolni, hogy az
én hibám - kezdte összetörten, de Tanya a szavá-
ba vágott.
- Nem vagy te olyan fontos - mondta csende-
sen. - Akármennyire szeretett is a fiad, nem voltál

58
annyira fontos neki. Megvolt a saját élete. Nem
kényszeríthetted volna, hogy elkövesse vagy hogy
ne kövesse el, hacsak oda nem jön hozzád könyö-
rögni, hogy tartsd vissza. Márpedig ezt sohasem
tette volna, ahhoz túlságosan zárkózott természe-
tű volt, akárcsak te.
- De én sose csináltam volna ilyet - mondta
Mary Stuart, még mindig a fia fényképét bámul-
va, mintha tőle kérdezné, miért történt. Pedig már
tudták. Fájdalmasan egyszerű okból. A lány, akit
Todd négy éve szeretett, négy hónappal korábban
halálát lelte egy karambolban a New Jersey-i jeges
úton, és Todd attól fogva apránként süllyedt egy-
re mélyebbre a csendes depresszióba. Csak a halá-
la döbbentette rá környezetét, hogy mennyire el-
keseredett volt, milyen reményvesztett.
Húsvétkor már azt hitték, hogy magához tért.
Rájött már Mary Stuart, hogy a fia miért látszott
boldogabbnak: nyilván eldöntötte, mit fog tenni,
ha visszamegy az egyetemre. Akkor annyira ra-
gaszkodott az anyjához. Hosszú sétát tettek a
parkban, bölcselkedtek, nevettek, Todd még a jö-
vőjét is emlegette nagy általánosságban. Azt
mondta, ő már tudja, hogy örökké boldog lesz.
Aztán megtette, azon az éjszakán, amikor vissza-
ment. Öngyilkosságot követett el princetoni szo-
bájában, két héttel a huszadik születésnapja előtt.
A szomszéd szobában lakó fiú lelt rá; akkor már
órák óta halott volt. Levelet hagyott hátra, amely-
ben megírta, hogy végre megtalálta a békét, a bol-

59
dogságot, a lelke nyugalmát. Ő is tisztában van
vele, írta, hogy ez gyávaság, de egyszerűen nem
bír élni Natalie nélkül. Pedig komolyan megpró-
bálta. Reméli, hogy ha egyszer megbocsátottak
neki, akkor örülni fognak annak, hogy ő és
Natalie végre örökre együtt vannak az Égben. Bár
a szülei túl fiatalnak tartották, ő jövő nyáron, szi-
gorlat után feleségül akarta venni a lányt. Így, írta,
bizonyos értelemben mégis házasságot kötnek.
Bill egész idő alatt és jóval később is a feleségét
hibáztatta. Azt mondta, Mary Stuart tömte tele a
fia fejét romantikus szamárságokkal, ő nézte el,
hogy Todd túl komolyan vegye Natalie-t. Ha nem
neveli bele a vallást, akkor Toddnak sose lettek
volna ilyen lehetetlen fogalmai a túlvilágról és Is-
tenről. Az apa szerint Mary Stuart állította fel a
díszleteket a katasztrófához. Ezzel Bill a gyermek
öngyilkosságának egész súlyát rázúdította az
anya lelkiismeretére.
Tanya pedig legszívesebben megtépte volna
Bill Walkert. Még sose hallott ilyen képtelen váda-
kat. Az teljesen világos, hogy Wallcer a saját kínja-
it és csalódását próbálja enyhíteni, amikor a fele-
ségét hibáztatja. És Mary Stuart lélekben már
csaknem halott.
- Szegény gyermek - sírta csöndesen az asz-
szony - Annyira szerette azt a kislányt. Azt hit-
tem, ott hal meg, mikor értesítették Natalie bal-
esetéről. - Hát bele is halt a végén. Mind belehal-
tak. Se Mary Stuartból, se Billből, se a házassá-

60
gukból nem maradt semmi. Utánahaltak Todd-
nak.
- Még sose haragudtál rá? - kérdezte hirtelen
Tanya.
- Toddra? - háborodott fel Mary Stuart. - Hogy
tehettem volna?
- Mert bántott benneteket. Mert elvett tőletek
valamit. Ez nem volt tisztességes. És Billtől sem
tisztességes, ha téged kárhoztat. Talán ideje lenne
már, hogy megharagudj rájuk. Borzasztó terhet
tettek a válladra, Mary Stuart.
Barátnője egy pillanatig meg se pisszent, csak
nézett rá.
- A halála napja óta érzem, hogy én vagyok a
bűnös!
- Tudom, hogy ezt érzed, és ez így nagyon is
megfelelt mindenkinek, ugye? Ne fogadd el né-
mán a bűntudatot és a bűnhődést! Todd persze
hősként vonult be a történelembe, nem úgy, mint
egy szegény, beteg, bolond gyerek, akinek a hihe-
tetlen balgaságát holtig keserüljük valamennyien.
De akármi történt is, akármilyen okból, talán ez
volt a végzete. Ami megtörtént, azon nem változ-
tathatsz. Nem vonhatod vissza, nem mondhatod,
hogy a te bűnöd. Todd tette. Billnek nem lenne jo-
ga téged okolni, de ő így menekül a lelkifurdalás-
tól. Ha az egész a te hibád, akkor ő nyugodtan dü-
hönghet, búsulhat, nyugodtan viselkedhet rohad-
tul. Mary Stuart, te itt nem a felelős vagy, hanem a
bűnbak.

61
- Tudom - mondta halkan az asszony. - Már
egy ideje tudom, de ez akkor se változtat semmin.
Bill úgyse ismerné be.
- Akkor hagyd ott! Vagy halálodig tűröd, hogy
így büntessen? Könyörögve akarsz térdelni még
vagy negyven-ötven évig? Túl hosszú idő az a lel-
kifurdalásra, és te túl fiatal vagy hozzá. Magaddal
törődj, azzal, hogy neked mire van szükséged!
Nem engedheted, hogy Bill továbbra is ezt mű-
velje veled! Meg kell találnod a békédet. Beszéld
meg jó alaposan magaddal, a fiaddal, és meglát-
juk, mire jutsz. Aztán meg kell beszélned Billel. Ő
eddig még nagyon simán megúszta.
- Nem hinném - kételkedett Mary Stuart. - In-
kább annyira fájhatott neki, hogy addig rejtőzött
a jégfal mögé, amíg tökéletesen megdermedt.
Úgy vélem, most már fél előjönni.
- Pedig ha nem jön elő, akkor elpusztít téged
és a házasságotokat. - Ha ugyan meg nem tette
máris.
- Köszönöm, Tanny. - Mary Stuart fölállt, szét-
húzta a függönyöket. A szoba megtelt fénnyel. -
Olyan drága gyermek volt. Még mindig nem bí-
rom felfogni, hogy elment.
- Bizonyos értelemben nem is ment el - szólt
lágyan Tanya. - Mi örökké emlékezni fogunk rá. -
Karonfogva kiléptek a szobából és lassan vissza-
ballagtak a konyhába.
Tanya ivott még egy csésze teát, majd hazasie-
tett a szállodájába, hogy átöltözzön a partira.

62
Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Mary Stuart
még egyszer benézett Toddhoz, összehúzta a füg-
gönyöket, és visszament a szobájába. És ha igaza
van Tanyának? És ha nem is ő a hibás, hanem
Todd? De még nem bírt haragudni a fiára. Annyi-
val könnyebb az apjára haragudni. Mint ahogy
Billnek is könnyebb, ha őt kárhoztatja.
Javában ült és tűnődött, amikor telefonált
Alyssa. Elmesélte a lányának, hogy itt járt Tanya,
de nem szólt a Todd szobájában elhangzottakról.
Azt is említette, hogy Tanya meghívta Felicia
Davenport partijára, de nincs kedve elmenni.
Alyssa felháborodott.
- Megőrültél? Mikor lesz még egy ilyen alkal-
mad, anya? Indíts öltözködni! Most le is teszem,
hogy elkészülhess. Vedd a fekete selyem Valenti-
nót.
- Amit te szoktál viselni? - évődött az anyja.
A Valentino csakugyan csinos, diszkréten ele-
gáns kreáció volt. Tűsarkú cipőt húzott hozzá, ra-
gyogóra kefélte a haját, majd művészi gondosság-
gal kifestette az arcát. Felcsatolta a gyémánt fülbe-
valót, amit évekkel ezelőtt kapott Billtől, és ahogy
belenézett a tükörbe, elmosolyodott.
Telefonált Tanya és mondta, hogy eljön érte.
Majdnem átlátszó, rózsaszínű selyem blúzt viselt,
testhez tapadó, fekete szatén nadrágot, amely ér-
vényre juttatta pompás alakját és fekete szatén tű-
sarkú cipőt. Hatalmas szőke sörényét kibontotta.
Hihetetlenül gyönyörű és roppant szexi volt.

63
- Milyen elegáns vagy! - jegyezte meg csodá-
lattal. Mindig irigyelte Mary Stuart stílusát. Az
utolsó részletig, az utolsó hajszálig, az utolsó kö-
römig maga volt a megtestesült tökély. Pazar lába
volt, csodaszép haja, és ma, egy év óta először a
nagy, meleg, barna szeme se nézett olyan űzöt-
ten.
- Biztos, hogy nem hozok rád szégyent?
- Aligha. Bottal kell majd leverned magadról a
pasasokat egész este. - Vigyorogva felvonta a
szemöldökét. - Piersze nem muszáj.
De Mary Stuart megrázta a fejét. Neki nem kel-
lett más. Legalábbis most, vagyis inkább soha.
Nem örült neki, hogy életének egy része lezárult,
márpedig tavaly bizonyosan ez történt; és a fia
szobájában történt beszélgetés dacára, még min-
dig nem derengett fény az alagút végén. De azért
jólesett ismét felöltözni, társaságba menni, új ar-
cokat látni. A parti pedig még kellemesebbnek bi-
zonyult, mint várták.
A csodálatos Felicia Davenport meleg szeretet-
tel fogadta őket. Hosszan elbeszélgettek Mary
Stuarttal New Yorkról, a színházról, még a gyere-
kekről is. Tanyát egész este körülzsongták a férfi-
ak, de Mary Stuartnak sem volt hiánya csodálók
ban. Mindenkinek megmondta, hogy férjes asz-
szony, a jegygyűrűjét sem rejtegette, és mégis,
több érdekes emberrel volt alkalma beszélgetni.
Az este nagyon jót tett az önbizalmának.
Tanya hazavitte a barátnőjét. Mary Stuart meg-

64
állt a járdán és hosszan integetett a limuzin után,
majd megfordult és bement. Hamupipőkének
érezte magát, ennek ellenére hónapok, sőt talán
egy év óta nem volt ilyen rózsás hangulatban. Ta-
nya nem is időzíthetett volna jobban.
- Mr Walker pont most ment föl - jelezte a lift-
kezelő.
Amikor belépett a lakásba, Bill éppen eltűnt a há-
lószobában. Hallotta, amikor megjött a felesége, de
nem fordult meg és nem nézett rá.
- Szervusz, Bill - üdvözölte az asszony A férfi
csak ekkor vett róla tudomást, egy hátravetett pil-
lantás erejéig. Még a kezében tartotta az aktatás-
káját.
- Nem is láttam, amikor bejöttél - közölte, de
Mary Stuart tudta, hogy nem mond igazat. - Mi-
lyen volt a parti?
- Nagyon érdekes. Sok értelmes emberrel talál-
koztam, egészen felüdültem tőlük. Felicia Daven-
port csodálatos teremtés, a barátai pedig zömmel
rokonszenvesek. Remekül éreztem magam -
mondta, és most az egyszer nem mentegetőzött. -
Kár, hogy nem tudtál időt szakítani.
- Húsz perce jöttem el az irodából, amikor te
még javában mulattál - mondta nyersen Bill, de
mosolygott hozzá. - Három nap múlva indulunk
Londonba.
- Az sokkal korábbi, mint amit mondtál! - tilta-
kozott az asszony. Ismét úgy érezte, hogy Bill
bünteti és magára hagyja. Nincs semmilyen ész-

65
szerű indoka, hogy ő miért nem maradhatna Lon-
donban! De a férje réges-rég és félreérthetetlenül
tudtára adta, hogy erről szó sem lehet.
- Majd találkozunk, mikor átjöttök Alyssával -
mondta most, mintha olvasna a felesége gondola-
taiban.
A következő pillanatban eltűnt a fürdőszobá-
ban és már csak pizsamában került elő. Tökélete-
sen levegőnek nézte őt, észre sem vette, milyen
ruha van rajta és mennyire csinos; mintha nem is
lenne nő, amióta a fiuk meghalt.
Mary Stuart ugyancsak bement a fürdőszobá-
ba, lassan levetette a Valentino-ruhát és vele
együtt a báj meg a függetlenség illúzióját. Amikor
pongyolában kijött, Bill megint a hátát fordította
feléje és valamilyen papírokat olvasott. Az asz-
szony pedig, mintha egy nálánál hatalmasabb
erőnek engedelmeskedne, most az egyszer szem-
beszállt vele.
- Ezt nem fogom mindig eltűrni, Bill.
Walker lassan megfordult. Kezében az olvasó-
szemüveggel, hüledezve bámult a feleségére.
- Mit akarsz ezzel mondani?
Ezúttal nem volt hajlandó megijedni.
- Pontosan azt, amit mondtam. Nem fogok így
élni halálomig. Nem bírom. Nem szólsz hozzám.
Úgy viselkedsz, mintha nem léteznék. Átnézel
rajtam, kerülsz, ellöksz magadtól. Most elmész
Londonba három hónapra, de legalább kettőre,
tőlem pedig elvárod, hogy érjem be egy kétnapos

66
látogatással. Ez nem házasság, ez rabszolgaság, de
még a rabszolgákkal is emberségesebben bánhat-
tak annak idején, mint te énvelem.
Talán soha életében nem mondott a férjének
ekkora gorombaságot. Billnek egyáltalán nem tet-
szett, amit hallott.
- Azt képzeled, szórakozni megyek át? Úgy lá-
tom, elfelejtetted, hogy dolgozom - mondta jég-
hidegen.
- Te pedig azt látszol elfelejteni, hogy házasok
vagyunk!
- Ez nagyon nehéz év volt. Mindkettőnknek.
Nemrég múlt egy éve, hogy Todd meghalt.
- Úgy érzem, mi is meghaltunk vele. - Fájt a
szíve, mégis örült, hogy legalább beszélnek végre.
- És a házasságunk is.
- Ez nem okvetlenül igaz. Azt gondolom,
mindkettőnknek időre van szüksége - mondta
Bill, de a felesége látta rajta, hogy nem őszinte. Se
hozzá, se önmagához.
- Több mint egy éve, Bill - emlékeztette.
- Tisztában vagyok vele - válaszolta a férfi.
Hallgattak. - Számos dologgal tisztában vagyok.
Bár bevallom, azzal nem voltam tisztában, hogy
ultimátumokat óhajtasz intézni hozzám.
- Nem annak szántam, csupán tájékoztatás-
nak. Még ha kész is lennék beláthatatlan ideig csi-
nálni, akkor se hiszem, hogy bírnám.
- Az ember mindent kibír, ha akarja.
- Akkor lehet, hogy nem akarom. Nem aka-

67
rom, hogy életem végéig úgy bánjanak velem,
akár egy bútorral. Ez nem házasság, ez lidércnyo-
más. - Bill nem szólt. Megint hátat fordított, föl-
tette a szemüvegét és belemerült az olvasásba. -
Ez hihetetlen! Azok után, amiket mondtam,
megint képes vagy így semmibe venni?
- Nincs mit mondanom neked többé - közölte
még mindig hátat fordítva a férfi, és nem hagyta
abba az olvasást. - Meghallgattam a kinyilatkozta-
tásodat. Nincs hozzáfűznivalóm.
Mary Stuart lefeküdt, Bill eloltotta a villanyt.
Egyszer sem fordult vissza a feleségéhez, egyet-
len szót sem szólt hozzá. Az asszony sokáig forgo-
lódott álmatlanul a sötétségben. Tanyára gondolt
az embereken tűnődött, akikkel Felicia partiján ta-
lálkozott. Negyvennégy éves korban sincs még
vége az életnek. Még akkor is akadnak, akik haj-
landók szóba állni veled. Akiket érdekelsz. Mint-
ha Tanya kitárt volna egy ablakot és Mary Stuart,
egy örökkévalóság óta először ki is mert nézni
rajta. Nagyon izgalmas volt. Bár nem tudta, mi-
hez kezdjen most. És a férje se, amit mi sem bizo-
nyít jobban, mint amiket a feleségének válaszol-
gatott. Ott álltak csapdába szorult lábbal egy sza-
kadék átellenes partjain. Ez a szakadék a házassá-
guk volt valaha.

5. fejezet
Három napig Bill és Mary Stuart szinte nem
is találkoztak. A férfi majdnem éjfélig dol-

68
gozott minden nap, mintha ott élne az iro-
dában. De Mary Stuart már kezdte megszokni.
Többé-kevésbé egyedül volt egész évben, ez már
igazán nem számított. Az volt az egyetlen válto-
zás, hogy egy hete nem kellett vacsorát főznie. En-
nek következtében még jobban lefogyott. Bill vala-
mikor aggódott volna miatta, de most észre sem
vette.
Elutazása előtt egy nappal Mary Stuart felhívta
férjét az irodában és megkérdezte, akarja-e, hogy
becsomagoljon Londonra. Igenlő válaszra számí-
tott, mert Bill az ilyesmit sohase maga intézte. De
Walker azt mondta, hogy délután hazajön és majd
ő becsomagol.
- Tényleg? Pedig szívesen megcsinálnám. - Ez
igazán a legkevesebb; legalább lenne mivel elfog-
lalni magát. Még mindig nem emésztette meg,
hogy a férje két vagy három hónapra itt hagyja.
Ezen a napon fogta föl teljes súlyával a tényt, hogy
az Alyssával közös utazgatást leszámítva egyedül
fogja tölteni az egész nyarat. - Szívesen becsoma-
golnék neked - mondta megint a telefonba, de Bill
ragaszkodott hozzá, hogy maga akarja kiválogatni
a ruháit, mert nagyon oda kell figyelnie, hogy mit
visel a londoni bíróság előtt.
- Négyre otthon leszek - magyarázta türelmet-
lenül.
Nem könnyű hónapokra itt hagyni az irodát.
Milliónyi részletre kellett gondolnia. Az egyik tit-
kárnőjét akarta magával vinni. Ha nálánál szebb,

69
fiatalabb teremtésről lett volna szó, Mary Stuart va-
lószínűleg gyanakodik, ám ez a nagydarab, értel-
mes, de roppant csúnya asszonyság, aki most mú-
lott hatvan, nem ad erre okot.
- Itthon akarsz vacsorázni, vagy inkább házon
kívül? - kérdezte lehangoltan, mindazonáltal de-
rűs hangra törekedve.
- Majd eszem valamit a frigóból - felelte szóra-
kozottan Bill. - Miattam ne bajlódj!
Mindketten meggyűlölték a kínos, hallgatag va-
csorákat; az asszony szó szerint megkönnyebbült,
ha férje sokáig maradt odabent.
- Hozok valami hideget - mondta és elment vá-
sárolni.
Vennie kellett egy könyvet, amelyről tudta, hogy
Bill azt szeretné olvasni a gépen, és el kellett hoznia
a férje holmiját a vegytisztítóból. Ahogy sietett kelet
felé a Lexington sugárúton, hirtelen elöntötte az
öröm, hogy néhány hét múlva ő is elutazik, mert a
szakadék ellenére, amely elválasztotta Billtől, hihe-
tetlenül magányos lesz majd nélküle.
Vett valami hideget, megvásárolta a könyvet, né-
hány képeslapot, cukorkát, rágógumit, és mire Bill
fél ötre hazaérkezett, már a tiszta ingeit is beakaszt-
gatta az öltözőszobájába. A férfi egyetlen szó nélkül
nekilátott a csomagolásnak. A felesége csak hét óra-
kor látta viszont, amikor megjelent a konyhában.
Még mindig az irodai keményített fehér ingét visel-
te, de a nyakkendőjét már leoldotta és a haja kissé
összeborzolódott. Ettől hirtelen fiatalabbnak látszott

70
és szívfájdítóan emlékeztetett Toddra, de Mary Stu-
art hősiesen megpróbált nem venni tudomást róla.
- Kész a csomagolás? Pedig boldogan megcsi-
náltam volna - mondta halkan, és feltálalta a va-
csorát. Ma is rekkenő forróság volt; örült, hogy hi-
deget esznek és nem kell főznie.
- Nem akartalak fárasztani - felelte és letelepe-
dett a fehér gránit konyhapult mellett egy magas
zsámolyra. - Ha már boldogságot nem adhatok ne-
ked, tisztességtelen dolog lenne munkát adnom.
Így legalább békében hagylak és nem nehezítem
még jobban az életedet.
Első alkalom volt, amikor egyáltalán elismerte,
hová jutottak. Mary Stuart döbbenten bámult rá.
- Nem várom el tőled, hogy békén hagyj -
mondta és leült a férjével szemközt. A szeme olyan
volt, mint két keserűcsokoládé-tavacska. Bill min-
dig szerette nézegetni: szerette a felesége külsejét,
a stílusát, a kifejező tekintetét, de tavaly olyan elvi-
selhetetlenül nyomorultnak látta, hogy kényelme-
sebb volt kerülnie. - A házasság nem távolságtar-
tás, hanem osztozás. - Ők valóban megosztottak
mindent: majdnem huszonegy éven át az örömöt
tavaly óta a mérhetetlen fájdalmat. Illetve épp az a
baj, hogy nem osztoztak. Ki-ki külön emésztődött
némán a saját odújában.
- Az utóbbi időben nem osztozkodtunk éppen -
mondta lehangoltan Bill. - Kicsit túl sok dolgom
volt az irodában.
Mindketten tudták, hogy ez nincs így. Mary Stu-

71
art némán nézte a férfit; Bill lassan kinyújtotta a
karját és megérintette a felesége kezét. Hónapok
óta ez volt az első gyengéd mozdulata. Mary Stu-
artnak könnyek szöktek a szemébe az ujjak érinté-
sétől.
- Hiányoztál - suttogta. Bill csak bólintott. Ő is
így érezte, de nem tudta elszánni magát, hogy ki-
mondja. - És nagyon fogsz hiányozni, míg oda le-
szel. - Egész házasságuk alatt most válnak először
el ilyen hosszú időre.
- Gyorsan elrepül az idő. Jövő hónapban te is
átjössz Alyssával, és remélem, hogy én is visszaér-
kezem augusztus végére.
- Két napig leszünk együtt két hónap alatt! -
mondta elkeseredetten Mary Stuart, és lassan ki-
húzta a kezét Bill tenyere alól. - Miért ne szállhat-
nék meg én is a hotelben? Napközben elfoglalnám
magam valamivel.
- Túlságosan elvonnád a figyelmemet.
- Azelőtt sohasem vontam el! - Megint úgy
érezte, hogy könyörög és utálta érte magát is, Billt
is. - No szóval... csak arról van szó, hogy ez hosszú
idő... Azt hiszem, mindketten tisztában vagyunk
vele.
Walker hirtelen belefúrta kérdő tekintetét a fele-
sége szemébe.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? - Most elő-
ször látszott rajta aggodalom. Vonzó férfi volt
Mary Stuart bizonyosra vette, hogy Londonban
csapatostól ragadnának rá a nők.

72
- Azt, hogy két hónap hosszú idő, főleg egy
ilyen év után. Elmész két hónapra, talán még több
időre is... Nem nagyon tudom, mit kellene gondol-
nom erről, Bill.
- Én se. Csak úgy véltem, hogy... talán... jót ten-
ne, ha különválnánk egy darabig, hogy felmérhes-
sük a helyzetünket, kitalálhassuk, mi a következő
lépés, hogy összeragaszthassuk, ami eltörött.
Mary Stuart csak hüledezett. Ő még azt se várta
Billtől, hogy beismerje az eltávolodásukat. Hát
még ezt, hogy a cserepek ragasztgatásának szüksé-
gességét emlegesse!
- Nem értem, hogy kéthavi távollét miként jut-
tathatna minket közelebb egymáshoz - mondta
szárazon.
- Segíthet, hogy kitisztuljon a fejünk. Nem tu-
dom... én csak azt tudom, hogy távol kell lennem
tőled; hogy másra is gondolhassak. Hogy belé-
vethessem magam a munkába. - Ránézett a fele-
ségére, aki legnagyobb elképedésére, könnyeket
látott a szemében. Akkor látta utoljára sírni, ami-
kor elhozták Todd holttestét Princetonból. Azóta
egyfolytában fal mögött rejtőzött; most először
merészkedett ki mögüle. Talán őt is megrendíti a
távozás. Már ez is valami - Egyedül akarok len-
ni, hogy dolgozhassak... En csak... - Szája megre-
megett, szemét elborították a könnyek. Mary
Stuart gyöngéden megfogta a kezét. - Ahány-
szor rád nézek... ő jut az eszembe... Menekül-
nöm kell ettől, hogy ne gondoljak mindig rá,

73
meg arra, mit kellett volna tennünk, tudnunk,
mondanunk, mitől alakultak volna másképp a
dolgok. Én már majdnem beleőrültem. Úgy gon-
doltam, London jó eszköz, hogy megpróbáljak
változni. Úgy gondoltam, mindkettőnknek jót
tenne, ha te itt maradnál. Nyilván te is ugyanezt
érzed, ha látsz.
Az asszony elmosolyodott a könnyein át. Meg-
indította, ugyanakkor meg is rémítette, amit a férje
mondott.
- Annyira hasonlítasz hozzá. Most is, amikor az
előbb bejöttél a konyhába, egy pillanatra megijed-
tem tőled.
Bill bólintott. Mennyire értette ezt! Kísértetek
űzik őket. Ő már belebetegedett ebbe a lakásba,
ahová időnként Toddnak hoz levelet a posta, hogy
ott az a szoba, ahová sohasem tette már be a lábát.
Néha még Alyssa is Toddra emlékeztette, Mary
Stuartnak meg pont olyan a szeme és a mosolya,
mint a fiáé.
- Nem futhatunk el egymástól, hogy menekül-
jünk a fiunk emléke elől - mondta szomorúan
Mary Stuart. - Az kettős veszteség. Nemcsak őt ve-
szítjük el, de egymást is.
- Elleszel itt, míg megjövök? - kérdezte Bill.
Most először támadt bűntudata.
- Megleszek - válaszolta inkább nagylelkűen
mint őszintén.
De mit tehetett volna? Mondja azt, hogy itthon
fog rostokolni és sír minden áldott nap? Hogy ez

74
már több az elviselhetőnél? Nem több. Úgyszólván
megszokta. Bill igazából akkor hagyta el, mikor
Todd meghalt, legalábbis lélekben, és most testben
is magára hagyja. Egy éve egyedül volt, két hónap
már igazán nem számít.
- Bármikor felhívhatsz, ha valami baj van. Talán
odaát maradhatnál Alyssával Európában egy dara-
big.
Mary Stuart úgy érezte magát, mint az az örege-
dő nagynéni, akit rásóznak a rokonokra vagy el-
küldik hajókirándulásra. Itthon mégis jobb, mint-
ha európai szállodákban kellene unatkoznia.
- Alyssa Olaszországba készül a barátaival. Neki
megvannak a saját tervei. - Mint ahogy Billnek is.
Mindenkinek. Még Tanya is viszi Wyomingba Tony
gyerekeit. Mindenkinek van mit csinálnia, csak
neki nincs.
Étvágytalanul turkáltak az ételben, megbeszél-
tek dolgokat, amelyekről az asszonynak okvetle-
nül tudnia kellett: a lakás karbantartását, egy bizto-
sítói térítési díj kifizetését, és hogy milyen postát
küldjön utána a felesége. És el ne felejtse kifizetni a
számlákat. Ezután Bill visszament a hálószobába és
becsomagolta a hiányzó iratokat. Mire Mary Stuart
is bejött, ő már zuhanyozott:, és háziköntösben,
nyirkos hajjal lépett ki a fürdőszobából. Illatozott a
szappantól, a borotválkozás utáni arcszesztől. Fele-
ségének nagyot dobbant a szív e. Most, utazás előtt,
Bill mintha fölengedett volna egy kicsit. Vajon
azért, mert sajnál elmenni, és ettől hirtelen köze-

75
lebb érzi magát a feleségéhez, vagy épp ellenkező-
leg, annyira örül, hogy fellazult az önfegyelme?
Akkor este sem közeledett hozzá lefekvés után,
de mintha még így sem tűnt v olna olyan ridegnek
a tartózkodása. Mennyi mindent szeretett volna
mondani neki az érzéseiről, a. vágyairól, ám a hi-
degháborúban beállt alig észrevehető olvadás da-
cára sejtette, hogy Bill még nem készült fel, így ő
nem öntheti ki a lelkét, nem szögezheti neki a kér-
dést: mi a véleménye a házasságukról. És míg ő az
ágy egyik szélén a férjéről tépelődött, az elaludt
anélkül, hogy egy szót szólt volna, vagy átkarolta
volna a feleségét.
Bill másnap, ébredés után szélsebesen felhívta az
irodát, lezárta a bőröndjeit, zuhanyozott, borotvál-
kozott. Arra is alig volt ideje, hogy reggeli közben
belepillantson az újságba. Mary Stuart tojást főzött,
odatálalta a férje elé a gabonapelyhet és a minden-
napos korpás pirítóst, majd ő is elment öltözködni.
Fekete lenvászon nadrágkosztümjében, fekete-fe-
hér csíkos pólójában szokása szerint most is olyan
volt, mintha egy képeslapból lépett volna ki.
- Megbeszélésed lesz ma? - pillantott föl Bill az
újságból.
- Nem - válaszolt halkan az asszony
- Szörnyen kicsípted magad ahhoz, hogy itthon
ülj. Házon kívül ebédelsz?
- Nem akartalak farmerben kivinni a repülő-
térre.
Bill felhúzta a szemöldökét.

76
- Nem is vártam, hogy kivigyél. Jön értem fél ti-
zenegykor a limuzin. En szedem föl elsőnek Mrs.
Andersont, utána Bob Millert. Van egy kis dol-
gunk, amit elvégezhetünk a kocsiban, a repülőtér-
re menet.
- Nem megyek, ha nem akarod - mondta csen-
desen Mary Stuart.
Bill fölemelte az újságot és tovább olvasott.
- Szerintem nincs sok értelme. Egyszerűbb len-
ne itt elmondani az istenhozzádot. Biztosan oko-
sabb dolgod is van mára. A repülőtér borzalmas
ebben az évszakban és órákba kerül, amíg vissza-
vergődsz a városba.
Most már mosolygott, de nem volt abban meleg
ség. Az a fajta mosoly volt, amit idegeneknek tarto-
gat az ember Mary Stuart bólintott, nem szólt sem-
mit, és amikor a férfi fölállt, betette a tányérokat a
mosogatóba. Olyan furcsa volt végignézni, ahogy a
férje elmegy. Bill kivitte a csomagokat a folyosóra és
hívta a liftet. Szívfájdítóan jóképű volt halványszür-
ke öltönyében. Mary Stuart az ajtóból figyelte, amint
a liftkezelő elveszi a csomagokat, majd tapintatosan
hátrahúzódik, hogy ne zavarja a házastársakat.
- Majd telefonálok - mondta Walker, és megint
olyan volt, akár egy gyerek.
- Vigyázz magadra!
- Hiányozni fogsz - folytatta Bill, és lehajolt,
hogy csókot adjon a felesége arcára. Mary Stuart
pedig akaratlanul átkarolta a nyakát.
- Úgy sajnálok.. mindent...

77
- Semmi baj, semmi baj, Stu... - Egy év óta nem
szólította így. Mégse csókolta meg. Hátralépett és
mérhetetlen szomorúsággal nézett az asszonyra. -
Tehát viszontlátásra pár hét múlva.
- Szeretlek - suttogta Mary Stuart, amikor Bill
elfordult. A férfi meghallotta és visszanézett, de
nem szólt, nem felelt. Aztán nesztelenül bezárult
mögötte a liftajtó.
Amikor Mary Stuart visszament a lakásba, borzal-
mas erővel szakadt rá a magány Lerogyott a dí-
ványra, nagy önsajnálattal sírt egy sort, aztán kiban-
dukolt a konyhába. A tányérokat betette a mosoga-
tógépbe, elrakta Bill reggelijének maradékát, amikor
csengett a telefon. Azt gondolta, Bill lehet, a kocsiból
telefonálhat, most közli, hogy elfelejtett valamit
vagy talán hogy szereti. Fölvette; a lánya volt az.
- Szia, angyalom - mondta és igyekezett több
derűt önteni a hangjába, mint amennyit érzett.
Nem akarta azzal kezdeni, hogy mennyire szomo-
rú, amiért Bill elment. Van elég okuk a boldogta-
lanságra, főleg ennek a lánynak, anélkül is, hogy ő
a házasságára panaszkodna. - Milyen Párizs?
- Gyönyörű, dögmeleg és romantikus - rajon-
gott Alyssa. A "romantikus" új elem volt a szótárá-
ban. Mary Stuart elmosolyodott. Talán új szereplő
tűnt fel a lánya életében? Esetleg egy fiatal francia?
- Meg szabad kérdeznem, miért?
- Csak úgy. Párizs mindig csodálatos. Annyira
szeretek itt lenni. Nem is akarok eljönni.
- Nem hibáztathatlak érte - mondta az asz-

78
szony, és kinézett a konyhaablakból a Central Park
ra. Szép és zöld ez is, de csupa kosz, tele csövesek-
kel és zsebesekkel. Nem kimondottan Párizs. - Alig
várom, hogy találkozzunk - folytatta, és megpró-
bált nem gondolni arra, hogy Bill egy órája távo-
zott. Mostanra megérkezhetett a repülőtérre, de
nemigen fogja felhívni. Nincs mondanivalójuk
egymásnak, különben sem vette jó néven, hogy a
felesége rázúdította az érzelmeit. Mary Stuart pon-
tosan értelmezte az üzenetet.
Alyssa valahogy furcsán elhallgatott, ám az any-
jának ez nem tűnt fel.
- Szervezkedtél már egy kicsit? Beszerezted Al-
pes-Maritimes térképét? Úgy hallottam, van Firen-
ze mellett egy pompás kis szálloda. - A lány még
mindig hallgatott. - Alyssa! Jól vagy? Csak nincs
valami baj? - Mi történhetett? Szerelmes valakibe?
Csak nem sír? Ám Alyssa megszólalt, és egyáltalán
nem sírt, csak nagyon félszegen csengett a hangja.
- Anya... Van egy gondom...
Egek ura!
- Állapotos vagy? - Végül is majdnem húsz
éves. Mary Stuart szívesebben lemondott volna er-
ről a fejleményről, de ha ez a helyzet, a lánya mellé
fog állni.
- Anya, az isten szerelmére! - botránkozott meg
Alyssa. - Természetesen szó sincs róla!
- Jó, bocsáss meg! Honnan tudhattam volna?
Akkor mi a gond?
Alyssa mély lélegzetet vett, és fejest ugrott egy

79
olyan se vége se hossza, tekervényes történetbe,
amilyeneket harmadik általánosban mesélt. A lé-
nyegét abban lehetett összefoglalni, hogy van egy
haveri kör, amelyik átugrik Hollandiába, és hívják,
hogy tartson velük. Ritka alkalom. Onnan átmen-
nek Svájcba meg Németországba, ifjúsági szálláso-
kon és barátoknál laknak, és onnan utaznak Olasz-
országba. Alyssa hangsúlyozta, hogy ilyen alka-
lom nem adódik még egyszer.
- Istenien hangzik, de még mindig nem értem
mi ebben a probléma.
Alyssa felsóhajtott. Anya olyan nehéz felfogású
tud lenni időnként, de apával ellentétben legalább
nem mindig az.
- Ezen a héten indulnak és két hónapig csava-
rognak, mielőtt találkoznánk Caprin. Felmondhat-
nám a lakást és elkísérhetném őket, hacsak...
Elhallgatott. Mary Stuart már értette. A lány már
nem az anyjával akar Európában utazgatni. Termé-
szetesen érthető, de ugyanakkor mérhetetlen csa-
lódás, mert már csak ez az egy öröme maradt. Úgy
reménykedett egy gyógyító utazásban, kettesben a
lányával, egyetlen gyermekével.
- Aha - felelte csöndesen. - Nem akarsz velem
jönni. - Összeborzadt a tulajdon szavaitól. Nem
ilyen hangon akarta mondani.
- Nem arról van szó; anya. Én természetesen
veled megyek, ha akarod. Épp csak... Úgy gondol-
tam... ez akkora lehetőség... De persze minden úgy
lesz, ahogy szeretnéd.

80
- Csodálatosan hangzik - mondta hősiesen
Mary Stuart. - Szerintem meg kellene ragadnod az
alkalmat.
- Komolyan? Nem szépítesz? Tényleg? Olyan
volt a hangja, akár egy kisgyereknek. - Ó, anya,
szuper vagy! Tudtam, hogy meg fogod érteni! Csak
attól féltem, hogy azt fogod gondolni, hogy én...
Mary Stuart ekkor hirtelen megértett még vala-
mit, de ez nem rendítette meg igazán.
- Netán egy úriember is van a képben? - Kihal-
lotta a lánya hangjából, és mosolyognia kellett rajta.
- Hát... talán... de nem ezért akarok velük men-
ni. Tényleg. Csak ez egy olyan remek út.
- Te pedig remek gyerek vagy, és én nagyon sze-
retlek. Tartozol nekem ősszel egy utazással. Majd
elmegyünk együtt valahová pár napra, mielőtt be-
állnál a Yale-re. Megegyeztünk?
- Megígérem!
De Mary Stuart tudta, hogy az már nem lesz
ugyanaz.
- Mikor indulsz?
- Két nap múlva, de addig elkészülök mindennel.
Még megbeszélték, hogy Alyssa miként küldje
haza a holmiját, mi mindent kell kifizetnie, és hogy
Mary Stuart utaljon át neki pénzt. Az anya elma-
gyarázta neki, hogyan és mennyi utazócsekket vá-
sároljon, majd sokáig taglalták az utazás részleteit.
Végül megkérdezte a lányát, hogy még mindig át
akar-e jönni Londonba.
- Nem hinném. Egyébként se terveztük be Lon-

81
dont, de mikor a múltkor este beszéltem apával,
azt mondta, nagyon sok dolga lesz.
Bill tehát valamennyiüket kerüli, nemcsak a fe-
leségét, hanem a lányát is. Ez azért egy kicsit mégis
megnyugtató.
Amikor letették a telefont, Mary Stuart sokáig
nézte az ablakból a téren futkosó gyerekeket és a
padokon csevegő anyákat. Úgy emlékezett, mint-
ha tegnap lett volna: annak idején ő is minden dél-
utánt a parkban töltött a gyermekeivel. Voltak ba-
rátnői, akik visszamentek dolgozni, de ő mindig
úgy érezte, fontosabb otthon maradnia, és szeren-
csére mindig meg is engedhette magának. Mára a
gyerekei is elmentek: az egyik felnőtt, a saját lábára
állt, Európában utazgat a barátaival, a másik vala-
hol messze jár az örökkévalóságban, és az anyja
csak remélheti, hogy egy napon viszontlátja még.
Szerette volna odasúgni a messziről látott
anyáknak: vigyázzatok rájuk! Kapaszkodjatok be-
léjük, amíg tehetitek! Olyan rövid a gyermekkor,
egyszer csak vége. Mint a házasságának. És még az
a megnyugvása sincs, hogy ráfoghassa egy másik
nőre. Nem egy kívülálló tette, hanem Bill, ő maga,
az idő, az, hogy tragédia történt és ők nem tudták
kiheverni. Az élet tette. De akármi az oka, a házas-
ságuk belehalt. Nem maradt más hátra, mint hogy
alkalmazkodjék hozzá. Két hónapja van, hogy ki-
próbálja, mennyire illik hozzá és hogy ízlik neki a
szabadság.
Délután elment sétálni. A barátaival kiránduló

82
Alyssán, a két hónapra Londonba utazó Billen tű-
nődött, és rádöbbent valamire, amit mindig is tu-
dott és rettegett tőle: arra, hogy a végén mindenki
ilyen egyedül marad család nélkül, mint ő most.
Neki magának kell összeszedegetni a cserepeit, ne-
ki kell tovább lépnie, megbékülnie azzal, amit Todd
elkövetett, neki kell megtanulnia, hogyan tegye túl
magát rajta. Milyen igaza volt Tanyának: nem buj-
kálhat örökké. Talán csakugyan nem az ő hibája, de
még ha az is, nem hurcolhatja holtig a fia halálát.
Hazament, és ahogy a lakásba lépve letette a re-
tiküljét, már tudta is, mit kell csinálnia. Illetve rég-
óta tudta, csak bátorsága nem volt hozzá. Jobb len-
ne, ha nem egyedül kellene megbirkóznia vele, de
most van itt az ideje. Szinte úgy rémlett, hogy
Todd már várja; hogy helyesli és maga is ugyanazt
kívánja, amire az anyja vállalkozik. Benyitott a fiú
szobájába, sokáig állt a küszöbön, majd széttárta a
függönyöket, felhúzta a rolettát és beengedte a
napfényt. Leült az íróasztalhoz, kezdte kihúzogat-
ni a fiókokat. Kezdetben betolakodónak érezte ma-
gát, hogy itt kotorászik Todd papírjai között. Voltak
levelek, régi dolgozatok, mindenféle gyerekkori
emlék, egy régi princetoni feljegyzés az étkező
klubba való felvételről. Mary Stuart sorra átnézte
az összes fiókot, majd visszanyelte a könnyeit és
kiment a konyhába, ahol volt egy csomó doboz.
Bevitte őket Todd szobájába, és ahogy csomagolni
kezdett, kitört belőle a zokogás. De megkönnyeb-
bülés volt utat engedni a könnyeknek. Órákig pa-

83
kolt a fia szobájában, és egyszer sem szólalt meg a
telefon. Bill nem kereste.
Mire elkészült, jóformán semmi sem maradt. Be-
dobozolta Todd minden ruháját, csak néhány da-
rabot tartott meg: a polcon félretett, régi cser-
készuniformist, a kedvenc bőrdzsekit, a pulóvert,
amelyet ő kötött. A többit elajándékozza, az irato-
kat és a könyveket leviszi a pincerekeszükbe. A tró-
feákat fenthagyta egy polcon, de a fényképeket ki-
hozta és elosztotta a többi szobában. Ezzel Todd
mintha megosztott volna velük valamit, és ők aján-
dékot, újabb emléket kaptak volna tőle. Egy külö-
nösen kedves fényképet, amelyen mind együtt
voltak, átvitt a saját szobájába, egy másikat, amely
Toddot ábrázolta, Alyssa hálószobájában helyezett
el. Hajnali két órára fejezte be a munkát. Odakint
koromsötét volt, és Mary Stuart egyedül állt a fe-
hér konyhában.
Még lehúzta Todd ágyáról a sötétzöld terítőt, el-
tette a faliszekrénybe, hogy átvigye majd a vegy-
tisztítóba. Azt is felírta magának, hogy ki kell cse-
rélnie a függönyöket. Észre se vette, milyen csú-
nyán kifakultak. Még egyszer, utoljára körülnézett,
majd gyöngéden becsukta az ajtót. Holnap felhívja
az Üdvhadsereget, hogy jöjjenek el a ruhákért, és
szól a gondnoknak, hogy vigye le a többi dobozt a
pincébe. Lassan visszabandukolt a szobájába és
közben arra gondolt, mi minden történt egy év óta,
milyen messzire kerültek egymástól. Alyssa Euró-
pában a barátaival, Todd elment, Bill Londonban

84
tölti a nyarat, ő pedig itt rakosgatja az emlékeket és
búcsúzik elsőszülöttjétől. Megállt a hálószobában,
és merőn bámulta fia fényképét. Olyan fényes,
tiszta, nagy szemmel nevetett, amikor az anyja le-
fotózta. Szinte hallja: "Jaj, anya, ne vacakolj any-
nyit!", mert fázott a vizes fürdőnadrágjában. Úgy
tett, mintha meg akarná fojtani a húgát, majd vé-
gigrohant a strandon a bikinifelsővel, Alyssa pedig
egy maga elé kapott törülközővel, visítozva nyar-
galt utána. Mintha ezer éve történt volna, amikor a
fiú még több volt, mint puszta emlék egy üres la-
kásban.
Csak órákkal később került ágyba és a családról
álmodott. Alyssa mondott valamit és a fejét rázta,
Todd pedig megköszönte az anyjának, hogy becso-
magolt helyette. És mikor Mary Stuart fölnézett, a
távolodó Billt pillantotta meg a messzeségben.
Utánakiáltott, de ő nem fordult meg, hátra se né-
zett a feleségére, csak ment tovább.

6. fejezet
Tanya maga se tudta, mire fog hazaérni Los
Angelesbe. Tony ugyan azt mondta, elköltö-
zik, de mindig van egy csekély valószínű-
sége, hogy mégse teszi. Ám ahogy benézett a férje
szekrényébe, látta, hogy üres.
Jean már várta, hogy sürgősen tartson neki egy
tájékoztatót és megmutassa a bulvárlapok legújabb
borzalmait. Tanya ismét a címoldalakon szerepelt,
a szokásos rémtörténetekkel körítve a testőrről, aki

85
be akarja perelni. Valaki közölte a pletykalapokkal,
hogy Tony bérbe adta a lakását, de állítólag csak
ideiglenesen. És volt még egy csomó kép Tonyról
és a színésznőcskéjéről.
- Jó, jó - mondta fáradtan Tanya. - Tudom. Lát-
tam. - A reptéren beszerzett magának egy pél-
dányt. - Azt hiszem, átmegyek néhány napra San-
ta Barbarába.
- Nem mehetsz - mondta szigorúan Jean, és
négy ütemtervet nyújtott feléje. - Holnap este jóté-
konysági előadás, rá két napra próba. Hétvégén
Benett-tel találkozol a per miatt.
- Közöld vele, hogy nem megy! - keseredett el
Tanya. - Szükségem van pár nap szabadságra! -
Soha nem bújt volna ki egy jótékonysági előadás
alól, és életében nem mulasztott próbát. De képte-
len még a hétvégén is tanúvallomásokat próbálni
Bennett Pearsonnal!
- Bennett ragaszkodni fog hozzá. Már beüte-
mezték, hogy mikor fogsz tanúskodni a Leo Tur-
ner ügyben, és Bennett azt mondja, hogy ma dél-
előtt felhívta Tony ügyvédje.
- Ez gyorsan ment - állapította meg Tanya és
belerogyott a hálószoba egyik öblös, kényelmes,
rózsaszín szaténfoteljébe. - Férjem aztán nem
vesztegeti az idejét. - Mintha egyetlen éjszaka
alatt foszlott volna semmivé három év, hogy
most már csak üzleti kapcsolat legyen közöttük.
Bár tulajdonképpen nem erre ment ki az egész?
Az üzletre, a pénzre, a kapzsiságra? - Akkor is

86
kell nekem egy nap - mondta halkan a titkárnő-
nek.
Egyszerűen nem bírja tovább, nem bírja! Képte-
len itt gürcölni, mosolyogni, dalolni a tisztelt kö-
zönségnek! Néha úgy érezte, kizárólag azért dol-
gozik, hogy fizethessen. Az egész élete ebből állt
munkából és fizetésből.
- Bennett azt hiszi, hogy be tudja tömni Leo
száját ötszázezer ronggyal.
- Leo kösse fel magát! Mondd meg Bennettnek,
hogy én üzenem.
Jean bólintott és folytatta, miközben Tanya azt
kívánta, bár elsüllyedhetne a föld alá. Jean nem-
csak alapos volt, de könyörtelen is.
- Ma telefonált a L. A. Times. Tudni akarják a vá-
lás részleteit: hogy Tony tartásdíjat akar e vagy
végkielégítést, vagy mindkettőt, és hogy te hajlan-
dó vagy-e adni.
- Ezt az ügyvéd kérdezteti, vagy az újság?
- Az újság. Tony telefonált. Beszélni akar veled a
gyerekekről.
- Mi van velük?
A szék támlájára ejtette a fejét és behunyta a sze-
mét. Jean pedig ült vele szemközt és folytatta.
Nem volt szokása lazsálni. És akkor még nem is
említette a legújabb megbeszéléseket egy ügyvéd-
del, egy könyvelővel, egy belsőépítésszel, aki sze-
rint a sztárnak át kellene alakíttatnia a házát, és
egy építésszel, aki segítene átrendezni a nyaraló
konyháját. Mindenkit ki kellett fizetni, meg kellett

87
hallgatni, mindenkivel találkozni kellett, és ha
esetleg úgy döntöttek, hogy Tanya nem felelt meg
az elvárásaiknak, akkor beperelték. Az sem számí-
tott, ha Bennett aláíratta velük a titoktartási kötele-
zettséget, amelynek értelmében nem volt szabad
információkat kiadniuk a bulvárlapoknak.
- Miért akar Tony a gyerekekről beszélni? - kér-
dezte a feljegyzéseit böngésző titkárnőt.
Előfordult, hogy Jean tíz-tizenkét órát dolgozott
egyhuzamban. Nem volt könnyű munka, de jól le-
hetett keresni, és Tanya többnyire kellemes mun-
káltatónak bizonyult. Jean pedig élvezte, hogy
koncertekre járhat, együtt mutatkozhat a sztárral,
elhordhatja a régi ruháit, és valami különös szim-
biózisban vegetálhat az árnyékában. Ő is szeretett
volna énekelni, de nem volt meg hozzá se a hang-
ja, se a szerencséje, se a tehetsége. Tanyának meg-
volt, Jean pedig annak is örült, ha ott lehet a tűz
közelében.
- Magam se tudom - felelte. - Tony nem mond-
ta, de arra kér, hogy hívd fel.
Még egy félóra előadás következett üzleti
ügyekről. Jean felhívta a figyelmét, hogy a házve-
zetőnő hagyott a konyhában vacsorát; de Tanya
csak egy pohár bort töltött magának. Belenézett
néhány feljegyzésbe, átvette a szerződéseket tar-
talmazó dossziét. Este kilenckor végre távozott a
titkárnő, Tanya pedig felhívta Tonyt.
- Szia - mondta halálosan fáradtan. - Hallom
Jeantől, hogy beszélni akarsz velem.

88
- Igen, szeretnék - felelte kínosan feszengve
Tony - Milyen volt New Yorkban?
- Többé-kevésbé kellemes. Ha másért nem,
azért megérte, mert találkoztam Mary Stuart
Walkerrel és Felicia Davenporttal. Bár a délelőtti té-
véműsorban rendesen alámtettek és beléverték az
orromat a szennylapok összes mocskába. Az iro-
dalmi ügynökkel találkozni is csak időpocsékolás
volt. Bár ez nem tartozik ide. Vagy már csak ez ma-
radt nekünk, az üzlet?
- Mindig is csak az volt, nem? Mikor érdekelt
más, Tanya? Munka, koncert, karrier, jótékonyság,
próbák, zene!
- Hát már így látod? Szerintem azért kihagytál
ezt-azt. Jut eszembe, mit mondtál a srácoknak?
- Az anyjuk vállalta helyettem - válaszolta dü-
hösen Tony. - Megmutatta nekik az összes szermy-
lapot.
- Sajnálom - mondta őszinte alázattal Tanya.
Megsebezte ez mindegyikőjüket, főleg a gyereke-
ket.
- Ja, én is - felelte minden őszinteség nélkül
Tony. Inkább megkönnyebbült, mint boldogtalan
volt a hangja. - Úgy áll a dolog, hogy Nancy azt
akarja, hogy beszéljek veled. Most, hogy ezt a sok
mindent irkálják rólad, úgy gondolja, hogy a srá-
cok... egyelőre nem akarja, hogy ki legyenek szol-
gáltatva az életvitelednek. - Úgy köpte ki a szót,
akár a romlott osztrigát.
- Az én életvitelemnek? - teljesen elhűlt erre a

89
megjegyzésre. - Miféle életvitelemnek? Tony, a srá-
caid majdnem három éve élnek velünk. Szárma-
zott ebből valami bajuk? Ártottam valaha is nekik?
Akkor mit képzel a feleséged, mit fogok csinálni
most? Mi változott meg?
- Az, hogy már nem lakom ott. Nancy nem érti,
miért maradnának ott a srácok azok után, hogy el-
jöttem. Meglátogathatnak, ha én beleegyezem. De
Nancy nem akarja, hogy nálad maradjanak.
- Szóval láthatás? - Tehát idejutottak?
- Előbb-utóbb ezt is meg kell beszélnünk - fi-
gyelmeztette Tony Mint ahogy más témákat is, pél-
dául a malibui házat, amit Tanya a saját pénzéből
vásárolt a házasságkötésük után, de kizárólag Tony
használta. A feleségének sose volt rá ideje. - Egy-
előre csak Wyomingról van szó.
Tanya sokáig hallgatott. Csak most kezdett de-
rengeni neki, hogy mire megy ki a játék.
- Nem lehetne valahogy zöldágra vergődni? -
kérdezte keserű csalódással. Olyan jó szórakozás
lett volna! Annyira várta hónapok óta! - Az egy re-
mek hely, Tony Mindenki dicséri. A gyerekek is na-
gyon örülnének. Mit csináljak a szobafoglalással?
- Mondd le. Visszafizetik?
- Nem, de nem is erről van szó. Valami különle-
ges ajándékot akartam adni a gyerekeknek.
- Nem tehetek róla, Tan - feszengett Tony. -
Nancy köti az ebet a karóhoz, hogy nem. Én min-
dent elkövettem, hogy meggyőzzem. Vigyél bará-
tokat. Mit szólnál ahhoz a New York-i régi barát-

90
nődhöz? Mary Stuarthoz.
- Kösz a javaslatot! Tudni akarom, mi folyik itt!
Egyáltalán megengeditek, hogy viszontlássam őket?
- Kiket?
- Tudod te, hogy kiket, a fene egyen meg, ne ját-
szadozz velem! A srácokat! Megengeditek, hogy
lássam őket?
- Hát persze, én... Biztos, hogy Nancy... - De Ta-
nya hallotta, hogy kertel.
- Az igazat! Miféle alkut kötöttél a feleségeddel?
Odaengedtek a srácokhoz?
- Beszéld meg az ügyvédeddel.
- Ezzel meg mi a francot akarsz mondani? -
üvöltötte Tanya. Kijött a béketűrésből. Hirtelen el-
fogta a pánik. Hát őtőle mindig így elvehetnek
mindent? A pénzt, amiért olyan keményen meg
dolgozott, a becsületes nevet, most még a gyereke-
ket is? - Megengeded, hogy lássam őket, vagy
nem?
- Nem énrajtam múlik, Tan. Ha rajtam múlna,
akkor látnád őket, amikor akarod. Az anyjuktól
függ.
- Függ ám a seggemtől! Te is tudod, hogy az a
ribanc köp a gyerekeire! Azért is hagytad ott!
Meg még pár olyan nyalánkságért, hogy őnagy-
sága szívesen iszogatott, szereti a szerencsejátéko-
kat és lefeküdt a férje minden hímnemű ismerősé-
vel. Nem egyszer előfordult, hogy Tonynak Vegas-
ban kellett fölkajtatnia hitvesét és a gyerekeket.
Bennett azonban, amikor késő este telefonált,

91
semmi jóval nem kecsegtette Tanyát.
- Létezik valami olyasmi, hogy mostohaszülői
jogok - magyarázta türelmesen. Tanya még a hang-
ját is utálta. - De lásd be, hogy az utóbbi időben ró-
lad se mint a völgyek liliomáról ír a sajtó, és ehhez
vedd még hozzá Leo vádaskodásait. Attól tartok, ha
odaállnál tanúskodni, és Nancy ügyvédje föltenne
pár kérdést, mire végezne veled, még azt sem en-
gednék, akármilyen ártatlan vagy is, hogy udvari
teadélutánra vidd azokat a kölyköket a Szent Pál
székesegyházba, pláne hogy nálad maradjanak
vagy veled vakációzzanak Wyomingban! Sajnállak,
Tanya, de ilyen a világ. Azt hiszem, egyelőre nem
kéne erőltetned. Legalábbis addig, amíg a perrel
kapcsolatosan le nem csillapodnak a kedélyek.
- És mi lesz a következő perrel? - kérdezte Ta-
nya, és kifújta az orrát.
- Miféle következővel? Csak nem szedtél össze
máris egyet?
- Nem, de egész biztos összeszedek. Egy hete
sincs, hogy lezárult az utolsó. Adj még pár napot!
- Ne légy ilyen cinikus. - Persze az ügyvéd is
tudta, hogy Tanyának igaza van. Állandóan ki volt
téve a támadásoknak. - Akkor most beszéljünk Le-
óról - folytatta, tudatosan nem törődve azzal, hogy
Tanyának a szíve hasad meg a mostohagyerekei
miatt. Úgyse tudott segíteni rajta.
Bennett nem óhajtott a bíróság és a kizavarha-
tatlan kamerák előtt arról vitatkozni, szokott-e Ta-
nya pucéran sétálni az otthonában a testőrei előtt,

92
vagy hogy lefeküdt-e az edzőjével. Bizonyosra vet-
te, hogy egyik vád sem igaz, de akármit tett is az
énekesnő, minden visszaütött rá. Egyébként is fel-
nőtt ember.
- Nem akarok Leóról beszélni - közölte nyersen
Tanya.
- Ha most fizetünk, hajlandó lesz lemenni
négyszázkilencvenezerre. Megmondom őszintén,
szerintem kapnod kellene az alkalmon.
Tanya majdnem felugrott a díványról.
- Négyszázkilencvenezer dollárra?! - visította. -
Meghülyültél? A pasi az ujjából szopta az egész
mesét, erre mi félmilliót fizetünk érte? Miért nem
megy el inkább filmezni?
- Mert még négy-öt filmre lenne szüksége, hogy
valamennyire megismerjék. Az pedig, ha szeren-
cséje van, belekerül pár évbe. Téged kirabolni sok
kal gyorsabb.
- Ez undorító. Egyszerűen el se bírom hinni.
- Ha tovább várunk, még meg is duplázhatja.
Telefonálhatok az ügyvédjének ma este és mond-
hatom, hogy beleegyezünk? Persze cserében ra-
gaszkodni fogok a titoktartáshoz. Az ügyvédje sze-
rint Leo máris tárgyal az egyik hálózattal egy tévé-
játékról.
- Ó, Istenem! - nyögte Tanya és behunyta a sze-
mét. Hát miféle lidércálomban él ő? Nem csoda, ha
Tony kiszállt. Ki hibáztathatná? Tanya is szeretett
volna kiszállni, de ha ez az egyetlen, amihez ért. -
Ezt a hányingert! Hát miféle üzlet ez? Hogy keve-

93
redtem bele és miért ragaszkodom hozzá?
- Akarod látni a tavalyi adóvisszaigénylésedet?
Az talán megvigasztal egy kicsit - mondta ciniku-
san az ügyvéd.
Tanya szomorúan csóválta a fejét. Ez már sok.
Túlságosan sok. Álmában se hitte volna, hogy ilyen
undorban és köpedelemben kelljen élnie.
- Idehallgass, Bennett, erre a szarra nincs vi-
gasz. Ezek az alakok az én életemmel packáznak.
Rólam hazudoznak. Tárgy lett belőlem. En vagyok
a bummkassza. - Akinek kedve szottyan egy kis
extra zsozsóra és hazudni, csalni, zsarolni se restell,
simán kivasalhatja Tanya Thomasból a maga csecse
kis félmillióját.
Bennett egy darabig hallgatott. Utálta sürgetni
Tanyát, de ha egyszer muszáj.
- Mit mondjak Leo ügyvédjének, Tan? Köny-
nyítsd meg a dolgomat.
Hosszú, elkeseredett szünet következett, majd
Tanya bólintott. Fel tudta ismerni a vereséget.
- Jól van - szólt rekedten. - Közöld vele, hogy
kifizetjük... a mocskot... És Wyoming? Tudsz tenni
valamit ebben az ügyben?
- Mit? Vegyem meg neked? - Bennett megpró-
bálta kiugrasztani Tanyát a sötét hangulatából, de
nem sikerült. Nem is hibáztatta érte.
- Rá tudod beszélni az asszonyt, hogy elengedje
velem a srácokat? Ha ez a baja, csak egy hétre me-
gyünk. - Bár két hétre foglaltatott szobát.
- Ha akarod, megpróbálom, noha szerintem re-

94
ménytelen. Ráadásul a fejem rá, hogy belekerül az
újságokba, ha Nancy elutasít, az pedig rontani fog
az erkölcsi híreden. És ha már Leónál ragaszko-
dunk a titoktartáshoz, nem szeretném, ha ezt a
marhaságot körülnyálazná a sajtó.
- Klassz. Kösz.
- Majd hívlak. Át kell néznünk a turné szerző-
déseit. Reggel odaszólok.
Tanya összeszoruló szívvel tette le a kagylót.
Ilyen alkalmakkor mérte föl igazán, milyen szeny-
nyessé lett az évek során az élete. Az agyonemle-
getett rajongásnak, a szenzációnak, tapsviharnak,
koncerteknek, díjaknak, pénznek ez volt a végső
mérlege: az emberek szemében ő a Kétpengős
Mici, a férje lelép, azt se mondja, fapapucs, a mos-
tohagyerekeit örökre elveszítette. Kész csoda, hogy
Hollywoodban van még valaki, aki magasra tudja
emelni a fejét.
Egyedül virrasztotta át az éjszakát, és azt kíván-
ta, bár meghalna, de túlságosan elkeseredett és ré-
mült volt, hogy érdemben is tegyen valamit érte.
Évek óta először gondolt Ellie-re és Toddra, Mary
Stuart fiára. Olyan könnyű kiútnak tűnik, amit tet-
tek, és mégsem az. A gyávaság és a vakmerőség sa-
játos keveréke kell hozzá, ami belőle hiányzik.
Hajnalig gubbasztott a nappaliban, egyfolytá-
ban ezen emésztve magát. Gyűlölni akarta Tonyt,
de nem bírta. Annyit tehetett, hogy ült és sírt egész
álló éjszaka, de nem hallotta senki. Végül össze-
szedte magát és elment lefeküdni. Fogalma se volt,

95
mihez kezdjen Wyominggal, de nem is érdekelte.
Odaadja a fodrásznőjének. Vagy menjen el Jean a
barátaival. Vagy Tony a barátnőjével. Ekkor eszébe
jutott, hogy Tony Európába készül a barátnőjével.
Mindenkinek van barátja, gyereke, sőt tisztességes
híre is. Neki pedig nincs egyebe, mint egy rakás
arany- és platinalemeze a falon, és alattuk egy
polcra való díj. Amögött semmi. Nem tudta elkép-
zelni, hogy megbízhasson valakiben még egyszer.
De olyan férfi se létezik, aki önként bemászna ebbe
a szemétdombba. Nevetséges! Csak azért jutott föl
a csúcsra, hogy lássa, nincs itt semmi abból, amit
mindenki akar.
Még az ágyban is ezen marcangolta magát és a
gyerekeken, akiket valószínűleg sohasem lát többé,
vagy ha igen, akkor is csak pár percre. Közös élete
Tonyval és a srácokkal úgy foszlott szét, mintha so-
se létezett volna. Fuccs. Egy egész élet ég itt hamu-
vá... amelynek alágyújtottak a botránylapok.

7. fejezet
Amikor valamivel később felébredt, úgy érezte
magát, mint akit összevertek. Alig aludt vala-
mit. Kimászott az ágyból és másnaposan be-
lefintorgott a tükörbe. Egyetlen csöppet sem ivott
tegnap, mégis pocsék volt a szájíze és rémesen ha-
sogatott a feje.
Jézusom, ezek után alighanem ismét útba kell ejtenem
a plasztikai sebészt - mondta a fürdőszobában a tü-
körképének. Csinált magának egy forró fürdőt, las-

96
san belecsusszant a kádba és mindjárt jobban érez-
te magát. Aznap estére jótékonysági fellépése volt.
Az ilyesmire mindig rendkívül gondosan készült,
mert jól akart szerepelni. Az ebéd utáni rövid pró-
bával már vissza is kell állnia a milliónyi kötelezett-
ség mókuskerekébe.
Pongyolát vett fel, kiment a konyhába, főzött ma-
gának egy csésze kávét és kinyitotta a reggeli lapot.
Most az egyszer nem ő, nem is maholnapi exférje,
még csak nem is régi vagy mostani alkalmazottai
szerepeltek a ámoldalon. Ez is valami. Olyan óvato-
san lapozott, mint aki arra számít, hogy tarantella-
pókot talál az oldalak között, de csak azon az egyet-
len cikken akadt meg a szeme, amelyik egy Zoe
Phillips nevű friscói orvosnőről szólt. Mohón végig-
habzsolta a cikket és mosolygott, amikor befejezte.
Zoe is szobatársa volt a főiskolán. Úgy látszik,
sokra vitte, ami egyáltalán nem meglepő. Beindítot-
ta a város legjelentősebb AIDS-gondozóját. Zseniáli-
san érti, hogy kell hozzá pénzt szerezni, képes ke-
nyérré változtatni a köveket. Ételt és fedelet ad az
AIDS-es hajléktalanoknak, gyógyítja őket. A cikkből
egy friscói Teréz anya képe rajzolódott ki. Tanya a
telefonkönyve után nyúlt, kikereste a számot és tár-
csázta Zoét. Két éve nem beszéltek egymással, noha
mindig váltottak karácsonyi képeslapot. Ő volt az
egyetlen, aki máig tartotta a kapcsolatot vele. Mary
Stuarttal évek óta elszakadtak egymástól, sohasem
hidalták át az Ellie halálával keletkezett szakadékot.
Mary Stuart még hallani sem szeretett Zoéról, ő

97
azonban továbbra is szerette mindkettőjüket.
Egy nővér vette föl a kagylót. Tanya dr Phillipset
kérte. A nővér azt felelte, hogy a doktornő éppen
kezel. Átadhat valamilyen üzenetet?
- Persze!
- Megkérdezhetem, ki keresi?
- Tanya Thomas.
Hosszú szünet. Normális körülmények között a
nővér véletlenre gyanakszik, a doktornőnek azon-
ban különleges adottsága volt hozzá, hogy kapcso-
latot teremtsen hírességekkel jótékonysági célokra.
- Az a Tanya Thomas?
- Gondolom, az - nevetett. - Phillips doktornő-
vel jártam főiskolára - magyarázta. Érdekes, hogy
Zoe sose dicsekedett a híres ismeretséggel. Tanya
kizárólag a közös ifjúság révén tarthatott számot
az érdeklődésére.
A nővérre hallhatólag mély benyomást tett a
doktornő és a sztár barátsága. Megígérte, hogy
utánanéz, befejezte-e már dz Phillips a kezelést.
Most újabb várakozás következett, majd egy perc
múlva ismerős hang szólalt meg a telefonban, egy
meleg, fátyolos hang, amelynek kedves komolysá-
gát még a kábel sem torzította el.
- Tan? Te vagy? Az ápolónőim teljesen magukon
kívül vannak.
- Én vagyok. Olvasom az újságban, hogy rende-
sen átmentél Salkbe. A sok munkádtól tavaly
még karácsonyi képeslapot sem küldtél. - Megint
kölyöknek érezte magát, hogy Zoéval beszélt.

98
Visszahozta a régi időket, akárcsak Mary Stuart.
- Senkinek se küldtem. Túl sok dolgom volt.
Akkor lett a babám.
- Micsodád? Hát férjhez mentél? - Ezt nem hit-
te volna. Zoe sose akart férjhez menni. Beérte a
karrierjével, a hosszú távú monogám kapcsolatok-
kal, de a gyógyítás kérdései és az amerikai orvos-
történet forradalmasítása mindig jobban érdekelte
a házasságnál. - Miket nem mondasz! Hát beálltál
a polgárok közé? Mi történt?
- Ne hergeld túl magad! A gyereket örökbe fo-
gadtam és egyáltalán nem mentem férjhez. Annyi-
ra azért nem változtam meg.
- Mennyi idős a baba?
Olyan kedves gondolat volt és annyira nem jel-
lemző Zoére, akiből Tanya sohasem nézett ki túl-
zott anyai ösztönöket. Ha utánaszámol életkoruk-
nak, amit gondosan fejben tartott, Zoe negyvenhá-
rom éves lehetett az örökbefogadáskoz Nyilván
úgy okoskodhatott, hogy addig próbálja ki az
anyaságot, amíg nem késő. Bár érdekes, hogy nem
vállalkozott a terhességre.
- Most lesz kettő. Csak úgy belecsöppent az éle-
tembe. Az anyja páciensem volt, szerencsére nem
AIDS-fertőzött, de hajléktalan. Nem akarta meg-
tartani Jade-et, így én fogadtam örökbe. Félig ko-
reai, és nekem igazán ő a tökéletes megoldás, mert
semmiképpen sem eshettem volna ki egy terhes-
ség idejére a gyakorlatból.
- Mikor láthatom a lányodat? - kérdezte vágya-

99
kozva Tanya. Jade. Milyen szép név
- Majd küldők képet - mondta mentegetőzve
Zoe, miközben intett az ajtóban várakozó nővér-
nek. Rámutatott az órájára és föltartotta öt ujját.
Még öt perc. Negyvenen ültek a váróban.
- És ha nem érném be egy fotóval? Nem lenne
kedvetek eljönni Wyomingba? - kérdezte hirtelen
ötlettel Tanya. Mi lenne, ha eljönne Zoe és Jade és
Mary Stuart... bár ez szamárság. Mary Stuart Eu-
rópába megy a lányához. - Csak úgy eszembe ju-
tott. Kunyhót béreltem júliusban két hétre egy
menő szabadidős birtokon, de nincs kivel men-
nem.
- És a férjed?
- Ez azt bizonyítja, amit mindig gyanítottam.
Nem vásárolsz a fűszeresnél és nem olvasol bul-
várlapokat.
- Mindkét témában igazad van. Sosincs időm
enni, azt a szemetet pedig akkor se olvasnám, ha
fizetnének.
- Megnyugtató. De hogy a kérdésedre válaszol-
jak, a férjem elment. Úgy áll a dolog, hogy a héten
költözött ki a lakásból. Exneje pedig nem engedi,
hogy lássam a srácokat, mert egy volt testőröm
pont most akar beperelni, azon a címen, hogy el
akartam csábítani. Olyan undorító, hogy nem is
érdemes elmagyarázni egy értelmes emberi lény-
nek.
- Ez tényleg lehangoló. Wyoming viszont re-
mek ötletnek tűnik.

100
- Nem tudnál eljönni, Zoe? Hacsak egy hétvé-
gére is?
- Bárcsak mehetnék, de ebben a pillanatban
nincs munkatársam. Helyettest kellene állítanom,
és a pácienseim nagyon nem örülnének neki. A
legtöbb annyira beteg, hogy ragaszkodnak a közel-
ségemhez.
- Neked sosincs szabadidőd? - hüledezett Ta-
nya. Nem mintha neki lett volna. Bár amit ő csinál
az korántsem annyira komor, mint haldoklókat
ápolni.
- Nem túl gyakran. Most is okosabb lesz vissza-
mennem, különben rámtörik az ajtót és meglin-
cselnek. Majd felhívlak valamikor. Ne engedd,
hogy a seggfejek kicsináljanak, Tan. Azok nem is
emberek. Nem éri meg!
- Többnyire igyekszem észben tartani, de úgyis
bedarálnak. Valahogy úgy alakul - legalábbis eb-
ben a városban vagy ebben a szakmában - hogy
mindig ők a győztesek.
- Pedig nem ezt érdemled - mondta lágy hang-
ján Zoe, és Tanya aznap először mosolyodott el.
- Kösz. Ja, jut eszembe, nemrég találkoztam
Mary Stuarttal.
- Hogy van? - kérdezte Zoe.
Kényszeredett volt a hangja, de Tanya ügyet
sem vetett rá. Ő az évek során rendületlenül tájé-
koztatta egymásról a barátnőit, és még mindig ar-
ról ábrándozott, hogy egyszer még összejönnek,
mint a régi időkben.

101
- Jól, többé-kevésbé. Tavaly halt meg a fia. Azt
hiszem, azóta sem heverték ki.
- Mondd meg neki, hogy őszinte részvétem.
Miben halt meg? Baleset?
- Úgy tudom - felelte határozatlanul Tanya.
Nem akarta elárulni, hogy öngyilkosság történt. -
Húsz éves volt. Akkor majd gondolkozz Wyoming-
on, jó? Olyan mulatságos lenne, ugye? - Zoe elmo-
solyodott. Tizenegy éve nem ment szabadságra. -
Majd hívjál, jó?
Szomorúan, magányosan csengett a hangja. Zoe
szerette volna magához ölelni. Különös, hogy vala-
ki, aki ilyen sokra vitte, ennyire sebezhető és bol-
dogtalan legyen.
- Ígérem, hogy küldők jade-ről fényképet! - fo-
gadkozott, mielőtt letette volna a kagylót.
Los Angelesben Tanya mozdulatlanul ült és bá-
multa Zoe képét az újságban, majd olyan egye-fe-
ne alapon fogta magát és felhívta Mary Stuartot.
- Szia! Mit gondolsz, kivel beszéltem az előbb?
- Az elnökkel - ugratta Mary Stuart. Örült,
hogy hallja barátnője hangját.
- Nem, hanem Zoével. AIDS-gondozót vezet
San Franciscóban. Ma írt róla egy hosszú cikket a
L. A. Times. Örökbe fogadott egy koreai félvér kis-
lányt.
- Milyen kedves. - Próbált elnéző lenni a haj-
dani barátnővel, ám a sebek még húsz év után is
sajogtak. - Mennyire jellemző rá, ugye? Mármint
ez az örökbefogadás. És ráadásul egy eurázsiai

102
gyermeket. Csakugyan az lett belőle, aminek in-
dult. A gondozóintézeten sem csodálkozom. Férj-
hez ment?
- Frászt. Alighanem több esze van, mint ne-
künk. Bill elment már Londonba?
- Tegnap. - Hirtelen elhallgatott.
- Hallottál róla azóta?
- Még nem. De tegnap telefonált Alyssa. Füstbe
ment az utazásunk.
- Hogyhogy? - hüledezett Tanya. - Hát mi tör-
tént?
- A lányom jobb ajánlatot kapott. Fiúval fűsze-
rezve.
- Most mihez kezdesz?
- Próbálom kitotózni, mit csináljak a következő
két hónapban. Őszintén szólva arra gondoltam,
hogy átugornék hozzád néhány napra, ha lenne
időd. Megszállnék egy hotelben. New York egysze-
rűen borzasztó júliusban és augusztusban. Az
idén, tudva, hogy Bill el fog menni, nem gondos-
kodtunk nyaralóról.
- Mit szólnál Wyominghoz? - ragyogott föl Ta-
nya arca. Az álomnak legalább a fele valóra válna.
Elmehetnének Mary Stuarttal Wyontingba, és
játszhatnák két hétig a tehenészlányt. - Eljönnél
velem? Kunyhót foglaltattam azon a pazar birto-
kon, de nem bírom rászánni magam, hogy egyedül
menjek.
- Jól hangzik - tűnődött a másik. - Különben
sincs más dolgom. Azt nem tudom, mennyire felej-

103
tettem el lovagolni, bár bizonyosan eléggé ki va-
gyok párnázva hozzá.
- Te csak ne beszélj, hét kilóval vagy kevesebb,
mint kellene. És különben is, ha egyáltalán nem lo-
vagolunk, akkor mi van? Úgyse tudja meg senki.
Majd bámuljuk a hegyeket, kávézunk, pezsgő-
zünk, vagy kergetjük a lovászokat.
- Hú de klassz! Erre buknak a bulvárlapok.
Nem is megyek veled, ha tőnkre akarod tenni a jó-
híremet!
- Jó leszek, megígérem, csak gyere! Úgy szeret-
némi - mondta ragyogó szemmel Tanya. - Eljössz,
Stu?
Mary Stuart elmosolyodott a régi becenév halla-
tán.
- Boldogan. Mikor indulunk?
- Rögtön július negyedike után. Vegyél magad-
i nak csizmát. Nekem még megvan a régi.
- Már ma délután elmegyek vásárolni. Hogy ju-
tok oda?
- Gyere át Los Angelesbe, onnan az én buszom-
mal megyünk Jackson Hole-ba. Két nap alatt ké-
nyelmesen megjárhatjuk. Alhatunk, ehetünk, ol-
vashatunk, nézhetünk filmet, amit akarsz. A sofő-
röm egy szóval se szokott zavarni.
- Ott leszek.
- Majd fölszedlek a reptéren. - Bediktálta az
időpontot, Mary Stuart gondosan fölírta. Nem erre
számított, de hirtelen rádöbbent, hogy ez lesz az ő
átszállójegye a szabadságba.

104
Amint letette a kagylót, faxot küldött Billnek
Londonba, hogy a jövő héten, július negyedike
után átmegy Los Angelesbe, ahonnan majd megint
keresni fogja. Azt írta alá: "csók", ám ezúttal ki-
hagyta az üzenetből, hogy hiányolja a férjét. Ez-
után fogta a retiküljét és elindult Billy Martinhez
cowboycsizmát vásárolni.
Kaliforniában Tanya kölyökként ugrálta körül a
konyháját. Ebben a rózsás hangulatban csinálta vé-
gig a napot. Este szenzációs látványt nyújtott pa-
zar alakjára simuló, fekete, flitteres ruhájában, és
mindenki magasztalta, hogy még sohasem volt
ilyen jó.
- Szédületes voltál! - súgta Jean, amikor Tanya
lejött a színpadról, kifulladva, de boldogan. - Te
vagy a legjobb!
Több újrázás volt, számtalanszor hívták ki a füg-
göny elé, a nézőközönség vadul sikoltozott, virá-
gokat szórtak a lába elé, ajándékokat nyomtak a
kezébe. Imádták. És Tanyának, miközben elmene-
kítette a rendőrség, önkéntelenül arra kellett gon-
dolnia, milyen eszelős is az élete, milyen szélsősé-
ges ellentmondásokat szül a hírnév: hogy ugyan-
olyan szenvedélyesen bálványozzák, amennyire
gyűlölik.

8. fejezet
Éppen hazakészült, amikor betoppant egyetlen he-
lyettese, Sam Warner. Évek óta ismerték egymást.
A Stanford orvosi karán barátkoztak össze, és egy

105
darabig elválaszthatatlanok voltak. Zoe mindig
gyanította, hogy tetszik Samnek, de túlságosan le-
foglalta az, hogy kivívja a szakmai elismerést, a fér-
fi pedig semmit sem tett az ügyben. Chicagóba köl-
tözött. Anya hívása után a szokott ütemben pergett
Zoe Phillips napja, vagyis inkább repült, míg
lelkiismeretesen végigjárta betegeit. Pácien-
sei zömmel homoszexuális férfiak voltak, de az
utóbbi időben mind sűrűbben jöttek a nők meg a
heteroszexuálisok, akik nemi úton, érbe fecskende-
zett kábítószerekkel, vagy vérátömlesztéssel kap-
ták meg a betegséget. De ami a leginkább elkeserí-
tette - márpedig jó sok ilyen eset került a keze
alá - a beteg gyerekek voltak. Mintha a harmadik
világban dolgozott volna. Nem gyógyíthatta meg
őket, és olyan keveset segíthetett rajtuk. Néha nem
telt tőle más, mint egy mozdulat, egy simogatás,
! egy ajándékperc a betegágy mellett, a halál előtt.
Az első AIDS-betegeket a nyolcvanas évek elején
vették nyilvántartásba. Azóta az AIDS lett Zoe sor-
sa, mániája, szenvedélye.
Estére elfogyott minden energiája, a kislánya
volt az egyetlen, akinek a számára maradt még egy
kis szeretete. Igyekezett minél több időt tölteni a
gyermekkel, néha még ebédelni is hazaugrott,
csakhogy lássa. Amíg Jade pici volt, mózeskosár-
ban hordozta a rendelőbe, de amióta járni kezdett,
ennek is vége lett.
Azon a napon, amikor Tanya telefonált, Zoe ép-
is veszítették egy időre egymást. Sam megnősült

106
elvált, visszaköltözött Kaliforniába; ott ismét össze-
futottak, és felújították a régi barátságot, amely
most már nem is volt több barátságnál.
- Mi újság nálatok? Hetek óta nem hallottam ró-
lad! - Sam Warner olyan volt, mint egy ölelgetni
való jókora plüssmackó: magas, nagydarab, nagy
barna szemű, barnahajú, folyton kócos, aki, bár-
hogy iparkodott, mindig slamposnak látszott. -
Mikor veszel már ki egy szabadnapot? - kérdezte
aggodalmasan.
- A betegeim nem szeretik. - Páciensei ugyan
kedvelték Samet, de Zoe úgy érezte, kötelessége
mindig ott lennie a közelükben. A kórházi vizite-
ken kívül otthon is látogatta őket, néha még vasár-
nap is.
- Akkor is szabadságra lenne szükséged - pi-
rongatta Warnez - Neked jót tenne, nekem pedig -
vigyorodott el - szükségem van a pénzre.
- Azt hiszem, a legutóbbi helyettesítési pénzzel
még mindig adósod vagyok - mosolygott Zoe. -
De most cseréltem könyvelőt, és ez az új kész ka-
tasztrófa.
Még az orvosi fakultásról tudta, hogy Sam keleti
parti gazdag családból származik, s nyugodtan
meglehetne a keresmény nélkül is. Warner soha-
sem emlegette ezt, hiányzott a modorából minden
fennhéjázás. Viharvert öreg kocsival járt, egyszerű-
en öltözködött, többnyire vászon ingbe, farmerbe,
és olyan ősöreg csizmát viselt hozzá, amelyet mint-
ha cowboyok tízezrei tapostak volna ki őelőtte.

107
- Van valami újság? - érdeklődött Sam.
Szerette naprakészen követni kolleganője praxi-
sát, hogy ne a sötétben kelljen tapogatóznia, ami-
kor Zoe helyettesítésre kéri. Ő azonban csak olyan-
kor kérte ilyesmire, ha beteg volt, vagy halasztha-
tatlan esemény jött közbe. Bár az utóbbi időben
ritkán csinált programot. Nappal rengeteg dolga
volt, estére annyira elfáradt, hogy örült, ha megül-
hetett otthon a babával. Ha pedig néha férfitársa-
ságban mozdult ki a házból, akkor is vitte magával
a mobiltelefonját. Ha kellett, az előadás közepén
jött ki a színházból, vagy úgy hagyta ott a vacsorát,
hogy bele sem kóstolt.
- Semmi különös. Van egy csomó új gyerekünk,
csupa kicsi. Még magzat korukban, az anyjuktól
kapták meg a fertőzést.
- Körülnézek egy kicsit, miután elmentél. - Zoe
sohasem kifogásolta, ha Warner beletekintett az
anyagaiba. Nem voltak titkai előtte. - Puszild meg
helyettem Jade-et.
Ez is azon ritka esték közé tartozott, amikor
Zoének programja volt. Sietnie kellett, mert már
így is kifutott az időből. Háromnegyed hétre járt, s
Richard Franklin fél nyolcra jön érte. Franklin köz-
ismert emlősebész volt. Két éve ismerkedtek meg,
amikor ugyanazon az orvosi konferencián szólal-
tak fel. Zoe kíváncsiságát fölkeltette szakterületük
vetélkedése; Franklint fölpaprikázta, hogy a sajtó
akkora figyelmet szentel az AIDS-nek, azt hangoz-
tatta, hogy több ember hal meg mellrákban, mint

108
AIDS-ben, és a kutatási alapokból sokkal többet
kellene juttatni a rákra. Szenvedélyes vitába bo-
nyolódtak, amely megalapozta barátságukat. A se-
bész elsőrendű koponya volt, Zoe nagyon élvezte
a társaságát, de nem az a fajta ember, akibe bele le-
het szeretni.
Zoénak voltak más kapcsolatai is, de egyik sem
tartott sokáig. Az utolsó férfi, aki igazán fontos volt
neki, tíz éve halt bele a vérátömlesztéssel kapott
AIDS-be. Minden vagyonát Zoére hagyta, aki eb-
ből hozta létre a gondozóintézetet.
Hazarobogott a vén Volkswagen mikrobusszal.
Akkor vásárolta, amikor Jade-et örökbe fogadta, és
gyakran szállított vele betegeket. Bájos öreg háza
Edgewoodban volt, az erdő szélén, az egyetem
mellett. Itt sokat sétálhattak Jade-del az erdőben, a
nappali ablakából pedig pompás kilátás nyílt a
Golden Gate-re és a Marin-fokra.
- Mami! - visította boldogan Jade, amikor be-
nyitott és karjaiba kapta a kislányt. Magához szorí-
totta, összecsókolta, miközben Jade hadonászó be-
számolót tartott egy kutyáról, egy nyúlról, valami
szőlőről és a játszó csoportról. Nem volt túl érthe-
tő, de Zoe pontosan tudta, mit akar mondani. -
Muszi! Muszi! - tapsolt izgatottan Jade. Zoe rögtön
rájött, hogy ez csak a szomszéd nyula lehet. - Ma-
mi, muszi!
- Tudom. Egyszer talán majd nekünk is lesz egy.
Kivitte a babát a konyhába és belekóstolt a va-
csorájába. Inge, a bentlakó dán nevelőnő hambur-

109
gert és rizst készített. Nem valami csoda, de tartal-
mas. Miközben Jade a nyers sárgarépájával hado-
nászott, Zoe felrohant a szobájába, hogy minél
gyorsabban átöltözhessen, és még néhány percet
tölthessen a kislánnyal, mielőtt elmenne Dick
Franklinnel. Ezért utálta a házon kívüli estéket:
még kevesebb ideje maradt a lányára.
Húsz perccel később már jött is lefelé. Hosszú fe-
kete bársony szoknyájában, fehér csipkeblúzában
olyan volt, mintha egy régi családi képből lépett
volna ki. Hosszú vörös haját megfésülte és átfonta.
Most is egy varkocsban viselte, mint a főiskolán.
- Szép mami! - dicsérte tapsikolva a kislány
Zoe mosolygott és az ölébe ültette. Halálosan fá-
radt volt.
- Köszönöm, Jade. Hogy van ma az én nagylá-
nyom? - kérdezte és rámosolygott a hozzábújó
gyermekre.
Ez az élet értelme: nem az izgalom, nem a csillo-
gás, de még a pénz és a siker sem, és bizonyosan
nem azok a dolgok, amelyekről Tanya mesél. Zoé-
nek az egészség és a gyerekek voltak a legfontosab-
bak, és ezt sohasem tévesztette szem elől. Nem is te-
hette, mert naponta emlékeztették rá a rende őben.
Még játszottak egy kicsit a nagy rózsaszín Lego-
kockákkal, aztán csöngettek, megjött Richard Frank-
lin. Roppant elegáns szürke nadrágot, blézert, drá-
ga nyakkendőt viselt, szokás szerint úgy festett,
mintha most jött volna a fodrásztól. Mindig olyan
makulátlan volt, mintha a kórház legfontosabb tá-

110
mogatóinak kellene előadást tartania. Tökéletesen
értette a szakmáját, és tudása feltétlen tiszteletet
érdemelt.
- Hogy vagyunk ma este, Franklin? - érdek-
lődött Zoe, miközben a padlón kuporogva rakos-
gatta a kockákat.
- Le vagyunk nyűgözve - felelte a férfi.
Hallatlanul jóképű volt és hallatlanul fölényes.
Zoe gyanította, hogy őt is éppen ez vonzza, mert
rendkívül szeretné betörni a férfit. De mostanáig
fegyelmezte a vágyait.
- Sokszor csinálsz ilyet? - mutatott Franklin a
nagy rózsaszín Lego-házra, amelyet Jade most
rombolt le.
- Amilyen gyakran lehet - felelte, bár tudta,
hogy ezzel feszélyezi a barátját.
Franklin már régen közölte, hogy zavarják a
gyerekek. Neki sose volt, nem is nősült meg. Azt
állította, hogy sose volt rá alkalma és ideje, de Zoe
gyanúja szerint a barátja mélységes önközpontú-
sága lehetett az ok.
- Nincs kedved játszani? - ugratta, bár nehe-
zen tudta volna elképzelni Dicket négykézláb áll-
va. Még összekócolná a haját, vagy kitérdelné a
nadrágja vasalását. Zoe legtöbb ismerőse bekép-
zelt majomnak tartotta Franklint, és ebben volt
is valami. De ugyanakkor hihetetlenül eszes volt
és ötvenöt éves kora ellenére nagyon vonzó: kül-
sőre épp az az ember, akit Zoe szülei, mikor még
éltek, férjként szerettek volna látni a lányuk olda-

111
lán.
- Kész vagy? - kérdezte Franklin. Nem találta
valami szórakoztatónak Jade és Zoe játszadozását.
Egy perc alatt belefáradt. Nyolcra foglaltatott asz-
talt a Boulevardban, ami rendes távolságra van
Edgewoodtól. Ráadásul annyira népszerű hely,
hogy még jó nevű orvosoknak sem szokták fenn-
tartani az asztalt.
- Kész, uram - mondta Zoe, és a vállára dobta
bársony kabátkáját. San Franciscóban még június-
ban is hűvösek az éjszakák. Fölemelte Jade-et és
megpuszilta. - Szeretlek, egérke. - Összedörgölték
az orrukat. - Majd jövök.
Ahogy kimondta, Jade ajka máris előrebigy-
gyedt. Zoe látta, hogy esedékesek a könnyek.
Gyorsan odaadta a gyereket a nevelőnőnek és bú-
csút intett. Mire Jade bömbölni kezdett, ők már kí-
vül voltak az ajtón. Az utóbbi időben mesterien el-
sajátította a gyors távozást.
- Remekül csináltad! - dicsérte Franklin.
Nagyon szokatlan volt neki, hogy egy kisgyere-
kes anyával jár. Jobban kedvelte azokat a nőket,
akik fontosabbnak tartották a karrierjüket a házas-
ságnál vagy a gyerekáldásnál; mint amilyen Zoe
volt, amikor megismerkedtek. Aztán Dick elképe-
désére egyszer csak örökbe fogadott egy csecsemőt.
Ez kissé megváltoztatta a kapcsolatukat. Franklin
még mindig rendkívül vonzónak találta a barátnő-
jét és még több időt szeretett volna vele tölteni. De
Zoét nagyon lefoglalták a betegei és most a kisgyer-

112
mek. A sebész alkalmazkodott, amennyire tudott és
beérte az asztalról lehullott morzsákkal.
- Két hete nem láttalak! - panaszkodott, míg be-
indította a sötétzöld Jaguart.
- Rengeteg dolgom volt - mondta tömören Zoe.
- Van egy csomó nagyon súlyos betegem.
- Nekem is azok vannak - közölte enyhe inge-
rültséggel Dick és elindult a Haighten át a belváros
felé.
- Igen, de neked vannak munkatársaid.
- Igaz. Neked is gondolnod kellett volna már rá.
Nem is értem, hogy győzöd egyedül. Egyszer még
belebetegszel. Fölszedsz valami fertőző májgyulla-
dást, vagy ami még rosszabb, valamelyik pácien-
sed rád ragasztja az AIDS-et.
- Bájos gondolat - válaszolta és kibámult az ab-
lakon.
- Pedig megesik - szólt komolyan Franklin. -
Jobban meg kellene gondolnod, mit csinálsz. Sem-
mi értelme hősnek vagy vértanúnak lenni.
- Már gondolkoztam rajta. Én idetartozom.
Szükségük van rám, Dick.
- Másnak is szüksége van rád. A lányodnak
is. Be kellene iktatnod valamivel több szabad-
időt.
Már a második ember, aki ezzel hozakodik elő
aznap este. Zoe csodálkozva pillantott rá, hogy mi-
ért mondja ezt. Dr Franklinra nem volt jellemző ez
a fajta figyelem és gondoskodás.
- Fáradtnak látszol, Zoe - mondta a sebész és

113
mosolyogva megpaskolta a nő kezét. - Jót fog ten-
ru egy kellemes vacsora házon kívül. Biztos nem
szoktál rendesen enni.
Zoe csakugyan nem emlékezett rá, hogy reggeli-
zett vagy ebédelt-e aznap. Reggel óta futkosott,
ahogy betette a lábát a gondozóba. A legtöbb napja
így telt.
Ám a vendéglőben hajlamos volt egyetérteni a
barátjával. Olyan szép volt, olyan kellemes világí-
tású, az asztal annyira hívogató, hogy Zoe bánni
kezdte, amiért ilyen ritkán találkozik Dickkel. A
férfi fehér bort, báránysültet, desszertnek felfújtat
rendelt. Bizonyos, hogy nem lehetett egy napon
említeni a Jade tányérján hagyott otthoni hambur-
gerrel vagy a rendelőintézeti frigóban talált hideg
pizzával.
- Elragadó! - mondta hálásan.
- Hiányoztál - nyúlt a keze után Dick. - Mit
szólnál egy közös hétvégéhez? Júliusra és augusz-
tusra kibéreltem egy házat Stinson Beachen.
Zoe elmosolyodott. Jobban ismerte ő a barátja
gondolkozását, mint maga Franklin.
- Jade-del? - kérdezte.
A férfi habozott, majd bólintott.
- Ha akarod, bár neked talán jobbat tenne, ha
tőle is el tudnál szabadulni.
- Hiányozna nekem a kislány - mondta, aztán
fölnevetett. - Rémes vendég lenne belőlem! Olyan
fáradt vagyok, hogy biztosan átaludnám az egész
hétvégét.

114
- Találnék módszereket az ébrentartásodra.
- Készséggel elhiszem, Franklin!
Kapucínert rendeltek a felfújt után. Akkor már
tizenegyre járt az idő. Zoe nem akarta mondani,
de rettenetesen elfáradt. Az egyetlen, amit még
tehetett, hogy nem aludt el ott az asztalnál. Pedig
holnap reggel hétkor akarta kezdeni a vizitet, ami
azt jelenti, hogy ötkor vagy fél hatkor kell ébred-
nie Jade-del. Minden reggel együtt kelt a kislány-
nyal és játszott vele, mielőtt bement volna dol-
gozni. Ez volt a legkellemesebb időszak az egész
napban.
Ám Dick mintha észre se vette volna mennyire
fáradt, s mikor hazavitte megint figyelmeztette a
stinsoni hétvégére.
- Majd értesíts, hogy neked mikor jó - mondta
gyengéd pillantással. - Rendelkezésedre állok
- Először csatasorba kell állítanom a helyettese-
met, és a nevelőnőtől is meg kell érdeklődnöm,
hogy tud-e maradni vasárnapra.
Akárhogy csipkelődött is Dickkel, nem szabadí-
totta volna rá Jade-et egy egész hétvégére. A se-
bész bele is bolondult volna, pedig Jade igazán jó
kislány. Dick azonban komolyzenét akart hallgatni,
délután szeretkezni akart, sebészeti eljárásokról
akart beszélgetni egy vele egyenrangú szellemi
partnerrel, és nem volt kedve kisbabákat tisztába
tenni vagy kimosdatni őket az almapüréből. Zoe
meg is értette.
- Majd meglátom, mikor érnek rá egyszerre, és

115
akkor felhívlak.
Kint ültek az autóban Zoe háza előtt. Franklin
eredetileg a saját lakására akarta vinni, Pacific
Heightsbe, de Zoe már bent a városban ásítozni
kezdett, és Edgewood felé menet nem győzött
mentegetőzni, amiért ilyen unalmas társaság.
- Épp az a baj, hogy nem vagy unalmas. Ahány-
szor látlak, mindannyiszor még több időt szeret-
nék tölteni veled, de neked mindig annyi tenniva-
lód van.
- Talán épp ez őrzi meg a dolgok varázsát - mo-
solygott Zoe. - Ha több időt töltenénk együtt, még
untatnálak.
- Azt nem tartom valószínűnek. Nem tudlak rá-
beszélni, hogy megbotránkoztasd házad népét? -
kérdezte reménykedve.
- Attól félek, nem, Dick. Ne haragudj.
- Nem vagyok meglepett - mosolygott elnéző-
en a férfi - csupán csalódott. Hát akkor nézd meg a
naptáradat és válassz ki egy megfelelő hétvégét.
De minél előbb, kérlek.
- Igenis, uram.
Franklin felkísérte a lépcsőn, kinyitotta az ajtót
Zoe kulcsával, majd szűzies csókot lehelt barátnője
ajkára. Türelmes ember volt, tudott várni akár egy-
két hetet is a következő viszontlátásra, és bár ma
este jobban szeretett volna szeretkezni Zoével, tu-
domásul vette barátnője feltételeit. Ahogy elhaj-
tott, Zoe felrohant a hálószobájába, ledobálta a ru-
háját és ágyba bújt, még a hálóingét se vette föl,

116
sőt, fogmosásra se vesztegette az időt. Olyan fáradt
volt, hogy csak aludni akart. Tuskómereven feküdt
másnap reggel hatig.
Jade már ébren volt, amikor benézett hozzá. Bol-
dogan matatott a játékaival, amelyeket a nevelőnő
tegnap este pontosan ezért tett be a kiságyába. Fel-
váltva csacsogott és dudorászott, de mikor meglát-
ta az anyját, fölpattant és sikongatott.
- Szia, kutyafülű - üdvözölte Zoe.
Kiemelte az ágyból, hogy tisztába tegye. Jade
valahogy nehezebbnek tűnt, mint máskor, ő pe-
dig nem pihente ki magát az éjszaka. Az utóbbi
időben egyre sűrűbben fordult elő. Erről eszébe
jutott, hogy odabent fel kell hívnia a laboratóriu-
mot.
Háromnegyed hétkor becsukta maga után az aj-
tót, hétkor elkezdte a vizitet az egyetemi kórház-
ban, fél kilencre megérkezett a gondozóba, ahol
máris két tucat beteg várta. Hónapok óta nem volt
ilyen sűrű napja, ahhoz is csak délben jutott hozzá,
hogy fölhívja a labort. Még nem voltak meg az
eredmények, és ő most az egyszer kijött a béketű-
résből.
- Két hete kértük, a szentségit! Nem tisztességes
dolog ennyit váratni az embereket! Itt élet-halálról
van szói Ez nem vizeletvizsgálat, az ég szerelmére!
Milyen hamar kaphatom meg?
A labor mentegetőzött, restanciákra hivatkozott
és megígérte, hogy ha a doktornő négykor vissza-
szól, addigra meglesznek az eredmények. Zoének

117
azonban fél hatig nem volt megállása, és még ak-
kor is vártak rá betegek. De neki zárás előtt okvet-
lenül szüksége volt az eredményekre, így hát sza-
kított időt a telefonra. Némi matatás következett,
miközben Zoe némán dühöngött, majd elhangzott
a válasz.
- Pozitív - mondta egykedvűen a laboráns.
Nem volt különösebben meglepő. Zoe betegeiben
mindig megtalálták az AIDS vírusát. Azért is jártak
hozzá.
- Pozitív? - ismételte meg, mintha sose hallotta
volna ezt a szót. - Pozitív? - Forogni kezdett a világ.
- Ha mondom - vetette oda a laboráns. - Akko-
ra meglepetés?
Épp az a baj, hogy nem. Ez megmagyarázza a
fáradtságot, a kimerültséget, a fogyást, az időn-
ként fellépő hasmenést, és az összes tünetet
amely hat hónapja, karácsony óta nyugtalanítja.
Mert ez most a saját lelete volt. Pontosan tudta,
mikor történt: majdnem egy éve szúrta meg ma-
gát véletlenül egy fertőzött tűvel, mikor vért vett
egy kislánytól, akit két hónapja, áprilisban vitt el
az AIDS.
Köszönetet mondott a laboránsnak, és nagyon
halkan a helyére tette a kagylót. Úgy érezte, most
lett vége a világnak. Mint a betegei, amikor ő
mondta meg nekik. Pozitív... pozitív. AIDS-e van...
Mi lesz Jade-del? Hogy fog ezután dolgozni? Ki vi-
sel gondot a gyermekre, ha őrajta kitör a betegség?
Most mihez kezd? Először tagadni akarta, pedig

118
már hetek óta gyanította, amikor kisebesedett a
szája. A gyulladás elég hamar elmúlt, a gyanú
megmaradt. Orvosi önérzete végre rákényszerítet-
te, hogy nézzen szembe a tényekkel, és legalább a
vérképet csináltassa meg. Annyira nyugtalanko-
dott, hogy az utóbbi hetekben kerülte Dick Frank-
lint, noha egyébként is rendkívül elővigyázatosan
viselkedett vele szemben. Amióta tíz éve elragadta
szerelmét az AIDS, Zoe sohasem mulasztott el
egyetlen óvintézkedést sem, és minden barátját fi-
gyelmeztette, hogy volt egy beteg szeretője. Ha to-
vábbra is találkozgatnak, akkor figyelmeztetnie
kell Dicket. De nem akart találkozni vele és nem
akarta neki elmondani. Nem számított tőle túlzott
törődésre, még együttérzésre sem.
Richard Franklin tudós volt, bizonyosan jó ba-
rát, de nem az a fajta ember, akihez oda lehet men-
ni, ha baj van. Ő csak a kellemes estékre társ. Zoe
különösebb fejtörés nélkül is tudta, hogy kapcsola-
tuk most ért véget. És vele együtt sok minden más,
például az orvosi pálya. Most, ebben a pillanatban
talán még nem, de a jövőben okvetlenül. Borzasz-
tóan szeretett volna sírni, de tudta, hogy nem tehe-
ti. Várják a betegei.
- Itthon vannak, kérem szépen? - kukkantott be
Sam Warner, és elhűlt, mikor meglátta Zoe arcát. -
Jól vagy? Borzalmasan nézel ki.
- Valószínűleg bujkál bennem valami - kertelt
Zoe. - Megfázás, influenza, mit tudom én.
- Akkor nem kellene itt lenned - mondta hatá-

119
rozottan Sam. - Nem akarom elvenni a munkádat,
de azt nem engedheted meg, hogy a betegeid el-
kapjanak tőled valamit.
- Maszkot teszek - matatott Zoe az asztalán. A
férfi látta, hogy a keze fékezhetetlenül reszket, de
nem szólt. - En... igazán... semmi bajom... csak...
megfájdult a fejem...
- Pocsékul vagy! - mondta Sam. Kiakasztotta a
sztetoszkópot a nő nyakából és az asztalra tette. -
Menj haza. Én majd ellátom a többi betegedet és
még nem is számlázom. Tekintsd ajándéknak.
Egyes emberek egyszerűen nem tudják, mikor kell
abbahagyni. - Valósággal kilökte az ajtón. Zoe nem
tiltakozott. - Mars haza, bújj ágyba, és föl ne kelj!
Később majd meglátogatlak.
- Ne fáradj, jól vagyok. És köszönöm, hogy be-
fejezed helyettem.
Olyan édes pofa ez a Sam. Elmondja neki, mi
baja? Ez lenne a logikus. Mégse akarta, hogy bárki
megtudja. Most még nem. Ameddig nem muszáj.
Senki. Leszámítva persze Dick Franklint. Neki
meg kell mondania, ha másért nem, etikai meg
fontolásból, mert a jövőben nem óhajt nemi életet
élni vele.
Végigsírta a hazautat az öreg Volkswagenben, és
mire odaért a házhoz, pont olyan nyomorúságo-
san festett, ahogy érezte magát. A nevelőnő megri-
adt a láttán, és még Jade is csak bámult rá egy pilla-
natig.
- Mami sír? - érdeklődött aggodalmasan.

120
- Mami szeret téged - mondta Zoe és magához
ölelte a gyermeket.
Közben arra gondolt, mennyire kell vigyáznia,
nehogy megvágja magát, vagy ha mégis, nem sza-
bad közel mennie Jade-hez. Vajon nem kellene itt-
hon máris kesztyűt és maszkot viselnie? Rádöb-
bent, hogy kezd nevetséges lenni. Igazán több esze
lehetne orvos létére. De akkor is! Itt az ő életéről
! van szó! Ilyenkor nehéz tárgyilagosnak és ésszerű-
nek lenni.
Megfogadta Sam tanácsát és lefeküdt. Jade oda-
bújt hozzá az ágyban. Zoe sokáig hevert és magá-
hoz ölelte a kislányát. A gyermek mintha megérez-
te volna, hogy nagyon nagy baj van. Zoét megint
elfogta a rettegés, amikor arra gondolt, hogy nem
lesz kire hagynia a kislányt, ha meghal. Gondol-
koznia kell ezen, mielőtt túl késő lenne. Döntenie
kell.
Egy óra múlva bejött Inge és szólt, hogy dr
Franklin keresi telefonon. Zoe habozott egy pilla-
natig, majd megrázta a fejét. Arra kérte a lányt,
mondja azt, hogy házon kívül van. Inge visszajött,
hozott egy Stinson Beachi számot, de Zoe nem
akart telefonon beszélni Dickkel. Már elhatározta,
hogy levelet ír. Könnyebb lesz írásban. Tiszta volt a
lelkiismerete, hiszen ő az aggályosságig óvatos
volt. Már csak abban reménykedett, hogy megbíz-
hat Dickben, és a férfi nem fogja szétkürtölni a be-
tegségét. Az orvostársadalom olyan kicsi és plety-
kás. Ha súlyosbodik az állapota, úgyis híre megy.

121
Bár ha szerencséje lesz, elég sokáig megőrizheti a
titkot. Délután meg is írta a rövid levelet. Annyit
közölt, amennyit muszáj: hogy a tesztje pozitív, és
úgy érzi, nem hallgathatja el, bár emlékezteti a ba-
rátját, hogy sohasem kockáztattak. Most egy dara-
big szeretne egyedül lenni, és mindkettejüknek
jobb, ha elválnak.
Vajon felhívja Dick Franklin, ha elolvasta a leve-
let? Érdekes és intelligens ember, de sose volt az az
érző szív Zoe nem is várt tőle vigasztalást, azt meg
különösen nem, hogy aziránt érdeklődjön, segít-
het-e valamiben neki és Jade-nek. Ő csak annyit
szeretett volna, hogy ne tegye közhírré a betegsé-
gét az egyetemen. Ez igazán nem sok.
Levélírás után visszafeküdt az ágyba. Valamivel
később bejött Inge, hogy vacsorázni vigye Jade-et
és aggodalmasan pillogott a háziasszonyára. Még
sose látta ilyen gyengének és összetörtnek, mint
ahogy Zoe is talán csak akkor érezte ilyen nyomo-
rultul magát, mikor a barátja meghalt. Nem gyen-
gélkedett; rettegett. Legszívesebben elrohant és el-
bújt volna, a fejére húzva a takarót. Szeretett volna
odabújni valakihez, de nem volt kibe kapaszkod-
nia.
Nem gyújtott villanyt. Odakint még mindig vi-
lágos volt, noha már alkonyodott. Hallotta, ahogy
a szomszéd szobában Jade Ingével játszik, aki ké-
sőbb megetette a kislányt. E vigasztaló hangoktól
elringatva végül is elszundított, és arra ébredt,
hogy valaki szólítja. Felnézett és meglepődve látta,

122
hogy Sam Warner az. Ott állt mellette, és éppen a
nyaki ütőerén nézte, hogy nincs-e láza.
- Hogy érzed magad? - kérdezte halkan. Zoe
még sosem volt ennyire hálás neki.
- Remekül!
- Remekül a csudát - mondta nyersen a férfi.
Óvatosan leereszkedett az ágy szélére. - Nincs lá-
zad, de pocsékul festesz. Nem vagy te állapotos? -
Zoe elmosolyodott. Hiszen ha ennyire egyszerű
vagy ilyen csodálatos lenne!
- Attól tartok, nem - mondta szomorúan - de
akkor is kedves gondolat. Majdnem azt kívánom,
bárcsak az lennék.
- Szívesen hozzásegítelek, ha ez fölvidít. - Zoe
nevetett, Sam a keze után nyúlt. - Tudom, hogy ez
most úgy fog hangzani, mintha munkát akarnék,
pedig nem. Kikapcsolódásra van szükséged, haver
Nem tudom, mi bujkál benned, de el kell szabadul-
nod egy kicsit a munkából. Nem pazarolhatod ma-
gad percenként négyszáz százalékban, és ha meg-
teszed, visszaüt rád. Miért nem lépsz le?
- Majd gondolkozom rajta.
- Dehogy gondolkozol. Ismerlek én. Holnap
reggel hétkor már megint ott leszel és vizitelsz.
Legalább annyit engedj, hogy csinálhassam helyet-
ted pár napig, te pedig járj be civilizált ember mód-
jára kilenc órakor.
Kísértő ajánlat volt, Zoe maga se tudta, mit
mondjon. Örült volna ő még annak is, ha egyetlen
éjszaka kialhatja és összeszedheti magát.

123
- Akkor helyettesítenél ma este és holnap reg-
gel? - kérdezte. Megint nagyon kimerültnek érezte
magát.
- Megteszek mindent, amit akarsz, csak fogd be
a szád és aludj egy kicsit. Majd én betelefonálok
helyetted a gondozóba. Holnap biztosan pazar
hangulatban ébredsz, de nem akarlak a kórházban
látni. Ha már itt tartunk, miért ne jönnél inkább
tízre?
- Világ lustáját csinálsz belőlem! - panaszkodott
Zoe, miközben hátradőlt a párnán.
- Az az ember még nem született meg, aki belő-
led lustát csinálhatna.
- Kösz, Sam.
A férfi visszafordult, intett, becsukta az ajtót ma-
ga után, Zoe pedig sokáig feküdt, mélyen elmerül-
ve gondolataiban. Annyi minden járt a fejében: a
praxisa, a lánya, az egészsége, a jövője. Lázas gyor-
sasággal nyargaltak a gondolatai, és mikor be-
hunyta a szemét, összegabalyodtak kibogozhatat-
lan gubanccá.
Ekkor, ahogy ott feküdt, hirtelen eszébe jutott
Tanya. Ez pontosan az a valami, amit ő ajánlott vol-
na valamelyik betegének. Ahogy még egyszer be-
legondolt, elhatározta, hogy megfogadja a saját
jótanácsát és felhívja a barátnőjét.
Kikereste a noteszéből a számot és tárcsázott.
Tudta, hogy ez egy titkosított szám, valahol Tanya
házában. Egy percig attól félt, hogy a barátnője
nincs otthon, de a negyedik kicsengés után fölvet-

124
te és pihegve belehallózott. Zene szólt valahol a
háttérben.
- Halló! - Pontosan olyan volt a hangja, mint fö-
iskolás korában. Különös, hogy vannak dolgaink,
amelyek sohasem változnak, mások viszont annál
inkább. - Hát ezt nem gondoltam, hogy ilyen gyor-
san hallok rólad! - mondta csodálkozva, de öröm-
mel. - Mi újság?
- Valami különös dolog történt ma. Van itt egy
orvos, aki helyettesít néha. Pár napra kirúgott a
rendelőmből. Azt mondja, szüksége van munkára.
Én... szóval gondolkoztam... arról az utazásról,
amit említettél... Wyomingról... Nem akarok tola-
kodni, se semmit... szóval viszel valakit? Arra gon-
doltam...
Tanya máris tudta, miért telefonált. Hát ez itt a
tökéletes alkalom, hogy ismét összejöhessenek!
Igaz, ha Zoe tudná, hogy Mary Stuart is ott lesz,
akkor biztos nem jönne. Node lesz idő kimagya-
rázkodásra, csak egyszer legyenek ott.
- Nem, egyedül megyek - hazudta. Gyorsan be-
diktálta barátnőjének a részleteket, és azt javasolta,
jöjjön repülővel egyenesen Jackson Hole-ba. Nem
akarta Los Angelesből vinni, mert ha Mary Stuart
meglátja Zoét, még képes és föl sem száll a buszra.
- De csak egy hétre jöhetek - mondta határo-
zottan Zoe. Máris a pánik kerülgette a gondolatra,
hogy itt kell hagynia a betegeit. Pedig ezt kell ten-
nie, ha meg akarja őrizni az egészségét.
- Az is jó. Ha itt leszel, talán rá tudunk beszélni

125
a második hétre - örvendezett Tanya.
- Csak nem hozod a barátodat? - kérdezte Zoe
a többes szám első személy hallatán.
Tanya azt mondta, dehogy, a tudunk az csak
olyan szófordulat.
- Te hozod a babád? - érdeklődött ártatlanul, hi-
szen így is, úgy is módosítania kell a szobafogla-
lást.
Zoe gondolkozott egy hosszú percig, majd las-
san megrázta a fejét.
- Inkább ne, Tan. Ahhoz ő még tényleg nagyon
kicsi. Még nem tudná élvezni, nekem viszont csak-
ugyan jót tenne a teljes kikapcsolódás.
Bár így is ódzkodott a gondolattól. Utálta itt-
hagyni a kicsit és a betegeit.
- jól vagy különben?
Zoe hangjában volt valami, ami aggasztotta Ta-
nyát, noha maga se tudta pontosan, mi az. Akkor
csengett így, ha valami fölzaklatta vagy elszomorí-
totta. Mint akkor régen Ellie. De olyan rég találkoz-
tak, hogy nem merte faggatni.
- Jól vagyok - nyugtatta meg Zoe - és alig vá-
rom, hogy láthassalak. Akkor viszlát.
Mosolyogva az oldalára fordult és letette a kagy-
lót. Nem az ő formája volt itthagyni mindent. Pe-
dig meg kell tennie. Mostantól mindent el kell kö-
vetnie, amivel meghosszabbíthatja az életét, ami
azelőtt is drága volt a számára, és most, amikor a
kicsi Jade-re is gondolnia kell, még drágább lett. És
tudva, milyen küzdelmek várnak még rá, hirtelen

126
nagyon fontos lett a wyomingi utazás.

9. fejezet
A következő héten Sam hosszú órákat dolgo-
zott Zoéval, hogy megismerhesse kolleganő-
je állandó betegeit. Megdöbbentette, milyen
sokat vállal a nő. Nagyjából ötven olyan páciense
volt, akik a halál küszöbén álltak, és számuk nap-
ról-napra, sőt éjszakáról-éjszakára nőtt. Hozták
őket a barátok, rokonok, vagy egyszerűen olyan
emberek, akik hallottak Zoéról. Nagyon betegek
voltak, ő pedig befogadta őket. Samet a gyerekek
rendítették meg legjobban. Olyan sok kicsinek volt
AIDS-e, hogy az ember hálát adott minden egész-
séges gyermekért.
- El se tudom hinni, mekkora tömeget vizsgálsz
végig minden nap! - jegyezte meg Sam egy késő
délutánon. - Ez embertelen! Nem csoda, ha örökké
fáradt vagy!
Akkor olyan könnyű lett volna bevallania, hogy
AIDS-e van. De ez nem a férfi gondja és nem tarto-
zik rá. Zoe már elhatározta, hogy senkivel sem
osztja meg a terhet; egyedül cipeli, amíg bírja. Úgy
tervezte, takarékoskodni fog, hogy legyen pénze
az orvosi kezelésre, vagy az ápolónőre, ha arra szo-
rul. Már csak Jade jelentett gondot. Mi lesz vele, ha
az anyja meghal? Iszonyú volt ilyesmiken töpren-
geni, de nem kerülhette meg. Egyik része még
mindig tiltakozott, de a másik már tudomásul vette
a végzetét. Hihetetlen, hogy így érjen véget egy fé-

127
nyes pályafutás! Ha engedte volna magának, a
végtelenségig lubickolhatott volna a balszerencsé-
jén jajgató önsajnálatban, de nem akart ilyet tenni.
Élvezni akarta, ami kevés ideje még maradt. Még
évek állhatnak előtte, sőt akár tíz éve is lehet! Bár
ez nem túl gyakori, de megesett már. Mindent el
fog követni, hogy vele így legyen, még Wyoming-
be is elmegy!
- Ezzel mi van? - riasztotta fel a tűnődéséből
Sam, és eléje tartott egy dossziét. Súlyos beteg fia-
tal férfi anyaga volt, aki már eljutott az AIDS-es el-
butulás utolsó szakaszába. Zoe nem hitte, hogy so-
káig húzná.
- Egy nap még ránk mosolyoghat a szerencse -
mondta szomorúan. De sokuknak már az is késő
lesz. Sőt, talán neki is.
- Szerintem az a szerencséjük, hogy találkoztak
veled - mondta egyre növekvő csodálattal Sam.
Zoéban megvan minden, ami ahhoz kell, hogy
orvos legyen, de azonfelül sokkal érzékenyebb,
mint a legtöbben a pályán. Az a szerelme tette
volna ilyenné, akit évekkel ezelőtt elvitt az AIDS?
Vajon szeretett azóta valakit? Nyilván nem. Dick
Franklint semmiképpen.
- Rábeszélhetnélek egy kis falatozásra, mielőtt
végeznénk? - kérdezte Sam. - Arra gondoltam,
elugorhatnánk a közelbe egy spagettire vagy
ilyesmire. Érdekel az ajánlatom? - Visszafojtotta a
lélegzetét. Buta érzés volt, de Zoe mellett néha ko-
lyöknek érezte magát.

128
- Csábítóan hangzik.
Sejtelme sem volt róla, hogy Sam mennyire von-
zónak találja őt. Mindenképpen elfogadta volna a
meghívást, mert meg akarta köszönni Warnernek,
hogy a segítségével elszabadulhat a városból egy
igazi vakációra. Kissé furdalta a lelkiismeret, ami-
ért itthagyja Jade-et, ám a férfi megígérte, hogy raj-
ta tartja a szemét a kislányon is, és rendelés végez-
tével beugrik időnként hozzá.
- Te tényleg ízig-vérig orvos vagy - évődött Zoe,
miközben becsusszant az Upper Haight-i kis olasz
étterem egyik bokszába.
Évek óta járt ide és kedvelte a helyet: csöndes
volt, jól föztek. Az orvosi egyetem elvégzése óta ez
volt az első alkalom, amikor ők ketten terített asz-
talnál ültek le beszélgetni. Nevettek is rajta, hogy
milyen sok idő eltelt azóta. Noha útjaik többször is
keresztezték egymást tizennyolc év alatt, sose volt
idejük egymásra, mert mindig dolgoztak.
Raviolit rendeltek, amihez Zoe nem kért bort,
majd ismét a munkáról kezdtek beszélni. A vacsora
derekán tartottak, amikor Sam rávigyorgott a ma-
ga fiús módján, és olyan meleg, barátságos volt a
tekintete, hogy Zoe még a szokásosnál is felszaba-
dultabban érezte magát a társaságában.
- Neked munkából áll az egész életed? - kér-
dezte gyengéden Warner.
- Az utóbbi időben igen, kivéve persze Jade-et.
- Sose mentél férjhez?
- Soha.

129
- Megkérdezhetem, hogy miért nem?
- Mert fiatal koromban nem akartam. Az egyet-
len férfi pedig, akihez feleségül mentem volna,
több mint tíz éve halott. AIDS-fertőzést kapott a
vérátömlesztéssel, amikor negyvenkét évesen ko-
szorúérműtétet kellett végrehajtani rajta. Az ölte
meg. Egy évet se élt utána. Gondolkoztam rajta,
hogy beállok mellé kutatónak. Mindig érdekeltek a
megfejtetlen rejtélyek és a különös betegségek. De
aztán jött az AIDS, és én kutatás helyett leragad-
tam a gyógyításnál.
- Nagy veszteség lett volna egy csomó ember-
nek, ha nem így történik.
- Az AIDS előtt a fiatalkori cukorbajjal foglal-
koztam. A maga módján az is egy istencsapás, bár
sokkal kevesebb figyelmet követel.
- Az engem is érdekelt. Olyan szemetes-féle va-
gyok: figyelem a mások praxisát, szeretem össze-
szedegetni az apró adatokat. Megoldom a problé-
mákat, megteszem, amit tudok, aztán megyek to-
vább. Lehet, hogy felelőtlenül hangzik, de soha-
sem akartam saját praxist. Az tele van papírmun-
kával, a hivatal packázásaival, egy csomó olyan té-
mával, aminek semmi köze a gyógyításhoz vagy a
betegekhez. Én szeretem a segédmunkát. Lehet,
hogy egyszerűen nem nőtt be a fejem lágya. Foly-
ton várom, hogy megtörténjék, egyre azon filó-
zom, hogy egy napon beállok egy orvoscsoportba,
de sose kerül rá sor. Elriaszt, amit a legtöbbjüknél
látok, legfeljebb ilyen vetésforgó-alapon elviselhe-

130
tő, mint veled. Így én is hozzáférhetek a jóhoz.
Zoe mosolyogott azon, amit hallott. Kicsit olyan
volt, mint a baleseti sebészek filozófiája, akiket
csak a betegek érdekelnek, nem kérnek a papír-
munkából, a rezsiköltségekből, a problémákból.
Neki hiányoznának a tartós kapcsolatok, amelye-
ket kiépített.
- Kissé emlékeztetsz a Magányos Vadászra -
mondta mosolyogva. - Ki is volt az az álarcos?
Tonto?... A betegeim szeretnek téged. Remekül dol-
gozol. Azért pedig nem hibáztatlak, ha nem kérsz
abból a marhaságból, ami egy rendes praxissal jár
Nekem nem volt társam, így sokkal több ilyen
munka szakadt rám. Viszont nem szeretem a fejfá-
jást, a vitákat, a kicsinyes féltékenységet meg a ha-
sonló gondokat. Adam halála tette lehetővé, hogy
létrehozzam azt a gondozóintézetet, amelyet meg-
álmodtam, és pontosan úgy vezethessem, ahogy
jónak látom. De így is borzasztó nehéz, hogy csak
alkalmilag van megfelelő segítségem.
- Feleségül akartál menni Adamhez, mielőtt
megbetegedett volna?
- Nem igazán. Azt hiszem, előbb-utóbb össze-
házasodhattunk volna, de sose beszéltünk róla.
Adamnek felesége volt és gyerekei, én pedig buz-
gón építettem a belgyógyászi karrieremet. Két kol-
legával közösen praktizáltam, de kiléptem, amikor
megszerveztem a gondozót. Sose vonzott a házas-
ság, még a tartós viszony sem. Adammel sokat ta-
lálkoztunk és nagyon közel álltunk egymáshoz, de

131
csak akkor költöztem hozzá, mikor már haldokolt.
Kivettem három hónap fizetés nélküli szabadsá-
got, hogy őt ápoljam. Nagyon szomorú volt. És te?
Mi történt a te házasságoddal?
- Két nyomorúságos évig tartott, míg kórházi
gyakorló orvos voltam - felelte tűnődve a férfi. -
Szegény nejem, jóformán sose láttam. Tudod, hogy
van ez. Nagyon utálta. Azt mondta, soha többé
nem áll szóba orvossal. De a génjeiben hordozta a
végzetét. Az apja Grosse Pointe-ben volt híres
mellkassebész, a bátyja Chicagóban sportorvos, és
utánam egy plasztikai sebészhez ment feleségül.
Három sráca van, Milwaukee-ben él, és bizonyára
nagyon boldog. Évek óta nem találkoztunk. Ami-
kor visszajöttem Kaliforniába, évekig együtt éltem
egy nővel, de egyikünknek sem volt kedve a há-
zassághoz. Mindketten rossz tapasztalatokat sze-
reztünk róla. Te egy kicsit emlékeztetsz rá. Ő is
olyan szent, mint te. Őszinte világjobbító szándé-
kai voltak, és engem is folyton ezzel nyaggatott.
Végül rálépett a neki való ösvényre, én pedig le-
maradtam. Jelenleg egy botswanai lepratelepen
ápolónő.
- Huhú! Hát ez komoly! És nem tudott rábeszél-
ni, hogy kövesd? - Zoé egész vonzónak találta ezt
a lehetőséget, Sam annál kevésbé.
- Ki van zárva! - csóválta borzadva a fejét. -
Akármennyire is szerettem. Utálom a kígyókat,
utálom a bogarakat, sose voltam cserkész, kínszen-
vedésnek tartom a kempingezést és a hálózsákot.

132
Kimondottan nem abból a fából faragtak, hogy az
őserdőben szolgáljam embertársaimat. Szeretek a
jó kis kényelmes ágyamban aludni, szeretem a jó
vacsorát, a barátságos éttermet, a pohár bort, és a
legbujább növényzet, amit elviselek, az a Golden
Gate Park egy hétvégén. Rachel évente egyszer ve-
tődik ide. Még mindig rajongok érte, de már csak
barátok vagyunk. Együtt él a lepratelep vezetőjé-
vel, van egy kisbabájuk. Szereti Afrikát és azt haj-
togatja, hogy nem tudom, mit mulasztok.
- Azzal, hogy nincs gyereked, vagy hogy itt
élsz?
- Mindkettővel. Rachel azt állítja, sose jön el Af-
rikából, de az ilyesmit nem tudhatja az ember Ré-
mes, hogy milyen arrafelé a politika. Nem nekem
való. Rachel klassz csaj, és a helyes utat választotta.
Öt év óta, hogy elment, én nem is tudom, csak úgy
elfolyt az idő. Negyvenhat éves vagyok, szerintem
egyszerűen elfelejtettem megházasodni.
- Mint én - nevetett Zoe. - Mit őrjöngtek miatta
a szüleim! De mióta meghaltak, senki se nyaggat a
férjhezmenéssel. Most már valószínűleg nem is fo-
gok férjhez menni.
Sam azonban, hogy a magánélete került szóba,
hirtelen felbátorodott.
- Mi van dr Franklinnel? - kérdezte bátortala-
nul, de kíváncsian.
- Dickkel? - nézett rá zavartan Zoe. - Csak bará-
tok vagyunk. Érdekes ember - tette hozzá jóindu-
latúan.

133
Sam szúrósan nézett a szeme közé.
- Te aztán nem adod ki magad, mi?
- Tulajdonképpen mit akar tudni, Warner dok-
tor? Hogy mennyire komoly? Nem komoly Az a
helyzet, hogy nem is találkozunk többé. Nem járok
senkivel és azt akarom, hogy ez így is maradjon.
Olyan elszántan csengett a hangja, hogy Sam
egészen meghökkent. Sehogy se értette, mire akar
kilyukadni Zoe. Pedig ez üzenet volt, mindenki-
nek, akinek volt rá füle.
- Netán zárdába óhajtasz vonulni a közeljövő-
ben? - évődött. - Vagy csapongani fogsz az élet vi-
rányain?
Zoe ránézett és hirtelen elnevette magát. Ez va-
lami egészen új volt. Rádöbbent, hogy sokat kelle-
ne tanulnia a betegeitől. Hogy bírják? Mit monda-
nak ilyenkor? Tudta, hogy sokuk bevallja az AIDS-
ét, mielőtt belevágna egy kapcsolatba. Ő azonban
nem akart semmiféle viszonyt.
- Nincs időm kapcsolatokra - felelte nyugod-
tan.
Sam elképedt. Ez az ellentmondást nem tűrő
hang nem jellemző Zoére.
- Mellébeszélsz, Zoe - mondta határozottan. -
Túl fiatal vagy, hogy töröld az életedből az emberi
kapcsolatokat.
- Úgy beszélsz, mint az apám! Ő is azt hajtogat-
ta, hogy a férfiak félnek azoktól a nőktől, akik túl
sokat tanulnak, és nagy baklövést követek el a
Stanforddal. A főiskola még elmegy, de az orvosi

134
fakultás már stréberség. Azt mondta, ha gyógyítani
akarok, menjek ápolónőnek, azzal neki is megspó-
rolok egy csomó pénzt.
- Csakugyan ápolónőnek kellett volna menned,
ha az orvosi hivatástól ilyen tökéletlen elhatáro-
zásra jutottál. Zoe, ez egyszerűen butaság.
Netán rossz tapasztalatokat szerzett? Csak nem
erőszakolták meg? Vagy Franklintól ilyen sérült?
Nős emberrel volna viszonya, azt titkolja? Esetleg
azt akarja értésére adni kedves formában, hogy
nem érdekli őt? Nagyon remélte, hogy egyikről
sincs szó.
Zoe más témára terelte a beszélgetést, amitől
Sam még bosszúsabb lett. Úgy találta, hogy még
annál is több közös vonásuk van, mint korábban
gondolta: hasonlóan vélekednek az emberekről, az
orvostudományról, amelyért ugyanaz a szenve-
dély fűti őket. De nőként is jobban vonzza, mint
valaha, és az egészben ez a legbosszantobb.
Zoe is elnézte Samet vacsora közben, evés után,
kapucíner mellett és megállapította, hogy neki is
tetszik a férfi. Pontosan az volt, aminek látszott,
nagy plüssmaci, okos és kedves, olyan ember, akire
lehet számítani. És ráadásul ugyanúgy odáig van a
gondozóintézetért, mint ő.
- Az összes praxis között, amelyekkel találkoz-
tam, a tied a legérdekesebb és a legtiszteletremél-
tóbb. Nagyon tetszik, ahogy kezeled a páciensei-
det, főleg az otthoni ápolás.
- Pedig azt a legnehezebb megszervezni.

135
Olyan embereket kell találni, akikben megbíz-
hatsz, anélkül, hogy örökké szemmel kellene tar-
tanod őket.
Sok páciensét úgyszólván önállóan ápolták a csa-
ládtagok és a barátok, csak a végső stádiumban siet-
tek segítségükre pszichológus gondozók. AIDS-ben
meghalni nem könnyű.
- Mesélj Wyomingról! - kérte Sam a második
kapucíner mellett.
Milyen kimerült ez a Zoe. Az utóbbi időben elég
gyakori. Sam nem tulajdonított a ténynek különö-
sebb jelentőséget. ilyen erőt szipolyozó foglalkozás
mellett nem csoda, ha sápadt. Csak ma este látta,
hogy sovány is. Bizony ráfér a vakáció. Örült, hogy
elmegy.
- Kivel utazol Wyomingba? Csak nem kempin-
gezel? - Egy esztelen pillanatig azt kívánta, bár-
csak ő kísérhetné el.
Zoe fölnevetett.
- Azt már nem! Egy főiskolai barátnőmmel üdü-
lünk.
- Kivel? - kérdezte gépiesen a férfi. Hozták a
számlát, kinyitotta a pénztárcáját, hogy fizessen. -
Orvos?
- Nem, énekesnő - felelte habozva. - Szinte fé-
lek megmondani a nevét, mert az emberek min-
denféle alaptalan dologra következtetnek.
- Kicsoda?
- Tanya Thomas - szólt halkan Zoe.
Neki ez is csak egy név volt, de mindenki mas-

136
nak egy csinnadrattás élet, hazugságok özöne, egy
színarany hang, ezernyi kép és legenda. Sam a
szokott módon reagált: szeme-szája elállt a csodál-
kozástól, aztán elkezdett nevetni a saját viselkedé-
sén, végül zavartan vigyorgott.
- Nem hiszem! Te ismered?
- A legjobb barátnőm volt a főiskolán. Egy szo-
bában laktunk.
- Hű! Le vagyok nyűgözve! Tudom, hogy osto-
bán hangzik, de én mindig megdöbbenek, ha vala-
ki ilyen embereket ismer. Azon, hogy ők is ugyan-
úgy eszik a pizzát, isszák a kávét, mint mi, közön-
séges halandók, ráadásul pizsamában alszanak és
hajat is szoktak mosni. Te szerencse lánya! Reme-
kül fogsz szórakozni!
- Igen, Tanyával találkozni tényleg nagyon szó-
rakoztató, de én semmi mást nem akarok, mint át-
aludni az egész hetet.
- Jót is tenne - mondta gondterhelten Sam,
majd valahogy furcsán nézett rá. - Nincs neked
valami bajod, Zoe? Olyan fáradtnak látszol, és tu-
dom, hogy a múlt héten se voltál csúcsformában.
Szerintem agyonhajtod magad.
Nagyon gyöngéden mondta, és az orvosnő
mélységesen meghatódott. Annyira megszokta,
hogy ő törődik másokkal; elcsodálkozott, ha vele
törődött valaki.
- Jól vagyok, becsszó! Kedves tőled, hogy kér-
ded.
Nem fért a fejébe, mit láthatott meg rajta Sam.

137
Annyira beteges máris? Fáradt volt, de ha a tükör-
be pillantott, a szokásos arc nézett vissza. Nem vol-
tak fekélyei, se más tünetei. Semmi sem árulta el,
hogy AIDS-e van. Tisztában volt vele, hogy vagy
sokáig nem lesznek láthatók a külső tünetek, vagy
pedig bármelyik pillanatban elszaporodhatnak. A
fertőzés a legnagyobb veszély, ám ő tudta, hogyan
védekezzék, és nagyon elővigyázatos volt.
Nagy meglepetésére Sam ekkor átnyúlt az aszta-
lon és megfogta a kezét. Erre nem számított.
- Fontos vagy nekem. Segíteni szeretnék, de te
többnyire istentelenül nyakas vagy.
Úgy mondta, hogy Zoének a szemébe kellett
néznie. Samnek sötétbarna, végtelenül szelid pil-
lantása volt.
- Köszönöm, Sam... - Lesütötte a szemét, hogy
eltitkolja a rajta átcsapó érzelmeket, majd elhúzta a
kezét is.
Dickkel olyan könnyű volt, mikor még együtt
jártak. Csak barátok voltak, és ha egyszer-kétszer
tovább is mentek, akkor se történt baj. Nem voltak
illúziói a barátja érzelmeit illetően. Franklinnek
időnként szüksége volt kellemes társaságra, valaki-
re, akivel megjelenhet színházban, hangverse-
nyen, baletten vagy elegáns vacsorán. De semmi-
vel sem akart többet, mint amennyit Zoe hajlandó
volt adni. Sőt, meg is ijedt volna, ha a barátnője
adakozóbb. Zoe ugyan vágyott egy komoly kap-
csolatra, de évek óta nem találkozott senkivel, aki
alkalmas lett volna rá, az olcsó utánzatokat pedig

138
egyszerűbb volt kerülni. Most, mikor az egész élete
megváltozott, kétségbeejtően ismerte fel, hogy
Sam Warner valamikor nagyon fontos lehetett vol-
na neki. Sose látta meg, hogy ez az ember milyen
okos, jó, együtt érző, mennyire megérti az ő hiva-
tását. Mindig csak jó orvosnak és jó barátnak tar-
totta. Akkor döbben rá, hogy Samben sokkal több
rejtőzik, amikor elveszítette a jogát a további felfe-
dezésekre. Életének erre a részére örökre rácsukó-
dott az ajtó. Mit adhatna még valakinek? Néhány
hónapot? Néhány évet? Még ha ötöt vagy tízet is,
az se lenne tisztességes a másikkal szemben. Köz-
ben egyfolytában ott lógna a fejük fölött a betegség
Damoklész-kardja. Ő végigcsinálta ezt Adammel,
nincs joga mást is erre ítélni, és nem is fogja.
Sam lehangoltan jött el az étteremből. Érezte
hogy a nő elzárkózik tőle. Nem értette, miért, s
nem örült neki, megsejtette, hogy semmit sem te-
het ellene.
- Csodásan éreztem magam ma este.
- Én is, Sam.
- Kívánom, hogy Wyomingban is jól érezd ma-
gad.
Amikor a szemébe nézett, Zoe úgy érezte, hogy
Sam olvas a gondolataiban. Nem akarta.
- Köszönöm, hogy beugrasz helyettem.
Micsoda megkönnyebbülés munkáról beszélni
az érzelmek helyett! Ahogy ránézett a tweed zakót
és kámzsanyakú szürke pulóvert viselő Samre, úgy
kellett megparancsolnia magának, hogy ne találja

139
vonzónak a férfit. Nem volt könnyű.
- Akkor ugrom be, amikor akarod - felelte ő, de
még mindig nem kapcsolta be a motort. Mondani
akart valamit, de nem tudta, hogyan. - Majd be-
szélni szeretnék veled, ha visszajöttél - kezdte. Zoe
nem merte megkérdezni, miért. Hirtelen megriadt.
Nem tisztességes, hogy ennek most kellett történ-
rue. Az is elég baj, hogy nem ismerték fel már előbb
kölcsönös vonzalmukat. - Azt hiszem, több olyan
dolog szóba került ma este, ami megérdemli az ala-
posabb elemzést.
- Nem tartom annyira jó ötletnek - szólt halkan
Zoe és lassan fölnézett. Olyan mérhetetlen bánat
volt a szemében, hogy Samnek minden erejével fe-
gyelmeznie kellett magát, nehogy magához ölelje.
- Vannak dolgok, amelyeket okosabb nem kimon-
dani, Sam.
- Nem értek egyet veled. Te bátor asszony vagy.
Sokszor láttalak, mikor a szemébe néztél a halálnak
és dacoltál vele. Nem lehetsz gyáva épp a saját éle-
teddel kapcsolatban.
- Nem is vagyok az. A döntéseimet nem a gyá-
vaság, hanem a bölcsesség diktálja.
- Blabla! - mondta Sam és ijesztően közel hajolt
hozzá.
Zoe elfordult és kinézett az ablakon.
- Ne, Sam... nem lehet. - Könnyes volt a szeme,
de a férfi ezt nem láthatta.
- Egyetlen dolgot árulj el. Van valaki más? De
őszintén. Tudni akarom.

140
Zoe sokáig habozott. Itt a tökéletes ürügy. Any-
nyit kellett volna mondania, hogy van. Am ő túl
becsületes volt. Megrázta a fejét.
- Nem, nincs, de ez nem változtat semmin. Meg
kell értened. Lehetek a barátod, Sam, de ennél töb-
bet nem adhatok.
- Nem értelek! Nem arra kérlek, hogy kötelezd
el magad, csak annyit, hogy legyél őszinte. Ha nem
találsz vonzónak, nem vagy kíváncsi rám, az logi-
kus, de te azt hajtogatod, hogy örökre becsuktad
az ajtót. A férfi miatt, aki meghalt? Még mindig őt
gyászolod?
- Nem. Réges-rég megbékéltem Adam halálá-
val. Sam, higgyél nekem, legyünk barátok. Külön-
ben is - gyengéd mosollyal megérintette Warner
kezét - velem nehéz kijönni.
- Az biztos - válaszolt és bekapcsolta a motort.
Hazafelé sokszor Zoére tévedt a tekintete.
Olyan békés volt, olyan gyönyörü, valósággal vilá-
gított. Odaértek a háza elé. Sam megkerülte a ko-
csit, kinyitotta az utasülés ajtaját és kisegítette
Zoét. Milyen törékeny! Karja olyan volt a férfi ke-
zében, akár egy gyermeké.
- Próbálj meg fölszedni egy kicsit azon a birto-
kon - mondta aggodalmasan. - Rádfér.
- Igenis, doktor úr - nézett rá gyöngéden Zoé.
Majdnem azt kívánta, bár más lenne a helyzete. -
Majd ha visszajöttem, gyere el egyszer vacsorázni
Jade-hez és hozzám.
- Ne inkább én vigyelek el benneteket?... Ne ha-

141
ragudj, ha rámenős voltam.
- Semmi baj. Megértelek.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg érted.
Még abban sem, hogy én értem - mondta bánato-
san Warner. - Olyan rég beszélni akartam erről.
Egészen pontosan az egyetem óta. Talán túl sokáig
vártam. Akkor viszontlátásra néhány nap múlva.
Megcsókolta a lány feje búbját, majd leszaladt a
kocsijához. Zoe megfordult, tekintetük még egy-
szer találkozott, majd intett és bement.
Egy pillanattal később Sam elhajtott. Az este - és
Zoe - egyáltalán nem olyannak bizonyult, mint
amilyennek várta. Minden mostani érzése és a régi
barátság ellenére titokzatosabbnak érezte őt, mint
valaha.

10. fejezet
Mikor Mary Stuart elutazott New Yorkból,
még egyszer utoljára megállt a nappali-
ban és körülnézett. A rolettákat leenged-
te, a függönyöket összehúzta, a légkondicionálást
kikapcsolta. Lassan melegedett a lakás. Egy hete
tartott a hőhullám. Előző este telefonált Alyssa. Pil-
lanatnyilag Hollandiában tartózkodott öt barátjá-
val és pompásan érezte magát. Mary Stuart gyanú-
ja szerint a lánya először volt igazán szerelmes.
Többször beszélt a férjével is. Bill rengeteget
dolgozott és mintha meghökkent volna, amikor a
felesége közölte, hogy Wyomingba utazik. Nem ér-
tette, miért. Szerinte inkább Marthá s Vineyardra

142
kellett volna mennie, vagy Hamptonékhoz, mint
július negyedikén. Sohasem helyeselte, hogy a fe-
lesége Tanya Thomasszal barátkozik. Miért akar
szabadidő-farmra menni? Nem is tudta, hogy eny-
nyire kedveli a lovakat. Szóval mondott mindenfé-
lét, amit a felesége néhány éve még fontolóra vett
volna, de most nem törődött vele. Neki el kell
mennie és át kell gondolnia az életét. Ha Bill nem
érti, az az ő baja.
Most kezdte felfogni, hogy ami összekötötte
őket az elmúlt, valószínűleg örökre. Ami megma-
radt, az nemigen éri meg, hogy ragaszkodjanak
hozzá. Hihetetlen, hogy ő ilyeneket gondoljon, vi-
szont képtelen visszatérni Billhez és ugyanígy élni
tovább. Ahogy körülnézett, egy furcsa pillanatra
úgy rémlett, mintha most hagyná el örökre régi
életét. Nem jön vissza ahhoz a férfihoz, aki egy tel-
jes éve magányra ítélte. Vagy ahhoz jön vissza, akit
egykor ismert, vagy senkihez.
Riasztó kilátás, hogy az ő korában ismét a maga
lábára kell állnia, de még riasztóbb Bill mellett ve-
getálni a kriptában, amelyet a férje emelt kettejük-
nek. Egy hosszú pillanatra megtorpant Todd egy-
kori szobája előtt. A függönyök eltűntek, az ágyta-
karót átküldte tisztíttatni. Mindent elcsomagolt.
Semmi sem maradt a fiából, azon kívül, amit az
anyja a szívében és az emlékeiben őriz. Todd sza-
bad volt.
Megint fölvette a bőröndjét és lassan végigban-
dukolt a folyosón. Ahogy kezében a kulccsal meg-

143
állt a küszöbön, szeretett volna istenhozzádot
mondani valakinek... a férjének... a gyermekének...
a régi közös életnek. - Szeretlek - súgta az üres fo-
lyosón, nem tudva, kire érti, Billre vagy Toddra...
vagy a régi közös életre. Még egy utolsó pillantás,
majd nesztelenül becsukta maga mögött az ajtót.
Lent a portás besegítette a taxiba, amely egy óra
múlva megérkezett a Kennedy repülőtérre. Az út
Los Angelesbe nem tartogatott különösebb esemé-
nyeket.
Tanya óriási felfordulás közepette távozott ha-
zulról. Hat bőrönddel, két kalapdobozzal utazott.
Gyík- és krokodilbőr cowboy-csizmából kilenc pá-
rat csomagolt a szivárvány különböző árnyalatai-
ban. Házvezetőnője feltöltötte a buszt élelemmel,
Tanya beszerzett egy tucat új videófilmet, hogy ne
unatkozzanak Nevadán és Idahón át. Vitt magá-
val fél tucat forgatókönyvet is, amelyeket át akart
nézni.
Tizenegy óra volt, fél egyre várták Mary Stuart
gépét. Tanya azonban előbb még be akart ugrani
egy kis kiegészítő kajáért.
Sofőrje türelmesen várakozott, amíg a sztár bú-
csúpuszit adott a kutyájának, köszönetet mondott
a házvezetőnőjének, figyelmeztette, hogy ne feled-
je a riasztót, fölmarkolta a kalapját, a kézitáskáját, a
noteszét, majd beugrott a buszba. Szédületes lát-
vány volt lobogó hajával, fehér pólójában, testhez
tapadó farmerjében, legócskább kanárisárga cow-
boycsizmájában, amelyet még Texasban vásárolt a

144
tizenhatodik születésnapjára. A csizma külseje
nem hazudtolta meg a korát. Végig ezt viselte a fő-
iskolán.
- Kösz, Tom! - Intett a sofőrnek, aki óvatosan át-
manőverezett az óriási járművel a kapun, majd vé-
gigaraszolt a keskeny felhajtón.
A lakóbusz irdatlan nagy, kétszobás alkotmány
volt. A sötétkék bársonnyal kárpitozott, könnyű,
kényelmes foteleken, a két díványon, a nyolcsze-
mélyes asztalon kívül apró székek és asztalok is áll-
tak a tikfa burkolatú nappaliban, ha valakinek tár-
salogni volna kedve. A lombzöld hátsó helyiséget
könnyen át lehetett alakítani nappaliból hálószo-
bává. Középen volt a tágas, praktikus konyha és a
fehér márvány fürdőszoba. Tanya évekkel az első
platinalemeze előtt vásárolta a buszt. Nagyon ha-
sonlított egy jachtra vagy egy hatalmas magánre-
pülőgépre, és majdnem olyan sokba is került.
Útközben Tom valamelyik motelben alszik, ők
meg a motel előtt parkoló buszban, a csúcstechni-
kás riasztó oltalmában. Bizonyos esetekben Tanya
testőröket is vitt magával, de úgy érezte, most
nemigen lesz rájuk szükség. Alig várta az utazást,
hogy két teljes napot fecseghessen Mary Stuarttal.
Ha naponta tíz órát mennek, holnap vacsorára épp
odaérnek Jackson Hole-ba.
Tíz perccel Mary Stuart gépének leszállása előtt
értek a repülőtérhez. Tanya fekete cowboykalap-
ban, napszemüvegesen várakozott a kapunál. Fel-
tűnt Mary Stuart, farmerben, blézerben, Vuitton

145
kézitáskával, szokása szerint makulátlanul, mintha
a gépen vasaltatta volna a blézerét és vágatott vol-
na hajat.
- Csak tudnám, hogy csinálod! - irigykedett Ta-
nya. - Mindig olyan nett és tip-top vagy!
- Genetikai adottság. Utálták is a gyerekeim.
Todd mindig megpróbált "fejtetőre állítani", hogy
normálisnak" nézzek ki.
"
Karonfogva sétáltak a csomagkiadó felé, ahol Ta-
nya sofőrje várakozott, hogy segítsen nekik. A két
barátnő kissé félrehúzódott. Alig néhány perccel
később fejek fordultak feléjük, egyesek összesúg-
tak, mások szégyellősen vigyorogtak; öt perc múl-
va pedig papírral-tollal fölfegyverzett kamasz-
csapat rohanta meg őket.
- Kaphatnánk egy autogramot, Miss Thomas? -
kérdezték vihogva, egymást lökdösve.
Tanya hozzászokott már az ilyesmihez és min-
dig adott autogramot, ha kérték. De azt is tudta, ha
most ittragadnak, öt perc se kell és rárontanak a ra-
jongók.
- Siessünk! - sziszegte Mary Stuartnak, miköz-
ben ráfirkantotta a nevét az utolsó fecnire - Itt
mindjárt elszabadul a pokol! - és gyorsan vonszol-
ni kezdte a barátnőjét a kijárat felé. Ekkor már kö-
zeledett feléje egy nőkből álló népes csoport, két
bárdolatlan külsejű pasi pedig elkapta a karját, és
az egyik egy tollat dugott az orra alá.
- Hé, Tanya-cica, nem danolnál nekünk valamit

146
csípem a melltartódat! - röhögcséltek, nyilván na-
gyon szellemesnek képzelve magukat.
Ekkor futott be Tom, a buszsofőr.
- Kösz haverok, majd máskor, viszlát!
Mielőtt Mary Stuart észbe kapott volna, már kí-
vül is voltak a kapun és félúton jártak az aszfalton
szemben a támadó női szakasszal. Sikerült elhúzni
mellettük, miközben két nő futtában lefényképez-
te Tanyát. Tomnak már kezében is volt a kulcs: be-
lökte Tanyát és Mary Stuartot, ő is felugrott, villám-
sebesen berántotta az ajtót.
- Borzalmas! - mondta tömören Mary Stuart.
- Az ember megszokja... majdnem. - Tanya ki-
vett két üveg kólát a konyhai hűtőszekrényből, és
az egyiket odaadta a barátnőjének, miközben rá-
mosolygott a sofőrjére. - Köszönöm, Tom. Ezt meg-
úsztuk.
A sofőr elindult Mary Stuart csomagjáért, de
előbb még figyelmeztette Tanyát, hogy zárja be az
ajtót.
- Zárja a csuda. Kiállok a küszöbre és jegyeket
árulok.
- Azért csak óvatosan! - intette Tom és leugrott
a járdára.
Odalent kisebb tömeg verődött össze, mutogat-
tak, fényképezgettek; mire Tom visszajött, már öt-
venen lökdösődtek, tolakodtak, zajongtak a busz
körül.
- Jézusom, ma ugyancsak harciasak a bennszü-
löttek! - figyelte Tanya a kinti sokaságot. Néha még

147
mindig félt tőlük.
- Nem értem, hogy bírod - mondta halkan
Mary Stuart.
- En se - felelte Tanya és letette a kóláját a fehér
márványasztalra. - Jön magától. A mesterség vele-
járója. Csak az a baj, hogy erre nem figyelmeztet
senki, amikor először fogod marokra a mikrofont
és beleénekelsz a világba. Kezdetben azt hiszed,
nincs más, csak te és a zene. Pedig ez nem így van,
és egy idő után már semmi köze a zenéhez. Eleve-
nen falnak föl, ha tűröd.
Tanya tudta, miről beszél. Hosszú és keserves
harc árán jutott el odáig, ahol volt; olyan darabo-
kat adott föl magából, amelyeket sohasem nyerhet
vissza. Keményebben robotolt, mint Mary Stuart
ismerősei közül bárki, és a végén egyszál maga állt
a hegytetőn. Nem volt kényelmes tartózkodási
hely.
- No és te? Milyen volt a repülés és hogy van
Alyssa?
- Ő remekül. Pillanatnyilag Hollandiában van
és szerelmes. Annyira boldog a hangja, hogy az
már szinte fáj. Bill is remekül van - kockáztatta
meg, de rögtön elborult az arca. - Úgy veszem ész-
re, nagyon elfoglalt.
- Hogy álltok? Vagy ne kérdezzem?
- Magam se tudom. - Egy hosszú pillanatig té-
továzott, kifele bámult az ablakon. - Rengeteget
gondolkoztam ezen. - Visszafordult a barátnőjé-
hez, és eszébe jutottak a végtelen hosszú vallomá-

148
sok a Berkeleyn, az életről és álmokról szóló órák,
Tanyának az volt minden vágya, hogy feleségül
menjen Bobby Joe-hoz. Mary Stuart munkát akart,
klassz férjet, jó gyermekeket. Egy darabig úgy
érezte, hogy megkapott mindent, amit akart. Ma
már nem volt benne olyan biztos. - Nem is tudom,
visszamegyek-e, ha véget ér a nyár.
- New Yorkba? - Tanya nem tudta elképzelni,
hogy a barátnője Kaliforniában lakjon. Annyira ke-
leti. Mary Stuart a fejét rázta.
- Billhez. Teljesen úgy viselkedik, mint aki azt
képzeli, hogy most már azt tehet, amit akar. Két
hónapra elutazhat Londonba, egyedül, holott ne-
kem is ott lenne a helyem. A cég állta volna a költ-
ségeket, de Bill nem kért belőlem. De azért én min-
dig álljak vigyázzban, vezessem a házát, vegyem át
az üzeneteit, főzzem meg a vacsoráját, miközben ő
nem szól hozzám, nem törődik velem, nem visz se-
hová. Szerinte én öltem meg Toddot, legalábbis
nem tartottam vissza az öngyilkosságtól. Már nem
is játssza a férjet. Ez a büntetésem. Feleség vagyok,
de ő nem a férjem. Én pedig, mint akit tisztítótűzre
ítéltek, hagytam, hogy büntessen, mert olyan lel-
kiismeretfurdalásom volt. Furcsa dolog történt,
amikor elcsomagoltam Todd holmiját. Megszaba-
dultam. Szomorú és kifosztott vagyok, néha még
mindig elfog valami szörnyű keserűség, de már
nincs bűntudatom. Nem az én hibám volt. Todd
tette, amit tett. Akármilyen szörnyűség, őrültség
volt, én - hiába vagyok az anyja - nem tudtam vol-

149
na visszatartani.
- Ezt most komolyan hiszed?
- Igen. Azt hogy Bill is hinné, kétlem. Szerintem
tovább akar büntetni az idők végezetéig, bár nem
vallaná be, ha megkérdeznék. Nekünk már nem
maradt semmink és úgy gondolom, ezzel ő is tisz-
tában van. Ha maradt volna, most én is vele lennék
Londonban. Nincs már mihez visszamenni. Elég
sokáig tartott, míg tudomásul mertem venni, főleg
azért, mert mindig olyan remeknek tartottam a há-
zasságunkat. Húsz év, az azért nem kis teljesít-
mény Elképesztő, hogy egy ilyen csapás mindent
így letarolhat. Azt hinnéd, épp ez hozza közelebb
egymáshoz az embereket.
- Szerintem nem - vélte Tanya. - A legtöbb há-
zasság nem éli túl a gyerekek halálát. A szülők egy-
mást kárhoztatják, vagy magukban sorvadoznak.
Személyesen persze nem tudom, de sokat olvas-
tam róla. Szerintem egyáltalán nem meglepő, ami
történt.
- Mintha semmit nem számítanának a közös
éveink! Mindig azt képzeltem, hogy ez a mi igazi
tőkénk: az ember gondosan elraktározza, hogy ott
legyen, amikor szüksége van rá; és mikor a fejedre
szakad a tető, akkor látod, hogy üres a malacper-
sely. Már nem tudnánk helyrehozni.
- Megpróbálnád, ha Bill kérné? - kíváncsisko-
dott Tanya.
- Nem tudom - hangzott az óvatos válasz.
Néhány percig egyikük sem szólt, miközben a

150
busz a San Bernardino-hegyek felé vitte őket.
- Ti hogy álltok Tonyval?
- Sehogy. Fogadott egy ügyvédet. Nekem van
sajátom. Tony a malibui házat akarja, én pedig nem
adom. Én vásároltam, én feccöltem bele a több
pénzt, és a végén nekem kell kidobnom egy csomó
dohányt, hogy megtarthassam. Tony elvitte a Rolls
Royce-ot, továbbá tartásdíjat és végkielégítést kö-
vetel. Nyilván meg is kapja. Azt mondja, az életvi-
telem annyi szenvedést és gyötrelmet okozott ne-
ki, hogy fizetnem kell a kínjaiért. - Vállat vont.
- Én még azt vártam, hogy ő fogja szégyellni
magát - mondta összeráncolt homlokkal Mary
Stuart.
- Tony nem szégyenlős. Az ügyvédem egyre azt
hajtogatja, hogy az egész csak pénzkérdés, ne en-
gedjem, hogy kiborítson. De itt az én életemről, az
én pénzemről van szó, amit kutya keserves robot-
tal szereztem! Nem értem, hogy lehet az, hogy
csak úgy beállít valami pasi, mellettem alszik pár
évig, aztán viszi a felét mindenemnek. Pokolian
nagy fizetség néhány év ágyrajárásért egy csaló-
nak! És az én "szenvedéseim és gyötrelmeim"? Az
nem érdekel senkit. Jövő hónapban megyünk a bí-
róságra. A sajtó zabálni fogja.
- Ott lesznek?
- Sajtónak és tévének szabad bejárása van a bí-
róságra. Első alkotmánymódosítás, ugyebár.
- Ez nem alkotmánymódosítás, ez egy nagy
marhaság!

151
- Közöld a bíróval!
- Nem is tudom, hogy bírod ezt a töméntelen
szemetet, amit az életed sodor magával - mondta
csodálattal Mary Stuart. - Két nap után őrjöngenék.
- Dehogy őrjöngenél. Megszoknád, ahogy én is
megszoktam. Sok csillogás jár ám vele. Pont ezzel
húznak csőbe, a vastagja csak utána jön, és akkor
már túl késő. Magam se tudom, megérte-e. Néha
kételkedek benne, néha imádom.
Hallgattak egy keveset, aztán Tanya átment a
konyhába és kukoricát pattogtatott. Késő délután
szendvicset készítettek. Csak egyszer álltak meg,
hogy Tom kinyújtóztathassa a lábát, egyébként ro-
bogtak, dumáltak, olvastak. Tanya egy premiervi-
deót nézett, Mary Stuart aludt. Mire felébredt, rég
elhagyták Dél-Kaliforniát és mélyen bentjártak
Nevadában.
Mary Stuartnak még álmában is alig kócolódott
össze a haja. Tanya odahajolt hozzá és felborzolta,
mint főiskolás korukban.
- Húszévesnek látszol, Stu. Ki nem állhatlak ér-
te. Én fél életemet a plasztikai sebésznél töltöm, te
pedig eleve ilyen vagy. Utállak! Jut eszembe, múlt
héten megint beszéltem Zoével - vetette oda ha-
nyagul. - Fantasztikus, mit művel San Franciscó-
ban azzal az AIDS-gondozójával! Ez tökéletesen rá
vall. Milyen kár, hogy nem ment férjhez!
- Valahogy sose feltételeztem róla - szólt tűnőd-
ve Mary Stuart.
- Nem értem, miért. Annyi fiúja volt.

152
- Igen, de ő magasabb szinten értelmezte az
odaadást... kambodzsai árvák, éhező etióp gyere-
kek, elmaradott országok menekültjei. Egy cseppet
sem csodálkozom ezen a gondozón. Neki ponto-
san ez való. Csak a baba a meglepő, akit örökbe fo-
gadott. Azt se feltételeztem róla, hogy valaha vál-
lalna gyereket. Túl idealista. Elhiszem, hogy meg
tudna halni egy fontosnak érzett ügyért, de sose
fogja feltakarítani a konyhát.
Tanya önkéntelenül elnevette magát a jellemzé-
sen. Mary Stuartnak tökéletesen igaza volt. Mindig
ő és Eleanor takarították a lakást. Zoe örökké vala-
milyen tüntetésen volt, Tanya vagy Bobby Joe-val
fecsegett telefonon, vagy koncertre próbált. Nem
volt erősségük a háztartás.
- Nagyon szeretnék találkozni vele - kockáztat-
ta meg.
Barátnője nem felelt, csak kinézett az ablakon és
emlékezett. Tragikus idők voltak azok mindannyi-
uknak, diploma előtt. Mary Stuart soha többé nem
találkozott Zoével.
Olvastak néhány órát; Mary Stuart egy halom
könyvet hozott magával, Tanya magazinokat bön-
gészett. Megkönnyebbülésére egyikben sem írtak
róla. Este kilenckor begördültek Winnemuccába.
Hetyke kis város volt az autópálya mellett, a főút-
cája csupa étterem és kaszinó. Tom bekanyarodott
a parkolóba a Vörös Oroszlán motel mellett, ahol
szobát foglaltattak neki. Tanya szívesebben aludt
Mary Stuarttal a buszon, de azért be akart menni

153
az étterembe, hogy megvacsorázzon és elszóra-
kozzon egy kicsit a pénzbedobós játékautomaták
kal.
Csizmát húzott, kalapot nyomott a fejébe, föltet-
te a napszemüvegét. Hozott magával egy rövid fe-
kete parókát, de melegítette és viszketett tőle a fej-
bőre. Csak végszükség esetén akarta viselni. A für-
dőszobában megmosták az arcukat, kirúzsozták a
szájukat. Besiettek a kávézóba, átváltottak két öt-
vendollárost negyeddollárosokra és pillanatok alatt
eljátszották. Nagyszerűen szórakoztak, hébe-hóba
nyertek egy-egy dollárt, közben megbámulták az
embereket. Láttak egy csomó kékre bemosott hajú
nőt, akik pasztellszínű vagy rikító virágmintás nej-
lon napozófelsőt viseltek és a legtöbbjének cigaret-
ta lógott a szájából. A férfiak kártyáztak és ittak. A
játékautomatáknál is lebzselt néhány közülük, de
ott leginkább nők tolongtak; az erősebb nem előny-
ben részesítette a pókert és a huszonegyest. Amikor
Tanya összecsapta a kezét, mert nyert tíz darab ne-
gyeddollárost, a közeli automatánál ügyködő pasas
rávigyorgott, és néhány perc múlva odasomfordált
melléje.
- Mennyit nyert? - érdeklődött fesztelenül.
- Keveset.
- Tudja, mit mondogatnak a népek? Hogy maga
pont olyan, mint Tanya Thomas, csak magasabb és
fiatalabb.
- Kösz - felelte, de még mindig nem nézett a
pasasra. Chertől hallotta egyszer, hogy csak szem-

154
benézéskor lehet fölismerni az embert. Hol bejött,
hol nem. Remélhetőleg most bejön. - Többször
mondták. Elég alacsony lehet Tanya Thomas.
- Pont ezt mondtam. Maga magasabb. De ő is
klassz. Szereti a hangját?
- Egész jó - váltott vissza Tanya a hurutos texasi
nyávogásra. - De a szövegei elég buták. Mary Stu-
art alig bírta megállni, hogy ne nevessen.
- Jók azok - feleselt a pasas. - Én nagyon bírom.
Tanya vállat vont. A férfi pár perc múlva átslaty-
tyogott a kártyaasztalhoz és leült huszonegyezni.
Ő nevetett, majd megütötte a húszdolláros főnye-
reményt.
- Odanézz, ott van Tanya Thomas! - mondta
valamivel később egy asszony, de az iménti pasas
leintette, hogy az az illető csak úgy néz ki, egyéb-
ként is sokkal magasabb. Az asszony helyeselt, és
nem történt semmi.
- Azonkívül fiatalabb! - súgta Tanya.
Tízkor átugrottak az étterembe egy hamburger-
re. Sokan megbámulták őket, de Tanya úgy tett,
mintha nem venné észre. Főleg a pincérnő mére-
gette őket vizsla szemmel, de nem mert kérdezget-
ni, maga sem lévén biztos a dolgában. Így tehát bé-
kében vacsorázhattak, ami ritkán fordult elő a
sztárral. Vacsora után visszatértek az automaták
hoz, és majdnem éjfélig játszottak. Negyven dol-
lárral zártak, és igazságosan elosztották a nyeresé-
get.
- Hű! Negyven dollárt nyertünk! - örvendezett

155
Mary Stuart, amikor magukra zárták a busz ajtaját.
- Szamár - nevetett Tanya. - Hatvanat veszítet-
tünk. Százzal kezdtünk, elfelejtetted?
- Ó! - szontyolodott el egy pillanatra a másik,
aztán úgy pukkadoztak, mint a csitrik. A hátsó
zöld nappali két hosszú heverőjét szétnyitották
ággyá.
- Tudja, maga egészen olyan, mint Tanya
Thomas! - nyávogta Mary Stuart, miközben barát-
nője a szőke sörényét kefélte a fürdőszobában.
Tanya fölszegte az állát. Pár éve befecskendezte-
tett magának némi szilikont és leszívatott egy kis
zsírt, amitől olyan nyaka lett, mint egy fiatal lány-
nak.
- De magasabb és fiatalabb! - kántálták egyszer-
re és még hangosabban hahotáztak.
- Nem elfelejteni, hogy "fiatalabb"! - mondta
nyomatékosan Tanya. - Egy vagyont fizettem a fia-
talitásomért!
- Reménytelen vagy - nevetett Mary Stuart és
belebújt a hálóingébe. Évekig nem nevetett ennyit
és hónapok óta először nem hiányzott neki Bill. -
Ugyanúgy nézel ki, mint régen.
- Csak azt szeretném tudni, hogy te mitől nézel
ki ugyanúgy, mint régen. Azt állítod, hogy semmit
sem tettél érte, de szerintem hazudsz!
Sokáig beszélgettek villanyoltás után, s csak haj-
nali kettőkor aludtak el. Kilencig fel sem ébredtek.
Míg Mary Stuart zuhanyozott, Tanya kávét fő-
zött a konyhában és molnárkát melegített a mikro-

156
hullámú sütőben, majd ő ment el zuhanyozni. Fél
tízre mindketten farmerben és cowboycsizmában
feszítettek Egyikük sem bajlódott a sminkeléssel.
- Tudod, hogy sose merek ilyet csinálni? - val-
lotta be Tanya és csodálkozva nézte magát a tükör-
ben. - Mindig attól félek, hogy beleszaladok egy
fotósba vagy újságíróba. De itt egye meg a fene!
Néhány perc múlva már útban is voltak az auto-
matákhoz, hogy újabb húsz dollárt dobáljanak a
gépekbe. Most megduplázták a pénzüket. Esti ha-
verjuk elpárolgott, húsz hasonszőrű hemzsegett a
helyén, de ügyet sem vetettek Tanyára. Mary Stu-
art csodálkozott.
- Szerintem sűrűbben kellene mellőznöd az arc-
festést - vélte, miközben felszálltak a buszra, ahol
Tom már várta őket egy kanna friss kávéval.
Reggel tíz után elhúztak Winnemuccából és
egész délután vándoroltak Nevadán át. Idahóban
kizöldült a táj, sokkal hívogatóbb lett, mint a siva-
tag elviselhetetlen sivársága. Most is azzal telt az
út, amivel tegnap: olvasással, alvással, beszélgetés-
sel. Tanya telefonált az irodájába és elintézett né-
hány ügyet. Még mindig nem volt válsághelyzet.
Senki sem akart tőle semmit. Semmi új dráma vagy
per, Csak Zoe üzent, hogy mikor jön a gépe. Rövid-
del őutánuk száll le Jackson Hole-ban, ahol a birtok
egyik furgonja várt a repülőtéren. Tanya úgy szá-
mította, hogy fél hatra érnek a farmra, tehát lesz
idejük átöltözni vacsora előtt. Egy szót sem szólt
Mary Stuartnak az üzenetről, noha már erősen főtt

157
a feje, hogy nem kellene-e figyelmeztetni. De ba-
rátnője olyan derűs volt egész úton. Tanya utálta
volna elrontani a kedvét és nem is tette. Az utolsó
órákat átaludták és a Tetons lélegzetelállító csodá-
jára ébredtek. A legdöbbenetesebb hegység volt
amit valaha láttak. Mary Stuart némán bámulta,
Tanya pedig önkéntelenül dudorászni kezdett,
majd dalra fakadt. Megfogták egymás kezét és így
vágtak át Jackson Hole-on, útban Moose felé.

11. fejezet
Miközben Sam odaadogatta Zoe csomagjait
a repülőtéri hordárnak, a nő figyelmez-
vi tette:
- Rajta legyen a szemed az AZT készletünkön! El
nem tudod képzelni, milyen hamar kifogy. Igyek-
szem minél többet ingyen osztogatni, mert egyéb-
ként drága. - Lepengette a borravalót és odanyújtot-
ta a jegyét a hordárnak, hogy az föladhassa a cso-
magjait. - Rugdosd a labort, mert ha engeded elka-
nászodni őket, hajlamosak a végtelenségig halogatni
az elemzéseket, aminek végzetes következményei
lehetnek, főleg a gyerekeknél, akiknél létfontosságú
minél hamarabb ismerni a fehérvérsejtszámot.
- Lehet, hogy most nagyon meg fogsz lepődni-
ni, de orvosnak tanultam. Diplomám és engedé-
lyem van. Becsszó. - Fölemelte a kezét. Zoe idege-
sen elnevette magát.
- Tudom, Sam. Ne haragudj. Nem tehetek róla.
- Tisztában vagyok vele, de most próbálj meg

158
lazítani, különben itt helyben kapsz szívrohamot
és sose jutsz el Wyomingba. Utálok ilyen helyen
szívmasszázst alkalmazni. Túlságosan feltűnő. Alá-
zatos helyettes létemre valódi dokinak néznének.
Acidotimidin: az AIDS-terápiában használatos vírusölő
szer
- Ugye, nem felejtesz el ránézni Quirm Morri-
sonra? Megígértem neki, hogy délutánonként
rendelés után beugrasz hozzá.
Morrison az egyik kedvenc betege volt Zoénak.
A hetvenes éveiben járó, szelíd öregember prosz-
tataműtét után kapta meg az AIDS-et, és siralmas
állapotban volt.
- Esküszöm! Valamint rá fogok nézni a lányod-
ra is, nehogy a nevelőnő verje, vagy a hálószobád-
ban dugjon, miközben Jade a tévét bámulja.
- Jaj, Istenem, ne mondj már ilyet! - nyögött fel
Zoe. Almában sem feltételezett volna ilyesmit In-
géről.
- Prozacra foglak, ha nem hagyod abba! Vagy
legalább Váliumra!
- Elbájoló ötlet! - mondta Zoe, aki egyébként
puszta elővigyázatból azon a héten kezdte szedni
az AZT-t. Feltétlenül hitt benne, hogy a megelő-
zést még a tünetek jelentkezése előtt el kell kezde-
ni és minden betegének ezt ajánlotta. Samnek is
ezt javasolta, ha új betegek jelentkeznének. - Ta-
lán mégse kellene elutaznom - vélte, mire Sam
meghívta egy csésze kávéra.
- Nem ismerek emberi lényt, aki jobban megér-

159
demelné a pihenést - mondta neki komolyan, mi-
után rendelt két kapucínert. - Csak azt bánom,
hogy nem mindjárt két hétre mész.
Persze tudta, hogy Zoe sose tenne ilyet.
- Majd talán jövőre.
- Odáig vagyok! Tényleg meg akarod ismételni?
Azt képzeltem, ez volt az első és az utolsó alkalom.
Prozac, válium: nyugtató-altatók
Talán tényleg az volt, de nem azért, amiért Sam
gondolja. Ezt nem kötötte az orrára.
- Majd meglátjuk, mennyire fog tetszeni.
- Hogyne tetszene? - Sam egyszer járt a Yel-
lowstone Parkban és el volt tőle ragadtatva.
- Attól függ, mennyire csinosak a cowboyok.
- Haláli! Közlöd, hogy beállsz apácának, azután
elmész Wyomingba cowboyokat hajtani. Szuper!
Csak várj, hogy mikor helyettesítelek megint. Még
az is lehet, hogy placebót adok minden páciensed-
nek.
- Ne merészeld! - kacagott Zoe.
- Hordhatok cowboycsizmát és olyan hülye ka-
lapot is, ha attól olvadsz fel. Bár érdekes módon
Dick Franklint sose láttam tehenészjelmezben -
morfondírozott fennhangon.
Zoe nevetett. Sam szerette húzni a hírneves dz
Franklinnel.
- Majd hozok neked cowboykalapot.
- Azt lehet, csak cowboyt ne hozz!
- Telefonálok is.
i - Üdvözöld nevemben a barátnődet. Egyszer

160
majd én is szeretnék találkozni vele.
- Szólok neki, hogy hívjon fel! - ugratta Zoe.
Mindenki szeretne találkozni Tanyával, az álmok
asszonyával.
Sam hirtelen elkomolyodott.
- Vigyázz magadra, Zé kisasszony. jól használd
ki az időt. Jut eszembe, van nálad orvosi táska?
- Igen. Miért? Tettem egyet a bőröndömbe, de
azt feladtam a gépre. Szükséged van rá? - Körül-
nézett, hátha Sam olyasmit látott, amit ő nem vett
észre. - Baja esett valakinek?
- Igen, neked. Miután fejbe vágtalak a cipőm-
mel. Szabadságra mész, te ló! Tudtam, hogy vala-
mi ilyesmit fogsz művelni. Követelem, hogy
hagyd benne a bőröndödben!
- Nem fogok azzal szaladgálni a birtokon. Arra
gondoltam, jó, ha kéznél lesz, hátha adódik vala-
mi. Csak nem azt akarod mondani, hogy nálad
nincsen, ha elutazol valahová? Én tehetetlen len-
nék nélküle.
- Az más. Én csak helyettes vagyok. - Átkarolta
és közelebb húzta a nőt magához, bár tudta, hogy
Zoe sose engedné magát megcsókolni. - Légy jó
kicsit magadhoz. Felejts el bennünket, ha tudsz.
Ha komolyan szükség lesz rád, majd hívlak. Ígérd
meg, hogy pihensz egy kicsit, hogy rózsás arccal
és kissé gömbölyűbben térsz haza, akkor is, ha
egész idő alatt a cowboyokat hajtod. Napozz is és
aludj sokat!
Addig integetett a lány után, amíg látta. Meg-

161
várta, hogy a gép elgördüljön a kapu elől, majd
lassan kisétált a repülőtérről. Alig ért az ajtóhoz,
felcsipogott a mobiltelefonja. Zoe egyik betege je-
lentkezett, Sam pedig rohant. Kolleganője akkor
már Wyoming felé szállt.
Salt Lake Citybe két óráig tartott az út és újabb
két órát kellett várni az átszállásra. Máris átértek
egy másik időzónába. Eszébe jutott, hogy telefo-
nál Jade-nek, de aztán úgy gondolta, a kislány
esetleg megijedne, ha ilyen hamar hallaná a hang-
ját, anélkül, hogy tudná, hol a mami. Inkább vár,
amíg megérkezik a birtokra. Kávét iszogatva, újsá-
got olvasgatva üldögélt a repülőtéren, mélyen el-
merülve a gondolataiban. Nagyon ritkán volt al-
kalma ilyesmire. Eltűnődött azon, amit Dick Fran-
klintől hallott tegnap, ugyanis nagy meglepetésé-
re a férfi mégis felhívta. Megdöbbentette és na-
gyon megindította a levél. Nem kért újabb találko-
zót, de azt mondta, Zoe feltétlenül telefonáljon
neki, ha bármire szüksége lenne. Megnyugtatta,
hogy a titka jó helyen van nála. Zoe, amikor letet-
ték a kagylót, érezte, hogy Dick Franklinről nem
hall többé. De így is jó. Az ő életében nincs többé
helye férfinak.
Micsoda élvezet volt ülni a repülőgépen, telefo-
nok, mobiltelefonok, betegek nélkül. Nem keres-
ték, nem hívták, nem kellett kitalálnia, kin mivel
segíthetne. Akármennyire szerette a munkáját,
tudta, hogy élvezni fogja a vakációt. Erőt és ener-
giát akart gyűjteni. Szüksége lesz rá. Az utolsó ke-

162
serű pillanatig folytatni akarta a munkáját. Csak
még azt kell kitalálnia, mitévő legyen Jade-del.
Nem volt családja, akikre rábízhatta volna a kis-
lányt, a barátai vagy nem elég felelősségteljesek,
vagy nem értenek a gyerekekhez, bármilyen ro-
konszenvesek is egyébként. Megfordult a fejében,
hogy beavatja Tanyát, bár el sem tudta képzelni,
mit szólna hozzá a barátnője.
A gép pontosan fél hatkor érkezett Jackson
Hole-ba. A szállodai furgon már várta Zoét. Cso-
magjai az elsők között tűntek fel a futószalagon;
ment minden, mint a karikacsapás.
A furgon fiatal vezetője farmert, csizmát, cow-
boykalapot viselt, mint Wyomingban mindenki.
Hosszú, nyurga, sovány srác volt, szőke haját rö-
vidre nyíratta. Elmesélte, hogy Timnek hívják,
Mississippiből való, a laramie-i Wyoming-egye-
temre jár, és nyaranta a birtokon dolgozik. Szíve-
sen csinálja, mert szereti a lovakat. Mesélt és me-
sélt, de Zoe alig hallotta, annyira lenyűgözték a
hegyek. Ilyen csodaszépet, ahogy csillámló kékbe
és rózsaszínbe vonta őket az alkony, még sose lá-
tott.
- Hát nem fantasztikusak, asszonyom? Eláll tő-
lük az ember lélegzete.
Zoe a szíve mélyéből egyetértett, Tim pedig lel-
kesen végiglocsogta a félórai utat, ami még hátra
volt a birtokig. Elmesélte, hogy van egy nagybáty-
ja, az is orvos, méghozzá ortopéd, egyszer ő rakta
sínbe az öccse karját. Nagyon jól megcsinálta,

163
mert a tavalyi rodeón semmi baja nem volt a törött
karjával, viszont kitörte a másikat és az egyik lábát
is, ennek ellenére az idén megint indul. Határo-
zottan mesébe illő történet volt.
- Itt is van rodeó? - érdeklődött Zoe.
- Igen, asszonyom. Szerdán és szombaton. Bi-
kalovaglás, vadlovak, a srácoknak tinók, borjú-
lasszózás. járt már rodeón?
- Még nem, bár a barátnőm texasi.
- Tudom - mondta kissé zavartan Tim. - Azt is
tudom, kicsoda, de nem szabad emlegetni. Mrs.
Collins nagyon dühös, ha zavarjuk a hírességeket,
márpedig itt elő szoktak fordulni, tudja. Amióta itt
vagyok, igazi nagymenők is jártak már a birtokon,
de mi nem adunk ki semmiféle információt.
- Ennek örülni fog a barátnőm - mondta ked-
vesen Zoe.
- Bármelyik pillanatban várhatjuk a buszt, ami-
vel jönnek.
Zoe nem tudta, kit érthet a fiú a "jönnek" alatt,
nyilván Tanya sofőrjét, de nem tartotta elég fon-
tosnak, hogy rákérdezzen. Öt perc múlva leka-
nyarodtak az útról, áthaladtak egy kapun és befor-
dultak arra a hosszú, tekervényes csapásra, ame-
lyet Tim "felhajtónak" nevezett, és amelynek nem
akart vége szakadni. Újabb tíz perc múltán értek
oda a hegyek lábánál arányosan elrendezett tucat-
nyi épülethez, a nagy csűrhöz és a tágas karámok-
hoz. Gyönyörű fák vették körül a takaros házakat
és a völgyön túl sötéten magasodott a Tetons.

164
Tim elvitte Zoét a recepcióra bejelentkezni. A
csodaszép, öreg tanyaház falait egy bölény- és
több antilopfej díszítette, pazarul kikészített irhák
hevertek a padlón, és a panorámaablakból hatal-
mas hegyláncra nyílott kilátás. A kandallóba állva
befért volna egy megtermett férfi. Ideális hely volt
hosszú téli éjszakákra. A sarkokban néhány ven-
dég beszélgetett halkan. A recepciósnő elmagya-
rázta, hogy ilyenkor a legtöbben a kunyhójukban
öltözködnek a hétkor tálalt vacsorához.
Tim fölvitte Zoét a furgonnal a kunyhójukhoz,
amelyre ugyancsak nem illett ez a név Volt bent
egy nagy, kényelmes nappali, kandallóval, kály-
hával, apró teakonyhával, szép háziszőttesekkel
takart díványokkal és volt három tágas hálószo-
ba, amelyekből gyönyörű kilátás nyílt a környező
erdőre. Tim letette a bőröndjét és megkérdezte,
melyik hálószobát akarja. Ő inkább meg akarta
várni Tanyát, mielőtt döntene. Az egyik hálószo-
ba egy hajszálnyival nagyobb volt a másik kettő-
nél, de mindháromban bőven jutott hely a fran-
ciaágynak, a kandallónak és a rusztikus bútorok-
nak.
Zoe néhány percig csak csellengett egyik szobá-
ból a másikba. Vett magának a kávézóasztalon álló
nagy gyümölcsös tálból egy kopasz barackot. Ta-
lált még egy nagy bádogdoboz friss teasüteményt
és egy doboz csokoládét. Látszott, hogy kikérdez-
ték Tanya titkárnőjét a sztár ízléséről. A szobát el-
borították a virágok. A hűtőszekrényt feltöltötték

165
üdítővel, a sztár kedvenc gyömbérsörével, és azzal
a joghurttal, amit reggelizni szokott. A három für-
dőszobát bőségesen ellátták törülközőkkel és oda-
készítették Tanya kedvenc szappanát.
- Hű! - rikkantotta Zoe, ahogy körülnézett,
majd leült a díványra és várt. Megnézte a tévéhír-
adót, ivott egy diétás kólát, és tíz perccel később
már hallatszott is a motor vontatott brummogása a
felhajtóról. Tökéletes volt az időzítés. Kiállt az aj-
tóba, mint a ház asszonya, hogy köszöntse barát-
nőjét. Futva indult feléje, és éppen összeölelkez-
tek, amikor megpillantott még valaki mást is, aki
akkor szállt le a buszról. Megdöbbent, de koránt-
sem annyira, mint Mary Stuart, akinek a földbe
gyökerezett a lába, és nem tudta, hogy visszaszáll-
jon-e a buszra, vagy az úton induljon-e lefelé. Így
csak állt és felbőszülten bámulta őket.
- Képtelen vagyok elhinni, hogy ezt művelté-
tek! - mondta kettejüknek címezve, noha láthatta
Zoe őszinte elképedésén, hogy ő sem tudott róla.
- Nem az ő hibája! - vágta rá Tanya. Tom akkor
már szedegette kifelé a csomagokat. - Az enyém.
Hadd magyarázzam meg, mi történt!
- Ne fáradj! - csattant föl Mary Stuart. - Elme-
gyek.
- Ez nem tisztességes! Legalább próbáld meg!
Olyan régen nem láttuk egymást... Én csak azt
gondoltam...
- Nem kellett volna. Egyszerűen nem értem,
hogy egy ilyen év után hogy lehettél még erre is

166
képes!
Tanyának könnyek szöktek a szemébe.
- Sajnálom - mondta csendesen Zoe. - Nekem
kicsi gyerekem és rengeteg dolgom van San Fran-
ciscóban. Logikusabb, ha én megyek el. Sose kel-
lett volna idejönnöm. Vacsora után elcsípem az el-
ső járatot.
Nagyon higgadtan, nagyon tapintatosan be-
szélt, dehát két évtized alatt épp elég dolga volt
beteg, boldogtalan, zaklatott, sőt, zavart emberek-
kel, hogy indulatoktól marcangoltan is ésszerűen
tudjon érvelni.
- Nem kell ezt tenned - mondta Mary Stuart.
a
Megpróbálta visszanyerni az önuralmát és hirte-
len rájött, hogy gorombán viselkedett. - Én a leg-
nagyobb örömmel repülők vissza holnap reggel
New Yorkba. - Bár a szíve mélyén nem örült neki.
- Még két ilyen ökröt! - panaszkodott Tanya a
sírás határán. - Ez hihetetlen, hogy húsz év után is
ragaszkodtok a baromságaitokhoz. Negyvenöt
évesek leszünk! Nincs okosabb dolgotok, mint rá-
gódni valami kölyökkori dolgon? Édes jézusom
amennyi szar nekem kijut napról-napra, még a
múlt hétre sem emlékszem, nemhogy arra, mi volt
huszonegy évvel ezelőtt. Hagyjatok ki belőle!
Nem mehetnénk be, hogy odabent beszéljük
meg? - kérdezte dühösen és sebzetten. - Méltóz-
tatnátok esetleg leülni? Az idegeimre mentek! No
figyeljetek! Lehet, hogy nem kellett volna megten-

167
nem és bocs. Buta, dedós dolog volt, de azt hittem,
megint összejöhetünk mi hárman. Hiányoztatok.
Nincs több ilyen barátnőm, mint ti. Nem vagyok
fontos senkinek, de senkinek az egész égadta vilá-
gon. Nincs férjem, nincsenek gyerekeim, most
már mostohagyerekeim sincsenek. Nincs senkim
rajtatok kívül... én csak annyit akartam, hogy le-
gyen úgy, ahogy rég... Talán hülyeség volt... de
legalább próbáljátok meg.
- Mi szeretünk téged - mondta szelíden Mary
Stuart. - Legalábbis én szeretlek és bizonyosan
Zoe is szeret, különben nem lenne itt. Nem a he-
gyek és a cowboyok miatt jöttünk idáig. Az a
gond, Tan, hogy Zoével mi nem imádjuk egymást.
Szerintem nagyon kínos két hét lenne abból, ha
valamennyien maradnánk.
Zoe bólintott, Tanya még jobban elcsüggedt.
- Csak ma éjszakára! Egész nap jöttünk, ki va-
gyunk dögölve. Neked - fordult Zoéhoz - át is
kellett szállnod, hogy idejuss, és fáradtnak lát-
szol... illetve - javította ki magát - jól nézel ki, de
padlón vagy, mint mindannyian. Végül is nem va-
gyunk már gyerekek - tréfálkozott, de senki sem
mosolygott rajta. - Miért ne tölthetnénk itt leg-
alább az éjszakát, aztán döntsétek el, mit akartok.
Nem fogok zűrözni, ha azt mondjátok, kopjak le
és elpályáztok. Az én hibám volt. De akkor én is el-
megyek. Nem fogok egyedül bóklászni két hétig.
Túl nyomasztó lenne.
- Maradok éjszakára - szólalt meg elsőnek Zoe.

168
- Igazad van, hosszú a visszaút, és még azt se tu-
dom, megy-e egyáltalán gép ma este. Ez nem épp
a Kennedy repülőtér. Neked jó lesz így, Stu? - kér-
dezte, magától értetődő könnyedséggel használva
a régi becenevet.
- Tökéletesen - felelte az udvariasan. - Reggel
visszautazom New Yorkba.
- Nem, nem utazol! - csattant föl Tanya. - Meg-
ígérted, hogy eljössz hozzám egy hétre Los Ange-
lesbe.
- Majd én megyek el holnap - mondta szára-
zon Zoe.
Tanya nem erősködött tovább. Itt éjszakáznak,
kezdetnek ez elég, és reggelre talán megtörténik a
csoda.
- Melyik hálószobát akarjátok? - kérdezte. Le-
kapta a kalapját és fölcsapta a fogasra. - Nekem
tetszik itt. Az indulásunk előtti héten felhívták a
titkárnőmet és megkérdezték, mit szeretek enni,
inni, olvasni, mi a kedvenc filmem, nem kérek-e
faxot, vagy még egy telefonvonalat. Hogy ti mit
szerettek, azt az ujjamból szoptam ki. Ha kellene
valami, szóljatok.
- Szenzációs ez a hely! - állapította meg Mary
Stuart, miután végigjárta az összes hálószobát és
visszafelé jövet majdnem beleszaladt Zoébe.
- Veled mi történt, Stu? - kérdezte Zoe, és Mary
Stuartot meglepte, milyen fájdalmas és szomorú a
szeme. - Őszinte részvétem a fiad miatt - folytat-
ta, ösztönösen megérintve a másik asszony karját.

169
- Tanya mondta... én naponta találkozom a halál-
lal, de mindig elfogadhatatlan. Főleg Todd korá-
ban.
- Kösz, Zoe - felelte könnybe lábadó szemmel
Mary Stuart és elfordult. Nem akarta, hogy Zoe
lássa a könnyeit.
Kiválasztották a szobájukat. Zoe és Mary Stuart
ragaszkodtak hozzá, hogy a legnagyobb hálószo-
ba, amelyhez süllyesztett kád és örvényfürdő járt
Tanyáé legyen, noha ő szívesen lemondott volna
róla az ő javukra, de felhívta rá a figyelmüket,
hogy bármikor használhatják. Barátnői azonban
csökönyösen ragaszkodtak hozzá, hogy reggel el-
mennek. Tanya majdnem kibökte, hogy javíthatat-
lan fafejűnek tartja őket, aztán mégse tette, csak
bement a szobájába, hogy átöltözzön a vacsorához
és egy perc múlva barátnői is követték példáját.
Kevéssel hét óra előtt találkoztak a nappaliban.
Tanya testhez tapadó fekete szarvasbőr nadrágot
gyönggyel hímzett cowboy-inget, erre az alkalom-
ra vásárolt, magas szárú fekete antilop csizmát
vett föl, szőke haját lazán hátrakötötte egy fekete
szalaggal. Zoe farmert, puha világoskék pulóvert,
túrabakancsot, Mary Stuart szürke nadrágot, bézs
felsőrészt, Chanel papucscipőt viselt. Amikor Ta-
nya belépett a nappaliba, Mary Stuart éppen a
gondozóról faggatta Zoét, aki lelkesen magyará-
zott. Mary Stuart lenyűgözve hallgatta.
- Micsoda hatalmas vállalkozás! - mondta cso-
dálattal, ám amikor elindultak az ebédto e, mind-

170
ketten elnémultak, mintha akkor jutott volna
eszükbe, hogy ők tulajdonképpen nincsenek be-
szélő viszonyban.
Az asztalnál megint megindult a társalgás. Ta-
nya hosszan mesélt a következő turnéjáról és a
filmről, amelyre hamarosan leszerződik. Egy sa-
rokasztalhoz ültették őket. Mindenki utánuk for-
dult, de senki sem sündörgött oda autogramot
kérincsélni vagy beszélgetni, kivéve a birtok veze-
tőjét, Charlotte Collinst, aki megállt az asztaluk-
nál, hogy köszöntse őket.
Nem mindennapi teremtés volt ez a szélesen
mosolygó asszony. Mindent hallott, mindenen és
mindenkin rajta tartotta szúrós kék szemét. Min-
dig tudta, mit csinálnak az alkalmazottai, mit kí-
. vánnak a vendégei, és értett hozzá, hogy tökélete-
sen összehangolja ezt a kettőt.
- Remélem, élvezni fogják az itt töltött időt. Ne-
künk ez nagyon fontos - mondta. Se Zoe, se Mary
Stuart nem mert rákérdezni a repülőgépekre.
- Majd megérdeklődöm reggeli után a recepci-
ónál - mondta Mary Stuart, miután az igazgatónő
elment.
- Erről most nem akarok beszélni - mondta eré-
lyesen Tanya. - Szeretném, ha jól meggondolná-
tok, mielőtt leléptek. Tényleg annyi barátotok van,
hogy csak így elereszthettek valakit, akit fél em-
beröltő óta ismertek?
Ezután más témák kerültek szóba: beszéltek
Alyssáról, Jade-ről, csak Toddról nem. Se Tanya, se

171
Mary Stuart nem említette a férjét. Beszéltek uta-
zásokról, zenéről, barátokról, kedvenc könyvek-
ről, Zoe gondozóintézetéről. Elkezdték fölidézni a
főiskolai ismerősöket is: az utálatosakat, a mulatsá-
gosokat, a butuskákat, a balfácánokat, a visszata-
szítókat, a romlottakat, a hősöket. Sokan, akiket az
első években ismertek, épp a békekötés előtt estek
el Vietnamban. Milyen kegyetlen, hogy épp a vég-
órában kellett elveszíteni őket! Azóta is meghaltak
sokan. Bőségesen aratott a rák; áldozatait főleg
Zoe tartotta számon. Nem tudni, orvos ismerősei-
től, barátaitól hallotta-e, vagy azért, mert San Fran-
ciscóban élt, amelyet sok évfolyamtársuk sohasem
hagyott el. Egész idő alatt egyszer sem ejtették ki
Ellie nevét. Még akkor is a barátaikról beszélget-
tek, mikor visszasétáltak a kunyhóba. Tanya csu-
pán akkor hozta szóba Ellie-t, amikor ismét ott áll-
tak a nappaliban. Úgyis tudta, hogy mindegyikük
rá gondol. Könnyebb, ha valaki kimondja.
- Tudjátok, akármilyen elképesztő, de nekem
még ennyi év után is hiányzik. - Hosszú csend tá-
madt, majd Mary Stuart bólintott.
- Nekem is - mondta halkan.
Ellie volt a csoport szíve és lelke. Ő volt a leg-
édesebb és a legszilajabb: mulatságos, hóbortos
lány, aki úgyszólván mindent megtett a vicc ked-
véért, akár azt is, hogy kizárólag fehér festékbe öl-
tözötten állítson be egy bulira. Féktelenül kerge
dolgokra volt képes, mindig meg tudta nevettetni,
aztán meg tudta rígatni őket. A halála összetörte a

172
szívüket, leginkább Mary Stuartét, aki a legjobb
barátnője volt. Némán ültek és Ellie-re gondoltak.
Zoe törte meg a csöndet.
- Bár akkor tudtam volna, amit most tudok -
mondta gyengéden Mary Stuartnak. - Nem volt
jogom olyasmiket vagdosni a fejedhez. El se bírom
hinni, hogy lehettem olyan éretlen és ostoba. Sok-
szor eszembe jutott azóta. Majdnem írtam neked,
amikor az első betegem öngyilkos lett. Olyan volt,
mint Isten bosszúja, amiért olyan kegyetlenül és
ocsmányul bántam veled. Mintha Isten akart vol-
na megtanítani mindarra, amit nem tanultam meg
Ellie-nél: hogy senki se volt hibás, hogy semmi-
lyen erőfeszítéssel nem tarthattuk volna vissza.
Olyan tudatlan voltam fiatal koromban; a fejembe
vettem, hogy meg kellett volna sejtenünk, hogy
neked tudnod kellett volna, hiszen te álltál a leg-
közelebb hozzá. Nem értettem, hogyhogy nem
volt róla tudomásod, hogy gyógyszerezett és ivott.
Talán már hónapok óta csinálta, és egy darabig
büntetlenül tehette, de az az igazság, hogy nem is
akarta megúszni. Mindez Ellie akaratából történt
így.
Mary Stuart sírva fakadt. Zoe mintha csak
Toddról beszélt volna.
- Meg kellett volna írnom a levelet, Stu - foly-
tatta könnyes szemmel Zoe. - Sose bocsátottam
meg magamnak, amit neked mondtam.
Napokig tajtékzott, még a temetésen se volt haj-
landó odaülni a "bűnös" mellé. Őt hibáztatta, és

173
Mary Stuart összeomlott a vádak súlya alatt. Éve-
kig tartott kigyomlálnia magából a bűntudatot,
amiért nem sikerült megmentenie a barátnője éle-
tét. Majdnem olyan volt, mintha ő ölte volna meg
Ellie-t. Toddal megismétlődött az egész. Mintha
sose akarna vége szakadni a borzalmaknak. Csak
most még rosszabb volt, és ezúttal a férje kárhoz-
tatta, nem a szobatársa.
- Ne haragudj! - kérte Zoe. Odament Mary
Stuarthoz és melléült. - Egész este meg akartam
mondani neked. Ha el is utazunk holnap reggel,
sohase lelhetném meg a lelki békémet, ha nem is-
merem el, milyen ostoba voltam, mekkorát hibáz-
tam. Igazad volt, ha gyűlöltél éveken át.
- Köszönöm, hogy ezt mondod - felelte fel-
csukló zokogással Mary Stuart - de ebben neked
volt igazad. Hogyhogy nem tudtam, mit tervez?
Hogy lehettem ennyire vak?
Ugyanezeket a kérdéseket tette föl magának a
fia halálakoz Todd halála bizonyos értelemben na-
gyon hasonlított Ellie-ére. Akár egy ismétlődő li-
dércnyomás. Csak ebből nincs ébredés. Ez így
marad örökké.
- Ellie meg akart halni - mondta egyszerűen
Zoe. Hivatása sok mindenre megtanította húsz év
alatt. - Te nem tarthattad vissza.
- Bár elhihetném - mondta letörten Mary Stu-
art. Maga se tudta, a fiáról beszélnek e vagy a szo-
batársukról. A két kezét bámulta, amelyek össze-
kulcsolva hevertek a térdén. - Bár tudtam volna

174
róluk - tekintett föl a barátnőire.
- Kikről? - kérdezte értetlenül Zoe. Mary Stuart
nem válaszolt. - Mary Stuart... - Ránézett, és ak-
kor egyszerre megértette.
Az elutazás kérdése akkor este nem került szó-
ba többé. Reggel hatkor megszólalt a telefon. Zoe
vette föl. Hozzászokott, hogy azonnal felébredjen
az éjszakai telefoncsörgésre. Barátnői még alud-
tak.
- Halló?
- Zoe? - Sam volt az.
Zoe nyomban Jade-re gondolt és páni rémület
fogta el. Vakbél? Bölcsőhalál? Földrengés?
- Jade jól van? - Mintha csak ő szülte volna.
Szerette annyira, mint bármelyik vér szerinti anya.
- Jól. Ne haragudj, ha megijesztettelek, de ok
vetlenül beszélni szerettem volna veled. Úgy gon-
doltam, tudni akarod. - Bántotta, hogy rossz hírt
kell mondania, de Zoe sose bocsátaná meg, ha el-
hallgatná. - Quinn Morrison egy órával ezelőtt
meghalt. Békés halála volt, családi körben. Sajná-
lom, hogy nem lehettél mellette, de én megtettem
mindent, ami tőlem telt. A szíve nem bírta tovább.
Zoe is tudta, hogy Quinn Morrisonnak megvál-
tás volt a halál, de akkor is elsírta magát. Mindig
megsiratta őket, öregeket, fiatalokat, de főleg a
gyerekeket. Quinn Morrison legalább hetvennégy
esztendős volt, teljes életet élt, csak az utolsó évét
tette tőnkre az AIDS; ebben a korosztályban más
formában is sűrű rendet vág közöttük a halál.

175
- Valami baj van? - nyugtalankodott Sam.
- Semmi, csak elkeserít, hogy nem lehettem ott.
Hogy vannak a többiek?
- Peter Williamsnek rossz éjszakája volt. Egy órát
töltöttem nála, mielőtt átmentem volna Quinnék
hez. Kiújult a tüdőgyulladása. Reggel megint fölve-
szem a gondozóba. - Williams harmincegy eszten-
dős volt, és ő is haldokolt.
- Úgy hallom, mozgalmas éjszakád volt.
- A szokásos. Veled mi van? Jól szórakozol?
Megismerkedtél már cowboyokkal?
- Csak eggyel, aki fölszedett a reptéren. Kábé ti-
zenkét éves. Egyébként fantasztikus itt. Imádom.
- No jó, menj vissza aludni. Bocs, hogy ilyen
korán fölvertelek. Vigyázz magadra! Nemsokára
megint hívlak.
Sam elszomorodva tette le a kagylót. Olyan sok
minden van ebben a nőben, annyi kívánatos és
csodálatra méltó tulajdonság, mégse képes a köze-
lébe férkőzni. Pedig Zoe is magányos. Hihetetle-
nül sebezhető és rejtőzködő, ő pedig talán soha-
sem fog rátalálni.
Ugyanabban a percben, amikor Sam visszabújt
az ágyába, Zoe a kunyhó nappali szobájának abla-
kából nézte, hogyan kél a nap a Grand Tetons fö-
lött. Ez olyan szép volt, hogy peregtek szeméből a
könnyek. Quinn Morrisonra és az öregember éle-
tére gondolt. Sajnálta, hogy meghalt, és sajnálta a
többieket is. Annyi bánat van az életben... Ellie...
Todd... Mennyi nyomorúságot látott, és ugyanak-

176
kor itt van mellette ez az isteni szépség. Hirtelen
fölvidult, hogy mégis eljött. Akármi történt is, éle-
tében egyszer láthatta, hogyan kél a nap a Grand
Tetons fölött. Lábujjhegyen visszaosont a szobájá-
ba, lefeküdt, Samre gondolt és nézte a hegyeket.

12. fejezet
Első reggelükön Zoe aludt még egy kicsit Sam
hívása után, de megint felébredt, amikor
Mary Stuart kisurrant a szobájából. Mocor-
gást hallott, fölkelt, kiment a konyhába. Mary Stu-
art, ugyanúgy hálóingesen, mint ő, éppen kávét
főzött és rámosolygott. Zoe pihentebbnek és meg-
döbbentően fiatalnak látszott ma reggel.
- Kérsz egy kis kávét? Vagy talán teát?
Zoe egy csésze gőzölgő kávét töltött magának.
- Tanya fölkelt már? - kérdezte. Elvigyorodtak.
- Úgy veszem észre, vannak dolgok, amelyek so-
hasem változnak
- Igen, vannak - mondta Mary Stuart és egy pil-
lanatig elkomolyodva nézett régi barátnőjére. -
Örülök, hogy eljöttem.
- Én is, Stu. Adósa vagyok Tanyának, amiért ide-
hívott téged és nem árulta el nekem.
- Agyafúrt kis jószág, mi? - nevetett Mary Stu-
art. - Egy kukkot sem szólt végig idefelé a buszon.
Pedig gyaníthattam volna. Párszor kicsúszott a szá-
ján, hogy "mi", még mielőtt beleegyeztem volna,
hogy jövök. Azt hittem, a gyerekekre gondol.
Eszembe nem jutott volna, hogy meghívott valakit.

177
Nekem épp kapóra jött, mivel Alyssa lefújta az
utunkat. Egyszerűen nem volt mit csinálnom.
- Nekem is ajándék.
Zoe a hegyeket fürdető fényre gondolt, amikor
Sam felhívta, hogy Quinn Morrison meghalt. El is
mesélte, miközben kávét kortyolva üldögéltek a
teakonyha keskeny pultja mellett.
- Nyomasztó ez a te munkád - mondta halkan
Mary Stuart. - Csodállak érte, de itt egyszerűen
nem lehetsz győztes.
- Egy darabig igen. Bármilyen furcsa, legtöbb-
ször nem nyomasztó. Az ember megtanulja méltá-
nyolni az apró diadalokat, amitől mind elszántab-
ban törekszik, hogy győzzön. Néha persze veszít.
- Szerencséd, hogy olyan hamar rátaláltál a he-
lyes ösvényre. - Irigyelte Zoét és jól érezte magát a
társaságában. Nem csoda, ha olyan jó barátnők
voltak valaha. Olyan jelentéktelennek tűnt most a
kettejüket elválasztó törés. - Sok jótékonysági és
önkéntes munkát végzek New Yorkban, de mosta-
nában azon gondolkozom, hogy állást kellene vál-
lalnom. Csak nem tudom, mit csinálhatnék. Egész
életemben nem voltam más, mint feleség és anya.
- Feleségnek és anyának lenni is hivatás.
- Nos - tette le Mary Stuart a bögréjét - úgy vé-
lem, az én esetemben a hivatásnak vége. Alyssa fel-
nőtt, Todd elment, Billnek nem vagyok többé a fe-
lesége. Csak egyazon címen lakunk. Egyszerre fö-
löslegesnek érzem magam.
- Nem vagy az. Talán csak ideje tovább lépni.

178
Zoének igaza van. Csak az a kérdés, hová.
- Állandóan keresem a választ, hogy mit tegyek,
hová menjek, hogy mondjam meg Billnek, mikor
hazajön. Egyelőre beszélni se akarok vele. Ő se ve-
lem.
- Pedig meg kéne kérdezned - mondta Zoe és
az órájára pillantott. - Hánykor van a reggeli?
- Ha jól tudom, nyolckor. - Most fél nyolc; még
fel kell öltözniük. - Akkor elmész? - kérdezte na-
gyon szelíden Mary Stuart.
Zoe sokáig hallgatott, majd megrázta a tejét.
- Nem én, hacsak nem küldesz. Döntsd el, te
tetted meg a nagyobb utat. Ha itt el kell mennie va-
lakinek, az én leszek.
- Szeretném, ha maradnál - mosolygott Mary
Stuart - és én is maradok. Lépjünk át ezen a
gáton. Mindnyájan szerettük Ellie-t. Ő is azt
akarná, hogy együtt maradjunk. Négyünk közül
ő volt a legjobb, a legönzetlenebb; megszakadna
a szíve, ha tudná, hogy huszonegy éven át őmi-
atta nem beszéltünk egymással. Most pedig mit
szólnál, ha fölébresztenénk a mi Csipkerózsikán-
kat?
Lábujjhegyen beosontak Tanya szobájába és két-
felől rávetették magukat a széles franciaágyra. Ta-
nya, aki fehér szatén hálóinget és alvómaszkot vi-
selt, akkorát ugrott, mintha ágyút sütöttek volna el
a füle mellett.
- Jézusom, hagyjátok ezt! Utállak benneteket!
Hagyjátok abba! - Zoe a talpát csiklandozta, Mary

179
Stuart párnákkal püfölte. - Abbahagyni! Állj! Késő
éjszaka van, a nyavalyába! - Mindig nehezére esett
fölkelni, reggelenként úgy kellett kicibálniuk az
ágyból, hogy le ne késse az első órát.
- Le az álarccal! - parancsolta Mary Stuart. -
Negyedóra múlva reggeli, és háromnegyed kilenc-
re ott kell lennünk a karámnál, hogy lovat válasz-
szunk. Ki az ágyból, és készülj!
Tanya lehámozta a maszkját és hol az egyik ba-
rátnőjére nézett, hol a másikra.
- Jól hallottam? Ott kell lennünk a karámnál? Ez
azt jelenti, hogy maradtok?
- Láthatólag nincs más választásunk - mondta
Zoe. Abbahagyta a csiklandozást, és vásottan csil-
logó szemmel pillantott Mary Stuartra. - Mert ha
nem, te átalszod az egész hetet, és csak ebédre má-
szol elő. Nélkülünk valószínűleg egész nap a szo-
bában rostokolsz és az örvényfürdőből bámulod a
tévét.
- Hú, micsoda klassz ötlet! Tudjátok mit, majd
szóljatok be értem, ha ebédelni kell, én addig csi-
nálok magamnak egy arcpakolást.
- Másszon ki az ágyból, Miss Thomas! - förmedt
rá Mary Stuart. - Pontosan húsz perced van, hogy
fogat moss, megfésülködj és felöltözz!
- Jesszuskám, hol vagyunk, a tengerészgyalog-
ságnál? Tudtam én, hogy nem kellett volna egy-
szerre kettőtöket idehívni. Kedves embereket is hív-
hattam volna, akik megfelelően bánnak velem, és
hagynak egy kicsit aludni. Nagyon fontos szemé-

180
lyiség vagyok.
- Vagy a fenét - vigyorgott Mary Stuart. - Na,
ugrás. Majd később zuhanyozol.
- Pazar! Most majd lószagom lesz. Ezt tudják
meg a bulvárlapok!
Kelletlenül kimászott az ágyból, ásított, meg-
nyújtóztatta hosszú, pompás testét, és nyögve elin-
dult a fürdőszobába.
- Hozok neked egy csésze kávét - jelezte Zoe és
visszafordult a konyhába.
- Intravénásan kérem, doktornő! - kiabálta Ta-
nya. Felkattintotta a fürdőszobai villanyt, belebá-
mult a tükörbe és megint nyögött egyet. - Édes Is-
tenem, kétszáz éves vagyok, és hogy nézek ki! Hív-
jon valaki egy plasztikai sebészt!
- Csúcs vagy! - nevetett Mary Stuart. Tanya
mintha furamód fel se fogta volna, milyen lélegzet-
elállítóan gyönyörű. Jelentéktelennek hitte magát,
ők pedig mindig kinevették érte. - Azt látnád, mi-
lyen vagyok én, reggel nyolckor, festék nélkül.
Összehúzott szemöldökkel méregette a tükör-
képét. Haját fényesre kefélte, a bőre még mindig
csodaszép volt és csak egész vékonyan rúzsozta ki
a száját halványrózsaszínnel. Kék pamut férfiinget,
farmert és vadonatúj, barna gyíkbőr csizmát viselt.
- Hogy te? - méltatlankodott Tanya fogmosás
közben, és összefogkrémezte a hálóingét. - Mint
aki most lépett ki a vogue-ból.
- Csak azért csinálja, hogy kínosan érezzük ma-
gunkat - közölte Zoe, miközben odanyújtotta Ta-

181
nyának a csésze kávét.
Megszokták, hogy Mary Stuart ilyen. Már a főis-
kolán is tökéletes volt mindig. Egyszerűen ilyen a
stílusa. Zoe lyukas térdű farmert, hozzá kényel-
mes, régi bézs pulóvert öltött, és felhúzta ódon
cowboycsizmáját. Sötétvörös haját hátrafésülte.
Tanya öt perc múlva került elő a fürdőszobából.
Sűrű szőke haja vízesésként omlott a vállára. Szűk
fehér pólója a legkevésbé sem volt illetlen, csak
annyira szexi, hogy nem volt férfi, aki, hacsak
nincs vaksággal megverve, be ne pörgött volna tő-
le. A nadrágja pontosan olyan volt, amilyennek
egy farmernek lennie kell, nem túl feszes és nem
túl bő, de érvényesített mindent, amit kell: a fe-
szes, gömbölyű feneketí a vékony derekat, a hosz-
szú, elegáns lábszárat. Ócska sárga csizmáját visel-
te, piros kendőt kötött a nyakába, egyszerű arany-
karikát akasztott a fülébe. Felkapta farmerdzseki-
jét, cowboykalapját, napszemüvegét, és pontosan
olyan lett, mint egy szabadidős farm hirdetési rek
lámja.
- Ha nem szeretnélek annyira, akkor megutál-
nálak - mondta csodálattal Mary Stuart.
- Sose tudtam, hogy csinálod. Mindig azt hit-
tem, ha végignézem, míg öltözködsz, rá fogok jön-
ni - tódította Zoe - de ez is olyan, mint a bűvész
trükkje, amit négymilliószor látsz és mégse tudod,
honnan kerül elő a nyúl. Összes ismerőseim ko-
zött te vagy az egyetlen, aki, ha bemegy a fürdő-
szobába, három perc múlva filmsztárként kerül

182
elő. Én egy hétig ülhetnék odabent, akkor is
ugyanúgy jönnék ki: helyesen, csinosan, jólfésül-
ten, tiszta arccal, ízlésesen kifestve, de az is csak
én lennék. Te viszont úgy állítasz be, mint a tün-
dérkirály lánya.
- A plasztikai sebészet csodája - vigyorgott Ta-
nya, és nem hitte el barátnője egyetlen szavát sem.
- Ha elég sok mindent fölvarratsz, nem lesz szük
séged sminkre.
- Ne etess minket - intette le Mary Stuart. -
Ilyen voltál tizenkilenc évesen is. Hernyóként éb-
redtél, és pillangó voltál, mire ki kellett állni a po-
rondra. Tudom én, mit akar mondani Zoe. Te csak a
bizonytalanságod miatt nem látod be és nem ve-
szed tudomásul, hogy milyen szép vagy. Ezért sze-
retünk.
- A fene egye meg, azt képzeltem, hogy a kiejté-
sem miatt! Még mindig nem hiszem, hogy megen-
gedtem ilyen hajnalban kiborítani magamat az
ágyból. Ebben a magasságban ez ártalmas az
egészségre. Máris érzem a szívemet - zsörtölődött,
miközben a főépület felé menet fújtatott az enyhe
lejtőn.
- Nagyon jót tesz ez neked - biztosította Zoe. -
Estére megszokod a magasságot. Csak vigyázz,
hogy ne piálj!
- Miért ne?
- Mert a harmadik kortytól berúgsz és hülyét
csinálsz magadból - magyarázta nevetve Zoe és
eszébe juttatta azt az esetet, amikor Tanya úgy be-

183
szívott valami tánc után, hogy nekik kellett haza-
vinniük. Otthon beletaccsolt Zoe ágyába, aki majd-
nem meggyilkolta.
Tanya ártatlan képpel magyarázta, hogy őt ak-
kor csak az influenza kapta el, de Zoe letorkolta,
hogy bizony be volt rúgva.
Néhány derűs koránkelőt nem számítva több-
nyire álmos és morcos emberek álltak tányérjukkal
a svédasztalnál. Már elterjedt a híre, hogy Tanya
Thomas itt van a szállodában, de senki sem készült
föl rá, hogy milyen. Tanya pedig, ahogy kacagott a
barátnőire, olyan lezser, fiatal és hihetetlenül gyö-
nyörű volt, hogy mindenkinek megállt a kezében a
villa. Egy távoli sarokba ültek. Mary Stuart és Ta-
nya ottmaradt az asztalnál, Zoe pedig elment reg-
geliért. Akkor már zsongott és bámészkodott az
egész ebédlő.
- Szerinted mi lenne, ha most felállnék és letol-
nám a gatyámat? - súgta Tanya. Kalapját a széke
támlájára csapta, fenthagyta a napszemüvegét és
háttal ült a teremnek, de még hátulról is igéző lát-
ványt nyújtott.
- Óriási szenzáció lenne.
Ekkor befutott Zoe egy tányér cukormázas fánk-
kal, némi angolszalonnával és három joghurttal.
- Rántottát és zabkását rendeltem magunknak -
jelentette.
Tanya elszörnyedt.
- Ezek után mehetek fél évre a fogyókúrás
farmra. Nem bírok ennyi szemetet enni reggelire.

184
- Pedig jót tesz - mondta tárgyilagosan Zoe. -
Alkalmazkodnod kell a nagy magassághoz és sokat
fogsz mozogni. Jól be kell reggelizni. Ez orvosi elö-
írás.
Meg is fogadta a saját tanácsát. Tanya pedig fel-
bontott magának egy joghurtot.
- Nem óhajtok öt kilót hízni ittlétem alatt! -
mondta hajthatatlanul, de éhesebb volt, mint gon-
dolta, és pár perc múlva vett magának egy fánkot.
Zoe akkor már útban volt repetáért. Tanya komo-
ran pillantott rá, mikor visszatért. Nem kellett hát-
rafordulnia, anélkül is tudta, mi zajlik körülötte. -
Mennyire rossz?
- Az étel? Szerintem inkább jó - csodálkozott
Zoe.
- Nem az étel, te lökött! A jónép. Érzem a szagu-
kat. Barátságosak a bennszülöttek?
- Na, lássuk csak. Négy nő tudni szeretné, fes-
ted-e a hajad, két férfi arra kíváncsi, szilikonos-e a
dudád vagy igazi. Egy pasinak tetszik a feneked.
Három nő szerint felvarrattad az arcodat, öt másik
esküszik rá, hogy nem. Egy csomó tini majd meg-
hal, úgy szeretne autogramot kérni, de a mamáik
azzal fenyegetőznek, hogy agyoncsapják őket, ha
kérni merészelnek. A pincérek máris beléd vannak
esve és azt mondják, hogy bombanő vagy Azt hi-
szem, ezzel be is számoltam mindenkiről, kivéve a
kis mexikóit, aki a rántottánkat sütötte. Ő azt sze-
retné tudni, igaz-e a pletyka, hogy eredetileg latin
vagy. Mondtam, hogy nem hinném, mire egészen

185
lelombozódott.
Tanya elvigyorodott. Zoe nyilván túloz egy ki-
csit, de nem járhat messze a valóságtól. Mindig így
szokott lenni. De amíg tartják a távolságot, addig
elviselhető.
- Közöld a pasival, hogy a farom valódi és bol-
dogan küldők a titkárnőjének egy fénymásolatot.
- És a dudák? - kérdezte komolyan Zoe. -
Adunk ki közleményt?
- Közöld velük, hogy olvassák a People maga-
zint. Benne lesz a jövő héten.
- ja igaz, és egy nő tudni akarja, milyen jegyben
születtél. Esküszik, hogy Halak vagy, mint a húga,
aki úgy hasonlít rád, mintha az ikertestvéred len-
ne. Meg akarja mutatni neked a képét.
- Hihetetlen! - hüledezett Mary Stuart. - Hogy
bírod?
- Én beleőrülnék - kontrázott Zoe. - Mindig
összeborzadtam, ha megláttam a neved a bulvárla-
pok címlapján.
- Én még most is beleborzadok - folytatta Mary
Stuart. - Néha összemarkolok egy köteget az ábé-
cében és eldugom - közölte büszkén.
Tanya mosolyogva nézte őket. Elképesztő,
hogy két hollywoodi évtized és annyi ismeretség
után még mindig ez a két asszony áll hozzá a
legközelebb. Ha velük van, biztonságban érzi
magát.
- Néha még mindig fáj a sok hazugság, amit
összeírnak - sóhajtotta. - Ki tudnának kergetni a

186
világból. Időnként fontolgatom, hogy elbújok Te-
xasban. De az ügynököm szerint most már nincs
menekülés. Azt mondja, ha visszavonulnék, akkor
is folytatódna, nincs sok értelme a szökésnek. Így
legalább énekelhetek és kereshetek egy kis pénzt. -
Látta a barátnői pillantását és elnevette magát. - jó,
hát egy csomó pénzt! De a fene egye meg, jár az
embernek némi kárpótlás.
- Ez is az - mosolygott Zoe és körülnézett. Há-
lás volt, amiért itt lehet. - Tudod, ha te nem lennél,
valószínűleg még tizenegy évig nem mentem vol-
na szabadságra.
- Végül is miért szántad rá magad? - kérdezte
Tanya.
Zoe csak egy villanásnyi ideig habozott.
- Influenzás lettem és nagyon pocsékul éreztem
magam. Azonkívül igazán jó helyettesem van.
- Nős? - csapott le rá Tanya.
- Nem, de nem randizik a betegeimmel, hanem
ápolja őket - nevetett Zoe.
Tanya időnként nagyon csőlátású. Már a főisko-
lán is imádta összehozni ismeretlen srácokkal a ba-
rátnőit.
- Nem a betegekről beszéltem, hanem rólad.
Együtt jártok? - Tanya tévedhetetlen radarja észlel-
hetett valamit.
- Fenét. Egy ideig jártam egy emlősebésszel, de
az se volt komoly, és már vége.
- Ezek az orvosok nem is hajlandók szóba állni
mással, mint orvosokkal? - zsörtölődött Tanya. -

187
Ezt nevezem belterjességnek. Mint a színészek.
- Nem olyan. A kívülálló nem bírna lépést tarta-
ni velünk, nem viselné el a munkaidőt, a nyomást.
A mi érdeklődési területünk nagyon szűk.
- No és ez a helyettes, ez milyen ember? Ara-
nyos? - firtatta Tanya.
- Menj már! Ő csak egy orvos!
- Ne hadoválj, elpirultál! - ujjongott Mary Stu-
art. - Szóval aranyos és nőtlen. Hogy néz ki?
- Mint egy plüssmaci. Elégedett vagy? Nem fo-
gok vele járni és ezt ő is tudja. Oké?
Tanya azonban nem ejtette ilyen egyszerűen a
témát.
- Miért nem? Normális? Úgy értem, Friscóban
lehetne éppen... - Bocsánatkérően pislogott.
Zoe felnyögött.
- Reménytelen vagy! Normális, jó külsejű, nőt-
len, és nem érdekel. Téma lezárva! - közölte hatá-
rozottan, de Tanyáról lepergett, amit mondott. Ő
eldöntötte, hogy Zoének minden tiltakozása elle-
nére tetszik az az orvos.
- Miért nem? Miért nem érdekel? Van valami
szörnyű fogyatékossága? Szájszag, rossz modor,
büntetett előélet, vagy csak te akadékoskodsz? -
Zoe mindig borzasztó finnyás volt partner-ügy-
ben.
- Nincs időm senkire. Folyton dolgozom és van
egy lányom.
- Ez rettenetes álláspont - pirongatta Tanya. -
Nem lehetsz életed végéig egyedül, Zoe. Nem

188
egészséges.
- Nem hiszek ebben. Középkorú nő vagyok és
azt teszem, amit akarok. Túl vén vagyok a rande-
vúzáshoz.
- Köszönöm a figyelmeztetést! - fortyant föl Ta-
nya és eltolta a tányérját. Mindent elpusztított
még a tojást is. - Egy évvel idősebb vagy nálam
ami azt jelenti, hogy még egy évem van, mielőtt le-
menne a függöny Mellesleg, ha azt mondod vala-
kinek, hogy öreg vagyok, megöllek!
- Ne aggódj - vigyorgott Zoe - úgyse hinnének
nekem.
- De hihetnek, bár én meg mindig azt mondom,
hogy beteges hazudozó vagy. Hogy hívják azt a
fickót?
- Samnek. Téged pedig fejre ejtettek.
- Mondd a botránylapoknak. Nekem tetszik ez
a pasas. Egész klassznak látszik.
- Nem is tudsz róla semmit! - tiltakozott Zoe, és
megpróbálta megőrizni a nyugalmát. Maga se tud-
ta, miért, de Tanya fölzaklatta. Mindig értett hozzá.
- Azt tudom, hogy halálosan borzongsz tőle, és
ez azt jelenti, hogy komoly Valami hólyaggal nem
törődnél ennyire. Szerintem ő lenne neked a töké-
letes pár Mióta ismered?
- Az orvosi fakultás óta. Együtt jártunk a
Stanfordra.
Zoe maga se hitte, hogy ő az, aki így válaszolgat
a kérdésekre. Mary Stuart meg csak mosolygott és
rúzsozta a száját. Mint a régi szép napokban. A

189
Berkeleyn is így dumáltak reggeli mellett. Akkori-
ban Tanya olyan szerelmes volt Bobby Joe-ba, hogy
azt hitte, az egész világnak szerelmesnek kell len-
nie. Nem sokat változott.
- A Stanford óta ismered? Hogyhogy mostaná-
ig nem jutottatok semmire? - Tanya fel volt hábo-
rodva.
- Mert mindketten másokkal voltunk elfoglalva.
Kedves fiú, semmi több. Megyünk lovagolni, vagy
Samről értekezünk egész nap?
- Szerintem pedig adnod kellene a hapsinak
egy esélyt - morogta Tanya, miközben felállt. - Én
Samre szavazok. Később majd még beszélünk róla.
- Képzelem! - mondta Zoe és égnek emelte a te-
kintetét.
Mary Stuart odaterelte őket a karámhoz. Utolsó-
nak érkeztek, és Tanya megjelenése ismét óriási
szenzációt keltett. Az emberek sugdolóztak, bá-
multak, a gyerekek egymást lökdösték oldalba és
mutogattak. Néhányan suttyomban lefényképez-
ték, Tanya azonban művészi ügyességgel és gyor-
sasággal elfordult tőlük. A barátnői is ügyesen ta-
kargatták az emberek elől; segítségükkel diszkré-
ten meghúzódott egy távoli zugban, miközben az
istállómester hangosan olvasta a névsort, és min-
denkinek kijelölte a lovát.
Már tegnap este kitöltötték a felelősségnyilatko-
zatot, amiben közölték, mennyire tudnak lovagol-
ni és milyen tapasztalataik vannak az állatokkal.
Tanya azt írta: Jól tudom! Ki nem állhatom őket! Közép-

190
haladó szinten akarok lovagolni, és kizárólag a barátnő-
immel!
Mary Stuart és Zoe közepes lovasok voltak.
Mary Stuartnak több volt a tapasztalata, de évek
óta nem ült lovon, ráadásul angol nyereghez szo-
kott. Zoe lovagolt néhányszor, de az utóbbi időben
már nem. Nem akartak bizonyítani semmit, csak
egy kis kényelmes zötyögésre vágytak. Az igazga-
tóság mentegetőzött, hogy pillanatnyilag nagyon
sok vendégük van, ezért kénytelenek egy csoport-
ba beosztani őket, de Tanya azt mondta, nem baj.
Ha a csoporttársak zaklatják, fényképezgetik, vagy
csak ellenszenvesek, akkor egyszerűen nem lova-
gol többé.
Úgy alakult, hogy az utolsók között szólították
őket; rajtuk kívül már csak három vendég volt hát-
ra. Odajött az istállómester, hogy néhány szót vált-
son Tanyával, miközben egy magas, sötét hajú lo-
vász kivezette a sztár hátasát.
- Azt akartuk, hogy kissé ritkuljon a tömeg -
magyarázta Liz Thomas. Magas, nyurga, cserzett
arcú, ötvenöt év körüli asszony volt, kézfogása
akár a satu. - Úgy gondoltam, nem kívánja, hogy
ötvenen fényképezgessék, miközben beteszi a lá-
bát a kengyelbe. Találtunk magának egy kedves
öreg fickót.
Tanya egy pillanatig nem tudta, a lóra érti-e
vagy a lovászra, de a nyerget igazgató, hatalmas
termetű, széles vállú ember legföljebb negyven
éves lehetett. Ugyanúgy elhúzta a szavakat, mint

191
ő, és mikor Tanya rákérdezett, megmondta, hogy
texasi, de az állam túlsó végéből. Egyébként úgy
tűnt, nincs sok kedve feszegetni a témát, holott Ta-
nyával a legtöbb ember megpróbált közös nevezőt
találni. Ezt az alakot egyedül az érdekelte, hogy
felnyergelje a sztár lovát, beállítsa a kengyelt, meg-
szorítsa a hevedert, és nyeregbe segítse őt. Mikor
Tanya elhelyezkedett Nagy Maxen - ahogy a lovát
hívták - a lovász már ott is hagyta, be se mutatko-
zott. Csak onnan lehetett tudni a nevét, hogy a
többi cowboy odakiabált neki. Gordonnak hívták.
Zoe tarkája tüzesen dobálta a fejét, de Liz szava-
tolta, hogy a kanca barátságos állat. Mary Stuart-
nak egy aranysárga palomino jutott. Nagy Max
hosszú farkú és sörényű, nagy, fekete ló volt, és
kissé bokrosan viselkedett a karámban, de Liz, mi-
előtt elment volna, ismételten kijelentette, hogy az
állat csupán bezárva ilyen, ha kijön, rögtön meg-
nyugszik. Az istállómester nagyon előzékenyen vi-
selkedett Tanyával, sokkal inkább, mint Gordon,
aki a másik három vendéget sürögte körül. Volt
egy középkorú pár Chicagóból, akik ugyan dr
Smithként és Wymanként mutatkoztak be, de
nyilvánvalóan házasok voltak. Még hasonlítottak
is egymásra. Volt még egy ötvenöt év körüli, magá-
nyos férfi. Mary Stuart egyfolytában őt bámulta,
esküdni mert volna, hogy már látta valahol ezt a
magas, vékony, szürke üstökű embert, aki érdek-
lődve sétáltatta éles kék szemét a csoporton. Jóké-
pű férfi volt, még Tanyának is el kellett ismernie,

192
hogy finomak a vonásai. A férfi is fölfigyelt rá, egy
mosollyal jelezte, hogy fölismerte, de nem közele-
dett. Láthatólag ugyanannyira érdekelték a többi-
ek is. Már elindultak, amikor Mary Stuart odave-
zette a lovát Tanya mellé.
- Tudod, ki ez? - suttogta. - Hartley Bowman!
- Az író? - súgta vissza Tanya. Mary Stuart bó-
lintott. Bowmannek pillanatnyilag két könyve,
egy kemény és egy puha kötésű, szerepelt a best-
sellerlistán. - Nős?
Mary Stuart égnek emelte a tekintetét: Tanya re-
ménytelen.
- Özvegy. - Olvasta valahol, talán a Time-ban
vagy a Newsweekben, hogy Bowman felesége egy-
két éve hunyt el mellrákban. Rendkívül elismert
író volt és érdekes embernek látszott. Mary Stuart
szeretett volna beszélni vele, de nem akart olyan
lenni, mint azok, akik nem hagyják élni Tanyát.
A két barátnő egy darabig egymás mellett lova-
golt. Zoe közben már beszédbe elegyedett a chica-
gói orvosokkal. Tanya jól látta, az orvosok mindig
összetartanak. A chicagóiak onkológusok voltak; a
feleség már hallott Zoéról és a gondozójáról. Bol-
dogan csevegtek, miközben a lovak lassan ballag-
tak a völgyön át. Körülöttük kék és sárga virágok
tündököltek a mezőn, fölöttük hósapkás csúcsok
fehérlettek.
- Csodálatos, ugye? - szólalt meg egy hang.
Mary Stuart összerezzent. Tanya előrevágtatott a
lovász után, mert Nagy Max unta a csigatempót,

193
így ő egyedül maradt, de nem sokáig. - Járt már
itt? - kérdezte Hartley Bowman, olyan fesztelenül,
mintha régi barátok lennének. A birtokon nem volt
szokás a szertartásoskodás.
- Nem jártam - mondta csendesen az asszony -
Elragadó.
Hartley Bowman nagyon vonzó ember volt.
Mary Stuart észrevette, hogy a keze is szép, a lovag-
lási stílusa pedig elárulta, hogy angol nyereghez
szokott. Amikor megemlítette, az író fölnevetett.
- Mindig kicsit furcsán érzem magam western-
nyeregben. On a nyugati partról való?
Rögtön felismerte Tanyát, és nem értette, hogy
kerül az énekesnő társaságába Mary Stuart, de
nem akart rákérdezni.
- New York-i vagyok - magyarázta az asszony. -
Csak két hétre jöttem ide.
- Én ugyancsak. Viszont minden évben vissza-
térek. Nagyon megszerettük a feleségemmel. Most
vagyok itt először a halála óta. Sokan járnak ide a
keleti partról, igazán megéri az utazást. Elsősorban
a hegyek kedvéért vagyok itt - vallotta be, és fölné-
zett a csúcsokra. Tulajdonképpen mindenkit a he-
gyek vonzottak ide, azokat is, akikben nem tudato-
sult, és azt gondolták, lovagolni jönnek. - Van ben-
nük valami gyógyító erő. Nem akartam többé ide-
jönni, tavaly meg is tudtam állni, de az idén nem
bírtam tovább. - Tűnődve mondta, mintha őt is
meglepné az ittléte. - Általában az óceánt kedve-
lem, de Wyoming és ezek a hegyek varázslatosak.

194
- Különös, hogy épp ezt mondja - felelte Mary
Stuart, aki meglepően felszabadult ennek az ide-
gennek a társaságában. - Ugyanezt éreztem én is.
Már tegnap, amikor megjöttünk. Mintha vártak
volna rám a hegyek... hogy átöleljenek, miután el-
sírtam nekik a bajaimat. - Félt, hogy csacsiságokat
beszél, de az író megértően bólintott.
- Nem lehet könnyű élete a barátnőjének -
mondta tapintatosan. - Figyeltem az embereket az
ebédlőben. Egészen megváltoztak, amikor belépett
az ajtón, és akaratuk ellenére nevetségesen kezd-
tek viselkedni. Ekkora csillagnak nem lehet egyet-
len olyan pillanata, amikor a többi ember ne akar-
na mindenáron egy részt a fényköréből.
- Mindenkinek nehéz sorsa van, aki híres.
Nem akarta megmondani, hogy ő is fölismerte
az írót, akinek hat könyvét olvasta. Tanyától meg-
tanulta, hogy milyen nyűg lehet az ilyen rajon-
gás.
- Megvannak a hátrányai, bár én nem tartozom
ebbe a szűk körbe. Az egész világon talán ha fél tu-
cat ember akad, akinek azt kell elviselni, amit Miss
Thomasnak. Ön a munkatársa?
- Szobatársa, még a főiskoláról.
- Még mindig barátok? Elképesztő. Ez aztán a
sztori, mármint regénynek és nem botránylapnak
való - sietett hozzátenni, mielőtt Mary Stuart meg-
ijedhetett volna.
Elnevették magukat.
- Köszönöm. Rémes, hogy Tanyának mit kell le-

195
nyelnie. Elég gyalázat.
- Aki sztár, az megszűnik embernek lenni. Em-
beri hulladék lesz belőle - mondta lehangoltan a
férfi.
Mary Stuart bólintott.
- Tanya ezt úgy nevezi, hogy "az élet, mint
tárgy". Azt mondja, az ember dologgá változik,
akivel mindent meg lehet csinálni.
- Erős asszony lehet. - Rámosolygott Mary
Stuartre, megcsodálta makulátlan ápoltságát. Tet-
szett neki a stílusa. - Szerencse, hogy ilyen jó bará-
tai vannak.
- A mi szerencsénk, hogy ilyen barátnőnk van.
Egyébként mi csak az utolsó pillanatban cseppen-
tünk ide.
- Akkor nekünk is szerencsénk van - állapítot-
ta meg a férfi. - Önök hárman határozottan eme-
lik az esztétikai színvonalat. - Tekintete tovaván-
dorolt Tanya sugárzó alakjára, amint hanyagul
üget a lovász mellett. Mary Stuart megfigyelte,
hogy csak ügetnek, de nem beszélgetnek. - Szé-
dületes nő! Nagyon szeretem a zenéjét. Megvan
minden CD-je.
- Nekem pedig megvan az ön összes könyve -
mondta Mary Stuart és elpirult.
- Csakugyan? - Ez láthatólag tetszett a férfinak.
Kezet nyújtott és bemutatkozott, nem mintha
szükség lett volna rá, kizárólag jólneveltségből. -
Hartley Bowman vagyok.
- Mary Stuart Walker.

196
Kezet ráztak és ráérősen léptettek tovább. Tanya és
a lovász addigra messze járt. A három orvos a háttér-
ben boldog eszmecserét folytatott cikkekről, kutatá-
sokról, és valami új onkológiai kísérletsorozatról,
amely nemrég zajlott le a Mass General kórházban.
Mary Stuart és Hartley könyvekről, New York-
ról, irodalomról és írókról beszélgetett. Szóba ke-
rült Európa, mire az asszony elmesélte, hogy a lá-
nya Párizsban tanul. Kifogyhatatlanul sok közös
témájuk volt. Mindketten meglepődtek, amikor a
lovász megfordult és visszavezette őket a karám-
hoz. Ebédidő volt. Még akkor is beszélgettek, ami-
kor leszálltak a lóról. Mary Stuartnak feltűnt, hogy
Tanya furcsa arcot vág, miközben a lovász markába
nyomja a kantárt.
- Valami baj van? - kérdezte, miután összeis-
mertette a barátnőjét Hartleyval.
- Semmi az égvilágon, de ez a mi lovászunk
tényleg különös fazon. Egy szót se volt hajlandó
szólni hozzám. Csak lovagoltunk oda-vissza ku-
kán. Úgy viselkedett, mintha bubópestisem lenne.
Utál engem.
Mary Stuart elnevette magát ezen a helyzet-
elemzésen. Nem találkozott még férfival, aki, leg-
alábbis első találkozásra, utálta volna Tanyát.
- Talán szégyenlős - kockáztatta meg.
- Többnyire azok - csatlakozott Hartley - Az el-
ső napokban még köszönni is alig mernek, de mire
elutazik, úgy összemelegszenek, akár a testvérek.
Egyszerűen nem szokták meg a nagyvárosiakat és

197
nem olyan fecsegők, mint mi.
- Azt hittem, mondtam valamit, amivel megsér-
tettem - vélte kissé gondterhelten Tanya.
- Gyanúm szerint Liz figyelmeztethette, hogy
illedelmesen viselkedjék magával és tegyen féket a
nyelvére. Óriási élmény lehet ezeknek a fickóknak
egy világsztár körül forgolódni. - Hartley szélesen
elmosolyodott, amitől a deres haja ellenére is olyan
lett, akár egy kamasz. - Még engem is megvacogtat
egy kicsit. Megvettem minden CD-jét, Miss Tho-
mas, és nagyon szeretem őket!
- Én is megvettem a maga könyveit és hogy sze-
retem őket!
Most odajött Zoe és eldicsekedett, milyen pom-
pás délelőttje volt. Roppantul élvezte a beszélge-
tést az orvosházaspárral. Mary Stuart összeismer-
tette Hartleyval.
- Mi a szakágazata? - kérdezte az író.
- Az AIDS és a kapcsolatos problémák. San
Pranciscóban vezetek egy gondozóintézetet.
Hartley bólintott. Rég motoszkált a fejében,
hogy könyvet ír az AIDS-ről, de sehogy se bírt be-
levágni a kutatásba. Olyan rettenetesen lehangoló-
nak tűnt. Ennek ellenére lenyűgözte Zoe tevé-
kenysége, valósággal elárasztotta kérdésekkel és
leplezetlen sajnálkozással vált el tőlük a kunyhó fe-
lé menet. Viszontlátásra ebédnél, mondta, majd le-
horgasztott fejjel, gondolataiba merülve elindult a
saját kunyhója felé.
- Milyen érdekes ember! - állapította meg Ta-

198
nya, miközben besétáltak ideiglenes otthonukba
és leoldotta nyakából a kendőt. Kimelegedett az
idő reggel ota.
- Vadul a zenédért - bátorította Mary Stuart.
Szeretett volna egy ilyen Hartley szerű férfit látni
Tanya mellett, bár el kellett ismernie, hogy nem sok
közös tulajdonságuk lehet. Az író roppant elegáns
és roppant keleti, igazi szellemi lény, ugyanakkor vi-
lágfi és rendkívül pallérozott, Tanya viszont szerte-
len és érzéki, nem primitív, de maga a pezsgő élet-
erő. Mary Stuart úgy vélte, sokkal robusztusabb
egyéniség kellene ahhoz, hogy kézhez szoktassa
vagy legalábbis boldoggá tegye a barátnőjét.
- Lehet, hogy vadul a zenémért - az okos Tanya
sokkal jobban értett a világ dolgaihoz - de tetszeni
te tetszel neki, fiam. Rá van írva. A szemét nem bír-
ja levenni rólad.
- Ne kábíts. Mindhárman izgatjuk a fantáziáját.
Tudod, mint Charlie angyalai.
- Fogadni mernék, hogy rád fog hajtani, mielőtt
elmennénk! - jelentette ki feltétlen bizonyossággal
Tanya.
Zoe a plafonra emelte a tekintetét, miközben ke-
zet mosott a konyhában.
- Visszataszítóak vagytok! Semmi másra nem
tudtok gondolni, csak a hetyegésre?
- Ja - mondta vásott vigyorral Tanya. - Meg
szexre. Olvasd el a botránylapokat. Csak azt mon-
dom, amit látok. A hapsi meg van veszve Mary
Stuartért.

199
- Hogy lehetne megveszve? Hiszen csak reggel
óta ismeri!
- A felesége pár éve halt meg nem? Ez azt jelen-
ti, hogy rendesen fickós lehet, szóval csak vigyázz,
Stu, mert még rád ugrik!
Oda se nézve feltűzte dús, szőke haját, amitől
még szexibb lett, mint a reggelinél.
- Hogy miért nem húzol zacskót a fejedre -
mondta tettetett undorral Mary Stuart. - Nem is
tudom, mit bajlódok én a fésülködéssel, amikor
te ilyen bírsz lenni úgy, hogy bele se nézel a tü-
körbe.
- Öhöm, és azt nézd meg, micsoda hasznom
van belőle. Még egy marhahajcsár sem hajlandó
elszórakoztatni. Jézusom, azt hittem, bevarratta a
száját! Egy kukkot se szólt hozzám. Ezt a durun-
got!
- Most meg már hajcsárokra hajtunk? - fenye-
gette meg Zoe.
- Csak beszélgetni akartam valakivel! - sértő-
dött meg Tanya. - Tolsztoj vagy Charles Dickens
vagy kifene majd belebújt Mary Stuart fülébe, te a
chicagói dokikkal dumáltál olyan gusztustalansá-
gokat, hogy kifordult tőle a gyomrom, úgyhogy
nekem nem maradt más, mint a Kis Kuka. Hát
hadd mondjam meg, hogy az ürge megbukott tár-
salgásból.
- Még mindig jobb, mint egy rámenős alak - ál-
lapította meg tárgyilagosan Zoe - vagy egy rajon-
gó, aki hülyéket kérdez.

200
- Szerintem is - helyeselt Tanya - de akkor is
borzasztóan unalmas volt.
Megszólalt az ebédre hívó harang, és épp kilép-
tek a kunyhó ajtaján, mikor csengett a telefon.
Összenéztek, legszívesebben nem vették volna fel,
de tudták, hogy muszáj. Zoe önként jelentkezett.
Sam is lehet, aki Jade vagy valamelyik betege miatt
telefonál. De Jean volt, Tanya titkárnője. Közölte,
hogy Bennett kérésére légipostával küldi a turné
szerződéseinek eredeti példányait, egy példányon
már bejelölt pirossal minden fontosat, és ha Tanya
elolvasta, okvetlenül hívja föl az ügyvédjét, mert
beszélni akar vele! Tanya már a titkárnője hangjá-
tól is libabőrös lett.
- Oké. Átnézem, mihelyt ideér
- Bennett arra kér, hogy postafordultával küldd
vissza. Ez komoly!
- Oké, oké, megteszem! Van még valami létfon-
tosságú, amiről tudnom kell?
- Egy elbocsátott alkalmazott írásban elállt a
pertől, a vogue és a Harpers Bazaar kétoldalas beté-
tet akar, és az egyik mozis magazin valami rendkí-
vül ronda sztorihoz gyűjt anyagot.
- Kösz a jó hírt!
Még hallani is utálat. A ronda nagyvilág itt feni a
fogát az ő wyomingi küszöbe előtt. Alig várta,
hogy letehesse a kagylót és futhasson a többiek
után.
- Minden rendben? - vizsgálgatta aggodalma-
san Mary Stuart. Tanya megint zaklatottnak lát-

201
szott.
- Többé-kevésbé. A változatosság kedvéért most
nem akarnak perelni, de valami szennylap megint
bedob egy mocskos sztorit. Nem nagy ügy.
De minden ilyen üggyel letörtek egy darabkát
a lelkéből, mintha az nem lenne egyéb dohos,
állott keksznél. Egy nap majd nem lesz mit tör-
delni.
- Rá se ránts - javasolta Zoe. - Egyszerűen ne
olvasd el!
Őt is kritizálták, amikor beindította a gondozót.
De Tanya egész más eset.
- Próbáld meg elfelejteni - mondta Mary Stuart.
Átkarolták barátnőjük derekát, úgy ballagtak föl
az ebédlőbe, nem is sejtve, milyen elragadók így.
Nem vették észre az asztalánál ülő Hartley Bow-
mant, aki a szemével majd felfalta Mary Stuartot.

13. fejezet
A délutáni lovaglás ugyanolyan kellemes volt,
akár a délelőtti. Ugyanabban a felállásban
lovagoltak, mert vakációjuk idejére ugyan-
azt a lovászt és lovakat kapták. Liz, az istállómes-
ter aggodalmasan tudakolta, elégedettek-e, de
senki se panaszkodott.
Zoe és a doktorék megint átbeszélgették a dél-
utánt. Tanya megpróbálta becsukni a fülét, hogy
ne hallja a szervátültetéseket, amik semmivel se
voltak jobbak a délelőtti levágott végtagoknál.
Nem akarta zavarni a közös olvasmányt boncol-

202
gató Mary Stuartot és Hartleyt, ezért megint elő-
revágtatott a lovászhoz, és mérföldesnek tűnő tá-
vokon át kocogtak néma csendben. Tanya végül
nem bírta tovább és kihívóan rámeredt a lovászra,
de az oda se nézett.
- Valami kifogása van ellenem? - kérdezte csí-
pősen.
- Nem, asszonyom, dehogy van - mondta fa-
arccal a lovász.
Tanya azt gondolta, hogy vissza fog süppedni a
hallgatásba és legszívesebben megrugdosta volna
cowboycsizmájával. Elviselhetetlen volt! Az em-
berek többnyire legalább szóltak hozzá, vagy rá-
néztek! Még sose találkozott ilyen alakkal, mint ez
a Gordon. De fél mérföld után, amikor épp azon
rágódott, érdemes-e próbálkoznia még egyszer, de
nagy meglepetésére a férfi megdicsérte:
- Maga igazán jó lovas.
Tanya nem hitt a fülének. Pedig Gordon most
még rá is sandított, de nyomban el is kapta a sze-
mét.
- Köszönöm. Nem kedvelem a lovakat. - Se a
cowboyokat. Se az olyan embereket, akik nem
szólnak hozzám.
- Olvastam a vendégkártyáján, asszonyom.
Van rá valami oka? Talán csúnyán leesett valami-
kor?
- Nem, sose estem le. Kölyökkoromban sokat
lovagoltam, de nem voltam odáig érte.
- En lovon nőttem föl - mondta egykedvűen a

203
férfi. - Úgy lasszóztam a borjakat. Apám tanyán
dolgozott, én voltam a segédje. - Nem tette hoz-
zá, hogy tíz éves volt, mikor az apja meghalt, és
attól kezdve ő tartotta el az anyját és a négy hú-
gát, amíg férjhez nem mentek. - A legtöbb ember,
aki idejön, azt állítja, tud lovagolni és így is hiszi
pedig közveszélyesek. Fogalmuk sincs róla, mit
csinálnak. Az első nap ott találják magukat a por-
ban. Nem sok olyan akad, mint maga, asszo-
nyom. - Félszegen sandított rá, és Tanya legna-
gyobb elképedésére el is mosolyodott! - Még sose
lovagoltam ilyen hírességgel. Egész megijedtem
ettől.
- De miért kell tőlem megijedni? Azt hittem,
utál valamiért.
- Hogy utálhatnám magát? Az egész birtok
magával akar megismerkedni, összevásárolták a
CD-jeit, autogramot akarnak. Utasítottak ben-
nünket, hogy ne mondjunk semmit, ne kérdez-
zünk semmit, nehogy feszélyezzük. Így arra gon-
doltam, legjobb lesz hallgatni, hogy ne zavarjam.
A többiek akkora majmot csinálnak magukból.
Megpróbáltam kimódolni, hogy más lovászt osz-
szanak be magához. Nem vagyok valami nagy
dumás. - Mindezt annyi őszinteséggel mondta,
hogy Tanya korábbi ellenszenve dacára egészen
rokonszenvesnek találta. Ráadásul ez az ember
meglepően tiszta és pallérozott beszédű volt cow-
boy létére. - Sajnálom, ha megbántottam. - Tanya
már kezdte volna mondani, hogy nem bántotta,

204
de épp az volt a különös, hogy igen! Bántotta,
hogy ez a férfi nem akar szólni hozzá. Ez valami
egészen új volt neki. - Úgy véltem, pihentetőbb
lesz, ha befogom a számat.
- Hát azért időről-időre csapjon egy kis zajt,
hogy tudjam, megvan-e még - vigyorgott Tanya.
Gordonból kipukkadt a nevetés.
- Ilyen valakinek, mint maga, biztos, hogy az
egész világ a vérét szipolyozza. Nehéz lehet -
mondta tárgyilagosan.
- Az is - bólintott Tanya.
Őszinte tudott lenni ehhez a vadidegenhez, mi-
közben egy vadvirágos réten át ügettek a hegyek
felé. Volt itt valami, ami a lelke mélyén érintette
meg Tanyát. Eredetileg azért akart idejönni, hogy
a mostohagyerekeit, majd hogy a barátnőit mulat-
tassa, ám ehelyett olyasvalamire lelt, ami régóta
kihullott a lelkéből: rátalált az elveszített békére.
- Mindenki engem marcangol, mindenki el-
vesz tőlem és belőlem, mintha a lelkemet szívnák
ki, és még csak nem is tudják, mit csinálnak, de
azért csinálják... - mondta - Néha arra gondolok,
hogy vagy ez öl meg egy napon, vagy ők, szemé-
lyesen. - Minden híresség lelkén, akinek Tanyáé-
hoz fogható rajongótábora volt, lidércnyomás-
ként ült John Lennon meggyilkolásának réme. -
Az én életem egy őrület. Nem így indult, de ezzé
fajult, és szerintem most már nem is lesz más.
- Itt kellene házat vásárolnia - mondta a férfi
és felnézett a Tetonsra. - Sok magafajta jár ide,

205
hogy elszabaduljon vagy megbújjon egy kicsit.
Texasba is visszamehetne.
- Attól tartok, Texast már kinőttem.
Gordon nevetett. Friss, könnyed nevetése volt,
tökéletesen illett hozzá. Tanya elmosolyodott.
- Azt hiszem, én is régen kinőttem Texast. Túl
forró, túl poros, túl üres. Azért jöttem ide. Ezt job-
ban szeretem.
Tanya körülnézett és bólintott.
- Egész évben itt lakik?
Most már sokkal jobb, mint délelőtt. Még ha so-
se látja viszont ezt a férfit, akkor is, most már leg-
alább emberi. Gordon tud valamit róla, Tanya tud
valamit a másikról. Talán ír is róla egy dalt. A hall-
gatag cowboy.
- Igen, asszonyom.
- Milyen?
- Hideg. Néha megvan hat méter is a hó. A lo-
vakat októberben elküldjük délre. Csak hóekével
lehet közlekedni.
- Magányos élet lehet - tűnődött Tanya. Meg-
próbálta elképzelni: fényévekre lehetne Bel Air-
től, a hanglemezstúdióktól, filmektől, koncertek
től. Hat méter hó... egy magányos ember.. és egy
hóeke.
- Szeretek itt lenni - mondta Gordon. - Elfog-
lalom magam. Bőven van időm olvasni és gondol-
kozni. Írogatok is. - Tartózkodva mosolygott Ta-
nyára. - Meg zenét hallgatok.
- Nehogy azt mondja, hogy engem hallgat

206
egész télen, a hatméteres hóban!
- Néha. De hallgatok mást is. Countryt. Vala-
mikor szerettem a dzsesszt, de mostanában már
nem. Hallgatok Beethovent és Mozartot is.
Hát, ezt az embert alaposan félreismerte. Sze-
rette volna megkérdezni, nős-e, van-e családja,
nem mintha érdekelte volna, csak úgy, kíváncsi-
ságból, de bizalmaskodásnak tűnt volna, és érez-
te, hogy megbántaná vele. A férfi gondosan kije-
lölte a határokat és meghúzódott mögöttük. Mie-
lőtt Tanya még valamit kérdezhetett volna Gor-
don itteni életéről, visszatértek a többiekhez.
Hartley és Mary Stuart jóízűen diskuráltak, a
doktorok nagy élvezettel darabolták páciensei-
ket, akik épp eszükbe jutottak. A csoport megle-
pően összerázódott, valamennyien sajnálkoztak,
amikor a kirándulás véget ért. Akkor már négy
óra volt, ki-ki mehetett volna úszni, hegyet
mászni vagy teniszezni, ők azonban elfáradtak.
Zoén látszott is. Tanyának már tegnap feltűnt,
hogy barátnője sápadtabb, mint főiskolás koruk-
ban volt.
A chicagói orvosházaspár elment sétálni és
vadvirágokat nézni. Hartley visszakísérte a há-
rom nőt a kunyhójukhoz, ahol nagy meglepeté-
sükre egy kisfiút pillantottak meg. Csak úgy üldö-
gélt magában. Mary Stuart szíve összeszorult a
láttán. Hat éves lehetett, és mintha várt volna va-
lakire.
- Szia! - üdvözölte Tanya. - Te lovagoltál ma?

207
- Ja - mondta a srác és hátralökte piros cow-
boykalapját. - Az én lovam a Rozsdás.
- Hogy hívnak? - kérdezte Zoe és letelepedett
a gyerek mellé a tornácra. Örült, hogy ülhet. A
magasság megviselte.
- Benjaminnak - felelte szertartásosan. - Anyu-
kámnak babája lesz, úgyhogy nem lovagolhat.
Zoe és Tanya összemosolygott. Mary Stuart kis-
sé távolabb állva beszélgetett Hartleyval és ön-
kéntelenül összeráncolta a homlokát. Tanya észre-
vette. Ő már akkor megfejtette a komorság okát,
amikor Mary Stuartban még nem is tudatosodott.
A srác annyira emlékeztetett a hatesztendős Todd-
ra, hogy az embernek belesajdult a szíve. Különös
módon ez a gyerek úgy meredt Mary Stuartra,
mintha ismerné. Hátborzongató volt.
- A nagynéném pont olyan, mint te - bökte ki
végül.
Megbabonázottan bámulta Mary Stuartot, no-
ha ő volt az egyetlen, aki nem szólt hozzá. Nem is
akart. Inkább érezte, mint látta a hasonlatosságot.
Hartley észrevett valamit a tekintetében, amit
nem értett.
- Magának vannak gyerekei?
- Igen - felelte tétován Mary Stuart. - Van egy
lányom... és... és egy fiam, aki meghalt.
A férfi látta szemén a fájdalmat, és nem fesze-
gette tovább a kérdést. Mary Stuart elfordult a
sráctól és belépett a kunyhóba Hartley oldalán.
Egy percig sem bírta tovább a gyermek látvá-

208
nyát.
- A fia... - Az író tétovázott. Szerette volna ki-
nyújtani a kezét az asszony felé, de nem tudta,
hogy tegye. - Nagyon fiatalon halt meg? - kér-
dezte óvatosan.
Talán nem kellene ilyeneket firtatnia, de annyi-
ra szeretett volna többet tudni Mary Stuartról.
Ezért jött volna ide? Talán baleset áldozata lett a
fiú és az apa... Vagy még mindig férjnél van ez az
asszony? Annyi mindent szeretett volna kérdezni
tőle. Úgy érezte, hogy barátok lettek, miután az
egész napot átlovagolták egymás oldalán.
- Todd húszéves volt, mikor meghalt - mondta
halkan Mary Stuart, és megpróbált nem odanézni
a kisfiúra, aki odakint karattyolt Zoének és Tanyá-
nak. - Tavaly.
- Őszinte részvétem - mondta szelíden Hartley,
és egy pillanatra meg merte érinteni az asszony ke-
zét. Ok huszonhat éves házasok voltak, amikor ott-
maradt feleség és gyermekek nélkül. - Szörnyű le-
het egy gyermeket elveszíteni. Már az is elég ször-
nyű volt, mikor Margaret elment. Azt hittem, bele-
halok. Meglepődtem, valahányszor felébredtem
reggelente. Erről írtam télen az új könyvemet.
- Biztosan könnyebb, ha az ember ki tudja írni
magából. Bár én is megtehetném. Noha most már
jobb. Pár hete, mielőtt idejöttem volna, végre el
bírtam csomagolni a fiam holmiját. Addig képte-
len voltam rávenni magam.
- Nekem majdnem két évbe telt Margaret

209
után. Nagy megpróbáltatás lehetett a férjének is -
próbálkozott az író.
- Valóban az volt. - Mary Stuart elhatározta
hogy őszinte lesz. - A házasságunk nem élte túl.
Hartley bólintott. Nem volt meglepve.
- Most hol van a férje?
- Londonban. - A férfi megint bólintott. Ezt
akarta tudni.
Mary Stuart nem értette, miért kérdezősködik,
azt hitte, pusztán barátságból. Rég volt az, amikor
férfiak érdeklődtek iránta; föl sem fogta, hogy
most épp erről van szó, noha rendkívül rokon-
szenvesnek találta az írót és álmélkodott, milyen
fölszabadultan képesek csevegni egymással.
Hartley megkérdezte, vele vacsoráznak e; Mary
Stuart azt mondta, megkérdi a többieket. Ahogy
számított rá, ők nyomban húzni kezdték, főleg
Tanya.
- Gyors munka, Stu! Bár nekem tetszik az ürge
A felháborodott Mary Stuart hozzávágott egy
kis díványpárnát.
- Az Isten áldjon meg, mindhármunkat meglu-
vott vacsorázni, nemcsak engem, te tökéletlen! El-
veszítette a feleségét, szólnia sincs kihez. Nagyon
kedves, nagyon intelligens és nagyon magányos.
- Nagyon bukik rád. Nem vagyok vak, a min-
denit, ha te az is vagy! Szerintem túl sokáig voltál
férjnél, mert már azt se veszed észre, ha a hapsik
megnéznek.
- Hogy állsz te meg a hajcsárod? - vágott visz-

210
sza Mary Stuart. - Úgy látom, elmúlt a szájzára. Te
még meg is mosolyogtattad!
- Szerintem ti mindketten vakok vagytok - ál-
lapította meg Zoe. - Hartley Bowman láthatólag
belekergült Stuba, és, hacsak nem csal az orrom,
mire elmegyünk, a hajcsárunk is oda-vissza lesz
Tanyáért. Mondjátok, hogy én mondtam!
- És te, Zoe? Fel fogod borítani a házasságot és
megszöksz a chicagói dokival? - A chicagói doki
kopasz, gömbölyded emberke volt.
- Sajnos, az a bibi, hogy a felesége érdekesebb,
mint ő. A doktornéval kellene megszöknöm, az
viszont nem az én műfajom. Úgy veszem észre, itt
állok megfürödve.
- Még mindig ott van Sam! - figyelmeztette Ta-
nya.
Zoe felnyögött.
- Törődj a magad dolgával! Tudod mit, Tan, ha
átjössz Friscóba, összeismertetlek benneteket és
járhatsz Sammel. Tetszeni fog neked.
- Megegyeztünk. Akkor most beszéljünk Mary
Stuartról. Mesélj az új barátodról!
- Nincs mit mesélni. Hartley egyszerűen magá-
nyos.
- Te is, én is, Zoe is. Egyéb újság? - kérdezte Ta-
nya és ledőlt a díványra. Sajgott a lába a kiadós lo-
vaglástól.
- Nem vagyok magányos - igazította ki Zoe. -
Nagyon boldog vagyok.
- Tudom, te szent vagy, aki nem tudja, hogy

211
magányos. Nekem elhiheted! - bizonykodott Ta-
nya. Mary Stuart csak annyit kérdezett, mi lesz a
vacsorával? Elfogadják Hartley meghívását, és
odaülnek az asztalához? - Miért ne? Talán össze-
hozhatunk vele.
- Nyugi! - szólt rá erényesen Mary Stuart. -
Egyelőre férjnél vagyok.
- Ő tudja? - érdeklődött Zoe.
- Nem firtatta. Csak annyit kérdezett, hol a fér-
jem. Megmondtam, hogy a házasságunk nem élte
túl a fiunk halálát.
- Ezt mondtad neki? - hökkent meg Tanya.
Ez nagyon sok egy vadidegennek! Bár igaz, hat
órán át lovagoltak egymás mellett. Sok házaspár
hetente nem tölt együtt ennyi időt.
- Talán fel kéne világosítanom, hogy még min-
dig férjnél vagyok... - Bár nem tudja, meddig
még. De olyan elbizakodottság ilyesmit közölni.
Lehet, hogy az írót egyáltalán nem is érdekli az ő
családi állapota? - Majd meglátom, mi a lesz a leg-
jobb. Nem hinném, hogy ilyen természetű érdek
lődést táplál - mondta illedelmesen. A többiek le-
hurrogták. - Utálatosak vagytok! - szidta őket és
elvonult zuhanyozni.
Este Hartleyvel vacsoráztak, aki igazán érde-
kes, intelligens embernek és elragadó világfinak
bizonyult. Mindenfelé járt, izgalmas dolgokat lá-
tott, érdekes emberekkel találkozott. Ugyanakkor
kedves volt, és kifinomult udvariassággal viselke-
dett. Mindig mindenkit bevont a társalgásba, és

212
mindhárom nővel éreztette, hogy nagyra becsüli
a társaságukat. Amikor vacsora végeztével vissza-
mentek a kunyhóhoz, odaszegődött Mary Stuart
mellé. A gyengéd hangot mintha egyedül ennek a
nőnek tartogatta volna. Tanya és Zoe bementek a
kunyhóba, de Mary Stuart még kintmaradt egy
darabig Hartleyval.
- Kicsit furcsán érzem magam, amiért magya-
rázkodom magának - mentegetőzött az asszony,
miközben békésen üldögéltek a gleccserek fölött
majdnem kikerekedetten úszó hold kék fényé-
ben - továbbá fogalmam sincs róla, mennyire
tartja fontosnak, de nem szeretném félrevezetni.
Férjnél vagyok. A férjem csak dolgozni utazott át
Londonba. Úgy véltem, maga talán más követ-
keztetéseket vonhatott le abból, amit mondtam.
De becsülettel bevallhatom, hogy nyár végén el
akarom hagyni. Csak időre volt szükségem, hogy
eldöntsem, mi a helyes, és úgy gondolom, ideje
tovább lépni, kivergődni a nyomorúságból, véget
vetni ennek az egésznek.
- Meg fog lepődni a férje? - kérdezte halkan
Hartley. - Tisztában van egyáltalán a maga érzel-
meivel?
- Tisztában kell lennie. Engem hibáztat a fiunk
haláláért. Nem bírok így élni tovább. Nyilván bo-
londnak néz, amiért. ezt így magára zúdítottam,
de nem akartam megtéveszteni. Lehet, hogy ez
édesmindegy... én csak...
Hirtelen elszörnyedt, amiért ennyire kiadta

213
magát. Akadozni kezdett a nyelve. Tényleg, miért
is lenne fontos Hartleynak, hogy ő férjnél van?
Hirtelen megharagudott a barátnőire, amiért any-
nyit fűtötték az agyát. Olyan bután érezte magát.
Ám ahogy félszegen rásandított a férfire, látta,
hogy mosolyog.
- Fogalmam sincs róla, mit keresek itt, Mary
Stuart. Még csak ide se akartam jönni az idén. Két
évig sajnáltam magam, és rá se néztem más nőre.
Erre hirtelen megjelenik maga, mint egy fényes
napsugár a hegyeken. Nem tudom, mi lesz ebből,
hogy mit akar maga, vagy mit akarok én, egyálta-
lán érdeklem-e. Csak azt szeretném, ha tudná:
alig ismerem, de nagyon fontos nekem. Fáj, hogy
el kellett veszítenie a fiát. - Gyengéden átfogta az
asszony vállát, és lassan közelebb húzta magához.
- Gyűlöltem azt a pillantást a szemében, ahogy
ránézett a kisfiúra ma délután, és szerettem volna
könnyíteni a fájdalmán. Nem örülök annak, hogy
nem elvált asszony, de nem hinném, hogy ez fon-
tos. Fogalmam sincs, akar e látni engem egy hét
múlva, és valószínűleg rettentő szamarat csinálok
magamból. Ha ez így van, mondja meg, akkor
legfeljebb a kalápomat emelem meg maga előtt a
vakáció hátralevő részében.
Szorongva nézte az asszonyt a holdvilágnál.
Mary Stuart szeme telefutott könnyekkel. Ponto-
san azt hallotta, amit Billtől szeretett volna halla-
ni, de amit Bill sohasem mondott neki.
- Én csak itt akarok lenni maga mellett, hogy

214
beszélgethessünk, hogy többet tudjak meg magá-
ról... aztán meglátjuk, mi történik - mondta a
férfi.
- Álmodom? - kérdezte Mary Stuart, és vágyó-
dó, könnyes szemmel nézett Hartleyra. Ilyen fér-
fiak is vannak?
- Ezt éreztem én is ma délután. Egyelőre ne si-
essünk a válasszal, csak örüljünk.
Nem is szólt többet, csak ült, és sokáig ölel-
te magához az asszonyt, amíg Mary Stuart el
nem kezdett remegni, és nem csak a hűs levegő
miatt.
- Maga fázik. Bekísérem - szólalt meg Hartley.
- Köszönök mindent - suttogta az asszony
Az író odakísérte az ajtóhoz, majd elment.
Mary Stuart besurrant a kunyhóba, abban re-
ménykedve, hogy a többiek már alszanak. Sze-
rencsére így is volt. A szobájában egy faxot talált
az ágyon. Bill küldte. Brutálisan rideg volt.
"Remélem, minden rendben. Londonban jól
megy a munka. Üdvözlöm a barátnődet. Bill."
Kész. Tanya még ráfirkantotta cirkalmas betűivel:
"A helyedben én felhívnám az ügyvédemet". Az
élet váratlanul felcsillantott egy vadonatúj lehető-
séget. Mary Stuart mögött becsukódott az egyik
ajtó, ám előtte éppen kinyit a másik, és azon túl
végre láthatta a napfényt a hegyek fölött.

14. fejezet
Másnap reggel közös erővel rángatták ki Ta-

215
nyát az ágyból.
vi - Kelj föl és fényeskedjél! - vezényelt Zoe,
miközben Mary Stuart lehúzta róla a takarókat és a
maszkot.
- Szadisták! - nyögte ő, és belehunyorgott a
napfénybe. - Uramisten, mi az ott... megvakulok! -
A hasára fordult, és nem volt hajlandó mozdulni,
barátnőinek úgy kellett lecibálniuk az ágyról, épp
mint a főiskolán.
- Az ott a napocska - magyarázta Mary Stuart,
miközben a kurta rózsaszín pizsamát viselő Tanya
lassan ülő helyzetbe tornázta magát. - Ha nem is-
mernélek jobban, azt hinném a felkelésed stílusá-
ból, hogy inni szoktál.
- Csak a kor teszi. Nekem sok alvásra van szük
ségem - mondta Tanya és kicsoszogott a fürdőszo-
bába.
- Nagy Max már vár - figyelmeztette Zoe.
- Közöljétek vele, hogy ő is menjen vissza alud-
ni. Rögtön jobban fogja érezni magát - ásított.
Mégis húsz perc alatt lezuhanyozott, felöltözött,
és olyan pazar látványt nyújtott, mint rendesen,
halványrózsaszín farmerjében, halványrózsaszín
pólójában, ócska sárga csizmájában, nyaka körül
rózsaszín kendővel. Haja egyetlen hosszú fonat-
ban verte a hátát, és hihetetlenül szexi volt az arcát
keretező puha tincseivel.
Útban az ebédlőhöz ismét összefutottak Benja-
minnel. Mary Stuart azt hitte, szellemet lát, mikor a
gyerek felbukkant. Az meg egyenesen kísérteties

216
volt, hogy mindig Mary Stuart közelében igyeke-
zett lenni.
- Hol van anyukád, Benjamin? - kérdezte Zoe
aki megérezte barátnője kínos zavarát. Bár ő sose
találkozott Toddal, ez a kisfiú szakasztott olyan
volt, mint Mary Stuart.
- Alszik - közölte a gyerek. - Apu azt mondta,
menjek reggelizni.
- Hogy lehet, hogy mások alhatnak, én meg
nem? - nyafogott Tanya.
- Benjamin mamája nyolc hónapos terhes - ma-
gyarázta Zoe.
- Mire elmegyünk, olyan leszek, mint egy satra-
fa, ha nem hagytok eleget aludni. Az ilyen korai
kelés egészségtelen.
- Ezt ki mondta? - vigyorgott Zoe.
- Én - nézett rá harciasan barátnője.
Bevonultak az ebédlőbe, Benjamin követte őket.
Úgy ragadt rájuk, akár az enyv, bár Mary Stuart
következetesen keresztülnézett rajta. De mikor le-
ültek a tegnapi asztalukhoz, a gyerek is odatelepe-
dett hozzájuk. Tanyát mulattatta, Zoének is tet-
szett, de nem szerették volna, ha fölzaklatná Mary
Stuartot. Megpendítették, hogy talán menjen át
valamelyik barátjukhoz, de Benjamin nem akart.
- Jó, jó! - mondta végül Mary Stuart. - Ne csi-
náljatok ebből ügyet.
- Jól vagy? - kérdezte Tanya nyomatékosan.
- Semmi bajom - bólintott Mary Stuart.
Nem lehet folyton védekezni. Akármennyire fáj

217
is neki a kisfiú látványa, a világ nem létezhet gye-
rekek nélkül.
- Jut eszembe, bájos faxot kaptunk a férjedtől
tegnap este - szólt oda a narancsleve mellől Tanya.
- Nagyon meleget, gyöngédet, szeretetteljeset.
Arany fiú! Bocs, hogy elolvastam, de nem bírtam
megállni. Válaszolsz neki?
- Nincs mit. Jut eszembe, tegnap este tisztáz-
tam a dolgokat Hartleyval. Igazatok volt, úgy lá-
tom, félreértette, amit mondtam. De most már
tudja.
- Érzékenyen érintette?
- Miért érintette volna? - kérdezte erőltetett
egykedvűséggel Mary Stuart.
- Mert nem hinném, hogy titkárnői állást akar
kínálni neked - magyarázta Tanya, mint egy debil
gyereknek. - Tetszel a pasasnak.
- Majd meglátjuk, mi lesz - mondta nyugodtan.
Most már kénytelen volt észrevenni, hogy
Benjamin őt bámulja.
- Te pont olyan vagy, mint anyu - állapította
meg a srác. - Meg mint Mary néni.
- Az én nevem is Mary - felelte az asszony, csak
hogy mondjon valamit. - Mary Stuart. Furcsa
ugye? Édesapámat hívták Stuartnak, ő pedig fiút
szeretett volna. Így lettem én Mary Stuart.
- Aha - bólogatott Benjamin. - Neked vannak
gyerekeid?
- Igen, van egy lányom, de ő mar nagy Húsz
éves.

218
- Fiaid is vannak? - nyámmogta a Zoétól kapott
fánkot a gyerek.
- Nincsenek.
Benjamin túl kicsi volt még ahhoz, hogy észre-
vegye a könnyeit.
- Jobban szeretem a fiúkat - közölte ellentmon-
dást nem tűrő hangon. - Remélem, nem lánya lesz
anyukámnak. Nem szeretem a lányokat. Buták.
- Vannak okosak is - ellenkezett Mary Stuart,
ám ezzel nem rombolta le Benjamin előítéleteit.
- Nagyon bőgnek, ha lökdösik őket - magya-
rázta.
Tanya és Zoe mosolyogva összenézett. Titokban
azt remélték, jót tesz a barátnőjüknek, ha elbeszél-
get a kisfiúval.
- Vannak bátor lányok is - védte a saját nemét
az asszony, de Benjamin addigra elveszítette ér-
deklődését a téma iránt. Evett még egy darab an-
golszalonnát, aztán elslattyogott, mert meglátta az
apját. Valamivel később bejött az anyja is.
- Remélem, nem kell a végén még szülést is le-
vezetned - súgta Zoénak Mary Stuart. - Az anyu-
kának minimum hármas ikrei lesznek.
- Jézusom, dehogy! Van itt kórház. Nem hoz-
tam magammal szülészfogót, és nem vezettem le
szülést cselédkönyves korom óta. Akkor is frászt
kaptam tőle. Gyereket a világra segíteni sokkal ve-
szélyesebb, mint amit most csinálok. Akkor már in-
kább a bőrgyógyászat, mint a szülészet.
Mary Stuart azt mondta, mindig úgy képzelte, a

219
szülészet érdekes és szívderítő, mert a dolgok
majdnem mindig jól végződnek. Tanya hozzátette,
hogy szeretné tudni, milyen lehet a szülés. Fiatal
korában egy kocsiderék gyereket akart, de úgy ala-
kult, hogy sose volt rá alkalma.
Épp idejében fejezték be a reggelit, hogy roham-
tempóban leérjenek a karámhoz. Hartley már lent
volt, és felragyogott az arca Mary Stuart láttán. Be-
futottak a chicagói orvosok is, összeállt a tegnapi
csapat. Zoe a doktorékkal tartott, Hartley odahú-
zódott Mary Stuarthoz, így Tanya és a lovász me-
gint előrenyargaltak,
- Nagyon csinos ma - mondta mereven elöre
nézve, fahangon a férfi, és Tanya látta, hogy a
járomcsontja enyhe pírba borul őszinte zavará-
ban.
Elhatározta, hogy feloldja a gátlásait, de beletelt
egy időbe, amíg Gordon is föl mert tenni néhány
kérdést Hollywoodról meg Tanya környezetéről.
Megérdeklődte, ismeri-e Tom Cruise-ot, Kevin
Costnert, Chert, és elmesélte, hogy nyáron Harri-
son Ford is járt Jackson Hole-ban. Azt válaszolta,
hogy valamennyiüket ismeri; Cherrel együtt is sze-
repelt egy filmben.
- Furcsa - mondta Gordon összeszűkült szem-
mel - magából ki se nézné az ember.
- Mit ért ezalatt? - kérdezte zavartan Tanya.
- Azt, hogy egyáltalán nem olyan, mint egy vi-
lágsztár, vagy híres énekesnő vagy akármicsoda,
hanem mint egy élő ember. Lovagol, sokat beszél,

220
kacag, jó humora van. - Földerengő mosollyal né-
zett a nőre, ám ezúttal nem pirult el. - Egy idő
után nehéz elhinni, hogy maga ugyanaz, mint aki
a moziban és a CD-ken énekel.
- Ha ez bók, akkor köszönöm. Ha azt akarja kö-
zölni, hogy csalódást okoztam, azt is tudomásul
veszem. Az a lényeg, hogy én csak egy texasi lány
vagyok.
- Nem - rázta a fejét Gordon. - Maga is tudja,
hogy sokkal több annál. Csak arról van szó, hogy
nem olyan megjátszós, mint a többi híresség, aki-
vel találkoztam. Kijutott nekünk mindenféléből:
politikusokból, filmsztárokból. Csak rázzák a ron-
gyot és mindenféle extra kérésük van.
- Én is extra törülközőt és kávéskannát kértem -
vallotta be Tanya. A férfi nevetett. - Azonkívül írás-
ba adtam, hogy utálom a lovakat.
- Nem hiszem el. Maga texasi. Azok nem utálják
a lovakat. Látszik, hogy rendes asszony - Tanya
csakugyan rendes felesége volt Bobby Joe-nak,
amíg Hollywood tönkre nem tette a házasságukat,
és rendes felesége próbált lenni Tonynak is. De
Tonynak filmsztár kellett, csak éppen járulékos zű-
rök nélkül.
- Rendes asszony vagyok, de a világ, amelyben
élek, nem nagyon engedi, hogy az legyek. A sajtó
sose fogja tűrni, hogy normális életet éljek. Az em-
berek se. Azt akarják, hogy az legyek, aminek lát-
nak, ha pedig közelebb jutnak hozzám, akkor szét
akarnak tépni.

221
- Elég ijesztően hangzik - mondta Gordon és
érdeklődve nézett rá. Tanya Thomas egészen más
volt, mint várta. Ő megpróbálta elérni, hogy ne a
sztár mellé osszák be, de most már örült, amiért Liz
nem hallgatott rá. - Hogy bír így élni? Nincs az a
pénz, amiért megérje!
Átcsaptak ügetésbe.
- Nem a pénz a fontos. Illetve nem egészen. Ha-
nem amit csinálok. Az éneklés. Ha azt akarom csi-
nálni, ami a hív atásom, akkor azt is ki kell bírnom
ami vele jár.
- Ez nem igazság.
- Nem hát, de akkor is így van. Másoknak osz-
tották az adu ászt.
- Márpedig kell legyen valami módja annak,
hogy változtasson ezen és teremtsen magának egy
kis tisztességes életet. Más filmsztárok meg tudnak
szökni: birtokot vásárolnak, ahol természetesen vi-
selkedhetnek. Magának is ezt kéne tennie, Miss Ta-
nya.
- Ne szólítson így! A Tanya tökéletesen megfe-
lel.
Már voltak annyira barátok, hogy az életéről is
mesélhetett ennek a férfinak. Mary Stuart is
ugyanezt érezte Hartleyvel kapcsolatban. Ezen a
helyen a legkülönösebb szavak jöttek ki az ember
száján. Talán a hegyek tették.
Hartley mentegetőzött, ha tegnap este netán át-
lépte volna a határokat. Otthon, a kunyhójában
komolyan aggódott, hogy nem viselkedett-e túl-

222
zott, riasztó rámenősséggel. De Mary Stuart nem
ijedezett, hanem örült. Egy év óta nem ölelte át
senki. Ki volt éhezve a gyengédségre.
- Ébredés óta másra se tudok gondolni, mint
hogy láthatom maga. Évek óta nem éreztem ilyet.
Még írni sincs kedvem. Pedig ez ritkán fordul elő
velem, elhiheti.
- Tudom, mit érez. Nem különös, hogy mikor az
ember azt hinné, na, most vége, akkor kezdődik
elölről minden? Ugye, hogy az élet folyton bolond-
dá tesz minket? Ha azt képzeli, megvan mindene,
elveszít mindent. Amikor azt gondolná, minden el-
veszett, akkor lel rá valami felbecsülhetetlen érték-
re - tűnődött Mary Stuart a hegyeket nézve.
- Attól tartok, Istennek sajátos humorérzéke
van. Mit szeret csinálni New Yorkban?
Hartleyt egészen fellelkesítette a hír, hogy Mary
Stuart egy Los Angeles-i hét után visszatér New
Yorkba. Neki Seattle-ben volt elintéznivalója, né-
hány napot Bostonban is el kell töltenie, de aztán
körülbelül akkor érkezik New Yorkba, amikor a nő.
- Szeret színházba járni?
Hosszasan beszélgettek a színházról. Hartley-
nak sok drámaíró ismerőse volt, akikkel össze akar-
ta ismertetni új barátnőjét. Egyfolytában beszéltek,
nevetgéltek és nagyon meglepődtek, amikor ebéd-
időre visszakerültek a karámhoz. Észre se vették,
merre járnak. Éppen ki akartak szállni a nyeregből,
amikor egy ló nyargalt el mellettük a karámon át a
csűr irányába. Gordon azonnal vágtába ugratta a

223
hátasát, hogy megállítsa, de mielőtt utolérhette
volna, apró alak süvített át a levegőn és nagyot
puffant a sziklás útpadkán. Először nem látták, mi
az, Mary Stuart is inkább csak megérezte. Aztán a
többiek is fölismerték a piros cowboykalap mellett
heverő kis kupacban Benjamint. Mary Stuart gon-
dolkodás nélkül leugrott a lováról és rohant a gyer-
mekhez. A kisfiú élettelennek tűnt. Odahajolt hoz-
zá: Benjamin alig lélegzett. Az asszony iszonyodva
bámult Hartleyra.
- Hívja Zoét! - kiáltotta és visszafordult a fiúcs-
kához.
Nem merte mozgatni, attól félt, hátha eltört a
nyaka vagy a gerince. Már azt hitte, nem is léleg-
zik. Zoe odatérdelt mellé, de nagyon keveset tu-
dott csinálni: gyengéden megütögette a kis mell-
kast, mire Benjamin ismét elkezdett lélegezni. Fel-
húzta a szemhéját; a gyereknek nem volt pupilla-
reflexe.
- Van itt mentő? - kiáltott oda Zoe a lovásznak.
Gordon bólintott. - Hívja őket! Mondja, hogy van
egy eszméletlen gyerekünk Fejsérülés, valószí-
nűleg törések. Még lélegzik, de a pulzusa egyenet-
len. Sokkos állapot. Jöjjenek, amilyen gyorsan tud-
nak!
Futva közeledett a két chicagói orvos is, akik ak-
kor szálltak le a nyeregből. Zoe gondterhelt arccal
tovább vizsgálta a gyereket. Meggyőződött róla
.
hogy sem a nyaka, sem a gerince nem törött el, és

224
éppen a végtagjait tapogatta, amikor Benjamin ki-
nyitotta a szemét és bömbölni kezdett.
- Aúúúúúúú! - visította. - Anyut akarom!
- Ezt már szeretem! - örvendezett Zoe.
Amikor megérintette a srác bal karját, Benjamin
ismét fölvisított. Eltört a karja. A gyerek fölnézett,
meglátta Mary Stuartot, aki még mindig fogta az ő
kis kezét és halkan sírdogált.
- Miért sírsz? - hüppögte a fiúcska. - Te is leestél
a lóról?
- Nem, te csacsi - felelte és közelebb hajolt hoz-
zá. - Te estél le. Hogy érzed magad?
Megpróbálta lekötni a kisfiút, hogy ne figyeljen
oda, mikor Zoe megpróbálja sínbe tenni a karját.
- Fáj a karom! - nyüszítette Benjamin.
Mary Stuart még közelebb hajolt hozzá, hogy ne
zavarják meg Zoét. Megsimogatta a srác haját. Ha
behunyná a szemét, azt képzelhetné, hogy Todd
hever itt a földön.
- Semmi baj, szívem - mondta lágyan, mintha a
saját fiával beszélne. - Szépen meg fognak gyógyí-
tani, majd biztosan kapsz egy gipszet, mindenki
alá fogja írni és vicces képeket rajzol rá.
- Te is? - A srác úgy tapadt hozzá, mintha a töb-
biek nem is léteznének. - Eljössz velem a kórházba?
- Persze, de előbb meg kéne keresni anyukádat.
Biztos ő szeretne veled menni.
- Anyut most csak a baba érdekli! - Azzal me-
gint eltört a mécses.
- Benjamin! - Mary Stuart is melléheveredett a

225
földre, hogy könnyebben tudjanak beszélni, és leg-
alább olyan koszos volt, mint a kisfiú. - Fogadni
mernék, hogy anyukád téged szeret a legjobban a
világon. A kisbabák nem olyan érdekesek. Persze,
örülni fog neki, mint ahogy te is örülsz majd. De te
különleges vagy. Te vagy az első. Nekem is volt egy
kisfiam, pont ilyen, mint te, és nekem mindig ő
volt a különleges, mert őt szerettem először. Anyu-
kád soha, senkit nem fog jobban szeretni nálad.
Ezt én ígérem.
- Hová lett a te kisfiad?
Mary Stuart csupán egyetlen percig tétovázott.
- Fölment az égbe.
- Meghalt?
Nem volt szíve hozzá, hogy ezt így kimondja
egy gyermeknek. Bólintott.
- Nekünk a kutyánk halt meg - tájékoztatta
Benjamin.
Befutott a mentőautó. A gyermek addigra némi-
leg fölélénkült, és már Zoe sem aggódott annyira:
úgyszólván bizonyosra vette, hogy a srác megúsz-
sza egy agyrázkódással, kartöréssel, néhány du-
dorral és plezúrral. Végre megjelent az anya.
Olyan sebesen tolatott a kunyhók felől jövet,
ahogy bírt.
- Ó, Benjie! - Lerogyott a földre és a könnyei
potyogtak.
Mary Stuart megsimogatta a fiú kezét, miköz-
ben betették a mentőautóba, majd lehajolt és meg-
csókolta az arcát. Érezte a kisfiú-szagot, ami alig

226
különbözik a babaillattól.
- Szeretlek, kisöreg - súgta neki, és majd meg-
szakadt a szíve, mert olyan volt, mintha Toddnak
mondta volna, de ugyanakkor jólesett. - Nemsoká-
ra találkozunk.
Benjamin anyja sírt, hálálkodott. Aztán elmen-
tek, Mary Stuart pedig állt szomorúan és egyszer
csak két erős kar ölelésében találta magát. Hartley
magához szorította. Mary Stuart ragadt a piszok
tól, de a férfi nem bánta.
- Annyira hasonlít a fiamhoz - próbálta magya-
rázni teljesen fölöslegesen az asszony Leültek pár
percre egy fatörzsre, hogy összeszedhesse magát. -
Elnézést, hogy ilyen gyenge vagyok. Ez a gyerek
valamit tett velem... kinyújtotta a kezét és megérin-
tette a szívemet. Nem tudom, miért történt.
- Vannak dolgok, amik csak úgy történnek -
mondta szelíden Hartley.
Szerette volna megkérdezni, hogyan halt meg
Mary Stuart fia, de nem merte. Az asszony olvasott
a gondolataiban.
- A fiam öngyilkos lett. - Barátnőit kivéve még
sohasem mondta el senkinek.
- Csoda, hogy egyáltalán túlélték.
- Nem éltük. A férjem élőhalott, a házasságunk
nak egy év óta vége. A lányom boldog lenne, ha
soha többé nem kellene hazajönnie, és én nem is
hibáztatom. Csak szabadulni akarok, hogy végre
túllehessek rajta!
- Biztos benne?

227
- Azt hiszem, igen. Ez a nyár arra kellett, hogy
átgondolhassam. - Egyszer csak elmosolyodott. -
Bár azt nem vártam, hogy ez fog történni! - Nem is
tudta, mi lesz belőle: a birtokon töltött két hét után
talán soha többé nem látja Hartleyt. Nem ezért az
emberért fogja elhagyni Billt. Azért teszi, mert nem
tehet mást. - Most körültekintőnek kell lennem. A
helyes dolgot akarom tenni, és azt hiszem, már tu-
dom, mi az.
Hartley bólintott. Nem szólt, csak magához ölel-
te az asszonyt, és valamivel később visszakísérte a
kunyhóhoz. Zoe és Tanya kávéztak. Megkínálták
az írót is, miközben Mary Stuart gyorsan lezuha-
nyozott.
Amikor előjött, csodálkozva látta, hogy barátnői
elmentek. Már csak Hartley volt ott, és annyi szere-
tettel nézte őt, hogy megriadt.
- Semmi olyat nem akarok tenni, amivel meg-
sebzem magát - mondta. - Alig ismer, és mégis, Ta-
nyát kivéve, senki se volt még olyan jó hozzám,
mint maga, Hartley
- Köszönöm, de én felnőtt ember vagyok. Ne
aggódjék miattam. Elég sok mindenen mentünk
át, nem akarom, hogy bármelyikünk megsérüljön.
Látom én a kockázatot, de engedje meg, hogy itt
álljak maga mellett.
Nem szólt többet, csak magához ölelte és meg-
csókolta Mary Stuartot. Parfüm, szappan és fog-
krém tiszta, vonzó illata áradt belőle. A férfi bele-
fúrta ujjait a hajába. Olyan rég nem csókolt nőt,

228
hogy szinte elfelejtette, milyen érzés; de még egyi-
kük se volt annyira idős, hogy lemondjon arról,
ami valaha az övé volt. Mary Stuartot még senki
sem érintette meg ennyi gyöngédséggel. Önkénte-
lenül arra gondolt, hogy ez a férfi fantasztikus sze-
rető lehet. Nem tudhatták, mi lesz a kapcsolatuk-
ból, de most, e pillanatban itt voltak együtt Wyo-
mingban, és nekik ennyi elég volt.

15. fejezet
Vyomingi harmadik napjuk reggelén Zoe
álmosan nyújtózkodott az ágyban. Ha-
marosan hét óra, pár perc múlva fölkel.
Valaki motoszkált a konyhában. Mary Stuart, aki
ásítozva baktatott kifelé, hogy főzzön egy kanna
kávét, majd a plafonig ugrott, amikor belefutott Ta-
nyába.
- Hát te mit művelsz itt? - hüledezett.
- Rájöttem, hogy itt lakom! - Már megfőzte a
kávét, vajas pirítóst csinált, kivett egy joghurtot a
hűtőből és úgy festett, mint aki már fogat és arcot
mosott. Betoppant Zoe, és nem hitt a szemének.
- Valami baj van? - kémlelte őket aggodalma-
san. Tanya csak vészhelyzetben tápászkodik föl
ilyen korán.
- Jaj, az isten áldjon meg benneteket, most meg
mi a baj? Egyszerűen korán akartam kelni. - De a
barátnői nem vették be ezt a magyarázatot.
- Tudom én, mi az oka - vigyorgott Zoe. - Gor-
don.

229
- Ne hülyéskedj! - mondta Tanya. - Hiszen a
vezetőnk.
- Na és? Úgy néz rád, mint egy félistennőre.
- Ez csak szöveg! - vágta oda Tanya, miközben
sürgött-forgott a parányi konyhában.
A barátnői nem is sejtették, milyen közel járnak
az igazsághoz. Tegnap délután sok minden szóba
került lovaglás közben. Gordon mesélt a fiáról, aki
már felnőtt, és akit két év óta nem látott. Tanya be-
szélt tönkrement házasságáról Bobby Joe-val; azt
tartotta az egyetlen igazi házasságának, és még
mindig bánta, hogy nem bírta ki a pálya buktatóit.
Sejtette, hogy mostanra mindenképpen eltávolo-
dott volna Bobby Joe-tól, de néha még mindig hi-
ányzott. Most, hogy újra egyedül maradt, többször
eltűnődött az élete értelmén. Mi jutott neki? Egy
csomó aranylemez, egy rakás pénz, egy nagy ház?
Nem volt férje, nem voltak gyerekei, senkije, aki
ránézzen, ha majd megöregszik. Senki, akivel
megoszthatná győzelmeit és vereségeit. Olyan hiá-
bavalónak tűnt minden, a hely pedig, ahová elért,
olyan sivár
Túl komoly téma volt ez ahhoz, hogy megossza
egy lovásszal, ám Gordon ugyanolyan értelmes,
gyakorlatias és józan egyéniségnek bizonyult, ami-
lyen Tanya volt. Különös, mennyi közös vonást fe-
deztek föl egymásban! A férfi nem bánta volna, ha
még tovább beszélgetnek, de vissza kellett menni-
ük a karámhoz. Tanya is élvezte a társalgást. Ebből
a nagyon intelligens emberből tökéletesen hiány-

230
zott minden kapzsiság vagy kegyetlenség. Még az
is tetszett neki, hogy mindketten texasiak, de ezt
egyelőre nem mondta meg a többieknek.
- Titkolózunk? - ugratta Zoe.
Mary Stuart nevetett. Tanya levegőnek nézte
őket és elment öltözni. Aznap reggel feltűnően
látványos volt baracksárga pólójában, koptatott
farmerjében. Új, kézzel hímzett, baracksárga csiz-
mát húzott hozzá, amelyet nemrég vásárolt Texas-
ban.
Hartley már várta őket az ebédlőben. Derűs
fesztelenséggel átfogta Mary Stuart vállát, és ked-
vesen üdvözölte a barátnőit. Szappantól, arcszesz-
től illatozott és nagyon jóképű volt farmerjében
fehér ingében. Csodaszépen összeillenek, gondol-
ta Tanya. Mintha egymásnak teremtették volna
őket.
Várta őket a kicsi Benjamin is, és mindenkivel
aláíratta a gipszét. Tanya adott neki egy cuppanós
puszit meg egy autogramot, mire nyomban jelent-
kezett egy falka csitri, és most még a mamák se til-
takoztak. Az emberek már sokkal fesztelenebbül
viselték a sztár jelenlétét, senki se fényképezgette
alattomban, amit Tanya nagyon méltányolt.
Mivel a doktorék aznap tutajkirándulásra men-
tek a Yellowstone-ba, a fáradtnak tűnő Zoe Hart-
leyhoz és Mary Stuarthoz csatlakozott. Gordon
előreügetett Tanyával, és meghívta az esti rodeóra,
amelyben ő is szerepelni fog.
- Komolyan? Milyen számokban?

231
- Bika, vadló - felelte pillanatnyi restelkedő
csend után a lovász. - Texas óta csinálom.
- Bolond maga?
Tanya kölyökkorában járt rodeókon, ahol az ál-
latok megtaposták és körbevonszolták a férfiakat;
sok közülük agykárosodott lett harminc éves korá-
ra, másoknak annyi csontja tört, hogy aggastyán-
ként vánszorogtak húszegynéhány évesen.
- Ez rendkívül nagy hülyeség! - mondta hara-
gosan. - Maga értelmes ember, miért kockáztatja az
életét párszáz dollárért vagy egy ezüst övcsatért?
- Ez is csak olyan, mint a maga platinalemezei -
válaszolta nyugodtan a lovász. Nem lepte meg az
asszony reagálása. Az anyja és a húgai ugyanezt
mondták annak idején. A nőknek nincs érzékük
ehhez. - Magának mi mindenen kell átmennie egy
aranylemezért vagy egy Oscarért? Az nem szen-
vedés? Próbák, fenyegetések, rossz ügynökök,
szennylapok. Sokkal könnyebb másfél percig meg-
ülni egy vadlovat.
- De én nem söpröm a fejemmel a lócitromot
addig, míg ki nem folyik az agyam! Gordon, ne-
kem ez nagyon nem tetszik!
- Vagyis nem jön el ma este? - kérdezte össze-
törten a férfi. Tanya megcsóválta a fejét, de mosoly-
gott.
- Persze hogy megyek! De akkor is az a vélemé-
nyem, hogy maga őrült. - Gordon elvigyorodott és
rágyújtott. - Ma este min lovagol?
- Félvad lovon. Az könnyű.

232
Tanya még sohasem járt nyilvános rendezvé-
nyen testőr nélkül, ám ez alkalommal nem is akart
vinni. Egyszerűen csak beül a buszba, Tommal,
Zoével Mary Stuarttal, és Hartleyvel, ha ő is el
akarja kísérni őket.
Vacsora előtt a vásárba menő gyerek izgalmával
öltözködött az estéhez. Oldalt rojtozott, puha, bézs
szarvasbőr farmerben, hozzáillő, szarvasbőr ingben,
nyakravalóval, fején ugyanolyan bézs árnyalatú
cowboykalappal jött elő a szobájából. Rendkívül
vadnyugatias jelenség volt, pedig Párizsban vásá
rolta az egész bársonypuhára cserzett szerelést.
- Nézd ezeket a texasiakat! - méltatlankodott
Mary Stuart.
Ő smaragdzöld farmert, hozzáillő pulóvert és
fekete krokodilbőr csizmát viselt, Zoe pedig sztrecs
farmert és terepmintás zubbonyt. Szokás szerint
ők voltak a legmutatósabbak az egész üdülőben, és
az író nagy mulatságukra elnevezte őket Hartley
angyalainak.
Vacsora után nyomban kisiettek, s az író szeme-
szája elállt a busz látványától.
- En még azt hittem, hogy nagymenő vagyok
egy jaguárral!
- Igazából egy tízéves Volkswagen furgonnal já-
rok - vallotta be Tanya.
- Attól félek, az irodalmi világ nem versenyez-
het Hollywooddal - mentegetőzött az író. - Maga
lesöpör bennünket a pályáról.
- Ja, de vegye csak azt a sok piszkot, amit le kell

233
nyelnünk! Maguk urasan dolgoznak, nekem vad-
emberekkel kell viaskodnom, úgyhogy megérdem-
lek ennyit.
A kényelmes busszal villámgyorsan eljutottak
Moose-ból Jackson Hole-ba; még hamarabb is ér-
keztek egy félórával. Tanyának az ismerős szagok
nyomban eszébe juttatták a gyerekkorát, amikor
pónija nyergéből nézte a rodeókat. Megkeresték a
helyüket, vettek pattogatott kukoricát és kólát. Fel-
tűnt a rodeó egyik szervezője és rendkívül aggo-
dalmas ábrázattal közeledett feléjük. Hartley
nyomban Tanya elé állt.
- Miz Thomasszal szeretnék beszélni - mondta
a szervező, olyan hangsúllyal, amiből Tanya rögtön
felismerte hogy texasi. - Egy szívességet szeret-
nénk kérni tőle. - Átkukkantott Hartley válla felett
és hozzátette: - Mint texasi honfitársnőmtől.
- Miben segíthetek? - lépett elő Tanya. Már el-
döntötte, hogy ez az ember legföljebb idegesítő, de
ártalmatlan.
- Azon filóztunk... - A texasiról dőlt a verejték. -
Szóval Miz Thomas... - folytatta idegesen - tu-
dom, hogy valószínűleg úgyse fogja megcsinálni,
és nem is tudunk fizetni... de azon filóztunk... mert
igazi megtiszteltetés lenne... - Tanya legszíveseb-
ben megrázta volna, hogy nyögje már ki - ...szóval
ha elénekelné nekünk ma este a himnuszt.
Annyira meghökkent, hogy egy pillanatig szó-
hoz se tudott jutni. Nehéz dallam, de egész izgal-
mas lesz elénekelni a szabad ég alatt, a hegyek ko-

234
zött. Vajon mit szól majd Gordon? Valami fura mó-
don a kedvéért akarta megcsinálni, így kívánva
szerencsét, hogy megülhesse a vadlovat.
- Számomra is megtiszteltetés - mondta komo-
lyan. - Hol akarják, hogy énekeljek?
- Velem jönne?
Tanya tétovázott egy pillanatig. Mindig félt egy
kicsit a tömegtől, és most nem volt védelmezője.
Barátai aggodalmas képet vágtak. Eddig még senki
sem ismerte föl, és nagy volt a kísértés, hogy csak
úgy odaálljon énekelni.
- Akarja, hogy elkísérjem? - kérdezte Hartley
- Nem lesz semmi baj - mondta halkan Tanya. -
Kint leszek egy nyílt körben. Ha észlelnének valami
rendelleneset, vagy hogy a tömeg közeledik, rögtön
riasszák a biztonságiakat, hívják a rendőrséget.
- Szerintem nem kellene ezt csinálnia - nyugta-
lankodott az író.
- De olyan kedves ötlet! Olyan jólesne nekik. -
Ajándék lenne Gordonnak. - Ne aggódjék!
Megpaskolta Hartley karját, és lement a verejté-
kező ember nyomában a lelátóról az arénába veze-
tő lépcsőn. Kint voltak a nyílt terepen, ahol min-
denki láthatta. A szervezők azt javasolták, hogy
álljon be az egyik középső bokszba a mikrofonnal,
vagy énekeljen lóhátról. Tanyának az utóbbi sokkal
jobban tetszett. Így is, úgy is célpontot lesz, de lo-
háton mozgékonyabb, mint gyalog; van annyira jó
lovas, hogy kivághassa magát bármilyen csávából.
A szervezők ujjongtak a döntése hallatán, és egy

235
gyönyörű aranysárga lovat kínáltak, amely reme-
kül illett Tanya hajához és öltözékéhez. Sokkal ha-
tásosabb is nyeregben. Az ügynöke idegösszeom-
lást kapna, ha tudná, miben töri a fejét. Benne
azonban még mindig ott bujkált a texasi kislány.
Ha gyerekkorában azt hallja valakitől, hogy egy-
szer ő énekli egy rodeón a himnuszt, sose hitte vol-
na el.
Figyelmeztették, hogy körülbelül tíz perc múlva
következik. Körülnézett, hátha megtalálja Gor-
dont, de nem látta.
A szertartásmester kilovagolt az arénába nagy,
fekete csődörén.
- Hölgyeim és uraim - mondta a mikrofonba -
Jackson Hole rodeója köszönti önöket ma este. Mi-
vel voltak olyan kedvesek idefáradni, hogy meg-
nézzék bikáinkat, lovainkat és cowboyainkat, igazi
ínyencséget tartogatunk önöknek egy bűbájos
hölgy személyében, aki, ha már egyszer ellátoga-
tott Jackson Hole-ba, el fogja énekelni a himnu-
szunkat. Neki sem idegen a rodeók világa, lévén
texasi leányzó. Hölgyeim és uraim... - a himnuszt
kísérő gimnáziumi zenekar mennydörgően per-
gette a dobokat - ...bejelentem önöknek... Tanya
Thomast:
Ahogy kimondta, egy cowboy kitárta a kaput, ő
pedig bevágtatott aranysárga lován az arénába.
Szédületes volt lobogó szőke hajával. Egyik kezé-
ben a mikrofont, a másikban a szárat fogta. A terv-
nek megfelelően megkerülte vágtában az arénát,

236
aztán középre léptetett, miközben mosolyogva in-
tegetett a sikoltozó, ujjongó sokaságnak.
Az emberek fölpattantak. Tanya egy pillanatra
attól félt, hogy megrohanják: szinte érezte az erle-
lődő tömeghisztériát. Szerette volna látni Gordont,
de a férfi messze, hátul ült egy karám korlátján, és
nem hitt a szemének. A tömeg sikítozott, a sztár
nevét üvöltötte, ritmikusan dobogott. Fölemelte a
kezét, mire elnémultak.
- Jól van, jól! Nagyon fel vagyok dobva, hogy
láthatlak benneteket, de ez nem koncert, hanem
rodeó... és a himnuszunkat fogjuk énekelni, úgy-
hogy csillapodjunk! Nagy megtiszteltetés nekem,
hogy itt lehetek - mondta őszintén. - Ez egy kü-
lönleges dal minden amerikai számára... Azt sze-
retném, hogy gondolkozzatok is el azon, amit
mond, és úgy énekeljétek velem.
Percnyi csönd lett. Tanya lehajtotta a fejét, majd
a zenekar rázendített. Még profiktól sem hallotta
ilyen remekül a himnuszt. Csak neki játszották, ő
pedig a szívét terítette oda Jackson Hole népe, a
turisták, a barátnői, a texasiak... és Gordon elé, aki
még sohasem látott és hallott ehhez fogható szép-
séget. Könnyek szöktek a szemébe, és vele köny-
nyezett szinte az egész közönség. Valósággal őr-
jöngtek, amikor az énekesnő elhallgatott. Tanya
intett még egy utolsót és kivágtatott az arénából,
mielőtt a korlátokon átugorva megrohanhatták
volna. A mikrofont a rodeós kezébe nyomta, aki
olyan cuppanós puszit nyomott az arcára, hogy

237
majdnem ledöntötte a lóról, majd leugrott a nye-
regből és beleveszett a sokaságba. A felindulástól
reszketve igyekezett a karám felé, hátha megtalál-
ja Gordont. Senki sem vette észre, hová tart, és
annyira sietett, hogy Hartley is szem elől tévesz-
tette.
Két perc múlva felfedezte a férfit, aki még min-
dig ugyanolyan hüledező arccal ücsörgött az ötös
karám korlátján. Tanya ragyogó arccal nézett rá.
- Erre miért nem figyelmeztetett?
- Csak itt tudtam meg. Ahogy leültem, odajöt-
tek és felkértek.
- Döbbenetes volt! - mondta büszkén Gordon.
- Senkit se hallottam még így énekelni!
Körülöttük jöttek mentek, de senki se ismerte
föl a nőt, akivel Gordon beszélget.
- Most valami szamárságot fogok mondani -
kezdte hirtelen támadt gyerekes szégyenkezéssel
Tanya, maga se tudva, mondja-e - de ezt én magá-
nak énekeltem. Úgy gondoltam, talán szerencsét
hoz... és talán tetszeni fog...
A férfi simogató gyöngédséggel nézett rá.
- Nem tudom, mit mondjak - felelte ugyan-
olyan félszegen. - Tényleg nem tudom, Tanya...
Szerette volna megcsípni magát. Vele történik
ez? Vele beszél ez a nő? Őmellette lovagol hétfő
óta? Őrület! Biztosan álmodik!
- Ez ajándék volt... és most én is kérek egyet. -
Gordon megszeppent, hogy ugyan mit kérhet tőle,
de tudta, mindent megtenne Tanyáért. - Vigyáz-

238
zon magára. Legyen óvatos. Még akkor is, ha nem
kap helyezést. Nem éri meg: Az élet fontosabb.
- Megígérem - mondta rekedten a férfi. Pillan-
tásuk összekapcsolódott.
- Vigyázzon magára - kérte még egyszer es
megérintette Gordon karját.
A következő pillanatban már ott se volt. Észre-
vette, hogy az emberek megbámulják őket, és visz-
sza akart kerülni a lelátóra, mielőtt elkezdődik a
fényképezgetés vagy kitör a hisztéria. Öt percbe
került, de simán eljutott a helyéig, és ha vadul do-
bogott is a szíve, azt Gordon okozta, nem a tömeg
vagy a nyilvános fellépés. Még soha, senki nem
volt rá ilyen hatással. Veszélyes lehet mindkette-
jüknek. Neki nem volt szüksége még egy botrány-
ra, és ez az ember sem azt érdemli, hogy fejtetőre
állítsa az életét egy énekesnő, aki két hét múlva fel-
száll a buszra és eltűnik a városból.
- Hol a pokolban voltál? - kérdezte kétségbe-
esetten Zoe. Tűkön ült Mary Stuart és Hartley is.
Már éppen hívni akarták a biztonságiakat.
- Jaj, de sajnálom! - mentegetőzött pergő nyelv-
vel Tanya. - Igazán nem akartalak idegesíteni ben-
neteket, de nem egykönnyen lehetett átvergődni a
tömegen, és közben beleszaladtam Gordonba. -
Ezt mindenki tudomásul vette, de Mary Stuart fél
perc múlva odahajolt a barátnőjéhez.
- Hazug disznó! Te őhozzá mentél! - súgta csi-
bészes mosollyal. Tanya kerülte a pillantását.
- Szó sincs róla! - Úgy tett, mintha az első szá-

239
mot nézné. Lasszózás volt, amit mindig unt.
Odacsődült fél tucat autogramkérő. Tanya, miu-
tán felhívta magára a figyelmet, úgy vélte, nincs
alapja elutasítani őket.
A rodeó egyébként pontosan úgy zajlott, mint
szokott: volt csapatos lasszózás, lovaglás szőrén,
bikán, félvad lovon; és végül jött Gordon, egy va-
dul táncoló, felnyergelt, betöretlen paripán. Tanya,
aki szörnyű baleseteknek volt szemtanúja texasi
gyerekkorában, rémülten bámulta a férfit a szilaj
pej hátán, amely mindent megtett, hogy levesse a
lovasát. A lovas lába előírásosan a levegőben volt, a
lábszára előre nézett, törzsét hátradöntötte, szabad
kezével nem érintette a nyerget. Ő maradt meg a
legtovább a hátasán, szépen, elegánsan ugrott le
róla, és hagyta, hogy a kisegítők szaladjanak a fél-
vad ló után. Majdnem maximális pontszámot ka-
pott. Meglengette a kalapját Tanya felé, majd hosz-
szú leptekkel elsietett az arénán át a karámhoz.
Igazi győzelmet aratott, és Tanyáért győzött.
Ottmaradtak az utolsó számig, ami bikafuttatás
volt: a bikákat tizennégy éves kamaszok hajtották
üszőháton, némileg kérdésessé téve a srácok szüle-
inek elmeállapotát. Ezek az állatok bizonyosan
nem voltak olyan veszélyesek, mint a bikák, de
azért eléggé. Mary Stuart föl volt háborodva.
- Be kellene csukni mindenkit, aki ilyeneket en-
ged gyerekeknek!
Egy tizenkét éves fiút megtaposott az üszője, de
a kölyök pár perc múlva már fel is tápászkodott.

240
Tanyának el kellett ismernie, hogy minden bar-
bár hatásvadászat ellenére is tetszett neki a mutat-
vány: megvolt benne minden, amit gyerekkorában
szeretett. Távozás közben valóságos tömeg rohant
rájuk, hogy autogramot kérjen, fényképezzen
vagy csak megérintse a sztárt. A szertartásmester
számított erre, és odaküldte a biztonságiakat meg a
rendőrséget, így gond nélkül visszajutottak a busz-
hoz. Körülbelül ötven ember futott ordítva-hado-
nászva a távozó jármű után.
- Tanya, maga szenzációs! - dicsérte Hartley -
Micsoda isteni hangja van! Körülöttünk mindenki
sírt.
- Én is - mosolygott Mary Stuart.
- Mindig sírok, ha énekelsz - mondta Zoe.
Tanya meghatottan mosolygott. Emlékezetes es-
te volt. Otthon még elbeszélgettek egy kicsit Hart-
leyval, majd az író sétálni vitte Mary Stuartot, és
csak fél tizenkettő felé vetődtek haza. Sokáig cso-
kolóztak a holdvilágnál. Tanya és Zoe bájosnak és
rendkívül romantikusnak találták őket.
- Szerinted mi lesz ebből? - kérdezte Tanya.
- Nagyon szép lenne, ha egymásra találnának,
de ezt nehéz így előre megmondani. Úgy érzem,
kicsit olyan, mint egy fedélzeti románc. Azonkívül
nem hiszem, hogy Mary Stüart eldöntötte volna,
mi legyen a férjével.
- Amilyen mocsokul bánik vele egy éve, nagyon
remélem, hogy Stu elhagyja!
- Bill is szenvedett.

241
Ekkor sugárzó arccal bejött Mary Stuart.
- Szabad ellenőriznünk az égési sebeket? - kér-
dezte az iskolás korukban használt fordulattal Ta-
nya. Az oldalukat fogták a nevetéstől.
- Istenem, én már el is felejtettem, mi az - kaca-
gott Mary Stuart. - Hanem te csodálatos voltál ma
este, Tan! Jobb mint valaha. Még sose hallottalak
ilyennek.
- Kihívás volt. Ez benne a jó. Mindig szeretem,
ha énekelhetek.
Beszélgettek még egy darabig, aztán Mary Stu-
art és Zoe elvonult lefeküdni. Tanya ottmaradt a
nappaliban és olvasott. Még mindig felajzott volt a
rodeótól és a rövid szerepléstől.
Pontosan éjfél után halkan kopogtattak az abla-
kon. Először azt hitte, valami állat jár odakint, de
amikor fölnézett, Gordon mosolygott rá vásott kö-
lyökként. Tanyának fülig szaladt a szája. Lehet,
hogy a férfit várta öntudatlanul? Nesztelenül ki-
surrant. Hideg volt odakint. Még mindig a bár-
sonypuha szarvasbőr ruháját viselte, de mezítláb
volt.
- Csss! - emelte az ujját az ajkához a férfi, pedig
Tanya nem is akarta kimondani a nevét. Sejtette,
hogy sok kellemetlensége lehetne belőle, ha meg-
tudnák, hogy ilyen időben nála járt.
- Mit művel maga itt? - suttogta.
- Nem tudom. Szerintem bolond vagyok. Majd-
nem olyan bolond, mint maga.
- Nagyon klasszul szerepelt - mosolygott Ta-

242
nya. - Gratulálok.
- Köszönöm - felelte büszkén a férfi.
Nagyon fontos volt neki ez a győzelem. Ez az ő
ajándéka volt Tannynek, ahogy magában hívta. Így
nem érezte annyira Tanya Thomasnak. Egy fa mel-
lett álltak beszélgetés közben. Gordon hirtelen ne-
kidőlt a törzsnek, és magához húzta a nőt.
- Nem tudom, mit művelek. Ezért kirúghatnak.
- Nem akarom, hogy baja essék.
- Én se akarom, hogy magát bántsák. - Elborult
az arca. Még egyszer se félt annyira, mint aznap es-
te; nem magát féltette, hanem Tanyát, mikor távo-
zóban körülrajzotta a tömeg. - Annyira megrémül-
tem, hogy valaki megtámadja.
- Egy nap megtehetik - válaszolta szomorúan,
Ez a kockázat velejárt a mesterséggel, és ő így fo-
gadta el. Majdnem.
- Nem akarom, hogy bármi rossz történjék ma-
gával. Soha. Bárcsak mindig ott lehetnék, hogy
megvédjem. - Őt magát is meglepte, hogy ilyene-
ket mond.
- Nem lehetne mindig. Bármikor elkaphatnak,
reggel, a házból jövet, a színpadon, vagy egy áru-
házban.
- Állandóan testőrökkel kellene körülvennie
magát! - Ha Gordonon múlik, bezárta volna a ház-
ba. Bármit megtenne, hogy megoltalmazza.
- Nem akarok így élni, csak akkor, ha muszáj -
suttogta Tanya. - Elvagyok én a tömegben, amíg
rájuk nem jön az őrjöngés.

243
- A rendőrség azt mondta, több mint százan ro-
hantak maguk után, mikor elhajtottak ma éjszaka.
- Semmi bajom! Maga sokkal többet kockáztat
azokon a bolond vadlovakon. Inkább ezzel törőd-
jön az én rajongóim helyett!
Gordon még közelebb húzta magához. Tanya
nem ellenkezett. Nem akart ellenkezni, bele akart
olvadni ebbe a férfiba, eggyé akart lenni vele. Az
pedig semmit sem látott a világból, csak az arcot, a
szempárt, az asszonyt, akit ő fedezett föl a legenda
mögött.
- Istenem, Tanny... - súgta bele a hajába. - Nem
tudom, mit művelek... - Amikor a nő átölelte, úgy
csókolta, ahogy sohase csókolt mást. Negyvenkét
éves volt, és még egyszer sem érzett ilyet asszony
iránt. Másfél hét múlva Tanya elmegy, ő pedig rá-
gódhat, hogy megtörtént-e az egész. - Mondd,
hogy nem vagyok bolond! Bár én akkor is tudni fo-
gom, hogy az vagyok.
- Mindketten bolondok vagyunk - mondta sze-
liden a nő. - Nem tudom, mi történik velem.
Csókolóztak, megint és megint. Tanya szerel-
meskedni akart ezzel az emberrel, pedig tudta,
hogy nem lehet.
- Férjnél vagy? Esetleg van valakid? Barátod?
Megrázta a fejét.
- El fogok válni és nincsen senkim. - Ahogy rá-
nézett a férfira, úgy érezte, soha nem is volt senki-
je. Gyanította, ha annak idején Gordon lett volna
Bobby Joe helyén, máig nem váltak volna el.

244
- Ennyit akartam tudni. A többi később is ráér
Lehet, hogy nem lesz folytatás, de nem mentem
volna bele a játékba, ha esetleg férjes asszony
vagy.
- Nem szoktam játszani - mondta halkan Ta-
nya. - Még sose csináltam ilyet... Nem érdekel, mit
mondanak az énekesnőkről meg a filmsztárokról...
Így még sose bolondultam bele férfiba. Nagyon vi-
gyázz, hogy senki se tudja meg! Nem akarlak bajba
keverni.
Gordon bólintott, bár őszintén szólva nem félt.
Három éve dolgozott a birtokon, ő volt a vezető lo-
vász, de ha Tanya kéri, boldogan feladta volna a
kedvéért.
- Tanny! - Magához szorította, belefúrta ujjait a
csodálatos hajerdőbe, majd felfalta a nőt. - Szeret-
lek!
- Én is szeretlek - suttogta Tanya. Sültbolond-
nak érezte magát.
- Eljössz a szombati rodeóra?
- Naná!
- Ne énekelj megint, nem akarom, hogy bajod
történjék - súgta a férfi.
- Nem fogok.
- Komolyan mondom! Most már örökké aggód-
hatok miattad.
- Ne tedd! Bízzunk egy kicsit a sorsban. Az ho-
zott össze bennünket. Mekkora mázlim van, hogy
idejöttem!
Sokáig beszélgettek és csókolóztak. Gordon

245
szabadnapos volt vasárnap és el akarta hívni Ta-
nyát egy kirándulásra. Ő felajánlotta a buszt, de a
férfi ragaszkodott hozzá, hogy a furgonjával
menjenek. Meg szerette volna mutatni a kedvenc
helyeit. Tanya beleegyezett, bár még ki kellett ta-
lálnia, hogy mit mondjon a többieknek. Valahogy
nem akarta a barátnői orrára kötni. Olyan varázs-
latos volt, ami velük történt, meg akarta tartani
maguknak.
- Viszontlátásra holnap - súgta Gordon.
Tanya megállt a küszöbön és utánanézett. A férfi
nesztelenül, gyorsan mozgott, pillanatok alatt bele-
olvadt a sötétségbe. Hajnali kettő múlott.
Belépett a kunyhóba és összerezzent, mert vala-
mi zörgést hallott. Azt hitte, a barátnői már alsza-
nak, ám Zoe épp teavizet tett föl a konyhában.
Pokrócot borított a vállára, és nagyon rosszul né-
zett ki.
- Valami bajod van? - kérdezte a belépő Tanya.
Nem tudta, hogy magyarázza meg, mit keresett
odakint, de nem kellett. Zoe kitalálta és nem firtat-
ta. - Csúnyán festesz.
- Semmi bajom - mondta meggyőződés nélkül.
De látszott, hogy egész testében reszket.
- Feküdj le, majd én megfőzöm a teát.
Zoe hálásan visszament az ágyába, Tanya né-
hány perc múlva bevitt neki egy csésze mentateát.
Barátnője még mindig reszketett, de valamivel
jobb volt a színe. Odanyújtotta neki a bögrét és le-
ült az ágy szélére.

246
- Mi bajod?
- Semmi különös. Egy kis üzemzavar.
Tanya nem hitte el.
- Akarod, hogy orvost hívjak?
- Ugyan már! En is orvos vagyok. Megvan min-
denem, ami kell.
Igen, egy patikára való orvosság, még vakcina is,
amit beadhat magának, ha megint rájön a hasme-
nés. Alig ért el a fürdőszobáig. Az pedig iszonyú lett
volna, és mennyit kellett volna magyarázkodni!
Ültek, gondolataikba merülve. Zoe elszürcsöl-
gette a teáját és visszafeküdt. Fölnézett régi barát-
nőjére és úgy érezte, mondania kell valamit.
- Légy óvatos, Tannya.. és ha nem az, aminek
gondolod? Ha eladja a sztorit... vagy bánt téged?
Nem is ismered!
Tanya mosolygott. Mindez lehetséges, de az ösz-
tönei azt súgták, hogy Gordon becsületes ember. Ő
általában akkor került bajba, ha nem hallgatott az
ösztöneire.
- Szerintem pedig klassz pasas. Tudom, hogy
hülyén hangzik, de állandóan Bobby Joe-ra emlé-
keztet.
- Az a muris, hogy engem is - mosolygott fárad-
tan Zoe. - De akkor se Bobby Joe. Nagyon sokféle
módon árthat neked.
Tanya Thomas királyi vad volt a szennylapok-
nak. Százezreket fizettek volna egy sztoriért. Főleg
ezért. Nem is szólva a képekről.
- Tudom. Igazság szerint elég fura, hogy én

247
még mindig bízni akarok valakiben, pedig így
van. Lehet, hogy meghibbantam, de bízom Gor-
donban.
- Talán igazad van. Csak ne add oda túl gyorsan
a szívedet. Egyetlenegy van belőle, nagyon nehéz
összeragasztgatni, ha eltörik.
- Te miért voltál olyan sokáig egyedül? Eltörött
a szíved?
- Nem - mondta őszintén Zoe - csak másokkal
volt tele. Sose volt elég idő... és most itt a kicsim.
Nekem nem kell több.
- Nem hiszek neked - vitatkozott az okos Tanya.
- Mindenkinek kell.
- Talán én más vagyok.
Olyan szomorúnak, betegnek, magányosnak lát
szott, hogy barátnője szívből kívánta, bárcsak segít-
hetne rajta. Mindig úgy szerette, akár egy testvért,
és Zoe olyan sok mindent tett és olyan sokakért.
Tényleg szent volt a maga módján. Tanyát nyugtala-
nította, hogy olyan kimerült. Nincs senki, aki vi-
gyázzon rá, aki babusgassa, rátékozolja azt, amit ő
tékozolt másokra.
Lekapcsolta a villanyt és megcsókolta barátnője
homlokát.
- Aludj egy kicsit és ha reggel nem leszel job-
ban, úgyis kihívom az orvost.
- Nem lesz semmi bajom! - mondta és behuny-
ta a szemét.
Tanya még visszanézett a küszöbről. Zoe addig-
ra aludt és mosolygott álmában.

248
Átment a szobájába. Gondolatai visszacsapong-
tak Gordonhoz. Zoének igaza van. Ez a férfi iszo-
nyú dolgokat művelhet, mély sebeket üthet rajta.
Nem ismert magánál sebezhetőbb embert, és nem
engedhette meg magának a többiek érzelmi fény-
űzéseit. Gordon írhat róla életrajzot, adhat interjút
a szennylapoknak, lefényképezheti, megzsarolhat-
ja, bármit megtehet: pénzt követelhet, megölheti.
De lehet élni örökös szorongásban? Mindig olyan
óvatos és körültekintő volt, és akkor tessék, három
nap alatt belezúg egy cowboyba. Téboly! Mégis
mintha sohasem történt volna helyesebb és nor-
málisabb dolog.
Fogat mosott, felvette a hálóingét, ágyba bújt, és
közben csak arra tudott gondolni, hogyan nézett
rá a férfi, mikor megmondta, hogy neki énekelte a
himnuszt. Nem érdekelte más, mint hogy reggel
ismét találkoznak Elalvás közben is az ő arcát, sze-
mét látta, ahogy megülte a vadlovat... zöld-ezüst
lábszárvédője lobog... magasra emeli a kezét... Ta-
nya neki énekel... és ő mosolyog.

16. fejezet
Amikor Mary Stuart felébredt, valami zajt hal-
lott. Pongyolát vett, kilépett a nappaliba, és
ott találta Tanyát. Barátnője már tetőtől-tal-
pig felöltözött és nagyon aggodalmasnak látszott.
- Valami baj van? - Még csak nem is ugratta a
korai kelésért.
- Zoével van a baj. Szerintem egész éjszaka nem

249
aludt. Nem akarja megmondani, mi baja, azt állítja,
influenzás, de ahhoz túl rémesen néz ki, Stu. Kór-
házba kellene mennie, de persze nem akar.
- Hadd nézzem meg!
A lélegzete is elállt, amikor meglátta Zoét. Most
éppen szendergett, és az arca már nem is sápadt
volt, hanem szinte foszforeszkáló zöld.
- Uramisten! - mondta iszonyattal Mary Stuart.
- Ez rettenetes! Ha nem akar kórházba menni, leg-
alább hívjunk hozzá valakit!
Tanya telefonált az igazgatóságra és megérdek
lődte, van-e orvos a közelben, aki kihívható. A kér-
désre, hogy mi baj, csupán annyit válaszolt, hogy az
egyik barátnője rendkívül rossz állapotban van,
nem tudják, mi baja, de könnyen lehet vakbélgyul-
ladás vagy olyasmi, ami rögtön kezelésre szorul.
Charlotte Collins, a tulajdonos, nyomban visszahív-
ta és közölte, hogy félóra múlva ott lesz az orvos.
- Szerinted nem valami súlyos, ugye? - kérdez-
te Tanya várakozás közben.
Mary Stuart aggodalmasan csóválta a fejét.
- Bárcsak tudnám! Remélem, nem az. Persze
tudjuk, agyondolgozza magát. Bízom benne, hogy
semmi különös.
Fél kilencre, pontosan ahogy Charlotte Collins
ígérte, befutott dr John Kroner Jóképű fiatalember
volt, olyan kisportolt, mint aki futballozott az egye-
temen, és láthatólag meg volt illetődve attól, hogy
Tanya Thomas fogadja.
- On szerint mi baja? - Leült és majd felfalta a

250
szemével Tanyát.
- Nem tudom. Nagyon sápadt és fáradt, de teg-
napig egész jól volt. Az állítja, a gyomrára ment az
influenza, éjszaka zöld volt és egész testében resz-
ketett. Hajnali kettőkor aludt el. Reggel még rosz-
szabbul nézett ki és láza is van.
- Fájt valamije?
- Nem mondta.
- Hányás? Hasmenés?
- Azt hiszem, igen.
Tanya szörnyen ostobán érezte magát. Dr Kro-
ner bement Zoéhez, becsukta maga után az ajtót és
csak hosszú idő múlva került elő.
Dr Kroner pontosan tudta, ki az a dr Zoe Phil-
lips. Még sokkal nagyobb megtiszteltetés volt
vele találkoznia, mint egy szupersztárral. Azzal
kezdte, hogy dr Phillips állapota nyilván javulni
fog néhány nap múlva, Zoe azonban becsületes
volt, és beavatta a titkába. Kroner azt tanácsolta,
maradjon ágyban, igyon sok folyadékot, minden
eszközzel akadályozza meg a kiszáradást és pró-
bálja visszanyerni az erejét. Hétfőre bizonyosan
jobban érzi magát, viszont rendkívül nagy szük-
sége van még egy hét pihenésre. Zoe ettől egé-
szen kétségbe esett. Nyugtalankodott, hogy mos-
tani állapota abból ad ízelítőt, ami jönni fog, de
Kroner azt mondta, ilyen incidensekre számítani
kell; ha Zoe nem könnyelműsködik, akkor elke-
rülheti a szervezet védelmi rendszerének teljes
összeomlását.

251
- Maga sokkal többet tud erről, mint én. Olvas-
tam a publikációit, hogy segíthessek a saját betege-
imen. Rengeteget javított az állapotukon. Érdekes,
hogy mindig írni akartam magának.
- Hát most már nem kell - mondta kedvesen
Zoe.
Az orvos fölvetette, hogy ráköti infúzióra, de
Zoe nem akarta felzaklatni a barátnőit. Úgy vélte,
ugyanez elérhető ivással is.
- Ha nem lesz jobban, akkor mindenképpen be-
kötöm az infúziót!
Kroner azt is fölvetette, hogy talán a magasság
rontott az állapotán. Zoe ezt biztatónak találta.
Minden rosszullétnél attól rettegett, hogy ez a ha-
nyatlás jele. Eddig szerencséje volt, és mindannyi-
szor gyorsan kiheverte.
Tanya és Mary Stuart az ajtó előtt várakoztak.
Nagyon aggasztotta őket, hogy ilyen sokáig tart a
vizit.
- Hogy van?
- Nem lesz semmi baja - mondta nyugodtan az
orvos. A betege figyelmeztette, hogy a barátnői
nem tudnak semmit, és ő nem is akar szólni nekik.
- Mi tartott ilyen soká? - rémüldözött Tanya.
Fél tíz volt, mire az orvos előkerült. Hartley egy
órája benézett, de Mary Stuart közölte, hogy ma
délelőtt nem mennek lovagolni; Tanya megkérte,
szóljon Gordonnak.
- Attól félek, én maradtam kicsit tovább - men-
tegetőzött a fiatal orvos - de nagy rajongója va-

252
gyok dr Phillipsnek. Olvastam minden cikkét. Ki-
használtam az alkalmat és beszámoltam neki né-
hány páciensemről.
Valóságos felüdülés, hogy másért is szokás ra-
jongani. Tanya boldogan mosolygott.
- Akkor igazán kijöhetett volna szólni, hogy
semmi baja - zsörtölődött. - Halálra izgultuk ma-
gunkat.
- Elnézést - mondta udvariasan Kroner és meg-
ígérte, hogy holnap visszajön. - Ne engedjék fel-
kelni és itassanak vele sok folyadékot.
Zoét nem kellett sokat győzködniük. Már fel is
bontott egy jókora palack ásványvizet.
- Mi az ábra? - érdeklődött Mary Stuart.
Zoe vállat vont.
- Semmi különös. Az orvos azt mondja, holnap-
ra jobban leszek. Felszedtem valami rémes bacit.
- Ne haragudj!
Tanya rögtön felelősnek érezte magát, míg Mary
Stuartból rögtön kitört az anyáskodás: bebugyo-
lálta a kis beteget, hozott neki kétszersültet, egy
doboz gyömbérsört, hátha az jobban itatja magát a
víznél és egy banánt, hogy pótolja a hasmenéssel
elvesztett káliumot.
- Olyan csodálatosak vagytok, lányok - mondta
könnybelábadt szemmel Zoe. - De nekem tényleg
vissza kell mennem - és azzal ki is tört belőle a sí-
rás, hiába nyelte dühösen a könnyeit. - A doktor
szerint maradnom kell még egy hétig!
Ezt úgy mondta, mintha halálra ítélték volna

253
még egy hét vakáció helyett. Nem bírta abbahagy-
ru a sírást. Barátnői rémülten nézték, és az ő ked-
vességüktől még elviselhetetlenebbnek tűnt a sors.
- Bánt valami más is? - ült oda aggodalmas arc-
cal az ágya szélére Mary Stuart. Ez az érzékenység
nem vall Zoére.
- Semmi bajom! Csak túl sokat dolgoztam.
Kifújta az orrát és ivott egy korty vizet. Iszonyú
volt. Meg fog halni, és nincs kire hagynia a lányát.
Az utóbbi napokban fontolóra vette a barátnőit is,
mint lehetőséget, de Tanyának sose volt gyereke,
Mary Stuart meg mintha úgy gondolná, hogy öreg
az anyasághoz. Pedig még vannak annyira fiata-
lok, hogy gyereket nevelhessenek, de Zoe félt
megkérdezni tőlük. Akkor azt is be kellene valla-
nia, hogy AIDS-es, és noha dr Kroner épp az
imént javasolta, hogy öntse ki a szívét a barátnői-
nek és hozzájuk forduljon segítségért, Zoének
nem akarózott. Pedig ő is ezt szokta tanácsolni a
betegeinek.
- Nohát akkor - mondta Tanya és igyekezett
nyugodtabb hangot megütni, mint amennyire
nyugodtnak érezte magát - legyen ez lecke. Ha
visszamész, tessék szépen lazítani. Akár még társat
is vehetsz magad mellé.
- Nekem te ne papolj! - fortyant föl Zoe. - Te
még nálam is többet dolgozol!
- Nem, nem többet. Énekelni megközelítőleg se
olyan idegtépő, mint haldokló betegeket kezelni.
Ám ezekre a szavakra Zoéból megint kitört a sí-

254
rás. Nyomorultul érezte magát és bánta, hogy egy-
általán betette a lábát Wyomingba.
- De Zoé, kérlek! - rimánkodott Tanya. - Pocsé-
kul érzed magad, ezért pocséknak látod az egész
világot. Szépen maradj ágyban és aludd át a napot.
Ha akarod, én itt maradok melletted és fogadni
mernék, hogy estére jobban leszel.
- Nem leszek - mondta csökönyösen Zoe és hir-
telen dühös lett a sorsra.
- Majd én maradok - szólt határozottan Mary
Stuart.
Zoe elmosolyodott a könnyein át.
- Azt akarom, hogy menjetek el mindketten és
szórakozzatok. Ez csak egy kis önsajnálat. Semmi
bajom nem lesz... Becsszó! Különben is nektek fiú-
tok van.
- Nem mennék ilyen messze - tiltakozott fülig
érő szájjal Mary Stuart. - Hartley megrémülne, ha
azt mondanák rá, hogy a "fiúm".
- Gordon pedig plafonra is mászna, ha azt állí-
taná bárki, hogy kettőnél több szót szólt hozzám -
tódította Tanya.
- Órákig dumáltatok odakint tegnap éjszaka! -
árulkodott Zoe, és fáradtan hátraejtette fejét a pár-
nán. - Aztán csak óvatosan!
Mary Stuart helyeselt. Tudták, hogy Tanyának
megvan a magához való esze, de néha a szívére
hallgat az ösztönei helyett.
- Miért nem alszol egy kicsit? - kérdezte szeli-
den Mary Stuart.

255
Zoe bólintott, de ugyanakkor valamiért nem
akarta, hogy a barátnői magára hagyják.
- Majd fel kell hívnom Samet - motyogta álmo-
san. - Egyáltalán nem biztos, hogy tudja vállalni
még egy hétre a helyettesítésemet. Ha nem, akkor
mindenképpen haza kell mennem, és végre látha-
tom a betegeimet.
- Az nagy butaság lenne! - közölte Tanya. -
Úgyse engedünk. Itt fogunk túsznak.
Zoe fölnevetett, majd ismét megtelt a szeme
könnyekkel. Mary Stuart hozzáhajolt és megpu-
szilta. Nem szándékozott tolakodni, de segíteni
akart a barátnőjén.
- Van valami, amit el szeretnél mondani ne-
künk?
Maga se tudta, miért kérdi, csak megérezte,
hogy Zoe a kés élén egyensúlyozik; hogy akar is
mondani valamit, de fél is tőle. Zoe először nem fe-
lelt, ám ekkor az ajtóban álló Tanya is megfordult.
- Tényleg, Zoe! Van valami baj? - Hirtelen az
a szörnyű gyanúja támadt, hogy Zoének rákja van.
- AIDS-em van, lányok - hallatszott a válasz
harmatgyönge hangon.
Halálos csönd lett a szobában. Aztán Mary Stu-
art odahajolt a barátnőjéhez és átölelte, de akkor
már ő is sírt. A rákot lehet gyógyítani, de az AIDS-
et nem.
- Ó, Istenem! - mondta Tanya. Visszajött, leült
Zoe ágyára. - Édes jó Istenem! Miért nem mond-
tad?

256
- Csak nemrég tudtam meg. Senkinek se akar-
tam mondani. Hogy gyógyítsam a pácienseimet,
ha megtudják, hogy beteg vagyok? Erősnek kell
lennem értük és még annyi mindenkiért! Annyit
rágódtam, hogy most mi lesz az életemmel, a pá-
lyámmal... a kisbabámmal! Még azt se tudom, hová
tegyem, ha meghalok, vagy ha nagyon súlyosra
fordul az állapotom! - Rettegve nézte őket. - Vi-
gyáztok Jade-re?
- Igen - vágta rá Tanya. - Boldogan magamhoz
veszem a babádat.
- Ha Tanya valamilyen okból nem teheti, akkor
majd én - mondta határozottan Mary Stuart.
- Nekem nincs senkim, aki beleszóljon az éle-
tembe - mosolygott Tanya, és megszorította barát-
nője apró, törékeny, jéghideg kezét. - De te is vi-
gyázz magadra! Még sokáig elélhetsz. Ezzel tarto-
zol Jade-nek, nekünk és a pácienseidnek. Mi van a
helyetteseddel? Neki szóltál? Hamarosan szüksé-
ged lesz a segítségére, úgyhogy ne sokáig halo-
gasd!
- Nem akarom megmondani neki. A pletyka
úgy terjed, akár a futótűz. Ezt nem akarom. Csök-
kenti a befolyásomat a betegeimre.
- Épp ellenkezőleg - vitatkozott komolyan
Mary Stuart. - Szerintem épphogy növeli! A bete-
geid tudni fogják, hogy nem a levegőbe beszélsz.
Egyáltalán hogy kaptad? - kérdezte szinte szé-
gyenkezve.
- Megszúrtam magam egy injekciós tűvel, mi-

257
kor egy AIDS-es kislány nagyon ficánkolt. Tényleg
pech. Elhatároztam, hogy filozofikusan fogom fel,
majdnem el is felejtettem, de elkezdődtek a rosz-
szulléteim. Egy darabig hazudtam magamnak, az-
tán megcsináltattam a próbát. Pont azelőtt tudtam
meg, hogy felhívtalak volna - fordult Tanyához.
- Nem tudom elhinni - szólt ő megrendülten.
- Nem lesz semmi bajom. Rögtön jobban érzem
magam, mihelyt megnyugszanak a zsigereim -
nyugtatta Zoe. Most egy kicsit erősebbnek tűnt. -
Tessék elmenni és szórakozni! Ne üljetek nekem itt
egész nap! - szólt rájuk erélyesen.
- Elmegyünk, ha megígéred, hogy pihensz egy
kicsit - mondta Tanya.
- Átalszom az egész napot. Estére, remélem, is-
mét embernek érzem magam, bólintott Zoe.
- Holnapra össze kell szedned magad, hogy
mind megtanulhassunk steppelni - mondta gya-
korlatiasan Mary Stuart.
Zoe megígértette barátnőivel, hogy senkinek
sem szólnak. Ha valaki kérdezősködik, mondják
azt, hogy fekélye van, vagy akár gyomorrákja!
Mondhatnak mindent, csak azt ne, hogy AIDS-e
van és meg fog halni. Nem akart se rémüldözést,
se szánalmat.
Mary Stuart és Tanya rögtön sírva fakadtak,
ahogy becsukták maguk mögött az ajtót, de csak
akkor szólaltak meg, amikor hallótávolságon kívül
jutottak.
- Istenem, de borzasztó ez a nap! - mondta

258
Mary Stuart, félúton az istállók felé.
Azt se tudták, hová mennek, csak baktattak és
sírtak, egymást átkarolva.
- Tudod, nekem rég szöget ütött a fejembe,
hogy milyen sápadt. Mindig is olyan átlátszó bőre
volt, mint a vörös hajúaknak általában, de mióta
idejött, még fehérebb. Nagyon hamar elfárad.
- Hát ez volt az oka. Hála istennek, hogy meg-
mondta! Micsoda szörnyű teher lehet! Nyilván
ezért nem kell neki senki.
- Nem értem, miért ne lehetne valakije, kellő
elővigyázattal - tűnődött Tanya. - Nem zárkózhat
el a világtól, az nem egészséges. Ó, istenem, el se
bírom hinni!
A lovukat száron vezetve felbukkant Hartley és
Gordon.
- Mi történt? - kérdezte Hartley.
Nagyon ideges volt, amióta Mary Stuart le-
mondta a délelőtti lovaglást.
Először egyik asszony se bírt szólni.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva Gordon.
Tanny olyan volt, mintha közeli hozzátartozója
halt volna meg.
- Semmi bajom - suttogta ő, és megcirógatta a
férfi kezét. Rajta mintha villanyáram futott volna
végig.
- Hogy van a barátnőd? - Tanya nem felelt. Lát-
ta, hogy Mary Stuart beszél valamit Hartleyvel, és
megint sír, Nyilván most közli, hogy Zoének rákja
van. Akkor ő is ezt mondja Gordonnak.

259
- Hatkor keltem, hogy felkészüljek a találkozá-
sunkra! Aludni se bírtam, úgy fel voltam dobva.
Mintha visszafiatalodtam volna tizennéggyé és
most lennék először szerelmes! - Mint mikor nyol-
cadikban beleszeretett Bobby Joe-ba; csak ez több.
- Másra se tudtam gondolni egész éjszaka... és ak-
kor reggel fejre állt a világ.
- Meggyógyul a barátnőd? Nem kellene bemen-
nie a kórházba?
- Az orvos szerint nem, hacsak nem romlik az
állapota. De Zoe haza akar menni, hogy visszaáll-
hasson dolgozni.
- Fantasztikus asszony! De te is az vagy -
mondta gyöngéden Gordon. - Még sose láttam
ilyet, mint te! Azt hittem, luxusnő vagy, és erre a lé-
tező legemberibb, legjózanabb, legegyszerűbb te-
remtéssel találkozom! - Nem sértés volt, hanem
bók. - Így is el tudsz szabadulni vasárnap?
- Megpróbálom. Először szeretném látni, hogy
lesz Zoe.
Tudta, hogy ez a vasárnap az egyetlen lehetősé-
gük, amikor együtt lehetnek. Gordon minden nap
dolgozott és a következő szabad vasárnapján ők
már elmennek.
- Valóság ez, Tanny? - kérdezte hirtelen a férfi,
ahogy ott álltak a tölgyfák alatt.
Azt akarta, hogy igaz legyen; hinni akarta, hogy
az, aminek gondolja; de ugyanakkor kétségbeeset-
ten rettegett, hogy csak egy szupersztárral találko-
zott, aki feljött Hollywoodból, játszadozik egy ki-

260
csit, aztán elfelejti őt. De ez nem vallott Tannyre.
Gordon ki se merte mondani.
- Valóság - súgta bársonyos hangon az asszony
- Nem tudom, hogy történt, vagy mikor. Hétfőn
nem láttam a pipától, amikor nem voltál hajlandó
szólni hozzám. Talán akkor. De akárhogy is, én
még sose tapasztaltam ilyet. Valóság, Gordon, hig-
gyél nekem.
- Azért nem szóltam hozzád, mert féltem. Aztán
kiderült, hogy egész más vagy, mint amilyennek
képzeltelek, és már nem bírtam harcolni ellene.
Örökké itt akartam lovagolni veled, a hegyek kö-
zött. Visszajöhetek beszélgetni ma éjszaka? - kér-
dezte halkan, hogy senki se hallja.
Tanya bólintott.
- Majd holnap lovagolunk. Azt hiszem, ma dél-
után ottmaradunk Zoe mellett, hacsak nem alszik.
És holnap este? Megtanítasz a stepre? A tájékozta-
tó szerint a lovászok tanítják a táncot. Szeretném
behajtani rajtad! Szóval megtanít táncolni, Mr
Washbaugh?
- Igenis, naccsám. Ott leszek. - Gordon már alig
várta a holnapi estét.
Lassan visszabaktattak Mary Stuarthoz és
Hartleyhoz, és Gordon, mikor búcsút vett, megsi-
mogatta Tanya kezét, amitől neki azonnal ki akart
ugrani a szíve.
- Milyen volt a lovaglás? - kérdezte Hartleytól.
- Jóval kellemesebb, mint a maguk délelőttje.
Mary Stuart épp most mondja, mi történt Zoével.

261
Szörnyű dolog a hasnyálmirigyrák.
Az író felkísérte őket ebédelni. Egyfolytában
Zoét emlegették, a pályafutását, a gondozóintéze-
tét, a kislányát, a jövőjét, hogy micsoda ragyogó
koponya és milyen önzetlenül odaadó szolgája
embertársainak.
Csodálatuk és részvétük tárgya eközben a háló-
szobájában ült és töprengett. Tudta, hogy telefo-
nálnia kell Samnek, de halogatta. Meg kell kérnie,
hogy vállalja a helyettesítést még néhány napig,
de attól félt, hogy a férfi kihall valamit a hangjá-
ból, azt pedig nem akarta. Miközben azon rágó-
dott, vajon nem lenne-e elég csak egy üzenet,
megszólalt a telefon. Sam telefonált, hogy tanácsot
kérjen egy beteghez. A gyógyszerezés gyökeres
megváltoztatására volt szükség, s tudni akarta, he-
lyesli-e Zoe az elhatározását. Meglepődött, hogy a
nő a szobájában van; arra számított, üzenetet kell
hagynia.
- Igazán méltányolom, hogy kikéred a vélemé-
nyemet. - Örült neki, hogy éppen Sam helyettesíti.
Mások jónéhány betegét félrekezelték már a távol-
létében, és még csak nem is méltóztattak szólni neki.
- Kösz. Meg kell mondjam, itt nem lehet meg-
hízni. Egyetem óta nem rohangáltam ennyit. Szé-
dületes, mit hoztál össze. A pácienseid imádnak.
Így persze pokoli nehéz helyettesíteni.
- Nyilván arra se kíváncsiak már, hogy merre já-
rok! Mindenkinek csak Warner doktor a fontos!
- Nincs nekem olyan szerencsém.

262
Hirtelen ráébredt, milyen furcsa Zoe hangja;
mintha fáradt lenne, vagy ágyban feküdne. Most
ébredt? Vagy sírt? Nem jellemző. Ösztönösen meg-
kérdezte, tényleg jól van-e, nem zaklatta-e föl vala-
mi, Zoe pedig annyira meghökkent, hogy egy pil-
lanatra elnémult, aztán megint sírva fakadt és nem
bírt válaszolni. Sam hallotta a sírást is, és fejében
megszólalt a vészcsengő.
- Valamelyik barátnőddel történt valami? - kér-
dezte gyengéden. - Vagy veled?
Olyan orra volt, akár egy vadászkutyának. Zoe
egészen megrémült.
- Nem, nem, semmi bajuk! - nyögte ki, majd
észbe kapott, hogy addig kell tisztáznia a jövő he-
tet, amíg Sam a vonalban van. - Egyébként magam
is felhívtalak volna. Olyan remekül érezzük ma-
gunkat, hogy épp azon gondolkoztam... - Elcsuk-
lott a hangja, de egyazon lélegzettel folytatta, ab-
ban a reményben, hogy Sam nem veszi észre: -
...hogy nem tudnál esetleg még egy hétig vagy an-
nál valamivel kevesebb ideig helyettesíteni? De a
legrosszabb esetben is hazautazom jövő vasárnap-
hoz egy hétre. Nem tudtam, szabad vagy-e, mit
szólnál hozzá, és meg akartam beszélni veled.
- Szívesen megteszem - mondta Sam, miköz-
ben fülét hegyezte Zoe hangjának minden árnya-
latára. - De neked valami bajod van, és tudni aka-
rom, mi az, hogy segíthessek.
- Igazán semmi! - hazudott tovább Zoe. - Ki-
bírsz még egy hetet?

263
- Mondtam már, hogy ki. Nem probléma. De
most nem erről beszélünk. Mi a baj, Zoe? Mindig
van egy darabja a kirakónak, amit eldugsz. Mi az?
Mi a baj, drágám? Hallom, hogy sírsz... kérlek, ne
zárj el magadtól... segíteni akarok...
- Nem bírom, Sam... könyörgöm, ne kérdezz...
- Miért? Mi olyan szörnyű, hogy el kell bújnod
vele és egyedül kell cipelned a terhét? - Ahogy
kérdezte, már tudta is: az istencsapása, a szégye-
nek szégyene, a végső nyomorúság. Az AIDS. -
Zoe... - A nő hallotta a hangján, hogy történt vala-
mi. - Zoe? - kérdezte a férfi mérhetetlen gyöngéd-
séggel. - Megszúrtad magad? Tudni akarom... kér-
lek...
Hosszú, nagyon hosszú csend, aztán egy sóhaj.
- Igen... tavaly
- Ó, Istenem... tudtam. Miért nem mondtad?
Olyan ostoba voltam, de te is! Mit csinálsz? Miért
bujkálsz előlem? Most rosszul vagy?
- Olyasmi. Nem komoly, de az itteni doktor
azt akarja, hogy pihenjek néhány napot. Szerin-
tem hétfőre semmi bajom, de ő azt mondja, szán-
jak rá egy hetet, hogy kivédjem a másodlagos fer-
tőzést.
- Hallgass a doktorra! Mire ment rá? A torkod-
ra?
- Nem. A szokott borzalom. Heveny hasmenés.
Tegnap éjszaka komolyan azt hittem, hogy beleha-
lok. Meg vagyok do benve, hogy nem így történt.
- Sokáig nem fogsz még meghalni - mondta

264
higgadtan a férfi. - Nem engedem.
- Ezt én már végigcsináltam, Sam - válaszolt
szomorúan. - Te ne tedd ezt.
- Megbántad? Azt kívánod, bár ne éltetek volna
együtt?
- Nem - mondta őszintén Zoe. Szerette Adamet
az utolsó pillanatig.
- Ha ő mondja, hogy nem engedi? Ha megpró-
bált volna elküldeni?
- Többször próbálta - mosolygott a nő - de én
nem hallgattam rá. Nem mentem el. Nem akartam
elhagyni. - Elcsuklott a hangja. - De az más volt.
Kitaszítottnak éreztem volna magam, ha nem va-
gyok mellette.
- Engem miért próbálsz kitaszítani? - kérdezte
nyersen Sam. - Szeretlek, Zoe, évek óta szeretlek.
Talán már a Stanford óta, csak akkoriban olyan os-
toba voltam, hogy nem jöttem rá. Mire megtud-
tam, addigra már te nem adtál rá alkalmat, hogy el-
mondhassam. De most nem engedem, hogy elhes-
segess... Nem érdekel, mit művel veled ez a nyo-
morult betegség... nem érdekel, ha megy a hasad,
ha fekélyes lesz az arcod, ha tüdőgyulladást kapsz.
Segíteni akarok, hogy életben maradj! Veled aka-
rok dolgozni Zoe! Annyira fontosak vagytok ne-
kem, te és Jade... Kérlek, engedd, hogy szeresselek!
Az, hogy AIDS-ed van, nem változtat semmin,
nem fogok kiszeretni belőled. Nem engedem
hogy eldobd az életed. Ahhoz túl drága nekem...
Szeretlek, Zoe... Ha nem téged helyettesítenélek,

265
felülnék a következő gépre és személyesen valla-
nám be, de akkor megölnél és nem lenne, aki vigye
az ügyeket. - Könnyesen nevettek.
- Igen, megölnélek, úgyhogy ne merd otthagy-
ni a gondozót!
- Nem merem, egyébként nálad lennék ma este.
Úgy hiányzol!
- Sam, hogy lehetsz ilyen bolond? Hogy tehe-
ted ezt magaddal?
- Az ilyen dolgokban nincs választás. Abba sze-
retsz bele, akibe beleszeretsz. Mi ketten legalább is-
merjük a témát. Van időnk, talán sok, talán kevés.
El akarom fogadni, amit még kaphatunk az élettől.
Te kihagynád a lehetőséget?
- Segítesz a munkámban? - Zoének ez legalább
olyan fontos volt, ha ugyan nem fontosabb.
- Dolgozom veled éjjel-nappal, ha akarod. Illet-
ve csinálom, amíg te pihensz egy kicsit. Szakítsunk
magunknak némi időt. Nem akarom, hogy még
jobban elnyűdd magad. Vigyázzunk rád! Jó?
Ahogy a betegeknek szoktuk mondani. Jobb, ha
engedelmeskedsz! A te esetedben én vagyok az or-
vos.
- Igenis, uram - mosolygott Zoe és megtörölget-
te a szemét.
Nagyon nehéz volt ez a délelőtt. Bevallotta be-
tegségét a két legjobb barátnőjének, bevallotta
Samnek, és egyikük se fordított hátat, sőt!
- Házasodjunk össze! - hallotta a telefonba.
Zoe nem hitt a fülének. Ez az ember tényleg

266
megbolondult!
- Te kötözni való bolond vagy! Nem engedem,
hogy ezt tedd!
- Úgyis feleségül akartalak venni, akár van
AIDS-ed, akár nincs!
- De van, és neked nem kell ezt művelned ma-
gaddal.
- Ha valamelyik betegeddel történik, azt mon-
danád, csinálja azt, ami boldoggá teszi és amit he-
lyesnek érez.
- Honnan tudod, hogy ez helyes?
- Onnan, hogy szeretlek.
- Én is szeretlek, de ne kapkodjunk. Csak meg-
fontoltan.
Sam megörült. Eszerint Zoe azt hiszi, még van
ideje dönteni, tehát optimista. Ez fontos.
- Borzasztóan örülök, hogy felhívtalak! Kap-
tam szakvéleményt egy betegről, munkát és való-
színűleg feleséget. Nagyon gyümölcsöző társal-
gás volt!
- Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen futóbo-
londra hagytam a gondozómat! - Nevetett Zoe.
- Én se. De a pácienseid szeretnek, Képzeld el
hogy fognak örülni, ha Warner doktor és doktorné
lesz belőlünk!
- A nevedet is föl kell vennem?
- Úgy nevezed magad, ahogy akarod, csak légy
a feleségem - mondta nagyvonalúan Sam. - Libe-
rális vagyok.
- Bolond vagy. - Aztán elkomolyodott. - Köszö-

267
nöm, Sam... nagyszerű vagy és én tényleg szeret-
lek. Elhatároztam, hogy nem rántalak bele ebbe a
csávába, erre te magadtól belemászol. Még meg-
gondolhatod.
- Itt maradok melletted mindörökre - hangzott
a nyugod válasz.
- Bárcsak én is maradhatnék - mondta szomo-
rúan Zoe.
- Maradhatsz. Ha rajtam múlik, maradni is
fogsz.
- Ott a munkám... és a gondozó... és Jade... és
te... meg a barátnőim...
- Véleményem szerint ez épp elég sok dolog,
amihez ragaszkodni lehet.
- Megteszek mindent, amit tehetek, Sam. Meg-
ígérem.
- Helyes. Akkor pihenj sokat, gyere vissza
egészségesen, és menj kórházba, ha nem marad
abba a hasmenés.
- De abbamaradt.
- Igyál sokat!
- Tudom. Orvos vagyok! Ne aggódj. Nem lesz
semmi bajom, esküszöm!
- Szeretlek.
Olyan váratlanul jött ez a boldogság, hogy Zoe
még akkor is mosolygott, amikor barátnői ebéd
után benéztek hozzá.
- Mi történt veled? - gyanakodott Tanya.
Olyan vagy, mint a macska, amelyik most ette meg
a kanárit.

268
- Beszéltem Sammel. Beáll dolgozni a gondo-
zóba.
- Klassz! - lelkesedett Mary Stuart.
- Nem, nem, várj csak! - vágott közbe Tanya és
összehúzott szemmel nézte régi barátnőjét. - Fül-
lent! Több is van itt, csak ő nem mondja! Mit be-
széltetek még?
- Semmit. Megmondtam neki - tétovázott, majd
elkomolyodott - hogy pozitív vagyok.
.
- Ő mit mondott? - kérdezte gyengéden Mary
Stuart.
- Megkérte a kezemet. Hát hinnétek?
Boldog hitetlenkedéssel bámultak rá.
- Gyógyulj meg, hogy hazamehess ehhez a pa-
sihoz, mielőtt elhappolja valaki! - szólalt meg első-
ként Tanya. - Ez valami szuper!
- Csakugyan az.
Beszélgettek még egy kicsit, aztán a barátnők el-
mentek. Hartley és Mary Stuart kirándultak, Tanya
kilovagolt Gordonnal. Szerencséjükre senki másnak
nem volt kedve lovagolni. A chicagói orvosházaspár
horgászni ment aznap délután, úgyhogy kettesben
maradtak. Gordon elvitte egy vízeséshez a hegyek
között: ott leszálltak a nyeregből, elnyúltak a magas
fűben a vadvirágok között és csókolóztak. Emberfö-
lötti erő kellett hozzá, hogy ne menjenek tovább, de
ők nem akartak kapkodni. Így is mintha expressz
vonat repítette volna őket. Tanyának még sohasem
volt ilyen gyönyörű délutánja, mint most, mikor

269
egymás mellett fekve nézték a hegyeket. Sétáltak is
egy kicsit: fogták egymás kezét, száron vezették a
lovaikat, beszélgettek a gyerekkorukról, Zoéról,
Sam szerelméről. Bátor emberek, egy könyörtelen
világban. A maga módján Tanya is az volt. Hosszú
utat tett meg, és egyszer csak itt talált maga mellett
valakit, aki megbízható, kedves és jó. Kicsit meg-
ijedt, ha arra gondolt, mivé dagaszthatná történetü-
ket a sajtó. Próbálta is figyelmeztetni Gordont, hogy
belerondíthatnak az életükbe és nagy fájdalmakat
okozhatnak nekik, de a férfit mintha ez nem érde-
kelte volna. Inkább azt javasolta Tanyának, nézzen
körül, s gyönyörködjön a természetben.
- Amíg megvan nekünk ez, hogy törődhetsz
mással? Itt mi vagyunk a fontosak és az, hogy mit
jelentünk egymásnak. Amíg van egy hely, ahová
eljöhetünk, ahol visszanyerhetjük az ép eszünket,
addig az a bolondokháza nem is fontos.
Érdekes gondolat volt, tetszett Tanyának. Talán
igaza van a férfinak. Házat kellene vásárolnia Wyo-
mingban. Megengedheti magának. El is adhatja a
malibui hodályt, úgyse lakott benne soha.
- Úgy érzem, itt állok egy vadonatúj élet küszö-
bén - mondta, miközben egy szikláról nézték a
völgyet. Láttak bölényt, jávorszarvast, marhákat,
lovakat. Lélegzetelállító volt.
- Mert valóban egy új élet küszöbén állsz -
mondta nyugodtan a férfi. Maga felé fordította a
nőt, átölelte és megcsókolta.

270
17. fejezet
Péntek reggel Zoe még aludt, amikor Tanya
lábujjhegyen beosont, hogy megnézze. Bé-
J
késnek tűnt, előző este rendesen evett és a
színe is jobb volt.
Éppen indultak volna lovagolni, amikor beállí-
tott Zoe a nappaliba.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Mary Stuart.
- Mint egy új asszony Elnézést, hogy annyi
zűrt okoztam tegnap.
- Ne hülyéskedj! Mi azt szeretnénk, ha vigyáz-
nál magadra. Maradj ágyban, pihenj sokat. Ebéd-
kor benézek, hogy nincs-e szükséged valamire -
mondta Tanya és átölelte. Érezte, milyen riasztóan
törékeny Zoe a flanell hálóing alatt. Szinte nem
volt rajta hús.
- Akarod, hogy kimaradjunk? - kérdezte Mary
Stuart.
- Csak annyit akarok, hogy jól érezzétek maga-
tokat. Megérdemlitek.
- Mind megérdemeljük! - szögezte le Mary
Stuart. - Te is.
- Szóval légy jó kislány és lustálkodj! - fenye-
gette meg Tanya, aztán elmentek reggelizni.
Délután telefonált Sam. Mindenáron azt akar-
ta, hogy Zoe ígérje neki a kezét.
- Te nem kérheted meg a kezem! - mondta a
nő könnyekig meghatottan. - Hiszen nem is is-
mersz!

271
- Ismerlek huszonkét éve, neked dolgozom öt
éve, és húsz év óta vagyok szerelmes beléd. Kü-
lönben, mi a kedvenc kajád?
Kényeztetni, ajnározni akarta Zoét. Meg akarta
gyógyítani, hogy beírhassa a Warner nevet a tör-
ténelembe. De ha nem így lesz, ő akkor is ott áll
mellette a végső pillanatig. Tudta, hogy ez a sorsa,
és semmi nem változtathat ezen.
- A kedvenc kajám? - mosolygott Zoe. Szinte
el is felejtette, hogy beteg. - Hát... azt hiszem, a
készétel. Tudod, az a gyors abrak, amit az ember
bedug a labor szekrényébe és eszik három falatot
két beteg között.
- Förtelmes vagy! Hát ennek vége. Mától fogva
kizárólag ínyenc fogásokat eszel. Talán át kellene
állnom a helyettesítésről az étkeztetésre. Erről jut
eszembe ha e " tt fo
gyu gunk dolgozni, szükségünk
lesz egy új helyettesre. Egy ideig helyettesíthetjük
egymást, de én majd körbekérdezősködöm, nem
tud-e valaki egy jó váltótársat. Ismerek egy rokon-
szenves pasast, akinek egy időben dolgoztam, és
egy nőt, aki sokat foglalkozott AIDS-szel a Gene-
ralban. Fiatal, de jó.
- Csinos? - aggodalmaskodott Zoe.
- Nincs oka az aggodalomra, Phillips! Nem
is tudtam, hogy féltékeny vagy - nevetett Sam.
- Nem vagyok az, csak okos és előrelátó.
- Jól van, akkor közhírré teszem, hogy kizáró-
lag ronda pasikat és nőket keresünk helyettes-

272
nek... Úgy szeretlek, Zoe!
- Én is szeretlek, Sam.
- Odakint már lapjával állnak a betegek, jobb
lesz visszatérnem a munkához, különben bezár-
hatom a gondozódat. Pihenj egy kicsit, később
még felhívlak.
- Úgy tervezem, hogy ma este már kimegyek
vacsorázni.
- Ne erőltesd! Csak óvatosan. El akarok mász-
kálni veled, mikor hazajöttél, úgyhogy pihend ki
magad. Van a Clementen egy új étterem, amit ki
akarok próbálni.
Délután, amikor megjött Kroner Zoe még
mindig ki volt száradva egy kicsit, de egyébként
mintha kicserélték volna.
- Tud vállalni még egy kis időt a helyettese? -
kérdezte az orvos, miután megvizsgálta.
- De mennyire, hogy tud - nevetett Zoe, mert
eszébe jutott, mi mindent mondott Sam tegnap
óta. - Hajlandó beállni teljes munkaidőre.
- Hát ez szenzációs! - örvendezett vele együtt
Kroner doktor, bár egy kicsit csodálkozott, hogy a
lány ilyen boldog. Elég szokatlan viselkedés eny-
nyire súlyos betegtől. - De mennyi munkát haj-
landó átvenni? Mert muszáj lesz lazítani egy ki-
csit, Phillips!
- Azt hiszem, elég sokat átvesz majd... Felesé-
gül akar venni! - folytatta rövid hallgatás után.
Megint csitrinek, méghozzá egészséges csitrinek
érezte magát. Esküvő ide vagy oda, neki az a fon-

273
tos, hogy Sam mellette fog állni, jóban, rosszban,
egészségében, betegségében. Az esküvő, az csak a
cukormáz a tortán.
A doktor gratulált. Zoe pedig elmesélte, hogy
beavatta a barátnőit, és rengeteg erőt ad neki,
hogy azok, akik igazán fontosak, kitartanak mel-
lette. Még egy darabig beszélgettek terveiről,
munkájáról, a gondozóintézetről, Samről, Jade-
ről. Az orvos figyelmeztette, hogy ne hajszolja
agyon magát. Megígérte, de Kroner nem hitt neki.
- Biztosan igaza van - nevetett a nő. Alig várta,
hogy otthon lehessen a betegeinél.
Mély megilletődésére az orvos azt kérdezte,
nem akarná-e meglátogatni néhány páciensét:
Phillips doktornő olyan tájékozott, annyira ta-
pasztalt, felbecsülhetetlen segítséget jelentene, ha
látná őket.
- Persze, csak akkor, ha egy kicsit megerősö-
dik... talán néhány nap múlva.
Nagyon szívesen segít, mondta Zoe. Sőt, meg-
tiszteltetésnek tekinti.
- Milyen beteglátogatói hálózatuk van? - kér-
dezte kíváncsian.
- Nem rossz - hangzott a szerény válasz. - Van
egy csodálatos gondozócsoportunk és néhány
szenzációs ápolónőnk. Jómagam személyesen já-
rok ki mindenkihez, akihez tudok. Megpróbálom
beszervezni a családokat és barátokat, hogy segít-
senek. Most próbálunk összehozni egy kis kifőz-
dét, ami olyan lenne, mint a friscói Nyitott Kéz

274
alapítvány, csak kisebb. Remélem, mi sohasem le-
szünk kénytelenek annyi embert ellátni. Úgy vé-
lem, a városi lakosság, a szórakoztatóiparban dol-
gozó emberek, a menekülésre vágyó írók számá-
nak növekedésével számítanunk kell rá, hogy
több kezelésre szoruló AIDS-es vendégünk lesz,
olyanok is, akik a végső fázisban tarthatnak. Na-
gyon hálás lennék mindenért, amit magától ta-
nulhatok.
Zoe megígérte, hogy küld majd könyveket,
amelyeknek ő is nagy hasznát vette, sőt cikkeket,
amelyeket Sam ajánlott a figyelmébe. Ezután el-
kezdtek beszélgetni az alternatív gyógymódokról,
és úgy belemelegedtek, hogy két óráig abba se
hagyták. Zoe már elfáradt. Az orvos azt tanácsol-
ta, szundítson egyet, mielőtt vállalkozik a vacso-
rára.
- Pár nap múlva átmegyek a kórházba vagy el-
kísérem vizitelni, ahogy magának jobban megfe-
lel - ígérte készségesen. - Majd hagyjon üzene-
tet. - Most sokkal inkább orvos és diák voltak,
mint orvos és beteg.
Kroner távozása után Zoe elszunnyadt. Mélyen
aludt még akkor is, mikor a többiek megjöttek a
lovaglásból. Kellemes délutánjuk volt. Szokás sze-
rint párokra szakadtak: Hartley Mary Stuarttal lo-
vagolt, Tanya előrelovagolt Gordonhoz. Nagy
örömmel hallotta, hogy a férfi is ott lesz ma este
az ebédlői táncórán. Ez egyike volt a ritka alkal-
maknak, amikor a lovászoknak nemhogy szabad

275
volt elvegyülniük a vendégek között, de kifejezet-
ten kérték őket rá. A jó táncos hírében álló Gor-
don rendkívül népszerű volt.
Zoe idejében kelt fel, hogy kényelmesen felöl-
tözhessen. Attól, hogy jobban érezte magát, ba-
rátnői is meglepően rózsás hangulatba kerültek,
noha tisztában voltak betegségének komolyságá-
val. Vihorászva kitárgyalták románcaikat. Me-
gint olyanok voltak, akár a berkeleyi régi szép
napokban.
- Mintha kölykök lennénk újra, mi? - mondta
Tanya. - Szerintetek az itteni víz teszi?
Évek óta nem volt ennyi mondanivalója, mint
most, Gordon társaságában; Hartley és Mary Stu-
art pedig mintha örök idők óta együtt jártak volna.
Döbbenetesen felszabadultak, fesztelenek voltak
egymás társaságában, és szinte mindenről egyezett
vagy legalábbis harmonizált a véleményük.
- Még sose találkoztam ilyen emberrel! - me-
sélte.
Eszébe jutott Bill; milyen volt Todd halála előtt.
Az ő véleményük gyakran eltért, amit Mary Stu-
art annak idején még érdekesnek is talált. Mindig
úgy vélte, az ad ízt egy kapcsolatnak, ha különbö-
ző szemszögekből láthatják a dolgokat. Hartley
mellett megértette, hogy egy hasonló nézeteket
valló ember társasága olyan, mintha Ginger Ro-
gers lenne és Fred Astaire-rel táncolna.
Élénkpiros farmert húzott, élénkpiros pulóvert
vett hozzá, száját élénkpirosra rúzsozta, sötét ha-

276
ját hátrafésülte. A többiek már elmentek, ő csak
azért maradt hátra, mert kereste az élénkpiros
cowboycsizmáját. Megtalálta, felrántotta, és futott
az ajtóhoz, amikor megszólalt a telefon. Legszíve-
sebben fel se vette volna, de ez nem lett volna
tisztességes. Telefonálhatnak Zoe kislánya vagy
valamelyik betege miatt, esetleg Tanyát figyel-
meztetik valami veszélyre.
- Halló!
- Mrs. Walker ott van? - kérdezte egy ismeret-
len férfihang.
- Én vagyok az. Kivel beszélek? - kérdezte ud-
variasan.
- Mary Stuart? Meg se ismerem a hangodat. -
Bill volt az. Hát ilyen megrendítően eltávolodtak:
nem ismerték fel egymás hangját. Bár igaz, napok
óta nem is beszélgettek, csak kurta és érdektelen
faxokat váltottak.
- Éppen szaladtam vacsorázni.
- Elnézést, ha rosszkor hívlak - mondta szára-
zon a férfi. Londonban hajnali három óra volt.
- Alyssa jól van? - kérdezte összeszoruló szív-
vel az asszony Nem tudta elképzelni, mi másért
hívhatná a férje.
- Jól - mondta hanyagul Bill. - Tegnap beszél-
tünk, istenien érzik magukat Bécsben. Épp akkor
érkeztek meg Salzburgból. Szerintem nemigen
lesz hozzá szerencsénk idén nyáron.
- Ha megint beszélsz vele, mondd meg neki,
hogy csókolom. Nekem eddig nem telefonált.

277
Nyilván nehéz összehoznia az időeltérés miatt.
Gondoltam, ha baj lenne, akkor felhívna téged.
Nálatok már késő van. Mit csinálsz ilyenkor? -
Mintha üzlettársak értekeznének.
- Sokáig dolgoztam, ostoba fejjel kávét ittam
délután, mostanáig nem bírtam elaludni, ezért
gondoltam, odaszólok. Engem is megzavar az
időeltolódás.
- Kedves, hogy hívtál - mondta minden meg-
győződés nélkül az asszony Nem is erőlködött.
Nem akart nyájaskodni. Ki akart szállni. Ennek
semmi köze Hartley Bowmanhoz, hanem egye-
dül és kizárólag William Walkerhez.
- Mit csinálsz? Sose említed a faxokban. Napok
óta nem is hallok rólad. - Szóval nem is emlék
szik. Nem mintha számítana.
- Te se mondasz sokat - jegyezte meg élesen
Mary Stuart.
- Nincs mit mondanom, dolgozom. Nem An-
nabelhez járok, nem is Harry Bárjába. Éjjel-nap-
pal ülök az alfelemen és készülők az ügyre. Elég
unalmas, de azt hiszem, megnyerjük. Nagyon
alaposan felkészültünk.
- Az jó.
Piros bőrcsizmáját nézte és a férjére akart gon-
dolni, de rádöbbent, hogy minden gondolata
Hartley körül forog, és az összehasonlításban Bill
húzta a rövidebbet.
- Mi újság nálad?
Walkernek feltűnt, hogy a feleségének nem na-

278
gyon akarózik beszélni.
- Minden nap kilovagolunk. A táj leírhatatlan.
A Tetons fantasztikus.
- Hogy vannak a barátnőid?
Mi ez a hirtelen érdeklődés?
- Jól. Várják, hogy én is menjek vacsorázni.
- Akkor nem is tartóztatlak. Add át nekik üd-
vözletemet. - Mary Stuart már mondta volna,
hogy kösz, isten áldjon, de valahogy furcsa volt az
a félszeg csönd a vonal túlsó végén. - Hiányzol,
Stu... - Aztán megint az a végnélküli hallgatás.
Mary Stuart nem értette. Minek ez, egy évi
szenvedés után? Talán furdalja Billt a lelkiismeret,
vagy sajnálja, amit elveszítettek? De ő akkor se
megy bele semmiféle játékba, és azt sem engedi,
hogy a férje megint bántsa. Elégszer megtette. Az
ajtók bezárultak Talán ivott? Nem jellemző Billre,
de későre jár, egyedül van, elképzelhető. Akármi
legyen is az oka, ő ugyan nem vevő rá.
- Ne dolgozd agyon magad.
Egy hónapja, hat hónapja... egy éve... még
szörnyetegnek érezte volna magát, ha ennyit lök
oda. Most nem érzett semmit. Azt mondta, szer-
vusz, letette a kagylót, és rohant a többiek után
vacsorázni.
Az esti tánclecke még annál is mulatságosabb
volt, mint várták. Eljött minden vendég, még Zoe
is: nagyon bájos volt puha düftinruhájában, gyö-
nyörű türkiz fülbevalójával, kék kasmír stólába
burkolózva. Tanya szokása szerint szenzációsan

279
festett nosztalgia stílusú fehér csipkeruhájában
amelyben egyszerre tűnt ártatlannak és szexinek.
Gordont egyszerűen letaglózta. A férfi egyébként
farmert, zsávoly inget, fekete Stetsont és fekete
csizmát viselt, Tanya meg is jegyezte, hogy pont
olyan, mint egy cowboy a moziban.
Charlotte Collins Gordont kérte föl, hogy tartsa
meg a bemutatót, mert a férfi nemcsak a bikák és
vadlovak megülésében, two-stepben is több díj
birtokosának mondhatta magát, noha ezzel soha-
sem fog eldicsekedni önöknek, tréfálkozott a
bölcs öregasszony.
- Táncolt már valaki önök közül stepet? - kér-
dezte Charlotte, amikor Gordon előrelépett.
Többen a törzsvendégek közül félszegen föl-
emelték a kezüket. Tanya fölkacagott:
- Utoljára tizennégy éves koromban, Miss
Charlotte!
- Nagyon jó, akkor legalább van egy texasi lá-
nyunk. Pörögne nekünk egyet? - kérdezte. A
vendégek rögtön tapsolni kezdtek.
- Attól félek, szégyenbe hozom magam - neve-
tett Tanya - és magát is - tette hozzá, a közeledő
Gordonnak címezve.
De túl nagy volt a kísértés a táncra. Gyöngé-
den a férfi tenyerébe csúsztatta a kezét és kisétál-
tak a parkett közepére. Charlotte mindenkinek
elmagyarázta, hogy kell járni a stepet; Gordon
előbb lassan végigcsinálta a lépéseket táncosnőjé-
vel, de a következő dallamra már megpörgette,

280
előre-hátra léptette. Mindenki megtapsolta őket,
mert olyan szédületesen festettek, akár egy hiva-
tásos táncospár. A férfi a fellegekben járt a bol-
dogságtól, ahogy a párja légiesen pörgött-forgott
körülötte.
Négyet táncoltak, aztán Gordon partnert cse-
rélt, de végül visszatért hozzá, és együtt ropták az
utolsót. Mindenki nagyszerűen szórakozott és
mindenki megcsodálta Tanyát, de most már bé-
kén hagyták. Jóformán nem is sugdolóztak, ha
meglátták. Hozzászoktak.
A zene elhallgatott.
- Remekül éreztem magam! - mosolygott a
férfi.
Tanya ujjongó boldogsággal nézett föl rá.
- Én is. Milyen jó táncos maga, Mr Wash-
baugh.
- Köszönöm, asszonyság - mondta Gordon, a
túlzásig elnyújtva a szótagokat. Elnevették magu-
kat.
Ekkor odajött Charlotte Collins.
- Föl kellene lépniük az állami vásáron -
mondta széles mosollyal. - Nagyon szép ez a
tánc, ha jól csinálják.
- Tartok tőle, hogy alaposan berozsdásodtam -
szerénykedett Tanya. Annak idején Bobby Joe-val
beneveztek minden ilyen versenyre és sorra meg
is nyerték őket.
- Minden rendben? - érdeklődött Charlotte.
Nagyon aggódott Zoe miatt. - De Phillips mintha

281
most jobban nézne ki.
- Sokkal jobban is érzi magát ma este - bizony-
gatta Tanya, habár innen távolabbról megint fel-
tűnt neki, milyen sápadt és sovány a barátnője.
Persze, ez várható, de ha beszélt vele az ember,
észre se lehetett venni, olyan élénken és derűsen
viselkedett.
- Hallom, holnap újra megy a rodeóra - mo-
solygott Charlotte. - Megint fog énekelni? Szer-
dán maga volt a helyi szenzáció.
- Szeretnék. - Tanya hátradobta hosszú, szőke
haját és a szeme sarkából látta, hogy Gordon ellco-
morodik. - Attól függ, felkérnek-e, és hogyan vi-
selkedik a tömeg.
- De mennyire hogy felkérik! Jackson Hole-
ban ez volt az év, sőt talán az évtized fénypontja!
Olyan kedves volt magától!
- Nem akarom, hogy énekelj ott! - suttogta
Gordon. - Nem tetszik nekem, ahogy az emberek
viselkednek a közeledben! Ha színpadon állnál
testőrökkel, akkor nem bánthatnának.
- Dehogynem!
- Nem szeretem, ha kockáztatsz!
- Én meg azt nem szeretem, ha bikán lovagolsz
és vadlovat törsz be!
- Tudod mit, ha valaha is lesz belőlünk valami,
én lemondok a bikákról és a vadlovakról.
- Szavadon foglak - mondta lágyan Tanya - de
én nem mondhatok le a koncertekről, Gordon.
Abból élek.

282
- Tudom, ezt nem is várom el tőled. Csak nem
szeretném, ha bántanának. Nem éri meg.
- Tudom - sóhajtott a nő. - De néha olyan jó
énekelni csak úgy, szervezők, szerződések, felhaj-
tás nélkül. Egyedül azért, mert jó.
- Akkor énekelj nekem - mosolygott ő.
- Boldogan. - Volt egy régi texasi dal, azt sze-
rette volna elénekelni kettejüknek. Kamaszkorá-
ban előadta gimnáziumi bulikon. Azóta nagyon
népszerű lett, de Tanya mindig úgy gondolt rá,
mint az "ő" dalára. - Egy napon meg is teszem.
- Szavadon foglak.
Beszélgettek még egy darabig, majd Mary Stu-
art és Tanya visszavitte Zoét a kunyhóba. Hartley
elkísérte a három nőt. Tanya és Zoe bementek,
Mary Stuart még elüldögélt odakint az íróval. El-
mesélte, hogy vacsora előtt felhívta a férje.
Hartley töprengve nézett rá:
- Nyilván most kezdi felfogni, mit adott fel, mi-
ről mondott le ezekben a hónapokban. Mit fogsz
csinálni, ha megpróbálja helyre hozni?
- Fogalmam sincs - felelte őszintén - de ma es-
te, ahogy beszélgettünk, rádöbbentem valamire.
Nem akarok, nem bírok visszamenni. Nem hin-
ném, hogy valaha is képes lennék megbocsátani
Billnek azt, ahogy viselkedett. Nagyon utálatos és
valószínűleg szívtelen dolog ilyet mondani, de
szerintem ő a vétkes.
- Ha visszajön és elmondja, mennyire szeret,
mekkora hibát követett el, akkor mi lesz?

283
- Nem tudom, Hartley Arról meg vagyok győ-
ződve, hogy részemről vége, de csak akkor sze-
rezhetek bizonyságot, ha találkozom vele.
- Miért várnál szeptemberig?
Az utóbbi időben Mary Stuart is föltette magá-
nak ezt a kérdést. Még az is megfordult a fejében,
mint Hartleynek elmondta, hogy akár át is repül-
hetne Londonba és beszélhetne a férjével.
- Szerintem okos ötlet, ha úgy érzed, készen
állsz erre. Nem akarlak sürgetni.
Öt napja ismerték egymást, páratlan élmény
volt mindkettejüknek, de akkor is lehet, hogy
csak álom. Az is lehet, hogy igaz. Csoda. Majd el-
dönti az idő. Először a férjjel kell tisztázni a hely-
zetet. Addig egyikük sem akart zavaros ügyeket,
bármily nagy volt a kísértés.
- Ha vége a vakációnak, átmegyek Tanyával
Los Angelesbe. Eredetileg egy hetet terveztem, de
mivel a barátnőmnek úgyis mindig rengeteg dol-
ga van, azt hiszem, összesen pár napot maradok,
és utána átrepülők Londonba. Gondolkozni és
dönteni jöttem ide, de ahogy megérkeztem, már
tudtam, mit akarok.
- Ha soha nem lesz belőlünk semmi, ha vissza
is mégy a férjedhez, akkor is azt akarom, hogy
tudd: nagyon boldoggá tettél. Megmutattad
hogy nem vagyok olyan egyedül, mint hittem;
hogy ismét tudok szerelmes lenni. Gyönyörű
ajándék vagy, amelyet sohasem vártam; annak a
látomása, hogy milyen lehet az élet, ha két boldog

284
ember szereti egymást.
- Nem hiszem, hogy a találkozás a férjemmel
bármit megváltoztatna - mondta gyengéden az
asszony. Megfogta Hartley kezét és csókot lehelt
rá. - Olyan különös volt, mikor telefonált ma este.
Mintha egy vadidegennel beszéltem volna. Szo-
morú így eltávolodni valakitől, akit valaha szeret-
tünk. Sose hittem volna, hogy velünk is megtör-
ténhet.
- Nektek az élet egyik legkönyörtelenebb csa-
pását kellett elviselni - mondta részvéttel Hartley.
- A legtöbb házasság beleroppan. Iszonyú erő kell
hozzá, hogy kibírja bárki.
- Mi nem voltunk erősek.
- Úgy szeretek veled lenni - mosolygott az író,
és másra terelte a szót.
Utazgatni akart Mary Stuarttal, együtt akart
lenni vele New Yorkban, Európába akarta vinni,
meg akarta osztani vele a baráti körét, az életét, a
karrierjét. Olyan sok mindent tervezett, alig vár-
ta, hogy elkezdhesse. Semmi se maradt már, ami
visszatarthatta volna őket egymástól.
Hartleyt ugyan kissé aggasztotta Mary Stuart
lánya. Neki magának sose voltak gyerekei. Lehet,
hogy Alyssa őt hibáztatja majd a szülei válásáért.
Mary Stuart egyetértett vele abban, hogy valószí-
nűleg nagyon komolyan el kell beszélgetnie a lá-
nyával, viszont egyedül a gyerek miatt nem akar
ottmaradni Bill mellett.
- Alyssa alakítsa csak ki magának a saját életét!

285
Ő túl van az élete felén, ez az utolsó lehetősége,
hogy olyasvalaki mellett éljen, aki szereti. Nem
akarja elszalasztani ezt az esélyt egy kiürült kap-
csolatért.
Sokáig üldögéltek és beszélgettek a múltról, a
jelenről, a jövőről, és megegyeztek, hogy Mary
Stuart a wyomingi vakációt követő héten elrepül
Londonba. Pár naposra tervezte ottani tartózko-
dását, de valószínűleg még annyi sem lesz belőle,
ha Billnek nincs kedve a hosszasabb tárgyalások
hoz. Aztán esetleg megpróbálja, hátha valahol
össze tudni jönni Alyssával egy napra. Egyelőre
nem tudja, elmondja-e a lányának a történteket.
Ha hazajön, utána rendbe szedi az életét. Fogal-
ma sincs, mi a szándéka Billnek a lakással, de ő
nem akar ott élni. Folyton a tragédiára kell gon-
dolnia, ahányszor eljön Todd szobája előtt, hiába
rámolta ki. Todd holmija el van csomagolva; ideje,
hogy a felnőttek is csomagoljanak
- Eljössz velem Fishers Islandre, ha visszatér-
tél? - kérdezte bátortalanul a férfi. - Van ott egy
mókás öreg házam. Nem jártam kint Margaret ha-
lála óta, de úgy gondolom, augusztusban kime-
gyek egy időre.
Mary Stuart hálásan bólintott. Ennek a férfinak
is megvoltak a maga kísértetei, hazajáró lelkei.
- Boldogan - válaszolt. - Nem tudnám, mit
kezdjek magammal, miután Bill ilyen sok időre el-
ment.
- Gyere ki és maradj velem - mondta Hartley,

286
és odafúrta az arcát a nő nyakának hajlatába.
Nem kért mást az élettől, csak hogy Mary Stu-
art mellett ébredhessen, vele hallgathassa az óce-
ánt, szeretkezhessenek reggel, délben, éjszaka,
diskurálhassanak hajnalig és ő elolvastathassa ve-
le kedvenc könyveit.
Későre járt, mire el bírt szakadni tőle. Búcsúzó-
ul még föltette az utolsó, fájó kérdést:
- Mi lesz, ha visszahódít?
- Nem fog - ígérte a nő és megcsókolta.
- Bolond lenne, ha nem próbálná meg - súgta
Hartley
- Ne izgulj! - intette Mary Stuart, és megint
csókolóztak. - Szeretlek! - Alig ismerte, mégis
tudta, hogy vele élheti le úgy az életét, hogy
egyetlen pillanatra sem kellene megbánnia a dön-
tését. Olyan más volt, mint Bill!

18. fejezet
Pompás hangulatban indultak a rodeóra. Zoe
nem ment velük. Nem mintha rosszul érez-
te volna magát és nem is látszott betegnek,
de azt mondta, takarékoskodni akar az erejével. In-
kább otthon maradt Hartley legújabb könyvével.
Telefonálni is akart Saxnnek, hogy megkérdezze,
hogy van a baba.
Tanya és Mary Stuart viszont elmentek, és Hart-
ley elkísérte őket.
Tanya alig várta, hogy láthassa Gordont. Hartley
már tudta, mi van közöttük, de roppant tapintato-

287
san viselkedett, és őt is az énekesnő biztonsága
foglalkoztatta.
- Nem kellett volna testőröket hozni? - kér-
dezte.
- Los Angelesben nem jelennék meg nélkülük
ilyen alkalommal, de errefelé olyan rendesek az
emberek. Ezek nem fognak bántani. A legrosz-
szabb, amit tehetnek, hogy kérnek egy csomó au-
togramot, és az nem olyan nagy baj. Olyan felvá-
gós lenne egy csomó testőrt cipelnem magammal
egy kisvárosi rodeóra. Nagyon Hollywood-ízű.
Szégyellnék ilyet tenni.
- Pedig okosabb lenne - makacskodott Hartley
- Legalább légy elővigyázatos!
- Szépen maradj a közelünkben, és nehogy el-
csellengj! - intette Mary Stuart, mintha Alyssával
beszélne.
- Igen, mami! - csipkelődött Tanya, de annyira
izgult, hogy alig bírt megülni egy helyben.
A busz átdöcögött a kátyúkon, és a nyeregben
feszítő srácokat kerülgetve bearaszolt a parkolóba.
Mire kiszálltak, Tanyát már várták, méghozzá
nemcsak a rajongók, hanem a szerdai szertartás-
mester és a szervezők is. Azt szerették volna, ha
még egyszer elénekelné a himnuszt, úgy, mint a
múltkor, lóhátról. Annyit könyörögtek, hogy Tanya
egészen meghatódott. Hartley és Mary Stuart na-
gyon idegesnek látszottak, de ő utált nemet mon-
dani a rajongóinak és a végén csak rávették, hogy
megint énekeljen, ugyanazon az aranysárgán.

288
Megkérdezte, hogy himnusz előtt vagy után nem
énekelhetne-e el még egy dalt? Úgy egyeztek meg,
hogy legyen a himnusz után az Isten, áldd meg Ame-
rikát.
Megkeresték a helyüket. Néhány perc múlva
jöttek érte a szervezők. Elvonult velük, kék farmer-
ben, piros ingben, a Mary Stuarttól kölcsön kapott,
szívdöglesztő piros csizmában. Megint kibontotta
a haját, piros kendőt kötött a nyakába. Messziről
látni lehetett, hogy nem akárki.
- Szenzációs teremtés! - mondta csodálattal
Hartley Elnézte Tanyát, ahogy kecses királynői já-
rásával ment a sokaságon át. - Bár aggódom a biz-
tonsága miatt. Van ezekben a rajongókban valami,
amitől mindig ideges leszek. Nekem legföljebb
egy-két könyvet kell dedikálnom, de az előadómű-
vészek valósággal vonzzák az eszelősöket. Szerin-
ted - folytatta sajátos témaváltással - mennyire ko-
moly ez az ügy a lovásszal? - Körülnézett, hogy
lássa, nem hallgathatják-e ki őket. De senki isme-
rős nem ült mellettük vagy a hátuk mögött.
- Nem tudom. Miért?
- Csak mert olyan különös párosításnak tűnik.
Gordon egész más világból való, mint a te kifino-
mult barátnőd. Neki olyan agyonkomplikált az éle-
te. Nem mindennapi erő kell hozzá, hogy ezt kibír-
ja valaki.
- Ez az, de Gordon nagyon hasonlít az első
férjére. És Tanya korántsem olyan kifinomult, mint
amilyennek látszik. Bizonyos értelemben ő éppen

289
itt van elemében. A szíve mélyén még mindig texa-
si csitri. Ki tudja, akár még be is jöhet nekik.
Ebben a pillanatban Mary Stuart meglátta Gor-
dont. A bikák karámjának kerítésén ült, és falta a
szemével a lovon ülő nőt, aki éppen a szertartás-
mesternek mondott valamit.
Tanya körbetáncoltatta az aranysárgát az aré-
nán; a sokaság nyomban elcsendesült. Volt néhány
visítás, páran a nevét ordították, am ahogy rájuk
nézett, nyomban csendben maradtak. Döbbenetes
hatalma volt az emberek fölött.
Elénekelte a megígért himnuszt, és utána lassan
elkezdte az Isten, áldd meg Amerikát. Az emberek
sírtak. Zengő hangja fölszállt a csillagokba és ma-
gával ragadta hallgatóságát.
A dal után mosolyogva-integetve fölágaskodtat-
ta a lovat, kurjantott egyet amúgy jó texasiasan és
kivágtatott az arénából. A tömeg őrjöngött. Ha te-
hetik, kirohannak a ringből és üldöző e veszik
Ám Tanya ezúttal óvatos volt. Villámgyorsan kipat-
tant a nyeregből, puszit nyomott a szertartásmes-
ter arcára és nyomtalanul elpárolgott. Lerántotta
magáról a piros inget és a derekára kötötte. Fehér
pólót viselt alatta, ami teljesen megváltoztatta a
külsejét. Ugyanilyen sebesen összefogta a haját,
így egész más nő érkezett a karámokhoz.
- Ezt nevezem átváltozásnaki - dicsérte Gor-
don. Tanya lekapta a férfi kalapját, és saját fejébe
nyomta a hathatósabb álcázás kedvéért. - Egyéb-
ként szenzációs voltál.

290
- Örömmel hallom - mondta Tanya, és pillantá-
sa végigsimogatta a férfit. - Vigyázz magadra lo-
vaglás közben! Mondd meg annak a lónak, hogy
agyonlövöm, ha bajod esik!
- Igenis, naccsága! - ígérte Gordon, és visszavet-
te a kalapját.
Most itt lett volna a tökéletes pillanat, hogy meg
csókolja, de nem merte. Ha egy fotós lebzselne a kö-
zelben, holnap benne lennének minden újságban.
- Később még megpróbálok visszajönni. Te min-
denképpen gyere el látogatóba - súgta Tanya, és
visszament Mary Stuarthoz és Hartleyhoz.
Gordon ma este szőrén ülte meg a lovat, ami
sokkal nehezebb és kockázatosabb mutatvány.
Minden rendben ment, ám a karám kapujánál a ló
megvadult és ledobta lovasát. Nekivágta a kapunak
majd tizenöt méteren át vonszolta a kezénél fogva,
míg az egyik kisegítőnek végre sikerült megállíta-
nia. Gordon kétrét görnyedve ment ki az arénából,
ám az utolsó pillanatban megfordult és integetett,
Tanya pedig tudta, hogy ez csak neki szólt, hogy ne
aggódjék Legszívesebben rohant volna hozzá,
hogy lássa, nem esett-e baja, de nem akart túlságo-
san feltűnő lenni, így várt még egy kicsit. A férfi
visszamászott a karám kerítésére, de karját szoron-
gatta. Második lett aznap este, de milyen áron!
- Szerinted nem esett baja? - hajolt oda Tanya
Hartleyhoz.
- Biztosan nem. Ha igen, már elvitték volna a
mentők.

291
Megrendítő látvány volt, hány cowboy hagyta
el az arénát sántítva, hátát, hasát, karját fájlalva, lá-
bát húzva, beütött fejjel, csakhogy három nap múl-
va elölről kezdjék megint.
- Ez fog megölni, ez a kivagyi kakaskodás! -
morogta Hartleynak, amikor az egyik fiatalembert
ledobta a bika, majd megtaposta a veséjét. Hozták
neki a hordágyat, de nem, ő a maga lábán, illetve
inkább majdhogynem négykézláb vonult ki az aré-
nából. A nézők megéljenezték. - Ez sokkal rossz-
abb, mint amit én csinálok!
Mary Stuart és Hartley nevetett, Tanya pedig va-
lamivel később visszaszökött a karámhoz, hogy
megnézze Gordont.
- Jól vagy? - riadozott. - Hogy van a karod? - A
férfi mosolygott az aggodalmaskodáson. A keze
feldagadt, de jeget tett rá és esküdözött, hogy nem
fáj. - Hazudsz, te nagy szamár. Ha most kezet ráz-
nék veled, biztos képen csapnál.
- Azt nem, csak sírnék egy kicsit - évődött Gor-
don, Tanya pedig akaratlanul elnevette magát.
- De hülyék vagytok ti! - mondta korholóan. -
Hogy van a pasas, akit megtaposott a bika?
- Kutyabaja. Be se akart menni a kórházba. Ke-
mény fából faragták. Egy hétig vért fog pisilni, de
már megszokta.
- Ha nem leszel hajlandó abbahagyni, előbb-
utóbb megöllek - ígérte sötéten Tanya. - Tönkre te-
szed az idegeimet.
- Te viszont használsz az én idegeimnek -

292
mondta Gordon. Észrevette, hogy néhányan meg-
bámulják őket, és úgy fordult, hogy eltakarja az
asszonyt. - Nagyon óvatos légy, amikor elmész,
Tan. Hallod?
- Igenis, uram! - szalutált ő. Cseppet sem izgult.
Szerette azt képzelni, hogy láthatatlan, vagy hogy
addig nem lehet felismerni, amíg ő maga nem
akarja.
- Az emberek tudják, hogy itt vagy. Szólj Hart-
leynak és kérjetek rendőri segítséget. Szombat van,
sok a részeg.
Amikor Mary Stuart és Hartley Tanyát közrefog-
va elindultak kifelé, a rendőrség már a közelben
volt és szemmel tartotta őket. Aztán következett a
tollakkal hadonászó, autogramért könyörgő rajon-
gók szokásos tülekedése, meg a fényképezgetés,
de mindez ártalmatlan volt; Tanya továbbra sem
érezte magát veszélyben.
Hat méterre jártak a busztól, amikor két ember
könyökölte oda magát az orruk elé. Megpillantot-
tak mögöttük egy videokamerát. A helyi tévétől
jöttek és tudni akarták, miért énekelte el a him-
nuszt, pénzért csinálta-e, járt-e már rodeón, és ide
fog-e költözni Jackson Hole-ba. Tanya, továbbra is
a busz felé igyekezve, megpróbált barátságos lenni.
A tévések felállítottak egy útelzárót, így nem jutha-
tott tovább a buszhoz, félre sem lökhette őket, a
rendőrök pedig olyan buzgón tartották vissza a ra-
jongókat, hogy nem segíthettek rajta. Hartley meg-
kísérelte az áttörést, de a riporterek valóságos falat

293
képeztek előttük, fotóztak, videóztak, kérdéseket
ordítottak, és Tanya nem tudott elmenekülni elő-
lük. Tomot egyszerűen félresöpörték; tucatnyi ra-
jongó zúdult az énekesnő felé. Általános lökdöső-
dés támadt, Tanyát ide-oda rángatták, eltépték a
pólóját, valaki a haját cibálta, egy részeg meg akar-
ta csókolni. Ő egyre csak próbált átfurakodni az
újságírók mellett, de nem engedték. Hartleyt és
Mary Stuartot elsodorta a rajongók fortyogó tenge-
re, amely elevenen akarta széttépni a sztárt. Addig-
ra a rendőrség is előkerítette a hangszórókat; fel-
szólították a tömeget, hogy táguljon, de akkor már
hiába. Tanya rádöbbent, hogy nagyon nagy bajban
van. Nem bírt szabadulni a lökdöső-marcangoló
kezekből.
Egyszer csak izmos kar kapta át a derekát.
Nem tudta, kinek a keze lehet, ki viszi félig von-
szolva, félig a magasba emelve egy furgon felé.
Aztán látta, hogy Gordon rabolta el. A férfi elve-
szítette a kalapját és inge is elszakadt, ám a tekin-
tete halált ígért mindenkinek, aki meg meri érin-
teni Tanyát.
- Rohanj, Tan! - üvöltötte.
Négy lovas rendőr közeledett sebes vágtában,
de ők addigra már odaértek a furgonhoz. Gordon
belökte Tanyát, felugrott a vezetőülésbe, és a gázba
taposott, majdnem legázolva fél tucat rajongót, ám
ez sem állította meg. Hátuk mögött szabályszerű
zendülés tombolt. Gordon csupán akkor vette le a
lábát a gázról, amikor mérföldnyire jártak. Akkor

294
fékezett és ránézett az asszonyra. Reszkettek.
- Köszönöm - mondta elcsukló hangon Tanya.
Ez iszonyú volt, az egyik legforróbb helyzet az
utóbbi időben. Ha nincs ez a férfi, ott hal meg, vagy
legalábbis súlyosan megsebesül. - Megmentetted
az életemet! - folytatta, és megpróbálta visszafojta-
ni a sírást. Gordon mélyet lélegzett.
- Nekem ne is mondd, hogy a vadlovak veszé-
lyesebbek! Inkább a legkomiszabb gebét, mint ezt!
Mi lelte ezeket a népeket? Idejönnek teljesen nor-
málisan egy szombat esti rodeóra, rádnéznek és
megvesznek. Hát mi ez?
- Tömeghisztéria. Birtokba akarnak venni, ak-
kor is, ha darabokra kell tépniük, akkor is, ha nem
jut több nekik egy rongynál, egy marék hajnál,
egy fülnél, egy ujjnál. - Fájt a feje, úgy megrán-
gatták a haját, hogy emlékbe szerezzenek néhány
szálat.
- Azok a rohadt fotósok! - Gordon átkarolta és
magához szorította. - Ha átengednek, akkor fel-
jutsz a buszra és nem lesz semmi bajod. De azok a
seggfejek odaállítottak egy korlátot, hogy megle-
gyen a sztorijuk!
- Hát meglett. Sokkal jobb, mintha csak annyit
kérdeztek volna, hogy kértem-e pénzt a himnu-
szért.
- Francba! - ingatta a fejét Gordon. Szinte látta a
főcímet. TANYA THOMAS ZAVARGÁST OKOZ
WYOMINGBAN! - Megéri, Tan?
- Nem tudom - vont vállat a nő. - Néha. Ez a

295
mesterségem. Szoktam mondogatni, hogy vissza-
vonulok, de nem akarom engedni, hogy ők győz-
zenek. Csak azért akadályozzanak meg abban,
amit szeretek, mert nyomorulttá tudják tenni az
életemet?
- Igazad van. De azért én fontolóra venném. Va-
lahogy meg kéne védened magad.
- Azt teszem. Otthon van őrség, szögesdrót
.
távirányított kapu, ipari kamera, kutya, az összes
vacak - sorolta olyan hangon, mintha ez lenne a
legtermészetesebb.
- Úgy hangzik, mint a texasi állami börtön. Vala-
mi másra gondolok, olyasmire, hogy az emberek
ne tépjék a hajadat minden alkalommal, ha elmész
fagylaltot venni.
- Nem tudnál elvinni egy telefonhoz? - kérdez-
te gondterhelten a nő.
Gordon megállt egy büfénél, és míg Tanya tele-
fonált, egyfolytában azt figyelte, nem ismerte-e föl
valaki a sztárt. Mary Stuart az első csengésre föl-
kapta a kagylót. Tudták, ha nincsen semmi baj, Ta-
nya föl fogja hívni a lakóbuszt. Hatalmas kő esett
le mindannyiuk szívéről, amikor meghallották a
hangját.
- Semmi bajod? - kérdezte még mindig resz-
ketve.
- Kutyabajom. Pócsékul nézek ki, de nem tört el
semmim, csak beijedtem. Igazán sajnálom, Stu.
Nagyon haragszik Hartley?

296
- Ugyan már! - bosszankodott Mary Stuart. -
Hogy haragudna? A sajtóra dühöng. Azt mondta
holnap felhívja a laptulajdonost és a helyi tévét.
- Szólj neki, hogy ne fáradjon. Még azt se tu-
dom, egyáltalán helyiek voltak-e. Valaki fülest ad-
hatott a hírügynökségeknek vagy a kábeltévének.
Nem láttam, honnan jöttek. Különben sem érde-
kes. Mennyire rossz állapotban van a busz?
Mary Stuart körülnézett. A rajongók elmarták
a hamutartókat, párnákat, összetörtek néhány
edényt, leszaggatták a függönyöket, de semmi
olyan kár nem esett, amit ne lehetett volna helyre
hozni.
- Tom azt mondja, rosszabb, mint Santa Fében,
de meg se közelíti Denvert vagy Las Vegast. Gyak-
ran szokott ilyen történni veled?
- Előfordul - mondta szárazon Tanya. - Akkor
viszlát. Sietek!
Gordon megérintette a karját.
- Ne ígérgess - mondta halkan, kissé elpirulva.
- Ne aggódjatok miattam. Lehet, hogy későn
érek haza. Jó kezekben vagyok.
- Akkor viszlát holnap? - ugratta Mary Stuart.
- Sosem lehet tudni - nevetett Tanya. Mondd
meg Zoének, hogy puszilom, és ő volt az okos,
amiért otthon maradt. Kérj még egyszer elnézést
Hartleytól.
- Ne mentegetőzz! Mind nagyon sajnálunk. Azt
üzenem a barátodnak, hogy köszönöm. Jó munkát
végzett.

297
- Mert jó ember. Szép álmokat, Stu.
Letette a kagylót, és kifordult a fülkéből. A férfi
magához ölelte. Egy darabig álltak összeölelkezve,
aztán Gordon visszaültette a furgonba és hazavitte
a karám mögötti házikójához.
- Minden rendben, Tanny?
- Megvagyok. Az ilyesmi mindig kiborít egy ki-
csit.
- Nem akarsz bejönni? - kérdezte Gordon.
Azt is megértette volna, ha nem, ha Tanyának
nincs más vágya, mint otthon lepihenni; de any-
nyira szeretett volna vele lenni. Ugyan ez tilos, de
még mindig jobb, mintha őt látnák kijönni a sztár-
tól. Igaz, mindkét esetben kidobnák, ha lebukna,
de Gordon napok óta eldöntötte, hogy szerelme
megér ennyit.
- Nem kell olyat tenned, amit nem akarsz,
Tanny - mondta gyengéden. - Ha akarod, felvisz-
lek a kunyhódhoz.
- Szeretnék bemenni - szólt halkan az asszony
Gordon kiugrott a furgonból és felsietett, ő pe-
dig követte. A férfi bezárta az ajtót, leengedte a ro-
lettát és villanyt gyújtott. Tanyát meglepte, milyen
rendes és kellemes az otthona. Jóval kezdetlege-
sebb körülményekre és nagyobb rendetlenségre
számított. Gordon lakályosan berendezkedett: far-
mervászonnal kárpitozott dívánnyal, vadnyugati
stílusú tárgyakkal, a fia, a szülei, a kedvenc lova
fényképeivel. Látott még könyveket és folyóirato-
kat kötegszámra, néhány szerszámot egy takaros

298
ládában, és egész könyvespolcra való lemezt és ka-
zettát. Tanya örömmel fedezte föl a saját albumait,
de tetszett neki a választék többi része is.
A kunyhóban volt egy nappali és egy tágas étke-
zőkonyha, az is nagyon takaros, bár a hűtőszek-
rény úgyszólván kongott az ürességtől. Gordon,
mint Tanya megállapította, agglegény-kaját tartott:
mogyoróvajat, egy avokádót, két citromot, egy pa-
radicsomot, némi üdítőt, rengeteg sört és kétszer-
sültet.
- Nem főzhetsz valami sokat!
- A személyzeti ebédlőben szoktam enni. - Ki-
húzott egy hűtőládafiókot és mutatta, hogy van ott
szalonna, tojás, gyümölcsíz, vaj és angol vajas süte-
mény is.
- Le vagyok nyűgözve! - nevetett a nő.
Gordon föltett egy kanna kávét. Volt azonkívül
bora és whiskyje. Kínálta is Tanyát, de ő szabadko-
zott, hogy nem barátja a szesznek. Miközben kezé-
ben kávésbögrével kisétált a konyhába, bekukkan-
tott az egyetlen ággyal, tükörasztallal, kényelmes
fotellel berendezett, spártai egyszerűségű, apró há-
lószobába. Jó érzés volt itt lenni Gordon világában;
látni, hol él. Meglepően otthon érezte magát. Jóval
kedvesebb volt, mint számos lakás, amit valaha lá-
tott.
- Majdnem olyan nagy, mint a ház, ahol felnőt-
tem - mesélte a férfi. - Két hálószobánk volt, az
egyikben a szüleim aludtak, a másikban mi hatan
srácok.

299
- Akárcsak az, amelyikben én cseperedtem fel.
Biztos máig ott laknék, ha nem kapom meg a
Berkeleytől azt a zenei ösztöndíjat. Az változtatta
meg az életemet.
- Te meg az én életemet változtattad meg.
Leültek a díványra, s Gordon átkarolta a nő vál-
lát, majd néhány perc múlva föltett valami zenét.
Olyan békés volt itt, Tanya el sem tudta képzelni,
hogy bármi baj érhetné, amíg itt van őmellette. Tö-
kéletes biztonságban érezte magát. Gordon meg-
csókolta őt és karjaiban Tanyából kiolvadt az este
minden rémülete és iszonya.
- Tanny... - szólalt meg gyöngéden a férfi. Elol-
totta a lámpákat. Kandallótűz és idegeket lazító ze-
ne mellett fedezték föl egymás testét. - Benne vagy,
Tanny? Nem akarok semmi olyat, amit te nem.
- Igen. Igen. - sóhajtotta vágyakozva.
A férfi melléje heveredett a díványra és lehá-
mozta róla a szakadt pólót, majd a többi ruhát. Ta-
nya mézbarna teste lélegzetelállítóan gyönyörű
volt, akár egy fiatal lányé. Elnyúltak egymás mel-
lett, a nő átkarolta a férfi nyakát és megajándékoz-
ta azzal, amit Gordon az első naptól kívánt. Aztán
átmentek a hálószobába, és elaludtak egymás kar-
jaiban.
Hajnalban Gordon fölébredt, és mikor meglátta
Tanyát, azt hitte, álmodik; ez csak egy káprázat,
amely úgyis szertefoszlik reggeke. Szerelme visz-
szamegy Hollywoodba, és azt is elfelejti, hogy ő
egyáltalán létezik. A nő kinyitotta a szemét és epe-

300
kedő szemekkel ránézett. Ismét szeretkeztek, és
csak tíz körül keltek fel. Tanya anyaszült meztele-
nül átsétált a nappaliba.
- Egek ura - hüledezett Gordon. - Hát ez meg
hogy történt velem?
- Ha jól emlékszem, valamikor éjfél körül dön-
töttük el, hogy nem is rossz ötlet. Vagy te részeg
voltál? - incselkedett Tanya, ám a férfi csak nem
tért magához.
- Nem erre gondolok én, hanem rád... Tanya
Thomas itt járkál pőrén az én nappalimban, és az
én kávésbögrémet szorongatja! - Ezt úgy mondta,
hogy Tanya pukkadozni kezdett, és Gordon is vele
nevetett. Tiszta őrület, hogy mit csinált kettejükkel
az élet.
- Te nagyon is megfelelőnek tűnsz nekem - sza-
ladt fülig a nő szája, és rögtön be is bizonyította a
nappali padlóján, aztán a díványán, majd ismét az
ágyban.
Gordon nem tudta eldönteni, hogy átszeretkez-
zék-e a napot, vagy mutassa-e meg Tanyának
mindazt amit meg akart ismertetni vele. Nehéz
döntés volt. Végül arra az elhatározásra jutottak,
hogy legtanácsosabb lesz délben elillanni, amikor a
többiek ebédelnek. Így dél felé csöndesen leléptek,
és nagy örömükre senki sem szúrta ki őket. Tanya
farmert és ócska kalapot viselt, hozzá Gordon
egyik zsávoly ingét, amelyet lezseren megkötött a
melle alatt. Üzenetet hagyott a barátnőinek, hogy
valamikor este jön haza.

301
Aznap elmentek a vízeséshez és Gordon fölvitte
jó magasra a hegyek közé, ahonnan leírhatatlan ki-
látás tárult eléjük. Nagyot sétáltak, s közben a férfi
a gyerekkoráról, a családjáról, az álmairól mesélt.
Visszafelé megálltak egy régi háznál, amely, valaha
a legszebbek közé tartozott, de a tulajdonosa meg-
halt, s már kikezdte az idő vasfoga.
Negyven mérföldre lehetett Jackson Hole-tól.
Tanyát egy régi vadnyugati film díszletére emlé-
keztette. Körüljárták és bekukucskáltak. Jó méretes
ház volt, három-négy kunyhóval a személyzetnek.
Az istállók csúnyán leromlottak, a szép nagy csűr is
javításra szorult, de a lényeg, az a ház volt.
- Ilyet vennék magamnak, ha lehetne - vallotta
be Gordon.
Hunyorogva nézte a hegyeket. Ortnan, ahol áll-
tak, le lehetett látni a völgyig. Néhány gyönyörű
lovaglóösvényt és jó legelőt is láttak maguk körül.
- Mit csinálnál vele?
- Rendbe szedném. Talán lovakat tenyésztenék.
Az jó pénz. Persze indulótőke kellene hozzá. Elég
szégyen, hogy senkinek sem kell a birtok. Nem lát-
ják meg benne a lehetőséget.
Tanya helyeselt. Tetszett neki a környék és el
tudta képzelni, milyen lenne egy ilyen házban
megbújni egész télen át.
- Tudnál közlekedni a hóban?
- Persze. Az út jó. Hóekével simán el lehetne
menni. A lovakat el kellene küldeni délre, habár a
fűtött csűrben lehetne tartani néhányat.

302
Kinevette magát, amiért légvárakat épít egy
olyan birtokra, amely nem is az övé, de Tanya
örült, amiért megosztotta vele az álmát.
Elhajtottak vacsorázni egy düledező öreg csár-
dába, másfél órányira a várostól, ahol idős csordá-
sok lopták a napot. Tanyának roppantul tetszett a
mulatságos vén csehó.
Falatozás után hazamentek Gordon kunyhójá-
ba. Tanya istenien érezte magát és noha tudta,
hogy haza kellene mennie, nem volt kedve hozzá.
Elüldögéltek a nappaliban, zenét hallgattak, aztán
a férfi, csak a vicc kedvéért, föltette a kedvenc Ta-
nya Thomas-lemezét. Kacagtak, játszottak, csóko-
lóztak és egy perc múlva odaát voltak a hálószobá-
ban. Csak éjfél után néztek rá az órára.
- Talán át kellene hurcolkodnom ide - vélte Ta-
nya azon a mély, szexi, őrjítő hangján.
- Mrs. Collins biztosan örömmel segítene. Majd
szólok neki, hogy a hét hátralevő részére felaján-
lom neked a kunyhómat.
- Vagy te költözz át hozzánk.
- Az lenne csak a jó - helyeselt Gordon. A nő új-
ra átölelte, s ő nyögött, vonaglott nyelve és ujjai si-
mogatásától. - Ó, Istenem, de jó, Tanny..
Hajnalra járt, mire Tanya belátta, hogy föl kell
kelnie, különben valaki megláthatja.
- Nem akarom, hogy elmenj - mondta bánato-
san a férfi. Közösen zuhanyoztak a parányi fürdő-
szobában, amitől majdnem elölről kezdtek min-
dent, ám Gordon tudta, hogy nem tehetik. - Mi

303
lesz velem, ha te elmész?
- Miért nem jössz velem? - kérdezte hirte-
len bolond ötlettel Tanya.
Gordon bölcsebb volt nála.
- Meddig tartana? Mihez kezdenék? Telefon-
ügyeletes lennék? Virágokat vinnék neked? Vála-
szolnék a rajongók leveleire? Legyek a testőröd?
Egy idő után megutálnál, és én is téged. Nem,
Tanny, én nem tartozom oda.
- Én se - mondta boldogtalanul az asszony.
- De akkor is a te életed. Egy idő után meggyű-
lölnél. - Azt pedig nem akarom.
Jól látta. Pontosan ez történt Bobby Joe-val. Tisz-
ta szívből gyűlölte a feleségét, mire visszament Te-
xasba.
- Akkor mi lesz velünk? - kérdezte rémülten.
- Nem tudom. Te mondd meg! Meglátogathat-
lak időnként, amíg bírod, vagy én bírom. Te is
visszajöhetsz. Vásárolhatsz magadnak házat. Jót is
tenne, hogy kiheverd az olyan őrjöngéseket, mint
a múltkori. Ha itt laknál, mindjárt más lenne. Itt
tölthetnéd az év egy részét, Tan... és én itt várnék
rád. Ha itt együtt lehetnénk, még annak is lenne
értelme, hogy átruccanjak hozzád Los Angelesbe.
Azt teszem, amit akarsz: maradok, jövök, eltűnők,
várok; de nem költözöm hozzád, nem akarom fel-
adni az egész életemet és kivárni, ahogy fokozato-
san meggyűlölsz.
- Azt soha! - Bobby Joe-t se gyűlölte meg.
- De én meggyűlölném magam, ugye tudod?

304
Gyere vissza! - könyörgött Gordon. Átölelte Tanyát
és magához szorította. - Itt leszek és várok rád.
Örökké, ha akarod.
- De tényleg átjössz néha Los Angelesbe?
És ha nem látja többé? Ha Gordon abban a pilla-
natban elfelejti, amint ő kihúzza a lábát? Ha átsze-
gődik egy másik birtokra, egy másik nőhöz?
- Hát persze, hogy megyek! Amíg csak látogató-
ba kell menni. Ahhoz mit szólsz, hogy itt élnél, leg-
alább részben?
- Még sose gondolkoztam rajta - vallotta be -
de tetszik az ötlet.
- Sejtettem, hogy tetszeni fog.
- Ha vennék egy birtokot, vezetnéd nekem?
- Aha. De nem akarok az alkalmazottad lenni.
- Ezzel meg mit akarsz mondani?
- Azt, hogy nem akarok tőled fizetést - mondta
halkan Gordon.
- Akkor miből élnél?
- Van egy kis spórolt pénzem. Vásárolnék pár
lovat, tenyészteném őket, vállalnék munkát. Nálad
meg dolgoznék kosztért és kvártélyért. Meg tud-
nánk szervezni. Emiatt nem izgulok.
- Nem akarlak itthagyni - szólt megint Tanya.
Gordon tudta, hogy nem a mai reggelre, hanem
a hétvégére gondol.
- Akkor ne tedd - mondta rekedten. - Ne menj
el!
- Muszáj. Egy csomó fellépésem van a követke-
ző hetekben, és össze kell hoznom egy lemezt is. -

305
Eszébe jutott a turné. - Eljönnél velem, Gordon? -
kérdezte öltözködés közben.
Ez azt jelenti, hogy oda kellene dobnia a szerel-
mét a sajtónak, dehát azzal tisztában voltak, hogy
ez előbb-utóbb bekövetkezik.
- Jövök, ha akarod.
Különös módon vonzotta, de ugyanakkor taszí-
totta is a lehetőség. Szeretett volna Tanya mellett
állni, hogy megvédje a rázúduló temérdek mo-
csoktól, másrészt félt, hogy beszippantja az a világ.
De ha társul szegődnek egymáshoz, akkor legalább
egy részét vállalnia kell ennek a közegnek Nem
várhatja tőle, hogy örökké itt bujkáljon Wyoming-
ban.
- Megteszem - ígérte, mire Tanya megcsókolta.
- Nem tudom, hogy lesz, mint lesz. A te életed bor-
zasztó hercehurcás, de ha kell, majd alkalmazko-
dom hozzá.
Most valami különöset kérdezett.
- Hogyhogy sose lett gyereked? - Az első perc-
től nem értette. Egy ilyen jószívű, önzetlen terem-
tés miért nem volt sohasem anya?
- Nem jött össze. Mindig a nem megfelelő sze-
mély felesége voltam a nem megfelelő időben,
örökké ügynökök és menedzserek hajszoltak. Meg
is gyilkoltak volna, ha teherbe esem.
Gordon megsajnálta. Pedig milyen jó anya lett
volna belőle.
- Szeretnél még gyereket?
- Nem tudom - mondta őszintén. - Pár éve na-

306
gyon akartam. - Megpróbálta rábeszélni Tonyt, de
az nem vállalt több srácot: azt mondta, rengeteg zűr
lenne belőle. - Az orvosom szerint az én koromban
már komplikációk adódhatnak. - De ahogy most
belegondolt, csodálkozva állapította meg, hogy
vonzza az ötlet. Elnevette magát. Ez a Gordon iga-
zán felforgatja az életét! Még rábeszéli, hogy költöz-
zön Wyomingba, lakjon egy birtokon és szüljön
gyereket! - Változtatna az rajtunk, ha nem akarnék?
- Legyen minden úgy, ahogy te kívánod. Csak
arra gondoltam, milyen csodálatos lenne tőled egy
gyerek.
Tanyának minden erejére szüksége volt, hogy
elváljon a férfitól. Hat óra volt, kilenckor együtt lo-
vagolnak megint, mégse akarózott mennie.
- Három óráig se bírom nélküled! Hogy fogok
én így vasárnap elutazni?
- Erre se tudom a választ. Pedig most okosabb,
ha mész. Visszajössz ma este?
- Mit képzelsz?
Búcsúcsókot adott a férfinak, intett, majd sietve
elindult fölfelé az úton a korai napfényben. Az első
sugarak akkor tapogatóztak át az ormokon. Szapo-
rán lépkedett, miközben a hegyeket bámulta, és
Gordonon meg az együtt töltött időn tűnődött.
Mindent megtalált, amit szeretett volna, de sose re-
mélte, hogy sikerül. Most aztán bőven van gondol-
kodni- kitervelni- eldöntenivalója. Csak az a biz-
tos, hogy egy texasi cowboy egyetlen hét alatt
örökre megváltoztatta az életét.

307
19. fejezet
Amikor beállított a kunyhóba, Zoe már ébren
volt és kávét főzött magának Megint jól
érezte magát, korántsem volt annyira fáradt,
mint amikor megérkezett Wyomingba. Rásandított
a barátnőjére és megfenyegette.
- Hát te meg hol voltál? Na, hadd találjam ki...
lelki gyakorlaton! - Annak idején egyszer ezzel fa-
lazott a szülei előtt.
- Honnan találtad ki? - ragyogott fülig érő mo-
sollyal Tanya.
- Szóval lemondasz Hollywoodról és átköltözöl
Wyomingba?
- Még nem - válaszolt Tanya és töltött magának
egy csésze kávét.
- Tehát múló szeszély? Vagy esküvői harangok
kongását kellene hallanom?
- Az még egy kicsit túl korai, egyébként is, ő oko-
sabb, mint Bobby Joe. Meg tapasztaltabb is. Csak lá-
togatni jön át Los Angelesbe, nem költözik oda.
- Bölcsen teszi - helyeselt Zoe. - Az az élet őt
perc alatt felfalná. Még jó, hogy tisztában van vele.
Nem hinném, hogy nagyon tetszene neki.
- Ő sem hiszi. Tegnapelőtt éjszaka kóstolót ka-
pott belőle, és úgy gondolom, örökre elment tőle a
kedve.
Előbújt az álmos Mary Stuart.
- Kit látok! Szia, Tanya, hogy áll a nemi életed?
- Befognád? - Hozzávágott egy díványpárnát. -

308
Utálatosak vagytok! Belé vagyok esve.
- Komolyan? - álmélkodott Zoe. - Ezt eddig is
tudtuk.
- Úgy értem, nemcsak felizgat, de szeretem.
- A barátnők elcsöndesedtek.
- A te életed agyon van komplikálva, Tan - szó-
lalt meg gyengéden Mary Stuart. - Vigyázz, hogy
ettől a kapcsolattól jobb legyen, s ne bonyolultabb.
Győződj meg róla, hogy Gordon el tudja-e ezt vi-
selni, mielőtt kéz a kézben levetnétek magatokat a
szakadékba. Én pedig elmegyek Londonba.
- Vissza Billhez? - hökkent meg Tanya.
- Nem, csak hogy beszéljek vele.
- Tudja, hogy mész?
Mary Stuart a fejét rázta.
- Úgy tervezem, hogy néhány nap múlva felhí-
vom.
- Mi lesz ha azt mondja, hogy ne menj?
- Nem ő dönti el. - Az az idő már elmúlt.
- Ámen! - mondta Zoe, a függetlenség örök
szelleme.
- Hogy van Sam? - szólt oda Tanya, miközben
elment átöltözni.
- Még mindig nem tért észre - mosolygott Zoe,
majd elmesélte, hogy délután bemegy a városba,
és megnézi John Kroner néhány betegét.
- Úgy tudtam, vakáción vagy! - korholta Mary
Stuart.
- Nem különösebb fáradság, és nagyon érdekel.
- Mikor mégy? - érdeklődött Tanya.

309
- Úgy gondoltam, délelőtt kilovagolok, megebé-
delek veletek, aztán indulok. Charlotte Collins azt
ígérte, hogy bevitet.
- Majd én elviszlek a busszal - jelentkezett Ta-
nya. - Magam is be akarok ugrani a városba, mert
el kell intéznem néhány dolgot.
Elment készülődni. Megreggeliztek és egy óra
múlva üdén, frissen érkeztek a karámhoz. Gordon
csalódottan hallotta, hogy Tanyának más program-
ja van délutánra.
- Átjössz este a kunyhóba? - kérdezte, miköz-
ben a többiek előtt lovagoltak.
- Ha beengedsz - felelte Tanya.
Úgy néztek egymásra, hogy azért milliókat fizet-
tek volna a pletykalapok.
- Szeretlek - súgták egymásnak.
Ügettek egymás mellett a mezőn. Ez a másfél
nap összeforrasztotta szívüket, lelküket. Tanya úgy
érezte, ehhez a férfihoz tartozik, Gordon pedig a
világ végére is követte volna. Kivéve Los Angelest
ugratták egymást.
- Megígértem, hogy átmegyek hozzád látoga-
tóba!
- Mikor?
Gordon elmagyarázta, hogy augusztus végéig
csupán heti egy szabadnapja lesz.
- Te mikor jössz vissza? - érdeklődött, de Tanyá-
nak se volt több szabad ideje. Gondolatban végig-
futott különböző kötelezettségein, és megállapítot-
ta, hogy csak augusztus végén lesz egy hete.

310
- Mondjuk három hét múlva.
- Az egy örökkévalóság - súgta a férfi.
Jól kilovagolták magukat délig, azután elmen-
tek ebédelni, de Gordon nem követte a példáju-
kat. Vasárnap új vendégek érkeztek, és noha nem
kellett velük lovagolnia, utána kellett néznie, hogy
a többi lovász jól végzi-e a munkáját és nincs-e baj
a lovakkal.
Tanya délután kitette Zoét a kórháznál, ahol
John Kroner doktor már várta. Este, dolga végezté-
vel még idejében szedte föl barátnőjét, hogy le ne
késsék a vacsorát. Zoe fáradtnak látszott, de vidám
volt.
- Hogy telt a délután? - kérdezte Tanya gyön-
géd mosollyal.
- Érdekesen. Van néhány nagyon kedves páci-
ense. - Úgy hálálkodtak, amiért eljött, hogy szinte
már szégyellte magát miatta. A személyzet is óriási
felhajtást csapott.
Zoe őszintén megkedvelte John Kronert. Meg-
hívta, hogy valamelyik este jöjjön át vacsorázni a
barátjával, egy röntgen szakorvossal, aki tavaly
költözött Denverből Jackson Hole-ba.
- Tekintsem Sam riválisának? - kérdezte fölvont
szemöldökkel Tanya. - Vagy túl fiatal hozzánk?
- Egyik se, te ló. Nem vetted észre, hogy homo-
kos?
- Nem én. No jó, neked megvan Sam. Mi mást
kívánsz még?
- Reménytelen vagy. Mit csináltál ma?

311
- Csak vásárolgattam meg ilyenek. Isteni türkiz-
kék cowboycsizmát újítottam!
- Csak nehogy úgy járj, mint én. Aspenben vet-
tem egy magas szárú rózsaszín cowboy csizmát
mert szentül hittem, hogy tarolni fogok vele a kór-
házban. Még mindig ott aszalódik a faliszekré-
nyem hátuljában. Olyan, mint új korában, mert so-
se hordtam.
Hartleyt és Mary Stuartot csendes beszélgetés-
ben találták a kunyhóban. Sose fogytak ki a témák-
ból, és látszott rajtuk, hogy csókolóztak. Mintha
szerelmes kamaszokra nyitották volna rá az ajtót.
Mary Stuart fülig pirult Tanya csúfondáros tekinte-
tétől.
- Ezt hagyd abba! - sziszegte oda, amikor Tanya
kiment, hogy hozzon Harkleynak egy kólát.
- Mit csináltam már megint? - kérdezte az szín-
lelt ártatlansággal.
- Ma estére mi a program? - kapcsolódott be
Zoe. - Tangólecke? Kígyótánc? Van valami izgal-
mas?
A birtok bőven kínálta a változatos szórakozáso-
kat, bár a három barátnő mérsékelten vett részt
bennük, hogy Tanyának legyen egy kis nyugalma.
- Azt hiszem, csak közönséges vacsora - mond-
ta Mary Stuart, majd Tanyához fordult. Most rajta
volt a sor a gúnyolódásban. - Velünk tart ma este,
Ms. Thomas?
- Természetesen - válaszolta ártatlanul Tanya. -
Miért ne tenném?

312
- Pontosabb választ is kaphatnánk? - vigyorgott
Mary Stuart.
- Nem! - mondta erélyesen Tanya.
Jó hangulatban megvacsoráztak négyesben. Zoe
korán ágyba bújt, hogy kipihenje a mozgalmas
délutánt. Hartley és Mary Stuart bement a városi
moziba.
Nyolc óra tájban a farmert, vastag fehér puló-
vert és ócska sárga cowboycsizmát viselő Tanya le-
felé ballagott a karámhoz vezető úton. Elővigyá-
zatból kalapot is tett, hogy ne lehessen könnyen
meglátni az arcát. Füstszag érződött a levegőben.
Talán szabadtűzön sütöttek valamit. Kopogtatott
Gordon ajtaján és rögtön be is surrant, nem akart
sokáig lebzselni a kunyhó körül.
- Mi tartott ilyen sokáig? - Gordon úgy nézett
rá, akár a gyerek, aki a Mikulást várja.
- Hogy mi? Hétkor volt a vacsora, és most még
csak öt perccel múlt nyolc. Szerintem ez szép telje-
sítmény. Majdnem szaladtam idáig.
- Legközelebb gyorsabban egyél - mondta fiús
vigyorral a férfi.
Magához ölelte Tanyát és pár perc múlva már
egyikőjükön se volt ruha. Be se jutottak a hálószo-
bába, a díványon szeretkeztek, a tévé előtt, tökéle-
tesen megfeledkezve a bemondóról. Gordon csak
később, csöndes beszélgetés közepette figyelt fel
rá, hogy tűz van az Árnyék-hegységben.
- Közel van? - kérdezte Tanya, mert látta a férfi
arcán az aggodalmat.

313
- Pont felettünk.
A bemondó közölte, hogy egyelőre kis területen
pusztít a tűz, de föltámadt a szél, és a nemzeti par-
kok igazgatósága nagyon aggódik. Bejátszottak né-
hány felvételt, mely emlékeztetett arra a szörnyű
tűzvészre, amely sok éve dühöngött a Yellowstone
parkban.
- Lehet, hogy riadóztatnak bennünket ma éj-
szaka - mondta halkan Gordon. Féltette a birtokot
és a lovakat.
- Menjek inkább haza?
- Miért? Senkinek sem kell tudnia, hogy itt
vagy. A birtokot csak igazán nagy tűzvész esetén
fogják kiüríteni.
Egy percre kiment és fölnézett az égre. Érezni
lehetet a füst szagát, de nem látszott izzás. Egyelő-
re semmi ok az aggodalomra. Amikor visszajött,
sokkal jobban érdekelte Tanya, mint az Árnyék-
hegység.
Föltette néhány kedvenc lemezét, majd penge-
tett egy ócska gitáron, Tanya pedig halkan énekelt
mellé, hogy senki se hallja. Nagyon szeretett Gor-
donnal énekelni. Éjfél körül megfeleztek egy
szendvicset. A nő panyókára vetett férfiingben,
egyébként anyaszült meztelenül elmosogatott.
Gordon borzasztóan szerette volna lefényképez-
ni, de tudta, hogy ezt a látványt anélkül sem felej-
ti el.
- Rendesen kikészítettél. - Hátulról átölelte a
derekát és a vállára hajtotta az állát. - Jövő héten

314
azt fogom hinni, hogy egyfolytában hallucináltam.
- Fel fogsz hívni? - kérdezte szomorúan Tanya.
- Igyekszem.
Letette a tányért és megfordult.
- Hogy érted azt, hogy igyekszel? Felhívsz vagy
nem? - kérdezte aggodalmasan.
- Felhívlak, bár nem imádom a telefonokat. -
Annyira nem szerette, hogy nem is volt készülék a
kunyhójában. - Te csak gyere vissza minél gyor-
sabban.
- Megígérem. Három hét múlva, ha lehet. De te
is eljössz Los Angelesbe a nyáron! - turbékolta sze-
xi fátyolozottsággal.
- Elmegyek, esküszöm. Majd szólok Charlotte-
nak, hogy szabadságoljon augusztus végén.
Épp egymás karjaiban hevertek szeretkezés
után, amikor valaki megdöngette az ajtót. Tanya fél
métert ugrott a levegőbe, Gordon farmert rántott
és rohant az ajtóhoz. Az egyik kisegítő állt a küszö-
bön.
- Most telefonáltak a park igazgatóságától. Ki-
ürítés.
- Most? - hüledezett Gordon, ám ahogy fölné-
zett, látta, hogy az Árnyékhegység fölött harsogó
narancsvörös az ég. - Miért nem figyelmeztettek?
- Éjfél körül átszóltak, hogy legyünk készenlét-
ben. Charlotte már azt hitte, mostanra sikerült
megfékezniük a tüzet, de megfordult a szél. Char-
lotte riasztja a vendégeket. Ki kell hoznunk a lova-
kat és le kell terelnünk őket a völgybe.

315
Volt a közelben egy másik birtok és máskor is
csináltak már ilyet, de akkor is kockázatos ilyen sok
állatot ennyire meghajtani.
- Jövök öt perc múlva! - ígérte a fiúnak és visz-
szasietett Tanyához. - Átvisznek benneteket egy
másik birtokra. Ha fel tudod hívni a sofőrödet, ak-
kor érted jön. Nekem mennem kell a méneshez.
Kétszáz állatot kell leterelnünk, amilyen gyorsan
csak lehet. - Pillanatnyi szünetet tartott, hogy
megcsókolhassa Tanyát. - Szeretlek, texasi lány és
ne izgulj miattunk. Gyorsan lezavarjuk a munkát.
Siess öltözni. Ne az úton menj, hanem mellette, a
magas fűben, akkor senki se fog észrevenni. Siess
vissza a kunyhódba. Viszlát később.
Nem tudunk segíteni? - Ostobán veszi ki ma-
gát, hogy most csak úgy felugorjon a buszra és át-
robogjon, egy másik birtokra, mikor itt emberek és
állatok forognak veszélyben.
- Ez az én dolgom - mosolygott a férfi. A fejébe
nyomta a kalapját és fölkapta ócska farmerzubbo-
nyát. - Szia! - Még egyszer hátranézett, és már ott
se volt.
Tanya rohamtempóban felöltözködött és min-
denben követte a férfi tanácsát. Gordon, miközben
lefelé robogott a furgonjával az úton, látta a magas
fűben a kunyhó felé távolodó árnyékot és elmoso-
lyodott.
A lovakat ki kellett vezetni az állásokból a ka-
rámba, onnan le kellett terelni őket a völgybe,
méghozzá úgy, hogy egyetlen állat se sérüljön meg

316
és ne bitangoljon el. Gordon a tizennégy legjobb
emberét állította munkába. Mivel minden segítség-
re szükségük volt, értesítették a szomszéd birtokot,
ahol máris kiürítették nekik a karámokat. De ha a
tűz odáig harapózik, akkor borzasztó bajban lesz-
nek. Gordon egy kipróbált, öreg, foltos kanca nyer-
gében épp utasításokat harsogott embereinek, ami-
kor Tanya belépett a saját kunyhójába.
- Édes Istenem, hol voltál? - kérdezte rémülten
Mary Stuart. Zoe javában öltözködött. Csak az
imént riasztották őket. Sejtették, merre jár Tanya,
de nem tudták, hogyan találják meg. - El kell men-
nünk! Azt mégse mondhattuk, hogy odaát vagy a
személyzetnél!
- Kösz! - mosolygott és telefonált Tomnak, hogy
jöjjön.
- Szerinted idáig is elterjed a tűz? - riadozott
Mary Stuart. Zoe, kezében orvosi táskájával, akkor
lépett be a nappaliba. Farmert, vastag pulóvert vi-
selt, mert hideg volt és odakint erősen fújt a szél.
- Nem hinném. Gordon szerint máskor is elő-
fordul ilyesmi, de mindig megfékezik. Hát te mit
csinálsz? - kérdezte Zoét.
- Felajánlom a segítségemet.
- Önkénteseket toboroznak? - lepődött meg.
Megérkezett Hartley az üzenettel, hogy a veze-
tőség mindenkit kéret a főépületbe. Sajátos szere-
lésekbe öltözött, enyhén kócos és nagyon gondter-
helt embersereg kapaszkodott fölfelé a dombon.
Mary Stuart sokkal nyugodtabb volt, amióta Hart-

317
ley kezét foghatta. Az író hozta a kéziratát is, ame-
lyen érkezése óta dolgozott.
Charlotte Collins már várta őket. Nyugodtan és
tömören elmagyarázta, hogy a birtok nincsen ve-
szélyben, de bölcsebbnek tűnik átmenni egy má-
sikra, mert meg is fordulhat a szél. Reméli, tette
hozzá, hogy vendégei, híven a birtokon uralkodó
szellemhez, ezt is úgy fogják föl, mint egy kalan-
dot. Már készül a szendvics, töltik a termoszokba a
kávét. A szállítás nem probléma. Az a legnagyobb
gondjuk, hogyan helyezzék biztonságba a lovakat.
Félórán belül valamennyien távoznak. Ezzel a
megbeszélés nagy zsivajjal véget ért.
Tanya odafurakodott Charlotte-hoz és szólt ne-
ki, hogy a lakókocsi bármelyik pillanatban itt lehet.
Szívesen felajánlja a kiköltöztetésre. Charlotte, mi
közben megköszönte a kedvességét, megemlítette,
hogy buszokon szállítják az önkénteseket az Ár-
nyék-hegységbe, hogy fölvegyék a harcot a tűzzel.
Itt közbeszólt Zoe és megkérdezte, mehet-e ő is.
Mrs. Collins egy pillanatig tétovázott, hiszen tudta,
hogy az orvosnő nincs jól, majd bólintott.
- Nagyon hálásak lennénk, Phillips. - Jelent-
kezett két másik vendég is. Az egyik nőgyógyász
volt valahonnan Délről, a másik szívsebész St.
Louisból, de arra bizonyosan jók lesznek, amire
szükség van. - Pár perc múlva indul a furgon - tá-
jékoztatta Charlotte a három orvost. Egyikük sem
volt felkészülve égési sérülések ellátására, de a bir-
tokon pontosan erre a célra tartalékoltak elsőse-

318
gély-csomagot.
A vendégek kezdték megtölteni a kisbuszokat.
Húsz perc múlva berobogott a lakókocsi is. Félóra
múlva úgyszólván kiürült a birtok, csak Tanya ma-
radt ott.
- Nem mehetnék fel magával a hegyre, Mrs.
Collins? - kérdezte halkan. - Szeretnék segíteni, ha
tudok. Hallom, hogy szükségük van önkéntesekre.
Charlotte pillanatnyi habozás után bólintott.
Csakugyan elkélt odafent minden kéz, de nem
akarta, hogy a többi vendég tudomást szerezzen
róla. Épp eléggé megijesztette őket a lángba borult
éjszakai égbolt.
Tom egy perc múlva elhúzott a kisbuszok után.
Charlotte szétosztotta a hátramaradtakat a furgo-
nokba. Tanyával együtt még féltucat férfi, három
orvos, és néhány lovász elszánt kis serege vágott
neki a hegynek, terepjárón, furgonban, kisbuszo-
kon.
Félórai kapaszkodás után érkeztek a torlaszok-
hoz, ahol ott kellett hagyniuk a járműveket. A hát-
ralevő részt gyalog tették meg. Láncban adogatták
kézről-kézre a vizesvödröket, miközben fentről a
repülőgépek vegyszereket szórtak a lángokra. Po-
koli hőség volt, a tűz szakadatlanul morajlott, mint
egy harsogó vízesés. Ordítaniuk kellett, ha meg
akarták hallani egymást. Tanya kibújt a pulóveré-
ből és a derekára kötötte. Szikrák röpködtek körü-
löttük, pedig még nem is voltak a tűzvonalban. Ta-
nya lábát a csizmatalpon át is égette a föld, fák dől-

319
tek ki, szél süvöltött, apró állatok menekültek mel-
lettük a völgybe, de már így is rengeteg elpusztult.
Időről-időre látta Zoét: elsősegély-állomást szer-
veztek, néhány városi orvos és ápolónő közremű-
ködésével. Most már rajokban érkeztek a segítők
és óráknak tűnő idő után Tanya megpillantotta
Gordont, aki elsietett mellette, majd megpördült és
hitetlenkedve bámult az asszonyra. Tanya engedé-
lyezett magának egy perc pihenőt, mert már any-
nyira fájt a karja, hogy alig bírta emelni.
- Hát te mit keresel itt?
A férfi fáradtnak látszott és mocskos volt, de si-
került átterelniük a szomszéd birtokra a ménest.
Most, hogy biztonságba helyezte a lovakat, ő is fel-
jött tüzet oltani.
- Jelentkeztünk Zoével. Úgy gondoltam, rátok
fér a segítség.
- Te aztán értesz hozzá, hogy zűrt csinálj ma-
gadnak - csóválta a fejét Gordon. Nem tetszett ne-
ki, hogy Tanya fölcsapott tűzoltónak. Itt könnyen
jön a halál. - Megyek a tűzvonalba, de te maradj
itt! Később visszajövök és megnézlek.
A repülőgépek egész éjszaka oltották vegysze-
rekkel a tüzet. Már dél volt, de az emberek még
mindig ott voltak, noha a legtöbben majd összees-
tek a fáradtságtól. Matracokat terítettek a teherau-
tók platójára, hogy a tűzoltók alhassanak, és vált-
hassák egymást. Egy-egy platón tízen alhattak egy-
szerre. Tanya csak kora délután látta viszont Zoét.
Gordonnal reggel óta nem találkozott.

320
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, ám Zoe megle-
pően erősnek és higgadtnak tűnt.
- Semmi bajom. Jól teljesítettünk, eddig csak ap-
ró sérüléseink vannak Azt mondják, ha nem for-
dul a szél, éjfélre eloltják a tüzet. Nemrég láttam
Gordont. Azt üzeni, hogy szia.
- Minden oké?
- Minden. Kicsit megperzselte a karját, semmi
több. Ha jól tudom, épp alszik a teherautóban.
Délután négy óra tájban az erdészet hivatalosan
bejelentette, hogy a tüzet megfékezték és még éjfél
előtt eloltják. Általános örömrivalgás fogadta a hírt,
és félóra múlva mocskos, de boldog embertömeg
zúdult alá a lejtőn, teherautón, kisbuszon, sze-
mélyautón, vagy gyalogosan mint Tanya is. Elrobo-
gott mellette az orvosok autója. Ő integetett Zoé-
nek és Kroner doktornak, majd lassan bandukolt
tovább a völgybe. Kimerült, de nem bánta a gya-
loglást, ha ránézett a völgyön túl a hegyekre, me-
lyek még mindig itt voltak, és a barátaivá váltak.
- Elvigyelek? - szólalt meg mögötte egy hang.
Megpördült. Gordon volt az. Fekete arccal, kari-
kás szemmel ült a furgonjában, a karja be volt kö-
tözve, ott ahol megégette.
- Szia, jól vagy?
A férfi bólintott. Tanya felugrott a vezetőfülkébe,
és ösztönösen nyújtotta a száját, majd mindketten
megriadtak azon, amit műveltek, de nekik ez már
olyan magától értetődő volt. Pedig ebben a tömeg-
ben különösen óvatosan kellett viselkedniük.

321
- Ne haragudj, Gordon, nem gondolkoztam.
- Én se - vigyorgott a férfi.
- Mi lesz a lovakkal? - érdeklődött Tanya és ki-
adósat húzott a termoszból. Füstszagú volt a víz,
de ő kitikkadt a szomjúságtól.
- Még ma este visszahajtjuk őket. Ha végeztem,
beugrom érted, már ha nincs kifogásod ellene -
mondta mosolyogva.
- jó ötletnek tartom.
Tanya az ülés támlájára hajtotta a fejét, kibámult
az ablakon, és egyszer csak énekelni kezdett. Régi
texasi dal volt, egyik kedvence, amit Gordon is is-
mert. Ő is rázendített, és az emberek mosolyogtak,
amikor elhajtottak mellettük.
Odalent a birtokon, mielőtt visszahozták volna a
vendégeket, kinyitották az ebédlőt és hatalmas, la-
komát tálaltak a munkásoknak: tükörtojást, rántot-
tát, kolbászt, szalonnát, marhasültet, sült paradi-
csomot, szalmakrumplit, tortát, fagylaltot.
- Már csak a kukoricamálé hiányzik - mo-
solygott Tanya, miközben letelepedett Gordon
mellé.
- Nem is tudják ezek, mi az a jó konyha!
Zoe Kroner doktorral és a barátjával érkezett.
Odaültek Tanyáékhoz, egy óráig beszélgettek a
tűzről, majd ki-ki elszállingózott haza. Gordonnak
és embereinek azonban még le kellett mennie a lo-
vakért.
- Hulla leszel estére! - sziszegte oda Tanya kifelé
menet. - Tényleg azt akarod, hogy átmenjek?

322
- Mit gondolsz? - A szeme beszélt helyette,
ahogy ránézett az asszonyra.
- Azt gondolom, hogy maga egy nagy csibész
Miszter Lókötő - felelte Tanya és majdnem meg-
csókolta.
- Te, vigyázz magadra, különben egykettőre a
műúton fogok stoppolni és kereshetek munkát
más birtokon!
- Kétlem! - Jól látta ma éjszaka, milyen kemé-
nyen és nagyszerű eredménnyel dolgozott a férfi.
Majd bolond lesz lapátra tenni Charlotte Collins. -
De azért megígérem, hogy óvatos leszek.
Hétkor befutottak a kisbuszok és a lakókocsi.
Svédasztal várta a vendégeket ugyanabban a nagy
teremben, ahol Tanya és Zoe ettek az önkéntesek-
kel.
Mire este visszatértek a kunyhóba, fönt a he-
gyen sikerült eloltani az utolsó parazsat is. Tanya
lezuhanyozott, egy órát pancsolt az örvényfürdő-
ben. A kádból kikelve épp a hatalmas fürdőlepedőt
tekerte magára, amikor megkopogtatták az abla-
kát. Félrehúzta a függönyt és egy kormos, fekete
arcot pillantott meg.
Mary Stuart és Zoe már ágyban voltak. Tanya is
elfáradt, de annyira várta Gordont, hogy a tisztele-
tére órákig áztatta ki bőréből és hajából a füstsza-
got. Most ragyogóan tiszta volt és parfümillatot
árasztott. A férfi intett, hogy jöjjön. Tanya jelzett,
hogy várjon és kinyitotta a kunyhó ajtaját.
- Gyere mári - sürgette Gordon.

323
- Te gyere be! Senki se fogja megtudni. A lányok
alszanak, és ha valaki észrevesz, a tegnapi éjszaka
után nyugodtan mondhatod, hogy a tűzről beszél-
gettünk.
Gordon csak egy pillanatig tétovázott. Tanya be-
terelte a hálószobájába.
- Mi az? - riadozott a férfi. - Csak nem akarjuk
itt tölteni az éjszakát?
- Azt akarom, hogy vegyél egy örvényfürdőt.
Kimerültél. Na, mozgás! Ha utána is el akarsz men-
ni, veled tartok.
Gordon persze tudta, hogy ha egyszer levetkő-
zött már nem akar sehová menni, de nem vitatko-
zott.
Tanya megengedte a vizet és segített lefejteni a
ruhákat a férfiról, aki boldog kisgyerekként fogad-
ta a babusgatást, majd belemerült a hatalmas, süly-
lyesztett fürdőkádba. Csak egyszer pillantott föl ál-
mosan:
- Tanny, ezt én úgyse hiszem el. - Majdnem egy
órás fürdés után megint kinyitotta a szemét. -
Nem akarsz bejönni?
Tanya nevetett. Hogy Gordonnak ilyesmi járjon
az eszében, mikor mindketten olyan fáradtak!
- Elképesztő vagy! Egy órája még azt hittem, itt
esel össze!
- De feltámasztottak. Legalábbis némely része-
met.
Éjfélkor másztak ki a kádból. Tanya közölte,
hogy aszalt szilvának érzi magát a sok áztatástól.

324
- Lehet, de nem látszol annak - mondta Gordon
és megcirógatta az asszony fenekét.
Tanya megfordult és ránézett.
- Vissza akarsz menni hozzád, vagy maradsz?
A férfi fontolóra vette a kérdést. Tudta, hogy
őrültséget tesz, de nem bírta megállni. Csak most
az egyszer
- Lehet, hogy megbánom, főleg ha nem rúgsz ki
fél hatkor. Komolyan.
- Ki foglak rúgni! - ígérte meg.
- Akkor maradjunk... Nem hiszem, hogy el bír-
nék vergődni a kunyhómig. - Nem is akart.
Bebújtak a hatalmas franciaágyba. Gordon a
mennyországban érezte magát a tiszta ágynemű-
ben, a szappantól, parfümtől illatos, tiszta hajú,
bársonyos bőrű asszony mellett.
- Nem szívesen teszem, bébi! - suttogta negyed
hatkor Tanya. Gordon megfordult és átölelte. - Föl
kell kelned.
- Nem kell - mondta még mindig csukott szem-
mel a férfi. - Meghaltam és felmentem az égbe.
- Én is... mozgás, fölkelni, álomszuszék! - Gor-
don végre kinyitotta a szemét. Felnyögött, lehem-
peredett az ágyról és lassan felöltözött. - De ma
nem mész rodeózni, ugye?
- Vagy elaludnék, vagy leesnék még odabent a
karámban. Azt hiszem, ezt kihagyom.
- Helyes. Én is.
- Miért nem csinálunk egy csendes estét zene-
szó mellett? Van valami kifogásod a kunyhóm el-

325
len?
- Nincs, uram - mosolygott Tanya és megcsó-
kolta.
Gordon nesztelenül kisurrant és eltűnt, mielőtt
bárki észrevehette volna. Kilenckor ropogós tiszta
fehér ingben, farmeresen, cowboykalapban, fe-
gyelmezetten és udvariasan fogadta a hölgyeket a
karámnál. A lovakat szétválasztották és fölnyergel-
ték, mindenki pihentnek látszott. Ha nincs az az
enyhe füstszag a levegőben, senki meg nem
mondta volna, mi történt. Békés napjuk volt.
Ebéd után Mary Stuart telefonált Billnek, aki kis-
sé meghökkent a felesége hangjától. Az asszony
rendszeresen küldött faxot, de ritkán telefonált.
Bár ő sem hívogatta.
- Valami baj van? - Odaát Londonban este tíz
óra volt.
- Nem, jól vagyok - tájékoztatta, majd megkér-
dezte, hogy megy a munka. Bill azt mondta, jól, az-
tán kínos csönd támadt. - Elhatároztam, hogy át-
megyek Londonba a jövő héten.
A férfi elhűlt.
- Már mondtam, hogy rengeteg dolgom van! -
dörmögött bosszúsan.
- Tisztában vagyok vele, de akkor is azt hiszem,
hogy beszélnünk kell. Különben csak szeptember-
ben találkoznánk.
Walkert ez hallhatóan nem zavarta.
- Augusztus végére is visszaérhetek.
- Nem fogok még hat hetet várni, hogy lássalak

326
- mondta közömbösen Mary Stuart.
- Te is hiányzol nekem - mondta még mindig
bosszankodva a férfi - dehát én éjjel-nappal dol-
gozom. Előre megmondtam. Különben téged is át-
hoztalak volna.
- Küldjek inkább faxot? - csattant föl az asszony
Ez már felháborító, hogy Bill még annyi időt
sem szakít rá, amíg ő elmondhatja, hogy vége!
- Ne ízetlenkedj. Nincs időm találkozókra.
- Pontosan azért megyek. Nincs időd, hogy
szólj hozzám, nincs időd szeretkezni velem, nincs
időd, hogy a férjem légy. Kétlem, hogy az időhöz
volna köze, Bill.
- Mit akarsz mondani? - kérdezte Walker. Eny-
he borzongás futott végig rajta. Kezdte érteni, mit
jelentenek a faxok, a hallgatás, miért nem hívta föl
az asszony. - Miért jössz át? - kérdezte nyersen. Vi-
lágéletében utálta a meglepetéseket.
- Hogy beszéljek veled. Nem fogom sok idődet
elrabolni. Ha akarod, még csak nem is ugyanabban
a hotelben szállok meg. Mindössze arra gondol-
tam, hogy huszonegy év után talán lehetne egy-
máshoz pár szavunk, mielőtt kivágjuk ezt az egész
kacatot a szemétbe.
- Hát te annak tartod az életünket? - háboro-
dott föl Bill, de ugyanakkor meg is riadt.
- Igen, annak, és biztosan tudom, hogy te is
ugyanazt érzed. Csak szerintem beszélnünk kelle-
ne róla.
- Én egyáltalán nem ezt érzem - mondta a férfi

327
megtört hangon. - Hogy emlegetheted így?
- Az a legszomorúbb, hogy egyáltalán fölteszed
ezt a kérdést.
- Nagyon sok mindenen mentünk keresztül...
és itt van Londonban ez a fontos ügy... ugye, tu-
dod...
- Tudom. Akkor találkozunk a jövő héten.
- Ez úgy hangzik, mintha te már határoztál vol-
na - mondta boldogtalanul Bill.
Az asszony majdnem rávágta, hogy úgy is van,
de ha megteszi, nem lenne értelme Londonba re-
pülnie. Márpedig ő úgy érezte, hogy kell adnia a
férjének egy esélyt a védekezésre: legalább magya-
rázza meg, miért bánt vele olyan komiszul egy tel-
jes éven át.
- New Yorkból jössz? - kérdezte a férfi.
Most ez a legfontosabb?
- Los Angelesből, mihelyt elbúcsúztam Tanyától.
- Az ő ötlete volt? - kérdezte Walker. Mintha a
feleségének magától nem is juthatna eszébe ilyes-
mi. - Vagy a másik barátnődé, az orvosnőé?
- Az orvosnőt Zoénak hívják, és nem, nem az ő
ötletük volt, Bill, hanem az enyém. Még azelőtt ha-
tároztam el, hogy eljöttem volna New Yorkból, és
értelmetlennek tartom, hogy további két hónapot
várjak, mielőtt elmondanám neked.
- Mit mondanál el?
- Azt, hogy nyomorult szerencsétlen vagyok
melletted. Vagy nem vetted észre? Te ugyanolyan
nyomorultul érzed magad mellettem. Ne is ta-

328
gadd!
- Keserves időket éltünk át, de biztosan rendbe
fogunk jönni!
- Miért jönnénk? Mi változtathat még ezen?
- Ezt az egészet nem értem! - Bill teljesen ösz-
szezavarodott. Készületlenül érték felesége vádjai.
Mintha azt képzelte volna, csak úgy lerakhatja va-
lahol az asszonyt, hogy néha rányissa az ajtót, és
csak akkor térjen vissza hozzá, ha ő már jobban ér-
zi magát. Hirtelen megértette. - Fogalmam sincs,
miért akarsz átjönni - próbálta még mindig tagad-
ni önmaga előtt.
- Majd megbeszéljük a jövő héten.
- Talán én ugorhatnék át New Yorkba egy hét-
végére - javasolta Bill, mintha félne attól, hogy a
felesége betegye a lábát Londonba.
- Nem szükséges, lévén, hogy annyi dolgod
van. Nem veszem el sok idődet. Megígérem. Aztán
megpróbálom, hátha összehozhatok egy találkozót
Alyssával.
- Tudja, hogy jössz?
- Még nem. Megpróbálom kinyomozni, hol van,
mielőtt átmennék - felelte hűvösen Mary Stuart.
Túlságosan sokáig szerette Billt, túl sokat adott
neki, túl sokáig várta, hogy jobbra forduljanak a
dolgok. Nem maradt semmije, amit adhatott vol-
na. Még csak nem is bánta.
- Talán szervezhetnénk egy családi hétvégét -
reménykedett Bill.
- Azt nem akarom. Nem azért megyek. Egy-két

329
napig maradok Londonban, amíg beszélek veled,
aztán elrepülők Alyssához.
Még hogy Bill a lánya háta mögé bújjon, vagy a
felesége kontójára játssza a gondos családapát! Ez
az ügy csak a házastársakra tartozik, senki másra.
- Tovább is maradhatsz, ha akarsz. Ha már egy-
szer átjössz...
Walker elhallgatott. Kezdte belátni, hogy hiába
beszél. Meg se fordult a fejében, hogy Mary Stuart-
nak van valakije. Nem olyan volt a hangja, és kü-
lönben se az a fajta asszony. Még sohasem hallotta
ilyen haragosnak. Több volt ez, mint harag: meg-
vetés.
Összetörten tette le a kagylót. Mary Stuart meg-
spórolhatta volna magának a repülőjegyet, mert
Bill pontosan tudta, mit fog hallani tőle. De még ak-
kor se volt jobb ötlete, mint hogy faxot küldjön ne-
ki. A felesége egy óra múlva kapta meg: ránézett és
beledobta a szemétkosárba. Ám a papír melléesett,
Zoe találta meg délután. Elolvasta és megcsóválta a
fejét; szegény pasas; ez tényleg reménytelen.
"Viszontlátásra a jövő héten. Üdvözletem neked
és a barátnőidnek. Bill."

20. fejezet
Eljött a csütörtök, vége felé járt a vakáció. Hár
mójuk közül Zoe vágyott leginkább haza.
Naponta beszélt Sammel és nagyon hiány-
zott neki a kislánya, bár szerette a birtokot, és min-
den új napot újabb lehetőségnek tekintett, hogy

330
megerősödjön.
Am a barátnőinek szenvedés volt minden leper-
gő nap: úgy engedték ki a kezükből, mint felbe-
csülhetetlen ajándékot, amelyet sohasem kaphat-
nak vissza. Hartley is kezdett aggódni, ahogy kö-
zeledett az elutazás: hátha kevésbé megfontoltan
kellett volna viselkedniük, hátha tovább kellett vol-
na menniük a csóknál, hogy többet tudjanak meg
egymásról. Hirtelen megirigyelte Tanyát és Gor-
dont. De amikor csütörtök délután szóba hozta a
dolgot, Mary Stuart szamárnak nevezte. Azt tették,
mondta, ami helyes. Jusson eszébe, mi mindenen
mentek át, mennyit szenvedtek, milyen sokat ve-
szítettek; ilyenkor bölcsebb az elővigyázatosság.
Nem akarja azzal kezdeni a kapcsolatukat, hogy
megcsalja Billt. Nem akar halálig tartó bűntudatot.
- Megőrülök, amíg te Londonban leszel -
mondta az író. Csábította Mary Stuartot, hogy
menjen vele Seatde-be. Van ott egy könyvtár,
amelynek új szárnyát róla akarják elnevezni. On-
nan Bostonba repül, hogy megbeszélje a Harvar-
don tartandó előadását. Igazán nem fog unatkozni
ha összeköti vele az életét. Azt is nagyon szerette
volna, ha elolvassa a munkáját, amelyen most dol-
gozott. A nő nagyon megilletődött és hirtelen nem
is érezte olyan sürgősnek, hogy állást találjon.
Hartleytól élete végéig kap munkát.
De nem volt hajlandó elkísérni. Előbb egy-két
nap Los Angelesben Tanyával, aztán irány London.
Túl akart esni rajta, hogy tiszta legyen a feje. Majd

331
ha ezt is letudta, találkoznak New Yorkban. Jobb
lesz így mindkettőjüknek. Mihelyt szabad, boldo-
gan kimegy nyár végéig Fishers Islandre. Hartley
vacsorát akart adni a tiszteletére, be akarta mutatni
a barátainak, hogy ők is tudják: két évi csend és
magány után megint felvirradnak a szép a napok,
és Hartley Bowman elo újik a remeteségből.
- Azonnal felhívlak, amint beszéltem vele! -
mosolygott gyengéden Mary Stuart.
- Talán meg kellene beszélnünk valamilyen je-
let.
- Milyet? - Indokolatlannak érezte Hartley szo-
rongását. A londoni utazás már igazán csak egy
udvariassági gesztus, főleg ezután az utolsó hitvesi
telefon után. - Miféle jelre gondolsz?
- Hogy széna-e vagy szalma - nevette el magát
Hartley, majd újra elhomályosult a tekintete. -
Csak küldj egy faxot, amelyből értek! Üzend meg,
mikor jössz, hogy várhassalak a repülőtéren.
- Tessék abbahagyni az aggodalmaskodást! -
parancsolt rá, és megcsókolta a férfit, miközben
kéz a kézben andalogtak vissza a birtokra.
Gordon és Tanya ugyanekkor vágtattak le az Ár-
nyék-hegységből, ahol megszemlélték, mekkora
kárt tett a tűz. Erről beszélgettek völgynek menet,
amikor hirtelen észrevettek egy embert. Akkor lé-
pett ki egy tisztásra. Afféle hegyi vadembernek
tűnt: rongyos volt, hosszú hajú, és mezítláb járt
noha mindent elborított a törmelék és a megszene-
sedett fa. Egy darabig bámulta őket, majd eltűnt a

332
fák között.
- Ki volt ez? - kérdezte Tanya. Fura szerzetnek
látszott és puska is volt nála.
- Időről-időre beveszik magukat ilyen alakok a
hegyek közé. Itt csellengenek a nemzeti parkok kö-
rül. A tűz nyilván kiugrasztotta az odújából, és
most új táborhelyet keres. Ártalmatlanok.
Alkonyatra értek vissza. Tanya a szokott asztal-
társaságával vacsorázott. Kitűnő hangulatban vol-
tak, nagyokat kacagtak, vicceltek.
A szokásosnál valamivel későbbre járt, amikor
kilépett a kunyhóból. Leballagott az ösvényen a
csillagos ég alatt. Gyönyörű éjszaka volt. A karám
mellett hallotta a lovak csendes nyihogását. Gor-
don már várta, halk zenével és kávéval.
Késő éjszaka volt. Feküdtek a sötétben és beszél-
gettek, amikor mintha reccsent volna valami; ku-
tyaugatás hallatszott, majd hirtelen hangosan föl-
nyerítettek a lovak. Gordon elfordult, fülelt. A ku-
tya megint ugatott, a lovak toporzékoltak.
- Valami baj van? - kérdezte halkan Tanya.
- Nem tudom. Akkor szoktak így riadozni, ha
prérifarkas ólálkodik a közelben, vagy elmegy
valaki a karám mellett. Valószínűleg semmi külö-
nös. - Ám tíz perc múlva nemhogy elcsendesedett
volna, de még hangosabb lett a lárma. Dübörgést
hallottak, mintha a lovak ágaskodnának. Gordon
úgy döntött, hogy felöltözik és megnézi őket.
- Majd megvárlak itt - mondta Tanya.
Gordon olyan jóképű volt, ahogy ott állt a hold-

333
fényben, farmerben, csizmában, a meztelen testére
húzott pulóverben, hogy szinte kedve lett volna
visszatartani. Szenvedélyesen megcsókolta.
- Szavadat ne felejtsd! Mindjárt jövök.
Futva indult a karám felé, a sarokhoz érve lassí-
tott. Tanya a konyhaablakból kukucskált, de nem
látott semmit. A lovak tombolását leszámítva min-
den békésnek tűnt. De Gordon olyan sokáig nem
jött, hogy aggódni kezdett. Baja esett valamelyik
lónak, azért kellett ottmaradnia? Mi történt? Ő
nem hívhatott segítséget, nem kérhetett senkit,
hogy nézzen utána. Elhatározta, hogy felöltözik, és
maga megy oda. Legrosszabb esetben ha belesza-
ladna valakibe, még mindig mondhatja, hogy nem
bír aludni, azért sétál. Nem fogják megtudni, hon-
nan jött.
Ahogy befordult a sarkon, megpillantotta a vad-
embert. Pisztolyt szögezett Gordonra, aki nagyon
nyugodtan beszélt hozzá. Azt is látta, hogy több ló
véres, egy a földön hever, és az az ember még egy
éktelen nagy vadászkéssel is fenyegeti Gordont.
Beletelt néhány pillanatba, amíg felfogta, mi törté-
nik; ekkor lassan hátrálni kezdett és futásnak
eredt, ám mikor a sarokhoz ért, a vadember észre-
vette. Lövés dördült. Tanya nem tudta, kire vagy
mire lőtt, ő csak rohant. Segítséget kellett hoznia,
méghozzá minél hamarabb, és csak azért imádko-
zott, nehogy a szerelme legyen a hegyi ember cél-
pontja. Több lövés nem volt, csak a nő lábdobogá-
sát lehetett hallani. Felrontott a legközelebbi lo-

334
vászkunyhó tornácára és ököllel verni kezdte az aj-
tót. A coloradói fiú takaróba burkolózva nyitott aj-
tót. Azt hitte, újabb erdőtűz ütött ki, de látta a jöve-
vény arcán, akit rögtön felismert, hogy valami más
történt. Tanya megragadta a karját és vonszolta
volna magával.
- Egy fegyveres ember van a karámban, és el-
kapta Gordont! Jöjjön gyorsan!
A fiúnak fogalma sem volt róla, honnan tudhat
ilyesmit a sztár, de nem kérdezte. Ledobta a pokró-
cot, nadrágot rántott és megdöngette a szomszéd
kunyhó ajtaját. Odabent villanyt gyújtottak, kijött
a lovász, a fiú szólt, hogy hívja a seriffet és riassza a
többieket, majd Tanyával együtt inaszakadtából
nyargalt a karámhoz, és még láthatták, amint a
vadember fölpattan az egyik lóra és elvágtat a he-
gyek felé. A pisztolyával hadonászott és mocskosul
káromkodott, de nem lövöldözött. Két ló elpusz-
tult, az egyik késszúrástól, a másik lövéstől. Gor-
don a földön hevert és a karjából patakzott a vér.
Tanya elszorította az ütőeret, ráordított a lovászra,
hogy rohanjon a kunyhójába és hozza ide Zoét.
Körülöttük tomboltak a lovak.
- Szedd össze magad, édes.... ugyan már... Gor-
don, szólj hozzám... - Egyfolytában szorította az
ütőeret és megpróbálta eszméletre téríteni a férfit,
noha látta hogy hiába. - Nem! - üvöltötte, de nem
volt szabad keze, hogy arcul csapja. - Gordon! Eb-
redj fel! - ordította sírva.
Közben befutottak a többiek. Nemsokára Zoe re-

335
pült lefelé a lejtőn. Még mindig hálóing volt rajta,
hozta az orvosi táskáját és gumikesztyűt viselt.
- Helyet kérek! - szólt rá a férfiakra. - Ez az, kö-
szönöm. - Letérdelt Gordon mellé. - El ne en-
gedd! - parancsolta Tanyának.
Megpróbálta megvizsgálni a pulzust, ám a kar-
ból egyetlen mozdulatra szökőkútként lövellt a vér,
eláztatva őket és körülöttük a földet. Tanya ismét
rátenyerelt az ütőérre, Zoe szorítókötést rögtön-
zött, de nem tudta, sikerül-e megmentenie a sok-
kos állapotban levő sebesültet. Ezt Tanya is látta.
Gordon nevét üvöltötte, a férfiak iszonyodva bá-
multák őket. Valaki elszaladt Charlotte Collinsért,
két lovász elvesztett lovát siratta.
- Mennyi idő alatt ér ide a mentő? - kérdezte
Zoe.
- Tíz-tizenöt perc - felelték.
Gordon csúnyán festett. Vérre, oxigénre, műtő-
re lett volna szüksége, mégpedig minél hamarabb.
Zoe már kezdte föladni a reményt, amikor sziréna
visított az éjszakában, és a mentősök pillanatok
alatt hordágyra emelték Gordont. Zoe elkísérte. Ta-
nya megkérdezte, mehet-e ő is.
- Mi lenne, ha velem jönne? - kérdezte egy
hang.
Tanya látta, hogy Charlotte Collins az, és nincs
méltatlankodás az arcán, csupáncsak hála. Bólin-
tott. Előreengedték a mentőt. Zoe sem akarta, hogy
ott legyen ha Gordon meghal, márpedig ez nagyon
valószínűnek látszott. Jobb, ha mögöttük jön Char-

336
lotte Collinsszal. Útközben Tanya elmesélte, hogy
aznap már látták azt az embert, de Gordon ártal-
matlannak tartotta.
- A legtöbb az is, de akadnak köztük eszelősök.
Pár éve történt az a szörnyűség, hogy egy másik ál-
lamból való, frissen szabadult fegyenc lemészárolt
egy, a hálózsákjukban alvó családot. Azért az ilyes-
mi elég ritka. Nálunk a legtöbben még az ajtót sem
zárják be éjszakára.
Tanya túlságosan ideges volt ahhoz, hogy társa-
logjon, Charlotte pedig mélyen együtt érzett vele.
Többet tudott a sztárról, mint az hitte; abból, ami a
birtokon történt, kevés dolog kerülte el az ő sze-
mét. Nem is pártolta az ilyesmit, szigorú büntetés-
sel sújtották, aki etyepetyélt a vendégekkel. Ennek
ellenére különös dolgok történtek hébe-hóba. Mert
a szabály az szabály, csakhogy az életben nem
aszerint megy minden.
A kórháznál fél tucat mütös és egy gördülő ágy
várta őket, a két sebész már bemosakodott. Kér-
dezték Zoét, akar e bejönni, ő azonban úgy gon-
dolta, nincs rá szükség. Sokkal többet használ, ha
kintmarad a váróban Tanyával.
- Hogy van? - kérdezte rekedten a barátnője.
- Él - mondta Zoe, majd becsületből hozzátette:
- de épp hogy.
Charlotte megrendülten csóválta a fejét. Meg-
fogták kétfelől a síró Tanya kezét és vártak. Tanyá-
nak már az se számított, ha látják amint sír. Neki
csak az számított, hogy szereti Gordont.

337
Egy idő után megérkezett a rendőrség és kiker-
dezte. Elmondta, mit tud és merre járt. Zoe nyug-
talankodott: ha ez kiderül, a barátnője megint be-
kerül a szennylapokba. Ez Charlotte-nak is szöget
ütött a fejébe. Fékevonult, pár szót váltott a rend-
őrökkel. Bizonyítékot és tanúvallomást nem lehet
elsinkófálni, ezt nem is várja tőlük senki, csak ne
hívják fel a firkászokat. A rendőrök nagyon megér-
tőnek bizonyultak. Azt is megígérték, hogy a seriff
fölmegy a hegyekbe, hogy felkutassa Gordon tá-
madóját és megkeresse az elkötött lovat.
Még John Kroner, a birtok orvosa is bejött. Valaki
értesítette otthon. Fölment a műtőhöz, ám csak
annyit tudott meg, hogy Gordon élete még mindig
egy hajszálon függ. Az ütőerét összevarrták, de
sok vért veszített.
Egy óra múlva végre megjelent a vezető sebész,
de olyan komor volt, hogy Tanya majdnem elájult
a láttán. Az orvos még egy szót se szólt, de ő már
sírt. A sebész egyenesen hozzá intézte a szavait,
mint aki tökéletesen tisztában van a helyzettel.
- Nem lesz semmi baja! - mondta egy szuszra.
Tanya zokogásban tört ki és belekapaszkodott
Zoébe. A többiek tapintatosan elfordultak, hogy
nyugodtan kisírhassa magából a rémületet. A sebész
elmagyarázta Charlotte-nak, hogy ínszalagok és ide-
gek is sérültek, de Gordon kiheveri. Újabb műtétre
nincs is szükség, csak egy kis ápolásra, és egy két hét
lábadozásra. Még a vérátömlesztés is mellőzhető. Ha
nem lesznek nagy fájdalmai és nem lázasodik be,

338
akár holnap reggel visszamehet a birtokra.
- Nem akarja megnézni? Maga és a doktornő
igazán jó munkát végeztek. Ha nem szorítják el az
ütőerét, percek alatt meghalt volna.
- Eszméletén van? - kérdezte Tanya, miközben
követte a sebészt a folyosón.
- Többé-kevésbé - mosolygott a doktor. Micso-
da szépség, gondolta. Fogalma sem volt róla, hogy
Tanya Thomas siet mellette. - Kicsit kába és széde-
leg, de ahogy felocsúdott, rögtön maga után kér-
dezősködött. Maga Tanny, ugye?
Beléptek a lábadozóba, ahol kapott egy orvosi
köpenyt. Több nővér és legalább kéttucat gép vette
körül Gordont. A férfi fölemelte a fejét és rámo-
solygott.
- Szia, bébi...
Tanya lehajolt hozzá és megcsókolta.
- Frászt hoztál rám!
- Bocs... Megpróbáltam távol tartani a lovaktól,
erre engem kapott el.
- Még szerencse, hogy nem ölt meg!
- Az orvos szerint te mentettél meg. - Tekinte-
tük összeforrt. Tanya ismét megcsókolta.
- Szeretlek - súgta.
- Én is szeretlek - mondta Gordon, majd be-
hunyta a szemét.
Tanya megkérdezte, maradhat-e, és az igenlő
válaszra kisietett, hogy szóljon Zoének.
- Biztos, hogy maradni akar? - kérdezte Char-
lotte Collins. - Behozhatnám holnap.

339
- Inkább maradnék - szólt halkan és mentege-
tőzve sandított szerelme munkaadójára. - Sajná-
lom, ami történt... nem akartam bajba sodorni.
- Tudom. Emiatt ne aggódjék Csak legyen óva-
tos!
Tanya megnyugtatta hogy, semmi ok az aggoda-
lomra. Senki sem tudja, hogy itt van a kórházban.
A két asszony elment John Kronerrel. Ő vissza-
tért Gordonhoz. A férfi aludt. Tanyának beállítot-
tak egy tábori ágyat a lábadozóba, ahonnan reg-
gel hatkor átkísérte Gordont a saját szobájába. A
férfi erősítgette, hogy jól van, bár elég rosszul né-
zett ki.
- Jól vagyok, engedjenek haza! - Egyelőre
ugyan fel se tudott ülni, annyira kába volt a vér-
veszteségtől.
- Feküdj le és hallgass!
- Csak azért, mert megmentetted az életemet,
nem te fogod megszabni, mit tegyek a hátralévő
időben!
Mivel nem jelentkeztek komplikációk és nem lé-
pett föl láz, az orvos délben elengedte a beteget.
Tanya kérésére Tom odaállt a kórház elé. A toló-
székben ülő Gordon füttyentett, mikor meglátta a
buszt.
- Hű, de menők vagyunk! Hogy fogom én ezt
elmagyarázni Charlotte-nak? Vagy már le vagyunk
leplezve?
- Tegnap este már kaphatott némi információt.
Mindenesetre nagyon rendes volt. Szerintem meg-

340
ért bennünket.
- Remélem is. Nem egészen így terveztem,
hogy éjnek évadján megkéseljenek a szemed láttá-
ra - panaszkodott a férfi.
Javult az állapota, bár Tanya gyanította, hogy fáj
a karja. Nem vallotta volna be, csak akkor szisszent
föl, ha megmozdította. Ellátták fájdalomcsillapí-
tókkal, noha fennen hangoztatta, hogy csak egy
rendes adag whiskyre van szüksége. Tanya elhe-
lyezte a busz hátuljában az egyik ágyon, a karját
kényelmesen felpolcolta párnákkal, a kezébe nyo-
mott egy kólát. Elindultak a birtokra. Gordon kiné-
zett az ablakon.
- Nem szívesen mondok ilyet, Tan, de Kínába
akar menni a sofőröd?
- Úgy gondoltam, szívesen vennél hazafelé me-
net egy kis országjárást.
A férfi nem mondta, hogy ő az ágyát látná vi
szont a legszívesebben, mert nem akarta megbánta-
ni az asszonyt, így csak bólogatott és megcsókolta.
- Szeretném, ha tisztában lennél valamivel:
nem engedem, hogy a történtek befolyásolják a
szerelmi életünket!
Kikanyarodtak egy szirtfalra a hegyek lábánál.
- Miért akartál idejönni? - kérdezte derűsen Gor-
don. Felült, kinézett. - Hogy szeretem ezt a helyet!
- Remélem is!
- Miért?
- Mert az enyém.
- Hogy mi? - hüledezett Gordon. - Hogy lenne

341
a tiéd? Ez az öreg Parker-birtok. Évek óta ismerem.
Múlt vasárnap hoztalak el ide.
- Tudom! - Tanya roppant elégedettnek látszott.
- Hétfőn vettem meg.
- Te megőrültél! - a férfi szólni se tudott. - Miért
csináltad ezt?
- Te mondtad, hogy birtokot kellene vásárol-
nom errefelé.
- Megvetted? Csak úgy?
- Az ingatlanügynök szerint remek beruházás,
az ára is tisztességes volt, így arra gondoltam, bele-
vágok. Azt csinálnánk, amit te mondtál. Te lovakat
tenyésztenél, én ingáznék. Bedolgozhatnál Char-
lotte Collinsnak Segítenél nekem is. Elo b rendbe
hozzuk, aztán meglátjuk. Ha nem szeretjük, ha
megszöksz egy másik rocksztárral, ha úgy döntesz,
hogy átköltözöl Los Angelesbe es lemondasz a
vadlovakról, még mindig eladhatom.
- Ó, bébi! - mondta Gordon és magához húzta
az asszonyt az ép karjával. - Szédületes vagy!
- Segítesz megcsinálni?
- Persze hogy segítek!
- Ma szerettem volna idelovagolni veled, hogy
megmutassam.
- Tényleg ezt akarod tenni? Hogy lehetsz ilyen
kedves és jóhiszemű?
- Inkább ostoba, nem? - mosolygott Tanya. Bele-
kortyolt Gordon kólájába, majd visszafektette a fér-
fit a párnára. - Van valami, amiért ne tegyem meg?
- Nincs, nagyság - mondta büszkén a férfi. -

342
Kegyednek lesz a legpompásabb kis birtoka egész
Wyomingban. Mikor kezdjük helyrepofozni?
- Mihelyt tudsz dolgozni megint - mutatott a
sérült karra Tanya.
Nászajándékul szánta Gordonnak a birtokot, ar-
ra az esetre, ha összeházasodnának, de az még a
jövő zenéje. Előbb el kell válnia Tonytól, és az elhú-
zódhat karácsonyig. De aztán... a lehetőségek kor-
látlanok. Határ a csillagos ég.
Amikor visszaértek és az emberek meglátták a
buszt, az egész személyzet odacsődült Gordon
kunyhója elé és megéljenezték, amikor Tom lesegí-
tette, majd odatámogatta az ajtóhoz. Mindenki be-
szélni akart vele, el akarták mondani, mennyire
örülnek, amiért megúszta. Hoztak neki könyveket,
édességet, ennivalót, kazettákat, semmiben nem
szenvedett hiányt. Most megkapta még a szerető
asszonyt és hozzá a megálmodott birtokot.
- Még mindig nem tudom elhinni. Engem nem
erre készített fel az élet.
- Engem se.
- Átmegyek Los Angelesbe, amikor tudok - fo-
gadkozott a férfi.
- Nem kell jönnöd, ha nem akarsz.
- De akarok. Te láttad az én világomat, én is lát-
ni akarom a tiedet. Mindkettőt megtarthatjuk,
amíg megértjük egymást.
- Az én világom brutális - mondta szomorúan
az asszony. - Rettentően megsebez, még akkor is,
ha vigyázol. Ott semmi sem szent. Nem akarom,

343
hogy bántsanak.
De ehhez nem volt elég az ő akarata. Másnapra
az egész sztori benne volt az újságokban, tudták a
hírügynökségek, és címoldalon ordította minden
bulvárlap, hogy Tanya Thomas két hete elutazott
egy szabadidő farmra, összeadta magát egy cow-
boyjal, és egy hétre rá már birtokot is vásárolt neki.
Kiszámolták, mennyit fizethetett érte, és arra lyu-
kadtak ki, hogy nagyjából egymillió dollárt, aztán
sorra végigcsámcsogták házasságai történetét. Meg-
saccolták, mennyit keres egy év alatt Gordon, és
mennyit Tanya. A férfit úgy állították be; mint egy
stricit, őt meg mint egy szajhát. Ráadásul ki is rö-
högték, amiért a himnuszt énekelte a rodeón; ezt
megfűszerezték a busz előtt készült fényképekkel.
Sőt, feltálalták, hogy a sztár szeretőjét már meg is
bicskázta egy másik lovász, amikor a karámnál kés-
párbajra került sor a hölgy kegyeiért. Kishíján ott-
veszett Tanya is, amikor megpróbálta szétválaszta-
ru a küzdő feleket, írta a firkász.
Tanya ült a szobájában, olvasott és émelygett. Az
a baj, hogy az ilyen cikkekbe mindig belecsem-
pésznek annyi igazságot, ami szöget üt az emberek
fejébe. Mit fog gondolni a férfi, ha ezt meglátja?
- Mit olvasod azt a szemetet? - dühöngött Zoe,
de nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze:
- Tényleg birtokot vettél neki? Nyilvánvaló hülye-
ség, csak úgy eszembe jutott.
- Nem, magamnak vettem, de Gordon segít
majd vezetni. Megokosodtam annyira, hogy ne

344
akarjam belerángatni az életembe. Ő boldog itt.
Mivel nem akarom tönkretenni, én fogok átrán-
dulni hozzá.
- Nagyon sajnálom, hogy így gyalázkodnak,
Tan.
- Én is - keseredett el a másik. - Mindig töröm a
fejem, ki fecseghetett, de azt hiszem, ilyenkor min-
denki jártatja a száját: a zsaruk, a sajtó, az ápoló-
nők, a mentőautó sofőrje, a fodrász, a turisták, az
ingatlanközvetítők, néha még a haverok is. Re-
ménytelen. Mindenki elhullat egy forgácsot, a fir-
kászok meg kést kalapálnak belőle és beléd döfik,
egyenesen a szívedbe.
Hogy érezheti magát Gordon? Biztosan ocsmá-
nyul. Ezek bemocskoltak mindent, ami jó. Tegnap
este nála maradt, vacsorát főzött neki, és csak reg-
gel jött el a kunyhójából. Többé-kevésbé úgyis tud-
ja mindenki, hogy ők összetartoznak. A saját kuny-
hójába visszaérve találta meg az újságokat. A ba-
rátnői ugyan el akarták dugni előle, de belátták,
hogy semmi értelme. Tanya úgyis megtudja. Akkor
már jobb szembenézni a tényekkel.
Magával vitte az újságot, amikor késő délelőtt
átbaktatott Gordonhoz, de ahogy belépett, már lát-
ta az arcán, hogy nem mondhat neki újat. A férfi a
díványon ült, kávét ivott és a tévét nézte. Ezen
csámcsogott a híradó is. Közölték hozzá Gordon
képét és előadták a késelős históriát.
- Hogy van a karod? - kérdezte Tanya. A férfi
megemelte egy kicsit, mutatva, hogy tudja moz-

345
gatni.
- Jó sokat fizettél mindenért - mondta tárgyila-
gosan.
- Milyen érzés bekerülni a főcímbe? - kérdezte
Tanya, és szorongva figyelte a férfi szemét. Gordon
még nem nyújtotta feléje a karját és nem mondta,
hogy szereti.
- Különb módját is el tudom képzelni. Mondjuk
azt, hogy lepuffantok egy újságírót. Örömmel
megtenném.
- Hozzá kell szokni - mondta hidegen az asz-
szony - Mindig ezt csinálják. Képes vagy ezzel élni?
- Nem - mondta egyszerűen a férfi. Tanyának
megállt a szíve. - Azt se akarom, hogy te így élj. Ha
így bánnak veled, akkor maradj itt nálam.
- De itt is megteszik! Mit gondolsz, kitől kapták
a fülest? Mindenkitől. Mindenki fontosnak akarja
érezni magát, akkor is, ha ennek én vagyok az ára.
Szeretném, ha tudomásul vennéd a tényt, hogy
mindennek, amit teszünk, ez lesz a vége. Ha gye-
rekem lenne, azt ordítanák, hogy nem is az enyém
mert túl öreg vagyok vagy hogy a postás csinálta.
Ha takarítónőt fogadunk, azt fogják mondani,
hogy megkefélted, míg én Los Angelesben jártam.
Ha ajándékot vennék neked, még oda se adtam, ők
már közlik az árát, és ha elfogadod, azt mondják,
selyemfiú vagy. Minden nap, minden elképzelhető
módon összerugdosnának bennünket, és ha gyere-
keink lennének, őket is megkínoznák Mindegy
.

346
lenne, hogy itt élek, vagy ott, nekem ez az életem
és azt akarom, hogy most lásd, mert különben ké-
sőbb gyűlölsz meg. Ha úgy gondolod, elbírsz vele,
akkor is jól fontold meg, mert ez újra és újra be fog
következni. Egy-két kivétellel mindenki, akivel
dolgod van, kiárusít téged és úgy fog lefesteni,
mint egy szemétdombot. Mikor kilencvenharmad-
jára is megtörténik, akkor esetleg elkezdesz utálni.
Megesett máskor is. Tudom, milyen érzés. Szétro-
hasztja az életedet, mint a rák. Nekem az első és a
harmadik férjem ment rá. A második, a menedzse-
rem, annyira romlott volt, hogy maga dobott fel a
szennylapoknak.
- Úgy veszem észre, jó mozgalmas életed volt!
Mit vársz tőlem, Tanny? Azt, hogy most elmenjek?
Mert ha igen, akkor csalódni fogsz. Nem ijedek én
meg olyan könnyen. Tudom, mi az ábra. Ma reg-
gel, mikor kinyitottam az újságot, ölni tudtam vol-
na. De nem te csináltad! Te az áldozat vagy és nem
a bűnös.
- Az emberek ezt el szokták felejteni - mondta
keserűen az asszony. - A végén engem fogsz gyű-
lölni, mert téged sértegetnek.
- Szeretlek téged. Nem akarom, hogy ezt mű-
veljék veled. Utálni fogom, amikor ilyeneket hor-
danak össze rólam, márpedig van mit. Csak egy te-
xasi, buta marhahajcsár vagyok. Mindenki azt fog-
ja gondolni, hogy a pénzedet akarom. Na és? Ez
mindössze annyit jelent, hogy nem ülhetek meg a
seggemen Wyomingben, mint ahogy eredetileg

347
hittem. Több időt kell Los Angelesben töltenem,
hogy megvédjelek, mert az biztos, hogy nem en-
gedlek egyedül fuldokolni ebben a ganéban. Eset-
leg mindketten ingázunk egy darabig, amíg bele
nem fáradsz és úgy nem döntesz, hogy ittmaradsz
nálam lovat tenyészteni.
- Nem adom fel a pályámat - komorodott el Ta-
nya. - Még ezzel a szarral megtetézve is szeretem
amit csinálok.
- Sose kérnélek, hogy add fel. Az is lehet, hogy
nem jön be az ingázás, de szeretném, ha megpró-
bálnád. Hadd lássuk, mi lesz belőle. Veled akarok
lenni, itt is, ott is, mindenütt. Szeretlek, Tanny, és
fütyülők rá, mit fecsegnek rólunk.
- Komolyan gondolod? Még ezek után is? - lo-
bogtatta meg Tanya az újságot.
- Hát persze, hogy komolyan. - Gordon elvi-
gyorodott, majd odament az asszonyhoz és meg-
csókolta. - Azt mondták, azzal az ígérettel csábítot-
tál az ágyadba, hogy veszel nekem egy birtokot.
Hogyhogy én nem emlékszem rá?
- Mert aludtál - mosolygott Tanya. - Akkor súg-
tam a füledbe.
- Döbbenetes asszony vagy. Nem tudom, hogy
bírod ezt a szennyet.
Tanya a férfi vállára hajtotta a fejét. - Gyűlölöm
őket.
- Ne pazarold rájuk az energiádat. De mondok
én neked valamit. Sokkal óvatosabban kellene vi-
selkedned! Semmi dalolászás rodeókon, semmi

348
futkosás kórházakban, abban a hiszemben, hogy
úgyse ismernek fel, semmi kivonulás birtokot vá-
sárolni. Vegyük kicsit óvatosabbra a figurát, jó? Ha
akarsz, bújj a hátam mögé. Nem érdekel, mit mon-
danak. Hadd fogjam föl én a vastagját.
- Szeretlek, Gordon! Attól féltem, látni se akarsz
ezek után.
- Ne reménykedj! - Éppen azon filóztam, hogy
sírjak ki Charlotte-tól egy hét eltávozást, hogy
meglephesselek Los Angelesben. Most talán elen-
ged, mert ezzel a töréssel pár napig úgyis használ-
hatatlan vagyok.
- Megtennéd?
- Megpróbálom. Jövő héten egyébként is le kell
ülnünk Charlotte-tal egy komoly beszélgetésre. Ha
vége a nyárnak, szeretnék részidőre beállni. jut
eszembe, hol is töltjük a Karácsonyt?
- Már nem is tudom... Németországban?...
Londonban?... Párizsban?... Talán Münchenben?
- Mi lenne, ha Münchenben esküdnénk?
- Wyomingban szeretnék esküdni, hogy láthas-
sam a hegyeket, ahol rádtaláltam.
- Ezt még megbeszélhetjük később - ölelte ma-
gához Gordon az ép karjával. - Most más dolgunk
van - s vonszolta szerelmét a hálószoba felé. - Ide-
je, hogy szunyáljak egyet.
Tanya gyanúja szerint inkább azt akarta ellenő-
rizni, valóban működik-e mindene. Ágyban töltöt-
ték a délutánt, miközben mindenki más lovagolt.
Gordon elszenderedett az asszony karjaiban, s ő

349
sokáig ölelte magához. Egyszerűen nem tudta el-
hinni, hogy ő az, akinek ekkora szerencséje van.
Hartley nagyon csendes volt aznap délután lo-
vaglás közben. Szoktatta magát a gondolathoz,
hogy elveszíti Maryt.
- Ne szomorkodj - pirongatta gyengéden az
asszony
- Kénytelen vagyok. Mihez kezdek ha nem
jössz vissza? Épphogy megtaláltalak, nem tudom
elképzelni, hogy máris elveszítselek! Nem ígérhe-
ted meg előre, hogy visszatérsz. Nem tudhatod.
- Igyekszem minél hamarabb visszajönni. - Ko-
molyan gondolta, annál inkább meglepte Hartley
válasza.
- Ne gyere, ha meg tudod menteni a házasságo-
dat. Margarettel majdnem elváltunk egyszer. Tíz-
éves házasok lehettünk, amikor volt egy nőügyem.
Nagy ostobaság volt, nem is fordult elő többször.
Nem tudom, hogy történt, sok bajunk volt, akkor
kellett végleg tudomásul vennünk, hogy Marga-
retnek nem lehet gyereke, és ez nagyon megvisel-
te. Valósággal őrjöngött és egészen elhidegült tő-
lem. Azt hiszem, erősen hibáztatott engem is. Bár-
mi volt az oka, én félreléptem, ő pedig rájött. Hat
hónapra szétköltöztünk, eddig tartott a viszo-
nyom. A nő francia volt, Párizsban éltem vele.
New Yorkba csak azért mentem vissza, mert közöl-
ni akartam a feleségemmel, hogy elválok. De ott
rádöbbentem, hogy benne még mindig megvan
minden, amit szerettem: a tisztesség, a becsületes-

350
ség, az elragadó humorérzék, a csillogó értelem, a
tapintat. Ugyanakkor viszontláttam mindent amit
nem szerettem, amiért megcsaltam, amiért nehéz
volt vele élni; hogy gyarló, neurotikus, következet-
len. Búcsúzni mentem New Yorkba, s ehelyett újra
beleszerettem Margaretbe. - Mélyet lélegzett, föl-
nézett a hegyekre. - Sose mentem vissza a párizsi
nőhöz. Ő tudta, mikor elváltunk, hogy ez fog tör-
ténni. Megbeszéltünk egy jelszót. Azt mondta,
nem bírná elviselni a hosszas magyarázkodást,
nincs is rá szüksége. Két szó elég. Ha úgy döntök,
hogy elhagyom Margaretet, táviratozzak annyit:
"Bonjour. Arielle." Ha pedig kibékülünk, elég lesz,
hogy "Adieu, Arielle". Erősködtem, hogy nincs mi-
ért aggódnia. Elutaztam New Yorkba, találkoztam
az én Delilámmal, aki levágta a hajamat, elrabolta a
szívemet, és soha többé nem hagytam el... Elküld-
tem a táviratot, hogy "Adieu, Arielle". Sose láttam
viszont a szeretőmet. Ha ez történne velünk, Mary
Stuart, akkor azt akarom, hogy tudd: soha, egyet-
len pillanatot se fogok megbánni. Szeretlek, amíg
csak élek. Ez volt a legboldogabb két hetem.
- Nekem is - mondta Mary Stuart. - Én sem bá-
nok semmit, de nem hinném, hogy Billt fogom vá-
lasztani. Komolyan.
- Sose lehet tudni, mi történik két ember között.
Várj, amíg beszélsz vele! Ha én akkor otthagyom
Margaretet, elszalasztok tizenhat közös évet, már-
pedig csodálatos évek voltak. Készülj fel minden
eshetőségre! Ez a legtisztességesebb tanács, amit

351
adhatok.
- Mindig szeretni foglak - szólt halkan Mary
Stuart.
- Én is téged. Szóval faxolj, hadd tudjam, mi
történt.
- "Bonjour. Arielle" lesz! - ígérte magabiztosan
az asszony
Csendes éjszakájuk volt. Hartley és Mary Stuart
órákig beszélgettek, Zoe a szobájában Samnek tele-
fonált, Tanya lement Gordonhoz. Tervezgették az
új birtok jövőjét és tökéletesen elfelejtkeztek a bot-
ránylapokról. Gordon délután beszélt Charlotte-tal
és a következő hétvégén el akart utazni Los Ange-
lesbe. Szeretett volna sétálni a Sunset bulváron, lát-
ni akarta a Csendes-óceánt, szerelme barátait, a
stúdiót, ahol a sztár próbál és felvételt készít. Tanya
malibui víkendet tervezett, sétát kettesben a ten-
gerparton, el akarta vinni a férfit a Spagóba. Két
hét múlva pedig ő jön Wyomingbe.
- Bárcsak veled mehetnék holnap - mondta
csüggedten a férfi. - Elgondolni is rossz, hogy
egyedül kell szembenézned velük.
- Bárcsak maradhatnék!
- Vissza fogsz jönni - vigasztalta Gordon és ma-
gához ölelte az asszonyt, aki lehunyta a szemét,
hogy magába vésse a pillanat emléket. Ami ezután
jön, már nem lehet ilyen. Nem ebben a kunyhóban
lesznek, amely elzárja őket a világtól, hanem a sa-
ját házukban. Ki kell lépniük a világba, amely, ha
tud, kiszakít belőlük egy darabot. Egyelőre bizton-

352
ságban voltak itt. Abban reménykedett, hogy a
fenti házban, a hegyek lábánál, sikerül újra megte-
remteniük, legalább részben, ezt a biztonságot.
- Ugyanilyen házat akarok! - mondta.
- Nem lehetne valamivel nagyobb, Tanny? Itt
mindig beverem a lábujjamat, ha kikelek az ágy-
ból. - nevetett Gordon.
Késő éjszakáig beszélgettek, hajnalban szeret-
keztek. Akkor kélt a nap. Kimentek, hogy lássák,
amint a csúcsokon kigyúl a fény
- Gyönyörű nap lesz - állapította meg a férfi. -
Kár, hogy te nem lehetsz itt velem.
Könnyes volt a búcsú. Hartley szinte ki se akarta
engedni a karjaiból Mary Stuartot. John Kroner és
a barátja ugyancsak eljött istenhozzádot mondani,
és sorra ölelgették Zoét meg a két barátnőjét. Min-
denki tapsolt, amikor Gordon, ott, mindenki sze-
me láttára szájon csókolta Tanyát.
Mindent megköszöntek Charlotte Collinsnak, és
még mindig pityeregve fölszálltak a buszra. Mary
Stuart mozdulatlanul állt és nézte Hartleyt; Tanya
derékig kilógott az ablakból, úgy figyelmeztette
Gordont, hogy ne menjen vadlovak közelébe. A
férfi addig lengette a kalapját az ép kezével, amíg
bírta. Zoe azon tűnődött, vajon viszontlátja-e még
ezt a helyet. Mary Stuart magában imádkozott,
hogy viszontláthassa Hartleyt New Yorkban a lon-
doni út után. Sokezer kérdés merült föl itt a birto-
kon a két hét alatt, de még nem tudták mindegyik-
re a választ.

353
Tom elrobogott, a barátnők némán ültek, s az
itthagyott emberekre és álmokra gondoltak. Sokáig
egy szó sem esett. A sofőr úgy tervezte, hogy éjfél-
re érnek San Franciscóba.

21. fejezet
Mind aludtak, amikor a busz bekanyarodott
vl g oe háza elé. Taj yának úgyy ellett kelte-
etnie a barátnő ét. Zoe mél en aludt, de
mosolyogva ébredt, és kérte, hogy jöjjenek be egy
pillanatra, nézzék meg a kisbabáját. Fölébresztet-
ték Mary Stuartot is.
Lábujjhegyen felosontak az emeletre. A nappali-
ban szanaszét heverő játékok, egy tányér étel és
egy cumisüveg fogadta az érkezőket. Aztán meg
látta őket. Sam, karjai között Jade-del, az igazak ál-
mát aludta a díványon. Órák óta várták Zoét. Inge
rég lefeküdt, de Sam ott tartotta magánál a kis-
lányt, hogy láthassa a mamit.
Ő odaosont hozzájuk, és lehajolt, hogy megcsó-
kolja az alvó gyermeket. Sam kinyitotta a szemét és
rámosolygott, Zoe pedig őt is megcsókolta.
- Hiányoztál - súgta a férfi, és karján Jade-del föl-
állt, hogy üdvözölje a többieket. A baba meg se moc-
cant, aludt, akár a tej. Nagyon összehaverkodtak két
hét alatt. - Már majd elepedt utánad. De én is!
A többieknek erős mehetnékje volt, Tom is sze-
retett volna egy kanna kávét, hogy reggeke odaér-
hessen Los Angelesbe. Még hat óra állt előttük, in-
dulniuk kellett. Most már ideje, hogy Samnek is

354
jusson Zoéből valami.
Menetrend szerint reggel hatra gördültek be Los
Angelesbe, majdnem huszonnégy órával azután,
hogy elhagyták Wyomingot. Tanya házában fax
várta Mary Stuartot, Bill afelől érdeklődött, mikor
érkezik a felesége. Tanyának egész halom üzenete
volt az ügyvédektől, a titkárnőjétől, az ügynökei-
től, de a wyomingi két hét után valahogy kevésbé
voltak érdekesek. Los Angeles fölött ekkor kélt a
nap.
- Mikor mégy Londonba? - érdeklődött Tanya.
- Úgy gondoltam, ma meg holnap itt maradok,
és majd szerdán. - Hacsak nem akarsz előbb elkül-
deni.
- Viccelsz? Bár maradnál itt örökre! De remé-
lem, hamarosan visszajössz.
Zoével is megígértették, hogy ezentúl nem sza-
kadnak el egymástól és máris tervezték a közös
hétvégéket. Többé nem engedik, hogy az idő, a tá-
volság vagy tragédia közéjük álljon.
Tanya egész nap dolgozott a titkárnőjével, hogy
behozza a kétheti távollét alatt felhalmozódott res-
tanciát. Késő délután telefonált Gordon. Jól van,
dolgozik, iszonyúan hiányzik neki Tanya, és szer-
zett egy építkezési vállalkozót, aki elkészíti a terve-
ket. Nyilvános fülkéből telefonált, számolatlanul
dobálta a negyeddollárosokat, de nem engedte,
hogy a nő hívja őt, és makacsságában R-beszélge-
tést sem volt hajlandó kérni.
Tanya este a Spagóba vitte a barátnőjét. Bemutat-

355
ta a tulajdonosnak, és megmutatta neki az ott va-
csorázó sztárokat. Őt mindenki ismerte, ám a Spa-
go azon kevés hollywoodi éttermek közé tartozott,
ahol a legfényesebb csillagokat sem zaklatták.
Másnap Mary Stuart vásárolt, Tanya próbált. Ko-
rán takarodót fújtak. Gordon megint telefonált, Bill
megint faxolt, de egyetlen meghitt szó sem volt
benne. Mary Stuart a fejét csóválta, mikor elolvasta.
Másnap reggel elutazott. Összeölelkeztek Ta-
nyával és sírtak. Mary Stuartnak semmi kedve
nem volt menni. Szerették volna visszaállítani az
órát, hogy újra indulhassanak Wyomingba.
- Nem lesz semmi baj! - biztatta Tanya. - Te csak
Hartleyre gondolj! - Nem mintha Mary Stuart
másra is bírt volna gondolni.
Londonban a hotel kocsit küldött érte a repülő-
térre. Végül mégiscsak a Claridgé s-ben szállt meg,
mert így egyszerűbb volt, de külön szobát foglalta-
tott. Úgy fogadták, mint egy külföldi hírességet.
Közölték, hogy Mr. Walker a lakosztályában tartoz-
kodik a titkárnőjével és dolgozik. Mary Stuart
azonban nem kereste meg, mert időt akart, hogy
összeszedje magát. Megmosta az arcát, megfésül-
ködött. Szokása szerint maga volt a tökély, fekete
lenvászon kosztümjében, amelyen egyetlen gyűro-
dés sem esett Los Angelestől Londonig.
Rendelt egy csésze teát, megitta, aztán telefonált
Billnek. Délelőtt tíz óra volt, s nem is gondolta,
hogy a férje tűkön ül. Bill tudta, hogy az amerikai
gép reggel hétkor érkezett; úgy számolta, a felesé-

356
ge nyolcra átjutott a vámon, és kilencre odaért a
szállodába. A recepción közöltek vele, hogy az asz-
szony már a szobájában van. Meg se kereste!
Bill az első kicsengésre felkapta a kagylót. Fele-
sége megadta a szobája számát, s ő közölte, rögtön
jön. Megkérte a titkárnőjét, hogy senki se zavarja,
fontos megbeszélésre megy.
Mary Stuart ajtót nyitott és ránézett erre a szív-
fájdítóan ismerős arcra, arra az emberre, akit még
egy éve is úgy szeretett. De ez már nem ugyanaz
az érzés. Mindketten megváltoztak.
- Szervusz, Bill - üdvözölte nyugodtan. Walker
majdnem átölelte, de aztán ahogy ránézett, inkább
mégsem tette. - Hogy vagy?
- Nem jól.
- Valami baj van? - lepődött meg Mary Stuart.
- Attól félek, igen - mondta Bill és leült.
- Mi történt? - Nyilván rosszul áll az ügy.
Őszintén sajnálta érte a férjét. Annyi időt és ener-
giát ölt bele a győzelembe.
- Az a helyzet - mondta összetörten Walker -
hogy alaposan tönkretettem az életemet és a tie-
det is.
Hirtelen nagyon fiatalnak és sebezhetőnek lát-
szott. Mary Stuart valami szörnyű vallomásra szá-
mított, arra, hogy a férje talán felszedett valakit
Londonban. Bár az még meg is könnyítené a dol-
gát. Reményei ellenére ugyanis nem volt olyan
könnyű megmondani, hogy a házasságuknak vége.
- Hogy érted?

357
- Pontosan tudod. Azért vagy itt, nem? Magam
is rájöttem már az ostoba fejemmel. Egy teljes évig
bujkáltam. Azt hittem, ha kellő ideig nem veszek
rólad tudomást, akkor vagy te hagysz ott, vagy a
bűntudatom múlik el, vagy Todd jön vissza, vagy
elfelejted a butaságokat, amiket mondtam. Egyik
sem történt meg, csak rosszabb lett az egész. Nap-
ról-napra pocsékabbul éreztem magam, te pedig
gyűlölni kezdtél. Ez egyébként várható volt, azok
után, ahogy viselkedtem. Bármilyen kínos, de én
voltam az egyetlen, aki nem számított rá. - Most
megint olyan volt, mint egy kölyök. Mary Stuart-
nak mosolyognia kellett. Bill néha nagyon behízel-
gően tudott viselkedni. - Gondolom, hogy neked
ez nem meglepetés. Itt én vagyok az egyetlen, aki
nem tud hová lenni a tulajdon szamárságától és
modortalanságától. Te rendkívül udvariasan átjöt-
tél, ráadásul személyesen, ami nagyon kedves tő-
led, drágám, hogy közöld, miszerint elválsz.
Tehát maga segít felállítani a hóhérnak a nyakti-
lót, miközben egyfolytában azt hajtogatja, hogy
megérdemli. Így még nehezebb kivégezni.
- Hol jártál te egész évben? - támadt rá az asz-
szony. - Hogy tudtál így elzárkózni tőlem, bezárni
engem egy jégverembe? Nem is szóltál hozzám, és
nem válaszoltál a kérdéseimre!
- Boldogtalan voltam - közölte Walker. - Akkor
mihez kezdünk most? Áthoztad magaddal a há-
zasságfelbontási iratokat?
- Nem hoztam! - fortyant fel Mary Stuart. - Fo-

358
gadj ügyvédet vagy állítsd ki őket magad! Nem fo-
gok mindent én csinálni, a szentségit! Azért jöttem,
hogy beszélgessünk, nem azért, hogy papírokat ir-
káljak alá!
- Nagyon haragszol rám, Stu mondta szomo-
rúan Walker. - Nem hibáztatlak érte. Aljasul bán-
tam veled. Mégcsak indokolni se tudom, bár eny-
nyit legalább megérdemelnél. Csak azt tehetem,
hogy bocsánatot kérek. Teljesen összezavarodtam
Todd halálától. Magamat hibáztattam, de ez elvi-
selhetetlen volt, ezért úgy tettem, mintha te lennél
a vétkes. De sose gondoltam komolyan. Mindig
meg voltam győződve róla, hogy az én bűnöm.
- Hogy lehetne a tiéd? Itt senki se bűnös! Iszo-
nyú csapás volt mindkettőnknek, és Alyssának is.
Egyikünk sem érdemelte ezt. Komolyan haragud-
tam Toddra, de amikor kipakoltam a szobáját, utá-
na különös módon sokkal jobban éreztem magam.
El akarom adni a lakást. Illetve, te csinálj, amit
akarsz, de én nem akarok ott élni. Túlságosan nyo-
masztó. Amíg ottmaradunk, egyikünk sem fog
meggyógyulni. Te ott élhetsz, ha úgy tetszik, de én
nem fogok. - Ha visszatér New Yorkba, lakást néz
magának, vagy odaköltözik Hartleyhez. Még nem
döntötte el.
- Hagyd már azt a lakást! - csattant fel Bill. -
Akarsz velem élni?
- Nem akarok - mondta nyugodtan az asszony
Walker majdnem kiesett a székből. Erre számí-
tott, de nem akarta hallani.

359
- A tavalyi év után nem. Akarnék, ha olyan len-
nél, mint voltál. De annak vége.
- Kezdjük elölről! Megint olyan lehetne, mint
régen.
- Az nem fog megtörténni - mondta szomorúan
Mary Stuart. Felnézett és könnyeket látott a férje
szemében. Ő annyit sírt tavaly, hogy már nem ma-
radtak könnyei. - Őszintén sajnálom.
- Én is - mondta Walker. Hirtelen emberi és se-
bezhető lett. Szomorú látványt nyújtott. Ha bele-
egyezne, hogy visszamegy hozzá, akkor Bill nyil-
ván ocsmányul viselkedne megint. Nem akarta
megkockáztatni. - Sajnálom, hogy olyan átkozott
bolond voltam. Egyszerűen nem tudtam, mitévő
legyek.
- Én se. - Akarata ellenére könnyek szöktek a
szemébe - de nekem szükségem volt rád. Nem
volt senkim rajtad kívül.
- Nekem se. Az a borzasztó, hogy még magam se
voltam meg magamnak. Mintha utánahaltam volna
Toddnak és megöltem volna a házasságunkat.
- Azt bizony meg! - mondta vádlón Mary
Stuart.
Legalább tudja Bill, miért hagyja ott. Joga van
tudni. De a férfi csak ült és olyan nyomorultul fes-
tett, hogy az asszony a legszívesebben átkarolta
volna. Megparancsolta magának, hogy ne tegye.
- Bárcsak meg nem történtté tudnám tenni, Stu,
és másképp csinálhatnám, de nem tudom! Csak
annyit tehetek, hogy elmondom, mennyire meg-

360
bántam! Te sokkal jobbat érdemeltél. Itt én voltam
egy utolsó féreg és a komplett hülye.
- Most mit tegyek? - Mary Stuart fölpattant és
föl-alá kezdett járkálni. Látszott rajta a harag. - Mi-
ért most magyarázod, hogy szemét voltál? Miért
nem akkor tettél ellene valamit?
- Mert nem tudtam, hogyan hagyjam abba, vi-
szont azonnal kitaláltam, mihelyt idejöttem Lon-
donba. Beláttam, mekkora hibát követtem el.
Olyan magányos voltam, hogy gondolkozni se bír-
tam. Kérni akartalak, hogy gyere ide, de annyira
összezavarodtam, hogy azt se tudtam, hogy kezd-
jek hozzá. Ezalatt te vígan rúgtad a port valami
szabadidős farmon, és lehet, hogy bele is szerettél
valami cowboyba!
- Te meghülyültél! - közölte mélységes meggyő-
ződéssel Mary Stuart. Már hónapokkal ezelőtt ezt
kellett volna a férjének mondania. Kár, hogy csak
most tette.
- Ne haragudj. Nem akartalak megsérteni, csak
azt akartam mondani, hogy megérdemeltem.
- Egy jó fenéken billentést, azt érdemelnél,
William Walker. Hogyhogy magányos voltál ideát?
Te azt képzelted, beveheted ide magad két-három
hónapra, engem meg otthagysz New Yorkban,
mint egy koffert? Minek akkor házasságban élni?
- Igazad van - mondta alázatosan Bill.
- Helyes. Nagyon örülök, hogy ebben egyetér-
tünk. Váljunk el! - Végre kimondta. Férje azonban
csak bámult rá és ingatta a fejét.

361
- Nem akarok - mondta, mint egy gyerek, aki
nem hajlandó elmenni a fogorvoshoz. - Nem aka-
rok elválni tőled.
- Miért nem? - kérdezte haragosan Mary Stuart.
- Mert szeretlek. - Egyenesen a szemébe nézett
a feleségének, mikor mondta.
- Attól félek, elkéstél.
- Sohasincs túl késő - erősködött Bill. Az asz-
szony a fejét rázta. - Azt akarod mondani, hogy
nem tudsz megbocsátani? Ez nem rád vall. Mindig
olyan megbocsátó voltál.
- Talán túlságosan is. Azt tudom, hogy nekem
ez már későn jött. Igazán sajnálom.
Fölállt, hátat fordított a férfinak és kinézett a
londoni háztetőkre, jelezve, hogy részéről befe-
jezte a beszélgetést. Még faxolnia is kell: "Bonjour,
Arielle"... Azt akarta, hogy Hartley találja meg ab-
ban a pillanatban, amikor pénteken belép a laká-
sába.
Nem vette észre, hogy Bill odajött mögéje és há-
tulról átkarolta. Majdnem egy métert ugrott.
- Ne tedd ezt! - kérte vissza se nézve.
- Csak most az egyszer utoljára - könyörgött
boldogtalanul Walker - Hadd öleljelek át...
- Nem bírom! - mondta kétségbeesetten Mary
Stuart és megfordult.
Arcuk néhány ujjnyira volt egymástól, és Bill
nem engedte el. Mary Stuart meg akarta mondani,
hogy már nem szereti, de nem volt hozzá bátorsá-
ga, és nem is volt igaz. Túl sokáig szerette ezt az

362
embert, ahhoz, hogy most csak úgy lelépjen. A fér-
fi, aki megsebezte most szerelmet akar.
- Szeretlek - ismételte Walker.
Az asszony behunyta a szemét.
- Nem akarom hallani! - De nem mozdult.
- Pedig igaz. Mindig is igaz volt. Szeretlek..
még ha el is hagysz, legalább ezt hidd el nekem
kérlek! Mindig szeretni foglak... úgy, ahogy Toddot
szerettem...
Mary Stuart akaratlanul a vállára hajtotta a fe-
jét. Milyen sebzett, halott, fagyott volt Bill, amikor
az történt. Most meg ugyanúgy siratja a fiukat,
ahogy ő.
- Annyira szeretlek - ismételte Bill, és megcsó-
kolta. Mary Stuart el akart húzódni, de nem bírt.
Viszonozta a csókot és utálta magát érte. Hogy le-
het ennyire gyönge?
- Ne! - mondta, amikor Bill elengedte és mind-
kettejüknek levegő után kellett kapkodniuk. Rá-
jött, hogy a csók, ha nem is szünteti meg a szenve-
dést, legalább gyógyír a sebre. Bill megint megcsó-
kolta, ő visszacsókolta. - Ez nem helyes - pihegte
Mary Stuart. - Válni jöttem ide.
- Tudom - mondta a férfi, és egyszer csak to-
vább mentek a csóknál.
Több mint egy éve nem történt velük ilyen, de
most mindkettőjüket felgyújtotta a vágy. Mielőtt
észbe kaptak volna, már ott is voltak az ágyban.
Mary Stuartot még sohasem hozta ilyen lázba a
férje, és az sem sem érzett még iránta ekkora

363
szenvedélyt. Az asszony ránézett a férfire, majd
hirtelen felkacagott, olyan képtelen volt az
egész.
- Fuj, de utálatos! Én válni jöttem ide.
- Tudom - mosolygott Bill. - Hát ez hihetet-
len, nem is értem, hogy történt... csináljuk még
egyszer! Beszélgettek, szeretkeztek, Bill az asz-
szony karjaiban heverve siratta a fiukat, és azt
amit művelt a feleségével, aztán megint szeret-
keztek. Walker aznap már nem ment vissza a tit-
kárnőjéhez.
Este hatkor meztelenül, kimerülten nyúltak el
az ágyban. Mary Stuart a férje karjaiban aludt el.
Másnap reggel Bill hatalmas reggelit hozatott. Ki
voltak éhezve az ételre és egymásra. Ültek, beszél-
gettek, és a férfi megkérdezte, mi a mai programja.
- Neked nincs munkád? - érdeklődött Mary
Stuart. Eltüntette a rántottáját és ivott egy korty
kávét.
- Kiveszek egy szabadnapot. Veled akarok len-
ni, mielőtt visszamész. - Majd szomorúan hozzá-
tette: - Kiviszlek a reptérre.
Reggeli után megint szeretkeztek, így Mary Stu-
art csak akkor érte volna el a gépet, ha kiugrik az
ágyból és rohamtempóban öltözik, de nem akarta.
Maradni akart. Egy napig, egy hétig, Bill londoni
tartózkodásának végéig. Talán örökké. Ezt meg is
mondta, mikor együtt ültek a fürdőkádban.
- Maradsz? - kérdezte mérhetetlen gyöngéd-
séggel a férfi.

364
Mary Stuart bólintott.
- De nem hoztam magammal mást, mint cow-
boycsizmát és farmert. Összesen két tisztességes
ruhám van.
- Te leszel a szenzáció Londonban. Továbbra is
külön szobában alszunk?
- Azt nem - mondta komolyan az asszony - de
a lakást el akarom adni.
Bill helyeselte az ötletet. Ideje, hogy előrelépje-
nek, gyógyuljanak, visszataláljanak egymáshoz, és
ha van egy kis szerencséjük, elölről kezdjék az életet.
A férfi javasolta, menjenek el sétálni délutan.
Előbb azonban beugrott az irodájába, mert alá kel-
lett írnia néhány okmányt. Mary Stuart azt mond-
ta, megvárja az előcsarnokban.
Csendesen felöltötte barna lenvászon ruháját,
az egyetlen elegáns darabot, amit magával hozott.
A frizurája nem volt olyan tökéletes, mint szokott.
Fiatalabbnak és egészen picit lezsernek látszott.
Már a tudomására hozta Billnek, hogy ha itt ma-
rad, akkor be kell vásárolnia. Most azonban nem a
férjére gondolt, hanem őrá, a másikra, akivel
együtt lovagolták Wyoming vadvirágos mezőin.
Lement a recepcióshoz, aki azt mondta, termé-
szetesen elküldik a faxot. Mary Stuart firkantott
két szót és könnybe lábadt szemmel odanyújtotta a
cédulát.
- Máris küldjük, asszonyom - ígérte a recepciós.
Mary Stuart beleremegett, ha arra gondolt, hogy
fog fájni ez mindkettőjüknek Hartley okosabb volt

365
nála.
"Adieu, Arielle."
- Mehetünk levegőzni? - kérdezte Bill, ahogy
lejött a lépcsőn. Riadtan látta, hogy a felesége sze-
me könnyes, és ott, mindenki szeme láttára magá-
hoz ölelte. - Semmi baj, Stu... Esküszöm, jó lesz
minden... Szeretlek...
Mary Stuart nem ettől tartott. Ő egy barátnak
mondott istenhozzádot. Aztán kézen fogta a férjét
és kiléptek a napfényre. A portás utánuk nézett,
ahogy kéz a kézben tovasétálnak és elmosolyodott.
Olyan ritkán lehet ilyen kedves dolgot látni, mint
egy boldog pár. Könnyű nekik. Vagy talán csak sze-
rencsések.
Vége.

ISBN 963 203 089 3

Maecenas Könyvkiadó, Budapest,
az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók
és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja
Felelős vezető: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
Tipográfia és műszaki szerkesztés: Szakálos mihály
Szedte és tördelte az Alinea Kft., Budapest
Nyomta és kötötte a Kúlizsi Nyomdn Kft., Debrecen

Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

Terjedelem: 20,5 (A/5) ív

366