NYELVTAN 7.

A NYELV MINT JELRENDSZER

A világban, környezetünkben jelek és a belőlük felépülő jelrendszerek segítségével

igazodunk el. Ösztönösen és tudatosan használjuk. Minden jelnek számít, aminek
jelzésértéket tulajdonítunk, vagyis a közlés, a kommunikáció szándékával fel kívánunk
használni. Ilyen jel például az országúton fölfestett jel, a KRESZ-tábla, az elpirulás. Minden
lehet jel, csak jellé, jelzéssé kell válnia. Ez pedig abból áll, hogy amit jelnek tekintünk,
kiválasztunk, az jellé válik, akként működik és azt mások is jelként fogják fel.
A jel mindig valamilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható,
tapintható) jelenség, amely egy másik (tehát önmagán túli) jelenségre utal.
Ez a jelenségre utalás, vonatkoztatás a jel jelentése. Vannak egyedi, egyéni jelek, de a jelek
többsége egy nagyobb rendszerbe, jelrendszerbe illeszthető. A Behajtani tilos! közlekedési
jelzőtábla felidézi a többi tiltó táblát, a KRESZ-t. Mégis a legegyetemesebb, mindenki által
leggyakrabban használt jelrendszer maga a nyelv, leginkább az anyanyelv.
A világ, környezetünk összes jele rendszerezhető az ábra szerint:
JELENTÉS
amit a jelenségnek tulajdonítunk

JEL

JELENSÉG JELTEST
JELÖLT JELÖLŐ
dolog, fogalom, pl. hangalak, nyelvi forma
a valóság egy darabja

A jelek főbb jellemzői:

1. Érzékszerveinkkel fölfoghatók.
2. Önmaguknál többet jelentenek, jelentést tulajdonítunk neki.
3. Egyszerűbbek, mint a valóság.
4. Egy kisebb vagy nagyobb közösség jelként tartja számon őket.
5. Jelrendszerbe illeszkednek, van jeltáruk, szótáruk, vannak használati szabályaik.
6. Emberi érintkezésben valósulnak meg.
A jelekkel foglalkozó tudományág nemzetközi megnevezése: szemiotika (jeltudomány).
A jeleket sokféleképpen lehet csoportosítani:
1. Természetes jelek (szimptómák)
2. Mesterséges jelek (szignálok)
a.) nyelvi jelek b.) nem nyelvi jelek
Egy másik felosztás szerint 3 csoportot lehet elkülöníteni:
1. index
2. ikon
3. szimbólum
Az index kapcsolatban van az adott dologgal, a jelenséggel. A tűz indexe például a
füst (mert a tűz következménye a füst), a láb indexe a lábnyom.
Az ikon képszerű viszony, tényleges hasonlóság alapján idézi fel a jelöltet. Az állat
képe felidézi az állatot; a közlekedési lámpa zöld mezőjében még egy lépő alak is látható,
felidézve a haladás lehetőségét.
Végül vannak a szimbólumok, amelyek csak társadalmi megállapodás, hagyomány
alapján értelmezhetők, kapcsolhatók össze a jelölt dologgal. Az pl. egy korábbi megegyezés
eredménye, hogy a piros jelzés jelenti a tilosat. A nyelvben alapvetően szimbólumok vannak,
a nyelvi jel önkényes.
Az emberek közötti üzenetek igen nagy része nem nyelvi úton, fejeződik ki. Ennek a
jelenségnek több megnevezése is van: beszéd szavak nélkül, nem szóbeli kommunikáció, nem
verbális kommunikáció.
A nyelv az a jelrendszer, amely a legegyetemesebb, minden embernek tulajdona, és
leginkább alkalmas a külső és belső valóság bonyolultságának kifejezésére. A nyelv
jelrészekből felépülő jelekből, ezeket összekapcsoló szabályokból és használati utasításokból
(szokásokból, hagyományokból) áll. Ezt a következőképpen ábrázolhatjuk:
Nyelv = Jel + Szabály + Hagyomány

A legkisebb nyelvi jel a szóelem, a morféma. A morfémák a szavaknak olyan

alkotóelemei, amelyek már jelentéssel bírnak. A jelek általános megnevezése szerint nyelvi
jelnek tekintjük a szavakat, a lexémákat is. A morfémák és a lexémák alkotják a
szószerkezeteket, a szintagmákat, valamint a mondatokat is, tágabb értelemben ezek is nyelvi
jelek. A nyelvi lépcső legalsó szintjén levő hangokat (fonémákat) nem soroljuk a nyelvi jelek
közé, de belőlük épülnek fel a morfémák és a lexémák, ezért jelelemeknek nevezzük őket. A
hangoknak nincs önálló jelentésük, csak jelmegkülönböztető szerepük van, pl.
kérek/kerék/kerek, örül/őrül.