4.

Hálózati tápegységek
Elvi felépítés, egyenirányítási módok (egyutas, kétutas, Graetz-hidas), a pufferkondenzátor
szerepe, a búgófeszültség mérése, szabályozott tápegységek elve (soros, illetve
párhuzamos szabályozás), gyakorlati megoldások rövid ismertetése (Zener-dióda,
feszültség szabályozó integrált áramkör)
Elvi felépítés
A tápegységek az elektronikus berendezések megfelelő működéséhez szükséges elektromos
energiát biztosítják. Felépítésüket és jellemzőiket a táplálandó berendezés igényei
határozzák meg. A legtöbb elektronikus készülék egyenfeszültségű tápáramellátást igényel,
amelyet nagyobb teljesítmények esetén nem célszerű akkumulátorok vagy elemek
felhasználásával megoldani. Ezekben az esetekben az egyenfeszültséget a hálózati feszültség
megfelelő transzformálásával és egyenirányításával állítjuk elő (stabilizálatlan tápegység). Az
elektromos készülékek jelentős része viszont csak akkor működik megfelelően, ha a
tápfeszültségük, vagy a tápáramuk állandó. Ilyenkor a stabilizálatlan tápegység kimenetére
egy stabilizátor áramkört csatlakoztatunk és stabil tápegységről beszélünk (7.1 ábra).

A tápegységek tehát a következő részegységekből állnak:

 Hálózati transzformátor: a hálózati feszültséget az egyenirányító számára elfogadható
értékre változtatja
A transzformátor feladata, hogy a szekunder tekercsen olyan feszültségszintet hozzon
létre, amely egyenirányítás és szűrés után optimális a feszültségstabilizáló fokozat
táplálására. Ugyanakkor a hálózati transzformátor végzi a kimenet elválasztását is a
bemenettől. Feszültség és áram mellett, impedanciát is transzformál. A transzformátor, a
kimenetére (szekunderre) kapcsolt terhelést az áttétel négyzetével arányosan
transzformálja át a bemenetére (primerre). A valóságos transzformátorok
vesztességesnek tekinthetők, tehát hatásfokuk egynél kisebb.
 Hálózati egyenirányító: a bemenetre kapcsolt váltakozó feszültséget egyen irányítja
 Hálózati szűrő áramkör: feladata az egyenirányított feszültség ingadozásainak
csökkentése és a váltakozó áramú összetevők kiszűrése
 Hálózati stabilizátor: feladata a kimeneti feszültség vagy áram stabilizálása
Egyenirányítási módok (egyutas, kétutas, Graetz-hidas)
A hálózati egyenirányító, a hálózati transzformátor által megfelelő értékűre transzformált
szinuszos váltakozó feszültséget egyenfeszültséggé alakítja. Az egyenirányító kimenetén
kapott egyenfeszültség amplitúdója nem állandó, ezért felbontható egyen és váltakozó
feszültségű összetevőkre. A váltakozó feszültségű összetevőt búgófeszültségnek nevezzük,
jelenléte nem kívánatos ezért el kell távolítani.
A legegyszerűbb egyenirányító kapcsolás az egyutas kapcsolás (7.3 ábra). A D dióda az U2
szekunder feszültség pozitív félperiódusaiban nyitóirányú feszültséget kap és ennek
megfelelően a váltakozó feszültség pozitív félhullámait átengedi. A negatív fél periódusokban
a dióda záróirányú feszültséget kap és lezár.

A kétutas egyenirányítók kevésbé hullámos egyenfeszültséget állítanak elő, mivel a

szinuszos váltakozó feszültség mindkét félperiódusát hasznosítják. A 7.4 ábrán egy közép
kivezetéses (szimmetrikus transzformátoros) egyenirányító kapcsolása és villamos
jellemzőinek időfüggvényei láthatók. A megoldás elnevezése onnan ered, hogy a
transzformátor szekunder feszültségét középen való megcsapolással két egyenlő U2
feszültségre
osztjuk.
A szekunder feszültség pozitív félperiódusaiban a D1 dióda nyitóirányú feszültséget kap és
rajta I1 áram folyik, ugyanekkor a D2 diódát az alsó tekercs záróirányban feszíti elő, tehát
nem vezet. A szekunder feszültség negatív félperiódusaiban a D2 dióda kap nyitóirányú
feszültséget és rajta az I2 áram folyik, mialatt a D1 dióda záróirányú feszültséget kap és lezár.
Az áramkör kimenetén, vagyis az Rt ellenálláson az I1 és I2 áramok eredője fog megjelenni.
Az egyenirányított feszültség átlagértéke kétszerese az egyutas egyenirányítóénak.
A hídkapcsolású egyenirányító (Graetz) áramkör nem igényel különleges felépítésű
transzformátort, azonban a szükséges egyenirányító diódák száma megduplázódik.
Kapcsolása és jellemző hullámformái a 7.5 ábrán láthatók.

A transzformátor U2 szekunder feszültségének pozitív félperiódusaiban a D1 és D3 dióda

nyitóirányú feszültséget kap és a diódákon az I1 áram folyik. Negatív félperiódusokban a D2
és D4 dióda vezet, létrehozva az I2 áramot. Az Rt terhelőellenálláson az I1 és I2 áramok
eredője fog megjelenni. Az egyenirányított feszültség átlagértéke megegyezik a közép
kivezetéses egyenirányitóéval.
Pufferkondenzátor szerepe
A búgófeszültséget nagymértékben csökkenthetjük pufferkondenzátor és RC illetve LC szűrők
alkalmazásával. A pufferkondenzátor tulajdonképpen egy nagy kapacitású
elektrolitkondenzátor, amelyet az egyenirányító kimenetével párhuzamosan kapcsolunk. A
pufferkondenzátoros megoldás csak kis terhelőáramok esetén nyújt kielégítő eredményt.
Nagyobb áramok esetén a búgófeszültség csökkenthető szűréssel. Az erre alkalmas
szűrőáramkör egy olyan feszültségosztó, amely az egyenáramú összetevőt kismértékben, a
váltakozó áramú összetevőt nagymértékben kell leosztania
A megengedettnél nagyobb feszültség vagy fordított feszültségpolaritás esetén a
kondenzátor felrobbanhat!
Búgófeszültség mérése
A tápegység úgynevezett pufferkondenzátorán, a terhelés mértékétől függően fellépő
periodikus feszültségváltozást búgófeszültségnek nevezik.
A Cp pufferkondenzátoron (vagy az Rt terhelőellenálláson) fellépő periodikus
feszültségváltozást, a búgófeszültséget, Ub-vel jelöltük, amelyet többnyire csúcstól-csúcsig
adnak meg. Ueff (illetve Ieff) a periodikusan váltakozó kimenő feszültség effektív értékét
jelöli, azaz annak az egyenfeszültségnek az értékét, amely a T periódusidő alatt ugyanabban
az ellenállásban ugyanakkora hőt termelne.
Szabályozott tápegységek elve (soros, illetve párhuzamos szabályozás)
A legegyszerűbb feszültségszabályozó kapcsolások két csoportba oszthatók: párhuzamos és
soros szabályozók. Párhuzamos szabályozásnál a tápfeszültség egy soros, RS ellenálláson át
jut a fogyasztóra, amivel párhuzamosan kapcsolódik a szabályozó elem (pl. egy Z-dióda).
Ennél a kapcsolásnál a „felesleges feszültség” az ellenálláson esik és a szabályozó elem
mindig annyi áramot vesz fel, amennyi a feszültség állandó szinten tartásához szükséges. A
párhuzamos szabályozás elve a 10.a ábrán látható. A 10.b ábrán a szabályozó elem a DZ -vel
jelölt Z-dióda, a 10.c ábrán pedig egy tranzisztorból és Z-diódából álló egyszerű kapcsolás.
Különböző feszültségek stabilizálásra különböző típusú Z-diódákat gyártanak. Z-diódás
stabilizálásnál arra kell vigyázni, hogy a diódán hővé alakuló teljesítmény, ami az áthaladó
áram és a diódán eső feszültség szorzata, még rövid ideig se haladja meg a dióda
megengedett teljesítményét.

Soros stabilizálásnál a „felesleges feszültség” egy dinamikusan változó ellenállású

alkatrészen (rendszerint egy soros áteresztő tranzisztoron) esik. A szabályozó rendszer úgy
változtatja az áteresztő tranzisztoron átjutó áramot, hogy a fogyasztóra mindig a kívánt
feszültség jusson. A kimenő feszültség állandó szinten tartásához szükség van egy olyan
feszültségre is, amellyel azt összehasonlítva megállapítható, hogy az értéke jó-e, vagy sem.
Az összehasonlítás alapjául szolgáló feszültséget referencia feszültségnek nevezzük. A 11.a
ábrán a soros szabályozás elvi vázlata, a 11.b ábrán a legegyszerűbb elvi, a c ábrán gyakorlati
megvalósítása látható. A b és c ábrákon a soros szabályozó elem egy tranzisztor, melynek
kollektora és bázisa közötti feszültség széles tartományban dinamikusan változhat, a bázis és
az emitter közötti feszültség alig változik. A c ábrán a referenciafeszültséget egy párhuzamos
szabályozó (RS és DZ) állítja elő. Ez majdnem minden soros szabályozó kapcsolásnál így van:
a referenciafeszültséget egy párhuzamos jellegű szabályozó szolgáltatja. Megjegyezzük, hogy
a soros szabályozó kapcsolás takarékos a párhuzamos szabályozóval szemben, ui. nem vesz
fel felesleges áramot, csak a feszültségtöbbletnek megfelelő energia vész el.

Gyakorlati megoldások ismertetése (Zener-dióda, feszültség szabályozó integrált áramkör)

Az elemi feszültségstabilizátorok a legegyszerűbb feszültségstabilizálásra alkalmas
kapcsolások, amelyek referenciafeszültségként is használhatók. Ezekben a párhuzamos elvű
stabilizátorokban olyan félvezető diódákat alkalmazunk, amelyek dinamikus ellenállása a
működési tartományukban kicsi. Nagyobb feszültségek stabilizálására alkalmas a Zener
diódás stabilizátor (7.9 ábra).

Az első generációs integrált

feszültségszabályozó áramkörök
jellegzetessége, hogy minden belső áramköri egység bemenete és kimenete a felhasználó
számára hozzáférhető (ki van vezetve az integrált áramkör csatlakozásaihoz). Az áramkör
belső egységeinek kivezetése nagyon széles alkalmazási lehetőséget biztosít a felhasználó
számára.
A második generációs lineáris integrált stabilizátorok az előző típusokhoz viszonyítva több
előnyös tulajdonsággal rendelkeznek:
 beépített túláramvédelem
 beépített túlmelegedés elleni védelem
 beépített frekvenciakompenzálás
 külső elemek minimalizálása
 nagy maximális terhelőáram
 három kivezetéses tokozás: fix kimeneti feszültség
Az integrált áramkörös feszültségstabilizátorok kifogástalan működésének feltétele, hogy a
stabilizálatlan bemenő feszültség legalább 3 V-tal nagyobb legyen, mint a kimenő feszültség.