1

I.

Apolló távolról nézte szerelmét egy darabig. Szívét elárasztotta a régi érzés, amit sosem tudott
elfeledni. Pedig hányszor próbálta már... Történjen bármi, örökké a rabja marad.
Vett egy nagy levegőt és odament az asszonyhoz. Bolond módon úgy izgult, mintha először látná
őt. Ma különösen gyönyörűnek találta Tétiszt. Hosszú fehér haját kontyba tűzte ebben a melegben.
Barna bőrén már megsokasodtak a ráncok, de okos zöld szemének villanása még mindig hatással
volt rá. Az asszony tekintete úgy vágott, mint a borotva.
-Na már megint itt vagy, te vénember?
-Imádom, amikor így fogadsz, Tétisz.
Az öregasszony dallamosan felnevetett. Abba hagyta a borsópucolást, amíg hozott egy pohár úzót
volt férjének. Apolló hálásan megköszönte és egy korttyal felhajtotta az italt. Aztán leült kedvese
mellé a padra és kérés vagy felszólítás nélkül ő is pucolni kezdte a borsót. Tudta, ha csak itt
henyélne, Tétisz rövidesen kiebrudalná a kis kunyhóból.
Egy ideig csendben dolgoztak. Hallgatták a madárcsicsergést és élvezték a napsütést. Apolló törte
meg e békés harmóniát.
-Szeretsz még?
-Már nem mindegy? Huszonöt évig házasok voltunk, de elváltunk. Azóta is ezzel zaklatsz...
-Ki zaklat téged? Én bizony nem!
-Minden nap meglátogatsz.
-Mert barátok vagyunk! De ez nem jelenti azt, hogy nem érzek irántad többet. Csak azt szeretném
tudni, hogy viszonzod-e.
Tétisz sóhajtva nézett Apollóra. A férfi mindig is nagy csibész volt. A játék, a vidámság szikrái
most is ott szikrázik fekete szemeiben. Az asszony úgy sejtette, hogy megint készül valamire.
-Egész életemben csak téged szerettelek, senki mást. Így jó?
-Nem. Én azt akarom tudni, hogy jelenleg mi a helyzet.
-Hagyd ezt a butaságot! Maholnap nyolcvan éves leszek, ne várd tőlem, hogy ugyanolyan fiatalos
hévvel imádjalak. Te vagy a gyermekeim apja és a legjobb barátom. Ez nem elég?
-Úgy csinálsz, mint aki már meghalt! Pedig most kellene a leginkább élnünk. Mért nem használjuk
ki a maradék napokat, és teszünk valami őrült jó dolgot?
-Például?
-Utazzunk el egy olyan helyre, ahova mindig is vágytunk!
-Szó sem lehet róla! Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy beleugrok a szokásos hülyeségeidbe. Ó nem,
nem! Én itt és most vagyok a legboldogabb.
-Csak ezt ne mondtad volna! Kinek lehet jó így? Egyedül, szegényesen ebben a lerobbant
kunyhóban.
-Jobb, mint mikor veled voltam.
-Viccelsz?!
-Mikor érted már meg, Apolló, hogy én nem bírom a nyomást? Szabad vagyok, és igen,
magányosan szeretek élni.
-Á megint a régi nóta! Ezt mondtad akkor is, mikor elváltunk és azóta is ezt hajtogatod. Hát ezt
érdemlem én? Jó apa voltam, téged sosem csaltalak meg és lelkiismeretesen dolgoztam a családra.
Ez volt az én nagy hibám?
-Igen! Azt hiszed, hogy tökéletes vagy, és megmondhatod másoknak, mit tegyenek.
-Én csak a lehető legjobbat akarom neked és a gyerekeinknek.
-De közben teljesen ránk telepedsz!
-Csak védelek titeket. Mindig azon voltam, hogy megadjam nektek, ami erőmből telt. Egyszerre
voltam tanár és építgettem a saját kis vállalkozásomat. Nagyon nehéz idő volt az, Tétisz.
Szerencsére azóta Dárius befuttatta a halászatot, és most már hajóinkkal olajat szállítunk a
 2

tengeren, ami jövedelmezőbb.

-Ki gondolta volna, hogy a fiad még rajtad is túl tesz, ha akaratról és kitartásról van szó?
Apolló csak vállat vont és nem szólt semmit. Habár büszke volt Dáriusra, de mindig marad köztük
egy kis rivalizálás. Talán azért, mert túlságosan hasonlítanak egymásra. Tétisz jókedvűen folytatta a
beszélgetést.
-Viszont apának nem a legmegfelelőbb. Túlságosan hozzászokott, hogy az üzletben mindenki a
kedvét keresi. Már azt hiszi, hogy otthon is engedelmes rabszolgái vannak.
-Most miért baj az, ha kemény kézzel irányítja feleségét és fiait? Bárcsak minden férfi ilyen ügyes
volna, mint ő!
-Látszik, hogy a magad képére nevelted! Ugyanazokat a hibákat követi el, mint te. Isten ne adja, de
szerintem Dezdemóna nem fogja már sokáig húzni mellette.
-Úgy érted, hogy ő is megvárja, amíg a legkisebb fia is felnő, aztán elmenekül a háztól, mint ahogy
te tetted velem, Tétisz? Azt a szégyent sosem felejtem el...
-Most nem rólam van szó! Különben sincs semmi hasonló köztem és Dezdemóna közt.
-Még szerencse! A menyem nem is lehetne tökéletesebb. Szófogadó asszony és tudja, hol a helye.
-Szegény...Nagyon sokat tűr Dáriusnak. És a fiúk is. Dioméd már elköltözött otthonról, de Orfeusz
és Eugén is fontolgatja ezt az ötletet. Teljesen szét fog hullni a család!
-Ne jósolgass előre, öregasszony! Hogy kívánhatsz ilyen rosszat a fiadnak?
-Én csak elmondtam a véleményemet. Talán nem szabad?
-Ne kezd, ne kezd, mert szétmegy a fejem! Ha egyszer elvisz a szívroham az csak is a te hibád lesz.
-Különben sem kívánnék rosszat egyik gyermekemnek sem!
-Most hogy szóba hozod...Hallottad, mit tervez a lányod?
-Melyik? Heléna vagy Médea?
-Heléna. - válaszolta az öreg.
-Na mit?
-Újra színésznő akar lenni! Hát megbolondult az a lány? Hatvan éves, de még mindig nem akar
benőni a feje lágya. Hol versenyezhet ő a mostani kikent-kifent cicababákkal? Arról meg szó sem
lehet, hogy műmellet, szilikon szájat, meg a kitudja, miket csináltasson magának!
-Felnőtt nő, azt csinál, amit akar. Ideje, az van bőven, hiszen a férje halott, a lányai meg abban a
korban vannak, amikor már elboldogulnak maguk is.- védte lányát az asszony.
-Várjunk csak... Te tudtál róla! Mért van az, hogy mindent nekem mondanak el utoljára?
-Mert én sokkal megértőbb vagyok, mint te. Az egész család unja, hogy kéretlenül osztogatod a
parancsaidat. Látod, itt van például Heléna esete. Ő megosztja veled legtitkosabb vágyálmát, ami
sajnos fiatalon nem teljesülhetett be, erre te azonnal tiltakozol. Ezt nem szabad így csinálni.
-Ne oktass ki! Nagyon is jól tudom, hogyan kell kezelni őt, hiszen én neveltem. Arra pedig igazán
nincs szüksége, hogy kiröhögjék, amikor színpadra lép.
-Nem tudhatod ezt előre.
-Ne légy naiv! Mi ketten tudjuk, hogy a lányunk tehetséges és gyönyörű, de ez nem jelenti azt, hogy
más is így gondolja.
-Apolló, az nem megoldás, ha vattába csomagolod a gyerekeket és nem engeded ki őket az utcára. A
saját tapasztalataikból kell tanulniuk.
- Akkor sem engedem, hogy bántsák.
Tétisz valóban nincs kibékülve volt férje önkényes viselkedésével, mégis az a tény, hogy Apolló
kész volna akár ölni a családjáért elég ahhoz, hogy megbocsásson neki mindent. Megfogta szerelme
nagy erős kezét, és megcsókolta, mint oly sokszor régen. A férfi csodálkozva nézett rá.
-Ezt miért kaptam?
-Nemrég azt kérdezted, hogy szeretlek-e még. Teljes szívemből.
-Én is szeretlek. Akkor visszajössz hozzám?
-Nem bírsz nélkülem élni. Igazam van?
-Hát ennyire látszik?
 3

-Nem volna jó ötlet... Mi egyszerűen nem vagyunk képesek együtt lakni.

-Dehogynem! Nagyon jól meglennénk, ha nem ragaszkodnál mindig az igazadhoz.
-Még hogy én! Pontosan, hogy te vagy csökönyös, vénember!
-Rendben van. Ígérem, hogy engedékenyebb leszek.
-Te?! Ismerlek, mint a rosszpénzt. Sosem változol meg.
-Adj egy esélyt, és bebizonyítom.
-Na jó, majd meglátom, mi legyen veled.

‫٭‬

Dezdemóna kinyújtózott a medence melletti nyugágyak egyikében. Azt tervezte, hogy félórát
napozik, amíg meg nem érkezik Szebasztián. Jóképű szeretője nagyon értette a dolgát. Még most is
beleborzongott, ha csak rá gondolt.
Álmodozva hátradőlt és a tűző nap felé fordította arcát. Miközben a combját kenegette, azt
képzelte, hogy a férfi érinti. Ó milyen finom az ő simogatása! Milyen érzéki minden mozdulata...
-Te meg mit csinálsz itt?- szólt a füle mellett férje hangja.
A nő ijedten felült. Bűntudatosan nézett Dáriusra, mint akit rajtakaptak. Torkában dobogó szívvel
várta a kínos kérdéseket, de ezek elmaradtak. Férje nem pazarolt rá több figyelmet.
-Észre sem vettem, hogy kijöttél.- mondta bizonytalanul.
-Hát igen, túlságosan el voltál foglalva... magaddal.
Dezdemóna elvörösödött. Dárius ezzel finoman kifejezte, hogy sejti, hol járhatott az előbb
felesége gondolata. Viszont az, hogy egy pillantásra sem méltatja, azt mutatja, hogy nem érdekli az
egész.
-Én csak...- nem jutott eszébe semmilyen kifogás. Jobb volna témát váltani.- A masszőrömet várom.
-Már egy héten háromszor jön! Minek neked ennyi masszás?
-Megnyugtat és ellazít.
És egyéb más dolgokat is csinál vele Szebasztián, de ez nem tartozik Dáriusra.
-Feszült vagy? Na ez nekem új.- gúnyolódott a férfi.
-Hogyne volnék ideges, mikor Dioméd még mindig nem akar hazajönni?
Kár volt eltévelyedett fiukat felhozni, ezt nem lett volna szabad. De hát ilyen az anyai szív:
folyton aggódik. Dáriuson viszont egyáltalán nem látszódott ugyanez. Arca olyan keménynek tűnt,
mintha kősziklából faragták volna. Fekete szemei örökké titkokat rejtenek. Határozott álla és
keskeny ajkai pontosan leírták jellemét. Ez az ember nem ismeri a gyengeség szót.
Dezdemóna egy rövidke percig elmerült férje tanulmányozásában. Dárius sosem volt olyan, mint
Szebasztián: kellemes, bájos és együtt érző. De mégis volt benne valami vonzó... talán az az
agresszív akaraterő, amivel mindent elér. Már egészen fiatalon is látszott rajta, hogy ő nem akárki.
És valóban, azóta a világ egyik leghatalmasabb vállalatának tulajdonosa.
A feleségének lenni viszont egyenlő volt a halállal. Sem érzelmileg, sem testileg nem kapott a
férfitól szeretetet. Dárius néha kényeztette, néha az ágyába cipelte, de ez csak puszta birtoklási
vágyból. Apának viszont nagyszerű volt... egészen addig, míg fiai vissza nem feleseltek neki.
Dioméd elköltözését is személyes kudarcként élte meg. Dezdemóna ismerte már annyira férjét,
hogy tudja róla, bántja a fiú engedetlensége. Ezt viszont sosem mutatná ki senkinek. Most is inkább
a tőzsde híreket nézi az újságban, mert nem akar válaszolni a kérésre. De a nő a sarkára állt.
Tisztában volt vele, hogyha nem veszi fel a harcot Dáriussal, az könnyedén eltiporja. Megint.
-Te üldözted el a háztól!
Dárius felmordult.
-Légyszíves, hagyj olvasni!
-Előbb hozd vissza a fiamat!
A férfi felsóhajtott, és földhöz csapta az újságot.
-Álljon meg a menet! Dioméd nem kisfiú már. Felnőtt férfi,és ő hozza meg a saját döntéseit. Én egy
 4

szóval sem biztattam arra, hogy menjen el.

-Akkor szólj neki, hogy jöjjön vissza!
-Magától fog visszatérni. Nem adok egy hetet, és itt fog könyörögni. Azt hiszi, olyan könnyű
egyedül boldogulni. Dolgozni és albérletet fizetni. Majd amikor az élet elkezdi osztani a pofonokat,
akkor rájön, hogy nem mindenkinek van ilyen apja, mint neki..
Dezdemóna nem szólt egy szót sem, pedig meg volt a véleménye ugyanúgy. Ez viszont nem
egyezett Dáriuséval, és most nem volt kedve veszekedésbe bonyolódni. Ráadásul férje
hajthatatlannak tűnt. Így lehetetlen beszélni vele.
Feláll a nyugágyból.
-Hová mész?
-Szerinted?
-Hát ez meg milyen válasz?! Na mindegy, hozz nekem valami hideg italt, ha már úgy is arra mész.
-Ennyi pénzzel, mért nem fizetsz meg egy felszolgálót?
-Gazdagok vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy feleslegesen költekezhetünk.
-Zsugori.- mormogta Dezdemóna az orra alatt.
-Mit mondtál? Nem értettem jól.
-Semmit. Hozom, amit kértél.
-Na látod, ezt szeretem.
A nő visszafojtotta a nyelvére kívánkozó átkozódást, és inkább bement a házba. Miközben
elkészítette férjének az italt, rájött, hogy mindenben ő a hibás. Ha lenne elég bátorsága...

‫٭‬

Niké már vagy ezredszerre hallgatta végig Dioméd panaszáradatát, de nem mutatta, hogy unná.
Igazából megértette a férfit és szeretett volna segíteni neki, csak nem tudta, hogyan.
-Apa már alig várja, hogy behúzott farokkal visszakullogjak hozzá, de azt lesheti. Igenis lehet élni
az imádott pénze nélkül! Figyeld meg, hogy megmutatom mindenkinek mit érek! Dolgozni fogok.
-És mégis hol?- kíváncsiskodott a lány.
Sok választás nem jöhetett szóba, hiszen Parga csak egy kis tengerparti város. Itt legfeljebb a
vendéglátóiparban vagy a turizmusban helyezkedhet el.
-Az olajfa ültetvényeken.
Niké azt hitte, hogy leesik a székről.
-Dioméd, neked tényleg elment az eszed! Az nagyon kemény munka, senki sem bírja.
-Ne túlozz. Ha más megtudja csinálni, akkor én is.
-Ez mind nagyon szép, amíg csak beszélsz róla. De a valóságban gyakorlatilag éhbérért dolgoznál
napi tizenkét órát. Esténként holtfáradtan zuhannál az ágyba, és még annak is örülnél, ha a hó végén
ki tudod fizetni a lakbért. Biztosan ezt szeretnéd? Én is ezt csinálom, és néha képes volnék ölni,
csak végre javulna már az életem. Te meg olyan szerencsés vagy, és mégis el akarod dobni
magadtól?
-Nem így beszélnél, ha a helyemben lennél. Vagy te talán eltűrnéd, hogy szabadon rendelkezzenek
veled? Hogy megmondják neked mit csinálj? Apa gyakorlatilag megparancsolta hogy vegyek
feleségül valakit!
Niké szívverése kihagyott egy pillanatra. Habár Dioméddel csak barátok, de ő titokban többet
érzett a fiú iránt. Évek óta a remény tartja életben, hogy eljön majd a nap, amikor viszonzásra talál
szerelme. Dioméd nem vehet el más nőt.
-És ki az?
-Mit tudom én, nem is érdekel! De igaz, milyen felháborító? Nem sózhatnak rám valami jó
családból való engedelmes menyecskét. Egyedül én fogom eldönteni, hogy kit akarok.
-Teljesen egyet értek veled.
-Akkor segítesz nekem?
 5

-Miben?
-Arra gondoltam, hogy hozzád költözöm, amíg nem találok egy másik helyet. Addig is, amíg itt
leszek közösen fizethetnénk az albérletet.
-Ez... nagyszerű volna!
Niké nem bírt magával, és örömében a fiú nyakába ugrott. Dioméd ösztönösen átölelte, és a lány
többé nem volt a maga ura. Szenvedélyesen megcsókolta, de úgy, hogy abban benne volt minden
szerelme és elfojtott vágya. Csak lassan tűnt fel neki a boldogság ködén át, mintha nem
viszonoznák a csókját...
Dioméd a meglepetéstől lefagyott. Mikor Niké kicsit engedett a szorításon, újra kapott levegőt.
Kába tekintettel meredt a lányra.
-Én... nem értem... nem tudtam, hogy...
Niké látta a fiú tekintetén, hogy ez most megrázkódtatásként érte. Elhúzódott Diomédtől. Nagyon
régóta várt erre a pillanatra, és egyáltalán nem így képzelte el. A csalódástól könnyek szöktek a
szemébe. Gyorsan elfordult, és igyekezett összeszedni magát.
-Nincs semmi baj.- mondta, mikor megérezte a fiú kezét vállán.
-Már hogyne volna! Nézz a szemembe!
Niké megtette, de egyből meg is bánta. Dioméd sajnálta őt és semmi több. A lány kiszabadította
magát, és az ajtóhoz rohant.
-Nekem most mennem kell dolgozni.
-Várj! Előbb ezt meg kell beszélnünk.
-Ugyan, nem történt semmi. Csak egy kicsit elvetettem a sulykot.
-Ne beszélj mellé!
-Komolyan mondom, Dioméd, nem fontos ez az egész. Nem kell tudomást venned róla.
-Ezt nem tehetem meg.
-De legszívesebben ezt tennéd, nem?
A fiú ugyan nem válaszolt, ám arckifejezése magáért beszélt. Niké azt hitte, szégyenében menten
elsüllyed. Kifele menet eszébe jutott, hogy Dioméddel az összeköltözést tervezték.
-Felejtsük el az egészet, rendben? A lábtörlő alatt tartom a pótkulcsot, ha szükséged lesz rá. Mikor
hozod a cuccaidat?
Dioméd a fejét csóválta. Niké nem volt még arra felkészülve, hogy örökre elveszítse őt. Inkább
elment otthonról, nem várta meg a választ.

‫٭‬

Dárius figyelte, ahogy szeretője átvág az éttermen és felé közelít. Tália, a tavalyi miss univers
nem hiába érdemelte ki a koronát. Bombasztikus alakján feszült a fehér nyári ruha kiemelve csábító
idomait. Arca és teste akár egy istennőé, szája pedig beindította a férfiak fantáziáját. A nő olyan
feltűnést keltett, hogy percekig elhallgatott a tömeg folyamatos moraja.
Dárius elégedetten dőlt hátra. Mindig igényesen választotta meg szeretőit, és Tália különös
gyöngyszem a sorban. Viszont szépségével egyenesen arányos volt a rá költött pénz is. A nő kezdett
túlságosan drága lenni. Ha ez így megy tovább, muszáj lesz szakítaniuk.
Illedelmesen felállt, és kézcsókkal üdvözölte a hölgyet.
-Rég láttalak.- jegyezte meg, amint helyet foglaltak.
-A Bahamákon voltam fotózáson. Jövőre benne leszek egy naptárban. Megveszed?
-Ki nem hagynám.
Ekkor érkezett meg a pincérnő. Felvette a rendelésüket, de közben olyan meredten bámulta őket,
hogy az már tolakodó volt. Dárius megköszörülte a torkát, mire a lány végre észbe kapott.
-Elnézést.- és távozott.
Ezután teljes figyelmével Tália felé fordult. A szépségkirálynő elpanaszkodta, hogy milyen
rettentően fárasztó ez a sok utazgatás. És különben is már nagyon unja a munkáját, a rajongókat és
 6

az egészet úgy együtt véve.

-Szegénykém... Majd a papa megvigasztal ma este, rendben?
-Az tényleg rám férne. Melletted mindig megnyugszom, olyan aranyos vagy.
Dárius nem szeretett aranyos lenni, de nem tiltakozott, mert Tália épp rámosolygott.
Időközben visszatért a pincérnő. Ma különösen szórakozott lehetett, mert összekeverte a
rendelésüket. A szerencsétlen össze-vissza szabadkozott, és addig kapkodott, mígnem leöntötte
borral az öltönyét. Na ekkor fogyott el a férfi türelme.
-Hívja ide az étteremvezetőt!
-Sajnálom, uram. Kérem, ne rúgasson ki! Esküszöm, hogy jóvá teszem.
-Nézze...- gyors pillantást vetett a lány névtáblájára.- Niké. Nézze Niké, tudja, hogy ki vagyok?
-Persze, felismertem önt, Angelopulosz úr.
-Akkor azt is tudja, hogy nem a kedvességemről vagyok híres. Most pedig azonnal látni akarom a
főnökét. Megértette?
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Niké nemet mond. Gyűlölet izzott kék szemében és dacosan
felvetette állát. Dárius személyes sértésnek vette, hogy nem engedelmeskedik neki . Mielőtt viszont
robbant volna a bomba, megérkezett a Taverna tulajdonosa. Gyorsan tisztázták az ügyet, és a
pincérnő azonnali hatállyal el lett bocsátva.

‫٭‬

Dezdemóna csak bámulta a mennyezetet, és igyekezett nem gondolni semmire. A Szebasztiánnal

való szeretkezés után mindig elfogta a bűntudat. Eleinte azt hitte, hogy azért, mert fél, hogy Dárius
bármikor hazajöhet. De ez nem egészen így volt. Igazából nem is a férje, hanem saját maga ellen
vétett. Elárult, minden elvet, amit ismert és amiben hitt. Önmaga rombolta szét a házasság
szentségét.
Hülyeség az egész, hiszen igenis joga van boldognak lenni. Még ha csak egy-egy órácskára is, de
legalább ez van az életében. Viszont nem élvezi felhőtlenül még ezeket a lopott perceket sem. Talán,
mert nem szerelmes Szebasztiánba.
-Dezdemóna, beszélnünk kell.- ült fel az ágyban a férfi.
-És mégis miről?
-Kettőnkről.
Ajjaj, ez rosszul kezdődik. A nő sejtette, hogy mit akar mondani. Végig tisztában volt vele, hogy
Szebasztián nem az a férfi, aki megelégszik a másodhegedűs szerepével. Hosszútávon nem.
-Azt akarom, hogy elválj attól a baromtól. Nem érdemel meg téged.
-Nem tehetem.
-Mért nem?
-Hát ennek több oka is van.
Dezdemóna felállt, hogy felvegye a köntösét. Nem szeretett meztelenül veszekedni, és
valószínűleg most ez jön.
-A gyerekekre nem hivatkozhatsz, hiszen már felnőttek.- folytatta a témát a férfi.
-Orfeusz még csak tizenhat éves.
-Kibírja, ha elválsz az apjától. Értelmes fiúnak látszik.
-Ez így van, de akkor sem lehet. Dárius sosem engedne el. Inkább megöl, de a nyilvános szégyent
nem vállalja, ami a válással jár.
-Szerintem túlzol.
-Látszik, hogy nem ismered őt.
-Egyáltalán el akarsz válni tőle?!
Szebasztián ezen oldalát még nem ismerte. A férfi dühösnek tűnt, mert terve nem vált be. Most
egy pillanatra Dáriusra hasonlított, és ez megrémisztette Dezdemónát. Tulajdonképpen mit tud ő
erről az emberről? Van egy masszázsszalonja a belvárosban, és észveszejtően jó az ágyban. Ennyit,
 7

semmi többet. A férjéről legalább tudott mindent.

-Tök mindegy, hogy én mit akarok. Hát nem érted? Lehetetlent kérsz tőlem!
-Majd én segítek neked! Megvédelek tőle. Nem engedem, hogy bántson.
-Mért erőlteted ennyire?
-Nem tudod? Szeretlek téged.
Dezdemóna ezt soha nem akarta. Az érzelmek nem szerepeltek idáig kellemes játszadozásukban.
Szebasztián ezzel túlment egy határon.
-Nos akkor véget kell vetnem ennek a kapcsolatnak.
A férfi megbántódott. Szótlanul öltözködni kezdett. A nő eközben szemrehányást tett magának,
amiért ilyen kegyetlenül bánik vele. Valamiért olyan sírhatnékja volt.
-Sajnálom. Nem akarom, hogy így váljunk el.
Mielőtt észrevehette volna, már le is gördült az első könnycsepp. Szebasztián átölelte és erősen
magához szorította. Úgy támadt fel a férfiban a gondoskodás, mintha fehér lovon érkező királyfi
volna, aki jött megmenteni szíve hölgyét. Nem hazudott, ő tényleg szerette Dezdemónát.
-Könyörögve kérlek, válj el tőle! Esküszöm, hogy mellettem biztonságban leszel. És mindent
megadok neked, ami erőmből telik. Velem boldog leszel.
A nő szeretett volna hinni neki. De túl szépen hangzott, hogy igaz legyen. Nem, ő már túl sokat
csalódott, már kihunyt benne a remény.
-Engedj el.- kérte a férfit.
Szebasztián nem sietett eleget tenni a kívánságának. Előtte megcsókolta még egyszer, utoljára.
Dezdemóna viszonozta, amivel nem is sejtette, hogy mekkora hibát követett el. A férfi súlyosan
téves következtetésre jutott.
-Ugye, te is szeretsz engem? Csak félsz bevallani amiatt a vadállat férjed miatt. Nem, ne mondj
semmit, most már mindent értek.
A nő ugyan hevesen tagadta, de ez mit sem számított. Szebasztián már elhitette magával, hogy
Dezdemóna csak őt akarja védeni és ezért küldi el. A férfi ráadásul valamiért az feltételezi, hogy
Dárius veri őt, pedig a férje még sosem ütötte meg.
-Szebasztián, felmondok neked! Hallod? Többet ne gyere ide, és ne keress engem telefonon se.
-Hát persze, kedvesem. Minden úgy lesz ahogy te akarod. De azt ne feledd, hogy én mindig tárt
karokkal foglak várni, ha újra vissza szeretnél térni hozzám. Tudod, hogy hol találsz.
A férfi magabiztosan mosolyogva, jókedvűen fütyörészve ment el. Dezdemóna megrökönyödve
nézett utána.
-Ez bolond.- suttogta maga elé.

‫٭‬

Hétvége lévén későn keltek Orfeuszék, aztán egy jó kis bulit csaptak a medencénél. Csak ők
hárman voltak, a szülők nem mutatkoztak. Volt zene és pia - Dárius remélhetőleg nem fogja
észrevenni, hogy elfogyott a sör. Arisztid a vízen lebegve nézte Xéniát, amint ugrik egy fejest. A
lány odaúszott hozzá és lelökte őt a gumimatracról.
-Hé! Ez nem ér!- kiáltotta, mielőtt a víz alá merült. Prüszkölve jött a felszínre, és bosszút forralt, de
addigra már a lány tovasiklott.- Ezt még megkeserülöd!
Xénia kinevette. Arisztid épp utána vetette volna magát, de nem mert, mikor meglátta Orfeusz
arckifejezését. Legjobb barátja úgy védte tőle a lányt, mintha a testőre volna. Persze megértette,
hogy unokatestvérek, és ezért viselkedik így a fiú, de akkor is rossz érzéssel töltötte el, hogy
Orfeusz nem engedi udvarolni Xéniának. Ennyire nem bízik benne?
Azt el kell ismerni, hogy a csaj nagggyon baba.- gondolta magában. Xénia testileg koránérő
típusnak bizonyult, hiszen neki voltak a legfejlettebb idomai az osztályban. Akinek volt szeme, az
nem tudta nem észrevenni. Most is ahogy itt illegeti magát ebben a falatnyi kis bikiniben, egészen
tűzbe jön tőle. Valószínűleg Orfeusz pont ezért nem engedi, hogy a közelébe férkőzzön. Kár, hogy a
 8

fiú minél jobban tiltja, annál inkább szeretne Xénia bugyijába jutni.
-Az meg ki?- mutatott a lány egy magas, sportos kinézetű szőke férfira, aki épp akkor jött ki a
házból.
-Az? Szebasztián, anyám masszőrje.- válaszolta neki Orfeusz.
-Hmmm... Engem is masszírozhatna.- jegyezte meg Xénia, de csak azért, hogy megbotránkoztassa a
fiúkat.
-Felejtsd el, túl idős hozzád. Az apád lehetne.
A lány erre azonnal elkomorult. Eszébe jutott, hogy ő csak egy kis ,,baleset”. Anyja egy éjszakás
kalandjának váratlan következménye. A mai napig senkinek nem tiszta, hogy ki Xénia apja, mert
Euridiké nem akar beszélni róla.
-Anya biztosan kiakadna, ha összejönnék vele. Amúgy is jó úton van afelé, hogy a diliházban
kössön ki miattam.
-Mert az őrületbe kergeted a gyerekes viselkedéseddel.-dorgálta meg Orfeusz.
-Nem vagyok gyerekes! Én épp a lázadó korszakomat élem. Ugye hallottad már ezt a kifejezést?
-Dioméd is éppen lázad, és nézd, mit ért el vele. Csöves lett.
-Én bírom a báttyádat.- szólt közbe Arisztid.- Tök tuti lehet szabadon élni. Neki senki sem
dirigálhat.
-Na én is épp erről beszélek!- értett vele egyet Xénia.-Elegem van abból, hogy anyu állandóan
megmondja, mit tehetek és mit nem. Tizenöt éves vagyok, már tudok dönteni egyedül is.
-Szerintem meg csak felelőtlenül bajba sodrod magad az idétlen húzásaiddal.
-Jaj, olyan unalmas vagy, Orfeusz!
A fiú vállat vont, és úszott pár hosszt. Arisztid egyből kihasználta a lehetőséget, hogy
beszélhessen egy kicsit Xéniával. Habár a lány értékelte vicceit, és minduntalan felkacagott, amíg
vele volt, figyelme viszont el-elkalandozott. Orfeuszt nézte, amint ütemesen szeli karjával a vizet.
Arisztid nem értette, hogy mért olyan érdekes ez a látvány. Xénia nem sokára ott is hagyta és
inkább unokatestvéréhez csatlakozott.
-Na jó, látom, megsértődtél rám.
Orfeusz megállt, és felnézett a lányra.
-Megsértődtem volna?
-Ne játszd az értetlent, ismerlek. Olyan érzékeny vagy, túl komolyan veszel mindent. Pedig nem
úgy gondoltam...
-Oké, megbocsátva minden bűnöd, bármiről is legyen szó.
A lány megkönnyebbülten elmosolyodott. Sokat jelentet neki Orfeusz barátsága, egyedül csak
vele tudott igazán őszinte lenni. Gyakorlatilag együtt nőttek fel, és az évek során ragaszkodni
kezdtek egymáshoz. Mostanra széttéphetetlen kötelék alakult ki közöttük.
-Játszunk cápásat?-ajánlotta fel a fiú kibékülésképpen.
-Benne vagyok. Te vagy a cápa!
Régi játékuk volt ez, de van amiből egyszerűen nem lehet kinőni. Xénia a medence közepére
úszott és becsukott szemmel elszámolt húszig. Utána kinyithatta a szemét, és spuri azonnal ki kellett
érnie a vízből, vagy különben elevenen felfalja őt a cápa. Orfeusznak a medence egyik sarkában
kellett várakoznia az üldözés kezdetéig. Mikor a lány kimondta,hogy húsz, a fiú villámgyorsan
utána úszott.
A lány torkában dobogó szívvel sietett – illetve csak sietett volna, mert Orfeusz már el is kapta.
Lerántotta őt a mélybe, és Xénia kapálózva igyekezett kiszabadítani magát. Általában ez volt a
legizgalmasabb rész, ahogy küzdöttek a víz alatt. A fiú sosem volt túl durva hozzá,így mindig
biztonságban érezte magát mellette. Igaz is, erről eszébe jutott egy szuper ötlet.
Váratlanul elengedte magát, hagyta, hogy teste ernyedten lógjon Orfeusz karjában. A fiú elsőnek
azt hitte, hogy feladta a harcot, de aztán megijedt, mikor látta, hogy Xénia feje hátrabicsaklik. Egy
erőteljes rúgással a felszínre juttatta mindkettejüket. Még levegőt sem vettek, már is őt szólongatta
pániktól elfúló hangon
 9

A lány nevetve kinyitotta a szemét.

-Tudtam!Há, há! Bepaliztalak!
Orfeusz erre olyan képet vágott, mint aki menten jól elagyabugyálja. Xénia elkomorodott.
-Mi van? Csak viccnek szántam.
-Soha többet ne csinálj ilyet!
-Ennyire megijedtél?
-Ha a helyemben lettél volna... áh, mindegy.
A fiú elfordult tőle. Xénia hátulról átölelte.
-Sajnálom. Igazad van.
-Hagyj békén!
-Rendben, te nyertél. Megígérem, hogy soha többet nem csinálok ilyet.
-És cápásat sem játszunk többé.
Orfeusz megfordult és viszonozta az ölelését. Erős szorításából is látszott, hogy az előbb nagyon
aggódott érte. Xénia egészen elérzékenyült.
-Azért egyet még elárulhatnál nekem.
-Mit?
-Képes lettél volna szájon át lélegeztetni?
A fiú tudta, hogy a lány viccnek szánta ezt is, mint gyakorlatilag mindent, de őt még sem így
érintette. Ha csak arra gondolt, hogy Xénia szája az övéhez érhet, merevedése lett. Ilyesmi még nem
történt meg vele – legalábbis az unokatestvére társaságában nem. Zavarában azt sem tudta, hogy mit
csináljon.
-Elárulnád, mi ez itt?- tette fel ártatlanul a kérdést a lány. Orfeusz senki másnak nem hitte volna el,
hogy tényleg nem tudja, mi nyomódik olyan keményen a hasának. Xéniának viszont tényleg nem
voltak ez irányú tapasztalatai, és nem is akarta őt felvilágosítani erről a témáról. Így hát
összeszorította az állát, és elfojtotta nyögéseit, mikor a lány hozzádörzsölte magát.
Xénia kíváncsisága elemi erővel feléledt, és nem hagyta magát eltolni. Váratlanul újfajta
küzdelem alakult ki köztük. Orfeusz igyekezett volna távol tartani őt az altestétől, míg a lány csak
azért is átkulcsolta derekát lábaival. Aztán a fiú egy sóhajtással feladta, sőt, engedte neki, hogy azt
csináljon, amit akar.
A lány az ösztöneit követve mozgott, fokozva a testében ébredező kellemes izgatottságot. Nem
talált ebben semmi furcsát, hiszen Orfeusz nem volt idegen számára. Egyedül akkor lepődött meg,
amikor a fiú kezei a fenekéről melleire siklott.
Egy hosszú pillanatig a szemébe nézett, és Xénia kiolvashatta onnét, amit magától nem talált ki.
Orfeusz kívánja őt.
Egyszerre lökték el egymást. A fiú magyarázat nélkül ott hagyta a lányt, és kiment a vízből. Csak
ekkor vette észre, hogy Arisztid nincs a helyén. Tehát nem nézte végig ezt a bensőséges jelenetet.
Még szerencse. De ni csak, már jön is ki a házból. Valószínűleg vécén lehetett. Nem is csoda, ennyi
sör után.
-Mi van, haver? Gáz van?-kérdezte tőle barátja.
-Nincs.
-Akkor meg minek vágsz ilyen brutál arcot?
-Hagyj már lógva!
Orfeusznak nem volt már kedve a bulizáshoz.

‫٭‬

Euridiké feltálalta a vacsorát, ami elnyerte mindenki tetszését. Caciki, sztifadó és mézédes rétes.
Minden elfogyott, olyan finom volt. Eufrozina kétszer is szedett belőle, habár ikertestvérének
mindig is jó étvágya volt. Anyjából meg csak úgy dőlt a szó az asztalnál ülve. Heléna folyamatosan
arról beszélt, hogy behívták őt egy szereplőválogatásra. A család örült sikerének, és egy-egy pohár
 10

borral meg is ünnepelték. Egyedül csak Xénia tűnt szokatlanul csendesnek. Euridiké ahhoz már
hozzá szokott, hogy a lánya kamaszodik, van saját magán élete és már nem osztja meg vele minden
titkát. De azt is tudta, hogy ebben a korban van a legnagyobb szüksége egy gyereknek az anyjára
-Segítsek elmosogatni?
Ez mutatta a leginkább, hogy baj van. Xénia mindig igyekezett az unalmas házimunkák elöl
kitérni. Furcsa kérdése virágnyelven azt jelentette, hogy beszélni szeretne vele. Kettesben.
Mire együtt végeztek, addigra a többiek lefeküdtek aludni. Euridiké érdeklődve figyelte lánya
néma szenvedését. Xénia láthatóan nem találta a szavakat, amivel elkezdhette volna a vallomást.
Végül leültek, és megittak még egy pohár kakaót.
-Mikor bököd ki végre, hogy mi bánt?
-Én...Elég cikis lesz a téma. Felkészültél?
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
-De ugye nem fogsz egyből kombinálni?
-Mért, valami történt?
-Nem, csak foglalkoztat egy bizonyos téma.
-Hagy találjam ki. Szex?
-Igen. Arra lennék kíváncsi, hogy mi az a vágy?
-Hát... Mért érdekel ez téged?
-Semmi különös, csak úgy elgondolkoztam rajta.
-Vágyol valakire?
-Na látod, ezért nem mondok el neked semmit! Egyből rémeket látsz, pedig csak a suliban
említették a dolgot.
-Ki?
-A tanár. Biológia órán.
-Ó, akkor minden rendben. Szóval a vágy... Mit is mondhatnék róla... Ez elég nehéz fogalom. Az
ember nem mindenki iránt érez vágyat. Főleg a nők ilyenek, ők jobban megválogatják a
partnereiket.
-És a férfiak?
-Minden férfi nevében nem beszélhetek, de a nagy többség gyakorlatilag elfogadná bármelyik nő
felkínálkozását. Náluk a merevedés életforma. Reggel úgy kelnek, ha volt erotikus álmuk, ha nem.
-És az, amikor egy bizonyos nőt kívánnak meg? Annak mi lehet az oka?
-Annak számtalan oka lehet. Egy kelleténél rövidebb szoknya, egy kivillanó testrész, kihívó
mozdulat, ingerlő érintés... bármi. Nagyon könnyen felizgulnak. Viszont nem akarlak becsapni
téged, és elmondom az igazat. Tapasztalataim szerint a lista legvégén szerepel a szerelem. Úgyhogy
hallgass rám és sose kergess rózsaszín álmokat ezzel kapcsolatban.
-Ühüm, és mi van akkor, ha esetleg nem szabad annak a fiúnak... izé... férfinak megkívánnia azt a
nőt? Ha mondjuk például... házas.
-Azt a mondást még nem hallottad, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb?
-Ó! Mint Rómeó és Júlia?
-Pontosan! A két fiatal addig nem nyugodott míg örökre egymáséi nem lehettek... a föld alatt.
-Azt még szeretném, ha elmondanád, hogy ha egy férfi megkíván egy nőt, és nem lesz szex a vége,
akkor továbbra is vágyni fog rá?
-Valószínüleg. Addig fog próbálkozni, amíg el nem éri a célját.
-És mit éreznek olyankor, amikor... amikor merevedésük lesz?
-Azt hiszem, hogy ugyanazt, amit a nők.
-Ugyanazt? De hát az lehetetlen! Hiszen más az a bizonyos testrészük.
-Ez így van, de attól még belsőleg ugyanúgy reagálnak. A vér a nemi szervükbe áramlik és ott
lüktet. Feszülést éreznek, késztetést, amit nem lehet elnyomni. Érted?
-Azt mondod ezt belsőleg érezzük, de hogyan nyilvánul meg külsőleg?
-Nos, a férfiaknak feláll, a nőknek pedig...hogy mondjam... szóval belülről nedveket ereszt, hogy
 11

könnyebb legyen a férfinak a bejutás.

-És ezt a nő érzi? Mármint azt, hogy nedves lesz?
-Általában igen.
-Jól van. Köszönöm, hogy elmagyaráztad. Most már megyek aludni.
-Máskor is bátran fordulj hozzám. Inkább én magyarázzam el, mint valami vén kéjenc.
-Ne aggódj, nem bukom a pedofil állatokra. Kalinihta!
-Neked is, kincsem.
Euridiké aggódva nézett lánya után. Nem vette be azt a szöveget, hogy csak úgy eszébe jutott
véletlenül ez a téma. Nagyon is fontos volt Xéniának, hogy minél több információhoz jusson ezzel
kapcsolatban. Anyai ösztöne azt súgta, hogy valaki kikezdett vele. Talán nincs olyan nagy baj, és
csak az egyik osztálytársa udvarolgat neki. Remélte, hogy a fiú talpig úriember, mert különben
rosszul fog járni.

II.

Médea, Kasszandra és Alex a templomban voltak, mint minden vasárnap. Habár a gyerek izgett-
mozgott, szerencsésen túlélték az istentiszteletet. Mikor véget ért az imádkozás, szokásuk szerint a
pap elé járultak. Teodor barátként üdvözölte őket.
-Hogy vagytok?
-Minden rendben.- válaszolta Médea.- Ma nagyon szépen beszéltél.
-Köszönöm.
Ezt a pillanatot választotta arra Alexandrosz, hogy kitépje magát anyja kezéből és futkározni
kezdjen a padsorok között.
-Állj meg, te kis csibész!- Kasszandra már rutinosan szaladt is utána.
Amint ők kettesben maradtak, Teodor megfogta Médea kezét és mélyen a szemébe nézett.
-Gyötörnek még azok a szörnyűséges rémálmok?
-Sajnos, igen. A szadista volt férjem emléke is elég, hogy rettegjek.
-Mit tudsz? Azóta feltűnt Héliosz a környéken?
-Dárius szerint nem. Ha ő mondja, akkor az biztosan úgy van, hiszen figyelteti a határokat.
-Reméljük, Isten azóta jó útra térítette, és nem szándékozik visszatérni közénk.
Ezt Médea is nagyon remélte. Nem önmagát féltette, hanem lányát és unokáját. Ahogy rájuk
nézett, összeszorult a szíve az aggodalomtól. Egyet biztosan tudott. Amennyiben Héliosz visszameri
dugni ide azt a ronda pofáját, hogy továbbra is terrorizálja őket, nemes egyszerűséggel meg fogja őt
ölni. Nem menekül tovább a végzete elöl. Már rég meg kellett volna ezt tennie. Ezzel sok
szenvedéstől megkímélhette volna mindannyiukat.

‫٭‬

Heléna egyetlen gondolata az anyja volt, mikor élete egyik legnagyobb csalódását kellett átélnie.
A szereplése alatt eltévesztette a szöveget, így nem válogatták be. Nem ezt várta. Ő azt hitte, hogy
karrierje azonnal szárnyra kap. Nyilvánvalóan ezt nem neki találták ki.
Tétisz azonnal látta rajta, hogy nagyon le van törve. Egy pohár jeges tea mellett elmesélt neki
mindent. Az asszony végighallgatta, de a vigasztalás elmaradt.
-Azt mondod, nem tudtad, hogy mi áll a szövegben?
-Igen. Szörnyű érzés volt a nyilvánosság előtt így megszégyenülni.
-Csak magadnak köszönheted.
 12

-Hogy mondod?!
-Jól hallottad. Aki korán reggel holtrészeg, az ne várjon mást.
-De... de én...
Heléna ugyan tényleg felhajtott egy negyedüveg rizspálinkát, ezt viszont teljes titokban tette.
Aztán egy egész csomag mentolos rágót tett a szájába, hogy senki se érezhesse leheletén az
alkoholt.
-Honnan tudod?
-Gyakori látogatóm az én kis dédunokám.- felelte Tétisz.
-Xénia árult el engem?!
-Nem rosszindulatból tette. Csak ő is aggódik miattad, mint mindenki más. Az odáig rendben van,
hogy szomorú vagy a férjed halála miatt. De szegény, megboldogult vejem már több, mint egy éve
halott! Ideje volna neked is tovább lépned. Az ivás amúgy sem oldja meg a problémáidat.
-Nem vagyok alkoholista! Néha legurítok egy pohárkával szíverősítőként. De kérdezem én, melyik
ember nem teszi ugyanezt? Ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy... beteg lennék.
-Te tudod, Heléna, hogy mire van szükséged. A színészettel kapcsolatos álmaidat szeretnéd
megvalósítani, vagy maradsz zugivó, akit sajnálnak és lenéznek. Választhatsz!
Lánya erre elsírta magát.
-Mért vagy ilyen kegyetlen velem, anya?
-Muszáj az lennem. Hát nem érted? Szeretlek és aggódom miattad. Fel kell, hogy ébresszelek ebből
az önsanyargató állapotból.
-Nincs semmi bajom! Hallod?! Hagyj engem békén!
Heléna fölállt és menekülés szerűen távozott.
-Azzal nem segítesz magadon, ha nem veszed tudomásul.

‫٭‬

Eufrozina felkereste Eugént a műtermében. A festőre most kivételesen nem munka közben talált
rá. A nő vidáman köszöntötte őt.
-Hahó, van itt valaki?
-Ki az? Ja, csak te?
Eufrozina tréfásan belebokszolt unokaöccse vállába.
-Hát ez a híres görög vendégszeretet?
-Mi az, már megint éhes vagy? Ha potyázni jöttél, akkor én nem segíthetek rajtad. Menj, anya lent
van a konyhában, éppen főz.
-Már voltam nála. Keftedesz lesz ebédre.
A férfi elmosolyodott az Eufrozina szemében felcsillanó mohóságtól.
-Nem vagy már így is elég dagi?
-Ezt kikérem magamnak! Én csak jól vagyok tartva.
-Aztán óvatosan, mert ha így haladsz, levágunk téged húsvétra.
A nő felháborodott kiáltással ütlegelni kezdte, de Eugén nevetve kitért előle.
-Kapjál el, husi!
Eufrozina talán bele is ment volna a játékba, ha nem vonja el valami a figyelmét. A műterem
közepén állt egy lepedővel letakart állvány.
-Ez a legújabb, igaz? Megmutatod?
Unokaöccse bólintott, és feltárta előtte egyetlen mozdulattal. Ahogy lesiklott a lepel a
festményről, Eufrozina lélegzete elállt. Közelebb lépett, hogy jobban megszemlélhesse a lenyűgöző
tájképet. A tenger vad tombolását láthatta. A sziklának csapódó hullámok erejét szinte érezte.
Átjárta a borzongás a a hely sötét hangulatától.
-Ezt arról a szirtről festetted, ahol ükanyánk a mélybe vetette magát.
-Ijesztő?
 13

-Egy kicsit. De kétségkívül most is bebizonyítottad, hogy mennyire tehetséges vagy. Komolyan
nem értem, hogy mért nem állítod ki a műveidet.
-Nem tudom, nem vagyok biztos a dolgomban. Annyi kiváló művészt elutasítanak. Mért éppen rám
volnának kíváncsiak az emberek?
-Eugén! Ez egyszerűen őrület! Apád kész bármikor megrendezni neked egy kiállítást.
-Nem akarom őt ezzel terhelni.
-Oké, Dárius tényleg közismerten zsugori alak, de állítom, hogy rád nem sajnálná a pénzt. Te vagy a
kis kedvence, mert sosem feleselsz vele.
-Akkor sem mennék bele. Azt szeretném, ha a munkám miatt becsülnének meg, és nem azért, mert
apa fia vagyok.
-Jól hallottam, hogy rólam beszéltek?- lépet be az ajtón Dárius.
-Falra festettük az ördögöt.- jegyezte meg epésen Eufrozina.
A férfi felé fordult, és összeszorította száját dühében. Pimasz unokahúga mindig is a bögyében
volt. Eufrozina sosem adta meg a neki kijáró tiszteletet, ami ellen nem tehetett semmit. Így hát ha
ők ketten találkoztak, véget nemérő szópárbajt vívtak.
-Te már megint itt vagy?
-Én hívtam meg!- avatkozott gyorsan közbe Eugén.- És velünk fog ebédelni.
A nő erre szélesen elvigyorodott. Imádta bosszantani zsarnokoskodó nagybátyját. Kifejezetten
akkor érezte elemében magát, mikor meglátta Dárius felháborodott arckifejezését. De meg mert
volna esküdni rá, hogy ez a látszólag komoly ember is élvezi a veszekedésüket.
-Dezdemóna üzeni, hogy készen van, és aki éhes, az jöjjön enni. Gondolom te éhes vagy.
Mielőtt Eufrozina reagálhatott volna a gúnyolódásra, Eugén leterelgette őket az ebédlőbe. A
férfiak félre vonultak, és a teraszon megittak egy pohár jó bort még az evés előtt. Addig a nők
megterítettek és elvégezték az utolsó simításokat.
-Csak nem női munkára vetemedtél?- kötött bele unokahúgába Dárius, mikor meglátta, hogy
Eufrozina milyen buzgón hajtogatja a szalvétát.
-Én nő vagyok.
-Nem esküdnék meg rá. Ügyvéd lettél.- ejtette ki a férfi a szót úgy, mintha Eufrozina legalábbis
gyilkosságot követett volna el.
-És mi ebben a rossz?
-Ahelyett, hogy férfias játszmákba kezdenél, kislány, jobban tetted volna, ha te is a többi nő példáját
követed...
-Azaz házasodjam meg, szüljek sok gyereket, és fogjam be a szám? Jól hangzik... mármint annak,
akiben nincs becsvágy.
-És az állásod pótolhatja a családot az életedben?
-Természetesen nem. De még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy eltemessem magam egy férfi mellett.
-Már harmincöt éves vagy! Meddig akarsz még várni?
-Az Isten szerelmére! A nőkről alkotott nézeteid kőkorszakiak. A mai világban már nem nagy dolog,
ha valaki ügyvéd és szingli.
-Szingli?! Mit képzelsz te, hol élsz? Amerikában?
-Ha nem szállsz le rólam, akkor könnyen megtörténhet, hogy kimenekülök oda.
-Viccnek veszed, amit mondok, pedig hidd el, én tényleg aggódom érted. Ideje volna már kerítened
egy férfit, aki végre ráncba szed.
-Ó minden vágyam, hogy valaki kemény kézzel irányítson.
-Áh, veled nem lehet komolyan beszélgetni!
Eufrozina diadalittasan felnevetett, mikor Dárius felhagyott a próbálkozással.

‫٭‬
 14

Orfeusz megkönnyebbülten fejezte be a házi feladatát. Még kellett volna tanulnia, de egyszerűen
nem bírta tovább. Jó volna egy kicsit lazítani. Úgy döntött, hogy felhívja Xéniát.
Életében először félt a lánnyal beszélni. A tegnapi kínos közjáték után mindenki hazament és
azóta nem is találkoztak. Mindketten úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, de nagyon is
érezhető volt a feszültség a levegőben. Orfeusz önmagát hibáztatta mindenért, és kész volt
bocsánatot kérni Xéniától. Remélte, a lánynak is ugyanolyan fontos, hogy megmaradjon a
barátságuk.
-Szia, én vagyok az, Orfeusz.
-Tudom, kijelezte a mobil a számod.
-Aha, figyelj, dumálnunk kéne.
-Most is azt csináljuk.
-Úgy értem, személyesen. Otthon vagy?
-Nem, Arisztidnél.
-Mit keresel ott?
-Meghívott a bulijára. A szülei elhúztak valahová, úgyhogy nekünk szabad a pálya.
-Kettesben vagytok?
-Még van itt pár haverja.
-Mind fiúk?
-Nem kukkantottam bele a gatyájukba, de így innét úgy tünik, hogy azok.
-És... próbálkoznak veled?
-Közöd?
-Nem akarod elmondani?
-Na jó, nem érek rá erre, úgyhogy most szépen leteszlek.
-Várj! Ott van Arisztid?
-Beszélni akarsz vele?
-Igen, add neki oda egy kicsit.
Nem sokára a fiú hangját hallotta.
-Mi zu, öreg?
-Engem mért nem hívtál meg a bulidra?
-Te mondod mindig, hogy egész vasárnap tanulsz. Nem akartalak zavarni.
Orfeusz ezt nagyon béna kifogásnak tartotta. Sejtette már, hogy mit jelent ez az egész. Arisztid le
akarta őt rázni, hogy szabadon nyomulhasson az unokahúgánál. Kezdett rossz érzése lenni.
-Zavarna, ha mégiscsak beugranék?
-Engem nem, de tudod mit? Kérdezzük meg erről Xéniát.
A lány az kiabálta a háttérben, hogy maradjon inkább otthon. Ezt a többi fiú röhögése követte.
Még Arisztid hangja is elég kajánul hangzott, pedig őt idáig a barátjának tartotta.
-Hát hallottad, pajtás. Majd talizunk holnap a suliban, jó?
-Mi a franc?- de a fiú már letette a telefont.
Ezek után bátran elmondhatjuk, hogy a lány nem bocsátott meg neki, sőt... Tervez valamit, ami
összefügg azokkal a vad barmokkal, akikkel bulizik. Orfeusz képzeletében már ki is bontakozott az
orgia képe. Xéniát látta maga előtt, kicsit kapatosan egy csapat kiéhezett fiú társaságában. És ahogy
ismeri a lányt mindent bevállalós természetét, bizonyára rá tudják szedni egy-két mocskos dologra.
Talán, ha nagyon eldurvulnak a dolgok...
Nem, nem szabad gondolnia ilyesmire. Xénia tud vigyázni magára, nincs rá szüksége. Ha csak
azért is odamegy, akkor végleg összevesznek. Viszont ez a lehetőség sem tartotta vissza attól, hogy
megvédje a lányt.

‫٭‬
 15

Tália nem könnyen talált rá Diomédre. Már régóta fontolgatja magában, hogy felkeresi Dárius
fiát. Szertője ugyan dúsgazdag volt, de ez sajnos nem jelentette azt, hogy szívesen osztogatja
pénzét másoknak. Dárius egy vén róka ebből a szempontból, egyszerűen lehetetlen őt kihasználni.
Na de talán a fia nagylelkűbbnek bizonyul.
Pechjére mire akcióba lépett volna, addigra a fiú elköltözött otthonról. Nehéz volt rájönni, hogy
melyik albérletben lakik, de végül sikerült. Épp itt állt a ház előtt, azt fontolgatva, hogyan
csalogathatná ki onnét Diomédet. Véletlenszerűnek akarta beállítani találkozásukat, nehogy a fiú
gyanút fogjon.
Türelmének meg lett a gyümölcse, mert nem sokára Dioméd kibújt rejtekhelyéről. Ahogy az
utcára tette a lábát,máris a nyomába eredt. Nem nagyon feküdt neki ez a szerep, hiszen idáig mindig
ő volt az, akit üldöztek a férfiak. Lejjebb húzta a dekoltázsát, és varázslatos mosolyt csalt az arcára.
-Hé, szép fiú!- ez erős túlzás volt, mert Dioméd meg sem közelítette a szépet.
De a hatás nem maradt el. Dioméd megállt és visszanézett rá. Leesett az álla, mikor
megpillantotta Táliát. A nő érezte, hogy innentől kezdve nyert ügye van. Könnyű préda, nincs is
élvezet az elejtésében.
-Hová igyekszel ennyire? Nem hívsz meg egy kávéra?
-Ó... hát persze. Üljünk be ebbe a kis cukrászdába.
Dioméd mutatta az utat. Bent helyet foglaltak egy asztalnál, és kellemesen elbeszélgettek, amíg
nem jött a pincérnő. Tália kezdte.
-Hogy hívnak, édes?
-Dioméd An... mindegy. Tekintsünk el a családnevemtől, rendben? Most kezdek új életet, mert nem
akarok az apám árnyékában élni.
-Összerúgtad vele a port?
-Igen, eléggé.
Jaj, ez semmi jót nem jelenthet! Mi van, ha mégsem Dioméd örökli Dárius pénzét?
-Kár, hogy ilyen keserű vagy, pedig a család az ember legfőbb támasza.
-Van, amikor kibékíthetetlen ellentétek alakulnak ki. Ilyenkor nincs mit tenni.
Ekkor érkezett a pincérnő.
-Niké!- pattant föl Dioméd, mint akit tetten értek.- Te mit keresel itt?
-Itt dolgozom.
-Nem! Te a Tavernában vagy pincérnő. Vagy nem?
-Tegnap kirúgtak, de hát honnan is tudhatnád, mikor az este haza sem jöttél, és nem is telefonáltál?
-Én... találtam másik helyet, ahol lakhatom.
-Értem. Azért mondhattad volna. Vártalak.
-Sajnálom, de jobb, ha többet nem találkozunk.
-Kinek jobb? Neked vagy nekem?
-Neked! Értsd meg hogy azok után, ami történt... nem lenne semmi sem ugyanolyan.
-Ti ismeritek egymást?- vágott közbe Tália.
Niké ránézett a nőre, és mintha olvasott volna a gondolataiban, egyből tudta, hogy mit akar
Diomédtől. Ösztönösen megragadta a fiú karját.
-Óvakodj ettől a áspis kígyótól, mert nem csak haverkodni akar veled.
-Miről beszélsz, Niké?
-Ez itt!- mutatott Táliára.- Az apád szeretője. Láttam őket együtt.
-Hazudik!- ellenkezett a nő azonnal.- Azt sem tudja, hogy miről beszél.
-Niké, fejezd be a vádaskodást.- söpörte le a lány kezét Dioméd magáról.- Nem tűröm, hogy
féltékenységi jelenetet rendezz itt.
-Neki hiszel?!
-Na jó, én távozom.- állt fel Tália.- Dioméd, velem jössz?
-Az apja után kell a fia is? Mit akar tőle, he?- kiáltotta utána Niké.
-Fejezd be!- szólt rá Dioméd.- Mért csinálod ezt? Így nem szerezhetsz meg, ha elüldözöd mellőlem
 16

a nőket. Térj észhez, és felejts el engem!

Ezután Tália után szaladt. Niké összetört szívvel nézett utána.

‫٭‬

Dáfné azonnal Niké lakására sietett, amint megkapta üzenetét. Barátnője hangja a telefonban
olyan volt, mint, aki ki van borulva. Nem értette tisztán szavait, úgy zokogott. El sem tudta
képzelni, hogy milyen szörnyűséges tragédia történhetett.
És most hiába volt itt személyesen, még mindig nem értette. Mióta megérkezett, Niké a nyakába
vetette magát, és egy szót sem szólt, csak sírt.
-Mi történt? Mondd már!
-Dioméd utál engem!-ezután csak még jobban neki keseredett.
-Ó, csak erről van szó!
Dáfné sosem fogadta kegyeibe Niké ,,barátját”. Annyi mindent hallott róla. É bár a lány szinte
istenítette, neki meg volt a fiúról a véleménye. Eleve milyen ember az, aki évekig észre sem veszi,
hogy a barátnője igazából szerelmes belé? Vagy vak és süket, vagy túl önző.
-Na jó van, gyere, üljünk le ide.- Dáfné erővel lenyomta Nikét a kanapéra.- Nyugodj meg.
Végre kezdett enyhülni a könnyek és csuklások áradata. A vékony szőke lány szívszorító látványt
nyújtott, miközben kivörösödött szemeit törölgette. Dáfné hozott neki egy pohár vizet és egy doboz
papírzsepit.
-Most pedig mesélj el nekem mindent.
-Tegnap kezdődött. Dioméd eljött otthonról, hozzám akart költözni.
-Miért?
-Összeveszett az apjával. Megfogadta, hogy többet nem megy vissza hozzá.
-Az csoda volna.
-Azt mondod?Hát tényleg elég gyakran veszekednek... és ugyanannyiszor békülnek ki. De talán
egyszer valóban sikerülhet neki önállósodni.
-Ebben kételkedem. És egyébként hol van most? Nem azt mondtad az előbb, hogy ideköltözött?
-Így lett volna, ha nem szúrom el.
-Mit csináltál?
-Megcsókoltam.
-Mit csináltál?!
-Én nem tudom, hogy egyik percről a másikra mi történt velem. És ha láttad volna, hogy nézett rám
utána... Nem szeret, egy cseppet sem! Érted? Felfogod te ezt? Annyi év és én hiába vártam rá!
Niké újra elsírta magát. Dáfné átölelte őt és a hátát simogatva próbálta megnyugtatni.
-Én felfogtam, de te is? Most már rájöttél miért zaklattalak idáig annyit? De neked hiába mondja az
ember, hogy ess túl minél hamarabb a vallomáson. Nézd, most annál nagyobb szenvedést okoztál
magadnak.
-Igazad volt, végig igazad volt. Bánom már az egészet. Ráadásul tudod, mi a legszánalmasabb?
-Ezt még lehet fokozni?
-Képzeld, felajánlottam neki, hogy maradjunk barátok, hogy felejtsük el ezt a kis közjátékot, de
nem fogadta el. Már hallani sem akar rólam. Más nő után fut.
-Javíthatatlan vagy, Niké. Hogy képzeled azt, hogy még ezek után minden mehet úgy tovább, mint
régen? Teljesen elment az eszed? Vagy az önkínzást választod?
-Hát nem érted, hogy nem tudok nélküle élni?! Én megelégszem azzal is, ha csak vele lehetek.
-Nem ábrándultál ki belőle? Nem érdekel téged, hogy viszonozza-e az érzéseidet?
-Kedvel engem, megosztja velem a titkait. Ez több, mint amit bárki kaphat tőle.
-És közben más nőkkel hetyeg! Ez nem zavar?
-Dehogynem! Ma is láttam őt valakivel. Dioméd persze egyből tudta, hogy féltékeny vagyok. Olyan
dolgokat vágott a fejemhez... Azt hittem, hogy ott helyben meghalok.
 17

-Ismerem azt a lányt?

-Te nem, de én igen. Dárius Angelopulosz szeretője.
-Várj csak... Dioméd le akarja nyúlni az apja tulajdonát?
-Nem. Ő biztosan nem tenne ilyet. Sőt a nő is letagadta előtte, hogy bármi köze is volna az apjához.
Az az érzésem, hogy valami terve van Dioméddel. Be akarja őt hálózni... nyilván a pénzért.
-Ez csak feltételezés.
-Tudom, hogy ki akarja használni őt! Egyszerűen... tudom.
-És ezt mondtad Diomédnek?
-Figyelmeztettem őt, de nem vett komolyan. Már pedig valamit tennem kell...
-Nem tudsz semmit sem tenni.
-Van egy megoldás, az hatásos volna. De azzal azt kockáztatom, hogy Dioméd soha többet az
életben nem szól hozzám.
-Ki akarod nyírni a csajt?
Niké szó nélkül felállt, és magához vette a kocsikulcsát.
-Gyere, mennünk kell.

‫٭‬

Apolló elszívott egy szivart a fiával. Míg a teraszon állva nézték a naplementét, büszkén tekintett
végi birtokán. Volt idő, mikor mindez a bőség csak álom volt. Bár egész életében keményen
dolgozott, neki csak az alapokra tellett. Bezzeg Dárius hihetetlen érzékkel vezette az üzletet. Immár
az egész család megél abból, amit neki sikerült összeharácsolnia.
-Büszke vagyok rád.- szólalt meg váratlanul az öreg.
-Epharisztó. De valószínűleg nem jutottam volna semmire, ha te nem állsz mögöttem.
Apolló lassan kifújta a füstöt.
-Ez csak természetes. Az életemet áldoztam volna bármelyikőtökért. Te és a nővéreid vagytok a
mindenem.
-Igaz is, hallottál valamit Heléna szerepléséről? Ma volt?
-Igen, de nem vették fel.
-Mi az, hogy nem vették fel?! Biztosan csak valami félreértésről lehet szó. Majd én elintézem ezt az
ügyet. A rendező tartozik nekem egy szívességgel.
-Jól van, tudtam, hogy ügyes fiú vagy, Dárius. Akkor én megyek is.
-Nem itthon vacsorázol?
-Anyád meghívott.
Dárius felnevetett.
-Mikor hagysz fel már ezzel a nevetséges udvarlással? Komolyan mondom, olyan vagy, mint egy
bagzó vén kandúr.
-Több tiszteletet, vagy különben kapsz a fejedre!
-Tudod, mi a te bajod? Nem tudsz veszíteni.
Apolló vállat vont, és fölvett a földről egy cserepes növényt.
-Azt anyunak viszed?
-Szép virág, mi? Ismered őt, imád kertészkedni.
Apja már indult volna, de még Dárius visszatartotta egy kicsit.
-Drukkolok neked.
-Addig nem halok meg, amíg újra meg nem hódítottam Tétiszt.
-Lehet, hogy akkor örökké fogsz élni.
Apolló nevetve elindult a kis ösvényen. Nem volt messze a kunyhó, ahova tartott. Dárius
jókedvűen nézett utána. Annyira elgondolkozott, hogy elsőnek észre sem vette, hogy a felhajtóra
parkol valaki. A kocsi, és a belőle kiszálló két nő nem tűnt ismerősnek neki. De várjunk csak... az
egyiket mintha már látta volna.
 18

Niké közelebb ment az uralkodóként terpeszkedő Dáriushoz. A férfi szeme olyan sötét volt, akár
egy feneketlen mély kút. Semmiféle érzelmet nem tudott kiolvasni belőle.
-Kalimera, Angelopulosz úr!
-Megtudhatom, hogy mi járatban jöttek?
-Nagyon fontos közlendőm van az ön számára.
-Nem maga az, akit kirúgattam tegnap a Tavernából?
-De. Ám nem ebben az ügyben jöttem ide.
-Sikerült felcsigáznia a kíváncsiságomat. Ki bökné végre, hogy mit akar?
-Talán jobb volna ezt olyan helyen, ahol nem hallhatnak meg minket.
Dárius felállt, mire Niké két lépést hátrált. Ellenszenve nyilvánvaló volt, de az is, hogy valamit
nagyon erősen akar tőle. A férfi még csak most nézte meg őt jobban. A lány sápadt volt és
sebezhetőnek tűnt, mégis olyan tűz lángolt tekintetében, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Úgy döntött, hogy meghallgatja a mondanivalóját. Másképp úgy sem rázhatja le.
-Rendben, tíz percet kap, a dolgozószobámba megyünk. Addig a kísérője...
Dáfné előrébb lépett és kezet nyújtott neki.
-Elnézést kérünk a késői zavarásért, uram. Én Dáfné Kiriakosz vagyok.
-Hero poli! A nagyapja nem Hektor?
-De! Honnan ismerik egymást?
-Az üzleti világban semmi nem marad titokban.
Áh, remek!- gondolta magában Niké. - Dáfnéról kiderült, hogy gazdag és ő mindjárt másabb
elbánásban részesül. És miközben ezek itt ketten kedélyesen eltársalogtak, ő úgy izgult, hogy majd
kiszakadt a szíve a mellkasából. Türelmetlenül megköszörülte a torkát, mire észbe kaptak.
-Tudja, mit? Várjon meg minket a nappaliban. A feleségem bizonyára megkínálja önt egy csésze
kávéval.- mutatta az utat Dárius.
-Igazán nem akarok a terhére lenni.- szabadkozott Dáfné.
-Dezdemónának ez nem fáradtság.
-Köszönöm, akkor szívesen elfogadom.
Dárius és Niké bementek egy szobába, ahol nagy íróasztal és férfias bőrfotelok voltak. A lány nem
ült le, egyszerűen taszította a hely fojtogató légköre. Bár mondjuk az is igaz, hogy senki sem kínálta
hellyel.
Ha már itt volt, nem várt tovább. Amilyen gyorsan csak lehet, végezni akart.
-A fiáról van szó.
-Melyikről? Ugyanis három van.
-Diomédről.
-Mit tud róla?
-Elég sokat, de inkább a tárgyra térnék.
-Csupa fül vagyok.
-Ő és az ön szeretője ma egy cukrászdában találkoztak. Nem hazudok, több tucat tanú van még
rajtam kívül, aki igazolhat engem.
-Ezt most úgy érti, hogy a fiam hátba támadott?
-Nem! Dioméd nem tudja, hogy a nő magához tartozik. Ebben a történetben ő az áldozat.
Dárius karba font kézzel az ablaknak támaszkodott. Hitt a lánynak, ez a fruska nem merné őt
becsapni. És ha ez igaz, akkor valaki nagyon megkeserüli. Remélte, hogy a fia tényleg ártatlan.
-Ez az információ nagyon értékes. Maga mégis elárulta nekem. Fizetséget vár érte?
-Nem. Csak annyit kérek, hogy gyorsan válassza szét őket. Az a nő minél tovább játszadozik
Dioméd érzéseivel, annál inkább fájni fog neki...
Niké későn vette észre, hogy súlyos hibát követett el.
-Nocsak, nocsak... Szereti a fiamat, igaz?
-Ehhez semmi köze.
-Honnét ismerik egymást?
 19

-Egy baráti összejövetelen találkoztunk négy és fél évvel ezelőtt.

-Dioméd sosem beszélt itthon magáról.
-Ha jól tudom, akkor másról sem igen beszélt. Főleg nem magával.
Dárius nem szerette, ha egy ilyen kis senki tesz neki szemrehányásokat.
-Járnak? Jaj, de buta is vagyok... hiszen ismerem a fiamat. Sosem adná össze magát egy olyannal,
mint maga. Annál sokkal kifinomultabb az ízlése. Ebben legalábbis rám ütött.
A férfi elégedetten látta, hogy a sértés célba talált. Niké tekintete a kínok kínját tükrözte. Most
már végre tudja ez a lány, hogy hol a helye. Niké menekülésszerűen távozott.

‫٭‬

Dáfné nagyon kedvesnek tartotta Dezdemónát. Miközben elszürcsöltek egy teát, mindenféléről
beszélgettek. Ám egyszer csak a nő felállt, és a hasára tett kézzel mentegetőzni kezdett.
-Mi a baj, beteg?
-Áh semmi, csak egy kis émelygésem van. Egy pillanat, és visszajövök. Nem haragszik?
-Nem, dehogyis. Menjen csak nyugodtan.
Mikor egyedül maradt, felállt és körbe sétált a házban. Így történt, hogy egy elhagyatott folyosón
kötött ki. A falon nagyon érdekes képek voltak láthatók, azonnal felkeltette a figyelmét. A festő
ismeretlen, de tehetséges, azt meg kell hagyni. André, a nagybátyja biztosan addig nem nyugodna,
amíg ki nem állíthatná ezeket egyik galériájában.
-Helló, ki vagy te?
Az egyik szobából éppen kijött egy nyurga srác, az köszönt rá. Azonnal feltűnt neki, hogy a fiú
mennyire hasonlít Dáriusra. Egészen biztos, hogy a fia.
-Szia, én Dáfné vagyok. És te?
-Orfeusz. Talán keresel valamit?
-Nos az az igazság, hogy igen. Tudod, hogy ki festette ezeket itt?
-Persze. A tesóm, Eugén. Miért?
-Mert azt hiszem, hogy volna egy ajánlatom a számára.
-Fönt találod őt a műtermében. Mindig ott van.
-Nem, most nem érek rá, sajnos. De te megtehetnél nekem valamit. Átadnád neki ezt a névjegyet?
-Szívesen. Nem tudod, hol találom az anyámat? Mindig szólnom kell valamelyik ősömnek, mielőtt
lelépek itthonról.
-Dezdemóna az emeletre ment fel.
-Akkor a szobájában lesz. Kösz.
Dáfné épp átnyújtotta a telefonszámát Orfeusznak, mikor meglátta Nikét felindultan kiviharzani.
-Hát ez meg ki volt?- kérdezte a fiú.
-Erről kérdezd Diomédet. Na jó, most már mennem kell. Élmény volt veled megismerkedni.
-Nekem is, szívi. Emiatt meg ne aggódj,- lengette meg a kis papírkártyát- odaadom Eugénnek.

‫٭‬

Orfeusz úgy rohant, ahogy csak bírt, de még így is késve érkezett a bulira. Már hamarabb jött
volna, ha az apja nem szívózik vele. De Dárius mindig nagyon komolyan vette a fiai tanulmányait,
ezért addig nem engedte el otthonról, amíg fel nem mondatta vele az egész heti angol leckét.
Na mindegy, a lényeg, hogy itt van. Muszáj meggyőződnie arról, hogy Xéniával minden rendben .
Az egy dolog, hogy haragban vannak, és a a lány nem akarja látni. Orfeusz akkor sem fogja cserben
hagyni őt, és megvédi ezektől a kanos disznóktól.
Kopogás nélkül benyitott Arisztidékhez. Dobhártya repesztő rockzene fogadta bent. Nem kellet
sokáig keresgélnie őket, elég volt, ha csak a hang forrását követte. Hamarosan rájuk is talált a
nappaliban.
 20

Eleinte nem látott semmit a sejtelmes félhomálytól. Csak mikor hozzászokott a szeme a sötéthez,
jött rá, hogy mi is folyik éppen. A legszörnyűbb rémálma vált valóra. Valahogyan rávették Xéniát
ezek a szemetek, hogy levetkőzzön nekik. A lány őrjítő sztriptízét füttyögéssel és bekiabálásokkal
fűszerezték. Xénia már megszabadult fölsőjétől, és most épp a nadrágján a sliccet húzta le.
Orfeusz agyát olyan hirtelen öntötte el a vér, hogy nem tudott uralkodni magán.
-Ti meg mit csináltok itt?- harsogta túl a zenét.
Minden fej azonnal felé fordult. A lány felsikoltott, és kezével eltakarta meztelen mellét.
-Te hogy kerültél ide?
Ne persze... az előbb még nem volt ilyen szégyellős. Orfeusz dühösen oda csörtetett hozzá, el
kapta a karját, és vonszolni kezdte a kijárat felé. Xéniának még meglepődni sem volt ideje, úgy
hogy hagyta magát. Az ajtóig viszont nem jutottak el, mert Arisztid eléjük állt.
-Hova viszed?
-Na mit gondolsz, seggfej?
-Nem akar veled menni.
-Takarodj előlem, vagy különben...
-Én nem megyek sehova!- tért végre magához a lány. Kiszakította Orfeusz kezéből magát, és
beszaladt az egyik szobába. A fiú utána futott, így még pont be tudott csusszanni. De mielőtt
Arisztid is követhette volna őket, kulcsra zárta az ajtót.
-Mit csinálsz? Menj ki innét! Fel akarok öltözni.
-Kint maradt a fölsőd.
-Akkor hozd be!
-Megígéred, hogy utána velem jössz haza?
-Itt az egyetlen nem szívesen látott vendég te vagy! Minek jöttél ide?
-Hogy észhez térítselek! Tudtam, hogy ha nem vigyázok rád, akkor mindenféle hülyeségre rá
tudnak beszélni téged.
-Nem kellett nagyon győzködniük. Szabad akaratomból vagyok itt, és azt csinálok, amit akarok.
Ehhez neked semmi közöd, és jó volna, ha leszállnál rólam. Te elmehetsz, én viszont maradok.
-Mennyit ittál?
-Egy pohár boros kólát.
-Hazudsz!
-Nem, tényleg nem vagyok részeg.
Orfeusz csalódottan vette észre, hogy ez bizony így van. Így hát nincs mentség arra amit a lány
csinált. Szóval Xénia tényleg eltervezte ezt az egészet, és most a fiú beleköpött a levesébe.
-Mióta lettél ribanc? Hányan mentek már át rajtad?
-Miről beszélsz?
-Ne add az ártatlant, ezzel már elkéstél. Elég volt, most már nem kell titkolóznod tovább. Azért be
kell vallanom, hogy nagyon ügyesen csináltad. Idáig végig abba a hiszemben voltam, hogy még
szűz vagy. Csak egyet árulj még el nekem. Velem mért kezdtél ki?
-Én soha! Ami tegnap történt azt nem akartam! Minden a te hibád! Megkívántál, pedig az
unokatestvéred vagyok!
-Már hogyne állt volna fel, mikor úgy simultál hozzám!
-Ne próbáld meg rám hárítani a felelősséget!
Orfeusz olyan megvetően nézett végig rajta, mint még soha. Xénia arca elvörösödött a szégyentől.
Habár a fiú téves következtetésre jutott, nem javította ki őt, konokságból. Viszont a gyűlöletét sem
bírta elviselni.
-Ha ezt anyád megtudja, mi lesz?- kiabált vele Orfeusz.
-Köpjél csak be neki!
-Nem, ezt a balhét te viszed el. Idáig mindig tartottam miattad a hátam, de ennek most már vége.
-Helyes! Ideje volt már, hogy leszokj arról, hogy azt hiszed, te vagy a Grál lovag. Nincs szükségem
testőrökre, rád meg pláne nem!
 21

-Hiába volt minden igyekezetem, igaz? Minél jobban féltettelek a fiúktól, te csak nevettél rajtam, és
a hátam mögött lefeküdtél mindegyikkel.
-És ha így volt? Nem tartozom neked magyarázattal.
-Legalább tudja az egész suli, hogy milyen kis szajha vagy?
Xénia ezt már nem hagyhatta. Tíz körömmel neki ugrott a fiúnak, aki alig tudta kivédeni a
karmolásait. Rövid küzdelem után az ágyra hanyatlottak. Orfeusz felülkerekedett a lányon, és
lefogta eszeveszetten csapkodó kezeit. Aztán minden megváltozott.
Hirtelen tudatára ébredtek, hogy Xénia félig meztelen. A fiúnak elég volt csak lenéznie, és már is
láthatta melleit. A lány zihálva abbahagyta a védekezést.
-Szállj le rólam!
Orfeusznak hallgatnia kellett volna rá, de nem tette. Ehelyett, mint aki meg lett igézve, csak
bámulta őt. Xéniában is furcsa érzések kezdtek ébredezni, de egyelőre ő még küzdött ellene.
-Nem hallasz?!
Testét megfeszítve próbálta lelökni a fiút magáról. Orfeusz félig már le is csúszott róla, de csak
azért, hogy egyik combját a lány lába közé ékelje. Keze gyengéden a mellére siklott, és szája a
szájára talált. Xénia sosem gondolta volna, hogy pont unokatestvérétől fogja élete első csókját
kapni. Orfeusz nyelve a szájába siklott, azt követelve, hogy viszonozza ezt. És ő egyszer csak azon
kapta magát, hogy ajkai megmozdulnak, és ösztönösen követni kezdi a fiú mozdulatait.
Érdekes módon végig tisztában volt vele, hogy mit tesz, még sem érdekelte, egészen addig, amíg
Orfeusz így csókolja. A fiú keze csodálatosan finoman simogatta, olyan izgalmat keltve testében,
amit idáig el sem tudott képzelni. Mikor úgy tűnt, hogy véget ér ez a kellemes állapot, és Orfeusz
felemelkedik róla, nyöszörögve tiltakozni kezdett és vissza húzta magára.
-Ezért Isten meg fog verni minket.- sóhajtotta a fiú, de nem hagyta abba.
Most a lány mellét kényeztette szájával. Xénia testének vonaglása azt jelezte, hogy minden
nagyon jól esik neki, amit csinál vele. Mikor megszívta a bimbóját, felnyögött.
-Fájt?
A lány azzal válaszolt, hogy a hajába markolt, és visszahúzta a fejét mellére. Xénia benyúlt a fiú
inge alá, és a vállát, a hátát cirógatta, amíg Orfeusz az eszméletlenségben csókolta öt.
-Érzem már.
-Mit?
-Érzem..., hogy nedves leszek.
A fiú felhördült. Keze megállíthatatlanul siklott le a lány hasán. Már épp elérte volna célját, mikor
közbeszólt a külvilág. Arisztid úgy dörömbölt az ajtón, hogy arról nem tudtak nem tudomást venni.
-Hé, mit csináltok ott bent? Gyertek ki, meg érkeztek a szüleim.

III.

Orfeusz olyan kómás fejjel rogyott le az asztalhoz, hogy azt még Eugén sem tudta szó nélkül
hagyni, pedig ő nagyjából sosem volt lelkileg jelen. Legtöbbször a maga kis álom világában merült
és a következő képét tervezgette gondolatban. Öccse viszont olyan megviseltnek tűnt, hogy
aggodalma erősebb lett.
-Fáradtnak látszol.
-Nekem mondod? Semmit sem aludtam az éjjel.
-Valami baj van?
-Honnan veszed? Egyszerűen csak túl sokáig buliztam.
Eugén megkönnyebbülten felnevetett.
 22

-Na és jól érezted magad?

Orfeusz elgondolkodott a válaszon, amíg töltött magának egy kávét. Onnantól, hogy Arisztid
szülei megérkeztek, senkinek sem volt maradása. Ők ketten Xéniával előjöttek a szobából. Orfeusz
ráadta a lányra az ingét, és hamarosan távoztak. Az út alatt nem szóltak egymáshoz, és nem néztek
egymásra. Csak így lehetett kibírni, hogy ne bonyolódjanak bele még egy veszekedésbe.
-Ja, tök király volt.
És főleg, ami az után következett, hogy hazaérkezett. Hiába feküdt le korán, szemei csak nem
akartak lecsukódni. Folyton a lányra gondolt, látta őt maga előtt, érezte ízét a szájában, és úgy
vágyódott utána, mint még senki után. De nem nyúlt magához. Ez ugyanolyan bűnnek tűnt a
szemében, mintha tényleg lefektetné Xéniát. Nem maszturbálhat az unokatestvérére gondolva! El
kell őt felejtenie, köztük vége mindennek.
Még a barátságnak is.
Tulajdonképpen ez volt a legrosszabb az egészben. Szerette a lányt, a vidámságát, a játékosságát,
az őszinteségét. Még a rossz tulajdonságaival együtt is elfogadta őt. Hiányozni fog neki. Milyen
kár, hogy így félreismerte őt.
Ha csak eszébe jutott, hogy más fiúnak is ilyen könnyen osztogatja Xénia a kegyeit, akkor
görcsbe rándult a gyomra. Nem érti, hogy mért dühíti ez annyira. Becsapottnak érezte magát, és
minimum meg akart mindenkit ölni, aki csak egy ujjal is hozzányúlt a lányhoz.
-Nem eszel?- szakította ki őt Eugén sötét gondolatai közül.
-Most nem vagyok éhes.
-Anya leszedi a fejed, ha megtudja, hogy reggeli nélkül indulsz suliba.
-Akkor ne áruld el neki.
Orfeusz felállt, és a vállára kanyarította iskolatáskáját.
-Ja most jut eszembe! Tegnap itt járt egy állatira jó csaj, és téged keresett.
-Engem? Biztos?
-Aha, nagyon felizgult a képeid láttán. Sose gondoltam volna, hogy így is be lehet újítani egy nőt.
Megtanítasz festeni?
-Ha elárulod a nevét, akkor igen.
-Jobb ötletem van. Hívd fel!- azzal átnyújtotta neki Dáfné névjegyét.

‫٭‬

-Most akarod, hogy kibéküljek Dioméddel, vagy sem?- kérdezte Dárius a feleségét.
-Persze, hogy akarom! Csak azt nem értem, hogy addig mért kell elmennem itthonról?
-Már egyszer elmondtam. Így könnyebben meg tudjuk beszélni a problémáinkat. Mint férfi a
férfival! Érted már?
Dezdemóna nem értette, de abban biztos volt, hogy tovább nem feszítheti a húrt. Dárius azt
akarta, hogy eltűnjön innét. Már pedig, amit ő akar, annak úgy is kell lennie. Igazán megszokhatta
volna már.
-Nézd, itt van egy kis pénz.- mondta a férfi békülékenyebb hangon. A kezébe nyomott egy köteget.-
Menj, és látogasd meg a fodrászodat meg a masszőrödet addig.
-Kirúgtam a masszőrt. Menesztettem, mert tolakodónak tűnt.
-Úgy érted, hogy közeledni akart hozzád? Ha rájövök, hogy az az alak...
Ez jellemző volt Dáriusra. Ő maga már hozzá se nyúl az ágyban, de azt se engedné, hogy más
tegye. Ez nem szerelem, csak tulajdonféltés.
-Nem olyan értelemben volt tolakodó! Inkább a kérdéseit találtam túl bizalmasnak.
-Ti szoktatok beszélgetni?!
-Néha. Nem fontos dolgokról. A lényeg az, hogy egy kicsit elvetette a sulykot.
-Még nálam nem jelentkezett a fizetéséért.
-Majd fog.
 23

-Ha eljön megmutatom annak a senkiházinak, hogy hol a helye.

-Azért nem kell megverni.
-Ugyan, drágám, hát úgy ismersz te engem?
Erre inkább nem válaszolt. Váratlanul megérezte a konyhából áradó kávé illatot, és újra
hányingere lett. Napok óta így reagált, és ez nagyon nem tetszett neki. Betegnek nem érezte magát,
ami csak egyet jelenthet. Arra viszont nem akart gondolni.

‫٭‬

Orfeusz azt hitte, hogy menten szétmegy a feje. Arisztid azóta nem hagyott neki békét, mióta
elkezdődött a matek óra. Egyszerűen hiába próbálta lerázni, nem nagyon vette az üzenetet.
Ahányszor a tanár hátat fordított nekik, a fiú máris böködni kezdte, vagy rugdosta őt a pad alatt.
-Szakadjál már le rólam!- suttogta félhangosan.
-Béküljetek ki!
Na, hát nagyjából ez volna az, amit Arisztid el akart érni. Valamiért a mániája volt, hogy ő és
Xénia nem maradhatnak haragban. Orfeuszt már annyira idegesítette a fiú, hogy azt hitte, lecsapja.
-Nem!Értsd meg, hogy nem!
-De mért nem?!
-Azért!
-Történt valami köztetek?
Ezt Arisztid olyan furcsán kérdezte, hogy Orfeusz egyből felkapta rá a fejét. Most már arra sem
vette a fáradtságot, hogy legalább úgy tegyen mint, aki a tanárra figyel.
-Miért?
-Mert olyan furcsák vagytok. Idáig mindig kibékültetek öt perc után.
-Hát most nem fogunk.
-De mondom, hogy nem történt semmi! Csak hülyéskedtünk, eszünkbe sem jutott kikezdeni az
unokahúgoddal.
-Menj a francba!
-És Xénia sem akart... szóval érted.
-Ott voltam, láttam mindent.
-Az, hogy a végén beestél a bulira, még nem jelenti, hogy tudod mi volt.
-Mért, mi volt?
-Semmi! Hozzá se értünk a csajhoz! Eskü.
-Akkor sem veszem be.
-De ne már! Béküljetek ki!
Orfeusz türelmét vesztve a padhoz csapta tollát.
-A rohadt életbe, nem mindegy neked, hogy Xéniával hogy vagyok?
-Elég volt fiúk!- kiabálta a tanár.- Vagy befejezitek, vagy kiküldelek titeket az órámról.
-Elnézést, tanárúr.
Ezután tényleg nem esett több szó, viszont Arisztid most sem adta fel. Hangosan kitépett a
füzetéből egy lapot, és Orfeusz elé tolta. A fiú tudta, mit jelent ez, levelezni akar. Megadóan
felsóhajtott, és elővett egy új tollat. A másik tropa lett.
Arisztid csóválta a fejét. Intett, hogy ne neki, hanem Xéniának írjon. A lány előttük két sorral ült,
és semmi jelét nem adta annak, hogy hajlandó volna tudomást venni róluk. Orfeusz rájött, hogy
tényleg muszáj lesz vele kibékülni, vagy különben a gyanú, hogy történt köztük valami, csak egyre
erősebb lesz.
Kénytelen-kelletlen írt neki egy üzenetet.
,,Hagyd abba a duzzogást, mert Arisztid sejt valamit. Ha továbbra is haragban maradunk, akkor
egyre többeknek fog ez feltűnni. A szüleinknek például mit mondjunk?”
Összegyűrte a lapot, és odahajította a lánynak. Xénia gyorsan felkapta, mikor elé repült, mintha
 24

csak számított volna rá. Egy perc múlva már repült is vissza a válasz.
,,Mit szólsz az igazsághoz? Én majd ezt mondom: Anyu, nem történt semmi baj, csak Orfeusz kicsit
megfogdosott. De nincs gond, hiszen minden családon belül marad.”
A fiú undorodva eresztette el a lapot, amint elolvasta. Ez most úgy érte, akár egy pofon. Tehát
még Xénia játssza az ártatlant! Gaz csábítónak állítja őt be, pedig ez nem a teljes igazság. Dühében
újra tollat ragadott.
,,Azért azt is elmondhatnád Euridikének, hogy a cicidet mutogattad a fiúknak! A többiről nem is
beszélve. Ja, és ne játszd meg magad! Neked pontosan ugyanolyan jó volt, mint nekem.”
,,Azért ne éld bele magad nagyon, a színlelést a nők évezredek óta művelik.”
,,Most direkt hergelsz? Bebizonyíthatom neked, hogy nem volt ott semmiféle színlelés.”
„Soha többet ne merj hozzám érni! Komolyan mondom. Ha meg teszed, akkor elmondok mindent
az apádnak. Dárius majd jól agyonver.”
„Ne aggódj, van rajtad kívül még legalább száz csaj, aki csak a csettintésemre vár.”
„Engedd meg, hogy most nevessek.”
A csöngő megszólalt,de még mindig nem tudtak megállapodni arról, hogy kibékülnek-e vagy sem.
Orfeusz gyorsan felírta a házi feladatot a füzetébe. Ha már nem jegyzetelt órán, legalább ezt
végezze el. Közben megfeledkezett a levélről.
És később sem jutott eszébe, mert Xénia váratlanul döntésre jutott. Az osztály és a tanár már
kiment a teremből, mire ők szedelőzködni kezdtek. Arisztid ráadásul leejtette a tolltartóját, és abból
egy egész iskolára való ceruza és toll repült szanaszét.
-Ember, minek hordasz magadnál ennyi mindent?
-Mit tudom én.
Míg ő a cuccait szedegette, Xénia és Orfeusz egymás felé fordult. A lány édesen rámosolygott,
amitől egy pillanatra összezavarodott. De tiszta zöld szeme elárulta, hogy még mindig gyűlöli őt.
-Átgondoltam a dolgot, és kibékülök veled, ha bocsánatot kérsz tőlem.
Orfeusz akarata ellenére elmormogott egy bocsánatot.
-És megígéred, hogy soha többet nem viselkedsz így velem.
-Hogyan?
-Durván.
Ezt a fiú már kicsit nehezebben, de megígérte neki. Közben azt ismételgette magában, hogy
muszáj. Xénia álnok módon átölelte, mintha tényleg kibékültek volna. Orfeusz számára ez volt a
legnehezebb rész. Érezhette a lány testét, az illatát, az érintését, de közben nem szabadott arra
gondolnia.
-Remélhetőleg belepusztulsz a vágyba.- suttogta a fülébe Xénia.- Mert engem sosem kaphatsz meg.
Ezt jegyezd meg. Soha.
-Nem is kellesz.
A lány kuncogva dörzsölte altestüket össze.
-Hazudsz.
Orfeusz eltolta őt magától. Ha csak egy pillanattal tovább ölelik egymást, valószínűleg olyat tesz,
amit később nagyon megbán. Gyorsan megfordult, hogy ellenőrizze Arisztid mindent látott-e. A fiú
még mindig a tollaival volt elfoglalva. Azt viszont sem Xénia, sem Orfeusz nem sejtette, hogy
időközben zsebre dugta a levelezésüket.

‫٭‬

-Megjegyeztél mindent, Párisz?- kérdezte Dárius a sebhelyes arcú férfit.

-Igen, főnök.
-Dezdemóna elment hazulról?
-Tíz perce távozott.
-Eugén?
 25

-Fent van a műtermében.

-Oké, akkor tiszta a terep. Amint a hölgy megérkezik, te beengeded.
-Aztán magatokra hagylak, amíg meg nem érkezik Dioméd.- mondta föl a leckét Párisz.
-Remélem az a fiú most az egyszer hallgat rám, és idejön.
A bejárati ajtón kopogtatás hallatszott.
-Ez már Tália lesz. Nyisd ki neki az ajtót.
Nem sokára meg is jelent a szépségkirálynő. Szenvedélyes csókkal üdvözölték egymást, aztán
bevonultak Dárius irodájába. A férfi helyet foglalt a bőrszékében, és az ölébe húzta Táliát.
-Na jól van, most pedig meséld el a papának, hogy hol jártál tegnap.
-Hiányoztam, cuki pofa?
Szóval nem mondja el, hogy a fiával is kikezdett.
-Ó igen, nagyon hiányoztál.
Dárius végigsimított a nő harisnyás combján, és belecsókolt a nyakába. Tália nevetve hátravetette
a haját. Lassú, kiszámított mozdulatokkal kigombolta elöl a ruháját. A férfi keze besiklott a
szoknyája alá.
-Várj, túl gyors vagy.- kényeskedett Tália. Dárius nem törődött vele. Hirtelen felállt, lesöpörte az
íróasztalát, és ráfektette a nőt. Ez már elég kompromittáló lesz vajon?
És ekkor belépett az ajtón Dioméd és Párisz.
-Apa! Mit csinálsz?!
Dárius elégedetten bólintott. Kétségkívül elérte a célját. Tália felpattant és megigazította magán a
ruhát. Dioméd alig bírta levenni róla a szemét. Nem telt el sok idő és látszott rajta, hogy kezdi
kapiskálni a dolgot.
-Örülök, fiam, hogy eljöttél. Azt hiszem, Táliával nem kell bemutatnom titeket egymásnak.
-Tália? Nekem más nevet mondott.
-Azt hiszem, ez is bizonyítja, hogy tervei voltak veled.
-Nem!- ocsúdott fel meglepetéséből a nő.
-Azt állítod, hogy nem tudtad, ő a fiam?- kérdezte tőle Dárius.
-Nem mondta el nekem.
-Tényleg nem mondtam el neki.- jött rá Dioméd.- De Niké figyelmeztetett engem. Hallgatnom
kellett volna rá.
-Bizony azt kellett volna tenned.- értett egyet vele az apja.- A kis pincérlány csak jót akart neked.
Teljesen beléd van esve.
-Te ismered Nikét?!
-Ő súgta meg, hogy Tália mire készül. Köszönd meg neki a nevemben.
-Én nem készültem semmire!- ellenkezett a nő.
-Jól van, szépségem, nyugodj le. Nincs értelme kapálóznod már. Játszottál, és vesztettél. Ilyen az
élet. Lehetőleg ne gyere többé a családom közelébe. És engemet is hagyj békén.
-Az egészet félre értitek! Én...
-Légyszíves, kísérd ki a hölgyet, Párisz.
-Már is, főnök.
-Nem megyek sehova, amíg nem tisztáztuk ezt az ügyet!- sikította a nő.
-Ne csinálj jelenetet, drágám. Hagy őrizzek rólad szép emlékeket.
-Nem dobathatsz csak így ki!
-Dehogynem. Párisz!
A férfi megfogta Tália karját, és finoman, de határozottan az ajtó felé kezdte tolni.
-Dioméd!- könyörgött most a fiúnak.
-Sajnálom, de apám levetett cuccait sosem hordtam, és nem is most fogom elkezdeni.
Ezután végre sikerült kidobni a nőt. Dárius a fiára nézett.
-Most csalódott vagy?
-Egy kicsit, de nem rázott meg különösebben a dolog.
 26

-Az ilyenek azt sem érdemlik meg, hogy emberszámba vedd.

-Csak ennyit akartál mondani?
-Hova sietsz? Nem maradnál egy kicsit?
-Ma még sok dolgom van. Többek között Nikével.
-Remélem, nem akarsz csöbörből vödörbe esni?
-Ezt hogy érted?
-De hiszen nyilvánvaló! Ő is csak a pénzedre hajt.
-Olyan elképzelhetetlennek tartod, hogy valaki tényleg engem szeressen?
-Nem ezt mondtam. Csak szeretném, ha okos lennél, és nem engednéd kihasználni magad.
-Ne félts te engem.
Dioméd megfordult,és ki akart menni.
-Mikor költözöl haza, fiam?
-Ha rajtam múlik, soha.
-Remélem azért az öcséd szülinapjára itt leszel. Eugén sosem bocsátaná meg neked, ha elmaradnál.
És nem mellesleg anyád is látni szeretne már.
-Rendben van, itt leszek, de leszögezem, hogy nem miattad.
-Dioméd, ha csak az a gond, hogy szereztem neked egy menyasszonyt, akkor felejtsük el. Sosem
kényszerítenélek egy boldogtalan házasságba.
-Nem csak az a gond.

‫٭‬

Arisztid amint hazaért megkereste a szüleit. A konyhában talált rájuk. Barbarella főzött, míg
Lionel újságot olvasott. A fiú rájuk köszönt.
-Anyu, apu, megjöttem.
-Ideje volt már.- mormogta Lionel, miközben lapozott egyet. Mikor felhangzott a telefon csöngés,
szitkozódva lecsapta az asztalra az újságot, és kiment az előszobába felvenni.
Arisztid furcsállva nézett utána. Nem illett apja nyugodt természetéhez ez a viselkedés.
-Ennek meg mi baja van?
Barbarella letette a fakanalat, és homlokon csókolta fiát.
-Ne törődj vele, kicsikém. Csak rossz napja van.
-De ugye nem velem van gondja?
-Hát valóban haragszik rád, mert házibulit rendeztél. Azt hittem, hogy ennél azért okosabb vagy.
Máskor előtte kérj tőlünk engedélyt, és takaríts fel, miután távoztak a barátaid.
-De már bocsánatot kértem. Ígérem, nem fordul elő még egyszer.
-Remélem is. Na gyere ide.
Barbarella szorosan magához ölelte Arisztidet. Mások szerint túlságosan elkényezteti fiát, de ő
akkor sem lenne képes bármit megtagadni tőle.
-Figyelj csak, van egy oltári hírem a számodra.- suttogta a fiú, és gyors pillantást vetett az ajtóra.
Apja még nem tért vissza, ami jó. Így van ideje megosztani ezt a súlyos titkot az anyjával.
Kivette a zsebéből a levelet, és átnyújtotta Barbarellának.
-Olvasd el, ettől tuti be fogsz ájulni!
-Mi ez? Te írtad?
-Nem. Orfeusz és Xénia levelezték az órán. Én mindig is sejtettem, hogy valami nincs egészen
rendben velük. Ez a bizonyíték.
A nő gyorsan átfutotta, és mire a végére ért, már ő sem maradt közönyös.
-Ezek ketten...
-Vérfertőző viszonyt folytatnak!
-Sss, halkabban, mert még apád meghallja.
-Most mit fogsz tenni?
 27

-Mármint én? Semmit.

-De hát valamit csinálnunk kell!
-Miért kellene? A mi beavatkozásunk nélkül is egyszer le fognak bukni.
-Én nem várok addig! Odaadom a szüleiknek a levelet.
-Azt ajánlom, hogy ne keveredj ebbe bele. Nem a te dolgod.
-Anya, akkor add át nekik te! Még sem hagyhatjuk annyiban.
-Jól van hát, ha ennyire fontos ez neked, akkor megteszem.
Lionel visszatért, és ők szétrebbentek.
-Dárius fia holnap szülinapot tart. Hivatalosak vagyunk a partira.- jelentette ki.

‫٭‬

-Hát te meg mit csinálsz?- lepte meg Dezdemóna.

-Takarítok.- mutatta fel a seprűt.
-Add csak ide, nem áll jól a kezedben.
Eugén hálásan nyújtotta oda anyjának. Imádott a műtermében lebzselni, de a házimunkát annál
kevésbé. Ezért is néz ki a hely úgy, mint egy disznóól. Addig nincs is semmi gond, amíg csak ő látja
ezt, de ma vendégei lesznek. Nem olyan rég beszélt telefonon egy kellemes hangú nővel, aki azt
ígérte, hogy még a nap folyamán eljön, és hozza magával a nagybátyját is, akinek több képgalériája
is van az országban. André Pariosz..., ez a név nagyon ismert volt művészkörökben.
Lent felhangzott a csöngő. Eugén azonnal menni akart, Dezdemóna viszont megállította.
-Hagyd csak, apád majd beengedi őket. Te meg ne mutasd ennyire, hogy izgulsz. Senki sem akar
egy gyerekkel üzletet kötni. Viselkedj felnőtt férfi módjára!
-De ez lehet életem legnagyobb lehetősége, anya!
-Felfogtam.
Perceken belül Dárius megérkezett a látogatókkal. Ezután következtek a bemutatkozások. Eugén
teljesen el volt bűvölve Dáfnétól. Nem csak kedves, de még szép is volt.
-Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Angelopulosz úr.
-Jaj nem, az az apám.- mutatott Dáriusra.- Én egyszerűen csak Eugén vagyok.
-Akkor szerintem tegeződjünk.
Eugén csókot lehelt Dáfné kacsójára.
-Megtisztelsz.
André nehezebb diónak bizonyult. A férfi nem tűnt mogorvának, még sem beszélt sokat. Miután
körbevezette őket, bemutatva az összes festményét, sem nyilvánított véleményt. A kínos csöndet
csak Dáfné lelkendezése szakította néha félbe, amint egy-egy kép láttán felsóhajtott és a szívéhez
kapott.
-Ezek gyönyörűek.
-Te vagy gyönyörű.- bókolt neki Eugén.
A nő jól láthatóan elpirult. Ekkor döntötte el a festő, hogy fel fogja kérni őt, álljon neki modellt...
meztelenül. Most viszont egyelőre a hölgy nagybátyjával kell foglalkoznia.
-Szóval, Pariosz úr? Mit szól?
-Adjon nekem egy pár hetet, és megrendezem önnek az első kiállítást.
-Komolyan mondja?!
-Azért ne siessünk annyira előre. Még alá kell írnunk a szerződést.
Eugén szinte megszédült a hallottaktól. El sem hitte, hogy ilyen könnyen ment.
-Rendben, akkor beszélek az ügyvédemmel.
Ezután a vendégek távoztak, hiába invitálta meg őket egy kávéra. Azt mondták, sietnek. Azért
még Eugén kiharcolt egy találkozást Dáfnétól. Bár a nőt nem kellet túlságosan győzködni.
-Akkor a legközelebbi viszontlátásig.
-Igen, már alig várom.- néztek mélyen egymás szemébe.
 28

‫٭‬

Niké holtfáradtan hevert foteljébe, és a tévét bámulta. Újra túl van egy fárasztó munkanapon.
Néha elgondolkozott azon, hogy van-e kiút ebből a taposó malomból. Úgy tűnik, számára csak a
halál.
Félálomban a szájához emelt egy kanál csokifagyit. Némi boldogságszérum, ha minden igaz. Ő
már befalt egy féldobozzal belőle, de nem lett vidámabb.
Berregni kezdett a mobilja a farzsebében. Rajta ült, és még csak észre sem vette. Nagy nehezen
kihalászta onnét, és felvette.
-Halló?
-Én vagyok az, Dáfné. Figyelj, mert szuper hírem van! Szerelmes lettem!
-Igen? Már megint kibe?
-Eugénbe!
-Dioméd öccsébe?
-Igen, de ne aggódj, nem olyan csúnya, mint a bátyja. Csodálatos zöld szeme van, amivel olyan
bizalmasan tud nézni, hogy szinte levetkőztet a tekintetével. Szerintem én is tetszettem neki.
-Te mindenkinek tetszel, Dáfné.
-Szomorú a hangod. Még mindig búslakodsz?
-Nekem nem megy olyan könnyen ki- és beleszeretni valakibe.
-És ráadásul morcos is vagy. Odamenjek vigasztalni?
-Kösz, nem, elvagyok magam is.
-Jól van, akkor majd beszélünk máskor.
-Szia.
Letette. Összehúzta a függönyöket, és bezárta az ajtót. Mára már nem volt kíváncsi senkire. Még
csak az kéne, hogy Dáfné váratlanul beállítson, és lássa, hogy milyen nyomorult állapotban van. Az
sem különösebben érdekelte, hogy Eugénnel összejönnek-e vagy sem. Most nem volt semmi
máshoz ereje, csak ahhoz, hogy hosszan megfürödjön az önsajnálat tengerében.
Megengedte a kádba a vizet, és levetkőzött. Mikor megtelt, belebújt a jó forró vízbe. Izmai
kellemesen ellazultak, szeme önkéntelenül is lecsukódott. Arra ébredt, hogy zajt hallott az ajtó felől.
Hirtelen felült, és fülelni kezdett. Semmi. Lehet, hogy csak képzelte.
Ugyan már, ki akarna hozzá betörni? Ide úgy is csak hozhatnak.
Megnyugodva dőlt vissza, de mielőtt újra elszundikálhatott volna, a zár kattanására lett figyelmes.
Azonnal kipattant a kádból, és magára tekert egy törülközőt. Óvatosan kimerészkedett a
fürdőszobából.
-Niké, hol vagy?- hallotta Dioméd hangját.
A lány megkönnyebbülten felsóhajtott. A férfi felé fordult, de az azonnal le is sütötte a tekintetét.
-Nem akarlak zavarni, de beszélnünk kell.
-Az előbb alaposan rám ijesztettél. Áruld már el nekem, hogy mi gondod van a régi, jól bevált
kopogással?
-Te mondtad, hogy a lábtörlő alatt tartod a pótkulcsot.
-Ez most mit jelent? Mégiscsak hozzám költözöl?
-Nem. Köztünk mindennek vége.
-Akkor meg hagyj engem békén, és menj vissza az apád szeretőjéhez!
-Az a nő már nincs a képben. Te gondoskodtál róla.
-Ez most köszönet volt, vagy számonkérés?
-Nem tartozom neked hálával, hiszen a te közreműködésed nélkül is kiderült volna előbb vagy
utóbb, hogy ki is valójában Tália.
-Tália? Így hívták? Na és jó volt az ágyban?
-Semmi közöd hozzá.
-Szóval tényleg nem érted, hogy az egészet csak miattad csináltam?!
 29

-Én nem kértem a segítségedet! Csak azt akarom, hogy szállj le rólam.
-De szeretlek, és meg akarlak védeni minden fájdalomtól!
-Nem! Épp ebből van elegem! Az apám is azt hiszi, hogy irányíthatja az életemet, és te is. Nem
csoda, hogy egymással szövetkeztetek.
-Erről szó sincs! Sőt, ha tudnád, hogy mennyire gyűlölöm azt az embert! De muszáj volt hozzá
fordulnom, mert te nem hallgattál rám.
-Csak a saját érdekeid lebegtek a szemed előtt, valld be!
-Dioméd, ne csináld ezt. Legyünk újra barátok.
-Arról ne is álmodozz! Soha többé, érted?
-De hát miért?
-Miattad. Nem bírnám nap mint nap elviselni a szerelmedet, amit nem viszonozok. Tudom, hogy
csak fájdalmat okoznék neked.
Niké ledermedt. Dioméd sajnálja őt! Nem kaphat tőle semmi mást, csak a szánalmát.
-Takarodj! Menj innét! Nem akarlak soha többet látni!
Hogy nagyobb hangsúlyt adjon szavainak, rádöntötte a kis dohányzó asztalt a férfi lábára.
-El innen!- zokogta.- Mire vársz? Hát nem aláztál meg még eléggé?
Dioméd nem mozdult, csak némán nézte a szenvedését.
-Csak, hogy tudd, elmondom, mit éltem át azok alatt az évek alatt, amíg ,,barátok” voltunk. Ostobán
reménykedtem, és imádkoztam, hogy szeress belém. Minden nap azért a percért éltem, amikor
találkozhattunk. Te annyira el voltál foglalva magaddal, hogy észre sem vetted, mi megy bennem
végbe. Egy önző senkiházi vagy, és fogalmam sincs, hogy mi tetszik benned. Ha volna egy csepp
eszem, akkor soha nem álltam volna veled szóba.
-És mióta folytatod ezt a kettős játékot? Velem elhitetted, hogy csak jó pajtásod vagyok, de közben
az esküvőnket tervezgetted magadban. Hát nem érted, hogy én is becsapottnak érzem magam?
Megbíztam benned, megosztottam veled a titkaimat. Most teljesen olyan, mintha egy idegennel
tettem volna ezt. Ezek után már semmi sem lehet ugyanaz, mint régen.
-Meg sem próbálod viszonozni az érzéseimet?
-Minek? Tudom, hogy nem kívánlak. Ezt nem lehet erőltetni.
Niké fájdalma az elviselhetetlenségig fokozódott. Haragjában, és kétségbe esésében nem
gondolkodott, csak cselekedett. Lerántotta magáról törölközőjét, lecsupaszítva ezzel nem csak a
testét, de a lelkét is. Úgy sem volt már mit veszítenie.
-Most mondd, hogy nem kívánsz!
Dioméd rosszallóan csóválta a fejét.
-Látod? Itt a bizonyíték, hogy nem én aláztalak meg téged, hanem te önmagadat. Adok egy jó
tanácsot, kislány. Próbálj meg minél hamarabb elfelejteni engem. Rám hiába vársz.
A férfi elment, és Niké összeomlott.

IV.

Eufrozina megígérte Dezdemónának, hogy korán átmegy hozzá és segít neki az előkészületekben.
A konyhában majdnem minden asszony összegyűlt. Ott volt Tétisz, Médea, Euridiké és Kasszandra.
-Helló, csajok. És én még azt hittem, túl hamar jövök.
-Mire te felkelsz, lányom...- hordta le finoman őt Tétisz.
-Dezdemóna?
-Rosszul van. Fel kellett mennie az emeletre.
 30

-Ó, mi baja van, szegénynek?

-Nem mondta. Na gyerünk, fogj egy kötényt, és égjen a kezed alatt a munka, mert különben sosem
leszünk kész a menüvel!
Mielőtt kettőt pislanthatott volna, már a kezébe is nyomták a krumplihámozó kést, és leültették
legalább egy tonnányi burgonya elé. Mit tehetett? Megadta magát sorsának, és belekezdett.
A munka viszont még is egy percre abbamaradt, mikor betoppant az ünnepelt. Eugén alig kapott
levegőt, annyi nő ölelte és csókolta őt összevissza.
-Irigyellek téged, haver.- jelent meg mögötte Arzén. A férfi Eugén legjobb barátja volt, még az
egyetemről ismerték egymást. Eufrozina sosem tudta levenni a szemét róla, ha ő megjelent. A pasi
egyszerűen egy félisten volt. De sajnos fiatalabb volt nála, ami úgy érezte, hogy kizáró ok.
-Hé, most ne kezd megint!- szólt rá Eugén.- Amint nő van a közeledben, te rákattansz.
-Oké, oké, csak megjegyeztem, hogy itt az egy négyzetméterre való csinibabák száma meghaladja
az átlagost.
-Erről beszélek! Pontosan ez a szövegelés megy az agyamra. Komolyan bejön a nőknek, ez a
nyálcsorgató stílus?
-Nekem bejön.- nevetett fel Kasszandra.- Alex már kezdi is utánozni őt.
-Tényleg? Hol van az a kis ördögfióka?- kérdezte Arzén.
-Apolló figyel rá. Egy percre sem lehet őt egyedül hagyni.
-Megyek, megkeresem a legokosabb tanulómat.
Tudniillik ő volt a fiú osztályfőnöke. Arzénról senki sem hinné el, hogy az általános iskolában
tanít. Pedig ez volt a helyzet. Eugén sem maradt, inkább elújságolta mindenkinek, hogy hamarosan
kiállítják a képeit. A konyhában folytatódott tovább a munka.
-Mikor találsz már magadnak végre egy rendes férfit, lányom?- kérdezte őt Tétisz.
Eufrozina vállat vont.
-Mit szólsz Arzénhez?
-Arra a huncut kis szexcsődörre gondolsz?
-Mama!
-Mi van? Öreg vagyok, de nem vak.
A többiek kuncogni kezdtek. Eufrozina folytatta a krumplipucolást.
-Nem illik hozzád, lányom. Az ilyen férfiak sosem elégszenek meg egy nővel. Javaslom inkább
Páriszt.
-Kit?! Ugye ezt nem gondolod komolyan? Az az ember csúf és gonosz, mint a mesékben.
-Na, azért nem ennyire rossz. Az a kis sebhely pedig csak még markánsabbá teszi az arcát.
-Párisz Dárius kutyája. Mindent megtesz a nagybátyámnak.
-Mert ez a munkája. És jó fizetést kap érte. Ő el tudna téged tartani.
-Nevetséges, fogadjunk, hogy én többet keresek nála. De inkább ne is beszéljünk róla. Kiráz a
hideg, ha csak rá gondolok.
-Olyannyira tiltakozol, hogy az már gyanús. Tetszik neked, igaz?
-Hidd el nekem, mama, az a nap sosem fog bekövetkezni, hogy én összeadjam magam egy ilyennel.

‫٭‬
Dezdemóna úgy érezte, számára eljött a világvége. Nem rég csinálta meg a terhességtesztet, és az
pozitív lett. Több mint egy hónapja van viszonya Szebasztiánnal. De közben néha a férjével is
lefeküdt. Ez pedig azt jelent, hogy bármelyiküké lehet a gyerek.
Sejthette volna, hogy ez lesz a vége. Nem védekezett, mert az ő korában már abszurdnak találta a
gondolatot, hogy szüljön. Hihetetlen, hogy tizenhat év után csak most esett teherbe... Akkor tehát a
szeretőjétől vár babát.
-Istenem, most mit tegyek?
Még nem mert lemenni a konyhába a többiek közé. Anyósának olyan szúrós szeme van, hogy
azonnal tudná, mi történik vele. Tétisz pedig a fia pártján áll, természetesen. Te jó ég, az egész
 31

család Dárius mellett van! Dezdemónát megköveznék, és elüldöznék a háztól, ha kiderülne a titka.
Ez viszont akkor is semmi ahhoz képest, amit a férjétől kapna.
Erre inkább nem is mer gondolni. Féltőn a hasára szorította a tenyerét. Nem tarthatja meg a
kisbabát. Ha Szebasztiáné- és ez nagyon valószínű -, akkor fennáll a lehetőség, hogy szőke és kék
szemű lesz. Dioméd és Orfeusz fekete hajúak és szeműek, mint az apjuk. Eugén inkább ráütött, zöld
szem és barna haj. Ezért is teljesen kizárt, hogy meg tudná magyarázni, ez a gyerek mért néz ki
teljesen máshogy.
Íme tehát még lejjebb kell süllyednie a saját szemében. Sosem akart házasságtörő lenni, és sosem
akart gyereket elvetetni. Önmagát keverte bajba azzal, hogy átlépte a szabályt. Most viselnie kell a
következményeket. Már csak egy dologban mert reménykedni: hogy nem derül ki a bűne.
-Sajnálom.- mondta a testében fejlődő életnek.- Ha tudsz, bocsáss meg.
A terhességtesztet egyelőre a táskájába rejtette. Kicsit szédült, de azért le tudott támolyogni. Már
előre felkészült, hogy az egész napja ilyen lesz. Viszont ma van a fia szülinapja, és helyt kell állnia.

‫٭‬

Párisz és Dárius még beszélgettek egy kicsit az üzletről, de igazából ma nem dolgoztak. Úgy
tervezték, hogy leugranak a cafenionba, mielőtt elkezdődik az ünnepség. Már a kocsihoz tartottak,
mikor Dárius rájött, hogy fent felejtette a kulcsot.
-Várj meg itt, mindjárt jövök.
-Rendben, főnök.
A szobában mindent felkutatott, de valamiért nem bukkant rá a kulcsra. Nem baj, akkor elviszi a
felesége Mercédeszét. A táskájából kiöntötte az összes kacatot az ágyra, és beletúrt. Váratlanul egy
nagyon érdekes tárgyra bukkant.
-Mi ez?
Persze tudta, hogy mi az, hiszen nem volt hülye, de akkor sem akart hinni a szemének.
-Dezdemóna... terhes?! De ez lehetetlen!
Már csak azon oknál fogva is, mert Orfeusz születése után sterilizáltatta magát. Erről viszont
felesége nem tudhatott, hiszen senkinek sem árulta el. És ebből az következik...
-Nem, azt Dezdemóna soha nem merné velem megtenni!
Pedig nincs más magyarázat. A felesége szeretőt tart!
Kiment a lábából az erő, és az ágyra hanyatlott. Úgy remegett a keze, hogy kiesett belőle a
terhességi teszt. Egyszerűen nem bírta feldolgozni az információt. Ez olyan, mint egy rossz
rémálom!
Még soha életében nem csalódott ekkorát senkiben. Főleg nem az ő ártatlan, kedves és
szeretnivaló feleségében. Idáig meg volt győződve róla, hogy Dezdemóna olyan tiszta, mint a
frissen hullott hó. Eközben pedig az asszony hátba támadta őt.
-Kurva. Egy rohadt kurva vagy, nem más.
Alig kapott levegőt, olyan hirtelen öntötte el a düh. Felpattant, és az ajtóhoz rohant. De amint a
kilincsre tette a kezét, meggondolta magát. Most nem ölheti meg az asszonyt, mert tele a ház
rokonokkal. Tehetetlenségében a saját hajába markolt, és addig húzta, amíg könnyek nem szöktek a
szemébe. Teli tüdőből ordítani kezdett.
-Kivel csaltál meg te hálátlan ribanc?!
Teljesen elborult az agya, és vakon rombolni akart. Feldöntötte a szekrényeket, és puszta ököllel
széttörte mindent. Élvezettel nézte, ahogy darabjaira hullik felesége kedvenc vázája. A
fürdőszobában folytatta a tombolást. Az összes kozmetikumot a földre söpörte, aztán kiszakította a
falból a polcrendszert és a kádba dobta. Amikor megfordult, a tükörbe ütközött.
Megbabonázva meredt saját magára. Látta őrülettől megvadult tekintetét, és fájdalomtól eltorzult
arcvonásait.
-Nézd meg jól magad, Dárius.-suttogta.- Így nézel ki, ha a céda feleséged másnak a gyerekét akarja
 32

a nyakadba varrni.
Újra felordított, és lefejelte a tükröt. A vér azonnal a szemébe csurgott. Fájdalmat viszont nem
érzett, csak kicsit szédült. Kitántorgott onnét, és az ágy előtt a földre esett. Váratlanul elszállt
minden ereje, és zokogni kezdett. Csak sírt és sírt, pedig erről már öt éves kora óta leszokott.
Valaki bejöhetett a szobába, mert sikolyt hallott az ajtó felől.
-Jézusom! Dárius, mi történt?!- hallotta Dezdemóna hangját.- Te kiabáltál az előbb?
-Menj ki.- mondta neki rekedten.
-De hát mért csináltad ezt? Valami baj van?
-Azt mondtam, hogy menj ki!
-Várjunk csak... A kezed! Te vérzel!
Dárius felemelte a fejét, mire Dezdemóna újra felsikoltott.
-Mindjárt hozok segítséget, rendben?
Elment, de perceken belül visszajött Párisszal.
-Hogy vagy, főnök?
-Tűnj innét! Tűnjetek innét mindannyian!
-Fiam?- lépett be a szobába Tétisz.
-Anya!- sírta el magát újra.- Anya mondd meg nekik, hogy menjenek el!
Az asszony letérdelt a fia mellé, és egyetlen intéssel elküldött mindenkit.
-Jól van, kis drágám, most már egyedül vagyunk. Így jó?
Dárius az anyja ölébe tette a fejét, aki megsimogatta a haját.
-Elárulod, hogy mi bánt?
Fia nemet intett.
-Soha senkinek. Ezt a szégyent egyedül is nehéz elviselnem.

‫٭‬

A két nő szusszant egy kicsit a teraszon. Az előírt kajamennyiség kész volt, már csak a kert
feldíszítésével bajlódtak. A férfiak épp most hozták ki a hatalmas ebédlőasztalt.
-Te tudod, hogy mi történt?- kérdezte Eufrozina Kasszandrát. Az előbb látták Dáriust lejönni az
emeletről bekötözött kézzel. A homlokán olyan karcolások voltak láthatók, hogy az nyílt sebnek is
bátran megfelelt, de büszkeségből nem ment el az orvoshoz. Inkább bement a dolgozószobájába és
magára zárta az ajtót. Kijelentette, hogy senki sem zavarhatja.
-Fogalmam sincs. De még így sosem láttam elveszteni az önuralmát. Jártál a szobájukban?
-Nem, de hallottam, hogy iszonyatos pusztítást vitt végbe nem egészen öt perc alatt.
-Atyaúristen! De mért tehette ezt?
Eufrozinának sejtelme sem volt róla. Időközben Eugént nézték, amint fogadja a vendégeket.
Sorozatosan futottak be Dezdemóna rokonai és a környékbeli szomszédok. Az ünnepelt láthatóan
Diomédnek örült a legjobban.
-Holnap írja alá a szerződést.- jegyezte meg csak úgy mellékesen.
-Azzal a Pariosszal? És te leszel Eugén ügyvédje?
-Én válóperes ügyvéd vagyok, ehhez nem értek. Egyik barátom intézi a dolgot.
-Azon gondolkodom, hogy írok róla egy cikket. Na mit szólsz?
-Jó ötlet. Eugénnek nem árthat a hírverés.

‫٭‬

-Apa megőrült.- állapította meg Dioméd, amint belépett a szobába.- Én mindig is tudtam, hogy
valami súlyos gond lehet vele. Bizonyára agyára ment a parancsolgatás.
-Na gyerünk, fiúk! Végezzünk hamar.- tapsolt kettőt Párisz.
Orfeusz és Arzén elkezdték a takarítást. Dioméd a szekrényeket állította vissza a helyére. Párisz a
 33

vért próbálta meg kidörzsölni a szőnyegből.

-Áh, ez tönkrement szerintem.- adta fel egy félóra hiábavaló munka után.- Inkább visszacsavarozom
a polcrendszert.
-Azt már én megcsináltam.- jelentette Orfeusz.- Na hát ha nem baj srácok, én nekem még át kell
öltöznöm. Itt hagyhatlak titeket?
-Menj csak, mi már mindjárt végzünk.- válaszolta neki bátyja.
Amint Orfeusz távozott a szobából, Dioméd az utolsó szekrényt is a helyére tette. Kimerülten
lerogyott az ágyszélére. Arzén az üvegcserepeket szedte lapátra. Párisz meg a szőnyeg miatt
szitkozódott.
-Önmagában tett kárt.- állapította meg Dioméd.- Apa teljesen megbolondult.
-Ha engem kérdeztek.- szólalt meg Arzén is.- Ennyire csak a nők miatt szoktak kiborulni a férfiak.
-Hülyeség.- mondta Párisz.- Dezdemóna fent se volt, mikor Dárius ezt csinálta.
-A szüleim amúgy sem szoktak veszekedni.
-Soha?
-Soha.
-Hát ez nem normális, én mondom. Minden családban van vita.
-Én még sosem láttam, hogy tiszteletlenül beszélnének egymással. Te Párisz?
-Dezdemóna egy nagyon jóravaló asszony. Tudja, mi a kötelessége, és Dárius meg van vele
elégedve. Ha még is lennének problémáik akkor azt maguk közt rendezik le. És ez így nagyon
helyes, mert az ilyesmi nem tartozik senkire.
Ezzel be is lett fejezve a beszélgetés, amit Dioméd nem is bánt. Bár kíváncsi lett volna, hogy mi
ütött az apjába, ezt még sem volna jó idegenek előtt megvitatni. Márpedig Párisz és Arzén számára
idegenek, hiába ismeri őket évek óta.
-Na, én is kész vagyok.- öntötte az utolsó lapát szemetet Arzén a kukába.
Ezzel egyidejűleg Párisz is lecsapta a kefét.
-Áh, rendelek inkább egy új szőnyeget.
-Akkor menjünk.
Amint Dioméd felállt, cipője beleütközött valamibe. Felvette a lázmérő alakú valamit, és azonnal
rájött, hogy mi az. Gyorsan zsebre tette, hogy más ne vegye észre.
Szóval kistestvére lesz. És erről mért nem szólt nekik idáig az anyja? Várjunk csak..., lehet, hogy
az apja ezért bukott ki így? Nem értette az egészet.

‫٭‬

Orfeusz a nyakkendője megkötésénél tartott, mikor Xénia meglepte. A lány kopogtatás nélkül
belépett hozzá ,hogy szóljon neki, hamarosan mehetnek ebédelni.
-Jól van, mindjárt megyek.
Ezután azt várta volna, hogy Xénia visszamegy oda ahonnét jött, de a lány szemlátomást
kényelembe helyezte magát az ágyán. Orfeusz összevont szemöldökkel nézett rá.
-Te meg hogy nézel ki?
-Nem tetszem talán?
Xénián a világ legrövidebb szoknyája volt, és egy olyan blúz, amiből kint volt a fél melle. A fiút
már attól elöntötte a vágy, ha csak ránézett.
-Euridiké elengedett így otthonról?
-Anyu nem prűd.
-Akkor sem illik így megjelenni egy családi ünnepségen. Nagyapa nyakon fog vágni, ha nem
öltözöl át. Tisztára úgy nézel ki, mintha a sarkon álló barátnőid egyike volnál.
-Ezzel meg mire akarsz célozni? Tessék csak mondd ki!
-Nem szükséges. Mindketten tudjuk, hogy milyen vagy.
-Olcsó? Szégyentelen? Olyan, aki a saját unokatestvérével is lefeküdne?
 34

-Hagyjuk ezt. A múltkori dolog... az én hibám is volt.

-Nahát, milyen kegyes vagy, hogy elismered!
-Én sosem tagadtam, hogy nem kellett volna veled kikezdenem! Itt egyedül te vagy csak az, aki
megjátssza a szentet.
-Talán nem vagyok szent, de nem is vagyok az, akinek gondolsz.
-Nem vagy ribanc? Akkor öltözködj rendesen.
-Nem tudom, mi bajod a ruhámmal. Téged ennyire zavar?
-Igen! És most már szívódj fel végre, mert nem vagyok kíváncsi rád.
-Ne légy már ilyen morci, tesó. Külön a te kedvedért rittyentettem így ki magamat. Még bugyi sincs
rajtam.
Orfeusz biztosra vette, hogy a lány csak blöfföl. Húzza az agyát, hogy aztán megint elveszítse az
önuralmát. Azért sem megy bele ebbe a piti kis játszadozásba.
-Áruld már el nekem, hogy mért nem hagysz békén? Pedig nagyon tudnám ám értékelni.
Xénia nevetve széjjelebb nyitotta a lábát.
-És abban mi az izgalmas?
A fiú tekintete akaratlanul is oda tévedt.
-A francba, te tényleg nem vettél fel bugyit!
A lány most még inkább el kezdett nevetni.
-Vártam már, hogy mikor veszel komolyan.
-És most mit akarsz tőlem? Ugorjak rád?
-Csak lassan, Orfeusz. Előbb idézd elő újra, hogy mért nem nyúlhatsz hozzám egy ujjal sem.
-Akkor csak azért jöttél ide, hogy szívass? Most nagyon okosnak képzeled magad, mi?
-Hát igen, tetszik a helyzet. Meg tudnám szokni. Akár egy életen át...
-Én nem ajánlom, hogy folytasd.
-Úúú, most aztán megijesztettél.
A fiú két lépéssel mellette termett. Megragadta Xénia vállát, és hátradöntötte. Aztán a térdeinél
fogva teljesen szétnyitotta a lábát.
-Ha nem haragszol, én most közelebbről megnézném azt, amit olyan lelkesen mutogatsz.
-Engedj el!- kiáltotta a lány. Nem számított rá, hogy Orfeusz ilyen durván fog vele bánni. Ahogy ott
feküdt, abban a kiszolgáltatott pózban, már meg is bánta az előbbi viselkedését. Csak azt kellene
kitalálnia, hogyan szabadulhatna ki a fiú brutális erejű szorításából.- Ez fáj!
Orfeusz lazított a fogáson, de nem eresztette el. Xénia vergődésével mit sem törődve bámulta az
előtte feltáruló fantasztikus látványt. Nyelt egy nagyot, és igyekezett nem törődni a gatyájában
ágaskodó libidójával.
-Azt a mindenit, Xénia! Neked van a legszebb muffod, amit életemben láttam.
-Te szemét!
-Most mi a bajod? Azt hittem, kíváncsi vagy a véleményemre.
-Azonnal engedj el, vagy sikítani fogok!
-Nem fogsz, és tudod mért? Mert pontosan ezt akartad. Azóta ezt akarod, hogy az első alkalommal
megfogtam a melled. Igazam van?
A lány levegő után kezdett kapkodni, mikor Orfeusz lágy csókot lehelt combjának belsejére. Még
mindig nem szokott hozzá, hogy a fiú egyetlen érintése is elég, hogy elveszítse az eszét. Nőiessége
vadul lüktetett, ahogy Orfeusz még lejjebb hajolt, hogy beszívja az ő illatát.
-Finom vagy... Az ízed is ilyen jó lesz?
-Ne! Inkább csókolj meg.
A fiú nem habozott, és teljesítette a kívánságát. Szájuk szenvedélyesen összetapadt, türelmetlenül
falták egymást. Xénia magára húzta Orfeuszt, aki kényelmesen elfészkelődött a lábai között. A lány
jólesőn felsóhajtott.
-Igen, de jó érezni a súlyodat!- suttogta Xénia.
-Imádok veled lenni!
 35

Újra csókolózni kezdtek, most már lassabban, kiélvezve mindent apró rezdülést. Édes bágyadtság
vett erőt rajtuk, és áldott homály borult az elméjükre. Tagadhatták, amíg csak bele nem pusztulnak,
de akkor is vágytak egymás karjában lenni. Éjjel-nappal csak erről álmodoztak, ebben
reménykedtek. De tisztában voltak vele, hogy ez bűn.
-Abba kell hagynunk.- zihálta Orfeusz. Megtámaszkodott a karján, és eldöntötte, hogy befejezi ezt
az őrületet. Xénia vissza akarta húzni fejét, de nem engedte.
-Kérlek!- nyöszörögte a lány.- Olyan jó érzés, mikor ezt csinálod.
És Xénia megmutatta neki, hogy mire gondol. Megragadta a fiút a fenekénél fogva, és magához
szorította. Egyszerre nyögtek fel, mikor elöntötte őket a kéj. Orfeusz belemarkolt a lepedőbe, mert
már nem bírta tovább. De a teste ösztönösen felvette a ritmust, amivel csak még közelebb sodorta
magukat a szakadékszéléhez.
-Bármikor ránk nyithatnak.- sziszegte összeszorított fogakkal.
-Bezártam az ajtót.
Ez végre felébresztette a fiút. A lány az elejétől fogva tudta hogy mért jött ide, és ezt meg is kapta
tőle. Beállított hozzá, és felajánlkozott neki. Ezzel még nem is volna gond, ha Orfeusz ellent bírt
volna állni a csábításának. De nem így történt, és ez azt jelenti, hogy megint vétkeztek.
Ingerülten lefejtette magáról Xénia karjait, és fölült az ágyon.
-Mi az? Mért nem jössz vissza hozzám?
-Tudod te azt jól!
A lány megsértődött.
-Szóval ennyi? Csak ennyit tudsz?
-Fejezd be, Xénia! Elegem van belőled!
-Ezt én is mondhatnám!
-Minek kellett felhúznod, he?!
Dühében felállt, és csípőre tett kézzel a lány felé fordult. Még soha nem kívánt ennyire senkit, és
még sosem fájt ennyire, hogy nem kaphatja meg a lányt. Épp ott tartott, hogy most jó alaposan
beolvas neki, és ha kell, egy verést is a kilátásba helyez, amennyiben Xénia nem száll le róla, de a
lány nem figyelt rá.
-Mit bámulsz?!
Xénia szótlanul a sliccére mutatott. Orfeusz lenézett magára, és egy pici, ám annál feltűnőbb folt
terjengett szürke öltönynadrágján.
-Remek! Ez koronázza meg ezt az oltárira elcseszett napot! Most mibe öltözzek át?!
-Mi az?- kérdezte félénken a lány.
-Tényleg nem tudod?
Xénia a fejét csóválta. Orfeusz egy váratlan mozdulattal a lány szoknyája alá nyúlt, és mikor
előhúzta a kezét, ujjai nedvesen csillogtak. Xénia elkerekedett szemmel meredt rá. Annyira látszott
rajta, hogy ilyet nem mindennap lát, hogy a fiú ebből rájött, hogy a lány még szűz.
-Miért hazudtál nekem, Xénia?
-Miről?
-Azt állítottad, hogy voltál már fiúval.
-Én soha nem mondtam ilyet! Ezt te találtad ki magadtól!
-Akkor is hazudtál, mert nem javítottál ki engem. Miért?
A lány vállat vont.
-Hittél volna nekem?
Orfeusz elismerte magában, hogy valószínűleg nem. Könnyebb volt a lelkének, ha a lányt
hibáztatja mindenért. Képzeletében Xénia volt a rafinált kis ringyó, aki addig húzza előtte a mézes
madzagot, amíg képtelen nem lesz neki igent mondani. Ezzel nyugtatta magát, amikor éjszakánként
ébren hánykolódott, és újra és újra a lány járt az eszében, pedig tiltott még a gondolat is, hogy
együtt lehetnének.
-Kihasználtalak- jött rá a fiú.- Majdnem mindent elvettem tőled. Szerencse, hogy időben megálltam.
 36

-Jaj ne!- forgatta a szemét Xénia.- Most önmagadat hibáztatod. Pedig már egészen kezdtem
hozzászokni, hogy elfelejtettél a védelmezőm lenni.
-Azt hiszed ez csak egy újabb játék, mi? Hogy nincs semmi gond, amíg nem derül ki, hogy mit
csinálunk. És ha valahogy mégis rájönnek? Arra gondoltál már?
-Minek? Nem töltöm az időmet ilyen felesleges dolgokkal!
-Annyira gyerek vagy még... Ha csak eszembe jut, mit tettem veled!
Orfeusz a tenyerébe temette arcát. Most kezdett csak igazán bűntudatot érezni.
-De nekem jó volt!- próbálta őt meggyőzni a lány.
A fiú átölelte őt úgy, mint régen. Testvériesen, minden hátsó gondolat nélkül.
-Sajnálom, Xénia. Ígérem, többé tényleg nem érek hozzád. Csak barátok leszünk, rendben?
A lány átgondolta az ajánlatot. Szerette Orfeuszt, és nem akart vele megint haragban lenni.
Viszont arról az élvezetről sem akart lemondani, amit a fiú ismertetett meg vele.
-Nem lehetne mégis, hogy...
-Szó sem lehet róla!
-Akkor engedned kell, hogy más fiúval is... barátkozzam.
Orfeusznak ez a kikötés nagyon nem tetszett, de inkább nem szólt semmit. Lágyan megcsókolta a
lányt, olyan hosszan elnyújtva, amennyire csak lehetett.
-Ez volt az utolsó, oké?
Xénia még kapaszkodott volna belé, de végül feladta. Orfeusz meggyőzhetetlennek tűnt.

‫٭‬

Arzén kedvtelve nézett végig az asztaltársaságon. Későn ültek le ebédelni, ám annál nagyobb
hévvel álltak neki a fenséges lakomának. Ahogy így körülnézett nem is tudta volna megmondani,
hogy hányan vannak. Talán százan? Vagy többen? Mindenesetre népes család.
Az emberek jókedvűen társalogtak evés közben. Az általános hangzavarban senkinek fel sem tűnt,
hogy Arzén egyenként tanulmányozza őket. Rendkívül érdekes személyiségeket is talált köztük.
Szinte történetet is tudna köréjük kerekíteni. Azok a tinédzserek például egészen úgy viselkednek,
mintha szerelmesek volnának. Alig bírta megállni, hogy ne nevessen fel Orfeusz sanyarú képét
látva, mikor Xénia inkább egy másik fiú mellé ült le.
Vagy ott van a titokzatos családfő. Dárius egész nap úgy nézegette a feleségét, hogy ha szemmel
ölni lehetne, az asszony már rég halott volna. Arzén akaratlanul is sajnálta a nőt, akinek beteges
sápadtsága ma feltűnt mindenkinek.
Ahogy tovább vándorolt tekintete, egyszeriben hatalmasat dobbant a szíve. Egy gyönyörű istennő
ült tőle nem messze. Az ismeretlen nő egyszerűen tökéletes volt. Hosszú, göndör fekete haját
koronaként hordta. Nemes arcéle, érzéki ajkai és mandulavágású szeme igazi egzotikus szépségé
varázsolta. Arzén lenyűgözve nézte a méltóságos jelenést.
Barbarella csak tologatta a tányérján levő zöldséget. Mivel férje Dáriussal beszélgetett, Arisztid
meg Xéniával volt elfoglalva, meglehetősen unta magát. Talán az asztal túloldalán ülő férfi, aki
olyan meredten bámulta őt, nyújthatna neki némi szórakozást.
Lassú mozdulattal kivett a gyümölcsös tálból egy szem szőlőt és félbeharapta. Ami kezében
maradt, kinyomta belőle a levet, és két melle közé csurgatta. Közben pedig olyan kihívó tekintetet
vetett a rajongójára, hogy annak fel-le járt az ádámcsutkája.
Arzén akadozó lélegzettel nézte a szőlőlé útját végig a nő mellkasán, egészen addig, amíg be nem
folyt a dekoltázsába. Ezt a játékot ő is ismerte. Megragadott egy nagy epret, és ketté választotta. A
gyümölcs rózsaszín húsában volt egy kis vágás, ami emlékeztette őt valamire. Felmutatta a nőnek,
aztán félreérthetetlen mozdulattal belenyalt.
Barbarella addig nézte a férfit, amíg össze nem kellett szorítania combjait az asztal alatt. Nahát, ez
érdekesebbnek ígérkezett, mint gondolta volna. De még nem ért véget. Meghámozott egy banánt, és
lehunyt szemmel bekapta. Közönséges módon ki-be tologatta a szájában, aztán a hatásra kíváncsian
 37

ránézett Arzénra.
A férfi elfordult tőle, mert már nem kapott tulajdonképpen levegőt. Hát most bizony párjára akadt!
Ebben a szajhában egy csöppnyi szégyenérzet sincs, ami azt jelentette, hogy őrületes magasságokba
tud emelni bárkit, ha ő úgy akarja.
Barbarella magában nevetve fogyasztotta el a banánját. Szóval kettő-egy az ő javára. Szegény
fiú... nem sokáig élvezheti már az ártatlanság örömeit. Mire leszáll az est, ő beavatja a legmélyebb,
a legvadabb gyönyörbe, ami csak létezik a világon.

‫٭‬

Párisz hiába ült Eufrozina mellett, nem tudott vele beszélgetést kezdeményezni. Pedig ő tényleg
mindent megpróbált. A nő viszont egyszerűen nem vett róla tudomást. Képes volt az asztalon
keresztül kiabálni Eugénnek, és olyan harsányan kacagott, hogy azzal kivívta mindenki figyelmét.
Életteli volt és vidám, Párisz tökéletes ellentéte. Már közel volt ahhoz, hogy feladja ismerkedési
szándékát, mikor Eufrozina még is csak észrevette őt.
-Nagyon finom ez a cucukaki.- jegyezte meg bátortalanul a férfi.
-Tudom, én főztem.- válaszolta leereszkedően Eufrozina. Ezzel azonnal megfagyott a levegő
közöttük. Párisz büszkeségét sértette ez a nyílt ellenszenv, de lenyelte a békát.
-Akkor te nagyszerű szakácsnő vagy. És nem mellesleg szép is.
-Köszönöm, én nem mondhatom el rólad ugyanezt.
Párisz azonnal az arcán lévő heghez nyúlt. Bár nem tartotta magát érzékeny lelkűnek, de azért
nem ujjongott az örömében, ha a hiányosságaira emlékeztették.
-Ennek ellenére mit szólnál, ha elhívnálak holnap valahová?
Eufrozina utálkozva nézett rá.
-Te aztán bírod a gyűrődést. Mondd csak, nem tűnt még fel neked, hogy nem vagy az esetem?
-Ezt nem tudhatod, amíg meg nem ismersz. Vagy te külső alapján ítélsz?
-És honnét veszed, hogy nem ismerlek eléggé? Évek óta a nagybátyámnak dolgozol.
-Mindenkivel olyan közvetlen vagy... Mért csak velem teszel kivételt?
-Mert semmi dolgom veled, és én szeretném is, ha ez így maradna.
-Nekem viszont nagyon tetszel, és megérdemlek egy esélyt.
A nő elég okosnak tartotta magát, hogy ne vegye be ezt a maszlagot. Párisz talán valóban akar
valamit tőle, de az biztos, hogy Dárius keze is benne lesz a dologban. Erről a kettőről bármilyen
mocskos dolgot el tudott képzelni. A kíváncsisága arra ösztönözte, hogy mondjon igent.
-Rendben van, ha ennyire kell, akkor megkapod... de az én feltételeim szerint.
-Ez most mit jelent?
-Találkozhatunk. Viszont bele kell menned, hogy felcserélődnek a szerepeink. Én foglak keresni
téged, és én mondom meg, hogy hová és mikor megyünk.
A férfi felháborodva nézett rá.
-Ezzel teljesen le égetsz mindenki előtt!
-Ez volna a cél. Na bevállalod, vagy sem?
-Tisztességes nő nem tesz ilyen ajánlatot.
-Ki mondta, hogy tisztességes vagyok?

‫٭‬

Evés után félretolták az asztalt, és intettek a zenekarnak, hogy kezdhetik. Dárius félrevonultan
állt, és nagyon igyekezett a kezében lévő fájdalomról megfeledkezni. Igazából már nem számolta,
hogy hányadik pohár pezsgőt issza, még sem érezte a hatását. Dezdemónát nézte távolról, amint
úgy rohangál, mint pók a falon, hogy kiszolgálja a vendégeket. Most, hogy tudja már, mit tett az
asszony, egyszerűen nem tudott rá úgy tekinteni, hogy ne lássa meg benne a nőt. Szóval ilyen
 38

forróvérű teremtés volna a neje, hogy egy férfival már meg sem elégszik? Az álszent szuka bezzeg
vele mindig csak sötétben volt hajlandó szeretkezni.
Lionel sodródott mellé a tömegből.
-Még mindig nem árultad el, hogy mi történt veled. Hogy sebesültél meg?
-Ártatlan baleset volt az egész. Nem figyeltem oda, mikor a lépcsőn jöttem lefelé.
Túl sokan kérdezték már ezt tőle. Ahányszor csak felvetődött a téma, Dárius szívében égető kín
keletkezett, és minél többet gondolt rá, egyre csak fokozódott.
-Dioméd nálam dolgozik, ugye tudod?
-Az ültetvényeken? Na, végre megemberesedik már az a fiú.
-Nem sajnálod őt? Ha akarod, beoszthatom valami könnyebb részlegre.
-Nem, add csak neki a legkeményebb, legnehezebb munkákat.
-Te aztán nagyon szorosan fogod a gyeplőt, ha a családodról van szó.
-Ha te is így tennéd, a fiad nem lenne így elkényeztetve.
-Arisztidet az anyja tette pipogya alakká! Én bele sem szólhattam a nevelésébe.
-Tehát Barbarella hordja nálatok a nadrágot?
Lionel hozzászokott már Dárius nyers modorához, ezért nem sértődött meg.
-Nézd, a fiad milyen ügyes.- mutatott Eugénre, akit körbeálltak, és hangosan biztattak, hogy kezdje
el a táncot. A fiú kicsit kérette magát, de látszott rajta, hogy alig várja már, hogy igazán felpörögjön
a buli. Felemelte magasra a két karját, és belekezdett a seimbekikóba. Nevetve mutatta meg tudását.
Lábának szemmel nem követhető mozgása, és virtuóz mozdulatai, olyan fiatalos kekeckedésről
árulkodott, hogy pillanatok múlva mindenki a hatása alá került. Valaki belökte Orfeuszt és
Diomédet is a körbe. A testvérek egymás vállára támaszkodva folytatták a táncot. Egyik sem maradt
le a másiktól, hiszen egymástól tanultak. Olyan szeretet és összetartás sugárzott abból, ahogy
egymásra néztek, hogy aki csak rájuk tekintett, az mosolygott.
Dárius úgy állt ott, mint akibe a villám csapott. Észre sem vette, hogy a könnyek végigfolynak
arcán. A büszkeségtől nem tudott egyszerűen megszólalni. Ezek tényleg az ő ivadékai? Lehet bármi
is, ami belőle származik, ennyire hihetetlenül okos, gyönyörű és egészséges? Alig merte elhinni,
hogy ilyen szerencséje van. Már ezért érdemes volt megszületnie, hogy ezeket a csodálatos
embereket felnevelje.
Kicsit hiányoztak neki azok az idők, amikor még a fiai csak gyerekek voltak. Imádott velük
játszani, őket taníthatni. Dioméd már valószínűleg sosem fog olyan bizalommal ránézni, mint régen.
És Eugénnek meg Orfeusznak is meg van a saját élete. Egyik sem beszélget vele, és szintén nem
igénylik már a törődését. Az idő kerekét pedig nem forgathatja vissza.
De talán újra kezdhetné az életét... Megint Dezdemónára nézett. Feleségének hamarosan
gömbölyödni fog a hasa, és mindenki természetesen azt fogja hinni, hogy tőle van a baba. Mért ne?
Az a kisfiú vagy kislány őt fogja apának szólítani. Sosem fogja megtudni senki, hogy ez nem igaz.

‫٭‬

Barbarella várt két percet, aztán követte Dáriust a házba. A férfire a dolgozószobájában talált rá.
Dárius épp a kezén lévő kötést cserélte le, mert a géz teljesen átvérzett.
-Atyaisten, mért nem mész el ezzel az orvoshoz?
A férfi felnézett rá.
-Te meg mit keresel itt, szépségem?
-Gondoltam, beugrom hozzád és diskurálunk egy kicsit. Segítsek?
-Nagyon szexi ápolónő lennél, de inkább most ne játszunk orvosost. Elboldogulok egyedül is.
-Csalódott vagyok, Dárius. Hogy lehet az, hogy a férjemmel annyit beszélgetsz, velem meg nem is
törődsz? Hiányzik a társaságod...
-Kedvesem, nem gondolod, hogy túl feltűnő lenne, ha állandóan körülötted lebzselnék? Különben
is, ha a közeledben vagyok, úgy sem tudnék a társalgásra koncentrálni.
 39

-Akkor találkozhatnánk néha csak mi ketten..., és felidézhetnénk a régi szép emlékeinket.

-Majd meglátom, mikor érek rá.
Dárius unta már, hogy Barbarella állandóan üldözi őt. Jó, pár éve tényleg volt a nővel egy futó
viszonya, de miután elkapott tőle valami betegséget, nem szívesen mászott volna vissza az ágyába.
Barbarella a ringyók ringyója volt, ha igazak a hírek.
-Van itt valami, amit megszeretnék neked mutatni.
A nő átnyújtott neki egy papírlapot.
-Mi ez? Szerelmes levél nekem?
-Még annál is sokkal érdekesebb.
Dárius gyorsan átfutotta, és felismerte benne a fia kézírását.
-Orfeusz levelezett egy lánnyal. De ez mért tartozik rám?
-Mert az a lány Xénia.
A férfi most már figyelmesebben olvasta újra.
-Tényleg, Euridikét is említik. Akkor azt akarod mondani, hogy a gyerekek...
-Egymásra találtak a hátatok mögött. Ez bizony elég nagy szégyen, Dárius.
-Ki adta neked ezt a levelet?
-A fiam találta meg. De ne aggódj, sem Arisztid, sem én nem vagyunk pletykások.
-Nagyon remélem, hogy ismered a diszkréciót.
-Édesem, hát olyan vagyok én? Kicsit több hálát vártam volna azok után, hogy most szívességet
tettem neked. Ez ugye tudod, hogy mit jelent? Tartozol nekem.
-És mivel rójam le a tartozásomat?
-Vigyél el egy napra a jachtodon. Te sem bánnád meg...
-Jól van. Ha ezt akarod, megkapod. Hívlak, amint ráérek.
-Addig is epekedve várok rád, bébi.
Barbarella ahogy jött, úgy ment: észrevétlenül. Dárius gondterhelten felemelte a kagylót, és
tárcsázta Párisz számát.
-Még ráadásul ez is. Jaj, fiam, mibe keveredtél?- motyogta magában.
-Halló, főnök, te vagy az?
-Hozd be Orfeuszt, Xéniát és Euridikét a dolgozószobámba. Lehetőleg feltűnés nélkül, kérlek.
Megtudod oldani?
-Bármit, főnök. Öt perc és elintézem.
-Köszönöm, Párisz.

‫٭‬

Barbarella amint kijött Dáriustól, Arzéba botlott. Szó nélkül intett a fiúnak, hogy kövesse őt. A
kert felé tartott. Elsuhant az ünneplők közt, és belépett a magas sövényfalak homályába. Addig
bolyongott, amíg rá nem bukkant a kis oázisra. A rózsabokrok által félkörívben megbújó
szökőkutacska halkan csobogott, vizén megcsillant a teliholdfénye. Leült az egyik padra, és a
csillagokat bámulta, ameddig meg nem érkezett Arzén.
A fiú hevesen megcsókolta, és olyan szenvedéllyel kezdte el simogatni, hogy Barbarella szinte
megijedt tőle. Eltolta őt magától, és ellépett mellőle.
-Ne ilyen gyorsan... ezzel csak elrontod az egészet.
-Bocsáss meg nekem, istennőm. Annyira kívánlak, hogy már nem bírom megfékezni magam.
-Hogy neveztél?
-Istennőm. Vagy talán nem az égből szálltál alá, hogy egyetlen estére megőrjítsd a férfiakat?
Barbarella felnevetett. Még soha életében nem találkozott ilyen bolondos fiúval. De határozottan
tetszett neki a helyzet. Úgy döntött, belemegy a játékba.
-Szólíts Aphrodíténak, földi halandó. És most megengedem neked, hogy levetkőztess, és elborítsd
hódolatos csókjaiddal a bőrömet. De vigyázz, mert ha nem leszek veled elégedett, porig sújt a
 40

haragom. Tehát nagyon finom légy hozzám, és ajánlom, hogy keresd a kedvemet.
-A rabszolgád vagyok csupán. Rendelkezz az életem felett, ó szépséges istennőm.
Arzén kioldotta a kapcsokat ruháján, és addig meg sem állt, amíg Barbarella meztelenül ott nem
állt előtte. A férfi ekkor letérdelt eléje, és áhítatosan fel nézett rá.
-Gyönyörű vagy. Illik hozzád az éjszaka. Ugyanolyan bársonyos vagy és izgató.
Barbarella elhitte a fiú minden szavát. Hátravetette a fejét, és beletúrt a hajába. Arzén odahajolt
hozzá, és gyengéd csókot lehelt a mellbimbóira. A nő megborzongott.
-Milyen hűvös van.
-Bújj hozzám! A bennem lévő tűz, engem már majdhogynem felperzsel. Hagyj adjak a melegemből
neked is.
A férfit szorosan magához húzta. Barbarella az izgatottságtól remegve omlott a karjaiba. Nem
értette, hogy mi történik vele. Arzén talán valami varázslatot bocsátott rá? Ha így van, akkor azt
kívánja, bárcsak soha ne érne véget ez a fantasztikus álom.
Lassan a puha fűre hanyatlottak. Barbarella behunyt szemmel felsóhajtott, mikor a férfi a lába
között megérintette.
-A tested maga az édenkert.- suttogta neki rekedten a fiú.- Szeretnék már meghalni, hogy
odajuthassak. Magadba fogadsz?
-Igen! Erre várok azóta, hogy megláttalak.
-Mindjárt kopogtatunk a mennyország kapuján. De előtte...
Arzén Barbarella ölébe temette az arcát. A nő elsöprő erejű orgazmust élt át nyelvének első
érintésére. Kábán pihegett, csak annyit érzett, hogy a férfi felállt és elment. Mikor visszatért,
rózsaszirmok hullottak egész testére. Ámuldozva felnyitotta a szemét. A férfi ott állt fölötte, immár
ő is meztelenül. A holdfény megvilágította tökéletes fiatal testét.
-Gyere!- nyújtotta ki Arzén felé a karját.
A férfi melléfeküdt, és ahogy Barbarella ráfonódott, megérezték a rózsa finom illatát. A nő
boldogan végigcirógatta Arzén arcát.
-Azt akarom, hogy tudd, még soha senkivel nem éltem át ilyen romantikusat.
A férfi óvatosan belé hatolt.
-Még ennél is sokkal többet érdemelnél, kedvesem.

‫٭‬

Orfeusz még mindig feldobódva a tánctól, ott hagyta a többieket, és elindult megkeresni Xéniát. A
lány végig Arisztiddel foglalkozott, pedig ezzel tudja, hogy mennyire felbosszantja. Most is együtt
tűntek el valahová. A megérzése azt súgta, hogy a hátsó medencénél lesznek, és valóban ott talált
rájuk. Xénia az egyik nyugágyban feküdt, Arisztid meg mellette guggolt. A gyomra azonnal görcsbe
rándult, mikor meglátta, hogy a lány combján pihen a haverja keze.
-Sziasztok, hát ti nem a bátyám születésnapját ünneplitek?
-Nem hiányzunk mi senkinek. Gondoltuk, egy kicsit félrevonulunk, hogy tudjunk beszélgetni...
-Magánügyekről.- tette még hozzá Arisztid.
Orfeusznak nagyon nem tetszett az, ahogy a fiú nézett rá. Mintha mindent tudna róla. Csak nem
Xénia elárulta őket? A lány viszont nem adta a jelét semmi ilyesminek. Inkább olybá tűnt, azon
mesterkedik, hogy féltékennyé tegye őt. Biztosan ezért hagyja magát Arisztiddel fogdostatni.
-Szól a zene, de nincs kivel táncolnom. Xénia, jössz?
-Maradok. Valahogy nincs kedvem most veled lenni.
Orfeusz összeszorította a fogát Arisztid vigyorgó képét látva. A fiú ma nagyon bátornak gondolta
magát, mert kezét még feljebb csúsztatta a lány combján. Ezt már nem tűrhette tovább. Az ingénél
fogva felrántotta, és akkorát húzott be neki, hogy Arisztid a medencébe esett. Xénia felsikoltott.
-Hülye liba! Ez mind a te hibád! Nem kellett volna megengedned, hogy hozzád érjen.
-Mi van, eldurrant az agyad?!- támadt rá a lány.- Nem üthetsz le mindenkit, akivel járok!
 41

-Jártok? Ja, elnézést, az mindjárt más! Akkor tényleg nem lett volna szabad bántanom. Jobb, ha
inkább megölöm.- Orfeusz a vízbe ugrott, és Arisztid után úszott. A fiú menekülőre fogta, és
sikerült is kimásznia a túlsó parton. Ám amint levegőhöz jutott, Orfeusz már utol is érte.
-Párisz!- kiabálta Xénia, mikor meglátta a férfit.- Válaszd már szét őket!
Párisz könnyedén felemelte Orfeuszt a földről.
-Elég volt, fiúk! A tettlegesség nem oldja meg a problémákat.
-A francokat nem! Kinyírlak, te rohadék!- mondta Arisztidnek Orfeusz, és még egy utolsót
belerúgott a fiúba. Párisz alig tudta elráncigálni onnét.
-Vége a mókának. Arisztid téged vár az apád. Xénia, kövess.- adta ki a parancsot Párisz.

‫٭‬

-Kicsikém! Hogy nézel ki?- szörnyülködött Barbarella, mikor meglátta a fiát.

-Te meg hol voltál?- kérte számon feleségét Lionel.- Legalább egy félórája kereslek. Már az összes
vendég távozott, csak mi nem.
Barbarella tudomást se vett férjéről. Elővett egy papírzsepit, és a fia orrából szivárgó vért
törölgette. Arisztid legszívesebben átölelte volna az anyját, de nem tette, nehogy összevizezze őt is.
-Mi történt veled, kis drágám? Bántott valaki?
-Orfeusz volt! Csak úgy minden ok nélkül rám támadt!
-Micsoda neveletlen gyerek! Ne aggódj, majd beszélek Dáriussal. Majd ő megbünteti. Lionel, hívtál
mentőt?
-Az Isten szerelmére! Magától is rendbe jön a fiú, nem kell ide orvos.
-Ne hallgass apádra, picikém. Nem szeret téged úgy, mint én.
-Hogy mondhatsz ilyet?!
-Mért, talán nem igaz?! Gyere, Arisztid. Ha sokáig álldogálunk még itt, megfázol. Otthon majd
gondodat viseli a mama. Kapsz csokit is, ha jó fiú leszel.
-Olyan epreset?
-Hát persze. Amilyet csak akarsz.
Lionel fejcsóválva nézett utánuk. Barbarella így tönkre fogja tenni a fiukat. De hát egyszerűen
hiába magyarázza neki, az asszony hallani sem akar róla.

‫٭‬

Dárius elgondolkozva nézett a fiára. Orfeuszt ő mindig is normális, okos gyereknek gondolta. De
ha minden igaz, akkor a fiú nagy hibát követett el, ráadásul szándékosan. És Xénia társa volt ebben,
amin nem lepődött meg. A lány túl szeleburdi, sosem tudja, hogy hol a határ. Ezek ketten együtt
mindig is olyanok voltak, mint akik össze vannak nőve. Ki gondolta volna, hogy ez lesz a
következménye?
Orfeusz kínosan érezte magát apja szigorú tekintetének hatása alatt. Ráadásul Dárius nem engedte
őt leülni, ott kellett állnia a szoba közepén, mint aki a kivégzésére vár. Tiszta libabőrös volt a
nedves cuccokban. Öltönyéből lassan csöpögött a szőnyegre a víz.
Xénia karba tett kézzel ült az egyik sarokban és duzzogott. Egész a házig vezető úton veszekedett
a fiúval. Még tovább is folytatták volna, ha Dárius nem szól rájuk.
-Jól van.- szólalt meg a férfi.- Most szépen elmesélitek, hogy mi történt. Először Xéniát hallgatom
meg. Ha hazudtok, rájövök.
A lány gyorsan kihúzta magát, és belekezdett.
-Nem volt addig semmi baj, amíg Orfeusz meg nem jelent! Csak csendesen üldögéltünk Arisztiddel
a medencénél, erre ez odajön, és mindent tönkretesz.
-Nem igaz! Arisztid tiszteletlenül viselkedett az unokahúgommal! Ott tapizta őt a szemem előtt!
-Na és?- feleselt a lány.- Én nem bántam, akkor te minek szóltál bele?
 42

-Xénia, tudjad már, hogy mi illik! Senki ne fogdosson téged, vagy különben eltöröm a karját. Érted?
-Arisztid nem erőszakoskodott velem, tehát nem volt jogod megvédeni a becsületem.
-Elég volt!- szólt közbe Dárius, mielőtt Orfeusz visszavághatott volna.- Xénia azt hiszem, hogy
nincs igazad. Amíg egy tisztességes görög fiú meg nem kéri a kezedet, még csak meg sem
csókolhat. Világos voltam?
-Igen, keresztapa.
-És Orfeusz... neked sincs igazad. Nem a te dolgod, hogy bárkinek is a becsületét megvédd, hanem
az enyém. Én vagyok a családfő és nekem kellett volna szólnod arról, hogy mi történt.
-Rendben, apa. Ezt az eszembe vésem.
Kopogtattak, és Euridiké nyitott be az ajtón.
-Anya!- kiáltott fel Xénia.- Te mit keresel itt?
-Ezt én is szeretném tudni. Dárius? Mért hívattál?
-Foglalj helyet. Nem te, Orfeusz! Euridikének mondtam.
A nő leült a lánya mellé, és kíváncsian várt. Dárius felállt, és előjött az asztala mögül. Egy gyűrött
papírlapot fogott a kezében, ami valamiért nagyon ismerős volt Orfeusznak.
-Mielőtt átadnám ezt neked, Euridiké, szeretném megkérdezni a fiamat, hogy nincs-e véletlenül
valami mondanivalója a számomra. Orfeusz?
A fiú csak némán csóválta a fejét.
-Hát ez elég szomorú, fiam.
-Mi ez az egész, Dárius?- türelmetlenkedett Euridiké.
-Tessék, olvasd el.
A levélt hangos zizegéssel kibontotta a nő, és ezután eltelt pár idegőrlő perc. Orfeusz szíve a
torkában dobogott, és még soha életében nem félt ennyire. Euridiké végre felnézett, először a
lányára. Xénia az ölében szorongatott kezeit bámulta.
-Kinek írtad ezt? Egy fiúnak? Kinek?
A lány meg sem mukkant.
-Válaszolj már, Xénia!
Semmi, egyszerűen nem vett tudomást az anyjáról. Dárius volt kénytelen megtörni a csöndet.
-Orfeusszal levelezett a lányod.
Euridiké döbbenten meredt a nagybátyjára. Aztán lassan, mintha kezdené végre felfogni, hogy ez
mit jelent, Orfeuszra fordította a tekintetét. A fiú lesütötte a szemét. Igazából még levegőt sem
nagyon mert venni.
-Tudni akarok mindent.- állt fel Euridiké.- Az elejétől a végéig. Magyarázatot akarok kapni!
A fiatalok egy árva szót sem szóltak. Némán vártak, és imádkoztak, hogy történjen meg a csoda,
és sújtson le rájuk a végítélet. Még az is jobbnak tűnt, mint elviselni az egyre hosszabbá nyúló kínos
csendet. Euridiké tőlük nem remélhetett válaszokat, ezért kétségbeesetten újra a levélbe nézett.
-Xénia, mit jelent az, hogy ,,a cicidet mutogattad a fiúknak”? Vagy az, hogy „színleltél”?
A lány sírni kezdett, amitől csak még rosszabb lett a helyzet.
-Orfeusz megerőszakolt, igaz?!
-Euridiké!- szólt rá Dárius.-Ilyet ne merészelj feltételezni a fiamról!
-Miért? Hiszen itt áll, hogy Orfeusz fogdosta a lányomat.
-De az is benne van, hogy a fiam szerint Xénia élvezte a dolgot.
-Akkor mért írta azt, hogy színlelt? Számomra egyértelmű, hogy a fiad mit tett.
-Ez mind csak találgatás! Orfeusz! Hallani akarom! Lefeküdtetek?
-Nem.
Euridiké egy óriási csattanós pofont kent le a fiúnak.
-Ne hazudj! Elviszem a lányomat egy orvoshoz, az a legbiztosabb.
-Anya!- kiáltotta Xénia.- Tényleg nem csináltunk semmit. Esküszöm!
-Ebbe most ne szólj bele. Azt, hogy nincs apád, nem jelenti azt, hogy szabad préda vagy bárki
számára. Ez a fiú kihasznált téged, és hülyének nézett engem. De majd én megmutatom neki, hogy
 43

tudok... olyan... kemény... lenni... mint... egy... férfi.

Minden egyes szavánál újabb pofon járt Orfeusznak. A fiú hátratette a kezét, és nem is védekezett,
mert tudta, megérdemli. Azt hitte, hogy büntetlenül bemocskolhatja Xéniát. Végig tisztában volt
vele, hogy mit cselekszik, és nincs semmi mentsége.
A lány viszont nem tudta tovább nézni ezt. Az anyja és a fiú közé vetődött.
-Én ajánlkoztam fel neki!
A bejelentéstől mindenki szava elállt. Euridiké úgy nézett a saját lányára, mintha nem is ismerné.
-Igen, én akartam elcsábítani Orfeuszt. De ő ellenállt nekem! Ezért is haragudtam meg rá, sértette a
büszkeségem. Ezért összevesztünk, és azt hazudtam neki..., hogy csak színleltem, amikor...
csókolóztunk. Szóval ez történt.
-Nocsak, nocsak...- mondta Dárius. Megragadta a fia karját, és elhúzta Euridiké elől. Orfeusz
viszont lerázta magáról a kezét, és visszalépett a helyére.
-Xénia hazudik. A levélből is kiderül, hogy azt akarta, soha többet ne érjek hozzá. Engem terhel a
felelősség mindenért. Az viszont igaz, hogy még szűz.
A szülők köpni-nyelni nem tudtak. Ilyen példátlan összefogásra nem számítottak. Dárius tért
magához először. Megköszörülte a torkát, és ítéletet hirdetett.
-Úgy döntöttem, hogy a ti érdeketekben jobb lesz, ha az iskolán kívül nem találkoztok többet
egymással. Xénia vőlegénye, akit már kinéztem a számára, csak akkor értesül a dologról, ha az
orvosi vizsgálat egyértelműen kijelenti, hogy a lány már nem szűz. Van ellenvetés?
Senki nem válaszolt. Dárius bólintott, és befejezte.
-Amennyiben mégis rájövünk, hogy titokban továbbfolytatjátok ezt a kapcsolatot, Orfeuszt
elküldöm Athénba egy bentlakásos iskolába. Remélem ezt nem szeretnétek.
Euridiké durván megfogta lánya karját, és az ajtóhoz vonszolta. A fiú szomorúan nézett a zokogó
Xénia után. Tehát így kellett végződnie...

‫٭‬

Euridiké nem engedte a lányát egyből lefeküdni, mikor hazaérkeztek. Leültek a konyhaasztalhoz,
és percekig csak némán méregették egymást.
-Jól van, ha nem beszélsz, akkor egész este itt fogunk maradni. Még az sem érdekel, hogy holnap
iskolába kell menned.
-Mire vagy kíváncsi? Már elmondtam mindent.- felelte a lány dacos arccal.
-Két különböző dolgot állítottatok Orfeusszal. Elegem van belőle, hogy palimadárnak néztek. A
színtiszta igazságot akarom, méghozzá most!
-Nem mondok semmit, ugyanis nem tartozik rád.
-Xénia, tudom, hogy milyen vagy. Ismerem az észjárásodat. Ahhoz elég bátor vagy, hogy szeszes
italt fogyassz, mikor nem nézek oda. De azt ne akard velem elhitetni, hogy pusztán kedvtelésből
kikezdtél az unokatestvéreddel. Áruld el, mi történt!
-Minek? Hogy megint pofozkodni kezdj? Nem elég, hogy eltiltottatok tőle?
A lány váratlanul újra könnyekben tört ki. Euridiké még sosem látta így szenvedni őt.
-Szereted azt a fiút?
Xénia vállat vont. Letörölte kezével a könnyeit, aztán bólintott.
-Persze, hogy szeretem őt, de nem tudom, hogy ez szerelem-e.
-Mesélj kettőtökről. Nyugalom, most már lehiggadtam, nem ütlek meg. Csak meg szeretnélek
hallgatni. Te is megkönnyebbülnél. Hogy kezdődött?
-Játszottunk Orfeusszal a medencében. Aztán... véletlenül megfogta a mellem.
-Rászóltál?
-Nem, túl cikis lett volna.
-Túl cikis?! Xénia, minden fiúra rá kell szólnod, ha bizalmaskodni kezd veled!
-Tudom, tudom. De akkor... valahogy nem haragudtam rá.
 44

-Aznap este beszélgettünk a vágyról, ha nem tévedek.

-Igen. És sokat segítettél, anya. Megértettem egy csomó dolgot.
-És mért nem mondtad el nekem ezt már akkor?
-Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni. Én pedig nem akartam, hogy felelősségre vonj minket..
-És mi történt ezek után?
-Eldöntöttem, hogy találok magamnak egy fiút, hát ha akkor Orfeusz magától veszi az adást.
Elmentem Arisztid bulijára...
-És megmutattad a cicidet a srácoknak.
-Csak hülyéskedtünk! Orfeusz viszont odajött és nagyon begőzölt. Addig veszekedtünk míg nem is
tudom, hogy, de váratlanul az ágyra zuhantunk és megcsókolt.
-Tehát ő kezdte. És te erre mit tettél?
-Nem ellenkeztem. Jó volt.
-Hogyan? Xénia, hallod, hogy miket mondasz? Orfeusz a vérrokonod!
-Az érzéseimet még sem folyásolhatom be. Utána mindig bűntudatunk van, de amikor együtt
vagyunk ez nem érdekel minket.
-Hányszor csókolóztatok?
-Kétszer. Elsőnek ő kezdeményezte, aztán én.
-Nem értelek téged. Hogy tehetted ezt?
-Kívánom őt.- vallotta be a lány.- Nem tudom, miért.
Euridiké alig tudott megszólalni a sokktól. Döbbenten meredt Xéniára, aki lehajtott fejjel
gubbasztott a székén. Csak most kezdte igazán felfogni, hogy milyen súlyos a helyzet. Valami oknál
fogva idáig biztos volt benne, hogy a lánya itt az ártatlan áldozat. El sem tudta képzelni Xéniáról,
hogy önként belemenjen egy ilyen undorító dologba.
És ahogy leesett a szeméről a kendő, végre megértette, hogy ez a történet nem most végződik,
hanem még csak most fog igazán elkezdődni.
-Ugye tisztában vagy vele, hogy nem találkozhattok?
-Igen.
-És nem fogod megpróbálni kijátszani ezt a szabályt?
-Nem.
-Dárius mindig beváltja a fenyegetéseit. Ha ő azt mondja, hogy Orfeuszt elküldi egy bentlakásos
iskolába, akkor azt halálosan komolyan kell venni.
-Ismerem a keresztapámat. De anya, mit értett azon, hogy már talált nekem egy vőlegényt?
-Azt, hogy megpróbál téged a legmagasabb áron eladni. Ez persze nem jelenti azt, hogy tényleg
ahhoz kell hozzámenned, akit ő kiválaszt. Ebbe nekem is van némi beleszólási jogom.
-És nekem?
-Xénia, én mindig a legjobbat akarom neked. Bíznod kell bennem.
-Hogy tehetném, mikor te sem bízol bennem?
-Miről beszélsz?
-Hát arról, hogy azt mondtad, elviszel egy orvoshoz, mert nem hiszel nekem. Pedig tényleg nem
történt köztünk semmi!
-Ezt a vizsgálatot muszáj elvégeznünk.
A lány nagy robajjal felállt az asztaltól, és a szobájába szaladt. Mielőtt becsapta volna az ajtót,
még utoljára visszakiabált az anyjának.
-Nem megyek hozzá senkihez!

‫٭‬

Orfeusz, amint tehette, lezuhanyzott. Az anyja veszekedett vele egy kicsit a vizes cuccai miatt, de
most nem igazán törődött ezzel. Van más, ennél sokkal nagyobb problémái is. Az apja nem említette
senkinek a Xéniával való viszonyát, de ez még nem jelentette azt, hogy nem fog kiderülni.
 45

Valakinek egyszer csak feltűnő lesz, hogy nem mehet a lány közelébe. Ebben a családban amúgy
sem lehet titkot tartani, ezt már tapasztalta.
Épp alsónadrágban ült az ágyán és a jövőn gondolkozott, mikor Dárius benyitott hozzá.
-Lefekvéshez készülődsz, fiam?
-Még nem vagyok álmos.
-Akkor nem bánod, ha beszélgetnénk egy kicsit?
-Tudom, mit akarsz kérdezni, de most nincs kedvem hozzá.
-Pedig muszáj lesz tisztáznunk egy pár dolgot.
Az apja leült mellé, és bajtársiasan a vállára tette a kezét.
-Figyelj rám, fiam, engem nem érdekelnek a mocskos részletek. Azt viszont elhiszem neked, hogy a
lány még szűz. Ugye sosem tudnál ártani neki?
-Majdnem megtettem. Még szerencse, hogy nem, mert különben Euridiké mostanra többszörös
gyilkos lenne. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom a dolgot.
-Ez jó, a bűneinket mindig meg kell bánnunk.
-Azt viszont sosem szerettem volna, hogy így végződjön.
-Hiányozni fog neked Xénia?
-Nagyon. De megértem a döntésedet, és nem szállok veled szemben.
-Ezt nagyon okosan teszed. Nézd csak, hoztam valamit.
Dárius elővett egy csomag óvszert, és a kezébe nyomta.
-Úristen! Ezt nem mondod komolyan?
-De. Dioméddel és Eugénnel is hasonló korukban ültem le, és adtam nekik pár ilyen atyai jó
tanácsot a szexszel kapcsolatban. Itt az ideje, most te következel.
-Én inkább ezt kihagynám. Elment az egésztől a kedvem.
-Hülyeségeket zagyválsz össze, fiam. Millió halacska él a földön, akik alig várják, hogy halászni
menj. Nem csak Xénia az egyetlen lány.
-Várjunk csak... Te azt hiszed, hogy gondom van a csajokkal, és ezért inkább az unokatestvéremmel
kezdtem ki?!
-Ez nem szégyen, ha így van. Orvosolni fogjuk a problémát, Orfeusz. Találni fogunk neked egy
szép lányt, aki...
-Nem kell senki!
-De hát csak kell valaki! Xéniát nem...
-Tudom! Akkor sem vagyok beteg, akinek az apja keres nőt. Totál le akarsz égetni?
-Fiam, hallgass meg! El kell felejtened őt. És a legkönnyebb út, ha más lánynál keresel vigaszt. Én
csak segíteni akarok neked.
-Ezzel nem segítesz!
-Neked is el kell ismerned, hogy nem viselkedsz normálisan.
-Azaz ferde hajlamaim vannak?
-Nem erre céloztam. Inkább csak azt szeretném, hogy megértsd, nem ellened vagyok, hanem
melletted. Én tudom, hogy te sosem tettél volna ilyet. De valamiért mégis megtetted, mert nem
tudtál uralkodni magadon. Ha volna egy készséges barátnőd, az lecsillapítaná a vágyaidat.
-Talán igazad van.
-Na látod? Azt tanácsolom neked, hogy sürgősen keresd meg azt a lányt. És amikor megtaláltad,
használd ezt.- mutatott az óvszerre.- Ugye nem szeretnél még apa lenni?
-Még csak az kéne!
-Jól van, akkor minden rendben. Megyek, nem zavarlak tovább.
Dárius felállt, de mielőtt kimehetett volna, Orfeusz még utánaszólt.
-Apa! Tényleg találtál vőlegényt Xéniának?
-Igen. A legnagyobb üzlettársammal állapodtam meg.
-És ki az?
-Lionel fia. Xénia Arisztiddel úgy is olyan jól megértik egymást. Szerinted is szép pár lesznek?
 46

‫٭‬

Dezdemóna gyorsan szétnézett a kihalt folyosón, aztán beütötte mobiljába Szebasztián számát.
Mire a férfi felvette, az idegei már táncot jártak.
-Szia, édesem, hiányzom már?
-Itthonról beszélek, úgyhogy rövid leszek. Holnap gyere be, vagy nem kapod meg az utolsó
fizetésedet. Dárius várni fog délután.
-Te tényleg kirúgtál?
-Nem kellene ezen ennyire meglepődnöd! Szebasztián, meg akarlak kérni valamire...
-Hogy ne szóljak a férjednek? És mit csinálsz, ha nem hallgatok rád?
-Nem rég azt állítottad, hogy szeretsz. Most bizonyíthatod azzal, hogy befogod a szád. Különben is
mit gondolsz, kin fog csattanni az ostor, ha mindent kitálalsz? Rajtam! Ezt szeretnéd? Te nem
ismered Dáriust, ő képes volna engem megölni.
-Én nem félek attól a baromtól, és mondtam már, hogy neked sem kellene. Bármikor megvédelek
tőle. Holnapra készítsd össze a cuccaidat, mert hozzám költözöl. Odamegyek, de csak azért, hogy
elvigyelek abból a házból. Nem élhetsz tovább rettegésben vele!
-Ne csinálj semmi butaságot, Szebasztián! Én nem megyek innét sehova.
-Rendben van, drágám, nem kell már tovább félned. Holnap minden megváltozik.
Dezdemóna dühösen vette tudomásul, hogy a férfi már megint nem figyel rá. Olyan volt, mintha
csak magának beszélne. Szebasztián végül le is rakta, amivel kétségeket hagyott az asszonyban.
-Ki volt az?- kérdezte tőle Dárius.
-A masszőrömet hívtam fel.
-Igen? És miért?
-Megbeszéltük, hogy holnap bejön hozzád.
-Várni fogom őt.
Dárius szerint a felesége hazudott. Nyilvánvaló, hogy a szeretőjével sutyorgott a telefonba. Talán
már tervezik az újabb találkát? Miben mesterkedhet Dezdemóna?
-Azt javaslom, térjünk nyugovóra.
-Nekem még mosogatnom kell.
-Azt ráérsz holnap is megcsinálni. Gyere!
-Dárius...- ám az asszony ellenkezését elfojtotta a férfi ellentmondást nem tűrő arckifejezése.
-Ma este emlékeztetni foglak a házastársi kötelezettségeidre.
-De hát nagyon fáradt vagyok! És...
-Fáj a fejed? Túl régóta jössz a kifogásokkal, Dezdemóna.
-Én csak miattad aggódom! A kezed...
-Ne foglalkozz vele. Bevettem egy vagon gyógyszert rá.
A nő végre rájött, hogy hiába minden igyekezete. Dárius gúnyosan elmosolyodott.
-Mi a baj, Dezi?- becézgette a feleségét, úgy mint régen.- Nem jó velem a szex? Pedig sosem
panaszkodtál. De igazad lehet... bizonyára kicsit berozsdásodtam az évek során.
-Nem erről van szó.
-Akkor miről?
-Mért nem veszel tudomást a kérésemről? Elmondtam, hogy fáradt vagyok, de te akkor is rám
akarod erőltetni magad. Ilyet még sosem tettél.
-Kellesz nekem. Most. Ha befejeznéd a nyavalygást, hamarabb túleshetnénk rajta.
Dezdemóna fel volt háborodva ettől a parancsoló hangnemtől, de győzött benne az
engedelmesség, és fejet hajtott urának.
-Ahogy akarod. Azt viszont nem garantálom, hogy élvezni is fogom.
-De élvezni fogod! Annyira jó lesz neked, hogy utána könyörögni fogsz, hogy mindennap tízszer
csináljuk! Megértetted?
A nő nem tudta, mi ütött a férjébe, de érezte a belőle áradó dühöt, és inkább igyekezett úgy tenni,
 47

mintha mindenben egyet értene vele. Felmentek az emeletre, és magukra zárták az ajtót.
Dezdemóna szokásuk szerint lekapcsolta a villanyt, behúzta a függönyöket, és a sötétben
levetkőzött. Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor Dárius felnevetett, és visszakapcsolta a
villanyt.
-Nem játsszuk ezt tovább.- jelentette ki a férfi.- Mindent látni akarok.
Dezdemóna döbbenten takarta el magát. Szótlanul nézte végig férje vetkőzését. Kidolgozott testét
ismerte már, de harminc év házasság alatt egyszer sem látta őt nadrág nélkül. Most is elfordult,
mielőtt azt a bizonyos részt megtekinthette volna.
-Mért csinálod ezt?
-Nézz rám!
-Nem.
-Undorítónak találsz?
-Nem.
-Akkor nézz rám!
-Dárius, ne tedd ezt. Kérlek.
A férfi percekig csak mozdulatlanul állt. Aztán mégis lekapcsolta a lámpát.
-Köszönöm.
-Ne köszönd! Mássz be az ágyba!
Dezdemóna sietve eleget tett az utasításnak, nehogy a férje még jobban megharagudjon rá. Dárius
is befeküdt mellé, aztán megragadta a vállánál fogva, és magához húzta.
-Szeretsz engem?
-Igen.
-Tényleg szeretsz engem? Szerelemmel?
-Te vagy a gyerekeim apja.
-Nem ezt kérdeztem.
-Mit akarsz tőlem, Dárius?
-Mindent. Képes vagy megadni nekem?
-Ha ez a kívánságod.
-És őszinte vagy hozzám?
-Még sosem hazudtam neked.
A férfi ezek után nem szólalt meg többet. Dezdemóna örült, hogy befejeződött a kérdezősködés.
Mozdulatlanul támaszkodott férje szőrös mellkasára, és várta, hogy most mi következik.
Végül nem történt semmi. Dárius eltolta őt magától, és hátat fordított neki. Dezdemóna fel akart
kelni, hogy felvegyen egy hálóinget.
-Feküdj vissza!
A megalázottságtól könnyek gyűltek a szemébe, de visszafojtotta a sírást. Amennyire halkan csak
tudott, kihúzódott az ágy szélére, el minél messzebb Dáriustól. Mivel a takarót nem akarta lehúzni a
férjéről, ezért hagyta hogy lecsússzon róla a meleg paplan. Ott feküdt meztelenül dideregve,
magzatpózba összehúzva magát. Aludni így nem tudott, és hallotta, hogy még a férfi is kapkodva
veszi a levegőt. Egyszer csak Dárius megfordult, és visszahúzta őt az ágy közepére.
-Bolond nőszemély, majdnem megfagytál.
Nyakig betakarta mindkettejüket, és szorosan magához húzta. Dezdemóna ezt már végképp nem
értette. Férje egyszer utálta őt, aztán mégis úgy tűnt, hogy szereti. Nem tudott kiigazodni a
viselkedésén. Ami pedig tényleg megmagyarázhatatlan, hogy az egyik percben szabályosan
rákényszeríti arra, hogy beleegyezzen a szexbe, aztán úgy löki el magától, mintha egy gusztustalan
pióca volna. Pedig Dezdemóna a fenekének nyomódva érezte annak bizonyítékát, hogy Dárius
kívánja őt.
-Te mért nem kérdezed meg tőlem, hogy szeretlek-e?-suttogta a férfi a fülébe.
-Mert tudom, hogy nem szeretsz.
-Azt mondod?
 48

-Igazam van, vagy nem?

Dárius nem válaszolt, csak megpuszilta a vállát.
-Most már aludjunk, jó?
Dezdemóna érezte, ahogy a férje keze előre csúszik az ő hasára. Elállt a lélegzete, ha arra gondolt,
hogy terhes. A babát nem tarthatja meg. Úgy nem, hogy fennáll a lehetőség annak, hogy
Szebasztiáné. De mi van, ha mégis Dáriusé? Ezt egy egyszerű vérvizsgálattal már megtudhatja.
Ha mégis a férjétől van a gyerek, akkor nem kellene elvetetnie.

V.

Reggel a suliban Orfeuszt a legszörnyűbb rémálma fogadta. Arisztid bosszúból a törött orráért
szétterjesztette a hírt, hogy az unokatestvérek egymásba szerettek, és vérfertőző viszonyt folytatnak.
Az osztálytársaik egyszeriben megváltoztak az irányába, és a barátairól kiderült, hogy valójában az
ellenségei. Kivétel nélkül mindenki elítélte őt, ami nagyon rosszul esett neki. Némán beballagott a
terembe, és leült a szokásos helyére.
Amint Xénia megérkezett, kezdett még durvább lenni a helyzet. A lányt nem olyan fából faragták,
mint Orfeuszt, és válaszolt minden egyes támadásra. A többiek kinevették, és gúnyolódtak vele,
aminek csak az óra kezdetét jelző csöngő vetett véget. A tanárnő érkezése után tíz perccel Xénia
jelentkezett, hogy ki kell mennie vécére. Ahogy a lány elsuhant mellette, egy kis papírfecnit hagyott
maga után az asztalon. Orfeusz felkapta, és a pad alatt megnézte.
„Gyere utánam. MUSZÁJ beszélnünk!”
Esze ágában sem volt ezt a kérést teljesíteni. De ahogy telt az idő, úgy vált a tanárnő magyarázata
egyre unalmasabbá, a lány hívása pedig egyre sürgetőbbé. Most mit tegyen? Ha kimegy, azzal átlép
egy bizonyos határt. De ha nem megy ki, Xénia egy nyápicnak fogja hinni.
Hiába őrlődött, nem tudott dönteni. Végül csak felemelte a kezét, pedig biztos volt benne, hogy
ezt meg fogja bánni.
-Igen, Orfeusz?
-Kicsit rosszul érzem magam, tanárnő. Szerintem lázas vagyok. Lemehetek az orvosiba?
-Hát persze. Elkísérjen valaki?
-Köszönöm, nem kell.
Ahogy felállt, és az ajtóhoz ment, felbolydult az egész osztály. Füttyentgetek, és mocskos
dolgokat kiáltottak utána. Miután már kiért, akkor is hallotta, hogy a tanárnő kiabálva csitítgatja
őket. A folyosón Xéniát pillantotta meg először. A lány az egyik ablak előtt állt, neki háttal.
-Gratulálok! Most mindenki azt hiszi, hogy kijöttünk egy numerára.- támadt rá a fiú.-
Megtudhatom, hogy mi volt ilyen fontos?
Xénia csak a szipogásával válaszolt. Orfeusz gyanakodva közelebb ment hozzá. Mikor a
könyökénél fogva megfordította a lányt, sejtése beigazolódott. Xénia mindig is ilyen volt. Látszólag
képes volna szembeszállni az egész világgal, de amikor egyedül marad, úgy sír, mint a záporeső.
-Jól van, nincs semmi baj.- ölelte őt magához.- Nem kell így kibukni.
A lány hevesen hozzábújt, mintha élni se tudna nélküle, és lassan megnyugodott. Orfeusz
megpuszilta az arcát. Majdnem a szájára adott csókot, de még időbe figyelmeztette magát, hogy azt
nem szabad.
-Jobban vagy már?
-Még nem.
A fiú elmosolyodott. Xénia könnyes arca a nyakához simult, ő meg lágyan cirógatni kezdte a
haját. Legszívesebben örökké magához szorítaná a lányt, de léptek koppanását hallották, és ijedten
 49

szétrebbentek.
-Az igazgató jön. Gyere, siess!
Befutottak a lány vécébe, és csöndben megvárták, amíg a férfi elhalad a folyosón. Míg a fiú
kíváncsian körülnézett, Xénia ellenőrizte, hogy vannak-e bent a fülkékben.
-Senki.- jelentette.- Most már beszélhetünk.
-Neked már rég vissza kellett volna menned.
-Előtte mutatni akarok valamit. Tessék, ezt Rea küldte nekem.
Egy rajzot tett az orra elé, ami egy két fejű kisbabát ábrázolt. A kép alatt ez állt:
„ILYEN LESZ A GYEREKETEK!!!”
-Nem kell őt komolyan venni. Ez a csaj egy rosszindulatú ribanc.
-A te volt barátnőd! És féltékeny!
-Kit érdekel?! Engem nem! Azok után nem, hogy Arisztiddel csókolózott, amikor még jártam vele.
-Azt én árultam el neked, de hazudtam.- vallotta be Xénia.- Azt akartam, hogy dobd őt, mert nem
tetszett, ahogy rád akaszkodott. Azt hitte, hogy szétválaszthat minket.
-Engem tőled? Kevés ő ahhoz.
A lány félénken elmosolyodott. Nagy sóhajjal újra a fiú nyakába vetette magát. Orfeusz nem
tudott neki nemet mondani, és megcsókolta. A vágy azonnal lángra kapott köztük. Percekig csak
smároltak, elfeledkezve a külvilágról. Xénia a fiú derekára fonta lábait, Orfeusz pedig támolyogva a
falhoz vitte, és neki döntötte.
-Hát olyan nagy bűn ez?- zihálta a lány két csók között.- Mért nem tudom abbahagyni, Orfeusz?
Annyira élvezem, ha megérintesz. Én erről nem tudok lemondani.
A fiú felnyögött, és megfogta Xénia mellét. A szolid kis blúzon keresztül is érezte,hogyan
keményednek meg a kis mellbimbók. Erről eszébe jutott, hogy vajon bugyit hord-e a lány. Annak a
lehetősége, hogy az iskolai egyenruha alatt nincs semmi Xénián, mindennél jobban felizgatta.
A lányt a fenekénél fogva magasabbra emelte. Xénia megkapaszkodott a nyakában, ameddig a
szoknyája alatt matatott. Szinte meg sem lepődött, mikor ujjai akadály nélkül merülhetett bele a
nedves nőiességbe.
-Megőrülök érted.- lihegte elködösült aggyal.
-Ez jó!Csináld még!- kérte a lány, amikor a kezével dörzsölni kezdte ott lent. Nyughatatlanul
remegett és vergődött a karjában. A fiú fokozta az iramot, és Xénia egy kis sikolyt hallatva
elélvezett.
Ezután lassan lecsúsztak a falmentén, és a hideg kőre ültek. A lány lehunyt szemmel pihegett,
Orfeusz pedig elbűvölve nézte őt. Napok óta erről a pillanatról álmodozott. Azóta szeretné így látni
őt, hogy először csókolóztak.
De nem volt joga ezt tenni. Xéniát csak a jövendőbelije avathatná be az ilyen dolgokba. Ám ha
csak arra gondolt, hogy Arisztiddel éli át majd ugyanezt a lány, legszívesebben megölt volna
valakit. Senki nem érhet hozzá az unokahúgához!
-Sajnálom. Le kellett volna állnom.
-Nem! Nagyon jó volt. Te bármit csinálsz, az jó.
Orfeusz mellét dagasztotta a büszkeség. Xénia rajongva simogatta a fiú arcát.
-Megtennéd ezt velem még egyszer?
-Most?
A lány felnevetett.
-Nem, te bolond! Úgy értettem, hogy találkozzunk délután. Az órák után, a focipálya mellett.
-Te is tudod, hogy nem lehet.
-Félsz a szüleinktől?
-Szerinted nem kéne?
-Ugyan már, Orfeusz, nem kell így beszarni tőlük!
A fiú idegesen felállt, és felhúzta Xéniát is a földről.
-Nem érted, hogy milyen nagy a tét, igaz? Te Arisztid felesége leszel! Ha lefektetlek, nekem végem
 50

van! Apa kinyír!

-Miről dumálsz? Mi közöm nekem Arisztidhez?
-Jól hallottad. Jobb, ha már most kezded magad hozzászoktatni a gondolathoz.
-Nem! Nem megyek hozzá ahhoz a vamzerhez!
-És mit tehetsz ellene? Semmit!
-Dehogynem! Van egy jó ötletem. Benne vagy?
Orfeusz kíváncsian közelebb lépett hozzá. Xéniának mindig teljesen elvetemedett ötletei voltak,
de talán most hasznos lehet. Ő sem akarta, hogy a lány Arisztid felesége legyen. Bármit hajlandó
lenne megtenni, csak hogy ez ne teljesüljön.
-Mit akarsz csinálni?
-Ugye Arisztidnek elmenne tőlem a kedve, ha kiderülne rólam, hogy már nem vagyok szűz?
-Lefeküdtél valakivel?!
-Még nem, de te majd ebben a segítségemre leszel.

‫٭‬

Eufrozina belépője hatásos volt a cafenion teraszára. Az összes férfi, idős és fiatal egyaránt
rosszallóan felszisszent őt meglátva. Eufrozina csak mosolyogva figyelte felháborodott arcukat, és
hallgatta a beszólásaikat.
-Nahát, még ilyent!
-Ez meg mit keres itt?
-Idejár ahelyett, hogy otthon főzne az urára?
A cafenion úgymond a nők számára tiltott hely volt. Még a külföldieket is csak megtűrték, de a
görög asszonyokat kinézték innét. Ez a férfiak birodalma volt, de Eufrozina tudomást se vett az
íratlan szabályról. Merjék kidobni Dárius Angelopulosz unokahúgát!
Egyszerre pillantották meg egymást Párisszal. A férfi épp kártyázott, de letette a lapokat, és
üdvözölte őt.
-Engem keresel?
-Emlékszel még mit mondtam tegnap, Párisz? Én fogom megválasztani a helyet és az időpontot.
Hát én itt és most akarok találkozni veled. Benne vagy, vagy menjek el?
Eufrozina olyan hangosan beszélt, hogy a férfi elvörösödve nézett körül. Barátai, ismerősei
szánakozva néztek vissza rá. Párisz nem tudta elviselni a tekintetüket, ezért elfordította a fejét.
-Egy nő számára ez a hely nem valami izgalmas. Itt az urak öregesen kártyáznak, sakkoznak és
politizálnak. Tényleg ne kísérjelek el inkább máshová?
-Nem szükséges. Egyébként is imádok politizálni!
Párisz rájött, hogy Eufrozina azért jött ide, hogy megszégyenítse őt mindenki előtt. A nő leült, és
rendelt egy kávét. A férfi udvarias hangnemben biztosan nem tudná már innét kiebrudalni, ezért ő is
helyet foglalt vele szemben.
-Ma különösen szép vagy.- bókolt neki.
-Azt hittem, hogy haragudni fogsz, mert itt leptelek meg.
-Ugyan, hová gondolsz? Nekem mindig öröm, ha láthatlak.
-Javaslom, hogy térjünk rá a lényegre, mert csak egy félórám van a számodra. Egy nagyon fontos
tárgyalásom lesz, és azt nem akarom miattad kihagyni.
Párisz ettől egészen zavarba jött. Még sosem találkozott ilyen szókimondó nővel. De azt
megtanulta, hogy a legjobb védekezés a támadás.
-Mit szeretnél tudni?
-Hát például nagyon érdekelne, miért csak most hívtál randizni, mikor évek óta ismerjük egymást.
-Félénk fiú vagyok. Össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy a közeledbe merjek menni.
Eufrozina ezen jót nevetett. Nyilván nem vette be egyetlen szavát sem.
-És mióta tetszem neked?
 51

-Az első pillanattól fogva, hogy megláttalak.

-És mit akarsz tőlem?
-Ezt meg hogy érted?
-Csak válaszolj. Mit akarsz tőlem?
-Hát azt, amit egy férfi a nőtől akarhat.
-Szexet?
Azt őt hallgató közönség felhördült. Eufrozina csak most vette észre, hogy mindenki abbahagyta,
amit csinált, és nyíltan bámulják őket. A nő jókedvűen kavargatni kezdte a kávéját.
-Na? Elvitte a cica a nyelved?- provokálta Páriszt.
A férfi próbálta összeszedni magát, és nyugodtnak maradni.
-A főnököm unokahúga vagy. A halálos ítéletemet írnám alá, ha tiszteletlenül mernék közeledni
hozzád. Dárius így sem tud semmit a dologról.
-Akkor mit akarhat még a férfi a nőtől, ha nem szexet?
-Gyengédséget!- szólt közbe az egyik öreg.
-Szerető otthont!- bátorodott föl egy másik is.
-Nyugalmat!
-Biztonságot!
-Megértést!
-Hűséget!
-Örökösöket!
Eufrozina csak kapkodta minden irányba a fejét. Aztán Páriszra tévedt a tekintete. A férfi
mosolygott, amit még sosem látott tőle. Egy pillanatra elmerült a látvány újszerűségében.
-Nos, én is valami hasonlóra gondoltam. De egyelőre megelégednék a barátságoddal is. Mit szólsz?
-Azt, hogy nem tudok neked hinni.
-Nincs semmiféle hátsószándékom.
Eufrozina bosszankodva itta ki csészéjét. Azért jött ide, hogy kiderítse mit jelent Párisz hirtelen
érdeklődése iránta. Ehelyett kapott valami romantikus maszlagot, amit semmi kedve nem volt
bevenni. Ingerülten felállt.
-Már mész is? Találkozhatunk még egyszer?
-Majd meggondolom. Egyébként kár, hogy nem a szexet választottad. Azt sokkal jobban
értékelném, és...- finoman végigsimított a férfi sebhelyén.- ...biztosan nagyon izgalmas lenne veled
az ágyban.
Kacagva ott hagyta a cafeniont, benne rengeteg felháborodott emberrel. Na most lesz miről
pletykálniuk ezeknek a vén csontoknak. Már csak ezért is érdemes volt ide bejönnie.

‫٭‬

Kasszandra Eugénnel együtt ment el a szerződés aláírására. Miután a hivatalos részét egy órán
belül lezárták, a festő elrohant azzal a felkiáltással, hogy találkozik valakivel. Kasszandra kettesben
maradt Andréval. A férfi vállalta az interjút, úgyhogy hozzá is kezdtek.
-Diktafonra veszi?
-Igen, úgy könnyebb. Felkészült?
-Jöhetnek a kérdések.
-Rendben. Akkor először is azt szeretném tudni, hogy mért pont Eugén? Az ön galériájában mindig
színvonalas műalkotások vannak. Ezek szerint bízik a sikerében?
-Abszolút. Eugén nagyon tehetséges, pedig úgy értesültem róla, hogy nem képzőművészeti
egyetemet végzett. Olyan kifinomult a technikája, hogy ezt senki sem hinné el neki.
-Önnek van kedvence a képei közül?
-Van egy, és semmi kétség, azt meg is fogom tőle venni.
-Melyik az?
 52

-Ott, ahol a naplementét ábrázolja a sziklákról nézve. Ahogy eggyé olvad a tenger az éggel... az
földöntúli. Csodálatos.
-Mért pont ezt választja?
-Közismert, hogy Krétán születtem. A házunk egy hegy kiszögellésében épült. Az ablakából lehetett
látni ilyen szép képet alkonyatkor. Arra emlékeztet.
-Egyszer szívesen elmennék oda.
André elbűvölően rámosolygott a nőre.
-Ha gondolja elviszem.
Kasszandra elpirult, de folytatta az interjút.
-Mikor tervezik az első kiállítást?
-Két hét múlva. Kicsit lehetetlennek tűnik az időpont, de nagyon remélem, hogy semmi nem jön
közbe, és a képeket rendben elszállítják Athénba.
-És milyen nézettségre számít?
-Óriási lesz az érdeklődés. Eugén olyan témákat választott, ami minden ember szívét megérinti.
-Ezt szépen mondta. Köszönöm, hogy elvállalta.
-Már készen is vagyunk?
-Szerintem a lényeges pontokra kitértünk.
-Akkor most már elhívhatom valahová?
-Nagyon kedves, de vissza kell mennem dolgozni.
-És a hétvégén? Szabad?
-A fiam leköti minden időmet.
Kasszandra várta, hogy erre André hogyan reagál. A legtöbb férfi ilyenkor nyúlcipőt húz.
-Nahát, maga anyuka is? Ez remek! És hány éves a kis lurkó?
-Nyolc és fél.
-Én ebben a korban már nagyon odavoltam a történelem véresebb részei iránt. Kérem kísérjenek el
Krétára, amúgy is úgy terveztem, hogy ha itt elrendeztem az ügyet, hazavitorlázom.
-Biztos benne?
-Igen, nagyon szeretném önt közelebbről megismerni, és bizonyára a kölyök sem unatkozna.
Bejárnánk a környéket, és megmutatnám a mínoszi szörnyeteget.
-Köszönöm, akkor elfogadjuk a meghívását.

‫٭‬

Eugén késve érkezett, de Dáfné nem neheztelt rá. Megebédeltek egy étteremben, majd egy
gombóc fagyival a kezükben a partra mentek sétálni. Minél jobban megismerték egymást, annál
inkább vonzódtak a másikhoz. Bármilyen témáról szívesen beszélgettek. Most éppen a munkájukról
esett szó.
-Szóval te pénzügyi területen dolgozol?- kérdezte a férfi.
-Aha, a bankban.
-Te jó ég, én biztosan beleőrülnék, ha éjjel-nappal a sok ember közt kellene lennem.
-Én szeretem. Te talán magányos remete vagy?
-Nem, vannak barátaim, de leginkább a saját társaságomat kedvelem.
-Azért bujkálsz állandóan a műtermedben?
-Ezt ki mondta neked?
-Az öcséd. Úgy tűnt, Orfeusz mindent tud rólad.
-A testvéreimmel közel állunk egymáshoz.
-Jó neked. Én húgommal ki nem állhatjuk egymást.
-Miért?
-A nagyapa jóvoltából. De mindegy, ne is hozzuk szóba őket, mert csak elmegy a kedvem. Mesélj
arról, hogy milyen most már elismert művész lenni?
 53

-Fogalmam sincs. Ez az egész még annyira új nekem...

-Majd hozzászoksz. Egy napon te is olyan festő leszel, aki fennhordja az orrát, és kényeskedve
affektál. Kár, hogy addigra a semmibe vész ez az őszinte félénkség, ami olyan aranyos benned.
-Még hogy én félénk és aranyos?! Ez azért vicces mert azon gondolkozom, megkérhetlek-e arra,
hogy állj nekem modellt... ruha nélkül.
-Aktképet akarsz rólam festeni?!
-Nem szeretnéd? Akkor semmi baj, csak egy kósza ötlet volt az egész.
-Nem, nem. Nekem tetszik az ötlet. Szívesen leszek a modelled.

‫٭‬

Orfeusz hiába várt, Xénia egyre csak késett. Ő meggyőződésére ellenére idejön, erre a csaj
felülteti. Még egy csokorra való vadvirágot is szedett neki! A kornyadozó növényekkel a kezében
ténfereg a focipálya szélén, mint valami bolond, és szomorúan kémleli a látóhatárt.
Hát ezt csinálta belőle a lány. Nincs már semmi büszkesége. Igazából szeretné még önmagát is
szemen köpni azért, amire készül. Már nem emlékezett arra, hogy mikor volt utoljára a saját maga
ura. Kutya módon nyüszít, ha csak meglátja Xéniát.
Búskomoran ledobta magát az egyik padra, és a körülötte játszadozó gyerekekről tudomást sem
véve elgondolkozott. Tényleg, mit csinál itt? Kire, vagy mire vár? Csodát nem remélhet. Nem fog
az utolsó pillanatban kiderülni, hogy a lány mégsem az unokatestvére, hanem csak örökbe fogadták.
Így tehát teljes képtelenség, hogy ők ketten lefeküdjenek.
Ezt a reggel közölte is Xéniával, mire a lány azt válaszolta, hogy akkor keres egy másik fiút az ő
helyére, mert mindenképp el akarja veszteni a szüzességét. Orfeusz erre megfenyegette őt, hogy
megöli, ha mással is összeszűri a levet. A lány csak nevetett rajta, és megcsókolta.
Túl nagy hatalmat adott Xénia kezébe, mikor felébresztette benne a nőt. A fiú néha megijedt ettől
az új oldalától. A lány magabiztosabb lett, és követelőző. Úgy látszik, nem szorult bele annyi
szégyenérzet, mint amennyi felelősségtudat Orfeuszba.
De már ez is veszni látszott annak tükrében, hogy mennyire kívánja Xéniát. Ha nem kaphatja meg
őt... abba egyszerűen belepusztul! Ráadásul tényleg nincs más megoldás, ha megakarja menteni a
lányt Arisztidtől, vagy bárki mástól.
Bizonyára elment az esze, semmi kétség. Mégis alig várta a pillanatot, amikor újra a karjába
vonhatja Xéniát. A lány erre sehol sincs..., talán meggondolta magát. A csalódottságát visszafojtotta,
és dühösen belevágta a kukába a virágokat. Mért nem fogadta meg az apja tanácsát, és néz más
lehetőségek után?
Újra felhívta Xéniát a mobilján, és most kicsöngött. Ezelőtt tízszer próbálta már, de nem járt
sikerrel. A lány végre felvette.
-Mondd csak, direkt szívatsz?
-Sss, Orfeusz! Csendesebben, anya meghallhat minket.
-Otthon vagy?- kezdett el a fiú is suttogni.
-Anya a kapu előtt várt rám, és már nem tudtam neked szólni, hogy ma nem találkozhatunk.
-A francba! Én meg itt vártalak...
-Sokáig?
Nem fogja megadni a lánynak azt az elégtételt, hogy az igazat mondja.
-Csak egy tíz percet.
-Sajnálom, bár ott lehettem volna...
-Nem, jobb is, hogy nem jöttél. Túl nyilvános ez a hely.
-Akkor következőleg máshol talizzunk.
-Hol?
-Szombaton, a diszkóban.
-Oda sem fog elengedni téged Euridiké.
 54

-Akkor elszököm otthonról.

-Hülyeség az egész! Hagyjuk inkább.
-Mondtam már, Orfeusz. Veled vagy nélküled, de megcsinálom.
-Oké, oké, ott leszek.

‫٭‬

A két férfi egy-egy pohár úzó társaságában a nappaliban ültek, és a vacsorára várva beszélgettek.
Dárius kényelmesen hátradőlt a bőrkanapén, és ivott még egy kortyot. Úgy gondolta, most már
rátérhet a tárgyra.
-Hogy haladsz?
Párisz óvatosan szétnézett, mielőtt válaszolt volna.
-Ma találkoztam Eufrozinával, de esküszöm, bár ne történt volna.
-Miért? Beszólt neked?
-Az a legkevesebb. A cafenionban randevúztunk.
-Hogy hol?! Minek hívtad oda?
-Dehogy hívtam! Csak úgy besétált, mintha az övé volna az egész kóceráj.
-Ez az unokahúgomra vall.
-Hát nem semmi nő, az biztos.
Párisz felemelte a poharát, jelezve, hogy iszik az egészségére.
-És szerinted gyanakszik?- fojtatta Dárius a témát.
-Lehet. Szerinte a nőktől nem akarnak semmi mást a férfiak, mint ami az ágyban nyújtható.
-Okos kislány, szinte már túlságosan is felvilágosult.
-Nem lesz könnyű teljesítenem a feladatot, főnök. Én mondtam, hogy jóképűbb embert válassz.
Eufrozina nem az a szerelembeesős fajta. Ráadásul zavarja őt a külsőm.
-Butaság, Párisz. Hidd el, te vagy a neki való pali. Ennek a lánynak kemény kézre van szüksége,
hogy megtanulja, hol a helye.
-De Dárius! Ez a nő irányíthatatlan! Látod most is mit csinált. Egyszerűen felrúgta a szabályokat, és
betört a törzshelyünkre. Ez őrület...
-Mindig elveti a sulykot. Ezért is szükséges ez, barátom. Rám vet rossz fényt a nevetséges
különcködése és a férfias viselkedése. Az emberek azt pletykálják, hogy nem tudom őt
megzabolázni. Ezt nem tűrhetem tovább.
-De azért mégiscsak túlzás, hogy így akarod őt megleckéztetni. Jó igaz, pimasz és beképzelt, de
attól még neki is vannak érzései. Ha a bizalmába férkőzök, ha szerelmet tettetek, aztán meg úgy
dobom el őt, mint egy kacatot...
Dárius váratlanul előredőlt.
-Ez most azt jelenti, hogy mégsem vagy benne az üzletben?
Éles hangjától Párisz nyelt egyet.
-Dehogy, főnök. Hiszen ismersz engem. Tudod, hogy nekem semmi sem szent, ha eleget ajánlasz.
Én pénzből élek, és nem jótékonykodásból.
-Remélem is, hogy tartod magad a megállapodásunkhoz. Nem szeretnék csalódni benned.
-És te sem gondolod meg magad útközben?
-Ha így tennék, ígérem, akkor is megkapod a jussod.
-Köszönöm, csak ezt szerettem volna tisztázni. És még valami, főnök. Talán korai a kérésem, de a
hitelezőim nem hagynak nekem békét. Szükségem volna egy kis előlegre.
-Jaj, Párisz. Már megint ez a játékszenvedély? Rendben van, kaphatsz, de eredményeket akarok.
Hallod? Az unokahúgom naiv, szerelemtől csillogó szemét akarom látni.

‫٭‬
 55

Heléna imbolyogva állított be a forgatásra, ami egészen addig fel sem tűnt senkinek, ameddig
nem érkeztek az ő részéhez. Már legalább ötödszörre bakizott, mire a rendező zúgolódni kezdett.
-Szedje már össze magát!
Az asszony újra megpróbálta, de most meg elfelejtette mit is kellene mondania. Már a
munkatársai is összesúgtak a háta mögött. Valaki például azt magyarázta éppen, hogy szerinte ez a
nő tökrészeg.
-Elég!- ordította teljes erejéből a rendező.- Ki van rúgva!
-De hát..., ezt nem teheti.- dadogta Heléna.
-Képzelje, megtehetem! És nem érdekel, hogy Angelopulosz pénzeli az egész rohadt forgatást!
-Hogy mi? Dárius lefizette magukat, hogy vegyenek fel?
-Na végre, hogy leesett! Takarodjon innét, mert nem akarom többé látni!
Heléna megszégyenülten távozott. Ilyen megalázva még sosem érezte magát. Az pedig, hogy az
öccse tulajdonképpen megvásárolta neki ezt a szerepet, csak rátett még egy lapáttal. Nem először
fordult elő vele, hogy a férfi beleszól az életébe. De garantálja neki, hogy ez lesz az utolsó. Most
megkeresi őt, és úgy beolvass neki...
A kocsiba ült, és a családi birtok felé vette az irányt. Váratlanul eszébe jutott, hogy talán nincs is
otthon Dárius. Elővette a mobilját, és beütötte számot. Ahogy egy röpke pillanatra lenézett, túl
későn vette észre, hogy szembejön vele egy turistabusz. Ijedten félrerántotta a kormányt, és
lesodródott az útról. Teljesen rátaposott a fékre, de még így is beleszaladt egy fába. Az ütközéstől
beverte a fejét és elvesztette az eszméletét.

‫٭‬

Dárius a dolgozószobájában fogadta Szebasztiánt. A masszőr elég fölényesnek látszott, ahhoz

képest, hogy most rúgják ki. Aláírták a szerződés felbontását, és Dárius elővette a fiókjából a pénzt.
Az íróasztalára tette, de még nem vette le róla a kezét.
-Előtte még szeretném tisztázni, hogy a feleségem mért is döntött úgy, hogy megvál öntől.
-Dezdemóna nem mondta?
Dáriusnak nem tetszett ez a bizalmas hangnem.
-Nem említette. De én mégis kíváncsi volnék rá. Felvilágosítana?
-Talán rossz pontot érintettem meg rajta, és ez nem igazán jött be neki.
Dárius szeme összeszűkült. Most már biztos volt benne, hogy megtalálta azt, akit keresett. Szóval
a titkos szerető nem más, mint a masszőr. Lassan fölállt, és megkerülte az asztalt. Szebasztián elé
állt, aki két fejjel is magasabb volt nála.
-Amennyiben továbbra is így beszél a jelenlétemben a feleségemről, nem kapja meg a pénzét.
-Semmi gond, az asszonya már úgy is kifizette a szolgálataimat... természetben.
-Hmmm... mióta is tart a viszonyuk? Egy, vagy két hónapja?
-Inkább kettő. És ez volt életem legszebb időszaka. A maga felesége egy igazi vadmacska.
-Napközben csinálták? Úgy értem, világosban?
-És a maga orra előtt! De ennek már vége. Dezdemóna megijedt, hogy rájön, ám láthatóan nem volt
mitől tartania. Én mindig is mondtam neki, hogy feleslegesen fél.
-Elég jól fogadom a történteket, igaz?
-Olyan jól, hogy meg is mondom mára mit terveztem. Elmegyünk. Én és Dezdemóna. A felesége
engem szeret, és igazából velem akar lenni.
-Értem.
Dárius úgy tett, mint aki átgondolja a dolgokat. Még mosolyogva bólogatott is, aztán olyan
gyorsan, hogy Szebasztián még védekezni sem tudott, megragadta a férfi szőke haját, és belecsapta
a fejét az asztal szélébe. A masszőr térdre esett, és el akart dőlni, de Dárius tartotta őt a nyakánál
fogva.
-Hall engem?
 56

Szebasztián arca nem látszott a merő vértől, ami a homlokából dőlt.

-Azt kérdeztem, hogy hall engem?!
Lenyúlt, megragadta a férfi tökét, és úgy megcsavarta, hogy az felordított.
-Hallom! Hallom!
-Ez jó, mert most szeretném, ha nagyon figyelne rám. Figyel?
-Figyelek!
-Szerintem meg nem figyel eléggé.
Újra beleütötte az arcát az asztalba. Most hallani lehetett az orra reccsenését.
-Most már jobban figyel?
-Igen.- sírta el magát a masszőr.
-Hát ez nagyszerű. Akkor most mondok valamit, amit nagyon fontos volna, hogy megjegyezzen.
Természetesen a saját érdekében. Ugye még mindig figyel rám?
-Igen!- kiáltotta pániktól remegő hangon Szebasztián.
Dárius elégedetten felnevetett.
-Akkor jó. Szóval Dezdemóna az enyém. Érti? Az enyém minden porcikája, a teste, a lelke, minden
gondolata. És ami az enyém, arról nem szokásom lemondani. Felfogta?
-Igen.
-Ha esetleg mégsem, akkor már legközelebb nem fogunk ilyen szépen beszélgetni. Maga szerint a
házasság fontos dolog?
-Igen.
-Milyen jó, hogy mindenben egyetértünk... És tudja, hogy melyik sor tetszik nekem a szent
fogadalomból? Amíg a halál el nem választ. Nem egy ilyen kis köcsög, mint maga, hanem a halál.
Csakis a halál.

‫٭‬

Dezdemóna erőtlenül tette le a telefonkagylót. Nemrég hívta őt Barbarella, és azt követelte, hogy
Orfeusz kérjen bocsánatot az ő fiától. Összevissza hadovált arról, hogy azért mert Orfeusz
féltékeny, még nincs joga megütni Arisztidet. Mikor Dezdemóna közölte vele, hogy halvány
fogalma sincs erről az egészről, Barbarella mindent kitálalt. Elmondta, hogy Xénia és Orfeusz mit
csináltak, és hogy van egy írásos bizonyíték is, ha nem hiszi el. Dezdemóna döbbenten, és teljesen
összezavarodva úgy döntött, ezt azonnal meg kell beszélnie Dáriussal.
Amint benyitott férje dolgozószobájába, felsikoltott. Vér terítette be az asztalt és a szőnyeget. A
padlón Szebasztián feküdt ájultan, felette pedig Dárius állt olyan sötét képpel, mint egy bosszúálló
angyal. Dezdemónának csak a szemébe kellett néznie, hogy lássa, férje mindenről tud.
-Gyere be. Nyugalom, ne félj, sosem ütnék meg nőt, pláne nem terhesen.
Olyan volt az egész, mint egy rémálom. Az asszony remegő lábakkal beljebb ment, és felfedezte
Páriszt a sarokban. A férfi fölállt, és Dárius felé fordult.
-Kivigyem a szemetet, főnök?
-Igen, légy szíves, hívj ki hozzá egy mentőt. A kórházi számláját pedig én állom. Lehet, hogy kicsit
durva voltam vele, de ez még nem jelenti azt, hogy nem vagyok úriember.
Amíg Dárius egy zsebkendővel letörölte a vért a kezéről, Páris kivonszolta Szebasztiánt.
-Csukd be utána az ajtót!- parancsolta a férfi.
Dezdemóna egész testében reszketett. Kötelességtudóan bezárta az ajtót, de nem ment közelebb a
férjéhez. Ahhoz nem érzett elég erőt magában.
-Most mi lesz velem?
-Mi lenne?
-Gondolom el akarsz válni.
-Nem válunk el.
Dárius elé állt,és szótlanul a szemébe nézett. Tekintetének hatása alatt Dezdemóna bevallotta,
 57

hogy el akarja vetetni a gyereket. A férfi erre megragadta az állát.

-Én nem ajánlom neked, hogy ezt tedd. Már csak azért sem, mert egyedül az állapotod ment meg
téged attól, hogy megöljelek. Vagy azt hiszed el tudom valaha felejteni, hogy megcsaltál engem?
-Akkor mit szeretnél? Felneveled?
-Persze, hogy felnevelem, hiszen az enyém.
Dezdemónának voltak kétségei, de erről inkább nem szólt. Lehunyt szemmel tűrte, hogy a férje a
hasára tegye a kezét. Birtokolta őt és a babát. És ebbe neki nem lehet beleszólása.
-Sosem bocsátasz meg nekem, igaz?
Dárius gyengéden megcsókolta.
-Ameddig csak élsz, bűnhődni fogsz.
A férfi fenyegetéseit mindig komolyan kellett venni. Lehet, hogy a testi épségét nem kell féltenie,
de vannak más eszközök is, amivel kínozhatja őt.
Dárius csókja egyre szenvedélyesebb lett. Ahogy nyelve behatolt a szájába, Dezdemóna hagyta,
de nem viszonozta.
-Elég volt a színjátékból. A szeretődtől hallottam, hogy milyen forróvérű asszony vagy. Szeretném
látni ezt az arcodat.
Dezdemóna elfordult tőle.
-Nem kényszeríthetsz rá.
-Biztos vagy benne? Mindenhez jogom van, és egyedül csak nekem van jogom hozzá!
A nő könnyekben tört ki. Most már ő is elveszítette az önuralmát.
-Mért nem engedsz el?! Számomra a veled való házasság börtön! Folyton megalázol, és semmibe
veszel! Mit gondolsz, meddig vagyok még képes így élni?
-El akarsz hagyni?
-Igen.
Dárius arca kővé dermedt. Olyan volt, mintha a levegő is megfagyott volna körülötte. Dezdemóna
megborzongott.
-Soha! Megpróbálhatsz előlem elfutni, de én utánad megyek a világvégére is. Soha nem lehetsz
másé. Remélem ezt jól az eszedbe vésted.
Valaki kopogott.
-Ki az?
-Én vagyok az, apa.
-Eugén?
A fiú benyitott, és egy pillanat alatt szemrevételezett mindent. A vért, az anyját és Dáriust.
-Gyere gyorsan, apa. Most telefonáltak, hogy Heléna néni autóbalesetet szenvedett.

‫٭‬

Arzén és Barbarella egész délután együtt voltak. Csinálták mindenféle pózban, amíg úgy ki nem
merültek, hogy mozdulni sem tudtak. A férfi nyögve feltápászkodott, és mikor lábra állt, érezte,
hogy remegnek a térdei. Egyszeriben fülig ért a szája.
-Veled lenni egyenlő az újjászületéssel.
A nő jókedvűen felnevetett.
-Most így hiszed. De amikor rám unsz, te is azt fogod mondani, mint a többi. Hogy egy nőstény
skorpió vagyok, aki párzás után fölfalja a hímet.
-Engem milyen tálalásban kérsz? Ha akarod, hozhatok tejszínhabot, hogy jobban csússzak.
-Jól van, én figyelmeztettelek.
Barbarella nyújtózkodott egyet. Arzén csodálva nézett végig rajta.
-Olyan tested van, hogy abból életed végéig meg fogsz élni.
-Azt csinálom, csak nem az utcán, hanem a hitvesi ágyban.
-A férjed nagyon gazdag, mi?
 58

-Övé az olajfaültetvények.
-Várjunk csak! Te Lionel Terzakisz felesége vagy?
-Igen. És te miből élsz?
-Tanítóbácsi vagyok.
A nő döbbenten felült.
-Te okos is vagy?! És tudsz fejből verseket?
-Hogyne. Mondjak egyet?
-Ne fogd vissza magad.
Arzén úgy, ahogy volt, meztelenül pózba vágta magát, és szavalni kezdett.
-„Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok forrás vizét ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
Téged hallak,ha tompán zúg a hullám, és partra döng;
a ligetben ha néma csönd borúl rám, téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nem sokára. Óh, jössz-e már!”
Barbarella egészen meghatódott olyan szépen mondta. Ő álmában sem merne arra vágyni, hogy
valaha egy férfi így szeresse őt. Lelkesen tapsolni kezdett, Arzén pedig meghajolt.
-Tetszett?
-Mi a címe?
-A kedves közelléte Johann Wolfgang Goethe -től.
-Nem semmi pali lehetett! Én azt hittem gimis koromban, hogy a költők mind melegek.
A férfi kinevette őt.
-Ha igazad volna, akkor velem sem lenne olyan jó neked.
-Te is írsz?
-Néha. De még sosem mutattam meg senkinek sem a verseimet.
-És lehetek a múzsád?
-Talán. Majd ha egyszer az őrült szenvedélyről akarok írni.
-Tudok én másmilyen is lenni...
-Igazán? Szende és szűz? Kötve hiszem.
-Próbáljuk ki!
Barbarella visszahúzta a férfit az ágyra, és kezdődött minden elölről.

‫٭‬

A család minden tagja összegyűlt a kórház folyosóján. Heléna még bent volt a műtőben, mert
súlyos szemsérülést szenvedett, amit a sebészek igyekeztek megmenteni. Leginkább a lányai
aggódtak érte, de a szülei és a testvérei is csak halkan mertek beszélgetni várakozás közben. Kis
csoportokba verődtek, és a lehetőségeket tárgyalták. A legrosszabbra persze senki sem mert
gondolni.
Dioméd és Eugén az anyukkal, Apolló és Tétisz Médeával üldögéltek a kényelmetlen
műanyagszékeken. Kasszandra már korábban hazament, mert a kis Alex elaludt az ölében. Euridiké
tüntetőleg Orfeusz és Xénia között állt, hogy az unokatestvérek még csak egymásra se nézhessenek.
Eufrozina pedig Párisz karjaiban keresett vigaszt.
A nőt még senki sem látta így elkenődni. Mindig olyan életvidám, pont ezért volt megdöbbentő,
hogy így kiborult. Zokogása sehogy sem csitult.
-Mi lesz velem, ha meghal?
-Ilyesmit még csak ne is mondj.- nyugtatgatta őt a férfi.
-Nem értem, hogy ülhetett kocsiba ittasan. És mért nem a forgatáson volt?
 59

-Nem tudom, de hamarosan bemehetünk hozzá, és megkérdezhetjük tőle.

-Már ha egyáltalán túléli!
Eufrozina újra Párisz nyakába borult.
Egyedül Dárius álldogált az ablaknál mindenkinek hátat fordítva. Komor tekintete, baljós
szótlansága volt az ő láthatatlan fala, amivel körülvette magát. Senkinek sem volt kedve a közelébe
menni. A férfi elgondolkozva tette karba a kezét. Ő is aggódott a nővéréért, de nem volt jellemző rá
a melodráma. Érzéseit inkább magába fojtotta.
Megfordult, és észrevette, hogy Eufrozina és Párisz milyen bizalmasan simulnak egymáshoz. Ez
nem várt módon elégedettséggel töltötte el. Szóval jól hitte, ezek tényleg összeillenek. Találkozott
tekintete a nő válla fölött a férfiéval. Párisz kérdőn felvonta a szemöldökét, mire Dárius bólintott.
Megérdemli az előleget, ha már ilyen jól halad.

VI.

Kasszandra töltött a fiának tejet a tányérba, aztán zabpelyhet.

-Már ezerszer elmondtam, anyu, hogy fordítva!- kiáltott rá Alex.
-Jaj, elfelejtettem, kicsim.
-De ne felejtsd el!
-Jól van, most pedig egyél, mert tíz perc múlva indulnod kell a suliba.
Kasszandra felsóhajtott, és belekortyolt a kávéjába. Médea karikás szemekkel jött be az ajtón.
Azonnal felpattant, és hozzásietett.
-Idáig voltál a kórházban?
-Igen. Szőrnyű volt, de legalább már stabilizálták az állapotát.
-És a szemműtét? Jól sikerült?
-Az orvos azt állította, hogy igen. Az igazság viszont csak akkor derül ki, amikor leveszik a kötést.
Remélem, nem vakult meg.
-Ez a baleset... nem véletlenül történt.
-A nővérem tényleg elég felelőtlen volt, hogy részegen ült be a kocsiba.
-Én sosem gondoltam volna, hogy Heléna néninek alkoholproblémái vannak.
-Anyu tudta csak.
Csöngetés hangzott, és Kasszandra kinyitotta az ajtót.
-Casszavetesz kisasszony?
-Én vagyok.
-Itt írja alá, kérem.
Kasszandra aláírta és átvette a rózsacsokrot.
-Ez gyönyörű!- mondta Médea.- Kitől kaptad?
-Még nem tudom, de van egy sejtésem.
Kasszandra megnézte a kísérőkártyát. Az állt rajta:
„Kérem, ebédeljen velem ma. André”
-Ez az az úriember, akiről meséltél?
-Hát nem elbűvölő? Egyszerűen úgy tud udvarolni, hogy nem tudok ellen állni neki. Még abba is
beleegyeztem, hogy elutazom vele és a fiammal Krétára.
-Kasszandra, hiszen nem is ismered ezt az embert!
-Ezért találkozunk ma, hogy többet tudjak róla.

‫٭‬
 60

Xénia unatkozva szívecskéket rajzolgatott a füzetébe. Mostanában nem is lehetett volna rosszabb
az élete. Az anyjával csak félszavakban beszélgetnek, vagy még úgy sem. A nagyanyja nekihajtott
egy fának, és most egy ideig kivonta magát a forgalomból. Az osztálytársai kerülik, és a tanárai
furcsa tekintettel méregetik. A barátai undorodnak tőle, és jó messzire elkerülik. Habár nem olyan
rossz, mint első nap, de még mindig volt egy-két zsúrpubi, aki az ő számlájára szórakozott. Többek
között Rea, aki az agyára ment azzal, hogy újabban megint Orfeusz körül lebzselt. A fiú tett néhány
kísérletet, hogy lekoptassa a csajt, de ez a fehérmájú nem vette az adást. Talán, ha ő egyenként
kitépi az összes hajszálát, végre leszáll az unokatestvéréről.
Úgy elmerült sötét gondolataiban, hogy csak a többiek üdvriogatásaira kapta fel a fejét. Kiderült,
hogy a tanár holnapra osztálykirándulást tervez fel a Kasztro erődhöz. Míg a többiek azért örültek,
mert elmarad a dolgozat, őt inkább az izgatta, hogy ott szabadon kettesbe maradhatna Orfeusszal.
Rájött, hogy milyen nagy szüksége van rá. Az ölelésére, a megértésére, a csókjaira...
A fiú felé nézett, de annak jelenleg Rea mellei közt volt a képe. Szégyentelen kis ringyó! Hogy
lehet valakivel úgy beszélgetni, hogy a másiknak a szájába nyomja a csöcsét?! Orfeusz addig
nyújtogatta a nyakát, mígnem találkozott a tekintetük. Xénia a kezével mutatta neki, hogy fojtsa
meg Reát, mire a fiú felnevetett, és csak legyintett, mintha az egész nem is volna ilyen fontos.
Xénia elmutogatta neki a tervét, hogy holnap a kiránduláson találkozzanak. Orfeusz bólintott
beleegyezéséül, és puszit dobot neki a levegőben. A lány elkapta, és a szájára simította kezét. Aztán
ő is csókot küldött neki, mire Orfeusz eljátszotta, hogy teljesen elalélt tőle. Xénia mosolyogva nézte
őt. Pontosan ez hiányzik. Az unokabátyja olyan volt neki, mintha a lelke másik fele lenne, és
szenvedett utána, mióta elválasztották őket.

‫٭‬

Dárius elküldött mindenkit, ma nem akart senkivel sem beszélgetni. Egyelőre a magánélete
romokban hevert, és emiatt a munkájára sem tudott koncentrálni. Muszáj volna valahogy lazítania,
ezért fel is hívta Barbarellát. A nő is nagyszerűnek találta az ötletet, hogy holnap hajókázzanak ki.
Barbarella még azt is elkotyogta, hogy tegnap beszélt Dezdemónával.
Szóval a felesége tud a gyerekek tiltott szerelméről. Érdekes, hogy még nem hozta szóba. De hát
nem is szoktak mostanában valami túl sokat beszélgetni. Dezdemóna kerülte őt, akár a pestist, és
kitért az érintése elől is. Dárius még soha ennyire nem kívánta őt, mint amióta megtudta róla, hogy
egy kétszínű szajha. Nem értette önmagát.
Ingerülten felállt és megkereste a feleségét. A konyhában sürgölődve talált rá. Dezdemóna vetett
rá egy pillantást, aztán folytatta a főzést. A férfi durván megragadta a kezét, hogy magára vonja a
figyelmét.
-Utálsz engem? Gyűlölsz, igaz? Ezért nem szólsz hozzám?
-Mit vársz tőlem? Imádjalak? Az tetszene?
-Kényszeríthetnélek, hogy feküdj le velem!
-Akkor mért nem teszed?!
Dárius azt akarta, hogy az asszony kívánja őt, önként akarjon vele lenni. Erről viszont úgy néz ki,
le kell mondania. Elengedte a kezét, és leült a konyhaasztalhoz.
-Beszélgessünk Orfeuszról.
-Áh, végre velem is közlöd, hogy mi van a fiammal?- gúnyolódott vele a nő.
-Nem mondtam még el neked, mert azt akartam, hogy egy kicsit leülepedjenek a dolgok. Orfeusz és
Xénia hibát követtek el, de megbánták, és többet nem találkoznak. Szerintem évek múltán még
nevetni is fognak ezen a hülyeségen.
-És ha nem? Ha komolyan szeretik egymást?
-Ez csak egy fellángolás a részükről. Sülve-főve együtt voltak, hát persze, hogy kialakult köztük
valamiféle kötődés. Ezt a gyerekek tévesen azonosították a szerelemmel, és papás-mamásat kezdtek
játszani.
 61

-Úgy beszélsz róluk, mintha hét évesek lennének. De Xénia már tizenöt, és ha még emlékszel, én is
ennyi idős voltam, mikor hozzád mentem feleségül.
-Az teljesen más, Dezdemóna!
-Nem más! Én sem voltam még elég érett egy ilyen döntésre, és láthatod, mai napig bánom. De
akkor őrülten szerettelek téged, és bármit megtettem volna, hogy a tiéd legyek.
-Megbántad? Már nem szeretsz? Ezért csaltál meg mással?
-Nem veszekedést akartam kezdeményezni, hanem csak szeretném tisztázni a helyzetet. Mert áruld
el, Dárius, mit fogsz tenni, ha folytatják titokban?
-Akkor elküldöm Orfeuszt Athénba, amíg fel nem nő.
-Erről szó se lehet! Egy fiamat már elüldözted a háztól! Neked nem elég, hogy Dioméd elköltözött?
-Dioméd vissza fog jönni. Még nem most, de hamarosan. Orfeusz pedig okos gyerek. Ismeri a játék
szabályokat, és nem szegi meg.
-Talán tényleg így lesz. Talán nem. De előre szólok, hogy én vele megyek. Bárhová is küldöd a
fiamat, én nem hagyom el.
-És szerinted el is engednélek? Ne ringasd magad hiú ábrándokba.
-Nem uralkodhatsz felettem örökké.

‫٭‬

Kasszandra képeket mutatott a fiáról Andrénak. A férfi érdeklődve megnézte mindegyiket.

-Aranyos srác. És az apja hol van?
A nő elkomorodott, és visszatette a táskájába a fotókat.
-Sajnálom, fájó pontot érintettem meg?
-Nincs semmi baj. Csak ez egy szomorú történet.
-Ha akarod, nem kell el mondani.
-Nem szégyellem. Nem erről van szó. Csak még mindig fáj, ha Éliászra gondolok.
-Éliász?
-Igen, ő volt a vőlegényem. De meghalt, mielőtt összeházasodhattunk volna.
-Ó, részvétem.
-Köszönöm. Nagyon szerettem őt. Épp ezért akkoriban azt hittem, hogy soha többé nem leszek még
egyszer szerelmes. De a gyerekvállalásról nem akartam lemondani.
-Akkor mégis ki Alex apja?
-Egy orvostan hallgató. Illetve hát azóta bizonyára már lediplomázott. Nem tudom. Mesterségesen
termékenyültem meg.
-És a fiad nem érdeklődik?
-Dehogynem. Viszont azt mondtam neki, hogy Éliász az apja.
-Talán jobb is így.
-Persze lehet, hogy ha nagyobb lesz, akkor elmondom neki az igazat.
-Csak azt érnéd el vele, hogy meg akarná keresni azt a férfit.
-Beszélgessünk inkább másról. Például rólad.
-Kérdezz bármit.
-Nős vagy?
André felnevetett.
-Nem, de már voltam. Ariadnéval nem értettük meg egymást.
-Szóval túl vagy egy váláson.
-Nem így terveztem, de ezt senki sem láthatja előre.
-És már nem fáj?
-Nem. Ami volt, elmúlt.
-Elég könnyedén állsz hozzá.
-Ha ismernéd az exem, megértenél. Ariadné egy kiállhatatlan nőszemély. Nem tudom, mért vettem
 62

feleségül annak idején. Most már ez mindegy is. A lényeg, hogy vége.
-Ilyen rossz volt vele?
-Hát... voltak jó és nem annyira jó pillanatok. Ez minden házasságban így van. A gond akkor
kezdődik, ha egyszer csak azon kapod magad, hogy semmi kedved hazamenni. Hogy inkább
túlórázol a munkahelyeden, csak ne kelljen látnod a saját feleségedet.
-Értelek.
Jött a pincér, és ők rendeltek. Ezzel be is fejeződött a beszélgetésük komoly része. Ezután inkább
könnyedebb témákat választottak, hogy oldódjon a hangulat. Az ebéd után még sétáltak egy kicsit.
Aztán André hazavitte Kasszandrát, és elbúcsúztak. A nő megengedte, hogy csókkal váljanak el, bár
az olyan ártatlan volt, hogy nem is számít. A férfi mégis örült.

‫٭‬

Orfeusz amint hazaért, letámadta az anyja.

-Hol voltál?
-Tudtommal a suliban.
-Fejezd be ezt a flegma stílust, ha velem beszélsz!
A fiú meglepetten nézett anyjára. Dezdemóna nem szokott dühös lenni, de ha néha az is volt,
sosem a gyerekein adta ki.
-Mi a baj?
-A baj? A baj az, hogy nem mondasz el nekem valamit!
És akkor Orfeusz rájött, hogy az anyja tudja. Sóhajtva dobta le az egyik székre táskáját.
-Apa elmondta?
-Igen. Szóval? Mért titkolóztál előttem?
-Épp ma akartam bevallani.
-Na persze... És Xénia? Szereted őt?
-Mint az édestestvéremet.
-Csakugyan? Na és Eugénnel vagy Dioméddel mért nem csókolózol?
-Nekik nem olyan kívánatos a szájuk.
Mielőtt befejezhette volna a mondatot, már el is csattant a pofon.
-Hogy beszélsz?!
-Sajnálom.
-Sajnálod?! Mi ütött beléd? Nem ismerek rád, Orfeusz.
A fiú sem ismert magára. Sosem volt szokása, hogy ilyen tiszteletlen legyen. De annyira
idegesítette már, hogy mindenki bele akar szólni az életébe, hogy kicsúszott a száján. Túl nagy volt
rajta a nyomás. Kezdte már igazán unni, hogy folyton önmagával kell harcolnia. Elfordult anyjától,
és gyorsan kitörölte a szemébe gyűlő könnyeket.
-Tényleg sajnálom. Most mennem kell házi feladatot írni.
-Nem mész sehová, amíg el nem mondasz nekem mindent!
-Hidd el, anya, nem történt semmi extra.
-Tudni akarom, hogy mit érzel iránta!
-De miért? Úgy sem találkozhatom vele többé. Akkor már nem tök mindegy?
-Szerelmes vagy belé?
Orfeusz vállat vont.
-Mi az a szerelem?- kérdezett végül vissza.
Dezdemóna elárulhatta volna neki, ha szavakba tudná foglalni. Tehetetlenül nézett fiára, és csak a
fejét ingatta. Orfeusz szeme olyan szomorú volt...
-Ígérd meg nekem, hogy nem mész a közelébe.
-Tisztában vagyok vele.
-Ez most nem egy gyerekcsíny. Ha az apád akarata ellen mész, ő elsodor. Senkitől sem tűri, hogy
 63

hülyének nézzék.
-Tudom.
-Ne csinálj semmi bajt, és akkor itt maradhatsz... velem. Vagy azt akarod, hogy Athénba
száműzzenek?
-Nem.
Dezdemóna magához húzta fiát, és átölelte.
-Tedd meg értem, Orfeusz. Belehalok, ha te is itt hagysz, mint Dioméd.
-Én nem vagyok olyan, mint a bátyám.
-Azt hiszed? Mindannyian önzők vagyunk, Orfeusz. Te is az vagy, és én is.
-De én szeretlek, anya.
-Én is szeretlek.

‫٭‬

Dáfné mostanában kevés időt szánt barátnőjére. Niké sem hívta őt, úgyhogy könnyű volt
elfeledkezni róla. Lelkiismeret furdalása volt, ezért felkereste őt a lakásán. Bizonyára a lány még
mindig egyedül búslakodik azután a gerinctelen Dioméd után.
A valóság viszont ennél is rosszabb volt.
-Niké, ez te vagy?!
Barátnője borzalmasan nézett ki. Az arca beesett, a haja kócosan lógott, és egy szál köntös volt az
öltözéke. És még a falnál is sápadtabb fehér volt a bőre.
-Szia, Dáfné.- Niké hangja rekedt volt.
-Beteg vagy?
-Egy kicsit. De ne aggódj, nem fertőző. Gyere beljebb.
Ahogy Dáfné belépett, és szétnézett, mindenhol csak papírzsepiket látott. Lehetetlen volt
kideríteni, hogy Niké az orrát, vagy a könnyeit törölgette beléjük. Valószínűleg mindkettőt.
-Máskor olyan pedáns rend van nálad.
Barátnője vállat vont.
-Minek takarítani? Kérsz valamit inni?
-Köszönöm, nem. És tudod, mit? Öltözz fel, és menjünk ki egy kicsit a levegőre. Jót tenne neked.
-Nincs kedvem sehová sem menni.- feküdt le Niké a kanapéra.
-Ne csináld ezt, ne hagyd így el magad!
-Nincs miért élnem.
-A francokat nincs! Mit tett veled ez a pali, he? Dioméd még azt sem érdemli meg, hogy leköpd!
-Inkább ne beszéljünk róla, jó?
-Ha el akarod őt felejteni, akkor mozdulj ki itthonról, és nézz más férfi után.
-Most még nem. Egy időre elegem lett a szerelemből.
-Hát nem is kell szerelmesnek lenned.
Niké felnevetett, de az inkább köhögésnek tűnt.
-Keressek egy szexpartnert? Nem az én stílusom.
-Sokat érsz el azzal, hogy élve eltemeted magad! Tovább kell lépned! Rengeteg kedves fiú rohangál
kint az utcán, és csak rád várnak.
-Nem kell senki. Soha többé.
-Jól van hát. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de segítek neked megszerezni
Diomédet. Nem bírom elnézni, ahogy szenvedsz utána.
-Dioméd... ő neki még akkor sem kellenék, ha én volnék az utolsó nő a földön.
-Ennyire nem bízol magadban?
-Hidd el, nem erről van szó. Egyszerűen... tudom, hogy így van.
-Pedig van még remény!
-Nincs. Soha nem is volt, csak túl naiv voltam, és idáig nem vettem észre.
 64

-Jól van, hagyjuk azt a beképzelt seggfejet. Nem érdemel meg téged. Viszont van egy haverom...
-Nem, Dáfné. Beteg vagyok, és fáradt. Lelkileg fáradtam bele, érted? Semmi kedvem újra kezdeni
mással. Rájöttem, hogy nem éri meg.
-Oké, feladom. Végül is van annak is rengeteg előnye, hogy szabad vagy. A magad ura, azt csinálsz,
amit akarsz. De nekem ne mondd, hogy itt akarsz elposhadni!
-Majd összeszedem magam.
-És mikor?
-Nem tudom. Még túl friss a fájdalom.
-Baromság! Én a helyedben úgy kirúgnék a hámból, hogy arról pletykálna az egész város. Hagy
jusson csak Dioméd fülébe, hogy nem vagy te olyan könnyen legyőzhető. Élj, Niké! Teljes erődből
élj, amíg megteheted.
A lány lassan felült, és úgy látszott, mintha elgondolkozna a szavain.

‫٭‬

Dioméd váratlanul felriadt az éjszaka közepén. Rápillantott az órára. Szóval csak öt perce, hogy
elaludt. Nyöszörögve a másik oldalára fordult. A dereka úgy hasogatott, hogy ezek után már
egyenesen megkönnyebbülés volna a halál. Ez a munka nem neki való. Túl nagy fába vágta a
fejszéjét, mikor azt hitte, bármit is bebizonyíthat.
Idáig semmit sem bizonyított be. Vagy talán mégis. Megmutatta önmagának, hogy milyen nagy
balfék. Elköltözött otthonról, és most egy csótányokkal teli albérletben lakik, ahol ráadásul a
szomszéd éjszakánként azt kiabálja, hogy mama, miközben a csajával majd kiszakítják a falat.
-Jézusom már megint kezdik!- sóhajtott fel, mikor meghallotta az ismerős döngetéseket.
A párnát a fejére szorította, és megpróbált visszaaludni. Nem ment. Testileg olyan fáradt volt, mint
még soha, de az agya annál inkább pörgött. Látta maga előtt a jövőjét. Ebben a dohos szagú
szobában fog meghalni végelgyengülésben, és még a kutya sem fogja rányitni az ajtót.
Milyen szomorú kép... A temetésén persze senki sem sírna. Na jó, talán az anyja igen. De a
többiek nem. Az apja még nevetne is. Azt mondaná: „Hálátlan gyerek. Feladta a jó életét, pedig én
mindent megadtam neki.” És igaza volna.
Visszamennie viszont már lehetetlen. Ahhoz túl büszke.
Kíváncsian felemelte a párna csücskét. Még mindig csinálják. Elég bizarr, de már annyiszor
hallgatta ezt végig, hogy azt is meg tudja becsüli, hogy épp hol járhatnak. Most a közepénél. Onnét
tudta, hogy a pali milyen hosszúkat hörög. Aha, kezdenek rákapcsolni. Egy perc és végeznek. Na
még egy kicsit... ez az. Készen vannak.
Újra meg akart fordulni, de a hátába nyilallt. Levegő után kapkodva masszírozta ki a görcsöt. Ez
így nagyon nem lesz jó. Ha tovább dolgozik az ültetvényeken, akkor számolhat azzal, hogy előbb-
utóbb belerokkan. És ez sajnos nem csak egy szófordulat. Ismert olyanokat, akik egy évet sem
bírtak ki, és már tolták is be őket a műtőbe.
Lassan ellazult, és kezdett álmosodni. Egy szőke lány képe derengett fel. Niké. Szinte érzi a
gyűlöletét. Meg is érdemli. Nem kellett volna úgy megaláznia a lányt. Niké kitárta előtte a szívét, ő
pedig beletaposott. Nincs ezen mit szépíteni.
De árulja már el valaki, mi mást tehetett volna?! Táplálja benne tovább reménytelen szerelmét?
Maradjanak barátok, és ne vegye észre, hogy a lány mennyire szenved utána?
Nem lehet. Ő mindig őszinte volt hozzá, és az is akart maradni. Nem veheti őt feleségül, mert még
nem készült fel arra, hogy bárkinek is a férje legyen. Egy házasság felelősséggel jár, pedig még nem
képes magát sem eltartani. Persze élhetne az apja pénzéből, de akkor úgy is kellene táncolnia, ahogy
Dárius fütyül.
A kínos az egészbe, hogy kívánja Nikét. Nem megy ki a fejéből az a múltkori esett. Újra és újra
átéli, ahogy leesik a törölköző, és megpillantja a testét. Enyhíthetne vágyán, kihasználhatná a lányt.
De Niké nem érdemli ezt. Neki csakis a legjobb jár mindenből. Egy okos, kedves, jóképű srác, aki
 65

boldogan elvenné őt.

És ez a valaki nem ő lesz.

‫٭‬

Eugén már várta Dáfnét. Ez lesz az első alkalom. Tett- vett a műtermében, és mindent előkészített.
A nő elég későn jött a munkája miatt,de legalább itt van. Dáfné rámosolygott.
-És most?
-Ott a paraván, levetkőzhetsz mögötte.
-Mindent vegyek le?
-Igen, úgy szeretném.
Mire a nő előjött, a férfi közönyt erőltetett magára. Dáfné tényleg páratlan szépség volt. Olyan
buja forróság áradt belőle, hogy Eugén szája kiszáradt. Mégis mikor végignézett a nőn, a művész
szemével tette.
-Feküdj a díványra.
Jól sejtette, a vörös szatén még inkább kiemelte Dáfné természetes érzékiségét. A nő leheveredett
rá, de nem azt a pózt vette fel, amelyet szeretett volna. Odament hozzá, és személytelen
mozdulatokkal beállította végtagjait, és fejének dőlését.
-Így már jó lesz.
Ahogy elakart tőle húzódni, véletlenül végigsimított alkarjával mellbimbóján. Az egész teste
belebizsergett. Lepillantott a telt, feszes domborulatra, és belefeledkezett annak tökéletességébe.
-Előtte is túleshetünk rajta.- mondta Dáfné.
-Miről beszélsz?
-Hát a szexről. Azt hittem, utána következik, de nem muszáj addig várnunk.
Eugén azt se tudta, ilyenkor mit illik válaszolni. Bár nem volt kezdő, de olyan profi sem, mint ez a
nő. Talán túl hamar alakulnak az események.
-Nincs hozzá kedved?
Dáfné mindentudó tekintettel nézett rá. Nagyon is magabiztos volt ezen a téren. Ahogy így itt
feküdt, meztelenül, kiszolgáltatottnak kellene, hogy látszódjon. Ehelyett erő sugárzott belőle.
-Pontosan ezt akarom megfesteni. A szádat, ahogy hívogatsz a karodba. Az öledet, amely már kész a
befogadásomra. A melledet, ahogy megrezdül minden mozdulatodra. A combjaidnak olyan puha
lehet a húsa, hogy teljesen el tudnék veszni a csókolgatásában.
-Akkor mért nem jössz már?
-Nem érted, Dáfné? A szemed a legfontosabb. A tekintetednek nem a kielégültség mámorát kell
tükröznie. Hanem ezt a türelmetlenséget. Azt akarom, hogy izzon a kép a vágytól. A te és az én
együttes vágyamtól.
-Ez azt jelenti, hogy csak miután befejezted, fekszünk le?
-Amikor megtörténik majd... azt én fogom kezdeményezni.
-De ugye megtörténik?
Eugén finoman megcirógatta a nő arcát. Ujjai ráérősen lejjebb csúsztak. Dáfné kinyitotta ajkait és
nyelvével végigsimogatta. A férfi egy kicsit nézte, de folytatta útját a hasára. A nő megdöntötte
csípőjét, hogy bizalmasabb helyeken is megérintse. Eugén bólintott, és visszament az üres vászon
elé. Izgatottan nekifogott a vázlatnak. Számára többé nem létezett a külvilág.
-Csak játszadozol velem.- döbbent rá Dáfné.
-Gondolj arra, hogy miket fogok veled csinálni.
-Remélem, megéri a várakozást.
-Azt garantálhatom.
 66

VII.

Dárius elkormányozta a jachtot egy csendes kis öbölbe, aztán leállította a motort. Barbarellával
lementek a szűk kis kajütbe, ahol átöltöztek. A nő olyan falatnyi bikinit húzott magára, hogy ennyi
erővel akár meztelenül is maradhatott volna.
-Milyen kár, hogy e gyönyörű testben nem lakozik szép lélek.- jegyezte meg a férfi.
-Tudod, mért tűröm a sértegetéseidet, drágám? Mert mocskosul gazdag vagy, és a milliomos palik a
gyengéim.
-Neked csak a pénz számít, mi? Azon csodálkozom, hogy nem nálam, hanem Lionelnél
próbálkoztál.
-Már én is sajnálom, hogy nem kaptam hamarabb észbe. De te nagyon sokáig csóró voltál, és nem
hittem neked, mikor a hajóbirodalomról szőtt álmaidról traktáltál mindenkit.
-Ja igen, azt gondoltad, hogy csak egy kis bugris vagyok, aki túl sokat akar.
-De végül minden rendbe jött, és csak ez számít, nem? Te feleségül vetted Dezdemónát a
vagyonáért, és megvalósítottad a terveidet.
-Ebből a szemszögből nézve, akkor ugyanolyan könnyűvérű és számító vagyok, mint te, csak
férfiben. Ez nem valami hízelgő.
-Csak azt ne mondd, hogy valaha is szeretted, Dezdemónát! Ha így volna, nem csalnád őt.
Dárius vállat vont, és felment a fedélzetre. Idáig nem hozta meg a várt nyugalmat ez a kirándulás.
Barbarella tudott olyan is lenni, mint egy hízelgő macska. Néha dorombolt a keze alatt, és nagyon
jól el lehetett vele tölteni az időt. De ma nem voltak egy hullámhosszon.
A nő is feljött, de sértődötten elfordult tőle. Dárius az égnek emelte tekintetét, ám végül ő engedett
hamarabb. Odament Barbarellához, és belecsókolt a nyakába. A nő azonnal hozzásimult, és
csókolózni kezdtek.
-Nem szeretem, ha lenézően bánsz velem.
-Én mindig csak az igazat mondom.
-De akkor tudd elviselni az igazságot! A pénzéért vetted el azt a perszónát. Nem kell tagadnod.
A férfi szótlanul intett Barbarellának, hogy feküdjön le a törölközőre. Mikor a nő megtette,
elővette a napolajat, és lassan beledörzsölte a bőrébe. Itt lett volna az ideje, hogy kikapcsoljon, hogy
elfelejtse az otthoni problémákat, ehelyett csak az járt a fejében.
-Hmmm... jól csinálod.- mondta Barbarella. Lehunyta a szemét, és közben Arzénra gondolt. Ha
most fiatal szeretője volna itt, már rég szeretkeznének. Dárius viszont sokkal érettebb,
megfontoltabb, és tapasztalt kezei egészen más fajta élvezethez fogja juttatni. Nyújtózkodott, és
igyekezett lehiggadni. Ez a vén róka még az előjátéknál sem tart, miközben ő már most kész.
-Még mindig te vagy a legérzékibb nő, akit valaha ismertem. Nem fog rajtad a kor.
-A sok szex teszi. Ez a fiatalság széruma.
-És a plasztikai műtétek?
-Miről beszélsz? Egy se volt!
-Na persze.
Barbarella ingerülten felült. Elege volt ebből a macska-egér játékból.
-Szerintem térjünk a lényegre.
-Bocsáss meg, de elment a kedvem.
A nő Dárius lába közé nyúlt.
-A tested engem akar, drágám.
A férfi fölállt, és elgondolkozva lenézett rá.
-Sajnálom, Barbarella. Állandóan csak Dezdemónára gondolok.
-Arra a hervadt kóróra vágysz?! Na jól van, most már nekem is elment a kedvem.
 67

‫٭‬

Orfeusz izgatottan várta, mikor érnek fel a hegy tetejére. Egyelőre még csak a lépcsőket mászták,
és lihegve káromkodtak. A fiú lemaradt egy kicsit a többiektől. A tanár hangja csak elvétve szállt
hozzá a szélben.
-A Kasztro erődöt a normannok építették. 1401-től 1797-ig a velenceieké volt...
Már nem is figyelt oda. Megállt, hogy kifújja magát. Innét pont a kikötőre látott.
-Mi a franc?
Elővette távcsövét, mert egy ismerős alakot fedezett fel a stégen. Aha, az tényleg az apja volt, aki
a jachtból kiszállt. Nem is tudta, hogy ma kifut a tengerre. És ki az a nő vele? Szent szar! Ez
Arisztid édesanyja. Mit csinálnak ezek kettesben?
Tulajdonképpen sejtette. Már rég kinőtt abból a korból, mikor még azt hitte, hogy a szülei
házassága boldog és tökéletes. Az apja azért mégiscsak intézhetné úgy ezeket az ügyeket, hogy ne
kelljen tudnia róla mindenkinek. Az anyja nem érdemli meg ezt.
Eltette a távcsövét a hátitáskájába és ivott egy korty vizet. Ha siet, még utolérheti a többieket. A
mai napot semmi sem ronthatja el. Ő és Xénia végre egy kicsit kettesben lehetnek. A lány
mostanában nagyon befelé fordulóvá vált. Sosem volt ilyen szomorú és magányos. Orfeusz szintén
elmondhatná ezt önmagáról, de ez nem érdekelte. Csak Xéniáért aggódott, csak ő járt az eszében.
Végre felért. Levegőért kapkodva megállt, és szemével a lányt kereste. Aha, ott áll a
jégkrémárusnál. A tanár kihirdette, hogy két órájuk van a nézelődésre, aztán gyülekező ugyanitt.
Orfeusz odament Xéniához.
-Már megint nincs nálad zsozsó?- kérdezte tőle, mikor észrevette, hogy a lány a pénztárcáját keresi.
-Most adsz vagy sem?
A fiú kifizette a jégkrémet, és a lánnyal együtt kerestek egy olyan helyet, ahol csendesen
elbújhatnak. Rá is találtak az egyik párkányra, amit szerencsésen elkerült mindenki. Xénia nem
törődve az éles kövekkel, ráült a szélére. Miközben a hideg édességet nyalogatta, a kilátást figyelte.
Orfeusz átkarolta a derekát.
-Csak azért, hogy ne ess le.
A lány elmosolyodott. Készségesen széttárta a lábát, hogy a fiút jobban magához húzza.
-Kérsz?- nyújtotta felé a jégkrémet. Orfeusz is belenyalt, és a vanília íze szétáradt a nyelvén.
-Finom.
-Többet nem adok.
-Nem szeretsz?
Már régi játék volt ez köztük. Gyakorlatilag kiskoruk óta mindent megosztottak egymással. Ha
ettek, szinte egymás szájából vették ki a falatot. Ha ittak, természetesnek vették, hogy egy üvegből.
És ha még sem akartak a másiknak adni, az mindig megkérdezte, hogy szereti-e őt.
-Mért kellene, hogy szeresselek?- kérdezett vissza Xénia.
-Haragszol rám?
-Azt sem érdemled meg, hogy szóba álljak veled.
-Mi ütött beléd?
-Semmi. Hogy van Rea?
-Te féltékeny vagy?!
-Álmodj csak! Az sem érdekelne, ha újra összejönnétek!
-Tényleg?
Orfeusz maga felé fordította a lány arcát, mert Xénia dacosan nem nézett rá. Amint találkozott a
tekintetük, valami történt köztük. Némán bámultak egymásra, és a lelkük egymásba olvadt, akár a
tenger és a napfény. Már kezdték érezni, hogy komolyodik a játszma. És kezdték érteni, hogy ami
velük történik, azt nem lehet leállítani.
A lány kezére csöppent a fagyi. Xénia lenyalta, de közben az álla is maszatos lett. Orfeusz nevetett
rajta, és megcsókolta. Nem tehetett róla, nem tudott ellenállni a kísértésnek.
 68

-Nekem csak te kellesz.- mondta a lánynak.

-Esküdj!
-Esküszöm.
Xénia odaadta neki a jégkrémet.
-Akkor megkaphatod.
A fiú kivette a kezéből, és elhajította.
-A te szádnál úgy sem édesebb.
Megint csókolózni kezdtek, most már hevesebben. Forróság öntötte el őket, és még sosem érezték
ennyire, hogy egymáshoz tartoznak. Xénia megfogta a fiú kezét és a mellére húzta. Orfeusz viszont
elhátrált tőle.
-Mi a baj?
-Nem tehetem.
-Ezt már ezerszer megbeszéltük!
-Tudom, de nem lehet. Megígértem anyunak.
Xénia hitetlenkedve nézett rá.
-Mióta vagy a mama pici fia?!
Orfeusz zsebre vágta a kezét, és mérgesen nézett rá.
-Látom, téged rohadtul nem érdekelne, ha nekem el kéne húznom Athénba miattad.
-De csak, ha lebukunk!
-Mindenképp le fogunk bukni!
-Dehogyis. Sosem bizonyíthatják be, hogy te vetted el a szüzességem. Majd azt mondom, más volt.
-Az én részemről akkor is sztornó a holnapi diszkó.
-Így beparáztál?
-Jaj, Xénia, nőj már fel! Nem teheted mindig azt, amit akarsz.
A lányra ez úgy hatott, mint bikára a vörös posztó. Céltudatosan odament Orfeuszhoz, és a
nyakába vetette magát.
-Már nem kívánsz? Mással töltöd a kedved?
-Megint Reával gyanúsítgatsz?
-Nem vagyok hülye. Tudom, hogy nem magadtól találtad ki azt, amit velem csinálsz. Ki vele! Ki
tanított meg rá, ha nem ő?
-Még senkivel sem jutottam olyan messzire, mint veled.
Xéniát ez valamiért elégedettséggel töltött el. Büszkén, tudatában saját női hatalmának,
hozzádörgölőzött a fiúhoz. Orfeusz megingott, és majdnem megint elvesztette az eszét, de lerázta a
lányt kezét magáról, és még két lépést hátrált.
-Ezt fejezd be! Mért nem érted meg, ha nemet mondok?
-Mert igazából igent akarsz mondani. És én itt vagyok, várok rád. Kész vagyok bármikor odaadni
magam neked. Biztosan elutasítasz?
Újra bekerítette a fiút. Orfeusz csak túl későn vette észre, hogy a sziklafal és Xénia közé szorult.
A lány hozzátapadt, és elborította őt csókjaival. Ökölbe szorította a kezét, hogy ne essen kísértésbe.
Hiába minden.
-Mért teszed ezt velem?
-Mert szükségem van rád.
-De könyörgöm neked, hogy hagyj békén.
Xénia nemet intett.
Orfeusz feladta. Így is, úgy is meg fogja bánni. Talán lenne esélye továbbfutni a sorsa elöl, ha
nagyon megbántaná lányt. Azt viszont már ő nem tudná elviselni. Túl fontos lett neki Xénia, és
nincs ereje tőle megtagadni, amit mindketten kívántak.

‫٭‬
 69

Dezdemóna meglátogatta Szebasztiánt a masszázsszalonjában. Tudta, hogy nem szabadna

odamennie, de bűntudata volt. A férfi még mindig elég ramatyul nézett ki, de legalább már
kiengedték a kórházból.
-Szia. Nem akarlak zavarni, csak elhoztam a fizetésedet.
Szebasztián szomorúan elmosolyodott.
-Minek? A férjedtől már úgyis megkaptam, ami járt.
-Látod? Lebecsülted őt. Ezt nem lett volna szabad.
-Hát eléggé meglepett az a rohadék. Csak szerencséje volt, mert nem számítottam rá, hogy ilyen
vadállat. De még visszakapja.
-Azt hiszed, hogy most durva volt veled? Nagyon tévedsz. Ennél sokkal keményebb szokott lenni
az ellenségeivel.
-Te aztán csak tudod. Ver mindennap, igazam van?
Dezdemóna meghagyta őt ebben a hiszemben. Valamiért úgy érezte, a férfi még sokat segíthet
neki, ha kellően ráuszítja a férjére. Dárius talán nem akar válni, de ő igen. Ehhez viszont segítségre
lesz szüksége, akire Szebasztián a megfelelő jelölt.
-Csak egy szavadba kerül, és megölöm őt.
-Jézusom! Azért nem kell ilyen messzire menni! Nem akarom, hogy börtönbe kerülj miattam.
-De ha csak ezáltal szabadulhatsz meg tőle!
-Nem, majd találunk más megoldást. És van még valami.
-Mi jöhet még?
-Terhes vagyok. Ki kell derítenem, hogy melyikőtök az apa. Eljössz velem megcsinálni a
vizsgálatot?
Szebasztián percekig csak szótlanul meredt rá. Aztán lassan kezdte felfogni, hogy mit hallott.
-Lehet, hogy a férjedé a gyerek?
-Nem kizárt, de én úgy érzem, hogy inkább a tiéd.
A férfi elmosolyodott. Felkapta Dezdemónát, és szájon csókolta.
-Úgy örülök, édesem.
-Még ne. Egyelőre semmi okunk a boldogságra.
-De hát kisbabánk lesz! Összefogunk költözni, és családot alapítunk!
-Ne feledkezz meg róla, hogy ez a nagyon távoli jövő. Dárius ezt sosem hagyná. Őt például az sem
érdekli, hogy kitől vagyok terhes. Már most kisajátította, pedig még meg sem született.
-Ő akarja felnevelni?
-Ezt mondta.
-Nem hagyom! Se téged, se a gyerekünket nem veheti el tőlem!
-Mielőtt nagyon beleélnéd magad, ideje volna elindulnunk az orvoshoz. Holnapra már meg is
tudhatjuk az eredményt.

‫٭‬

-Szóval igaz a hír, ribikém?- jött elő az árnyékból Rea.

Xénia sokáig csókolózott Orfeusszal, de egyszer minden véget ér. Vissza kellett menniük, mert a
tanár már hívta őket. Előre küldte a fiút, hogy ne legyenek olyan feltűnőek. Amint egyedül maradt,
a lány rátalált.
-Mit akarsz? Neked ehhez semmi közöd.
-Tényleg nincs, csak érdekelne a dolog.
-Melyik rész érdekel? Az, hogy miben vagyok jobb nálad? Mert Orfeusz felsorolta.
Xénia a legszívesebben ott hagyta volna Reát, ezt az alantas kis viperát, de sosem volt szokása
futni a harc elöl. Ráadásul itt volt a lehetőség, hogy minden gúnyt és sértést visszafizessen neki, és
nem bírta kihagyni. Észrevétlenül közelebb húzódott az áldozatához.
-Azt tudtad, hogy büdös a szád? Orfeusz utált veled smacizni, ezért is dobott.
 70

-Szánalmas vagy, Xénia. Hát így félsz, hogy a kisujjamat sem kellene mozdítanom, és az
unokatestvéred már repülne is vissza hozzám?
-Semmi esélyed.
-Te csak egy pótlék vagy. Addig, amíg meg nem bocsátok neki.
-Örült, hogy megszabadult tőled.
Rea meglökte őt a vállánál fogva, mire Xénia belekapott a hajába, és rángatni kezdte a fejét. A
lány felsikoltott és tíz körömmel neki akart esni, de ő ösztönösen a hasába rúgott. Rea a földre
rogyott, és többet nem mozdult.
Xénia megijedt a tettének súlyától. Nem számított rá, hogy így elfajul a helyzet. Persze fájdalmat
akart okozni a másiknak, de nem ennyire.
-Jól vagy?
-Ne érj hozzám!
-Hívjak valakit? Orvost?
-Nem kell.
Rea ellökte a kezét, mikor segíteni akart neki felállni. A hasára szorított kézzel, összegörnyedve
sírt a lány.
-Biztosan jól vagy?
-Tűnj már el a francba!
-Sajnálom.
-Dugd fel a sajnálatodat!
Xénia érezte, hogy nem tud neki segíteni. Rea úgy nézett rá, mint aki a halálát kívánja.
-Ezt még nagyon meg fogod bánni.- ígérte neki a lány.

‫٭‬

Orfeusz majdhogynem a föld fölött lebegett, ahogy belépett testvére műtermébe. Eugén és Arzén
épp beszélgettek, de a fiú arcán lévő boldogság még nekik is feltűnt.
-Ilyen jó volt a kirándulás?
-Áh, elment. És ti, skacok? Mi a pálya?
-Éhezünk. Anya nincs itthon, pedig azt ígérte, hogy szuvlaki lesz ebédre.
-És apa?
-Nem tudom. Mért keresed?
-Még nem jött haza?!
-Láttad őt?
-Ma reggel a kikötőben. Arisztid anyjával volt.
-Úgy érted...?
-Úgy. Igazán megválogathatná a szeretőit. Mármint Barbarella egy bombázó, de a legjobb
barátjának a felesége. Vagy ez nem számít?
-Komolyan azt hiszed, apunak vannak barátai? Lionel csak az üzlettársa.
Arzén nem szólt bele a testvérek beszélgetésébe. Úgy sem tudott volna mit mondani. A dühtől
összeszorult a torka, ha elképzelte a nőt és Eugén apját együtt. Még sosem érzett ehhez hasonlót.
Lassan fölállt, és mosolyt erőltetett az arcára.
-Most jut eszembe, hogy volna még egy pár dolgozat, amit ki kellene javítanom.
-Várj már, nem maradsz? Rendelünk valami kaját.
-Nem, majd anyunál eszek. Jók legyetek, fiúk.
Még ki sem ért a házból, már hívta is Barbarellát.
-Szia, édesem.- vette fel a nő.
-Kivel voltál ma reggel, he?!
-Mi van?
-Dáriussal voltál?
 71

-Igen. Honnan tudod?

-Az mindegy. Inkább arra adj magyarázatot, hogy mit csináltatok!
-Arzén, hogy jössz te ehhez? Még a férjem sem számoltathat el.
-Hogy mersz hozzá hasonlítani? Én többet jelentek neked, vagy nem?
-Tudod mit? Higgadj le, különben nem találkozunk többet.
A férfi meglepetten nézett a kezében lévő mobiljára. Barbarella egyszerűen csak letette! Olyan
könnyedén rázta le őt, mintha csak egy fárasztó kellemetlenség volna.
-Na várjál csak, kedvesem.

‫٭‬

Dáfné elrángatta Nikét fodrászhoz, pedikűröshöz, manikűröshöz és egy butikba. A lány eleinte
nyafogott, de aztán kezdett megtetszeni neki a helyzet.
-Ez az! Pontosan valami ilyesmire gondoltam!- kiáltott fel Dáfné, mikor Niké kijött a
próbafülkéből. A tűzpiros nyári ruha második bőrként feszült a lányra.
-Nem túl kihívó?
-Dehogynem! És épp erre van szükséged. Ehhez veszünk még egy magassarkút, és esküszöm
neked, hogy egy héten belül beújítasz egy döglesztő palit.
-Úgy beszélsz róla, mintha ez volna minden álmom.
-Jaj Niké, ne légy ünneprontó! Én itt mindent megteszek, hogy helyrejöjjön a szexuális életed, erre
játszod tovább a szűz kislányt. Mondok én neked valamit! Te direkt szerettél bele Diomédbe, mert
tudtad, hogy úgy sem kaphatod meg. Az ilyen gazdag fiúknak eszükbe se jutna a talpuk alá nézni,
ahol te helyezkedel. Az esélytelenek nyugalmával szálltál érte versenybe.
-Nem igaz!
-Félsz egy igazi kapcsolattól!
-De én tényleg vágyom egy lelki társra!
Dáfné elégedetten elmosolyodott.
-Látod, nem is olyan nehéz bevallani. Nem kell neked semmi más csak egy belevaló csávó, akitől
elveszted az eszméletedet, ahányszor rád néz. Higgy nekem, még csak meg sem kell erőltetned
magad, és megtalálod azt, akit keresel!
-Azt mondod?
-Őrületesen jól nézel ki. Te az a típusú nő vagy akinek láttán a férfiak kinyitják az ajtót. Elég csak
megrebegtetned a szempilládat, és szíveket fogsz összetörni.
-Ez tetszik. Szeretnék, amolyan végzet asszonya lenni.
-Ez csak rajtad múlik! Ha nyitott vagy, egyszer csak azon kapod magad, hogy megbámulnak az
utcán, a munkahelyeden, bárhol.
Niké elmosolyodott, és belecsapott Dáfné tenyerébe.
-De agyonütlek, ha nem így lesz.
-Hé! Hazudtam én neked valaha is?

‫٭‬

Dioméd ki szeretett volna egy kicsit kapcsolódni munka után, ezért meglátogatta a nagyanyját.
Tétisz épp répát pucolt, és közben magában dúdolt. Mikor észrevette őt, kitárta felé a karját.
-Íme a tékozló fiú! Hát eszedbe jutottam?
Dioméd odament hozzá, és átölelte.
-Te sosem öregszel, nagyi.
-Ne hízelegj, nem bocsátom meg, hogy idáig felém sem néztél.
-Mostanában eléggé el vagyok foglalva a munkámmal, meg az apám utálásával.
-Konok gyerek. Dárius mindig is csak jót akart neked.
 72

-Ha tovább maradok vele, akkor valószínűleg szétszedjük egymást. Mindenképp el kellett
költöznöm otthonról.
Tétisz helytelenítően csóválta a fejét.
-Ülj le, hozok neked egy kis narancslevet.
Dioméd leült a padra, és már mindjárt nyugodtabbnak érezte magát. Nem ismert még egy olyan
helyet, ahol ilyen könnyen fel tudott volna szabadulni. Hátradőlt, és álmodozva nézni kezdte az
eget. Egyetlen felhő sem volt fent, csak a szemfájdító azúrkékség.
A nagyanyja visszajött, és a kezébe nyomta a poharat.
-Ébresztő! Segítened kell nekem a répát felvágni.
-Ó, elaludtam. Nem csoda, olyan fáradt vagyok.
-Nyúzottnak tűnsz, fiam. Megéri büszkének lenni?
-Nem. De mindegy. Amit elkezdtem, azt be is fejezem.
-Olyan vagy, mint az apád. Nem bírjátok feladni. Nem vezet ez sehová.
-Én semmiben sem hasonlítok apára!
-Dehogynem! Ha nem hiszed, elmondok egy történetet. Szóval... Hol volt, hol nem volt, volt
egyszer egy fiú. Ő és az apja nem értettek mindig mindenben egyet. Sőt, állandóan veszekedtek. A
fiú önálló akart lenni, mert nagyon unta már, hogy az apja parancsolgat neki. Idáig ismerős?
-Te most apuról és a nagypapáról beszélsz?
-Igen, róluk. És mindez harminc éve történt. De Dárius és Apolló harca nem olyan komolytalan
volt, mint a tiéd.
-Miért?
-Dárius már fiatalon is olyan becsvágyó volt, mint most. Saját üzletet akart, de Apolló nem adta
meg hozzá a beleegyezését. Azt hitte, a fia kitúrni készüli őt a szegényes kis halászatából, pedig
nem. Dárius mindig is nagyot akart robbantani, nem érte volna be azzal, amiért az apja vért izzadt.
-Hát mit csinált?
-Szemet vetett Dezdemónára. Az anyád nagyon gazdag családból származik. Dárius könnyedén
meghódította az akkor még naiv, fiatal kislány szívét.
-Mért, hány évesek voltak?
-Dezdemóna tizenöt, az apád pedig huszonnégy.
-Anya nagyon fiatal volt!
-Nem, abban a korban természetes volt, hogy a lányok hamar kitanulják a háziasszonyi teendőket.
Dezdemóna már kész volt férjhez menni. A gond csak az volt, hogy nem a fiamnak szánták. Egy
szintén milliomos athéni fiú várt rá.
-De apa beleköpött a levesébe.
-Annál is többet tett. Teherbe ejtette anyádat.
-Akkor én egy fattyú vagyok?
-Nagyon előre szaladtál. Előbb hagy mondjam tovább. Tehát egyik este felhívták Dezdemóna szülei
Apollót. Így derült fény Dárius tervére. A fiam kijelentette, hogy számára az anyád csak egy
befektetés, mert sürgősen szüksége van a pénzre a vállalkozásához. Ezután Apolló kidobta őt az
utcára. Kitagadta Dáriust.
-Sosem hittem volna, hogy még ennél is jobban tudom gyűlölni a saját apámat.
-Várjál, hallgass végig! A fiam hozzám fordult segítségért. Akkor már nem laktam Apollóval, és
nem hagyhattam, hogy a terhes menyasszonyával együtt kint aludjanak. Talán nem értettem egyet
Dáriussal, de segítettem nekik, és megrendeztem az esküvőjüket.
-Apa elérte a célját, mint mindig.
-Elérte, de milyen áron? A felültetett vőlegény bosszúra szomjazott, és kárpótlást követelt. Dárius
kénytelen volt a nővére kezét neki adni.
-Melyikét?
-Médeáét. És mindketten tudjuk, hogy mi a történet vége. Héliosz egy szadista, aki nagyon
megkeserítette a felesége és a lánya életét. Pár éve eltűnt, de bármikor visszajöhet. És a fiam a
 73

halála napjáig önmagát fogja büntetni, mert az ő hibájából szenvedett ennyit Médea.
-Ó, ez... iszonyatos.
-Ez lett a lázadása eredménye. Te is így akarod végezni?
-Nem. De én soha nem csinálnék ilyet!
-Azt hiszed? Nézz egyszer a tükörbe, Dioméd! Nem csak külsőleg hasonlítotok az apáddal. Te az ő
vére vagy. És ugyanaz a tűz ég a szemedben, mint akkor az övében. Megéri ilyen erőszakosan
hajszolni a vágyaidat? Azt mondod, te csak önállóságot akarsz, de Dárius is csak azt akart.
-Én nem vagyok olyan, mint ő! Apa mindenkin átgázol. Ilyennek ismersz?
-A fiamból sem néztem volna ki soha előtte.
Dioméd elgondolkodva a hajába túrt. Sehogy sem akarta elismerni, hogy ő is képes volna
elkövetni egy ekkora hibát.
-Tudod mit? Ha mégis elborulna az elmém, és én is valami ilyesmire készülnék, nyugodtan köss fel.

‫٭‬

Dárius és Apolló a cafenionban sakkoztak. Már egy ideje,hogy belekezdtek a partiba, de még
mindig küzdöttek. Eközben Dárius sorra rendelte az úzót, ami már az apja szemét is szúrta.
-Fiam, ez így nem lesz jó.
-Mindjárt lépek, apa, csak hagy gondolkozzam.
-Nem a sakkról beszélek. Valami gondod van?
-Mi volna?
Dárius a huszárjával mattot adott az apjának. Apolló alig hitt a szemének.
-Ezt hogy csináltad?
-Láttad, vagy nem?
-Csaltál?
-Mindig ezzel kell jönnöd, ha én nyerek?
-De biztos, hogy csaltál!
Dárius nevetett, és felhajtotta az italát.
-Törődj bele, hogy jobb vagyok nálad.
-De én tanítottalak mindenre!
-És a tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Mindig így szokott lenni.
-De nagy a mellényed!
-Van is mire. Játszunk még egyet?
-Túl késő van már. Én inkább nyugovóra térnék.
Felálltak az asztaltól, és távoztak. Kint a sötétben szótlanul mentek egy ideig. Apolló aggódott a
fiáért. Dáriusnak nagyon elkeseredett volt a tekintete.
-Fiam, tényleg nincs semmi baj?
A férfi most nem válaszolt azonnal. Mire elértek a következő sarokhoz, már sírt.
-Dárius! Mi történt?!
-Apa... Nem bírom tovább, apa. Valakinek el kell mondanom.
-De mit? Beteg vagy? Halálos?
-Nem, nem erről van szó.
-Akkor áruld már el!
-Dezdemóna megcsalt.
-Mit tett?! És kivel?
-Ez nem lényeges.
Apolló a fia vállára tette a kezét. Dárius gyorsan megtörölte az orrát.
-Nem csodálom.
-Te tudtad?
-Nem, de sejtettem, hogy ez lesz. Eleve nem szerelemből vetted el. Elhanyagoltad a feleségedet, és
 74

most láthatod, hogy az milyen eredményhez vezet. Elváltok?

-Soha! Dezdemóna újra belém fog szeretni. Erre esküszöm.
-Ez nagyon úgy hangzik, mintha nem volna közömbös neked...
-Nem tudom, hogy, de az évek során valamikor beleszerettem. És most pokolian fáj, hogy ő meg
már utál.
-De legalább tudod, ő mit érezhetett idáig.
Dárius zokogni kezdett, akárcsak egy kisgyerek. Apolló némán átnyújtott egy zsebkendőt, és
elfordult. A fiának mindig is fontos volt, hogy megőrizze a méltóságát. Ha most nekiállna őt
vigasztalni, csak rosszabbodna a helyzet.
-Jól van, fiam. Azt hiszem, mindketten egy kicsit sokat ittunk. Hívok egy taxit.
Dárius megtörölte a szemét.
-Össze kell szednem magam.
-Hát így bizony tényleg nem fogod visszahódítani az asszonyodat.
-Ugye nem árulod el senkinek, apa?
-Még anyádnak se?
-Még neki se.

VIII.

Kasszandra korán keltette a kisfiát, hogy a kikötőben találkozzanak Andréval. Örült neki, mikor
látta, hogy a férfi és Alex milyen jól kijönnek egymással. Miután kifutottak a tengerre, több idejük
volt a beszélgetésre. Útban Krétára jobban megismerték egymást.
-Boldog vagyok, hogy kedvelitek egymást.- mondta neki a nő.
-Tudtam, hogy aranyos kölyök lesz. Bárcsak nekem is lenne egy fiam.
-A volt feleséged nem akart gyereket?
-Nem, pedig könyörögtem neki. Mindig azzal jött, hogy még ráérünk.
-Talán a sors akarta úgy, hogy ne legyen nektek.
-Most már én is így látom. De attól még nagyon szeretnék apa lenni.
-Ahhoz szükséged lesz egy feleségre.
-Lehet, hogy már meg is találtam.
André a szájához emelte Kasszandra kezét és megcsókolta. A nő meg sem tudott szólalni a
meglepetéstől. Fogalma sem volt, hogy a férfi ilyen hamar közeledni fog hozzá. Ráadásul látszott
rajta, hogy nem viccel, és tényleg komolyak a szándékai vele.
-André!- kiáltott valahonnét lentről Alex.- Odaengedsz a kormányhoz?
-Gyere fel!- válaszolta a férfi.
André onnantól kezdve a gyerekkel foglalkozott tovább. Kasszandra elgondolkozva nézett
kettejükre. A kisfiú alig törődött anyjával, olyan jó volt neki, hogy végre egy felnőtt férfi is
foglalkozik vele. Nyilván hiányzott neki az apja. Kasszandra csak most először gondolkodott el
rajta, hogy szükségük van egy emberre, aki pótolná az elvesztett szülőt.
De ez a valaki biztosan André? Még van ideje erről dönteni. Itt áll előttük az egész hétvége, sőt az
egész élet.

‫٭‬
 75

Barbarella mára várta a húgát. Kleopátra viszont nem egyedül jött. Hozott magával egy jóképű
férjet is, akiről idáig mit sem tudtak. Üdvözölték egymást, és bementek a házba.
-Hát, te mindig ösztönösen cselekedtél, Kleo.- kezdte a társalgást Barbarella.- Elárulnád, hogy
mikor házasodtatok össze Zénóval?
-Ó, ez egy nagyon cuki történet! Épp Las Vegasban voltunk, mert hát tudjátok, mindketten
környezet védők vagyunk. Na szóval ott voltunk, és a gyárak ellen tüntettünk. Ti tudtátok, hogy
mennyi gázt bocsát ki egy nap alatt...? Jaj, de nem is ezt akartam mondani. Szóval, ott vagyunk, épp
a kaszinóban állunk, én vesztettem egy kis összeget, mire Zénó egyszer csak megkérte a kezemet.
És tudjátok, mit válaszoltam? Azt, hogy mért is ne. Jó mi? Mért is ne. Aztán már aznap este
kerestünk egy helyet, ahol összeházasodhatunk. Gyerekek, az esküvő álomszép volt! Olyan kár,
hogy nem voltatok ott. De olyan hirtelen jött az egész... Szóval Zénó felvett egy Elvis szerkót, ami
olyan jól állt neki. Tisztára úgy nézett ki, mint a király. Hát látjátok ti is, fekete haj, kék szemek.
Még autógrammot is kértek tőle. Mutasd csak, édesem, hogy táncoltál. Na, ne legyél szégyenlős!
Miközben Kleopátra a férjét próbálta rávenni, hogy mutasson egy kis csípőrázást, Barbarella
elnyomott egy ásítást. Nagyon remélte, hogy a húga nem akar sokáig maradni nála, mert már most
unta, pedig még meg sem érkezett igazából. Kleoval sosem tudott igazán kijönni. Ez a lány mindig
ilyen hebrencs volt, és a szájából csak úgy dőlt a szó, anélkül, hogy bármi lényeget is mondana
néha. De az új sógora tényleg értelmes férfinak látszik, és nem mellesleg nagyon charme-os is. Nem
mintha el akarná csábítani a húgától. De annyira azért tapasztalt volt, hogy érezze, szintén
felkeltette a másik érdeklődését. Zénó lopva végignézett rajta egy párszor, ami azt jelentette, hogy
mégsem dúl annyira a szerelem kettejükben, mint amennyire azt Kleopátra állítja.
Ebédhez ültek, és ott is a húga vitte a szót. Barbarella már ügyet sem vetett rá, egyszerűen kizárta
a fejéből a hangját. Egyedül csak akkor figyelt fel, mikor a sógora szólalt fel.
-Gyereket egyelőre még nem tervezünk a sok utazgatás miatt. De majd mindenképp akarunk. Igaz,
kis cicám? Legalább egy focicsapatnyit.
Barbarella nem bírta megállni, és felnevetett.
-Kleo! Te nem árultad el a férjednek, hogy meddő vagy?
A lány elsápadt, és felpattant az asztaltól.
-Olyan szemét vagy! Mindig is az voltál! Tiszta szívemből gyűlöllek!
Berohant a szobájába mély csendet hagyva maga után. Barbarella ránézett újdonsült sógorára. A
férfi úgy ült ott, mint aki elvesztette egy közeli rokonát, és még nem bírja felfogni. Lionel
megtörölte a szalvétával a száját, aztán szintén ott hagyta őket.
-Most mi van?- értetlenkedett Barbarella.- Nem gondoltam volna, hogy az igazság ekkora gondot
okoz. Vagy nem az őszinteség és a bizalom a házasság alapja?

‫٭‬

Eufrozina kipróbált egy új színű körömlakkot, az volt a neve, hogy koráll. Ahogy szép lassan
felvitte a körmére, egészen megtetszett neki.
-És van is egy ugyanilyen színű ruhám.- mondta magának.
Euridiké ahogy elsuhant mellette, majdnem feldöntötte az asztalt.
-Hé, vigyázz!
-Jaj, bocs. Épp anyuhoz indulok.
-Én már reggel voltam bent nála.
-Megkérhetlek valamire? Odafigyelnél Xéniára?
-Persze, úgy is itthon vagyok.
-A matekkal bíbelődik. Nem segítenél neki?
-Majd mindjárt benézek hozzá.
Euridiké elment. Eufrozina miután végzett a lakkozással, fújkálni kezdte körmeit. Csörgött a
telefon, és felvette.
 76

-Halló?
-Én vagyok az, Párisz.
-Szia. Hogy vagy?
-Én inkább téged kérdezlek.
-Ó, én megvagyok, kösz. Mért hívtál?
-Szombat van, és nekem szórakozni támadt kedvem. Eljössz velem a Funny Bart-ba?
-Csábító ajánlat...
Eufrozina ösztöne azt súgta, hogy ne menjen Párisszal sehova. De az is eszébe jutott, hogy
egyedül a férfi volt az, aki vigaszt nyújtott neki, amikor szüksége volt rá.
-Oké, veled megyek.
-De aztán csini legyél, mire érted megyek!
-Párisz, ez csak barátság.
-Minden nagy szerelem így kezdődik. Akkor ha hatra ott leszek, az jó lesz?
-Inkább hét.- mondta a nő, de csak azért, hogy az irányítás az ő kezében maradjon.
Miután letette a kagylót benézett az unokahúgához.
-Xénia, mégis csak úgy alakult, hogy elmegyek az este itthonról.
-És kivel? Valami jó pasi?
-Nem kifejezetten, de én sem vagyok jó nő, úgyhogy beérem vele.
-Csak egy kicsit fogynod kéne, és bárkit megkaphatnál.
-Nicsak, milyen szerelemszakértő lettél hirtelen. Mi történt?
-Semmi, írom a házimat.
-Hallom, nehezen boldogulsz. Segítsek?
-Te inkább kezdj el készülődni a randidra.
-Várjunk csak... ma diszkónap van. Mért nem mész?
-Anya nem engedett el.
-Annyit kell tanulnod?!
-Már mindjárt végzek.
-Akkor utána mehetsz.
-Anyu nem értene veled egyet.
-Akkor neki ne áruljuk el, jó? De siess haza, ne maradj sokáig, mert különben lebukunk.

‫٭‬

Orfeusz már azt hitte, hogy a lány megint felültette, és nem tudott jönni a diszkóba. Körülötte
hangosan dübögött a zene, és mindenhonnét szállt a füst. A szeme villódzott a fényektől, és
megfájdult a feje. Semmi értelme nincs itt dekkolnia, ha nem jön a lány.
Felhajtotta a sörét, és a kijárat felé tartott. Mire odaért, Xéniát látta befelé jönni. Azonnal elmúlt
minden rosszkedve, mintha csak elfújták volna. Megkönnyebbülten felkapta a lányt, és hosszan
megcsókolta.
-Hogy sikerült otthonról megszöknöd?- ordította Xénia fülébe, de a lány még így sem értette.
-Bulizzunk!- sikoltotta eksztatikusan, és őrülten elkezdte rázni magát a zenére.
Orfeusz mosolyogva nézte őt. A lány hol hozzásimult, hol ellökte őt magától. A fiúnak akkor
kezdett elege lenni, mikor a fenekét hozzádörzsölte a merevedéséhez. Elkapta Xéniát, és
szembefordította magával. Úgy döntött, most mutat egy új táncot a lánynak. Átölelte, és a
szeretkezés ritmusára kevert a csípőjével, miközben a nyelvével is ugyan így hatolt be Xénia
szájába. A lány nem sokára elernyedt a karjában, és vágytól fátyolos szemmel nézett rá.
Orfeusz mélyen elmerült a zöld szempárban. A testében fokozódó kéjről teljesen meg is
feledkezett. Mint a villámcsapás, úgy érte az a felismerés, hogy mire is készülnek. De ez már
egyáltalán nem borzasztotta el. Sőt, inkább úgy érezte, hogy ennek mindenképp így kell lennie.
Xénia és ő egyé válnak, és onnantól kezdve szétválaszthatatlanok lesznek.
 77

A szívében lévő fájdalom gyönyörré vált, és a gyönyör már-már fájdalmassá fokozódott. De a

pillanatot megtörte, hogy a nagy tumultusban, valaki nekik zuhant. Orfeusz elkapta a lányt, mielőtt
feleshettek volna.
-Menjünk innét.
Xénia bólintott, és engedelmesen követte.

‫٭‬

Euridiké senkit sem talált otthon. Felhívta Eufrozinát, de ő mellébeszélt. Csak mikor elmagyarázta
testvérének, hogy mennyire aggódik Xéniáért, mondta el, hol található a lánya. Ezután egyből
Dáriust hívta.
-Euridiké? Mért keresel?- vette fel a telefont a férfi.
-Orfeusz hol van?
-Diszkóban.
-Xénia is diszkóban van!
-De mért engedted el oda a lányodat?
-Nem engedtem el! Épp erről van szó!
-Jól van, nyugodj le. Odamegyek hozzád kocsival, és együtt megkeressük őket.
-Már tudod milyen régóta együtt lehetnek?
-Biztosan nem merik azt csinálni, amire gondolsz.
-Azt hiszed?! Én a fiadból mindent kinézek.
-Hát azért a lányod sem kutya.
-Xénia...
-Inkább ne veszekedjünk. Azzal is csak megy az idő. Rohanok oda, rendben?
-De nagyon siess!

‫٭‬

A focipálya melletti padok egyikét választották. Orfeusz leült, és az ölébe vonta a lányt. Mivel
sötét volt, és senki nem járt arra, engedtek a kísérésnek. Csókolózni és simogatni kezdték egymást.
A fiú keze bekúszott a szoknya alá.
-Rajtad van bugyi!
-Ez már ennyire meglepő?
-Kisebb sokként ért.- vigyorodott el Orfeusz.- De felesleges volt ma felvenned.
Elég volt csak megrándítani a finom csipkét, és már el is szakadt az anyag.
-Ez nagyon drága franci bugyi volt!
-Majd veszek helyette egy másikat. Abban olyan szexis leszel, hogy eldobom majd az agyam.
Újra csókolózni kezdtek. A fiú már csak Xénia jelére várt. A lány nem sokára meg is szólalt.
-Ez itt túl kényelmetlen.
Felálltak a padról, és levetkőztek. Orfeusz a fűbe terítette ruhájukat, és mikor elkészült, várakozva
nézett Xéniára. A lány remegve állt a hidegben, és nem mozdult.
-Meggondoltad magad?
-Nem, csak...
-Félsz. Én is félek.
-Ha megtesszük..., már sosem lehet meg nem történté tenni.
-Gyere ide.- hívta őt a karjába a fiú. Xénia félénken odabújt hozzá. Orfeusz szorosan átölelte, és
próbálta őt megmelegíteni a testével.- Hagyjuk az egészet?
-Te képes volnál most megállni?
A fiú felnevetett. Már majdnem belehalt a vágyba, de azért még bírta.
-Xénia, mikor érted már meg, hogy sosem tudnék neked fájdalmat okozni? Ha úgy érzed, hogy
 78

utána megbánnád, akkor nem erőltetem.

-Te nem is akarod igazán!
Orfeusz megfogta a lány kezét, és az ágaskodó férfiasságára húzta.
-Szerinted ez mi? Én nem tudom előtted megjátszani magamat.
Xénia kíváncsian megszorította ott lent, mire a fiú felnyögött.
-Fájt? Vagy jó volt?
-Nagyon jó volt, de azért csak óvatosan.
Leheveredtek a ruhákból vetett fekhelyükre, és tovább folytatták egymás testének felfedezését.
Többet már nem került szóba köztük, hogy megálljanak-e. Mindketten ugyanolyan forrón kívánták
egymást. Orfeusz már alig kapott levegőt, mikor a lány lábai közé fekhetett. Xénia még jobban
széttárta combjait, és ő belé hatolt.

‫٭‬

Dárius és Euridiké az egész diszkót átkutatták, de nem találták meg Orfeuszékat. Kezdtek
kétségbeesni, és a férfi még Dezdemónát is felhívta, de a felesége azt mondta, hogy a fiuk nem
érkezett haza. Már az ötödik felesleges kört tették meg, mikor Rea leszólította Dáriust.
-Mr. Angelopulosz.
-Igen?
-Orfeuszt keresi? Én tudom, hol van.
-Hol van?
-A focipályára mentek Xéniával.
Ezután egyből arra vették az irányt Euridikével. A nő minden egyes lépésénél átkot szórt a fejére.
-Ha a fiad...
-Nyugalom, még nem lehetünk biztosak semmiben.
-Dárius...- torpant meg hirtelen.- Azok nem ők?
A férfi arra nézett, amerre mutatott. Valóban, mintha tényleg kirajzolódna a sötétben egy földön
fekvő kupac. Ez a kupac most megmozdult, és most már semmi kétségük nem volt.

‫٭‬

Orfeusz szégyenkezve le akart fordulni Xéniáról, de a lány visszatartotta.

-Annyira sajnálom.
-Nem baj. Első alkalommal úgy sem számítottam többre.
-De jobban oda kellett volna figyelnem rád!
-Majd még ráérsz. De most fog be a szád, hagy pihenjek egy kicsit.
-Nem vagyok nehéz?
-Orfeusz, lazíts!
A fiú azt tette, amit mondtak neki. Bár még mindig égett az arca, ha arra gondolt, hogy az egész
nem tartott tovább egy fél percnél, de kezdett lehiggadni. A szívverése visszaállt a rendes ütemre, és
váratlanul elöntötte a megelégedettség érzése. A lány nyaka hajlatába bújt, és mélyen beszívta az
illatát. Végre távozott belőle minden feszültség.
-Orfeusz?
-Hmmm?
-Te ismersz engemet a legjobban ezen a világon. Szerinted szerelmes vagyok beléd?
A fiú felemelte a fejét, és ránézett. Xénia arca a holdfényben olyan gyönyörű volt, akár egy
angyalé. Orfeusz gyengéden megcsókolta a szemeit, az orrát, aztán a száját.
-Nem tudom. De remélem, mert én úgy érzem, mintha mindig is szerettelek volna téged, csak ezt
idáig nem ismertem fel.
Xénia mosolya túlragyogta a felettük lévő csillagokat is.
 79

-Tudtam, hogy szeretlek. Mostantól senki sem választhat el minket.

Orfeusz megcsókolta, ezzel pecsételve meg az esküjüket.
-Elég volt.- szólalt meg Dárius.
A fiatalok úgy rándultak össze, mint akiket megütöttek. Riadtan felnéztek, és szüleik ott álltak
mellettük pár méterre. Orfeusz a nadrágja után kapott, Xénia meg a blúzát kereste sietve. Néma
csöndben öltöztek föl. Azt hitték volna, hogy egy ilyen helyzetben a felnőttek ordítozni fognak,
pofozkodnak, vagy valami. Ehelyett nem történt semmi. Orfeusz Xéniára nézett, aki már sírt. A lány
nagyon meg volt ijedve ettől a furcsa helyzettől. A fiú is össze volt zavarodva.
Hát olyan nagy bűnt követtek el, hogy azt már szóra sem lehet méltatni? Mért nem támadnak
rájuk a szüleik? Akkor legalább védekezhetnének, de így... csak marad a kínos csend, amely jobban
fokozta bűntudatukat, mint bármilyen szemrehányás.
Euridiké a lányára nézett, és intett a fejével, hogy jöjjön utána. Xénia még gyorsan vetett egy
búcsú pillantást Orfeuszra, és követte. A fiú bánatosan nézett utána, abban a tudatban, hogy most
látja szerelmét utoljára.
-Mi is induljunk.- szólalt meg Dárius.

‫٭‬

Euridiké és Xénia hazáig gyalogoltak. Nem laktak messze, olyan fél óra múlva már otthon is
voltak. Heléna és Eufrozina aggódva kérdezték, mi történt, de Euridiké nem árulta el a lányát.
Xéniával együtt visszavonultak a szobájába, hogy nyugodtan beszélgessenek.
-Mióta álltatok ott?- kezdte a lány.
-Épp elég ideje ahhoz, hogy halljunk és lássunk mindent.
-Akkor tudod, hogy szeretem őt, és ő is engem.
-Igen, ez legalább magyarázza a tetteidet.
-És most haragszol? Pedig nem azért feküdtem le Orfeusszal, hogy téged feldühítselek.
-Nem. Azt hiszem, kezdek beletörődni.
-Ez azt jelenti, hogy engeded, hogy vele legyek?
-Xénia, te nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy bármiben is támogatni foglak. Nem
helyeslem az érzéseidet, és nem fogok úgy tenni, mintha rendben volna, hogy az unokatestvéredbe
vagy szerelmes. Erről ne is álmodozz.
-Mindegy. Úgy is már csak az iskolai szünetekben fogom látni őt. Keresztapa biztosan elküldi a
kollégiumba, ahogy ígérte.
-Honnan veszed, hogy egyáltalán valaha láthatod őt?
-Nem?
-Óh Istenem! Mikor fogsz felnőni, Xénia? Ugye, nem érted, hogy milyen komoly a helyzet?
-Örökre el akarjátok őt szakítani tőlem?!
-Szépen el lett neked magyarázva. Elmondtuk, hogy mi lesz, amennyiben, nem tartjátok be a
szabályt. Ti csak azért is megszegtétek. Mit vártál? Most gratuláljak?
-De én azt hittem, hogy nem tennétek meg! Azt gondoltam, hogy amíg a gimit kijárjuk, eltiltotok
egymástól, de semmi több.
-A nagykorúság, még nem jelenti azt, hogy a magad ura leszel. Tizennyolc éves korodra te már
valakinek a felesége vagy, Orfeusz pedig Athénban éli majd a saját világát.
-De nem! Elvesztettem a szüzességem! Most már nem vehet el senki más!
-Talán tényleg így lesz, de kötve hiszem. Dárius elég hozományt tud felajánlani a vőlegényednek,
hogy szemet hunyjon a kis botlásod felett.
-Hányadik században élünk?! Nem kényszeríthettek!
-Szokj hozzá a gondolathoz, Xénia.
-És ha teherbe estem?
Euridiké azt hitte, most elájul. Az idáig történtek mind semmi voltak ahhoz képest, ami még csak
 80

most következett.
-Ti nem védekeztetek?! Semmilyen módon?
-Nem.

‫٭‬

Orfeusz nem hazudott tovább az anyjának, bevallotta, hogy mi történt. Dezdemóna kiborult, és
felpofozta. Annyira megharagudott a fiára, hogy ott hagyta.
-Nem fogadta valami jól a hírt.- jegyezte meg közömbösen Dárius.
-Túlságosan szeret engem. Nem fog bírni elengedni.
-Kénytelen lesz. És most, Orfeusz? Büszke vagy magadra?
-Csak azt bánom, hogy rajtakaptatok, semmi mást.
-Így is, úgy is rájöttünk volna egyszer.
-Meddig kell maradnom Athénban?
-Elég sokáig. Mondjuk örökre.
-Viccelsz?!
-Humoros embernek ismersz, fiam?
-Nem.
Csöngött Dárius mobilja. A férfi felvette.
-Euridiké? Azt hittem, mára már békén hagysz.... Várj, ne kiabálj, így nem értem, hogy mit
beszélsz.... Ó....Nem, nyugodj le, nem lesz semmi baj.... Most leteszem. Szia.
Dárius higgadtam visszatette a zsebébe a telefont.
-Mit mondott?- kérdezte kíváncsian a fiú.
Apja ököllel szájon vágta. Orfeusz meglepetten felordított, és megtántorodott. Arcára szorított
kézzel meredt Dáriusra.
-Ilyet még sosem csináltál.
-Idáig gyerek voltál, Orfeusz. Ma este férfivé váltál. Én a férfiakkal csak az öklömmel beszélgetek.
A fiú kihúzta magát.
-És mért kaptam?
-Nem használtad az óvszert, amit adtam neked. Szándékosan tetted?
-Nem. Egyszerűen csak így alakult.
-Elvitted magaddal a diszkóba?
-Igen, még mindig nálam van. De a döntő pillanatban nem jutott az eszembe.
-Idióta. Legszívesebben letagadnám, hogy a fiam vagy. Elsőnek azt kell látnom, hogy a határozott
tiltásom ellenére ott henteregsz egy nyilvános helyen az unokahúgoddal. Tedd össze a kezed, hogy
csak mi jártunk arra, mert különben azóta az volna a második neved, hogy ,, a félperces”. És mit
kell ráadásul megtudnom? Nem védekeztél!
Dárius rácsapott az asztalra, mire Orfeusz összerezzent.
-Jól van, na. Biztos vagyok benne, hogy neked sem volt minden tökéletes az első alkalommal.
-Én képzeld az eszemnél voltam, és húztam gumit! Hogy a francba feledkezhettél meg róla?!
-De nincs semmi gond. Kész vagyok bármikor feleségül venni Xéniát.
-Az a lány számodra tiltott!
-Csak másod-unokatestvérek vagyunk.
-Ne feleselj velem, vagy nagyon megbánod!
Orfeusz befogta a száját. Dárius fel-alájárkált a szobában, és magába merülve gondolkozott. Úgy
egy perc múlva megállt, láthatóan döntésre jutott.
-Nincs más választásom. Az esküvőt minél hamarabb meg kell tartani.
-Akkor elvehetem őt feleségül?
A fiú arca sugárzott a boldogságtól. Az apja szánakozva nézett rá.
-Nem. Én Arisztid és Xénia házasságáról beszélek.
 81

-Hogy... Nem! Nem!

-Sajnálom, fiam. Tudom, hogy őszintén szereted a lányt.
-Ha tényleg sajnálod, akkor nem hagyod, hogy ez történjen!
-Érts meg engemet is. Nem hozhatsz szégyent a családra. Már az is elég nagy baj, hogy
lefeküdtetek,és talán teherbe ejtetted. De ezt még talán el lehet tusolni.
-Nem engedem! Hallod? Nem fogom engedni!
-Ebbe nincs beleszólásod. Na gyerünk, pakolj össze. Holnap utazol Athénba.

IX.

Médea még ott maradt Teodorral beszélgetni a mise után. Nem sietett haza, hiszen úgy sem várja
otthon senki.
-Hogy vagy, Médea?
-Jól, köszönöm. És te?
-Egy kicsit hiányolom Kasszandrát.
-Nem tudott jönni, épp Krétán vannak.
-És komoly ez a férfi, akivel elutazott?
-Egy igazi úriember. És nagyon gazdag. Ő rendezi meg Eugén kiállítását.
-Igen, már hallottam róla.
Egy pillanatra mindketten elhallgattak a váratlan mennydörgéstől, ami megrázta az egész
templomot. Az ablakokon elkezdett kopogni az eső. Ez olyan emléket idézett elő, amit még harminc
év múltán is szégyelltek.
Aznap is így zuhogott. A vihar meglepő erővel érkezett. Bemenekültek a narancsfa ligetbe, és
egymást átölelve várták, hogy elvonuljon. Arra viszont nem számítottak, hogy ott és akkor a
legelemibb őserő fog feltörni bennük.
Vadul egymásnak estek. A félelmetes villámok csapkodásával mit sem törődve elszabadult bennük
a pokol. Ismeretlen tűz hevítette őket, lángban állt az egész testük. Elevenen égtek el ott, ahol a
másik érintését érezték. A tisztelt pap úgy viselkedett akár maga az ördög. Amint lekerült róla a
reverenda, úgy szűnt meg minden álarc. A lány pedig, aki bűnre csábította őt, felszabadultan
nevetett és sírt egyszerre.
Falták egymást, mintha régóta éheznének a másik ízére. A sárban paráználkodtak, amíg tombolt
az ítéletidő. De amikor a nap kisütött, és a madarak újra csiripelni kezdtek, megbánták bűnüket.
Teodor az esküjét, Médea a házassági fogadalmát szegte meg.
Az asszony pislogott egy párat, hogy visszatérjen a jelenbe. A férfira nézett, láthatóan őrajta is
valamiféle rejtélyes kábulat vett erőt.
-Nem lett volna szabad.
-Igen. De nekem szántak, Médea. Gyerekkorunk óta tudtuk, hogy az én feleségem leszel egy nap.
-Dárius úgy döntött, hogy Hélioszhoz kell hozzámennem. Téged szerettelek, de a családommal
szembe nem szállhattam.
-Mindegy, ez már túl régi történet. Semmi értelme a múlton rágódni.
-Azért mégiscsak örülök, hogy hűtlen voltam a férjemhez. Kasszandra tőled van, nem attól az
állattól. Habár talán Héliosz sem vert volna engem soha, ha nem csalom meg.
-Sosem tudhatsz róla, hogy mi lakozik egy emberben.
-Az egy megszállott. A csontjaimban érzem, hogy még nem végzett velem. Vissza fog jönni. Addig
nem nyugszik, míg el nem tesz engem láb alól.
-Ilyet ne is mondj! Bízz Istenben, a hited megvéd minden bajtól.
-Én csak az öcsémben bízok. Dárius nem engedné, hogy még egyszer bántsanak.
 82

‫٭‬

-Dárius, térden állva könyörgöm, ne küldd el a fiamat!- mondta Dezdemóna.

-Ennek semmi értelme. Mért csinálod?
-Te nem szereted Orfeuszt? Nem akarod, hogy mellettünk legyen?
-Ez most független attól, hogy rámászott a saját unokahúgára!
-De szeretik egymást!
-Ez nem mentség! Rohadtul unom már, hogy mindenki ezzel jön. A fiam képes vállalni a
felelősséget, és én esküszöm, hogy meg is teszi!
-Ez az egész csak rólad szól, igazam van? Úgy érzed, átvert téged, és te ezt senkitől sem tűröd el.
-Ha így volna, akkor már te sem élnél. De nem, én kegyes vagyok, és megadom neked a
lehetőséget, hogy elfelejtsük a múltat.
-Ezt akarod? Hát jó, lefekszem veled, ha maradhat Orfeusz.
Dárius döbbenten meredt a feleségére.
-Dezdemóna, túl messzire mész. Azt ajánlom, fejezd be, és csinálj nekem valami reggelit. Ma még
be kell mennem a nővéremhez is a kórházba.
-Nem teheted ezt velem!
-Tévedsz, mindent megtehetek.
-Egy kicsit sem sajnálod Orfeuszt?
-A fiú végre megtanulja, hogy ki az úr ebben a házban.
-Olyan kegyetlen vagy... Neked nincsenek is érzéseid.
-Azért ne túlozz. Na jó, nekem nincs időm a siralmaidra. Elég legyen a nagyjelenetből, és szedd
össze magad. Hétig pakold be Orfeusz cuccait, de csak a legfontosabbakat. Kocsival megyünk.
-Veletek tarthatok?
-Jaj, Dezdemóna... Jól van. De visszajössz, amikor azt mondom!
-Ugye nem akarod tényleg örökre Athénban tartani?
-Nem, csak a lány esküvőjéig.
-Komolyan azt hiszed, hogy ha Xénia más fiú felesége lesz, akkor kiszeretnek egymásból?
-Van más lehetőségük?
-Engedd őket, Dárius! Minél inkább tiltod a kapcsolatukat, annál jobban kapaszkodnak egymásba.
Egyenesen te okozod a vesztüket!
-Hülyeségeket beszélsz! Ez az egyetlen járható út.
-Figyeld meg, addig szorítod korlátok közé Orfeuszt, amíg ki nem fog törni, és valami nagyon nagy
ostobaságot fog csinálni.
-Ugyan mit?
-Majd meglátod. Tudjad, hogy minden a te hibád lesz.
-A fiam nem mer velem kekeckedni.
-Nem rég is ezt mondtad! És lám, azért is összejöttek a hátad mögött!
-Mert azt hitte, hogy csak vicceltem. De majd Athénban rájön, hogy kivel húzzon ujjat.
-Dárius, a kedvemért... Ne vedd el őt tőlem.
-Nem az a célom, hogy titeket szétválasszalak. Bármikor láthatod a fiadat, de velem kell élned. Te
elsősorban az én feleségem vagy, és csak másodsorban anya.
-Ha szeretnél engem, nem tennéd ezt velem.
-Mit tudsz te! Fogalmad sincs, mit érzek.
-Egy biztos. Elüldözted Diomédet. Most Orfeuszt. Eugént csak azért nem, mert az a fiú sosem
feleselne veled. Az én életemet megnyomorítod. Utálunk és félünk tőled. Ezt akartad? Mert akkor
tapsot érdemelsz. Tökéletes vagy abban, hogyan kell eltaszítanod mindenkit magadtól.
A férfi nem szólt semmit. Némán végignézett feleségén, és távozott a szobából.

‫٭‬
 83

Niké kényelmetlenül érezte magát az új ruhájában. Dáfné tudta, hogy ma szabadnapja van, ezért
meglepte őt, és Eugénnel együtt leugrottak a kocsmába. A helyiség zsúfolt volt, hangosan szólt a
zene, és szállt a cigifüst. Amint ők beléptek a helyiségbe, férfiak és nők egyaránt elhallgattak.
-Ez neked szól.- suttogta Dáfné a fülébe.
-Dehogyis.- válaszolta Niké.
Kiderült, hogy Eugén megjelenése okozta ezt a figyelmet. Csapatostól áramlottak a művészhez az
emberek, hogy gratuláljanak neki. A cikk megjelenése óta a festő volt az egyik legnagyobb híresség
a kisvárosban. Eugén szerény mosollyal fogadta a dicsőítését. A két nőre senki egy pillantást sem
vetett.
Mire sikerült volna a rajongóktól megszabadulni, bejött egy férfi az ajtón.
-Niké! Ezt látnod kell!
-Mi az?- fordult arra a lány, amerre Dáfné mutatott.
Az ismeretlen úgy ragyogott, akár a Nap az égen. Aranyló szőke haját hosszan hagyta hátul, de
senki sem merné ezért összetéveszteni egy lánnyal. Olyan veszedelmesen jóképű volt, akár egy
bandita a régi korokból. Kékeszöld szeme tette az összhatást lenyűgözővé.
-Ez maga a vágy.- állította Dáfné.- Minden nő álma.
-Hé, én is itt vagyok!- köszörülte meg a torkát Eugén.
Dáfné nevetett, és megcsókolta a férfit. Niké viszont nem tudta levenni a szemét a legszebb
emberről, akit valaha látott. Zavartan vette észre, hogy az ismeretlen rámosolygott. Gyorsan elkapta
a tekintetét, de már késő volt. A férfi odajött az asztalukhoz.
-Sziasztok, szabad ez a hely?- mutatott a Niké melletti székre.
-Igen.- vágta rá Dáfné.
-Engem Adonisznek hívnak. És titeket?
Egyenként felsorolták a nevüket. Adonisz nagyon barátságosan viselkedett. Mindenkinek rendelt
még egy kört abból, amit ittak, aztán Nikéhez fordult.
-Te mért nem szólsz semmit? Megijesztettelek?
-Nem. Akartam is kérdezni, mivel foglalkozol?
-Modell vagyok, de azt hittem, ez látszik. És te?
-Picérnő.
-Akkor attól ilyen gyönyörűek a lábaid.
A férfi az asztal alá nézett, mire Niké elpirult.
-Hát igen, megdolgoztatja a munka.
-Van valakid?
-N-nincs. Mért?
-Nem akarok tolakodónak tűnni, de tetszel nekem. Nincs sok időm, csak egy-két hétig vagyok egy
fotózás miatt. Ha volna kedved körbekísérni engem ezen a vidéken, akkor én elfogadom.
Áh, ez aztán rátér a lényegre. A sorok között finoman elrejtette a célzást, hogy semmi komolyra,
csak egy kis szórakozásra vágyik egy helyi lánnyal. Niké ez a lehetőség nem vonzotta, ezért inkább
kitért előle.
-Jó ötlet, csak lehetetlen. Nagyon sokat dolgozom. Még aludni sincs időm.
A férfi álla majdnem a földet súrolta. Még senki sem mondott neki nemet. Eugén halkan nevetett,
aztán próbálta köhögésnek álcázni. Dáfné ezzel szemben a sírás szélén állt.
-Azért ha meggondolod magad, itt van a számom.- tett le egy névjegyet az asztalra.- Hívj, hogy ha
ráérsz, Nóra.
Adonisz felállt, elköszönt és eloldalgott. Dáfné azonnal Nikére vetette magát, akár egy ragadozó.
-Te teljesen meg vagy zakkanva?
-Miért?
-Miért? Azért, mert most hagytad ki életed legjobb lehetőségét.
-Ugyan már, csak egy kis dugást kínált, semmi többet. Hallottad, hogy még a nevemet sem bírta
megjegyezni.
 84

-És az kit érdekel?! Nem látod, hogy ő kell neked?

-Szerintem meg,- szólt közbe Eugén.- Niké csak megalázná magát, ha egy ilyen önimádó kurafival
összejönne. Mit ér az az egy hét jó, ha utána meg olyan érzése van az embernek, hogy csak átment
rajta egy gyorsvonat?
-Ez a gyorsvonat,- kötözködött Dáfné.- néha több, mint amit egy másik önimádó pali tudna nyújtani
egy életen át, ha végre észrevenné Nikét.
-Te kiről beszélsz?
-Senkiről!- vágta rá Niké. Vetett egy figyelmeztető pillantást barátnőjére. Eugén nem tudott Dioméd
iránti érzéseiről, és ez remélte, hogy így is marad.- Dáfné csak képletesen értette. De lehet, hogy
igaza van.
-Akkor felhívod?
-Végül is, mit veszíthetek? Nem csak a férfiaknak jár a nemi élet szabadsága. Nekem nincsenek
szüleim, akik döntenének a sorsomról. Egyedül vagyok, de ennek nem kell mindig így maradnia.

‫٭‬

Orfeusz egész nap a szobájában kuksolt. Tüntetőleg nem evett, és megmondta, hogy addig éhség
sztrájkol, amíg el nem éri, hogy az apja meggondolja magát. Dárius, mikor ezt meghallotta, csak
nevetett, az anyja viszont aggódott. Dezdemóna fogott egy tálcát, megrakodta minden földi jóval, és
bevitte a fiához.
-Nem vagyok éhes.
-Muszáj enned.
-Nem.
Orfeusz szentül eltökélte, hogy nem fog meginogni elhatározásában. De a gyomra hangosan
megkordult a sütemény illatától. Anyja ezt hallva közelebb lépett hozzá, és szándékosan az orra
előtt lengette az ételt.
-Ne csináld ezt!
-Nem fogom hagyni, hogy éhen halj. Nem azért szültelek meg, és neveltelek fel.
A fiú kísértésbe jött, és el is bukott.
-Na jó, de nem árulod el apának!
-Ő nincs itthon. És mire hazajön, már nem fog minket itt találni.
-Miről beszélsz?
-Megszökünk. Nem engedem, hogy tovább terrorizáljon minket. Elég volt ebből az elnyomásból.
Idáig kibírtam mindent, hiszen azt tartottam a szemem előtt, hogy csak a ti jólétetek számít. De el
akar venni tőlem. Ezt már nem hagyhatom.
Orfeusz olyan mohón evett, hogy félre nyelt. Köhögve kapkodott levegő után. Dezdemóna
odanyújtott neki egy pohár tejet. Belekortyolt, és lassan kezdett rendbe jönni.
-Jobban vagy?
-Igen... Kösz. Uhhh...Anya, ugye az előbb csak vicceltél?
-Nem. Nagyon komolyan mondtam. Egy időre külföldre megyünk. Amint lezajlik a válás,
visszatérünk.
-Honnan veszel pénzt ehhez?
-Elfelejted, hogy milyen gazdag a családom. Apa sosem helyeselte, hogy Dáriust választottam.
Segíteni fog nekünk.
-Te nem gondoltad ezt az egészet végig. Apa nem fog ilyen könnyen elengedni. Utánunk jön, és
akkor kinyír minket.
-Lesz egy védelmezőnk. Még nem árulhatok el minden részletet, de ebben a férfiban megbízhatsz.
-Ki az?
-Szebasztián.
-A masszőröd?! Ő hogy jön a képbe?
 85

-Majd mindent megértesz, de erre most nincs idő. Pakold össze a cuccaidat, én is azt teszem.
-Mikor indulunk?
-Hamarosan. Ne szólj senkinek a tervünkről. A bátyádnak se.
-Aggódni fognak miattunk.
-Hagyok egy levelet Eugénnek.
-Inkább ne menjünk sehova, anya.
-Ne félj, Orfeusz. Bízz bennem. Tudom, mit csinálok.

‫٭‬

Heléna szeme ugyan be volt kötve, de azért érzékelte, hogy valaki belépett a szobába. A baleset
óta legtöbbször a lányai és az anyja járt hozzá. Hálás is volt érte, és rájött, nincs fontosabb a
családnál. Megfogadta, hogy többé nem kerget kósza álmokat, és felhagy a színészkedéssel. Az
egész élete átértékelődött, és többé nincs szüksége az alkoholra sem.
-Ébren vagy?- szólt a testvére hangja.
-Dárius! Végre idetoltad azt a ronda képed.
-Hé! Így kell fogadni?
-A legszívesebben most jól elagyabugyálnálak. Szerencséd, hogy fel sem tudok kelni.
-Ne mondj ilyet. Bárcsak egészséges lennél.
Bátya megfogta a kezét, de Heléna ellökte.
-Az sem érdekelne téged, ha meghaltam volna!
-Mért haragszol rám?
-Mert gonosz vagy! Tagadod, hogy lepénzelted a rendezőt?
-Hogy jöttél rá?
-Ő maga mondta el nekem. Hogy tehetted ezt velem?
-A te érdekedben csináltam.
-Nem! Te csak meg akartad mutatni, mekkora hatalmad van. Állandóan dicsekedned kell? Ilyenkor
Istennek képzeled magad, ha beleszólhatsz mások életébe?
-Erről szó sincs! Mért nem érted? A te boldogságod azon a rohadt szerepen múlott. Én elértem,
hogy megkapd, és még csak köszönetet sem vártam érte.
-Én nem ezt akartam. Én a saját tehetségemmel szerettem volna érvényesülni.
-És te tehetséges vagy! Itt egyedül a rendező hibázott. Nem vette észre, hogy milyen különleges
embert utasított vissza.
-Hízelgéssel nem érsz el nálam semmit. Ha nem volnál az öcsém, meg sem bocsátanék neked. De
túlságosan szeretlek.
Dárius újra megpróbálkozott megfogni a nővére kezét, és Heléna most hagyta.
-Mindenben igazad van. De néha úgy el vagyok telve magamtól.
-Nem, nem így van. Te még mindig a múltban élsz, öcskös. Azon keseregsz, hogy régen mennyi
lehetőséget megtagadtak tőlünk, csak mert nem volt semmink. Most meg azt hiszed, hogy a pénz
mindent megold, és már senki nem állhat az utunkba.
-Talán. De nekem nem csak kötelesség titeket eltartani és nektek mindent megadni. Én tényleg a
lelkemet is kitenném értetek.
-Ennek örülök. De egy kicsit fogd vissza magad. Adj teret a családtagjaidnak. Ha továbbra is így
uralkodsz rajtunk, végül mind megfulladunk.

‫٭‬

Arzén nem bírta tovább, meglátogatta Barbarellát. A nővel nagyon úgy nézett ki, hogy mindennek
vége, amibe valamiért nem tudott belenyugodni. Félt, hogy ez a szívtelen asszony már az ujjai köré
csavarta, mielőtt észrevehette volna. Nem hagyja, hogy Barbarella egyszerűen csak kisétáljon az
 86

életéből, mikor talán ő a nagy ő.

Mikor odaért, nem talált otthon senkit. De mégis... ült egy nő a tornácon. Ahogy közelebb ért
hozzá, meglepve látta, hogy Kleopátra az. Tíz éve, hogy utoljára látták egymást. Még régen a
suliban jártak egy kis ideig, és barátokként váltak szét.
-Arzén?- ismerte fel a nő.- Te vagy az?
-Mit keresel itt?
-A nővéremnél vagyok látogatóban. És te?
-Ki a nővéred? Csak nem Barbarella?
-Hát tényleg nem nagyon hasonlítunk egymásra.
A férfi leült Kleopátra mellé a hintaágyba.
-Hol vannak a többiek?
-Nem tudom. Akkor mehettek el, amikor még aludtam.
-Mióta vársz itt?
-Ó, nem olyan régóta. Milyen jóképű lettél. Mesélj, mit csinálsz azóta?
Kellemesen elbeszélgettek arról, hogy mik történtek velük a gimi óta. Azonnal egy hullámhosszon
voltak. Arzén nevetve hallgatta a nő fecsegését csupa érdektelen dolgokról. Ez a lány mindig kicsit
flúgosnak tűnt, de legalább nem akart ártani senkinek.
-Látom, megházasodtál.- mutatott a ujján lévő karika gyűrűre.
Kleopátra zavarba jött, és lesütötte a szemét.
-Nem szeretnél róla mesélni?
-Zénó és én... most töltenénk a mézesheteket.
-Elvesztetted?
-Azt hiszem. Barbarella tehet mindenről!
-Nem értelek.
-Jól van, elmondom. Te olyan kedves vagy, biztosan meg fogod érteni, hogy mit érzek. Szóval...
nekem... Ó Istenem!
Kleopátra elsírta magát, mire Arzén ösztönösen átkarolta.
-Semmi baj.
-De nagy baj van! Nem lehet gyerekem, és ezt nem mondtam el a férjemnek. Barbarella árulta el
neki, és azóta Zénó nem beszél velem.
A férfi vigasztalta, és csitítgatta, de inkább nem alkotott véleményt. Ő valószínűleg megfojtaná a
feleségét, aki csak az esküvő után közli, hogy meddő. Ilyen értelemben Zénó helyzete egész
megérthető. Barbarella viszont megérdemli húga gyűlöletét. Semmi joga nem volt beleszólni mások
életébe.
-Sajnálom.- mondta és átnyújtott neki egy zsebkendőt.
Tényleg sajnálta Kleopátrát. Ez a lány legalább mindent teljes odaadással csinált, nem úgy mint a
nővére. Barbarella ma ezzel, holnap már mással volt. Arzénnak nagyon nem tetszett, hogy ő is
beállt ebbe a végtelen sorba. A büszkesége nem engedte, hogy csak egy ócska kis játékszer legyen.
Egy kocsi kanyarodott be a felhajtóra. Lionel, Arisztid, Barbarella és egy kigyúrt muksó szállt ki
belőle. Arzén azonnal levette a kezét Kleopátráról, de már késő volt, mindenki láthatta, hogy
összebújtak. Üdvözlésül megrázta Lionel kezét, aki felismerte, hogy ott volt Eugén buliján.
-Te meg ki vagy?- kérdezte tőle Zénó.
-Nyugi, haver, csak beszélgettünk.
Kleopátra összeszedte magát, és igyekezett megvédeni Arzént a férjétől.
-Ő egy régi jó barát. Nagyon örülök, hogy újra láthattam.
-Én szintén. Kár, hogy hamarosan elmész.
-Holnap még találkozhatunk, ha nem bánod.
Arzén szemtelenül rávigyorgott Barbarellára.
-Szívesen látlak, Kleopátra.
 87

‫٭‬

Dezdemóna már alig várta, hogy Szebasztián megérkezzen. Amint itt lesz a férfi, ők bepattannak a
kocsiba, és vissza se néznek. Ez a pillanat viszont egyre csak késett. Nagyon aggódott amiatt, hogy
Dárius bármikor hazaérhet. Lassan kifutnak az időből...
Na végre, itt van! Szebasztián leparkolt, és kiszállt a kocsiból. Gyorsan szólt Orfeusznak, és
kicipelték a bőröndöket. Már majdnem készen lettek volna, mikor a férje megérkezett.
-Nicsak, kit látnak szemeim?- mosolygott Dárius. Dezdemóna gyomra görcsbe rándult. Annyit
megtanult már az évek során, hogy ez bizony rossz jel.- És ti hova készültök?
Mozdulatlanná dermedtek. A férfi benyúlt a kocsijába, és nem sokára egy pisztollyal a kezében
közeledett. Orfeusz jutott először szóhoz.
-Apa!
-Menj be a házba, fiam.
-Apa, ne csináld ezt!
Dezdemóna Orfeusz elé állt. Szebasztián feltartotta a kezét, mert a fegyver egyenesen rácélzott.
Dárius nagyon higgadtan körülnézett. Látta a bőröndöket, és összeállt a fejében a kép.
-Szálljon vissza a kocsiba, és tűnjön el innét.- mondta Szebasztiánnak.
-Nem megyek el nélkülük.
-Ó, szóval hősködni szeretne. A múltkoriból nem tanult?
-Tőlem terhes Dezdemóna. Ő az én családom. És a családomat nem hagyom itt.
-A maga családja?
Dárius kibiztosította a pisztolyt, aminek kattanásától megfagyott bennük a vér. Szebasztián ennek
ellenére sem mozdult. Dezdemóna odament hozzá, és lökni kezdte a kocsi felé.
-Menj innét! Nem kockáztathatod miattunk az életedet.
-Nem! Eszemben sincs itt hagyni titeket ezzel az őrülttel.
-Ez az őrült- mondta Dárius.- most le fogja magát lőni, mint egy kutyát. Hallgasson a feleségemre,
ameddig még nem vesztem el a türelmem. Így is túl jóindulatú vagyok.
-Kérlek, Szebasztián, kérlek menj!- könyörgött neki Dezdemóna.
-Én nem félek tőle. Csak akkor távozom, ha ti is velem jöttök.
Eltelt pár perc, és nem változott semmi. Szebasztián nem távozott, de Dárius sem lőtt. A
patthelyzetre kitalált egy új megoldást.
-Rendben van. A nőt viheti, de a fiam marad. Orfeusz az én vérem, magának semmi köze hozzá.
Szebasztián még ebbe is belement volna, de csak egy pillantást vetett Dezdemónára, és látta, hogy
lehetetlen. Egy anya sosem fogja elhagyni a gyerekét.
Dárius igen elégedett volt önmagával. Tudta, most nyert ügye van. A felesége el sem engedte
Orfeusz kezét. A fia viszont váratlan javaslattal állt elő.
-Menj vele, anya. Úgy sincs értelme, hogy maradj. Apa engem elküld Athénba.
A szomorú igazság nehéz súlyként telepedett rájuk. Dezdemóna viszont így is kitalált egy jó
megoldást.
-Veled maradok, Dárius, ha Orfeusz nem utazik sehová.
A férfi dühösen összeszorította az állkapcsát. Nem értette, hogy lehet az, hogy nála van fegyver,
mégis a felesége meg a fia dirigál neki. Sóhajtva leeresztette a pisztolyt.
-Jól van, de ha még egyszer szökési kísérleten kaplak titeket, már nem leszek ilyen engedékeny
hangulatban. Most pedig menjetek be a házba.
Dezdemóna és Orfeusz szó nélkül visszapakolták a csomagjaikat. Mikor Dárius és Szebasztián
kettesben maradtak, a két férfi szembefordult egymással.
-Tűnjön el a városból! Ha nem teszi, meghal.- búcsúzott el tőle Dárius.
 88

X.

Orfeusz és Xénia úgy ölelték egymást az iskola előtt, mintha száz éve nem találkoztak volna.
Szenvedélyes összeborulásuknak szemtanúja lehetett bárki, aki arra járt, de ez őket egy cseppet sem
izgatta. Tudatukban nem létezett külvilág, csak ők ketten.
-Olyan boldog vagyok, hogy nem mész el.- dünnyögte a fiú nyakába Xénia.
-Úgy sem tudtalak volna elhagyni. Bármilyen messzire is küldtek volna, én visszaszököm hozzád.
-Annyira szeretlek! Már nem tudnék nélküled élni.
-Én sem nélküled.
Ajkuk újra találkozott a boldogság ködös mámorában. Úgy csókolták egymást, mintha a holnap
nem biztos, hogy eljönne. Semmiből sem lehetett eleget kapni. A másik érintése, illata, íze többet
ért, mint maga az élet.
A lány kibontakozott Orfeusz karjából, mikor váratlanul valami eszébe jutott.
-Még most sem értem, hogy tudtad meggyőzni apádat, hogy maradhass.
-Anyu beszélte rá.
-Mivel?
A fiú előtt felvillant a kép, ahogy Dárius hadonászik a pisztollyal.
-Megfenyegette, hogy elhagyja őt. Apának nem volt más választása, mint elfogadni a feltételeit.
-Hihetetlen, hogy engedett. Talán keresztapa nem is olyan rossz ember?
-Higgy nekem, ha azt mondom, hogy ő maga az ördög. Tiszta szívemből gyűlölöm.
-Ne mondj ilyet!
-De ha igazam van! Tudja, hogy mennyire szeretlek téged, erre Arisztidhez akar adni feleségül.
-Még nem biztos semmi. Én egyébként sem fogok beleegyezni ebbe.
-Te senki másé nem lehetsz, csak az enyém.
-Igen.- mosolyodott el Xénia.
Orfeusz erősen magához szorította, egészen addig, amíg már nem tudhatta, hogy hol kezdődik ő,
és hol végződik a lány. Még soha ennyire nem uralkodott el rajta a birtoklásvágy. Xénia minden
porcikája az övé. És a haláláig küzdeni fog érte.

‫٭‬

Dárius belépett Lionel irodájába, és kezet fogott vele.

-Mi járatban vagy nálam, barátom?
-Az egyik üzleti ajánlatomról lenne szó.
-Melyiket mondod?
-A fiad és az én kis unokahúgom tervezett násza.
-Igen?
-Felmerült ezzel kapcsolatban egy aprócska probléma.
-Érdekelne, hogy mi az.
-A lány már nem szűz.
Lionel felsóhajtott, és leült az íróasztala mögé.
-Ez bizony... kár.
-Nagyon szégyellem magam, hogy nem vigyáztam eléggé rá. Xénia viszont olyan önfejű, az anyja
túlságosan elkényeztette.
-Gondolom, sejted, hogy ezután szó sem lehet arról, hogy Arisztid gyűrűt húzzon az ujjára?
-Talán a fiadnak így is kellene. Hiszen nem csúnya lány, és ha szorosan fogják, idővel engedelmes
feleség is válhat belőle.
-Nem, szó sem lehet róla. Sajnálom, Dárius, de más jövőt szánok a fiamnak, mint ami nekem jutott
 89

osztályrészül. Barbarelláról köztudott, hogy ki tudja hány férfival volt, mielőtt hozzám jött volna.
De nem foglalkoztam vele, annyira elvakított a belőle áradó érzékiség. Most pedig nézz rám, hol
tartok. Csak egy szánalmas öregember lettem, akit kinevetnek a háta mögött a felesége miatt.
Arisztid nem járhat ugyanígy.
Dárius nem szólt semmit. Idáig csak lenézte Lionelt, de amióta Dezdemóna megcsalta, teljesen
meg tudta érteni, hogy mit érezhet.
-Jól van, nem erőltetem tovább. A fiad nagyon csalódott lesz?
-Még el sem árultam Arisztidnek, de ezek után nem is fogom.
Dárius megfordult, hogy távozzon, de egyszer csak megtorpant.
-Ja, és még valami. Egy szívességet szeretnék tőled kérni.
-Állok szolgálatodra.
-Rúgd ki Diomédet.
-De miért? Egész jól boldogult a fiú.
-Az mindegy. Dezdemóna nagyon aggódik érte. Tudod, milyen az asszonynép... Hiányzik neki a
kicsi fia, és ha csak ezen múlik, akkor mért ne kaphatná őt vissza?
-Dioméd elég szívósnak tűnik. Én kirúgom, ha ezt akarod, de nem biztos, hogy ettől már hazáig is
fog szaladni.
-Nem lesz más választása.

‫٭‬

Eufrozina jólesőn kinyújtózott a pokrócon. A nap úgy sütött, hogy majd elolvadt, de élvezte a
pihenést. Ritka pillanat volt ez, csak néha maradt ideje a lazításra.
-Segítesz?- nyújtotta Párisz feléje a testápoló krémet.
-Ez magnólia illatú.
-Nincs más kéznél.
A nő vállat vont, és felült. Letekintett a már így is eléggé napbarnított férfira. Párisz várakozva
nézett rá.
-Na? Mikor kezdesz hozzá?
Eufrozina a tenyerébe tett egy kis krémet.
-Fordulj meg.
-Miért? A hasam sincs még bekenve.
-Azt meg tudod csinálni magadnak is.
-De én azt szeretném, ha te tennéd.
A nő nem mozdult. Habár finoman mindig kerülgették a témát, csak most hangzott el először nyílt
kihívás. Eufrozina nem szeretett visszavonulót fújni, de még nem volt felkészülve erre.
Párisz elkapta a karját, és magához húzta.
-Mi az? Még mindig félsz tőlem?
-Nem.- hazudta bele a férfi hideg szürkéskék szemébe.
-Akkor csókolj meg!
-Most? Itt? Túl sokan látnak.
-Ne mondd, hogy szégyellős vagy. A múltkor legalább ötven ember előtt jelentetted ki, hogy
szerinted jó volna velem lefeküdni.
-Nem mondtam komolyan.
Párisz a tarkójánál fogva még közelebb húzta. Már öt cent sem volt a szájuk között. Eufrozina
testét megfeszítve igyekezett távol tartani őt, de nem sok sikerrel. A szíve a torkában dobolt, és már
fogalma sem volt, hogy mit akar.
A férfi másik kezével a mellét kezdte simogatni. Eufrozina lélegzete elakadt. Egyszerre érezte
magát bizonytalannak, és még is csábítónak. Párisz nem törődött azzal, hogy ő nemet mondott.
Ilyen még soha sem történt meg vele. Mindig kézben tudta tartani az irányítást, mert így érezte
 90

biztonságban magát. De ez a férfi most az alapjaiban rombolta le a hatalmát.

-Ne...
-Mit ne? Ne érjek hozzád? Ne csókoljalak meg? Vagy ne hagyjam abba?
A nő kénytelen volt magában elismerni, hogy még soha nem izgult fel ennyire. Le volt nyűgözve
és halálra volt rémülve. Kétségbeesetten igyekezett visszanyerni az eszméletét.
Kezét végighúzta a férfi mellkasán és hasán. Párisz izmai megfeszültek, és látszott, hogy ő sem
bírja már sokáig megőrizni a kontrollt. Eufrozina élvezettel nézte kínlódását.
-Látod? Én is vagyok legalább olyan nagy spíler, mint te.
-Ez azt jelenti, hogy tapasztalt vagy? Mennyire?
-Ha elárulnám, te máris sietnél a nagybátyámhoz, hogy tájékoztasd.
-Ezt honnan veszed?
-Párisz... Lebecsülsz. Pedig nem kellene.
Eufrozina lovaglóülésben ráült a férfi derekára, és a torkára szorította a kezét. A férfi teste
összerándult, és a csuklójához kapott.
-Mit csinálsz?- hörögte meglepetten.
-Ki vele! Mit terveztek ellenem?
-Én? Neked mi bajod van?
A nő még jobban megszorította a gigáját. Szerencsétlen módon csúszott a tenyere.
-Valamit akar tőlem Dárius, és veled végezteti el a mocskos munkát. Mért nem bököd ki?
Párisz nem szólt semmit. Egyrészt mert nem vette komolyan Eufrozinát, másrészt ha igazán
veszélyben érezné az életét, egyetlen mozdulattal ketté tudta volna roppantani a nő vékony
csontjait, akárcsak a száraz gallyat. Eufrozina nem sokára fel is adta. Nevetve elhúzta a kezét.
-Csak vicceltem? Megijedtél?
A férfi még csak el sem mosolyodott. Elgondolkodva végigsimított a nő combjain. Eufrozina
hátravetette a haját, és izgató körözésbe kezdett csípőjével. Párisz erősen megragadta a fenekét és
megtartotta, amíg újra kezdett levegőt kapni.
-Én szeretem a játékot. És te?- suttogta rekedten a nő.
Párisz keményen belenyomta erekcióját a puha vénuszdombborulatba.
-Egyet ne felejts el, szépségem. Csak az nevet igazán, aki a végén nevet.

‫٭‬

Barbarella dühödt fúriaként rontott be Arzénhoz.

-Hol van Kleopátra?
A férfi unott arccal lapozott egyet a könyvében, amit épp olvasott.
-A húgod? Már elment.
Annyira biztos volt benne, hogy Barbarella ma el fog jönni hozzá. És azt is tudta, hogy a nő
tombolni fog féltékenységében. Ilyen szempontból elég kiszámítható.
-Itt volt? Lefeküdtetek?
-Igen. Mért kérdezed?
-Nem! Nem hiszek neked! Kleo szereti a férjét. Nem csalná őt meg.
-Ha neked így könnyebb, akkor nyugodtan hidd csak ezt.
Barbarella kicsapta a kezéből a könyvet.
-Ne hazudj, te rohadék! Ez a bosszúd, mert már nem kellesz nekem?
-Álljon meg a menet!- állt fel Arzén a fotelból. Most már kezdett ő is ideges lenni.- Te nem kellesz
nekem. Különben is, mit képzelsz magadról? Nem tartozom neked számadással.
Mikor a nő saját szavait hallotta vissza, elborult az elméje. Nem nézve a következményeket, neki
ugrott a férfinak. Arzénnal együtt a padlóra estek.
-Direkt vagy ilyen szemét, igaz? De pont a húgommal csaltál meg? Undorító, aljas gazember!
-Csak óvatosan, kedvesem. Ha eldurvul a helyzet, attól én egészen beindulok.- Arzén kéjesen
 91

elmosolyodott, és magához szorította Barbarellát.- A vér szagától pedig egyenesen elalélok.

A nő szembeköpte, amitől meglepve felkiáltott, és elengedte. Amint Barbarella kiszabadult alóla,
elfutott. A férfi ordítani kezdett, és ököllel belevágott a falba.
Túl korán hagyta kicsúszni kezeiből a nőt. Sokkal tovább akarta őt kínozni, egészen a lelkéig
hatolni, és a szívét kitépni, ha egyáltalán van ilyen ennek a cafkának.
Mindenesetre az ő szívét darabokra szaggatta Barbarella.

‫٭‬

Dioméd az ebédlőben futott össze Eugénnel. Öccse jókedvűen falatozott.

-Hé! Téged meg honnét szalajtottak?- mutatott Dioméd szakadt és koszos munkaruhájára.
-Hol van apa? Beszélnem kell vele.
-Nincs itthon. Mért keresed?
-Kirúgatott a munkahelyemről.
-Ajjaj, akkor itt vér fog folyni. Mért nem tudtok ti békességben meglenni egymással?
-Kérdezd apát, mindig ő kezdi.
-Abbahagyhatnátok ezt a gyerekes viselkedést. Dioméd, gyere haza. Szükségem van rád.
A bátya megdöbbenve nézett Eugénre. A festő sosem mondott még ilyet.
-Miben van rám szükséged?
-Furcsa dolgok történnek mostanában. Valami nagy gond lehet, de anyuék nem akarnak beszélni
róla. Érzem, hogy titkolóznak. A múltkor például mentőt hívtak hozzánk, és anya masszőrjét
bevitték a kórházba.
-Szebasztiánt? Mi baja volt?
-Szét volt verve az egész feje. Alig ismertem fel. Párisz vonszolta őt a folyosón, akár egy hullát.
Rákérdeztem, hogy ezzel meg mi történt, mire azt mondja, hogy leesett a lépcsőn.
-És nem?
-Nem hiszem. Aztán jött a hívás Heléna néni autóbalesetéről, és azonnal apuhoz szaladtam. Amikor
beléptem a dolgozószobájába, épp veszekedtek anyuval. És nem mellesleg tiszta vér volt a padló. Te
is arra gondolsz, amire én?
-Apa agyonverte Szebasztiánt?
-Vagy agyonverette... Párisszal. És még nem is ez a legfurcsább. Csak ezért nem foglalkoznék az
egésszel. De tegnap úgy volt, hogy Orfeuszt apa Athénba küldi kollégiumba.
-Miért?
-Fogalmam sincs. Esküszöm, hogy nem tudom. De az biztos, hogy mára valamiért meggondolta
magát, mert az öcsém rendesen ment suliba.
-Talán csak valamiért megharagudott Orfeuszra, és megfenyegette, hogy elküldi innét, de nem
gondolta igazán komolyan.
-Lehetséges, de erre tényleg nincs magyarázat.
Eugén előhúzott a farzsebéből egy borítékot. Dioméd felbontotta, és elolvasta a benne lévő
levelet. Kisvártatva homlok ráncolva nézett fel öccsére.
-Mi a franc? Anya válni akar?
-Érdekes, mi? Ma reggel, amint megtaláltam ezt a párnámon, rákérdeztem. Mindent letagadott.
-De hát mi folyik itt?! Mért akarna pont most elválni, amikor gyereket vár?
-Kistestvérünk lesz? Hát ez nekem új.
-A születésnapodon találtam egy terhességtesztet a szobájukban. Pozitív. Nem szóltam idáig erről
senkinek, mert hülyén venné ki magát, ha még sem anyué, hanem mondjuk apa egyik szeretőjéé.
-Uram atyám... Mélyebben vagyunk a szarban, mint képzeltem. Na látod? Erről beszélek! Valami
történik, de minket kihagynak belőle. A hátunk mögött rendezkednek. Ha ez így halad tovább, akkor
egyszer csak széthullik az egész család, Orfeuszt meg száműzni fogják Szibériába.
-Csak rémeket látsz.
 92

-Dioméd! Ébredj már fel! Minden bizonyíték ezt mutatja!

-És?! Mondd meg, mit csináljak?! Mit tehetek én személy szerint?
-Költözz vissza! Egyedül nem bírok el apával. Mellettem kell, hogy legyél.
-Semmit sem tanultál még az évek során? Ha ujjat húzol apával, kezdheted is készíttetni a
koporsódat. Eugén, adok egy jó tanácsot. Állj félre az útból, mert különben ő letarol.
-Jaj, nehogy magad alá pisilj...
-Gúnyolódj csak. Okosnak hiszed magad, pedig gyakorlatilag te nem is itt élsz közöttünk. Felmész
a kis kuckódba, és elfeledkezel mindenről. Neked kellene felébredned az álomvilágodból! Itt a
földön farkastörvények uralkodnak, és mind közül a legádázabb ellenség a saját apánk.
Eugén felpattant a székről.
-Én szeretem az apámat!
-Mert nem vagy hajlandó őt megismerni! Csak a külsőségeket látod. Igen, jólétet biztosított nekünk,
felnevelt minket, és mindent megadott, csak egy szavunkba került. De cserébe elvárja, hogy úgy
öltözz, ahogy ő. Úgy gondolkozz, ahogy ő. És úgy cselekedj, ahogy ő tenné. Semmi szabadságot
nem enged. Milyen ember az ilyen?!
Dioméd szintén felállt, láthatóan menni készülődött. Az öccse kétségbeesetten ragadta meg poros
pólójának elejét.
-Nem hagyhatsz magamra itt! Hát ilyen testvér vagy? Test és Vér! Hallod?! Ki kellene állnod
mellettem, segítened kellene nekem.
-Eugén...
-Anya szenved! Olvastad a levelet. El akar válni, de apa nem ereszti őt. Én nem tudom tovább
tétlenül nézni ezt. Te tudod?
Dioméd csak csóválta a fejét. Ránézett az öccsére, akinek könnyek gyülekeztek zöld szemeibe.
Egyedül Eugén örökölte a családban Dezdemóna szemét, finom vonásait, nyugodt természetét. Épp
ezért olyan rémítő, hogy ennyire kiborult.
-Érts meg, nem jöhetek ide vissza. Szerinted hogy venné az ki magát?
-Önző vagy! Mindig is az voltál! Most is csak magadra gondolsz. És anya? És Orfeusz? És... én?
Dioméd átölelte Eugént.
-Mindennél jobban szeretlek titeket.
-Akkor gyere haza!
-Jól van, te nyertél.
-Miben nyert Eugén?- kérdezte Dárius.
A testvérek riadtan szétváltak, és az ajtóban álló apjukra meredtek. Dáriuson nem látszott, hogy
bármit is hallott volna a beszélgetésükből. Úgy nézett ki, mint aki most érkezett haza.
-Visszaköltözöm.- jelentette ki Dioméd.
Az apja elmosolyodott. Olyan önelégült képet vágott, hogy attól felfordult Dioméd gyomra.
-Nem a te két szép szemedért! Egy cseppet sem hiányoztál nekem, sőt...
-Fiam, muszáj elrontanod ezt a pillanatot?
Dárius beljebb jött az ebédlőbe, és zavartalanul helyet foglalt ott, ahol az előbb Eugén ült.
Alaposan megnézte a tányéron lévő kínálatot, aztán kiválasztott egy szőlőfürtöt, és szemenként
bekapkodta.
-Mi van, ti nem ültök le?
Dioméd közelebb ment hozzá.
-Te intézted el, hogy kirúgjanak, igazam van?
-Lionel menesztett? A szemét! Visszaszerezzem neked az állást?
-Nem szükséges. Találok helyette másikat.
-Fiam, nem kellene ilyen alantas munkákat végezned, ha végre hajlandó volnál beszállni az üzletbe.
-Hogy aztán éjjel-nappal dirigálhass nekem?
-Azt hiszed ez a perverzióm? Pedig igazán csak a te javadat szolgálná. Egy napon itt úgy is minden
a tiéd lesz. Mért gond az, ha meg akarom tanítani neked, hogyan kell irányítani? Jó üzleteket kötni?
 93

Milliókat keresni egy perc alatt?

-Nevetséges vagy, ha azt hiszed, hogy engem ez érdekel. Egyedül csak te vagy úgy oda a pénzért.
-Hálátlan vagy. Én egyenesen a segged alá teszem a jót, neked már csak bele kellene ülnöd. Más
gyerek ölni tudna azért, hogy a helyedben lehessen.
-Én soha nem leszek olyan, mint te! Gátlástalan vagy, ha meg akarod szerezni azt, amit akarsz.
Dárius arca elkomorodott. Vele senki sem beszélhetett így.
-Azt ajánlom, tanulj egy kis tiszteletet, vagy mehetsz vissza abba a pöcegödörbe, ahol laksz.
-Szívességet tennél nekem, ha újra kidobnál innét!
Dioméd annyira dühös lett, hogy majdnem az apjára döntötte az asztalt. Dárius felállt, és lassan
betolta a székét. Eugén már sejtette, hogy ennek csak rossz vége lehet. Az apja elé ugrott, hogy
elállja az útját.
-Ne csináljátok ezt! Könyörgöm nektek...
Dárius rá sem nézve félretolta őt. Diomédben elpattant egy húr, amint meglátta, hogy az apja
Eugén karjához ér.
-Hagyd békén az öcsémet! Se őt, se Orfeuszt, se anyát nem bánthatod! Személyesen velem fogsz
elszámolni, ha megtudom, hogy egy rossz szót is szóltál hozzájuk!
Dárius úgy behúzott neki, hogy a földre esett. Azonnal fel akart állni, de Eugén lefogta.
-Engedj már el!
-Dioméd ez nem megoldás! Ezzel csak azt éred el, hogy nem költözhetsz haza!
És akkor hogy fogja őket megvédeni... Végre kezdte már megérteni, hogy talán verekedésben nem
győzhet az apja ellen, de más eszközökkel igen.
Dárius higgadtnak tűnt, az ő válaszára várakozott. Dioméd lassan feltápászkodott, és
megnyugtatta az öccsét.
-Nincs semmi baj.
Eugén félve eleresztette őt. Tekintete egyszer Diomédre, egyszer az apjára villant. Bátya
megtörölte kezével felszakadt ajkát. Mikor látta, hogy véres, felnevetett, és megnyalta a szája szélét.
Sötét szeme parázslott a gyűlölettől.
-Sátán fajzat.- mondta Dárius.- De akkor is az én gyermekem vagy. Amennyiben bocsánatot kérsz,
és mostantól rendesen viselkedsz, megengedem, hogy itt lakj.
Dioméd még soha ennyire nem akart ellentmondani az apjának. De nem tehette, az anyjára kell
gondolnia. Az egyetlen, amiért még tűzön-vízen is képes volna keresztül menni, az Dezdemóna.
-Bocsánat.
-Nem hallottam jól!
-Bocsánat.- ismételte meg hangosabban.
-Rendben, maradhatsz. Hozd a cuccaidat, és mosakodj meg! Bűzlesz.
-Igenis, apa.
-És többé nem tűröm el, hogy rám támadj. Ma megúsztad, de tudod jól, hogy ennél sokkal
keményebb szoktam lenni. Megértetted?
-Igenis, apa.
Dárius elégedetten bólintott. Minden pontosan úgy alakult, ahogyan tervezte.

‫٭‬

Barbarella feldúltan érkezett haza. Még sosem érzett ilyen fájdalmat. A féltékenység számára
ismeretlen fogalom volt. Most sem akarta elismerni, hogy erről volna szó. Egyszerűen csak nem
viseli jól, ha egy férfi azt képzeli, hogy így kibabrálhat vele.
Otthon nem talált senkit. Lionelt nem is hiányolta, de a fia hol lehet? Aha, hagyott neki egy
üzenetet a hűtőszekrényre ragasztva. Arisztid azt írja, moziba ment a barátaival. Ezután bement a
vendégszobába. Csak Zénót találta ott az ágyon ülve.
-Még nem érkezett meg Kleopátra?
 94

A férfi felkapta a fejét.

-Hogy-hogy? Nem találtad annál a fickónál?
-Nem. Arzén állítása szerint volt nála, de már elment.
-És? Megtudtál még mást is?
Barbarella kíméletlenül elmosolyodott. Nem tartotta magát együtt érző, vagy tapintatos embernek.
Ráadásul a férfi tökéletes eszköze lehet a gyors revánshoz.
-Lefeküdtek. Sajnálom, de ez van.
Zénó lehorgasztotta a fejét. Milyen szánalmas... Ahelyett, hogy dühös lenne, és rohanna megölni
csalfa feleségét vagy Arzént, inkább itt sajnáltatja magát. De sebaj, ebből is ki lehet hozni valamit.
-Most mi lesz?- ült le mellé az ágyra. Átkarolta a vállát, mintha vigasztalni akarná.
-Mi lenne? Elválunk. Nekem örökös kell. Talán még belementem volna valami örökbefogadásos
eljárásba, de így már nem. Kleopátra sosem szerethetett engem, ha képes volt ilyesmit tenni.
-Ó te szegény... Teljesen összetörtél, igazam van?
-Hát... nem is tudom...
-Gyere ide a mamához.
Barbarella átölelte, mire a férfi nagyon is készségesen hozzásimult. Több volt már ez, mint ami
ilyenkor illendő. Nem sokára csókolóztak, aztán vetkőztetni kezdték egymást. Sima közösülés volt,
semmi több. Egyikük sem adta bele magát szívvel-lélekkel. Amint végeztek, a nő undorodva szállt
ki az ágyból. Azonnal leakarta mosni magáról a mocskot.
Bent a fürdőszobában kezdte valamiféle lelkiismeret gyötörni. Igyekezett meggyőzni magát, hogy
ennek így kellett lennie. Üres a ház, mindketten bosszúra éhesek, és testileg is kívánták egymást.
Tiszta sor, a helyzet adott volt, és ki is használták. Akkor meg mi a gond?
A húga nem érdekli. Kleopátra úgyis sokkal többet vett el tőle, mint most ő a lánytól. Zénó egy
béna seggfej, aki korai magömléssel küszködik. De Arzén... Ő minden, amiről egy nő álmodhat.
Hihetetlenül csodálatos vele az ágyban, és azon kívül. Okos, humoros, kedves, odaadó... Örökké
lehetne sorolni a jó tulajdonságait. És elveszítette őt.
A zuhany után letörölte a tükörre rakódott párát. Amint meglátta benne saját magát, rájött a
megoldásra. Nyilván azt hitte, hogy szerelmes. Szerelmes lett Arzénba, pedig ez hülyeség. Ő nem
képes ilyen intenzív érzésekre. Csak a vágyat ismeri, az érzéki játszadozást. Mindig is így volt,
mindig is így lesz.
Nevetséges volna, ha azok után, hogy még a húga férjével is lefeküdt, azt állítani, hogy neki van
lelke. Nincsenek érzései. Épp ezért nem is fájhat Arzén árulása. Nem fáj, nem szenved.
Megfordult, és gyorsan letörölte a könnyeit.

‫٭‬

Orfeusz vigyorogva nézte a bátyját, amint hangosan nyögve próbálja felhúzni a bőröndjeit a
lépcsőn. Dioméd szusszant egyet, és megropogtatta a kezeit.
-Ne segítsek?- lépett a háta mögé.
Bátya a szívéhez kapott.
-Jézusom! Ne settenkedj itt nekem, mert kapsz egy nyakast.
-Megijesztettelek? Micsoda egy puha pöcs lettél, Dioméd!
-Hé! Fáj a vállam a munkától.
-Jaj, akkor ezer bocs.
Megemelte az egyik csomagot, de azon nyomban le is ejtette, olyan nehéz volt. Bátya
kárörvendezve nézte.
-Ugye, hogy nem is olyan könnyű izmozni, mint hiszed.
-Fogd be, vagy különben sosem érünk fel.
Egymást ugratva cipelték fel a cuccokat Dioméd szobájába. Orfeusz még a ruhákat is segített neki
berakodni a szekrénybe. Bátyja eközben finoman faggatni kezdte.
 95

-Mi volt tegnap?

-Tegnap? Már arra sem emlékszem, mi volt ma!
-Igen? És nem volt semmi olyasmiről szó, hogy téged elküldenek Athénba?
A fiú kiejtette a kezéből Dioméd nadrágját.
-Honnan tudsz róla?
-Eugéntől. Anyut hiába kérdeztem, nem mondott semmit.
-Akkor én sem tehetem.
-De mért nem?
-Dioméd, mindannyian nagyon örülünk, hogy visszaköltöztél. Nem hiányzik az, hogy én eláruljam
neked, hogy apa mit tett, mire ti megint összeugrotok, aztán újra el kelljen menned.
-Mit csinált apa? Megvert? Bántotta anyut?
Orfeusz a fejét rázta, és nem beszélt. Dioméd dühében az ágyra lökte.
-Tudni akarom! Mit hallgatsz el előlem?
-Egy ujjal sem nyúlt hozzánk.
-Akkor mért féltek tőle ennyire? Megfenyegetett titeket?
A fiú feltápászkodott az ágyról.
-Legyen elég ennyi. Most mennem kell házit írni.
-Ó, a kis eminens tanuló!
-Később leugorhatnánk biliárdozni.
-Már nem bízol bennem?
-Dehogynem, csak ismerlek. Elég hamar el szokott durranni az agyad.
-Képes vagyok az önuralomra.
Orfeusz felnevetett.
-Te?! Na ne szívass!
Aztán vidáman kisétált a szobából.

‫٭‬

Kleopátra végül nem ment el Arzénhoz. Bár tervezte, de nem merte. Zénó így is eléggé hoppon
van az ő meddősége miatt, nem kell, hogy még tetézze is azzal, ha meglátogatja a volt barátját. A
féltékenység nem oldja meg a problémáikat. Inkább beült a moziba, és megnézett egy jó filmet.
Utána feltöltődve ment haza, elhatározta, hogy itt az ideje, hogy tisztázzon mindent a férjével. Zénó
nem fog elfordulni tőle, ha szereti őt.
A ház első látásra üresnek tűnt. Bement a szobájukba, a férfi épp békésen aludt. Késő délutáni
szunyókálás? Furcsa. És milyen fülledt itt a levegő. Kinyitotta az ablakot, aztán odament Zénóhoz.
Férje arca kisimultnak látszott, legalább álmában nincs semmi gondja. Lágyan végigsimított
borostás állán, és nézte, ahogy ébredezik.
A férfi szeme riadtan kipattant, amint felismerte feleségét.
-Kleopátra? Mit keresel itt?
-Nem engem vártál?
Zénó elvörösödött. De hamar túltette magát az első döbbenetén, és támadásba lendült.
-Annál az embernél voltál idáig?
-Azt az embert Arzénnak hívják.- szólalt meg Barbarella.
Kleopátra felnézett, és meglátta nővérét anyaszült meztelenül a fürdőszoba ajtajában állni.
Barbarella büszkén kihúzta magát, és hátravetette a haját. Tökéletes teste szikrázott az ablak résein
beáramló napsütésben.
-Mi folyik itt?- jutott szóhoz a lány.
-Nem elég egyértelmű?
Barbarella lassan felöltözködött. Kleopátra csendben megemésztette, hogy a nővére és férje...
Nem, ezt nem lehet elhinni. De Zénó nem szól semmit, csak zavartan elfordult.
 96

-Hogy tehettétek ezt?

Férje hallgatott, de Barbarella nem volt ilyen szégyellős.
-Te hogy tehetted?!
-Miről beszélsz?
-Megcsaltad Zénót az én szeretőmmel!
-Kivel? Arzén és te? Na ne nevettess!
-Talán viccesnek tűnök?
-Az a kedves fiú sosem feküdne egy olyan nőstény cápa mellé, mint te. Ahhoz túlságosan
hidegvérű, kegyetlen és vérszomjas fenevad vagy.
-Már pedig egészen jól megvoltam vele, és Zénóval is. Igaz, drágám?
A férfi lesütötte a szemét.
-Barbarella, ne vidd túlzásba.
-Ne? De hát még bele sem lendültem!
Kleopátrának elege lett. Felpattant, és a nővérének akart menni, de még időben lefogta őt a férje.
-Engedj el, te disznó! Hogy ismerhettelek ennyire félre?
Zénó dühösen szorította őt magához.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőled!
-Én nem csaltalak meg!
-Elég a hazudozásból, el akarok válni tőled.
Kleopátra testéből egyszeriben elszállt minden erő. A padlóra rogyott.
-De még csak alig egy hete vagyunk házasok...
-Egy percig sem leszek tovább a férjed.
A lány nem bírta felfogni az események alakulását. Hogy lehet az, hogy senki sem hisz neki?
Elítélik őt, pedig pont hogy ezek ketten az árulók!
-Meg kellene, hogy öljelek titeket!
Barbarella kacagni kezdett.
-Csak azt kaptad, Kleo, amit megérdemelsz. Minek kellet félredugnod? Vagy azt hitted, nem jövünk
rá? Egyenesen Arzéntól tudom, hogy ma vele voltál.
A lány kétségbeesetten rázta a fejét. Már kezdte érteni. Régi barátja csak kihasználta őt, hogy a
nővérét féltékennyé tegye. És ez olyan jól sikerült, hogy Barbarella bosszúból elvette tőle Zénót.
Remegve felállt. Magyarázkodhatna ő itt napestig, úgy sem hinnének neki. A dolgokon már
semmi sem változtathat. És hiába sírna, verekedne, vagy tenne bármit. Minden értelmét veszítette,
tulajdonképpen már nincs is miért küzdenie.
Egyedül a büszkesége tartotta még benne a lelket. Csak is erre támaszkodhat a jövőben. És a
büszkesége azt súgta, okozzon nekik fájdalmat. Olyan mélyen sebezze meg őket még utoljára, mint
ahogyan ő szenved most. Égesse a kín mindörökké a szívüket.
Felnevetett. Kicsit hisztérikusan hangzott, de csak az számított, hogy jól játssza a szerepét.
-Szóval lebuktam. Kár. Barbarella, sajnálom, tényleg nem tudtam, hogy te és Arzén... De ha tudtam
volna, akkor is lefekszem vele. Oltári az a pasi az ágyban. Nem olyan, mint szegény Zénó. De ezt
bizonyára te is tapasztaltad...
Barbarella elsápadt. A férfi értetlenül nézett rájuk.
-Mire akarsz kilyukadni, Kleopátra?
-Arra, szívecském, hogy nem vagy egy lepedő virtuóz. Bezzeg Arzén minimum tízszer elvitt a
csúcsra pár óra alatt. Uhhh... még mindig meggyulladok, ha csak rágondolok, milyen jó volt.
A hatás nem maradt el. Barbarella majdnem megfulladt mérgében.
-Takarodj a házamból! Ócska kis ringyó!
-Szíves örömest. Kívánom a legjobbakat továbbra is. Viszlát a pokolban!
Kleopátra jókedvűen fütyörészve csomagolni kezdett. Zénó csak szájtátva nézte őt.
-Te meg mire vársz?!- ordított rá Barbarella a férfira.- Szintúgy pakolhatsz.
‫٭‬
 97

Héliosz csendesen osont a város falai mentén. Csak ilyen késő éjszaka mert az utcán kószálni.
Tudta, Dáriusnak vannak őrszemei, akik folyamatosan figyelnek. Még véletlenül sem akart beléjük
futni. Nem, neki terve van, amit holnap véghez is fog vinni. Elég a bujdosásból. Be kell teljesítenie
a sorsát. Isten megbízta őt, hogy vegye el Médea életét. És ha ő mondja, akkor gondolkodás nélkül
cselekedni fog.
Lassan eljutott volt felesége házához. Égett a villany, tehát még fent vannak. Nem baj, ő tud várni.
Amint el fog jönni a megfelelő pillanat, támadni fog. Elkapja, és még utoljára elszórakozik vele.
Felidézik a régi szép időket. Talán még ki is békülnek.
Aztán megfojtja. Sokáig gondolkozott azon, hogy melyik volna a megfelelő halálnem Médea
számára. Számba vette az akasztást, a keresztre feszítést és még egyebeket. De ezek nem az igaziak.
A fojtogatás legalább azzal az előnnyel jár, hogy közben nézheti, ahogy távozik az élet az asszony
szeméből.
Elgondolkodva bámulta, ahogy elsuhan egy árnyék az ablak előtt. Most is könnyű volna bejutnia,
de abba nem lenne semmi jó, ha idő előtt megzavarná őt a rendőrség. Istennek ugyan elvégzi a
munkát, ez nem kétséges, de úgy akarta, hogy közben ő is jól járjon. Véres, kegyetlen bosszút
szeretne állni azon a ribanc ex nején. Hogy képzelte, hogy megronthatja a pópát? És ráadásul még
egy ördög fattyat is szült undorító, fertelmes viszonyuk gyümölcseként.
Médea ezt nem úszhatja meg. Isten látta bűnös tettét, és őt rendelte eszközéül, hogy végrehajtsa az
ítéletet.
Mindjárt itt az idő. Az asszony hosszan fog könyörögni neki, hogy hagyja abba a kínzását. De ő
nem lesz kegyes hozzá. Elnyújtja majd szenvedését amíg csak lehetséges, és csak akkor fogja
engedni a pokolba szállni lelkét, mikor Médea a bocsánatáért fog esdekelni.
-Holnap.- ígérte halkan, aztán újra beleveszett a homályba.

XI.

Reggel mind egy asztalhoz ültek. Orfeusz nem sokáig maradt, sietett az iskolába. Dárius Párisszal
dolgozott. Egyedül Eugén, Dáfné és Dioméd ért rá a reggelizésre.
-Dáfné itt aludt, mert túl későn fejeztem be a festést, és gondoltam, ne kószáljon már egyedül a
kihalt utcákon az éjszakában.- tájékoztatott mindenkit sietve Eugén.
Dezdemóna megértően mosolygott, Dioméd viszont fojtott kuncogást hallatott. Szerinte tegnap
este nem csak a művészetnek hódoltak az öccse meg ez a nő. Dáfné hallotta a gúnyos nevetést, és
egyáltalán nem tetszett neki. Dioméd képét amúgy is rühellte.
Dezdemóna szedett még egy kis sült szalonnát Diomédnek, mert látta, hogy elfogyott a fia
tányérjáról. Dioméd azonnal ellenkezett anyja kényeztetése ellen.
-Ha nem vigyázok, még visszahízom azt a pár kilót, amit leadtam a munka miatt.
-Nahát, én még nem hallottam férfit a súlyára panaszkodni.- mondta Dáfné fennhangon.
Dioméd meglepve kapta föl a fejét. Nem értette, mért árad felé ez az érezhető rosszindulat.
-Mit ártottam neked, nem is ismerlek.
-Engem tényleg nem, de a barátnőmet igen.
-Hogy hívják őt?
-Niké.
Dioméd félrenyelte a kávét. Köhintett egy párat, és újra visszanyerte az önuralmát.
-Igen, vele... nagyon közeli barátságban voltam. Rég nem láttam őt. Hogy van?
-Egész jól. Múltkor remekül elszórakoztunk. Igaz, Eugén?
-Ó, igen. Helyes lány, és milyen szép.
 98

-Még egy jóképű modell is el kezdett neki udvarolni! Azt hiszem, komoly a dolog.
-Ez még nem olyan biztos.- mondta Eugén.
-De szerintem össze fognak jönni.- vitatkozott vele Dáfné.
Dioméd homlok ráncolva próbálta feldolgozni a hírt. Nikének új pasija van? De mióta? És miért?
-Össze fognak házasodni?- tette fel a leglényegesebb kérdést.
Eugén felnevetett.
-Azzal az idiótával?
-Szerintem bármi megtörténhet.- jelentette ki Dáfné.- Ma is lesz egy randevújuk. Kettőkor
Dimitriosz kocsmájában. Megnézzük őket, Eugén?
A férfi vállat vont.
-Ha akarod...
-Én is veletek megyek!- mondta Dioméd. Csak most vette észre, hogy túl hangosan, és túl gyorsan
beszélt. Még netán azt hiszik, hogy ő is kíváncsi lett Nikére, és az új hapsijára.. Könnyedén
elmosolyodott, hogy senkiben se merüljön fel a gyanú.- Úgy is be akartunk ugrani egy kicsit
biliárdozni Orfeusszal.

‫٭‬

Barbarella már nagyon unta a nővére károgását. Pénelopét csak egy öregasszonynak tartotta, aki
ráadásul mindenbe beleüti az orrát.
-Nem hagynál nyugodtan főzni?
-Nem! Előbb kérj bocsánatot Kleopátrától! Ki kell békülnötök.
-Nem vagyok kíváncsi a szentfazék szövegedre!
-Ő az édes testvéred!
-És? Te is az vagy, mégsem érdekelsz.
-Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Ez a hála, amiért felneveltelek?
-Sosem kértem, hogy anyám helyett anyám légy.
-Jól van, Barbarella. Engem már úgy sem tudsz kihozni a sodromból. De a húgod nagyon szenved.
-Hát remélem is! Most pedig hagyj békén, mert sosem készülök el az ebéddel.
-Addig innét el nem megyek, amíg fel nem hívod őt!
-Mondtam már, hogy nem kérek tőle bocsánatot!
-De hát megerőszakoltad a férjét!
-Mit csináltam?!- Barbarella a hasát fogta nevetés közben.
-Úgy, úgy! Ne tagadd le, hogy mit tettél!
-Pénelopé, tudom, hogy neked ebben semmi tapasztalatod, de azért felvilágosítalak. Amikor sor
kerül erre a megerőszakolós dologra, amennyiben nem történik ez meg,- és itt a mutató ujjával
eljátszotta, ahogy a férfi nemi szerv izgalmi állapotba kerül.- szóval ő nem akarja, akkor egyáltalán
nem is tudott volna belém hatolni. Eléggé érthető voltam?
A nővére elvörösödött. Pénelopé hírhedten aggszűz volt, ami Barbarella szerint szánalmas, de
mindenki más úgy gondolta, hogy tiszteletreméltó.
-Hogy beszélsz te velem?!- háborgott az asszony.- Te céda! Hát nincs benned semmi erkölcsi tartás?
-Amikor az erkölcsöt osztogatták, akkor inkább az enyémet is neked adták, hála az Istennek. Menj,
Pénelopé, úgy is feleslegesen vered itt a nyálad. Jobb dolgom is van, mint a sértegetéseidet
naphosszat hallgatni.
-A férjednek ideje volna már kicsit móresre tanítania téged!
-Lionel?- Barbarella másodszor kapott nevetőgörcsöt öt perc alatt.
-Igen ő! Lionel egy tisztességes férfiú, nem érdemli meg, hogy ilyen szégyentelenül bánj vele.
-Tisztességes férfiú?! Egyszer ágyba kellene, hogy bújj vele, aztán egyből kiábrándulnál belőle.
Pénelopé váratlanul felpofozta őt.
-Fogd be a szád, te szajha! Ne merj összetéveszteni magaddal! Én sosem volnék képes a húgom
 99

hites urával paráználkodni!

-Mért? Jót tenne neked. Nem élsz a lehetőséggel? Pedig én felajánlottam. Ezek után nem
mondhatod, hogy irigy vagyok, és mindent magamnak akarok megtartani. Gyerünk, Pénelopé, ne
légy olyan nyárspolgár! Tudom, hogy évek óta bálványozod Lionelt. Titkon talán még gyengéd
érzéseket is dédelgetsz iránta...
-Elég! Nem hallgatlak tovább! Most lehet, hogy fölényes vagy, Barbarella, de egy napon te is rá
fogsz jönni, hogy milyen az, ha csak játszadoznak az érzéseiddel.
-Már most is tudom. Nem hóbortból feküdtem le Zénóval. Kleopátrán akartam bosszút állni, aki
viszont az én szeretőmmel csalta meg a férjét.
-Hazudsz!
-Gondoltam, hogy nem fogsz hinni nekem. Szerinted a húgunk csak egy ártatlan bárányka. De
beismert mindent! Ő és Arzén...
-Arzén? Mármint, aki az iskolában tanít?
-Hát persze, hogy ő!
-Akkor ne is fáradj, Barbarella. Ismerem azt a fiút. Nagyon rendes srác, és sosem jönne össze sem
veled, sem Kleopátrával.
-Ugyan, mért nem?
-Menyasszonya van.
-Hogyan?!
-Nem tudtad? Már két éve tart a jegyesség. Azt hiszem, hamarosan megtartják az esküvőt.
-Kivel?
-Biztosan nem ismered. Egy nagyon aranyos kislány, Írisznek hívják. De lehet, hogy láttad, a
moziban dolgozik pénztárosként.
-Szőke, és úgy néz ki mint, aki csak tizenöt éves volna?
-Igazából már húsz, de ő az. Írisz és Arzén egy álompár. Látnod kellene őket együtt, annyira
szeretik egymást. Egyszerűen öröm rájuk nézni.

‫٭‬

Csöngettek, és André ment is ajtót nyitni.

-Jorgosz! Gyere be, szépségem!
A két férfi nagyon örült, hogy újra láthatják egymást. Bent a lakásban összeölelkeztek, és
csókolózni kezdtek. André hagyta először abba. Kicsit eltolta magától szerelmét, és mosolyogva
gyönyörködött angyali arcában.
-Semmit sem változtál.
Jorgosz annyira hihetetlenül szép volt, hogy olyat álmodni nem lehetne. Világosbarna haja a
válláig ért, és hullámos volt. Nagy, aranybarna szeme, és kis orra volt. A szája viszont nőiesen
érzékinek tűnt, nem is beszélve puha bőréről. Egyedül csak a kiugró álla miatt látszott férfiasnak.
Ja, és a görög istenekhez hasonlatos testéről se feledkezzünk meg.
-Iszol valamit?
-Csak a szokásosat.
André öntött neki egy pohár ásványvizet.
-Mesélj! Hol jártál mostanában?
-Rómában. Ezek az olaszok... nem semmik.
-Férfi vagy nő?
-Mindkettő. Egy házaspárral laktam egy hétig. Azt hiszem többet nem vállalok ilyet.
-Miért? Veszekedtek?
-Szó sincs róla! Nagyon is jól meg tudtak osztozni rajtam. De annyiszor akarták csinálni... Uhhh.
-Szóval kifáradtál?
-Pihenni jöttem hozzád. Veled lenni mindig élvezet.
 100

-Nem tudom, Jorgosz. Most épp gőzerővel udvarolok egy nőnek.

-Ha zavarnék, akkor semmi baj, majd megyek Ariadnéhoz.
-Még a volt feleségemmel is tartod a kapcsolatot?
-Én egyikőtöknek sem vagyok ellensége, csak ti álltok háborúban.
-Ez igaz.
-Mondj valamit erről a nőről. Komolyak a szándékaid?
-Teljes mértékben. Kasszandrának van egy nyolc éves kisfia is. Ha látnád Alexet, olyan édes. Máris
elfogadott az apjának.
-Még mindig saját gyereket szeretnél?
-Ariadné nem szült nekem.
-És hogy ismerkedtetek meg?
-Angelopulosznak van egy fia, Eugén...
-Várj! Angelopuloszt mondtál?
-Igen, mért?
-Azonnal tegyél le a tervedről, öregem. Dáriussal sose húzz ujjat!
-Te ismered?
-Még szép! Egyszer jártam az unokahúgával. Nagyon rossz lett a történet vége.
-Ellenezte a viszonyotokat?
-Hát mondhatjuk így is. Euridiké ennek ellenére is találkozgatott velem. Én bevallom neked
őszintén, hogy szerelmes lettem abba a naiv kislányba, és már-már lánykérésről álmodoztam.
-Aztán mi lett?
-Semmi. A gyűrűre kellett egy kis pénz, és én azt gondoltam, hogy most még utoljára elmegyek egy
kuncsafttal, mert épp nem volt munkám. Dárius ránk nyitott.
-Te jó ég! Lebuktál?
-Sejtheted ez után mi következett. Elevenen meg akart nyúzni, amiért egy ilyen hímkurva hozzá
mert érni az ő drága kis unokahúgához. Nem volt más választásom, menekülnöm kellett.
-Akkor ezért nem tértél idáig vissza a városba!
-Ma már nem félek senkitől. Amúgy is, ez mind tizenöt évvel ezelőtt volt.
-Azért jobb volna vigyáznod. El kell menned innét.
-Nem volna jó, ha akaratlanul is lelepleznélek téged.
-Nem erről van szó. Nekem tényleg fontos, hogy elvegyem Kasszandrát feleségül.
-Jól van, ígérem, meghúzódom a háttérben. Bárki jönne, elbújok, és letagadom, hogy ismerlek.
-Rendben, így itt maradhatsz.

‫٭‬

Médea már csak az utolsó simításokat végezte a terítésnél. Gyorsan felpillantott az órára. Aha, a
lánya mindjárt megérkezik, és hozza a kis unokáját is az iskolából. Mikor nyílt az ajtó, azt hitte, ők
jöttek meg.
-Sziasztok!- kiabált ki az előtérbe.- Nem túl korai még...
-Nem, épp itt az ideje.- válaszolta Héliosz.
Médea hátrapördült, és mint rémálmaiban, a volt férjét pillantotta meg.
-Te... te...
-Eljöttem érted.
Az asszony régi ösztönei végre felébredtek. Miután túltette magát az első meglepetésen,
torkaszakadtából sikoltozni kezdett. Héliosz közelebb ment hozzá, mire felkapott egy serpenyőt, és
ütlegelte. A férfi ellökte magától, ő a földre esett, aztán rálépett a csuklójára.
-Engedd el!
Médea kiejtette a kezéből a nehéz vasserpenyőt. Héliosz vigyorogva elővett egy rugós bicskát,
lehajolt hozzá, és az arcához szorította a kést.
 101

-Szeretnél egy szép kis sebhelyet?

-Nem.
-Akkor mindenben engedelmeskedned kell nekem. Most lassan fölállunk.
Médea óvatosan lábra állt, szemét le sem véve a volt férjéről.
-Jó, velem jössz. Azt ajánlom, hogy többé ne csinálj semmi hülyeséget, mert megbánod.
-Hová viszel?
-A kedvenc helyünkre.

‫٭‬

Órák után Orfeusz és Xénia az iskola mögötti kis elhagyatott fészerbe mentek, hogy zavartalanul
együtt lehessenek. Leterítettek a padlóra egy vastag pokrócot, és azon fekve ölelkeztek, csókolóztak
és beszélgettek.
A fiú épp Xénia mellét simogatta, mikor a lány elhúzódott tőle.
-Mi a baj?
-Nem lehet. Nincs nálunk óvszer.
-De már terhes vagy, akkor minek védekeznénk?
-Még nem biztos. Csak egy hét múlva derül ki.
-Mért pont akkor?
-Na mért, te tökfej? Akkor jönne meg a menstruációm.
-Ja! És te mért nem akarsz gyereket tőlem?
-Hülyének nézel?! Még ki kell járnom a sulit.
Orfeusz sóhajtva végigdőlt kemény fekhelyükön.
-Oké, akkor megmondom mi a megoldás. Szeretkezzünk, és én időben megállok.
Xénia nevetve nézett rá.
-Nem vagy rá képes. A múltkor is milyen hamar elmentél.
A fiú sértődötten felült.
-Ez a bajod? Te nem is akarsz lefeküdni velem!
-Dehogynem!
-Na ne etess! Mért nem mondod ki nyíltan, hogy nem kívánsz?
-Első alkalommal senkinek sem tökéletes. Én nem haragszom rád.
-De azért még halasztgatnád, hogy újra együtt legyünk.
-Hát adhatnál egy kis időt.
-Mennyit?
-Mondjuk egy hónapot.
-Mennyit?! Te szándékosan kicseszel velem!
-Ha szeretsz, akkor kibírod .
-Hogy jön ide a szerelem? Nem elégszer bizonyítottam már, hogy milyen fontos vagy nekem?
-Lehet, hogy csak szexuálisan érdekellek. Le akarlak tesztelni.
-De... Értem már! Te vagy az aki nem szeret engem!
Most már a lány is felült.
-Ezt meg hogyan okoskodtad ki azzal a csöppnyi kis agyaddal?
-Ha szeretnél, akkor minden vágyad az volna, hogy szeretkezzünk!
-Tehát szerinted ilyen fontos a szex?
-A legfontosabb! A szerelem és a vágy nálam egy és ugyanaz.
-Akkor ha nem fekszem le veled, te nem is fogsz már szeretni?
-Várjál, én nem ezt akartam mondani.
-Akkor mit?
Orfeusz mobilja csörögni kezdett. A fiú felvette.
-Dioméd? Helló, tesó! Hát persze, hogy lemegyek a kocsmába. Most? Na jó, tíz perc és ott vagyok.
 102

Xénia megrökönyödve nézett a fiúra, mikor letette a telefont.

-Itt hagysz?
-Tudod, hogy nem mutatkozhatunk kettesben.
A lány úgy érezte, megalázták. Elsőnek is Orfeusz kijelenti, hogy a szerelmük a szexuális életük
gyakoriságán múlik, aztán meg egy veszekedés közepén egyszerűen lelép. Ez már azért is furcsa,
mert egész nap csak erre a pár lopott órára vártak, hogy legalább egy kicsit együtt lehessenek,
mielőtt hazamennének. De úgy néz ki, ez neki nem fontos.
-A bátyád füttyent, és te már pattansz is?
Xénia fölállt, és összehajtogatta a pokrócot.
-Most duzzogsz?- kérdezte tőle Orfeusz.
-Nem, most szakítottunk.
-De hát miért?!
-Nem mindegy? Téged úgy sem érdekellek igazán.
-Megőrülök! Ezt meg honnan vetted?
-Nem fogok magyarázkodni. Úgy sem értenéd.
-Na látod, erről beszélek! Képes vagy hamis indokokat kitalálni, hogy ne kelljen lefeküdnöd velem.
-Hidd csak ezt, ha jobban esik úgy. Én veled végleg végeztem!
-Helyes! Aztán nem kell könyörögni, hogy fogadjalak vissza!
-Álmaidban!

‫٭‬

Dioméd és Eugén már elkezdték a játékot, mikor Orfeusz megérkezett. A fiú rosszkedvűen
lecsapta táskáját egy székre, és kért egy sört.
-Hé, öcskös! Beléd meg mi ütött?- nézett rá Dioméd.
-Szar ez a nap. Ez a hét. Ez az élet.
-Hoppá!- mondta Eugén.- Ez bizony nőügy lesz.
-Te inkább lökjél!-intette le a bátya.
Eugén a biliárdasztalra dőlt, és felmérte a golyók helyzetét. Dioméd az ég felé emelte arcát.
-Gyerünk már! Te szándékosan idegesítesz, vagy tényleg ilyen retardáltnak születtél?
-Összpontosítanom kell!
Orfeusz fejcsóválva nézte őket.
-Ez még el fog tartani egy ideig.
Végre meghozták a kért italt, és a fiú egy hajtásra lehúzta az egész korsóval. Eugén és Dioméd
csak szájtátva nézték.
-Le akarod inni magad?
-Nem először történne meg.- vallotta be Orfeusz.
-A csaj miatt, akivel szakítottál?
-Ti honnan tudtok róla?
-Rád van írva. Na mesélj!
-Áh, ezt úgy sem értenétek. Még én sem értem!
-Mióta jártatok?
-Pár napja. Vagy még annyi sem.
-És már is dobott? Ez rekord, gyerekek! Erre igyunk még egyet!
Dioméd intett, hogy hozzanak még három korsó sört. Eugén végre lökött egyet a dákójával, nem
mintha bármit is begurított volna. Orfeusz már épp folyatta volna panaszáradatát, mikor
megérkeztek Dáfnéék.
Niké egy olyan rövid szoknyában lépett be a kocsmába, hogy Dioméd nyelt egyet. Idáig mért nem
látta a lányt ilyen kihívóan öltözködni? A mellette feszítő pali ráadásul úgy nézett ki, mint aki most
lépett le a címlapokról. Kezét birtoklóan Niké derekán tartotta.
 103

-Sziasztok!- jött oda hozzájuk Dáfné. Hevesen Eugén nyakába vetette magát, és olyan hosszú ideig
smároltak, hogy a többiek már a torkukat köszörülték, hogy hagyják abba.
-Menjetek szobára!- mondta Orfeusz.
-Niké nem jön ide?- kérdezte a nőtől Dioméd, mikor látta, hogy a lány és a kísérője inkább a pultot
támasztják.
-Szerintem kettesben akar lenni a lovagjával.- nevetett fel Dáfné.
Dioméd lecsapta a dákóját az asztalra.
-Akkor nem egy nyilvános helyre kellett volna jönniük. Gyere, öcskös!
Megragadta Orfeuszt a tarkójánál fogva, és odamentek a lányhoz.
-Szia, Niké! Bemutatnál a haverodnak?
-Dioméd! Szia.- fordult meg a lány. Zavartan a mellette álló férfira nézett.- Ő Adonisz. Adonisz, ő
egy régi barátom, Dioméd.
A két férfi nem nyújtott egymásnak kezet, csak némán végigmérték egymást.
-Ő az öcséd, igaz?- mosolyodott el a lány.
-Aha. Orfeusz mutatkozz be szépen a hölgynek!- intette Dioméd.
A fiú tréfásan meghajolt, és megcsókolta Niké kacsóját.
-Engedje meg, kérem. Ön a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam.
A lány nevetni kezdett, Dioméd meg felmordult.
-Túlzásba viszed, öcskös.- tolta félre Orfeuszt.- Szóval Adonisz, úgy hallottam, modell?
-Igen. Épp itt van munkám.
-Ez azt jelenti, hogy nem marad sokáig?
-Csak pár hétig.
Dioméd sötét szeme Nikére villant. Mielőtt viszont folytathatta volna a társalgást, Orfeusz szólt
közbe.
-Na ne már! Tényleg modell?! De hiszen azok csak lányok lehetnek!
Adonisz úgy nézett a fiúra, mint egy tudatlan parasztra.
-A többség tényleg nő, akik ezt a szakmát választják, de a divattervezők néha férfi ruhákat is
gyártanak. Azt a farmert ami rajtad van, például én reklámoztam.
-Szerintem akkor sem megy normális ember modellnek.- dacolt vele Orfeusz.- Melyik töketlen
vállalná be azt, hogy illegeti magát a kifutón, meg borotválja a lábát?
-Mért? Egészen higiénikus tud az lenni. Talán te is találnál végre egy barátnőt, ha el kezdenél kicsit
adni magadra.
A fiú már készült volna a visszavágásra, de Dioméd a vállára tette a kezét.
-Látom, hogy zavarunk. Bocsássatok meg. Menjünk, Orfeusz.
Visszasétáltak a biliárdasztalhoz. A fiú onnantól kezdve egész idő alatt a bátyával veszekedett.
-Mért nem hagytad, hogy szétverjem azt a beképzelt fejét? Ekkora arccal csoda, hogy befért az
ajtón ez a bájgúnár.
-Nyugalom, eljön még a mi időnk.- ígérte neki Dioméd. Visszanézett a pult felé, és görcsbe rándult
a gyomra, mikor látta, hogy Adonisz milyen közel hajol Nikéhez.
-Röhejes ez a pali!- folytatta Orfeusz.- Mit eszik rajta a csajod?
-A csajom? Ezt honnan veszed?
-Nézz már magadra, Dioméd! Mindjárt felrobbansz a féltékenységtől.
-Hülyeségeket beszélsz. Várj csak, mindjárt jövök.
Dioméd Niké után eredt mint, akit kötélen húznak. A lány a mosdók felé tartott. Amint
befordultak a folyosóra, ahol már nem láthatták őket, hozzászorította a falhoz.
-Mit csinálsz?- kiáltott fel a lány.
-Sss! Csak kérdezni szeretnék tőled pár dolgot.
-Állj hátrébb!
Dioméd megtette, de Niké azonnal ott akarta hagyni, ezért újra beszorította.
-Engedj el, te tuskó! Nekünk már nincs mit megbeszélnünk.
 104

-Mit jelent neked ez a díszpinty ott kint?- intett a fejével Adonisz felé.
-Mi közöd hozzá?
Niké egész testében remegett Dioméd közelében. A férfi olyan bizalmasan simult hozzá, hogy
attól majdnem elájult. Régen legfeljebb csak álmodozhatott róla, hogy egyszer ilyen közel
kerülhetnek egymáshoz. De ellenállt a benne feltörekvő vágynak, és a dühét használta föl, hogy el
tudja lökni Diomédet magától.
-Már nem szeretlek! Gyűlöllek, te szemét!
-És ezért képes vagy odaadni magad az első szembejövőnek?
-Neked ez nem mindegy?
-Adonisz, vagy ki a franc, sosem tudná kielégíteni a te igényeidet. Hallottad, hogy nem marad
sokáig. Csak egy pár jó numerát akar, de nem venne téged feleségül.
-Tudom.
-Akkor mért mutatkozol vele? Csak leégeted magad.
-Igen? Így aggódsz a jó híremért? Felesleges féltened.
-Bosszúból cselekszel olyan dolgokat, amit igazából nem is akarsz.
-Fogalmad sincs arról, hogy én mit akarok!- taszított egyet Dioméd vállán.- De elmagyarázom,
pedig semmi ilyesmivel nem tartozom neked. Élni akarok! Teljes szívvel-lélekkel. Idáig mindig
csak vártam arra, hogy megtörténjen velem a csoda, és észrevegyél. Hát nem! Elegem lett! Most
akarok élni, azonnal! Szeretni, érezni, hogy a másik is szeret, és...
-De te egy tisztességes lány vagy! Nem lehet viszonyod...
-Mért ne? Felnőtt nő vagyok, és saját magam döntök arról, hogy kinek mit engedek meg.
-Mindenki egy utolsó ringyóként fog bánni veled, ha így viselkedsz!
-Hát csak tessék! Nem érdekel! És te sem érdekelsz!
-Nekem nem játszhatod meg magad! Tudom, hogy még mindig értem vagy oda!
-Te önelégült, önző barom! Már akkor sem kellenél, ha...
-Próbáljuk csak ki!
Dioméd magához rántotta, és közönségesen megtapogatta. Niké felháborodottan pofonvágta.
-Undorítóbb vagy, mint valaha hittem volna! Mit akarsz ezzel bebizonyítani?- a lány reszkető
kezekkel letörölte a könnyeit.- Átkozott! Hát nem elég fájdalmat okoztál már nekem?!
A férfi gyengéden megsimogatta az arcát.
-Nem ezt akartam. De azt sem hagyhatom, hogy egy ilyen féreg kihasználjon.
-Valakinek meg kell tennie, ha te nem vagy hajlandó rá!
-Sosem mondtad, hogy csak ennyit kérsz tőlem. Azt gondoltam, el akarod vetetni magadat velem.
-Arra pedig sosem vállalkoznál, mi? Milyen buta is voltam... Pedig az apád megmondta. Az ő fia
nem süllyedne le odáig, hogy egy ilyen kis senkivel kikezdjen, mint én.
-Nem erről van szó!
-Dehogynem!
Niké végre ki tudott szabadulni Dioméd fogságából. Ott készült hagyni őt, de a férfi megragadta a
csuklóját, és visszarántotta.
-Egy ujjal sem érhet hozzád!
A lány kegyetlenül elmosolyodott.
-Még ma este lefekszem Adonisszel. Annyiszor leszek az övé, ahányszor akarja.
-Hallgass ide! Ha csak ez kell..., ezt a szívességet én is megtudom neked tenni.
-Késő, Dioméd. Ez a vonat már elment.
Kiszakította kezét a dühös szorításból. Kihívó csípőriszálással odasétált Adoniszhez, és hosszan
szájon csókolta. Dioméd fogai csikorogni kezdtek, de már nem tehetett semmit.

‫٭‬

Médea félájultan feküdt a barlang kövén. Héliosz lihegve állt fölötte, és megvető fintorral az
 105

arcán őt nézte. Az asszony nem mozdult többet. Leköpte, aztán hogy kipihenje a verekedés okozta
fáradalmakat, leült mellé, és fölbontott egy zacskó csipszet. Mohón tömte magába a
burgonyaszirmokat, aztán leöblítette egy korty kólával.
-Neked nem adok.- böfögte, mikor Médea mocorogni kezdett.
-Hol vagyok?- ébredezett az asszony.
-A kivégzéseden, és én vagyok a hóhérod.
Amint Héliosz hangját felismerte, Médea többet nem szólt. Némán, összekucorogva várta, hogy
lehetősége nyíljon a menekülésre. Habár hányingere volt, és minden porcikája fájt, még nem adta
fel a harcot. Csak annyit érzékelt, hogy kezd egyre hidegebb lenni, tehát már esteledik. A kötél
nagyon szorította a csuklóját, de a lábán azért tudna futni, ha úgy hozná a helyzet. Előbb viszont
meg kell várnia, hogy a férfit elnyomja az álom.
Héliosz váratlanul megragadta a haját, és olyan erővel húzta, hogy könnybe lábadt a szeme.
-Még mindig szép vagy.- suttogta a fülébe.
Médea összerázkódott az undortól.
-Engedj el! Semmit sem ártottam neked.
-Tönkretetted az életemet! Ezért meg kell fizetned!
Héliosz ráfeküdt, ás felrántotta a szoknyáját. Az asszony sikoltozni és vergődni kezdett, mikor
rájött, hogy mi a szándéka.
-Azt akarom, hogy tudd, te utánad következik a lányod. A kis Kasszandra még nálad is jobban fog
szenvedni. Nagy kár, hogy te azt már nem fogod látni.
-Ne! Ne! Neeee...
A férfi röhögött, és megerőszakolta.

‫٭‬

-Tényleg nem tud semmit sem a férje hol létéről, asszonyom?- kérdezte a rendőr Dezdemónát.
-Nem. Párisz és ő elmentek itthonról. Nem közölték senkivel sem, hogy hová mennek.
Ennek ellenére sejtette. Hélioszt üldözik, annyi biztos. Nem régiben kaptak egy hívást a
kétségbeesett Kasszandrától, így fény derült arra, hogy Médeát elrabolták. Azonnal tudták, hogy ki.
Dárius arca elkomorodott, és olyan harag gyúlt szemeiben, hogy Dezdemónát kirázta tőle a hideg.
Férje egyetlen szavára Párisz ugrott, és már ki is fordultak az ajtón. Egyetlen percet sem akartak
tovább elvesztegetni, hiszen a nővére életveszélyben volt.
Ez mind nagyjából két órája történt, és azóta semmi hír róluk. Dezdemóna állta a rendőrök és a
kíváncsi rokonok rohamát. Tétisz bebizonyította, hogy tényleg rendkívüli asszony, hiszen ahelyett,
hogy összeomlana, és a lányáért aggódna, szótlanul beállt mellé szendvicseket csinálni, és
kiszolgálni az egyre csak érkező vendégeket.
Apolló ellenben tombolt dühében. Állandóan a rendőrséggel veszekedett, hogy mért nem
csinálnak már valamit. Eufrozina csitítgatta néha, nehogy még szívrohamot kapjon. Ki így, ki úgy
vezette le a feszültségét, ami egyre csak sűrűsödött a nappaliban. Dezdemóna már nem sokáig bírta
idegekkel. Támaszt nyújtott azoknak, akik nem tudják kezelni a félelmüket, de közben önmaga is
rosszul volt, és szédült.
Mély levegőket véve a hasára szorította a kezét. Amint lecsukta a szemét, férje arca jelent meg
előtte. Hamarosan megmenti Médeát, és minden rendben lesz. Mindenki le fog nyugodni, és
hazamegy.
Ha csak körbenézett, ugyanezt a reményt látta a többiek arcán is. Lehet, hogy nem sokan
kedvelték Dáriust, de attól még feltétlenül bíztak benne. Dezdemóna rájött, hogy férje
bármelyikükért meghozná ezt az áldozatot. A családját foggal-körömmel megvédi, még ha maga a
sátánnal is kell ezért szembeszállnia.
Hirtelen felriadt gondolataiból. A rendőr még mindig nem fejezte be a faggatását.
-Elképzelhető, hogy a férje magánakcióba kezdett?
 106

-Dárius cselekedeteit nem lehet előre megjósolni.

-De ön a felesége. Ennyire azért csak ismeri?
Dezdemóna fáradtan sóhajtott. Mit képzelnek ezek róla? Az lehet, hogy ő és Dárius közt nem
teljes a béke, de akkor sem fogja beköpni a férjét.
-Mondok önnek valamit, uram. Ha Dárius a nővérét meg szeretné menteni, azt valószínűleg azért
teszi, mert szereti őt. Mi kifogásolnivaló lehet ebben?

‫٭‬

-Tudtam, hogy itt lesz az a rohadék.- fékezett le Dárius a barlang előtt.

Párisz kinézett a szélvédőn. Tényleg ott állt egy kocsi, pedig ez elég kihalt helynek látszott.
-Honnan tudtad?
-Ő és Médea gyakran jártak ide a házasságuk elején. Nem messze volt a házuk.
Dárius kikapcsolta a biztonsági övét, és elővette a fegyverét.
-Mit tervezel?
-Lelövöm, természetesen.
-Mért nem adod inkább a rendőrség kezére? Emberrablásért jó pár évet fog kapni.
-Héliosz nem érdemli meg az életet. Évekkel ezelőtt sem akartam futni hagyni, de valahogy
kicsúszott a kezeim közül. Aznap megfogadtam a nővéremnek, hogy többé nem bánthatja ez a beteg
állat. Mégis visszajött. Többet nem hibázhatok.
-Ki akarod nyírni?
Dárius türelmetlen pillantást vetett Páriszra.
-Látom, ehhez nem vagy elég tökös gyerek.
-Nem erről van szó, főnök. Én csak...
-Figyelj rám! Kint maradhatsz, befoghatod a füled, és lecsukhatod a szemed. Így később mondhatod
azt, hogy nem láttál, és nem hallottál semmit. Vagy bejössz velem, és segítesz nekem. Ha így
döntesz, akkor nyakig leszel benne, Párisz. Nem csak a kis lábujjaidat lógatod bele, hanem teljesen
elmerülsz a szarban. Válassz!
-Induljunk.
Dárius bólintott. Nem is várt mást.
A barlang szájához settenkedtek, és óvatosan benéztek. Hangokat hallottak belülről, de nem láttak
semmit. Párisz ment elöl, hogy elterelje Dáriusról a figyelmet. Héliosz felpattant, mikor meglátta.
-Mi a franc! Dárius küldött?
-Ki? Nem ismerek ilyen embert.
Párisz még beljebb ment, mire Héliosz előkapta a bicskáját.
-Megállj! Ne gyere közelebb!
-Haver, mi bajod van? Eltévedtem, és azt hittem, te majd útbaigazítasz.
-Szórakozz a jó édes anyáddal!
Médea ekkor felnyögött, és a férfiak figyelme ráterelődött.
-Hú, ennek valaki jól ellátta a baját!- csodálkozott fennhangon Párisz.- Hívtál már hozzá mentőt?
-Ez nem a te dolgod! Addig takarodj innét, amíg szépen mondom, mert...
Dárius ekkor hátulról ráugrott, és a földre zuhantak. Káromkodva küzdöttek egymással, miközben
Párisz kioldozta Médeát. Bár az asszony alig élt, de ahhoz még összeszedte utolsó erejét, hogy
odacsússzon öccséhez. Dárius kicsavarta Héliosz kezéből a kést, azt úgy állon vágta, hogy a férfi
elájult. A két testvér megkönnyebbülten omlott egymás karjába.
-Vége. Most már nem lesz semmi baj.- nyugtatgatta Dárius.
Médea zokogva csóválta a fejét.
-Ennek sosem lesz vége. Héliosz mindig meg fog találni.
-Nem. Soha többé. Erről most gondoskodom.
Dárius elővette a fegyvert, és az ájult férfi szívére célzott. Egész lénye higgadt eltökéltséget
 107

árasztott. Keze nem remegett, arcán nem mutatkozott semmiféle érzelem.

-Ne!- kiáltott föl Médea.- Én akarom megtenni. Jogom van hozzá.
Öccse ránézett, és hosszú csend volt a válasz. Aztán beleeresztette az egész tárat Hélioszba. A
barlangfala visszhangozta a lövések zaját.
-Sajnálom, Médea. A te lelkiismereted nem bírta volna el ezt a bűnt.
-Neked sem volt muszáj megtenned.
-De, az volt. Ennyivel tartoztam neked. Tudom, hogy ezzel nem törölhetem el a szenvedéseidet, de
legalább már nem kell többet félned tőle.
Párisz idáig a háttérben állt, és figyelt. Most viszont előlépett.
-Hova rejtsük a holttestet?
-Hozzá se kell érnünk. Amint jön a dagály, ezt a barlangot elárasztja a víz.
-Viszont az apály újra a felszínre hozhatja.
-Akkor valahogy ide kell kötöznünk. Erre úgy sem jár senki.
Kikísérték Médeát a kocsihoz. Az asszony csak a segítségükkel tudott járni. Dárius a nővére
állapotát látva, legszívesebben még legalább százszor megölte volna Hélioszt. Miután óvatosan
befektették őt a hátsóülésre, visszamentek a barlangba. Némán tették a dolgukat. Tíz perc múlva
már végeztek is. Véres kezüket a tengerben öblítették le.

‫٭‬

Miután Médeát bevitték a kórházba, Dáriust és Páriszt kihallgatta a rendőrség. Dezdemóna

megkönnyebbülten ment fel a szobájába. A rokonok végre megnyugodhattak, és mindenki
hazament. A fiúk is épp lefekvéshez készülődtek, mikor utoljára rájuk nézett. Elmúlt a vész.
Férje nem sokára követte őt. Szokatlanul csendesnek tűnt. A fürdőszobába ment, és csak fél óra
múlva került újra elő. Dezdemóna tudta, hogy okosabb volna, ha befordulna aludni, de valamiért
úgy érezte, Dáriusnak szüksége van rá.
-Minden rendben?
-Persze. A jegyzőkönyvet is felvették.
A nő nem vette be azt a mesét, hogy Héliosz kocsival meglógott az országból. Úgy sejtette, hogy a
rendőrök sem, de ők amúgy sem mertek volna Dáriussal kekeckedni, hiszen a nagy Angelopulosz
kezében volt az egész város.
-Megölted őt?- csúszott ki a száján, mielőtt meggondolhatta volna.
Dárius befeküdt mellé az ágyba.
-Igen. Még most is sajnálom, hogy nem előbb tettem meg.
Dezdemóna bólintott.
-Gondoltam, hogy ezért mész utána. Páriszban megbízol?
-Teljes mértékben. Ha bukunk, együtt bukunk.
-Remélhetőleg azért odáig nem fajul a helyzet.
-Féltesz engem? Pedig ha börtönbe jutnék, könnyebben meg tudnál szabadulni tőlem.
Ez így igaz, Dezdemóna mégsem kívánta, hogy a férje oda kerüljön. Dárius elgondolkozva nézett
a feleségére. Tétován kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a nő arcát. Dezdemóna elhúzódott tőle.
-Mi az? Undorodsz tőlem? Egy gyilkos ne is érjen hozzád?
-Nagyon jól tudod, hogy én örülök annak, hogy megölted azt az embert. Héliosz majdnem az én
férjem lett. Mindig is bűntudattal néztem Médeára, hiszen nekem kellett volna a helyében lennem.
-Ne mondj ilyet. Az egész az én hibám volt. Mai napig nem értem, hogyan hagyhattam, hogy idáig
fajuljanak a dolgok. Tudtam, hogy a nővérem és Teodor szerelmesek egymásba, mégis abban
reménykedtem, hogy elnyomják magukban, és soha nem derül ez ki Héliosz előtt.
-Igen, onnantól kezdve lett durva, hogy rájött, Médea megcsalta.
-Én nem akarok olyan lenni, mint Héliosz.- mondta Dárius. Hosszan a felesége szemébe nézett.
Dezdemóna nem állhatta átható tekintetét.
 108

-Te nem vagy olyan.

-De jó úton vagyok, hogy azzá váljak. Néha majd beleőrülök a féltékenységbe. Folyton az jár a
fejemben, hogy mit csinált veled az a másik. Hogyan simogatott, te hogyan reagáltál. Fogalmad
sincs, mit érzek ilyenkor.
-Szerintem a büszkeségeden kívül nem sértettem meg semmit.- válaszolta meglepően nyíltan
Dezdemóna. Most biztonságban érezte magát, ezért őszintén mert beszélni.- Valld be, Dárius. Nem
szeretjük egymást.
-És ezért feltétlenül máshol kellett vigasztalódnod?
-Te még a legalapvetőbb figyelmet vagy tiszteletet sem adtad meg nekem. Azt hiszem..., bosszút
akartam állni rajtad. Sikerült?
-Jobban, mint gondolnád. És sosem fogok neked megbocsátani. De elengedni sem tudlak. Így hát
marad a háború, amiből valószínűleg mindketten vesztesként fogunk kikerülni.
-Nem kellett volna így lennie. Ez megelőzhető lett volna, Dárius. Nem kellett volna papucsférjnek
lenned, csak egy kicsivel több szeretetet mutatnod irántam.
-Én végig abban a hiszemben voltam, hogy elégedett vagy. Sosem panaszkodtál.
-Mert meg sem hallgattál. Ugyan, ez a beszélgetés is felesleges! Te sosem értettél meg engem,
sosem voltál kíváncsi az igényeimre.
-De egykoron szerettél. Tudom, hogy szerettél. Mi történt?
Dezdemóna arcán egy fájdalmas mosoly jelent meg.
-Nem szerettelek, Dárius. Én imádtalak. Egy tizenöt éves lány minden gondolata, vágyálma és
legfőbb óhaja voltál. Ha a közeledbe lehettem, azt hittem, hogy menten belehalok ekkora
szerelembe. Már attól is majdnem elaléltam, ha csak levegőt vettél. Ha azt kérted volna tőlem, hogy
ugorjak ki az ablakon, én csak annyit kérdeztem volna, hogy melyiken.
A férfi ezt láthatóan jókedvűen hallgatta. De a felesége folytatta a monológot, és lassan leolvadt a
vigyor az arcáról.
-Aztán teltek az évek, és rádöbbentem, hogy milyen bolond vagyok. A házasság ráébresztett, hogy
te is csak egy esendő halandó vagy, nem valami istenség. Ez viszont még nem lett volna olyan nagy
katasztrófa. Gyerekeink születtek, és a szerelmem átalakult, elmélyült irántad. Néztelek, ahogy
játszol Dioméddel, ahogy beszélgetsz Eugénnel, amikor tanítottad Orfeuszt. Jó apa voltál.
-Rég volt már...
-Igen, de nem adnám semmiért sem oda azokat az éveket. Életem legboldogabb időszaka volt.
-Mikor romlott el, Dezdemóna?
-Amikor először megcsaltál.
-Te tudsz róla?!- ült fel döbbenten Dárius.
-Nem kellene így meglepődnöd. Elég nyilvánosan csinálod, nem gondolod? Szinte azonnal
észrevettem. A többiek sajnálkozó tekintete... magáért beszélt. És bármilyen természetesnek is tartsa
ezt bárki, én akkor is csalódtam benned. Azt hittem, a mi házasságunk más, nem olyan, mint a
többi. Elkezdtem magamban keresni a hibát. Nyilvánvaló, hogy azért fordultál más nőhöz, mert én
nem tudtam minden igényedet kielégíteni.
Dárius gondterhelten felsóhajtott. Nem volt könnyű arról beszélni, ami most következik, hiszen ez
már harminc éve tabutéma. De ha Dezdemóna fel meri tárni titkait, akkor neki is ezt kell tennie.
-Sorolhatnám, hogy mik azok, amiktől egyszerűen élvezhetetlenné vált a szex. Az elején még persze
annak is örültem, hogy egyáltalán megkaphatlak, hiszen csak egy ártatlan és szégyellős kislány
voltál. De lassan kezdett unalmas lenni. Mindig csak sötétben, mindig ugyanaz a póz, stb...
-Nem kértél, hogy változtassunk rajta.
-Mert tisztellek. Te a feleségem vagy, nem csak egy ócska szerető. Köztünk nem az a lényeg, hogy
mivel fokozhatnánk a legvégsőkig a vágyat egymásban, hanem a gyereknemzés. És tulajdonképpen
ez így meg is felelt nekem. A szeretőktől úgy is hamar megcsömörlöttem. Ilyenkor mindig
visszabújtam a te ágyadba, mert örök rejtély maradtál számomra. Még most sem tudom, hogy
nézhetsz ki teljesen meztelenül. A hangodat hallhattam, de nem láthattalak szeretkezés közben.
 109

Fogalmad sincs mennyit fantáziálok rólad, igaz?

Dezdemóna vállat vont. Már kezdte megérteni Dáriust, de attól még nem érezte kevésbé
megalázva magát.
-Mindegy. Már úgy sincs semminek sem értelme. Te megcsaltál, én megcsaltalak, és kész.
Mondhatnánk, hogy egy-egy az állás, de ez nem lenne igaz. Míg engem már nem érdekel, hogy
kivel fekszel le, addig te még csak most kezdesz ismerkedni azzal a keserű ízzel, amit ilyenkor a
szádban érzel. Készülj fel rá, Dárius, hogy a nap legváratlanabb pillanataiban fog az eszedbe jutni,
hogy hol lehet épp most Dezdemóna. És kivel? Vajon mit csinálhatnak? Megint megcsal? És
miközben a válaszok miatt gyötrődsz, mint egy őrült, keresed a jeleket, hogy miből jöhetnél rá.
Egyszerre minden gyanús lesz. Egy telefonszám, egy levél, egy hívás, bármi. Milyen szerencse,
hogy ezen az időszakon én már túl vagyok. Ez most rád vár.
-Hülyeség, te úgy sem mernéd még egyszer velem megtenni ezt.- legyintett Dárius.
Dezdemóna hátat fordított neki, és leoltotta az éjjeli lámpát. Ezzel befejezettnek tűnt a
beszélgetés, mégsem tudtak elaludni. A férfi ingerülten felmordult.
-Ugye, nem? Válaszolj!
De a nő néma maradt. Dárius megragadta a karját, és maga felé fordította.
-Így nem fog rendbe jönni a házasságunk, Dezdemóna.
-Nem érdekel. Én amúgy is válni akarok.
-De nem fogunk elválni! Szokj hozzá a gondolathoz.
-Jól van, ahogy akarod.
-Engedelmes feleségem leszel? Lefekszel velem?
-Nem. Inkább csillapítsd a vágyaidat máshol. Én is ezt fogom tenni.
-Csak a holttestemen keresztül!
-Még arról is szó lehet.
Vészterhes csend telepedett közéjük. Aztán a férfi még közelebb húzta magához.
-Oké, te akartad. Ha harc, hát legyen harc. A saját tested fog legyőzni téged, szerelmem.
Dárius finoman végigsimított a mellén. Kitapintotta a hálóingen keresztül duzzadt mellbimbóit, és
addig dörzsölte, míg Dezdemóna testét elöntötte a forróság. Ennek ellenére igyekezett nem
mozdulni, nehogy férje azt bátorításnak vegye. Dárius a lába közötti érzékeny területtel folytatta
kínzását. A nő összeszorította a combját, de nem sokára már önmaga rakta újra szét.
-Ezt szereted, igaz?
Dezdemóna őrlődött egyre növekvő vágya, és büszkesége között. Be akarta mesélni magának,
hogy már nem kívánja férjét, de ez nem igaz. Dárius túl jól ismerte, jobban tudta, hogy mire van
szüksége az ő testének, mint önmaga.
-Dezi – húzódott közelebb hozzá a férfi.- Érj hozzám!
Erőszakkal megfogta a kezét, és ágaskodó férfiasságára fonta ujjait. Az asszony szándékosan nem
okozott örömöt neki, mire Dárius még kétségbeesettebben próbálkozott nála. Váratlanul a felesége
fölé gördült, és belé hatolt. Dezdemóna nem akarta élvezni, mégsem tehetett ellene semmit. Érezte,
hogy vére felhevül, és izzani kezd. Még széjjelebb tárta lábait, hogy közelebb érezhesse magához
urát. A férfi lassan mozgott benne, érezni lehetett, hogy visszafogja magát. Mindent az ő kedvéért
tett. És az asszony nem bírta már tovább elviselni ezt.
-Hiába próbálkozol. Akkor sem szeretlek, még ha el is tudsz csábítani.
Úgy tűnik, kimondhatta a varázsszót, mert férje valóban leszállt róla. Dárius, aki mindig mindent
elvett, amit megkívánt. Mindent megszerzett, még ha az nem is akarta, most feladta a harcot.
 110

XII.

-Gyere csak, Apolló. Segíts nekem.- hívta Tétisz a férfit.

Ásóval a kezében állt, és a virágot szemlélte, amit cserépbe akart tenni.
-Már megint mit csinálsz? Mért nem tudsz nyugton lenni? Ülj le, majd én kiásom.
-Én is így gondoltam.
Tétisz helyet foglalt, és mosolyogva nézte, ahogy Apolló fújtatva megküzd a köves talajjal.
-Bárcsak tudnám, minek teszem ezt.- mormogta az öregember.
-Médeának visszük be a kórházba. Ez a kedvence.
-Szegény kicsikém. Sosem fogja kiheverni, ami vele történt.
-Meg tudnám ölni azt a gazembert!
-Hó-hó! Nyugodj le, asszony. Különben sem él már Héliosz.
-Ezt honnan veszed? Dárius azt mondta...
-Na ja, de pont ezért nem hittem el neki. A fiam nem úgy nézett ki, mint aki dühös, mert kicsúszott a
kezei közül. Nem, Héliosz halott. Ezt biztosan érzem.
-Dárius sosem lenne képes gyilkolni!
-Pedig én bizony nem bánnám. A kislányom eleget szenvedett. Megérdemli, hogy mostantól
békében éljen.
-Hallod, mit beszélsz? Ha tényleg kiderülne... Dáriusra a börtön várna.
-Ezek csupán feltételezések. Szót sem érdemel az egész.
Apolló miután végzett, letörölgette izzadt homlokát. Cserépbe ültették a virágot, és meglocsolták.
Tétisz kihozott egy-egy pohár jeges teát a jól végzett munka örömére.
-Van egy jó ötletem.- kezdte a férfi.- Mit szólnál, ha elutaznánk egy hétre Velencébe?
-Semmi kedvem. Mindkét lányom a kórházban fekszik. Velük akarok lenni.
-Tudom, de amint kijönnek onnét...
-Nem, felejtsd el Apolló. Nem vagyok már mai csirke, hogy romantikus utazásokra menjek veled.
-Jaj! Úgy csinálsz, mint aki már nem is él!
-Te pedig túlságosan virgonc vagy a korodhoz képest!
-Tétisz, használjuk ki, hogy gazdagok vagyunk és rengeteg a szabad időnk. Régen minden álmod
volt, hogy egy nap eljuthass Velencébe. Majd megszakadt a szívem, hogy nem tudtalak oda elvinni
a nászutunkon. Pótoljuk be most.
-Áh, túl késő.
-Sosem késő! Mért vagy ilyen makacs?
-Elég volt, Apolló! Nem megyek veled sehova.
-Már nem szeretsz?
-Hogy jön ez most ide?
-Látod? Én csak szerettem volna neked kedveskedni egy kicsit, de te mindig mindent elrontasz!
-Mért nem értesz meg?
-Nem! Az én türelmemnek is van határa. Valójában semmi okod nincs, hogy visszautasíts engem.
Ha nem utazunk el, akkor... most láttál engem utoljára. Kész, vége.
Apolló büszkén magasra emelve a fejét rohant el. Az összhatást persze kicsit rontotta, hogy a
sétabotjára támaszkodva tette mindezt. Az asszony fejcsóválva nézett utána.
-Vissza fogsz jönni. Mindig visszajössz hozzám. Rossz pénz nem vész el.

‫٭‬

Reának remek ötlete támadt. Szép lassan megkörnyékezte Arisztidet, hogy fel tudja őt használni
céljai érdekében. A fiút nem szabadott lebecsülni. Okos volt, de nem annyira, mint ő. Rea játszi
 111

könnyedséggel csavarta az ujja köré.

-Nézd csak őket.- mutatott Orfeuszra és Xéniára.- Az álompár szakított.
-Tényleg.- jött rá Arisztid.- És most? Megkörnyékezed Orfeuszt?
-Valahogy úgy. De nem ártana, ha te is segítenél nekem ebben.
-Én? Azt hittem az ilyesmi egyedül is megy neked. Mindenesetre sok gyakorlatod van már benne.
A lány nem mutatta, hogy megsértődne. Na és, ha rossz a híre?
-Csalódtam benned Arisztid. Valamiért azt képzeltem rólad, hogy van elég kurázsid Orfeusszal
összeugrani. De ha még Xénia sem éri meg ezt az áldozatot...
A fiú ösztönösen megdörzsölte az orrát, ami már gyógyulófélben volt. Nem tetszett neki, hogy
Rea így kifordította a szavait.
-Nem félek senkitől sem.- jelentette ki önérzetesen.
A lány elmosolyodott. Tudta, hogy csak egy kicsit kell felpiszkálnia Arisztidet, és a fiú máris tüzet
fog okádni dühében.
-Nem hagyhatjuk, hogy Xéniáék megússzák, igazam van? Ha összefogunk...
-De mért éppen velem?
-Hallottad már azt a mondást, hogy az ellenségem ellensége a barátom?
-Mi ketten sosem szívleltük egymást.
-Most sem kell. De azért szövetségesek lehetünk?
Arisztid gyanakvóan nézett a szemébe. Rea ártatlanul megrebegtette a szempilláit.
-Mi van? Tartasz tőlem?
A fiú lenézően elmosolyodott.
-Kicsit sem. De nem értem, hogy miben segíthetnél nekem.
-Pedig egyértelmű. Én Orfeuszt, te Xéniát akarod. Mindketten meg fogjuk kapni, amire vágyunk, de
ahhoz közösen ki kell eszelnünk egy tervet, hogy az unokatestvérek soha többet ne jöjjenek össze.
-Szerintem nincs félnivalónk. Már most is egészen úgy néznek ki, mint akik utálják egymást.
-Az nem elég. Nézd már meg őket jobban!
Arisztid Orfeuszra tekintett, aki épp valakiről a házi feladatot másolta. A fiú írás közben egyszer
csak megállt, és felemelte a fejét. Szeme Xéniára tapadt, mint aki meg lett bűvölve, és percekig csak
bámulta őt. Ezzel szemben a lány tüntetőleg hátat fordított neki és egy könyvet vett a kezébe. Dacos
arccal lapozgatott benne, de végül nem bírta tovább, és viszonozta Orfeusz tolakodó pillantását. A
fiú, mint aki életre kelt, boldogan elmosolyodott és csillogó szemekkel intett, hogy jöjjön oda hozzá
Xénia. A lány válasza rövid volt és velős. A középső ujját mutatta a fiúnak.
Rea felnevetett és Arisztid csatlakozott hozzá.
-Igaz, milyen jó érzés?- mondta a lány.- Ugye te is szeretnéd mindig ilyennek látni őket?
-Nem volna rossz. Talán igazad van. Még nem eléggé gyűlölik egymást. Sokkal jobban össze
kellene ugrasztani őket.
-Hát akkor? Benne vagy?
Rea a kezét nyújtotta, hogy pecsételjék meg a megállapodásukat. Arisztid lepillantott a lány
törékeny ujjaira. Finoman megfogta, és közelebb húzta magához Reát.
-Mit csinálsz?- próbálta eltolni őt magától a lány.
Arisztid rászorította száját Rea nyakára, aztán a fülcimpájára.
-Mért ne szórakozhatnánk egy kicsit mi ketten?
A lány ellazult, és hozzásimult.
-Kinek játszod meg magad, Arisztid? Azt sem tudod, mi kell egy olyan lánynak, mint én.
-De te tudod, hogy mire van szükségem nekem.
A fiú bátran megsimogatta Rea fenekét. A lány hátrahajtotta a fejét, hogy belenézzen Arisztid
szemébe. A fiú nem titkolta, hogy szívesen elvinné őt egy-két körre.
-Azt hiszem, mégis inkább Orfeuszra pazarlom a testem. Neki legalább van stílusa.
-De gizda vagy! Csak tudnám, mire.
‫٭‬
 112

-Gyere, bemutatok neked valakit.- hívta André Jorgoszt.

A férfi közelebb ment az iskola kerítéséhez, és kíváncsian nézett be rajta. A sok szaladgáló és
játszó gyerek közül kivált egy kisfiú.
-André bácsi!- kiáltotta már messziről.
Odarohant hozzájuk, és a rácsokon keresztül átölelték egymást. André megfogta Jorgosz kezét, és
előrébb húzta.
-Látod őt, Alexandrosz?
-Ki az? A barátod?
-Igen, szólítsd csak Jorgosz bácsinak.
Pár percig elbeszélgettek, de aztán felhangzott a csöngő, és a kisfiúnak órára kellett mennie.
André egy apa büszkeségével nézett utána.
-Igaz, milyen aranyos kölyök?
-Tényleg. És nagyon megkedvelt téged.
-Hiába semmi közöm a fiúhoz, azt kívánom, bárcsak lenne.
-Mármint szülői kapcsolat?
-Igen, hát persze.- André elhallgatott, aztán összevonta a szemöldökét.- Vagy te máshogy értetted?
Jorgosz zsebre tette a kezét, és inkább a földet bámulta. Tulajdonképpen semmi köze az egészhez,
de feltűnt neki, hogy André nem normális módon imádja másnak a gyerekét.
-Ariadné elárulta, hogy mért vált el tőled.
-Bármit is mondott, puszta rosszindulatból tette.
-Akkor az sem igaz, hogy egy tizennégy éves fiúval talált egy ágyban?
-És akkor mi van? Egy ujjal sem nyúltam hozzá!
-Ismerlek, André. Tudom, hogy a kedvenced a friss, fiatal hús.
-Arra célzol, hogy pedofil vagyok?
Jorgosz nem merte tovább folytatni a gyanúsítgatást, így is túl messzire ment. Egy André
társadalmi helyzetébe lévő férfi ölni is képes volna azért, hogy tiszta maradjon a hírneve.
-Nem, dehogyis. Csak szerintem ne vedd természetesnek a kis Alex szeretetét. Az anyja féltékeny
lesz. Aki egyedül neveli a gyerekét, az nem fogja engedni, hogy túl közel kerüljetek egymáshoz.
-Kasszandra a tenyeremből eszik!Mellesleg ő is apát keres a fiának. Minden szempontból én
vagyok a megfelelő jelölt.
-Na igen, de...
-Semmi de, Jorgosz! Ne rontsd el a kedvemet, mert esetleg hamarabb megunlak, aztán mehetsz,
amerre látsz.
A férfi szótlanul sétált tovább.

‫٭‬

Eufrozina kíváncsian ment fel Páriszhoz. Nem rég még azt hitte, hogy semmi nem tudná rávenni
arra, hogy besétáljon az oroszlán barlangjába, de a férfi egyetlen véletlenül elejtett mondata elég
volt ahhoz, hogy másképp döntsön.
Párisz, aki idáig nagyon lazán kezelte kapcsolatukat, most azt mondta, hogy szeretne már végre
komolyan beszélgetni vele. Telefonon keresztül nem árulta el, hogy miről van szó. A nőnek fogalma
sem volt róla, hogy ez mit takarhat. Addig-addig gondolkozott rajta, mígnem feladta, és inkább
meglátogatta Páriszt. A férfit otthon találta.
-Szia, milyen kellemes meglepetés. Nem úgy volt, hogy ma nem érsz rá?
-A tárgyalásról jövök. Váratlanul elnapolták. Zavarok?
-Nem! Gyere csak be. Hmmm... milyen szép vagy.
Eufrozina levette kosztüm fölsőjét, ami alatt csak egy csipkés blúz volt. Amikor reggel felvette,
nem is gondolta volna, hogy ennyire tetszeni fog benne Párisznak. Vagy a férfi csak udvarias akart
lenni? Össze volt zavarodva.
 113

-Azért jöttem, mert elég homályosan fogalmaztál a legutóbb. De szerintem is jó ötlet volna végre
tisztázni, hogy tulajdonképpen mi van köztünk. Eljárunk szórakozni egymással, de bármennyi idő
teljék is el, nem látom, hogy haladnánk valamerre.
-Szándékosan nem siettettelek. Érzem, hogy nem bízol bennem. Rengeteg időre van szükségünk,
hogy jobban megismerjük egymást.
Eufrozina döbbenten meredt a férfira.
-Ezt a szöveget még senkitől sem hallottam. Nálunk valahogy felcserélődtek a szerepek. A nők
jönnek mindig azzal, hogy minél tovább húzzuk a szexig való felesleges találkákat. Párisz, mit
akarsz te tőlem?
-Ezt a kérdést már egyszer feltetted. Én akkor is őszintén válaszoltam. A barátságodat.
-De kívánsz engem! Vagy nem?
-Tudod jól, hogy igen.
-Akkor mért nem akarsz rám mászni, mint a többiek?
-A többieket most hagyjuk. Nem szívesen hallok róluk.
-Teljesen úgy csinálsz, mintha... szerelmes volnál belém.
Eufrozina azt várta, hogy most a férfi felnevet, de ez nem történt meg. Párisz szégyellősen a
cipőjét nézte, és megköszörülte a torkát.
-Ezt ne az ajtóban állva beszéljük meg.
Beljebb mentek, és a nő gyors terepszemlét tartott a lakásban. Elég sivárnak tűnt a csupasz falak,
az egyszerű berendezés és a steril tisztaság látványa.
-Milyen spártai. Csak nem rég költöztél ide?
-Évek óta itt lakom. Hát az lehet, hogy nem valami otthonos, de a célnak megfelel.
-Itt semmi nem utal a jellemedre. De legalább nem vagy trehány.
-Én utánam soha nem takarított senki.
A nő felfigyelt erre az egyszerű, ám annál érdekesebb mondatra. Párisz nem beszél a múltjáról, se
a jövőjéről, mindig csak a jelenben hajlandó tartózkodni. Kérdésekre kérdésekkel válaszol, így
hiábavalóak próbálkozásai, miszerint milyen a magánéletben. A férfiak többsége nem beszél az
érzéseiről, ez érthető, de Párisz a gondolatait sem osztja meg vele. Eufrozina csak most döbbent rá,
hogy még mindig teljesen ismeretlen számára ez az ember.
-Te senkit sem engedsz közel magadhoz, igazam van?
-Vannak barátaim.
-És nekik többet árulsz el, mint nekem?
-Megnyíltam előtted, amennyire csak tellett tőlem.
-Én pont ellenkezőleg érzem.
-Na jó, talán tényleg nem árultam el valamit. Most viszont el jött az idő, hogy színt valljak.
Párisz letérdelt elé, és elővett egy ékszeres dobozkát Amint felpattintotta a tetejét, azonnal négy
karát tiszta gyémánt kezdett szemezni Eufrozinával. A nő levegő után kapkodott. És ez még mind
semmi volt, mert ami ezután következett az felér egy csodával. Párisz, aki egy mondatnál többet
sosem szokott mondani, egy egész litániát adott elő róla.
-Légy a feleségem! Ne! Még ne válaszolj, az túl elhamarkodott lenne. Te is, én is olyan emberek
vagyunk, akik csak egyszer házasodnak életükben, ezért nagyon fontos, hogy jól átgondold, hozzám
szeretnéd-e kötni az életedet. Én biztos vagyok a dolgomban. Már tudom, más nő úgy sem érhet fel
hozzád. Régóta vágyakozom utánad, de csak mostanában mertem közeledni. Te adtál nekem egy
esélyt, és ez reményt ébresztett bennem. Valójában el sem hiszem, hogy egy ilyen gyönyörű amazon
érdeklődését felkelthetem. Nagyon erőteljes, határozott egyéniség vagy, bizonyára még ezért nem
találtad meg a társad. Én nem akarok neked parancsolni, vagy megváltoztatni téged. Pontosan úgy
szeretlek, ahogy vagy. Nem hiszed, látom. De tiszta szívemből szólok hozzád! Mindenedet imádom.
És felnézek rád, tisztellek. Nagyon okos, csodálatos teremtés vagy. Életem végéig nagy becsben
foglak tartani, ha úgy döntesz, hogy a feleségem leszel.
-Ó Párisz... azt sem tudom, mit mondjak.
 114

-Nem is kell. Türelmes vagyok, megvárom, amíg biztos nem leszel a dolgodban.
Eufrozina kínosan érezte magát. Mindig ezekre a szavakra várt, csak más férfi szájából szerette
volna hallani. Párisz semmilyen téren nem felelt meg az ő ízlésének, így képtelenségnek tartotta,
hogy ők ketten összeházasodjanak. Tudta, most közölnie kellene, de nem bírt belegázolni a férfi
lelkébe. Most nem.
-Jól van hát... majd gondolkozom az ajánlatodon.
Párisz felállt, és lelkesen átölelte.
-Megcsókolhatlak?
Eufrozina hagyta, hogy a férfi birtokba vegye a száját. Meglepő módon, Párisz olyan gyengéden
csókolta, hogy már-már vágyni kezdett arra, bár viszonozná az érzéseit. Lassan megnyitotta előtte
ajkait, és teljes káosz uralkodott el a lelkében.
Mit csinálok?- tette fel önmagának a kérdést. Készségesen elengedte magát a férfi karjaiban, és a
következményekre nem gondolva bátorította Páriszt. Összetapadó testük egyre csak forrósodott, és
ha van egy csepp esze, akkor végre megálljt mondana sietősen tapogatózó kezeiknek. Amennyiben
még egy perccel tovább marad, ez egyenesen az ágyba vezetett volna, de ekkor szerencsére
megszólalt a csipogója.
Párisz nagy nehezen abbahagyta a nő elcsábítását. Eufrozina rémülten elhátrált tőle. Látszott rajta,
hogy fogalma sincs róla, ez hogyan történhetett meg. A férfi büszke volt arra, hogy ilyen hatással
van rá. De talán még sem ez volt a megfelelő pillanat. Eufrozina szerette a kezében tartani a
gyeplőt. Bizonyára izgatta, hogy nálánál erősebb akaratú férfiba botlott, de ennél többről szó sincs.
Ha huzamosabb ideig volna kénytelen eltűrni az alárendelt szerepét egy kapcsolatban, akkor inkább
a szabadságot választja.
A nő megnézte, hogy ki kereste.
-Anyu volt az. Be kell hozzá mennem a kórházba.
-Valami gond lehet vele?
-Nem hiszem. Inkább csak hiányol.
-Akkor ne siess, maradj még velem!
-Nem lehet, Párisz. Jobb, ha most megyek.
Aha, határozottan megijedt tőle. De mondjuk ez tényleg sok is így egyszerre. Elsőnek a lánykérés,
aztán majdnem a földre teperte. Nem hagyhatja, hogy ilyen zaklatott állapotban szaladjon el.
-Megtennél nekem valamit, agape mou? Hord ezt a gyűrűt a kedvemért. Nem kötelez semmire, ettől
még bátran mondhatsz nemet később. Csak reménykedem, hogy ha ránézel, megenyhülsz irántam,
és sokkal hamarabb döntesz.
-Így nem fogadhatom el!
-Kérlek! Ne aggódj, ez már a tiéd. Én nem követelem vissza tőled.
Párisz ellentmondást nem tűrően felhúzta az ujjára. Eufrozina gyönyörködve nézte, bár nem hitt
benne, hogy tényleg megtarthatja. Azok után meg főleg nem, mikor végre majd rászánja magát, és
bevallja, hogy eszében sincs hozzámenni feleségül.

‫٭‬

Barbarella kíváncsi lett Arzén leendő feleségére. Messziről már látta a kis, vékony, szőke lányt, de
ügyet sem vetett rá. Semmi érdekes vagy feltűnő nincs benne. Még különösebben szépnek sem
lehetne őt nevezni. Ám mégiscsak rendelkezhet valamivel, amitől egy ilyen forróvérű férfi
menyasszonya lehet.
Elment a moziba. Épp jó időt fogott ki, mert senki sem tolongott a pénztárnál. Írisz újságot
olvasott. Mikor felnézett, és meglátta Barbarellát, köszönt.
-Mit tehetek önért?
-Szia. Egyelőre csak nézelődöm. Még nem döntöttem.
-A plakáton fel van tüntetve az összes film.
 115

-Köszönöm. Hmmm... nem is tudom. Te melyiket ajánlanád?

-Az attól függ, milyen műfajt kedvel.
-A legjobban a romantikus vígjátékokat.
-Nahát! Van is egy, amelyik garantáltan tetszeni fog magának.
-Ó, nem kell magáznod. Azért remélem annyira öregnek még nem látszom.
-Dehogyis! Mit meg nem adnék azért, hogy olyan jól nézzek ki, mint... te.
-Nincs szégyenkezni valód. Fiatal vagy, bájos és kedves. Bizonyára van barátod.
-Vőlegény. Lehet, hogy ismeri is. Az iskolába dolgozik.
-Nem járok oda, úgyhogy nem hiszem.
-Biztosan? Mindig fekete bőrdzsekibe jár. Arzén Lykeiosz.
-Nem, még sohasem találkoztam vele. És? Aranyos srác?
-Ő a világ legjobb pasija! És elvesz feleségül. Nagyon boldog vagyok.
Írisz arcán álmodozó mosoly jelent meg. Olyan szerelemittasnak és naivnak tűnt, hogy Barbarella
szinte megsajnálta. Ez az ártatlan leányka valószínűleg semmit sem tud Arzén félrelépéseiről.
-Mióta tart a jegyesség?
-Már két éve. Nem siettük el dolgokat.
-Pedig egy okos asszony ismeri azokat a praktikákat, amivel hamarabb elérheti a célját.
Barbarella tekintete zavarba hozta a lányt. Írisz pirulva gondolt arra, hogy Arzént a teherbeesős
trükkel foghatná meg magának.
-Nem, nem. Azt nekünk nem szabad. A szüleink nem néznék jó szemmel. Mi betartjuk a
szabályokat.
Szóval minden sejtése beigazolódott. A család kezdeményezte a házasságot, mint majdnem
minden esetben. A lány egy csendes, jelentéktelen, ártatlan bárányka, akinek fogalma sincs róla,
hogy ki lesz a férje. Arzén jól döntött, ha könnyen formálható bábra vágyik. Írisz tipikusan
feleségnek való. Ha még rá is jönne valaha jövendőbelije igazi jellemére, egyszerűen csak szemet
hunyna, hogy ne legyen botrány.
Mintha csak megidézte volna, Arzén váratlanul megjelent. A férfi Barbarella láttán ledermedt.
Menyasszonyára nézett, hogy tudja mihez tartsa magát. De Írisz lelkesen rámosolygott, amitől
megnyugodott.
-Drágám! Még nem járt le a munkaidőm. De azért örülök, hogy itt vagy.
-Látni akartalak. Már úgy hiányoztál.
Szegény lány tudomást sem véve Barbarella gúnyos arckifejezéséről, majdhogynem elolvadt az
üvegablak mögött. Arzén vállával nekidőlt egy oszlopnak, és tovább udvarolt Írisznek. Barbarella
egyszer csak elunta, és elköszönt. Nem ment még tíz métert se, és már is mögötte volt a férfi.
-Állj meg! Mit kerestél itt?
-Hozzám ne érj!
Barbarella rángatni kezdte a karját, amit Arzén keményen megragadott.
-Ne csinálj jelenetet!
-Még hogy én?! Te beképzelt majom! Mért így kellett megtudnom, hogy menyasszonyod van?
-Sosem gondoltam volna, hogy téged ez érdekel.
-Képzeld, nem is! Én veled végleg végeztem!
-Na persze. Különben nem lennél itt. Vagy esetleg bosszúra éhezel?
-Rengeteg időm lett volna elmondani a leendőbelidnek, hogy viszonyunk volt.
-Még sem tetted. És tudom is, hogy mért. Még mindig engem akarsz, igaz?
Arzén pimaszul elvigyorodott.
-Megkaphatsz, kedvesem. Én sem bírom már tovább nélküled. Gyere holnap este a partra, ahol
múltkor is voltunk. Ne hagyd ki. Megéri.

‫٭‬
 116

Pénelopé benyitott Barbarelláékhoz, és körülnézett. Lionel épp a nappaliban újságot olvasott.

-Szia. A húgom itthon van?
-Nincs, és ne is kérdezd, hogy hol van. Az a nő odamegy, ahova csak akar. Ebben senki sem tudná
megakadályozni.
-Túlságosan szabadon fogod a pórázát.
-Dehogy, csak megtanultam, hogy a feleség nem kutya.
-Téged tényleg cseppet sem izgat, hogy hol járhat?
-Nem vagyok már így is eléggé megőszülve?
-Kényelmes megoldást találtál. De közben mindenki a hátad mögött nevet.
Lionel vállat vont.
-Csak Arisztid miatt nem válok el tőle.
-Pedig valaha szeretted Barbarellát.
-Az teljesen kizárt. Csak pillanatnyi elmezavarra hivatkozhatom, mikor annak idején helyetted őt
választottam.
Pénelopé elpirult.
-Erről inkább ne beszéljünk.
A férfi összehajtogatta, és letette az újságot. Fölállt, és odament hozzá.
-Mért ne? Mert a húgod férje vagyok? Ez számomra semmit sem jelent.
-De nekem igen! Hogy képzeled? Azt hittem tisztelsz engem.
-Elnézést, igazad van. Sajnálom, ha megbántottalak.
-Én szerettelek téged, Lionel. De ez már elmúlt. Ehhez tartsd magad.
-Bocsáss meg.
Az asszony szemrehányón végignézett rajta. Igazából még mindig képtelen volt feldolgozni a
megaláztatást, hogy Lionel őhelyette a könnyelmű húgát részesítette előnyben. Mindez már több,
mint tizenhat éve, de akkor is ugyanúgy fájt. Ezek után a férfi még célozni se merjen arra, hogy
megbánta akkori döntését.
-Most elmegyek.
-Maradj, kérlek. Igyunk egy kávét, és...
-Nem. Jobb lesz, ha távozom. Véletlenül sem szeretnék félreérthető helyzetbe kerülni.
-Hát persze, ahogy gondolod.
Lionel csalódottan nézett Pénelopé után.

‫٭‬

Dáfné meglátogatta Nikét. Barátnője randevúra készülődött Adonisszal. Felvette a legszexisebb

piros ruháját, és már a sminkelésnél tartott.
-Látom, rosszkor jöttem. Hová mentek?
-Szerintem vacsorázni visz. Minden estére kitalál valamit.
-Na ugye, hogy jó ötlet volt visszahívnod őt?
-Hát legalább nem unatkozom itthon.
-Azért ennél csak jobb. Vagy még le sem feküdtetek?
-Nem is tervezem. De ezt ne mondd el Diomédnek!
-Mi van?! Hogy jön ide ő? Jaj ne! Te csak arra használod Adoniszt, hogy Dioméd féltékeny legyen?
Niké elmélyülten rúzsozta a száját, így a válasz elmaradt. Dáfné egyre ingerültebb lett.
-Nem értelek. Komolyan mondom, te meg vagy zakkanva! Itt van előtted minden nő vágyálma, és
téged még mindig azért a pitiáner alakért esz a fene.
-Ez hülyeség. Már nem szeretem őt.
-Akkor feküdj le Adonisszal!
-Minek? Csak, hogy elveszítsem a szüzességemet? Ez nekem nem elegendő indok.
-Mire várnál? Nem fog jönni semmiféle szőke herceg fehér lovon!
 117

-Tudom, de... értsd meg, nekem ez nem megy így. Ráadásul konzervatív vagyok. Sosem vállalnám a
hármas szexet. Én, Adonisz és az ego-ja. Olyan hatalmas, hogy külön lényként kell kezelni. Amint
megjegyez valamit, már fűzi is hozzá, hogy neki bezzeg mennyivel jobb, vagy szebb, vagy drágább
ugyanilyenje van. Egyszerűen szerelmes önmagába!
-Na és? Senki sem lehet tökéletes! Neki csak ez a kis hibája van, de Dioméd...
-Ha láttad volna, milyen dühös volt múltkor. Szerintem féltékeny.
-Kit érdekel?! Neked is inkább arra kellene koncentrálnod, hogy mihamarabb elfelejtsd őt!
-De mi van, ha mégiscsak van esélyem nála?
-Rendben, csinálj, amit akarsz, csak a végén nehogy megbánd.
Valaki veszettül elkezdett dudálni odalent.
-Ez Adonisz lesz.
Niké felkapta a táskáját, és lementek a kapuhoz. Amint kiléptek rajta, a látványtól elállt a
lélegzetük. Egy tűzpiros Porsche duruzsolt az utcán. A férfi lazán könyökölt ki rajta. Olyan jóképű
volt, hogy az már bűn.
-Hé, szívi! A ruhád megy a kocsim színéhez. Gyere, pattanj be.
Dáfné nyelt egyet, hogy szóhoz tudjon jutni. Halk szavait csak barátnője értette meg.
-Nem vagy emberből, ha megtudod állni, hogy még ma este az övé légy.

‫٭‬

Orfeuszt, Eugént és Diomédet a vacsora közben világosították fel a szüleik az új kis jövevényről.
A két nagyobbik fiú meg sem lepődött, de Orfeusznak ez az újdonság erejével hatott.
-Azt hittem, nem akartok már több gyereket. Hogy védekeztek.
-Így volt, fiam, de ennek ellenére megtörtént a csoda. Ez Isten ajándéka.- válaszolta Dárius.
-Vagy esetleg másé.
Csak véletlenül csúszott ki a száján. Apja tekintete azonnal sötétebb lett. Bizony meglehet, hogy
Dezdemóna Szebasztián gyerekét hordja a szíve alatt. És pont ezért úgy ugrott erre a megjegyzésre,
mint egy veszett kutya.
-Orfeusz, mért nem örülsz? Hiszen kisöcséd lesz. Gondolj bele, milyen nagyszerű volna, ha anyád
és Xénia egyszerre szülne. A te lányod talán egy napon beleszeretne a testvéredbe, és a szülei
példáját követve lefeküdne a saját unokabátyjával. Szép jövőkép, vagy nem?
A fiú elsápadt, Eugén kiejtette a kezéből a villát és Dezdemóna lehajtotta a fejét. Olyan mély
csend lett, hogy percekig csak a hűtő zaját lehetett hallani. Dioméd tért először magához.
-Te és Xénia?!
Orfeusz elvörösödve nézett bátyjaira. Eugén még mindig úgy nézett ki, mint akibe a villám
csapott. Dárius elégedetten hátradőlt, onnét szemlélve a jelenetet.
-Ez valami vicc, igaz?- kérdezte Dioméd. Anyját nézte segélykérőn, aki intette, hogy ez nagyon is
komoly. Eugén becsukta a száját. Idáig nyitva volt.
Orfeusz nem bírta tovább a feszültséget, felpattant és ordítani kezdett.
-Nem tartozom senkinek sem magyarázattal! Ez az én életem, és azt csinálok, amit akarok!
Sértődött kamaszként elvonult volna, ha Dárius nem szól rá, hogy üljön vissza.
-Itt maradsz, és elmondasz mindent Diomédnek és Eugénnek! Vagy a testvéreid még ennyit sem
érdemelnek meg tőled?
A fiú szégyenkezve várta bátyjai ítéletét. Dioméd egész hamar megbarátkozott a gondolattal, mert
a következőt mondta:
-Ő az a barátnőd, akit a múltkor említettél?
Orfeusz bólintott.
-Tehát már szakítottatok is?
A fiú még egyszer bólintott, de most kelletlenebbül. Eugén megkönnyebbülten kieresztette a
levegőt.
 118

-Akkor minden rendben. Már féltem, hogy szerelmes lettél belé.

-Az vagyok. És nem fogom hagyni, hogy széjjel válasszatok Xéniától! Ő az enyém.
-De hát térj észhez! Nem lehetséges, hiszen unokatestvérek vagytok!
-Tudtam, hogy nem fogtok megérteni! Ti is a szüleim pártjára álltok?!
-Nyugodj le, öcskös.- mondta Dioméd.- Szeretünk téged, és csak a javadat akarjuk.
-Akkor fogadjátok el, hogy minden akadály ellenére én akkor is csak Xéniát akarom! Ő lesz a
feleségem, és a gyermekeim anyja, tűnjön ez bármilyen undorítónak a szemetekben.
Orfeusz a szobájába vonult. Úgy magára csapta az ajtót, hogy abba beleremegett az egész ház.
Eugén az apját kérdezte a részletekről.
-Mióta tart ez köztük?
-Nem olyan rég. De sajnos már elég messzire eljutottak. Még az is lehet, hogy a lány terhes.
Dioméd gondterhelten felsóhajtott.
-Végül is, nincs min meglepődni. Állandóan együtt voltak, még a vécére is közösen jártak. Nem is
csoda, hogy ilyen közel kerültek egymáshoz. Ez várható volt.
-Miket beszélsz?! Ez nem normális.- mondta Eugén.
-Elég volt, fiúk!- szólt közbe Dezdemóna.- Mindenkinek joga van véleményt alkotni, de ez Orfeuszt
nem érdekli. Csak próbáljátok magatokat az ő helyébe képzelni. Most nagyon nehéz időszakon
megy keresztül. Nyilvánvalóan nem így tervezte az életét, de így alakult. Segítsetek neki.
Beszélgessetek vele. Valahogy érjétek el, hogy mindent őszintén elmondjon nektek. Velünk nem
kommunikál, hiszen az ellenségének tekint. Azt sem tudtuk, hogy már szakítottak is Xéniával.
Abban reménykedünk, hogy magától megoldódik ez az egész. Ha talán engedjük nekik, akkor
idővel rájönnek, hogy mégsem illenek össze. Ez a kapcsolat gyakorlatilag kilátástalan.
-Szerintem meggyőzhetetlen.- állította Dioméd.- Még sosem láttam őt ilyennek.
-Mindent meg kell próbálnunk.- ellenkezett Eugén.- Csak tönkreteszi magát, ha tovább
reménykedik. Még nagyon fiatal,és felelőtlen.
Dárius egyetértett fiaival.
-Erre a reakcióra számítottam. Most már ti is értitek, hogy mi folyik ebben a házban napok óta.
Dioméd szemében hirtelen kigyulladt a felismerés szikrája.
-Akkor tehát ezért akartátok Athénba küldeni Orfeuszt!
-Valóban, de az utolsó pillanatban másképp döntöttem.
-És mért volt megverve a masszőr?- kérdezett rá Eugén.
Senki sem válaszolt. Dezdemóna mereven a tányérját bámulta. Csak Dioméd kockáztatta meg a
feltételezést.
-Ezt öcsénk árulta el az előbb. Amikor arra célzott, hogy anyu mástól vár gyereket.
Dárius méltóság teljesen felemelkedett az asztaltól, és egyenesen a fia szeme közé nézett.
-Azt állítod, hogy Dezdemóna megcsalt engem? Senkitől sem tűröm el, hogy sértegetni merészelje
a feleségemet! Vond vissza, vagy nagyon megbánod!
Dioméd engesztelőn felemelte a kezét.
-Igazad van, én vagyok a legutolsó ezen a földön, aki megbántaná anyut.
-Későbbiekben válogasd meg a szavaidat! Ezzel le is van zárva a téma.

XIII.

Niké elég későn ért tegnap este haza, ezért ma reggel kész szenvedés volt az ébredés. Már a
második kávéját hajtotta fel, de még mindig alig bírta nyitva tartani a szemét. A munkahelyén
viszont akkora meglepetés érte, hogy azon nyomban kitisztult az agya.
 119

-Te?!- kiáltott rá Diomédre.

A férfi rámosolygott.
-Szia! Nem is örülsz, hogy mostantól itt dolgozom?
-Ez biztosan csak egy rémálom...
-Könnyű volt ide bekerülni.- csevegett tovább Dioméd.- Láttam kint a kiírást, hogy konyhai
kisegítőt keresnek. Bejöttem, megkérdeztem a főnököt, és öt perc múlva már fel is vett.
-De hát nem is értesz a cukrászathoz!
-Majd beletanulok.
-Röhög a vakbelem! Még azt sem tudod, melyik végén kell megfognod a felmosórongyot. Tíz
percig, ha kihúzod, aztán már repülsz is.
-Fogadhatunk, ha akarod.
-Na persze, akinek Angelopulosz az apja, nem kell félnie semmitől.
Szándékosan sértette meg a férfit, és láthatóan talált. Dioméd elkomorodott, és fenyegetően
közelebb lépett Nikéhez. A lány hátrált, de közben dacosan magasra emelte az állát.
-Kezdődik a munkaidőd. Menj, mert még elszalasztod az első vendéget!- mondta a férfi.
-Kinek képzeled magad? Nekem nem parancsolgathatsz! Itt ugyanolyan kis csicskás vagy, mint én.
Úgyhogy jobb, ha hozzászoksz...
-Még mindig azzal a nyálas ficsúrral jársz?
Niké szava is elállt mérgében. Közben Dioméd egyre csak közeledett, ő pedig már a polcig
hátrált. Csapdában érezte magát, ezért kétszeresen is támadásba lendült.
-Mit érdekel ez téged?
-Nyugi, nem kell ekkora jelenetet csinálni.
-Menj a francba!
Dioméd nevetni kezdett.
-Tudom már, hogy mi a bajod. Nap mint nap látnod kell, ez izgatott úgy fel. Tényleg eléggé
idegesítő lehet...
-Ugyan! A kutyának sem kellesz már!
-Igen? Biztos vagy benne?
A férfi lehajtotta a fejét, így már csak egy hajszál választotta el egymástól szájukat. Niké
izgatottan megmarkolta a mögötte lévő polcot, és visszatartotta a lélegzetét. Megigézve bámult
Dioméd sötét szemébe, miközben úgy érezte, hogy egy örvény örökre magába szippantotta.
Akaratlanul is megnyitotta ajkait. Izmai elernyedtek és a férfi testéhez simult.
Mikor a csók egyre csak késett, türelmetlenül elébe ment. De mindinkább hajolt előre, Dioméd
annál jobban hátra. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi csak játszadozik vele.
Niké sértetten felkiáltott, mire Dioméd jókedvűen kacagni kezdett.
-Te szemét!- próbálta őt pofon vágni. A férfi elkapta a karját, és elkomolyodott.
-Most bebizonyítottam, hogy még mindig engem akarsz. És én állok szolgálatodra..., de ahhoz
szakítanod kell a másikkal. Amilyen hamar csak lehet.
A lány kitépte magát a kezei közül.
-Annyit nem érsz meg!
-Édesem, fogalmad sincs róla, hogy milyen sokat érek.
Dioméd fütyörészve magára kötött egy kötényt. Niké pedig dühösen ment a dolgára.

‫٭‬

Orfeusznak elege lett a büszkeségből. Ki akart békülni Xéniával, méghozzá most azonnal. Az
iskola bejárata előtt várta a lányt. Mikor végre megérkezett, hozzásietett.
-Várj, beszélnünk kell.
Xénia szó nélkül elment mellette. A fiú utánafutott, és elzárta előle az utat.
-Mit akarsz?!- tört ki a lányból.
 120

-Van egy lezáratlan ügyünk.

-Nekem nincs semmi dolgom veled!
-Tudom, hogy még haragszol rám, de bármit is követtem el, bocsánatot kérek. Rendben? Nagyon
hiányzol, és...
-Szeretnél már dugni.
-Azért nem ilyen egyszerű!
-Azok után, hogy kijelentetted, engem csak addig szeretsz, amíg hajlandó vagyok széttenni neked a
lábam, csak erről lehet szó.
-Én soha nem állítottam ilyet! Jó, a szex fontos része egy kapcsolatnak...
-Azt mondtad, hogy a legfontosabb!
-Nem! Kifordítod a szavaimat! Egyébként mért gond az, ha kívánlak? Más lány...
-Szóval itt tartunk! Máris más kell? Akkor menjél csak, nem akadályozlak meg!
-Ha igazán szeretnél, sosem mondanál ilyet! És le akarnál feküdni velem!
-Én nem szeretlek?! Te nem szeretsz! Azt sem tudod, mit jelent a szerelem. A szerelem odafigyelés,
tapintat, türelem, kedvesség...
-Na látod! Te sem figyelsz oda az én igényeimre! Nem vagyok impotens! Nekem szükségleteim
vannak, amit persze a barátnőmtől szeretnék megkapni.
-Nem vagyok köteles kielégíteni!
Csak most észlelték, hogy milyen látványosságot nyújtanak ők ketten az utca közepén. A többi
diák csoportokba verődve nézték őket, mintha moziban lennének. Xénia piros arccal félrelökte
Orfeuszt, de a fiú a karjánál fogva visszarántotta.
-Még nem végeztünk!
-Hagyj békén!
-Nem engedlek el! Az enyém vagy!
Dulakodni kezdtek, de a lánynak nem volt semmi esélye. Orfeusz satuként szorította magához,
aztán erőszakosan megcsókolta. Xénia tehetetlenül vergődött, amivel nem ért el semmit. A fiú
kifulladva felemelte egy pillanatra a fejét, és a szemébe nézett.
-Csak egy búcsúcsókot adj még, a régi szép idők emlékére. Tégy úgy a kedvemért, mintha
élveznéd.- suttogta neki rekedt hangon.
Xénia lassan lecsillapodott, mikor rájött, hogy Orfeusznak igaza van. Ez itt a vég. Tiltott szerelme
alig, hogy kibimbózott, máris durván leszakították. Életének ez az időszaka lezárult.
A fiú újra megcsókolta, most már egészen gyengéden, finoman. A szíve is megolvadt ennyi
forróságtól, ilyen mély szeretettől. Örökre magába szívta minden egyes szavát, érintését, hogy
elraktározhassa emlékeiben. Csak most fogta fel, hogy ez az utolsó, hogy együtt lehetnek.
És akkor ráomlott a veszteség érzése. A lelkében lévő űr dagadni kezdett a mellkasában, míg fel
nem tört belőle. Úgy fájt, hogy attól elszorult a torka. Annyira csak Orfeuszra koncentrált, hogy
észre sem vette, már sír.
-Xénia!- mondta a fiú. Hüvelykujjával letörölte a könnyeit. A lány kétségbeesetten felzokogott, és
beszaladt az osztályterembe. Orfeusz utána ment volna, ha nem látja, hogy már a tanár is
megérkezett.
-A rohadt életbe.
Nem értette, hogyan történhetett meg az, hogy ki akart békülni Xéniával, erre csak még jobban
összevesztek. Lehet, hogy már semmi esélye nála?

‫٭‬

Párisz és Dárius a szokásos helyükön ültek a nappaliban. A fehér bőrfotelek olyan kényelmesek
voltak, hogy szinte elsüllyedtek benne. Élvezettel kortyolgatták a hideg gintonikot.
-Szóval megkérted a kezét?- mondta Dárius. Ma nagyon kedélyes hangulatban volt. Láthatóan
tetszett neki, hogy Párisz jó hírekkel szolgál.
 121

-Még ne igyál előre a medve bőrére. Nem hiszem, hogy igent mond.
-Ne légy ilyen pesszimista! Vésd jól az eszedbe, Eufrozina nem egy megmászhatatlan hegy, hanem
inkább... mihez lehetne hasonlítani... hmmm, inkább olyan, mint egy nép. Le kell igázni,
meghódítani és rákényszeríteni az akaratod. Csak akkor, csakis akkor fog engedelmeskedni neked.
Ismerem azt a lányt pici kora óta. Még öt éves sem volt, és már parancsolgatott mindenkinek, aki
hagyta magát irányítani.
-Rémes kölyök lehetett.
-Egy kis vadóc volt. Már bánom, hogy nem reguláztam meg korábban.
-Mostanra lehet, hogy túl késő.
-Jól sejtem, hogy nem sikerült megkedvelned?
-Eufrozina... minden, ami én soha nem lehetek. Ennek ellenére egészen összebarátkoztam vele,
persze a cél érdekében. Viszont feleségnek nem való. Ki szeretne otthonra egy házisárkányt?
-Nehéz eset, valóban. Erős kezű férfira van szüksége. Reménykedtem benne, hogy te ilyen vagy.
-Micsoda?! Na nem! Pénzért bármit, főnök, de ez már túlzás volna. Jegyben járok vele, ha úgy
kívánod, de nem veszem el feleségül.
-Nyugi, csak egy ötlet volt.
-Majdnem a frászt hoztad rám!
-Ennyire lehetetlennek tartod?
-Nem illek az unokahúgodhoz. Eljátszom a szerepemet, és kész. Hidd el, mindenki jobban jár, ha a
saját köreitekből választasz férjet neki.
-Rendben, ne is vesztegessünk erre több szót. Inkább mesélj! Milyen volt a lánykérés?
Párisz elhúzta a száját, mire Dárius felnevetett.
-Olyan rossz?
-Még szerelmet is vallottam neki!
-És honnét szereztél jegygyűrűt?
-Nem volt pénzem, csak egy hamisítványt tudtam neki venni.
-Ha erre rájön, neked véged.
-Nem vagyok én olyan ijedős fiú. Különben is már közel az idő, hogy mindent kitálaljunk neki.
Amint megtudja, engem még a halálom után is gyalázni fog.
-Jelentősen kárpótollak, Párisz.
-És már alig várom azt a pillanatot.
-Hát csak rajtad múlik, hogy mikor végzel a munkával.
-Lehetőleg minél hamarabb, mert már kezdek belefáradni a színlelésbe.
-Olyan rossz a helyzet? Vagy ki akarsz szállni?
-Eszemben sincs! Ilyen könnyen még sosem jutottam ennyi zsozsóhoz. Bolond volnék elszalasztani.
Épp itt tartottak, mikor besétált Eufrozina.
-Mi az, fiúk? Valami fontos üzleti tárgyalást szakítottam félbe?
-Ugyan!- legyintett Dárius.- Te sosem zavarsz.
-Áh, látom, ma jókedvedben vagy! Mi az oka?
-Bármi legyen, én örülök neki.- szólt közbe Párisz.- Így talán nagyobb jóindulattal fogadod, főnök,
az örömteli hírt.
-Miről beszélsz?
Párisz kérlelőn nyújtotta kezét Eufrozina felé.
-Gyere ide, drágám. Azt akarom, hogy együtt közöljük a nagybátyáddal.
Végre kezdte mindenki sejteni, hogy miről lesz szó. A nő meggyőződése ellenére ült le Párisz
mellé. Dárius érdeklődő képet vágott.
-Nos? Mit jelentsen ez?
-Engedd meg, kérlek, hogy megkérjem tőled az unokahúgod kezét. Mivel sajnálatos módon az
édesapja elhunyt, ezért a te áldásodat kérem.
Dárius úgy tett, mint aki le lett taglózva. Eufrozina kínosan feszengett. Ő nem volt erre
 122

felkészülve, főleg, hogy még nem is mondott igent a férfinak. De a gyűrű az ujján volt, ezt nem
tagadhatja. Párisz tisztességtelen, hiszen így kényszerhelyzet elé állítja.
Közben Dárius felugrott, és kikelt magából.
-Hogy képzeled?! Titokban összeszűrtétek a levet a hátam mögött?
-Nem, nem, dehogyis merészelnék ilyesmit!- ellenkezett Párisz.- Csak találkozgattunk, de semmi
olyasmi nem történt. Főnök, hiszen ismersz! Sosem sértenélek meg.
Dárius látszólag kicsit lenyugodott, és visszaült.
-Szeretitek egymást?
-Hát...- kezdte volna Eufrozina, de Párisz közbevágott.
-Senki iránt még nem éreztem így! Kész vagyok bármit feláldozni érte. Nem hittem volna, hogy így
alakul, de... már nem tudok nélküle élni.
A férfi szerelmesen ránézett Eufrozinára, és úgy kapaszkodott a nő kezébe, mint fuldokló a
mentőkötélbe. Dárius komoly önuralomról tett tanúbizonyságot, mikor visszafojtotta a
nevetőgörcsét. Párisz egyszerűen röhejes volt.
De Eufrozinánál bevált a csel, mert már csak sajnálatból sem utasíthatta vissza itt, Dárius előtt
kéretlen rajongóját. Nagybátyja felismerte, hogy puhul, ezért még inkább rákontrázott. Most csak
egyetlen dologgal tudja Párisz karjába űzni Eufrozinát, ha megtiltja neki, hogy összeházasodjanak.
-Szó sem lehet róla! Sajnálom, Párisz, de ez nem kívánság műsor. Lehet, hogy tényleg komolyak a
szándékaid az unokahúgommal kapcsolatban, de ezt nagyon gyorsan el kell felejtened.
-Miért?- sétált bele a csapdába Eufrozina.
-Természetesen a társadalmi különbségek miatt. Párisz, most akárhogyan is nézzük, csak egy
alkalmazott. Jobbat érdemelsz nála, Eufrozina.
-Ezt ne te mondd meg! Utálom, ha bele akarnak szólni az életembe! Felnőtt nő vagyok, és...
-Tetszik vagy sem, én vagyok a gyámod! Én határozom meg, hogy kihez mész hozzá!
-Márpedig azért is megmutatom, hogy nekem nem parancsolgathatsz!
-Hogy beszélsz velem?! Tisztelettel tartozol!
-Nem! Párisz felesége leszek, méghozzá az akaratod ellenére!
Eufrozina amint kijelentette, egyből meg is bánta. Szavait visszaszívni viszont lehetetlen volt.
Mindegy, ez még nem végleges. Bármikor felbonthatja a jegyességet, ha ő úgy dönt. Addig is
legalább egy kis borsot törhet önkényes nagybátyja orra alá. Na, most Dárius megtanulja, hogy vele
nem bánhat a kedve szerint.
Párisz felugrott, és örömében átölelte a nőt. Eufrozina dacos arccal viszonozta az ölelést. Dárius
úgy tett, mint aki mélységesen felháborodott.
-Ez az utolsó szavad?
-Netalán kitagadsz az örökségből? Ú, de megijedtem!- gúnyolódott Eufrozina. Mint, aki jól végezte
dolgát kibontakozott az ölelésből, és meglátogatta Eugént a műtermében. Amint kisétált a
látóterükből, Párisz izgatottan fordult Dárius felé.
-Ezt jól megcsináltuk! Hihetetlen, hogy pusztán a te bosszantásod kedvéért még azt is kibírja, hogy
a menyasszonyomnak kell lennie.
-Ez csak félsiker. Láttam a szemén, hogy nem igazán szerelmes beléd.
-Akkor hát mi legyen a következő lépés?
-Lefeküdtök. Majd a szex összehoz titeket.
-Főnök... ezt nem mondod komolyan!
-Dehogynem. Igyekezz, Párisz! Ha sikerül egy héten belül elcsábítanod, megduplázom az összeget.

‫٭‬

Xénia már zsinórban a harmadik órát zokogta végig. Reggel óta megállíthatatlanul patakzott
bedagadt szemeiből a könny. A zsebkendőhalmok már egész kis kupacot alkottak az asztalán. Olyan
csendesen meghúzódott a sarokban, hogy a tanárok nem is törődtek vele. Az osztálytársai kerülték,
 123

mintha leprás volna. Bár elég szánalmas látványt nyújtott, ő kívülállónak számított köreikből.
Senkinek sem esett meg rajta a szíve, csak Orfeusznak.
A fiú gyakorlatilag már azt is megbánta, hogy megszületett. Könyörgött Xéniának, hogy
bocsásson meg neki, hogy ne sírjon tovább, de a lány minduntalan elzavarta. Kapcsolatukat
végérvényesen lezártnak nyilvánította. Orfeusz gyötrődve nézte, és közben úgy érezte, mintha
darabokra szaggatná valaki a lelkét. Tudta, ő a felelős a lány fájdalmáért.
Ebből az áldatlan helyzetből csak egy valakinek lehetett haszna. Pontosabban kettőnek. Arisztid
és Rea. Kárörvendve nézték a drámai jelenetet, és röhögtek a markukba. Arisztid gondolt egyet, és
odament Xéniához.
-Segíthetek valamiben?- kérdezte tőle álszent képpel.
A lány felnézett rá, aztán újra visszazuhant borús gondolatai közé.
-Azt ajánlom, szívódj fel.
-De hát így teljesen tönkreteszed magad! Orfeusz nem ér ennyit!
-Nem hallottad? Húzzál már el!
-Xénia, én a barátod vagyok. Ezt neked is tudnod kellene. Jó, az igaz, hogy beköptelek titeket a
szüleiteknél, de érted tettem. Előre láttam, hogy ez lesz! Orfeusz csak meghúzott, mint egy utolsó
ribancot. Ettől akartalak megvédeni!
-Hányok a szövegedtől.
-Nézd.- vigasztalón rátette kezét a lány karjára, mire Orfeusz úgy pattant fel, mintha rugóra járna.
Elég volt fenyegető tekintete, és Arisztid már meg is hátrált. Óvatosan folytatta a beszélgetés, bár
mostantól a testi kontaktust inkább mellőzte.- Nézd, Xénia. Hidd el, hogy csak jót akarok neked. Az
unokabátyád csúnyán kihasznált, de én nem vagyok olyan, mint ő.
-Te sokkal rosszabb vagy.
-Miért? Mit vétettem ellened?
-Egy béna kis mitugrász vagy, és ha nem hagysz békén, ide hívom Orfeuszt, hogy törje el újra az
orrodat. Ezt már remélem, fogtad. Na, mire vársz még?
Arisztid nem mozdult egy tapodtat sem, Orfeusz viszont elunta a várakozást. Odament hozzájuk.
-Valami gond van?
Xénia intette, hogy Arisztid a terhére van. Orfeusz egy szempillantás alatt elkapta a fiú pólójának
elejét, és fölrántotta.
-Azért finoman!- szólt rá a lány.
-Semmi baj. Arisztid és én csak kulturáltan megtárgyaljuk, hogy hová is kellene tolnia azt az
ótvaros, ocsmány képét. Mert mi nem vagyunk kíváncsiak rá.
-Hé! Nem kapok levegőt!
Erre Orfeusz csak még jobban megcsavarta a nyakára tekeredő pólót.
-Így jobb?
-Menj a jó édes...
Orfeusz lefejelte, mire Arisztid a padlóra rogyott. Xénia felsikoltott, és a többiek elhallgattak.
-Ezt meg minek csináltad?!
-Arra kértél, hogy távolítsam el a közeledből. Vagy félreértettelek?
-Én nem buzdítottalak verekedésre! Azt hittem, hogy rábeszéled...
-Na ja. Arról vagyok híres.
Arisztid közben felnyögött, és orrára szorított kézzel megpróbált felállni. Orfeusz gyűlölettől égő
szemmel készülődött a második menetre, de Xénia elé állt. A fiú kihasználta az alkalmat, és
kétségbeesetten magához húzta.
-Akkor most megbocsátasz?
-Engedj el!
-De esküszöm, hogy...
Xénia pofonvágta.
-Nem érdekel a magyarázkodásod. Elegem van belőled! Tulajdonképpen Arisztidnek igaza van.
 124

Csak kihasználtál. Sosem szerettél.

-Hogy hihetsz ennek a gyökérnek?!
-Tudod mit? Felejtsük el ezt az egészet! Tegyünk úgy, mintha sosem történt meg volna. Legyünk
újra unokatestvérek, csak így simán.
Orfeuszt ez a lehetőség elborzasztotta.
-Soha! Nem vagyok képes rá.
-Akkor hát... vége.
-Nem! Vissza akarlak kapni! Mindenre hajlandó vagyok! Azt teszem, amit mondasz. Bármilyen
feltételt szabhatsz. A rabszolgád leszek, csak fogadj vissza.
Arisztid vihogni kezdett.
-Most megalázkodik, hason csúszik, ha kell. De később? Ugyan, Xénia, hiszen ismered. Orfeusz
alapvetően egy önző...
Orfeusz teljes erőből fellökte Arisztidet. A fiú több padot is magával sodort a lendülettől.
-Kérsz még, he? Úgy átalakítom az arcberendezésedet, hogy, még az anyád sem ismer majd rád!
Ekkor érkezett meg a nyelvtan tanáruk.
-Mi folyik itt?
Az osztály csendben, izgatott kíváncsisággal várta, hogy most mi lesz. Arisztid nehézkesen felállt,
orrából a szájába csurgott a vér. A fejét dörzsölte, valószínűleg megüthette, mikor elesett. Orfeusz
tudta, hogy ezért fegyelmit fog kapni. Végül Xénia mentette meg a helyzetet.
-Elnézést kérek, tanárnő. Én tehetek mindenről. Összeverekedtem Arisztiddel.
Ez olyan nevetségesen hangzott, hogy többen felnevettek, de senki sem tiltakozott.
-Hogy mit csináltál?
-Tudja, mi... járunk. És néha ha veszekszünk, akkor... eldurvul a helyzet. De attól még szeretjük
egymást. Igaz?-fordult a fiúhoz. Arisztid értetlenül nézett rá. Aztán kezdett leesni a tantusz. Xénia
menteni akarja Orfeusz hátsóját. Jó, de ennek ára van.
Birtoklón magához húzta a lányt, és véres szájával megcsókolta. Xénia gyomra görcsbe rándult az
undortól, de nem húzódott el. Arisztid vigyorogva nézett a tanárra.
-Minden rendben van. Bocsánat a felfordulásért, de tudja, hogy van ez a szerelmesek közt. Kicsit
civódunk, de mindig kibékülünk.
Xénia lehajtotta a fejét, mintha bűnbánatot gyakorolna. Igazából viszont az arcán lévő fintort
rejtette el. Orfeusz közben láthatóan majdnem felrobbant a dühtől. Ez persze a tanár figyelmét sem
kerülte el. Ráadásul hallotta azt a pletykát, hogy az unokatestvérek közt történt valami. Nyilvánvaló
volt a számára, hogy mi a helyzet, de inkább nem szólt bele. Senki sem kötözködik Dárius
Angelopulosz egyetlen rokonával sem, főleg nem a fiával. Márpedig, ha tovább erőlteti a dolgot, az
könnyen az állásába is kerülhet.
-Jól van, gyerekek. De szólok, hogy több ilyet nem szeretnék meglátni. Az iskolán kívül
rendezzétek a magánéleteteket. A padokat állítsátok vissza. Arisztid, te mész az orvosiba.

‫٭‬

Apolló szentül eltökélte, hogy nem látogatja meg Tétiszt. Elég, az asszony most már tényleg
túlzásba viszi a dolgait. Ő csak egy ártatlan javaslatot tett. Hiszen mi lehet abban rossz, ha
elutaznak Velencébe? Mindenki más örülne neki. Sőt, talán ideje volna végre feladnia, és tényleg új
társat keresnie magának. Igen, így fog tenni. Soha többet nem megy Tétisz közelébe.
Aztán már csak annyit vett észre, hogy a lába a kunyhó felé viszi.
-Na jó, még utoljára találkozom vele.- mondta magának.- De csak azért, hogy a szemébe vágjam,
más asszony után nézek.
Amint odaért, megérezte, hogy Tétisz már várja. A kedvenc sütijének illata áradt az ablakból.
Elégedetten elmosolyodott. Ez csalhatatlan jele annak, hogy ma olyan lesz az asszony, akár egy
kezesbárány.
 125

Belépett az ajtón. Tétisz a tűzhely körül serénykedett. Ahogy elnézte őt, csordultig telt a szíve
szerelemmel. Hogyan is tudna nélküle élni? Nevetséges még a gondolat is. Hamarabb válna meg az
összes végtagjától, mint tőle. Más asszony? Hah! Egyik sem érhet fel őhozzá.
-Ne is reménykedj!- szólt rá Tétiszre, hogy az vegye őt észre.- Ebben mesterkedsz, igaz? Azt hiszed,
lekenyerezhetsz azzal, ha főzöl rám. De nem bocsátok meg.
Az asszony felegyenesedett, és egy rongyban megtörölte a kezét. Pontosan olyan szigorúan nézett
a volt férjére, mint múltkor.
-Nem kértem a bocsánatodat.
Pár másodpercig farkasszemet néztek, aztán elnevették magukat. Tétisz kitárta a karját.
-Gyere ide, te vén bolond. Mégis, hogy képzelted, hogy tegnap csak úgy elrohantál?
Apolló óvatosan magához ölelte a törékeny öregasszonyt.
-Hiányoztam? Ne válaszolj, úgysem vallanád be.
Tétisz kicsit hátradőlt. A férfi szemébe nézett, és megsimogatta ráncos arcát.
-Tudtam, hogy visszajössz hozzám. Mindig visszajössz.
-Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.
-Ülj le, mindjárt kész a süti.
Az asszony pár perc múlva tálalta is. Amint Apolló beleharapott az édességbe, azonnal szétáradt a
forró csoki íze a nyelvén. Lehunyt szemmel felnyögött, és még az sem érdekelte, hogy megégette a
szájpadlását. Tétisz sietve töltött neki hideg kecsketejet.
Amint ivott pár kortyot, folytatta az evést. Hiába nem volt már gyerek, úgy habzsolt, hogy a
bajsza teli lett morzsával. Asszonya kedvtelve nézte mohóságát, ami nem is lehetett volna nagyobb
dicséret egy szakácsnak.
-Veled megyek Velencébe.- közölte váratlanul.
Apolló nem mutatta meglepődését.
-Épp ideje volt, hogy megjöjjön az eszed.

‫٭‬

Eufrozinának amint maradt egy kis ideje átgondolni a dolgokat, kezdett kétségbe esni. Mért kellett
olyan hirtelen beleugrania egy eljegyzésbe? Ráadásul Párisszal! Ha erről mindenki tudomást szerez,
nagyon leégeti magát. Ki fogják nevetni őt a háta mögött.
Hogy mászhatna ki ebből a kelepcéből?
Teljesen összezavarodva ment meglátogatni anyját a kórházban. Ő talán tud valami jó tanáccsal
szolgálni. Heléna viszont nem volt egyedül. Ott ült mellette Médea, aki már kezdett jobban kinézni.
Amint belépett a kórterembe, megérezte, hogy a két asszony nem éppen vidám dolgokról
beszélgethettek az imént.
-Sziasztok. Mi újság?
-Te vagy az, kislányom?- fordult felé az anyja. Heléna szemén kötés volt, ami emlékeztette
Eufrozinát, hogy még mindig fennáll a lehetősége annak, hogy vak marad.
Hogy elűzze borús gondolatait, inkább nagynénjéhez fordult.
-Hogy érzed magad?
Médea bármilyen szánalmasan nézett ki, szeméből erő sugárzott. A túlélők megingathatatlan
ereje. Az ő nézésében benne volt az, hogy valószínűleg sosem fogja elfelejteni a történteket, de ez
nem akadályozza meg abban, hogy újra és újra felkeljen a padlóról.
-Köszönöm, már jobban vagyok. Hamarosan ki is engednek a kórházból.
-Médea épp most mesélte el, hogy mik történtek vele.- mondta Heléna.
-Ugye, milyen szörnyű?- Eufrozina kedvesen megfogta nagynénje kezét.- Nagyon aggódtunk érted.
Médea felsóhajtott.
-Hál' Istennek Héliosz már többé nem árthat nekem.
-Mért? Hiszen bármikor visszajöhet.
 126

-Nem, szerencsére már nem.

-De én ezt nem értem...- akadékoskodott Eufrozina.- Nem, mintha ijesztgetni szeretnélek, de
Héliosz, amíg meg nem hal, veszélyt jelenthet.
Médea nem válaszolt, ami felkeltette Eufrozina gyanúját. Ügyvédi énje egyből felkapta a fejét, és
hegyezni kezdte a fülét. Tapintatlanság lett volna keresztkérdésekkel bombázni nagynénjét, mégis
erős kényszert érzett rá. Itt valami titok lappang...
-Héliosz soha többet nem zaklathat minket.- jelentette ki Médea. Határozottságával nyilván
megnyugtatni kívánta unokahúgát, erre pont az ellenkezőjét érte el.
-De honnét tudod ezt olyan biztosan?
-Az ember az ilyesmit megérzi.- vágott közbe Heléna.
Ezzel lezártnak tűnt a téma.

‫٭‬

Egy piros Porsche parkolt a cukrászda előtt. A helybéliek megálltak, és jól megnézték. A turisták
még le is fényképezték. Senkinek a figyelmét nem kerülte el, úgy gyülekeztek körülötte, mint a
pletykára éhes keselyűk. Mindenki azt találgatta, kié lehet ez a luxusjárgány.
Dioméd is kíváncsi lett. Kötényét ledobva, kiment és beállt a bámészkodók közé. Nem sokára
meg is érkezett Adonisz, és lazán nekitámaszkodott a kocsinak. Pár tinédzserlány sutyorogni
kezdett, és vihogva a férfi felé mutogattak. Adonisz vigyorogva rájuk kacsintott, mire azok
elpirultak. Tagadhatatlanul ellenállhatatlan pasi volt, főleg egy Porschére könyökölve.
Niké lejtett el Dioméd mellett, de olyan gyorsan, hogy a férfi már csak arra ocsúdott fel, hogy a
lányt Adonisz karjában találja. A szél fellibbentette hetyke kis szoknyáját, mire premier plánban
megtekinthette, hogy alatta mit visel. A csipkés tanga több volt, mint vérforraló, ez már egyenesen...
Istenkáromlás. Dioméd egyszerűen nem talált jobb szót. Hogy lehet az, hogy egy ilyen rendes,
félénk, visszahúzódó lány, mint Niké, így kiforduljon magából? Mostanában kihívóan öltözködik,
felelőtlenül viselkedik és ilyen alakokkal fut. Ez fel nem fogható!
És mindezt mért? Mért csinálja ezt? Hiszen semmi értelme. Ez a jöttment hamarosan lelép, de
Niké itt marad. Ez egy kisváros, az emberek pedig szeretnek pletykálni. Pillanatok alatt el fog
terjedni a hír, hogy viszonyuk van. És aztán már nincs visszaút, a lányt besorolják egy bizonyos
kategóriába. Soha többé senki sem fogja komolyan venni őt, vagy házassági ajánlattal kecsegtetni.
Hát ha Nikének ez volt a célja, akkor örülhet. Már most mindenki azt fogja találgatni, hogy hova
mennek ezek ketten, és vajon ott mit fognak csinálni. A válasz egyértelmű. Mert az biztos, hogy
nem ipiapacsozni. Dioméd kényszert érzett rá, hogy nyíltan megvédje a lány erkölcseit, hiszen
barátok voltak. De sajnos meg sem éri az erőlködést. Ő is tisztában van vele, hogy ez a Niké már
nem azonos azzal a Nikével, aki volt. Azt a lányt szerette és tisztelte. Ezt a mostanit legfeljebb csak
az ágyában látta volna szívesen, de az életében már nem.
Nézte, ahogy elhúz az autó, benne Adonisszal és Nikével. Aztán ő is hazafelé indult. Sehogyan
sem tudta kiverni a fejéből azt a képet, ahogy a lány mosolyogva ledobja magáról lenge kis göncét,
aztán a modellhez simul. Féltékenység gyötörte, olyannyira, hogy a gyomra beleremegett és a torka
összeszorult. Nem hagyhatja ezt tovább. Valahogy el kell érje azt, hogy Niké csak az övé legyen.
Belebolondul, ha arra gondol, hogy talán sosem kapja meg a lányt. Jobban vágyott rá, mint bármire
vagy bárkire.
Ironikus, hogy pont most érez így. Lám, amikor Niké tálcán kínálta magát, nem kellett neki.
Mostanra már nagyon megbánta, hogy akkor visszautasította.

‫٭‬

Kasszandra már hiányolta Andrét. Mostanában a férfi nem erőltette a randevúkat, ami nem is
olyan nagy baj. Neki is sok dolga volt, kezdve azzal, hogy a munkája mellett gyereket is nevelt, és
 127

az anyját látogatta a kórházban. De mindezek ellenére, ha volt egy kis ideje, észebe jutott André. És
emlékezett arra, hogy elkezdődött valami köztük. Az a valami pedig egészen kellemes volt. Nem
engedheti, hogy elússzon a semmibe. A végére akart járni, hogy mivé nőhetné ki magát ez a
kölcsönös vonzalom.
Gondolt egyet, és otthon lepte meg a férfit. André ajtót nyitott neki, és némi habozás után
beengedte. Kasszandrának olyan érzése támadt, mintha rosszkor érkezett volna.
-Biztosan nem zavarok?- lépett beljebb a lakásba.
-Semmi gond, csak mára nem vártalak.
-Örülsz nekem, vagy menjek el?
A választ megakadályozta Jorgosz megjelenése. A férfi épp most jött ki a fürdőszobából, és
láthatóan szintén zavarba jött.
-Elnézést, André, nem tudtam, hogy vendéged van.
A nő nem is értette igazán Jorgosz szavait. Amint meglátta a félmeztelen férfit, mintha kikapcsolt
volna az agya. Még soha életében nem látott ilyen szépet. Elementáris erővel hatott rá az érzéki
varázs és a szoborszerűen tökéletes test egyvelege. Váratlanul elöntötte a forróság.
Kiszáradt szájjal, akadozó lélegzettel mérte végig a férfit. Nedves haja izmos vállára tapadt, és
egy csepp víz útjára indult a mellkasán át, le egészen a hányavetin csípőre kötött törülközőig.
Annyira elmerült a látványban, hogy csak André köhögésére kapta fel a fejét.
-Hagyj mutassalak be titeket egymásnak. Jorgosz, ő Kasszandra, akiről már sokat meséltem.
Kasszandra, ő Jorgosz, egy... barát és üzlettárs. Nem itt él, és csak kis ideig jött hozzám látogatóba.
Addig nálam lakik.
-Értem, örülök, hogy megismerhetem.- mosolygott a nő Jorgoszra. Aztán gondolatban megszidta
magát. Mit képzel? Már az is nevetséges, ahogy az előbb reagált, de ráadásul most alig várja, hogy
közelebb kerüljenek egymáshoz.
A férfi viszont nem tűnt tartózkodónak. Szintén kedvesen rámosolygott Kasszandrára, mire a nő
felkiáltott.
-Várjunk csak! Te... téged már láttalak.
-Nem hiszem.
-De, de! Még nagyon fiatal voltam, ám ilyen arcot nem felejt el az ember. Már akkor is olyan voltál,
akár egy... angyal.
André nem szólt, csak feszülten nézte őket. Jorgosz továbbjátszotta a tudatlant, Kasszandra
viszont egyre inkább biztosabb lett a dolgában.
-Az unokanővéremmel, Euridikével jártál.
-Összetévesztesz valakivel.
-Szóval letagadod?! Micsoda disznó vagy! De hát... tizenöt évvel ezelőtt sem volt gerinced. A
legnehezebb pillanatban hagytad magára Euridikét.
-Nem értem, mit akarsz tőlem.
-Én? Semmit! A lányodat viszont megkérdezhetnéd. Xénia...
-Xénia? Van egy gyerekem? Biztos ez?
-Ne játszd meg magad! Pontosan tudtad...
-Fogalmam sem volt róla! És Euridiké mért nem szólt?
-Hogyan is tehette volna? Hiszen azt sem tudta, hova tűntél!
-Szent ég! Van egy kislányom...
-Azért ne éld bele magad túlságosan. Xénia páros lábbal fog kirúgni, ha felkeresed. Euridikéről nem
is beszélve.
-Akkor sem megyek el szó nélkül.

‫٭‬

Orfeusz a kanapén elnyúlva nézte a foci meccset. Meredten bámulta a tévé képernyőt, de semmit
 128

nem látott. Eugén ahogy elsétált mellette, egy pillanatra megállt. Öccse még a gólra sem reagált,
ugyanúgy feküdt tovább, ugyanazzal az elbambult képpel.
-Valami baj van?
Orfeusz ránézett, aztán szó nélkül visszafordult. Eugén közelebb ment hozzá.
-Hé, öcskös, te nagyon el vagy kenődve.
-Sikerült megállapítanod?
A fiú hangja teli volt elkeseredéssel.
-Látom, szükséged volna egy baráti csevejre.
-Inkább menj, festegess. Egyedül is jól megvagyok.
-Haragszol rám? Az igaz, hogy nem helyeslem a kapcsolatodat Xéniával, de eszemben sincs
beleszólni. Én nem vagyok az ellenséged.
-Akkor te vagy az egyetlen.
-Figyelj... Mi lenne, ha elmondanád, mi a baj?
-Úgy sem értenéd. Hagyjuk.
-Hiányzik neked a lány?
-Szeretem őt.
-És mért szakítottatok?
-Hosszú. És még én sem értem igazán.
-Ő dobott téged? Nem akar kibékülni veled?
-Ja. Szerintem a szex a gond.
Eugén amint ezt meghallotta, máris visszakozott volna. Bármiről szívesen elfecserészett volna
öccsével, de ez túl kínos volt. Nem mintha a téma idegesítené, hanem az, hogy Orfeusz a saját
unokatestvérével csinálja. Ez számára ugyanolyan undorító volt, mint az egyneműek intimitása.
Ezt viszont jobb, ha most nem közli, mert szegény fiú újra visszazuhan az önsajnálatba, plusz meg
is fog sértődni rá. Zavarában megköszörülte a torkát, és a tévét nézte, hogy ne kelljen Orfeuszra.
-Hát... ez szinte mindig gond.
-Nálad is?
-Persze. Főleg az elején sokat bénáskodtam.
-Komoly? Nemár!
-De. Volt egy barátnőm, aki azért hagyott el, mert szerinte unalmas voltam az ágyban.
-Úúú, de ciki!
-Nekem mondod? Azért még rákérdeztem, hogy egyáltalán mire vágyik. Tudod, mit válaszolt?
-Na?
-Valami olyasmit, hogy ha igazi férfi volnék, akkor ezt nekem magamtól is értenem kellene.
-Ezt szépen megjártad!
-Persze azóta fejlődtem valamicskét. Gyakorlás kérdése az egész.
-Rajtam nem múlna. Csakhogy Xénia nem akarja.
-Nem lehetett neki valami jó az első alkalommal.
-Pedig én nem így terveztem! Esküszöm, hogy sosem szerettem volna őt megbántani. De elsiettem a
dolgokat. Csak én élveztem.
-Ez gáz. Viszont tudok segíteni neked.
Eugén kinyitotta a kis noteszét, és rövid keresgélés után kitépett egy lapot.
-Áhá, itt van. Hívd fel Szirént. Kicsit idősnek fogod találni, de tapasztalt vén róka, sok mindent
taníthat, ha hízelegsz neki. Itt van pénz is.
Aztán a férfi átnyújtotta neki a telefonszámot. Orfeusz elfogadta, és értetlenkedve bámulta. Mire
felnézett, a testvére már nem volt sehol. Hitetlenkedve felnevetett.
-Apám, ez elküldött kurvázni!

‫٭‬
 129

Barbarella akarata ellenére ment el a megbeszélt találkozóra. Még soha egyetlen férfiért sem
alázkodott meg így. Arzén viszont rábírta, hogy adja fel a büszkeségét, és bolondot csinálva
magából, továbbfolytassa ezt a viszonyt.
Idáig szentül meg volt győződve róla, hogy nála van az irányítás. Hogy mindig ő mondja meg, ki,
mikor és hol lesz az övé. Hogy rajta áll, meddig tart a kapcsolatuk.
Ehhez képest, Arzén annak ellenére, hogy lefektette a húgát, plusz kiderült, hogy hamarosan nős
ember lesz, még mindig izgatta a fantáziáját. Úgy vonzotta a férfi, mintha mágneses ereje volna.
Vágyott utána a teste, csak ez lehet a magyarázat. Az érzelmeknek itt nincs helye.
Amint odaért a tengerpart arra a szakaszára, ahol múltkor is találkoztak, fel is fedezte őt azonnal.
Arzén, akár egy pogány isten, anyaszült meztelenül feküdt a homokban, és elrévedezve nézte a
tengert. Barbarella megborzongott, és édesen fájdalmas nyilallást érzett a méhében. A férfi olyan
kívánnivaló volt, mint még soha semmi.
Szótlanul odament hozzá. Arzén felnézett rá, és öntelten elmosolyodott. A nő legszívesebben
kikaparta volna a szemét, de nem tette. Inkább vetkőzni kezdett, mikor a férfi intett, hogy jöjjön
közelebb.
Arzén pillantása sötét volt, és rejtelmes. Mint két obszidián kő, megcsillant szemében a holdfény.
Barbarella megszabadult a ruháitól, de egyelőre nem mozdult. Idejött, felkínálkozott, a csábító
szerepét viszont most a férfira hagyja. Arzén felkönyökölt, és perzselő tekintettel végigmérte.
-Te valóban az Éj királynője vagy. Ha megjelensz, elhalványulnak a csillagok. Egyedül csak a tested
világít, mint egy fáklya. Tüzed forró, pusztító. Amint hozzám érsz, menten elégek érted. Máskor
meleg, barátságos. Egészen jól szoktam veled érezni magamat, ha ellazulsz. De egy dolog sosem
változik. Amint feljő a Nap, te itt hagysz engem, és visszamész a saját birodalmadba.
Barbarella letérdelt mellé. Némán, várakozva nézte a férfit. Arzén hódolattal simogatta végig a
combját. Olyan kínzó sóvárgás lett úrrá rajta, hogy azt hitte, ebbe belehal. Alig kapott levegőt, csak
bámulta ezt a gyönyörű, kegyetlen istennőt.
Barbarella közelében mindig kicsit kábultnak érezte magát. Áradt a nőből az a vad és primitív
szexualitás, amitől a gyomra görcsbe rándult, és a kéj már is elömlött a testében. De nem
szándékozott elsietni a dolgot. Inkább felállt, és felhúzta magával őt is. Kéz a kézben odasétáltak a
vízhez, és megmártóztak benne.
Lemerültek, és egymáshoz simultak. Aztán addig csókolóztak, míg el nem aléltak tőle. Arzén nem
bírt betelni, egyre csak cirógatta, simogatta, szorította a nőt magához. Barbarella hajlékonyan köré
fonódott és engedelmesen hagyta, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. A férfi csak még mohóbb
lett ennyi odaadás láttán. Az örökkévalóságig így maradt volna, ha egy erősebb hullám nem löki
meg őket úgy, hogy attól majdnem felborultak.
A vágytól fél őrülten, remegve botladoztak ki a partra. Sóhajtva elterültek a homokban, és
türelmetlenül egyesültek. Ősi ritmusuk megegyezett a tenger mozgásával. Ahogy fokozódott a
gyönyör, extázisuk hangjait elnyomta a folyamatos morajlás. Egyedül csak a csillagok és a hold volt
szemtanúja, amikor a lelkük és testük összeolvadt. Nem kellett félniük, hiszen a sötétség jótékony
leplet terített rájuk. Eltakarta a szégyent, a fájdalmat és a megbánást.
-Gyűlöllek.- suttogta Barbarella.
Arzén még a mámoron keresztül is hallotta. Akkor meg sem tudott szólalni, úgy összeszorult a
torka az élménytől. Később pedig, mikor már volt ideje átgondolni, rájött, hogy a nő egész idő alatt
csak ennyit szólt hozzá.
 130

XIV.

Dárius és Dezdemóna búcsúzkodtak el utoljára Apollótól és Tétisztől. Amint az öregek felszálltak

a magángépükkel, ők kettesben maradtak. Dárius a feleségére nézett, aki a szokásos reggeli
rosszullétével küzdött.
-Mért nem szóltál? Nem lett volna muszáj lejönnöd a szobából.
Dezdemóna csak legyintett.
-Végigcsináltam ezt már három gyerekkel. A terhesség nem betegség.
-De azért nem egy leányálom. Folyamatosan csak a vécére szaladgálsz.
Időközben a férfi bekísérte őt, és leültette egy fotelbe.
-Voltam orvosnál, és szedem a savlekötőt.
-A vitaminokat is?
-Persze. Engedj felállni, csinálok még kávét.
Dárius a vállánál fogva ülve tartotta feleségét.
-Maradj, majd én elkészítem.
Dezdemóna csodálkozva nézett férje után, aki a konyhába ment, és öt perc múlva már jött is
vissza két csészével. Dárius letette az asztalra sajátját, a nőét pedig feléje nyújtotta. Dezdemóna
mindkét kezét tiltakozón felemelte.
-Nem, én nem kérek. Csak azt hittem, hogy neked kell.
A férfi vállat vont.
-Most én sem kívánom.
Letette azt is, aztán letérdelt a felesége elé. Dezdemóna kíváncsian várta, mi sül ki ebből. Dárius
alapvetően nem az a szolga kész természet volt.
-Valami bajod van?
-Nincs. Mért?
-Hát, elég furcsán viselkedsz.
-Mert szeretnék gondoskodni rólad?
-Ilyet legalább... harminc éve nem csináltál. Emlékszem, hogy míg Dioméddel voltam terhes,
bármit kérhettem tőled.
-Ez mindig így volt.
-Nem, nem mindig.
-Talán tényleg kicsit önzővé váltam az évek során, ezt elismerem.
-Gyakorlatilag levegőnek néztél.
-Azért ne túlozz!
-Ez az igazság!
Dárius fáradt arccal megdörzsölte a szemét.
-Ne veszekedjünk inkább, jó? Hibáztam, te is hibáztál, de nem veszekedhetünk ezen örökké.
-Nekem nincs kedvem kibékülni veled.
-Haragudhatsz rám nyugodtan, hiszen megérdemlem. De közben azt se felejtsd el, hogy még mindig
az én feleségem vagy. És nem tagadhatod meg tőlem a jogaimat.
-Miféle jogaidat?
-A kedvességhez, a gondoskodáshoz való jogomat.
Dezdemóna úgy sejtette, hogy férje eredetileg nem éppen ezt akarta mondani. Sokkal inkább arra
megy ki a játék, hogy visszafogadja őt az ágyába. Dárius viszont ha nagyon megerőlteti magát,
akkor tud udvarolni is. Bájos, jóleső szavakba csomagolni nyers vágyát.
A nő már rég nem értékelte az ilyesmit.
-Jobban szeretném, ha inkább békén hagynál.
-Lehetetlen. Főleg most, mikor a számomra legértékesebbet hordozod magadban.
 131

A férfi Dezdemóna hasára tette tenyerét. Felesége lelökte a kezét magáról.

-Elég legyen! Felfordul a gyomrom ennyi képmutatástól.
-Miről beszélsz? Én tényleg szeretlek. És a kisbabánkat is.
Dezdemóna gúnyosan felnevetett.
-Szebasztián a gyermekem apja, és nem te.
Dárius tekintete megkeményedett. A szeméből áradó düh sokkal ismerősebb volt a nőnek, mint az
előbbi derűs arckifejezés.
-Ajánlom neked, hogy ezt azonnal felejtsd el. Tőlem vagy terhes! A gyerek az enyém.
-Soha! Csakis, egyedül az enyém!
A férfi felállt. Elkapta Dezdemóna csuklóját, és őt is talpra rántotta.
-Gratulálok, sikerült megint kihoznod a sodromból. Ezt akartad?
-Engedj el, te állat!
Dárius csak még jobban magához szorította.
-Állatnak tartasz? Pedig fogalmad sincs róla, milyen az, ha tényleg elszabadulnak az ösztöneim.
-Nem félek tőled. Erőszakolj meg, ha akarsz!
A férfi keserűen elmosolyodott.
-Nem feszítenéd így a húrt, ha volna róla fogalmad, mennyire kívánlak. És közben marcangol a
féltékenység. Szeretnélek megbélyegezni. Szeretnék addig szeretkezni veled, amíg el nem felejted
azt a másikat. Ugye még mindig gondolsz rá?
-Folyton csak róla álmodozom! Ő megadott nekem mindent, amire szükségem volt.
Dárius hergelése azzal járt, hogy el kellett viselni a következményeket. Így amikor a férfi marka
megfeszült csuklója körül, fel sem szisszent. A fájdalom amúgy is eltörpült az elégedettség mellett,
amit akkor érzett, amint a férfi fekete szemeinek a legmélyén meglátta a szenvedést.
-Te hazug ringyó! Szándékosan akarsz kikészíteni?!
Dezdemóna kitépte magát a szorításából.
-Addig csinálom, amíg önként meg nem válsz tőlem.
-Akkor kicsit jobban iparkodj, mert ezzel csak azt éred el, hogy még erősebben vonzol.
-Ismerlek, Dárius. Valahol a hideg felszín alatt neked is van lelked. És ha elég sokáig gyötörlek, egy
nap megunod. Az a nap lesz nekem a megváltás.
-Tessék csak, próbálkozhatsz. Ám sokkal valószínűbb, hogy a végén te fogsz behódolni az
akaratomnak. Engedelmes, jóravaló asszonyt faragok belőled.
-Korbáccsal nem érsz el semmit, de az álszent kedvességeddel sem.
-Ne aggódj, kitalálok valami hatékony módszert.
-Látod? És akkor csodálkozol, hogy utállak? Mindenkire rákényszeríted az akaratodat. A pénzeddel
nem tudod megvásárolni az emberek szeretetét.
-Régen sem a pénzemmel nyűgöztelek le.
-Ami rég volt, az elmúlt. Visszahozhatatlan.
-Én nem így gondolom.
Dezdemóna feldühödött a férfi nyugalma láttán.
-Hát még mindig nem érted?! Meg foglak csalni! Mindenki előtt megalázlak! Bántani foglak,
ahányszor csak lehetőségem nyílik rá.
Dárius a fejét csóválta.
-Te nem érted, Dezdemóna. Azt tehetsz, amit akarsz, tőlem akkor sem szabadulsz meg.

‫٭‬

Dioméd egész nap arra várt, hogy lehetősége nyíljon Nikével beszélgetni. Amikor a lány
hátrament cigiszünetet tartani, gondolkodás nélkül utánament. Lecsapta a kötényét egy asztalra, és
belökte a lengőajtót. A sikátorban félhomály uralkodott, és csak nehezen szokott hozzá a szeme.
Aztán észrevette Nikét a szemeteskonténer mellett egy faládára kuporodva. A lány kibújtatta
 132

cipőjéből a lábát, és éppen azt masszírozta.

-Ú, ezek tényleg csúnya vízhólyagok.- mondta Dioméd lepillantva a lábujjakra.
Niké felkapta a fejét.
-Te mit keresel itt? Nem is szoktál dohányozni.
-Attól még nekem is jár egy kis pihenés. Vagy nem?
A lány visszabújt cipőjébe, és felállt.
-Megyek is, nem zavarlak.
-Még el sem szívtad a cigidet.
-Nem baj, úgy is káros az egészségre.
-Várj! Beszélhetnék veled?
-Munkaidőben? Nem. Azonkívül meg szintén nem érek rá.
-A modelleddel találkozgatsz? Nem akarok beleszólni a dolgodba, de...
-Éppen azt teszed.
-Mert nem törődsz a jó híreddel!
-És?
-Pletykálnak rólad! Ha így folytatod, nem fogsz kelleni senkinek.
-Ne aggódj, nekem ez így megfelel.
-De hát a jövőd forog kockán! Nem akarsz esküvőt, gyerekeket? Ettől a ficsúrtól egyiket sem kapod
meg. Pedig tudom, hogy ez minden vágyad.
-Csak volt. Ez volt minden vágyam.
-Ilyen könnyen lemondtál róla?
Niké nem szólt semmit. Bizonytalanul vállat vont, és elfordult tőle. Dioméd most már nem
hagyhatta annyiban. Ki kellett derítenie, hogy a lány miért viselkedik ilyen furcsán. És rá kell bírnia
valahogy, hogy fejezze be.
-Ha csak féltékennyé akartál tenni, akkor jó, bevallom, remekül sikerült. De elég volt, Niké.
-Elég? Azt én mondom meg, hogy mikor elég, Dioméd.
A férfi dühösen maga felé fordította.
-Nem engedem, hogy továbbfolytasd!
-Mit tudsz tenni ellene?
Semmit. Az égadta világon semmit.
És ez az ami az utolsó csepp volt a pohárban. Dioméd nem tervezte előre, hogy el fogja veszíteni
az önuralmát. Nyugodtan, erőszak nélkül akarta rábírni a lányt, hogy hallgasson rá. Ez viszont nem
vált be Nikénél. Ettől elvesztette józanságát, és engedett a napok óta növekvő vágyának.
A falhoz szorította a lányt, és úgy csókolta, mintha ezen múlna az életük. Niké egészen belekábult
az örömbe, még percek múlva sem tudott ocsúdott fel, de nem is akart. Évek óta erről a pillanatról
álmodozik, és azt szerette volna, hogy mindörökké tartson.
Éhesen, óvatoskodás nélkül tapadtak egymás ajkára. Dioméd elégedetten felnyögött, mikor látta, a
lány viszonozza minden mozdulatát. Ha a mellét simogatta, Niké remegni kezdett. Ha csípőjüket
összeszorította, a lány ösztönösen körözött rajta. Bármit tett, azt Niké mind-mind imádta.
Türelmetlenül feltűrte a blúzt, és ekkor váratlanul olyan magasra csapott benne a tűz, hogy
felperzselte egész testét. Levegő után kapkodva próbálta visszanyerni eszméletét. Nem ment. Itt és
most akarta magáévá tenni a lányt. Mert ha nem kapja meg, abba belepusztul.
Mohón szopogatni kezdte a édes kis rózsaszín mellbimbót, miközben reszkető kezekkel lehúzta a
sliccét. Niké összerázkódott, és felkiáltott. Neki ez az iram túl gyors volt. Viszont az öle úgy
lüktetett, hogy attól elnehezült minden végtagja. Csak azt érezte, hogy kínzóan üres, és csak
Diomédre vágyik, mindennél jobban.
Fogalma sincs, mikor és hogyan került abba a helyzetbe, ahonnét már nem volt visszaút. A férfi
feltűrte a szoknyáját, és térdei alányúlt. Itt egy röpke pillanatban újra észhez tért, és tiltakozni akart,
de Dioméd a csókjával fojtotta belé a szót. Aztán belé hatolt, és Niké felsikoltott.
A férfi megijedt, hogy valami kárt tett a lányban. Csak most érezte, milyen szűk, biztosan nagyon
 133

fáj neki. Fogait összeszorítva várt, hátha idővel enyhül Niké hüvelyének szorítása. Nem bírta
tovább, még beljebb döfte magát, egészen addig, amíg akadályba ütközött. Mire rájött, hogy mi az,
már átszakította a szűzhártyát.
-Óh, ez őrület.
Őrület, bizony. A leghihetetlenebb őrület, amit valaha átélt. Pedig teljesen biztos volt benne, hogy
a lány már Adonisz szeretője lett. Ezt Niké sem tagadta, pedig számtalan lehetősége lett volna rá.
De hazudott. Hazudott, hogy féltékennyé tegye őt. Ez pedig olyan jól ment, hogy ide kötöttek ki.
Dühösen kihúzta magát a lányból. Felhúzta a nadrágját, és elfordult tőle.
-Szóval végig erre ment ki a játék?! Örülhetsz! Megkaptad, amit akartál.
Niké nem értett semmit. Miután a férfi olyan durván ott hagyta, ő a földre rogyott, és egyelőre
nem is érezte képesnek magát arra, hogy fölálljon onnét. Azon kívül, hogy olyan fájdalma volt,
mintha egy gyorsvonat ment volna át a lábai között, a szégyen is letaglózta. Dioméd szenvedélyre
gyújtotta, aztán egy koszos, mocskos helyen a falhoz tapasztva sietősen a magáévá tette. Hol
vannak a gyertyák? A baldachinos ágy és a szatén lepedő? Hol a francban vannak a szerelmes
suttogások a sötétben, és a lehelet finom csókok özöne?
-Komolyan azt hiszed, hogy így képzeltem el az első együttlétünket?- kérdezte sírós hangon. Nem
akart kiborulni, csak szabadulni szeretett volna onnét. Elbújni a világ elől. Dioméd elől. A férfi
olyan tekintettel méregette, mintha legszívesebben megfojtaná őt.
-Ne tagadd le! Micsoda rafinált kis szuka vagy! Tőrbe csaltál! Én soha nem akartam tőled semmit,
erre te kieszelted, hogy mivel foghatsz meg magadnak.
-Igen.- ismerte el.- De csak azért, mert szeretlek.
-De én tégedet nem! És most feleségül kell vennem.
A lány végre kapcsolt. Szóval Dioméd ezért ilyen dühös. Addig minden rendben volt, amíg azt
hitte, hogy már nem szűz, és szabad neki is a pálya. Addig minden rendben volt, amíg azt hitte,
hogy büntetlenül elcicázhat vele, ameddig csak akar. De amint kiderült, hogy ez nem teljesen így
van, most visszakozna. Menekülne, amerre csak lát.
Semmi sem fájt még ennyire, mint ez.
-Te... te...- nem talált szót, amellyel elmondhatná, milyen aljasnak, milyen undorítónak tartja ezek
után a férfit. Diomédet most pontosan ugyanannyira gyűlölte, mint amennyire idáig szerette.
-Még te akarsz nekem szemrehányást tenni?! Itt egyedül én vagyok az áldozat.
Niké ezt már nem élhette túl. Ekkorát még sosem csalódott senkiben. Rájött, hogy most tényleg
olyan helyzetbe kerültek, amelyben rákényszeríthetné a férfit a házasságra. De inkább dögöljön
meg, minthogy ezzel a gusztustalan piócával kelljen élnie.
Lassan fel akart állni, de túlságosan remegett a keze és a lába. Ebből is látszik, hogy idegileg
teljesen kiborult. Mi van vele? És mért Dioméd előtt kell így megszégyenülnie?
A férfi felsóhajtott, és a karjánál fogva felsegítette. Niké sietve lerázta a kezét magáról.
-Hagyj békén! Tudod, ki szeretne a feleséged lenni.
Na ezzel aztán Dioméd torkára forrasztotta a szót. Döbbenten meredt a lányra, mikor Niké
bizonytalan léptekkel visszament dolgozni.

‫٭‬

Euridiké ajtót nyitott Kasszandrának.

-Nahát! Szia. Rég jártál nálunk. Gyere be.
-Szia. Itthon van Xénia?
-Suliban, de hamarosan jön. Őt keresed?
-Igazából nem. Hozzád jöttem. Csak nem szeretném, ha a lányod is hallaná.
-De mit? Valami baj van?
-Nyugodj meg, nincs semmi gond. Legalábbis remélem.
Euridiké készített kettejüknek teát, aztán leültek a nappaliban.
 134

-Beszélj! Mi az a fontos hír?

Kasszandra kelletlen arccal közölte az igazságot.
-Jorgosz visszatért Pargába.
Euridiké pislogott kettőt, aztán elüvegesedett a tekintete. Volt olyan idő, amikor könnyekben tört
volna ki ennek hallatán, de most cseppet sem érzékenyült el. Inkább azt érezte, hogy megfeszül
minden idegszála, és azonnal működésbe lép anyai védelmező ösztöne.
-Ez biztos? Honnét tudod?
-Tegnap találkoztam vele. Eleinte még azt is letagadta, hogy valaha ismert téged.
-Ez rá vall.- jegyezte meg Euridiké gúnyosan.- És? Mi lett végül?
Kasszandra elvörösödött zavarában.
-Elkotyogtam neki, hogy van egy gyereketek. Sajnálom, soha nem tettem volna, ha tudom, hogy
őneki fogalma sincs erről.
-Semmi baj, egyszer úgy is tudomást szerzett volna róla.
-Akkor nem haragszol?
Euridiké elmosolyodott, mire Kasszandra megkönnyebbülten felsóhajtott.
-Minden rendben. Mesélj! Hogyan reagált?
-Hát sikerült felkeltenem a figyelmét. Azt mondta, hogy az évek során megváltozott, de én nem
hiszek neki. A lánya viszont tényleg érdekli.
-Akkor valószínűleg látogatást fog tenni nálunk.
-Ha beszélsz Dáriussal, ő biztosan...
-Nem, nincs szükségem a védelmére. Jorgosznak amúgy sincs ártó szándéka.
-El kell mondanod Xéniának, hogy itt van az apja.
-Egyelőre még nem. Félek, hogy hiú ábrándjai lennének, pedig könnyen lehet, hogy Jorgosz végül
el sem jön hozzánk. Nincs még egy ilyen léha, felelőtlen ember a világon, mint ő.
-Nem tudod megvédeni a lányodat minden csalódástól. Xéniának joga van megismernie az apját,
legyen az bármilyen.
-Áh, majd átgondolom, mi legyen.
Kasszandra bólintott. Elővett egy papírt és tollat.
-Jól van, azért itt hagyom neked a címet, ahol megtalálható.
Leírta, aztán átnyújtotta a cetlit. Csak akkor néztek föl, mikor Xénia cipőjének talpa
megcsikordult a küszöbön. A lány régóta ott állhatott az ajtóban. Euridiké torkában dobogó szívvel
nézett rá. Vajon mennyit hallhatott?
De Xénia közönyös arca nem mutatta, hogy a titok kitudódott volna. A szokásos hanyagsággal
ledobta a székre táskáját, és a hűtőhöz trappolt.
-Ki fog köszönni?- szólt rá az anyja.
-Csősztök.
Már emelte volna a szájához az üdítőt, de Euridiké megint megelőzte.
-Ott a pohár! Micsoda dolog ez, hogy üvegből iszol?
-Nem herpeszes a szám.
-Akkor sem illik!
Xénia dühösen lecsapta az asztalra az innivalót.
-Már szomjas sem lehet az ember?!
Sértődötten bevonult a szobájába. Anyja bocsánatkérően nézett Kasszandrára.
-Mostanában ilyen. Ingerlékeny, alig lehet hozzászólni.
-Kamaszodik.
-És ez szerinted már mindenre magyarázat?
-Mért? Mi másért lenne ilyen?
Euridiké elgondolkozott a kérdésen.
-Talán a fiúja miatt. Nem rég szakítottak. Remélem, hamar elfelejti.
‫٭‬
 135

Orfeusz próbált tanulni, de nem ment neki. Semmi másra nem tudott gondolni, csak Xéniára. A
lány töltötte be álmait és ábrándképeit. Nem tudta elfogadni, hogy komolyan vége lenne köztük
mindennek. Ők ketten összetartoznak, egymásnak lettek teremtve. Csak idő kérdése, hogy újra
összejöjjenek.
De lehet, hogy áltatja magát.
A könyvet félre tolva a hátára feküdt az ágyon. Talán tényleg nincs esélye. Talán csak a remény
tartja még életben, és Xénia még csak nem is emlékszik rá. De akkor most mit tegyen?
Kopogás hallatszott, és benyitott a szobájába Dioméd.
-Szevasz, öcskös. Hát veled meg mi van?
-Unatkozom. És te? Már le is járt a műszakod?
-Aha, most értem haza.
Dioméd ledobta magát a gép elé, és pörögni kezdett a forgós széken. Mikor abbahagyta,
észrevette a tankönyvet, és a kezébe vette.
-Nocsak. Itt tartotok irodalomból?
-Nem sokára lesz doga is belőle.
-Akkor kikérdezem tőled.
-Ne fáradj, semmit sem tudok.
-És apa ezt engedi? Engem mindig jól elvert, ha négyesnél rosszabb jegyet hoztam haza.
-Igen? Nyilván, mert te vagy az örökös. Neked mindig mindenből sokkal jobbnak kellett lenned,
mint nekem vagy Eugénnek.
Dioméd hümmögött, de nem válaszolt. Szomorúan maga elé meredt.
-Hé haver, azért nem kell ennyire letörni!
-Ja! Nem, nem azért vagyok ideges, mert apa egy brutális vadállat. Ezt már régóta megemésztettem,
és őszintén szólva, nem is érdekel.
-Hát akkor?
Dioméd sóhajtva a kezébe támasztotta a fejét.
-Ezt inkább hagyjuk. Egy barom vagyok, ez a lényeg.
-De mit csináltál?
-Semmit. Vagyis...
-Mondd el.
-Jól van. Szóval lefektettem Nikét.
-Niké? Te azt a csajt mondod, aki azzal a modellel fut?
-Azt. És mint kiderült, én voltam neki az első.
-Bátyó, akkor szarban vagy.
-Feleségül kell vennem.
-Ez a legkevesebb. De lehet, hogy megúszod.
-Mi van?
-Nem számolsz közben apuval. Ő soha nem engedné meg, hogy egy csóró bekerüljön a
családunkba. Amúgy is az egyik üzlettársának a lányát nézte ki neked.
-Semmi beleszólása nincs! Egyedül én döntök.
-Oké, én szóltam. Aztán ne lepődj meg, ha majd keresztbe tesz neked.
-Még nem akarok nősülni.
-Már hiába minden. Niké jogosan követelheti, hogy vedd feleségül.
-Na épp ez az! Azt mondta, hogy ő sem akarja.
-Elvetted a szüzességét, és nem akarja, hogy elvedd?!
-Hihetetlen, mi? Ráadásul úgy, hogy tudom, szerelmes belém.
Orfeusz felnevetett.
-Dioméd, te szerencsés vagy!
-Hát nem éppen úgy érzem magam.
-Most mért? Kötelezettségek nélkül együtt lehetsz azzal a csinibabával. Én a helyedben alaposan
 136

kihasználnám a helyzetet.
Testvére viszont annál elkeseredettebben nézett rá.
-Niké gyakorlatilag gyűlöl engem. Szóba se akar állni velem.
-Így elszúrtad a dolgot?
-Csak azt tudom felhozni mentségemre, hogy nem sejtettem, hogy még ártatlan. Azt hittem, hogy ő
és az a seggfej...
-Akkor csak azért volt vele, hogy te féltékeny legyél?
-Bizony. Én pedig majdnem megőrültem, olyan jól játszotta a tapasztalt nőt.
-Okos ez a Niké... És végül megkapta, amit akart. Téged.
-Én meg úgy viselkedtem vele, akár egy őstulok. Azon sem csodálkoznék, ha feljelentene a
rendőrségen.
-Megerőszakoltad?!
-Hát...
-Nem ismerek rád. Ilyen vad is tudsz lenni?
-Még soha nem történt velem ilyesmi, esküszöm! A nőkkel szemben mindig gyengéd és nagylelkű
vagyok. De Nikével nem. Ő... képes belőlem kihozni a legrosszabbat. Olyan voltam, akár egy
kiéhezett barbár.
-Haver! És most mi lesz?
-Fogalmam sincs. Holnap megpróbálok beszélni vele.
-Van remény?
-Az mindig van. De ne csak az én bajomról beszéljünk. Veled mi a helyzet?
-Majdnem ugyanaz, mint nálad. Annyi különbséggel, hogy én tiszta szívemből szeretem Xéniát.
-És vissza akarod kapni őt?
-Tudom, hogy neked ez magas. Ép, értelmes ember nem kezd ki az unokatestvérével. Én sem így
terveztem. Sokáig ellenálltam a csábításnak, de...
-Lefektetted. A csaj szűz volt még?
Orfeusz felült, és szikrázó szemekkel nézett bátyjára.
-Már hogyne lett volna az!
-Jól van na. Csak kérdeztem.
-Xénia tisztességes lány! És csak engem szeret, senki mást!
-Akkor mért nem vagytok együtt?
A fiú sóhajtva visszahanyatlott az ágyra.
-Ez rohadt bonyolult. Szerinte csak a szex érdekel engem. Pedig ez nem igaz! Viszont az sincs
rendben, hogy ő nem akar velem lenni.
-Mért nem akar?
Orfeusz vállat vont. De pár perc múlva bevallotta.
-Első alkalommal... neki nem volt jó. Elkapkodtam az egészet.
-Hallom, hogy még óvszert sem használtatok.
-Nem tudom, hogy mehetett ki a fejemből.
-És mi lesz, ha teherbe esett?
-Én szívesen elvenném őt feleségül.
-Ez lehetetlen!
-Jogilag. De együtt élhetünk.
-Mért nem felejted el őt inkább?
-Nem megy. Azt hiszed, nem próbáltam?
Dioméd aggódva nézett öccsére. Orfeusz alaposan eltolta az életét, és mostantól kezdve örökké
viselnie kell a következményeit. De szerelmesnek látszott, és bátyja megsajnálta.
-Várj meg itt, mindjárt jövök.
Öt perc múlva már vissza is jött. Egy könyv volt a kezében.
-Mi az?
 137

Dioméd odadobta neki, és ő ügyesen elkapta. A borító alapján valami romantikus regény lehetett.
-Te ilyesmiket szoktál olvasgatni?
-Megfogsz lepődni, de igen. Na persze, főleg a szexjelenetek miatt.
-Ezt egy nő írta.- állapította meg a fiú.
-Majdnem mindegyiket nők írják. És ez a lényeg, apafej. Egy teljesen új oldaláról ismered meg a
testi szerelmet. Ebbe benne van minden, amiről titokban ábrándoznak.
-Ennyi?! Csak ezt tudod adni? Ennél még Eugén segítsége is hasznosabb!
-Eugén?
-Ja, tegnap odaadta egy kurva telefonszámát.
-És már felhívtad?
Orfeusz intette, hogy nem.
-Félek. Még Xénia is kinevette a teljesítményemet, nemhogy egy hivatásos.
A fiú elővette a papírfecnit, és Dioméd kezébe nyomta.
-Tessék, inkább legyen nálad.
-Minek? Én sem fogom igénybe venni.
-Azt sosem tudhatod.

‫٭‬

Eufrozina döntött. Felbontja ezt a kínos jegyességet Párisszal. A férfi sem gondolhatja komolyan,
hogy ők ketten egy pár. Hiszen az égadta világon semmit sem érez iránta. Párisznak meg kell
értenie, hogy vége a játéknak.
Az elhatározás pontosan addig tartott, amíg oda nem ért a férfi lakásához. Párisz teljesen felajzva
fogadta. Már az előszobában a szőnyegre akarta teperni. Eufrozina még levegőt sem bírt venni,
nemhogy tiltakozni.
Aztán volt egy pont, ahonnét már nem is számított semmi. Párisz szája, keze... csak ezek tűntek
valóságosnak. Olyan gyorsan rántotta le a szenvedély örvénye, hogy teljesen elmerült, és boldogan
átadta magát az egyre fokozódó vágynak.
A férfi még soha ilyen sietősen nem csábított el senkit. De nem volt más választása. Eufrozina ma
azért látogatta meg, hogy szakítson vele, ez látszott rajta. Ha hagyja őt gondolkozni, akkor csődbe
ment volna a terve. Már csak egyetlen aduász volt a zsebében. Ez pedig nem más, mint a napok óta
közöttük izzó szexuális feszültség. Alaposan ki is használta. A tapasztalt öreg róka mozdulataival
izgatta föl a nőt, és Eufrozina pillanatok alatt ernyedten lógott a karjai közt. Ez az erős, öntudatos
egyéniség most itt nyöszörgött a kezében, és ő azt tehet vele, amit csak akar.
Felkapta, és a vállára hajította. Eufrozina meglepetten felkiáltott, aztán megszédült.
-Nem vagyok nehéz?
-Pihe könnyű vagy, édesem.
A nő nem tehetett mást, mint nevetett ezen a képtelenségen. Párisz valóban úgy cipelte össze-
vissza, mintha nyolcvan kiló helyett csak negyven lenne. Akaratlanul is elismeréssel adózott az
erejének. Bizony, ezeket az izmokat nem a szél hordta össze!
-Vigyél az ágyba, te vadállat!- csapkodta a férfi fenekét. Hirtelen olyan jókedve lett.
Megrészegítette a reá váró izgalmak. Az eszébe sem jutott, hogy nem éppen ezért jött ide.
Párisz óvatosan lefektette a lepedőre. Aztán sietve ráfeküdt, hogy Eufrozina ne szökjön el. A nő
viszont semmi ilyesmit nem tervezett. Két tenyerébe fogta a férfi arcát, és lágy csókot lehelt az
ajkára. Olyan puha, meleg asszonyi fogadtatásban részesítette Páriszt, hogy annak felgyorsult a
pulzusa. Az elméje elködösült, és már ő sem tudta felidézni, hogy mért is kell minél hamarabb a
magáévá tennie Eufrozinát. Eltűnt a külvilág, és csak ők ketten maradtak.
-Jó lesz?- kérdezte a nő, miközben az ingét gombolgatta.
-Jó? Nem. Nem lesz jó. Ez fantasztikus lesz!
A nő elégedetten kuncogott.
 138

-De legalább van önbizalmad.

-Figyeld meg, hogy igazam lesz.
-Úgy legyen.
Folytatták a csókolózást, és a másik vetkőztetését. Aztán Párisz váratlanul újra felemelte a fejét.
-Mért kérdezted?
-Csak úgy.
-Szerinted nem lesz jó?
Eufrozina vállat vont.
-Nem mindig jön össze. Legalábbis nekem nem mindig.
A férfi ráncolni kezdte a szemöldökét.
-Milyen palimadarakkal feküdtél le idáig?
A nőt láthatóan zavarba hozta. Kerülni kezdte a tekintetét.
-Ez nem feltétlen az ő hibájuk. Talán csak én vagyok túl görcsös.
-Felejtsd el azokat a barmokat! Nem tudták, mi a jó neked. De én elviszlek téged a csúcsra, és még
azon is túl. Esküszöm, úgy kezelésbe veszlek, hogy még nagymama korodban is az én nevemet
fogod emlegetni.
Eufrozina egy pillanatra visszatért régi jó önmagához, és tiltakozni akart. Ő egy magabiztos,
önálló nő. Ne tűri, hogy a férfiak elbűvöljék, és a rabszolgává tegyék őt! De aztán rájött, hogy pont
itt kezdődik a probléma. Annyira igyekszik megőrizni az önuralmát, hogy az ágyban sem tudja
teljesen elengedni magát. Mindig csak szenvtelenül eltűrte partnerei közeledését, és csak hagyta,
hogy a testét használják. De önmaga nem élvezte, mert ahhoz fel kellett volna szabadulnia, és
félelem nélkül belevetnie magát a szexbe.
Párisz mosolyogva nézte a nőt. Eufrozina annyira megdöbbent a felismeréstől, hogy nem is bírta
titkolni, mire jött rá az imént. De a férfi ezt már szinte az elejétől fogva tudta. Elég könnyű volt
észrevenni, hogy Eufrozina a leginkább azokban az esetekben gyengült el tőle, ha nem engedte,
hogy ő uralkodjon.
-Ne félj. Bíznod kell bennem. Talán azt hiszed, hogy ha elveszted a hatalmadat, én kihasznállak. De
igazából nem elvenni, hanem adni akarok neked. Sok- sok gyönyört. Elfelejthetetlen élményeket.
Eufrozina bizonytalanul nézett vissza rá. Olyan sebezhetőnek tűnt, akár egy gyermek. A férfi
egyenesen a lelke legmélyére láthatott, ahogy a szemébe nézett. Aztán a nő lassan bólintott, de még
mindig kétségek gyötörték.
-Jó lesz?- kérdezte még egyszer. Párisznak egészen megesett rajta a szíve. Gyengéden kisimította
arcából haját, és ezer apró csókkal hintette teli szemhéját, orrát, száját és nyakát.
-Hihetetlenül jó lesz.
Eufrozina visszacsókolta, és folytatódott tovább a mámor. Lerúgták magukról az utolsó
ruhadarabokat, mígnem meztelenül összesimulhattak. Párisz fölnyögött, olyan melege lett, mint egy
olvasztókemencében. A nő viszont reszketett, és borzongott alatta. Ide-oda dobálgatta a fejét, és
ívbe feszült a háta, ahogy a mellbimbóit szívta.
Eufrozina ezt már nem bírta tovább. Túlságosan felhevült, túl nagy hatással van rá a férfi.
Megijedt, és a vállára akarta fektetni Páriszt.
-Én leszek fölül.- zihálta.
-Nem.
-De mindig én vagyok fölül!
-Most nem.
A két akarat összecsapott, és a szerelmi játék elvadult. Eufrozina minden erejével küzdött, hogy
lelökje magáról a férfit. Párisz viszont könnyedén lent tartotta, és folytatta az izgatását.
-Te szemét! Engedj el!
-Maradj már nyugton!
De a nő csak azért is ellenkezett. Párisz lefogta a kezeit, és a nyakába rakta lábait. Eufrozina
felháborodottan felsikoltott, mikor belé hatolt. A következő pillanatban viszont akkora orgazmusa
 139

volt, hogy attól majdnem elveszítette az eszméletét. Zsibbadt aggyal, elernyedő izmokkal hanyatlott
vissza. A férfi meg sem várta, hogy kitisztuljon a feje, és már is hajszolta tovább a következő
hullámot. Csípőjének heves lökéseibe belerázkódott a nő egész teste. Eufrozina sziszegve engedte
ki a levegőt, amint érezte, hogy újra kész. Összeszorította a fogát, úgy szűrte a szavakat.
-Te...ah... te... Mi tettél velem?
Párisz nem válaszolt, csak csillogó szemekkel nézett le rá.
Eufrozina ezután egyszerűen önkívületbe esett. Hiszen mivel mással is tudná megmagyarázni,
hogy majdnem véresre karmolta a férfi hátát, és beleharapott a vállába? Eget-földet megrengető
élmény volt a következő orgazmus. És olyan jó sokáig tartott, hogy még a lábujj hegyében is érezte.
Párisz szintén megremegett, aztán íjként megfeszülve ontotta belé magvait. A nő akaratlanul is
magához szorította, aztán lassan elszállt belőlük a feszültség.
Kimerülten és kielégülten feküdtek, összegabalyodott végtagokkal.
-Még az ínyem is lüktet.- állapította meg Eufrozina.
A férfi elégedetten hátradőlt.
-Ez tényleg nem volt semmi!
A nő hallotta a hangját, és érezte maga mellett a testét. De mégsem volt jelen. Lebegett, szárnyalt
a boldogság szárnyán. Torkából mély dorombolás tőrt föl, és sarkát belevájva a lepedőbe
nyújtózkodott. Párisz a könyökére támaszkodva őt nézte.
-Nos? Remélem, azért nem volt olyan rossz?- kérdezte álszent hangon.
Eufrozina rácsapott a hasára.
-Te beképzelt majom!
A férfi nevetve húzta közelebb magához.
-Tudod, hogy úgy nézel rám, mintha lehoztam volna neked az égről a csillagokat?
-Nem is!
-Dehogynem! De megnyugtatlak. Az érzés kölcsönös.
Eufrozina váratlanul elkomolyodott.
-Tényleg szeretsz velem lenni?
Párisz kedveskedve megcirógatta az arcát.
-Még soha nem volt ilyen jó senkivel.
-Ezt csakúgy mondod!
-Minek hazudnék?
A nő nem válaszolt. Ahogy mélyen belenézett a férfi szemébe, kezdett hinni neki. Idáig mindig
meghagyta magának azt a kiskaput, hogy talán Párisz nem mond igazat. De nem. Ez a pali tényleg
odavan érte! És ennek most először nagyon örült. Talán elhamarkodott volna ilyet kijelenteni,
hiszen még mindig az előbbi fenomenális szex hatása alatt volt, de úgy érezte, hogy ő is érez
valamit a férfi iránt. Lehet, hogy ez a kezdődő szerelem jele?

XV.

Dioméd reggel az öltözőben várta Nikét. Tegnap alaposan átgondolt mindent, és rájött, hogy most
már végleg nem ért semmit. Eleinte azt hitte, hogy ők ketten barátok. Még véletlenül sem jutott
volna eszébe az, hogy lehetne több is. Évekig jól el voltak, mígnem a lány egyszeriben csak a
hasára ütött, és kitalálta, hogy szereti őt.
Na ekkor vált bonyolulttá az ügy.
Megpróbálta lerázni magáról Nikét, mert nem tehetett mást. Ha ad egy kis esélyt a lánynak, az
valószínűleg eléri a célját, és meghódítja a szívét. Ezt nem hagyhatta, ezért felhúzta a nyúlcipőt. De
 140

nem futhatott elég messzire, hiszen mégiscsak belesétált a csapdájába. Ráadásul Niké úgy intézte,
hogy ő legyen a hóhér és az áldozat is egyben. Olyan féltékennyé tette, hogy már gondolkodni sem
tudott. Gyalázatos módon nekiesett szegény lánynak, és most már főhet a feje.
Tisztán értette, hogy Niké mit és miért tett. Ha a helyébe lenne, valószínűleg szintén így
cselekedett volna. A lány szerelmes belé, és ezzel már meg is békélt. De amit egyszerűen nem bírt
felfogni, az a saját érzései.
Végig tudta, hogy ő nem az a nősülős típus. Legalábbis még semmi ilyesmit nem tervezett, ehhez
túl fiatal. De akkor mért kezdett ki Nikével? Miért, miért, miért?
Amint a lány megérkezett, megértette. Puszta látványától görcsben állt a gyomra. Valahol,
valamikor elérte Niké, hogy úgy kívánja őt, mint még soha egy nőt se. A múltkori alkalom sem
csillapította éhségét, inkább csak növelte.
Az emlékek viszont nem pótolhatták a valóságot, ami szörnyű volt. A lány egy futó pillantásnál
többet nem is vetett rá. Úgy sétált el mellette, mintha sosem ismerték volna egymást.
-Niké!
Mindhiába, a lány láthatóan eldöntötte, hogy nem szól hozzá. Mereven kihúzott vállakkal megállt
a szekrénye előtt, és a kulccsal babrált. Mire Dioméd utolérte, már ki is nyitotta az ajtaját.
-Niké. Sajnálom, hogy tegnap úgy megbántottalak. Bocsánatot szeretnék kérni.
Semmi válasz. A lány elmélyülten turkált a szekrényben, aztán kivette a tiszta egyenruháját,
amelyeket aznap fog viselni. A férfira oda sem hederítve vetkőzni kezdett. Dioméd zavarában egy
egész monológot adott elő.
-Figyelj, tudom, hogy nagyon haragszol rám, és igazad van. Ocsmányul viselkedtem veled. De te
sem vagy teljesen ártatlan! Én is dühös vagyok, mert elvesztettem az önuralmamat miattad. Nem
szabadott volna így játszanod az érzéseimmel. És miután... na szóval utána meg... téves
következtetést vontam le. Azt hittem, hogy mindezt azért csináltad, hogy elvetesd magadat velem.
Hogy végig ez volt a célod, hogy csak kihasználtál...
Niké végre megfordult. Egy szál bugyiban és melltartóban állt előtte, ami felpezsdítette a férfi
vérét. Ám mégsem ez tette rá a legnagyobb hatást. Hanem a szeme. Azok a nagy, ártatlan kék
szemek, melyek most könnyesek voltak. A lány fájdalommal teli tekintete nagyobb bűntudatot
okozott neki, mint számtalan hangos vád. Niké szenvedett. Nem csak most, már nagyon régóta. De
idáig volt valamiféle halvány reménye, amibe kapaszkodhatott. Csak egy kósza gondolat, hogy
hátha mégis sikerül Diomédnek beleszeretnie.
Tegnap minden reménye szerte foszlott. Tegnap kimutatta a férfi a foga fehérjét, és Niké
megértette, hogy csak úgy élheti túl ezt az életet, ha lemond Diomédről. Most meg ideáll elé, és a
bocsánatáért esedezik. Újra, akaratlanul is reményt táplál a lányban, ami rosszabb, mint egy
tőrdöfés. Ha a férfi tönkre szeretné tenni őt, akkor a legjobb úton van hozzá.
-Sajnálom.- ismételgette Dioméd sután. Legszívesebben átölelte volna a lányt. De közben még
mindig menekülne a házasság elől. Tehetetlenül állt egyik lábáról a másikra, és nagyon kínosan
érezte magát. Szégyellte, hogy vonzódik Nikéhez. És szégyellte, hogy nincs annyi felelősségtudat
benne, hogy azt mondja: ,, Ha már elvettem a szüzességed, akkor megteszem, amit tennem kell, és
feleségül veszlek.”
Végül Niké döntött helyette.
-Soha többé nem akarok tőled semmit. És maradjunk ennyiben.
-De...
-Nem! Se barátság, se semmi. Semmi. Remélem, tiszteletben tartod a kérésemet.
-Nem tudsz nekem megbocsátani.
-Ha a helyemben lennél, akkor megértenéd.
-Ez akkor sincs így rendben!
-Azt hiszem, egy szavad sem lehet azok után, hogy felajánlottam, nem követelem tőled, hogy
vegyél el. Pedig tudod jól, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált az esélyem arra, hogy találjak egy
normális, görög férjet magamnak.
 141

-Ha ez ilyen fontos...

-Ne mondd ki! Nem megyek hozzád, mert te nem akarod. Ezzel le van zárva a téma.
Dioméd ellenkezni szeretett volna. De mégsem tette. Egyszerűen nem jöttek a szavak a szájára.
Megkönnyebbülten hallgatott, és közben átkozta önmagát gyengeségéért. Egyik énje még mindig
görcsösen kapaszkodott a szabadságába.
Niké felöltözött. A férfi elgondolkodva nézett a lányra. Niké nem érdemelte meg mindazt a
rosszat, amit tőle kapott. Fájt, hogy már semmi sem lehet olyan, mint régen. Egy alávaló gazember
lett, mióta a lány először bevallotta neki, hogy szereti őt.
-Talán egy nap mégis csak megbocsátasz.
Lehajtotta a fejét, és kiment. Észre sem vette, hogy közben kiesett a zsebéből egy cetli. Niké
lehajolt, és felvette. Semmi más nem volt a papírdarabon, mint egy telefonszám.

‫٭‬

Xénia megvárta, amíg mindenki elmegy hazulról, aztán ellopta anyjától az apja címét. Kicsit
ugyan félt, hogy Jorgosz egy gonosz és kiállhatatlan ember, de akkor sem engedheti úgy el, hogy
meg sem ismeri őt. Kíváncsi volt, és türelmetlen. Mindössze tizenöt éve várja kérdéseire a választ,
amelyekre anyja ügyet sem vetett. Euridiké simán elintézte azzal, hogy az apja egy haszontalan
fickó, aki jobb is, hogy nincs itt. De ő ezt nem hitte el. Tudni akarta az igazat.
Mire odaért, a szíve össze-visszakalimpált mellkasában. Bekopogott, és várt. Egy perc múlva egy
férfi nyitott neki ajtót. Olyan simulékony úriember külseje volt, ami csalódással töltötte el.
-Apa?
André felnevetett.
-Hogy én?! Szó sem lehet róla.
-De azt mondták, hogy itt lakik.
-Ki mondott ilyet?
-Kasszandra.
-Várjunk csak. Te vagy Xénia?
-Igen. És ön?
-Üdvözöllek, engem Andrénak hívnak. És nem én vagyok az apád.
-Hanem ki? Ismeri?
-Gyere be.
A lány óvatosan merészkedett beljebb. Csak most tudatosult benne, hogy egy idegen lakásán van,
aki lehet akár perverz gyilkos is. André közben hátra ment az egyik szobába. Xénián úgy
elhatalmasodott a balsejtelem, hogy már menni készült, mikor a férfi visszatért. Csak az állította
meg, hogy nem egyedül érkezett.
-Tessék, ő az apád. Jorgosz, ismerd meg a lányodat.
Xénia úgy bámult az apjára, mintha nem akarna hinni a szemének. Ilyen szép embert ő legfeljebb
idáig csak újságban látott. Az első meglepetését legyőzve, sikerült felfedeznie egy-két hasonlóságot
is közöttük. Például a szájuk, az álluk teljesen egyforma. De a szemük nem, mert azt anyjától
örökölte, mint ahogy hosszú, fekete haját is. Szomorúan állapította meg, hogy simán elsétált volna
mellette az utcán.
-Szia, apa.
Jorgosz alvajáró módjára ment a bárszekrényhez, hogy ott töltsön magának egy jó erős ital, amit
aztán egy hajtásra le is dobott a torkán. Xénia értetlenkedve nézett rá.
-Alkoholista vagy?
Apja rekedten nevetett.
-Nem. Csak szükségem volt most erre. Igencsak meglepett a látogatásod.
-Azt hittem, tudsz rólam.
-Nemrég értesültem csak arról, hogy Euridiké szült tőlem egy gyereket tizenöt évvel ezelőtt.
 142

-És szándékodban állt felkeresni?

A lány izgatottan várta a választ. Itt most minden kiderül.
-Nem. Sajnálom, de... talán jobb lett volna, ha te sem jössz el hozzám.
-Mért?
-Az az igazság, hogy nem férsz bele az életembe.
Xénia sértődötten felpattant.
-Anyunak igaza volt. Nem apának való vagy.
Jorgosz bocsánatkérőn elmosolyodott.
-Hidd el, neked így lesz a legjobb. Azért köszönöm, hogy láthattalak. Nagyon szép vagy. Anyád
büszke lehet rád.
- El sem hiszem, hogy anya egy ilyen emberbe volt szerelmes! Tudod, hogy utánad már nem volt
senkivel?
-Kérj tőle is bocsánatot a nevemben, kérlek.
Xénia haragja lecsillapodott. Apja nem tűnt ellenszenvesnek. Inkább szomorú volt, mint aki
tényleg nem tehet róla, hogy nem tarthatja vele és anyjával a kapcsolatot. A lány érezte, mennie
kellene már, de valami visszatartotta. Maradni akart.
-Tényleg nem vagy rám egy kicsit sem kíváncsi?
-Már hogyne volnék! De hosszútávon semmit sem ígérhetek. A munkám... a munkámból adódóan
folyamatosan utazgatok.
-Mért? Üzletember vagy?
-Igen, olyasmi.
-Rendben. De amíg itt vagy, addig egy párszor találkozhatunk, nem?
-Anyád tud róla?
-Nem. Szerinte nem ajánlatos téged megismernem.
-Nem csodálom, hogy haragszik rám...
-De mért mentél el akkoriban?
-Ez egy hosszú történet. Elmesélem egy fagyi mellett, jó?
-Menjünk. Én vaníliásat kérek. És te?
-Nekem is az a kedvencem.

‫٭‬

Niké magára zárta a vécé ajtaját, és felhívta a cetlin lévő számot. Kicsörgött, aztán egy nő szólt
bele. Szívébe nyilallást érzett. Az nem jelenthet semmi jót, ha Dioméd egy nő telefonszámát
hordozgatja a zsebében.
-Halló? Ki az?
-Te mondd meg, hiszen te hívtál!
-Én... én csak találtam ezt a számot, és ki szeretném deríteni, hogy...
-Ó értek már mindent. Kinél találtad, kicsikém?
-Egy barátomnál, úgy hívják, Dioméd Angelopulosz.
-Hmmm... Angelopuloszt ismerek, de azt Eugénnek nevezik.
-Igen, igen, ő az öccse Diomédnek.
-Szóval testvérek? Meg sem lepődöm.
-Miért mondja ezt?
-A testvérek mindig cserélgetnek.
-Cserélgetik? Ezt nem értem.
-Kurva vagyok.
Niké majdnem leejtette a mobilját. Közben kopogtattak a vécé ajtaján.
-Mindjárt végzek.- kiabált ki.
-Mivel végzel?
 143

-Semmi, semmi. Én most nem tudok tovább beszélni, de feltétlenül találkoznunk kellene.
-Nőket elég drágán vállalok.
-Ó... nem arról van szó. Csak beszélgetni szeretnék magával.
-Minek? A barátod vagy akárkid nem járt nálam.
-Tudom, de...
Újra türelmetlenül kopogtattak. Niké hadarni kezdett.
-Kérem, fontos lenne.
Ekkor eszébe jutott egy mentőötlet.
-Talán van egy üzleti ajánlatom. Nos?
-Jól van, mikor?
-Hát ma nem érek rá, de...
-Holnap semmiképp.
-Akkor maradjunk vasárnapban. Dimitriosz kocsmájában.
-Hánykor?
-Délben.

‫٭‬

Rea azonnal tudta, hogy megfogta az isten lábát, amint befordult a fagyizó elé. Xéniát pillantotta
meg egy felettébb jóképű pasival. Az idegent még nem látta itt soha, valószínűleg egy turista. De az
a fajta férfitípus, akinek már a látványától is megolvad a csont az ember lányában.
-Azt a mindenit!- suttogta maga elé.- Te nem vesztegeted az időt, kis anyám.
Reflexszerűen tárcsázta Orfeusz számát. A fiú hamar ráállt, hogy találkozzanak. Utána már csak
az volt a dolga, hogy várjon rá, és közben szemmel tartsa a turbékoló szerelmespárt. Ez nem volt
nehéz, csak közben aggódott, hogy még azelőtt lelépnek, mielőtt megérkezne Orfeusz.
-Siess már!
Elégedetten nézte ahogy az idegen átkarolja Xénia vállát. Ez igen erős bizalmi viszonyt sejtetett.
Tulajdonképpen fogalma sem volt róla, honnét újíthatta be osztálytársa ezt az álompasit, de nagyon
örült, hogy megtette. Ha tényleg minden a tervei szerint alakul, akkor Orfeusz már ma este az ő
karjában fog vigasztalódni.
-Na végre!
Feltűnt a fiú a sarkon, és ő hevesen integetett, hogy jöjjön oda hozzá. Orfeusz biciklivel tett egy
kis kört, és közben véletlenül Xénia felé pillantott. Mikor felfogta, hogy kivel van együtt, neki
ütközött az oszlopnak, és hatalmasat esett. Rea ijedten szaladt oda hozzá.
-Úristen, jól vagy?
A fiú, mintha semmi nem történt volna, fel akart állni.
-Mit jelent ez?!- mutatott Xéniáék felé.- Most rögtön odamegyek, és követelem, hogy...
-Te nem követelhetsz semmit. Vagy nem emlékszel már rá, hogy szakítottatok?
A fiú ezen csak még jobban felhúzta magát. De bármilyen dühös is volt, felállni csak Rea
segítségével tudott.
-Mi a baj? Kibicsaklott a bokád?
-Aha, a bal.
-És nem tört el semmid?
Orfeusz ellökte a lány kezét.
-Mit számít ez?! Utánuk kell mennem, és...
-Már messze járnak.
Reának igaza volt. Xénia és az új udvarlója eltűnt a szemük elől. A fiú ennek ellenére sem
könnyen nyugodott bele, hogy nem tisztázhatja azonnal a helyzetet. A lány a hóna alá bújt, és együtt
elugrabugráltak a legközelebbi padig. Mikor Orfeusz lerogyott rá, már kezdett kétségbeesni.
-Láttad azt az alakot, akivel elment?
 144

-Igen.- hunyta be Rea a szemét, és átszellemült arcot vágott.- És mondhatom, Xénia szerencsés csaj.
Mit nem adnék, ha csak egy percig a helyében lehetnék!
-Elég! Légy már tekintettel rám is!
-Bocsáss meg, de ez az igazság. Egy ilyen vetélytárssal szemben semmi esélyed. Bele kell
törődnöd, őt már elveszítetted. De itt vagyok helyette én!
Orfeusz lesújtó pillantást vetett rá.
-Nekem csak ő kell, és nem fogok lemondani róla.
-Úgy csinálsz, mintha egy szent volna az a kis cafka! De nézd csak! Alig szakítottatok, már mással
van. Vagy ami még rosszabb... őmiatta dobott ki.
- Arra gondolsz, hogy már akkor is kavartak, mikor mi még jártunk?
-Ez is egy lehetőség. Hiszen nem követhetted minden lépését.
-De ő...
-Soha nem tenne ilyet?
Rea gúnyos hangja savként marta Orfeusz lelkét. Tombolni szeretett volna, ehelyett csak ült ott,
mint egy nyomorék, mert megsérült a bokája. Tehetetlensége miatt nőttön nőtt a haragja. Viszont a
józan ész is megszólalt. Mért ne lehetne Reának igaza?
-Én ebbe nem fogok belenyugodni!
-És mit tehetsz ellene?
-Valamit kitalálok. Most viszont mennem kell.
-Hová?
-Haza. Mért mit képzelsz, hova?
Goromba viselkedésétől Rea láthatóan megsértődött. Orfeusz lassan fölállt a padról, aztán
mégiscsak visszanézett.
-Jól van, ne haragudj. Nem a te hibád.
-Sőt, köszönetet kellene mondanod! Ha nem szólok, sosem jössz rá, milyen is valójában az
unokahúgod! Mindenesetre én meg sem lepődtem.
Orfeusz erős késztetést érzett rá, hogy megvédje Xénia becsületét. De a saját két szemével látta,
hogy egy idegennel mászkált kézen fogva az utcán. Ennél tagadhatatlanabb bizonyíték nem kell.
-Talán jobb lett volna, ha...
Ha nem kell ezt elszenvednie. Ha nem fájna ennyire a szíve. Ha nem érezné azt, hogy becsapták,
és átverték. Hogy megalázták, mint férfit, mint barátot és testvért.
-Én...- elfulladt a hangja. A francba, még tartania kell magát, legalább addig, amíg hazaér.- Szia.
-Ne kísérjelek el?- ajánlkozott Rea.
-Nem, minden rendben van.
Aztán biciklijét tolva elbicegett.

‫٭‬

Diomédnek déjà vu érzete támadt, mikor ismételten lejárt a munkaidő, és ismételten megállt a
cukrászda előtt Adonisz kocsija. Ökölbe szorított kézzel ment ki, hogy helyre tegye ezt a
magamutogató páviánt. Niké viszont hamarabb ért oda.
Nem engedhette, hogy a lány megint elmenjen mellette. Azt nem tudta, hogy mért nem, vagy
hogy milyen jogon szól egyáltalán ebbe bele, csak abban volt biztos, hogy meg kell akadályoznia.
Tett két lépést, és megragadta Niké csuklóját. Külső szemlélőként magában minden agyalágyultnak
lehordta önmagát, mégsem állt le.
-Nem mész el vele.- hallotta saját hangját. Kicsit érdesnek tűnt, és túl mélynek. A fenyegető élt
viszont tisztán lehetett érezni a parancsban.
Nyilván Niké azonnal ellenkezett.
-Törődj a magad dolgával! Azt csinálok, amit akarok.
-Nem mész el vele. Sem most, sem soha többé.
 145

Egy papagáj nyugalmával ismételte újra és újra ugyanazt a hülyeséget, de ez megbocsátható,

hiszen nem volt teljesen magánál. A féltékenységtől kikapcsolt az agya.
A lányt az sem hatotta volna meg, ha Dioméd térden állva könyörögne, hogy ne üljön be Adonisz
kocsijába. Épp azzal próbálkozott, hogy valahogyan kiszabadítsa kezét a férfi vasmarkából, de nem
sok sikerrel. Fújtatva rángatta karját, és közben egyre dühösebb lett.
-Mit képzelsz, he?! Sem az apám, sem a férjem nem vagy! Tulajdonképpen már a haverom sem.
Szállj le rólam, vagy megbánod!
Na ekkor lépett a képbe Adonisz. A modell kiszállt a kocsiból, és odament hozzájuk.
-Valami gond van, bébi?
Dioméd már csak ezért is szívesen elagyabugyálta volna őt, de még viszonylag féken tudta tartani
ösztöneit. Inkább arra koncentrált, hogy meggyőzze a lányt.
-Szépen kérlek... fejezd be, Niké ezt az értelmetlen játékot. Ismerd be, hogy sosem érdekelt téged ez
a barom. Csak azért voltál vele idáig, hogy engem féltékennyé tegyél.
-Na ide figyelj...- kezdte volna Adonisz, de félbeszakította Niké rikácsolása.
-Talán így volt az elején! De közlöm, hogy időközben nagyon is vonzódni kezdtünk egymáshoz, és..
-Azért feküdtél le velem?
-Mit tettem?! Dioméd, te képzelődsz! Legfeljebb csak álmaidban történt ilyesmi.
-Letagadod?!
-Na jól van, ebből elég!- közölte Adonisz. Bátran közé és Niké közé állt. Dioméd elengedte a lány
csuklóját, de csak azért, hogy könyökével állon vágja a bájgúnárt. Aztán még felebaráti szeretetből
bele is térdelt a gyomrába. Niké sikítva tiltakozott, Adonisz meg összegörnyedt a fájdalomtól.
Dioméd közömbösen nézte a felfordulást, amit okozott.
-Lehet, hogy nem vagyok olyan jóképű, mint te, haver, de bármikor felnyalatom veled az aszfaltot,
ha nem hagyod békén a barátnőmet.
-Még hogy a barátnőd!- kiáltott fel Niké.- Semmi közünk egymáshoz!
-De igen! És megtiltom, hogy...
-Ébredj már föl, Dioméd! Te nekem semmit sem tilthatsz meg! Mért nem hagysz békén?
A férfi ügyet sem vetett rá, inkább Adoniszt figyelte. A kényes modell majdhogynem hisztizni
kezdett egy kis bunyó miatt, és meg sem kísérelte folytatni a küzdelmet. Dioméd gúnyosan
horkantott, és közben a fejét csóválta.
-Niké, hogy bukhatsz egy ilyen puha pöcsre?
De bárhogy provokálta, Adonisz nem mert vele tovább kekeckedni. Azt viszont Dioméd nem tette
zsebre, amit a lánytól kapott. Niké lekevert neki egy csattanós pofont, amit később el is ismert, hogy
megérdemelte. De a jelen helyzetben inkább csak olaj volt a tűzre.
Durván magához vonta a lányt és megcsókolta. Úgy tapadt rá szájával, mintha megbélyegezné
vele. Niké testét megfeszítve tiltakozott, mire elengedte a lányt, aki megtántorodott.
Dioméd Adoniszra függesztette sötéten izzó szemét.
-Azt ajánlom, hogy ülj be szépen a kocsiba, és tűnj el innét.
Nem kellett kétszer mondania. A Porsche csikorgó kerekekkel hajtott el. Niké tombolva nézett
utána, aztán vissza Diomédre.
-Te szemét! Ezzel meg mi volt a célod?
-Tudod jól.
-De hát megállapodtunk! Ma reggel! Vagy nem?
-Az egyezség nem szólt arról, hogy te továbbra is találkozhatsz férfiakkal.
-Mit akarsz? Menjek apácának?!
-Jó ötlet.
-Rohadj meg!
Niké ezzel a végszóval elindult a másik irányba. Dioméd legszívesebben utánasietett volna, és
már indult is, ám ekkor váratlanul újra tudott gondolkozni. Eszébe jutott, hogy milyen
következményekkel fog járni, ha tovább erőlteti az összetartozásukat. Egy idő után Niké jogosan
 146

követelné, hogy vegye el feleségül, ami már nem annyira vonzotta.

Mindegy, legalább az akaratát véghez vitte, és kikerült a képből ez a pojáca. Azt viszont nem
tervezte, hogy ilyen nyilvánosan kerít sort erre. Egy kisebb tömeg gyűlt össze az utcán, akik
összesúgtak a háta mögött. Nem sokára megindul a pletyka róluk. Viszont ez volt a legkisebb baja
az összes közül. Leginkább azzal kell megbirkóznia, hogy Niké gyűlöli őt.

‫٭‬

Eufrozina úgy vigyorgott egész nap, mint aki meg van őrülve. Kimondhatatlanul boldog volt, még
ha nem is tudta pontosan, hogy miért. De abban biztos volt, hogy újra látnia kell Páriszt. Amint
tehette, el is ment hozzá. Otthon előre szólt, hogy haza sem megy ma este. Euridiké kicsit furcsán
nézett rá, de nem szólt semmit.
Nevetve vállat vont. Kit érdekel, hogy mit szólnak hozzá a többiek? Még ha egyenesen
megtiltanák, akkor is eljönne a férfihoz. Érdekes módon félelme teljesen megszűnt, csak a vágy
maradt. De az intenzívebb lett, mint bármi. Csak Páriszra tudott gondolni, csak rá, semmi másra.
Nem kellett csalódnia. A férfi szintén nagyon várta már a találkozásukat. Amint belépett az ajtón,
neki tapasztotta a falhoz, és rángatni kezdte róla a ruhát. Eufrozina gondolkodás nélkül
engedelmeskedett neki mindenben, és öt perc múlva már magában is érezhette őt.
Tökéletes volt. Össze sem lehet hasonlítani az érzést semmivel sem. De talán mégis... ez olyan...
ez olyan, mint a tejszínhab és az eper! Csodálatosan finom, és kielégíti a testet és a lelket is.
-Éhes vagyok.
-Mi?- zihálta Párisz. Épp azon munkálkodott, hogy mindkettejüket a mennyekbe röpítse, erre...
tényleg úgy hallotta, hogy Eufrozina azt mondta: éhes vagyok?!
De a nő nem sokat teketóriázott, és már el is tolta magától. A férfi mukkanni sem tudott, csak
nyöszörgött. Ingerülten Eufrozina nyomába eredt. A konyhában érte utol. A nő kinyitotta a hűtőjét,
és belehajolt. Ösztönösen odament, és belemarkolt a húsos fenekébe.
-Menjünk az ágyba, bébi.
-Tartasz itthon epret?
-Nem. Akkor most már folytathatjuk?
-Hazudtál!
Eufrozina kiemelt egy tál epret, és egy flakon tejszínhabot. Párisznak mindenféle erotikus képzete
támadt a láttán. Határozottan becsapta a hűtőt, és odaterelte Eufrozinát a konyha asztalhoz. Aztán
felfektette, és újra belé hatolt.
Már annyira türelmetlen volt, hogy azt hitte menten elmegy. De szándékosan lassított az iramon,
mert nem volt éretlen kamasz, és most sem akart felsülni. Nem fogja elveszíteni az önkontrollját,
bármilyen közel is álljon hozzá. Fegyelmezetten ki-bepumpálta magát, és közben összeszorította a
fogát. Nehéz volt, de kitartott döntése mellett. És míg róla fojt a víz, Eufrozina jókedvűen falatozott
a gyümölcsből.
-Tudnál ide is koncentrálni?- szólt rá.
A nő kinevette.
-Ugyan már! Nem kell ezt ilyen komolyan venni, szívem. Inkább gyere, te is kapj be egy szemet.
Eufrozina a szájához nyomta az epret, és a férfi kénytelen-kelletlen megkóstolta. Amint elömlött a
nyelvén a gyümölcs édes-savanykás íze, lehunyta a szemét.
-Igaz, milyen jó? Egy kis tejszínhabot?
A nő a mellére fújt, ahonnét Párisz buzgón sietett lenyalogatni. Ezután a legkülönbözőbb helyeken
kenték be egymást, és egyre hosszabbra nyúlt szerelmi játszadozásuk. Eufrozina kis sikollyal
lecsúszott az asztalról, hogy aztán a széken ülve lovagoljanak tovább. A férfi már olyan nagyon
kívánta, hogy nem tudta, hol kezdődik az élvezet, és hol a fájdalom.
-Óh, kedvesem. Siess, könyörgöm siess.
A nő nevetve tekergőzött rajta, de Párisz lefogta csípőjét, és határozottan átvette az irányítást.
 147

Heves lökéseitől nyikorgott a szék lába, amit Eufrozina csak még mulatságosabbnak talált.
-Lassíts, mert mindjárt a földön kötünk ki!- kacagott önfeledten a nő.
A férfinak az is mindegy lett volna, ha rájuk dől a ház. Már semmi sem tudta megállítani.
Pillanatokon belül el is érték a csúcsot. És az most olyan erejű volt, mint maga a megsemmisülés.
Hátravetett fejjel kiabált, azt sem értette, hogy mit. Eufrozina egész súlyával ráomlott, és kifulladva
feküdt a karjában. Párisz szorosan magához ölelte. Túl szorosan ahhoz képest, hogy nem érez
semmit sem a nő iránt.
Még nem kapott rendesen levegőt, de már befurakodott a félelem a gondolatai közé. Eufrozina
ideig-óráig lesz vele, mert jegyességük csak hazugság. Nem volt ínyére, hogy le kell mondania arról
a nőről akinél jobb szeretőt már úgy sem talál. Testi szinten tökéletesen megértették egymást. Ez
maga a csoda, de nem élvezheti sokáig.
Eufrozina mocorogni kezdett fojtó erejű ölelésében.
-Ne! Várj még! Maradj még.
El sem akarta hinni, hogy ezt ő mondta. De a másik megértette, és többé nem mozdult. Épphogy
csak annyira emelte fel a fejét, hogy megcsókolja.
-Semmi baj, agape mou. Örökre a tiéd vagyok. Szeretlek, és a feleséged leszek.
Párisz egyből lezsibbadt. Sem válaszolni, sem Eufrozina szemébe nézni nem tudott. Életében
először- és valószínűleg utoljára- hallotta ezt a szót, hogy szeretlek. Még soha senki nem érzett így
iránta. Gyerekkora óta mindig erre várt, és a legrosszabb pillanatban valósult meg az álma. Szülei
verték, és intézetbe adták. Haverjai átejtették, és a bajban mindig elhagyták. Egyetlen embert sem
ismert aki valaha gondot viselt volna rá. Erre mikor már lemondott róla, egy nő mégiscsak felfigyelt
rá, és beleszeretett.
De pont Eufrozina!
Vérzett a szíve, mégsem tehetett mást. Ő megállapodott Dáriussal, és betartja a szavát. Holnap
végleg lezárja ezt a kapcsolatot, mert a feladatát ezennel elvégezte.

XVI.

-Jó, most ne mozdulj!- szólt rá Eugén Dáfnéra.

A festő izgatottan visszasietett a vászna mögé. Felkapta az ecsetet, és számára már el is tűnt a
valóvilág. A nőt mindig elképesztette ez a gyors váltás.
És enyhén idegesítette.
Eugén igazi csodabogár, ezt sikerült megállapítania, mióta ismerik egymást. A férfi egyrészt
tökéletes úriember, ha nyilvánosan mutatkoztak. Étteremben, moziban, kiállításokon vesznek részt,
és egészen kellemes a társasága. Másrészt vannak olyan pillanatok, mikor felfedi előtte igazi arcát,
és akkor megmutatkozik a benne rejtőzködő érzékiség. Dáfné ezt imádta a legjobban.
Ám Eugén igen csak fukar a simogatásaival, a csókjaival. Legtöbbször azért adja, hogy a nő ne
veszítse el idő előtt az érdeklődését. Apránként feltüzeli, hogy sötétebbnek látszódjon a szeme a
képen. Vagy teltebbnek az ajka. Vagy selymesebbnek a bőre. Mindenféle kifogást kreál, de ennek
ellenére Dáfné érezte a bennük fokozódó feszültséget.
Sokszor, nagyon sokszor érezte azt, hogy már nem bírja tovább. De mégiscsak várt, türelmesen,
hiszen ezt a játékot ketten játsszák, és a férfi nem győzhet.
A parancs ellenére óvatosan nyújtózkodott. Egészen megszokta a meztelenséget, főleg mivel
Eugénre a legtöbbször semmilyen hatást nem gyakorolt. Órákig feküdt egy pózban, és unatkozott.
Néha elgondolkozott ezen-azon, de ilyenkor a festő mindig rászólt, hogy rendezze arcvonásait.
Szóval legtöbbször nem talált abban semmi felemelőt, hogy megörökítik őt az utókornak.
 148

-Mikor láthatom a képet?- kérdezte már vagy ezredszerre.

-Majd ha elkészült!
-De az mikor lesz?
-Könyörgöm, Dáfné, ne zavarj! Tudod, hogy kevésszer adódik alkalmunk nappali fényben festeni,
úgyhogy ne rontsd el a kedvem. Dolgoznom kell.
-Ma nem vagy valami kedves.
Panasza válasz nélkül maradt. Megint rájuk ült a súlyos csend, mely egy idő után szinte
szentségtörésnek tűnt volna megszakítani. Így hát duzzogva hallgatott.
Nem telt bele pár perc, és Eugén már megint rászólt.
-Most sírni fogsz? Mert akkor semmi értelme az egésznek.
-Szeszélyes vagy, akár egy művész. Sosem tudom, hogy hideget vagy meleget kapok tőled.
-Talán fel kellene hagynod az elvárásokkal.
-Azt akarod mondani, hogy túl sokat követelek?
Eugén előjött az állvány mögül. Letelepedett mellé, és cirógatni kezdte őt, mint egy háziállatot.
Dáfné nem törődöm mozdulattal elnézett mellette. De nem tudta sokáig játszani a közömböset. Ez a
férfi amúgy is úgy hatott rá, mint ezelőtt még soha senki.
Eugén szemébe nézett.
-Már nem sietsz dolgozni?
-Lehetetlen, ha nincs meg köztünk az összhang.
-Milyen összhang?
-Mondjam ki nyíltan? Hogy kívánlak? Hogy kívánsz engem?
-Néha jó hallani az ilyesmit. És az is jó, ha a közelembe vagy.
-Legszívesebben éjjel-nappal veled lennék.
Dáfné magabiztosan elmosolyodott.
-Tényleg? Akkor mért nem tesszük ezt?
-Mert belekezdtünk valamibe, amit be akarok fejezni.
-A festmény.
-Igen. Olyan gyönyörű leszel rajta... A mosolyod, mint most, ragyogni fog. És a szemed... benne a
mennyország ígéretével. A tested pedig száz év múlva is lángra gyújt minden férfit.
-De én csak egyet akarok, és most, nem száz év múlva.
Eugén fejét csóválva felállt a pamlagról.
-Nem. Itt minden a vágyról szól. Vágy és csábítás. Igen, ez lesz a címe.
A nő sóhajtva visszahanyatlott.
-És addig mit csináljak?
-Feküdj mozdulatlanul.

‫٭‬

Párisz amint felébredt, már eszébe is jutott, hogy mi aznapra a feladata. Igen csak kellemetlen
feladat ez..., pedig nem volt finnyás alkat. Ha elvállalt egy munkát, akkor becsületesen
végigcsinálta, aztán felvette utána a lóvét. Semmi tanakodás, semmi lelkiismeret-furdalás.
Most másképp állt a helyzet. Az az igazság, hogy semmi gond nem lett volna, ha nem fekszik le
Eufrozinával. Akkor a nő megmaradt volna számára csupán egy idegesítő kis szálkának a körme
alatt. Egy elkényeztetett hercegnőnek, akinek mindig is gondolta. De így...
Akaratlanul is elkezdett kötődni hozzá.
-Az Isten verjen meg, Dárius!- mormogta az orra alatt.
Az ő hibája, hogy lelki válságba került. Vagyis nem, inkább jobb ha bevallja, hogy csak saját
maga tehet róla. Belement zokszó nélkül ilyen őrült feltételekbe, csak azért, hogy minél több
pénzhez jusson. És most már tettei nem maradhatnak következmények nélkül.
A másik oldalára fordult, mire Eufrozinába ütközött. A nő nagy ásítások közepette ébredezni
 149

kezdett, aztán mikor észrevette őt, angyali mosoly áradt szét arcán.
-Hétvége van.- ujjongott.
A férfi szíve szerint vele tartott volna a vidámságban, de ideje komolyra fordítani a helyzetet.
Felült, és kiment kávét készíteni. Eufrozina összezavarodva botorkált utána.
-Mi a baj? Minek keltél fel?
-Én ma is dolgozom.
-Az lehetetlen! Jól van, ne aggódj, megoldjuk. Rögtön elmegyünk a nagybátyámhoz, és kérünk egy
szabadnapot.
-Az nagyszerű lenne, szívem.
-Onnét pedig megyünk tovább, és piknikezünk. Jó ötlet?
-Lesz kaja?
-A kedvenceid.
-Ez igen! Akkor nincs ellenvetésem.
Megitták a kávéjukat, aztán lezuhanyoztak. Persze nem bírták ki, és ott is egymásnak estek. Párisz
olyan hévvel tette a magáévá, mintha utoljára lehetnének együtt. Eufrozina akarat nélküli bábként
engedelmeskedett neki mindenben. A férfinek szinte fájt, hogy ekkora bizalommal van iránta.
Késéssel, de végül csak elindultak az Angelopulosz birtokra. Miközben Párisz vezetett, a nő
váltogatta a rádió csatornákat. Már épp tovább akart kapcsolni, mikor érdekes hírre bukkantak.
-...ismeretlen holtestet találtak. Már folyik a nyomozás, és egyelőre kiderítették, hogy az elhunyt
feltehetőleg veszélyes bűnöző volt. Egy héttel ezelőtt egy emberrablás után eltűntté nyilvánították.
Ma reggel találtak rá egy part menti hegymélyedésben. Az apály hozta felszínre. A halott kémek
szerint lelőtték, és nem a fulladás okozta a halált. Idegenkezűség eshetősége is felmerült, ugyanis
meg volt kötözve. A gyilkosság ügyében...
A férfi kikapcsolta a rádiót.
-Hé, én hallgattam!- kelt ki magából Eufrozina.
-Megérkeztünk.

‫٭‬

-Gyertek, gyerekek, már vártalak titeket.- hívta őket beljebb Dárius.

Eufrozina a szokásos dölyfösséggel sétált be nagybátyja irodájába. Párisz kicsit feszengve
követte. A férfi leült, és felkészült mindenre. Ahogy a főnökére nézett, az már tudta, hogy most
eljött az ideje a színvallásnak.
Dárius gúnyosan elvigyorodott.
-Milyen aranyosak vagytok így együtt...
A nő karba tett kézzel megállt előtte.
-Talán nem tetszik?
-Épp ellenkezőleg. Ezt az egészet én rendeztem meg neked, Eufrozina.
-Nem értelek.
-Nem? Pedig egészen egyszerű. Félreértés áldozata lettél.
-Milyen félreértés?
-Azt hiszed, hogy ez az ember itt- Páriszra mutatott- szeret téged, és elvesz feleségül?
-Igen. Pontosan így van.
-Tévedsz. Még csak nem is kedvel, ez az igazság. Az én parancsomra udvarolt neked, na persze,
kellett neki egy kis ösztönzés is.
Benyúlt hatalmas íróasztala fiókjába, és elővette a csekkfüzetét. Lapozott benne, aztán megállt, és
beírt valamit. A nő dermedten nézte, ahogy kitép egy lapot, és áttolja az asztalon.
-Ez a tiéd, Párisz. A jól megérdemelt jutalmad. Vedd csak el, ne légy szégyenlős.
A férfi nem mozdult. Eufrozina magyarázatért könyörögve nézett rá. De Párisz már nem
viszonozta tekintetét. Jelenleg olyan idegennek tűnt, mintha sosem ismerték volna egymást.
 150

-Mi ez? Mit jelentsen ez?

Elviselhetetlennek tűnt még a gondolat is, de kezdett hinni Dáriusnak. Párisz nem tagadta a
vádakat, ami azt jelentette, hogy tényleg csak átverés az egész. Ez viszont olyan gonosz,
elvetemedett cselekedet volna, hogy egyelőre még mindig reménykedett benne, hogy ez az egész
csak egy vicc. Még nevetett is, egészen addig míg észre nem vette, hogy a két férfi milyen furcsán
néz rá. Aztán abbahagyta, és rájött, ideje felébrednie az álomvilágból.
-De hát... de... ez nem lehet igaz! Nem tehetitek ezt velem!
-Mielőtt megkérdeznéd, hogy miért- mondta Dárius-, közlöm, hogy kénytelen voltam ilyen
eszközhöz nyúlni. Az utóbbi időben nagyon elszemtelenedtél, unokahúgom. Még a tanulásod, és az
ügyvédi pályád ellen nem is volt kifogásom, hiszen én finanszíroztam. De szégyent hoztál rám,
mikor úgy döntöttél, hogy nem mész hozzá ahhoz, akit én kiszemeltem neked. Ez így nem való,
Eufrozina. Mindenféle jöttmenttel összeszűrted a levet, és bántón viselkedtél. Az egész város arról
pletykált, milyen szemtelen vagy, mennyi minden engedsz meg magadnak nő létedre. Valamit ki
kellett találnom ahhoz, hogy megmutassam, ki az úr a házban.
-És ezt csak így tudtad elérni?
-Szerintem igazán értékes tapasztalat a számodra. Így most már tudni fogod, mit jelent egy férfit
szeretni, a menyasszonya lenni. Kész lettél volna a feleségül is menni hozzá, pedig megfogadtad,
sosem hódolsz be senkinek. Párisz megmutatta, hogy csak egy erős, irányító kézre van szükséged,
és ugyanolyan gyönge asszonnyá válsz, mint a többi nő.
-Bökd ki, Dárius, mit akarsz.
-Engedelmeskedj nekem. Ha rámutatok valakire, te kérdés nélkül csak bólints, és megrendezem
nektek az esküvőt. Gazdag, jómódú úriembert fogok neked választani férjedül. Ez nem rabság,
Eufrozina, hanem az élet rendje. Vagy te nem akarsz idővel gyerekeket?
-Talán nem elég nagy az Angelopulosz család? Gyarapítanom kellene még egy pár örökössel? Ezt
kívánod tőlem? Vagy csak megint a pénzről van szó? Nyilván valami üzleti partnerednek akarsz
eladni házasság útján. Azt ne mondd, hogy már kérőm is van!
-Valóban érdeklődtek irántad. Még úgy is, hogy közöltem... nem vagy már szűz. A barátom
milliárdos olajmágnás. Mellette biztonságban lenne a jövőd.
-Milyen megnyugtató. Kár, hogy nem érdekel az ajánlatod.
-Na látod, erről beszélek! Gőgős vagy, és mindig ellenkezel velem.
-Ezen semmi sem fog változtatni.
-Pedig fel kell hagynod ezzel az illetlen viselkedéssel!
-Nincs kedvem hozzá. Az aljas kis trükkjeidet pedig mostantól tartogasd másnak.
-Haragszol rám?
-Ugyan. Hiszen csak a szívemet törted darabokra az utóbbi tíz percben. Ezt még túlélem.
-Addig nem nyugszom, Eufrozina, amíg nem engedelmeskedsz nekem.
-Próbálkozz csak...
A nő érzések nélkül ránézett Páriszra. Még csodálkozott is, hogy a francba tud ilyen higgadt
maradni. Az előbb közel volt a kiboruláshoz, és talán a hisztériához is, de nagybátya szavai ahelyett,
hogy a földhöz csapták volna, csak még inkább arra biztatták, hogy ne mutassa ki fájdalmát.
Felkapta az asztalról a csekket, és jól megnézte rajta az összeget. Csodálkozva felhördült.
-Nahát! Párisz, kedvesem, te luxus prosti vagy! De nem hiszem, hogy megérsz ennyit. Nem, biztos
vagyok benne, hogy nem. A szerepedet egészen jól játszottad, de az ágyban lehettél volna jobb is.
A férfi nem válaszolt. Nyilván nem akart veszekedni. Eufrozina viszont nem hagyta annyiban a
dolgot. Mintha belé bújt volna az ördög, úgy provokálta Páriszt.
-Mi az, most már nem is szólsz hozzám? Elvégezted a feladatod és kész? Mondjak valamit? Csak
egy nyomorult kutya vagy, és Dárius kezében van a pórázod. Gyerünk, Párisz, ugass! Ugass,
csettintett a gazdi!
A férfi nem mert ránézni, de legalább most már válaszolt.
-Nem szerethettél, Eufrozina. Hiszen nem is ismersz igazán. Hamar el fogsz felejteni.
 151

-Ebben nem is kételkedem.

A nő büszkén, felvetett fejjel távozott. Csak a kocsiban ülve lazíthatott. Ott viszont olyan
sírógörcs tört rá, hogy alig kapott levegőt. Állandóan csak Párisz arcát látta maga előtt. Hideg,
szürke szemét, zord vonásait és a sebhelyét. El sem hitte, hogy egy ilyen csúnya és kegyetlen
emberbe szeretett bele. És hogy ilyen elképesztő kínnal jár elveszíteni őt.
-Rohadj meg! Rohadj meg! Ó, hogy rohadnál meg! Ezt még nagyon megkeserülöd, te szemét!

‫٭‬

-Na mi az? Nem is örülsz?- kérdezte Dárius Páriszt.

-Nem. Ezt... nem egészen így képzeltem el.
-Láthatóan nem okoztunk neki akkora fájdalmat.
-Ez volt a célod?
-Nem. De te jól végezted a dolgot. Egészen eddig a pillanatig nem is sejtette, hogy mire készülsz.
-Én sem gondoltam volna, hogy könnyű préda lesz.
-A csekket elvitte?
-Ledobta a földre, és rátaposott.
-Micsoda tűz, micsoda szenvedély! Még az is elképzelhető, hogy bosszút fog állni rajtad.
-Ugyan, az ilyesmi görög drámákba illő.
-Nem, barátom, ez a való élet.
Párisz lassan felállt, és felvette a csekket a szőnyegről. Mikor meglátta a rajta lévő összeget, ő is
majdnem kifakadt.
-Igazán nagyvonalú vagy, főnök.
-Értékelem, hogy ilyen hamar elvégezted a munkát.
-Még sem volt semmi értelme.
-Ó, dehogyis nem! Majd meglátod, mennyit fog változni Eufrozina viselkedése.
-Még rosszabb lesz, mint volt.
-Nem feltétlenül.
Kopogtattak az ajtón, és bejelentették, hogy valaki érkezett.
-Ki az?
-Két FBI nyomozó.
Párisz és Dárius egyből egymásra néztek.
-Vezesse őket ide.
Nem sokára meg is jelent egy nő és egy férfi. A nő lépett oda először Dáriushoz. Szép volt hosszú
fekete hajával, és nagy, barna szemeivel, de az a megérinthetetlenül szép fajta. Erős kézfogásából,
és merev viselkedéséből adódóan egészen ellenszenves lett.
-Kalimera, Angelopulosz úr. Elnézést a zavarásért, de egy nyomozás kapcsán jöttünk.
-Igen? És önben kit tisztelhetek?
-Pandóra Papaeliou. A kollégám...
Dárius nem volt rá kíváncsi. Eleve emberszámba sem vette azokat a férfiakat, akik eltűrték, hogy
egy nő legyen a főnökük.
-És nekem mi közöm van a nyomozásukhoz?
-Egyelőre csak mint szemtanú szeretnénk kihallgatni Héliosz Casszavetesz meggyilkolásának
ügyében. A másik urat is tisztelettel megkérjük, hogy fáradjon be velünk a helyi
rendőrkapitányságra.
Párisz arca még inkább elkomorodott.

‫٭‬
 152

Dárius a szokásos higgadtsággal ült a kényelmetlen műanyag székben. Lazán rátámaszkodott

könyökével az asztalra, és mint aki unatkozik, ránézett a csuklóján lévő méregdrága karórára.
-Nem azért, mintha magukba akarnék kötni, de igazán elengedhetnének már. Számomra az idő
pénz, és volna még elég dolgom. Ha végeztek a kérdéseikkel...
-Már sokkal hamarabb végeztünk volna, ha hajlandó volna együttműködni velünk, Angelopulosz
úr.- vágott közbe Pandóra.- Ehelyett az ügyvédjét várjuk, mert ragaszkodik a jelenlétéhez.
-Hogyne ragaszkodnék hozzá, hiszen jogomban áll. Itt Görögországban a rendőrség elismeri az
állampolgárok jogait, talán az USA-ban nem?
-De, képzelje el, hogy ott is elismerik.- válaszolta ingerülten a nő. Pandórát egyre jobban
idegesítette Dárius fölényes modora és kioktató hangneme. Ráadásul tényleg csak az időt
vesztegették egymással. Mióta behozta a vallatószobába, a férfi nem mondott semmi érdemlegeset.
Türelmét vesztve az asztalra csapott.
-Elég volt! Mért nem vallja be a bűnösségét?
-Talán valamivel vádol, hadnagy?
-Igen! Héliosz Casszavetesz meggyilkolásával.
-Van rá bizonyítéka?
-Nincs, de találni fogunk.
-Szóval nincs. Akkor pusztán feltételezésekre hagyatkozik. Ez esetben tisztelettel megkérem, hogy
óvatosabban bánjon a szavakkal, mert becsületsértésért beperelhetem.
-Azt képzeli, hogy maga Parga királya, mi? A helyi nagykutya, aki mindent megtehet. Tudja, mért
hívtak ide? Mert felmerült annak az eshetősége, hogy a párgai rendőrséget valaki lefizeti. Maga
sejti, ki lehet az?
-Fogalmam sincs. Gyanakszanak valakire?
-Igen. De ez az ember gyilkosságért fog ülni, nem a hatóság megvesztegetésért.
-Nagyon magabiztos, hadnagy. Csak egy gond van... Nem tudja még, kivel kezd. Ez itt egy teljesen
más közeg, idegen emberek. A maga helyében jobban átgondolnám, hogy tényleg fel szeretné-e
kavarni az állóvizet.
‫٭‬

Dáriusból egy árva szót sem lehetett kihúzni. Pandóra idegei már táncot jártak, mire végre
elengedte. Sosem ismert még embert, akit ilyen hamar ki nem állhatott volna. Kész rejtély ez a
pasas, és ijesztően nyugodt. Az biztos, hogy nem utoljára látták egymást.
Itt van viszont a ,,mindenese”. Páriszt csak így jellemzik. Talán vele megy valamire.
-Akkor vegyük át egészen az elejétől. Mikor értesültek arról, hogy a főnöke nővérét elrabolták?
-Az időpontra nem emlékszem, valamikor a délután folyamán.
-Délután mikor? Négy óra? Öt óra?
-Most mondtam, hogy nem tudom.
-Értem. De azt meg tudja mondani, hogy kitől?
-Kasszandra, Médea lánya hívta fel Dáriust.
-Mit mondott a telefonban?
-Fogalmam sincs! Egyszer csak Dárius intett, hogy pattanjunk be a kocsiba, mert helyzet van.
-Milyen helyzet?
-Azt mondta, hogy meg kell találnia a nővérét.
-És megtalálták?
-Igen, egy kihalt helyen, a tenger közelében.
-Ott ahol később felfedezték Héliosz holttestét?
-Nem, de tőle nem messze.
-Hmmm... És honnét tudta a főnöke, hogy ott lesznek?
-Puszta megérzés.
-Milyen érdekes feltételezés. Volt Angelopulosznál fegyver?
 153

-Nem.
-Mért ilyen biztos benne?
-Nézze, nem volt nála semmi, vagy ha volt, akkor nem vette elő a jelenlétemben.
-És magánál?
-Én is gyanúsított vagyok?
-Eltér a tárgytól.
-Hiszen ez az egész kihallgatás felesleges! Minden ott áll a jegyzőkönyvben, amit még aznap
fölvettek. Ha nem hiszi, nézze meg!
-Már láttam.
-Akkor mi értelme van mindent elismételnem?
-Ez önnek fáradtságába kerül? Nem hajlandó tovább segíteni a munkánkat? Esetleg akadályozza a
nyomozást?
-Jézusom, maga kötözködik velem! Mit akar tőlem?
-Egy normális vallomást mindenféle hazugság és mellébeszélés nélkül.
-Már rég megkapta!
-Nem kaptam semmit, ezt maga is jól tudja. De ami késik, az nem múlik. Találni fogunk
bizonyítékot valamelyikük bűnösségére, és akkor a másik ülni fog bűnrészességért. Biztosan
megvárja, míg idáig fajul a helyzet?
-Nincs mit bevallanom.
-Nyilván fél. Fél, hogy ha elárulja az igazat, annak következménye lesz. De én személyesen
garantálom magának, hogy ha okosan dönt, és feladja végre a főnökét, akkor bevesszük a
tanúvédelmi programba, és nem vár magára börtönbüntetés.
-Nem állíthatom Dáriusról, hogy gyilkos, ha egyszer nem az! Minden úgy történt, ahogy
elmondtam! Nem bántottuk azt a férget, mert időben elmenekült.
-Ja, persze.
-Megkérdezhetem, mikor engednek el?
-Amíg maga nem hajlandó megállapodni velünk, addig nincs értelme itt tartanom. De meghagyom a
lehetőséget arra, hogy később meggondolja magát.

‫٭‬

Pandóra fáradtan felsóhajtott. Ez a sebhelyes arcú talán nem olyan kemény legény, mint
Angelopulosz, de minimum ugyanolyan hajthatatlan. Ez nem fog köpni, az biztos. Már csak egy
esélye maradt. Médea a gyenge láncszem közöttük. Most őt fogja megszorongatni.
-Elsősorban kezdjük azzal, hogy részvétem a férje halála miatt.
-Sose sajnálja, kedvesem. Nincs még egy ember a földön, aki ennyire gonosz volt.
-Szóval úgy gondolja, hogy megérdemelte a halált?
-Meg bizony! Az a szemétláda éveken át üldözött, rettegésben tartott, agyonvert, megerőszakolt, és
meg akart ölni. És ha ez még kevés, akkor tetézem azzal, hogy mindezt meg akarta tenni a
lányommal is. Csak képzelje magát a helyembe, jó?
Médea váratlanul kiköpött a földre.
-Még eltemettetni sem vagyok hajlandó azt a rohadékot! Kaparják el valahol egy pöcegödörben!
Egyáltalán minek húzták ki a vízből? Bárcsak cápák táplálékául szolgált volna!
-Szóval nem zavarja, hogy gyilkosság áldozata lett?
-Nem, sőt, örülök neki!
-És tudja, ki a gyilkos?
-Igen.
Pandóra izgalmában felugrott. Végre!
-Ki?
-Én.- válaszolta nyugodtan Médea.
 154

Az asszony kijelentését csend követte. Médea bólintott, teljesen biztos volt a dolgában. Most
először életében kész volt feláldozni magát az öccséért. Dárius megérdemli, mert megmentette az
életét. Ráadásul ennek így kell lennie. Ha már buknia kell valakinek, akkor az inkább ő legyen, mint
a családfő. Dárius tartja el mindannyiukat. Ha ő nincs, nagyon nehéz élete volna mindenkinek.
Idejött ez az FBY nyomozó, ami azt jelenti, hogy nem lesz eltusolva az ügy, mint ahogy
reménykedtek benne. Most csak kihallgatják őket, de ez semmi. Valószínűleg, ha sokáig szaglásztak
volna, akkor végül találnak valami bizonyítékot Dárius ellen. Ez nem várhatja meg. Inkább elébe
megy a dolgoknak. Feladja magát, és ezzel lezárul a nyomozás.
Pandóra szánakozva nézett rá. És dühösen. El akarta kapni Dáriust, és most ez az asszony ezt
lehetetlenné teszi.
-Még visszavonhatja. Nem muszáj ezt megtennie. Kérem, gondolja át újra.
-Nincs miről tovább beszélnünk. Én vagyok az akit keresnek.
-De hazudik! Ez ki fog derülni a bíróságon! Hamis tanúzásért börtön jár!
-Ezt kikérem magamnak, én Istenfélő ember vagyok. Nem hazudok soha.
-Rendben van, maga akarta. Egyelőre hetvenkét óra gondolkodási időt adok magának. Szóljon
bármikor, ha kész feladni a testvérét. Mert mindketten tisztában vagyunk vele, hogy mi az igazság.
És bennem megbízhat.
-Nem gondolom meg magam.
-Három nap múlva találkozunk. Addigra ajánlom, hogy térjen észhez, mert különben jön az előzetes
letartóztatás, aztán az egytől húsz évig terjedő börtönbüntetés.
-Nem ijeszt meg, vállalom a felelősséget a bűneimért. Most akkor felveszi a vallomásom, vagy
sem?
-Nem, úgy vesszük, mintha egy szó sem hangzott volna el közöttünk.
-Ez milyen eljárás?
-Ne törődjön vele. Egyébként az öccse tud már a kis magánakciójáról?
-Nem, ráér megtudni.
-Én azért tájékoztatom, jó? Angelopulosz nem fogja ezt hagyni. Sőt abban reménykedem, hogy
kétségbeesésében feladja önmagát.
-Maga tényleg nem ismeri Dáriust. Az az ember még soha életében nem félt semmitől.

‫٭‬

Dárius majd fölrobbant mérgében. Kényszerítette magát, hogy nyugodt hangon válaszolgasson
Pandórának a telefonban, de közben legszívesebben széttört volna valamit. Honnét jött Médeának
ez az őrült ötlete?! A francba, ezzel mindent elrontott! És most hogy húzza ki őt a pácból? Ebbe
bele lehet őszülni.
Ingerülten tárcsázta az ügyvédje számát. Mire kocsival a rendőrkapitányságra értek, addigra már
át is lett utalva az óvadék, és Médea szabadon távozhatott. Az asszony beült mellé a hátsóülésre.
-Köszönöm, de nem kellett volna. Szoknom kell a cellát.
Dárius azt hitte, nem jól hall.
-Mi van?! Semmit nem fogsz te megszokni, megértetted! Szépen visszavonod a vallomást, és megy
tovább az élet.
-Nem. Én döntöttem, és nem érdekel, hogy mit szólsz hozzá.
-Te megbolondultál! Az sem érdekel, hogy a lányod mit szól, vagy az unokád? És anyuék? Apu
képes, és elver téged, ha nem engedelmeskedsz neki!
-Mindannyian meg fogják érteni, hogy mért teszem.
-Hogy mondhatsz ilyet?! Médea, fejezd be, vagy különben szerzek egy elmeorvost, aki hajlandó a
bíróságon azt mondani, hogy valami gond van veled! Érted? Nem hagyom, hogy te menj helyettem
a börtönbe! Erről ne is álmodozz!
-Pedig így mindenkinek jobb volna.
 155

-Senkinek nem volna jobb! És én be is fejeztem a témát. Komolyan mondom, meg ne halljam, hogy
folytatni akarod ezt az őrültséget.
-Nem tehetek mást.
-Felejtsd el, méghozzá sürgősen!
Párisz bekanyarodott Médeáék felhajtójára.
-Megérkeztünk, főnök.
Az asszony kiszállt, de mielőtt egy lépést tehetett volna, öccse az ölébe kapta.
-Mit csinálsz?
-Most jöttél ki a kórházból.
-Tudok járni!
-Nekem akkor is vigyáznom kell rád.
A férfi bevitte Médeát a házba, és letette az egyik fotelbe. A ház csendes volt, nyilván már
Kasszandra lefektette a kisfiút aludni. Dárius megfogta a nővére kezét, és mélyen a szemébe nézett.
-Ne csináld ezt velem. Szépen kérlek, ne tedd meg. Ha továbbra is ragaszkodsz a tervedhez, tudod,
mi lesz a vége? Kénytelen leszek feladni magam.
-Dárius, én csak téged védelek.
-Tudom, de hiába. Ha menni kell, én menni fogok. Nekem ennyit megért, csak hogy téged
biztonságban tudhassalak.
-És a bűntudat? Nem érdekel, hogy bele fogok pusztulni a bűntudatba?
-Médea, fáradt vagyok, ne folytassuk mára ezt a veszekedést, jó?
-Megtenném érted, Dárius!
-De nem fogod! Most dőlj le, én is megyek haza.
-Vigyázz magadra.
-Szeretlek.
-Én is, öcskös!

XVII.

Orfeusz korán reggel átbicegett Xéniáékhoz. A lányt már nem találta otthon, ami csalódással
töltötte el. Szívesen kérdőre vonta volna, de nem baj. Ha ő nincs, akkor jó lesz az anyja is. Euridiké
kemény asszony. Nyilván nem fogja engedni a lányának, hogy nálánál idősebb férfivel járjon.
-Hát te mi járatban vagy itt?- kérdezte tőle Euridiké.
-Beszélhetünk?
-Mért ne?
-Úgy értem, nem haragszol rám? Nem zavarsz el innét?
-Igazság szerint azt kellene tennem, de egy szerencséd van. Hallom, hogy szakítottatok Xéniával.
-Igen, valami hülyeségen összevesztünk.
-Most nincs itthon, ha vele akartál találkozni.
-Tudom, nincs a helyén a biciklije. De én hozzád jöttem.
-Na, ez egyre érdekesen hangzik.
Euridiké közben lefőzött két adag kávét. Orfeuszt kérdezés nélkül megkínálta.
-Köszönöm, ez most jól esik.- kortyolt bele a fiú.
-Térj a lényegre, felkeltetted a kíváncsiságomat.
-Tegnap láttam Xéniát egy idősebb pasassal.
-Hol?
-A cukrászda előtt. Ölelkeztek.
 156

-De tegnap Xénia könyvtárban volt! És egyedül.

-Minek hazudnék? Csak azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Ez az ember valami turista lehet,
vagy nem tudom ki, mert nem városi. És ki fogja használni a lányodat. Tiltsd meg Xéniának, hogy
még egyszer találkozzanak.
-Aha, szóval félted őt?
-Persze. De az is rosszul esik, hogy ilyen hamar talált másikat. Most már mindegy.
Euridiké szánakozva nézett végig a fiún. Szemügyre vette bekötözött bokájától egészen a lehajtott
fejéig. Orfeusz büszkesége elég szépen megtört, ezt nem is tagadhatta volna.
-Jól van, intézkedni fogok. De ismered Xéniát. Amit megtiltasz, az annál inkább kell neki.
-Akkor sem hagyhatjuk, hogy valami pedofil állat összetörje a szívét!
-Ez már nem a te problémád. Most menj haza, és próbáld meg elfelejteni a lányomat.
-Én... Sajnálom, ha valaha valamivel megbántottalak.
-Jól van, most már semmi baj.
Orfeusz felhajtotta a maradék kávét, és elbicegett.

‫٭‬

Médea elmesélt mindent Teodornak, aztán együtt imádkoztak Istenhez, hogy tisztítsa meg az
asszony lelkét a hazugságoktól, az erőszaktól és a nem múló dühtől. Médea a pap vállán sírta ki
magát. Elmesélte neki, hogy éjszakánként még mindig fél, hogy visszajön Héliosz szelleme
kísérteni őt.
-Még halálában is üldöz engem.- szipogta. Teodor fejcsóválva nyújtott neki egy zsebkendőt.
-Nyugodj meg, ez teljes képtelenség. A hited erősebb minden ártó szellemnél.
-Olyan egyedül érzem magam... Nem alhatnék veled pár napig?
A pap erre mélyen hallgatott. Médea rájött, hogy túlzásba esett, ezért azonnal visszakozott.
-Bocsáss meg, nem gondoltam komolyan, csak olyan egyedül érzem magam.
-Elhiszem, de ezt akkor sem szabad. Én Istennek szenteltem az egész életem.
-Tudom, értem. Csak azt hittem, hogy...
-Hogy most már szabadon együtt lehetünk, hiszen meghalt a férjed?
Médea szégyenkezve kifújta az orrát. Valóban valami ilyesmiben reménykedett. Hiszen a vallásuk
engedélyezi, hogy a papnak is legyen felesége. És most, hogy ő már özvegy...
De igaza van Teodornak. Ők már túl öregek ehhez. A férfi csak Istennek él, ő meg a lányának, és
az unokájának. Arról nem is beszélve, hogy a börtön lehetősége is ott lebeg a feje felett.
-Felejtsd el, csak egy kósza ötlet volt.
-Médea, szerelmem, te vagy az egyetlen, akit mindennél többre becsülök ezen a földön. Nem
akartalak megbántani.
-Semmi baj, igazad van. A mi időnk már lejárt.

‫٭‬

Eufrozina csak lassan ébredt fel. Már az első gondolata az volt, hogy Párisz milyen mocskos
módon kihasználta, és eldobta. Szívében azonnal haragra gyúlt, és már nem is tudott visszaaludni.
Felült, és megdörgölte a szemét. Nagyon fáradtnak érezte magát. Lelkileg kimerültnek. Hát
valóban sokáig fönt volt, és sírt az este. Ilyen mélyen még soha nem csalódott senkiben.
Euridiké nyitotta rá az ajtót.
-Ébresztő, álomszuszék! Hoztam neked kakaót.
-Megcsókolhatom a lábad?
-Igen, de majd később.- nevetett Euridiké.
Leült testvére mellé az ágyba, és megsimogatta kócos haját.
-Nem meséled el, mi a baj?
 157

-Semmi, tényleg semmi.

-Az a férfi, Párisz... Ő a hibás, mi?
-Az egy alantas gyökér! Soha többet nem akarom látni.
-Szóval veszekedtetek? Megbántott?
-Kihasznált. Pénzt kapott Dáriustól, csak hogy lefeküdjön velem.
-Mi??? Uram isten! Micsoda pokolfajzatok ezek.
-Igen, és ez még semmi! Képes lettem volna feleségül is menni hozzá. Azt hittem, szeretem őt.
-Ó, drágám.- Euridiké szorosan átölelte húgát. Eufrozina megint sírni kezdett.
Pár perc után Eufrozina kiment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát. Mire visszatért, már
sokkal jobb színben volt, de a tekintete ugyanolyan komor maradt.
-Bosszút fogok állni rajta.- jelentette ki ünnepélyes hangon.
-Még azt sem érdemli meg az a féreg, hogy foglalkozz vele!
-Én akkor sem nyugszom addig, amíg nem látom őt szenvedni.
-A helyedben én inkább arra koncentrálnék, hogy mihamarabb elfelejtsem őt. Menj, pasizz be!
Annyi hal van még a vízben.
-Ne aggódj, így is fogok tenni.
-Ott van például az az ügyvéd, aki régóta udvarol neked. Hogy is hívják?
-Ixion? Ó igen, ő nem rossz parti.
-Hívasd meg magad vele egy ebédre. Jót fog tenni neked.
-Jó ötlet. Mellesleg hol van Xénia?
-Nekem azt mondta, hogy Arisztiddel tanul.
-És nem?
-Az előbb hívtam föl Lionelt. Nincs ott a lányom.
-Hoppá, az a kis boszorkány már megint tilosban jár?
-Elég valószínű. De majd, ha hazajön, akkor lesz nemulass.
-Nem irigylem. Beszéltél Médea nénikénkkel?
-Ma reggel hívtam. Tudod, milyen ostobaságot követett el? Feladta önmagát a rendőrségen.
Eufrozina kiejtette a fésűt a kezéből.
-Akkor Dárius a gyilkos. Ez már tény. Itt a bizonyíték rá.
-Persze. Senki sem hiszi el, hogy tényleg Médea ölte volna meg a férjét. Ezzel a hazugsággal csak
Dáriust védi.
-Hmmm...
Eufrozina elgondolkozva vette ki a piros nadrágkosztümjét a szekrényből.
-Mész valahová?
-Szereznem kell neki egy jó ügyvédet.
-Hát az tényleg nem ártana.
-Mindjárt jövök, csak át kell ugranom a nagybátyámhoz.
Eufrozina az utolsó simításokat végezte el a sminkjén. Testvére irigykedve nézte, milyen jól áll
telt alakján a ruha. Mindig is a húga volt a szebb közülük. Úgy érezte magát mellette, mint egy
kiszáradt kóró.
-Na, kész is vagyok. Köszönöm a kakaót, nővérkém.
-Elmaradt a lábcsókolgatás.
-Majd bepótoljuk. Hozzak valamit a boltból?
-Inkább semmit, mert mire hazajössz, addigra már rég meg is főztem.
-Tényleg nem leszek el sokáig.
-Na menjél már!

‫٭‬
 158

Dárius és Párisz a szokásos helyükön voltak. A nappaliban a bőrfotelok valamelyikébe süllyedve.

Halk társalgásukat senki nem merte félbeszakítani. A váratlan fordulat Eufrozina megjelenése volt.
-Nocsak, kit látnak szemeim...- üdvözölte őt a nagybátyja. Párisz egy szót sem szólt.
-Íme újra itt a kedvenc unokahúgod!- gúnyolódott Eufrozina.
-Megkérdezhetem, mi járatban vagy?
-Nyugalom, nem hozzád jöttem. Dezdemóna a konyhában?
-Mint mindig. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar feltűnsz itt...
-A kettőnk harca nem befolyásolja a családtagjaiddal való jó viszonyomat.
Eufrozina figyelmét nem kerülte el, hogy Párisz ugyan nagyon hallgatag, de a szeme annál
beszédesebb üzeneteket küld. A férfi láthatóan nem bírt uralkodni az iránta érzett forró vágyán. Még
mindig ugyanolyan hévvel kívánta őt, ami boldoggá tette a nőt. Eufrozina ezt is ki fogja használni,
ha eljön a bosszú ideje.
Időközben Dárius intett, hogy indulhat.
-Menj csak, nem tartunk fel.
Eufrozina gőgös pillantással végigmérte őket, aztán ringó csípővel távozott a konyha felé. Párisz
kiéhezett pillantása sokáig követte, aztán a főnöke rászólt.
-Tervez valamit ez a lány. Óvatosan kövesd, és derítsd ki, hogy mi dolga van neki a feleségemmel.

‫٭‬

Dezdemóna békés nyugalma abban a pillanatban felborult, ahogy Eufrozina belépett a konyhába.
Nem hiába lett ügyvéd ez a lány. Hozzátartozik a természetéhez egy buldog kitartása, és egy
gőzhenger megállíthatatlan akarata. Most arra készült, hogy kivallassa Dezdemónát.
-Gyerünk, ismerd el!
-Jó, de mit?
-Hogy Dárius a gyilkos.
-Halkabban az istenért!
Dezdemóna gyorsan körbepillantott, aztán visszatért a mosogatáshoz. Eufrozina elvigyorodott, és
közelebb hajolt hozzá. Aztán suttogni kezdett, mintha összeesküvők lennének.
-Hajlandó vagy segíteni nekem?
-Eufrozina, fogalmam sincs, mi ütött beléd, de szerintem túl léptél egy határt.
-Csak mert az igazság pártján állok? Médea nem bűnhődhet Dárius tette miatt!
-Nem is fog! Ezt a férjem soha nem engedné.
-Ugyan. Dárius mindig is a saját érdekeit tartotta szem előtt.
-Most tévedsz. Valóban nem szent, de az elmondható róla, hogy a családja számára az első.
-Ó igen, de börtönbe is hajlandó menni a testvéréért? Mert még idáig nem adta fel magát.
-Minek tenné, hiszen nincs bizonyíték ellene.
-Akkor hát szenvedjen szegény Médea? Ezt akarod mondani?
Dezdemóna leöblítette a tányérokat, aztán Eufrozina felé fordult.
-Mi bajod van neked, te lány? Úgy érzem, vérszemet kaptál.
-Nem vagyok mostanában valami jóban a férjeddel.
-Aha, értem. Fogadj el tőlem egy tanácsot, állítsd le magad, de sürgősen. Tapasztalatból beszélek,
higgy nekem. A nagybátyád eltipor, ha az útjába merészelsz állni.
-Látod, te is félsz tőle. Kérdem én, milyen dolog ez? Egy feleségnek tisztelnie, és szeretnie kellene
a férjét, és nem rettegnie tőle. Gondolom, elég keményen bánik veled, mikor nem látja senki, mi?
-Ez nem tartozik rád.
-Ver téged? Megfenyegetett? Fogott már rád fegyvert?
-Eufrozina!
-Ne játszd meg magad, inkább valld be, hogy így van! Sokat segíthetnék neked, Dezdemóna.
Válóperes ügyvéd vagyok, ha elfelejtetted volna.
 159

-Nem akarok válni.

-De, igen, akarsz, csak nem mersz. Rám viszont mindenben számíthatsz. Szállást is nyújtok neked,
meg Orfeusznak arra az időre. Komolyan beszélek, gondold át.
-Hülyeségeket beszélsz, hagyj békén.
-Csak egy valamit kérek cserébe... Áruld el, hol tarja a fegyvert!
Dezdemóna hangtalanul intette, hogy nem teheti. Ez túl kockázatos, ez az életébe is kerülhet.
Dáriust sosem szabad lebecsülni. Vajon mit tenne a férje, ha kiderülne, hogy a felesége, és az
unokahúga szövetkezett ellene? Kinyírná mindkettejüket, az biztos.
Eufrozina viszont nem volt hajlandó tudomásul venni az elutasítását. Csak idegesítette, csak
ingerelte, egészen addig, amíg le nem rázta valamivel.
-Szóval? Mondd már el!
-Nem tudom! Lehet, hogy az irodájában.
-Oké, ennyi elég is lesz.
Az ügyvédnő diadalittasan ki is akart fordulni az ajtón, de Dezdemóna még utána szólt.
-Várj! Akkor... akkor számíthatok rád, ha baj van?
-Pontosan úgy, ahogy elmondtam. Egészen a válás végéig kitartok melletted.
-Lehet, hogy majd egyszer szükségem lesz arra, hogy betartsd az ígéreted.
-Én a helyedben minél hamarabb dobbantanék innét. De ez csak egy javaslat volt.

‫٭‬

Eufrozina amint kilépett a konyhából máris Páriszba ütközött. De mielőtt egy szót is szólhatott
volna, a férfi berángatta egy szobába, amit sosem használnak. A nő sakálként támadt rá, amint újra
kapott levegőt.
-Mit képzelsz, te...
Párisz hatalmas tenyerével betapasztotta a száját. Eufrozina erre hisztérikusan rángatózni kezdett,
de a férfi a falhoz tapasztotta.
-Elég már! Hagyd abba a vergődést, nem akarlak bántani!
A nő kifulladva elernyedt. Torkában dobogó szívvel nézett Párisz hideg szürke szemeibe. A férfi
dühösnek tűnt, ami fokozta félelmét.
-Mindent hallottam.
Pár másodpercig súlyos csend telepedett közéjük. Aztán Párisz lassan elengedte. De nem ment
távolabb tőle, ami továbbra is feszélyezte Eufrozinát. A nő egy sarokba szorított állat vadságával
támadt vissza.
-Szóval most szaladsz a gazdidhoz mindenről beszámolni, kutya?
-Sértegess csak. Alázz meg, rúgj belém, ha ettől megkönnyebbülsz. Ha bosszút akarsz állni, itt
vagyok, tedd meg. De Dáriust hagyd ki a dologból.
-Még most is őt véded?!
-Nem! Hát nem érted, te bolond nőszemély?! Téged védelek!
Eufrozina csípőre vágta a kezét, és kihúzta magát.
-Nincs szükségem rád, sem a tanácsaidra.
-Pedig igenis meg fogsz hallgatni! Fel bírod egyáltalán fogni, hogy kit kóstolgatsz? Dárius lehet,
hogy a nagybátyád, és születésed óta ismered, de még sem tudsz róla semmit. Én olyan dolgokat
láttam már a munkám során...
-Akkor is ott voltál, mikor megölte Hélioszt?
Párisz fejcsóválva a saját hajába markolt.
-Te őrült vagy, ha azt hiszed, hogy engem is olyan hülyének nézhetsz, mint Dezdemónát! A
rendőrségnek nem köptem, nemhogy neked.
-Ezzel elismertél mindent.
A férfi hirtelen megmarkolta a nő kosztümjének gallérját, és jól megrázta.
 160

-Állj már le! Nem érted?! Ez kibelezz téged! Élvezettel fog megölni, ha rájön az árulásodra!
Eufrozina egészen beleszédült, mire Párisz elengedte.
-Nem ijesztesz meg! Csak a saját bőrödet akarod menteni. Ugye tudod, hogy ha Dárius elbukik,
akkor te vele együtt mész a süllyesztőbe?
-Kit érdekel?! Éld ki a bosszúdat, ha ez ilyen fontos! Én figyelmeztettelek, pórul fogsz így járni!
-De aranyos vagy, csak nem aggódsz értem?
-Olyan nehéz elhinni?
-Miután gyakorlatilag kitépted tövestől a szívemet? Igen, elég nehéz elhinnem.
A férfi megtörten leengedte a kezeit. Arcáról is eltűnt az elszántság. Sokkal inkább úgy nézett ki,
mint akit lelkiismeret-furdalás gyötör. Ezt viszont Eufrozina sosem venné be.
A nő ellökte őt magától. Ki kellett jutnia ebből a szobából, mielőtt újra sírni kezd. Párisz viszont
az útjába állt.
-Mit tegyek, hogy megbocsáss nekem?
Eufrozina erről a pillanatról álmodozott tegnap óta. Százszor is elképzelte, hogyan alázza meg a
férfit. Hogyan lehetne a lehető legmélyebben beletaposni a lelkébe. És egy remek tervet eszelt ki.
Lehajtotta a fejét, mintha csak gondolkozna. Még a száját is harapdálni kezdte, mint aki nem tudja
hirtelen eldönteni, hogy most menjen, vagy maradjon.
-Párisz...
Úgy ejtette ki a férfi nevét, hogy abban minden elfojtott érzése a felszínre került. A gyötrelem, a
kétségbeesés, és a soha nem múló vágy.
Párisz látva a lehetőséget, azonnal felbátorodott. Lassan közelebb lépett hozzá, és megcirógatta az
arcát. Eufrozina alig érezhetően belesimult érdes tenyerébe. Nőies odaadásával megtörte a köztük
lévő távolságot.
A férfi egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal szorosan magához húzta. Aztán két kézzel beletúrt
Eufrozina hajába, és megcsókolta. Szája birtokba vette a nőét, és sokáig el sem engedte. Így álltak
ott a szoba közepén, összefonódva, egymásért remegve.
Többet nem is kellett beszélniük, így is megértették egymást. Mohón egymásnak estek, pillanatok
alatt felizgultak. Nem csupán a szexre éheztek, hanem valami sokkal többre. Az illatokra, a bőr
ízére, a simogatásra. A szerelemre.
-Várj... mit csinálunk? Ne itt!- kapott észbe a férfi.
Eufrozina viszont nem hagyta gondolkodni Páriszt. Sietve letérdelt elé, és bontogatni kezdte az
övét. A férfi egészen belekábult még a látványba is. Hát még mikor a nő a mennyekbe repítette a
kezével és a szájával.
-Óh Istenem... Gyere, siessünk!
Felrántotta magához Eufrozinát.
-Vetkőzz!
A nő elmosolyodott.
-Csak nem képzeled, hogy itt és most?
Páriszt nem különösebben érdekelte már, hogy hol van. Türelmetlenül Eufrozina után kapott, de a
nő már kisiklott a kezei közül. A folyosóra pedig nem követhette letolt gatyával.
-Te némber!- kiabált utána, mikor rájött, hogy Eufrozina ezt az elejétől kezdve így tervezte.
A nő gúnyos kacaja az egész házban visszhangzott.

‫٭‬

Dárius a teraszon szivarozott, mikor Eufrozina egy szélvész gyorsaságával ment el mellette.
-Hova, hova ilyen sietősen? Úgy vágtatsz, mintha csak egy hadsereg volna a nyomodban.
A nő ijedten megpördült, aztán mikor látta, hogy ő az, megnyugodott. Másodpercek alatt
összeszedte magát, és felvette a szokásos könnyed stílusát.
-Hát milyen mélyre tudsz még süllyedni, bácsikám? Az előbb is rám uszítottad a kutyádat.
 161

-Ó igen, gondolhattam volna, hogy Párisz miatt vagy ilyen ideges.

-Na jó, nem érek rá erre. Mennem kell Médea nénikémnek szerezni egy ügyvédet.
-Késő, én már ezt elintéztem.
-Nahát, micsoda úriember vagy.
Dárius lekísérte unokahúgát a kocsijához. De mielőtt Eufrozina beszállt volna, még odaszólt neki.
-Az meg sem fordult abban az okos kis buksidban, hogy mért tettem?
A nő ránézett felkészülve egy újabb bántó megjegyzésre, de a férfi nagyon is komolynak tűnt
most az egyszer.
-Mit miért tettél?
-Miért fizettem Párisznak, hogy érje el nálad, hogy belé szeress, és feleségül akarjál menni hozzá.
-Ezt már egyszer elmagyaráztad.
-Ugyan már, az csak duma volt! Szerinted nekem tényleg ilyen eszközre van szükségem, ha egy nőt
engedelmességre akarok tanítani? Eufrozina, te így vagy tökéletes, ahogy vagy.
A nő azt sem tudta, hogy szedje össze az állát a földről. Ilyet sem hallott még a nagybátyától egész
életében. Idáig úgy érzékelte, hogy mindig csak a gond volt vele. Baj volt, hogy ügyvéd lett. Baj
volt, hogy még nem ment férjhez. És hogy nem szült még gyereket.
-Dárius, beléd mi ütött? Napszúrást kaptál?
A férfi jót nevetett a feltételezésen.
-Nem, nincs semmi bajom, csak rám jött egy kis őszinteségi roham.
-De mért pont most?
-Mert bizony lehetséges, hogy hamarosan csak a börtönből fogom a jó tanácsaimat osztogatni
nektek. Így hát ezt megelőzve...
Eufrozina teljesen le volt taglózva. Szóval a nagybátyja csak így simán be is vallotta neki a
gyilkosságot. Ez az ember nem fél attól, hogy feladja őt? Úgy látszik, nem.
Dárius megértően a karjára tette a kezét. Olyan jóindulatúan viselkedett vele, mintha ők mindig is
barátok lettek volna.
-Figyelj rám, van egy olyan hírem, ami meg fog döbbenteni. Én végig csak jót akartam neked, erre
esküszöm. Párisz régóta szerelmes beléd, és ezt láttam rajta, pedig próbálta titkolni. Fél tőlem, és
meg sem fordult az agyában, hogy próbálkozni merészeljen nálad, az én kedvenc unokahúgomnál.
Valamit ki kellett találnom, hogy ti közelebb kerüljetek egymáshoz.
-Erre ilyen őrült ötleted támadt?!
-Hát valóban nem gondoltam át rendesen. Ezzel inkább csak eltaszítottalak titeket egymástól.
-Így van. És feleslegesen találsz ki mindenféle kifogást, én már akkor sem fogok nektek
megbocsátani. Soha!
-Hát nem hiszel nekem?
-Elég volt a színjátékból! Megyek.
Bepattant a kocsiba, és elhajtott onnét. A reményt viszont, ami a szívében feléledt, már nem tudta
hátrahagyni.

‫٭‬

Niké kezdte unni a várakozást. Már jó fél órája volt szabad préda a kocsmában. Egyik férfi sem
akart hinni neki, mikor azt mondta, hogy vár valakire. És egyre nehezebbnek tűnt a kéretlen
udvarlókat elzavarni.
Szirén még csak a láthatáron sem volt. Már bánta, hogy nem kért valami ismertetőjelet attól a
nőtől. Így hogy fogják egymást megtalálni a tömegben?
-Te vagy az, kis csibém? Bocs, hogy késtem.
Egyszer csak leült vele szemben egy festetlen arcú, átlagos kinézetű középkorú asszony. Niké
pislogott kettőt, aztán bátortalan hangon megszólalt.
-Elnézést, de... szerintem nem én vagyok az, akit keres.
 162

-Nem te vagy az a lány, aki fölhívott telefonon? Az Angelopulosz fiú miatt.

-De, én voltam, csak nem hiszem, hogy... maga lenne Szirén?
-Nem nézek ki valami kurvásan? Másra számítottál?
Niké elismerte magában, hogy igen, de hangosan nem akarta folytatni a témát, nehogy megbántsa
végül a nőt.
-Iszik valamit?
-Nyugodtan tegezz. És köszönöm, jól esne egy kóla.
Niké rendelt, aztán türelmetlenül rátért a lényegre.
-Szóval hajlandó vagy segíteni nekem?
-Héj, héj! Csak lassan a testtel, azt sem tudom, mit akarsz tőlem.
-Röviden annyit, hogy végezd a munkádat, mintha soha nem találkoztál volna velem. De utána
számolj be nekem róla.
-Ezt még mindig nem értem.
-Dioméd hívni fog téged, ti lefeküdtök, aztán elmondod, milyen volt vele.
-Ó szívecském, nem akarlak elszomorítani, de nálam aztán tényleg nagyot kell alakítania egy
férfinak, hogy egyáltalán az emlékeimben megmaradjon. Erre pedig elég kevesen képesek.
-Pedig én annyira szeretném tudni, hogy más nővel szemben hogy viselkedik. Nem ingyen kérem,
fizetnék az információért.
Szirén idegesen kopogott az ujjaival az asztalon, aztán elkezdett kutatni a táskájában.
-Nem zavar, ha most rágyújtok?
-Nem.
-Az jó. Na ide figyelj. Ilyet még soha nem kért tőlem senki. De te elég fain kislánynak látszol, ezért
hajlandó vagyok átgondolni az ajánlatodat. Előtte viszont hallani akarom a történetet.
-Milyen történetet?
-Hát hogy mi közötök van nektek egymáshoz ezzel a Dioméddel.
-Szerelmes voltam belé. Négy és fél éven keresztül epekedtem utána, de ő csak a barátot látta
bennem.
-Ú, ez szarul eshetett. De folytasd csak.
-Igen, elég rosszul esett... Legfőképp akkor, mikor bevallottam neki az érzéseimet, de sajnálaton
kívül nem kaptam tőle semmit. Az nagyon padlóra tett.
-Képzelem. És utána mi lett?
-A barátnőm segített, és újra visszatért belém az élet. Eljártam szórakozni, megismerkedtem egy
helyes modellel, akivel jártam is egy ideig.
-Lefeküdtetek?
-Nem. Pedig az kellett volna, most már tudom. De még akkor is kötött a hűség Diomédhez. Tetszett,
hogy féltékennyé tehettem. Tetszett, hogy ő is felfigyelt rám, mint nőre.
-Szóval mégiscsak összejöttetek?
-Nem egészen... De... Hogy mondjam...
-Elvette a szüzességed?
-Honnét tudod, hogy szűz voltam?
-Édes gyermekem, te talán még mindig az vagy!
-Nem, már nem. De nem volt még részem igazi szexuális élményben sem.
-Az első senkinek sem jó.
-Tudom. Viszont nekem nagyon rossz volt. Dioméd... csak úgy hozzányomott a falhoz, felemelte a
lábam, és már be is tette. Szóval... Semmi jót nem találtam benne.
-Megerőszakolt?
-Nem szándékosan! Ő azt hitte, hogy én már egy tapasztalt nő vagyok, hiszen azt hazudtam neki,
hogy együtt voltam azzal a modellel. Megbántam, hogy így játszadoztam Dioméd érzéseivel.
-Mért, szerinted ennek az embernek egyáltalán vannak érzései?
-Persze.
 163

-Megkérte a kezed, miután ő volt neked az első?

-Hát... nem.
-És még ez sem nyitja föl a szemed? Csak kihasznált. Mit akarsz még te egyáltalán tőle?
-Semmit. Tényleg. Csak... a kíváncsiság vezérel.
-Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy el fogod tudni így felejteni. Ha megfogadod a jó tanácsomat,
akkor szépen továbbállsz, szétnézel a nagyvilágban, és keresel egy másik fiút, akit imádhatsz. Egy
nem annyira gazdagat, de legalább rendeset, aki tisztel, és megbecsül.
-Nekem itt a munkám, és...
-Fiatal vagy! Addig élj, míg megteheted. Csalódtál, és? Nagy dolog! Mindenki csalódik az életében,
nem is egyszer. De ha nem segítesz magadnak, hogy kiábrándulj ebből az önző pöcsből, akkor még
elég sokáig fogsz szenvedni utána.
-De én...
-Hidd el, tudom, hogy miről beszélek. Én is így voltam az első szerelemmel. Rohadtul fájt, el nem
mondható, hogy meddig hagytam magam kihasználni. Veszekedtünk, kibékültünk, veszekedtünk,
kibékültünk. Kész komédia volt, már mindenki rajtam röhögött, mikor újra és újra visszamentem
hozzá. És tudod, mért?
-Miért?
-Mert a szerelem olyan, mint a kábítószer. Ha elég sokáig adagolod, akkor már hiába akarsz
leszokni róla, nem megy. Egyre csak keresed a kifogásokat, hogy mért kéne neki megbocsátani.
Mért kéne visszamenni hozzá. Csak még egy utolsó esélyt adni, hátha megváltozik.
-De nem fog soha megváltozni.
-Nem bizony! Soha. Ezt vésd jól az eszedbe. Menekülj, amíg csak lehet egy ilyen kapcsolatból.
-Ez nem ilyen egyszerű.
Szirén elnyomta a cigit, aztán megitta a kólát.
-Látom, hiába beszélek neked. Vak vagy és süket.
Niké nézte a távozó asszonyt, és tudta, hogy nem fog neki segíteni.

‫٭‬

-Na végre, hogy hazatértél. Hol jártál egész nap, ha megtudhatom?- fogadta Euridiké a lányát.
Xénia gyanútlanul leült vele szemben, és mesélni kezdett.
-Hát először Arisztidhez mentem, onnét...
-Igen? Akkor mért mondta azt Lionel, hogy egész nap a színedet sem látta ott?
-Pedig én...
-Na elég a hazugságból! Ki az a férfi akivel együtt látott tegnap Orfeusz?
-Orfeusz? Mi köze neki ehhez?
-Ma reggel itt járt, és elpanaszkodta nekem, hogy dobtad őt egy idősebb férfi miatt. Ki az?
-Az apám.- vallotta be Xénia.
-Jorgosz?! De hát..., szóval kihallgattad a beszélgetésünket a múltkor, mikor itt volt Kasszandra.
-És elloptam a címet, amit itt hagyott neked. Muszáj volt, anyu.
-De mért nem szóltál róla?
-Mert akkor megtiltottad volna, hogy találkozgassunk.
-Az lehet. Ma is vele voltál, igaz?
-Igen, és tök jó fej! Mért nem találkoztok ti is?
-Majd fogunk. Biztos, hogy fogunk.
-Szerintem még arra is van esély, hogy újra összejöjjetek. Ha rólad beszél, mindig úgy odavan
érted. Ha megtehetné, még oltárt is állítana neked.
-Igen? És milyen veled? Kedves?
-Ja, megvesz nekem mindent, amire csak rámutatok.
-Mert most akarja bepótolni mind a tizenöt évet, amit idáig kihagyott. De ezt ne téveszd össze a
 164

szeretettel. Tulajdonképpen nem is ismer téged.

-De ez nem az ő hibája! Azt mondta, hogy nem is tudott arról, hogy teherbe estél tőle.
-Persze, hogy nem tudott, hiszen egyik napról a másikra csak úgy lelépett. Neked megmagyarázta,
hogy miért? Mert nekem még csak egy levelet sem küldött soha.
-De...
-Xénia, figyelj rám. Én veled ellentétben ismerem már ezt az embert. Fiatalon is elég léha volt, a
felelősséget sem így, sem úgy nem vállalta volna érted. Mostanra biztosan megváltozott, és kíváncsi
lett rád, de ez sem garancia. Ha engem kérdezel, akkor egyszer csak ugyanúgy itt fog hagyni
minket, mint akkor tette. Fel vagy erre készülve?
-És ha nem? Ha maradni akar?
-Mondott neked ilyesmit?
-Nem.
Euridiké aggódva nézte lánya komoly arcát. Látszott Xénián, hogy neki fontos volna, hogy az
apja elfogadja és szeresse őt. De erre nagyon kevés esélyt látott.
-Jól van hát. Találkozgassatok, beszélgessetek. Abban nincs semmi rossz. De kérlek, ne
reménykedj, és ne várj el tőle többet, mint amennyit adni tud. Tizenöt évvel ezelőtt nekem is
nagyon összetörte a szívemet. Nem szeretném, hogy most te következz.

‫٭‬

-Mi van, ma nem dolgozol?- nyitott be testvére szobájába Orfeusz. Dioméd ránézett, aztán újra a
tévé felé fordult.
-Ma szabin vagyok. Mi van a lábaddal?
-Csak egy kis baleset.
A fiú odabicegett az ágyhoz, aztán megkönnyebbülten lerogyott rá. Bátya odament hozzá, és
közelebbről is szemügyre vette a feldagadt bokát.
-Ez elég csúnya.
-Csak egy kis borogatás, és már le is megy.
-Szerintem holnap ne menj még suliba.
-Bárcsak megtehetném, de az a baj, hogy irodalomból záródolgozatot írunk.
-És nem örülsz, hogy ellóghatod?
-Sokat tanultam rá. Most kell megírnom, mert egy hét múlva kimegy a fejemből.
-Te tudod.
Dioméd visszaült a helyére. Egy ideig nem szóltak, amit Orfeusz nagyon furcsállt.
-Mi van, tesó? Nagyon magadba vagy zuhanva.
A bátya csak vállat vont.
-Nőügy.
-Ó, szóval arról a csajról van szó! Hogy is hívják... Niké? Mi van vele?
-Megvertem a modelljét.
-Ez most komoly? Mesélj már!
-Hát tudod, nem tetszett a képe. Ezért kapott egy kicsit.
-Kiütötted?
-Simán. Úgy hallottam, azóta a városból is eltűzött.
-Akkor szabad a pálya Nikénél! Nem örülsz?
-Nem igazán.
-Tudod, mi a te bajod? Döntésképtelen vagy. Most kell a csaj, vagy sem?
-Hát... nem tudom. Nincs kedvem még nősülni.
-Akkor csak járjatok!
-Milyen nagy szakértő lettél. És veled mi a helyzet? Még mindig haragban vagy Xéniával?
-Az egy ribanc lotyó! Már be is újított magának egy másikat.
 165

-Nem mondod! Honnét veszed?

-Láttam. Még annál a modellnél is fullosabb palival fut. Gondolhatod, hogy kibuktam.
-Apám! Ezt nem hiszem el.
-Ja, pedig ez a helyzet. Elég gáz, mi?
-Nem akarlak megsérteni, tesó, de... talán jobb is így.
-Persze, tudom. Ésszel felfogom, hogy ennek így kell lennie. De attól még fáj. Nagyon fáj.
-Hé, haver! Nehogy elsírd itt magad nekem!
Orfeusz gyorsan letörölte az arcát, aztán megköszörülte a torkát, és a bokáját kezdte nyomogatni.
-Úgy értem, hogy fáj a lábam. Megyek is, beveszek valami pirulát.
Nehézkesen talpra állt, aztán elbicegett az ajtóig. Ott viszont hirtelen megfordult.
-Jut is eszembe! Hívtad a kurvát?
-Kit? Ja, nem. De itt van valahol a telefonszáma.
Dioméd elkezdte keresgélni a nadrágzsebében, de nem találta.
-Várjunk csak. A másik farmeromban maradt! Azt pedig anyunak odaadtam, hogy kimossa.
-Akkor az már ki lett hipózva. Ennyit a családi örökségünkről.

‫٭‬

-Szia, szépségem! Olyan rég találkoztunk.- hízelgett André Kasszandrának a telefonban.

-Te nem hívtál.
-Mert sok volt a dolgom, de már ráérek. Te is?
-Ma már nem, de talán holnap
-Délután?
-Jó lesz. Figyelj, van ennek értelme?
-Hogyne volna! Te nem úgy érzed?
-Jó veled lenni, de nem látom, hogy bármerre is fejlődne ez a kapcsolat.
-Pedig én nagyon komolyan gondolom veled. Ezt viszont beszéljük meg inkább személyesen.
-Jól van, holnap találkozunk.

‫٭‬

Arzén a város legelőkelőbb éttermében vacsorázott a menyasszonyával, és annak szüleivel. A

hangulat kellemes volt, az étel ízletes és úgy nézett ki, hogy jól végződik az este. Ekkor sétált be az
ajtón Barbarella. Gyönyörű volt, észveszejtő, ahogy kinézett. A férfi le sem tudta róla venni szemét.
A nő intett, hogy jöjjön utána.
-Elnézést.- állt föl az asztaltól Arzén.
Ügyelt arra, hogy ne vegye észre senki, hogy egy férjes asszony után járkál. Lassan követte
Barbarellát, nem feltűnően. A folyosón bevárták egymást, aztán kerestek egy helyet, ahol kettesben
lehetnek. Egy személyzet feliratú helységben kötöttek ki.
Nem beszéltek, csak cselekedtek. Úgy is ez az egy dolog volt, amit ők egymástól akarhattak, és ez
az érzelmek nélküli szex. Gyorsan végeztek, most sürgette őket az idő. De ez nem jelenti azt, hogy
kevésbé élvezték volna az együttlétet.
Arzén fülig érő szájjal húzta föl a sliccét.
-Most sem csalódtam benned, bébi.
Barbarella hűvös tekintettel meredt rá.
-Ne reménykedj, még mindig gyűlöllek.
A férfi megsértődött.
-Ezt csak azért mondod, mert lefeküdtem Kleopátrával? Hát akkor tudd meg, hogy csak hazudtam.
Nem voltam együtt a húgoddal.
-Késő, már ő is beismerte.
 166

-Igazán? Nyilván neki is valami célja volt ezzel. Téged idegesíteni, vagy a férjét féltékennyé tenni.
Nem tudom, mindenesetre nekem mindegy, hogy mit hiszel. Így is, és úgy is megkapom tőled azt,
amit akarok.
Barbarella összezavarodva nézett Arzén után, aki minden szó nélkül ott hagyta.

XVIII.

A második óra volt az irodalom dolgozat ideje, ami azt jelentette, hogy az első óra, a matek
gyakorlatilag senkit sem érdekelt. Mindenki a pad alatt tartott könyvvel készült a nagy
megmérettetésre. Verseket szavaltak hangtalanul, vagy villámgyors puskákat gyártottak.
Orfeusz sem tett másképp. A tanárnő hangját teljesen kizárta a fejéből, úgy magolt. Annyira
belemerült a rímekbe és a vers tartalmába, hogy sokként érte Xénia levele.
Körülnézett, aztán jól hallhatóan leejtette a ceruzáját a földre, és gyorsan fölkapta a papírfecnivel
együtt. Kihajtotta, és izgatottan olvasni kezdte.
„Soha többet ne üsd bele azt a nagy orrodat a dolgaimba, te tökfej! Azt hitted, árulkodhatsz rólam
anyámnak, pedig azt sem tudtad, kivel láttál az utcán. Nem mintha érdekelne a véleményed, de
azért közlöm, hogy nem a pasim volt, hanem az apám.”
Orfeusz még sosem volt boldogabb. Felkapta a tollát, és sietősen le is körmölte a választ.
„Hogy-hogy az apád?”
Xénia öt perc múlva már vissza is dobta a levelet.
„SKH.”
Szóval semmi köze hozzá. Hát ez fájt. De nem veszett el minden remény, ha Xénia hajlandó vele
szóba állni. Akkor ez azt jelenti, hogy a lányt sem hagyja még teljesen hidegen.
„Nem jövünk újra össze?”
Most először azt hitte, hogy beleőrül a várakozásba. Ólomlábakon vánszorogtak a percek. Aztán
végre repült vissza a papírgalacsin.
„Hát képzeld nem. És van még egy jó hírem. Tegnap este megjött a menstruációm.”
A fiúban összedőlt egy világ. Hogy tud ilyen szívtelenül írni erről Xénia? Hiszen a kettejük közös
gyermekéről lett volna szó. De nem így alakult, ami végül tényleg elvágott köztük minden érzelmi
szálat.
„Nem hiszem el, hogy te megkönnyebbültél a hírtől! Ez azt jelenti, hogy soha nem is szerettél? Én
nagyon örültem volna, ha teherbe esel, mert akkor az apám tényleg nem adhatott volna máshoz
feleségül, csak hozzám. Nekem minden vágyam az, hogy örökre együtt maradhassunk. Adj nekünk
még egy esélyt! Béküljünk ki.”
Az óra lejárt, és mindenki kapkodva készülődött a dolgozatra. Orfeuszt semmi más nem érdekelte,
csak a lány válasza. Xénia viszont nem akart beszélni vele.
-Olvastad, amit írtam? Nem szólsz semmit?
-Azt hogy nem lehet. Nem lehet.
-Hogyne lehetne! Csak akarnunk kell!
-Orfeusz! Nőj már fől! Nekünk nincs jövőnk, és kész.
Xénia ott hagyta, még csak rá sem nézett. Orfeusz pedig mint aki álomból ébred, végre felfogta,
hogy köztük tényleg vége van mindennek. Ahogy szép lassan összepakolta a cuccait, és feldobta a
hátára a táskáját, rájött, hogy már nincs tovább. Egyszerűen vége.
Összeomlott minden amiben hitt, és amit szeretett volna elérni az életében. Ő pedig nem tehet
mást, mint megy a következő órára, mintha minden rendben volna. Mintha nem fájna a szíve, de
annyira, hogy úgy érzi, mindjárt belehal. Úristen, ki lehet bírni ezt a kínt? Túl lehet élni egyáltalán?
 167

Mit tegyen, ha ő nem tud olyan könnyen továbblépni, mint Xénia? Ha minden egyes nap, mikor
meglátja itt a suliban a lányt, a poklok poklát kell kiállnia? Mi lesz vele?
A kutyát sem érdekli valószínűleg. Mindenki megkönnyebbült, hogy már nincs semmi köze az
unokatestvéréhez. A családja, a barátai, mind, mind. Egyenesen örülhetnek az ő fájdalmának.
Tulajdonképpen senki sem szereti őt igazán.
És amikor ez tudatosul az emberben, az rohadt magányos érzés.

‫٭‬

Dioméd többé-kevésbé döntött Nikével kapcsolatban. Illetve nem is igazán döntött, hanem inkább
engedett végre az ösztöneinek. Valami sorsszerű érzés folyamatosan húzza a lány felé hetek óta, és
már nem bír tovább ellenállni a sodrásnak. Meg kell próbálnia, érzi, hogy ezt kell tennie.
Végül is nem veszíthet semmit. És bármikor visszatáncolhat, ha úgy érzi, hogy túlságosan szoros
kötelék kezd kialakulni köztük. Mert még nincs felkészülve egy komolyabb kapcsolatra. Sem a
házasságra, sem a gyerekekre.
De előbb meg kell békítenie Nikét.
-Szia!- köszönt rá széles mosollyal reggel az öltözőben.
A lány megállt előtte, és csak bámulta.
-Szia.
Dioméd úgy gondolta ez már félsiker.
-Hogy vagy?
-Jól, kösz.
-De úgy értem, hogy minden rendben van?
Niké elpirult, mikor a férfi arra emlékeztette, hogy ők ketten együtt voltak.
-Nincs semmi bajom.
-Az jó. Bocsánatot szeretnék kérni... a viselkedésem miatt.
-Felejtsük el.
-Nem haragszol?
-Azt nem mondtam, csak azt, hogy többé inkább ne is említsük.
-Ahogy kívánod.
Dioméd lehajtotta a fejét. Nem nagyon ment neki ez a bűnbánó stílus. Most mit kellene
mondania? Mások mit tesznek ilyenkor?
-Szóval én arra gondoltam, hogy...
Nem merte befejezni a mondatot. Ha Niké helyében lenne, még csak szóba sem állt volna
önmagával, nem hogy megbocsássa a történteket. Hogyan is kérhetné a lánytól, hogy legyenek újra
barátok? Ez pofátlanság lenne a részéről.
De valamit mégiscsak mondania kellene!
-Szóval...
-Még sosem láttalak így meghunyászkodni.- állapította meg Niké.
-Hát igen. Ez nem az én stílusom. De nem vagyok olyan, mint az apám. Ő azt sem ismeri el, ha
hibázott. Ugyanolyan magasan ül a képzeletbeli trónján, és osztogatja a parancsait.
-Túl keményen ítéled meg őt, ahhoz képest, hogy mindenben ráhasonlítasz.
-Csak külsőleg! Vagy te nem így érzed?
-Én csak azt látom, hogy eredeti Angelopulosz vagy. Beképzelt, kegyetlen és uralkodó. Sosem
tudnád eltitkolni a fajtádat. Minden emberen átgázolsz, akik nem engedelmeskednek neked.
-Én nem...
-De! És amíg nem ismered el, nincs is miről beszélgetnünk.
Niké átöltözött a munkához, aztán átnyújtotta Szirén telefonszámát a férfinak. Dioméd porig volt
sújtva. Lassan átvette tőle a papírdarabot.
-Mi ez?
 168

-Te hagytad itt a múltkor.

-Nálad volt idáig? Felhívtad a számot?
-Nem. Kellett volna?
-Dehogyis! Úgy értem... köszönöm, hogy visszaadtad.

‫٭‬

Euridiké úgy érezte, hogy most már muszáj lesz meglátogatnia Jorgoszt. Igazából a háta közepére
sem kívánta azt az embert, de a lánya érdekében meg kellett tennie.
Igen ám, csak mikor a férfi ajtót nyitott neki, a hideg is kirázta.
-Te nem változtál semmit.
Jorgosz úgy bámult rá, mint borjú az új kapura.
-Euridiké? Te vagy az?!
-Nem vártad, hogy eljövök hozzád?
-Hát... Bocsáss meg, gyere be.
A nő majdnem elájult az izgalomtól, mikor el kellett a férfi mellett haladnia. Habár kívülről egy
komoly, érett nő benyomását keltette, az ilyen helyzetekben még sem tudta soha föltalálni magát.
Tizenöt évvel ezelőtt is ugyanúgy összeszorult a gyomra Jorgosz jelenlétében.
És míg Euridiké önmagában gyötrődött a gyengesége miatt, a férfi csak állt, és nézte.
-Szép vagy.- bökte ki Jorgosz.
-Igen, te is. De nem ezért jöttem.
-Leülsz? Megkínálhatlak valamivel?
-Nem maradok sokáig, kösz. Csak Xéniáról szeretnék veled beszélni.
-Nagyon aranyos kislány.
-Úgy gondolod? Látszik, hogy nem te nevelted.
-Én szívesen vállaltam volna érte a felelősséget, ha szólsz róla.
-Ó igen? Tudod egyáltalán, mit jelent az a szó, hogy felelősség? Megtanítsalak rá? Mert például
nincs abban semmi felelősség, ha egy férfi lefekszik mindenféle védekezés nélkül egy nővel, aztán
másnap megpattan úgy, hogy egy címet vagy egy telefonszámot sem hagy maga után.
-Elismerem, hogy hibáztam.
-Nem, igazából, akkor hibáztál, mikor még később sem jutott az eszedbe, hogy fölhívj, és
megkérdezd, nem estem-e véletlenül teherbe tőled.
-Igazad van, egy gazember vagyok.
-Nekem magyarázkodhatsz, nem érdekel. Az sem érdekel, hogy akkor mért mentél el, és most mért
jöttél vissza. Csak egyet szeretnék tőled kérni.
-Igen?
-Szállj le a lányomról. Komolyan mondom, hagyd őt békén.
-Nem én vettem fel vele a kapcsolatot. Ő jött el hozzám.
-Tisztában vagyok vele. És őszintén megmondva elég szégyen, hogy még csak kíváncsi sem voltál
Xéniára, pedig Kasszandrától megtudtad, hogy tőled van. De mindegy, jobb is így. Akkor
megteszed ezt nekem?
-Mit?
-Énrám nem hallgat a lányom, ezért muszáj lesz neked beszélned vele. Koptasd le magadról Xéniát,
valahogy oldd meg, hogy többet ne találkozzatok. Te úgy is hamarosan elmész. Minek játszadozol
egy tinédzser kislány érzelmeivel? Megkedvelteted magadat vele, aztán megint lelépsz.
Gondolkozz, Jorgosz! Te sem akarhatod, hogy szenvedjen Xénia miattad.
-Nem, nem akarom.
-Akkor utazz el a városból mihamarabb. Úgy mindenkinek jobb lesz.
-Neked is jobb lesz?
-Igen. Megnyugodnék tőle.
 169

-Még mindig olyan hatással vagyok rád, igaz?

Euridiké ránézett a férfira. Jorgosz nem mosolygott, teljesen komoly volt. A nő vállat vont, és
elfordult tőle. Ha belehal, sem mutatja ki soha többet az érzéseit neki.
-Mit akarsz hallani Jorgosz? Hogy jóképű vagy? Hogy nők ezrei törik magukat érted?
-Xénia azt állítja, hogy nem is volt utánam már senkid sem.
-Egy kislány nem tudhat mindent az anyja magánéletéről.
-Ezek szerint hamar túl lettél rajtam?
-Egy férfi sem érdemli meg, hogy bánkódjak utána.
-Ebben igazad van. Csak azt hittem, hogy...
-Még mindig szeretlek? Na ne viccelj.
Euridiké szép nyugodtan odasétált az ajtóhoz, és még egy búcsúpillantást is pazarolt Jorgoszra.
-Szóval ahogy megbeszéltük, rendben? Tűnj el a városból.

‫٭‬

Dioméd amint szünetet tarthatott a munkában, elbújt a főnöke elől, és gyorsan tárcsázta Szirén
számát. A nő fölvette a telefont.
-Halló?
-Kalimera! Én Dioméd Angelopulosz vagyok, és...
-Felesleges volna tovább beszélned, hapsikám. Már hallottam híredet.
-Elnézést. Ismerjük egymást?
-Nem, de van egy közös ismerősünk.
-Niké. Felkereste magát Niké, igaz?
-Bizony, beszéltem azzal a szegény lánnyal. Nagy szerencséd, hogy nem én vagyok az édesanyja,
mert különben...
-Mit mondott Niké? Rólam beszélt?
-Fülig szerelmes beléd. De nem érdemled meg őt, ugye tudod?
-Mindent elmesélt?
-Igen. Azt kívánta volna tőlem, hogy feküdjek le veled, aztán mondjam el, hogy milyen volt.
Dioméd szava elállt. Ilyet még a legvadabb álmában sem tudott volna elképzelni.
-Hogyan?!
-Pénzért természetesen. Élménybeszámoló kellett volna a lánynak.
-Hát... ez...
-Elég szánalmas. De a te hibád. Tudni akarta, hogy milyen az igazi éned.
A férfit elöntötte a szégyen, ahogy jobban belegondolt. Talán haragudnia kellett volna, hogy a
lány megpróbált a háta mögött szövetkezni egy hivatásos prostituálttal, de mégsem tette. A
legszívesebben inkább megölelte volna, és sírva a bocsánatáért esedezik.
-Már csak egy kérdésem volna. Mért árulta ezt el nekem?
-Én nem vagyok hajlandó belefolyni az ügyeitekbe. Az a lány már így is eleget szenvedett miattad.
Vagy béküljetek ki, vagy ne tápláld tovább benne a reményt, mert tönkreteszed végül.
-Köszönöm, hogy inkább a segítségünkre volt.
-De megígéred, hogy többé nem bántod őt?
-Igen. Szeretem őt.
-Hát ezt idáig nem nagyon mutattad ki neki.
-De most már minden másképp lesz.
-Tartsd a szavad, Angelopulosz! Na most már leteszem, mert odaég a hús.

‫٭‬
 170

-Nagyon kedves tőled, hogy elhívtál ebédelni, Ixion.- mosolygott az asztal felett Eufrozina a férfira.
Ixion felpillantott rá az étlap mögül, aztán gyorsan visszabújt. Nem nagyon tudott mit kezdeni a
nővel. Eufrozina személyisége nyomott hagyott, bárhol is járt. Míg Ixion inkább szeretett elrejtőzni
a tömegben. Nem is volt rajta semmi feltűnő.
Eufrozina nem sértődött meg, hogy a férfi nem válaszolt. Ixion már csak ilyen. Hallgatag,
visszahúzódó, átlagos kinézetű és enyhén kopaszodó. Vézna testén az öltöny lógott, egyáltalán nem
hasonlított Páriszra. De épp ez a lényeg. El kell felejtenie Páriszt.
-Én úgy döntöttem, hogy ráksalátát kérek, és te?
-Ööö, hát... az jó lesz nekem is.- mondta ki nagy nehezen Ixion.
Eufrozina a szemét forgatta. Mire ez a férfi dönt, addigra megalszik a tej a szájában. Aztán
ráadásul saját ízlése sincs, inkább azt eszik, amit ő is. Kezdte már unni ezt a tutyi-mutyi alakot.
Vagy csak ő túl türelmetlen?
Eufrozina várta, hogy Ixion jelezzen a pincérnek, mert rendelni akar, de nem történt semmi. Öt
perc csend után rájött, hogy ez így nem mehet tovább. Ingerülten felemelte a kezét, és inkább ő
szólt.
Bár Eufrozina volt a nők szabadságjogainak élharcosa, még sem vitte túlzásba. Azt ő is szerette,
ha egy férfi kinyitja előtte az ajtót, vagy rendel az étteremben. Ennyi tisztelet szerinte jár. Ixion
most nagyon elásta magát a szemében.
Ezek után már csak remélhette, hogy legalább a számlát a férfi állja.
Miután a csodálkozó pincér kihozta nekik az ételt, egyszer csak ismerősök léptek be az ajtón.
Kasszandra és André hamar észrevette őket. Eufrozina örült, hogy ők is csatlakoznak a
társaságukhoz, Ixionnal amúgy sem lehetett érdekfeszítő társalgást folytatni.
-Sziasztok! Micsoda véletlen, hogy itt találkozunk. Üljetek le!
-Nem zavarunk?
-Dehogyis!
Ixion továbbra is semleges maradt, mint eddig. Nem szólt semmit, csak csendben evett. André
Eugén felől érdeklődött, mire Eufrozina elárulta, hogy a festő már nagyon izgul a kiállítás miatt.
-Mikor is lesz? Vasárnap?
-Ha minden igaz.- bólintott a férfi.
-Egyébként tudjátok, hogy én hoztalak titeket össze?- dicsekedett Eufrozina.
-Igen?
-Én mondtam Kasszandrának, hogy csináljon veled egy riportot.
-Akkor neked köszönhetem, hogy megismerhettem a világ legcsodálatosabb nőjét.
Míg André és unokahúga csókolózott, Eufrozina kis irigységet érzett. Milyen boldogok ezek itt
ketten! Bezzeg őneki csak ez a nyápic Ixion jutott. Mennyivel különb tőle Párisz...

‫٭‬

Párisz szúrta ki először őket. Eufrozina édes hangját száz közül is felismerte volna. Megtorpant az
étterem közepén, és megragadta főnöke karját.
Dárius megfordult.
-Mi van?
-Ott vannak, nézd csak!
-Nahát! Micsoda kis családi összejövetel!
-Jót bulizhatnak...
-De már nem sokáig. Na gyere!
Odamentek az asztalukhoz. Mikor Eufrozina felpillantott rájuk, majdnem félrenyelt. Köhögve
megpróbált levegőt kapni, mire Párisz megpaskolta a hátát.
-Ne... khh... ne érj hozzám.
-Jobban vagy már?
 171

-Hagyj békén.
Szóváltásukat nem hallotta senki, mert Dárius kezet fogott a férfiakkal, és arra figyeltek. Aztán
meg a pincérek hoztak még két széket, hogy ők is leülhessenek az asztalukhoz. A nagybátyja
Kasszandra és André közé, Párisz Eufrozina és Ixion közé ült.
-Így egy kicsit kényelmetlen lesz.- jegyezte meg bosszúsan Eufrozina.
-Sok jó ember kis helyen is elfér.- válaszolta Dárius.
A nő feladta a kísérletet, hogy Párisztól minél messzebb üljön. Bárhogy mozdult, bármerre
fordult, a férfi forró teste követte, és bizalmasan hozzásimult. Az idegei már táncot jártak, de akkor
is nemtörődöm arcot vágott.
Közben Dárius mindenkit kifaggatott. Először Andrét pécézte ki.
-Örülök, hogy újra látom. Melyik unokahúgommal érkezett?
-Kasszandrával.
-Udvarol neki?
-Igen, uram.
-Azért csak óvatosan. Én ennek a lánynak az apja helyett is apja vagyok. Tőlem kell megkérnie a
kezét, és én nem könnyen adom.
-Ezt észben tartom.
-És te, Ixion, Eufrozinát kísérted el?
-Várjunk csak!- fortyant fel Eufrozina.- Ti honnét ismeritek egymást?
-Ő az ügyvédem.- válaszolta Dárius.
-És erről én mért nem tudtam?!
-Mért kellene neked mindenről tudnod?
Eufrozina egy ideig Dáriusra, aztán Ixionra meredt. Micsoda kis alamuszi nyuszi! Ez a
semmitmondó külső, és a még érdektelenebb belső csak álca volna? Valamit mégiscsak tudnia kell
Ixionnak, ha a város legbefolyásosabb emberének az ügyvédje lehet.
A nő elgondolkozva hátradőlt a székén. Többet már nem is szólt egész az ebéd végéig. Inkább
Párisz asztal alatt matató kezével törődött. A férfi minduntalan próbálkozásait egyre nehezebb volt
elhárítania. És egyre gyengült az ellenállása.
Eufrozina gondolatban már elátkozta magát, hogy ma reggel rövid szoknyát vett fel. Párisz
mocskos mancsa izgatóan végigsimított harisnyás térdén, amire ha nem reagált volna, nem is lenne
hús-vér nőből. Megborzongott, és nyelt egyet. Mivel az evéshez mindkét kezére szüksége volt, ezért
mást nem tudott tenni, csak szorította combjait. A férfi ügyes ujjai viszont így is beférkőzött
közéjük, és mire elérte a bugyiját, már nedves volt.
Ez maga az őrület! Hogy tehet ilyet Párisz, mikor ennyien itt ülnek körülöttük? És még milyen
messzire akar menni? Úgy látszik, hogy a férfi számára nincs határ, mert most már a szűk tanga
pántjait kezdte feszegetni, hogy aláférkőzzön.
Ösztönösen cselekedett, mikor hirtelen lenyúlt, és megragadta Páriszt az asztal alatt. A férfi a
meglepetéstől fel akart ugrani, ezzel majdnem rádöntve az asztalt Dáriusra.
-Elnézést, főnök.
-Beléd meg mi ütött?
-Én csak... elzsibbadt a lábam. Majdnem begörcsölt.
-És most már rendben vagy?
-Igen, köszönöm.
-Akkor ülj vissza, és egyél.
Párisz mostantól nem tapizta, aminek Eufrozina már nem is tudta, hogy örüljön-e vagy sem.
Mindenesetre elégtétellel töltötte el, hogy egy kicsit móresre taníthatta a férfit.

‫٭‬
 172

Euridiké teljesen kétségbeesett. Amióta Xénia hazajött a suliból, magára zárta a zajtót, és csak
sírt. Olyan hangosan zokogott, hogy attól visszhangzott az egész ház.
Abbahagyta a főzést, és bement a lányához.
-Xénia, mi a baj?
-Semmi.
-Akkor a semmi miatt sírsz?
-Nem sírok.
-Így nem tudok neked segíteni, ha nem mondod el, mi bánt.
-Na jó, tessék!
Xénia átnyújtott egy papírt az anyjának. Euridiké gondterhelt arckifejezéssel olvasta el.
-Megint Orfeusszal leveleztél? Erről le kell szoknod! Ha jobban odafigyelnél az órán...
-És mit szólsz ahhoz, amit írt?
-Azt, hogy hülyeség! Gyerekek vagytok ti még, csak eljátsszátok itt Rómeót és Júliát.
-Tudtam, hogy nem fogsz megérteni.
-Térj észhez! Minek neked a kisbaba? Tönkretennéd a fiatalságodat, pedig később is annyi lehet,
amennyit csak akarsz.
-De az már nem tőle lesz! És úgy már nem is jó.
-Még mindig szereted őt, igaz?
-Megpróbáltam elfelejteni...
-Nemrég azt mondtad, hogy végleg szakítasz vele! Meggondoltad magad?
-Nem, csak hát jó lett volna tőle egy emlék.
-Emlék? Szerinted a gyerek egyfajta emlék? Vagy örök kapocs? Mindig is utáltam ezt a kifejezést.
Annak a kisbabának vannak érzései, Xénia! Te magad vagy rá a példa, nem? Vagy neked jó volt,
hogy apa nélkül nőttél fel?Mert Jorgosznak lehet, hogy csak egy emlék vagy, de számomra te vagy
a mindenem. Érted a különbséget?
-Én is szeretlek, anya. De apura sem haragszom már. Annyira magányos lehet... Olyan számkivetett
módon él a világban. Sajnálom őt ezért. Szeretném gyűlölni, mert nem foglalkozik velem, de nem
megy.
-Nem is kell. Egyébként beszéltem ma vele. El fog utazni hamarosan. Azt mondta, hogy nagyon
megkedvelt téged, de... nem férsz bele az életébe.
Xénia kitörölt a szeméből egy könnycseppet, és vállat vont.
-Erre számítottam. És te mit éreztél, mikor megláttad őt annyi év után?
Ez a kérdés igen kínosan érintette Euridikét, úgyhogy lassan szedelőzködni kezdett.
-Az égadta világon semmit. Az apádból elég volt egyszer is. Figyeld meg, te is így leszel
Orfeusszal. Ahogy az évek múlnak, azt sem fogod érteni, hogyan jöhettél vele össze.
A lány nem válaszolt, Euridiké meg visszament főzni. Aztán egyszer csak felkapta a telefont, és
Dáriust hívta. A nagybátyja jókedvűnek tűnt.
-Épp most ebédeltem a testvéreddel!
-Eufrozinával?- csodálkozott Euridiké.
-Tudtad, hogy Ixion az udvarlója? Nem sokáig bánkódott Párisz után.
-Mert az a gazember nem érdemli meg! Egyébként téged sem értelek, Dárius. Hogyan
szövetkezhetsz egy ilyen undorító alakkal? Légy tekintettel a húgomat ért becsületsértésre, és rúgd
ki azt az embert!
-Ugyan, nem kell ezt ilyen komolyan venni! Egy picit civakodnak a szerelmesek, de hamarosan
kibékülnek. Figyeld meg, hogy nekem lesz igazam.
-Hogy kívánhatod ezt?!
-Párisz jó ember, csak még senki sem ismeri ezt az oldalát. De nem ezért hívtál, igaz?
-Ó igen! A fiad mondta már?
-Mit?
-Xéniának rendben megjött a menstruációja.
 173

-Na, végre egy jó hír! És azt mondod, hogy Orfeusz már tudott róla?
-Órán írta meg neki a lányom. Én is csak véletlenül értesültem róla.
-Ezek a gyerekek állandóan titkolóznak. Pedig ez egyáltalán nem vicc!
-Nagyon felelőtlenek, az biztos. Szerintem csak most kell igazán odafigyelnünk rájuk.
-Miért?
-Elég szomorúak, mert nem lesz kisbabájuk. Még mindig odavannak egymásért.
-Attól tartasz, hogy a hátunk mögött újra összejönnek?
-Egyszer már megtették, nem? Ráadásul a múltkor azt mondtad, hogy volt Orfeusznál óvszer. Mi
van, ha direkt nem használta első alkalommal sem?
-Ne aggódj, elbeszélgetek én annak a gyereknek a fejével!

‫٭‬

-Ébreszd fel a fiadat!- utasította Dezdemónát a férje.

Mindketten Orfeusz szobájában álltak, és az alvó fiút nézték.
-Hagyjuk őt pihenni, majd máskor megbeszélitek.- könyörgött az anyja.
-Nem. Most.
Orfeusz a szülei veszekedésére kelt fel.
-Ti mit kerestek itt?
Dárius összevonta a szemöldökét erre a hangnemre.
-Netán zavarunk?
-Igen, szeretnék egyedül lenni.
Ennyi elég is volt a férfinak, hogy elveszítse a türelmét. Elkapta a fiát a ruhájánál fogva, és
lerántotta a földre. Orfeusz keservesen káromkodott, mire kapott két pofont is.
-Most már oda tudsz figyelni rám?- kérdezte az apja.
-Te állat!
-Még nem kaptál eleget? Kérsz még?
A fiú visszanyelte a szemtelen választ. De most már óvatosabb volt. Egészen a falig húzódott el az
apjától, és végig rajta tartotta a szemét. Dezdemóna meg sem mozdult.
-Hallgatlak.
-Tudni akarom, hogy mért az utolsó pillanatban értesülök arról, hogy Xénia nem esett tőled teherbe.
Ne hazudj! Mért nem mondtad el?
-Mert ez csak rám tartozik.
-A francokat! Ez az egész családra tartozik, te szégyentelen kölyök.
-Ezért vertél meg?
-Nem, azt azért kaptad, mert nem adod meg a nekem kijáró tiszteletet.
-Csak ennyit akartál? Megalázni és számon kérni? Most már alhatok tovább?
-Nem ajánlom, hogy folytasd ezt a hangnemet! Ja és még valami! Többet nem jöhetsz össze azzal a
lánnyal, elég világos?
-Mint a nap.
-Na várjál csak...
De mielőtt Dárius újra megverhette volna a fiát, Dezdemóna közéjük ugrott.
-Mára elég volt! Mért csinálod ezt? Láthatod, hogy jó gyerek, nem ellenkezik veled!
-De akkor sem szeretem ezt a flegma stílust!
-Ilyenek a mai fiatalok, mindenkivel így beszélnek.
-Majd én megtanítom neki, hogy...
-Szerintem most hagyjuk Orfeuszt. Kifárasztotta az iskola. Hagyjuk őt.
Dárius végül engedett Dezdemóna kívánságának, és kiment a szobából. A fiú megkönnyebbülten
lefeküdt az ágyra. Az anyja mellé ült, és megsimogatta a haját.
-Olyan bolond vagy! Apád amúgy is ideges, mert lehet, hogy börtönbe megy, erre te visszafeleselsz
 174

neki. Persze, hogy így kihúzod nála a gyufát.

-Bárcsak elítélnék!
-Halkabban! Mért nem tudsz rólam példát venni? Én úgy teszek, mintha minden rendben volna
köztünk, és csendben kivárom a soromat. Vagy talán azt hiszed, én örökre tűrni fogok neki?
-Mért nem megyünk már el innét, anya?
-Talán emlékszel, hogy mi volt, mikor utoljára szökni akartunk.
-De én nem bírom ezt tovább! El akarok tűnni egész Pargából! Valahol új életet kezdeni, ahol nincs
Xénia, nincs apa, nincs senki.
-Nagyon bánkódsz azután a lány után?
Orfeusz elfordult az anyjától.
-Szeretem őt. Még akkor is, ha ő már nem.
-A szerelmi bánatba még nem halt bele senki.
-Akkor én leszek az első.
-Én azt javaslom, hogy mondj le Xéniáról. Nincs más lehetőséged.
-Gondolom te is örülsz, hogy nem lesz unokád.
-A te érdekedben örülök. Még túlságosan fiatal vagy a családalapításhoz. Xéniából sem hiszem,
hogy jó anya lenne. Nagyon felelőtlen és szeleburdi az a lány. De ha úgy alakult volna, akkor
felneveltem volna helyettetek. Csak hát... szerinted milyen élete lett volna annak a kisfiúnak vagy
kislánynak? Csúfolták volna az iskolában, soha nem fogadták volna be a többiek.
-Ebben igazad van. De az eszemmel hiába fogom föl, ha a szívem nem ért vele egyet.
-Mi kellene ahhoz, hogy elfelejtsd ezt a lányt?
-Nem tudom. Nem tudom, de nagyon fáj még az is, ha csak rá gondolok.

‫٭‬

Dioméd zsebre tett kézzel várt kint, hogy Niké engedje be a lakásba. A lány csodálkozva nyitott
neki ajtót.
-Nem eleget látjuk egymást a munkahelyen?
-Hoztam neked valamit.
-Igen?
Dioméd elővette azt, amit idáig a kezében szorongatott. Talán elhamarkodott döntést hozott, talán
meg fogja bánni, de akkor sincs már visszaút. Hetek óta először érzi magát teljesen nyugodtnak,
mióta kijött az ékszerésztől. Kinyitotta a kis bársony dobozt, és megmutatta Nikének a benne lévő
gyűrűt.
-Hozzám jössz feleségül?
A lány úgy megdöbbent, hogy szólni sem bírt. Csak bámult nagy szemekkel a férfire.
-Dioméd...
Erről a pillanatról álmodozik ősidők óta, és most hogy valósággá vált, nem bírta elhinni.
Közben a férfi csalódottságot érzett, mert a lány nem tűnt túl boldognak. Nikének a nyakába
kellene ugrania! Akkor mért nem teszi? Már nem szereti?
-Látod, én tudom a kötelességemet.- mondta végül, hogy megszakítsa a csendet.
-A kötelességedet?
-Igen. Elvettem a szüzességedet. Most már az enyém vagy.
A lány azt hitte, hogy menten belehal. De hát mit is várt Diomédtől? Romantikus vallomást?
-Tűnj el innét.
A férfi elsőnek nem értette, a lány olyan halkan mondta.
-Hogyan?
-Azt mondtam, hogy húzz a francba!
-De hát...
Az ajtó viszont becsapódott az orra előtt.
 175

‫٭‬

André nagyon jókedvűen jött haza az este.

-Sínen vagyok, szerelmem! A csali már ráakadt a horgomra.
-Ez mit jelent?- kérdezte Jorgosz.
-Hamarosan megkérem Kasszandra kezét. Egy kis gyertyafényes vacsora, hegedűszó, miegymás, és
úgy elkápráztatom, hogy nem fog tudni nekem nemet mondani.
-Aha, ez tényleg bejön a nőknél.
-Még a férfiaknál is, de ezt most hagyjuk.
-És a kis Alex?
-Kedvel engem, már most elfogadott az apjának.
-És ahogy nő, szerinted nem fog rájönni, hogy milyen vagy valójában?
-Micsoda hülyeségeket beszélsz! Na én megyek fürdeni.
Amint André bement a fürdőszobába, Jorgosz előkapta a telefonját. Már régóta fontolgatja ezt a
hívást, de most már biztosan érezte, hogy nem halaszthatja tovább.
-Halló?- szólt bele egy szexis női hang a vonal túloldalán.
-Te vagy az, Ariadné?
-Szia, édesem. Rég láttalak. Hol vagy?
-Most épp a volt férjednél.
-Aha, szóval André használgat.
-Egyszer te, egyszer ő, aki többet fizet.
-És minek hívtál?
-Szükségem volna a segítségedre.
-Most igazán nincs ehhez hangulatom, Jorgosz.
-Ha nem is értem, de tedd meg egy ártatlan nyolc éves kisfiúért.
-Miről beszélsz?
-André azt tervezi, hogy elvesz egy nőt, aki egyedül neveli a gyerekét. Nagyon aranyos kis srác, én
már láttam őt. És azt is láttam, hogyan néz rá André.
-Azt akarod mondani, hogy...
-Megpróbálná molesztálni. Igen.
-De ezt mért nekem mondod? Menj, és jelentsd fel a rendőrségen!
-Engem is köröznek! Ariadné, legyen szíved!
-És én mit tehetnék ez ügyben?
-Gyere ide, és beszélj azzal a nővel, hogy ne menjen hozzá Andréhoz.
-Nem fog hallgatni rám.
-Dehogynem! Ezt mindenki tudja, hogy a volt feleségnél jobban nem ismeri senki a férfit.
-Feleslegesen utazgatnék...
-Mért felesleges? Már én is szeretnélek látni. Ismersz. Ha szívességet teszel nekem, akkor én is
nagylelkű leszek cserébe veled.
-Alkudozol?
-Akár.
-Egy hét nálam.
-Csak három nap.
-Hat nap!
-Na jó, egyezzünk ki ötben.
-Legyen öt, de akkor mindenre kapható leszel!
-Csak a tiéd vagyok, bébi.
Jorgosz letette a telefont. Remélte, Ariadné még időben ideér.
 176

XIX.

Arisztid örült, hogy terve olyan jól alakul. Már Orfeusznak sem olyan nagy a pofája, mint az
elején. Xénia ugyan még búslakodik, de ez csak egy átmeneti állapot. Már csak egy kis lökés
hiányzik neki, és aztán az ő karjában landol. Már alig várja azt a pillanatot.
A lány épp most ért be a suliba. Arisztid odament hozzá, és kitárt karokkal üdvözölte.
-Xénia, szépségem!
Amaz egyből megtorpant, és még kettőt hátra is lépett.
-Mit akarsz tőlem?
A fiú leeresztette a karját, és elkomolyodott.
-Most meg mért vagy ilyen velem?
-Mert megérdemled.
-De hát nem csináltam semmit! Oké, beköptelek titeket a szüleiteknek, de azt csak a te érdekedben
tettem. Én végig tudtam, hogy Orfeusz csak ki akar használni, és...
-Fogd be, és tűnj az utamból!
-Várj!
Arisztid beállt a lány elé, hogy az ne mehessen el mellette. Xénia kezdett nagyon ideges lenni.
-Nem érted, hogy...
-Hallgass meg!- vágott a szavába a fiú.- Van egy őrült ötletem, ami neked is tetszeni fog.
-Nem érdekel.
-Dehogynem! Orfeuszról van szó.
-Akkor meg pláne nem!
-Biztosan nem akarod megtudni, hogy tényleg szeretett-e téged?
-Miről dumálsz?
-Ha ma órák után itt maradsz, ígérem, mindenre fény derül.
-Te megbolondultál!
-Hallottad, amit mondtam. Ha kíváncsi vagy, itt leszel.
-De ha ez csak valami beugratás...
-Nem kell félned, ettől biztos, hogy oda leszel, meg vissza.
Xénia gyanakodva végigmérte a fiút, aztán szó nélkül bement az osztályterembe. Arisztid
vigyorogva nézett utána.
-Mitől lett ilyen jókedved, édesem?- kérdezte tőle Rea.
-Készülj, mert kezdődhet a tánc.

‫٭‬

A két testvér kézen fogva izgulták végig, mikor az orvos levette az anyjuk szeméről a kötést. A
kórházi függöny be volt húzva, hogy egyelőre még ne bántsa Heléna szemét a fény. Eltelt pár
idegőrlő pillanat, aztán az asszony megszólalt.
-Látok.
Eufrozina és Euridiké megkönnyebbülésükben majd összenyomták édesanyjukat, úgy ölelték.
Sírtak és nevettek egyszerre. Az orvos jóindulatú mosollyal nézte őket.
-Még egy ideig napszemüveget kell hordania az utcán, és ne erőltesse a szemét.
-Igenis, doktor úr.
-A vizsgálatokra pedig rendszeresen járjon.
-Köszönöm. El nem mondhatom, hogy milyen hálás vagyok Önnek.
-Ez a munkám. De most már vigyázzon a vezetéssel.
-Úgy lesz.
 177

‫٭‬

Párisz már vagy ezredszerre nézett a karórájára. Itt toporog több mint egy órája Eufrozina háza
előtt, de nincs itthon senki. Jó azt még megérti, ha az ügyvédnő épp dolgozik, de hol vannak a
többiek?
Leült legszebb öltönyében a poros kőlépcsőre, és térdei közt lóbálva a virágot elgondolkozott.
Annyira elmerült magában, hogy mikor bekanyarodott a felhajtóra Eufrozina kocsija, ijedten ugrott
fel. Lehet, hogy régóta vár erre a pillanatra, de még akkor sem volt felkészülve rá.
Amint a nő kiszállt az autóból, a szíve fájdalmasan összeszorult. Most mit mondjon neki? Hogyan
győzhetné meg?
Aztán a másik oldalról kiszállt Euridiké, aki az anyjának segített épp talpra állni. Párisz odasietett,
Eufrozina kezébe lökte a virágcsokrot, kicsit arrébb taszította Euridikét, aztán ölbe kapta Helénét.
-Nyissátok ki az ajtót.
-Engedjen el, maga nagy mamlasz! Tudok én járni.
-Most jött ki a kórházból, és már ilyen jó kondiban van?
-Fittebb vagyok,mint maga!
-Hova tehetem?
-Jó lesz abba a fotelbe.
Párisz óvatosan lerakta a terhét, aztán kiegyenesedett. Heléna szigorúan karba tette a kezét, és
mogorván nézett rá.
-Köszönöm, de ez nem volt szükséges.
-Azért szívesen.
A férfi megfordult, de ott meg az ikrekbe ütközött, akiknek hajszálra azonos gyűlölet volt az
arcukon. Eufrozina csípőre tett kézzel kérte számon.
-Te meg mit keresel itt?
Párisz kínosan érezte magát most, hogy már nem menekülhet tovább. Jó volt egy kicsit elterelni a
figyelmét azzal, hogy behozta Helénét. De ami késik az nem múlik.
Kihúzta magát.
-Beszélni szeretnék veled.
-Na azonnal tűnjön el innét!- szólt közbe Euridiké.
-Hagyd csak.- mondta testvérének Eufrozina.- kíváncsi vagyok a mondanivalójára.
-Ezt nem mondod komolyan! Azok után, hogy...
-Euridiké! Ne szólj bele!
Euridiké szomorúan csóválta a fejét.
-Ha újra összejössz vele, akkor megérdemled, bármit is csinál veled.
Ezek után Eufrozina sértődötten megfordult, és kiment a szobából. Párisz lehajtott fejjel követte.
Megálltak az előszobában, ahol már nem hallotta őket senki.
A férfi nehezen kezdett hozzá.
-Szóval én... Szóval azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
Eufrozina elmosolyodott.
-Milyen aranyos vagy. Bocsánatot kérsz, mintha nem történt volna egyéb, csak a lábamra léptél
volna. Te úgy gondolod hogy ettől már meg is bocsátok?
-De én nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége!
-Pedig minden úgy alakult, ahogy képzeltétek.
-Nem, mert én közben valahogy beléd szerettem.
Itt beállt egy kis csend a beszélgetésben. Párisz reménykedve nézett rá, de Eufrozinán nem
látszott, hogy megenyhül a szíve iránta.
-Nem... nem kérhetnék tőled még egy esélyt?
A nő nagyot sóhajtott. Vállával neki dőlt a falnak, és egy kis időre úgy tűnt mintha számításba
venné a lehetőséget. Párisz gyomra teljesen összeszorult az izgalomtól.
 178

-Mit akarsz tőlem, Párisz? Dárius nem adott elég pénzt? Tőlem is kellene még?
-Hogy mondhatsz ilyet?!
-Vagy te komolyan azt hitted, hogy hagyom magam újra a csőbe húzni?
-Nem hiszel nekem, Eufrozina?
A férfi kezdett rájönni, hogy feleslegesen jött.
-Mondok én neked valamit, drágaságom. Nincs rád szükségem. Jobbnál jobb palik udvarolnak
nekem. Téged már rég el is felejtettelek.
-Most arra a nyámnyila ügyvédre gondolsz? Az olyan nagy szám?
-Ixion? Meglepődnél, ha igazán ismernéd. De ő egyébként is csak egy a sok közül.
Párisz gúnyosan horkantott.
-Na igen.
-Kit érdekel a véleményed?
-Nem találkozhatsz egyikőjükkel sem! Érted? Megtiltom!
Eufrozinának leesett az álla.
-Még hogy te?! Senkim sem vagy, akkor hogy képzeled, hogy parancsolhatsz nekem?
-Komolyan beszélek. Ha meglátom, hogy...
-Igen, és akkor mi lesz?
-Látszik, hogy még nem ismersz. De ez tényleg csak egy jó tanács. Ha félted az udvarlóid életét,
akkor többé nem mész a közelükbe.
-Na jó, most azonnal takarodj ki innét.
Eufrozina kitárta neki az ajtót. Párisz még vetett rá egy figyelmeztető pillantást, aztán kiment.
-És többet ne is keress!- kiabálta utána a nő.- Nem akarom látni azt a ronda képedet!
-Itt ahol most térdepelek.- és tényleg féltérdre ereszkedett a fűben.- Itt, anyád háza előtt esküszöm
meg neked, hogy újra az enyém leszel.
-Nevetséges vagy!
Párisz keresztet vetett önmagára.
-Emlékezz az eskümre.
Aztán fölállt, és távozott.

‫٭‬

Ariadné úgy értesült róla, hogy most Kasszandra a nagybátyjánál tartózkodik. Kezdett már elege
lenni a sok utazgatásból. Ha itt sem találja azt a nőt, akkor nem érdekli az egész.
Becsöngetett, és egy középkorú asszony nyitott ajtót. Ettől függetlenül elég szép és előkelőnek
tűnt, de nem gondolta volna, hogy egy ilyen idős nővel kezd ki a volt férje.
-Kalimera! Kit keres?
-Kasszandra Casszaveteszt.
-Már is idehívom.
Mégsem ő az?- lepődött meg Ariadné. Közben az asszony végigment a folyosón, és beszólt a
konyhába.
-Kasszandra, téged hívnak.
-Ki az, Dezdemóna?
-Nem tudom.
És előjött Kasszandra. Ez már egy fiatalabb nő volt, bár nem annyira szép. Ariadné kezet fogott
vele.
-Szia, én Ariadné Pariosz vagyok. André volt felesége.
Kasszandra úgy meglepődött, hogy szólni sem tudott.
-Gondolom az exem csupa rosszat mesélt rólam, úgyhogy meg lehet a véleményed, de én mégis
arra kérlek, hogy hallgass meg. Azért jöttem, mert Jorgosz fölhívott...
-Jorgosz?
 179

-Igen. Ismered?
-Igen.
-Akkor azt is tudod, hogy ők ketten mit jelentenek egymásnak Andréval.
-Mit?
-Nem tudod?
-Nem, de most már kíváncsi vagyok rá.
-Ők.... hát most finomkodhatnék, de minek. Szóval ők buzik.
Kasszandrának ez már sok volt.
-Hogy mi?! Ezt nem mondhatod komolyan!
-Pedig így van. Jorgosz figyelmeztetett, hogy André azt tervezi, hogy elvesz feleségül.
-Hát volt már róla szó, de...
-Az igaz, hogy van egy kisfiad?
-Alexnek meg mi köze ehhez az egészhez?
-Figyelj ide, mert most jön a legkeményebb rész. André pedofil. És a te fiadat akarja.
Kasszandránál elszakadt a cérna.
-Na jó, nem tudom, mért mondasz ilyeneket, de engem hagyj békén.
-Ez nem hazugság!
-Elég! Meg szeretnélek kérni, hogy...
Dárius váratlanul kijött a dolgozószobájából.
-Mi ez a kiabálás?
Kasszandra úgy szaladt a nagybátyjához, mintha meg kellene őt védeni Ariadnétól.
-Képzeld, miket talált ki ez az őrült nőszemély! Azt állítja, hogy André csak azért akar velem lenni,
hogy molesztálhassa a kisfiamat!
-Hé!- szólt közbe Ariadné.- Én ezt nem az ujjamból szoptam ki, hanem Jorgosz hívott, és...
-Jorgosz?
Dárius ellépett kétségbeesett unokahúga mellett, és minden figyelmét az idegen nőre szentelte.
-Arról a Jorgoszról beszél, akit én is ismerek? A hímkurváról?
-Igen.
-Itt van Pargában? Visszamert jönni az a kis féreg?
-Épp azt akartam mondani, hogy ő telefonált nekem. Figyelmeztetett, hogy André milyen mocskos
dologra készül Kasszandrával. A volt férjem egy undorító pedofil állat! Ha annak a kisfiúnak a
közelébe engedik, akkor...
-Maga Pariosz volt felesége?
-Igen. És épp azért váltunk el évek óta, mert egy nyolc éves kisfiúval találtam egy ágyban.
-Várjunk csak!- ocsúdott fel a meglepetésből Kasszandra. A nagybátyjához fordult.- Dárius, te
honnét ismered Jorgoszt?
-Emlékszel még, mikor Euridikével járt?
-Igen.
-Egyszer felkerestem, de nagyon el volt foglalva az egyik kuncsaftjával, aki férfi volt.
-Istenem! Euridiké erről nem is tud, igaz?
-Sosem mondtam meg neki. De azt sem engedhettem, hogy Jorgosz továbbra is kihasználja. Jól
megvertem, és elzavartam azt a senkiházit a városból. De úgy látszik, hogy visszajött.
-Tehát... Akkor igaz minden? André...
Kasszandra még mindig nem bírta felfogni, pedig ha Ariadnénak nem is, de a nagybátyjának hitt.
Ariadné közben elgondolkozott a hallottakon. Megütötte Euridiké neve, ami úgy rémlett neki,
mintha már hallotta volna egyszer. Talán épp Jorgosztól.
-Elnézést, de kérdezhetek valamit?- fordult Dáriushoz.- Ez a történet. Euridikével mikor is járt
Jorgosz?
-Tizenöt, tizenhat éve.
-És... pénzért?
 180

-Dehogyis! Mondom, hogy Euridiké nem tudott semmit annak a gerinctelennek erről az oldaláról.
-Akkor vele ingyen volt? Ez hihetetlen. Biztosan szerelmes volt belé.
-Ha így is volt, annál gyalázatosabb, amit Euridikével tett. Nem akarom, hogy újra az unokahúgom
közelébe menjen. És ha igaz erről az Andréról, amit mondott...
-Nincs okom hazudni.
-Nos, akkor azt a kis buzit is meg kell tanítanom arra, hogy rossz emberrel kezdett ki. Se velem, se
a családommal nem szórakozhat senki!
Dárius elindult az ajtóhoz. Kasszandra a sokktól üveges szemekkel szaladt utána.
-Hova mész?
-Hát oda! Kibelezem mind a kettőt!
Nem lehetett megállítani. Kasszandra és Ariadné szótlanul követték. Dárius pillanatok alatt már a
sztrádán volt, és a sebességhatárt jóval túllépve száguldott.
-Várjunk csak!- kiáltott fel az út felénél.- Otthon hagytam a fegyvert.
Ez után Kasszandra alig tudta rábeszélni Dáriust, hogy ne forduljanak vissza. Ariadné csendben
hallgatta a hátsóülésen a veszekedésüket, ő már elvégezte, amiért jött. Már csak a jutalmát kérte, és
az Jorgosz volt.
Továbbhajtottak, és nem sokára már meg is érkeztek.

‫٭‬

André félmeztelenül ment az ajtóhoz, mikor hallotta, hogy valaki csöngetett. Amint kitárta, Dárius
úgy hasba rúgta, hogy három méter repült vissza. Nyögve padlót fogott.
A zajra azonnal kijött Jorgosz a hálószobából. Rajta sem volt több, csak egy alsónadrág.
Nyilvánvaló volt, hogy a két férfi mit csinálhatott idáig. Dáriust még csak a gondolattól is elkapta a
hányinger.
-Lám-lám, újra összefutottunk.
Jorgosz arcából kifutott minden szín, ahogy felismerte, hogy ki áll előtte. A Dárius szemében lévő
gyilkos harag figyelmeztette, hogy nagy bajban van. Közben André a hasára tett kézzel köhögött.
Annyira köhögött, hogy már vért köpött.
-Mi... mi ez?
Dárius rálépett a nyakára.
-Na ez milyen érzés, kis köcsög? Tudod, hogy semmiből nem tartana megölni téged?
André hörögve sírni kezdett.
-Mért?- nyögte ki nagy nehezen.
-Miért? Azért, mert azt képzelted, hogy becsaphatod az unokahúgomat, és engem! És legfőképpen
azért, mert undorító szándékaid voltak a kis Alexszel.
-Én? Én nem!
-Ne erőlködj, felesleges volna a magyarázkodás. Egy szerencséd van. Te általad lesz a fiamból híres
festő. Szóval kiállítod Eugén képeit, mint ahogy megállapodtunk, és cserébe én senkinek nem
beszélek a ferde hajlamodról. Megegyeztünk?
-Nem értem.
-Nem kell értened.
Dárius levette róla a lábát, és a hajánál fogva felrántotta Andrét is.
-Ja, és még valami. Ha Kasszandra, vagy a fia közelébe mersz menni, azt nagyon megbánod.
Elengedte a férfit, aki ott helybe el is ájult. Dárius közönyösen átlépett rajta.
-Most te jössz.- mondta Jorgosznak.
Ekkor lépett váratlanul közbe Ariadné.
-Őt ne bántsa! Bármit is követett el a múltban, azt most jóvá tette azzal, hogy szólt André mocskos
tervéről, nem? Ha ő nem segít, akkor a kisfiú sem maradt volna már sokáig ártatlan. Ez az igazság.
Jorgosz megmentette őt Andrétól.
 181

Dárius nem szívesen, de elismerte, hogy ez így van. Ránézett Kasszandrára, aki csak állt az egyik
sarokban, és sírt. Aztán mivel a vére még mindig forrt a dühtől, az ajtóból visszafordulva
megfenyegette Jorgoszt, de nem ment a közelébe.
-Tudsz a lányodról?
Jorgosz bólintott.
-Az a lány sosem értené meg, hogy miféle az apja.
-Tudom.
-Huszonnégy órát adok, hogy eltűnj a városból. És most már tényleg ne gyere ide vissza. Semmi
keresnivalód nincs itt.
-Megértettem.
-Ha nem így lesz, én élve eltemetlek. Tudod, hogy komolyan beszélek.

‫٭‬

-Na itt vagyok.- állt a terem közepére Xénia.

Már mindenki hazament a suliból, legfeljebb egy-két takarító csellengett a suliban. Arisztid
odament az egyik szekrényhez, és kitárta. Arrébb tömködte a benne lévő cuccokat, jó nagy helyet
csinálva.
-Gyere, bemászunk ide.
-Álmaidban, haver! Na én lépek, nem gondoltam volna, hogy csak ezért hívtál ide.
-Nem lefektetni akarlak, te bolond nő! Csak el kell bújnunk, mert jönnek.
-Kik jönnek?
-Orfeusz és Rea.
És tényleg egyre közeledő hangokat hallottak a folyosóról. Arisztid pánikszerűen intett, hogy
siessen be mellé a szekrénybe. Xéniát nem vonzotta a lehetőség, hogy olyan szűk helyen össze
legyen zárba ezzel a barommal, de hirtelen kellett dönteni, és a kíváncsisága elhatalmasodott rajta.
Gyorsan befészkelte magát a fiú mellé, aki fél kézzel magukra csukta a szekrény ajtaját. De
hagyott egy kis rést, amin keresztül ők kiláthattak. Xénia torkát kaparta a por, de nem mert köhögni,
nehogy észrevegyék őket.
Elsőnek Rea jött be a terembe. Elsétált a szekrény előtt, és egy sunyi oldalpillantása elárulta, hogy
tudja, hogy ők ott vannak. Xénia ekkor kezdett gyanakodni, hogy valamiféle összeesküvés áldozata
lett, amit Arisztid és ez a kis ringyó tervezett ellene.
Rea megragadta Orfeusz kezét, és őt is behúzta a látóterükbe. A fiú nekidőlt az egyik padnak, és
közönyös arckifejezéssel körülnézett.
-Na mi olyan érdekes, hogy mindenféleképpen látnom kell? Ideje volna abbahagynod a titkolózást,
Rea. Ha nem mutatod meg azonnal, amit akarsz, én most már tényleg itt hagylak.
Érződött a hangjából, hogy már kezd elege lenni a játszadozásból. Nyilván őt is úgy csalták ide,
mindenféle értelmetlen kifogásokkal, és hamis ígéretekkel. Orfeusz ugyanolyan ártatlan áldozat
volt, mint ő.- gondolta magában Xénia.
-Máris megmutatom. Itt van.
És ezzel magára mutatott Rea. A fiú erre elnevette magát.
-De téged majdnem mindennap látlak! Nincs benned semmi érdekes.
A lány nem sértődött meg. Sőt, még jobban nyomult.
-Pedig lehet, hogy tudok még újat mutatni.
-Én nem hiszem.
-Azért tegyünk egy próbát, bébi.
Rea csábítónak szánt mozdulatokkal elkezdte kigombolni a blúzát. Orfeusz nem szólt egy szót
sem, csak nézte. A lány viszont nem bizonytalanodott el. Ledobta magáról a ruhadarabot, alatta nem
volt melltartó.
-Látom, tényleg mindent bevetsz. Engem akarsz?
 182

-Igen.
-Akkor vedd le a szoknyát is!
Rea nem habozott, és már nyúlt is a gomb után. Még soha életében nem érezte ilyen izgatottnak
magát. Hárman is végignézik sztriptízét! Ez nagyon felpezsdítette a vérét.
Nem sokára lekerült a szoknya is. Orfeusz elismerően füttyentgetett.
-Jó kis tetkó.- mutatott a lány combján lévő sárkányra.
-Tetszik? Nem rég csináltattam.
-És a szüleid megengedték?
-Nem muszáj nekik mindenről tudniuk.
-Hú, te aztán igazi rossz kislány vagy, mi?
-Megmutassam, hogy mennyire rossz tudok lenni?
Rea hízelkedőn odadőlt a fiúhoz, de az eltolta magától.
-Előbb még tartsd be az ígéretedet. Vedd le a bugyidat is!
A lány hamar megszabadult tőle.
-Na, mit szólsz?
-Xéniáé szebb volt.
-De most ne gondolj rá! Hát nem látod? Itt vagyok, megkaphatsz.
-Azt látom.
Rea egész testével hozzádörgölőzött.
-Érzem, hogy mennyire kívánsz.
Arisztid kiguvadt szemmel nézte Reát, miközben Xénia feszes hátsóját simogatta. A lány ezt észre
sem vette. Könnyes szemekkel nézte Orfeuszt, aki ugyan nem látszott túl szenvedélyesnek, de nem
is állt ellen. Még semmi sem fájt neki ennyire, mint ennek a cafkának az ölelésében látni őt. Itt
ragadt a sötétben, és nem tudja megakadályozni, hogy a szerelme másé legyen.

‫٭‬

Orfeusz még eleinte benne is lett volna az események alakulásában. Mikor Rea hozzásimult, ő
átkarolta a derekát, és megcsókolta. A teste csak azt érzékelte, hogy íme itt egy készséges lány, aki
annyira nem is csúnya, és egy numerára elmegy.
De minél tovább tartott a csók, a simogatás, annál többet jutott eszébe, hogy valami nem stimmel.
Nem jön az a szokásos homály, amely jólesőn elborítja, amint Xéniához hozzáér. Nem jön a
szokásos őrült vágy, amely úgy felhevítette mindig, hogy az eszét is képes lett volna elveszíteni.
Semmi sem volt ugyanolyan, mint Xéniával, és ez nem sokára le is lohasztotta gerjedelmét.
-Tudod mit? Ezt most inkább hagyjuk.
Lefejtette magáról Rea karját, és elkezdett lassan hátrálni az ajtó felé. Ösztönösen menekülni akart
ebből a kínos helyzetből
A lány viszont nem hagyott fel egykönnyen a próbálkozással.
-Mi a baj?
-Én nekem most nem megy.
-De mért? Valamit nem jól csináltam?
-Inkább velem van a baj. Még nem sikerült elszakadnom Xéniától.
-De hát ti már rég nem vagytok együtt! Nem kell hűségesnek lenned hozzá. Elfelejtetted, hogy őt
már nem érdekled? Másik férfival van azóta!
-Nem, nincs.
-Áltatod magad.
-Jól van, Rea. Ne hisztizz, inkább öltözz fel.
-Én nem hisztizek!
-Értsd meg, hogy én őt szeretem! És ha soha többet nem jön vissza hozzám, akkor sem kellesz.
Erre várt Xénia. Váratlanul kilökte a szekrényajtót, és Orfeusz nyakába borult. Annyira boldog
 183

volt, hogy úgy érezte ebben a pillanatban még meghalni is jó volna. A szíve úgy dobogott, hogy azt
hitte, egyenesen ki fog robbanni a mellkasából.
Orfeusz nem értett semmit. Még fel sem fogta igazából, hogy Xénia a karjában van.
-Te mit keresel itt? És mit csináltál a szekrényben? Ráadásul Arisztiddel!
Xénia nevetve engedte el.
-Csak nem féltékeny vagy?
Rea a méregtől piros arccal öltözködni kezdett. Nem számított Orfeusz visszautasítására. Szinte
biztos volt abban, hogy sikerülni fog a terve. Azt főzték ki Arisztiddel, hogy elcsábítja Orfeuszt, és
hogy örökre elválaszthassák Xéniától, a lánynak ezt végig kell néznie.
Ehhez képest pont az ellenkezőjét érték el.
Xénia kajánul örült megszégyenülésüknek. Orfeusznak már kezdett leesni a tantusz. Arisztid
minél hamarabb távozott a színről, nehogy megint verésben részesüljön. Rea nem tehetett mást, ő is
lenyelte a békát, és kettesben hagyta őket.
-Annyira hiányoztál.
Orfeusz szorosan átölelte Xéniát. Aztán megcsókolta a lányt. Annyira jól esett neki, hogy egészen
beleszédült. Igen! Ez az az ismerős íz, az ismerős illat. Ő az, akitől elbódul.
-Nekem is hiányoztál.
Xénia nem bírt betelni a fiúval. Olyan jó volt, hogy újra megérintheti!
-Most már soha többet nem engedlek el!
-Én sem téged. Nagyon szenvedtem nélküled.
-Nem érdekel senkinek sem a véleménye! Csak téged akarlak.
-De nekünk ez tilos!
-Nem baj, akkor... akkor elszökünk.
Xénia a fiú szemébe nézett, hogy lássa, komolyan gondolja-e. Orfeusz még sosem tűnt
eltökéltebbnek.
-És hogyan?
-Most pénteken befejeződik az iskola. Aztán vasárnap elmegyünk mindannyian Eugén
képkiállítására. Ott Athénban már csak ki kell valahogy játszani a többiek figyelmét. Összepakolunk
pár cuccot, én kiveszem a megtakarított pénzemet. Felpattanunk a legelső gépre, és eltűzünk az
országból.
-Ezt jól átgondoltad.
-Az az igazság, hogy mindezt egyedül terveztem, mert már nagyon elegem lett az itteni életből. De
ha velem jössz, akkor új életet kezdhetnénk máshol. Egy olyan helyen, ahol nem ismernek minket.
-Jól hangzik.
-Meg tudjuk csinálni!
Xénia bizonytalan volt, de erőt merített Orfeuszból. A fiú volt az ő egyetlen szerelme, és
mindenképp meg kell valamit próbálniuk, hogy együtt maradhassanak.

‫٭‬

-Hát nincs nekünk szerencsénk ezekkel a Angelopulosz fiúkkal.- sóhajtott Dáfné.

Niké csak vállat vont, és elvett még egy szelet csokit.
-Dioméd hiába gazdag, és egy mesebeli herceg, ha nem szeret. Én meg szerelem nélkül nem kötök
házasságot. De nem értem, te mért nem jössz ki Eugénnel?
-Az a festő talán a világ egyik legtehetségesebb művésze. Én mégis a férfit látom benne, és azt
akarom megismerni. De ezt az oldalát meg nem akarja megmutatni nekem.
-Akkor tulajdonképpen lefordítom ez mit jelent. Nem akar lefeküdni veled?
Dáfné felháborodottan hozzávágta a barátnőjéhez a kispárnát. Niké kuncogva visszadobta.
-Most mi van?! Ez az igazság, nem? Te ott fekszel előtte teljesen meztelenül, és már hetek óta még
késztetést sem érez, hogy rád vesse magát. Ennek az embernek víz folyik vér helyett az ereiben?
 184

-Nem tudom, én is gondoltam már erre. De máskor meg olyan szenvedélyes. Érzem a csókjaiból,
hogy kíván. Tovább viszont nem megy soha.
-Hihetetlenek ezek a férfiak! Dioméd is csak hordozgatta a zsebében annak a prostituáltnak a
telefonszámát, de nem hívta fel.
-Ezt meg honnan veszed?
-Hát a kurvától!
-Beszéltél vele?
-Még találkoztunk is. Mondta, hogy az Angelopulosz név ismerős neki, de nem Dioméd az.
-Akkor Dárius? Arról az emberről még ezt is el lehet képzelni, amilyen híre van.
-Nem. Eugén.
-Hogy mi?!
-Na mi van? Csak nem féltékeny vagy?
-Ugyan! Ahhoz szeretnem kéne.
-Nem érzel iránta semmit?
-Azt nem mondtam. Csak hát...
-De látszik rajtad, hogy bánt a dolog!
-Hagyjál már ilyen hülyeségekkel!
Dáfné kiment a konyhába azzal az ürüggyel, hogy hozzon még egy kis édességet a hűtőből. Fel
nem fogható okokból tényleg kicsit idegesítette, hogy Eugén nem foglalkozik úgy vele, mint nővel.

XX.

Jorgosz az ágyból fekve nézte végig ahogy Ariadné felöltözik. Még tegnap jöttek át a szállodába,
mert Andrénál nem maradhattak. Az éjszakát együtt-töltötték, de ettől csak a nő volt boldog.
-Úgy mentünk el onnét, hogy André még csak ki sem fizetett!- mondta Jorgosz.
-Na és? Nem vagy te rászorulva.
-Én?! Tök csóró vagyok!
-Nem baj, majd mellettem úgy fogsz élni, mint egy kiskirály.
-De nem maradhatok örökké veled.
-Mért nem?
-Jaj, Ariadné, ne kezdjük ezt újra.
A nő immár teljesen felöltözve megállt előtte, és csípőre vágta a kezét.
-Olyan nehéz volna engem szeretni?
-Azt hittem, hogy ismersz már. Nekem nincs szívem, csak farkam.
-Nem kell a szöveg! Tegnap volt időm elbeszélgetni azzal az emberrel, akitől úgy félsz.
-Dáriussal?
-Igen, vele! Elmesélte, hogy annak idején szerelmes voltál az unokahúgába. Hogy is hívják?
-Euridiké. Őt tényleg szerettem.
-De mellette is kurválkodtál.
-Kellett a pénz. Jegygyűrűt akartam neki venni.
-Tőle van a lányod? Hány éves?
-Már tizenöt. Kész felnőtt nő! Nagyon hasonlít az anyjára.
Jorgosz olyan csillogó szemekkel beszélt Xéniáról, hogy látszott rajta, mennyire megszerette őt ez
alatt a pár nap alatt. Ariadné figyelmét ez sem kerülte el.
-De azt mondták, hogy nem találkozhatsz vele többet.
A férfi egyből el is szomorodott.
 185

-Igen. Angelopulosz egy gyilkos, mindenki ezt beszéli róla a városban. Valószínűleg engem is
szívesen eltenne láb alól. Ha a lányom közelébe megyek, így is lesz.
-Én tudnék rajtad segíteni.
-Hogyan?
-Légy a férjem, és elvesszük Euridikétől Xéniát!
-Neked elment az eszed! Soha nem csinálnék ilyet!
-De nincs más lehetőséged! Vagy inkább soha többé nem látod a lányodat?
Jorgosz vállat vont.
-Amúgy sincs szüksége egy ilyen apára, mint én.
-De meg is változhatnál! Én mellettem soha többet nem kellene mindenfajta vén kéjenc szexuális
játékszere lenned. Annyi pénzt adnék, hogy az még sok is volna.
-Nem megy, Ariadné. Hiába hagynám abba, a múltamat sehogy sem lehet eltörölni. Ezzel már
örökre együtt kell élnem.
-Hát ettől félsz?! Hogy Euridiké vagy Xénia megtudja, miféle vagy?
A férfi ingerülten felállt az ágyból. Láthatóan befejezettnek tekintette a beszélgetést.
-Mikor indulunk Rodoszra?
Ariadné végignézett Jorgosz testén. Hiába haragudott a férfira, még most elemi erővel érezte a
késztetést, hogy meg kell őt szereznie magának. De Jorgosz olyan, mintha nem is ember volna, csak
egy álom. Mindig attól a pillanattól kell félnie, mikor együtt vannak, hogy egyszer csak felébred, és
a férfi megint eltűnik.
-Három óra múlva indul a gépünk. Én nekem addig még el kell intéznem valamit.

‫٭‬

Eufrozina már korábban eldöntötte, hogy leírja Ixiont, de ha Párisz agyvize így felforr az unalmas
ügyvédtől, akkor még ma újra találkozni fog vele. Reggel amint felkelt, máris hívta.
-Halló? Te vagy az édesem?
-Ki az?- kérdezte a férfi.
-Hát Eufrozina! Vagy már nem is emlékszel rám?
-De. Miben segíthetek?
-Szerintem a múltkor nagyon jól sikerült a közös ebéd.
Micsoda égbekiáltó hazugság!
-Igen, szerintem is.
Még Ixion hangján is érződött, hogy csak udvarias akart lenni.
-Akkor megismételjük?
-Mikorra képzelted?
-Ma délben lesz egy tárgyalásom. Olyan kettőkor végzek.
-Kettő óra?
Eufrozina hallotta, hogy a férfi belelapoz az előjegyzési naptárába.
-Ixion? Ráérsz akkor?
-Hát... Mindegy, lemondom.
-Köszönöm, nagyon aranyos vagy.
-Akkor a bíróság előtt találkozunk?
-Igen.
Amint lerakták a telefont, Eufrozina a szemét forgatta mérgében.
-Ez tényleg egy tutyi-mutyi alak! Bár lenne másik.

‫٭‬
 186

Ariadné azon lepődött meg a legjobban, mikor meglátta Euridikét, hogy teljes mértékben átlagos
nő, aki ráadásul egy cseppet sem ad magára. Elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy ezzel a
madárijesztővel járt egyszer régen Jorgosz.
-Kalimera! Szeretnék magával beszélni.
-Mért? Ki maga?
-Jorgosz barátnője.
-És üzent nekem valamit Jorgosz? Vagy mit keres itt?
-Bemehetek?
Euridikének most egyáltalán nem volt ideje Jorgosz egyetlen nőjére sem, de végül csak
beengedte. Megkínálta egy kávéval, amit viszont Ariadné nem fogadott el, mert sietett.
-Rátérek a tárgyra. Xéniáról lenne szó.
-A lányom most suliban van.
-És nem tudja, szeretné-e tartani a kapcsolatot az apjával?
-Nem.- jelentette ki határozottan Euridiké.
-Ez most Xénia véleménye, vagy a magáé?
-Mivel én vagyok az anyja, ezért veheti úgy, hogy ez a lányom akarata is.
-És Jorgosznak nincs semmiféle joga?
-Hogy is volna, hiszen törvényesen nem ő az apja.
-Hát akkor ki?
-Valaki más.
-De ki?
-Nem hiszem, hogy ehhez magának bármi köze is volna. Egyáltalán ki maga?
-Már mondtam...
-Ó igen, a barátnője. De mióta? És milyen komoly maguk közt a kapcsolat?
-Mi Jorgosszal inkább csak üzleti partnerek vagyunk.
-Ezt nem értem. Most együtt vannak vagy sem?
-Együtt vagyunk, ameddig fizetek neki.
Euridiké még mindig nehezen fogta föl, de már kezdett gyanakodni.
-Dzsigolónak használja?
-Nem tudta, hogy Jorgosz fiatal kora óta ezt csinálja? Férfiakkal, nőkkel. Neki mindegy.
-Férfiakkal?!
-Hát igen. De elég magas árat szab. Nem adja olcsón magát.
-Ez ugye most csak vicc?
-Minek hazudnék? Maga mellett is csinálta.
Euridiké kezéből kiesett a csésze.
-Erről honnét tud? Tőle?
-Nem, Dárius Angelopulosztól. Ő mondta el, hogy tizenöt évvel ezelőtt pont rányitotta az ajtót,
mikor Jorgosz együtt volt az egyik kuncsaftjával.
-Azt akarja mondani, hogy... Uram isten! Az én ágyamból egyenesen egy másikéba ment? Vagy
fordítva? Megcsalt a tudtomon kívül?
-Én nem hiszem, hogy ez annak számítana. Hiszen Jorgosz számára ez csak üzlet.
-De velem ingyen volt!
-Mert magát szerette. Ne kérdezze, fogalmam sincs, hogy miért.
Euridiké talán reagált volna a sértésre, ha magához tudott volna térni a sokkból.
-Én ezt nem bírom felfogni.
-Pedig ez az igazság. Ha nekem nem hisz, akkor kérdezze meg a nagybátyát.
-Most megkérhetem, hogy távozzon? Mára elég volt ennyi meglepetés.
Ariadné mielőtt elment volna, még hagyott egy telefonszámot.
-Hívjon, ha meggondolta magát.
 187

‫٭‬

Kasszandra már nagyon ideges volt. André egyfolytában hívta, és a telefon csak csöngött és
csöngött. Szándékosan nem vette fel, de úgy néz ki ez az ember ebből sem ért. Mit csináljon, hogy
végre békén hagyja már?
Mikor újra felhangzott az ismerős dallam, felkapta a kagylót és türelmét vesztve, beleordított.
-Mit akarsz tőlem?
-Kasszandra, édesem, ne tedd le, muszáj beszélnünk!
-De én nem vagyok rád többé kíváncsi!
-Hogy hihetsz nekik?! Minden szavuk hazugság!
-Nem fogod fel? Nem érdekel a magyarázkodásod!
-Esküszöm, hogy tisztázom magam minden vád alól...
-André...
-Igen?
A nő szinte félt a választól, de akkor is tudnia kellett.
-Ugye nem értél hozzá Alexhez, mikor kettesben voltatok? Amikor nem voltam veletek?
-Kasszandra, hogy gondolhatsz ilyet?! Én soha nem tennék ilyet!
-Hát remélem is, mert ha megtudom, hogy molesztáltad a fiamat, én megkereslek, és elevenen
megnyúzlak. Kiheréllek, és...
-Mért nem hiszel nekem?
-Elég a színjátékból, André. Ja, és többet ne hívj fel, ne keress, mert nekem már nem kellesz. A
gyermekem közelében meg soha többet ne lássalak, mert az lesz az utolsó dolog az életedben, amit
még megtehetsz. Megértetted, te mocskos pedofil seggfej?
És ezzel Kasszandra lecsapta a kagylót. André egyszerűen nem tudott a munkájára koncentrálni,
annyira dühös volt. Micsoda igazságtalanság érte őt! Na nem baj, fog még találkozni azzal a két
árulóval. Jorgosz és Ariadné... Végetek van.
De legjobban Dárius Angelopulosz viselkedése háborította fel. Hogy merte őt megütni?! Hogy
merészelte... Tőle jobban tartott, ezért még át kell gondolnia, őrajta miként fog bosszút állni. Talán
Kasszandrán keresztül. Az a ribanc úgy is nagyon a bögyében van.
Türelmetlenül rácsapott az asztalra. Az irodában volt, és a szállodafoglalásokat intézte. Eugén azt
mondta, hogy az egész családja jön Athénba. Kivéve Kasszandra és a kis Alex. André tudta, hogy
ennek mi az oka. Féltik tőle a fiút.
Micsoda baromság! Sosem bántaná azt a gyereket. És most olyan rossz, hogy nem engedik a
közelébe... Hiányzik az az őszinte szeretet, amit csak a gyerek adhat meg neki.
Pedig Alexnek már ő az apja! És bárki bármit mondjon, joga van a fiát látni.
Még ma este el kell utaznia a kiállítás helyszínére, de előtte felhívja a két legjobb emberét. Majd
Krisztofer és Akhilleusz intézkedik a távollétében. Igen, majd ők elhozzák neki a kisfiát.

‫٭‬

Eufrozina épp egy sikeres tárgyalásról jött ki vidáman, győzelemtől ittasan. Ám amikor a
parkolóba ért, hiába kereste, nem találta Ixiont sehol. Viszont volt ott egy másik autó, ami
túlságosan ismerősnek tűnt. Párisz szállt ki belőle.
A nő megtorpant.
-Te?
-Én.
A férfi elmosolyodott. De most úgy, mint aki tervez valamit. Eufrozinának ez nagyon nem tetszett.
-Hol van Ixion?
-A tisztelt ügyvédúr sajnos nem tud eljönni a találkozótokra.
-Mit tettél vele? És honnan tudtad meg, hogy ma vele van randevúm?
 188

-Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni.

-Megverted?
-Nem kellett ilyen durva eszközökhöz nyúlnom... sajnos. Elég volt csak bemennem az irodájába, és
elbeszélgetnem vele. Amúgy egész rendes az a hapsi.
-Mit mondtál neki?
-Hát hogy a menyasszonyom vagy!
-Csak voltam! Múltidőben!
-Ez lényegtelen.
-Nem az! És nincs jogod ilyeneket csinálni. De helyre tudom még hozni.
-Hogyan?
-Vigyél hozzá!
Párisznak a szeme sem rebbent. Vállat vont, és kinyitotta neki az ajtót.
-Szállj be.
Eufrozina királynő módjára bólintott, és beült a kocsiba. Na majd most megmutatja ennek a
szerencsétlennek, hogy hol a helye! Annyira hajtotta a bosszú, hogy észre sem vette, hogy itt valami
nem stimmel. Párisz túlságosan engedelmes.
A férfi indította a kocsit, és lopva ránézett a nőre. Eufrozina karba tett kézzel, sértődött
arckifejezéssel bámult maga elé. Párisz elnyomott egy mosolyt.
Körülbelül tíz perc múlva észrevette a nő, hogy nem jó felé mennek.
-Nem erre van Ixion irodája!
-Mert nem is odamegyünk.
-De én azt mondtam, hogy...
-Eufrozina, nekünk most arra van szükségünk, hogy kiönthessük egymásnak a lelkünket, mindent
megbeszéljünk, hogy újra megértsük egymást. Ezt nálam megtehetjük.
-Na nem! Én nem akarok veled kibékülni!
-Igazán adhatnál még egy esélyt.
-Soha! Inkább akkor vigyél haza!
-Elfelejted, hogy én a nagybátyád sofőrje vagyok, nem a tiéd.
-Állj meg, azonnal állj meg! Ki akarok szállni!
Párisz leparkolt, aztán kiszállt a kocsiból. A nő viszont nem mert.
-Na, mi van?
-Én nem akarok föl menni hozzád.
A férfi maga mögé nézett.
-Jaj, tényleg! Már itthon is vagyunk?
-Ne játszd meg magad! Végig így tervezted.
Párisz megunta a játszadozást, és kiemelte a kocsiból Eufrozinát. A nő sivalkodott, amivel
felkeltették a járókelők figyelmét, de így is a férfi lakásán kötött ki.
-Mitől félsz ennyire, agape mou?
Eufrozina nem tudta, csak egyszerűen azt érezte, hogy csapdába került. És ki akart törni innét.
Vissza oda, ahol még magabiztosnak érezte magát, és nem Párisz irányított.
Az ajtó felé vetette magát, de a férfi elkapta a derekánál fogva, és becipelte a szobába. A nő eszét
vesztve rúgkapált, és kiabált, de mind hiába.
-Eressz el!
Párisz letette az ágyra. Eufrozina felült volna, de a férfi visszanyomta.
-Maradj már veszteg!
-Mit akarsz tőlem, te félkegyelmű?!
A férfi végignézett rajta, és elvigyorodott.
-Tetszik, hogy újra az ágyamban láthatlak.
-Beképzelt majom! Nem fekszem le veled!
-Mért? Nem tagadhatod, hogy jó volt nekünk együtt.
 189

-Nem tagadom, hanem állítom!

-Ez érdekes, akkor tegyünk most egy próbát.
Párisz a nő blúzát kezdte volna kigombolni, mire Eufrozina felsikkantott.
-Meg akarsz erőszakolni?
-Ugyan már! Te is kívánsz engem.
-Nem!
-De! Megmutassam?
A nő ügyesen kisiklott a kezeiből, és az ajtó felé szaladt. De Párisz elkapta hátulról, és leszaggatta
róla a ruhát.
-Na, így. Remélem meztelenül már nem fogsz elszökni.
Eufrozina ennek ellenére sem adta fel a küzdelmet. Addig dulakodtak, amíg a padlón kötöttek ki.
A nő hason fekve meg sem tudott mozdulni Párisz alatt.
-Összenyomsz!
-Te akartad így. Én szépen, finoman szerettem volna veled szeretkezni, de neked ez kellett.
-Ha megteszed, örökre bánni fogod, mert álmodban megfojtalak!
-Akkor soha nem alszom el! Legalább annál többször tehetlek a magamévá.
A férfi óvatosan lejjebb csúszott, és már csak karjával és lábával szorította le a nőt. Élvezettel
megcirógatta Eufrozina hátsóját, aztán rácsapott egy nagyot.
-Te perverz állat! Hát erre izgulsz?
-Tetszeni fog, figyeld meg!
Belemarkolt a nő húsába. Hol durvábban, hol gyengéden gyúrta fenekét. Közben félresöpörte
Eufrozina haját, és a tarkóját csókolgatta, nyalogatta, harapdálta.
A nő megijedt ettől az újszerű élménytől. De közben azt is érezte, hogy nem marad hatástalanul.
Most aztán igazán kiszolgáltatott helyzetben volt a fölötte lévő éhes hím szorításában. Átjárta a
borzongás, aztán elöntötte a nőiességét a meleg. Szégyenében belefúrta arcát a szőnyegbe, de akkor
sem tudta visszafojtani kéjes nyögését.
Párisz elégedetten hallotta a hangot. Keze ellentmondást nem tűrően szétnyitotta Eufrozina
combjait. És valóban nem kellett csalódnia: a nő már lucskos volt a várakozástól.
-Na látod, szerelmem. Nem kétséges, hogy erőszakról szó sem lesz.
Eufrozina hátracsapott a karjával, de nem találta el. A férfi nevetett rajta.
A nő hiába döntötte el, hogy csak azért is hideg marad. Mikor Párisz megtalálta a csiklóját,
majdnem az őrületbe kergette. Aztán már csak azt vette észre, hogy nyöszörög és remeg a fájdalmas
vágytól.
-Könyörögj, hogy hatoljak beléd!- suttogta a fülébe a férfi.
-Nem!
Párisz most Eufrozina lüktető bejáratát izgatta tovább. Ujjai egyre beljebb hatoltak a forró
barlangba, mire a nő hüvelyizmai szinte magába szippantották.
-Gyerünk! Csak mondd ki!
-Azt lesheted!
A férfi kibontotta az övét. Már kezdett türelmetlen lenni. Egy kézzel kiszabadította kőkemény
férfiasságát, és odadörzsölte Eufrozina nőiességéhez.
-Érzed? Kellesz nekem, de csak úgy, ha megadod magad.
-Soha!
Lassan, aprókat belé hatolt, de ez mindkettejüknek inkább csak kínzás volt. Párisz már-már azt
hitte, nem bírja tovább, de összeszedte utolsó erejét, és megállt.
-Folytassam?
-Takarodj ki belőlem!
A férfi kuncogott, és finom puszikat lehelt Eufrozina gerincére. Kezével beférkőzött a nő hasa alá,
és addig furakodott, míg ujjai megtalálták elöl a vénuszdombot. Közben hátulról is egyre beljebb
hatolt, így izgatta a nőt.
 190

Eufrozina már véresre harapdálta a száját, de akkor sem mutatta Párisznak, hogy milyen jól esik
neki. De a teste így is elárulta. Ösztönösen homorított, hogy a férfi a legtöbb élvezetet nyújtsa neki.
Ez a félig-meddig állapot már teljesen kikészítette. Amikor végre érezte, hogy mindjárt a csúcsra ér,
nem bírt tovább koncentrálni, és kiszaladt egy kis sikoly ajkai közül.
Párisz erre gyorsan mindent abbahagyott.
-Halljam!-parancsolt a nőre.
-Kívánlak.
-Nem elég!
-Szeretlek.
És a férfi hálából a mennybe repítette.

‫٭‬

Orfeusz és Xénia már az utolsó óránál tartottak, mire kiosztották az irodalom dolgozatokat.
Inkább a lány izgult a jegye miatt, mert kettes és hármas között állt. Amennyiben most ez a
témazáró jól sikerült, akkor egy viszonylag elfogadható bizonyítványt vihet haza.
A tanár egyenként olvasta fel a neveket, és mindegyik tanuló jegyéhez fűzött legalább egy
mondatot. Xénia örömmámorban úszott, mert megkapta a hármast. Orfeusz egy cseppet sem
aggódott a saját dolgozata miatt, mert mindig megkapta irodalomból az ötöst.
A legvégére hagyták őt. A fiú már kezdett kíváncsi lenni, vajon, miért. A tanár szólította.
-Orfeusz Angelopulosz, kérlek fáradj ki ide.
A fiú abbahagyta Xénia tapizását a pad alatt, és kibaktatott a táblához.
-Igen?
-Fogadd gratulációmat, tiéd lett a legjobb témazáró dolgozat.
A tanár kezet rázott vele, aztán az osztályhoz fordult.
-Dicséretes ötösre zárom őt, mert egész évben jól szerepelt, de ezzel a fogalmazással egyenesen
tarolt. Érdekes módon a szabadon választható műfajok közül a szerenádot választotta. Amellett,
hogy nagyon okosan írta le a finom technikát, amit a költők használnak, még egy példát is írt mellé.
Egy magyar verset fordított le görögre! Ez, Orfeusz, egyszerűen elképesztő. Megkérhetlek, hogy
olvasd fel az osztálytársaidnak?
-Mért ne?
-Akkor kezdj hozzá, légy szíves.
-Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

„Gyönge fuvallat a tóba zihál,

fények gyöngysora lebben.
Sóhajos, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt keblemben reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,

sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fűrészpor, sorvad a kóc:
meghal érted Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a hold,

ajkadon alkonyok égnek.
 191

Víg kedvem sűrű búba hajolt,

téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
nem lesz többé Jancsi bohóc.”

Az osztály döbbent csendben hallgatta végig a verset. A tanár megilletődött arccal adta át
dolgozatát, és küldte a helyére. Orfeusz, ahogy a padsorok közt sétált, érezte, hogy most már más
szemmel néznek rá. Talán többé nem ítélik el az unokatestvérével folytatott tiltott viszony miatt.
Talán most már látják, hogy milyen mélyen érez Xénia iránt.
Megállt a lány előtt, akinek hangtalanul potyogtak a könnyei. Letérdelt elé, és mély odaadással
megcsókolta a kezét. Nem kellet egy szót sem szólniuk, mindenki értette, hogy Orfeusz Xéniának
választotta ezt a verset. A költő gyötrődése tükrözte akkori lelkiállapotát, amikor még össze voltak
veszve a lánnyal.
És most, hogy végre újra a magáénak érezheti Xéniát, tudta, többé nem akarja őt elveszíteni.
Nincs az a hatalom, nincs olyan erő, amellyel ne szállna szemben a lányért. Xénia az övé, és az is
marad. És senkinek a véleménye nem érdekelte.

‫٭‬

Arisztid nem nézhette tovább tétlenül a szerelmesek enyelgését. Az egyetlen dolgot tehette ez
ellen, és azt meg is tette: szólt az anyjának. Ami múltkor működött, az most is fog.
Alig várta, hogy hazaérjen, majd felrobbant a dühtől. Barbarella már készülődött valahová, mert
teljes díszbe öltözött. Arisztidet nem érdekelte, hogy hová megy.
-Anyu, van egy perced?
-Rád mindig van, padhaki mou.
-Számíthatok a segítségedre?
-Miben?
-Orfeusz és Xénia megint összejöttek!
-Igen? És most ehhez mit szóljak?
-Hívd fel a szüleiket, ők még biztosan nem tudnak róla!
-Arisztid, kis drágám, nem kellene ennyit törődnöd velük. Hagy éljék vérfertőző életüket szabadon,
ha már ennyire odavannak egymásért.
-Szerintem meg le kellene őket állítania valakinek! Biztosan te sem örülnél, anya, ha az
unokatestvéremmel kavarnék a hátad mögött. Nem telik neked semmibe, hogy szólj Orfeusz
apjának.
Barbarella sötét szeme elgondolkodva nézett fiára. Aztán vállat vont, láthatóan nem tudta
huzamosabb ideig foglalkoztatni a téma. Szorosan megölelte Arisztidet, és összerúzsozta egész
arcát a csókjaival.
-Jól van, majd hívom Dáriust, amint ráérek. Na de most már indulnom kell.

‫٭‬

Arzén és Barbarella épp a második menetre készültek az ágyban, mikor kopogtattak.

-Ki az?- kiáltott ki a férfi.
-Írisz! Hát ki más volna?- hallatszott kintről a lány huncut hangja.
Arzén azonnal kipattant az ágyból és intett Barbarellának, hogy bújjon el. A nő csóválta a fejét.
-Küldd el.
-Nem lehet!- suttogta a férfi.- Gyerünk már!
Arzén idegesen pillantott az ajtóra, mikor Írisz újra kopogott. Barbarella nem mozdult egy
tapodtat sem. A férfi nemes egyszerűséggel lerángatta őt az ágyról a karjánál fogva.
 192

-Engedj el, te barom!

-Sss, fogd be a szád! Tekerd magad köré azt a pokrócot, úgy. És most be az ágy alá!
-Mi???
-Jól hallottad! Siess, a francba!
Írisz eközben dörömbölni kezdett az ajtón.
-Mi lesz már? Nem engedsz be?
-Máris megyek, kincsem!- válaszolta Arzén, miközben magára rántotta a farmerját.
Barbarella undorodva, de bemászott az ágy alá. A férfi még gyorsan betuszkolta kilógó haját,
aztán beengedte a menyasszonyát.
-Mit csináltál eddig? És Jézusom! Mi ez a rendetlenség nálad?! Te mindig olyan pedáns rendet
tartasz, nem értelek.
-Hát... épp megzavartál... a takarításban.
-Akkor segítek neked, közösen hamarabb végzünk.
-Nem! Úgy értem... Köszönöm, de nem kell. Tulajdonképpen a takarítást el lehet halasztani.
-De miért?
-Hát mert... szóval... Dolgozatokat kellene javítanom!
-Ó, akkor most nincs is időd rám?
-Sajnálom, kedvesem. De meg kell értened.
-Persze, nem is zavarlak tovább. Már megyek is, csak azért jöttem, hogy szóljak, kész van a ruhád.
-A ruhám?
-Az esküvői szmoking! Mi van veled, Arzén? Annyira zavarodottnak tűnsz...
-Elfelejtettem...
-Hogy össze fogunk házasodni? Mostanában alig foglalkozol velem! A szabadidődet is mindig
mással töltöd.
-Mással?!
-Vagy olvasol, vagy...
-Ja, úgy érted!
-Miért? Te hogy értetted?
-Írisz, drágaságom, egyetlenem, most tényleg nem érek rá. Ígérem, hogy amint lehet, hívlak. Így jó?
A lányon látszott, hogy megbántódott, ezért Arzén magához ölelte, és gyengéden megcsókolta.
-Ne így! Így olyan, mintha csak a testvérednek tekintenél.
-De szerelmem, tudod, hogy nekünk azt nem szabad.
-Csak egy csók, Arzén. Egy igazi, amiből érzem, hogy szeretsz.
-Na jó.
A férfi beleadott minden szenvedélyt, amitől elállt Írisz lélegzete. A lány pillanatokon belül
elolvadt a kezei között. Arzén vére viszont egy cseppet sem pezsdült meg. Abba is hagyta, és
lefejtette magáról Írisz kezeit.
-Még!- könyörgött neki a lány.
-Nem lehet, nyuszikám. Ne kísérts tovább.
-De kívánsz, ugye?
-Alig várom a nászéjszakát.
-És szeretsz?
-Mért kérdezel ilyeneket? Te leszel a feleségem!
-Jó, ez igaz, de annyira szeretném néha hallani, hogy neked is hiányzom, hogy nem csak én
szenvedek.
-Bírd ki még egy kicsit, muszáj lesz.
Írisz felsóhajtott. Letörten távozott, pedig a szíve visszahúzta.
Arzén megkönnyebbülten csukta be mögötte az ajtót. Barbarella nyögve kászálódott ki az ágy
alól. Ideges mozdulatokkal leporolta magát, aztán elment zuhanyozni. Mikor visszatért, öltözködni
kezdett.
 193

-Hé! Még van időd, maradj.

-Most semmi kedvem nincs veled lenni.
-Az a bajod, hogy itt volt a menyasszonyom? Nem tehetek róla, hogy pont most jött meglátogatni!
-Meddig akarod még szegény lányt áltatni? Vagy azt hiszed boldog lesz így a házasságotok, hogy
úton-útfélen megcsalod?
-Az esküvő után leállok. Csak ő lesz nekem.
Barbarella elnézően elmosolyodott.
-Na persze.

‫٭‬

Dioméd arra jött haza a munkából, hogy buzuki hangja szól. Követte a lelkét simogató zenét
egészen öccse szobájáig. Mikor benyitott hozzá, Orfeusz épp letette a hangszert.
-Folytasd! Olyan jó volt hallani.
-Szevasz, testvér! Várj, mindjárt pengetek még egy kicsit, csak iszom egy korty vizet.
-Rég játszottál. Csak akkor szoktál, ha boldog vagy.
A fiú félrenyelt, és köhögve tette le kiürült poharát.
-Tényleg?
-Még nem figyelted meg önmagadat?
-Nem. Hát... Na jó, benned megbízhatom, azt hiszem.
-Csak nem...?
-De. Kibékültem Xéniával.
-Áh, szerencsés vagy, haver. Engem bezzeg páros lábbal rúg ki Niké minden alkalommal, amikor
meglát. Gáz, hogy még neked is hamarabb van csajod, mint nekem.
-Hát, öregem... Azért, kösz.
-Mit köszönsz?
-Hogy nem kezdesz el papolni itt nekem arról, hogy nem szabadna együtt járnom a saját
unokatestvéremmel, meg ilyesmik.
Dioméd arca váratlanul elkomorodott, és most meglátszott rajta mind a harminc év, amit már
megélt, és megtapasztalt.
-Orfeusz, figyelj ide... Hogy is mondjam neked. Szóval szeretném, ha egy valamit mindig észben
tartanál. Én szeretlek, tesó. Olyannak, amilyen vagy. Te vagy az én pici babám. Úgy neveltelek,
mintha a sajátom volnál. Én a te korodban a haverok helyett veled játszottam. És nem azért, mert
anyu megparancsolta, hogy vigyázzak rád, hanem, mert... Mit tudom én! Egyszerűen elbűvöltél.
Imádtam minden kis megmozdulásodat. Amikor rájöttem, hogy van érzékem a babázáshoz, meg a
gyerekekhez, legszívesebben tanítónak mentem volna. Mint a nagypapa. De apa nem engedte.
Tudod, milyen ő. Neki csak az üzlet számít, és mivel én vagyok az örökös... Szóba sem jöhetett
soha, hogy a saját életemet a kedvem szerint éljem.
-Ezt még idáig nem is mesélted.
-De érezted, igaz? Érezted, hogy minket más kapcsolat köt össze, mint mondjuk Eugénnel.
-Eugén jól elvan a saját világában. Néha napján még beszélgetni sem lehet vele, mert oda sem
figyel arra, hogy mit mondok neki.
-Na, erről beszélek. Szóval... én megértelek, öcskös. Tiszta szívemből mondom, ha szerelmes vagy,
ha tényleg úgy érzed, hogy ti összetartoztok, akkor az én részemről rendben van. Csak tudod,
féltelek. Félek, hogy nincs jövőd Xénia mellett. És hogy nagy fájdalmat fog okozni neked.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
Ezek után összeborultak egy meleg ölelésre. Dioméd összekócolta öccse haját, aztán elhúzódott
tőle. Oly annyira elöntötte az érzelem, hogy egy kicsit elfordult, hogy gyorsan kitörölte a szemében
gyülekező könnyeket. Megköszörülte a torkát, és amíg próbálta összeszedni magát, megakadt
valamin a tekintete.
 194

-Ez mi?- és meglobogtatta a sűrűn teleírt papírt.

-Ja, az? Az irodalom dolgozatom.
-Áh, látom szeret a tanár. És mi ez a vers?
-Ugye te még emlékszel, mikor azzal a magyar turistával összeismerkedtünk tavaly nyáron?
-Azt a bolond muksót mondod? Állandóan csak levest akart enni.
-Ja, náluk ez az előétel. De nem ez a lényeg.
-Hát?
-Volt nála egy verses kötet, és mikor megkértem, hogy fordítson nekem, akkor rájöttem, egészen új
irányú zenét lehetne ebből csinálni. Olyat, amilyet még a görögök nem láttak!
-Szóval ez a szerenád, egyébként tényleg jó. Nekem is tetszik.
-Már ki is találtam alá egy dallamot. Meghallgatod?
Diomédnek még inkább tetszeni kezdett ez az egész, mire Orfeusz végzett. Ki is talált egy
nagyszerű ötletet.
-Figyelj csak! Szerintem már holnap elő is adhatnánk.
-Mi ketten?
-Aha, én énekelnék. Most mi van? Nincs is olyan rossz hangom.
-Az attól függ. Hol adnánk elő?
-Niké lakása előtt. Pontosabban az ablaka alatt.
-Úúú, szóval erre megy ki a játék!
-Valahogy muszáj kibékülnöm vele! Ha ettől sem olvad meg a szíve...
-Sima ügy! Vedd úgy, hogy el is van intézve.

‫٭‬

Dáriust szörnyű fejfájás gyötörte. A dolgozószobájában ült, és még a villanyt is lekapcsolta. Most
nem vágyott másra, csak teljes magányra és nyugalomra. Kényelmesen elterpeszkedett foteljében,
és lehunyt szemmel próbált pihenni.
Ekkor csörrent meg a telefon.
-A francba!
Barbarella volt az. Egészen érdekes hírekkel szolgált.
-Ó, a rohadt életbe!
Gyorsan lerázta a nőt, és egy nagy sóhajjal letette a kagylót.
-Bassza meg! Kibaszottul szükségem volt most erre.
-Apa? Te magadban beszélsz?
Dárius megdörzsölte égő szemhéját, aztán kelletlenül felnézett fiára. Orfeusz a dolgozó szoba
ajtaja előtt állt, és összeráncolt homlokkal meredt be a sötétbe, hogy kivegye az ő körvonalait.
-Gyere be, beszélni akarok veled. Nem! Ne oltsd fel a lámpát.
-Mi bajod van? Beteg vagy?
-Kicsit fáj a fejem.
Igazság szerint úgy érezte, mint akinek ki fog robbanni az agya a homlokán keresztül, de nem volt
az a a nyafogós fajta. Inkább csak azon mérgelődött, hogy mért nem hat még mindig a gyógyszer.
A fiú tétován beljebb lépett. Elbizonytalanította a szokatlan helyzet. Apját nem sokszor látja
gyengének. Már sokkal jobban hozzászokott a dühöngéseihez.
-Ööö... biztosan jól vagy?
-Igen, igen, ülj már le! Ne mondjam kétszer!
Orfeusz odatapogatózott az egyik fotelhez, és teljesítette a parancsot. Bár még fogalma sem volt
arról, hogy egyáltalán minek van itt, de már kezdte megbánni, hogy egy pillanatra kifejezte az apja
iránti aggodalmát.
-Hallgatlak, apa.
-Meg szeretném tőled kérdezni, hogy nincs-e véletlenül valami, amit el kellene mondanod nekem.
 195

-Nincs semmi.
-Semmi? A lányról se?
-Milyen lányról?
-Ne játszadozz velem, fiam! Most tényleg nincs kedvem hozzá.
Orfeusz váratlanul elhallgatott. Sok minden átfutott a fején, mérlegelt minden lehetőséget, és
rájött, most jobban teszi, ha nem korbácsolja fel még jobban apja haragját. A Dárius hangjában lévő
fenyegető él megijesztette. De meghátrálni sem akart.
-Elegem van, Orfeusz. Komolyan mondom, elegem van. El sem hiszed, mennyire elegem van.
Apja fáradt sóhaj kíséretében a tenyerébe hajtotta a fejét.
-Fiam... Éled az életed, rendben van, értem. De vannak bizonyos határok. Nem csak neked!
Mindenkinek. Nekem is. Én sem léphetem át a határaimat anélkül, hogy meg ne bűnhődnék a
tetteimért. Vedd csak alapul Hélioszt. Elvettem tőle Dezdemónát. Az ő feleségének szánták, de ez
engem nem érdekelt. Csak a saját céljaimat tartottam szem előtt. És lám, ez lett a vége. Még Médeát
is feláldoztam, hogy mentsem a bőröm! De utolért a végzetem. Börtönbe fogok menni.
Orfeusz nem értette, hogy az apja mért éppen felé nyílik meg. De nem szólt közbe. Viszont
sajnálatot sem érzett, mint ahogy azt Dárius valószínűleg elvárta tőle.
-Érted már, fiam? Érted, hogy mi a tanulság? Nem tehetsz meg felelőtlenül bármit, amit csak
kedved szottyan. Ez nem így megy. Sajnos.
Dárius hátradőlt, láthatóan kezdte visszanyerni az erejét.
-Szóval jobb ha tudod, a saját érdekedben, nem engedhetem, hogy újra összejöjj Xéniával. Most
még nem érted, de majd, egyszer megérted. Hogy én tényleg csak jót akarok neked.
-Álmos vagyok, apa. Szeretnék menni aludni.
Orfeusz indulásra készen felállt, de Dárius is.
-Jól van, remélem elgondolkozol azon, amit mondtam. Én értelmes fiúnak tartalak, sőt, te vagy a
legokosabb a családban. Épp ezért szigorúbb is vagyok hozzád, ha arról van szó, hogy már
tizedszerre ismétlem el neked, de még akkor sem fogod fel. Elfogyott a türelmem, Orfeusz. Nincs
több játszadozás, ezt jegyezd meg. Amennyiben kiderül, hogy nem tartod magad távol az
unokahúgodtól, én... hát ne tudd meg. Ne tudd meg, hogy mi rejtőzik bennem a kulturált felszín
alatt. Semmi jó, ezt biztosra veheted.

‫٭‬

-Ti kibékültetek?!- kérdezte Xéniától az anyja.- És ezt mért Dáriustól kell megtudnom?
-El akartam mondani.
-Mégis mikor?
-Hát az előbb.
-Ne szórakozz velem! De ugye még nem feküdtetek le azóta?
-Nem. Kibírjuk addig, amíg a fogamzásgátló el nem kezd hatni.
-Már szeded?
-Még nem múlt el a menstruációm. De talán holnaptól...
-Egy egész hónapig még nem fog hatni. Figyelj rám, Xénia! Neked kell az okosabbnak lenni. Ha
Orfeusz próbálkozik veled...
-Ne aggódj már folyton!
-Én nem kérek tőled semmit, csak ezt! Legalább gyereket ne csináljatok, ha már nem tudtok egymás
nélkül élni.
-Ne szívd annyira mellre. Nézd! Nem örülsz?
-Mi az? Hármas? Irodalomból? Hát ezt meg hogy csináltad?
Xénia fülig érő szájjal nyújtotta át dolgozatát Euridikének.
-És akkor most már elengedsz a pénteki házibulira?
-Miről beszélsz?
 196

-Az egyik osztálytársam rendezi abból az alkalomból, hogy vége a sulinak.

-Hát...
-Naaa, légysziii! Legyen ez a jutalmam, mert jó jegyet hoztam haza!
-Jól van, de esküszöm, ha megtudom, hogy drogozni mersz, vagy inni...
-Felfogtam. De tudod, hogy nem vagyok olyan!
-Amióta beleszerettél a saját unokatestvéredbe, én már nem tudok semmit sem rólad.
-És nem is örülsz a boldogságomnak?
-Jobb ma egy kis sírás, mint egész életedben szégyenkezned a viselt dolgaid miatt.
-Semmit sem szégyellek!
-Pedig kellene!
Vitájukat megzavarta, Eufrozina hívása. Euridiké gondterhelten tette le a kagylót, miután beszélt
húgával. Xénia izgatottan kérdezte.
-Na? Mi történt?
-Nem jön haza ma este.
-Csak nem megint összejött azzal a csúf arcúval?!
-De, nála alszik.
-Hú, ez gáz!
-De ők legalább nem unokatestvérek!

‫٭‬

Dáfné ingerülten érkezett meg Eugénhez. A festő a szokásos nyugalommal fogadta. Félmeztelenül
festegetett, teljesen összekenve magát terpentinnel. A férfi csípőre tette a kezét, és csak bámulta
készülő képét.
-Hamarosan láthatod. Már csak finomítom a vonalakat, de a lényeg megvan.
-Most ne beszéljünk erről.
Eugén felkapta a fejét a furcsa hangnemre.
-Valami baj van?
-Igen. Megtudtam valamit, ami végre megértette velem, hogy mért nem kellek neked.
-Nem kellesz nekem?
-Ne játszd meg az értetlent!
-Csillapodj le, édesem. Úgy érzem, te nem érted.
-És mit nem értek, he? Hogy kurvád van? Hogy nála elégíted ki magad? Hogy egy évig is fekhetnék
előtted meztelenül, te akkor sem nyúlnál hozzám úgy, mint nőhöz?
-Na, na, na. Ne viselkedj úgy, akár egy házisárkány. Követelőzöl, pedig tulajdonképpen nincs is
köztünk semmi.
-Semmi?
Ez jobban fájt Dáfnénak, mint bármi. Még önmaga is megdöbbent, hogy milyen sokat is érez a
festő iránt. Pedig Eugén meg sem érdemli.
Nem érdekelte, hogy csak most érkezett. Felkapta a táskáját, és az ajtóhoz ment.
-Dáfné! Az isten szerelmére, mi ütött beléd?!
-Nem szeretem, ha palimadárnak néznek.
-De én nem vertelek át! És nem ígértem semmit!
-Ennek ellenére mégis beleéltem magam.
-Jogtalanul vagy féltékeny.
-Hát igen, micsoda pancser vagyok.
-Ne! Ne menj el így! Nem akarok veled összeveszni.
-Nem kell félned, Eugén. Ez nem folyásólja be az üzleti kapcsolatunkat.
-Mi? Én itt a barátságunkról beszélek neked.
-Barátság? Na ne nevettess!
 197

-Ha ez a véleményed, ha te tényleg ilyen vagy... Akkor jó. Menjél csak.

-Megyek. Többet vissza sem jövök.

XXI.

-Szóval akkor apa tud rólunk.- állapította meg Orfeusz.

-Ő mondta el anyunak.- bólintott Xénia.
A fiú gondterhelten dőlt a falnak. A tantermük előtti folyosón álltak, még nem kezdődött el az első
óra. A lány szintén nem volt feldobva, de ő nem vette olyan komolyan a dolgot. Orfeusz viszont
érezte a súlyát, hogy milyen helyzetben vannak.
-Megint szét akarnak minket választani.
-Anya nem! Ő nem. Csak arra kért, hogy védekezzünk szex közbe. Semmi mást.
-Euridiké felvilágosult szülő, de az én apám nem.
-Félsz tőle? Félsz attól, hogy mit tesz, ha nem engedelmeskedsz neki?
A fiú nem szívesen vallotta volna be, hogy igen. Ehelyett inkább vállat vont.
-Nem lesz ez így jó, Xénia.
-Akkor mi legyen? Szakítsunk?
Orfeusz felkapta a fejét.
-Soha! Ezt felejtsd el! Együtt maradunk.
-De így? Lopva? Rettegve, hogy mikor jönnek rá?
-Nem. Csak egy megoldás van.
-Úgy érted...? A szökésre gondolsz, igaz?
-Halkabban! Erről senkinek nem szabad tudnia.
A fiú közelebb húzta magához Xéniát, és a füléhez hajolt. Így legalább a többiek azt hiszik, hogy
édes, titkos szavakat sugdos a lánynak, és nem a szökésük tervét.
-Figyelj, ez most komoly, nem játék. Tényleg benne vagy? Tudod, hogy bármire hajlandó vagyok
érted. De akkor nem gondolhatod meg magadat félúton.
-Vágjunk bele.
-Nem fog hiányozni a családod?
-És neked?
Orfeusz szomorúan elmosolyodott.
-Dehogynem. De nekem te vagy a legfontosabb. Csak te számítasz.
-Majd alapítunk magunknak új családot.
-Ez a beszéd. Szeretlek, Xénia.
-Én is téged.
Orfeusz szívét elöntötte a melegség. Igen, szabadon együtt lehetne a lánnyal... Ez szinte álomnak
tűnik. Szorosan magához ölelte őt, és próbált nem arra gondolni, hogy mi lesz, ha nem sikerül
elszökniük. Ugyanis a valóság egyelőre az, hogy csak pillanatokra tarthatja Xéniát a karjában. Pedig
éjjel-nappal csak vele szeretne lenni. Csókolni, szeretni. De nem lehet, mert mindenki összeesküdött
ellenük. Tiltott a szerelmük, és örökké az is marad. Soha nem fogják engedni, hogy ők együtt
éljenek. Szégyen volna a családra nézve, és ezt az apja nem tűri.
A lány felemelte a fejét, és a szemébe nézett. Úristen! A végtelenségig így tudna maradni. Csak
bámulni őt, meleg tekintetének fényében fürödni. Érezni a testét, minden szívdobbanását. Beszívni
egyedi illatát, és teljesen elkábulni a szerelemtől.
Egyszerre hajoltak össze, hogy megcsókolják egymást. Ez a felejthetetlen pillanat most az övék,
de eközben is ott lebegett fejük felett Demoklész kardja. Mikor fogják szétválasztani őket? Várják
 198

tehetetlenül, hogy mások döntsenek a sorsuk felől, vagy vegyék a kezükbe maguk azt?
Orfeusz kicsit elhúzódott, de csak azért, hogy újra folytassa a szemezést. Xénia incselkedőn
elmosolyodott, és most még szenvedélyesebb csókra borultak össze. A fiú már nem tudott
gondolkozni, csak érezni. És érezte, hogy nem bírna többé Xénia nélkül élni.

‫٭‬

Párisz arra ébredt, hogy Eufrozina már nincs mellette az ágyban. Egy ideig még csukott szemmel
tapogatózott, aztán egy jókora ásítás és nyújtózkodás kíséretében felkelt, és úgy meztelenül nekiállt
megkeresni őt a lakásban.
A nőre a konyhaasztalnál ülve talált rá, amint jóízűen egy szendvicset majszolgatott. Eufrozina
tisztában sem volt vele, hogy milyen ínycsiklandozó látványt keltett frissen, vizes hajjal, ami
beterítette az egész hátát. Épp most jöhetett ki a zuhany alól, mert csak egy törölköző fedte isteni
testét, amiből izgalmasan villant ki kreol bőre, és az intim hajlatok.
Párisz elmosolyodott.
-Gondolhattam volna, hogy itt talállak. Te mindig éhes vagy?
Eufrozina tekintete a férfi lába között ágaskodó férfiasságára tévedt.
-Ahogy te is.
-Igen, de én másra.
Párisz a nő elé térdelt, és kezei máris felfedező utat tettek a puha, meleg combokon, fel egészen a
törölköző alá.
-Hé! Eszedbe se jusson! Az éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludtam miattad! Már a végén nem is
számoltam, hogy hányszor csináltuk.
-Ez most panasz volna?
Eufrozina nem tudta tovább tettetni a jégkirálynőt, amikor a férfi ilyen csábítóan mosolyog rá.
-Nem, tényleg jó szerető vagy. Odafigyelsz rám, ötletes vagy, és fáradhatatlan. Ezért is döntöttem
úgy, hogy egy ideig jó szolgálatot teszel nekem. De persze ez nem tarthat sokáig, csak amíg rád
nem unok.
Párisz álla leesett. Így vele még egyetlen nő sem beszélt. De nem csak az öntudatára mért csapást
most Eufrozina. Hanem a lelkébe taposott bele.
-Te... miről beszélsz?! Mi ütött hirtelen beléd? Várjunk csak! Lehet, hogy nem értettem jól?
-Elmondjam újra?
-Nem, ezt egyszer is elég volt végighallgatni!
A férfi idegesen felugrott, és a kávéfőzőhöz ment. De ahelyett, hogy elkészítette volna reggeli
italát, inkább megint a nő felé fordult.
-Most a legszívesebben a térdemre fektetnélek, és jól elnáspángolnálak! Hát mit képzelsz, Eufrozina
Chrisztoulakisz? Ki vagy te, hogy így beszélsz velem?
-Az a bajod, hogy nem adom meg a kellő tiszteletet? De Párisz, hogy is várhatsz el tőlem ilyesmit,
mikor pénzért csábítasz el nőket? Te csak egy megfizethető dzsigoló vagy, és semmi több.
-Aha, szóval még mindig itt tartunk? Pedig tegnap már úgy állt a dolog, hogy szeretsz. Vagy nem?
-Ja arra gondolsz, amikor kikényszerítetted belőlem azt a hazugságot? Csak nem elhitted?
A férfinek fájt, hogy ezt kell hallania, de mélyen legbelül elismerte, hogy megérdemli.
Kétségbeesetten vágyott arra, hogy valahogy jóvátegye, ami megtörtént, de a múltat nem lehet
eltörölni.
Elöntötte a csalódás.
-Szóval így állunk.
-Figyelj, ha tetszik az ajánlatom, akkor jó. Hanem mész bele, akkor még jobb. Nem csak te vagy az
egyetlen férfi a földön. És ezt te is tudod, hogy nekem nem telne akkora erőfeszítésembe találni
helyetted másikat.
-Csak a testem kell? Legyek a szexuális tárgyad?
 199

-Talán neked ez nem elég?

-Nem. És megalázónak érzem, hogy neked meg elég volna.
-Párisz, nem értelek, komolyan mondom. Mit akarhatnál te még tőlem? Szerelmet? Na ne nevettess!
Neked nincsenek is érzéseid.
-Hagyd abba az affektálást, Eufrozina! Mi ketten ennél jobban ismerjük egymást. Előttem nem kell
megjátszanod magad. Egyáltalán nem vagy olyan hideg, mint amilyennek mutatni szeretnéd. És
figyelmeztetlek, a bosszú két élű fegyver. Engem megsebezhetsz, mint ahogyan most is teszed, de
nem számolsz azzal, hogy talán a végén neked jobban fog fájni, mint nekem.
-Ki van zárva. Bennem nincs könyörület. Mint ahogy én sem kaptam tőled.
Eufrozina nyugodtan befejezte az evést, és felállt az asztaltól. A törölköző véletlenül, vagy sem,
leesett a padlóra. A nő cseppet sem zavartatva magát felfeküdt az asztalra, és széttárta a lábait.
-Akkor hát? Kívánsz?
Párisz dühös volt, és meg volt sértve. Nem, most egyáltalán nem volt romantikus hangulatban. De
a testét nem érdekelte a lelki viszontagságai. Ugyan már, különben is ettől a nőtől bármikor és
bárhol lángra gyúl egy perc alatt.
De ha most elutasítja... akkor tényleg nem marad remény arra, hogy Eufrozina újra belé szeressen
egy nap. Ami azt jelenti, hogy úgy kell táncolnia, ahogyan a nő fütyül.
Úgy tűnik túl sokáig hadakozhatott önmagával, mert végül Eufrozina türelmetlenül összecsapta
combjait, leugrott az asztalról, és a szoba felé vette az irányt.
-Ha nem, hát nem. Van jobb dolgom is, mint várni a döntésedre.
A férfi fújtatva ment utána. Mikor meglátta, hogy a nő öltözködni készül, kitépte kezéből a
cuccait, és durván az ágyra lökte.
-Kellek neked, he? Igazán én kellek neked? Akkor megkapod, amit kívánsz.

‫٭‬

Eufrozina egy utolsó numera után diadalittasan távozott, és hazament átöltözni. Miközben
rutinosan átalakult ügyvédnővé, a férfin járt az esze. Párisz szerelmes belé, ezt most már biztosan
tudja. Látszik, le sem tagadhatná.
-Hah, micsoda pancser!
Rámosolygott tükörképére, és már indult is a rendőrkapitányságra.
-Kitépem, és felfalom a szívedet, édesem.
Tervei közt szerepelt, hogy addig fogja kínozni a férfit, ameddig csak lehet. Végig akarta nézni
Párisz szenvedését, élvezetet nyerni tehetetlen vergődésében. Minden lehetséges módom belé fog
rúgni, ahol csak éri, és a sebeibe sót fog szórni, hogy sose gyógyuljon be.
-Már el is kezdtem, csak még nem tudsz róla.
Megígért valamit Dáriusnak, és ő az ígéreteit mindig betartja. A nagybátyja meg fog bűnhődni, és
ha vele együtt bukik a kis házi állatkája, az sem baj. Hagy hulljon a férgese!
Eufrozina erősnek, és keménynek érezte magát. Felsőbbrendűnek, sérthetetlennek. Belül viszont a
lelke sivár volt, akár egy sivatag. A szíve üres, csak a bosszú élteti. És ez így is van jól. Nem
engedheti meg magának az érzelmeket. Nem, érezni túlságosan fájdalmas volna.
Amint az épületbe ért, és szólt az egyik rendőrnek, azonnal Pandóra elé vezették. Örült, mikor
meglátta az FBY nyomozót. Ez a nő úgy nézett ki, mint aki kegyetlenül ráharap az áldozataira, és
aztán nem engedi őket menekülni. Igen, pontosan erre van szüksége. Dáriust, és Páriszt nem lesz
könnyű elkapni, de Pandóra képes lesz rá.
-Úgy hallottam, valami információja van a számomra, ügyvédnő.
-Ó igen, nem is akármilyen, nyomozó.
A nő végre ránézett az akták halmaza közül.
-Maga Angelopulosz unokahúga. Őt képviseli?
-Én az igazságot képviselem. És nem engedhetem, hogy Médea nénikém bűnhődjön Dárius tettei
 200

miatt. Bizonyítékot tudok szolgáltatni arra, hogy ő a bűnös.

Pandóra izgatottan fölállt íróasztala mögül.
-Igen?
-Tudomásomra jutott, hol lehet a tettes fegyver. Tud szerezni házkutatási engedélyt?
-Azonnal intézkedem. Hogy hálálhatnám ezt meg?
-Úgy, hogy ha máris elfelejti, hogy mi ketten találkoztunk.

‫٭‬

-Kalimera, Angelopulosz úr! Jöttünk meglátogatni.

-Micsoda kedves meglepetés!
-Akkor beenged?
Dárius kénytelen volt. Pandóra és egy pár rendőr kollégája bementek a házba. Míg a férfiak jó
alaposan átkutattak mindent, az FBY nyomozó bájosan csevegett a házgazdával.
-Nyugalom, mielőtt még felhúzná magát. Itt a házkutatási engedély.
-Egyáltalán nem vagyok ideges, főleg mivel nem fognak találni semmit.
-Azért próbálkozhat az ember, nem?
-Kér esetleg egy kávét?
-Köszönöm, jól esne.
-Dezdemóna! Kínáld meg vendégeinket, légy szíves.
Pandóra amint látta elvonulni a konyhába a ház asszonyát gúnyosan elmosolyodott.
-Milyen engedelmes. Igazi görög feleség. Szinte a tűzhelyhez van láncolva.
-Bárcsak minden nő ilyen lenne! Ha maga is jobban hasonlítana az én Dezimre lehet, hogy tudnék
találni magának egy jóravaló férjet.
-Ez igazán kedves, de nekem megfelel ez az állapot.
-Az egyedüllét? Nem hiszem. A maga korában a nők már családot szeretnének, gyereket.
-Volt egy kislányom.
-Igen? Mi történt vele?
Pandóra szeméből eltűnt az élet.
-Megölték.
Most az egyszer Dárius torkára forrt a szó. Még szerencse, hogy épp ekkor jött vissza Dezdemóna
a melegen gőzölgő kávékkal.
-Köszönöm, agape mou. Közben megnéznéd az emeleten kutakodókat, hogy nem-e hagynak nagy
rendetlenséget maguk után?
A nő szó nélkül indult fölfelé.
Pandóra időközben magához tért a visszaemlékezés fájdalmából. Ivott egy kortyot, aztán úgy
folytatta, mintha soha szóba se jött volna a család témája.
-Még meg sem kérdezte, hogy tulajdonképpen mit is keresünk itt.
-Ez pedig valóban érdekelne.
-A perdöntő bizonyítékot arra, hogy maga lőtte le Héliosz Casszaveteszt.
-Aha. És ez mi volna?
-A fegyver. Amit ebben a házban tart.
-Sajnálom, de most nagyon mellé talált.
-Úgy gondolja?
-Kár azért, hogy ilyen feleslegesen fáradtak ide.
Mintha csak végszóra jelent volna meg az egyik rendőr, aki jelentette Pandórának, hogy a
házkutatás eredménytelenül zárult.
-Minden helyiségbe benéztetek?
-Igen, nyomozó.
A nő bosszúsan letette az üres csészét. Láthatóan menni készülődött. Dárius viszont még nem
 201

engedhette el anélkül, hogy meg ne tudna tőle valamit.

-És honnét kapták az információt, hogy nekem volna pisztolyom?
-Ebben nem segíthetek.
-Nos, mint látja, rossz fülest kapott. Talán jobban meg kellene válogatnia, hogy kinek hisz.
-Azért ne bízza el magát nagyon Angelopulosz úr. Szerintem még fogunk találkozni.
-Óh, alig várom. Egy élmény volt önnel beszélgetni.

‫٭‬

Dárius már várta Páriszt. Bevonultak a dolgozószobájába, hogy ne hallja őket senki. Aztán
elmondta neki, hogy épp pár perce csak, hogy távoztak a házból a rendőrök.
-A fegyvert keresték? És megtalálták?
-Nem, mert nem itt tartom.
-Hanem?
Dárius elgondolkodva nézett rá, de nem válaszolt.
-Főnök, ne bolondozz már! Azt hiszed, én köptelek be?
-Nem?
-Dehogyis? Azzal a saját halálos ítéletemet írnám alá!
-De tudsz valamit, igaz Párisz?
A férfi elfordult tőle, ami csak még jobban megerősítette Dárius gyanúját.
-Beszélj már, az istenért!
-Nem tudok semmit!
-Dezdemóna vagy Eufrozina? Melyikük árult el engem? Te múltkor kihallgattad a beszélgetésüket.
-Főnök, hidd el, nem hallottam semmi érdekeset.
-Hazudsz!
Dárius váratlanul elkapta Párisz zakóját, és úgy magához rántotta, hogy az orruk is összeért.
-Felcseréled Eufrozina szerelmére a mi kettőnk barátságát? Mondd csak, miféle kincset hordoz a
lába közt az unokahúgom, hogy képes vagy beleharapni abba a kézbe, amely enni ad neked? Párisz!
Elfelejted, hogy hol a helyed?
Dárius lelökte őt a földre. Érezte, hogy kezd annyira dühös lenni, hogy nem vállalja a felelősséget
a következményekért. Egy ideig csak mély levegőket vett, hogy lenyugtassa magát. Aztán újra
normális hangon szólalt meg, de érezni lehetett a benne kitörni készülő vulkánt.
-Most szépen beszámolsz nekem szóról szóra pontosan arról, hogy miről beszélgetett aznap
Eufrozina a feleségemmel. És ajánlom, hogy őszinte legyél!
-Dezdemóna árult el téged.
-Hogyan?
-Kitálalt rólad mindent az unokahúgodnak. És megkérte Eufrozinát, hogy segítsen neki elválni
tőled. Dezdemóna szólt neki a fegyverről is. Azt hitte, hogy majd Eufrozina bemegy helyette az
rendőrségre feldobni téged, de az unokahúgod nem vállalta. Azt mondta, hogy nem akar belefolyni
ebbe az ügybe. És azt is mondta, hogy jól tetted, ha megölted Hélioszt. A helyedben ő is így tett
volna. Dezdemóna ezért megharagudott rá.
-Így történt? Biztos ez?
-Higgyél nekem, főnök. Ez így volt. De nem akartam erről szólni neked, mert hát... amúgy sem
vagytok jóban a feleségeddel. Közben meg várjátok a kisbabát, és a válás az szóba sem jöhet.
Szóval azt hittem, ha adok Dezdemónának még egy esélyt, akkor átgondolja, hogy mire is készül
ellened, és leáll. De hát úgy néz ki, hogy... nem ez történt.
Dárius nem szólt egy szót sem, de Párisznak elég volt csak ránéznie, hogy nyeljen egyet. Egy
igazi állatot uszított most arra a szegény terhes asszonyra, de muszáj volt megtennie. Eufrozinát
nem adhatja ennek a szörnyetegnek a kezei közé. Az ő szerelmét senki sem bánthatja.
‫٭‬
 202

-Hé fiúk, ti meg mit csináltok?- nyitott rájuk Eugén.

Orfeusz és Dioméd felnézett.
-Készülünk a ma esti produkcióra.
-Mi van? Ti felléptek valahol?
-Nem, azért nem olyan komoly, csak egy kis szerenádot adok Nikének.- válaszolta Dioméd.
Eugén teli szájjal vigyorogni kezdett.
-Apukám! Ez nem semmi! Szerelmes vagy?
-Meglehet.
-Niké amúgy rendes csaj, és tökre oda van érted. Még a vak is látja, hogy jól összeillenétek.
-Aha, kösz, remélem ő is így gondolja.
-A modell miatt aggódsz? Áh, felejtsd el, semmit sem jelentett annak a lánynak.
-Tudom, csak össze vagyunk veszve. Még nem bocsátott meg.
-És majd ettől a kornyikálástól szerinted megenyhül a szíve?
-Miről beszélsz? Tök jól éneklek!
-Ja, egy halhoz képest.
Dioméd játékosan meglegyintette testvérét, de Eugén nevetve kitért előle. Orfeusz összehúzott
szemmel mustrálta bátyját.
-Ember! Nem azért, hogy mondjam, de inkább a te szerelmi életedtől hangos a ház.
-Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje!
-De tényleg! Áruld már el, hogy min kaptatok össze a csajoddal.
-Orfeusz, kire gondolsz? Volt már pár nő az életemben, de most jelenleg nincs senkim.
-És az a bombázó, akiről aktot festesz?
-Hát te ezt honnét tudod? Leskelődtél?
Orfeusz mosolya magáért beszélt.
-Esküszöm irigyellek. Hogy bírod ki, hogy ne érj hozzá?
Eugén vállat vont. Nem volt olyan nagy kunszt.
-Dáfné tényleg tökéletes... külsőleg. És van is benne egy jó adag erotika. De én már vén róka
vagyok az ilyen nők terén. Egy párszor beleestem a csapdájukba, de már nem lehet hatalmuk
felettem. Sokkal inkább valami újdonságra vágyom. Egy tiszta, becsületes lányra.
-Ne már! Ez azt jelenti, hogy még meg sem fektetted?!
-Nem. Minek? Az nagyon sok bonyodalommal járna. Dáfné gazdag és a művész világban jól ismert
görög családból való. Egyenes út volna az oltár elé. Ő jobb barátnak, mint szeretőnek. Talán
kihasználhatom a kapcsolatait a karrierem érdekében.
-De hogy, ha össze vagytok veszve?
-Ki fogunk békülni.
Dioméd a fejét csóválta.
-Eugén, tudom, hogy a festészeten kívül téged más sem érdekel, de nem gondolod, hogy ez túlzás?
Nem mintha Dáfnét védeném, mert nem lopta be magát a szívembe, csak hát... Ne csináld ezt,
haver. Ne legyél lelketlen.
-Ja!- értett egyet Orfeusz.- És legfőképp ne hagyd ki a bigét. Nem semmi lehet az ágyban...
-Úgy beszélsz, mintha te tudnál az ilyen dolgokról! Életedben még csak egyszer dugtál, és még az
sem volt az igazi.
-Hát akkor milyen az igazi?
Eugén zöld szeme a bátyára villant. Dioméd bólintott, és suttogó hangon el kezdte ecsetelni.
-Nos, az biztos, hogy nem öt percig tart.
-És hosszas előjátékkal kezdődik.- folytatta Eugén.- Aztán vársz, amíg a lány el nem kezd
könyörögni. Elsőnek csak halkan.
-Orfeusz, gyere már.- vékonyította el a hangját Dioméd. A férfi gyors hajigazítást csinált,
összecsücsörítette a száját és kidomborította a mellkasát, így játszva el, hogy nő.
 203

Eugénre rájött a nevetőgörcs, de köhécselt kicsit, aztán komoly arccal folytatta.

-Aztán a lány olyan lesz, akár egy vadmacska, egyre hangosabban követelőzik.
-Nem igaz, Orfeusz, gyere már, ne bénázz annyit!- nyivákolt emelkedett hangon Dioméd.
-És akkor fölé mászol...
Ennél a pontnál döntött úgy Dioméd, hogy nem csak hangjával, hanem tetteivel is illusztrálja a
történteket. Lefeküdt öccse ágyára, és szétdobta a lábait. Orfeusznak esze ágában sem volt
belemenni a játékba, de Eugén erővel rálökte bátyjukra. Aztán továbbra is azzal az összeesküvői
hangon folytatta.
-A lány úgy kapaszkodik beléd, hogy már szinte megfulladsz.
A testvérek eközben birkózni kezdtek az ágyon, mert Dioméd megpróbálta átölelni öccsét, de az
nevetve hárította a kezeit.
-Fúj, ez nagyon buzis!
Eugén meg sem hallva, lehunyt szemmel teljesen beleélte magát a jelenetbe. Dioméd eközben
viccesen sopánkodott, és nem adta föl a színészkedést.
-Édesem, ne ellenkezz, hiszen tudod, milyen jó! Ah, nem bírom tovább, azonnal akarlak!
Eugén átszellemült arccal folytatta.
-És akkor... bezavarod a macit a málnásba. És csak nyomod, és nyomod, és nyomod neki.
Már nem tudták tovább folytatni. Mindannyian annyira röhögtek, hogy már levegőt sem kaptak.
Dioméd eszméletlen nagyot alakított, ahogy megpróbálta eljátszani a felajzott nőt. Össze-vissza
vonaglott, a párnába markolt, és lihegve a száját nyalogatta. Orfeusz a földön fetrengve fogta a
hasát. Eugén elvörösödött arccal törölgette a könnyeit. Aztán pár perc múlva lassan lenyugodtak, és
visszamentek a saját helyükre.
-Jól van, ezt most elvicceltük, de tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mit is csináljak, ha eljön az
idő. Az nem lehet, hogy még egyszer lejárassam magam Xénia előtt!
-Várjunk csak! Ti újra összejöttetek?- horkant fel Eugén.
-Ja. De ugye nem árulod el anyuéknak?
-Hülye vagy? És egyébként mért van az, hogy én tudok meg mindent legutoljára?
-Mert örökké csak a műtermedben poshadsz!- válaszolta neki Dioméd.
-Hmm. Lehet, hogy túlzásba viszem. Csak annyira izgulok a közelgő kiállítás miatt.
-De minek? Tuti sikered lesz!
-Hát remélem is. Már így is teljesen tönkreteszem magam. Lefogytam öt kilót!
Felemelte pólóját, hogy a többiek is lássák kiálló bordáit.
-Apám!- borzadt el Orfeusz.- Itt fogsz nekünk elsorvadni. Mért nem eszel?
-Elfelejtkezem róla. Egyszerűen nincs étvágyam.
-És kéne egy kis izmot is magadra szedned. Ezt nézd!
Dioméd megmutatta a karját, ami azóta vastagodott meg, hogy kemény fizikai munkát végez.
-Na jól van már! Kinek menősködtök?- nevetett Orfeusz.- Egyébként is, ha igazi férfit akartok látni,
akkor csak nézzetek rám. Jól van, pajtikám?
-De nagy a szád! Vajon Xéniának is ez a véleménye?- szívózott vele Eugén.
-Ő teljesen el van ájulva tőlem! Jobb, ha tudod.
-Ja, én is elájulnék a szájszagodtól!
Orfeusz folytatni akarta a szópárbajt, de Dioméd leállította őket.
-Hé, tökfejek! Már nincs sok idő estig, és még egy párszor el kellene próbálnunk a számot.
-Na hagy halljam azt a remekműt!- intett Eugén, hogy felőle kezdhetik.
Orfeusz kezébe vette a buzukit, és pengetni kezdte. Dioméd a megbeszélt résznél csatlakozott
énekével. Még be sem fejezték, mikor Eugén egyszer csak felállt, és távozott.
-Hát ilyen rosszak voltunk?
Orfeusz kétségbeesetten nézett bátyjára. Aztán Eugén visszatért kezében egy dobbal.
-Hát az meg honnan van?- kérdezte Dioméd.
-Régi kacat. Találtam a padláson. Talán valamelyik ősünkké lehetett. De nézzétek csak!
 204

Eugén ügyesen dobolni kezdett ujjai hegyével rajta. Aztán körül nézett, és talált Orfeusz
táskájában két ceruzát. Azokkal is kipróbálta, és jobban hangzott.
-Na? Bevesztek a bandába?
-Jönni akarsz velünk?
-Mért ne? Hiszen nekem is fontos a bátyám boldogsága.
Dioméd meghatódva veregette meg Eugén vállát.
-Azonkívül jó bulinak is hangzik.
‫٭‬

-Hallod őket?- kérdezte mosolyogva Dezdemóna a férjét.- Szerintem aranyosak. Egy lánynak
mennek szerenádot adni.
Dárius csendesen nézte feleségét, amint az asztalt teríti. Nem sokára elkészül a vacsora, és ahhoz
készítette ki a tányérokat és poharakat. Milyen békés, idilli kép! Milyen szép is volna, ha igaz
volna. De ez az egész egy nagy hazugság! Sőt, maga a nő a hazug! Egy álnok ringyó, aki a
börtönben szeretné őt látni.
Dárius nem bírta tovább visszafojtani dühét. Újfent csalódott a feleségében. Először megcsalja,
most meg ez. Nem kellene, hogy ilyen fájdalmasan érintse, és mégis. De hát mit is várt egy ilyen
riherongy kurvától...
A férfi Dezdemóna háta mögé állt, mikor az megkavargatta a tűzhelyen rotyogó ételt. Belemarkolt
hosszú hajába, és hátrahúzta a fejét.
-Hogy képzeled, hogy hátba támadsz engem?
A nő teste azonnal megmerevedett.
-Dárius, miről beszélsz?
-Ne játszd meg magad!
Dezdemóna remegni kezdett, mikor férje a torkára tette kezét.
-Mért csinálod ezt? Nem tettem semmit!
-Az semmi, hogy fel akarsz dobni engem a rendőrségen?
-Ezt meg honnét veszed?
-Tagadod, hogy még Eufrozinát is ellenem akartad uszítani?!
A nő felsikoltott, mikor Dárius megrángatta a haját.
-Ez fáj! Hagyd abba!
Hangjára lábdobogások és az ajtó csapódása jelezte, hogy a segítségére siettek fiai. Dárius még
azelőtt hátrált két lépést a feleségétől, hogy beértek volna a konyhába.
-Mi történt?- kérdezte Dioméd.
Dezdemóna nyelt egyet. Férje tekintete figyelmeztette, hogy jól válogassa meg a szavait.
-Semmi, semmi. Csak... megégettem egy kicsit magam.
-Hol?- fogta meg anyja kezét Eugén. De bárhogy forgatta, sehol nem talált rajta sérülést.
Orfeuszt viszont nem tévesztette meg a látszat. Azonnal tudta, mi a helyzet.
-Apa, bántottad anyát?
Dioméd erre felkapta a fejét, és ösztönösen Dárius és Dezdemóna közé állt.
-Halljuk! Mit tettél vele?
-Semmi közötök hozzá.
-Ebben tévedsz!
-Menjetek ki, anyátokkal akarok beszélni.
-Nem hagyunk vele kettesben!
Szóváltásukat az szakította félbe, hogy Orfeusz felkapott egy kést, és az apja felé közelített vele.
-Elég volt a rémuramból! Többé nem bánthatsz minket!
Dezdemóna azt hitte menten szívrohamot kap, mikor ezt meglátta. De mielőtt bárki is meg tudott
volna szólalni, túlságosan felgyorsultak az események. Orfeusz rátámadt az apjára, aki higgadtan
elkapta fia csuklóját, és egyszerűen kicsavarta a kezéből a kést. Orfeusz felkiáltott a karjába nyilalló
 205

fájdalomtól, mire Dioméd akkorát taszított az apján, hogy az feldöntötte az asztalt.

Az ez utáni csendben csak Dezdemóna zokogása hallatszott. Dárius lassan talpra kecmergett.
-Elég!- kiabált az asszony.- Elég volt! Ti hárman- mutatott a fiaira- most azonnal eltűntök innét!
Apátokkal beszélnem kell, és ti nem szólhattok bele a mi kettőnk ügyeibe. Érthető voltam? Most
menjetek el itthonról.
-De anya!- csodálkozott Eugén.- Akkor ki véd meg tőle?
-Azt mondtam, hogy...
-Nem, én megyek el.
Dárius bejelentése mindenkit megdöbbentett. Szó nélkül végignézték ahogy visszaállítja az asztalt
és a székeket. Aztán lehajtott fejjel távozott. A felbőgő autó hangja térítette csak magukhoz őket.
-Hát ezt nem vártam volna.- mondta Eugén.
Orfeusz gúnyosan vállat vont.
-Kit érdekel, hogy lelépett? Jobb is így.
-De vissza fog jönni.- jegyezte meg Dioméd.
Dezdemóna elkezdte felseperni a törött tányér darabokat.
-Nem lesz semmi baj, apátok lenyugszik, és mindannyian elfelejtjük ezt az esetet.
-Nincs is más választásunk, igaz?

‫٭‬

Niké és Dáfné a szokásos szappanopera estjüket tartották. Ilyenkor maguk köré halmoztak csokit,
pop-cornt, kekszet és gumicukrot. Kényelmesen eldőltek a kanapén, és csak nézték az egymás után
következő sorozatokat.
-Várj, hozok egy kis kólát.
Niké nagy nehezen feltápászkodott, de még elindulni sem tudott a konyhába, mert nem akart
lemaradni a két főszereplő izgalom dús beszélgetéséről. Dáfné is lélegzetvisszafojtva előrehajolt,
úgy bámulta a képernyőn folyó eseményeket.
-Vajon Fernanda megcsókolja Ramirót?
-Áh, kizárt, hiszen akkor megcsalja Eduárdót!
-Ezt nézd! Én mondtam, hogy megcsókolja!
Dáfné hitetlenkedve hátradőlt, Nikének meg végre újra eszébe jutott, hogy mért is állt föl.
-Ja! A kóla.
Mire visszatért, barátnője elég fancsali képet vágott.
-Most meg mi van? Bánt valami?
-Csak elgondolkoztam kicsit.
-Eugénről?
-Ühüm. Hiányzik. Már egészen megszoktam őt. Szeretném látni.
-És ugyan minek? Ő csak barátságot akar tőled. Neked meg ez nem elég.
-Érdekes, hogy ugyanabba a hibába estem, mint te.
-Ja! Csak Dioméd annyiban különbözik öccsétől, hogy még érzéketlenebb. Csak a kihasználáshoz
ért, azt hiszi minden róla szól, és a többiek is azért élnek, hogy az ő igényeit kiszolgálják. Amin
viszont nevetnem kell az az, hogy mennyire képmutató az Angelopulosz család. Becsületesség így,
becsületesség úgy... De most őszintén! Mi abban a becsületes, hogy Dárius embert ölt, és mindenki
tudja, hogy ő tette, még a rendőrség is, de nem sittelik le? Vagy abban, hogy Dioméd elvette a
szüzességemet, de a kezemet nem kérte meg?
-De megkérte.
-Az nem számít! Te nem láttad őt, Dáfné! Úgy nézett ki az a szerencsétlen, mint akit a kivégzésére
visznek. Aztán nagy nehezen kinyögi, hogy menjek hozzá feleségül, mert ő tudja , hogy mi a
kötelessége. Na nem! Vagy mindent vagy semmit. Dioméd nem szerelmes belém, és így nekem nem
kell a házasság.
 206

-Meg sem fordul a fejedben, hogy gazdag? Hogy olyan életet tudna neked biztosítani, amit senki
más? Amit valószínűleg te egyedül sosem fogsz elérni. Kapva kellene kapnod az esélyen, nem
visszautasítanod!
-Igazad van, de engem nem érdekel az ő pénze. Ha nem szeretném, talán átgondolnám, hogy csak a
vagyona miatt hozzá menjek-e, de így nem. Nem akar engemet! Nem érted?! Utál engem, és ez
nekem nagyon fáj.
-Sss, hallod?
-Mit?
-Te tényleg nem hallod?
Dáfné után Niké is odament az ablakhoz. Ahogy kinéztek, teljesen elámultak a meglepetéstől. A
három testvért látták lent az utcán, ünnepi ruhában és hangszerekkel a kezükben. Niké gyorsan
kinyitotta az ablakot, hogy tisztán hallják, milyen zenét játszanak.
-Odanézz! Eugén a dobos. A kölyök meg buzukin játszik. Ügyes.- dicsérte meg Dáfné.
Nikét viszont ez nem érdekelte. Ő csak Diomédet látta. A férfi teljesen levetkőzte gátlásait, és
szabadon kiengedte a hangját, ami, el kell ismerni, nagy bátorság lehetett részéről, hiszen
egyértelműen nem az énekesi pályára született.
-Ez szörnyű!- suttogta Dáfné, de Niké csendre intette.
-A szándék a fontos.
Nem sokára azt vették észre, hogy nem csak ők az egyetlen nézői a szerenádnak. A lakóházból
többen is az ablakban lógtak, és hallgatták a fiúkat. Még a késői óra ellenére is az utcán ténfergők
sem mehettek úgy el mellettük, hogy meg ne bámulták volna ezt a rögtönzött zenekart.
-Ez az fiúk, jól csináljátok!
Dobtak nekik pénzt, amin Dáfné jót nevettet. Az emberek egyre csak biztatták őket, ezért több
számot is játszottak, aztán mikor kifáradtak éjféltájt, felkéredzkedtek Nikéhez.
A lány már izgatottan várt erre a pillanatra. Dioméd megállt előtte, és mindenki szeme előtt
bocsánatot kért tőle. Niké átölelte őt, mire a többiek tapsolni kezdtek.
-Na végre! Kaphatok valami kaját?- szólt közbe Orfeusz.- Iszonyú flamós vagyok!
A kis lakásban alig volt hely, de megoldották az evést. Niké sürgött-forgott, hogy kiszolgálja őket,
ennek ellenére egyáltalán nem érezte azt, hogy fáradt. A boldogságtól annyi energiát kapott, hogy
akár fönt lett volna másnap reggelig is.
Vacsora után jóízűen beszélgettek, a testvérek egymást ugratták, aminek sok nevetés lett a vége.
Niké elővette hűtőjéből a régóta tartogatott borát, és mindannyian koccintottak. Talán csak egyedül
Dáfné lógott ki a társaságból. A nő szomorúan vette tudomásul, hogy Eugén nem sokat törődik vele.
Hamarosan el is búcsúzott, és hazament.
-Menj utána, te fafej!- szólt rá öccsére Dioméd.
-Nem. Inkább mi is lelépünk Orfeusszal, hogy kettesben maradhassatok.

‫٭‬

Amint elköszöntek Eugénéktől, Dioméd újra magához szorította Nikét.

-Már tényleg nem haragszol rám, kedvesem? Szeretném, ha újra olyan jóban lennénk, mint régen.
-Barátságot ajánlasz?
-Annál kicsit többet.
A férfi megcsókolta, amit már nagyon várt. Niké úszott a szerelem árján, meg sem fordult a
fejében, hogy ez hova fog vezetni. Amikor viszont Dioméd a blúzát kezdte gombolgatni, már
sejtette. Kétségek gyötörték. Vajon csak erre kell a férfinak?
Elhúzódott tőle.
-Mi van? Bántottalak? Valamit nem jól csináltam?
Niké nem tudott válaszolni. Egy megfoghatatlan félelem lett úrrá rajta.
-Nem lesz semmi baj, kicsikém.
 207

Dioméd visszahúzta őt az ölelésébe, de most már nem nyomult, csak lágyan ringatta, mintha még
belső hallásával mindig hallaná azt az andalító, lágy zenét, amit játszottak.
-Most táncolunk?- kérdezte félénken a lány.
-Azt szeretnéd?
A férfi odament a lemezlejátszóhoz, és kiválasztott egy cédét.
-Ezt a számot mindig is szerettem. Te nem? Hallgasd csak! Igaz, hogy jó?
Nikének is tetszett a melódia. Odament Diomédhez, és gyorsan visszabújt a karjai közé. Nem
akarta őt egy percre sem elengedni. Olyan jó volt most vele, mintha csak álmodna.
-Mért vagy itt?
A férfi nem sokat gondolkodott.
-Mert szeretlek. És azt hiszem, hogy te is szeretsz.
-Igen, nem is tagadhatnám. Alig merek benne reménykedni, hogy tényleg együtt vagyunk.
-Pedig így van. Sajnálom, hogy annyit bántottalak. De féltem felismerni, mit is érzek valójában
irántad. Féltem az elkötelezettségtől.
-Ezt tudom. És azóta mi változott?
-Az enyém lettél. Bármit csinálok, ez már nem megy ki a fejemből. És nem tudok továbblépni.
Kellesz nekem.
-A szeretődnek?
-Nem. A szerelmemnek.
Niké most megilletődött.
-Dioméd, ezek nagy szavak. Biztosan komolyan gondolod?
-Teljes mértékben. Elfogadsz engem?
-Úristen, tudod, milyen régóta vágyom erre?
A lány elsírta magát. Hirtelen felduzzadt lelkében az érzelmek árja, amit egy ideje erővel
elnyomott magában. Megtiltotta önmagának, hogy Diomédet szeresse, mert a férfi nem viszonozta,
de most már megkönnyebbülhet. Most már nem kell tovább haragudnia rá. Együtt lehetnek úgy,
ahogyan mindig is vágyott rá.
-Szeretkezzünk!
Dioméd a haját simogatta, aztán adott a homlokára egy puszit.
-Biztos vagy benne?
-Igen. Veled akarok lenni.
Bementek a hálószobába, és ledobálták magukról a cuccaikat. Niké lehet, hogy már nem volt
szűz, de mégiscsak most látta először teljesen meztelenül a férfit. Dioméd forró bőre hozzásimult,
ahogy újra átölelte. A lány várta, hogy most mi fog történni, de a hátát és a fenekét érő pillekönnyű
cirógatásoknál messzebbre nem ment a férfi.
-Mégsem akarod?
-De!-válaszolta a lány.- Csak izgulok.
-Pedig nem kellene. Velem biztonságban vagy. Tudom elsőre nagyon elbaltáztam, de most
bebizonyítom neked, hogy milyen szép is lehet a szerelem.
Lefeküdtek az ágyra, és Dioméd végigcsókolta őt tetőtől-talpig. Niké újra érezte, és boldogan
üdvözölte azt az ismerős bágyadtságot. A férfi elbűvölte őt, és nem hagyta gondolkozni. Újabb és
egyre újabb dolgokkal lepte meg. Olyanokkal is, ami pirulásra késztette, de nem ellenkezett. Ő is
vágyott felfedezni minden mélységét és magasságát a szeretkezés művészetének.
Megmutatta neki Dioméd azt is, hogyan tehet az ő kedvére. Először csak félénken, majd egyre
magabiztosabban simogatta, csókolgatta ott, ahol csak kérte. Az idő egyszerűen megszűnt
számukra. A sóhajtások és a nyögések is megszámlálhatatlanná váltak. Testük egyszerre mozdult
egymás felé. Hajladozott, amikor a másik elhajolt. Az izmokba feszültség költözött. És az érintések
kapkodóbbá váltak, amikor már nem tudtak tovább uralkodni magukon.
-Felkészültél?
Niké csak bólintott. Dioméd lemászott az ágyról, valamiért a nadrágját kereste.
 208

-Jössz már?
-Mindjárt ott vagyok, édesem.
A lány fejében megfordult, hogy talán az óvszert hozza Dioméd. Mégis mikor újra mellé feküdt,
nem látott ilyesmit a kezében. Rá akart kérdezni, hogy akkor mit jelentsen ez, de a férfi
szenvedélyes csókja elterelte a figyelmét. Aztán Dioméd megkezdte a behatolást.
Niké ösztönösen lemerevedett.
-Kedvesem, engedd magad. Nem fog annyira fájni, mint elsőnek.
-Honnét tudod?
-Most sokkal jobban odafigyelek rád. Bízz bennem!
A lánynak nehezére esett, de sikerült ellazulnia. Aztán összeszorított fogakkal túlélte azt is, mikor
a férfi belé hatolt. Dioméd kicsit megállt, kifújta magát, nyilvánvaló, hogy fogytán volt a türelme,
de kibírta. Még egy hegyet is képes lett volna megmászni a szerelméért.
És ez az odaadás, ez a gyengédség volt az, ami teljesen feloldotta Niké görcsös félelmét.
Tenyerébe fogta a férfi arcát, és megcsókolta.
-Csináld! Nem baj, ha nekem nem jó, de legalább neked jó legyen.
Dioméd a fejét csóválta.
-Előbb adnom kell valamit.
És akkor végre előkerült az a kis csillogó tárgy, amit idáig a jobb öklében szorongatott. Az
eljegyzési gyűrű volt az. Niké ezt egyszer már visszautasította. De Dioméd most nem hagyott neki
választást. Kérdezés nélkül felhúzta ujjára, aztán csókot lehelt a kezére.
-Az enyém vagy. Azt akarom, hogy ezt az egész világ tudja.
Niké ránézett a gyémántra, amely felszikrázott a gyertya fényében.
-Igen. A tiéd vagyok.
És a férfi végre mozogni kezdett benne. Simogatta, becézgette. A lány teljesen elmerült a
tengernyi szerelemben. Annyira eltelt, hogy már nem tudta megkülönböztetni, hogy hol kezdődik ő
és hol Dioméd. Eggyé vált a lelkük, és olyan magasra szárnyaltak, hogy alig tudtak visszatérni a
földre.

‫٭‬

Párisz már várta Eufrozinát. A nő valószínűleg szándékosan késett, pedig megbeszélték, hogy a
munka után egyből hozzásiet. Talán ez is a kicsinyes bosszújának része. A férfi nem értette őt.
Aztán végre Eufrozina megérkezett. A nő belépett az ajtón, és ránézett.
-Szevasz, jöttem dugni.
Párisz odament hozzá, és lekevert neki egy pofont. A nő a falnak esett az ütés erejétől. Még fel
sem fogta, hogy tulajdonképpen mi történt vele, és a férfi már meg is ragadta, és bevonszolta a
hálószobába.
-Ezt tudod, mért kaptad?
Eufrozina nyelt egyet. Szótlanul állt, csak a szemeit meresztette Páriszra.
-Te őrült nőszemély! Hát hiába szóltam, nem álltál le?! Mit képzeltél? Hogy tetteidnek, nem lesz
következménye? Hogy nem derül ki, te voltál az, aki elárulta Dáriust?
-Kit érdekel, én nem félek se tőle, sem tőled.
-Pedig jobban tennéd! Én marha, meg védlek téged, pedig az állásomat és az életemet kockáztatom.
-Nem kértem tőled ilyesmit.
-És mégis megteszem! Mert szeretlek, mert belehalnék, hogyha valami bajod esne! Te meg hogyan
hálálod meg?! Börtönbe akarsz tenni engem is, meg a nagybátyádat is!
-Igen! És remélem a legmagasabb büntetést fogjátok kapni! Hogy ott fogtok elrohadni egy cella
mélyén! Mert gyűlöllek!
Drasztikus fordulatot vett a veszekedés. Idáig a férfi tombolt, és Eufrozina maradt nyugodt. De
most már a nő is kikelt magából, mire Párisz váratlanul hallgataggá vált. Végre kiterítették egymás
 209

előtt a lapjaikat, már nem kellett tovább alakoskodni.

És így értelmetlenné vált a harc is. A kettejük ügye ezennel lezárult.
Eufrozina kifújta magát, és indulni készült. Nincs értelme maradnia. Minek? Hogy reggelig
ordibáljanak egymással? A férfi viszont az útjába állt.
-Nem mész sehova. Itt maradsz.
A nő felkapta a vizet, de akkor sem mert közelebb menni Páriszhoz. Még nem felejtette el, hogy
milyen nagyot is tud ütni, ha felingerli. És most a férfi egyáltalán nem volt beszámítható állapotban.
-Jó, maradok, de figyelmeztetlek, nem fogod örömöd lelni benne.
-Ezt kétlem. Na vetkőzz!
-Menj a francba!
-Mi van? Amikor idejöttél, tudtad, hogy mit akarok tőled. És te is ezt akarod tőlem. Ma reggel
megállapodtunk. Szeretők vagyunk.
-Csak voltunk! Én kilépek ebből a nevetséges kapcsolatból.
-Nevetséges? Te talán nevetsz? Vagy én nézek ki úgy, mint akinek jókedve van?
Eufrozina kiborult. Teljesen váratlanul elvesztette az eszét. Üvölteni kezdett, akárcsak egy
ketrecbe zárt vadállat.
-Nem tarthatsz itt örökké fogva!
És törni-zúzni kezdett. Mindent, ami a kezébe került a földhöz csapott. Így ment szét a videó, a
telefon és a tévé is. Párisz szenvtelenül nézte végig az egészet. A nő nem sokára kifáradt, és miután
kitörte az ablakot is, összerogyott.
-Kész vagy?
Eufrozina nem válaszolt. Egész testében remegett, és csak sírt, és sírt, és sírt. Könnyei
megállíthatatlanul folytak le az arcán. Teljesen kikészült idegileg. Előre hátra lóbálta magát, és
hüppögve maga elé meredt.
Párisz tudomást sem véve arról, hogy mezítelen talpával az üvegcserepeken tapos, odament, és
leguggolt hozzá. Gyengéden kisimította a nő szeméből a haját.
-Jobban vagy, agape mou?
Eufrozina rá sem nézve bólintott.
-Megsérültél?
Most a fejét rázta, akár egy gyerek.
-Gyere, kicsim.
A férfi ölébe vette, és az ágyhoz vitte. Puhán lefektette, és a szemébe nézett.
-Haza szeretnél menni? Ha nem akarsz itt maradni, én hazaviszlek.
-Fáradt vagyok. Csak aludni akarok.
-Jól van, babám. Lefürdesz előtte?
-Nem.
-Akkor is ki kell, hogy hámozzalak ebből a kényelmetlen kosztümből.
Eufrozina nem ellenkezett, de nem is segített neki. Párisz lassan levetkőztette, de most nem a férfi
szemével nézte meg a testét. Horzsolások, sebek nyomait kutatta, de tényleg nem hazudott a nő,
nem volt semmi baja. Gondoskodón betakargatta, és fel akart állni az ágyról.
-Maradj!
-Nem megyek sehova, csak összetakarítom...
-Fogd a kezem. Legyél velem, amíg elalszom. Kérlek.
A férfi a tenyerébe vette kezét, és visszaült.
-Oké, maradok, de akkor gyorsan csicsikálsz?
Eufrozina bólintott, és le is hunyta a szemét. Párisz sokáig nézte az arcát. Elgyönyörködött
minden részletében. A nő már rég aludt, de még mindig nem tudott elszakadni a látványától.
-Szeretlek.-suttogta neki.
 210

XXII.

Dárius csak hajnalban ért haza. Dezdemóna egész este nem tudott aludni, annyira haragudott
férjére. Nem értette, mért kellett így rátámadnia. És a hosszú álmatlan órák alatt azt is átgondolta,
hogy ideje volna minél hamarabb lelépnie innét. Ha sokáig marad Dáriussal, azzal a baba életét
veszélyezteti, aki a hasában növekszik, és nem egy ilyen apát érdemel.
A férfi rá sem nézett az ágyban fekvő Dezdemónára. Egyenesen a fürdőszobába ment, és
öklendezve hányni kezdett. Az asszony immár biztos volt benne, hogy idáig hol járt a férje.
Kocsmázott, és nagyon berúgott.
Felkelt, nem tudta eldönteni, hogy most mit tegyen. Végül győzött benne az igazságtalanság felett
érzett felháborodása, és a férje után ment. Most azonnal tisztázni akarta Dáriussal, hogy mért
viselkedett így vele tegnap a konyhában.
A férfi szánalmas látványt nyújtott. Ott ült a vécé mellett, és sírt. Még azt sem vette észre, hogy
Dezdemóna ott van. Az asszony nem akarta megsajnálni, de nem tudta ezt tovább elnézni. Hozott
neki két szem aszpirint, és egy pohár vizet. Dárius elfogadta.
-Jobban vagy már?- kérdezte tőle Dezdemóna.
Férje vállat vont, és vetkőzni kezdett. Beállt a zuhany alá, láthatóan még mindig nem tért
magához.
-Majd gyere le, ha kész vagy. Csinálok kávét.
A választ meg sem várva lement a konyhába. A férfi nem sokára követte. Dárius lerogyott az
asztalhoz, és egy hajtásra lehúzta a méregerős feketét. Dezdemóna leült vele szemben.
-Szeretném veled megbeszélni a dolgokat.
-Mentegetni akarod magad?
-Nem, hiszen nem is csináltam semmi rosszat. Nem tudom, honnét veszed, hogy a börtönbe akarlak
tenni. Meg hogy Eufrozinát is ellened uszítottam. Ez egyébként pont fordítva volt. Nem tudom, mi
ütött az unokahúgodba, de nagyon megharagudhatott rád, mert addig nem hagyott békén, amíg el
nem árultam neki, hogy van pisztolyod. De azt is mondtam neki, hogy nem tudom, hol tartod.
-Erre már magamtól is rájöttem. Nem kellett volna engednem, hogy így elveszítsem a fejem. De
hittem Párisznak. Benned meg nem bíztam.
-Válni akarok, Dárius.
-Tudom.
-És? Mit szólsz?
-Azt hogy ne is álmodozz róla.
-De hát mi tart még minket össze?
-Van valamid, ami nekem kell.
-A babára gondolsz? De nem tőled van!
-Akkor is én fogom felnevelni.
-Mért nem csinálsz másnak gyereket?!
-Mert nem vagyok képes rá. Elfelejtetted, hogy elköttettem magam?
-Akkor fogadj egyet örökbe! De engem hagyj elmenni.
-Sajnálom, Dezdemóna. Velem maradsz. Szokj hozzá!
Az asszony ingerülten felpattant.
-Ez büntetés? Azt hiszed, hogy én fordítottam ellened Diomédéket?
Dárius lehajtotta a fejét. Az arckifejezéséből ítélve, most fájó pontot érintett meg a szívében.
-Felneveltem őket. Nem eldobtam a gyerekeimet, mint sokan mások, hanem tisztességben, jólétben,
szeretetben felneveltem őket. Mindent megadtam nekik ami csak tőlem tellett. És ez a hála...
A férfi felállt, kisöpörte szeméből az égő könnyeket, és újra elment otthonról.
‫٭‬
 211

Párisz lakásának ajtaja nem volt bezárva, így hát kopogás nélkül ment be hozzá. Mindenütt csend
honolt, ami azt jelezte, hogy a házigazda még alszik. Dárius a hálószoba felé vette útját, ott talált
rájuk. Párisz mellett valami kis nőcske feküdt az ágyban.
-Hát ez az oka annak, hogy felőled akár ki is pakolhatnák az egész házat.
Nem keltek föl a hangjára, ezért kitalált egy hatásosabb ébresztőt. Elkapta a férfi lábát, és akkorát
rántott rajta, hogy Párisz meztelenül a padlón landolt.
-Hogy az a... Dárius?
-Tegnap hazudtál nekem, Párisz.
-Főnök, figyelj... én csak...
Dárius ekkor vette észre, hogy az ismeretlen nő, Eufrozina. Unokahúga bedagadt szemekkel, és
borzas hajjal felült. Csak egy szál bugyi volt rajta, ezért kapkodva a takaró után nyúlt. De nem
érhette el, mert nagybátyja a karjánál fogva ráncigálni kezdte.
-Te meg mióta vagy Párisz szajhája, he? Halljam, te szégyentelen nőszemély! Még veled is
számolnom kell, és esküszöm, nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz!
Hibát követett el azzal, hogy nem figyelt Páriszra, mert míg ő Eufrozinával ordibált, és
kiráncigálta belőle a lelkét is, a férfi cselekedett. Párisz a pisztolyáért nyúlt, és ráfogta Dáriusra.
-Engedd el!
Hogy főnöke komolyan is vegye őt, kibiztosította a fegyvert. Eufrozina felsikoltott.
-Elment az eszetek?!
A nő már nem törődve csupasz mivoltával, a nagybátya elé kúszott, és testével próbálta takarni őt.
-Tedd le azt, Párisz!
Dárius türelmetlenül félrelökte unokahúgát. Sosem szorult rá a nők védelmére. Nem volt ő
anyaszomorító!
-Gyerünk!- biztatta alkalmazottját.- De a szívemre célozz, hogy biztosan meghaljak! Már úgy sincs
értelme tovább élnem! Elárult a feleségem, elárultak a fiaim. Eufrozina is, és még te is, pedig
benned igazán bíztam! Inkább a temetőt választom, mint a börtönt. Na, mi van? Nem mered
megtenni, te gyáva féreg?
-Én csak annyit akarok, hogy Eufrozinának semmi baja ne essék.
-Párisz, te seggfej! Sosem bántanám őt, hiszen az unokahúgom! Te viszont csak egy idegen vagy,
nem tartozol a családomhoz. És esküszöm neked, ha nem végzel velem, akkor én foglak téged
megölni! A feleségemre uszítottál, te rohadék! Mikor tudod, hogy így is mennyire elhidegültünk
egymástól!
Párisz leeresztette a fegyvert. Nem szólt semmit, csak némán meredt maga elé. Eufrozina egyik
férfiról a másikra nézett. Dárius gúnyosan felvonta a szemöldökét.
-Ennyi? Hah, micsoda egy semmirekellő vagy. És hülye is! Feladtad az én barátságomat egy ilyen
kétszínű perszóna szerelméért? Mit gondolsz meddig maradtok még együtt? Ostoba vagy, amit ki
nem állhatok. Na jó, én itt végeztem. Párisz, te ki vagy rúgva, és Eufrozina, te meg ne merd többé
betenni a házamba a lábad. Remélem megértettetek?

‫٭‬

Eufrozina teljesen meg volt döbbenve, még nem tudta igazán követni az eseményeket.
-Párisz, ez mi volt? Honnét tudta Dárius, hogy én szervezkedtem a háta mögött?
-Eszement tyúk! Inkább azt mondd meg, te honnét vetted, hogy ez nem derül ki?
-Te árultál el neki?
-Látszik, hogy nem figyelsz! Dárius épp azért balhézott velem, mert tartottam miattad a hátam, és
az egész felelősséget Dezdemónára hárítottam.
-Jézusom, szegény asszony! De mért kellett ezt csinálnod?
-Na miért? Kettőt találhatsz!
A férfi idegességében fel-alá járkált. Eufrozina lassan kezdte felfogni, hogy mi is történt itt az
 212

előbb. Felült az ágyban, és magához hívta Páriszt.

-Gyere ide, kérlek. Szóval akkor szeretsz?
A férfi mellételepedett, és a combjára tette kezét.
-Még nem bizonyítottam eléggé?
-Sajnálom, hogy miattam elvesztetted a munkádat. De megígérem mostantól jó kislány leszek.
Leszállok az ügyről. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljetek.
-Na mi történt ilyen hirtelen? Tegnap még véresen komolyan gondoltad a bosszút.
-Megpróbálom elfelejteni, hogy mekkora fájdalmat okoztatok nekem. Szerintem Dárius is
megbocsát neked.
-Áh, ez kizárt! Hallottad őt, nem?
-De hát nem rúghat ki csak így, évek óta nála dolgozol!
-A nagybátyád nem hülye, ha egyszer elveszti a bizalmát valakiben, akkor nincs visszaút.
-Dezdemónával is kibékült, pedig ő megcsalta.
-De ők házasok! Te nem láttad, mit csinált a szeretőjével, mikor rájött, hogy Tália a fiát is fűzi a
háta mögött.
-Úgy is fogtok még találkozni.
-Igen, még ma bemegyek a végkielégítésemért.
-Beszélj vele a kedvemért. Mit veszíthetsz?
Párisz megcirógatta a nő arcát. Eufrozina elmosolyodott, rég nem látta őt a férfi ilyen boldognak.
-Zsarolsz, agape mou?
-Hagyod magad?
Szerelmesen egymáshoz bújtak. Párisz mélyen belefúrta arcát a nő puha, meleg vállgödrébe,
Eufrozina kuncogni kezdett, mert csikizte a férfi orra.
-Mit válaszolsz? Visszaszerzed a munkádat?
-Semmi kedvem meghunyászkodni Dáriusnak.
-Muszáj lesz, ugyanis mostantól mi hivatalosan is járunk.
-Mint a gyerekek? Fogjuk egymás kezét, meg ilyesmi?
-Ha nem akarod, nem muszáj.
-De, csak azt hittem újra az ujjadra húzod a gyűrűmet.
-Na azért annyira ne haladjunk előre!
-És miért döntöttél úgy, hogy újra kezdjük? Tegnap még el akartál menekülni előlem.
-Azóta történt egy s más. Egészen lenyűgözött a macsós hozzáállásod. Még a nagybátyámat is
képes voltál megfenyegetni miattam.
-Bárkit! Bárkit megölnék érted.
-Azért reméljük erre nem lesz szükség.

‫٭‬

-Végre itt a vakáció!

A bizonyítványosztás véget ért, és minden felszabadult kis nebuló egyszerre rohanta meg a
kijáratot. Míg az ajtónál nagy tumultus támadt, addig Orfeusz és Xénia még elüldögélt a padokon.
-Na, neked hogy sikerült?- kérdezte a lány.
-Kitűnő lettem.
-Stréber! Csak azt tudnám, minek pedálozol ennyit.
-Apa nyüstöl.
-Na persze! Ismerlek, Orfeusz, te szeretsz tanulni.
A fiú zavarában inkább megpróbált bekukkantani a lány bizonyítványába, de Xénia elkapta előle.
-Hé! Ezt felejtsd el!
-Miért? Hiszen nem buktál meg!
-De én akkor is szégyellem. A legtöbb tantárgyból épphogy átengedtek.
 213

-Ilyen rosszul álltál? Ha szóltál volna, segítek.

A lány a fejét csóválta.
-Már egy ideje nem veszem komolyan a sulit. Csak le akarok érettségizni, és kész. Nem akarok
továbbtanulni.
-Én sem.
-Pedig téged fölvennének egyetemre.
-Tudom, de nem érdekel. Szerintem az én életem a zene lesz.
-Hát alapíthatnánk egy zenekart, ha tudnék énekelni, de én legfeljebb csak táncolni szeretek. Már
úgy készülök a ma esti bulira!
-Én nem szólok a szüleimnek róla, majd titokban megszököm.
-De biztosan ott leszel, igaz?
-Még jó hogy! Van számodra egy meglepetésem.
-Igen? Mi az?
-Majd a bulin megtudod.
Időközben ők is távoztak az épületből, ameddig csak tudtak együtt mentek, aztán egy ponton
elvált az útjuk.
-Akkor várni foglak.

‫٭‬

Dárius számított rá, hogy még ma eljön hozzá Párisz. A férfit a dolgozószobájába hívta, és egy
pohár martini társaságában leültek egymással szemben.
-Pénz kellene, mint mindig, igazam van?
-Tévedsz, főnök. Most az egyszer én adok neked.
Párisz előhúzta a farzsebéből azt a csekket, amit még Dárius adott neki Eufrozina elcsábításáért.
-Nocsak, most tényleg megleptél.
-Szerelmes lettem az unokahúgodba. A feleségemnek akarom őt.
-És ehhez mit szól Eufrozina?
-Járunk.
-Mint a gyerekek?
-Hát igen, én is mondtam neki, hogy ez elég röhejes...
-Álljon meg a menet! Te belementél a feltételeibe? Ha ez így megy tovább, akkor esetleg
felpróbálhatnád a szoknyáit is.
Párisz most nem volt olyan hangulatban, hogy vegye a viccet. Akkurátusan fölállt, menni
készülődött. Dárius ülve maradt.
-Nehéz lesz nála elérned a célod. Már nem áll olyan könnyen kötélt neked, így van?
-A kettőnk ügye nem tartozik rád.
-Ebben tévedsz! Én vagyok a nagybátya, tőlem kell engedélyt kérned, ha a kezét akarod. Nem
helyes, hogy együtt éltek, pedig még nem is a feleséged!
-Elfelejted, hogy kinek az unszolására feküdtem le vele?
-Az más. Én nem azért fizettem neked, hogy...
-Nem tartozom neked számadással! Most már az alkalmazottad sem vagyok!
-Na, azért ne együk olyan forrón a kását! Ma reggel meggondolatlanul cselekedtem. Nem akarod
visszakapni a munkádat?
-Ja, értem már! Megbántad, hogy kirúgtál?
-Te túl értékes munkatárs vagy, nem tudlak nélkülözni.
-Mért nem mondod ki inkább őszintén, hogy félsz tőlem? Túl sok mocskos dolgodról tudok, és
magad mellett szeretnél tartani. Veszélyes volna engem az ellenségeddé tenni.
Dárius felállt, sötét tekintete tele volt visszafojtott haraggal.
-Párisz, ne gúnyolódj!- kedélyesen megpaskolta a vállát.- Különben is, hülyeségeket beszélsz.
 214

Dárius közelebb hajolt hozzá. A hangszíne mélyebbé vált, és fenyegető él költözött belé. Aki ezt
hallotta, az bizony azonnal átgondolta, hogy akar-e még tovább élni.
-Te sosem fecsegnéd ki a mi kis titkainkat. Ugye?
-Nem, főnök.
-Ez nagyszerű! Tudtam, hogy bízhatom benned. És többé nem fogsz rám fegyvert remélem.
-Ugyan, egy percig sem gondoltam komolyan. Meg sem volt töltve.
Dárius nevetett, mintha csak tréfálnának.
-Tedd el a csekket, drága barátom. Tekintsd hozományként.

‫٭‬

Az egész család összegyűlt Apollóék érkezésére. Elsőnek Tétisz szállt ki a kocsiból, és azon
nyomban lányai karjába repült. Rettenetesen aggódott értük, hiszen Heléna és Médea még
kórházban voltak, mikor elindultak itthonról, de azóta kiengedték őket, és most már egészségesek
voltak mindketten.
Apolló a fiát ölelte át először. Az öregember csillogó szemekkel és fülig érő mosollyal tett
bejelentést.
-Nem fogjátok elhinni! Tétisz és én újra összeházasodunk.
Hitetlenkedve és kirobbanó örömmel üdvözölték a hírt.
-Apa, te vén kujon! Hát csak sikerült?
-Több tiszteletet, Dárius! De igen, sikerült. Hosszú-hosszú évek munkája kellett hozzá, de végül
anyád beadta a derekát. Velence bárkit romantikus hangulatba tud hozni.
-Nagyon sok boldogságot kívánok nektek.
-Köszönöm, és volna még valami! Az esküvőt minél hamarabb szeretném megtartani, mielőtt még
az én kis tubicám meggondolja magát, és megint elhagy.
Az általános jókedv és hangzavar közepette Dioméd küzdötte oda magát a nagyapjához. Apolló őt
is megszorongatta, aztán átkarolta a vállát.
-Na hagy halljam! Hogy vagy, kis unokám?
-Volna egy ötletem. Mit szólnál ahhoz, ha inkább kettős esküvőt tartanánk?
-Ez igen! Csak nem te rólad van szó?
Dárius összevont szemmel meredt a fiára. Nem bírta tovább megállni, hogy ne szóljon közbe.
-És mégis ki lenne a menyasszony?
-Ismered őt, apa. Te rúgattad ki nem is olyan rég a Tavernából.
-Csak nem azt a kis szőke pincérnőt mondod???
-Niké Hrisztofórosznak hívják.
-De hát az a lány egy csóró senki! Szó sem lehet róla, hogy ő legyen a menyem!
-Már ne haragudj, de nem vagyok kíváncsi a véleményedre.
-Már te ne haragudj, de ha elmered őt venni, én esküszöm neked, hogy kitagadlak!
-Akkor menj! Rohanj az ügyvédhez, és változtasd meg a végrendeletedet, mert nekem nem
parancsolhatsz!
-Na persze, csak azért csinálod, hogy megint bosszanthass!
-Szeretem őt!
-Fiam, a víz nem keveredik az olajjal. Ezt jobb ha megjegyzed.
-Nem kell a támogatásod. El fogom tudni tartani őt.
-És az unokám rongyokban fog járni?
-Most úgy teszel, mintha volna szíved! Pedig nem a jövő miatt kellene aggódnod.
-Dioméd, te átkozott makacs gyerek! Más mellett is megtalálhatnád a boldogságodat!
-Arról beszélsz, akit te választottál nekem? Na nem! Nekem csak Niké kell, és senki más! És ha te
ezt nem tudod elfogadni, akkor sajnálom.
-Most meg hova mész?
 215

-Csomagolok, nem maradok tovább egy fedél alatt veled!

Dezdemóna kétségbeesetten hallgatta végig, ahogy legidősebb fia megint összeveszik a férjével.
Amint Dioméd a ház felé vette útját, kérdőre vonta Dáriust.
-Ez most mért kellett?
-Láthatod! Ez az önfejű...
-Őt hibáztatod? Nyilván! Hiszen te tökéletesnek hiszed magad!
-Mondd meg, mit tehetnék?! Diomédet lehetetlen kezelni! Folyton ellenkezik velem! Utál engem,
meg sem hallgatja a tanácsaimat, pedig én tényleg csak jót akarok neki!
-Hagyod őt elmenni, igaz?
-Muszáj lesz, viszont ezzel még korán sincs lezárva a téma. Az a kis rafinált cafka sűrű hálót szőtt a
fiam köré, de engem nem ismer még az a lány.
-Mit tervezel már megint?
-Teljességgel lehetetlenné teszem, hogy Dioméd azzal a nővel maradjon.

‫٭‬

Orfeusz a bátyja után sietett, aki nagy léptekkel szaladt fel a lépcsőn. A szobájában érte utol.
Dioméd elővette a bőröndjét, és válogatás nélkül dobálta bele a ruháit.
-Megint elmész?
-Egy percig sem maradok tovább itt! Apa azt képzeli, hogy még mindig a sarokba állíthat, akár egy
szaros tizenéves gyereket!
-Ezt most rám értetted?
Dioméd felkapta fejét a sértődött hangra.
-Nem, dehogyis. Ne bomolj már, öcskös! Tudod, hogy szeretlek.
-Akkor maradj a kedvemért. Szükségem van a segítségedre. Bármikor megtörténhet az, ami tegnap
este. Valakinek meg kell védenie anyát, ha apa bántani akarja.
-Itt maradsz te, és Eugén is. Majd ti megvéditek.
-De...
-Orfeusz! Neked kellene a legjobban megértened! Hiszen mi ketten ugyanabba a cipőben járunk.
Vagy komolyan azt hiszed, hogy Xéniának és neked van esélyetek együtt maradni? Apa sosem fogja
engedni. Szerinted ez fair, hogy mindenbe beleszól?
-Nem.
-Csak a szökés lehet a megoldás! Ebben a házban meg lehet fulladni, apa teljesen ránk telepszik!
Azt hiszi, csak azért, mert ő csinált minket, már örökké kötelesek vagyunk úgy pattogni, ahogy ő
parancsolja. Még csak ne is álmodozz róla, Orfeusz, hogy a nagykorúság betöltésével megváltozik
majd az életed. Nézd, én harminc éves vagyok, és még mindig nem kezel felnőttként!
A fiú nem tudott erre mit szólni. Belátta, hogy bátyának igaza van. És Dioméd szavai
elgondolkodtatták. Talán tényleg csak a szökés lehet a megoldás.

‫٭‬

Mire Dioméd odaért Niké lakásához, már viszonylag lenyugodott. Benyitott az ajtón, és letette az
előtérben a bőröndjét.
-Drágám, hazajöttem!
A lány a nyakába ugrott, és szenvedélyes csókkal üdvözölte. De alig hogy abbahagyták, kínos
kérdések következtek, amire csak óvatosan válaszolgatott.
-Annyira örülök, hogy itt vagy! De nem értem, hogy hogy lehet ez, mikor még csak nem rég mentél
el. Valami baj történt?
-Mi történhetett volna?
-És mi ez a csomag? Ideköltözöl?
 216

-Hát, ha megengeded.
-Annyira szeretlek! Tényleg komolyan gondolod? Azt hittem csak az esküvő után élünk együtt.
-Akkor most menjek el?
-Ne! Inkább gyere beljebb! Ó Istenem, olyan csodálatos lesz! Mindig együtt leszünk, itthon is, a
munkahelyen is.
Újra a férfi nyakába ugrott. Dioméd mélyen beszívta az illatát, és úgy érzete békére lelt.
-Szóval akkor nem haragszol, hogy ilyen hirtelen döntöttem?
-Dehogyis, csak meglepődtem, és nem egészen értem. Volt valami okod erre?
-Az, hogy nagyon szeretlek.

‫٭‬

A buli tényleg jó volt, Orfeusz és Xénia remekül szórakoztak. Táncoltak, ettek, ittak, legfőképp
egymással foglalkoztak. Amúgy sem volt egyetlen haverjuk sem, mióta kiderült, hogy járnak. De ez
már nem zavarta őket, a kis rózsaszínfelhős világukban csak ketten léteztek. És így voltak a
legboldogabbak.
Órák múltán azért már kezdték unni az állandóan dübörgő zenét. Főleg, hogy a többiek nagyon
bevadultak. Mindenki cefetül be volt rúgva, és nem hagyták józanabb társaikat sem szárazon. Vagy
kötözködtek, vagy jobbra-balra dőltek, vagy a korlátnak dőlve aludtak.
Orfeusz azt javasolta a lánynak, hogy ők inkább most már keressenek egy üres szobát, ahol békén
hagyják őket. A lány rábólintott, de még előtte meglátogatta a mellékhelyiséget. Míg a fiú rávárt,
ismerősöket fedezett fel a tömegben.
Arisztid volt az és Rea. A sarokban smároltak. Annyira egymásba gabalyodtak, hogy ez kezdett
nyilvános szexbe fajulni. Viszont nem nézhette őket sokáig, mert Xénia már ki is jött.
-Fúj, valaki széthányt bent mindent!
-Hát előfordul az ilyesmi. Na gyere!
Megfogta a lány kezét, és felvezette az emeletre. Benyitottak egy pár helyre, megzavartak egy-két
párt, de végül találtak egy olyan szobát, ahol kulcs is volt a zárban. Magukra zárták az ajtót, és egy
pillanatig nem tettek mást, mint élvezték a csendet. A kinti zaj már csak tompán szűrődött be, és ez
olyan bensőséges érzést keltett. Lassan kezdték feldolgozni, hogy itt már nem érik utol őket a
szüleik.
Nehezen merték elhinni, hogy itt és most nekik mindent szabad!
Xénia feloltotta a villanyt, és behúzta a függönyöket, aztán Orfeuszhoz fordult, és kacér mosollyal
a nyakába ugrott.
-Na, hol van az ajándékom?
-Már csodálkoztam is, hogy nem kérted hamarabb.
A fiú előhúzta a zsebéből egy kis csomagot. A lány izgatottan kikapta a kezéből, és azonnal fel is
bontotta. Egy fekete csipke és szatén csoda volt benne. A fehérneműszettbe beletartozott a falatnyi
tanga, a melltartó, harisnyatartó és neccharisnya.
-Első alkalommal elszakítottam a bugyidat. Akkor megígértem, hogy majd veszek helyette másikat.
Xénia lélegzete elállt. Még soha életében nem volt ilyen cucca.
-Köszönöm, nagyon tetszik!
-Felpróbálod a kedvemért?- kérdezte Orfeusz.
-Hááát...
A lány tudta, hogyha ebben megjelenik Orfeusz előtt, akkor itt minden lesz, csak alvás nem. De az
éjszaka még hosszú volt, és ő egyenesen imádott a tűzzel játszani. Úgy érezte, a fiú pórázát
szorosan kézben tartja.
-Felveszem, ha tartod magad a szabályhoz.
-Milyen szabályról beszélsz?
-Csak két szó: Nincs szex.
 217

-Jaaa! Te tudod, mit akarsz. Én minden kívánságodat teljesítem.

-Hé, ez nem válasz! Ígérd meg!
-De mit?
-Hogy egy ujjal sem érsz hozzám!
-Oké, olyan leszek, mint az állatkertben. Mindent a szemnek, semmit a kéznek.
Xénia ugyan gyanakodott, hogy ez nem egészen így lesz, de akkor sem tudta volna megállni,
hogy ne próbálja fel az ajándékát. Mivel a szobából nyílt egy apró fürdőszoba, ezért hát elrejtőzött
ott, és gyorsan levetkőzött. Nem otthon volt, mégsem szégyenlősködött. Ha már lehetőség nyílt rá,
beállt a zuhany alá, és használta a háziak tusfürdőjét és testápolóját is. Miután végzett a
tisztálkodással, felöltözött és pózolt a tükörnek.
Észveszejtően jól nézett ki! Még sosem érezte magát ennyire nőiesnek, ilyen csábítónak. Mintha
nem is önmagát látná! Hát nem tanácsos így megjelenni egy kiéhezett hím előtt.
Ahogy elképzelte Orfeusz képét, amint meglátja őt így, felnevetett. Hátravetette hosszú, göndör,
fekete haját, és büszkén kihúzta magát. Érzéki száját összecsücsörítette, szemében a pokol lángjai
égtek. Ó igen, ez nagyon is ő! Istenem, de régen is érezte azt, hogy él!
-Ma este kikészítelek, édesem.
Fölkapta a fogason lógó köntöst, és elrejtette csábító idomait a fiú éhes tekintete elől. Magára fújt
pár csepp parfümöt, úgy indult vissza a szobába. Orfeusz háttal ült neki az ágyon, és a tévét
bámulta, amíg rávárt. Xénia búgó hangon szólította őt.
-Itt vagyok.
A fiú megfordult, de nyilván csalódott, hogy nem fehérneműben látja.
-Fürödtél?
-Neked is kellene.
Orfeusz sóhajtott, és felállt.
-Muszáj? Előtte hagy lássalak!
-Utána.
A fiú vállat vont, és ő is bement a fürdőszobába. Xénia kuncogva bebújt a takaró alá. Orfeusz
kíváncsiságának nagyságát az is mutatja, hogy szó szerint öt perc alatt végzett a zuhanyzással, és
máris sietett vissza hozzá.
-És most?
-Bújj be mellém!
A fiú kezébe vette a takaró szélét, de nem mászott be alá, hanem lerántotta a lányról. Xénia nem
így tervezte, még egy kicsit szerette volna váratni Orfeuszt, de a fiú már majd megőrült azért, hogy
láthassa őt.
-Ejha!
A lány megborzongott a levegőben keletkezett feszültségtől. Orfeusz csak bámulta őt, tátott
szájjal, sem mozdulni, sem szólni nem tudott. Xénia élvezte a helyzetet, de megjátszotta az ártatlan
kislányt, aki zavarban van.
-Most jössz, vagy sem?
-Melléd?
-Igen! Siess már, fázom!
A fiú lassan lefeküdt, de úgy, hogy ne érjen hozzá.
-Most mi van? Félsz tőlem?
-Én csak betartom a megállapodásunkat.
-Hát ajánlom is, hogy jófiú legyél, mert különben leveszem ezt magamról!
-Megtennéd?-kérdezte Orfeusz reménykedve.
Xéniának leesett, hogy a fiú félreértette őt. A lány az előbb azzal fenyegetőzött, hogy
visszaöltözik, de Orfeusz már a meztelen testéről álmodozott.
-Oltsd le a lámpát, aludni akarok!
-Miért, álmos vagy?
 218

-Igen, éjfél van, ha nem tudnád.

-Én kizárt, hogy most tudjak aludni.
Ennek ellenére teljesítette a parancsot. Felállt, és miután elsötétült a szoba némi motoszkálás után
visszabújt mellé az ágyba. Xénia ösztönösen átkarolta, és a vállára fektette a fejét. Ekkor vette
észre, hogy a fiú újra felvette a nadrágot.
-Orfeusz! Mi ez?
-Nem veszem le magamról!
-De hát egy tiszta ágyneműbe nem fekhetsz be a koszos farmeroddal!
-Xénia, ez kell nekem, értsd meg!
A lányt nem érdekelték a kifogások, saját kezűleg hámozta le a fiúról a nadrágot.
-Ez nem jó ötlet!
-Kit érdekel?
-Én figyelmeztettelek.
Ezek után viszonylag megnyugodtak a kedélyek, és percekig csak egymás szuszogását hallották.
Xénia nem tudta megállni, hogy ne törje meg a csendet.
-Ki fogod bírni a ma estét?
-Erre inkább nem válaszolok. Ha igent mondok, megsértődsz, ha nemet, akkor is baj lesz.
-Szerintem fogadjunk.
-Miben?
-Hát pénzben! Vagy neked nem jönne jól egy kis mellékes?
-Ennyire biztos vagy benne, hogy elbukom?
-Tuti!
-Csak szeretnéd! Mondj egy összeget!
Xénia olyan magas árat szabott, hogy tényleg élessé vált a helyzet.
-Ennyi pénzt csak részletekben tudnék összeszedni!
-Akkor szerintem törekedj arra, hogy ne veszíts, mert most, egy összegben kell odaadnod nekem.
-Nálad sincs ennyi!
-Honnét tudod?
-A lényeg az, hogy nem akarsz velem lenni! Nem kell az alkudozás, elég volna csak megmondanod
nekem. Nem vagyok én vadállat, hogy az akaratod ellenére rád ugorjak!
Orfeusz sértődötten elfordult a lánytól, most már a büszkesége sem engedhette, hogy tovább
próbálkozzon Xéniánál. A lány viszont még nem veszítette el jókedvét, és folytatta a fiú idegeivel
való játszadozást.
-Ja, és van egy szabály!
-Még egy?
-Nem ér magadhoz nyúlni! Akkor azonnal én nyertem.
-Most magadból indulsz ki?
-A maszturbálás nem szégyen! Oldja a feszültséget, és ha elég jól csinálja az ember, akkor...
-Elég! Azt hiszem mégiscsak rám tört az álmosság. Hagynál aludni?
-Jó, de előbb keresek még egy takarót, mert teljesen lehúztad rólam.
Ám hiába tett mindent tűvé a szobában, nem talált. Csalódottan visszafeküdt, és Orfeusz hátához
simult. A fiú olyan mereven feküdt mellette, akár egy darab fa. A lány meg ott vacogott.
-Annyira fázom!
-Hazudsz! Olyan forróság van itt, hogy menten felrobbanok!
Xénia keze, mintha csak önálló életet élne, egyre lejjebb simult a fiú hasán. Orfeusz viszont
lefogta, mielőtt elérte volna célját.
-Mindent bevetsz, hogy elcsábíts! Döntsd el, hogy mit akarsz, mert én lassan már nem fogom bírni
tovább. És az sem érdekel, hogy még menstruálsz...
-Már elmúlt.
-Tényleg?
 219

-Aha. Te azt hitted, azért nem akarom, hogy lefeküdjünk?

-De hát ha nem ezért, akkor...
-A fogamzásgátló az oka. Még csak most kezdtem el szedni, és egy hónap múlva fog hatni.
-Addig kellene várnom???
-Óvszerrel csinálhatjuk. Van nálad?
Orfeusz gondolkodás nélkül a hátára döntötte a lányt, és csókolni kezdte. Xénia még a látszat
kedvéért kicsit tiltakozott, de azt se sokáig. Már túl régóta vártak erre a pillanatra.
A fiú tenyere alatt felforrósodott a szatén. Vagy a lány bőre ilyen selymes? A sötétben nem látott
semmit, csak érzett.
Xénia vére felpezsdült, alig bírt magával. Már az egész teste bizsergett a vágytól. A csipke addig
ingerelte mellbimbóját, míg Orfeusz érintése majdhogynem a szakadék szélére sodorta. Levegő
után kapkodva babrálni kezdett a fehérnemű kapcsán, de a fiú leállította.
-A fogammal akarom leszedni rólad.
-Látom, ezt jól kitervelted.
Orfeusz ügyetlenkedését nyíltan kinevette, de a késedelem csak még inkább fokozta éhségüket.
Nyöszörögve vergődött a fiú alatt, mire az végre a szájába vette mellbimbóját.
Orfeusz megszédült a hatalmától. Szerelme bódultan, őérte remegve, széttárt combokkal várja,
hogy mikor hatol belé. Amint megszabadultak minden ruhadarabtól, eggyé váltak.
-Áh, ne, ez fáj!
-Xénia... Bocsáss meg,de nem tudok most megállni.
Orfeusz megpróbálta összeszedni magát, mert tényleg szerette volna, ha a lány is élvezi a vele
való szeretkezést. Csikorgó fogakkal kihúzta magát belőle. A hátára feküdt, és mutatta Xéniának,
hogy ő jöjjön felülre. A lány tétovázott, amitől a fiú végleg kikészült.
-Kérlek, gyere már!
Xénia egyetlen gyors mozdulattal ráereszkedett, mire majdnem elment. Emberfeletti erőre volt
szükség, hogy nyugton maradjon a lány alatt.
-Mozogj úgy, ahogy neked jól esik.
Xénia lassan, de biztosan felfedezte a ritmust, és egyre bátrabban vonaglott csípőjével. A fiú azt
hitte menten beleőrül, kínjában már a párnát tömte a szájába, és próbált másra koncentrálni, de ez
sem segített. A lány észrevette, hogy a fiú nem tudja már tovább kontrollálnia magát.
Megállt.
-Valami baj van?
-Egy kicsit ne mozogj, jó?
Xénia lehajolt hozzá, és csókolózni kezdtek. Orfeuszt ez teljesen új érzéki szintre emelte.
-A szád! Ah, olyan jó a szád...
A lány a nyelvét és a fogait is használta. A fiú közel volt ahhoz, hogy elveszítse az eszméletét.
Mielőtt ez bekövetkezhetett volna, gyorsan megfordultak, és most már ő volt fölül.
-Figyelj...- lihegte Orfeusz.- Azt akarom, hogy neked legyen előbb jó. Oké?
Xénia bólintott. Szólni nem tudott volna, mert teljesen ki volt száradva a torka. Az viszont
meglepetésként érte, ami ezután történt. A fiú megfogta a kezét, és kettejük teste közé húzta.
-Csináld!
A lány megértette, de elsőnek bizonytalan volt. Aztán rájött, nincs mit szégyellnie Orfeusz előtt.
Köztük nem lehet tabu, hiszen szeretők voltak, és szerelmesek. Így hát lehunyta a szemét, és
ellazult. Ujjai ráálltak a szokott mozdulatra, és nem sokára érezte is, hogy sodródik a vágy
hullámain egyre fölfelé. A fiú is mozogni kezdett benne. Lassan belé döfött, majdnem teljesen
kihúzta magát belőle, aztán újra kezdte. És mikor a lány elélvezett, Orfeusz is felgyorsult.
Keményen összecsapott a két test, mintha csak harcolnának egymással. Aztán a fiú felnyögött, és
rárogyott.
Orfeusz leszállt róla, teljesen ki volt fulladva. Xénia átölelte őt.
-Nem használtunk óvszert.
 220

-Tudom. Hát ezt nem fogjuk reklámozni, azt hiszem.

-Mi lesz, ha most tényleg bekaptam a legyet?
-Akkor talán hagynák a szüleink, hogy együtt élhessünk.
-Hmmm... Orfeusz! Te ezt direkt tervezted így?
-Nyugi, dehogyis! Maradj már csendbe, már félálomba vagyok.
Xénia még mocorgott egy kicsit, aztán horkolni kezdett. Orfeusz ezt hallva elmosolyodott, és
megcsókolta a lány homlokát. Aztán már ő sem emlékezett semmire.

XXIII.

-Nocsak, eddig tartott a buli?- vonta felelősségre Euridiké a lányát.

Xénia épp most ért haza, és lábujjhegyen akart beosonni a szobájába, de gondolhatta volna, hogy
nem fog sikerülni. Az anyja szótárában nem létezett olyan kifejezés, hogy túl korán felkelni.
-Szia. Ott aludtam. Csak nem aggódtál miattam?
-De, képzeld.
-Nem csináltam semmi rosszat!
-Tudom, ugyanis felhívtam az este Dáriust, és ő biztosított róla, hogy a fia otthon maradt.
-Tényleg nem volt ott Orfeusz.
-És ez a szerencséd! Máskülönben most nagyon kiakadnék, és talán a nőgyógyászhoz is elvinnélek,
hogy meggyőződjek róla, mit is csináltatok az éjszaka.
-Megígértem neked, hogy várni fogunk, amíg a fogamzásgátló nem kezd hatni.
-Xénia, én tényleg csak annyit kértem tőled, hogy ezt az egyet tartsd be.
-Oké, anyu, nem lesz semmi baj. Nem értem mért kell így kiakadni!
-Csak vigyázom rád, hogy ne csinálj hülyeséget.
A lány a szemét forgatta.
-Eufrozina itthon van?
-Nincs.
-Nahát! Milyen érdekes, hogy neki mindent szabad!
-Te csak ne akarj rá hasonlítani! Az egész város az én szabadelvű húgomról pletykál, ami már kezd
több lenni a soknál.
-Ugyan már, az embereknek nincs is más szórakozásuk, mint egész nap csak irigykedni másokra.

‫٭‬

Orfeusz beosont hátulról a kertbe, és átmászott a szobája ablakán. Ledobálta magáról a cuccait, és
bebújt az ágyba. Most már csak el kell játszania, hogy még mindig alszik.
Addig is mit tehetne mást, minthogy elégedetten hátradől, és élvezi a jól végzett munka örömét.
Gondosan megtervezte a tegnap estét, és remekül sikerült. Most már csak a természetnek kell
elvégeznie a dolgát, és várnia, hogy a lány teherbe essen.
A baj az, hogy csak egy hónapja van, amíg az a rohadt gyógyszer el nem kezd hatni. Addig
mindent meg kell tennie, hogy a lehető legtöbbször legyen Xéniával. Egy gyerekkel bebiztosíthatná,
hogy ők örökre együtt maradhassanak.
Habár a szökés tűnik a legjobb megoldásnak, előfordulhat, hogy nem sikerül nekik. És ha
elkapják őket, akkor már tényleg soha semmi esélye nem lesz a lány közelébe jutni. Ezért nagyon
fontos, hogy addigra már ott növekedjen Xénia hasában a fia.
Terhesen nem tudnák máshoz adni az ő szerelmét. Gyanította, hogy még annak a félkegyelmű
 221

Arisztidnek sem kellene úgy Xénia. A szüleik kénytelenek volnának elfogadni a helyzetet, és végül
megengednék, hogy összeköltözzenek.
Igen, ezt jól átgondolta. Kérdés, hogy a lány beleegyezik-e a tervébe. Az este nem úgy tűnt,
mintha Xénia helyeselné, hogy védekezés nélkül feküdtek le. És most reggel is feszült volt köztük a
hangulat.
Nem értette, hogy miért. Talán baj az, ha küzd a boldogságáért?
Akkor sem fogja megvárni, hogy mások miként döntenek az ő sorsa fölött! Joga van irányítania a
saját életét! És ő Xéniával akar élni, még akkor is, ha ez nem tetszik senkinek se.

‫٭‬

Eugén korán kelt, hogy még elkapja Diomédet, mielőtt munkába megy. Testvére kómás fejjel
nyitott neki ajtót,és rekedt hangon beinvitálta Niké lakásába.
-Bocs, még nem keltem fel igazán. Gyere, csinálok egy kávét.
-Ha már ott vagy, inkább kettőt, mert én is iszom.
-Ja, addig elmesélhetnéd, hogy mi járatban vagy itt.
Dioméd háttal volt testvérének, így nem láthatta, hogy Eugénnek milyen fontos az, amiért
meglátogatta őt. Míg a kávéfőzővel babrált, addig csak fél füllel figyelt oda rá.
-Gondoltam, szólok, hogy ma délután ötkor indulunk Athénba.
-Tényleg! Holnap lesz a kiállításod, igaz? Tesó, figyu, nem megy.
-Kapd be a pöcsöm! Nem mondhatsz nemet, hiszen ez lesz életem egyik legfontosabb eseménye!
Ez olyan, mintha szándékosan nem mennék el az esküvődre!
Dioméd megfordult, és szomorúan nézett öcsére.
-Még az is meglehet. Apa sajnos...
-Szarjál bele! Ember, te most tényleg szórakozol velem?
-Eugén, tudod, hogy milyen büszke vagyok rád. Bár ott lehetnék...
-Ott is leszel! Értetek jövök kocsival, és ennyi! Nem tárgyalok veled tovább.
Dioméd váratlanul felkapta a fejét.
-Niké is jöjjön? Ez nem hiszem, hogy jó ötlet. Ismered az öreget, nem fogja szó nélkül hagyni.
-Dioméd, ha te tényleg szereted, és vele akarod leélni az életedet, akkor vagy felvállalod őt az egész
család előtt, vagy vedd feleségül titokban, de az fix, hogy akkor soha senki sem fogja elfogadni,
hogy ti tényleg egy pár vagytok.
-Szóval szerinted harcolnom kellene?
-Muszáj lesz.
-Nem tudom, haver. Bennem nagy a spiritusz, mindig ott vagyok, ha helyzet van, és kiállok
magamért, de kezdem elveszteni a hitem. Az éhség megtanítja az embert, hogy lehet büszkeség
nélkül élni.
-A pénz a gond? Mért nem szóltál? Adok én neked, amennyi kell, te fafej!
-Nem fogadhatom el.
-Most meg mit játszod meg magad? Az öcséd vagyok, és szeretlek.- Eugén a mondat közepén
elmosolyodott, és kihúzta magát.- Azon kívül szeretek felvágni a gazdagságommal. Főképp most,
hogy eladom a festményeimet, és híres leszek.
Dioméd is elvigyorodott. Imádta a testvérének ezt a becsvágyó oldalát.
-Ja, te vagy az ász! Adj egy pacsit!
Összeölelkeztek, aztán nevetve megveregették egymás hátát. Dioméd meg sem tudta igazán
köszönni testvérének, hogy a bajban segítőkészt nyújt neki. Az öcskös lelket tud önteni belé a
legsötétebb órákban is.
Eugén elővette pénztárcájából az egyik bankkártyáját. És megmondta a kódot is, amivel vehet le
róla pénzt. A bátya szabadkozva fogadta el, amire csak legyintett.
-Nem kell visszaadnod, csak egyet kérek cserébe. Gyertek el velem Athénba.
 222

-Rendben van, de remélem nem lesz baj.

-Milyen baj lehetne?
-Hát tudod, én még nem beszéltem Nikével a tegnapi dolgokról.
-Nem tudja, hogy apa kitagad, ha elveszed őt feleségül? De mért nem?
-Valamiért nem merem elmondani neki. De lehet, hogy sejti.
-Fölöslegesen csinálod a balhét. Az a lány megtudja önmagát védeni.
-Akkor is inkább jobb félni, mint megijedni.
-Lehet, hogy elhagyna emiatt?
-Fogalmam sincs, de nem kockáztatom meg.
-Akkor intézd úgy, hogy ne találkozzanak apával.
-Szerinted megoldható?
-A szálloda elég nagy. A kiállításomon meg csak nem csinálna botrányt az öreg.
-Talán. De tőle minden kitelik.

‫٭‬

-Figyelj ide, Kasszandra, nem a véleményedet kérdeztem, hanem csak közöltem, hogy mit fogtok
csinálni!- mondta Dárius.
Unokahúga csípőre vágta a kezét, láthatóan nem tetszett neki ez a hangnem.
-De én menni akarok Eugén kiállítására!
-Nem engedem! Itthon maradsz a kis Alexandrosszal és Médeával együtt.
-André miatt, igaz?
-Gondoskodom róla, hogy soha többé ne lásd, és ő se jöhessen a ti közeletekbe.
-Nincs szükség ekkora felhajtásra! Én nem félek tőle!
-Mert még nem ismered. És az ismeretlen ellenség a legveszélyesebb, mert nem tudod kiszámítani,
hogy mi lesz a következő lépése.
-Neked agyadra ment az üldözési mánia!
-Nem érdekel, hogy mit gondolsz! Ja, és van még valami.
Dárius intett Párisznak, aki idáig a kocsiban várakozott. Most kiszállt, és odament hozzájuk.
Kasszandra nem állt félre az ajtóból. Egyáltalán nem akarta beengedni őket a házba.
-Párisznak mi köze ehhez?
-Ő fog vigyázni rátok.
-Tessék?! Ez őrület! Testőröm lesz?
-Arra az időre, amíg mi Athénban tartózkodunk.
-De hát minek?
-A biztonság kedvéért. Az a gyerekmolesztáló bosszút forral ellenünk, és én nyugodtabb volnék, ha
itt maradna Párisz. Nem fog zavarni titeket, ígérem.
-Túlzás ekkora óvintézkedés! Ha valami gond lesz, akkor hívjuk a rendőröket, és kész.
-A hátam közepére sem kívánom a rendőröket! Te pedig jobb volna, ha inkább belátnád, hogy csak
segíteni akarok. Vagy el tudsz bánni esetleg egy vagy több megtermett férfival? Előfordulhat, hogy
rátok törnek, mint nem olyan rég Héliosz Médeára. Így akarsz járni? Nem félted a fiadat?
-Jól van, nekem mindegy. De szerintem szükségtelen.

‫٭‬

Arzén épp az esküvői szmokingját próbálta fel, mikor Barbarella jött vele szemben a
ruhaszalonban. A nő elmosolyodott a láttán, és hízelkedve közelebb ment hozzá. Csak halkan
szólította meg a férfit, mert sokan voltak körülöttük.
-Milyen fess ember vagy, kedvesem.
-Köszönöm. És te? Mit keresel itt?
 223

-Soppingolok. Minden szombaton ezt teszem.

-Annyi ruhád van, minek még egy?
-Nem értem, ez mért zavar téged, a férjem pénzét költöm.
-Lionel bolond! Ha az én feleségem volnál, megtanítanálak spórolni.
-Milyen szerencse, hogy a Írisz a te szíved választottja! Talán ő hajlandó lesz elviselni, hogy egy
csóró senki parancsolgasson neki.
-Ugyan már, édesem, valld be, hogy egyenesen féltékeny vagy rá.
-Mért volnék az? Ami nekem kell belőled, azt bármikor megkaphatom.
-Már nem sokáig. Az esküvő után komoly házasember leszek.
-Ah, engedd meg, hogy nevessek.
Barbarella kuncogását egy szigorú hang vágta félbe.
-Ismerjük egymást?
Iszméné összehúzott szemmel méregette a nőt, aki megkörnyékezte a fiát. Arzén játszotta az
ártatlant, de az asszony nem volt hülye, az előbb nagyon is érzékelte az érzéki feszültséget a
szavaikban. Ezek körül szinte izzott a levegő!
-Várjunk csak, maga nem Pénelopé húga?
Barbarella kelletlenül bólintott.
-De ő a nővérem, habár nem sok hasonlóság van köztünk.
-Vasárnaponként mindig ott van a templomban, de magát nem látom vele.
-Mert nem vagyok olyan szentfazék, mint ő. Elnézést, azt hiszem én most megyek.

‫٭‬

Arzén unottan ült az étteremben, és csak piszkálta villájával az ételt. Barbarellán járt az esze. Az a
nő megőrjítette!
Imádta, ahogy beszél, mély torokhangon. Imádta, ahogy mozog, olyan kifinomultan, és mégis egy
ragadozó magabiztosságával. Imádta a testét, és imádta azokat a pillanatokat is, amikor Barbarella
gyengének mutatkozott, és feltárta előtte a lelkét.
Félt attól, hogy talán szerelmes lett belé. Már pedig ez nagyon rossz ötlet volna. Egyrészt itt van
Írisz, aki egy kedves lány, és megérdemli, hogy jó férje legyen. Másrészt Barbarella egy ízig-vérig
rafinált nő, akinek nincs lelke, és aki biztos, hogy nem viszonozza az ő érzéseit, és soha nem is
fogja.
Tehát itt tartunk. Jó nagy kalamajkába keveredett. Nagyon vigyáznia kell, hogy ez ne derüljön ki
senki számára. Nehéz dolga lesz, az anyja már talán most gyanút fogott.
-Arzén, szerinted is jó ötlet volna?
-Hogy?
A férfi pislogva tért vissza a jelenbe. Eugénre nézett, aki várakozó arckifejezéssel meredt rá.
-Azt kérdeztem, hogy szerinted is jó ötlet volna, ha lefesteném Íriszt, és azt adnám nektek
nászajándékul.
-Ööö... Drágám, te örülnél neki?
Arzén megfogta a mellette ülő Írisz kezét, aki csillogó szemekkel bólintott.
-Ó, annyira jó volna!
Ezek után Eugén és Írisz tovább folytatta a társalgást őt teljesen kihagyva belőle. Menyasszonya
hevesen átölelte Eugént, aki nevetve kapta fel, és forgatta meg a levegőben. Ebben nem volt semmi
feltűnő, vagy félreérthető a számára, mert ezek ketten mindig is így viselkedtek. A köztük lévő
bizalmi viszonyról senki sem hitte el, hogy szimplán csak barátság, de Arzén tudta, hogy Írisz
hűséges hozzá, és Eugén sosem árulná őt el.
Eleve kezdjük azzal, hogy Eugén mutatta be neki Íriszt. A lánnyal hamar összehaverkodtak, és
egy idő után az anyja javasolta neki, hogy most már ideje volna látogatást tenni Írisz családjánál.
Arzén átgondolta, és rájött, tényleg nem talál jobb jelöltet. Írisz megfelelő feleség lesz, nem fog
 224

gondot okozni.
A gond inkább Barbarella. Amióta ismeri azt a nőt, nem bír önmagával. Nem tudja irányítani sem
a testét, sem az érzelmeit. Folyamatosan gyötrődik, és kívánja. Barbarella az álmaiba is betört, ami
még nem a legrosszabb. A legrosszabb az, hogy már ébren is róla álmodik. De tisztában volt vele,
hogy teljesen feleslegesen töri azután a nő után magát.
A vonzalma nagyon veszélyes. Elég egy kis hiba, és fény derülhet rá. Az évszázad botránya volna,
abban biztos volt. Összetörné Írisz szívét, és kivívná mindenki haragját. Nem folytathatja tovább ezt
a titkos viszonyt. Ahányszor csak találkozik Barbarellával, a lebukást kockáztatja.
De hogyan is tudna ellenállni neki?

‫٭‬

Eufrozina rátenyerelt a dudára. Már nagyon türelmetlen volt, órák óta csak az indulással
bajlódtak, és elege lett.
-Így sosem érünk oda Athénba!- kiabált ki az ablakon.
Euridiké kitámogatta az anyját, mögöttük jött Xénia. Mindannyian beszálltak az autóba. Eufrozina
felsóhajtott, és máris rálépett a gázra.
-Biztosan bezártad az ajtót?- kérdezte Euridiké a lányát.
-Századszorra is igen, anya.
-Ne nyaggasd már szegénykét!- szólt közbe Heléna.- Xénia jó kislány.
-Köszönöm, nagymama. Hallod, anya? Jó kislány vagyok!
-Legfeljebb csak akkor, amikor alszol.
-Euridiké!- emelte fel a hangját Eufrozina.- Kiteszlek a kocsiból, esküszöm! Mért kötözködsz ma
mindenkivel? Rossz napod van?
-Te előre figyelj, és vezess! Különben még veled is van elszámolni valóm!
-Csak tessék! Máris mondhatod!
-Hogyan dőlhettél be újra annak az embernek?!
-Páriszról beszélsz? Megbánta a tettét, és én adtam neki egy második esélyt.
-Szóval mégiscsak összeházasodtok?
-Egyelőre ezt hagyjuk. Többé nem hamarkodom el egy ilyen komoly, életre szóló döntést.
-Aha, és amíg ezen gondolkodol, addig feltétlenül nála kell aludnod minden este?
-Hát ez a baj! Testvérkém, szerezz magadnak egy pasit, és hagyd békén az én nemi életemet.
-Ha-ha, de vicces vagy! Te meg úgy viselkedsz, mint egy ringyó! Az egész családra szégyent hozol!
-A pletyka zavar? Ne törődj vele!
-Már hogyne törődnék! Ez az ember nem fog feleségül venni téged, hiszen minek is, ha már most
megkapja tőled azt, amit akar. Te meg ellehetetleníted a saját helyzetedet azzal, hogy már cseppet
sem figyelsz a látszatra. Így senki sem fog házasságra lépni veled!
-Talán nem is akarok asszony lenni.
-És családanya sem?
-Nem, gyerek sem kell.
Euridiké szólni sem tudott, úgy megdöbbent. Azt mindig is tudta, hogy Eufrozina más, mint a
többi görög nő, de az meg sem fordult a fejében, hogy a testvére ennyire érzéketlen.
-Nem hiszem el, te nem ilyen vagy!
-Számomra a karrier fontosabb, mint a családalapítás.
-Szereted Páriszt? Ha szeretnéd, akkor akarnál tőle gyereket.
-Valaha azt hittem, hogy szeretem. Mostanra már semmi sem biztos.
-Akkor ez a kapcsolat csak egymás kihasználásán alapul.
-Látom, ez nem fér be a te kereteidbe. Sebaj, Euridiké! Te csak várd tovább a fehér lovon érkező
hercegedet. Húsz év múlva talán bekopogtat az ajtódon. De én addig is, élem az életemet. És úgy,
ahogy nekem tetszik.
 225

‫٭‬

Dárius némán vezetett, gondolataiba merült, és összeráncolt homlokkal meredt előre. Apolló
elmosolyodott, ahogy fiára nézett. Hátul Dezdemónát és Tétiszt már rég elnyomta a fáradtság.
-Dioméden töröd a fejed.
-Hogy találtad ki?
-Jobban ismerlek, mint saját magamat.
-Nem értem azt az önző gyereket! Mért ellenkezik állandóan velem? Hát így neveltem fel? Minden
cselekedetével a hagyományainkat támadja, és tönkre teszi a családunk jövőjét.
-Csak élni akarja a saját életét.
-Te csak ne védd őt! Neked kellene a legjobban tudnod, hogy milyen fontos, hogy az elsőszülött fiú
tisztességes családból származó lányt vegyen el, vezesse a családi vállalkozást, és tovább vigye
utódaira a mi örökségünket.
-Bizony ez szépen hangzik, de ezek a fiatalok már teljesen másképp gondolkodnak.
-De miért? Én erővel belevertem mindegyik fiamba ezt a felfogást! Erre nézd, most mind hanyatt-
homlok másként döntenek.
-Elfelejted, hogy annak idején te sem voltál tökéletes. Megtiltottam neked, hogy elvedd feleségül
Dezdemónát. Mire mit csináltál? Teherbe ejtetted őt, hogy kénytelen legyek áldásomat adni rátok.
Pedig én előre tudtam, hogy nem lesz jó vége. Héliosz tönkretette Médea életét, plusz te sem vagy
boldog házasember.
-Hát igen, ez viszont hidd el, hogy más. Én tényleg csak a javát akarom Diomédnek. Szerinted
milyen jövője lehet amellett a senki mellett? Albérletbe laknak, cukrászdába dolgoznak. Szégyen-
gyalázat!
-Büszke a fiú, a saját lábán szeretne megállni. Nem veheted el tőle a bizonyítás lehetőségét.
-És hagyjam, hogy az unokám nyomorban nőjön fel? Nem, nem, nem, ezt nem engedhetem!
-Teljesen magad ellen fogod fordítani, ha tovább erőlteted.
-Azt még túlélem, ha Dioméd gyűlöl, de azt nem, ha tönkremegy az élete.
-Inkább mutasd ki, hogy mennyire szereted őt, hát ha az jobb belátásra téríti.
-Ugyan! Ha azt mondom a fiamnak, hogy ne ugorjon a kútba, ő már csak azért is megteszi.
-Szerelmes! Mit vártál? Amit tiltasz, az annál inkább kell neki!
-Igazad van, apa. Mégsem fogom tűrni, hogy Dioméd fejjel menjen a falnak.
-Egy jó szülő tudja, hogy hagynia kell hibázni a gyermekét.

‫٭‬

Orfeusz kinyújtóztatta zsibbadt végtagjait a hosszú autóút után.

-Na végre, megérkeztünk.- ásította.
-Pöpec kis kóceráj, mi?- kacsintott rá Eugén.
-Ja, luxusszálloda.- állapította meg Dioméd.
-Nem mehetnénk be? Már este van, és én minél hamarabb megakarom kapni a forró fürdőmet, meg
a pihe-puha ágyamat.- nyafogott Niké.
Vőlegénye belé karolt, és már indultak is az impozáns bejárat felé. Orfeusz hátradöntött fejjel, és
összehúzott szemmel próbálta megtalálni az épület legmagasabb pontját, de ezzel csak azt érte el,
hogy megmerevedett a nyaka.
-Te nem jössz, öcskös?- kérdezte Eugén, miközben átpasszolta az egyik piros kabátos, arany
mandzsettás muksónak a slusszkulcsot.
-Ne hagyj itt, még eltévedek!
Eugén átkarolta a fú vállát, és együtt mentek oda a recepciós pulthoz. Időközben összefutottak a
többi családtaggal is. Legutoljára Eufrozináék értek oda. Egyenként bejelentkeztek, és miután sorra
megkapták a szobájukhoz tartozó ki mágneses kártyát, lifttel felmentek az emeletükre a hordárok
 226

kíséretében.
Orfeusz Dioméddel egy szobába került, amibe nem nyugodott bele a testvére. Telefonon gyorsan
elintézte, hogy Niké és ő külön legyenek, így hát a fiú egyszer csak egyedül találta magát. Jobban
belegondolva ez még tetszett is neki, mert így legalább volt rá esélye, hogy elkaphassa Xéniát egy
menetre.
Ment is megkeresni a lányt egyből, de mint kiderült, ő az anyjával aludt egy szobában. Megvárta,
amíg Euridiké valamiért elment, és belopózott Xéniához. A lány meglepődve fogadta.
-Te megőrültél?! Ha anya itt talál, akkor kiherél!
-Gyere velem, beszélnünk kell!
Xénia ijedten követte, be egészen a fiú szobájába.
-Hát ez mi? Itt fogsz aludni?
-Aha, és egyedül csak az enyém!
Orfeusz kulcsra zárta a zajtót, mire a lány szeme elkerekedett.
-Nem volna szabad itt lennem veled.
-Hát nem szeretsz? Nem bízol bennem? Sosem tennék olyat, amit nem akarsz.
Xénia egy kicsit lenyugodott, és még a fiú mellé is lemert ülni az ágyra, mikor az odahívta.
Orfeusznak nem kellett több, és máris rávetette magát.
-Hé! Ígértél valamit!
-Ne kéresd megad, te is akarod!
-De ne most! Bármikor lebukhatunk.
-Ne aggódj, édesem, hamar végzünk. Ugye jó volt tegnap? Vagy rosszul csináltam valamit?
-Tudod, hogy minden tökéletes volt.
-Igen?- a fiú elvigyorodott, és megfogta Xénia mellét. A lány ellökte a kezét, mire újra próbálkozott.
-Hagyd már abba! Nem értesz a szóból?
-Már megint mi bajod van?
-Félek, hogy teherbe esem.
-De megbeszéltük, hogy szeretnénk gyereket!
-Majd! Nem most! Mi ehhez még túl fiatalok vagyunk.
-Mintha anyádat hallanám! Beléd beszélte.
-De igaza van!
-És mi van, ha már betaláltam? Akkor egy vagy két eset, tökmindegy, nem számít.
-De számít!
-Szerelmem, látom, te még nem fogtad fel. Holnap szökésre készülünk.
-Persze, de attól még nem kell minden egyszerre!
-Ébredj már fel! És ha elfognak minket? Akkor mi biztosítja, hogy együtt maradhassunk?
-Ilyesmire ne is gondolj! Muszáj, hogy sikerüljön a tervünk!
-Na jó, és ha mégsem? Akarok egy biztosítékot!
Orfeusz lefogta a lány kezeit, mire Xénia azonnal vergődni kezdett alatta.
-Engedj el!
-Nem lehet!
A lány szíve hevesen dobogott az Orfeusz tekintetéből áradó eltökéltségtől. Azok a fekete szemek
parázsként égették bőrét, és pírt csaltak az arcára.
-Ne....
-De!
A fiú megcsókolta, és ő elveszett. Sosem tudott ellenállni Orfeusznak. Teste lassan elolvadt a
szerelem hevesen felcsapó lángjaitól. Tűzben égett egész lelke ezért a fiúért. Bármire hajlandó lett
volna, csakhogy az örökkévalóságig így fekhessen alatta.
Orfeusz felemelte a fejét, és ránézett. Xénia teljesen megadta magát neki.
-Jól van, ezt szeretem. Ilyenkor érzem, hogy hozzám tartozol, és számomra nincs is fontosabb.
-Olyan hülyén érzem magam... Minek szedem a fogamzásgátlót, ha te mindenáron teherbe akarsz
 227

ejteni?
-Egyszerű a megoldás. Többet ne vedd be!
-Anyu ki is nyírna engem! És téged is az apád, ha rájön, hogy kényszerhelyzet elé akarod állítani őt.
Dárius senkitől nem tűri el, hogy dirigáljanak neki, főleg nem a fiától.
-Nem érdekel! Hallod? Semmi és senki nem érdekel, csak az, hogy te az enyém legyél!
Xénia felsóhajtott, és kétségbeesetten meredt a fiúra.
-Vissza kell mennem a szobámba.
Orfeusz még lehelt a szájára egy búcsúcsókot, aztán leszállt róla.
-Most megmenekültél.

XXIV.

Orfeusz alig bírta kinyitni a szemét, olyan fáradt volt. Egész éjszaka hánykolódott az ágyban, csak
egyszer aludt együtt Xéniával, de már most úgy megszokta, hogy nem bírt nélküle aludni. Viszont a
mai nap, egy új kezdet napja. Ma megszöknek, és a soha viszont nem látásra. A lány és ő boldogan
fognak élni, míg meg nem halnak.
Felkelt, és felöltözött. A csomagját nem pakolta ki, mindig készenlétben tartotta. Gyorsan
megfésülködött, és már indult is megkeresni Xéniát. Szerencséje volt, ugyanis a lány épp akkor jött
ki a szobájából. Intett neki, hogy jöjjön be hozzá, de a másik csak csóválta a fejét.
Orfeusz megunta a játszadozást, elkapta Xénia karját, és bevonszolta egy olyan helyre, ahol nem
láthatják őket. Aztán egy szenvedélyes jó reggelt csókkal üdvözölte.
-Na, ettől féltél annyira?
-Nem ajánlom, hogy megint megpróbálj elcsábítani!
-Szerelmem, ígérem, amint lehet, teljesítem minden kívánságodat, de most nemsokára kezdődik a
bátyám kiállítása, és erre nincs időnk.
-Akkor mit akarsz?
-Megbeszélni a részleteket.
-Hogy mikor szökünk?
-Szerintem akkor volna a legjobb, amikor még tart ez az egész hercehurca. A tömegben először
észre sem fogják venni, hogy eltűntünk.
-És aztán?
-Feltűnés nélkül figyelj engem, hogy mikor adom meg neked a jelet. Ha így mutatok a kezemmel-
Orfeusz ujjaival V betűt formált.- Akkor te azonnal indulsz, magadhoz veszed a csomagodat, és a
kijárathoz mész.
A lány szája elé tett kézzel kuncogni kezdett.
-Most mi van?!
-Olyan vicces ez, hogy filmekbe illő titkos akciót csinálsz az egészből. Tisztára úgy érzem magam,
mintha én volnék Rambo.
-Jó volna, ha kicsit komolyabban vennéd, mert most az egész életünk a tét!
-Oké, bocs. Csak feszült vagyok én is.
-Amikor a repülőn leszünk már megnyugodhatsz.
-És hova megyünk?
-Bárhova, engem nem érdekel. A lényeg, hogy minél hamarabb eltűnjünk innen.
-Van nálad elég pénz?
-Ja, megloptam apámat.
 228

-Mit csináltál?!
-Ne félj! Ha ki is kiderül, mi addigra rég lelépünk.
-Orfeusz, én belehalok, ha nem sikerül a tervünk!
A fiú kedvesen megsimogatta Xénia arcát.
-Bízz bennem! Nem lesz semmi baj.

‫٭‬

Iszméné még az istentisztelet előtt beszélni akart Pénelopével. Tegnap óta rágta belülről a
gondolat, hogy Arzén és Lionel felesége közt talán van valami. Nagyon nem tetszett neki ahogy a
fia nézett arra a nőre. A férfiak könnyen elcsábulnak, ha egy szoknya elég magasra libben. Az a kis
cafka meg pont az a fajta volt, aki már könyvet is tudna írni a szoknyája emelgetéséről.
Nem hagyhatja, hogy Arzén egy ilyen céda áldozata legyen! Az ő fia tudja a kötelességét, és oltár
elé fogja vinni Íriszt, emiatt nem aggódott. De a pletyka... Istenem, a pletyka bizony keresztbe tehet
nekik! És ha a menye botrányt csinál, azt a szégyent nem tudná elviselni.
Végre felfedezte a sorok között Pénelopét. Odasietett hozzá, és helyet foglalt mellette.
-Szia, drágám! Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk?
-Kicsit fáj a lumbágóm, de amúgy jól. És te?
-Remekül! Majd kicsattanok a boldogságtól!
-Igazis, a fiad esküvője közeleg.
-Egy hét múlva tartjuk. Olyan izgatott vagyok, mintha csak én mennék férjhez.
-Azt elhiszem. Írisz remek lány, örülhet a fiad, hogy ő lesz a felesége.
-Hmmm... hát igen. Képzeld, még egy új kosztümöt is vettem erre az alkalomra! Pedig ismersz,
milyen vagyok. Megboldogult férjem halála óta nem költöm feleslegesen a pénzt.
-Egy új ruha sosem felesleges! És hány vendéget vártok?
-Elég sokat. Te megkaptad a meghívót?
-Nem.
-Pedig biztosan küldtem neked is! Utána nézek a dolognak.
-Hagyd csak, úgy sincs kit vinnem magammal.
-Dehogyisnem! Hiszen ott van a húgod és Lionel. Épp a minap tudtam meg, hogy jó barátai
Arzénnek.
-Barbarella? Ez kétlem.
-De tényleg! Vagy te még erről nem is értesültél?
-Talán említette, csak épp akkor nem figyeltem oda.
-Pénelopé, szeretnélek megkérni valamire ezzel kapcsolatosan.
-Mondd csak nyugodtam, szívesen segítek.
-Tudnál beszélni a húgoddal? Arzén kedves fiú, néha túlzásba is viszi, és sajnos egy párszor már
félreérthető helyzetbe is került emiatt.
-Iszméné, a fiadról konkrétan azt pletykálják, hogy egy nőfaló.
-Micsoda ostobaság! Nem hittem volna rólad, hogy ilyen könnyű téged becsapni. Mint mondtam,
csak sajnálatos félreértésekről lehet szó. Ahogy akkor is, mikor a te húgoddal kapcsolatosan azt
pletykálják, hogy már több ízben is elkövetett házasságtörést.
-Sokan irigyek a szépségére, talán azért ilyen rosszindulatúak az emberek.
-Biztosan csak erről lehet szó. Mindenesetre nem tesz jót a fiamnak, hogy vele mutatkozik.
-Ezt teszi?
-Ó igen, múltkor is összefutottak a ruhaszalonban.
-Léteznek ilyen véletlenek, Parga kis város.
-De azért jobb volna kikerülni.
-Ha akarod, beszélek Barbarellával.
-Azt igazán megköszönném. Hálás vagyok, hogy megértesz, Pénelopé.
 229

‫٭‬

A mise végeztével Médea odament Teodorhoz. Kasszandra megfogta a kisfia kezét, és a templom
kijáratához vette az irányt. De az anyja utána szólt.
-Maradj még, kicsim! Beszélnünk kell veled.
Kasszandra rábízta Alexet Páriszra, aztán visszament hozzájuk.
-Igen?
Az asszony sokáig hallgatott, nem szólt. De minden mozdulata arról árulkodott, hogy feszült és
aggódik, hogy mi lesz. Csak akkor vett egy nagy levegőt, és nyugodott meg, mikor Teodor rátette
meleg tenyerét az ő remegő kezére.
-Mi a baj, anya?
-Ezt már rég el kellett volna mondanom neked. De... nem tudtam, hogyan fogadod. És szégyelltem
a tettemet.
-Mit csináltál?
-Nem, ez nem most történt. Még régen, alig valamivel azután, hogy Héliosz elvett feleségül.
-Nem beszéljünk arról az emberről.
-Nem róla van szó, hanem rólunk. Nem ő volt az apád.
-Hanem ki?
Médea elsápadt, és lesütötte a szemét. Teodor átkarolta.
-A pap.
Csend lett hirtelen, még a pisszenést is meg lehetett volna hallani. Kasszandra elsőre fel sem fogta
az információt. Azt tudta, hogy az anyja és Teodor szeretik egymást, és barátok, meg régen
osztálytársak is voltak, de hogy... lefeküdtek? El sem bírta képzelni.
-Nem vicceltek?
-Most haragszol rám?
Médea szeméből már megindultak a a könnyek.
-Nem, dehogyis, anya! Csak... meséld már el, hogy történt!
-Elvesztettük a fejünket, pedig nem szabadott volna. Én már akkor feleség voltam, Teodor pedig
felszentelt pap. Bűnbe vittem őt, és ennek te lettél a következménye. Héliosz erre később rájött, és
onnantól kezdve szabadult el a pokol.
Teodor megsimogatta Médea karját.
-Ne hibáztasd magad mindenért, kedvesem. Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Kasszandra szemével követte azt a mozdulatot, ahogy a pópa anyjához ért. Micsoda bizalmas
légkör! És ez neki eddig fel sem tűnt! Pedig vaknak kellett lennie idáig, hogy ne vegye észre, ezt a
hatalmas szeretetet, megértést és törődést közöttük.
De első döbbenete után kezdte érezni azt, hogy mennyivel jobb a gondolat, hogy a pap az apja,
mint egy őrült pszichopata. Elmosolyodott, és életében először szívből megölelte Teodort. Anyja
eközben a zsebkendőjéért nyúlt, hogy letörölgesse megállás nélkül folyó könnyeit.

‫٭‬

Niké egyedül reggelizett a szálloda éttermében, mert a vőlegénye még aludt. Nem akarta
felébreszteni Diomédet, szegény amúgy is olyan nehezen bírja a korán kelést. Legalább ezen az egy
szabadnapjukon hagy pihenjék ki magukat. Holnap pedig visszautaznak és kezdődik az egész heti
hajtás elölről.
Épp felemelte poharát, és inni készült a dzsúszból, mikor Dárius meglepte.
-Szép gyűrű.
Niké magára öntötte a narancslevet, úgy megijedt. Felnézett, és Dioméd apját látta a legjobb
öltönyében. A Dárius tekintetéből sütő alig palástolt gyűlölettől összeszorult a gyomra.
-Kalimera, Angelopulosz úr!
 230

-Áh, nem maga az a kis pincérnőcske, akit a múltkor kirúgattam a Tavernából?

A lány elvörösödött a pimasz hangnemtől. Az meg különösen rosszul esett neki, hogy így
emlékeztették, mennyire egy nagy nulla Angelopuloszhoz képest.
-Azóta viszont nagy előre lépést tettem, uram.
-Igen? Talán a cukrászdában lévő fantasztikus karrierjéről beszél?
-Nem. Hanem arról, hogy az ön menye leszek hamarosan.
-Ó igen, hallottam már erről a szándékáról.
-Talán nem örül neki?
-Mi tagadás, más nőt képzeltem el a fiam oldalán.
-Remélem, azért idővel megkedvel, drága apósom.
-Ilyesmire semmi szükség nem lesz, mert garantálhatom magának, hogy nem fog belekerülni a
családomba. Legfeljebb csak egy mód van rá: lehet a cselédünk.
-És mégis hogyan tudná megakadályozni, hogy Dioméd és én összeházasodjunk?
Dárius rátámaszkodott az asztalra, és közelebb hajolt hozzá. Niké nyelt egyet, és amennyire csak
engedte a szék háttámlája hátradőlt.
-Azt kérdezi, hogy mit tehetek ellene? Mindent! Mindent, amit csak lehet. És talán azokat az
eszközöket is bevetem, amit nem lehet.
-Ez most nyílt fenyegetés?
-Ne próbáljon meg úgy tenni, mintha velem egy szinten volna! És még valamit ajánlok, hogy
jegyezzen meg: ne packázzon velem! Én az ilyen kislányokat, mint maga, csak fogpiszkálásra
szoktam használni, és még jól sem lakok velük. További jó étvágyat kívánok!
Dárius még vetett rá egy utolsó vérfagyasztó pillantást, aztán ott hagyta.

‫٭‬

Dioméd hálaimát rebegett, hogy nem a csengőóra zajára kellett felkelnie. Szépen, kényelmesen
felöltözött, és ment megkeresni a menyasszonyát. Niké azt az üzenetet hagyta neki, hogy reggelizik.
És valóban ott ült az egyik asztalnál. Szőke hajára rásütött a napfény, és ettől úgy nézett ki, mint
egy angyal.
-Gyönyörű vagy.- üdvözölte szerelmét. Leült mellé, de mikor áthajolt az asztalon, hogy
megcsókolja, Niké elhúzódott tőle. Dioméd döbbenten meredt a lányra.
-Mi a baj, kedvesem?
-Nem szóltál arról, hogy már elmondtad a családodnak.
-Mit? Hogy eljegyeztelek?
-Azt!
-És te kitől tudod?
-Az előbb itt volt az apád.
Dioméd gondterhelten felsóhajtott.
-Nagyon durva volt hozzád?
-Nem vettem őt komolyan. Szerintem nem tehet semmit az ellen, hogy mi ketten együtt maradjunk.
-Mért? Erre készül?
-Úgy vettem ki a szavaiból.
-Ne hallgass rá! Ne szólhat bele a kapcsolatunkba.
-Tudom. Nekem inkább az esett rosszul, hogy fel sem készítettél erre.
-Nagyon megbántott? Na várj csak, majd helyre teszem én őt!
Niké elgondolkozva nézett a vőlegényére. Dioméd valóban felháborodottnak tűnt, de a lány nem
hitt abban, hogy bármilyen helyzetben is felül merne kerekedni az apján. De hát Dárius
Angelopulosz legyőzésére senki nem volt képes.
-Aggódom, Dioméd.
-Ugyan, ne is figyelj az öregre!
 231

-Nem azért! Úgy érzem, nem vagy hozzám teljesen őszinte. Nem merted elmondani nekem, hogy
csak azért költöztél hozzám, mert összevesztél az apáddal.
-Én nem csak azért költöztem hozzád!
-Mindegy, ez már nem fontos. Csak annyit szeretnék tőled kérni, hogy mostantól mondj el nekem
mindent. Rendben van?
-Én csak meg akartalak védeni.
-Nem vagyok cukorból! Akkor megegyeztünk?
-Ha adsz egy csókot!
Niké elmosolyodott, és most ő hajolt át az asztalon.

‫٭‬

Eugén átment a szállodától öt percre lévő kiállítóterembe. Mindenhol az ismeretlen festő képeiről
szóló plakátokkal találta szemben magát. Az izgalom adrenalinként vágtatott végig az erein. Nagy
hírverést kapott a kiállítás, és sok olyan ember is, aki nem műértő, kapva fog kapni André Pariosz
neve hallatán. Igen, rengetegen eljönnek majd.
Ahogy belépett a terembe, Dáfnét pillantotta meg. A nő magabiztosan irányította a munkásokat.
Látszott, hogy ebben nevelkedett fel, profi volt.
Egymásra pillantottak, és Eugén tudta, hogy többé nem kerülheti tovább a most következő kínos
beszélgetést. Odament a nőhöz, aki karba tett kézzel várt rá.
Dáfné hosszan végignézett rajta.
-Micsoda egy öntelt, beképzelt barom vagy!
-Én is örülök, hogy látlak, életem.
A nő megkövült arccal közelebb hajolt hozzá. Szavait olyan halkan sziszegte, hogy csak ketten
hallhassák, de mégis olyan szörnyű indulat volt benne, hogy néha akaratlanul is elvesztette
önuralmát, és megemelte a hangját.
-Mondd csak, hogy a francba képzelted, hogy pont velem legyél haragban? Hát nem tudod,
mennyire fontos volna neked az én kapcsolataim a karriered szempontjából?
-És most essek hasra előtted?
-Sőt! Még a sáros cipőm talpát is nyalogatnod kellene, te ocsmány kutya!
Dáfné kifulladt, és hogy visszanyerje higgadtságát, inkább egy ideig nem szólt semmit. Eugén
szintúgy hallgatott, de ő azért, mert nem akarta tovább feszíteni a húrt. A nő újra a szemébe nézett,
és folytatta a kioktatást.
-Elmeséljem neked, mi fog történni, ha ezt így folytatjuk?
-Keresztbe teszel nekem?
-Könnyen megtehetném. És volna is kedvem megtenni, de adok neked egy esélyt.
-Miért?
-Talán azért, mert nagyon hervasztóan hatna, ha az egész kiállítás alatt csak ott kuksolnál az egyik
sarokban, és senki nem szólna hozzád a családtagjaidon kívül.
-Nem hiszem, hogy ennyire szörnyű volna a helyzet.
-Mert te még nem ismered a görög arisztokráciát! Ha külön-külön nem mutatlak be nekik, akkor
meg sem nézik a képeidet. Te meg amilyen seggfej vagy, nem tudod eladni magad.
-Ha ilyen mérges vagy rám, akkor nem értelek. Minek segítesz?
-Kérni akarok tőled valamit. Vedd le a falról azt a képet, amit rólam készítettél.
-Szóval észrevetted?
-Nem igazságos, hogy a megkérdezésem nélkül rendelkezel vele!
-Ez művészet, Dáfné. És az a festmény lett a legjobb mind közül. Muszáj kiállítanom.
-Megtiltom!
Dáfné már a látszatra sem figyelt. Majd felrobbant dühében. Olyan szenvedélyesen kelt ki
magából, hogy Eugén újra elcsodálkozott a szépségén.
 232

-Jól van, a kiállítás után neked ajándékozom.

-Szólj Andrénak, hogy vegyék le a képet!
-Hol találom a nagybátyádat?
-Arra!- mutatott jobbra, egy ajtóra Dáfné. A férfi elindult, de még visszafordult.
-Akkor mostantól számíthatok rád?
-De csak ma! Ma el kell bűvölnöd mindenkit, mert ettől a perctől a híred mindenhová elér.

‫٭‬

Krisztofer és Akhilleusz már jó ideje a megadott ház előtt álltak. Csendben figyelték az emberek
jövés-menését, felmérték a terepet a gyerekrabláshoz.
-Szerintem nem lesz gond. A szomszédok szintén nem tartózkodnak itthon, senkinek nem fog
feltűnni, hogy két idegen ólálkodik a környéken.
-Micsoda szavakat ismersz!- Akhilleusz kiköpött egyet a járdára.- Még hogy ólálkodni!
Krisztofer a zsebkésével játszott. Közben szemmel tartotta a kocsifelhajtót.
-Csak azért, mert te vagy az öregebb, még nem kell lenézni a másikat! Én is jártam suliba!
-Kisegítőbe? Még onnét is kibuktál negyedikes korodban!
-Na és! Mintha te olyan sokra vitted volna a diplomáddal! Ugyanúgy itt tartasz!
-Áh, figyelj csak! Megérkeztek!
Azonnal befogták a szájukat, és úgy fordultak, hogy ne legyenek feltűnőek, de legalább egyikük
lássa Médeáékat, ahogy kiszállnak a kocsiból.
-A francba! A rohadt életbe!- szitkozódott Akhilleusz.
-Mi van? Nincs velük a gyerek?
-De, minden úgy van, ahogy a megbízó mondta. Két nő, és a fiú, de ki az a férfi velük?
-Milyen férfi?
Erre már Krisztofer is megfordult.
-Te, nekem ismerős a tag!
-Nekem is! De hol láttuk már?
-Fogalmam sincs. És vajon mért van velük? Rájöttek volna a tervünkre?
-Kizárt!
-Most mit csináljunk?
-Várunk estig.

‫٭‬

-Na, hogy mennek a dolgok odaát?

Párisz egyből mosolyra fakadt, ahogy meghallotta Eufrozina hangját a telefonban.
-Nincs semmi különös. És nálatok?
-Öt perc, és kezdődik a kiállítás. Mi már itt vagyunk. Úristen, mennyi ember, akiket nem is ismerek.
Csupa gazdag burzsoá. Micsoda felhajtás!
-Bár ott lehetnék. Letépném rólad a ruhát!
A nő kislányosan kacagni kezdett.
-Én is alig várom, hogy hazaérjünk. Holnap átmegyek hozzád, és...
-Sajnos nem lehet, agape mou.
-Miért mondod ezt?
-Nem folytathatjuk ezt így tovább. A családodnak igaza van, szégyent hozok rád. Mindenki azt
hiszi, hogy csak a kurvámnak kellesz. Kérlek, ne makacskodj tovább, és vedd fel újra a gyűrűmet!
-Szó sem lehet róla! Engem amúgy sem érdekel a többiek véleménye.
-De engem igen! Feleségül szeretnélek venni!
-Te érthetetlen vagy?! Már mondtam, hogy nem! És ha választás elé akarsz állítani, akkor jobb, ha
 233

már most véget vetünk ennek a kapcsolatnak.

-Eufrozina ne tedd ezt, legalább gondold át!
-Nekem nincs min gondolkodni! Tudom, hogy nincs szükségem olyan pasira, aki azt hiszi, hogy
parancsolhat nekem! Én a saját szabályaim szerint játszom. Te meg döntsd el, hogy ez tetszik-e
neked? Ha nem, akkor ennyi volt!
Eufrozina kinyomta a telefont, és mikor látta, hogy Párisz újra hívja, ki is kapcsolta.

‫٭‬

Orfeusz nem bírt tovább várni, megadta a jelet Xéniának. A lány ránézett a tömegen keresztül, és
csak bólintott. Most, hogy már élessé vált a helyzet, nem engedhették meg maguknak, hogy
gyerekesen viselkedjenek. Összefogtak a szerelmük érdekében.
A fiú visszaindult a szállodába, útközben összefutott az apjával, de lerázta őt egy olcsó kifogással.
Habár külsőleg nem mutatta, belül remegett az izgalomtól, és minden percben azt várta, hogy
utánajön valaki, és rákiabálja: Meg akar szökni!
De semmi ilyen nem történt, könnyedén felkapta csomagját, és egyenesen a kijárat felé sietett.
Ügyelt arra, hogy ne legyen feltűnő, és senkivel ne tartsa a szemkontaktust. Csak akkor
könnyebbült meg valamennyire, mikor a kapu előtt ott látta várakozni Xéniát.
Leintettek egy taxit, és tíz percen belül már a repülőtéren voltak. Szorosan fogták egymás kezét a
lánnyal, a világért el nem engedték volna most. Némán egymás szemébe bámultak, nem kellett
beszélniük, tudták, mi jár a másik fejében.
Minden simán ment... egészen addig, amíg a reptérre nem értek.
-Hogy érti azt, hogy sztrájkolnak?- kérdezte Orfeusz a jegypénztárnál.
-Jól hallotta, fiatalember! A szakmunkások szervezete még nem egyezett meg a vezetősséggel, és
addig ritkítják a járatokat.
-De hát akkor indul gép, nem?
-Amik ma indulnak, arra már mind elkelt a jegy. Nézzen körül! Nem látja a tömeget? Két napja
várakoznak, hogy vége legyen a sztrájknak!
Valóban nagyon sokan voltak, de hát ők honnét tudhatták volna, hogy ez szokatlan? Még sosem
jártak ilyen helyen!
-Orfeusz, most mit csináljunk?- kérdezte Xénia kétségbeesetten.
A fiú is teljesen összezavarodott, de most nem blokkolhatott le. A tét nagyon nagy volt, és minden
másodperc számított. Azonnal el kellett tűnniük ebből az országból. Sőt, az egész földrészről!
-Asszonyom! Hogy tudunk máshogy eljutni az úti célunkhoz még ma?
-Csak hajóval. Vagy autóval, de az drágább megoldás.
-Hogy juthatunk a legközelebbi kikötőhöz?
-Busszal.
-Köszönjük.
Orfeusz karon ragadta a lányt, és megint taxiba szálltak.
-Nem kockáztatunk, megyünk a kikötőhöz. Még a végén kiderülne, hogy a buszsofőrök is
sztrájkolnak!
Ez már egy hosszabb út volt, és mire odaértek, viszonylag csillapodtak a kedélyek. Amikor
viszont kiszálltak, nagy meglepetésben volt részük. Orfeusznak elveszett a pénze.
-Semennyi nem maradt?!-kiabálta Xénia az utcán.
-Sss, várj, mindjárt kitalálunk valamit.
-De hát így nem tudunk venni jegyet! És ha nem tudunk elutazni, akkor ránk találnak!
-Semmi baj, eladom valakinek a telefonomat. Jó? Szerzek pénzt, ne aggódj.
Az üzletekbe hiába ment be, mindenhol elutasították. Megpróbálkozott a járókelőkkel is. Már nem
számolta, hányadik emberhez megy oda, mire végre akadt egy vevője. Csak hogy a férfi nem akarta
megadni neki azt az árat, amennyit kért tőle. Sokáig vitatkoztak, eközben Xénia eltűnt, mintha a
 234

föld nyelte volna el, ami miatt Orfeusz nem tudott eléggé koncentrálni az üzletre. Épp ott tartott,
hogy megkeresi. Már mindenféle a fejében, hogy micsoda szörnyűségek is történhetnek egy
védtelen lánnyal a nagyváros forgatagában, mikor Xénia végre visszatért.
-Ne hülyéskedj már velem, te gyerek! Hát már újonnan is olcsóbb! Ráadásul se töltője, se papírok
róla. Add oda féláron, és elviszem.
-Mi van? Hiszen még GPS is van benne!
Ekkor szólt közbe a lány.
-Elég a vitából! Én mondok egy pontos összeget, és ebből nem engedek.
Jóval áron alul adták el a telefont, de legalább a jegy meg volt. Ezen kívül viszont egy kannyijuk
sem maradt.
-A hajó csak két óra múlva indul Rómába! Mit csináljunk addig?- kérdezte Xénia.
Orfeusznak melege volt, gyötörte a szomjúság, és egyre jobban korgott a gyomra, habár a lány
nem panaszkodott, tudta, hogy vele is ez a helyzet.
-Szükségünk van még pénzre.
-Adjuk el az én mobilomat is?- kotorta azonnal elő zsebéből Xénia.
Orfeusz intette, hogy tegye vissza.
-Egynek maradnia kell, hogy ha segítséget kell valamiért hívnunk.
-Na de hát mi történhet velünk?
-Nem tudom, de ahogy most áll a helyzet, ami a leginkább fenyeget minket, az az éhenhalás.
Letörten álldogáltak még egy darabig, aztán a fiúnak támadt egy ötlete.
-Gyere, nincs más választásunk!
Bementek egy szupermarketbe, és alaposan körülnéztek. Mindenhol kamera volt, ezért gyorsan
dolgoztak. Csak a legszükségesebbeket pakolták be a táskájukba, a pénztárnál meg csak egy rágóért
fizettek. Aztán igyekeztek minél hamarabb eltűnni a helyszínről.
-Hova bújjunk?
-Itt jó lesz, ebben a kis sikátorban.
Két pofára tömték magukba a kaját, már nagyon éhesek voltak. Ásványvízzel oltották szomjukat,
aztán amikor már elteltek mindennel, a maradékot kukába dobták, és kézen fogva sétálni indultak.
-Mi ketten nem semmik vagyunk!- vigyorgott Orfeusz.
Xénia szemében is felgyulladt a huncut fény.
-Mázlink volt, hogy nem kaptak el.
-Nem is olyan rossz lopni, igaz?
-Hát nem is gyötör a bűntudat, mint ahogy azt idáig hittem. Szerintem szuper érzés!
-Az adrenalin miatt. Az egyik legerősebb drog. Sokan rászoknak, ezért is van annyi kleptomániás.
-Csak nehogy én is az legyek!
Nevetve mentek tovább a kikötő felé. A szabadság csupán egy karnyújtásnyira volt tőlük. Már
csak fél óra, és kifut a hajó, egyenesen új, közös életük felé veszik az irányt. Semmi sem lehet szebb
vagy jobb, mint ez a pillanat.

‫٭‬

Dárius kedvesen hárított egy újabb üzleti ajánlatot. Rengeteg ismerőst fedezett fel a kiállításon,
aki mind most szerettek volna vele partnerségre lépni.
-Ez a fiam nagy napja, és nem az enyém. De tessék, itt van a névjegyem, várom a hívását.
Miután lerázott mindenkit, odament Eugénhez.
-Gratulálok, hallom eladtad az összes képet?
-El sem hiszem! Az előbb itt volt André, azt mondta, hogy nem sokára lehúzzuk a rolót.
-És milyen érzés, hogy ekkora sikered van?
-Hihetetlen! Nem bírom felfogni, egyszerűen csak kapkodom a fejem.
Apja látta Eugén arcán azt a kisfiús lelkesedést, ami annyi emléket idézett fel benne. Nem tudta
 235

megállni, hogy ne ölelje át a fiát. Eugén visszaölelte, ami még inkább felmelegítette a férfi szívét.
-Te sohase utálj meg, fiam. Elviselem a testvéreid gyűlöletét, de ha te is ellenem fordulsz, akkor
belehalok. Jó? Számítok rád, Eugén. Tudod, hogy mindig is te voltál a kedvencem.
-Apa... Nem utállak.
Dárius elnevette magát. Ekkor csatlakozott hozzájuk André.
-Hát bizony van ok az örömre. De hát én előre megmondtam, hogy ez lesz. Eugén a mai naptól
elismert festőművész.
Dárius szúrós szemmel nézett Andréra, aki úgy tett, mintha észre sem venné. Ám a látszat csalt,
belülről fortyogott a dühtől. Viszont még nincs itt az ideje, hogy kimutassa a foga fehérjét. Nagyon
remélte, hogy az emberei már végeztek a rájuk bízott munkával.
Euridiké szaladt oda hozzájuk.
-Láttátok Xéniát valahol?
Dárius ösztönei azonnal jeleztek.
-Nem találod a lányod?
-Órák óta keresem.
-És még idáig nem szóltál nekem?
-Lehet, hogy Orfeusszal van? Hol a fiad?
-Amikor utoljára találkoztam vele, akkor épp visszament a szállodába, mert a szobájában hagyott
valamit. De ez is elég rég történt.
-Azonnal meg kell őket találnunk!

‫٭‬

Kasszandra hamar lefektette a gyereket, mindenki nyugovóra tért, kivéve Párisz. A férfi ott ült a
sötétben, és megállás nélkül hívogatta Eufrozinát. A nő nem vette fel, így csak üzenetet tudott neki
hagyni. Már lassan kezdte megunni, hogy állandóan egy géppel kell beszélnie. Úgy döntött inkább
megvárja, hogy Eufrozina hazaérjen. Vagy lehet, hogy át sem megy hozzá. Hiszen a világon
mégiscsak létezik büszkeség!
Valami neszt hallott az ajtó felől. Elsőnek csak legyintett, de amikor megismétlődött, felpattant,
elővette a pisztolyát, és várakozó állást vett fel.
Krisztofer rutinosan bánt a pajszerrel. Amint felfeszítették az ajtót, beosontak Akhilleusszal.
Akciójuk viszont nem tartott sokáig, mert a villany egyszer csak felgyulladt, és ők lelepleződtek.
-Kezeket fel!
Mindketten rémülten meredtek a pasasra, aki fegyvert fogott rájuk, aztán az öregebbik lassan
leeresztette a kezét, és elvigyorodott.
-Párisz! Tudtam, hogy valahonnét ismerős vagy!
-Akhilleusz? És Krisztofer? Ti mi a jó büdös francot kerestek itt?
-Ezt mi is kérdezhetnénk tőled, barátom.
-Jé!- kiáltott fel Krisztofer.- Ez tényleg Párisz!
-Örülök hogy neked is leesett, baromarcú!- szólt rá Akhilleusz.- Jó volna, ha befognád, mert így
mindenkit fel fogsz ébreszteni!Te meg Párisz, tedd már le a kis játékszeredet!
A férfi leeresztette a fegyvert, és elrakta.
-Magyarázatot várok. Ki küldött titeket, és miért?
-Micsoda stílus! Csak nem egy rohadt zsaru lettél? Rablóból pandúr, he?
-Felkarolt egy gazdag ember, és most már neki dolgozom.
-Akkor felhagytál a lopással? Házak feltörésével?
-Megváltozott az életem azóta, hogy veletek jártam az éjszakákat.
-De a szerencsejátékról nem szoktál le, fogadjunk!
-Arról nem olyan könnyű. És most ti jöttök. A fiút akarjátok?
-Honnét tudod?
 236

-Nem vihetitek sehová!

-Bocs, haver, de nagyon kell a lóvé. De ha segítesz, akkor neked is csurran-cseppen.
-Nem lehet, srácok, az állásom a tét.
-Szóval ilyen nagyra törtél? Már el is felejtetted, honnét jöttél?
-Azt a mocskot mindenki szívesen elfelejtené.
-Jól van hát, akkor csak fordítsd el a fejed, amíg mi elvisszük a gyereket.
-Látom, nem értitek. A főnököm azért fizet, hogy vigyázzak az unokaöccsére. Ha eltűnik, az én
életem onnantól kezdve egy drachmát nem fog érni.
-Te az egyik, mi a másik oldalon. Mi legyen?
-Nálatok van pisztoly?
-Nincs.
-Gondoltam. Még mindig amatőrök vagytok. Nesze, itt van egy kis zsebpénz. Most pedig tűnjetek
el! Nem akarlak titeket többé itt látni.
Akhilleusz átvette a csinos kis köteget.
-Hé! Ez két napi élelemre sem elég!
-Ennyi van nálam. Na induljatok, mielőtt meggondolom magam, és a régi szép emlékek kedvéért
odapörkölök nektek.
-Várj csak, Párisz. Még hallani fogsz rólunk!

‫٭‬

Eugén holt fáradtan dőlt le szobájában a kiállítás végeztével. Annyit mosolygott ma az emberekre,
hogy az arca egészen begörcsölt. Andréval is lerendezte, hogy innentől kezdve önmaga állítja ki a
képeit. Befutott, híres lett, és mostantól a neve ér valamit. Már nem csupán az apja fia, hanem ő
Eugén Angelopulosz, aki azokat a remek képeket festi.
Igen, elérte a célját. Mostantól akár nyugodtan hátra is dőlhetne, de még van egy lezáratlan ügye.
Telefonon felrendelte magához Dáfnét, és amíg a nő érkezésére várt, leszedte a csomagolást a
képről, és az ágy támlájának döntötte. Úgy, hogy aki belép az ajtón, az egyből ezzel találja szembe
magát. És Dáfné nem sokára meg is érkezett.
A nőt sokkolta a látvány. Áhítattal az arcán közelebb ment a festményhez, le nem vette volna
szemét egy másodpercre sem saját képmásáról. A képen Dáfné olyan volt, mint amit Eugén számára
jelentett. Csábos, finom és nőies. Arca puha, bőre kisimult és fénylően szép. Félig lehunyt szemhéja
alól sugárzott a szexuális kihívás. A póz, ahogy feküdt, az egyszerre volt provokatív, engedelmesen
felkínálkozó, és pimaszul magabiztos. Nem volt ebben semmi gyengéd, vagy védtelen. Leginkább
egy vérszívó vámpírra hasonlított a vörös takaró alatt.
Dáfné rájött, ez tényleg ő. Ez a laza, ledér nőszemély. Egy könnyen kapható kis cafka, aki
senkinek sem kell. Még jó, hogy Eugén sem kívánja őt! Hiszen amit akart belőle, azt megkapta.
Megörökíthette a szépségét az utókornak. Az a nő hibája, hogy többet hitt, és többet várt.
-Köszönöm neked, tényleg sokat segítettél, Dáfné.
Eugén hangjára felocsúdott.
-Mért játszadoztál velem? Ígérgettél! Az orromnál fogva vezettél.
-Még én magam sem tudtam az elején, hogy végül mit akarok.
-És nem érdekelnek az én érzéseim?
-Közöttünk ez nem működhet, Dáfné. Itt a kép, vidd. A tiéd.
-Végig erről szólt az egész. Kihasználtál.
-Ez a festmény a lelkem egy része. Megkapod tőlem. Nem elég?
-Ahhoz képest, amit én adtam neked magamból... nem.
-Ne váljunk el egymástól keserűséggel a szívünkben. Maradjunk barátok.
-Legfeljebb csak ismerősök.
Dáfné felkapta a képet, és kiment a szobából.
 237

‫٭‬

Dárius próbált higgadt maradni, de most az egyszer nem ment. Már mindenhol kereste
Orfeuszékat, de egyszerűen, mintha a föld nyelte volna el őket, Ahogy teltek a percek egyre jobban
aggódott, és egyre dühösebb is lett. Épp a fia szobájában kutakodott, mikor Dioméd utánajött.
-Apa, beszélnünk kell Nikéről.
-Erre most nincs idő! Az öcséd eltűnt, és magával vitte a cuccait is!
-Orfeusz elment? De hová?
-Ezt szeretném én is tudni! Már kétszer körbefutottam a szállodát, de nem találom azt a csirkefogót!
Xénia sincs sehol, ami azt jelenti, hogy együtt vannak!
Dárius idegesen bevágta az üres szekrény ajtaját. Dioméd összerezzent a hangra.
-Akkor lehet, hogy...
-Megszöktek! Igen, az a két idióta most nagyon kihúzta nálam a gyufát!
-Ha ez igaz, akkor az én hibám.
-Hogyan?
Apja egy pillanatra abbahagyta a tombolást, és teljes figyelmét ráfordította.
-Én tömtem tele a fejét mindenfélével. A szökést is megemlítettem neki, mikor nagyon dühös
voltam rád. De nem gondoltam volna, hogy komolyan fontolóra veszi!
-A rohadt életbe! Na majd veled is számolok később, de most utánuk kell mennem.
-Apa! Kérlek ne bántsd őket!
-Imádkozz, hogy ne találjak rájuk, mert nem állok jót magamért!

‫٭‬

A hírre, hogy Orfeuszéknak nyoma veszett, az egész család összegyűlt. Csak Dárius hiányzott.
Dioméd szólt Nikének, hogy neki is illene megjelenni, de a lány inkább barátnőjét vigasztalta, aki
nagyon összetört Eugén kegyetlen viselkedése láttán. Dáfné szavait alig lehetett érteni, úgy
zokogott. Niké átkarolta vállát, és megkínálta zsebkendővel.
-Akkor elmondod, hogy mi történt?
-Olyan hideg volt velem! Mintha soha nem is lett volna köztünk semmi!
-Minden férfi egy szemét, ne is törődj vele!
-De én szeretem őt!
-Még ezek után is? Hát mondjuk... igaz. Pont én beszélek?
-Te is ugyanígy sírtál nem is olyan rég! És most boldog vagy Dioméddel!
-Nem tudom, hogy ez a te esetedben működni fog-e. Eugén ereiben víz folyik!
-Neki is van jó oldala, csak nem mutatja ki.
-Szerintem akkor sem normális, hogy ilyen sokáig hitegetett téged, aztán mégiscsak arra kellettél
neki, hogy a kapcsolataid révén befusson. Nem értelek, mért nem haragszol rá!
Talán ezt nem lett volna szabad mondania Nikének, mert ezután Dáfné még jobban
elkámpicsorodott.
-Sajnálom, bocsáss meg, de ez az igazság sajnos.
-De ez annyira fáj!
A lány már nem tudott mit kitalálni, hogyan vigasztalhatná meg barátnőjét. Jobb híján lefektette
aludni, hátha holnapra kipiheni magát, és erősebb lélekjelenléttel tudd talpra állni.
Dáfné hamar álomba merült, az idegei már nagyon kilehettek. A lelki gyötrelmeket a test általában
nehezen viseli. Niké kiosont a szobából, és bezárta a zajtót.

‫٭‬
 238

Dárius minden gyermekéről hordott egy képet a pénztárcájában, így könnyebb volt Orfeusz
keresése. A repülőtéren az összes jegypénztárosnak megmutatta, és az egyiknél szerencséje is volt.
-Igen, láttam ma a fiút. Volt vele egy ifjú hölgy is.
-Ezek ők azok! Mikor voltak itt?
-Órákkal ezelőtt. De nem tudtak utazni sehova, mert hát ugyebár sztrájk van.
-És hová mentek innét?
-Ezt nem tudhatom biztosan, de szerintem a kikötőbe. Mindenféleképpen el akartak még ma utazni,
így azt ajánlottam nekik, hogy ha nincs más választás, akkor hajóval menjenek.
-Köszönöm a felvilágosítást.
Dárius újra taxiba pattant. Amíg a kikötőhöz nem ért, felhívta Páriszt.
-Helyzetjelentést kérek!
-Minden a legnagyobb rendben van, főnök.
-Az égvilágon semmi nem történt?
-Nem. Kasszandráék már rég nyugovóra tértek.
-Na, legalább ott jól alakulnak a dolgok.
-Miért? Mi történt?
-Ez nem telefontéma. Majd otthon beszélünk.

‫٭‬

Eufrozina mobiljára huszonhét üzenet érkezett Párisztól. Éppen át akarta nézni azokat, mikor
testvére kikapta kezéből a telefont.
-Hogy vagy képes most is csak arra az emberre gondolni, mikor Xénia lehet, hogy nagy bajban van?
-Add vissza!
-Nem! Az agyamra mész azzal, hogy egyszer szakítotok, aztán megint összejöttök! Téged a
szerelmi életed érdekel, pedig a lányom eltűnt! Istenem, ki tudja, hogy most hol lehet?
Euridiké összeomlott. Zokogva az asztalra hajolt, hosszú haja teljesen eltakarta szenvedő
ábrázatát. Csak szívszorító vonyítását lehetett hallani, és senki nem mert belegondolni, hogy most
mit élhet át szegény.
Heléna szintén nagyon összetört. Míg Eufrozina kapott tőle egy megrovó pillantást, odahúzódott a
másik lányához.
-Nyugodj meg, Euridiké! Dárius hamarosan megtalálja őket, és akkor majd jól elfenekelhetjük azt a
komisz kislányt. Ideje megtanulnia Xéniának, hogy nem ijeszthet ennyire ránk.
-Ha tényleg kiderül, hogy megszökött Orfeusszal, én örökre eltiltom őket egymástól!
Apolló nem értette az egész helyzetet.
-De hát miért? Mért tették ezt?
-Mert szerelmesek egymásba!
Sokakban benn akadt a levegő erre a hírre. A szégyenletes titok kiderült immár a család minden
tagja számára. És míg ezen csámcsogtak, Euridiké feszült csendben várta a fejleményeket.

‫٭‬

Orfeuszt és Xéniát leszállították a hajóról a rendőrök. Habár esküdöztek, és tagadták a lopást, nem
sokra mentek vele. Filmfelvétel készült róluk, ami bizonyíték volt ellenük.
A fiú azt hitte, hogy ennél rosszabb már nem is történhet velük, mikor meglátta az apját. Dárius
arca nem tükrözött semmilyen érzelmet. Odament hozzájuk, és beszédbe elegyedett a járőrrel.
Miután tisztázták, hogy a rokonairól van szó, Dárius kenőpénzt csúsztatott a zsebébe, és a boltban is
kifizette a kárt, így nem tettek a gyerekek ellen feljelentést.
Amint elrendeződtek a dolgok Dárius fogott egy taxit, és mindannyian beszálltak. Nem szóltak
egymáshoz egy szót sem, meg sem mertek mukkanni. Xénia csendben sírni kezdett a hátsóülésen.
 239

Immár minden álma összetört, és nagyon félt a következményektől is. Orfeusz ezzel szemben nem
engedhette meg magának, hogy gyengeséget mutasson az apja előtt. Dárius amúgy sem az a fajta
volt, akinek a szívét bármiféle próbálkozás meg tudná lágyítani.

‫٭‬

Dezdemóna már majd belebetegedett az aggodalomba. Euridiké kirohanása csak még inkább
rátett egy lapáttal. Őt nem érdekelte, hogy a fia szökni próbált Xéniával együtt. Csak az számított
neki, hogy a gyerekek épségben visszajöjjenek.
Dioméd átölelte az anyját, aki hálásan támaszkodott rá. A férfi lelkét még mindig emésztette a
bűntudat, hogy tulajdonképpen ő buzdította öccsét arra, hogy világgá menjen. Azóta már ezerszer
megbánta. Minek kellett neki ilyen hülyeséget mondania?
Niké félénken közelebb ment. Az oké, hogy jövendőbeli apósa nem fogadja szívesen a családba,
de vajon Dezdemóna, hogy áll ehhez? Dioméd rámosolygott, és megfogta a kezét.
-Anya, bemutattam már neked a menyasszonyomat?
Az asszony könnyes szemekkel ránézett.
-Nagyon aranyos lánynak tűnik.
-Talán te tudsz beszélni apával az érdekünkben. Én Nikét mindennél jobban szeretem, és csak ő kell
nekem. Győzd meg, hogy legyen engedékenyebb!
-Fiam, én nagyon örülök a boldogságodnak, de nem hiszem, hogy bármiféle hatással is volnék
apádra. Dárius rajtam is keresztülnéz.
Ekkor megcsörrent Dezdemóna telefonja. Kapkodva felvette. Pár perc múlva ragyogó arccal
közölte mindenkivel a hírt.
-Megtalálta őket! Nincs semmi bajuk. Hamarosan itt lesznek.

‫٭‬

André nem bírt tovább várni. Már így is késő éjszaka volt, mostanra biztosan végeztek a bérencei.
Fölhívta Akhilleuszt.
-Sikerült? Nálatok van a fiú?
-Egy kis probléma merült fel.
-Az mit jelent?!
-Valaki megakadályozott minket a munkánkban. Egy férfi vigyázott rájuk. Fegyver volt nála.
-Maguk pancserek! Azt hittem, hogy értik a dolgukat! De térkép nélkül még a saját seggüket sem
találnák meg!
André lecsapta a kagylót. Tajtékzott a dühtől. Vérben forgó szemekkel a falba ütött. Ezzel viszont
nem ért el semmit, csak cefetül fájtak utána az ujjai.
-Baszd meg! A kurva anyját!
Pedig már úgy várta, hogy találkozhasson a fiával! Szegény kis Alexnek már biztosan nagyon
hiányozhat. Kasszandra meg napról-napra valószínűleg azon fáradozik, hogy ellene fordítsa.
Ezt már nem bírja ki. Elhagyta Jorgosz. Elvették tőle a gyerekét. Mi jöhet még? Mért veri őt
ennyire az Isten? Hát a jó emberek nem érdemlik meg, hogy boldogok lehessenek?

‫٭‬

Dárius nagyon dühös volt. Majd szétfeszítette a harag. De nem a gyerekek ellen irányult ez,
hanem önmagára. Hogy lehetett ilyen bolond, hogy nem számított erre? Mért nem látta előre, hogy
ez lesz? Oltári nagy mázlija volt, hogy ez a két bolond lopni mert a boltból, mert ha nem szállítják
le őket az épp indulni készülő hajóról, talán soha többé a nyomukra sem akad.
Abba nem is próbált belegondolni, hogy akkor mi lett volna, ha nem ér oda időben. Hogy is bírna
 240

úgy élni tovább, hogy a fia elment? Hogy nem tudja hol van, jól van-e? Hogyan lehetne ezek után a
felesége szemébe nézni? Az egész család szemébe nézni! Mindenki őt hibáztatná, és joggal. Neki a
kötelessége mindenkire vigyázni.
Szóval megértette, hogy Orfeusz még csak kamasz. Hogy ebben a korban sok őrültségre képesek
a gyerekek. De nem bocsáthat meg neki. És nem hagyhatja büntetés nélkül a szökési kísérletet.
Muszáj lesz megtanulnia a fiának, hogy mik a határai.
Most bezzeg összebújnak a hátsóülésen a kis gerlepár! Sejthetik, hogy a mai naptól ők soha többet
ebben az életben nem látják egymást. Hát ez bizony így lesz. Idáig nagyon is kesztyűs kézzel bánt
velük, de ennek vége. Itt az ideje, hogy megismerjék azt az oldalát is, ahol nincs pardon. Egy életre
megtanulják, hogy hol a helyük!
A taxi végre bekanyarodott a szálloda elé. Kiszálltak, Dárius fizetett, aztán felmentek az emeletre.
Az ő és Dezdemóna szobájában gyűlt össze a família. Amint beléptek, a rokonok rávetették
magukat a két megkerült csavargóra. Ölelgették, puszilgatták őket. Dáriusban ennek láttán azonnal
felment a pumpa.
-Nehogy már még meg is dicsérjétek őket!
A hangjában vibráló érzelmektől mindenki azonnal elhallgatott.
-Jól van, láthattátok ti is, nincs semmi bajuk. Nyugodjatok meg, és térjetek nyugovóra. A fiú és a
lány büntetését pedig bízzátok rám. Én megfelelően el fogom tudni magyarázni nekik, hogy
mennyire megrémisztettek minket. És meg fogom értetni velük, hogy többet ilyet nem csinálhatnak.
Ennyi elég is volt, sorban távoztak a szobából. Dioméd és Niké. Eugén. Eufrozina és Heléna.
Végül Apolló és Tétisz. Csak a szülők és a gyerekek maradtak.
-Titeket kérlek, hogy üljetek le, és ne szóljatok bele a fegyelmezési módszereimbe.
Dezdemóna és Euridiké egymásra néztek, aztán szó nélkül helyet foglaltak a kanapén. Orfeusz és
Xénia a szoba közepén álltak, kitartóan fogták egymás kezét, és Dárius felé fordultak. A férfi levette
zakóját, feltűrte az inge ujját, és kikapcsolta az övét.
-Nagyon egyszerű lesz a játékszabály, az értelmi szinteteknek megfelelő. Mert hogy hiába
ismételtem el nektek többször is, hogy nem lehettek együtt, csak süket fülekre találtam. És ti
szándékosan nem vettetek tudomást az én tiltásomról. Ezzel úgy érzem, hogy tiszteletlenek voltatok
velem szemben. Érzéketlenek a többi családtagjaitokkal szemben. És ráadásul végtelenül ostobák,
mert azt hittétek, hogy szárazon megúszhatjátok. Még a többit megértem, mert én is voltam fiatal,
és követtem el hibákat. De egy valamit nem tűrhetek. Ha valaki ostoba. Az... engem... irritál.
Két kezével megfeszítette a súlyos bőrövet. Ügyelt arra, hogy a gyerekek szeme mindvégig az
övön függjön, miközben beszél hozzájuk.
-Szóval, hol is tartottam? Ó igen, a játékszabályok! Orfeusz, jól figyelj rám, és mindent csinálj úgy,
ahogy mondom, mert különben Xénia bánja. Remélem értettél?
-Ezt nem teheted!- háborodott fel a fiú.
Dárius felnevetett.
-Mért nem?
-Mert anya nem engedi!
Mindannyian Dezdemónára néztek. Az asszony felállt, és az ajtóhoz ment.
-Én mosom kezeimet.- aztán távozott.
Orfeusz nem hitt a szemének. De gyorsan túl tette magát, és most Euridikéhez fordult.
-Hagynád, hogy apa bántsa a lányodat? Hát milyen anya vagy te?
-Vállalnotok kell a következményeket a tetteitekért! Én magam adnám a legszívesebben Xéniának a
büntetést, de törvényesen Dárius a gyámja.
-Hát igen, fiam, így áll a helyzet.
Orfeusz mégsem nyugodott bele.
-Senki sem bánthatja Xéniát! Aki hozzáér, annak eltöröm a kezét!
-Velem kekeckedsz?
A férfi teljesen váratlanul adott egy pofont a fiának. A lány feljajdult, és oda akart szaladni
 241

Orfeuszhoz, de az anyja lefogta.

-Most már kész vagy végre férfiként elviselni ami még jön? Ha továbbra is ellenkezel, nem
viccelek, a következő ütés a szívszerelmednek szánom. De ne akard! Most is tapasztalhattad, hogy
nem tudok kicsit ütni.
A fia végre felfogta, hogy igazán komoly a helyzet.
-Ha meg akarsz verni, csak tessék! Bármit megteszek, de őt ne bántsátok. Én kevertem bele! Ő nem
is akart szökni!
-A részletek nem érdekelnek!- vágott közbe kegyetlenül Dárius.- Told le a gatyád!
Orfeusz egy mozdulattal teljesítette a parancsot.
-Az alsónadrágot is!
Itt már elbizonytalanodott.
-Mi a baj? Csak nem szégyellős vagy? Euridiké!
A nő olyan csattanós pofont kent le a lányának, hogy Xénia hangosan zokogni kezdett. Orfeusz,
mintha csak a védelmére szeretne kelni, tett két lépést felé, de elfelejtette a bokájára tolt nadrágját,
és így elhasalt. Földet érésekor nyekkent egyet, de lassan felállt.
-Nos, mennyit kell még szenvednie Xéniának? Hajlandó vagy végre engedelmeskedni?
A fiú elvörösödött arccal hátat fordított nekik, és levette magáról az alsónadrágját is. Pucér feneke
fehéren világított, erős kontrasztot alkotva a többi barnább részéhez képest. Orfeusz megalázva
lehajtotta a fejét, és ökölbe szorította a kezét.
-Jól van, most menj a fotelhez, és hajolj rá. Teljes kilátást szeretnénk a legszebb testtájékodra.
A fiú nyelt egyet, tudta, még csak most jön az igazán kemény része a büntetésnek. Letérdelt az
egyik fotel elé, és az ülésre hajtotta homlokát. Belemarkolt két oldalról a karfába, és felkészült a
legrosszabbra.
-Látom végre megemberelted magad. Mivel a legfontosabb leckének azt tartom, hogy tisztában
legyél a saját korlátaiddal, ezért úgy döntöttem, hogy annyi verést kapsz, ahány éves vagy. Mondd
ki, milyen idős vagy?
-Tizenhat éves.
-Bocsáss meg nem hallottam jól. Hangosabban!
-Tizenhat!
-Igen, tizenhat. És nem tizennyolc, vagy több. Hanem csak egy szaros kis tizenhat éves taknyos
kölyök, aki azt hitte, hogy túljárhat az én eszemen! Remélem ezek után bevésődik az agyadba, hogy
még nem vagy felnőtt, aki kedvére azt csinálhat, amit csak akar.
Orfeusz behunyta a szemét, és vett egy nagy levegőt. Ennek ellenére az első ütés váratlanul érte.
Felordított, és ösztönösen hátratette a kezét, hogy védje magát. Apja ezt látva, csak csóválta a fejét.
Xénia viszont kiszakította magát az anyja kezéből, és odarohant hozzá. Babusgatni akarta a fiút, de
az ellökte.
-Menj vissza!
-Nem engedem, hogy tovább bántson téged!
-Azt mondtam, hogy menj vissza anyádhoz!
-És nézzem végig az egészet?!
Xénia nem értette, hogy ez Orfeusznak már becsületbeli ügy. A fiú meg akarta mutatni az apjának,
hogy képes kibírni bármit. A lány nem volt hajlandó ezt tétlenül hagyni, de mivel nem mert
szembeszállni a nagybátyjával, inkább a menekülést választotta. Kirohant a szobából, és
utánavetette magát Euridiké is. Dárius higgadtan becsukta mögöttük az ajtót.
-Mire volnál képes azért, hogy Xénia a tiéd legyen?
-Mindenre!- jelentette ki szenvedélyesen a fiú.
-Hmmm... Na majd meglátjuk.
A második ütés, amely pontosan ugyanott érte, még fájdalmasabbnak tűnt. Orfeusz megint nem
tudta megállni, hogy fel ne kiáltson.
-Ez nem lesz jó így, fiam. Még felvered itt nekem az egész szállodát! Na nem! Elég bajt okoztál
 242

mára nekünk! Tudod, mit? Mindig is tetszett a régi spártaiak nevelési módszere. Emlékszel, mit is
kaptak azok, akiket lopáson értek?
-Megkorbácsolták őket.
-Igen. És addig verték, amíg el nem érték, hogy egy árva hang nélkül tűrjék az ütéseket. Mit
gondolsz, neked ez menni fog?
Orfeusz elengedte a karfát, letörölgette a könnyeit, aztán a szájába tömte az öklét.
Dárius addig ütötte, amíg fia hátsóján meg nem jelentek a piros hurkák. Még a tizedik lesújtásnál
sem tartott, és Orfeusz bőre felszakadt, és vérezni kezdett. A férfi nem tudta tovább folytatni,
hiszem mégiscsak olyan volt, mintha saját magának okozna fájdalmat. Az ő vére folyt le Orfeusz
combján. És ezt valószínűleg soha senki nem fogja megérteni, hogyan fajulhatott ez idáig, de még
mindig szentül hitte, hogy a gyereke érdekében volt erre szükség.
Orfeusz már közel volta ahhoz, hogy elájuljon. Bárhogy is próbálkozott, nem tudta megállni, hogy
nem csússzon ki száján egy-egy nyöszörgés. Az ütéseket nem számolta, bár olybá tűnt, sosem lesz
vége a kínzásának. Csak sírt, és sírt, és sírt. A fájdalomtól elhomályosult aggyal még azt is csak
későn vette észre, hogy az apja egyszer csak ott hagyta. Percekig nem jött vissza, aztán mégiscsak
újra feltárult az ajtó. Dezdemóna lépett be rajta.
Az anyja nem szólt semmit, csak nézte őt. Talán sokkot kapott a látványtól. A fiút nem érdekelte,
szerinte ő is elárulta. Lassan föltápászkodott Dezdemóna segítségével. Az anyja a szája elé kapta a
tenyerét, mikor meglátta a kezét.
-Istenem! Majdnem átharaptad az ujjaidat!
Dárius kicsit messzebb állt tőlük, de ő is látta, ahogy csöpög a vér a padlóra.
-Vidd a szobájába! Nem sokára szólok egy orvosnak. Ad neki tetanusz, és bekötözi a sebeit.
Orfeusz gyűlölettel a szemében ránézett az apjára.
-Mostantól a bennem lévő tisztelet, és szeretet végleg meghalt.- jelentette ki.
Habár égett a bőre, azért is felhúzta a nadrágját magára.
-Hát csak ennyire tellett tőled, te vén marha?
Dárius arca kővé merevedett.
-Talán kérsz még?
-Százszor ennyit is elviselek, ha a végén enyém lehet Xénia! Azt ajánlom szedd össze magad, mert
ez a kis semmiség nem állíthat meg abban, hogy az én akaratom érvényesüljön!
-Orfeusz!- szólt rá az anyja.- Mára elég volt!
-Engedj el! Téged is utállak!
Kiszakította karját Dezdemóna tartásából, és büszkén kihúzta magát. Apja akaratlanul is
meghajolt a fia jelleme előtt, de ezt nem mutatta.
-Még csak a közelébe sem mehetsz többé a lánynak!
-Azt te csak hiszed! Hamarosan nem lesz más választásotok, mert gondoskodtam róla, hogy teherbe
essen tőlem.
-Lefeküdtetek? Hol? És mikor?
-Tegnap előtt. Látod? Erről sem tudtál. Ebből is látszik, hogy mennyire nincs hatalmad fölöttem.
-Csak blöffölsz.
-Majd meglátjuk.
Dárius intettet, hogy Dezdemóna vigye magával a fiút.
-Távozzatok, vagy különben nem leszek képes időben leállni! Te pedig Orfeusz, gondold meg,
mielőtt cselekszel, mert most nagyon is kegyes voltam hozzád. De ne várd meg, hogy milyen az, ha
igazán kihozod belőlem az állatot.
 243

XXV.

Ariadné az ajtóban állva könyörgött Jorgosznak, hogy ne menjen vissza Pargába. Ám hasztalanul
próbálkozott. A férfi döntött, és már semmi nem állíthatta meg.
-Kérlek! Maradj még!
-Ariadné! Engedd, hogy elinduljak, vagy különben lekésem a hajómat. Fantasztikus volt veled ez a
pár nap, de most mennem kell.
-Angelopulosz életveszélyesen megfenyegetett! Azt mondta, hogy ne tedd többé abba a városba a
lábad! Nem félsz?
-Tegnap este Euridiké kétségbeesetten felhívott, mert Xénia elszökött. Mivel a lányom nem hozzám
jött, ezért fogalmam sincs, hogy hol lehet! Aggódom érte! Mit akarsz tőlem? Kapcsoljam ki az
érzéseimet?
-Megkeressük! Mi ketten! Nem kell odamenned, semmi értelme.
-Ott kell lennem! Te ezt nem értheted...
-Hogyne érteném! Még mindig szereted azt a nőt! Vele szeretnél lenni.
-Most féltékeny vagy? A lányom, lehet, hogy életveszélyben van valahol, te meg saját magaddal
törődsz? Ennyire nem figyelsz oda a másikra?
-Kifordítod a szavaimat!
-Na jól van, elég. Állj félre az utamból!
Jorgosz nem cicózott tovább. Félrelökte Ariadnét, felkapta a csomagját, és távozott. A nő
elkeseredetten kiabált utána.
-Ha nem alakulnak jól a dolgok, ne gyere ide vissza! Hallod? Nem akarlak többé itt látni!

‫٭‬

-Nem rég beszéltem Dáriussal, és nagyon érdekes dolgot mondott nekem.

Euridiké csak úgy mellékesen vezette elő a témát csomagolás közben, de Xénia figyelmét nem
kerülte el az anyja hangjában lévő feszültség. Már egy ideje háború folyt köztük, és a látszat
ellenére igenis nagyon komolyan kellett venni. Erre a lány tegnap jött rá, amikor megkapta azt a
hatalmas pofont. Azóta biztos volt benne, hogy mindenki az ellensége, aki nem Orfeusz.
-Igen?
Nem nézett Euridikére a beszélgetés közben. Összehajtogatta az egyik blúzát, és belerakta
bőröndjére. A szívébe nyilallt a fájdalom, ahogy eszébe jutott, hogy azért pakolt ennyi ruhát, mert
azt hitte, hogy máshol új életet kezdhet. Az ellenségei nélkül. Most már csak így nevezi magában
őket. Neki többé nem családtagja itt egyik sem!
-Orfeusz közölte az apjával, hogy pár nappal ezelőtt megint lefeküdtetek... a nélkül, hogy
védekeztetek volna.
-Micsoda? Ilyet állított? Óh, akkor nagyon dühös lehetett keresztapára.
-Szóval hazudott?
-Hát persze! Ugyan már, mikor tehettünk volna ilyet?
-A bulin.
-De hát azon Orfeusz ott sem volt!
-Ki tudja. Nem elképzelhetetlen, hogy kicselezte az apja figyelmét, az a fiú nagyon ügyes, és okos.
Fogadjunk, hogy ő találta ki a szökést is. Ezek után már semmibe nem telne neki, hogy rábeszéljen
téged, hogy gyereket akarjatok.
-Dehogyis! Minek kellene nekem egy kolonc a nyakamba ilyen fiatalon?
-Hát én is ezt szajkózom! És remélem nem csapsz be!
-Szedem a gyógyszert!
 244

-Ma már bevetted?

-Épp arra készültem.
-Menj, most vedd be! Látni akarom, ahogy lemegy a torkodon, és figyelmeztetlek... mindennap
ellenőrizni foglak.
-Jó, máris!
Xénia bement a fürdőszobába, engedett egy pohár vizet, és az anyja előtt lenyelte.
-Na? Most elégedett vagy? Kérlek menj ki, mert pisilnem kell.
Euridiké távozott a fürdőből. A lány gyorsan magára zárta az ajtót, és a vécéhez sietett. Beledobta
a pirulát, amelyet idáig az ujjai közt rejtegetett. Várt egy percet, aztán jó hangosan lehúzta. Nézte,
ahogy a víz örvénye elnyeli a gyógyszert.
Soha többet nem vesz be egy szemet sem, mert lehet, hogy ártana vele a babának. Már ha
egyáltalán teherbe esett. De nagyon remélte, hogy igen. Csak ez az egy esélyük van arra, hogy újra
láthassák egymást.
Lehajtotta az ülőkét, és rátelepedett. Bár nem járt olyan gyakran templomba, de ettől függetlenül
istenhívőnek érezte magát. Imádkozni kezdett azért, hogy megfoganjon benne az élet, és azért is,
hogy Orfeuszt nem bántsa Dárius. Nem bírta elviselni, hogy kettejük bűnéért a felelősséget csak a
fiú vállalta. Látnia kellett őt szenvedni... Olyan lelki kínt okozott ez neki, hogy inkább nem is
gondolt rá, mert olyankor újra átélte az egészet.
Bárcsak sikerült volna nekik megszökni! Bárcsak ott lehetne a szerelme mellett... Láthatná szép
arcát... Hallhatná a hangját. Majdnem belepusztult, ha arra a pár boldog kis órácskára
visszaemlékezett, amikor a kikötőben sétáltak. Akkor még abban a tudatban voltak, hogy ők ketten
örökre együtt maradhatnak.
Milyen szánalmas... Szánalmasak a vágyaik, a reményeik. Még talán az égiek sem pártolják tiltott
szerelmüket. De mit tegyen, ha csak ez tarja életben?

‫٭‬

Orfeusz a hazaút során mélyen magába vonult. Bátyai kioktató beszédeit meg sem hallva bámult
ki a kocsi ablakán. Az elsuhanó táj képe megnyugtatta. Amúgy sem kívánt senkivel sem beszélni.
Mindenkit a legmélyebben gyűlölt, mert hagyták, hogy az a kegyetlen állat agyonverje. Elárulták!
Mind, mind elárulták, és ő megtagadja mostantól tőlük a szeretetét. Nincs többé apja, nincs többé
anyja, sem testvérei. Senkije sincs, csak önmagára számíthat.
Persze az összes közül azért mégiscsak az apjára haragudott a legjobban, de nem ez fájt neki a
leginkább. Hanem az anyja közömbössége. Amit nem értett, és bárhogy próbálta, nem bírta felfogni.
Jó, az igaz, hogy a verés után már gondoskodón ápolta, cserélte egész este a hideg borogatást, hogy
lehúzódjon bőréről a gyulladás. De mit számít ez! Eső után köpönyeg, szart sem ér! Az anyjának ki
kellett volna állnia mellette!
Felemelte a kezét, hogy megvakarja az orrát. Állandó fájdalom lüktetett ott, ahol magába harapott.
És már megint átázott a kötés! A seb még mindig vérzett, pedig kapott tetanuszt is, és összevarrták.
Nagyon remélte, nem fertőződik el, mert nem szerette volna, ha amputálni kell a karját. Az orvos
azt mondta neki, hogy élete végéig megmarad a fogainak nyoma. A fiú ezt nem is bánta. Remélte,
hogy mindig emlékezni fog rá, hogy ki volt az, aki mellette állt, és ki az, aki elhagyta a bajban.
Újabb bukkanóhoz érkeztek, és ő felszisszent. Két párnán is ült, de ez csak tompította az ülés
keménységét, és egyáltalán nem szüntette meg a sajgó hátsójába nyilallgató kínt. Dioméd
megkérdezte tőle, hogy jól van-e. Orfeusz arra sem vette a fáradtságot, hogy ránézzen. Mindenki
kenje a hajába a sajnálatát, és hagyja őt békén!
Csak Xéniára tudott most gondolni. A lány az ő szerelme, a mindene. Még mindig maga előtt látta
az arcát, ahogy könnyeitől maszatosan a védelmére kelt. Orfeusz elmosolyodott, először érezte
felmelegedni a szívét tegnap óta. Remélte, hogy nem esett nagyobb baja Xéniának az ijedelmen
kívül. Istenem, de szeretne most vele lenni!
 245

Ha ott lehetne mellette, akkor megnyugtatná, hogy minden rendben lesz, lelket öntene belé, és
össze-vissza csókolná. Még álmodozni is olyan jó róla! Ez az egyetlen, ami még erőt ad neki. Nem
fog addig nyugodni, amíg be nem teljesül a szerelmük, és ők ketten boldogok nem lesznek
egymással.

‫٭‬

Dezdemóna a fáradtságtól meggyötörten ült a kocsiban. Nem ment ki fejéből az a kép, amikor
először meglátta, hogy Dárius mit tett Orfeusszal. Ennél szörnyűbb látvánnyal egyszerűen még nem
találkozott. Egy idegennek a gyerekét is megsajnálta volna, nemhogy a sajátját. Úgy érezte, tövestől
kitépték a szívét, és ez a fájdalom nem talál gyógyírt. Ezt a hibát, egyszerűen nem lehet helyre
hozni. Nem lehet megmagyarázni, vagy elsimítani. Nem, Orfeusz sosem fog neki megbocsátani,
hogy ezt ő megengedte.
Ránézett a férjére.
Hogy képes emellett a kőszobor mellett élni? Dáriusra illett a csúfnév. Arcát, mintha gránitból
faragták volna, és jelleme is olyan kemény volt, mint a gránit. Egyedül csak sötét szemeiben
lobogott a tűz. Ez a férfi vagy nagyon szeretett, vagy nagyon gyűlölt. Köztes érzelmekre nem volt
képes. Még a fiával szemben sem.
-Állj meg.
-Dezi, itt nem tehetem, kint vagyunk az autópályán.
-Nem érted? Mindjárt hányok!
Dárius azonnal lekanyarodott egy külső sávba. Dezdemóna alig pár méterre már nem tudta tovább
visszatartani, és sugárban okádni kezdett. Mire mindent kiadott magából, elgyengülten a térdére
támaszkodott. Szédült, és a benne lévő gyerek valamiképp eggyé vált Orfeusz gyerekkori képével.
Férje kiszállt, és odament hozzá. Mikor a vállára tette a kezét, a nő ösztönösen felpofozta. Dárius
visszahőkölt, és láthatóan nagyon meglepte.
-Ez meg mi volt? Én csak segíteni akartam!
-Ne érj hozzám!- Dezdemóna remegő kézzel megtörölte a száját.- És ne merészeld többé bántani a
gyerekeimet sem. Nincs már esélyed, elválok tőled.
-Ezt már ezerszer megbeszéltük. Akinek itt kettőnk közül nincs esélye, az te vagy.
-És ugyan mit tudsz tenni a börtönből?!
-Tehát erre vársz? Addig állj féllábon, amíg ez megtörténik!
-Tanúskodni fogok ellened! Most értem el azt a pontot, hogy már bármire képes lennék, hogy
megszabadulhassak tőled.
-Előbb öllek meg. Ezt jegyezd meg. Én esküszöm, megöllek, ha megteszed!
-Próbáld meg...
-Takarodj vissza a kocsiba! Most!
Dezdemóna szó nélkül visszament. Amikor beült, nem nézett senkire, pedig hátul Apollóék
biztosan kíváncsiak voltak. Ők messziről csak annyit láthattak, hogy a fiukat megüti a menyük, és
veszekednek. De valószínűleg úgy döntöttek, nem szólnak bele a magánéletükbe, mert annyiban
hagyták a dolgot.

‫٭‬

Barbarellát az edzőteremben lepte meg nővére. Pénelopé fintorogva szlalomozott az emberek

között. Mire odaért a húgához, azon nyomban elkezdett zsémbelődni.
-Nem értem, hogy minek jársz ide! Egy gramm súlyfelesleg sincs rajtad!
Barbarella elnevette magát, és bőszen hajtotta tovább a szobabiciklit.
-Nézz körül, Pénelopé! Mindenhol fiatal, izmos és tüzes kis bikák. Óh, szent szűzanyám... annak a
szívdöglesztő példánynak a fenekétől bárkit kísértésbe lehetne hozni!
 246

Pénelopé akaratlanul is szintén megbámulta a tőlük balra lévő, súlyzókat emelgető fiatalembert.
Amikor feleszmélt rá, hogy mit tesz, elpirult, és tekintetét inkább újra a testvérére függesztette.
-Elhallgass, te szégyentelen nőszemély! Hogy is mocskolhatod be pont a szent szűzanya nevét,
mikor ilyen bűnös gondolataid támadnak?!
Barbarella rendkívül jól szórakozott nővére felháborodásán.
-El is felejtettem, hogy te már lemondtál az ehhez hasonló élvezetekről!
-Ha benned is volna egy csepp tisztesség...
-Unalmas! Egyébként is, ha már te nem teszed meg, akkor nekem kell helyetted is élni.
Barbarella leszállt a szobabicikliről mint, aki most rögtön odamegy az ismeretlen férfihoz.
Pénelopé ijedten elkapta a karját.
-Elég! Fejezd be a gúnyolódást!
-De nővérkém! Legalább azt áruld el, tényleg nem kap el soha semmiféle kísértés a szexre?
-Semmi közöd hozzá!
-Vagy többet tudnál mesélni azokról a hosszú... hosszú átszenvedett éjszakákról, amikor nem feküdt
melletted senki?
Pénelopé úgy nézett ki mint, akit megütöttek. Barbarella most rendesen a lelke legmélyére célzott
és talált. Elengedte a húgát, és szigorú arccal egy lépést hátrált.
-Azt hittem, hogy örülsz neki, ha meglátogatlak. Szerettem volna veled beszélgetni. Még talán egy
pohár narancslére is meghívtalak volna...
Barbarellában egy pillanatra feltámadt a lelkifurdalás.
-Nyugi, Pénelopé! Nem esszük olyan forrón a kását! Hiszen mindig szoktam veled hülyéskedni,
nem? Nem kell olyan komolyan venni!
-Akkor velem jössz?
A nő letörölgette az izzadtságot arcáról egy kis törölközővel, aztán a nyakába akasztotta azt.
-Menjünk!
Átsétáltak a bárba, és rendeltek egy-egy pohár frissítőt. Közben Barbarella legalább húsz
embernek odaköszönt. Láthatóan ismert és kedvelt személyiség volt a fitnesz klubban.
-Nos? Halljam, mért kerestél fel?
-Múltkor említetted nekem azt hiszem Arzén nevét.
-Arzén? Várj csak, ki is az?
-Az általános iskolában tanít. Eugén Angelopulosz barátja.
-Tényleg! Szóval mi is van vele?
-Nem olyan rég azt mondtad nekem, hogy te és Kleopátra Arzén miatt vesztetek össze.
-Áh, félreértettél valamit! Nekem úgy rémlik, hogy arra utaltam ezzel, hogy Kleopátra és Zénó
veszett össze miatta. Tudod, hogy van ez. A húgunk még régen járt ezzel a fickóval, és újra
udvarolni kezdett neki. Nyilván féltékeny lett a mi kis sógorunk.
-Ennyi? Tehát nincs Arzén és közted semmi?
-Miről beszélsz?! Alig ismerem!
-Nálad ez sem akadály.
-Nővérkém! Hidd el nekem, annyi szeretőm lehetne, amennyit csak nem akarok! Válogathatok a
jelentkezők közül, érted? Nem vagyok én rászorulva arra a tanárbácsira!
-Remélem, hogy igazat mondasz.
-És mi ez hirtelen érdeklődés?
-Iszméné hívta fel rá a figyelmem. Panaszkodott, hogy sokat legyeskedsz a fia körül.
-Honnét vesz ilyen oltári nagy baromságokat ez a banya? Oké, elismerem, valamelyik nap tényleg
összefutottam azzal a fiúval valahol. De nekem úgy rémlik, hogy csak beszélgettünk.
-Hát, inkább ne beszélgessetek, mert az mindenkiben nyugtalanságot okoz. A híredet az egész város
ismeri. Talán az egész ország is! Ne környékezd meg Arzént! Hagy nősüljön meg békében.

‫٭‬
 247

Eufrozina amint hazaért, és lepakolt, újra beindította a kocsit, és Páriszhoz hajtott. Az este
meghallgatta a férfi üzeneteit telefonján, és levonta a megfelelő következtetést. Párisz szereti őt, ez
biztos, de Dáriustól is fél egyben, aki megtiltotta nekik, hogy házasság nélkül tartsák fent a
kapcsolatukat. Ezt mindenképp meg kellett beszélniük.
-Párisz! Nyisd ki az ajtót!
A férfi nem volt otthon, hiába várt. Már épp feladta volna, mikor megérkezett.
-Szépségem! Most jövök Kasszandráéktól. Ilyen hamar itt vagy?
-Beengedsz? Vagy nem csak a szex tilos, hanem az is, hogy kettesben maradjunk?
-Meghallgattad az üzeneteimet?
-Igen! És megáll az eszem, hogy te egy ilyen tutyi-mutyi alak vagy! Hagyod, hogy a nagybátyám
beleszóljon az életünkbe? Ráadásul a legbensőségesebb magánügyeinkbe?
-Sajnálom, ez volt Dárius egyik feltétele, mikor visszavett.
-És te hagyod, hogy...
-Nem, dehogyis! De egyetértek vele. Úgy helyes, hogy elvegyelek feleségül, és csak aztán éljünk
együtt. Én szeretlek, és veled szemben a maximális tisztességet szeretném megadni. Vess véget a
problémáinknak, és mondj igent!
-Azt hiszed, ez csak így működik? Az arcomba vágod az ultimátumodat, és én boldogan a karodba
hullok? Így ismersz engem?
-Ha akarod, meggyőzhetlek arról, hogy neked mellettem a helyed. Udvarolok és...
-Ácsi, ácsi, haver! Te ma-holnap negyven, én harmincöt éves leszek. Sem szűz, sem naiv nem
vagyok már rég. Nem kellenek a virágaid, sem a romantikus vacsorák ahhoz, hogy tudjam, te vagy
az, aki kell nekem. Csak annyit kértem, hogy adj időt! Szükségem van időre, hogy újra megbízzam
benned! Én még egyelőre nem vagyok képes elkötelezni magam!
-Most ez mit jelent?
-Azt, hogy nemmel válaszolok. Bocs, de te akartál mindenféleképpen válaszra kényszeríteni. Neked
nem volt jó úgy, ahogy mentek a dolgok.
Ez világos, és egyértelmű volt. Párisz nem tudott vitába szállni vele. A férfi bólintott, elfogadta a
döntést. Egyelőre.
-Jól van, ideje volna kicsit lenyugodnunk. Nem jössz be? Főzök neked kávét.
Eufrozina egyik lábáról a másikra állt. Erősen hezitált, és végül nemet intett.
-Majd máskor találkozunk. Most túlságosan feldúlt vagyok.
Köszönés nélkül a kocsijához ment. Párisz szomorúan nézte, ahogy elmegy.

‫٭‬

-Akhilleusz, minek dekkolunk még mindig itt?- kérdezte Krisztofer.

Az öreg még csak rá sem hederített. Az előbb történteken gondolkodott.
Ma reggel követték Párisz kocsiját, és mint kiderült, a lakásához vezette őket. Ott viszont egy még
nagyobb meglepetés érte mindannyiukat.
-Ez a nő... fontos neki.
-Bukik rá? Honnét veszed? Hiszen végig veszekedtek?
-Ne csak nézz, hanem láss is, te bugyuta! Nem vetted észre, mennyire oda van érte?
-Ez a csinibaba nekem is tetszik. Párisznak jó ízlése van.
-Szóval kellene neked?
-Má' hogy a francba ne!
Akhilleusz karba tett kézzel nézett Krisztoferre. A fiút talán még jóképűnek is lehet mondani,
főleg ha kicsípi magát. De vajon labdába rúghat-e ennél a nőnél?
-Már tudom is a bosszú részleteit.
-Kitaláltál valamit? Na, lökjed, papa!
-Ne szólíts papának, te degenerált! És beszélj rendesen, mert a felét sem értem! Szóval, a
 248

következőt fogod csinálni. Elcsábítod Párisz nőjét.

-Ember! Te meggárgyultál az éhségtől! Én aztán nem! De nem ám!
-Félsz tőle, mi?
-Hiszen őrült! Nem láttad tegnap? Hadonászik össze-vissza a pisztolyával, teljesen fel van
spannolva. Simán kinyír, ha rámozdulok a csajára!
-Aki nem mer, nem nyer. Azt hittem te egy igazán tökös legény vagy. Csalódtam benned.
-Most hogy mondod...
-Na, benne vagy?
Krisztofer elvigyorodott.
-Mikor hagytam ki valaha is egy jó numerát?

‫٭‬

Dárius meglátogatta Kasszandráékat, hogy a saját szemével győződhessen meg róla, hogy tényleg
nem történt semmi baj, amíg Athénban volt. Unokahúga egy kávéval fogadta, ami jól esett neki a
hosszú út után. Leültek a nappaliban, és ott megbeszéltek mindent.
-Szóval Párisz nem okozott problémát?
-Ijesztő a külseje, meg az, hogy állandóan hallgat, de ennyi. Udvarias volt velünk.
-És rendesen elvégezte a munkáját?
-Én nem panaszkodom rá, de van itt valami, amit nem teljesen értek.
-Mi az?
-Gyere, megmutatom.
Felálltak, és a kijárati ajtóhoz mentek. Kasszandra megmutatta a nagybátyának az ajtófélfán
látszódó nyomokat, és a zárat, amely egészen újnak tűnt. Dárius összevonta a szemöldökét.
-Mintha...
-Felfeszítették volna az ajtót.
-De hát azt mondtad, hogy nem tört be senki hozzátok!
-Nem tudhatom biztosan, este nem hallottam semmit, ami erre utalna. Valami mégiscsak
történhetett, mert itt a bizonyíték.
-És Párisz nem szólt neked?
-Egy árva szót sem! Ha engem kérdezel, akkor azt mondanám, hogy valami oknál fogva el szeretné
tusolni ezt az ügyet. A saját költségére helyre hozatta a károkat, és abban a hiszemben távozott
innét, hogy senki nem fogja észrevenni.
-De hát miért?
-Nem tudom.

‫٭‬

Dárius nagyon gyanúsnak találta ezt az egészet. Nem bírt volna tovább várni, azonnal
meglátogatta Páriszt. A férfit otthon találta, nem csinált semmit, csak feküdt, és bámulta a tévét.
-Főnök! Nem hittem volna, hogy ilyen későn átjössz még hozzám.
-Itt az ideje, hogy számon kérjem, milyen munkát végeztél.
-Már a telefonban is mondtam, hogy...
-Nem történt semmi. Igen, emlékszem. De hazudtál.
Párisz felült, láthatóan még csak most fogta fel, hogy Dárius komolyan beszél. Egy pillanatig nem
szólt semmit, aztán vállat vont, és kitálalt mindent.
-Az este betörtek Kasszandráékhoz. Két régi haverom volt. A gyerekért jöttek.
-André küldte őket?
-Nem mondták ki a nevét konkrétan, de hát ki lett volna más?
-És? Mit tettél?
 249

-Mivel tényleg két nyomorultról van szó, hát adtam nekik pénzt, és elhajtottam őket onnét a
francba.
-Ennek valószínűleg nem örültek. És a megbízójuk sem. Még az is benne van a pakliban, hogy
visszamennek újra megpróbálni.
-Nem hiszem. De talán André felbérelhet másokat, akik nagyobb sikerrel fognak járni.
-Én ezt nem engedem. Szerzek melléjük állandó testőröket.
-Jó volt a megérzésed, főnök. Nagy szerencse, hogy itt hagytál engem, hogy vigyázzak rájuk.
-Engem csak az zavar, hogy nem szóltál róla.
-Nem akartam bemártani a régi cimborákat. A helyszínen megoldottam a problémát, és azt hittem
ezzel le is van zárva az ügy.
-Akkor is tudni akarok mindenről! Soha többet ne forduljon elő, hogy ilyen fontos dolgot eltitkolsz
előlem. Remélem világosan fogalmaztam?
-Elnézést, igazad van.
-Hmmm...- Dárius kicsit lenyugodott, és most már higgadtabban értékelte át újra a helyzetet.-
Szóval feltűntek a múltadból emberek. És te az ő pártjukra álltál ellenem. Ebből arra következtetek,
hogy vissza szeretnél kerülni abba a mocsokba, ahonnét kihúztalak évekkel ezelőtt.
-Nem! Még véletlenül se gondold ezt!
-Már pedig ez könnyen megtörténhet, ha még mindig szimpatizálsz azokkal a bűnözőkkel.
-Soha többé!
-Zárd le azt a fejezetét az életednek, Párisz. Végérvényesen semmisíts meg minden szálat, ami
összeköt velük. Ha nem...
-Ne aggódj, főnök. Tudom, mi a dolgom.
-Ne téveszd szem elől, hogy hálával tartozol nekem. Nem tűröm, hogy elárulj!

‫٭‬

-Szia, kincsem!
-Apa!- Xénia Jorgosz nyakába ugrott. A férfi átölelte, és egészen meghatódott, hogy a lánya már
ennyire megszerette. Nem érezte úgy, hogy ezt ő megérdemelné.- Te nem Rodoszon vagy?
-Ott voltam, de visszajöttem.
Xénia beinvitálta a lakásba. Egyenesen a konyhába vezette, ahol Euridiké mosogatta épp a
vacsora után maradt tányérokat.
-Anya! Nézd ki van itt!
A nő majdnem kiejtette kezéből a tálat, mikor meglátta Jorgoszt.
-Mit keresel itt?
A férfi úgy tűnt, hogy haragszik rá.
-Szólhattál volna, hogy Xénia megkerült azóta! Aggódtam érte!
-Feleslegesen utaztál ide. Most, hogy láttad, jól van, akár vissza is mehetsz. Itt senki nem lát
szívesen.
-Ez nem igaz!- háborodott fel Xénia.- Én örülök, hogy apa itt van!
Jorgosz nem szólt semmit. Euridiké csípőre tett kézzel a szobájába parancsolta a lányát.
-Nem megyek! És nem engedem, hogy elküldd őt!
-Xénia! Beszélnem kell apáddal, úgyhogy most menj a szobádba! Többször ne keljen elmondanom.
A lány sértődötten elvonult, kettesben hagyva őket. Euridiké megtörölte a kezét egy száraz
konyharuhába, és leültek az asztalhoz.
-Erre a beszélgetésre már tizenöt éve várunk.
-Igazad van.- bólintott a férfi.- Ideje lesz megejteni.
-Elsőnek is, jobb ha tudod, hogy nem engedlek Xénia közelébe.
-Nem ismered el a jogaimat?
-A jogodat firtathatnánk, hiszen csak én tudom biztosan, hogy ki az apja, és te nem lehetsz az. Azért
 250

nem, mert nem akarom. Tisztában vagyok vele, hogy miféle vagy. Idejött a barátnőd, és elárult rólad
mindent. Undorítónak tartalak.
Jorgosz elsápadt.
-Milyen barátnőmről beszélsz?
-Azt hiszem Ariadnénak hívják. De most nem ez a fontos. Hanem, hogy megértsd, nem utállak.
Nem gyűlöllek, nem haragszom rád a történtek miatt. Semmilyen érzelmi viszonyban nem állok
veled kapcsolatosan, tehát nem ezért tiltalak el a lányodtól. Hanem mert ez szolgálja Xénia javát.
-Értem.
A férfi lehajtotta a fejét. Marta belülről a kétségbeesés, de ezzel mindig is számolt, hogy egyszer
ki fog derülni a valódi élete, és akkor többé nem láthatja a gyermekét.
-Xénia nem tudhatja meg. Csalódna benned, kártyavárként omlana össze az apjáról kialakított kép.
Te sem akarhatod ezt!
-És mégis ki árulná el neki?
-Én!- mondta Euridiké.- Én, mert nem vagyok hajlandó a te érdekedben hazudni. Nem tartom
miattad a hátam, nem érsz nekem annyit. Az ilyen titkok mindenféleképpen kiderülnek. Jorgosz,
még annak az esélye is fennáll, hogy te buktatod le önmagadat. Így történt ez tizenöt éve is, mikor a
nagybátyám rád talált egy férfival.
-Leállok! Esküszöm, megteszem! Leállok, és nem jön rá soha Xénia. De kérlek, Euridiké, ne tilts el
tőle. Szeretem őt. Nincs senkim rajta kívül.
A nő nem érzett sajnálatot Jorgosz iránt. Pedig a helyébe tudta képzelni magát.
-Nem hiszek a szavadnak. A te szavad sosem ért semmit. Benned nem lehet megbízni.
-Akkor adj egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam neked, lehetek jó apa. Egy tisztességes apa!
Euridiké a fejét ingatta.
-Szó sem lehet róla! Ne próbálj meggyőzni, nem lehet.
A férfi felállt, indulni készült.
-Jól van hát, adok neked gondolkodási időt. Addig bérelek valahol egy házat a környéken.
-Mért nem mész inkább el Pargából? Dárius sem örül a jelenlétednek.
-Akkor ne mondd meg neki, hogy itt vagyok.
-Értelmetlen volna küzdened, Jorgosz. Nem érted?
-A lányom a tét. Akkor mért volna értelmetlen? Nekem nagyon fontos Xénia. Te nem érted,
Euridiké. Mostantól számolnod kell velem. Visszatértem az életedbe, és már nem megyek sehová.

‫٭‬

Barbarella úgy sétált be Arzén lakásába, mintha csak hazajött volna. A férfi valamit főzhetett, mert
nagyon kellemes illatok szálltak a levegőben. A nő követte az orrát, és kikötött a kis főzőfülkében.
-Édesem! Mi lesz a mai menü?
Odasündörgött Arzénhoz, és hátulról átölelte. Kezei már maguktól bújtak a nadrág alá. Arzén
lefogta a matató ujjait, és megfordult.
-Spaghetti alla bolognese . Szereted?
-Mindent, amit te csinálsz! De te honnét tudsz ilyen különlegességeket?
-Apám szakács volt. Ő tanított meg rá. Korán érkeztél.
-Miért? Azt hittem volna, hogy minél többet szeretnél velem lenni.
-Ez így is van, kedvesem, de előtte meg akartam teríteni az asztalt. Gyertyákat gyújtani...
-Úúú, szóval hiányzik a romantika?
-Csak arra gondoltam, hogy leülhetnénk, és nyugodtan elbeszélgethetnénk.
Barbarella kibontakozott a férfi karjából, és két lépést hátrált.
-Én jobban szeretem azt, amikor befogod a szád, és megdugsz.
Arzén már meg sem lepődött a nő alpári stílusától.
-Nem szeretem, hogy a játékszerednek tekintesz.
 251

-Aha, nekem beszélsz a játszadozásról. Épp nekem, aki már mindent ismer, és már mindent
megtapasztalt a férfiak és nők közötti játékokról.
-Ott is rémeket látsz, ahol nincs is. Én csak a barátod lennék, nem több.
-Nem kell a barátságod.
-Szándékosan sértegetsz?
-Hát persze! Szeretném visszaterelni a viszonyunkat arra a szintre, ahol csak a testi vágyak
számítanak igazán, és nem bonyolítjuk feleslegesen érzelmekkel a dolgokat.
-Ha ezt így folytatod, magányosan fogsz meghalni.
Barbarella hátravetett fejjel nevetett rajta.
-Én? Én, aki minden este más férfival hancúrozik?
-Áh, és olyankor hol a férjed?
-A másik szobában alszik.
-Szégyentelen nőszemély! Egyáltalán meg tudnád mondani, hogy hány emberrel voltál már idáig?
-És te meg tudnád mondani, hány nővel? Lám, egyikünk sem róhatja fel a másiknak, hogy milyen
nagy a szexuális étvágya.
-Veled ellentétben nekem van lelkem.
-Mert még fiatal vagy. De csak teljen el pár év, és te is olyan leszel mint én. Megtanulod, hogyan
kezeld a csalódásokat. Megtanulod, hogyan kell kikapcsolni a szívedet.
-Mi tett ilyenné?
-Hosszú volna most elmesélni. Nem ezért jöttem ide. Csak figyelmeztetni akartalak.
-Miről?
-Anyád szaglászik utánunk. Nem tudom, hogy vette észre, de mindegy is. A lényeg, hogy nem tartja
magában a véleményét.
-Ezt hogy érted?
-Ma eljött hozzám a nővérem, hogy megkérjen, szálljak le rólad. Mert az én mocskos hírnevem
befertőzheti a tiédet, ha sokat látnak minket együtt. Micsoda poén! Ezek tényleg azt hiszik, hogy
egy szent életű vagy! Pedig ha tudnák, hogy mama pici fiacskája mit művel velem az ágyban...
-Ebből botrány lesz! Botrány lesz, és Írisz nem jön hozzám feleségül.
-Ne ijedj meg annyira! Kit érdekel az a lány, neked nincs is igazán szükséged rá. De nekem
szükségem van Lionelre! Vagy is inkább a pénzére. És ha elválik tőlem az a vén kecske, akkor...
-Nem derülhet ki, hogy együtt vagyunk!

XXVI.

Dioméd és Niké reggel hiába mentek be a munkahelyükre, kirúgták őket. A főnökük nem mondott
indokot, egyszerűen csak kifizette, aztán távozásra szólította fel őket. Alvajárók módjára mentek
vissza az öltözőbe. Még nem igazán tudták követni az eseményeket.
A lány leült az egyik padra, és egyre csak töprengett, találgatott, vajon mért alakulhatott ez így.
-Pedig nem késtünk! Normálisan viselkedtünk, betartottuk a szabályokat. Egyszerűen nem értem!
-Az Isten szerelmére!Niké, Niké, Niké! Mit nem értesz? Az apám keze van benne!
Dioméd nem tudta visszafojtani a haragját. Kiabált, és fel-le járkált az öltözőben. Olybá
viselkedett, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Keze ökölbe szorult, izmai pattanásig feszültek. Minél
inkább belegondolt, annál idegesebb lett.
-És itt nem fog megállni! Elsőnek kirúgatott innét. De el tudja intézni azt is, hogy sehova máshova
ne vegyenek fel minket. Aztán ahogy elfogy a pénzünk, az albérletet sem bírjuk már fizetni.
Teljesen el fogja lehetetleníteni az életünket!
 252

-Dioméd! Nyugodj le! Én ezt nem hiszem el!

-Mert nem ismered még, hogy mire képes csak azért, hogy az ő akarata érvényesüljön!
A férfi, hogy levezesse feszültségét, belecsapott az egyik szekrény ajtajába. Niké felsikoltott, úgy
megijedt. Diomédet csak ez a hang tudta észhez téríteni esztelen őrjöngéséből.
-Sajnálom. Bocsáss meg, szerelmem.
A lány felpattant, és oda sietett hozzá.
-Megsérültél?
Tenyerébe vette a férfi kezét. Szerencsére nem tűnt vészesnek, csak egy kis horzsolás látszott az
ujjbegyein. Dioméd elmosolyodott a gondoskodás láttán.
-Csodálatos vagy. Engem féltesz, pedig veszekedned kellene velem, hogy miből fizessük meg a
kárt. Nézd, teljesen behorpadt a fémlemez.
Hát tényleg nem engedhették meg maguknak, hogy feleslegesen költsék a pénzt.
-Van egy javaslatom! Szerintem szedjük össze gyorsan a cuccunkat, és húzzunk el.
-De rá fognak jönni, hogy mi csináltuk.
-Nem tudják ránk bizonyítani! És mivel nem árultam el nekik soha, hogy hol lakunk, ezért nem is
fognak ránk találni.
Dioméd kinevette ezt a naiv okfejtést.
-Niké, ez egy nagyon kicsi kis város. Itt mindenki ismer mindenkit.
A lány vállat vont.
-Akkor mi legyen?
A férfi felsóhajtott, és gondterhelten beletúrt a hajába.
-Pakold össze a holminkat, addig én beszélek a főnökkel. Kifizetem a kárt. Nekem még van
becsületem, és nem akarom ilyen kisstílű dologgal elcseszni. Aztán hazamegyünk, útközben
veszünk egy újságot, amiben álláshirdetések vannak. Átnézzük, rendben?
-Munkát keresünk?
-Muszáj lesz. De ma van még egy másik dolgom is.
-Nem mehetek veled?
Dioméd csókot lehelt szerelme orra hegyére.
-Nem, édesem, oda nem. Apámat látogatom meg. Ideje, hogy elbeszélgessek vele, mint férfi a
férfival. Meg kell tudnom, hogy ő áll-e ennek a hátterében. És, ha igen...

‫٭‬

Dezdemóna összeszedte minden bátorságát, és bement a fia szobájába. Orfeusz felnézett rá,
amikor benyitott az ajtón, de nem szólt hozzá. Ez így ment tegnap óta. A fiú senkivel nem beszélt,
naphosszat bent kuksolt, és csak enni járt ki közéjük.
Orfeusz épp a kezén lévő kötést cserélte le. Anyja odament hozzá, és leguggolt elé.
-Segíthetek?
A fia elhúzódott tőle. Dezdemónának ez fájt, de úgy érezte, megérdemli. Felállt, és a szoba másik
felében leült a forgószékre.
-Jól van, maradj néma, de figyelj rám, mert fontos dolgot szeretnék veled közölni. Úgy döntöttem,
hogy elválok az apádtól.
Orfeuszból kirobbant a nevetés.
-Megint? És most talán messzebbre jutsz, anya?
Az asszony elismerte, hogy a gúnyolódást is megérdemli.
-Tudod, nem csak te akarsz megszökni innét! Már nekem is túl sok az, amit Dárius művel. Nem
bírom tovább, és megértelek, hogy te sem. De nem az a módja, Orfeusz, ahogy te csináltad. Tényleg
képes lettél volna itt hagyni örökre a családodat? Engem?
Dezdemóna ahogy belegondolt, hogy milyen sivár lenne a fia nélkül az élete, sírni kezdett.
-Én belehaltam volna! És nem nyugodtam volna, amíg meg nem talállak. Nem. Nem nyugodtam
 253

volna addig! Csak az nem fér a fejembe, hogy... te neked nem is hiányoznék? Nem szeretsz engem,
Orfeusz?
A fiú lehajtotta a fejét, és elkomolyodott.
-De szeretlek. De Xéniát is szeretem. Vele akarok lenni.
Az anyja bólintott.
-Én megengedem. Sőt, segítek neked ebben. Mert azt szeretném, hogy boldog legyél. Hogy
boldogok legyünk!
A fiúnak felcsillant a szeme.
-Hogyan?
-Elválok az apádtól.
-Semmi értelme! Ugyanúgy tovább fog zaklatni minket.
-Akkor nem, ha börtönbe kerül.
Orfeusz megdöbbent.
-Tanúskodnál ellene?
-Igen, meg is fogom tenni. De addigra már mi nem fogunk ebben a házban élni.
-Akkor hová megyünk? Itt senki nem fogad be minket, mert félnek aputól.
-Eufrozina nem. És egyszer megígérte nekem, hogy segít. Hogy szállást nyújt a válás idejére.
-Eufrozina otthon lakik Heléna nénivel, Euridikével és Xéniával.
-Tudom. Mindannyiuktól engedélyt kell kérnem, de van egy olyan érzésem, hogy nem fognak
visszautasítani.
-Hozzájuk költözünk? Mi ketten?
-Tetszik az ötlet?
A fiú anyja nyakába ugrott örömében. Dezdemóna átölelte, már nagyon hiányzott neki, hogy újra
érezze Orfeusz szeretetét. Viszont nem volt ostoba, tudta, hogy csak azzal sikerült a maga oldalára
állítani a fiát, hogy megígérte neki, segít, hogy együtt legyen Xéniával.

‫٭‬

Eufrozina épp indult volna vásárolni, mikor megcsörrent a mobilja.

-Halló? Ki az?
-Szia! Én vagyok az, Dezdemóna.
-Nahát! Hogy vagy?
-Jól, köszönöm. Szeretnék veled beszélni.
-Mondjad nyugodtan.
-Döntöttem, Eufrozina. Elfogadom az ajánlatodat.
-Pontosan melyik ajánlatomra gondolsz, mert én...
-Azt, amikor arra kértél, hogy tanúskodjak a férjem ellen.
-Óh...
-Cserébe kérnem kell tőled valamit.
-Mit?
-Légy az ügyvédem a válóper során, és ami még fontosabb... Szeretnénk költözzünk oda hozzátok
Orfeusszal. Nem örökre! Csak addig, amíg teljesen biztonságba nem érezhetnénk magunkat
Dáriustól.
Eufrozina úgy meglepődött, hogy szóhoz sem jutott.
-Halló? Ott vagy még?
-Igen, Dezdemóna, csak... ugye tudod, hogy nem egyedül lakom?
-Persze, megkérdezzük Euridikét is, meg Helénét is.
-Xénia miatt nem hiszem, hogy beleegyezik a testvérem.
-Orfeusz egy ujjal sem fog nyúlni a lányhoz! Tisztel annyira titeket, és mindketten hálásak volnánk,
ha befogadnátok.
 254

Eufrozina nagy gondban volt. Egyrészt sajnálta Dezdemónát, és szeretett volna segíteni neki,
másrészt megígérte Párisznak, hogy leszáll róluk. A nagybátyja nyílt támadásnak fogja venni, ha ő
lesz a felesége ügyvédje, ráadásul nála fognak lakni a fiával együtt. Most először megijedt, hogy ez
milyen következményekkel fog járni, de erősebb lett benne az igazság érzete. Nem hagyhatja
cserben Dezdemónát, és Médeát sem. Már pedig Médea csak akkor úszhatja meg a börtönt, ha
Dáriusra rábizonyítják, hogy ő ölte meg Hélioszt.
-Jól van, ne aggódj, mindenben melletted állok. Készítsétek össze a cuccaitokat, és gyertek, amint
tudtok. Nekem most van egy kis dolgom, de két óra múlva otthon vagyok én is.
-Köszönöm, Eufrozina. Éreztem, hogy számíthatok rád.

‫٭‬

-Na, csípd ki magad, aranyapám! Egy gazdag, sznob nőnek mész udvarolni, nem a piros lámpás
negyedbe!- mondta Akhilleusz Krisztofernek.
A fiú már le volt fürödve, meg volt borotválkozva, és haját is vastagon bezselézte. Mivel csak
egyetlen tiszta cucca volt, ezért hát azt vette fel. Fekete farmer nadrág, és egy piros selyeming.
-Gombold ki!- utasította az öreg.- Ne teljesen, csak addig, hogy látszódjon a mellkasod, meg a
szőrzet. Erre beindulnak a spinék!
Krisztofer magára locsolt vagy fél üveg kölnit.
-Hol a cipő, amit reggel loptunk?
-Ott van a szemed előtt, és nem látod? Balfék!
Akhilleusz a sarokba mutatott. Tényleg ott volt az a fekete olasz bőrpantalló, ami egyből
megtetszett a fiúnak a boltban. Pénzük viszont nem volt rá, ezért hát a könnyebbik utat választották.
-Na jó, kész vagyok, már csak az övem kell.
Akhilleusz odanyújtotta neki a kedvenc övét. Ezt azért szerette, mert egy hatalmas oroszlánfej volt
rajta a csatt, és ha ezt hordta, mindig szerencséje volt. Krisztofer beállt a koszos tükör elé, és
büszkén kihúzta magát.
-Ezt nézd! Mintha nem is én volnék!
Valóban nem a szokott kép tekintett rá vissza. A tükörben egy ápolt, jó külsejű macsót látott. A fiú
elmosolyodott, és végigsimított az állán. Amint Párisz nője ránéz, a karjába fog hullani!
-Azért ne szállj el annyira magadtól!- szólt rá Akhilleusz.- Nem csak a megjelenés, hanem a
bemutatkozás is fontos. Úgyhogy ne legyél analfabéta! Szedd össze minden tudásod, ha a csajjal
beszélsz!
-Ne károgj már annyit a fülembe! Komolyan mondom, a végén nem megyek sehová, úgy felhúzol!
-Kicsit utánaérdeklődtem, hogy Párisz nője milyen.
-Oszt?
-Okos, nagyon okos. Ügyvéd.
-Azt a! Ügyvéddel még amúgy sem dugtam.
-Figyelsz te egyáltalán rám?!
Akhilleusz megragadta Krisztofer karját, és önmaga felé fordította a tükörnek pózoló fiút.
-Még egyszer elismétlem. Ez a nő okos! Értettél, tökfej? Nem lesz vele olyan könnyű dolgod, mint
azokkal a buta kis fruskákkal, akiket néha hazahozol.
-Nem nagy kunszt, hidd el nekem. Minden ribanc ugyanazt akarja. Ezt!
Krisztofer megmarkolta a tökeit, és pajzánul elvigyorodott. Akhilleusz a fejét csóválta.
-Hát reméljük, hogy ennyi elég lesz.
-Bőven elég lesz... Még senki nem panaszkodott.
-Na jól van, induljunk.
-Mégis hová?
-Megtudtam a csajról, hogy hol szokott általában vásárolni. Odamegyünk.
‫٭‬
 255

-Célszemély bemérve!- mondta Krisztofer, mikor meglátta a szupermarket előtt Eufrozinát.

-Áh, nem is kellett rá sokat várni.- sóhajtott fel megkönnyebbülten Akhilleusz.
-Bement a boltba! Adj pénzt!
-Honnét?! Szüljek vagy izzadjak?
-Lóvé nélkül menjek be vásárolni?!
-Oldd meg valahogy!
Krisztofer vállat vont, és követte Eufrozinát, persze nem feltűnően. Néha azért ő is úgy tett,
mintha válogatna az áruk között, de nem sokáig. Amint elég közel került a nőhöz, kivett a kosarából
egy vajat, és hangosan leejtette a földre.
-Hoppá! Elnézést, hölgyem, ez az öné?
Eufrozina ránézett, aztán le a földre. Egyszerre hajoltak le a vajért. Krisztofer megvárta, míg a nő
megfogja a dobozt, aztán rátette a kezét a kezére. Zavartan pillantottak egymásra. A fiú biztatónak
találta, hogy Eufrozina ámulattal bámulja, ezért még többet engedett meg magának.
Megcirógatta a nő ujjait, mire az pislogni kezdett. Lenézett összefonódó kezükre, aztán újra vissza
a szemébe. Krisztofer tisztában volt vele, hogy azúrként ragyogó csábos tekintete gyakran elbűvöli
a gyengébbik nemet. Ezt kihasználva előrehajolt, és megcsókolta Eufrozinát.
A nő teljesen lefagyott, de nem húzódott el. Krisztofer a tarkójára fonta hosszú ujjait, és még
inkább elmélyítette a csókot. Addig el sem engedte Eufrozinát, míg alaposan ki nem élvezte.
Nyelvével erőszakosan behatolt a megbénult ajkak közé. Fogaival óvatosan harapdálta a szája
szélét.
A nő finom volt, nagyon finom. Vanília illata betöltötte az orrát, míg nem ködfelhő ereszkedett az
agyára is. Pillanatok alatt lett vadászból üldözött. Lehunyt szemekkel szívta magába az érzést, és
örökre elraktározta emlékeiben.
Eufrozinát leginkább egy születésnapi tortához lehetne hasonlítani. Különleges, és sosem lehet
elég belőle. Ráadásul az csak fokozta az izgalmat, hogy Párisz nője. A tiltott gyümölcs a
legédesebb...
Ám ideje volt felébredni, mert Eufrozina eltolta őt.
-Hogy képzeli ezt?!
-Én már csak ilyen vagyok. Úgy érzem, könnyebb utólag bocsánatot kérni, mint engedélyt. Azért
nem haragszol nagyon, remélem.
-Azt ajánlom, hogy moderálja magát, mert a barátom kétszer akkora, mint maga, és elég féltékeny
típus! Ehhez mit szól?
-Hagy találjam ki! Bokszoló? Minden nő ezzel a mesével jön, hogy a barátja bokszoló. De én értek
a szóból, és békén hagylak, ha erre kérsz. A szerelmet nem lehet erőltetni.
-Szerelem?
-Igen. Első látásra beléd szerettem! Tényleg nem tudnál nekem adni egy esélyt?
Krisztofer meg szerette volna érinteni Eufrozina karját, de a nő elhúzódott előle.
-Ne! Szólok valamelyik biztonsági őrnek, ha továbbzaklat!
Felkapott egy konzervet, és hozzávágta a fiúhoz. Krisztofert gyomron találta, amitől jó ideig
levegőt sem kapott. Elkámpicsorodott kézzel simogatta azt a helyet, ahol fájt a hasa, mire Eufrozina
jókedvre derült.
-Milyen szép a mosolyod...
-Hagyja abba! Hát tényleg nem érti?
-Nyugodtan tegezhetsz te is, kedvesem. Engem Krisztofernek hívnak, de szólíts csak Krisznek.
Reménykedve nyújtotta a kezét, mire Eufrozina elnevette magát.
-Hát, ez hihetetlen! Te sosem adod fel, Krisz?
-Nem látok az ujjadon gyűrűt, ez azt jelenti, hogy szabad a pálya. Nem jössz el velem vacsorázni?
-Isten ments!
-Ebédelni?
 256

-Nem érek rá.

-Akkor találkozzunk holnap!
-Lenyűgöz a kitartásod. De van valakim.
-Attól még lehetünk barátok, nem?
Eufrozina már a fejét fogta, és újra nevetni kezdett.
-Na jó. Hol és mikor?
-Ismered a parti pizzázót?
-Persze.
-Holnap délben ott leszek.
-Oké. Szia.
Krisztofer szemével még követte a nőt, ahogy továbbment a sorok között. Nem volt benne biztos,
hogy Eufrozinának tényleg szándékában állna eljönni a randijukra. Mindegy, ő mindent megpróbált.
Azért kár, hogy ilyen hamar véget ért a románcuk.

‫٭‬

Dioméd egy buldózer erejével és eltökéltségével nyitott be apja dolgozószobájába. Dárius épp
elmélyült munkájában. Az üzlettel kapcsolatos papírokat nézte át, és írta alá. Fia jöttére felnézett, és
levette magáról az olvasószemüveget.
-Dioméd! Örülök, hogy látlak.
-Mit képzelsz? Jó pofizhatsz velem, miközben azon vagy, hogy tönkre tedd az életemet? Fejezzük
be a színjátékot! Azért jöttem, hogy beolvassak neked!
Dárius lassan felállt, és megkerülte íróasztalát. Nem tetszett neki ez a hangnem.
-Mi a baj, fiam? Elhagyott a nőd?
-Erről még csak ne is álmodozz! Ez soha nem történhet meg!
-Soha ne mondd, hogy soha. Mert mindig az lesz, ami még idáig nem volt.
Dioméd dühe egyre fokozódott látva, hogy apját semmivel sem tudja kihozni a sodrából. Dárius
higgadtan keresztbe tette karját, és nem törődöm arckifejezéssel meredt rá. Ám a férfi minél
nyugodtabbnak tűnt, őt egyre inkább elemésztette a harag.
-Hogy mersz atyai jó tanácsokkal ellátni, mikor én magyarázatot kérek tőled?!
-Térj a lényegre, fiam, mert még van egy-két szerződés, amit át kell néznem. Ezt mihamarabb be
akarom fejezni, hogy utána csobbanhassak egyet a medencében.
Dioméd elképedt. Az apja semmibe veszi őt, és ezt nyíltan ki is mutatja.
-Jól van, elnézést, hogy megzavartalak, de nagyon fontos volna, hogy most beszélhessek veled.
Dárius bólintott.
-Na ez már mindjárt másabb. Ha megadod nekem a tiszteletet, akkor hajlandó vagyok meghallgatni.
-Ma reggel kirúgtak a munkahelyemről. Erről te tehetsz, igaz?
-Miből gondolod?
-Nem először fordul elő. Vagy azt hitted, nem jövök rá, hogy Lionel ültetvényéről is miattad
menesztettek? Ennyire együgyű azért nem vagyok!
-Valóban. De hát az értelmi képességeidről van némi elképzelésem, mióta összeálltál azzal a kis
fruskával.
-Ne gúnyolódj! Különben is, az a mód, ahogy megpróbálsz engem visszaszerezni, az sokkal
szánalmasabb, mint az, hogy én kit választok a menyasszonyomnak.
Dárius szomorúan a fejét csóválta.
-Dioméd... Mért nem érted meg, hogy szeretlek? Hogy csak a jót akarom neked? Mért olyan
hihetetlen ez?
-Szeretsz? Tudod te egyáltalán, hogy mit jelent szeretni valakit? Azt mondod, aggódsz értem, és
szeretnél vigyázni rám, de ehelyett megfojtasz, úgy rám telepedsz! Azt mondod, hogy a helyes útra
szeretnél terelni, hogy sose érjen csalódás, és boldog legyek. De én nem ezt érzem! Én azt érzem,
 257

hogy parancsolgatsz nekem, és nem engeded, hogy éljem az életem!

-Tudom, hogy néha elvetem a sulykot...
-Ez több annál, apa! Te nem tudsz szeretni, értsd meg! Te csak uralkodni tudsz a másikon!
Tiszteletről papolsz nekem... Pont te? Hiszen hidegvérrel lelőttél valakit! Mit akarsz? Egy gyilkos
legyen a példaképem?!
-Hé! Álljunk csak meg...
-Nem! Most már végigmondom! Igen, mindent elmondok, mert nem bírom tovább magamban
tartani! Gyűlöllek, apa! És hazug embernek tartalak, mert az ígéreteidet sem tartod be! Egész
életemben áltattál! Azt mondtad, hogy nekünk dolgozol, hogy megteremted a jövőnk alapjait.
Ugyan már! Hol az a sok pénz, he? Egy drachmát sem adtál még úgy a kezembe, hogy azt magamra
költhettem volna! Hogy megvalósíthattam volna belőle a saját elképzeléseimet!
-Ki járatott egyetemre, te hálátlan fajzat?!
-Így van! Egyetemre akartam menni, de nem arra a szakra! Én gyerekekkel szerettem volna
foglalkozni, és nem az üzlettel!
-Az a kötelességed, hogy tovább vidd a vállalkozást.
-Látod? Kötelességről beszélsz nekem, mikor én az álmaimat osztom meg veled. Sosem figyelsz
oda rám! Sosem törődtél a lelkemmel...
Dioméd váratlanul elsírta magát, amit nagyon szégyellt. Gyerekkora óta megtanulta, hogy az apja
előtt nem érzékenyülhet el, mert akkor Dárius gyengének fogja tartani. És bár sokáig megpróbált
megfelelni a kívánságainak, ezt az egy törvényt akkor sem felejtette el, mikor már felnőtt annyira,
hogy lázadni kezdett ellene.
Elfordult, és gyorsan kitörölte szemeiből a könnyeket. Nincs helye itt és most a siránkozásnak. Az
apjától amúgy sem kapna sajnálatot. Lassan összeszedte magát, és folytatta.
-Hah, micsoda vicc! Mindig is kemény férfit akartál belőlem nevelni, de mondd meg, hogyan?
Hogy, ha még azt sem engedted, hogy a saját lábamra álljak?! Szereztem állást! Albérletet! Nőt, akit
szeretek! Már nem az a fiú vagyok, akit irányíthatsz! Nem veszed észre, hogy felnőttem?
Dárius nem szólt semmit. Elgondolkozni látszott fia szavain. Tekintetét mereven a szőnyegen
tartotta, Diomédnek most sikerült megingatnia.
-Engedj el, apa! Tudom, hogy én vagyok az elsőszülött, a szemed fénye, akire a legbüszkébb
szerettél volna lenni... Nem így alakult. Eugén lett a jófiú, őt pátyolgasd! Én csak annyit kérek,
hogy hagyj békén. Felejts el örökre!
-Ez az utolsó szavad?
Dioméd egy pillanatra megrettent apja komoly hangjától. Aztán összeszedte a bátorságát, és
nyugodtan válaszolt.
-Igen. Ez az utolsó szavam.
-Hajlandó vagyok levenni rólad a kezem. De figyelmeztetlek, hogy a vesztedbe rohansz.
-Ez már téged ne érdekeljen.
-Ki foglak tagadni, ha elveszed feleségül azt a lányt.
-Már mondtam, de a kedvedért megismétlem. Nem kell a pénzed. Engem nem lehet megvenni.
Nekem csak Niké számít.
-Ahogy akarod.
-Nagyon remélem, hogy tényleg leállsz a kisstílű dolgaiddal. Amennyiben nem...
-Akkor mi lesz?
-Elköltözök a városból. Soha többé nem fogsz látni.
-Képes volnál itt hagyni anyádat? A testvéreidet?
-Ezért mondom, ne kényszeríts erre, apa.

‫٭‬
 258

Dezdemóna épp akkor jött le a lépcsőn, mikor fia kilépett Dárius dolgozószobájából. Dioméd
felnézett rá, köszönni akart neki, de anyja intette neki, hogy maradjon csendbe. A férfi bólintott,
bezárta maga mögött az ajtót, és csak a konyhában szólaltak meg.
-Talán titkolni akarsz valamit apa előtt?
-Gyere, üljünk le. Mindjárt jönnek a testvéreid is. Mindannyitokkal közölni akarom a hírt.
Nem sokára megérkezett Eugén és Orfeusz is. A legkisebb fiú állva maradt fájós sej haja miatt.
Dezdemóna végignézett rajtuk, egyenként megsimogatva őket a tekintetével.
-Azért hívtalak titeket össze, mert most nem akarok szó nélkül távozni, mint a múltkor. Inkább
tőlem tudjátok meg, és ne egy idegentől. Elválok apátoktól.
-Na végre!- horkant fel Dioméd.
-Orfeusszal elköltözünk itthonról.- folytatta Dezdemóna.
-Na de hova mentek?- kérdezte Eugén.
-Eufrozinához. Ez még nem teljesen biztos, mert kell Euridiké és Heléna beleegyezése is, de
szerintem nem lesz gond.
Dioméd ezt máshogy gondolta.
-Xénia miatt nem fogják engedni. Mindenesetre próbáljátok meg, és ha visszautasítanak titeket,
akkor még mindig jöhettek hozzánk. Kicsit szűken leszünk, de Niké és én szívesen látunk
bármeddig titeket, anya.
Dezdemóna megfogta a fia kezét, és hálásan nézett rá.
-Köszönöm, ez nagyon kedves. Volna még egy valami, amit el kell, hogy áruljak nektek. Közeleg
Médea tárgyalása, és én úgy döntöttem, hogy terhelő vallomást teszek apátok ellen.
-Börtönbe akarod juttatni?!- döbbent meg Eugén.
-Dárius megérdemli, hogy egy pár évig hűsöljön, és legyen ideje elmélkedni azon, hogy mért is
vesztette el a családját.
-De hát... Ez mégis csak...
-Eugén, te vagy a legjószívűbb közöttünk. Értem, hogy szereted apádat, és nem is akarlak
megakadályozni ebben. De én gyűlölöm őt. És Dioméd is.
-Én is!- szólt közbe Orfeusz.- Elegem van. Nem maradok azzal a szadista állattal tovább egy
légtérben!
Dezdemóna megcirógatta Eugén haját. Fia búsan lehajtotta a fejét.
-Drágaságom, nincs semmi baj. Nem kell apád és köztem választanod. Felnőtt ember vagy, te
inkább maradj ki ebből az egészből.
-Ha nem lesztek itt... Akkor én is elköltözöm.
-Itt van a műtermed!- tiltakozott Dioméd.- Eugén, mi lesz a megrendelőiddel? Cserben hagyod
őket? Festened kell!
-És lakjak továbbra is itt, mintha mi sem történt volna?
-Igen.- válaszolt Orfeusz.- Így lesz legjobb. Ne aggódj, bátyó. A városból amúgy sem megyünk el,
mert még ki kell járnom a sulit. Meglátogathatsz minket.
Eugén felállt.
-Széthullik a család! Nektek ez nem fáj?
Dezdemóna átölelte a fiát.
-Dehogynem. De nincs más választás.

‫٭‬

Eufrozina még mindig mosolygott e különös találkozás emlékén. Ez a Krisz nevű hapsi
beragyogta az egész napját. Olyan vicces volt, hogy nevetnie kellett rajta.
Egyébként tényleg helyes fiú, csak az a gáz, hogy szíve Páriszért dobogott. Pedig nincsenek is
igazából együtt. Vagy igen? Furcsa állapot ez, amiben lebegnek. Egyszer együtt, egyszer külön.
Egyáltalán volna értelme ezt folytatni?
 259

Kérdéseire nem találta a választ. Időközben hazaért, és mikor leparkolt, látta, hogy Dezdemónáék
is épp akkor érkeznek. Kiszállt a kocsiból, és integetett nekik.
-Sziasztok! Azt hittem, előbb jöttök.
-Késtünk, mert elmentünk Orfeusszal látleletet vetetni a sérüléseiről.- válaszolta az asszony.
-Ó... Ezt is fel akarod használni Dárius ellen?
-Mindent! Ismerem a férjemet, ő sem fog válogatni az eszközökben. Fel kell vele vennem a
kesztyűt mihamarabb, ha győzni akarok ellene.
Orfeusz közben észrevette, hogy Eufrozina nagy bevásárlásról érkezett, és teli van a
csomagtartója megpakolt szatyrokkal.
-Segíthetek bevinni ezeket a házba?
-Igen, az jó lenne. Aztán hozd be a bőröndjeiteket is!
-Még ne!- szólt közbe Dezdemóna.- Nem szeretnénk ajtóstól rontani a házba. Előbb megvárjuk,
amíg a többiek is beleegyeznek a költözésbe.
Eufrozina átkarolta a vállát.
-Ne aggódj annyit! Már telefonon tájékoztattam a testvéremet a fejleményekről, és ő is segít nektek.
Euridikének a zord külseje ellenére vajszíve van. Mit gondolsz, mért nem tudja kezelni önfejű
lányát? Xénia azt csinál, amit akar, mert nem tud neki parancsolni.
-Akkor te már le is rendezted? Milyen kedves vagy! Hagy segítsek én is bevinni azokat a cuccokat!
-Szó sem lehet róla!
Eufrozina kivette Dezdemóna kezéből a nehéz szatyrokat.
-Nem gondolsz a babára? Egyébként sem kell hálásnak lenned.
Miután mindannyian bementek, Euridiké megkínálta őket egy kávéval. A nappaliban itták meg.
Amíg megbeszélték a dolgokat, kényelmesen helyet foglaltak a kanapén, és eszegették az
aprósüteményeket.
-Te nem kérsz?- szólt Euridiké Orfeuszhoz.
A fiú egyik lábáról a másikra állt, és meg se szólalt. A kérdésre is csak rázta a fejét.
-Mi az, szégyenlős vagy? Ezt jobb lesz, ha abbahagyod, mert itt fogsz lakni. Na, ülj már le!
-Nem tud.- válaszolta a fiú helyett az anyja.- Nagyon fáj a hátsója. Orfeusz! Húzd le a nadrágod!
-Minek?
-Hogy ők is lássák. Meg kell érteniük, hogy mért döntöttem úgy, hogy elhagyom az apádat.
A fiú húzódott még egy kicsit, de aztán letolta farmerját. Euridikében benn akadt a levegő a
gennyesedő sebet látva.
-Dárius tette ezt?!
-Ki más?
Dezdemóna intette, hogy fiának, hogy mutassa meg a kötés alatt lévő felduzzadt ujjait. Senki nem
bírt megszólalni a megrázkódtatástól. Ebben a drámai csendbe lépett be Xénia. A lány elsikoltotta
magát, és odaszaladt Orfeuszhoz.
-Hát itt vagy? Itt vagy? El sem hiszem!
A fiú nyakába vettette magát, aki szerencsétlen elvörösödött, és kapkodva a leolt gatyájáért nyúlt.
Aztán mégis meggondolhatta magát, és fontosabbnak tűnt, hogy visszaölelje a lányt. Xénia sírva
fakadt, annyira örült annak, hogy láthatja.
A felnőttek csak nézték őket. Nem éreztek arra késztetést, hogy elválasszák egymástól a szerelmes
párt. A két fiatal úgy szorította egymást, mintha az életük múlna rajta. És ahogy ott álltak, arcukon
elterült a boldogság, szemük könnyezett, látszott, hogy összetartoznak. Minden körülménytől
függetlenül, ők összetartoztak, és ez ellen nem lehetett tenni semmit.
Dezdemóna a szeme sarkából ránézett Euridikére. Az visszanézett rá, és bólintott, ami azt
jelentette, hogy elfogadja a tényeket, és félreáll az útjukból. Nincs értelme tovább harcolniuk, a
gyerekeik szeretik egymást, és ez már megmásíthatatlan.
-Jól van, jól van, figyeljetek egy kicsit ránk.- emelte fel a hangját Eufrozina.- Térjünk vissza a
valóság talajára. Szóval... melyik szobában fogtok aludni?
 260

-Dezdemóna elfér az én szobámban.- mondta Euridiké.

-És Orfeusz?
-Aludjon velem!- mondta Xénia.
-Hé, ez nem így működik, kisasszony!- szólt rá az anyja.
A fiú megelőzve a vitát, elengedte Xéniát, és Euridikére nézett.
-Remélem nem gondolod, hogy beszennyezem a házadat azzal, hogy a szemed előtt csábítom el a
lányodat? Tisztellek annyira titeket, és hálás is vagyok, mert befogadtatok. Nincs szándékomban
lefeküdni Xéniával, amíg itt lakom nálatok.
Euridiké nem bízott annyira a fiú szavában, de az esélyt meg kellett neki adni.
-Jól van alhattok együtt. De csak alvásról lehet szó!
Valaki csengetett a bejárati ajtón. Eufrozina egyből Dezdemónára nézett.
-Mit gondolsz, Dárius az?
-Nem tudom. Lehet, hogy máris észrevette, hogy eljöttünk?Mi nem szóltunk neki.
-Megyek, ajtót nyitok. Remélem, nem a nagybátyámat találom kint feldühödve.
Nem ő volt, hanem Párisz. A férfi hozott neki egy szál vörös rózsát, és a kedvenc édességét.
-Bemehetek?
Eufrozinának jól estek az ajándékok, és a látogatás, mégis megemberelte magát, és úgy döntött,
hogy nem olvad el a férfi egyetlen mosolyától.
-Ó, csak te vagy az?
-Mért, kire számítottál?
-Nem is tudom... Sok hódolóm van...
Párisz arca határozottan elkomorodott.
-Most csak féltékennyé akarsz tenni igaz?
-Szerinted hazudok? Akkor hagy áruljam el neked, hogy ma is szereztem egy új udvarlót.
-Ki az?
-Nem ismerem. De aranyos srác. És elég jóképűnek mondható.
-Tetszik neked?
-Igen, tetszett a csókja.
-Micsoda?! Megcsókolt? Mostantól halál fia az a gazember!
Eufrozina gúnyosan elmosolyodott Párisz feldúlt képét látva.
-Ugyan már! Csak egy csók volt... meg még...
-Mi? Mi volt még?!
-Hát finoman letaperolt.
-És te ezt hagytad?
-Nem volt más választásom.
A férfi előkapta kis noteszét, és egy tollat a zakója zsebéből.
-Diktált a nevét, és a címét!
-Csak annyit tudok, hogy Krisznek hívják. Ugye, milyen édes?
Párisz elmélyült ábrázattal felrótta a papírra az információt.
-Megkeresem, és kiherélem. Úgy ujjal sem nyúlhat hozzád soha többé!
-Nincs a jóváhagyásodra szükségem. Lefekhetek vele a hátad mögött, és ha nagyon ügyes vagyok,
akkor sosem jössz rá.
A férfi erre felkapta a fejét. Szeme összeszűkült a gyanútól.
-Te komolyan beszélsz.
-Azt hitted, viccelek?
Eufrozina kikapta a férfi kezéből a kis noteszt. Nem volt bele semmi sem írva.
-Csak eljátszottad nekem a féltékenységet?
Párisz vállat vont.
-Nem gondoltam volna, hogy tényleg bepasizol. Na és mesélj, ki az? Újra az unalmas ügyvéd?
-Ixion? Dehogyis! Mondtam már! Krisznek hívják.
 261

-Nem hiszek neked. Fogadjunk, hogy csak kitalálod.

-Oké, ezzel kihúztad a gyufát! Tudod, mit? Holnap találkozom vele a parti pizzázóban! Ha van
kedved, odajöhetsz, és megnézheted!
Ezzel becsapta a férfi orra előtt az ajtót.

‫٭‬

-Olyan jó, hogy itt vagy!- sóhajtotta Xénia, és odabújt Orfeuszhoz.

A fiú megcsókolta őt, itt szabadon megtehette a lány szobájában. Xénia még inkább hozzásimult,
amitől felébredt bennük a vágy. Csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, és Orfeusz egyszer csak azt
vette észre, hogy már az ágyon fekszenek, és vetkőzteti a lányt.
-Ezt ne! Megígértem anyukádnak, hogy nem csábítalak el.
-Jó, akkor te hagyd abba. Majd én folytatom.
Xénia elkezdte puszilgatni a fiú nyakát, Orfeusz viszont eltolta magától.
-Nem érted? Nem tehetjük! Ha lebukunk, Euridiké kidob engem a házból. Azt akarod, hogy
elmenjek?
A lány a fejét rázta.
-Dehogy! De annyira örülök, hogy itt vagy! Már komolyan azt hittem, hogy soha többet nem
láthatlak. Úgy féltettelek!
-Nyugi, most már senki nem bánthat minket.
-Apád nem fogja annyiban hagyni, hogy elköltöztetek.
-Kit érdekel? Most nem gondoljunk erre!
Orfeusz magához szorította a lányt. Alig akarta elhinni, hogy itt van vele. Hogy láthatja szép
arcát. Hogy magához ölelheti. Az illata... Édes Istenem, az illata hogy hiányzott neki! Ez felér a
legmagasabb fokú gyönyörrel. Ez szebb, mint a legszebb álma.
Xénia szintén elmerült abban a mély szeretetben, ami körül vette őket. Meleg, lágy vizű tó volt ez.
Biztonságos, és örökké tartó.
-Kitaláltam valamit.
-Hmm?
-Este... mikor mindenki lefekszik aludni...
-Igen? Folytasd, ez izgalmasan hangzik.
-Szóval amikor leszáll az éj... És kettesben leszünk.
-Akkor?
Orfeusznak nem kellet tovább ecsetelni, a keze máris megindult a lány blúza alatt. Xénia
csintalanul kuncogott, és kibújt simogatásai elől.
-Nem most! Azt mondtam, hogy este.
-Nem bírok addig várni!
A fiú visszahúzta magához, amitől a lány csak még jobban nevetett.
-Ránk nyithatnak!
-Ja, igen. Nem szabad ezt csinálnunk.
-De ha nem csináljuk... akkor hogy lesz kisbabánk?
Orfeusz mélyen Xénia szemébe nézett.
-Terhes akarsz lenni?
-Már nem szedem a fogamzásgátlót. Te kérted.
A fiú elmosolyodott.
-Ügyes kislány vagy. Végre hallgatsz rám!
-Veled akarok lenni. Többé nem választhatnak szét minket!

‫٭‬
 262

Eufrozina azt hitte, hogy Páris jött vissza, mikor az ajtócsengő megszólalt. Épp vacsoráztak, kicsit
szűken fértek el az asztalnál, de mindannyian ott voltak. Még Heléna is, aki az egész délutánt
átaludta, és most is elég fáradtnak tűnt.
Eufrozina lelkiekben felkészült a férfi látványára, és egy újabb veszekedésre, ez viszont mégis
elmaradt, mert a küszöbön a nagybátyja állt.
-Dárius?
A férfi válasz nélkül lépett be mellette a házba. Eufrozinának már túl későn jutott eszébe, hogy
valahogy meg kellett volna ezt akadályoznia. Nagybátyja már bent is volt az ebédlőben, amivel
mindenkire ráhozta a frászt.
Dárius némán végignézett rajtuk. Tartott egy kis hatásszünetet, aztán a feleségére szegezett
tekintettel beszélni kezdett.
-Mit keresel itt? Párisz hívott, hogy itt látta a kocsidat. Még furcsálltam is, hogyha rokonlátogatásra
készültél, akkor mért nem szóltál nekem. Aztán felmentem az emeletre, kinyitom a szekrényajtaját,
mert át akartam öltözni, és mit látok? Semmit! Egy ruhát se! Összepakoltad a cuccaidat, elhagytál
engemet, és még egy rohadt papírcetlit sem hagytál. Hogy tehetted ezt?!
Egy perc erejéig elhallgatott, és kifújta magát. Megpróbálta kontrollálni egyre növekvő dühét.
Nem sok sikerrel járt.
-Tehát még egyszer megkérdezem: MIT KERESEL TE ITT?
Dezdemóna teljesen ledermedt, csak nyelni tudott, megszólalni nem. Helyette Heléna emelkedett
fel az asztaltól, és beszélt öcsével.
-Dárius, megértem, ha ki vagy borulva. De ez az én házam, és nem engedem, hogy itt felemeld a
hangodat. A feleséged és fiad ideköltözött hozzánk egy kis időre. Meglátogathatod őket, ha nem
veszekedtek.
A férfi idegei végleg kiborultak, hogy a nővére helyretette, mint egy taknyos kölyköt.
-Magyarázatot követelek! Hogy képzelted ezt Dezdemóna? Engem? Engem nézel hülyének? Hát
nem tudod még, hogy mi lesz ennek a következménye?
Felesége végre-valahára összeszedte a bátorságát, és megszólalt.
-Dárius, én figyelmeztettelek.
-Mire?! Hát pont ez az, hogy még csak el sem búcsúztál!
-Nem engedtél volna el! Mit vártál?
-Harminc évi házasság után? Hát nem ezt! Na jól van, hajlandó vagyok elfelejteni ezt az incidenst,
ha most azonnal visszajöttök velem.
-Nem! Soha többé! És tudd meg, hogy ott leszek a tárgyaláson is!- Dezdemónát teljesen elkapta a
hév, és olyan dolgot is kikotyogott, amit csak később akart elárulni férjének.- Ellened fogok vallani!
Dáriusnál elszakadt a cérna. Két lépéssel ott termett az asszony mellett, és a karjánál fogva
megrángatta.
-Te ostoba nőszemély! A feleségem vagy! Családtagok nem vallhatnak egymás ellen!
Dezdemóna fogai összekoccantak, de akkor is a férfi arcába üvöltött.
-És ha elválunk?
Férje a földre lökte.
-Ne is álmodozz róla! Látom, nem érted. Nem hagyom, hogy szégyenbe hozz, hogy mindenki
rajtam nevessen. Az oltár előtt fogadtad, hogy csak a halál választhat el. És így is lesz!
Ekkor lépett közbe Orfeusz. A fiú rátámadt az apjára, a lendülettől felborultak és ütlegelni kezdte.
Dárius kapott is egy kemény jobb egyenest az állára, de hamar reagált. Belemarkolt fiának fájós
kezébe, amitől Orfeusz ordítva szállt le róla.
-Elég!- sikoltotta Eufrozina.- Elég, hagyjátok abba, különben hívom a rendőröket!
Dárius, felült, és fogainak állapotát ellenőrizte.
-Remek! Látom ti itt mindannyian börtönbe akartok juttatni. Mind elárultatok!
Apa és fia gyűlölködve méregette egymást. Már épp arra készültek, hogy újra összeugranak,
mikor Eufrozina hideg vérrel közölte az ultimátumát.
 263

-Ha még egyszer megütöd Orfeuszt, akkor azonnal szerzek egy tiltó határozatot, és száz méter
messziről láthatod csak őket. És mivel bántalmaztad több szemtanú előtt a kiskorú gyermekedet és
várandós feleségedet, ezért gyorsított eljárást fogok kérvényezni a válás ügyében. Most felszólítalak
rá, hogy távozz ebből a házból. Ha nem teszel eleget, akkor hívom a rendőrséget, és hetvenkét órára
bevisznek.
Talán a hivatalos hangnem , talán az ésszerűség vette rá Dáriust, de felállt, leporolta a nadrágját,
és menni készülődött. Nővére még utána szólt egy utolsót.
-Ne lássalak itt többet.
A férfi távozott, hátrahagyva rettegő feleségét, és a gyilkos haraggal eltelt fiát.

XXVII.

Eufrozina irodája olyan volt, mint a tulajdonosa. Elegáns, de nem egyhangú. Az erős színek úgy
olvadtak egymásba, hogy a hatás kirobbanó volt. Igen, ez híven tükrözte az ügyvédnő
személyiségét.
-Mért kellett ide bejönnünk?- kérdezte Dezdemóna.
-Így hivatalosabb.- válaszolta Eufrozina.
Leültek az íróasztalhoz, és egy titkárnő máris hozta nekik a kávét.
-Szóval. A válási papírok elkészítését még ma elvégzem, és értesítem Dárius ügyvédjét is.
-Ixion az.
-Tudom. Volt szerencsém megismerni azt az unalmas frátert.
-Annak tartod? Ez érdekes, én mindig is úgy gondoltam, hogy több rejlik abban az emberben, mint
amit a külsejéről el lehet mondani. A férjem nem hiába választotta őt.
Eufrozina csak vállat vont.
-Térjünk inkább vissza a te ügyedhez. Szeretném, ha eljátszanánk, hogy mi lesz a tárgyaláson. Én
kérdezek, te válaszolgatsz. Rendben?
-Oké, felkészültem.
Az ügyvédnő bekapcsolt egy magnetofont, aztán kettejük közé helyezte az asztalra.
-Első sorban vegyük végig azt a napot, amikor Médeát elrabolták. Hogy értesültél róla?
-Délután teljesen váratlanul felhívott minket Kasszandra. Ő mondta, hogy az anyját elrabolták.
-Erre a hírre hogyan reagáltatok?
-Dárius szólt Párisznak, és beültek a kocsiba. Magyarázkodás nélkül elhajtottak.
-Nem közölték, hogy hova mennek, és miért?
-Nem. De később, mikor hazaértek, kifaggattam.
-És Dárius mit válaszolt?
-Elmesélte, hogy tudott egy helyről, ahova Héliosz és Médea gyakran jártak még a házasságuk
idején. A megérzése súgta neki, hogy ott lesznek.
-És rájuk is talált?
-Igen. Megmentette Médeát.
-Azt elmondta, hogyan?
-Részletesen nem számolt be, de én megkérdeztem tőle, hogy végzett-e Héliosszal.
-Mért kérdeztél tőle ilyet? Talán képesnek tartod a férjedet ilyesmire?
Dezdemóna egy pillanatig megakadt beszámolójában. A válasz annyira egyértelmű. Igen, mindig
is képesnek tartotta a legnagyobb szörnyűségekre is Dáriust. Emberölésre, kínzásra, bármire...
És ő egy ilyen emberrel kekeckedik? Fenyegeti, hogy a börtönbe juttatja? Hogy botrányba keveri
 264

a nevét? Hogy elválik tőle?

Ez kész öngyilkosság!
-Dezdemóna, valami baj van?- szólongatta Eufrozina.
Az asszony ösztönösen a hasára tette tenyerét. Visszaemlékezett arra az éjszakára. Feküdtek a
férjével az ágyukban, és meglepően nyíltan beszélgettek egymás között. Megvitatták a házasságuk
problémáit, a gondokat, amik az évek során úgy elhatalmasodtak. Bizalmasan megosztották
titkaikat, és úgy viselkedtek, mint akik összetartoznak.
Igen, jól emlékezett arra, hogy Dárius, ha akar, kedves is tud lenni. Gondoskodó, szerethető
személyiség. És most arra készül, hogy elárulja őt, hogy végleg elszakítson minden szálat, ami idáig
összekötötte őket.
-Dezdemóna! Elbizonytalanodtál?
Eufrozinára nézett, aki várakozó pillantást vetett rá. Kezében ott volt a magnetofon, amit most ki
is kapcsolt. Dezdemóna ettől kicsit megkönnyebbült.
-Mi történt? Megijedtél a következményektől?
-Bevallom, hogy egy kicsit igen.
-Vissza szeretnél lépni a megállapodásunkból?
-Ööö... nem. Végigcsinálom.
-Biztos? Ezt most döntsd el, mert később már nem teheted meg, hogy cserben hagysz. A tárgyaláson
meg végképp ne csinálj ilyet, mert Dárius ügyvédje pillanatok alatt szétszed. Ezek állatok, higgy
nekem. Rád vetik magukat, és kivégeznek, ha ott is elbizonytalanodsz.
-Nem, dehogyis. Tudom, mi a tét. Szem előtt fogom tartani.
-Nincs semmitől sem félnivalód. Csak az igazat mondod, és ez a lényeg.
Ja, nincs mitől félnivalója, csak ha Dárius kiszabadul. Amint a férje kijön a börtönből, még a föld
alá sem tud elbújni előle, mert onnét is előszedi, és megöli őt. Ez százmillió százalékig biztos!
Dezdemóna nyelt egyet, és lelkiekben megpróbálta összeszedni magát. Arra kell gondolnia, hogy
addig is egérutat nyerhet, hogy biztonságban megszülhesse gyermekét. Orfeusz is addigra felnő.
Igen, csak erre szabad koncentrálnia.
Eufrozina felsóhajtott, és visszakapcsolta a magnetofont.
-Helyes, akkor folytassuk. Ott tartottunk, hogy te egyenesen rákérdeztél, hogy Dárius bűnös-e
Héliosz gyilkosságában. Mit válaszolt a férjed?
-Azt, hogy igen. Lelőtte.
-A fegyvert a mai napig nem találták meg a nyomozók. Nem a házban tartja?
-Azt hittem, hogy az irodájában rejtegeti, de azóta eszembe jutott még egy lehetőség.
-És mi az?
-A kocsija. Ott kell lennie.

‫٭‬

Jorgosz látogatása váratlanul érintette Euridikét. Mindenesetre a nő a szokásos távolságtartó

viselkedésével fogadta, aztán szólt neki, hogy Xénia mindjárt jön.
-Addig esetleg mi is beszélgethetnénk.
-Nem érek rá. Ha nem látnád, épp főzök!
A férfi nem volt vak, látta, hogy Euridiké tényleg nagy munkában van, ennek ellenére mégis
rosszul esett neki ez a barátságtalan hangnem. Bement a nappaliban, ahol a lánya ült kanapén egy
fiúval. Xénia bemutatta neki a barátját.
-Szevasz, öregem! Örülök, hogy megismerhetlek!- nyújtott kezet neki Orfeusz.
Jorgosz adott neki egy pacsit, és leült melléjük. Xénia azonnal felpattant, és megkínálta őket egy
kis limonádéval ebben a melegben. Míg kint a konyhában serénykedett, addig Jorgosznak
lehetősége akadt jobban megismerni a fiút. Orfeusz elmesélte neki, hogy egyszer már látta őt
messziről, akkor még azt hitte, hogy Xéniának udvarol. Ezen jót nevetett a férfi, és megveregette a
 265

fiú vállát.
-Jó fej vagy!
Tényleg megkedvelte Orfeuszt, és az érzés úgy látszott kölcsönös. Xénia közben visszatért, és
ezután értelmes társalgást nem nagyon lehetett folytatni. A kis gerlepár úgy turbékolt, hogy Jorgosz
szinte irigy lett rájuk. Volt idő, amikor Euridiké és ő is ennyire odavoltak egymásért. Egy
levegővételnyi időre sem engedték volna el egymás kezét. Hát igen, rég volt már...
Kiment a konyhában, hogy ne legyen felesleges harmadik. Euridiké már a hús szeletelésénél
tartott. Jorgosz odaállt mellé, és egy ideig csak nézte őt.
-Mi van, mit bámulsz?
-Még mindig szép vagy. De azért néha mosolyoghatnál.
-Nincs most türelmem nekem az efféle értelmetlen társalgásokra!
-Bocsánat, akkor hagy segítsek valamiben.
-Na még csak az kellene! Éjfélre sem készülne el az ebéd!
-Hát elismerem, hogy tényleg nem vagyok nagy szakács...
Jorgosz tehetetlenségében feladta, hogy normális beszélgetést préseljen ki a mogorva Euridikéből.
Ehelyett inkább folytatta a nézelődést.
-Tudod, szerintem te haragszol rám.
A nő a szemét forgatta.
-Ugyan, miből gondolod?
-Olyan arcot vágsz.
-Ne aggódj, nekem mindig ilyen az arcom.
-Nem igaz! Régen sokat mosolyogtál. És a viselkedésed is sokkal felszabadultabb volt.
-Hát ez elég régen lehetett.
A férfia tenyerébe támasztotta az állát, úgy mélázott el a múlton.
-Emlékszem, mindenki odáig volt tőled. Kacérkodtál a fiúkkal, harsányan nevettél, és feltűnően
semmibe vettél. Azonnal nyilvánvaló volt nekem, hogy engem akarsz.
-Áh, ne is mond! Szégyellem magam.
-Miért? Mert te futottál utánam, és nem fordítva?
Euridiké összeráncolt homlokkal meredt rá.
-Gondolom, hogy ez milyen büszkeséggel tölthet el téged.
-Vajon azóta sikerült kiábrándulnod belőlem?
-Most azt várod, hogy térdre essem előtted, és töredelmesen bevalljam, hogy még mindig szeretlek?
-Mért? Ezt akarod tenni?
Euridiké gúnyosan felhorkant.
-Na jó, elég a nosztalgiázásból! Inkább mesélj arról, hogy sikerült-e már házat találnod.
-Ne tereld el a szót! Kíváncsi vagyok. Érzel irántam még valamit, vagy sem?
-Meg vagy őrülve? Te tényleg ennyire el vagy szállva, hogy még a helyembe sem tudod magad
képzelni? Itt hagytál! Terhesen! A szívem kettétört, és azóta sem gyógyult meg. Utánad már rá sem
tudtam nézni más férfire, mert mindenkiben csak a csaló, hazudozó képedet láttam.
Jorgosz szava elakadt a kirohanás láttán. De legalább sikerült Euridikét kicsit kicsalogatnia a
csigaházából. A nő kitörése gyönyörű volt. A harag megszépítette, és felszikráztatta a szemében
szunnyadó tüzet.
-Sajnálom. Már rég ki kellett volna heverned.
-Undort kaptam az egész férfinemtől!
-Akkor mért nem próbáltad ki nőkkel?
-Fúj! Ne tévessz össze magaddal! Csak te vagy képes ilyen természetellenes dolgokra.
-Ez a baj? Nekem az csak munka volt.
-Ami nem mentség!
-Utálsz?
-Az nem kifejezés! Hányok tőled!
 266

Jorgosz talán megsértődött volna, ha Euridiké tényleg komolyan gondolta volna. De a nőt inkább
csak az hajtotta, hogy fájdalmat okozzon neki. A férfi közelebb lépett hozzá, és a nő reakciója
beigazolta gyanúját. Euridiké félt tőle. Félt a rágyakorolt hatástól.
-Hagyj békén!
Hátrálni kezdett az asztalig. Jorgosz követte, most már a végére akart járni, hogy mi lesz ebből.
Euridiké felkapott egy kést, és védekezőn maga elé emelte.
-Állj! Mit akarsz tőlem?
-Megcsókollak. Így kiderül, hogy érzel-e még irántam vonzalmat.
-Ezt meg hogy képzeled?! Én egy tisztességes családanya vagyok! Neked lehet, hogy belefér egy-
két kósza csók, dugás, franciázás, vagy tudom is én...
-Szeretnéd? Jól van, menjünk szobára.
-Te átkozott! Már nem vagyok többé gyerek, aki könnyedén belesétál a csapdádba.
-Nem kellett sokat csalogatni. Sem akkor, sem most.
-Tévedsz! Akkor bolond voltam, de már tanultam a hibáimból.
-Dehogy voltál bolond! Csak egy kicsit naiv, de nagyon aranyos. És őrülten szerelmes.
Euridiké eldöntötte, hogy nem fogja felhúzni magát. Teljesen hidegen hagyta Jorgosz. Mondjon a
férfi, amit csak akar, nem érdekli. És az sem érdekli, hogy úgy néz rá, mint régen, amitől mindig
elcsábult.
-Leszúrlak! Kivéreztetlek, mint egy mocskos, büdös disznót!
Jorgosz elnevette magát.
-Csak tessék! Itt a lehetőség. Ezzel tudnád csak igazán bizonyítani, hogy mennyire nem szeretsz
már. Na, mi az? Tedd meg!
A nő visszatette a kést az asztalra. Határozottan megragadta a férfit, és magához húzta. Hangja
elmélyült, és reszketett, mikor megszólalt.
-És mi a helyzet veled? Mért csak az én érzéseimről van szó? Bizonyítsd be te, hogy már nem
szeretsz!
A férfi elmosolyodott. Teljesen elbűvölte Euridiké tekintetéből áradó félelem. A nő viselkedése
kihívó volt, de a szeméből kilehetett olvasni lelkének titkait.
Lassan, minden másodpercet kiélvezve, kibontotta szigorú kontyát. Mikor az ismerős dús barna
fürtök leomlottak a nő hátán, felébredt benne az éhező fenevad. Remegő ujjakkal beletúrt, aztán
hátrébb húzta Euridiké fejét, és rátapadt érzéki ajkaira.
A csók alapjaiban rázta meg az addig felépített kis világukat. A rég elfeledett érzések olyan
könnyen keltek újjá, mintha azóta sosem telt volna el tizenhat év. Szívükön a seb felfakadt, és
iszonyatos kínnal égett. A hosszú, hosszú évek magányának súlya rájuk zuhant. Az örökös, fájó
vágy egymás iránt mind, mind összesűrűsödött, és beleolvadt ebbe a keserédes csókba.
Levegő után kapkodva tolta el a nő magától. Jorgosz elhomályosult tekintettel próbált visszatérni
a jelenbe.
-Euridiké... Óh, kedvesem...
-Ne! Ne érj hozzám!
A nő elfordult tőle, és a kezébe temette arcát. Alig tért magához a döbbenettől. Ezzel nem számolt
egyikük sem. Elég volt egy csók, és újra rabjává vált a férfinak.
Jorgosz lágyan megérintette a karját.
-Képes volnál megtagadni ezt az érzést?
-Igen! Muszáj lesz. Én még egyszer nem csinálom végig!
-Nem lesz más választásod. Nekem sincs. Ez az érzés nagyobb mindkettőnknél.
-Fogd be! Ne beszélj! Ne is lássalak! Tűnj el innét!
A férfi maga felé fordította Euridikét.
-Hiába utasítasz vissza!
Újra megcsókolta. Másodjára tűz lobbant fel bennük. Olyan hevesen, olyan gyorsan, hogy nem
tudták az iramot tartani saját vágyukkal. Még alig értek egymáshoz, mégis lángoltak. Az agyuk
 267

elégett, és hamuvá vált. Az ereikben vér helyett láva kezdett folyni. A húsuk felforrósodott, és
elolvadt a a bensőjükben lévő jég.
-Kívánlak! Eszeveszetten kívánlak!- suttogta a férfi.
Euridiké csak nyöszörögni tudott. Még levegőt sem kaphatott eleget, nemhogy beszélni tudjon. A
gondolatok csak szálltak, nem álltak össze szavakká. Egyáltalán nem is tudott semmi mást tenni,
csak érezni. Egy lüktető vágycsomó volt csupán, és nem kívánt semmi mást, csak eggyé válni...
-Elnézést!- szólt rájuk Xénia.
A felnőttek riadtan ugrottak szét. A lány alig bírta visszatartani a nevetését. Mulatságosnak
tartotta, hogy szüleit rajta kapta, amint épp arra készültek, hogy a konyhaasztalon szeretkezzenek.
-Mit szeretnél kicsikém?- kérdezte Euridiké vörös arccal.
-Csak szólok, hogy itt van Dárius.
‫٭‬

Dárius benyomult az ajtón félrelökve a fiát, aztán Xéniát is. Meg sem állt egészen Euridiékig.
-Hol van a feleségem?
-Most nincs itthon.
-Nem azt kérdeztem, hogy hol nincs, hanem... Várjunk csak, te mit keresel itt?
Dárius még csak most vette észre Jorgoszt.
-Ez egy szabad ország. Odamegyek, ahova csak akarok.
-Szóval nem félsz tőlem?
Euridiké a nagybátyja elé állt, mielőtt még megtörtént volna a balhé.
-Ne verekedjetek!
-És te?! Hogy engedhetted be ezt a hímkurvát? Bemocskol mindent, amihez ér!
-Akinek nincs itt semmi keresnivalója, az te vagy!
-De hát nem érted?! Pénzért árulja a testét! És még őt véded?!
-Anya?- szólalt meg Xénia.
A lány döbbenten hallgatózott. Felváltva nézett hol egyik, hogy másik szülőjére. Euridiké most
lett csak igazán dühös Dáriusra. Nem így akarta a lányával közölni ezt a szégyenletes titkot. Jorgosz
is kínosan érezte magát, és szívesen elmenekült volna.
-Mi az? Ti nem tudtátok?- nézett a fiatalokra Dárius.
-Elég legyen!- tett rendet Euridiké.- Nincs jogod ehhez! Betörsz ide, megrémítesz mindenkit, és
inzultálod a vendégemet! Takarodj innét!
Dárius állá leesett erre a tiszteletlen hangnemre.
-Mit képzelsz, hogy beszélsz velem?
-Nem! Te mit képzelsz? Azt hiszed, hogy neked mindent szabad? Ebben a házban él a családom, és
én megvédem a nyugalmukat!
-De én is ehhez a családhoz tartozom! Hogy állhatsz Dezdemóna pártjára ellenem?
-Én az igazság pártjára állok! És addig, amíg így viselkedsz, hogy fenyegeted a feleségedet, és
bántod a fiadat, nem ismerlek el a nagybátyámként.
Dárius tekintete tüzet okádott, de nagy nehezen visszafogta magát, és higgadtan szólalt meg.
-Jól van, nem jövök ide többé, ha nem látnak szívesen. Arról viszont nem mondok le, ami az
enyém! Visszaszerzem a családomat. Úgyhogy mondjátok meg, hol van Dezdemóna!
Euridiké csípőre vágta a kezét, és dacosan felemelte az állát.
-Nem! Találd meg magad, én nem segítek.
-Hát jó! Ez viszont nem fog ennyiben maradni. Figyelmeztetlek titeket! Most fölényben érzitek
magatokat, de már nem sokáig.
Megfordult, és az ajtóhoz ment. Vetett egy pillantást a fiára. Orfeusz gyűlölködve viszonozta.
-Ja, és még valami!
Ránézett Jorgoszra, aki már nem tűnt annyira bátornak.
-Kezdj el imádkozni, haver!-szúrta még oda neki Dárius, mielőtt elment.
 268

Távozása megkönnyebbüléssel töltötte el mindannyiukat. Viszont csendet is hagyott maga után.

Xénia még mindig nem szólt semmit, csak kérdőn nézett rájuk. Jorgosz Euridikének küldött
segélykérő pillantásokat. Végül a nő megoldotta a problémát.
-Amit mondott Dárius, az nem igaz.- jelentette ki.
-De akkor mért állított ilyet?- kételkedett Orfeusz.
-Nem tudom. Nyilván volt valami oka rá. Talán össze akart uszítani minket. Ez a bosszúja.
Mivel ilyen simán kitelt Dáriustól, hamar elfogadták a magyarázatot. Újra szent volt a béke, és
folytatódott tovább a nap. Orfeusz és Xénia bevonultak a szobájukba. Euridiké főzött tovább.
Jorgosz pedig lassan menni készülődött.
-Köszönöm.
-Mit?
-Hogy adtál még egy kis haladékot nekem. Kell, hogy több időt töltsek el a lányommal. Hogy
jobban megkedveljen, és elfogadjon az apjának. Csak aztán tudhatja meg.
-Rendben, én nem árulom el neki.
-A másik dolog...
-Milyen másik dolog?
-Hát ami köztünk történt.
-Nem történt semmi.
-Úgy látod?
-Úgy!
Jorgosz nem erőltette a témát. Egyelőre már annak is örült, hogy Euridiké felajánlotta a
barátságát. A kisujja után nem kérheti az egész karját!

‫٭‬

Niké meglátogatta a barátnőjét, aki kivételesen otthon volt.

-Huh, nehéz téged elérni mostanában!
-Sokat dolgozom. A munkámba menekülök. Még túlórát is szívesen vállalok!
-Ó, még mindig Eugén után búslakodsz?
-Ne is mondd ki előttem a nevét, annak a szemét gazembernek!
-Oké, oké, akkor ne beszéljünk róla.
Amíg megitták a kávéjukat a nappaliban, elmesélték egymásnak, hogy mi történt velük, amióta
legutoljára találkoztak.
-Képzeld, még mindig nem találtunk munkát!- panaszkodott Niké.
-Ez hogy lehet? Pedig rengeteg a szabad hely!
-Tudom. El is mentünk már egy pár állásinterjúra, de sehová nem kellünk Dioméddel.
-Nem értem! Fiatalok vagytok, egészségesek. Mi akkor veletek a bajuk?
-Hidd el, kifogás az mindig van. Egyszer túl képzetlenek vagyunk az állásra. Aztán túlképzettek.
Pedig mi tényleg nem válogatunk. Még a vécépucolást is bevállalnánk, mert nagyon szükségünk
van a pénzre.
-Szegénykéim. Adhatok kölcsön, ha csak ezen múlik.
-Köszönöm, te tényleg jó barát vagy. Mellettem állsz a bajban is. Hálás is vagyok, csak tudod... ez
annyira nem jó így! Már Dioméd is kölcsönkért a testvérétől! Nagyon nagy szarba vagyunk, és csak
egyre lefelé süllyedünk!
-Talán túlságosan borúlátó vagy.
-Szó sincs róla! Itt valami nem stimmel. Már kezdek hinni én is abban, hogy talán Dárius
Angelopulosz áll mindennek a hátterében. Neki van elég hatalma, és befolyása az emberekre. Elég
csak elhintenie, hogy tönkreteszi azt a vállalkozót, aki munkát ad nekünk, és... végünk van.
-Akkor csak egy megoldás létezik. A környező városokban kell szétnéznetek.
-Nem fogok buszozni mindennap! Ha máshol találok állást, akkor már oda is fogok költözni.
 269

-Ennyire komoly az ügy? El kell, hogy menjetek Pargából?

-Benne van a pakliban. Már erről is beszéltünk Dioméddel. Ha a hónap végéig nem találunk ki más
megoldást, akkor költözünk.

‫٭‬

-Szia, szépségem!- súgta Írisz fülébe hátulról Eugén.

A lány megfordult, és örömében a nyakába ugrott.
-Nahát, épp rád gondoltam, és meg is jelentél!
A pénztárnál Írisz következett a sorban, úgyhogy beszélgetésük egy ideig megszakadt. De kint a
kocsinál, mikor a cuccokat pakolták be a csomagtartóba, folytatódhatott.
-Mesélj!- kérte a lány.- Hogy sikerült a kiállítás?
-Fantasztikusan! Még most sem térek magamhoz. Eladtam egy csomó képet.
Írisz ránézett Eugénre, és megértően bólintott.
-Gondolom ennek részben örülsz, részben olyan, mintha egy végtagodat vesztetted volna el.
A férfi elcsodálkozott.
-Na lám, te jobban ismersz, mint bárki. Ösztönösen érzed, hogy mi bánt.
-Csak tippeltem. A művészek általában ezzel szenvednek. Boldogság számukra, ha megoszthatják
műveiket a közönséggel, és mégis olyan fájdalmas is egyben, mintha egy gyermeküktől kellene
megválniuk.
-Igen, pontosan ez történik velem. Még önmagamat sem értettem, hogy mi ez a kettősség bennem.
De elég volt csak találkoznom veled, és te helyre tetted a dolgokat.
Újra összeölelkeztek. Írisz nevetve bontakozott ki a karjaiból.
-Most, hogy megoldottuk a te lelki problémádat, beszéljünk kicsit az enyémről is.
-Jó, de ne itt az utcán! Gyere meghívlak a cukrászdába!
-Ez jó ötlet!- mosolyodott el a lány.
Képzeletében már meg is jelent, a sütemények és a fagylaltok áradata. Összefutott a nyál a
szájában. Követte a férfit, és bent a hűvösben leültek egy asztalhoz. Eugén rendelt mindkettejüknek.
-Na, hagy halljam! Mi a baj, kis szívem?
Írisz nehezen kezdett bele, mert nem igazán tudta megfogalmazni a gondolatait.
-Elbizonytalanodtam. Nem az érzéseimben, mert még mindig szeretem Arzént, hanem... ez az egész
felhajtás. Érted, mit akarok mondani?
-Esküvő előtt minden menyasszony izgatott.
-Nem erről van szó, és kérlek ne jöjj nekem ezekkel a sablondumákkal! Komolyan mondom, valami
gáz van velem. Nem érzem a boldogságot. Nem érzem a várakozás örömét. Ez engemet zavarba
hoz. Mi van, ha...
-Megijeszt a házasság gondolata?
-Nem, mert végül is ez a természet rendje. És szeretnék családot alapítani.
-De nem most.
-Hát lehet, hogy kicsit el van sietve.
-És mi lesz? Lemondod?
-Nem! Isten ments!
-A botránytól félsz?
-Egy kicsit. Meg... nem is volna helyes ezt tennem. Arzén nem értené meg. És az anyósom se. A
szüleimről nem is beszélve.
-Ezért hát belemész valami olyasmibe, amibe nem is akarsz?
-A francba, Eugén! Én nem ezért mondtam ezt el neked! Azt vártam volna tőled, hogy
megnyugtatsz, és olyasmiket mondasz, mint... mit tudom én! Mint mondjuk, hogy semmi baj, Írisz.
El fog múlni ez a bizonytalanság, Írisz. Szóval ilyesmiket.
A férfi aggódva dőlt előre.
 270

-Drágám, nem várhatod azt tőlem, hogy hazudjak.

-De hát Arzén a barátod! Egy igazán jó barát, nem beszélne le engem az esküvőről.
Eugén megfogta a lány kezét.
-Arzén egy jó haver. Egy nagyon jó haver. De te... a barátom vagy. És szeretnék neked segíteni.
Mondd meg, hogyan, és megteszem!
Írisz elsírta magát ennyi megértés láttán. De hamar letörölgette a könnyeit, mert a nyilvánosság
előtt nem szeretett kiborulni.
-Bocsáss meg nekem, Eugén. Most már tudom, hogy nem szabadott volna erről beszélnem neked.
Egy kis megerősítésre vágytam csak.
-Ehelyett nem ezt kaptad.
-Nem, sokkal többet kaptam.
A lány megszorította a kezét, és rámosolygott.
-Köszönöm. Nagyon szeretlek.
Eugén zavarba jött. Viccelődéssel próbálta feloldani a hangulatot.
-Hol van már az a süti? Mi az, beszorult a pincér a klotyóba?
Sikerült is Íriszt megnevettetnie.
-Ja, mielőtt elfelejtem, szólok, hogy holnap lesz az esküvői próba. Ott kell lenned, mert te leszel a
tanú.
-Tudom. Te meg jó volna ha beiktatnád bokros teendőid közé, hogy egyszer fölugorj hozzám. Még
a képed nem teljesen készült el. Így is emlékezetből csináltam az egészet. Legalább egy órát
ülhetnél nekem.
-Megpróbálom megoldani.
-Legkésőbb péntekig!

‫٭‬

Krisztofer öntelten elvigyorodott, mikor meglátta Eufrozinát közeledni.

-Ezt nézd! Ott van!- mutatott a nőre.- Én mondtam, hogy nekem senki nem tud ellenállni!
Akhilleusz alig akart hinni a szemeinek.
-Hát itt van.
-Adj pénzt!
-Már megint mi ütött beléd?
-Miből hívjam el pizzázni, he?
-Nem adok!
Krisztofer erővel elvette Akhilleusztól az utolsó drachmáit.
-Te úgy is csak piára költenéd!
Az öreg morgolódott még egy kicsit, de végül arrébb állt, hogy Eufrozina nehogy észrevegye.
Elment egy saroknyira, onnan még rálátása volt az eseményekre. Már épp örült volna, hogy a terve
alakulni látszott, mikor Párisz tűnt fel a tömegben. Innentől kezdve öt perc alatt lezajlott az egész.
Krisztofernek még arra sem volt ideje, hogy a meglepetéstől felocsúdjon, és máris padlót fogott.
Atyám! Ez nem is verekedés, hanem inkább csak verés volt. Akhilleusz megvárta, hogy Párisz
távozzon a nőjével együtt, aztán odament.
-Így jártál, pajtás. Mondhatjuk azt is, hogy ezt dobta ki a gép.
Krisztofer felnyögött, és a bordáira szorított kézzel felült. Az emberek kíváncsian köréjük álltak,
és őket bámulták. Akhilleusz a biztonság kedvéért, sürgetni kezdte barátját.
-Szedd össze magad! Perceken belül itt lesznek a fakabátok, és akkor nekünk tényleg annyi.
-Segíts már, nem látod, hogy nem bírok felállni!
Akhilleusz lehajolt hozzá, és amíg Krisztofer könyöke alá nyúlt, gyakorlott ujjaival olyan simán
kizsebelte, hogy azt senki nem vette észre. Aztán sietős sántikálásba kezdtek. A búvóhelyük felé
tartottak.
 271

-Én mondtam, hogy Párisz begorombul, ha rámozdulok a csajára!

-De nem lőtt le! Azt hitted, hogy le fog lőni, de nem tette meg!
-Menj a francba, vén tata! Elegem van belőled!
-Nyugi, van egy B tervem!
-Hát akkor azt nélkülem viszed véghez! Én kiszállok.
-Most mi van? Kaptál egy-két pofont, és máris füled-farkadat behúzva távozol?
-Fogd be! Pont te beszélsz, aki mindig csak a háttérből irányítja a dolgokat? De többé nem nézel
engem palimadárnak! Vidd te vásárra a bőröd!
Krisztofer kitépte az öreg kezeiből karját, aztán ott hagyta. Akhilleusz dühösen nézett utána.
-Menj csak! Úgysem voltál jó semmire!
Na nem baj, egyedül is véghezviszi a bosszútervét. Párisz nem felejtheti el, hogy honnét jött!
Mindenkit kísért a múltja, és Akhilleusz vállalja a szellem szerepét.

‫٭‬

-Mért kellet úgy megverned azt a szegény fiút?

Eufrozina Párisz kocsijában ült, és épp a férfi lakására hajtottak.
-Megérdemelte! Direkt kezdett ki veled, mert tudta, hogy te az én barátnőm vagy!
-Honnét tudhatta volna?
-Még mindig nem érted? Krisztofer régi haverom, és volt egy kis összezörrenésünk. Gondolom
valamikor kifigyelt kettőnket, és így pattanhatott ki abból a degenerált agyából az az ötlet, hogy
kikezd veled csak azért, hogy engem bosszanthasson.
-Áh, szóval ti rivalizáltok valamiért! Akkor nem is tetszettem neki?
-Hát nem is szólhat minden csak rólad, kedvesem!
Eufrozina sértődöttségében az ablakon keresztül bámult ki.
-Most haragszol? Csak az igazságot mondtam!
-Szerintem meg igenis szívesen megkapott volna!
-Ne idegesíts tovább, mert esküszöm, hogy visszamegyek, és beleverem a földbe azt a...
A nő nevetni kezdett.
-Vak vagy, ha nem látod a homlokomon a nevedet. A tiéd vagyok, akár akarom, akár nem.
Párisz bólintott.
-Helyes! Ajánlom is, hogy ezt tartsd az eszedben!
Eufrozina bizalmasan rásimította tenyerét a férfi combjára.
-Talán könnyebb volna az eszemben tartani, ha hozzád költözhetnék... Mit szólsz?
Párisz vetett rá egy pillantást, aztán újra az utat figyelte. Ennyi viszont elég volt, hogy lássa, a nő
tényleg komolyan gondolja. Együtt akar élni vele a család beleegyezése nélkül.
-Agape mou, ezt már megbeszéltük ezerszer.
Eufrozina nem hallgatott a szelíd könyörgésre. Megmakacsolta magát, és eldöntötte, hogy csak
azért is véghezviszi, amit akar.
-Jól van hát, akkor vigyél haza! Semmi keresnivalóm egy idegen férfi lakásán.
Párisz szeme előtt megjelent Dárius képe.
-Ha ép eszemnél volnék, meg is tenném. Az állásommal játszom, amennyiben teljesítem a
kívánságodat. Erre nem gondolsz?
A nő nemtörődöm módon a körmét piszkálta.
-Félsz tőle? A nagybátyám már így is túlságosan beleszólt a magánéletünkbe. Téged ez nem zavar?
-Persze, hogy zavar! De mit tehetnék?
-Vedd őt semmibe! És végre légy férfi! Vagy komolyan szüzességi fogadalmat teszel az esküvőnk
napjáig? Ha egyáltalán lesz esküvőnk...
Párisz megértette az üzenetet. Vagy Dárius, vagy Eufrozina. És ő Eufrozinát választotta.
-Na jó, holnap hozhatod a csomagjaidat.
 272

A nő elégedetten mosolygott. A férfi elnevette magát a győzelemittas arckifejezése láttán.

-Remélem megéri, hogy odaköltözöl.
Eufrozina csábosan elkezdte gombolgatni a blúzát.
-Megéri, efelől ne legyen kétséged.
Párisz rálépett a gázra, hogy minél hamarabb érjenek haza.

‫٭‬

Párisz halkan felkelt Eufrozina mellől. A nő királynői szépség még álmában is. A férfi ott állt egy
kicsit az ágy lábánál, és csak nézte őt.
-Oreos.- suttogta, aztán kiment, hogy ne zavarja meg szerelmét az alvásban.
A konyhában felhívta főnökét. Dáriusnak tőle kellett megtudnia, hogy összeköltözik az
unokahúgával. Ennyi gerincesség azért még volt benne, annak ellenére, hogy egyszerűen nem tudott
ellenállni Eufrozina csábításának.
Felkészült a dührohamra, és hogy megint kirúgják, ehelyett csak szánalmas csuklást, és még
szánalmasabb sírást kapott.
-Halló? Biztosan félretárcsáztam.
-Párisz?- hallatszott Dárius megtört hangja a vonal végéről.
-Főnök? Te vagy az?
-Párisz? Mit akarsz?
Hallotta, hogy Dárius iszik valamit. Valószínűleg nem vizet.
-Te berúgtál?!
-Ez a minimum, ha a feleségem elhagy!
-Ó... sajnálom.
-Még Orfeuszt is magával vitte!
-Akkor nagyon komoly lehet a dolog.
-Ja.
Egy kis csend állt be beszélgetésükbe. Párisz újra hallotta, hogy Dárius nagyokat kortyol.
-Hé, azért ne tedd teljesen tönkre magad!
-Mit tudsz te! Már Ixion is hívott, hogy Dezdemóna beadta a válókere... hukk... keresetet.
-És ezt te hagyod?
-Mit tehetnék? Nem engednek a közelébe. Nem láthatom őt...
Párisz ekkor jött rá, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy előrukkoljon a nagy hírrel.
-Figyelj, főnök. Tudod, mit? Aludd ki magad, és holnapra mindent más színben fogsz látni.
-Tartogasd másnak ezt a szart!
Ezzel Dárius megszakította a hívást. Párisz leesett állal bámulta a saját mobilját.
-Ez nem semmi!
Egyébként még mindig nem tudta felfogni, hogy az előbb mit hallott. Dárius Angelopulosz, aki
mindig erőtől duzzadóan, tettre készen állt, ha problémák merültek fel, most kikészült. Nem sokan
tudták padlóra tenni főnökét, de úgy látszik, a feleségének sikerült.
Talán oda kellene mennie, hogy vigasztalja. Na nem, nem ért ő az ilyesmihez! Inkább szól
valakinek, hogy nézze meg, Dárius milyen állapotban van.
Bármi megtörténhet. Még az is meglehet, hogy kinyírja magát az a szerencsétlen, mert az asszony
ott hagyta!

‫٭‬

Mikor Dezdemóna megérkezett, csak Euridikét találta a házban.

-Mi az? Nincs itthon senki más?
-Dehogynem. Csak Eufrozina a barátjával van, anya ledőlt aludni, a gyerekek meg bezárkóztak a
 273

szobába. Bele sem merek gondolni, hogy mit csinálhatnak.

-Mért nem nyitottál rájuk?
-Inkább nem. Félek, a lányom nem hagyná annyiban, és felemlegetné nekem, hogy ma reggel ő is
kompromittáló helyzetben talált engem.
-Na, ez izgalmasan hangzik. Mesélj!
Euridiké figyelmét nem kerülte el, hogy Dezdemóna fáradtan foglal helyet az asztalnál.
-Inkább te mondd el, hogy hol jártál egész nap. Már azt hittem, hogy vacsorára sem érsz haza.
-Munkát kerestem, de nem sok sikerrel. Amint a nevemre került sor, mind lemondta velem az
állásinterjút.
-Dárius feleségét senki nem fogja dolgoztatni, hacsak nem öngyilkosjelölt.
-Valószínüleg ez lehet a gond. Mindenesetre még nem adom fel.
Euridiké megsajnálta Dezdemónát. Nem szeretett volna a helyzetében lenni.
-Szegénykém, lazíts egy kicsit! Tedd fel a lábad erre a zsámolyra. Tessék.
Már rakta is elé a zsámolyt. Dezdemóna hálás volt a gondoskodásért.
-Pedig segítenem kellene teríteni. Itt élünk mi is Orfeusszal, és semmit nem csinálunk.
-Ne aggódj emiatt. Inkább pihenj, mára csak ennyi a feladatod.
-Igaz, nem szabad erőltetnem magam. A kisbabára is gondolnom kell.
-Van valami, amiről jó, ha tudsz. A férjed ma itt járt, és követelte, hogy beszélhessen veled.
Elzavartam, és azóta nem is jelentkezett. De bármikor visszajöhet.
Dezdemóna fáradtan lehunyta a szemét, és ha egyáltalán lehet ilyet mondani, még inkább
beesettebb lett az arca.
-Istenem! Hát nem száll le rólam?! De mit is várok? Dárius sosem adja fel.
-Igen, ez jellemző rá. De te erős asszony vagy. Ki fogsz tartani.
Dezdemóna ebben kételkedett, ezért nem is válaszolt. Felállt, és megkereste a fiát. Euridiké igazat
mondott, a gyerekek be voltak zárkózva a szobájukba.
-Hé, nyissátok ki!- dörömbölt az ajtón.
Hallotta, hogy Orfeusz kiszólt valamit, de még percekig ott kellett toporognia, mire kulcs csördült
a zárban, és feltárult a szoba. Fia kócosan, összegyűrt inggel állt előtte. Xénia még az ágyon ült, és
nagyon zavarba volt.
-Teljesen nyilvánvaló számomra, hogy mit csináltatok az előbb. Úgyhogy ilyen hülye kérdést nem
is teszek fel. Én is voltam fiatal, és még különb dolgokba is belementem Dáriussal. De a ti
helyzetek más. És azt hittem Orfeusz, hogy a szavad ér valamit.
-Félreérted a helyzetet!- védekezett a fiú.
-Hát persze, de azért még mondok valamit, mielőtt tovább hazudoznál bele a képembe. Ébredj fel,
drága gyermekem, mert hív a valóság. Közlöm a tényeket, rendben? A szerelem szép, és jó dolog,
de attól még ugyanúgy éhes maradsz. A helyzet az, hogy ingyenélők vagyunk Eufrozináék nyakán.
Én megteszem azt, hogy terhesen egész nap állást keressek. Erre te? Még egy nyavalyás
diákmunkát sem néztél!
-Holnap megyek, és...
-Még nem fejeztem be!
Dezdemóna ritkán jött ki a béketűrésből a gyerekeivel szemben, de olyankor nagyon.
-Annyira felelőtlen vagy még, Orfeusz! Téged egyáltalán semmi sem érdekel?! Hogy hol fogunk
élni? Miből veszünk lakást?
-Dehogynem, vannak terveim. Szeretnék Xéniával összeköltözni, és családot alapítani.
-Mért nem közlöd velem egyenesen, hogy mindannyitokat nekem kell majd eltartanom?!
-Sosem kérnék ilyet! Képes vagyok...
-Felnőni? Végre férfiként viselkedni? Tényleg erre készülsz?
-Ne félj, nem leszek továbbra is a koloncod! Te meg ahelyett, hogy így kiborulsz, inkább találj ki
valamit! Mondjuk hívd vissza a masszőrödet, hátha még érdekled őt, és feleségül vesz.
‫٭‬
 274

-Anya!- kiáltott fel Heléna, mikor meglátta Tétiszt.- Örülök, hogy meglátogattál! Gyere be!
Már vacsoráztak, mikor érkezett a vendég. Gyorsan szorítottak neki is helyet az asztalnál.
Feltettek még egy terítéket, és folytatódhatott tovább az evés.
-Hmmm... manestra, és tiropitas. Egyszerű, de finom.- mondta az öregasszony.
Dezdemóna nem a szokásos jókedvvel köszöntötte anyósát. Egyrészt még mindig benne volt a
fiával való veszekedés feszültsége. Másrészt, Dáriustól készült elválni. Dárius pedig mindig is a kis
kedvence lesz Tétisznek.
-Nagyon hallgatag vagy, menyem.
-Csak elgondolkoztam.
-A házasságodon?
-Azon is.
-Elég hosszú volt az a harminc év. Nem igaz?
Mostanra már mindenki elhallgatott az asztalnál, és erre a beszélgetésre figyelt. Dezdemóna
megtörölte a száját, és anyósához fordult.
-Nem is tudja milyen hosszú..., anyósom.
-Ne érts félre, én nem akarlak bántani. Csak hát... szerintem túlságosan elhamarkodottan döntöttél.
Nincs itt senki, akivel megbeszélhetnéd, hogy mi dúl most a lelkedben. De nekem elmondhatod.
Bizonyos vagy a döntésedben? Biztosan nem fogod később megbánni?
-Nem fogom. És ez nem csak az én javamra válik. Orfeusz, és a bennem lévő gyermek jövője is
attól függ, hogy hagyom-e tovább folytatódni a Dáriussal való kapcsolatomat.
-Ki mered jelenteni, hogy már nem szereted a fiamat?
-Igen.
Tétisz elmosolyodott.
-Makacs vagy. Mintha önmagamat látnám benned. Én is vészterhes időket éltem ám meg Apollóval.
El is váltunk, pedig annak idején ez iszonyatos botránnyal járt. Engem viszont nem érdekelt.
Kitartottam az elveim, és a büszkeségem mellett. Megleckéztettem, és elégedett voltam magammal.
De aztán jött az a sok magányos óra. Lehetett volna más férfi az életemben. Nem kellett egyik sem.
Egyik sem Apolló volt. Így hát választottam az egyedülálló nő szerepét. A gyermekeimet el sem
mertem hozni a férjemtől, hiszen azzal tisztában voltam, hogy nem tudom őket eltartani. És ez volt
a legfájdalmasabb. Az egész családomat elvesztettem, és megbántam.
-Miről beszélsz, anya?- szólt közbe Heléna.- Szó sem volt ilyesmiről!
-Csitt, lányom! Hagyj beszéljek. Szóval ott tartottam, hogy elhagytam őket. A lányaim férjhez
mentek. A fiam pedig elzüllött. Rossz volt ezt látni. Csak egy döntés volt... és milyen szörnyű
következményekkel járt! Széthúztam a családot, ahelyett, hogy összetartottam volna.
Megérdemeltem, hogy csak néha-néha látogattok meg. És azt is, hogy Apollót jobban szeretitek,
mint engem. Isten ellen vétettem, mikor felbontottam a házasság szentségét. Megérdemlem.
Heléna csak a fejét rázta, hogy nem ért egyet ezzel, de már többször nem vágott Tétisz szavába.
-És most, kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy helyre hozhatom a hibámat. Újra Apolló felesége
leszek, pedig sejtem, hogy ez a kutya-macska viszony sosem fog kettőnk közt változni. De szeretem
őt. És ahogy az idő eltelt, a szenvedély elmúlt, de valami más megmaradt. Valami sokkal tartósabb,
és ez tart össze minket igazán. A szükség. Szükségünk van egymásra. Mint a levegőre. Értitek?
Egyikük sem tudott megszólalni. Valóban példaértékű volt ez a szerelem. Ezt senki nem vitathatta
el Tétisztől és Apollótól. Dezdemóna pedig vette az adást. Anyósa neki szeretett volna ezzel üzenni.
-Dárius majdhogynem mindenben az apjára ütött. Tudom, hogy kiállhatatlan, hogy parancsolgat,
hogy kőszívűnek tűnik. De nem az. Neki az élete a család. Tűzbe menne bármelyikőnkért. Talán
nem bizonyította elégszer? Ne utáljátok a fiamat, mert abba a szívem szakad bele, ha neki fájdalmat
okoztok. És talán előttetek azt mutatja, hogy erős, de belülről emészti a kín, mert érzi, hogy nem
szeretitek.
Tétisz még utoljára Dezdemónához szólt, aztán már szedelőzködött is, és ment.
-Gondold át még egyszer, hogy mi az, amit igazán akarsz. Mert ha csak később jössz rá, akkor
 275

lehet, hogy neked nem lesz olyan szerencséd, mint nekem Apollóval. Én azt javaslom, adj még egy
utolsó, egy legutolsó esélyt a fiamnak. Dáriusnak van jó oldala is. Összeszedi magát, és újra
mintaférj, és mintaapa lesz, ebben biztos vagyok.

‫٭‬

Apolló szánalmas állapotban talált rá a fiára.

-Dárius! Mit tettél magaddal?
Fia a földön hevert, körülötte kiürült üvegek hevertek.
-Hát jól mondta Párisz. Berúgtál, és kiütötted magad!
Dárius kába tekintettel fölnézett rá.
-Apa! Te vagy az? Apa, szeretlek.
-Igen, igen, tudom. Gyere, üljünk fel.
Segített fiának a falhoz támaszkodni. Dárius még ébren sem volt, de már kezével megint az
alkoholt kereste volna.
-Adjál inni! Nem hallottad?
-Fúj! Bűzlesz a piától! Elég volt mára!
-Nem érdekel! Hagyj békén! Minek jöttél?
-Hogy megmentselek, de látom már későn érkeztem.
Apolló összeszedte minden erejét, ami még öreg testében rejlett, és odavonszolta fiát a kanapéhoz.
Mikor ráfektette, azt hitte, hogy megreccsen a dereka, de végül túlélte.
-Jaj, huh, ez nem volt semmi!
-Apa! Én nem létezem nélkülük...
Dárius váratlanul sírásban tört ki.
-Apa! Szeretlek, ne haragudj!
-Tudom, fiam. Én is szeretlek.
-Maradj itt! Ne menj el! Ne hagyj el még te is!
-Nyugalom, itt leszek, csak hozok neked egy takarót.
Elment körülnézni, de nem talált otthon senkit. Még Eugént sem, aki pedig mindig a műtermében
festegetett. Az egész házban le volt oltva a villany. Dárius itt iszogatott a sötétben. Nem csoda, hogy
ennyire belesüppedt a depressziójába.
Mire visszament, már fia megint aludt. Gondosan betakargatta, és mellette ült hajnalig. Még egy
lavórt is bekészített, hogyha Dáriusnak hánynia kell. De az fel sem kelt, csak horkolt, vagy sírt.
Apolló olyat még soha életében nem látott, hogy valaki álmában is sírna. De a fia minimum
félóránként rákezdett erre a nyüszítő hangokra. Próbálta nyugtatgatni, ami néha használt,néha nem.
Mindenesetre reggelre már az ő idegei is tönkrementek.
Annyira rossz volt így látnia a gyermekét! Ezt Tétisznek el sem meri mesélni, mert szegény
asszony belepusztul. Sajnálta, tiszta szívéből sajnálta a fiát, és teljesen át tudta érezni, hogy min
megy keresztül.
Az olyanokról, mint Dárius, mindenki azt hiszi, hogy erős ember, hogy bármit kibír. Csak azt nem
tudják, hogy a fia erejét a családjának szeretete adja. És ha a családja elárulja, és elhagyja, mint
ahogy most történt, akkor teljesen összeomlik. Egyszeriben mit sem számítanak a célok, és az
álmok, amiket idáig kergetett. Minden értelmetlenné válik, és úgy tűnik, eljött a vég.
Apolló nagyon szomorú volt, hogy ezt meg kellett tapasztalnia a fiának. És dühítő volt, hogy nem
tud rajta segíteni.

XXVIII.
 276

Eufrozina immár másodszor járt a rendőrkapitányságon a nagybátyja ügye miatt. Pandóra

közönyösen fogadta. Az üdvözlések után bevonultak egy csendes irodába.
-Tessék! Hallgatom.
-Tudom, hol a fegyver.- jelentette ki Eufrozina.
-Figyelmeztetem, ha megint téves információt akar közölni...
-A felesége árulta el nekem!
A nyomozó hátradőlt székében.
-Igen? Akkor ez biztos?
-Nagyon remélem. Viszont volna egy feltételem.
-Alkudozik?
-Így van. Azt kérem, hogy Párisz maradjon olyan tiszta, mint a patyolat.
-Lehetetlen. Ha Angelopulosz bukik, akkor mindenképp magával rántja hűséges szolgáját is. Ez a
törvény. Bűntársulásért is börtön jár.
-Jól van, akkor vegye úgy, hogy itt sem voltam.
-Várjon!
Eufrozina kérdőn visszanézett, de azért még kezét a kilincsen tartotta. Pandóra szúrós szemmel
nézte még egy darabig, aztán megadóan felsóhajtott.
-Meglátom, mit tehetek.
-A szavát adja?
-Megegyeztünk. Most pedig árulja el, hol rejtegeti a gyilkos fegyvert a nagybátyja.
-A kocsijában.
-Hogy erre idáig mért nem gondoltam?!
-Mielőtt odarohanna, szólok, hogy legyen körültekintő. Dáriust most hagyta el a felesége, és elvitte
magával kiskorú gyermeküket is. Valószínűleg ezzel összeomlott az egész élete. És maga tudja,
hogy ki a legveszélyesebb ember...
-Akinek már nincs vesztenivalója.
-Pontosan.

‫٭‬

Eufrozina amint kijött a kapitányságról, Akhilleusz leszólította.

-Helló, csinibaba!
A nő ránézett, és csak egy szutykos, öreg hajléktalant látott.
-Hagyjon békén!
-Ne csináld itt a feszkót, bébi. Csak dumcsizni szeretnék egy kicsit veled.
-Nincs nálam pénz, ha esetleg ki akar rabolni!
-Csóró vagy te is? Akkor üdv a klubban! Nyugi már, hova futsz?
Eufrozina felgyorsította a lépteit, és megkönnyebbülten érte el a kocsiját.
-Kis csillag! Ne félj, sosem bántanám Párisz nőjét.
-Maga ismeri Páriszt?
-Persze. Régi cimbora. Még annak idején együtt jártunk betörni.
-A múlt elmúlt. Le van zárva. Ezek után mit akar még tőle?
-Semmit. De téged figyelmeztetlek. Rossz lóra tettél. És hogy maradjunk az állathasonlatoknál...
Kutyából nem lesz szalonna.
-Ez igen humoros, de nincs időm erre.
Eufrozina beszállt a kocsiba, és indított.
 277

-Azt hiszed, Párisz megváltozott? Akkor kérdezz rá a szerencsejátékra! Csak kérdezd meg, hogy
hova tűnik a fizetése! Meg fogsz lepődni.
Akhilleusz még futott egy kicsit a kocsi után, de végül lemaradt.
-Áh, nem ért semmit! A szerelem vak, és süket az igazságra.
Eufrozina zaklatott idegállapotban vezetett. Egyszer azt mondta önmagának, hogy nem volna
szabad egy ilyen vén bolond fecsegésére hallgatnia. Aztán mégiscsak elbizonytalanodott. Eredetileg
haza akart menni, hogy összepakolja a cuccait a költözéshez. Aztán mégiscsak meggondolta magát.
Csikorgó kerekekkel áthajtott a másik sávba. Páriszhoz ment először.

‫٭‬

-Eufrozina? Hol a csomagjaid?

A nő nem válaszolt Párisz kérdéseire. Besétált a szoba közepére, és lekapcsolta a tévét, hogy a
férfi csak ráfigyeljen.
-A költözést elhalasztjuk egészen addig, amíg úgy nem döntök.
-De hát mi ütött beléd?
-Találkoztam valakivel... a múltadból.
-Krisztofer? Már megint ő?
-Nem, ez egy öregebb pasas. De nem ez a lényeg. Hanem, hogy még ő is többet tud rólad, mint én.
-Agape mou...
-Ezt hagyd abba! Komolyan szeretnék veled beszélni!
-Oké, bocs. Csak nem értem, mi ez az egész. Beállítasz, kiabálsz, mi jöhet még?
-Tisztáznunk kell valamit. Te engemet ismersz. Még talán a gyerekkori képeimet is láthattad, hiszen
évek óta a családom körül forgolódsz.
-Pontosabban dolgozom. Ez a munkám. Ismerni mindegyikőtöket.
-Igen. De én hiába láttalak nap mint nap, nem merném azt állítani, hogy ismerlek téged.
-Pedig ez vagyok. Ez vagyok, és kész.
-Nem! Több vagy ennél. Nem akkor születtél, mikor Dárius felkarolt. Kíváncsi vagyok a múltadra.
Hallani akarom minden kis részletét.
-Avassak be egy ilyen finom úri hölgyet az én mocskos dolgaimba?
-Elfelejted, hogy ügyvéd vagyok. Láttam már egy s mást.
-Válóperes ügyvéd vagy. Fogalmad sincs arról, hogy mi folyik az utcán. A sikátorok mélyén. Vagy
például olyan házakban, ahol az emberek már annyira szegények, hogy inkább nem is beszélnek
róla.
-Ilyen helyen nőttél fel?
-Igen. Miután elszöktem a nevelő szüleimtől.
-Árva vagy?
-Ja, de valószínűleg ez volt a szerencsém. A szüleim drogosok voltak. Az anyám kurva. Az apám
gyermekmolesztáló.
-Téged is... bántott?
-Fogalmam sincs. Még túl kicsi voltam, mikor túllőttek a célon. Mármint szó szerint.
Túladagolásban meghaltak, intézetbe kerültem, aztán a pokolba.
-Ilyen rossz volt?
-Inkább ne is képzeld el. Te sosem fogod ezt megtapasztalni, hál' Istennek!
Eufrozina odament a férfihoz, és beleült az ölébe. Párisz ránézett, aztán folytatta.
-Te nem tudhatod, hogy mért kezdtem el lopni, csalni és rabolni járni.
-Csak ezt az életformát ismerted. Mi mást csinálhattál volna?
-Ne védj, nem érdemlem meg. Igenis rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik soványka kis
fizetésükből ugyan, de sikerült eltengődniük. Ha találkoztam egy ilyen palimadárral, csak nevettem
rajta. Azt gondoltam magamban, hogy lám, mennyivel könnyebb az én életem. Egy este alatt képes
 278

voltam megszerezni azt, amik ezek a becsületes emberek talán egy év alatt sem keresnek.
-Jól éltél?
-Attól függött, hogy aznap a szerencse mellém állt-e. Ügyes voltam, de néha semmi sem sikerült.
Akkor én is ugyanúgy éheztem, és utcán aludtam, akár egy csöves. Minden perc kiszámíthatatlan
volt. Egyszer fent, egyszer lent.
-De abbahagytad.
-Nem önszántamból. Véletlen volt az egész, mégis megváltoztatta az életemet az az este. Még
mindig tisztán emlékszem. Elbíztam magam. Idejöttem Pargába, és betörtem a leggazdagabb házba.
Se riasztó, se kutya. Sima ügy volt. Mégis lebuktam.
-Dárius?
-A nagybátyád kardot tett a nyakamhoz. Én megijedtem, és összeverekedtem vele. Meg is sebzett az
arcomon.
Eufrozina megsimogatta a sebhelyet.
-Meg akart ölni?
-Ugyan! Szerintem csak össze-vissza hadonászott a sötétben! Én viszont jól elintéztem magam.
Bevertem a fejem az asztalba, és elájultam. Dárius kórházba vitt, és nem a rendőrségre. Ott volt
akkor is, mikor felkeltem.
-Rendes volt tőle.
-Hát ha én a helyébe lettem volna, bizony kihajítottam volna magamat az utcára. Egy pillanatig sem
törődtem volna azzal, hogy mi lesz velem. De ő kitartott mellettem, pedig senkije sem vagyok.
-Tényleg furcsa.
-Én sem értettem az elején. Pofátlanul betörtem hozzá, erre még ő akart segíteni rajtam. Nem fért a
fejembe! De végül is munkát ajánlott. Azt mondta, hogy feljelent, ha nem fogadom el.
-Belementél?
-Még jó hogy! Alig vártam a lehetőséget, hogy valamiképp visszajuthassak abba a házba. Sok
ellopni való dolgot láttam ott, és még mindig hajtott a vérem. Aztán mégsem mertem megtenni.
Dárius figyelt, és én félni kezdtem tőle. Aztán lassan kialakult bennem a tisztelet, és a hála.
-Már nem vágytál vissza a régi életedbe?
-Hülye lettem volna! Mindenem megvan azóta is, és biztonságban érezhetem magam. A nyugalom...
nem lehet ezt megfizetni, ezt a nyugalmat. Mikor úgy hajtod álomra a fejed, hogy meg vagy róla
győződve, itt a te helyed. Itt szeretnek, és senki nem tör az életedre. Nem üt le, nem zsebel ki.
-És mit gondolsz a munkádról?
-Hát arra hamar rájöttem, hogy nem sokban különbözik a régitől. Csak legális kereteken belül
próbáljuk megoldani. De Dárius parancsai... néha hajmeresztőek.
-Mint például az én elcsábításom?
-Hidd el, az csak hab volt a tortán! Bár ezt sem tudtam volna sohase elképzelni egy emberről.
-Héliosz megölésében is segítettél neki?
-Összejátszottunk. Eltereltem annak a gazembernek a figyelmét, ő pedig lelőtte.
-Nem félsz, hogy téged is elítélnek?
-Ez a jövő titka. Jobb ezen nem gyötrődni. Úgyis jönni fog, aminek jönnie kell.
-Csak azt nem értem, hogy mehettél ilyesmibe bele?
-Dáriusnak nem lehet nemet mondani. Pisztoly volt a kezébe. Gondolkozz már, Eufrozina! Az
életem a kezében van, úgy táncolok, ahogy ő fütyül.
-Értem mégis kész volnál összeveszni vele.
Párisz elmosolyodott, és megcsókolta.
-Olyan régóta vágytam már rád... Titokban, csendben várakoztam, nem is tudom, hogy mire. Talán
egy jelre. De még abban sem reménykedtem. Aztán mégis adódott a lehetőség. És amíg plátói volt a
kapcsolatunk, addig erősebb volt bennem a félénkség. De amióta megkaptalak... az enyém lettél,
már nem érdekelt semmi más, csak te.
-És a szerencsejáték? Hogy állsz vele?
 279

Párisz felkelt a fotelből, ezzel Eufrozinát is arra kényszerítve, hogy felálljon.

-Látom, te mindent elhiszel.
-Szóval nincs játékszenvedélyed?
-Kártyázgatok, mint mindenki más. De tét nélkül.
-Vajon mért nem hiszek neked?
-Tudod, szerintem alapvető problémáink vannak. Nincs meg a kellő bizalom benned, és így igazad
van, nincs értelme összeköltöznünk.
Eufrozinát meglepte ez a fordulat.
-Most kidobsz?
-Én csak annyit mondok, hogy szeretlek téged. De neked ez nem elég. Úgyhogy akkor gyere vissza,
amikor már tudsz őszintén szeretni engem. És nem a hibáim ellenére, hanem azokkal együtt
elfogadni.

‫٭‬

-Hogy találtál rám?- kérdezte Akhilleusz.

-Még emlékszem a régi trükkökre.- válaszolta Párisz.
A férfi undorodva nézett végig a helyen, ahol az öreg lakott. Málló falak, büdös sarkok, koszos
fekhely. A patkányok vígan futkostak a földön.
Rossz érzés volt belegondolnia, hogy valaha ő is így élt.
-Nem tetszik, amit látsz?
-Ki vagyok én, hogy megítéljelek? Igazából azért jöttem, hogy megmondjam, ha most azonnal nem
tűnsz el még a környékről is, annak súlyos következményei lesznek.
-Na, de hát mi bajod van velem, drága barátom?
-Nem tetszenek a módszereid. Nem tudom, mivel húztam ki nálad a gyufát, de úgy sejtem igazából
nem is kell neked olyan sok ösztönzés. Ürügyet mindig találsz arra, hogy zsarolj másokat. Mert
ugye ezt szeretnéd elérni?
-Ne használj ilyen nagy szavakat. Beszélj normálisan. Úgy, ahogy régen. Szemtől szembe. Férfi a
férfival. Nem vagyok kíváncsi az előkelősködő dumádra.
Párisz felszívta magát Akhilleusz pimaszsága láttán.
-Ne szarozz velem, mert megbánod! Figyelj oda arra, amit mondok! Tűnj el még a föld felszínéről
is, mert zavaró körülmény vagy a számomra! És én nem komálom, ha szálka van a körmöm alatt.
-Ó, én annál több vagyok! Egy rohadt nagy gerenda vagyok a seggedben, kis pajtás. És most
bemajréztál, hogy mindent kitálalok a kis kedvesednek.
-Azt hiszed félek tőled?- nevetett fel Párisz.
-A szerencsejáték iránti olthatatlan szenvedélyed semmi ahhoz képest, amiket én még tudok rólad.
Ismersz, én csakis keményen játszom. Pénzre van szükségem, és te perkálni fogsz.
-Bugyuta öregember. Sajnállak téged.
Na ez volt az a pont, mikor Akhilleusz is elvesztette a higgadtságát.
-Te nézel le engem? Hát jobb ha tudod, hogy kettőnk közül te vagy a semmirekellő! Tudod, miért?
Mert többnek akarsz látszani, mint ami vagy. És ez az igazság. Csak egy porszem, egy újabb
söpredék vagy az utcáról! És teszek róla, hogy ezt soha ne felejtsd el!
Párisz elkapta az öreget, és falhoz csapta.
-Na, most ki a fasza gyerek?
A férfi hátrébb lépett, mert nem volt biztos benne, hogy a következő ütésnél vissza tudná fogni
magát. Akhilleusz pedig a legjobb napjaiban sem lehet egyenlő ellenfél a számára.
-Tessék, itt van!
Egy kötegnyi bankót vágott hozzá az öreghez.
-Ennyi legyen elég! Komolyan, nézz más palimadár után, mert én meguntam a fenyegetőzéseidet.
Kérlek, Akhilleusz, a barátságunk emlékére kérlek. Tűnj el innét, és ne keress soha többé. Ha pedig
 280

azt hallom, hogy Eufrozinát zaklatod, vagy mást a körülöttem lévők közül...., hát nem tudom, hogy
mit teszek. Nem akarlak bántani, de ezen ne múljék a nyugalmam. Megegyeztünk?
-Menj a francba!
-Nem, oda te mész! Amúgy Krisztofer hol van?
-A pokolban. Remélem.
-Helyes. Odavaló. Ha mégis találkoznál vele, akkor üzenem neki, hogy ne kerüljön a szemem elé,
különben szó nélkül kiherélem. Ég veled!

‫٭‬

Rea már nagyon unta a banánt itthon. Arisztid lelépett valami béna nyári táborba, ő meg itt
maradt. Igaz, arról szól a vakáció, hogy nem kell csinálni egész nap semmit, de egy idő után az is
unalmassá válhat. Főleg, hogyha nincsenek haverjai, akikkel szórakozni járhatna.
Magányán elmélázva sétált le a tengerpartra. Korán indult, mert általában a turisták elleptek
minden négyzetcentiméter homokot. Ma sem volt más a helyzet, alig talált helyet. Aztán mégis
ráakadt egy észveszejtő pasi mellett.
-Helló, szépfiú!
Jorgosz fölnézett, hogy megnézze, ki köszönt neki. A fiatal lány tipikusan az a fajta volt, aki
nagyon igyekezett idősebbnek látszódni a koránál. A rúzs ellenére viszont körülbelül egykorú
lehetett Xéniával.
-Szia, kiscsibe!
-Leülhetek ide melléd?
-Hát...
Rea meg sem várva a választ már terítette is le a törülközőjét. Jorgosz, ahogy közelebbről
megfigyelte a lányt, egyből megváltozott róla a véleménye. Csábító mozdulatok, kihívóan átlátszó
bikini, és a pillantásában lévő magabiztosság mind arról árulkodott, hogy a hölgy már nem teljesen
hölgy, és távolról sem ártatlan.
Rea rámosolygott, és felé nyújtotta a naptejét.
-Légyszíves, bekennéd a hátam? Könnyen leéghetek, a bőröm nagyon érzékeny.
-Akkor mért jöttél ki napozni?
-Hát nem bujdokolhatok egész nyáron.
Jorgosznak nem kellett tanítani, hogy egy valamire is való férfinak ilyenkor mi a válasza, de most
nem volt kedve ehhez. Egyébként sem tudna még képzeletben sem együtt lenni ezzel a kislánnyal.
-Inkább keress mást.
-Ah, te mindig ilyen durva vagy?
-Csak akkor, ha elutasítok egy nyílt felkínálkozást.
-Még hogy én? Eszemben sem volt!
-Figyelj, kislány...
-A koromra hivatkozol?
-Az is baj, meg tényleg nem érdekelsz. És jobban tennéd, ha te is megválogatnád azokat, akikkel
megszeretnél ismerkedni. Hidd el, irtóznál tőlem, ha tudnál a dolgaimról.
-Kamuzol! Láttalak ám Xéniával múltkor a cukrászda előtt! Ő talán nem volt túl fiatal hozzád?
-Uram atyám, látom, nem szállsz le rólam egy könnyen!
-Most bekensz, vagy sem?
Jorgosz vállat vont.
-Mért ne? De előre közlöm, hogy utána inkább arrébb megyek. És remélem ebből veszed az adást.

‫٭‬

-Nem hiszek a szememnek!

 281

Orfeusz megállt az út közepén, úgy ledöbbent. Épp a parton sétálgattak Xéniával kézen fogva,
mikor meglátta Jorgoszt Reával flörtölni.
Xénia is odanézett, ahova a fiú, és alig jutott szóhoz.
-Mi ez? Ezt nem hiszem el!
-Pedig elég egyértelmű.
-A hátát kenegeti... annak az aljas ribancnak!
-Lehet, hogy félreértjük. Talán most találkoztak először, és...
-Kötve hiszem.
A lány elszomorodott. Most csalódott apjában. Úgy tűnt, Jorgosz egyszerre udvarol az anyjának és
Reának. De hát mit is várt? Tizenhat évvel ezelőtt is csak úgy lelépett egyetlen szó nélkül.
-Menjünk haza!
-El akarod mondani Euridikének?
-Muszáj lesz. Azt mégsem hagyhatom, hogy átvágja az anyámat!
Orfeuszt ez aggodalommal töltötte el.
-Szerintem ne kavarjunk be nekik. Már majdnem összejöttek. Nem szeretnéd őket együtt látni?
-De, ezt akartam. Viszont most kiderült apuról, hogy egy hazug csaló!
-Ez még nem biztos! Menünk oda hozzájuk. Lehet, hogy...
-Megőrültél?! Egyértelműen azt mesélnék, hogy nincs is semmi köztük.
-Akkor mi legyen?
-Szólunk anyunak.
-Ne csináld!
-Orfeusz, hagyd abba! Te is láttad, hogy milyen boldog volt apa karjában.
-Pont ezért kell befognod a szád!
-Nem. Ki kell derülnie az igazságnak. Inkább most, mint később.

‫٭‬

Euridiké kíváncsian nézett a fiatalokra.

-Na, hol a tej? Nem vettetek?
-Bocs, anya, elfelejtettük.
-De hát direkt adtam nektek pénzt is rá.
-Igen, és akartunk venni...
-Másra költöttétek?
-Nem. Útközben olyan dolgot láttunk, ami teljesen kiverte a fejünkből, hogy a botba kellett volna
mennünk.
-Mit láttatok?
Orfeusz rátette Xénia karjára a kezét, és intette neki, hogy ne beszéljen. A lány lerázta magáról, és
folytatta a beszámolót. Ez a kis közjáték csak még inkább felcsigázta Euridikét.
-Halljam!
-Apa egy lánnyal volt a parton. Az egyik osztálytársammal.
-Kiről beszélsz?
-Tudod, arról a csajról, akit rühellek a suliban. Rászállt apura.
-Rászállt?
-A hátát kenegettette vele! Esküszöm, tök undorítók voltak! Mint a pornóban az előjáték.
-És te mikor láttál pornót?
-Ez most nem lényeg! Mi van veled?! Érthetően beszélek, mégsem fogod fel! Apa csak kihasznál
téged! Nem zavar?
-Jorgosz hozza a szokásos formáját. Ezen én már meg sem lepődöm. Csak neked újdonság.
-Én soha nem bocsátom ezt meg neki!
-Xénia, apád barátnőihez semmi közünk. Ez teljes mértékig csak rá tartozik.
 282

-Igen, de akkor mért kezdett ki veled? Vagy ha már te itt vagy, akkor mért kell neki más?
-Ez nem olyan nagy tragédia. A férfiak mindig is így viselkedtek, amióta világ a világ. De miattam
ne aggódj, kicsikém. Csak az használható ki, aki engedi magát. És én nem kergetek Jorgosszal
kapcsolatosan rózsaszín álmokat. Amit múltkor láttatok, az csak... egy kis nosztalgia volt. Nem
szándékoztam vele újjáéleszteni a szerelmünket.
-Hát, ha te így állsz hozzá...
-Nincs semmi baj.
-Akkor jó.
-És most, hogy ezt tisztáztuk. Elmentek azért a tejért? Szükségem volna rá a főzéshez.
-Persze.
Orfeusz és Xénia távoztak, Euridiké pedig folytatta tovább a konyhában való sürgés-forgást. A
gondolatai viszont máshol jártak. Még percekig tartotta magát, de aztán elszakadt a cérna. Lerogyott
az egyik székre, és zokogni kezdett. Kezét a szájára szorította, hogy senki se hallja meg. Csendben
szenvedett, mert még önmaga előtt is szégyellte, hogy újra hiú ábrándokat kergetett a férfival
kapcsolatban. Jorgosz megint elárulta, és az a legszörnyűbb, hogy ugyanúgy fájt. Hát tényleg
semmit sem tanult a múltkori esetből?
-Egy átkozott bolond vagyok. Mindig is az voltam, és az is maradok.

‫٭‬

Euridiké számított Jorgosz felbukkanására, de nem ilyen hamar. Még nem volt fölkészülve a
veszekedésre. Sebezhetőnek érezte magát. Mégis összeszedte minden erejét, mikor meghallotta a
férfi hangját az ajtóból.
-Szia, szerelmem! Adj egy csókot!
Jorgosz már hajolt is felé, de Euridiké száját nem érhette el, ugyanis felpofozta. A férfi döbbenten
elhátrált tőle.
-Mi bajod van?
-Megmondom én neked, hogy mi bajom van! Nem jöhetsz be csak így, hogy szia szerelmem, adj
egy csókot! Semmilyen jogod nincs erre a bizalmaskodásra!
-De hát én azt hittem, hogy...
-Hinni a templomban kell. Akarni meg a vécén. Közlöm veled a tényállást, haver. Köztünk nincs
semmi!
-Jó, oké, megértettem. Csak azt nem értem, hogy...
-Állj! Meg se említsd azt a csókot! Különben is, pont neked kell magyarázkodnom? Pedig te igazán
órákig tudnál mesélni arról, hogy mennyire nem jelent semmit a testek érintkezése. Az érzelmek
nélküli szex.
-Mindig ide lyukadunk vissza, igaz?
-Amíg élek, addig nem felejtem el, hogy becsaptál, és mocskosul kihasználtál! Azt hittem, hogy egy
tisztességes ember vagy, erre kiderül, hogy... Fúj! Undorodom tőled!
Jorgosznak ez jobban fájt, mint a pofon. Lehajtotta a fejét, és ökölbe szorította a kezét.
Legszívesebben elszaladt volna, és soha nem tér vissza. A büszkesége viszont nem engedte. Így hát
magasra emelte az állát, és a nőre nézett.
-Kétlem, hogy őszinte vagy.
-Miért?
-Mert majd elalélsz, és még csak hozzád sem értem. Bebizonyítsam?
Megragadta Euridikét, és a földre teperte.
-Engedj el!
-Ráérsz később is megjátszani a piruló szüzet! Most hagyd a tiltakozást, és inkább élvezd!
Megcsókolta a nőt, viszont próbálkozásai sikertelenek voltak. Euridiké szorosan csukva tartotta a
száját, és tekergőzve próbált kijutni alóla. Jorgosz szemtelenül végigtapogatta, ami felháborította a
 283

nőt. Mikor a szoknyája alá is benyúlt, Euridiké levegő után kapkodott, és így a férfi nyelve
szabadon be tudott hatolni az ajkai közé.
A szenvedélyes harc átcsapott egy még szenvedélyesebb csókpárbajba. Jorgosz rég érezte már azt,
hogy valaki ennyire feltüzelte volna. Számára a szex kiüresedett, semmiféle meglepetést nem kínált
neki, hiszen mindent kipróbált, amit akart. Ilyet viszont még nem tapasztalat. Partnerei általában
nem tudtak ellenállni neki, így mind simán behódolt. De Euridiké nem.
És ez abban is látszódott, hogy míg ő az elcsábításán ténykedett, addig a nő cselesen megragadott
egy vázát, és széttörte a fejét.
Jorgosz majdnem ott helyben elájult. Euridiké ledobta őt magáról, és a férfi szédülve próbálta
visszanyerni az eszméletét. Még a nő kiabálását is alig hallotta, de azt megértette, hogy sürgősen fel
kell kelnie, és eltűnnie innét.
-Jól van na, megyek már.
Lassan feltápászkodott. Közben a puklira tette a kezét, ami a feje búbján nőtt.
-Hát te tényleg nem vagy semmi! Majdnem megöltél!
-Azért ne túlozz! Na mi van? Mész már?
-Vissza fogok jönni. Ezt még jobban át kell beszélnünk.
-Nem ajánlom, hogy még egyszer idegyere! És a lányod sem akar többé látni!
-Xénia is haragszik rám? De miért?
-Látott valami lánnyal a parton.
-Mikor? Ma? Senki... Várj csak! Azt a lányt mondod?
-Nem tudom, és nem is érdekel, hogy ki volt az. A lányod nehezményezte, hogy vele egy korabeli
gyerekekkel kezdesz ki. Mondjuk én is kicsit meglepődtem, de nem csodálkoztam. Tőled bármi
kitelik.
-Ezért dobsz ki innét? Mert látott valamit Xénia, ami nem is igaz? Semmi közöm ahhoz a lányhoz!
-Engem nem érdekel. És nem is tartozol beszámolóval nekem.
-Hát nem is!
-Nincs köztünk semmi.
-Így van!
-Akkor mit keresel még itt?
-Igazad van. Megyek. Csak aztán nehogy hiányozzak neked!
-Ettől nem kell félned!

‫٭‬

Arzén örült annak, hogy mostanában új irányt vett a Barbarellával való kapcsolata. Mindig hívta a
nőt, hogy mozduljanak ki, hogy menjenek el helyekre. Barbarella sokáig nem akart, de ma sikerült
rábeszélnie. Így jutottak el ide, ebbe az eldugott kis öbölbe, ahol napoztak és pancsolhattak
kedvükre.
Épp ideje, hogy ne csak a szex legyen az egyetlen dolog, ami összeköti őket. Habár az is elég
fenomenális volt ezzel a nővel. De úgy érezte, többre van szüksége. Fel akarta fedezni a csábító test
mögötti mélyebb tartalmat.
Barbarella álmosan nyújtózkodott, és hunyorogva ránézett.
-Bekensz?
-Megint? Attól tartok, hogy ugyanúgy végződne, mint az előbb.
A nő kéjesen elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett a nem is olyan rég véget ért szenvedélyes
összeborulásra.
-Hát, akkor beszélgessünk.
-Ez jó ötlet.
Barbarella szó nélkül feküdt a homokban, és várt. Aztán megszólalt.
-Nem arról volt szó, hogy beszélgetünk?
 284

-De.
-Akkor mondj már valamit!
-Szép napunk van ma.
A nő nevetni kezdett.
-Komolyan csak ennyi a hozzáfűznivalód?
-Miért? Jól van, akkor halljunk téged!
Barbarella felült, és leporolta magát.
-Arra volnék kíváncsi, hogy lehet az, hogy te két nap múlva megnősülsz, és mégis van időd rám.
-Írisz és anyu mindent elintéznek helyettem. Nekem csak annyi a dolgom, hogy megjelenjek, ha
hívnak, és ennyi.
-Ebből is látszik, hogy mennyire érdekel az esküvő.
-Nem igazán veszek részt az előkészületekben, de attól még szeretnék megházasodni.
-És a lányt is szereted?
-Persze. Szeretni való. Mért ne szeretném?
-Ezt ne tőlem kérdezd, hanem magadtól.
Arzén csodálkozva nézett Barbarellára.
-Honnét veszed, hogy nem érzek semmit a menyasszonyom iránt?
-Az túlzás, hogy nem érzel semmit. De biztos vagyok benne, hogy nem vagy belé szerelmes.
-Miből gondolod?
-Mert engem szeretsz.
A férfi álla leesett. Barbarella nevetni kezdett rajta.
-Azt hitted, nem jövök rá? A vak is észreveszi, hogy belém vagy bolondulva! Tudod mit? Azt is
megmerem kockáztatni, hogy soha senki iránt nem éreztél még így!
-Beképzelt vagy!
-Nem, kedvesem. Az te vagy! Én csak öntelt vagyok. De nekem ez jól áll.
-T viccelsz?
Barbarella átölelte a férfit.
-Ne félj, nem kell így megijedned. Mindig elfelejted, hogy én vagyok kettőnk közül az idősebb és a
jóval tapasztaltabb. Már egy ideje tudom, hogy az enyém vagy. Enyém minden gondolatod, a tested
a lelked. Azt teszek veled, amit csak akarok.
Arzén is átölelte, és szemével a nő tekintetét figyelte.
-Viszonozod az érzéseimet?
-Álmaidban!
-Azért, mert még mindig haragszol rám Kleo miatt.
-Ugyan már!
-Tudom, hogy így van, ne is tagadd! De kár a gőzért, nem feküdtem le a húgoddal.
-És ezt ki veszi be?
-Nem hazudok. Akkor is csak azért mondtam mást, mert féltékeny voltam Eugén apjára.
-Dáriusra?
-Aha. Sajnálom, hogy nekem nem telik arra, hogy hajókázni vigyelek.
-Ja, arról beszélsz! Pedig mi sem voltunk együtt szexuálisan.
-Nem?
-Nem.
-Hülyének nézel?
-Látod? Te sem hiszel nekem, és én sem neked. Hagyjuk is az egészet!
Barbarella eltolta őt magától, és visszafeküdt napozni. De Arzén mellébújt, hogy folytassa a
témát.
-Mi volna, ha felajánlanám, hogy mindketten felejtsük el a múltat. Zárjuk le, és kezdjük tiszta
lappal!
A nő rábólintott.
 285

-Felőlem.
A férfi gyengéden végigcirógatta az arcát, aztán megpuszilta az orra hegyét.
-Egyáltalán nem szeretsz? Egy kicsit se?
Barbarella a szemét forgatta.
-Mit szeretnél? Hogy azt mondjam, igen?
-Az jól esne.
-Rendben van. Szeretlek.
Arzén elmosolyodott, és a nő akaratlanul is utánozta őt. Nem tehetett róla. Olyan aranyos volt
most a férfi. Fekete szemei reménykedve csillogtak, és megejtő volt a belőlük áradó tiszta érzelmek.
Csókolózni kezdtek, és ez a csók most más volt. Nem hasonlított egyetlen korábbihoz sem. Most
az ajkuk égetett, az íze finom volt. Hiányzott belőle a hév, viszont adott mást, ami sokkal
kielégítőbb volt. Kedvesség, és bizalom költözött a csókjukba.

‫٭‬

Iszméné már mindenhol kereste a fiát. Arzén nem jelent meg az esküvői próbán, pedig ez nagyon
fontos lett volna. Eugén és Írisz tétlenül vártak a vőlegény érkezésére. A férfi egyre csak késett, és
telefonon sem tudták elérni.
-Hát, én ezt nem tudom mire vélni!- jelentette ki Iszméné.- A fiam pedig nem szokott felelőtlen
lenni! Vajon hol lehet?
A lány is aggódott, és meg is osztotta barátjával a gondolatait. Eugén csitította, de nem ért el vele
semmit, Írisz egyre nyugtalanabb lett.
-Talán valami történt vele.
-Ne is mondj ilyeneket!- szólt rá Eugén.
Időközben a pap is türelmetlenkedni kezdett. Mikor már egy óra is eltelt, kijelentette, hogy neki
erre nincs tovább ideje. Teodor távozott, így fuccsba ment az esküvői próba.
Iszméné saját maga indult el, hogy megkeresse a fiát. Írisz még maradt egy kicsit Eugénnel
beszélgetni.
-Ez tényleg nem jellemző Arzénra! De akkor mért tette?
-Lehet, hogy csak kiment a fejéből.
-Hát az könnyen előfordulhat! A vőlegényem nem törődik semmivel. Néha már olyan érzésem van,
hogy csak én akarom ezt az esküvőt.
-És te sem annyira.
Eugén megjegyzése a cukrászdabeli jelenetre utalt vissza. Akkor Írisz bevallotta neki, hogy
elbizonytalanodott.
-Annyira el vagyok keseredve. Most mit tegyek?
-Jaj, gyere ide, te bolond nőszemély!
Átölelték egymást, és Írisz máris lenyugodott. Valahogy Eugén karjában úgy tűnt, hogy minden
meg fog oldódni. A férfi közelsége, az érintése, a szavai... Nagyon sokat számítottak neki.
És ekkor valami igen érdekes dolog történt a lánnyal. Olyan furcsa érzés volt, mintha kilépett
volna a testéből, és kívülről látná önmagát. És egyszerre olyan sok minden játszódott le benne.
Elsőnek az ujjain keresztül szökött fel a forróság. Ez végigfutott a karjában, és pírt csal az arcára.
Aztán azokon a helyeken gyengült el, ahol Eugén hozzáért. A szája hirtelen kiszáradt, és ösztönösen
megnyalta. Zavartan pillantott fel a férfira, hogy vajon észrevett-e valamit. De amint a tekintetük
összefonódott, már ez nem is látszott érdekesnek. Csak a férfi gyönyörű zöld szemeire tudott
koncentrálni. Egyszeriben minden gondolat kiszállt a fejéből.
Eugén szemhéja elnehezedett, és mintha a levegő is lassabban áramolna a tüdejébe. Nem értette,
mi történik vele. Teljesen elmélyültek Írisszel a szemezésben. Ők nem tehetik ezt! Nem
gondolhatnak egymásra máshogy, mint eddig, mert ez számukra tiltott volt.
A lányt már ez nem érdekelte. Ott és akkor lelkiekben átadta magát Eugénnek. És amikor a férfi
 286

megsimogatta a tenyerét, torka kaparni kezdett, a szíve pedig majd kiszakadt a mellkasából.
-Írisz.
-Igen?
-Ne nézz így!
-Hogyan?
-Hát... ahogyan nézel.
A lány lesütötte szempilláit, mire Eugén egyből meg is bánta, hogy rászólt. Jó volt fürdeni Írisz
meleg tekintetében. De talán biztonságosabb, ha tényleg abbahagyják, bármi is volt ez. Majd úgy
veszik, hogy csak egy kicsit elérzékenyültek. Igen, ez nem lehetett más.
-Talán ideje hazamennem.
Írisz belekapaszkodott a férfi kezébe, mikor az elhúzódott tőle.
-Bocsáss meg!
-Miért?
-Én... nem tudom. Az előbbiért.
-Felejtsük el.
-Jó. Az jó lesz.

‫٭‬

-Apa!
Dioméd már az egész házat felkutatta, de nem találta sehol Dáriust.
-Ez szép, mondhatom!- mérgelődött magában.
Azért jött ide, hogy beolvasson az apjának. Mostanra már biztos volt benne, hogy Dárius tehet
minden bajáról. Napok óta hiába keres munkát Nikével együtt, egyszerűen az emberek hátat
fordítottak nekik. Nem hajlandó senki se alkalmazni, és Dioméd tudta is, hogy miért. Az apja ki
akarja készíteni őt. De meg fogja mutatni neki, hogy nem eszik olyan forrón a kását!
Az indulat viszont, ami idehozta, lanyhulni kezdett a hiábavaló keresgélés során.
-Mi a franc? Hol lehet?
Egy egészen extrém helyen talált rá végül. A kanapé alatt.
-Apa! Apa, jól vagy? Elájultál?
Riadtan ellenőrizte a pulzusát, de úgy tűnt, azzal nincs semmi baj. Csak mikor megérezte a
Dáriust körüllengő szeszszagot, jött rá, hogy mi a helyzet.
-Fúj! Neked aztán érdekes parfümöd van.
Nehezen kihalászta apját a bútor alól. Aztán elkezdte finoman pofozgatni, de erre sem kelt fel.
Vállát vont, és hozott egy vödör vizet.
Mikor azt Dárius nyakába zúdította, iszonyú káromkodások közepette ült fel.
-Fiam, megörültél?!
-Bocs, de valahogyan életre kellett, hogy keltselek.
-Ah, de fáj a fejem!
-El is hiszem.
Dioméd rosszallón nézett körül. A földön mindenhol csak az üres üvegeket látta. Apja nem
aprózta el, rendesen felöntött a garatra.
-Segíts felállni!- nyújtotta a kezét Dárius.
A fia megragadta, és fölhúzta a padlóról. Aztán kikísérte a konyhába, ahol adott neki egy pohár
vizet, és két szem aszpirint.
-Tessék, ez rendbe hoz!
-Köszönöm. Kérhetek kávét is?
-Hát a szolgálók hol vannak?
-Elküldtem őket szabadságra. Útban voltak.
-Értem már! Te vagy a magányos hős, aki elbújik egy sarokban, hogy a halálba igya magát.
 287

-De nagy a szád! Majd akkor oktass ki, ha ugyanebben a cipőben fogsz járni!
Dioméd ingerülten nekiállt kávét főzni. Mire kész lett, csak még jobban felidegesítette magát.
Valamiért nem tudott kibékülni azzal a gondolattal, hogy aggodalom ébredt benne az apja iránt. De
hát tényleg még nem látta őt ennyire elkenődve!
-Szörnyen nézel ki.
Dárius végignézett gyűrött ruházatán. Aztán megsimította borostás állát.
-Igazad van. És büdös is vagyok.
-Arról inkább ne beszéljünk! Itt a kávéd.
-Ez ez! Ez jót fog most tenni!
Egy hajtásra megitta. Fia leült vele szemben.
-Apa, nagyon elhanyagoltad magad! Ideje végre befejezned az alkoholizálást.
-Ki vagy te? Az anyám? Én is emberből vagyok, bármennyire is szörnyetegnek képzeltek. Ha
elhagynak, én is sírok. Nekem is ugyanúgy fáj.
-De hát viselhetnéd kicsit büszkébben is a dolgot!
-Nem érted. Én a te szemedben még mindig olyan nagy vagyok, és félelmetes, mint mikor
gyerekként felnéztél rám. De az igazság az, hogy csak egy öregedő férfi vagyok. A családom az én
támaszom. Nélkületek semmit nem érek.
Dioméd valóban nem értette az apját.
-De mért nem küzdesz? Azt vártam volna, hogy amíg egy csepp erőd van, addig nem adod fel.
-Anyád utál engem. Orfeuszt is teljesen magam ellen fordítottam.
-És a kisbaba? Őérte sem próbálod meg?
-Az a gyerek nem is az enyém! Anyád a masszőrtől esett teherbe.
-Miket beszélsz?!
Dárius a beszélgetés közepén felállt, és fürödni ment. Dioméd nem bírta volna megvárni, amíg
apja végez. Utána sietett a fürdőszobába.
-Ezt csak most találtad ki, igaz?
-Azt hiszel, amit akarsz.
Dárius nyugodtan lezuhanyzott, rá se hederített a fiára. Dioméd még mindig kételkedett. Olyan
felháborítónak találta ezt a kijelentést. Nem fért a fejébe, hogy az anyja egy házasságtörő szajha
lenne. Ilyen egyszerűen nincs!
-De mért találsz ki ilyesmit, apa? Azt akarod elérni, hogy már ne csak téged, de őt is utáljam?
Dárius rá sem hederített. Homlokát rátámasztotta a hideg csempére, és nem csinált semmit, csak
hagyta, hogy végigcsurogjon a hátán a víz. Lehunyt szemmel élvezte a megtisztulást.
Dioméd közben meg csak egyre jobban gyötörte önmagát.
-Jól van, tegyük fel, hogy hiszek neked! De akkor hogy lehet, hogy megtudtál neki bocsátani?
-Szeretem Dezdemónát. Ilyen egyszerű.
-Nem ilyen egyszerű! Ismerlek téged! A te világodba nem férhet ilyesmi bele! Te nem tűrnéd, hogy
megcsaljanak, azt meg főképp nem, hogy más gyerekével legyen anyám várandós!
-Fiam, most magyarázkodhatnék neked... de minek? Ezt az érzést úgy is csak akkor tudnád
megérteni, ha te magad is átélnéd. Egy nőnek, egy akármilyen nőnek tényleg nem tűrtem volna ezt
el. De az anyád az én életem. Bármikor bármiért megtudnék neki bocsátani, csakhogy velem
maradjon.
-Erre elég későn jössz rá. A sok megcsalás után. Lábbal tiportad az egész család büszkeségét.
Nevetség tárgyává tetted anyát. Tulajdonképpen mégsem csodálkozom, hogy ezzel fizetett meg
neked. És azt is megérdemled, hogy elhagyott téged. Ugye tudod?
Dárius kinevette őt.
-Nagyon okosnak képzeled magad, mi? Csakhogy nem láttál bele a magánéletünkbe. Fogalmad
sincs arról, hogy Dezdemónával minket mennyi minden köt össze.
-Anya szenvedett melletted! A te szultáni stílusodat senki sem bírja ki sokáig!
-Úgy beszélsz, mintha te nem ugyanolyan volnál, mint én. Pedig hidd el, a mi esetünkben az alma
 288

nem esett messze a fájától.

-Semmiben sem hasonlítok rád!
-Akkor nézz végre bele a tükörbe!
-Én ne parancsolgatok Nikének!
-Hanem kényezteted őt tejben-vajban...
-Minden lehetőt megteszek érte.
-Na hát, mi is így kezdtük az anyáddal.
Dárius közben elzárta a csapot, és megtörülközött. Még meztelenül odament a tükörhöz, és
előkészült a borotválkozáshoz.
-Olyan fiatal vagy még, Dioméd! A tapasztalataimat bármikor felcserélném a te életerőddel. Én a te
korodban építettem fel egyes-egyedül azt a hatalmas vállalatot, amely most eltart mindannyiunkat.
Nincs más vágyam, mint az, hogy biztos kezekben hagyjam az életművemet. Tudom, hogy te vagy
a legmegfelelőbb erre, mert minden meg van benned, ami szükséges az irányításhoz.
-Nem vagyok olyan, mint te.
-Az évek fogják igazolni a szavamat. Csak idővel fogod felismerni, hogy minden téren az én
utódom vagy. Örökölted a győzni akarásomat. És ez a legfőbb hajtóerő. Akik csak úgy tengnek-
lengnek ebben a világban... azok fiam, soha nem fognak elérni semmit.
-Fiatal vagyok, az igaz. Nincs annyi tapasztalatom, mint neked. De mit értél el vele, apa? Pénzt?
Hatalmat? És közben elhagyott téged mindenki, aki csak egy kicsit is szeretett.
-Valóban. Annyira hajtottam magam, hogy nektek biztosítsam a jólétet, hogy már a végén nem is
figyeltem oda rátok. Elcsesztem mindent.
Dioméd alig hitte el, hogy ennek tanúja lehet. Az apja tényleg nagyon ritkán ismerte el, ha
hibázott. Most mégis késlekedés nélkül fejet hajtott az igazság előtt.
-Szeretetet nem lehet venni a boltban.
-Erre én magam is rájöttem. Sajnos csak későn. De őszintén megbántam.
-És? Most mi lesz? Hajlandó vagy végre meghallgatni minket? Együttműködni velünk?
-Igen. És minden kívánságotokat teljesítem mostantól. Esküvőt akarsz, fiam? Megkapod. Országos
lakodalmat rendezek neked!
-Komolyan?
-Bár még mindig azt mondom, hogy szerintem nem a megfelelő jelöltet választottad, de ez csak az
én véleményem, és ígérem, hogy magamban tartom. Áldásomat adom rátok.
Dioméd egyik meglepetésből a másikba esett.
-Ez most tényleg igaz? Vagy álmodom?
-Nem, ez a valóság.
-Akkor elraboltak téged az ufók! Csak ez lehet a magyarázat.
Dárius majdnem megvágta magát a vicc hallatán.
-És Orfeusz számára is van egy hírem. Úgy döntöttem, hogy engedem őt és Xéniát együtt élni.
Talán nincs is más esélyem, amilyen makacs az a fiú, addig úgy sem nyughatott volna, amíg teherbe
nem ejti azt a lányt.
-Jól látod a helyzetet.
-Szóval építettetek nekik egy házat itt a birtokon.
-Ez jó ötlet.
-Szerintem is. Aztán majd az évek alatt persze kiderül, hogy tényleg egymáshoz valók-e.
-Bárhogy is lesz, az öcsém valószínűleg értékelni fogja, hogy végre felnőttként kezeled.
-Meglehet. De az az érzésem, hogy nála is, és anyádnál is túlságosan kihúztam a gyufát.
Dezdemóna még a börtönben is szívesebben látna engem, csakhogy megmenekülhessen tőlem.
-De azért teszel valamit, hogy visszamenjen hozzád?
-Fogalmam sincs. Ha úgy alakul, hogy már nincs esélyem nála, akkor belemegyek a válásba, és sok
boldogságot kívánok neki.
‫٭‬
 289

Apa és fia kapcsolata ezek után gyökeresen megváltozott. Még sokat beszélgettek, aztán Dioméd
elbúcsúzott, és hazament. De Dáriusnak erőt adott, hogy a fia megölelte.
Készített magának egy szendvicset. A harmadik kávé után már újra embernek érezte magát. Amíg
soványka vacsoráját fogyasztotta a konyhában egyedül, élvezte a csendet, és nyugalmat. Csak az
nyilallt kicsit a szívébe, mikor belegondolt, hogy talán örökre ilyen üres marad a ház.
Elmélázásában a telefon csörgése zavarta meg.
-Halló?- vette fel a kagylót.
-Én vagyok az, Médea. Figyelj rám, Dárius! Most azonnal menj ki a kocsidhoz, és tüntesd el
valahova a fegyvert!
-Várj, várj, nem értem! Ne hadarj annyira! Ismételd el, mit mondtál!
-Erre nincs idő, Dárius! Szedd össze magad, vagy különben véged van. Visznek a sittre, ha nem
cselekedsz most azonnal!
-De magyarázd meg, honnét tudod, hogy a kocsiban tartom a pisztolyt!
-Eufrozinától! Itt volt nálunk, és elmesélte, hogy bent járt a rendőrségen. Szólt a nyomozóknak,
hogy szerezzenek egy újabb házkutatási engedélyt. Mindjárt ott lesznek nálad! Siess már!
-Jól van, köszönöm, hogy szóltál. Most leteszem.
Kiment a kocsijához, és magához vette a fegyvert. Elsőnek fogalma sem volt, hogy hova rejtse.
Aztán eszébe jutott egy lehetőség. Felszaladt az emeletre, és bement a szobájába. Illetve a
Dezdemónával közösen használt hálószobájukba. Mióta a felesége elhagyta, nem járt itt. Túl sok
volt az emlék, ami még mindig nagyon fájdalmasan érintette.
Most viszont nem volt helye az érzelgősségnek.
Odament az ágyhoz, és megfordította a matracot. Igen, még ott volt a hasíték, amit ő vágott bele
azon a bizonyos napon, mikor úgy kiborult Dezdemóna hűtlensége miatt. Eldugta benne a pisztolyt,
aztán visszament a földszintre. Mire leért a lépcsőn, már csöngettek is. Jókedvű fütyörészés közben
ment az ajtóhoz.
-Üdvözlöm! Már megint maga?
Pandóra fapofával nézett vissza rá. Némán átnyújtotta neki a papírt.
-Kocsi kutatási parancs? Ez egyre viccesebb.
-Szóljon annál a résznél, ahol nevetni kell.
-Rögtön tudtam, hogy nincs humorérzéke.
-Engem nem azért fizetnek.
Dárius innentől kezdve nem figyelt oda rájuk. Kiült a teraszra, és ráérősen meggyújtott egy
szivart. Míg elszívta, addig a rendőrök megint felkutattak mindent, csak most már a házon kívül.
Pandóra dühösen adta fel. Látszott rajta, hogy az újabb csalódás után alig tudja türtőztetni magát.
Dárius kuncogva figyelte a nőt.
-Mi a baj? Csak nem a szokásos történt?
-Átkozott szerencséje van, Angelopulosz!
-Nem hiszem. Ha ez így volna, akkor még mindig itthon volna a feleségem, és a fiam.
-Áh, igen! Hallottam, hogy az asszony lapátra tette.
-Még nem teljesen biztos.
-Gondoltam, hogy nem adja fel ilyen könnyen.
-Csak idő kérdése, és vissza fogom őket szerezni.
-Ilyen biztos a dolgában?
-Nincs más választásom, mint küzdeni. Nélkülük nem tudok élni.
-Maga nagyon kemény ember. Az elején azt hittem, hogy elbírok magával, de mostanra kétségeim
vannak. Már csak abban bízhatom, hogy egy napon győzedelmeskedik az igazság.
-Ez nem egy olyan világ. Ha létezne igazság, akkor a maga kislánya sem halt volna meg.
Pandóra nem válaszolt semmit, csak jó éjszakát kívánt, és elment a csatlósaival együtt.
XXIX.
 290

Dezdemóna émelyegve kelt fel. Miután kiment a vécére, kicsit visszadőlt az ágyba. Semmi kedve
nem volt elkezdeni a napot. Munkát hiába keresett, időpocsékolás volt az egész. Legfeljebb csak a
városon kívül találna állást, de nem vonzotta a költözködés gondolata. Neki, és a családjának már
kialakult élete van. Itt vannak a rokonok, a barátok, az ismerősök. Nagyon nehéz volna új életet
kezdeni máshol.
Ennek ellenére zokszó nélkül megtenné, ha volna hozzá elég tőkéje. De pillanatnyilag úgy áll a
helyzet, hogy még albérletre sincs pénze. Ami azért rossz hír, mert nem maradhat örökké
Eufrozináék nyakán. Orfeusz sem nagyon segítőkész, egész nap csak Xéniával foglalkozik. A fia
számára már nem is létezett senki más, csak az a lány.
És ő pedig annyira egyedül érzi magát. Van egy kisbaba a pocakjában, aki nem sokára meg fog
születni. Nem mondhatja azt a gyermekének, hogy sajnálom, de most nem tudok enni adni. Biztos
helyet kell teremtenie neki, és megélhetést. Csak azt tudná, hogyan.
Már eszébe jutott a családja többször is. Ugyan az apja sosem bocsátja meg neki, hogy annak
idején Dáriushoz ment feleségül, de arra a hírre, hogy most elválik tőle, talán megenyhülne. Az
anyját pedig ismerte, tárt karokkal fogadná. De mégis kizárta a lehetőséget, hogy odaköltözzön,
mert nem volt kedve a lekötelezettjükké válni. Biztos volt benne, hogy a családja egyből vőlegényt
keresne neki, és elvárnák, hogy szó nélkül hozzámenjen.
Na nem! Ezt nem! Felnőtt nő, és nem hagyja, hogy irányítsák az életét.
Akkor már inkább saját maga keres egy férfit, aki eltarthatná. És ekkor jutott eszébe Orfeusz
javaslata. Szebasztián! Igen, talán még esetleg érdekelné az ajánlata. És persze az sem mindegy,
hogy őtőle terhes. A férfi, ha még mindig érez iránta valamit, akkor vállalni fogja a felelősséget, és
elveszi feleségül.
Fel is hívta telefonon, de Szebasztián még a tizedik csörgés után sem vette fel. Kétségbeesésében
hagyott neki egy üzenetet, melyben elmondta a jelenlegi helyzetét, és azt, hogy szüksége van rá.
Aztán lassan felállt, és öltözködni kezdett.
Bízott abban, hogy a férfi minél hamarabb jelentkezik. A másik lehetőséget inkább el sem merte
képzelni. Mihez fog kezdeni az ő anyagi támogatása nélkül? Ne adj Isten, még az is előfordulhat,
hogy esetleg...
Ó az nem lehet! Inkább a halál, mint hogy kénytelen legyen visszamenni Dáriushoz! A férje
sosem felejtené el neki ezt a kis kiruccanást. Ha újra együtt élnének, pokollá tenné minden napját.
Addig kínozná őt lelkileg, amíg bele nem őrülne.

‫٭‬

Euridiké és Eufrozina hétköznap mindig együtt ébredt. A konyha asztalnál kávézgattak, és

beszélgettek, amíg a többiek is fel nem keltek. Most sem volt ez másképp. De ezúttal komoly témát
választottak.
-Érzem, hogy valami gondod van.- mondta Eufrozina.
Nővére álmos ásítások közepette elővette a serpenyőt, és reggelit készített.
-Hm? Ezt meg honnét veszed?
-Mást be tudsz csapni, de engem nem.
Euridiké abbahagyta, amit csinált, és teljes figyelmével a húgára koncentrált.
-Ugyan már! Nincs semmi bajom!
-Álmodtam veled. A bőrödbe bújtam. Nem volt jó érzés.
-Kösz.
Eufrozina felállt, és közelebb ment hozzá. Mélyen belenézett a szemébe.
-Tudod, hogy van köztünk ez a különös kapcsolat. Érezzük egymás érzéseit.
 291

-Igen. És szoktunk egymásról álmodni.

-Akkor mért akarod előttem letagadni? Aggódom érted. Nem akarod elárulni, hogy mi bánt?
Euridiké a fejét csóválta.
-Jól tudod, hogy nem szeretem, ha sajnálnak.
-De valakinek el kell mesélned, hogy mi nyomja a lelked!
-Az lehet. Talán akkor egy kicsit könnyebb lesz. De annyira szégyellem!
-Mégis mit? Pasi ügy?
-Jorgoszról van szó. Megint majdnem bedőltem neki. Megcsókolt, és én azt hittem, hogy érez
irántam valamit. Aztán kiderült, hogy másokkal is flörtöl.
-Ez várható volt.
-Hát épp ez az! Hogy szerethettem belé megint?!
-És? Legalább a bocsánatodért esedezett?
-Ő? A világ legeslegjobb képűbb férfija? Akinek ezer nő hever a lába előtt, és még csak nem is
filmsztár?
-Oké, megértettem. Szóval egy barom.
-Az! És én utálom önmagamat, mert beálltam a sorba, és nyál csorgatva könyörögtem neki, mint a
többi liba. Harmincöt évesen! Ráadásul úgy, hogy egyszer már nagyon is megégettem magam
miatta. Ez röhej! Senkinek nem merem elmondani.
-Szemét disznó! Minden férfi egy mocskos állat!
Euridiké elmosolyodott.
-Még a te Páriszod is?
-Ő a leginkább az!
-Nemrég még össze akartál vele költözni.
-Ne is említsd! Tévedés volt.
-Látom, mindkettőnknek ugyanolyan az ízlése. Mi az ilyen csirkefogókra gerjedünk.
-Ja! Micsoda eszement tyúkok vagyunk, mi?
Nevetve megölelték egymást. Aztán Eufrozina felsóhajtott.
-Csak azt tudnám, hogy így mi lesz velünk. Fonnyadt uborkák leszünk, akire senki még csak rá sem
néz? Ez a jövő vár ránk?

‫٭‬

-Sziasztok, lányok!- köszönt rájuk Dezdemóna.

Euridiké gyorsan letörölgette a könnyeit, és folytatta a tojásrántotta készítését. Eufrozina
narancslevet töltött, és felszeletelte a kenyeret.
-Na, mi újság? Felkeltett a baba?
-Még nem mozgolódik. De már alig várom.
Váratlanul megszólalt az ajtócsengő.
-Ki lehet az? Még elég korán van a látogatásokhoz.
Eufrozina Dezdemónára nézett, aki elsápadt. Szegény asszony! Állandóan a férje megjelenésétől
fél. De nem Dárius érkezett, hanem a fiúk. Eugén és Dioméd hoztak virágot, bonbont, és
mindenféle jót. Az anyjuk majd kibújt a bőréből.
-Jöhettetek volna hamarabb is!
Amíg Dioméd bement a nappaliba lepakolni, addig Dezdemóna sürgött-forgott, hogy kiszolgálja
őket. Eugén Eufrozinával kezdett beszélgetni, mert Euridiké a reggeli tálalásával foglalatoskodott.
-Hol van az öcsém? Még mindig alszik?
-Orfeusz már elment dolgozni. Xénia is elkísérte.
-Hogy mi van?! Ugyanarról az emberről beszélgetünk?
-Hát igen, sokáig kellett noszogatni, hogy a gyerekek kezdjenek valami értelmeset magukkal a nyári
 292

szünetben. Végül összehoztak egy diákmunkát.

-Nem semmi! És mikor lesz kész a kaja?
-Nagyon éhes vagy?
Eufrozina belecsípett a fiú bordáiba, amitől az feljajgatott.
-Hé! Ezt mért kellett?
-Csak ellenőriztem, hogy van-e még egyáltalán rajtad hús.
Míg ők a konyhában heccelődtek, addig Dioméd és Dezdemóna összevesztek a másik szobában.
-Fiam, hogy lehetsz ennyire naiv? Dárius sosem változik meg!
-De mért nem hiszel nekem? Esküszöm, hogy jó útra tért!
-Elhitette veled, hogy megjavul? Most ezt találta ki az az átkozott, hogy visszaszerezzen minket?
-Be fogja bizonyítani! Apa, megígérte nekem, hogy mostantól minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk.
Még az esküvőt is megrendezi nekünk Nikével!
-Mondani könnyű! De vajon tényleg állja a szavát?
-Én tudom, hogy lehet benne bízni.
-Dioméd... Remélem, nem fogsz csalódni.

‫٭‬

Evés újabb vendég érkezett. Dárius kifejezéstelen arccal ott állt az ajtóban, és bebocsátást kért.
Előre kijelentette, hogy most tényleg türtőztetni fogja magát, és csak beszélgetni jött. Heléna
megsajnálta, és beengedte.
Dezdemóna ijedten felpattant, mikor meglátta férjét.
-Semmi baj, nem bántalak. Ülj le!
Az asszony nem engedelmeskedett neki. A szoba sarkába húzódott előle, ami igen kínosan
érintette Dáriust. Állkapcsa megfeszült, de végül nem szólt semmit. Leült az egyik fotelbe, és a
fiaihoz fordult.
-Remélem legalább ti meghallgattok engem.
Euridiké is bejött a szobába. Csípőre tett kézzel megállt a nagybátya előtt, és flegmán megkínálta
egy kávéval. A férfi látta rajta, hogy nem szívesen készítene neki.
-Köszönöm, nem kérek.
Dárius összeszedte minden bátorságát. Az összes szempár őrá tapadt. Mindenki a magyarázatára
várt. Lassan belekezdett a mondanivalójába.
-Azért jöttem, hogy megbeszéljem a feleségemmel a válás részleteit.
Dezdemóna döbbenten előrelépett.
-Belemész?!
-Igen. Eufrozina! Ixion hamarosan hívni fog téged.
Az ügyvédnő csak bólintott.
-Dezi, kérlek, beszéljük meg ezt kettesben. Mégiscsak ránk tartozik!
A felesége nemet intett.
-Itt alázkodj meg mindenki előtt! Dárius, a büszkeséged, az önteltséged vezetett ide. Azt ajánlom,
most is ugyanazzal a hévvel vállald a bocsánatkérést, mint, ahogyan tönkretetted a házasságunkat.
A férfi inkább úgy sejtette, hogy Dezdemóna fél vele egyedül maradni. De nem baj, így is
megoldja.
-Bocsánatot nem kérhetek azért, amilyen vagyok. Valószínűleg nem is bocsátanátok meg.
-Akkor minek jöttél? Dühöngeni?
-Szó sincs róla! Bár azt elmondanám, hogy szerintem érthető volt a reagálásom. Elhagytál, és még
csak nem is szóltál róla. Majdnem az őrületbe kergettél ezzel!
Az, hogy Dárius az érzéseiről ilyen nyilvánosan beszélt, mindenkit meglepett. A családfő mindig
keménynek, és érzéketlennek mutatta magát. És ezt annyira jól művelte az évek során, mígnem
sikerült is elhitetnie az egész világgal.
 293

Dezdemóna viszont egy csepp könyörületet sem mutatott.

-Megérdemelted! Sőt, többet érdemeltél volna! Ha lenne olyan, amivel még ennél is jobban a
lelkedbe taposhatnék, azt is gondolkodás nélkül megtenném!
A férfi erre nem tudott szólni semmit. Álmában sem képzelte volna, hogy Dezdemóna ilyen
mélyen gyűlöli. És mekkora szégyen, hogy még ezek után is szereti őt!
Az asszony az előbb sápadt volt, de mostanra teljesen kipirult. Dühöt érzett, és elégedettséget,
hogy most törleszthet Dáriusnak a sok fájdalomért, amit el kellett tűrnie mellette.
-Ha csak engem bántottál volna... Elviseltem volna bármeddig, mert sajnos nem szoktam kiállni
önmagamért. Hagytam, hogy elnyomjál, és az összes lehetséges módon megalázzál. Mint nőt, mint
embert. De te a gyermekeimmel is mocskosul bántál.
-Ők az én gyerekeim is.
-Igen, mégsem az apjukként viselkedtél! Egy apa szigorú, az igaz, de megértő is egyben! És
támogatja a fiait az álmaik megvalósításában! Mellettük kellett volna állnod a bajban is, nem csak
akkor, amikor úgy viselkednek, ahogy te akarod! Uralkodtál mindannyiunkon!
-Elismerem, hogy hibáztam.
-Nahát, most le vagyok nyűgözve!
Dárius látta már, hogy tehet bármit, a lelkét is odaadhatná, Dezdemóna akkor sem fogja soha
többé szeretni őt.
-Sajnálom. Ígérem, hogy mostantól minden másképp lesz.
-Ezt Diomédnek bemesélheted, de engem nem tévesztesz meg! A végletekig aljas vagy, és soha nem
fogsz megváltozni! Én nem hiszek neked.
-Mit kérsz? Hogyan mutassam meg neked, hogy komolyan gondolom?
-Nekem már nem kell bizonyítanod. Engem nem érdekel. De a gyerekeid mindig a gyerekeid
maradnak. És ha ővelük nem hozod rendbe a kapcsolatodat, akkor magadra vess. Nem csak én, de
mindenki el fog hagyni. Jó lesz magányosan élni?
Dárius ebbe bele sem mert gondolni. Diomédre nézett.
-Segíts nekem! Meséld el anyádnak, hogy mit ígértem neked. És én állom a szavam! Feleségül
veheted azt a lányt, erre esküszöm!
-Tudom, apa. És Eugén sem haragszik rád. Igaz?
Eugén rámosolyogott Dáriusra.
-Mért haragudnék? De Orfeusz nevében nem beszélhetek.
-Vele is ki akarok békülni! Felajánlom, hogy építettek neki egy külön házat! Ott lakhat Xéniával.
-Ebbe nekem is volna egy kis beleszólásom!- mondta Euridiké.
-Szerintem te is tudod, hogy nincs. Gyakorlatilag soha nem volt beleszólásunk abba, hogy ők mit
akarnak. És ez a legfőbb céljuk, hogy együtt élhessenek. Már itt is azt teszik!
Ez igaz. Euridiké viszont addig nyugodt volt, amíg a lánya vele lakott. De ha tényleg elköltöznek
Orfeusszal együtt...
-És hol lesz ez a ház?
-A birtokon. Bármikor meglátogathatod őket, Euridiké.
Unokahúga bólintott, és kiment a konyhába. Mikor visszatért, hozott kávét is. Szó nélkül letette
Dárius elé, aki megköszönte. Dezdemónának nem tetszett, hogy a többiek számára már újra szent a
béke a férjével.
-Megvásárolhatsz mindenkit, Dárius. De azt tartsd észben, hogy csak a pénzed az egyetlen dolog,
amiért szeretnek az emberek. Még a családtagjaid is.
A férfi magára öntötte a forró kávét. Káromkodva felpattant. Míg szalvétával törülgette az ingét,
mogorva pillantásokat küldött a felesége felé.
-Sosem hittem volna, hogy a gyűlölettől ilyen fúriává változol! Én nem ezt a Dezdemónát ismertem
meg, szerettem belé, és vettem feleségül.
-Vedd úgy, hogy a melletted töltött évek tettek ilyenné. Te mestere vagy annak, hogyan kell másokat
megbántani. Tanultam tőled, Dárius.
 294

A férfi visszaült, és higgadtságot erőltetett magára.

-Békét jöttem ajánlani. Ha nem fogadod el, nekem úgy is jó. De könyörögve kérlek, ne rombold
szét az egész családunkat, csak mert harminc együtt töltött év után rájöttél, hogy tulajdonképpen
nem is szeretsz.
-Miről beszélsz?
-A válásról. Szerintem nem feltétlenül szükséges, hogy szégyenbe hozzuk magunkat az egész város
előtt. Talán, ha te is hajlandó vagy rá, akkor enélkül is meg tudunk egyezni.
-Még mindig nem értelek.
-Akkor elmagyarázom. A válás azzal járna, hogy mindannyian külön élnénk onnantól kezdve. Te is
egyedül. Én is egyedül. Dioméd a feleségével. Orfeusz Xéniával. Vagyonmegosztás során el kellene
adni a házat is. Szerintem ez nagyon rossz ötlet.
Dezdemóna egyelőre nem fűzött semmit a témához. Megvárta, hogy Dárius a mondanivalója
végére érjen, és akkor eldönti, hogy mi legyen. De már kezdte sejteni, hogy a férje megint valami
rafináltságot forgat a fejében.
-Én mindig is azt vallottam,- folytatta a férfi.- hogy a családot össze kell tartani, és nem széthúzni.
Mi volna, ha megegyeznénk inkább abban, hogy hagyjuk a válást, és minden maradna a régiben?
Csak annyi különbséggel, hogy mi ketten külön szobában alszunk!
-Egy fedél alatt éljünk, de ne legyen egymáshoz semmi közünk?
-Pontosan! De ha később meggondolod magad...
-Tiszta szívemből utállak! Szerinted mennyi kedvem volna befeküdni melléd az ágyba?!
A fiúk szeme összevillant. Kínosan érintett őket, hogy ezt végig kell hallgatniuk. Úgy tartották,
hogy a szüleik nemi élete igazán nem tartozik rájuk.
Dárius is zavarba jött.
-Dezdemóna, kicsit fogd vissza magad. Tudom, hogy téged könnyen elragadnak az érzelmeid, de
most szigorúan üzleties hangnemben szóltam hozzád.
-Üzlet? Hogy jön ez ide? Azt hittem, hogy a családunk jövőjéről beszélgetünk?
-Így van. De pénzről is szó van. Sok pénzről. A közös vagyonunkról. És ha mindent megfelezünk,
akkor már egyikőnk sem élhet úgy, ahogyan idáig. Kitudja... talán a fiúknak sem tudjuk biztosítani
azokat a dolgokat, amiket most ígértem meg nekik.
Áh, végre kibújt a szög a zsákból! Hát ez Dárius. Most választás elé akarja állítani őt.
Tulajdonképpen megzsarolta azzal, hogy vagy marad a felesége, és akkor a gyerekeik mindent
megkapnak, vagy elválnak, de akkor senki nem kap semmit.
Dezdemóna Diomédre nézett, aki reménykedve tekintett vissza rá. A fiának nagyon fontos lenne,
hogy összeházasodhasson azzal a lánnyal, és biztos helyet teremtsen a feleségének. Ott van Eugén
is, aki ugyan meg tudna állni a saját lábán is, de az apja tőle is elvehet mindent. Az imádott
műtermét, és a képkiállításokra való lehetőségét. Orfeuszról már nem is beszélve! Az a fiú képes, és
megint megpróbál megszökni, ha mégsem élhet együtt Xéniával.
Dárius némán várta a döntését. Fekete szemei diadalmasan felcsillantak, mikor látta, hogy most
sikerült feleségét sarokba szorítania. Az álnok kígyó! Idejött, mintha megbánt volna mindent, erre
kiderül, hogy csak az akaratát akarja rajta érvényesíteni. Mint mindig.
-Dezi, kedvesem, gondold át! Ott van egy kisbaba a hasadban. Talán neki nem ugyanazt az
életmódot szeretnéd biztosítani, amiben a fiaink is felnőttek?
Már kezdte érteni, mire megy ki a játék. Dárius nem hajlandó őt elengedni. Nem azért, mintha
annyira szeretné őt, hanem csak arról van szó, hogy a férfi képtelen veszíteni. A felesége az ő
birtoktárgya, és nem adja másnak. Önként soha nem mondana le róla.
-Van egy válaszom a számodra.
-Hallgatlak.
-Szerződést akarok! Minden szavadat papíron akarom látni! Csak ebben az esetben vagyok hajlandó
engedelmeskedni.
-Komolyan mondod?
 295

-Igen.
-Akkor nekem is volna néhány feltételem.
Lám, mégsem kellett olyan sokat várni, hogy Dárius kimutassa a foga fehérjét!
-Oké, belemegyek. De egy dologról sosem mondok le! Külön szoba, külön ágy. Ezt jegyezd meg
örökre! Ha ezt az egyezségünket felrúgod, akkor én sem tartom be a szavamat többé.
-Rendben.

‫٭‬

Amint Orfeuszék hazatértek a szórólapozásból, értesültek a hírről. Dárius addigra már nem volt
ott, és talán ez volt a szerencséje, mert a fiú nagyon bepipult. Még az anyjával is kiabálni kezdett.
-Ilyen gyorsan elfelejtettél mindent?! Megvert engem! És alig várja, hogy újra kikészítsen!
-Nem engedem neki! Ne félj, soha többé nem bánthat!
-És mit tehetnél ellene? Pont te, aki évekig eltűrte, hogy azt csináljon velünk apa, amit csak akart!
-Engem okolsz mindenért? Te bezzeg egy szent vagy, mi?
-Hiába védekezel, a szememben már te sem érsz semmit! Téged még az apámnál is kevesebbre
tartalak a mai naptól fogva. Itt volt a lehetőség! Megmenekülhettünk volna! Erre mit csinálsz?! Újra
behódolsz neki! Csak az a kár, hogy engem is mindig magaddal rántasz!
-Orfeusz! Hogy mondhatsz ilyeneket?
-Ez az igazság!
-Tudod, mi az igazság? Az hogy egy semmirekellő vagy! Énrám hagytad, hogy megoldjam az
anyagi problémáinkat. Te azt sem sajnálnád, ha egy másik férfihoz mennék feleségül, csak hogy
legyen kinek eltartania minket! Hát közlöm, hogy pont ezt tettem! Eladtam magam a legmagasabb
áron, mert apátok talán egész Görögországban a leggazdagabb ember. Örülnöd kellene, fiam, mert
még a dédunokáidnak is aranyélete lesz!
-Micsoda önfeláldozás volt ez a részedről!
-Nőj fel, Orfeusz! Igenis sokat kell tűrni, és szenvedni a pénzért. Majd rájössz te is, amikor a
gyerekedet kell eltartanod.
-Hazug némber vagy! Elhitetted velem, hogy végre kitörhetek innét! Hogy nem kell továbbra is
elnyomásban élnem! Mindent tönkretettél! Mindent! Utállak!
Orfeusz sírva elrohant. Az anyját is nagyon megviselte a veszekedés. Lerogyott az ágyra, és
hangtalanul zokogni kezdett. Még csak most fogta fel, hogy mibe keveredett. Visszamegy
Dáriushoz! Ez rosszabb még a halálnál is. De nem volt más választása.
Azt is tudta, hogy megérdemli Orfeusz véleményét. Tulajdonképpen ez igaz is, tényleg egy
gyenge jellem. De megpecsételődött a sorsa abban a pillanatban, hogy Dárius először nézett rá.
Mikor először csókolta meg. Amikor először tette a magáévá. És ha talán az oltár előtt még észhez
tért volna... ha akkor elrohan... De nem így lett. És mostanra rájuk tényleg igazzá vált az esküvői
fogadalom: Míg a halál el nem választ...
Mást nem tehet. Visszamegy hozzá, de már semmi sem lesz olyan, mint régen. Eldöntötte, hogy ki
fog állni önmagáért. És megbosszul mindent. Ott ragadja meg Dáriust, ahol minden férfi a
leggyengébb: a farkánál fogva. Gyötörni fogja éjjel-nappal, és annyiszor fog a lelkébe mászni,
ahányszor csak teheti. Igen, a férje megfogja bánni, hogy őt akarja!
Azzal, hogy elköltözött tőle, egy valami bizonyossá vált. Dárius sebezhető. Még az oroszlánt is le
lehet győzni, csak a megfelelő fegyvert kell választani. Dezdemóna megfogadta, hogy felteszi az
egész életét arra, hogy megszabadulhasson tőle.

‫٭‬

-Képzeld, ki hívott!- mondta Tétisz.

 296

-Na?- válaszolta Apolló. Lapozott egyet az újságban, és továbbolvasott.

-Figyelsz rám? Pedig nagy hírt kell közölnöm! Dáriusék kibékültek!
-Visszamegy hozzá Dezdemóna?
-Igen! Örülök, hogy így döntött. A fiam semmivé vált nélküle.
-Valóban. Dáriust nagyon megviselte az elmúlt pár nap.
-Szegény fiam, bele is halt volna, ha tényleg elveszíti őket.
Tétisz főzött egy kis gyógyteát. Apolló lerakta az újságot, és kedvtelve nézegette az asszonyát.
-Akkor hát készülhetünk az esküvőre?
-Bizony. És tudtad, hogy Dioméd is elveheti azt a lányt?
-Dárius megengedte neki?
-Nem csak ezt. Azt mondta, hogy a másik unokánk is boldog lehet.
-Eugén?
-Nem. Orfeusz. Összeköltözhet Xéniával.
-Micsoda?! A fiam megőrült! Elment az esze!
-Csitt, te öregember! Dárius jól döntött! Nem is dönthetett volna másképp!
-Látom veled nem lehet beszélni! Ugyanaz a kor támadta meg az agyadat, mint ami a fiamét.
-Nem, csak kitisztult a látásom. Megértettem, hogy nem szabad tiltani őket. Engedni kell az
akaratuknak.
-Jó hogy nem a gyerekek irányítsanak minket is!
-Fiatalok még, az igaz.
-Még az iskolát sem fejezték be! Mi lesz belőlük így?! Tanulniuk kell, hogy legyen szakmájuk! De
ha összeköltöznek, akkor felhagyják a sulit, és családot alapítanak!
-Akkor majd lesz magántanárjuk! Ne fújd fel annyira a dolgot!
-Ingyenélők lesznek! Előre látom, ezzel tönkremegy az életük!
-Nem, Dárius ezt nem hagyná. Majd mind beszállnak a családi vállalkozásba. Tudom, hogy a fiam
ezt tervezi. Megteszi Diomédet, és Orfeuszt üzletvezetőkké. Így lesz, aki továbbviszi ezt az
örökséget, ha már ő nem él.
-Hm, akkor sem értek ezzel egyet.
-Áh, ugyan már! Ezt kellett tennie a fiamnak, hogy együtt maradhasson a család. Ezen nem érdemes
vitatkozni. Fogadd el, és kész!

‫٭‬

-Örülhetsz, Pénelopé!- Barbarella rámosolygott nővérére főzés közben.- Felhívtam Kleopátrát, hogy
kibéküljek vele. Bocsánatot kértem tőle, de szerintem nem nagyon értékelte.
-Nem csoda. Ha az én férjemmel feküdtél volna le, azt én sem szívlelném.
-Hát csak én vagyok ilyen irgalmas szamaritánus ebben a családban? Bezzeg, ha te megkívánnád
Lionelt, én nem ellenkeznék.
-Istenkáromló a stílusod, mint mindig.
-Azért csak gondold át. Nekem bármikor szólhatsz, vagy ha titokban csinálnátok, az is mindegy.
-Mindig magadból indulsz ki? Inkább mondanál többet arról, hogy mit beszéltetek meg a húgoddal.
-Kleopátrával? Semmit. Igazából már akkor le akarta csapni a kagylót, mikor meghallotta a
hangom.
-Tehát még azt sem tudtad meg, hogy együtt van-e Zénóval?
-Nem. Mindenesetre gratulálok neki, ha egy ilyen balfékre szüksége van.
-Te csak ne szólj semmit! Ebben a történetbe te vagy a gonosz boszorka. Sőt, minden történetben te
vagy az!
-Ezek után többet ne merj nekem papolni a te szentéletűségedről! Megbocsátás, meg a többi
hülyeség! Hiszen te magad sem tudsz megbocsátani nekem!
-Mert felháborító, hogy miket engedsz meg magadnak! Kár, hogy elmúlt az a kor, amelyben még
 297

megköveztek volna az ilyen húzásaid miatt.

-Jól van, elég ebből! Most mutatok neked valamit! Gyere, kövess!
Barbarella megtörölte a kezét, és behívta nővérét a szobába. Leültek a kanapéra, és elővett egy
fotóalbumot. Pénelopé kíváncsian várta, hogy most mi lesz.
Előkerültek a családi képek. Rengeteg olyan ünnep, ahol fotóztak, és rajta volt mindenki.
Barbarella kiválogatta azokat, ahol nővére látszott. Aztán egyet Pénelopé kezébe nyomott.
-Látod ezt?
Az asszony elsőnek csak felületesen pillantott rá. Ő és Lionel volt rajta látható, talán az egyik
karácsony alkalmával.
-Látom. És?
-Nézd meg jobban! Különösen annak szentelj figyelmet, ahogyan ülsz. A férjem felé fordulsz, és
iszod minden szavát! A tekinteted rátapad.
Pénelopé most már kezdte érteni. Valóban úgy bámult a férfira, mintha valamiféle istenség volna.
Milyen bolond is volt, hogy azt hitte, szerelme sosem fog kiderülni! Pedig itt van előtte a bizonyíték
feketén-fehéren! Az arcán lévő vágy teljesen egyértelmű, és közönségesen nyilvánvaló!
-Végre leesett a tantusz?- kérdezte Barbarella.- Szinte az elejétől fogva tudom, hogy mit érzel a
férjem iránt. És sajnállak téged, Pénelopé. Lionel is téged vett volna el feleségül, ha... nem férfi. De
férfi ő is, és a férfiakat általában a külsőségek foglalkoztatják. Én szebb voltam, mint te, ezért én
kellettem neki. Ennyi a történet, semmi több. Mégis engem okolsz, engem gyűlölsz, és nem Lionelt.
Pénelopé nem szólt semmit. Fel sem merte emelni a fejét, hogy a húga szemébe nézzen.
Barbarella elnéző mosollyal folytatta.
-Tiszta szívemből sajnállak, esküszöm. Hány éjszaka járhatott az a fejedbe, hogy én fekszem Lionel
mellett, és nem te? Mennyit álmodozhattál arról a pillanatról, mikor majd elválunk? Ezek után
válaszolj, mi számít megcsalásnak? Én valóban lefeküdtem Zénóval, de abban nem volt semmi
érzelem. Te viszont már tizenöt éve vágyakozol a húgod férjére, és valószínűleg számtalanszor
eljátszottál a gondolattal, hogy milyen lehet az ágyban Lionel. Nem nagyobb ez a fajta bűn, ami a te
lelkedet nyomja?

‫٭‬

Eugén amint hazaért, Íriszbe botlott.

-Szia. Hát te?
-Azt mondtad a minap, hogy jöjjek el hozzád a kép miatt, amit rólam készítesz.
-Akkor menjünk fel!
A lány előrement. Ahogy Eugén követte, Írisz megbotlott, és majdnem leesett a lépcsőn. A férfi
viszont még időben elkapta a karját, és ijedten magához szorította.
-Huh, óvatosabban!
Írisz hálásan felnézett, egyenesen bele Eugén szemébe. A férfi újra érezte azt a furcsa energiát,
ami a múltkor keletkezett közöttük, és úgy tűnt, még most sem múlt el.
-Köszönöm.- lehelte a lány rekedten.
-Semmiség.- válaszolta Eugén, és váratlanul megborzongott.
Gyorsan elengedte Íriszt, hogy véget vessen annak a forróságnak, ami olyan hirtelen elöntötte a
testét. Zavart hallgatás közepette értek fel az emeletre. Eugén odament a képhez, és lehúzta róla a
fehér lepedőt.
-Nézd! Ez lesz a nászajándékotok.
A lány közelebb lépett, és elakadt a lélegzete. A látvány szinte mellbe vágta. A festményen ő volt
látható, amint kacéran oldalra dönti a fejét, és szívből nevet. Hihetetlen volt! Csak úgy áradt belőle
a hamvas fiatalság, és a naiv ártatlanság. Pajkos kék szemében vidámság csillogott, és melegséget
árasztott mindenkire. Az nyilvánvalóan látszott, hogy a festő szeretettel örökítette meg modelljét.
-Szóhoz sem jutok. Ez... csodálatos! Sosem hittem volna, hogy ilyen szép vagyok.
 298

-Pedig ez a valóság. A benned lévő szépség.

Íriszt teljesen elbűvölte a saját képmása. Eugént pedig Írisz bűvölte el. Lassan odalépett a
lányhoz, és a derekára tette a kezét.
-Emlékezetből festettelek le. Még nem csináltam ilyet, és féltem, hogy nem sikerül. De most először
úgy érzem, hogy ez a kép nem az én érdemem.
-Hát akkor kié?
-A tiéd. Te vezetted a kezemet. Nem egyszerűen ihletet éreztem, kedvet a festéshez, hanem...
megszállottságot. Éjszakákat nem aludtam, csakhogy minél hamarabb kész legyen. De ez nem
panasz, mert egyáltalán nem éreztem fáradtságot. Érted?
Írisz egészen elpirult.
-Én csak azt tudom, hogy nagyon boldoggá tettél ezzel a képpel.
-Ennek örülök.- mosolyodott el Eugén.- Akkor még ezerszer lefestelek, csakhogy mindig boldog
legyél.
-Nagyon édes vagy, köszönöm neked.
A lány szorosan átölelte őt, és puszit adott neki. Eugén lehunyta a szemét, és mélyen beszívta
magába az Íriszt körülvevő levendulaillatot. Most értette meg, hogy az a kínos feszültség, ami
napok óta köztük van, nem más, mint egy összetett érzés. Ők ketten nagyon szeretik egymást, és
barátok. De a közelgő esküvő mindent összekutyult. A férfi félt, hogy a kapcsolatuk más irányt vet,
és már nem lehetnek együtt annyit.
-Sose felejts el, jó? És ne engedd, hogy szenvedjek a hiányodtól.
Eugén még önmagát is meglepte ezzel a váratlan vallomással. Írisz viszont értette őt, hiszen benne
is ugyanezek az érzések tomboltak.
-Viccelsz? Mi ketten mindig szeretni fogjuk egymást. Mindig.
A férfi lágyan megsimogatta a lány állát, és apró csókokat lehelt a szájára. Írisz fejében megszólalt
a riasztó, mégsem húzódott el. Ilyen mélységig még Arzénnel sem tudott idáig azonosulni. Ez egy
tökéletes pillanat volt, és nem akarta elrontani.
Csókolózni kezdtek, ami túl édesre, túl izgatóra sikeredett. Írisz egészen elbágyadt, és a lelke
legmélyéig megremegett. Élesen kapkodott a levegő után, de még így sem áramlott elég oxigén az
agyába. Eugén érzéki szája teljesen elvette az eszét.
-Óh, ezt... nem folytathatjuk.
A férfi viszont nem volt képes távol tartania magát a lánytól.
-Még... Csak egy kicsit!
Újra magához húzta, de most már Írisz ellenkezett.
-Eugén! Mit csinálunk? Nem szabad!
A férfi nem volt erőszakos fajta, bár most kényszert érzett rá, hogy a padlóra döntse a lányt, és
érvényesítse rajta az akaratát. Írisz talán még pont időben akadályozta meg őket ebben. Két lépést
hátrált Eugéntől, és hitetlenkedve rázta a fejét.
-Bolondok vagyunk! Mindketten azok vagyunk!
-Szerintem csak az történt, aminek meg kellett történnie.
-Hogyan? Hozzámegyek Arzénhez! Nem csalhatom meg!
-Hidd el, én sem kívánom elárulni a barátságát. De ha lemondanád az esküvőt...
-Nem! Ami az előbb megesett... hát, nem találok rá magyarázatot.
-Én sem! De ezek után nem lehet, hogy úgy tégy, mintha tévedés lett volna.
Írisz összezavarodva járkált a műteremben. Nem könnyen dolgozta fel az iméntieket. Ha a férfire
nézett, a szíve vadul vert. De ha arra a lehetőségre gondolt, hogy Eugénért feladna mindent, az
kétségbe ejtette.
-Mi lesz? Mi lesz? Uram isten, erre nem számítottam!
A férfi nyugodtan nézett rá.
-Semmi baj. Megoldjuk. Szólok Arzénnek...
-Nem! Hát nem érted?! Ezt nem mondhatjuk el senkinek! Titokban kell tartanunk!
 299

Eugén kezdett megsértődni.

-Azt akarod mondani, hogy nem engem választasz?
-Te teljesen megőrültél? Gondolkozz már! Két nap múlva férjhez megyek!
-Tudom. És ezért kérlek, hogy még időben szólj a vőlegényednek, hogy ne várjon az oltárnál.
-Eugén... Nem akarlak megbántani, de...
A férfinek nem kellett többet mondani. Elég volt látnia Írisz tekintetét.
-Jól van, felfogtam. Nem érek neked ennyit.
-Én szeretlek! De érts meg engem is!
-Nem megy. Most már én is érintett vagyok a dologban. Vágyat ébresztettél bennem, és bevallom,
hogy rosszul esik a visszautasítás. Azt hittem, hogy innentől kezdve minden megváltozik.
-Nem tehetem.
-De tehetnéd! Ha akarnád! De nem akarod!
-Sajnálom.
-Ezt hagyjuk!
A lány zavarában a száját rágta, és bizonytalan pillantásokat vetett a dühöngő férfi felé. Eugén
csalódott képpel bámult maga elé. Már rá sem nézett Íriszre.
-Nagyon haragszol?
-Most menj el! Majd még később beszélünk.
-Az esküvőmön ott leszel?
-Kénytelen leszek, ugyanis én vagyok a tanútok, ha nem tudnád.

‫٭‬

André nem akart hinni a szemének, mikor a parton megpillantotta Jorgoszt. Épp sétálni indult,
hogy munka után kiengedje kicsit a fáradt gőzt. De arra nem számított, hogy ismerősökbe botlik.
-Drága szerelmem! Te visszajöttél?
Jorgosz ijedten fordult meg.
-André!
-Igen, én. De mért lepődsz meg ennyire? Talán nem hozzám jöttél?
André nagyon is jól tudta, hogy nem. De akkor sem vett vissza a mézes-mázos stílusából. A
haragját csak mélyen belül élte át.
-Gyere, szépségem, ne késlekedjünk. Tudom, hogy már alig várod, hogy letéphesd rólam a ruhát.
Jorgosz szorult helyzetében gyorsan körbenézett. De mielőtt menekülőre foghatta volna a dolgot,
André megragadta a karját.
-Mi az? Mért csinálsz úgy, mintha félned kellene tőlem?
-Figyelj rám, én nem szeretnék az ellenséged lenni.
-Azt képzelem!
-És tudom, hogy dühös vagy rám.
-De mennyire!
-Én mégis arra kérlek...
-Kuss! Most én beszélek! Az üzlet az üzlet. Velem jössz, és a szokásos tarifát kapod. A történtekről
pedig nem ejtünk szót.
-Én már leálltam.
-És ezt ki hiszi el? Na vonszold utánam azt a csinos kis segged, vagy különben szólok a
rendőrségnek, hogy itt vagy!
Jorgosz felháborodott, hogy zsarolni merészelik.
-Hogy teheted ezt?!
-Mit vagy úgy oda? Fizető kuncsaftod vagyok, mégis ellöksz magadtól. Talán neked már nem kell a
pénz? Miből tartod el magad?
-Most épp munkát keresek.
 300

-Hát én ajánlottam most neked egyet. Vagy elfogadod, vagy a börtönben kell töltened a mai
éjszakát. Válassz!
Jorgosz csapdában érezte magát. Mért nem gondolt előbb arra, hogy összefuthat Andréval? Most
már nincs kiút, muszáj lesz vele mennie, pedig minden porcikája tiltakozott ellene.
-Jól van, de van egy feltételem!
André felnevetett. Viccesnek tartotta, hogy még Jorgosz akar vele alkudozni a helyzetében.
-Halljam!
-Nem árulhatod el senkinek! Komolyan mondom. Senkinek!
-Ne aggódj, ez az én érdekem is.
-És most nem vállalok durva játékokat!
-Csak egy feltételről volt szó! Na lódulj!
Miközben André lakásához tartottak, Jorgosz gyengének és kiszolgáltatottnak érezte magát. Egy
remény éltette, hogy tényleg nem derül ki ez az utolsó félresiklása. Mindent tönkretenne, ha André
szája mégiscsak eljárna bosszúból. Elveszítené Euridiké és Xénia szimpátiáját is.

XXX.

Dezdemóna korán reggel visszaköltözött a házukba. Amint belépett az előtérbe, ledobta a

csomagjait, és szétnézett. Tisztaság volt, ami furcsa, hiszen napokig nem volt itthon.
-Nocsak!
Mivel még nem volt kedve felmenni az emeletre, és találkozni a férjével, ezért elsőnek a
konyhába ment, és lefőzött magának egy kávét. A pultnak dőlve kortyolgatta, és elgondolkozva
meredt ki a terasz ajtón. Egyenesen a harminc éves narancsfára esett pillantása, amitől mosolyogni
támadt kedve. Ezt azon a napon ültette Dárius, mikor Dioméd megszületett. Mennyi, mennyi
emlék...
Sokat jelentett neki ez a ház, és a kert. Még lerombolt állapotban vették meg annak idején, mikor
összeházasodtak. Felújították, és mindent álomszéppé varázsoltak. Luxus tárgyakkal vették körbe
magukat, és egészen felesleges dolgokra sem sajnálták a pénzt. Ez az ő kettejük fő műve, de
mégsem csak ennyi, amit elmondhatna róla. Az évek során, ahogy jöttek a gyerekek, tényleg
otthonná változott a lakásuk. Mostanra bárhová lépne, minden kis szegletéről tudna mesélni valami
jópofa családi történetet. A gyerekkora kivételével itt élte le az egész életét. Ezek között a falak
között sírt és nevetett. Voltak boldogok és nem annyira boldog pillanatai.
Szeretett itt lakni, és bánta volna, ha a válás miatt tényleg el kellett volna adni ezt a házat. Talán
mégiscsak van abban is valami jó, hogy Dárius mellett marad.
Mintha csak megidézte volna a férjét, Dárius megjelent. A férfi szótlanul állt az ajtóban, és a
tekintete kifürkészhetetlen volt.
-Jó reggelt!
Hangja még érdes volt, és mély. Mozdulatai lassúk, és fáradtak. Lerogyott az egyik székre, és
könyökével az asztalra támaszkodott. Elgondolkozva bámult maga elé, úgy dörzsölgette a borostáit.
Hányszor látta így ébredés után a férjét! Dárius talán ilyenkor volt a legszerethetőbb és
legemberibb. Ám amint felöltözött, újra visszaváltozott egy szívtelen szörnyeteggé, aki csak az
üzletnek élt, és a saját törvényei szerint cselekedett.
-Neked is jó reggelt! Kérsz kávét?
-Köszönöm, jól esne.
 301

Dezdemóna kitöltött neki is egyet, és az asztalra tette. Dárius ránézett, és az asszony váratlanul
újra felfedezte benne a kívánatos férfit. Kócos haj, nemes arcél, intenzív fekete szemek, és a testét
csak egy selyem köntös fedte, ami a mellkasán szétnyílt, és látni engedte göndör szőrzetét.
Gyorsan elkapta róla a tekintetét, és megköszörülte a torkát.
-Meglepő volt az a tisztaság, ami fogadott idehaza.
-Csak szóltam a szolgáknak, hogy takarítsanak ki.
-Ilyet nem sűrűn csinálsz. Inkább rám szoktad hagyni a piszkos munkát.
-Tudom, hogy sok mindent nem veszek figyelembe, de ígérem, hogy mától ez megváltozik.
Fölvettem egy szakácsot is, aki átveszi a főzést tőled. Azt szeretném, ha többé nem fáradnál apró-
cseprő dolgokkal. Inkább koncentrálj a kisbabára, aki hamarosan világra jön.
-Te csak ne aggódj a gyerekem miatt! Semmi közöd hozzá.
-Azt hittem, hogy a sajátomként nevelhetem.
-Abban az esetben, ha ő is részt kap a vagyonból. A nevedre veszed?
-Az minden vágyam, hogy teljesen elfelejtsük a múltat, és tiszta lapot nyissunk. Ebbe beletartozik
az is, hogy még a masszőr emlékét is kiirtsuk, és én legyek az apja annak a kislánynak.
-Kisfiú. Lehet, hogy kisfiú lesz.
-Nem baj, akkor is felneveljük, és a miénk lesz.
Dezdemóna bólintott, bár voltak ellenérzései ezzel kapcsolatban. De ha a gyermekének is olyan
jövőt szán, amelyben nem szenved semmitől sem hiányt, akkor ennek így kell lennie.
-A szobákat elrendezted?
-Igen. Orfeusz és Xénia maradnak a fiú szobájában. Dioméd viszont átmegy a miénkbe, hiszen az a
legnagyobb. Én megyek Diomédébe, te pedig apámét kapod meg.
-Apád már nem lakik itthon?
-Anyuhoz költözött.
-Ez nem lesz jó! Apolló szobája Diomédé mellett volt! Akkor csak egy ajtó fog elválasztani
kettőnket?
-Így alakult. Talán félsz a közelemben lenni?
-Ha nem rúgod fel a megállapodásunkat, akkor nem lehet semmi baj.
-Nem mászok be az ágyadba, csak ha kifejezetten nem kérsz meg rá.
-Azt várhatod ítélet napig!
-Majd meglátjuk.

‫٭‬

Euridiké segített a lányának bepakolni bőröndjébe. Nem szívesen, de segített.

-Jaj, anya, ne légy már ilyen szomorú!- mondta Xénia.
-Egy ideje sejtettem, hogy elmész itthonról, de azt sosem hittem volna, hogy ilyen hamar!
-De én nem hagylak el! Nem a világ végére költözöm, bármikor meglátogathatjuk egymást.
Szerintem sokkal többet leszek itt, mint ott. És sosem szűnök meg szeretni téged.
Átölelték egymást, és kicsit el is pityeredtek. Valóban nem volt sok értelme a búcsúzkodásnak, de
nem is erről volt szó. Hanem inkább arról, hogy itt véget ér a gondtalan gyerekkor, és egy teljesen
más történet veszi kezdetét.
-Azt hittem, hogy van még egy-két évünk együtt.- vallotta be Euridiké.
-Orfeusszal akarok élni, anya. Minden vágyam ez.
-Tudom.
Elengedték egymást, és letörölgették könnyeiket.
-Ennek egy boldog pillanatnak kellene lennie.
.Igen, de annyira fogsz hiányozni!
-Te is nekem!
Euridiké féltette nagyon a lányát, de Xénia nem ijedt meg. Ez egy nagy horderejű tett, amire most
 302

készül, és megváltozik az egész élete, mégis alig várta.

Orfeusz dugta be a fejét az ajtón.
-Kész vagytok?
-Igen!- válaszolt a lány. Mosolyogva felállt, és megfogta a fiú kezét.- Mehetünk.

‫٭‬

Niké sikoltozott és kacagott egyszerre, mikor Dioméd felkapta, hogy ölben vigye be a házba.
-De még nem is házasodtuk össze, te bolond!
-Nem baj, akkor is először lépjük át a küszöböt együtt.
-Tegyél le! Még a csomagokat is kint hagytuk!
-Máris behozom, csak hagy adjak egy csókot!
Niké viszont szégyenlősen eltolta magától.
-Még meglát valaki!
-És akkor mi van? Mindenki tudja, hogy szeretjük egymást!
-Jó, de az apád...
-Miatta nem aggódj! Mondtam már, ő akarta, hogy ideköltözzünk!
-Ez akkor is furcsa! Athénban még legszívesebben megfojtott volna engem egy kiskanál vízben.
-Megváltozott.
-Kötve hiszem. Ez túl szép, hogy igaz legyen.
Dioméd megsimogatta a lány aranyló szőke haját.
-Ne törődj ezzel, kedvesem. Csak az számít, hogy nincs többé megélhetési gondjaink, és szabadon
elvehetlek feleségül. Hamarosan elkezdhetjük a közös életünket! Te nem vagy boldog?
-Dehogynem.
-Hát akkor ne görcsölj ezen tovább. Nézz körül! Látod ezt a töménytelen gazdagságot? Élvezd!
-Hát nem is tudom...
A férfi nevetve megcsókolta.
-Ne félj semmitől, itt leszek végig melletted! Hamar beilleszkedsz a családomba, figyeld meg!

‫٭‬

Ebéd után kimentek a medencéhez, és pancsoltak egy kicsit. Amíg Orfeusz és Xénia a vízben
játszottak, addig Dioméd Niké hátát kente be napolajjal. Ebbe a romantikus idillbe zavart bele
Eugén. A festő szomorú képpel telepedett bele az egyik nyugágyba, és nem szólt senkihez. Bátyja
felfigyelt a szokatlan viselkedésére, és megpróbálta kicsit feldobni a hangulatát.
-Na mi van? Te nem örülsz? Minden rendbe jött, újra együtt a család, és anyuék is kibékültek! Apa
végre úgy viselkedik, ahogyan mindig is kellett volna.
-Ja, tök jó.
-Hát ezt most úgy mondtad, mint aki pont az ellenkezőjét gondolja.
-Szeretlek titeket. Mért nem volnék boldog attól, hogy itt vagytok?
-Akkor meg mi bajod van?
-Semmi.
-Aha, nem csak az zavar, hogy körülötted mindenkinek van egy párja, csak neked nincs?
Eugén erre felkapta a fejét. Dioméd majdnem beletalált.
-Szóval igaz? Horogra akadtál te is, haver? Van valaki a láthatáron?
-Ki lenne?
-Én nem tudom, mondd el te! Egy biztos, a lány még nem adta be neked a derekát.
-Honnét veszel ekkora marhaságokat?
-Mert morcos vagy.
-Nem vagyok morcos!
 303

-De az vagy! Morci, morci, morci!

-Hagyd abba, ez gyerekes!- csattant fel Eugén.
Dioméd felült, és aggódva fordult öccséhez.
-Mért nem mondod el a nagy tesónak, hogy mi nyomja a kicsi szíved?
-Szállj már le rólam!
-Oké, feladom! Beszéljünk másról!
-Miről?
-Hát mondjuk... Tudod, mit? Csapjunk egy bulit holnap, jó? Hiányzanak már a régi baráti
összeröffenések!
-Holnap lesz Arzén esküvője. Elfelejtetted?
-Tényleg! Ő veszi el azt a lányt, aki a moziban dolgozik. Hogy is hívják?
-Írisz.- mondta ki Eugén a nevet, és kicsit megremegett a hangja.
-És mi véletlenül nem vagyunk hivatalosak az esküvőre?
-Egész Parga ott lesz.
-Ez jó murinak hangzik! Elmenjünk, szerelmem?
Niké felemelte a fejét, és bólintott. Dioméd megcsókolta a menyasszonya kezét, és később sem
engedte el. Eugén irigykedve látta, mennyire jól elvannak együtt.

‫٭‬

-Sajnálom, Eufrozina, de nem tehetem!- magyarázkodott Dezdemóna a telefonban.

-Te voltál az aduász a kezemben! Ha nem vallsz Médea tárgyalásán, akkor lehet, hogy börtönbe
megy! Ártatlanul fog ülni!
-Ugyan, ezt Dárius sosem hagyná. Inkább akkor feladná önmagát.
-Hát beszélj a férjeddel, hogy ez az egyetlen megoldás. Ezt kell tennie!
-Nem hiszem, hogy bármilyen hatással is volnék rá.
-Próbáld meg! És még valamit kell kérdeznem. Biztosan nem akarsz már elválni? Nem fogod
később meggondolni magad?
-Megállapodást kötöttünk Dáriussal.
-Kilóra megvett titeket!
-Eufrozina, te ezt nem értheted, nincs gyereked. De nekem van négy, és gondoskodnom kell róluk.
-Rendben, azt csinálsz, amit akarsz, csak meg ne bánd.
-Akkor számíthatok rád?
-Miben?
-Hát a szerződés! Ixion készíti elő, de szeretném, ha te is jelen lennél, mikor aláírom.
-Persze, hogy ott leszek.
-És olvasd át előtte, mert ismerem a férjemet. Mindig valami csaláson töri a fejét.
-Nyugi! Dárius nem verhet át.
-Köszönöm. És sajnálom, hogy én nem segíthetek neked.

‫٭‬

Dárius feltette a lábát íróasztalára, és kényelmesen hátradőlt bőrszékében. Sokáig csak bámult
bele a levegőbe, és mindenfélén gondolkozott. Aztán kezébe vette a telefont, és tárcsázta Eufrozina
számát.
-Halló?
-Én vagyok az, a nagybátyád. Hiányoznak a veszekedéseink.
-Épp most raktam le Dezdemónát.
-Beszéltetek?
-Elmondta, hogy mégsem tanúskodik ellened a tárgyaláson.
 304

-Helyes.
-Most elégedett vagy, mi? Minden úgy alakult, ahogy tervezted.
-Amit nem lehet erővel, azt ésszel kell megszerezni.
-Én mégis azt tanácsolom, hogy fordítsd meg a sorrendet. Először gondolkozz, aztán cselekedj.
-Jól hangzik. Te is ezt követed?
-Tudod, hogy nem. Ebben hasonlítunk mi ketten, hogy állandóan elragadnak minket az érzelmeink.
-Igen, ez jellemző.
-És mért hívtál?
-Páriszt keresem. Nincs nálad véletlenül?
-Összevesztünk a múltkor. Azóta nem láttam.
-Hát ez sajnálatos. Remélem most nem én vagyok a ludas?
-Tulajdonképpen szerintem neked mindenhez közöd van, ami az én nyomorúságomat okozza!
-Ne túlozz! Főképp, hogy én is panaszkodhatnék rád eleget.
-Miért?
-Eufrozina! Azt hitted, hogy nem jövök rá, folyamatosan a hátam mögött szervezkedsz? A
rendőrség már régi jó barátként üdvözöl, annyit jársz oda.
-Félreértesz valamit. Én nem ellened, hanem Médea mellett vagyok. És az ő érdeke elsősorban az,
hogy téged bemártsalak, és addig gyötörjelek, amíg vagy bevallod a gyilkosságot, vagy
bizonyítékot nem szerzünk rá.
-Lefokozlak. Mostantól nem te leszel a kedvenc unokahúgom.
-Ezzel összetörted a szívem!
-Nem hiszem. De legalább amíg beszélgettünk, végre eszembe jutott, hogy hol van Párisz.
-És? Mire jutottál?
-Szombat van, és minden szombaton a klubban szokott lenni.
-Milyen klubban?
-Hát ami a focipálya mellett található! Illegális kaszinóként működik.
-De mit keres ott Párisz?!
-Hogy-hogy mit? Te nem tudtad, hogy a szerencsejáték a szenvedélye?

‫٭‬

Párisz épp vígan kártyázott a haverjaival, mikor Eufrozina megjelent a láthatáron. A nő nem volt
szívbajos, lerázta magáról a biztonsági őr kezét, és fúriaként berobogott a terembe. A dohányfüsttől
alig látva szétnézett a sötét klubban, és nem sokára össze is akadt a tekintetük. A férfi azon
nyomban látta, hogy ezt most nem ússza meg szárazon. De ami ezek után történ, arra nem számított.
Eufrozina odament hozzá, és ráborította az asztalt. A kártyalapok, a zsetonok és a poharak
szanaszét repültek. Az emberek döbbenten felugrottak, és a zene is elhallgatott. Párisz még mindig
nem fogta fel a történteket, miközben feltápászkodott.
-Mit képzelsz?!
-Te mit képzelsz?!- kiabálta vissza a nő.- A legutóbb még tagadtad, hogy szerencsejátékos vagy. És
tessék! Így lehet bízni a szavadban! Persze csodálkozol, ha még számon merészellek kérni.
-De akkor is! Hogy tehettél ilyet?! Idejöttél, hogy botrányt kavarj, és leégess a barátaim előtt!
-A barátaid? Hát ha még ők is többet érnek neked, mint én, akkor költözzenek inkább ők veled
össze. Arra viszont ne számíts, hogy én valaha az életben még egyszer hozzád szólok! Soha többet
nem vagyok rád kíváncsi, értetted?
Párisz levegő után kapkodva jött rá, hogy kezdi igazán elveszíteni a szerelmét.
-Ne csináld ezt! Nyugodj le, és...
-Nem, nem és nem! Felfogod te egyáltalán, hogy mekkorát csalódtam benned? Már majdnem igent
mondtam a házassági ajánlatodra!
Eufrozina kiabálása még az emberek hőbörgését is elnyomta, mégis Párisz csak az ő hangjukra
 305

tudott odafigyelni. Égett a bőr a képén, ha belegondolt, hogy milyen nyámnyila alaknak tarthatják
ezek után.
-Ne fújd fel ennyire a dolgot! Gyere, beszéljük meg kint a többit! Ígérem, hogy mindent
megmagyarázok.
A férfi szerette volna megfogni Eufrozina karját, hogy kikísérje, de ő hátralépett előle, mintha
leprás lenne.
-Ne érj hozzám, te kurafi! Még annyi tisztesség sincs benned, hogy bocsánatot kérj! De felesleges
is! Csak egy rövid kis epizódocska voltál az életemben. Könnyen elfelejtelek.
-Drágám, ne hazudj magadnak. Menjünk ki, kérlek! Már így is elég nagy kalamajkát okoztál. A
problémáink nem tartoznak másokra.
-El vagy tévedve, ha komolyan azt hiszed, hogy kettőnk között lehet még bármi is! Nekünk
nincsenek problémáink, és nincs semmink, ami közös. Innentől az útjaink külön váltak!
-Agape mou! Ne tedd ezt, legalább hallgass meg!
-Minek? Kész szerencse, hogy megszabadulok tőled. Ha Dárius nem szól, hogy itt vagy, akkor...
-Dárius?
-Bizony! Most haragszol rá, mert lebuktatott? Az jó! Sőt, menj és balhézz össze vele! Remélem
téged is fejbe lő, mint egy dögöt.
-Hogy mondhatsz ilyeneket? Én nem kívánom a halálodat!
-De én igen! Remélem megélhetem azt a napot, amikor ráköphetnék a sírodra!

‫٭‬

André izgatottan kopogtatott Kasszandra ajtaján. Már alig várta, hogy eljöhessen otthonról.
Jorgosszal nem volt könnyű dolga. A férfi a tegnap este során meggondolta magát, és távozni
akart tőle, mielőtt akárcsak egy csók is történhetett volna. Euridikét emlegette, és azt mondta, hogy
nagyon szereti azt a nőt, és nem képes megcsalni. Andrét nem érdekelte különösebben ez a
romantikus történet, ezért egy kis szoborral fejbe csapta volt szeretőjét, aki elájult. Az ágyra
vonszolta, és levetkőztette. Testét úgy rendezte el, mint aki épp mély álomba merült egy kimerítő
szeretkezés után.
Igen, tökéletes látvány lesz bárkinek, aki belép a szobába.
Közben Kasszandra ajtót nyitott neki, de amint felismerte, rá is csapta. André újra kopogtatott.
-Hé! Nyisd ki! Valami fontosat akarok mondani!
-Tűnj el innét, vagy hívom a rendőrséget!
-Az unokatestvéredről van szó! Euridikéről!
-Honnét tudsz te róla?
-Hagyj menjek be, és elmondok neked mindent!
Kasszandra végül beengedte, de az arckifejezése nem enyhült meg. Ugyanolyan szigorú, tömény
útállattal meredt rá, ami ingerelte Andrét, de inkább nem fűzött hozzá semmit.
-Beszélj! Gyorsan, mert nincs időm!
A férfi körülnézett, Alexet keresve, de a kisfiú nem volt sehol. Ezt furcsállta, mert már minden
iskolában kiadták a szünetet. Csalódottságot érzett, hiszen ezért jött személyesen közölni a hírt,
hogy ha csak egy másodpercre is, de legalább láthatta volna a kisfiát.
-Nincs itthon!- mondta Kasszandra.- Mit gondolsz, bejöhettél volna, ha itt lenne Alex is?
-Akkor hol van?
-Az nem tartozik rád! Ja, és még valami! Közlöm, hogy állandó testőr kíséri a fiamat mindenhová.
Ezzel számolj, ha esetleg még egyszer szeretnéd őt elraboltatni.
-Nem tudom, miről beszélsz, de nem is érdekel. Más miatt vagyok itt.
-Nyögd ki végre, mert minél hamarabb szeretnék tőled megszabadulni!
-Bocsáss meg, nem zavarnálak, ha ismerném az unokatestvéred lakhelyét.
-Ne is álmodj róla, hogy ráuszítalak akármelyik családtagomra is!
 306

-Akkor veled kell közölnöm, és bízom abban, hogy te majd átadod.

-De miről van szó?
-Jorgosz újra velem van. Följött hozzám, és könyörgött nekem, hogy ott alhasson nálam.
-Jó, elég, több részletet nem szeretnék hallani!
-Csak gondoltam hátha ez Euridikét is érdekli.
-Milyen nagylelkű vagy, hogy ennyit fáradtál ezért! Most már mehetsz!
-De elmondod neki?
Kasszandra szó nélkül kitárta az ajtót előtte. André sem halogatta tovább a távozást. Ő mindent
megtett, most már csak másokon múlik a dolog.

‫٭‬

Euridiké amióta beszélt Kasszandrával, nem tudott megnyugodni. A címet ismerte, ezért
személyesen ment el meggyőződni, hogy tényleg igaz-e a hír.
A lakás tulajdonosa nyitott neki ajtót. André elmosolyodott, és szívélyesen betessékelte.
-Már vártunk téged. Gyere, itt találhatod Jorgoszt.
Euridiké fenntartásokkal követte őt a hálószobába. Bent az fogadta, amitől a legjobban félt.
Jorgosz meztelenül aludt az ágyon. A lemenő nap fénye rávetült, és aranylóvá változtatta barna
bőrét. Arcát a párnába fúrta, csak göndör barna fürtjei látszódtak. És persze az az észveszejtő teste.
Euridiké szájában akaratlanul is összefutott a nyál. De nem tehetett róla, Jorgosz maga volt a
nagybetűs csábítás. Férfi és nő egyaránt késztetést érzett volna, hogy bemásszon mellé az ágyba a
gyűrött lepedők közé.
-Gyönyörű, igaz?- suttogta André.
Euridikét végre felrázta ez a hang a rátelepedő euforikus állapotból. Pislantott egy párat, és vett
egy mély levegőt. Idáig észre sem vette, hogy még lélegezni sem mert.
Mit csinál itt?! Egyáltalán nem ezért jött! Különben is undort kapott, ha csak arra gondolt, hogy
mi is történhetett nem olyan rég ebben az ágyban.
Két lépéssel ott termett a férfi mellett, és felkapta a kis asztalkán lévő vizes kancsót. Ezzel öntötte
nyakon Jorgoszt. A férfi lassan kezdett magához térni.
-Ébresztő!- kiáltott rá Euridiké.
André kaján vigyorral szemlélte az eseményeket. Annak külön nagyon örült, hogy Euridiké a
sápatag külseje alatt egy temperamentumos természet. Ezek olyan műsort csinálnak itt ketten, hogy
még évek múlva is ezen fog nevetni. De legfőképp a bosszú volt olyan édes, hogy még ha akarta
volna, akkor sem tudta volna eltitkolni előttük a jókedvét.
Idő közben Jorgosz kábán felemelkedett, és megtapogatta a fején keletkező dudort.
-Hol vagyok?
-Ne játszd meg magad!- válaszolta Euridiké.
A férfi ránézett, és mikor felfogta, hogy ki áll előtte, bambán elmosolyodott, és kinyújtotta a nő
felé a kezét.
-Szerelmem, hát itt vagy?
-Be vagy rúgva, vagy mi van veled?! Hát nem fogod fel, hogy lebuktál?
Jorgosz összeráncolta a szemöldökét. Nem értette, hogy Euridiké mért haragszik rá.
-De... mi... Istenem, úgy fáj a fejem!
Megfordult, és észrevette Andrét. Így minden eszébe jutott.
-Te szemét!
-Most rám figyelj!- ragadta meg a férfi vállát Euridiké.- Volt köztünk egy megállapodás, ami úgy
szólt, hogy ha leállsz a kurválkodással, akkor láthatod a lányodat. Hm? Emlékszel már? Kezd
derengeni? Tettél nekem egy ígéretet, és megszegted! Ez azzal jár, hogy mostantól örökre
elfelejtheted Xéniát! Meg ne lássalak a közelében!
Jorgosznak végre kezdett kitisztulni az agya. Ahogy észrevette magán, hogy meztelen, megértette,
 307

hogy Euridiké mit hihet a helyzetről. Viszont reagálni már nem volt ideje, mert a nő elviharzott. A
férfi utána akart szaladni, de még olyan erőtlen volt, hogy összerogyott a padlón.
-Euridiké!
André bekulcsolta a távozó után az ajtót, és visszament a szobába. Jorgosz teljesen összeomolva
feküdt, és csak a sírását lehetett hallani.
-Milyen szánalmas vagy!
-Te rohadék!
-Ó igen, tudom. Csapdába csaltalak, és tönkre tettem az egész életedet. Egy mocskos dög vagyok,
meg minden. De te is! Ugyanúgy a legfontosabbat vetted el tőlem. Így hát nem történt más, csak
egyenlítés. Most már rendben vagyunk, visszaadtam a kölcsönt. Szabadon távozhatsz.

‫٭‬

Szebasztián nagy reményekkel tért vissza Pargába. Dezdemóna üzenete elárulta neki, hogy épp
válófélben van férjétől. Ez azt jelenti, hogy eljött az ő ideje!
Kocsijával behajtott az Angelopulosz birtokra. Leparkolt, kiszállt, és peckesen felsétált a lépcsőn.
Dezdemóna a teraszajtóban állva vette észre, hogy valaki érkezett, de csak közelebbről látta, hogy
Szebasztián az.
Teljességgel lefagyott, és tátva maradt a szája. A férfi nevetve felkapta őt, és szenvedélyesen
megcsókolta. Dezdemónának még arra sem maradt ideje, hogy tiltakozzon.
-Édesem! Örülsz, hogy eljöttem érted?
-Öhm...
-Ki az?- szólt bentről Dárius hangja.
A férje nem sokára meg is jelent az ajtóban. Amint meglátta őket összeölelkezve, azonnal lehullott
az álarc, és ott maradt a nyers valóság. Arca közönyössé merevedett, de szemében már kezdtek
gyülekezni a tomboló vihar felhői. Keze ökölbe szorult, a szája egy csíkká vékonyodott. Ahogy
ráesett az éjjeli lámpa gyenge fénye, egy sötét démonnak látszott, aki pokoli dühből, és öldöklő
haragból épült fel.
-Ez lesz az utolsó boldog percetek, ha azonnal el nem engeditek egymást.
A hangja színtelen volt, csak egy kicsit rekedt. Dezdemóna felismerte férjén a jeleket. Dárius
elérte azt a határt, ahonnét már nem lehet békés csendben visszajönni Ilyenkor az, aki nem
engedelmeskedik neki, valóban az életével játszik.
Lassan hátrálni akart Szebasztiántól, de a férfi vakmerőn visszahúzta magához. Bátorságának
nyilván volt oka is, mert váratlanul előkapott egy fegyvert.
Dezdemóna felsikoltott.
-Megbolondultál?! Tedd le azonnal!
-Megvédelek téged, ne félj!- válaszolta Szebasztián.
Dárius- akire irányult a pisztoly csöve- tűnt a leghiggadtabbnak hármójuk közül.
-Hallgass a feleségemre, te tökfej!- mondta lefitymálón.
Szebasztián viszont nem futamodott meg. Pontosan azért jött vissza, hogy harcoljon a szerelméért,
és ezt is fogja tenni.
-Már nem sokáig a feleséged!
-Igen?
Dárius kérdőn nézett Dezdemónára. Az asszony elvörösödött, és bevallott mindent.
-Szebasztián! Azóta, hogy telefonáltam neked, kicsit változtak a dolgok. Mégsem válunk el.
A masszőr leengedte a fegyvert, és a nőre bámult ő is.
-Hogyan?
Dezdemóna bólintott, és most a férjére nézett.
-Igen, a felesége maradok... papíron. De ez egy nyitott házasság már tulajdonképpen nagyon régóta.
És semmi akadálya annak, hogy néha-néha meglátogassanak a férfiak itthon.
 308

-Hogy képzeled?- háborodott fel Dárius.

Éppenséggel Szebasztián sem értette a dolgot.
-De én azért jöttem vissza, hogy elvegyelek téged, és én legyek a gyerekem apja. Ti vagytok a
családom! Ennél kevesebbel nem érem be!
Dezdemóna ellágyult attól, hogy Szebasztiánnak milyen tisztességes szándékai vannak őfelé, de
az akkor sem változott, hogy nem szerelmes belé. A férjével marad anyagi megfontolásból, ám...
Mért ne lehetne némi kitérője, csakhogy ezzel is idegesítse Dáriust? Igen, minél tovább
gondolkozott rajta, annál jobban tetszett neki ez az ötlet.
-Hallottátok!- jelentette ki most még magabiztosabban.
Dárius tekintete semmi jót nem ígért. Szebasztián viszont meghányta-vettette az ügyet, és úgy
döntött, egyelőre belemegy bármilyen feltételbe, csakhogy Dezdemóna közelébe maradjon. Persze
azért bízott abban, hogy idővel a nő mégiscsak mellette dönt.
-Oké, hát akkor... Mikor jöhetek?
-Soha!- vágta rá a féltékeny férj.- Ha csak egy újjal is hozzányúlsz a feleségemhez, levágom a
töködet, és a szádba tömöm!
-De nagy mellényed van, pedig most az én kezemben az irányítás!- meglengette a fegyvert.-
Legutóbb te uraltad a helyzetet, de ez nem lehet mindig így! Itt az ideje annak, hogy én legyek a
főnök!
Megragadta Dezdemónát, és visszahúzta fejét, hogy újra megcsókolhassa. Dáriusnak lehetett
hallani a foga csikorgását, de nem tett semmit, mert a pisztoly csöve ráirányult. Nézte őket egy
darabig, aztán bement inkább a házba.
Az asszony elhúzódott Szebasztiántól, és aznap este haza is küldte. Félve lépett be a szobába,
ugyanis nagy balhéra számított. Dárius a nappaliban ült, és rágyújtott egy szivarra.
-Elment a mi kis hősszerelmesünk?
-Vissza fog jönni.
-Állok elébe! Legközelebb felkészültebben fogom fogadni.
-Ezzel mit akarsz mondani?
A férfi nem válaszolt. Némán ránézett, és egy ideig csak vizsgálgatta őt, mintha valami
megfejthetetlen rejtély volna.
-Dezi, kedvesem, mindig tudsz meglepetést okozni.
-Te is nekem. Azt hittem volna, hogy kiborulsz, hogy megütsz, vagy valamit széttörsz. De nem
látszol dühösnek.
-Mert egyre inkább kezdek rájönni, hogy neked ez a masszőr nem jelent semmit. Hogy csak arra
használod fel, hogy féltékennyé tegyél engem.
-Túl sokat képzelsz magadról. Kettőnk között már nincs szerelem, amelynek a tüzét valamivel
táplálni kellene. Ez annál egyszerűbb és hidegebb. Bosszúnak nevezik.
-Mégis forróságot keltettél bennem. A játékaidról meg annyit, hogy... benne vagyok. De legyen
tétje! Én amondó vagyok, hogy szeretnélek újra az ágyamban látni téged. Neked nincs olyasmi,
amit kívánhatnál tőlem?
-De van. A pénzed. Minden vagyonod legyen az enyém, ha én győzök. Így szabadon elválhatnék
tőled úgy, hogy közben nem maradnék földönfutó.
Dárius mosolyogva bólintott. Kezdte értékelni a feleségét.
-Rendben! És mik a játékszabályok?
-Nem használhatsz semmilyen fegyvert, de még testi erőszakot sem! El kell tűrnöd, hogy a
hódolóim idejárnak, és udvarolnak nekem a szemed előtt.
-Meg lesz, ahogy akarod. De én is próbára teszlek téged.
-Tőlem! Annyi nőt hozhatsz ide, amennyit csak akarsz!
-Nem erről van szó. Már nem érdekel más, csak te. El akarlak bűvölni. Hálót fonok köréd úgy, hogy
észre sem veszed. Aztán ha eljön a legmegfelelőbb pillanat, akkor elcsábítalak. Ha ez így sikerül,
akkor vége a játéknak, és én győztem.
 309

Dezdemóna felnevetett.
-Igencsak nehéz feladatra vállalkoztál! Neked tényleg rossz lesz kordában tartani a dühödet, de
honnét vetted, hogy én nem leszek képes ellenállni a vonzerődnek?
-Ebben egyre biztosabb vagyok.
A nő még jobban kacagott rajta.
-Istenem, Dárius... Sajnálatraméltó vagy. Hát ez a te gyenge pontod? Én?
-Vártam, hogy mikor jössz rá.
-Megcsaltalak, elhagytalak, és még ezek után is te szaladtál utánam, hogy menjek vissza hozzád.
Tulajdonképpen innentől kezdve azt tehetek veled, amit akarok.
-Szeretlek, ez így van. De te sem vagy sérthetetlen. Nem hagylak hidegen, hiába állítasz mást. Még
ha gyűlölsz is, ez nekem pont elég. Mert legalább nem vagy közömbös irányomban.
-Elég a beszédből! Inkább vedd fel velem a harcot, de úgy, ahogyan szoktad: teljes odaadással! Az
volna a legjobb, ha minden eszközödet bevetnéd, tényleg mindent megtennél, és aztán mégis én
győznék. Teljes mértékben meg akarlak alázni!
A férfinak a szája elé kellett tennie a kezét, hogy ne lássa rajta Dezdemóna, milyen jót mulat rajta.
-Ne aggódj, mindenben a kedvedre teszek, egyetlenem.
-Élvezni fogom a mi kis csatározásainkat.
Dárius ásított egyet, aztán felállt a fotelből és kinyújtózkodott.
-Ebben a háborúban egyikünk sem veszthet. Most megyek, lefekszem aludni.

XXXI.

-Á, és itt van az örömanya!- fordult mosolyogva Teodor Iszménéhez.- Íme eljött hát a várva-várt
nap. Bizonyára most nagyon boldog.
-El sem tudja képzelni, hogy mennyire!
-Úgy néz ki, hogy egész Parga osztozik ebben az érzésben.
-A fiam tanár. Természetes, hogy sok ismerőse van. Öröm látni, hogy ennyien eljöttek, nem?
Teodor mosolyogva bólintott.
-Valóban. Arzén egy igazán tisztességes, szeretnivaló fiú. Büszke lehet rá.
-Az vagyok. Szerencsére a menyem is egy kedves, aranyos kislány, akinek feddhetetlen a családi
háttere. Manapság ez már ritka.
-Ó igen, a mai fiatalok szerintem is túl szabadosan élnek. De annál kiválóbbak azon kevesek, akik
tudják, hogy mi a kötelességük, és parancsolnak a bennük lakozó ördögnek.
-A vágyak mindig tévútra visznek... Tudja, az elején féltem ám, hogy a fiam jegyessége hosszúra
sikeredett, és hogy nem-e csúszhatott be valamiféle...
-Ilyesmire ne is gondoljon! Az igaz szerelem legyőz mindent. Egy boldog, harmonikus kapcsolatba
egyszerűen kizárt, hogy egy harmadik fél beléphessen.
-Így van, igaza van. Meggyőződésem, hogy ez a házasság az égben köttetik.

‫٭‬

A tömeg zsibongva gyülekezett a templom körül. Dárius már kezdte megbánni, hogy eljött az
esküvőre. Nem szeretett együgyű falusi emberek társaságában tartózkodni. Kár, hogy nem
válogatták meg a vendégeket, hanem egyszerűen mindenkit meghívtak.
De nem tehették meg, hogy nem jelennek meg. Ők a környék legbefolyásosabb családja, és
Iszméné szinte könyörgött nekik, hogy jöjjenek el. Ráadásul Eugén volt a vőlegény tanúja, úgyhogy
 310

ezen oknál fogva sem hagyhatták ki.

Dezdemóna is türelmetlenül toporgott a magassarkú cipőjében. Fájt a lába, és mikor ezt a férje
észrevette, belé karolt.
-Támaszkodj rám nyugodtan.
Az asszony kihúzta kezét a könyöke mögül.
-Tőled semmi nem kell!
Dárius homlokát ráncolva meredt rá.
-Ne csinálj nekem itt jelenetet! Talán nem vagy egy mintafeleség, de ezt nem kell mindenkinek
feltétlenül tudnia. Ne hozz szégyent a fejemre, hallottad?
-Milyen nevetséges vagy! Nem fogom senkinek sem megjátszani, hogy boldog házasok vagyunk.
-Pedig valld be, hogy nem is esne olyan nehezedre. Ha harminc évig sikerült, akkor mit számít már
a mai nap?
-Sokat!
Dárius tudomást sem véve Dezdemóna ellenkezéséről, mosolyogva odabólintott Lionelnek. A
férfi oda is ment hozzájuk, hogy egy kicsit beszédbe elegyedhessenek.
-Hogy s mint, barátom? Nem látom az oldaladon Barbarellát.- üdvözölte őt Dárius.
-Nem tudom, hol van. Talán meglátott egy ismerőst, és azzal diskurál.
-És mikor kezdődik a szertartás?
-Úgy emlékszem, fél órán belül.
-Akkor mért nem ülünk le?
-Igazis! Olyan sokan vagyunk, hogy mihamarabb el kell foglalni a helyeket, vagy különben állva
maradunk egész végig.
Ahogy elindultak a templom belsejébe, Eugénbe futottak bele.
-Mi az, fiam? Nyugtalannak tűnsz!- szólította meg az apja.
Eugén épphogy csak rájuk pillantott, aztán megint a tömeget fürkészte.
-A vőlegényt keresem. Már egy ideje eltűnt, és bárhová megyek, nem találom.
Dezdemóna megsimogatta fia karját, és kicsit megigazította a nyakkendőjét.
-Semmi baj nem lesz, mindjárt előkerül.
-Hát remélem!
Eugén kétségbeesetten beletúrt a hajába, amivel tönkretette a fizuráját. Dárius gondolkozott egy
kicsit, aztán adott neki egy jó ötletet.
-Keresed a mosdóban! Én is odavonultam el egy kicsit még az esküvőm előtt. Csak ott lehet
egyedül az ember pár perc erejéig.
-Kösz a tippet, apa. Megnézem.

‫٭‬

Arzén épp befejezte a pisilést, mikor Barbarella bejött. Elvigyorodott, és fejcsóválva felhúzta a
sliccét.
-Hát tőled aztán tényleg minden kitelik! Vagy talán nem láttad az ajtón lévő feliratot? Ez egy
férfimosdó, ha nem tudnád.
-Sajnálom, de a női vécé foglalt volt.
Arzén a nő szemébe nézett. Barbarella tekintete azt tükrözte, hogy tervez valamit.
-Utánam jöttél?
-Túl sokat képzelsz magadról. Engem alapvető szükségletek vezettek ide.
-Nincs most időm veled hetyegni. Pár perc, és elkezdődik az új életem.
-Hát így sietsz az oltárhoz?
Barbarella ma kivételesen gyönyörű volt. A hajkoronája fekete selyemként hullott alá a világ
legkívánatosabb vállaira. A nő kacéran, és teljes szépsége tudatában mosolygott felé, amitől Arzén
gyomra azonnal görcsbe rándult.
 311

-Nekem tényleg mennem kell!

-Én nem tartalak vissza. Tessék, szabad az út.
Barbarella az ajtó felé mutatott, de a férfi nem mozdult.
-Meg sem próbálsz elcsábítani?- bizonytalanodott el Arzén.
-Hát erre vársz? Egy utolsó kis hancúrra, mielőtt a házasság szent kötelékébe lépsz?
Arzén odaállt a csaphoz, hogy megmossa a kezét. A vizet meg is engedte, de ez volt az utolsó,
amire még emlékezett, mielőtt a szenvedély vörös köde el nem lepte az agyát.
Barbarella mögé állt, és akár egy macska, hozzádörgölődött. Kezei egy kígyó lassúságával
siklottak előre a férfi hasán. Aztán megmarkolta az inge szélét, és kihúzta a nadrágból.
-Adj öt percet! Ez elég lesz...
Arzén testén végighullámzott a forró borzongás, ahogy a nő finom lehelete a tarkóját érte.
Véletlenül belepillantott a tükörbe, és ahogy meglátta önmagukat, kicsit észhez tért.
-Ezt nem gondolhatod komolyan!
-Mért nem? A szmokingos pasiktól mindig beindulok. Te utánad James Bond szerepel a legtöbbet az
erotikus álmaimban.
-Ez most nem mulatságos! Hagyd abba, Barbarella!
-Gondolj bele, édesem! Ettől a perctől kezdve csak egy nővel dughatsz életed végéig. Hát nem
hangzik unalmasan?
-Ehhez már semmi közöd.
-Ne légy ilyen velem! Azt hittem, hogy el tudunk búcsúzni egymástól stílusosan. Te a falnak
döntenél, én meg csak sikoltoznék az élvezettől. Hát nem jó ötlet?
-Megőrültél? És ha rajta kap esetleg valaki minket?
-Annál izgalmasabb! Óh, édes Istenem... Már érzem is, hogy nedves vagyok.
Arzén nyelt egy nagyot, és kínjában összeszorította a fogát. Irodalom tanár lévén a legváratlanabb
helyzetekben ötlött az eszébe idézetek vagy versek. Hát most is van egy pont ide passzoló:

„Új az erő, mi magával ránt.

Mást súg a kívánság, mást az eszem.
Látom, mi a jobb, jól látva helyeslem.
És ami rossz, követem.”

Ovidius nagyon is jól tudta, hogy mit beszél. Ez alapvetően az emberi természet. És Arzén hiába
küzdött az érzéseivel, azok elhatalmasodtak rajta. Aztán már csak arra eszmélt fel, hogy a nőhöz
fordult, és csókolózni kezd vele.
Ha valami véget ér, akkor mindig az elejéről kezdünk filozófiázni. A férfinak is eszébe jutott az az
este, amikor először pillantotta meg Barbarellát. Akkor istennőnek képzelte, és tulajdonképpen még
a mai napig nem tudott halandóként tekinteni rá. Egyszerűen ez a nő olyan hatással volt rá, mint
még senki. Nem kapott levegőt a jelenlétében. Nem tudott gondolkozni, ha az érintését érezte
magán. Csak cselekedni tudott, és megszállottan imádni. Semmire nem volt képes a jelenlétében,
csak imádkozni, hogy a pillanatnak soha, de soha ne legyen vége.
Falta a nő édes ajkait. Barbarella, aki idáig a csábító szerepében tetszelgett, most azzal hevítette
tovább a vérét, hogy ki akart bújni a karjából. De Arzén az élete árán sem engedte volna el.
Szorította magához, és még többet követelt belőle. Még, még, még!
-Menten belehalok, ha most azonnal nem kaphatlak meg!- csúszott ki a száján.
Barbarella szeme diadalmasan felcsillant.
-És a menyasszonyod, aki kint vár? Ő nem számít?
Arzén durván megragadta a nő karját, és megrázta.
-Mondd, mit akarsz?! A diliházba fogsz juttatni, ha most meggondolod magad! A plafonon vagyok,
te meg Írisszel jössz! Ki a francokat érdekel most Írisz?! Egyébként is, a te fehérmájúságod miatt
kerültünk ebbe a helyzetbe, én nem akartam!
 312

-Fehérmájú volnék?
-Egy igazi szajha vagy!
Barbarella megnyalta a száját, és hátravette a fejét. Fekete szemeinek intenzitásától lángra lobbant
a férfi egész önnön valója.
-Ez az! Mondj még ilyeneket! Csak ettől izgulok fel igazán!
-Lotyó!
-Ez kevés! Valami durvábbat!
-Ribanc!
A nő színpadiasan a mellkasához kapta a kezét.
-Közel az extázis, érzem már!
Arzén nem bírta tovább, és elnevette magát. A szíve elolvadt, ha csak Barbarára nézett. Minden
kis porcikáját imádta ennek a nőnek. Még ha akarta volna, sem tudott volna ellenállni neki.
Egyszerűen szüksége volt rá, mint az éltető levegőre.
-Gyere ide!
Gyengéden, szerelemmel ölelte magához. Megcirógatta Barbarella szobor szépségű arcát, és most
teljesen másképp csókolta meg, mégis ugyanolyan éles, kegyetlenül fájdalmas vágy hasított beléjük.
A padlóra rogytak, és és ott folytatták egymás vetkőztetését. A férfinak remegett a keze, ezért
Barbarella volt kénytelen kioldani a nadrágját.
-Siessünk!- csuklott el a nő hangja.- Már tényleg nem bírom tovább!
Arzén elhomályosuló szemekkel rápillantott Barbarellára. A nő szemeiben valóban ugyanaz a
szenvedély tombolt, mint őbenne. Ez volt az utolsó pont, ahol még talán visszajöhettek volna. De
valami náluk sokkal hatalmasabb teperte le őket, és rombolta le a józan eszüket.
Nem törődtek már semmivel. Szabadon párzottak, mit az állatok. Tíz körömmel martak
egymásba, morogtak és haraptak. Az erőltetett menettől már csillagokat láttak. Legszívesebben
mégis ájulásig szeretkeztek volna.
Egy kéjes sikoly, egy utolsó lökés, és végre elcsendesedett minden. Reszkető tagokkal, kiszáradt
nyelvvel, és még az élvezettől kábultan feküdtek tovább a hideg járólapon. Nem lehetett semmi
mást hallani csak kettejük fáradt lihegését.
Annál nagyobb zajt csapott az ajtó nyikorgása, amikor kinyílt.

‫٭‬

Arzén kapkodva kászálódott le Barbarelláról. A nő nem volt ennyire oda, a szokásos hanyag
eleganciával felállt, és megigazította a ruháját.
-Valaki meglátott minket!- kiáltott fel Arzén.
-Én tudom is, hogy ki. Dárius fia.
-Melyik fia?
-Amelyiknek a szülinapján találkoztunk.
-Eugén?! Eugén! Végem van! Ez biztos?
Barbarella csak vállat vont.
-Azt hittem, hogy a barátod.
-A haverom, igen! De akinek a barátja, az inkább Írisz. El fogja mondani neki!
Arzén csetlett-botlott egy kicsit, amíg felrántotta a gatyáját, és megpróbálta rendezni a külsejét.
De a kétségbeeséstől annyira összezavarodott, hogy már az sem tudta, hogy mit tegyen.
-Akkor az esküvőnek valószínűleg annyi.- állapította meg Barbarella.
-Még nem! Utánaszaladok, és beszélek vele!
-Ha egyáltalán meghallgat.
-Térden állva fogok könyörögni neki!
-Nem biztos, hogy használ.
-Meg kell próbálnom! Atyaég! Bele sem merek gondolni, hogy ez milyen következményeket vonhat
 313

maga után!
Barbarella lemosta elkenődött sminkjét, és nyugodt mozdulatokkal elővette a rúzsát. A férfi
rápillantott, és megrökönyödött.
-Téged úgy tűnik, hogy nem nagyon zaklatott fel, hogy lebuktunk.
-Attól, hogy nem drámázok, mint te, én is lehetek ideges.
-Az én életem most dől romba, és téged ez egy fikarcnyit sem érdekel!
-Én is sokat veszthetek, te ökör! Lionel mégiscsak jobb parti, mint neked az az unalmas kislány.
-Előre ezt tervezted, igaz? Belecsábítottál a csapdádba!
A nő hitetlenkedve rázta a fejét.
-Neked tényleg nincs minden rendbe az a szellemi képességeiddel! Most mondtam el, hogy
eszemben sem lett volna ilyet tenni, ha tudom, hogy ránk nyitnak! Különben is, amíg itt veszekedsz
velem, Eugén lassan lelép, és szétkürtöli az egész világnak, hogy együtt látott minket.
Arzén ebben igazat adott neki, de ettől függetlenül még mindig úgy gondolta, hogy Barbarella
igenis szándékosan hozta őt ilyen helyzetbe.
-Gyűlöllek! Sosem bocsátom meg neked, ha ezek után Írisz nem jön hozzám feleségül!
Dühösen kilökte az ajtót, és ott hagyta a nőt. Barbarella még sokáig bámult utána. Mivel nem volt
már több türelme, ezért visszapakolta a festékeit a táskájába, és ő is kilépett a folyosóra. Közben
végig nem ment ki a fejéből a férfi utálattól izzó tekintete.
Ez tőr volt a szívében, amiről már azt hitte, hogy végleg elsorvadt. De nem, a mellkasában
dobogó szerve nagyon is élt, és a kíntól csak még fájdalmasabban lüktetett. De nem ért rá az
önsajnálatra. Azt meg már amúgy is megértette az évek során, hogy értelmetlen dédelgetnie a
csalódásokat.
Felemelt fejjel ment tovább. Az ő büszkeségét egy férfi sem törheti le. Arzén meg elmehet a
francba, amúgy is egy kis senki! Habár elég jó volt vele az ágyban, és a mosolya is olyan édes, mint
a méz...
Barbarella megtorpant, és a falnak támaszkodott. Üres tekintettel meredt maga elé, amint felfogta,
hogy mit csinál. Arzén miatt bánkódik, pedig Lionel valószínűleg el fog válni tőle, amint kirobban a
botrány. Ő és Arisztid az utcára kerülnek, ki lesznek semmizve!

‫٭‬

A templomban egyre nagyobb lett a hangzavar. A vendégek összezavarodva súgtak össze. Az

örömapa egyedül érkezett, a menyasszonyt hátrahagyva. Iszméné fel-alá futkosott, és kétségbeesett
arccal kereste a vőlegényt, akinek már rég ott kellett volna állnia az oltárnál. Arzén viszont nem volt
sehol, és mostanra már azt is kiderítették, hogy vele együtt Eugén is eltűnt.
-Micsoda felfordulás!- mondta Dárius.
-Hát ez elég kínos lehet a családnak.- válaszolta Dezdemóna.
Időközben Párisz is megérkezett, és leült melléjük.
-Azt hittem, hogy elkések, erre látom, hogy még el sem kezdődött. Mi a helyzet, főnök?
Dárius vállat vont.
-Unalom.
-Tényleg elég gyászos itt a hangulat. Mi volna, ha inkább ünnepélyesen temetéssé nyilvánítanánk az
esküvőt?
-Jó ötlet. És ki legyen a halott?
-Azt bármikor talál a ember.
A két férfi jót nevetett saját tréfájukon. Dárius még mindig mosolygott, de most már kicsit
gúnyosabban.
-Hallottam valami érdekes pletykát itt az előbb.
-Igen?
Párisznak rossz előérzése volt. Ha a főnökének így csillogott a szeme, az sosem jelentett jót.
 314

-Azt csiripelték nekem a madarak, hogy Eufrozina eléggé leégetett a klubban.

-Ah, ne is említsd nekem azt a némbert! Idáig bárkivel beszéltem, mind azt mondták nekem, hogy
ha ezek után is én koslatok utána, akkor ők többé nem a barátaim.
-És? Ezek szerint feladod?
-Nem tudom. Lehet, hogy már nem is szeret.
-Azt mondta neked, hogy gyűlöl?
-Igen. És átkokat szórt a fejemre.
-Akkor jó úton haladsz, hogy meghódítsd. A nők csak azt a férfit szokták utálni, aki igazán közel áll
a szívükhöz.
Dárius vetett egy gyors oldalpillantást Dezdemónára. Az asszony rá sem nézett, de nagyon is
tudta, hogy ez a mondat inkább neki szólt, mint Párisznak.
-De hát, főnök! Én nem értem ezt a logikát!
-Pedig igen egyszerű. Vagy talán te még nem hallottad azt a mondást, hogy a szeretet és a gyűlölet
egy tőröl fakad? Hagyj neki egy kis időt, barátom. Eufrozina magától fog felkeresni téged.
-Kérdés, hogy mennyire lehet bízni a szavadban.- szúrta közbe Dezdemóna.- Dárius, valljuk be,
hogy te a kapcsolatok terén magad is tanácsokra szorulsz.
-Ebben van valami, főnök.- ismerte el Párisz.
Dárius karba tette a kezét, és még egy utolsó mondattal lezárta is a témát.
-Valamit azért mégiscsak jól csinálhatok, ha a céljaimat mindig elérem, nem? Azt akartam, hogy a
feleségem és a fiaim visszaköltözzenek hozzám, és úgy is lett.

‫٭‬

Eugén felháborodásában azt sem nézte, hogy hová tart. Csak ment a feje után, miközben a
gondolatoktól zúgott az agya. Azt mindig is tudta, hogy Arzén nagy szoknyapecér, de ez... Ez több
volt, mint ártalmatlan szórakozás. Ez egy undorító, mocskos, tetves árulás volt!
Szegény Írisz. Annak a lánynak tiszta a lelke, a teste, a szelleme. Egy ártatlan kis virágszál. Nem
érdemli meg ezt!
Arzén egy férjes asszonnyal kezdett ki, és ami csak tetézte a bajt, hogy az esküvő napján. Hogy
képzelhette ezt?! Meghúzza Lionel feleségét a budiban, aztán még volna képe az oltár elé állni,
mintha mi sem történt volna?
Na nem! Ezt nem engedheti! Meg kell akadályoznia, hogy összeházasodjanak!
Írisznek egy pokol volna Arzén mellett az élete. Ha már a fiú a jegyességük alatt is ilyen csúnyán
elárulta a bizalmát, akkor mi lenne az esküvő után? Mire lehet számítani ezek után?
Eugén csak arra eszmélt fel, hogy valaki elkapja hátulról a karját. Megfordult, és amint
megpillantotta Arzént, egy olyat bevert neki, hogy a fiú összeesett.
-Ezt mért kellett?!- törölgette vérző orrát Arzén.
-Megérdemled, te szemétláda! Elátkoztam még a napot is, mikor összeismertettelek Írisszel! El
tudod te képzelni, hogy fog fájni neki, ha elmondom, hogy mit láttam az előbb?
-Akkor ne áruld el neki!
-Persze! Hogy én is olyan aljas gazemberré váljak, mint te?
-Kérlek, Eugén! Ha komolyan a haverom vagy...
-Ne tetézd! Ne tetézd, mert úgy összeverlek, hogy... Istenem, hogy ismerhettelek ennyire félre?!
-Te is tudod, hogy néha megbotlik az ember! Adj még egy esélyt, és bebizonyítom, hogy én vagyok
Írisz számára a tökéletes férj! Esküszöm, hogy soha többé nem csalom meg!
-Nem hiszek neked! Ráadásul, mi ütött beléd?! Neked teljesen elmentek otthonról? Kikezdeni
Lionel Terzakisz feleségével?
Arzén sápadt, könnyes arcával meredt rá. Látszott rajta, hogy tényleg megbánta a tettét, de
Eugénnek már nem enyhült meg iránta a szíve.
-Szeretem őt.- vallotta be a fiú.- Nem értesz meg, igaz? Pedig bárki járhat így, nem csak én.
 315

Teljesen eluralkodtak rajtam az érzelmeim. A szenvedély elragadott, pedig hidd el, én nem akarom
őt. Íriszt akarom! Vele tudnám leélni az életem. Barbarella csak egy félresiklás volt, semmi más.
-Na, én ezt nem hallgatom tovább!
Eugén elfordult tőle, és tett egy pár lépést még előre. Egyszer csak a templom közepén találta
magát, körülötte némán álltak az emberek, mindnek a tekintete döbbenetet tükrözött.
Arzén is kibotorkált utána. Inge ujjával törölgette az orrát, mikor ő is felfedezte azt, amit Eugén.
-Mi az? Mi történt?
A férfinak végre leesett, hogy a templom akusztikája folytán a folyosón való veszekedésük
valószínűleg itt visszhangzott. Ami annyit jelentett, hogy mindenki hallotta.

‫٭‬

Eugén azon nyomban a kijárat felé vette az útját. A tömeg viszont csak lassan engedte át, és
folyton kérdésekkel zaklatták. Egyikre sem válaszolt, úgy tett, mintha megsüketült volna, és
kitartóan törekedett arra, hogy kijusson a templomból.
Amint a felfordulást a háta mögött tudta hagyni, körülnézett, hogy hol lehet Írisz. Nem sokára rá
is akadt. A lány ott álldogált a dombon egyedül, és még nyugodtan szemlélte az eseményeket.
Eugén felcaplatott hozzá, aztán szó nélkül átölelte.
-Eugén! Beszélj, mi a baj? Apa előre ment, mert úgy látta, hogy valami nincs rendben.
A férfi azt sem tudta hogy kezdjen bele a mondanivalójába. Belenézett Írisz kétségbeesett kék
szemeibe, és elhagyta minden ereje. Azt mégsem hagyhatta, hogy a lány valaki mástól értesüljön a
botrányról. Nyelt egyet, és összeszedte magát.
-Nem mehetsz oda be.
-De miért?
-Mert nem lesz esküvő.
-Dehogynem! Erre a napra készülök évek óta! Nem maradhat el!
Eugén ebben a pillanatban legszívesebben megölte volna Arzént.
-Sajnálom, kedvesem. Nem én tehetek róla.
-De Eugén! Beszélj már! Mért mondasz ilyeneket nekem?
-Hogy fogalmazzak... Atyaég! Ezt nem lehet másképp, csak keményen és őszintén.
-Halljam!
Írisz erősen megragadta a férfi kezét, és számon kérőn nézett rá.
-Hallani akarom!
Eugén bólintott, és mindent kitálalt.
-Arzén megcsalt. Most, nem olyan rég. Talán ismered, Lionel feleségével. Én nyitottam rájuk a
vécében... miközben azt csinálták.
A lány fel sem fogta első hallásra.
-Ez... Ez nem lehet igaz!
-Szerinted viccelnék veled egy ilyen fontos ügyben? Figyelj rám!
Eugén megrázta Íriszt. A lány nem akart neki hinni, ez látszott a tekintetén.
-Figyelj már rám! Bent mindenki tud róla! Nem mehetsz be!
Írisz kitépte karját a kezei közül.
-Hazudsz! Tudom, hogy hazudsz!
-Ó, édesem. Képzelem, hogy most milyen nehéz lehet neked, de értsd meg, hogy...
-Ezzel akarod megakadályozni az esküvőt!- vágott Eugén szavába a lány.- Szerelmes lettél belém,
és most már nem akarod, hogy Arzénhoz menjek feleségül! Igaz?
A férfinek még a lélegzete is elakadt.
-Írisz. Ne őrülj meg! Mi köze ennek ahhoz, hogy...
-Tehát nem is tagadod?
Eugén tehetetlenül leengedte a kezét.
 316

-Szeretlek téged. És pont ezért nem akarom, hogy szenvedj. Ha bemész, találkozni fogsz azokkal az
emberekkel akik sajnálkozni fognak rajtad. Szükséged van erre?
-Be kell mennem! Meg kell bizonyosodnom, hogy ki nem mond igazat.
Írisz félrelökte a férfit az útjából, és a templomba sietett. Eugén amíg szemével tudta, követte,
aztán leült a harmatos fűbe, és megemésztette a hallottakat. Szóval a lány nem hitt neki. Nem bízott
benne, azt merte feltételezni róla, hogy önös érdekekből képes lenne keresztbe tenni a
boldogságának.
Mert most igenis kiderült, hogy Írisz szereti Arzént. És talán ha feledésbe merült volna haverjának
borzalmas cselekedete, jól meglettek volna egymással.
Még ilyet! Sosem hitte volna, hogy pont azzal követ el hibát, hogy elmondta az igazságot! Nem
adott lehetőséget Arzénnak arra, hogy megjavuljon, hogy esetleg mintaférj váljon belőle az évek
során. És Írisztől is elvette a nagy esélyt, hogy boldog lehessen azzal, akit igazán szeret. Aki sokkal
többet jelent neki, mint a kettejük barátsága.
Eugén letépett egy hosszú fűszálat, és csalódottan pörgette az ujjai között. Most egy világ omlott
össze benne. De megérdemli! Honnan is vette azt a hülyeséget, hogy ezek után Írisz csak vállat von,
és azt mondja: úgysem szándékozott Arzénhoz feleségül menni? Micsoda bolond volt, hogy útban
ide, a dombra, már arról álmodozott, hogy a lány nevetve a karjába omlik, és az egész eddigi életét
hátrahagyja őérte.
Akárhogy is van, ő itt már nem nyerhet. Írisz talán örökre őt fogja okolni azért, hogy kirobbant ez
a botrány. Egy bizonyos, Eugén rájött, hogy neki nem való a szerelem. Túlságosan fennkölt, és
bonyolult. Megmarad inkább a képeinél, amik egyszerűek, és sosem okoznak neki csalódást.

‫٭‬

-Én meg sem lepődöm!- nevetett Eufrozina.- Nekem már első látásra egyértelmű volt, hogy Arzén a
legtüzesebb görög az egész városban. Amolyan falu bikája!
-Lányom!- sápítozott Heléna.- Csendesebben! Egyébként, hogy viccelődhetsz ezen? Nem látod a
menyasszonyt? Szegény kicsikém, mennyire összetört... És ez még semmi! Hosszútávon is nagyon
meg fogja keseríteni az életét ez a szörnyű botrány.
-Túléli! Az a lényeg, hogy még időben derült ki az igazság, nem?
-Nincs benned semmi együttérzés?
-Dehogynem! De én még mindig azt mondom, jobb, hogy nem ment hozzá ehhez a
szoknyapecérhez. Vagy szerinted lett volna esélye boldog lenni egy ilyen csapodár férfi mellett?
-Természetesen nem. De te meg azt értsd meg, hogy ez nem ilyen könnyű.
-Mért siránkozzak én is?
-Nem kell, de legalább légy egy kicsit figyelmesebb mások érzései iránt.
-Ti csináljátok rosszul! Vigasztalgassátok, csucsujgassátok, pedig semmi szüksége nincs rá.
Ilyenkor erőt kell belé önteni, hogy ne merüljön el az önsajnálatban, hanem minél hamarabb
sikerüljön neki talpra állni. Vagy azt akarjátok, hogy önmagát hibáztassa? Mért ő bűnhődjön, és
szenvedjen hónapokig, mert a drágalátos vőlegénye nem tudta fent tartani a gatyáját?
Eufrozina csípőre tett kézzel, az öntudatos nő mintaképeként feszített, és állt ki az igazáért. Az
anyja már a fejét fogta, és inkább nem is szólt semmit. Heléna jól tudta, ha a lány elkezdi a kedvenc
témáját, nem tudja abbahagyni.
-Ez egy templom, nem a bíróság! Nem kell kiállnod senkinek a védelmében. Az Isten szerelmére!
Fogd már vissza magad, mielőtt még meghall valaki!
Eufrozinának ez csak olaj volt a tűzre.
-Most miért? Talán nem hisztek nekem? Euridiké, cáfolj meg, ha tudsz!
De a testvérét nem érdekelte a vita különösebben. Xéniát figyelte a tömegben, hátha rátalál. Már
Dáriusékat észrevette, de nem látta velük a lányát.
-Odamegyek hozzájuk.
 317

Eufrozina majdnem követte, de ekkor pillantotta meg Páriszt.

-Én inkább kimegyek.- visszakozott gyorsan.- Fáradt vagyok, és haza szeretnék már érni.
-Nem jössz oda te is? Csak egy perc lenne az egész.
-Én nem,de te menj csak nyugodtan.
Heléna Euridikével tartott, de előtte még kicsit rápirított a lánya körmére.
-Kérlek, Eufrozina, útközben ne állj le senkivel beszélgetni. Az égnek állna a hajam, ha azt kellene
utólag hallanom, hogy bárkinek is kiselőadást adtál a nézeteidről. Tartsd magadban, ennek most
nincs itt a helye!

‫٭‬

Pénelopé és Médea épp Teodorral beszélgetett, mikor Iszméné melléjük sodródott. Az asszony
feldúlt képpel járkált, akár egy szellem. Miután felképelte a fiát, Arzén elszaladt, és azóta sem látta
senki. De az anyjának is jobb lett volna elbujdokolni. Hiába nem ő vétett, mégis mindenki őt
hibáztatta, és a nevelésére is tettek igen erős, rosszindulatú célzásokat.
De a pap megpróbált neki vigasztalást nyújtani. Pénelopé és Médea is csatlakozott hozzá, ám
hiába. Iszménéről most minden lepattant. Csak egy dolog járt a fejében. Történetesen az, hogy
mekkora szégyent hozott a fejére Arzén.
-Ezt nem élem túl! Ó drágalátos Istenem, engedd, hogy odavesszek! Nem akarok tovább élni.
-Azért nem olyan hatalmas katasztrófa ez.- tiltakozott Teodor.
-De az! Az!
-Nézd, a vendégek már távozóban vannak! Többet nem bántanak.
-Még ha ők el is felejtik, én akkor sem. Soha! Ezt nem lehet elfelejteni!
Médea átkarolta a zokogó asszony vállát.
-Minden csoda három napig tart. A pletyka hamar elül.
-És az a szegény kislány?!- mutatott Íriszre, aki családja gyűrűjében omlott össze, és azóta sem
lehet a padlóról felállítani. Csak sírt, és jajgatott. Rossz volt még hallani is.- Oda a jó híre!
Mostantól kezdve az embereknek az jut eszükbe róla, hogy ő az, akit az esküvője napján csaltak
meg.
Ehhez tényleg nem volt mit hozzáfűzni. Ez így volt.
-A fiam mindent tönkretett!- kiáltott fel Iszméné.- És az a cafka! A testvéred!
Pénelopé felkapta a fejét. Idáig szándékosan inkább nem szólt semmit, de most reagálnia kellett
valahogyan.
-Barbarella valóban nem egy szent.
-Ennyi?! Csak ennyit tudsz hozzáfűzni?
-Mit mondhatnék még?
-Talán arra adj magyarázatot, ez hogyan lehetséges egyáltalán? A ti családotokban ilyen nevelést
kapnak a lányok? Nálatok ez a viselkedés megengedett?
-Várjunk csak! Te mindenért a húgomat teszed felelőssé? És a fiad? Ő persze egy ártatlan áldozat!
-Mindenki tudja Arzénról, hogy becsületes, komoly férfiú. Önszántából soha nem kezdett volna ki
egy férjes asszonnyal! De Barbarella bűnre csábította, és szerencsétlen fiam nem tudott ellenállni
neki. Ez igazán megérthető!
Pénelopé felháborodásában szintén kiabálni kezdett.
-Hát pedig hiába véded és ajnározod a fiadat! Most a tények beszélnek. Képes volt ezen a napon
megcsalni a jövendőbelijét, és ez véleményem szerint mindent elmond róla. Egy utolsó gazember
csinál csak ilyet.
A körülöttük állóknak elállt a lélegzete is. Iszméné arca elsőnek elvörösödött, aztán majdhogynem
belilult mérgében.
-És a te húgod? Úgy viselkedik akár egy tüzelő macska! A városban mindenki tudja róla, hogy alig
várja, mikor dobhatja szét a lábát valakinek. Az ilyet pórázon kellene tartani!
 318

-Kérem, kérem, kérem! Hölgyeim, legyenek tekintettel arra, hogy Isten házában vagyunk!-
avatkozott közbe a pap.- E káromló szavak csak megfertőzik lelkünket. Nem érünk el semmit, ha a
másikat pocskondiázzuk. A baj megtörtént, de a megoldás nem az, ha egymás torkának ugrunk!
-Sajnálom.- ismerte el Pénelopé.- Őszintén sajnálom.
Iszméné viszont nem adta fel ilyen könnyen.
-Én kértelek, igaz? Kértem, hogy tartsd távol a húgod a fiamtól. Látod, ez lett a vége.

‫٭‬

-Szállj be a kocsiba!- utasította Lionel a feleségét.

Barbarella látta a férjén, hogy dühös. Szó nélkül engedelmeskedett neki, nem mintha megijedt
volna tőle. Sokkal inkább a bőrét féltette, ugyanis itt a templom előtt kezdett nagyon felforrósodni a
hangulat. Pargában még olyan maradi szokások voltak érvényben, hogy képesek lennének az
emberek a végén meglincselni őt. Ezt megelőzte inkább azzal, hogy gyorsan elhajtottak a
helyszínről.
Na de ám ez után egészen más problémákon kellett gondolkodnia. Lionel nem szólt egy kukkot
sem, de biztos, hogy őt is ugyanaz foglalkoztatja: a válás kérdése.
Otthon meg is vitatták.
-Pakold össze a cuccod!- mondta a férfi.
-Csak így?
-Nem vagyok valami szenvedélyes alkat. Ha veszekedni akarsz, tudod, hogy abban nem vagyok
partner. Csak azt akarom, hogy eltűnj, és kész.
-De nem is mondasz semmit?
-Az okokra vagy kíváncsi?
-Lionel! Ne alakoskodj! Mindig is tudtál arról, hogy megcsallak!
-A gond nem az, hogy mással voltál. Ez engem hidegen hagy.
Barbarella kezdte érteni a lényeget.
-Akkor az bánt, hogy kiderült? Hogy nyilvánossá vált?
-Hát persze! Az én pozíciómban egy férfinak van tartása. Nem járkálhat felszarvazva az utcán!
-És ezért el akarsz válni.
-Minnél hamarabb. A költözésedet pedig már most megejtjük.
-És hová menjek, te terrorista?!
-Nekem mindegy. Bizonyára befogad valamelyik szeretőd. Ne aggódj, nem fog kérni tőled még
lakbért sem, elég lesz az ágyban nyújtott teljesítményed.
A nő tudomást sem vett a gúnyolódásról. Most csak egy dolog foglalkoztatta. Az egyetlen és
legfontosabb dolog az életében.
-És Arisztid? Őt is kidobod az utcára?
-Természetesen nem. Amint megjön a fiam a nyári táborból, beszélek vele. Ha csak nem akar veled
lakni, itt marad velem.
-Mindenkinek jobb volna, ha együtt maradnánk! Nem bomolhat fel a család!
A férfi csupán vállat vont.
-Erre előbb kellett volna gondolnod, Barbarella. De jobb is így. Legalább nem költöd tovább a
pénzem feleslegesen. Ez a házasság amúgy is egy komédia volt már. Úgy éltünk ebben a házban,
mint két idegen.
-A szex? Ez hiányzik neked? Bármikor visszamászom az ágyadba, csak csettintened kell!
Lionel undorodva végignézett a felségégén.
-Nem teszem meg neked ezt a szívességet!

‫٭‬
Arzén úgy húzta haza a csíkot, mintha kergetnék. Bár szó szerint nem, de átvitt értelemben ez igaz
 319

is volt. Minden ismerőse és rokona szerette volna ledorongolni őt a történtekért. A férfi nem volt
hajlandó végighallgatni olyanoktól a szentbeszédet, akiknek szintén jó adag vaj van a füle mögött.
Így hát otthon magára zárta az ajtót, és elhúzta a sötétítőfüggönyöket. Higgye azt mindenki, hogy
nem tartózkodik itt. És amíg őt máshol keresik, addig biztonságban elgondolkozhat a történteken.
Váratlanul valaki kopogott. Arzén torkában dobogó szívvel felpattant, de csendben maradt. Az a
valaki viszont nem adta fel. Még öt percig dörömbölt az ajtón.
-Nyisd már ki! Én vagyok az, Barbarella! Tudom, hogy itt vagy.
A férfi gyorsan kitárta az ajtót, berántotta a nőt, aztán sebesen vissza is zárt mindent.
-Mi az? Úgy csinálsz, mintha üldöznének!
-Mert üldöznek!- vágta rá Arzén.- És te? Mit keresel itt?
Barbarella mutatta a kezében lévő bőröndjét.
-Lionel kirakott.
-Hát nem totojázott a vén kecske.
-Ő ilyen. Most pedig nem tudok hová menni.
-És a nővéred?
-Pénelopé? Te viccelsz?! Utál engem!
-Itt akkor sem maradhatsz!
-Miért?
-Kapj már az eszedhez! Hogy képzeled ezt? Te miattad ment tönkre az egész éltem! Ha nem
kavarsz bele, akkor már rég boldog férj lehetnék!
A nő ledobta a földre a bőröndjét, és karba tette a kezét. Büszkén kihúzta magát, és felszegte az
állát. Őt nem alázhatják meg csak így! Most be fog rendesen olvasni Arzénnek.
-Szóval rám kened az egészet?
-Ismerd el, hogy te vagy a hibás!
-Mire fel? Mert a férfiak évszázadok óta ezt művelik? Ha jön a baj, mind mossátok a kezeiteket, és
ujjal mutogattok a nőkre. Így van, nem? Engem odavetnél a héjáknak, hogy te közben menthesd a
bőrödet!
-Barbarella, gondolkozz már egy kicsit! Talán én akartam kefélni veled? Te másztál rám! Még azt
sem tisztelted, hogy ma vettem volna feleségül Íriszt!
-Te képmutató! Nem is ellenkeztél! A szexhez két ember kell, kis apám! Se nem történt lekötözés,
se nem bilincseltelek le! Egyáltalán nem beszélj itt nekem erőszakról, mert nagyon is benne voltál a
dologban!
-Ezt elismerem, de akkor sem az én ötletem volt!
-Tudod, mit? Rendben van, elviszem a balhét! Így könnyebb a lelkednek?
-Az lenne jó, ha mindezt vissza lehetne csinálni!
-De nem lehet!
Arzén kétségbeesetten lehuppant az egyik fotelbe. Gondterhelten a tenyerébe temette arcát,
mintha csak ezzel ki lehetne zárni az egész világot. Barbarella a fejét rázta, és felkapta a csomagját.
-Jól van, látom, hogy kárnak jöttem ide. Bocsáss meg, többé nem zavarlak!
Már épp a kilincsre tette a kezét, mikor a férfi marasztalni kezdte.
-Nem látod, hogy mennyire szükségem van most rád?
A nő arról említést sem tett, hogy neki is megvannak a saját gondjai. Arzént nem különösebben
érdekelné, hogy nincstelen lett. Tulajdonképpen egyetlen szeretőjét sem érdekelné ez a tény.
-Most mi legyen?- kérdezte végül.
A férfi intette, hogy menjen oda hozzá.
-Ezt én kérdezhetném tőled.
Barbarella egészen megsajnálta Arzént. Hát hiába, a nők mindig is erősebbek lesznek lelkileg.
-Gyere ide, te nagy mamlasz! Ne törj össze ennyire, az élet megy tovább.
Átölelték egymást, és csókot is váltottak. A férfi vére könnyen felhevült, ez most is
bebizonyosodott. Már kezei a nő mellén jártak, és a ruha alá akartak jutni. Barbarella viszont nem
 320

hagyta ennyiben dolgot.

-Előbb beszélnünk kell! Arzén, akkor most miben állapodunk meg?
A férfi odabújt hozzá, akárcsak egy gyermek.
-Velem maradsz!
Arzén ugyan megvetette magát a gyengesége miatt, de Barbarella sem volt túl boldog. A nőt a
kiszolgáltatott helyzete zavarta, amit mindennél jobban utált.
-Jó. Veled maradok.- egyezett bele.
-Együtt túléljük ezeket a sötét időket.
-Hát mi kevertük magunknak a trutyit. Most már muszáj szagolnunk.
-De talán... elmenekülhetnénk kicsit a nyilvánosság elől.
Barbarella kérdőn a férfi szemébe nézett.
-Mire célzol?
Arzén felállt a fotelből, és izgatottan keresgélni kezdett valamit a zakója zsebében.
-Áh, itt is vannak! A repülőjegyek Balira! A nászutam elmarad, de a foglalásokat még nem
mondtam le. Mi lenne, ha együtt elmennénk?
-Jó ötlet! De nem bánod, hogy velem mész oda? Nem így tervezted.
A férfi lágyan megcirógatta Barbarella arcát.
-É te bánod, hogy Lionel elválik tőled miattam?
A nő felnevetett.
-Kinek kell az az undorító alak?
-Látod? Én is ezt mondom!

‫٭‬

Pénelopé még az este elment Lionelhez. Akit viszont keresett, az nem volt ott.
-Barbarella nincs itthon?
Sógora a tévét bámulta, épphogy csak egy pillanatra emelte rá a tekintetét.
-Szerinted?
-És mikor jön haza?
-Remélem soha!
-Összevesztetek?
-Kulturáltan megbeszéltük a dolgokat.
-Lionel! Most komolyan beszélsz?!
A férfi kikapcsolta a tévét, és kimentek a konyhába. Pénelopé csinált kettejüknek kávét. Rajtuk
kívül nem volt senki ebben a nagy házban. A szobák üresen kongtak, és szomorú hangulatot
árasztottak. Ez bárkiben felerősítené a magány érzését.
-Jól vagy? Neked nincs semmi bajod?- kérdezte Lioneltől.
A férfi rámosolyogott.
-Mi lenne? Végre elválhatok a feleségemtől. Ez tulajdonképpen egy örömhír.
-De meg sem próbáljátok menteni a házasságotokat?
-Pénelopé, ez a logikus lépés. Különben a húgodért ne aggódj. Hamar talál magának egy másik
balekot, akinek élősködhet a pénzén.
-Hát így látod magad?
-Talán nem igaz? Nincs mit szépíteni. Ez van.
-De hogy lehetsz közben ilyen szenvtelen? Mintha nem is éreznél semmit, pedig rólad van szó!
-Hidd el, nagyon is sok minden történik a nyugodt külsőm mögött. Akarod, hogy beszéljek róla?
Az asszony bólintott.
-Úgy tartom, hogy barátok vagyunk. Szívesen meghallgatlak.
Lionel megfogta Pénelopé kezét, és mélyen a szemébe nézett.
-Röviden és tömören: örülök neki, hogy Barbarellától megszabadulhatok. Már nagyon régóta
 321

tudom, hogy nem ő számomra az igazi. És most, hogy lehetőség nyílik rá, remélem a válás után
adsz nekem egy esélyt.
Az asszony kihúzta kezét a férfiéból.
-Ez nem ilyen egyszerű.
-Mit kell még tennem?
-Felejtsd el, hogy létezem. Ne akarj tőlem semmit!
Lionel megdöbbent.
-Akkor rosszul érzékeltem a dolgokat? Talán te nem is viszonozod az érzéseimet?
-Meg kell értened engem is! Szerinted mit gondolnának, ha mi összejönnénk?
-Téged mások véleménye érdekel? Lehetőségünk nyílik végre a boldogságra, és te képes vagy ezt
mondani nekem?!
Pénelopé rájött, hogy nagy hibát követett el azzal, hogy idejött. Még vetett egy utolsó pillantást a
férfira, aztán menni készülődött.
-Sajnálom.

‫٭‬

Eugén vacsora után felment a műtermébe, és nem csinált mást, csak bámulta a képeit. A
legfontosabb, ami Íriszről készült, az nem volt már meg. Bekereteztetve és becsomagolva elküldte
Arzénnak nászajándékul, pedig nem is kellett volna. Ha már a lányt nem, legalább a festményt
láthatná. Úgy érezte, mintha a szívéből letörtek volna egy darabot, és ez nagyon fájt.
-Fiam.- szólt az ajtóból Dezdemóna hangja.
-Igen, anya?
-Vendéged érkezett.
Írisz slisszolt be bátortalanul Dezdemóna mellett. Az asszony egy jóindulatú mosollyal kettesben
hagyta őket. Előtte viszont megkínálta mindenfélével a lányt, aki ezt szégyenlősen visszautasította.
-Köszönöm, nem kérek semmit.
Eugén felállt az üdvözlésére, de nem mert közelebb menni Íriszhez. A lánynak ki volt sírva
mindkét szeme, és még soha nem látta őt ilyen szomorúnak.
-Hogy vagy?
Ez elég blama kérdés volt, de csak ennyire tellett tőle. Tulajdonképpen csoda volt az is, hogy meg
tudott szólalni Írisz jelenlétében. A lány ajkán megjelent egy mosoly, de a szemében nem.
-Már jobban. Kezdem... felfogni a történteket.
-Én bocsánatot szeretnék kérni, mert...
-Nem! Nem szükséges. Sőt! Inkább nekem kell elnézést kérnem. Nem hittem neked, és
hülyeségeket vágtam a fejedhez.
-Nem is voltak azok annyira hülyeségek.
Eugén egyből megbánta, hogy ez kicsúszott a száján. Hogy is terhelhetné most szegény Íriszt az ő
viszonzatlan szerelmével, mikor a lány még mindig össze van zavarodva és sérülékeny.
-Egy barom vagyok. Ne is figyelj oda rám.- mondta a férfi.
Írisz bizonytalansága lassan felengedett.
-Dehogyis! És különben... nagyon is itt volna végre az ideje annak, hogy odafigyeljek rád. Sok
mindenre rájöttem a mai napon. Például az egyik ezek közül az, hogy csupa olyan dolgok után
szaladtam idáig, amik nem lehettek az enyém. Azok, amiket pedig értékelnem kellett volna, nem
érdekeltek.
Eugén ezt jó jelnek vette, és közelebb ment a lányhoz. Vigasztalón megfogta Írisz kicsi kezét, aki
mintha végig csak erre várt volna. A lány a karjába vetette magát, és zokogni kezdett. A férfi
gyengéden magához szorította, és sokáig nem szólt semmit. Aztán lassan csitulni látszott a heves
sírásroham.
-Kérsz egy zsepit?
 322

Írisz elfogadta, és miután kifújta az orrát, leültek a kanapéra, és ott folytatták a beszélgetést.
-Olyan nagyot csalódtam benne!- vallotta be a lány.
-Én is. Képzelheted, mekkorát.
-De te nem akartál feleségül menni hozzá!
-Az igaz.
Eugén megnyugtatólag simogatni kezdte Írisz hátát, és próbálta nem éreztetni a lánnyal, hogy neki
mennyire kínos a kialakult helyzet. Kettős érzések kavarogtak benne, mert végül is ő örült, hiszen
Arzén nem vette el tőle a szerelmét. Másrészt nagyon rossz is volt neki, hogy Íriszt így kell látnia.
Ezek felett újfent boldog volt, hiszen úgy tűnt a lány megbocsát neki, és hozzáfordul vigasztalásért.
Ami megint csak nem jó, abból a szempontból, hogy egy csomó olyasmit kell ezáltal
végighallgatnia, amit semmi kedve, hiszen egy szerelmes férfi nem szívesen veszi tudomásul, ha a
kedvese igazából másért eped.
Szóval elővette a jobbik énjét, és elnyomta magában a saját érzéseit.
-Tudod, hogy mi a legrosszabb?- suttogta Írisz.
-Mi?
-Bűntudatom van, mert én is ezt akartam. Hogy elmaradjon az esküvő.
Eugén valóban emlékezett rá, mikor a lány a cukrászdában a kétségeiről beszélt.
-Talán megérezted, hogy Arzén nem megbízható.
-Inkább te miattad.
-Miattam?
A férfiban felcsillant a remény.
-Azok után, hogy kialakult köztünk... valamiféle kötődés.
-Elbizonytalanodtál az érzéseidben?
-Igen. De mindennél előbbre valónak tartottam a kötelességemet.
-Akkor már nem is szereted Arzént?
Írisz ránézett, de nem mondott semmit. Ehelyett még közelebb húzódott hozzá, amíg össze nem
ért az ajkuk. Eugén nyelt egyet, és zavarában felállt.
-Mit csinálsz?
-Felkínálkozom neked.
-De nem kell ezt tenned!
-De ezt akarom!
A férfi ágyéka már követelőzve megfeszült, viszont most ez számára másodrangú volt. Csak a
lány számított, aki kétségbeesésében hozzáfordult. Írisz ebben a feszült idegállapotban idejött
hozzá, és segítséget kért tőle. Nem teheti meg vele, hogy kihasználja a helyzetét.
Írisz viszont nem úgy nézett ki, mint aki segítségre szorul. Eugén után ment, és a nyakába
akaszkodott. Testével olyan dolgokra csábította őt, amiről már nagyon régóta álmodozott a férfi.
-Ezt fejezd be!
Eugén újra elhúzódott tőle, viszont a visszautasításokról a lányt tudomást sem véve, megint
próbálkozott nála.
-Mért löksz el magadtól? Ha túl gyors a tempó, akkor csak szólj! Tudod, hogy nekem nincs igazán
ebben tapasztalatom.
-Írisz, könyörgöm neked, ne hozz ilyen helyzetbe!
-De hát most mi a baj?
-Nem értelek!
-Lehetséges, hogy ennyire nem kapcsolsz? Ide jövök éjnek évadján a szüleim tudta nélkül...
-Várjunk csak! Titokban vagy itt?
-Mert veled akarok lenni! Az ágyadban akarok feküdni.
A férfi ellenállása kezdett meggyengülni. Ha csak arra gondolt, hogy ez valóban lehetséges, már
érezte is, hogy nem lesz tovább ereje nemet mondani.
-Egyre adj még választ! Miért?
 323

-Mit miért? Mert szeretlek!

-És ha csak ezzel akarsz bosszút állni Arzénon, mert megcsalt?
Írisz rögtön abbahagyta Eugén elcsábítását.
-Ezt feltételezed rólam?!
A férfi már nem tudta, hogy mit gondoljon. Teljesen összezavarodott ő is. Ezidáig úgy volt, hogy a
lány mást szeret. Hihet neki?
Írisz látta a határozatlanságot a férfi arcán.
-Jól van hát! Nem muszáj velem lefeküdni!
Eugén kezdett megőrülni. Nem hagyhatja ki ezt a nagyszerű alkalmat, másrészt a lelkiismerete
nem hagyná, hogy ilyen galádul kihasználja a lányt.
-És nem fogod holnap reggel megbánni? Talán jobb lenne, ha várnánk még egy kicsit, nem?
Írisz a fejét rázta.
-Csak te nem vagy biztos a dolgodban, Eugén.
A férfi felsóhajtott, és döntött. Szenvedélyesen megcsókolta a lányt, akinek nem számított a
reakciójára. Azt hitte volna, hogy Írisz inkább szende szűz lesz, mint vadmacska, de most nagy
meglepetést okozott neki. A lány mindenben benne volt, és még azon is túl...
Olyan gyorsan ragadta őket magával a vágy örvénye, hogy majdnem el is merültek benne, de
Eugén még időben észhez kapott. Nem szándékozott mindent elrontani azzal, hogy letámadja Íriszt,
és sietősen magáévá teszi a díványon. Ennek nem így kell történnie.
-Várj, várj!- kapta fel a fejét. Viszont a lány ajka forrón tüzelt, és hamuvá porladt benne a férfi
minden elszántsága.- Nagyon jó veled.
Írisz vissza akarta húzni a fejét még egy csókra, de Eugén nem engedte. Felállt, és nyújtotta a
kezét a lánynak is.
-Gyere velem! Ezt a szobámban folytatjuk.

XXXII.

Eugén nyújtózkodott, és a hasára fordult, hogy továbbaludjon. De Írisz ezt nem hagyhatta.
Játékosan rácsapott a férfi fenekére. Mikor erre csak egy nyögést kapott válaszul, ráugrott Eugén
hátára.
-Ébresztő, hétalvó! A hasadra süt a nap!
-Ne már!
-De tényleg! Nézd ki az ablakon, és te is meglátod!
A férfi azzal lepte meg, hogy megfordult, lenyomta őt az ágyra, és rágördült.
-Nem szép dolog ám, így ébreszteni a másikat.
-Akkor mit kellett volna csinálnom?
-Adhattál volna egy csókot!
-Ó szegénykém... Akkor most pótolom, jó?
Írisz megpuszilta Eugén orrát.
-Hé! Lejjebb!
Most az állát.
-Ott sem jó!
-Mert nem mondod meg, pontosan hova kéred!
-Látom, megint csak nekem kell kezembe venni az irányítást.
A férfi jóvoltából hosszas csókolózás következett. Írisz, aki fogékony tanítvány volt, már sejtette,
hogy ez után mi következik, és nem is ellenkezett. Eugén újra a magáévá tette.
 324

Aztán felkeltek, lefürödtek, és öltözködni kezdtek.

-Ideje lesz végre hazamennem.- mondta a lány.
-Bizonyára hiányolnak már a szüleid. Tudják, hogy itt voltál?
-Nem. De magyarázatot fognak követelni tőlem, és még azt sem tudom, hogy mit mondjak.
-Én szerintem nincs értelme a titkolózásnak.
Írisz felkapta a fejét a cipője fűzése közben.
-Mi?! Azt akarod, hogy tálaljak ki nekik mindent?
-Nincs oka annak, hogy tagadjuk. Én nekem tisztességes szándékaim vannak feléd. Szeretnélek
feleségül venni.
-Hé, álljon meg a menet! Most menekültem meg a házasság csapdájából, és nincs kedvem újra
végigcsinálni az egész cirkuszt. Egyelőre hagyjuk ezt a témát, jó?
Eugén ennek hallatán még a nadrágját is fordítva vette fel.
-De hát, kedvesem, erről nem te döntesz! A szüleid még azt sem fogják engedni, hogy szóba álljak
veled, hacsak meg nem gyűrűzlek.
-Pontosan ebből lett elegem! Felnőtt nő vagyok, és nem tűrhetem tovább, hogy mások irányítsák az
életem! Jogom van eldönteni, hogy mit akarok! Én egyelőre csak a szeretőd leszek.
A férfi ezt nem helyeselte.
-Te nem olyan lány vagy. Az összes eddigi nő az életemben a lábad nyomába sem érnek. Becsüllek
annyira, hogy ne alacsonyítsalak le az ő szintjükre. Nekem te nem lehetsz csak az újabb kurvám.
-De tedd meg! Alacsonyíts le az ő szintjükre, mert olyan akarok lenni, mint ők! Egy szabad,
független nő, aki eldöntheti, hogy kivel fekszik le, és kivel nem.
-Írisz, már azt sem tudod, hogy mit beszélsz! Engem pedig ne merészelj ilyesmire kérni!
-Már megtetted!
A lány az ágyra mutatott, amelyen a lepedő még mindig össze volt gyűrve.
-Ez csak egyetlen eset volt!- állította Eugén.- De nem folytathatjuk. Az rossz fényt vetne rád, de
még rám is! Gazembernek érezném magam!
-A tegnap történtek után a jó híremnek így is, úgy is annyi. Azt hiszed, hogy engem még érdekel,
hogy ki mit gondol rólam?
-Muszáj, hogy törődj vele, mert itt élsz ebben a kisvárosban! Most még csak ártatlan áldozatnak
gondolnak az emberek, de ha viszonyt kezdünk, akkor csak egy ringyó leszel. Tényleg azt akarod,
hogy ilyesmiket pletykáljanak rólad?
-Számítana, ha itt szeretnék maradni. De nem! Eldöntöttem, hogy inkább továbbtanulok, és már
tudom is, hogy hová pályázhatnám meg az ösztöndíjat. Az iskola kollégiumi szállást is biztosítana
nekem. Remélem, hogy felvesznek oda.
Eugént ez a hír teljesen leforrázta. Mukkanni sem tudott, csak bámult a lányra. Ha még mindig
csak Írisz barátja lenne, akkor azt mondaná, hogy örül ennek, hiszen a lány valóban erre vágyik
régóta. De mostanra már ennél több van köztük, és az éjszaka után Eugén nem engedhette el.
-Ezt komolyan gondolod?
A lány bólintott.
-Érted már? Nem lehetek sem a te feleséged, sem másé, mert nem akarom. Más céljaim vannak az
életben. Az egyetlen, amit felajánlhattam, az egy rövid kis affér, amíg még itt vagyok Pargában.
A férfi a fejét rázta.
-Szó sem lehet róla! Ha menni akarsz, menjél, én nem fogok könyörögni neked. De azt tudd, hogy
nem vagyok képes kihasználni téged.
-Eugén, én értékelem a házassági ajánlatodat, mert ismerlek. Emlékszem, te még ezt senkinek sem
kínáltad föl. És jól esik, hogy ennyire szeretsz, és tisztelsz...
-De te nem viszonozod az érzéseimet.
Írisz se nem helyeselt, se nem tagadott. Nyilván nem akarta megbántani még ennél is jobban
Eugént. A férfi tudomásul vette, hogy ez mit jelent.
-Jól van, nem szekállak tovább. Felejts el mindent, amit mondtam és maradjunk... haverok.
 325

Ezt elég nehéz volt kimondania, de most a legfontosabb volt a számára, hogy legalább a
büszkesége megmaradjon. A lány láthatóan megkönnyebbülten fogadta a javaslatot, és már vette is
a cuccát, hogy elindulhasson.
Eugén nem állta meg, hogy még utoljára ne szóljon oda neki.
-Hazafelé beugrasz Arzénhoz is?
Írisz visszafordult.
-Honnan tudtad, hogy ezt tervezem?
-Nem kellett hozzá sok ész. Tegnap este is megmondtam, de mára be is bizonyosodott, te csak azért
feküdtél le velem, hogy Arzénnak az orra alá dörgölhesd.
-Nem.
-Nem? Akkor mért látogatod meg? Hogy kibéküljetek?
-Neked elmentek otthonról? Soha nem bocsátok meg neki! Amit tett, az számomra megalázó!
-Akkor veszekedni fogtok?
-Még nem tudom. De ez mért érdekel téged ennyire?
Eugén nem nézett a lányra. Önmaga is igencsak zavarba jött a saját viselkedésétől. Ő nem szokott
féltékenykedni, ehhez képest most görcsben állt a gyomra, ha csak arra gondolt, hogy Írisz és Arzén
találkozhatnak.
-Bocsáss meg! Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
-Rendben. Akkor ma este vissza fogok jönni.
-Minek?
-Hogy jobban megbeszéljük a dolgokat. Nem akarok tőled ilyen szomorú búcsút venni. Én
hamarosan lehet, hogy Athénba fogok menni. Onnét csak a nyári szünetben jöhetek haza. Persze,
fogok neked írni, de ettől függetlenül hiányozni fogsz. Ezért is tölteném veled azt a kis időt, ami
még hátra van.

‫٭‬

Arzén épp az utazáshoz készülődött, mikor Írisz kopogtatott be hozzá. Még nem volt felkészülve
arra, hogy találkozzon a lánnyal. De hát mit tegyen? Zavarja el? Kénytelen-kelletlen kitárta előtte az
ajtót, és behívta.
Írisz távolságtartón viselkedett. Még talán sohasem látta ilyen szigorúnak a tekintetét. Ő már nem
volt többé az a kis naiv, ártatlan lány. Egy határozott nő állt előtte.
-Szia.- kezdte a férfi a beszélgetést.
Írisz lesújtóan körbenézett a lakásán. Hát valóban elég nagy volt a felfordulás. De Arzén inkább
úgy sejtette, hogy a lány Barbarella nyomait keresi.
-Nem maradok sokáig.- mondta Írisz.- Csak a kérdéseimre szeretnék válaszokat kapni, aztán
megyek is.
-Tudom, hogy magyarázattal tartozom neked. És egy bocsánatkéréssel is.
-Bocsánatkérés? Az felesleges volna.
-Elmondhatok neked mindent, de nem gondolod, hogy ez már csak só a sebbe?
-Talán így van. De ha a helyemben lennél, te sem nyugodnál meg addig, amíg meg nem értenéd az
okokat. Le kell zárnom magamban életemnek ezt a fejezetét. Nem kívánok még hónapokig
siránkozni, és azon gyötrődni, hogy miért is érdemeltem én ezt.
Arzén bólintott. Megértette, hogy most kegyetlenül őszintének kell lennie, mert csak azzal segít
Írisznek.
-Mit szeretnél tudni?
-Mióta tart a... kapcsolatotok?
-Barbarella és én nem rég ismertük meg egymást. Talán úgy három hete.
-De nem csak ő volt, igaz?
-Két év hosszú jegyesség. Néha valóban közbecsúszott egy-két kaland.
 326

-Erre hivatkozol? Hogy rövidebbnek kellett volna lennie a jegyességünknek?

-Én megpróbáltam hűséges lenni. De férfi vagyok, és vannak szükségleteim.
-Mégsem sürgettél! Egyszer sem próbáltál meg elcsábítani.
-Annyira fiatal vagy még Írisz! Épphogy most érettségiztél le, és a továbbtanulást is fontolgatod.
Nem láttam benned az érzéki nőt, de a jövendőbeli asszonyt sem. Csak reménykedtem benne, hogy
az esküvő után megváltozol, és inkább rám koncentrálsz.
Írisz nem könnyen vette tudomásul, hogy bizony ebben Arzénnek van igaza. Szóval ő is követett
el hibákat, és tehet a kialakult helyzetről. Ezt bizony el kell fogadnia.
-Valóban korai lett volna még családot alapítanom.
A férfi közelebb lépett hozzá, de a lány arckifejezése megállította.
-Írisz, ne haragudj rám, kérlek! Ocsmány dolog volt a részemről, hogy megcsaltalak, de én is
belekényszerültem ebbe a jegyességbe, mint ahogy téged is a szüleid irányítanak. Anyám azt
mondta, hogy belőled tisztességes, jó feleség válhatna. Csak az a gond, hogy én nem férjnek való
vagyok.
-Nem is szerettél soha?
-De igen. Veled akartam leélni az életemet. Viszont jött Barbarella és szíven talált az igaz szerelem.
Ettől viszont nem tartottalak téged kevesebbre, mert vagyok már annyira tapasztalt férfi, hogy
tudjam a szenvedély nem olyan tartós, mint a köztünk lévő baráti kapcsolat.
-Csak a te részedről volt baráti. Én rajongtam érted.
Arzén ehhez nem tudott mit hozzáfűzni. Sajnálta, hogy így alakultak a történtek.
-Ha Eugén nem árulja el, hogy...
-Eugén jól tette, hogy elárulta!- csattant fel Írisz.- Neki még a kisujjában is több a becsület, mint
benned! Látod, így néz ki, ha valaki igazán szereti és becsüli a másikat! Nem kertelek tovább,
egyszer úgy is rájöttél volna. Tegnap este elháltam a nászéjszakánkat a legjobb barátoddal. Eugén és
én együtt vagyunk. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy elmaradt az esküvőnk. Sőt, ennél nem is
tehettél volna szebbet velem.
‫٭‬

Arzén a dühtől tajtékozva tört be Eugén műtermébe. Köszönésképpen úgy szájon csapta a festőt,
hogy az seggre esett. Párisz épp arra járt, így azonnal cselekedett, mikor látta, hogy Eugén
feltápászkodik, és neki akar menni a barátjának.
-Hé-hé! Csak lassan a testtel!
Közéjük állt, de a művészlelkű festőben igencsak nagy érzelmek dúlhattak, mert hiába fogta le,
annyira vergődött, hogy kiszabadult a szorításából, és ő is bevert egyet Arzénak.
A verekedés ki is tört volna, ha Párisz nem hatástalanítja Eugént. Hátracsavarta mindkét karját,
amibe a fiú nem nyugodott bele.
-Engedj el! Minek szólsz bele, senki nem kért meg rá!
Párisz csak a fejét csóválta. Úgy néz ki, hogy nem volt helytálló az a feltételezése, hogy Eugén
földönkívüli. Évekig azt hitte, hogy a szelíd és visszahúzódó fiú kizárt, hogy ebből a szenvedélyes
vérmérsékletű családból származna. De most bebizonyosodott, hogy Eugén nagyon is
Angelopulosz, és az apja elveit vallja. Dárius agya szokott így elszállni, ha támadás éri. Főnöke
jelszava az volt: „Ha kapok egy pofont, tízzel viszonozom!”
-Fiúk! Inkább beszéljétek meg higgadtan az ügyet!
Arzén meg is fogadta a tanácsot.
-Te mocskos áruló! Alig vártad, hogy kikezdj a menyasszonyommal, igaz? Micsoda bolond voltam,
hogy bíztam benned! A barátomnak tartottalak!
-Pont te beszélsz?!- válaszolta Eugén feldúltan.
-Hát én legalább nem tartom magam szentnek, miközben másnak a nőjére fáj a fogam! Hát ezért
voltál olyan erkölcsprédikátor tegnap! Alig vártad, hogy legyen okod meghiúsítani az esküvőmet!
-Tévedsz! Én igenis azt szerettem volna, ha boldoggá teszed Íriszt!
 327

-Na persze! És jó volt megdugni? Arról mesélj inkább, hogy milyen az ágyban az a ribanc!
-Ne merj róla így beszélni! Nem ő csalt meg téged, hanem te őt!
-Eugén, mennyire szánalmas vagy! Hát nem ismered fel, hogy te csak pótlék vagy a számára?
Bosszúból feküdt le veled! Nekem elmesélte, hogy még csak nem is élvezte!
-Ez nem igaz!
-Minek hazudnék? Engem már amúgy sem érdekel az egész ügy. Most mennem is kell, mert
hamarosan indul a gépem Balira. Írisznél ezerszer jobb nő tart velem.
-Lionel felesége? Az a boszorkány olyan, mint a rothadó gyümölcs. Külsőleg szép, de belül pondrós
és undorító! Remélem jól laksz vele!
-Mit tudsz te Barbarelláról? Az fáj, hogy rád még egy pillantást sem vetne? Irigy vagy kedves
barátom, mert neked csak az olyan halovány nők jutnak, mint Írisz.
-Írisz legalább nem egy nimfomániás, kiélt asszony!
-Még nem! De már rálépett az útra, hogy az váljon belőle. Vajon akkor is így fogod imádni, mikor
azt hallod vissza, hogy az összes ismerősöd meghúzta? Gondolkozz már, az Istenért! Tegnap még
hozzám akart jönni feleségül, ma meg már a te ágyadból kelt ki! Csak használd kicsit az eszedet, és
rájössz, hogy nem akarok neked rosszat.
Arzén vetett még rá egy utolsó lesajnáló pillantást, aztán lelépett. Párisz elengedte Eugént, aki
sápadt arccal hallgatott. A tekintete viszont feldúlt volt.
-Te mit szólsz?
Párisz vállat vont.
-Semmi közöm hozzá. Én csak itt voltam, hogy megvédjelek.
-Adj tanácsot! Mit tegyek?
-Hát legközelebb ne ugorj neki egy náladnál háromszor nagyobb embernek. Plusz volna itt még
valami. Csont és bőr vagy, testvér. Gyúrj egy kicsit, vagy legalább néha egyél valamit. Talán
jobban fogsz tetszeni a nőknek, ha legalább külsőre férfinak tűnsz. Érted, haver?

‫٭‬

Barbarella még az utazás előtt összeszedte a holmijait otthon, hogy elegendő ruhát tudjon
magával vinni. Lionel egy szót sem szólt hozzá, ami nem is nagyon zavarta. Szépen, csendben
elválnak, és így lesz a legjobb. Tartotta magát annyira okos és szép nőnek, hogy hamar talál egy
másik gazdag balféket, akihez hozzámehet feleségül. Minden adottsága megvan hozzá, hogy soha
ne kelljen nélkülöznie se neki, se a fiának.
Amint kilépett a csomagjával a kezében, egészen váratlanul Iszménébe ütközött. Az asszony
tetőtől talpig megnézte őt, aztán a pillantása a kezében lévő bőröndre esett.
-Áh, kidobta a férje? Helyes! Ez a minimum, amit megérdemel!
Barbarella megpróbálta kikerülni Arzén anyját, de az az útjába állt.
-Hiába menekül, önmaga elől nem mehet sehova. Egyszer szembe kell néznie azzal, hogy milyen
következményekkel járnak a tettei. Én vállalom, hogy tükröt tartok maga elé!
-Hagyjon engem békén!
-Elszökik a városból a botrány elől, igaz? Semmi gerincesség nincs magában!
-Nem vagyok köteles ezt végighallgatni!
Iszméné nem engedte, hogy a nő elslisszoljon mellette. Kemény marokkal fogta a karját, és
Barbarella hiába rángatózott, csak azt érte el, hogy a könnyű hernyóselyemsál letekeredett a
nyakáról. Így feltárult a bőrén lévő lila folt, ahol Arzén kiszívta. Az asszony undorodva elengedte,
és két lépést hátrált tőle.
-Nem szégyelli magát?! Meg van jelölve, akár egy céda!
A nő bátran kihúzta a vállait.
-És maga mennyivel jobb nálam? Én legalább nem játszom meg magam, és úgy élek, ahogy akarok!
Csak azért néz le engem, mert én nem követem a maga szokásait? Hát bocsánatot kérek! Bocsásson
 328

meg, mert nekem nem pókhálós a lábam között!

Iszméné lekevert neki egy pofont.
-Te szuka! Ne merj többé a fiam közelébe menni, mert azt nagyon megkeserülöd! Neked régen
rossz lesz, ha engem kívánsz az anyósodnak.
-Nem félek magától!
-Semmi esélyed! Amint Arzén rájön, hogy ki is vagy valójában, és kibékül velem, azonnal kidob
téged. Ismerem a fiamat. Romantikus alkat, és nem szeret másokkal osztozni. Amint elköveted az
első hibát, és megcsalod, ami várható, nem fog többé szóba állni veled.
-Azért ne legyen olyan biztos a dolgában.
Az asszony összevonta a szemöldökét.
-Ne merd megtenni azt, amire most gondolok. Tőled még az is kitelne, te cafka! Képes lennél
minket összeuszítani a fiammal.
Pénelopé tűnt fel a színen. Barbarella nővére odasietett hozzájuk, és ennek láttán Iszméné inkább
hátat fordított nekik, és elment.
-Mi volt ez? Láttam, hogy felpofozott! Pedig ehhez semmi joga! Téged hibáztat mindenért, holott a
fiát tovább isteníti. Ez teljesen megbolondult!
Barbarella rámosolygott.
-Csak nem a védelmemre kelsz?
-Dehogyis. De te a húgom vagy, és rajtam kívül nem üthet meg senki! Csak nekem van jogom
ledorongolni téged.
-Ezt halasszuk inkább későbbre. Most sietnem kell, hogy elérjem a repülőt.
-De hát hová mész? A legnagyobb felfordulás közepén hagysz itt minket?
-Erős vagy, eltudsz bánni az emberekkel. Én viszont úgy döntöttem, hogy ráérek még hallgatni
életem végéig, hogy micsoda egy ribanc vagyok. Inkább lelépek Arzénnel, és nyaralunk egy kicsit.
-Vele mész? Ez rossz ötlet.
-Nem érdekel. És ha te is kioktatni jöttél...
-Én már többször kerestelek, mert megszeretnélek kérni, hogy költözz haza.
Barbarella szava elállt, és egészen meghatódott.
-Köszönöm, de nem lehet. Nem akarok Lionel és közéd állni.
-Butaságokat beszélsz!
-Pénelopé! Legalább egyszer hallgass rám! Itt van végre a lehetőség, eljött a te időd! És ne tégy
úgy, mintha nem erre vágytál volna, nem erről álmodoznál évek óta! Ne habozz, mert az élet rövid.
-Ez képtelenség!
-Miért? Mert mások szemében csökkennél? Soha ne ez érdekeljen! Lionel véleményére koncentrálj,
az ő érzései a legfontosabbak. És szerintem a drága kicsi férjem benne volna.
-De...
-Nincs de! Felejtsd el ezt a szót. Most az egyszer ne érdekeljen semmi, és vedd el, ami kell neked!
-Te nem haragudnál érte?
Barbarella a szemét forgatta. Nevetve megölelte nővérét.
-Én örülnék a boldogságodnak. Na jó, most már tényleg mennem kell!
-Vigyázz magadra!
-Meg lesz, ne aggódj!

‫٭‬

Már a gépen ültek, és egy koktélt szopogattak vidáman, mikor légörvénybe keveredtek. Barbarella
Arzén kezébe kapaszkodott.
-Nem volna jó,épp akkor lezuhanni, mikor végre együtt lehetünk.- mondta a nő.
-Nem aggódj, kedvesem, nem lesz semmi baj.
A gép rázkódása viszont csak nem fejeződött be, és a feszültséget beszélgetéssel oldották.
 329

-No és? A férjed szólt valamit ma reggel?- mondta a férfi.

-Nem. Viszont találkoztam anyáddal. Iszméné nagyon felkapta a vizet.
Arzén döbbenten hallgatta végig Barbarella beszámolóját. A nő egészen úgy adta elő, mintha csak
délutáni teázgatásuk során társalognának. Szavaiban nem volt indulat.
-Ilyet tett anya? És megfenyegetett?
-Meg tudom érteni az érzéseit. Nekem is van fiam, és nyilván nem tetszene, ha olyan menyem
lenne, mint én. Iszméné szeret téged, és félt. Ez természetes.
-Még őmellette állsz ezek után?!
-Figyelj ide, édesem! Meg akarlak tartani, de nem mindenáron. Ha anyád továbbellenzi a
kapcsolatunkat, akkor jobb lesz úgy, ha én félreállok az útból.
-De én nem engedem! Milyen hülye kifogás ez arra, hogy elhagyj? Ha valami gondod van velem,
akkor inkább azt mondjad!
-Oké, csillapodj le!
-Nem engedem, Barbarella! Hallod?
-Arzén! Mi ütött beléd? Hagyjuk a veszekedést, rendben? Két hét mennyország vár ránk, erre te
máris elakarod rontani.
-Én csak azt akarom, hogy megértsd, szeretlek, és nagyon fontos vagy nekem.
-Elhiszem.
Barbarella nyugtatásképp megveregette a férfi kezét, és rámosolyogott. Arzén magához húzta, és
birtoklón megcsókolta. A nő nem húzódott el ugyan, de nem is viszonozta. Most túlságosan meg
volt döbbenve. Arra nem számított, hogy Arzén ennyire kisajátító is tud lenni.

‫٭‬

Dezdemóna feszülten figyelte Eufrozinát, miközben az a szerződést olvasta. Az ügyvédnő

kifejezéstelenül leengedte a papírt, és felnézett rájuk.
-Akkor most lefordítom a megállapodást érthetővé. Ixion elég kacifántosan fogalmazott, de a
kedvetekért itt vagyok, és segítek megérteni.
Dárius karba tette a kezét, és gúnyosan felhorkantott.
-Ugyan már! Én nem kértelek, hogy itt legyél.
Dezdemóna a férjére nézett.
-Én szóltam Eufrozinának, mert nem bízok benned. Ezt a megállapodást te diktáltad le az
ügyvédednek. És én csak azt írom alá, ami az érdekeimmel megegyezik.
-Hát ha szükséged van rá, akkor csak tessék!
Eufrozina bólintott, és pontról pontra elemezte a szerződést.
-Elsőnek is Dárius ígéretet tett, hogy épül itt a birtokon egy különálló villa, amely fele-fele
arányban lesz Orfeusz és Dioméd nevén. A két fiú ott is fog élni élete párjával. Jelenesetben
Xéniával és... elnézést, de nem tudom a másiknak a nevét.
-Niké.- mondta Dezdemóna.- Egészen aranyos kislány. Jó menyünk lesz.
-Hát bízzunk benne.- szúrta közbe Dárius.
Eufrozina folytatta.
-Ez a ház, amelyben éltek, Eugén és a hasadban lévő kisbabáé lesz, de csak abban az esetben, ha
Dárius a nevére veheti a gyereket. Amint megszületik, el is készül egy másik szerződés arról, hogy
itt minden a kettejük tulajdona lesz.
Dezdemóna bólintott, ezzel is egyetértett.
-Viszont mindezeket csak akkor hajlandó Dárius betartani, ha te a felesége maradsz, és soha többé
nem kérvényezed a válást... akármi is történjék.
Az asszony a férjére nézett. Dárius, a győztes alkat, most is nyert. Dezdemóna megint vesztesnek
érezte magát, és szinte hallotta, hogy börtönének ajtaja rácsukódik. De nem baj, ketten csücsülnek
ebben a ketrecben, és ketten szenvednek. Megfogadta, hogy Dárius még megfogja bánni ezt a
 330

napot.
Magához vette a papírt és a tollat. Ixion mutatta neki, hogy hová firkantsa a nevét. Aztán Dárius is
aláírta a szerződést. Diomédet és Eugént behívták, hogy legyenek tanuk. Amint elvégezték a jogi
részét, a férfi megkönnyebbülten felsóhajtott.
-Na, fiúk? Jöttök? Bedobunk egy sört!
Dezdemóna leesett állal bámulta ahogy apa és fiai egymás vállát veregetve távoznak a kijáraton.
Milyen érdekes, ezek a gyerekek tényleg elég hamar felejtenek... Máris puszipajtások Dáriussal,
pedig nem is olyan rég még tiszta szívükből megvetették.
Eufrozina odament hozzá, és megkérdezte, hogy van.
-Remekül. Most biztosítottam a gyermekeimnek a jövőjüket.
Az ügyvédnő kinevette.
-Ilyen buta vagy? Hát nem láttad te magad is? Dárius szereti a családját! Nem tudná kisemmizni a
sajátjait, csakhogy téged büntessen! Áldozatául estél a cselének.
-Azt gondolod? És mi lett volna, ha tényleg beváltja a fenyegetéseit? Ha tényleg az utcára kerültünk
volna mindannyian? Nem vállalhattam a felelősséget.
-Dezdemóna, Dárius nem téged akar. Csak a győzedelmet áhítozza.
-Tudom. Szerinted mért ment tönkre a házasságunk? Viccből?
-Sajnállak.
-Ne sajnálj! Felesleges volna.
Az asszony már a következő lépésén törte a fejét. Talán ideje volna aktiválni a legütősebb
fegyverét: Szebasztiánt.

‫٭‬

Dárius kezet fogott Ixionnal, aztán az ügyvéd távozott. Eugén és Dioméd várakozón néztek
apjukra. A férfi elvigyorodott, és felmutatta a kocsikulcsát.
-Na, melyikőtök akar vezetni?
Eugén nagylelkűen átengedte testvérének a lehetőséget.
-Menjetek előre!- mondta Dárius.- Mindjárt én is megyek utánatok, csak előbb beszélek Párisszal.
A fiúk elindultak kifelé, mire a férfi megkereste leghűségesebb alkalmazottját. Páriszt a
konyhában találta, épp a hűtőt fosztotta ki.
-Hé ember!
-Úristen, főnök! Majdnem halálra rémisztettél!
Dárius nevetve közelebb ment hozzá. Párisz még mindig a mellkasát dörzsölgette, biztosan
nagyon hevesen verhetett a szíve.
-Megéheztél?
-Ja, gondoltam, összedobok magamnak egy szendvicset. Te kérsz?
-Nem, kösz, a fiúk várnak már. Igaz is, te nem tartasz velünk?
-Hova mentek?
-Ó csak Dimitriosz kocsmájába. Kiengedjük a fáradt gőzt.
-Ilyen feszült hangulatban telt volna a szerződés aláírása?
-Nem ment a legsimábban. Dezdemóna még Eufrozinát is elhívta.
-Minek?
-Azt mondta, hogy nem bízik bennem.
-Van rá oka, valljuk be.
-Sosem kértem, hogy avassanak szentté.
Dárius vállat vont, aztán mégiscsak elcsent egy paradicsomot Párisz szendvicséről.
-Na most mi van? Nem tartasz velünk?
-Mennék, főnök, de nekem itt van egy kis dolgom.
-Áh, Eufrozina! Amint megemlítettem a nevét, láttam, hogy megremeg a térded.
 331

-Csak öregek a csontjaim.

-Na persze! Akkor jó szórakozást!
Párisz integetett Dárius után.
-Neked is, főnök!
Még gyorsan lenyelte azt a pár falatot, aztán sietve megkereste az ügyvédnőt. Eufrozina még
Dezdemónával beszélgetett, de látszott, hogy hamarosan indul. Párisz megvárta, amíg kilép az
ajtón, és a kocsi előtt találkozott vele.
-Szia, szépségem!
-Na ne fárassz!
A nő ki akarta kerülni, viszont Párisz ezt nem tűrhette.
-Csak két szót szeretnék váltani veled.
-Én meg nem!
-Tegnap az esküvőn sem voltál ott.
-Ezt honnét veszed?
-Nem láttalak.
-Mert szerencsére nem vettél észre.
-Ez azt jelenti, hogy kerülsz engem?
-Nem bujkálok előled!
-Hát akkor te ezt minek nevezed?
Eufrozina mérgesen sóhajtott.
-Párisz, a fene egye meg! Állj már félre az utamból! Nekem nincs időm az ilyen semmitmondó
fecsegésre.
A nő kezével megtaszította, ennyi erővel egy sziklát is noszogathatott volna. A férfi hagyta egy
kicsit még, aztán átkarolta, megfordult vele együtt, és a kocsinak nyomta.
-Így talán figyelni fogsz rám.
Eufrozina ideges volt, és felzaklatta a csípőjének nyomódó keménység. Nem volt teljesen biztos
benne, hogy ez a fegyver, amit Párisznak hordania kell egész nap. A férfiasság és vonzalom elegye
összezavarta, és nőies választ váltott ki belőle. Pedig ő most nem akart nő lenni, egyszerűen csak el
akart tűnni innét minél messzebbre.
-Hiába kérlek, hogy hagyj békén?
-Meghallgatsz végre? Ha utána sem szeretnél látni, akkor feladom, és elengedlek.
-Oké, de akkor állj távolabb!
-Nekem így is jó.
Párisz jól tudta, hogy mi játszódik le Eufrozinában, és élvezte a helyzetet.
-Szóval... bocsánatot akarok tőled kérni. Hazudtam neked a szerencsejátékkal kapcsolatban, ez igaz.
Viszont te túlságosan felfújsz mindent. Ráadásul nyilvánosan olyan szégyenbe hoztál, hogy azt
sosem heverem ki. De semmi baj, én elfelejtek neked mindent, ha hajlandó vagy te is erre. Én pedig
ünnepélyesen megígérem, hogy miattad lemondok erről a szenvedélyemről, és ha nagyon muszáj,
akkor elmegyek kezeltetni is magam.
-Ez egészen korrektül hangzik.
-Ugye? Látod mennyi áldozatra képes vagyok érted?
-Csak egyet nem értek még. Hiányzom?
-Persze! Nagyon szeretlek, és nem érdekel, hogy ki mit gondol. Nekem csak te kellesz.
-Milyen romantikus! De persze a szex is hiányzik?
-Most meg mire akarsz kilyukadni?
-Párisz, beszéljünk végre őszintén egymással. Jó nekünk az ágyban. De csak ennyi! Mért kell
mindenféle rózsaszín ködös maszlaggal etetned, ha le akarsz fektetni? Légy férfi, és mondd ki!
-Látom, hogy itt a szavak tényleg feleslegesek. Meg sem hallod.
Eufrozina elgondolkozva nézett rá.
-Én ismerem a szerelmet. Ha szerelmes vagy, nem tudod a másikat becsapni, hazudni neki, és
 332

megbántani. Te nem szeretsz engem, és ha az égboltra írnád fel, már akkor sem venném be többé
egyetlen szavadat sem.
Párisz kétségbeesetten rázta a fejét.
-Hát nem látod, hogy mennyire oda vagyok érted?! Még soha nem éreztem így senki iránt! Ha csak
egy nő volnál, aki kielégíti minden vágyamat, akkor nem tepernék ennyit érted. Hazudtam, hogy
jobbnak tűnjek a szemedben. Folyamatosan letagadom, hogy milyen is a valódi énem. De pontosan
ebben kellene látnod, hogy milyen fontos vagy a számomra!
-Nekünk akkor nagyon különböző a nézetünk.
-Hát most már kezdelek én sem érteni téged!
-Mi volna, ha befejeznénk ezt az egészet? Én már nem szeretlek, így felesleges is volna tovább
küzdened értem. Azt ajánlom, hogy nézz más után!
A férfi sértetten hátrébb lépett Eufrozinától.
-Jó, úgy lesz!
Az nő beszállt a kocsiba, és vissza sem nézve elhajtott.

‫٭‬

Dárius vacsoraidőre ért haza, de nem a frissen főtt étel várta az asztalon, hanem Szebasztián.
Dezdemóna ott sürgölődött a masszőr körül a konyhában, láthatóan örült neki. Leste a férfi minden
kívánságát.
De Szebasztián hangulata nem volt felhőtlen. Sokáig le sem mert ülni, csak állt a konyhában, mint
egy idegen. Amikor nagy nehezen helyet foglalt, akkor is a szék szélére ült, hogy bármikor fel
tudjon pattanni.
-Nem tetszik ez nekem!- mondta a masszőr.- Mért itt találkozunk? Menjünk inkább máshová!
-De én itt akarok veled beszélni!- kötötte az ebet a karóhoz Dezdemóna. Az asszonyon látszott,
hogy terve van Szebasztiánnal.- Nem kérsz valamit?
-Talán egy teát.
A masszőr most jobban szétnézett. Ekkora gazdagság láttán irigységre gyúlt. A tekintete el-
elidőzött minden egyes tárgyon, aminek értéke volt. Bizonyára ő sosem engedhetné ezt meg
magának.
-Engedd már el egy kicsit magad!- szólt rá Dezdemóna.
-A férjed nincs itthon?
-De itthon vagyok!- szólalt meg Dárius.
Beljebb ment a konyhába. Váratlan feltűnésétől érezhetően megfagyott a levegő. Szebasztián
felpattant, Dezdemóna pedig még a tea készítését is abbahagyta. Úgy álltak ott vigyázzba, mit a
gyerekek, akiket apjuk rajtakapott egy csintalanságon.
Dárius elnevette magát.
-Látom, látogatónk érkezett.
Az asszony végre összeszedte magát.
-Szeretnék Szebasztiánnal kettesben maradni.
-De hát miért?
-Ez nem tartozik rád.
-Dezi, édesem, ebben a házban minden rám tartozik. Persze nem tiltom meg, hogy felhozd ide a...
lovagjaidat. Szívesen látjuk őket bármikor. De az túlzás lenne, ha kettesben hagynálak velük. Nem
gondolod? Jogom van jelen lenni a beszélgetéseiteken.
-Udvarias volna részedről, ha mégis magunkra hagynál.
Dárius tudomást sem véve Dezdemóna ellenkezéséről, odament hozzá, és kivette kezéből a
teafiltereket. Maga látott hozzá, hogy elkészítse a teát, ezzel is mutatva Szebasztiánnak, hogy
kettejük közül ő van itthon.
-Ti csak beszélgessetek nyugodtan, majd én kiszolgállak titeket.- mosolygott mézes-mázosan.
 333

Dezdemóna még sosem látta ilyennek a férjét, de abban biztos volt, hogy ez nem jelenthet semmi
jót. Szebasztián is csak félve ült vissza a helyére, és szemét folyamatosan Dárius hátán tartotta. Az
asszony viszont akcióba lépett, hiszen végig csak erre várt.
Szorosan helyet foglalt a masszőr mellett, és olyan közel hajolt hozzá, hogy csak ők ketten
hallhassák, amiről beszélgetnek. Dáriuson nem látszott, hogy fülelne, ennek ellenére csak óvatosan,
halkan ejtették ki a szavakat.
A féltékeny férj megunta ezt a játékot, és úgy döntött, hogy ő is beszáll.
-Áh, Szebasztián! El is felejtettem megkérdezni, hogy hogy vagy.
-Köszönöm, jól.
-Dárius, most mért szólsz bele mások dolgába?- mondta Dezdemóna.
-Nem szabad? Elnézést, fogalmam sem volt arról, hogy ez valami zártkörű barátság. Azt hittem,
hogy engem is befogadtok.
-Nagyon vicces vagy, de nem értékeljük a humorodat.
A férfi riválisára nézett, aki tényleg elég letörtnek tűnt.
-Kár, pedig én elég jól szórakozom.
-Mi volna, ha kicsit csendben maradnál?
-Drágám, elfelejted, hogy már nem vagyok kisgyerek, akinek parancsolgathatsz.
Felesége a szemével megtudta volna ölni, de Dárius csak vigyorgott, mint egy tejbe tök.
Szebasztián kínjában fészkelődött egy kicsit a helyén. Rossz volt látnia a házastársi vitát, hiszen
felesleges harmadiknak érezte magát. Közben sípolva elkészült a tea, és a férj azzal kezdett
foglalatoskodni.
Dezdemóna visszafordult a volt szeretőjéhez, és igyekezett újra felvenni a fonalat. De
arckifejezésén látszott, hogy még nem tette túl magát a veszekedésen.
-A kisbabáról nem is kérdezel?
-De! Szeretném tudni, hogy van.
Dárius megint közbe szólt, miközben már csészékbe öntötte a forró nedűt.
-Jól van a kis lurkó, már alig várjuk, hogy világra jöjjön. Igaz, szerelmem? Múltkor az ultrahangon
kiderült, hogy fiú lesz. Még egy! Hát ez őrjítő, nem? Mi ketten sosem tudunk összehozni egy
kislányt. Hogy kéred Szebasztián a teát?
-Ööö, egy kis cukorral.
-Egy kanál, két kanál?
-Egy elég lesz, köszönöm.
A masszőr már végképp nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Csak ült, és bámult maga elé. Dárius
mosolyogva figyelte az összeomlását. Dezdemóna viszont nem hagyta őt ilyen simán győzni.
-Ezt sürgősen fejezd be!- szólt a férjére.
-Na de mit?
-Hogy úgy teszel, mintha tőled várnék gyereket!
-Mert így is van, nem? Én veszem a nevemre, vagy elfelejtetted?
Szebasztiánnak itt szakadt el a cérna.
-Ez igaz?
A férfi elkövette azt a hibát, hogy megfogta Dezdemóna kezét az asztal felett. Dárius, mintha csak
véletlen volna, felborította a teáját. A forró folyadék nagyrészt Szebasztiánra fröccsent, aki ijedten
kapta el onnét kezét, és a levegőben rázta, hogy múljon el a fájdalom.
-Ó, szent Szűz! Mit tettem?!
Dárius felhúzta helyéről a feleségét, és a csaphoz rángatta. Kapkodva megeresztette a hideg vizet,
és alátette Dezdemóna kezét. Az asszony már közel állt, hozzá, hogy majd felrobbanjon mérgében.
-Erre semmi szükség! Nem is sérültem meg!
-Nagyon sajnálom! Olyan ügyetlen vagyok!
A férfi elszaladt egy rongyért, hogy felitassa a lassan csordogáló teapatakot az asztalról.
-És micsoda disznóólat csináltam! Nagyon restellem, tényleg.
 334

Mikor Dezdemóna látta, hogy a férje még az asztal alatt is gondosan feltörli, betelt nála a pohár.
Micsoda színjáték! Hát ez már több, mint sok!
-Elég legyen!
Dárius felpillantott rá.
-Mi a baj, kedvesem? Haragszol rám, igaz? Mindent elrontottam!
A férfi felpattant, és hamarjában előkerítette azt a kenőcsőt, amit égési sebekre használnak.
Gyengéden bekenegette vele felesége ujjait, és gondoskodása jeléül még egy puszit is adott neki.
-Most már jobban vagy?
Dezdemóna elhúzódott tőle, de ezt már Szebasztián nem látta. Menni készült, neki ez bőven elég
volt. Rájött, hogy semmi keresnivalója itt.
-Szebasztián!- szólt utána az asszony.
-Ne mondj semmit, megértettem! Ti összetartoztok.
-Ez hülyeség! Csak el akarja veled hitetni!
Dárius összevonta a szemöldökét, mintha sajnálná, hogy a masszőr ilyen korán távozik.
-Nem volt megfelelő a vendéglátás?
-De. Az volt.- válaszolta keserűen Szebasztián.
-Akkor maradj még!
A férfi hitetlenkedve rázta a fejét. Ez tényleg ugyanaz az az ember volna, aki egyszer már
összeverte, megfenyegette és elüldözte innét Pargából? De ez már mindegy is. Dezdemóna az övé.
És a gyerek is az övé. Szebasztiánnak nem maradt semmi.
-Indulnom kell.
-Várj!- kiáltott utána az asszony, de a masszőr már nem állt meg. Dárius megragadta Dezdemóna
karját, és nem engedte, hogy utána szaladjon. Szebasztián elhajtott, és ő nem tehetett semmit.
-Hát gratulálok, jól behúztad a csőbe! Eljátszottad itt a nagyjelenetet, hogy megjavultál, és szerető
férjem lettél. Most örökre elüldözted őt!
-Remélem.
-Engedj már el, ez fáj!
-Nem baj, nekem is fáj. De nekem itt!- mutatott Dárius a szívére.
-Gyűlöllek, te pokolfajzat! Azt kívánom, hogy szenvedj!
Dezdemóna kirántotta a karját a férfi kezéből, és ott hagyta. Dárius viszont utánament.
-Így bánt, hogy lelépett a masszőröd?
-Mit számít ő? Menjen csak, lesz helyette más! Ezer embert tudok még idehozni, akikkel
idegesíthetlek!
Férje elkapta, és óvatosan magához ölelte.
-Na! Ne ellenkezz már, mert még kárt teszel a kisbabában!
Dárius rátette tenyerét gömbölyödő hasára, mire Dezdemóna valóban lenyugodott. De a fejét
oldalra fordította, hogy ne kelljen azokba az igéző szemekbe néznie. A férfi nem volt rámenős,
sokáig csak tartotta őt, és várt arra, hogy mikor adja meg magát neki. Az asszony viszont erős volt,
és nem engedett a merevségéből. Ugyanolyan elutasító arcot vágott mindvégig, pedig a pulzusa
egyre hevesebben vert.
Rég érezte már ilyen közelről Dárius testét. És Dárius szeretetét.
Mert férfi valóban érzett valamit iránta, ezt most tisztán kitudta venni a simogatásából. Az ujja
hegyében annyi energia rejlett, és olyan ritka volt, hogy a gyengédségét ki merte mutatni felé.
Dezdemóna talán csak a terhessége miatt, vagy valóban szomjazta a szeretetet, de nem ment neki
tovább az ellenállás.
-Hagyd abba!
-Ez csak egy kísérlet.- mondta Dárius.- Szebasztián azt állította, hogy mi összetartozunk. Tudni
akarom, hogy igaza van-e. Engedd meg, hogy megcsókoljalak!
-Nem!
De az asszony elkövetett egy hibát: mégiscsak a férfi szemébe nézett. Így magával rántotta a sötét
 335

örvény, és be is szippantotta. Megigézve hagyta, hogy Dárius az ajkára hajoljon. A csókot még nem
viszonozta, annyi tartása még éppen hogy volt, de többé nem is húzódott el.
Dárius felhúzta a kismama ruhát, és megkereste alatta a mellét. Dezdemóna érzékenyen
felszisszent, mikor a bimbókhoz ért.
-Bocsáss meg!- suttogta a férfi.- Csak annyira kívánlak.
Dárius nyelt egyet, és hátrébb lépett tőle. Az asszony lesütött szemmel rendezte a ruházatát, de
belül csodálkozott, hogy férje hogyan hagyhatja ki ezt a jó alkalmat.
-Biztosan fáradt vagy, ideje lepihenned.- mondta a férfi.
Dezdemóna bólintott. Már fordult volna a szobája irányába, mikor megállította Dárius
szenvedélytől fűtött hangja.
-Nem érted, hogy mért hagytam abba? Mert ez csak egy csata volt, és nem az egész háború. Arattam
egy kisebb győzelmet, de még nem vehetek el tőled mindent. Azt neked önként kell felajánlanod, és
nem egy veszekedés kellős közepén.
-Minden csak erről szól, Dárius?
-Egyet tudnod kell rólam! Én nem tudom kimondani, és ismételgetni, hogy szeretlek. Annál sokkal
zárkózottabb vagyok. Viszont ki szeretném mutatni neked, és legszívesebben minden pillanatban
elhalmoználak olyan dolgokkal, amivel boldoggá tehetlek. Ez... magasabb rendű a szexnél. És
sokkal fontosabb is. Ezért türelmesen várni fogok rád, és amikor fel fogod ismerni, hogy az én
részemről már nincs taktika, nincs versengés, akkor igazi és harmonikus házasság elé nézhetünk.
-Ez az egyetlen célod?
-Igen. És bízom benne, hogy neked is. Ma aláírtuk, hogy életünk végéig együtt maradunk. Ezt
eltölthetjük boldogan is. Ha mindketten képesek vagyunk tenni ennek érdekében.
-Az eszközeid, amivel elakarod érni a céljaidat még mindig nem tetszenek.
-Én sem örülök annak, hogy idegeneket engedsz be a házunkba, az életünkbe. Komolyan azt hiszed,
hogy tétlenül fogom nézni?

‫٭‬

-Ne csináld ezt, Niké! Menten belepusztulok, ha nem leszel az enyém!

De Dioméd hiába könyörgött menyasszonyának. A lány hátat fordított neki az ágyban, és
visszautasított minden szexuális indíttatású kezdeményezést. A férfi átkarolta, és a vállát
csókolgatta, de Niké megint csak eltolta őt magától.
-Fáj a fejem.
-Hogy jöhetsz ilyen hülye kifogással?!
-Nem hazudok!
-Hogyne! Napok óta kitalációkkal etetsz, csakhogy leszálljak rólad. Mi bajod van?
-Semmi! Csak nem szoktam még meg ezt a helyet.
-Zavar, hogy a szüleim szobájában alszunk?
-Az is, meg a falak is túl vékonyak. Bárki meghallhat minket.
-Ez csak téged foglalkoztat. A házban senkit sem érdekel a másik magánélete. Jól is néznénk ki,
hogy ha én is hallgatóztam volna tegnap este Eugén szobája előtt!
-Dioméd, álmos vagyok, aludjunk inkább, és ne veszekedjünk.
-És ezzel itt mit csináljak?!
A férfi dagadozó alsónadrágjára mutatott. Niké elmosolyodott.
-Szerinted ez vicces?
-Bízom benne, hogy megoldod egyedül.
-Még csak az kellene!
Dioméd elvesztette az önuralmát, és rámászott Nikére. A lány csak csendben tiltakozott, de azt
sem sokáig. A férfi az előjátékkal sem bíbelődött, és máris belevágott a közepébe.
Niké úgy tűnt, nagyon is benne van a dologban, de egyszer csak összerándult, és le akarta dobni
 336

magáról. Dioméd azt hitte, hogy menten elveszti az eszméletét.

-Már megint mi van?!
-Valami szúr!
-Mi szúr?
-Nem tudom!
-Biztosan csak képzeled!
A férfi folytatta volna a szeretkezést, de Niké újra jelezte, hogy neki így nem lesz jó.
-Ne mondd, hogy...
-Még mindig szúr! Esküszöm!
Dioméd dühösen leszállt róla, és közösen átnézték a lepedő minden négyzetcentiméterét.
-Itt nincs semmi!
-Nézzük meg a matracot!
Így hát leszedték az ágyneműt. A matrac valóban el volt szakadva, ami furcsa volt. Niké beletúrt a
szivacs belsejébe, és ráakadt egy pisztolyra. Dioméd kikapta a kezéből.
-Ez apáé! Ide dugta el...
-Ezt keresi a rendőrség? Akkor tényleg ő a gyilkos?!
A férfi ránézett, és most először más volt a tekintete. Megragadta a vállát, és erősen megszorította.
-Erről nem beszélhetsz senkinek, hallod? A család kiáll apa mellett, és most már te is a családhoz
tartozol. Majd én holnap szépen visszaadom neki ezt, te pedig elfelejted a történteket.
-Jó.
-Bízhatom benned?
-Persze.
-Nem derülhet ki, hogy apa a tettes! Tartsd a szád, Niké!
-Rendben, ne aggódj!
A lány felvette a köntösét, és az ajtóhoz ment.
-Hová mész?
-Csak le. Iszom egy forró kakaót. Most úgy sem tudnék visszaaludni.
Dioméd összevont szemöldökkel nézett utána.

XXXIII.

Dioméd kopogott apja dolgozószobájának ajtaján.

-Bejöhetek?
-Fiam, te vagy az? Persze, gyere csak!
Dioméd odament az íróasztalhoz, ahol Dárius ült, és elmélyülten tanulmányozott valamit. Apja
intette, hogy hajoljon ő is a tervrajz fölé.
-Ezt nézd! Az építész ma reggel hozta. Már meg is rendeltem a házatok alapanyagait.
-Akkor így fog kinézni?
-Igen, szólj Orfeusznak is! Bizonyára ő is látni akarja.
-Előtte viszont beszélnünk kell.
-Hogy-hogy? Hát nem ezért jöttél?
-Nem. Az ok ez.
Dioméd kivette a zsebéből a pisztolyt, és kettejük közé helyezte az asztalra. Dárius csak egy
pillantást vetett rá, aztán újra a fia szemébe nézett.
-Megtaláltad?
-Igazából Niké bukkant rá, de a részleteket inkább nem mondom el.
 337

-Ú, ez kínos! De a lány tartja a száját?

-Kezeskedem érte.
-Hmmm... Hogy feledkezhettem meg arról, hogy odarejtettem?! Az én helyzetemben ez
megengedhetetlen!
Dioméd bólintott.
-Bizony, ez öreg hiba. Szerencséd, hogy nem más talált rá. Ennek nagyon komoly következménye is
lehetett volna.
-Nem kell féltened, fiam. Tudok vigyázni magamra.

‫٭‬

-Apolló! Ébredj!- Tétisz kitartóan rázta az öreg vállát.

-Hagyj már!- nyöszörgött Apolló.
Általában korán keltek, de ehhez most semmi kedve nem volt a férfinak. Irtózatosan fájt a háta, és
a lábán lévő bütyök. Tétiszt, drága jó asszonya már hozta is neki a gyógyszereit. Lenyelte őket egy
pohár vízzel, aztán nagy nehezen felült az ágyban.
-El ne patkolj itt nekem az esküvőig, hallod?- zsörtölődött vele az öregasszony.
Apolló még egy mosolyt is kipréselt magából.
-Mit képzelsz? Egyszer ígéretet tettem neked, hogy a csatamezőn halok meg. Szóba sem jöhet, hogy
kihagyjam ezt a dicsőséget!
Tétisz szíve összeszorult, de ha kimutatta volna aggodalmát, azzal csak ront a helyzeten. Inkább
hozott egy forró kávét, és egy kis sütit a férfinak.
-Kezdesz jobban lenni?
Apolló félrenyelt, és megállíthatatlan köhögés tört rá. Szegénynek még a szeme is bekönnyezett,
mire végre levegőhöz juthatott.
-Óh Istenem, sosem akartam ilyen vén trotli lenni!
-Azt hiszed, én örülök annak, hogy így elráncosodott a bőröm? Csak egyetlen boldogságom telik az
öregségben, hogy láthattam még a dédunokámat is felnőni.
Apolló megfogta a szerelme kezét.
-Veled akarok meghalni.
-Úgy lesz. Mi ketten már úgysem tudnánk egymás nélkül élni.
-De ne beszéljünk annyit a halálról kora reggel, mert megüli a gyomromat!
-Ha felkelsz, kapsz egy kis karamellás csokit.
-Az a kedvencem! Mikor hoztad?
-Nem rég a piacról. Még friss. Na? Eltudsz jönni az asztalig?
Apolló befejezte a nyafogást, és a fájdalmat mélyen elfojtva magában, óvatosan felkelt. Tétisz
segítségével kiment a konyhába. Csak felkelés után volt ilyen állapotban. Napközben az emberek
azt látták, hogy fitt és fiatalos a korához képest. Egyedül az asszonya tudta, hogy mennyiféle
betegségben szenved.
Ennek ellenére az édesség habzsolása közben újra gyereknek érezte magát.
-Hé, ne edd meg az összeset egyszerre!- szólt rá Tétisz.
-Ne légy már ilyen! Rég elmúltak azok az idők, amikor spórolnunk kellett mindenen. Inkább
beszéljünk az esküvőről! Egy hét múlva lesz, és még senki csak meg sem kérdezte tőlem, hogy
miben fogok az oltár elé állni!
-Miben, miben? Hát a régi öltönyödben!
-Még nem ette meg a moly?
-Egy kicsit rendbe hozzuk, és úgy fog kinézni, mint az új.
-Nem volna jobb inkább egy tényleg új?
-De hát én is a régi ruhámban akarok esküdni!
-Abban a menyasszonyi ruhában?
 338

Apollónak csak be kellett csuknia a szemét, és máris látta maga előtt, hogy milyen volt az
esküvőjükön Tétisz. Van olyan pillanat, amit lehetetlen elfelejteni. Még olyan idősen is emlékezni
fog arra a szépségre, mikor már azt sem fogja tudni, hogy mit evett tegnap.
Tétisz észre sem véve a férfi elérzékenyülését, folytatta tovább a mondanivalóját.
-El is megyek még ma Dezdemónához! Az igaz, hogy annak idején kölcsönadtam neki, mert olyan
hirtelen tartották meg az esküvőjüket Dáriussal, de most visszakérem.
-Jó ötlet! Hány éve is volt már?
-Pontosan hatvan. Hatvan éve lettem először a tied.
-Bizony! De most már nem eresztelek! Eszedbe se jusson többé, hogy el akarsz válni tőlem!
Az asszony odaült Apolló mellé, és fejét a mellkasára hajtotta.
-De akkor jól kell viselkedned!

‫٭‬

-Tétisz!- lepődött meg Dezdemóna az anyósa láttán.- Gyere be!

Az asszony hajszálra azonos mozdulattal vonta fel a szemöldökét, mint a fia.
-Nem vártál?
-Hát bevallom, hogy nem, de mindig szívesen látunk itt.
-És a baba jól van?
-Igen, köszönöm.
Tétisz a menye felé fordult, és végre elárulta neki a látogatása okát.
-A ruháért jöttem, amit harminc éve adtam neked oda. Sosem hittem volna, hogy egy napon
visszakérem, de most szükségem lesz rá.
Dezdemóna máris indult a padlásra. Aztán egy dobozzal a kezében visszatért. Bementek az egyik
szobába, és elővették a hosszú gyöngyberakásos szatén ruhát.
-Nézd, még a fátyol is megvan!
Hat méter hosszú fátylat tekert ki az asszony. Tétisz fel is próbált mindent, csak kicsit lógott rajta.
-Úgy néz ki, hogy az évek során összementem.
-Semmi baj!- nyugtatta meg Dezdemóna.- Egy-két helyen beveszek belőle, aztán elmegyek vele a
tisztítóba.
-Vasárnapig szerinted kész lesz?
-Hát van egy nagy előnye annak, ha az ember gazdag.
-Emlékszel még? Amikor odaadtam neked, te pedig úgy meg voltál hatódva, hogy el sem merted
fogadni.
Dezdemóna mosolyogva bólintott.
-Őrült egy nap volt az! Annyira gyerekesen fogtam még fel akkor a dolgokat! Dáriussal
találkozgattam, pedig tudtam, hogy a szüleim nem helyeslik. Lefeküdtem vele, pedig vőlegényem
volt akkor már. Aztán még csodálkoztam is, hogy eshettem teherbe!
-De mi befogadtunk a családba.
-Hát ezt valószínűleg soha nem tudom meghálálni! Annyira jól esett a kedvességed. Még a
segítségünkre is voltál az elhamarkodott esküvő közben.
-Nem, nem volt az elhamarkodott.
-Pedig én alaposan megbántam.
-Badarság! Megbántad a gyerekeidet is? A sok boldog évet?
Dezdemóna elgondolkozva nézett maga elé. Aztán összeszedte a ruhát, és eltette.

‫٭‬

Az ebédet csendben költötték el ketten, Dezdemóna és Dárius. A többiek ruhapróbán voltak a

 339

városban. A gyerekek zsivaja nélkül elég kihaltnak tűnt a ház.

A férfi unta meg először a hallgatást. Felesége nagyon magába húzódott, ebből a melankolikus
hangulatából szerette volna kirángatni.
-Halottam, hogy itt járt anya.
Dezdemóna ráemelte szomorú tekintetét, aztán újra inkább az ételéhez fordult.
-Igen, itt volt. A menyasszonyi ruhát kérte vissza.
-És ez hangolt le ennyire?
-Nem, dehogyis! Csak mondott egy-két dolgot, ami elgondolkoztatott. És váratlanul rám tört az
emlékezés a mi esküvőnkről.
Dárius felnevetett.
-Hát az egy őrült nap volt!
Dezdemóna felkapta a fejét. Furcsállva nézett a férjére. Dárius pontosan azokkal a szavakkal írta
le, amivel ő is nem olyan rég Tétisznek. Őrült nap... De neki vajon mit jelent ez?
A férfi folytatta a beszélgetést.
-Emlékszem, apa mennyit kiabált velem, azt hittem, hogy ízekre szed. A környék leggazdagabb
családjából való lányra vettettem szemet, aztán még teherbe is ejtettelek. Ez senkinek sem tetszett.
A szüleid üldöztek minket, a vőlegényed pedig személyesen jött ide, hogy elkapjon, és kiverje
belőlem a szart is. Ó, bocs, nem figyeltem arra, hogy eszel.
-Nem érdekes, mondd tovább!
Dárius arcán egy szívből jövő mosoly jelent meg.
-De anya segített nekünk, igaz? Nagyszerű asszony... Nem kérdezett semmit, csak a gondjába vett
téged, és az oltárig nem is láttalak. Felöltöztettet, felékszerezett, és te gyönyörű lettél, mint egy
hattyú. Azóta is tudom, hogy jól döntöttem.
-Szóval te nem bántad meg soha?
-Soha! Még a legrosszabb pillanatokban sem!
-De úgy vettél el engem, hogy nem is szerettél!
-Talán nem, talán igen, már nem tudhatom. De egy biztos, amint Dioméd a világra jött, már
meghalni is képes lettem volna érted. A legszebb dolgokat az életemben te adtad nekem. A
gyerekeimért mindig is hálás leszek neked.
Dezdemóna lesütötte a szemét, és abbahagyta az étel piszkálását. Felállt, és elpakolt az asztalról.
Dárius segített neki, ami megint csak szokatlan volt tőle.
-Mért sürgölődsz körülöttem?
-Hogy meg ne erőltesd magad! Vigyáznom kell rátok.
Dárius, mintha csak ez volna a világ legtermészetesebb dolga, megsimogatta a pocakját. A férfi
ezután a szemébe nézett, és teljesen hétköznapi módon megcsókolta.
-Kimegyünk egy kicsit a medencéhez? Ki kell használnunk, hogy nincsenek itthon a gyerekek.
Állandóan elfoglalják előlünk! Most végre kicsit mi is kimehetünk pancsolni.
-Hát nem is tudom...
-Na! Gyere, megengedhetünk magunknak egy kis szórakozást!
Dezdemóna belement, és át is öltözött fürdőruhába. Kint a medencénél találkoztak újra. Egy kicsit
úsztak, de mivel hamar elfáradt, Dárius kivitte , és belefektette egy nyugágyba.
-Hozhatok valamit?
-Jégkrémet kérek!
A férfi egyetlen szavára máris pattant. Dezdemóna kezdte élvezni, hogy így kiszolgálják őt.
-Most pedig masszírozd meg a lábam!
Ezt csak azért mondta, hogy lássa meddig feszítheti a húrt. De Dárius szíves-örömest foglalkozott
vele, és leste minden óhaját. Bekente kezét krémmel, és eléje térdepelt. Az asszony a jégkrémet
majszolva figyelte őt.
-Látom, tetszik a helyzet.
-Hát valóban nem hittem, hogy megérem ezt a napot. A nagy Dárius Angelopulosz, a kőszívű,
 340

kemény ember papucs módjára nyalizik a feleségének.

-Szóval ezt gondolod rólam?
-Te magad adtál rá okot, hogy ezt higgyem rólad! Elhanyagoltál, és kutyába sem vettél évekig. Mit
vártál? Ezek után az volt a legkevesebb, hogy megcsaltalak.
-Hát az valóban nagy pofon volt a számomra.
-Most pedig tepersz, hogy újra te legyél álmaim férfija! Hát tudod, mit mondok én erre? Csak addig
vagy ilyen kedves velem, amíg meg nem kapsz, aztán újra egy sarokban fogsz hagyni, mint a
gyerek a megunt játékát.
-És ha megígérem, hogy most másképp lesz?
-Nem hiszek a szavadnak! Eleget csalódtam, a saját káromon tanultam meg, hogy milyen vagy. A
fiúkat lekenyerezheted, de engem már nem.
-És nem is fogod meggondolni magad?
-Semmi esetre sem!
Dárius masszírozó keze feljebb siklott a bokájára. Aztán még feljebb... Dezdemóna
érdektelenséget tettetve nyalogatta tovább fagyiját. A férfi ennek ellenére sem hagyott fel a
próbálkozással.
-Kérhetek én is?
-Nem adok!
-Na, csak egy kiskanállal!
Dezdemóna még mindig nem lett volna hajlandó megosztozni vele, de a férje kierőszakolta
magának. De ahogy a szájához emelte volna, a jégkrém lecsúszott, és az asszony melle közé
csurgott. Dezdemóna felszisszent, ahogy a váratlan hideg hozzáért felforrósodott bőréhez.
-Hoppá! Milyen ügyetlen vagyok mostanában.- mondta Dárius.- Várj, feltakarítom!
Odahajolt, és belenyalt felesége dekoltázsába. Dezdemóna megint levegő után kapkodott, ezúttal
a férfi merészsége láttán. De Dárius itt nem állt meg. Pimaszul félretolta bikinijét, és nyelvével oda
is befurakodott.
-Ide is folyt egy kicsi.- mormolta szenvedélyesen, mielőtt szájába vette volna a mellbimbóját.
Dezdemóna felnyögött, és elpirult a rátörő vágytól. Dárius ezt jó jelnek vélte, és tovább
próbálkozott nála. Éhes szájával felsiklott a nyakán, aztán birtokba vette az asszony ajkát.
Dezdemóna nem ellenkezett. Sőt, átölelte, és beletúrt a hajába.
Dárius megvolt elégedve önmagával. Jól döntött tegnap este, hogy hagyta még várni Dezdemónát.
Felesége ma annál hamarabb adta meg magát neki, és még csak különösebben nem is kellett
erőlködnie. Csak egy baj volt. A másik behódolása neki is elvette a józan eszét.
Dezdemóna követelőző mozgását követte, mikor a vénuszdombborulatára tette a kezét, és a
vékony anyagon keresztül dörzsölgette. A jégkrémtől már maszatosak voltak mindketten, azt
nyalogatták le egymás arcáról. A nő elidőzött ügyes nyelvével és fogaival a fülénél, amitől Dárius
különösen tűzbe jött.
Kicsit elhúzódott a feleségétől, aki már mámoros tekintettel várt rá. Megragadta a bikini pántját,
és lehúzta róla. Dezdemóna csak későn kezdett el tiltakozni, mikor rájött, hogy fényes nappal van,
és ők a medence előtt vannak, és nem egy szobában.
-Sss, semmi baj! Engedd el magad! Látni akarom, amit idáig titkoltál előlem. Szebasztiántól tudom,
hogy neki megengedted, hogy meztelenül lásson. Akkor nekem mért nem?
Az asszony szégyenlős volt, de végül engedte, hogy férje gyönyörködjön benne. Dárius
elhalmozta romantikus bókokkal, és megcsókolta mindenütt. Dezdemóna már egyáltalán nem
húzódott el, mikor a lába közé nyúlt, és kitárt a combját.
A férfi nyelt egyet, már nem bírt tovább várni. De azt sem tudta volna elviselni, ha a felesége
bizalma és őszinte kitárulkozása a szex után véget érne. Nem, inkább tovább vár, és addig epekedik
utána, amíg el nem jön a tényleg megfelelő pillanat.
-Öltözz fel!
-Hogyan?
 341

Dezdemóna pislantott egy párat. Elsőnek nem is nagyon értette, hogy férje mit mondott. Aztán
látta, hogy komolyan gondolja, mikor Dárius felállt mellőle, és csobbant egyet a hűs medencében.
Nyilván meggondolta magát.
Az asszony úgy érezte, ezzel meg lett alázva. Némán bement a házba, és visszaöltözött.

‫٭‬

A ruhapróbáról mindannyian külön-külön távoztak, mert más terveik volta. Dioméd és Niké
beültek egy étterembe. Eugén búskomor képpel hazabattyogott. Orfeusz és Xénia a tengerparton
andalogtak kézen fogva.
-Láttad a koszorúslány ruhámat? Olyan szép! És a színe is tetszik!- mondta a lány.
Orfeusz szívesen elhallgatta volna még ezer évig Xénia csacsogását az esküvőről. Semmi nem
okozhatott neki nagyobb örömöt, mintha boldognak láthatta a szerelmét. A lány pedig most igazán
annak tűnt.
-Imádom a lelkesedésed!
-Már hogyne lelkesednék! Minden olyan lesz, mint egy álomban! Tulajdonképpen már az is elég
hihetetlen, hogy dédapa és dédanya újraházasodnak!
-Ja, milyen vicces! Neked a dédszüleid, nekem a nagyszüleim.
-De ugye te is boldog vagy?
-Persze, tök király az egész! És a legjobb az, hogy mi ketten együtt vagyunk.
Xénia a nyakába ugrott, és suttogva bevallotta neki, hogy az esküvőn majd azt képzeli, hogy ők is
az oltár előtt állnak, és ők is hűséget fogadnak egymásnak. Orfeusz belefúrta arcát a lány dús
hajába, és úgy szorította magához, mintha sosem akarná elengedni.
-Jó, majd én is ezt fogom képzelni.
-Megteszed a kedvemért?
-Bármit! Nagyon szeretlek!
-Én is! Örökké szeretni foglak!
-Többet már senki nem állhat közénk.

‫٭‬

Teodor szíve hevesen megdobbant, mikor meglátta a templomban Médeát. Az asszony váratlan
látogatásai estek neki a legjobban.
-Kedvesem, a vasárnapi esküvő ügyében jöttél?
-Nem, azt hagy rendezzék mások. Én veled akarok beszélni.
-Talán meggyónnál?
-Inkább a tanácsodat kérném, és hogy imádkozzunk együtt.
Teodor leült az egyik padra, és helyet foglalt mellette Médea is.
-Mesélj, mi nyomja a lelked?
-Olyan zaklatott vagyok mostanában...
-Ez érthető. Közeleg a tárgyalásod.
-Most lesz csütörtökön.
-Be fog bizonyosodni, hogy ártatlan vagy.
-Ez nem ilyen egyszerű. Én nem akarom, hogy Dárius menjen a börtönbe helyettem!
-De hát ő vétkezett!
-Értem tette! Nem önmagáért, hanem értem. Nekem kell bűnhődnöm.
A pap megfogta a kezét, és megértőn nézett rá.
-Semmi baj, Médea. Tudom, hogy bátor asszony vagy. De azt is tudom, hogy legbelül félsz, és
menekülnél. Elsősorban viszont ne csak önmagadra gondolj. Ott van a családod. Az ő véleményük
nem számít?
 342

-A szüleim sajnálnának, és tulajdonképpen mindenki sajnálna. De tudnák, hogy nem volt más
választásom. Dáriust nem veszthetjük el, ő a családfenntartó.
-Lehet őt helyettesíteni az üzletben.
-És az életben? Ki védi meg a szeretteimet, ha valaki támad ránk? Vagy ha az a gonosz ember
megint el akarja rabolni a kis Alexet?
-És Dárius? Hagyni fogja, hogy te viseld a terhet?
-Muszáj lesz neki. Okos ember az én öcsém.
-De kötelességtudó is. És én bízom benne, hogy nem fogja engedni, hogy te menj börtönbe helyette.
Médea megszorította Teodor kezét.
-Sajnálnád?
-Tudod, hogy igen. És nagyon hiányoznál.
Az asszony elsírta magát.
-Én csak azt tudom, hogy minden ember életében eljön egyszer az a pillanat, amikor helyesen kell
cselekednie, bármilyen nehéz is.

‫٭‬

Eufrozina amint hazaért megint Jorgoszt találta az ajtajuk előtt. Szegény ember! Már napok óta
idejár, de a küszöbnél tovább nem jutott. Euridikét egyszerűen semmilyen könyörgés nem hatotta
meg. A férfi óbégathatott neki egész nap, még csak nem is válaszolt.
-Euridiké!- kiabálta Jorgosz.- Térden állva kérlek, engedj be, hagy beszéljük meg!
Eufrozina nem akart hinni a szemének, mikor a férfi tényleg letérdelt. Ezek után úgy gondolta,
mindenféleképpen kellene adni neki még egy esélyt.
-Gyere, én beengedlek.- intett Jorgosznak.
A férfi sietősen feltápászkodott, és követte őt a házba. Euridikére a konyhában találtak rá.
Eufrozina mielőtt még kitört volna a veszekedés, gyorsan inkább a szobájába vonult.
-Takarodj innét!- hallotta testvére ordibálását még olyan messziről is.
Jorgosz kétségbeesetten magyarázkodott.
-Édesem, csak két percet kérek, semmi mást. Elmondom, amit akarok, aztán eltűnök innét,
esküszöm! Könyörgöm, hallgass meg!
Euridiké bólintott, de az arckifejezéséből ítélve a pokolra kívánta inkább.
-Figyelj, drágám, tudom, hogy eljátszottam már az összes esélyemet, de hinned kell nekem! Nem
történt köztünk semmi Andréval!
-Kitalálhattál volna valami hihetőbb kifogást is. A saját szememmel láttam, hogy meztelenül az
ágyában fekszel!
-Mert leütött, és levetkőztetett! Pontosan azért csinálta, hogy te ezt lásd! Hát kicsit sem tartod
furcsának, hogy odahívott téged?!
-Nem ő hívott, hanem Kasszandrán keresztül üzent.
-Ez most mindegy! De gondolkozz már, kérlek! Egyáltalán nem gyanús az egész?
-Valamiképp mégis odamentél a lakására...
-Kényszerített! Megfenyegetett, hogy hívja a rendőrséget, ha nem tartok vele. De nem akartam vele
üzletelni! Pont ezért ütött le, mert nem mentem bele a dologban!
-Elég hihetetlen a történeted. Nem is tudtam arról, hogy téged köröznek.
-Már hogy a francba ne! Az egész országban sehol nem vagyok biztonságban.
-Épp ezért kellene kimenned külföldre!
Jorgosz közelebb merészkedett Euridikéhez.
-Nem akarok innét elmenni. Itt vagy nekem te, és a kislányom. Szeretlek titeket, és veletek akarok
élni. Olyan nehéz azt elhinni, hogy értetek képes volnék megváltozni?
Euridiké viszont hátat fordított neki.
-Nem vagy még olyan öreg. Bármikor tudsz új családot alapítani innét távol.
 343

-De nekem ti kelletek! Nem tudok nélkületek élni!

-Jorgosz, pedig jobban tennéd, ha leszállnál rólam. Xénia is felnőtt nő, már el is költözött itthonról.
-És hogy-hogy én erről nem tudtam?
-Gondolom nem kívánta az orrodra kötni.
-De hát hova ment?
-Emlékszel arra a fiúra, akit a barátjaként mutatott be neked?
-Igen. Orfeusznak hívják, azt hiszem.
-Hát ő Dárius fia. Vele költözött össze. A családi birtokon élnek mindannyian.
A férfi álla leesett.
-De hát akkor unokatestvérek! Euridiké! Hogy engedhetted meg ezt?!
-Nem mindegy neked? A legjobb az volna, ha eltűnnél innét minél messzebbre, mert mint te is
láthatod, senki nem kíváncsi rád. Xéniát sem tudod látogatni, Dárius nem hagyná.
Jorgoszból valóban kifogyott a szufla. Nem bírta megemészteni a hallottakat. Csak állt, és bámult
Euridikére.
-Tényleg ezt gondolod? Hogy semmi keresnivalóm itt?
A nő határozottan bólintott.
-Tegyük túl magunkat a személyes sérelmeken, és tisztázzuk józanul a helyzetet. Én nem akarok
többé veled semmiféle viszonyt kialakítani. Ez érthető, nem?
-Pedig tudom, hogy szeretsz! És én is ugyanúgy érzek! Mért küldesz el mégis?
-Én nem érzek irántad semmit!
-Na persze, ezt annak meséld, aki még nem kóstolta a csókodat! Még sosem láttam ilyen őszinte és
szenvedélyes nőt, mint te.
-Komolyan azt hitted, hogy neked szól?
A férfi maga felé fordította Euridikét.
-Hát akkor kinek?! Én voltam ott! Én ébresztettem fel benned a szerelmet tizenhat évvel ezelőtt is,
és most is! Akármennyire hadakozol is ellene, az enyém vagy! De mindent tönkreteszel azzal, hogy
el akarsz távolítani magadtól! Pedig ugyanúgy fog fájni, ha elmegyek. Mért nem akarsz boldog
lenni velem?
-Beképzelt barom! Hát így el vagy szállva magadtól?
-Talán van is mire büszke lennem, nem úgy gondolod? Te sem tudsz ellenállni nekem!
Euridiké meglendítette a kezét, de nem érhette el a célját. A férfi elkapta a karját, mielőtt a pofon
elcsattanhatott volna. Jorgosz elmosolyodott, és bizalmasan belecsókolt a nő tenyerébe.
-Még mindig ütsz, mikor a legszívesebben simogatni volna kedved?
Euridikének elvörösödött a szeme a visszafogott könnyektől.
-Ha tényleg szeretsz, ha tényleg számítok neked..., akkor megteszed a kedvemért, hogy elhagyod a
várost. Már így is épp elég fájdalmat okoztál nekem.
-Többé nem fogok, ígérem. Mostantól minden másképp lesz.
-Vajon hihetek neked?
Jorgosz átölelte őt, mire végre felszabadult a nőből a feszültség. Könnyének gátja leomlott, és
szabadon áramolhatott lelkének árja. Vett egy nagy levegőt, és szipogva a férfiba kapaszkodott.
-Maradj velem!- suttogta meggyötörten.
-Soha többet nem hagylak el!
Ajkuk találkozott egy szelíd csók erejéig. A vihar, amely idáig tombolt bennük, most lassan
lecsitult, és elültek a harag és szenvedés hullámai. Olyan érzés áradt szét bennük, mint mikor az
ember hosszú út után végre hazaér.
-Jorgosz.
Euridiké kétségbeesetten odabújt a férfihoz.
-Jorgosz, ha újra bemersz csapni...
-Bíznod kell bennem, szerelmem.
-Hát nem tudom, hogy menni fog-e.
 344

-Csak adj időt, és bebizonyítom neked, hogy én vagyok a hozzád illő! Nekünk kettőnknek örökre
együtt kell maradnunk!

‫٭‬

Niké még aznap beugrott Dáfnéhoz is, akit mostanában kicsit elhanyagolt. Pedig annyi újdonság
volna, amit elmondhatna neki! Kezdve azzal, hogy Eugénnek új nője van.
-És ki az?- kérdezte Dáfné.
-Én nem tudom, hogy hívják, de talán te is hallottad azt a hatalma botrányt, amely pár napja volt. Az
esküvőn csalta meg a menyasszonyt a vőlegénye.
-Aha. Írisz és Arzén. Látásból ismerem őket.
-Hát Írisszel van Eugén.
-Ez biztos? Nem hülyéskedsz?
-Még aznap este, hogy elmaradt a nász! Bizony, nem sokat várakoztak.
-Ez nem semmi! Ráadásul úgy tudom, hogy Eugén és Arzén barátok.
-Hát ilyen barátok mellé nem kell ellenség, igaz? Eugén tényleg egy szemét gazember! Nem csak
veled cseszett ki, de ennek az ártatlan kislánynak is elvette az eszét!
-Na, azért nem kell senkit sem sokáig csábítgatni, ha Eugénről van szó!
Niké vállat vont. Sosem értette, hogy mitől olyan nagy szám a festő.
-Ha te mondod... De látom, ez a hír igencsak rosszul érintett.
Dáfné valóban fel-alájárkált, mint akit szétvet az ideg.
-Csak irritál, hogy ilyen hamar talált helyettem másikat! Én nekem még arra sem volt elég időm,
hogy elfelejtsem őt, erre nézd! Eugén már rég más után fut.
-Ebből is látszik, hogy végre fel kellene adnod a reményt! Te nem akármilyen nő vagy! Csinos,
okos, gazdag. Bármelyik férfi szívesen udvarolna neked. Mért csak pont ez az egy kell, aki ráadásul
meg sem érdemel téged?!
-Nem tudom! Talán csak bántja az önérzetemet, hogy nem kellek neki. De ezt akkor sem hagyhatom
annyiban! Bosszút akarok állni Eugénen! Ha már én nem lehetek boldog, akkor ő se legyen az!
Niké csak a fejét rázta.
-Te jó ég! Teljesen be fogsz golyózni emiatt a pali miatt! Szerinted ér ennyit?
Dáfné felnevetett.
-Dehogy ér! Ez most nem is róla szól, hanem rólam. Meg kell őt szereznem, hogy helyre álljon
bennem a rend. Hogy újra visszakapjam azt a magabiztosságot, amit ő sárba tiport.
-Hát ha mindenképp szükséged van erre...
-Meg fogom őt látogatni. Ha mindent bevetek, akkor el fogom tudni csábítani. És eközben úgy
intézem, hogy az a szegény kis Írisz végignézze az egészet.
-Ördögi terv! Na látod, erről beszélek! Te tényleg egy nemsemmi nő vagy!
-Ezt viszont magamnak is be kell bizonyítanom.

‫٭‬

Eugén már két napja várta Írisz felbukkanását, de a lány hiába tett ígéretet neki, nem jött. Már
kínjában azt is fontolóra vette, hogy ő megy utána, de ahhoz túl büszke volt. Ráadásul mi van, ha
Arzénnak igaza volt, és Írisz csak a bolondját járatta vele?
A férfinek azóta ahhoz sem volt kedve, hogy fessen. A legtöbbször csak ült a műtermében, és
bámult maga elé. A bánatát nem hallgatta volna meg senki, hiszen körülötte boldogan éltek, és
mindannyian csak magukkal törődtek.
Rettenetesen magányosnak érezte magát. Odaállt az ablakhoz, és a napnyugtában gyönyörködött,
amely vörösre festette a kopár sziklákat, és bearanyozta a vidéket. Ahogy egyre sötétedett, őbelőle
is csak egy árnyék vált a sok közül. Addig állt ott mozdulatlanul, amíg az első halovány csillagok ki
 345

nem gyúltak az égen.

-Eugén!- hallatszott a lány suttogása.
A férfi elmosolyodott. Tényleg beleőrülhetett a szerelembe, ha már hallucinált is Írisz lágyan
csengő hangjáról. Annyira szeretné, hogy itt legyen vele a lány...
-Eugén!
De hiszen ez nem álom, hanem valóság! Írisz tényleg eljött hozzá. Ott áll az ajtóban, de ebben a
homályban szinte nem látott belőle semmit, csak a szemét.
-Mit keresel itt?
-Így fogadsz? Bizonyára mérges vagy rám, mert nem jöttem hamarabb. A szüleim tartottak vissza.
-Hallgatnod kellett volna rájuk, és inkább otthon maradnod.
-Mindenféleképpen beszélni szerettem volna veled.
-Miről? Rájöttél, hogy igazából nem is szeretsz?
Eugén várta, hogy a lány tiltakozzon, de csak a csendet kapta válaszul. A nyomasztó,
szégyenteljes és kínos csendet. Aztán Írisz mégis megszólalt.
-Szeretlek, csak nem úgy, ahogyan te gondolod.
Ezzel most mit kezdjen? Ő várna túl sokat a lánytól? Vagy Írisz nem képes eleget adni neki? Egy
biztos, azután, hogy lefeküdtek, nem hajlandó újra csak a barátja lenni.
-Mi történt? Megláttad Arzént, és rádöbbentél, hogy nem múlt el az iránta való érzéseid?
-Nem erről van szó. Egyszerűen csak megvitattam magammal a dolgot, és azt kell, hogy mondjam,
én még nem vagyok felkészülve egy újabb kapcsolatra.
-Azt hittem, hogy jelentek neked valamit!
-Ami megtörtént, azt már nem lehet visszacsinálni. De neked mindig lesz a szívemben helyed, mert
mindennek ellenére nem tudlak nem szeretni.
-Ha csak az kell, hogy tisztázódjanak benned a dolgok, akkor várok rád. Ameddig csak akarod.
-Nem akarlak hülyíteni Eugén. Én le akarom zárni ezt a múltamat, és sajnos ehhez az kell, hogy
téged is távol tartsalak magamtól. Nekem is nehezemre fog esni, de muszáj.
A férfi nem értett már semmit. Azt ésszel fel bírta fogni, hogy a lány mért mondott neki nemet, de
a szívével nem. Ő ellenkező esetben nem tudna ilyen kegyetlen lenni Írisszel.
-Megbántad, hogy velem voltál?
-Hagyjuk ezt, Eugén. Ne kényszeríts olyan válaszra, amely végleg elvágna kettőnk közt minden
szálat. Maradjunk meg egymásnak szép emlékeinkben, és ne veszekedéssel váljunk el.
-Sajnálom. Túlságosan mélyen érintett a felelőtlenséged, és az önző viselkedésed. Nem hiszem,
hogy valaha megtudom neked bocsátani, hogy így kihasználtál.
Írisz bólintott.
-Remélem azért ez nem marad örökre így.
A lány nem is mondott többet, szó nélkül távozott. Hiánya űrt hagyott a férfi lelkében. Eugén
visszafordult az ablak felé. Mélyen magába szívta a hűs, balzsamos esti levegőt. Még sokáig
hallgatta a tücskök zenéjét. De már semmi sem adott gyógyírt. Néma szenvedéssel fordította arcát
az ég felé. A holdfény megcsillant lecsurgó könnyein.

‫٭‬

Dezdemóna épp a kakaóját kevergette a konyhában, mikor a folyosón látta elsuhanni Íriszt.
Utánament, és megszólította.
-Még csak nem rég érkeztél, és máris mész?
A lány szipogva válaszolt.
-Haza kell mennem.
-Te sírsz?
-Nem, csak allergiás vagyok a macskákra.
-Nekünk nincs macskánk!
 346

-Elnézést, mennem kell.

-De hát...
Dezdemóna viszont még be sem fejezte mondatát, Írisz már lelépett. Alakja eltűnt az éjszakában,
csak a zokogását lehetett még hallani, de az is elhalkult. Az asszony elgondolkozva nézett utána.
-Te még ébren vagy?- lepte meg Dárius.
A férfi egy szál alsónadrágban jött ki a szobájából. Nyilván már a lefekvéshez készülődött, csak a
hangzavarra kelt fel.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.
Dárius megdörzsölte a szemeit.
-Mért nem tudsz aludni?
Dezdemóna felmutatta a kakaóját.
-Csak ezt megiszom, aztán megyek.
-Az édeset kívánod?
-Egy egész csoki gyárat fel tudnék falni!
-És nincs itthon se süti, se semmi? Leugorjak a boltba?
Az asszony elmosolyodott.
-Képes lennél rá? De hát már minden be van zárva ilyen későn!
-Talán a kocsma nem.
-És ott árulnak csokit?
-Hát, ha mégsem, akkor kénytelen leszek betörni valahová.
Dezdemóna jókedvűen elnevette magát. Most szíve szerint megcsókolta volna Dáriust, de inkább
nem. Épp elég volt az a délutáni eset. Mostanában túl sokszor felejti el, hogy ő igazából haragban
van férjével, és nem is akar kibékülni vele.
Dárius viszont mintha csak ráérzett volna arra, hogy milyen gondolatok is jártak előbb a fejében,
közelebb lépett hozzá.
-De előbb kérem a jussomat!
-Na nem! Előbb a csoki, aztán kívánhatsz valamit... talán.
-Egy kis előleg sem jár?
-Szó sem lehet róla!
-Ne légy ilyen gonosz boszorka!
A férfi átkarolta, és kedvesen összedörzsölte az orrukat. Dezdemónában ez annyi szép emléket
idézett fel. Milyen rég is volt ilyen figyelmes vele Dárius...
Tényleg kezdett meggyengülni az ellenállása. Még pár nap, és ha minden így megy tovább, akkor
be fogja adni a derekát férjének. Ennek csak is a terhesség lehet az oka! Ilyenkor mindig jobban
szomjazott a szeretetre.
-Dárius.
-Hm?
-Tényleg nagyon kívánom.
-Én is téged, drágám.
-De én az édességről beszélek!
A férfi felsóhajtott, és elengedte.
-Oké, máris hozom. Csak gyorsan felöltözöm.
Dárius eltűnt a szobájában, de öt perc múlva újra előkerült. Immár ruhában az ajtó felé tartott, de
azért menetközben lopott tőle egy gyors puszit.
-Aztán itt legyél még nekem, mire visszaérek, jó?
-Hová bújhatnék előled?
-Ez a beszéd! Sietek, szerelmem!
Amint kilépett, Dezdemóna felhajtotta kakaója maradékát, és a csapba tette. Egy percig sem várt
férje visszatérésére, hanem ment az ágyba, hogy aztán alvást tettesen. Muszáj volt ezt tennie a saját
érdekében. Ha Dárius visszatér, és még mindig ilyen hangulata lesz, akkor ő menthetetlenül újra
 347

beleszeret a férjébe.
És ezt el kell kerülnie.
-Istenem! Milyen kár, hogy amennyire gyűlölöm, annyira tudom szeretni is.
Az asszony felsóhajtott, és befészkelte magát takarója alá. Még hallotta a kocsi hangját, mikor
Dárius hazaérkezett. Így nyugodott meg, és így tudott álomba merülni.

XXXIV.

Arisztid és Rea a fagyizó előtt találkoztak.

-Már tegnap itthon voltál?- kérdezte a lány.- És még csak most hívsz?
-Mit játszod a sértődöttet? Van fogalmad arról, hogy én miken megyek keresztül? Az apám válni
akar, anya lelépett Isten tudja, hogy hová, és a város erről pletykál! Tönkre ment az egész életem!
-Azt hiszed, hogy csak neked vannak problémáid?! Ha nem tudnád, Írisz a nővérem, és én is
megszenvedem, ami vele történt. Otthon áll a bál az elmaradt esküvő miatt, ráadásul Írisz már
mással is találkozgat.
-Igen? Hát ilyen nővéred van neked? Nem csoda, hogy megcsalták!
-Te csak ne merd őt a szádra venni, mert akinek ilyen anyja van, mint neked, az jobban tenné, ha
elbújna a föld alá!
-Ne kezd az anyázást, mert...
-Na mi az? Fáj az igazság? Az anyád egy büdös szajha!
-Pont te beszélsz?! Nálad nagyobb ribancot még nem hordott a hátán a föld! Még csak tizenhat éves
vagy, de már az egész suli meghúzott!
-Jó, ha így állunk, akkor akár le is kophatnál rólam!
-Tudod, kinek kellesz?! Még a végén elkaptam volna tőled valami nemi betegséget!
Rea felháborodottan lökött egyet a fiún, aztán elfutott. Arisztid undorodva köpött egyet utána.
-Ennyit érsz!

‫٭‬

Arisztid hazament, és tett egy utolsó próbát. Lionel viszont nem hallgatta meg. Újra és újra csak
ugyanazt ismételgette, és nem engedett a döntéséből.
-Fiam, érts meg engem is.
-De nem tehetitek ezt velem!
-Ez nem ellened van, hanem...
-Kit érdekel! Azt akarom, hogy csináljatok mindent vissza. Úgy akarok élni, mint régen. Mikor még
minden rendben volt!
-Arisztid, te már nem vagy kicsi gyerek. Fel kellene tudnod fogni, hogy anyád mit követett el. Ha
majdan a te feleséged csalna meg, te meg bocsátanál neki?
-Igen!
-Óh, gyermekem! Ez nem ilyen egyszerű.
-Mert te túl bonyolítod! Oda kellene figyelned arra is, hogy én mit szeretnék!
-Fiam, nem kell aggódnod. Nem maradsz anya nélkül.
-Ezt meg hogy gondolod?! Máris találtál másik feleséget?
-Pénelopé lesz az.
-A nagynéném?! Ez gusztustalan, apa! És most mit mondasz? Hogy legalább minden a családban
marad? Te jól vagy? Én ezt nem fogom elfogadni!
 348

-Attól tartok, hogy ebben nem szólhatsz bele.

-De megtehetem! Nem hagyom, hogy együtt legyetek! Meg fogom akadályozni!
-Arisztid, nyugodj le, kérlek!
De a fiú nem válaszolt, csak dühösen elviharzott otthonról.

‫٭‬

-Anya? Azonnal gyere haza!

Arisztid fölhívta Barbarellát, amint megtudta a szállodája telefonszámát.
-Kicsikém..., tudod, hogy te is hiányzol nekem. De nem mehetek még, meg kell várnom, hogy kicsit
lecsillapodjanak a kedélyek. Majd csak két hét múlva érkezem Pargába.
-Nem érted. Most kell jönnöd! Szükségem van rád!
-Édesem, semmi baj. Váratlanul érhetett a hír, de bele kell nyugodnod.
-Nem fogok! Nem érdekel, meddig kell nyaggatnom apát, de akkor is elérem nála, hogy lemondjon
a válásról. Egyébként eláruljam, hogy mit tervez? Máris újranősülne!
-Hát akkor Pénelopével nem sokat lacafacáztak.
-Ezt meg ki mondta el neked?
-Már régóta tudom.
-És nem tettél semmit?! Hogy hagyhattad?
-Arisztid, ennek így kell lennie, ezt nem lehet megakadályozni. Te se szólj bele. Maradj ki az
egészből, és csak türelmesen várj. Majd ha hazaértem, mindent elrendezek.
-De anya! Te melléjük állsz?! Ezek szerint belementél a válásba is?
-Ez az egyetlen lehetőség.
-Hát én nem így gondolom! És neked sem volna szabad ezt mondanod! Abba belegondoltál már,
hogy mi lesz velünk apa pénze nélkül?
-Picikém, te ne törődj az anyagiakkal, majd én megoldom. Vigyázz magadra, jó?
-Hát akkor tényleg nem jössz haza?
-De megyek, csak kicsit később. Addig bírd ki, drágaságom. Na puszi neked!
-Anya!
Arisztid viszont hiába szólt a kagylóba, már csak a búgást hallotta.
Micsoda őrület! Itt mindenki meggárgyult! Az apja, az anyja, a nagynénje. Ez egy rohadt
összeesküvés ellene! Pedig ő csak rendbe akarja hozni a dolgokat, és senki nem segít neki.
Na de nem baj, ő nem adja fel. Tudja a kötelességét, és mindent meg fog tenni annak érdekében,
hogy visszaálljon az élet az eredeti kerékvágásba.

‫٭‬

Arisztid még aznap elment Pénelopéhez, hogy megbeszélje vele a dolgokat. Ha kell durvább
eszközökhöz is fog folyamodni, de egyelőre csak kezdjük ezzel. Egy a lényeg, hogy sikerüljön a
terve.
-Szia, nagynéném!
-Nahát, te mit keresel itt?
-Talán nem látogathatlak meg?
-Ide bármikor jöhetsz. Csak nem sűrűn szokásod, ezért csodálkozom.
-Ha nem vártál, elmehetek.
-Dehogyis! Ne legyél buta, gyere be!
Az asszony akkor is furcsállta, hogy unokaöccse ilyen hirtelen feltűnt nála. Arisztiddel nem
kedvelték egymást, mert egyszer beolvasott Barbarellának, hogy túlságosan elkényezteti a kölykét,
és ezt a fiú is hallotta. Azóta egy-két szónál többet nem váltanak sosem.
-Kérsz valamit? Van finom gyümölcslevem.
 349

-Köszönöm, nem.
-Akkor halljuk! Látom rajtad, hogy valami nyomja a bögyödet.
Arisztid ránézett, és tényleg nem teketóriázott tovább.
-Igazából apáról volna szó.
-Valami baja van Lionelnek?
-Remekül van. Kicsit túlságosan is jól, ahhoz képest, hogy válni készül anyutól.
-A szüleid talán már nem szerették egymást. Az is lehet, hogy egyiküket sem viselte meg
különösebben a szétköltözés.
-Akkor csak nekem fáj ez az egész?!- fakadt ki a fiú.- Hogy lehettek ilyen önzők! Én lassan
tönkremegyek, míg ti vígan éltek, mint hal a vízben!
Pénelopé végre megértette.
-Engem hibáztatsz mindenért?
-Mert a te kezed is benne van! Vagy mered az mondani, hogy te teljesen ártatlan vagy? Hogy csak
puszta véletlen, hogy az apám téged akar feleségül venni a válás után?
-Egy pillanat! Így nem beszélhetsz velem, fiacskám! Ennél több tiszteletet érdemlek! Másodszor:
nekem semmi közöm ehhez az egészhez! Ebben egyedül Barbarella a hibás. Lionel jól teszi, hogy
végre megleckézteti a húgomat. Sajnos azt kell, hogy mondjam neked, Arisztid, hogy az anyádat
vádold, ha valakit mindenféleképpen bűnösnek akarsz kikiáltani.
-Csak féltékeny vagy, mert apa nem téged választott annak idején! Pedig nincs ezen mit
csodálkozni! Anya sokkal szebb és okosabb is nálad!
-Isteníted Barbarellát, ami érthető. De annál rosszabb lesz neked később rájönni, hogy ő is csak
esendő ember. Nőj fel végre, Arisztid! Ideje meglátnod az igazságot, bármennyire is ellenedre van.
Ezzel szembesülnöd kell.
-Nem! Anyunak minden oka meg volt rá, hogy megcsalja apát! Apa nem figyelt rá eléggé, ezért
meg is érdemli, hogy felszarvazták! De az igazi hibások ti vagytok! Fogadjunk, hogy már évek óta
ezt tervezitek! Anya háta mögött szervezkedtetek!
-Hogy mondhatsz ilyeneket?!
-Engem nem tudtok becsapni! Végig csak az ürügyre vártatok, és közben szegény anyámat
belecsalogattátok a csapdába! De egyet ígérhetek! Amíg én élek, ti nem jöhettek össze soha!
Pénelopé csak a fejét rázta.
-Fiam, hát ez borzasztó, hogy mennyire elveted a sulykot. Nincs semmiféle jogod arra, hogy
beleszólj a felnőttek dolgába. Jobb volna most egy kicsit, ha leülnél, és megnyugodnál. El tudom
képzelni, hogy milyen rosszul érinthetett ez téged, de ráadásul te még annyira gyermek-lelkű is
vagy. Idő kell, hogy feldolgozd.
-Csak ne pátyolgass, és ne játszd meg itt magad! Akkor sem léphetnél anyám helyére, ha te volnál
az utolsó nő a földön. Inkább neked kellene elgondolkoznod a történteken! Nem szégyelled magad?
Az egy dolog, hogy más férjére fáj a fogad, de ráadásul pont a húgodé kell!
-Elég! Nem tudsz rólam semmit, te pimasz kölyök!
-Megyek is! Nem bírnék tovább egy olyan házban maradni, ahol ilyen emberek élnek!
Arisztid elégedetten távozott. Na, most végre megmondta neki a magáét! Remélte ezután minden
megoldódik. Pénelopé elmegy az apjához, és visszautasítja a szerelmét. Lionel bánatában mégiscsak
az anyjával marad. Barbarella pedig a hír hallatán azonnal hazatér.
Igen, bárcsak ilyen egyszerű volna minden.

‫٭‬

Dáfné gondosan készült az Eugénnel való találkozóra. Egy piros és királykék ruha között vacillált,
végül a csábítás színét választotta. Fekete haját kiengedte, hogy szabadon hulljon alá a derekáig.
Finoman kifestette magát, és miután egy bódító parfüm illatát is magára cseppentette, indulhatott.
A férfi meglepve fogadta.
 350

-Rég láttalak.
-De remélem nem zavarsz el?
-Dehogyis! Kérsz valamit inni?
A nő odahajolt hozzá, hogy adjon egy üdvözlő puszit, de csak úgy dőlt a pia szag Eugén szájából.
Nahát, ez igazán különös! A festő pedig nem gyakran alkoholizált, főleg nem ilyen mértékben.
Könnyebb lesz irányítania őt, mint gondolta volna.
-Drágám, mit ünneplünk?
Eugén vállat vont. Láthatóan még ettől a kicsit mozdulattól is megszédült. Dáfné a kanapéhoz
kísérte, és leültek.
-Így!- mondata a nő.- Nagyon hiányoztál ám nekem, ugye tudod?
A férfi csillogó szemekkel elmosolyodott.
-Tetszem neked?
-Hát persze, hogy tetszel nekem!
Dáfné közelebb hajolt hozzá, és amíg csókolóztak, óvatosan kizsebelte Eugént. A férfi észre sem
vette, hogy lenyúlta tőle a mobilját.
-Kedvesem!- súgta a nő.- Mennem kell, de mindjárt jövök.
-Hová mész?
-Csak vécére. De ne aggódj, sietek vissza hozzád!
Dáfné gyorsan töltött még egy pohár úzót, és a férfi kezébe nyomta. Aztán ott hagyta, de csak
tényleg pár perc erejéig, amíg elküldött egy SMS-t Írisznek. Ám így is mire visszatért, Eugén már
az igazak álmát aludta.
-A francba!

‫٭‬

-Írisz, nem értelek! Egyáltalán te tudod, hogy mit akarsz?- mondta Rea.
Nővére a szemét törölgette a könnyektől. A lány szobájában voltak, és hangosan üvöltött a
rockzene. Rea kikapcsolta a magnót, és teljes figyelmével Íriszhez fordult.
-Na jó, ez nem mehet így tovább! Komolyan mondom, az árvaházban nem sírnak ennyit, mint te!
Már megint mért bánkódsz? Az a pöcs az oka?
Az a pöcs... Rea már csak így hívta Arzént, mióta kiderült róla, hogy egy szoknyapecér. Írisz a
fejét rázta, és kifújta az orrát.
-Akkor anyuék?
-Megtiltották, hogy Eugént meglátogassam!
-És? Te meg engedelmeskedsz? Hát akkor ne hari, de te vagy a hülye. Szard le, hogy ki mit mond!
-Én tényleg nem akarok több botrányt! Apunak is igaza van. Jobb volna Athénban továbbtanulnom.
-Elküldenek messzire, mert te vagy a család szégyenfoltja. Az esküvőd meghiúsult, és már szűz sem
vagy, úgyhogy másnak sem kellesz.
-Sss, halkabban! Ezt csak neked mondtam el!
-Oké, tőlem nem tudja meg senki!
Rea lehuppant az ágy szélére, és elgondolkozva nézett nővérére.
-Tudod, néha úgy viselkedsz, hogy én érzem magam idősebbnek kettőnk közül. Mért nem állsz a
sarkadra, és viselkedsz normálisan? A pasiknak persze bejön ez a tehetetlen szöszi szerep, de csak
előttük mutasd magad ilyennek. Belül maradj erős, és mindig tudd, hogy mit akarsz!
Írisz átölelte kishúgát.
-Annyira össze vagyok zavarodva. Meg tudsz engem érteni?
-Túl sokat filozofálsz értelmetlen dolgokról! Mért nem inkább a pillanatnak élsz? Segítek neked
ellazulni!
Rea bekukkantott a dugi helyeire, és rá is bukkant egy üveg borra, és egy kis füves cigire. Mikor
ezt látta nővére, először tiltakozott, de aztán belement. Persze csak mértékkel.
 351

-Annyira azért nem akarom magam kiütni!

-Ó, ne rinyálj már! Élj a mának!
Viszont amint kitöltötték egy első pohár italt, Írisznek érkezett egy üzenete.
-Ki az?- kérdezte Rea.
-Eugén küldte. Azt írja, hogy valami nagy baj történt, és azonnal siessek oda!
-Ez valami kamu duma!
-Várj, felhívom!
De a vonal túlvégén hiába csörgött, nem vette fel senki. Íriszt egyre inkább elfogta az aggodalom.
Felpattant, és már indult is.
-Rea, el ne áruld senkinek, hogy hová mentem!
-Akkor mit mondjak, ha kérdeznek?
-Találj ki valamit!

‫٭‬

Eugén szédült, és nagyon fáradt volt. Próbált aludni, de Dáfné nem hagyta. Folyamatosan
keltegette, ami nagyon zavarta. Kezével ellökte magától, de még annyi ereje sem volt, hogy ébren
maradjon. Annyit érzékelt a külvilágból, hogy folyamatosan vetkőztetik lefelé.
-Mi... mi az?
-Semmi baj, én vagyok az, Dáfné.
-Hagyjál!
-Majd pihenhetsz, csak még tarts ki egy kicsit. Emeld meg a csípőd!
-Minek?
-Hogy levegyem rólad a nadrágot.
A férfi nem tudta mit akarnak tőle, de nem is érdekelte. Aztán egyszer csak egy finom, gyengéd
szájat érzett ajkain.
-Írisz.- suttogta áhítattal.- Szerelmem.
Visszacsókolt, és lehunyt szemmel átölelte a nőt. Kétségbeesetten magához szorította, és
tapasztalt kezeivel már a szoknyája alatt kutakodott. Írisz, úgy tűnt, benne is van a játékban, és
izgató mozgásától már a plafonon volt. Belemarkolt a fenekébe, és megmutatta neki, hogy milyen
hatással van rá.
-Kívánlak.
A helyzet csak továbbfokozódott, és az álom teljesen összekeveredett a valósággal. Egyetlen
dolog zökkenthette csak ki a delíriumból, és az nem más, mikor kinyitotta a szemét. Döbbenten
tapasztalta, hogy Dáfné ült fölötte lovaglóülésben félmeztelenül. Írisz pedig az ajtóban állt, és
sápadt arccal rájuk meredt.
Mire reagálhatott volna, késő volt. A lány eltűnt, és Dáfné is leszállt róla. A nő higgadtan
visszaöltözött, és nevetve hozzáfordult. Eugénnek talán még mindig nem volt tiszta az agya, de azt
már kezdte kapiskálni, hogy átverték.
-Mi történt?
-Elmagyarázzam? Inkább nem. Talán magadtól is rájössz.
A férfi bambán nézte, ahogy Dáfné is elmegy.

‫٭‬

-A bátyád nem eszik velünk?- kérdezte Dezdemóna.

Mindannyian az asztalnál ültek, és az ebédjüket fogyasztották.
-Nem hiszem.- válaszolt Orfeusz.- Szólni akartam neki, de mikor felmentem hozzá, hát... inkább
gyorsan visszajöttem.
-Mért, mit láttál?- figyelt fel Dárius is.
 352

-Eugén két nővel is volt! Szerintem orgiát készülnek rendezni.

-Áh, ne hidd!- mondta Dioméd.- Ha tényleg így volna, akkor már szólt volna nekünk az öcskös.
Nem hagyna ki minket a buliból.
Niké rásuhintott egyet vőlegénye fejére, mire az rögtön befogta a száját. Orfeusz nevetve
félrenyelt, aztán köhögő roham tört rá. Majdnem az egész tál ételt a földre lökte véletlenül.
-Hát még ilyet! Bratyó, te egy állat vagy!
-Kösz, seggfej!
Dioméd óvatosan Niké felé pillantott, de a lány most nem akarta megütni. Dezdemóna rájuk szólt,
hogy fejezzék be az ökörködést evés közben. Orfeusz ennek ellenére nem bírta ki, hogy még egy
utolsó mondatot ne fűzzön az előbbi témához.
-Azért ez igazságtalanság! Eugén közel sincs ahhoz, hogy egy Casanova legyen, erre nézzétek:
minden ujjára jut egy csaj!
-Ja!- vágta rá Dioméd.- Pedig én mennyivel jóképűbb vagyok nála! De hát várható is volt, hogy a
kiállítás után megnő a népszerűsége.
-Felvitte az Isten a dolgát, mi? Bezzeg, ha én lennék a helyébe...
Xénia rálépett Orfeusz lábára az asztal alatt, mire a fiú befogta a száját.

‫٭‬

Persze a mosogatás megint Dezdemónára maradt, de Dárius segített neki. Az asszony

megmosolyogta igyekvő férjét.
-Mostanában olyan dolgokat is tanultál, amiket soha nem akartál.
-Ezt csak azért mondod, hogy eltereld a szót.
-Miről?
-Ne játszd az ártatlant, azt te is nagyon jól tudod! Tegnap este nekünk lett volna még egy
randevúnk, de nem jöttél el.
Dezdemóna tovább tettette a tudatlant.
-Nem értem, mire célzol. Igazából arról sem tudtam, hogy mi még mindig találkozgatunk. Azt
hittem az a rész már harminc éve lezárult.
De Dáriust nem lehetett becsapni.
-Semmi nem zárult le! Csak egy kicsit... lanyhult a szerelmünk. De még újra lehet éleszteni. És te
kihagytad ezt a lehetőséget, mikor hoztam neked a csokit.
-Ó, hát arról beszélsz! Sajnálom, de már túl fáradt voltam, és nem bírtam ébren maradni.
-Mond csak tollas a hátam?
-Ne kötözködj! Idáig jól meg voltunk, mért nem folytatjuk így tovább?
-Mert ideje végre tényleg kibékülnünk.
Dezdemóna az utolsó tányért is a csöpögtetőre helyezte, aztán megtörölgette a kezét.
-Ezt hogy érted?
-Így!
Férje figyelmeztetés nélkül magához húzta, és megcsókolta. Aztán elmosolyodott, mint egy vásott
kölyök. Tekintete meleget árasztott, és ettől felengedett a Dezdemónában lévő jég is.
-El fogok gyengülni, ha mindig így nézel rám.
-Ez a célom. Vagy te nem akarod?
Az asszony a fejét rázta. Már nem tudta, hogy mit csináljon. Idáig határozottan biztos volt benne,
hogy ők ketten soha többet nem lesznek egy pár. De az utóbbi időben olyan kedves és aranyos volt
vele Dárius. Dezdemóna már a szakadék szélén egyensúlyozott, és ezt a férfi látta is. Már csak egy
picit kell tepernie, és övé a győzelem.
-Kedvesem!- megfogta a felesége kezét, és apró csókokkal hintette teli ujjait.- Dezi, mindenem!
Bocsáss meg nekem, kérlek! Ismersz engem, megjavulok én, ha adsz még egy esélyt. Beismerem,
hogy évekig egy szörnyeteg voltam, hogy elvettettem a sulykot, és nem figyeltem oda rátok. Ne
 353

tudd meg, hogy én is mennyire megbántam. De itt van a pici baba, akit még fel kell nevelnünk
közösen. Itt vannak a gyerekeink, akikért én élek-halok. Legalább értük, ha nem is értünk tedd meg!
Dezdemóna keze megmozdult. Elsőnek csak olyan félénken rebbent, mint egy pillangó szárnya.
Aztán annál hevesebben ölelte át férjét. Dárius nevetve szorította magához.
-Akkor ez igent jelent?
Az asszonynak azonnal eszébe jutott, hogy mikor hallotta utoljára ezeket a szavakat Dárius
szájából. Mikor feleségül kérte annak idején.
-Szeretlek. Ez az érzés meghalványult az évek során, de el nem múlhatott. Soha nem tudtalak kiölni
a szívemből. Lehetetlen lett volna!
Dárius gyengéden megcsókolta, aztán felkapta, és bevitte a szobájába.
-Még nincs este!- tiltakozott Dezdemóna.
-Én akkor is most akarlak!
Óvatosan lefektette az ágyra, és mellé dőlt. Dárius semmit sem sietett el. Sokáig csak feküdt az
asszonya mellett, és gyönyörködött a szépségében. Finoman cirógatta az arcát, simogatta a haját, és
odabújt hozzá, akár egy gyermek.
-Rég éreztem magam mellett a testedet.
Dezdemóna elmosolyodott, és nyomott egy puszit a férfi homlokára.
-Nekem is hiányoztál. De én még magam előtt sem mertem bevallani.
-Én tettem ezt veled. A nemtörődömségemmel haragot szítottam benned, és így reagáltál.
-Most már mindegy. Hagyjuk a múltat.
-Igazán, tiszta szívedből megbocsátasz?
-Csak egy esetben! Ha több hibát nem követsz el!
Dárius fölé hajolt.
-Soha! Esküszöm, hogy soha többé nem válok olyanná, mint amilyen voltam. Azzal nem csak
ellenetek, de önmagam ellen is bűnt követnék el. Vagy nem hiszed, hogy nekem is sokkal
nyugodtabb, és szebb az életem, mióta itthon vagytok, és szeretettel vesztek körül engem?
Dezdemóna magához húzta, és megcsókolta. A férfi a lábai közé fészkelődött, és lassan
belemerültek a szeretkezésbe. Levetkőztették egymást, és felfedezték a másik testét. Semmi sem
volt olyan, mint ezelőtt. Mintha két teljesen új ember találkozna, olyan áhítattal értek egymáshoz.
-Te vagy a legszebb!- suttogta Dárius.- Mindig is te voltál a legszebb, csak nem engedted, hogy
lássalak. De most már többé nem bújhatsz el előlem.
Dezdemónának eszébe jutott, hogy idáig mindig csak sötétben voltak együtt. De most a délutáni
nap fénye bevilágította a szobát, és még sem szégyenlősködött. Már megbízott férjében.
-Szeress! Nagyon nagy szükségem van arra, hogy szeress!
Dárius ráhajtotta fejét a hasára, és apró csókokkal hintette tele.
-A megtestesült nő! Mindig is lenyűgözött, hogy milyen gyengéd, milyen szerethető anya vagy a
gyermekeimnek. Sosem voltam féltékeny, hogy te érted jobban oda vannak. Büszke voltam rá, hogy
a fiam imádnak téged, mert úgy éreztem, kicsit az én érdemem is, hogy egy ilyen tökéletes asszonyt
választottam.
Dezdemóna meghatódva elsírta magát. Férje lecsókolgatta könnyeit.
-Ne csináld ezt, szerelmem! Csak a boldogságot akarom látni mostantól az arcodon. Minden napot,
amit még együtt tölthetünk, be akarom aranyozni. Mindent megkapsz, mindent, amit csak szeretnél!
-Szeretlek. Tudom, hogy nem mondom én se neked valami sokszor.- vallotta be a nő.- Nem csak te
vagy a hibás, látod? Én is vétkeztem, mikor nem küzdöttem a házasságunkért. Mindenbe csak
beletörődtem, és hagytam, hogy lassan utálattá váljanak az érzéseim.
-Dezi, hogy mondhatsz ilyet? Egy asszony sem csinálta volna ezt végig, amit te. Én örökké csak
hálás lehetek, azért, mert mindennek ellenére kitartottál mellettem, és most is megbocsátasz.
-De hidd el! Én is nagyban hibás vagyok. Ám nem baj, mert mostantól tényleg úgy élhetjük az
életünket, ahogyan mindig is kellett volna.
-Szólj rám, ha megint olyan unalmas fráterré kezdek válni, mint voltam.
 354

-Jó! Te pedig szólj rám, ha megint engedelmes bolonddá leszek melletted.

Dárius mélyen a szemébe nézett feleségének.
-Hát valóban jobban tetszik ez a tűzről pattant kis menyecske, aki felveszi velem a harcot.
-Én pedig jobban szeretem, mikor ölelsz, és csókolsz, ahelyett, hogy parancsolgatnál nekem!
Dezdemóna megcsiklandozta a férjét, aztán nevetve hentergőzni kezdtek az ágyon.

‫٭‬

Iszméné csak most tudta összeszedni a bátorságát, hogy fiát felhívja. Két csöngés után Arzén fel is
vette a kagylót.
-Anya? Te vagy az? Hogy vagy?
-Fiam... hát nagy rumlit hagytál magad után.
-Ezért hívtál?
-Én mindig arra tanítottalak, hogy vállald a felelősséget! Erre most elmenekülsz, mert félsz az
emberek véleményétől. Ez rám vet szégyent.
-Igazad van, sajnálom, de meg kellett tennem.
-Arzén.
-Igen?
-Fiam, megbántam azt a pofont. Tudod, milyen vagyok. Hamarabb ütök, mint gondolkozom.
-Megérdemeltem. Tényleg ocsmányságot műveltem.
-Örülök, hogy beismered. És most? Hazajössz?
-Még nem, anya. Két hetet maradok.
-Azzal a nővel vagy ott?
-Barbarellának hívják.
-Nekem aztán olyan mindegy, csak azt tudom biztosan, hogy a vesztedet fogja okozni az a szajha!
-Ne beszélj így róla! Ezek után el is hiszem, amit mesélt.
-Na halljam, mit talált ki neked, hogy összeugrasszon minket!
-Az igaz, hogy megfenyegetted? Hogy a múltkor lehordtad őt mindennek, és megtiltottad, hogy
velem legyen?
-Persze! Hogy is engedhetném ezek után, hogy tovább fertőzze a lelkedet?
-De anya! Felnőtt férfi vagyok! Azzal járok, akivel akarok!
-Én csak meg szeretnélek tőle védeni! Fiam, vigyázz vele, mert az a nő egy áspis kígyó! Akkor fog
támadni, amikor a leginkább nem számítasz rá!
-Ebbe ne szólj bele! Ez csak is az én dolgom!
-Ó drágám, el vagy veszve, már látom. De nem baj, ha bebizonyosodsz arról, hogy nekem van
igazam, akkor vissza fogsz térni hozzám. És én megbocsátok neked.
-Ha csak ilyeneket tudsz nekem mondani, akkor jobb is, ha befejezzük ezt a beszélgetést!
-De hát mért haragszol rám? Én csak jót akarok neked!
-A céljaid érdekében átgázolsz rajtam, és észre sem veszed, hogy olyan dolgokat erőltetsz rám, amit
nem is én szeretnék, hanem csak te! Így volt ez Írisszel is. A családjának háttere annyira lenyűgözött
téged, hogy tőlem már meg sem kérdezted, hogy kit akarok feleségül venni.
-Ezek az ő szavai! Felismerem, ez csak annak a cédának a szavai lehetnek! Mondom, hogy ellenem
fordít, hogy szabadon irányíthasson téged. Te pedig, szegény fiam, annyira elvakult vagy a
szerelemtől, hogy már azt sem látnád, ha a szemed előtt csalna meg.
-Tévedsz! Én nem vagyok olyan vén kecske, mint a férje!
-Lionelt nézed le? Milyen jogon? Nem is ismered az ő történetüket! Még épphogy csak elkezdted az
iskolát, mikor ők összeházasodtak. Mindenki megjósolta, hogy ennek nem lesz jó vége. És lám,
valóban így lett! Nézd, nézd meg Lionelt! Megalázták, és kiforgatták a vagyonából! Ide vezet,
látod, a nagy szerelem! Te is így akarsz járni?
-Na jó, ezt nem hallgatom tovább! Megint csak a magadét hajtod! Engem meg sem kérdezel, hogy
 355

vagyok?
-És te megkérdezted tőlem, fiam?
-Én meg, de nem válaszoltál rendesen!
-Hát akkor elmondom! Szomorú vagyok, nagyon szomorú miattad. És csalódtam is benned, én nem
így neveltelek. El kell viselnem a célzásokat, a rosszalló pillantásokat, ha az utcára lépek. De még
sem a szégyen, mégsem az a gyalázat fáj a legjobban, amit okoztál, hanem az aggodalom. Nagyon
aggódom érted, mert tudom, hogy mi lesz ennek a vége. Össze fog törni a kicsi szíved. Fiam, előzd
meg, gyere haza hozzám! Ne maradj ott, és ne várd meg, míg teljesen behálóz az a nő!
-Anya, hiába keltesz bennem bűntudatot, annál jobban nincs kedvem visszamenni. Hagyj élni!
-Arzén! Ne tedd le!
De Arzén letette a kagylót.

‫٭‬

-Mért vagy ilyen morcos?- súgta Barbarella a férfi fülébe.

Arzén még mindig a telefont bámulta.
-Anya hívott. Összevesztünk.
-Ez várható volt. Gondolom megint miattam.
-Én megvédtelek! Nem engedtem, hogy rosszakat mondjon rád.
-Hülyeség volt. Ha mindenben igazat adtál volna neki, akkor béke volna köztetek.
-Mért olyan nehéz ez? Két tűz közé szorultam! Téged is és őt is szeretem. De egymás ellen
vagytok! Annyira jó volna, ha ez a helyzet megoldódna...
-Na nem! Tőlem ne várj ilyesmit!
Barbarella fölkelt az ágyból, és öltözködni kezdett. Arzén elgondolkodva nézte közben őt.
-Csak egy kis jóindulatot kérek tőled. Anya biztosan megbocsátana neked, ha azt mutatnád felé,
hogy képes vagy megváltozni, és mindig kitartasz mellettem
-Na ide figyelj! Ezt nem várhatod el tőlem! Mi közöm van nekem a családodhoz? Nem elég, hogy
téged elfogadlak? Mért kellene még egy csomó idegenhez alkalmazkodnom, legfőképp az
anyádhoz, aki gyűlöl engem?
-Ha velem akarsz maradni örökre...
-Arzén, te ostoba fiú! Hát ilyen álmaid vannak?
-Mért? Neked nem ugyanezek az álmaid?
Barbarella elkezdte fésülni a haját.
-Drágám, az én terveimet nem az érzelmek, vagy az ösztönök irányítják. Van egy gyermekem, akit
el kell tartanom. Biztosítanom kell neki azt a jólétet, amelyben idáig élt. Szerinted ez a te tanári
fizetésedből lehetséges?
Arzén tátott szájjal meredt a nőre. Az viszont oda sem bagózott rá. Magához vett egy törülközőt,
és az ajtóhoz ment.
-Mindjárt jövök, csak úszok egy kicsit a szálloda medencéjében.
-De hát mindjárt indulunk vacsorázni! Egy étterembe akartalak elvinni.
-Nem maradok sokáig.

‫٭‬

Barbarellának már kezdett elege lenni ebből a nyaralásból. Ennek arról kellett volna szólnia, hogy
elfeledjék az otthoni problémákat, és csak élvezzék az életet. Ehelyett folyton csak arról ment a
téma, hogy mi lesz, ha visszatérnek Pargába. Nem akart még erre gondolni!
Lement lifttel a földszintre, aztán átvonult a hallon, hogy bejusson az aulába. Amint a medencéhez
ért, ledobta magáról a törülközőt, és csobbant egyet a vízben. Az úszás legalább lenyugtatta. Aztán
kimászott, és megpihent az egyik nyugágyban.
 356

Már megint itt volt az a kigyúrt, jóképű idegen! Állandóan őt bámulta, és Barbarella nem volt
hülye. Tudta, hogy mit akar tőle az ismeretlen. És végül is mért ne? Amiről Arzén nem tud, az nem
fájhat neki, nem igaz?
Intett a titkos hódolójának, hogy jöjjön utána. Lassú járásával közelebb ment az öltözőkhöz.
Körülnézett, nem volt ott senki. Bement az egyik szűk fülkébe. Mikor hallotta, hogy a férfi
utánajött, egy gyors mozdulattal berántotta, és magukra csukta az ajtót.
Az idegen már rutinos lehetett, mert nem különösebben lepődött meg. Hamarabb smároltak, mint
hogy egyáltalán levegőt vehettek volna.
Gyors, érzelemmentes aktus volt. De legalább oldotta vele a feszültséget. Miután kész voltak,
visszahúzta magára a bikinijét, és indult zuhanyozni. A férfira egy pillantást sem vetett többé. Azt
sem bánná, ha ezt a kis affért elfelejthetné.
De az idegen még mindig ott várt rá, mikor végzett a tusolással.
-Mi van? Mit akarsz még?- szólt hozzá.- Csináljuk megint? Hát ne haragudj, de nem voltál olyan jó,
úgyhogy inkább szállj le rólam! Mi volna, ha most el is válnának útjaink?
-Megyek, amint megkaptam a pénzem a szolgáltatásért cserébe.

‫٭‬

-Apa? Hát te itt? Ráadásul ilyen későn?

Dárius csak egy pohár vízért jött ki a konyhába, de Apollót találta ott. Szegény öreg, nagyon
búsnak tűnt. A fia melléült, és átkarolta a vállát.
-Mi a baj?
-Nyugtalanság gyötör. Magam sem értem.
-A közelgő esküvő miatt?
-Dehogyis! Gyere inkább, sétáljunk egyet, és megbeszéljük!
Dáriusnak nem nagyon volt kedve hozzá, mert az asszonya várta vissza az ágyba, ami az utóbbi
hónapokra nem volt igaz, de az apjáról volt szó. Apolló neki mindennél többet számított.
-Csak felöltözöm, aztán leugrunk a tengerhez, jó?
-Ott már úgy is rég jártam.
Kocsival mentek, de egy idő után kiszálltak. Cipőjüket ott hagyták és mezítláb a homokban
indultak a holdfényes sétára.
-Szívd be ezt a levegőt, fiam! Érzed?
Dárius mosolyogva nézett apjára.
-Micsoda romantika! Ne fogjam meg a kezed?
-Most nevetsz, de kis korodban nem szégyelltél belém kapaszkodni. Ha el voltam foglalva
valamivel, akkor is fogtad az ingem szélét, mintha soha nem akarnál elengedni.
A férfi a tengert fürkészte. Állandó mozgása, morajlása lenyűgözte.
-Emlékszem, mindenhova magaddal vittél. Médea és Heléna hiába könyörögtek, akkor is csak
engem vittél. Halásztunk a tengeren, tűzet raktunk itt a parton, aztán nyársra húzva megsütöttük a
halat és megettük. Milyen jó volt...
Leültek az egyik homokbuckára, és némán csodálták a kilátást. Dárius a múlton gondolkozott,
Apolló a jövőn.
-Fiam, meg fogok halni.
-Apa! Egyszer mindenki meg fog halni. Most ne beszéljünk erről.
-Csak megpróbállak felkészíteni rá. Neked még nagyon sokat kell tanulnod az életről. De innentől
kezdve már egyedül járod az utadat. Nem lehetek már ott, hogy segítsek.
-Úgy beszélsz, mintha már itt sem lennél! Nem gondoltam volna ezt rólad! Azt hittem, te született
túlélő vagy.
-Az te vagy. De neked is vannak gyenge pontjaid. Az egyik én vagyok. Ezért kérlek, számíts rá,
hogy ez bármikor bekövetkezhet. El fogsz veszíteni.
 357

Dárius egyre csak rázta a fejét.

-Mért mondasz nekem ilyeneket? Egyáltalán minek esküdsz meg újra anyuval, ha már a halált
várod?
-Mert nagyon szeretem Tétiszt.
-Ti mindig szerettétek egymást. Ti vagytok a példaképem.
Apolló megsimogatta a fia fejét.
-Ez egy isteni ajándék, nagyon meg kell becsülni. Az asszony, a gyerekek. Ők a te szíved, a tested.
Nélkülük semmivé leszel. Vagy mit gondolsz, ki fog rád emlékezni, ha már ők sem?
-Tudom. Bennük élek tovább.
-Hát akkor bánj velük úgy, hogy szívesen gondoljanak vissza rád.
Dárius megfogta az apja kezét.
-Én tisztelettel és szeretettel fogok rád emlékezni.
-Köszönöm. Hálás vagyok azért, hogy vagytok nekem. Csak így lehet boldog és teljes az életem.
-Apa, de ugye még kitartasz? Nem adod fel?
-Persze, hogy nem! De ha eljön az időm...
-Hagyjuk, hagyjuk!
-Fiam, bízom benned. Ne gyengülj el soha!
Apolló megragadta a vállát, és maga felé fordította.
-Ígéred, hogy a családért mindent megteszel? Nagyon nagy felelősséget adok neked.
-Már évek óta viszem ezt a terhet. Nélküled is minden rendben lesz.
Az öreg megkönnyebbülten felsóhajtott. Aztán megveregette fia hátát.
-Ez az, Dárius! Remek embert neveltem belőled. Nagyon büszke vagyok rád!
A fia viszont lehajtotta a fejét.
-Apa, butaságot követtem el. A tetteim azzal a következménnyel fognak járni, hogy a börtönbe
megyek. És addig mi lesz ide kint?
-Héliosz megölése cseppet sem volt butaság. Jól tetted. Én sem cselekedtem volna másképp. De
valóban felelned kell, mert istenként ítélkeztél egy emberi élet felett. Viszont nem a bezártság vagy
a koszt lesz a legrosszabb.
-Hanem az aggodalom.
-Ezért kell egy biztos kézben hagynod a vállalatot, és a családot.
-Dioméd még nem elég érett rá.
-Ezt nem tudhatod. Lehet, hogy a bajban mutatkozna meg, milyen is igazából a fiad.
-Azt mondod?
-Higgy benne!

XXXV.

Kasszandra álmosan a pultnak támaszkodott. A kávé lassan bugyogva főtt, de ő oda sem figyelt rá.
Csukott szemmel ásított egy nagyot. Annyira korán volt, hogy igazából még fel sem ébredt. Aztán
kába agyába beférkőzött egy gondolat. Feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. Az anyja az, akinek
a kávét kellene csinálnia, hiszen mindig ő kel hamarabb!
Bement Médea szobájába, és felébresztette.
-Anya, ma van a tárgyalás napja!
Az asszony nehezen kelt fel. Tegnap este sokáig nem bírt aludni az aggodalomtól. A körülötte
lévőknek nem mutatta, de attól még igenis félt, hogy börtönbe kerülhet.
-Jól van, már ébren vagyok.
 358

Lánya átölelte, amin Médea meglepődött. Mióta Kasszandra maga is anya lett, már nem sokszor
volt ilyen elérzékenyülős jelenetük. Erősek voltak mindketten, és a kitartottak. Az asszony viszont
örült, ha néha kimutathatta érzelmeit. Megsimogatta a lánya haját.
-Kasszandra, nem lesz semmi baj.
-Ezt nem tudhatjuk. A legjobb az volna, ha bevallanád a bíróságon, hogy Dárius a tettes.
-Nem tehetem. Az öcsém miattam vált gyilkossá. Nekem kell felelnem az ő bűnéért.
-És akkor most mi lesz? Komolyan sittre akarsz menni?
Társalgásukat félbeszakította a kis Alexander hangja.
-Menjél! A fiad már kéri a reggelijét.
Amint Kasszandra egyedül hagyta, Médea felült az ágyban, és halkan sírni kezdett. Rettenetesen
félt, hogy ma már egy cellában fogja tölteni az éjszakát. A családja pedig nagyon fog hiányozni, de
remélte, hogy nélküle is jól meglesznek.

‫٭‬

Párisz bár még reggel izgult, de mostanra lenyugodott. A tárgyalás unalmasan kezdődött. Csak
ismertették az ügyet, és egy csomó érthetetlen szavakkal tűzdelt beszédet tartott a két ügyvéd. De
valljuk be, Eufrozina nagyon szexi volt a kis kosztümjében.
Amilyen komoly arcot vágott mindenki, Párisz belül már teljesen máshol járt. Titkon szerelmét
figyelte, aki ma nagyon elemében volt. A szigorú külső ellenére, olyan szenvedélyesen érvelt, hogy
az lenyűgözte a férfit. A nő gesztikulálva magyarázott valamit, és gyors, ruganyos lépteivel ide-oda
cikázott a teremben. Alig lehetett szemmel követni.
Ésszel meg pláne nem! Párisz legalábbis bevallotta, hogy a felét sem érti annak, amit Eufrozina
mondott, ezért erre már nem is koncentrált. Inkább azzal szórakoztatta magát, hogy elképzelte őt
ruha nélkül. A konzervatív szabású külső alatt nagyon is jól tudta, hogy olyan erotikus kombinékat
rejt, amitől tátva maradna mindenkinek a szája, ha egyszer látnák. A férfi már szinte azt is látta
maga előtt, ahogy kibontaná rakoncátlan göndör barna fürtjeit, és a nő vállára omolna a haja.
Zavarában megköszörülte a torkát. A fantáziálástól igencsak tűzbe jött. Még jó hogy senki nem
figyel oda őrá. Mindenesetre tényleg tetszett neki az ötlet. Milyen vérlázító szexbotrány volna, ha e
komor falak között tenne magáévá egy ügyvédnőt. A történetet tovább gondolva már szinte látta is
maga előtt, ahogy a bírói pulpitusnak dönti Eufrozinát, és...
-Ember! Ébredj már föl, most jön a legjobb rész!- szólt rá halkan Dárius.
Párisz pislogott egy párat, és próbált koncentrálni a tárgyalás menetére. Még saját magán is meg
volt döbbenve, hogyan álmodozhat ilyesmikről, mikor az ő élete is a tét. Nagyon is sok minden
függött a mai naptól. Akár még az is előfordulhat, hogy őt is lecsukják bűnpártolásért.
-Bocsánat, csak kicsit elgondolkodtam.
-Figyelj oda!
Bólintott, és most már tényleg nem kalandozott el sehová. Ahogy Dárius is mondta, most jött a
leglényegesebb rész. Párisz nyelt egyet, és magában imádkozott, hogy semmi se derüljön ki.

‫٭‬

Dárius az esélytelenek nyugalmával ült, és hallgatta Médea vallomását. Eufrozina direkt olyan
kérdéseket szegezett neki, hogy az asszony kénytelen legyen bevallani, nem ő lőtte le Hélioszt. A
férfi már szinte érezte magán a bilincset.
És eljött a sorsdöntő kérdés ideje.
-Ki ölte meg Héliosz Casszaveteszt?- tette fel Eufrozina.
Médea körülnézett, a feszült csendben találkozott Dáriussal a tekintete. Az asszony egyre csak
hallgatott, egyedül könnyes szemei árulkodtak a lelkiállapotáról. Öccse látta, hogy szenved, mert
nem akarja őt elárulni, de börtönbe sem szeretne menni.
 359

Médeának újra feltették a kérdést, de most sem szólt egy szót sem. Dárius ezt már nem nézhette
tétlenül. Torkában dobogó szívvel fel akart állni, hogy elismerje a bűnösségét, de Dezdemóna belé
kapaszkodott, és nem engedte. Míg a feleségével vitatkozott, addig nővére lassan lecsúszott a
székéről.
Mikor észrevette, hogy Médea elájult, ő volt az első, aki odaszaladt hozzá, és a karjába kapta.
-Hívjon valaki egy mentőt!
Egyből hatalmas felfordulás támadt. A családtagok mind aggódva odamentek hozzá, a bíró meg
csak kopácsolt a kalapácsával, de senki nem figyelt oda rá. Dárius is csak a nővérére koncentrált,
aki erősen zihált, úgy tűnt alig kap levegőt.
-Meg fogok halni, érzem!
-Dehogyis! Hé, valaki! Nincs itt egy orvos?
Dárius felemelte testvérét, és ölben kivitte a bíróság elé. Mire kiért, már ott is termett a mentő. A
férfi megkönnyebbülten sóhajtott fel.
-Segítsenek neki! Könyörgöm, segítsenek. Ha meghal, az az én hibám lesz.

‫٭‬

Apolló és Tétisz nagyon aggódtak a lányuk miatt. Mindannyian bent várakoztak a kórházban.
Mire az orvos kijött tájékoztatni őket, már azt sem tudták, mit gondoljanak.
-Doktor úr!- kiáltott fel Tétisz.- Kérem mondjon valamit!
-Ez bizony szívroham volt. De ne aggódjanak, a beteg már jobban van, csak még kicsit gyenge.
-De hát mi okozta ezt?
-Valószínüleg a stressz. Mostantól oda kell figyelniük arra, hogy a beteget ne érje ilyen érzelmi
megterhelés.
-Értjük. Bemehetünk hozzá?
-Csak a legközelebbi családtagok.
-Mi azok vagyunk!
-Jól van. De szigorúan csak öt percre! Most még pihennie kell. Majd délután többen is
meglátogathatják.
-Köszönjük. Azt lehet tudni, hogy mikor jöhet haza?
-Egyelőre megfigyelés alatt tartjuk bent, de pár napon belül kiengedjük, ha nem rosszabbodik az
állapota.
-Nem lesz gond.- állította Apolló.- A lányom stramm nő. Már olyan dolgokat is kibírt, amiről
egyesek nem is mernének álmodni.

‫٭‬

Eufrozina inkább kihagyta a látogatást. Felelősnek érezte magát nagynénje állapota miatt.
Szerencsétlent addig kérdezgette, amíg az szívrohamot nem kapott. Még jó, hogy Médea nem halt
meg, mert azt nem bocsátaná meg magának. Lám, ide vezet, ha nem az emberekre figyel oda,
hanem csak a saját sikereit kergeti.
Kifele tartott a kórházból, mikor Párisz utolérte. A nőnek most igazán nem volt kedve egy újabb
veszekedéshez. Felgyorsította a lépteit, hogy minél hamarabb odaérjen a kocsijához.
-Várj már, hová futsz?
A férfi megelőzte, és elé állt.
-Kopj le!
-Be sem nézel Médeához, hogy hogy van?
-Az orvos azt mondta, hogy minden rendben, és nekem ennyi elég.
-Hát ez elég szívtelenül hangzott.
A nő félretolta őt, és céltudatosan továbbment. Párisz viszont megállította.
 360

-Te nem ilyen vagy! Mi történt veled? Valami baj van?

Eufrozina csak némán nézett rá, de a szeme többet mondott minden szónál.
-Atyaisten! Magadat hibáztatod? Drágám, te nem tehetsz róla!
-Ne tégy úgy, mintha ennyire ismernél engem!
A férfi nem tudta megállni, hogy meg ne cirógassa a nő arcát.
-Agape mou.. Ismerem minden apró kis rezdülésedet. Gyere velem, én meghallgatlak, ha ki akarod
önteni valakinek a lelked.
-Szó sem lehet róla! Ne akarj a bizalmamba férkőzni, mert még egy vadidegent is többre értékelek.
-Oké, látom most nem használ a szép szó. Akkor beszéljük meg itt.
-Én csak el szeretnék tűnni innét! Mért nem engedsz?!
Párisz a fejét rázta.
-Okosnak tartod magad? Ha igazán okos vagy, akkor mért nem fér a fejedbe, hogy ez az egész nem
a te hibád volt? Erre senki sem számíthatott!
-Szállj le rólam! Nem kellesz sem szeretőnek, sem barátnak.
-Jó, tessék! Menj, és emészd magad egyedül! Én csak segíteni akartam neked.
Eufrozina beszállt a kocsijába, és becsatolta magát. De amint fenézett, a szélvédőn keresztül azt
látta, hogy Párisz pont az autó előtt állt.
-Menj onnét! Hallod?! Nem viccelek! Elütlek!
A férfi csak vállat vont, és mosolyogva ott maradt a helyén. Eufrozina elfordította a slusszkulcsot,
és felbőgette a motort. Ez sem használt. A nő türelmetlenül rávágott a kormányra, és kiszállt.
-Mit akarsz? Mi a francokat akarsz?
Párisz közelebb ment Eufrozinához.
-Csak egy utolsó kérdésem volna.
-Nyögd ki, aztán hagyj menjek!
-Küldesz csomagot, ha börtönbe kerülök?
A nő elsőnek azt hitte, hogy Párisz hülyéskedik vele. De a férfi komoly képpel várta a válaszát.
Valami oknál fogva ez volt az a pillanat, amikor már nem tudta tovább visszafojtani a zokogását.
-Kérlek, kedvesem... Nekem tényleg nincs senkim rajtad kívül. Ha te nem vársz meg, vagy nem
adsz fel néha egy-egy levelet, akkor kibe kapaszkodjak évekig?
Eufrozina az ajkába harapott, de olyan erősen, hogy a foga felsértette bőrét, és vérezni kezdett.
-A beszélőkön is látogassalak?
-Igen, az nagyon jó volna. Erőt adnál nekem.
A nő szorult helyzetében felkacagott.
-Hát ez röhejes!
A férfi megsértődött.
-Annak tartod? Jó, ha ezt gondolod, akkor inkább most felvágom az ereimet! Minek várjak arra,
hátha megenyhülsz? Te nem akarsz kibékülni velem, én meg elfogadom!
Eufrozina visszaszállt a kocsiba, gyorsan letörölgette a könnyeit, meg a vért, és megragadta a
kormányt. Viszont mielőtt elhajtott volna, lehúzta az ablakot, és azon keresztül megragadta Párisz
ingének elejét. A férfi lehajolt hozzá, és a szemébe nézett.
-Mi az? Mondani szeretnél még valamit?
-Igen! Párisz, komolyan azt hiszed, hogy engedném bárkinek is, hogy téged börtönbe vigyenek?
-Nem?
A nő adott neki egy csókot, aztán elengedte, fölhúzta az ablakot és kifarolt a kórház parkolójából.

‫٭‬

Miután hazajöttek a kórházból, megebédeltek, és ki-ki ment a maga dolgára. Dárius a teraszt
választotta, hogy kicsit egyedül legyen. Rágyújtott egy szivarra, és messzibe révedő tekintettel
füstölgött ott magában.
 361

-Apa?- szólt hozzá Dioméd.

-Mi az, fiam?
-Kijöhetek kicsit hozzád?
-Persze, gyere, csatlakozz!
Dárius megkínálta őt méregdrága szivarjai egyikével.
-Áh nem, én még csak nem is cigizek! Félek, hogy rászokom.
-Nyámnyila kölyök! Erre nem lehet rászokni.
Dioméd végül csak rágyújtott. Gyerekkora óta látta, hogy a nagyapja és az apja is ezt szívja. Ha
ez valami családi hagyomány, akkor ő nem akarta megtörni a rendet. Az elején kicsit köhögött, de
kezdett hozzá szokni.
Sokáig némán álldogáltak egymás mellett, aztán mégiscsak megszólalt.
-Apa? Most mi lesz?
Dárius felvonta a szemöldökét. Okosabb a fia, mint gondolta volna. Dioméd nem csak a mának él,
előre lát, ami fontos. És úgy néz ki, hogy már sejti, hogy ami Médeával történt, az az ő életére is
hatással lesz.
-Sétáljunk egyet!
Lassan elindultak a sövénykert labirintusában, amíg oda nem értek a kis szökőkúthoz.
Figyelmesen hallgatták a víz megnyugtató csobogását, aztán közelebb mentek hozzá.
-Most tanítok neked valamit, Dioméd.
-Miről, apa?
-Az emberekről. Tudod, milyenek az emberek?
-Ostobák?
-Némelyik, igen. De én most az összesről beszélek.
-Milyenek?
-Szabadok. Olyanok, mint a víz. Nézd!
Dárius belemerítette kezét a kútba, aztán kiemelte. Markában egy kevés víz maradt. Odanyújtotta
tenyerét Diomédnek, hogy ő is lássa.
-Ha meg akarsz tartani valakit, akkor sose próbáld magadhoz kötni, mert különben ez lesz.
A férfi ökölbe szorította a kezét, mire kicsurgott az ujjai közül a víz. Dioméd nevetve nézett
apjára.
-Ez azt jelenti, hogy ne legyek olyan, mint te? Nem szabad elkövetnem ugyanazokat a hibákat, mint
neked?
Dárius bólintott.
-Látom, érted. Mindig is jó voltál logikában.
-Ezt honnét tudod?
-A tanáraidtól. Annak idején sokat foglalkoztam a tanulásoddal, és havonta kértem egy értesítőt az
iskoládból, hogy tudjam, hogyan teljesítesz.
-Eugénnel és Orfeusszal is így csináltad?
-Tudod, hogy nem. Veled szándékaim voltak, fiam. És bár mindenben kereszteztem a terveidet, de
nem hobbiból csináltam. Ahhoz kellet, hogy felkészülj arra, ami most következik.
-Át kell vennem az üzletet.
-Ez várható volt, Dioméd. Csak arra nem számítottunk, hogy ilyen hamar. De én nem hagyhatom,
hogy Médeát megint a bíróság elé licitálják, és megint megkockáztassuk, hogy szívrohamot kapjon.
-Ezért feladod magad.
-Ezt kell tennem. És egy becsületes férfi mindig tudja, hogy mit kell tennie.
-Apa... Én még nem vagyok felkészülve.
Dárius bólintott.
-Ez nem számít, fiam. Én sem ilyennek születtem. Nem öltönyben jöttem a világra. Hanem
bedobtak a mély vízbe, és üzletemberré váltam. Ráadásul neked sokkal könnyebb dolgod lesz. A te
feladatod csak annyi, hogy megtartsd azt a vevőkört, amit én megszereztem.
 362

-Nem fognak elismerni vezetőként!

-Dioméd! Te vagy az elsőszülött. Kénytelenek lesznek elfogadni, hogy a te kezedben hagyom az
irányítást. Neked csak annyit kell tenned, hogy kivívod a tiszteletüket, és nem csinálsz butaságot.
-De lesznek segítőim?
-Itt lesz Párisz. Őbenne teljesen megbízhatsz. Csak arra az egyre figyelj oda, ne engedd meg neki,
hogy teljesen átvegye tőled a hatalmat. Hallgass a tanácsaira, de mindig éreztesd vele, hogy
kettőtök közül te vagy a főnök.
-Így csinálod te is, igaz?
-Fiam, én már vén róka vagyok ebben a szakmában. És talán soknak tűnik a papírmunka, a jogi
formulák, de mégsem ez a lényeg, hanem az emberek. A tanácsadóid. Az üzlettársaid. Egy egész
birodalom, hidd el nekem.
-Én nem vágytam arra, hogy király legyek.
-Dehogynem! Te az én vérem vagy. Hallgass a tapasztaltabbra! Látom, Dioméd, a pontos
képmásom lettél. És mindent akarsz, ami az enyém. Én odaadom neked, csak arra kérlek, ne hibázz.
Ne válj olyanná, mint én voltam.
-Ezt hogy lehetne elkerülni?
Dárius a szökőkút padkájára lépett, és könyökét a térdére támasztotta.
-Hát... Talán rájössz magadtól is. Nekem is egyedül kellett bejárnom az utat. Megszereztem
mindent, aztán el is vesztettem. Újra vissza kellett szereznem, hogy rájöjjek, hol hibáztam, és volt-e
egyáltalán valami, amit jól csináltam az utóbbi években.
-Volt.- állította Dioméd.- Egy csomó dolog volt, amiért szerettelek.
Dárius megölelte a fiát.
-Köszönöm, ezt jó hallani.
Dioméd visszaölelte.
-Apa, de ugye nem maradsz sokáig távol? Szükségem lesz rád.
-Figyeld meg, mire visszatérek, már egyáltalán nem lesz szükséged rám.

‫٭‬

Pénelopé tisztázni akarta a helyzetet, ezért elment Lionelhez, hogy megbeszéljék a dolgokat. A
férfi épp tárgyalt valakivel telefonon, de intett neki, hogy jöjjön be. Az asszony türelmesen
megvárta, amíg leteszi a kagylót.
-A fiad ügyében vagyok itt.
-Arisztid? Már megint mit csinált az a gyerek?
-Most itthon van?
-A szobájában kuksol. Ki hívjam?
-Nem kell, jobb ha csak veled beszélek.
-De mi történt? Mondd már!
Pénelopé leült az egyik fotelbe.
-Járt nálam, és csúnyán összevesztünk.
-Úgy érted, hogy rosszakat mondott rád? Sértegetni mert?
-Igen, sajnos. De én megértem őt. Talán a felnőtté válás küszöbén van, mégis inkább még gyermek.
És össze van zavarodva. Nem tetszik neki, hogy elváltok, és mivel az anyját imádja, ezért téged
hibáztat. Na meg engem, amit azért nem értek, mert én semmi okot nem adtam neked arra, hogy te
olyasmit mondj a fiadnak, hogy köztünk van valami és, hogy engem fogsz feleségül venni.
Úgyhogy elsősorban téged akarlak kérdőre vonni.
-Én csak felkészítettem Arisztidet minden esetőségre.
-Ezért belekevertél engem is ebbe a slamasztikába?
-Nem hittem volna, hogy így rád támad!
-Most már mindegy. Arra kérlek, beszélj vele. De ne ordítozz, mert azzal nem érsz el semmit.
 363

Magyarázd el neki higgadtan, hogy a válás elkerülhetetlen, és hogy nekem semmi közöm hozzá.
-Ahogy akarod. Egyébként igazad van, tényleg számítani kellett volna erre.
Lionel gondterhelten ráncolta a homlokát. Pénelopé felállt, és menni készült.
-Barbarelláról tudsz valamit? Mikor szándékozik visszatérni?
A férfi vállat vont.
-Kit érdekel?!
-Hát ez a hozzáállás vezetett ide! A húgomat nem zárhatod ki csak így az életedből. Jó, nem kell
kibékülnöd vele, de azt muszáj lesz elfogadnod, hogy ő a fiad anyja, és mindig kapcsolatban fogtok
maradni Arisztid miatt.
-Nem bírom kezelni a kölyköt. Majd átpasszolom az anyjának, úgyis elég valószínű, hogy vele akar
majd élni a válás után.
-Lionel! Most csalódtam benned. Legalább egy próbát tehetnél!

‫٭‬

Lionel bekopogtatott fia szobájába Pénelopé távozása után. Lelkiekben már próbálta felkészíteni
magát egy újabb veszekedésre. Arisztiddel az utóbbi időkben nem lehetett bírni.
-Tűnj innét!- hallotta fia hangját.- Nem akarok veled beszélni!
Lionel ezt már nem tűrhette tovább. Benyitott, és az sem érdekelte, hogy Arisztid épp a gépen
játszott valami játékot. Kihúzta a konnektort a falból.
-Hé! Mit képzelsz magadról?!
-Azt, hogy az apád vagyok. Csak öt percet kérek az életedből. Ennyit még rám tudsz áldozni?
-Nem! Utállak és nem akarlak látni!
-Nem érdekel! Meg fogsz hallgatni! Épp az előbb volt itt a nagynénéd.
-Jött árulkodni?
-Hát bizony mondott egy-két dolgot, ami nem tetszett nekem.
-És mit tudsz csinálni ellene?
A férfi szájba csapta a fiát. Arisztid elsőnek el sem akarta hinni. Őt még soha nem ütötték meg a
szülei. A fiú szeme bekönnyezett, és a szája remegni kezdett.
-Apa...
-Sajnálom, de ezt megérdemelted. Annyi tisztelet azért még jár nekem, hogy ha beszélni szeretnék
veled, akkor meghallgatsz. Sőt, én vagyok az egyetlen, akinek itt még jár a tisztelet! Ezzel szemben
te mégis anyád pártját fogod, pedig az a ribanc most is valahol strihel, ahelyett, hogy melletted állna
ezekben a nehéz időkben.
-Ne bántsd őt!
-Mért ne? Minden jogom meg van hozzá! És tudod, hogy igazam van! Annyi még belefér abba az
elkényeztetett kis agyadba neked is, hogy ő sem tökéletes!
-Ellene akarsz fordítani, de nem sikerülhet!
-Jól van, bálványozd, ha neked úgy tetszik! De akkor is el kell fogadnod, hogy én is itt vagyok.
Nekem is a fiam vagy! És Pénelopét meg pláne nincs jogod lehordani az anyád bűnei miatt.
-Őt védelmezed? És én? Engem meg sem akarsz érteni?
-Hogyne értenélek! Egy alapos verés hiányzik már neked nagyon régóta. Az helyre tenne! Talán
akkor rájönnél, hogy nem te vagy itt a főnök, aki rendelkezhet mindenkinek az élete felett, meg
parancsolgathat másoknak!
-Most már értem mért hagyott el anya! És jól tette! Amint visszajön, vele megyek, és engem soha
többet nem fogsz látni! Tiszta szívemből gyűlöllek!
-Menj csak, menj! Azt hiszed, visszatartanálak? Nekem nincs szükségem egy ilyen mihaszna kis
senkire! Mást sem csinálsz nap mint nap, csak költöd a pénzem, meg a csajok után futsz. Pont mint
az anyád! Mindketten csak kihasználtatok engem!
-Mert ennyit érsz! Pontosan annyit érsz, amennyi pénzt adsz! Ha keveset adsz, akkor ne csodálkozz,
 364

hogy tőlem sem kapsz szeretetet meg tiszteletet.

Lionel undorodva tekintett saját fiára.
-Hát ilyen anyagias vagy te is? Komolyan mondom, mintha nem is az én vérem lennél. Csináltatni
is fogok egy apasági tesztet. Amilyen kurva az anyád, még az is lehet, hogy mástól volt terhes, csak
ez idáig még nem is jutott az eszembe.
-Helyes! Bárcsak más volna az apám! Annak örülnék én is a legjobban!
A férfi ezt már nem bírta továbbhallgatni. Kiment Arisztid szobájából.

‫٭‬

Amint apja rácsapta az ajtót, Arisztid azonnal felkapta a mobilját, és tárcsázta az anyja számát. Az
első sokk már kezdett múlni, úgyhogy a telefonban kicsit rájátszott a sírásra. Mindegy, csak az volt
a lényeg, hogy Barbarellát meggyőzze, azonnal haza kell jönnie, mert az apja terrorizálja őt.
-Halló? Anya? Anyuci!
-Mi a baj, kicsikém?
-Apa megvert! Te miattad!
-Én miattam?!
-Aha! Annyira haragszik rád, hogy rajtam töltötte ki a mérgét.
-Ó, az a rohadék...
-Anya! Azonnal haza kell jönnöd, vagy különben tovább fog kínozni engem! Te nem látod, hogy
mennyire kijött a sodrából. Állandóan csak kiabál velem, és téged sérteget. Én hiába védelek, csak
még dühösebb lesz.
-Nyugodj meg, picikém.
-Engem csak ne nyugtatgass! Te elutazol, itt hagysz, mintha nem is számítanék neked semmit!
Apának igaza van, milyen anya vagy te? Hát ennyire szeretsz engem?
-Arisztid, hogy mondhatsz ilyeneket? Téged szeretlek a legjobban ezen a világon!
A fiú szipogott egy kicsit, meg nyöszörgött.
-Hazudsz! Tudom, hogy nem szeretsz!
-Drágaságom...
-Apa bánt engem, és még csak haza sem akarsz jönni! Hagyod, hogy ezt tegye?
-Nem fér a fejembe, hogy teheti ezt Lionel! Egy ártatlan gyereken tölti ki a haragját?
-Teljesen kifordult magából! Én sem ismerek rá! Anya, ez egy állat!
-Nem túlzol?
-Higgy nekem, ha nem sietsz, ez ki fog engem nyírni! Sietned kell, hogy megvédj tőle!
-Jól van, nem lesz semmi baj. Felhívom Lionelt...
-Nem! Hát nem érted? Ha panaszkodsz rám, akkor annak csak én iszom meg a levét!
-Igaz. Tudod mit? Megyek haza hozzád. Így jó lesz? Az első gépre felülök, reggelre már otthon is
leszek.

‫٭‬

Arzén épp ment volna fel az emeletre, mikor elé állt egy ismeretlen pasas.
-Elnézést.
De az idegen csaknem állt félre.
-Elnézést!
-Haver, ne erőlködj! Majd továbbmehetsz, ha meghallgattál.
-Talán ismerjük egymást?
Arzén most tüzetesebben felmérte a vele szemben állót. Szőke haj, kék szem, és a karja olyan
vastag, mint az ő combja.
-Hát nem hiszem.
 365

-Ja, én sem. Nem sűrűn járok kondizni. Vagy máshonnét ismerjük egymást?
Arzén tényleg nem tudta hova tenni, hogy ki ez a pali. Aztán végre kinyögte a szőke óriás.
-684-es szoba. Nem egyedül jöttél, hanem egy nővel.
-Barbarella? Őrá céloz?
-Ja, a csajról van szó. Tartozik nekem.
-Igen? És mennyivel?
-Sokkal. Én nagyon drága tarifákkal dolgozom.
-De hát mit nem fizetett ki Barbarella? Nem értem az egészet!
-A lényeg, kis csávó, hogy perkáljál, mert különben kettőnknek gongjai lesznek.
-Álljon meg a menet! Ki maga? Valami díler?
-Én drogokkal nem kereskedem. Az élvezetet árulom. Tegnap belekóstolt a te asszonyod is.
Arzén kezdett dühös lenni.
-Hé, mit adott neki, maga szemét?!
-Na, azért nem kell úgy kiakadni.- az idegen elmosolyodott, mintha viccesnek tartaná, hogy ővele
kekeckedhetnek.- Nem történt semmi más, csak lefeküdtünk. Illetve hát... állva csináltuk, de akkor
is így mondják.
Arzén nem akart hinni a fülének.
-Ezt csak most találja ki!
-Én üzletben sosem viccelek.

‫٭‬

A férfi azt hitte, ennél már jobban nem is lehetne a plafonon. Azzal próbálta nyugtatni magát,
hogy nem szabad hinni minden jöttment szavának. Az a dzsigoló valószínűleg csak tévedett.
Fölment a emeletre, és először a szobájukban kereste szerelmét. Barbarella épp sietősen pakolt.
Ruháit kapkodva a bőröndbe gyűrte, mintha menekülne valaki elől.
-Te meg mit csinálsz? Hová mész?
-Haza.- válaszolta tömören a nő.
-De hát miért?!
-A fiam telefonált. Lionel teljesen megbolondult! Megverte Arisztidet!
Arzén még nem teljesen tudta követni az eseményeket. Ő gondolatban még mindig ott járt, hogy
leszólította az az idegen pasas, és pénzt kért tőle, mert Barbarella dugott vele.
-Milyen kifogás ez? Nekem nem kell kitalálnod semmit, ha le akarsz lépni! Inkább mondanád
szemtől-szembe, hogy megcsaltál!
A nő úgy megdöbbent, hogy abbahagyta amit csinált, és ránézett.
-Beléd meg mi ütött?
-Félrekeféltél valaki mással?
-Arzén, hát nem érted?! Nekem nincs most időm ilyen butaságokra!
-Válaszolj!
-De hát fogalmam sincs, miről beszélsz!
-Látod, ez vagy te! Még akkor is hazudsz, mikor kérdezel.
Barbarella folytatta tovább a pakolást. Jelenleg nem tudta érdekelni most másnak a lelkiállapota.
Épp elég volt, amit neki kellett átélnie. Szegény kicsikéjét oroszlánok karmai közt hagyta. Sietnie
kell vissza hozzá, hogy megvédhesse!
Arzén viszont úgy érezte, hogy egy egész világ dőlt volna most össze benne. Az alapvető
probléma az volt, hogy fel sem bírta fogni, hogy ez hogyan történhetett meg. Másrészt még a nő
szemébe sem kellett, hogy nézzen, így is tudta. Mindvégig tudnia kellett volna, hiszen ismeri már
Barbarellát. Nem úgy jöttek össze ők ketten, mint két ma született bárány. Na de most már legalább
van sejtése arról, hogy Írisz mit érezhetett, mikor ő is így becsapta.
-Mi ez a telhetetlenség benned? Mi ez? Ez esküszöm, megmagyarázhatatlan! Hiszen naponta
 366

többször is együtt vagyunk. Minden téren kielégítelek, legalábbis én úgy gondolom. Vagy valamit
nem jól csináltam? Válaszolj már! Mért kell minden farokra ráugranod, ami szembe jön veled?!
A nő csak gúnyosan fintorgott egyet.
-Ugyan már! Hiszen pont ez tetszett meg bennem neked is az elején. Eleve össze sem jöttünk volna,
ha nem volna ilyen a természetem. Vagy nincs igazam?
-Számodra ismeretlen a hűség fogalma?
-Még az oltár előtt fogadott hűséget sem tudtam betartani!
-Az más! Lionelt ne helyezd velem egy súlycsoportba! Ha azt a vén kecskét megcsalod, megértem.
De hogy engem is?! Mondd, mi velem a bajod?
-Semmi. Én ilyen vagyok, és kész. Nem ellened csináltam.
-De mégis sikerült megbántanod vele! Szeretsz te egyáltalán engemet?
-A magam módján. De én ezt nem tudom neked elmagyarázni, hogy mit jelent. Mert az
érzelmeimnek semmi köze a szükségleteimhez. Így én nem érzek bűntudatot, mert megcsaltalak.
Nem a szerelmünket árultam el, hanem csak kielégültem valaki mással. Azt sem értem, hogy minek
fújod fel ennyire!
Na jó, Arzénnak most le kellett kicsit ülnie, hogy megeméssze a hallottakat. Próbált logikát találni
az egészben, de nem tudott. Egyszerűen voltak határok, amiket ő betartott, de Barbarella nem. És ő
ahhoz képest, hogy férfi, igenis többre értékelte a valódi érzéseket, mint egy kósza szexet egy
idegen nővel.
-Hát ne haragudj meg, de... ezt már nem veszi be a gyomrom.
-Akkor vége?
-Igen.
Barbarella nem látszott nagyon letörtnek a hír hallatán. Miután befejezte a csomagolást, már
indult is. Arzén nem tudta megállni, hogy még oda ne szúrjon neki egy fájó megjegyzést. A
büszkesége így is romokban hevert. Valahogyan helyre kellett állítania magában a rendet.
-Az anyámnak volt igaza. Egy ócska ringyó vagy!
A nő megállt az ajtóban, és visszanézett rá.
-Tudtam, hogy ezt fogod mondani, mama pici fia. De hát ha őt választottad, nekem mindegy.
Remélem azért esténként melegíteni fogja az ágyadat.
Arzén felpattant, és majdnem nekiment Barbarellának.
-Takarodj innét! Ha még egy szót szólsz, kitépem a nyelved!

‫٭‬

Médea arra ébredt, hogy Teodor áll az ágyánál. Elmosolyodott, és megfogta a pap kezét.
-Hogy vagy?- kérdezte tőle a férfi.
-Már jobban. Nem is értem, mért nem engednek ki.
-Mert pihenned kell.
-Épp kezdtelek hiányolni.
-Jöttem, amint hallottam, hogy mi történt. Tényleg jól érzed magad?
-Ne aggódj, én rendben vagyok. Csak ez a felhajtás zavar körülöttem. A rokonok engem látogatnak,
ahelyett, hogy az esküvőre készülődnének.
-Biztosan ők is ugyanannyira megijedtek, mint én.
-Aggódtál, Teodor?
A férfi egyre csak hallgatott, nem válaszolt. Szemét lesütötte, és borús arckifejezése megértette
Médeával, hogy az enyhe kifejezés, hogy aggódott.
-Mikor Kasszandra felhívott, hogy megint kórházban vagy, mert volt egy szívrohamod... hát az
nagyon megijesztett. Akkor döbbentem csak rá, hogy mennyire nem akarlak téged elveszíteni.
Az asszony megsimogatta Teodor ujjait.
-Nem te szoktad mondani, hogy a haláltól nem kell félni? Hogy az csak egy másik világ, amit még
 367

nem érthetünk? De a mi szerelmünk a síron túl is kitartana.

-Azért vigyázz magadra, rendben? Az orvosod is mondta, hogy meg kell óvni téged minden
feszültségtől.
-Köszönöm a törődésed, de nem lesz semmi baj. Dárius is volt bent nálam, képzeld. A drága öcsém
elmondta, hogy mi tervez.
-Mit? De ugye törvényes?
Médea felnevetett.
-Az, nagyon is az. Fel fogja adni magát a rendőrségen. Azt mondta, azért teszi, hogy megelőzze az
újabb szívrohamot. Szerinte, ha még egyszer tárgyalás elé licitálnak, akkor fennáll a veszély, hogy
az ezzel járó stresszt nem bírom ki.
-Látom, most az egyszer Dárius is helyesen akar cselekedni. Te érted teszi. A családjáért mindent
megtenne.
-Igen, az öcsém nem gonosz.
Ekkor lépett be Eufrozina is a kórterembe. Médea nagyon megörült neki. Teodor is mosolyogva
üdvözölte. Tulajdonképpen a lány mindenhol ezt a reakciót váltotta ki az emberekből.
-Gyere közelebb! Hát hogy-hogy te is ilyen későn jössz ide?
-Csak most értem rá. Szeretnék tőled bocsánatot kérni.
-De hát miért? Nem tettél semmit.
-Dehogynem, nagyon szívtelen voltam veled szemben.
-Te csak tetted a dolgodat, Eufrozina.
-És közben nem figyeltem oda rád!
-Bűntudatod van? Jaj, Istenem! Micsoda buta kislány vagy te!
-Ez azt jelenti, hogy nem haragszol rám?
-Szó sincs erről! Sőt, boldog vagyok! Csak fekszem itt, és fogadom a vendégeimet. Az emberek
éreztetik velem, hogy szeretnek. Ennél több nem is kell.

XXXVI.

Arisztid reggel kiszökött a szobájából, mikor apja nem láthatta. Gondolt egyet, és elindult csak
úgy cél nélkül bóklászni a városban. Akaratlanul is oda kötött ki, ahol múltkor találkoztak Reával. A
lány meglepő módon szintén ott volt. Tenyerébe támasztott állal ült az egyik padon, és bámulta a
turistákat. A fiú szeretett volna odamenni hozzá.
De nem mert. Mégiscsak, legutóbb tényleg nagyon csúnyán összevesztek. Bár már Arisztid
megbánta, amiket akkor mondott, de nem szívesen vallotta volna be senkinek. Szóval csak álldogált
ott, és messziről figyelte Reát.
A lány kiszúrta. Középső ujját felmutatva nagyon is érthető jelet küldött neki. A fiú úgy döntött,
ezt nem hagyhatja szó nélkül, és oda fog menni hozzá. De amint megindult felé, Rea felállt a
padról, és az ellenkező irányba elslisszolt.
-Hé, várj már!
De hiába kiáltott utána, a lány nem állt meg. Arisztid zsebre vágta a kezét, és lehajtott fejjel
hazabaktatott. Se Xénia, se Rea. Hát akkor most mi lesz?
Vállat vont. Nagyobb baja is volt ennél. Majd lesz valaki más helyettük, úgyis minden nő egy
kutya. Hisztiznek, közben azt sem tudják, hogy mért. Persze akinek valós problémái vannak azt
meg sem hallgatják. Önző libák!
‫٭‬
Amint Arisztid hazaért, óriási meglepetés várta.
 368

-Anya! Na végre hazajöttél!

Barbarella nyakába ugrott, aki szorosan átölelte.
-Itt vagyok már, pici babám! Ne félj, amíg engem látsz. Soha többé nem bánthat senki.
-Apa nagyon rossz volt velem!
-Tudom, de ne is gondolj rá többet. A mami megvéd tőle.
-Nagyon hiányoztál!
-Te is nekem. Hoztam neked valamit! Megnézed?
Barbarella minden utazásáról ajándékokkal szokott hazatérni. Most is elővett egy új cipőt, amire
már régóta vágyott a fia. Arisztid felhőtlenül boldog volt.
-És hol van apád?
-Gondolom az ültetvényeken.
-Amint hazaér, beszélek vele. Lionel túl messzire ment! Eredetileg nem terveztem, de ezek után a
válásnál nagyon megszívatom.
-Az király! De én jobbat tudok! El se válj tőle! Az volna neki az igazán nagy pofon, ha nem tudna
összejönni az újdonsült szerelmével!
-Hogy gondolod, hogy ezek után én még vele maradok? Nem, azt sem akarom megakadályozni,
hogy Pénelopével összejöjjön. Legyenek csak boldogok, engem nem izgat.
-Fúj, szerintem meg undorító, amit művelnek!
-Elég, kicsikém! Ezt azonnal hagyd abba! Nekünk semmi közünk hozzájuk. Csináljanak, amit csak
akarnak. Te se törődj ezzel!
-Pedig egyáltalán nem olyan szent a nénikém, mint gondolnánk. Tegnap is idejött, hogy rám
panaszkodhasson apunak. Szemét dolgokat művelnek!
-Hát nem tisztességes egy gyereket bántani. Ha velem van bajuk, mért rajtad adták ki a mérgüket?
Hidd el, ezt nem fogom annyiban hagyni!

‫٭‬

Eufrozina nem tudta, hogy bácsikája mért hívatta magához. Mindenesetre úgy sem volt más
dolga, ezért elment hozzá. Dáriust egyedül találta a dolgozószobájában ülve.
-Itt bent kuksolsz az emberek elől?
A férfi fölnézett a könyvből, amit épp olvasott.
-Áh, a kedvenc unokahúgom! Gyere beljebb, Eufrozina! Ülj csak le!
A nő helyet foglalt, és kíváncsian várta, hogy most mi lesz.
-Szóval? Nem válaszoltál. Mért vagy itt egyedül?
-Egy kis magányra vágytam. Úgy is mostanában annyi ember van itt! Hagy készülődjön mindenki
az esküvőre, meghagyom ezt a kellemes időtöltést nekik.
-Aha, kibújtál a munka alól, értem. És velem mért akarsz beszélni?
-Mert van egy felkérésem számodra.
-Igen? Ez érdekesen hangzik. Folytasd!
-Megkérlek rá, hogy legyél az ügyvédem.
-Neked van ügyvéded. Ixion. Vagy róla elfeledkeztél?
-Ixion csak válóperes ügyvéd. Te viszont bűnügyben is járatos vagy.
Eufrozina még mindig nem tudta hova tenni ezt a váratlan ajánlatot.
-De hát minek neked ügyvéd? Üzlettel kapcsolatos pered lenne?
-Nem. Hallgass végig! Az esküvő után egy nappal Párisz be fog sétálni a rendőrségre, és feldob
engem Héliosz meggyilkolásáért. Ezért cserébe Párisz felmentést kér, hogy őt ne ítéljék el
bűnrészesség miatt. Engem letartóztatnak, és előzetesbe helyeznek. A te feladatod annyi, hogy
bebizonyítsd a tárgyaláson, hogy nem előre kitervelt szándékkal mentem oda, hanem hirtelen
felindulásból cselekedem. Így pár évnél többet nem kapok.
-Meg vagyok döbbenve! Ezt azt jelenti, hogy feladod a harcot?!
 369

Dárius jóindulatúan nézett az unokahúgára.

-A harc még csak most fog kezdődni. De a lényeg, hogy aki menthető, mint Párisz és Médea, őket
mentsétek. Engem meg remélhetőleg nem ítélnek életfogytigre...
-De hát mi ez a nagy önfeláldozás a részedről? Magadért kellene aggódnod, nem másokért.
-Eufrozina, én hidd el, mindent megtettem, hogy jól jöjjek ki ebből az egészből. De elértük azt a
pontot, mikor a családom, a családtagjaim biztonsága és jólétének kockázata a tét. Én nem szoktam
ilyen komoly dolgokkal játszani. És mivel én vállaltam mindannyitokért a felelősséget, ezért nem
hagyhatom, hogy tovább fajuljon a helyzet.
-Ha így áll a dolog... akkor minden tiszteletem a tiéd. És leszek az ügyvéded. De mivel neked neved
van, és minden ami hozzád fűződik, illetve a vállalathoz, az a sajtóban is visszhangot ver. Biztosan
ne valami ügyesebb ember védjen téged?
-Nekem te vagy a legmegfelelőbb.
-Köszönöm. És bocsáss meg, hogy annyit áskálódtam ellened mostanában.
-Megértelek, hiszen én is ocsmány dolgot műveltem veled. De esküszöm, hogy tényleg csak azért
csináltam, hogy ti összejöjjetek Párisszal.
-Minden erőfeszítésed ellenére mégiscsak külön vagyunk.
-Ez csak rajtatok áll, hogy ki akartok-e békülni.
-Nem hiszem, hogy van értelme. Talán a szívem hozzá húz, de az eszemmel nagyon is tisztába
vagyok vele, hogy nem ő az a férfi, aki hozzám való.
-Hát akkor ki való hozzád?
Eufrozina vállat vont.
-Azt konkrétan nem tudom.
-Mondok neked valamit, és ezt vedd úgy, hogy egy vén tapasztalt róka tanácsa. Nem te döntöd el,
hogy kit fogsz igazán szeretni. Teremthetsz kapcsolatokat, képzelheted azt, hogy szerelmes vagy.
De csak akkor tudod meg, hogy mi az a szerelem, mi az a szenvedély, mi az a tűz, amikor egy olyan
ember iránt vonzódsz, akihez nem akarsz.
-De ezek csak álmok, vágyak, illúziók. Nem kergetek ostobán olyat, ami nem válhat valóra. És nem
tudom megváltoztatni Páriszt olyan valakivé, akiben tökéletesen megbízhatom, és szerethetem, és
biztosan nem csalódom benne.
-A tökéletesség, amire annyira törekszünk... unalmas. Ezen gondolkozz el, rendben?
Az ügyvédnő felállt, lesimította a szoknyáját, és elköszönt nagybátyjától.
-Eufrozina!
-Igen?
-Ne törődj semmivel és senkivel. Csak egyre ügyelj, hogy legyél nagyon boldog. Ha te önmagadnak
nem keresed meg a boldogságodat, senki nem fogja azt tálcán kínálni neked.

‫٭‬

-Párisz! Gyere be, barátom!

A férfi leült az egyik kényelmes bőrfotelba, és figyelmesen Dáriusra tekintett. Ma valahogy más
volt a főnöke. Sokkal nyájasabb, nyugodtabb az emberekkel szemben.
-Arról már beszéltünk, ugye, hogy mi lesz a teendőd az esküvő után.
Párisz bólintott.
-Igen, feladlak téged a kopóknak. Én még mindig nem tartom jó ötletnek, de üsse kő, úgy lesz,
ahogy te akarod. Te biztosan jobban tudod, hogy mit miért teszel.
-Azért nem kell félned, mert téged fel fognak menteni minden vád alól. De nehogy azt hidd, hogy
érted áldozom fel magam.
-Ilyesmit sosem gondolnék, főnök.
-Diomédért teszem. Kellesz neki, hogy tudja irányítani az üzletet. Szüksége lesz rád.
-Én mindenben a segítségére leszek.
 370

-Az nem elég. A fiamra úgy kell tekintened, mintha én volnék. Menni fog?
-Ha ugyanannyi marad a gázsim, akkor semmi probléma.
-Igen, Párisz, tudjuk, hogy téged csak a pénz érdekel. De pont ezért bízhatom meg benned. Mert
kiszámítható, és megvehető vagy.
-Mi ketten idáig még csak egy esetben különböztünk össze, és az Eufrozina miatt volt. Nekem ő a
mindenem. Persze sajnálom, hogy akkor kénytelen voltam ellened fordulni, de egyedül csak az
érzéseim nem megvehetők. Különben minden más.
-Nem kell magyarázkodnod, értelek. Most sem akartam mást, csak tisztázni, hogy mi lesz a
feladatod, mikor én a börtönbe kerülök.
-Hát várható következményei lesznek. Első sorban az alapjaiban fog megrogyni a vállalat. A
tárgyalásról és az ítéletről értesülni fog a sajtóból minden üzletfelünk.
-Ezért kell Diomédet minél hamarabb elfogadtatni velük, hogy ő lesz az új vezérigazgató.
-Ezt csak bízd rám. De míg én mindent megteszek, a fiúnak sem szabad tétlennek maradnia. Vajon
lesz olyan erős, hogy egy válságot is megtudjon oldani?
-Párisz, attól tartok, nem érted. Minden hiba, amit Dioméd elkövet, az egyben a te hibád lesz. És
minden siker, a te sikered. Most már kezded kapiskálni?
A férfi elgondolkodva dobolt ujjaival a karfán.
-Hát... rájöttem, hogy mégis csak kevesellem a fizetésem.
Dárius felnevetett.
-Megkapod, tudod jól, hogy megkapod, amit kérsz. Nem meghalok, csak a börtönbe megyek. Így
figyelemmel tudom kísérni a dolgokat, és ti is tudtok tanácsot kérni tőlem. Folyamatos kapcsolatban
akarok veled állni.
-Jelentést kell tennem neked mindennap.
Dárius elmosolyodott.
-Áh, látom, már kezd körvonalazódni előtted, mit akarok.
-Nincs gond, főnök, én hűséges alattvalód maradok mindig.
-Remélem. És még valami. Szeretném, ha Dioméd maradna előtérben. Ő legyen a reklámarc, te
pedig aki mindent elintéz helyette. Világos?
-Akkor megint másodhegedűs leszek.
-Párisz, csak úgy kerülhetsz be a családba, ha elveszed Eufrozinát, máshogy nem.
-Erre sajnos csekély az esély. Látni sem akar engem.
-Ugyan, vedd alapul az én esetemet Dezdemónával. Mennyi veszekedésen, majdnem egy váláson is
átestünk. Mégis most boldogok vagyunk együtt.
-Hát nem bánnám, ha én is ilyen szerencsés flótás volnék, mint te.
-De tepertem is eleget, hogy visszakapjam. Míg te csak itt ülsz, és most is hagyod, hogy elszálljon a
pillanat és vele együtt a lehetőség.
-Adj egy szabadnapot, és esküszöm, visszaszerzem az unokahúgodat!
-Ez a beszéd! Na menj is, nem akarlak már ma többet itt látni.
-Kösz, főnök, örök hála.
-Tűnj már innét! Ez nem lehet igaz, még mindig itt vagy?

‫٭‬

Eufrozina egész ebéd alatt szótlan volt, ami azonnal feltűnt a testvérének. Mi lehet ezzel az
életvidám lánnyal? Olyan búskomor, látszik, hogy szomorú gondolatokkal van teli a feje.
Amint végeztek az evéssel, és leszedték az asztalt, Euridiké rá is kérdezett.
-Mi bajod van?
-Nekem? Semmi.
-Ne légy ilyen! Ráadásul meg szerettem volna veled valamit beszélni.
-Mondjad, hallgatlak.
 371

-Jorgosz felvetett egy ötletet, amit jónak találtam.

-Ide akar költözni?
-Honnét tudtad?
-Nem volt nehéz kitalálni. Úgyis állandóan itt lebzsel.
-Engem nem zavar, mert legalább van kivel törődnöm. Amióta Xénia nem lakik itthon,
magányosnak érzem magam. Te állandóan dolgozol, anya pedig folyton olvas.
-Hiányzik a lányod. Én értelek.
-Igen, de Jorgosz legalább segít elterelni a figyelmemet. És szeretem őt.
-Én csak azt nem bírom felfogni, hogy tudtál megbocsátani neki azok után, amiket veled tett?
-A múlt nem uralkodhat a jelenen. És persze bennem is ott van a félsz, hiszen nem egyszer
megégettem már magam vele kapcsolatban, de... a harag nem vezet sehová.
-Azt mondod? Jó, végül is te tudod. Én áldásomat adom mindenre, amit szeretnél. De nektek még
nincs elrendezve egy csomó ügyetek.
-Mire célzol?
-Dárius. Hogy fogja Dárius megengedni, hogy a házában látogassátok Xéniát, ha el sem mondod
neki, hogy te megbocsátottál Jorgosznak?
-Látod, ez igaz.
Eufrozina váratlanul ott hagyta őt a mosogatás közepén.
-Hé! Te hová mész?
-Amíg beszélgettem veled, rájöttem, hogy mit kell tennem.
-Visszamész ahhoz a csúf képűhöz?
-Honnét tudtad?
-Nem volt nehéz kitalálni.
Ezen mindketten nevettek, aztán Eufrozina elbúcsúzott.

‫٭‬

Már fenyegetően dörömbölt az ég, mikor Párisz Eufrozina házához ért. De a lányt nem találta
otthon. Euridiké mondta el neki, hogy pár perccel ezelőtt indult ő is, és épp hozzá akart menni. A
férfi ennek nagyon megörült, úgy látszik, akkor nem csak ő adta fel a büszkeségét. Azonnal kocsiba
pattant, de már kitört a vihar, és olyan esőfüggöny ereszkedett le, hogy csak lépésben tudott haladni.
De végül hazaért, és az ajtaja előtt Eufrozina várta, ami minden megpróbáltatást elfeledett fele. A
nő mosolya földöntúli szépségű volt, Párisz nem is bírta megállni, hogy át ne ölelje, hogy meg ne
csókolja. Szavak nélkül is értették egymást. Alig várták, hogy beérjenek, már az előszobában
egymásnak estek. Csak tépték egymás vizes ruháit, oda sem figyelve, hogy leszakadt egy-két gomb.
-Olyan rég volt, mi?- suttogta a nő.
-Minek vártunk eddig?- válaszolta a férfi.
Hát ilyen egyszerű volt, ha egyszerűvé akarták tenni. És bonyolult volt, ha a bonyolult dolgokat
helyezték előtérbe. De a szerelem megmutatta neki, hogy legyőzhetetlen.

‫٭‬

Euridiké Jorgosz kezét fogva lépett be Dárius házába. Az emberek furcsállva néztek rájuk, de ők
egyenesen a családfőhöz jöttek, és nem álltak le senkivel sem beszélgetni.
-Minek jöttünk ide?- idegeskedett a férfi.
-Nyugalom! Már ezerszer elmondtam. Ez a látogatás kikerülhetetlen volt.
-Meg fog ölni a nagybátyád!
-Azért ne túlozz!
-Nem túlzok!
Dárius a dolgozószobájában fogadta őket. A férfi nem sokat adott az illemre. Köszönés nélkül
 372

Jorgoszra mutatott.
-Hát ez meg mit keres itt? Megszentségteleníti a házamat!
-Ugyan, Dárius!- szólalt meg Euridiké.- Ideje volna már befejezni ezt az egészet. Én kibékültem
Jorgosszal. Te is megtehetnéd.
-Újra együtt vagy a hímringyóval? És nekem ehhez mi közöm?
-A fiad, és a lányunk összeköltöztek. Ez összeköt minket.
-Nézd, Euridiké! Te azt csinálsz, amit akarsz, ez nem kétséges. Én viszont nem fogom tétlenül
nézni, ahogy ez az anyaszomorító megint becsap téged, aztán felcsinál és lelép. Te komolyan nem
tanulsz semmiből? Hát mit tegyek, hogy lásd, nem hozzád való ez az embernek nem nevezhető
ivadék? Azt nem mondom rá, hogy állat, mert azzal az állatokra hoznék szégyent, ha abba a fajba
sorolnám. Úgyhogy jobban átgondolva... Igen, az ürülék szintjére kellene helyezni.
Na ezt már Jorgosz sem hagyhatta szó nélkül. Előre lépett, és bátran kiállt magáért. De talán rossz
döntésnek bizonyult, mert Dárius a fegyveréért nyúlt, és ráfogta.
-Hé-hé, ne gyere közelebb! Még megfertőzöl!
Euridiké Jorgosz elé ugrott.
-Mit csinálsz, Dárius?! Teljesen elment az eszed?
-Itt egyedül te vagy megbolondulva! Na jó, látom így nem megyünk semmire!
Dárius eltette a pisztoly. Egy picit lenyugodtak a kedélyek, de a férfi újabb meglepetéssel szolgált.
-Euridiké, menj ki! Nem tudok addig normálisan beszélni a szívszerelmeddel, amíg a szoknyád
mögött bujkál.
-Nem hagylak titeket kettesben!
-Most akarod, hogy kibéküljünk, vagy sem?
-Te egy őrült vagy!
-Jó, oké, ezt tisztáztuk. Most arra kérlek, hogy menj, neked az asszonyok közt a helyed. Segíts
Dezdemónának az előkészületekben, vagy mit tudom én. A lényeg, hogy hagyd a férfiakra ennek az
ügynek a megoldását.
Euridiké csak nagy nehezen volt erre hajlandó. De amint kilépett az ajtón, Dárius bekeményített.
Odament Jorgoszhoz, és a falhoz szorította.
-Én nem vagyok nő, akit megtéveszthetsz az ártatlan angyalképeddel!
A férfi még levegőt sem mert venni. Tekintete összekapcsolódott Dárius sötét pillantásával. Olyan
érzése volt, mintha egy másik fegyverrel kellene szembenéznie. De ez halálosabb.
-Én csak annyit szeretnék, hogy...
-Leszarom!- mondta Dárius.- Fogd be a pofádat, és figyelj ide! Mostanában, mint láthatod, teljesen
új helyzet állt elő. Már nem garázdálkodhatok úgy, ahogy én akarok. Sőt, mi több, úgy tűnik,
mintha az asszonyok parancsolgathatnának nekem. A hangsúly azon van, hogy úgy tűnik. És ezzel
mit akarok veled közölni? Azt, hogy rajtad tartom a szemem. Mert mint ahogy én sem lettem egyik
percről a másikra mintaférj, úgy te sem lehetsz az.
-De én tényleg megváltoztam!
-Azt mondtam, kussolj! A fontos az, hogy nem csak a helyzet lett másabb, hanem a módszerek is.
Egy embert már eltettem az utamból, mert bántott egy hozzám közeli embert. A nővéremet. Tudod,
sokan mondják, hogy ölni is tudnának a szeretteikért. Én nem szoktam mondogatni, én megteszem.
Elég érthető voltam?
-Igen.
-Szeretem Euridikét. Ott voltam, mikor Heléna megszülte. Pólyás volt, mikor a kezembe foghattam.
Azóta tudom, hogy úgy fogom védelmezni, mintha a sajátom volna. Szóval úgy csináld a dolgaidat,
hogy a következményekkel számolnod kell. Ajánlom, mostantól tekints rám úgy, hogy én vagyok a
legszörnyűbb rémálmod.

‫٭‬
-Végre hazajöttél!- fogadta Barbarella a férjét.
 373

Lionel csak egy komor pillantást vetett rá, aztán simán elsétált mellette, és kinyitotta a hűtőt.
-Ezt inkább én mondhatnám neked. Főztél vacsorát?
-Nem, te seggfej! Elfelejtetted, hogy válni készülünk?
A férfi becsukta a hűtőt, és feleségére nézett.
-Hogy is feledhetném el életem legjobb döntését? Ezt is csak azért kérdeztem, hogy megtudjam
csináltál-e valami hasznosat ma. De látom, nem. Ezért megkérlek, ha már szakácsnak sem vagy jó,
akkor pakolj, és költözz végre el innét, mert unom a hisztijeidet.
-Ne félj, már itt sem vagyok. De viszem magammal a fiunkat is.
-Arisztid talán nem is tőlem van.
-Ezért verted meg őt?
-Hát neked ezt mondta? Micsoda képmutató! Csak egy kis pofont adtam neki, és máris
gyermekbántalmazásért feljelentenétek.
-Lionel, imádkozz, hogy a nővérem sose szerezzen tudomást arról, hogy milyen ember is vagy
igazából. Pénelopé hatalmasat fog csalódni benned, ez már biztos.
-Hát ha mindenféle hazugságokkal akarod áltatni...
-Én nem szólok bele. Aki téged akar, az meg is érdemli, amit kapni fog.
-Azt meg sem kérdezed, hogy mért kapott tőlem Arisztid?
-Gondolod, hogy hiszek neked? Bármit is mondanál, nem érdekel. Te viszont nagyon figyelj oda
arra, amit most mondok. Nem utoljára hallottál rólam, érted?
-Mit tudsz tenni ellenem?
-Többet, mint gondolnád. Kihúztad nálam a gyufát azzal, hogy hozzáértél a fiamhoz. Ezért
garantálom, hogy amíg élsz, meg fogod bánni, hogy megismertél engem.
-Már most bánom.
-Ez még semmi, drágám. Semmi!

‫٭‬

Lionel nem bírta otthon a feszültséget. Még azt sem várta meg, amíg Barbarella és a fia lelépnek,
ő még hamarabb ott hagyott mindent. Alapvetően egy békés, megfontolt ember volt. Nem sokszor
ragadták el az indulatok. Csak egyetlen nő létezett a földön, aki ki tudta húzni belőle a vadabbik
énjét, és az a felesége volt.
Ezért is maradt inkább mindig távol tőle. Most is csak kóborolt az utcákon, azt sem tudta hová
menjen, de egy biztos volt, hogy haza nem. Talán beülhetett volna kedvenc törzshelyére, de mióta
olyan nyilvánosan megszégyenítette őt Barbarella, nem kívánta az emberek társaságát.
Csak egy helyet ismert, ami mindig a nyugalom szigete volt. De nem illett volna ilyen későn
zavarnia Pénelopét. Mindenesetre megpróbálta, hátha az asszony megsajnálja, és beengedi.
Már messziről látta az ismerős fehér kerítést. Lépteit felgyorsította, hogy hamarabb odaérjen. A
pulzusa az egekbe szökött, de akkor is erőt vett magán, és bekiabált Pénelopének.
Sokat kellett várnia, de megérte. Az asszony hálóingben nyitott ajtót.
-Te vagy az, Lionel? Mit keresel itt?
-Muszáj volt látnom téged. Nem engednél be? Szeretnék beszélni veled.
-De hát... már késő van! Gyere vissza holnap!
-Pénelopé! Nem látja meg senki, és én sem árulom el, hogy itt jártam.
Az asszony végül beengedte, mert biztosan látta rajta, hogy valami baja van.
-Kérsz egy kávét?
-Igen, légy szíves.
Míg Pénelopé az elkészítésével foglalkozott, Lionel leült a konyhában, és beszélni kezdett.
-Barbarella hazajött.
-Megint itthon van?
-Így van, de én elküldtem őt. Veszekedtünk, és ennyi. Most költöznek.
 374

-A fiadat is magával viszi?

-Arisztid azzal marad, akit jobban szeret. Nyilvánvaló, hogy az anyját választotta.
-És téged ez letört?
-Már nem is tudom. Össze vagyok zavarodva. Néha nekem is elegem lehet abból az elkényeztetett
kölyökből, nem?
-De mégiscsak a te véred.
-Neked is a véredből való Barbarella. Mégsem vagy büszke a húgodra.
-Talán nem. És haragszom is rá. De sosem hagynám őt el.
-Mindig kettőnk közé fog állni?
-Lionel, hacsak ilyen egyszerű volna, akkor már rég együtt lennénk.
A férfi felállt, és közelebb ment Pénelopéhez. De az asszony elhúzódott előle.
-Nem, ne zaklass! Nem akarlak téged.
-Ez nem így van. Tudod, hogy nem.
-Ez nem egy romantikus regény, ahol a főszereplők végül mindig egymásra találnak! A valóságban
igenis mindent át kell gondolni. A körülmények is számítanak, nem csak az érzéseink.
-Áh, kit érdekelnek mások! Tartsa meg mindenki a véleményét! Én igenis boldog akarok veled
lenni! Te nem? Mért nem gondolsz most az egyszer önmagadra is?
Lionel nem bírta tovább, magához rántotta Pénelopét, és csókkal tapasztotta be tiltakozó száját.
Ám úgy tűnt később, hogy ezt már az asszony sem bánja.

XXXVII.

Dezdemónának Dárius feleségeként sokat kellett partit szerveznie, így hát rutinossá vált az évek
során. De ez most akkor is meghaladta az erejét. Egyetlen hét alatt tető alá hozni egy esküvőt,
amelyre több ezer embert hívtak meg. Kész katasztrófa volt!
De nem vesztette el a nyugalmát, és megtett minden tőle telhetőt. Szerencsére akadtak segítői,
Niké és Xénia személyében. Ha úgy vesszük, mindkettő a menye volt, és nyilván azért sürögtek-
forogtak körülötte, hogy jó pontokat szerezzenek nála. Dezdemóna egyelőre a szívébe fogadta őket,
de azért arra odafigyelt, hogy mindig megadják neki a tiszteletet a két lány.
-Xénia! Megérkezett a büfés. Menjünk le, és beszéljünk vele!
Ez kezdődött kora reggel. De folytatódott a virágosokkal. A zenekarral. És még egy monumentális
pavilont is fel kellett állítani a kertben. Mindenki föl-alá szaladgált, bolondok házában érezte magát.
Szegény lány is kimerülten lerogyott egy székre, és panaszkodni kezdett.
-De mért kell ilyen hamar mindent?
Dezdemóna megsimogatta a haját.
-Te nem is tudod? Apolló és Tétisz hatvan éve lesz, hogy örök hűséget fogadtak egymásnak a
holnapi napon. Ez egy évforduló nekik, és ezért szerették volna mindenféleképpen, hogy akkor
házasodjanak újra.
-Hát, legalább most már értem.
-Gyere, Xénia! Még meg kell néznünk, hogy minden ruha elkészült-e a nagy eseményre.
-Lehívom Nikét is, biztosan szeretné látni a menyasszonyi ruháját!
-Jól van, gyorsan szaladj fel érte!
Dezdemóna amíg a lány elindult fel az emeletre, szintúgy kicsit megpihent. Mostanában sokkal
hamarabb fáradt el, és ennek valószínűleg a kisbaba az oka. De nem pihenhetett, csinálnia kellett,
mert különben nem lesz kész semmi időre.
Ó, pedig mennyire fájt a lába! A talpa már lüktetett a sok álldogálástól.
 375

Váratlanul Dárius jelent meg, mintha csak skatulyából húzták elő. Öltönye gyűrődés mentesen
feszült rajta, egyedül a nyakánál hagyott pár gombot nyitva. Ennyi lazaság még azért megengedett.
De amint a férfi észrevette, hogy a lábát masszírozgatja, letérdelt elé a fűbe, és kezébe vette a
dolgokat.
-Koszos lesz a nadrágod!
-Kit érdekel? Nem én mosom, hanem a szolgák.
Dezdemóna a fejét fogta. De nem állta meg, hogy el ne mosolyodjon. Annyira jól esett neki férje
törődése. Most is itt guggol előtte, és szorgalmasan gyúrja a lábullait.
-Hányszor mondjam még el neked? Nem a középkorban élünk, hogy szolgáknak nevezzük az
alkalmazottakat.
-Szolga, alkalmazott, egyre megy. Ugyanazt csinálja.
-Jó, köszönöm, elég. Nem érek rá itt henyélni egész nap. Mennem kell, még egy csomó dolgom
van. Még beszélnem kell a fodrásszal is! Uram atyám! Azt majdnem el is felejtettem!
Az asszony gyorsan felpattant, és kapkodva húzta vissza magára a cipőit. Dárius a fejét rázta.
-Állandóan ez a rohanás! Napok óta csak ennyit látok belőled! Már nem is foglalkozol velem.
Dezdemóna felnevetett, és gügyögni kezdett neki, mint egy gyereknek.
-Nincsen semmi baj, pici Dáriuska, csak tudod anya elfoglalt egy cseppet, de attól még imád téged.
A férfi elhessegette az arcát csipkedő ujjakat.
-Tudod, hogy nem úgy értem! Csak azt akarom, hogy vigyázz magadra. Nagyon megterhelő lehet
neked az egész napos hajsza.
-Majd az esküvő után ráérek pihenni.
Dárius, aki nyilvánosság előtt nem nagyon szokott ilyet tenni, most megölelte.
-Szólj bármiben, és segítek neked. Leveszem a válladról a terhet.
Dezdemóna boldogan elmosolyodott.
-Azt hittem volna, hogy az ilyesmi csak az asszonyok dolga.
-Hát nem is azt mondtam, hogy mostantól én fogom eldönteni, hogy milyen legyen a díszlet.
Halvány rózsaszín, vagy rózsaszínnek egy kicsit halványabb árnyalata. Ilyesmiről ne is álmodozz,
nem vagyok meleg! Én csak felajánlottam, hogy... nem is tudom... beverek egy szöget a falba.
Az asszony komolyan kezdett röhögőgörcsöt kapni.
-Arra vannak emberek, ne aggódj.
-Akkor min nevetsz?
-Hát elképzeltelek kalapáccsal a kezedben.
-Most miért? Én is tudok férfias munkákat elvégezni!
-Persze, édesem, persze. Ezt nem is vitatom.
Dárius karba tette a kezét.
-Te rajtam mulatsz!
Dezdemóna nyomott egy puszit a férfi sértődött képére.
-Nem, dehogyis! Csak olyan jól esett, hogy kicsit oldhattam a feszültséget. Nem haragszol?
-Csak akkor haragszom, ha este nem kapom meg, ami jár nekem!
-Azt sosem hagynám ki, te is tudod.
Már majdnem belemerültek a témába, mikor az egyik munkás közbeszólt.
-Bocsánat, nem akarok zavarni, de... Asszonyom, megérkezett a tányér és evőeszköz rendelés. A
szállítmányozó nem tudja, hogy hova tegye.
-Köszönöm, hogy szólt, máris intézem.
Dezdemóna még adott egy utolsó csókot férjének, aztán indult intézni a halaszthatatlan ügyeket.
-Akkor este találkozunk!- szólt utána Dárius.
-Ott leszek!

‫٭‬
Niké Dáfnénak telefonált, hogy megtudja, eljön-e az esküvőjére.
 376

-Hát nem is tudom.- válaszolta barátnője.- Eugén miatt lehet, hogy nem jó ötlet.
-Te ezzel törődsz, mikor én itt könyörgöm neked? Dáfné, tudod jól, hogy nekem ez milyen sokat
számít! Családtagom egy sincs, csak te vagy nekem! Képes volnál kihagyni életem legfontosabb
eseményét?
-Oké, oké, meggyőztél!
-Na, csinos legyél ám!
-Tündökölni fogok, ha azt kéred.
-Eugén meg egy barom! Mióta foglalkozol te azzal, hogy mit gondol? Süllyedjen el a szégyenében
ő, mert nem te hibáztál!
-Teljes mértékben igazad van! De mondd csak, te jól vagy?
-Persze, mért kérdezed?
-Hát így az esküvői előkészületek közepén... nincs semmi baj?
-Az égadta egy világon semmi! Diomédet imádom, és alig várom, hogy a felesége lehessek.
Egyedül csak a szüleim hiányoznak, de te is tudod, hogy ők meghaltak.
-Már nem vagy árva. Teremthetsz magadnak új családot.
Ekkor lépett be a szobába Xénia.
-Hát itt vagy? Mindenhol kerestelek!
Niké felnézett a lányra, aztán gyorsan elköszönt Dáfnétól.
-Mi a baj? Valami történt?
-Megyünk megnézni a menyasszonyi ruhádat!
-Már kész is? Ez oltári jó!

‫٭‬

Iszméné magához vette kosarát és a pénztárcáját. Épp indult a boltba egy kis tejért, és kenyérért.
Kilépett az ajtón, és amint megfordult, hogy kulcsra zárja, valaki hátulról hozzáért. Ijedten
felsikoltott, és eldobott mindent a kezéből. A pillanat tört része alatt az is lejátszódott a fejében,
hogy talán ki akarják rabolni őt.
De szerencsére csak a fia volt ott.
-Arzén! A szívbajt hoztad rám!
Az asszony ennek ellenére megölelte, és vissza bementek a házba, hogy a férfi lepakolhassa a
csomagjait. Arzén nem a legjobb színben volt. Az anyja szavak nélkül is értette, hogy valami rossz
történt vele.
-Az a cafka az oka, igaz?
Arzén elsírta magát, és anyja a keblére vonta.
-Sss, túléled, fiam! Az idő mindent megold.
-Megcsalt!
-Hát ez várható volt sajnos.
-Te honnét tudtad, hogy így lesz?
-Jaj, gyermekem! Ösztönösen éreztem, hogy nem lehet megbízni abban a riherongyban. Te is
láthattad volna előre, hogy ez lesz, ha nem vakít el a szenvedély. De ez a szuka behálózott, mint a
többi férfit.
-Már annyira bánom, hogy miatta tönkrement az életem!
-Még semmi nem késő, fiam.
Arzén felemelte a fejét, és kérdőn nézett az anyjára.
-Ezt hogy érted?
-Menj vissza Íriszhez, neked mellette a helyed! Hidd el, én tudom.
-Áh, ez lehetetlen! Nem fog visszafogadni.
-Csak megpróbálod! Vagy ennyire lusta vagy?
-Inkább ennyire szégyellem magam.
 377

Iszméné megfogta a fia kezét.

-Aki igazán szeret téged, mint én is, az visszafogad, tégy bármit.
Arzén megcsókolta anyja kezét.
-Nem tudod, mennyire hálás vagyok neked. Te mindig ott vagy, és vigyázol rám. Bánom már, hogy
úgy beszéltem veled.
-Édes fiam, ez csak természetes. Az én ajtóm örökké nyitva áll előtted.

‫٭‬

A férfi nem mert Írisz házához menni, mert ha esetleg a szüleivel futna össze, azok biztosan
felkoncolnák. Így hát a munkahelyén látogatta meg a lányt. A mozi teljesen üres volt, most úgy
látszik nem volt forgalma. Arzén ennek csak örülhetett, legalább nem látja senki a
megszégyenülését.
Odament a pénztárhoz, és várt. Írisz nem sokára meg is érkezett. Bizonyára a lány azt hitte, hogy
valaki jegyet akar venni. Ezért mikor volt vőlegényével kellett szembesülnie, elsőnek annyira
megdöbbent, hogy nem is tudott nagyon mit szólni. Aztán észhez kapott.
-Arzén? Te nem elutaztál?
-Már vissza is tértem azóta.
-Nem sikerült jól a vakációd?
-Elhagytam Barbarellát.
-És nekem ehhez mi közöm van?
-Hát csak arra gondoltam, hogy... megbeszélhetnénk a történteket... és ha te is akarod...
-Kibékülhetnénk?
-Igen, az jó ötlet.
A lány vidáman felkacagott.
-Ez isteni hír! A befuccsolt esküvőnk óta csak erre vártam! Alig hiszem el, hogy vissza akarsz jönni
hozzám! Ha tudnád mennyire örülök neked...
-Tényleg?
-Dehogyis, te marha! Komolyan azt hiszed, hogy valaha megbocsátok neked?! Látom, az utolsó
csepp eszedet is kiszippantotta az a nő. Na jó, hord el magad innét! Soha többet ne gyere a
közelembe, vagy feljelentelek zaklatásért!

‫٭‬

Arzén megalázva, lehajtott fejjel távozott. De Írisznek máris volt egy új vendége: Rea.
-Mit keresett itt ez a pöcs?
-Ki szeretett volna békülni velem.
-Ne idegelj! Hát ez komoly?
-Mostanában így beszél mindenki, vagy csak te?
-Hogy így? Na ne szívass! Inkább mesélj, miket mondott.
-Semmi lényegeset. De hogy még volt képe egyáltalán visszakéredzkedni, mintha csak egy apró
csínytevésről lett volna szó... Hát én sem térek magamhoz!
-Férfiak! Mind ilyen tetűládák! Képzeld, tegnap Arisztid is bepróbálkozott nálam!
-Azok után, hogy lekurvázott a nyílt utcán?!
-Ja! De nem is kérdeztem még meg, Eugén hívott azóta?
-Kit érdekel az az ütődött?! Eugén még Arzénnál is rosszabb, ami nagy szó!
-Ne menj vissza egyikhez se! Az ilyenek nem érdemelnek nőt!

‫٭‬
-Hová, hová, fiatalúr?- állta el a lépcsőn Dárius Arzén útját.- Ez itt nem átjáróház, hogy bármikor
 378

jöhetsz-mehetsz a kedved szerint!

Dárius értesült Párisztól, hogy a fiával összeverekedett ez a taknyos suhanc. Na már most, ő nem
szól bele mások dolgába, amíg feltétlenül nem szükséges. De azt sem fogja hagyni, hogy Eugént
bántsák.
Arzén megtorpant, és azonnal felemelte a kezét a megadás jeleként.
-Nem balhézni jöttem, Angelopulosz úr! Esküszöm, most valóban csak beszélni szeretnék a fiával.
A múltkori eset miatt pedig bocsánatot kérek.
-Oké, nincs gond. Különben sem kell magáznod. Azok után nem, hogy egy nőt keféltünk
ugyanabban az időszakban.
Arzén tudta, hogy Dárius Barbarelláról beszél.
-Nekem már semmi közöm ahhoz a fehérmájú ribanchoz!
-Hűha, hamar kiismerted. Pedig nem is olyan rég még mindent föladtál érte.
-Az nem számít! Nem voltam akkor eszemnél.
-A férfiak többsége ezt érzi, ha közelebb kerülnek Barbarellához. Ami elég gyakran előfordul.
Szerinted, már hány emberrel feküdt le az élete során?
-Nem tudom. Hánnyal?
-Fogalmam sincs! Hát ezért kérdeztem tőled, hátha neked elárulta. De úgy néz ki, ezt talán még ő
maga sem tudja. Egy biztos, tizenkét éves korában kezdte.
-Ez lehetetlen!
-Nem az! Persze ez egy szomorú történet. Barbarella szülei korán meghaltak, és Pénelopére maradt
két kishúgának felnevelése. De az a nő sem lehetett ott mindenhol egyszerre! Épp az óvodából
hozta el Kleopátrát, mikor Barbarellát elrabolta az egyik tanárja az iskolából. Hónapokig nem
találtak rájuk. Ez idő alatt senki sem tudja, hogy mi történhetett, csak sejtések vannak. De az tény,
hogy terhesen tért vissza.
-Terhesen?!
-Ne kérdezd, nem tudhatok mindent, én is elég fiatal voltam, rólad nem is beszélve, hiszen
akkoriban te még csak apád tökeiben himbálózhattál. A lényeg, hogy az el rablóját börtönbe zárták,
Barbarella gyerekéről pedig senki nem tud semmit. Lehet, hogy elvetette. Lehet, hogy világra jött,
de örökbe adta.
-Ez tragédia!
-Az! Sajnáltuk is szegény lányt sokáig. De Barbarella egy igazi vadóc lett. És onnantól kezdve
lefeküdt mindenkivel, akivel csak tudott. Érthetetlen az egész, mert ezek után azt hittük volna, hogy
teljesen magában zuhan. Pont az ellenkezője történt!
-De legalább ez valamiféle magyarázat a viselkedésére.
-Áh, rajta nem lehet kiigazodni! Az a nő mindenkinek azt állítja, hogy szereti, hogy oda van érte.
De ugyanúgy egy perc múlva már meg is csalt mással. Szerintem teljes mértékben nincs szíve.
-Mindenkit csak kihasznál.
-Bolond, aki többet érez iránta, mint amennyit kellene. Barbarella remek szórakozási lehetőség... ha
nincs más elfoglaltsága épp az embernek.
-Ez elég érzéketlenül hangzik.
-Ő is elég érzéketlen! Te meg ne bánkódj egy percig sem miatta! Az a nő öt percnyi gyönyörnél
többet nem tud nyújtani egyetlen férfinak sem. A romantikázást meg hagyd egy olyan asszonyra, aki
ért is hozzá.
-Egyelőre nem keresek senkit.
-Majd fogsz! Na jó, nem érek rá egész nap cseverészni veled.
Dárius ott hagyta őt, Arzén pedig folytatta az útját fel Eugén műterméhez. De a gondolatai máshol
jártak. Nem tudott túllépni azon a történeten, amit most hallott. De megtiltotta magának, hogy új
érzések ébredjenek benne Barbarella iránt. Még ha sajnálja is, köztük már vége mindennek.
‫٭‬
-Hé, barátom! Te már haza is jöttél?
 379

Arzén félve lépett be Eugén szentélyébe, de úgy néz ki, hogy nem haragudtak rá. Sőt, a festő meg
is ölelgette, mint egy rég nem látott jó havert.
-Még le sem barnultál!
-Minek maradtam volna?
-Állj! Ó... megcsalt az a szuka, mi?
-Ilyen egyértelmű?
-De hát én előre megmondtam neked, hogy ez lesz!
-És te? Együtt vagy még Írisszel?
-Neked is igazad volt. Nem szeretett engem.
-Ezek a nők! Úgy játszadoznak velünk, ahogy akarnak!
Még egy ideig szapulták a másik nemet, aztán Eugén megmutatta legújabb képét. Arzén le volt
nyűgözve, és agyon dicsérte a barátját. Nem sokára már annyira felengedett köztük a hangulat, hogy
tényleg minden olyan volt, mint régen.
-És most mi lesz, haver? Egyedül fogunk meghalni, magányosan?
-Dehogyis!- válaszolta a festő.- Nekem már van is egy új csajom!
-Na, mesélj!
-Emlékszel Dáfnéra?
-Arra a jó bulára? Hogyne emlékeznék!
-Volt itt valamelyik nap. De annyira be voltam rúgva, hogy fogalmam sincs, hogy mi történt. Az
még rémlik, hogy eléggé összemelegedtünk... Aztán se kép, se hang.
-Ember, ez már fáj!
-Tudom, de mit tehetnék?
-Hát hívd fel!
-Én? Majd ő! Nehogy már még én fussak utána!
-Ez az haver! Kemény csávó vagy!
Eugén vigyorogva megveregette Arzén vállát.
-Ne aggódj, neked is szerzünk valami kis bigét!

‫٭‬

Váratlanul Orfeusz nyitott rájuk.

-Hé! Ti meg mit gubbasztotok itt, mikor lent már nagyban folyik a pia?
-Mért, mit tartotok?Valakinek szülinapja van?- nézett Eugénre Arzén.
-Legénybúcsú van! Siessetek már, látnotok kell, hogy a nagypapa milyen szemeket mereszt a
sztriptíztáncosnőre!
-Apám! Ez tényleg jó lehet!
Mindannyian lementek Orfeusz szobájába, ahol valóban hangosan szólt a zene, és félig már
mindenki illuminált állapotban volt. Dioméd élvezte a legjobban a bulit. Annyira táncolt, hogy
összeakadtak a lábai, és eldőlt.
-Elég kevesen vagyunk.- jegyezte meg Eugén.- Apa el sem jött?
Dioméd csuklott egyet, de azért válaszolt.
-Mióta jóban van anyuval, sülve-főve együtt vannak! Bohózat az egész, esküszöm. Összevesznek,
kibékülnek, összevesznek, kibékülnek! Ki érti ezt?
Amint a mondandója végére ért, lecsukódott a szeme, és a földön fekve elaludt.
-Hát ez kész!- állapította meg Orfeusz.
-Ja, tegyük fel az ágyra!
Közösen felemelték, és betakargatták. A sztriptíztáncosnő már meztelen felsőtesttel táncolt nekik.
Mindannyian füttyentgetek és tapssal biztatták, hogy még vetkőzzön.
-Mutasd magad, bébi!- kiáltotta Apolló.
-Nagyapa nem semmi, mi? Csak nehogy szívrohamot kapjon itt nekünk!- mondta Eugén.
 380

-Nem lesz baja! Na töltsetek valamit, mert szomjan halok!- válaszolta Orfeusz.
Arzén hozta a mandarinlikőrt, ők pedig csak tartották a poharukat. Még volt ilyen pár kör, aztán
Eugén kikapta barátja kezéből az üveget.
-Minek aprózzuk el?
Ezek után értelmes társalgást csak Arzén és Orfeusz közt történt.
-A csajok mért nem csatlakoznak?
-Hülye vagy? Ez kanmuri! Különben is, Xéniáék valami leánybúcsúztatót terveztek, azt hiszem.
-Hoppá! Ez mit jelenthet?
-Hát remélem, hogy nem azt, ami itt folyik!
Arzén felnevetett.
-Gondolj csak bele! Az egy dolog, ha a vőlegény másnaposan állít be az esküvőre, dehogy a
menyasszony is!
Orfeusz körülnézett, de nem látta sehol a bátyát.
-Hova tűnt Eugén?
-Nem hugyozni ment?
-Menjünk utána! Apa nagyon kiakadna, ha Eugén összetévesztené a vécét mondjuk a szőnyeggel.
Hamar rátaláltak, mert férfi a folyosón üldögélt. Épp telefonált, így nem zavarták meg.
-Halló? Írisz? Angyalkám!Hát én vagyok az!
Arzén intette Orfeusznak, hogy Eugén tök bolond. A fiú alig bírta visszafojtani a nevetését.
Közben persze a festő tovább kiabált a telefonba.
-Halló? Mi az, hogy ki vagyok? Hát én! Eugén!... Ja, bocsánat, már aludtál, kedvesem!... Szeretlek!
És képzeld... hukk, jaj, képzeld, most tartjuk a legénybúcsút!... Most mért vagy ilyen velem, Írisz?...
Ne hagyj el, szerelmem!
Eugén szánalmas zokogásban tört ki. Úgy sírt, akár egy gyerek. Csöpögő orrát az inge szélébe
törölte.
-Halló? Ó... Letette.
Arzén és Orfeusz nagy nehezen összekaparták őt a padlóról, és elvitték a szobájába, hogy
kipihenje magát. Egyedül már csak Apollónak volt még kedve bulizni. De a sztriptíztáncosnő kérte
a pénzét, és lelépett, úgyhogy ennek befellegzett.

XXXVIII.

Heléna ment Médeáért a kórházba. Szerencsére az esküvő napja alkalmából kiengedték az

orvosok. De előtte a lelkére kötötték, hogy nagyon kell vigyáznia magára, hogy semmilyen stressz
ne érje. Egy újabb szívrohamot nem akartak megkockáztatni.
-Gyere, Médea, lent vár a kocsi!
Az asszony elköszönt az aranyos kis nővérkéktől, akik odaadón ápolták. Aztán nővéréhez fordult.
-Heléna, köszönöm, hogy eljöttél értem.
-Nincs mit. Siessünk, mert még ki is kell csinosítanunk magunkat a nagy esemény előtt.
Beültek a kocsiba, és a sofőr indított.
-Nem volna ilyen boldog ez a nap, ha Dárius nem békül ki a feleségével.
Heléna elgondolkozott Médea szavain.
-Igen, igazad lehet. Az öcsénk sokat változott az utóbbi időkben.
-Végre rájött, hogy az emberekkel való viselkedése nem a legmegfelelőbb.
-Hát most enyhén is fogalmaztál.
-Nem akarom annyira bántani Dáriust, mert végül is mind esendő emberek vagyunk.
 381

-A lényeg, hogy tanult a hibáiból.

-Valóban, ez nagyon fontos. És ezért büszke is vagyok rá.
Egy kis csend állt be a beszélgetésükbe.
-És te jól vagy? A szemed szúr még?- kérdezte Médea.
-Igen, néha érzem a fájdalmat, de látok, és nekem ennyi elég.
-Akkor jó. Nagyon megijedtem, mikor volt az a baleseted.
Heléna mosolyogva megfogta a húga kezét.
-Most ne gondoljunk rossz dolgokra! Azóta az alkoholproblémáim is megszűntek, úgyhogy már
semmi baj. Inkább képzeld csak el, hogy apa milyen boldog lehet ma!
-Hát igen! Mikor is váltak el? Olyan huszonöt éve? Azóta próbálkozik anyunál, hogy fogadja őt
vissza. Micsoda kitartás!
-Micsoda szerelem! A szüleink sem mikor együtt voltak, sem mikor külön voltak, nem csalták meg
egymást. Irigylem őket ezért, hogy ilyen erős kapcsolat köti őket össze.
-Szétválaszthatatlanok.
Médea közben kicsit elmélázott a saját esküvőjén is.
-Nekem nem volt ilyen szerencsém senkivel ezt megtapasztalni.
-És Teodor?
-Áh, kész szenvedés, amit iránta érzek! Mindig is az volt. Gondolj csak bele! Ő volt a pópa, ő adott
ránk áldást, mikor Héliosszal összeházasodtam. Végigbőgtem az egész esküvőt. Aztán az egész
életemet!
-Szörnyű! Nehogy azt hidd, hogy én szerelmes voltam a férjembe! Érdekből adtak hozzá feleségül.
De az idők során közelebb kerültünk egymáshoz, és ha más nem, legalább egy baráti kapcsolat
kialakult vele.
-Akkor te még meg sem tapasztaltad az érzést, amiért mindenki él?
-Bevallom, nem. De nem vonz annyira a szerelem.
-Ez nem azon múlik, hogy vonz-e vagy sem! A szívek felett senkinek nincs hatalma. Még
önmagadnak sem!

‫٭‬

Euridiké furcsa érzésekkel készülődött a nagy eseményre. Miután önmagát hamar elrendezte,
átment a lányához, aki szokás szerint még épphogy csak felkelt az ágyból. De legalább már
lezuhanyzott.
-Szia, kicsim! Na gyorsabban öltözködj, mert ma ne érünk rá lustálkodni!
-Anya, ugye te megcsinálod a hajamat? Mindig olyan jó kis frizurákat találsz ki.
-De én nem vagyok profi!
-Fodrásznak tanultál, úgyhogy valamit csak tudsz!
-Na jó, hagy lássam! Még nagyon vizes a hajad.
Xénia odanyújtott egy újságot az anyának.
-Ezt nézd! Ugye, milyen érdekes kontya van a csajnak?
-Nem akarod inkább kibontva viselni? Szépen begöndörítenénk!
-Ne már! Az egy csomószor volt! Most kicsit felnőttesebbnek akarok látszani.
-Xénia, neked mindig ez lesz a mániád? Mi bajod a saját koroddal?
A lány vállat vont, és elhelyezkedett az egyik székben Euridikének háttal.
-Na jössz? Megcsinálod?
Az anyja gyakorlott kezekkel hozzáfogott. Amíg ő el volt foglalva, Xénia sminkelni kezdte magát.
-Tudom, hogy nem illik szebb lenni a menyasszonynál, de egy kicsit úgy érzem, mintha a saját
esküvőmre készülnék.
-Drágám, te cicomák nélkül is a legszebb vagy.
-Kösz, anya. Egyébként te is elég csini vagy ma!
 382

-Igen? Nem öregít túlságosan ez a szín?

-Dehogyis! Olyan asszonyos vagy. Nem kell örökké húsz évesnek maradni, hogy kiteljesedjen a
szépséged. Tuti, hogy minden pali téged fog figyelni!
-Ah, csak apád nehogy féltékeny legyen!
-Ő is itt lesz?
-Jorgosz? Persze, hogy eljön!
-De azt hittem, hogy keresztapa nem engedi.
-Dáriussal kibékültek... azt hiszem.
Ekkor nyitott rájuk Niké.
-Ó, bocsánat! Nem szeretnék zavarni, csak ha egyedül csinálok mindent, nagyon el leszek maradva.
Kérhetek egy kis segítséget?
-Persze, gyere csak be!
Xénia azonnal felpattant, és mosolyogva újságolta el Nikének, hogy az anyja készítette neki ezt a
kontyot.
-Hű, tényleg jól néz ki!
-Ha akarod neked is csinál egyet!
-Az jó lenne, csak előbb fel kellene öltöznöm.

‫٭‬

Eugén, Orfeusz és Dioméd már lent vártak az előszobában. Dezdemóna majdnem megbotlott a
lépcsőn, ahogy lefelé jött.
-Alig kapok levegőt, ha rátok nézek! Észre sem vettem idáig, hogy nekem milyen fess, jóképű fiaim
vannak!
Valóban jól néztek ki az esküvői szmokingban. Minden tökéletesen állt rajtuk, Dezdemóna
viszont csak azért is megigazította a nyakkendőjüket.
-Na, így már jobb! Keressétek meg apátokat, és szóljatok neki, hogy akarok vele beszélni, mielőtt
elindultok a templomba.
-Rendben, anya.
-Orfeusz, megfésülködtél te egyáltalán?!
-Hát persze, csak a zselétől olyan furcsa.
-Zselé? Na jó, inkább nem szólok semmit.
Dezdemóna gyorsan megpuszilta őket, és elindult az egyik földszinti szobába, ahol már Tétisz
várt rá. Anyósa a segítségét kérte az felöltözködésben.
-Itt vagyok már. Olyan szép lett a ruha, igaz?
-És pontosan illik rám! Köszönöm, hogy megcsináltad!
-Én nekem kellene köszönetet mondanom, hogy annak idején kölcsönkaptam tőled.
-Na és? Most mit mondasz? Megérte hozzámenni a fiamhoz?
Dezdemóna elpirult.
-Már sajnálom, hogy a múltkor ezt mondtam.
-Ez azt jelenti, hogy szent a béke Dárius és közted?
-Igen. Lesz egy közös gyermekünk. A legidősebb fiunk ma nősül. Boldogabb már nem is lehetnék.
-És hozzám mit szólsz? Jól nézek ki?
Tétisz akár egy fiatal menyecske, széttárta a karját, és körbefordult.
-A napra lehet nézni, de rád nem, úgy ragyogsz! Gyönyörű vagy!
-Azért ne túlozz!
-Már csak egy kis festék hiányzik, és...
-Szó sem lehet róla! Nem versenyzek én azokkal a hamvas bőrű lányokkal!
-Apollónak akkor is tetszeni fogsz.
-Tudom, az a vénember teljesen belém bolondult!
 383

-Te ezen csodálkozol?

Tétisz beállt a tükörbe, hogy jobban megnézhesse magát.
-Nagyon szeretem őt. És azt hiszem, ő is engem.
-Akkor mért tűnsz szomorúnak?
-Mert a mi szerelmünkhöz semmi szükség erre a hacacáréra. Csakis azért fogadtam el Apolló
lánykérését Velencében, mert nem tudtam volna neki nemet mondani.
-Erről szól az egész, igaz? Mindig fejjel megyünk a falnak, azt sem tudjuk, hogy mit csinálunk.
Dezdemóna megölelte anyósát.
-Aztán ahogy esik, úgy puffan. De mégis legalább megpróbáltuk.

‫٭‬

-Alexandrosz!- szólt rá fiára Kasszandra.- Ne nyúlkálj semmihez!

-De anya, éhes vagyok!
-Akkor sem szabad a szépen elkészített asztalokról enni. Az a vendégeké. Na gyere csak, szólunk
Dezdemóna néninek, hogy adjon nekünk valami kaját.
De amint megfogta a kisfiú kezét, Párisz és Eufrozina is megérkezett.
-Titeket vártunk!
-Hát akkor gyertek, pattanjatok be a kocsiba, mert nélkülünk fog elkezdődni az esküvő!
-Csak egy perc, szereznem kell legalább egy gyümölcsöt.
-Éhes vagy?
-Én nem! Alex az. És ismeritek, milyenek a gyerekek. Az egész szertartás alatt panaszkodni fog, ha
most nem kap valamit.
Beosontak a konyhába, és csentek a hűtőből mindenféle jót. Aztán elhúzták onnét a csíkot.
-Na, már itt is vagyunk! Hé, Eufrozina! Mi az a kezeden?
A nő boldogan mutatta meg az eljegyzési gyűrűjét.
-Tegnap este kérte meg a kezem.
-Gratulálok! Akkor hamarosan megint esküvő lesz?
-Hát nem hamarosan, de majd biztosan lesz. Addig is együtt élünk.- válaszolta Párisz.
-Imádom a bulikat!- kotnyeleskedett közbe Alexandrosz.- Van zene, meg tánc!
Kasszandra nevetve megpuszilta a fia kis kobakját.
-Hát ez bizony igaz!

‫٭‬

A két menyasszonyt Dárius kísérte. A két vőlegény, Apolló és Dioméd már nagyon várták őket.
Átadták nekik a virágcsokrot, Teodor kézen fogta vőlegényeket, a vőlegények pedig a
menyasszonyokat és így mentek be a templomba.
A szertartás két részre volt osztható. Az első rész, az eljegyzés szertartása, amikor is a pap eljegyzi
a gyűrűkkel a menyasszonyokat és a vőlegényeket. Ehhez megáldja gyűrűket és háromszor
keresztet rajzol vele a homlokuk felett, majd félig felhúzza a gyűrűket az ujjukra. Ekkor a tanúra
kerül a sor, Orfeusz keresztezett kézzel háromszor megcseréli a gyűrűket, majd teljesen felhúzza
azokat a párok ujjaira. Ez után következik a második rész vagyis maga az esküvői szertartás.
Ekkor meggyújtják az oltárnak nevezett asztal két szélénél álló nagy gyertyákat, amik Jézust
jelképezik, vagyis a világosságot. A párokat tulajdonképpen az esküvői koronával adják össze.
Teodor szintén megáldja azt, majd háromszor keresztet rajzol vele a menyasszonyok és a
vőlegények homloka felett és felhelyezi a koronát. Ekkor ismét a tanúé a szerep, Eugén szintén
keresztezett kézzel háromszor megcseréli a koronát a párok feje felett.
A pap a koronázás után a bibliából a házasságra vonatkozó részeket olvas fel. Ez nagyon szép
volt, többen is meghatódtak rajta. Majd közös pohárból három korty vörösbort ittak, ami Jézus vérét
 384

jelképezi, a szenvedést. És közös kanállal mézes diót esznek, ez a boldogságot szimbolizálta. Tehát
a párok szenvedésben és boldogságban is megosztják egymással az életüket.
Teodor kezében a bibliával kézen fogta a párokat és az oltárnak nevezett asztal körül három kört
tettek meg, úgy hogy hátulról Orfeusz és Eugén az esküvői koronát tartja. Ez az első közös utat
jelképezi a párok életében. Ez alatt a meghívottak rizzsel szórják őket, termékenységet kívánva
ezzel.

‫٭‬

A jókívánságok után Niké sírva fakadt.

-Mi az, kedvesem? Nem érzed jól magad?
Dioméd kedves szavaitól a lány is jobb kedvre derült.
-Nem, csak kicsit meghatódtam. Örülök, hogy befogadott a családod.
-És nem vagy szomorú, hogy nincsenek itt a szüleid?
-De igen. Viszont te mellettem vagy, és csak ez a fontos.
A férfi alaposan megcsókolta újdonsült feleségét.
-Gyere, menjünk, még csak most kezdődik a mulatság.
Ők limuzinba szálltak Tétiszékkel együtt. Apolló előkapott egy pezsgőt, és már bontotta is fel.
-Gyerünk, fiatalok! Hajnalig táncolnunk kell, úgyhogy mindent bele!
Koccintottak egy boldog jövő reményében.
-Hé! Meg sem néztük, hogy ki-kinek dobta a csokrát!
-Az enyémet Eufrozina kapta el.- mondta Tétisz.
-Igen? Úgy láttam az én barátnőm kezében is volt egy. Akkor én Dáfnénak adtam volna?
Niké tapsolt örömében. Dioméd nevetve lefogta a kezét, és egyenként csókot lehelt minden ujjára.
Egészen meg is feledkezett Apollóékról, de ők ezt észre sem vették. Ugyanis, mikor felnéztek,
szintén nagyon össze voltak bújva Tétisszel.
-Nagyapa!
-Fiacskám, törődj a magad dolgával!

‫٭‬

Amint megérkezett mindenki az Angelopulosz birtokra, Dárius egy pohár köszöntővel kezdte.
Elmondta, hogy milyen jegyajándékot szán a fiának, és az apjának. Dioméd majd kiugrott a
bőréből, mikor meglátta vadonatúj Ferrariját. Apolló és Tétisz pedig megköszönte az óceán járó
hajóra vett jegyüket.
-Nagyszerű ajándék, mindig is szerettünk utazgatni.
Aztán Dárius lejött a színpadról, és kezdődhetett a parti. A zenekar azonnal egy ritmusos, táncos
számmal indított, amire mindenki megmozdult. Aki nem az asztalokról válogatta az ételeket, az
mind éljenezte, ünnepelte a párokat. A tányérok egyre csak törtek. A poharak már most elfogytak. A
lakodalom azonnal beindult.
A tömeg kellős közepén Jorgosz és Euridiké beszélgetett. A férfi átkarolta szerelmét, és
megkérdezte tőle, hogy jól érzi-e magát.
-Nagyszerűen! Akkor sem lehetnék boldogabb, ha a saját lányom menne férjhez.
-Hát én egy kicsit irigykedem Dioméd járgányára.
Euridiké elmosolyodott, és közelebb hajolt Jorgoszhoz.
-Ezt ne áruld el senkinek, de én meg a föld körüli utazásra vagyok féltékeny. Nem mintha sajnálnám
a nagyszüleimtől, de azért nem bánnám, ha velük tarthatnék!
-Bárcsak telne nekem arra, hogy elvigyelek egy ilyenre.
-Hát Dárius bizony kitett magáért. Erre az egy napra félretette minden zsugoriságát.
-Nekünk is össze kellene házasodni, nem gondolod?
 385

-Semmi szükség rá.

-De a nagybátyád így azt fogja gondolni rólam, hogy nem veszlek elég komolyan!
-Dárius nem törődik ilyesmikkel.
-Pedig szerintem nagyon is rajtam tartja a szemét.
-Nézd, neked úgy tünik, mintha most is veled volna elfoglalva?
Jorgosz balra fordult, és valóban megpillantotta Dáriust, amint Dezdemónával táncol.
-Szép pár. Legalábbis most.
-Hát igen. Náluk sosem tudni, hogy meddig tart a tűzszünet.

‫٭‬

Dárius nem érdekelte, hogy ki látja, arcát belefúrta felesége nyakába.

-Mi a csuda izgatott fel ennyire?
-Az esküvő.
-Akkor több esküvőt kellene mostanában tartanunk.
-Még csak az kellene! Épp eléggé megterhelte ez az egy is a pénztárcámat.
-De nézz körül! Olyan boldogok az emberek. A szüleid sosem felejtik el neked ezt az élményt.
Dioméd pedig soha többet nem mer veled veszekedni, úgy örül a kocsinak.
-Ajánlom is neki! De ez az egész egyáltalán nem az én érdemem. A te kezed nyomát látom
mindenhol. Lenyűgöző a szervező képességed!
-Szeretem, ha bókolsz.
-Ma este nagyon szép vagy.
-Nem feszül túlságosan a ruha a hasamon.
-De. Ám így még jobban tetszel nekem.
-Még hat hónap, és akkora leszek, min egy tank! Vajon akkor is ezt fogod mondani?
Dárius nem válaszolt. Eszébe jutott, hogy ő azt a pillanatot már nem fogja megélni. Csak a
beszélőkön fogja látni családját. A kisbaba születésénél sem lehet ott. Mennyi mindenből ki fog
maradni... De nem számít! Semmilyen áldozat nem elég nagy ahhoz képest, hogy a szeretteit
boldognak láthassa.

‫٭‬

Eugén nagyon jól szórakozott, rengeteget táncolt, és ivott. Egy csomó unokatestvérével
összefutott, akik távol éltek tőlük. De a sok ismerős, és ismeretlen között felfedezte Dáfnét is. A nő
jobbára csak Niké körül tartózkodott. Kis csokrát, amit elkapott, még mindig ott szorongatta a
kezében. A férfi úgy döntött, beszél vele.
-Rég láttalak, kedvesem.
Dáfné alig akart szóba állni vele.
-A múltkori eset után nem szívesen találkozom veled.
-Nem értem, mire gondolsz.
-Talán arra, hogy Írisz nevét suttogtad, miközben velem csókolóztál.
-Ó, ez csak valami félreértés lehet! Az a lány már végleg a múlté!
-Nem érzel iránta semmit?
-Csak egy kis kaland volt. De legalább arra jó volt, hogy rájöjjek, milyen nőre is van igazán
szükségem. Egy kifinomult ízlésű hölgyre, pont, mint te.
-Én legfeljebb csak a karriered szempontjából érdekellek.
-Dáfné! Nem kezd megint ezt az ostobaságot. Hát ennyire nem hiszel önmagadban? Te nekem
kellesz! Hogy bizonyíthatnám neked be?
A nő vállat vont.
-Jó, ne vitatkozzunk. Azt lehet máskor is.- mondta Eugén.- Ezen a napon csak mulassunk,
 386

nevessünk, együnk és igyunk! Velem tartasz?

Dáfné nem tudott ellenállni a festő csábításának.
-Rendben, de ez nem azt jelenti, hogy...
A férfi hirtelen megcsókolta.
-Ez a kezdetek-kezdetét jelenti!

‫٭‬

Tétisz hamar kifáradt, így intett Apollónak, hogy ideje a leányszöktetésnek. A férje elnézést kért
mindenkitől, megfogta a kezét, és elindultak a kis kunyhójuk irányába. A nép kurjongatások
közepette engedte el őket.
Otthon nyugalom fogadta őket, végre lepihenhettek.
-Milyen sokan eljöttek, igaz?- kérdezte a férfi, miközben kibújt a cipőjéből.
-Én olyanokkal is találkoztam, aki már az első esküvőnket is megélték.
-Csodaszép volt ez a nap!
Tétisz mosolyogva bólintott.
-Igen, sosem felejtem el.
Lefürödtek, és ágyba bújtak. Az asszony magához ölelte férjét, és csak feküdtek békességben
egymás mellett.
-Ez a nászéjszakánk.- jegyezte meg bátortalanul Apolló.
-Mit akarsz tőle, te vén kujon?
-Hát egy kis ezt, egy kis azt...
-Az ilyesmit hagyd meg a fiataloknak.
-Az biztos is, hogy az unokánk és a felesége alatt már izzik a lepedő!
-Ne irigyeld őket! Ők még nem tudják, hogy még mennyi sok hosszú évnek kell eltelnie, mire
alaposan kiismerik egymást úgy, mint mi.
-Bele is őszültem!- jelentette ki Apolló.
-Te bolond! Nincs is hajad!
-Áh, az igaz.
-Nem baj, én így is szeretlek.
A férfi odabújt asszonyához, aki megpuszilta a homlokát.
-Én is szeretlek, Tétisz. Te vagy a mindenem!
Az asszony ásított egyet, és lehunyta a szemét.
-Szép álmokat, Apolló!
-Hé! Te máris alszol? Most akkor tényleg nem lesz nászéjszakánk? De akkor mit fogok mesélni
holnap? Hogy hoppon maradtam?
-Felőlem eldicsekedhetsz azzal, hogy tízszer csináltuk egymás után. Fiatalabb korunkban is ez
történt mindig. Olyan dolgokat állítottál, amik sosem történtek meg.
-Te meg miről beszélsz?
-Azt hitted, nem jövök rá? Az egész város úgy hitte, hogy valami nagy csődör vagy az ágyban.
Pedig ha tudták volna...
-Bármikor bizonyítani tudom, hogy nincs okod a panaszra!
-Nem a szex a lényeg, hanem te magad. Ha például abbahagynád a próbálkozást, azt többre
értékelném. Viselkedj rendesen, Apolló!
-Úgy bánsz velem, mint egy gyerekkel!
Az öreg még morgolódott egy kicsit, de aztán feladta. Szorosan átölelte felesége derekát, és
belefúrta arcát a hajába. Mélyen magába szívta az ismerős illatot, és elmosolyodott.
-Most már örökre enyém maradsz.
VÉGE
387
388
389