Első fejezet: Elindulásom

A cselekményt maga Robinson Crusoe meséli el egyes szám első

személyben.

Robinson 1632-ben született Yorkban. Apja a németországi Brémából

érkezett Angliába, majd kereskedelemből gazdagodott meg. Robinsont
eredetileg Robinson Kreutznaernek hívták, de az angolok ezt nem tudták
kiejteni, így ragadt rá a Robinson Crusoe név.

Robinson a harmadik fiú a családban, sokat fantáziál, kalandos terveket

szövöget, nagy álma, hogy hajóra szálljon.

Szülei ellenzik ezt, eleinte kedvesen próbálják lebeszélni tervéről. Apja

rámutat, hogy nincs értelme ilyen kalandokat keresni, jobban jár, ha otthon
marad. Robinson nem hallgat rájuk.

Első hajóútjára 1651. szeptember 1-én kerül sor. Egy barátjával hajózik el
Londonba úgy, hogy nem szól a szüleinek.

A hajó szinte azonnal hatalmas viharba kerül, Robinson nagyon fél. A vihar
hamarosan elmúlik és Robinson számára kiderül, hogy ez csak egy kis szél
volt, semmi köze az igazi nagy tengeri viharokhoz. A hajó hat napos út után
kiköt Yarmouth Roadsban.

Ekkor azonban tényleg nagy vihar tör ki, olyan, ami még a tapasztalt kapitányt
és embereit is megrémíti. A hajó léket kap, Robinson és a legénység
kénytelen csónakba szállni, amivel szerencsésen kijutnak a partra.

A hajó kapitánya  – amikor megtudja, hogy Robinsonnak ez volt az első

tengeri útja – figyelmezteti Robinsont, hogy ez intő jel volt, soha többet nem
szabad tengerre szállni.

Robinson ezután szárazföldön utazik tovább Londonba. Út közben azon

gondolkozik, hogy melyik életet válassza: a nyugodt szárazföldit, vagy a
kalandos tengerit. Egy időre letelepszik Londonban, haza nem akar menni,
mert fél a szüleitől és szégyenkezik amiatt, hogy első útja ilyen rosszul
sikerült.

Második fejezet: Rabszolgaság és menekülés

Robinson megismerkedik Londonban egy hajóskapitánnyal, aki éppen
Afrikába, a guineai partokra készül kereskedni. Robinson és a becsületes
kapitány összebarátkozik és Robinson elkíséri a kapitányt következő útjára,
mint a hajó utasa (tehát nem mint tengerész).
Robinson 40 fontot fektet az útba, vagyis ennyi pénzért vásárol árukat, amiket
Afrikában akar eladni. Út közben sok mindent megtanul a kapitánytól a
hajózásról, tájékozódásról, a tengerről.

Az afrikai út sikeres volt, Robinson 40 fontja 300-at jövedelmezett. A sikeren

felbuzdulva Robinson elhatározza, hogy guineai kereskedő lesz.
Szerencsétlenségére kapitány barátja nem sokkal a visszaérkezés után
meghal.

Robinson azonban ez sem tartja vissza, újra útnak indul Afrikába, ugyanazzal
a hajóval, amin most a korábbi kormányos a kapitány. Az út azonban
szerencsétlenül végződik.

Robinsonék hajóját a Kanári-szigetek környékén egy mór kalózhajó támadja

meg. Robinson és társai fogságba esnek és Szaleh városába viszik őket.

Robinson a kalózhajó kapitányának rabszolgája lett. Két év telik el így,

Robinson keresi a szökés lehetőségét, de nem jár sikerrel.

Végül azonban sikerül elszöknie: egy nap a kalózkapitány halászni küldi

Robinsont egy kis bárkával. A csónakban hárman vannak: Robinson, egy
Moely nevű mór és egy Xury nevű fiú.

Robinson meglátja a szökés lehetőségét, hiszen a kis csónakban minden van,

ami a szabaduláshoz kell: élelem, fegyverek, víz. Moelyt belöki a vízbe, mert
tudja, hogy a mór jó úszó és ki fog jutni a partra.

Ezután Xury hűséget esküszik neki, követni fogja bárhova, így ketten szöknek
el a csónakkal. 5 napig hajóznak dél felé, ekkor Robinson szerint már kicsi az
esélye, hogy üldözzék őket.

Robinsonnak és Xurynak nincsenek navigációs eszközei, nem tudják hol is

vannak pontosan. Mivel azonban elfogyott a vizük, így kénytelenek kikötni a
parton. Elvadult, lakatlan környéken vannak, csak vadállatok lakják. Találnak
vizet, folytatják útjukat.

A part közelében hajóznak, amikor pedig újra elfogy a vizük, megint partra
szállnak. Az egyik ilyen alkalommal hatalmas oroszlánt lőnek, megnyúzzák és
elteszik a bőrét.

Harmadik fejezet: Hajótörés a lakatlan szigeten

Az oroszlános kaland után Robinson és Xury tovább hajóznak. Robinson
reméli, hogy előbb-utóbb találkoznak egy európai hajóval, amivel visszajuthat
Angliába.
Hamarosan azonban vészesen fogyni kezd az élelmük, újra partra kell
szállniuk. Ekkor bennszülöttekkel találkoznak. Mindkét fél – Robinsonék és a
bennszülöttek is – megijed egymástól. Amikor azonban a parton álló
bennszülöttekre két nagy állat támad, Robinson távolról lelövi az egyiket.

A bennszülöttek még soha nem hallottak puskalövést. Hálából ellátják

Robinsonékat élelemmel, akik így folytatni tudják útjukat.

Robinson hamarosan meglát a távolban egy portugál hajót. A hajó is

észreveszi a csónakot és a fedélzetre veszi Robinsont és Xuryt. Robinsonék
megmenekültek.

A portugál hajó nagylelkű kapitánya megveszi Robinson csónakját és az

oroszlán bőrét. Xuryt is meg akarja venni, de Robinson nem akarj eladni.
Végül abban egyeznek meg – Xury hozzájárulásával – hogy a kapitány
átveszi a fiút és 10 év múlva felszabadítja.

A portugál hajó Brazíliában köt ki. Itt Robinson – a kapitánytól kapott pénzen –
cukornádültetvényt vásárol és kitanulja a cukornád termesztést. Birtoka
lassan, de szépen fejlődik, három-négy év elteltével már vagyonos embernek
számít.

Néhány ültetvényes társával együtt elhatározzák, hogy felszerelnek egy hajót

és elküldik Guineába, hogy rabszolgákat szerezzenek az ültevényeik
számára. A vállalkozás vezetőjének Robinson választják meg, mert ő már járt
Guineában.

Robinson 1659. szeptember 1-én – tehát 8 évvel azután, hogy elszökött

otthonról – indul el a 120 tonnás hajóval. 12 nappal később hatalmas vihar
csap le a hajóra. A vihar 12 napig tart, a hajó legénysége nem tud
tájékozódni, csak sodródnak. Ekkor valamilyen szárazföld közelében zátonyra
fut a hajó.

A kapitány úgy dönt, hogy csónakon elhagyják a megfeneklett hajót. Azonban

a csónakot hamarosan felborítja a viharos tenger, Robinson elveszíti szem
elől társait. Sokáig küzd, hogy kijusson a partra, a hullámok mindig
visszasodorják a tengerbe. Végül azonban sikerrel jár, partot ér.

Kiderül, hogy csak Robinson élte túl a hajótörés, összes többi társa
megfulladt. Robinson kimerülten, átázva, élelem, víz és felszerelés nélkül tölti
első éjszakáját az ismeretlen szárazföldön. Nem tudja, hogy vannak-e a
vadállatok a közelben, ezért egy fára mászik fel, ott alszik.

Negyedik fejezet: Első hetek a szigeten

Robinson másnap reggel észreveszi, hogy a vihar leemelte a hajót a zátonyról
és a part közelébe sodorta. Megtalálja a felborult csónakot a parton.
Nyilvánvaló, hogy mindannyi megmenekültek volna, ha a hajón maradnak.

Robinson kiúszik a roncshoz és felmászik rá, majd átkutatja. Elhatározza,

hogy amit csak lehet, megment a hajóról és a szárazföldre visz. Néhány
gerendából tutajt épít és arra halmozza fel az értékes dolgokat: élelem, ruha,
szerszámok, fegyver, lőszer,  kardok.

Ezután megpróbál a tutajjal visszajutni a szárazföldre, ami kis híján nem

sikerül, majdnem felborul a tutaj. Végül azonban szerencsésen partot ér.

Miután kiér a partra, felfegyverkezik és elhatározza, hogy felfedezőútra indul,

hiszen még nem tudja, hogy szárazföldre került-e vagy szigetre. Megmászik
egy magas dombot: ekkor kiderül, hogy szigeten van, csak néhány szikla
látszik halványan a távolban, különben sehol sem lát más szárazföldet.

A sziget nyilvánvalóan lakatlan, csak Robinson van rajta. Éjszakára

körülbástyázza magát azokkal a gerendákkal és ládákkal, amiket a hajóról
mentett meg.

Másnap eldönti, hogy újra kimegy a hajóhoz, megpróbál mindent megmenteni

róla, amit csak lehet. Újabb kincsekkel tér vissza: ácskészlet, szögek,
csavarok, balták, köszörűkő.

A következő napokban Robinson annyiszor megy ki a roncshoz, ahányszor

csak tud, igyekszik minden használható holmit összeszedni: vitorlák, kötelek,
deszkák, gerendák, borotvák, ollók, kések. Sőt, egy fiókban 36 fontnyi pénzt is
talál. Ekkor gondolkozik el azon, hogy ezen a szigeten mennyire nincs értelme
a pénznek, mennyivel jobban tudna értékelni még egy kést, vagy egy kis
élelmet. A pénzért semmi sem tud venni a szigeten. Végül mégis elteszi a
pénzt (is).

A hajótörést követő 13. napon azonban újabb vihar támad és darabokra töri a
roncsot. Robinson azzal vigasztalja magát, hogy nem pazarolta az időt,
mindent megmentett a hajóról, amit csak lehetett.

Ezután a lakhatás problémáját kell megoldania, több dolgot is figyelembe kell

vennie lakhelye kiválasztásánál: friss víz legyen a közelben, védve legyen a
tűző naptól és a ragadozóktól. További cél, hogy ne legyen távol a parttól,
hiszen csak akkor láthatja meg, ha hajó közeledik.
Hamarosan talál olyan helyet, ami megfelel ezeknek a feltételeknek. Egy
domb lábánál telepszik le. A domb egyik oldala tulajdonképpen egy merőleges
sziklafal, ez elé állít fel egy sátrat.

A sátor köré pedig félkörben cölöpöket ver le. A cölöpsor két vége a
sziklafalhoz támaszkodik. Tehát tulajdonképpen bekeríti a sátrat, egyik
oldalon a cölöpök védik, másik oldalon pedig a sziklafal. További biztonsági
intézkedés, hogy a cölöpsoron nincs ajtó, Robinson ez létra segítségével
közlekedik. Ha felhúzza a létrát, senki sem tud bemenni.

Miután elkészült a sátorral, a mögötte lévő sziklafalba elkezd egy barlangot

vájni. Tulajdonképpen egy raktárt alakít ki. Ennek fő oka, hogy Robinson
rájön, a szigeten gyakoriak az esők. A barlangban akarja elhelyezni azokat a
dolgait, amiknek árt a nedvesség: pl a puskapor.

Miközben a szállását – gyakorlatilag egy erődöt – építi, gyakran tesz felfedező

utakat a szigeten. Rájön, hogy a szigeten rengeteg kecske él, ami
megnyugtatja, hogy élelem van bőven. Az egy másik kérdés, hogy a kecskék
nagyon félénkek, nehéz őket elejteni.

Robinson annak érdekében, hogy időbeli tájékozódó képességét ne veszítse

el, egy póznát állít fel a tengerparton és belefaragja, hogy „Itt léptem partra
1659. szeptember 30-án.” A pózna oldalára minden nap egy rovátkát vés,
minden hetedik rovátka egy kicsit hosszabb. Kész a naptár.
A hajóról megmentet két macskát és egy kutyát is. Talált még tintát és papírt
is, ezért elhatározza, hogy naplót fog vezetni a vele történt fontosabb
eseményekről.

Fokozatosan elkészül a barlang, Robinson berendezkedik. Ezután bútorokat

akar készíteni. Több problémával is szembesül: vagy nyersanyag nincs, vagy
szerszáma, vagy a szakértelme hiányzik. Szépen lassan azonban minden
elkészül, hiszen rengeteg ideje van, csinál széket, ágyat, asztalt, polcot, stb.

Ötödik fejezet: Házépítés – A napló

Ez a fejezet tulajdonképpen naplóbejegyzések sorozata 1659. szeptember 30.
és 1660. május 1. között. A bejegyzések között sok olyan van, amiről az előző
fejezetekben már volt szó:

1659. szeptember 30. – Robinson hajótörést szenved egy lakatlan szigeten.

október 1. – Robinson felfedezi, hogy a vihar közelebb hozta a roncsot a

parthoz. Elhatározza, hogy felmászik rá.

október 1.-24. – Robinson a roncson dolgozik.

október 25. – Egy vihar darabokra töri a roncsot

október 26. – Robinson megfelelő lakóhelyet keres a szigeten. Egy domb

aljában meg is találja.

október 26.-30. – Berendezkedik új lakóhelyén.

október 31. – Felfedezi, hogy a szigeten sok kecske van.

november 1. – Sátrat állít.

november 2. – Ládákból és deszkákból kerítést épít a sátor köré.

november 3. – Asztalkészítéssel próbálkozik.

november 4. – Napi időbeosztást állapít meg magának: meghatározza a

munka, a pihenés és a szórakozás rendjét.

november 5. – Vadászat közben lelő egy vadmacskát.

november 6. – Elkészül az asztal.

november 7.-12. – Székkészítés.

november 13. – Elered az eső, Robinson megijed, hogy elázik a puskapor.

november 14.-16. – Robinson kis dobozokat készít, amikben megvédheti a

puskaport az eső ellen.

november 17. – Elkezdi kivájni a sátra mögötti sziklafalat, célja, hogy egy
barlangot hozzon létre. Lassan halad a munka a szerszámok – lapát, ásó,
csákány – hiánya miatt.

november 18. – Az erdőben rábukkan egy vasfa nevű növényre, ami arról
híres, hogy nagyon kemény. Ebből próbál meg szerszámokat készíteni.

november 19.-23. – Szerszámkészítés

november 24.- december 10. – Barlangépítés. A barlangot azonban túl nagyra

méretezi, ezért december 10.-én egy része beomlik.

december 11.-17. – A leomlott föld kihordása és a barlang aládúcolása.

december 17.-20. – Polckészítés.

december 24-26. – A szakadó eső miatt minden munka szünetel.

december 27. – Robinson megsebesít egy fiatal kecskét, erről eszébe jut,
hogy valahogyan kecskéket kéne tartania. Így akkor is lenne húsa, amikor a
puskapora már elfogyott.

december 28-31 – A hőség miatt mozdulni sem lehet.

1660. január 1-2 – Robinson megpróbál elfogni egy kecskét úgy, hogy
ráuszítja a kutyáját. A kísérlet sikertelen, mert a kecske a szarvaival
védekezik.

január 3. – április 14. – Robinson azzal foglalkozik, hogy a barlang és a sátor

előtti területet kerítéssel vegye körbe. Közben rájön, hogy rengeteg dolog
hiányzik még az életből és van, amit nem fog tudni elkészíteni pl: hordó.
Problémás a világítás is, mert nincs gyertyája. Közben érdekes felfedezést
tesz: amikor a roncsról mentette partra a dolgokat, talált egy zacskó
gabonamagot is. Később a gabonát kiöntötte a barlang mellé, mert szüksége
volt a zacskóra. Később meglepődve vette észre, hogy a magok kihajtottak.

április 16. – Elkészült a fal, Robinson most már biztonságban érzi magát.
Ekkor azonban váratlanul megindul a barlang feletti sziklaoldal és majdnem
betemeti a sátrat és Robinsont. Robinson rájön, hogy a szigetet földrengés
rázza, amit több napig tartó árhullámok és rossz idő követ. Robinson levonja a
következtetés, hogyha a sziget ki van téve a földrengéseknek, akkor a barlang
nem jó lakóhely.

május 1. – A szokottnál is nagyobb apály idején Robinson észreveszi a parton

hajójuk megmaradt roncsát, elhatározza, hogy közelebbről is megnézi.

Hatodik fejezet: Betegen és gondok között

május 2. – június 15. – Robinson folyamatosan az újra előbukkant roncson
dolgozik. Ládákat, hordókat, ólmot, deszkákat, gerendákat visz partra.

június 16. – Robinson egy teknősbékát talál a parton. Eddig még nem
találkozott ilyen állattal a szigeten. Kiderül, hogy húsa ízletes és tápláló.

június 18.- július 3. – Robinson beteg. Hullámokban tör rá a hidegrázás,

nagyon rosszul van. Végül úgy dönt, hogy egy Brazíliában látott gyógymódhoz
folyamodik: rumban dohányleveleket áztat, majd megissza a rumot. Ettől
mély, gyógyító álomba merül, csak másnap – de valószínűbb, hogy
harmadnap – tér magához. Végül a láz és a hidegrázás elmúlik, Robinson
meggyógyul.

július 4-14. – Robinson még mindig gyenge a betegségtől, próbál erősödni,

ezért nem dolgozik, hanem minden nap nagy sétákat tesz a szigeten.
Elkeseredik a betegség miatt, rájön, hogy az esős évszakban nem szabad a
szabadban tartózkodnia. Úgy gondolja, hogy az eső – illetve az, hogy
többször megázott – okozta a betegséget.

Hetedik fejezet: Mezőgazdasági tapasztalatok

június 15-július eleje – Robinson immár 10 hónapja van a szigeten.
Gondoskodott elsődleges szükségleteiről: lakóhely, élelem és minden
megmentett a hajóroncsról, amit tudott. Most elhatározza, hogy felfedezi a
szigetet, aminek eddig csak kis részét látta.

Naponta felfedezőutakat tesz, egyre messzebb hatolva a sziget belseje felé.

Kiderül, hogy a sziget legbarátságtalanabb területén vert tanyát. A szigeten
gyönyörű helyek vannak, talál egy völgyet, amibe valósággal beleszeret.
Komolyan elgondolkodik rajta, hogy átköltözik a völgybe.

A költözést azonban két okból végül nem valósítja meg:

 Most a tengerparton él. Ha beköltözik a sziget belsejébe, akkor

semmi esélye sem lesz, hogy a sziget mellett esetleg elhaladó
hajó észrevegye és megmenekülhessen.
 A barlang, a sátor és kerítés elkészítésébe már rengeteg energiát
fektetett, nincs kedve most az egészet élőről kezdeni.
július – augusztus eleje – Robinson nem költözik a völgybe, de épít ott egy kis
kunyhót és fallal veszi körül. Az egész hónapot itt tölti, nyári laknak nevezi el.
A völgyben vadszőlőt is talál, amit megaszal, hogy mindig legyen friss
gyümölcse.

augusztus 14. – október közepe – Megérkezett az esős évszak. Robinson –

tanulva betegségéből – nem mozdul ki a barlangból, ha nem muszáj. Csak
akkor merészkedik ki, ha kecskére vagy teknősbékára vadászik. A kényszerű
szobafogságot a barlang bővítésével, szerszámok, bútorok készítésével tölti.
Sőt, egy titkos kijáratot is készít, úgy, hogy addig ás a barlang falába, amíg
kibukkan a doboldalban. Az új bejáratot gondosan álcázza.

szeptember 30. – A hajótörés évfordulója, Robinson egy éve van a szigeten.

Robinson részletes naplója itt véget ér, mert fogytán van a tintája és sehogy
sem tud újat készíteni. Innentől csak a fontosabb eseményeket jegyzi fel.
Többek között ilyen a gabonatermés. Korábban már feljegyezte, hogy a
barlang mellé kiöntött gabonamagok kihajtottak: harminc szál rizs és húsz szál
árpa termett. Robinson gondosan betakarította a termést és elhatározza, hogy
újra elveti a magokat. Azonban a gabona szempontjából rossz időpontban – a
száraz évszak elején – veti el a magokat, ezért az egész termés kiszárad.
Szerencséje, hogy nem a teljes készletét használta föl, hagyott tartalékot is.

Robinson tehát a saját kárán tanulja meg a mezőgazdaság alapjait: a szigeten

az évszakokat nem nyárra-télre kell felosztani, hanem esős és száraz
évszakra, a gabonát pedig az esős évszak elején kell elvetni.

A nyári lak környékén felás egy földdarabot és a megmaradt magokat február

elején veti el. Közben újabb felfedezést tesz: amikor a nyári lakot fallal, azaz
inkább sövényszerűséggel vette körül, akkor egy számára ismeretlen fáról
levágott vesszőket tűzött a sövénybe. Az esős évszak végére ezek a vesszők
kihajtotta. Robinson két dologra használja fel őket:

 Egyrészt a régi lakóhelyén a fal előtt is beülteti a területet ilyen

vesszőkkel, amik néhány év elteltével tökéletes elrejtik a falat és
így a lakóhelyét.
 A vesszők alkalmasak kosárfonásra is. Robinson sokáig
próbálkozik vele, de végül sikeres kosárfonóvá válik.

Két dolog azonban nagyon hiányzik neki: edények és egy jó pipa.

Nyolcadik fejezet: Felfedezések

Miután Robinson bebarangolta a sziget belsejét, elhatározza, hogy most a
sziget partján fog végighaladni. Út közben a tiszta időben valahol a távolban
szárazföld félét pillant meg, de nyilvánvaló, hogy soha nem tudna oda eljutni.

Robinson azon is elgondolkozik, hogy a világ melyik részén lehet a sziget. Két
lehetősége van:

 Vagy a spanyol gyarmatbirodalomhoz tartozik a terület és akkor

van remény arra, hogy hajó menjen el a közelben.
 Vagy a Spanyolország és Brazília közötti földekhez tartozik,
akkor viszont valószínűleg vagy lakatlan a terület, vagy
kannibálok lakják.
Robinson átlagosan két mérföldet tesz meg naponta. Most már annyira
biztonságban érzi magát a szigeten, hogy éjszakára sem keres magának
védet helyet. Egy nap fog egy fiatal papagájt. Az állat évekig hű társa lesz,
még Robinson nevét is ki tudja ejteni.
A sziget másik oldalára érve, Robinson ismét megállapítja, hogy a sziget
kevésbé kellemes részén ütött tanyát. A másik oldalon pl sokkal több a
teknősbéka, míg a barlangja közelében másfél év alatt csak hármat talált.

Hazafelé úgy dönt, hogy más utat választ, mint amin jött.
Szerencsétlenségére eltéved és sokáig bolyong a szigeten. Közben viszont
kutyája rátámad egy kecskegidára, és Robinsonnak sikerül megmentenie.

Megtalálja a nyári lakot, ahova bezárja a kecskét, majd hazamegy a

barlangba. A felfedezőút egy hónapig tartott.

Több mint egy hétig csak az utazás fáradalmait piheni ki és kalitkát készít a
papagájnak, aki a Poll nevet kapja. Ezután jut eszébe a nyári lakban hagyott
kecske, akinek nem adott enni. Kiderül, hogy a kecske majdnem éhen halt, de
a táplálék hiánya meg is szelídítette. Robinson hazaviszi és évekig, mint
háziállat tartja.

Közben megint eljön szeptember 30., Robinson meggyászolja a második

évfordulót. Közben azonban rájön arra, hogy nincs is olyan rossz dolga a
szigeten, igaz, hogy megváltoztak az örömei, a bánata, vagy az, hogy mit tart
fontosnak vagy mit haszontalannak. Rájön, hogy ha akar, akkor a szigeten
ugyanolyan boldog lehet, mint bárhol másutt a világban.

Közben az elvetett árpa és rizs szépen fejlődik. Robinson azonban rájön, hogy
többfajta állat is dézsmálja a vetést. A kecskét ellen úgy védekezik, hogy
sövénnyel veszi körbe a földet. A madarak ellen eleinte nem tud mit tenni, de
később dühében lelő kettőt és kiakasztja a dögöket a föld szélére. Onnantól
nem járnak arra a madarak.

Decemberben egy kard segítségével learatja a termést: két zsák rizs és két
zsák árpa. Ezen felbátorodva Robinson elhatározza, hogy kenyeret készít, bár
a gabonán kívül semmi sem áll ehhez a rendelkezésére: nincs ekéje, ásója,
boronája, malma, szitája, kemencéje, stb. A nehézségek azonban csak még
jobban megerősítik Robinsont: előbb-utóbb kenyeret fog enni!

Kilencedik fejezet: Csónakkészítés

Robinson előkészíti a termőföldet: körülbelül három holdnyi területet felás egy
faásóval és olyan sövénnyel veszi körül, mint a nyári lakot.

Szórakozásképp a papagájt tanítja beszélni, aki hamarosan ki tudja mondani

a saját nevét: Poll.

Ezután elhatározza, hogy edényeket fog készíteni agyagból. Mivel még soha
nem csinált ilyet, így mindent a saját kárán kell megtanulnia, minden rengeteg
munkával jár: az agyag kiásása, a formázás, szárítás a napon stb. Végül
azonban sikerrel jár, sőt véletlenül arra is rájön, hogyan tudja kiégetni az
edényeket. Így már a folyadékot is megtartják, levest is tud főzni.

Ezután a kenyér készítéséhez szükséges szerszámokat készíti el:

 Kőmozsár: Sokáig keresi a megfelelő követ, aminek segítségével

megőrölheti a gabonát. Végül azonban nem talál, így fából készíti
el a mozsarat.
 Szita: Szitára is szüksége van, ezt végül hosszas gondolkodás
után a roncsról megmentett ruhákból készíti el.
 Kovász: Sokáig próbálkozik, de kovászt nem sikerül előállítania.
 Sütés: A kenyerek kisütésének problémáját is megoldja. Mivel
nem tud kemencét építeni, ezért nagy agyagedényekkel borítja le
a nyers kenyereket. Ezután az edényekre forró hamut halmoz,
így sülnek ki a kenyerek.
Ezek a munkálatok elviszik a harmadik év nagy részét. Közben beérik a
termés, Robinson húsz zsák árpát és ennél is több rizst arat.

A szorgalmas munka közben Robinsonnak gyakran eszébe jut a távoli föld,

amit a sziget másik oldalára tett útja során látott. Nagy vágya, hogy
eljuthasson oda, de nincs csónakja. Ekkor jut eszébe, hogy a parton
felfordulva még mindig ott van az a csónak, amin a hajóról próbáltak meg
menekülni társaival együtt, de ami felborult és megsérült.

Heteken keresztül próbálja felfordítani a megfeneklett csónakot, de végül be

kell látnia, hogy nincs elég ereje ahhoz, hogy megmozdítsa.

Robinsonnak ezután az jut eszébe, hogy saját maga készítsen egy kenut vagy
csónakot. Nagy lelkesedéssel lát munkához, azonban  elsőre túlzásba esik:
túl nagy fát vág ki és hiába készít belőle hónapok munkájával egy 26 fős
csónakot. Ugyanis amikor elkészül nem tudja megmozdítani, hogy vízre
bocsássa.

Közben mindennapi problémákkal is szembe kell néznie:

 Elfogy a hajóról megmentett kétszersültje és tintája

 Ruhái is kezdenek elhasználódni, ezért a kecskék szőréből és
más négylábúak bundájából készít magának ruhát.
Közben eltelik a negyedik év is.

Tizedik fejezet: Kecsketenyésztés
Újabb 5 év telik el. Ebből kettőt azzal tölt, hogy egy új csónakot készítsen, ami
kisebb, mint az előző. Nagy álma, hogy átevezhessen arra a földre, amit a
távolban látott. Amikor azonban elkészül a csónak, akkor kiderül, hogy ez
viszont túl kicsi ahhoz, hogy komolyabb tengeri útra vállalkozhasson.

Arra viszont alkalmas a csónak, hogy megkerülje vele a szigete. Robinson

tehát felkészül arra, hogy körbehajózza a szigetet. El is indul a szigeten
tartózkodásának hatodik évében. Nemsokára azonban egy nagy zátonyhoz
ér, ami messzire benyúlik a tengerbe.

Látja ugyan, hogy a zátony körül erős az áramlat, mégis úgy dönt, hogy
megkerüli. Vesztére az áramlat elkapja és úgy tűnik, hogy ki fogja sodorni a
nyílt óceánra. Robinson kétségbe esik. Szemrehányásokat tesz magának,
amiért egyáltalán elindult az útra.

Figyeljük meg, hogy hirtelen mekkorát változott Robinson

hozzáállása. Eddig magányként, börtönként élte meg a szigetet, most
viszont, amikor úgy tűnik, hogy elveszíti, kétségbeesetten vágyik
vissza.

„Mert az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét

is nem tapasztalja!”
Végül azonban Robinsonnak szerencséje van, mert még azelőtt, hogy szeme
elől eltűnne a sziget, feltámad a szél, aminek segítségével újra visszajut a
szigetre. Robinson ezután elhatározza, hogy lemond a csónakázásról, vagy
arról, hogy csónak segítségével hagyja el a szigetet. Elrejti a csónakot egy
öbölben és hazafelé indul.

Az éjszakát a nyári lakban tölti. Hirtelen azonban egy hang ébreszti fel:

„-Robinson, Robinson, Robinson Crusoe! Szegény Robinson Crusoe! Hol

vagy, Robinson Crusoe? Hol voltál?”
Robinson megijed, hiszen úgy tudja, rajta kívül senki sincs a szigeten. Kiderül
azonban, hogy csak a papagáj, Poll az, aki megszökött a barlangból. Azokat a
mondatokat ismételi, amiket Robinsontól tanult.

A balul sikerült hajózást követő egy évben Robinson nem is foglalkozik a

csónakkal, inkább a „műszaki munkákban” tökéletesíti magát: gyakorlatilag
profi ács, fazekas és kosárfonó lesz belőle, sőt még pipát is sikerül készítenie.

Hamarosan észreveszi azonban, hogy fogytán van a puskapora, ekkor már

11. éve van a szigeten. Mivel húshoz csak vadászat segítségével juthat, fel
kell készülnie arra az időre, amikor már nem fog tudni vadat lőni.

Elhatározza, hogy kecskéket fog és megszelídíti őket. Több próbálkozás után

végül sikerrel is jár. Ezután bekerít egy területet, ahol a kecskéket tartja. A
kecsketenyésztés sikeres, másfél év múlva már 12, két év múlva pedig 43
kecskéje van. A húsellátás problémája tehát megoldódott, sőt, Robinsonnak
most már van teje, vaja, sajtja is.

Tizenegyedik fejezet: Emberi nyomok a homokban

Robinson továbbra is békésen éldegél a szigeten kutyájával, két macskával
és Pollal, a papagájjal. Egyre jobban kezdi érdekelni azonban, hogy mi lehet a
csónakkal, amit a sziget másik végén rejtett el. Elhatározza, hogy megnézi és
ha lehet, akkor hazaviszi valahogy.

A csónakot rendben találja, és azt is észreveszi, hogy most nincs olyan erős
áramlat a sziget mellett, mint amikor elragadta a csónakját. Rájön, hogy a
jelenség oka az ár-apály változás. Tehát elméletileg csak erre kell figyelnie és
könnyedén a barlangjához tud csónakázni.

Később azonban mégis úgy dönt, hogy a rejtekhelyen hagyja a csónakot és

inkább készít egy másikat a barlangja közelében, mert így a sziget mindkét
oldalán lesz csónakja.

Itt érdemes egy kis összegzést tennünk:

 Robinsonnak két lakhelye van a szigeten: az egyik a

domboldal előtti sátor és mögötte a falban a barlang, amit
sövénnyel vett körül. Ez a sövény az évek során
hatalmasra nőtt és tökéletes eltakarja Robinson lakhelyét.
A másik a nyári lak.
 Robinsonnak több bekerített földterülete van, amin
gabonát termeszt és több karámja, ahol a kecskéket tartja.
 Gyakorlatilag tökéletesen alkalmazkodott a sziget
adottságaihoz, mindene megvan, a kecskék szőréből
készít magának ruhát.
Robinson élete tehát – a körülményekhez képest – kellemesen telik, legtöbb
vállalkozását siker koronázza, van bőven étele, itala és kényelmes szállásai.

Ekkor azonban váratlan dolog történik, egyik nap egy meztelen láb lenyomatát
veszi észre a homokos parton. Robinson teljesen összezavarodik és megijed.
A lábnyom azt jelenti, hogy valaki más is van, vagy volt a szigeten.

Robinson rögtön arra gondol, hogy arról a szárazföldről jött át valaki, amit már
ő is látott a messzeségben. Úgy gondolja, hogy nem lehetett más, csak
„vadember”. Annyira megijed, hogy napokra bezárkózik a barlangjába, sőt
már-már irracionális cselekedetekre szánja el magát:
„Ó, milyen nevetséges az ember, ha a félelem a hatalmába kerítette! Eldobja
azokat az eszközöket, melyeket a józan ész ad a kezébe segítségül.”
Első gondolta az, hogy lerombolja lakóhelyeit, elengedi kecskéit és felássa a
szántóföldeket, hogy minden nyomát eltüntesse.

„Mert a veszélytől való félelem tízszer kínosabb, mint maga a veszély. Az

aggodalom nagyobb teherként nehezedik az emberre, mint a valóságos
rossz.”
Robinsonban végül azonban győz a józan ész és az első ijedtség elmúlta után
elkezd – végre – logikusan gondolkodni. Immár 15 éve él a szigeten és eddig
még soha senkivel nem találkozott. Biztos tehát, hogy a szigetnek nincsenek
állandó lakói, valószínű, hogy a távoli szárazföldről vetődnek ide néha és
amint lehet gyorsan tovább is állnak.

Robinson ezért úgy dönt, hogy nagy félelemre nincs oka, de megerősíti
barlanglakását. Kicsit távolabb egy újabb félkör sáncot készít és teletűzdeli az
előtte lévő területet a gyorsan növő vesszőkkel. A sáncba lőréseket vág,
amikhez a hajóról megmentett muskétákat állítja. Vagyis felkészül egy
esetleges támadásra.

Figyeljük meg, hogy mennyire túlzottak Robinson óvintézkedései,

már-már az őrület határát súrolják. Hiszen nem találkozott senkivel,
aki ellenséges lett volna, csak egy lábnyomot látott.
Tizenkettedik fejezet: Barlangmenhely
Két év telt el a lábnyom megtalálása óta. Robinson nem talál újabb nyomokat,
de régi nyugalma elvész, folyamatosan fél tőle, hogy a szigeten bármikor
kannibálok szállhatnak partra. Kiderül azonban, hogy a vademberek sokkal
többször járnak a szigetre, mint azt Robinson gondolta.

Robinson úgy dönt, hogy további földterületeket kerít be a kecskét számára.

Fel akarja osztani a nyájat több részre, hogyha az egyikkel történne valami,
akkor is maradjon neki hús és újra fel tudja duzzasztani az állatok számát.

E célból rejtett helyeket keres a szigeten, ahol karámokat építhet. Így jut el a
sziget másik oldalán egy olyan területre, ahol korábban még soha nem járt. Itt
bukkan rá a bennszülöttek táborára. Láthatóan sokszor használják a helyet, a
környéken minden tele van emberi csontokkal, koponyákkal.

„Itt szoktak bizonyára ülni egy földbe ásott tűzhely-lyuk körül, hogy embertelen
lakomákat rendezzenek társaik húsából”
Emlékezzünk vissza Robinson dilemmájára a szigetre kerülésekor.
Akkor hamarosan rájött, hogy a sziget kevésbé barátságos területén
ért partot és komolyan eljátszott a gondolattal, hogy áttelepül a sziget
másik oldalára, mert ott jobbak az életkörülmények. Végül mégis
lemondott erről. Most kiderül, hogy milyen jól tette, mert akkor sokkal
hamarabb találkozott volna a kannibálokkal.
Robinsont felkavarják a látottak, azonban megnyugtató következtetét is le tud
vonni: úgy tűnik, hogy bár a kannibálok viszonylag sűrűn járnak át a szigetre,
soha nem hatolnak be a sziget belsejébe. Mindig a parton maradnak, ahol
megsütik foglyaikat, majd elhagyják a szigetet.

Robinsonnak tehát viszonylag könnyű lesz továbbra is rejtve maradnia, mint

ahogy az 18 évig sikerült neki. Robinson nyugalma visszatér, élete az addig
megszokott kerékvágásban folyik tovább, bár most már sokkal óvatosabb, pl.
közel két évig nem süti el a puskáját, bár mindig nála van.

Sőt, azt is elhatározza, hogy egyszer rajta fog ütni a vadembereken, amikor
azok véres szertartásukat tartják. A terv elsőre kivitelezhetetlennek tűnik, de
Robinsont rabul ejti a gondolat. Gondosan felkészül a vadak táborhelyének
közelében, hogy lecsaphasson rájuk. Azonban hónapok telnek el és a
kannibálok nem jelennek meg, így Robinson egy idő után elunja a várakozást.
Ráadásul gondolkodásmódja is megváltozik, némileg megértőbbnek
mutatkozik a bennszülöttek iránt:

„Ezek az emberek nem éreznek lelkiismeret-furdalást tettükért, mert

nincsenek tisztában vele. Egy hadifogoly megölését nem tekintik nagyobb
bűnnek, mint mi egy ökörét. Az emberhús evése nem nagyobb bűn náluk,
mint nálunk az ürücomb fogyasztása.”
Robinson rájön arra, hogy nincs értelme megtámadnia a kannibálokat, hiszen
ha csak egy is elmenekül, valószínűleg visszajön a társaival együtt. Vagyis
nem célszerű Robinsonnak támadnia először, csak akkor fog közéjük lőni, ha
ők támadják meg. Erre viszont kicsi az esély, hiszen amíg Robinson tud arról,
hogy néha a szigetre jönnek, a kannibáloknak fogalmuk sincs Robinsonról.

Közben Robinson egy szerencsés felfedezést is tesz. A nyári lak közelében

egy föld alatti barlangra bukkan. A barlang először kicsinek tűnik, de Robinson
talál egy keskeny járatot hátul, amin átkúszva egy másik, jóval nagyobb
barlangra bukkan. A barlang teljesen száraz és a falait valamilyen drágakő
borítja. Robinson megörül a felfedezésnek és legféltettebb kincseit – pl. a
lőpor maradékát – itt rejti el.

Tizenharmadik fejezet: Egy spanyol hajó roncsai

Robinson már 23 éve él a szigeten. Egyik nap a hajnali szürkületben fényt
vesz észre a tengeren. Nem sokkal később megfigyeli, ahogy kannibálok
szállnak partra a szigetnek azon az oldalán, ahol ő él. Ilyen korábban még
soha nem fordult elő.

Robinson távolról figyeli őket, majd a táborhelyükre megy, miután a vadak

elhagyták a szigetet. Kiderül, hogy a kannibálok azért jöttek át a szigetre,
hogy megsüssenek egy embert. Robinson annyira felháborodik a dolgon,
hogy megint fontolgatni kezdi, a legközelebbi alkalommal megtámadja őket.

Ez azonban megint csak az első düh gondolata. Amint lehiggad rájön, hogy
hiába ölné meg a következő csapatot, valószínűleg újabbak és újabbak
érkeznének és neki mindet le kéne gyilkolna, akkor viszont nem sokban
különbözne a kannibáloktól.

Egyik éjszaka nagy vihar dühöng a sziget körül, amikor Robinson puskalövést
hall a tenger felől. A puska és ágyúlövések többször is megismétlődnek és
Robinson látja is a lövések villanását a tengeren, arrafelé, ahol a zátony nyúlik
be a tengerbe, ahol majdnem elsodorta csónakját az áramlat.

Arra következtet, hogy egy hajó juthatott bajba, ami a puskalövésekkel kér
segítséget. Robinson arra gondol, hogy bár ő nem segíthet a hajósoknak,
azok viszont segíthetnek neki. Ezért nagy tüzet gyújt, amit a hajóról észre is
vesznek, és egész éjszaka táplálja a tüzet.

Reggelre a vihar elvonul és Robinson egy hajóroncsot talál a zátonynál. Nem

derül ki számára, hogy bárki túlélte-e a hajótörést, csak egy fiú holttestét
mossa partra a víz.

Robinson nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy kicsónakázzon a roncshoz,

annak ellenére, hogy a hajó mellet megy el az az áramlat, ami annak idején
majdnem elsodorta a szigetről. Végül sikerül elérnie a roncsot, ahol egy éhes
kutyát talál, a fedélzeten pedig két egymásba kapaszkodott ember holttestét.
A roncs súlyos károkat szenvedett, csak az eleje maradt valamennyire épen.

Robinson átkutatja a roncsot és amit lehet, megment róla: ruhákat, lőport,

rumot, edényeket, befőtteket.

Tizennegyedik fejezet: Megvalósult álom

Robinson tehát mindent megmentett a roncsról, amit hasznosnak talált.
Ezután élete a megszokott mederben folyik tovább, annyi különbséggel, hogy
kicsit óvatosabb a vadak miatt, akiket egyébként sokáig megint nem lát.

Gyakran elgondolkozik a kannibálokon, azon, hogy milyen emberek lehetnek,

miért eszik meg társaikat. A szigetről való menekülésről sem mondott le
végleg, folyamatosan töpreng azon, hogyan juthatna át a vadak lakta
területre.

Egyik éjszaka érdekes álmot lát. Álmában kannibálok kötnek ki a barlangja

előtti partszakaszon és egy foglyot hoznak magukkal, akit meg akarnak enni.
A fogoly azonban hirtelen elszalad és pont abban a kis erdőben keres
menedéket, ami Robinson barlangját rejti. Robinson találkozik is vele és
megmenti a bennszülöttet.

Ébredéskor Robinson először elszomorodik, amiért csak álom volt az egész.

Utána arra a következtetésre jut, hogy a szigetről csak akkor menekülhet, ha
fogságba ejt egy vadembert. Az ő segítségével át tudna hajózni a szárazföldre
és segítséget kaphatna tőle a tájékozódásban a tengeren és a szárazföldön
is.

„Egy következtetés mégis leszűrtem álmomból: nem menekülhetek másként,

csak ha szerzek magamnak egy vadembert.”
Persze az lenne a legjobb, ha ki tudná szabadítani a kannibálok egy foglyát.
Ehhez azonban le kell gyilkolnia mindenki mást. Robinsont súlyos lelkiismereti
kételyek gyötrik. Ennek ellenére folyamatosan tesz felderítő utakat a szigetnek
arra a részére, ahol a vadak partra szoktak szállni.

Végül – másfél év elteltével – valóban megpillant öt kenut a parton. Ez egy

pillanatra elbizonytalanítja, hiszen a kenuk száma alapján a bennszülöttek
többen vannak, mint amennyivel Robinson egyedül elbír.

Ennek ellenére kilesi őket és látja, ahogy harminc bennszülött táncol egy tűz
körül és készülődnek két fogoly megöléséhez és feldarabolásához.

Hirtelen azonban az egyik fogoly futásnak ered, egyenes Robinson

rejtekhelye felé. A kannibálok közül csak hárman veszik üldözőbe, de a fogoly
jóval gyorsabb náluk. Robinson távcsövön követi a fogoly menekülését, aki
hamarosan egy folyóhoz ér, amit pillanatok alatt átúszik.

Üldözői közül azonban csak ketten tudnak úszni, így ők folytatják a hajszát.
Robinson cselekvésre szánja el magát, mivel a fogoly és az üldöző már
messze eltávolodtak a bennszülöttek parti táborától.

A fogoly és két üldözője közé kerül, az egyiket leüti, a másikat pedig – mivel
az íjjal rá akar lőni – kénytelen lelőni.

A fogoly mindezt végignézi. Robinson barátságosan int neki, hogy menjen

közelebb. A fogoly láthatóan fél Robinsontól, de azzal is tisztában van, hogy
megmentette az életét. Lassan közeledik Robinsonhoz, majd amikor odaér
hozzá, akkor térdre esik és Robinson lábát a fejére teszi. Szavait Robinson
nem érti, de ezek az első emberi szavak, amiket 25 éve hall.

Robinson ebből arra következtet, hogy a kiszabadított vadember örök hűséget

esküdött neki. Ekkor azonban az a kannibál, akit Robinson csak leütött,
ébredezni kezd. A kiszabadított fogoly elkéri Robinson kardját és egyetlen
vágással lefejezi a másikat. Ezután eltemetik a két holttestet.

Robinson nem  az állandó szállására és nem is a nyárlakba viszi a

bennszülöttet, hanem a földalatti barlangba. Itt enni, inni ad neki, majd a
bennszülött mély álomba merült.

„Megállapítottam, hogy meglehetősen jóképű, csinos fickó, tartása egyenes,

lába erős, de nem túlságosan vasta. Magas volt és arányos testalkatú. Úgy
gondoltam huszonhat éves lehet.”
A kiszabadított bennszülött a Péntek nevet kapja annak emlékére, hogy
Robinson ezen a napon mentette meg. Hamar megtanulja az „igen” és a
„nem” szavakat és Robinson nevét is.

Robinson meg akar győződni arról, hogy Péntek fogva tartói eltávoztak a
szigetről ezért mindketten a vadak táborhelyére mennek. A kannibálok már
nincsenek a szigeten, csak borzalmas lakomájuk nyoma maradt utánuk:
mindenütt koponyák, csontok, húsdarabok hevernek.

Péntek jelekkel elmagyarázza Robinsonnak, hogy nagy háború volt az ő

törzse és fogva tartói között, sokan fogságba estek. A szigetre négy foglyot
hoztak, ebből hármat ettek meg, ő lett volna a negyedik. Jelekkel azt is jelzi
Robinsonnak, hogy a két eltemetett ellenséges harcost ki kéne ásni és
megenni. Robinson erre természetesen dühbe gurul, mire Péntek eláll az
ötlettől.

Péntekről hamar kiderül, hogy okos, eszes fiatalember, aki gyorsan tanul és a
végsőkig ragaszkodik Robinsonhoz.

Tizenötödik fejezet: Péntek tanítása

Robinson lassan mindenre megtanítja Pénteket, amit ő is tud. Elsősorban az
emberevésről szoktatja le. Később mindenfajta munkára megtanítja: vetés,
aratás, kenyérkészítés, a kecskék fejése stb., sőt még a puska kezelésére is,
habár Péntek eleinte nagyon retteg a „varázslatos” szerszámról.

Lassan Péntek Robinson nyelvét is megtanulja, habár sohasem beszéli

tökéletesen. Robinson örül, hogy végre valakivel beszélgethet olyan sok
magányos év után.

Péntek mesél a háborúkról, melyek során ellenséges foglyokat ejtettek és

megették őket. Történeteiből Robinson több fontos dolgot megtud:

 Robinson szigete a Karib tengeren található, nem messze az

Orinoco folyó torkolatától.
  Péntek már korábban is járt a szigeten, amikor társaival
ellenséges foglyokat hoztak és megették őket.
 A bennszülöttek egy áramlás segítségével jutnak el a szigetre,
ami reggel a sziget felé, este pedig a sziget felől folyik.
 Péntek törzsében 17 fehér ember is él, akik egy csónakkal értek
partot. Robinson rájön, hogy ezek az emberek valószínűleg
annak a spanyol hajónak a túlélői, ami négy évvel korábban futott
zátonyra a szigetnél. Péntek szerint a fehér emberek békében
élnek a törzsében, nem ették meg őket, mert ők csak a
háborúban ejtett foglyokat fogyasztják el.
Robinsonban felébred a vágy, hogy átevezzen a szárazföldre. Az ötlet most
már nem tűnik olyan nehéznek, mivel ketten vannak és attól sem kell tartania,
hogy a vadak megtámadják, mert Péntek szerint barátságosan fogadnák őket.

Robinson megmutatja Pénteknek a csónakját. Péntek szerint egy kétszer

akkor csónak már alkalmas lenne az átkelésre. Robinson erre megmutatja az
első csónakot, amit több mint 20 éve készített, de mérete miatt nem tudta
egyedül vízre bocsátani. Péntek szerint ez már megfelelő méretű. Sajnos
azonban a csónak olyan régi, hogy fája teljesen elkorhadt.

Tizenhatodik fejezet: A foglyok megmentése

Péntek és Robinson úgy döntenek, hogy új csónakot építenek, ami legalább
olyan nagy, mint Robinson első próbálkozása. Egy hónap alatt végeznek a
munkával és további két hétig tart, amíg vízre tudják bocsátani. Péntekről
kiderül, hogy gyakorlott csónaképítő és a már kész csónakkal is ügyesen
bánik a tengeren.

További két hónapi munkával Robinson kis árboccal, vitorlával és

kormánylapáttal is ellátja a csónakot.

Robinson már 27 éve él a szigeten, ebből az utolsó háromban már Péntek is

vele volt.

Egyik reggel Péntek kétségbeesetten szalad Robinsonhoz: a partról három

közeledő csónakot látott, benne rengetek bennszülöttel. Robinson is
megfigyeli őket távcsövön keresztül: kiderül, hogy a három csónakban 21
bennszülött és három fogoly van.

Robinson biztos benne, hogy ismét győzelmi sütést akarnak tartani,

elhatározza, hogy Péntek és a puskái segítségével megtámadja őket és
kiszabadítja a foglyokat.

Péntek és Robinson kilesik a már a parton lakmározó bennszülötteket. Péntek

szerint a vadak nem az ő törzséből származnak. Robinson rémülten veszi
észre, hogy a három fogoly közül az egyik európai, Péntek szerint azok közül
való, akik a törzsével élnek, vagyis a spanyol hajó túlélője.

Robinson úgy dönt, hogy megtámadják a bennszülötteket. Így is történik.

Először közéjük lőnek, majd rájuk rontanak. Robinson elvágja az európai
fogoly köteleit és pisztolyt, kardot nyom a kezébe. Hiába vannak jóval többen
a vadak, Robinson, Péntek és európai tűzfegyvereivel nem bírnak. A
bennszülöttek menekülőre fogják.

„Hadijelentésünk a követezőképpen alakult. Hármat öltünk meg az első

lövésre, kettőt a másodikra. Kettőt ölt meg Péntek a csónakban, majd két
további sebesültet. Egyet megölt az erdőben, hármat megölt a spanyol,
négyen belehaltak sebeikbe. Négyen megmenekültek a csónakon, egyikük
sebesült. Ez összesen huszonegy.”
Négyen tehát csónakkal menekülnek a szigetről. Robinson üldözőbe akarja
venni őket, mert attól fél, ha megmenekülnek, akkor több százan fognak
visszatérni. Péntekkel együtt beugranak a csónakjukba, de ott találják a
harmadik foglyot összekötözve.

A fogolyról Robinson legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy Péntek apja.

Péntek öröme határtalan. Így viszont elszalasztják a menekülőket, azonban
szerencséjükre óriási vihar tör ki, ami egész éjjel tombol. Kicsi a
valószínűsége, hogy a csónakban ülők ebben az időben elérték volna a
partot.

Péntek apja és a spanyol is elég rossz állapotban vannak, nagyon

legyengültek. Robinson és Péntek a barlanghoz viszik őket, de a félköríves
falon nem tudják átemelni őket, ezért Robinson a sánc előtt készít nekik
sátrat.

Robinson azért még sokáig aggódik az elmenekült bennszülöttek miatt, fél,

hogy akár egy egész törzs is visszatérhet bosszút állni.

„Azóta megtudtam, hogy a vadak mégiscsak megmenekültek. Hazatérve úgy

beszéltek szigetünkről, mint egy elvarázsolt földdarabról, ahol az isten tüze
pusztít. De ezt akkoriban még nem tudtam és jó ideig aggodalmak között
éltem.”
Tehát a szökevények a vihar ellenére sikeresen hazaértek, és otthon a
tűzfegyvereket már mint az isten tüzét mesélték el.

Tizenhetedik fejezet: Zendülők

Robinson félelme a bennszülöttektől lassan elmúlik. Újra feléled benne a
vágy, hogy áthajózzon a szárazföldre. Péntek apja szerint törzse szeretettel
fogadná.
Közben Robinson megismeri a spanyol tengerész történetét. Hajójuk Rio de la
Platából tartott Havannába spanyol zászló alatt. A fedélzeten volt öt portugál
is, akit egy másik hajó roncsáról vettek fel. A hajó zátonyra futása után sok
veszély között sikerült kijutniuk a kannibál partra.

Helyzetük azonban igen reménytelen, mert bár a bennszülöttek nem eszik

meg őket, de haza sem tudnak térni, mert nincs megfelelő felszerelésük,
navigációs eszközeik, sőt vadászni sem tudnak, mert bár vannak fegyvereik,
de nincs hozzájuk golyó és lőpor.

Robinson őszintén elbeszélget a spanyollal. Megkérdezi, hogy mit tennének a

spanyolok, ha kiszabadítaná és a szigetre hozná őket. Robinson ugyanis arra
gondol, hogy ennyi ember biztosan meg tudna építeni egy akkor hajót, amivel
már bátran neki lehetne vágni a tengernek. Ugyanakkor attól is fél, hogy a
spanyolok elárulnák őt

„Azt is hozzátettem, hogy csúnya dolog lenne, ha én lennék a menekülésük

eszköze, ők pedig végül a foglyukká tennének.”
A spanyolról kiderül, hogy értelmes, becsületes ember, társai úgyszintén.
Őszintén válaszol Robinson kérdésire. Mivel társai jelenleg igen
nyomorúságos körülmények között élnek, így biztos, hogy nem bánnának
rosszul megmentőjükkel. Felajánlja, hogy Péntek apjával visszahajózik a
szárazföldre és megbeszéli társaival a dolgot.

Vállalja, hogy esküt tesznek Robinsonnak, hogy mindenben

engedelmeskednek neki, segítenek hajót építeni, amivel oda mennek, ahova
Robinson akarja. Erről pedig írásbeli szerződést kötnének.

Robinsonnak tetszik az ötlet, elhatározza, hogy segít megmenteni a

spanyolokat. Ekkor azonban a spanyolnak támad egy ésszerű ötlete. Azt
javasolja, hogy fél évvel halasszák el társai megmentését. Ennek oka pedig
az, hogy Robinoson készletei saját magának bőven elegendőek, sőt,
szűkösen, de a most már négy fős csapatnak is.

Ha azonban áthozzák a szigetre a spanyol 16 társát, akkor nem tudják etetni

őket. Célszerű lenne tehát megvárni a következő aratási szezon, addig pedig
annyi földet felásni és bevetni, amennyit csak tudnak.

A következő félév tehát szorgos munkával telik a szigetlakók számára. Ásnak,

vetnek, még több kecskét fognak be és szőlőt aszalnak.

Fél év és a bőséges aratás után Robinson átküldi csónakon a szárazföldre

Péntek apját és a spanyolt, hogy beszélje meg társaival a dolgot és tegyék le
az esküt, miszerint nem bántják Robinsont és mindenben alávetik magukat
parancsaiknak.

Figyelem! A spanyol nevét nem tudjuk meg.

Egy héttel a távozásuk után Péntek egy közeledő csónakot fedez fel a
tengeren. Robinson nagyon meglepődik, mert a spanyol ennyi idő alatt nem
érhetett vissza.

Ekkor Robinson távcsövén keresztül észrevesz egy lehorgonyzott angol hajót,

a csónak ahhoz tartozik. Robinson persze örül, de rögtön el is gondolkozik
azon, hogy mit kereshet erre egy angol hajó, hiszen az angoloknak erre felé
nincsenek kereskedelmi útvonalaik.

Ezért úgy dönt, hogy nem fedi fel magát rögtön az érkezők előtt. Később
beigazolódik, hogy helyesen döntött. Az idegenek Robinson barlangjától nem
messze kötnek ki, tizenegyen vannak, de mint kiderül, ebből három össze van
kötözve, tehát fogoly.

Partot érve a foglyok köteleit elvágják, szabadon mozoghatnak, de a csónak

őrzésére embereket hagynak. Az angolok szétszélednek a szigeten, később
kiderül, hogy csak a következő dagállyal mennek vissza a hajóra.

A három korábbi fogoly egy fa alatt ücsörög, míg a többiek tőlük távol
alszanak a déli melegben. Robinson messziről figyeli az eseményeket, kissé
tanácstalan, nem érti, hogy miért voltak korábban megkötözve a foglyok, ha
most meg elengedték őket.

Elhatározza, hogy a többiek távollétét kihasználva megmutatja magát a három

fogolynak. Azok először nagyon elámulnak a kecskebőrbe öltözött torzonborz
figurán. Kiderül, hogy a három férfi a sziget mellett horgonyzó hajó kapitánya,
kormányosa és utasa. A hajó legénysége fellázadt a kapitány ellen és erre a
szigetre tették ki őket.

Robinson felajánlja a kapitánynak, hogy segít neki lefegyverezni a parton

alvókat és megpróbálják visszaszerezni a hajó feletti uralmat. Cserébe azt
kéri, hogy vigyék vissza Angliába. A kapitány természetesen beleegyezik,
Robinson erre felfegyverzi őket.

A kapitány és két társa az alvók mellé oson és a zendülőkre lő. Egyet azonnal
megölnek, a másik súlyosan megsebesül, a többiek megadják magukat. A
kapitány megígéri, hogy megkíméli az életüket, ha megesküdnek, hogy jó útra
térnek és segítenek visszaszerezni a hajót. A zendülők persze megígérik, bár
a kapitány nem mindegyikükben bízik.
Most már „csak” a hajó visszaszerzése van hátra, ami nem is olyan egyszerű,
hiszen a fedélzeten még mindig 26 zendülő van.

Robinson és társai először mindent kiszednek a zendülők csónakjából, majd

meglékelik azt.

Tizennyolcadik fejezet: A hajó visszaszerzése – Hazatérés

Robinson és társai tanakodni kezdenek, hogy hogyan szerezhetnék meg a
hajó feletti uralmat. Ekkor azonban a hajóról ágyúlövés hallatszik, a zendülők
a társaiknak jeleznek, hogy térjenek vissza  a hajóra. Amikor ez nem történik
meg, a hajóról újabb csónak indul el a sziget felé.

Robinson és a kapitány távcsövön figyelik őket. A csónakban tízen ülnek, a

kapitány szerint van köztük 3-4 becsületes fickó is, akit csak a kényszer vitt
bele a zendülésbe. A többiek viszont igen elvetemült gazemberek, élükön a
csónak kormányosával.

A kapitány szerint a szigeten foglyul ejtettek között is van két becsületes férfi,
akik meg is esküsznek, hogy kitartanak a kapitány és Robinson mellett, így
őket szabadon engedik, a többi négyet Robinson földalatti barlangjába zárják.

Robinsonék most már vannak annyian, hogy jó eséllyel felvessék a harcot a

csónakon érkezőkkel.

A zendülők második csónakja közben partot ér, nem messze az elsőtől.

Természetesen először az első csónakot nézik meg, döbbenten tapasztalják,
hogy semmi sincs benne és meglékelték. Nyilvánvalóan baj történt.

Ezért kört alkotnak, fegyvereik tüzelésre készek, majd kiáltozni kezdenek,

hátha társaik előkerülnek. Természetesen semmi sem történik, ezért úgy
döntenek, hogy visszaszállnak a csónakba és visszamennek a  hajóra.

Robinson és a kapitány mindezt biztos távolból figyeli. A kapitány kétségbe

esik, amikor a zendülők visszaszállnak a csónakba, fél, hogy végképp
elveszíti a hajó visszaszerzésének lehetőségét. A zendülők azonban nem
mennek vissza a hajóra, csak egy kicsit eltávolodnak a szigettől, majd a
csónak horgonyt vet, hárman benne maradnak, a többi hét pedig partra száll
és a korábbiak keresésére indul.

Ez nem jó Robinsonéknak, hiszen még ha fogságba is ejtik a parton lévő hét

embert, a maradék három könnyen visszamehet a hajóra, felszedik a
horgonyt és elvitorláznak.
A partra szállt hét zendülő nem mer túlságosan behatolni a sziget belsejébe,
csak az erdő széléig mennek, onnan kiabálnak társaik után. Mivel választ nem
kapnak, leülnek egy fa alá tanácskozni, Robinsonék egy dombról figyelik őket.

Tulajdonképpen patthelyzet alakult ki: a zendülők láthatóan félnek, nem

mernek eltávolodni a tengertől és a csónaktól. Amíg viszont ezt meg nem
teszik, Robinsonék nem tudják őket úgy megtámadni, hogy a csónakban ülők
ezt ne vegyék észre.

Végül a zendülők láthatóan döntésre jutnak: beletörődnek társaik

elvesztésébe és visszatérnek a csónakkal a hajóra. Robinson ekkor Pénteket
és a kapitány egyik társát jó nagy kerülővel a zendülők mögé küldi.

Péntekék feladata, hogy kiabálásukkal magukra vonják a zendülők figyelmét,

de ők maguk ne mutatkozzanak. Robinson reméli, hogy ezzel a módszerrel
sikerül a hét embert becsalni a sziget belsejébe, ahol már meg tudják támadni
őket.

A zendülőknek ahhoz, hogy Péntekék kiabálását követni tudják egy, a

tengerbe ömlő folyón is át kell kelniük, ezért hívják a csónakot, hogy vigye át
őket. A túlparton kikötik a csónakot és most csak két embert hagynak az
őrzésére, akiket Robinsonék könnyedén fogságba ejtenek.

Közben Péntekék messzire becsalják a többieket a sziget belsejébe, majd

hirtelen elhallgatnak és magukra hagyják őket. A zendülők már jól elfáradtak a
sok gyaloglásban és mivel nem ismerik a szigetet, el is tévedtek.

Órákig tart, mire visszatalálnak a csónakhoz, ekkor már nagyon fáradtak.

Döbbenten tapasztalják, hogy a csónak őrzésére hátrahagyott két ember
eltűnt. Kezdenek kétségbe esni, úgy gondolják, hogy elvarázsolt szigetre
kerültek.

Közben beesteledik, a zendülők egyre jobban félnek. Robinson és társai a

sötétben csendben megközelítik őket, majd rájuk támadnak. A zendülők
vezére, a csónakkormányos, azonnal szörnyet hal. A kapitány azt ígéri a
többieknek, hogyha leteszik a fegyvert életben maradnak, egy Will Atkins
nevű férfi kivételével. Egyébként figyelmezteti őket, hogy 50 ember van vele.
Ez persze nem igaz, Robinsonék csak nyolcan vannak, de a zendülők a
sötétben ezt nem láthatják.

Kiderül, hogy ez a Will Atkins volt az, aki a zendüléskor lefogta a kapitányt, aki
ezért igen haragszik rá.
Figyeljük meg, hogy a kapitány nevét ugyanúgy nem tudjuk meg, mint
a spanyol tengerészét.
A zendülők hajlanak a megadásra, a kapitány tovább győzködi őket.
Elmondja, hogy a sziget nem lakatlan, angolok élnek rajta, akiknek van egy
kormányzójuk. Ez a kormányzó kegyelmet ad nekik, ha leteszik a fegyvert. A
kormányzó természetesen Robinson.

Robinson mindezt a sötétből hallgatja. Közben eszébe jut, hogy ezeket az

embereket fel lehetne használni a hajó visszaszerzésére, ha átállítják őket.
Megbeszéli a kapitánnyal, aki tovább folytatja a zendülők győzködését.
Elmondja, hogy súlyos bűncselekményt követtek el a zendüléssel, amiért
Angliában felakasztják őket, ha visszatérnek. Ha azonban segítenek
visszaszerezni a hajót, akkor a kormányzó kieszközli számukra a kegyelmet.

A zendülők végül megadják magukat és abba is beleegyeznek, hogy

segítenek visszaszerezni a hajót. Robinson és a kapitány azért nem bízik meg
bennük teljesen. Will Atkinst és másik négy társát túszként bezárják és
megfenyegetik a többieket, hogy ha nem engedelmeskednek, akkor ezt az
ötöt felakasztják.

Összesen tehát 12 ember indul el visszafoglalni a hajót. Robinson és Péntek

a szigeten maradnak. A kapitány a két csónakkal –a megrongáltat gyorsan
megjavították – éjfélkor ér a hajó mellé és egyik embere felkiabál. A hajón
lévők persze azt hiszik, hogy társaik tértek végre vissza és felengedik őket a
hajóra. A kapitány és emberei pillanatok alatt elfoglalják az egész hajót és
leszerelik a zendülőket. Az egyetlen áldozat a zendülők vezére, a hajó új
kapitánya, akit fejbe lőnek.

A kapitány hét lövésből álló sortűzzel jelzi Robinsonnak, hogy a hajót

sikeresen elfoglalták, majd felszedi a horgonyt és közelebb hajózik a
szigethez. Majdnem pontosan ugyanott áll meg, ahol annak idején Robinson
ért partot az első összeeszkábált tutajjal, amit a roncsnál készített.

Robinson számára tehát most már igazán megnyílt az út a menekülés felé.

Teljesen elérzékenyül, elsírja magát. Közben a kapitány újra partra száll és
olyan dolgokat hoz Robinsonnak a hajóról, amikkel az évtizedek óta nem
találkozott: finom borokat, disznóhúst, citromot, rendes ruhákat.

Még az öt ember sorsáról kell dönteni, akiket a kapitány annyira elvetemültnek

tart, hogy semmiképp sem akarja szabadon engedni őket. Bilincsben kéne
elszállítani őket Angliába, de a kapitány ezt sem nagyon szeretné. Végül
Robinson oldja meg a problémát, aki – immár új ruhájában –  mint kormányzó
jelenik meg előttük. Elmondja nekik, hogy mivel megígérte nekik, hogy
kegyelmet kapnak, ha leteszik a fegyvert, ezért jobban járnak, ha a szigeten
maradnak, mert Angliában akasztás vár rájuk.
Az öt fogoly persze beleegyezik, hogy inkább a szigeten marad, semmint
felakasszák őket. Robinson megígéri, hogy megmutat nekik mindent a
szigeten, a szántóföldeket, a kecskekarámokat és elmagyarázza, hogyan
tudnak viszonylagos kényelemben élni a szigeten. Mesél nekik a 17
spanyolról is, akik bármikor visszaérhetnek a szigetre.

Robinson ezután hajóra száll, de aznap már nem indulnak el, éjszakára még a
sziget mellett horgonyoznak. Másnap reggel látják, hogy két férfi úszik a hajó
felé. Felkiabálnak a hajóra és nagyon panaszkodnak a másik háromra, azt
mondják, félnek, hogy megölik őket. Könyörögnek, hadd szálljanak fel a
hajóra akkor is, ha felakasztják őket. A kapitány végül felengedi őket. „Idővel
egész becsületes fickóknak bizonyultak.”
„Így távoztam el a szigetről 1686-ban, a hajónapló szerint december 19-én.
Huszonhét évig, két hónapig és tizenkilenc napig voltam itt. […] Hosszú
utazás után, 1687, június 11-én megérkeztem Angliába.
Útközben elmentünk a spanyolokért és felvettük őket a hajóra.
Kimondhatatlanul boldogok voltak, és könnyes szemmel mondtak köszönetet.
De a legboldogabb volt Péntek, mert apját is magunka vittük a nagy útra.”
-Vége-