You are on page 1of 2

Tisztelt Szülők és Vendégek, kedves Bálozó Fiatalok és kedves Kollégák!

Minden ünnephez tartoznak jelzők, hozzá kötődő fogalmak. A karácsonyhoz a


meghittség és a béke, a ballagáshoz a búcsúzás, a nemzeti ünnepekhez a
fennköltség, Anyák napjához a hála – és folytathatnám. Számomra, aki
idestova már lassan a huszadik szalagavatón veszek részt – beleértve a
sajátomat és családtagjaimét is – a szalagavatóhoz leginkább a szépség fogalma
kötődik.

Nincs olyan év, hogy ne csodálkoznék rá a végzős évfolyamos lányokra és


fiúkra, akiket korábban szinte csak farmerban, pólóban és sportcipőben láttam,
hogy milyen elképesztően gyönyörű hölgyekké és urakká alakultak át néhány
óra alatt.

Nem csak a smink, és nem csak a ruha teszi, hogy kiragyogtok az emberek
közül, hanem a belső sugárzás, ami abból fakad, hogy felnőtté váltatok, és
abból, hogy minden szem rajtatok van.

Minden életszakasznak megvan a maga varázsa, én a magam részéről mégis a


14-18 éves kor közötti időszakot látom a leglenyűgözőbb szakasznak az életben
– ezért is lettem középiskolai tanár. Itt történik meg az a mindennapi csoda,
hogy a gyermekből felnőtt, a munkájára, gondolkodására és beszédére igényes,
emberlesz.

Kedves Szülők! akik most meghatottan gyönyörködnek gyermekeikben, és talán


azzal is szembesülnek, hogy már nem is annyira gyerekek… akik születésüktől
ezidáig egyengették ezeknek a fiataloknak az útját, biztosan érzik, hogy itt
másfajta fordulópont készülődik, mint a bölcsőde, óvoda vagy az általános
iskola utolsó évében. Most még jobban el kell engedniük gyermekeik kezét,
mert ez így természetes. Ez az elszakadás nem könnyű, mégis felemelő, hiszen
az ember büszke arra, hogy gyermeke önálló és felelős emberré válik.

Kedves Diákok!

Tavaly a szalagavató szimbólumairól beszéltem, a szalagról, a fehér ruháról, a


táncról és bálról mint az élet szimbólumáról. Most egy újabb fogalmat emelnék
ki, az AVATÁS fogalmát. Mivé is avatunk itt benneteket? A régi nyelvben
maturandusznak nevezték az érettségi előtt álló fiatalokat. ennek a latin szónak
a gyökere az érésre, megérésre vonatkozik, tehát logikailag ennek a
folyamatnak a záróakkordja az érettségi vizsga. Ekkor lesztek maturált ifjak, a
régi elgondolás szerint olyanok, akik már érettek ahhoz, hogy a saját életüket
irányítsák.

Most azonban még nem fenyeget ilyen közelről az érettségi veszélye, most az
ünneplés ideje van. A szalagavató mindig közel esik a karácsonyhoz, így a
szalagavató fénye nagyon szépen egybe tud olvadni a téli ünnepek
csillogásával. Ahogy kezdtem tehát, hadd kanyarodjak vissza egy pillanatra a
szépség fogalmához, amely a télben, a karácsonyi csillogásban, a ti ragyogó
arcotokban és ruháitokban olvad itt össze.

Kedves Diákok, kedves Szülők, Vendégek, Tanárok!

Most adjuk át magunkat a zene és a tánc örömének, szép estét, kellemes


szórakozást kívánok mindannyiuknak.

You might also like