Kedves Bálozó Fiatalok, kedves Vendégeink!

Számos kultúrában jellemző szokás, hogy az emberek vigadalommal mondanak búcsút

egy korszaknak, és kezdenek egy újat.

Ilyen a legény- vagy leánybúcsú, a lagzi, a böjtöt megelőző farsangi mulatság, a

szilveszter, és ilyen a szalagavató is. Ez tehát a záró folyamat örömteli, felhőtlen része, a
ballagás lesz a méltóságteljes eleme, és az érettségi – remélem – a dicsőséges záróakkord.

A középiskolai évek számos iskolai ünnepélye között egyetlenegy van, amit bálnak
nevezünk, ez a szalagavató.

Sokaknak talán ez az élete első és egyben utolsó bálja is, hiszen a klasszikus értelemben
vett bál, mint elegáns táncos mulatság, lassan-lassan kimegy a divatból, csak egy-egy
országos hírű rendezvény kapcsán szerzünk róla tudomást, mint az operabál vagy a
füredi Anna-bál.

Én a magam részéről ezt sajnálom, hiszen valaha a bál volt az a közeg, ahol a nők nők, a
férfiak pedig férfiak lehettek, megtanulták a társadami érintkezés szabályait, az illemet,
az udvarlási módszereket, és nem utolsósorban a klasszikus táncokat. Ha rajtam múlna,
én bizony kötelező középiskolai tananyagnak írnám elő a táncot.

A tánc a művészetben a való élet szimbóluma. Ahogy teszünk néhány lépést az egyik
táncossal, majd továbbperdülünk a másikhoz, úgy az életünk is folytonos találkozások és
elválások sorozata.
Az, hogy a férfi vezeti a nőt a táncban, utal a férfi irányító, sorsalakító szerepére. A tánc,
ahogy körbe keringünk, az élet vissza-visszatérő, folyamatosan ismétlődő pillanatait
idézi.
Ahogy most ügyeltek rá, hogy el ne tévesszétek a lépéseket, úgy a valós életben sem lesz
mindegy, hogy mikor melyik irányba léptek. Nem mindegy, hogy elsuhantok-e egymás
mellett, vagy átkaroljátok egymást, és nem mindegy, hogy ráléptek-e egymás lábára,
vagy odafigyeltek a másik lépéseire is, amikor már nem táncra, hanem idézőjelben
„életre” perdültök.
Szemérmesen eltitkolom inkább, hogy hány évvel ezelőtt volt, de az én szalagavatóm
szinte minden percére emlékszem, a hangulatára, a dekorációra, és el tudom dúdolni az
összes zenét is, amire akkor táncoltunk.

Az én szalagavatóm persze merőben más volt, hiszen egy egyházi iskola szigorú tiltása
mellett a nem volt könnyű az utolsó pillanatban a függöny mögött még kirúzsozni a
szájakat.

Mégis, osztálytársaimmal együtt valamennyiünknek olyan élményt jelentett, hogy nincs

szalagavatós emlékek és fényképek nélkül osztálytalálkozó azóta sem.

Kívánom, hogy nektek is ilyen élményekben legyen részetek a mai estén.

Én ilyenkor, a szalagavató alkalmával még nem szeretek a búcsúról beszélni, hiszen még
több mint fél évig velünk lesztek.

Ballagáskor sem szeretek a búcsúról beszélni, mert rá három napra újra valamennyien
bejöttök az érettségi vizsgákra.

Az maradna tehát, hogy az érettségi eredmény kihirdetésekor búcsúzzunk el egymástól

– de minek, hiszen igen nagy számban maradnak itt a tanítványaink – reményeink
szerint ti is – az OKJ-s képzésekre. Mondjunk tehát „búcsút a búcsúnak”, és örüljünk
egymásnak …. itt és most.

Kedves Diákok, kedves Szülők, Vendégek, Tanárok!

Most adjuk át magunkat a zene és a tánc örömének, szép estét, kellemes szórakozást
kívánok mindannyiuknak.