You are on page 1of 1

meg a polgárokat egymással összekötő alapvető bizalom ...

A bizalom e helyett
sokkal inkább lehatárolt tereken belül szövődik... Magyarország alapvető problémája
... az, hogy társadalmi szinten nem igazán elfogadott az autonóm, közösségi
identitásoktól mentes, az egyetemes állampolgárság elvei alapján (mind az állam,
mind a társadalom többi tagja által) meghatározott egyén eszménye” (Selingman és
Füzér, 1994: 218).

köztársasági kormány ország- bíróság politikai honvédség rendőrség bankok, külföldi civil szak- vallási
elnök gyűlés pártok pénzügyi befektetők szervezetek szervezetek intézmények
rendszer
Nyugat-európai átlag

Amint a bűnözés mértékének emelkedése jelezte, az 1990-1995 közötti időszakban


Magyarországon jelentős mértékben csökkent a törvény tisztelete. Az azonosított
bűncselekmények számának éves növekedési üteme 1988-ig általában 5 százalék alatt volt.
1989-1990-ben, majd 1991-ben azonban a bűnözés mértéke robbanásszerű növekedésnek
indult: 1989-ben 22 százalékkal, 1990-ben 51 százalékkal, 1991-ben pedig 29 százalékkal
emelkedett. 1993-ban és 1994-ben csökkent, 12 és 3 százalékkal, mivel azonban az
azonosított bűncselekmények száma ismét 29 százalékkal nőtt, 1995-ben a bűnözés mértéke
ismét emelkedett (KSH, 1996: 82). Ez a jelenség nagymértékben az államszocialista, az
alapvető szabadságjogokat az állampolgároktól megtagadó, elnyomó politikai rendszer
működésének következménye volt, amelyben a foszlányokban megmaradt szabadság
megőrzésének egyetlen lehetséges módja a hivatalos jogi normarendszer lehetőségek szerinti
ignorálása és ezzel ellentétes norma- és magatartásminták követése volt (Sajó, 1994: 105). A
csalás így vált követendő normává és bizonyos mértékig a passzív ellenállás eszközévé.
Sajnálatos módon azonban 1990 után az új, demokratikus politikai rendszerben a jogi
szocializáció területén bekövetkezett változások ellenére az állampolgárok jogrendszerhez

139

You might also like