Vágány József
Ötven év
Ötven év az életünkből,
ez olyan gyorsan elszaladt,
mint a könny a két szemünkből,
mely lecsordul egy perc alatt!
Ötven éve elindultunk
ismeretlen utakon;
Akkor bele nem gondoltunk,
mily teher lesz vállunkon!
Ötven éve elköszöntünk,
nem néztünk, csak előre.
Azóta már összejöttünk
kevésszer kis időre.
Ötven éve nem sejtettük,
mi vár ránk az életben.
Az első leckét nem értettük,
és ez nem volt véletlen!
Azután az évek teltek,
távolodtak útjaink.
A leckék egyre nehezedtek,
és velük együtt álmaink!
Az ötven évben megtanultuk
az élet összes leckéjét.
Az utódoknak megmutattuk
a rossznak is a szépségét!
Ötven évet öregedtünk,
de éltettek a remények.
Boldogságban tündököltünk,
bár fájdalmak sem kíméltek!
A feladatot mind megkaptuk,
a tankönyveket nem lapozzuk előre.
Az összes példát megoldottuk,
de bizakodva nézünk még a jövőbe!
Büszke lenne minden tanár,
ki valaha is tanított.
Célba ért a diákja már,
kit ötven éve indított!
Ötven év az életünkből
elillant egy perc alatt.
A gyermekkori emlékekből
nekünk csak a szép maradt!
Nagy Sándorné
Osztálytalálkozó
Mindig rohan az idő, soha meg nem áll.
S mi követjük őt, bármerre jár.
Együtt haladunk vele, fényből árnyékba lépünk,
nem pihenünk.
Szép lassan megöregszünk.
Talán el sem hisszük,
ha tükörbe nézünk, ezek lennénk mi,
ez a tükörképünk?
Hát biz` rég elszállt az ifjúság,
vele az iskolás évek.
Ötven éve már annak,
elmélkedek.
Telefoncsörgés töri meg gondolataimat.
Beleszól egy hang, ami ismeretlen,
a nevéről viszont rögtön ráismerek.
Osztálytalálkozót szervezek,
mondja kedvesen.
Megígérem neki, feltétlen elmegyek.
Eljött a nap, tele vagyok izgalommal.
Vajon megismerem őket?
És ők engem?
Kérdések kavarognak bennem.
S nézzük egymást meg saját magunkat.
Az egykori kis nebulókat.
Feltörnek belőlünk az emlékek,
kinek mi jut az eszébe.

Emlékszel erre vagy arra?

S a sztorinak nincs vége, hossza.
Nevetünk rajta, mint egykor rég.
Amikor iskolások voltunk még.

Mindig rohan az idő, soha meg nem áll.

Az egykori iskolapad vissza nem vár már.
Eltelt ötven év, ősz már hajunk szála,
emlékezzünk néha az ifjúságra.

Az 50 éves osztálytalálkozóra!

Temérdek emlék tolakszik ma körénk,

A múlt megszépülve tárul ismét elénk.
Nyissuk meg szívünket az emlékek előtt,
Ki-ki, feledje most, mit sorsa neki jelölt!
Tapssal köszöntsük, ha kigördül a színpad,
S ifjúságunk forgataga szivárványos színt ad.
Csak játszunk! Játsszuk el újra és újra,
Éljünk önfeledten, fürödjünk a múltban!
Legyünk ismét diákok, mindent elfeledve,
Mintha 1972 megelevenedne.
Mosoly a szemekben, derű a szívekben,
Ábrándosan vágyakozva essünk szerelembe.
És akkor elröpül minden jelen tova,
Fényesen tündököl, majd elragad a CSODA!