You are on page 1of 2

Atya, Fiú, Szentlélek nevében!

Ámen
Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, Zajlik a vizes világbajnokság. Milák Kristóf világcsúcsot
kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas úszik, Kós Hubert a 19 éves úszó élete első világbajnokságán
szabadítóm, fellegváram! Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre 6. lett. Eközben a vívók aranyérmet szereznek az EB-n. Ti
méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Nyomorúságomban pedig itt az EGA falai között csendesen, kamerák és
az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. rivaldafénymentesen érettségi bizonyítványt.
Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott.
Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nagy
Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár csatákon vagyunk túl. És ezekben a csatákban talán ti is
erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az éreztétek: nem voltatok egyedül a küzdelmeitekkel. Isten
ÚR az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, megígérte, hogy velünk lesz a csatáinkban is, ő harcol a
mert gyönyörködik bennem. kihívásainkkal. Ezt írja a Biblia:

Urunk, ezen is túl vagyunk! Megvolt, és nem is volt olyan Amikor ellenállásba és nehézségbe ütközöl, nem kell egyedül
ördöngös dolog! Fáradt vagyok, és kimerültnek érzem magam. megvívnod a csatáidat.
Köszönöm Neked, hogy annyi minden eszembe jutott! Jó volt Hogyan hagyjuk, hogy Isten harcolja a csatáinkat?
megéreznem, hogy súgsz, láttatsz, közreműködsz! A többit is a
kezedbe helyezem: az eredményt, a sikert vagy sikertelenséget. 1. Akkor is menj előre, ha félsz
A kudarcot vagy a meg nem érdemelt győzelmet, mindent! Adj
a fáradtnak enyhülést, a sírónak vigasztalást! Engedd, hogy Amikor Isten ellenségei összefogtak, és körbevették a
kikapcsolódjak, adj időt és okos belátást a pihenéshez. júdaiakat, a 2 Krónikák 20,3 azt írja, hogy Jósáfát király
Felfrissülésül pedig vezesd a tekintetemet azok felé, akikről megijedt. Azonban, nem adta meg magát a félelemnek, hanem
tanulás közben elfeledkeztem: barátaim, szüleim, testvéreim… „az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett". Csak azért, mert
Köztük engedj újra magamhoz térnem, és minden félelmet érzel, még nem kell behódolnod neki. Ne hagyd, hogy
munkámat derűvel, optimizmussal folytatnom. Ámen. megbénítson a félelem. Menj előre, és bízz az Úrban, hogy Ő
harcolja a csatádat. Szeretem így mondani: Ha félelemmel is,
2Tim 4, 7-8 Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat de tedd meg. És ti ezt megtettétek. Bizonyára féltetek, volt
elvégeztem, a hitet megtartottam végezetre eltétetett nekem bennetek bizonytalanság, kétségbeesés. Sokan próbáltátok
az igazság koronája. helyzeteteket magabiztossággal palástolni, ahogyan a 4 év alatt
olyan sokszor. Így volt ez a napokban is. Féltetek, aggódtatok
Keresztény testvéreim, Kedves Diákok, Kollégák! a tételek miatt, rémülten és csalódottan, vagy mosolyogva
ültetek le az asztalok mögé, hogy kidolgozzátok a húzott tételt. Áldás: Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a
És mindannyian megcsináltátok! Sokatok nem is akár hogyan Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! Ámen
állt helyt!
A másik dolog, amit szeretnék itt zárásként mondani nektek:
2. Változtassátok meg a gondolkodásmódotokat
Isten képességet adott nektek arra, hogy az Ő ígéreteire
összpontosítsatok, a problémáitok helyett. Tudatos döntést kell
hoznunk ahhoz, hogy Istenre fókuszálhassunk.
Tudatosan el kellett döntenetek, hogy melyik tantárgy legyen a
választott tárgyatok, be kellett jól osztanotok az iskola nélküli
időtöket, hogy a tanulás végére érjetek. Ez kitartás, és
koncentrálás nélkül nem sikerült volna. Ehhez pedig erőre volt
szükségetek. A napsütéseivel szabadba csalogató időjárás majd
a kánikula mellé kellett a tesi és lelki erő, hogy végig
kitartsatok a tanulásban. És ebben a kimerítő hajrában nem
egyedül kellett állnotok a kihívás viharát, mert Isten mindvégig
veletek volt. Hiszen Jézus megígérte, hogy ő velünk lesz
minden napon a világ végezetéig. És Isten mindig megtartja
ígéreteit. Ő azt akarja, hogy győztesen kerüljetek ki az élet
kihívásaiból. Azt akarja, hogy bizalommal nézzetek szembe a
csatáitokkal, és azt a túláradó életet éljétek, amit Jézus
ajándékoz nektek. Engedjétek az Ő erejét munkálkodni az
életetekben azáltal, hogy bíztok Benne minden körülmények
között!

Imádkozzunk!
Mi Atyánk, aki ……Ámen

You might also like