Lisa Jackson: Ébredés

A Tegnap éjjel nyomozója, Pierce Reed ezúttal egy őrültet üldöz, aki
élve temeti el áldozatait. Nikki Gillette, a szenzációéhes, csinos
riporterlány beleszeret a barátságtalan, kiégett rendőrbe, és a sors
különös fintoraként mindketten üzenetet kapnak a gyilkostól...
Hogyan formálja át Nikki lelkesedése Reed iránta érzett
ellenszenvét, és miért kezd a sajtót gyűlölő nyomozó hirtelen vágyat
érezni a lány iránt? Sikerül-e a könyörtelen " Sírrabló" nyomára
akadniuk? Az Ébredés színes, modern párbeszédekre épülő történet,
amely korlátaink időnkénti ledöntésére biztat, és a lélektant kedvelő
olvasóknak különösen érdekfeszítő olvasmányt ígér.
 Előhang
Jeges hidegséget érzett... csontig hatoló hideget..
A lány megremegett. Merevnek érezte magát, és a hideg ellenére sem kívánt mozdulni.
Gondolatai lelassultak, feje elnehezült Becsípett tegnap? Aludni szeretett volna, és egy időre
elfeledkezni erről a nyomorult világról. Megszabadulni szorongástól, kudarctól, csalódott-
ságtól. Egy kis pihenőre vágyott. Szemhéjai súlyosak voltak, mintha túl sok altatót vett volna
be. Kesernyés szag csapta meg az orrát Csukott szemmel fülelt. Csend volt. Teljes csend. Még
az előszobai óra tiktakolása vagy az utcai forgalom máskor beszűrődő halk moraja sem
hallatszott. Hátborzongató csend honolt. Vészjósló, vihar előtti némaság.
Nem a szobáéban vagy.
A furcsa gondolat fejbe kólintotta.
Nem az ágyadban vagy.
Akkor... hol a pokolban? Kényszerítette magát, hogy kinyissa a szemét
Nehéz, fanyar levegőt lélegzett be, amely csípte az orrát és fojtogatta a torkát. Gondolatai
lassan tisztulni kezdtek. Hol a pokolban van ilyen rossz levegő; és ilyen koromsötét? Miért nem
képes megmozdulni? Rémület lett rajta úrrá, amikor rádöbbent, hogy a hátán fekszik, valami
puha, szivacsos anyag van alatta, és a fejét sem képes megemelni, mert az orra azonnal valami
keménybe ütődik.
Levegőtlen sötétség. Borzalmas, émelyítő szag. És síri csend. Nehezére esett a légzés.,,
öklendeznie kellett.
Valami nagyon nem stimmelt.
Megpróbált felülni.
Bumml
A feje valami kéménybe, talán deszkába csattant, és a karjait sem tudta mozgatni. Egy szűk
helyre volt beszorítva, egy kényelmetlen ágyba... nem is ágyba, mert a puhasága mellett a hátát
több ponton nyomta, ugyanakkor rothadó, fanyar szag terjengett. Félelem, igazi halálfélelem
hasított belé. Egy szűk, sötét dobozba zárták.
Hirtelen rádöbbent.
Bénító bizonyossággal.
Csak nem temették el egy koporsóba?
istenem, ne! Hiszen ez lehetetlen! őrültség. Agya leblokkolt, és mint egy borzalmas
rémálomban, átjárta a paranoiás rettegés. Igen, hiába tiltakozik a gondolat ellen. Egy
koporsóban fekszik. Jézusom! Szíve a torkában dobogott, agya lüktetett, és egész testében
remegni kezdett
Nem, ez nem lehet igaz... kérlek, ne... ugye, csak egy álomi Ébredj fel, Bobbi! Az isten
szerelmére, legyen vége!
A lány torkaszakadtából sikoltozni kezdett, de sikolya visszaverődött a szűk helyen, és
visszhangzott a fülében.
Gondolkozz! Ne ess pánikba.' Oh, Istenem, hogy történhetett? Mi történt? istenem, segíts!
Vadul kirúgott, de mezítelen lába azonnal nekiütődött a kemény felületnek, és elcsúszott
rajta. Deszka lehet. Éles fájdalom figyelmeztette, hogy a heves mozdulattól nagyujja körme
beszakadt, és belevágódott a húsba.
ilyen nincs. Élete legszörnyűbb rémálma. Nem lehet igaz. És mégis... minden erejével
próbált felemelkedni és kijutni ebből a borzalmas börtönből, ahová bezsúfolták egy
mocsárszerű matracra... és... Jézusom, mire fektették őt? Puha, göröngyös, és több ponton ke-
mény... hiszen ez egy...
Egy test Egy hullára fektettek, és vele együtt eltemettek!
 - Neeel Segítség! - kiabált kétségbeesetten a lány, és mind a tíz körmével belekarmolt az
alatta elhelyezkedő dologba. Érezte a bőr simaságát és a püffedt hús puhaságát. Fejét oldalra
fordítva, borzas, idegen haj súrolta az arcát, és orrát megcsapta a rothadó hús áporodott szaga.
Meztelen bőre egy szőrös holttesthez nyomódott, istenem, ruha nélkül dugták be ebbe az
undorító dobozba? Ki tette ezt vele? És miért? - Segítség! Engedjenek kii - Sikolya fülében
visszhangzott. - lstenem...oh, Istenem, valaki - fulladt el a hangja. Igen. Ahogy a kezeivel
tapogatózott, bizonyossá vált számára, hogy egy halott ember fekszik alatta. Nyakszirtjéhez
egy holttest ajka préselődött, és a hátát á kiálló bordák nyomták...
Jézus! Lehet, hogy még az a másik is él, csak elaltatták, mint téged.
De nem. Az alatta fekvő megboldogult kétségtelenül hidegnek tűnt, és a szagból ítélve már
bomlásnak indult... Oh, bárcsak felébredhetne ebből az iszonyú, hosszú rémálomból! Elszorult
a torka, és zokogni kezdett. Ne ess pánikba Meg kell találnod a kiutat., amíg el nem fogy a
levegő. Hiszen nem öltek meg, csak betettek ide. Ez még nem jelenti azt, hogy biztosan a föld
alatt vagy... Bár úgy lenne! Csakhogy érezte a nedves föld szagát. A koporsója már a sírban
van. és a rendkívül rossz levegőből ítélve, már nem sok ideje lehet hátra...
Okos lány vagy, találj ki valamit! Gondolkozz, az Isten szerelmére! Ne hagyd el magad/
Hátha nem temettek mélyre, és az emberek még ott vannak a sír körül... De Bobbi tudta, hogy a
sebesen pergő másodpercek egy kísérteties, borzalmas haláltusát vetítenek előre, amelyet csak
isten kegyelme akadályozhatna meg. Kérlek, Istenem, ne hagyj meghalni! Hiszen még alig
éltem! Istenem, mint ez... itt alattam... neí
- Segítség! SEGÍTSÉG! - kiáltotta zokogva, ahogy a torkából kifért. Hangját könyörtelenül,
tompán verte vissza a koporsó fedele. Bobbi vergődve igyekezett szabadulni. Mind a tíz
manikűrözött körmével nekiesett a deszkának. Hosszú körmei sorban törtek le, szakadtak be a
körömágyig, és sajgó fájdalom hasított a kezébe. A hideg, bűzös levegő vészesen fogyott... ez
nem lehet igaz... ugye, csak egy rémálom? A heves fájdalom és az ujjain lecsorgó vér azonban
könnyen meggyőzték, hogy ilyen gonosz és életszerű álom aligha létezik.
A rettegés és a levegőtlenség egyszerre fojtogatta. A reménytelenség gondolata
elviselhetetlennek tűnt. Teljes erejéből sikított, a koporsó oldalán tompán puffantak
kétségbeesett rúgásai. Teste megfeszült, és minden izma görcsbe rándult. Érzékeny bőre több
helyen felszakadt és vérzett, könnyei megállíthatatlanul patakzottak az arcán. - Kérlek, Istenem,
ne hagyj így meghalni, oh, kérlek, engedj ki innen...
A sötétség azonban konokul és végzetesen zárta magába. Egyetlen halvány reménysugár
sem jelezte, hogy Isten meghallotta volna Bobbi könyörgését. Az alatta fekvő, püffedten puha
test nem mozdúlt, csak az osztó hús simult az övéhez, és a kiálló csontok bökték a lány
reszkető, rángatózó testét. Bobbi vonaglott, visszatartotta fokozódó hányingerét, és újból
sikított.
És ebben a pillanatban, sikolya ellenére meghallotta a koporsó fedelére zúduló föld és kövek
jeges, tompa puffanását
- Ne! Neee! - üvöltötte egész testében remegve. Fájdalomban égő és vérző végtagjaival
igyekezett dörömbölni,
és folyamatosan sikoltozott. - Engedjenek ki! Segítség! Kérem! Ki akarja így megölni?
És miért? Oh, Istenem, miért... Ki gyűlöli őt ilyen borzalmasan? Átfutott az agyán néhány
arc, akiknek hazudott, vagy akiket más módon becsapott az utóbbi időben. A rémülettől félig az
eszét vesztve nem volt képes logikusan gondolkodni. Ki gyűlöli annyira, hogy ilyen kínhalálra
szánja? Ki lehet ennyire kegyetlen?
Már majdnem elfogyott a levegő. Erejét vesztve tátogott, és az ájulás környékezte. Agyában
férfiak képe kavargott, akiket visszautasított vagy ellökött magától. Eszébe jutott egy, akivel
néhány hetet járt, és aki okkal lehet dühös rá.
Pierce Reed.
 A savannahi rendőrség nyomozója. Egy megbecsült rendőrtiszt, aki sötét titkok őrzője.
Nem... Reed nem tenné ezt vele. Az életük olyan szorosan összefonódott, hogy képtelen lenne
ilyesmire.
Egy másik férfi lehetett, egy szörnyeteg, aki csapdába ejtette. Reszketett és zokogott.
- Engedjenek kii Segítség! - sikoltotta utolsó erejével. A torka fájdalomtól égett. - Kérem...
kérem, engedjenek ki... bármit megteszek... bármit... ne csinálják... - hüppögte, levegő után
kapkodva.
Azt sem tudta, igazából kihez kellene könyörögnie. Csak a föld és a kövek egyre halkabb
dübögése hallatszott a sírban.
Bobbi tátogott, hogy a levegő hiányától égő tüdejébe juttasson némi oxigént Hirtelen úrrá
lett rajta a gyengeség és a reménytelenség
Fel kell adnia.
El kell fogadnia halálos ítéletét Anélkül, hogy tudná, kitől származik, és miért Tett még
néhány gyámoltalan, menekülő mozdulatot, de hiába. A sötétség már kitátotta feneketlen
torkát, hogy Bobbi védett életét lerombolja, terveit, ábrándjait összezúzza, és magába nyelje.
Tehát itt a vég. Ez lesz örök sírja.
Ha legalább hinne a túlvilágban. De végső elkeseredésében hiába fohászkodott most
Istenhez, igazából sohasem hitte, hogy lehet a halál után valami. Ha hitt volna istenben,
másként cselekedett volna, és talán nem következett volna be ez. De most már mindegy. A sö-
tétség vár rá, a megsemmisülés borzalma. Ha van Isten, akkor meggyűlölte őt.
Fölötte ismét beállt a csend, majd egyszer csak nevetést hallott. Távolinak hangzott, de
tudta, hogy neki szól. A nevető férfi azt akarta, hogy meghallja a kacaját, mielőtt odalent
kileheli a lelkét.
Akárki is volt az, az ő szenvedésében lelt élvezetet.

Első fejezet

Megint járhatok a bíróságra e miatt a disznó miatt! - sistergett Morrisette Reed irodájában, és
az íróasztal sarkára lökött néhány iratot. - Elhiszed ezt? - kérdezte azzal a vontatott, texasi
kiejtésével. Mindig így beszélt, amikor parázslott a dühtől. - Bart közölte, hogy a továbbiakban
csak a gyerektartás kétharmadát hajlandó fizetni. -Bart Yelkis volt Sylvie Morrisette negyedik,
és mind ez ideig utolsó férje, két gyermekének édesapja. Mióta Reed a savannahi rendőrka-
pitányságon dolgozott, állandó téma volt a Sylvie és Bart közötti egyezkedés, hogy miből is
kellene kolléganőjének felnevelnie Priscil-lát és Tobyt. Sylvie kőkeményen képviselte
gyermekei érdekét, és nem fogta vissza a nyelvét, ha elvált férjét kívánta jellemezni. Do-
hányzott, szerette a sört, és úgy vezetett, mintha a Forma 1 időmérő edzésének utolsó körét
futná. Gyakran randevúzott olyan öltözékekben, mintha nem harmincöt éves lenne, hanem,
mondjuk, húsz. Reed nehezen leleplezhető hazugságokat is feltételezett róla, de ezek fölött
gyakorta elsiklott, mivel Sylvie mindenekelőtt anya volt, jó anya, és ez meglehetősen erős
hatással volt a férfira. Meghatotta, ahogy Morrisette anyatigrisként óvta gyermekeit, és feszített
munkatempója mellett is igyekezett száz százalékig megfelelni gyermekei elvárásainak. Semmi
sem háborította fel jobban, mintha valaki a gyerekeit kritizálta.
- Azt hittem, az utóbbi időben rendesen fizetett.
- Az utóbbi időben igen, de nem tartott sokáig. Nem kellett volna hinnem neki. Túlságosan
szép volt, hogy igaz legyen. Miért nem képes egy pasi felfogni, hogy mit jelent apának lenni,
he? - Morrisette türelmetlenül lehajította a táskáját az asztal mellé, és egy pillantásával
meggyőzte Reedet, hogy nem érdemes vitába szállnia. Reed úgy gondolta, hogy azok a férfiak,
akik közel kerültek Sylvie-hez, valami fontosat elvesztenek az életben. A nyugalmukat
mindenképp. Sajnos, ő is ebbe a körbe tartozott, bár más szempontból szerencsésnek is érezte
magát. Kolléganője határozott volt egy férfi erejével dolgozott mellette, jelentős terhektől
megszabadítva őt Morrisette híres volt a káromkodásairól, amelyeket olyan összetételben tudott
előadni, hogy arra még tapasztalt férfikollégái is elismerően összenéztek. Kivételt képeztek
azok az időszakok, amikor a gyerekeivel kötött fogadások áldozataként szándékosan igyekezett
szépen beszélni, nehogy a pénztárcája bánja. Ilyenkor ugyanis egy-egy trágárság elhangzása
után Priscilla és Toby zsebpénze gyarapodott, míg a gyerekek hi-bázása esetén a legjobb sört
engedhette meg magának a visszaszedett apróból. Általában kígyóbőr csizmát viselt, és
tüskésre zselézett, platinaszőke frizurát, amely munka közben olyan tekintettel társult, hogy
egy vérbeli punk is meggondolta, miként válaszoljon a rendőrnő kérdéseire. Amikor eldőlt,
hogy Morrisette lesz a párja, Reed begyűjt-hetett néhány együttérző pillantást friss kollégáitól,
de kezdeti szorongása hamar eloszlott. Az első néhány hét után tisztelni kezdte Sylvie
Morrisette-ét, még ha gyorsan meg is kellett tanulnia, hogy visszafogja mellette a nyelvét Mint
éppen ezen a délelőttön, amikor Sylvie arca kárminpirossá változott, és szikrázott a dühtől.
- Csak úgy csökkentheti a... gyerektartást? - Reed a reggeli postáját bontogatta, de most
inkább letette egy pillanatra a papírvágó kést az asztalára hányt iratok mellé.
- Idáig nem vonták tőle automatikusan. Most megkockáztatja, hátha kifog egy erélytelen
bírót, aki beveszi a színészkedéseit, hogy ő egy nehéz sorsú szellemi szabadfoglalkozású.
Művészlélek. Aki minden kereseti forrását elvesztette. Na és? Aki igazán akar dolgozni, az talál
is magának normális munkát. Valami regét ír a maja indiánokról. Miért rajtam és a gyerekein
akarja leverni, hogy ez a világ nem az ő légváraira kíváncsi? - Sylvie keserűen pislogott, és csí-
pőre tett kézzel kihúzta magát a viseltes csizmasarkától egészen a fején díszelgő, platinaszőke
sündisznótüskékig. - Címeres marha! -folytatta azzal a vontatott, texasi kiejtésével, amitől Reed
hátán felállt a szőr. - Mindig is az volt. Egy diliflepnis, holdkóros, istenverte marhal Legalább
tanmeséket írna, hogy a gyereknevelésbe besegítsen. - Sylvie az ablakhoz sétált, és kinézett a
szürke, téli Savannahra. - Nem kellene milliókat kitermelnie. A több száz éve kihalt indiánok,
azok aztán érdekesek, de a saját kölykei nem. A sóját gyerekei, akik állandóan panaszkodnak,
hogy Bart miért nem jön vigyázni rájuk.
Morrisette toppantott a csizmája sarkával, és elmorzsolt egy különlegesen hangzó
trágárságot, amelynek jelentését Reed nem kívánta értelmezni. - Dobjunk be egy italt! -
javasolta Sylvie.
- Az Istenért, reggel kilenckor?
- Tehetek róla, hogy Bart most hívott fel?

- Nem, persze, hogy nem - csitította Reed. Bár tele voltak munkával, jobbnak látta, ha nem
szegül szembe Sylvie délelőtti elképzeléseivel. Morrisette története a négy válással és a két
gyerekkel megerősítette abban, hogy nem kíván családot alapítani. Egy feleség számos gondot
jelent, és neki semmi szüksége többre, mint amennyi már van. Messze még a hétvége, amikor
megbonthatja az egyetlen maradék skót whiskyt, ami még van otthon. Pont egy nő hiányzik, aki
majd a gyerekekre hivatkozva elzárja előle! Még mit nem! - És... felveszed a kesztyűt? - firtatta,
hogy kolleganője kidühönghesse magát Felhajtotta a langyos kávéját, és a papírcsészét
behajította a szemetesbe.
- Fel, de az sem lesz olcsó. Szükségem van egy átkozott ügyvédre.
- Tele van velük a város.
- Éppen ez a gond. Bartnak van egy ügyvéd barátnője, aki tartozik neki egy szívességgel.
Beadtak valami perbeli kérelmet vagy mi a poklot Elhiszed ezt? Egy nő, akit a hivatali esküje az
igazság keresésére kötelez, képes segíteni, hogy egy másik nőt megfosszanak a jogos
járandóságától. Mit érez az ilyen, amikor megpróbálja letaposni két elhagyott gyermek jövőjét?
Reed nem kívánt állást foglalni, mivel szerinte nem Morrisette-ről mintáznák meg a női
összetartás szobrát. A társa ugyanolyan rámenősen érvényesítette érdekeit a nőkkel, mint a
férfiakkal szemben. Nem emlékezett rá, hogy Sylvie a gyermekekre való tekintettel ne
ócsárolta volna a rendőrség munkatársnőit, és ne indította volna be a fúrógépet, ha valaki
veszélyeztette a karrierjét. A nyomozó inkább újra felvette a papírvágó kést, és nekiállt, hogy
felbontsa a soron következő borítékot A savannahi rendőrkapitányságnak volt címezve. Reed
nevét nagybetűkkel nyomtatták alá: PIERCE REED
NYOMOZÓ. A feladó címe ismerősnek tűnt, de egyelőre nem tudta hova tenni.
• - így van ez - dohogott tovább Morrisette. - A gyerekeim jövője mehet rá, hogy Bart pár éve
kerítést épített a hápé kutyáinak.
- Kinek? - figyelt fel Reed.
- A há-pé, a hülye picsa kutyáinak - villogott Morrisette szeme. -Mintha valami óriási
összeget kellene fizetnie! Nem számít nekik a törvény! Ingyenélő, parazita ügyvédek. Nincs
jobb dolguk, minthogy két apátlan kisgyerektől elvegyék még a nyomorult gyerektartást is?
-Sylvie idegesen végigszántotta kezével a fején díszelgő sörtéket, és sebesen visszalépkedett az
asztalhoz, hogy felmarkolja az ott hagyott jogi papírokat Lehuppant egy székbe, és hozzátette: -
Majd formai hibákra hivatkoznak, vagy hogy miért nem pereskedtem korábban.
- Bizonyára sikerülni fog...
- Bekaphatod a rücsköst... - torkolta le Sylvie. - Legalább te ne gyere üres szólamokkal,
oké? Kapd be!
Reed elfojtotta a mosolyát. - Ha lenne olyanod, a kedvedért megtenném.
- Jól van, nem úgy gondoltam. - Sylvie-nek sikerült kissé lecsillapodnia.
- De miért nem perled be Bartot azzal, hogy fizessen még többet, mint eddig? Miért nem
fordítod meg az állást?
- Erre is gondoltam, de ismered a mondást sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.
Reed vigyorogva felnézett. - Mindig a nem létező farkadat emlegeted.
- Nagyon mulatságos, de inkább beszéljünk másról.
- Te hoztad elő - védekezett Reed. - Lehet, nő létedre kasztrá-ciós komplexusod van - fűzte
hozzá, miközben kivette a borítékból a fehér papírost.
- A Montgomery-eset óta nagyon beleástad magad a pszichológiába. Szerencsés nő vagyok,
hogy a főnököm lélekbúvárrá képezi magát - sóhajtotta Morrisette. - Mielőtt kisütnéd, hogy
valójában férfinak kellene átoperáltatnom magam, elhúzok egy apácazárdába innen.
- Oh, igen, ez aztán nagy ötlet - gúnyolódott Reed, és széthajtotta a papírlapot A papíron
mindössze egy négysoros versike állt, amelyet ugyanolyan nagy betűkkel írtak, mint
amilyeneket a borítékhoz használtak:

EGY, KETTŐ, HÁROM, MELYIK A TE PÁROD? HALLGASD, HOGYAN SÍRNAK!

HAGYD ŐKET A SÍRNAK!
- Na, ez meg mi a pokol? - mormogta Reed.
Morrisette azonnal fölpattant Megkerülte az asztalt, és tanulmányozni kezdte a lapot. - Egy
dilis?
- Meglehet - motyogta Reed.
- Figyelmeztetés?
- Mire?
- Hát azt nem tudom. Lehet, hogy egy ártalmatlan elmeháborodott, de az is lehet, hogy... Te
tanulmányoztad mostanában a pszichózisokat, nem? - Sylvie felélénkült, a gyerektartás összege
miatti aggodalmát a kezdődő izgalom heve azonnal a háttérbe szorította. -Az utolsó sor a rázós:
„Hagyd őket a sírnak!". Nem értek a költészethez, de nem hinném, hogy csak a rím kedvéért ez
a vége. Istenem, megint kifogtunk egy igazi agybajost. - Sylvie a papírt és a borítékot forgatta a
kezei között. - Közvetlenül neked küldte. - Morrisette a feladó címére nézett. - Savannahi
lakóhely. Nem titok, hogy Aber-cornban él... Jézusom, ez tudod mi?
- A régi temető - esett le Reednek is a tantusz ugyanabban a pillanatban.
- Igen. A Nagy Köztemető címe. Ki küld onnan levelet?
 - Egy őrült A cím jelzi, hogy a levél írója becsavarodott - állapította meg gondterhelten a
nyomozód - Talán valaki, miután elég sokat olvasott a Montgomery-esetről, valami művészi
utánzásra készülődik. - Alig fél év telt el azóta, hogy a nyáron sikerült a Montgomery családot
majdnem teljesen kiirtó elmebeteg nő nyomára bukkannia. Akkoriban számos újságcikk jelent
meg, amelyben a nyomozás vezetőjeként Reedet is megemlítették. A rendőr gyűlölte a
szenzációhajhász riportereket A dögkeselyűkhöz hasonlította őket, akiknek a munkája csak a
bajkeverést segíti elő. Különösen dühítette, hogy egy-két cikkben nem éppen elismerően
szóltak róla az ügy lezárása idején. Hiába mentette meg két nő életét, a szemére vetették az ügy
lassú kezelését, amely sok áldozattal járt. Mintha ő tehetett volna arról, hogy kevés embere van,
és nem kapta kézhez időben a kért házkutatási engedélyt sem! Vagy, hogy a magát Atroposznak
nevező gyilkos, az ügymenet lassítása érdekében, minden bizonnyal megkent valakit a
rendőrségen. A papírok mintha többször is késve érkeztek volna fel a laborból. A végeredmény:
Savannah egyik leggazdagabb és leghírhedtebb családjának egyik tagja jelentősen megritkította
saját véreit. Csekély vigasz, hogy a gyilkosságok egy része még Reed hivatalba lépése előtt
történt.
Az elmúlt hat hónapban több cikkben szerepelt, és több fotó jelent meg róla, mintsem
szerette volna. Sohasem rajongott a reflektorfényért, jobban szeretett visszahúzódó életet élni.
Tartott tőle, hogy idegenek láthatnak bele a titkaiba, szexuális természetű gondjaiba, amelyek
megoldásához nem kívánt külső segítséget. Kinek mi köze hozzá, milyen vágyakkal és
démonokkal küzd? És különben is, kinek nincs problémája a szexszel? Miután kitúrták San
Franciscóból, legalább Savannahban, ifjúsága városában szeretett volna megállapodni. Nem
akarta nyugdíjas korára egy kisváros seriffjeként végezni. Semmire sem volt kevésbé szüksége,
mint a bulvárlapok őrá mutogató, gusztustalan cikkeire.
Még kevésbé egy újabb, szellemes gyilkosjelöltre. Nem volt elég Savannahnak Atroposz,
aki a Három Párka egyikének, magának a végzet istennőjének képzelte magát? Ráadásul jogi
diplomával és ügyészi múlttal. Jézusom, micsoda tébolyodott világ! Akkor is állandóan a
sarkában voltak azok a hülye riporterek, akik nem szégyellnek minden szemetet összehordani.
Az egyik cikkben még azt is hazudtak, hogy Reedet kirúgták a San Franciscó-i rendőrségtől,
holott ő mondott fel. Számonkérték, hogy miért nem gondolatolvasó, és miért nem kerítette elő
a gyilkost két szűkös héten belül. Egyenesen arra hajtanak, hogy bekattanjon. Mintha nekik
több sütnivalójuk lenne! Egy zsebkendővel felcsippentette a borítékot és a papírt, majd
óvatosan az asztalfiókjából elővett műanyag tasakba pottyantotta őket. - Nem valószínű, hogy
találunk rajta ujjlenyomatot, de hátha. Egy rögeszmés sírásónál minden előfordulhat
- Miféle sírásónál? Szerinted megint beindulhat valaki, akinek nem jutott hely a diliházban?
- A diliházba általában nem az oda valókat viszik. És, még ha be is viszik őket, ezek
pillanatokon belül újra kint vannak. Ezek megfelelnek a hülye tesztjeiken. A zseniket
elektrosokkolják, az őrülteket szabadon eresztik. Hadd legyen munkánk nekünk meg a
sajtónak.
- Nagyon betett neked a Montgomery-ügy - ráncolta a homlokát Morrisette.
- Ott is két pszichológus keverte a kártyát, mégsem jutott eszükbe, hogy valami gond lehet,
és szóljanak nekünk.
- Ne viccelj már! Hiszen az egyik nem is tudta, hogy gyilkosságok történtek.
- Ugyan már! Lenéznek minket, mert nem értékeljük egy gyilkos érzékeny lelkét aki miatt
ők kutatószabadságot vesznek ki a doktori disszertációjuk megírására. Amíg az közben
serényen végzi a dolgát. Tavaly New Orleansben is egy egészségesnek nyilvánított páciensük
tizedelte meg a város nőnemű lakosságát
- Hátha ezúttal szerencsénk lesz.
- Hátha. Mindenesetre az adatokat elküldöm az Országos Bűnügyi Információs Központba
is. Talán az FBI-nak ismerős lesz valahonnan. Tele vagyok munkával, de most járok egyet a
temetőben. Megnézem, kik bóklásznak kint egy ilyen hideg, hétköznap délelőtt
 - Gondolod, hogy összeakadhatsz a költőnkkel?
- Áh! Nincs esélye. De sohasem lehet tudni. - Reed magára kapta a dzsekijét, és felrántotta a
cipzárt. - Inkább csak hogy levegőzzek egyet. Remélem, nem kell komolyan vennünk. Az ilyen
szélhámosok abban lelik az örömüket, hogy idegesítik a rendőrséget Bombariadó meg
hasonlók, hogy bekerülhessenek a másnapi lapokba.
- Lehet, de ez a hangyás egyenesen neked küldte a levelet. Olyan, mintha valahogy téged
venne célba. - Morrisette megigazította a pisztolytáskáját. - Veled megyek.
Reed nem vitatkozott. Hiába is tette volna. Noha Sylvie a beosztottja volt, Reed
már.megtanulta, hogy nem jár jobban, ha ráerőszakolja az akaratát kolléganőjére. Ha Sylvie
sétálni akar a temetőben, ő pedig ehelyett az elvégzendő irodai munkára kötelezné, abban nem
lenne köszönet. Reed becsúsztatta a nejlonzacskót a fiókba, és elindultak.
A kapun kívül élénk, téli szél csapta meg az arcukat. Decemberben nem szokott ilyen
harapós idő lenni. Az északkeletfelől érkező front fagyos szélvihara Floridáig fenyegette a
termést. Morrisette-nek nagy küzdelmek árán sikerült meggyújtania a cigarettáját, majd az első
slukk után kiadós köhögőróham erősítette meg a dobozkára írt figyelmeztetések jogosságát
A savannahi régi köztemető volt a tizenkilencedik századi sárgalázjárvány több mint hétszáz
áldozatának és az akkoriban gyakori párbajok veszteseinek végső nyughelye. Sherman
tábornok a polgárháború idején táborhelynek használta az akkor még központi résznek számító
területet.
A kriptahelyeket, sírokat szabdaló utacskák mellett kopaszodó, méretes fák remegtek a
hideg szélben. Színes, száradó leveleik sűrűn szánkáztak a földre, feldíszítve a sírköveket és a
történelmi emlékhelyek kőfaragványait. A lehulló levelek jóvoltából ezen a délelőttön
különösen parkszerűnek hatott a temető. Sötét hasú, alacsonyan szálló, sebes felhőtömegek
viharzottak az égen.
A temető első részén csupán néhány békésen gereblyéző idős ember mozgott a sírok között
Semmi gyanúsat nem észleltek. Reed hallott a szóbeszédről a Montgomery-kripta szellemeivel
kapcsolatban. Azt beszélték, hogy az egyik túlélő, Caitlyn Bandeaux kijár a kriptához, hogy a
démonokat lecsendesítve, újra megszülhesse megölt gyermekét. Állítólag hisz benne, hogy a
gyerek lelke szabadon szárnyal, és a méhébe akar hatolni. Még szemtanú is akadt, aki éjszaka
látta a nőt a temetőnél. Reed ezt a pletykát is a szélhámos riporterek és a sütnivaló, bolond
pszichiáterek számlájára írta. A Montgomery-kripta elhagyottnak és nyugalmasnak látszott.
Beljebb sétáltak az úton. Egy idősebb pár olvasott figyelmesen egy elhalványodott
sírkőfeliratot, nem messze tőlük három csinos tinilány cigizett, összebújva pusmogtak;
valószínűleg a sarki középiskolából lógtak ki, hogy a nagyszünetet megtoldják egy romantikus
lyukasórával. Távolabb egy középkorú, vörös hajú hölgy sétáltatta a kisszvetterbe öltöztetett,
patkányméretű kutyáját. Időnként megrántotta a pórázt, és ilyenkor a sírok sarkait szaglászó eb
a levegőbe emelkedett, majd földet érve végigszánkázott a vastag avarszőnyegen. Semmi
rendkívüli. Senki sem leskelődött, a sírok háborítatlannak tűntek, és a temető kerítése mellett
sem láttak sötét ablakos furgont, amelybe kényelmesen bepakolható egy-két holttest.
- Hasznosabban is tölthetnénk az időt - szólalt meg Morrisette, és egy újabb köhögő roham
végén eldobta a cigarettáját.
- úgy gondolod? - morfondírozott Reed, és a színpompás levelek közti viharvert sírköveket
fürkészte. A többi ügy járt a fejében. A savannahi húszéves feleség, aki megelőzendő a
következő fekete monoklit és törött bordát, álmában golyót repített hites ura kobakjába.
Egyszerű és tiszta esetnek indult, csak akkor lett bonyolult, amikor feltűnt a védőügyvéd, és a
nő attól kezdve önvédelemről kezdett beszélni. Reedre maradt a hálátlan feladat, hogy a kezdeti
vallomás birtokában leleplezze a nő hazugságait. Nem volt könnyű, és egyáltalán nem volt
ínyére a dolog. A másik egy fiatal, meleg pár gyilkossági esete volt, amelyben a fiatalabb, még
csak tizenhét éves fiú húzta meg a ravaszt. Pár évvel idősebb barátja meghalt, de mivel ő is
megsérült, kórházba került, ahol a ventilátorra akasztotta fel magát. Szerencsére időben sikerült
levágni. A harmadik gyilkossági ügyet a Savannah-folyóból két napja kihalászott, azonosítatlan
holttest szolgáltatta. Fiatal, fekete hajú, félvér nő, akiből nem sok maradt Úgy látszott, senkinek
sem hiányzik. Az orvos szakértő harminc körülinek saccolta, és nullás pozitív vércsoportot
állapított meg nála. A jól karban tartott fogsor, a jó minőségű öltözék és a szülés vagy szülések
nyomai miatt különösnek számított, hogy nem keresik.
Hát igen, hasznosabb lenne, ha a meglévő ügyekkel foglalkoznának. Mégis, amint tekintete
végigsiklott a kétszázötven éves temető látványán, az a nyugtalanító érzés szállta meg, hogy
még hallani fognak a bolond versikét feladó szerzőről.
Egy, kettő, három, melyik a te párod? Hallgasd, hogyan sírnak'. Hagyd őket a sírnak!
Mi a fenét akar ez jelenteni?
Bizonyára hamarosan kiderül.

Láttam őt - erősítette meg Billy Dean Delacroix izgatottan, és az éles szélben még
pirosabbnak látszottak a pattanásai. Tizenöt évesen már volt pisztolya. - Fölfelé futott a
dombon. De nem jut messzire. Elkapjuk és levadásszuk a vén agáncsost Láttam megvillanni a
fehér farkát Gyerünk, Pres! - Billy Dean lomhán ügetve elindult a csapáson, és kistermetű
vérebe azonnal utána loholt
Prescott Jones, Billy fél évvel idősebb, de vagy húsz kilóval súlyosabb unokatestvére
szuszogva igyekezett velük lépést tartani. Vadmálna indái kapaszkodtak a nadrágjába, a tüskék
beletéptek a farmer anyagába. Visszacsapódó gallyak horzsolták a bőrét, és majdnem leverték a
szemüvegét, amint a Medve-szurdoknál megsérült szarvas nyomába eredtek. Egy mosómedve
tűnt fel a csapás mellett, majd rémülten a sűrű óriáspáfrányok rejtekébe totyogott. A fejük felett
egy sólyom körözött ráérősen.
Prescott erősen lihegett, mire a hegytetőre ért. Érezte, ahogy csorog le a verejték a bélelt
dzseki és a meleg ing alatt. Szétnézett, és semerre sem látta a tetőtől talpig terepszínű ruhába
öltözött Billy Deant. Sem a ronda, nagy fülű kopóját.
- Strici - motyogta Prescott, és levegőért kapkodott. Néha Billy Dean csak magára gondolt,
és ment a saját feje után. Bárcsak eltalálta volna rendesen azt a szarvast! Valószínűleg nem
akadt el benne a lövedék, és most üldözhetik mérföldeken keresztül.
Prescott meglátott néhány vérpettyet a sárguló növényzeten, és ettől új erőre kapott. Talán
mégis súlyosan megsérült a vad. Jó lenne. Semmi kedve sem volt céltalanul kóvályogni a
vadonban. Egyébként Prescott ugyanúgy szerette elejteni a zsákmányt, mint a másik fiú. Él-
vezte, ahogy leszed egy mozgásban lévő mókust, őzbakot vagy rókát. Leginkább persze egy jó
nagy medvére fájt a foga. Imádta az esti tábortüzet, ahol megsütötték a húst, és gyakran vittek
fel magukkal könnyűvéru lányokat, hogy a kártyázás és ivászat után megadják a testnek is a
járandóságát. A vadászat, a sebesült állat üldözése, és az utána következő nagy lazítások
egyfajta szenvedélyükké váltak.
- Hé! Merre vagy? Pres! Gyere elő! Itt vagyok lent. Hol a pokolban vagy? - Billy kiáltása
hallatszott a völgy homályából. Prescott követte a hang irányát, és a csapás útvonalán vörös
vércseppek vezették. A bokrokat felváltó magasabb tölgyfák között könnyebben jutott előre.
Az ösvény meredeken lejtett, és Prescott vadászcsizmája meg-megcsúszott a sziklás, avarral
borított talajon. A szíve hevesen dobogott, amint izzadt kezében a papája puskáját szorongatva,
egy szikla oldalában óvakodott lefelé. Alatta szakadék tátongott. Lábai remegtek a félelemtől,
hogy megcsúszhat, és közben folyton Figyelte a felbukkanó vércseppeket. Lehet, hogy Billy
ezúttal nem lódított, bár a srác úgy tudott hazudni, hogy épp csak nem szakadt rá az ég. Mégis,
ez nem jelenti azt, hogy nem kaphatta telibe az öreg bikát.
Prescott átküszködte magát egy kúszónövényekkel benőtt részen, és lassan leereszkedett a
sötét szurdok aljára. A hatalmas, még lombjukat tartó fák által őrzött völgybe nem jutott sok
fény. Billy Dean egy elszenesedett fatörzs egyik oldalán állt. Mellette egy sötét kupac
emelkedett, amelyről a félhomályban Prescott először azt hitte, hogy a leterített szarvas teteme.
Közelebb érve azonban látta, hogy csak egy földhányás. Kár. Nagy kár. Billy Dean arcát
lehorzsolták az ágak. Idegesen vizsgálgatta a földkupacot, amely majdnem két méter hosszú, és
vagy hatvan centi széles lehetett Billy kopója vészjóslóan morgott, és a mesterséges dombocska
tetejét kaparta.
- Mi van? Mit találtál? - kérdezte Prescott csalódottan, és az elvesztett zsákmányra
gondolt. A kutya feltartotta az orrát, és beleszagolt a szélbe.
- Ez egy sír. Friss.
- Mit beszélsz?

- Egy sír, ember, láttál már ilyet, nemde? És akkora, hogy biztosan nem egy macskát dobtak
bele.
- Akkor meg... - Prescott szuszogva közelebb lépett, és megszemlélte a földkupacot -
...talán egy embert - adott igazat Billy Deannek.
A kutya dühösen morgott, és a hátán felborzolódott a szőr.
Prescottnak nem tetszett a dolog. Mit keres egy ekkora sír itt az erdőben, a Vér-hegy
lábánál? Nagyon nem tetszett neki. - Mi a túrót csináljunk? - vetette oda Billynek.
- Tudja a fene.
- Fölássuk?
- Lehet. - Billy-Dean a puskája csövével odébb lökött egy göröngyöt. A kopó idegesen
morgott és szűkölt - A francba!
- Mi van?
Billy Dean lehajolt - Van itt valami. Egy gyűrű... a pokolba, ez • egy karikagyűrű. - Kinyúlt,
és a kezébe vette a földes jegygyűrűt. Billy megdörzsölte a nadrágjába, és az aranygyűrű
közepébe ültetett aprócska gyémánt megcsillant a halványra szűrt napfényben. A kutya
izgatottan nyüszített. - Jézusom. Ez gyémánt lehet benne. Nem a zaciban vették, az biztos. -
Prescottra kacsintott, és tanulmányozni kezdte az ékszert. - Valamit belevéstek a belsejébe. Ezt
hallgasd meg: Barbarának. Szerelmem végtelen.
- Kié lehetett?
- Hát egy Barbara nevű csajé, te nagyon hülye.

- Azt én is tudom, tökfej. - Néha Billy Dean igazán bunkó tudott lenni. Lehet, hogy úgy fut
árkon-bokron keresztül, mint a zerge, nincs sokkal több esze, mint a félig korcs kutyájának. -
De milyen Barbara? És mit keresett errefelé?
- Kit érdekel? A lényeg, hogy gyémánt legyen a közepén, és ne valami ócska utánzat.
- De nem akarod ellopni, vagy igen? - kérdezte Prescott, de már meg is bánta. Billy
Deannek természetes hajlama volt a tolvajlásra. Szegénynek számítottak, és Billy nem verte a
fogához a garast, ha szerencsejátékról volt szó. Dolgozni épp úgy utált, mint takarékoskodni. A
kopó mély morgást hallatott, és leszegett fejjel szaglászott. Prescott észrevette, hogy a nyakán
feláll a szőr.
- Én semmit sem lopok el. Csak találok. Ennyi az egész. - Billy zsebre vágta a gyűrűt, és
mielőtt Prescott szólhatott volna, megeresztett egy győzedelmes kiáltást. - Nem mondhatod,
hogy szerencsétlen napunk vanl Odanézz! Ott a bika. Az agancsa is egész jó.
Prescott csak most figyelt fel a közelben lévő terebélyes tölgyfa törzse mellé rogyott állatra.
Az utolsó sóhaját is kilehelte már. Billy Dean előhúzta a kését, és megbökte a tetemet, hogy
meggyőződjön a szarvas haláláról. Prescott nem ment oda. Jeges félelmet érzett, amely a feje
tetejétől végigsiklott a gerincén, és egészen a farkcsontjáig lemerevítette. Alit az arcát
korbácsoló szélben, és szeretett volna torkaszakadtából üvölteni.
Nem értette, miért, de kétségbe volt esve.
Mint amikor valaki megérzi a leselkedő veszedelmet.
Mint Vörös, a ronda kopó.
 Prescott hátranézett a válla fölött, és hunyorgott a piszkos szemüveglencséi mögött.
Figyelheti őket valaki?
Démoni szemek lesnek valahol a lombok mögött, ebben az elhagyott, kísértetiesnek látszó
szurdokban?
Miért olyan ideges ez az istenverte kutya, és miért figyel annyira az erdő sötétje felé?
A nyál is rászáradt Prescott ajkára. Ügy érezte, mindjárt bepisil. Fenébe! - Szerintem az lesz
a legjobb, ha elhúzunk innen.
- Mi? - Billy Dean már letérdelt, és a szarvas hasát vágta fel a szegycsonttól az
ivarszervekig.
Vörös újra mély hangon morgott. Vészjóslóan.
- összeszedem magam - mondta Billy -, aztán felássuk, és megnézzük, mit pakoltak bele.
- Micsoda? Én aztán nem!
- Mit képzelsz? Ha a tetején gyémántköves gyűrű van, akkor még lehet benne más is.
- Hívni kéne a rendőrséget.
- Minek?
- Mert valami disznóság történt itt - suttogta Prescott, és idegesen nézegetett a falatnyi
tisztás másik szélét lezáró sűrű bozótos felé. A kopó vicsorított, és lassan körözni kezdett. A
szemeit a körben sötétlő erdő fáin tartotta. Prescottban meghűlt a vér. - Valami sáros dolog
történt itt. Jobb, ha elhúzunk.
- A te dolgod, ha betojtá'. Én nem megyek sehová, amíg el nem rendezem a dögöt, és meg
nem nézem, hogy mi van a föld alatt. Lehetnek még ékszerek... vagy valami kincs, régiségek,
amit egy marha ide ásott el.
- Miért pont egy tisztásra?
- Ki tudja? - Billy Dean megállt a késsel, és felpillantott az égre, mintha onnan várna
megoldást a megválaszolatlan kérdésekre.
Sötét felhők vonultak fölöttük. A fák sárguló lombjai baljósan zúgtak a völgyben kavargó
szélben.
Billy nem látszott aggódónak. - Lehet, hogy Isten megszánt minket, és most fizeti vissza azt
a sok szenvedést, amin átmentünk -szólt hátra rokonának, majd visszafordult a munkájához. A
belsőségek síkosán, egy tömegben tódultak ki a földre. - Tudom, hogy ez nem ilyen adok-kapok
dolog, de a Jóisten tényleg nem kényeztetett el minket. Mostanáig. Úgyhogy igazán
törleszthetne valamit néhány aranytárggyal. - Billy szorgalmasan dolgozott az állaton.
- Én nem hiszem, hogy találunk még aranyat - vitatkozott vele Prescott, és a rémülettől
fölállt a hátán a szőr. - Menjünk, Billy! Ki kell jutnunk innen. Minél hamarább.
Billy Dean felállt, megfordult, a bal kezében tartott vadászkés pengéjéről az ujjaira
csöpögött a vér. - Mi bajod van? Nem hagyom itt a zsákmányt. És azt az átkozott sírt is fölásom.
- A fiú széltől kipirult arca most még pattanásosabbnak látszott, amint unokatestvérére meredt.
- Betojtá', vagy mi? Jesszusom! - Hangja tele volt megvetéssel. Az árnyékos fák felé nézett. -
Mi a túró van? Lattá' valamit?
- Nem. Nem láttam semmit, de attól még lehet ott valami. - Ág roppanása hallatszott, és
Prescott mintha mozgást vett volna észre. A szél leveleket sodort, és Vörös mély, túlvilági
hangon morgott. -Gyerünk innen! - kiáltotta rémülten Prescott, és megindult a csapás
irányában. - Én elhúzok. Most! - szólt vissza a válla fölött, és kocogásba váltott, nem törődve
azzal, hogy Billy Dean követi-e. A kopó behúzott farokkal loholt mögötte.
A pokolba is, Billy jobban tenné, ha vele tartana. Egyetlen szarvas vagy gyűrű sem ér meg
annyit, hogy elviselje ezt a vészterhes környéket. Prescott szaporán szedte a lábait, és a
meredek ösvényen fölfelé, pillanatokon belül zihálni kezdett. Tüdeje égett, szemébe csípősen
csorgott a verejték, és a szemüvegének lencséit elhomályosította a pára. istenem, csak jussak
épségben haza. Billy Dean nem normális, hogy ott maradt Kérlek, Istenem... A kövér fiú szíve
zakatolt a megerőltetéstől, amint felkapaszkodott a meredek, kanyargós ösvényen. A helyes
úton megy egyáltalán? Vagy eltévedt? A hasadt tölgyfát már régen elhagyta... Megbotlott egy
kiálló gyökérben, és... az árnyékban valami megmozdult.
Jézusom! A szűrt fényben egy elmosódott alak látszott a fák között. Egy ember? Egy sötét
árnyék. Talán egy férfi. Vagy maga a Sátán? Prescott megdermedt. Hirtelen megfordult,, és
megrándult a bokája.
Fájdalom nyilallt a lábába.
A francba! Prescott feljajdult, aztán beharapta az ajkát. Nem volt ínyére egy találkozás
Luciferrel. El kellene rejtőznie. Rohanj! Mentsd a bőröd!
Ismét nekiiramodott. Arra futott, amerre az ösvény vitte. Hamarosan a lábából sugárzó
fájdalom szinte elviselhetetlenné vált. Ne törődj a fájdaiommal! Ne gondolj Billy Deanre! Csak
menekülj Szeme előtt az erdő zúgó fái, tüskés bokrok és göcsörtös ágak villództak. Az előtte
igyekvő kopó rémült, fájdalmas vonyítást hallatott. Hangja visszhangzott a mélybe vesző
hegyoldalon. Aztán teljes csend lett.
Csak a hideg szél söpört a halálos szurdok felett. Oh, Istenem. Prescott megmerevedett, és a
csontjáig hatolt a félelem.
Fázni kezdett, a bokája sajgott. Homályos szemüvegén keresztül meresztgette a szemét, de
nem látta a kutyát. És az a sötét alak? Hová a pokolba tűnhetett Vörös? Nem merte szólongatni.
Mintha a gonoszság járta volna át az erdőt. Vagy csak a képzelete játszik vele? A homály meg a
szélben mozduló lombok keltették egy fekete figura képzetét? És most mit tegyen? Másszon
tovább felfelé, vagy forduljon vissza, és próbálja megkeresni, hol tért le a hazafelé vezető útról?
Képtelen volt gondolkodni, és még mindig fújtatott a megerőltetéstől.
Oh, istenem, legalább Billy Dean vele jött volna Mi lesz, ha nem bír továbbmenni?
A bokája lüktetett, az izzadság belepte a testét, és alig látott valamit A hegytető még legalább
száz méterre lehetett, és pár arasznyira tőle, az elmosódó ösvény mellett kezdődött a mély, sötét
szakadék. Hogy fog kijutni innen? Bárcsak ne rohant volna észvesztve, és követte volna az
ismerős jeleket. Merre lehet Billy?
Reccs!
Valahol a közelben letört egy ág. A fiú megdermedt.
Szíve a torkában dobogott.
istenem, segíts!
Halálfélelem hasított belé.
Követhette valaki? Nem hallotta volna meg a zörgő avaron a lépéseket?
Prescott megpördült.
ismét túl hirtelen. Bokája megbicsaklott, és beletépett a fájdalom.
Egy nagyobb kavics kicsúszott a csizmája talpa alól, és a fiú elvesztette az egyensúlyát
Karjaival kétségbeesetten hadonászott, de már túl késő volt. Sikoltva kapott a levegőbe, de
lábai kicsúsztak alóla, és még hanyatt estében meglátta egy férfi fekete árnyát a fák között. A
következő tizedmásodpercben a hátára zuhant, majd a kezével tett hiábavaló, vad mozdulatát
követően fejjel előre tovább bucskázott a mélységbe.

Második fejezet

Gyerünk, Nikki, hagyd egy kicsit a melót! Menjünk, és igyunk valamit! - Trina Boudine
megállt Nikki Gillette asztala előtt, és modell-kar-csú alakját kecsesen megtámasztotta a szélén.
- Emlékszel, hogy Johnny a múltkor hogyan mesélte el A tücsök és a hangya meséjét?
- Emlékszem. De még igazából nem tudom, hogy kik ők, és mivel foglalkoznak valójában.
Azt elhiszem, hogy könnyen vannak, ha nem gond kifizetni nekik a rezsit. - A szőkésbarna
hajú, nyuszi szemű lány felpillantott Trinára. - És ha észrevetted volna, én nem vagyok olyan,
mint Johnny. Nem fiúnak születtem, és szeretek dolgozni.
 - Részletkérdés. - Trina mosolygott, kivillantva fehér, egészséges fogsorát. Keskeny
csuklóján vagy fél tucat sárgaréz karkötő csilingelt. - Egyébként, milyen érdekfeszítő cikken
dolgozol? Az iskolák költségvetésének megnyirbálását igyekszel éppen izgi olvasmánnyá
varázsolni? - Trina csettintett a nyelvével. - Elbűvölő történet lesz?
- Egyelőre elbűvölően unalmas. - Nikki elégedetlen képpel gurult hátrébb a forgószékével,
és remélte, hogy Trina abbahagyja a faggatózást. Éppen elege volt a gazdasági témákból,
amelyekről úgy kellett írnia, hogy az átlagolvasó érdeklődését is felkeltse. Sokkal jobban
szeretett izgalmas bűnügyekről tudósítani, mint például a Sa-vannah-folyóból két napja
kihalászott nőről. Norm Metzger mindig elhappolta előle az izgalmas témákat. Nikkit az
oknyomozó feladatok hozták lázba. A génjeiben hordozta a bűncselekmények iránti ér-
deklődést. Nem tehetett róla, hogy az apja vezető bíróként dolgozott, ő volt Ronald Gillette bíró
úr, akit a neve, de bizonyára borotvaéles vitastílusa miatt is, a háta mögött „A Penge"
becenévvel illették. Nikki tőle örökölhette irányultságát. Most gondterhelten nézett Trinára.
-Jól van, majd este elmegyek veled. Mikor és hol találkozunk?
- Hétkor az Ingoványban. Aimee és Dana is ott lesz. Megünnepeljük Dana eljegyzését és
Aimee válását. Mind a ketten olyan romantikus típusok.
- Izgalmasan hangzik - jegyezte meg Nikki ironikusan.
- Látod, ezért kell több emberrel összejönnöd. Lehet, hogy Ned, Carl és Joanna is lejönnek.
Meglátod, jót bulizunk. Aimee féltékeny egy kicsit Dana eljegyzésére, de Dana ma akarja
megünnepelni.
- ő az, aki már kétszer elvált?
- Azt hiszem, kétszer... Dana tud élni, az biztos. - A másik asztalon megcsörrent Trina
telefonja, de a lány nem zavartatta magát. Nikki számítógépét nézte, amelyen őrülten ugrált a
kép.
- Ez a hülye gép megint bepörgött - morgott Nikki. - Megkértem Kevint, hogy szerelje meg
normálisan. - Kevin Deeter a főszerkesztő unokaöccse volt, aki az egyetem mellett járt be a
Savannah Sentinelhez, hogy karbantartsa a kiadó számítógépparkját. Deeter Kevin magas
fiatalember volt, aki a Morbid magazinból vett, hátborzongató vicceivel igyekezett elnyerni a
női munkatársak tetszését, általában kevés sikerrel. Nikki megnyomta az escape gombot,
újraindított, és a komputer lassan megnyugodott.
- Mielőtt jöttél, még itt volt a srác
- És csinált vele valamit egyáltalán?
- Sajnálom - felelte Trina -, nem értem rá, hogy figyeljem. Nem mondott semmit.
- Szuper - morogta Nikki zsémbesen. Nem kedvelte Kevint, bár elismerte észbeli
képességeit. A durva humora és a tolakodó egyénisége viszont taszította. - Rosszabb a
számítógép, mint mielőtt kezelésbe vette.
Trina hirtelen az előtér felé bólintott, hogy figyelmeztesse Nikkit. A lány a szeme sarkából
észrevette a fogashoz érkező Kevint Szerencsére a füléből a sétálómagnó hallgatója lógott.
Valószínűleg szólt a zene, így nem hallhatta az őt ócsárló megjegyzést. Kevin munka közben is
nyugodtan magnózhatott, bezzeg a többi munkatársnak ez nem volt megengedve. Nikki
ostobaságnak tartotta, hogy Tom Fink szerint a könnyűzene elvonná a figyelmüket. Jelenleg is
lágy, klasszikus muzsikát sugároztak a rejtett hangszórók.
- Meg fogom neki mondani, hogy csak akkor nyúljon a gépemhez, ha itt vagyok -
fogadkozott Nikki.
- Mondd meg neki! - Trina telefonja most csörgött negyedszer.
- Ha megint egy elégedetlen olvasó... - A lány az asztalához lépett, és a székébe csúszva,
selymes hangon szólt a kagylóba: - Savannah Sentinel, PR-osztály. Tessék mondani!
Nikki visszatért a számítógépéhez, és keresgélni kezdett az interneten. A meggyilkolt
lányról szeretett volna többet megtudni, akit a folyóban találtak meg. Súlyzókat kötöttek rá,
hogy a holtteste a meder alján maradjon. Búvárok hozták a felszínre, és a nyomozást Pierce
Reed főhadnagy vezette. Nikki már más ügyek kapcsán is többször próbált beszélni a nála jóval
idősebb rendőrrel, de ez idáig kevés sikerrel járt. Reed mindig lerázta egy barátságtalan „nem
nyi-latkozom"-mal, és tucatnyi telefon sem volt elegendő, hogy bejusson hozzá egy interjúra.
Egy korábbi cikkéhez készült fotón nézte Reedet Jóképű, a negyvenes éveinek elején járó
férfi volt. Nikki kedvelte a határozott tekintetű, kék szemű hapsikat, akik nem borulnak a lába
elé. Bár, ahogy Reed beszélt vele, az egy kicsit sok volt. Úgy kezelte, mint egy útban lévő
kiskutyát. Nikki vonzalmát talán éppen a kihívás növelte, hogy a férfi nem tűnt könnyen
meghódíthatónak. Az újságnál több fiú is udvarolt Nikkinek, de ő tapasztaltabb férfira vágyott.
Kinyomozta, hogy Reednek nincsen se felesége, se elhagyott gyermeke. És talán szeretője
sincsen. Alig két éve költözött a városba, hogy új életet kezdjen. Előtte a San Franciscó-i
rendőrkapitányság nyomozótisztje volt. Ideális préda. Irigyelnék, ha egy csinos, több mint tíz
évvel fiatalabb riporternővel villoghatna. Nikki céltudatos lány volt, és az önbizalma lehetővé
tette, hogy általában el is érje, amit a fejébe vett
A férfi komor múltja különösen izgatta. Azt pletykálták róla, hogy azért veszítette el az
állását, mert megöltek egy őrzésére bízott nőt Reed látta a gyilkost, mégsem volt képes
megmenteni a nő életét, vagy legalább elkapni a tettest. Bár megőrizhette a rangját, lemondott,
és rövidesen Savannahban kötött ki, mint a gyilkossági csoport vezető nyomozója. A
Montgomery család sorozatgyilkosának kézre kerítése volt Reed eddigi legjelentősebb
feladata, amelyről Nikki írta a napilap tudósításait. A nyomozó többször is barátságtalanul,
majdnem gorombán elutasította az érdeklődését Láthatóan gyűlölte az újságírókat.
Nem baj.
Jön még a pasi az ő utcájába.
Nikki egy tollat forgatott a kezében, és elmélázott Reed markáns arcvonásain, amelyek
hajtós munkatempóról és kemény viharok átéléséről tanúskodtak. Vajon miért menekült el
Kaliforniából? Miért nem nősült meg soha? Nem akar gyerekeket?
Talán meg lehetne fűzni a főszerkesztőt egy Reedről írandó portréra. Savannah
főnyomozója, misztikus jellemmel és élettörténettel...
Csengeni kezdett a telefon, és Nikki kizökkent az álmodozásából.
- Savannah Sentinel - szólt bele Nikki kedvetlenül. - Nikki Gillette.
- Hello, Nikki, Francis vagyok a savannahi önkormányzattól. Te kerestél reggel?
- igen - felelte Nikki gyorsan, és képzeletében megjelent a félvér, negyvenes, mindig erősen
kifestett nő, aki szülővárosa irányító testületében jelentős pozíciót töltött be. - Köszönöm, hogy
visszahívtál. Szeretném; ha nyilatkoznál a legutóbbi költségvetési megszorításokról. -
Miközben beszélt, Nikki belépett a számítógép megfelelő mappájába. - Azt beszélik, hogy a
városkörnyéki kis iskolákból nem is egyet be akartok zárni.
- Nem akarjuk, de ideiglenesen összevonásra lesz szükség. Nem csak a költségek miatt.
Egyszerűen kevesebb a gyerek az alsóbb évfolyamokon. A gyerekek számára is ideálisabb, ha
nagyobb iskolákban, már alsóban is találkoznak szaktanárokkal. Az oktatás színvonala is
magasabb lesz így.
- És naponta buszozhatnak be a városba, akár órákat ingázva oda-vissza.
- Igyekszünk mindenkit a legközelebbi iskolában elhelyezni. -Francis hangja édeskés és
kedveskedő volt. Régi, de szegény savannahi családból származott, és ösztöndíjak segítségével,
munka melletti esti iskolákon küszködte át magát, mire eljutott az önkormányzati állásig, amely
mellett még a doktori címet is megszerezte. Egyedülálló, idős édesanyja büszkesége volt,
hiszen anyja cselédmunkával, nagy áldozatok árán nevelte fel hat gyermekét. Francist, dr.
Francist, sokan ismerték Savannahban mint a város gyermekeinek gyámolítóját. Karrierje az
amerikai álom példája volt, és a tévében mutatott széles mosolya, telt keblei és negédes hangja
idáig meggyőzték a lakosságot az alkalmasságáról, holott Francis nem vállalt gyermekeket.
Sőt, a rossznyelvek szerint, kizárólag messziről szerette nézni őket.
 Dr. Francisből most is ömlött a szó a gyerekek érdekeiről, az igényes oktatás jellemzőiről és
a gyakorlatias gondolkozásról. Nikki szorgalmasan jegyzetelt, és visszafogta magát, hogy ne
tegyen cinikus észrevételeket. Lehet, hogy a nő tényleg elhiszi ezt a szemetet, amit itt
összehord. És neked pártatlan riporternek kell lenned. Csak, mert a bezárandó helyek között
van a te első iskolád is, nem biztos, hogy az elképzelésük teljesen rossz.
Nikki rövid kérdésekkel próbálkozott, amikor dr. Francis a körmondatai közben néha
levegőt vett, aztán inkább egy személyes találkozót javasolt. Dr. Francis mindig szívesen
mondott igent, mert élvezte a szereplést, és úgy gondolta, hogy minden megnyilatkozása
hírértékű. Nikki tudta, hogy egy tea dr. Francisszel nem fog Pulitzer-díjas anyagot
eredményezni, de a nő beszédkényszere miatt talán más témában is hasznos információkhoz
juthat az önkormányzat háza tájáról. Nem, mintha ezekkel a cikkekkel pályázhatna egy külsős
állásra a New York Timeshoz vagy a San Francisco Héráidhoz, de legalább nem lesz gond
kifizetni a gázszámláját. És a nő elejthet valami érdekeset
Talán.
Közben persze az agya a folyóból kihúzott asszonyon és a Pierce Reed nyomozóról elképzelt
portré megírásán járt. A rendőr viselkedése mélyen elfojtott, de robbanásra kész indulatokról
árulkodott. Érezte, hogy a hapsi mögött valami titok rejtőzik. Ki kell találnia, milyen titok.
Eddig két-három üres mondatnál többet senkinek sem nyilatkozott. Valahogy közel kell
kerülnie hozzá, és rá kell vennie az interjúra.
Hogy kiismerje.
És meghódítsa.
Elképzelte, ahogy a marcona Reed belépne a szerkesztőségbe egy virágcsokorral. Lenne
miről pusmogniuk Trináéknak!
Ez azonban igen távoli lehetőségnek tűnt, ha legutóbbi közeledési kísérletére gondolt. A
férfi úgy viselkedett, mint egy tüskés hal. Szinte rá sem nézett, és le sem lassítva, mogorván
eltűnt a rendőrség folyosójának csapóajtaja mögött. Látszólag egy durva fráter, de éppen ez
vonzotta Nikkit. Szeretett volna a férfi lelkébe látni. Kihívást jelentett a számára. És talán egy
kis apakomplexus is belejátszott a dologba. Nikki Gillette sohasem kapott elég törődést örökké
dolgozó, fáradt apjától. Méltóságos Ron Gillette vezető bíró úr a város egyik legelfoglaltabb
embere volt.
Nikki a fejébe vette, hogy kikutatja Pierce Reed nyomozó személyiségét. Olyan
érdektelennek, kiégettnek tűnt a férfi, mintha csak teher lenne számára ez a világ. Sohasem látta
mosolyogni. Lehet, hogy tényleg nincs benne semmi érdekes? Nem létezik. A lány ösztöne azt
súgta, hogy van mit keresni a szénakazalban. Csak meg kell találnia a módját, hogy rátapintson
a nyilvánosság elől menekülő zsaru gyenge pontjára. És ő megtalálja azt a pontot. Nem számít,
hogy Reed milyen mélyre rejtette el azt.
J\z életmentő helikopter zajosan emelkedett a völgy fölé. Hideg szélrohamok söpörtek végig
a sziklás erdőségen, meg-megbillentve a hegyoldalban szálló gépmadarat is. Davis McFee
nyomozó az előtte reszkető fiú felé fordult. A kölyök halálra rémült, annyi biztos, de ez még
mindig a jobbik eset. Idősebb társa fenn a gépen, valószínűleg nem éli túl.
McFee társa, Bud Ellis kezdte újra a kikérdezést. - Vegyük át még egyszer, Billy Dean.
Vadászni voltak, és valami kísértet szállta meg a barátját, ugye?
- Az unokatestvéremet.
- Az unokatestvérét. Prescott Jonest.
- Igen. Kicsit kiruccantunk.
- Most nincs vadászati szezon.
- Nincs. - A pattanásos arcú fiúnak volt annyi esze, hogy bűnbánóan lesüsse a szemét, és a
lábával a puha földet túrja.
A fiú meséje szerint egy szarvast vettek üldözőbe a rokonával, és a sérült vadat a hegytetőn
át a szurdokba is követték. Lejutottak a völgy kis tisztására, ahol belebotlottak egy frissen ásott
sírba, amitől a Jones kölyök váratlanul bekattant. Annyira megrémült, hogy Billy kopójával a
sarkában, fejvesztve rohanni kezdett. Mire Billy Dean, a nyomaikat követve, felért a
hegygerincre, unokatestvére már leszédült egy szakadékba.
A zuhanás következtében Jonesnak elrepedt a koponyája, szilantosra tört az egyik karja, és
eltört egy csomó bordája, összezúzta az arcát, és az orvos tartott tőle, hogy az agyrázkódáson
kívül komoly belső sérüléseket is szenvedett. Eszméletlenül tették a mentőhelikopterre, és
McFeenek erős kétségei voltak, hogy nem lökte-e le valaki a srácot a mélységbe. A két fiú
összeveszhetett, és dulakodhattak a hegyoldalban. Lehet, hogy Billy nem akarta a kövér
gyereket letaszítani, de egy heves mozdulattól Prescott hanyatt eshetett, hogy aztán a keskeny
út helyett a húsz méterrel lejjebb lévő bokrok között landoljon.
- Tehát futni kezdtél az unokatesód után felfelé? - igyekezett Ellis zavarba hozni a fiút.
- Nem, uram! Csak követtem a nyomát. Gondoltam, hogy Vörös, az a vén korcs úgyis
figyelmezteti, ha rossz irányba megy. Mire utolértem a kutyát, Prescott már lent volt a
szakadékban. Tudtam, hogy egyedül nem segíthetek rajta, úgyhogy rohantam haza. Fogtam
nagyapa mobilját, és akkor még mennem kellett a tragaccsal egy mérföldet, hogy megfelelő
legyen a térerő a telefonáláshoz. Akkor rögtön hívtam a mentőket. Esküszöm, így történt! - A
kölyök foga összekoccant a félelemtől és a hidegtől.
- És amikor leértetek, a szurdokban, a tisztáson egy sírt találtatok. ,
- Igen, uram. - Billy Dean zaklatottan bólogatott, hosszú, szőke haja a szemébe lógott
- Hát akkor,, nézzük megl - Ellis összenézett McFeevel, és megindultak lefelé az ösvényen.
A sötét szurdokból valóban egy kis tisztásra lyukadtak ki a völgy alján, ahol ott volt az elejtett
és kibelezett szarvas, és néhány méterre tőle egy földhányás. Közelebb érve szemügyre
vehették a frissnek látszó dombocskát, amely tényleg egy jeltelen sírra hasonlított, ahogy a fiú
azt korábban állította. McFeenek egyre kevésbé tetszett az ügy. Elővett egy csomag rágógumit,
és két szemet benyomott a szájába. Mi a poklot áshattak el itt? Egy másik állat csontjait? És
kik? Lehet, hogy a fiúk voltak? Mindenesetre éppen olyan sírnak látszott, mint amilyenek egy
szegényebb temetőben sorakoznak egymás mellett. Nem próbálták levelekkel elrejteni, és nem
a fák között, valami eldugott helyen, hanem a kis tisztás közepén ásták ki. Ugyanakkor távol az
emberi településektől. Nem a vasárnapi kirándulók hozták el idáig a döglött kutyájukat, annyi
bizonyos. Ha egyáltalán sírról van szó.
Rejtélyes. - Hát akkor, kukkantsunk bele - javasolta Ellisnek.
- Ne hívjuk ide a seriffet? Az is lehet, szükségünk lesz a helyszínelő egységre.
- Szerinted bűncselekményről lehet szó? - kérdezte McFee. -Lehet, hogy csak egy
földkupac. Mi van, ha mindenkit idecsődítünk, fölássuk, aztán találunk benne egy kimúlt
bernáthegyit.
- Minek cipelték volna el ide?
- Mit tudom én. Mondjuk, az is leeshetett itt a közelben valahonnan.
- És ha nem? Fölmegyek egy lapátért, és felhívom az őrsöt.
- Nem bánom. Addig elleszünk itt Billy Deannel, igaz, fiam?
A fiú kimerült volt, és nem szívesen fagyoskodott tovább, de nem vitatkozott - Igen, uram.
- Akkor jó. Ellis hoz majd egy takarót is, ugye, Ellis? - szólt a távozó kollégája után.
Egyedül maradtak. Mc Fee zsebre vágott kézzel ragozott, és az eget kémlelte. A sötétszürke
viharfelhők fenyegetően vonultak a fejük felett. Elunva a várakozást, McFee elővette a kését és
leguggolt a sír mellé, óvatosan turkálta a földet az egyik oldalon. Észrevette, hogy a fiú egyik
lábáról a másikra áll, és idegesen babrál a kezével. A rendőr biztos volt benne, hogy a kölyök
nem mondott el mindent - Jártál már itt ezelőtt is?
- Ja.
- Itt?
- Nem pont itt, de errefelé.
- De láttad már ezt a tisztást, nem?
 - Egyszer. Talán egy hónappal ezelőtt.
- Akkor még nem volt itt a sír?
- Áh, nem! Biztos, hogy észrevettem volna - rázta meg a fejét Billy Dean.
McFee ezt elhitte neki. A gyökértelen fűszálak még egészen frissek voltak a kifordított
rögök között. A halmon sem állatok, sem eső nyomai nem látszottak, holott két napja is nagy
vihar volt. Talán még egy teljes nap sem telt el, hogy megtalálták. Friss munka. McFee tovább
kapirgált a késével. A hant közepén ásott egy lyukat, és mellétérdelt, hogy mélyebbre
nyúlhasson. Billy Dean mögötte téblábolt, az orrát törölgette, és idegesen csörgette a kulcsait a
zsebében.
- Máskor is meg szokott lépni a kutyád?
- Hogy? Nem, uram. Vörös mindig visszajött hozzám.
- De akkor most hol marad?
- Fogalmam sincs. - Billy Dean komoran összevonta a szemöldökét, és beharapta az ajkát. -
Nagyapa megnyúz, ha valami baja esett.
- Reméljük, megúszta - nézett föl egy pillanatra McFee. úgy érezte, egy napra bőven elég
egy szerencsétlenség.

Reed gyomra kavargott. Az elrágcsált édes keksztől még savasabb lett. Az órájára nézett, és
átfutotta a jegyzeteit, hogy ellenőrizze, a legfontosabb telefonokat, papírmunkákat mind
elvégezte-e, mióta visszatértek Morrisette-tel a temetőből. Reggel hatra jött be, a reggelije egy
kávé volt, az ebédje egy csomag száraz keksz, és már elmúlt fél három. Ideje volt szünetet
tartani. Megforgatta a nyakát, és hátradőlve lazította vállainak elmerevedett izmait. Nem is
emlékezett, mikor jutott le utoljára a konditerembe. Egy hete? Vagy még régebben? Ma este
mindenképpen mozognia kell egyet. Minden porcikája egy kis munkára áhítozott a csengő
súlytárcsák, futógépek társaságában. Szerette az ottani erőteljes illatokat: a melegítőkenőcsök,
arcszeszek és a kisebbségben lévő nők dezodorral kevert kipárolgását. Bár a legkorszerűbb,
számítógéppel felszerelt futógépek és szobakerékpárok is rendelkezésre álltak, Reed, a
bemelegítő kocogás után, inkább a súlyzókat részesítette előnyben. A nagyobbak alkalmasak
voltak rá, hogy levezesse elfojtott dühét, a kisebbekkel pedig növelhette az állóképességét.
Néhányan bokszkesztyűt húztak, és a belső teremben kifeszített ringet is kipróbálták. Mások
körbeállták a ringet, és fogadásokat kötöttek. Reed megmaradt a zsákolásnál, és ritkán ment be
szemlélődni. El tudta képzelni, hogy az alkalmi meccsek fogadásai ürügyén kábítószer is
gazdát cserélhet, de mióta odajárt, még nem volt szemtanúja törvénytelen tevékenységnek.
Remélte, hogy nem is lesz.
Kinyújtózott, és még egyszer átgondolta a reggel kapott küldeményt a versikével.
Valószínűleg a Montgomery-eset kapcsán ismerte meg a nevét egy feltűnésre vágyó
félkegyelmű. Talán hírverést akar, hogy az új főnyomozó berezel-e. Gusztustalan.
Kinyúlt a felső fiók felé, hátha talál még benne egy gyomorégést csillapító tablettát, de ekkor
megcsörrent a telefon. Ez ma a századik alkalom, gondolta Reed, és felkapta a kagylót. - Reed
nyomozó.
- Jó napot. Baldwin seriff vagyok Lumpkin körzetből.
Reed megmerevedett. Lumpkin vagy háromszáz mérföldre, északra feküdt Savannahtól,
mégis, valahonnan ismerős volt Reed-nek a név. Túlságosan is ismerős. - Mit tehetek önért,
seriff?
- Attól tartok, ide kellene jönnie.
- Nekem? - kérdezte Reed, és a gyomrában csomót érzett, mint mindig, ha valami nagyon
kellemetlen hírre lehetett számítani.
- Azt hiszem, az lenne a legjobb.
- De hát, miért?
 - Két kölök vadászott itt a kutyájukkal a Vér-hegy mellett. Az egyiknek, Billy Dean
Delacroix-nak szerencséje volt, és meglőtt egy szarvasbikát. Követték az állat nyomát egészen
egy szurdokig. A végében van egy tisztás, ott akadtak rá a kimúlt állatra.
- Mi a gond vele? - vetette közbe Reed.
- Ez még semmi. Találtak ott egy friss sírhantot is. A kutya teljesen bepörgött tőle, és
állítólag a másik kölyök, ennek a Billynek az unokatestvére is halálra rémült valamitől. Prescott
Jonesnak hívják, és a másikat otthagyva, elindult a kutyával fölfelé. Néhány perccel később a
Billy gyerek is berezelt, és utánuk ment, hogy megkeresse őket. Már majdnem utolérte őket,
amikor meghallotta Jones sikoltását Ahogy odaért egy szakadékhoz, meglátta a fiút a mélyben,
ahová az leszaltózott. Legalábbis így mesélte. Mikor látta, hogy egyedül nem tud segíteni,
hazarohant, és a nagyapja járgányával elment a bekötőútig, ahonnan már lehet mobilon
telefonálni.
- Értem. - Reed a jegyzettömbjére firkálta le a neveket, és egy-két szóval a történet
fordulatait.
- Azt gondoljuk, a kölykök rossz helyen császkáltak, és vagy tényleg baleset lehetett, vagy a
Billy gyerek lökte le Prescottot, aki jelenlég eszméletlenül fekszik a kórházban. - Reed hallotta,
hogy a seriff tétovázik, és talán éppen cigarettára gyújt. Ingerülten várakozott, és nem értette,
hogy kollégája minek zaklatja egy ilyen üggyel.
- A gond az, hogy amit a völgyben találtak, az valóban egy sír. Csinos koporsó van benne.
- Koporsó?
- Igen, méghozzá nem valami olcsó fajta. Valaki odacipelte, és belepakolta a holttesteket.
- Holttestek? Nem is egy?
- Hát, kettőt találtunk a dobozban. Az egyik egészen friss, de a másik... Végül is amiatt
hívtam önt, mert felmerült, hogy az egyik áldozatot ismerheti.
- Én? Miből gondolják? - Reed minden izma megfeszült. A toll kiesett a kezéből.
- Az ön nevét találtuk meg a koporsóban.
- Mi? Az én nevem? - Normális ez? Beleírták a nevét egy koporsóba? Mit jelentsen ez? - A
koporsó belsejében?
- Igen, igen. Egy önnek címzett papirost találtunk. És egy kis mikrofont is.
- Seriff, álljunk meg egy percre! Azt állítja, hogy egy nekem címzett papírlapot és egy
mikrofont találtak egy koporsóban két hulla társaságában az erdő közepén, háromszáz
mérföldre Savannahtól?
- Pontosan. A mikrofon az áldozatok fejénél volt a sarokban, a levélke a lábuknál, a bélésbe
tűzve.
- Az áldozatokat tudták azonosítani? - Reed feje zúgni kezdett. Sok ez mára. Először az a
bizarr versike reggel, aztán rejtélyes hírek holttestekről, Lumpkin körzetből, amely Georgia
Állam része, ahol a gyermekkorát töltötte. És feledhetetlen ifjúkorát.
- Fogalmunk sincsen, hogy kik lehetnek. Azt hiszem, jó lenne, ha idejönne, és megnézné a
saját szemével. Már szóltam a szövetségieknek. Elindult önért a helikopter. Egy helyszínelő
csoport is kivonult, de mivel ön személyesen ís érdekelt, tényleg nem ártana, ha...
Reed felállt, és nyúlt a kabátjáért.
Trina négy körül jelentette be - Valami nagy gáz történt Lump-kínban, a Vér-hegy
közelében. - Trina becsapta a hűtő ajtaját, és egy diétás kólát lóbált a kezében. Nikki éppen egy
meghökkentő címen töprengett a Savannah Sentinel hétvégi számába íródó iskolabezárá-sos
cikkéhez. A hangszórókból lágy, klasszikus muzsika áradt. A főszerkesztő csak kétszáz évesnél
régebbi zenék hallgatását engedélyezte munkaidőben.
- Mekkora gáz? - nézett ki Nikki a számítógép képernyője mögül. Sokat megadott volna
egy vérbő sztoriért, amire lecsaphat, még ha Lumpkin-járás az Isten háta mögötti hely képzetét
keltette is benne.
 Trina a homlokát ráncolta. - Azt nem tudom, de ahhoz elég nagy, hogy ha jói tálalod, akkor a
Sentíneí rátegye a címlapra.
- Tényleg? - Nikki csupa fül lett. - De mi történt?
- Csak annyit tudok, hogy Metzger úgy rohant el, mintha a saját háza égne.
Norman Metzger volt a Sentínel bűnügyi riportere, ő jegyezte a savannahi rendőrséggel
kapcsolatos tudósítások legnagyobb részét, és az államon kívüli, jelentős bűnügyekről is ő írt.
Nem volt rossz srác, csak beképzelt, és Nikki szerint hatástalanul fogalmazott. - Csak fölkapta a
dzsekijét, és ordítozott Jimnek, hogy azonnal szedje össze a fényképezőgépét, és induljon vele.
Amikor kérdeztem tőle, hogy „Mi égett le?", csak grimaszolt, és azt felelte: „A kerületi
tűzoltóság." Hát nem egy bunkó? - Trina letekerte a kupakot a kólájáról, és húzott belőle egyet
- Gondolom, te is szeretnél többet tudni.
- Kitaláltad. - Nikki hátragurult a székével, és kisietett az előtérbe, ahol Metzger éppen a
fejébe csapta a sapkáját, és nyilván Jimre várt olyan türelmetlen arccal, mint egy kiéhezett
buldog. Észrevette Nikkit, és mókásan szalutált neki egyet, miközben rákacsintott.
Majom.
Pontosan tudja, hogy Nikki él-hal a bűnügyi sztorikért, mégis mindig elcsaklizza előle a
lehetőségeket A lány összeszorított szájjal tért vissza a szobájába. - Ne hagyd, hogy lenyúlja
előled! - szólt rá Trina.
- Mit tehetnék? Egy önző majom.
- írd meg előle a saját szakálladra! Ki törődik vele, hogy éppen ő vette fel a telefont? Neked
is szólhattak máshonnan.
- Ha te mondod... - Nikki fejében lázasan forogtak a fogaskerekek. Mi történhetett a
georgiai hegyekben? - Kösz a bátorítást. Majd meghálálom.
- Oh, majd átkapcsolok hozzád néhány felháborodott fajankót, akiknek nem közöltük az
olvasói levelét. Aztán, ne hagyd magad, drágám!
- Megteszem, amit lehet.
- Jól van, tudom, hogy nem estél a fejed lágyára. - Trina eltűnt az asztala mögött, és felvette
az éppen megszólaló telefont. -Savannah Sentinel, Trina Boudine...
Nikid nem vesztegette tovább az időt. Fogta a mobiltelefonját, és felhívott egy ismerős
számot. A szám Cliff Sieberté volt, aki a savan-nahi rendőrkapitányság egyik fiatal
nyomozójaként teljesített szolgálatot, és aki sokkal kevésbé gyűlölte a csínos, fiatal
riportereket, mint Reed. ő volt Nikki embere, aki néha bizalmas információkat is megosztott
vele. valószínűleg további tervei is voltak Nikkivel, de a lány egyelőre nem akart ezekre
gondolni, ügy vette, mintha ez a közlé-kenység az apja hírnevének szólna, és nem keltett a
srácban hiú reményeket.
- Szia, én vagyok - szólt bele derűsen, amikor Cliff felvette.
- Mit akarsz már megint? - morgott a srác, de Nikki érezte a hangján, hogy csak tréfál.
- Valami frisset Valamit ami megmagyarázza, miért kapott Norm Metzger idegrángást a
sietségtől. Állítólag észak felé robog, Lumpkin irányába, a Vér-hegyhez.
- Honnan szedte, hogy történt ott valami?
- Remélem, nem tőled. Fogalmam sincs. - A túlvégen pillanatnyi csend lett, mint mindig,
amikor Nikki feltette kíváncsi kérdéseit, és Siebert nyomozó küzdött a lelkiismeretével. -
Gyerünk, Cliff! Miről lesz híres a Vér^hegy?
- Nem tudnál várni egy kicsit?
- Szórakozol? Azt akarod, hogy kirúgjanak? Holnapra úgyis minden ócska kereskedelmi
csatorna odatódul, hogy egyenesben forgasson, én meg azt sem tudom, hogy jetit találtak, vagy
elhordta valaki a hegyet vagy mi. Ne kéresd már magad! - Nikki sóhajtott egyet. Cliff mindig az
idegeire ment A bátyja legjobb barátja volt a középiskolában. Andrew-t aztán nem vették fel a
jogi egyetemre, Cliff viszont beiratkozhatott a rendőrakadémiára, és a főiskola után rögtön a
savannahi rendőrségnél helyezkedett el. Jómódú farmercsaládból származott, három farm is az
övék volt a városon kívül, de Cliff húzódozott attól, hogy folytassa a hat generációra
visszanyúló hagyományt. Már gyerekkorában is megfogta az utcájuk környékén járőröző
rendőrautó látványa, és imádta az akciófilmeket, amelyekben végül mindig lekapcsolják a rossz
fiúkat. A gazdálkodást nem találta elég izgalmasnak. Az egyik hétvégén Andrew és Cliff együtt
akartak elmenni valahová, de Cliff az utolsó pillanatban lemondta a találkozót. Andrew azon a
napon halt meg. Cliffet azóta is gyötörte a lelkifurdalás, ha erre gondolt
- Az a lökött Metzger nekem is a bögyömben van - mondta most
- Ámen. - Nikki türelmetlenül pattogtatta a tollát Cliff úgy viselkedett, mint a bizalmatlan
kliens, aki nem biztos benne, hogy megkapja az ellenszolgáltatást, ha előre kifizeti a lányt.
Sajnos, a gyanúja megalapozott volt, és Nikki is kényelmetlennek érezte, hogy egyoldalúan
vette igénybe Cliff szolgálatait. De egyelőre nem látott módot a hálára.
Tom Fink, a főszerkesztő, nem orrolt meg, ha elhalásztak egymás elől egy friss szenzációt.
Jól megírt, hiteles cikkeket akart, és nem nagyon aggódott, milyen áron szerzik meg hozzá az
anyagot. Nikki ösztöne azt súgta, hogy a Lumpkin járásban történt ügy megéri, hogy odategye
magát. - Szóval? Mi az ábra?
Cliff gondterhelten sóhajtott, a széke is megnyikordult a fészkelődés közben. Lehalkított
hangon szólt.a kagylóba: - Jól van, figyelj! Csak annyit tudok, hogy Reed fél órája kilőtt,
kocsiba vágta magát, és a helikopter felé hajtott. Dahlonega a hely neve. Valami kölyök fejest
ugrott egy szikláról a hegyekben. Az atlantai Mason Kórházba vitték. Nem ismerem a
részleteket, és fogalmam sincs, mi köze van Reed-nek ehhez, de azután startolt el, hogy
felhívták telefonon. - Cliff elhallgatott egy pillanatra. - Nem tőlem hallottad, oké?
- Persze, hogy nem. - Nikki az órájára pislantott. - Koszi, Cliff -búcsúzott, és gondolatban
már úton volt Georgia felé. - Nem felejtem el.
- Inkább felejtsd el. Ha kikotyogod, az állásomba kerülhet. Ha gáz van, mondd azt hogy
valaki befogta a rendőrségi sávot, és felhívott
- Ne aggódj!
- És, Nikki?
- Igen? - Nikki a kulcsai után kotorászott a táskájában.
- Anyukádnak add át az üdvözletemet!
Nikki megmerevedett, mint mostanában mindig, ha eszébe jutott az anyja. - Átadom, Cliff -
ígérte, és elbúcsúzott Képzeletében megjelent a boldogtalan házasságában sínylődő édesanyja,
aki sohasem volt szerelmes a férjébe, és valószínűleg az sem ő belé, bár talán nem csalta meg. A
külső szemlélő számára Ronald Gillette bíró úr ideális férj lehetett, akire büszkének kellett
volna lennie. Ez azonban korántsem volt így. Nikkit elfogta a szomorúság, valahányszor szülei
örömtelen életére gondolt.
A szél az arcába fújta szőkésbarna tincseit, ahogy kisietett az épületből. Dzsekijét szorosra
fogta a gallérjánál, és átvágott az utcán. Az alkonyat már előnyomult a sikátorokból, és a borús
idő miatt számítani lehetett rá, hogy gyorsan besötétedik.
Nikki célba vette a túloldalon parkírozó autóját. Mi az ördögöt keres Pierce Reed fönt
Lumpkinban? Messze kívül esik a területén. Talán ismerte a lezuhant fiút? Áh! Egy sima
baleset miatt Metzger nem harapott volna rá a dologra. Komolyabb oka van, hogy azonnal
üldözőbe vette a rendőrt. Nikki a 16-os út irányába repesztett a subaruval. Legalább öt órába
fog kerülni, mire Dahlonegába ér, és mihez kezd majd ott éjnek idején? Még ha Reed nyomára
is akad, mennyi esélye van, hogy a nyomozó foglalkozik vele?
Szinte semmi.
Reed elhajtja, mint a legyet.
Kivéve, ha végre megtalálja az utat a lelkéhez.
Ha egyáltalán van neki.
Nikki bőven a sebességhatár fölött, kifelé száguldott a városból, és a híreket hallgatta a
rádióján. Nem közönséges darab volt, hanem egy hozzáértő rádiótechnikus által preparált
szerkentyű, amellyel képes volt rácsatlakozni a rendőrségi sávra. A lány feszülten figyelt, hogy
szóba kerül-e Reed, de csak egy ékszerüzlet kirablásáról és egy balesetről beszéltek a zsaruk.
Az országútra kiérve, lehagyott egy nyerges vontatót, és keményen a gázra lépett.
Esztelenségnek tűnt ennyi információ birtokában Lumpkinba rohanni, mégis, reménykedett a
sikerben. Bármilyen ügy izgalmasabbnak tűnt, amely Reed körül zajlott, mintsem hogy az
iskolabezárásokról szóló cikk fölé görnyedjen.
A barátnői közül, ha Nikki nem tett volna lakatot a szájára, sokan nem értették volna, miért
érdekli egy olyan mogorva, barátságtalan, már majdnem középkorú pasas, mint Reed. igaz,
jóképű, tapasztalt férfi, akiből áradt valamiféle lefojtott szenvedély, de gyűlölte az újságírókat,
akik ráadásul nem is bántak vele kesztyűs kézzel a Montgomery-eset felgöngyölítése során.
Magának való, nehezen megközelíthető embernek látszott, aki első látásra bizonyára vonzotta a
nőket, de viselkedésével aztán inkább elriasztotta őket. Nem úgy Nikkit.
ő többet gondolt a látszatnál a nyomozó lelkéről.
És a mélyére fog ásni.
Reed még nem is sejtette.

Ennyit tudtunk kisütni. A régi, faszállító úton lehet bejutni a völgynek erre a részére -
mutatott Baldwin seriff a keskeny, meredek földúton a keréknyomokra. - Lehet, hogy csörlőt is
használt a beemeléshez, vagy többen lehettek. Már kiadtam, hogy vizsgálják meg, nem loptak-e
el a környéken alkalmasnak tűnő járművet.
- Jó ötlet - morogta Reed. Baldwin az ötvenes éveiben járhatott, de olyan fürgén mozgott,
mint a fiatalok. Éles eszű embernek látszott, aki horpadt arcával, szürke bajszával kedvező
benyomást tett Reedre. Beültek Baldwin járgányába. A rádión recsegett a rendőrségi sáv. A
seriff bekapcsolta a fűtést, és a motor felbőgött, amint felkanyarodtak a meredek földúton.
- Látva sokkal durvább. Húsz éve járom a környéket, de még nem találkoztam ehhez
hasonlóval. - Baldwin kettesben araszolt fölfelé. A Jeep fényszórói a sűrűség tölgyfáit,
bozótosait pásztázták. Kavicsok roppantak a kerék alatt, ahogy az autó a göröngyös úton fölfelé
billegett. Az egyik bokor alatt csodálkozó szemű oposszum tűnt fel, majd pillanatnyi habozás
után megfordult, és komótosan behúzódott a sötétségbe.
- Nem tudom felfogni, miért rendezett valaki ekkora színházat itt az erdő közepén.
Reed nem szólt semmit, csak nézte a fák durva törzsét, amint a jármű nyögve, nyikorogva
hullámzott alattuk. Mi a poklot keres itt, közei a kétszobás házhoz, ahol született? Hogy kerül a
neve egy koporsóba, két holttest mellé, amelyeket éppen errefelé rejtettek a föld alá? Mióta
Baldwin felhívta, csak ez járt a fejében. Alig várta, hogy a helikopter letegye itt, és a seriff
válaszai mind ez idáig nem elégítették ki. Tartott tőle, hogy a válaszok váratni fognak magukra.
Ettől görcsbe rándult a gyomra.
Vagy negyven percig zötykölődtek. Messze maguk mögött hagyták Dahlonega települést és
bármiféle emberi élet jeleit, amikor a fák takarásában, Reed halvány fényt vett észre.
Tehát itt vagyunk, gondolta Reed, és érezte az adrenalin lökéshullámát a vérében, mint
mindig, ha odaért egy bűncselekmény helyszínére.
- Késő délután kezdtük a feltárást, de hamar besötétedett. Esőt jeleztek, és féltünk, hogy egy
vihar elmossa a nyomokat, úgyhogy minden felszerelést jde kértünk - magyarázta a seriff a
parkolóra emlékeztető látványra, de Reed látott már ennél nagyobb felhajtást is a súlyosabb
eseteknél.
A tisztás előtt műszerkocsik, hegyi járőrautók, terepjárók és egy erőgép látszottak. A terep
fényszórókkal rendesen be volt világítva, mintha valami filmforgatásra készülődnének. A
tisztás végében, a homályban egy kapu tűnt fel. A különböző körzetekből összekürtölt
rendőrtisztek elkerítették a helyszínt. Reed az állami rendőrökön kívül szövetségi embereket is
látott. A nyomszakértők már javában' gyűjtögették a bizonyítékokat.
 Baldwin gyorsan bemutatta Reedet az őket váró helyettesének, aztán rögtön a rozsdás kapu
felé indult. A vastag vascsöveket benőtte a kúszónövény és a magas, száraz fű. A régen nem
használt út itt már alig látszott. - Látja az olajfoltokat a füvön? - mutatott Baldwin a föld felé. -
A kapu eredetileg le volt láncolva, és lakat zárta, hogy gépjárművel ne lehessen a tisztásra
bejutni. Valaki elvágta a láncot, és miután bent végzett, elég gondos volt ahhoz, hogy dróttal
visszakötözze a kaput maga mögött. - Reed közelebb hajolt, hogy zseblámpájával szemügyre
vegye a behatolás nyomait. A drót egy közönséges kerítéshuzalhak látszott A kapu vasát már
lefújták, hogy ujjlenyomatokat keressenek rajta. A bejáratnál külön elkerítették a keréknyomok
vizsgálatához kijelölt szakaszt.
Reed beljebb sétált, és látta, ahogy a jupiterlámpák fényében az emberek erős zseblámpákkal
pásztázzák a területet. A rendőrségi fényképészek több kamerával is rögzítették a helyszínt és a
nyomozati eseményeket A fagyos szélben Reed fázósan húzta össze magán a kabátját. Esőre
állt az idő, és valami különös, baljós feszültség remegett a levegőben. Valami gonosz,
fenyegető ürességet érzékelt, mint más gyilkossági helyszíneken is. Baldwinnal a néhány fával
tarkított tisztás közepéhez értek. Elhaladtak az elhullott szarvas teteme mellett. Az állat
fénytelen szemekkel, kifordított belsőségekkel feküdt a fa tövében. A vad körül fekete vértócsa
sötétlett a füvön, és Reed érezte az erdő sűrűjéből figyelő dögevők jelenlétét Várakoztak.
Odaléptek a sírhoz. Reed minden izma megfeszült a sárgarézzel díszített, drága, rózsafa
koporsó látványára. Kicsit megfeketedett a földben, és a mesterséges fényben olyan
misztikusnak tűnt, mint egy rémfilm kelléke. Föl volt nyitva.
- Jézusom. - Reed hangja szinte suttogó, könyörgő volt. Vett egy mély lélegzetet - Miért
nem mondta, hogy élve rakták bele? -szakadt ki belőle a düh. - A Jóistenit neki, ez egy
pszichopata állat!
A selyemmel bélelt dobozban két test feküdt. A felső majdnem teljesen eltakarta a másikat.
A rothadó hús, a halál szaga töményen áradt szét. A sötétbe hasító reflektorok fehér fényében
kísérteties volt a színhely. Reed az undortól fintorogva a koporsó fölé hajolt. A felső holttest
egy csinos, meztelen lány volt. A bőre fakó, kékesfehér, az arcán horzsolások látszottak. Kezein
és lábain a szabadulásra tett kísérletek véres nyomai.
Az Isten szerelmére, egy őrült élve temette el a szerencsétlent!
Reed igyekezett kizárni a lány arcán látható borzalom hatását. 1 De képtelen volt rá.
Belenézett a halálban is rémült szemekbe, látta a beszakadt, letört körmöket, és a nemrég
finoman sminkelt arcon a horzsolásokat... Barbara Jean Ryder holttestét. - Kurvapecér
-morogta az orra alatt, és elfordult, hogy friss levegőt szívhasson a tüdejébe. Bobbi? Ilyen
nincs!
Mégis, a könyörtelen és hihetetlen valóság tárult fel előtte. Újra ránézett a lányra, és
szemernyi kétsége sem lehetett. A lány tökéletes mellei most ernyedten lapultak a bordáira,
amint sérült végtagjaival a másik, már rothadó tetem fölött feküdt. Talán még egy nap sem telt
el a halála óta. A füleiben alvadt vér, ujjai szintén véresen, görcsben, mint egy
Krisztus-szoborhoz készített tanulmány. A látvány kegyetlen haláltusáról árulkodott.
- Ismerte? - szólalt meg Baldwin.
Reed torka elszorult, a gyomra kavargott. A hányinger kerülgette. - Igen - suttogta végül,
még mindig hitetlenkedő tekintettel nézve a ruhátlan, halott lányt. Édes Istenem. Hogy
lehetséges ez? Bobbi, a kacér, csintalan, fiúkat bolondító Bobbi? Mintha megállt volna az idő.
A zajok mintha kívül rekedtek volna a nyomozó gondolatain. Hdt, éppen ez az. Talán valakit
tényleg megbolonöított. Ostobaság. Reed képzeletében fölszikrázott a lány élénk, erotikus
megjelenése, kihívó, barna szemei, nagyszerű mellei. Barbara. Reed emlékezett az érintésére,
ahogy a lány a szemébe nézett, és puha ujjait végigfuttatta sóvárgó testén, amitől egyre
mélyebben lélegezve, beállt a merevedése. Istenem, hogy kívánta! És csak néhányszor kaphatta
meg. Mint valószínűleg sokan mások is...
 Most, a sápadt, eltorzult arctól elfordulva, Reed megköszörülte a torkát, és igyekezett
összeszedni a gondolatait. Az érzéki emlékek felidézése halottgyalázásnak tűnt a számára,
összeszorította az állkapcsát, és az undor helyett hirtelen levertséget érzett Hogy kerül ide a
lány? Ki tehette vele ezt a borzalmat? - Barbarának hívják. Barbara Jean Ryder. - Reed hangja
zaklatottnak és nyersnek hangzott. Kevés ilyen mellbevágó élmény érte életében. Nem volt
szerelmes a lányba, de amikor pár hónapja, váratlanul felkínálkozott...
- Honnan ismerte? - kérdezte a seriff, és a gyanú árnyéka jelent meg a bozontos szemöldök
alatt
Reed fogai egymáshoz préselődtek. Vett egy mély lélegzetet. Érezte, hogy vagy fél tucat
zsaru figyeli a válaszát - Barbarát? -A nyomozó lelkében forrongott a düh, és az iszonyatos
feszültség. -Futólag ismertem csak. - Reed úgy döntött, nincs értelme elrejteni az igazságot. -
Pár hónapja, néhányszor együtt voltunk.

Harmadik fejezet

A. mikrofon működik a koporsóban?

Oh, igen, gondolta a Túlélő, a kibicnek semmi sem drága A technika varázsa. Az érdekli
őket, működik-e a kís szerkentyű.
Pierce Reed hangja tisztán hallatszott, bár a férfi több száz méterre volt a helyszíntől. Fent
állt a hegytetőn, és látta, amint a nagy teljesítményű reflektorok fénye megvilágította a völgyet.
A növényzet takarása miatt nem látta be az egész tisztást de hála a mikrofonnak, a felvevője
minden hangot rögzített
- Úgy tűnik, igen. újnak látszik - válaszolt egy férfihang.
- Akkor az a vadállat akár most is hallgathat minket. - Ez Pierce Reed hangja volt A Túlélő
még két év után is biztosan megismerte a hangot, és a szőr felállt tőle a hátán.
- Könnyen lehet - hagyta helyben egy másik férfi, biztos a seriff. Néhány másodpercig
fojtott háttérzaj hallatszott Nyitván most beszélik meg, hogyan fogjanak hozzá az erdő
átfésüléséhez. A Túlélőnek nem volt kétsége, hogy a környéken keresni fogják a nyomát. Nem
zavarta, mert számolt vele. Lassan azért indulnia kell, mielőtt megérkeznek a kutyák.
- Baldwin. Említette, hogy találtak egy levelet - Reed hangja volt ismét.
- Itt van... a bélésbe dugták.
Csend lett, aztán Reed beszélt. - Egy meg egy, az kettő. Egybe kettőt tett ő.
A Túlélő ajka Reeddel együtt formálta a szavakat, amint a nyomozó alant felolvasta a
versikét Ezt fejtsd meg, marhal
- Ön szerint mit jelent mindez? - kérdezte a másik, valószínűleg, akit Reed Baldwinnak
hívott
Izgalom hullámzott végig a Túlélő gerincén.
- Azt nem tudom, de ma reggel egy hasonló versikét hozott nekem a posta a rendőrségre.
Abban még csak fenyegetőzött.
A Túlélő érzékelte Reed hangján a felindultságot. Zaklatott a fiú. Remek, ideje, hogy az
legyél, te szarházi. Egyszer végeznéd el rendesen a munkádat!
- Abban mit írt pontosan? - kérdezte Baldwin újra.
- Egy, kettő, három, melyik lesz a párom? Hallgasd, hogyan sírnak, hagyd őket a sírnak! -
idézte fel a nyomozó a korábban kapott levél tartalmát.
Színpadra való vagy, Reed.
- A francba! Csak nem egy Shakespeare-tragédiát akar írni a fickó?
A Túlélő savanyúan mosolygott Shakespeare nem is rímekben írta a tragédiáit, te ökör.
- Inkább bemutatja - vélte Reed.
- Biztos, hogy ugyanaz a fickó?
 Hogy tudsz ilyen baromságot kérdezni, te külvárosi tahó?
- Hát persze. Ugyanaz a kézírás. - Reed hangja komor és ingerült. Tökéletes. Mindjárt
felrobban.
- Tehát van egy bekattant fickó, aki kipécézte önt
- Úgy látszik.

- És nagyon súlyos figura. Képes volt kiásni egy koporsót, hogy belezárhassa az ön... volt
barátnőjét. Ellenőriznünk kell a környékbeli temetőket.
- A másik nő személyazonossága végett is sürgős a dolog. Lehet kapcsolat köztük.
A Túlélő megnyalta a szája szélét A száraz ágakat zörgető szél cserepesre fújta az ajkát
Talán túl sok tippet adott nekik egyszerre?
- Intézzük!
- Várjon egy percet! - kiáltotta Reed idegesen.
Peregtek az értékes másodpercek, az átkozott korcsok bármelyik pillanatban
megérkezhetnek, hogy a keresésére induljanak, de a Túlélő szeretett volna még hallgatózni.
Felágaskodott, hátha elkapja Reed alakját a bevilágított tisztás látható darabkáján. Vágyott rá,
hogy lássa a feldúlt, fájdalmas képét. Elképzelte, ahogy a rendőr a halál hideglelésétől
elborzadva hajol a csinos, meztelen lány fölé, és a bosszú édes öröme járta át a Túlélő kárhozott
lelkét Pulzusát felpörgette a várakozás izgalma.
- Nézze! Még a bélést is szétszakította a körmeivel... - Reed hangja remegett a
kétségbeesett méregtől.
Nandi Küzdött a vadmacskád az életéért A Túlélő érezte gyorsuló szívverését Barbara Jean
Ryder azt kapta, amit megérdemelt. Amit ő tett másokkal. Elkábította, aztán egyedül hagyta őt
egy légüres térben. Nyilván másokkal is ugyanezt tette. Mind ezt csinálják. A Túlélőnek
ordítani lett volna kedve a győzelem átélésétől.
Ekkor egy kutya izgatott ugatása visszhangzott a völgy sziklafalán.
Megjöttek. Nem maradhat tovább. A Túlélő élvezte, hogy Reedet ide tudta rángatni, ide,
ahol az a marha megszületett. De most indulnia kell vissza, Savannahba... Már eddig is túl sokat
kockáztatott Persze, megérte, hogy hallhatta Reed idegességtől elfulladó hangját, de nem így
tervezte, ő akarta rávezetni a zsarukat a tetthelyre. Nem számolt azoknak a hülye kölyköknek a
felbukkanásával. Ez bizony hiba volt.
Még egyszer nem fordulhat elő i|yen.
- Miért nem mondta meg nekem előre, hogy életben volt? - támadt Reed a seriffre. - Látni
akarta, hogyan reagálok? Mi? Talán azt gondolta, én kapartam oda a saját nevemet? - Reednek
elszakadt a cérnája. A Túlélő elképzelte, ahogy vörösödő fejjel kiosztja a meghökkent Baldwint
vagy hogyhívjákot. - Hirtelen a nyomozó hangja tiszta és erős lett, mintha közvetlenül a
mikrofon fölött beszélne: -Ide figyelj, te barom, ha itt ólálkodsz! Nem fogod megúszni,
megértetted? Levadászlak, te pszichopata állat! Vetted az adást? Agyagba foglak taposni! És
nem fogod túlélni!
Oh, nem /ogom, Reed? A Túlélő fölvette a zsákját, és gyorsan elindult az ösvényen lefelé.
Majd meglátjuk, milyen kemény legény vagy.
J\ sebességmérő hetven mérföld per óra körüli haladást jelzett, és ez komoly figyelmet
követelt Nikkitől, hogy kis kocsiját a kanyargós úton tartsa. Keményen fogta a kormányt,
nehogy valamelyik hegyi lejtőn kisodródva, az árokban kössön ki. Szitálni kezdett az eső, és
amint bekapcsolta az ablaktörlőt, észrevette, hogy alig van már benziné.
Nikki nem akart időt veszteni. A rendőrségi sávról elkapott annyi információt, hogy Reed
már megérkezett a helyszínre, és valami kettős gyilkosságról van szó. Szerencséjére az is
elhangzott, hogy a Vér-hegy melletti faszállító úton lehet odajutni. A térképén jelölve volt egy
földút, amely az lehetett de szüksége lett volna a megerősítésre. Megpróbálta felhívni Lumpkin
seriffjének irodáját, de csak az üzenetrögzítő válaszolt Megkísérelte újra elérni Cliff Siebertet,
de a srác nem vette fel. Nyilván lapít.
A lány, csikorgó kerekekkel, nagy nehezen bevett egy kanyart, és megkönnyebbülten kifújta
a levegőt. Nem hagyhatja itt a" fogát, ha még az éjszaka beszélni akar Pierce Reeddel. Ami
akkor is bonyolult ügy, ha megtalálja. A Montgomery-gyilkosságok idején többször is próbált a
közelébe kerülni, de Reed szinte pillantásra sem méltatta. Igaz, egy-két szűkszavú mondatnál
másnak sem nyilatkozott többet, de a kudarc érzése ettől még megmaradt Nikki tudta, hogy
Reed gyűlölete a sajtó iránt még San Franciscóból ered, amikor megtámadták, hogy a
megfigyelése alatt álló nő a szeme láttára lett gyilkosság áldozata. Ami ebben a formában nem
volt igaz. Reed amúgy sem rózsás helyzetét azonban rontották az ilyen sajtóvisszhangok.
A San Franciscó-i rendőrkapitányság belső ellenőrzése nem mozdította el a nyomozót az
eset után, de a sajtó általi keresztre feszítése jelentős csorbát ejtett a tekintélyén. Nem is várt
sokat a távozással. Bár a körülményeket nem ismerte pontosan, Nikki nem hibáztatta Reedet.
Lehet, hogy az apja többet tud Reedről, mint ő.
Nikki elkomorodott. Nem szerette Ron Gillette-et, „A Pengét", szívességre kérni. Most sem
akarta.
Biztosan megteszed. Bármit megteszel, hogy jó anyagot hozzál össze. Mintha bátyja
csipkelődő hangját hallotta volna. Pedig Andrew már régen meghalt. Nikki felkapcsolta a
fűtést, mert a külső hőmérséklet miatt az autóban is hidegebb lett.
Andrew, a szófogadó, szorgalmas diák.
Andrew, aki apja kivételes karrierjét követhette volna.
Ha nem ugrott volna fejest egy parthoz közeli, víz alatti sziklába.
Andrew koponyája összetörött, a vérében rengeteg alkoholt, egy kis extasyt és kokaint
találtak.
Baleset áldozata lett Vagy öngyilkosság volt?
Egy héttel előtte jött meg a papír, hogy nem vették fel a jogi egyetemre. Nem sokkal előtte
szakított a barátnőjével, mert szerelmes lett valami nőbe, és nem is készült eleget a vizsgákra.
Nikki hunyorgott, amint egy szembejövő autó nem kapcsolta vissza az országúti világítását.
Már nyolc év telt el Andrew halála óta, mégis, mint egy sötét lepel, mindig akkor bukkant elő,
amikor Nikki a legkevésbé számított rá. Igyekezett megszabadulni gyötrő kétségeitől, és a kis
autója elhagyott egy útjelző táblát, amely Dahlonegáig még kilencven mérföldes utat 'ígért.
Behajtott a legközelebbi benzinkúthoz, és teletankolta a kocsit. A pult mögött álló alacsony,
fülbevalós kölyök nem látszott tízenötnél többnek, de úgy számolta a pénzt, mintha ezt csinálta
volna örök életében. Nikki megragadta a hatdarabos kólapakkját, hogy induljon, de megütötte a
fülét egy borostás, foghíjas öregember hangja: -Nem tudod, mi az a nagy felhajtás a
Vér-hegyen?
A fiú beütötte az öreg számláját, és elvette tőle a pénzt - Csak annyit hallottam, hogy két
vadász kísértetett látott, és az egyik lezuhant egy szakadékba. Vagy lelökték.
Mentőhelikopterrel vitték Atlantába, a Mason Kórházba.
Nikki úgy döntött, a kólán kívül még vennie kell valamit
- Csak azért kérdem, mert a zsaruk ellepték azt a környéket. Valami sírt találtak odafönt.
A kölyök nem mutatott érdeklődést. Megvonta a vállát, és visszaadta az öregnek az aprót.
- Ja, lehet Az öreg Scratch szerint ketten haltak meg.
- És igaz lehet?
- Ki tudja? Pletykás vénember, de a felesége a rendőrségen dolgozik.
Két holttest., vagy még több. De mi köze ehhez Reednek? Nikki felvett egy magazint, és
hallgatózás közben lapozgatni kezdte, mintha érdekelné a téli divat.
De a beszélgetés befejeződött. Az öreg a videokamerával felszerelt kijárat felé baktatott -
Viszlát Woodie. Üdvözlöm apádat
- Átadom - ígérte a kölyök a távozó vevőnek.
 Nikki a pulthoz lépett. - Igaz ez? - kérdezte ártatlan hangon, miközben a tárcája után kutatott
a táskájában. - Véletlenül hallottam, miről beszélnek. Tényleg holttesteket találtak a
Vér-hegyen?
- Nem tudom. A hírekben alig mondtak valamit. - A srác a pult végében álló, gyenge
minőségű képet sugárzó kis tévé felé bökött az állával. - Beszéltek valami sírról, de a rendőrség
nem erősítette meg. - Woodie lefegyverzően elvigyorodott, és hozzátette: - De ismeri a mondást
nem zörög a haraszt, ha nem turkálnak benne.
- Egy kicsit másképp ismerem, de igaz lehet - értett egyet vele Nikki nevetve, és átnyújtotta
a pénzt. - Milyen messze lehet az a hely ide?
- Legalább egyórányira - felelte a kölyök, és besegítette a kólákat egy nejlonszatyorba.
Még egy óra út. Közben Norm Metzger és még fél tucat helyi stáb simán kiüti őt a nyeregből.
A lány visszaült a kocsijába, és elporzott az országúton. Tehát a rendőrség hallgat. Nem
meglepő. Hátha mégis szerencséje lesz. Ha Cliff Siebert elárulta volna, hogy Pierce Reedet
miért hívták a helyszínre, akkor megszorongathatná a nyomozót Nikki beharapta az ajkát, és
görcsösen markolta a kormányt Mindenképpen el kell érnie, hogy zárkózott embere szóba
álljon vele. Meg kell találnia a gyenge pontját. Mindenkinek van ilyen. Csak rá kell jönnie,
hogy Reednek mi a gyengéje.
Azt mondta, hogy a barátnője volt. - Baldwin seriff a koporsó fölé hajolt, majd
felegyenesedett. Köd sűrűsödött körülöttük, esőre állt, és Reed csontjáig hatolt a hideg.
- Az volt. Néhány éjszakára.
- Mikor?
- Hónapokkal ezelőtt Azóta nem is láttam.
Baldwin igyekezett a helyzet magaslatára kerülni. Izgatottan állt egyik lábáról a másikra, és
szemei összeszűkültek a kísérteties megvilágításban.
- De mégis, hogy történt? - A seriff újra a koporsó felé pislantott. - Csinos nő.
Reed érezte, hogy állkapcsa megfeszül. - Kiderült, hogy nem is egyedülálló. Az élettársát
Jerome Marxnak hívják. Savannahi üzletember. Külkereskedő, azt hiszem. A lány csak
kalandot keresett.
A seriff a fogai között szűrte a levegőt. - A fickó kitartotta a lányt?
- Mit tudom én! Barbara egy ékszerüzletben dolgozott A fickó nélkül is meg tudott volna
élni. De szakítottunk, mert nem akarta, hogy a barátja megtudja.
- És a lány előre nem mondta meg, hogy mi a helyzet?
- Ködösített. Azt állította, hogy éppen költözés előtt áll. Hogy meg akar szabadulni a
pasijától.
- És nem ellenőrizte? A következmények miatt... - Baldwin szeme sötéten villogott.
Reed kezdte elveszíteni a maradék türelmét is. - Nem.
- Megbízott benne.
- Egy pillanatig sem bíztam benne. - Reed nem folytatta, helyette farkasszemet nézett a
seriffel. Micsoda bunkó! Igen, nem volt képes ellenállni a nőnek. Na és? Jobb lenne, ha folyton
leinná magát? Vagy drogozni kezdene? Pierce Reed gyengéje a nők voltak. Mindig rosszul
választott. Lepillantott a holttestre, és újra elfogta az émelygés.
- Értesítenünk kell a barátját. Idehozathatjuk, hogy azonosítsa a holttestet.
- Jól van. Majd én beszélek vele - ajánlotta fel Reed váratlanul. A seriff zavarba jött McFee
nyomozóra és a helyettesére, Ray
Ellisre pillantott, és töprengve rágogatta az ajkát. - Nem hiszem, hogy akadálya volna, ha
úgyis Savannahban dolgozik. De jó lenne, ha vinne magával valakit, mivel ön ismerte az
áldozatot. McFee - szólt oda Baldwin egy tagbaszakadt rendőrnek, akinek széles karimájú ka-
lapja leárnyékolta az arcát -, elkíséred a nyomozó urat
- Rendben. - Reedet nem érdekelte a kíséret, egyszerűen látni akarta a pasi arcát amikor
közlik vele a hírt, hogy az élettársát elevenen eltemették.
 - Hé! - kiáltotta egy hang a lámpák mögül. - Vigyázzatok, befutott a sajtó!
- Remek - morogta Reed, amint észrevette a fák között felvillanó fényszórókat. A háta
közepe sem kívánta a tolakodó kibiceket
- Tartsátok őket távol! - adta ki azonnal az ukázt Baldwin. Neki sem lehettek kedvező
tapasztalatai a helyi újságírók tevékenységéről. Aztán McFeehez fordult - Mutassátok meg a
nyomozó úrnak a másikat is! Az alsót
A nagydarab rendőr a koporsóhoz lépett, és gumikesztyűs kezével óvatosan megemelte a
lány fejét
A jupiterlámpa fényében egy oszlásnak indult arc meredt rájuk elmosódott, kísérteties
vonásokkal. Csak a koponyára tapadt gyér, szürke haj jelezte, hogy idősebb személyt látnak.
Reed idegesen megrázta a fejét. Nem a látvány borította ki. Pályafutása alatt látott ennél
sokkal rosszabb állapotban lévő tetemeket is. Attól a gondolattól lett hányingere, hogy Bobbit
élve zárta be az őrült egy oszlásnak indult hulla fölé. Milyen pszichopata tesz ilyet? Ki tudta,
hogy Bobbi összeszűrte vele a levet? Ki csavarodhatott be ettől annyira, hogy ilyesmire
vetemedjen?
Jerome Marx.
Ki más címezte volna Reednek a bűncselekményt?
De miért temetné egy másik nő /ölé? Ki lehet az idős asszony? És pontosan tudná, hogyha
Reednek ír a koporsóban, akkor azonnal ő lesz az első számú gyanúsított Jerome Marxról
hallott egy-két zavaros dolgot, de azt nem, hogy nagyon buta volna.
A seriff a borostás állát vakargatta, és a kapun kívül gyászosan vonítottak a kutyák. - Ha itt
végeztünk, be kellene fáradnia az irodába, hogy felvegyük a jegyzőkönyvet.
jMLr öreg este volt, mire Nikki Gillette a dahlonegai seriffirodához ért. A csontjai fájtak a
majdnem egyhuzamban vezetett ötórás út után. A gyomra korgott az éhségtől, a halántéka
lüktetett, és fogalma sem volt róla, hogyan környékezhetné meg Pierce Reedet. A helyzetet
rontotta, hogy a hivatal előtt más, ismerős autók is parkíroztak. Teljesen lelombozódott, amikor
Norm Metzger kocsiján kívül felismerte Max O'Dell furgonját, és még más híraplogós
járműveket is. Max a savannahi televízió-csatorna, a WKAM rámenős és ellenszenves riportere
volt. A többiek Atlantából jöttek, név szerint nem ismerte őket A kivonulás mérete alapján a
Vér-hegyen történt esemény a hét bombahírének tűnt.
Valahogy közel kell jutnia a tűzhöz.
Norm kiszúrta Nikki autóját, és kiszállt a kocsijából. - Hát te meg... hogy kerülsz ide?
- Pont úgy, ahogy te.
- Mike nem szólt, hogy neked adja a sztorit... - kötözködött Norm, és keret nélküli
szemüvege mögött felvonta a szemöldökét A fotósa is kiszállt az anyósülésről, és csatlakozott a
rendőrőrs köré verődött riporterek csoportjához.
- Csak eljöttem, hogy közelebbről lássam az eseményeket - válaszolta Nikki kelletlenül.
Nem akart nyílt harcba keveredni Normmal.
- Nem utazol majdnem háromszáz mérföldet kedvtelésből -szögezte le riválisa.
- Engem is érdekel a dolog, oké?
- Értesültél a hullákról...
- Talált.
- És hogy iderángatták Pierce Reedet
Nikki bólintott. - Tudod jól, hogy Reed ki nem állhat téged - ingatta a fejét Norm.
- Nyugodj meg, veled sem szeretne együtt vacsorázni.
- De te különösen a bögyében vagy. Nagyon rámásztál a Mont-gomery-ügy alatt.
Nikki kezdett begurulni. - Tényleg? Megkért téged, hogy közvetíts?
- Nem, de láttam, hogyan reagált, akárhányszor odamentél hozzá.
- Közöd nincs hozzá!
 - Dehogy nincs, ha rontod az én esélyeimet! - Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és
Baldwin seriff lépett ki a szabadba, néhány rendőr társaságában. Nikki észrevette köztük Pierce
Reedet.
A seriff megállt előttük, és megszólalt - Figyelmet kérekl - A várakozók sutyorgását,
nevetgélését azonnal feszült csönd váltotta fel. A kezekben startra készen álltak a tollak,
hangrögzítők és kamerák. -Mindannyian fáradtak vagyunk, és önök is sokat utaztak idáig,
úgyhogy rövidre fognám. Délután kaptunk egy hívást a 911-en. Egy sima vadászbalesetnek
hangzott, amelyben két fiatalember volt érintett Az egyiket az atlantai Mason Kórházba
szállíttattuk mentőhelikopterrel. A másiktól megtudtuk, hogy a Vér-hegy rriellett találtak egy
sírt, ezért fölmentük, hogy megnézzük. Kiástuk a sírt, amely két holttestet tartalmazott
Pillanatnyilag folyik az áldozatok azonosítása és a hozzátartozók felkutatása. Egyelőre nincs
egyéb információnk Elképzelhető, hogy valamelyik személy gyilkosság áldozata lett. Ennyi.
A riportereknek ez édeskevés volt Néhányan rögtön kiáltozni kezdtek.
- Baldwin seriff! Számítanak további holttestekre?
- Mikor történhetett a bűncselekmény?
- Miért rendeltek ki Savannahból is nyomozókat?
- A vadász túléli a gyilkossági kísérletet?
- Mondtam, hogy ennyi. A vadászbalesettel nem látunk összefüggést Kérem, befejeztük! -
Baldwin hangja határozott és visszautasító volt. Tekintete megviseltnek, de keménynek tűnt,
amint végignézett a csődületen, intett a kezével, aztán eltűnt az ajtóban. Nikki közelebb
furakodott, hogy elkapja Reed tekintetét, de a nyomozó nem adta jelét, hogy felismerte volna.
Az ajtó mögötte is becsapódott, és csak a seriff helyettese maradt kívül, nyilván őrzés végett A
riporterek közül egy sem látta értelmét, hogy megpróbáljon bejutni.
- Na, most mi lesz? - Norm siklott közelebb.
- Tartoztunk az ördögnek egy úttal - felelte Nikki barátságtalanul. Semmi kedve sem volt,
hogy a csodára várva, tétlenül üldögéljen a kocsijában. Képtelenség, hogy mindig pórul járjon,
holott Pierce Reed csak néhány utcányira lakik tőle Savannahban.
Két hulla egy koporsóban? - Morrisette felhúzta az orrát, és leült Reeddel szemben a
rendőrségi irodában. Platinaszőke haja még hegyesebb tüskékre volt zselézve, mint szokott, és
halvány dohányillat lengte körül. Reed újabban elvárta Sylvie-től, hogy a jelenlétében ne
gyújtson rá, mert a leszokást követően félt a kísértéstől. - Valakinek nem volt pénze a
temetésre?
Reed nem díjazta Morrisette morbid humorát A fél éjszakát északon töltötte a seriff és
néhány nyomozó gyanakvó tekintetétől és tolakodó kérdéseitől kísérve. Helikopter hozta vissza
Savannahba, ahol aludt két egész órát, hogy utána, mint egy lassított felvételen, félig csukott
szemmel a zuhany alá vánszorogjon. Most pedig fél hat óta itt ül, a gyomrában egy híg kávéval,
egy nyugtatóval és gyomorsavgátló tablettákkal. A benzinkútnál vásárolt édeskés péksütemény
már egyetlen harapás után a szemétkosárban landolt. Reed most nem volt fogékony a
viccelődésre.
- Az egyik áldozat neve Barbara Jean Ryder. A másik még ismeretlen.
- Barbara Jean Ryder? - Morrisette felvonta divatosra szedett, ezüstceruzával kihúzott
szemöldökét. - Már hallottam ezt a nevet valahol.
- Egy Jerome Marx nevű üzletember élettársa volt. - Reednek ökölbe szorult a keze, ha a
lány hazugságaira és hitegetéseire gondolt Es ő, marha, hitt is neki. - Marx egy külkereskedő
céget vezet Úgy döntöttem, meglátogatom, és személyesen közlöm vele a hírt.
- Miért, ismered? - kérdezte Morrisette, miközben a táskájában kotorászott egy
rágógumiért.
Reed tétovázott. Mennyire bízhat a kolléganőjében? - A lányt ismertem. Egyszer-kétszer
voltunk együtt.
 - Jézusom! Jól vagy? És miért te akarod megmondani a fickójának? Ez nem
szabályellenes?
- Egy lumpkini nyomozó el fog kísérni. Davis McFeenek hívják. Morrisette ismét felvonta
a szemöldökét - Rendőri kíséretre van
szükséged?
- Nagyon poénos vagy ma - gúnyolódott Reed, de belül fájt a lelke. Sok volt az elmúlt
éjszaka. Az ostoba Baldwin meg is gyanúsította. Te talán bíznál benne fordítva? Csak félti a
seggét - Azt hittem, érdekelnek a részletek.
- A világért sem hagynám ki. - Morrisette kicsomagolta a mentolos rágót, és egy szemet
bepottyantott a szájába. - Nyomathatod, figyelek.
Reed beszámolt minden lényeges fordulatról, Baldwin hívásától kezdve a sír szörnyű
látványáig. A seriff az „elfogulatlan megfigyelés" érdekében javasolta McFee kíséretét. Reed
elfogadta, hiszen érintettként nem volt éppen szabályszerű, hogy ő közölje Barbara halálát a
baráttal. Amikor befejezte, Sylvie elismerően füttyentett. - Nem kispályás a fickó. Szerinted a
tegnap kapott versike a koporsóba rejtettnek az első strófája, igaz?
- Egyértelműnek tűnik. Ugyanaz a papír, ugyanaz a kézírás. A labor már végzi a két üzenet
összevetését. Egy irodalmár véleménye nélkül is látható, hogy egy költőnk van.
- Aki kevésnek találta a művészetet - morogta Morrisette, amint a telefon csengett.
Reed feltartotta az egyik ujját, hogy csendre intse kolléganőjét,, majd felkapta a telefont. Azt
remélte, Barbara Jeanről vagy a másik holttestről kap valami információt, de sajnos, egy másik
ügyben keresték. Nem volt képes odafigyelni az apjuk pisztolyával szórakozó kölykök esetének
újabb fejleményeire. Pedig az is halállal végződött. Levennék és rosszkedvűnek érezte magát.
Amíg Reed beszélt, Morrisette mobilja is csiripelni kezdett. Sylyie előkotorta a táskájából a
telefont, és kisietett az ajtón kívülre. Amikor visszatért, nem ült vissza Reed elé, inkább az
ablakpárkánynak támasztotta formás popsiját. Várta, hogy Reed is letehesse a telefont, közben
kipillantott a félig nyitott ajtón, amely mögött hangok és lépések jelezték a délelőttös kollégák
megérkezését.
- És mikor mész el a halott lány barátjához? - érdeklődött Sylvie, amint Reed végre
felszabadult
- Az élettársa. Mihelyt McFee megérkezik Lumpkinból.
- Mikorra lesz boncolási eredmény?
- Atlantában már ma dolgozni fognak rajta, talán estére lesz valami. De előtte szeretnék
elvégezni az azonosítást
- Ki tudhatta, hogy voltál a nővel?
- Marx tudhatta, ha követte Barbarát, vagy a lány kifecsegte. Más nem.
- Ugyan. Másoknak is elmesélhette a különleges élményt.
- Ne hülyéskedj, még egyszer kérlek. Most nem esik jól.
- Mikor láttad a lányt utoljára?
- Talán két hónapja.
- Amikor közölte, hogy nem kívánja folytatni?
- Ja.
- Akkor jöttél rá, hogy csak kalandot keresett?
- Ja.
- Es mikor jelentették be az eltűnését?
- Nem jelentették be. Ellenőriztettem Ritával. - Reed meglazította a nyakkendőjét, és
kigombolta a gallérját. - Nem telhetett el sok idő, hiszen életben volt. A halottkém szerint előző
éjszaka temették el. Néhány órával azelőtt fulladt meg, hogy megtalálták. Akkortól mehetünk
vissza az időben, hogy ki látta utoljára. - A nyomozó az órájára nézett. - Nemsokára kinyit az
ékszerüzlet, ahol dolgozott.
- Ismersz még valakit, akivel kapcsolatban állt?
 Reed megrázta a fejét, és arra gondolt, hogy Barbara tudatosan nem mutatta be senkinek.
Már a találkozásukkor eldönthette, hogy csak a szexet akarja kipróbálni vele. Mint ahogy
bizonyára másokkal is. Mégis... a gyomra összeszorult a feltevésre, hogy a gyilkos amiatt szánt
Bobbinak ilyen borzalmas halált, mert a. lány neki is odaadta magát.
Sylvie mintha olvasott volna a gondolataiban. - Ne gyötörd magad! Nem tehetsz róla! Azt
hiszed, miattad halt meg...
- Te nem?
- Nem tudom, de akkor sem tehetsz róla. - Morrisette ellépett az ablaktól. - Maradjunk
tárgyilagosak!
Reed nem tudta elképzelni, hogyan. Úgy érezte, képtelen rá.
A telefon csengett, és amint felvette, az ajtón belépett McFee nyomozó. A hatalmas ember
betöltötte az ajtókeretet, és a reggeli fényben úgy tűnt, mintha Góliát érkezett volna meg. Bőre
cserzett, szemei mélyen ülők voltak Reed bemutatta neki Morrisette-et, és észrevette, hogy
Sylvie kihívóan pillantott McFeere. Miért van az, hogy négyszer elvált társa minden férfiban
egy potenciális ötödik férjjelöltet lát? A kor- és méretbeli különbségektől függetlenül.
Fölkapta a kabátját, és úgy döntött, ezúttal nem fogja szóvá tenni. Úgyis fölösleges.

Halvány mosoly játszott a Túlélő arcán, amint a híreket nézte. Az éjféli híradók még alig
közöltek valamit, de reggelre összeálltak az anyagok a Vér-hegy melletti eseményről. A
kereskedelmi csatornák vezető híre lett
A díványán heverészve több híradásba is belenézett, de a különböző riporterek által megírt
tudósítások hasonlók voltak. Néhány hajnali kép a feltárt sírról is szerepelt, amelyet egy fák
fölött köröző helikopterből vettek fel a pénzt és fáradságot nem kímélő szemfüles operatőrök. A
helyszínelő rendőrök még mindig bizonyítékok után kutattak. Látszott, hogy a területet
lezárták, és hogy lépésről lépésre átfésülik a tisztást. Mintha találhatnának bármit is!
A Túlélő szívverése felgyorsult a látványra. Micsoda felfordulást okozott! Ezek mind miatta
törik magukat! Flerce Reed is, hogy rohant azonnal északra! Csak csettintenie kellett egyet, és a
nagy detektív egyből összecsinálta magát. Hazahúzta a szíve? Reed itt született, és Dahlonega
külterületén töltötte gyermekkorát Egy elkényeztetett, simlis georgiai, aki a nők előtt még a
korát is letagadja. Egy hazudozó. Egy sunyi mocsadék.
De ő móresra tanítja.
Az egyik híranyag a lelőtt szarvasról is mutatott egy homályos képet. Azok a holdkóros
kölykök... A Túlélő jókedve elpárolgott. A vadászokkal nem számolt Túl hamar bukkantak rá a
sírra. Még jó, hogy meglátta őket, amikor másnap visszatért.
Fölállt a kis szobában, ahol a televízió villódzó képernyője nyújtotta az egyetlen fényforrást.
Az egyik falon polcok sorakoztak, amelyeken az elektronikus szerkentyűit tárolta.
Mikrofonokat videokamerákat, lehallgatókészülékeket, és több száz mozifilmet, kazettán és
DVD-n. Akciófilmek, amelyekben magányos hősök szolgáltatnak igazságot. Túlélők, akik
bosszút állnak, akik visszafizetik az adósságot az ártatlanokat ért sérelmekért
Charles Bronson.
Bruce Lee. Clint Eastwood. Mel Gibson.
És a többiek. Filmek, amelyek kemény fickók csatáját ábrázolták. Történetek, amelyek nagy
kínt elszenvedett férfiak könyörtelen bosszújáról szóltak. Mad Max, Rambo, A bosszúvágy...
ezektől az alkotásoktól forrósodott fel a vére.
Kiteregetett, száradó ruháira nézett. A másik életében, amelyet a világnak mutatott, farmert,
színes pólókat hordott. De most nem volt ezekre szüksége. Az akasztón ott lógott a terepszínű
kezeslábasa és az esőkabátja. Egy acélajtó rejtette az apró, sötét mosdóhelyiséget. Belülről nem
nyitható. Ideális hely egy ember őrzésére. A helyiség bútorzata egy íróasztal, egy sublót, egy
rozoga szék és a dívány volt, amelynek a végében állt a tévé. Az egyedüli értékes bútordarab
egy kis antik fésülködőasztal volt a sarokban, amit az anyja otthonából mentett ki.
 A férfi odamenti és megszemlélte arcát a repedt, ovális tükörben. A tévé halvány fényében
tanulmányozta magát. Jeges tekintete, amit kiemelt sűrű, barna szemöldöke, elrémisztette. Az
egyik szeme föjött kis forradás látszott. Ennek ellenére, úgy érezte, vonzza a nők egy részét.
Talán éppen tökéletlen, titokzatos arcvonásai miatt.
Valami veszélyes érzékiséget láthatnak benne.
De aztán megrémülnek tőle.
Egy hallgatag, rejtélyes férfi.
És ha tudndk, valójában milyen titkok birtokosa...
Nézte a felsőtestét; igazi katona. A rengeteg fekvőtámasz, felülés és súlyzózás megtette a
hatását. Az elmúlt két évben felkészült a feladatra.
Másképp hogyan élte volna túl?
Kinyitotta az asztalka második fiókját, és beletúrt a fehérneműbe. Csipkés bugyi, melltartó...
a ribanc Barbara Jean Ryder alsóneműi.
Megérintette a bugyit, és amint végigfuttatta ujjait a finom anyagon, érezte, hogy
merevedése van. Becsukta a szemét, és az orrához emelte a fehérneműt. Az illatától
felforrósodott a vére. Amennyire gyűlölte, ugyanannyira kívánta is. Egyszerre volt fájdalmas és
kéjes érzés. Olyan ribanc volt, aki minden normális férfinak kellett volna.
Rólad viszont mind azt gondolná, hogy nem vagy normális.
A belső hang teljesen lelombozta. Igyekezett másra terelni a figyelmét, de a hang ott
visszhangzott a fejében.
Lihegni kezdett, nem kapott levegőt. Időről időre elfogta a pánikbetegség tünete. Az
ablaktalan helyiség ilyenkor nyomasztóan hatott rá. úgy érezte, légüres térben mozog, és
kényszert érzett a heves cselekvésre. Tervének végrehajtására.
Sietősen összehajtotta Barbara Jean fehérneműit, és becsúsztatta azokat egy
nejlonzacskóba... és ekkor hirtelen átvillant az agyán a gyűrű. Elvesztette a gyűrűt. A pokolba!
Pedig mennyire tetszett neki azzal a szikrázó drágakővel! Hogy veszíthette el? Egy újabb hiba.
Csalódottan összeszorította az állkapcsát.
Amint visszacsúsztatta a ruhákat a második fiókba, észrevette a megszáradt vérfoltokat a
bútordarabon. Gyöngéden végigsimított rajtuk a hüvelykujjával, ügyelve, hogy ne törölje le
őket. A felső fiókon megőrzött vércseppek sötét maradványai kellemes emlékeket idéztek fel
benne, és némileg megnyugtatták. A felső fiók megszentelt területnek számított. A kulcslyuk
környéke is véres volt. A Túlélő megérintette a nyakláncán függő apró kulcsot, de nem nyitotta
ki a fiókot. Sohasem tette.
Néha csábítást érzett, hogy az aranyszínű kulcsocskát beillessze a zárba, és hallja annak
kattanását. Az öreg fiók lassan, a ragacsos vértől nehezen mozdulna, de aztán...
Nem! Sohasem nyitná ki a fiókot.
Megnyalta az ajkát és igyekezett lecsillapítani kapkodó légzését, heves szívverését, amint
egy utolsó pillantást vetett az egyik hírcsatorna képeire. A felhajtásra, amit egy undorító ribanc
halála okozott. Eszébe jutott a lány felébredése a koporsóban, és kezdett lecsillapodni. Milyen
rémült volt a nő! Sokszorosan élhette át, amit ő is,, szinte nap mint nap. Elfogyott körülötte a
levegő... Ha felhúzta volna a koporsót a felszínre, áldozata a hős megmentőt láthatta volna ben-
ne. Mindenre hajlandó lett volna, hogy mentse a bőrét. Engedelmesen szétrakta volna a lábait.
Esdeklően leszopta volna.
Érezte a vágy rohamát, a vérébe robbanó kéj hullámait, és elképzelte a lányt Pierce Reeddel
az ágyban.
A rohadék.
A Túlélő ajka kiszáradt. A televízióra meredt, és elfelejtette megnyalni. Eszébe jutott,
hogyan döfte a tűt a lány karjába... A lány kiáltott egyet, és összeesett. Azonnal elvesztette az
eszméletét és... öi-pogó hang ébresztette fel az ábrándozásából. Hátralépett, és rádöbbent, hogy
kifutott az időből. Gyorsan lenyomta az órája jelzőhangját, és a beállított videolejátszót
hátrahagyva, kisietett a szobából. A reggeli hírek minden rá vonatkozó pillanatát rögzítette.
Csendesen végiglopakodott a sötét, alagútszerű folyosókon, összehúzta magát, hogy
szembenézzen a hideg, téli délelőtt kihívásaival.
Végre eljött az ő ideje.
Az igazság pillanata.

Negyedik fejezet

A félhomályban óvatosan hatolt be a hátsó kapun keresztül. Ha elkapják, az állásába

kerülhet. Reed megtalálta a pótkulcsot az öntözőcsap mögötti bádoglemez alatt, ahol Bobbi
tartotta. Bejutott a garázsba, ott kilépett a cipőjéből, és továbblopakodott a konyhába. A nyaraló
belső részére súlyos árnyékok telepedtek. Csak néhányszor járt itt hónapokkal ezelőtt, mégis
otthonosnak tűnt a hely. Látogatásának egyetlen oka volt biztos volt benne, hogy leveszik az
ügyről az áldozattal való kapcsolata miatt. Más nyomozásokra fogják irányítani, és csak
korlátozottan tud majd hozzáférni a lány halálával kapcsolatos információkhoz. Ez keserű
ingerültséggel töltötte el.
Zoknis lábával végigment a kis étkezőn keresztül a bútorokkal túlzsúfolt, színes, cserepes
virágokkal díszített nappaliba. A kávézóasztalkán egy újság hevert. Nem nyúlt hozzá, de
megjegyezte, hogy a savannah Sentinel két nappal korábbi száma. Barbara vagy másvalaki a
helyi híreket olvasgatta, közvetlenül a tragédia előtt A kinyitott oldalon a fő cikket Nikki
Gillette jegyezte-, a történelmi borospincék felújításának tervéről írt. Reed beleolvasott a
pincék beomlásával fenyegetőző, túlzásoktól hemzsegő írásba. Hogy képes egy semlegesnek
tűnő témából ilyen pimasz és szenzációhajhász írást kanyarítani? Az egyik legidegesítőbb
riporter volt, akivel valaha találkozott. Rámenős, hatásvadász, miközben külsőre ártatlan
nyuszinak mutatja magát. Reed felidézte magában a még csak huszonéves, szőkésbarna hajú,
finoman sminkelt Nikkit, akinek csinos, szende pofija nem előlegezte a heves rohamokat,
amelyeket a riportalany feltűnése után folytatott. Ráakaszkodott az emberre, és mint az éhes
kiskutya, addig loholt utána, amíg bele nem ütközött egy biztonsági őrbe, vagy a célszemély
kocsiba nem vágta magát előle. Ráadásul Reed megtudta, hogy Nikki a híres Ronald Gillette
vezető bíró lánya. Egy nagy befolyással rendelkező, „ A Penge" gúnynévre hallgató tisztviselő
porontya. Meg kéne billenteni azt a kerek popsiját riogy tegye magát takarékra.
Reed figyelmesen megszemlélte az asztalon hagyott tányért a megrágott pirítóssal és
megposhadt kávémaradékkal. A tányéron még volt egy kevés szétkent vaj és áfonyadzsem. Az
egy-két nappal ezelőtti reggeli romjai.
A nyomozó belépett a hálószobába. Az ágynemű össze volt túrva, a lepedők lelógtak az
ágyról, az egyik párna a földön hevert. A rendetlenség nyomai mégsem utaltak küzdelemre.
Barbaránál akkor is rendetlenséget talált, amikor itt járt. - Nem szeretem, amikor minden az
élére van hajtogatva. így szexisebb, nem? - suttogta a lány Reed fülébe, amint az ágy előtt
hozzásimult, és a férfi a nyakát csókolgatta, valóban, a szoba olyan hatást keltett, mintha egy
szerelmespár nemrég távozott volna, és visszatérve ott szeretnék folytatni az eseményeket, ahol
abbahagyták. Reed úgy gondolta, ha Bobbi ágya mesélni tudna, akkor az egy hosszú, sok
szereplőből, de rövid fejezetekből összeálló történet lenne.
Kesztyűs kezével kihúzta a sublót fiókját. Fehérneműket, pólókat és rövidnadrágokat talált.
Semmi különös. Az éjjeliszekrénykén egy vibrátor, egy krém, egy rozzant Biblia és egy kép
Barbaráról, elrepedt üveggel. A mosdó ajtaja nyitva volt. Reed felkattintotta a zseblámpáját, és
körbenézett. A ruháskosárból piszkos ruhák türemked-tek ki. Semmi bűncselekményre utaló
nyom.
 Kellemes parfümillat terjengett. A széles tükör alatti polcon rúzsok, hajcsavarók és
különféle kenceficék. Egy hajkefe sötét hajszálakkal, naptej és a szokásos kenőcsök. Egy teljes
havi fogamzásgátló tabletta.
A csaptelep, a mosdókagyló és a zuhanyozó erős súrolásra szorultak volna.
De egyébként semmi rendkívüli.
A maradék helyiségben, amit dolgozószobának lehetett minősíteni, szintén rendetlenség
fogadta a férfit. Barbara Jean Ryder nem volt képes pedánsan irányítani az életét, és ez
meglátszott a nyaralóján. A házat csak „ideiglenesen" lakta, mondta akkoriban Reednek, ezért
annak állapota sem foglalkoztatta. A nyomozó visszaemlékezett, hogyan feküdtek az
összegyűrt lepedők között, amikor utoljára látta a lányt. Ólmeleg illat járta át a szobát, és Reed
még nem tudta, hogy a beteljesedéssel kapcsolatuk végére értek. - Van egy kis gond a
barátommal, és még nem szakíthatok vele.
- számítottam rá - morogta Reed.
- Túl sok közös cuccunk van, és évekig pereskedhetek, ha elköltözöm tőle. ő meg nem akar
elmenni.
- Azt mondtad, már nem kötődsz hozzá.
- Nem is, de nem olyan egyszerű ez.
- Nem akarod folytatni velem, mi? - Reed lerúgta magáról a takarót, és amíg Barbara
magyarázkodásba kezdett, fölrángatta a ruháját, és további szó nélkül távozott Emlékezett,
ahogy a szeptemberi heves, meleg záporesőben hazafelé baktatott. Azóta megeshetett pár
hasonló jelenet Bobbi hálószobájában. Lehet, mégis Jerome unta meg a dolgot? Egyik üzleti
útjáról hamarabb tért haza, és betelt a pohár? Vagy egy visszautasítás utáni végzetes kalandról
van szó? Akkor viszont hogy kerül az ő neve a képbe?
Most utoljára haladt végig a lakáson, és rögzítette a fejében a látottakat Ha engedik, persze
visszajön még Morrisette-tel és McFeevel. De egyedül akarta megnézni, milyen lehetett Bobbi
utolsó napja. Bement a konyhába, és meglátta az üzenetrögzítőt A hívásokat jelző lámpácska
pislogott Hagyományos típus volt, amely simán visszacsévéli a szalagot ha lehallgatás után
nem törlik az üzeneteket Senki sem jön rá, hogy ellenőrizte. Habozás nélkül megnyomta a
lejátszó gombot Két lerakott hívás nyitotta a sort, aztán egy nő hangja áradt ki a hangszóróból.
- Hello, csak én vagyok - Reed meglepetésében majdnem kiugrott a bőréből, amint
felismerte Barbara hangját. - Fogadjunk, hogy nem számítottál erre, igaz? - Jézusom, kinek
beszél? - Kicsit lelépek, hogy találkozzam vele, de otthonfelejtettem a dezodoromat, és ki
akartam próbálni az új mobilomat. Lüke vagyok, mi? - A lány nevetett saját elmésségén, és
Reed libabőrös lett az érzéki kacagástól. Hihetetlennek tűnt, hogy Bobbi már nem él.
Vajon lakott itt akkor valaki, akinek az üzenetet hagyta, vagy csak saját magával
tréfálkozott? És kivel kellett találkoznia? Jerome Marxszal? Vagy egy új fiúval?
A rögzítőn nem volt más üzenet.
Reed megvárta, hogy a szerkezet rendben visszatekeri-e a szalagot, majd csendben távozott.
Ahogy utolsó alkalommal is.

Pierce Reed a megoldás kulcsa.

Amint megszólalt az ébresztőóra, Nikki fejében ez volt az első, ébredés utáni gondolat Egy
haszontalan napot elvert Dahlonegában, ahol bottal üthette. Reed nyomát. Egy-két dolgot
megtudott Reed gyerekkoráról, de hiába igyekezett összefüggésre bukkanni a Vérhegy mellett
felfedezett sír és a rendőr személye között Üres kézzel kellett visszatérnie az elmúlt éjszaka.
Micsoda idő- és energiapocsé-kolás. Lenyomta a csörömpölő vekkert, és nyögve kikászálódott
az ágyból. Alig néhány órája zuhant be a vetett ágyba, és már kelhet is fel. A szemhéját
ólomsúlyúnak érezte, a feje tompán fájt, és a nyaka is elmerevedett. Ha legalább volna miért
felkelni! De semmi biztató jel nem látszott, amin elindulhatna. A távirányítóval bekapcsolta a
reggeli híreket, mire Popocici fölemelte a fejét. Popocici egy koros nősténymacska volt, és mint
olyan, a világ leglustább cirmosa. A heverő egyik széles párnáján nyújtózkodott és ásított
megmutatva még mindig éles karmait és rózsaszín nyelvét. Nikki szórakozottan megborzolta a
cica feje búbját, amíg a képernyőre meredt.
A két, azonosítatlan holttestet rejtő sír még mindig a kereskedelmi csatornák vezető híre
volt.
Reedről még nem találgattak.
Pedig Nikki biztos volt benne, hogy a savannahi zsarut nem azért röptették azonnal
háromszáz mérföldnyi távolságra egy helikopterrel, mert a georgiai erdőségek környékén és
Atlantában nem akad elég szakember. A Montgomery-eset alatt nem kényeztették el az
újságírók, úgyhogy nem tett szert valami nagy hírnévre. Nem valószínű, hogy az akkori erősen
vitatott siker miatt vonták volna be most a nyomozásba. Nem. Lennie kellett egy mélyebb
oknak, ami miatt
Reedet riasztották. Ha ütős riportot akar, akkor rá keH jönnie, hogy mi lehet az.
Kicsoszogott a konyhába, csinált magának egy tejeskávét, aztán bevonult a fürdőbe, hogy
megfürödjön. Jó sok habfürdőt öntött a zubogó forró vízbe, amelynek a hőmérséklete
tojásfőzésre is alkalmas lett volna. Amíg telt a kád, kiment a nappaliba, hogy belenézzen a CNN
híradójába. Megemlítették ugyan a sztorit, de csak az egy-két mondatos rövid hírekben. A
súlyos izraeli helyzet és az elnök választási kampánya elmosta a jelentőségét. Átkapcsolt a
helyi csatornára, és hallhatta, hogy a lumpkini seriffirodából semmilyen új adat nem szivárgott
ki. Töketienek.
De ez a jó. Az övé lesz a sztori.
Szinte érezte a siker ízét, ahogy előáll majd a bombasztikus hírrel. A titkos összefüggéssel,
ami miatt Reed nyomozó sem alhat nyugodtan.
Visszament a fürdőszobába, elzárta a majdnem színültig engedett kád csapját és lassan,
szertartásosan beleereszkedett az elvisel-hetőség határáig forró vízbe. Nikki fehér bőre
pillanatok alatt vörösre pirult, de ő így szeretett fürdeni. Hátradőlt, behunyta a szemét, és
egy-két percig mozdulatlanul lazított. Ez segített neki, hogy megszabaduljon reggeli
szorongásaitól és kétségeitől. A szeme alatti sötét karikákat úgysem lesz könnyű eltakarni, de
legalább belülről kell frissességet és önbizalmat sugároznia. Néhány perc múlva sóhajtva be-
szappanozta, lemosta magát, aztán kiszállt a kádból. Ahogy kiengedte a vizet, Popocici tűnt fel
meztelen bokájánál.
- Mi újság? - kérdezte a kád szélére fölugró macskától Nikki, és a tükörbe nézve, egy
kefével és némi zselével igyekezett rendbe hozni a frizuráját. - Megéheztél?
Popocici elégedetlenül Nikkire emelte a tekintetét, rövid, figyelmeztető nyávogást hallatott,
majd leugrott a kádról, és eltűnt a konyha irányában.
- úgy látom, ezt „igennek" kell értelmezni. Egy perc, és megyek. Nikki belelépett a
papucsába, és felvett egy hosszú ujjú pólót.
A fürdőkádban eltöltött percek meghozták számára az ihletet, hogyan világítsa meg a
vér-hegyi tragédiát, és hogyan közelítsen Reed-hez. Természetesen először próbálkozhat
közvetlenül is nála, de ez a múltban nem működött.
Miután a hálószobában teljesen felöltözött, kiment a konyhába, és gyorsan enni adott
Popocicinek. A macska főiskolás kora óta hűséges társa volt. öregségére, Nikki teljes eddigi
karrierjének tanúja lett. Amikor a diplomaszerzés évében eldöntötte, hogy hírszerkesztő ri-
porter szeretne lenni, ez egyéb döntéseket is magával hozott. Ekkor kezdett tapasztalt szeretők
után nézni.
- Ez egy természetes igény - nyugtatta meg a pszichológusa. -Hiszen évekig önmegtartóztató
életet éltél, ráadásul a családi veszteségeket sem dolgoztad még fel. Kell valaki, aki betölti az
űrt, miután a bátyád elhunyt.
Igen, időről időre hiányzott neki a testvére segítsége. Mióta az eszét tudta, apja helyett is a
bátyja tángálta el, és javította ki a leckéinek hibáit. Nikki imádott nagyszüleit is korán
elvesztette. Andrew halála után tényleg az ismeretlenbe menekült. A főiskola alatt hiába várta
évekig, hogy ifjúkori szerelme, Sean, komolyan közeledjen hozzá. A fiú egymás után
cserélgette a barátnőket, de Nikkit csak lelki szemétkosárnak óhajtotta használni. Valószínűleg
érezte, hogy a lány úgysem menne bele az általa kedvelt egy-két éjszakás kalandba. Hosszabb
távú tervet viszont Sean akkoriban ritkán kovácsolt a lányokkal kapcsolatban. Nikki végül
megunta a dolgot, és összeszedett néhány szeretőt, akik kor szerint az apjai lehettek volna. El
kívánta felejteni fiatalkori gátlásosságát, és szerette volna bepótolni a kihagyott élményeket. A
kortársaival nem érezte biztonságban magát. Azonban ezek a kapcsolatok nem rejtették
magukban a véglegesség ígéretét, így aztán Nikki egy idő múlva szükségét érezte, hogy kilép-
jen belőlük.
Amint visszatért a szobába, figyelmét az ismét jelentkező rövid hírösszefoglalóra irányította.
Dahlonegáról nem mondtak semmi újat.
Pierce Reednek még a neve sem hangzott el, nemhogy beszéltették volna. így lesz jó.
Majd ő odateszi magát.
Nem fog az első kudarc után lemondani Reedről. Ki fogja találni, miért utazott északra, és ő
fogja először megfejteni a két holttest körül lebegő misztériumot. Reedet pedig rá fogja bírni
egy exkluzív interjúra.
Aztán, még többre is.
Beütötte Cliff Siebert számát, és közben elindult, maga mögött bezárta az ajtót. A
lépcsőházból lelátott az utcára és a Forsyth Park fáira. A város már felébredt, a történelmi
negyed régi utcácskáin dübörgött a forgalom. Nikki nem lakott messze a rendőrségtől.
Cliff nem vette fel.
- Nagy dolog - morogta Nikki. Jön még a srác az ő utcájába. Hagyott neki egy üzenetet, hogy
megérti Cliff sűrű programját, de feltétlenül hívja vissza. A hideg, téli szél belekapott a lány
még nedves hajába. A kocsija nem messze parkolt A laptopját és a táskáját belökte az
anyósülésre, és indított. A motor zörgött egyet, aztán elhallgatott -Még ez hiányzott gyerünk
már! - motyogta Nikki, és kitartóan próbálkozott. Az ötödik kísérletre a motor végre beindult -
Na, csak másnapos vagy - dicsérte meg Nikki megkönnyebbülten kis autóját és végighajtott a
borospincékkel tarkított utcákon. Szezonban itt egymást érték a szomjas turistákat szállító
luxusautóbuszok és a borospincékből kiáradó vendégekre vadászó, „városnéző", díszes lovas
fogatok.
A szerkesztőség felé elhaladt a rendőrkapitányság épülete előtt. Átfutott rajta a gondolat,
hogy megáll, és meglepi Reedet, de aztán elvetette az ötletet. A fürdőkádban kieszelt megoldás
jobban tetszett neki, ezért továbbhajtott.

^^inek köszönhetem a látogatásukat? - kérdezte Jerome Marx, amint a titkárnője bevezette a

három rendőrtisztet az irodájába. Egészen aznapig „a városon kívül" tartózkodott, de ellenséges
szemvillanása elárulta, hogy a jelenlegi időpontban is taszítja a hívatlan vendégek érkezése. Bár
illemtudóan felállt, a hangjában enyhe gúnyt lehetett felfedezni. Kifogástalan öltözéke egy
tengerészkék öltönyből, fehér, márkás ingből, bordó nyakkendőből és arany mandzsettákból
állt Irodájának drága mahagóni- és bőrbútorzata ugyanazt a nemes tökéletességet kívánta
sugallni, mint a ruházata. A látszat tökélye.
Reed tudta, hogy Marx mögött messze nincs olyan anyagi bázis, mint amit irodájával előad,
és hogy távolról sem nemesi vér csörgedezik az ereiben. Egy szabó és egy
használtautó-kereskedő fiaként Marx, a focinak köszönhető ösztöndíj és a négyéves főiskola
után egy gyorstalpaló egyetemi kurzuson szerezte meg a pénzügyi diplomáját.
Apja kapcsolatai révén főleg autókölcsönző cégeknek adott tanácsot. Sikerült a kétes
ügyletekből és Barbara örökségéből kisíbolni annyi pénzt, hogy fölépítsen egy házat, amelyre a
bankkölcsönéi miatt azonnal szép, nagy jelzálog került. Ezek után a házasság és a gyerek-
vállalás nem tűnt a legsürgetőbb feladatnak a számára.
 McFee közölte nevét és beosztását, majd bemutatta Morrisette-et és Reedet is. Marx arcán
megfeszült a bőr, de igyekezett egy mo-soiyfélét kierőltetni.
- Attól tartok, rossz hírt kell közölnünk - tért rögtön a tárgyra McFee.
- Miféle rossz hírt? - Marx arca elkomorodott.
- Azt gondoljuk, megtaláltuk az élettársa holttestét.
- Mi? - A férfi arca hamuszürkévé vált. - Barbara?
- Igen. Ha figyelte a híreket, bizonyára emlékszik a Vér-hegy melletti völgyben felfedezett
sírra...
- Oh, Istenem, úgy érti... - A férfi tekintete az egyik rendőrről a másikra röppent. - Úgy érti,
hogy Bobbi volt... abban... ott... - Marx nehezen nyelt egyet, és lerogyott az egyik bőrfotelbe. -
Nem... ez nem lehet.
- Sajnos, úgy tűnik, ez az igazság, uram. Azért jöttünk, hogy elkísérjük Atlantába a holttest
azonosítása végett.
- Oh, Istenem... oh, Istenem. - A férfi ápolt, manikűrözött kezébe temette az arcát
Döbbentnek látszott, bár az arca a nyomozók érkezésétől is elveszthette a színét, a többi pedig
némi színészi tehetséggel eljátszható volt. - Nem, ezt nem hiszem el. - Felpillantott, és
fájdalmas tekintettel meredt a rendőrökre. - Atlantába kell utaznom?
- Mivel ott végzik a boncolást.
- Jézusom! Felboncolják?
- Mivel gyilkosságot gyanítunk.
- De hát ki? Ki akarná... - Marx hangja elfulladt a felindultságtól. Várt egy kicsit hogy
beszélni tudjon. - Csak nem hiszik, hogy én tettem valamit ellene? - A férfi hirtelen megrémült
- Sohasem bántanám. - Marx tekintete találkozott Reedével, és mintha neki célozta volna, így
folytatta. - Biztos, hogy voltak köztünk hullámvölgyek, és néha el is akart költözni, de
esküszöm, sohasem kívántam neki rosszat Ha azt akarják, hogy azonosítsam, akkor most
rögtön indulok és megteszem.
Nikki alig tette be a lábát az irodájába, Trina máris lecsapott rá. -Nagy gáz van, öreglány. -
Trina közelebb lépett Nikkihez, aki ledobta a táskáját az asztalra, és bekapcsolta a
számítógépét.
- Metzger valószínűleg berohant Finkhez reggel, hogy bemószeroljon - találgatott Nikki.
- Lehet, még az is hozzájön.
- Hozzájön... - A szoba hangszóróiból nyugtatónak szánt, karácsonyt idéző muzsika szólt
- Tudod, miután kiviharzottál innen, egyedül játszhattam el Dana és Aimee
pszichológusának a szerepét. - Trina neheztelve pillantott Nikkire. - Miután te eltűntél vidékre,
egy óráig forgathattam közöttük a fejem, és biztosítottam Danát, hogy a barátja, Tod egy
nagyszerű pasi, és a házasság baromi jó dolog, ugyanakkor vigasztaltam Aimee-t, hogy óriási
szerencse megszabadulni egy olyan hazug, csaló marhától, mint amilyen a férje.
- Vicces lehetett
- Számítottam a támogatásodra.
- Sajnálom, én csak...
- Tudom, tudom, ráharaptál a nagy csalira, amelytől majd a karriered az egekbe szárnyal.
Egyébként dr. Francis keresett. Azt üzeni, hogy a testület utolsó ülése ebben az évben a jövő
héten lesz, úgyhogy ha le akarsz kaparni valamit előtte, akkor sürgősen egyeztessetek időpontot
Reméli, hogy megérted a helyzetet, és nem fogod támadni az eddigi döntéseket.
Nikki felnyögött. - És te ezt., honnan veszed?
- Celeste megint nekem küldte át a neked szóló hangüzenetet Nikki kényszeredetten
mosolygott - Más nincs?
Trina megeresztett egy széles vigyort. - Seantől jött még üzenet...
- Seantől? - Nikki szívébe nyilallt a régi, ismerős fájdalom. - Mit mondott?
- Annyit, hogy a városban van, és szeretne... hogyan is mondta? Egy összeröffenést.
 - Olyan nincs. - Nikki még egyszer nem fog futni utána.
- De miért nincs, Nik? Hány évig is voltatok barátok? öt-hat?
- Túl sokáig, és az egészből nem jött ki semmi. Sean azt élvezi, ha üldözik a lányok, akik
aztán nem kellenek neki. Maximum egy hétre. Gyerekes.
- Lehet, azóta felnőtt.
Mennyi lehet ennek az esélye? Ugyan, akkor nem ebben a stílusban közeledne! - Más nincs?
- kérdezte Nikki, és nem volt hajlandó többet Sean Hawke flegma viselkedésére és sportos
megjelenésére gondolni. Annak vége. Már nem naiv kislány többé, aki „barátként" hallgathatja
Sean ostoba meséit, más lányok meghódításával kapcsolatban. Mint egy még talonban tartott,
beugró versenyző. Egy fordulóra. Abból nem eszik a srác. - Egyéb üzenet?
- Nincs.
- Jó. - A legtöbb ember Nikkit a mobiltelefonján kereste, ami megnyugtató volt, mivel a
hangüzenetei rendre elakadtak Celeste-en. A huszonnégy éves lányt Nikki teljesen idiótának
tartotta. Szerinte Celeste-et, ha nem Fink szeretője lenne, még takarítónőként sem alkalmazták
volna a szerkesztőségben. Csakhogy Celeste még Fink első házasságából született lányánál is
fiatalabb volt, és ez minden alkalmassági tesztet felülmúlt. A tény, hogy Fink a második
feleségével és két kisiskolás korú gyermekével él, valahogy nem volt képes átjárni Celeste
ritkán barázdált agytekervényeit. Az olyan megállapításoktól, hogy Fink házassága „látszat, a
gyerekek miatt", „csak papíron létező", Nikkinek felfordult a gyomra. Mint ahogy Fink egyéb
dolgaitól is.
Mintha csak megérezte volna, a főnök bekukkantott a szobába, és odaszólt Nikkinek: -
Nikki, ha lesz egy perced, gyere át az irodámba.
Trina eltűnt a számítógépe mögé.
Óriási, gondolta Nikki, és reggeli fejfájása egyből visszatért Megragadta a retiküljét, és
követte Finket, aki egy kiszolgált cowboy járásával haladt előtte. Fink mindig ápolt és jólfésült
volt, de sötét hajában már ezüstszálak csillogtak. Sportzakójában és a divatos, de számára
kortévesztett pólóiban úgy nézett ki, mint egy fruskáknak tetszeni akaró, középiskolai tanár.
Kinyitotta Nikki előtt az üvegfalú iroda ajtaját, és a lány belépett. Micsoda úriember, gondolta
Nikki gúnyosan, és elhelyezkedett az egyik kényelmes székben, amíg Fink az asztala mögé ült,
és a lábát keresztbe vetve, kezeit a térdén fonta össze. - Hallottam, hogy kirándultál egyet
Dahlonegába - tért rögtön a lényegre.
Metzger tehát azonnal árulkodott. - Igen, lementem egy napra -ismerte el Nikki közönyös
hangon, és észrevette, hogy Fink lábfeje éppen olyan gyorsan rezeg, mint ahogy Trina kutyája
mozgatja a farkát a remélt etetés előtt.
- És milyen okból? - Fink tekintete hidegnek tűnt, hangja komoly volt, a szája vonal
alakzatot vett fel.
- Utána akartam járni, mi a helyzet azzal a sírral, amit arrafelé találtak az erdőben.
- De én ezt a sztorit Normnak adtam.
Nikki bólintott. - És Normnak nem tetszett, hogy felbukkantam ott.
- Mondhatni, meglepődött - felelte vontatottan a főszerkesztő.
- Miért?
- Azt hiszi, ki akarod ütni őt a nyeregből.
- Van ilyen veszély?
- Ezt nem mondtam.
Nikki fáradt volt és mérges. Nem tudta féken tartani a nyelvét. -Ne szívassatok engem! Nem
értem, kit zavar, hogy a saját szakállamra felutaztam oda. Metzger megkapta a napidíját érte, és
még az övé a sztori. Akkor meg mit hőbörög?
- Nem ez a gond - felelte Fink, és arckifejezése nem változott. -Nem azért hívtalak ide, hogy
leállítsalak, ha lelkesedésédben valakinek a lábára lépsz. Sőt, szerintem nem is árt egy kis
versengés mindaddig, amíg nem felejted el, hogy Norm és te ugyanahhoz a csapathoz tartoztok.
Nekem a legfontosabb szempont az, hogy a legjobb anyagokat hozzátok össze.
- Nem szóltál, hogy hagyjam Normot egyedül dolgozni.
- Ha nem tudtad volna, akkor most már tudod, hogy az övé. Persze, a saját munkád
elvégzése után kalózkodhatsz, ha ezzel akarod tölteni a szabadidődet.
- így állunk?. - kérdezte Nikki fejbe kólintva.
- Így állunk. - Fink szája sarkában mosolyféle játszott - Miért, azt hitted, megírtam a
felmondásodat?
- Legalább.
Fink felhorkantott, és megrázta a fejét. - Nem. Nem kivételezek Metzgerrel. Ha versenyezni
akarsz vele, nem gátolom meg.
- Akkor dolgozhatok az ügyön?
- Igen, de figyelmeztetlek, hogy közben nem akadályozhatod a munkájában. - Fink
bólintott, és a lábfeje még szaporábban kezdett rezegni.
- Mi van, ha ő tesz keresztbe nekem?
- Akkor majd Gillette kisasszony megoldja a problémát.
- Csak a szabályok tisztázása végett kérdeztem. - Nikki védekezően felemelte a kezeit
- Akkor most tisztáztuk őket. - A főszerkesztő felállt, és Nikki úgy vette, hogy támadás
esetén megvédheti a saját érdekeit.
Már majdnem az ajtónál volt, amikor Fink utána szólt. - Elvárom a tisztességes játékot, oké?
Egyetlen riport sem éri meg, hogy aztán valami komoly összetűzés vagy per legyen a vége.
Nikki dereka megmerevedett. Tudta, hogy Fink a Chevaller-ügyre utal. Nikki még
tapasztalatlan volt, a pályája kezdetén történt, de életében nem fogja elfelejteni. Még az apja
hírnevében is majdnem kárt okozott a tudósítás sikere érdekében. Megfizette a tanulópénzt.
Visszanézett a főszerkesztőre, és kicsit felszegett fejjel válaszolta neki: - Ne félj, a gyilkoson
kívül senki sem fog reklamálni. Viszont hamarosan ötvenezerrel több Sentinelt kell majd a
nyomdától rendelned.
Fink halványan elmosolyodott. - Ezt már szeretem hallani.
Ámen, gondolta megkönnyebbülten Nikki, bár dühös volt Finkre. Minek oktatja ki, amikor
folyton ócskábbnál ócskább témákat ad neki, amelyekkel csak a sok utánajárás van.
iskolabezárás, a borospincék és a föld alatti járatok felújítása. Ha odateszi magát, a jövő héten
már Finket fogják hívogatni az önkormányzattól, hogy az újságja elfogult, és bolhából is
elefántot csinál. Ha csak szárazon tudósít, akkor viszont ilyen témákkal nem kerül a címlapra,
és a felét kihúzzák. Még hogy nem nyomja Metzgert! őt sohasem kérdezi meg, mihez lenne
kedve. Egy pillanatig sem bízhat Finkben.
Mindegy, most legalább zöld utat adott neki, hogy bizonyítson. Majd csak eljön az ő ideje.
Néhány óra alatt összevágja az elmaradt munkáit, aztán elstartol, és attól fogva Pierce Reed
nyomozó keresztet vethet a délutánjára. Most az egyszer el fogja kapni, és Reed nem fogja
lerázni, mint valami leprást. A sajtónak és az embereknek több tájékoztatáshoz van joguk, mint
a porhintés a Montgomery-eset alatt, amikor csak a végén derült ki, hogy egy családot majdnem
teljesen kiirtottak. Ezúttal megtalálja a módját, hogy Reednek megoldódjon a nyelve.
Nem lehet kétséges, hogy a rendőr rejteget valamit a puttonyában. Egy mocskos kis titok
lappang a hallgatás mögött, amit talán még a barátaival sem közölne.
Szinte zsaroláson töröd a fejed, Nikki, dorgálta lelkiismeretének átkozott hangja, de most
nem hallgatott rá. Majd óvatosan bánik a megszerzett információkkal. Szüksége van valamire,
amivel alápörkölhet Reednek, hogy leszállítsa a magas lóról, sajnos, belső hangja nem hagyta
békén. Te mit szóinál, ha Reed a múltadban kutatna?
Elhessegette a kérdést, és mielőtt visszahívta volna dr. Francist, hogy befejezhesse a cikkét,
bekapcsolta az internetet Beütötte a Pierce Reed nyomozó szavakat, és amíg várta, hogy
felbukkanjanak a Pierce Reeddel kapcsolatos honlapok kódjai, felidézte magában meglévő
ismereteit a férfi San Franciscó-i éveiről. Nikki tudta, hogy a nyomozó gyermekkorát éppen a
Vér-hegy közelében, Észak-Georgiában töltötte, és csak szülei válása után költöztek
Chicagóba, hogy aztán egy év savannahi gyakorlat után, a nyugati part nagyvárosában
emelkedjen a rendőri ranglétrán. Milyen különös, hogy Reed újra Savannahban kötött ki.
Először csak az iskola befejezése után, futólag vállalt itt állást, de aztán a San Franciscó-i fiaskó
után ismét. Vagy tizenöt évvel később. Miért húzta vissza ide a szíve? Beszélnie kell a lumpkini
seriffel, a lezuhant kölyökkel és az unokatestvérével, és találnia kell valakit, aki beszél Reed
gyerekkoráról. És meg kell találnia az okot, amiért Reed egyből odarohant
A számítógép kijelzőjén megjelentek a Reed nevét tartalmazó honlapok, és Nikki
elmosolyodott Talált néhány értékes adatot a Savannah Sentinel korábbi cikkein kívül is.
Cikkek San Franciscóból, és más kaliforniai újságokból. A nyomozó fiatalkori képe is elérhető
volt. Megnyerő fiatal férfi, de Nikkinek a jelen állapotában vonzóbbnak tűnt Egy viharvert,
merész ábrázatú, sólyomszemű férfi. Igazi hőstípus azzal a sötét borostával az állán. A férfi
elzárkózása és gyanakvó magatartása csak növelte Nikki vágyakozását.
Te be vagy csavarodva. Mindig olyan szekér után rohansz, amelyik nem vesz fel. Sean
Hawke nem volt elég? A vonzalmad Reed iránt csak arra jó, hogy írj egy klassz anyagot a
karriered építése érdekében. Nem peóigarra, hogy mindenféle romantikus elképzelésbe ringasd
magad vele kapcsolatban, amikor még látni sem bír.
Nikki majdnem elnevette magát Egy romantikus szerelem Pierce Reeddel? A gyűlölet
szobra egy rózsacsokorral a kezében toporog majd az ajtaja előtt?
Jó vicc.
Meg kell találni az utolsó embert, aki élve látta Barbara Jeant -mondta Reed Morrisette-nek
és McFeenek, amint elhajtottak Marx irodájától. Már sötét volt, kilenc óra felé járt, és a
kivilágított öböl partján Morrisette a szokásos tempójában vezetett McFee a járőrkocsi hátsó
ülésein terpeszkedett. A napot elvitte az atlantai út és a hamuszürke arcú Jerome Marx
azonosította nyilvánvalóan elhidegült élettársát. Bár a férfi nem roppant össze, és egy
könnycseppet sem hullatott fénytelen szeméből, a lány halálának körülményei láthatóan
sokkolták, és ez csak fokozódott, miután megmutatták neki a holttestet. Jerome minden izma
megfeszült, amikor felemelték a lepedőt. - ő az - nyögte, és azonnal elfordult, mintha nem bírná
elviselni a látványt
Reed nem tudta eldönteni, hogy Jerome a tetemtől vagy Barbara elvesztésétől viszolyog.
Mindenesetre, ha ő zárta az élő, sikoltozó lányt a koporsóba, akkor profi módon képes
palástolni a bűnét. Világosan, a szemükbe nézve beszélt, és egyetértett a hazugságvizsgáló
alkalmazásával, jerome megjegyezte, hogy nem látta Bobbi kezén az értékes, apró köves
gyűrűt, amit még korábban, mintegy eljegyzésként vett a barátnőjének. Elképzelhető persze,
mondta, hogy éppen eltűnése előtt vette le, mivel valóban a szakítás szélén álltak. Amikor
megkérdezték Jerome-tól, hogy szétnézhetnek-e a házában, a férfinak még a szeme sem
rebbent, és nem emlegetett ügyvédi egyezte tést. Marx a gyakorlott szemlélő számára is úgy
viselkedett, mint akinek semmi rejtegetnivalója nincsen. Reed azonban nem vette be.
- Szükség van a híváslistájára, és...
- Jó, jó, tudom, hogy minden kell, amit szoktunk - mondta Morrisette, zavartalanul előzve a
záróvonalon. - Ellenőrizzük mindkettő barátait, rokonait.
- Annyit tudok, hogy Bobbi bátyja valahol New Orleans környékén él. Az anyja az
elköltözése után egy-két éve meghalt, az apja pedig eltűnt, miután elvált az asszonytól.
- Gyerek? - kérdezte Morrisette, és cigaretta után kotorászott, de a gyűrött dobozka már
kiürült. Reed kajánul figyelte, ahogy Sylvie ingerülten bekap egy rágógumit.
- Áh! Nem volt neki. - Reednek újabb utasítások jutottak eszébe. - Ellenőriznünk kell a
munkatársait, a bejárónőt, mindenkit. Valaki csak tud valamit. Már figyeltetem a nyaralóját,
hogy lássuk, kik bukkannak fel. Morrisette pillantására hozzátette: - Amíg nem azonosították a
holttestet, nem tarthattam házkutatást.
 - Te már a helyszínen azonosítottad.
- Igen, de hivatalosan jerome-ét lehet elfogadni.
- Újabban szigorúan betartod az előírást? - érdeklődött Morrisette.
- Szigorúan.
- Na, jó. Ne etess engem, Reed!
- Álljunk meg a házánál! Nézzük meg, hogy a helyszínelők kiértek-e már! - Reed elhadarta
Bobbi címét, és a rendőrautó a következő kereszteződésben vett egy lendületes kanyart
Elrobogtak a történelmi városnegyed felújított, gazdag villái és a télen kevésbé forgalmas
borospincék előtt, és dél felé tartottak, a buja növényzettel és emlékművekkel tarkított parkok
mentén.
- Lehet egy kis gond veled az ügy kezelését illetően - jegyezte meg Morrisette.
- Ezt már megbeszéltem a seriffel - nyugtatta meg Reed.
- Felőlünk rendben van - kapcsolódott a beszélgetésbe McFee.
- Lumpkinban ez elmegy, de Kathy Okano lehet, hogy itt másképp látja. Nem túl rugalmas
nőszemély.
Reed komoran nézett az éjszakába, majd benyúlt Sylvie kesztyűtartóba dobott
rágócsomagjáért, hogy kivegyen belőle egy szemet. Egy darabig hallgattak, és Morrisette
jobbnak látta, ha folytatja Okano jellemzését.
- Ez a gond a jogászokkal. Mindig rettegnek, hogy formai hibák miatt maradnak alul.
- Nem, az a gond velük, hogy paranoiások - zsörtölődött Reed, de tudta, hogy vékony jégen
korcsolyázik. Katherine Okano gyakran kiállt Reed mellett de ha megtudná, hogy a
nyomozónak viszonya volt az áldozattal, minden bizonnyal megkérné, hogy tartsa magát távol
ettől az ügytől. A rádió recsegni kezdett, és Morrisette néhány bravúros kanyar után Bobbi
kapuja előtt blokkolta az autót. Néhány rendőrkocsi parkolt az utcában, és az udvaron kihúzták
a sárga helyszínelő szalagot. A gyilkossági csoport emberei is jelen voltak. Morrisette kiköpte a
rágóját, és egy kint dohányzó rendőr felé vette az irányt. Reed és McFee megvárták, míg Sylvie
a megszerzett cigarettából egy fuldokló mohóságával beszívja az első adag füstöt, majd együtt
megindultak a házba.
Eltekintve a nyüzsgéstől, a hely ugyanolyannak látszott, mint amikor Reed legutoljára
átlépte a küszöböt. Sok idő telt már el a szakításuk óta, de elvileg az ő ujjlenyomatait is
megtalálhatták a kollégák. - Mit találtatok? - kérdezte Diane Mosest, a savannahi helyszínelők
vezetőjét. Egy okos és kemény zsidó nő, aki nem ijed meg a nehézségektől. A legújabb vicc
szerint Diane egy intésére nemcsak szétnyílna a Vörös-tenger, hanem még a tengerfenék is
mozgójárdává válna.
. - Nem sokat. Még gyűjtögetünk. Nincs erőszakos behatolásra utaló nyom. Viszont a lány
kocsija eltűnt Valahol másutt találkozhatott össze a gyilkossal. Vagy szándékosan, vagy
véletlenül.
- Nem hiszek a véletlenekben. Kitervelt gyilkosság volt.
- Ha te mondod...

- Senki sem ás ki egy koporsót azért, hogy majd valamikor keressen bele egy áldozatot - És
az eredményt nem ajánlja véletlenül egy zsarunak.
- A csajt egyszerre izgatta a szex és az Isten. A szórakozás és a vallás. A hálószobája tele
van szexuális segédeszközökkel, pornófilmekkel, ugyanakkor az olvasmányai spirituális és
vallással foglalkozó könyvek. Pezsgő figura lehetett.
- Az volt - hagyta helyben Reed.
A fényképészek serényen dolgoztak, noha bűncselekménynek nem volt nyoma. Reed
tisztában volt vele, hogy Barbara jean Ryder titkos élete közszemlére lesz bocsátva. Az összes
rokonát, ismerősét kikérdezik, és nyilván Reed neve is szerepel majd a kérdések között. Nem
lesz nehéz kitalálni, hogy miért.
 - Ellenőriztétek a számítógépét, e-maileit? A telefonját?
- A gépből kivettük a merevlemezt, az üzenetrögzítőn nem találtunk hívást. Nincs nyoma,
hogy keresték volna.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Reed a telefonra sandítva. -Egy üzenete sincsen?
Diane fölnézett a laptopjából. - Megnéztük, és nincsen.
- Csak lerakott hívások?
Diane dühösen összevonta a szemöldökét - Az sem volt Üres a szalag. A mobiltelefonját
nem találtuk meg. Akarsz még valamit? Mert van mit csinálnom. - Az egyik helyszínelő
közelebb lépett a videokamerájával, és kérdezett valamit Diane-tól. Reed megütközve sétált a
telefonhoz. Az üzeneteket jelző piros gomb nem villogott. Tehát valaki járt itt tegnap este óta,
miután Reed belopódzott körülnézni. Valaki, aki fontosnak tartotta letörölni Barbara egyetlen
üzenetét
Tíz perccel később elindultak a rendőrség felé. Ismét Morrisette vezetett. Az éjszaka most
még sötétebbnek tűnt, a párás levegőben az utcai lámpák hamis, kékes fényt árasztottak.
Néhány házat és az előttük álló fenyőfát már feldíszítettek a karácsonyi időszakra.
Reed egészen elfeledkezett róla, hogy nemsokára karácsony lesz.
Nem mintha számított volna.
Valahogy idén is túléli majd.
Majd felszerel egy-két polcot, mint tavaly. Vagy...
Éppen a Nagy Köztemető mellett süvítettek el. A gyenge világításban a sírok most kopárnak
és elhagyatottnak tűntek. Ez állt feladói címként az előző nap reggelén kapott levélen. Mintha
itt írta volna valaki azt a fenyegető versikét. - Savannah összes temetőjét ellenőriznünk kell -
mondta Reed, miközben a régi, súlyos kőtömböket és a sötétlő fákat figyelte. - Tudnunk kell,
nem bolygattak-e meg valahol sírokat.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy valaki innen cipelte föl a koporsót a hegyekbe?
- Miért ne? - töprengett Reed hangosan, és hirtelen rossz érzése támadt A visszapillantó
tükörbe nézett. Lehetséges, hogy Bobbi gyilkosa követi őt? Láthatta, hogy bemegy a
nyaralóba? Vagy talán éppen bent járt, amikor Reed odaért, és meghúzódott az árnyékban?
Vagy csak éppen akkor kereste valaki a lányt, akinek van kulcsa a házhoz, és letörölte az
üzenetet? Még mindig Jerome fizette a nyaraló rezsiköltségeit?
Morrisette behajtott a rendőrségi parkolóba. - Nyugodj meg, napokon belül mindenkit
összeszedünk, aki ismerte a csajt. - Reed szerette volna a kezébe venni az irányítást, de nem
merte. Morri-sette-nek igaza volt Vigyáznia kell, hová lép.
- Milyen tél lett itt is - morogta McFee, ahogy kiszálltak a kocsiból. Még egy-két napig
szándékozott maradni, és a savannahi helyzetről e-mailekkel és faxokkal számolt be a lumpkini
seriffirodának.
- Pedig délen vagyunk, utálom a hideget - jelentette ki Sylvie. Reed benyomta a vállával az
ajtót, és tartotta a kollégáinak. A lépcsőn mentek föl a második emeletre. McFee lemaradt
ideiglenes asztalánál, Morrisette követte Reedet a vezetői irodába. - Haza kéne ug-ranom -
említette meg tapogatózó hangon. - Már egy évszázada nem láttam a törpéket.
Reed az órájára pillantott. - Ilyenkor még nincsenek ágyban?
- Látszik, hogy nincsenek gyerekeid. Szerencsés vagy... vagy ők a szerencsések.
- Nagyon vicces - morogta Reed, és levetette a dzsekijét Az irodában túl meleg volt, bár a
szobák már kihaltak voltak ebben az éjszakai órában. Csak az olyan egyedülálló, végsőkig
makacs alakok mint ő, ülnek még ilyenkor is az íróasztal mögé. Néha elfogta a szomorúság,
hogy senki sem várja haza, de abban sem volt biztos, hogy szeretne-e állandó társat maga mellé.
Minden kapcsolatkeresése kudarcba fulladt, beleértve a San Franciscóban hagyott tanárnőt is.
Helen tényleg mindent megtett a kedvéért, de annyira hajtott a házasságra vagy legalább az
együttélésre, hogy Reed már az elejétől kutyaszorítóban érezhette magát. Többször érdeklődött,
hogy Reed hány gyereket szeretne. Hát, egyet sem. Ezenkívül túl pedánsnak és merevnek látta a
nőt. Olyannak, aki majd kéretlenül kijavítgatja a vesszőhibákat a jelentésében, és utána még
udvariasan elnézést is kér érte, nehogy megbántsa vele. Nem, Helennel szörnyű lett volna.
Savannahba való visszatérése talán szükségszerű volt hogy elszakadhasson Helentől.
Megkönnyebbült, de az új helyen csak futó, meglehetősen rossz emlékű ismeretségek jutottak a
számára. Talán még Bobbi Ryderrel volt a legjobb. De rövid életű kapcsolatuk végig
hazugságokon alapult. - Menj haza, Sylvie.
- Kösz - felelte Morrisette, és már indult is kifelé az ajtón. -Viszlát holnap.
- Jó éjt - szólt utána Reed hervadtán. Egyedül maradt az irodában. Átnézte az e-maileit, de
nem látott egyet sem, amit érdemesnek tartott volna azonnal elolvasni. Hullafáradt volt Egy
forró fürdő, egy jéghideg sör és a puha ágy járt a fejében.
Lehet, neki is haza kellene mennie. Reggel majd frissen újra kezdi. Már a kabátjáért nyúlt,
amikor megcsörrent a telefon. Nem várta meg a második csengetést. - Reed nyomozó.
- Oh, még bent van? Azt hittem, csak a hangpostáján tudom értesíteni.
Reed felismerte az orvos szakértő, Gerard St Claire hangját -Kész az előzetes jelentés az
északon történt esetről. Igyekeztünk megoldani az atlantai kollégával.
- Máris? - Reed kimerültsége elpárolgott.
- Csák előzetes jelentés. Szóltak, hogy sürgős. A helyszíni kollégákat már értesítettük. De
gondoltam, mihamarább hallani szeretné, mire jutottunk.
- Igen. Mi a helyzet?
- Még elég keveset tudunk. Az azonosítatlan, idős nő valószínűleg szívrohamban hunyt el.
Nem látszik emberölésnek, bár ha eredetileg őt is élve tették a koporsóba, elvileg az ijedtségtől
is kaphatott szívrohamot. Még ellenőriznünk kell a bomlás állapotát, de azt gondoljuk, úgy tíz
hete feküdhetett holtan.
Reed figyelt és jegyzetelt
-,A másik nőről könnyebb biztosat állítani.
Reed görcsöt érzett a gyomrában.
- Barbara Jean Ryder esetében a halál oka egyértelműen az oxigénhiány volt. Lehet persze
más sérülése is, a test- és a vérvizsgálat még nem fejeződött be. Valószínűleg a koporsóban
fulladt meg. A testet nem mozgatták, ez is alátámasztja a feltevést. A felfedezéskor még egy
nap sem telhetett el a halál beállta óta. Semmi egyéb nem merült fel. Látható sérüléseket csak a
menekülési kísérletei okoztak rajta. Egy fekete rózsa van a derekára tetoválva.
Reed emlékezett, hogy simogatta és csókolgatta a rózsát a lány bőrén, a combok irányában
haladva. Jézusom!
- Durva horzsolásai vannak, ezeket is vizsgáljuk még. Korai kijelenteni, hogy a
támadójával is küzdött volna. Keressük a nyomokat a körmei alatt, de a látható sérülések nem
utalnak bántalmazásra. -Az orvos tétovázott, és Reed érezte, hogy van még mondanivalója.
- Semmi egyéb?
- l-igen. Van valami, amit szerintem érdemes megfontolnia a lánnyal kapcsolatban.
- Hallgatom. - Reed felkészült egy kifejezetten rossz hírre. St Claire így szokta ezeket
elővezetni. Izmai megfeszültek, és közelebb tartotta a füléhez a kagylót.
- A lány állapotos volt.
Reednek elakadt a lélegzete. - Terhes? - Ne/
- A harmadik hónapban lehetett.
Reed lemerevedett. Nehezen szedte a levegőt. Nem jutott szóhoz.
- Ez talán adhat valami támpontot - folytatta St Claire.
- Értem - nyögte a nyomozó, és érezte egy ér lüktetését a halántékánál. Bobbi terhes volt?
Három hónapos volt a magzat? Reed torka homokszárazzá vált. Eszébe jutott a hétvégi
kiruccanáson a nyugati parti szállodában töltött romantikus éjszaka. A hófehér, fátyolszerű
függönyt meglebbentette az óceán felől érkező frissítő szellő. Maga előtt látta Barbara kócos,
barna haját, vágytól parázsló tekintetét, tökéletes idomait, kívánatos bőrét. - Jó volt neked? -
búgta azon a szexis, mély hangján. Sima teste fénylett a verejtéktől. -Akarod még egyszer,
édes? - súgta a lány, és Reed fülét harapdálta. Játékos volt és érzéki. Kalandvágyó.
Felszabadult. Szeptember elején... Másnap a teraszon reggeliztek a hatalmas, felhőtlen,
királykék égbolt alatt, és nézték az öböl vizét hasító fehér vitorlásokat. Hosszú évek óta az első,
lelkesítőén szép hétvégéje volt Reednek... amelyet nem követett több...
- Meg fogjuk röntgenezni, és ha felnyitottuk - hallotta Reed az orvos szakértő távoli hangját
-, talán többet mondhatok. És megpróbáljuk azonosítani a másik testet is.
- Köszönöm - felelte Reed. - Majd küldje át a jelentést!
- Természetesen. - St Claire letette, és Reed keze lehanyatlott. Visszalökte a telefonkagylót
a helyére, és az ablakhoz botorkált Kimeredt az alant álló utcai lámpák kísérteties fényébe.
Látta, hogy az odakint sűrűn szitáló esőtől feketék és fényesek az utcák. Mintha egy sötét alak
futott volna át a kereszteződésen a rendőrség felé.
Reed a szeméhez emelte a kezét, hogy ne zavarja a belső világítás, de az árnyék már eltűnt,
valószínűleg csak a képzelete és a fáradtság játszik vele. Vagy valaki az eső elől szaladt
hazafelé. Álmodozás helyett szembe kell néznie a tényekkel. Barbara Ryder meg nem született
gyermeke tőle is lehetett Egy beteg barom nem csak Bobbit ölte meg, hanem a magzatát is.
De miért?
Ki tesz ilyet?
Talán az egész gyilkosságot a magzat okozta? Vagy csak véletlen egybeesés?
Egy meg egy, az kettő, kettőt egybe tett ő.
Szent Isten, lehet, hogy a hóhér nem a koporsóba helyezett két felnőtt áldozatra gondolt,
hanem a saját tettének eredményére? Hogy megölt egy anyát a gyermekével együtt? Tudhatta
ez az őrült, hogy Bobbi állapotos? Reed szája összeszorult a belső feszültségtől.
Rápillantott órájának vörösen izzó, digitális kijelzőjére.
Egy meg egy, az kettő.
A versikék adhatják meg a kulcsot. Számolja az áldozatokat...
Egy, kettő, három. Melyik a te porod? Hallgasd, hogyan sírnak! Hagyd őket a sírnak!
Most akkor kettő volt eddig, vagy a gyerekkel együtt három? A koporsóban csak kettőről
írt... akkor lesz még több is? Hány? És kicsodák? Az ő ismerősei?
-Reed elgyengült a cinikus gonoszság súlya alatt. A fickó élvezi, hogy tökös legényként
előre bejelenti az iszonytató mutatványát, őt akarja megleckéztetni. Azon gúnyolódik, hogy a
figyelmeztetést követő rövid időben a rendőrök nem képesek megakadályozni a gyilkosságot.
Ostobaság. Nem hibáztathatja magát... amikor megkapta a levelet, a lány már el volt
temetve.
De a levél neki íródott. Semmi kétség, a fickó személyes bosszúból öl. Neki akar ártani?
Reednek hirtelen szüksége lett egy italra. Egy erős italra.
Kettőt egybe tett ő.
Akkor még hiányzik a harmadik.
De ki lesz a harmadik?
Rá kellene jönnie?

Ötödik fejezet

Reed nem vette fel a telefont.

Nikki négy nap alatt három hangüzenetet hagyott neki, e-mailt küldött, de Pierce Reed
nyomozó nem tartotta indokoltnak, hogy visszahívja. Nikki úgy látta, a rendőr nem veszi
emberszámba. A férfi kerüli őt, mint egy leprást. Ebből most már elég. Megitta a kávéját, és a
poharat a papírkosárba hajította.
 Dahlonegában sem ért el semmit. Hiába ment vissza beszélni a seriffel, nem jutott vele sem
előre. Hiába gyanította, hogy a Vér-hegy melletti gyilkosság Reeddel van összefüggésben,
senki sem árulta el az okot, hogy miért hívták rögtön oda a nyomozót.
Az egyetlen reménye Cliff Siebert volt, de hiába érte el, a Lumpkinban történteket nem
verték nagydobra a rendőrségen. Siebert vagy nem mert beszélni, vagy valóban titkosan
kezelték a lényeges információkat.
- Rendkívüli helyzet, rendkívüli tettet követel - avatta be Nikki a bizalmába Popocicit. A
macska a dívány párnáján elnyúlva, kényelmesen mérlegelhette Nikki esélyeit. A ritkán
használt hősugárzó irányába fordította a hasát, amely ezen a hideg reggelen kevésnek bi-
zonyult, hogy az egész szobát átmelegítse. Nikki megborzongott, és felvett egy jó vastag
pulóvert. Belebújt a fekete, térdig érő csizmájába, felvette a divatos kiskabátját, és a falitükör
elé lépett. Megállapította, hogy a combközépnél végződő szoknyájának köszönhetően akár
azonnal felléphetne egy kifutón. Még a nyaka köré tekert egy hosszú, színes sálat, és
magabiztosan közölte a csalódottan utána nézegető Popocicivel; - Ha Mohamed nem megy a
hegyhez, akkor majd a hegy indul meg... ma megfordítjuk a bölcs közmondást Mit szólsz
hozzá?
Popocici halkan nyávogott, amit Nikki bizonytalan egyetértésnek vett. A macska leugrott a
díványról, és a konyhába szaladt, hogy gazdája távozása előtt ellenőrizze a napi ellátás
meglétét.
- Tudod, ennél kicsivel több támogatásra vágyom - tette szóvá neki Nikki, és kinyitott egy
lejárt konzervet, hogy az előző napi maradékhoz tegyen egy új fogást Popocici edénykéjébe. A
hájas macska békítőleg Nikki étekosztó kezéhez dörzsölte az orrát, és válasz helyett,
haladéktalanul evéshez látott.
Nikki eltette a laptopját, és leguggolt a macska mellé. - Majd gondolj rám! - kérte Popocicit.
- Felkínálom egy semmirekellő férfinak élete nagy lehetőségét. Ha lecsap rá, holnap tonhalas
konzervet kapsz.
Popocici felnézett egy pillanatra, mintha fontolgatná az esélyt.
- Hiszel benne? Együtt megmutatjuk az öreg Finknek, hogy képesek vagyunk felrázni ezt a
béna várost. - Nikki megsimogatta a macska púposodó hátát. - Híresek leszünk, majd meglátod.
Hová szeretnél költözni? New Yorkba? Dallasba? Vagy Los Angelesbe? Hmm? Egy drága
napszemüveggel a fejeden sétálhatnál végig a tengerparton... - Nikki az órájára nézett, és
fölpattant. - Mennem kell!
Gyorsan kilépett a nyirkos, reggeli utcára, és igyekezett bátornak és határozottnak maradni.
Kint még sötét volt, a holdat felhők takarták. A járdán nedvesen csillogott az éjszakai eső. A
szomszéd házakban egyetlen ablakból sem szűrődött ki fény. A lakók ezen a környéken az
igazak álmát aludták hajnali öt óra után.
Mivel egyiküknek sem jutott eszébe üldözőbe venni Pierce Reedet.
Mivel ők nem hibbantak meg.
Nikki fáradt volt. Késő estig kereste az adatokat Reedről, utána meg alig bírt elaludni.
Bizonyosnak tűnt, hogy a férfi sohasem volt nős, és hogy San Franciscoi a megfigyelt nő
elfuserált ügye miatt hagyta ott. És a várossal együtt az állandó barátnőjével is szakított
Felégette a hidakat maga mögött, hogy Savannahban éljen, ahol tizenöt éve elkezdte a rendőri
pályafutását.
Nikkinek sikerült elég sok adatot összegyűjtenie, de tisztában volt vele, hogy csak a felszínt
karcolja. Mélyebbre kellene látnia, hogy ráérezzen Reed gyengéjére. Beült a kocsijába, és
indított.
Reed egy társasházban lakott, csupán egy-két saroknyira tőle. Régi épület volt ez is, mint
ezen a környéken a legtöbb.
A rendőr kocsija, egy majdnem muzeális korú Cadillac El Dorado, a szokott helyén parkolt
Reednek nem kellett attól tartania, hogy feltörik.
 A lány nem először járt itt. A Montgomery-ügy idején már feltérképezte a terepet.
Megkereste a lakást, hogy lássa, melyik ablakok tartoznak hozzá, de semmi esetre sem
csengetett volna be. Mostanáig.
Nikki felnézett a házra, és megállapította, hogy Reed fürdőszobájában ég a villany. Hacsak
nem hagyta égve éjszakára, akkor már felkelt, hogy mihamarább munkához lásson. Nem egy
lusta fajta, annyi szent
Nikki megkerülte az épületet, és a mellékutcában talált egy parkolóhelyet. Szive hevesen
vert a merészségétől; még sohasem próbált egy rendőrtisztet a lakásán letámadni.
Hajnalban. Éhgyomorra.
Nem volt kétséges Reed reakciója. Dühös lesz és visszautasító. Mi értelme van ennek?
Negyedórával korábbi önbizalma villámgyorsan kezdett elpárologni. Idegesen dobolgatott a
kormányon, és a rendőrségi sáv hangjait figyelte. Hátha mondanak valamit az
Észak-Georgiában talált sírról. Közben figyelte a kaput. Mintegy húsz perc elteltével
kivilágosodott a lépcsőház, és Reed lépett ki a sötét utcára. Haja nedvesnek látszott, fehér inget
és nyitott, sportos dzsekit viselt. Magas, jóképű fickó. A gyenge fényben arca még
markánsabbnak, állkapcsa szögletesnek tűnt. Egy hollywoodi kaszkadőr mozgásával az El
Doradóhoz lépett, az aktatáskáját belökte a hátsó ülésre, és bezöttyent a kormány mögé.
Nikki megválta, amíg a méretes Cadillac elvonul előtte, befordul a sarkon, és csak utána
indított. Amint balra kanyarodott és gyorsított, látta, hogy Reed autója néhány kereszteződés
után már le is fékez. Nikki elégedettséget érzett. A nyomozó ugyanott állt meg reggelizni, ahol
ő is szokott.
A lány időt akart hagyni Reednek, hogy leüljön és rendeljen. Amíg vár az ételre, csapdában
lesz, ha Nikki felbukkan. Legrosszabb esetben elzavarhatja.
A kis autóval felállt a szemben lévő járdaszegélyre, és várt néhány percig. Akkor a
hangfelvevőjét bedugta a kabátja zsebébe, és átvágott a vizes úttesten a falatozó felé. Mintha
valami megmozdult volna az épület melletti bozótosban. Nikki egy pillanatra megtorpant,
figyelt, de nem látott semmit Mintha füstöt érzett volna. Biztosan csak képzelődött Vagy talán a
konyha valamelyik szellőzőjén kijutó füstre lett figyelmes. Butaság. A bejárathoz sietett, és két,
éppen odaérő férfi udvariasan előreengedte.
Az étkezde csendes volt Reggel hat órakor a helybeli dolgozók egy csoportja már körbeülte
a pultot. Teherautó-sofőrök, kézbesítők, szakmunkások beszélgettek, tréfálkoztak. Itták a
reggeli kávéjukat, néhányan a rövidet, és ették a megszokott sonkás szendvicsüket vagy
rántottájukat A légfrissítő kevergette a dohányfüstös levegőt, amelyhez a sült krumpli égett
olajszaga és a grillcsirke illata társult.
Nikki végigpásztázta tekintetével az asztalokat.
Reed egy hátsó széken ült egy csésze kávéval, és egy napilapba mélyedt
Most vagy soha, gondolta Nikki, és felkészült a merev elutasításra. Akárhányszor próbált a
férfival beszélni, mindig mintha gránitfalon csattant volna. Reed válaszai a durvaságot súrolták.
Lehet, ez lesz az utolsó kísérlet.
Muszáj megírnia ezt a sztorit. Különösen most, hogy Tom Fink megengedte a versengést.
Most megmutathatná, hogy többre képes, mint Metzger.
Nikki, Reed asztalához sétált, és mindenféle engedélykérés nélkül leült vele szemben. A
rendőr még csak fel sem nézett - Reed nyomozó?
A férfi tekintete emelkedni kezdett, és az újság felett összekapcsolódott Nikkiével. Reed
arckifejezése nem változott, amint néhány másodpercig mérlegelte a látottakat. - Nem
emlékszem, hogy idehívtam volna.
- Többször is próbáltam elérni a rendőrségen, de ön nem hívott vissza.
- Sok a munka.
 - Megértem. De ön is megértheti, hogy nekem is végeznem kell a sajátomét. - Nikki benyúlt
a táskájába, és elővette a diktafont és a jegyzetfüzetét Lenyomta a felvevő gombját, és könnyen
el tudta képzelni, hogy Reed mindjárt előrenyúl, és nemes egyszerűséggel kikapcsolja.
A nyomozó felvonta a szemöldökét. - Nem látom a közvetlen összefüggést
Nikki nem ment bele a vitába. - Néhány napja Dahlonegába utazott.
- Mint ahogy ön is.
úgy, tehát észrevette őt a seriffiroda előtt - Igen, én dolgozom ennek az ügynek a tudósításán.
- Tényleg? - kérdezte Reed egykedvűen. Nem látszott, hogy élvezné a beszélgetést.
- Igen, és...
A vékony, nyurga, húsz év körüli pincérlány odaért hozzájuk, hogy felvegye a rendelést. -
Döntöttek? - érdeklődött, és a mellére tűzött Jo" felirat fölött szélesen mosolygott
Nikki gyorsan maga elé vette a ketchupös üveg és a fűszertartó közt fekvő étlapot.
- ön mit iszik? Tejeskávét?
- Tejeskávét - mondta Nikki automatikusan. Jo felfordította az asztalon álló csészét, és
teletöltötte a kiskocsiján lévő kancsóból.
- A szokottat - felelte Reed, és a homlokát ráncolta. - Sonka, tojás, pirítós, vegyes saláta.
Csípős paprikás dresszinggel.
- Hozom. És önnek? - fordította őzikeszemét ismét Nikki felé a lány.
- Csak egy szelet almás pitét
- Fagyit hozzá?
- Nem, köszönöm. - Nikki nem volt még éhes, és csak a kávét kívánta, de nem akart sokkal
előbb végezni, mint Reed. Amíg falatozik, talán megtűri a nyomozó, végül is biztató volt, hogy
túlélte az első harminc másodpercet.
- Mindjárt jövök - ígérte Jo, és csupán a fejében rögzítve a rendelést, továbblépett a
következő asztalhoz.
- Nos... - Nikki kortyolt egyet a kávéjából.
Reed gúnyosan figyelte, ahogy a felvevő csévéli az apró magnószalagot. - Ne higgye, hogy
mesélni kezdek magának a Lumpkinban történtekről vagy más vizsgálatokról. - Felemelte a
kávéját, és a karima fölött nézett Nikki szemébe. - Emiatt nyugodtan megeheti útközben is a
pitéjét.
- Csak néhány háttér-információra lenne szükségem.
- Nem fogja megkapni.
- De-
- A rendőrség hivatalos állásfoglalásokban tájékoztatja a sajtót Ezt az eljárást követi a
lumpkini seriffiroda és az FBI is.
- Az FBI bekapcsolódott az ügybe? - kérdezte Nikki, és a pulzusa megugrott. Ebben az
esetben...
- Még nem. - Reed nagyot kortyolt a kávéjából.
- De be fog.
- Ez rajtuk is múlik.
Nikki nem volt elégedett a válaszokkal. - Igazán adhatna nekem egy tippet.
. Reed gúnyosan nevetett, és a szemei körül megjelentek a szarkalábak. - Oh, igen, éppen
arra vágytam, hogy reggeli közben tippeket adhassak magának. - Reed merően nézte a lányt. -
Nem lóverseny ez, kisasszony. Semmi szükség arra, hogy kiszivárogjon az újságjába, amit
tudunk az elkövetőről. Magának nincs fogalma arról, mennyi kárt okoz az ilyesmi. A gyilkost
tájékoztatjuk vele, hogy hol tartunk, mellesleg riasztjuk a város összes futóbolondját. Nem is
gondolná, hány őrült akad, aki elvállal egy gyilkosságot, hogy egy hétig híres lehessen. Tudja,
mennyi pénzbe, energiába kerül ezeknek a kiszűrése? Nem beszélve az elvesztegetett időről.
Ami emberek életébe kerülhet. Amíg a sajtó élvezi a szenzációt, az igazi gyilkost tüzelheti, ha
minden róla szól. - Reed ivott a kávéjából, és a majdnem üres csészét visszatette az asztalra. A
közben visszaérkező pincérlányra pillantott. - Ne haragudjon, Jo, de azt hiszem, Gillette kis-
asszony elfelejtette mondani, hogy elviszi a pitét.
- Oh - felelte a lány zavartan. Nem kétséges, hogy megérezte a feszült hangulatot. -
Mindjárt becsomagolom, és visszahozom. - Sebesen lepakolta Reed reggelijét az asztalra, majd
az almás pités tányérral elsietett a konyha irányába.
Reed ismét Nikkire nézett. - Figyeljen ide, Miss Gillette! - Reed beletúrt a villájával a
salátába. - Hiába hagy naponta üzeneteket és hiába bombáz e-mailekkel, egészen biztos lehet
benne, hogy sem ma, sem holnap nem fogok adatokat szolgáltatni rendőrségi ügyekkel
kapcsolatban. Abból kell megélnie, amiből a többi riporter is ebben a városban.
Nikki kiegyenesítette a hátát a székben. - Maga tudja, Reed. Eddig intelligens embernek
tartottam, akinek önálló véleménye van a dolgokról. És aki mindenben meglátja a lehetőséget,
hogy megkönnyítse a saját munkáját is. Én bizalmasan kezelném, amit mond.
- Maga? - Reed állkapcsa megfeszült. - Figyeltem a pályafutását, Nikki. Tudom, hogy
még a bíró apját is majdnem bajba keverteket éve.
Nikki megmerevedett. Forróság csapta meg a tarkóját. - Az akkor volt, nyomozó. Akkor
még kezdőnek számítottam. Az apám régen megbocsátotta.
- Az mindegy. Én nem bocsátottam volna meg.
- Azt elhiszem. - Nikki állta Reed tekintetét. - Én viszont úgy tudom, hogy ön pedig szereti
rugalmasan kezelni a rendőrségi szabályokat.
- Rosszul tudja.
- Valóban? - vált Nikki hangja kihívóvá. - Vajon miért volt olyan sürgős átrándulnia
Lumpkin-járásba? Mit keres arrafelé egy savan-nahi nyomozó? Talán szakértőnek hívták oda?
Vagy van valami kapcsolata a helyszínnel... a gyilkossággal... Miért éppen önnek szóltak?
Reed nem válaszolt, de az arca elkomorult, és a szemén végigsuhant egy árnyék. - Nem
tudom.
- Dehogyisnem.
A rendőr kezdte elveszíteni a türelmét. - Hagyjon békén, Nikki! Ne ártsa magát rendőrségi
ügyekbe!
- Mi történt valójában a Vér-hegyen?
Reed rántottája kezdett kihűlni. - Hadd adjak önnek egy tanácsot!
- Igen? Hallgatom! - Nikki szemében apró szikrák gyúltak.
- Ha legközelebb les valakire az illető lakásánál, legyen kicsit óvatosabb.
- Úgy érti, ad nekem pár leckét a ieseíkedésbői? - vágott vissza Nikki, de egyből megbánta a
célzást.
Reed izmai megfeszültek, amint az agyán átvillant a San Franciscóban megfigyelésére bízott
nő. Szeme összeszűkült, és lenyomta a hangfelvevő gombját - Az interjú befejeződött.
- El sem kezdődött.
- Helyes. - Reed lassan megfogta a villáját, és visszafojtva dühét, nekilátott az evésnek.
Jo ekkor érkezett meg, kezében a kis dobozzal. - Itt van elvitelre. Nikki a táskája után nyúlt,
de Reed hirtelen megfogta a csuklóját. - Majd én rendezem. - Az erős ujjak ugyanolyan gyorsan
engedték el, ahogy megfogták. A rendőr erőltetett mosollyal fordult a pincérlány felé. - Miss
Gillette számláját adja az enyémhez
- Rendben - felelte Jo, és futólag Nikkire pillantott, aztán vissza Reedre. Letette a
számlákat az asztalra, és gyorsan megpördült a sarkán, hogy a most érkezett vendégekhez
lépjen.
Nikki próbálta menteni a menthetőt. - Nézze, Reed nyomozó, nagyon sajnálom, ha rosszul
fogtuk meg a dolgot, de érdekel a személyisége.
- Fogtuk? Nikki, mi semmit sem csináltunk együtt, és a jövőben sem fogunk.
- Miért vagyok önnek ennyire ellenszenves?
- Nem személyes okokból.
 - Oh, nem?
- Nem kedvelem a riportereket. Mindenütt útban vannak.
- Néha tudunk segíteni is. önnek is fontos, hogy eljusson az emberekhez a szava.
- Alig. Ha tényleg fel akarja izgatni a közvéleményt, halálra akarja rémíteni a fiatal nőket,
akkor találjon ki feltételezéseket... nem lehet minden értesülést ellenőriztetni... az újságokban
úgyis az igazságból van a legkevesebb. De egy szóval se hivatkozhat rám. Nincs kedvem
levelezni a főszerkesztőjével, amíg a tulajdonos kirúgja.
- Higgye el, a média, ahogy le tud valakit rántani a pokolba, ugyanúgy a mennyekbe is
röpítheti.
- A média kinyalhatja. - Reed lepillantott a majdnem érintetlen reggelire, és a pénztárcájáért
nyúlt... - Meggondoltam magam. Nyugodtan maradjon még. Én nem kérek többet. - A rendőr az
asztalra csúsztatott egy húszdollárost, és felállt. - Jó étvágyat!
- Héi Várjon egy percet! - Nikki felpattant, szélsebesen elpakolta a diktafont és a noteszt,
majd kiröppent az ajtón, hogy elcsípje az El Doradóhoz igyekvő férfit. Hideg szél csapkodta,
amint menet közben fölkapta magára a kabátját. Reed már kinyitotta a Cadillac ajtaját, amikor a
lány utolérte. - Ne haragudjon, nem akartam tolakodó lenni - mentegetőzött. - Oké, elszúrtam.
Nem kellett volna utalnom a San Franciscóban történtekre. És tudom, hogy a legtöbb tudósító
milyen lelketlen... a szenzáció érdekében bárkit megaláznak. Nem kellett volna szóbahoznom.
Nem gondoltam komolyan, hogy belekeveredett ebbe az ügybe. Csak provokáltam, hátha ad
egy új nézőpontot. Nem kívántam részleteket.
- Tehát?
- Miért olyan elítélendő ez? Mi kára származna ebből? Ha úgy tálalná valaki az ügyeket,
ahogy önnek a legkedvezőbb? - Reed nem válaszolt, de nem is szállt be az autóba. - Miért ne
dolgozhatnánk együtt, ahelyett, hogy egymásnak ártunk? - próbálkozott Nikki újra, de Reed
arckifejezése kemény és hajthatatlan maradt. Még mindig sötét volt. Az esőtől nedves haja a
férfi homlokába hullt, ahogy az étkezde kékes neonfényében állt.
- Maguk, újságírók - mondta olyan halkan, hogy Nikki alig hallotta -, sohasem tudják mikor
kell feladni, igaz?
- Mint ahogy ön sem. Még a reménytelennek látszó ügyeken is éjjel-nappal töri a fejét.
- Az nem ugyanaz.
- Mindketten a munkánkat végezzük.
- így van. Ezért muszáj mennem. - Reed beült a kocsiba, és beindította a motort.
Nikki hátralépett, és csalódottan figyelte, ahogy a nyomozó kikanyarodik az útra.
- óriási - motyogta maga elé. - Pokoli jó. Miféle amatőr oknyomozó riporter vagy te,
Gillette. - Feltűrte a gallérját, és visszasétált a járdaszélen álló Subaruhoz. Közel akart kerülni
Reedhez, de visszafelé sült el. Nagy dolog. Valaki mást kell megfűznie. De kit? Valami fontos
oka volt, hogy odahívták a Vér-hegyhez. Csak a kapcsolatai vagy a tapasztalata miatt? Vagy,
mert arrafelé nőtt fel, és ismerheti azt a környéket? Nikki egyelőre nem látott más összefüggést,
és ezt is nagyon erőtlennek érezte.
A kormány mögött ült, és dohogott magában. Nem létezik, hogy nem képes kiötleni valamit.
Nincs értelme itt rostokolnia. Felzúgott a motor, bekapcsolta a lámpát, és elindult. A járda
melletti bokor mögött mintha mozdult volna valami. Mintha egy árnyék bukott volna le az autó
reflektora elől.
Nikki szíve megdobbant.
A tükrökbe nézegetett, de nem látott semmit
Lassított, és hátranézett a válla fölött. Semmi.
- Semmi - nyugtatta meg magát hangosan, amikor elkapta egy férfi alakját a bokor
árnyékában. Arca belemosódott a homályba, de Nikki tudta, hogy őt figyelte. Várt rá?
Egyszer már előfordult ez, mielőtt Reeddel találkozott. Ugyanaz a férfi?
 Nikki torka kiszáradt. Talán a falatozóban leste meg? Na és! Talán csak tetszett neki, de nem
merte megszólítani. Nikki gázt adott, felkapcsolt, és befordult a sarkon. A hajnalhasadás már
szürkeségbe vonta a várost. Lehet, hogy a fickó a kisdolgát végezte a bokor mögött, és
meglepődött a fényszóróktól.
De lehet, hogy nem.
Volt valami furcsa a tartásában. Nikki szinte érezte, hogy a fickó a kocsija után bámult. A
hátán végigfutott a hideg. - Perverz - motyogta, és igyekezett elterelni a gondolatait.
- Gyerünk, Nikki! Szedd össze magad! - Túlságosan zaklatott mostanában, és minden
bokorban leskelődő szatírt gyanít. Az állandó morfondírozás azon a síron, holttesteken,
gyilkosságon, megteszi a hatását. Kimerült idegileg. - Semmi gond, öreglány. Nem fogunk
betojni egy melóstól, aki rád kattant reggelizés közben. Biztos bámult az étkezdében is, csak te
mással voltál elfoglalva, így nem vetted észre. Nem téma. - Nem roskadhat össze rögvest, csak
mert Reed egy nyersfejű bunkó, őt nem olyan fából faragták.
És mégis...
Folyton a visszapillantó tükörbe nézegetett, hogy ellenőrizze, nem követik-e. Mi van, ha az
ipse kocsiba vágta magát, és utoléri? Kilesi, hol dolgozik, aztán megvárja este...
Nikki érezte, hogy hideg verejték csorog a homlokán. Gyorsított, miközben a tükörbe
figyelt.
Hirtelen, pár méterre előtte egy autó állt, indexelve. Nikki elrántotta a kormányt, és hallotta,
hogy a lökhárítók sikkanva találkoznak egy pillanatra. Átvágódott a másik sávba, majd a
szembejövő teherautó elől visszaiszkolt a sajátjába.
- Jézus! - szakadt ki belőle megkönnyebbülten. Adrenalin tódult a vérébe. Le kellene
csillapodnia. Kis híja volt, hogy nem rohant bele egy autóba, mert túl hosszan nézegetett
hátrafelé. Az autó lefékezett előtte, és nem sietett bekanyarodni, ő pedig simán belerohanhatott
volna. Gondolni sem mert rá, hogy mi történik, ha a szembejövő teherautó hamarább ér oda.
Ostobaság. Egyetlen tudósítás sem ér meg annyit, hogy összetörje magát az idegeskedés
miatt. Még ha évek óta is vár egy ilyen alkalomra.
A kitörés lehetőségére.

Húzzál, ribanc, gondolta a Túlélő a bokor takarásában. A levelek közül mustrálta Nikki kis
autóját, amint a lány eltűnt vele a kereszteződésben. Azt hiszed, meglóghatsz? Előlem?
Izgalom futott végig a gerincén. A várakozás vérpezsdítő érzése. Azt akarta, hogy róla
szóljanak a híradások. Nemcsak a lány ócska lapja, hanem a többi is. A rádió, a televízió. És
nem csak a kis mucsai kábelcsatorna Lumpkinban, hanem az Atlantában és Savannahban
sugárzott hírműsorok is. Később pedig az országos csatornák... igen...
Számított rá, hogy Nikki Gillette Reed miatt ment az étkezdébe. A rendőr kiadta az útját. A
Túlélő kintről kényelmesen megfigyelhette a lényeges mozzanatokat. Minden a terv szerint
haladt. Bár nem hallhatta, hogy mit beszéltek, az arckifejezésekből és a gesztusokból ítélve,
nem kímélték egymást.
Rámenős ribanc
De Reedből nem bír kiszedni semmit. Bár ettől még nem fog leállni. Nikki Gillette attól
indul be, ha visszautasítják.
Egy főzsaru és egy törtető riporter. Mindketten ugyanattól idegesek, és ráálltak az ügyre.
Tökéletes.
A Túlélő mosolygott. Megnyalta a szája szélét. Majd ő móresra tanítja őket.

Hatodik fejezet
 Jól van, Cliff, tudom - mondta Nikki, amikor a rendőr végre felvette a mobiltelefont. Nikki
az irodában töltötte a délelőttiét, sebesen dolgozott az elmaradt munkáin, üzenetet hagyott a
nővérének, és igyekezett nem tragikusan látni a helyzetet. A szomszédos irodából behallatszott
a nevetgélés-, kolléganői leginkább az észak-georgiai erdőben talált koporsóról pletykáltak. A
két holttest elhelyezésén humorizáltak. Nikki próbált valami friss adathoz jutni a lumpkini
seriff-irodától és egy atlantai ismerősétől, de csak azt ismételték, amit az első, rögtönzött
sajtótájékoztatóról már mindenki ismert. Pillanatnyilag Cliffbe vetette reményét. Halkan
beszélt a telefonba, hogy lehetőleg Trina se hallja. - Szóval, mi van a dahlonegai üggyel? Miért
vonták be Reedet?
- Miért nem tőle kérdezed meg, Nikki? - Cliff hangja bosszankodó volt
- Ma reggel megpróbáltam. Nem volt túl közlékeny.
- Ez rá vall.
- Igen, Cliff. Tehát, miért vitte oda egy helikopter? Mi az összefüggés?
- Nem mondhatok semmit
- De van összefüggés.
- Mondtam, hogy nem...
- De miért nem?
A srác nem felelt, de Nikki idejét látta a találós kérdés megfejtésének - Azért ment fel
Dahlonegába, mert belekeveredett a bűncselekménybe. Vagy az áldozatokat ismerte, vagy a
gyilkost, vagy meg-gyanúsitották, hogy...
- Lassíts, Nikki! Nem kell túlkombinálni.
- Kitalálhatom az okot, nem? Tudod, hogy kik az áldozatok? Cliff Siebert tétovázott
- Tehát igen.
- Nem mondtam.
- Gyerünk, Cliff! Úgyis ki fogjátok adni a neveket, ha a rokonokat értesítettétek
- Délután megkapod.
- Ahogy bárki más. Legalább legyen egy kis előnyöm.
Cliff sóhajtott mint mindig, amikor kelletlenül, de végül engedett Nikkinek, és kiadott
valamilyen bizalmasan kezelt információt - Érd be annyival, hogy két nőről van szó. Az egyik
már bomlásban volt, és még nem sikerült azonosítani. A másik fiatalabb, és csak rövid ideig
volt a koporsóban.
- Milyen rövid ideig?
- Még egy napig sem.
- Hogy hívják? - kérdezett tovább Nikki rendületlenül.
- Barbara Jean Ryder. Bobbinak becézték. Savannahi lakos. Egy Jerome Marx nevű
hapsival élt Nézd, ennél többet nem mondhatok, és most mennem kell.
Nikki leírta az áldozat nevét. Ez is valami. - Miben haltak meg? Cliff habozott. Nikki kis,
malacfarka kérdőjelet kanyarított a név mellé.
- Megölték őket igaz?
- Egyelőre csak a Barbara esetében látszik bizonyítottnak, de tényleg nem mondhatok
többet. Veszélyeztetné a vizsgálatot
- Megint a rendőrségi babla-mabla... - Nikki leírta Reed nevét az áldozatok mellé, és két
kérdést Ki az idősebb nő? Mi a kapcsolat?

- Ennyi van, Nikki. Akkor...

- Várj, de ki ez a nő? Nem fogom leírni még a nevét, ne félj!
- Nem mondhatok többet
- Olyan vagy, mint egy megakadt lemez.
- Sajnálom. - Cliff hangszíne búcsúzkodóvá vált.
 - Csak annyit mondj még, hogy a savannahi rendőrség küldte Reedet, vagy pedig a
lumpkini seriffiroda kifejezetten őt kérte? A szakértelme miatt kérték őt, vagy mert ott élt, vagy
csak ő volt éppen szolgálatban?
- Nikki, ez nem keresztrejtvényfejtés. Szia! Hangos kattanás. Siebert letette. Tartja a
száját. Pedig nincs idő vacakolni.
- Francba - motyogta a lány, és a letépett noteszlapot kettéhajtva beejtette a táskájába.
Sietnie kell. Ez az ő nagy esélye. Le fogja körözni Norm Metzgert. Nem kérdés. Nem számít,
hogy Tom Fink mit gondol róla. Majd meglátják Elpakolta a laptopját, lesietett a lépcsőn, és
hazahajtott Nem akarta, hogy az irodában dolgozva valaki esetleg belelásson a kutatásába. Az
internet segítségével otthon is hozzá tudott férni a Sent/nel régi számaihoz. Ha elérhető valami
Barbara Jean Ryderről, akkor ázt Nikki ma délután lenyomozza, annyi szent. Meg fogja találni
a nő lakását, a munkahelyét és a barátait. Talán még arra is rá fog jönni, hogy miért ölték meg.

^íire jutottak Lumpkinban? - kérdezte Reed, amikor McFee három körül belépett az
irodájába. Reed egész délelőtt dolgozott, összehasonlító vizsgálatokat végzett más ügyekkel,
hosszú beszélgetést folytatott a laboratóriummal, és felhívta St.Claire-t, hogy megérdeklődje,
milyen új adatokkal tud szolgálni a sírban talált nőkről. Áttanulmányozta az orvos szakértő
előzetes jelentését. StClaire szóbeli közlései szépen alá voltak támasztva. Barbara Jean Ryder
oxigénhiányban hunyt el. A vérében jelentős mennyiségű alkoholt és kevés altatót találtak. Az
ujjai szörnyen kisebesedtek, és a térdén, homlokán is mély horzsolásokat találtak. Nem lehetett
pontosan megállapítani, meddig küzdött az életéért a koporsóban, de több lehetett néhány
végtelen percnél. A körmei mind letörtek, beszakadtak. A terhesség tizenegyedik hetében volt.
Reed gyomra összeszorult, ahogy a naptárában számolt visszafelé. McFee elhelyezkedett egy
székben. - Beszélt Baldwinnal?
- Többször is, de nem jutottunk lényegesen előbbre a pár nappal ezelőtti állapothoz képest
- ismerte el komoran a nagydarab ember. A zsebébe nyúlt, és előhúzott egy noteszt - Prescott
Jones, aki lezuhant, még mindig súlyos állapotban van. Baldwin bement hozzá, hogy hátha ki
tud belőle húzni valamit, de a kölyök nem mondott szinte semmit, az orvosok meg hamar
kizavarták. Az öregapa csak siránkozik, és nem ért semmit. Baldwin inkább a másik fiút gyúrja.
- Delacroix-t?
- Igen. De nem változtat a történetén, és nem akar új részletekre emlékezni. Ettől
függetlenül... mintha visszatartana valamit.
- Megrémülhetett a rendőrségi ügytől. Fiatal még. Az ilyen lövöldözős gyerekek látszólag
nagyon vagányak, de közben az első széltől betojnak. Biztos azt hiszi, hogy minél kevesebbet
beszél, annál kevésbé kerülhet zűrbe.
- Majd én kezelésbe veszem - ígérte McFee. - A seriff nem ért az ifjúság nyelvén.
- Lehet - hagyta rá Reed.
- A helyszínelők vezetője közölte még, hogy megtalálták a koporsó gyártási számát, és
vizsgálták a felszínéről nyert földmintákat, önnek igaza lett, máshonnan ásták ki. Valamilyen
homokosabb környékről.
Csizmasarok éles kopogása hallatszott, és kisvártatva Morrisette bukkant fel a küszöbön.
Hirtelenszőke tüskéi a tér majdnem minden irányába szétágaztak. Tetőtől talpig farmerruhát
viselt, a lábaira a kedvenc kígyóbőr csizmáját húzta. - Nem hiányzik valami? - kérdezte, és egy
olyan mosolyt vetett McFeenek, amit bízvást lehetett kihívónak értékelni. Jézusom, úgy látszik,
ez mindig így lesz, gondolta Reed letörten.
- McFee éppen most számolt be a fejleményekről.
- A helyszínelők meghatározták a koporsót, és a rajta talált föld nem helybeli.
- Tehát kilopták valahonnan a ládát
- Úgy tűnik - felelte McFee. - Még keressük a helyet.
 Morrisette megtámasztotta tomporát az ablakpárkányon. Az ablakon halványan sütött be a
télies, szürke felhők mögül szűrődő napsugár. - Valószínűleg a Stonewall temetőből származik.
- Miért? - kérdezte McFee.
- Most szóltak, hogy feldúltak ott egy sírt. Azon az éjjelen történt Reed teljes figyelmét
Sylvie-re irányította. - Hiányzik egy koporsó?
- Bingó. És nem csak a koporsó, hanem a holttest is.
- Hatvan körüli nő volt az elhunyt?
- Pauline Alexandernek hívták.
McFee horkantott. - Úgy van. A koporsót Beauford Alexandernek adták el két hónapja
Jacksonban, és a feleségét temette bele.
- Az asszonyt befőzés közben, a konyhában érte a szívinfarktus - folytatta a történetet
Morrisette. - Amikor Beauford hazament, a kövön találta meg. Hívta a 911-et, de már késő volt.
Reed átfutott az asszony boncolási jegyzőkönyvén, és keresett valamit, ami a szívroham oka
lehetett, de egyelőre semmit sem talált. - Tehát az egyik nő természetes halált halt, míg a
másikat megölték. Élve zárták be a koporsóba. - Reed Morrisette-re pillantott. -A lány terhes
volt.
- Ne mondd! - Morrisette elemelkedett az ablakpárkányról. McFee arckifejezése feszültté
vált. - Egy gyerek?
- Több mint kéthónapos volt.

- Szerinted a gyilkos tudta? Jézusom! Micsoda perverz disznó nyír ki egy állapotos nőt? Kit
vakíthat el ennyire a düh? Az élettársát?
- Ha ő az apa... - felelte Reed, és görcsöt érzett a gyomrában. -Sürgősen szükségünk van egy
DNS-tesztre.
- Azt mondta, önnek is viszonya volt vele. - McFee gyanakvó tekintettel azonnal támadott
- Mi? - Morrisette szája nyitva maradt a döbbenettől. - Te lehetsz az apa? A francba, szólni
kellene okanónak, mielőtt napokon belül mindenki farba lesz billentve.
- Van valami hír arról, hogy ki látta utoljára Bobbit?
- Nincs, de talán neked kellene bizonyos dolgokat elmondanod.

- Morrisette idegesen futtatta az ujjait elektrosokk-stílusú frizuráján.

- Elég régen vagyunk társak, és te is pontosan vagy informálva a gyerekeimről, az életemről
és... a pokolba. - Sylvie arca kipirult az indulattól, és elkeseredetten visszadőlt az
ablakpárkányra. - De tartsd meg a kis titkaidat, ha szerinted ez a célravezető.

- Nem időszerű - válaszolta Reed, nyugalmat erőltetve a hangjára. - Nekünk most arra kell
rájönnünk, hogy Barbara Jean Ryder ismerte-e Pauline Alexandert
- És ezenkívül még egy csomó mindenre.
- Igen, de a kapcsolat feltárása a legfontosabb, véletlenül hantolta ki az elkövető éppen
Pauline koporsóját, vagy ezzel is jelezni akart valamit? A versike célzatosan két holttestről szól.
- Meg vagy te húzatva? - kérdezte mérgesen Morrisette, és már lángolt az arca. - Élve
eltemetik a volt szeretődet, kiderül, hogy talán a te gyerekedet hordta a hasában, és te... te itt
rostokolsz nyugodtan. Hát káposztáié folyik az ereidben? Szerinted az a legfontosabb, hogy
Barbara ismerte-e a másik nőt? - Sylvie felemelte az egyik kezét. - El se hiszem ezt!
Reed mogorva arccal hátradőlt a bőrszékében. - A legjobb, ha először ezen dolgozunk.
- De...
- Lehet, hogy igaza van - vágott közbe McFee. - De nincs sok időnk. - A rendőr Reedre
meredt, és a hüvelykujjával Morrisette-re mutatott. - Mert neki is igaza van. Komolyan
megütheti a bokáját, ha titokban tartjuk a dolgokat, és nincs eredmény.
 Nikki mobiltelefonja dalolni kezdett, amint leparkolt Jerome Marx irodája előtt. A kijelzőn
az egyik barátnője, Simoné neve tűnt fel. -Hello, mi újság? - érdeklődött Nikki, miközben
szemmel tartotta a vörös téglás épület bejáratát.
- Holnap éjjel buli. Kilenckor talizunk, emlékszel?
Nikki felnyögött magában. Minden szabad percében kutatott, és így lesz ez holnap is. -
Sajnos, nem megy.
- Az előzőt is kihagytad.
- Tudom, de most rajta vagyok egy fontos ügyön.
- Na, ne mondd! - jegyezte meg Simoné, és Nikki kihallotta a mosolyt a hangjából. -
Mindig az életed legnagyobb sztoriján dolgozol. Az igazi áttörésen, az évszázad szalagcímén...
- Jó, jó, de most tényleg így van.
- Hm. Pedig grillezünk, és tele lesz a ház korodbeli, menő csávókkal. Berúgunk, mint az
állat, hihihi.
- Nem mehetek, különben sem eseteim a korombeli fiúk - felelte Nikki bosszúsan.
- Oh! Elfelejtettem mondani, hogy a kerületi nyugdíjasklubbal karöltve rendezzük...
- Nem tudok, ne haragudj! - vágott a szavába Nikki, és az órájára nézett. Fél hat. Hol van
Marx?
- Akkor legalább gyere le előtte a konditerembe, hétre. Egy óra mozgás után jobban megy
majd a munka.
Simonénak tulajdonképpen igaza van. Egy óra kikapcsolódás nem tenne rosszat, amikor az
idegei pattanásig feszültek. Utána tele lesz energiával, és felfrissülve az agya is jobban
működik. - Oké, a terembe lemegyek, de a többi kizárt.
- Éppen ideje, hogy beszélj Jake-kel. Múltkor kérdezte, hogy megvagy-e még egyáltalán.
Jaké Vaughn a konditerem egyik edzője volt, aki rendszeresen segített Nikkinek az
izomfejlesztő gépek helyes használatában is. Magas, fekete hajú, jóképű férfi, aki egyébként
aerobik-foglalkozásokat tartott a teremben. Az extrán férfias külső ellenére Nikki úgy érezte,
hogy Jaké a fiúkat szereti. A tanítványai között is többségben voltak a fiúk, és Nikki megérezte,
hogy velük sokkal bizalmasabb hangot üt meg, mint vele vagy Simonéval. Simonénak viszont
nem voltak előítéletei, és rá volt kattanva Jake-re, mióta a srác egy szép, szeptemberi délutánon
odaszólt neki: - Kipróbálod?
Azóta is próbálja, de Jaké láthatóan elfelejt szexuális jelzéseket küldeni a számára. Nikki
nem vette le a szemét az épület bejáratáról, ahol ebben a pillanatban felbukkant a távozó Jerome
Marx. - Figyu, Simoné, most rohannom kell. Később látjuk egymást.
- Akkor számítok rád. Holnap hétkor. - Simoné lerakta. Nikki bedobta a mobilt a
táskájába, és gyorsan kiszállt a kocsiból. Már sötétedett az utcán. Nikki átszaladt az úton, és
még a lépcső aljában sikerült elcsípnie a férfit. - Mr. Marx?
A sárga ballonkabátos, színes inges fickó Nikkire nézett, és halvány mosoly táncolt az ajka
körül. Nem úgy látszott, hogy mély gyászban lenne.
- Nikki Gillette vagyok, a Savannah Sentineltől. Hallottam Barbara Ryder esetéről. Úgy
tudom, együtt éltek. Részvétem,
A férfi ajka széthúzódott egy enyhén vicsorgó mosolyra. - Igen, az élettársam volt, de
szakítottunk már. Azért köszönöm.
- Ha szánna rám egy-két percet... nagyon szeretnék önnel pár szót váltani, mi a véleménye a
történtekről. - Nikki a férfi szemébe nézett, és egészen közel siklott hozzá.
- Mit mondhatnék? Barbarát meggyilkolták. Egy eszelős élve zárta be egy másik nő
koporsójába. Isten adja, hogy mihamarább elkapják a tettest. - Marx lassan elindult a járdán.
- Élve? - ismételte meg Nikki mereven a döbbenettől. A vére mintha jéggé dermedt volna.
Átvillant rajta a kép. Milyen lehet egy szűk koporsóban, ahogy kifogy a levegő, és nincs
menekvés? - Még élt? - Nikki hallotta, hogy a félelemmel vegyes izgatottságtól megremeg a
hangja. Nem számított rá, hogy ilyen bizarr emberölés történt. - Ébren volt? Vagy...
begyógyszerezték és felébredt? Tudja, hogyan történhetett?
,A férfi elsápadt. Már megbánta, hogy eljárt a szája. - Ezt nem közölheti.
- Nem mondott semmi olyat, ami kárt okozhat.
- Ha megírja, beperelem'- szólt vissza Marx a válla fölött, de Nikkinek nem számított. Ez
az! Egy ilyen bombatörténetre vágyott. És most már két forrásból is meggyőződött, hogy
Barbara Jean Ryder az áldozat. Clifftől már tudta, hogy két holttestről van szó, de hogy a lány
még élt...
- Tudja, ki lehetett a másik nő? - kérdezte Nikki a férfi feltűrt gallérjától, és szedte mellette
a lábait.

- Nem.
- Voltak Barbarának ellenségei?
- Számtalan.Befejeztük a beszélgetést. Vegye úgy, hogy el se kezdtük. - Marx megállt egy
fekete Mercedes mellett, és a táskájában a kulcsa után kotorászott.
- Azért csak van ötlete, ki bánthatta Barbarát?
A férfi elővette a slusszkulcstartóját, megnyomta a nyitóját, és az autó zárja nyüsszent egyet.
- Kérdezze meg Reedtől! - felelte Marx ingerülten. - Nekik kellene tudni. Ha megbocsát... -
Mielőtt Nikki válaszolhatott volna, a férfi beült az autóba. Egy utolsó, gyilkos pillantás után
bevágta az ajtót, indított, és elrobogott a lejtős úton.
Hűvös szél fütyült a parkolóházban, és Nikki olaj- és gumiszagot érzett. A környék kihaltnak
látszott, csak néhány kocsi állt ezen a szinten. Nikki csizmája kopogott a betonon, ahogy
elindult. Barbara Jean Ryder egy koporsóba volt zárva egy másik áldozattal? Nikki gyomra
felkeveredett, és belenyilallt a félelem. Mindig is zavarta a szűk hely; ki nem állhatta a metrót, a
zsúfolt liftet. Egyszer kisgyerekkorában egyedül hagyták a lakásban, és Nikki bennrekedt a
vécében. Órákon keresztül próbálkozott, de nem tudta a beragadt ajtót kinyitni. Amikor aztán
hazaértek a szülei, csak befelé lehetett leemelni az ajtót, és Nikkit elfogta a pánik, hogy az ajtó
a kis hely miatt rádőlhet, és agyonüti. A gondolat, hogy egy hozzá hasonló lányt bezártak egy
hulla koporsójába... oh, Istenem, még elképzelni is visszataszító. Ki tenne ilyet? Milyen állatias
gyűlölet kell ahhoz, hogy valaki véghezvigye ezt? Nikki a kijárat felé tartott, és hallotta egy
autó ajtajának csapódását.
Kérdezze meg Reedtől a rendőrségen!
Miért említette neki Marx Reed nevét? Mondhatott volna általában rendőrséget is. Talán
csak véletlen. Mégis, különös volt, ahogy
Jerome Marx dühösen kiköpte a nyomozó nevét Mintha személyes kapcsolatba kerültek
volna. Csak a túlhajtott képzelőerőd hatása.
A háta mögött lépések zajára lett figyelmes.
De valamiért csak bevonták Reedet a vizsgálatba? És miért cseng neki olyan ismerősen
Barbara Ryder neve? Talán olvasta már a nevét valahol? Az interneten csak Marxról talált
adatot Talán egy mostanában feltűnt színésznőcske volt?
Nikki már lefelé ment a kijárat lépcsőjén, amikor közvetlenül fölötte hallotta a lépéseket.
Hirtelen eszébe jutott a reggeli sötét figura, aki talán őt leste meg. Pulzusa megugrott, és sietni
kezdett. A kijárat felett ki volt verve az égő, és már erősen sötétedett A lépcső alján Nikki
hátranézett, és közvetlen maga mögött meglátott egy hosszú kabátba öltözött férfit, aki nem
figyelt rá. A lány a kocsijához rohant, de a férfi más irányba sietett. Nikki szinte hallotta
szívének rémült dörömbölését, ahogy remegő térdekkel kinyitotta a kocsi ajtaját.
Már majdnem beült, amikor az ablaktörlő alatt észrevett egy papírcetlit. Csak nem
büntetőcédula? Az nem lehet Már este van, és azt zacskóba teszik a csekkel együtt.
Remélhetőleg nem is nyomták meg a kocsiját. Hát akkor? Kitépte az összehajtott cédulát és
kinyitotta. Reklámanyagra számított, de helyette csak egy időpontot talált MA ÉJJEL
 Mi a fenét jelentsen ez?
Egy széllökés hátba támadta Nikkit, és száraz levelek sodródtak végig az utcán. Egy autó
húzott el mellette, és a lány a fejét forgatta, hátha meglátja az üzenet küldőjét. De senkit sem
vett észre, hogy a közelben figyelné vagy leselkedne utána. Csak néhány magányos járókelő
sietett a lámpák fényében az autójához vagy a közelben lévő otthonához. Az utca túloldalán egy
görkorizó kölyköt látott és egy pöttyös kutyát sétáltató asszonyt. Távolabb egy tinipár sétált
összeborulva, és tízméterenként csókolóztak. Visszanézett a parkoló irányába. Senkit sem látott
arrafelé.
A lapot becsúsztatta a táskájába, és sebtében elindult. Nem szokott félni, de aznap valami
baljós rezgett a levegőben. A gondolat, hogy Barbara Jean Rydert egy halott mellé élve zárták
be a koporsóba, betett neki. Vérbeli riporternek tartotta magát. Elég sok szenvedést látott már
közvetlen közelről, de mindig megérintette mások fájdalma, különösen, ha nőről vagy
gyerekről volt szó. Ennek ellenére
Nikki mégsem volt a fogat fogért elv híve. Szerinte célravezetőbb és súlyosabb büntetés volt
a sokévi börtön, mint a halál, ezért apjával egyetértésben mélyen ellenezte a halálbüntetést. De
ilyen esetben, mint ez, bíró apja milyen ítéletet tartana igazságosnak? Egy lélegző, fiatal lányt
berakni egy koporsóba egy tetem mellé! Milyen halál lehet ennél szörnyűbb? Nikki
összerázkódott, és elhajtott. Ma éjjel.
Mi lesz ma éjjel?

Mire gondol? - Katherine Okano az asztala mögött állt, amikor Reed kopogott és belépett Az
államügyész karba tette a kezét, és ujjaival idegesen dobolgatott a felkarján. Okano erélyes,
vékony és agilis nő volt. Azonnal lecsapott Reedre. - Tudta, hogy Barbara Jean Ryder az
áldozata az emberölésnek, mégis ráállt az ügyre! - Mielőtt Reed válaszolhatott volna,
hozzátette: - Ráadásul gyermeket várt, akinek talán maga az apja. Nem képtelen felelőtlenség
ez?
- Meg akarom találni a gyilkost.
- Nyilván, de a nyomozást nem irányíthatja. - Okano a keret nélküli szemüvegén át
fürkészte Reedet. - Mit akart egy huszonéves libától, aki karpereceket árul, és az egyetlen, ami
érdekli, a pasizás?
- Nem ismertem még annyira Barbarát. Egy-két hét után szakított Egyébként azt mondta,
szeret síelni is.
- Síelt ám az ágyba! Mert nem is akarta megismerni. A nőnek élettársa volt, mogyorónyi
agya, és most mi van? A sajtónak úgy fog csorogni a nyála, hogy lavórt kell alá tartani. Semmi
szükségünk erre.
Az ügyésznő kihúzta a székét és letelepedett, mint aki befejezte. - Nincs vita, Reed. Viszlát!
- Először is, a helyszínen derült ki, hogy kiről van szó - magyarázta a nyomozó. -
Másodszor, azon a reggelen kaptam egy közvetlenül nekem címzett fenyegetést, amit a Nagy
köztemetőből postáztak a részemre. Ugyanaz a személy adta fel, aki a piszkos munkát végezte.
Akárki is ez az őrült, rám szállt.
Okano Reedre pillantott. - Egy okkal több, hogy távol tartsuk.
- Kathy, ismer annyira, hogy tudja, képes vagyok kezelni a problémát. Szeretnék belelátni
az ügybe, és nem leszek elfogult
- Nem, Reed, erről le kell mondania.
- De...
- És legyen szíves, ajánljon fel önként egy DNS-mintát!
- Már megtettem.
- Akkor jó. Szálljon ki, Reed! A szabályok szerint kell eljárnom. -Okano pislogott egyet. -
Vette az adást?
- Vettem.
 - Helyes. - Az ügyésznő egy hivatalos mosollyal jutalmazta Reed elfogadó magatartását. -
De ha tervez valamit a hátam mögött, emlékeztetem, hogy nem fogom maga miatt kitörni a
nyakam. Én kiálltam maga mellett, amikor el akart jönni San Franciscóból. Kérem, ne nézzen
madárnak
- Dehogy nézem.
- Jó. Akkor nem fog neheztelni az apasági vizsgálat miatt, és hogy McFee elbeszélget önnel.
- Egyáltalán nem - felelte Reed, bár belül füstölgött. Tudta, hogy Okano nem vádolja
semmivel, és a szabálytalanságot sem torolja meg, de keserűséggel töltötte el a helyzet
alakulása. Amint Reed távozni készült, az ügyésznő még utána szólt: - Köszönöm, Pierce.
Tudom, hogy nem könnyű, és... részvétem... ha... tudja...
Ha kiderüi, hogy a gyerek az enyém volt.
- Köszönöm, Kathy. Nem lesz gond. - Reed elhagyta az irodát, és visszament a helyére.
Lehetséges, hogy az ő gyereke volt? Istenem, micsoda zűrzavar.
A. asszony a konyhában tett-vett. Fehér haja fel volt tűzve, könnyű köntöse vágatában
kivillantak a mellei. A tűzhelynél ügyködött. Teavizet forralt, mint minden éjjel, lefekvés előtt.
Az öreg házban egyedül a hálószoba televíziójának kékes fénye és a konyha meleg fényfoltja
világított.
A Túlélő kintről figyelte őt. Már látta maga előtt, mi fog történni. Az ölés előtti várakozás
felajzotta vérét. Egy hatalmas magnóliafa árnyékában állt, és egy foltos kandúrt tartott a
karjában. Az újhold magasan, halványan tűnt fel az ágak között, a város fölötti vékony fel-
hőrétegen át. A macska kétségbeesetten próbált szabadulni. Egy-két erőteljes kézmozdulat után
azonban nyugton maradt, csak halk, nyüszítő hangot hallatott.
A teafőző fütyült. A Túlélő érezte, hogy verejték csorog le a hátán. Csigavér. Már csak
néhány másodperc. A kandúr újra próbálkozott, de hiába.
A hátsó ajtó egy reccsenéssel kinyílt. - Maximus? - hívta a macskát a kotkodácsoló hang. -
Merre vagy, macskuszka? A kandúr tekergett kínjában.
Adrenalin tódult a Túlélő ereibe. Már közel volt a pillanat. Várj. Mindjárt.
- Macskuszka... Maximus, kis bitang... merre kószálsz? Gyere, legény, macskuszka! - Az
asszony hangja élesebbé vált az aggodalomtól. A verandán csoszogott, és a kert sűrűjét
pásztázta a szemével.
A kandúr vonaglott és nyervogott.
Ne mégí A fickó szíve a torkában dobogott. De nem mozdult. Kivárja.
- Az Isten szerelmére, mi van veled, te kópé... Most.'
Egy hirtelen mozdulattal a Túlélő átdobta a macskát a kerítésen. A kandúr visított egy
velőtrázót.
- Maximus? Szűz Mária! - Az asszony lesietett a lépcsőkön, és a papucsában botorkált a
betonlapokkal kirakott ösvényen a hátsó kapu felé.
A Túlélő a zsebébe nyúlt, és kesztyűs keze előhúzta a fecskendőt.
- Gyere hozzám, macskuszka! Csak nem sérültél meg? - Az asszony a retesszel bajlódott,
amikor a fickó kiugrott az árnyékból. Egy sikoltás hallatszott.
A Túlélő egy kézzel fogta be a néni száját.
Rövid harc kezdődött. - Itt az idő, hogy találkozz Szűz Máriával, Roberta - suttogta az
asszony fülébe a Túlélő, amint szerencsétlen áldozata gyötrődve küzdött az életéért. Nem volt
esélye.
A fickó keresztüldöfte a köntös selymes anyagát a halálos tűvel, és a tű belefúródott a
petyhüdt karba. Az asszony hátrarántotta a fejét, és látta a Túlélő arcát A szenvedés és a
döbbent felismerés egyszerre torzította el az arcát. Keményen beleharapott a kesztyűs kézbe.
Fogai áthasítottak a bőrön.
A fájdalom végigsugárzott a Túlélő egész testén. - Szajha! - vicsorogta.
De az asszony utolsó erőfeszítése már elkésett. A szer hatni kezdett
 Roberta szemei lecsukódtak, álla leesett Teste elerőtlenedett.
A Túlélő a vállára dobta a terhet, és észrevette, hogy a kandúr némán figyeli a kerítés másik
oldaláról. A koronatanú. Az egyetlen. Bámulj csak, gondolta a fickó. Utoljára látod az úrnődet

Hetedik fejezet

Sírrablónak hívod a pasast? - kérdezte Tom Fink, amint Nikki cikkét olvasgatva
megigazította az olvasószemüvegét. Már éjszaka volt, és Nikki az egyik lábáról a másikra állva
várta, hogy a lumpkini helyszínről fogalmazott írás beférhet-e még lapzárta előtt az újságba.
- Igen. Van valami költői íze, nem? - Nikkit átjárta az izgalom, hogy talán az első oldalra is
kerülhet az írás. Elképzelte a kinyomtatott cikket, amint Savannah békés polgárai a reggeli
tejeskávé mellett olvasgatják. A széles szalagcímtől egy pillanatra megállna a falat a szájukban:
„odavágott A sírrabló".
Ha Fink benne lenne.
- A hírforrás támadhatatlan? - emelte fel a főszerkesztő a szemöldökét
- Persze.
- Ne altass engem! Reeddel beszéltél? - Fink a második bekezdésben szereplő névre
mutatott
- Megkerestem, és leültem vele beszélni, de nem nagyon együttműködő. Azonban találtam
egy hírforrást az eset közelében.
- Kit? - követelte a választ Fink.
- ö... nem adhatom ki a nevét. Ragaszkodott hozzá. Még neked sem.
- És elhitted a két szép szeme miatt, amit mondott?
- El kellett hinnem. Oké. Mindkét áldozat legközelebbi hozzátartozójával beszéltem.
- Várj egy kicsit! - tisztázta a főszerkesztő. - Az idős nő, a Pauline Alexander nevezetű,
természetes halált halt...
Látható volt, hogy Fink érdeklődését felkeltette a téma. Jó.
- úgy látszik, igen. De ez nem biztos.
A férfi harmadszorra is kételkedő arccal vizsgálta át az írást -Megmutattad ezt Metzgernek?
Nikki tudta, hogy nem lenne értelme hazudni. Fink hamar rájönne az igazságra. - Nem. Nem
akartam beszélni vele.
A főszerkesztő az olvasószemüvege fölött a lányra pillantott. -Miért nem? Azt hiszem,
kértem, hogy egy csapatként dolgozzatok.
Nikki óvatosan megvonta a vállát. - Egyedül jobban ment a munka. De ha megkérdezed
Normot, szerintem neki is ugyanez a véleménye.
- Szóval, már kibiztosítottad a revolvert. - A főszerkesztő kiegyenesedett, a karjait
összefonta a mellén, és a homlokráncai elmélyültek. - Mondtam neked, hogy...
- Lehozod ezt vagy nem? - lendült támadásba Nikki. - A verseny így lenne tisztességes.
Holnap már - és Nikki meglobogtatta a papírlapot - a délutáni hírekben minden rádió és tévé
tele lesz ugyanezzel a hírrel. Reggel elsőként tarolhatnánk, és a cikk tartalmáért száz százalékig
vállalom a felelősséget.
- Mertem remélni, hogy ezt nem tőlem várod el.
- Hidd el, Tom, a közölt adatok mind megalapozottak. És ez ütni fog. Elsőként kavarunk
bele a darázsfészekbe.
Fink felhorkant. Még vívódott, úgy rágta az ajkát, mintha valami világrengető kérdést
kellene eldöntenie, ami Nikki szerint egyszerű totojázás volt
- Tom, ez tényleg így van. Miért nem bízol bennem? - nyomta tovább Nikki.
A férfi ismét felnézett rá, és csak a szeme üzente, bíztam benned régen, aztán a
Chevaller-ügyben majdnem elszántam miattad. De Tom Fink csendben maradt, köszönhetően
az elmúlt két év munkájának, amely során Nikki kiváló és megbízható munkát végzett Mégis,
most tétovázott. Ki nem állhatta a névtelen hírforrásokat, és a velük járó védtelenségét a
rosszindulatú támadásokkal szemben.
- A lényeges állítások duplán ellenőrzöttek - erősítette meg a lány.
Cliff Siebert megadó hallgatással vette tudomásul, hogy Nikki kifaggatta jerome Marxot
Közbeszólt volna, ha a beolvasott részletek
eltértek volna a valóságtól. Bár amikor Reedről kérdezte Cliffet, a srác megint visszautasító
volt. Látszott, hogy komolyan tart modortalan főnökétől. Nikki tudta, hogy a legnagyobb
kockázatot Reed nevének megemlítése jelenti. A cikkben szerepelt, hogy a nyomozót a
lump-kini körzetbe rendelték, és hogy az ő személyével összefüggésben történt a
bűncselekmény.
- Jól van, lehozzuk. Első oldal. - Tom megdörzsölte a tarkóját, és Nikki arra számított, hogy
még hozzáteszi, inkább a többi munkájára összpontosítson. - Jónak tűnik - morogta e helyett.
Nikki alig hitt a fülének. Egy elismerés „hitetlen Tamástól"? Mielőtt a főszerkesztő eszébe
juthatott volna még valami, Nikki elbúcsúzott és elsietett. A szobájában összepakolt, és
hazaindult. Az éjszakai város a szitáló ködtől még sötétebb volt. A lány beült a kocsijába, és
indított, de a motor némi prüszkölés után kiszenvedett. - Na, mi lesz már? - motyogta Nikki.
Pont ma éjjel nem fog gyalog hazakutyagolni, amikor a dolgok kezdenek jó irányba fordulni!
újra elfordította az indítókulcsot, és a motor végre felzúgott. Nikki megkönnyebbülten só-
hajtott, és megpaskolta a Subaru műszerfalának a tetejét. - Jól van, kisapám.
Az utcák csendesek, és a sűrűsödő ködben, a lámpák sápadt fényében, nyomasztóan üresnek
hatottak. Nikki a férfira gondolt, akit a kudarcos reggeli találkája után látott, és beletúrt a
táskájába, hogy még egyszer megnézze az ablaktörlője alatt talált papírt. A középre nyomtatott
felirat feketén tájékoztatta a halvány világításban:
MA ÉJJEL
Ez éppen most van, ugyebár? Ez egy fenyegetés? Vagy csak ugratás?
Nikki érezte, hogy végigfut rajta a rémület, és a visszapillantó tükörbe nézett. Nem látott
semmi rendkívülit, csak az öreg ház magaslott még sötétebben, mint hajnalban, amikor elindult
otthonról. Elfáradt. Túlreagálja.
Feszült idegállapotban megragadta a retiküljét, kiszállt, és a kapu felé igyekezett. A kapu
nem volt becsukva, szabadon nyikorgott a szélben. Talán valaki sietségében elfelejtette behúzni
maga után. Nikki becsusszant a résen, és becsapta a kovácsoltvas ajtót.
Szíve hevesen kalapált, amint elindult a lépcsőházban, de közben szidalmazta magát a
gyávaságáért. Félős nyuszi vagy? Csak, mert éjjel van? Nevetséges! Nincs idő arra, hogy
paranoiás legyen, és nem létező üldözőkön járjon az agya.
A csizmája hangosan kopogott a lépcsőn, és az utolsó fordulóban valami kisiklott az
árnyékból. Nikki majdnem felsikoltott, mielőtt felismerte Popocicit - Az Isten szerelmére, mit
művelsz te itt? - kérdezte a lány a lakásajtóhoz iszkoló macskától. Nikki zavarodottan követte.
Hogy kerül Popocici a lépcsőházba?
Nem csukta volna be a fürdőszoba ablakát, és azon át leugrott az erkélyre, onnan pedig...?
vagy reggel nem vette volna észre, hogy kiszökött mögüle az induláskor? Popocici miákolva
tapogatta az ajtót. - Jól van, jól van, jövök már - nyugtatta Nikki, és előkotorta a kulcsait - Fáztál
idekint, ugye, kincsem? - Amikor bedugta a kulcsot a zárba, látta, hogy az ajtó nincsen bezárva.
Nem csoda, ha a macska kijutott. Bár... az ajtó be volt csukva, csupán nem fordította rá a
kulcsot.
Nikki próbálta visszaidézni a pillanatot, amikor reggel a csizmájában és a sáljában kiröppent
a lakásból, hogy lekapcsolja Reedet. Az ajtó becsapódott mögötte, és... határozottan
emlékezett, hogy szokása szerint, ráfordította a kulcsot. Sohasem felejtette nyitva az ajtót.
És a kapu is nyitva állt.
 Nikki úgy érezte, tüdeje összeszűkült. A félelem beléhasított a gondolatra, hogy valaki bent
lehet az otthonában. A szíve a torkában dobogott, ahogy óvatosan belépett az előszobába, és
felkattintotta a szoba lámpájának kapcsolóját. A nappali hirtelen kivilágosodott. Mielőtt Nikki
megakadályozhatta volna, Popocici átszaladt a küszöbön.
A szobában senki sem rejtőzködött.
Minden érintetlennek látszott.
Még mindig idegesen, Nikki lassan az egyik szobából a másikba sétált. Minden a helyén. A
konyhában a maradék macskakaja a föl-. dön, a kihűlt kávémaradék a tűzhelyen, a papucsa is
ott, ahol lerúgta.
- Téves riasztás - közölte egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében a macskával, és bezárta az
ajtót. Ellenőrizte az ablakokat, amelyek be voltak zárva. De hogyan maradhatott nyitva a
bejárati ajtó? És mikor lógott ki Popocici úgy, hogy nem vette észre? Hiszen olyan békésen
eszegetett az edényénél a konyhában... Nikkit nem hagyták nyugton a megválaszolatlan
kérdések Levetkőzött, és bekapcsolta a rádiót.
Éppen az egyik kedvenc műsora, az Éjféli vallomások ment a beállított csatornán. Dr. Sam,
New Orleans népszerű rádiópszichológusa tartotta éjszakai tanácsadását mindenféle
futóbolonddal társalogva, akik élőben telefonáltak be a műsorba. Nikki emlékezett rá, hogy a
műsor néhány éve vált hírhedté, amikor egy sorozatgyilkos rótta New Orleans utcáit, és
rendszeresen hívogatta és fenyegette dr. Samet. Dr. Sam most éppen egy fiatal nőnek adott
tanácsot, aki, több éve tartó internetes távkapcsolat után, konkrét viszonyba szeretett volna
kerülni egy általa titokzatosnak tartott pasival. - Éppen ez kell nekünk - motyogta Nikki, és az
ágyba bújva simogatta a macskát. -Mások perverzióját elemezgetni.
- Félek tőle - ismételte már harmadszor az éles hangú nő, dr. Sam biztatásai után.
- úgy gondolod, hogy három év plátói udvarlás után bántalmazni fog az a férfi? Hogy
megerőszakol? - búgta dr. Sam megértően.
r Nem, nem, de... talán csak a szexet akarja. Olyan vad, erotikus verseket küldözgetett, hogy
félek, mi lenne...
- Kedvesem, nem gondolod, hogy talán ennél valamivel egyszerűbben is hozzájuthat egy
férfi a szexhez, ha csak az fontos neki? Egyébként, az a férfi talán enni, beszélgetni meg sétálni
is akar majd... sokan nem bírják ám napokig étlen-szomjan az ágyban...
Popocici olyan hangosan dorombolt, hogy Nikkinek fülelnie kellett, hogy hallja a következő
telefonáló gondját, akinek a nálánál fiatalabb élettársa a nő tizenöt éves lányával szűrte össze a
levet - Nagy dolog - morogta Nikki. - Minek kell ezeknek fiatalabb férfi? -Behunyta a szemét,
és eszébe jutott lázadó kamaszkora. Nikki egy működésképtelen család kisebbik lánya volt, és
már tizenöt évesen éjszaka járt haza a szigorúan fekete szerelésében. Némi bűntudat töltötte el a
tényre, hogy már legalább egy hete nem hívta fel az anyját. - Holnap - ígérte meg magának, és a
lámpát eloltva, mélyebbre csúszott a dunyha melegébe. Hideg volt a szobában, az ablakon
lecsorgott a pára. Nikki becsukott szemekkel elhelyezkedett, és egyik kezét a párna alá tette.
Ujjai valami szokatlan tárgyat érintettek; egy papírt... nem: egy borítékot.
- Mi a manó?
- Nikki kipattant az ágyból, -fölcsapta a lámpa kapcsolóját, és félrelökte a párnát Popocici
némán iszkolt az ágy alá.
Egy halványkék boríték hevert az ágyon.
Nikki ösztönösen hátrahőkölt, és minden izma görcsbe rándult Azonnal a szélvédőjén talált
üzenet küldőjére gondolt.
- Szent Isten - suttogta, és rettegés járta át a szívét. Gyorsan újra ellenőrizte a lakását.
Kalapáló szívvel kukkantott be mindenhová, ahol egy ember elrejtőzhetett a vécétől a beépített
szekrényig. Feszülten fülelt, de csak a szél sivítását hallotta az ablakok előtt. Nyugodj meg,
Nikki. Senki sincs a lakásban. Már nincs. Az ajtó zárva van. Az ablakok zárva vannak.
Nikki úgy vacogott a félelemtől, hogy a fogai is összekoccantak.
 Valaki behatolt a lakásába, és az ágyába dugta a levelet.
óvatosan közelített a borítékhoz, mintha a macskán kívül még bármi egyéb előugorhatott
volna az ágy alól. A rémülettől képtelen volt gondolkodni. Felemelte a levelet és belenézett. A
papírra nyomtatott felirat ezúttal is kurta volt MEGTÖRTÉNT.
Hangosan megismételte. - Megtörtént. Mi? Mi történt? - Mi a pokol ez az egész? Hogyan
tört be valaki a lakásba, ha semmi nyoma erőszakos behatolásnak? A bejárathoz sietett,
kinyitotta az ajtót, és kereste a feszegetés jeleit. Semmi. Pedig valaki itt járt, aztán figyel-
metlenül kint hagyta az ijedtében kiszökő macskát. Egy idegen tette a vetett ágyába a levelet.
Nikkiben a félelem és a düh küzdött egymással. Ki tehette? Kinek lehet kulcsa? És mi a célja?
Illetve van célja azon kívül, hogy halálra rémissze?
Remegő térdekkel leült az ágyra, és igyekezett logikusan gondolkozni. Valaki ezzel közölni
akart vele valamit... egy fontos dolgot MA ÉJJEL MEGTÖRTÉNT. Valaki végrehajtott egy
küldetést, bármi volt is az értelme. Lelke mélyén Nikki érezte, hogy az üzenet valami sötét,
gonosz tettre utal. Emlékezett az árnyékban álló fekete alakra az utcán... őt figyelte... amikor
kora reggel Reeddel találkozott
Az isten szerelmére, csak nem Reeddel tett valamit egy őrült? véletlen egybeesésnek látszik,
de mégiscsak éppen akkor kapja ezeket az üzeneteket, amikor a Sírrabló nyomába indult. Nem
JéteziJc Ennek semmi érte/me. Gonáolkozz reálisan. Ki tenne ilyet ellened? Egy rosszakaród!
Kinek lehet kulcsa a házfelügyelőn kívül? Kiknek adtál kulcsot valaha? Nikki gondolatban
kipipálta a barátait, akiknek kölcsönadta a lakáskulcsát, és úgy vélte, hogy mindegyik
visszaadta a kulcsot. Hacsak nem másoltatta le valamelyikük a kulcsait, de miért tette volna?
Simonénak csak az autóját adta kölcsön. Állandó kulcs volt a nővérénél, Lilynél, hogy
felugorhasson Popocicihez, ha Nikidnek váratlanul hosszabb időre el kell utaznia. Aztán Sean
Hawkes-nak, a barátjának is odaadta egyszer a lakást, meg az apjának is volt kulcsa... Trina
biztosan visszaadta, mert a slusszkulccsal együtt adta oda neki a múltkor...
Nikki kimerült volt, és nem hitte, hogy bárki az ismerősei közül érintett lehet az ügyben.
Ledobta az ágyról a takarót Ha valaki borítékot tett a párnája alá, akkor tehetett egyebet is az
ágyába. Nikki a következő órákat a lakás tüzetes átvizsgálásával töltötte, de nem talált semmit,
ami egy idegen behatolására utalt volna. Késő éjszaka volt már, amikor különböző bútorokkal
kitámasztotta az ajtót, és próbálta összegezni a helyzetet.
Hívnod kellene a rendőrséget.
És akkor mi van? Közlöd, hogy kaptál két cetlit, amelyeken nincs semmiféle fenyegetés?
Mivel bizonyítod, hogy idegen járt a lakásodban?
Majd reggel. Még bolondnak nézik, hogy Nikki Gillette riporter az éjszaka közepén két
papírlap miatt hisztériázik.
De hogy alhatna ezek után nyugodtan... Elviselhetetlennek tűnt, hogy valami perverz járt a
hálószobájában. Kivitte a dunyhát a nappaliba, és a kanapéra terítette. Kételkedett benne, hogy
biztonságban fogja-e magát érezni még valaha a lakásában. Idáig a béke szigetének számított az
udvarra néző kis lakás. Most feldúltnak és idegennek érezte. - Szemét - motyogta, és pattanásig
feszültek az idegei.
Bevackolta magát a dunyhába, éá becsukta a szemét. Feszülten figyelt akár a legapróbb zajra
is, de csak a szél zúgását hallotta.
Ki hagyhatta az üzenetet?
És miért?

A. temető komor sötétjét csupán a hold felhőkön átszűrődő fénye bontotta meg valamelyest.
Jeges szél fütyült a mészkő és márvány sírkövek között, és rázta a fák ágait. Száraz levelek
zörögtek, és a szélrohamok meglengették a faágakról hosszan lelógó, kísértetiesen himbálózó
spanyol mohát
 A város éjszakai álmát aludta, és a Túlélő csak a saját szívverését és szaggatott lélegzését
hallotta, amint az idős hölgyet végső nyughelyére hurcolta. A test egy nagyméretű zsákban volt
elrejtve. A Túlélő a teher alatt görnyedve, csendes léptekkel haladt egy feketén ásító sír felé,
amely már tartalmazott egy holttestet Már korábban kinyitotta a koporsót, és belehelyezte a
mikrofont. Becsúsztatta a testet a lyukba, aztán lemászott utána. Nedves föld vette körül. A
sötétben rothadásszag terjengett, amint a koporsóba tuszkolta az áldozatot. A hideg ellenére
megizzadt, mire lezárta a koporsót, és kimászott a felszínre. Kezdte betemetni a nyílást. Föld,
törmelék és kő zuhogott a koporsóra. A fickó remélte, hogy meghallja a nő hangját Szerette
volna, ha sikoltozik, de nem hallott semmit a munka közben. A földréteg egyre vastagabb lett,
de a fülére erősített hallgató érzékenyen közvetítette volna a lent kiadott hangot. - Gyerünk, éb-
redj fel, te vén szajha! - káromkodott, és serényen dolgozott tovább, hogy minél hamarább
betemesse a lyukat. A temetőt lezárták éjszakára, de volt némi esélye, hogy egy biztonsági őr
vagy kalandvágyó kölykök megjelennek a közelben.
A koporsóból egyetlen hang sem érkezett.
Ez nem a terv szerint alakult.
Fel kellene ébrednie, hogy rádöbbenjen a végzetére.
Át kellene élnie a számadás idejét. Mire befejezte a lapátolást, az egész teste átnedvesedett.
Arra gondolt, beszórja a halmot levelekkel, hogy ne legyen olyan feltűnő, de letett róla. Reed
mindenképpen itt lesz már holnap.
Gyorsan felvette a már üres zsákot, és ásóval a kezében kibújt a temető végét jelző,
rozsdamarta kerítés nyílásán. A kisteherautója a közeli bekötőúton parkolt, egy tölgyfa
árnyékában. Kinyitotta a rakodóteret, és behelyezte a felszerelését.
Fényszórók villantak fel a háta mögött Egyenesen rá és a járműre világítottak.
- Bassza meg!
Bevágódott a furgonba, indított, és sebességbe kapcsolt A reflektorok közeledtek, szinte
elvakították a visszapillantó tükörben. Csikorogva megfordult, és elszáguldott a szembejövő,
zajos motorral haladó jármű mellett. Amennyire tudta/félrefordította a fejét és teljes gázt adott.
Ki a franc jár ezen az ócska mellékúton éjnek idején? Talán részeg kamaszok, vagy
kábítószerrel üzletelő lumpen alakok?
Kellemetlen.
Még jó, hogy nem egy rendőrautó volt, hanem valami régi tragacs.
A fickó megnyalta az ajkát, és a tükörben ellenőrizte, hogy a kocsi nem fordult meg, és nem
követi őt.
Lefordult a bekötőútról, és igyekezett megnyugodni. Verejték csorgott le az arcán. Nem
szúrhatta el egyetlen esélyét a megtorlásra... ő a Túlélő. A visszapillantóba nézett, és a gyomra
összerándult, amikor meglátta a mögé kanyarodó rendőrautót.
Lehet, hogy valaki felhívta a rendőrséget abból a rozoga tra-gacsból?
Miért tette volna?-
Vagy valaki meglátta a temetőben?
A pokolba...
A járőrkocsi villogtatott, hogy húzódjon le. Bassza meg!
Egy mély hangú nyögést hallott, aztán kétségbeesett kiáltást. -Segítség! Istenem, hol
vagyok? - A rémület sikoltása rezegtette meg a fickó dobhártyáját. Csak fölébredt a vén kurva!
A fickó hallotta a zokogását, a vergődését és a sikoltozását De most képtelen volt élvezni az
előadást
A zsaru utolérte.
Nem szökhet el egy járőrkocsi elől. Viszont, ha megállna, a rendőr megtalálhatja az ásóját és
a hátizsákot a raktérben. Lebukik, mielőtt beteljesítette volna a küldetését Olyan nincs. Túl
sokat készült erre ahhoz, hogy egy balfácán kopó tönkretegyen mindent
 A járőrautó bekapcsolta a szirénát, amely belesivított a csendes éjszakába. Egy szűk,
egyirányú utcában haladtak. A reflektorok közvetlenül mögötte vakítottak.
A fickó torka kiszáradt, pulzusa vadul vert, az izgalomtól lihegve lélegzett.
- Segítség! Oh, Istenem! - A Túlélő letépte a fejéről a fülhallgatót, és betömte a zsebébe. A
yard már majdnem megtolta a furgonját. Még az hiányzik, hogy a rendőr meghallja a
hallgatóból az öregasszony rikoltozását.
A Túlélő ujjai megszorultak a kormányon, amint félreállt. Végül is van fegyvere. Ha
akadékoskodik a zsaru, eltakarítja az útból.
Könnyedén. Még a furgont sem veszti el. Nincs a nevén. Beteljesíti a küldetését.
A sziréna sikoltott, a kék lámpa villogott, és a járőrkocsi elhúzott mellette. A zsaru még egy
pillantásra sem méltatta. Biztonságban volt. Egyelőre.

Segítség! - kiáltotta Roberta, és a szíve majdnem kiugrott a helyéről. Amint felébredt, tudta,
hogy nagy bajban van. Még szédült, de borzalmas gondolatok törtek rá. Mint egy rémálomban.
Igen. Remélte, hogy álmodik.
Ébredj feli Fel kellene ébredned/
Összerázkódott, és a kezeit a falnak feszítette, amely szorosan körbevette őt. De az nem
mozdult. Teljes erejéből nyomta. Hiába.
Szörnyű rettegés járta át.
Ébredj fel! Ébredj, és az ágyadban találod magad!
Lihegve kapkodta az állott, büdös levegőt... egyre nehezebben lélegzett... ez élete
legrosszabb rémálma.
Ébredj, Roberta! Az Isten szerelmére, legyen vége!
Tágra nyitotta a szemét, és forgatta elnehezült fejét.
Szuroksötét vette körül.
Teljes, pokoli feketeség.
Valami borzalmas történt. Torka kiszáradt. Rémülete pánikká fokozódott.
istenem, ki keJJ jutnia innen!
Ez nem lehet álom. Ez valóság. Csapdába esett.
Nekifeszült a falnak.
Semmi.
A csuklója majdnem szétment az erőlködéstől.
Hirtelen rájött, hogy meztelen. Oh, Jézus, ez nem lehet igaz!
Valami göcsörtös, rugalmas dologra fektették... nem... oh... NE! A szivacsos valami alatta
egy test! Egy koporsóban van! Egy szerencsétlen hulla mellé zárták!
- Segítség! Kérem! - Az asszony sikoltozott és rugdalt, meztelen térdei a koporsó fedelén
döngtek. A hangszálai fájtak a megerőltetéstől. A könnyeit nyelve újra és újra sikított, és
vergődése közben érezte az alatta lapuló test kiszögelléseit. Beszívta a rothadó hús édeskés,
fanyar szagát. - Segítség! Segítség! Kérem! - Tüdeje szúrt és égett, agyába fájdalomként hatolt
az őrült rettegés. Körmei görcsösen belevájtak börtöne falába. Nem fulladhat meg egy bűzös
hulla felett! Félig elborultan, férgek és kukacok jelentek meg a képzeletében, amint az alatta
lévő holttest bomló szerveit és izmait rágják.
- Kérem! Kérem! - lihegte ereje végét járva. Tátogott, kirúgott, és éles fájdalmat érzett a
lábában.
Semmi értelme. Nincs menekvés. - Ne! Miért? - zokogta, levegő után kapkodva.
Emlékezz, Roberta! Atyádhoz jutsz, ő majd segít neked, ő lesz veled. És nem fog
megbocsátani.
- Jézus, segíts! - hörögte Roberta Péter. - Jézusom... Jézusom...
 Reszkető kezét a nyakához csúsztatta, hogy megfogja a nyakláncán függő keresztet, de
vérző ujjai hiába keresték a láncot. Rádöbbent, hogy aki levetkőztette, levette róla a nyakláncát
is, és még a jegygyűrűjétől is megfosztotta.
Könnyek áradtak az arcán, és mintha ólomsúly nyomta volna a mellkasát. Köhögve
fuldoklani kezdett.
Ez a Sátán műve. Az úr eldobta őt. jézus, kérlek..

Kiszenvedett? Kimúlt a vén szajha? A Túlélő megigazította fülén a hallgatót, hogy el ne

mulassza a végső hörgéseket. Éppen a háza mögötti sötét sikátorba hajtott a furgonjával.
Halálos sötétség honolt az épületben. Megállt egy szürke roncsautó mögött, és leállította a
motort.
Jézushoz fohászkodott? Igen?
Hol volt Jézus, amikor ő szenvedett?
Jézus sohasem törődött vele. Legalábbis a Túlélő nem emlékezett rá. Mert nem is létezett.
. - Képmutató szajha - morogta a fickó undorral, mintha az asszony hallhatná őt.
A Túlélő fülelt, de a mikrofon nem közvetített több hangot a koporsóból. Letekerte az
ablakot, és kiköpött. Azt remélte az öregasszony, hogy besétálhat a Mennyországba?
A fickó ürességet érzett magában. Dühösen letépte a hallgatóját. Gyenge műsor volt. Az
öreglány túl későn ébredt fel, és mindössze néhány percig kínlódott... Roberta Péter haláltusája
alulmúlta várakozását.
Barbara Ryder kínszenvedése sokkal kielégítőbb volt. Már-már szexuálisan izgató. A
kéjsóvár, tüzes szajha hevesebben küzdött, és jajveszékelése tovább tartott.
Ne légy telhetetlen! A vén tehén megfizetett, és lesznek még újabbak. Még jobbak is, mint
Barbara Jean. Csigavér.
Kisiklott a furgonból, bezárta, aztán besétált a sötét hátsó bejáraton. A keskeny ösvény
mentén a dús növényzet súrolta lábait, és a nedves földszag betöltötte a tüdejét. Elővette a
kulcsait, és belépett a sötét alagsorba. Senki sem gyanította, hogy ennek a régi lakótömbnek
egyik elhagyatott raktárhelyiségében él.
Nem kapcsolta fel a villanyt, csak vakon tapogatta ki az ismerős
utat.
Még egyszer meghallgatja majd a kazettáit... összehasonlítja áldozatai haldoklását. Bejutott
a járat végén elhelyezkedő kis helyiségbe, és miután becsukta maga mögött a vasajtót,
felkapcsolta az égőt Elővette a zsebéből a felvevőt, és kényelembe helyezkedve újra
meghallgatta Roberta Péter agóniáját. Még sok jelöltje van, akiknek meg kell fizetniük a
bűneikért. Elmosolyodott, amint a fényképalbumában egyenként szemügyre vette őket. Hogy
fognak reszketni, és segítségért esdekelni? De nem lesz segítség... A rendőrök csak rágód-
hatnak az üzeneteken, hogy aztán a valóság látványa vágja mellbe őket már megint kudarcot
vallottak. És egyszer meg fogják érteni, hogy ítéletei jogosak és sorsszerűek voltak.
Majd ő megérteti velük.

Nyolcadik fejezet

Ismersz egy jó ügyvédet? - kérdezte Morrisette másnap reggel, amint belépett Reed
irodájába.
- Be akarsz perelni valakit?
- Bartot. Akit régebben megkértem, az egy mulya, behúzott farkú ürge. Ha Barinak van
képe a bíróságra menni, akkor nekem is fel kell húznom a bokszkesztyűt - Sylvie ledobta magát
az egyik székbe, és keresztbe vetett csizmás lábát idegesen rezegtette. - Mégiscsak a gyerekeim
apja, az Isten szerelmére! Miből gondolja, hogy fizetés nélkül örökre leléphet?
 Mielőtt Reed válaszolhatott volna, hozzátette: - És akkor még neki van bőr a képén engem
bíróság elé rángatni! Az a bűnöm, hogy egyedül nevelem a gyerekeit, és szeretnék
tisztességesen gondoskodni róluk? Egy primitív semmirekellő, én mondom neked. Van ezen a
földön vagy hárommilliárd férfi, és nekem pont egy ilyen marhát kellett kifognom, hogy
gyerekeket szüljek neki! - Sylvie beletúrt tüskés frizurájába, és lassan fújta ki a levegőt a
tüdejéből, mintha így akarna megszabadulni a méregtől. Aztán nyugodtabb hangon hozzátette:
- Oké, elég az önsajnálkozásból. Mi újság van azon kívül, hogy Okano farba billentett a Sírrabló
miatt?.
- A Sírrabló? Látom, olvastad a Sentinelben megjelent cikket -A fél világgal közölték mi a
helyzet Az első oldalon bökte ki mindenkinek a szemét aki ma elhaladt egy újságosbódé előtt
Reed benyúlt az íróasztalfiókba, és kivette a gyomorsavlekötő tablettáit. Kivett belőle két
szemet, és bepottyantotta őket a szájába.
A kedvenced, Nikki Gillette hozta a formáját - csipkelődött Morrisette. - Istenem, mennyire
gyűlölöm a sajtót
Reed nem folytatta. A cikkben az ő nézőpontja volt bemutatva. Nikki Gillette pedig nem is
rossz csaj. Az egyetlen nyilvánvaló, de jóvátehetetlen hibája a foglalkozása. Divatos frizurája,
helyes pofija, megtévesztőén szende, barna nyuszi szeme kellemes benyomást keltettek volna,
ha nem bukkant volna elő belőle azonnal a törekvő, fejjel a falnak rohanó riporter. Olyankor
még a szemöldöke is mintha támadó, gúnyos ívbe görbült volna. Huszonéves kis liba. Formás
hátsóval és arányos lökhárítókkal...
- Honnan juthatott az információkhoz? - morfondírozott mégis hangosan a nyomozó.
- Téged említett.
Reed felhorkant. - Valaki kiszivárogtat az osztályon.
- Viccelsz? itt csak megbízható kollégák dolgoznak. Hol van McFee?
- Honnan tudjam? Már nem én irányítom a nyomozást.
Morrisette megeresztett egy félmosolyt - Ne akard bemesélni, hogy mától megelégszel
Nikki Gillette írásainak olvasgatásával ebben az ügyben.
- Elhiheted - felelte Reed fapofával. - Szigorúan betartom a szabályokat
- Hát, hogyne hinném! - mondta Morrisette színpadiasan, megfordult a székén, és a lábával
berúgta az ajtót. Halálos komolyan fordult vissza Reed felé. - Barbara Ryder a te gyermekedet
hordta a hasában?
Reed nyomást érzett a mellkasában. Kibámult az ablakon. -Nem tudom.
- De lehet, ugye?
- ja. - A nyomozó összeszorította az állkapcsát Nem kívánt erre az eshetőségre gondolni.
- Jézusom, Reed, hogy képzelted? A mai világban? Nem használsz gumit?
Reed nem válaszolt, csak az ablakpárkányon toporgó galambokat figyelte a piszkos
üvegtáblákon átszűrődő fényben. Fegyelmezte magát. Nem volt kedve Morrisette-re förmedni,
hogy ő meg ki nem állhatja azokat a nőket, akik még a szerelem illúzióját is elkergetik a
legmeghittebb pillanatokban a védekezést emlegetve. Tegyenek ellene, a Jóistenit neki, ha nem
gondolják komolyan a dolgot. Reednek nem lett volna kifogása egy gyerek ellen akkor, amikor
még Barbarához komoly reményeket fűzött Beindult a lánytól. Vonzotta Bobbi fiatalsága,
vidámsága. Úgy érezte, ő is megifjodna egy ilyen élettel teli lány mellett. Most bezzeg
meggyötörtnek, becsapottnak és öregnek érezte magát
- Oké, ne haragudj, nem akartalak megbántani - kapott észbe Morrisette.
- Nincs gond - felelte Reed lassan.
Sylvie megrázta a fejét - Jól van, mondd meg, hogy mit tegyek. - Hirtelen ismét a határozott,
megbízható Morrisette lett, aki összeszedetten várta a főnöke utasításait.
Reed felállt, és közelebb ment a társához. Különös párost alkottak. Amikor összekerültek, az
osztályon többen is fogadást kötöttek, hogy nem sokáig fogják kibírni egymást. Eddig mégis
működött a doIog. - Kezeld a hivatalos részt! Aláírogatsz, intézed a telefonokat helyettem
ebben az ügyben. Aztán elmeséled, mi van.
- És te addig mit csinálsz?
- Dolgozom a többi ügyön.
- Álljunk meg egy kicsit! - Morrisette gondterheltnek látszott -Rendben van, tudod, hogy
megteszem. De Okano le fog fokozni, ha rájön, hogy a háttérből tovább irányítasz.
- De hát nem fogok beleavatkozni a nyomozásba!
- Csak tanácsadó leszel, ami ugyanaz.
Reed nem vitatkozott. Egy idősebb rendőrnő kopogott az ajtón, és a nyomozó asztalára ejtett
egy köteg levelet. - A reggeli...
- Köszönöm. Hogy van, Ágnes?
- Csak öregesen. - Ágnes tekintete az asztalon heverő Sentinel-re siklott. - Áh, látom,
megvette magának a... cikket.
- Látja, Ágnes, kezdek népszerűvé válni.
- Nem örül neki? - derült az asszony, és távozott
Reed grimaszolt, és kibontotta a lazán összekötött levélcsomót - Szeretném tudni, mikor lesz
kihallgatható a kórházban fekvő srác.
- Prescott Jones?
- Igen. Kérdezz rá az állapotára, és tudd meg, hogy pár percre bejuthatunk-e hozzá.
- Úgy érted, én bejuthatok-e hozzá.
Reed fintorgott. - Ja. Könnyen elképzelhető, hogy a kölyök látta a gyilkost. Vigyél neki egy
képet Marxról, hátha ismerős lesz neki. Még egyszer ellenőrizni kell Jerome Marx alibijét. -
Reed a leveleit válogatta, miközben folytatta. - Beszéltél már valakivel a Hexler Ék-
szerüzletben, Barbara Jean munkahelyén?
- Már benéztem egyszer, és készül a lista a barátairól. A rokonairól mit tudsz?
- Nem sokat. Van egy bátyja. A báty neve... Vin.
- Vincent Lassiter. A telefonja egy hete ki van kapcsolva. Gépkocsilopás és lányok futtatása
miatt kartonja van. Erőszakos cselekményt nem követett el.
Reed csettintett az ujjával a borítékok nyitogatása közben. - Nosza! Milyen hatékonyak
vagyunk.
- Csak teszem a dolgom. Ha közelebbről is érdekel Lassiter, felhívhatod New Orleansben
Montoya nyomozót Persze, nem hivatalosan.
- Megfontolom. - Reed lepillantott, és meglátta a borítékot A fehér, kézzel megírt, neki
címzett borítékot.
- A francba!
A feladó címe az öröklét úton, a városon kívül volt. A név hiányzott Nyilván az Öröklét
temető postacíme. Felvágta a borítékot. Egyetlen papírlap volt benne.

EGY, KETTŐ, HÁROM, NÉGY. MA ÉJNÉL, MEGTÖRTÉNT. ÉS MENNYI LESZ

VÉGÜL? NÉGYTŐL KIELÉGÜL?

Reed megdermedt. Újra és újra elolvasta az átkozott sorokat

- Mi van? - érdeklődött Sylvie. Rögtön megérezte a vészt, és fölállt. Reed válla fölött
elolvasta a versikét. - Oh, Jézusom! Ez a szemétláda megállás nélkül űzi az ipart.
jl^égis, mi a fenét képzelsz magadról? - Norm Metzgemek remegett a kis bajsza az
ingerültségtől, és Nikki asztalára csapta a friss újságot. A lány számított Norm kirohanására.
Mielőtt bejött volna hozzá, már kapott egy ellenséges pillantást tőle, és Tom Fink megérkezése
után Metzger egyenesen a főnök irodája felé indult. Úgy látszik, nem járt szerencsével.
 - Találtam egy új nézőpontot, és leírtam. - Nikki hátradőlt a forgószékében, és állta a fiú
számonkérő tekintetét. Az éjszakai események után alig aludt egy szemhunyásnyit, és semmi
kedve sem volt békülni Metzger nyílt ellenségeskedése után.
- Ez az én sztorim volt - förmedt rá Norm, és a saját mellére bökött a hüvelykujjával.
- Szaladj árulkodni Finkhez! - provokálta tovább Nikki.
- És te pontosan tudtad, hogy én kaptam meg - folytatta Metzger, és Nikki asztalára dőlt. Az
arcuk egészen közel került egymáshoz. - Belekönyökölsz az én területembe, és ez nem fog
menni.
- Belekönyököltem? Ugyan már, Norm! Ne akarj itt ebből egy westemfilmes párbajt
keríteni, ha megkérhetlek. Ne játszd nekem a sértett keményfiút! - Nikki széthúzta a száját egy
mosolyfélére. Norm arca sápadt volt a felháborodástól. - Egyszerűen érdekelt a dolog, és
sikerült rátalálnom egy-két új tényre. Megmutattam Tómnak, akinek tetszett, ezért lehozta.
- Megmutathattad volna nekem is, és összedolgozhattunk volna.
- Miért, te talán az én helyemben ezt tetted volna? - kérdezte csípős hangon Nikki.
A fiú felegyenesedett, és válasz nélkül hagyta a kérdést. - Tehát, nem akarsz velem együtt
dolgozni a sztorin?
- Inkább egyedül szeretnék.
- Nem gondolod, hogy ha ketten összedugják a fejüket, több jön ki belőle, mint
külön-külön?
Nikki arra gondolt, hogy vajon a férfiakra jellemző agyműködés vagy inkább a hiúságuk
igényli-e, hogy egyértelmű helyzetekben is további megerősítésekre vágynak. - Ezt csak az
olyan fiúk képzelik, mint amilyen te vagy, Norm.
Metzger jeges pillantással jutalmazta Nikki egyenes válaszát. - Tudod, Nikki, jobban tennéd,
ha takarékra állítanád magad. Ez nem egy nagy szerkesztőség, és sokaknak jó a memóriája. Te
már egyszer megcsináltad itt a balhét, és nem venné ki jól magát, ha még egyszer hibáznál.
- Bízd rám, Norm! - felelte Nikki kimérten, és a fiú szó nélkül sarkon fordult.
Trina hátragurult a székével. - Huh! Elég mélyen beletapostál a törékeny férfiegójába.
- Azért nem olyan könnyű Norm egóját összetörni. - Nikki kilesett az előtérbe. - Metzger
éppen vette a kabátját, és látványosan távozott. - Elhúzza a csíkot, mert alágyújtottam.
- És nem fogja elfelejteni. Csak vigyázz magadra! - figyelmeztette Trina, és a
telefoncsörgésre visszahúzódott a számítógépe mögé.
Nikki felhívta a háza gondnokát, és megkérte, hogy cseréltesse le a lakásának zárjait. Az
öreget megbízhatónak és szolgálatkésznek ismerte Nikki. Most is azonnal megígérte, hogy
mire a lány hazaér, elvégezteti egy lakatossal a munkát. Nikki indoklásul azt mondta a férfinak,
hogy egy régebbi barátja zaklatja, aki ném adta vissza neki a kulcsait A gondnok biztosította,
hogy megérti a helyzetet, és este átveheti tőle az új sorozatot. Nikki majdnem elaludt a
fáradtságtól, de valahogy összehozta az iskolabezárásos cikket, és folytatta a Sírrabló utáni
kutatást A lumpkini seriffiroda kiadott néhány új részletet, bár az atlantai kórház továbbra sem
engedte kihallgatni a balesetet szenvedett fiatalembert A másik fiút is hiába kereste-, Billy
Dean Delacroix öregapja súlyos összeget követelt az interjúért a meg-meg-szakadó
telefonvonalban. Nikki végső próbálkozásként újra Cliffet hívta, de vele is kudarcot vallott.
Barbara Jean Ryder volt élettársa sem kívánt a megjelent cikkhez hozzáfűzni semmit, és a
Hexler Ékszerüzlet alkalmazottai is lecsapták a telefont.
De Nikkit nem abból a fából faragták, hogy egykönnyen feladja.
Nem feledkezett meg a két üzenetről.
MA ÉJJEL, és MEGTÖRTÉNT.
Nem várakozhat tétlen, amíg valami újabb gonoszság beteljesül.

A. vastagon szedett főcím látványa megérte a sok munkát „ODAVÁGOTT A SÍRRABLÓ"

Na végre, ez azl
 Fáradtsága ellenére a Túlélő lázba jött, amint a Savannah Séminél friss számát simogatta,
óvatosan kivágta a cikket a lapból, és a maradékot kidobta. Gyűjteménye eddigi legfényesebb
darabja! Már két televíziót tartott állandóan bekapcsolva, amelyeket egészen halkra állított,'és
csak akkor hangosított fel, ha valami számára fontosat látott. A tévék mellett egy magnetofon is
bevetésre készen várakozott, amelyre minden vele kapcsolatos híranyagot felvett. Éjszaka
aztán letörölte a fölöslegesnek ítélt ismétléseket, és a szerkesztett válogatást átmásolta egy
másik kazettára, amely ezzel legféltettebb kincseinek egyikévé vált.
A Sírrab/ő.
Nikki Gillette nagyon gondosan alkotta meg a nevét, de a jő hangzás érdekében, kicsit
csúsztatott Hiszen ő, a „rablás" után kétszer annyit töltött bele egy másik gödörbe, mint
amennyit kivett az egyikből! Szórakozottan dudorászott, és kicsit felhangosította a híreket.
Végül is, nem számít. Bár a verseit is közölték volna! Az esti hírekből ezúttal kihagyták, és
mindjárt indulnia kell. Sebaj, jó lesz az előző napi kazettát hallgatni.
És már Nikki hangja is megvan. A Túlélő bekapcsolta a megjelölt résznél a diktafont. -
Megtörtént. Mi? Mi történt? - hangzott a parányi szalagról a lány ideges hangja. A fickó ismét
izgalomba jött. Lenyomta a stop gombot, és a fiókjából elővette Nikki fekete selyem-bugyiját
Oh, csintalan lány. A Túlélő mosolygott, és az arcához dörgölte az intim ruhadarabot. Nikki
még azt sem tudja, hogy hiányzik a becses alsónemű. Még kevésbé, hogy amit oly érzékletesen
leírt az újságban, azt nemsokára a valóságban is megtapasztalhatja, ő addig is élvezheti a kicsi
lány közelségét a mikrofonon keresztül, amit a hálószobájába rejtett Hallani fog mindent, amit
Nikki a hálószobájában mond vagy tesz. Elképzelte, hogy a lány majd bemászik az ágyába, és
férfi hiányában simogatja magát. Milyen klassz lenne hallani a só-hajtozásait és a nyögdeléseit.
Elképzelte a lány bőrét, és kiverte a víz. Hamarosan a kezei között érezheti majd az üde
lánytestet. Akkor majd megint nagyot néz az a félkegyelmű kopó. Pierce Reed is verheti otthon
a gyíkot egyedül, mióta Barbara Ryder lapátra tette. Hamarább is elintézhette volna a lányt,
még több fájdalmat okozva Reednek. De így sem volt rossz.
Ugyanolyan magányosak, ugyanolyan nyomorultak, mint ő, aki megmutatja nekik a
valóságot. A Túlélő nehezen szedte a levegőt. Félelmei rátörtek, és szűknek érezte a helyiséget.
Ez egy ilyen világ. Reedék pedig légüres térben élő bábok! Mind azok! Nevetséges élőhalottak.
De majd ráébrednek az igazságra.
Amikor már késő lesz.

Kilencedik fejezet

Hívd fel a Öröklét temető gondnokát! Érdeklődj róla, hogy észleltek-e bármi rendkívülit -
Reed már vette is a kabátját. - Ha igen, azonnal küldj egy egységet a helyszínre!
- Látom, teljesen leálltal az ügyről - morogta Morrisette, amint Reed felrántotta az ajtót és
átviharzott az előtéren, ahol zümmögtek a számítógépek, csengtek a telefonok, és többnyire
megbilincselt gyanúsítottak ültek elveszetten a székeken, amíg a szolgálatban lévő kollégák
felvették a vallomásaikat.
- Csak tájékozódom - szólt hátra Reed cseppet sem lassítva, amikor az utána futó
Morrisette a bejárati kapunál utolérte. Reed a vállával kitaszította az ajtót, és kiléptek a reggeli
szürkeségbe. Az eső kövér cseppekben esett, és jókora pocsolyákba gyűlt az egyenetlen
útburkolaton.
Mielőtt Morrisette tiltakozhatott volna, Reed bevágódott a vezetőülésre. - Én vezetek -
közölte. Kihúztak a parkolóból, a nyomozó bekapcsolta a fényszórókat, és a Victory autópálya
irányába fordult
Sylvie hívta a temetőt, közben igyekezett néhány életmentő slukkot nyerni a szájába
ügyeskedett cigarettából. A rendőrségi rádiósáv recsegett, a sűrű forgalomban Reed néha
bekapcsolta a vijjogót, hogy jobban haladjanak. Az ablaktörlő serényen dolgozott, és Morri-
sette a köhögések szüneteiben tárgyalt a temető biztonsági emberével. - Jól van - mondta
Morrisette a telefonba. - Negyedórán belül ott leszünk. - Letette, és fázósan összehúzva magát,
Reedre pillantott, aki letekerte az ablakot a kocsit elárasztó cigarettafüst miatt. -Igazad van -
mondta komoran Sylvie, és megint köhögött. - Valaki megbolygatott egy sírt a múlt éjszaka. A
látogatók jelezték az esetet, és a biztonsági emberek be is szóltak a rendőrségre. Egy járőrkocsit
küldtek, és valószínűleg most érkeznek oda.
Reed arcán megfeszültek az izmok. - Az Isten verje meg!
- Úgy tűnik, a „Sírrabló", vagy nem tudom, hogy hívod, folytatni akarja. Szerinted
sorozatgyilkos?
- Könnyen lehet.
- Jézusom, szólni kellene a szövetségieknek.
- Nyugodj meg, Okano már megtette.
Az üzenet fülbemászó versikéje visszhangzott Reed fejében.

EGY, KETTŐ, HÁROM, NÉGY. MA ÉJJEL, MEGTÖRTÉNT. ÉS MENNYI LESZ

VÉGÜL? NÉGYTŐL KIELÉGÜL?
- Nem húznád fel az ablakot? - kérdezte ingerülten Morrisette.
- Leszokhatnál te is - morogta Reed -, mielőtt hozzásegít egy tüdőgyulladáshoz ebben a
hidegben.
- Csak gyengét szívok - védekezett Morrisette.
- A kedvenc napilapunk szerint ugyanannyi a tüdőrákos a gyengét szívók között is, mert
mélyebben szívják le a füstöt, és a finomabb szemcsék a tüdő legkisebb zugába is eljutnak.
- Szerintem most nem áz a legfontosabb, hogy megtárgyaljuk, miben fogok elpatkolni -
figyelmeztette Sylvie vészjósló hangon Reedet
- Pontosan tudod, hogy ha kidőlsz, semmire sem megyek. Sylvie szívott még egy mélyet a
Mariborójából, majd köhögés kíséretében kidobta a félig szívott szálat az ablakon.
- Pontosan tudom, hogy igazából csak magadra gondolsz... Most már felhúzhatod. Szóval,
miért téged pécézett ki ez az őrült? Miért neked ír verseket?
- Bobbi barátja voltam.
- És gondolod, hogy a következő áldozat is az egyik barátnőd lesz?
Reed gyomra felkavarodott a gondolatra, összeszorította az állkapcsát, és igyekezett nem
találgatni, kit láthatnak majd holtan a temetőben. - Remélem, nem - felelte zárkózottan. Lehet
olyan eszeveszett ellensége, aki képes az iránta lángoló gyűlöletből megkínozni és megölni
embereket, akikkel ő régebben kapcsolatban volt?
Ki gyűlölheti ennyire?
Egy bűnöző, akit régen elfogott?
Egy börtönben meghibbant nyomorult...
Borzalom. Reed ráfordult az öröklét útra, és látta, hogy a temető előtt nem is egy, hanem két
járőrkocsi és a helyszínelők műszerkocsija áll. A kapura máris kitették a sárga rendőrségi
szalagot, és a látogatókat csak az adataik rögzítése után, kifelé engedték. Néhány kíváncsiskodó
még az eső mosta, régi sírkövek között bóklászott, hátha látnak valamit a tragédiából, de a
rendőrök őket is terelgették már kifelé.
Egy fehér WKAM felfestésű furgon csikorogva fékezett mögöttük. A televízióstáb csak egy
gondolattal maradt le tőlük.
- A dögkeselyűk megint fölfértek a dobogóra - intett maguk mögé Reed a fejével, és
kinyitotta az ajtót. - Nem elég a cirkusz nélkülük is...
Mielőtt a riporterek összeszedték volna magukat, Reedék megvillantották a jelvényüket, és
besiklottak a sárga szalag alatt. A talaj nedves volt, csípős, hideg szél fújt, és szemetelt az eső.
A temető hátsó részében a temető vezetői és rendörök csoportosultak. A helyszínelők Diane
Moses vezetésével már megkezdték a munkát. Talajmintát vettek, fényképeztek,
hulladékdarabokat kerestek. Egy kisebb részt külön elkerítettek, ahol cipőnyomokat véltek
felfedezni. Reed észrevette a hátsó kovácsoltvas kerítést megszakító kaput Elég széles volt
ahhoz, hogy egy jármű beférjen rajta, és a sír közelébe juthasson. A tettes egy kisebb
exkavátorral tárta fel a sírt?
- Mikor kezdhetünk ásni? - kérdezte az egyik rendőr. Néhány társával együtt esőkabátban,
lapáttal a kezében állt. A sírásókat nem engedték a közelbe.
- Majd, ha végeztünk - pattogott Diane hangja. - Kérdezd tőle! - A rendőrnő Reed felé
bökött az állával.
- Várunk- hagyta jóvá Reed.
Diane morogva rángatta fel a vékony gumikesztyűt. - Legalább most már megvan az
engedély a turkálásra.
- Bal lábbal keltél fel, Diane? - kérdezte a fényképész. Diane nem válaszolt. Feszült arccal
közelebb lépett a sírhoz, ahol
az egyik kollégája talajmintákat csomagolt.
Az eső sűrűbbé és még hidegebbé vált. Reed üres szemekkel bámulta a friss földhányást. A
réginek látszó sírkövön a következő felirat állt Thomas Alfréd Massey, szeretett férj és apa. A
születési és halálozási dátum szerint Massey nyolcvanéves korában, egy éve hunyt el.
Ha egyáltalán ő van a koporsóban.
Reed nem ismerte az öreget, bár a név rémlett neki valahonnan. Az esőben ázva erősen törte
a fejét, de nem tudott arcot társítani a távolról ismerősen csengő névhez.
Már csak abban reménykedett, hogy az áldozat egy idegen lesz. Kivette a zsebéből a
savlekötő tablettacsomagját, és bekapott egy szem tablettát. A gyomrától a torkáig égette a
rossz kávéval feldúsított gyomorsav. Sáros víz áradt a cipője körül, és a szél egyre hevesebben
verte rájuk az esőt. Diane Moses az embereivel tárgyalt, és Reednek kezdett mindenből elege
lenni. Szemügyre vette a közeli sírköveket, és olvasgatta rajtuk a feliratokat: Nyugodj békében!
Mostantól ez is külön/eges kívánság lesz. Amíg a Sírrabló szabadlábon van.

Úgyhogy ne említsd meg a nevem, rendben? - Az asztal túloldalán egy tétovának látszó lány
kérlelte Nikkit. Lindsay Newell huszonhét éves volt, de sokkal fiatalabbnak látszott. - Ismerem
Hexlert. Képes kirúgni, ha megtudja, hogy eljárt a szám. Szerinte minden bonyodalom rosszat
tesz az üzletnek.
- Nagyon diszkrét leszek, és semmiképpen sem idézek tőled névvel - biztosította Nikki az
ékszerbolti eladólányt, aki korábban Bobbi Jean Ryderrel dolgozott együtt.
Nikki vigyázott, hogy ne öltözze túl a nem igazán csinos lányt. Egy kopott farmerban és
magas nyakú pulóverben ment a találkozóra, és óvatosan melegítette be a beszélgetést.
Közvetlen hangot ütött meg, mintha már régi barátnők lennének. Közben gyümölcsteát
iszogattak és süteményt eszegettek a Vörös Oroszlán Teaházban. A kiskanalak lágy
csilingelőse mellett Nikki a lehető legkellemesebb hangszínén tereferélt Lindsayvel, de a lány
olyan nehezen oldódott, mint disznózsír a hideg vízben. A felszolgálólányok jöttek-mentek
körülöttük, és valahányszor feltűnt egy új vendég, Lindsay szinte ugrott egyet a székén az
idegességtől. Mintha lett volna bármi esélye, hogy feltűnjön a főnöke, aki még egyből rá is
jönne, hogy a lány éppen most önti ki a lelkét egy pletykára éhes riporternek.
- Ugye, nem fogsz név szerint említeni? Elveszíthetem a munkámat. - A lány idegesen rágta
a szája szélét, és sem a szitárzene, sem a teaház keleti motívumokkal gazdagon díszített belső
tere nem nyugtatta meg. Már harmadszor nézte meg az óráját, és a rövid ebédszünet a végéhez
közeledett. Nikki azért hozta ide, hogy a teaház álmosító légköre a falra festett buddhákkai
eloszlassa Lindsay aggodalmait, de eddig csak annyit ért el, hogy elővehette a jegyzetfüzetét. A
diktafont meg sem próbálta kitenni az asztalra.
 - Természetes, meg sem említem a neved. Megígérem. Tehát, mikor láttad utoljára Bobbi
Jeant?

- Két nappal azelőtt, hogy hallottam... - Lindsay nyelt egy nagyot - ...hogy meghalt...
Istenem, olyan borzasztó! Élve temették el... egy bomló hullával összezárva? - A lány
összerázkódott, és remegő kézzel nyúlt a teáscsésze után. - Tudod, hogy már kihallgatott a
rendőrség... nem sokat mondhattam nekik róla. - Lindsay gondterhelten megnyalta a szája
szélét. - Kivéve, hogy...
- Hogy? - Nikki teljes bizonytalanságot látott a lány arcán. Mintha valami titok felfedésére
készülne.
- Oh... Istenem... egy hete, hányingere volt az egyik délelőttön. Kimenüa mosdóba, és vagy
félóráig nem jött vissza. Fehér volt, mint a fal. - Lindsay közelebb hajolt az asztal fölött, úgy
suttogta. - Azt hittem, influenzás vagy ilyesmi, de amikor tanácsoltam neki, hogy menjen haza,
csak szomorúan ingatta a fejét. Azt mondta, hogy a baján nem segít egy nap pihenés, mert ez
csak a kezdete. Akkor nem értettem, de... aztán eszembe jutott... néhány hete láttam a szeme-
tesben egy terhességi teszt dobozát... Nem tudtam, hogy az övé volt. - A lány felvonta a vállát.
- De szerintem ő dobta bele.
- Úgy tudom, szakítófélben volt az élettársával - mérlegelte a hallottakat Nikki, bár érezte
az izgalom hullámát a vérében. Az áldozat teherbe esett a halála előtt? Ez valóban újdonságnak
számított. Ha igaz.
- Igen, de nem költöztek külön, csak Bobbi nem mindig járt haza. - Lindsay kipillantott az
ablakon az esernyő alatt siető járókelőkre. - Elég sok fiúval randevúzott.
Nikki egyre izgatottabb lett. - Tudnál mondani egy-két nevet?
- Uh! Bobbi nem nagyon beszélt róluk, mert Jerome-mal nehéz volt a helyzet, a közös ház,
ugye... félt, hogy nem kapná vissza a pénzét...
- De biztos keresték telefonon az üzletben. Vettél fel ilyen hívást?
Lindsay idegesen matatott a gyűrűin. - Nem igazán emlékszem nevekre. - A lány
összepréselte az ajkát, és összevonta a szemöldökét, mintha valóban a válaszon törné a fejét.
- Na, legalább egyre csak emlékszel! - biztatta Nikki, tűkön ülve.
- Nem, tényleg nem, de... volt egy olyan érzésem, hogy az egyik hapsija egy zsaru.
- Miért? - Zsaru? Ki lehet az?
- Mert Bobbi olyan megjegyzéseket tett a telefonba, hogy majd rárakhatja a bilincseit, meg
hogy reméli, a barátja a gumibotja nélkül is elboldogul... - A lány zavartan csavargatta a
hajfürtjét - De lehet, csak én képzelem, hogy zsaru volt. Különben is, mit számít? Barbara
meghalt. Ezt a rendőröknek se mertem elmondani, mert nem szeretnék bajba keverni senkit.
Utána meg majd rajtam csattan az ostor... -Lindsay beharapta az ajkát, majd felvette a csészéjét.
- Most már tényleg mennem kell. Már el is késtem. - A lány felugrott, mintha skorpiótenyészet
érlelődne a tompora alatt, és villámgyorsan felkapta a kabátját és a retiküljét.
- Hívj fel, ha még eszedbe jut valami! - nyújtotta utána a névjegykártyáját Nikki, bár sok
reményt nem fűzhetett a kéréséhez.
Lindsay úgy meredt a kártyán látható Savannah Sentinei feliratra, mintha a Sátán nevének
valamelyik változatát látná. - Nem, tényleg nem tudok semmi mást róla. - Kiszaladt az ajtón, és
majdnem fellökött egy esernyős férfit Nikki látta az ablakból, ahogy ziláltan átvág a tér másik
oldalán lévő ékszerbolt felé.
Nem volt több vesztegetni való idő. Nikki fizetett, és elindult. Komor, téli nap volt, az eső
vigasztalanul szakadt. Végigcaplatott néhány pocsolyán, mire az autójához ért. Beült, indított,
de a motor megint csődöt mondott. - A fenébe, mi van veled? - csapott egyet a kormányra
Nikki. Egyszerűen nincs ideje elvinni a szerelőhöz, pedig muszáj lesz, mielőtt ottragad valahol.
Bekapcsolta a rádiót. A rendőrségi sáv recsegett, de nem volt értékelhető hang.
 Harmadik próbálkozásra az öreg motor beindult, és Nikki kikanyarodott a járdaszegély
mellől. Az első lámpa előtt csiripelni kezdett a mobiltelefonja. Egy kézzel, üggyel-bajjal
kikotorta a táskájából, és a füléhez tartotta. - Nikki.
- Hello, bébi.
Nikki szíve ólomnehéz lett, és majdnem elejtette a telefont, amikor felismerte régi szerelme
hangját. Lelki szeme előtt megjelent Sean erőszakos állkapcsa, vonzó, sötét tekintete.
Misztikus szemek Hazug szemek Fekete haja úgy csillogott, mintha fókazsírral kente volna be.
- Áh! Hallottam, hogy itt dekkolsz a városban.
- Nem hívtál vissza, pedig üzentem.
Mit duzzog? Sean megsértődött volna? Ugyan már! - Figyelj,
Sean, miért hívtalak volna? - A lámpa zöldre váltott de még egy autó átsuhant Nikki előtt. -
Marha!
Sean derűsen nyugtázta mély, bársonyos hangján: - Az én vagyok, ugye?
Nem, én vagyok, mert hajlandó vagyok szóba állni veled! . - Ne haragudj, Sean, de nincs
időm erre. Mondasz még valamit, vagy letehetem? - kérdezte Nikki, és a másik fülét hegyezte,
mert hallott valamit a rendőrségi adón. Több egységet is az öröklét útra vezényeltek. Nem
baleseti helyszínnek hangzott.
- Arra gondoltam, dobhatnánk egy talit
- Mi?
- összejöhetnénk valamikor.
- Még az hiányzik!
- Nikki, hiányzol.
- Hiányzom? - Nikki nem akart hinni a fülének. Sean volt az, aki sohasem kezdeményezett
komolyan, csak a lelki szemétkosarának használta. Nikki régen megunta, hogy a srác más
lányokkal folytatott cirkuszait elemezgesse.
- Mit csinálsz ma éjjel?
- Alszom.
- Holnap?

- Én... holnap sem fogok... - Volt idő, amikor még Nikki repesett volna az örömtől, ha
Seantől ezeket a szavakat hallja. De az idő lejárt. - Szerintem holnap is alszom.
- Nik. - Sean hangja úgy csengett, mint régen. Mély volt és érzéki. - Miért kerülsz engem?
- várj egy kicsit! - Nikkinek eszébe jutott a párnája alatt talált papírcédula. - Ugye, egyszer
adtam neked kulcsot a lakásomhoz?

- Lehetséges. - Sean hangszíne évődőre változott. Jézus Mária!

- Komolyan kérdeztem, Sean. Mi lett vele?
- Adtál, bébi, de azt vissza is adtam, nem emlékszel?
Nikki halványan emlékezett, amikor egy hétvégére kölcsönadta Seannek a lakást, és a srác
utána levette a kulcsát a kulcstartójáról. Egy öreg Jaguárban ültek, és Seannek éppen új csaja
volt.
- Igen, de másoltathattál róla.
- Mi? Miért másoltattam volna?
- Amiért más őrültséget is csinálsz.
- Lassabban a testtel, Gillette.
- Ja, már nem vagyok „bébi"? Jó. - Nikki látta, hogy több rendőrautó is az Öröklét út felé
tart Hallotta a címet, és szerette volna megnézni a kesztyűtartójában tárolt térképét. - Nincs
nekem erre időm! - fakadt ki, és letette. Mi a fenét képzel Sean? Miután évekig csak szórakozott
vele, azt hiszi, hogy előrángathatja, amikor éppen kedve tartja? Hogy megint előadja a
legújabb, kérészéletű hódításait?
 Olyan nincs!
Vagy megint pénzt akart kérni. Amikor már féléve tartozik ötszáz dollárral. Nem azért akart
találkozni, hogy visszaadja. Egy fityinget sem fog Nikki viszontlátni belőle.
Megint eszébe jutott az üzenet az ágyában. És a kocsin... Sean hagyhatta ott őket? Nem az ő
stílusa... de lehet. Olyan furcsa volt a telefonban... - Ne gondolj rá! - szidta meg magát Nikki.
Nem vesztegetheti a drága időt kézenfekvő, de valószínűtlen feltételezésekre.
A következő lámpánál kirántotta a térképet, és tanulmányozni kezdte. Úristen! Az öröklét
temető lesz a cím! Nikkinek felforrósodott a vére.
Kétség sem férhet hozzá, a Sírrabló újra odavágott.
Dudálás figyelmeztette, hogy a lámpa zöldre váltott Nikki beletaposott, és a sarkon
bekanyarodva a rendőrautók után robogott.
Ha tényleg a Sírrabló dolgozott, akkor könnyen címlapra kerülhet ismét.

Tízedik fejezet

Reed lebámult a felnyitott koporsóba. Két test volt belezsúfolva. Mint a korábbi esetben is.
Most egy idős asszony meztelen holtteste feküdt fölül. Az alatta bomló test egy férfi sötét
öltönyébe volt öltöztetve. A szürke haj gyér tincseiből és a bomlás állapotából nyilvánvalónak
tűnt, hogy Thomas Massey a koporsó másik lakója.
- A Jóistenit neki - suttogta Morrisette hamuszürke arccal. A helyszínelők lezárták a
területet, és egy széles sátrat állítottak fel a sír fölé, nehogy kárt tegyen az eső a vizsgálandó
bizonyítékokban.
A védelem ezenkívül megakadályozta, hogy a sajtó fotósai a kerítésen túlról teleobjektíwel,
sőt, a levegőből helikopter és kamera segítségével felvételeket készíthessenek. Amíg a
rendőrség nem győződött meg arról, hogy valóban egy sorozatgyilkos követi el a rémtetteket,
addig semmilyen információt nem kívántak kiadni. Egy fölösleges pánikkeltés a sajtó részéről
gátolhatja a nyomozást.
- Ellenőrizzétek az eltűnt személyek listáját, hátha rájövünk, ki az áldozat. Hívd fel Ritát,
milyen kínálata van hetven körüli, fehér asszonyokból.
Morrisette tüskésre zselézett haja kezdett lekonyulni az esőben, és nem lehetett tudni, hogy a
hidegtől vagy a sírban látottaktól remegett.
- Ismerted? - kérdezte Reed reszkető kolléganőjét.
- Mrs. Péter. A keresztnevét nem tudom, de a könyvtárban volt ruhatáros, és időnként ő
kezelte a fénymásolót. Azt hiszem, özvegy, és fiatalkorában jött az Államokba a férjével. -
Némi szín visszatért Sylvie arcába. - A gyerekeim csütörtökönként járnak a kerületi
könyvtárba, és Mrs. Péter mindig kedvesen beszélgetett velük. Istenem, milyen beteg barom
képes egy idős hölgyet bezárni egy koporsóba? - Morrisette előrehajolt, hogy közelebbről
szemügyre vegye az áldozat ujjait. - őt is élve temette el ez a nyomorult - állapította meg. Sylvie
elfordult, és jobbjával gyorsan keresztet vetett Reed még sohasem látta, hogy Morrisette bármi
jelét adta volna a vallásosságnak
- Ugyanaz a szemét, aki kicsinálta Bobbi Jeant. - Reed szintén észrevette a megtépett bélést,
a töredezett, véres körmöket, és a fejen látható zúzódásokat, amelyek bizonyítékul szolgáltak
Mrs. Péter kínszenvedésére. Az idős, részmunkaidős, könyvtári alkalmazottként dolgozó hölgy
ugyanolyan borzalmas halált halt, mint Barbara jean Ryder.
- Ez- kizárja, hogy Jerome Marx a tettes - töprengett hangosan Morrisette. A szél a sátorlap
vásznát csapkodta, és már bőrig áztak a jéghideg esőben.
- Kivéve, ha valaki leutánozta az ötletet - kotyogott bele Fletcher őrmester.
- Na, még az hiányzik! - Reed egyébként is sötét elképzelésébe nem fért bele, hogy Bobbi és
gyermeke megölése után egy újabb gyilkos felbukkanásával is számolnia kelljen. A helyszín
állapota kísértetiesen hasonlított az első bűncselekményhez, és a versikék szövege is azt
sugallta, ugyanarról az elkövetőről van szó. Egy súlyosan zavart elméjű szadistáról. Már
megint. Reed eszébe jutott az elmúlt nyár, amikor a pokoli hőségben egy másik sorozatgyilkos
után loholtak, aki Savannah egyik legnevesebb és leggazdagabb családjának tagjait irtotta. Hat
hónappal később kezdődik egy újabb őrület? - Ki kell derítenünk, hogy a két áldozat ismerte-e
egymást - mondta Reed Morrisette-nek. - És miért ezeket a koporsókat választotta ki?
Véletlenül, vagy ebben is fellelhető valami kapcsolat? - A nyomozó letörölgette az arcáról a
vizet, és észrevette a mikrofont - A francba! Ide nézz! - Reed leguggolt a koporsó mellé, és a
korhadt fán fúrt lyukra mutatott A lyukon egy alig látható kis mikrofont dugtak az áldozat
fejéhez.
- Már megtaláltuk a gyártót és azonosítottuk a modellt - szólt közbe az egyik vízsgálótiszt,
aki éppen Mrs. Péter kézfején dolgozott, hogy a körme alatt rejtőző esetleges bizonyítékot
megmentse.
Diane Moses csapata már elvégezte az ujjlenyomatok, szövet- és hajszálak és egyéb nyomok
keresését.
Bobbi Jean gyilkosa nem sokáig maradt békén.
Az egyetlen különbség, hogy helyetted Morrisette ismerte az áldozatot
- Találtak bármi egyebet? Nem volt valami cédula a koporsóban?
- Cédula? - A nyomozó hátranézett a válla fölött - Ezúttal nem találtunk. Csak a mikrofont
Reed kiengedett egy cseppet. A gyilkos talán leszállt róla.
Helikopter zaja ütötte meg a fülét, ezért fölnézett a borult égre. A gépmadár alig a fák fölött
repült, és nyitott ajtajában egy operatőr igyekezett használható anyagot felvenni a helyszínről.
Nyilván valamelyik újság vagy tévécsatorna munkatársa. A sátorban ügyködő Diane Moses is
kinézett, és elmorzsolt az orra alatt egy káromkodást - Átkozott vészmadarak.
A tizenegyes hírek, gondolta Reed. A kapitányságon kapott levél előre jelezte az újabb
bűncselekményt. Vajon a gyilkos ismerte az áldozatait? Reed gyomra kavargott, és hatalmas
ürességet érzett a lelkében.
- Mire jutottak idáig? - kérdezte Mosest.
- Nem sokra. - Előzetesen annyit látunk, hogy az elkövető a hátsó kapu mögött parkolhatott.
Vagy bemászott a kerítés hasadékán, vagy kulcsa van a kapuhoz. A zár érintetlen. A fickó jó
erőben lehet, mert simán mozog egy hatvankilós teherrel a hátán. Semmi jele, hogy vonszolta
volna a hölgyet, bár az eső sokat rontott a nyomor kon. Később többet mondhatok.
- Köszönöm - mondta Reed.
- Nincs mit - Együtt mentek vissza a sátorba, és Diane a rendőrségi fényképészhez fordult -
Sikerült mindenről felvételt készítenie? A környezetről is szeretnék filmet, és kívül-belül,
minden szögből a koporsóról...
- Menjünk! - javasolta Reed az eső és szél elől a sátorba húzódott Morrisette-nek. Láttuk,
amit lehetett, és Okano nem örülne, hogy itt vagyok.
- Kitekerné a nyakad, ha megtudná.
- Csak éppen erre jöttem, és beugrottam egy percre.
- Ennél jobb mesét se venne be.
Reed megvonta a vállát, és érezte, hogy az eső becsurog a gallérján. A sírkövek nagy része
már több mint százéves volt, Thomas Massey végső nyughelye volt a kevés kivétel egyike. Itt, a
temető hátsó felében számos gondozatlan, gazos parcella volt. Miért ezt a temetőt választotta ki
a gyilkos? véletlen vagy szándékos választás eredménye? A kapu közelsége miatt választotta
Thomas bácsi sírját, vagy más okból?
A magas pálmák és a viharvert, öreg tölgyek elveszetten álltak a jéghideg esőben. Réed
fölnézett a templomtorony felett vonuló, fenyegetően sötét felhőkre. Vajon miért Mrs. Péter,
egy idős asszony lett a második áldozat?
 Morrisette az átnedvesedett és sáros kígyóbőr csizmájában kutyagolt a nyomozó mellett.
Ahogy a főkapu felé közeledtek, Reed inkább érezte, mintsem látta a helyszínelő szalag másik
oldalán összegyűlt riporterek és kíváncsi bámészkodók csapatát.
- Nyomozó úr! Tájékoztatna bennünket, hogy mi folyik odabenn? - követelte a választ egy
kellemetlen bariton.
- Nincs mit közölni, hiszen csak most kezdődött meg a vizsgálat - felelte Reed
automatikusan, és a járőrkocsi felé igyekezett.
- A Sírrabló követett el újabb gyilkosságot?
Reed egyből felismerte a hangot. - Sírrabló? - ismételte a rendőrtiszt, és oldalra nézett, a
várakozók első sorában álló Nikki Gillette-re szegezve a tekintetét. Nikki divatosra vágott,
szőkésbarna hajáról csöpögött az eső, de szemei fénylettek a lelkesedéstől, arca kipirult a
hidegtől vagy az izgalomtól. Reed most még fiatalabbnak látta, és bő kabátjában, farmerjában,
a lány kevésbé tűnt támadónak. Minden más körülmény között egyenesen kívánatosnak tartotta
volna. De az Okano-találka után Reednek aznapra már éppen elege volt az őt irányítani óhajtó
nőkből. Nikki egyik kezében a hangfelvevőt tartotta, a másikban a noteszét. A jegyzettömböt
áztatta az eső, de a lány mohó vággyal leste az alkalmat, hogy elcsípjen valami érdekeset.
- Ugyanaz a bűnöző járt itt, aki a Vér-hegynél temetett el valakit?
- Korai lenne kijelenteni. Nem mondhatok semmit, ami veszélyeztetné a nyomozás
előrehaladását. - Reed kierőltetett egy mosolyt a surrogó kamerák irányába.
- Nem véletlen egybeesésnek tűnik, ugye? - nyomult Nikki. Sohasem adta fel.
Reed pillanatnyi megállására záporozni kezdtek a kérdések.
- üres volt a koporsó? - sipította egy kellemetlen női hang.
- Hány sírt raboltak ki? - kérdezte egy másik riporter.
- Ebbe a sírba is beletömtek egy második hullát? - A nyomozónak különösen ellenszenves,
WKAM-es Max O'Dell úgy lengette a mikrofont Reed orra előtt, mint a csirkecombot egy
ugrásra biztatott ebnek.
Reed mosolya vicsorgassa változott Max kérdése után, de fegyelmezte magát. - Csendet
kérek! Engedjék, hogy végezzük a munkánkat! Később be fogunk önöknek számolni a
helyzetről.
- Mikor? Miért nem tartanak sajtótájékoztatót? - Nikki Gillette kiabált megint, és eső
pergett le azon a hetyke, csinos pofiján.
- Ki fogunk adni egy állásfoglalást. A sajtótájékoztató szükségességéről nem én döntök.
Köszönöm. - Reed búcsúzóul felemelte kissé az egyik kezét, és a riporterek gyűrűjén átvágva
eljutott az autójáig. - Húzzunk innen! - mondta Morrisette-nek.
- Minél hamarább, annál jobb - helyeselt Sylvie, szokatlanul leverten. - Ez az ügy igen
rázósnak látszik. Ha visszaértünk a kapitányságra, ki kellene kérni Okano véleményét a
továbbiakról. - Morrisette előkotort egy cigarettát, és megpróbált rágyújtani, de hiába kattogtat-
ta az öngyújtóját
- Biztos tetszeni fog neki.
- Nekem viszont egyáltalán nem tetszik, Reed. Ki az a zombi, aki képes egy idős, könyvtári
alkalmazottat kedvtelésből megölni? -Végre fellobbant a láng, és Sylvie mélyet szívott az
áhított méregből.
- Nem egyszerűen megölte - morogta Reed. - Élve eltemette egy hulla fölé.
Morrisette csak bólintott, mert rájött a köhögés.

Tizenegyedik fejezet

Beszélnünk kell - erősködött Nikki, miközben egyik kezével vezetett, a másikban a

mobiltelefont tartotta. A sűrű forgalomban visszafelé igyekezett a szerkesztőségbe, és csak a
kocsiból sikerült elérnie Cliff Siebertet, de ez is kisebbfajta csoda volt. - Találkozzunk! - Nikki
levette a lábát a gázpedálról, és lefordult a Victory autópályáról. Miután két teljes órát töltött az
Öröklét temetőnél, bőrig ázott a mostanra már elállt esőben, és csontig fagyott a jeges szélben.
Tetőtől talpig átnedvesedett ruhájában, pocsolyavíztől szortyogó sportcipőjében és csatakos
hajával úgy érezte magát, mint akit megmártottak egy jeges fürdőben. Elképzelte, hogy
elmeséli Cliffnek a lakásában és a kocsiján talált üzeneteket, de rögtön el is vetette a gondolatot.
Cliff még jól emlékezhet, amikor Corey Sellwood lesett rá és követte. Bolondot csinált
magából a hisztériával. Most is azt hinné, valamelyik visszautasított udvarlója hozza rá a frászt.
- Hol akarsz találkozni? - adta meg magát váratlanul Cliff.
- Bárhol felcsíphetsz, de oda is mehetek hozzád - ajánlkozott Nikki lelkesedést színlelve, és
indexelés nélkül sávot váltott. - Mikor végzel ma?
- Van még más programom is... Inkább ne a lakásomon találkozzunk. - Nikki érezte a
bizonytalanságot a fiú hangjában. Elképzelte, hogy idegesen rágja az ezüst nyakláncát, ahogy
szokta. Divatosan fölnyírt, szőke hajával és sportos pólóival inkább teniszezőnek nézték, mint
zsarunak.
- Akkor válassz te helyet! - ajánlotta a lány, nem lazítva a hurkon.
- Nem nagyon érek ám rá...
- Ne csináld már, Cliff! - Muszáj beszélnie vele. - Mit szólnál, ha a városon kívül futnánk
össze? - vetette fel Nikki, megsejtve, hogy Cliff attól fél, megláthatja őket valaki a munkatársai
közül.
Cliff színpadiasan sóhajtott, mintha élete legsúlyosabb hibáját követné el Nikki kedvéért. -
Na, jó. Akkor ma éjjel.
- Mondjad, hol és mikor! - Nikki a folyóparton haladt a Sentinel irodaépülete felé. Úgy
érezte magát, mint akit a kutya szájából rángattak ki, de nem adott magának időt, hogy forró
vízben lezuhanyozzon és átöltözzön. Délután le kellett adnia az iskolabezárásról készített egész
oldalas cikkét, és minél hamarább folytatni akarta a Sírrabló történetét Nem kis munka lesz
eladni a bombahírt, amit délelőtt megtudott Lindsay Newelltől. Barbara Jean Ryder állapotos
volt, és az is lehetséges, hogy az ügyben érintett zsaru volt a gyerek apja. Ez a lehetőség
fájdalmasan érintette Nikkit.
Cliff még mindig tétovázott. - Mi van, Cliff, kiharapta a cica a nyelvedet? Hová menjek
este?
A fiú még rágta magát pár másodpercig, aztán döntött - Találkozzunk a weaver Brothersnél,
a kilencvenötös út mellett! A városhatár utáni első kamionparkoló. Jó kajájuk van, és hétvégén
elég csendes.
- Hallottam a nevét - felelte Nikki, és próbált visszaemlékezni, járt-e már ott valaha. - És
hánykor?
- Fél kilenc körül jó lesz?
- Rendben. Meghívlak egy vacsorára.
- Ne viccelj már...
- Miért ne hívhatnálak meg?
- Tőled nem fogadhatom el... - Az Isten szerelmére, nyögött fel magában Nikki. Cliff
Siebert, elhunyt bátyja legjobb barátja még mindig törleszteni akarja a nem létező adósságát. A
régi, szép emlékeket, a csavargásokat, bulikat Andrew-val beárnyékolta a későbbi tragédia.
Cliff kamaszkorukban még flörtölt is Nikkivel, és mindig évődő, vidám hangon ugratta.
Andrew halála mindent megváltoztatott

- Én nem egy elsőrandis maca vagyok, Cliff, hanem a régi barátod.

- Ezért hívtál fel?
- Igen. Ezért Akkor fél kilenc. Viszlát! - Nikki letette, és lelkifurdalást érzett. Cliff vele is
kísérletezett akkoriban. Még élénken élt benne az a forró nyári nap, amikor teniszezés után
hazaérkezett, és meglátta Cliffet és Andrew-t a kerti asztalnál sörözgetni. Vidáman iszogatták a
jéghideg, habos italt, és viccelődtek a nagy, tengerkék napernyő alatt Nikki sortban és
verejtéktől nedves pólóban volt A haja akkor még majdnem a derekáig ért
- Gyere már ide az ölembe, Nikki! - Cliff szemei szikráztak a jókedvtől, és néhány nappal
később hihetetlennek tűnt, hogy a mellette vigyorgó, egészségtől kicsattanó Andrew már nem
él.
- Álmaidban, Siebert - vágott vissza Nikki, és kacéran nevetett.
- ismered az álmaimat? - Cliff kacsintott rá. - Telepatikus megérzés?
- Lökött vagy - felelte a lány, és letörölte a verejtéket a homlokáról.
- Nem tudhatod, édes. Rólad viszont köztudomású, hogy nem vagy már szűz... - szekálta
Cliff, és vidám röhögésének hangja üldözte a távozó lányt. Nikkit irritálta a fiú erőszakos, félig
gúnyos stílusa, amellyel közeledni próbált hozzá. Mégis, volt esélye, hogy egyszer még
összejöjjenek. Azonban Andrew halála után Cliff sohasem kezdte újra az ugratásait, és a
távolság hirtelen megnőtt közöttük Minden megváltozott akkor.
Valami megszakadt köztük.

R.oberta Péter otthona inkább egy túlméretezett kriptára hasonlított, mintsem egy házra.
Régi, omladozó stukkóival, kopott falaival és rozoga tetejével az utca legócskább lakhelyének
látszott Az elvadult kert a még december elején is buja bokrokkal, színes virágokkal és
örökzöldekkel részben elfedte a siralmas látványt. A romos, szürke vakolatú épületet még
gyászosabbá tették a fekete spaletták, és a deszkákból összetákolt, korhadt veranda. Az
egyszintes épületet fekete, kovácsoltvas kerítés vette körül. A bejárati ajtó két szárnyát egy-egy
kis karácsonyi koszorú díszítette.
A kapu előtt egy rendőr posztolt. Diane csapata már bent dolgozott, és Reedék óvatosan
haladtak át az öreg bútorokkal berendezett szobákon, hogy ne zavarják a nyomok felvételét. A
bútorokon vastagon állt a por, a sarkokban és a lámpákon szürke pókhálók remegtek a
légáramlattól.
- Nem olyannak látszott, mint aki évek óta nem takarít - jegyezte meg Morrisette.
- Valószínűleg nem futotta neki bejárónőre. Előre tudom, hogy egy szál rokona sem lesz, és
a zárkózott szomszédján kívül nem lesz kit kihallgatni.
- A könyvtári dolgozók azért ott vannak, és egyszer mondta, hogy a szemben lakó kertésztől
kapott kiültetni való virágokat
- Azért a hirdetési újságokban nem az ilyen kertet szokták „ma-nikűrözöttnek" nevezni.
- Hát nem. Inkább a temetőkertre hasonlít - bólintott Morrisette. Furcsa módon a sajtó
képviselői még nem érkeztek meg. De ami
késik, nem múlik A helyszínelők javában fényképeztek, és gyűjtögették a lehetséges
bizonyítékokat. Sem vért, sem szennyeződést nem találtak, és Roberta Péter testén csak a
koporsóban szerzett sérülések voltak láthatóak. Az asszonyt már elszállították a hullaházba, és
a bonctani jelentést várták, ami aznap már nem fog elkészülni. Nem, mintha sokat számítana.
Nem volt nehéz kitalálni, hogy Roberta Péter pontosan úgy halt meg, mint Barbara Ryder.
Kivéve, hogy Bobbi Jean még terhes is volt.
Reed eddig azt gyanította, hogy Barbarának azért kellett meghalnia, mert ismerte őt. Már
kezdett utánanézni az általa korábban elfogott, súlyos bűnözőknek, akik már szabadlábra
kerültek. Azt hitte, ő az igazi céltáblája az őrült gyilkosnak. De most... újra kell gondolnia a
bűncselekmények mozgatórugóját. Reed sohasem ismerte Roberta Pétert.
De a gyilkos még mindig neked küldözgeti az üzeneteit.
És Morrisette viszont ismerte az asszonyt. Véletlen?
Az is lehet, hogy véletlenül esett Reedre a választás. A fickó az ő nevét jegyezhette meg a
rendőrök közül legkönnyebben. A múlt nyári bűncselekmény-sorozat alatt több cikkben is őt
emlegették.
 Reed és Morrisette bejárták a három szobából, konyhából és mellékhelyiségekből álló ház
poros, repedezett, régi fabútorokkal berendezett helyiségeit Az asztalokon európainak látszó,
hímzett térítőket láttak, a falakon ismeretlen festő tájképeinek reprodukciói lógtak. A kevés,
pénzzé tehető tárgy is porlepettnek, érintetlennek tűnt. Kinek jut eszébe egy ilyen szerény,
elhanyagolt otthonban élő idős asszonyt barbár módon megkínozni és megölni? A belső
szobában, a kandalló feletti elhalványodott fénykép egy fiatal párt ábrázolt. Valószínűleg a
szerencsétlenül járt asszony a férjével. A súlyos, kerevetes ágyakat vastag takarók és hímzett
párnák borították, mintha már régen nem aludt volna bennük senki. Egy antik, tükrös
fésülködőaszta-lon porlepte kenceficék, púderkészlet, csatok, szemspirálok hevertek. Reed
körülnézett, aztán visszafelé indult, hogy a folyosóról nyíló másik ajtón a konyhába jusson,
ahol Diane Moses éppen dolgozott.
- Küldj el nekem is minden jelentést! - kérte Reed a helyszínelők főnökét.
- úgy tudom, levettek az ügyről. - Reed érezte, hogy lopva minden szem felé fordul. Diane
nem a szokásos, gúnyos mosolyával tette a kijelentését, hanem egyszerű, tárgyilagos hangon.
Közben gumikesztyűs kezével szorgalmasan pötyögte a fellelt bizonyítékok listáját a
laptopjába.
- Akkor küldd a jelentéseket Morrisette-nek! - válaszolta Reed zavar nélkül a vakujával
villogtató fotós mellől. Morrisette a konyhaszekrény alatt álló macska- vagy kutyaedényekhez
sétált. - És merre csatangol a cica vagy a kutyus?
- Még nem botlottunk beléjük - felelte Diane, és örült, hogy Reeddel megszakadt a
társalgás.
- Pedig majdnem tele van a tál...
- Talán fogyókúrázik a macskája - nézett fel az ételből mintát vevő rendőr.
- ühüm. Akkor talán a teát is neki készítette a hölgy? - A lepattogzott, márványmintájú
pulton egy porcelán teáscsésze és a hozzá való kancsó állt. A csésze üres és tiszta volt. A kancsó
kihűlt vizét egy szétázott, filteres tea színezte barnára. A kistányéron két érintetlen teasütemény
várakozott. - A tűzhely le volt zárva, viszont a konyhában égett a villany, mint ahogy a
verandán és a konyhához legközelebb eső szobában is. Minden ajtót és ablakot zárva találtunk,
kivéve ezt - mutatott Diane a konyhából nyíló hátsó ajtóra. - Ez félig ki volt tárva.
- Behatolás nyoma? - Reed szeme az ajtóra siklott.
- Nincs. És küzdelemnek sincs. Végignéztük a szobákat, a verandát és a kert hátsó részét is.
Ellenőrizzük a teavizet, hogy nem mérgezett-e, de szerintem egy kortyot sem ivott belőle.
- üzenet?
- Semmi. Nincs üzenetrögzítője, sem számítógépe - közölte Diane. - Csak könyvei. Egy
csomó idegen nyelvű könyv. A tévéje egy helyi csatornára van állítva, amelyik reggeltől estig
vallásos műsorokat sugároz.
- Sikerült beazonosítani, hogy kit hívott Fel utoljára?
- Még nem. Phoenixi körzetszám.
Lépések hangzottak a hátsó lépcsőről. Reed odafordult, és egy Willie Armstrong nevű,
egyenruhás újoncot látott belépni a helyiségbe. - Meglett a macska - jelentette a fiú. Willie
arcán egy hosszú, vörös csík éktelenkedett. - A veranda alatt rejtőzik, de nem bírtam kiszedni.
- ő viszont elkapott téged - jegyezte meg Morrisette.
Az ifjú zsaru a füle hegyéig elpirult. - igen. Kicsit szeszélyes. Vagy meg van rémülve, vagy
megsérült. Hívtam a síntéreket, hogy fogják be.
- A sintéreket? - ismételte Morrisette. - Jézusom, Willie, viselkedj úgy, mint egy rendőr, és
ne úgy, mint egy első éjszakás buzi! Nem bírsz el egy macskával?
- De hát bemásztam utána, és az átkozott dög majdnem kikaparta a szemem! - Armstrong
sértett képet vágott, és az arcát simogatva folytatta a magyarázkodást: - Nem viselkedik
normálisan, higgye el! és nem akartam nagyon bolygatni a helyet - Majd megszokja Morrisette
stílusát, gondolta Reed.
 - Nem vagyunk párducidomárok - védte meg Diane. - Lehet, hogy valami más is van a
veranda alatt.
- Majd én elintézem azt a macskát. - Morrisette a duzzogó, fiatal rendőrre nézett. - Nem kell
ahhoz medveölő kés, de még könnygázspray sem, Willie. Egy macska nem foghat ki rajtunk.
- Hagyd már! Armstrongnak igaza van. - Diane összecsukta a számítógépét - Hadd lazítson
egy kicsit a fiú!
- Még egyszer megpróbálom - döntött Armstrong sóhajtva, és idejét látta a távozásnak.
- Ha eredményt érünk el a macskával, azt neked fogjuk megköszönni - vette elő újra a
csipkelődő modorát Diane, Morrisette-nek célozva. - És azonnal át is faxoljuk - tette még
hozzá, miközben Reedre pislantott
A nyomozó elköszönt, és kifelé indult Morrisette-tel. - úgy látszik, sikerült némi tiszteletet
kivívnod Mosesnél is - értékelte Diane ígéretét Sylvie. - Nem is kötözködött, hogy minek ártod
bele magad az ügybe.
Reed kinyitotta kolléganője előtt az ajtót. - Inkább megijedhetett, hogy elterjesztem a
kapitányságon, milyen töketlen újoncokat vesz fel maga mellé.
- Lehet, nem csak a kutyák viselkedését kellene oktatni az akadémián - helyeselt Morrisette,
amint kisétáltak a gazzal benőtt járólapokon a járőrautóig.
- Jó ötlet. Majd javaslom, hogy fakultatív tárgyként indítsanak egy szemesztert belőled is.
- Téged pedig a pszichológia szigorlaton szerepeltessenek külön tételként - fortyant fel
rögtön Sylvie, de Reed érezte, hogy a társa ezúttal egyáltalán nem mérges.

Tizenkettedik fejezet

Biztos, hogy sorozatgyilkosról van szó? - kérdezte Katherine Oka-no, amint a Reednek
küldött üzeneteket tanulmányozta. Szürke kiskosztümben, merev tartással állt az asztala
mögött, és vonallá préselt szája árulkodott a hangulatáról.
- úgy tűnik - Reed az egyik székben ült, Morrisette szokása szerint az ablakpárkánynak
támaszkodott.
- Pont erre volt szükségünk. - Okano lerogyott a székébe, és a szemüvege fölött nézett
Reedre.
Morrisette-ék, miután megjárták az öröklét temetőt és Roberta Péter otthonát, idejét látták a
nyomozás felpörgetésének. Kikérdezték az asszony szomszédait, de nem sok sikerrel. Az egyik
hallotta, hogy tíz körül Roberta a macskáját szólongatta, a másik szerint az idős hölgyet egyedül
az Angelina nevű barátnője szokta néha meglátogatni.
- Beszéltek már vele?
- Még nem találtuk meg. Okano összevonta a szemöldökét.
- A sajtó szagot kapott?
- Erősen nyomulnak, és gyanítják az igazságot - ismerte el Reed, és a Nikki Gillette-től
érkezett két hangüzenetre és e-mailekre gondolt. És ő csak egy a szenzációra éhes tudósítók
hadából. A legelszántabb.
Az ügyésznő arcán elmélyültek a ráncok, és hátradőlt a székében. Kifejező, zöldes szeme
mintha elsötétedett volna a keret nélküli szemüveg mögött. - Ki kell adnunk egy nyilatkozatot,
de előtte szeretném látni a tényeket
- Várunk a helyszínelők és az orvos szakértő jelentésére - felelte Reed.
- Várunk? - kérdezte Okano célzatosan.
- Oké, mindketten tudjuk, hogy már nem vezetem a nyomozást, de a gyilkos egyenesen
nekem címezi a fenyegető leveleit...
- Kikérdeztem Roberta Péter szomszédait és munkatársait Eléggé magányos volt. A
könyvtári dolgozókon kívül az Angelina nevű barátnőjével ápolt szorosabb kapcsolatot, akivel
régebben bridzspartikra is járt Rajta kívül még a szemben lakó kertésszel beszélgetett a kert-
jében burjánzó dzsungelról. De a virágültetésen és az öntözésen kívül többre nem futotta az
erejéből. Az is lehet hogy depresszióval küzdött Néha nem ment be dolgozni, és a háza inkább
egy kriptára hasonlít, mint lakásra.
- És igaz, hogy ismerted? - Okano szeme összeszűkült.
- Ritkán találkoztam vele, de amikor én vittem a gyerekeimet a könyvtárba, általában
beszéltünk pár mondatot. A nevükön szólította őket, és választhattak a ruhatári számok közül.
Néha fénymásolt nekik, ha az iskolába kellett valami.
- Ez még belefér, de Reed nem nyomozhat Sem hivatalosan, sem másként Ha a gyilkos újra
jelentkezik, azonnal szólnia kell Morrisette-nek és nekem is. Én tartom kézben a vizsgálatot -
Okano hosszú, sötét körmeivel megérintette a gyilkos által küldött papírt. -Mihamarább küldd
át nekem a laborjelentéseket! Már felvettem a kapcsolatot az FBI-jal. - Morrisette bólintott, és
nem fűzött megjegyzést hozzá. Sokszor csak a feladat és a papír gyarapodott a szövetségiek
belépésével, bár időnként képesek voltak olyan információt közölni, amelyhez Savannahból
másképpen nem fértek volna hozzá. Minden esélyt meg kellett ragadniuk, hogy előbbre
jussanak.
- Állásfoglalásban kell figyelmeztetnünk az embereket, de nem szeretnék pánikot kelteni -
gondolkozott hangosan Okano, és Morri-sette-re pillantott. - Kapjátok el ezt az őrültet, vagy
cudar világ lesz itt mindenki számára!
Reed és Morrisette együtt indultak kifelé, és visszatértek a gyilkossági ügyosztályra. Az
előtérben a kollégák a számítógépeken folyamatosan gyártották a különféle jelentéseket és
dokumentumokat, amelyek az ilyen ügyek velejárói.
- El kell intéznem néhány telefont. Később beszéljünk - szakadt le Morrisette az asztalánál
Reedről.
A nyomozó továbbment az irodájába, és ledobta magát a székébe a csöpögő hangokat adó,
rosszul légtelenített fűtőtest mellé. Ennek ellenére a kinti, fagy közeli hőmérséklethez képest
bent cirka huszonöt fokkal melegebb volt. Reed izzadt, mint a kutya a melegben. Meglazította a
nyakkendőjét, és a számítógépéhez fordult. Más ügyekkel kellett volna foglalkoznia, de
képtelen volt elszakadni a Sírrablótól. Gyűlölte ezt a nevet. Nikki Gillette mégiscsak előállt a
nagy durranással. Okano meg hiába vette le az ügyről, ha nyakig benne van. A gyilkos
gondoskodott róla. őt nézte ki.
De miért?
Mi lehet az összefüggés?
Miért hantol el élő nőket halottak mellé? És miért vitte el az első koporsót több száz
mérföldre, északra? Mi értelme volt? A részletekből kellene rájönnie, hogy ki az elkövető?
Rákeresett a Sírrabló mappájára, és a számítógép képernyőjén kinagyította az áldozatok képét
Görcsöt érzett a gyomrában, amint megpillantotta Bobbi Jeant... Milyen életteli, vidám lány
volt., most egy hamuszürke tetem. Bár fájdalmat okozott Reednek, ő mégsem tudott haragudni
Barbarára. Fiatal és önző lány volt, aki arra várt, hogy a nagy szerelem minden erősfeszítés
nélkül az ölébe pottyanjon valahonnan. Nem volt rosszabb, mint az átlag. Nem érdemelt ilyen
szörnyű halált
Megnézte a többi testet, a már bomlókat is. Mi lehet bennük a közös? Ha egyáltalán van
valami... De miért őket választotta? Tényleg ismeri őt a Sírrabló, vagy csak az átkozott
hírlapokból vette a nevét? Ki tudja? Belemerült a lehetőségek mérlegelésébe, amikor
kopogtattak az ajtón. Reed odafordult, és a tekintete megállapodott McFee ajtókeretet betöltő
alakján.
- Csak búcsúzni jöttem - közölte az óriás.
- Hazafelé?
 - Lassan indulok, összeszedtem az adatokat a ma reggeli esetről is. - McFee a homlokát
ráncolta. - Úgy látom, egy komplett őrülttel van dolgunk. Nincs értelme tovább itt maradnom,
össze kell állítanom a jelentésemet
- Nem is jön vissza?
- Meglátom. Amíg folyik a nyomozás, úgyis tartjuk a kapcsolatot a kollégákkal.
Reed bólintott. - Kivigyem a reptérre? McFee megrázta a fejét. - Már elintéztem. - A zsaru
közelebb lépett, és a két férfi kezet fogott egymással. - Viszlát és sok szerencsét.
- Önnek is.
- Ha találunk még valamit, jelentkezem.
- Köszönöm.
McFee bólintott, és távozott. Reed a nyitva felejtett ajtón át látta, ahogy elhalad Morrisette
asztala előtt, aki kihívóan pillant fel az előtte magasodó alakra. McFee gyöngéden kezet
nyújtott neki, mire Sylvie egy macska nőiességével emelkedett fel a székéből. Hosszasan
búcsúzkodtak Morrisette kacarászott McFee bizonyára igen szellemes szavain, majd Reed látta
McFee önelégült mosolyát. Ez van, Reed. Egy széles mosoly, egy cowboy nyájassága
hamarább lehámozza a nőről a bugyit, mint akármilyen intelligens beszéd. Még jó, hogy
Morrisette nem az esete.
Látta, ahogy McFee és kolléganője eltűnnek a lépcsőfordulóban, és felvette a telefont. A
vállával a füléhez szorította a kagylót, és elővette a korábban felírt számot, amelyet Roberta
Péter utoljára tárcsázott Illetve, amelyet utoljára Roberta Péter telefonjáról bonyolítottak. Vagy
ő hívta Phoenixt, vagy valaki más.
Három csengetés után egy kellemes hangú nő vette fel. - Halló, itt a Mennyei Küldöttek
Misszió. Isten hozta. Kihez kapcsolhatom a hívását?
Reed bemutatkozott, elmondta, hogy kiről érdeklődik, és a hölgy javasolt néhány
mellékállomást Mindegyiken barátságos hangok jelentkeztek, de senki sem adott neki
felvilágosítást, és a készséges hangszín is nyomban megváltozott, mihelyt Reed felfedte rendőr
voltát. Végül joe tiszteleteshez" kapcsolták, aki határozottan közölte vele, hogy nyájának
tagjairól semmiféle információt nem ad ki, és köszönés nélkül letette.
Reed ezután a phoenixi rendőrkapitányságon érdeklődött a Mennyei Küldöttek Misszióról,
és különösen Joe tiszteletesről. A rendelkezésre álló adatok szerint a jó pásztor és missziója
tiszta lappal rendelkezett Joe tiszteletest még gyorshajtásért sem büntették meg. Reedet nem
győzte meg a rendőrségi információ. Elvből nem bízott a vezetéknév nélküli alakokban. Joe
tiszteletest bizonyára elég nagy becsben tartotta istenfélő gyülekezete ahhoz, hogy a
keresztnevén szólíttassa magát. Elvarázsolt hívei talán nem is tudják a vezetéknevét. Nincs rá
szüksége, hiszen Madonnának, Chernek vagy Pinknek sincsen. Lehet, sztárolják, mint az
öngyilkos szekták a vezetőiket.
Gyanakvása ellenéré Reed érezte, hogy zsákutcába jutott és csak az idejét vesztegeti.
Leballagott az automatához, és megjutalmazta magát egy kólával, majd visszatért és felhívta
a New Orleans-i rendőrkapitányságot Remélte, hogy elcsípi Reuben Montoya nyomozót, a
fiatal bikát, akivel az elmúlt nyáron dolgozott a Montgomery-ügyön. Egy titkárnő vette fel, és
közölte vele, hogy sajnos Montoya néhány hónapja felmondott. Ekkor Reed átkapcsoltatta
magát Montoya főnökéhez, Rick Bentzhez, és Bentz üzenetrögzítőjén érdeklődött Vince
Lassiterről, Bobbi Jean bátyjáról. Visszahívást kért, meghagyta a számát, és letette.
Befejezte a kóláját, elvégzett némi papírmunkát más ügyek előrehaladása érdekében, de a
Sírrabló esete nem hagyta nyugodni. Már esteledett, de egyre a megoldás lehetőségeit forgatta a
fejében. Ez a barbár gyilkos neki küldözgeti a fenyegetéseit, és ő nem képes rájönni a kulcsra,
amellyel a nyomára akadhatna. Maga elé húzta a jegyzettömbjét, és írogatni kezdett.
Feljegyezte a legfontosabb tényeket, amit a bűnözőről megtudtak. Bár a laboratórium, a
rendőrségi pszichológus és az FBI is hamarosan elkészül a jelentéssel, nem árt, ha ő is
megpróbálja összerakni a gyilkos személyiségét A fickó őt tájékoztatta. Talán van valami a
versikékben, amit csak ő érthet. Leírta az első levél tartalmát, amely a Nagy Köztemető feladási
címével volt ellátva.
EGY, KETTŐ, HÁROM, MELYIK A TE PÁROD? HALLGASD, HOGYAN SÍRNAK!
HAGYD ŐKET A SÍRNAK!

Ha ő a címzett, akkor a „párja" minden bizonnyal Barbara volt. Tehát tudott a

kapcsolatukról. Az első alkalommal is két áldozatot találtak, de Pauline Alexander természetes
halált halt a közelmúltban. Reed olvasatában a gyilkos már előrevetítette a harmadik áldozatot,
Roberta Pétert is. De ő sem egyedül feküdt a koporsóban... Vagy csak azokat számolja, akiket ő
intézett el? Jézusom! Akkor még valakit biztosan meg akar ölni!

EGY MEG EGY, AZ KETTŐ, KETTŐT EGYBE TETT Ő.

Vagy tudhatott Barbara terhességéről... A második üzenet inkább arra utal, hogy két embert
ölt meg egyszerre, és akkor a harmadik mégiscsak az első koporsóban talált Pauline Alexander.
Igen, ez tűnik a legvalószínűbbnek. Az első gyilkossághoz tartozó két üzenet nyilván csak
annak eredményével foglalkozik.
Lássuk a következőt, amit a második eset előtt hozott a posta az Öröklét temető címéről.

EGY, KETTŐ, HÁROM, NÉGY. MA ÉJJEL, MEGTÖRTÉNT. ÉS MENNYI LESZ

VÉGÜL? NÉGYTŐL KIELÉGÜL?

Hát ez itt a gond! A versike világosan arra utal, hogy négy áldozatot tart számon. Tehát a
Mrs. Péter alatt fekvő Thomas bácsi a negyedik. Akkor viszont mégsem tudott a gyerekről? És
Thomas Massey nem véletlenül került a képbe? Minden szereplő kiválasztásának van valami
különös oka, vagy csak találomra lelhető fel összefüggés? Csak azért választotta ki Barbarát,
hogy Reedet belerántsa az ügybe? Vagy közelebbről ismeri őt? Gondolkozz, te marha! Rá kell
jönnöd a nyitjára.
Reed még egyszer végigolvasta a verset. Egyértelműnek látszik, hogy a gyilkos játszik vele,
és rajta gúnyolódik. Közvetlenül hozzá szól a második sorban: „a te párod". Az utolsó
szakaszban azonban volt valami különösen zavaró. „Egy, kettő, három, négy." Majdnem, mint
egy kiszámoló versike. Jelzi, hogy négynél tart. Az első koporsóban Barbara Jean Ryder,
Pauline Alexander társaságában, a másodikban pedig Roberta Péter, Thomas Masseyvel. Igen,
igen, de az első szakaszban akkor miért megy el háromig? Csak a rím és a szótagszám végett?
Vagy azért, mert már akkor három szerencsétlent temetett el, amikor te még csak az elsőre
bukkantál rá. Most tartasz kettőnél, és lehet, hogy még kettőt áshatnál ki valahol. - A rohadt
életbe! - káromkodott vicsorogva Reed. Kíváncsi volt, hogy az FBI pszichológusa hány
koporsóra számít a vers alapján. Nekik sem lesz ez klubdélután.
Reed az ujjaival dobolgatott az asztalán, és átfutotta az e-mailben máris megkapott, Thomas
Masseyről szóló előzetes jelentést. Egy afroamerikai segédlelkész, aki az ország csücskéből
költözött ide az idős feleségével. Könyvelő feleségével, Beával, négy gyermeket neveltek fel,
és egy kis házban laktak a város határában. Massey sohasem került összeütközésbe a
törvénnyel, és negyvenöt éves házassága a haláláig tartott.
A meggyilkolt Roberta Péterről kevesebbet tudtak. Az asszony hatvanhét éves volt, de már
özvegy. Gyermektelen. Egyedül élt az öreg házban, amelybe a férjével együtt költözött néhány
évre rá, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után kivándoroltak az Államokba. Az FBI
szerint valószínűleg egy magas rangú belügyi főnök is volt a rokonságában, aki súlyos politikai
bűncselekményeket követett el az akkor még kommunista országban. Mrs. Péter férje négy éve
hunyt el.
 Egy színes bőrű pap és egy kommunista rokonságot hátrahagyott menekült Milyen kapcsolat
lehet köztük? És mikor tért meg az asszony, hogy kevéske pénzéből Joe tiszteletes szektáját
támogassa?
...és mennyi lesz végül?
Reed fogsora megcsikordult. A gyilkos nyilvánvalóan nem fog leállni. Nem ír egy végső
számot a versben. A kérdés gúnyos, a hatalmát fitogtatja vele. Elképzelhető, hogy egészen
addig akarja folytatni, amíg vagy el nem fogják, vagy le nem lövik. Az utóbbi megoldás lenne a
szerencsésebb.
Majd ő gondoskodik róla, hogy már ne legyen szükség a bilincsre.

Tizenharmadik fejezet

Nem akarsz itt maradni vacsorára? - kérdezte Charlene Gillette. A sápadt asszony a
konyhaablak előtt üldögélt, és kint már felgyulladtak a dús növényzetet megvilágító utcai
lámpák. Az ebédlőasztalon, a vázában álló színes gerberák mellett, ott feküdt a Sentinel aznapi
száma, benne Nikki cikkével.
- Ez nem akarás kérdése, anyu - felelte Nikki, és a gyomra majdnem megkordult a
melegedő, délről meghagyott sült illatára. A konyhapulton már ott állt hozzá a krumplisaláta, és
Nikki csipegetett a tetején úszkáló hagymadarabokból.
- Mindig csak rohansz.
- Ilyen a munkám. - Nikki nem árulta el a szüleinek, hogy valaki behatolt a lakásába, és
éppen a házmesterhez igyekszik, hogy átvegye a kicseréltetett ajtózár kulcsait Az anyja halálra
rémülne, és követelné, hogy menjen el a rendőrségre, vagy éjszakázzon a szülői házban.
- Azért valamikor lazítanod is kellene - aggódott Charlene.
- Akkor mindenről lemaradnék, anyu.
- Mintha az apádat hallanám.
- És az olyan nagy gond?
Az anyja nem válaszolt rögtön. Helyette csettintett az ujjaival, mint akinek hirtelen eszébe
jutott valami. - Oh, tudod, kivel találkoztam kora reggel?
- Honnan tudnám? - érdeklődött Nikki türelmesen.
- seannel - válaszolta Charlene csillogó szemekkel, és Nikki felnyögött magában.
- Sean Hawke? Minek kujtorog errefelé?
- Nem tudom, hová tartott, de megállt mellettem egy pillanatra. Tudod, régen az
édesanyjával együtt jártam iskolába.
Nikki pontosan emlékezett rá, de semmi kedve sem volt Seannel foglalkozni.
- Rólad is kérdezett.
- Beszéltem vele.
- És? - Az anyja egyik szemöldöke megemelkedett.

- Semmi. Találkozni akart, és közöltem vele, hogy ez pocsék ötlet.

- Tényleg? Pedig tetszett neked Sean. - Charlene felemelte az egyik kezét mintha el akarná
hárítani Nikki tiltakozását. - Tudom, ő közben másoknak udvarolt, de mindketten nagyon
fiatalok voltatok, és azt hittem, talán most...
- Soha, anya, és nem szeretnék erről többet beszélni. Sean egy alattomos pióca. Nem téma. -
Nikki nem akarta felhúzni magát, de ki nem állhatta, ha az anyja a magánéletére vonatkozó
javaslatokkal áll elő. Még csak huszonhét éves, és az anyja azon aggódik, hogy még nem
állapodott meg. Nevetséges. - Az apunak sohasem tetszett -tette még hozzá, és összefonta a
mellén a karjait.
 - Apád mindenkire olyan gyanakvó - felelte Charlene elutasítóan, és összepréselt szája
vonalában benne volt az egész, csődbe jutott házassága. - Mert ő is mindig az élet sötét
oldalával foglalkozik a tárgyalóteremben.
Nikki hallotta, hogy a garázsajtó felnyílik. - Csak emlegetni kell a szamarat...
Az anyja kissé kiegyenesítette a derekát, mintha vész közeledne. Mi történt a szüleivel, akik
régen viccelődtek, táncolni, szórakozni jártak, és kártyacsatát vívtak a gyerekeikkel? Kedvesek
voltak mindenkihez, és, még ha ugratták is egymást, lehetett érezni, hogy a tisztelet nem múlt el
a másik iránt. Boldognak látszottak, és hűségesnek egymáshoz és a családjukhoz. A
boldogságot fokozatosan gyalulták le az évek, és különösen Andrew halála. A kor és a bánat
elsorvasztotta Charlene könnyedségét és életerejét, és megkeserítette apja metsző humorát
Ronald Gillette vezető bíró úr kinyitotta az ajtót, és belépett a konyha meleg fényébe.
Arca pirospozsgás volt, szemei ravaszul csillogtak. Nikkit Big
Daddyre emlékeztette a Macska a forró bádogtetőn című filmből. -Hello, te sztárriporter! -
kiáltotta felderülve az apja, amint meglátta őt, és egy csontropogtató ölelés közben, egy
pisztolylövés erejű csókot cuppantott Nikki fülébe. Apja szivar-, whisky- és esőszagot árasz-
tott.- végre az első oldalon olvashatjuk a neved! Gratulálok! - ujabb medveerejű ölelés.
- összenyomsz, apu - nyögte Nikki, mire kiszabadult
- Meg kellene ünnepelnünk egy itallal.

- Nincs rá most időm, és vezetek. Még ma este találkozom valakivel a munkám miatt -
válaszolta Nikki. A Cliff által javasolt söröző elég messze van ahhoz, hogy lassan elinduljon.
- Na, csak egy pohárkával. - Apja a dolgozószobájába indult az italért. Anyja kibámult a
sötét ablakon, és Nikki a visszatükröződésben elkapta sápadt, rosszalló arckifejezését.
- Jól vagy, anya?
Charlene pislogott, és kierőltetett egy mosolyt. - Megvagyok.
- Nem akarom, hogy rosszul légy - huppant le mellé Nikki, és átkarolta az anyját - Tegnap
elmentél az orvoshoz? Mit mondott?
- Csak amit szokott. Szerinte idegi alapon van minden. - Charlene lopva a folyosó felé
pillantott, nehogy visszatérő férje meghallja, mit beszélnek - Azt javasolta, hogy keressek egy
pszichiátert
Nikki megfogta az anyja kezét, és kisebbnek érezte, mint régebben. A gyűrűi is lazábban
helyezkedtek el az ujjain. - Es nem akarod?
Charlene álla megremegett, amint a lánya szemébe nézett. - Te is azt hiszed, hogy idegbeteg
vagyok?
- Nem vagy idegbeteg. Csak depressziós.
- Az nem ugyanaz?

- Egyáltalán nem. Nagy különbség van a kettő között - próbálta Nikki kedvesen
megnyugtatni az anyját, de ki akarta mondani az igazságot - Egyszerűen boldogtalannak
látszol, anya.
- Ne aggódj, nem ez a probléma. - Charlene kiszabadította az ujjait a lánya kezéből. - Jól
vagyok. Egészen jól.
Súlyos léptek hallatszottak a folyosóról, és az anyja ismét összeszorította az ajkát, mintha
nem bírná másképp elviselni, hogy egy helyiségben van a férjével. A Penge két
whiskyspohárral tért vissza, és a kitöltött, aranybarna nedű tetején már vidáman csilingeltek a
jégkockák.
- Itt is vagyok - mondta, és átnyújtotta Nikkinek az italt.
- Az előbb mondta, hogy nem akar inni - hűtötte le a lelkesedést Charlene.
 - Tényleg? - Gillette bíró úr a lányára kacsintott. - Nem is hallottam. - Koccintott Nikkivel,
és megemelte a poharát. - Kívánok neked minél több szenzációs hírt és szalagcímet az első
oldalon!
- Köszönöm. - Nikki ivott egy udvariassági kortyot, és miután az italt kellemesnek találta,
igyekezett elfeledkezni a feszült légkörről. Megnézte az óráját, és úgy döntött, hogy a családi
béke és anyja jókedvre derítése érdekében mégis eszik a szüleivel. Meghallgatta apja történeteit
a jelenleg folyó perek elviselhetetlen és alkalmatlan ügyvédeiről, és igyekezett Charlene-t is
bevonni a társalgásba. Már a desszertnél tartottak, amikor Nikki hirtelen rádöbbent, hogy a
Cliff-fel megbeszélt találkozó előtt Simonénak is ígért egy órát a konditeremben. Kiment a
fejéből, és elkésett. Már megint. Úristen, Simoné meg fogja gyűlölni. - Oh, most jut eszembe,
hogy rohannom kell. -Nikki felugrott, otthagyva az asztalon a félig elfogyasztott süteményt és a
kávét
- Csak nem tűz van? - Apja kigombolt inggel, keresztbe tett lábbal terpeszkedett. A nadrágja
végén széles hajtóka volt, amely a bokája fölé rejtett kis kaliberű pisztoly leplezésére szolgált.
Mindig hordott magánál fegyvert, mert a különösen népszerűtlen döntések miatt kapott már
életveszélyes fenyegetést.
- Megígértem Simonénak, hogy lemegyek hozzá a konditerembe - magyarázta Nikki, és
fölkapta a retiküljét. - Sajnos, elfeledkeztem róla, de még talán ott lesz.
- Mi meg sohasem látunk téged - sopánkodott Charlene. Apja a vádliját masszírozta; a
rácsatolható kis pisztolytáska az asztalon hevert.
- Tedd már el ezt innen! - mordult rá ingerülten Charlene, és az ujjával a revolverre bökött.
- A múltkor is kint hagytad, amikor Lilyék átjöttek.
Nikki látta, hogy az apja nem mozdul. Veszekedés volt kibontakozóban. - Nemsokára jövök
újra - búcsúzott. Nyomott egy csókot anyja homlokára, aztán apját is átölelte, mielőtt kirobbant
volna az ajtón. Talán a szülei képesek a távollétében is fegyverszünetet kötni. Mindenesetre jó,
hogy elszabadult.
Hogy feledkezhetett meg Simonéról! Bármennyire is törekvő volt a munkájában, nem
szerette volna, ha ennek a barátságai látják a kárát Az emberi kapcsolatok a legfontosabbak.
Mégis, elhanyagolja a családját, a nővérét már két napja nem hívja vissza, egyedül hagyta
Trinát Aimeevel és Danával, és most még a legjobb barátnőjéről is elfeledkezik. - Oh, Gillette -
dorgálta meg magát -, micsoda barát vagy te!
Keményen nyomta a gázpedált hazáig, és beugrott a házmesterhez, hogy átvegye a fényes, új
kulcsokat, amelyek „garantáltan távol tartják majd a kéretlen barátokat."
- Nagyon kedves - köszönte meg Nikki, és felviharzott a lépcsőn a zsákmánnyal. Sebesen
nyitotta a zárakat, és belibbent barátságos otthonába, amelyet szigorú szemekkel mustrálva is
érintetlennek látott Popocici azonnal leugrott a konyhapultról, és Nikki lábához dörgölődzve
részt vett a felszínes háztűznézőben. Nikki sietve megsimogatta, és adott neki friss élelmet.
Gyorsan felhívta Cliff Siebertet és elmagyarázta neki, hogy feltétlenül ott lesz a Weaver
Brothers sörözőben, de Cliff számítson némi késésre Simoné miatt Figyelmesen bezárta az
ajtót, és rohant a konditerembe, hogy még ott érje Simonét.
Ahogy bevágta magát a kocsiba és indított, csakúgy kapkodta a levegőt. Tényleg ráférne a
rendszeres mozgás. Az utóbbi hetekben semmilyen testmozgást nem végzett, és lassan már egy
kis szaladgálástól is kifullad. Bár még mindig jobban áll, mintha egy koporsóba zárnák, jutott
eszébe a bizarr gondolat.
Le is hordta magát, hogy ilyen őrültségen töri a fejét.

Tizennegyedik fejezet
 Ennyit mára. Viszlát! - Jaké Vaughn biccentett, és magára hagyta Nikkit, akit a rövidített
izomfejlesztés is kimerített. Verejtékezett és alig érezte az izmait, de igyekezett Simoné
adagjait teljesíteni Jaké útmutatásai alapján.
- Még jó, hogy elkéstem - lihegte Nikki, és nyújtani kezdte a súlyzóktól összeugrott izmait.
- Gondolod? - nevetett Simoné. Hosszú fekete haját egy laza kontyba tűzte a feje tetejére.
Kreol bőre természetes aranyszínben fénylett, arca kipirult az erőlködéstől, és talán Jaké
közelségétől is. -Gyakrabban kellene lejárnod. - Simoné a nyaka köré tekert törülközővel
tapogatta vizes homlokát, és merészen Jaké után sétált, aki éppen egy sporttáskába pakolta a
cuccait.
Nikki nem volt kíváncsi a társalgásukra, de látta, hogy Jaké szélesen, fogait kivillantva
mosolyog Simonéra, majd megrázza a fejét Nyilván most utasította el Simoné kérdését vagy
javaslatát Simoné leforrázva térhet vissza a fekete harisnyájában, és a szexi, rózsaszín
trikójában. Jaké tuti, hogy meleg. Simoné épp azért megy utána. Tiszta sor. Mindig az
elérhetetlen srácok vonzzák; választottjairól mindig kiderül, hogy vagy nősek, vagy melegek
vagy lelki sérültek A normális fiúk esetében az a rögeszméje, hogy csak a teste kell nekik A
probléma csak az, hogy akiket ő választ, azok általában még a testét sem akarják
Amint Simoné és Jaké útjai szétváltak, Nikki is a nyakába dobta a törülközőt. - Nagyon
elfoglalt - dohogta visszatérő barátnője. Korábbi vidám hangulatát mintha elfújták volna. Sötét
szemöldökét összevonta, ajka vonal alakzatot vett fel.
- Minden meleg az.
- Nem tudhatod - sziszegte megbántottan Simoné.
- Fogadjunk?
Simoné színpadiasan sóhajtott - Nem! De most mindegy. Mi van veled? Eljössz velem
vacsorázni?
- Sajnos, már túl vagyok rajta.
- Oh, Nikki, ez nem tisztességes. Nagy nehezen ráállsz, hogy találkozzunk, és akkor is
inkább másoknak adsz esélyt. És fogadnék rá, hogy nem álmaid pasijával ettél.
- Oké, elismerem, hogy hanyagoltalak, ne haragudj! - szabadkozott Nikki, és megnézte az
időt Egy órán belül ki kell érnie a városhatár melletti kamionparkolóig.
- Helyes. Akkor kárpótolnod kell engem. Meg kell vigasztalnod Jaké miatt is.
- Rendben van, elkísérlek. Ma úgyis mindenhonnan elkésem -egyezett bele Nikki. - De ne a
parkoló melletti étterembe menjünk, mert nincs időm kivárni. A szomszéd utcában van egy bár,
ahol jó a zene, és fincsi melegszendvicseket is adnak.
Visszasiettek a parkolóba, és elhajtottak a másik, rakpartról nyíló utcába. A szórakozóhely
bejárata fölött sötétzöld neonfény világított: ingovány. A csillogó, fekete pult és a sötétített
üvegű tükrök varázslatos hangulatot árasztottak. A bár elég zsúfolt volt ebben az esti órában, de
érkezésükkor éppen távozott egy csapat kamasz fiú, és a helyükre ülhettek, a magas
bárszékekre. Élvezték, hogy a fekete pólós, izmos csapos fiú készségesen rögtön feléjük fordul,
és bársonyos hangon üdvözli őket. Sört rendeltek, Simoné pedig garnélarák-krémes me-
legszendvicset Nikki nem volt éhes. A színes fények ellenére a harminc körüli srác sötét
napszemüveget viselt, és a hosszú poharakat eredeti módon, a feje fölé erősített, felfordított
csónakból vette le.
A zene tényleg kellemes volt, és ebben az órában még nem túl hangos. A bárszékeken és a
fekete asztaloknál helyet foglaló nép meglehetősen vegyes képet mutatott. A sötétvörös falakon
dekorációként, mentőövek lógtak. A hangulat oldott volt, és Simoné elégedettnek látszott
barátnője választásával. Mielőtt Nikki meggyőzhette volna, hogy Jake-kel reménytelen
foglalkoznia, észrevette, hogy Simoné kihívóan a csapos fiúra villantja a szemét
- Biztos, hogy nem harapsz te is valamit? - kérdezte Simoné, és kortyolt az aranyszínű
folyadékkal teli, hosszú pohárból.
 - Tényleg tele vagyok, a teremben meg még a gyomrom is fölkeveredett. - Nikki is ivott a
söréből, és a mikró felé sandított, amelyben Simoné szendvicsei melegedtek. Ha perceken belül
nem indul el, akkor már kilencre sem fog kiérni a Cliff-fel megbeszélt helyre.
- Ne félj, túlteszem magam Jake-en. Nincs olyan férfi, aki után érdemes lenne futni - tette
hozzá filozofikusan a barátnője. - Annál úgysem lesz rosszabb, mint ahogy Andrew-n is túl
kellett tennem magam.
Nikki elhunyt bátyját Simoné ritkán hozta szóba. A fiú, halála előtt mindössze pár héttel,
szakított Simonéval. Nikki nem volt benne biztos, hogy Simoné mennyire sérült érzelmileg a
kettős csapástól, mindenesetre nem volt kedve folytatni a témát. - Nem is hittem, hogy elakadsz
Jake-en - felelte.
- De mi van veled? Úgy visszavonultál az odúdba, mintha nagylexikont írnál. Már
kezdtem arra gondolni, hogy bepasiztál, és elszöktél vele valahová.
Nikkinek nevetnie kellett. Már hónapok óta nem volt ideje, hogy randevúkat szervezzen
magának, és a jelentkezőkben is elég kivetnivalót talált ahhoz, hogy ne is törje ezen a fejét
túlságosan. Nem fogja olyan szélhámosokra pazarolni a drága idejét, mint amilyen Sean. - Ne
szekálj! Egyszerűen minden időmet elvette a karrierem építése.
- Azért lennie kell valami titoknak.
- Áh! Nyitott könyv vagyok.
- Akkor túl sokat dolgozol. Pedig nekünk, a várostervezésnél közel sincs olyan rugalmas
időbeosztásunk.
- De legalább nem rohangálsz ide-oda, mint egy mérgezett egér.
- Nem, viszont meghalok az unalomtól. Semmi kedvem az életem hátralévő részét azzal
tölteni, hogy fák kivágási engedélyéről levelezgessek az önkormányzattal, az építőkkel meg a
környezetvédőkkel. A múltkor is közelharcot vívott egy uszodát építő cég, és miután több
hónapos huzavona után, önkormányzati engedéllyel eltakarították az útban lévő tizenöt nyárfát,
kiderült, hogy a tulajdonos letett az uszodaépítésről. A lakossági gyalázkodó levelek meg hoz-
zám futnak be... Legalább te szereted a munkádat
- Ezért tűzöl ki olyan célokat, hogy átgyúrj egy meleg pasit...
- Hagyjál már! Ha akarod tudni, gondolkodom az elköltözésen -mondta Simoné, és
nekilátott az időközben elé helyezett rákkrémes szendvicseknek.
- Micsoda? - Nikki meglepetésében lerakta a poharát.
- Hallottad.
- De hová, és miért?
- Még nem tudom pontosan, hol szeretnék élni, de nem itt. Talán Richmondban.
- Richmondban? - Nikki nem hitt a fülének. Simoné sohasem tett célzást savannah
elhagyására.
Simoné a szendvics héját ropogtatta a fogai között, és kerülte barátnője tekintetét - Vagy
Charlestonban.
- Honnan jött ez az ötlet? - kérdezte Nikki.
- Oh, Nikki, neked is mehetnéked volt két éve, amikor még nehezen haladtak a dolgok az
újságodnál. New Yorkba, San Franciscóba vagy Los Angelesbe akartál menni. Én nem akarom
átszelni a földrészt Csak kicsit messzebb szeretnék lenni a rokonaimtól, és szeretnék egy
másféle, barátságosabb környezetet, változtatnom kell, mielőtt besavanyodnék itt. Andrew
emlékétől is szabadulnom kell, hogy újat kezdhessek.
Simoné szavaiban volt ésszerűség. Egy régi, gazdag család egyetlen lánya volt, akit
nyomasztott, hogy szülei mihamarább egy fiú örököst szerettek volna feltűnni a színen. Andrew
a nagyszülőktől örökölt földekkel és a bankszámlájával belefért volna az elképzelésükbe, de a
kapcsolat valószínűleg Andrew halála nélkül sem végződött volna házassággal. Nikki inkább
anyja ragaszkodása miatt érzett nyomást
- Gondolom, megérted - folytatta Simoné. - Te mindig izgalmas dolgokba csöppensz bele.
 - Oh, igen élvezetes olyan témákról írni, mint a történelmi negyedben a borospincék
állapota vagy az iskolabezárások
- De azt is láttam, hogy rúgtad seggbe a cikkedben Dickie Ray Biscayne-t
- sokat nem árthattam neki - felelte Nikki, visszaemlékezve a Montgomery családban
elkövetett gyilkosságokat túlélt unokatestvérre. Dickie Ray a lumpenréteg szintjén lévő
nagyképű alak volt, aki a Montgomery-vagyon egy részét kívánta magának megkaparintani.
- Egy erőszakos semmirekellő.
- Hát az. - Simoné megtörölte a száját a szalvétával. - A képére van írva, hogy tiltott
kutyaviadalokat szervez. Éppen olyan, mint egy véreb. - Simoné összerázkódott - Azért
alaposan betartottál neki. Most ebben az ügyben is járhat a bíróságra, csak itt nem ő a felperes.
- Simoné szeme felcsillant. - De láttam, hogy ma reggel meg a címlapra kerültél a
Sírrablóddal. Sokra viszed még - lelkesedett a lány, és közelebb hajolt Nikkihez, mintha egy
titkot akarna vele megosztani. - Fogadjunk, hogy most is a gyilkossági ügy miatt rohansz még
el valahová az éjjel!
- Rém van írva?
- Persze. Olyan izgatott vagy, és mindig az órádat nézed.
Nikki nem akarta Simonét beavatni a részletekbe. - Végre kaptam egy bizonyítási
lehetőséget Tom Finktől, és nem szeretném elszúrni.
- Oh... - Simoné bólintott, és intett a fekete trikós csaposnak, hogy kér még egy pohár sört
- Biztosan sikerülni fog. A Chevalier-ügyet már elfelejtették.
- Ugyan, hiszen még te is emlékszel rá.
- Akkor is évekkel ezelőtt történt - Simoné megrezzent - Hallottad, hogy állítólag néhány
hete kiengedték Chevalier-t? Elhiszed? Lecsapja a barátnője fejét, nagy nehezen bezsuppolják,
aztán pár évre rá kiengedik valami nyomozati hiányosságok felfedezése miatt?
- Simoné arca sápadtnak látszott a kékeszöld fényben. - Valami nincs rendben a
törvényekkel, ha ilyesmi megtörténhet
LeRoy Chevaíier lemészárolta az élettársát, és az asszony három gyermeke közül kettőt
Nikki nem akart a brutális fickóra gondolni. Arra pedig még kevésbé, hogyan veszélyeztette a
tárgyalás kimenetelét azzal, hogy közölte az ügyben eljáró bírótól hallott információkat. A bíró
az apja volt Tehát Chevaíier pillanatnyilag szabad ember. Nikki egyetértett Simonéval, és az
óráján huszonhatodszor ellenőrizve az időt búcsúzni kezdett - Ne haragudj, de tényleg el kell
rohannom.
- Tudom, még ma éjszaka meg kell írnod az interjút a Sírrabló bejárónőjével.
Nikki elővette a pénztárcáját, és amint kinyitotta, felnyögött magában. A sietségben
elfelejtett megállni, hogy valamelyik banknál pénzt vegyen le a számlájáról, így csak néhány
tízcentes árválkodott a bukszájában. - Ezt nem hiszem el...
Simoné nevetett - Ne aggódj! Előre viszonzom a meghívást És ha megkaptad a
Pulitzer-díjat, meghívhatsz a legdrágább étterembe!
- Simoné intett a csaposnak, de a mosolya lehervadt az arcáról. - Ki az a fickó?
- Melyik?
- Az, aki az előbb még a pult másik oldalán egyedül ült.. -Simoné az állával az ajtóhoz
közeli oldal felé bökött, és komoran nézett. - Ott ült, és engem bámult... néhányszor
visszanéztem rá... azt hittem, tetszem neki... - A kudarc ráncai tűntek fel a lány homlokán.
- Mindig így járok.
Nikki szája kiszáradt A sötét üvegajtóra bámult, de bentről semmit sem lehetett látni a fekete
járda halvány vonalán kívül. Körülnézett a hátuk mögött is, de egyetlen férfit sem látott, aki
őket figyelte volna. - Minket nézett?
- Nem, biztos csak képzelődtem! - Simoné szomorú arcot vágott, és sóhajtott. - Tényleg
ideje elköltöznöm ebből a városból. A kisebb helyeken még normálisabban viselkednek az
emberek. - Elővette" a tárcáját, és lesiklott a bárszékről. - Nikki merev tekintetére hozzátette: -
Bocs, hogy be vagyok kattanva, de mára éppen elég volt Jaké is.
Nikki az ágyában talált üzenetre gondolt, és belenyilallt a félelem. Bár nyilván nincs
semmiféle összefüggés. Ha beavatná Simonét, azzal csak felizgatná, és elijesztené a közeledni
próbáló férfiaktól. - Nem volt ismerős az ürge? Nem láttad, hogy követett az utcán?
- Engem már évek óta nem követett senki. Az utolsó Andrew volt, és az elég régen történt,
ugye? ő mindig meglesett a hivatal előtt, és üldözött a szerelmével... majdnem a sógornőd
lettem. Te lehettél volna a gyerekem keresztanyja. Mit szólsz hozzá?
- Elfogadtam volna. Lily célozgatott a lánya születésekor, hogy lennék-e a gyereke
keresztanyja, de akkor még nem akartam ezt vállalni. - Simoné tényleg túl sokat foglalkozott
Andrew halálával. Ennyi év után is. Talán könnyebben kitörli az emlékezetéből, ha egy időre
elköltözik. Még ha az is az ára, hogy elszakad a legjobb barátnőjétől, volt barátja húgétól.
Miközben Simoné fizetett, Nikki a hirtelen eltűnt férfiról érdeklődött a jóképű csapostól.
- Sohasem láttam itt eddig. Pedig jó a memóriám.
- Köszönöm.
- Ne is törődj vele - szabadkozott Simoné, a számlát vizsgálva.

- Legközelebb én fizetek. Tényleg. - Nikki a vállára dobta a táskáját.

- Már megbeszéltük. Egyébként, nem rongyolódtam le az egyetlen söröd miatt
Együtt mentek ki a bárból. Nikki két hellyel hátrébb parkolt le Simoné hatéves ^MW-je
mögött.
A macskaköves kis utca kihalt és sötét volt, és Nikki szerencsére nem látott a közelükben
rejtőzködő alakot. Ettől függetlenül idegesnek érezte magát, és átvizsgálta a kocsija belsejét,
mielőtt beült, indított, de a motor némi zörgés után elhalt. Megint. Simoné már kiállt a helyéről,
és piros hátsó lámpája gyorsan távolodott. Nikki ismét próbálkozott és igyekezett nem gondolni
arra, hogy az Ingovány bárban egy pasi őket figyelte. A motor zihált egy sort, de végül lefulladt
Nikki érezte, hogy a halántékán végigcsorog egy verejtékcsepp. A táskájába nyúlt és minden
eshetőségre felkészülve, elővette a mobiltelefont. Harmadszor is elfordította a slusszkulcsot, a
motor végre életre kelt. Óvatosan kikormányozta az autót, és megkönnyebbülten gázt adott.
Erősen késésben volt.
Amint az első saroknál bekanyarodott, érezte, hogy a Subaru imbolyog. A kocsi balra
húzott...
- A francbal - Nikki megállt a járdaszegély mellett, és kiugrott az autóból. A bal hátsó
kereke lapos volt, mint egy palacsinta. A maradék három is eresztett - A rohadt életbe! - Nikki
belerúgott a lapos gumiba, és majdnem elsírta magát. Elbaltázta a találkozót Cliff-fel.
A sötét ellenére képes lett volna egy kereket kicserélni, csakhogy mind a négyet
tönkretették. Kivette a kocsiból a telefonját, és beütötte Cliff számát.
Első kicsengés.
Nem veszi fel.
Második csengetés. - Gyerünk, gyerünk! Vagy hívja a segélyszolgálatot? De Cliff úgysem
várna addig... A harmadik Semmi. - Oh, Istenem... - Egy furgon lassított mellette, és egy
baseball sapkás fazon hajolt ki az ablakon.
- Gond van?
Negyedszerre is kicsengett.
- Durrdefekt. Jobban mondva, négy.
- Segítsek?
- Kösz, nem... rendben lesz. A... férjem már úton van - lódította Nikki, és remélte, hogy a
pasi nem néz a gyűrűsujjára.
A mobiltelefonban Cliff üzenetrögzítője jelentkezett be.
 - Itt maradhatok addig veled, amíg ideér - ajánlotta mosolyogva az idegen az utcai lámpa
fényében, és a fölső fogsorában kísértetiesen megvillant egy aranyfog.
- Nem, köszönöm. Éppen beszélek vele, és egy-két perc múlva itt lesz. Mi? - kérdezte Nikki
a telefonba. - Oh, nem, csak egy udvarias pali akar segíteni. Mondtam neki, hogy mindjárt
ideérsz... Én is imádlak - Egy kényszeredett mosoly kíséretében visszapillantott a sofőrre, és
próbálta remegés nélkül kiejteni a szavakat - Egy perc múlva ideér. - Nikki érezte, hogy a torka
elszorul, és remeg belül a gondolatra, hogy az utcán utána leselkedő, és a lakásába betörő férfi
ül a furgonban. Talán nem. De aki az üzeneteket küldte, az lehet, hogy Savannah körözött
sorozatgyilkosa, vére megdermedt a félelemtől. - Kösz - mondta Nikki még egyszer.
Egy másik autó érkezett a furgon mögé, amelyik erre csigalassúsággal megindult. A másik
vezető is kibámult Nikkire - Merre lesz a séta, szivi?
Nikki megborzongott, amint visszahúzódott a kocsijába. Szivi. úristen, minek nézi ez?
Válasz hiányában a tengerkék, georgiai rendszámú Lexus továbbhajtott.
Talán csak egy jó szamaritánus.
ja.
Nikki még mindig a kezében szorongatta a mobiltelefont. Beütötte a segélyhívó számát, és
elmagyarázta tartózkodási helyét, és hogy sürgősen szüksége lenne autógumikra. A
szerelőautót az Ingovány bár elé kérte. Inkább visszamegy néhány száz métert, hogy ki-
világított és biztonságos helyen várakozhasson.
Kiszállt a kocsijából, bezárta az ajtót, és szaladni kezdett.
Kimelegedett, de belül mégis bénult hidegséget érzett. Az utcán csak a jelzőlámpák
váltottak, egyébként minden sötét, mozdulatlan és vészjósló volt. Magányosnak és elveszettnek
érezte magát.
Még életében nem járta át ilyen komor, reménytelen szorongás.
A fogai összekoccantak, és majdnem elbotlott a saját lábában.
Nem fenyegették meg, mégis halálosan rettegett

Tizenötödik fejezet

.Amikor hazaért a háromszobás lakásába, Reed az asztalára dobta a kulcsait és a postáját A

parkettás, amerikai konyhás nappaliban számos könyvespolc és egy kandalló is volt. A másik
két, kisebb szoba a dolgozószoba és a hálószoba szerepét töltötte be, nem, mintha Reednek
pillanatnyilag egy szobánál több helyre lett volna szüksége. Hullafáradt lehetett, de túlságosan
fel volt ajzva ahhoz, hogy érezze.
Nem volt képes elfeledkezni Bobbi Jean koporsóban lelt haláláról, és a szörnyű
szenvedésről, amit a lány átélhetett
Ráadásul terhes volt
Lehet, hogy a te gyerekeddel.
- Uram Isten - motyogta, és a távirányítóval bekapcsolta a tévét, hogy a hírek
meghallgatásával elűzze a fejében tivornyázó démonokat Talált egy pizzát a mélyhűtőben,
bevágta a sütőbe, és magához vett egy sört. Ki akarhatta megölni Bobbit? Vagy őt gyűlöli a
gyilkos annyira, hogy bosszúból bezárta a volt barátnőjét egy koporsóba? Amelybe még egy
oszlásnak indult hullát is bent hagyott. De ugyanaz az elmebeteg ölte meg Roberta Pétert is,
akihez neki végképp semmi köze... És nem jerome Marx a gyilkos. Kivéve, ha annyira ravasz,
hogy a figyelem elterelése végett ugyanúgy megölt még valakit De nem valószínű. Miért
rendezne ekkora cirkuszt, hogy élve temeti el az áldozatait? Szenvedélyes, elvakult düh és
gyűlölet kell ehhez... és gondos ki-tervelés. A mikrofon pedig a perverzió fokozása. A gyilkos
egyenesben hallhatta a nők haldoklását Nyilvánvalóan élvezte a szerencsétlenek rettenetes
sikoltozásait és végső halálhörgésüket
 - Szadista.
A sütő gombja világítással jelezte, hogy elérte a megfelelő hőmérsékletet. Reed beállította az
időkapcsolót majd visszaballagott az asztalhoz, és ráhelyezte a táskájából kivett laptopját
Bekapcsolta, miközben a televíziót figyelte. Éppen a sporthíreket mondták. Reed kedvenc
futballcsapata vesztett. Közelebb gurult az asztalhoz a székével, és megnézte az e-maileit. Több
mint harminc új üzenet várt rá.
A sörét kortyolgatva, gyorsan átfutott a reklámanyagokon, és egyszer csak megakadt a
szeme az egyik bejelentkezésen: A SÍRRABLÓ PROJEKT.
- Mi a fene ez?
Reed ráállt az egérrel, és elolvasta a levelet, amely mindössze három sorocskából állt

A HARMADA KOMPLETT. HA JÓL SZÁMOLSZ: EZ NÉGY. NOS, HÁNY DARAB

LESZ MÉG?

- Szarházil - Reed kezdte kinyomtatni az oldalt. A sütő csilingelve jelzett. A számítógép

kiírta, hogy a nyomtató nincsen csatlakoztatva. Reed gyorsan bedugta a nyomtatókábelt, és
miután még egyszer elolvasta a versikét, kilépett az e-mailek közül. Megnyitotta a friss
anyagok mappáját, és a képernyőn sorban feltűntek Barbara Jean Ryder, Pauline Alexander,
Roberta Péter és Thomas Massey fotói. - Ez nem igaz! - kiáltott fel a kétségbeeséstől. Micsoda
pofátlan! Projektnek nevezi a szadista emberöléseit? A harmada komplett? Ha jól számol, az
négy? Akkor ez azt jelenti, hogy még nyolc kell a tizenkettőhöz? Amíg a nyomtató dolgozott,
Reed a sütőhöz ment, és lezárta. A zsákmánnyal és az evőeszközökkel visszatérve az asztalhoz
újra megnyitotta az e-mailt, hogy megnézze a nyilván hamis címet.
Tizenkét áldozat?
És abból hány gyilkosság lesz? Hat vagy tizenkettő?
Kettőt talált meg vagy négyet?
Hány él még a tizenkettőből?
Miért vele közli ezt? Bohócot akar belőle kreálni?
A stílusa egyszerre haverkodó és gusztustalanul fölényeskedő. Olyan szavakat használ,
mintha valami szakember lenne. A harmada komplett. - Az lehet, de ez a csótány biztosan nem
komplett - suttogta a nyomozó maga elé.
Csakúgy fröcsög a gúnyos kioktatás az utolsó sorból: Nos, hány darab lesz még? Ez a nos, ez
kiborító. Reed egyik közutálatnak örvendő tanára tette fel ilyen leereszkedő gúnnyal a hülye
kérdéseit az utolsó évben, az akadémián: „Nos, kolléga úr? Nem tudjuk a választ?"
Reed összeszorította az állkapcsát, és írt pár sor magyarázatot az e-mailhez, aztán elpostázta
Bentleynek, aki a rendőrség számítógépes szakértője volt, és Morrisette-nek.
Ezután felkapta a telefont, és tárcsázta kolléganője otthoni számát A harmadik kicsengésre
Sylvie álmos hangja szólalt meg a kagylóban. - Halló?
- Én vagyok. A Sírrabló küldött nekem egy e-mailt.
- Mit?
- E-mailt. Átküldtem Bentleynek és neked is. Nézd meg!
- Jó. Öt perc múlva visszahívlak. - Sylvie lerakta. Kinek a gépéről jöhetett ez? Lehet, hogy
ostoba a fickó? Vagy csak merész?
Reed falatozni kezdett, és a tévét lehalkítva töprengett Még a pizza felénél sem járt, amikor
megszólalt a telefon. A nyomozó lecsapott rá. - Reed - mondta teli szájjal.
- Jézusom, mit akar ebből kihozni ez az állat? - szólt bele Morrisette, és köhögött egy sort
Biztosan rágyújtott.
- Szerintem komolyan gondolja...
- Tizenkettőt? Tizenkettőt akar megölni?
 - Én nem tudom, de minél hamarább meg kell találnunk. Tedd meg, amit lehet, és holnap
reggel találkozunk.
- Oké. - Morrisette letette, és Reed, a maradék pizzát félretolva, ismét a komputerébe
temetkezett Képzeletében, mint viharos szélben a levelek, egymást kergették a vad képek és
gondolatok.
Bárcsak eltolna valamit a szeméti Bárcsak tudná, hol keresse!
NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG?
őt akarja ezzel lelkileg összeroppantam?

Hol a pokolban szedted össze ezt?

- Mi? Mit? - Billy Dean kinyitotta csipás szemét, és nagyapja homályos alakját látta az ágya
fölé magasodni. Az öreg mérges arcot vágott, és kinyújtott kezében tartotta a gyűrűt a gyűrűt
amit Billy Dean a sírnál talált
- Ezt a gyűrűt!
- Nem tudom, miről beszélsz - hazudta Billy, noha érezte, hogy hibát követ el. Senki sem
füllenthetett Merle Delacroix-nak büntetlenül.
- Úgy értsem, hogy sejtelmed sincs róla? - A papa benyúlt a kopott farmerja zsebébe, és
kivette belőle Billy kis, kék pipáját, amelyben még valószínűleg ott volt az előző adag
marihuána maradéka.
A rohadt életbe! :>
Billy lassan ülőhelyzetbe tornászta magát, és igyekezett összefüggően gondolkodni.
Félelmet érzett - Te turkász a dógaim között?
- Nem, komám. Te csak ne gyere nekem kérdésekkel! Amíg az én fedelem alatt laksz,
addig az én szabályaim szerint kell élned, és ebbe nem fér bele, hogy gyűrűt lopsz, füvet veszel
és azt szívod. És még Isten tudja, mit művelsz... biztos kereskedsz is vele. - Az öreg Merle
végignézett Billy rendetlen szobáján, és jobbjával végigfésülte gyér, szürke haját - Micsoda
disznóól van itt! - horkant fel utálkozva.
- Nem köllene végigtúrni a cuccosomat - folytatta Billy Dean az egyoldalú tiltakozást.
- Neked meg nem köllene kábítószerezni meg lopni. Az lehet, hogy én nem látom, de az
Isten attó' még látja. Nem hallottad még azt a parancsolatot, hogy „ne lopj"? - Merle nagypapa
olyan indulatosan hadonászott, hogy a pipa kirepült a kezéből unokája ágyára. -Tudod, mi vagy
te? Egy hazug, sunyi kölök. És még tolvaj is.
Billy benne volt a bajban. Nyakig.
- De én nem...
Az öreg karvalyként csapott le, és a hátánál megragadva Billy pólóját, egy mozdulattal
kipenderitette a fiút az ágyból. - Most jól figyelj rám, kölök! Nekem ne gyere itt hazugságokkal,
és ne pofázz nekem vissza minden hülyeséget! Vagy elmondod, mi a dörgés van ezzé*, vagy
szedheted a sátorfádat, de most rögtön!
Billy elsápadt és hebegni kezdett: - É-én csak találtam azt a gyűrűt.
Az idős, de megtermett férfi megcsavarta és megrántotta a fiú ruháját, hogy szembenézésre
kényszerítse Billyt - Persze, te csak megtaláltad. Valami vén szatyor ékszerdobozába", mi?
- Nem!
A nagyapa úgy megcsavarta Billy nyakán a ruhát, hogy unokája tátogni kezdett. - Ne hazudj
nekem!
- Én nem! - makacsolta meg magát Billy, és levegőért kapkodott. - Én... tényleg találtam...
annál a sírnál. Isten az atyám!
Az öreg engedett a szorításból, de a szemei gyanakvóan összeszűkültek. - Annái a sírnál?
-. Igen, ott volt a fődön, és... csak fővettem. Nem akartam megkárosítani senkit
- De nem a tiedé vót, és lehet, hogy valami bizonyíték vót, vagy mit tudom én... Az anyád
úristenit, gyerek, néha asziszem, moslék lötyög a fejedbe' ész helyett! Bolond vagy te! A jó
istenedet - Az öreg megvetően elengedte a pólót, és Billy a levegőhiánytól kivörösödve, az
ágynak támaszkodott. - "Oszt a pipát is ott talátad, mi?
Billy érezte a csapdát, és nem kapott a felé nyújtott szalmaszál után. - Nem, papa.
- A tiedé?
- Nem...

- Akkor? Ne hazudj nekem 1

- Az... az egyik spanomé.
- Kié?
- A haveromé.
- Te ökör. Melyiké?
- Az mindegy.
- Mindegy? Majd adok én neked! - Merle orrlyukai kitágultak, tekintete elsötétült Csontos
kezét ökölbe szorította, és felemelte.
- Ne, papa!
- Akkor kié?
Billy Dean nagyot nyelt, lesütötte a szemét, és a fogai között szűrte a hazugságot - A
Prestoné.
Merle felsóhajtott, és kinyitotta az öklét - Szerencséd... - motyogta. - ölég baja van annak a
gyereknek ott a kórházba'. A Jóisten büntetése az is. De mi a ménküt akarta' csináni azzal a
gyűrűvel?
- Nem'tom.
- Mit szóná', ha főhínánk reggel a seriffirodát?
- Ha akarod...
- Nem ez vóna a helyes dolog szerinted?
Billy Dean bólintott Érezte a lelkifurdalást a Prestonnal kapcsolatos hazugság miatt, de úgy
gondolta, Preston több kárt is okozott már neki az életben.
- De igen.
Az öreg zsebre vágta a gyűrűt, és lecsapta a villanykapcsolót -Jó éjt, kölök.
Billy Dean visszamászott az ágyba, miután az ajtó becsukódott és a fejét dühösen a párnába
fúrta. El kellett volna már adnia a gyűrűt, és most egy csomó pénze lenne. Tényleg igaza van az
öregnek. Micsoda bolond volt, hogy magánál tartottal

A Túlélő szíve hevesen kalapált és kiverte a verejték, amint belépett az öreg házba a város
lepusztult külterületén. Az alagsorban nyirkos földszag, pókhálók és sötétség fogadta. Megint
óvatlan volt.
Több hibát nem engedhet meg magának.
Éppen most, amikor ennyire közel jutott régen előkészített tervének végrehajtásához.
Nikki Gillette barátnője észrevette őt Remélhetőleg nem ismerte föl.
Ostoba Ostoba.
A gondos tervezés ellenére már két hiba is becsúszott. Először az a kölyök az erdőben, most
meg túl feltűnően nézte a nőt a bárban. Valahogy ki kell küszöbölnie a csorbát... Fogait
összeszorította a feszültségtől. Hogy lehetett ilyen vakmerően felelőtlen?
De olyan csábító volt Nikki követésének gondolata, hogy képtelen volt ellenállni neki.
De elszúrta.
A kezét a halántékára szorította, mert megint hallotta a fejében a hangokat A hang mindig,
menetrendszerűen jelentkezett Mintha a pincében visszhangzott volna, szétfeszítve az agyát és
kínozva a lelkét
Mi' csináltál te kis köcsög? Mit bénázol abban a szájba baszott ruhádbanl Ostobái
 A veszekedés hangja süvöltött át az agyán, és a szorongástól szinte remegni kezdett Lelki
szemei előtt megjelent az undorodó arckifejezés, a kopott farmerből kibuggyanó háj, és a sűrű
szőrzettel borított kézfej, amelynek rágott körmű ujjai a vastag, büdös bőrszíjat szorították,
hogy hurkásra csapkodják vele a hátsófelét.
- Ne! - kiáltotta, hogy távol űzze az elviselhetetlen emlékképet, és arra figyelhessen, amit
most tennie kell. Ő egy igazi férfi. Nem lány. Egy eszes férfi. Nem valami kis buzi.
- Ne, ne, ne! - A megalázottság könnyei égtek a szemében, még ha tisztában is volt vele,
hogy azok a szörnyű durvaságok egy primitív; állatias és gonosz embertől származtak. Mégis
elszorult a torka, zihálva szedte a levegőt, és a rettegés járta át, amikor a gúnyos, durva hang
időről időre, démonként üldözte.
Bebizonyítja, hogy ő az erősebb. Bebizonyítja a tévedést, ő nem ostoba. Nem egy kis
köcsög. Nem lány... hanem egy erős férfi.
Bizonytalan lábakkal, lihegve tapogatózott a falhoz hányt dobozok és lomok mellett, aztán
belépett a kis helyiségbe, amely az ő személyes birtoka volt Egyedül az övé.
Felkapcsolta az egy szál égőt.
Itt, a rejtekhelyén magabiztosabbnak érezte magát. Nyugodtabbnak.
ő erős és eszes.
A Túlélő.
És ő a Sirrabló is.
Az egyik polcról leemelt egy albumot, és az összetákolt asztalra fektette. A széles oldalakra
megsárgult, újságból kiszabdalt képek, cikkek voltak beragasztva. Tekintete mohón tapadt a
kifakult hírekre, amelyek tartalmát betéve tudta.
Lassan forgatta végig az oldalakat, és légzése kezdett nyugodtabbá válni. Eljutott az album
végére, ahol áldozatai képei meredtek rá. Mindegyik mosolygós, ártatlan arc. Gyarló emberek,
akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen végzet leselkedik rájuk.
De majd megtudják.
ő mindegyiket túléli.
Mert ők a gyengébbek. És az ostobák.
Az albumot az asztalon hagyta, és a sublóthoz lépett. A fiókjában tartotta a fehérneműket
Bobbi Jeané és Nikki Gillette-é volt a két legszexisebb. Széthajtogatta és megsimogatta a
kincseit, aztán becsukta a fiókot. Nincs erre ideje. A fekete pólóján megérintette a megszáradt
vérfoltot, amely emlékeztette a küldetésére.
Amelyet hamarosan beteljesít
Bebizonyítja, hogy ő a legerősebb.
Hogy igazi férfi.

Tizenhatodik fejezet

Tudod, hogy mennyi az idő? - morgott Cliff Siebert, és a hangjából ítélve még félig aludt.
- Tudom, és borzasztóan sajnálom - felelte Nikki, amint a történelmi városrész felé fordult.
A kocsiját az egyetlen éjjel-nappal nyitva tartó műhelybe vontatták, ahol mind a négy kerekét
kicserélték. Egy vandál szétszabdalta a Subaru összes gumiját, és órákat veszített. Ráadásul
most már biztos volt benne, hogy célponttá vált valaki számára. Először az üzenetek, aztán a
kocsija tönkretétele... Valaki követte őt, és azt is tudja, hogy hol lakik. A gondolat jeges
rémülettel töltötte el. Az éjszakai felárak miatt a hitelkártyája lepusztítása már csak egy
lényegtelen adalék volt a sorban. - Beszélnünk kell - erősítette meg Nikki, miközben vadul
bevett egy kanyart.
- Persze. Megvolt az esélye, de hiába vártalak a megbeszélt helyen.
 - Hagytam egy üzenetet a mobilodon, hogy miért - mondta Nikki, és idegesen figyelt a
visszapillantó tükörbe, mert az előző saroknál feltűnt mögötte egy autó fényszórója. - Valaki
kivágta a gumimat, Cliff.
- A gumidat? Milyen méretet vettél?
- Ne ökörködj velem! A kocsim gumiját szabdalták szét; mind a négyet Azt hiszem, elég
alázatosan kértem bocsánatot, és nem fogok a sárban fetrengeni előtted. Tizenöt perc múlva ott
leszek a házadnál.
- Ne! - tiltakozott Gliff rémülten. - Nem kockáztathatjuk, hogy valaki meglássa itt a
kocsidat.
- Akkor gyere az eredetileg megbeszélt helyre, a Weaver Brothershöz,
Cliff morgott valamit az erőszakos, karrierista nőkről, és érződött, hogy tétovázik.
- Kérlek, Cliff! Nem szeretném, ha olyasmi jelenne meg, ami nem igaz. - A mögötte hajtó
kocsi lekanyarodott, és Nikki megkönnyebbülten sóhajtott
- Történt valami furcsa? - tapogatózott a srác, már teljesen felébredve.
- Azért kell találkoznunk, hogy elmondhassam. Tehát mikor érsz oda?
- Jobban tenném, ha felkötném magam, minthogy veled beszéljek Azzal hamarább nyírnám
ki magam. Na, jó. Fél óra múlva ott vagyok.
- Hálás leszek.
- Oh, drága, amennyivel tartozol, annak a kiegyenlítéséhez egy egész csomag gumi kellene.
- Hülye! Akkor fél óra múlva a kamionparkolóban. - Nikki megfordult a kocsijával,
bekapcsolta a rendőrségi sávot a rádióján, és a városhatárban lévő Weaver Brothers felé vette az
irányt. A félelemtől nem érezte a fáradtságot. A táskája alján lévő kis gázsprayre gondolt, aztán,
hogy a lakásában nincsen riasztó, és hogy mindig szeretett volna aikidó leckéket venni, de
végül sohasem szakított rá időt Öt másodpercenként ellenőrizte a tükrökben, hogy halad-e
mögötte valaki. Kezdett paranoiásként viselkedni.
Félúton még megállt tankolni, és így is néhány perccel korábban kiért a megbeszélt helyre.
Cliff kocsija a hátsó bejárat közelében, egy furgon és egy kombi között parkolt Már elmúlt
éjfél, és csak néhány sofőr támasztotta a pultot, vagy üldögélt elszórtan az asztaloknál.
Cigarettafüst és olajszag érződött.
Nikki a pultnál-álló magas székek egyikén látta meg Cliffet. Baseballsapkát húzott a
homlokába, és feltűrte a farmerdzsekije gallérját. A szemeit szürke napszemüveg rejtette. Az
étlapot tanulmányozta.
- Szia. - Nikki fölsiklott a fiú melletti székre, és cuppanós csókokat nyomott Cliff
kelletlenül odatartott képére.
- Nem kellett volna belemennem.
- Már nem is találkozhatsz velem soha többet? Mégis, ki látna meg itt? - Nikki végignézett a
kihalt belső téren. Még a pincérlány sem szentelt nekik egy cseppnyi figyelmet sem. - Ennyit ér
neked egy régi barát..
- Barát? - kérdezett vissza Cliff, és Nikki érezte a keserűséget a hangjában. A
kiábrándultságot. A bizalmatlanságot
- Igen. - Nikki kedvesen mosolygott. - Mindig is barátok maradunk Rajtam nem fog múlni.

- Hm.
- Te vagy a legjobb barátom a fiúk közül.
- Mert én kitálalom neked a rendőrségi ügyeket.
- Ebben tévedsz.
A pincérlány végre közelebb libbent, és konzummosollyal kérdezte: - Mit adhatok?
- Csak egy kávét kérek - mondta Nikki.
- Egyebet hozhatok?
- Köszönöm, nem vagyok éhes.
 - Csirkeszárnyakat kérek sült krumplival, kólát és egy kávét -mondta Cliff, és felpillantott
a vékony, rekedt hangú lányra.
- Azonnal hozom - felelte a lány, és eltűnt a konyhában.
- Szóval, mi ez, hogy szétvágták a kerekeidet?
- Ahogy mondod. - Nikki elmesélte az estéjét, és Cliff arca elsötétült.
- óvatosnak kell lenned. Bár lehet, hogy csak valami punkok.
Nikki nem erősködött, és nem számolt be a félelmeiről. Gondolta, hogy elmondja Cliffnek
az üzeneteket is, de aztán meggondolta magát. Csak aggódna, és javasolná, hogy tegyen
feljelentést.
- Te miért nem eszel semmit?
- Ilyen későn már nem tudok enni, és vacsoráztam a családommal. Anyám úgy megtömött,
mint a kacsát.
Cliff kissé oldódni kezdett. - Hogy vannak a.szüleid?
- Mindig ugyanúgy. Anyu nehezen viseli aput, nem bírja a poénkodásait meg az italozását,
de az apu ezt nem akarja észrevenni. Valahogy megvannak, de talán jobb lenne, ha... tudod. Túl
nagy a feszültség köztük. - Nikki megvonta a vállát. Nem akart szülei megromlott kapcsolatán
töprengeni. - Kyle kerüli anyámékat, mint a lep-rásokat. Valahogy rá kellene vennem, hogy ne
szakadjon el a családtól, de ő tényleg nem olyan, mint Andrew volt. Magának való, csak a
tanulással foglalkozik, nem jár haza. Amennyire tudom, nem is randevúzik. Anya aggódik,
hogy meleg. Nekem mindegy, csak'találna valakit, akivel boldog lesz. - Nikki sóhajtott. Hiába
vágyott rá, hogy közelebb kerüljenek az öccsével; ez gyermekkorukban sem sikerült.
- Lily viszont gyakrabban jár haza, mint én. Nagyjából kiheverték a sokkot, hogy férj nélkül
szülte meg Opheliát. Tulajdonképpen összehozta őket a gyerek. Anyámnak is jót tesz, hogy az
első unokája már megvan, és legalább lefoglalja vele magát.
- Ez jó.
A pincérlány bukkant fel, letette az italukat, és továbblépett egy széles karimájú kalapot
viselő cowboyhoz. Amikor hallótávolságon kívül került, Cliff összefonta a mellén a karjait. -
Tudod, Nikki, hogy miért húzódozom az ilyen találkáktól. Ha kiderül, hogy belső infor-
mációkat szivárogtatok ki, elvesztem az állásomat.
- Csak a közvéleményt tájékoztatjuk...
- Igen, persze, ne etess engem ezzel! Pontosan tudod, hogy nincs jogom adatokat kiadni.
Magasról tojók a közvéleményre. Egyedül azért segítek neked, mert... - Nikki látta, hogy Cliff
állkapcsa megfeszül. - Te csak a sztorit akarod, és én... úgy érzem, hogy kihasználsz.
Nikki hallgatott egy percig, és a kávéját kevergette. - Nem szeremélek kihasználni. Tudom,
hogy nem lehet olyan többé, mint régen... Engem felkavar érzelmileg, ha találkozunk.
Cliff kortyolt az italából, és a pohár peremét vizsgálgatta. - De csak Andrew miatt.. - préselte
ki magából.
Már megint ezt kezdi. - Nem kellene mindig előjönnöd a lelkifurdalásoddal.
- Nekem tiszta a lelkiismeretem.
- Akkor jó. És nincs igazad. Te vagy az, aki menekülsz előlem. Cliff szeme a szürke lencsék
mögött még borúsabbnak látszott.
Nikki néha képtelen volt olvasni a fiú gondolataiban, és ilyenkor mintha fal emelkedett
volna közöttük.
- Reedet levették az ügyről - mondta váratlanul Cliff.
- Hogyan? - Nikki azt hitte, rosszul hall. - Hiszen tegnap ott volt a temetőben.
Cliff felvonta a vállát. - Okano utasította, hogy szálljon ki. Ismerte az egyik sértettet
- Jézusom. Melyiket?
- Bobbi Jean Rydert
Nikki felidézte magában a lány arcképét - Honnan ismerte a nőt?
 - Találgass! - biztatta Cliff, és a szívókával megcsapolta a kóláját Reed és Barbara Jean
szeretők voltak? És a lány, lehet, hogy terhes volt.. Nikki alig tudott ülve maradni. Hát ez
tényleg új hír. Nem csoda, hogy Reed menekül a hívásai elől, és olyan volt tegnap délelőtt a
temetőben, mint az űzött vad.
A pincérlány visszatért Cliff rendelésével, és Nikki a mellére tűzött névkártyából megtudta,
hogy Toninak hívják. A sült krumpli csillogott és csöpögött az olajtól, a csirkeszárnyak
ványadtan gőzölögtek, mintha a mikróból kerültek volna elő. - Egyebet? - érdeklődött Toni.
Cliff még egy salátára gondolt közben, de látva az eddigi eredményt, inkább letett róla. - Te
sem kérsz mást? - kérdezte Nikkitől.
- Nem, köszönöm.
A lány elfordult, és Nikkit a rosszullét környékezte.
- Jól vagy? - kérdezte Cliff gyanakodva, és falatozni kezdett
- Persze - hazudta Nikki. Hogy lehetne jól? Bobbi Jean és Reed? Ez aztán az új nézőpont!
Amit keresett. A csalódottság és fájdalom mellett némi lelkifurdalást is érzett, hogy Reed
magánéletét készül kiteregetni a nyilvánosság elé. A kétség is mardosta, hogy Cliff fecsegése
megbízható alapra épül-e. Bár lehet, hogy csak az ő romantikus lelke képzelte Reedet egy
magányos hősnek, aki nem segítene egy nőnek abban, hogy csalja az élettársát. Nikki közelebb
hajolt Cliffhez, és lehalkította a hangját, nehogy elragadja az indulat. A vérébe adrenalin tódult,
és már maga előtt látta az újabb első oldalas cikket. -Szerinted Reed volt a szeretője annak a
lánynak? - Nikki érezte a féltékenység kínját, amint elképzelte Reedet a lánnyal, ugyanakkor
megnyugtatónak érezte, hogy Barbara Ryder már elhalálozott. Milyen kegyetlen az emberi
ösztön, és milyen nevetséges, hogy egy olyan férfit irigyel más nőktől, akit jóformán nem is
ismer. Megtette a hatását, hogy évek óta foglalkoztatja a zárkózott rendőr. - Ez a nagy titok,
amiért olyan nehezen álltál kötélnek?
Cliff ketchupöt nyomott a krumplijára. - Nem nagy, de titok volt... eddig.
- És igaz, hogy terhes volt? - suttogta Nikki.
Cliff állkapcsa megmerevedett harapás közben, majd összeszűkült szemekkel pillantott a
lányra. - Ezt meg honnan vetted?
- Beszéltem az egyik barátjával, aki szerint lehetett. Cliff küzdött a lelkiismeretével, és
némán evett tovább.
- Lehet, hogy Reed gyereke volt... - bombázott tovább Nikki.
- Bárkié lehetett - válaszolta a fiú gyorsan. - Az a lány fűvel-fá-val lefeküdt.
- Az élettársáé is lehetett?
- Szakítófélben voltak... - Cliff foga alatt elroppant egy csontocs-ka. - Nem valószínű,
hogy házaséletet éltek.
- Sok pár az ágyban tart ki a legtovább egymással...
- Ezt tapasztalatból mondod? - A srác a villájára tűzött egy húsfalatot
- Ne szemétkedj, Siebertl
- Igazad van. Sajnálom. Mellesleg Jerome Marxnak nem lehet gyereke. Évekkel ezelőtt
elkötötték az ondóvezetékét
- Hogy tudtad meg?
- Különös módon. Marx felhívott, és velem közölte, mivel Reed-del nem akart beszélni. A
kórházban ellenőriztem az infót, és csak Okanónak adtam át Megértheted, Nikki, hogy ilyen
bizalmas adatokat nem szívesen közlök A állásomon kívül a nyomozás eredményét is
veszélyeztetheti.
- Megértem - felelte Nikki, és nyomást érzett a szívén. - Okano nem mondhatta el Reednek?
- Hogy Marx steril? - Cliff felvonta a vállát. - Fogalmam sincs. Egyébként, ugye, te kezdted
el Sírrablónak nevezni ezt az őrültet? -Nikki bólintott, és Cliff elmosolyodott. - Rá is ragadt a
név. Már a kollégák is így beszélnek róla. Mindenkit megbolondít ez az ügy. Reed-del nyíltan
szórakozik, üzeneteket küldözget neki. Szinte beleröhög a képünkbe. Sokat adnék érte, ha
elkaphatnám.
- Üzeneteket küld neki? - kérdezte Nikki, és megremegett a hangja.
Cliff felnézett a tálból. - De ez sem téma, jó?
Ma éjjel.
Megtörtént
Nikki nagyot nyelt A gyomra görcsbe rándult Ez nem lehet., ez csak véletlen. Vagy a gyilkos
célba vette őt is? Szíve kalapálni kezdett
- Jól vagy? - figyelt fel Cliff a csendre.
- Igen... kimerültem. - El kell mondanod difinek. Ugyanaz a fickó lehet, aki bejutott a
Jakasodba. - Valaki bent járt éjszaka a lakásomban.
Cliff felkapta a fejét - Bejelentetted?
- Még nem.
- Mi a fenének nem?
- Mert., butaság, de... évekkel ezelőtt is azt hittem, hogy betört valaki, elmentem a
rendőrségre, aztán kiderült, hogy... semmL Corey Sellwood, a szomszéd kölyök mászott fel a
hátsó udvarra néző erkélyemre, hogy elengedje a teknőseimet. A füvező haverjaival fogadott
hogy meg meri tenni. Mindenki hisztériásnak látott, és...
- Nevetségesnek érezted magad.
- Igen. A kölyök pedig benne volt a pácban. Rosszul jött ki az egész, mert a rendőrség utána
rászállt a haverjaira is... addigra túl sokat fektettek az ügybe, és eredményt akartak produkálni.
A szomszédjaim átmentek a túloldalra, ha megláttak az utcán.
- Nem szép dolog teknőst lopni és füvezni.
- De csak hülyéskedtek, és nem voltak komoly kábítószerezők. Kamaszok A srác sohasem
bocsátotta meg. - Nikki felidézte magában Coreyt, a hosszú hajú, kék szemű fiút, fekete,
metálos pólójával és bakancsával, és a bicepszére tetovált furcsa jellel. Akkor volt
középiskolás, most huszonnégy éves lehet. Az esemény közvetlenül Andrew halálát követően
történt, és Nikki akkoriban nagyon fel volt húzva. Nehezen heverte ki a bátyja elvesztését.
- Ettől függetlenül, be kell jelentened - erősítette meg Cliff. -Lehet, hogy nem véletlenül a
te kerekeidet szabdalták szét ma este. Ez nem játék, Nikki. újságíró vagy, és az egyik
legismertebb bíró lánya. És most már a SentineJ címoldalán hirdeted, hogy a Sírrabló után
vetetted magad. - Cliff a késével mutatott Nikki felé, - Vigyázz magadra! Mindkét esetet
jelentsd be, és minden rendkívülit, amit tapasztalsz.
- Bejelentem.
- Helyes, ismered a mondást: Jobb félni, mint megijedni".
- Hát én inkább ijedjek meg néha, minthogy állandóan szorongjak! De elfogadom a
véleményed. - Nikki egyre idegesebb lett Cliffnek igaza lehet És miért ne adhatná elő Reednek
a panaszait? Bár előtte meg kell írnia a történet folytatását Még ma éjjel.
Lopott egy sült krumplit Cliff tányérjáról, és mintegy mellékesen, megkérdezte: -
Egyébként, miben haltak meg az áldozatok?
- Ne, Nikki. - A srác a fejét rázta.
Nikki megsimogatta a fiú karját - Gyerünk, ezt még kiszedem belőled.
- És mikor kezded a törlesztést?
- Ez nem üzlet, Cliff. Egyébként már meg is kezdtem - felelte Nikki, és a fiú
farmerkabátjának gallérja alá siklott a keze.
- Ne zsarolj! Tudod jól, hogy ez is a legbizalmasabb információk közé tartozik. - Cliff
szelíden leemelte Nikki kezét a nyakából, és egy pillanattal tovább tartotta a kezében, mintsem
az feltétlenül szükséges lett volna.
- Oké, oké, beszéljünk másról! - helyeselt a lány, és elrágcsált még egy burgonyaszeletet.
Cliff túl értékes hírforrás volt ahhoz, hogy kockáztasson. - Szerinted a Sírrabló sorozatgyilkos?
 - - Odavágott újra, nem? Újabb két hulla feküdt egyetlen dobozban. És ez az, amitől nagyon
érzékennyé vált mindenki erre a dologra.
- Tehát a ma délelőtti termés is a Sírrablóé. Ismét egy sorozatgyilkos Savannah utcáim
- Nincs közvetlen bizonyíték, de bármibe fogadnék, hogy így van.
- Te jó isten. - Nikki agyában száguldottak a gondolatok. Nem is hitte, hogy ennyi mindent
megtud. Különleges, vadonatúj információk. Hirtelen a háttérbe szorultak kétségei, hogy
valakik szenvedését használja fel a saját sikeréhez, és lelki szemei előtt már látta a nagybetűs
szalagcímet: „sorozatgyilkos pusztít savannahban". És kisebbel szedve, az alcímet: „a Sírrabló
ismét lecsapott." - Tom Fink ráharapna a lehetőségre, Nikki biztos volt benne. Csak össze kell
állítania a fejében kavargó részleteket Egyedül Barbara Jean Ryder terhessége okozott
problémát. a lány halála önmagában is borzalmas volt, talán túlzás lenne még a legrosszabbat is
ecsetelni. Nikkit újra elfogta a kétség, hogy helyes-e mások tragédiáját részletesen kitálalni.
Bobbi Jean meg nem született gyermekéről rögtön apró unokahúga, Ophelia jutott az eszébe.
Mi van, ha Reedé voit Barbara gyermeke? Nikki nem csent több krumplit Cliff tányérjáról.
Talán mégsem kellene folytatni a sztorit. Megrémíti az embereket, és hasznot húz a
szerencsétlenek halálából. a másik oldalról nézve viszont, a lakosoknak igenis joguk van tudni,
hogy egy őrült mászkál a városban. Nikki megköszörülte a torkát. - Az áldozatok ismerték
egymást?
Cliff az utolsó falatoknál tartott. Nyelt egyet, és megrázta a fejét. - Egyelőre nem találtunk
kapcsolatot
- De azt hiszed, hogy van? Hogy nem véletlen?
- Csak úgy vaktában öldökölt volna? Ennyi előkészítéssel és munkával? - Az ifjú nyomozó
bekapta az utolsó falatot, és megtörölte a száját a szalvétával. - Nem hinném. Gondosan
megtervezte a gyilkosságokat. Ha csak vaktában adná ki a dühét, akkor bőven találna
egyszerűbb megoldásokat is. Lehet, majd ő meséli el. Mert nem fog meglógni.
- És van már gyanúsított? - kérdezte a lány.
- Hivatalosan nincs - felelte Cliff, és Nikki érezte, hogy végigfut a hideg a hátán. Tekintete
találkozott a fiú tekintetével.
- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy Pierce Reedet is gyanúsítják?
Siebert kibámult az ablakon.
- Cliff? - Nikki a félelemteli borzongás és az izgatottság egyvelegét érezte. Pierce Reed
neve, a Montgomery-eset után, széles körben ismertté vált Bár itt keveset beszéltek a San
Franciscó-i távozás okairól, az ott megjelent, megalázó cikkekről, az újságírók mégsem
kímélték Nem kellett volna, hogy hősként ünnepeljék, de értékelni kellett volna, hogy végül
tetten érte a gyilkost Nem járt úgy, mint San Franciscóban, amikor szinte a jetenlétében
végeztek ki egy nőt Mégis a szemére vetették hogy lassan reagált, és csak két embert mentett
meg. A kibicek csak azt látták meg, hogy az első gyilkosság fölfedezése után még vagy fél tucat
nő meghalt - Reed gyanúsított lett?
Siebert összevonta a szemöldökét, és a késével megint Nikki felé bökött - Jól fontold meg,
hogy mit írsz lel
- Nem lesz gáz - felelte a lány, és a pultra tett egy húszdollárost amint távoztak, ismerte
annyira Cliffet, hogy ne erőltesse tovább a dolgot. Látta, hogy a fiú előveszi a pénztárcáját, és
tiltakozott: - Meg se próbáld! Éjfél után iderángattalak az ágyadból. Nagyon köszönöm, Cliff.
Majd felhívlak - mondta Nikki, és két oldalról csókot nyomott a fiú arcára. Az egyik véletlenül
közel került Cliff ajkához.
- Megleszek nélküle. Jobb, ha kiszállok - motyogta a srác, és elrakta a tárcáját - Ha még
jobban bevonnak a nyomozásba, tényleg keresned kell valaki mást, mielőtt lebukunk.

Tizenhetedik fejezet
 Ismert sztár leszel a kedvenc riportered jóvoltából. - Morrisette Reed asztalához lejtett, és a
tetejére csapta a Savannah Sentinel legújabb számát. Az arca kipirult a kinti hidegtől, és
lerántotta a kesztyűjét - Itt sincs valami hőség. Egyszer megfullad az ember, utána meg, mintha
a parkban ülne le.
Reed fintorgott, és maga elé rántotta a lapot. Szúró nyilallást érzett a halántékában, amint
meglátta a cikkben a nevét. Az első oldalon vastag, nagybetűk sikoltották:
„SOROZATGYILKOS SAVANNAHBAN".
- Diszkrét kis hír, nem igaz? - Morrisette a kezét dörzsölgette.
- Még ez hiányzott - Reed rávetette magát a cikkre, és figyelmesen, kétszer egymás után
végigböngészte. A neve vastagon volt szedve, éppen a Barbara Ryder feltételezett terhességéről
szóló bekezdés alatt. Nikki Gillette írása azt állította, hogy „az egyik áldozattal való személyes
érintettség miatt elvették tőle az ügyet", és a gyilkos
„szabadjára van eresztve". Reed lelkiismeretesen négyrét hajtotta az újságot, és lendületesen
bevágta a szemétkosárba.
- Honnan szerezheti a csaj az információit? - tért a lényegre Morrisette.
- Még nem tudom, de rá fogok jönni - szűrte a fogai között Reed.
- ő biztos nem fogja elárulni.
- Nem is gondoltam, hogy megkérdezzem tőle. innen szivárogtatja ki valaki.
- Lehet, hogy megfűzte valamelyik „fiadat" - töprengett hangosan Morrisette, és miután
levetette a kabátját, lehuppant az egyik székbe.
- Vagy a te egyik kolleginádat. Van itt egy-két pletykafészek titkárnő.
Sylvie felvonta a szemöldökét. - Nem úgy értem, hogy lefeküdt volna érte. Milyen érzékeny
vagy ma.
- Te nem lennél az?
- Dehogynem.
- És ne feledkezz meg erről sem! - A kávéspohara és egy iratcsomó között, Reed közelebb
csúsztatta Morrisette-hez a kinyomtatott e-mailt.
A rendőrnő a papírra pillantott, és sóhajtott. - Egész éjjel nem ment ki a fejemből.
- Barátságos levélke egy gyilkostól, nem? - ironizált Reed. -Lassan kiadhatjuk a műveit egy
bársonyfedeles kis ajándékkötetben.
- A Sírrabló Project: A harmada komplett Ha jól számolsz: ez négy. Nos, hány darab lesz
még? - olvasta Morrisette hangosan, bár majdnem fejből tudta már a versikét. - A
komputerzsenik rájöttek már, hogy honnan érkezett?
- Még nincs meg. Próbáltunk a címére választ küldeni, de nem ment át. Nem csoda. Bentley
szerint a szolgáltatónál lehet csak kibányászni, és idő kell hozzá. Meg az FBI jóváhagyása.
- Elég bajunk lett, öregfiú.
- Már továbbítottam Okanónak. Ki fog adni egy közleményt.
- Figyelmeztetett, hogy állj le? - Morrisette felállt és az ablak alatti radiátorhoz húzódott
- Igen, de ő is tisztában van vele, hogy ez a Sírrabló, vagy tudom is én, micsoda, rám
akaszkodott. Nézd meg... a korábbi levelek fotói is itt vannak a gépemben.
Sylvie feladta a melegedést, és áthajolt Reed asztala fölött, hogy láthassa a gyilkos írását.
Reed végigmutatta az áldozatok megrázó képeit is, majd visszatért a küldeményhez. - Ki lehet
ez a szadista őrült?
- Igyekeznünk kell, hogy megtaláljuk.
- Ellenőriztem a négy áldozat kapcsolatait, de azon kívül, hogy mindannyian Savannahban
éltek, semmilyen összefüggést sem találtam köztük. Barbara Jean Ryder és Roberta Péter, akár
a Nap és a Hold: szöges ellentétben áll mind az életkoruk, a foglalkozásuk, a stílusuk... Az
egyetlen közös vonásuk a művészetszeretetük volt. Barbara támogatott valami művészeti
alapítványt, Roberta pedig lelkes résztvevője volt a könyvtárban rendezett kiállítások
megnyitóinak. A fiatalabb csaj olyan feminista forma volt. Ja, ne haragudj, erre biztos magadtól
is rájöttél akkoriban.
Reed idegesen fészkelődött a székében.
- Akkor, szerinted... hány lesz még?
- Azt írta, hogy az egyharmada kész. Tehát összesen tizenkettőt akar.
- Nem különös ez? Előre megadja az áldozatai számát, amelyek között nem látszik
semmilyen kapcsolat. Úgy értem, ha te gyilkos lennél, minek korlátoznád magad előre?
- Nem biztos, hogy korlátozza magát. Lehet, hogy egyelőre ennyit vett tervbe. Utána talán
odébbáll, hogy másutt folytassa. Nekünk egy tucatot szán. - Reed a radírját böködte a
ceruzájával. Már bevette a gyomorsavgátló tablettáit, és a reggeli kávén is túl volt.
- És az nem lehet, hogy meg akar minket téveszteni? Nagyzási hóbort..
- Nem, szerintem komolyan gondolja a folytatást. Teljesen le akar kötni minket... főleg
engem.
- De miért téged választott?
- Bobbi miatt.
- Nem áll össze a kép. Kivéve, ha Roberta Péterrel is volt egy forró éjszakád - tette hozzá
Morrisette mosolyogva.
Reed felhorkant. - Fiatal lenne hozzám.
- Akkor viszont, nem te vagy az embere. így sohasem fogjuk megtalálni. Tűt keresünk a
szénakazalban.
Reed gyilkos pillantással jutalmazta Sylvie borúlátását, majd visszatemetkezett a
számítógépébe. - Bedobok egy kávét, aztán visszajövök - mondta Morrisette, és elővette a
megszólaló mobilját - Ez Bárt Nem hiszem, hogy moziba akarja vinni a gyerekeimet. -Sylvie
eltűnt a folyosón, és Reed tovább kombinált a beígért áldozatok számán. Nem nagyon ugrálhat,
mert Okano lekapja a tíz körméről. A Sírrabló valamiért neki üzenget Reed egy papírra Írogatta
a feltételezett ellenségeit. Jerome Marx már gyakorlatilag kiesett, és ki tudhatta még, hogy
rövid ideig viszonya volt Barbarával? A másik három áldozatot sohasem látta korábban.
A telefon csengett. Oda sem pillantva, felvette a kagylót. - Reed.
- Hello, örülök, hogy elértem. Jed Baldwin vagyok a lumpkini körzetből.
- Á, seriff! - felelte Reed hátradőlve a nyikorgó forgószékében. Elképzelte Jed Baldwin
göcsörtös képét.
- McFee nyomozó említette, hogy levették az ügyről, de a kolléganője önhöz irányított.
Gondoltam, érdekes lehet egy fejlemény. A boncolás nem hozott semmi újat, de reggel bejött
ide Merle Delacroix az unokájával. Emlékszik Billy Deanre, hogy ordítozott, hogy ő aztán nem
látott semmit. Na, Merlének eljár a keze otthon, ha rossz fát tesz a tűzre a kölyök, de nem is ez
a lényeg... szóvalrvala-hogy ráakadt egy gyűrűre a gyerek cuccai között, és ez a gyűrű az ál-
dozaté lehetett. Az öreg nagyon büszke volt a becsületességére, hogy kiverte a kölyökből az
igazat.
- Egy aranygyűrű, gyémántszerű ékkővel a közepén? - kérdezte Reed. Felidézte Barbara
fehér kezét, manikűrözött körmeit, amelyek olyan gyakorlottan simogatták egy férfi hátát. A
gyűrűsujján volt az értékes gyűrű, amelynek beépített köve csakúgy szikrázott a napfényben.
Mellesleg, Reed tudta, hogy valódi gyémánt. A tengerparton sétáltak az őszi, enyhe időben. A
levelek már aranylani kezdtek, és a tengerről érkező szellő belekapott Bobbi hajába, és
napbarnította combjaihoz tapasztotta vékony, fehér szoknyáját. A lány mezítláb sétált mellette
a homokos fövenyen, és a körmei csillogó rubinszínűre voltak festve minden végtagján.
- Az lesz az - felelte a seriff. - Van rajta egy bevésés.
- Igen? Azt nem tudtam. - Reed rákérdezett akkor a gyűrűre, és a lány, nevetés közben,
kacéran hátravetette a fejét. - Az egyik régi barátomtól kaptam - válaszolta csintalan hangon, és
felvonta a szexi szemöldökét. - Miután elhagyott, nem vághattam ketté.
- De még a mostani barátoddal laksz...
 - A volt barátommal - felelte Barbara élesen. - És sohasem engedtem, hogy beleszóljon a
dolgaimba. - A lány mosolygott, és a szemei úgy szikráztak, mintha valami titkot árult volna el.
- Lássuk csak... - mondta a seriff, és a nyomozó visszazökkent a valóságba. - Aszongya,
hogy: „Barbarának. Szerelmem végtelen."
- Nekem azt mondta, hogy egy régi barátjától kapta. De nem tűnt réginek Jerome Marxtól
kaphatta, amikor összeköltöztek. Valószínűleg nem akarta elárulni, hogy még hordja
ajerome-tól kapott gyűrűt Nem véletlen, hogy jelzálog került arra a házra.
- Hm. Mindenesetre fel kellene hívni a fickót, ismerős-e neki ez az ékszer.
- Rendben van, még ma felhívom. Viszont arra kérem, értékküldeményként közvetlenül a
nevemre küldje el ezt a bizonyítékot, nehogy véletlenül eltűnjön valamelyik ügyosztály
titkárságán.

- Ne aggódjon! Gyorspostára adom, holnap az asztalán lesz.

- Köszönöm, seriff.
Tehdt Bobbi ebben is hazudott. Nem meglepő. Az egész kapcsolatuk hazugságokra épült.
Csak utólag látta, hogy Barbara mennyi mindenben átverte. Szemrebbenés nélkül, szinte
mindenben hazudott Amint lerakta a kagylót, Reed arra gondolt, hogy nem hazudott-e a lány
valakinek túl sokat, aki végül megelégelte. És Bobbi az életével fizetett érte.

Nézd csak, hogy fölvitte az isten a dolgát - szekálta Trina az irodába belépő Nikkit. A lány
hátragurult a székével a számítógéptől, hogy jobban lássa kolléganőjét. - Két címoldalas írás
egy számban! - Trina elismerően csettintett a nyelvével.
- A holnapiba csak egyet tervezek - mosolygott Nikki.
- Gondolod, hogy ezek után lesz még mit írnod? Ha Pierce Reed meglátja ezt a cikket az
összes zsarunak szájpecket nyomnak a képébe. Nem hiszem, hogy a súgód még egyszer ki meri
nyitni a száját. - Norm Metzger magánkívül van. Fink irodájában sikoltozott, mihelyt Tom
megjött aztán pár perc múlva elviharzott. A többiek már azon viccelődnek, hogy készen áll a
következő cikked érdekében elkaparni magát.
Nikkit máskor feldobta volna ez a hír, de most nem okozott neki elégedettséget Norm
idegállapota. A fiú háromszor is felautózott Dahlonegába, de nem találta meg az összekötő
szálat, amit keresett Nikki sem, de a lány érezte, hogy egyre közelebb kerül a történet
kulcsfigurájához, Reedhez. A legutóbbi találkozásuk alkalmával nem is volt olyan goromba,
mint amilyen régebben szokott lenni. Inkább csipkelődő, mintha Nikki nőiességének hatását
akarná palástolni. Megismerte, ha egy férfi nőként néz rá, és Reed szemében határozottan ott
volt az a fajta csillogás, amely a ki nem ejtett bókokat helyettesítette. Nikki eldöntötte, hogy
kerül, amibe kerül, megszerzi magának ezt a jóképű, izgalmas férfit. Lehet köztük majdnem
tizenöt év korkülönbség. Na és?
- Különben, ha érdekel, beszéltem az egyik WKAM-nél dolgozó barátommal - folytatta
Trina. - A riporterek ki lettek osztva, mert nem értek el semmi eredményt. Újra kellett vágni az
anyagot, hogy a délutáni hírekben lehozhassák a friss információidat, szóval, milyen érzés
bálkirálynőnek lenni?
- Nem rossz. De tudod, hogy megy ez - tette hozzá Nikki -, mindig csak az utolsó cikked
számít. - Nikki bekapcsolta a számítógépét, hogy átnézze az e-maileit, és Trina visszahúzódott
az asztala mögé. Nikki a tarkóját masszírozta. Fáradt volt, és fájtak az izmai. Fél kettő körül
zuhant ágyba, miután e-mailen elküldte Tom Finknek a rohammunkában megfogalmazott
cikket. Amikor pár órával később megszólalt az ébresztőóra, majdnem a falhoz vágta. Helyette
lebotorkált a lépcsőn, és a postaládájában már ott várta a reggeli, friss szám, amely kövér, nagy
betűkkel hirdette, hogy a Sírrabló egy sorozatgyilkos. A rendőrségtől nyilván jön majd a
tiltakozás, hogy kihúzták a gyufát, de most már késő. Mellesleg Nikki érezte, hogy a gyilkos
nem fog leállni.
 Átfutotta az e-maileit, amelyek jobbára a szokásos hirdetésekből, az olvasók és a kollégák
gratuláló leveleiből álltak. Néhányat végigolvasott, hogy erősítse az önbizalmát.
- Nikki?
Majdnem leesett a székéről, úgy megrémült a mögötte megszólaló hangtól. Az olvasásba
merülve, észre sem vette a belépő Kevint.
A számítástechnikus tréfából mögé került, és a fülétől pár centire kezdett csak beszélni.
- A fenébe, Kevin, halálra rémítesz! - Níkki nem rejthette el az ingerültségét.
A fiú bocsánatkérően felvonta a vállát.
- Tehetek érted valamit? - kérdezte a lány.
Nikki látta, hogy Kevin szemében kéjsóvár szikra gyúl, de egy pillanattal később már el is
halt. A srác nem mert kockáztatni egy újabb bumfordiságot. Hála Istennek Kevin rendes fiú
volt, csak egy kicsit., fura. - Hallottam, hogy akadt valami, gondod a számítógépeddel.
- Oh, igen. Mióta központi gépre mentjük az adatállományt, az internetkapcsolatom
akadozik. Az e-maileim hol átmennek, hol nem. És minden lassabban működik. Pokolian
idegesítő. Sőt néha egy csík vibrál a képernyőmön. Pedig Trina gépe ugyanúgy működik, mint
korábban. Meg tudod csinálni?
- Valószínű, de előbb meg kell néznem.
Kevin összefonta a mellén a karjait, a fülhallgatója a nyakában lógott, és Nikki szeretett
volna elhúzódni tőle, amíg magyarázta a számítógép hibáit. Kevin azon emberek közé tartozott,
akik nem tartották be a kötelező távolságot, hanem szinte rámásztak az emberre. Ha a folyosón
álltak le valamit megbeszélni, Nikkinek akkor is folyton hátrálnia kellett, hogy az enyhén
izzadságszagú fiú elviselhető távolságba kerüljön.
- Rendben. Akkor addig keresgélek az archívumban - mondta Nikki. - Ha van valami
kérdésed, hívj a mobilomon... Megvan a számom, ugye? - Kevin némán bólintott, és Nikkiben
meghűlt a vér. -Már megadtam korábban?
- Nem. Elkértem Celeste-től. Neki van listája a gépében. Celeste, az Alkalmatlan.
- Miért nem tőlem kérted?

- Mert mindenkiét elkértem - magyarázta Kevin. - Amikor dolgozom a gépeken, néha

szükség van rá, hogy felhívjam a használóját. - A fiú úgy nézett mintha Nikki agyalágyult
lenne.
- Csak megkérdeztem - visszakozott a lány, és a retiküljét felkapva otthagyta Kevint, hadd
piszmogjon a gépével. Nem nagyon bízott az eredményben, de az újságnál ő volt az egyetlen
ingyenes megoldás.
Az automatából vett egy őszibaracklét, és az italt szívogatva leballagott a lépcsőn a
könyvtárba, ahol a régi anyagokat lemezeken tárolták. Egyedül tartózkodott a helyiségben,
amely szürke falaival, neonvilágításával és számítógépeivel egy börtönre emlékeztetett Csend
volt, mint a sírban. Sem zene, sem beszélgetésfoszlányok, sem irodai gépek zaja nem szűrődött
le az alagsori helyiségbe. Talán a nyomasztó csend miatt is, Nikki nyugtalansága fokozódott.
Pont egy ilyen kriptaszerű szobában kell anyagot keresnie a sorozatgyilkosról íródó cikkeihez.
Leült egy nyikorgó székbe, és újra elolvasta a Reedről szóló legfontosabb írásokat Nem
véletlenül szállították helikopterrel Dahlone-gába, a Vér-hegyhez. Csak Bobbi Jean Ryder
miatt? Felhívta Cliffet, aki persze nem vette fel. - Besokallt a fiú - állapította meg hangosan, és
a hangja visszhangzott a kongó falak közt. A gyomra összeszorult, és nevetségesnek látta magát
az idegességével. - Ne legyél nyuszi -dorgálta magát. Hiszen nem a sötétben ült. Csak a süket
csöndben. Egy hűvös, de levegőtlen szobában.
A telefonja zenélni kezdett, és Nikki összerezzent a váratlan hangra. Megnézte a kijelzőt. A
szám a savannahi rendőrség számainak egyike lehet. Meglepő. Cliff mostanában már nem hívta
a vezetékes telefonok valamelyikén. Félt/hogy ellenőrizhetik a hívásait. Persze, hogy fél, mert
elvesztheti a munkáját a te rámenősséged miatt. Csak Andrew-hoz való hűsége miatt enged
neked, és azért, mert még mindig tetszel neki. Nikkiben feltámadt a bűntudat, amint beleszólt -
Nikki Gillette.
- Pierce Reed.
Nikki megmerevedett. Reed felhívta őt. Gyorsan elővette a jegyzettömbjét és a tollát. -
Hello, nyomozó - felelte nyugodtan, noha a szíve majd' kiugrott a helyéről. - Mit tehetek önért?
- Eddig nem hívtam vissza. Hagyott nekem néhány üzenetet.
- Igen. Szeretnék önnel egy interjút. Az ügyünkről.
- Az ügyünkről?
- Meghallgatta a hangüzeneteimet is?
- Mind a nyolcat.
- Szerettem volna leülni önnel, mielőtt a cikk megjelenik. De nem várhattam a
végtelenségig. Be kell tartanom a határidőket.
- Igen, azok nekem is vannak Ezért gondoltam, hogy talán mégis beszélnünk kellene.
Nikki alig akart hinni a fülének. - Mikor?
- Ma este ráérek. Mondjuk, hétkor, fél nyolckor. Megfelel?
- Rendben. - Nikki igyekezett palástolni a lelkesedését, végre megnyílik előtte a rejtélyes
nyomozó. Nem bírta ki, hogy meg ne kérdezze: - Egyébként, mi történt, hogy meggondolta
magát?
- Majd elmagyarázom, ha találkozunk.
- Hol?
Reed nem habozott a válasszal. - Mielőtt a 80-as úton eléri a Tybee-szigetre vezető hidat,
egy mérföldnyire a hídtól van az út mellett egy fogadó, johnny B. Csárdája. Járt már arrafelé,
vagy megadjam a pontos címet?
- Megtalálom - felelte Nikki, és leírta az adatokat. - Akkor, fél nyolckor. - Nikki letette, és
felajzottan bedobta a mobilt a táskájába. Talán elromlott a fűtés, és a levegő mintha még
hűvösebb lett volna. Hirtelen rossz érzés fogta el. Hátranézett a válla felett, és közvetlenül a
háta mögött meglátta Kevint. - Jézus! - Nikki ijedtében felborította az asztalon álló
őszibaracklét. - A francba, Kevin, te élvezed, hogy mindig halálra rémíted az embereket? -
méltatlankodott Nikki, és egy papírzsebkendővel itatgatta fel az asztalra kifolyt italt
- Foglalt volt a telefonod. Nem akartalak megijeszteni. - Kevin sértett arcot vágott, de csak
egy pillanatra. A dacos hangból rögtön átváltott a szokásos, nyájas modorára. A hirtelen
hangulatváltások jellemzőek voltak a fiúra. Nikki elképzelhetőnek tartotta, hogy füve-zik, vagy
szed valamit.
- Jól van. Felmehetünk. Sikerült valami eredményt elérned? -Nikki bedobta a nedves
zsebkendőt a szemétkosárba, és elindult a lépcső felé. Egy percig sem volt kedve ebben a
csapdaszerű helyiségben időzni a különösen viselkedő Kevinnel.
- Úgy tűnik, rendben van. - Nikki be is érte volna ezzel a válasszal, de a srác egészen az
irodákig követte, és öntötté rá a technológiai részleteket. Még vagy húsz percet töltött Nikki
szobájában az elvégzett munka pontos bemutatásával. A lány unta az egészet, de néhány dolgot
lefirkantott Kevin előadásából, hogy legalább tanuljon belőle valamit.
- Kösz, Kevin - szólt utána, amikor a fiú végre kiballagott az ajtón. Kevin kisfiúsán
visszamosolygok, és Nikki megrótta magát, hogy üldözési mániájában már Tom Fink
unokaöccséről is ördögi dolgokat képzel.
Trina kinézett a számítógépe mögül. - Ez se normális, Nikki. Egész idő alatt dudorászott és
énekelgetett magának, amíg a gépedet piszkálta. Értelmetlen szavakat mint aki becsavarodott -
Trina összerázkódott - úgy gügyögött hangosan, mint egy kétéves gyerek
- Az a lényeg, hogy beállította a gépemet
- Oké, de legközelebb ne hagyj vele egyedül!
 Nikki megeresztett egy mosolyt - A szomszéd helyiségben tanyázik Norm. Ha Kevin
furcsán viselkedne, vagy rád támadna, csak kiabálj át neki. Metzgerben megbízhatsz. Minden
érdekli, ami ebben az irodában történik.
- Oh, úgy látom, társaságot kapsz.
- Hogy érted? - kérdezte Nikki, de abban a pillanatban a nyitott ajtón át meglátta Sean
Hawke-ot, amint az előtérben közel hajol Celeste-hez, aki izgatottan mutogat a szobájuk felé.
Sean megfordult, és észrevette Nikkit A fiú még mindig ugyanolyan sportos és jóképű volt,
mint amikor utoljára találkoztak. Divatos bőrdzsekit viselt, bő nadrágját betűrte a fekete
csizmájába, és kis kecskeszakáll díszítette az állát. Gyilkos mosollyal indult meg Nikki felé.
- Oh, istenem, micsoda fiúi - lelkesedett Trina.
- Egy sorscsapás - mormogta maga elé Nikki, és felállt amint Sean belépett
- Gondoltam, hogy itt talállak.
- Ugyanolyan erőszakos vagy, mint régen.
- Csak látni akartalak - felelte kitérően Sean, és, szék híján, lazán fölült az asztalra.
Keresztbe tette a lábait, és a közelében lévő levélnehezékkel kezdett játszani.
Nikki bemutatta a fiút Trinának, aki ugyanúgy olvadozott a látványtót, mint ahogy néhány
éve még Nikki is.
- Nem válaszoltál az üzeneteimre - kezdett bele Sean.
- Sajnálom, de nagyon sok dolgom volt.
- Nincs egy perced egy régi barátra...
- Akinek régebben sohasem voltam fontos.
- Oh! - rezzent össze Sean. - Én vétkem.
- Lehet, hogy nem. Ennyi jött ki belőle. Mit akarsz tőlem?
- Csak egy randit. Hogy megbeszéljük.. - Sean átható tekintetét régebben vonzónak és
ellenállhatatlannak találta Nikki, mára azonban inkább csak zavarba ejtőnek
- Nincs rá ok. Elég sokáig találkozgattunk hiába.
- Ami megszakadt, mert te közben elhelyezkedtél, és a karrieredre fektetted a hangsúlyt.
Nikki nem válaszolt.
- Azt hittem, talán férjhez is mentél.
- Ne szórakozz, Sean! Rosszul gondoltad.
- Még csak nem is érdekel, hogy mi van velem? - Sean a papírnehezéket forgatta a kezei
között, de a hanyag mozdulatok feszültséget palástoltak.
- Nincs értelme.
- Jársz valakivel?
- Pillanatnyilag nem.
- Most szakítottál?
- Figyelj, Sean! Semmi közöd hozzá, és szeretném folytatni a munkámat.
- Legalább igyunk meg valamit, ha végeztél. Ennyi időt igazán rám szánhatsz még egyszer
az életben. - A fiú megnyerőén mosolygott, és ördögi szikrák gyúltak a szemében.
Nikki mobiltelefonja zenélni kezdett - Ne haragudj, de nem érek rá tovább.
Amint a lány fordult, hogy felvegye a telefont, Sean megfogta a csuklóját. - Felhívlak még. -
Ahogy a fiú kilépett az ajtón, Trina felsóhajtott - Oh, istenem.
- Kellene? Én neked adom - mondta neki Nikki, és a kifogástalan ruhában elballagó Sean
után nézett. Évekig bedőlt neki... kicsit későn jött rá a srác, hogy már nem tartozik a hódolói
körébe. A telefon egyre hangosabban szólt, és Nikki felvette. A hívás egy nőtől jött, aki a törté-
nelmi városrészről írt cikkét akarta kritizálni, mert szerinte negatívan hatott a karácsonyi, rövid
turistaszezon előtt a forgalomra. Nikki átirányította az olvasói reakciókkal foglalkozó
Trinához, és lerakta.
 Végre visszatérhetett az e-maileihez, amelyek olvasását félbehagyta. Hirtelen meglátta,
hogy az egyik e-mail címe megegyezik a cikkével: ODAVÁGOTT A SÍRRABLÓ. A küldő
címe nem volt ismerős. Azonnal megnézte a levelet.
A szíve kihagyott egy pillanatra, és a szoba elhomályosult körülötte, amint a képernyő
borzalmas látványára meredt A Sírrabló négy áldozatáról készült képeket küldték el neki, egy
pársoros versike kíséretében:

NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG? KITELIK EGY TUCAT, TALÁL AZ, KI KUTAT.

Nikki úgy érezte magát, mint akit jeges vízbe mártottak. Mit jelentsen ez az üzenet? Csak
nem maga a Sírrabló írta? Ugye... ugye, ez csak egy ugratás?
Szaggatott gondolatok száguldottak a lány fejében. Cliff azt mondta a múlt éjjel, hogy a
Sírrabló üzeneteket juttatott el Reednek. Talán ő is e-mailt kapott? Oh, Istenem! Ki küldhette?
Valaki hülyéskedik vele, de ez nagyon rossz vicc Mégis, a hatodik érzéke azt súgta, hogy a
gyilkos küldte neki a levelet. Felfigyelt rá, és a maga módján jutalmazta. Fontos személlyé
lépett elő a szemében, mert cikkeket ír róla, és nevet adott neki. A fickó egójának jólesett az
első oldalas megjelenés.
Nikki beharapta az ajkát, és a megadott címre küldött egy e-mailt, amelyben a küldő nevét
kérte. Az e-mail nem ment át. Nikki két példányban kinyomtatta a versikét, és a második
példányról levágta a három sort. Kirobbant az irodából, és megkereste Kevint, aki az
elmaradhatatlan fülhallgatóval a nyakában, az ebédlőhelyiségben az ételautomata tartalmát
böngészte. Éppen megnyomta a kiválasztott gombot, amikor a szeme sarkából észrevette
Nikkit.
- Ne mondd, hogy már megint nem működik rendesen! - szólt neki majdnem ingerülten, és
megvetően lebiggyesztette az ajkát, mintha okosabbnak képzelné magát, mint a folyton
akadékoskodó lány.
- Nem, nem, a számítógéppel minden rendben van. De szükségem lenne egy szívességre -
felelte Nikki a legudvariasabb hangszínén.
- Kevin kivette a füléből a hallgatót - Még egyre?
Egy csomag színes M&M drazsé hullott az automata tálcájába.
A fiú kikapta, mintha szégyellné, hogy megkívánta a gyerekek között népszerű édességet
- Igen.
- Ez sokba fog neked kerülni - jósolta Kevin pimasz mosollyal.

- Persze... nézd meg ezt! - Nikki a srác kezébe nyomta a levágott papírt az e-mail címmel. -
Meg tudod keresni a feladót?
- Talán. - Kevin összeráncolt homlokkal mustrálta a papírt -Miért kell ez neked?
- Csak fontos, oké? Valaki küldött nekem egy furcsa üzenetet, és amikor válaszoltam rá,
visszajött
- Azzal a sorozatgyilkossal kapcsolatos dolog? Te nevezted el Sírrablónak, igaz?
Nikki nem akart hazudni, bár gyűlölte, hogy Kevin segítségére
szorul. - Igen.
- És én mit kapok érte? - érdeklődött tenyérbemászó képpel a fiú.
- A jól végzett munka örömét!
- Van nekem elég melóm ezen kívül is.
Nikki Kevinre meredt - Mi a fenét akarsz érte?
Kevin habozni látszott, és Nikki szorítást érzett a mellében. Te jó isten, csak nem ez is randit
akar tőle? vagy megint valami szexuális célzatú ugratáson töri a fejét?
- Csak egy kis elismerést Te és a hozzád hasonlók itt mind azt hiszik, hogy én... fölösleges
vagyok... hogy csak azért fizetnek, mert Tom unokaöccse vagyok. Holott, te meg Trina meg
Norm meg az összes többi, folyton szakember után rohangásznátok, ha nem akaszthatnátok le
engem. - A cukor zörgött a zacskóban, amint Kevin a hüvelykujjával nyomatékosan a saját
mellére bökött
- Oké... elismerlek - felelte Nikki bizonytalanul. A fiú hangjában olyan fojtott indulat
érződött, mintha lelke mélyén évek óta parázs-lana a méreg.
- Majd visszaadom. - Kevin elvette Nikkitől a papírt De siess vele, kérlek. Fontos.
A srác szemei ismét dühösen villantak. - Azt hiszed, hülye vagyok? Tudom - szögezte le
Kevin, és meghatározhatatlan mosollyal távozott. Nikki tétován nézett utána, és eszébe jutott,
hogy a fiú volt az utolsó, aki használta a gépét Mi van, ha ő küldte az e-mailt, és valahogy
betette a többi közé...
Vagy, csak szépen fejlődik Nikki üldözési mániája. Már mindenkiben potenciális gyilkost
lát. Visszasietett a szobájába, és lefirkantotta a lényeges kérdéseket a Reeddel való találkozó
előtt Kapott egy igazi esélyt, és ezt nem szúrja el.

Tizennyolcadik fejezet

Az Úr megbünteti, aki meggyaláz egy sírhelyet - hajtogatta Bea Massey. Apró, hajlott hátú
öregasszony, a fejéhez képest aránytalanul nagy fogakkal. Morrisette egyelőre semmilyen
használható információt nem volt képes kiszedni belőle. Az asszony majdnem vaknak látszott,
és egy csimbókos szőrű, öreg korcsot simogatott a konyhaasztal mellett
Ámen, gondolta Reed, de a kikérdezés közben élénken figyelte a terepet A konyhaablakon át
látta, hogy a hátsó udvarban kopasznyakú, tépett tollú tyúkok őgyelegnek. A kis, elkerített
zöldségeskertet felverte a gaz, a düledező garázsban egy ősrégi Buick Skylark állt. A lakásban
minden asztalt kézzel vert csipketeritő fedett, és az ablakok előtt is hasonló mintájú függönyök
lógtak. Mrs. Massey megesküdött, hogy még életében nem hallotta Jerome Marx nevét és a
fénykép alapján állította, hogy sohasem találkozott vele. - Pedig mondtam is Thomasnak, hogy
ne akarjon a városba temetkezni. Mi vidékiek vagyunk, és itt sokkal olcsóbb lett volna, de ő
hallani sem akart róla. Ragaszkodott hozzá, mert a családtagjai ott fekszenek, Savannahban.
Most aztán megjártuk vele.
A nyomozók az interjú és a háztűznéző végére sem lettek sokkal okosabbak. Bea Massey
volt a második állomásuk. Előtte már elbeszélgettek Beauford Alexanderrel, aki a felesége,
Pauline halála óta magányosan élt, és sem Barbara Jean Ryder, sem Thomas Massey, sem
Roberta Péter nevét nem hallotta korábban.
- Két újabb pofon - mormogta Reed, amint visszafelé hajtottak a városba.
- Ne őröld magad! Nem a te felelősséged - próbálta Sylvie megnyugtatni, és a mellére tette
az egyik kezét, hogy csillapítsa erős köhögését. A második sírnál töltött hosszú idő a szeles,
hideg esőben megtette a hatását és most nem mer Reed előtt rágyújtani a kocsiban, pedig majd
megvesz egy szál cigarettáért.
- Attól még szurkolhatok neked, nem? Mielőtt lázas betegen kidőlsz te is a sorból...
- Vagy mielőtt engem is levesz Okano az ügyről, mert ismertem Robertát a könyvtárból.
Reed komoran bámult ki az ablakon a szélkorbácsolt vidékre, ahol a mocsaras, magas füvet
tépett bokorcsoportok szakították meg. Folyton a sorozatgyilkos járt a fejében. Nem volt képes
a többi ügyre figyelni, és alvásra is alig szánt időt.
- Megnéztem az interneten, mi lehet a tizenkettes szám mögött, amit a pofa beígért. A
tizenkettő a teljesség száma, mivel háromszor négy az tizenkettő, és mind a három, mind a négy
spirituális alapszám. Ezenkívül a keleti és a nyugati csillagjóslás egyaránt erre a számra épül -
vetette fel Morrisette.
 - Elhiszem, Sylvie, de ennyi erővel jelentősége lehet, hogy tizenkét esküdt van egy
tárgyaláson, hogy tizenkét apostol volt, vagy... a kockajátékban maximum ennyit tudsz dobni.
Folytassuk?
- Sejtettem, hogy te internet nélkül is borzasztó okosakat tudsz kitalálni. - Morrisette
sértetten felhúzta az orrát, és egy rágógumi után kotorászott a kesztyűtartóban. - De nem
hiszem, hogy az áldozatok bármelyike esküdt volt korábban, vagy...
- Valószínűleg nem, de ezen az úton vakszerencse kellene, hogy rátaláljunk. - Csakhogy a
boncolási eredmények sem hoztak szinte semmi használhatót. Nem találtak ujjlenyomatokat,
egyértelmű cipőtalpnyomot, csak keréknyomot Nem volt hajszál, vérfolt vagy ruhafoszlány.
Szexuális erőszaknak semmi jele. A fickó úgy látszik, az áldozatok rémületében és
kínszenvedésében éli ki magát. Erre utal a mikrofon használata, amelyen nyilván egyenesben
hallgatta a szerencsétlenek sikoltozásait
Morrisette bevett egy rágógumit, és kedvetlenül rágni kezdte. -És csak annyit tudunk, hogy
utoljára az élettársa látta életben Barbara Rydert Jerome Marx hat körül járt Barbara házában.
- Nem valószínű, hogy foglyul ejtette volna, hogy aztán gyorsan kiássa Pauline
Alexandert, és valami teherautóval elfuvarozza őket Lumpkin körzetbe, ahol még az éjjel
elhantolja mindkettőt. Reggel pedig kimosakodva, öltönyben megjelenik a munkahelyén...
- igen, és mivel a Porschéját használta, közben még egy halott-szállításra alkalmas
járgányt is mozgatnia kellett volna a helyszínek között.
- Bajos. Bár lophatott egyet - kockáztatta meg Reed.
- Lehet, de nincs nyoma ilyen bejelentésnek. Mellesleg, tudomásunk szerint, semmiféle
kapcsolata nem volt Roberta Péterrel vagy Thomas Masseyvel. - Morrisette köhögött, majd
bekapcsolta az ablaktörlőt, mert az egész nap fenyegető eső ismét rákezdett Megköszörülte a
torkát és hozzátette: - A baba vércsoportját már tudják, de a DNS-vizsgálat csak a jövő hétre
készül el.
Micsoda bolond volt, hogy ezzel a nővel kezdett, gondolta Reed megint. Lehet, hogy az ő
gyereke veszett oda. Vagy Marxé. Vagy bárki másé. A gyilkosé. Hiszen kiderült, hogy Barbara
fűvel-fával lefeküdt A Reeddel való néhány hetes kapcsolat a hosszabbak közül való lehetett.
Mégsem sikerült a pasijai nyomára bukkanni. Az ékszerboltba betévedő ügyfelek közül
válogatott, és a hirtelen összehozott kaland után, ugyanolyan gyorsan le is koptatta őket. A nyo-
mozó keserűen állapította meg magában, hogy mindig szenvedés lett a vége, ha olyan nő után
ment, aki igazán vonzotta.
- Az ügyosztály ma adja ki az állásfoglalást a sajtónak - folytatta Morrisette, és a
műszerfalra nézett, hogy gyorsan kiszámolja, hány perc múlva gyújthat rá nyugodtan egy
nyomorult cigarettára. - Ha nem állna ilyen cefetül az ügy, szerintem ennyit se tennének, de
szükség lenne a lakosság segítségére. így aztán mindenki figyelmeztetve lesz, aki még ném
tudná, hogy a szomszédja is lehet a gyilkos.
- És sorozatgyilkosként fogják említeni?
- Hm. Azt hiszem. - Morrisette a szeme sarkából oldalra pillantott, és megnyalta az ajkát
Lassan elérték a városhatárt. - Nikki Gillette megveregetheti a saját vállát.
- Mit tudsz arról a csajról?
- Csak annyit, hogy miatta szedsz fejfájás-csillapítót •
- Nem.
Morrisette megkerült egy lassú nyergesvontatót, majd lehúzta egy pillanatra az ablakot, és
erőteljesen kiköpte a rágógumit. – Csak nem azt akarod mondani, hogy hidegen hagy a segge? -
kérdezte hibátlan női megérzéssel, amint fölhúzta az ablakot
- Csak kíváncsi vagyok rá. Egész felkavarta a kedélyeket az ügyosztályon.
- Mellesleg, az a külsőre szende, valójában nyomulós, erőszakos típus, aki neked tetszik.
 - Nem is tudod, korábban milyen nőkkel kezdtem - húzódozott Reed, és platinaszőke
kolléganőjére nézett. - Mindenesetre az elmúlt években többet hallhattál róla, mint én. Szóval,
nem tudsz semmit Gillette-ről?
- csak annyit, hogy a főbíró papa elkényeztetett kislánya, aki firkászként keresi a hímevet.
Úgy tudom, még nem ment férjhez, és olyan fiatal, hogy valószínűleg rögtön az egyetem után
beprotezsálta az apja a Sentinelhez. Annyira belelendült, hogy a kedves papa majdnem
megütötte a bokáját a Chevalier-tárgyaláson. Amikor idejöttél, te is hallottad, nem?
- igen, én adtam át a fickót a bíróságnak.
- Most meg kiengedték Pedig szinte száz százalék, hogy ő ölte meg azt a nőt a két
gyerekkel. Ki más tette volna? Mennyi pénz, idő és energia megy pocsékba, hogy egy ilyen
sötét gazembert le lehessen sittelni, és akkor Nikki Gillette, a karrierje érdekében, előre kife-
csegett néhányat a bizonyítékok közül. Mások néhány százezres rablásért évtizedekig ülnek,
egy ilyen brutális gazember meg másfél évvel megússza.
- Azért az nem a lány bűne, hogy a DNS-vizsgálat eredményét elhallgatták.

- Nem is mondtam azt csak... ne gondold valami tündérlánynak.

- Nincsenek ilyen illúzióim. Mi van a bátyjával?
- ja, már utána is néztél a családjának? Akkor meg minek jártatom a számat? A bátyja... mi
is a neve?
- Andrew.
Morrisette lassított, amint beértek a városba, és elkanyarodott a központ felé. - Igen,
Andrew. Nikki szerintem mindig fel akart nőni az öregjéhez, meg a bátyjához is. Andrew
lehetett a mérce a családban, a bezzeg-gyerek. Kitűnő atléta volt, sokáig jó tanuló, apuka
büszkesége. A középiskola végére azonban leromlott, és nem vették fel a Yale vagy a Harvard
jogi karára. Követte volna apja útját, de depressziós lett a kudarctól, és utána fejest ugrott egy
víz alatti sziklába. Sorsszerű baleset lehetett, vagy ő intézte el saját magát. Senki sem látta,
hogy mi történt, vagy legalábbis senki sem jelentkezett Reed hallott már a különös történetről,
miután felvette a munkát Savannahban.
- Mindenesetre - tette hozzá Morrisette -, úgy hallottam, a család eléggé szétesett a fiú
halála után. Az öregjeik nehezen viselték az elvesztését. A bíró urat, „A Pengét", nem
vigasztalta, hogy kedvenc gyermekén kívül maradt még egypár. Az elsőszülött fiú, az örökös
volt a legfontosabb, mint ahogy jó néhány családban. - Sylvie beletaposott, amint a lámpa
zöldre váltott. - Aztán jött a Chevalier-ügy, az sem tett jót Nikki és az apja kapcsolatának.
Reed emlékezett LeRoy Chevalier-re, akit a szeretője, Carol Legit-tel meggyilkolásával
vádoltak meg. Zavaros ügy volt, és a savannahi pályafutását éppen megkezdő Reed találkozott
is a fickóval, miután kattant rajta a bilincs. A nő két gyermekét is 'megölték. Ronald Gillette
volt a bíró, és a lánya, Nikki, kiszivárogtatott néhány bizonyítékot a Sent/nelben, amelyeket az
apja otthon elejtett. Kis híján megtorpedózta vele az egész tárgyalást Chevalier idő előtti
szabadulását azonban nem ez befolyásolta. A lényeg, hogy ismét szabad ember lett, és azokért a
gyilkosságokért már valószínűleg sohasem kell ülnie többé.
- Hogy lehet egy ilyen vadbarmot kiereszteni a börtönből? Minden nyomozó szerint ő
aprította fel azt a szerencsétlen nőt a két gyerekkel együtt Amikor Nikki Gillette is belekavart...
már attól féltünk, hogy el se lehet ítélni. Végül bezárták, most meg egyszerűen szabadon
eresztik. Néhány simlis ügyvéd előrángatott egy jelentést hogy a fickó DNS-e nem egyezik a
helyszínen talált vérével. Kit érdekel? Lehetett szennyezett az a vér. Hová tart ez a világ?
- Nem tudom, Sylvie.
- Szóval, ha engem kérdezel, Nikki Gillette-ben túlteng az ambíció.
Reed morrantott valamit, de nem körvonalazta, hogy még aznap találkozni fog a lánnyal.
Minél kevesebbet tud Morrisette a saját szakállára végzett akcióiról, annál jobb.
 Mindenekelőtt meg kell tudnia, hogy Nikki honnan szerezte róla az információkat, bár a lány
valószínűleg nem fogja könnyen felfedni a hírforrását. Pedig ki fogja szedni belőle, mielőtt
valamelyik marha veszélyeztetné a nyomozás eredményességét a környezetében. Tudta, hogy a
lány kitartó, vérbeli riporter. Nem riad vissza a kerülő utaktól, ha meg akar szerezni valamit.
Reed még egyetlen újságíróval sem találkozott aki egyetlen napon nyolc üzenettel bombázta
volna, és képes lett volna hajnali négykor felkelni, hogy meglesse a lakása előtt. Egyáltalán,
honnan tudja a címét? Múlt nyáron, a Montgomery-ügy kapcsán sem hagyta békén. Állandóan
„exkluzív" interjút akart kierőszakolni. Hát most megkapja, mielőtt a hőzöngő cikkeivel aláássa
a nyomozást. Túl sokat tud a lány, és ez veszélyes lehet mindenki számára, önmagára is.
Reed az órájára nézett, és azon kapta magát, hogy izgatja a néhány óra múlva esedékes
találkozás. Nikki Gillette vonzónak és eszesnek tűnt a számára. És fiatal, mint amilyen Barbara
is volt. Az ősz óta egyáltalán nem volt nővel... Vajon milyen fiúk udvarolnak a lánynak? Elég
nyomulós típus ahhoz, hogy a kortársai megrémüljenek tőle. Mi lenne, ha megpróbálná
elcsavarni a fejét? Nincs őbenne már ennyi önbizalom meg kurázsi...
Morrisette kitette a nyomozót a rendőrkapitányság előtt. Reed felballagott az irodájába, és
beletemetkezett az emberöléssel megvádolt feleség ügyébe, aki „véletlenül" beleeresztett a
férjébe egy sorozatot az addig kacsázásra használt sörétes puskából. A férfi minden bizonnyal
túlélte volna a szórást, csakhogy az egyik sörét eltalálta a nyaki verőerét, és ettől elvérzett, mire
a nő tárcsázta a 911-et. A feleség vallomása szerint erre azért nem volt képes hosszú ideig, mert
„megzavarodott a szerencsétlenségtől, és nagyon félt". Amikor az első kocsi kiért a helyszínre,
a nő az ebédlőben üldögélt, és nyugodtan cigarettázott. Reed szerint a nő csak annyira volt sáros
az ügyben, mint a légy, miután kimászott a.mustárból.
Összecsukta a laptopját, és indulni akart, amikor megcsörrent a telefonja. - Reed.
- Rick Bentz vagyok a New Orleans-i rendőrségről - mutatkozott be a hívó. Reed emlékezett
az üzenetre, amit Reuben Montoya volt munkatársának hagyott. - ön egy Vince Lassiter nevű
fickó miatt keresett engem.
Reed visszaengedte a dzsekijét a székre. - Úgy van. Szükségünk lenne a címére, mivel az
egyik áldozatunk testvére. Kíváncsiak lennénk arra is, hogy hol volt aznap, amikor a húga
eltűnt.
- Mi történt pontosan a lánnyal?
Reed agyán fájdalmasan villant át Bobbi Jean életteli, szexi képe, és a sötét, hideg
koporsóban talált, eltorzult arcú tetem. Dühét lefojtva, viszonylag nyugodt hangon magyarázta
el Bentznek az eseményeket, és végül lezárta az elbeszélést azzal, hogy: -...bárki érdekes lehet,
aki kapcsolatban állt Barbara Ryderrel.
- Ez elképesztő. Élve temette el őket az állatja? - Bentz halkan káromkodott. - Keresni
fogjuk ezt a Lassitert, de nem egyszerű, mert három hónapja lelépett. Nem hagyta meg a
következő címét. A nő, akivel élt, nem tudja, vagy nem akarja megmondani, mi lett az ürgével.
Mindenesetre nem tett bejelentést. Néhányan azt gyanítják, hogy adósságai lehettek, és talán ki
is nyírták érte. Itt az öböl környéki mocsárban simán el lehet valakit süllyeszteni. De ez csak
feltételezés. Nem tudjuk, mi lett vele.
Egy újabb zsákutca. Reed idegesen dobolgatott az ujjaival az asztalon. - Egyéb információja
sincs róla?
- De, van nálunk aktája. - Reed hallotta, amint Bentz lapozgat. -Tizennégy éves kora óta
többször is megfordult nálunk. A kiskorúként elkövetett disznóságai nincsenek nálam, de
amikor tizenkilenc volt, belekeveredett egy fegyveres rablásba. Mivel beköpte a főko-lompos
barátját, engedményt kapott, és egy-két év börtönnel megúszta. Onnantól kezdett egyenesbe
jönni. Elhelyezkedett valami telemarketinges cégnél, és összejött egy nála idősebb nővel. A
neve... keresem... igen, Wanda Persons. Lassiter egész augusztus végéig mintaállampolgárként
élt. Akkor eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Vagy elmenekült valami elől, vagy kiirtották,
csak nem tudunk róla. A furgonját egy árokban találták meg Baton Rouge közelében. Nem látta
senki, hogyan került oda. Ellenőriztünk mindenkit, aki ismerte, de senki sem hallott róla.
Októberben beszéltünk a húgával, ezzel a Barbarával is.
- Gondolja, hogy kiiktatták?
- Nem kötnék rá fogadást, de nagyon könnyen elképzelhető.
- Kérem, tudassa, ha bármi változik, vagy ha Lassiter felbukkanna.
- Természetesen.
- Köszönöm. Átadná Montoyának az üdvözletemet?
- Szívesen megtenném, de egy ideje nem láttam.
- Vissza fog jönni?
- Fogalmam sincs. Montoyánál semmit sem lehet biztosan tudni.
- Ha látja, mondja meg neki, hogy hívjon feli - kérte Reed.
- Rendben.
A beszélgetés végével a nyomozó kibámult a borús, délutáni utcára. Megölhette valaki
Vince Lassitert? Lehet, hogy Bobbi Jean halála is összefügg vele? Mi van, ha egy következő
koporsóból Lassiter kerül elő? Hiszen a pofa még jó néhány darabot beígért. Esetleg azért szí-
vódott fel, mert a fickó... maga a gyilkos?
Reed gyorsan beírta a Lassiterről nyert adatokat a komputerébe, és csekély előrelépésként
értékelte Bentz telefonját. Amint fölpillantott, az ajtóban Cliff Siebert állt. A magas, sportos,
tüsire nyírt hajú srác mindig szórakozottnak látszott, de azért értette a dolgát. Reed sohasem
vette észre, hogy a többi nyomozó ökörködéseiben részt vett volna, és kicsit merevnek
gondolta. A humor, még ha gyakran morbid humor is volt, segített nekik átlendülni a
holtpontokon.
- Segíthetek valamiben? - tudakolta Reed.
- Megkaphatnám a Sírrabló-ügyről készített feljegyzéseit?
- A jegyzeteimet?
- Igen, Morrisette megkért, hogy segítsek neki.
- Úgy? - Reed érezte, hogy lassan elvörösödik.
- Hát, én csak... - A srác legalább zavarba jött
- Morrisette minden tényt megkapott tőlem.
- Igen, de én a benyomásairól beszélek... a megérzéseiről. Azt nem mindig osztja meg vele.
Reed a szeme sarkából látta a számítógép képernyőjén az áldozatok fényképét. - Gondolja,
hogy leírtam őket?
- Mások is megteszik.
- Majd átküldőm Morrisette-nek - felelte Reed fegyelmezetten. Volt valami furcsa Siebert
viselkedésében, bár Reed tudta, hogy a fiatal zsaru feddhetetlen előéletű. Mégis, valamiért most
nem bízott benne. - E-mailen átküldőm neki.
Cliff Siebert mintha vitatkozni akart volna, de Reed pillantására elharapta a szót. Komoly
arccal csak annyit mondott: - Úgyis megkapom tőle.
Az anydd istenit, gondolta Reed. Minden adatot szívesen megosztott a kolléganőjével, de
hogy a legmélyebb benyomásairól, feltételezéseiről is beszámoljon... Mit képzelnek ezek? Nem
elég, hogy hivatalosan elvették tőle az ügyet? Gyorsan rámentette a jegyzeteit egy hajlékony
lemezre, és betette a táskájába. E-mailen elküldte Morrisette-nek is, aztán összepakolt, és már
kezdett kicsúszni az időből. Elloholt Katherine Okano irodájába, ahol Tonya Cassidy, Okano
titkárnője, tekintélyt parancsoló tömegével és vastag, vörösre rúzso-zott ajkával késztette
megállásra a behatolni szándékozókat
- Beszélnem kell Kathyvel.
- Már elment
Reed összeszorította az állkapcsát, és küldött Tonyának egy elrettentő pillantást. A
százharmincas mellbőséggel rendelkező hölgy folyton hatalmi játszmában utazott. - És mikor
jön vissza?
 - Hétfőn - hangzott a szűkszavú válasz. Azzal Tonya benyúlt a felső fiókjába, és kiemelt
belőle egy lezárt borítékot. Lebiggyesztett ajka nem hagyott kétséget afelől, hogy ő már tudja,
mi rejtőzik a leragasztott küldeményben.
Reed átvette a borítékot, és tévedhetetlenül érezte, hogy csak egy dolog lehet benne.
Elindult, és útközben nézte meg.
A laboreredmény egyértelműen jelezte, hogy B-negat'rv vércsoportja elképzelhetővé teszi
az apaságot Bobbi Ryder meg nem született gyermekére vonatkozóan. Az időigényesebb
DNS-vizsgálatra még várnia kell.
Reedet elfogta a kétségbeesés.
Az ő gyereke volt.
Ez az állat a gyerekét is megölte.

Tizenkilencedik fejezet

Ma éjjel nem tudok - felelte Nikki a telefonba, és csak félig figyelt oda, mert az időt
számítgatta magában a Reeddel való találkozóig. Most a legfontosabb, hogy a Sírrabló
történetének következő részét még ma éjjel le tudja adni.
A nővére hangja elkeseredettnek tűnt. Mi baja lehet már megint? - Miért nem? Úgy teszel,
mintha állandóan arra kérnélek, hogy felügyelj a gyerekre.
Tényleg nem szokta kérni, de miért pont most jut az eszébe? Kibírhatatlan ez a nyafogás. -
Bármelyik más éjszaka szívesen, Lily. De ma este a rendőrség sajtótájékoztatót tart a Sírrabló
ügyében, és utána el kell mennem egy fontos interjúra.
- Hát elviszed magaddal.
- Mit? Egy kétéves gyereket? Megőrültél? - Nikki hátradőlt a székében, és abbahagyta az
írást a számítógépében. - Majd te viszed el magaddal.
- De randim van! Nem kérnélek rá, de a lány az utolsó pillanatban lemondta.
- Jó, jó, megértem... Vidd Opheliát az anyuhoz, és az interjú után elhozom tőlük... mondj
nekik féltízet vagy tízet... hazaviszem hozzád, és lefektetem, aztán a laptopomon tudok
dolgozni tőle.
- Nem is tudom...
- Ha nem jó, akkor keress valaki mást. Hívd fel Kyle-t! - javasolta Nikki.
- Kyle-t? Még mit nem? - Lily, az öccse említésére, fújtatott a megvetéstől. - Fogalma sincs,
hogy mi a különbség egy gyerek és egy számítógép között.
- Ne haragudj, Lily, de rohannom kell.
- Akkor beadom anyunak. De olyan kellemetlen! Hétkor találkozom Mellel, és már el
vagyok késve. - Lily sóhajtott. - Tudod, mi a te bajod, Nikki? Olyan vagy, mint Andrew:
egocentrikus.
- Azt hiszed, te vagy a család guruja, aki elhozza a megvilágosodást? - Nikki bedobta a
telefont a táskájába.
- Nem, de néha tényleg úgy viselkedsz, mintha körülötted forogna a világ - folytatta Lily,
aztán dühösen lerakta, amikor rájött, hogy Nikki már kiszállt a vonalból. Gyerekkorukban
mindig Lilyé volt az utolsó szó. Lily egy álértelmiségi volt, aki filozófia szakot végzett az
egyetemen, de nem zavarták a véleményében fellelhető, alapvető logikai ellentmondások.
Liberálisnak mondta magát, mégis hevesen elutasított mindent, ami nem egyezett az ő és baráti
köre meglehetősen merev nézeteivel. Vékony, hosszú cigarettákat szívott, és a saját gyermekén
kívül hátrányos helyzetű, mexikói bevándoroltak gyerekeit istápolta egy gyermekvédelmi
központban. Korábban kávéházban dolgozott, és a lazább környezet eredménye lett Ophelia.
Lily sohasem mondta meg az apa nevét, és kiléte valószínűleg Lily titkaként száll majdan sírba.
Ez nem zavarta Nikkit, csak nővére közszemlére bocsátott mártíromságát viselte néha nehezen.
A kétéves Opheliát már akkor a szívébe zárta, amikor a kórházban először látta meg bájos
mosolyát.
Nikki befejezte a holnapi cikk vázlatát, amelyet majd késő este szándékozott kiegészíteni a
főleg Reedtől remélt friss információkkal, és bezárta a gépét. Felkapta a kabátját, és kisietett a
szerkesztőségből. A kapuban majdnem elütötte Norm Metzgert.
- Nézz már az orrod elé!
- Megint kitör belőled az úriember, igaz? - fújt rá Nikki, bár a háta közepe sem kívánt
Normmal veszekedni. Főleg, nem most.
Metzger dühösen nézett, és Nikki maga elé tette a karját, mintha védekezne a fiú támadó
szavai ellen. - Honnan a pokolból szerzed te az infókat?
- Mire gondolsz?
- Csak arra, hogy lassan már előbb tudsz mindent, mint a rendőrség. - Metzger elzárta a
kijáratot, így Nikki kénytelen volt foglalkozni vele.
- Ne viccelj l
- Dehogyisnem. Még a rendőrségi állásfoglalás előtt kijelentetted, hogy sorozatgyilkosról
van szó. Csak most, hátkor lesz róla a sajttáj. - A fiú az órájára pillantott. - Negyed óra múlva.
Fogadjunk, hogy egyenesben idézik majd, amit kinyomtattál a feltételezett sorozatgyilkosról!
- Nem tudom, mit fognak közölni.
- Áh! Csak nehogy bepereld őket a szerzői jogod megsértéséért, ha ugyanazokat a szavakat
használják, mint te a cikkedben.
- Oh, Norm, hagyjál békén! Ez benne van a versenyben. Nem fogsz odaérni. - Nikki próbált
elindulni, hogy lerázza erőszakoskodó kollégáját.
- Igen, Gillette kisasszonynak persze semmi szüksége a sajtótájékoztatóra, mivel még
melegen, a pult alól kapja az árut. Azt csak a kis hülyéknek rendezik.
- Nagyon irritál téged, hogy megelőztelek, ugye? - kérdezte Nikki, és odébb tolta Normot.
Elege lett a srác ostoba provokálásából.
- Engem az irritál, hogy az apád neve miatt kinyílnak előtted ajtók, amelyek előttünk,
közönséges halandók előtt zárva maradnak.
- Azt hiszed, számít a nevem? - torpant meg Nikki a fiú mellett.
- Hát persze. A nagy Ron Gillette kicsi lánya! Neki is biztos vág az agya, mint a borotva! -
Norm mosolygott, de csak a mérgét leplezte.
- Akkor gondold ezt! - hagyta rá dühösen Nikki, és kiment az ajtón. Átvágott az utcán a
parkolóhelyéig, és lángoló arccal dúlt-fúlt. Norm belegázolt a szépen épülő önbizalmába, noha
semmi olyannal nem vádolta, amit ne hallott volna már korábban másoktól. Kinyitotta a kocsi
ajtaját, bedobta a táskáját a hátsó ülésre, és beült a kormány mögé. Ne törődj vele, nyugtatta
magát, amint kikanyarodott az útra. Hadd érezze, hogy megnyerte a párbeszédet, úgysem ér el
vele semmit. Hagyd meg neki a hazugságot/ Igen, igen, de ha nem is az apja révén, mégiscsak
elhunyt bátyja barátjától szerezte az információkat. Ez bűn? Akkor minden kapcsolat
tisztességtelen, amely miatt bárki, bármilyen előnyt élvez? Nikki szélsebesen száguldott el a
rendőrkapitányság épületéig, és benyomakodott a wkam televízió furgonja mögötti szűk
parkolóhelyre. Már majdnem besötétedett, mire a sajtótájékoztató elkezdődött. Hűvös és száraz
volt a levegő. A néhány egyenruhás rendőr között riporterek, operatőrök és technikusok
tolongtak.
Nemsokára befutott a terepszínű kabátjába öltözött Norm Metzger ésjim Levitt is. Norm
magabiztosan az első sorba furakodott, míg Jim a kamerával követte a tömegbe vágott résben.
Mint egy bunkó, a kutyájával, gondolta Nikki, a külső körben várakozva. Eszébe jutott a
Sírrablótól kapott e-mail, és elégedetten elmosolyodott. Az üzenet megrémítette, de egyben
nagy ütőkártyát adott a kezébe. Minden bizonnyal az újság miatt kapta az e-mailt, akkor pedig
valószínűleg nincs veszélyben. A gyilkos népszerűségre vágyik, és ezt rajta keresztül akarja
elérni. A rendőrség figyelmeztetése nem ilyen speciális esetre vonatkozik Egyébként is védve
lesz, mihelyt közli a rendőrökkel. De még nem jött el az ideje. Előbb lehozza a lapban.
Hideg szél fújt. Nikki összefogta magán a dzsekit, és az egyik lábáról a másikra állt végre
elkezdődött. A rendőrségi szóvivő, Abbey Marlow rövid összefoglalást adott az eseményekről.
Már ismert tényeket hangsúlyozott, és figyelmeztetett, hogy a savannahi területen is felbukkant
gyilkos még veszélyes lehet. A lakosság és a média segítségét kérte, hogy bármilyen gyanús és
szokatlan jelenség a rendőrség tudomására jusson. Felsorolta az érintett áldozatok nevét, és
hajlandó volt néhány kérdésre válaszolni.
- Van valamilyen kapcsolat az áldozatok között? - kérdezte egy sötét hajú nő az egyik helyi
tévécsatornától.
- Még nem tudjuk.
- Igaz, hogy két holttest volt egyetlen koporsóban? - Norm nagyon szerette volna Nikki
cikkének valamelyik állítását megcáfolni.
- Két koporsót találtunk, és mindegyikbe az eredetileg elteme-tetteken kívül még egy-egy
holttestet helyeztek.
- És igaz, hogy élve temették el őket? - firtatta tovább Norm.
- igen.
- Van már valami fogódzójuk? - jutott szóhoz Max O'Dell, a WKAM rottweiler-képű,
dörmögő hangú tudósítója.
- A nyomozás nagy erőkkel folyik, de szükségünk van minden információra, ami
valamilyen módon kapcsolódhat az ügyhöz.
- Pszichiátriai kezelt lehet az elkövető? - próbálkozott mással O'Dell. - úgy értem, bizonyára
nem feledékenységből rakta őket élve a koporsóba.
Néhányan keserűen felröhögtek. A lökésszerű szél Abbey szemébe fújta vöröses hajfürtjeit.
Látszott, hogy nemsokára megelégeli.
- Természetesen a nyomozás állásáról nem szolgálhatok információkkal.
- A gyilkos próbált kapcsolatba lépni önökkel? - kiáltotta Nikki hátulról, és Abbey Marlow
arca megfeszült. A nyakát nyújtogatva igyekezett felmérni Nikkit.
- Nincs felhatalmazásom a részletek közlésére.
- De, ugye, igaz, hogy a sorozatgyilkosok egy része igyekszik játszmába vinni a
rendőrséget, és henceg a bűncselekményeivel, vagy megpróbálja félrevezetni a nyomozókat?
- Erre is volt már példa - válaszolta óvatosan Abbey, és idejét látta bejelenteni, hogy az
ügyosztálynak nincs egyéb mondandója. A riporterek szagot kaptak Abbey sietős távozásából,
és bekiabálták az újabb kérdéseiket, de már hiába tették.
Abbey Marlow meglepett reakciója meggyőzte Nikkit, hogy a Cliff száján kicsúszott
információ igaz. Eszerint a Sírrabló valóban kapcsolatba lépett a savannahi rendőrséggel,
pontosabban Reeddel. Talán e-mailt írt neki is. Kiválasztja a számára lényeges embereket.
Korábbi kutatásaiban Nikki már találkozott hasonló viselkedéssel, amikor egy bűnöző
üzengetett a rendőröknek, hogy bebizonyítsa, okosabb és felsőbbrendű személyiség, mint a
nyomába eredt detektívek... Hideg ujjakat érzett a tarkóján. Hirtelen megfordult, a nyakához
kapott, de csak a gallérja gyűrődött be. Rossz érzése mégsem múlt el. A gyilkos itt lehet...
figyelheti őt... elvegyülve a tömegben... várakozva...
Vagy csak a szorongástól megzavart képzelete játszik vele. Körülnézett, de az utcai lámpák
fényében, a hideg szélben, kabátban és sapkában szedelőzködő riporterek és operatőrök között
nem látott gyanúsan figyelő alakot Mint az egyik hajnalban, az étkezde előtt Még mindig
tisztán emlékezett, hogy fagyott meg a vér az ereiben a bokrok mögül őt figyelő ember
látványára. Az utca túloldalán állt néhány kíváncsi járókelő, és Nikki nem volt képes
elhessegetni a gondolatot, hogy valamelyikük lehet a gyilkos. Amikor sorban szemügyre vette
őket, az egyik gyorsan megfordult, és a sarkon befordulva elsietett az árnyékos utcán.
Mert véget ért a látványosság, te majom, dorgálta meg magát Rémeket látsz.
 - Megkaptad, amit akartál? - Egy férfihang suttogott a fülébe, és Nikki láthatóan
megrezzent. Szíve elszorult a félelemtől, és megpördült
Norm Metzger nézett rá kaján vigyorral.
- Ne szórakozz! - Nyugodj meg! Metzger csak a féltékeny munkatársad. - Mit akarsz?
- De ijedős lettél. Semmit. Mi volt az a kérdés, hogy a gyilkos jelentkezett-e a zsaruknál?

- Előfordul az ilyesmi. Te igazán tudhatnád. Te vagy az újság bűnügyi tudósítója, nem?

- De Marlow majdnem leesett a lépcsőről, amikor meghallotta a kérdést. Van valami
pletyód, hogy a gyilkos betelefonált a rendőrségre?
- Én csak megkérdeztem, Norm. - Nikki elrakta a diktafonját és a jegyzetfüzetét. - Ne
haragudj, de sietek.
Metzger szemei elsötétedtek a sapka ellenzője alatt - Te tudsz valamit.
- Nem akarlak sokkolni, Norm, de tényleg sokat tudok. Egyszer úgyis rájöttél volna. -
Azzal Nikki megfordult, és visszaballagott az autójához. Kicsit tartott tőle, hogy a srác követni
fogja, de nem hallott maga mögött lépéseket. Becsusszant a vezetőülésre, és az ablakon kinézve
látta, hogy Norm és Jim Lewitt beszállnak Norm kocsijába.
Nikki visszahajtott az irodába, beleírt néhány sort a készülő cikkbe, és az órájára pillantva
megállapította, hogy már késésben van. Metzger bent dolgozott még, amikor kiröppent az
ajtón, újra kocsiba vágta magát, és a visszapillantó tükörben ellenőrizte, hogy senki sem követi.
Pierce Reeddel bizalmas interjút kívánt készíteni. Egészen bizalmasat.

Reed megnézte az időt Már öt perce késik a lány. Még vár maximum tizenötöt, és ha nem
mutatkozik, Nikki Gillette eltemetheti magát. Vagy ő.
A sötét parkolóban gubbasztott az El Dorado típusú, kiszolgált Cadillacjében. Amit tesz, az
még az állásába is kerülhet De nem várakozhat tétlenül. Rá kell jönnie, hogy ki zárta be Bobbit
abba a koporsóba.
A kocsi ablakai kezdtek bepárásodni, és Reed a Johnny B. Csárda sápadt neonfényében a
hirdetőtáblát bámulta, amely az úton haladókat tájékoztatta a „világ leghíresebb
lacipecsenyéje" könnyű elérhetőségéről. Az állítás nevetségesnek hatott, mégis, a parkolóban
szép számmal álltak a kisteherautók és a különböző személyautók. Reed figyelte az ötvenes
éveket idéző épület lengőajtaján ki-be járókat
- Gyerünk, gyerünk - mormogta, és meglepőnek tűnt számára hogy hirtelen mennyire
fontosnak érezte a Nikki Gillette-tel való beszélgetést Évekig igyekezett lerázni magáról az
összes többi újságíróval együtt Szelídnek és ártalmatlannak látszó, de valójában eszes, rámenős
és izgalmas lány volt Ráadásul csinos. Nyáron is fehér bőre és a feszes trikók alatt kiütköző
formás mellei még élénken éltek Reed emlékezetében. Ronald Gillette bíró lánya. Elég oka
lenne, hogy kerülje, mint a leprást Egy mostanáig tagadott veszedelmes vonzalom.
Fényszórók villantak, és egy autó kanyarodott be a parkolóba. A kis, ezüstszínű Subaru,
Nikki kocsija volt. Na, végre. Reed szíve hevesebben kezdett verni, és ezt nagyon furcsa és
kellemetlen előjelnek érezte. Az utóbbi években a munkáján kívül ritkán történt vele ilyesmi.
Kinyitotta a Cadillac ajtaját, és kilépett a kabátját korbácsoló szélbe. A parkoló környékén a
magas elefántfű földig hajolt, és a homokdűnékről a szél homokszemeket söpört végig a
parkoló aszfaltján.
Nikki a kavicsos részen állt még, és sietősen kászálódott ki az autójából, izgatott mozdulatai
ismerősek voltak Reed számára. A nyáron hetekig üldözte a Montgomery-ügy végett, éppen
csak utánfutót nem erősített a kocsija mögé, hogy beleülhessen. Volt valami átlag feletti ebben
a fiatal, nyomulós lányban, ami kihozta az indulatot a nyomozóból. Eddig úgy hitte, hogy csak
negatív érzelmeket, de az elmúlt napokban rá kellett jönnie, nem ez a teljes igazság. Be kellett
ismernie, hogy nem véletlenül jelent meg a lány még az álmaiban is. Lefojtotta magában
szexuális hatását ami kezdettől fogva jelen volt, csak ő elutasította még a gondolatát is. A lány
foglalkozásán kívül az is szerepet játszhatott ebben, hogy eleve reménytelennek látszott
férfiként közeledni egy ilyen pimasz, szexis Lolitához. Nikki még a valós koránál is évekkel
fiatalabbnak látszott Mit akarna ő, túl a negyedik x-en, egy kemény mellű, karcsú derekú,
főiskolásforma lánytól? Pedig nem azért álmodott róla, mert hidegen hagyta Nikki Gillette friss
és imponáló nőiessége. Nem véletlenül kerülte tudatosan, valahol mindig érezte, hogy ez a lány
veszélyt jelenthet rá. Félt, hogy gyöngédséget vagy vágyat gerjeszt benne. Félt, hogy
kiszolgáltatott lesz egy huszonéves lánynak, aki a szakmájával örökre tönkreteheti. És talán
nem csak azzal.
És most itt várakozik rá.
Reed feltűrte a gallérját a szél ellen, és figyelte, ahogy Nikki kiveszi a táskáját a hátsó
ülésről, és bezárja az autót. A bejárat felé vezető út Reed irányában vezetett
- Hello, Nikkil Itt vagyok - szólt Reed, és a lány megtorpant Karcsúsított, fekete kabátot
viselt, és kisimította a szeméből a haját, amint a sötétséget kémlelte.
Reed közelebb lépett, és Nikki a torkához emelte az egyik kezét.
- Oh, Reedl úgy megijedteml A szívrohamot hozza rám.
- Én? - Reed önkéntelenül elmosolyodott Nikkit nem ijedős fajtának ismerte meg.
- Igen. Ez egyáltalán nem mulatságos.
- Igaza van. Viszont azt gondoltam, jobb, ha nem látnak minket együtt Elmehetnénk egy
kicsit autókázni.
- Autókázni? Most? - Nikki elveszetten nézett körül a parkolóban.
- Miért ne?

- Mi ez a rögeszmés rejtőzködés? - kérdezte a lány, de megadóan indult Reed felé, és csak

az orra alatt mormogott valamit az érzéseiről.
- Mit mondott? Hogy érzi magát? - érdeklődött Reed, amint Nikki kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Mint egy ócska horrorfilmben. Egyébként, megint nagyon figyelmes. A múltkor
becsomagoltatta a kajámat most meg megkínál a kesztyűtartóból egy nikotinos rágóval?
- Már leszoktam. De van nálam délről bontatlan szendvics. Pulykás.
- Délről szendvics? Ez? - Nikki a zsíros, automatából vásárolt kis csomagra nézett, amit
Reed még előző nap felejtett a szélvédő előtt.
- Hé, Reed, maga tényleg tudja, hogyan kell körbehízelegni egy nőt!
- A sokéves tapasztalat teszi. - A nyomozó indított, és a Cadillac lassan kifordult a
parkolóból. - Egyébként, ha már ilyen remekül összejöttünk, muszáj magázódnunk?
Nikki meglepődött, és azonnal kiengesztelődött a váratlan javaslatra, és a kocsi lendületesen
gyorsult a 80-as úton az égboltot takaró sötét felhők alatt.
Fényszórók közeledtek, és tűntek el mellettük, és Reed többször is ellenőrizte a
visszapillantóban, hogy valóban nem követi őket senki. Nem ártott az óvatosság. Ha valaki
meglátja Nikki Gillette-tel, komoly gondba kerülhet a rendőrségen.
- Bocs a késésért - törte meg Nikki a beállt csendet.
- Még tíz percet vártam volna - felelte Reed, és lassított egy lámpa miatt.
- És nem is hívtál volna fel? Hogy hol vagyok?
- Nem valószínű. - A lámpa zöldre váltott, és az El Dorado ismét meglódult az előttük
haladó piros féklámpák nyomában.
- Kitartó pasi vagy - gúnyolódott Nikki, majd más jutott az eszébe: - Nem voltál ott a
sajttájon.
- Hol?
- A sajtótájékoztatón.
- De te nem is számítottál rám. - Bár" nem nézett oldalra, Reed érezte magán Nikki
gyanakvó tekintetét. Pár másodpercre bekapcsolta az ablaktörlőt, hogy a lecsapódott ködpárától
megtisztítsa a szélvédőjét. - Mivel tudod, hogy levettek az ügyről.
 - Rájöttem. Ezért hívtál fel?
- Ja.
Reed áthajtott a Tybee-szigetre vezető hídon, és lefordult a keleti strand felé vezető útra.
- és el akarod mesélni a sztorit? - Nikki hangjából kiérződött a kételkedés.
- Köthetünk egy üzletet.
- Na, ne mondd! Amikor úgy kerültél mindig, mintegy leprást? Reed a sebességhatár alatt
tartotta a sebességet - Úgy érezted?
- Úgy. Mivel nem vagyok süket és vak. Egyszerűen nem vettél emberszámba.
De az a riporternek szólt..
- Ne magyarázkodj! - hűtötte le Nikki gyorsan. - Szóval, mi volna az üzlet tárgya?
Reed erősebben markolta a kormányt. - Ínformációk
- A Sírrablóról.
- Ja. - Reed megint érezte Nikki átható tekintetét Olyan feszült figyelemmel nézte a
rendőrt, mintha a férfi a világ kilencedik csodáját kínálná neki eladásra: - Oké, de egy valamit
tisztázzunk! Ha cserébe arra kérsz, hogy áruljam el a hírforrásomat, akkor lőttek az üzletnek
A nyomozó befordult a strand melletti egyik mellékutcába, és leállította a motort. A
szélvédőn át ki lehetett látni a sötétlő, nyílt vízre. Az Atlanti-óceán fekete hullámai haragosan
tarajlottak.
- igyunk legalább valamit, ha nem kéred a szendvicset - Reed hátranyúlt és előhúzott két
üveg sört. Kinyitotta őket, és az egyiket Nikki kezébe adta. - Ez a megvesztegetés itala.
- Kösz, de mondtam, hogy nem fogom kiadni a kapcsolatomat...
- Persze, mindjárt gondoltam. - Reed húzott egyet a még hűvös sörből, és kibámult a fehér
homokra és a tajtékos, tintaszínű vízre. -Valaki az ügyosztályról segített, mert már a másnap
megjelent cikkedben ott voltak az előző napi fejlemények.
- Ez nem kitalálósdi. Nem tehetem meg.
- Oké. De azt hittem, neked is vannak kérdéseid. Vagy felejtsük el őkep? - A nyomozó
ismét ivott, és észrevette, hogy a lány még nem kezdte meg a magáét.
Feszült csend telepedett rájuk, végül Nikki kortyolt egyet a söréből.
- Megtudtam, hogy ismerted Barbara Jean Rydert, de azt nem, hogy miért nem
nyomozhatsz tovább. - Amikor Reed nem válaszolt, Nikki folytatta: - Ha üzletet akarsz, akkor
én is a lényegre kérdezek rá. Barbara Ryder terhes volt, amikor meghalt
A nyomozó torka elszorult, de nem szólalt meg.
- Rájöttem, hogy te is lehetnél az apa.
- Élettársa volt - vetette közbe Reed, és görcsöt érzett a gyomrában.
- A fickó sterilizáltatta magát. - Nikki oldalra nézett azokkal az ártatlannak látszó nyuszi
szemeivel.
- Ezt meg honnan vetted? - Reed meglepetése fokról fokra nőtt. Bobbi még neki sem
említett ilyesmit, és Nikki Gillette ezt is megtudta? A kórházakban is vannak emberei?
- Nem. A forrásomat nem adom ki. Amennyire látom, három okod lehet hogy üzletelj
velem. - Nikki az ujjain számolt - Először is, az informátorom nevét akarod. - A lány felemelte
a második ujját -Aztán tudni szeretnéd, van-e valami olyasmi, amit elrejtenek előled az
ügyosztályon. - Nikki harmadik ujja is csatlakozott - Vagy mindkettőt Ki vagy bukva, mert
lekaszáltak az ügyről, holott mélyen érint a dolog. Szeretnél naprakész lenni, de a kollégáid
nem bíznak benned, és arra gondoltál, egyesíthetnénk az erőinket. - Nikki elégedetten
megcsapolta a sörösüveget. - Nem az a kérdés, hogy én mit adhatok neked, hanem az, hogy mit
kaphatok cserébe.
- Mostanáig az összes részlet a rendelkezésemre állt az üggyel kapcsolatban.
- És megosztod velem? - kérdezte kétkedő hangon a lány. Reed fontolgatta a választ. -
Azzal a feltétellel, hogy az ügy lezárásáig nem látom kinyomtatva.
- úgy érted, amíg el nem kapják a fickót, vagy amíg el nem ítélik?
 - Természetesen a tárgyalások végéig.
- Abból meg mi hasznom lenne? Akkor ugyanazt írhatom le, mint amit már a város összes
riportere is tud.
- Egyelőre. De az ügy végén nagyot robbanthatnál.
- Nem, Reed - ingatta Nikki a fejét, és megjutalmazta a rendőrt a tapasztalt üzletember
mosolyával. - Nekem exkluzív interjú kell. Most, az újságom számára.
- Nem fogom elkefélni a nyomozást.
- Akkor zsákutcába jutottunk - Nikki a sötétben az ajkához emelte a sörösüveget, és ivott
néhány kortyot. - Sajnos, akkor nem tudom kielégíteni a vágyad - sóhajtotta kétértelműén, és
élvezte Reed elfojtott dühét.
- Ide figyelj! Ha bármit megtudsz, azonnal, abban a percben tudni akarom. Viszonozni
fogom a szívességet, de a kinyomtatás előtt bármit kivehetek a cikkeidből, amit szigorúan,
mindig megmutatsz. Ez a végső ajánlatom. - Reed érezte az ingerültségét, de fegyelmezte
magát Nem töltheti ki a mérgét a lányon, ha még idejében a gyilkos nyomára akar bukkanni. -
Meg kell ígérned, hogy a bizalmas részek kimaradnak az ügy lezárulásáig.
- Rendben - egyezett bele Nikki. - Most hogy megkötöttük az üzletet mutatok valamit.
Holnap reggel úgyis beviszem a rendőrségre, de te még frissen juthatsz hozzá...- Nikki felvonta
a vállát, és kivette a táskájából a műanyag tasakban őrzött üzeneteit. - Ezeket küldte nekem
valaki.
Reed felkapcsolta a belső világítást és a vére is megfagyott, amint elolvasta az első üzenetet

MA ÉJJEL

Aztán a második:

MEGTÖRTÉNT.

Végül a harmadik:

NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG? KITELIK EGY TUCAT, TALÁL AZ, KI KUTAT.

A nyomozó alig kapott levegőt. A szöveg a gyilkostól érkezett. Biztos volt benne. Az első
kettő ugyanolyan papírra, ugyanolyan kézírással íródott, mint amilyeneket ő is kapott A
harmadik nyilván e-mailen érkezett.
- Mikor jöttek ezek? - csapott le Reed, és az összes izma megfeszült. A gyilkos rajta kívül
Nikki Gillette-et is kiszúrta. Miért?
- Az első, pár napja. - Nikki elmesélte, hogyan találta meg az első papírt az ablaktörlője
alatt, a másodikat pedig a hálószobájában, a párnája alatt. A harmadikat nemrég kapta e-mailen.
Reed magánkívül volt. A félelem görcsbe rántotta a gyomrát -Ez az őrült bent volt a
lakásodban, a hálószobádban, és nem hívtad ki a rendőrséget? - kiabálta.
- Most szólok.
- De hát a gyilkos a lakásodban járt!
- Légy szíves, ne üvöltözz! Először nem voltam benne biztos. Lecseréltettem a zárakat, és
felhívtam egy biztonsági céget, hogy szereljenek be riasztót.
- Riasztót? Azonnal el kell jönnöd onnan! Menekülj! - Reeden a teljes pánik jelei
mutatkoztak. - Ez nem bújócskajáték, Nikki! Ez a fickó elmebeteg. De a legrosszabb fajta.
Hogy jutott be a lakásodba?
Nikki elmondta hazaérkezését a kint rekedt Popocicivel, és a sértetlen ajtózárakkal. Reednek
azonnal beugrott Roberta Péter macskája, és a szerencsétlen asszony sorsa.
 - Azonnal hívnod kellett volna a rendőrséget. Ehelyett kicseréltetted a zárakat, így még a
lehetséges bizonyítékokat is tönkretetted. Az Isten szerelmére, fogd már fel, hogy ez a csótány
rád szállt! Nem mehetsz oda többé.
- De hát akkor sehol sem vagyok biztonságban!
- Valószínűleg nem.
- Arra célzói, hogy kérjek huszonnégy órás rendőri védelmet?
- Pontosan.

- Lassíts, Reed! - kérte Nikki, megérintve a férfi karját. - Te akarod önkéntesként elvállalni?
- Látszik, hogy agyas lány vagy. - Reed befejezte a sörét, és a kézfejével megtörölte a száját.
Az üveget hátradobta, és egy csuklómozdulattal indított.
- Hová megyünk? - érdeklődött a lány.
- A lakásodhoz. - Reed elővette a mobiltelefonját. - Kihívom a helyszínelőket, és ha
mindenképpen ott akarsz maradni, akkor én is veled maradok. De jöhetsz hozzám is.
- Várj egy percet...
Reed felkapcsolt, és a híd felé vette az irányt. - Nincs más lehetőség, Nikki.
- Csakhogy gáz van.
- Éppen azért kell ezt tennünk.
- Nem úgy értem. A nővérem gyerekére kell vigyáznom az éjszaka.
- Felejtsd el!
- De...
- Nem akarod veszélybe sodorni, igaz?
- Persze, hogy nem.
- Akkor hagyd ott, ahol van.

- Az anyéméknál van. - Az El Dorado Savannah felé száguldott. Nikki az órájára nézett -

Már úgyis elkéstem.
- Hívd fel őket, hogy nem tudsz odamenni! Aztán szólj a nővérednek is! Nem mókázok,
Nikki. Ez nagyon veszélyes, inkább lássanak most megbízhatatlannak, mint holnap halottnak
- Jó, jó, elintézem. - Nikki megdörzsölte a karjait, és a szembejövő autók reflektorfényében
Reed észrevette, hogy idegesen harapdálja az ajkát. Végre leesett neki a tantusz.
Nikki elővette a telefonját. - Akkor most te vagy a személyi testőröm? - kérdezte, amint a
mobil telefonkönyvében az anyja nevét kereste a híváshoz.
- Te mondád - felelte nemes egyszerűséggel Reed, és ő meg Sylvíe Morrisette-et hívta. -
Megbízhatsz bennem, mivel én is ugyanabban a cipőben járok, mint te. Sorstársak lettünk egy
elmebeteg miatt.

Ki lesz a következő?
A televízió képernyőjét figyelve elfogta a csalódottság, hogy aznap éjjel meg sem említették
a Sírrabló nevet. Az Öröklét temető előtti kavarodás és a délutáni sajtótájékoztató néhány
képkockája tette ki a tudósítás lényegét.
Tehetségtelen banda.
Senki sem veszi őt elég komolyan. Kivéve Nikki Gillette-et
Eszes, csalafinta lány, szőkésbarna hajjal és szexi megjelenéssel. Számolni kell vele.
Egy igazán nagy sztorit keresett, és ő megadja neki. Híres lehet a lány az életében.
És a halálában is.
Maga elé vette a komputerét, és a képernyőjén féltűnő képernyőkímélő képekre meredt.
Három másodpercenként változott a kép, sorban mutatva Bobbi Jean Ryder, Pauline
Alexander, Thomas Massey és Roberta Péter testét a fekete háttér előtt. Egy kis program
lehetővé tette, hogy az ép testekről készült fotók több fázisban mutassák a bomló, majd a
csontig lecsupaszodott holttestek művi látványát, és az áldozatok az utolsó kép hamujából
épüljenek vissza. A sikeres temetések után a Túlélő gondosan bevitte az áldozatok fényképét a
számítógépébe, és megszerkesztette rájuk a több lépcsőből álló folyamatábrázolást.
Egyelőre csupán négy sorozat állt a rendelkezésére, de hamarosan bővül majd a kínálat.
Még a tenyere is nyirkos lett a gondolatra.
Megnyalta az ajkát, és a következő fogásáról álmodozott
Bekapcsolta a hangot, és meghallgatta Bobbi Jean haldoklását: a rettegés, a halálfélelem és a
könyörgés sikoltásait... oh, nagyon jól csinálta.
Aztán az öregasszony nyöszörgése következett.. A sírásától felgyorsult a szívverése, és
felforrósodott a vére.
Ismét eszébe jutott Nikki. Megnyalta a szája szélét, és érezte az izgalom löketét.
Ki lesz a következő?
A Túlélő behunyta a szemét, és az albumán futtatta az ujjait - Ecc, pecc, kimehetsz...
A keze megállt Kinyitotta a szemét, és lenézett a gyönyörű, érzéki, mosolygós nő fotójára...
Bár a kép néhány évvel korábban készült, a lány nem sokat változott azóta.
Ugyanolyan szemrevaló teremtés.
Felszínesen és gyorsan vette a levegőt, amint arra gondolt, újonnan kiválasztott áldozata
miként fog felébredni a koporsóban. Előre elképzelte a rémületét, eltorzult arcvonásait, és a
félelemtől szaggatott könyörgését... a sikolyokat. A halálfélelem torzóba merevíti majd. A
koporsóban rohamosan fogy majd a levegő... a tüdeje égni fog... és a lelke is... oh, igen...
Erősnek érezte magát
Agyafúrtnak.
A türelmetlen várakozás izgalma járta át
- Te vagy a soron, szivi - suttogta. Megmutatja neki, hogy azt tesz vele, amit akar. Ezt talán
meg is fogja baszni. Vagy utána, vagy előtte. Ha lesz rá idő, becsusszantja neki.
Eddig egyiket sem dugta meg... csak fantáziált róla. Nem volt gusztusa hozzá. De ez egyszer
kivételt tesz. Behunyt szemekkel szertartásos csókot nyomott a mosolygó, csinos lány képére.

Huszadik fejezet

Már megint átvertél, Nikki. Szép dolog, mondhatom - A szokásos neheztelés sütött Lily
hangszínéből. Nikki picit eltartotta a fülétől a telefont
Johnny B. Csárdájánál szállt át a saját kocsijába, és most visszafelé tartottak Savannahba.
Nikki alig érzékelte a folyót, a forgalmat és az éjszakai város feltűnő, színes neonfényeit.
Figyelmét lekötötte nővérének méltatlankodó hangja.
- Már mondtam, hogy nem jókedvemből döntöttem így. Ophe-lia nem lenne velem
biztonságban. Betörtek a lakásomba, Lily. Nem fogod fel? Fenyegető üzenetet hagytak az
ágyamban. - Nikki a történtek ecsetelésétől is megborzongott. Ki tudja, az az elmebeteg
gyilkos, mi mindent fogdosott össze az undorító mancsával az ágyneműjén kívül.
- De azt mondtad, nem vitt el semmit. Másokkal is megesik egy betörés...
- Nem hallottad, hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik a városban? Lehet, hogy éppen az
járt a lakásomban.
- Miért törne be egy ilyen pacák a te lakásodba? Csak mert kiszerkesztetted a lapodban? Ez
nem valószínű, Nik. Tojik rá, hogy miket írogatsz róla.
- Nehogy azt hidd! Nagyon is tetszik neki, hogy a figyelem középpontjába emeltem. Arra
sóvárog, hogy híres legyen. Ez gyakori a sorozatgyilkosok lelkületében.
- Hát, nem tudom. Szerinted ezeknek van ie/kületük?
- Nem úgy értem, Lily...
 - Jézusom, hiszen barbár módon öli meg az embereket! És szerinted ie/kü/ete van! - csapta
le a magas labdát Lily. - Jól van, Nikki, én megértelek. Felfogtam. Az életedben a karriered a
legfontosabb. -Nikki érezte, hogy fokozatosan megy fel benne a pumpa a nővére igazságtalan,
öncélú vádaskodására. - Majd én elmegyek Opheliáért, felejtsd el, hogy megkértelek. Pedig azt
hittem, legalább egy este lazíthatok, és nyugodtan vacsorázhatok Mellel. Ez mindkettőnknek
fontos lett volna, de tudom, hogy te vagy a sztár, és mindig rólad szólnak a dolgok, és...
- Nem, Lily - torkollta le Nikki, és lekanyarodott a főútról. - Te imádod, ha te vagy a
középpontban, és ha rólad szólnak a dolgok! -Nikki összerezzent, mert a vonal váratlanul
megszakadt. A telefonját beleejtette az ülések közötti tartóba. Nem érezte magát felkavarva.
Lily miatt nem fog fának rohanni. A nővére így kezelt minden nézeteltérést. Vádaskodott, és
igyekezett lelkifurdalást ébreszteni.
Reeddel a háta mögött, a történelmi városrészhez ért. A Lilyvel való küzdelem nem volt
újdonság; gyerekkoruk óta civakodtak. Lily
liberálisnak tartotta magát, miközben heves gyűlölettel esett neki minden véleménynek, ami
nem harmonizált a saját elképzeléseivel. Amely elképzeléseket főleg férjezetlen, harminc
feletti barátnőitől nyerte, akik, kubai emigránsok gyermekeiként, kicsit furcsán értelmezték a
demokráciát. Úgy gondolták, az őket megillető szabadságjogok és előnyök másokra csak akkor
vonatkoznak, ha az ő érdekeiket ez semmiben sem sérti.
Nikki a tükörbe pillantott, és látta, hogy az El Dorado hűségesen követi. Különös, de
kellemes érzésként hatott rá a fordulat, hogy Reed váratlanul közel került hozzá. Egészen más
benyomást tett rá a férfi, mint korábban. Közvetlennek és barátságosnak tűnt, a hangszíne
meleg, szinte gondoskodó volt.,, mintha őt jelölték volna ki arra, hogy Nikkit megvédelmezze.
Álmodozásában majdnem belehajtott egy piros lámpába. - Térj már észhez! - dorgálta meg
magát - Ez Pierce Reed, akitől eddig fényévnyi távolságban voltál. Eddig. - A társasház előtt
bekanyarodott a kis parkolóba. Piros és kék fények villogtak az öreg téglaépület előtt, amelyet
nemrég még az otthonának érezhetett. A kapu előtt sárga szalag feszült, és a szomszédjai közül
néhányan, a pizsamájuk fölé sebtében felkapott köntösben vagy kabátban, a nyakukat
nyújtogatták. Az ácsorgók kikérdezését már megkezdte egy unott képű törzsőrmester.
- Mi folyik itt? - kérdezte egy asszony, aki egy nagydarab, eser-nyős férfiba karolt
- Megkérem önöket, hogy álljanak egy kicsit hátrébb, mert zavarják a munkát - felelte az
egyik rendőr, de a behemót nem mozdult.
- Nem oda törtek be, ahol az a riporterlány lakik? - kérdezte az egyik házbeli, nedves
kabátban. A szomszédok közül néhányan a tetőteres lakás ablakaira nézegettek fölfelé. Nikki az
esernyője védelmében óvakodott közelebb, hogy a hangoskodók ne figyeljenek fel rá. -Nikki
Gillette, vagy hogy hívják. Aki arról a gyilkosról írja a cikkeket.
- A Sírrablóról - toldotta meg egy Niki számára ismerős hang. A beszélgetők közelében
tébláboló Nikki majdnem megbotlott
az időközben odaérő Reedbe, aki erős ujjakkal megragadta a lány karját, és elterelte a
kíváncsiskodók csoportjától. Nikki hálát érzett, hogy ezekben a pillanatokban védelmet kap a
férfitől. Nem volt kétséges, hogy egyre többen fognak összegyűlni, és Reed biztonságot
nyújtott a számára. Szirénahang szólt a távolból, és az arra haladó járművek lelassítottak, hátha
látnak valami érdekeset
- Micsoda vidéki cirkusz - morogta Nikki az orra alatt
- Lesz ez még nagyvárosi is - biztatta Reed.
- Kösz. Attól még jobban fogom érezni magam.
Az egyik egyenruhás rendőrtiszt hátrébb terelte az embereket. A nedves, jeges szél kicsípte
Nikki arcát, aki fázósan összehúzta magát, és felhajtotta a kabátja gallérját.
- Kellenének a kulcsok.
 Nikki beletúrt a táskájába, és gyűlölte a gondolatot hogy egy csapat ember fog behatolni a
magánszférájába. 1
Reed átvette tőle a lakáskulcsokat. - Mindjárt felmehetünk, ha megkapjuk rá az engedélyt.
- Kitől?
- Diane Mosestől. Nem véletlenül hívják Mosesnek Nála nagyobb szava csak a Jóistennek
van, de azt is ő cenzúrázza.
Nikkit felderítette Reed humora. Felpillantott a férfira, akinek a szemeit sokkal
melegebbnek látta, mint korábban. Nyers arckifejezése is mintha lágyabbnak tűnt volna.
- Tarts ki egy percig! - kérte Reed, amint a helyszínelő furgon megérkezett, szorosan
mögötte a WKAM híradós kocsijával. Mintha a televízió a rendőrségi kíséretet biztosította
volna. Amíg Reed egy apró, fekete, mindig feszült arcú hölggyel beszélgetett, addig Nikki a
sebesen szedelőzködő riportert és operatőrét figyelte.
- Mi a rák van itt? - Fred Cooper bukkant elő, akit az egész tömb házfelügyelőjeként
ismertek. Az idős gondnok csíkos, kopott hálóköntöst és papucsot viselt. A felborzolt, fehér haj
és a táskás buldogszemek jelezték, hogy első, legmélyebb álmából verték fel. A tekintete
Nikkire esett, és jó érzékkel, őt vette célba. - Ugye, nem mondod, hogy veled van valami
galiba? - kérdezte Fred bácsi, és lebiggyesztette petyhüdt ajkát
Időközben Reed is visszatért Diane Mosesszel az oldalán, így kölcsönös bemutatkozás
következett. - Fred Cooper, a házfelügyelő, Reed nyomozó.
- Diane Moses főhadnagy, Nikki Gillette. Az újságírónő apartmanját vizsgáljuk - közölte a
kézfogások után Reed, Fred bácsival.
- Persze, igen... - felelte Fred bácsi zavartan, hol Nikkire, hol a rendőrökre pillantva. -
Csak... Jézusom...
Reed nem időzött tovább. Miközben felmentek a lépcsőn, röviden elmagyarázta Nikkinek,
hogy mit fognak tenni, copper lemaradt, és a lépcsőkorlátnak támaszkodva, szemrehányóan
bámult utánuk. Kiszámítható, kellemesen lassú életét jóvátehetetlenül megzavarták. És ki tudja,
még mi van hátra?
Hátborzongató volt Nikki számára, hogy ezúttal az ő lakásában kutat bűncselekmény
nyomai után a rendőrség. Most gyűlölt arra gondolni, hogy hány helyszínelésen vett részt az
esemény körül rajzó újságírók között, és csak futólag jutottak eszébe az áldozatok. A szenzáció
izgatta, minden figyelmét a tragédiák részleteinek szentelte, hogy minél zaftosabban tálalhassa
a történetet a másnap megjelenő tudósításban.
- Hadd menjenek be, és nézzenek körül nyugodtan - fogta meg gyöngéden Nikki karját a
nyomozó. - Még ha több mint egy nap telt is el a behatolás óta, megvan az esélye, hogy
találjanak valami használhatót.
- Oké, de a macskám hisztériázni fog.
Reed felvonta a szemöldökét, és eszébe jutott Roberta Péter problémás kedvence. - Nem baj,
van a csapatban egy srác, aki tapasztalt macskaidomár.
- Az remek, de te nem ismered PopociciL Hetekig emlékszik a sérelmeire. - Nikki
aggodalmasan pillogott a lakásának bejárata felé. - Egy kiló libamájba fog ez nekem kerülni.
Reed elfojtott egy mosolyt, és a lányt nézte. Nikki először érezte, hogy a férfi teljes
érdeklődéssel figyeli. A hivatalos riporternő-máz alatt ügyesen elrejtett nőt kereste. - Majd
kárpótollak - mondta kétértelműén, és kipillantott az utcára, ahonnan felhallatszott egy rend-
őrautó vijjogása és fékcsikorgása. - Morrisette - állapította meg az ajtócsapódás után. - Mindig
úgy vágja be a kocsi ajtaját, mintha ólaj-tó lenne.
Az anyósülésről a síri ábrázatú Cliff Siebert kászálódott ki, hogy rögvest a kapu felé
iramodjon. Fújtatva és homlokráncolva érkezett fel. Tekintete átsiklott Reeden, és egyből
Nikkit vette célba.
- Te hívtad ide? - kérdezte fojtott, számonkérő hangon, hogy a nyomozó ne hallja.
 - Képzeld el, hogy igen. Mivel betörtek a lakásomba, és véletlenül az ő telefonszáma akadt a
kezem ügyébe.
- Ms. Gillette átadott nekem néhány bizonyítékot a Sírrablóról, ahogy ő nevezi. Miután
végeztünk, a kapitányságon megbeszéljük -lépett hozzájuk Reed.
- Csakhogy ön már nem vehet részt ennek az ügynek a nyomozásában. - Cliff igyekezett
tisztelettudó maradni, de rángott a szája széle az idegességtől, amint ajkát alig mozgatva
morogta: - Nem volt joga idejönni. Okano felfüggesztheti, ha így folytatja.
Nikki a szeme sarkából látta, hogy Morrisette is felért a lépcsőn. - Hello, öreg-löveg. Ugye,
nem lesz párbaj?
- Az én hibám - vágott bele Nikki. - Ismertem Reed nyomozót, és mivel Dahlonegában is
ott volt, őt értesítettem először. Többször hagytam neki üzenetet, és ragaszkodtam a
jelenlétéhez.
Cliff jeges pillantást lövellt Nikki felé. - Sajnos, Reed nyomozótól elvették az ügyet.
Feltételezem, Ms. Gillette, hogy korábban is tájékoztatták már, hogy Morrisette nyomozó
vezeti a vizsgálatot, és én vagyok a helyettese.
- Siebert drága, visszafognád egy kicsit a férfihormonjaidat? -Morrisette hosszú fülbevalói
csillogtak a lámpafényben, és platinaszőke tüskéit ezüstszürke árnyalat dúsította. Nikki az
ablakon kipillantva észrevette, hogy befutott egy újabb tudósítócsapat. Furcsa volt a szalag
másik oldalán állni, és nem a minél szörnyűbb részletekben érdekelt kukkoló, hanem az áldozat
nézőpontjából figyelni az eseményeket A lány enyhe kárörömmel látta, hogy egy kopasz
rendőrtiszt feltehetően azt mutatja a kapu felé igyekvő stáb tagjainak, hogy nyugodtan
szálljanak vissza a kocsijukba, mert egy tapodtat sem engedi őket tovább.
A főnök szerepét élvező Morrisette folytatta férfikollégái meg-rendszabályozását. -
Magasról tojom le, hogy ki, kinek telefonált! Ez nem számít Tegyük a dolgunkat, mert Nikki
Gillette cikke előbb jelenik meg, mintsem látnánk a helyszínt - pillantott Morrisette futólag a
lányra, majd Reedhez fordult. - Mi történt pontosan?
- Ms. Gillette lakásába behatoltak a tegnapelőtti éjszakán. Egy versikét hagytak nála, amely
kísértetiesen hasonlít a Sírrabló üzeneteire - válaszolta a nyomozó.
- Te jó Isten! Nálad van most?
- Igen, mivel nekem adta oda. Be akartam vinni a kapitányságra, hogy összehasonlítsuk az
előző üzenetekkel. - Cliff levegőt vett, hogy beleszóljon, de Reed megelőzte. - A kisasszony
értesült valahonnan, hogy a Sírrabló a rendőrségre is küldött a műveiből.
- És a kisasszony honnan értesült, Reed? - érdeklődött Morri-sette vészjósló hangsúllyal.
- Fogalmam sincs, de Ms. Gillette tökéletesen egyetért abban, hogy az ügyosztály
jóváhagyása nélkül semmilyen bizalmas részletet nem ír le az újságban.
- Ahhoz képest, hogy nem irányítja az ügyet, minden szálat a kezében akar tartani - morogta
Cliff, de Morrisette ismét leintette.
- Elég legyen! Ne harapd le a főnököd fejét! Maga meg - mondta Sylvie, Nikkire mutatva -,
maradjon kint, amíg nem hívjuk be. És utána is kövesse Diane Moses utasításait, hogy hová
léphet, és mit érinthet Megértette?
Nikki bólintott. - Megértettem.
- A maga helyében nem éjszakáznék itt. - Morrisette Reedre pillantott, aztán vissza,
Nikkire. - Inkább valami biztonságos helyen, és nem egyedül.
- Már lecseréltettem a zárakat - tiltakozott a lány.
- Az nem elegendő, és különben sem fogunk két perc alatt elkészülni. Amire okvetlen
szüksége van, elviheti. Ruhákat, ilyesmit.
- Oké, de... ez mégiscsak az otthonom - felelte Nikki enerváltan, és benézett a tetőteres
lakásba. Ha arra gondolt, hogy a Sírrabló a lakásában járt, elfogta a jeges rémület,
összerázkódott az undortól, hogy a szörnyeteg, aki élő nőket zárt oszló holttestek mellé a kopor-
sókba, végigjárta a szobáit, megfogdoshatta a berendezési tárgyait, és talán az ágyába is
befeküdt.
Morrisette-nek igaza van, nem maradhat itt.
Ma éjjel biztosan nem. A szeme sarkából látta, hogy cirmos macskája nyílként száguld ki az
ajtónyíláson keresztül, néhány káromkodó rendőr kíséretében. Nikki szíve kihagyott egy
pillanatra, amint Popocicí eltűnt a padlásfeljáró lépcsője alatti árnyékos zugban. Nikki lehajolt,
és meglátta kedvence rémült, vad szemeit. - Gyere ki, Popocici! - szólongatta a szorongó
állatot. - Nem lesz semmi baj.
De a macska nem moccant. Sőt, amikor Nikki megpróbált benyúlni érte, dühösen fújt, és
behátrált a sötét sarokba.
Mintha megbolondult volna.
Vagy mintha a Gonosz közelségét érezné.
Amely, miután megerőszakolta a lakását, most rá várakozik.
Nikki torka kiszáradt. Az ablakon át látta az utcai lámpák kísérteties megvilágításában az
erős széltől hajladozó faágakat, és átjárta a szívét a rettegés. A gyilkos azért üzent neki, mert
kiválasztotta, és les rá. Hirtelen felegyenesedett, és megfordulva szinte beleütközött Reedbe. -
Istenem, ne ijesztgess!
A nyomozó figyelmesen nézte a lány sápadt arcát. - Jól vagy, Nikki?
- Ahogy te. Mesésen - csipkelődött a lány, hogy leplezze a szorongását.
- Én halálra vagyok rémülve - mondta Reed komoly arccal.
- Ez a pontosabb meghatározás - hagyta rá Nikki. - Most már bemehetünk?
- Azt hiszem. Menjünk!
Amint Nikki megindult a férfi mellett, és benézett a lakásába, úgy érezte, hogy soha többé
nem lesz képes izgalom nélkül átlépni a küszöböt. A Sírrabló bejutott az otthonába. Mi gátolná
meg, hogy ne jusson be újra?

Morrisette-nek nagyon nem tetszett a saját gondolata, ahogy az éjszakai Savannah üres
utcáin robogott. Valami nem volt rendben a nyomozás körül. Fáradt volt, feszült, és kínozta az
aggodalom, hogy a gyerekeit egy gyulladt szemű, bizonyára drogfüggő, alkalmi bébi-szitterre
hagyta. És azok ott ketten... mihelyt meglátta őket, női megérzése felélesztette benne a
gyanakvást. Reed és Nikki Gillette?
Mi lehet köztük? Csak nem...? úgy néztek egymásra, mintha több lenne köztük a pillanatnyi
együttműködésnél... Bár Reed irtózik a riporterektől, és pont a levakarhatatlan Gillette
kisasszonyt utálta különösen... Talán végül mégsem sikerült levakarnia?
Morrisette ösztöne azt súgta, hogy Reed és Nikki találkozása nem csak a véletlen játéka. Az
ellentétek vonzzák egymást.. A rendőrség felé suhantak, és Sylvie igyekezett nem észrevenni
Cliff Siebert duzzogását. A fiú egész úton nem szólt egy szót sem. Még a szemrehányó pillantás
is elmaradt, amikor Morrisette, idült köhögés kíséretében, rágyújtott. Seggfej. Sylvie a
visszapillantóban látta, hogy mögötte halad Reed El Doradója és Nikki egérkamionja. Sorban,
egymás mögé parkoltak le, és Siebert arckifejezése még komorabbá vált, amint meglátta a
hátuk mögötti kis felvonulást Morrisette hagyta, hogy Cliff gyorsan kiszálljon a kocsiból, és
úgy döntött, még szív egy keveset mielőtt összeereszti Reeddel a kihallgató szobában. Cliff mó-
kás fiú, de most idegesítő volt, hogy a főnökét is satuba foghatja a Reed ellen folyó hatalmi
játszma miatt. A szélvédőn át látta, hogy a nyomozó és a riporterlány bizalmaskodóan közel,
szinte összebújva sétálnak befelé a fölöslegesen felnyitott esernyő alatt. Az eső ugyanis már
majdnem elállt Morrisette végül egy hosszú slukkal befejezte a nikotinkúrát és a bejárati ajtó
felé indult Miért Reedet és Nikki Gillette-et szúrta ki a Sírrabló? Reednek ugyan volt kapcsolata
az egyik áldozattal, de Nikki Gillette-nek, tudomása szerint, nem.
Talán a versikékben van elrejtve a megoldás kulcsa. Az őrült még legalább nyolc hullát ígér.
 A kihallgató szobában Reed az ajtónál maradt, mintegy jelezve, hogy neki tulajdonképpen
csak közvetítő szerepe van már. Siebert és Nikki Gillette a székeken ültek. A rendőrség csendes
volt, a néhány éjszakai ügyeletes zsaru az irodákban ücsörgött
Nikki Gillette összeírta a barátainak és az ismerőseinek listáját, akik valaha kulcsot kaptak a
lakásához. A hevenyészett névsor túl hosszú volt a megbeszéléshez, és esetleg ki is maradhatott
belőle egy-két név. Morrisette megnyugtatta a lányt, hogy bármit mond, egyelőre nem
jegyzőkönyvezik. Nikki részletesen elmesélte, hogyan találta meg az üzeneteket.
- Lényegében hasonló jelentésű szöveget kaptam én is - szólt hozzá Reed, és feltartotta az
egyik kezét, mielőtt Morrisette kifejezte volna a rosszallását. - Ms. Gillette tud az e-mailről, de
nem fogja azt publikálni, amíg nem hagyjuk jóvá.
- De annyit azért leírhatok, hogy a gyilkos nekem üzenget, nem? - vágott közbe Nikki.
Fáradtnak látszott, a szemei karikásak voltak, a rúzsa elhalványodott, de azért lobogott benne a
tűz. Nemhiába volt Ron Gillette, „A Penge" lánya.

- Szeretném látni a készülő cikkeket a nyomdába adás előtt.

- Sajnos, késő. - Nikki bátran belenézett Morrisette macskazöld, átható szemébe. -
Átküldtem egy vázlatot e-mailen a holnapi számba arra az esetre, ha nem érnék vissza a további
kiegészítéssel.
Morrisette türelme egyszerre szertefoszlott. - Ezzel akadályozza a nyomozást!
- Nem, asszonyom, ezzel segítem azt - Nikki kinyitotta sokre-keszes táskáját, és kivette a
gyilkos által küldött papírok fénymásolatait Az asztalra hajította őket. - Reednél vannak az
eredetiek.
- Azannyát! - morogta Cliff, és félénken a szája elé emelte a kezét, mint egy kislány.
Morrisette különösnek találta friss társa viselkedését, de nem volt idő az elemezgetésre.
Mindenesetre jobban szeretett volna ismét Reeddel együtt dolgozni, őt megértette. Noha most
talányosnak tűnt a számára. Szeme sarkából az ajtófélfát támasztó kollégájára pillantott.
Fölfűzte ezt a lányt, vagy legalábbis, folyamatban van a dolog, úgy becsülte, Reed lepaktált az
ellenséggel, hogy dughasson egy jót Százszor is hallotta, hogyan tajtékzik a sajtó ellen... de ez a
huszonéves kis picsa nyilván belengetett neki valami izgit, és a zordon rendőrtiszt megindult a
farka után. Talán már meg is hemperegtek Nikki ágyában... talán ennek örömére érkezett a kül-
demény... a Sírrabló kileste őket... vagy ha mégsem, hát majd mostanában levezetik az együtt
átélt izgalmakat.
Morrisette hangosan elolvasta az üzeneteket:
MA ÉJJEL MEGTÖRTÉNT.
NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG? KITELIK EGY TUCAT, TALÁL AZ, KI KUTAT.
- Az értelme tényleg rímel a te leveledre - állapította meg Sylvie.
- Igen, ez annak a folytatása - hagyta helyben Reed.
- Miért, az hogyan szólt? - érdeklődött Nikki.
- Sorokat ismétel... „Egy, kettő, három, négy, Ma éjjel, megtörtént. És mennyi lesz végül?
Négytől kielégül? A Sírrabló-project: A harmada komplett. Ha jól számolsz: ez négy. Nos,
hány darab lesz még?
Ma éjjel, megtörtént Nos, hány darab lesz még? Kitelik egy tucat, Talál az, ki kutat".
- Gyerekes szöveg. Végig az áldozatok számát feszegeti... - töprengett hangosan Nikki.
- Amely eszerint tizenkettő - tette hozzá Siebert. - Miért éppen annyi?
- Ráadásul közli, hogy találunk, ha keresünk. Eszerint lehet, hogy már befejezett egy
harmadik gyilkosságot is - mondta Morrisette.
Nikki megborzongott. - Hátha csak idegesíteni akar.
 - Ezt fölösleges találgatni. Viszont érdekes, hogy egyes szám harmadik személyben beszél
magáról: „Négytől kielégül?" Korábban meg azt írta, hogy: „Egybe kettőt tett ő." Lehet, hogy
ez is egy barom skizofrén, mint a Montgomeryek gyilkosa? - gondolkodott tovább Sylvie.
- Majd meglátjuk, ha meglesz - okoskodott.Cliff, és Morrisette először érezte, hogy új
társának teljesen igaza van. Rendes fiú ez a Cliff, csak nem az alkotó gondolkodás a legerősebb
jellemzője...

Tizenkettő. Egy tucat.

Ez lehet a kulcs. Nikki agya túlságosan kimerült volt, hogy a jelentésén kombináljon, de
izgatta a szám. A szülei háza felé tartott, és már a rendőrségről felhívta az apját, hogy nagy
vonalakban elmagyarázza a helyzetet Jobb, ha a szülei tőle hallják az igazságot mintsem, hogy
huszonnégy órán belül, a rémregénybe illő pletykaáradatot kelljen semlegesíteni.
Tizenkettő. Egy tucat A huszonnégy fele. Miért ennyi? Korábban elítélhették a fickót, és a
tizenkét esküdt helyett másokon áll bosszút? A visszapillantó tükörben látta, hogy egy
fényszóró-pár hűségesen követi.
Pierce Reed nyomozó.
Követi őt.
Vigyáz az életére.
Erre se fogadott volna még egy-két nappal ezelőtt.
Valahogy természetesnek és biztonságosnak érezte a férfi jelenlétét, amint a hideg, kihalt
utcákon a kopaszodó, szélben hajladozó fák mellett suhant Csak néhány autó jött vele szemben,
és hirtelen fékezett, amikor a reflektorfényben feltűnt az úton egy kényelmesen baktató
oposszum.
Mégsem volt képes világosan gondolkodni. Holnap beszélnie kell Reeddel a rossz
érzéseiről. Nem várhat vele. Bekanyarodott a ház előtti parkolóhelyek egyikére. Reed letekerte
a Cadillacje ablakát, és kiszólt neki: - Holnap érted megyek.
- Kösz. - Nikki megragadta a táskáját, és benyomogatta a kaputelefon kódját Az ajtó kinyílt,
és a lány elsétált az anyja régi típusú Mercedesé és az apja új BMW-je mellett. Ahogy belépett
a lakásba, majdnem megütötte az ajtóval a zár hangjára kisiető anyját Könnyű sárga köntöst
viselt és hozzáillő papucsokat
- Istenem, Nicole, hát mi történt? - kérdezte Charlene aggodalmasan morzsolgatva az
örökké nyakában hordott aranykeresztet. -Ez a Sírrabló-ügy, ugye?
Níkkinek nem volt kedve hazudni. - Igen, anyu, de ne pánikolj. Néhány óra múlva kijön a
reggeli újság, és akkor elolvashatod a fickó levelét amit nekem írt.
Charlene tátogott. - A gyilkos?
Az apja megjelent a dolgozószoba ajtajába. - Levelet írt neked? -ismételte az első álomból
felvertek mogorvaságával. A haja csapzott volt, a szemüvege kissé félrecsúszott az orrán. -
Hogyhogy?
- Ez egy hosszabb történet, apu, és leragadnak a szemeim a fáradtságtól. Holnap reggel
elmesélem.
- Veszélyben vagy? - faggatta tovább az apja.
- Oh, istenem! - Charlene kétségbeesetten dörzsölgette a keresztjét, mintha azzal távol
tarthatná az ördögöt. - Persze, hogy veszélyben van. Kihívta a bajt, és most... az a szörnyeteg
ráijesztett...
- Nem vagyok benne biztos, hogy ő volt - igyekezett Nikki csillapítani a feszültséget. -
Lehetett valaki más is, aki azt akarja, hogy a falra másszak a rémülettől. - Fáradtan felemelte a
kezeit. - Lefekhet-nék inkább?
- Hát persze.
 Az apja kierőltetett magából egy mosolyt, és beélesítette a riasztót - Ha valaki háborgatni
akar téged, velem gyűlik meg a baja.
- És a stukkereddel. - Nikki vetkőzni kezdett.
- Ügy van.
A bíró ragaszkodott a fegyvereihez. Mindig magánál hordta, mivel már több alkalommal is
megtámadták. Elég sok bűnözőt küldött hosszú időre a rács mögé, akik aztán mégis
kiszabadultak, és jól emlékeztek a nevére. „A Penge" bízott az önvédelem lehetőségeiben, és a
kis kaliberű pisztolyán kívül több revolverre és egy rövid csövű, gyorstüzelésű géppisztolyra is
volt engedélye.
- Holnap találkozunk. - Nikki fölvánszorgott a falépcsőn gyermekkori szobácskájába. A
fenyőfa ágy, a hozzá illő sublót és az íróasztala ugyanott állt, ahová húsz évvel ezelőtt letették.
A lány egy pillantást vetett a kifakult, tulipánmintás tapétára, és a sublót tetején trónoló
trófeára, amit még kamaszkorában nyert egy színjátszó fesztiválon. Mellette egy bekeretezett
fénykép állt, amelyen Andrew és Simoné volt látható. A bátyja hanyagul Simoné vállára tette a
kezét. A déli ősöktől származó Simoné sötétbarna szemei és kreol bőre éles ellentétet képezett
Andrew sápadt bőrével és szőkésbarna hajával. Simoné úgy nézett rá fel, mint valami
istenségre.
Nikki kinyitotta az íróasztal fiókját, és kivett belőle egy poros fényképalbumot. Főleg az ő
képei szerepeltek benne, de a családról és az ismerősökről készült saját fotóit is ebben őrizte.
Gyorsan végigpörgette az oldalakat, és megtalálta a bátyjáról készült felvételeket. Andrew
minden képen rövid, sportos hajjal és frissen borotváltan szerepelt Folyton mosolygott, és
látszott, hogy szögletes állával az apjára ütött.
Andrew örökölte A Penge erős testalkatát, és a középiskolai focicsapatban általában a
védőposzton játszott. Éles elméjű fiú volt, bár kevésbé törekvő, mint Nikki, és hajlamos volt
enyhe kitérőket tenni az apja által kitaposott ösvényről. Zárkózottabb lévén, a kamaszkorral
járó problémáit nem osztotta meg a családjával, és talán ez vezetett a tragédiához. Bár a
sorsszerű baleset verziója hihetőbbnek tűnt. Nikki örökölte a leginkább az apja vérmérsékletét,
és Andrew-nál engedelmesebb és tisztelettudóbb volt Mégis, a. Lilyvel és Kyle-val készült
családi képeken mindig Andrew alakja dominált a testvérek fölött, mintha a fényképész őt
tartotta volna a legfotogénebbnek.
Néhány képen Cliff Siebert is felbukkant, amint a bátyjával bohóckodva grimaszoltak a
kamerába. Simoné gondtalanul nevetett, és átölelte Andrew-t. Egy felhőtlenül boldog pár.
Vagy legalábbis úgy látszott
De ez hazugság volt. Andrew szakított a barátnőjével.
Nikki sóhajtott, és folytatta a lapozgatást. A nyaralásairól készült felvételek Sean
társaságában, és a Sentine/nél készített fotók, amikor elkezdett dolgozni az újságnak... Sean
csibészesen és ártatlanul mosolygott a tengerparti képeken, napsütött és szőrtelenített mellkasá-
val készen arra, hogy meghódítsa a közelében napozó lányok bármelyikét. Akkoriban valami
Cindyvel járt, miközben Nikkivel flörtölt, és talán jobb is, hogy nem vele csalta Cindyt, hanem
mással. Másokkal... Cindy nem Savannahban élt, és Nikki nem tudta, hogy később mi lett vele,
miután Sean dobta. Sean álságos udvarlása őt is megviselte, bár nem bánta meg, hogy azon
kevesek között volt, akik ellenálltak a srác szalmalángszerű szerelmi vallomásainak, és nem
bújt vele ágyba. Nem szívesen gondolt vissza ezekre az évekre, amelyeknek része volt a LeRoy
Chevalier tárgyalása körüli botrány is. Che-valier-től ma is elfogta a hányinger. A fickó
lemészárolta a barátnőjének a családját.
És most meg szabadon engedték., nem Nikki miatt hanem, mert egy utólagos DNS-vizsgálat
szerint a gyilkos lehetett más is. A bizonyítékok nem voltak olyan erősek, mint ahogy azt
előzőleg hitték.
Nikki megborzongott. Emlékezett LeRoy Chevalier lélektelen cápaszemeire, kifejezéstelen
arcára, amely akkor sem rezdült, amikor megmutatták az esküdteknek a barátnő és a két
gyermek holttestéről készült képeket Még akkor sem, amikor a harmadik, túlélő fiú vallomást
tett a fickó brutális veréseiről, és megmutatta magán a sebhelyeket.
Mégis, hála az igazságszolgáltatásnak és szorgalmas ügyvédeinek, a fickónak végül még két
évet sem kellett leülnie az életfogytiglaniból.
Az utolsó képek már Andrew temetésén, és az azt követő karácsonyon készültek. A
mosolyok kényszeredettek, az arcok merevek voltak. Az album végén ott volt a kifakult
temetési meghívó. Nikki mély szomorúságot érzett, és összegyűrte a kártyát. Bedobta a tás-
kájába, nehogy az anyja megtalálja a szemétben.
Lent megnyikordult az előszoba parkettája, és felhallatszott apja köhögése. Nikki gyorsan
visszadugta az albumot a fiókba, és az ajtó felé fordult amelyben hamarosan feltűnt a bíró
magas alakja. Az egyik kezében egy pisztolyt tartott.
Nikki szíve megdobbant.
- Arra gondoltam, legyen nálad is egy - mondta a szobába lépve.
- Egy pisztoly? Legyen nálam?
- Hogy megvédhesd magad. - A Penge átnyújtotta a kis kaliberű Coltot.
- Meg van töltve?
- Igen.
- De apa, ez rémisztő.
- Biztonságos. Nincs felhúzva.
- Még jól Apa, szerintem ez nem jó ötlet. Még engedélyem sincs.
- De tudod, hogyan kell lőni. - Az apja rákulcsolta Nikki ujjait a fegyverre, és a lány érezte a
fém hidegségét. - Legalábbis gyerekkorodban simán leszedted a seregélyeket a mamáéknál.
- De az millió éve volt, és nem pisztollyal lőttem le őket.
- Ne öregíts már! Egyébként, pár éve egyszer lőgyakorlatra is elkísértél, és ott is egész jól
lőttél. Pisztollyal.
- Apu, én ki nem állhatom a fegyvereket. Nem fogok a táskámban cipelni egy csőre töltött
pisztolyt, vagy a lábamra kötni, mint te.
A bíró a homlokát ráncolta, és mosolyogni próbált. - Ez nem vicces, Nyuszifül. Ez a
Sírrabló-ügy súlyosnak látszik. Ha nem akarsz pisztolyt tartani magadnál, akkor valami más
önvédelmi eszközre lesz szükség.
- Nem. Mindegy. Elrakom, de kiveszem belőle a töltényeket. -Nikki kiürítette a tárat, és a
zsebébe tette a lövedékeket
- És mit fogsz tenni, ha megtámadnak? Leütöd vele a. fickót?
- Reméljük, hogy nem lesz rá szükség.
- Jobban aludnék, ha töltve lenne. Vigyázz magadra, Nicole. -Apja kissé megtörten
mosolygott. - Anyád és én... nem bírnánk elviselni, ha téged is elvesztenénk.
Nikki torka elszorult, és könnyek égtek a szemében, amint az apja átölelte. Szivar és whisky
illata áradt az öregből, mint minden este, mióta csak vissza tudott emlékezni. - Én is szeretlek,
apu.
- Jó gyerek vagy. - A medveszerű ölelés engedett, és a bíró lecammogott a nyikorgó
lépcsőkön, hogy pihenőre térjen.
Nikki a kezében tartotta az üres fegyvert, és leroskadt az ágya szélére. A pisztoly nehéznek
tűnt, és gyűlölte a helyzetet, amibe belekeveredett A Sírrabló annyira félelmetes, hogy el kell
fogadnia ezt is.
Lassan becsúsztatta a táskájába. Meg kell védenie magát. Ha véletlenül úgy alakul.

Huszonegyedik fejezet
 Nehezen vette a levegőt. Szűknek érezte a szobát Érezte a sürgetést. A nyugtalanságot. A
gyűlölet mardosását, amelyet egy módon csillapíthatott. Bekapcsolta a magnót, és meghallgatta
Barbara Jean kétségbeesett sikoltozásait, halálra rémült könyörgéseit, majd levezetésképpen az
idős hölgy siránkozásait... A két felvételt egymás mögé vette át, hogy behunyt szemmel, minél
hosszabb ideig, zavartalanul élvezhesse az előadást, miközben újra átélte kárhozatra ítélt
áldozatainak foglyul ejtését és elföldelését. Izmai megfeszültek, és szinte remegett az
izgalomtól, ahogy elképzelte szörnyű rettegésüket, reménytelen küzdelmüket. Vajon
megértették-e büntetésük okát, a számadás végzetszerűségét?
Tizenkét tehetségtelen hóhérnak kell meglakolnia... ugyanazt a poklot, kínt élik át, mint amit
ő is megszenvedett, és a mai napig szenved tőle. Néha alig kap levegőt, és kiveri a verejték, ha
rágondol. Nekik is légüres, szűk térben kell megvívniuk kilátástalan haláltusájukat... ahonnan
nincs menekvés. „Egy szűk, sötét cella a lét." Kedvelte az ütős verssorokat. Oscar Wilde a
readingi fegyházban írt ilyeneket „S ami nem Kéj, por lesz és héj." zseniális. Néhányan már
bevégezték nyomorult életüket a többiek még gondtalanul élik bűnös napjaikat De éljenek akár
itt, a közelben, akár távolabb, egy sem rejtőzhet el. Számukra nincs menekvés, és nem lesz
segítség.
A kazetta kattanva megállt, és a Túlélő kinyitotta a szemét.
Itt az idő. Indulni kell.
A tévét bekapcsolva hagyta, és halkan kisiklott a rejtekhelyről. Az éjszaka jeges lehelete
vihart sejtetett. Fölment a szőlőkacsokkal befutott lépcsőn, és arcát egy pillanatra föltartotta az
ólmos esőbe. Milyen szokatlanul zord időjárás ezen az éghajlaton. De tökéletes. Illik a vészhez,
ami áldozataihoz közelít.
A folyóig vezető út kihaltnak tetszett a csendes éjszakában. A kisteherautót egy mérfölddel
feljebb hagyta, mint ahol a szederfa alá rejtett csónak pihent. Visszakocogott a homokdűnékkel
ékesített parton, és gyorsan átöltözött a fekete, vízhatlan neoprén ruhába. Most vagy soha,
gondolta. Gyűlölte a fegyvereket, de, a váratlanul feltűnő biztonsági őrök vagy kutyák ellen, a
vízhatlan zsebébe helyezett egy kisméretű revolvert. Felnézett az égre, ahol a komor felhők
között csak néhány foszforeszkáló csillag és a vékony, sápadt hold fénylett halványan. Árral
szemben lapátolt, és a figyelmét a partra és annak kiszögellésére irányította.
Szorgosan húzta az evezőket, és a csónak az éjszínű áramlásba hasított. A
folyókanyarulatban, a régi Peltier-ültetvénynél, a parthoz húzódott Egykor rizst termesztettek
ezen a földön, de később egy új temetőt nyitottak itt. A partig kormányozta a csónakot, és
kimeredt szemekkel fürkészte a környéket, óvatosan fölvette a szerszámát, és megindult a
fölfelé vezető ösvényen. A sírhelyek között a legrövidebb úton érte el azt a sírt, amit keresett
Verejték csordogált a gumiruhája alatt, amikor már derékig állt a kiásott gödörben.

A nő alatta zihált, az ő nevét suttogta. Forró volt és verejtéktől sikamlós. Fényes, fehér bőre,
tökéletes mellei a kemény bimbókkal és a derekára kulcsolt izmos lábai csodálatos látványt és
élvezetet biztosítottak - Pierce - suttogta újra a fülébe izgatóan, és a vérét felpezsdítette a
szeretkezés heve. istenem, a nő olyan fiatal és forró volt Parfümillata keveredett az ösztönöket
korbácsoló testszagával.
A lány ívbe hajlította a hátát, és ő belenézett a csalafinta, mogyoróbarna nyuszi-szemekbe.
Megnyalta rózsaszín ajkát Keményen dugta. Egyre gyorsabban.
- Ne hagyd abba! - lihegte, és Reedet baljós sejtelem szállta meg. - Meg fog ölni.
- Mi?
Oh, Istenem, el fog menni. Visszatartotta a lélegzetét, és belenézett a meleg, barna
szemekbe. - Nikki...
 A lány szenvedéllyel mosolygott rá, és a karjait a nyakára fonta. A fejét lehúzta az övéhez, és
erősen csókolta, nyelve vadul nyomult a szájába. Reed feljebb tolta a lábait, hogy mélyebben
belehatolhasson a lucskos melegségbe.
- Ez az, Reed! - hörögte a lány torokhangon, és zihálva hajszolta a férfit még erőteljesebb
ritmusba. - Még... még...
Szinte elvesztek egymásban.
- Pierce, kérlek... ne... ne... - A lány sikoltozni kezdett alatta, de nem a vad szenvedély
elveszett hangján. Inkább fülsértő, rémülettel átitatott hangú sikítás volt, amely az agyába
hasított. Hirtelen úgy látta, hogy a karjaiban Nikki helyett Bobbit tartja, és szemei a vágyakozás
helyett halálos rémülettől lobognak. Megpróbált mozdulni, de képtelen volt rá, és a lány arca
halotti maszkká torzult Már nem egy ágyban szeretkezett, hanem egy lezárt koporsóban
feküdtek összeszorítva.
Reed szíve majdnem megállt a rémülettől. Érezte, ahogy beszorult a koporsó fedele és a lány
közé, aki már halott volt, és a. húsa bűzösen bomlott szét... - Ne! - kiáltotta Reed, és felébredt a
saját hangjára.
Zakatoló szívvel eszmélt rá, hogy sötét lakásában fekszik, és csak a tévé kísérteties, kékes
fénye világít. - A fenébe - motyogta. Verejték száradt a testén, izmai még görcsben, erekciója
már lanyhu-lóban. Félbehagyott söre az asztalon állt, ahová letette, amikor bekapcsolta a
tizenegyes híreket, amelynek már réges-régen vége szakadt. Reed kinyomta a hírcsatornát, és
felkapcsolta az éjjeli lámpát. Jézusom, micsoda álom volt ez? Fölállt a hátán a szőr, ha az átélt
rémületre gondolt... hogy egy koporsóba zárva fekszik... és miért változott álmában Bobbi
holttestévé á vele szeretkező Nikki?
Túl sokat dolgozott, és keveset pihen. Kimerült idegileg, ennyi az egész. Megdörzsölte a
nyakát és felvette a maradék sörét. Már meleg volt, de azért leöntötte.
Hiába vették el tőle az ügyet, folyton a Sírrabló járt az eszében. Morrisette nem kívánta
megosztani vele a friss információkat, Cliff Siebert pedig még rosszabb volt. Ha csak feltűnt a
közelében, úgy méregette, mint valami ellenséget
Mintha nem ugyanaz a csapat lennének.
Reed kicsit utánaásott az ifjú bikának, és felfedezte, hogy néhány évvel korábban Siebert
barátságot ápolt Andrew Gillette-tel, Nikki bátyjával. Aki egy szép napon beleugrott a vízbe, és
örökre elmerült. Baleset? Öngyilkosság? Ki tudja? A jelentések, amelyeket átolvasott, nem
voltak egyértelműek. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy Siebert hosszabb ideig ismerte Nikkit,
és lehet, hogy „odavolt" érte.
És most Reed is csatlakozott a rajongóklubhoz.
A nyomozó nem szívesen gondolt a lánnyal kapcsolatban feltámadó érzéseire. Veszélyesnek
és zavarosnak látta a helyzetet. Az erotikus álma, amely rémálomba torkollott, felkavarta.
Ez nem jelenthet jót.
Eldöntötte, hogy inkább dolgozik, mintsem az alvással kísérletezzen. Meg kell próbálnia
összerakni a mozaikokat. Képzeletébe azonban folyton betolakodott az álombeli, meztelen lány
fehér bőre és csodaszép mellei.
Ember, te nem vagy épeszű, gondolta, amint újból merevedése lett. Nikki Gillette az utolsó
nő, aki után vágyakoznia szabad. Reménytelen, és a végromlást hozná el a számára. Bárki más
megfelelőbb lenne. Bárki.
A Túlélő összeszorította a fogait. Hosszú, nehéz éjszaka volt. Először a feszült várakozás,
aztán a cipekedés, az evezés és az ásás a nedves földben... A jól végzett munka elégedettséggel
töltötte el, de kimerült. Már majdnem hajnalodott. Elalvás előtt azonban még meghallgatta a
magnóján az új felvételét.
- Oké... nézd, mi van itt... - Egy női hang hallatszott a mikrofonon át Az egyik zsaru hangja
volt azok közül, akik Nikki Gillette lakásában kutattak az elmúlt éjszaka. Látta a járőrkocsikat
és a helyszínelő autót, sőt Nikkit is, amint hozzádőlt ahhoz a baromhoz. Reed nyomozó majd
megvédelmezi a kis ártatlan riporterlányt, mi?*
- itt, a ventilátor mögött... ügyes... vezeték nélküli mikrofon. Ugyanolyan, mint amilyet a
koporsóban találtunk. Hallgatózik a szemétláda. - A nő hangját magabiztosnak és önelégültnek
hallotta. Feldobta a darabka siker. A Túlélő gyűlölte.
Jól van, ribanc. Fő/nyomhatod a mikrofonodat... engem úgysem hajtasz fel
- Ez egy súlyos beteg - tette még hozzá idegesítő hangsúllyal a nő. - Most is biztos
hallgatózik. Élvezkedj máshol, te nyomorult! Vége az adásnak.
Néhány reccsenés hallatszott még, amint a mikrofont kiszakították a helyéről, és az
összeköttetés megszakadt
Te nyomorult köcsög! Te semmirekellő, utolsó disznó...
A Túlélő megfeszült, és a legszívesebben felugrott volna, hogy elmeneküljön. De nem volt
hová menekülni. A. kínzó hang üldözte, hiába rohant Volna bárhová.
Te ostoba... majd én móresra tanítalak. Azt életedben nem felejted el...
A keserves düh lángolt belsejében.
ő nem ostoba. Az IQ-teszt is megmutatta, hogy átlag feletti esze van.
Te hangyás. Csak a gond van veled.
Ellökte magát az asztaltól, és a kezét a fülére tapasztotta, hogy elnémítsa a vádaskodó
hangokat. - Nem vagyok hangyás! Nem, nem, nem! - kiáltotta, és egész testében remegett
Most mehetsz bőgni, te kis köcsög. Rinyálj csak... mutasd meg, mi/yen egy kis buzi vagy.
- Nem vagyok köcsög. Nem vagyok buzi! - kiáltotta tátogva, és a melle zihált a
felindultságtól. Felszínesen kapkodta a levegőt.
Hazudik. Hazudik magának.
A kézfejével ütögette a fejét, de mitsem használt. Csupán a parókája esett le a fejéről, mint
egy darab kutyaszőr. Nem számított rá, hogy a kopók ezt a mikrofont is megtalálják. Legalábbis
nem azonnal. Nikki Gillette, a fecsegő punci, a karrierje érdekében képes bárkit és bármit
tönkretenni. Változtatni kell miatta a terven. Fel kell pörgetnie az eseményeket.
Igyekezett lassabban, mélyebbeket lélegezni, hogy valamennyire megnyugodjon. A piszkos
földre ereszkedett, és fölvette a parókáját. Nyögve fölállt, és egy kampóra, a többi közé
akasztotta. Le kell csillapodnia, és tartania kell magát a kidolgozott tervhez. A következő sír
már készen áll...
A tükörhöz lépett, és a szemeiben kicserélte a kék kontaktlencséket barnára. Ideje lenyírni a
kecskeszakáiiát és a pajeszát.
Élvezte, hogy az emberek nem ismerik fel. Milyen süketek és vakok! Mind csak a saját kis
gondjával bajlódik, és nem lát ki a fejéből. Nem látják a nagy összefüggéseket, amelyek az ő
cselekedeteit mozgatják.
Elővette az albumát, és megkereste Nikki fényképét., a lány még fiatalabb volt, akkoriban
kezdhette a riporterkedést A haja éppen szőkére volt festve, és még a háta közepéig ért. Szemei,
azok a kis szende, megtévesztőén ártatlan szemek... kéjsóvár szemek. Az apja, az a szemét bíró,
büszke lehet a lányára! Ugyanolyan képmutató, hazug, mint az öreg Gillette. Nikkinek sohasem
kellett igazán küzdenie. Csinos volt, eleven, és a neve sok helyen csengett ismerősen a
városban. - Punci-hercegnő - motyogta, és becsapta az albumot.
De az is lehet, a bíró csalódott a lányában.
A lényeg, hogy végre elvonszolta magát a yardra, és bejelentést tett az üzenetekről. Minden
jól halad... csak nyugi...
A Túlélő benyúlt a zsebébe, és a zsebkendőjével megtörölgette nedves homlokát Nem
hibázhat többet Minden össze fog jönni, és teljesíti a tervét, ismét a zsebébe csúsztatta a kezét,
és ujjaival kitapintotta a frissen szerzett mobiltelefont Apró, gusztusos darab. Menő.
Mint a tulajdonosa.
 Huszonkettedik fejezet

Mondd, hogy nem egy sunyi pletykafészek vagy, mi? - Morrisette tomboló szélviharként
érkezett meg Reed irodájába. Már késő délelőtt volt, és láthatóan bal lábbal kelt fel az ágyból.
- Jobban ismersz annál...
- Igen? Még ezzel jössz, miután mesedélutánt tartottál a kis újságírónődnek? - követelte a
választ Sylvie, és bevágta az ajtót.
Reed kolléganőjére meredt. - Rosszul aludtál?
- Képzeld el, rosszul, és úgy látszik, mégsem ismerlek eléggé. Annyit tudok, hogy állítólag
elvették tőled a Sírrabló ügyét, te mégis magán-sajtótájékoztatót tartasz Gillette kisasszonynak.
És azt is tudom, hogy mindkettőnk segge dagadtra lesz rugdalva, ha tovább okoskodsz. Szóval,
mondjad érthetően és szépen: „Én köpciztem ki az újságnak mindent, Sylvie".
Reed csendben maradt. Úgy gondolta, vár még egy kicsit, amíg kolléganője kiereszti a gőzt.
Sylvie végigfuttatta az ujjait frissen fixált, tüskés haján, majd a válla fölött hátranézve
meggyőződött róla, hogy az ajtó valóban becsukódott - Mindketten tudjuk, hogy vissza kell
fognod magad az üggyel kapcsolatban, mert ez az utasítás. Lehet, te kockáztatni akarod, hogy
kirúgjanak, én viszont nem. Nekem két gyereket kell egyedül felnevelnem, Reed, úgyhogy ne
bassz ki velem! - A hatás kedvéért Morrisette előrehajolt, és tenyerével az asztallapra
támaszkodott.
- Ha veszekszünk, attól nem jutunk előbbre - tért ki a támadás elől a nyomozó.
Sylvie vett egy nagy lélegzetet. - Oké. Ebben igazad van. Én el akarom kapni azt az elmést
- Én is...
Morrisette felegyenesedett, és karba tette a kezeit. - De akkor intelligensen csináld, a
partvonalon kívülről, rendben? Sőt, a legjobb lenne, ha most tényleg leállnál, és hagynál
egyedül dolgozni. Szükségem van az állásomra, bár elmondhatom neked, néha szívesen
összepakolnék, és elvonulnék kukutyinba zabot hegyezni. Sajnos, én nem vagyok olyan
független és marcona westernhős, mint egyesek.
- És... mi újság otthon? - kockáztatta meg az érdeklődést a családi ügyek iránt, Reed.
- Szupi, szupi... - Morrisette lebiggyesztette az ajkát. - Bárt közölte, hogy egyetlen petákot
sem hajlandó tejelni, hiába perelem be. Priscilla naponta nyafog, hogy az „apucikájával"
szeretne élni, a fiam meg... magatartászavart emlegetnek az iskolai előkészítő foglalkozáson. A
múltkor végighajította az ollót a gyerekektől zsúfolt termen. Azt mondta, figyelt rá, hogy ne
találjon el senkit. - Sylvie félig felült az íróasztalra, és az ujjaival idegesen dobolgatott Reed
papírjain. - És akkor itt van ez a genya Sírrabló-ügy... és az egyik áldozat lehet, hogy tőled volt
terhes... Komolyan, be fogok drogozni, ha így megy tovább.
- Nem akarod tudni, mire jöttem rá?
- Nem akarom, hogy befolyásolj, mert azért is megüthetem a bokámat. Nehéz felfogni?
- Tegnap éjjel Jed Baldwin seriff bejutott az erdőben lezuhant kölyökhöz, és idefaxolta a
Prescott Jonesszal készített kihallgatást. Nem sokkal több, mint amennyit már tudtunk, de
mégis, valami. -Reed Sylvie elé csúsztatta a három ívet - Ezenkívül itt van Roberta
Péter barátnőjének, Angelinának is a vallomása. Nagy nehezen megtalálták, itt van a címe. -
A nyomozó újabb oldalt tett Morrisette elé.
- jól van, mi is haladtunk. Kész a lista a Nikki Gillette lakásába bejáratos személyekről, és
sikerült beszélnem a titokzatos Joe tiszte-letessel is. Üzeneteket hagytam neki, és végül
visszahívott. Nem örült nekem, de elmondta, hogy Roberta Péter szimpatizánsuk és anyagi
támogatójuk volt, bár állítása szerint nem sok hasznuk volt az öregasszony „tizedeiből", ahogy
ő nevezte. Kiderült az is, hogy Észak-Karolinában él egy későbbi emigráns unokahúga, akire
már ráíratta az ingatlanát. A Maximus nevű macska is az övé. Megvan Roberta Péter
ügyvédjének a neve, és az unokahúg telefonszáma.
 - Megkaphatom ezeket? - kérdezte óvatosan Reed. Morrisette kivett egy vékony mappát a
táskájából, és ledobta a
többi irat tetejére. - Nesze, lefénymásoltam neked. - Van benne egy lista a lehetséges
ellenségekről is. Jerome Marx a lista élén van.
- A támadhatatlan alibijével?
- Tudom, de Jerome a te ellenséged is. Ide nézz! - Morrisette felütötte a mappát. - Itt van
azoknak a listája, akiket mostanában, és akiket még tizenöt éve, gyakornokként segítettél a
dutyiba juttatni. Az első csoport, egy év alatt éppen tizenegy. Jerome is köztük van.
- Micsoda? - Reed megdermedt.
- Tizenegy, és azóta mindegyiket kiengedték. Nem tizenkettő. A tizenkettedik a sorban
LeRoy Chevalier lenne. Nem te fogtad el, de már őt is te adtad át a bíróságnak, miután a San
Franciscó-i kitérőd után tavaly nyáron ismét megérkeztél Savannahba. - Morrisette Reed elé
tolta a papírt, amelyen sötét bűnözők neve szerepelt, akiket valószínűleg vétek volt
visszaengedni a társadalomba.
Reed döbbenten bámulta a papíron tizenkettedikként szereplő Chevalier nevét -
Leellenőrizted ezeket?
- Folyamatban van.
- Akkor szállj le Jerome Marxról, és állj rá LeRoy Chevalier-re!
- Miért? Jerome is ült egy évet adócsalásért.
Reed kinézett az ablakpárkányon toporgó galambokra, amint Morrisette felváltva meredt a
listára és a kollégájára. - Mindenekelőtt azért, mert az ő gyorsított tárgyalásán Nikki Gillette is
érintve volt. Ugyanis ő tudósított róla, és történetesen az apja, Ronald Gillette volt a bíró.
- A régebbi ügyekben is lehetett ő a bíró...
- De Nikki ekkor kezdett bűnügyekről cikkeket írni, és majdnem meg kellett szüntetni a
fickó elleni eljárást miatta.
- Akkor sem látok logikát abban, hogy...
- Én sem tudom, hogy mi az összefüggés, de itt lehet egy kapcsolat. Tizenkét esküdt van a
tárgyaláson, ráadásul ő a tizenkettedik a listádon. És a segítségemmel Savannahban elítéltek
közül ez a tizenkettő került eddig szabadlábra. Meg kell találnunk Chevalier-t. A feltételesen
szabadlábra bocsátó tiszttől szerezd meg a címét.
- Rendben, úgyis leellenőrzöm mindegyiket - hagyta helyben Sylvie. - Csak ki ne találd,
hogy ők mind ismerik egymást, és a bosszú tizenkét apostola pusztít egymás után.
- Ne aggódj! Nem hiszem, hogy tizenkét gyilkos van.
Morrisette magához vette a Reedtől kapott jelentéseket, és kifelé indult. - Van még valami,
amit tudnom kell, főnök? - kérdezte, játékos gúnnyal a hangjában.
- Igen. Még egyetlen dolgot kell örökre megjegyezned. - Reed majdnem felnyársalta a
tekintetével. - Nem vagyok sunyi pletykafészek, és nem szoktam köpcizni.

Tehát a gyilkos közvetlenül neked üzenget? - Norm Metzger nem rejthette el a kételkedést a
hangjából, amint az ejtőernyős dzsekijét felügyeskedte a kabáthegyekre a Sentinel előterében.
Nikkinek kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem Metz-gerrel foglalkozzon. Már
majdnem dél, és még az sem csigázta fel, hogy az új cikke megint kiverte a biztosítékot.
Fáradtnak érezte magát, és a srác a maradék lelkesedését is lelombozta. Leakasztotta az
esőkabátját a szomszéd fogasról, és remélte, hogy békén hagyják.
Nem volt szerencséje.
- A címed elég lapos - folytatta a fiú, és megszabadult a sáljától is. - „Párbeszéd a
gyilkossal."
- Lapos? - parázslott Nikki. - igazad van. Lapos az egész sztori. Unalmas dolog, hogy egy
gyilkos betör egy riporternő lakásába. -A lánynak a pár óra alvás és az elmúlt napok
feszültségei miatt leesett a tűréshatára. Állandóan az átkozott Sírrabló és a vele kapcsolatos
dolgok keringtek az agyában. Az áldozatok, a lakása, a tizenkettes szám, a családja, az
ismerősei, és a leginkább Pierce Reed. Mint egy gyorsuló körhintán, a fejében egyre
sebesebben keringtek a képek. Néha mintha a gyilkos kacaját hallotta volna, amitől a szíve sza-
porán kalapált, nehezen kapott levegőt, és a homlokát kiverte a víz. A pánikbetegség tünetei
kezdtek rajta elhatalmasodni.
Már délelőtt volt, mire kikászálódott az ágyból, és lement az ebédlőbe, ahol még elcsípte
szülei hirtelen félbehagyott beszélgetésének a végét Charlene kényszeredetten rámosolygott, és
egy elnémító pillantást lövellt a férjére. Nikki csak sejtette, hogy az önvédelmi fegyverek
hatékonysága lehetett a téma.
A gyorsan bekapott reggeli és kávé mellett negyedóráig hallgathatta az okokat, amiért fel
kellene adnia a bűnügyi tudósítást. Sőt, az egész újságírást is abba lehetne hagyni, mert ők
anyagilag is támogatnák, hogy elvégezze a jogot, és...
Képtelen ötlet. A szülők mindig a saját álmukat szeretnék megtestesülve látni a
csemetéjükben. Andrew-val majdnem szerencséjük volt A bátyját érdekelte apja hivatása. De
őt?
- Mikor tört be a gyilkos a lakásodba? - kérdezte Norm gyanakvó arccal, és Nikki
visszazuhant a valóságba.
- Pár nappal ezelőtt.
- Ezért vonultak ki a rendőrök tegnap... Egyébként jól vagy, nem?
- Ha őszinte akarok lenni, egyáltalán nem vagyok jól - felelte Nikki, és feljebb rántotta a
vállán a táskája szíját. - És kár azt hinned, hogy kitaláltam az egészet, mert a lelkem ugyanúgy
nem eladó, mint ahogy a testem sem. Egy ütős cikk kedvéért nem fogom azt blöffölni, hogy rám
szállt egy gyakorló elmebeteg. - Nikki otthagyta az elképedt Normot, és észrevette az
ételautomata körül őgyelgő Kevin Deetert, akinek szokás szerint kilógott a füléből a magnó
zsinórja. Úgy bámulta a neonfénnyel megvilágított cukorkás- és chipszes-zacskókat, mintha
széntképeket állítottak volna ki a kirakatba. Talán hallgatózott is.
Nikki elhaladt Kevin mellett, és a kávéautomatába szórt némi aprót, hogy egy capuccinóval
jutalmazza magát a kinti hideg és a Metzger okozta megrázkódtatás miatt. Amint figyelte a
pohárba ömlő forró folyadékot, cinkosságot színlelve, Kevin felé suttogta: -Melyik csoki
tetszik?
- Hogy? Ja, oh... mindegyik.
Nikki oldalra pillantott, és szemügyre vette a Snickersekkel, Bountykkal és nyalókákkal
megtömött polcsort. - úgy látom, a kedvenc M&M cukorkád kifogyott.
- Nem, itt vannak lent. Látod? - Kevin az egyik alsó polc rekeszére mutatott a tömzsi
ujjával.
Nikki bosszankodott magában, és óvatosan kortyolt egyet a krémes italból. - Igazad van.
- Az szokott lenni.
- Hm. Mondd csak, hogyan hallod, amit mondok?
- Mi van?
- Az, hogy a füled mindig be van dugva, gondolom, megy a zene, és mégis meghallod a
leghalkabb beszédet is. Egy kicsit furcsa, nem? Talán nem Is működik igazából a fülhallgatód?
Lehet, csak álcázás, hogy mások dumáját kihallgathasd?
- Megőrültél? Ember, neked üldözési mániád van. - Kevin lassan, a nyakától kezdett
elpirulni. - Igaza van Nörmnak... nem vagy magadnál.
- Igen? - Nikki iszogatott a poharából, de nem vette le szúrós tekintetét a fiúról.
- Igen! Én... csak éppen szüneteltettem a zenehallgatást.
- Tudod, Kevin, mások ilyenkor ki szokták venni a fülükből a hallgatót.
- Csakhogy én nem vagyok olyan, mint mdsok.
 - Csak a zenehallgatásban, vagy másban azért hasonlítasz azokhoz a mdsokhoz?
A srác most már fülig vörösödött, és idegesen pislogott Összeszorította az állkapcsát, és
Nikki most figyelt fel rá először, hogy a bő farmer és a póló milyen izmos testet rejt A fickó,
akit keresnek, egy erős testalkatú, feltehetően fiatal férfi. Akiben csakúgy feszül az agresszió,
és aki talán őt is gyűlöli. Talán tart a nőktől, és...
- Nem úgy értettem. Nem vagyok homokos - felelte mérgesen Kevin.
- Úgy értem, ahogy akarod. - Nikki összehúzott szemekkel figyelte. - Fogadjunk, hogy
naprakész vagy az itt folyó pletykákból! Azt színleled, hogy bele vagy feledkezve az elzárt
világodba, közben meg nyugodtan kihallgatod az embereket. És amikor a számítógépeken
dolgozol, tovább bővítheted az ismereteidet az illető e-maileivel.
- Mit képzelsz? Én nem...
- Engem nem versz át! - Nikki ellépett tőle, és a legrövidebb útvonalon a szobájába sietett.
Menet közben kilötykölte a kávét a csuklójára és a ruhaujjára. - Fenébe! - Celeste üzeneteket
lobogtatva közeledett, és Nikki enyhe megnyugvással látta, hogy csupán dr. Francis kereste
több alkalommal.
- Nem tudom, miért nem ír e-mailt - méltatlankodott Celeste, és a füle mögé lökte
melírozott hajfürtjeit.
- Hé, hol a pokolban voltál egész délelőtt? - Trina hátrébb gurult a székével, hogy jobban
lásson. - Jé, Nikki... úgy nézel ki, mint aki már egy hete nem aludt
- Ez majdnem így igaz. - A lány elővett egy papírzsebkendőt, és felitatta a kávécseppeket. -
Ha szembe jönne egy ágy, hidd el, nem haboznék.
- A bűnügyi tudósításaid közben te is kinyiffansz - vihogott Trina, és Nikki az ajtón át látta,
hogy Kevin és Norm letelepednek a helyükre, a másik szobában. - Ne haragudj, csak egy
bolondokháza, ami itt folyik.
- Miért, mi folyik? - érdeklődött Nikki Trina mentegetőzésére, és kiitta a cappuccino
maradékát.
- Hát nézd meg, ma mit kaptál! - Trina a számítógép takarásában álló üvegvázára mutatott,
és Nikki továbblépve meglátta a vörös rózsacsokrot.
- Le is nyúltad őket?

- Nem tudtam, hogy bejössz-e egyáltalán, és arra gondoltam, megmentem őket a

szemétkosártól.
- Akkor biztos tippem lehet a feladójára. - Nikki félretette a futó, nevetséges reményt, hogy
a virágcsokor talán Pierce Reedtől származik, és sóhajtva kinyitotta a kísérőborítékot.
Gratulálok a sikereidhez! Vacsorázhatunk együtt?
Szerelemmel:
Sean

Nikki érezte, hogy kavarog a gyomra. - Hogy tud ez így hazudni? - suttogta, és megigazított
néhány szál virágot, de nem tette át az asztalára.
- Na, jól gondoltam? Nikki bólintott. - Sean.
- Most hajt rád, amikor már túljutottál rajta?
- Persze, de elkésett vele.
Trina felvonta a szemöldökét - Nem lehet, hogy tényleg sajnálja, és most nőtt be a feje
lágya? Hogy mostanra tombolta ki magát, és meglátta benned a komoly nőt?
- Az alaptermészet nem változik, Trina. Sean közeledései mindig szalmalángnak
bizonyultak. Volt alkalmam megfigyelni.
- Oh, attól még adhatsz a srácnak egy esélyt.
 - Csakhogy én szerelmes típus vagyok, és gyógyíthatatlan romantikus. Semmi kedvem
padlót fogni, mert Sean heves érzelmei az első éjszaka után viharos gyorsasággal csillapodnak.
- így sohasem fogsz férjet találni. - Trina mobiltelefonja latinos dallamokkal jelzett.
• - Inkább ne találjak, minthogy cselédnek szegődjek egy ilyen mellé - felelte Nikki, bár
tudta, hogy kicsit elferdíti az igazságot. Ki nem állhatta, hogy a magabiztos, „szingli" nő
szerepét játssza, aki elvből utasítja vissza a férfiakat, nehogy könnyű nőnek nézzék. Miközben
az évek elszaladnak, és a harminchoz közeli egyedülállókat már vénlánynak titulálják. De
Seannek akkor sem fog engedni. Évekig várta, hátha a fiú komolyan fog udvarolni neki, de
néhány könnyed flörtön kívül csak nézhette Sean ügyeletes hódításait, és hallgathatta álszent
panaszkodásait. Lelki szemétkosárnak találjon magának egy balekot, az egyéjszakás kalandok
pedig Nikkit sohasem vonzották. Azt elérhette volna korábban is.
Trina visszagurult a számítógépe fedezékébe, és a mobiljába suttogott. Nikki is leült a saját
gépe elé, és átnézte az e-maileit. Nem talált semmi rendkívülit a Sírrabló nem jelentkezett. A
barátai közül többen gratuláltak a cikksorozatához, és kapott néhány hangüzenetet a rivális
újságoktól és a helyi tévécsatornáktól, ahonnan barátkozni vagy interjút készíteni akartak vele.
- Nikki, stancey Baxter vagyok, talán emlékszel, együtt jártunk az általános iskolába. A
WRAW-nek dolgozom Louisville-ben, és érdekelne, mi van ezzel a Sírrablóval. Légy szíves,
hívj vissza...
- Nikki Gillette? Max O'Dell vagyok a WKAM-től. Hallottam, hogy betörtek hozzád.
Feltétlenül hívjál vissza a...
- Ms. Gillette, itt Steve Mendleson, a The Spirít rovatvezetője. Lenne egy személyre szóló
ajánlatom az ön számára. Kérem, hogy lehetőleg még ma vegyük fel a kapcsolatot A számom...
Egy kicsit belekóstolhatott, milyen a másik oldalon állni, és érezni a sajtó cseppet sem
önzetlen nyomulását A szomszéd asztalon álló rózsa máris hullatni kezdte a szirmait.
Valószínűleg egy utcai standon vette, alkalmi áron. Sean nem szokott lutrira költekezni. Az
üzenetek folytatódtak
- Szia, Nikki! - hallotta Lilyt. - Sajnálom, hogy tegnap ki voltam kapcsolva. Ma este ráérek,
úgyhogy felcsíphetlek valamikor.
- Nicole? Dr. Francis vagyok. Elolvastam a cikket, és... hát alapjában véve nem rossz, de
bizonyos részeket eltúlzott Szeretném, ha a következő, hétvégi számban folytatná ezt,
pontosabban kidomborítva az önkormányzat álláspontját. Hívjon, kérem!
- Nocsak, már bérletet váltottál a címoldalra? - Simoné friss hangja áradt a hangszóróból. -
Hamarosan úgy körül leszel udvarolva, hogy megfeledkezel a kisember barátaidról. Legalább
ünnepeljük meg! Ma este kiruccanhatnánk, és...
Francokat, gondolta Nikki kedvetlenül és hulla fáradtan. Simonénak fogalma sincs arról,
min megy keresztül ezekben a napokban.
- ...talán még jaké is velünk tartana. - Simoné nevetett. - Ettől függetlenül, lehet, hogy
elköltözöm Charlotte-ba. Kivéve, ha megkéri a kezemet. Hívj vissza, és megbeszéljük a
részleteket.
Nikkinek semmi hangulata sem volt Simoné költözésére és jake-re gondolni. Ettől csak még
levertebbnek érezte volna magát Felhívni se akarta, hogy megint arról vitatkozzanak, Nikki
miért nem jár le rendszeresen edzeni. Majd holnap felhívja. Inkább kér bocsánatot holnap,
mintsem alkudozzon ma. Simoné berágna, és mindketten neheztelnének egymásra. Talán
összejön neki valami Jake-kel, és akkor holnap nem lesz gond a magyarázkodással, mert
úgysem fog neki hiányozni Nikki. A következő üzenet erősítette rossz hangulatát. - Hello, Nik.
Én vagyok. Tényleg szeretnélek látni. Dobjunk egy talit, rendben? - Sean kissé nyegle hangja
volt az. Már régen eldöntötte, hogy lemond a srácról, mégis, talán a hajdani vágyakozások
hatása tette, de Sean hangjára mindig elgyengült valamelyest. Vagy csak a hiúság okozta, a
várakozás, hogy a fiú egyszer majd az alkalmi nőcs-kék után komolyan udvarol neki? De már
nem kell. - Hallottam a betörésről. Gázos ügy, Nik. De semmi értelme beparázni. Sirály lenne,
ha visszahívnál. - Nagyon hiányzik az övéről a skalpom, gondolta Nikki. Sajnos, Seannek erről
le kell mondania. Lekéste a vonatot, de jobb, hogy így alakult.
A rögzítő az üzenetek végét jelezve sípolt, és Nikki megnyugvással vette tudomásul, hogy
sem levelet, sem sürgős hívást nem kell intéznie aznap este. Belemélyedhet a Sírrabló
történetének folytatásába...
Még egyszer átfutott az e-maileken, de nem talált egyetlen gyanús küldeményt sem. Nem
érkezett új üzenet a Sírrablótól, és senki sem küldött neki képeket bomló holttestekről vagy
cifra koporsókról.
Nikki a tollával ütögette az asztal tetejét.
A gyilkos hallgat, és kivár.
Ez jó. Biztos?
Vagy csak a vihar előtti csend?

Nikki? Nem hallok semmit. Nincs térerőd? - Simoné kivágódott a lakásából, és az

esernyőjével kínlódott miközben a telefonját a vállával szorította a füléhez. Nikki végre
visszahívta, de a lány hangja szaggatott volt, és Simoné csak minden harmadik szavát értette.
Kint fújt a szél, és megint esett.
- Simoné... akkor találkozzunk...
- Hol? Lejössz a terembe ma este? - Simoné kikerült egy tócsát, és érezte, hogy jeges
esőcseppek futnak a gallérja alá. Már elérte a parkoló körüli sövényt, mire sikerült kinyitnia a
fránya ernyőt. - A fenébe. - Nikkivel az a fő gond, hogy megbízhatatlan. Simoné ennek ellenére
a legjobb barátnőjének tartotta, és nem azért, mert Andrew húga volt - Ne mondd, hogy nem
férne rád egy kis súlyzózás.
- Nemi - Nikki hangja idegenszerű volt. Nyomott. Majdnem suttogott. - Találkozzunk... a
Galéria parkolóházban... a legfelső szinten... fontos... Andrew miatt.
- Mi? Mi van Andrew-val? - kérdezte Simoné, megfeledkezve a fütyülő szélről és a
hidegről. - Nikki! - A fenébe, elvesztette a vonalat? - Egy szélroham majdnem kitépte a kezéből
az esernyőjét -Ilyen időben nem jó a parkolóházban várakozni.
- Akkor inkább igyunk valamit... a Cassandrában...
- Edzés előtt a Cassandrában? - igyekezett pontosítani Simoné, és a széllel szemben tartva,
visszafordította kifordult ernyőjét. - Jó. Hét körül odaérek. Az étteremben, nem a
parkolóházban, oké? -Simoné kinyitotta a kocsija ajtaját. - Ha előbb érsz oda, kérj nekem egy
narancsos vodkát!
Az esernyője megint kifordult.
- Francba! Nikki? Ott vagy még?
A kapcsolat megszakadt. Simoné bedobta a telefont a kocsijába, valahogy összecsukta a
csuromvizes ernyőt, és hátratuszkolta az átázott sporttáskája mellé.
Nikki mindig ilyen drámaian adja elő, ha történt vele valami. A visszapillantóban ellenőrizte
a frizuráját, és úgy döntött, hogy a kár még elviselhető. A szél kissé összefújta, de legalább
lazább csaj benyomását kelti. Jaké valószínűleg nem kedveli a merev, porcelánbaba lányokat.
A magabiztos, sportos lányok lehetnek az esetei, akik nem adják fel rögtön. - A nagy francot
meleg! Jaké a lányokat szereti, csak válogatós - morfondírozott, és kiállt a BMW-vel a
parkolóból.
Az eső dobolva verte a szélvédőt; vihar vonult végig a varoson. Simoné a szeme sarkából
mozgásra lett figyelmes.
A bőre libabőrössé vált, amint hirtelen úgy érezte, figyelik Eszébe jutott a férfi az
Ingoványból, amikor utoljára találkozott Nikkivel. Az ajkát beharapta, és a mozgás irányába
meresztette a szemeit, de csak egy esővert, kóbor kutyát látott átcaplatni az úton. Simoné
szívverése kezdett lassulni, és megdorgálta magát az ostoba ijedezésért Még egyszer alaposan
körülnézett, de se szörnyeteget, se veszélyes huligánokat nem látott a közelben. Semmi
különöset, csak néhány autót és egy csapat, eső elől menekülő görkoris kölyköt Minden
rendben.
Ez is Nikki szüntelen aggodalmaskodása miatt van. Az Isten szerelmére, minek kell folyton
azzal a sorozatgyilkossal, a Sírrablóval foglalkozni! Mégis, Simoné kezei enyhén remegtek a
kormányon, ahogy begyorsított, és kihajtott a folyópartra. Még volt ideje beugrani egy
patikába, és próbálta újra felhívni Nikkit, persze, a mobilja ki volt kapcsolva. Felhívta a
lakástelefonját is, és rábeszélt az üzenetrögzítőre, hátha Nikki még hazaugrik a találkozójuk
előtt.
Szerencsére a vihar gyorsan elvonult, de sűrűsödő ködöt hagyott hátra. A nedves utcák
csillogtak az utcai lámpák fényében, a csatornalefolyókat elzárták a szél sodorta levelek. A
délutáni csúcsforgalomnak szerencsére már vége volt, a kertek és az ablakok egy részében már
megjelent a karácsonyt jelző díszkivilágítás. Elhagyott egy hatalmas tölgyek között rejtőző
apró templomot, és hirtelen érezte a régi, fájdalmas vágyódást Andrew után, amely az elmúlt
karácsonyokon is fokozottan jelentkezett.
- Jussunk túl ezen - motyogta. Muszáj lépnie valamit, mielőtt végképp besavanyodna.
Charlotte-ban ajánlottak neki egy munkát, és egyre inkább hajlott rá, hogy beleugorjon a
költözésbe. El kell vágnia az itteni gyökereket ahhoz, hogy megszabadulhasson a rossz em-
lékektől.
Simoné bekanyarodott a folyóparti Galéria parkolóházba, és az első emeleten talált egy
helyet magának. Minek menne a legfelső szintre?
A parkolóház kihaltnak tűnt, és Simoné idegességet érzett, holott Nikkivel gyakran hagyták
itt az autóikat. Miután meggyőződött róla, hogy senki sem leselkedik rá, megmarkolta a cuccát,
és elindult a Cassandra nevű söröző irányába. Simoné zavartalanul haladt a parkolóház melletti
tömb felé. senki sem ugrott ki a liftből vagy a kijárat melletti árnyékos bokrokból.
Bent körülnézett, de Nikki még nem érkezett meg az étterembe. Nem meglepő. Nikki az
utóbbi időben minden közös programról elkésik. Vagy oda se'jön.
Remélhetőleg ma este nem így lesz.
Simoné az ajtó közelében húzódó bárpulthoz telepedett le, és a szoláriumozott bőrű
pincérlánytól két italt rendelt; egy narancsos vodkát magának, Nikkinek pedig egy martinit. A
lány még tizennyolcnak sem látszott, és egy percen belül visszatért a jeges, talpas poharakkal.
A Cassandra nem volt túlzsúfolt ezen az estén. Csak néhány törzsvendég iszogatott főleg a
bárpultnál, és egy korán vacsorázó pár evett az egyik asztalnál.
Simoné unatkozva nézegette az étlapot, és hallgatta a karácsonyra írt, csöpögős
popzeneszámokat a hangszóróból. A vodka már majdnem elfogyott, de Nikki Gillette csak nem
akart berobbanni az ajtón. Simoné megnézte az óráját. Már tizenöt perce várakozott. Csodás.
Ismét felhívta a barátnője mobilszámát, de hiába. - Gyerünk, Nikki - motyogta a lány. Kiitta a
maradék italt. Már húsz perc telt el.
A fiatalságtól kicsattanó pincérlány megállt előtte, és rámosolygott. - Hozhatok még
valamit?
- Leszállíthatnád a barátnőmet.
- Mi? Ja? - A mesterkélt mosoly kicsit lehervadt. - Esetleg valami ételt?
Simoné tétovázott, de úgy döntött, most már úgyis mindegy, edzés előtt már nincs ideje
máshová elmenni. - Még egy italt kérek -felelte, és megérintette a kiürült vodkás pohár szélét.
- Ez marad? - A lány Nikki érintetlen martinijére nézett. A pohár szélén a kristálycukor és a
citromkarika díszítette a mozdulatlan, tiszta nedűt.
- Hagyd csak. Még felbukkanhat Máskor is szokott késni. -Simoné megnézte az időt, és
sóhajtott. Majdnem félórája rostokol itt egyedül. Már szinte előre hallotta Nikki
magyarázkodását. Megint az utolsó félórára fog beesni a terembe. Megint életbevágóan
lényeges bekezdést kellett újraírnia, megint kicsúszott a határidőből, és megint nem talált meg
az archívumban egy adatot, aminek a hiányától nyilván összedől az egész szerkesztőség, és a
másnapi újságot kinyomtatni képtelenség.
Negyedórával később Simoné végzett a második vodkás narancslével is. - Csodás! -
állapította meg. Nikki italának ellenállt, mert nem akarta kihagyni az aznap esti testedzést. Ha
bedobja a martinit is, akkor semmi sem lesz az aerobicból, az utána következő súlyzó-zásból
pedig még kevesebb.
Jelezte, hogy fizetne, és adott a lánynak tíz dollár borravalót. A vállára dobta a táskáját, és
kutyagolni kezdett a közelben lévő konditerem irányába. A köd sűrűbbé vált, az utcák a
szokásosnál sötétebbnek és ridegebbnek tűntek
Milyen link ez a Nikki! Mindig ígérget, aztán otthagyja a pácban.
Nem azt jelenti, hogy Nicole Gillette ne lenne jószívű, akire ne lehetne számítani, de... a
megbízhatóságával komoly gondok vannak az utóbbi időben. Mióta megszaladt neki az
újságnál. Csak a karrierjével törődik, és mindenkit elhanyagol, hogy ő lehessen az ász a bűn-
ügyi tudósításoknál. Úgy vadászik a Sírrablóra, mintha ő lenne a rendőrség első számú
nyomozója.
Nikki miatt tényleg fölösleges Savannahban maradnia. Elköltözik, szerez magának új
barátokat, akik nem emlékeztetik Andrew-ra.
Szomorúság ereszkedett rá. Annyira szerette Andrew-t aki elhagyta Őt. De miért? Pedig
előtte már megkérte a kezét, és bálványozta őt. Igaz, hogy még nagyon fiatalok voltak... Talán
azt hitte, ilyen fiatalon még nem képes megfelelni a férj szerepének, vagy... tényleg volt egy
másik nő?
Ki tudja? Megtudhatja valaha? A legfájdalmasabb az egészben, hogy kétségei voltak, képes
lesz-e még valaha olyan szenvedélyes és feltétlen szerelemre, mint amilyet Andrew Gillette
iránt érzett. Szűzen lett Andrew-é, és teljesen neki ajándékozta a szívét. Mintha a fiú
elvesztésével valami belőle is jóvátehetetlenül elveszett volna.
- Szedd össze magad! - motyogta mérgesen. - Hány évig akarod még gyászolni?
Az alkoholos italoktól kissé kábultan közeledett az edzőteremhez. Az utcán egy lélek sem
járt, autó is alig. Befordult a sarkon, és meglátta az ismerős, neonfényben izzó feliratot. Valahol
a távolban karácsonyi dal hallatszott, és Simonénak ismét Andrew Gillette-ré kellett gondolnia,
aki először karácsony táján vallott neki szerelmet. Vajon mi fontos jutott az eszébe Nikkinek
Andrew-ról?
Az utcai lámpa alatt mintha Jaké kocsija állt volna. Simoné elmosolyodott. Jaké nem az első
fiú volt Andrew halála óta, akit megkívánt. Korábban is randevúzgatott néhány sráccal,
egy-kettővel közülük ágyba is bújt De egyik rövid életű kapcsolata sem rejtette magában a
boldogság ígéretét. Jaké esetében viszont komoly esélyt látott erre. Az okát nem tudta volna
pontosan meghatározni. A férfi szívélyes, együttérző viselkedése ugyanúgy megfogta, mint
kitűnő testfelépítése és tüzes, mélybarna szemei. Ha Jaké érdeklődést mutatna iránta, biztos,
hogy nem a költözés mellett döntene.
Már csak egy háztömbnyire volt a teremtől-, a szűk, sötét utcácska végén. Ekkor furcsa,
szisszenő hangot hallott, mintha valami a levegőbe hasított volna. A mellette lévő üzlet
kirakatának visszatükröződésében hirtelen egy árnyék szökkent elő, egy sötét figura, aki eddig
a parkoló autók mögött leshetett rá. A kezében talán kötél?
NeJ Simoné megiramodott volna, de a fickó már el is érte, és keményen előrelökte. Halálos
rémület járta át a lányt, és amint előre-botlott, a sípcsontjába vágódott valami láthatatlan, feszes
dolog. Éles fájdalmat érzett a lábában, és egy sikollyal előreesett. Kitette a karjait, és
végignyúzta magát a betonon.
Csattí
Keményen megütötte a csuklóját, a könyökét; a táskája lerepült a válláról.
 - Oooh! - A lábai mintha egy hatalmas pók hálójába akadtak volna. A vágás a húsáig hatolt,
és a karja úgy sajgott, hogy azt hitte, menten elájul. - Segítség! - sikoltotta a kíntól vergődve.
- Kuss! - hallatszott fölötte egy nyers férfihang, és egy nedves rongy tapadt a szájára.
Simoné kétségbeesetten igyekezett beleharapni és menekülni. De hiába próbált föltápászkodni,
mert valóban egy háló fogságába került. Minél inkább kapálózott, a szinte láthatatlan vékony,
de annál erősebb háló annál jobban tekeredett rá. Az orrában tömény éterszagot érzett...
Igyekezett elfordítani a fejét, és egy pillanatra megpillantotta támadóját a homályban.
Felismerte az alakot a bárból, ahol Nikkivel ücsörögtek a múltkor. És most eszébe jutott az is,
honnan volt neki akkor ismerős.
Oh, ne! Jézusom, ne! Erejét vesztve, szabaduló mozdulatokat tett, de a fickó izmos teste
visszaszorította a járdára, és egyre jobban elbódult a szájához tapasztott éteres rongy szagától.
Rángatózott a kíntól, és imádkozott, hogy jöjjön egy itt lakó, vagy lépjen ki valaki az
edzőteremből, istenem, segítség/
- Emlékszel rám? - suttogta a fickó a fülébe, miközben rátérdelt. - Emlékszel, mit tettél
velem? Itt az ideje megfizetned érte. -Simoné vére megdermedt a félelemtől, amint a ködös
éjben a szemei előtt megvillant egy injekciós tű.
Ne!
- Mmml - Próbált rúgni, fellökni a támadóját, de hiába. Halálra váltan érezte, hogy a
gonosz tű mélyen a vállába fúródik.
Másodpercekkel később a feje és minden tagja elnehezedett. Lábait képtelen volt mozdítani.
A halálfélelem is eltompult, és már nem akart sikoltani. Nyelve bénán és vastagon feküdt a
szájában. Már csak homályosan és futólag gondolt a halálra, és remélte, hogy gyors és
fájdalommentes lesz.
Az utcai lámpák fénye elmosódott, és sűrű köd ereszkedett az agyára. A könyörületes
sötétség betakarta, és örvénylő ölébe vonta.

Huszonharmadik fejezet

Reed feltűrte a gallérját, és kilépett a rendőrkapitányságról. A tócsáktól tarkított parkolóban

összefutott a befelé igyekvő Morri-sette-tel.
- Jézusom, milyen cefet idő van - sóhajtotta Sylvie.
Már besötétedett, és a sűrű, tejszínű ködben csak az utcai lámpák és néhány elhaladó autó
reflektorai világítottak. - Figyu, Reed! -folytatta Morrisette, amint kollégája mellé szegődve,
elérték a nyomozó El Doradóját. - Lehet, hogy délelőtt egy kicsit túlreagáltam.
- Lehet. - Reed a kulcsait csörgette a kezében.
- Rosszulesett, ugye? - Morrisette zavartan keresgélte a cigarettásdobozt a retiküljében.
- Rosszul. - A nyomozó kinyitotta a kocsiajtót.
- Tudod, hogy csak jól akarom végezni a melót. -Tudom. - Reed behuppant a volán mögé.
- Ahogy én is. Nem
kell mentegetőznöd miatta.
- Máskor béketűrőbb szoktál lenni - jegyezte meg Sylvie, és előhúzta a gyűrött Marlborós
dobozt. - Pontosan tudod, hogy mik a szabályok.
- Van még valami, amit szeretnél megbeszélni?
- Hm. Igen. - Morrisette kivett egy szál cigarettát, és meggyújtotta. Mohón szippantott
egyet. - Nem sokra jutottunk Nikki Gillette lakásában. Nincs ujjlenyomat vagy más, komolyabb
bizonyíték. -Morrisette kifújta a füstöt, és köhintett néhányat. - A nyílászárókon nem látszott a
behatolás nyoma. Az ipse intézett egy kulcsot magának. A mikrofon ugyanaz a típus, mint a
koporsókban. Vezeték nélküli csúcstechnológia. Keressük az eladókat, hátha valaki emlékezik
rá, hogy kik vettek legalább hármat ugyanabból a márkából. Megnézzük, van-e róluk számla...
 - Jó.
- Amint mondtam, Ms. Gillette lakásával végeztünk. Nincs értelme tovább húzni. Siebert
már felhívta, hogy visszaköltözhet.
- De miért mondod ezeket nekem?
- Mert azt gondoltam, hogy szeretnéd tudni. - Sylvie az orrán keresztül eregette ki a füstöt. -
Vagy nem?
- De. - Egy járőrkocsi kanyarodott a Cadillac mögé.
- És még valami. - Reed kihallotta a feszültséget kolléganője hangszíriéből. Rossz hírt akar
közölni vele. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. - Megjött Barbara Jean Ryder
DNS-vizsgálatának eredménye. - A nyomozó megmerevedett. - Megerősítette a vérvizsgálatot.
Reed úgy érezte magát, mintha gyomorszájon vágták volna. Számított erre, de más volt a
valóság. A vérvizsgálat után még reménykedhetett, de a DNS egyértelműen megadta a választ.
Morrisette pár másodpercig figyelte a férfit, mielőtt újra megszólalt volna. - Tudom, hogy
nem számít, de sajnálom:
Reed hallgatott, és előrebámult a szélvédőn át, a ködbe.
Morrisette lepöckölte a félig szívott cigarettát a járdára, izzó vége parázslott még egy
pillanatig, mielőtt kihunyt volna az egyik tócsában. - Majd találkozunk - mondta köszönés
helyett Sylvie, és elindult a rendőrség hátsó bejárata felé.
Reed egyedül maradt a sötét parkolóban, és hirtelen nagyon magányosnak érezte magát,
üresnek. Megfosztottnak.
Behúzta az esőkabátja kilógó részét a kocsiba, és becsapta az ajtót. Elfordította az
indítókulcsot, és felkapcsolta a fényszórókat. Kibámult a fehéren gomolygó ködbe.
Nem akart gyereket Barbarától, és az életét alapjában felforgatta volna, de mégis... mégis
mély szomorúság és elhagyatottság szállta meg. A bosszú sem tűnt kielégítő megoldásnak. Még
ha el is kapja a nyomorult barom tökét, az sem teszi meg nem történtté ezt a tragédiát Minden
más lesz ezután. Jóvátehetetlenül megváltoztak a dolgok.
A visszapillantó tükörben ráncosnak és kiégettnek látta magát Hajszolt tekintetű szemei
körül karikák sötétlettek.
- Istenverte barom! - szakadt ki belőle az indulat, és indított Hátratolatott, majd egyesbe
kapcsolt és csikorogva kilőtt a parkolóból.
Fontolgatta, hogy betér valamelyik helyi gyógygödörbe, és lehajt egy pohárkát vagy kettőt...
vagy ötöt. Ma este megérdemelné, hogy a végén hazavitesse magát egy taxival. Számolgatni
kezdte, hogy a nála lévő készpénz hol, hány adag Jack Danielsre lenne elég. Bár, ha tökrészegre
issza magát, az sem változtat semmit Amikor másnap, lüktető fejfájással és másnaposan
felébred, Bobbi Jean ugyanúgy halott lesz. És a gyermeke sem fog egyetlen lélegzetvételt sem
tenni már ebben az életben. Szembe kell néznie a ténnyel, hogy a haláluk valahogy összefügg a
személyével. A Sírrabló neki küldi a versfaragásait Egy műkedvelő/elmebeteg gyilkos.
De mi a helyzet Roberta Péterrel?
Az asszony hogyan kapcsolódik Reedhez?
Amikor a nő lakásában járt, különös érzése volt Mint egy déjá vu, de mégsem egészen az.
Valami kiforratlan gondolat üldözi? Nikki Gillette-tel kellene kezdeni valamit? Irt valamit
Roberta Péterről? Ismerhette őt? Rá kell jönnie.
Nyomta a gázt, és szlalomban kerülgette az autókat a többsávos úton. Az üzletek karácsonyi
díszben pompáztak, és még ebben a késő esti órában is pakkokkal megrakott embereket látott
hazafelé sietni. A Sentinel parkolójában talált egy helyet az alkalmazottaknak fenntartott
részleg mellett Megismerte Nikki Gillette Subaruját Tehát még mindig bent van. A túlórázását
már nyáron is megfigyelte, amikor más ügyek miatt üldözte. Törekvő a csaj. Több időt tölt a
munkahelyén, mint otthon. Ahogy ő is. De, csak nem dolgozik egész éjszaka! Nem volt kedve
kitenni magát az újabb pletykáknak, úgyhogy inkább kint várakozott Miután már Morrisette is
megvádolta, hogy ő szivárogtatta ki a belső információkat, óvatosnak kell lennie.
Amikor megoldotta a Montgomery-ügyet legalább a rendőrségen elismerték a
teljesítményét, de abban a pillanatban, hogy a gyanú árnyéka vetül az emberre, mindenki rögtön
fordít a köpönyegén, A vesztes pozícióban látszó főnökkel már nem sikk barátkozni.
Hátrébb csúsztatta az ülését, kinyújtotta a lábait, és figyelte a Sentinel bejáratán ki-be áramló
embereket. Főleg kifelé jöttek, hogy kocsiba vágva magukat végre hazahajtsanak.
Reed felismerte Norm Metzgert, amint terepszínű kabátjában és fekete sáljában ruganyos
léptekkel távozott, majd Tom Fink is megjelent hogy, egy lefulladás után újraindítva,
eldöcögjön az öreg Cor-vette-jével. Az első próbálkozáskor valószínűleg nem oldotta ki a ké-
ziféket. Sokat ér negyven év vezetési tapasztalat.. Aztán egy ismerősnek tűnő fiatalember jelent
meg. Fink rokona... mi is a neve? Deeter? Az lesz. Kevin Deeter egy kisteherautóval érkezett,
és befelé indult a szerkesztőségbe. Egy túlméretezett Braves dzsekit viselt, és egy hozzá illő,
fejébe húzott baseballsapkát. Reed figyelte a nagydarab srácot, amint megállt az ajtó előtt, és a
derekán lévő magnóval bajlódott Kivette a kazettát a bő farmer zsebébe csúsztatta, majd
megigazította a fülhallgatóját, és belépett az épületbe. Fura fickó.
A város tele van ilyen elvarázsolt különcökkel.
Reed nyújtózkodott, és a Sírrablóra gondolt. Miért írt Nikki Gillette-nek is? Csak a cikkeket
honorálta a figyelmével? A nyomozó fél füllel a rendőrségi rádiósávra figyelt Vagy többet
tudhat a lányról? Tudja, mennyire ki van éhezve a hírekre, és segíteni akart neki? Figyelhette?
Esetleg személyesen is ismeri?
Lecsapódó pára gyülekezett a szélvédőn.
Mi a jelentősége a tizenkettőnek? Valóban ennyi embert akar megölni? És hánnyal végzett
eddig? Miért ennyi? Miért nem, mondjuk, tíz? Az egy tucat, nem kerek szám.
Gondolatban még egyszer átfutott a kézenfekvő magyarázatokon.
Talán a tizenkét esküdt iránti bosszúvágyát hárítja át egy tucat másik emberre, hogy
megfizessen egy régi ítélet miatt? De mi alapján választja ki őket? Talán a meggyilkoltak
hasonlítanak az emlékeiben élő alakokra... De miért nem választ akkor olyanokat, akik már
valóban szentesítettek súlyos ítéletet? Vagy valami egész más bűnük van a Sírrabló szerint a
meggyilkoltaknak? Roberta Péter kapcsolatban állt azzal a szektával... Jézus tizenkét
tanítványát akarja képletesen legyilkolni a fickó? De Barbara maximum Mária Magdolnaként
futhatna a történetben, apostolként semmiképp. Vallási fanatikus a fickó?
A sarkon egy mikulásruhás koldus próbált adományokat gyűjteni. A szemben álló lakóház
ablakaiban karácsonyi fények égtek.
Karácsony.
Csak nem? A gyerekkorában hallott hagyomány szerint a karácsonyi ünnepekre tizenkét
napot számolnak errefelé. December huszonöttől, január hatodikáig. Van erről valami
karácsonyi dalocska is, amit Dahlonegában énekeltek. Hogy is volt a szövege?
Egy tucatnyi angyal, csengőt ráz, ha fagy van... és tucatnyi dobos, tizenkettőt dobol. És
akkor, mi van? Hogy jönne a gyilkossághoz egy gyermekdal? Angyalok, dobosok?
Mielőtt tovább elmélkedhetett volna a dalocskán, az üvegajtó mögött Nikki Gillette jelent
meg egy fekete nővel, akit Reed nem ismert fel. Megálltak az eresz alatt, és Nikki begombolta
karcsúsított kabátját amíg a barátnő felnyitotta az ernyőjét az időközben újra eleredt eső miatt.
Nikki arca eleven, szemtelenül fiatal és szépséges volt. A szél összeborzolta a frizuráját, de
az is nagyon jól állt neki. A két lány megindult a kocsik felé, és élénken beszélgettek. A fekete
csaj megállt egy Volkswagen mellett, és semmi perc múlva már ki is húzott a parkolóból. Nikki
beült a Subarujába, és vacakolt az indítással. Amikor aztán beindult, teljes gázt adott, és
csikorogva elstartolt
Reed az első kereszteződésnél megközelítette. A történelmi városnegyeden át a lány lakása
felé tartottak, és a nyomozó éppen annyira maradt le Nikki ezüstszínű kocsija mögött, hogy
észrevétlen maradhasson. Végigrobogtak néhány macskaköves utcán, végül bekanyarodtak a
Nikki háztömbje mögötti mellékutcába.
Reed fékezett, és leoltotta a fényszóróit, amint a lány kiszállt a Subaruból. - Te vagy az,
Reed? Nocsak. Tudod, ahhoz képest, hogy éveken keresztül még a telefont sem voltál hajlandó
felvenni, egész jó. Most meg a lerázhatatlan testőr szerepét játszod?
- Nem játszom".
- Látom. - Nikki hunyorított, és kicsit gúnyosan mosolygott. Reed érezte, hogy kalapál a
szíve a lány tekintetétől. - De ez mégiscsak mulatságos.
- Jobb mint félni vagy szomorkodni, nem igaz?
- De, igaz - válaszolta a lány, és úgy nézte a férfit, mint aki még mindig kételkedik abban,
amit lát. Kihívó, csábos tekintettel.
Ostobaságot művelsz. Ez a lány vagy tizenöt évvel fiatalabb nálad, és Ronald Gillette lánya.
Egy akaratos riporter, aki mindent alárendel a karrierjének. Bolondot csinál belőled.
Nikki kinyitotta és megnyomta a kaput, amely csikorogva tárult ki. Reed bizonytalanul
követte a kerti szökőkút és a magnóliafa mellett vezető járólapokon. - Most a kedvenc
Morrisette nyomozód játssza a te szerepedet. Alig áll szóba velem, és nem mond semmit
Ugye, megmondtam? Rögtön a munkájára tereli a szót Meg sem próbál visszautasítani.
Kelepcébe csal, Reed.
- Mert egyelőre nem jutottunk előre.
- Jutottunk? Azt hittem, már nem foglalkozhatsz az üggyel.
- Ne menjünk ebbe bele! - javasolta Reed, amint a hátsó ajtóhoz értek, és Nikki kinyitotta.
- A, te vagy az! - recsegett rájuk egy hang a lépcsőházból. Reedbe belenyilallt a
veszélyérzet, de aztán felismerte Fred Coopert, az öreg, fésületlen gondnokot. AZ orra túl nagy
volt az arcához képest, és a keskenyebb orrnyeregre tervezett szemüvege billegett rajta. -
Beszélni akarok veled. - Fred bácsi gondterhelten présette össze vértelen ajkát.
- Mi újság, Fred bácsi? - Nikki megállt a lépcső alján. - Reed nyomozót már tetszik ismerni.
Fred Cooper meresztgette a szemeit a gyenge világításban. -Igen. Oh. - Az arcán aggodalom
tükröződött. - Csak nehogy azt mondja, megint baj történt!
- Csupán hazakísértem Gillette kisasszonyt - felelte Reed.
- Miért? Azt gondolják, valaki megint be fog törni? - kérdezte idegesen Fred bácsi, és a kert
felé nézegetett, mintha bármelyik pillanatban zombik bukkanhatnának elő a magnólia fa
árnyékából. - Elmondhatom maguknak, hogy az összes lakó ideges. Nagyon idegesek az
emberek. - Megigazította a szemüvegét, és Nikkire emelte a tekintetét. - Arról beszélnek, hogy
a Sírrablóról írt cikkek vonzották ide a figyelmet. Nem volt elég a rendőrség, a szomszédjait
már a riporterek is faggatják. Mindenkinek elege van ebből. - Fred bácsi gesztikulálva
magyarázott. - Brenda Hammond lakógyűlést akar összehívatni, hogy a közös költségből
köttessük be a rendőrségre a riasztóját, Mrs. Fitz pedig az elköltözést fontolgatja. Hát micsoda
világ ez? - Fred bácsi a kezét tördelte indulatában. - Tizenhárom éve itt lakik, de már elhozta a
dobozokat a közértből, hogy pakolhasson.
- Nem hiszem, hogy bárki más veszélyben lenne - jegyezte meg Nikki csendesen.
- Honnan tudhatnánk? - követelte a választ Fred bácsi. - És ki az a „bárki más"? Ezek szerint
te veszélyben vagy? Mert ez azt jelenti, hogy visszajön ide. Az isten szerelmére, nem nézhetjük
tétlenül, hogy egy gyilkos lessen rád! Vagy... vagy bárki másra. - Fred Copper egyre nagyobb
izgalomba jött. Rémülten Reedre nézett. - őrizni fogják a házat? Testőr fog állni a kapunál?
- Az ügyosztály megteszi a szükséges lépéseket
- Szükséges lépéseket? Mit jelentsen ez? - Fred bácsi szorongva fűzte össze aszott mellén a
karjait
 - Higgye el, Mr. Cooper, mindent megteszünk, hogy elkapjuk a fickót Az pedig nem baj,
ha a lakók óvatosak, és nem mászkálnak ki egyedül éjszaka. A riasztó bekötése megnyugtató
dolog.
- Igen, és ki fogja kifizetni? Majd én? - Cooper kopaszodó, ősz feje remegett a
megrázkódtatástól, amit a pénz esetleges kiadása és a gyilkos veszedelme egyaránt okozhatott
Még nem döntötte el, melyik a borzasztóbb. - Várjanak! - pattogott. - Maga tényleg azt
gondolja, hogy vissza fog jönni?
- Sajnos, fogalmam sincs róla, hogy mit fog tenni. Én csak azt a tanácsot adtam önnek, amit
bárkinek adnék a városban.
- Ez a te hibád! - támadt hirtelen Nikkire az öreg. - Akkor is figyelmeztettelek, amikor azzal
a Sellwood gyerekkel gyűlt meg a bajod.
- Nem a maga dolga megítélni, hogy mit tettem helyesen vagy helytelenül! - Nikki kezdett
bedühödni, és Reed érezte a kirobbanó veszekedés előszelét
- De az a kölyök megfenyegetett akkoriban. Bosszút akart állni rajtad. Olyan elszánt volt,
hogy azt hittem, felgyújtja nekem az egész házat.
- Fred bácsi - emelte fel a kezét Nikki csitítóan -, próbáljon meg lenyugodni, rendben? Túl
sokat aggodalmaskodik mások ügyein.
- Mert én legalább komolyan veszem, Nikki. Én is felelős vagyok azért, ha itt betörnek, és
egy gyilkostól rettegnek a lakók. Nagy fele-lődenség volt megírni azokat a cikkeket.
- És akkor mi van? - csattant fel Nikki. - Méltányolom, hogy ez a véleménye, és köszönöm
az aggódást, de mit tehetnék? Talán költözzek el? Ki akar lakoltatni? Mert újságíró vagyok, és
egy eszement barom betört a lakásomba?
- Kilakoltatni... nem... oh, nem úgy gondoltam... - Cooper igazított a szemüvegén, és most
Reedet vette célba. - Én csak közölni akartam, hogy a lakók nyugtalanok. Hiszen a rendőrség
ilyenkor köteles intézkedni.
- Jó. intézkedünk - felelte Reed, de Nikki karon ragadta, és fölvonultak az ódivatú, csíkos
köntösbe öltözött házfelügyelő mellett a lépcsőn. - Ezt nem hiszem el - sziszegte Nikki. -
Mintha akartam volna, hogy betörjenek hozzám.
- Majd túlteszi magát rajta - morogta Reed.
- Nem ismered Fred bácsit - felelte Nikki elég hangosan ahhoz, hogy a lent hallgatózó öreg
megérthesse. - Évekkel ezelőtti ügyeken sem jutott még túl.
Reed elfojtott egy mosolyt, és, két lépcsőfokkal Nikki mögött kapaszkodva, a lány fekete
harisnyás lábait figyelte.
Ahogy fölértek, Nikki előkotorta a kulcsait. - Én megyek előre -figyelmeztette a nyomozó,
és kivette a lány kezéből a kulcscsomót.
- Várj egy kicsit! - Nikki mogyoróbarna tekintetével belenézett a férfi szemébe. - Ez az én
lakásom. Nem kell úgy viselkedned, mintha egy szerencsétlen, bepisilős kislány lennék. - A
lány haja csapzott volt, ajka fénylett, és mérgesen még szexibbnek tűnt. Most kéne elkapni,
gondolta Reed, Niki szabályos fogait figyelve.
- Hidd el, sohasem bánnék veled úgy, mint egy ijedős kislánnyal.
- Akkor jó.
- De mégis szeretnék először bemenni. Ez a munkám része. -Reed kinyitotta a három
különböző zárat, és belépett Felkapcsolta a világítást, majd körülnézett a nappaliban és a
konyhában, ahonnan az ismerős, kövér macska, sietősen távozott
- Popocici!
A lakás kihaltnak tűnt. Nikki Reed mögött lépdelt, és elkapta az ajtó felé igyekvő kedvencét.
- Most már megnyugodhatsz, te ördögfióka - hízelgett neki a lány, és felnyalábolta. - Popocici
miákolt egyet, és a meginduló simogatások irányába tartotta az állát Elég hangosan dorombolt
ahhoz, hogy Reed meghallja. - Hiányoztam, hm? Vagy csak a hasad korog?
Nikki megszabadult a kabátjától, és a pulóverét is ráterítette egy széktámlára. Egy testhez
simuló, kivágott, fekete blúz volt rajta, és egy sötétzöld miniszoknya. Reed rápillantott, és
megint felgyorsult a szívverése. Jézusom! Egy fiatal, szexis nő lakásán van éjszaka, aki minden
mozdulatát figyeli, és kétértelmű pillantásokat küld feléje. Csakhogy Nikki Gillette egy
riporter. Az ellenség. Ettől még csábítóbb, hogy birtokba vegye.
Amíg a lány megetette a macskát, Reed átvizsgálta a többi helyiséget is. A lakáson még
látszottak a helyszínelés nyomai, de egyébként nem tapasztalt semmi rendkívülit. A rendőr
minden zugba benézett, de Nikki ágyneműjét nem bontotta szét. Képzeletében Nikki
meztelenül szokott aludni a tengerkék selyemtakaró alatt
- Tudod - szólalt meg a lány, amint Reed visszatért a konyhába -, gondolkoztam.
- Az mindig hasznos lehet.
- Ne gúnyolódj!
- Nem vagy te túlérzékeny?
Nikki mosolygott, és megvillantotta rizsfehér fogsorát. - Csak terád.
- Lekötelez.
- De komolyan szeretnék beszélni veled.
- Oké.
Nikki eltette a papírokat a kávézóasztalról, és elővette a táskájából a gyilkostól kapott
üzenetek fénymásolatait. Kisimította az asztalon, és Reed közelebb hajolt, hogy újra szemügyre
vegye azokat.
Niki fehér nyaka kívánatos volt, és a férfi orrát megcsapta a Paris parfüm illata.
- Nézd meg! Az első kettő egyforma. Biztos egyszerre írta őket. - A lány egymás mellé
helyezte az első két üzenetet - Nagybetűk. Fel akarja hívni a figyelmet. Mint egy gyerek, aki
megtanult írni, és egy-egy szóért is elismerést vár. - Reed a fehér papíron feketéllő betűket
nézte, amelyeket ő is megkapott, egy verssorba írva: MA ÉJJEL és MEGTÖRTÉNT. - Ezek
nyilvánvalóan a második gyilkosság bekövetkeztét jelentik, de a harmadik bonyolultabb. -
Nikki a lapok mellé tette a harmadik, kézírásos papírt. - Ez különbözik az első kettőtől.
Személyesebb, kifinomultabb. Önmagában is rímes versike, amilyeneket te is kaptál, ugye?
- igen - helyeselt a nyomozó, és követte a lány logikáját
- Itt a jövőbeli terveit ecseteli: „Nos, hány darab lesz még? Kitelik a tucat, Talál az, ki
kutat." Nikki a versikén futtatta az ujját, míg Popocici felugrott az asztalra, és mosakodni
kezdett - Benne van a hetvenkedés, hogy előttünk jár, és élvezi. Olyan, mint az „erre csörög a
dió", vagy az elhúzott mézesmadzag, ami után orra eshetsz, hogy ő még hatalmasabbnak
érezhesse magát.
- Kisebbségi komplexusa is lehet, amit a nagyzolásával próbál lelplezni.
- Te meg honnan veszel ilyeneket? - kérdezte meglepve a lány.
- A Montgomery-ügy alatt átolvastam a régi pszichológiai jegyzéteimet Bár, ha valaki
sorozatban öldököl, annál szerintem halmozottan jelentkezik több súlyos zavar.
- Az biztos - hagyta rá Nikki. - De menjünk tovább! Az utolsó sor nálad nem szerepel.
„Talál az, ki kutat." Tehát a keresésre biztat, mint aki annyira magabiztos, hogy némi segítséget
is nyújthat. így akar fölénk kerekedni. Vagy már elásott még egy áldozatot, és nem bírja
kivárni, hogy megtalálja valaki? - Nikki a nagy figyelemtől összevonta a szemöldökét, és
leereszkedett a széles fotel karfájára. Reed beszívta a nyaka felől áramló illatot; az orra néha
érintette a lány hajtincseit. - Aztán, a „megtörtént" és a „lesz még", igen gyenge, nem tiszta
nmek a többi sorhoz képest, amilyeneket te is kaptál. Valószínűleg csak utóbb jutott eszébe,
hogy az első két üzenetet egy harmadikkal folytassa, vagy hogy összekösse a verssel. Előbb
elküldte neked azt a sort, hogy „Nos, hány darab lesz még?", aztán rájött, hogy nálam kellene
folytatni, de a két első papírral már túl volt a kezdeten. Így hát megismételte.
- Nem bonyolítod túl? - érdeklődött óvatosan Reed, és puhán megpuszilta a lány fejét
- Dehogy, én vizsgáztam verstanból. Az ismétlés fontos költői kifejezőeszköz.
Reed a lány válla fölött a többi verssort nézte, amelyeket ő kapott.
EGY, KETTŐ, HÁROM, MELYIK A TE PÁROD? HALLGASD, HOGYAN SÍRNAK!
HAGYD ŐKET A SÍRNAK!

EGY MEG EGY AZ KETTŐ, KETTŐT EGYBE TETT Ő.

EGY, KETTŐ, HÁROM, NÉGY. MA ÉJJEL, MEGTÖRTÉNT. ÉS MENNYI LESZ
VÉGÜL? NÉGYTŐL K1ELÉGÜL?
A SÍRRABLÓ PROJEKT: A HARMADA KOMPLETT. HA JÓL SZÁMOLSZ: EZ
NÉGY. NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG?
- A fenéket - mondta Reed, végigfutva a sorokon. - Már nekem is megírta, hogy: „Ma éjjel,
megtörtént". És ezt előbb kaptam, mint te. Mellesleg itt is rossz a rím.
- Tényleg - szontyolodott el Nikki, de pár pillanattal később felcsillant a szeme. - Éppen ez
az! Két, nálad külön található sort összeilleszt és ezzel utal a további eseményekre. A
„Sírrabló-project" lényege, hogy mindig két áldozatot hoz össze a koporsóban. Tizenkét hullát
akar összepakolni, és ebből néggyel végzett Tehát még négy koporsót akar megrakni.
- De miért pont annyit? - kotyogott közbe a nyomozó.
- Istenem, mert biztos az a szerencseszáma. Tizenkettedikén kaptam az e-mailt is.

NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG? KITELIK EGY TUCAT, TALÁL AZ, KI KUTAT.

- De ha nem ő ölte meg Thomas Masseyt és Pauline Alexandert?

- Az lényegtelen. Valamiért kiválasztotta őket a célra, és beszámítanak a hullák közé.
Reed egyetértett, és szorosan Nikki mögé ült, teste finoman a lány hátához ért. Nikki cseppet
sem húzódott el, így a férfi apró csókokat helyezett el a lány nyakában.
- Az is lehet, hogy a tizenkét apostol neve alapján válogatja őket.
- Hogyan? - figyelt fel a nyomozó.
- Hát Thomas, mint Tamás, Pauline, mint Pál apostol, és Roberta Péter, természetesen
Péter apostol.
- És Barbara?
Nikki gondolkodóba esett. - Barbarának Jerome Marx volt az élettársa, ami majdnem
házasság. A házasságban Barbara Marxnak is hívhatták volna. Marx pedig majdnem Márk
Márk apostol.
Reednek ez már sok volt. - Ne viccelj már! Még ha a fickót ölte volna meg... ez akkor is
erőltetett lenne. Találhatott volna a temetőben Márkot, ha már egy élőt nem lett volna képes
felhajtani, amit nem hiszek. Mellesleg, minek ölne nőket, ha valamiért az apostoli nevű
férfiakra dühös?
- Akkor csak okosabbnak akarja magát feltüntetni, és azért úgy tesz, mintha valami mély
értelme lenne az egésznek. Közben nincs is mögötte semmi logika. Engem az újság címlapja
miatt választott célszemélynek, rólad meg a Montgomery-ügy kapcsán olvashatott. Kellett neki
egy magasabb beosztású rendőr, mint fő ellenfél. Lehet, azt sem tudta, hogy ismerted Barbara
Rydert. - Nikki feltartotta a mutatóujját. - Nem. Tudta! Hiszen, látod, az a célja, hogy
összehozza az embereket! - Nikki izgatottan gesztikulált, miközben magyarázott Reed Finoman
átölelte a lány derekát, és fültövön csókolta. Nikki látszólag nem vett tudomást a dologról. -
Azért választotta Barbarát, hogy kikészítsen téged, és utána téged, hogy...
 - ...bepörgessen téged? - suttogta Reed, és belecsókolt a lány puha nyakába. Nikki érezte a
vágy forró lökését a vérében. A fejét hátrahajtotta az élvezettől, és felszínesen kapkodta a
levegőt A férfi mohón szívta a lány illatos bőrét, majd el nem engedve, behúzta Nikkit a fotel
mélyére.
- Ne... oh... hagyjál! - Nikki szelíden eltolta magától Reedet, aki éppen az ajkára akart
áttérni, és előredőlt az asztalra, mintha semmi különös nem történt volna. A férfi, még mindig a
karfán ülve, átölelte, és Nikki vállára támasztotta az állát, hogy lássa az asztalon fekvő
papírokat. - Ott tartottunk, hogy akárhogy is, de egy játszma szerint dolgozik a fickó. És magát
akarja kihozni nyertesnek.
- Ezt elhiszem - töprengett el újra Reed is. - De az apostólos változatot nem veszem be. A
versei ugyan azt mutatják, hogy nem egy hivatásos sírásó túlórázik a temetőkben, de nem
hiszek a kifacsart egybeesésekben. Laza összefüggés, véletlen hasonlóság gyakran előfordul
minden hátsó .megfontolás nélkül is. Bár örülnék, ha igazad lenne, mivel egyikünk sem
rendelkezik apostoli névvel.
- Hát igen, akkor nem valószínű, hogy Barbarát kiválasztotta volna - ingott meg Nikki.
- Egy beteg elmében fölbukkanhatnak különféle összefüggések, különböző időben. Miért
keresnénk egy tökéletesen felépített logika szálait? Lehet, hogy hol ez jut az eszébe, hol az, és
pillanatok alatt dönt Szóval, ezt az apostólos teóriát, légy szíves, ne írd bele a cikkedbe.
Képzeld el, milyen pánik törne ki az apostoli neveket viselő városlakók között!
Nikki tanácstalanul hallgatott, és érezte, hogy Reed a vállát csókolgatja a kivágott ruha alatt
Felizgatta, és vad örömmel töltötte el, hogy a férfi olyan spontán flörtöl vele, mintha
mindketten huszonévesek lennének, de nem akart túl könnyű zsákmánnyá válni.
- De...
- Megígérted, Nikki - suttogta Reed, a selymes bőrt harapdálva.
- Ha megjelenik valami, amit elfelejtesz megbeszélni velem, lecsukatlak, drága.
- Tessék?
- Biztos lehetsz benne. A nyomozás szándékos akadályozása miatt
- Azt hittem, együttműködünk. Exkluzív interjút ígértél. Kinyalhatod, Reed! - mondta
kihívóan Nikki, és a férfi hátrarántotta a székben. Nikki tiltakozva felsikkantott, de a férfi ajka
rátapadt a szájára. Nikki védekezés helyett átölelte Reed nyakát, amint annak nyelve nedvesen
benyomult a szájába. Hosszasan csókolóztak, miközben Reed az egyik kezével megtalálta a
lány formás, kemény mellét. Nikki behunyta a szemét, és az agyában forró, aranyszínű
szikraeső áramlását érezte. Elöntötte a boldogság, és elképzelte magát, hogy a székben
meztelenül ülve fonódik össze a férfival. Szaggatottan vette a levegőt, és a gyönyör végigfutott
a combja közepén, amikor Reed simogató kezét a melltartójában érezte. Ne hagyd magad,
Nikki! Ha mindent megengedsz neki, holnap már bottal ütheted a nyomát/
Minden maradék józanságát összeszedve, Nikki kibontakozott a nyomozó öleléséből, és
igyekezett visszatérni a megbeszélésükhöz.
- Oké. De akkor a versikéket közölhetem. Az ügy lezárásakor pedig a gyilkossal is akarok
egy beszélgetést, ha életben marad.
Reed feje ködös volt a kéjes kábulattól, és kemény merevedést érzett a nadrágjában. Az
éjszaka zavartalan folytatásához elengedhetetlennek tűnt némi engedmény. Legalább
ideiglenesen. - Nem bánom, de engem semmiképpen nem keverhetsz bele. És az ügy lezárása
előtt akarom azt, amire az előbb felszólítottál.
- Mii? Minek nézel engem?
A nyomozó kajánul mosolygott, és Nikki nekidőlt Szenvedélyesen csókolóztak megint Reed
ajka végigkóstolta a lány selymes nyakát, a fülét, és Nikki kipirult, nehezen vette a levegőt, a
bőre alatt futkosott a forróság. Hirtelen a telefon villogó gombjára esett a tekintete, és eltolta
magától az egyre jobban belelendülő férfit. - Oh, a fenébe, ezt elfelejtettük meghallgatni! Csak
egy perc. Előredőlt, és lenyomta az üzenetrögzítő lejátszó gombját.
Az automata gépies hangja közölte: - önnek három új üzenete van. - Az első egy lerakott
hívás volt.
- óriási - jegyezte meg Nikki, és várta a következőt.
- Ez többször is előfordul? - kérdezte Reed.

- Megtörténik. Mintha nem tudnák, mit akarnak. - A második üzenet hangja hallatszott.
- Hetló, Nikki, miért kerülsz engem? Hívj már vissza, légyszi! -Egy határozott hang
megadott egy már ismert telefonszámot.
- Régi barát - kommentálta a lány, és Reed érezte a féltékenység nyilallását. - Sean Hawke.
Évekig vártam, hogy komolyan kezdeményezzen, de csak meg akart dugni, miközben
másokkal járt. Most aztán beindult, hogy lapátra tettem.

- Talán sikere lesz - tesztelte Nikkit a férfi.

- Elképzelhető. Majd ha piros hó esik.
- Nikki? - csattogott a harmadik üzenet türelmetlen, női hangja. - Nem voltam képes
megfejteni az üzenetedet, és képtelenség téged elérni, mert nem veszed fel, vagy kikapcsolod.
Ennyi erővel el is hajíthatod a mobilod...
- Simoné - suttogta Nikki.
- Mindenesetre ott leszek a Cassandrában, és ne aggódj, meglesz a martinid, csak igyekezz.
Azért hívj, ha tudsz! Akkor hétkor, edzés előtt. Szia!
- Hétkor? Jézusom! - Nikki arca falfehérré változott, amint az óráját nézte.
- Mi van? - kérdezte Reed, és érezte, hogy a további szexnek lőttek. - Oda kellett volna
menned?
Nikki teljesen elgyengült. - Simoné volt Simoné Everly. Én... nem hívtam fel. - Nikki újra
megnézte az óráját Már majdnem kilenc volt Újra lejátszotta az időközben visszacsévélt
szalagot. - A pokolba! Az aerobic fél kilencig tart, amire régebben együtt jártunk. - Nikki föl-
kapta a táskáját, és vadul kutatni kezdett benne a telefonja után. -
Én nem hívtam fel. Se a mobilomról, se máshonnan. Hol lehet? -Nikki kezdte kiszedegetni a
táska tartalmát. - Oh, Istenem! Nincs itt. Pedig betettem. — A teljes pánik kezdett eluralkodni a
lányon. Az asztalra pakolta a tollait, a sminkkészletét, a diktafont, egy hajkefét zsebkendőket,
de a telefon sehol sem volt. - Mit jelent ez? Nem én hívtam fel - tárta szét Nikki kétségbeesetten
a karját az üres táskával a kezében.
- Mikor használtad utoljára a telefont?
- Fogalmam sincs... csak tegnap éjjel... mikor is? Vezetés közben felhívtam a nővéremet. -
Nikki habozni látszott - Lily hisztizett és letette, én meg bedobtam a kesztyűtartóba a telefont.
Ott keli lennie! - A lány már vissza is rakta a cuccait a táskába, és ment a kabátjáért.
- Tegnap éjjel óta nem is vetted a kezedbe a telefont? - hitetlenkedett Reed, és a rossz hírek
előtti baljós előszelet érezte.
- Nem. Az irodában már nem találtam, és akkor gondoltam, hogy a kocsiban hagytam, de
mire autóba ültem, megfeledkeztem róla. Biztos, hogy nem hívtam fel... valami véletlen lehet...
- Nikki kisietett az ajtón, és leröppent a lépcsőn a ködös éjszakába.
Reed bezárta a lakást, és igyekezett a lány sarkában maradni.
Nikki a kocsikulcs után kotorászott, és a homályos ablakon át az autó belsejét fürkészte. -
Jézusom! Ne mondd, hogy ezt is elhagytam! - Végre meglett a kulcs, és a lány becsúszott a
vezetőülésre. Reed figyelte, amint Nikki az összes lehetséges helyet végigmatatja a kezével, de
már sejtette, hogy hiába. - Istenem, eltűnt - suttogta. Rémült szemekkel nézett fel a férfira. -
Nincs meg... és nem hívtam fel... gondolod, hogy... ellopta valaki a telefonomat? Felhívhatta
Simonét., nem lehet., ugye, nem a Sírrabló vitte el? - Nikki arca eltorzult a rettegéstől. - Mi van,
ha felhívta Simonét, és várt rá?
- Reméljük, hogy nem - hallotta Reed saját színtelenné változott hangját és a rossz érzés
elhatalmasodott benne. - Hadd nézzek be!
Nikki talált egy kis elemlámpát, így a belső világítással együtt elegendő fény volt, hogy
tüzetesen megvizsgálhassák az autó belsejét. Reed ellenőrizte az üléseket, az oldalzsebeket, a
napellenzőket, a kesztyűtartót, majd a kocsi alját is végigpásztázta a vékony fénycsóvával.
Semmi.
A telefon mindenesetre eltűnt.
- Nincs meg.
- Nincs - zokogta Nikki, és az álla remegett a megrázkódtatástól.
Reed átölelte, és a hátát simogatva igyekezett megnyugtatni a mellén sírdogáló lányt. - Nem
lesz baj - motyogta, de közben érezte, hogy ha Nikki nem hagyta a szülei házában vagy az
irodában a telefonját, akkor igen komoly baj van.
Akkor nagy pácban vannak.
Simoné Everly pedig életveszélyben.

Huszonnegyedik fejezet

Simonét ne... kérlek, Uram, Simonét ne!

Nikki sötétnek és reménytelennek látta a világot. A félelem mélyen beleásta magát a
szívébe. Mégis, képtelenségnek tűnt, hogy a Sírrabló lopta volna el a telefonját, és hívta volna
fel Simonét. Nem, ez lehetetlen... Csak azért gondolják ezt, mert valaki, talán a gyilkos, be-
hatolt a lakásába. - Hátha csak valaki szórakozik - Nikki megerősítésre vágyva nézett Reedre. -
Valaki elvehette az irodában a telefont.. Norm Metzger vagy Kevin Deeter. Közösen is
akciózhattak, hogy megszívassanak... - Nikki hangja bizonytalanul elhalkult. Mire kimondta,
már belátta, hogy feltevésének igen csekély a valószínűsége. A kollégái közül senki sem tenne
ilyet.
- Menjünk le a terembe! Megkérdezzük, volt-e a barátnőd aerobicon. Induljunk! - Reed
Nikki vállára tette a kezét, és a Cadil-lacje felé terelte. Nikki nem állt ellen a férfi irányításának.
El nem tudta képzelni, hogyan bírná egyedül elviselni a megpróbáltatásokat. Az adrenalin
lökését érezte a vérében, ugyanakkor bűntudat mardosta a lelkét. Elvesztette volna a telefont?
Miért nem figyel jobban a dolgaira? Remegve ült be az El Doradóba, és becsapta az ajtót.
- A Montgomery West Broadway Sport Centrumának épületében van.
- Ismerem a helyet.

- Valószínűleg elkésünk - mondta Nikki az órájára pillantva. -A foglalkozásnak már vége.

- Ha nem tudnak róla, elmegyünk a lakására. - Reed elővette a mobilját, amint a nagy autó
nekivágott a sötét utcáknak. - Hívd Simonét! - utasította a lányt. - Ha vége az edzésnek, akkor
biztosan felveszi.
- Jó lenne. - Nikki remegő ujjakkal ütötte be a barátnője számát Félelme minden kicsengésre
fokozódott. Kér/ek, vedd fel, imádkozott magában. Gyerünk, Simoné! Istenem, csak ne essen
baja! A harmadik csengetés után már leblokkolt a rettegéstől. Simoné egy-két csengetés után
mindig fel szokta venni. - Gyerünk, gyerünk... - motyogta, és a fogai összekoccantak. Az ötödik
kicsengés után bekapcsolt az üzenetrögzítő. Nikki reszketett - Simoné, Nikki vagyok. Hívj
vissza azonnal! - Lenyomta a gombot, és rögtön próbálta Simoné otthoni számát. A negyedik
csengetés után ezúttal is a rögzítő vette fel. Nikki itt is hagyott üzenetet.
 - Nem megy? - kérdezte Reed komoran, és keményen nyomta a gázt az éppen sárgára váltó
lámpa előtt.
- Nem. De még próbálom a mobilját. Lehet, hogy tusol még, vagy valami. A teremben
mindig hangosan szól a zene. - újra hívta Simonét, de a lelke mélyén érezte, hogy hiába. Talán
már sohasem veszi fel többé. Agyának hátsó zuga sötéten sugallta, hogy Simoné a gyilkos
kelepcéjébe kerülhetett, és talán már nincs is életben. Vagy egy koporsóban fog fölébredni egy
holttest mellett.. Ne! Ez nem lehet igaz!
Nikki összerezzent, amint meghallotta Simoné hangját az üzenetrögzítőn. Csendben
imádkozott magában, ahogy letette. Kérlek, Uram, mentsd meg őt! Kérlek!
Még halványan élt benne a reménység, hogy Simoné Jake-kel flörtöl valamelyik bárban.
Elfelejtette kikapcsolni a telefonját, de esze ágában sincs megzavarni az édes együttlétet
Kér/ek, ne hagyd, hogy baja essék! Inkább okádjon rám tüzet mérgében, csak biztonságban
legyen.
Nikki visszaadta Reednek a telefont, és kimeredt a gyászos, kietlen éjszakába.
A nyomozó szélsebesen hajtott, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, mire a konditerem elé
kanyarodtak. Nikki kiugrott a kocsiból, és berontott az ajtón. A fogadóhelyiségben az éppen
távozni készülő Jaké váltott még pár szót a recepciós lánnyal.
- Itt volt Simoné Everly az aerobicórán? - vágott Jaké szavába Nikki. - Az a sötét hajú lány,
akivel régebben én is szoktam jönni.
Jaké megakadt a mondókájában a vehemens támadásra, és egy pillanatra nyitva maradt a
szája. Aztán megrázta a fejét. - Ma este nem jött le.
Nem igaz. - Biztos vagy benne? - kérdezte kétségbeesett hangon a lány. - Úgy volt, hogy
idejön, de nem veszi fel a telefont, és... - Nikki hanga elerőtlenedett Észrevette, hogy Reed már
a háta mögött áll.
- Tudom, kiről van szó. Mindig itt szokott lenni, de ma kihagyta.
- Oh, Istenem... - Nikki a recepciós asztalnak támaszkodott, mert azt hitte, menten
összeesik. Reed megvillantotta a jelvényét, és még egyszer megkérdezte Jake-től ugyanazt.
- Valami gond van? - kérdezte a fiú.
- Még nem tudjuk - válaszolta Reed. - De ha Ms. Everly megjelenne, kérem, feltétlenül
hívjon! - A nyomozó átnyújtotta a névjegykártyáját, megköszönte Jaké segítségét, és
kitámogatta a rogyadozó Nikkit az ajtón. A lány lábai szabályosan remegtek. Reed átkarolta a
derekát, és közben bonyolított egy hívást. - Szia. Tudnod kell, hogy Nikki Gillette legjobb
barátnője eltűnt... a neve Simoné Everly... Nem vagyok benne biztos, de a következő történt -
Reed néhány mondatban összefoglalta az eseményeket. - Még elmegyünk az étterembe és a
lakására... Nem, de ha mégis baj van, akkor minden perc számíthat.. Igen, tudom. - Reed a
zsebébe tette a telefont. - Beszéltem Morrisette-tel. Egyetértett, hogy minél előbb meg kell
találni a lányt - Besegítette Nikkit a Cadillacbe, és a parkolóházba hajtott, ahol a lányok az
autójukat szokták hagyni. Ahogy felértek az első szintre, Nikki szíve megdobbant, mert
felismerte Simoné sárgaréz színű BMW-jét.
- Itt a kocsija! - kiáltott fel Nikki, és Reed megállt. Csak néhány autó parkolt a környéken.
Egy valaha zöld, kopott Volkswagen kisbusz és egy piszkosfehér kombi állt néhány hellyel
Simoné fényes autója mellett. Egy lélek sem látszott a környéken, és a csend fölött csak a
forgalom távoli zúgása és a neonfények sustorgása hallatszott
- Ne nyúlj semmihez! - figyelmeztette Reed a lányt, és ő is kiszállt a kocsiból.
Nikki zakatoló szívvel lesett be a BMW ablakán, és a hátsó ülésen meglátta Simoné
esernyőjét
- Tehát eljött a találkozóra, amit a nevemben beszélt meg vele valaki. És az volt a csapda -
tette hozzá Nikki, de nem látta semmi nyomát küzdelemnek. Hála Istennek, sem lábnyomok,
sem vérfoltok nem utaltak erőszakra. Hátha el tudott menekülni, miután rájött, hogy Nikki nem
érkezik meg.
- Menjünk be a sörözőbe! - törte meg a szemlélődés csöndjét a nyomozó.
Nikki bólintott, és elindult a ködös, nedves parkolóban. A neonfény csillogott a vizes
aszfalton, és Reed, az ujját feltartva jelezte, hogy még telefonál egyet.
A Cassandra vörös és sárga lámpái meleg fényt árasztottak a párás ablaktáblákon át.
Nikki benyomta az ajtót. - Jó estét. Ketten lesznek? - fogadta őket kedves mosollyal egy
ismerős arcú lány.
- Nem, köszönjük, nem ülünk le. Csak egy barátunkat keressük - magyarázta Nikki.
Karácsonyi zene hallatszott. A helyiség keskeny bokszaiban elszórtan ültek a vendégek. - Itt
találkoztunk volna, de akadályozva voltam. Simoné Everlynek hívják, sötét bodros haja van,
olyan százhetven centi magas és...
- Itt volt - szólt közbe az arra haladó egyik pincérlány, és megállt egy pillanatra a
kávéscsészékkel megrakott tálcával. - Narancsos vodkát ivott, a barátnőjének meg martinit
rendelt, aki nem jött A martinit meghagyta, ön volt az?
- Igen. - Nikki szíve hevesen dobogott
Reed közelebb lépett a lányhoz, és felfedte foglalkozását -Reed nyomozó vagyok. Egyedül
volt a lány?
A píncérnőnek leesett az álla, és majdnem lecsúszott egy csésze a tálcájáról. - Maga rendőr?
- kérdezte, és kiegyensúlyozta a megbillenő tálcát
- Igen? Találkozott valakivel a lány?
- Nem. Egyedül várakozott, és folyton az órát nézte. Nikki megrezzent.
- Megiszogatta a két narancsos vodkát, a martinit otthagyta, és elment. Elég izgatott volt,
bár... - A lány felváltva nézte őket - ...ha én várnék ennyit valakire, biztos én is...
- Hánykor járt itt? - vágott közbe Reed.
- Nem'tom... úgy, másfél órája mehetett el... hét körül jöhetett. Nikki elgyöngült belül.
Simoné itt volt, és még az autóját is itt
hagyta, valaki leshetett rá. Aki miatt nem tudott eljutni a konditerembe. Mi történhetett?
Beránthatta valaki egy autóba?
Reed feltett még néhány kérdést, meghagyta elérhetőségét, aztán kivezette a támolygó
Nikkit az étteremből.
- Gondolod, hogy vele van? - kérdezte Nikki remegő hangon.
- Nem tudom. - A parkolóban Reed újra telefonált.

- De hová ment volna egyedül? Persze, ez nem jelenti azt, hogy a Sírrabló volt az... - Nikki
majdnem elbotlott, ahogy Simoné nevét forgatta az agyában. Simoné! Egy újabb apostol,
Simon nevéből származik. Ez őrü/tségí Reed nem hisz benne, és Barbara Ryder sem ülik a
sorba. De akkor miért egy tucatot akar elintézni? Tizenkét apostol van... Nikki halántéka
lüktetett, és amint elérték Simoné autóját, sziréna hangja hasított az éjszakába. Perceken belül
egy járőrkócsi húzott be a parkolóba, és lefékezett Reed Cadillacje mögött. Morrisette nyomozó
pattant ki a volán mellől. - Még semmi? - kérdezte, és gúnyos tekintetet lövellt Nikki felé.
- Semmi - felelte Reed. - üzeneteket hagytunk a telefonján.
- Zárjuk le a helyszínt! Voltatok már a lakásán?
- Most akarunk odamenni.
- Várj egy kicsit. Tudjátok a címét?
- Igen. - Nikki eldarálta az utcanevet, számot
 Morrisette körbepillantott a kihalt parkoló betonpillérei között - Hívtam valakit, hogy kerítse
el a helyet, de egyelőre nem tehetünk semmit. Ha mégsem történt bűncselekmény, kitekerik a
nyakam, Reed.
- Hamar kiderül.
Újabb rendőrautó kanyarodott feléjük. Morrisette utasította az egyenruhást, hogy húzza ki a
szalagot a BMW körül, és maradjon mellette, amíg nem kap további feladatot
- Majd én elmegyek Ms. Everly házához. Legalább tarts némi távolságot az ügytől!
Reed nem válaszolt.
Sylvie Nikkihez fordult. - önnek is itt áll az autója?
- Nem.
- Velem van - közölte Reed.
Morrisette felvonta kiszedett szemöldökét, de nem árulta el, hogy éppen mire gondol. -
Akkor én megyek. És légy szíves, ne érj oda előbb, mint én.
- És hol van az új társad? - érdeklődött Reed. Nikki csak most vette észre, hogy Cliff
Siebert hiányzik a képből.
- Szabadnapos - hangzott a kurta válasz.
- Te nem?
- Nem kívánok rosszat, Reed, ezért nagyon remélem, hogy ez az egész végül csak az esti
szabadidős programom lesz.

Simoné Everly a verandáján, a lambéria mögé rejtve tartott egy kulcsot. Nikki ismerte a
tartalékkulcs helyét, így minden nehézség nélkül bejutottak az előtérbe. A lépcső tetején egy
pöttöm kutya csaholt fülsértően magas hangon.
- Nyugi, Mikado, csak én vagyok, Nikki.
Az eb rendületlenül folytatta a riasztást, egész teste rángott az erőlködéstől, hogy még
harsányabb hangot préseljen ki csöppnyi torkából. Nikki fölment a lépcsőn, és az ismerős illatra
végre megszűnt a lármázás. A komikus háziállaton kívül a házban egy lélek sem járt. A
szobákban olyan rend volt, mintha skatulyából rántották volna őket elő, és még a régebbi típusú
bútorok is újnak hatottak. Sehol egy porszem vagy ottfelejtett irat. A színeket egymáshoz
válogatták, és a berendezés igényesnek látszott
Az üzenetrögzítő, Nikki kétségbeesett hívásán kívül, nem jelzett üzenetet. Morrisette
megnézte a memóriában a híváslistát; az utoljára hívott szám Nikki mobiltelefonjának a száma
volt. Morrisette gyorsan leírta a többi, még ki nem törölt telefonszámot - Ismerős ezek közül
valamelyik? - kérdezte az ebet karjaiban tartó lánytól. Mikado rezegtette a farkát, és
izgalmában a nyelvét öltögette.
- Nem hiszem - felelte Nikki, a rövid listát tanulmányozva. - Simoné és én nem
ugyanazokban a körökben mozgunk.
- Miért nem?
- Mert régen sem jártunk össze.
- De több éve barátnők, nem?
- Igen, de a bátyám barátnője volt. Hozzá akart menni feleségül... de aztán szakítottak,
mielőtt komolyra fordult volna a dolog. Utána pedig Andrew meghalt
- Hogy találkoztak?
- Én mutattam be őket egymásnak.
- Simoné az iskolatársa volt?
- Nem... az edzőteremben ismerkedtünk össze... akkor még többször eljártam aerobicra.
Rábeszéltem, hogy jelentkezzen esküdtnek a Chevalier-tárgyalásra. Akkoriban fogták el LeRoy
Chevalier-t. Megölte a barátnőjét és annak két gyerekét.
 Nikki elhallgatott, és a szíve vadul dörömbölt. Nem emlékezett az esküdtek névsorára, és az
arcokra sem emlékezett, mert nem lehetett kamerát bevinni a tárgyalásra. Letette a kutyát a
kezéből.
- Köszönöm, Mrs. Massey... Természetesen értesíteni fogjuk. Viszhall. - Reed letette, és
Morrisette-re nézett - Bingo.
- Francba! Meg kell találnunk. Hívok erősítést. - Sylvie Nikkire bökött az állával. - ő
menjen valami biztonságos helyre.
- Nem. Én is megyek.
- Még Réed sem jöhet - méltatlankodott Morrisette, és elővette a telefonját - Nézze, Ms.
Gillette, ez nem az ön biznisze. Nem tudom, miért írt magának a gyilkos, de ez nem
riportereknek rendezett saj-tókörút
- De Simoné a legjobb barátnőm - suttogta Nikki elborzadva. -Nem az újság miatt akarok
menni.
- Nincs idő a vitára - morogta a rendőrnő, és Reedre nézett. -Gondoskodj róla! - Morrisette
telefonálni kezdett, Reed éppen befejezte a következő beszélgetését - Beszéltem Beauford
Alexanderrel. A felesége, Pauline is esküdt volt
- Háromból három - állapította meg Nikki dermedten.
- Akkor Chevalier szeleteli egyenként az esküdteket? - kérdezte Morrisette. - Miután
kiengedték, és minden esélye megvan, hogy megússza! Mi értelme lenne?
- A börtönben bekattanhatott. Úgy volt, hogy évtizedekig lesz a sitten. Ha akkoriban tényleg
megölte azt a három embert, miért hagyná abba csak azért, mert váratlanul kiengedték?
- Nem tudom. De mivel bent volt nem ölhette meg Thomas Masseyt és Pauline Alexandert
- Mert ők ketten közben meghaltak. De ha életben lettek volna, akkor nem csak statisztának
alkalmazta volna őket.
- Logikus, de mégis furcsa. Chevalier nem sorozatgyilkosnak indult, és nem ült annyit,
hogy beleőrülhetett volna. Mindenesetre idehívok egy egységet, és elkezdjük felkutatni a
megmaradt esküdteket.
- Ha az utóbbi pár napban nem kapta el őket.
- Nem volt annyi ideje - reménykedett Nikki.
- Talán Simoné is életben van még.
Talán életben van még. Édes Istenem! Nikki megdöbbent, és a borzalmas szavak
visszhangoztak a fejében.
- Meg kell találnunk! Még ma éjszaka.
Reed gyöngéden megérintette Nikki karját. - Megtaláljuk Che-valíer-t, és akkor a barátnődet
is
- Menjünk! - javasolta Nikki.
- Nem jöhet velünk a lány. Ezt már megbeszéltük. - Morrisette hajthatatlannak mutatkozott,
hegyes állát támadóan feltartotta. -Ez nem színház. Reed, kezelnéd a problémát? Ha megsérül,
ki lesz a felelős?
- Nikki, Sylvie-nek igaza van. - Reed átölelte a lány vállát -Nem biztonságos.
- Nem érdekel. Ennyivel tartozom Simonénak.
- Na, most még ez is! - Reed elvette a karját, és az ujjaival idegesen hátrafésülte a haját -
Kérlek, Nikki! Értsd meg, hogy ezen a szinten nem keveredhetsz bele az üldözésbe. Kiteszünk
a rendőrségen, másképp veszélybe kerülhetsz, és minket is akadályoznál.
- De...
- Ezzel tudsz most segíteni. Addig lediktálod, amit Simoné Everly családjáról, ismerőseiről
tudsz. Ha bármit megtudok, azonnal felhívlak
 - Azt mondtad, őrizni fogsz - zsarolt Nikki.
- Ne gyerekeskedj! Éppen arról van szó, hogy biztonságba helyezzelek. Most minden erőre
szükség van.
- Tényleg nincs időnk a babázásra. Vagy a kapitányságra visszük, vagy haza. Döntsön
végre!
- Nem, csak a rendőrség jöhet szóba. - Reed keményen Nikki szemébe nézett. - Menjünk!
ígérem, ha elkaptuk Chevalier-t rögtön szólok. Segíts, légy szíves! - Reed megfogta Nikki
karját.
- Jó. Akkor elmegyek a rendőrségre. - És beleőrülök a várakozásba, hogy mi van
Simonével.
- Oké. Igyekezzünk! A föllelt esküdteket azonnal helyeztesd védelem alá, és kérdezzétek ki
őket, nem bukkant-e fel idegen a környezetükben. Kell a legutolsó Chevalier-fotó és az
ujjlenyomata millió példányban. Küldjék el McFeenek és Baldwinnak is Dahlonegába.
Mutassák meg a szikláról leesett gyereknek is. Állítólag látta a gyilkos arcát. Minden rendőrség
kapja meg a lényeges adatokat az államban, és a városi kapitányságok a környező államokban
is. Az összes zsaru ismerje fel, ha meglátja az utcán azt a barmot.
- intézem - morogta Morrisette, ismét telefonálva.
De Nikki érezte, hogy késésben vannak. Az órák sebesen telnek, és Simoné talán már nincs
is életben. Ismét felvette Mikadót, és magához ölelte a vakarcsot. A kutya kis szívének
dobogása kissé megnyugtatta. - Magammal viszem Mikadót - jelentette ki. Morrisette a fülére
szorított kagylóval már a lépcsőházban járt, és Reed sem tiltakozott.

Koromsötét. És hideg.
Olyan sötét és hideg van... nem kapok levegőt. Megsérültem. Mi történt?
A lány próbált felébredni, de a sötétségen és a szörnyű szagon kívül semmi egyebet sem
észlelt, öklendezni kezdett. Testébe fájdalom nyilallt, és a karja... megsérült a karja. A feje
zsong, és kábult és... nem képes mozogni, és alig kap levegőt. Oldalra akart fordulni, de rögtön
beleütközött valamibe. Fájdalom hasított a karjába. Mikor sérült meg? Köhögött. Fel kellene
ülnie.
Bam! A fejét belevágta valami keménybe. Mi a pokol ez, és miért nem kap levegőt? Mi ez a
bűz... A gyomra felkeveredett, és ahogy gondolatai tisztultak, úgy szállta meg a teljes félelem.
Hirtelen felfogta, hogy képtelen mozogni, és alig képes levegőhöz jutni. Oh, istenem... oh,
nem... Fázott, és a rothadó hús szagát érezte az orrában, szájában, mindenütt A teste valami
puhába nyomódott.
Egy koporsóban van.
Egy halottal összezárva.
A rettegés hasított belé.
Sikítani kezdett, mint akit karóba húznak. Teljes erejéből dörömbölt a koporsó fedelén.
Egy szűk dobozba préselték, ahol minden irányban azonnal falba ütközik.
- Ne! Segítség! Kérem! Segítség! - Kiabált és köhögött, a büdös levegő égette a tüdejét.
A szemétláda, aki foglyul ejtette, maga a Sírrabló! De miért őt, Istenem, miért? Perceken
vagy akár másodperceken belül elfogy a levegője. - Engedjenek ki! - üvöltötte
torkaszakadtából, és a használható kezével kaparta, ütötte a koporsó fedelét. Kétségbeesetten
rugdosott, de lába tompán puffant a keményfán, és a bokáját szaggatta a fájdalom. Oh, nem,
nem, nem, nem... Már emlékezett A konditerembe igyekezett, és nem vette észre, hogy az a
szörnyeteg les rá. Csapdát állított, és elfogta őt.
Egy pillanatra látta az arcát, amikor a földön birkóztak. Felismerte a gonoszságtól eltorzult
arcot. Tudta, ki döfte belé a tűt.
 Futólag eszébe jutott a tárgyalás. A vallomások. A bűntény helyszínéről készített borzalmas
képek. Az asszony és két gyermekének hidegvérű gyilkosa.
LeRoy Chevalier egy vadállat volt. Könyörtelenül halálra késelte Carol Legittelt és két
gyermekét. Rendszeresen verte őket, és az egyik tanúvallomás szerint, egymással is szexuális
aktusra kényszerítette őket. Nem börtönt érdemelt, hanem halált Vagy még annál is rosszabbat.
Nemrég megtudta, hogy egy fontos bizonyíték előkerülése miatt szabadon eresztették. Nem
az ő DNS-ét azonosították a helyszínen talált mintából.
De akkor is neki kellett lennie.
Nem, ez nem lehet igaz.
- Segítség, segítség! - sikoltotta egyre nehezebben kapkodva a levegőt. Ki kell jutnia.
Valaki már úton lehet, hogy megmentse. Oh, Istenem, meg kell menekülnie. Simoné
megérintette az alatta fekvő holttestet. Csontos bőrön futottak ujjai.
Simoné sikolya az őrülettől elborult ember szívtépő kiáltása volt. Gondolkozz! Simonéi A
lány agyában vad képek keringtek. A rothadás állott, édeskés szagát érezte. Mintha valami
mozgott volna alatta... talán egy bogár, vagy féreg? Vagy az elhunyt szelleme lehelt
kísértetként a nyakába?
Simoné kimerülten sikoltozott, kapart, zokogott, és úgy érezte, tüdeje és agya darabokra
hullik Az isten szereimére, tarts ki... valaki meg fog menteni...
Ha élve kijut innen, a saját kezével öli meg azt a vadállatot.
Sohasem jutsz ki, Simoné... Ugyanolyan lassan, nyomorultul fogsz kiszenvedni, mint a
többiek
Ekkor meghallotta, hogy föld és kavics zúdul a koporsó tetejére. Még nem volt elföldelve.
Még lehet esélye.
- Engedjen ki! - Utolsó erejével újra dörömbölt, csuklója lüktetett. - Kérem, engedjen ki! Ne
csináljál Nem árulom el, csak engedjen! Kérem!
A föld tovább zuhogott fölötte. Ez a szemét hallja a kiáltozásait, mégsem hagyja abba.
Simoné folytatta a sikoltozást, a vad rugdo-sást, a kaparást Újra könyörgött - Segítség! Segítsen
valaki! - Egyre tompábban hallotta a kövek és a föld dübögését, míg végül csend lett. Nem
kétséges, lassú fuldoklásra ítéltetett. Nincs menekvés.
A bűz kezdett elviselhetetlenné válni, és az alatta fekvő holttest mintha mozgott volna... ami
persze lehetetlen. Egész testében reszketett, és ujjaival érezte az alatta fekvő holttest rothadó
puhaságát, és a hátával a csontok, kiszögelléseit
Könnyek patakzottak a szeméből. Köhögött, és megfeszülve igyekezett némi oxigént juttatni
megkínzott tüdejébe. Andrew emléke rémlett még fel homályosan előtte, de hamarosan a
józanság utolsó darabkái is elvesztek agyából.
Ilyen nyomorúságosan kell elpusztulnia.'
Még egyszer felrémlett előtte Andrew arca, aztán beleveszett a mindent elnyelő sötétségbe.

A sikolyok tompultak, amint az ásító gödör megtelt, de a Túlélő sztereóban hallhatta Simoné
Everly halálra vált könyörgéseit. Az érzékeny mikrofon jóvoltából, a kiáltozáson és zokogáson
kívül, minden lélegzetvételét is figyelemmel kísérhette. Bár biztonságosabb lett volna előbb
elvégezni a munkát, és később visszahallgatni a felvételt, de a csábítás túl nagy volt, hogy
élőben kövesse áldozata végzetét. Az előzőek később éledtek fel, de Simoné Everly erős
szervezete hamarább kiheverte a gyógyszer hatását.
Ami nagyszerű élményt jelentett, gondolta lapátolás közben. Megelégedettséget, sőt
gyönyört érzett, hogy a lány a föld alatt fekszik egy koporsóban, és neki könyörög a segítségért
Tudta, hogy a lány bármit megtenne neki a szabadságért, de holmi szexuális szolgáltatásnál ez
összehasonlíthatatlanul mélyebb élvezetet nyújtott a számára. Igazi lelki kielégülést. A lány
minden kiáltásánál és hörgésé-nél a kéj hullámát érezte a vérében.
 Esni kezdett amely majd jótékonyan elmossa a nyomait A sövény mintha mozgott volna, de
nem állt meg a munkában, mert tudta, hogy egyedül van itt, a temető kapujához közel. A
bokrok közül csak egy eső elől elbújt oposszum vagy borz figyelheti gyanakvó szemeivel.
Bámuljatok csak, gondolta kárörömmel, és a verejtéke összekeveredett a szapora
esőcseppekkel. Sebesen hányta a földet a beborult, éjszakai égbolt alatt, noha ilyen hideg, rossz
időben nem kellett csavargóktól vagy kalandvágyó kamaszoktól tartania.
ő és Simoné egyedül voltak.
A lány még kiáltozott összefüggéstelen és eszeveszett zokogó hangon, amely a Túlélő
számára csodálatos volt A jól végzett munka megérdemelt jutalma.
Tanúja volt, hogyan őrül meg a lány a rettegéstől, és élete utolsó perceiben sikeresen tudatta
vele, hogy hiába bármilyen elszánt küzdelem, könyörgés és sírás.
Nem menekülhet
Most átélheted, te büdös ribanc.

Huszonötödik fejezet

Napok óta nem láttam azt a csótányt. - Dan Olivér, a Chevalier-lakás lerobbant épületének
házfelügyelője szívélyesen fogadta őket. Ötven körülinek látszott, és egy megfáradt, csalódott
ember benyomását keltette, aki már régóta leszámolt ifjúkora álmaival. Húsos arcában kis
szemek csillogtak, és alig méltatta egy pillantásra a házkutatási engedélyt, amit Morrisette-nek
ezúttal pillanatok alatt sikerült beszereznie. Danny Boy olyan békésen vezette befelé őket a
kerti ösvényen, mintha számított volna a jövetelükre. A ház legolcsóbb bérlakása, egy alagsori,
kis helyiség szolgált Chevalier otthonául.
- Van munkája? Eljár rendszeresen valahová? - kérdezte Reed, noha már tudta a választ a
szabadlábra helyező rendőrtiszttől.
- Igen, dolgozik, ha annak lehet nevezni. Egy videotékában, ahol szexfilmeket lehet nézni.
Szerintem perverz a fickó, valószínűleg egész nap a pornókazettákat bámulja. Változó, hogy
mikor megy el. Nem szoktam figyelni.

- Nem vett észre semmi szokatlant? - nyomta tovább Reed.

- Egy ilyen szemét gyilkosnál minden szokatlan.

- Nem vitás - helyeselt Morrisette, amint Olivér megnyitotta előttük a lakásajtót. Az

egyszobás lyuk nem sokkal volt tágasabb egy kriptánál. A repedezett, piszkos falakból drótok
álltak ki, a két apró ablak be volt rácsozva. A fénytelen helyiségben a mocskos, foszlott
szőnyegpadlón egy szigetelőszalaggal megerősített kanapé állt. Előtte egy rozoga könyvespolc
poros lemezekkel, és egy törött antennájú televízió búslakodott.
- Lakályos - motyogta Morrisette, és bekukkantott a főzőfülké-be, amely egy mini
hűtőszekrényből és egy villanyrezsóból állt. A vécécsésze a zuhanyozófülke mellett állt.
- Hát, nem hiszem, hogy belső építészre pazarolta volna a pénzt, amit a börtönben keresett -
tette hozzá Reed, és LeRoy Chevalier ágyát tanulmányozta. Az ágyneműt egy katonai hálózsák
képezte. Az ágy fölött a lakás egyetlen dísze, egy giccses Szűz Mária-kép lógott, amelyről a
Szent Szűz egyenesen a fekhelyre nézett le. Arckifejezése kedves, epekedően gyöngéd volt.
- Mit művelt a barom? Megint fölaprított egy családot? - kérdezte Olivér, és rágyújtott egy
cigarettára.
- Csak beszélni szeretnénk vele. Jött hozzá valaki, mióta ideköltözött?
- Nem tudom. Eléggé magának való, de azért a házbeüek szemmel tartják.
- Nincs telefonja? - Reed körbenézett a szobában. - se számítógépe?
 Olivér húzott egy hosszú slukkot, és nevetett - Nem innen bonyolítja az ügyleteit.
A nyomozónak nem állt össze a kép. A Sírrabló e-mailekkel üzent, vezeték nélküli, spéci
mikrofonokat helyezett a koporsókba, és nem valószínű, hogy minden este Szűz Máriához
imádkozott.
- Nézd csak ezt! - Morrisette felhúzott egy pár gumikesztyűt, és az egyik könyvespolcról
egy fényképalbumot vett le. Lefektette a kanapéra, és lapozgatni kezdte. A nejlonnal védett
oldalakra gondosan kivágott újságcikkeket ragasztottak.
- Bele volt csavarodva a bűnügyébe. De hol a pokolban lehet most? - Reed egyre
kényelmetlenebbül érezte magát. Valami nem volt világos a számára. Érthetetlen. Kivéve, ha
Chevalier előre gondolkozott, és a lakhelyét a megtévesztés szándékával rendezte be. Kivéve,
ha a bolondját járatja velük.
Reednek nem tetszett, amit látott Az idő pedig vészesen repült. Egy lényeges momentum
hiányzott. és ez Simoné Everly életébe kerülhetett.

A. rendőrség ellepte az épületet

A Túlélő a rendőrségi rádiósávon hallotta. Határozottan közelebb jutottak hozzá a kopók,
szinte érezte forró lihegésüket a tarkóján. Számított rá, hogy előbb-utóbb rátalálnak arra a
kéglire. Minden a terv szerint alakult.
Befordult a sarkon, és átvágott a keskeny utcán. Az egyik kiborult kuka szemétkupacáról
egy gyanakvó tekintetű macska figyelte. A kisteherautója ott állt a kerítés mellett. Elégedetten
szállt be a járműbe. A rendőröknek hamarosan leesik a tantusz. Kivéve, ha teljesen bénák. De
ha megfejtették a tizenkét bégért áldozat jelentését akkor sem jöhetnek rá igazi céljára. Megint
bolondot csinált belőlük.
Sebesen hajtott, és miután meggyőződött róla, hogy nem követik, leparkolt az odúja mögött.
Lesietett a lépcsőn, és belépett a nyugalmát biztosító, apró helyiségbe.
A Túlélő mosolyogva pillantott Simoné Everly ruháira. Felidézte, és szinte újraélte az elmúlt
néhány óra eseményeit Élvezettel vetkőztette le az eszméletlen lányt A testmeleg melltartó alatt
gyönyörű keblek rejtőztek, a közepükön sötét, tökéletes mellbimbókkal. Kicsit muszáj volt
dédelgetnie őket, majd amint lehúzta a testre simuló lasztexnadrágot, elámult a kincsen.
Egeki Egy vékony, falatnyi, skarlátvörös tanga.
A miniatűr ruhadarab alig fedte a lány szemérmét. Félrevonta a keskeny anyagot, és elfogta
a vágy, hogy mélyen belemerüljön. Hasra fordította, és Simoné csupasz, izmos farát fogdosta.
Érezte, hogy merevedése ostromolja a nadrágját, de ellenállt a kísértésnek. Levette a vörös
ruhadarabkát, és azt csókolgatta. Aztán Simonét beburkolta egy ruhaanyagba, amelyre
légzőnyílásokat vágott A begyógysze-rezett lányt és a szerszámait a temető sírhelyhez közeli
bokrai alatt hagyta. Nem akart hosszan időzni a temető előtt, ezért úgy gondolta, kicsit később
tér vissza, nem sokkal azelőtt, hogy Simoné magához térne, összekötözte a csomagot arra az
esetre, ha a lány valamiképpen mégis hamarább ébredne fel a számítottnál, és kitette egy sűrű,
bokros részen a temetőben. Harapott valamit a közelben, aztán visszaindult, hogy befejezze a
munkát. Azt szerette volna, ha Simoné éppen az elföldeléskor ébred fel.
Leengedte a sírba, és utána minden fantasztikus volt.
Gyorsan leült, és meghallgatta a frissen felvett sikoltásokat, kö-nyörgéseket, a halálfélelem
kétségbeesett kiáltásait Jutalmazva magát újra és újra visszatekerte a szalagot. Föl-alá
sétálgatott, majd benyúlt a fiókjába, ahol a többi ereklyét tartottá. A többi nő alsóneműit Ujjai
végigsiklottak a selymes és csipkés bugyikon.
Érezte, hogy a gyönyör végigfut a testében, és újra megkeményedik.

Nikki magánkívül volt az aggodalomtól, órák óta a rendőrségen rostokolt egy kényelmetlen
széken. Mikádó egy óra vinnyogás után kifáradt, és Nikki lábához kuporodva édes álomba
merült A közelben csak egy Willie Armstrong nevű fiatal ügyeletes tiszt tartózkodott, akit
Morrisette utasított, hogy őrködjön a riporterlány felett, mert az „szeret elcsalinkázni". Nikki
nem törődött vele, hogy a viselkedése miatt lassan mindenütt híre lesz a városban; legalább a
neve miatt is veszik majd az újságot Megadóan figyelte a falióra monoton mozgását, és percről
percre fogyott a reménye, hogy Reed kedvező fejleményt fog közölni vele a telefonban.
Eszébe jutott, hogy flörtölt vele a férfi a lakásában. Mi történt volna, ha Simoné nem hagy
üzenetet? Meddig merészkedett volna a férfi? És ő még mit engedett volna meg? úristen, hiszen
ez volt a második nem hivatalos találkozásuk! Reed olyan természetességgel próbálta táncba
vinni, mintha Nikki csak erre várna évek óta. és az igazság közel járt ehhez. De mégis... Mi lesz,
ha idő előtt ágyba bújik a rendőrrel? Pont ő, aki régebben egyáltalán nem számított „gyors nő-
nek", ahogy manapság a fiúk a könnyen lefektethető lányokat nevezik. Ilyen módon seant is
elérhette volna, de meddig?
A zavaró gondolatok ellenére is úgy érezte, egyedül a férfi ölelő karjai és csókjai tudnák
megnyugtatni. Be kellett vallania magának ha Reed letámadná, nem lenne képes ellenállni a
csábításnak, bármi is legyen a következménye. Nikki próbálta elhessegetni az álmodozást, és
visszatérni a rideg valóságba.
Mit találhattak Chevalier lakásában. Simonét biztosan nem, mert akkor Reed felhívta volna.
Túl egyszerű lenne.
Szíve ismét megtelt félelemmel, és a fejében szörnyű elképzelések kavarogtak barátnője
sorsáról. Pedig az éjszakai időpont ellenére, LeRoy Chevalier fotója és az ügy leírása már ott
feküdt az állam összes ügyeletes rendőrtisztjének az asztalán. Nikki felhívta a barátait és
Simoné családját, de barátnője szülei nem voltak otthon. Legalább nem aggódnak fölöslegesen.
Vagy nem fölöslegesen.
Nagy sokára Nikki meghallotta Reed hangját és lépéseit a lépcsőkön. A szíve megdobbant,
és azonnal fölpattant. A nyomozó sötét arckifejezésétől minden vér kifutott az arcából. -
Megvan? - kérdezte, de úgy érezte, mintha zuhanna.
- Nincs.
Morrisette is felért az emeletre. - Nincs nyoma. Sem neki, sem Chevalier-nek.
- Nem volt otthon?
- Nem. A videoüzletbe sem ment be, ahol dolgozott. Ugye, nem kell hozzátennem, hogy
ezek nem a holnapi cikkben megjelentethető információk?
- Az étteremnél megszakad minden nyom. - Reed a fejét ingatta.
Morrisette telefonja dalolni kezdett, és Reed elvezette a támolygó Nikkit az irodájába.
- Elkapta őt, igaz? - kérdezte a lány sápadtan, és kibámult az ablakon a komor,
könyörtelennek látszó éjszakába. A felébredt Mikado vinnyogva kapaszkodott fel Nikki
lábszárára.
- Nem tudom. Semmi sem biztos.
- De azt hiszed...
Reed nem vitatkozott. - Ja. Azt hiszem.
- Tudtam. - Nikki nyomasztó fáradtságot érzett, és egy súlyt a szíve helyén. Lehajolt, és
felvette az ebet. - Valahogy meg kell találnunk. Mielőtt túl késő lesz - mondta, de úgy érezte,
hogy valószínűleg nem sok van hátra Simoné végzetes homokórájának pergéséből. És talán
nincs mód megfordítani azt a homokórát.
Morrisette a telefonálás befejeztével visszatért. - Az ügy kezelése folyamatban van.
Mindenhová megérkeztek a nyomozati anyagok, és ha bármilyen gyanú felmerül, közvetlenül
engem vagy Siebertet hívják.
- Hol van ő? - kérdezte Nikki, és Mikado füle tövét vakargatta.
- Úton. Reggel felutazott Dahlonegába. Azt mondta, küldött egy üzenetet, de nem kaptam
meg. Beszélt a kölyökkel, aki látta a gyilkost, de Chevalier képét nem ismerte fel. - Sylvie
megvonta keskeny vállát. - Az is lehet, hogy nem látta tisztán, vagy egyszerűen hazudik.
Siebert szerint még mindig retteg a történtek miatt. Az öregjétől meg mindenkinek tele van a
hócipője. Azt hiszi, a gyerek meséjét majd * megveszi valami tévéstáb vagy tudom is én...
Lehet, Nikki beetethetné egy cikk ígéretével...
- De úgysem tudnánk érte fizetni - vetette közbe Nikki.
Morrisette felhorkant: - Na és? Biztos ért hozzá, hogyan kell beindítani valakit, hogy aztán
felböfögjön valamit - Nikki tiltakozni akart Sylvie stílusa miatt, de a rendőrnő leintette. - Ne
jöjjön nekem itt a sajtóetikával meg az emberek jogaival, mert az egész egy lószar. Csak addig
tartják tiszteletben, amíg az újságnak is haszna van belőle.
- Szerintem Nikki ráveszi, hogy muzsikáljon... ha van mit - vágott közbe Reed.
- Az jó lesz. - Morrisette elővette a cigarettáját, és bosszúsan gyűrte össze az üres dobozt. -
Észnél kell lenned - figyelmeztette Reedet, és a hulladékot behajította a szemétkosárba.
- Igyekszem - felelte a nyomozó hideg hangon, és Morrisette jobbnak látta, ha nem feszíti
tovább a húrt
- Oké - enyhült meg -, lehet, hogy túl feszült vagyok, de a héten még alig láttam a
gyerekeimet. Ez nem éppen egy családanyának való meló, hadd mondjam el neked.
- De még ma éjjel meg kell találnunk Simonét! - tiltakozott Nikki, mert úgy érezte, kitalálta
Morrisette következő mondatát Mikado keservesen nyüszített, és a lány vastag harisnyáját
kaparászta. - Minden másodperc számíthat. - Nikki könyörgő szemekkel nézett Reedre. - Mi
van, ha Simonét már bezárta egy koporsóba, és a szerencsétlen hallja, hogy éppen dobálja rá a
földet? El tudod képzelni, mit élhet át? Nem adhatod fel!
- Senki sem adja fel! - csattant fel Morrisette, és vörös lett az arca. - Ha nem vette volna
észre, Ms. Gillette, majdnem huszonnégy órája talpon vagyok a nyomozás miatt, és nem
egyedül. Ha van valami ötlete, hogy jelen pillanatban mi hasznosabbat tehetnék egy rövid pi-
henés helyett akkor kérem, ossza meg velünk, és megteszem. -A rendőrnő idegesen várakozott,
és az ujjaival az asztalon dobolgatott
- Lassíts, Sylvie - csillapította Reed. - Senki sem jókedvében van fenn egész éjszaka.

- Csak add alá a lovat, oké?

- Nem kell ettől félnie.
- Nem ez a gond, Ms. Gillette. Azt hiszem, hogy már így is túlságosan belebonyolódott az
ügybe, és semmi szükségünk még egy kibiztosított gránátra, ami a cikkeitől felrobbanhat. -
Morrisette Reedet is megjutalmazta egy gyilkos pillantással. - Meg vagyok lepve a visel-
kedéseden. - Azzal Sylvie fogta magát, és kiviharzott az ajtón. A rendőrnő mérge szinte
láthatóan megrezegtette a szoba levegőjét
A helyzet reménytelenné válásával Nikkiben egy világ omlott össze. Simoné kutyusa
körbeszaglászta a szobát, és néha panaszosan nyüszített. - Az én hibám - állapította meg Nikki.
Morrisette sértő szavai mély nyomokat hagytak benne. Még a rendőrnő is azt gondolja, hogy
Nikki a karrierjét a barátnője érdeke elé helyezné. - Nem azért jöttem ide, hogy
„belebonyolódjak" az ügybe - zúgolódott, és mintha az egész éjszaka a lelkére nehezedett
volna. - Én csak Simonét akarom megtalálni. - Nikki szemeibe könnyek gyűltek. - Csak
mindent meg szeretnék tenni, hogy biztonságban legyen.
- Tudom. - Reed hangja szokatlanul kedves, együttérző volt, és a tekintetén látszott, hogy
átérzi a lány fájdalmát, ő sem régen vesztett el egy nőt, aki pár hónapja még a szeretője volt,
ráadásul a szíve alatt Reed magzatát hordozta.
- Sajnálom azt is, ami veled történt...
- Shh. - A nyomozó a karjaiba zárta a szipogó lányt, és megsimogatta a hátát Olyan
erősnek, férfiasan biztonságot nyújtónak tűnt. Nikki küzdött a sírással; nem akarta elhagyni
magát. Azzal nem segíthet Simonénak Sem az aggódással. Valamit ki kellene találniuk Meg
kell állítani azt a barmot
 Nikki érezte, hogy Reed támogató karjai elengedik, és hallotta, hogy valaki a torkát
köszörüli, ösztönösen hátralépett, és megfordult. Cliff Siebert állt az ajtóban.
- Ms. Gillette - szólalt meg Cliff zavartan. - Nem számítottam rá, hogy itt találom...
- Hazafelé tartottam - felelte Nikki. - Azért vagyok itt, mert eltűnt a legjobb barátnőm.
- Hallottam. - A fiú arckifejezése megenyhült egy kissé. - Sajnálom.
- Remélem, hogy minél hamarább megtalálják. Gyere ide, Mikado!
Cliff kurtán bólintott. - Mindent megteszünk.
- Köszönöm - felelte Nikki, és majdnem a keresztnevén szólította Cliff Siebertet. Nincs még
itt az ideje, hogy Reed rájöjjön közelebbi ismeretségükre. Semmi szükség rá, hogy még jobban
utálja a fiút, amiért az kiszivárogtatott bizonyos információkat. Nikki lehajolt, és felnyalábolta
a kis vakarcsot.
- Elviszlek. - Reed színpadiasan a lányra mosolygott, és Mikado felé intett. - És a kutyát
Nikki érezte Cliff kutató pillantását, amint kimentek az irodából, de túl feszült és fáradt volt
ahhoz, hogy a srác gondolatain töprengjen. Ha furdalja a kíváncsiság, hogy mi van közte és
Reed között, az legyen az ő problémája. Kint ismét megérintette lelkét a sivár, fekete éjszaka. A
hideg nedvesség a csontjáig hatolt, és a levegő valami baljóslatút hordozott. Az utcai lámpák
kékes neonfényei kísértetiesen csillogtak a vizes betonon.
Nikki beütt az El Doradóba Mikadóval az ölében és az ablaknak támasztotta a fejét. Reed
szó nélkül indított, és a lány lakása felé kanyarodott ki a parkolóból. Nikki halálosan fáradt volt,
a feje már zsongott a túlfeszített gondolkozástól. Idegesen simogatta Mikadót, és hiába
igyekezett kordában tartani a bűntudatát. Hol lehet Simoné? Valóban az a vadállat ejtette
foglyul? Istenem, ne engedd, hogy baja essékl Ne hagyd, hogy ő is borzalmas, értelmetlen
haldlt szenvedjen!
A város utcái kihaltak voltak. Már csak elvétve világított néhány ablak Mindketten
hallgattak. Csak a motor zúgott, és a rendőrségi adó szaggatott hangja törte meg a csendet
Simoné kutyája a ködös ablakhoz nyomta kis orrát, és ezúttal nem nyüszített. Nikki igyekezett
elterelni Simoné sorsával kapcsolatos, vészterhes gondolatait Végül ő törte meg a csendet -
Szerinted hol lehet?
- Ne gyötörd magad, hogy elképzeled a legrosszabbat - figyelmeztette Reed, amint behajtott
egy szűk mellékutcába. Egy rémült fekete macska iszkolt át az úton, és besiklott a kovácsoltvas
kerítésen. - Bármi is történt vele, nem a te hibád.
- Találkoznom kellett volna vele.
- Hogy találkozhattál volna vele, amikor ellopták a telefonodat? Nem emlékszel? Azt sem
tudtad, hogy felhívott
- Mert nem vigyáztam a telefonomra. Észrevehettem volna előbb, és akkor...
- Ilyen bárkivel előfordulhat - Reed bekanyarodott az utolsó sarkon, és Nikki Subaruja
mögötti üres helyre állt a Cadillackel. -Megtaláljuk a módját, hogy elkapjuk Egyébként, ha nem
használhatta volna a telefonodat, akkor valahogy másként oldotta volna meg. Ennek a
szadistának felépített terve van. Ahogy nekem írta: Sírrabló-project - Reed leállította a motort.
- Mégis felelősnek érzem magam - vallotta be Nikki, és a farkát csóváló Mikadót cirógatta.
- Akkor én is az vagyok.
- De neked nem a barátnőd Simoné.
- Ez igaz. Még csak nem is ismerem. Csakhogy nekem az a foglalkozásom, hogy
lekapcsoljam az ilyen ámokfutókat. És kudarcot vallottam.
- Egyelőre. De egy bölcs ember azt mondta nekem az imént, hogy „ne gyötörd magad".
Reed kényszeredetten elmosolyodott. - Talán nem elég bölcs ahhoz, hogy érdemes legyen
megfogadni a tanácsát.
- El fogod kapni Chevalier-t?
 Reed bólintott, és megdörzsölte a tarkóját. Mogorván nézett ki a szélvédőn túli sötétségbe. -
Nem juthatott messze. - Nikki a kételyt hallotta ki a férfi hangjából. Ami nem voltjellemző
korábban. - Csak...
- Csak? - kérdezte a lány, és Reed szemében a teljes bizonytalanságot vélte felfedezni.
- Van egy bibi, ami aggaszt engem.
- Ki vele, Reed! Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy abból, ami ma éjszaka elhangzott,
semmit sem írhatok meg... ha ez a gondod. - Mintha megerősítené Nikki szavait, Mikado
csahintott, és a leheletével ködösítette az üveget. - Gyerünk, mi tett be?
- A pokolba! - Reed indulatában, hirtelen megmarkolta a kormányt. - Valami nem passzol.
Azt hisszük, hogy Chevalier a gyilkos. Az esküdtjeit öldösik, és ő egy brutális, undoritó figura.
Sötét, titkolózó. Kínozta és megölte a családtagjait, csak éppen profi módon tette, és nem volt
meg a döntő bizonyíték. De sohasem képzeltem volna, hogy versikéket farag. Fantáziátlan,
sivár lelkű baromnak látszott, akinek csak a durvasághoz volt elegendő agya. Ráadásul
váratlanul kiengedték. Miért akarná kockáztatni a szabadságát? Nem vagyok képes látni a
mozgatórugóit.
- Én sem értem - ismerte be Nikki, Mikado szőrét borzolva. Belül azonban a halál hidegét
érezte. Ha Reednek igaza van... akkor a helyzet még rosszabb. Ha LeRoy Chevalier a gyilkos,
akkor legalább arcot és nevet illeszthetnek a Savannahban tomboló, becsavarodott
pokolfajzatra. De ha mégsem ő az?
- Chevalier egy goromba, perverz állat. Nélkülöz minden finomságot, intelligenciát. Már az
is meglepő volt, hogy Carol Legittellel, egy diplomás nővel élt együtt.
- Az ilyesmi gyakran megesik. Ahogy jogásznők is bele tudnak zúgni primitív bűnözőkbe.
A férfiak egy része jobban színlel, mint egy hivatásos színész.
- De ez akkor is furcsa...
- Nincs értelme vitatkozni róla, de én akkoriban részletesen utánanéztem a nőnek.
Elvesztette a munkáját, a volt férje nem fizette a tartásdíjat, és három gyerekről kellett
gondoskodnia. Komoly adósságai voltak, az anyagi összeomlás határán állt, amikor összejött
Chevalier-rel. A fickó fuvarosként viszonylag jól kereshetett Szerintem a nőnek akkor szinte
mindegy volt, hogy kivel áll össze.
- És erre találkozott egy ilyen génhibás őrülttel.
- Lehet, éppen az fogta meg benne, hogy különlegesnek látszott... Ki tudja?
- Különlegesnek? Na, ja - morogta Reed.
- Mindegy most már. Jó éjszakát, Reed! - Nikki kinyitotta az ajtót, de a férfi elkapta a karját.
- Várj! Nem maradhatsz egyedül ma éjjel. - A nyomozó hangja rekedtes és mély volt; Nikki
háta megborsódzott a hangszínétől.

- Fel akarsz jönni? - kérdezte bizonytalanul.

- Fontolgatom.
- Nem lesz gond.
- - A meghívásoddal?
- Tudod, hogy nem úgy értettem. - Nikki óvatosan kiszabadította a karját. - Szóval,
feljönnél?
- Mert szükséged van rá...
- Nem. Lecseréltettem a zárakat. Még riasztóm is van. - Nikki belecsípett Mikadóba, aki
rögtön csahintott néhányat.
Reed megvetően pillantott az ebre. - Azért nem az a tipikus őrkutya... ettől még ugyanúgy
veszélyben vagy.
- Nem vagyok már kislány. És én nem voltam az esküdtek között a Chevalier-tárgyaláson.
Ha következetes a gyilkosunk, akkor nem vagyok veszélyben.
 Reed arcáról eltűnt az enyhén gúnyos mosoly. - Senki sincs biztonságban, amíg szabadon
van. Ha nem akarsz a szüléidhez vagy a nővéredhez menni, akkor nem engedhetlek el egyedül.
Nikki agyán átfutott szülei feszültsége és Líly parázs veszekedése. Az
„ugye-hogy-megmondtam", hatalmaskodó megjegyzései. -Nincs kedvem máshová menni.
Lilynek elege van a Sírrabló-ügyből. Az öcsém, Kyle, allergiás a kutyákra. Egyik sem repesne a
boldogságtól, hogy az éjszaka közepén tövig nyomom a csengőt Különben sem hagyom
magam elűzni az otthonomból. - Nikki megfogta a táskáját, és kitette az egyik lábát a kocsiból.
- Ezt még a Sírrablónak sem engedem.
Reed ismét megfogta a lány karját. - Nikki, ő nem csak egy név az újságod címlapján, hanem
egy hidegvérű gyilkos. Attól élvez, hogy élve temeti el az embereket. Hiába cseréltetted le a
záraid, ha egy elmebeteggel állsz szemben. Egyszer már bejutott.
- Ne akarj rettegésben tartani.
- Ha ez védhet meg, akkor miért ne?
- oké. Akkor viszont ne csak szövegelj, hanem végezd a munkád! Egy biztos: én itthon
alszom. Te meg döntsd el, hogy feljössz, vagy mi lesz?

Együtt voltak. A templom harangtornyából, egy távcsővel figyelte a kocsiból kiszálló

Reedet és Nikkit, akik azzal a sündisznó nagyságú szőrpamaccsal megindultak a ház felé.
Vajon a zsaru Nikkivel tölti az éjszaka hátralévő részét is?
Lehet, már meg is dugta.
De ha még nem, akkor csak idő kérdése, hogy az ágyban kössenek ki. A düh áramát érezte a
vérében.
Nikki Gillette ugyanolyan szajha, mint a többi. Irigységet, féltékenységet érzett, hogy Reed
a lánnyal lehet. De nem sokáig játszadoznak. Viszonyuk szalmalángként fog elhamvadni. Az
egyik kezével a távcsövet markolta, a másikkal a zsebébe nyúlt, és kitapintotta a kis csomagot,
amelyet el akart küldeni. Megsimogatta Nikki selyembugyiját. Nem szívesen vált meg egyik
legbecsesebb kincsétől, amelyet a lány sublótjából emelt el, de most szükség van rá.
Meg kellene kefélni, mielőtt belevágja a koporsóba. Hogy sikoltozna, hogy rimánkodna a
nyomorult életéért! De ő nem törődne vele... Elképzelte, ahogy a lány halálra rémülten
rángatózna, verejtékezne alatta. A Túlélő keze nedves lett az izgalomtól. Uralkodni fog a
szajhán.
A távcső erős lencséin keresztül látta, hogy Reed elveszi Nikkitől a kulcsot, és kinyitja a
kaput Nem is sejti a marha, hogy figyeli őket Az utcai lámpák homályos fényében nem volt
könnyen kivehető, de a Túlélő észrevette Reed bizalmas mozdulatát ahogy végigsimította az
ajtóban előreengedett lányt. A nyomozó Nikki füléhez hajolt és egy lágy csók közben nyilván
azt suttogta neki, hogy biztonságban van.
Talán még ezt is hiszi.
Csakhogy téved.
Súlyosan téved.

Huszonhatodik fejezet

Reed érezte, hogy nem kellene maradnia.

Nem lesz jó vége, gondolta. De nem hagyhatta magára a lányt. Egyszer már a szeme láttára
gyilkoltak meg egy lányt San Franciscóban, és nem tehetett semmit, mint ahogy Bobbi Jean és
a gyermeke halála is megviselte. Nem futhat el, és különben is vonzotta Nikki. Veszélyes
vonzalom? Lehet De már az sem érdekelte különösen, hogy elvesztheti miatta az állását.
Maximum elmegy magánnyomozónak. A családalapításról már úgyis lemondott.
 A legfontosabb pedig a lány biztonsága. Reed megállt a nappaliban, Nikki lepakolt és
szabadon engedte a kutyát. Popocici azonnal érzékelte a betolakodókat, és felugrott a
konyhapultra.
- Nincs üzenetem - szólalt meg Nikki. Miután levetkőzött, bevitte a laptopját, és az
íróasztalán álló telefonra nézett. - Simoné nem hívott vissza. - Hirtelen elgyöngült. - A fenébe,
Reed... tényleg elkapta - suttogta a lány, és ökölbe szorította kis kezét - Mit fog vele tenni az a
vadállat?
- Ne gondolj rá! - javasolta a nyomozó.
Nikki pillantása elvágta a további, csillapító szavakat - Normális vagy? Hogy a fenébe
gondolhatnék másra?
- Akkor ne gondolj semmire! - kockáztatta meg Reed, minden irónia nélkül.
- De az lehetetlen! - Nikki kinyitotta a kezét, és hangosan sóhajtott - Hogy tudta becsapni?
Simoné jól ismeri a hangomat.. És hol kaphatta el? A parkolóban, amikor kijött a sörözőből?
- Ennek semmi értelme - figyelmeztette Reed, és levette a zakóját és a pisztolytáskáját
Nikki lerogyott a kanapéra, és az ujjaival hátrafésülte szemébe hulló fürtjeit. - Látom őt.
Benne van egy koporsóban, és felébred. Nem képes kiszabadulni.
Reed leült a lány mellé, és átölelte. - Shh - suttogta érzékien Nikki fülébe. - Ne kínozd
magad! Semmi értelme.
- De olyan bűntudatom van...
- Nincs rá okod. Szedd össze magad l Miért nem... ülsz be egy forró kádba... aztán ágyba
bújsz. El kell lazulnod... Holnap tisztábban fogunk gondolkozni.
- Akkor itt maradsz?
- Ha nem dobsz ki - válaszolta Reed, és Nikki fülét kezdte csókolgatni.
A lány nevetésre hasonlító hangot adott. - Akkor a kocsiban őrködnél?
- Persze - felelte a nyomozó, és az ujjaival kicsit megemelte, és maga felé fordította Nikki
állát. A lányon forró borzongás futott végig, amint a férfi belenézett a szemébe. Érezte a forró
leheletét, és Reed lecsapott a szájára. Csók közben hátradöntötte Nikkit a puha támlára, és a
színes póló alatt simogatta a lány derekát. Egy örökké tartó percig a gyönyör hullámai messze
sodorták őket minden fájdalomtól és aggódástól.
Amint Reed keze Nikki mellét kezdte el simogatni a ruha alatt, a lány kibontakozott a szoros
ölelésből - Nem hiszem, hogy nagy kedved lenne a Cadillacben megágyazni magadnak -
jegyezte meg, és olyan szemekkel tanulmányozta a férfit, mintha most látná életében először.
- Tagadhatatlan - felelte rekedtes hangon Reed, és a szíve hevesen vert Érezte a lány
csábító illatát, és a hosszú csök elegendő volt, hogy kőkemény merevedése legyen. Sürgető
vágy szállta meg, hogy leteperje a lányt, végigcsókolja, simogassa a testét, és a magáévá tegye.
Ne tedd, Reed! Ne nyiss ki egy ajtót, amit képtelen leszei becsukni...
- Akkor vegyük számba, hogy mit tehetnénk - javasolta Nikki sejtelmesen, és Reed vére
tovább forrósodott.
- Vegyük. - A nyomozó belenézett a lány vággyal teli szemébe, megfogta a fejét, és mint
egy érett gyümölcsöt, szenvedélyesen harapdálni kezdte az ajkát. Talán a biztonság utáni
kétségbeesett sóvárgás és a kimerültség is tette, hogy Nikki ilyen könnyen adta magát, szinte
mohón igényelte a férfi szelíd erőszakosságát. Reed érezte, hogy most minden további nélkül
magáévá tehetné. - Vegyük -ismételte két nyelves csók között. A vére majdnem felforrt a
vágyakozástól, hogy a hófehér bőrű, ruganyos testű lányt leteperje. Mindig a nők okozták a
bukását, miért is lenne most másként? De most ellen kell állnia a kísértésnek.
Egy mozdulattal hasra döntötte a lányt, és fölrántotta a hátán a ruhát. Nikki zihálva lélegzett,
és tűrte, hogy a férfi kikapcsolja a melltartóját, és erős kezébe fogja duzzadó mellét. Érezte,
hogy Reed ajka végigkóstolja puha bőrét, majd a másik kezével alányúlva, fölfekteti a
kanapéra. Nikki, kezeivel eltakarta az arcát, és hevesen kívánta a folytatást. Az agyában kéjes
érzést, a combja között nedvességet érzett, amint a férfi türelmetlen mozdulatokkal szinte
letépte róla a rövid szoknyát és a vastag harisnyát a falatnyi bugyival együtt. A meleg, erős kéz
érintése lökésszerűen röpítette egy bódult, csodálatos állapotba, amelyet már évek óta nem
tapasztalt, és amelyre egész teste éhezett. Beleremegett a combja közül végigviharzó
gyönyörbe, amelyet nyilván a férfi mohó nyelve okozott, önkéntelenül szétnyitotta csupasz
combjait.
Reed látta, hogy Nikki föladott minden ellenállást, és úgy érezte, hogy a vesztébe rohan.
Hajnalban mindent meg fog bánni, és minden meg fog változni.
Le ke/l állnod, Reed! Most még nem késő! Nem emlékszel, mi történt Bobbi Jeannel? Nem
követhetsz el egy újabb, végzetes hibát!
Reed harapdálta a fiatal lány gyönyörű, feszes tomporát, és úgy döntött, hogy lesz, ami lesz,
ő nem képes ellenállni. Benyúlt a csábítóan síkos, fehér combok közé, és Nikki lihegve
nyögdécselt az érintésére. A nyomozó szívesen megfordította volna, de jó érzékkel letett a
tervéről. Kigombolta a nadrágját, karjával megemelte kissé a lányt és habozás nélkül
benyomult a puha combok közé. Nikki felsikoltott, de lábait még szélesebbre tárta.
- Akarod ezt - hörögte Reed.
- Ne! Ne! - nyögte a lány, és a csípőjével segített, hogy a férfi még mélyebbre hatolhasson.
Reed határozott mozdulatokat tett az izgatóan szűk résben, és minden lökéssel mintha egy adag
feszültségtől szabadult volna fel. Az energia lüktetve áramlott át belé a lány alélt, kívánatos
testéből, és robbanásig feltöltötte. Izmos hasa egyre hevesebben csapódott Nikki vadító,
kislányos farához, és a lány minden mozdulatra hangosabban kiáltozott Az eksztázis hangjain.
Reed ráborult a szépséges testre, és Nikki vállát harapta, miközben a felfokozott szerelmi
mozdulatoktól finomabb testrészei a lány combjai közét csapkodták. Nikki kéjesen felsikoltott,
így a nyomozó megállt néhány pillanatra, de a remegő és mélyen sóhajtozó lány nem a fájdalom
sikolyát hallatta. Ezek után, néhány erőteljes lökéssel, Reed is eljuttatta magát az eddig nehezen
elkerült csúcsra, és egy állati ordítás kíséretében, szenvedélyesen a lány mozdulatlan testére
tapadt
Egy darabig, talán hosszú percekig, holtra váltan, behunyt szemmel feküdtek. Reed akár el is
aludt volna így, de az alul lévő Nikkinek a kábulat lassú oszlása után más lett a véleménye.
Verejtéktől gyöngyöző homlokát végigtörölte virágszirom finomságú kezével, és kipirult
arcát kicsit megemelve, megkérdezte: -Nem vagy szomjas? Azt hiszem, van egy sör a
hűtőben...
Reed gyöngéden csókolgatta a lány nyakszirtjét - Remélem, nem egyeden üveggel akarsz
kiebrudalni a paradicsomkertből. Egyébként szolgálatban nem is ihatnék.
Nikki kuncogott egy sort. - Látom, hogy szolgálatban vagy... Talán éppen lőgyakorlatot
tartottál az ellenség megfékezésére?
- Tel - mordult fel Reed, és beleharapott a lány tarkójába.
- júj! Hagyod abba!
- Szóval, hány sör van a hűtőben?

- Lehet, hogy csak egy, de van egy kis fehérborom is a szolgálati szabályzatot
megszegőknek.
- Nem vagyok nagy borivó, meg nem is lenne szabad, de azt hiszem, most megérdemlünk
egy kis kényeztetést, nem igaz? - Reed felemelkedett, és felhúzta a nadrágját
Nikki oldalra fordította a fejét, és tekintete a fotelbe dobott, pisztolytáskára tévedt. - Mindig
magadnál hordod azt a stukkert? - kérdezte, de előre tudta a választ Már többször megfigyelte a
nyomozó zakóján az enyhe dudorodást.
- Szeretek felkészülni a váratlan helyzetekre.
 - Mint most is... - Nikki fáradt elégedettséggel, tündérien mosolygott, és Reed képtelen volt
levenni a szemét a lemeztelenítve fekvő szépségről. - Nos, nyomozó, hozza már azt a védőitalt?
Reed szó nélkül kiment a konyhába, kivette a tele üveg char-donnayt a hűtőből, és a
konyhaszekrény fiókjait kihúzkodva, megtalálta a dugóhúzót. A kredencből némi
evőeszköz-csörgés kíséretében elővarázsolt két borospoharat, és visszasietett a nappaliba, ahol
egy ördögi gyorsasággal felöltözött, angyalian ártatlan mosolyú lány várta.
A nyomozó a kávézóasztalra helyezte a poharakat, és az ingujját feltűrve, gyakorlott
mozdulatokkal szabadította meg az üveget a dugótól. Kitöltötte az italt, és az egyik poharat
Nikkinek nyújtotta. - A... jobb napokra.
- Mert... az éjszaka most azért rendben volt, nemde? - kérdezte kedvesen, csalafinta
hangsúllyal a lány.
- Ámen. - Reed ivott néhány kortyot, és a finom aromájú nedű jólesően áradt szét
belsejében. Majdnem úgy érezte, mint aki újjászületett. A kimerültség és levertség érzése
semmivé foszlott A lány egészen feltöltötte energiával, és Nikki is először tűnt oldottnak és
humorosnak az elmúlt napok folyamán. Csak a szája tartása jelezte, hogy a feszültséget okozó
gondolatok a rövid száműzetés után lassan visszalopóztak belé. A második pohár bor után
kiment a fürdőbe, hogy nemsokára egy szexi selyem köntösben térjen vissza.
Popocici időközben az íróasztalra helyezte át a székhelyét, és a kisemmizettek tekintetével
virrasztott A belépéskor meglepően harcra kész Mikado, némi száraz macskaeledeltől jóllakva,
a puha macskarongyon terült el, és az igazak álmát aludta.
- Szerinted hol lehet Chevalier? - tért a tárgyra Nikki, és Reed újabb pohár bort töltött
mindkettőjüknek.
- Valahol bujkál. - Reed nem kívánta a témát, de tudta, hogy nem menekülhetnek el a gond
elől.
- Még mindig kételkedsz, hogy ő a Sírrabló? - kérdezte a lány, és édesen ásított
- Nehéz elhinni, hogy ennyire hülye lenne... Kiengedik a börtönből, és erre nekiáll
egyenként kiirtani az esküdtjeit?
- Beteg ember, aki nem képes visszafogni magát. A szadizmus izgatja fel. Logikát hiába
keresnénk benne, istenem, Reed, én meghalok...
A férfi leült, és átölelte frissen szerzett kedvesét Nikki megcsókolta. - Én előbb
tönkremegyek attól, ami itt történt, az ágyon. Nikki nevetett. - Akkor nem vagy elég fitt.
- Nem úgy értem. Miután holnap a vezércikkbén fogod elemezni a képességeimet, a
kapitányságon összeomlik a hírnevem.
- Oh, attól nem kell tartanod! A te hírneved már annyira összeomlott, hogy egy marék
hamunál nem ér többet.
- Te kis pimasz! - Reed derékon kapta a lányt, akinek ettől szétnyílt a köntöse, és a
habkönnyű ruhaanyag láttatni engedte a tökéletes formájú melleket. A férfi közelebb vonta
Nikkit, és illatos bőrét, a nyakától lefelé, érzéki csókokkal borította. Nikki behunyta a szemét,
és hátradőlve élvezte, hogy a férfi újra fellángolt szenvedéllyel szopja duzzadó kebleit. Kezével
beletúrt Reed hajába, és hangosan sóhajtozott. - Hagyjál, te... erőszakos... Reed...
- Shh, édesem - suttogta a férfi a lány mellbimbóját ízlelve. Nikki bőre kipirosodott, és
lassan ismét zihálni kezdett
- Várj! Most még egyszer ne! Reed! - kényszerítette ki magából, és a nyomozó érezte a
hangjából, hogy ezúttal komolyan beszél. Enyhe csalódottsággal, egy hosszú mellcsókkal
lezárta a gyöngéd pillanatokat, és fölnézett a lány szendének látszó, de érzékiségtől csillogó
szemébe. Tudta, hogy ugyanarra gondolnak. Simoné Everly eltűnt, és semmi reményük arra,
hogy még az éjszaka épségben előkerüljön.
- Várhatok - felelte a nyomozó valamennyire lehiggadva.
 - Képes vagy rá? - Nikki hangja mélyebbé, titokzatosabbá vált
- Hát, nem teszed könnyűvé. - Reed összehúzta a lány testén a kibomlott, égszínkék köntöst.
- Ez is az ördögi tervem része - mondta Nikki pajkosan, és hátrasimította a szemébe hullott
hajtincseit.
- Akkor, mielőtt tovább gyötörnél, aludjunk egyet! - javasolta a nyomozó, és amikor a lány
kiegyenesedett, játékosan a popsijára húzott egyet.
- A mindenségedet! - tiltakozott Nikki, és a szekrény aljából kivett egy plédet és egy párnát,
amit Reedhez hajított. - Ki vagy ütve! - nevetett, amikor a férfi csak félig tudott kitérni a puha
bomba elől.
Nikki eltűnt a hálószobájában, és Reed gyanította, hogy az éjszaka hátralévő részét nem vele
szándékozik tölteni.
- Mi van - szólt utána -, máris vége a románcnak?
- Más a románc, és más az alvás - hangzott bentről a felelet. Nikki egy pillanatra kidugta a
fejét az ajtónyíláson, kedvesen jó éjszaka-puszit küldött, majd visszahúzódott, de az ajtót nem
csukta be.
Reed magára maradt a pléddel, óriási. Lefektette a korábban leginkább gyűlölt riporterlányt
Egy ágyban az ellenséggel. Vagyis, egyelőre csak a kanapén, úgy látszik, Nikki számára az
alvás szent dolog, amihez nem elég beugró egy szeretkezés. Egy csodálatos kefélés. Reed
érezte, hogy még mindig merevedése van. Nem volt ké-. pes megérteni, hogy régebben miért
gondolt megvetéssel a lányra. Most azonnal a kívánatos mellek és az átélt gyönyörtelí
pillanatok tolultak a képzeletébe.
Hullafáradt volt, de az alvás lehetetlennek tűnt a számára. Eljátszott a gondolattal, hogy
Nikki után lopódzik, és meztelenül mellébújva, ismét elárasztja csókjaival. És ezúttal szemből
hatol belé.
Nem, ez nem jó ötlet
Kezeivel megtámasztotta a tarkóját, és kényszerítette magát, hogy Nikki helyett LeRoy
Chevalier-re gondoljon.
Miután tájékozódott a fickó rejtélyes megszabadulásáról, megtudta, hogy Chevalier
tehetséges védőügyvédje a felmentéssel záruló tárgyalásra megváltoztatta védence
megjelenését. A mocskos farmert és munkásinget vasalt tengerészkék nadrág és fehér ing
váltotta fel, egy diszkrét nyakkendővel. Gondozatlan haját tüsire vágták, és az arcszőrzete is
eltűnt. Kimosakodott, fényesre borotválkozott, és a sötét szemöldöke alól kifejező, ártatlan
bociszemeket meresztett a tárgyalás egész ideje alatt. A börtönben felszedett pár kilót, és in-
kább egy békés golfozónak látszott, mint egy családirtást elkövetett, emberi formájából
kivetkőzött teherautó-sofőrnek.
LeRoy Chevalier már a gyilkosság előtt is szép bűnlajstrommal rendelkezett Korábban ült az
egyik barátnője orrcsontjának és kulcscsontjának az eltöréséért, egy tizennégy éves lány
megerőszakolásáért, és egy másik lány megerőszakolásának kísérletéért. Mindegyik esetet
viszonylag olcsón megúszta. Egy aljas, brutális barom, és szinte biztos, hogy ő ölte meg Carol
Legittelt és két gyermekét. Nem életfogytiglant, hanem halálbüntetést érdemelt volna.
A tárgyaláson Chevalier védője megkísérelte összezavarni a tényeket, és a gyerekek
biológiai apjára, egy Stephen nevű fickóra terelte a gyanút Ez a Stephen egy kokainfüggő,
szintén erőszakos figura volt, és nem volt alibije. A közvetett bizonyítékok, azonban mind
LeRoy Chevalier bűnösségére utaltak
A döntőnek látszó bizonyíték Joey Legittel vallomása volt. Joey, Carol harmadik
csemetéjeként túlélte a támadást, és komoly sérüléseket szenvedett. Egyértelműen az anyja
barátját nevezte meg lehetséges gyilkosként, csakhogy az a gyilkosság pillanatában nem
tartózkodott a helyszínen. A sérüléseit állítólag megelőzően szerezte. Joey végig zavartan
viselkedett, és láthatóan rettegett Chevalier-től. Néha olyan halkan suttogta a vallomását, hogy
Ronald Gillette bírónak meg kellett kérnie, hogy ismételje meg a szavait
 A rendelkezésre álló dokumentumok és a fickó csizmájának a nyoma egyértelművé tette,
hogy ő a tettes, noha a beismerő vallomást nem sikerült kicsikarni belőle, és következetesen
tagadott.
Aztán előkerült a laborban 'elsikkasztott DNS-vizsgálat eredménye.
Ez nem bizonyította, hogy Chevalier nem lehetett a gyilkos, de erősen kétségessé tette az
ítélet megalapozottságát. így a szörnyeteget ki kellett engedni a rács mögül.
És most Chevalier elindította a bosszúhadjáratát úgy, hogy közben versikéket fabrikálva
fügét mutat a rendőröknek is?
Erősen kétséges.
Mostani életkorában támadt volna fel benne ennyi beteg, szadista szenvedély, amellyel
halálra kínoz ártatlan embereket?
Reed hallgatta a föltámadt szél zúgását, és kíváncsi lett volna, hogy Nikki a szomszéd
szobában alszik-e. De hiába fülelt, nem hallott alvásra utaló, békés szuszogást. Elmélázott,
hogy fölkeljen-e és megnézze-e a lányt, és ebbéli töprengése közben álomba merült.

Kávéillat és törvénytelenül magas hangú kutyacsaholás szakította ki Nikkit zavaros álmából.

Simonéval álmodott, és az álom tartalma pillanatok alatt szétfoszlott, de olyan rossz érzést
okozott, hogy hálás lehetett Mikadónak az ébresztéséit. A szemei mögött fájdalom lüktetett, és
a mellére mintha egy üllő súlya nehezedett volna.
Kinyitotta a szemét Úristen, Simoné elveszett! És Pierce Reed a nappaliban... Ledobta
magáról a takarót, és kiment a fürdőbe, hogy hideg vízben megmossa az arcát. Pocsékul néz ki,
gondolta a tükörbe nézve. Nem mintha a szétkenődött szemfesték lemosásán kívül sokat
tehetne. Az elmúlt hét folytonos feszültsége és alváshiánya kezdett látszani.
Felvett egy csípőre csúsztatható nácit és egy lazán kötött felsőt, aztán kinyitotta az ajtót, és
lehajolt az elé szaladó ebhez. - Hát hogy vagyunk, rosszcsont? - kérdezte, és megvakarta a
kutya füle tövét.
- Nem férnek meg - jegyezte meg Reed a könyvespolc tetején dühösen trónoló macska felé
intve. Popocici szeme szikrákat hányt, de nem ugrott le a földre, hogy megküzdjön a kis, barna
tornádóval, akinek a súlya talán még az övét sem érte el. Mikado hangja azonban élesen és
harciasan csengett, amelynek valószínűleg a macskán kívül a reggeli eddigi hiánya lehetett az
oka.
- Lassíts, pajtás! - szólt rá Nikki kuncogva, amint az eb elviharzott, és körbecsaholta a
könyvespolcot, a fent berzenkedő Popo-cicivel együtt
- Iszol kávét? - Reed egy csinos csészébe töltötte a frissen elkészített italt Az állán borosta
sötétlett a haja kócos volt de amint ott állt egy ingben, alsóban, mezítláb, Nikkinek eszébe
jutottak az éjszaka szenvedélyes szexjelenetei, és elöntötte a vágy. - Kérsz bele tejet?
- Oh, igen. Honnan tudod, hogy reggel mindig tejeskávét iszom? - Reed válasz helyett
megcsókolta, és Nikki még mindig alig hitte el, hogy az előtte álló férfi a szeretője lett. Túl sok
bort ivott tegnap éjszaka, és bolond módon mindent megengedett Reednek. Nem lett volna
szabad. Kisietett a konyhába, és teletöltötte a macska tányérját az egyből mellette termő
Mikadónak. - Mindjárt te is kapsz. A vendég az első - szólt oda a kétségbeesett pofát vágó
Popocicinek.
- Már levittem, hogy elvégezze a reggeli szükségleteit
- és kávét is főztél. Ilyen házias fiú vagy?
- úgy látszik, feltöltöttéi tegnap éjszaka. - Reed átadta Nikkinek a gőzölgő csészét.
- Szerintem inkább fordítva történt, de mindegy - ironizált a lány, és a férfi mosolyogva
felvonta a szemöldökét - Kemény nyomozó éjszaka, konyhatündér nappal. Nem rossz
összeállítás.
 Reed majdnem félrenyelt a derültségtől.- - Téged kérlek fel a jellemzésemre, ha kirúgnak, és
új állást kell keresnem.
- Miért rúgnának ki?
- A tegnapi nap után bármi elképzelhető - komolyodott el a
férfi.
- Majd Morrisette alkalmaz bébiszitterként. - Nikki kortyolgatta a finom, forró kávét.
- Remélem, akkor is címlapra juttatsz valahogy.
- A világ legjobb pótapukája főcímmel? - mókázott a lány, és a mutatóujját évődve
végighúzta Reed mellkasán. - Azért fizetnie kell az úrnak valamivel...
- Oh, tehát újra éjszakai melót is kell majd vállalnom? - nevetett Reed, és kiitta a csészéjét.
Az órájára nézett, és sebesen öltözködni kezdett. Amint elkészült, nyomott egy csókot Nikki
homlokára, és már indult is az ajtó felé.
- Ha bármit megtudsz Simonéról...
- Azonnal hívlak - nyugtatta meg a nyomozó, és még a válla fölött visszamosolygott a
lányra. - Ma éjszaka...
- Nem. Majd megbeszéljük, de egyelőre felejtsd el - mondta Nikki határozottan.
- Még nem is fejeztem be a mondatot - csodálkozott Reed, és visszalépve, szorosan
átkarolta a lányt. Érezte az ellenállását, de hirtelen ráhajolt, és a nyelvével betört Nikki kávé ízű
ajka közé. A lány kissé tiltakozott, de aztán szájuk összeolvadt egy, a kávénál is tüzesebb
csókban. Nikki karjaival átölelte a férfi nyakát, aki végül felemelte a fejét.
- Most már egyetértünk a mondat befejezésében?
Nikki szende szemekkei nézett a férfi meleg tekintetébe. - Meglátjuk, nyomozó. Meglátjuk.

Sylvie Morrisette beindította az autóját, és indult a rendőrségre. Már kitette gyermekeit az

óvodánál és az iskolánál. Egyelőre, szerencsére, nem hallott hisztiről egyik helyen sem, és
reménykedett, hogy a gyerekeivel töltött rövid idő „minőségileg" kárpótolja őket. Bart továbbra
is munka nélkül volt, de a tartásdíj fizetése és a pereskedés helyett néha hajlandó volt kisegíteni,
és Sylvie már ezért is hálás volt neki. Elvált férje a Sírrablóról olvasva megértőbbé vált, és
elfogadta exneje egyezségi ajánlatát.
Viszont Reed hiányát nagyon érezte.
Cliff Siebertet egy forrófejű és zöldfülű kölyöknek tartotta, aki nem nyújtotta a Reedtől
megszokott biztonságot. A döntéseket Morrisette-nek kellett időről időre meghozni, és nagyon
utálta, hogy minden ezzel járó felelősség is az övé lett. A barátnője, Celia szerint, Cliff egy
olyan selejt a férfiak között, amelyik túl nagyra sikerült, tehát még lehet rajta alakítani, hogy
legyen belőle valami. De Sylvie nem hitt ebben. A srácnak nem rendőrnek kellett volna mennie.
Ide idegek kellenek, és Cliff Siebert hamar elvesztette a fejét, és azzal a képességeit is.
Betett egy CD-t, és feltekerte a hangerőt. Mi lehet Reed és Nikki Gillette között? A pokolba
kívánta a gondolatot, de amit az elmúlt éjjel tapasztalt, az szöget ütött a fejébe. Ha jól érzi,
akkor Reed szépen belemászott a slamasztikába. Már megint. Nem tanult Barbara Ryder
esetéből?
Morrisette cigaretta után kutatott, és kivételesen lefékezett egy éppen pirosra váltó lámpa
előtt. Sohasem tartotta Pierce Reedet bolondnak, de ez egy kicsit sok volt tőle. Hogy ki volt
akadva arra a kis pimasz riporterlányra! Legszívesebben a pokolra küldte volna, aztán most
meg... megy a farka után, mint a kiskutya. Sylvie letekerte az ablakot, és sikerült rágyújtania,
mielőtt a lámpa zöldre váltott volna. A tüdejében kellemetlen szúrást érzett, és köhögnie kellett.
Alaposan meghűlhetett.
Amikor rákanyarodott a rendőrség utcájára, megszólalt a mobiltelefonja. - Kezdődik -
mormogta, és kinyomta az autóban szétáradó kemény muzsikát - Morrisette nyomozó - szólt
bele a telefonba.
 - Hol vagy? - Cliff Siebert volt az.
- Fél percen belül a háznál.
- Akkor fordulhatsz is, és mehetünk együtt. Most kaptam egy hívást a Peltier temető
gondnokától...
- Jézusom!
- Egy egység már elindult, és szóltam Diane Moseséknek is.
- Oké, akkor lent várlak.
- indulok. - Cliff letette.
Morrisette húzott egy slukkot a cigarettájából, és a pokolba kívánta Cliff Siebertet
Ebben a pillanatban Reed El Doradója fordult be a parkoló másik oldaláról.
Nikki átvágott a tócsák között a kocsijához, és a táskáját a feje fölé tartva védte magát a
hirtelen lezúduló felhőszakadástól. Már betuszkolta a kulcsot a zárba, amikor észrevette, hogy a
Subaru ajtaja nyitva van. - Te, figyelmetlen - motyogta az orra alatt. A tegnapi hajszoltságban
nyitva hagyta az átkozott ajtót. Még jó, hogy megvan az autórádiója.
Betette a táskáját a laptoppal az anyósülésre, és megnézte magát a visszapillantóban. Mint
egy hajótörött a hetedik napon. A szemei karikásak, a hajáról lekopott a festék, az arca
holtsápadt. Alig aludt egy-két órát, de indulnia kell a szerkesztőségbe. Nem veszíthet egyetlen
percet^sem, amíg Simoné a Sírrabló markában van. Ki kell nyomozniuk, hol van az a barom
Chevalier. Át kell fésülnie az interneten és az archívumban az elérhető dokumentumokat a
tárgyalásról. Különösen az esküdtek neveit kell megtalálnia. Hátha valamelyik látta a fickót...
és beszélnie kell a Dahlonega mellett megsérült fiúval is. Aztán ott van Ken Stern, Carol
Legittel testvére, Stephen, a volt férj és Joey Legittel, a tárgyalás koronatanúja. Sürgősen végig
kell zongorázni a lehetőségeket.
Nikki az ujjaival hátrafésülte a haját, bedugta az indítókulcsot, és ekkor a kesztyűtartóban
meglátta a mobiltelefonját.
Kezei megmerevedtek. A telefon az éjszaka folyamán került az autóba. Reeddel együtt
alaposan, többször is átnézték tegnap a belső teret, és a mobil nem volt ott. A gyomra
összerándult a gondolatra, hogy valaki most is figyelheti. Les rá. Nikki nyelt egy nagyot, és a
ködös ablakon keresztül körülnézett. De nem látott senkit A kocsi - hátsó üléseit is
megvizsgálta, de ezúttal nem talált üzenetet. Igyekezett nem pánikba esni. Fölkapta a telefont,
de nem jelzett üzenetet. Viszont, amikor a menüben a sikertelen hívások listájára keresett rá,
megpillantotta Simoné számát. - Oh, Istenem. - Nikki beharapta az ajkát. Az utolsó fel nem vett
hívás Simonétól érkezett
- Francbal - Éppen fel akarta hívni Reedet, amikor a vezetőülés alól kikandikáló, bélelt
borítékra lett figyelmes. Nem csúszhatott ki a táskájából, mert ő nem használt ilyen típusú
borítékot. Valószínűleg akkor hagyták a kocsiban, amikor a telefont is visszacsempézték. Va-
laki követi és figyeli őt Reeddel együtt.
Nikki szíve rémülten zakatolt.
. Kirántotta az ülés alatt rejtőző borítékot, és halálos félelem kúszott fel a gerince mentén. A
küldemény nem volt leragasztva, címzés és feladó sem volt feltüntetve. Mindössze egy átlagos
magnókazettát rejtett.
A Sírrabló kazettája.
Nikki biztos volt benne. Kétszer is bejutott a kocsijába. Rémülten lesett ki a ködös ablakon át
a szürke, decemberi utcákra, de semmi rendkívülit nem tapasztalt.
Mindenesetre, belülről bezárta a kocsi ajtaját Vissza kellene mennie a lakásba és
bezárkózni... És ha van az új zárakhoz is kulcsai
Elfordította a slusszkulcsot, és kihátrált a parkolóhelyről. Nem száll ki a kocsiból, mert az
őrült gyilkos ebben a pillanatban is figyelheti, és vadászhat rá. Remegő ujjakkal fogta a
kormányt, és a rendőrség felé indult
 Az első piros lámpánál betette a kazettát a lejátszóba. Egy rövid ideig csend volt, majd
kaparászó hangok hallatszottak a szalagról. Aztán egy tompa dörrenés, és egy nő nyögése.
- Oooh! - Egy hosszú, szívfacsaró nyögés. Nikki karján felállt a szőr, a torka kiszáradt.
Egy csendes rész után egy újabb, fájdalmas nyögés következett majd ismét kaparászás.
- Jézus - suttogta Nikki, és a szíve hevesen kalapált. - Ne! - Az ujjai mereven szorították a
kormányt A nyögések sűrűsödni kezdtek, és egyre hangosabbá váltak. Nem. Ez képtelenség!
Eszeveszett kaparás hallatszott és akkor, szent Isten... olyan tisztán hallotta Simoné*
hangját, mintha a barátnője mellette ülne.
- Ne! Engedjenek ki... kérem! - könyörgött Simoné meggyötörten.
Nikkiből borzalmas kiáltásként szakadt ki a feszültség. Ne, ne, ne! Szemei égtek, és
felszínesen kapkodta a levegőt. Simonét ne! NEJ
- Segítség! Segítség! Kérem! - Simoné most már sikoltozott, és ütött valamit, nyilván a
koporsó fedelét.
- Istenem, ne! - suttogta Nikki, és az agyába hasított a fájdalom, amint elképzelte Simoné
halálfélelmét és a borzalmas, éjsötét koporsó belsejét.
Ismét hangos durranás.
Nikki megrándult, és a lába lecsúszott a fékről.

A kocsi rángatni kezdett, mert nem váltott sebességet, és alig hallotta a dudáló autókat maga
körül. Egyedül szerencsétlen barátnőjét látta maga előtt, amint feltehetően csupaszon, a
félelemtől és a levegőhiánytól eszét vesztve haldoklik a hideg földben.
A szalag sírást, erőlködő lihegést és további dörömbölést közvetített.
Nikkin végigfutott a libabőr, és a szeméből megállíthatatlanul patakzottak a könnyek.
Dudálás hallatszott, és Nikki látta, hogy a lámpa pirosra váltott. A gázra lépett, és átsöpört a
kereszteződésen. A tükörből látta, hogy egy teherautó-sofőr kiteszi az ablakon, és szélesen
meglengeti utána a karját. Figyelmét képtelen volt levenni a kazettáról hangzó borzalmas, a
teljes pánikot árasztó zajokról. A következő mellékutcán majdnem belerohant egy lelassító
autóba.
Reszkető végtagokkal az út mellé kormányozta a kocsit, és megállt. A könnyek végigfolytak
az arcán, és a hangszóróból végeér-hetetlenül áradt ki a szörnyű kaparás, el-elfulladó kiáltozás,
zokogás és köhögés.
- Segítség! Kérem... Andrew! Valaki... Engedjen ki! - Nikki egész testében reszketett.
Simoné önkívületben sikoltozott, hörgött, suttogott. Hangjából sugárzott a halálfélelem minden
borzalma és nyomorúsága.
- Oh, ne... - suttogta Nikki, mozdulni képtelenül, maga elé. -Ne! Ne! - A lány zokogva,
erejét vesztve ráborult a kormányra.
Némi szünet következett a szalagon, majd ismét Simoné hangja, de már fakóbban, a
levegőhiánytól sípolva. - Kérem! Engedjen ki! Megteszek bármit., nem szólok senkinek.. -
könyörgött a barátnője, és Nikki szorosan behunyta a szemét, mintha ezzel kizárhatná a rém-
álomba illő folytatást. Semmi kétség, Simoné valahol egy jéghideg koporsóban fekszik, egy
bomlásnak indult tetemmel együtt elföldelve. -Oh, Istenem, segíts... - hallatszott az elgyengült
lihegő hang.
Egy megkínzott, velőtrázó sikoltás töltötte be a kocsi belsejét, és Nikki tudta, hogy ez a
borzalmas hang egész hátralévő életében kísérteni fogja. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és
öklendezni kezdett, amíg az utolsó hörgés is el nem halt a hangszóróból.
Lassan felegyenesedett az ülésben, és a blúza ujjával megtörölte a száját.
- Istenem... ne hagyd, hogy így haljak meg... Nikkire ismét rátört a zokogás. Feszülten
figyelt, de a felvételnek vége szakadt
Csak az üres szalag hideg, sziszegő hangja hallatszott.
 Huszonhetedik fejezet

Gond van a Peltier temetőnél - közölte Morrisette a Cadillecből kiszálló Reeddel. A

rendőrségi parkolóban álltak, és Sylvie, egyik kezét a mellére szorítva, egy végső slukkot
szívott a cigarettacsonkjából. Cliff Siebert felspannolt állapotban ért oda hozzájuk Reed megfe-
szült. Elképzelte, hogy Simoné Everly az áldozat. Nikki össze fog omlani. - A múlt éjszaka
megbolygattak egy sírt...
- A jóistenit neki! - Reed megfeszítette az állkapcsát.
- Ez nem tartozik Reedre - emlékeztette Sylvie-t Cliff.
- Fogd vissza magad! - Morrisette megvetően és fáradtan intette le az ifjú titánt, és az egyik
pocsolyába pöckölte a csikket, ami sercegve kihunyt. Ez az ügy most mér mindannyiukat
behálózta. - Nem veszíthetünk időt Egy kocsi már úton van, és Diane Mosesék is azonnal
indulnak.
- Azért menjünk mi is! - sürgette Siebert.
- Cliff, megkérhetlek? - Morrisette jelentőségteljes pillantására a fiatal nyomozó
megadóan megkerülte a járőrkocsit, és beült, majd becsapta maga mögött az ajtót. - Idióta -
motyogta Morrisette az orra alatt, hogy csak Reed hallhassa. - Még nem tudjuk, de erős a
gyanú, hogy Simoné Everly van a koporsóban. Ha jönni akarsz, én nem bánom, de Nikki
Gillette-re is vigyáznunk kell. Mondd meg neki te... nem lennék a helyében.
- Hátha még Simonét nem ásta el...
- Szerinted mennyi esélye van ennek?
Reed nem kívánta latolgatni. - Akkor ott találkozunk - felelte. A mobiltelefonja jelzett, és
megborzongva látta, hogy Nikki számáról érkezik a hívás.
Meglett a telefon, vagy valaki más hívja?
A gyomra görcsbe rándult - Reed - szólt bele, amint Morrisette kisöpört a parkolóból.
- Hála Istennek! Pierce... oh... megint küldött valamit - Nikki hangja sírós volt, és
majdnem suttogott
- Ki? - kérdezte, de már tudta a választ, és ült vissza a kocsiba.
- Egy borítékban elküldte a felvételt... oh... Istenem, Simoné hangja. Megölte. Ez az állat
élve elásta, és elküldte a magnószalagot -Nikki sírva fakadt Hüppögött, és a zaklatottságtól
kapkodta a levegőt
- Merre vagy? - Reed áttette a másik kezébe a telefont, és haladéktalanul indított.
- Egy mellékutcában. Nem messze a lakásomtól. - Nikki megadta az utca nevét

- Biztonságban vagy?
- Hogy képzeled? - sikoltotta sírva Nikki.
- Követett valaki? - kiáltotta Reed, és a gázra lépett.
- Mit tudom én! - zokogta a lány, és elhallgatott.
- Zárd be a kocsi ajtaját, és ne mozdulj! - kiabálta Reed a telefonba. - Te percen belül ott
vagyok
- Jó - hüppögte Nikki.
Az El Dorado hét perc múlva megérkezett és Nikki még életében nem örült így senkinek.
Kinyitotta az ajtót, és Reed karjaiba vetette magát. - Ez a szemétláda, ez a rohadt barom
megölte! - A lány szeretett volna az erős férfiba olvadni, kizárni a világot, és vigaszt lelni
kedvese karjaiban.
- Shh - suttogta Reed, és a szürke égből kövér esőcseppek hullottak a hajukra. A nyomozó
szorosan átölelte Nikkit - Itt vagyok -nyugtatgatta.
 Nikki még mindig remegett, és hiába próbálta kitörölni az agyából Simoné sikolyait. Hiába
tudta, hogy semmit sem segít, ha elhagyja magát. Úgy érezte, millió, fájdalmas darabra hullik
szét - A kocsimban hagyta - magyarázta Nikki, és felnézett barátja gondterhelt arcára.
- Be volt zárva a kocsi?
- Nem. Elképzelhető, hogy nyitva maradt tegnap, bár nem valószínű... Már egyszer
bejutott, amikor ellopta a telefonomat.
- Hol tartod a pótkulcsot?
- A szüleim házában hagytam. Ha történne valami...
- Csak egy van?
- Igen, úgy emlékszem...
- Simonénál nem lehetett?
Nikki megrázta a fejét, és eszébe jutott barátnője BMW-je. - Sohasem kérte kölcsön a
kocsimat.
- És mások? Az udvarlód?
- Sean? Régebben, lehet. Régebben másoknak is néha odaadtam.
- Megnézhetem azt a kazettát? Nikki bólintott
- Belehallgathatok?
- Oh, Istenem.
- Várhatok vele...
- Nem kell... rendben van. - A lány kibontakozott Reed öleléséből, a kocsihoz lépett
visszatekerte a szalagot majd átnyújtotta a férfinak
Nikki eltávolodott néhány méterre, amíg Reed bekapcsolta a magnót. Egy perc múlva
kiszállt, és az arca halottsápadt volt. - Jézusom... - suttogta, mintha imádkozna.
- Meghalt... - Nikkinek újra előtörtek a könnyei. Fájdalmat és lelkifurdalást érzett Bárcsak
felhívta volna tegnap este! Kiderült volna a hamis hívás, és rögtön érte mentek volna...
Reed megragadta a lány kezét. Ujjaik összekulcsolódtak - Most szóltak az egyik temetőből...
Nikkinek megroggyant az egyik térde. - őt találták meg?
- Még nem tudom. Most ér ki az egység. A Peltier temető, a városhatárnál.
- oda kell mennünk!
- Nem vihetlek be a helyszínre. Kint kellene maradnod a sajtósokkal a kocsidban.
- De azonnal szólsz, ha Simoné az.
- Hát persze.
Nikki beült az autóba, a fejét a fejtámlának döntötte, és behunyta a szemét Próbált
nyugodtan, egyenletesen lélegezni, ahogy aerobic után jaké tanította relaxálni. - Oké. Menjünk!
- Kellene a kazetta...
Nikki kinyitotta a szemét, és bólintott.
- És a telefonod.
- De... - A lány tiltakozni akart, de aztán belátta, a rendőrségnek minden bizonyítékra
szüksége lehet.
- Mindkettőt kesztyű nélkül fogtad, igaz?
- Sajnos, igen. De talán nem csak az én ujjlenyomataim vannak rajta. Egyébként, szerepelek
a nyilvántartásotokban. - Reed kérdő tekintetére hozzáfűzte: - Mondtam már, hogy pár éve volt
egy kalandom Corey Sellwooddal. Rémisztgetett engem, és bemászott az erkélyemre. A
rendőrség felvette az én ujjlenyomataimat is, hogy a házban találtakkal összehasonlíthassák.
- Rajtunk kívül nem érintette más a telefont vagy a kazettát, mióta megtaláltad?
- Nem.
 - Várj egy percet. - Reed átment a Cadillachez, és két nejlonzacskóval tért vissza. Egy
zsebkendővel óvatosan behelyezte a telefont az egyikbe, a lejátszóból kiemelt kazettát pedig a
másikba. A szájukat leragasztotta egy ragasztószalaggal.
- Ja, ne haragudj, de természetesen nem jöhetsz a saját autóddal. Le kell zárnunk, hogy a
kollégák további nyomokat kereshessenek benne.
- De én nem akarok kocsi nélkül maradni! - tiltakozott Nikki.
- Nikki! - szólt rá Reed, és a lány beletörődött.
- Jó, de akkor a temető után vigyél el egy autókölcsönzőhöz.

- Ha annyira külön autóban akarsz ülni...

- Nem cipelhetsz egész nap, mindenhová.
Reed telefonált, és hamarosan megérkezett az autószállító egy rendőr kíséretében. Nikki
aláírta a papírokat, és beült Reed mellé az El Doradóba. Némán hajtottak a város széle felé, és a
lány szíve nem szabadulhatott a rémülettől. Alig néhány óra leforgása alatt a világ
nyomasztóbbá és sötétebbé vált.
Mit tehetne az események ismeretében? Talán menjen be dolgozni, és kanyarítson egy
bennfentes cikket arról, hogy a legjobb barátnőjét most intézte el a Sírrabló? Ünnepelje meg a
sikert, hogy a Metzgerrel vívott versenyt ebben az ügyben kétségtelenül megnyerte?
Alig érzékelte, hogy a táj képe megváltozott, és elérték a folyópartot, ahol a Peltier temető
található. Rendőrségi autók, a sajtó furgonjai, és más járművek is parkoltak a főkapu előtt. Egy
egyenruhás rendőrtiszt állt őrt, és eligazította az érkező kollégáit, valamint visszafogta a befelé
soroló tévéseket és újságírókat
Reed elhajtott egy WKAM-es kameraállvány mellett, és lefékezett a rendőrségi helyszínelők
furgonja mögött Az ablakon át Nikki felfigyelt az éppen megérkező Norm Metzgerre.
Szerencsére Norm azonnal a főkapuhoz sietett, és nem vette észre őket A média nyomulása
most zavarta a lányt. Felbőszítette a kamerákkal, diktafonokkal felfegyverzett csődület,
amelynek egyetlen célja az volt, hogy bármi áron, minél zaftosabb történetet kanyarítson egy
tragédiából. A megjelenteket teljesen hidegen hagyta, hogy Simoné Everly egy hús-vér,
kedves, csinos, fiatal nő volt
Hányszor tolongtál te is közöttük? Mi mindent megtettél volna, hogy a te tudósításod legyen
a legfelkavaróbbl Hány szerencsétlen flótással készítettél interjút, hogy az őket ért csapás
körülményeiben mélyre ásva, egy új nézőpontot mutathass fel? Hogy bármi áron is, de a
címlapra kerüljön a cikk.
Nikki gyomra felkavarodott, szinte betegnek érezte magát Ha legalább némi remény lenne,
hogy Simoné túlélheti... ha a Sírrabló még fogva tartaná... de a magnószalag minden találgatást
elvágott.
Nikki kibámult a vízcseppektől homályos szélvédőn, és látta Metzgeréket, amint a
kamerával készenlétben a nyakukat nyújtogatják, hogy a kerítésen keresztül esetleg elkapjanak
valamit a benti eseményekből. A fejük fölött felzúgott egy televíziós stáb helikopterének
lapátkereke. A temető fölött körözve nyilván panorámaképeket készítenek a sírról és a
rendőrségi munkáról. Ha nem takarják el lent, akkor még a kinyitott koporsóba is
belemásznának a teleobjektíves kameráikkal. Nikki mély szomorúságot és bűntudatot érzett.
Hirtelen följött a gyomrából a gyomorsav. Kivágta a kocsiajtót, és kiöklendezett a fűre. A
könnyek újra folytak a szeméből, nem törődött vele, hogy látja-e valaki. Köhögött, aztán egy
zsebkendővel megtörölgette a száját. Szerencsére nem reggelizett, csak egy kis kávét ivott
Valamit tennie kellene. Nem hagyhatja, hogy ez az állat rettegésben tartsa a várost, és újra
öljön. A Sírrabló őt akarja használni az üzenetei továbbítására. Ideje fordítani a kockán.
Meg kell találni ezt a szemetet, és fel kell kenni a falra. Nem számít, hogy mi az ára.
 Várniuk kellett a koporsó kiemelésére, amíg a helyszínelők összegyűjtik a sírhely körüli
összes bizonyítékot A savannahi rendőrök a közben kiérő FBI-osokkal együtt serényen
fényképeztek, nyomokat kerestek, talajmintákat vettek. Az FBI vezető ügynöke egy Haskins
nevű,.szeplős képű, csontsovány ürge volt Morrisette vezette a vizsgálatot a mellette ténykedő
Cliff Siebert arckifejezése borúsnak és talányosnak látszott Az állkapcsa láthatóan megfeszült
Reed látványára.
A nyomozó a hevenyészetten felállított sátor alatt állt, és abban a rendíthetetlen hitben élt,
hogy a sírban Tyrell Demonico Brown osztja meg a helyét Simonéval.
Tyrell Brown, mint azt Morrisette már lenyomozta, a Chevalier-tárgyalás harmadik
elhalálozott esküdtje. Mindössze pár hete halt meg gépkocsibalesetben. A kétgyermekes,
harminchét éves családapa nagy sebesség mellett durrdefektet kapott, és a bajt tetézte, hogy
erősen ittas állapotban vezetett. A biztonsági öve sem volt bekötve, így, egy betonoszlopnak
csapódva, azonnal meghalt.
- Remélem, mindenkit felvesztek kamerával, aki kint nézge-lődik - szólt oda
Morrisette-nek Reed.
Sylvie megsemmisítő pillantást lövellt kollégájára. - Persze, össze fogjuk hasonlítani az
előző helyszín felvételével, hátha felbukkan valaki ismerős a sajtón kívül is.
- Oké. És ellenőrizni kellene Sean Hawke-ot és Corey Sell-woodot.
- Folyamatban van, de nincs elég emberünk. - Sylvie ajka összepréselődött, aztán a fogain át
szűrte: - Ha legalább biztosan tudnánk, hogy Chevalier a mi emberünk...
Reed nem cáfolt. Chevalier személye ugyan összetartotta a szálakat, de azért maradtak
kétségek. Talán azért üzent neki, mert ő írta alá a papírjait, hogy ne védekezhessen
szabadlábon, de több logikát nem volt képes felfedezni a dologban. A börtönben nem volt
különösebb probléma a fickóval. Meglehetősen furcsának tűnt, hogy valakinek a személyisége,
egyik hónapról a másikra, ilyen súlyosan széteshet.
Bár Carol és a gyerekeinek brutális megölése után, a mostani esetek lehetnek Chevalier
kifejlődött elmebajának tragikus következményei. Reed visszaemlékezett a harmadik,
megmaradt gyerekre. A tanúként kihallgatott Joey a rendőrséget is vádolta, hogy az anyja nem
kapott időben védőőrizetet. Kaphatott volna, persze, de az asszony a gyakori verések után sem
kért segítséget, és feljelentést sem tett. Chevalier az egész családot rettegésben tartotta, de,
Reed tudomása szerint, főleg az anyát bántalmazta.
Joey egy esetlen, gondterhelt fiúnak látszott aki a súlyos csapáson kívül valószínűleg a
bűntudattól is szenvedett, hogy nem volt képes megvédeni az anyját és a testvéreit. Még alig
volt nagykorú. A tárgyaláson azt vallotta, hogy Chevalier a jóval fiatalabb húgát és öccsét is
molesztálta. A rendőrségnek az ilyen esetekben alig van mozgástere, ha a sértettek nem tesznek
feljelentést. És, amint az aktákból kiderült, nem tettek.
LeRoy Chevalier-nek sohasem lett volna szabad elhagynia a börtönt. Soha.
Ahogy Reed a sátor védelmében a koporsó kibontására várakozott, kereste az okokat, hogy
miért neki címezte az üzeneteit a gyilkos.
Ronald Gillette bíró elnökölt a tárgyalásokon. Nikki tudósított a Sentineí hasábjain a
fejleményekről. Volt némi logika benne, hogy őket pécézte ki.
LeRoy Chevalier kell, hogy legyen a gyilkos. Majdnem sikerült meggyőznie magát. A
fenntartásai következhetnek a kételkedő természetéből. És ki másnak lehetne indítéka ilyen
gazemberségre?
Mégis, ez csak elméleti okoskodás; a döntő bizonyíték most is hiányzik.
Egyelőre.
A sátor széle alól Reed szemügyre vette a kerítés mellett, a hatalmas tölgyfák alatt parkoló
járműveket Nikki még mindig a Cadil-lacben ül. Bentről is ki tudta venni a törékenynek tűnő
alakját, és az együttérzés fájdalmát érezte a szívében. Szegény kislányt mardossa a bűntudat, és
hiába látott már egyet s mást az. életben, az elküldött kazetta még Reednek is sok lett volna, ha
végighallgatja. Fültanúja volt a legjobb barátnője borzalmas kínhalálának. És még felelősnek is
érzi magát érte, holott igazán nem tehet róla.
Reed látta, hogy a lány hirtelen kinyitja a kocsiajtót, és kihajol. Úgy látszik, mégsem volt
elég jó az a kávé. Nem vette le "róla a szemét, amíg Nikki vissza nem húzódott, és be nem
csapta az ajtót. A ködös üvegen át már nem tudta kivenni az alakját, csak annyit látott, hogy
bent ül az autóban.
Azért, milyen érdekes az élet... Mióta újra idekerült Savannahba, nem látott Nicole
Gillette-ben többet, mint egy elkényeztetett, erőszakos riportert, aki kifejezetten idegesítette.
Egy ellenséget, akit jó messzire el kell kerülnie. Most azonban...
Reménykedett benne, hogy Nikki hamar elfelejti, régebben milyen visszautasító, sőt
goromba volt vele. Boldog lehet, hogy egy ilyen fiatal, csinos lány a kedvese lett. Csak
rendeződne ez a borzalmas ügy... Mit láthat Reedben, amikor annyi fiatalember udvarolhat
neki? Nem egy átlagos lány, annyi biztos. Lelkileg van bennük valami közös. Nikki is szívós,
makacs és önfejű. Nem adja alább annál, mint amit elképzel magának. Bízott benne, hogy elég
edzett ahhoz is, hogy a mostani megpróbáltatásokat súlyosabb lelki sérülések nélkül átvészelje.
Hátralépett, mert a gödröt már kiásták, és a koporsó felvontatása kezdődött.
Lássuk a műsort,
A koporsót lassan emelték be a sátor ponyvája alá. Diane Moses kiabálva utasította az
embereit, hogy a legnagyobb gondosságot érje el a doboz kezelése során. El kívánta kerülni,
hogy bármilyen bizonyíték károsodhasson.
Reed türelmesen álldogált, és igyekezett felkészülni a látványra, ami a fedél felnyitása után
várt rá. A sírból a halál szagát sodorta ki a keleti szél. Két rendőr óvatosan felfedte a látványt.
- Bassza meg! - Morrisette ezúttal egyszerűen fogalmazott, és elfordult a koporsótól.
Cliff Siebert is megtekintette a két holttestet, de ő sem időzött tovább fölötte. - Ez egy
szarházi - kommentálta röviden a látottakat
- Ismerted ezt a lányt? - kérdezte Diane.
- Simoné Everly - felelte Reed, és hátat fordított a lemeztelenített, összehorzsolt, és merev
tekintetű áldozatnak. A lány haja csomókban állt, a bőre a halál szürkeségét mutatta, az arca és
a végtagjai tele voltak sérülésekkel. Az egykor szép arcon zúzódások voltak láthatóak, és Bobbi
Jeanhez hasonlóan, Simoné ujjait is vér borította. Több helyen, egészen a húsig felszakadt a
bőre. - Nikki Gillette legjobb barátnője. Tegnap este veszett nyoma.
- Itt a mikrofon. - Morrisette erőt vett magán, és visszafordult a holttestekhez. - És van
valami üzenet is. - Az egyik rendőr megvárta, amíg a fotós végez, aztán óvatosan kivette a
Simoné feje mellé ragasztott borítékot.
- Ne hagyd ott a ragasztószalagot! - vezényelt Diane éles hangon. - Lehet rajta ujjlenyomat.
Csak nem ettől a fickótól, gondolta Reed keserűen, de nem szólt semmit. Morrisette viszont
megjegyezte:
- Nem hiszem, hogy Chevalier hirtelen hanyaggá vált volna.
- A sietségben bárki követhet el hibát. - Diane Moses nem engedett az elveiből.
Reed a borítékon felismerte a nagy, fekete betűkkel nyomtatott nevet. A sajátját
- A figura keményen rád állt - mormogta Morrisette. Reed gumikesztyűt húzott, és kihúzva
a papírszeletet, felolvasta a négysoros versikét

AZ ELSŐ NÉGY: KOMPLETT. A MÉG ÉLŐ, SOK LETT. MÁR NEM TIZENKETTŐ:
TÍZ MEG ÖT MEG KETTŐ.
- Mi a fenét jelent ez? Az első négy komplett? - Morrisette a holttestek felé intett - Miféle
négyről beszél? Hiszen már hat halott van!
- Nem tudom, de módosította a tervezett áldozatok számát. Már tizenhetet akar. Tíz meg öt
meg kettő, az tizenhét. - Reed újra és újra átfutott a sorokon, és igyekezett fejben
összehasonlítani a régebben kapott üzenetekkel. Talán rossz útra tévedtek? Mégsem Chevalier
disznósága ez? De eddig minden áldozat az esküdtje volt... Akkor miért bővítette ki a listát?
- Én nem értem. - Morrisette a fejét rázta.
- Néhányan már meghaltak természetes okokból, nem igaz? Lehet, hogy ezekről beszél,
amikor azt mondja, hogy négy már „komplett". Tizenkettőt akar megölni, és négy már eleve
kész...
- Először is csak három, Reed. - Morrisette felemelte az egyik kezét, és az ujjain számolta:
- Alexander, Massey és Brown.
- A többiek között nem lehet még egy halott?
- Nem. Ellenőriztük. A többi esküdt még él. És miért nem az élőkkel kezdte, ha ki akarja
őket irtani? Gondolhatta, hogy ebből előbb-utóbb rájövünk, és őrizetet fognak kapni az életben
lévők. És miért tizenhét? Ez egy baromság.
- De rá akar vezetni minket... - erősködött Reed.
- Vagy teljesen össze akar zavarni! - mondta ingerülten Morrisette. A szél belekapott a
sátorponyvába, és csapkodni kezdte.
- Nem... nem hiszem, hogy blöffölne. Szépen összeadta a tervezett listájáról a neveket.
Tizenhetet akar elintézni. Nem kicsinyeskedik.
- Ha annyira rá tudsz hangolódni ennek a vadbaromnak a gondolataira, akkor légy szíves,
igyekezz megfejteni, hogy mi lesz a következő lépése. Sürgős volna.
Sylvie-nek igaza lehet Reed a tarkóját dörzsölgette, és szerette volna megérteni a rejtélyes
üzenetet. Az ellenőrzés szerint csak hárman haltak meg természetes halállal a hajdani esküdtek
közül: Pauline Alexander, Thomas Massey és Tyrell Demonico Brown. A másik hármat,
Barbara Rydert, Roberta Pétert és Simoné Everlyt élve temették el. Mindegyik halála a Sírrabló
lelkén szárad. A maradék hat esküdt már rendőri védelem alatt áll. összesen tizenkét ember.
Akkor ki a maradék öt? És miért emelkedett tizenhétre a tervezett szám? Miért vele és Nikkivel
létesített kapcsolatot a Sírrabló? A lányt is lehallgatta? Miért?
Mert belefolyt a Chevaüer-ügybe, a papírokon pedig a te aláírásod látszott Mindez Chevalier
elítélésével és börtönbe zárásával van összefüggésben.
Reed már áttanulmányozta a tárgyalás minden dokumentumát, és a börtönből is kikérte a
fickó bent töltött idejéről szóló papírokat. Az idős rendőrtiszt, aki az akkori nyomozást vezette,
és Chevalier-t elfogta, szívinfarktusban elhalálozott az elmúlt évben. A természetes halálok is
meglehetősen szaporának tűntek a résztvevők között, de ennek a szálnak az ellenőrzéséhez
további emberekre lett volna szükség.
- Szerintem a fickó meg akar keverni minket. Tíz meg kettő meg öt? Miért választja szét az
eddigi tizenkettőt is? - morfondírozott Sylvie.
- Ha jobban megnézzük - mondta lassan Reed -, még a szavak száma is tizenhét lett ebben
az utolsó versikében. Tehát az előző, amit Nikki Gillette kapott, nem véletlenül volt csupán
háromsoros. Az ugyanis épp tizenkettő, vagyis egy tucat szóból állt, amennyi áldozatot akkor
ígért Négy sort nehezen lehetett volna kihozni tizenkét szóból...
- Hogy is hangzott az? - kotyogott közbe Siebert
- Nos, hány darab lesz még? Kitelik egy tucat, Talál az, ki kutat -mondta fel fejből Reed a
csonka strófát, míg Cliff az ujjain számolta a szavakat.
- Ez tényleg tizenkettő. Valami ócska számmisztikát próbál itt elsütni ez a csótány?
Morrisette úgy nézte a papírra írtakat, mint a Sátán kézjegyét
- Ez lehet véletlen is, hiszen a külön kapott szavak, a „ma éjjel", meg a „megtörtént" is
hozzáragaszthatóak a vershez, igaz, hogy csak ismétlő sorként A figura totál őrült. De, még ha
feltesszük, hogy a szavakat is számolgatja, akkor sem értem, kiket akar az esküdteken kívül
elintézni.
 - Lehetnek még jelöltjei azok közül is, akik valamilyen módon részt vettek a tárgyaláson -
töprengett Reed hangosan, és elővette a tárcájából a teljes, legépelt verset. - Kitelik tőle, hogy
az áldozatok fogyásával új célpontokat keres. Talán tudja, hogy a maradék esküdtekhez
egyelőre nem képes hozzáférni a rendőrségi Őrizet miatt -mondta, és végigfutott a Sírrabló
egybeszerkesztett üzenetein.
EGY, KETTŐ, HÁROM, MELYIK A TE PÁROD? HALLGASD, HOGYAN SÍRNAK!
HAGYD ŐKET A SÍRNAK! EGY MEG EGY, AZ KETTŐ, KETTŐT EGYBE TETT Ő.
EGY, KETTŐ, HÁROM, NÉGY.
MA ÉJJEL, MEGTÖRTÉNT. ÉS MENNYI LESZ VÉGÜL? NÉGYTŐL KIELÉGÜL? A
SÍRRABLÓ PROJEKT: A HARMADA KOMPLETT. HA JÓL SZÁMOLSZ: EZ NÉGY.
NOS, HÁNY DARAB LESZ MÉG? KITELIK EGY TUCAT, TALÁL AZ, KI KUTAT.

És most hozzájött még tizenhét szó:

AZ ELSŐ NÉGY: KOMPLETT. A MÉG ÉLŐ, SOK LETT. MÁR NEM TIZENKETTŐ:
TÍZ MEG ÖT MEG KETTŐ.

- A véres gané mindenit! - kiáltotta Morrisette a szokottnál választékosabban, és a

homlokát ráncolta.
Ezek szerint újabb gyilkosságok vannak a levegőben, és a célpontok megint homályosak. A
Sírrabló üzenete erre utal.
- Hé! Az esküdtekhez öt póttagot is választanak. Mi van, ha ezekre gondol? - vetette fel
Morrisette, és Reed latolgatni kezdte az új ötletet. - össze akar minket zavarni. Ez egy
elmebeteg barom. Igazad lehet, hogy tényleg tizenhetet akar, és most el akarja terelni a fi-
gyelmünket a fő esküdtekről. Emiatt képes lehet megölni olyanokat, akik nem is befolyásolták
az ítéletet.
- Rohadék - morogta Siebert.
Haskins is megtekintette az üzenetet. - utánanézünk, nem jöhet-e szóba más elkövető.
- Azt gondolja, talán mégsem Chevalier a tettes? - Morrisette és Reed összenéztek.
Az FBI-ügynök feltartotta az egyik kezét. - Csak nem szabad figyelmen kívül hagyni más
lehetőségeket sem, de elfogadom, a legfőbb gyanúsított Chevalier. Viszont a börtönben még
nem foglalkozott költészettel, és én sem hiszem, hogy véletlenül áll tizenkét meg tizenhét
szóból az utolsó két üzenete. Az egyik még lehetne az, de mindkettő? Amikor épp az áldozatok
száma és kiléte a legfontosabb kérdés?
- Már én sem gondolom véletlen egybeesésnek - ismerte el Morrisette. - Csak egyszerűen
hátborzongató, hogy egy ilyen vadállat még a szavak számára is gondot fordít...
- Precíz. Igazi, mániákus iparos - jellemezte sajátosan Haskins a Sírrablót.
Reed telefonja jelzett. A nyomozó elfordult a sátorban ügyködőktől. A hívószámból látta,
hogy a hívás nem Savannahból érkezik. - Reed - szólt bele.
- Rick Bentz, a New Orleans-i kapitányságról. Kérte, hogy jelezzem, ha megtaláltuk Vince
Lassitert...
- Igen.
- Egy San Antonió-i kórházban fekszik. Kábítószer-túladagolással vitték be, a
személyazonosságát csak mostanra sikerült tisztázni, mert öt napig kómában feküdt. Tegnap
éjjel tért magához. Nem valószínű, hogy őt keresi...
- Biztosan nem - felelte Reed. Gondolatban már régebben törölte Bobbi Jean testvérét a
gyanúsítottak rövid listájáról.
- Hogy halad a nyomozással?
 - Ma találtunk egy újabb holttestet. Ugyanaz az elkövetési mód. Ismét élve temette el a
lányt.
- Pokolba!
- Igen, keményen izzadunk az ügyön...
- Szóljon, ha tudok valamit segíteni.
- Fogok, köszönöm. - Reed letette, és idejét látta, hogy Nikkivel foglalkozzon. Kilépett a
sátor alól, és a kocsiban mereven ülő lány felé indult A főkapu előtt csoportosuló riporterek
kérdéseket kiabáltak felé, de a nyomozó tudomást sem vett róluk. Hallotta a kamerák
surrogását, és reménykedett, hogy senki sem fogja észrevenni és azonosítani a kocsijában
várakozó Nikkit.
Kinyitotta az ajtót, beült a vezetőülésre, és szó nélkül indított. Nikki kimeredt az ablakon,
amint elhajtottak a temető melletti úton.
- Simoné volt... - mondta halkan a lány.
- Sajnálom.
- Ki volt mellette?
- Egy Tyrell Demonico Brown nevű férfi.
- Egy esküdt?
- Igen.
Reed a szeme sarkából látta, hogy Nikki álla remeg, mintha az erővel visszafojtott sirás
határán lenne. Mégiscsak Ronald Gillette lánya... más ennyi idősen már összeroppant volna
ilyen helyzetben.
- El kell kapni, Reed - suttogta a lány a könnyeivel küszködve.
- Elkapjuk. - Reed a várostól kifelé vezető útra fordult. - Megígérem.
Nikki szeretett volna hinni neki. Kétségbeesetten kívánta, hogy az igazság
győzedelmeskedjen, és Chevalier minél hamarább a pokolra kerüljön a tetteiért - Találtatok
valami újabb bizonyítékot?
- Új versikét
- Uramisten, ne mondd!
- Nekem dedikálta.
- Hogy szól?
Reed elmondta a tartalmát, Nikki elborzadva hallgatta. - Több, mint tizenkettőt? Tizenhetet?
- suttogta, amint átszáguldottak a Tybee-szigeten. - Hová megyünk?
- Valami csendes helyre. Kicsit feltöltődünk.
- Tybeen?
- Van jobb ötleted?
- Nincs.
Reed megállt a strand közelében, és kisétáltak a homokdűnés tengerpartra. Beszívták a sós
víz illatát, amely sűrű párában érkezett a tenger felől. A férfi átölelte Nikki derekát, és a
biztonságot árasztó közelségben a lány feszültsége és fájdalma oldódni kezdett
- Jobban vagy egy kicsit? - kérdezte Reed. Nikki rápillantott azokkal a szende, érzéki
szemeivel, és bólintott. Reed magához rántotta, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek.
A hosszú csók végén Nikki felsóhajtott: - Mi, Gillette-tek, mindent túlélünk... Jó, Andrew
volt a kivétel, ő öngyilkos lett. Balesetről beszéltek, de igazából nagyon megviselte, hogy nem
vették fel a jogra, ahol apa kitűnő eredménnyel végzett Azt hiszem, közben reménytelenül
szerelmes volt valami nőbe, azért is szakított Simonéval. A büszkesége nem bírta elviselni a két
egymást követő kudarcot... - Nikki a zsebébe dugta a kezeit, és kinézett a sötét felhők alatti
szürke tengerre.
- De te nem ilyen vagy.
 - Remélem. - A lány bátortalanul mosolygott - Oké, nyomozóm, most megmentettél az
újságíróktól, hogy elhoztál ide, és már nem érzek olyan erős lelkifurdalást, de... most mi lesz?
Reed ismét a karjába vette Nikkit, és újra csókolgatni kezdte. A lány érezte a férfi erőszakos
ajkát, és elöntötte a forróság. A szél és a tenger zúgása fölött szinte hallotta a férfi szívének a
dobogását, amelynek ritmusa eggyé vált az övével, amint egymásba olvadtak, úgy érezte, a
hónapokon keresztül táplált vonzalom az elmúlt két napban bensőségessé vált, és komolyan
beleszeretett ebbe a keményfejű, néha modortalan zsaruba. A fájdalom, a bűntudat és a bánat
mintha hirtelen teret vesztett volna, amint szorosan a férfihoz simult Jólesett pár percre
elfeledkezni mindenről, kiszakadni a szomorú és sivár valóságból. v
Reed végigsimogatta nyelvével a lány nyelvét és magához szorította a kívánatos testet.
Érezte, hogy megkeményedik, és szerette volna leteperni kedvesét. A szél kavargott körülöttük,
és a férfi átélte a megelégedettséget és a gyönyört, hogy egy ilyen fiatal, csinos lány őt
választotta.
Visszasétáltak a Cadillachez, és beszálltak.
- Akkor most elviszlek egy autókölcsönzőhöz.
- Ez kitűnő ötlet, nyomozóm. - Nikkinek eszébe jutott, hogy nemsokára szembe kell néznie
Norm Metzgerrel és Tom Finkkel, na és a kellemetlen kérdéseikkel. Metzger már látta őt
Reeddel. El kell majd tűrnie részvétlen érdeklődésüket, de ez semmi sem lesz ahhoz képest,
amin idáig keresztülment.
Csak az a fontos, hogy Simoné gyilkosa mielőbb kézre kerüljön.

Itt az idő.
Minden készen áll
A Túlélő a földön heverő, mozdulatlan testre pillantott. Még nem halott. Csak kihűlt. De
hamar eljön a halál is. A televízió éppen a Peltier temetőről mutatott képeket. Már az FBI is
nyomul. Számított rá, hogy szélesedik a hajtóvadászat. És ez jó. Egyre híresebbé válik.
A hírcsatornák előkelő helyen adtak róla tudósítást, és ez örömmel töltötte el. Kezdik
értékelni nem mindennapi teljesítményét. Később még inkább tisztelni fogják.
Végigzongorázott az összes csatornán. Kettő éppen a kedvenc filmjét adta. Az egyiken a
Rambót alakító Sylvester stallone tűnt fel, amint magától értetődően tesz hidegre egy csapatnyi
embert, a másikon pedig Neo, a jólfésült bosszúálló a Mátrixból.
ő is bosszúálló. Az igazság elsőrendű bajnoka. Egy áldozat, aki eleget szenvedett ahhoz,
hogy joga legyen revansot venni.
A fésülködőasztalkához ment, és a repedt tükörben meglátta nyers vonásait. Mintha éveket
öregedett volna az elmúlt néhány hét alatt Idősebbnek tűnt a koránál. Legalább nem ismerik fel
olyan könnyen, ha álcázza magát.
Melleslég, itt az ideje, hogy felfedje végső céljait.
Hogy kesztyűt vágjon a világ képébe.
Felemelkedve, rápillantott a sublót vérfoltos tetejére, és visszaemlékezett az egykor forró
vértócsa megszentelt történetére. Finoman megérintette az egyik sötét, fába ivódott foltot,
amely felkavarta érzéseit. Egyre erősebben kezdte dörzsölgetni, és behunyt szemmel szinte
hallotta a fejében a sikolyokat
Hosszú évek fájdalma és gyötrelme viharzott benne. A sikoltások hátborzongatóan
visszhangoztak a fülében, és cselekvésre sürgették.
Küldetésének befejezésére.
Ami eddig történt, csak ujjgyakorlat volt.
Méltó módon fizet meg a kiontott vérért.
Olyat fognak látni, amit nem felejtenek el. Aki még nem ismerné a Sírrabló nevet, az is
hamarosan hallani fog róla. Nem fogják többé lebecsülni.
 Az eddigi üzenetei csak a porhintést szolgálták. Mégis, sikerült velük lekötnie a zsarukat. A
maradék esküdtek védelmére és a körülmények ellenőrzésére pocsékolják az idejüket és
embereiket.
Elégedetten mosolygott. A vérfoltok dörzsölgetéséből erőt merített.
Ismét tisztán látta célját. És hatalmát.
Nem várhat tovább.
Ma éjjel.
Meg kell tennie.
Évek óta nem nyúlt be a felső fiókba. Szíve hevesen kalapált, amint kihúzta. A fiók be volt
ragadva, de egy erőteljesebb rántásra, nyekkenve kinyílt.
Felvillanyozva belenyúlt.
Ujjaival kitapintotta a hosszú bőrhüvelyt, és mohón megmarkolta. Kényszerítette magát,
hogy lassítson, és minden pillanatát kiélvezze a tárgy birtokba, vételének.
Óvatosan kihúzta a fényes, borotvaéles vadászkést a tokjából. Finoman megnyomta
tenyerével a csillogó pengét. Egy hajszálvékony vércsík tűnt fel a bőrén.
Hozzá illő tetoválás.

Huszonnyolcadik fejezet

^\zt hiszem, világosan közöltem, hogy levettem az ügyről. - Kathe-rine Okano őszintén
dühösnek látszott. A szemüvegét tisztogatta, és olyan mérgesen dörzsölte, hogy az üveg
majdnem kiesett a keretből. - Vagy ennyire feledékeny lett, nyomozó?
- Emlékszem - felelte rekedtes hangon Reed.
- Mégis magátlátom minden hírcsatornán. Ha sikerülne elkapni ezt az őrültet, mit gondol, a
védője mivel fog előállni? - Okano visszatette a zsebkendőt a fiókba, és az orrára illesztette az
aranykeretes szemüveget. - Azt mondaná, hogy az egyik áldozat, Barbara Ryder szeretője
minden gyilkosság helyszínén feltűnt, és nyilván ő volt a nő gyermekének az apja is. Minden
eszköze meglehetett, hogy meghamisítsa a bizonyítékokat - Az ügyésznő előredőlt az asztalán,
és Reedre meredt. - Elárulhatom, Morrisette-et elláttam a megfelelő utasításokkal, úgyhogy az
ő popója ugyanúgy veszélyben van, mint a magáé, ő is súlyosan veszélyeztette az ügyet azzal,
hogy a háttérben minden fejleményt elpusmog. Persze, hogy ezek után nem lehet kordában
tartani magát.
- De Kathy, a Sírrabló kifejezetten nekem küldte az üzeneteit.
- Nagy dolog. Álljon le, Reed, mert ez a jelvényébe fog kerülni.
- Nem gond. - A nyomozó benyúlt a hátsó zsebébe, ahol a tárcáját tartotta, és benne a
jelvényét Egy csuklómozdulattal az Okano asztalán álló kávéscsésze mellé csúsztatta a
kinyitott bőrtokot - Nem Morrisette hibája volt Én kényszerítettem az információk átadására.
Okano megigazította a szemüvegét - Nem ússza meg ennyivel, Reed! - Az ügyésznő eltolta
magától a tárcát. - Majd meglátom, milyen büntetést szabok ki.
- Csak gondoltam, harapna valamit a kávé mellé... - gúnyolódott Reed, és eltette a
bőrtokot.
- Ne pimaszkodjon!
Reed kifelé indult - Csak vicceltem - felelte, és tudta, hogy a fejével játszik.

Ez is egy pokoli nap volt. Nikki hazahajtott a kölcsönzött autóval, és megsétáltatta az

izgatottan csaholó, felpörgött Mikadót. A kis, forgószélként rohangászó eb minduntalan
Simonét juttatta az eszébe. Sohasem hallhatja többé barátnője hangját. Sohasem láthatja többé.
De legalább segítened kell, hogy elkaphassák a gyilkosát. Neked üzent Ez is a te
felelősséged. Nem csupán M/kado.
 Bár Popocici láthatóan komoly lelki válságot élt át a kis betolakodó jelenléte miatt, Nikki
úgy döntött, hogy Simoné kutyájáról hosszabb távon is gondoskodni fog. Simonénak is ez esne
jól.
Miután a civakodó kedvenceket magukra hagyta, az újsághoz autózott, és már a fogasnál
belebotlott Tom Finkbe. - Nikki - szólította meg halkan a nyilvánvalóan egész délelőtt rá
leselkedő főszerkesztő. - Lenne egy perced?
- Persze - válaszolta Nikki, és a kabátja ujjába tűrte a sálját.
- Akkor menjünk az irodámba! - indítványozta Fink.
A belső szobákon áthaladva Nikki érezte, hogy minden szempár rátapad. Norm Metzger
ellenséges pillantást lövellt felé, és Kevin figyelmét sem kötötte le annyira a fülhallgatójából
áradó muzsika, hogy ne vegye észre azonnal a lányt. Celeste, a buta kis ringyó is nagy szemeket
meresztett rá a hatalmas szemüvege mögül, amint Tom előre engedte az ajtónál. Nikki számára
úgy tűnt, megjelenése minden témát elvágott a szerkesztőségben, hogy a helyét átadja a róla
suttogásnak, vagy éppen a fojtott, kárörvendő nevetgélésnek.
- Mi éz az egész? - igyekezett kifogni a szelet a vitorlából
Nikki, amint főnöke hellyel kínálta, és maga is leereszkedett az asztala mögé.
- Éppen ez az, amit szeretnék megtudni. - Fink előredőlt, és a kézfejére támasztotta az állát.
- Valami komoly gond van. üzeneteket kapsz egy gyilkostól, betörnek a lakásodba, aztán a
legjobb barátnőd áldozatul esik ennek az általad Sírrablónak keresztelt véglénynek, így van?
- Ezt meg honnan tudod? Nem hiszem, hogy a rendőrség már nyilvánosságra is hozta a
legutóbbi áldozat nevét.
- Pedig megtették. Simoné Everly szülei már azonosították a lányukat, és most, az újabb
tragédia után, egyből sietősebb lett a zsaruknak a hírközlés. Bíznak a lakossági
bejelentésekben. Azt is közölték, hogy egy Tyrell Demonico Brown nevű férfi koporsójában
feküdt.
- Akkor elégedett lehetsz, mert ezt is leírhatjátok.
- Leírhat/átok? Mert te befejezted? Oh, istenem, nehogy hirtelen lelkifröccsöt adj a
szerkesztőségnek etikából!
- Miért, a szenzáción kívül számít még valami?
- Igen. Az, hogy a tudósítás elfogulatlan és korrekt legyen. Teljesen. - Nikki nem értette,
hová akar Fink kilyukadni, de úgy érezte, rossz vége lesz a beszélgetésnek. - Simoné Everly a
barátnőd volt, nemde? Évekkel ezelőtt a bátyád választottja. Tudom, hogy nem segít, de
sajnálom a történteket.
- Sajnálod... - Nikki még mindig csak bevezetésnek érezte a hallottakat.
- Igen. Ez egy megrázó, szörnyű élmény a számodra. Nem csoda, hogy visszahúzódó lettél.
- Visszahúzódó? - Mi a fenét akar ezzel, gondolta magában Nikki gyanakodva.
- Nem hibáztatlak, ha bedobod a törülközőt.
Nikki nem válaszolt Tom majd csak kiköpi, ami olyan fontos neki, hogy már az előtérben
elcsípte miatta.
- Mivel hogy... te személyesen ismerted Simoné Everlyt, és a Sírrabló neked is üzent, ez a
helyzet új lehetőséget teremtett a Sentinel számára.
- A Sentinel számára - ismételte Nikki.
- Hmm. Vegyük szemügyre a dolgot a másik oldalról - lelkesedett be Tom, és a kezével
köröző mozdulatot tett a levegőben. -

Fordítsuk meg a szerepedet! Mi lenne, ha veled készítenénk exkluzív interjút?

Nikkinek leesett az álla a meglepetéstől.
 Tom zavartalanul magyarázott. - Norm írna egy mélyenszántó cikket Simonéról, rólad és a
Sírrablóról, egy teljes körű összefoglalót. Ebben a három szereplő egymáshoz fűződő
kapcsolataira összpontosítana, és...
- Szó sem lehet róla! - vágott a szavába a lány, de Tom az utolsó szavait már az üvegajtónál
kifelé integetve ejtette ki, és egy pillanattal később Norm Metzger siklott be az ajtón. A fiú
kezében hangfelvevőt, tollat, és egy még érintetlennek látszó, vaskos jegyzettömböt
szorongatott.
- Nikki - mondta köszönés helyett Metzger azzal a tenyérbemászó mosplyával, amit Nikki
mindig is utált.
- Tom elmesélte, milyen cikket terveztek. - Nikki megkísérelt egy vigyort erőltetni az
arcára.
- Nagyszerű.
- Akkor szeretném, ha egy bejelentéssel kezdenénk.
- Miért is ne? - felelte a rutinos újságíró rugalmasságával Metzger, és igyekezett megnyerő
hangszínnel beszélni. - Mi volna az a bejelentés? - kérdezte, megnyomva az utolsó szót, és
tettetett érdeklődéssel előrebiccentette a fejét.
Úristen, csak pofán ne vágjam, gondolta a lány, és egy pillanatig kivárt.
- Nikki... - figyelmeztette Tom, mert a főszerkesztő megérezte a baj előszelét.
- Ide figyelj, Metzger! Megírhatod, hogy amikor megkérdezted Ms. Gillette-et Simoné
barátnője haláláról, akkor ő tömören és tisztán azt válaszolta: „Nincs kommentár!"
Nikki felpattant, és kiröppent az ajtón.
Reed megállt a rendőrségnél, aztán a másik temetőbe hajtott, ahol részt vett Barbara Jean
Ryder temetésén. Egy fiatal pap beszélt, aki hibásan ejtette a lány nevét, és többször is a
jegyzeteibe kellett néznie, amikor Barbaráról volt szó. Színpadias, hamis szertartás volt. Olcsón
oldották meg, és a helyzeten tovább rontott a kápolna előtt keselyűcsapatként táborozó médiás
falka. Reed felismerte közöttük Norm Metzgert. Nikki is tudta ezt az időpontot, de úgy
dönthetett, hogy Simoné halála után egy-két nappal még Reed kedvéért sem jön ki egy
temetésre.
A nyomozó nem neheztelt a lányra, viszont ő nem hiányozhatott az eseményről.
Magánemberként is emlékezni akart a lányra, aki az ő gyermekét hordta a szíve alatt, és
hivatalból is kíváncsi volt, nem tűnik-e fel a temetésen gyanús figura. Lopva pillantott körbe a
gyászolókon, de a nem túl népes, bánatos arcú gyülekezet egyetlen tagjáról sem tudta
elképzelni, hogy talán a gyilkos. Morrisette és Siebert szintén jelen voltak, és kitartóan
fürkészték az embereket. Nem adták fel a reményt, hogy a Sírrabiót idehajtja a kíváncsiság,
hogy megszemlélje pusztítása eredményét, és élvezze felsőbbrendűségét a mit sem sejtő tömeg
felett.
De csak Bobbi már ellenőrzött barátai, munkatársai és ismerősei jöttek el. Jerome Marx arca
inkább bosszúsnak, mintsem szomorúnak látszott; valószínűleg máshol lett volna dolga.
A szedett-vedett, idegesen viselkedő embercsoport türelmetlenül hallgatta az alkalmatlan
lelkészt, és az utolsó imádságnál is csak némelyikük kulcsolta össze a kezeit. Mindent
összevetve, lehangoló aktus volt.
Reed úgy döntött, egyelőre nem kezdeményezi a beszélgetést a kolléganőjével. Nem kívánta
még nagyobb bajba rántani. Már így is nyakig benne volt
A kápolnán kívül erőre kapott a szél, és a szemetelő, hideg esőcseppek szinte vágták az arcot
és a kesztyű nélküli kezeket.
- Isten legyén veled! - fejezte be a lelkész, és Jerome Marx előrelépett, hogy egy rózsát
helyezzen az urnára. A szertartás végével a gyászolók gyorsan szétszóródtak a sűrűsödő,
barátságtalan esőben.
 j^^ire rendet tett az asztalán, Nikki kieresztette a gőzt, amit Tom Fink ötlete okozott, a sunyi
Metzgerrel együtt. Nem kellett volna meglepődnie, mégis szíven ütötte ennyi érzéketlenség.
- Ez elég durva lehetett - helyeselt Trina megértően, és hátradőlt a forgószékében. -
Mellesleg kifáradtál. Szörnyű dolgokon mentél keresztül, és akkor még Tomék ebből akarnak
előnyt kovácsolni.
Ahelyett, hogy szabadságra küldenének Persze, te nem is akarsz menni.
- Ebben tévedsz. - Nikki bedobta az összeszedett tollakat és jegyzettömböket a fiókjába. -
Hosszabb időre el akarok menni. Most legalább nem éri őket váratlanul.
- De hát nem bírsz meglenni e nélkül...
- Bárki meg tud lenni e nélkül - felelte Nikki, és egy ronggyal letörölte a megtisztított
asztallapot.
Ahogy felnézett látta, hogy a fülhallgatós Kevin az észrevétlenül kinyílt ajtóban állt. -
Istenem, neked sohasem jut eszedbe kopogni? - förmedt rá Nikki.
- Kicsit ideges, mert Tom nem támogatja a Hawaii nyaralását -magyarázta Trina a fiúnak
- El akarsz menni? - Kevin sötét szemében érdeklődés villant
- úgy van. Jól jön egy kis levegőváltozás - válaszolta a lány, és észrevette, hogy a nyitott
ajtónál Norm Metzger lebzsel, és befelé leselkedik.
Nikki hirtelen nagyon erőtlennek érezte magát. A fölösleges papírokat beledobta egy
dobozba, és megtörölte a kezét.
- Nem enged el két hétre? - kérdezte Kevin, és kételkedő arcot vágott
- Szerintem azt szeretné, ha az év minden napján ezt a széket melegíteném, de én ezt
másként akarom.
- Biztosan jót tenne egy-két hét kikapcsolódás. - Trina arca szokatlanul komoly maradt.
- Segítsek kivinni a dobozt? - előzékenykedett Kevin, és Nikki majdnem elfogadta az
ajánlatot, de aztán mást gondolt. - Köszönöm, de egyedül is boldogulok.
Nikki a vállára dobta a táskáját, a hóna alá vette a dobozt, és Trinára nézett - Később hívlak
- ígérte meg, és kimasírozott az épületből a késő délutáni sötétségbe.
Az épület előtt sorakozó szelektív hulladékgyűjtőknél megszabadult a doboztól, és beült a
kocsiba. Indulás után megszólalt a le-merülőben lévő telefonja. A kijelző a szülei otthoni
számát mutatta.
- Halló? - szólt bele, amint elhagyta a parkolót
- Nikki? - Az anyja fátyolos hangját hallotta. A vétel meglehetősen gyenge volt
- Szia, anyu! Hogy vagytok?
- Nikki... az... az apád. - Charlene bizonytalannak és gyengének tűnt.
- Mi van apuvai?
- Én... nem tudom.
- Beteg? - Nikki szíve gyorsabb ritmusra kapcsolt. - Mi van vele?
- Én... kérlek...
- Anyu, infarktus? Akkor hívd a mentőket!

- Nemi Nem! - Az anyja hangja rémült és sürgető volt. Pedig biztos apu szívével van
valami.
- Akkor hívjam én? Le fogok merülni, és úton vagyok. Anya! -A mobil csiripelt, és
kikapcsolt. - A francba! - Nikki gyorsított, és remélte, hogy időben érkezik. Mi baja lehet az
apjának? Potyára mégsem hívhat ki egy rohammentőt! Tíz perc múlva megérkezik, de minden
másodperc számíthat. Úgy döntött, odaküld egy rendőrt. Beütötte a segélyhívó számát amely
egy darabig a telefon lemerült állapotában is hívható.
- Rendőrség.
 - Nikki Gillette vagyok. Kérem, küldjön valakit sürgősen az apám, Ronald Gillette
lakására. - Nikki eldarálta a címet, és megkérte az ügyeletest, hogy értesítse Pierce Reed
nyomozót is. Választ nem kapott, mert a telefon ismét kikapcsolt.
Reed újra és újra próbálta elérni Nikkit a mobilján. A lány telefonja ki volt kapcsolva.
Küldött neki egy üzenetet, és felhívta a Sentinelt, de a kelletlen tiarigú titkárnő szerint „Nicole
Gillette már eltávozott". Arra sem volt képes választ adni, hogy Nikki még aznap visszatér-e a
szerkesztőségbe.
A nyomozónak nem tetszett a dolog.
De egyelőre nem tehetett semmit.
Felhívta Nikki lakását, de ott is csak az üzenetrögzítő jelentkezett be.
Ez már sok volt Megragadta a kabátját, és kifelé indult Morri-sette asztalánál lefékezett.
Sylvie a papírjai között turkált, de a közeledő lépésekre felnézett rá. - Hallom, meg akartál
szabadulni a jelvényedtől.
- Úgy látom, biztatóan gyorsul az információáramlás az ügyosztályon. Ha így megy tovább,
semmi szükség sem lesz a körlevelekre.
- Ne csináld, Reed. Nem éri meg ujjat húzni Okanóval.
- Miért, mi rosszat tettem? - Reed várakozott.
- Nézd, nem vagyok vak. Láttalak Nikki Gillette-tel, és rosszul fog végződni, ha bedőlsz
neki. Az a lány csak játszik veled, hogy használhasson a munkájához.
- Nem értem, hogy ebben Okano mit kifogásolhatna...
- Ne viccelj mán Ki hiszi el ezek után, hogy nem tőled szivárognak ki az információk? Ne
haragudj, de a továbbiakban, a saját érdekedben sem fogok mondani semmit a Sírrablóval
kapcsolatban.
- Lehet, megkörnyékezem Siebertet.
- Sok sikert hozzá.
- Ellenőriztétek Corey Sellwoodot és Sean Hawke-ot?
- Nem érted, hogy mit mondtam? - Sylvie körbepillantott, a papírokat rakosgatta, aztán
sóhajtott - Jól van, ezzel úgysem mész sokra. Mindketten tiszták, bebetonozott alibivel
rendelkeznek. Elfelejthetjük őket. Minden gyanú Chevalier-re utal.
- Akkor elő kell keríteni a föld alól is.
- Bár a föld alatt lenne... - Morrisette megköszörülte a torkát. -Kimegyek szívni egy kicsit -
mondta, és Reedre nézett. - Jobban tennéd, ha nem jönnél hozzám. Sokba kerülhet ez
mindkettőnknek.
Reed nem vitatkozott. - Jól van. Kint találkozunk.
A nyomozó kiviharzott az épületből, és felhajtotta a gallérját, hogy védje magát a jeges,
szurkálós esőcseppektől. Hol a pokolban lehet Nikki? A Sírrabló szórakozik velük. Nem
véletlenül őket választotta az üzenetei célpontjául. De kik lehetnek a többiek, a tizenkét
esküdtön kívül? A Chevalier-tárgyaláson szereplők jöhetnek szóba... leginkább a bíró.
Tizenkét esküdt. Az éppen felelős beosztásban lévő rendőr. A riporter, aki az eseményekről
beszámolt. És a bíró. Még mindig kevesebb, mint tizenhét.
Bár Nikki majdnem segített a vádlottnak kiszabadulni. Lehet, hogy ő egy pozitív szereplő a
gyilkos képzeteiben. Akkor biztonságban van.
Mégsem zárható ki, hogy ő is a fenyegetettek közé tartozik Mint ahogy Reed, az esküdtek és
Ronald Gillette bíró.
Beült az El Doradójába, és alig haladt egy kereszteződést, megszólalt a mobiltelefonja. -
Reed - vette fel, morózus hangon.
- Figyelj, egyelőre nem tudok elszabadulni, de majd bepótoljuk. - Morrisette volt az.
- Rendben.
 - Viszont a központ hívott azzal, hogy Nikki Gillette tíz perce telefonált nekik.
Bemutatkozott, és utána megszakadt. Hiába hívták vissza, a mobilja ki van kapcsolva. Nincs
otthon, és a Sent/neínél sem tudnak róla semmit. Ellenőrzöd, hogy mi van vele?
- Persze - felelte Reed.
- Szóltam a járőröknek, hogy menjenek a lakására, és a szerkesztőségben is érdeklődjenek
személyesen. Ha megtudok valamit, szólok.
- Kösz. Nikki is célpont lehet. Belefér a tizenhétbe. - Reed igyekezett semleges maradni, de
a hangja megremegett.
Morrisette hallgatott. - Gondolod? - kérdezte végül bizonytalanul.
- Nem tudom. De minden elképzelhető.
- A retyóba ezzel a szarházival!
Reed nem akart hinni a saját elméletében, és csöndesen mormolt valami imádságot. Csak
véletlen lehet, hogy Nikki telefonja kikapcsolt. De miért a központot hívta? Mit akarhatott?
Józan ésszel végiggondolva, nem lehet bajban. De ha a zsaru agyával nézi, akkor nagyon is.
Reed szívét olyan mély félelem járta át, mint még soha.
Anya! Apu! - kiáltotta Nikki szülei lakásában, amint berontott a konyhába. Nem kapott
választ. A falióra tiktakolásán és a hűtőszekrény duruzsolásán kívül teljes csend honolt. Sandra,
a bejárónő sem szöszmötölt valamelyik szobában. Nyilván elment már. De hol lehetnek?
- Anyu?
Elkísérhette apát a kórházba...
Nikki benézett a garázsba. Mindkettőjük autója bent állt a szokott helyen. Akkor talán a
mentővel ment el anyu is... Az aggodalom megfeszítette Nikki izmait. - Anyu? - kiáltotta, de a
lakás üresnek tűnt. Kigombolta a kabátját, és lerázta a gallérjáról a vizet.
Valami nagyon nem volt rendben.
Mert teljesen kivagy idegileg.
Telefonálnia kell. A dolgozószobában elhelyezett telefonhoz sietett Ahogy belépett a
szobába, hirtelen megkönnyebbült Az apja félig feküdt a tévéfoteljében, a lába fel volt rakva. A
tévé be volt kapcsolva, csak a hangot vették le. úgy látszik, az apja mély álomba merült
- Jézusom, apu, a szívbajt hozod rám! - Nikki remélte, hogy a hangos szótól apja feleszmél.
- Anyu úgy telefonált, mintha égne a ház. - A bíró nem válaszolt, így Nikki közel lépett hozzá,
és megérintette a vállát. - Hé, papa! Ébresztő! - Nem kapott választ. Az apja feje oldalra dőlt, és
a lélegzése sem hallatszott. Nikki szíve dörömbölni kezdett. - Apu? - kérdezte hangos,
aggodalmas hangon, és megrázta a bíró vállát
Semmi.
Nikki az apja mellkasára szorította a fülét, és semmilyen életjelet nem tapasztalt. - Nem...
oh, Istenem, ez nem lehet.. Apu! Apu/
Ekkor észrevette a vért. Nem az apján. A szeme sarkából meglátott valamit, ami az
előszobából szivárgó vércsíknak tűnt.
- Anyu? - kiáltotta a lány, és a szíve a torkában dobogott Oh, Istenem, csak nem sérült meg
az anyja? Mi az a vér? Nikki az előszobába rohant. Végigfutott a hátán a hideg, amikor
meghallotta anyja halk nyögését. - Itt vagyok, anyu. Segítek! - Hirtelen lépéseket hallott a háta
mögül, a konyhából.
Nikki megpördült. És ekkor meglátta.
Véres volt és elázott Egy eltorzult majomarc, mélyen ülő, olyan kegyetlen szemekkel, hogy
Nikki felsikoltott A fickó egyik kezében injekciós fecskendőt tartott, a másikban egy véres
vadászkést szorongatott Fiatal fickó volt.
A Sirrabló.
Jeges félelemként hasított Nikkibe a felismerés. - Hol az anyám? - kiáltotta magából kikelve,
bár a szíve majdnem kiugrott a helyéből. A fickó nem válaszolt, csak önelégült fény villant a
szemében.
 - Ha bántottad, megöllek, te beteg baromi - Nikki a dolgozószoba felé hátrált, ahol a
fegyvereket az apja egy faliszekrényben tartotta. A telefon csak pár lépésnyire volt tőle.
A fickó ajkán velejéig gonosz, gúnyos vigyor tűnt fel. Vérfagyasztó.
Oh, Istenem. Nem képes telefonálni, és menekülni sincs ideje, valahogy kelepcébe kell
csalnia, ha életben akar maradni.
Nikki megfordult, mintha el akarna rohanni.
A fickó, öklében szorítva fegyvereit utánalódult
A lány ebben a pillanatban visszafordult, és teljes erejéből a gyilkos ágyékára rúgott.
- Oooh!
A fickó felvonított, és térdre esett. A kés a padlóra hullott, de a Sírrabló azonnal utána nyúlt.
Nikki újra rúgott, de a gyilkos elkapta a fejét, így az orrára célzott csapás csak éppen érintette az
arcát. A fickó állatiasan ordított, és leejtve a fecskendőt, Nikki csizmája felé kaszált. A lány
megfordult, hogy egérutat nyerjen, de embere már talpon volt, és csak néhány méterrel járt
előtte. Nikki rohanás közben levert egy képet a falról, és kirohant a garázsajtón át a kocsijához.
-Segítség! - sikoltotta. - Megtámadtak!
A pokolba! Hová tette a kocsikulcsot? Reszkető kézzel beletúrt a zsebébe, és kikotorta
belőle a kölcsönautó kulcsait A fickó már mögötte trappolt Nikki villámgyorsan bevágta magát
a kormány mögé, becsapta a gyilkos orra előtt az ajtót és reszkető ujjakkal bezárta. A
mobiltelefonjai Hol lehet?
A fickó felugrott a motorháztetőre. Nikki látta a szélvédőn át a gyilkos vértől maszatos
képét. Benyomta az indítókulcsot a helyére, és a motor felzúgott
Csak a vékony üveg választotta el őket egymástól.
Nikki hátramenetbe kapcsolt, és nagy gázt adott A visszapillantó tükörben azonban feltűnt
egy teherautó, amely elzárta az udvarból való kijárást
Nem igazi Rátaposott a fékre. A gyilkos autója állt a kijáratnál; Biztos volt benne. Az egyik
szomszéd utcában megvárta őt, és csendben utánagurult a házig.
Nikki megtalálta a mobilt, és sietve megpróbálta bekapcsolni. Ennyi pihentetés után még
lemerülten is működni szokott egy kicsit.
Durrl
Üvegszilánkok repültek szét, amint a vezetőülés melletti ablak bezúzódott.
Nikki felsikoltott, és oldalra dőlt de már elkésett A halálos tű el- érte, és a vállába fúródott.
Könyörtelen, állatias vigyor tűnt fel a támadó véres arcán. A Sírrabló sötét szemei gúnyosan
csillogtak.
Nikki teljes erejéből üvöltött, és az ablak egy darabjával próbálta megvágni a fickót.
De hiába.
Ereje elhagyta, és a kocsi ajtaja kinyílt. A véres vadászkés pengéje megcsillant áz
éjszakában. Futólag az anyjára és az apjára gondolt, majd Pierce Reed arca villant fel előtte,
mielőtt elnyelte volna a bénító sötétség.

Huszonkilencedik fejezet

Reed ijedtsége percről percre fokozódott Megállt Nikki lakásánál, de semmi jelét nem látta,
hogy a lány otthon járt volna. Még az ütődött Fred Coopert is felverte, de ő sem látta Nikkit.
Viszont közölte, hogy nem sokkal Reed előtt már járt egy rendőr a lakásban. Ahol a nyomozó
mindent úgy talált, ahogy reggel otthagyták. A macska szemrehányóan nyávogott a
könyvespolc tetejéről, a kis vakarcs pedig körbetáncolta Reed lábait.
- Látom, új háziállata van - morogta a mögötte kukkoló Cooper.
- Tudja, kutyát nem is lehetne behozni a házba a lakógyűlés engedélye nélkül. A
macskáról is azt mondta, hogy csak ideiglenesen lesz itt
 - Ez nem is egészen kutya - csitította Reed a házfelügyelőt, és lehallgatta a telefon
üzenetrögzítőjét. Két üzenet volt rajta. - Hello, itt Sean! Ne legyél már ilyen majrés, Nikki!
Hívjál vissza, légyszü Tudod a számom... - Reed állkapcsa megfeszült a flegma hangra. Egy kis
szünet következett, aztán egy törékeny, gondterhelt női hang szólalt meg: - Nikki? Nikki, hívj
engem, ha hazaérsz... sürgős. - Újabb szünet.
- Apádról van szó.
A második üzenet négy óra tizenhét perckor érkezett. Több órával korábban.
Reed azonnal tárcsázta Ronald Gillette lakásának a számát. A telefon kicsengett, amíg az
üzenetrögzítő be nem jelentkezett. Gillette bíró hangja tódult ki a kagylóból, üzenet hagyására
biztatva a hívó felet.
Reed teljesítette a kérést - Pierce Reed vagyok a savannahi rendőrkapitányságtól. Nicole
Gillette-et keresem. Ha bármit hallott róla, kérem, azonnal jelezzen vissza! - Megadta a
mobilszámát, és letette.
- Nem tudom, mit fogok csinálni ezzel a korccsal - morogta Fred Cooper, és összepréselte
vértelen ajkát - Már javasoltam a nemrég távozott kollégájának, hogy vigye magával.
- Nem vagyunk sintérek. Ne próbáljon hozzányúlni, amíg Nikki meg nem érkezik.
- De a lakógyűlés ezt nem fogja... - Fred bácsi sóhajtott, és kifelé indult. - Jó, egyelőre
maradjon. De abban a percben, ahogy a kisasszony megjön, beszélnünk kell róla.
Reed szívből remélte, hogy Coopernek mihamarább esélye lesz szóvá tenni Nikkinek a
problémát, de a Sentineí szerkesztősége felé tartva, egyre rosszabb érzések kavarogtak benne.
Morrisette sem jelentkezett, pedig megígérte, hogy az újsághoz is kiküld egy járőrt, és azonnal
értesiti, ha megtudott valamit. A rendőr nyilván nem járt eredménnyel, de mégsem ülhet ölbe
tett kézzel. Személyesen kell ellenőriznie, hogy tényleg nem tudnak-e Nikkiről semmit
A szerkesztőségben sem hallott semmi megnyugtatót. Nikki bent volt, tárgyalt a
főszerkesztővel, aztán munka helyett letakarította az asztalát, és elviharzott. A még bent lévő
Trinának sem volt fogalma arról, hogy hová ment.
Nem, mintha különös lett volna, hogy a jelenlegi állapotában Nikki nem akart bent dolgozni
a kiadóban, de ahogy Reed bekapcsolta a lány számítógépét, és a képernyőkímélőn meglátta az
egyik gyilkossági helyszínt, ismét rátört az aggodalom.
Bement Finkhez is, akinek a neve egy szalonképtelen szóra emlékeztette, és a főszerkesztő
nem aggódott - Nézze, már megmondtam a kollégájának is, hogy Nikki normálisan viselkedett,
csak ma nem volt kedve bent maradni. - Fink nagyképű arckifejezéssel, fél seggel felült az
asztalára, és a mellén összefonta a karjait. - Kimeríthették az elmúlt napok eseményei, és
egyébként mindig is forrófejű volt
- De miért rohant el magyarázat nélkül?
- Mert ma nem akart segíteni, hogy újabb cikket írjunk a Sírrablóról.
- Visszautasította? - Reed sejtette, mi történhetett. - Az utolsó áldozatról akartak írni, igaz?
Fink megvonta a vállát - Hallottuk, hogy Simoné Everly Nikki barátnője volt. A
legegyszerűbbnek az tűnt, ha őt kérdezzük
- És arra nem gondolt, hogy neki ezzel kapcsolatban nem a holnapi cikkük a legfontosabb?
- Ez végül is a mi dolgunk, nyomozó - kotnyeleskedett bele Norm Metzger, a Sentine/
simulékony bűnügyi tudósítója, és belépett a helyiségbe. A nyitott ajtón át nyilván kihallgatta a
beszélgetésüket. - Nikki tartozott volna ennyivel az újságnak. Sajnáljuk, hogy elvesztette a
barátnőjét, de talán éppen a következő áldozatjelöltet figyelmeztethette volna, ha segít nekünk
megírni a holnapi cikket Mi csak a tiszteletünket és a részvétünket akartuk kifejezni a Simoné
Everly-ről készítendő interjúban. Az igazat leírni arról, ami megtörtént Mi rossz van ebben?
- Mindig rossz, ha egy személyes, fájdalmas ügy szenzációként lesz a nyilvánosság elé
hajítva.
- De hát szakmabeliként ő pontosan ismeri a játékszabályokat. Tökéletesen objektív cikket
írtunk volna vele, az ő ízlése szerint - állította Fink.
 - Mindenesetre, én nem csodálom, hogy itt hagyott csapotpapot.
- Nézze, Reed, mi, önhöz hasonlóan, a legjobban szeretnénk végezni a munkánkat. Nincs
szükségünk rendőrségi továbbképzésre.
Reed érezte, hogy megfeszülnek a nyakizmai, és figyelnie kellett rá, hogy a kezét ne szorítsa
ökölbe. - Nekünk pedig nincs szükségünk az álszent mosakodásukra. Ha bármit hallanak a
lányról, azonnal hívjanak. Megértették?
- Tökéletesen - nézett Metzgerre Fink. - De a felettese is tud erről? - kérdezte színlelt
ártatlansággal Reedtől.
- Képzelje el! Azt is tudja, hogy maga egy szolgalelkű, karrierista baromi
Reed a dühtől fuldokolva hagyta el a szerkesztőséget, és a médiáról alkotott véleménye csak
azért nem romlott tovább, mert már régen a legrosszabb volt.
Hullarabló keselyűk.
Csótányok.
Tom Fing és Abnormális Metzger. Két geciláda.
Legszívesebben behúzott volna a szemeteknek, amint ott színészkedtek, együttérző arccal, a
komoly szakember szerepében. Már majdnem elérte a kocsiját a kavargó szélben, amikor Trina
hangját hallotta a háta mögül. - Reed nyomozó! - kiáltotta a lány, és a kezével integetett a válla
fölött visszanéző férfinak. Rövid szoknyájában és magas sarkú csizmájában szapora, sebes
lépésekkel közeledett. Átázott és kifulladt, mire Reedhez ért - Csak azt akartam mondani, hogy
Nikki nagyon izgatottan ment el. Nem mondta el, mit beszélt Finkkel, de dühös lett, és
hosszabb szabadságról beszélt. Próbáltam nyugtatni, de csak elpakolt az asztaláról, és elrohant.
- Van valami elképzelése, hogy hová mehetett? - kérdezte a nyomozó, de Trina megrázta a
fejét
- Azt hittem, hazaviszi a munkáját Egy csomó papírt betett a táskájába. Már nem is tudtam
vele megbeszélni, hogy több hívást is kapott. Az idióta Celeste mindig az én gépemre küldi
Nikki hangpostáját
- Kik hívták?
Trina átadott Reednek egy cetlit, amelyre néhány telefonszám volt felírva. - Először Sean, ő
egy régi ismerőse Nikkinek, aki mostanában hajt rá. Aztán az anyja is kereste. - Trina szemei
elfelhősöd-tek Az ég megdördült a város felett, és az eső szakadni kezdett. -Furcsa hívás volt.
Mrs. Gillette hangja nagyon izgatottnak tűnt.
Reed visszaemlékezett a Nikki lakásában meghallgatott üzenetre. - Köszönöm. Hívjon, ha
bármi történne.
- igen, természetes... ugye, szól, ha megtalálta? - kérdezte Trina. - Úgy aggódom érte! A
Sírrabló üzengetett neki!
- Majd szólok Nikkinek, hogy hívja fel önt
- Köszönöm. - Trina visszasietett az irodaházba, és Reed komolyan kezdett kétségbeesni.
Ismét próbálta felhívni a lányt, de a mobiltelefon még mindig ki volt kapcsolva. Ronald Gillette
otthonában sem vette fel senki. Lehet, hogy Nikki apja rosszul lett, és a lány elvitte orvoshoz.
De emiatt nem kapcsolta volna ki ilyen hosszú időre a telefonját Kivéve, ha lemerült az aksija,
és nem tudta sehol sem feltölteni. Megint túl sok a véletlenekből.
Reed beült a kocsijába, elővette a noteszát, és kikereste Nikki testvéreinek telefonszámát,
vezetés közben hívta Kyle-t, aki kellemetlen hangon közölte, hogy Hálaadás napja óta nem látta
a nővérét. A háttérből a tévé hangja hallatszott. Valami sportközvetítés. Ezután Lily
következett.
- Nem hallottam Nikkiről, mióta a múltkor keresztbe tett. Csak egy pár órára akartam
rábízni a gyereket, de ennyit se bírt vállalni. Fogalmam sincs, hol lehet. Csak a karrierjével
törődik, biztos a munkája miatt tűnt el... Maga rendőr, azt mondta? Csak azért kérdem, mert a
bűnügyi tudósítás a mindene. Sírrablónak nevezte el a mostani sorozatgyilkost. Hallott róla?
Nyáron is ilyesmivel próbált befutni, de akkor nem jött össze neki. Ha megkérhetném, beszélje
le róla, hogy ilyen sötét ügyekbe ássa bele magát, mert még baja esik egyszer, ő olyan...
forrófejű.
Reed kivárta, amíg Lily kifullad, aztán megkérdezte: - A szüleiről tud valamit? Hallott ma az
édesanyjáról?
- Nem... miért? - Lassan érzékelve a veszélyt, Lily hangja megváltozott.
- Mert az édesanyja több üzenetet is küldött Nikkinek. Gondterheltnek tűnt. Magát nem
hívta?
- Ez furcsa. - Lily hangjából elpárolgott a méreg. - Úgy értem, hogy ha anyunak szüksége
van valamire, akkor majdnem mindig engem szokott felhívni. A szüleim szerint Nikki annyira
elfoglalt, hogy nem kívánják terhelni. Én meg általában itthon vagyok a gyerekkel. Nem veszik
fel a telefont?
Reed nyakán megfeszültek az izmok. - Nem, de próbálja hívni őket ön is.
- Istenem, csak nem történt valami szörnyűség velük?
- Valószínűleg nem - felelte Reed, de nem hitt a saját szavaiban.
- Odamegyek.
- Az lenne a legjobb, ha telefonközelben maradna. Majd én odaküldök egy járőrkocsit -
válaszolta a nyomozó.
- Biztos benne, hogy nincs rám szükség?
- Teljesen. Már én is úton vagyok.
- Értesítenek, ha megtud valamit?
- Természetesen. - Reed lerakta, és padlógázt adott, hogy mielőbb Ronald Gillette bíró
házához jusson. A forgalom szerencsére gyenge volt, bár a szélvédőre sűrűn záporozó eső
nehezítette a vezetést.
Befordult a kocsifelhajtóra, és hevesen dobogó szívvel látta, hogy Nikki kocsija a garázs
előtt parkot. A garázsajtó tárva-nyitva állt. Reed fényszórói megvilágították a bent álló öreg
Mercedest és a fényes, új BMW-t. De a ház sötétnek és kihaltnak látszott
A nyomozónak nagyon nem tetszett a dolog. Felhívta Morri-sette-et, és két mennydörgés
között elmagyarázta neki a helyzetet.
- Jézusom, Reed, várd meg az erősítést! - kérte Sylvie. - Lehet, hogy Chevalier csapdát
állított neked. Pontosan tudja, hogy a nyomában vagyunk.
- Nem vacakolhatunk. Bemegyek
- Ne tedd! Tíz percen belül ott vagyunk.
- öt percet adok. - Reed letette. Az ösztönei azt súgták, hogy Nikki bent lehet, és neki meg
kell mentenie.
Lassan kiszállt az El Doradóból, és óvatosan belopódzott a garázsba. Egyetlen hangot sem
hallott bentről. Elérte a házba vezető ajtót. Elővette a pisztolyát, lenyomta a kilincset, és a
lábával betaszítva az ajtót, elordította magát - Rendőrség! Dobja el a fegyvert!
A távolból sziréna hangja ütötte meg a fülét, de a ház olyan csendes volt, mint a halál. Sötét
és néptelen.
A nyomozó szíve a torkában dobogott, amint benyúlt, és felcsapta a villanykapcsolót. A
kamra kivilágosodott. Senki. Vett egy mély lélegzetet, és a fal mellett továbbsiklott. Elérte a
következő ajtót, amely nyitva állt. Felgyújtotta a villanyt, és a konyha kivilágosodott. Minden
mozdulatlan maradt, és egyetlen hang sem hallatszott.
- Rendőrség! r kiáltott be ismét, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. - Dobja el a fegyvert,
és feltartott kézzel jöjjön elő!
Megint semmi, csak a cirkófűtés kazánjának halk zümmögése. Reed tudta, ha belép a
konyhába, és a gyilkos a sarok mögött várakozik, akkor könnyű célponttá válik.
Meg kellene várnia a fiúkat.
- Umm...
Egy halk nyögés állította meg a gondolatait.
 A nyomozó a fülét hegyezte. - Van ott valaki?
Újabb elfojtott nyögés hallatszott a közeledő, vijjogó sziréna hangja fölött. Kint kerekek
csikorogtak, és Morrisette pattogó hangon osztotta ki a parancsokat.
Néhány másodperc múlva Sylvie már Reed mögött állt - Körülvettük a házat - suttogta. - Mi
folyik itt?
- Nem tudom, de valaki van benn. - Reed a szobák felé vezető folyosó felé intett, és ebben a
pillanatban Cliff Siebert is csatlakozott hozzájuk. - Fedezzetek!
- Rendben - felelte Siebert a nyomozó meglepetésére. A fiúnak valószínűleg semmi kedve
sem volt vásárra vinni a bőrét.
Reed átstartolt a konyhán, és az ellenkező oldalon a falhoz lapult
- Rendőrség! - kiáltotta ismét. Fojtott sírást hallott Mintha egy nő hangja lett volna. - Nikki?
- kérdezte, és a válasz egy újabb letompított nyögés volt.
- Ne menj be! - figyelmeztette Morrisette. - Az embereim azt mondják, hogy le vannak
húzva a redőnyök, nem tudnak az ablakon át segíteni.
Ez kemény.
Nem szórakozhatnak itt ítéletnapig. Reed a fegyverét előreszegezve, előrelendült a sarkon,
és berúgta a szobaajtót. Az ajtó kivágódott, és a lendülettől felcsapta a villanyt. Reed elborzadt
a látványtól, és visszakiáltott a kollégáinak: - Hívjátok a mentőket! GYORSAN!
A nappaliban megkötözött szájpecekkel ellátott törékeny asz-szonyban Reed felismerte
Charlene Gillette-et. Nikki anyja tágra nyitotta a szemét A rémülettől vagy a sérülései miatti
sokktól reszketett, és halkan nyüszített a szájpecek mögött. Az asszony körül alvadó, sötét
vértócsa terült szét.
Reed lehajolt hozzá, és kivette a szájából a pecket - Reed nyomozó vagyok. Nyugodjon meg,
Mrs. Gillette, mindjárt itt a mentő.
A nyomozó lépéseket hallott a háta mögül, és egy sörtefrizurás, vékony egészségügyis,
gumikesztyűvel a kezein, a remegő asszony mellé térdelt. - Nincsenek látható sebek - morogta,
miközben kiszabadította a nő összekötözött végtagjait
- De ez mind vér, nem?
- Szent Isten! - Morrisette tűnt fel az ajtóban. - Ne nyúljatok semmihez! - Sylvie körülnézett
a helyiségben, ahol a polcokon és a falakon a Gillette család emléktárgyai, képei és elnyert díjai
sorakoztak.
Reed gyomra görcsbe rándult. - Micsoda rohadék! - Felállt, és ő is körülnézett a nappaliban.
A egyik falra akasztott kép alatt, amely Nikki Gillette-et az apja mellett ábrázolta a főiskola
előtt, talán a diplomaosztó ünnepség után, egy sietősen kapart firkát vett észre.
A fényképen Nikkinek még hosszú, szélfútta haja volt, és az apja átölelte a vállát. A lány
csintalanul mosolygott a kamerába, Ronald bíró pedig büszke vigyorral tornyosult mellette.
A kép alá, a falra, egy francia szót firkantott valaki, csupa nagy betűvel: LE BLANC
A jelentése egyértelmű: A Fehér.
A város északi részén fekvő temetőnek a neve.
Nikki kinyitotta könnyes szemét - és az egész testében fájdalom sugárzott. Sötét volt, a feje
elnehezült, és a szájában kellemetlen ízt érzett Az ágyában feküdt, vagyis... nem... Hol van
most? Gondolatok kavarogtak az agyában, mint a hullámok egy viharban örvénylő, komor
tavon.
Emlékezett, hogy Simoné meghalt... Oh, ne... ugye, csak álom volt... nagyon kimerülhetett...
Nikki felemelte a fejét. Durri Ouhi
A feje valami keménybe vágódott.
Édes Istenem, mi történt? Könnyek peregtek a szeméből. Fel akarta emelni a kezét, hogy
megtörölje az arcát, de a teste mellett is falba ütközött... úristen, egy dobozban, egy szűk
ládában fekszik... Oh, Istenem, ez nem lehet! Valami nagy baj van! Gondolkozz, Nikki!
Tudnod kéne, hogy hol vagy/ Nikki erőltette az összpontosítást, de legszívesebben újra álomba
zuhant volna.
Nem teheted! Szörnyű helyzetben vagy...
A tompaságot pillanatról pillanatra nyomta el a növekvő félelem. Tapogatni kezdett maga
körül, és mindenütt falba ütközött. Alatta, mintha egy göröngyös matrac lenne... Néhol puha, de
hideg, és a hátába és a váltaiba nyomódik A feje is valami keménybe ütközik, ha megmozdítja...
oh, ne!
Kimeresztette a szemét A gondolatai olyan ködösek és lassúak voltak, hogy kényszerítenie
kellett magát a helyzet értelmezésére. Hol van? Oh, Istenem, hát mi ez itt körülötted? Csak
nem... csak nem zárták be egy koporsóba, mint Simonét? Egy hullával a háta alatt!
Nikki még mindig nem volt képes eldönteni, hogy álmodik-e vagy sem. valószerűnek tűnt,
de tudata homályos volt. Felmerült benne, hogy sikoltania és harcolnia kellene... Ez nem igaz...
Élve temették el. Már emlékezett egy-egy részletre. Menekült valaki elől. Valamit tennie
kellene. De a feje zsongott, és nem volt ereje sikítani. A sötét örvény újra magába szívta, és
jólesett belevesznie az öntudattá nságba.
Eszébe jutott az injekciós tű, de az emlék nem zavarta különösebben. Lehet, hogy azt is csak
álmodta... Próbált logikusan gondolkodni, de a vérében keringő gyógyszer visszahúzta a
gondtalan feke-teségbe. Tudata szélén a rémület állt lesben, és Nikki inkább elhagyta magát,
hogy újra elmerülhessen a nyugalom űrébe.
A rribanc megsebezte őt. Az ágyéka még mindig lüktetett. Az arca is sajgott, ahol a bőre a
csizma éles sarkával érintkezett.
De nem tudott meglógni. És megkapta, amit érdemelt Most már rugdoshat kedvére.
A Túlélő vad örömet érzett. Nikki Gillette is be lett pakolva. Hamarosan rádöbben a
helyzetére, és akkor átjárja majd a teljes pánik és a fájdalom. Rémülten fog sikoltozni, és
könyörög majd az erő-sebbhez és ravaszabbhoz, aki legyőzte őt.
A városból kifelé hajtva, a Túlélő megtörölte véres kezével a homlokát és a visszapillantó
tükörben ellenőrizte, hogy nem követik-e. Véres és sáros volt az arca, mivel a munka egy részét
már elvégezte a Le Blanc temetőben. Haja nedves csomókban tapadt a fejbőréhez, és az izmai
sajogtak az elmúlt órák megfeszített munkájától. És a lába köze is sajgott.
Nikki Gillette megpróbált kárt tenni benne, de kudarcot vallott, ő viszont beteljesíti a
küldetését. Holnap reggel megérkezik a rendőrség, és a marha Reed eltorzult képpel
gyönyörködhet majd a látványban, miután a fogdmegjei kiássák a koporsót a Le Blanc temető
sártengeréből.
- Megint elkéstél, zsarukám - állapította meg elégedetten, és észak felé fordult, miközben az
ablaktörlők serényen tisztították az eső verte szélvédőt. A város fényeit elhagyva, villámfény
izzott fel az égen. Egy másodpercre rá mennydörgés robajlott.
Kellemes idő.
Ö hozta el a vihart, és Nikki Gillette kileheli benne a lelkét.
Fáradtnak érezte magát, de az éjszakai munka után úgyis pihenő következik Egyelőre nem
fejezheti be a dolgát. A rendőrség már tudhatja, kit keres, és nagy erővel nyomoznak utána. De
a főbűnösök már meglakoltak, és ő holnap végképp a figyelem központjába kerül.
A többi esküdt, akik még életben voltak, erőtlenebb személyiségeknek bizonyultak a
tárgyalás folyamán. Nem az ő véleményük lehetett a meghatározó. De azért ők sem úszhatják
meg. Néhány hónap múlva már nem fogják őrizni őket, és akkor elkapja mindegyiket Amikor
már újra biztonságban érzik magukat. Csak arra kell ügyelnie, hogy az első egy-kettő
balesetnek tűnjön, hogy azonnal ne merüljön fel a gyanú. Elmosolyodott, amint szemben vele
elsuhant egy száguldó rendőrautó.
- Siessetek csak - motyogta, és derűsen a tükörbe pillantott Legyőzhetetlennek és
hatalmasnak érezte magát
 Csak azt sajnálta, hogy nem lehet a szemtanúja, amikor Pierce Reed felnyitja majd a koporsó
fedelét. Mire belekukkanthat a ládába, Nikki Gillette már az örök vadászmezőkön kergeti a
pillangókat.
Nem, ilyen szerencséje nem lesz.
Ha volna túlvilág, akkor ott a döglegyek lepnék el.
De nincsen.

Harmincadik fejezet

Reedet rettegés töltötte el. Mi van, ha Nikki vére volt a szobában? Mit tett vele az a
becsavarodott állat?
A fényszórói már a temetőkert kerítését pásztázták az öreg sírkövekkel és a kriptákkal. Az El
Dorado hetven mérföldes sebességgel robogott a gyenge minőségű úton. Kitartásra biztatta
magát, hiszen az esélyt is elveszítheti, ha átadja magát a reménytelen aggódásnak Mégis, olyan
mély félelem tépett a szívébe, amilyet még életében nem tapasztalt
Mielőtt csikorogva befordult a percekkel korábban már telefon útján kinyittatott, túldíszített
kovácsoltvas kapun, észrevette, hogy mögötte száguldó rendőrautók fényei villognak.
A temető gondnoka egy ernyő alatt várakozott. - istenem, ne engedd! - mormogta Reed
hangosan, és leparkolt az El Döradóval a szakadó esőben.
- Hátul van! - kiáltotta a gondnok a temető vége felé integetve, és Reed ki sem szállva a
kocsiból, újraindított. A Cadillac meglódult, és a keskeny úton egészen a temető végéig söpört,
magasra csapva az egyenetlen betonon összegyűlt vizet Amikor lefékezett, az autó
fényszóróiban meglátta a friss halmot Közel a hátsó falhoz. Kiugrott a kocsiból, és rohanni
kezdett Istenem, csak nem késett el!
- Másodpercek múlva reflektorok és villogó kék lámpák tűntek fel, kerekek csikorogtak; a
szerszámokkal felszerelkezett kollégák is megérkeztek a helyszínre. - Ide gyertek! - ordította a
nyomozó, és nem törődött vele, hogy a nadrágja szára máris csuromvizes lett
Reed egy pocsolyában állva ordítozott, hogy siessenek már, az anyjuk keservét, amíg egy
megtermett zsaru a lapátnyelével odébb nem taszította. Perceken belül egy halom rendőr lepte
el a sírt, és eszeveszett tempóban lapátolták kifelé a súlyos, vizes földet. Mindegyikük tudta,
hogy mire megy ki a játék.
A helyszín nyomai elvesznek, de ez nem számít, gondolta Reed remegve. Alig érzékelte a
közelében folyó sürgölődést a helyszín elkerítését, a mobiltelefonok hangját, az izgatott
kiabálást.
A kollégák erejüket megfeszítve, egy pillanat szünet nélkül, lihegve dolgoztak. Minden
másodperc elvesztegetett idő Nikki halálát és a Sírrabló újabb diadalát jelentheti.
Tarts ki, drágám, gondolta Reed, és felváltott egy kimerült embert a lapátolásban. Mindjárt
itt vagyunk
Megszállottan dobálta a válla mögé a nehéz földet, amint a fényszórókban csillogó eső bőrig
áztatta a ruháját. Nem vette fel az időközben megérkező esőkabátot sem, csakhogy minél
hamarább elérjék a koporsót
Mennyi esélye lehet, hogy még életben van? Kinyírja ezt az istenverte, barom Chevalier-t!
Ha Nikki meghal, akkor bepakolja ezt a barmot a koporsójába, hogy Chevalier a saját bőrén
tapasztalja meg, mit művelt másokkal. Inkább kockáztatja, hogy leültetik egy-két évre, és utána
elmegy buszsofőrnek, mintsem megadja ennek a szemétnek a törvényes ítélethez való jogát,
fogadkozott magában Reed.
Gyerünk, Nikki, tarts ki, és megint eszébe villant az a San
 Franciscó-i éjszaka, amikor a leengedett redőny mögötti árnyjátékot nem küzdelemnek,
hanem szexuális aktusnak nézte. Csak késve kapott észbe, hogy a szeme előtt élethalálharc
folyik, és már hiába rontott az épületbe. Mire felért a lakásba, a lány halott volt.
Ez nem történhet meg még egyszer.
Akkor szögre akasztaná a pisztolyát.
És főleg nem Nikkivel. Reed magában mormogva imádkozott, és lankadatlanul hányta
kifelé a földet Az eső és a verejték patakokban folyt le az arcán, és a háta is csurom víz volt.
Kiabálást hallott a háta mögött. Diane Moses méltatlankodott a helyszín tönkretétele miatt
Bassza meg/ Reed nem pazarolt energiát arra, hogy megossza gondolatait Diane-nal.
- Elértük! - kiáltotta egy rendőr, és Reed lapátja is megakadt a deszkában. Ásóval és kézzel,
vad tempóban tisztították meg a koporsó fedelét hogy mihamarább felnyithassák. A szél
zúgásán, az eső csapkodásán és a kollégák hangjain kívül a nyomozó mintha hallott volna
valamit a koporsó belsejéből. Reed dobbantott egyet a faládán. - Nikki! - kiáltotta. Nem jött
válasz. Lehet, hogy csak hallucinált? - Nikki! - Jézusom, lehet, hogy elkéstek? Az ő vére
patakzott szét a nappaliban?
- Ne fogdossátok össze a koporsót! - utasított fentről Diane Moses. - Szükség van az
ujjlenyomatokra! Előbb felhúzzuk, gyertek ki!
- Felnyitjuk! Vigyázz! Most! - ordította Reed, és oldalra lépett, hogy az ásó élével
hozzáférjen a koporsó letakarított oldalához. Diane el volt felejtve.
A koporsó szorosan beékelődött a sáros földbe. Egy nagydarab, kövér zsaru, feszítővassal,
fogcsikorgatva erőlködött, hogy fölnyissa a gondosan lezárt fedelet.
- Ha nem megy, tényleg jobb, ha felhúzzuk - kiáltotta le Cliff Siebert
- Nincs rá idő! - vágott vissza Reed, és ő is nekiveselkedett egy másik pajszerral, amit
lenyújtottak neki.
- Nyíljál már ki, az istenit! - káromkodott a kövér, és a két ember nyakán kidudorodtak az
erek az erőlködéstől. Reed minden izma megfeszült a szeme kidülledt, és úgy érezte, mindjárt
megroppan a gerince, amikor hirtelen megreccsent a koporsó fedele.
Erősebb kollégája kivörösödött arccal felordított, és a következő rántástól felszakadt a fedél
vasalása. A két férfi gyorsan terpeszbe állt a koporsó felett, és a sárba mélyedve, föltépték a
láda tetejét Bentről vér és halál szaga csapta meg az orrukat.
- Oh, ne! - suttogta Reed. - Nikki? - A fedelet kihúzták a lábuk közül, és fentről
bevilágítottak a gödörbe. A fénycsóvában véres, megcsonkított holttest tűnt fel.
Reed majdnem elhányta magát, amint felismerte LeRoy Cheva-lier üveges tekintetű,
összeroncsolt testét.

Nikki nehezen lélegzett. Nagyra nyitotta szemeit a szuroksötétben.

Gondolatai ködösek és lassúak voltak. Felemelte, és rögtön beütötte a kezét.
Mint korábban. Mintha egy kísérteties álom folytatódna. De mégsem /ehet az.
Megpróbált felemelkedni, és ismét bevágta a fejét. Hirtelen tudatára ébredt a helyzetnek. -
Ne! - Ez nem lehet! Nem lehet egy koporsóban!
Az adrenalin lökését érezte a vérében, szíve szaporábban kezdett lüktetni.
A feje pillanatról pillanatra tisztult.
Alatta valami göröngyöset érzett... a kezével kitapogatott egy csípőt, egy kezet, aztán egy
mellett... Egy nagydarab holttesten fekszik! Nem... ez nem lehet! Alig volt képes mozdulni, de
alatta mindenütt a testet tapinthatta. Érzékelte, hogy meztelen. Pucéran zárták be egy
koporsóba! Hirtelen zötykölődést érzett maga alatt, és... igen, tisztán hallotta egy motor
zúgását. Tehát még csak most szállítják valahova. A Sírrabló valószínűleg egy kisteherautóval
fuvarozza valamelyik temetőbe.
Ez az! És alatta fekszik egy hulla.
 A halálfélelem hasított a szívébe. Istenem, ez nem történhet meg vele. Élve betették egy
koporsóba, egy minden bizonnyal rothadó holttest fölé.
Nikkit a pánik fojtogatta-, zihálva lélegzett, és nekifeszült a láda fedelének. A falap azonban
erősen rögzítve volt. Meg se mozdult.
Ez egy őrület. Ki kell jutnia. Nem halhat meg ebben a szűk, sötét kaszniban! Amíg nincsen a
föld alatt, van remény. Meg kell szöknie!
Gyerünk, Nikki/ Szedd össze az eszed! Gondolkozz logikusan/ Találj ki valami okosatl
Kényszerítette az agyát, hogy a pánik helyett összpontosítson.
Fegyvere nincsen. Eszébe jutott, hogy az apja el akarta látni vele, de neki, persze, nem
kellett. Otthon tartotta. Most talán megmenthetné az életét
A Sírrablótól.
Ez az elmebeteg barom, kínhalálra szánja.
Milyen bolond is volt, hogy nem hallgatott az apjára!
Csapdába esett, és egy hullával van összezárva. Kezdett rosszul lenni, és egész testében
remegett. Csak nehogy elájuljon. Visszatartotta a zokogást, mert- tudta, hogy semmit sem
használna vele. Lehet, hogy a Sírrabló már most is hallaná, mint ahogy Simoné jajveszékelését
is. Nem kétséges, arra vár, hogy felvehesse a sikoltozásait, rémült, menekülési kísérletének
hangjait, kétségbeesett sírását.. És alatta bizonyára egy oszlásnak indult hulla...
A levegőbe szagolt, de nem érezte a bomló hús édeskés szagát. Helyette halvány szivar- és
whiskyszag csapta meg az orrát, olyan megnyugtató illat, amilyet az apja körül lehet mindig
érezni...
Nikki megdermedt. A bizarr gondolattól kihagyott a szíve, de azonnal ráébredt, hogy igaz.
Torka elszorult, és némán zokogni kezdett.
Ez a jégszívű barom... ez a sátán... megölte az apját, és... összezárta vele egy koporsóba!
NE!
Hihetetlen, képtelen ötlet, és olyan undorító, hogy Nikki teljesen elgyöngült.
Tényleg, ez az igazság?
Igen, a test még nem érződött hidegnek alatta, és a keze... a szaga... Oh, apu...
Nikki nyelte a könnyeit, és igyekezett megőrizni a maradék józanságát Kitapogatta apja
ismerős mandzsettáját és az ujján a pecsétgyűrűt Semmi kétség.
Istenem, apu, ne...
A gyomorsav égette a torkát. Majdnem megpróbált felülni újra, de visszafogta magát. A
felette húzódó deszkalap brutálisan emlékeztette szűkös lehetőségeire. A halott apjával zárta
össze a szemét!
Nikki ökle összeszorult a dühtől. Szeméből csöndesen peregtek a könnyek. Szeretett volna
sikítani és dörömbölni, de az eszében tartotta, hogy a gyilkos éppen erre vár. A beteg csótány
ettől élvez.
Nikki fegyelmezte menekülési ösztönét, még ha érzékelte is, hogy percről percre fogy a
levegője, és a rettegéstől legszívesebben minden erejével rúgott, dörömbölt és üvöltött volna.
Te rohadt féregl
Nikki egyaránt reszketett a félelemtől, a dühtől és a hidegtől. Az agya, mintha ezer darabra
akart volna hullani.
Ne hagyd eí magad, Nikki/ Az egyetlen esélyed, ha gondolkodsz. Ha túljársz ennek a
csótánynak az eszén.
De hogyan? Hiszen már csapdába ejtette!
Egyedül az eszedben bizhatsz.
ő az erősebb.
Határozott, fanatikus.
Igazi pszichopata.
Arra vár, hogy végighallgathassa a kínhalálodat.
 Nocsak Mit tenne, ha nem hallana semmit? Ha nem elégítené ki a kiáltozás, a könyörgés, a
zokogás, amire várakozik... Hátha felnyitná akkora koporsót, hogy felélessze... Türelmesnek
kell lenned, Nikki. Nem számít, hogy ég a tüdőd már most is a levegőhiánytól... Várnod kell...
Csak addig meg ne fulladjon. El ne veszítse az eszméletét. Aminek megvan az esélye.
Az átkozottul nagy esélye.

Bizonyára magához tért már, és most tájékozódik. A Túlélő elmosolyodott. Lassan fog
leesni neki a tantusz, de ahogy a gyógyszer kiürül a véréből, rá fog döbbenni a keserű valóságra.
És tudni fogja a lány, hogy legyőzték.
Szembesülhet megérdemelt végzetével. Szuroksötét volt itt, a városhatár közelében, és
majdnem elvétette a földutat, amely a temető háta mögé vezetett. Bár nemrég járt erre, a viharos
esőtől alig lehetett kilátni a szélvédőn.
Éppen ilyen időjárásra van szüksége.
Elvette a gázt, és fékezett a hátsó kapunál. Kinyitotta a kisteherautó ajtaját, és kilépett a
forgószélszerű viharba. Eső és szél vágott az arcába. A csizmái gazon és kavicsos sárban
tapostak. A rozsdás kapu csikorgott, ahogy belökte. Korábban már megszabadította a lakattól,
és előkészítette Ronald Gillette bíró úr és a selejtes lánya végső nyughelyét Ez a marha akart
igazságot szolgáltatni a tárgyalóteremben. Vicces. - Most megtanultad, mi az igazság -
motyogta maga elé, a záporozó esőben.
LeRoy Chevalier-nek sohasem lett volna szabad kiszabadulnia. Ha már a tehetségtelen
Gillette nem ítélte halálra, legalább gondoskodott volna róla, hogy az élete végéig börtönben
rohadjon.
De nem, azzal a penge agyával a kezdetektől csak megkeverte a dolgokat Nikki cikke után
pedig majdnem felmentette a vadállatot Az esküdtek nem voltak többé meggyőződve, hogy
biztosan LeRoy Chevalier volt a szörnyeteg, aki szinte kiirtott egy családot. Ellent-
mondásosnak érezték a tanúvallomásokat, és csak a vérnyomok szolgáltattak közvetlen
bizonyítékot. Hiányzott a gyilkos fegyver, nem volt beismerő vallomás, és a vád nem állt olyan
erős lábakon, mint azt várni lehetett.
Mert Gillette bíró gyenge kézzel vezette a tárgyalást.
Mert Nikki Gillette előre kifecsegett néhány fontos tényt, így Chevalier védője
felkészülhetett.
Mert Reed túl hamar átadta az ügyet a bíróságnak, és nem kényszeritette beismerő
vallomásra a disznót.
Mert az esküdtek gyengék voltak.
Meg kell lakolniuk. Egytől-egyig. Egy tucat takonygerincű esküdt, két alkalmatlan
nyomozó, egy kontár újságírónő, a bíró, és természetesen maga LeRoy Chevalier nyeri el
kiérdemelt végzetét
Szinte hallotta a szörnyeteg Chevalier erőszakos hangját Mi műveltéi, te kis köcsög/ Te
ostoba köcsög! és utána levette a fémmel kivert bőrszíjat a nadrágjáról.
Többé nem teheted, te mocsok gané. Soha!
Csodaszámba ment, hogy, a kapitális hibák ellenére, végül életfogytig tartó
szabadságvesztésre ítélték. De mi haszna volt, ha alig két évvel később meg szabadon
eresztették? Meg kell fizetni mindenkinek, aki elszúrta a tárgyalást. Az áldozatok védelmére
felesküdött bírónak, az esküdteknek, a zsaruknak és még a nagyszájú riporternek is. Mind
mennek a pokolra. A disznóval együtt.
Szélesre tárta a kaput, majd behajtott a sáros füvön át. A torka elszorult, amint észrevette a
sírt. Carol Legittel és három gyermekéből kettőnek, Marlinnek és Beckynek a sírját. A Túlélő
emlékezett, hogyan terrorizálta őket is Chevalier...
 Ne gondolj erre! Ne gondolj a megaláztatásra és fájdalomra, amit okozott. Arra, hogy senki
sem segített. És a testvérei is sunyítottak, amikor a rendőrség kiszállt, és kérdezgette őket.
Gyávák. Ők is csak magukra gondoltak
Lelki szemei előtt látta verejtékező, megrémült anyját, öccsét és húgát. Látta rajtuk a kék
foltokat, könnyektől égő szemeiket, és hallotta Chevalier gyűlölködő morgását és gonosz
nevetését.
Nem! Elég volt!
Figyelmét a kis temető felé terelte, és megfordult a szűk helyen. A családi sir melletti mély
lyuk jól kivehető volt a féklámpák fényében. Behúzta a kéziféket, és leállította a motort.
Sietősre kell fognia. Reed azonnal rájön a turpisságra, mihelyt kihantolja LeRoy Chevalier-t
a Le Blanc temetőben.
Épp csak annyival előzi meg, hogy a legfájóbb legyen neki a vereség.

Minden mozgás elhalt.

A motor halk zúgása is abbamaradt. A koporsó megmozdult. Nikki izmai megdermedtek
Fogai összekoccantak. Idegei szinte felmondták a szolgálatot a feszültségtől.
A lány biztos volt benne, hogy egy temetőbe érkeztek meg. Perceken belül szórni kezdi majd
rá a földet, hogy élve eltemesse. Egész testében reszketett. Mit tehetne?
Egy hangos reccsenés hallatszott. A teherautó hátsó ajtaja nyílhatott ki. Hirtelen meglódult a
koporsó.
Istenem, segíts!
Nem kellene könyörögni neki, hogy engedje ki? Ostoba ötlet, de hát valamit mégiscsak
tennie kellene! Egy éles koppanás.
- Felébredtél már, Nikki? - hallotta a vadállat hangját. Nikki beharapta az ajkát.
Kopogások. - Tudom, hogy ébredezel...
Nem... nem tudhatja biztosan. És ő nem fogja neki elárulni.
- Bazmeg!
A koporsó megrándult, és Nikki kerekek csikorgását hallotta, mintha egy kórházi éthordót
gurítanának egy buckés talajon. Nyilván a sír felé tolja, hogy beleengedje és elhantolja. Mit
tegyen?
Minden mozgás megszűnt.
Elérhették a sírt. Az ő sírját.

Ki tehette ezt? - kérdezte Morrisette döbbenten.

Reed meredten bámulta LeRoy Chevalier véres, kibelezett testét. Az emberei felvontatták a
koporsót, és közelről láthatta a férfi csupasz, szétvagdosott tetemét. Chevalier feje majdnem le
volt vágva, és a testén mély sebeket ejtett egy éles fegyver. Reed visszaemlékezett Carol
Legittel és gyermekei halálára. A nő éppen ilyen brutálisan nézett ki a gyilkosság helyszínén
készített képeken. A Sírrabló lehetett a gyilkos... - Valaki iszonyatosan gyűlölte Chevalier-t A
többi gyilkosságnál nem ejtett sebeket. De ezt a fickót halálra verte, aztán megcsonkította... -
Reed összeszedte a gondolatait. A Sirrabló tehát olyan valaki, aki közelről ismerte Chevalier-t
aki eszeveszett dühöt érzett iránta, mert... a fickó bántalmazta? És most izzó gyűlölettel állt
bosszút rajta. - Az esküdteket azért gyilkolta meg, mert bedühö-dött, hogy ez a nyomorult
elhagyhatta a börtönt - mondta hangosan Reéd. - A bíró, Nikki Gillette és én azért vagyunk a
célpontjai, mert valamilyen módon közünk volt a tárgyaláshoz, és szerinte a fickó a mi
hibánkból szabadulhatott ki.
- De ki a franc lehet? - kérdezte Morrisette felzaklatva.
A szél egyre erősebben kavargott az átázott emberek körül. Időnként dörgött és villámlott.
Az idő rohamosan telt, miközben Nikki valahol a szörnyeteg csapdájában küzd a túlélésért. -
Lehet, hogy Ken stem'az. Carol Legittel bátyja, ő gyűlölte Chevalier-t, és beígérte neki, hogy
kinyírja. Vagy Stephen Legittel, a nő volt férje. Végül is az ő gyerekeit verte és molesztálta az a
barom. De Joey Legittel is lehet, a harmadik gyerek. Aki túlélte az öldöklést.
- Aki azt vallotta a tárgyaláson, hogy Chevalier az anyjával kényszerítette közösülésre -
tette hozzá Morrisette, még mindig a szétszabdalt tetemet nézve. Chevalier torkán mély,
vörösesbarna seb tátongott. - Ami lehet, hogy nem is volt igaz.
Reed elgondolkodva bólintott a jeges esőben. - Ez lehet, hogy csak Joey verziója volt. Lehet,
hogy már korábban is volt szexuális kapcsolata az anyjával, és Chevalier belépésével halálosan
féltékeny lett a fickóra.
- Aki a verésekkel igyekezett megtartani az előjogait - tette hozzá meglepett hangon
Morrisette, és félrehúzódott, hogy Diane Moses emberei végre elkezdhessék a helyszínelő
munkát
- És mellesleg, elkaphatta a kislányt is.
- Azt kapta, amit megérdemelt - mormogta Sylvie, és elhajította a zsebében teljesen átázott
és összetört pár szál cigarettát. - Kapott egy kis repetát
Cliff Siebert közelebb lépett, és eltette a mobilját. - Éppen most beszéltem a kórházzal.
Charlene Gillette nem képes vallomást tenni. Sokkos állapotban van. Egy szót sem lehet belőle
kihúzni.
Reed felnézett az égre, és hagyta, hogy az arcát mossa az eső. Úgy érezte, hogy Nikki élete
lassan és visszavonhatatlanul csúszik ki a kezei közül.
- Szerinted ezt miért egyedül rakta el? - kérdezte Morrisette a nyomozót, és az állával a
koporsó felé bökött.
- Talán, mert Chevalier volt neki a főkolompos. Akinek egy egész faláda dukál! - találgatta
Reed, és minden pillanattal nagyobb pánikot érzett. - A város minden temetőjébe indíts
egységet! - határozott, de közben a két évvel ezelőtti tárgyalás járt az eszében. Ronald Gillette
fennkölten elnökölt a kopár teremben. Az esküdtek megilletődötten hallgatták a beszédeket.
Meg kell találnia a kulcsot.. A járőrkocsik kihátráltak a temetőből, hogy szétszóródva ellenőriz-
zék a megjelölt sírkerteket. Villám hasította fel a sötét eget, és a közelükben csapott le.
Fülsiketítő dörgés hallatszott Reed hirtelen megértette. Mintha megsúgták volna neki a
megoldást.
- Hol temették el Carol Legittelt? - kérdezte vadul.
- Nem tudom. - Morrisette megrázta a fejét
- Én tudom - szólt közbe Siebert - Emlékszem a mappa anyagára. Az Adams temetőben
vannak. Egy kis temető a keleti részen.
Ezt akarta Reed hallani. - Gyerünk! - kiáltotta, és már rohant is az El Doradóhoz. - utánam!
Nikki szíve vadul kalapált Ki kell jutnia. Dörömbölnie nem érdemes. Valamilyen eszközzel
fel kellene feszítenie a koporsó tetejét. De nincs semmije. Meztelenül fekszik.
Az apját viszont ruhástul tették a ládába.,
A lány szíve kihagyott egy ütést. Az apja öltönyben van, tehát hazaérkezve még nem öltözött
át, amikor a Sírrabló megtámadta. Ha a fickó nem vette észre, akkor talán még mindig a
bokájához van szíjazva a rejtett kis pisztoly.
Nikkibe hirtelen visszatért a remény sugara. Csakhogy lehetetlennek tűnt elérnie a fegyvert.
De meg kell próbálnia.
Ez lehet az egyetlen esélye.
A deszkafedélen ismét koppantások hallatszottak. - Ébredj, szajha! - A hang durva volt, de
gondterhelt. Aggódik, hogy Nikki nem ébredt fel. Kitűnő.
Arra várhat a pasas ítéletnapig, hogy megszólaljon. Előbb szárad el. a tüdeje, mintsem
megadja neki ezt az örömet
Egyre nehezebben kapott levegőt, és lehetetlennek tűnt hogy a kezével elérje az apja
lábszárát. Ha egyáltalán rajta van a fegyver, istenem, engedd, hogy ott /egyen, fohászkodott
Nikki. Azonban tudta, hogy kevés az esélye. A Sírrablónak könnyen feltűnhetett a kis revolver,
amikor az apja lábát megemelte, hogy belefektesse a koporsóba.
Mégis, a sietségben és izgalomban talán elsiklott felette. Meg kell tudnia, ott van-e.
Minden erejével belepréselte magát az apja testébe, és behajlította a térdeit, hogy
valamennyire lejjebb csúszhasson. A gyomra felkavarodott, a szíve kalapált, és néhány
centiméterrel közelebb jutott A szűk térben megfeszülve, kinyújtotta a kezét, és érezte az apja
nadrágjának szövetét. Megmarkolta az anyagot, feljebb húzta, de érezte, hogy alig van esélye a
túlélésre.
Te állat, gondolta. Te rohaát vadállat
Pattanásig megfeszült az erőlködéstől. A vállába fájdalom nyilallt, amint a koporsó
deszkájához préselődött Minden izma fájt, és az ujjai hegyével kitapintotta a pisztolytáskát
Kintről lánccsörgés hallatszott, valami kattant, és egy kis motor kezdett duruzsolni. Most
emeli le a kocsiról vagy taligáról, amivel idehozta. Bamm
- Nikki! Hallasz engem? - A gyilkos hangja fojtott volt, de tisztán érthető. - Ne félj, nem
ébreszted fel apádat! Azt hiszed, te jobbat érdemelsz? Ugyanúgy elárultad az öregedet, ahogy
engem is elárult az anyám meg a tesókáim. Meg is kapták érte a jutalmukat.
Nikki nem válaszolt. Már tudta, ki áll a koporsó felett. Nem az a drabális disznó, aki két éve,
kivörösödött fejjel bizonygatta az ártatlanságát a tárgyalóteremben. Nem Chevalier. Az
ügyefogyott, megrémült koronatanú, Joey Legittel a Sírrabló. Aki hamuszürke arccal minden
szörnyűséget elmesélt mostohaapjáról. Aki állította, hogy csakis LeRoy Chevalier
mészárolhatta le a családját. És az esküdtek hittek neki.
És csak most derül ki, hogy ő ölte meg az anyját, a húgát és az öccsét. Valószínűleg önmagán
is okozott sérüléseket, hogy hitelesebbé tegye Chevalier brutalitását, és volt esze a nevelőapja
csizmájában végrehajtani a vérengzést. A gyilkos fegyvert pedig elrejtette. De miért tett ilyen
szörnyűséget? Azt mondta, elárulta az anyja. Már akkor őrült volt. Fanatikus. Most pedig, hogy
egykori kínzója kiszabadult, egészen megvadult.
- Hé! Felébredtél már? Megérdemled a sorsod, te ostoba szajha. És az öreged is, amiért
nem ítélte halálra.
Nikki tüdeje égett a levegőhiánytól, és már-már hajlott rá, hogy visszaszól neki, de józan
esze visszatartotta. Emlékezett Simoné rekedt, halálosan rémült hangjára, ahogy könyörgött,
ahogy kérlelte a gyilkost. De annak esze ágában sem volt szóba állni vele. Éppen Simoné
hangos szenvedése okozta neki az örömet. Nikkitől ezt nem fogja megkapni. Testét
összehúzva, minden izmát megfeszítve, kiszabadította a pisztolyt a kis bőrtokból.
- Hé! Szólalj már meg!
Türelmetlen dörömbölés. Hisztérikus. Mintha kudarcot érezne. A koporsó megrándult.
Nikki a fegyverre összpontosított.
- Találd ki, kik vannak itt velem, Nikki! - kérkedett a fickó, és Nikki megdermedt. Nem
akart arra gondolni, hogy talán az anyját is elfogta a gyilkos. - Simoné kedvence. És a tiéd.
Istenem, M/kado. És Popocici!
Nikki majdnem felsikoltott. Legszívesebben kikaparta volna a fickó szemét
- Itt vannak a zsebemben. A bugyik. Simoné szexi tangája is... Nikkit a hányinger
kerülgette. Viszont, ezek szerint, Mikádóék
megúszták.
- Hallasz engem? Ugye, ráébredtél már, ki fekszik alattad? A drágalátos papád...
Rohadj meg, te büdös náci, gondolta Nikki, és a rémület mellett a düh tombolását érezte a
lelkében.
- A tárgyalás óta tervezgettem ezt... és ha LeRoy bennmarad, talán nem is teszem meg... de
úgy elszartátok, hogy kiengedték.
Nikki üvölteni szeretett volna, de tartotta a száját. Ez a gennyes patkány éppen azt akarja
elérni.
 - Élvezted a barátnőd felvételét. - Nikki remegett - Hallottad, hogy könyörgött? Te is
fogsz... - A fickó várakozott. - Ébren vagy? -Újra rávert a koporsó tetejére, a dörrenés
visszhangzott Nikki fülében. - Hé, Nikki!
Hergeld bei Előbb-utóbb csak megnézi, hogy Felébredtél-e... Nikki megfeszítette az izmait,
és felhúzta a melléhez a pisztolyt. Ha felnyitja a fedelet, mind a hat golyóbist beleereszti. Csak
nyissa fel!
- A kurva anyádat!
A koporsó ismét megmozdult
Nikki legrosszabb rémálmát is felülmúlta az érzés, hogy most eresztik le élve egy kiásott
sírba.

Reed padlóig nyomta a gázt. Hetven, nyolcvan... száz mérföld per óra sebesség. Amennyit
az öreg El Dorado bír. Át a városon. A rádió recsegett, a kollégák egy része már megérkezett
egyik-másik temetőhöz. Reed úgy számolt, ezzel a tempóval tíz perc alatt célba érhet
Elég hamar ér-e?
Isten adja!
Még a gondolattól is átjárta a hideglelés, hogy az őrült gyilkos talán éppen ebben a percben
temeti el a még élő Nikkit. Az országúti fényszórók belehasítottak az esőfüggönyös éjszakába,
és Reed kitette a kocsi tetejére a villogó kék lámpát. Most semmiképpen nem karambolozhat.
Az El Dorado vágtatott a nedves aszfalton, és magasra csapta a mélyedésekben összegyűlt vizet
A nyomozó sziréna vijjogását hallotta, és egy oldalsó utcából egy vörös-kék villogóval
ellátott járőrautó vágódott mögé. Reed a visszapillantóban Morrisette alakját vélte a volánnál
felfedezni. Sylvie nem tagadta meg önmagát., még versenyben van az elsőségért
Perceken belül a helyszínre értek, Reed szétlőtte á lakatot, és bezúdultak az Adams temető
főkapuján. Mennyi esélyük; lehet, gondolta, hogy élve hozzák ki a lányt?

Nikki érezte, hogy a koporsó meglódul, és ereszkedni kezd lefelé. Ne/ Oh, ne/ Nem temethet
el élve/
Levegő után kapkodva, Nikki kibiztosította a fegyvert, és a másik kezével kétségbeesetten
tapogatta a koporsó oldalát, hátha nyitható belülről valamilyen módon. Valami zárat, reteszt
keresett, amit szétlőhet a pisztollyal.
Nem talált semmit.
Ujjai hiába kaparászták és fésülték át a bélés hajlatait, nem tudta megállapítani, hová kellene
céloznia, hogy a vasalást eltalálva, esélye legyen felrúgni a deszkafedelet. Az átázott talaj
nemsokára záporozni kezd a koporsóra, és akkor vége a játszmának Lőjön vaktában át a
koporsón? Mennyi esélye lehet, hogy pont eltalálja, és komolyan megsebesítse a gyilkost a
keményfán áthatoló, kis kaliberű lövedék?
Szinte semmi.
És akkor sem szabadulna ki.
Gyerünk, Nikki, ne add fel! Istenem, kérlek...
A koporsó zökkenve talajt ért. Oh, nem... Másodpercekkel később nedves föld zuhant a
fedelére. Nikki zihálva lélegzett. Nem veszítheti el a józan eszét, és nem ájulhat el. Ha elveszti
az eszméletét, sohasem ébred fel újra. Még ne... még nem halt meg benne teljesen a remény.
Göröngyök és kövek zuhogtak a koporsó tetejére. Fogait összeszorítva, vállal, csípővel és
kézzel, teljes erejéből nekifeszült a láda tetejének. A kövek és a föld robaja fülsiketítőén
visszhangzott a koporsóban. Nikki minden erőfeszítése ellenére a fedél meg se moccant, meg se
reccsent
Gyerünk, Nikki, tüzelj legalább! De minek? Minek lőne vaktában a semmibe? Ereje
elhagyta, gondolatai lelassultak Már alig kapott levegőt
Fel kell adnia.
 Szirénahang! A picsába, igyekeznie kell! Hogy érhettek ilyen gyorsan a nyomába? Mert
elvacakolta az időt hogy szóra bírja Nikkit. A Túlélő lenézett a lyukba. A szirénahang még
távolról hallatszott, de egyértelműen közeledett. Gyorsan be kell fejeznie a munkát, és el kell
tűnnie. A vaskerítés túloldalán rendelkezésére áll egy másik autó, amellyel gond nélkül kereket
oldhat. Másodpercek alatt kijut a hátsó kapun, átvág a patakon, és ott várja egy kocsi, amelyet
nem fognak megállítani. Még kutyákkal sem akadnak a nyomára.
Egy perc alatt behány annyi földet, amennyi elegendő lesz. Csakhogy a mikrofon nem
közvetített szinte semmit. Némi kaparászást, lihegést, meg egy-két rúgást. Nem tudni, hogy a
lány magához tért-e. Még az sem biztos, hogy életben van. Az utolsó hangok keletkezhettek a
koporsó mozgatása folytán is.
Kielégületlennek érezte magát.
Üresnek és csalódottnak.
Nikki Gillette-nek szembesülnie kellene a végzetével.
Fel kellene fognia, mi történt vele, és ugyanolyan kínhalált kellene halnia, mint amilyennel a
barátnője is megajándékozta őt. Bár erre már valószínűleg nincs idő.
De legalább ébredjen a tudatára, hogy nincs menekvés.
Legalább egy kicsit sikoltozzon és könyörögjön, aztán szétcsapja az agyát a fejszével. Nem
kockáztathatja, hogy előbb megtalálják, mintsem megfulladna.
A Túlélő feszülten gondolkodott, aztán döntött. A biztonsága fontosabb, mint. ennek a
szajhának a méltó büntetése. Már nincs ideje felnyitni a koporsót, és feléleszteni áldozatát.
A rendőrök közelednek. A szirénahang erősödött, és a távolban kék fény villant.
Megint elkéstél, koma, gondolta kaján vigyorral, és sebesen folytatta a lapátolást.

Nikki aléltan szívta be a poshadt, maradék levegőt, és a pisztolyt fölfelé fordította. Miután a
remény odaveszett, hogy a koporsó fedele felnyílik, legalább megpróbál hangjelzést adni a
lövésekkel. Nem, mintha ebben a viharban messzire vihetne egy pisztolylövés hangját a szél.
Ráadásul, már többarasznyi föld lehet fölötte.
Nevetséges.
Köhögnie kellett. Tátogott, hogy oxigénhez jusson. Még próbált gondolkodni.
Bárcsak láthatná még egyszer Reedet...
Nikki a ravaszra szorította az ujját. Hátha a barom éppen a lyuk fölé hajol, amikor tüzel... -
Pusztulj el, te állat!

Fájdalom hasított a lábába.

izzó fájdalom és dörrenések. Mi a pokol történt? A Túlélő lefelé nézett, és a lába égett a
fájdalomtól. A nadrágja alól vércsík futott ki. Ki lőtt rá? A rendőrök fényei még csak a kapu
előtt villognak... Menekülnie kell. Újra lövést hallott, de most messzebbről.
Fogait összeszorítva, a hátsó kerítés felé bukdácsolt, de a lába kibicsaklott, és elvágódott.
Picsába!
A szirénák elhallgattak, motorhang bőgött fel, aztán kerekek csikorogtak, és fényszóró
pásztázta végig a sírkertet
- Picsába! - nyögte elkeseredetten.
Utolérik.
De még nem vesztett.
Visszamászott a gödörhöz, és belebújt a mélyedésbe. Várakozott
A temető végéből dörrenések hallatszottak. Pisztolylövések. Reed biztos volt benne.
Kiugrott a kocsiból, előrántotta a fegyverét, és meglátta a teherautót egy friss földhalom
közelében. Az eső még mindig nem állt el, és a sáros föld felett gomolygó ködben, kísérteties
látványt nyújtott a sírkövek között álló jármű.
 f
- Rendőrség! - kiáltotta. - Legittel, dobja el a fegyverét!
A háta mögött Morrisette hangját hallotta. - Reed, ne csinálj hülyeséget! Siebert, kérdezz rá,
hol vannak már a többiek! Reed előrerohant a nyitott sír irányába.
- Reed! - kiáltotta Morrisette. - Várj!
A nyomozó tudta, hogy szabad célpont, de nem törődött vele. Nikki élete minden pillanatban
tovaszállhat, és mindent meg kell próbálnia, hogy megmentse.
- Rendőrség! - kiáltotta még egyszer lihegve, a gödör széléhez érve. Sötét volt, és a
zseblámpáját a kocsiban felejtette a nagy rohanásban. Vissza kellene mennie, hogy
levilágíthasson, de Nikki élete minden óvatosságnál fontosabb.
Leugrott a gödörbe, és abban a pillanatban meglátta a sarokban megbúvó Sírrablót. Joey
eltaszította magát a sír falától, és a kezében kés villant
Éles fájdalom hasított Reed vállába.
A nyomozó azonnal tüzelt
- Te pöcs! - hörögte Joey, de nem tántorodott hátra, hanem ordítva Reednek esett, őrült
dühvel a tekintetében. Támadása meglepően heves volt, Reed alig tudta hárítani a következő
csapását Az életveszély és a fanatizmus megsokszorozta a fiú erejét Joey vicsorogva újra döfni
akart, de Reed ezúttal elkapta, és hátracsavarta a kezét. A kés a földre hullott. A nyomozó a
pisztolyt támadója halántékához szorította.
- Nem lőhet! Le vagyok fegyverezve! - kiáltotta Joey.
- Csak nem képzeled, hogy életben hagylak, te szarrakás! - A fickó megrándult Reed keze
között, próbálta kitépni magát, de a nyomozó vasmarokkal szorította, és tudomást sem vett a
másik vállában jelentkező, égő fájdalomról. - Csak azért nem baszlak bele a koporsóba, mert
nincs rá idő! örülj, hogy nem kell hosszan szenvedned!
A fegyver eldörrent. Joey teste megrándult, és a Fiú térdre esett.
- Ezt nem kellett volna - hallotta Reed Morrisette hangját a gödör felett. - Gyorsan
emeljétek ki, hogy a koporsóhoz férjünk.
Reed a kezével kezdte kifelé hányni a földet, közben hisztérikus hangon kiabált - Nikki!
Nikki! - Egy pillanatra egyensúlyát vesztve a kezére dőlt, és akkor... mintha fojtott köhögést
hallott volna maga alatt, a koporsóból.
- Nikki! istenem, tarts ki! Jövök! - Reed kétségbeesetten, két marokkal dobálta kifelé a sáros
földet Fények villantak felette, és kiabálás hallatszott Hirtelen egy rendőr ugrott be mellé egy
lapáttal, és néhány mozdulat után már a koporsó fedelén döngött a szerszám.
Nikki hörögve vette a levegőt, és utolsó erejével próbált a tudatánál maradni. Hallotta a
zajokat, és ez olyan erőt adott neki, mint amikor kamaszkorában, levegővétel nélkül,
fogadásból a víz alatt úszta végig a huszonötös medencét. - Szabadíts ki! - köhögte Nikki
fuldokolva, és a szíve majd kiugrott a helyéből a felülről érkező dön-géseket hallva.
A sír szélén gyülekezni kezdtek a rendőrök. A Sírrabló élettelen testét kirántották a
gödörből, és nekiveselkedtek a koporsó felfeszítésének. A fedél durranva kiszakadt, és Nikki,
egész testében reszketve, meztelenül vetette magát Reed karjaiba. Köhögve, zokogva kapkodta
a friss levegőt, és önkívületben sikoltozott örömében.
Reed belenézett a koporsóba, és megrezzent, amint meglátta méltóságos Ronald Gillette bíró
urat. Jézusom, micsoda mészárlás-Nedves kabátját a vacogó lányra terítette, és miután a
kollégái kihúzták a gödörből, a mocsarassá vált földúton az El Doradóhoz támogatta. Egy-két
percen múlt, hogy nem veszítette el. Néha másodperceken múlik az élet

Utóhang
Nikki a tejeskávéját kortyolgatta, és kinézett a hajnali szürkeségbe. Az égbolt felhőtlen volt,
és a mai reggel éles ellentétet képezett az elmúlt két hét feszültségeivel és a gyötrelmes
éjszakával, amely során majdnem életét vesztette. Ha csak rágondolt, máris nehezebben vette a
levegőt, holott azóta gyógyszert is szedett az utóhatások és a kezdődő pánikbetegség
leküzdésére.
Egyelőre dolgozni sem járt be. Lelkileg és fizikailag egyaránt fel kell épülnie, és különben is
csak pár nap van hátra a karácsonyi ünnepekig. A szörnyű események miatti rohanásban
egyetlen fenyőgallyal vagy gyertyával sem díszítette fel otthonát. Édesanyját egyelőre
benntartották a kórházban, az apja pedig...
Szombat volt és végre átadhatta magát a régen nem élvezhetett hétvégi lustálkodásnak.
Popocici továbbra is a könyvespolc tetején trónolt, és a szemrehányó tekinteten kívül időnként
panaszos nyávogással hozta Nikki tudomására, hogy képtelen beletörődni a megváltozott
helyzetbe, amelyet az új kedvenc, Mikado befurakodá-sa okozott. A méretét meghazudtolóan
harcias eb, Nikki lábszárán felágaskodva figyelte a számítógép képernyőjét, amelyen hosszú
cikk formálódott.
Az írás főszereplője a Sírrabló volt, az elborult elméjű Joey Legit-tel, aki Túlélőnek nevezte
magát, és akit Chevalier taszított végleg a romlásba. Egy megkínzott, eltorzult lélek, aki
bosszút esküdött az őt ért súlyos sérelmekért, és aki szörnyű kínhalállal büntetett gyakorlatilag
vétlen embereket is. Aki az erőszakfilmekbe volt szerelmes, és, az anyjával folytatott
abnormális viszonyának megszakadása után, képtelen volt emberi kapcsolatokat keresni és
építeni.
Az egész történet bizarr és gyomorforgató volt A fiú művészi hajlamait a fenyegető versikék
kieszelésében élte ki. Még azt is felfedezte, hogy a nevéből, a Legittelből, kirakható Nikki apai
neve, a Gillette. A jegyzetfüzetében megtalálták a két név egymásba írogatott, betűkirakóra
emlékeztető változatait.
A külső ajtóban megzörrent a zár, és Mikado hisztérikusan csaholva szaladt az előszobába. -
Mintha nem tudnád, ki jött - motyogta Nikki a kutya éktelen hangjára.
Popocici begörbítette a hátát, és megsemmisítő pillantást vetett az ajtó felé viharzó kis
forgószél után. Mióta Nikkit kiszabadította a koporsóból, Reed minden éjszakáját a lánynál
töltötte, amikor nem volt ügyeletes, és napközben is sokat volt vele. A vállán elszenvedett
sérülés szerencsére nem akadályozta a munkájában, joey ugyanazzal a késsel támadt Reedre,
amellyel az anyját és a testvéreit felnyársalta.
A Sírrabló kimúlt.
Senki sem verte nagydobra a körülményeket, még Cliff Siebert sem látta szükségesnek,
hogy a karrierje érdekében elkezdje besározni Reedet. Az ügyosztályon mindenki tudta, vagy
legalábbis gyanította, hogy Reed másodszorra jogtalanul tüzelt, de erről csak suttogva
beszéltek, és hangosan egészen másképp fogalmaztak. A nyomozó néhány nap múltán
megértette, hogy azok a kollégák sem fordultak ellene, akik sohasem szívelték őt igazán, és ez
meghatotta. Érezte a tiszteletet és beosztottai hallgatólagos egyetértését. Egyedül Kathy
Okanótól tartott, hogy valamiképpen a fülébe jut a dolog. De az ügyésznőnek furcsamód
mindig más dolga akadt, amikor beszélniük kellett volna, és az ünnepekig csak üzengetés útján
érintkeztek.
Nem sokkal később rátaláltak a Sírrabló alagsori odújára. Be-gyűjthették a haldoklásokról
készített szörnyű hangfelvételeket, a videokazettákra vett híradógyűjteményt, és a véres
sublótban rejtőző alsóneműket, amelyeket a szerencsétlen áldozatoktól zsákmányolt A
rejtekhely egy idős hölgy fáskamrája volt, akinek a fickó egy jelképes összeget fizetett. A bérlő
most elhalálozott.
Az ajtóban a frissen megborotválkozott Reed tűnt fel farmerban, egy nagy doboz, különféle
ízű mézescsókkal a hóna alatt. A kezében egy vörös rózsát tartott. Szemei csillogtak, és az
éjszakai műszak egyáltalán nem látszott rajta. - Jó reggelt, Nyuszogó.
Mikado körbetáncolta Reed lábait, és Popocici, a kutya szolgalelkűnek látott üdvözlésétől
undorodva, behunyta a szemét, hogy etetés előtt még szunyókáljon egy keveset.
 - Letelt mára? - Nikki felemelkedett, és ajkuk csókban forrt össze. - Vagy csak
hazaugrottál?
- Napközbeni ellenőrzés. Ma erre osztottak be a rendőrségen -tréfált Reed. A virágot a
padlóvázába tűzte, a süteményes dobozt az asztalra csúsztatta, és leült a kanapéra.
- És megvan minden? - évődött Nikki, és a vékony hálóköntösön át a férfihoz simult a
csípője.
- Azt hiszem, rendben van - suttogta Reed, és az ölébe vonva simogatni kezdte a lányt.
Érezte rugalmas, formás melleit, lányos tomporát, és beszívta hajának vonzó virágillatát.
Nikki fél kézzel a mézescsókos doboz után nyúlt, feltépte, és a nyomozóval együtt
elmajszoltak egy meggyes süteményt, amelyhez jólesett a meleg tejeskávé. Minden falat után
csókolóztak.
- És tényleg, hogy érzed magad így, pár nap után? - kérdezte komolyan Reed a következő
falat süti előtt.
- Még rosszul alszom, de ilyenkor reggel jó, mert tudom, hogy túléltem.
- És az anyukád? Hazavitted tegnap a kórházból?
- Igen. Még nehezen van, de a bejárónő most mindennap megy hozzá egy darabig, és
Lilyék is segítenek. Ma délután is megnézem, mi van vele. - Nikki sóhajtott. - Nem tudom,
teljesen kiheveri-e valaha. Annyira borzalmas lehetett neki, és ő nem olyan erős idegzetű. Lily
lehet, hogy hozzáköltözik egy időre Opheliával, az unokahúgommal. Majd meglátjuk, hogy
megy. Idővel kialakul.
Reed az ajkával kezdte felszedni a Nikki mellei közé hullott mézescsók morzsáit, de a lány
megállította. - Tehát, szerinted Joey Le-gittel nemcsak Chevalier-t ölte meg, hanem az anyját és
a testvéreit is... De miért? Mert nem védték meg?
- Azért is, de ez nem lett volna elegendő. Egy sötét titok volt az igazi ok, amit a fiú zavaros
vallomásainál már lehetett érzékelni, csak senki sem jött rá. Nem Chevalier kényszerítette az
anyjával való szexuális kapcsolatra, hanem a fickó belépése az életükbe éppen hogy
lehetetlenné tette annak a folytatását. Chevalier elvette tőle az anyját, és közben fizikailag
súlyosan bántalmazta mindkettőjüket. Joey úgy érezte, hogy az anyja elárulta őt, a testvérei
pedig szintén nem álltak mellé. Fiatalok voltak, és őket is terrorizálta a fickó. A lányt va-
lószínűleg többször megerőszakolta. Az öccsének talán csak azért kellett meghalnia, mert
szemtanúja volt az eseményeknek.
- De miért nem CheValier-t intézte el rögtön?
- Nem tudom. Meggyűlölte az anyját az árulásért. Talán úgy érezte, úgysem kaphatná többé
vissza. Dührohamában lemészárolta, megcsonkította, de arra volt esze, hogy előtte Chevalíer
csizmájába bújjon, és a kést elrejtse.
- És az apámnak mi volt a bűne?
- Semmi. Joey becsavarodott. Azt hitte, Chevalier feltétlen halálos ítéletet fog kapni. De a
bizonyítékok nem voltak minden kétséget kizáróak. Apád nem tehette meg, hogy a halálba
küldje, és az esküdtek sem. Én meg akkor érkeztem Savannahba, amikor a fickót elfogták. Ha
én nyomozok utána, még az is lehet, gyanút fogok, hogy nem Chevalier a tettes. Úgyhogy
Joeynek inkább szerencséje volt, hogy lezártam a nyomozást. Nem tudom, mit akart behajtani
rajtam...
- A szemében te számítottál a rendőrök főnökének, akik nem védték meg a családját
Chevalier-től.
- Ja. Nem tettek feljelentést, és a gyerekek is, a szomszédok is sunyítottak. A kollégám
szinte könyörgött az asszonynak, hogy írja alá a papírt, és azonnal be lehetett volna vinni a
fickót
- De Joey miért nem tett feljelentést?
- Hát, ez az! Biztos félt, hogy kiderülhet a titok az anyjával korábban folytatott viszonyról.
A felelősséget aztán áttcrfta apádra, a rendőrökre, mindenkire.
 - És rám. Engem azzal vádolt, hogy miattam majdnem felmentették Chevalier-t.
- Holott el se követte azt, amiért elítélték. Furmányosan gondolkodott ez a Joey.
- Vagy inkább az indulatait követték a gondolatai... - Nikki Reed szájába adott egy barackos
ízű mézes falatot, és egyik kezével a nyomozó nyakát átölelve, befejezte a kávéját. - És most
legalább elégedettek veled a főnökeid? Kapsz kitüntetést?
- Én? Örülhetek, hogy megtarthatom a jelvényemet, és Okano nem firtatja, hogy loccsant ki
Joey agya a gödörben. Morrisette majd kap valamit, és talán Cliff is kapott volna, csakhogy
rájöttek, hogy ő szivárogtatta ki az én kis kedvesemnek az infókat - mondta Reed, és becsókolt
Nikki mellei közé.
- Sajnálom.
- Ezt majd beszéld meg vele. Senki sem esett neki miatta. Éretlen még arra, hogy nagyobb
felelősséget kapjon. Neked viszont elapadt a hírforrásod...
- De közben szereztem egy nagyobb halat - nevetett Nikki, és engedte, hogy Reed a
fátyolszerű hálóköntöst lecsúsztatva, a sütemény helyett a melleit csemegézze. - Emlékszel,
hogy exkluzív interjút ígértél nekem pár héttel ezelőtt?
- Hogy kivesézz? Könyvet nem akarsz írni a Sírrablóról?
- Miért ne? Egy ideig biztos nem megyek vissza az újsághoz. Pedig Tom Fink felhívott
tegnap este. Sürgeti, hogy térjek vissza, és vigyem a cikket a kalandunkról.
- És mit mondtál neki?
- Egy közmondás szerint válaszoltam, miszerint a jó hús lassú tűzön fő. Hadd várakozzon. -
Nikki nevetett, és hagyta, hogy Reed lenyalogassa az ujjait. - Az is lehet, hogy még írok egy
összefoglaló cikket nekik, aztán jövőre elmegyek máshová. Néhány napja felhívtak Atlantából.
Egyedüliként neveznének ki bűnügyi tudósítónak, nem kellene többé Metzger képét
nézegetnem... Chicagóba is hívtak, de nincs kedvem megfagyni.
- És Atlanta?
Nikki megvonta a vállát. - Egyelőre pihenek. Lehet, hogy kiadatom könyv formában a
Sírrabló sztoriját. Egy-két hónap múlva még jól el lehetne adni, és talán könnyebben
feldolgoznám az egészet De az is lehet, néhány hét múlva elfogadom az ajánlatukat Egy jól
menő, neves újságnál akartam mindig is dolgozni. A Sentinelnél átadom a pályát Metzgernek
Hadd örüljön.
- És, ezen kívül, hogy tervezed a jövőt?
- Hogy érted?
- Mindig olyan törekvő voltál, mint aki meg akarja hódítani az egész várost.. Most is csak a
munka jár a fejedben?
- Miért? Az én nagy, nyersfejű zsarum milyen más programot eszelt ki nekem? - Nikki
csintalanul Reed szájához segítette a mellét, és élvezte a férfi mohó csókjait keményedő
mellbimbója körül.
Reed elmosolyodott. - Valamit, ami boldoggá tehetne téged –felelte játékos hangon. - Ami
megtörténhet most is, Öt percen belül.
- A nyomozó felnézett a lány szemébe, majd a hálószoba felé pillantott -
Állandósíthatnánk a helyzetet. Van egy meglepetésem...
- Még egy? A virágon kívül? - Nikki szemei pajkosan csillogtak az érdeklődéstől, és a férfi
fülét csókolgatta.
- Egy ajándék... ha elfogadod. - Reed hangja bizonytalanná vált.
- Ajándék? - kérdezte lelkesen Nikki. - De hiszen nincsen nálad semmi! Talán hoztál nekem
egy leselejtezett rendőrautót? Kint áll az utcán?
- Na, azt már nem! - kacagott Reed. - Egyelőre meg kell elégedned a kis autóddal. Egy
egészen kis ajándékot hoztam az én kis nyuszimnak.

- De hát hová tetted?

 - Keresd meg! Nem vérbeli oknyomozó riporter vagy?
Nikki a férfi farmerzsebéhez kapott, és az ujjai alatt egy kidudo-rodást érzett. Egy darabig
lihegve birkóztak, de Nikki végül sikerrel járt, és kirántott a nyomozó zsebéből egy
ékszeresdobozkát.
- Hát ez meg micsoda? - kérdezte elhűlve a lány.
- Nyisd ki, ha mered! - biztatta Reed, és megcsókolta Nikki kezét.
Nikki felnyitotta a dobozkát, és egy aranygyűrűt látott egy apró, szikrázó, gyémántnak látszó
kővel a közepén. A gyűrű belsejébe ez volt gravírozva: „Szerelmem végtelen". Pár pillanatig
szólni sem tudott a meglepetéstől, aztán bizonytalanul megkérdezte: - És, mit mondasz hozzá?
- Hogy megkérem a kezed. Ha igen a válaszod, akkor ez a jegygyűrűd. Ha visszautasítasz,
akkor a kis kő miatt egyszerű gyűrűként még mindig hordhatod...
- Egyszerű gyűrű? Hiszen ebben egy gyémánt van! Miből tudtál ilyet venni? - Nikki elpirult
az izgalomtól, és kedvese nyakába borult.
- Hú, de rafinált nyomozóm van! Két hét után megkéri a kezem? Hogy tehet ilyet? -
suttogott a lány Reed fülébe.
- Lehet, hogy látszatra egy nyersfejű bunkó vagyok, és elég öreg is hozzád, de szerelmes
vagyok beléd, és... világ életemben egy ilyen dinamikus, romantikus lányra vágytam, mit
amilyen te vagy...
- Dinamikus vagyok, de azt honnan veszed, hogy romantikus is vagyok?
- Most derítem ki. Ha igent mondasz, akkor romantikus vagy. Szóval, mi a válasz? Ha...
Reed nem tudta folytatni, mert Nikki forró ajka összeolvadt az övével.