DEBRECENI EGYETEM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

ALKOTMÁNYJOGI TANSZÉK

A kommunikáció jogi alapjai

Tanszéki jegyzet

2023

1
1. Kommunikáció és nyilvánosság a demokratikus társadalomban

A nyelvi kommunikáció az emberiség legkiválóbb vívmánya. Az embert minden más

élőlénytől megkülönbözteti az a képessége, hogy beszéddel kommunikál társaival. Emellett az
emberi kommunikációnak számos más formája is van: mimika, testtartás, jelképek használata
stb.
Azt, hogy mi a kommunikáció, az egyes tudományágak eltérően határozzák meg. A
kommunikáció legáltalánosabb értelemben a tényeket, tudást közvetítő kifejezés vagy
észlelés, jelek továbbításaként fogható fel. Információátadás, információtovábbítás
valamilyen kódban (nyelv, gesztusok stb.). A kommunikációs folyamatban mindig van egy
forrás és egy címzett (befogadó), akik között az üzenet áramlik. Fontos, hogy a címzett
jelentést tudjon tulajdonítani az információnak, megértse. Ezáltal adott esetben hatást is
gyakorolhat a címzett gondolkodására, tetteire, magatartására. Egy tágabb meghatározás
szerint minden olyan mechanizmus, emberi magatartás kommunikációnak tekinthető,
amelyen keresztül az emberi viszonyok léteznek és fejlődnek.
Az emberi társadalom (és így az állam is) azért jöhetett létre, mert az ember képes volt
megalkotni az ehhez szükséges jelrendszereket. A társadalmon belüli kommunikáció jelenti
az egyes emberek közötti kommunikációt is, de az egyes társadalmi rendszerek, intézmények
kommunikációját is (pl. jogszabályok, illemszabályok, hagyomány stb. révén). A társadalmon
belül a kommunikáció különböző szintjei figyelhetők meg: a kisebb közösségeken (pl. család,
munkahely), a nagyobb közösségeken (pl. egy egyesület, egy vallási csoport), a szervezeteken
(pl. politikai szerveződések, vállalatok) belüli és azok közötti kommunikáció, illetve az ún.
tömegkommunikáció is, amely a társadalom egészét eléri. A társadalmi kommunikáció lehet
személyes és intézményes, attól függően, hogy valamilyen intézményhez kapcsolódóan
valósul-e meg (pl. munkahelyi értekezlet, színházi előadás) vagy sem (pl. baráti beszélgetés).
A modern társadalomban a kommunikáció olyan új csatornái jelentek meg, amelyek emberek
nagy tömegeihez juttatják el a közlő üzenetét. Ezt nevezzük tömegkommunikációnak (rádió,
televízió, könyv, újság, film stb.). Ezeknek a csatornáknak sokkal nagyobb befolyásoló ereje
van, mint a hagyományos személyközi kommunikációnak. Ezért mondhatjuk, hogy a
kommunikációs folyamat, az információáramlás lényege a hatásgyakorlás, a meggyőzés. Ez
lényegesen különbözik a személyek közötti kommunikációtól, mert általában nincs lehetőség
közvetlenül reagálni az üzenetre, a címzettek az üzenet passzív befogadói. (Ezt a lehetőséget
használják ki a propaganda technikái.) Az internetes kommunikáció megjelenésével ez
megváltozik, mert ott lehetőség nyílhat a visszacsatolásra, az üzenetre való reagálásra,
ugyanakkor a befolyásoló ereje ennek is hatalmas lehet (lásd például a közösségi média
hatását az amerikai elnökválasztásban).
Ezeket a csatornákat nevezzük médiumoknak, médiának. A befolyásoló erő miatt nagyon
fontos kérdés, hogy ki irányítja, ki tulajdonolja ezeket a csatornákat, hiszen ettől függ a
közvetített üzenet tartalma. A média befolyásoló erejét nagy mértékben meghatározza, hogy
milyen teret kapnak az ún. véleményvezérek, vagyis azok a szereplők, akik az üzenetet
személyes befolyásuk révén közvetítik és erősítik fel.1
A modern államokban, ahol az egyének közötti viszonyokat, a társadalom működését a
jogrendszer normái, a jogszabályok határozzák meg, a kommunikációs folyamatok is

1
Fodor László – Kriskó Edina: A hatékony kommunikáció alapjai. Noran Libro, Budapest, 2014, 11–59. o.

2
szabályozás alá kerülhetnek. A modern államok például tilthatják egyes nemzetiségi
csoportok vagy vallási csoportok elleni gyűlöletre uszítást, a másik embert gyalázó
véleményeket, a zászlóégetést stb. Szabályokat alkothatnak a médiára vonatkozóan, éppen a
hatalmas befolyásoló ereje miatt.
Ezek azonban a kivételek. A demokratikus államokban (más szóval alkotmányos államokban
vagy jogállamokban) a kommunikációs folyamatok szabadok, nem esnek tiltások,
korlátozások alá mindaddig, amíg valamilyen nagyon erős érdek (pl. más ember
méltóságának a védelme) nem indokolja a korlátozást. Ennek indoka az, hogy a szabad
kommunikációt a demokratikus államokban emberi jogként ismerik el: ez a
véleménynyilvánítás szabadsága vagy szólásszabadság. Ez különösen erős védelmet
biztosít a kommunikációs folyamatoknak. Ide tartozik a gyülekezés és egyesülés szabadsága
és a vallásszabadság is (kommunikációs alapjogok).
A modern társadalmak alapvető jellemzője a világnézeti pluralizmus, sokszínűség. Az
emberek szabadságot élveznek abban, hogy kövessék a jó életről vallott felfogásukat (pl.
vallásosak legyenek-e, szerezzenek-e diplomát, vállaljanak-e gyermeket, egyenek-e húst,
támogassák-e a háborút, támogassák-e a környezetvédelmet, melyik pártra szavazzanak stb.)
mindaddig, amíg ezzel más ember szabadságába nem avatkoznak be, másnak nem okoznak
kárt ezzel.
A világnézeti pluralizmus megvalósulása szempontjából pedig elsőrendű jelentősége van a
vélemények nyilvános ütközésének, a nyilvános kommunikációs folyamatok
biztosításának. A nyilvános viták révén juthatunk azokhoz az információkhoz, amelyek
alapján a preferenciáinkat kialakíthatjuk, illetve a nyilvános viták teremtenek arra
lehetőséget, hogy mindenki kifejthesse álláspontját a közös ügyekben. Ezt nevezik más
szóval demokratikus közvéleménynek, amelynek alakításában bárki részt vehet (részvételi
vagy participációs demokrácia). Ez különösen igaz a politikai folyamatokra vonatkozó
információk és vélemények alakítása terén, mivel a demokratikus állam alapkövetelménye,
hogy az állami hatalom gyakorlása a polgárok akaratán alapszik (elsősorban a képviselők
megválasztásával), a politikai preferenciák kialakításához pedig szükség van a vonatkozó
információk megosztására és megismerhetőségére. A demokratikus közvélemény
alakításában kulcsszerepe van a médiának, amely széles tömegek tájékoztatására (vagy
akár befolyásolására) képes. A demokratikus társadalom alapvető követelménye tehát a
közügyek szabad megvitatása, amely csak nagyon szűk körben, erős indokokból
korlátozható.

3
2. Alkotmányos alapok: demokrácia és emberi jogok

A demokrácia követelményei

A kommunikáció jogi alapjairól emberi jogi szempontból fogunk beszélni: tehát a

véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos követelményeit tárgyaljuk. Ennek az alapjognak
kiemelt jelentősége van a valódi, plurális demokratikus társadalom megvalósulása
szempontjából.
A demokratikus állam fogalma bizonyos alapvető követelményeket takar, amelyeket az
adott állam alkotmányának garantálnia kell:
1. Biztosítani kell, hogy az állami hatalom gyakorlása visszavezethető a nép akaratára.
Tehát a legfontosabb közös döntéseket, a törvényeket a nép által választott képviselők
hozzák meg (intézményi szinten ez az Országgyűlést jelenti). Emellett arra is lehet
lehetőség, hogy a nép közvetlenül döntsön egy közös ügyben népszavazás útján.
Ilyenkor nem a döntéshozó képviselőket választja meg, hanem egy igen/nem kérdésre
válaszolva maga dönt.
2. Biztosítani kell, hogy a hatalom gyakorlói leválthatók legyenek. Legyenek rendszeresen
ismétlődő szabad választások, többpártrendszer, az állami tisztviselők ellenőrizhetők,
elszámoltathatók legyenek.
3. Biztosítani kell, hogy a közös ügyekben a döntéshozatalt megelőzően az érintettek
kifejthessék álláspontjukat. Ehhez szükséges a széles körben érvényesülő
véleménynyilvánítási szabadság. A demokratikus államban a társadalmi, politikai
kérdésekről nem csak egy álláspont jelenik meg a nyilvános vitákban, hanem több,
amelyek ütköztetésére, egymás meggyőzésére sokféle eszköz áll rendelkezésre (pl.
vitafórum, tüntetés, televíziós megjelenés, blogolás stb. stb.). A vélemények közlését csak
nagyon szűk körben és nyomós indokból lehet korlátozni. A közügyek megvitatásának és
a döntéshozatali eljárásoknak átláthatónak kell lenniük.
4. Biztosítani kell a polgárok szabadságát és egyenlőségét. Ennek garanciája az emberi
jogok elismerése az alkotmányban. Az emberi jogok védelmére külön állami szerveket
kell létrehozni (pl. bíróságok, Alkotmánybíróság). Az emberi jogok korlátot jelentenek az
állam hatalmával szemben: azokat sértő szabályokat nem lehet elfogadni.
5. Biztosítani kell, hogy az államon belül a mindenkire kötelező jogszabályok megalkotása,
végrehajtása megfeleljen a jogállamiság elveinek.
 A jogszabályok általánosan kötelezőek, végrehajthatóak akár állami kényszerrel is.
A jogi normák érvényesülésének elsődleges letéteményesei a bíróságok.
 A jogszabályok nem csak az egyéneket, hanem magukat az állami szerveket is
kötelezik. Az állam szervei csak azt tehetik meg, amire őket jogszabály
kifejezetten felhatalmazza.
 Jogállamban a jogszabályoknak bárki számára megismerhetőnek kell lenniük.
Közérthetőnek kell lenniük. A végrehajtásukra megfelelő felkészülési időt kell
biztosítani.
 A jogszabályokat az erre felhatalmazott állami szervek hozzák létre. A két
legfontosabb a törvény (az Országgyűlés alkotja meg) és a különböző rendeletek
(ezeket például a Kormány vagy a Kormány tagjai, azaz a miniszterek alkotják).
 A jogszabályok egymással alá-fölérendeltségi viszonyban vannak. A
jogszabályi hierarchia csúcsán az alkotmány áll: ez a legfőbb jogi norma.
Meghatározza a közös értékeket, alapelveket, az állami berendezkedés főbb

4
 szabályait és elismeri az emberi jogokat. A hierarchiában az alkotmány alatt a
törvények állnak, azok alatt a rendeletek.
 Ha bármilyen jogszabály ellentétes az alkotmány valamely rendelkezésével, az
Alkotmánybíróság azt megsemmisíti.

Magyarországon 2012. január. 1. óta a hatályos alkotmány az Alaptörvény. Addig az 1949-

ben elfogadott Alkotmány volt hatályban, amelyet az 1989/1990-es rendszerváltáskor
alapjaiban módosítottak.

Az emberi jogok fogalma és jelentősége

Az emberi jogok (más szóval alapjogok vagy alapvető jogok) az egyéneket megillető
legalapvetőbb jogosultságok, amelyek morális követelményekként a jogi
dokumentumokban történő elismerésüktől függetlenül léteznek. Ezek olyan jogosultságok,
amelyek az embert emberi mivoltánál fogva illetik meg, nem az állam teremti őket, az
állam csak elismeri. Ezek tehát az ember vele született, elidegeníthetetlen jogai. Ezek a
jogok minden embert egyenlően illetnek meg. Ezek erkölcsi és egyben alanyi jogok,
amelyek azon alapulnak, hogy a jogosult emberi lény, akit emberhez méltó bánásmód illet
meg.
Elsődleges szerepük egyrészt a védelem az egyén számára az állami beavatkozásokkal
szemben, az állami közhatalom-gyakorlás korlátozása, másrészt azt szolgálják, hogy az
ember szabadon vehessen részt a társadalmi életben, a politikai folyamatokban, tehát az
egyenlőség és szabadság megteremtése. Az emberi jogok révén mindenkinek joga van saját
életének alakításához, életmódjának meghatározásához, feltéve, hogy nem árt másoknak és
nem veszélyezteti az állam biztonságát.
Az alapjogok az egyéneknek az állammal szemben fennálló legfontosabb jogai. Az
alapvető jogok az egyén és az állam viszonyát szabályozzák. Alanyi jogokként azt
határozzák meg, hogy az egyént milyen jogosultságok illetik meg pusztán annál a ténynél
fogva, hogy embernek született. Emellett az állam felé kötelezettségeket keletkeztetnek:
 Az állam indokolatlanul nem avatkozhat be az alapjogok gyakorlásába, nem sértheti
az egyének alapjogait. Az államnak hagynia kell, hogy az egyének alapjogaikat
gyakorolják (passzív magatartás).
 Az állam bizonyos esetekben beavatkozhat, korlátozhatja egy alapjog érvényesülését,
de csak az alkotmányos keretek között. (lásd a következő anyagrészt)
 Ha valakit alapjogsérelem ér, az államnak jogorvoslati lehetőséget kell biztosítania
számára. Ez elsődlegesen bírósági jogorvoslat kell, hogy legyen.
 Az államnak meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy az alapjogokat
gyakorolni lehessen. Például meg kell alkotnia azokat a jogszabályokat, amelyek az
alapjogok gyakorlásának keretszabályait meghatározzák. Működtetnie kell azokat az
intézményeket, amelyek az alapjogok érvényesülését biztosítják.
Az alapjogokat a demokratikus államok elismerik és beemelik a jogrendszerükbe. Az
emberi jogokat az egyes államok alkotmányos szinten ismerik el. Magyarországon az
Alaptörvény „Szabadság és felelősség” c. fejezete tartalmazza az alapjogi katalógust. Az
alapjogok érvényesítésére a demokratikus államokban alapjogvédő intézményeket kell
működtetni (pl. bíróságok, Alkotmánybíróság, ombudsman).

5
Emellett a XX. század második felétől, tehát a II. világháborút követően az államok
nemzetközi szinten is együttműködnek az alapjogok védelmezésében. Például az ENSZ
keretében elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata vagy a Polgári és Politikai
Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya ilyen nemzetközi emberi jogi dokumentumok.
Európában az Európai Unión belül is erős védelmet élveznek az alapvető jogok, ezeket
az Európai Unió Alapjogi Chartája tartalmazza.
Európában létezik egy másik nemzetközi szervezet is, amelynek elsődleges célja
kifejezetten az emberi jogok védelme. Ez az Európa Tanács, amelynek jelenleg már
minden európai állam tagországa, sőt azon kívül országok (pl. Oroszország, Törökország,
volt szovjet tagországok) is. 1949-ben tíz európai állam alapította az emberi jogok, a
pluralista demokrácia és a jogállamiság védelme céljával. Magyarország 1990 óta tagja.
Az Európa Tanács keretében 1950-ben írták alá az Emberi Jogok Európai Egyezményét
(EJEE vagy Római Egyezmény), amely 1953-ban lépett hatályba, és amely a
legfontosabb alapjogok biztosításának kötelezettségét rója a tagországokra. Ez egy
védelmi minimumszint a tagországok számára: mivel az alapjogokat az államok saját
jogrendje is biztosítja, az EJEE egy másodlagos, kiegészítő védelmet jelent.
Az Egyezmény érvényesülését az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ellenőrzi,
amely 1959 óta működik, és székhelye után Strasbourgi Bíróságnak is nevezik. Bárki
fordulhat hozzá egy részes állammal szemben, ha az adott állam valamilyen közhatalmi
szerve (pl. közigazgatási szerv, bíróság, rendőrség, törvényhozó szerv) megsértette az
Egyezményben biztosított valamely jogát. A Bírósághoz csak akkor nyújtható be panasz,
ha a panaszos az adott államban rendelkezésre álló jogorvoslatokat kimerítette és a
jogerős bírósági határozat kézhezvételétől számítva 4 hónap nem telt el. Ha az EJEB
megállapítja a jogsértést, a jogsértő államot kártérítés megfizetésére kötelezheti. A
tagországok jogi előírásait azonban nem semmisítheti meg, nem változtathatja meg.
A legnagyobb jelentőségű emberi jogok:
 emberi méltósághoz való jog
 élethez való jog
 egyenlő bánásmódhoz való jog
 személyi szabadsághoz való jog
 tulajdonhoz való jog
 véleménynyilvánítási szabadság
 gyülekezési jog
 egyesülési jog
 lelkiismereti és vallásszabadság
 tisztességes eljáráshoz való jog

6
3. A véleménynyilvánítás szabadsága általában

A véleménynyilvánítási szabadság az egyik legnagyobb jelentőségű emberi jog, amelynek

kiemelt jelentősége van a demokratikus társadalomban, a demokratikus viták, a közvélemény
létrejöttében és alakításában.
A különböző jogrendszerekben, illetve az egyes nemzetközi dokumentumokban többféle
elnevezéssel jelölik: véleménynyilvánítás szabadsága (freedom of opinion), kifejezés
szabadsága (freedom of expression) vagy szólásszabadság (freedom of speech).

A jog elismerése jogi dokumentumokban

Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikke:

Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában
foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való
tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen
kifejezési módon.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 19. cikke:

1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.
2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában foglalja
mindenfajta adat és gondolat határokra való tekintet nélküli – szóban, írásban,
nyomtatásban, művészi formában vagy bármilyen más tetszése szerinti módon történő –
keresésének, megismerésének és terjesztésének a szabadságát is.

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikke:

1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja
a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének
szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv
beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy
mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.
2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben
meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak
vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban
a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés
megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme,
a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és
pártatlanságának fenntartása céljából.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikke:

(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja
a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és
közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá
országhatárokra való tekintet nélkül.
(2) A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.

7
Magyarország Alaptörvényének IX. cikke:
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a
demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
(3) A demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges
megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték
nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító, sarkalatos törvényben meghatározott feltételek mellett
közölhető.
(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi
méltóságának a megsértésére.
(5) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a
nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen
közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a
közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket
bíróság előtt érvényesíteni.
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac
felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

A kommunikációs jogok

A véleménynyilvánítási szabadságot anyajognak tekinthetjük, amely az emberek közötti

kommunikáció minden területét, aspektusát átfogja. Levezethetők belőle olyan
részjogosultságok, amelyeket önálló alapjogoknak tekintünk, de amelyek mind a
kommunikációs folyamathoz kapcsolódnak:
 sajtószabadság (a nyilvánosság tájékoztatása céljával szerkesztett tartalmak előállítása,
terjesztése)
 közérdekű információk (adatok) megismeréséhez való jog (az állam működésére
vonatkozó információk megismerhetőek, mert így tudunk véleményt alkotni az állami
szervek tevékenységéről)
 művészi alkotás szabadsága
 tudományos alkotás szabadsága
 lelkiismereti és vallásszabadság (a vallási meggyőződés egy világnézet, amelynek
kinyilvánítása, gyakorlása kommunikációs folyamat is)
 gyülekezési jog (másokkal közös véleménynyilvánítás egy tüntetésen)
 egyesülési jog (másokkal közösen szervezet létrehozása egy közös cél elérésére, közös
nézetek képviseletére)

Az Alkotmánybíróság ezt így fogalmazta meg:

„A véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok
között, tulajdonképpen "anyajoga" többféle szabadságjognak, az ún. "kommunikációs"
alapjogoknak. Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás - és a sajtószabadság, amely
utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot, az
információk megszerzésének szabadságát. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási
szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás
terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek
tanításának szabadsága. A véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik a lelkiismereti és
vallásszabadság, valamint a gyülekezési jog is.”
30/1992. (V. 26.) AB határozat

8
A véleménynyilvánítás szabadsága által védett közlések

A véleménynyilvánítás szabadsága minden kommunikációs formát és eszközt véd.

1. A vélemény: Az egyénnek az őt ért hatások, a megszerzett információk, illetve a

saját személyiségjegyei alapján kialakult gondolata vagy gondolatai, amelyet a
kinyilvánít a külvilág felé. A vélemény tehát az egyén értékítélete.

2. A véleménynyilvánítás szabadsága bizonyos körülmények között a tényállítást is

védelemben részesíti. Adott esetben a hamis tényállítás is élvezheti e jog védelmét.
(„tévedéshez való jog”)

3. A véleménynyilvánítás szabadsága egyaránt védi a verbális és a nem verbális

kommunikációt, vagyis a védelem nem korlátozható a szavakkal kifejezett közlésekre. A
non-verbális kifejezésmódok, úgymint a mimika, a hanghordozás, a testtartás stb. éppúgy
részei a véleménynyilvánítás szabadságának.

4. A szabad véleménynyilvánítás az ún. szimbolikus beszédet is oltalmazza, vagyis védelem

övezi a különféle gondolatoknak, ideológiáknak a mozdulatokkal, ábrákkal, jelekkel,
jelképekkel, ezek elrendezésével stb. való közlését is.

A véleménynyilvánítás szabadságának igazolásai

Az igazolások arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi alapozza meg ezt az alapjogot. Hogy
mi az indoka annak, hogy olyan alapvető jog a véleménynyilvánítás szabadsága és a
sajtószabadság, amely minden embert megillet pusztán annál a ténynél fogva, hogy embernek
született, és hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania ezeket. Mi indokolja a kitüntetett
szerepét?

A véleményszabadsághoz való jognak kétféle igazolása létezik:

1. Az instrumentális igazolás:
Az ebbe a csoportba sorolható gondolkodók egyfajta eszköznek tekintik a szólásszabadságot,
amely az egész társadalom érdekét szolgálja. Ez azt jelenti, hogy mindenféle vélemény,
gondolat, amely képes hozzájárulni a társadalomban lévő problémák megoldásához, illetve
az igazság kiderítéséhez, annak kifejezésre kell kerülnie. Így ez az alapjog a politikai
közösség érdekeit szolgálja. Ez teszi lehetővé az egyén részvételét a társadalmi és politikai
folyamatokban. A véleményszabadság a politikai demokráciát szolgálja, így ezt szokás
DEMOKRATIKUS ELMÉLET-nek is nevezni.

2. A konstitutív igazolás:
Ennek lényege az egyén joga az önkifejezésre. Eszerint nemcsak az támasztja alá a
véleménynyilvánítás szabadságát, hogy ez a társadalom egészének javát szolgálhatja, hanem
az egyéni autonómia is. Tehát az, hogy az egyén önmagát kifejezhesse, tehát, hogy mindenki
azt mondjon, amit akar, mivel ez az egyéni autonómia része. Akik ezt az igazolási módot
képviselik, úgy vélik, hogy az ember önkifejezésének lehetősége a legelemibb morális jogai

9
közé tartozik. Eszerint az emberi szabadságoknak, tehát a kifejezés szabadságának is az
autonómia az alapja. Ezt szokták SZABADSÁG MODELL-nek is nevezni.

A két igazolást ma már együtt is alkalmazzák. Ez tükröződik a magyar Alkotmánybíróság

gyakorlatából is, amely egyaránt tartalmazza az egyén alanyi jogára és a demokráciára mint a
véleményszabadság igazolására történő hivatkozást:

“Ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és

politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a
véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi
igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek
kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum,
hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok
szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly
népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni- képes és
valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele.”
30/1992. (V. 26.) AB határozat

Az állam kötelezettségei

Egyrészt a véleménynyilvánítási szabadságból fakadóan, mivel ez az egyén alanyi joga, az

egyén önkifejezése, az államnak az a kötelezettsége, hogy hagyja érvényesülni az egyének
önkifejezését. Az állam nem avatkozhat bele a kommunikációs folyamatokba, hagynia
kell, hogy az egyének éljenek a véleménynyilvánítási szabadság különböző eszközeivel.
Az állam nem sértheti meg az egyének alapjogait.

Másrészt az államnak az is a kötelezettsége, hogy biztosítsa a demokratikus közvélemény

kialakulásához szükséges feltételeket, illetve a működésének fenntartását. A
szólásszabadság annak az eszköze, hogy egy politikai közösségben minél jobban
érvényesüljön a demokratikus vita, amit az államnak biztosítania kell. Annak érdekében,
hogy a politikai közösség tagjai ténylegesen részt vehessenek a közéleti folyamatokban, és
valóban hatást gyakorolhassanak a politikai döntésekre, az államnak nem elég tartózkodnia
a véleményformálás- és kinyilvánítás akadályozásától, hanem aktív intézkedésekkel is
védenie kell a demokratikus közvélemény kialakulásának feltételeit. Ez azt jelenti, hogy
az államnak szükség szerint gondoskodnia kell a vélemények szabad és kiegyensúlyozott
megjelenését szolgáló intézményes garanciákról is. E kötelezettségének az állam jogi
szabályozással és a jogérvényesítési lehetőségek megnyitásával, jogalkalmazással tesz
eleget.

10
4. A véleménynyilvánítási szabadság korlátozhatósága

A demokratikus államban a legtöbb alapjog korlátozható, így a véleménynyilvánítás

szabadsága is. Az állam kijelölheti azokat a helyzeteket, körülményeket, amelyek között egy
adott alapjog nem gyakorolható. Ezzel az alapjog nem szűnik meg, más helyzetben
gyakorolható marad. Az alapjogkorlátozó szabályoknak szigorú alkotmányos
követelményeknek kell megfelelnie. Az alapjogkorlátozás nem lehet olyan mértékű, amely
már kiüresíti az alapjog gyakorolhatóságát.

A legfontosabb alapjog, amely semmilyen körülmények között nem korlátozható, az

emberi méltósághoz való jog. Ez fejezi ki az ember jogi státuszát, amelytől senki nem
fosztható meg. Tilos minden olyan eljárás, amely az embert emberi mivoltától megfosztja,
tárgyiasítja. Így minden körülmények között tilos például a szolgaságban tartás, az
emberkereskedelem, a kínzás stb.

Az alapjogok korlátozhatóságának általános szabályai

Az alapjogok korlátozása akkor engedhető meg, ha megfelel az alkotmányos

követelményeknek:

Formai előírás, hogy az alapjogkorlátozás csak törvényben írható elő, rendeletben nem.

Tartalmi szempontból a korlátozó szabálynak meg kell felelnie a szükségességi-arányossági

tesztnek. Tehát a céljának és a mértékének is alkotmányosan megengedhetőnek kell lennie.
A szükségesség azt jelenti, hogy az alapjogkorlátozásnak van egy olyan alkotmányos
célja, amely azt indokolttá, elfogadhatóvá teszi. Ilyen cél lehet egy másik alapjog védelme
vagy valamilyen közérdek (közrend, közbiztonság, közegészségügy, közerkölcs) védelme.
Az arányosság azt jelenti, hogy az alapjogkorlátozás a cél eléréséhez feltétlenül
szükséges mértékű, nem jelent túlzott mértékű beavatkozást az alapjog gyakorlásába. Az
alapjogok korlátozásához mindig a lehető legenyhébb eszközt kell választani, amivel a cél
még elérhető. A cél eléréséhez nem szükséges beavatkozás alapjogsértő és tilos.

Az Alaptörvény ezt így tartalmazza:

I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja
meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme
érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető
jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

A megengedhető célok nem egyenrangúak. Egy másik alapjog védelme sokkal erősebb
alapjogkorlátozást is megengedhetővé tehet, mint a közérdek védelme. Ezeket a szempontokat
a bíróságok értékelik, amikor vizsgálják az alapjogkorlátozó szabályok megengedhetőségét
(például az Alkotmánybíróság vagy a Strasbourgi Bíróság).

11
A véleménynyilvánítási szabadság korlátozhatósága

A kifejezés szabadsága egy demokratikus államban rendkívül fontos alapjog. Bármennyire is

kiemelt jogunk azonban a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság, nem abszolút
jogok. Azaz, vannak olyan esetek, amikor lehet őket korlátozni.

Ez az egyes jogrendszerek esetében különböző. A tolerancia határait az egyes államok

sajátosan jelölik ki, hiszen ez az ő mérlegelési körükbe tartozik. Ennek a szabályozásnak a
legérzékenyebb pontjai természetesen mindig a kényelmetlen, nem szívesen hallott
vélemények (kritika, gyűlölködés) elviselése.

Az Alaptörvény is rendelkezik a korlátozás lehetőségéről:

IX. cikk
(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi
méltóságának a megsértésére.
(5) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a
nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen
közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a
közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket
bíróság előtt érvényesíteni.

A véleményszabadság korlátozásának lehetséges indokait négy nagy csoportba szokták

sorolni:

1. Az emberi méltóság (becsület, jó hírnév) védelmében alkalmazható korlátozások

2. Közérdekből bevezetett korlátozások
3. Egyes társadalmi csoportok, közösségek védelme érdekében bevezetett
korlátozások: a csoportokkal szembeni gyűlölködő közlések (gyűlöletbeszéd)
korlátozása
4. Az állam érdekében (pl. nemzetbiztonság, nemzeti jelképek, alkotmányos alaprend
védelme) védelme érdekében alkalmazható korlátozások: mivel az állam működésére
vonatkozó közlések, a politikai beszéd jelentik elsősorban a közügyek szabad
megvitatását, ezeket csak nagyon szűk körben lehet korlátozni állami érdekre
hivatkozva.

Közérdekből bevezetett szóláskorlátozások

1. Reklámtilalmak

A gazdasági reklám, amelynek célja valamilyen termék, szolgáltatás népszerűsítése,

kommunikációnak tekinthető és a véleményszabadság körébe tartozik. Mivel azonban nem
része a demokratikus közéleti vitáknak, sokkal szélesebb körben korlátozható, mint más
vélemények.
A közerkölcs, a gyermekek egészséges testi, lelki fejlődése érdekében tiltott például a
pornográf tartalmú reklámok közzététele.
A közegészség védelme érdekében tiltott nagyon széles körben a dohánytermékek reklámja.

12
 2. Rémhírterjesztés2

A Büntető törvénykönyv tiltja a rémhírterjesztés magatartását. Ez egy olyan korlátozó

szabály, amely közveszély (pl. árvíz, tűzvész) színhelyén tiltja a hazugságok terjesztését
nyilvánosság előtt, ami a közösségben nyugtalanságot, pánikot kelt. Itt a korlátozás indoka
a köznyugalom védelme. Mindennek oka könnyen belátható: ha veszély van, akkor a
hazugságok terjesztésével pánikot keltő ember akadályozza a veszély elleni védekezést,
amivel másokat még nagyobb bajba sodor.
Viszont nem tartoznak a rémhírterjesztés körébe a vélemények, vagy a helyzetet értékelő
nyilvános közlemények. A hazugság akkor nyilvános, ha arról több ember értesülhet, tévén,
sajtótájékoztatón, vagy akár interneten keresztül, vagy úgy, hogy a helyszínen
tartózkodik. Elég, ha a hazugság alkalmas nyugtalanság és zavar keltésére, nem kell ennek
ténylegesen bekövetkeznie. Ha valaki igazat mond, az nem bűncselekmény. Lényegtelen,
hogy az igazság egyébként nyugtalanító. Nem bűncselekmény az sem, ha valaki jóhiszeműen,
legjobb tudása szerint igazat mond, de kiderül, hogy téved. Ha valaki a véleményét fejti ki,
nem tényekről beszél, az sem bűncselekmény.

Btk. 337. § (1) Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel
összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel,
amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy
nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt
oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés
eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.

A (2) bekezdés szövege 2020 tavaszán került a törvénybe, a koronavírus járvány miatt
bevezetett különleges jogrendhez kapcsolódóan. Ebben a helyzetben nagyon megszigorítja a
büntetési tételt (akár öt évig terjedő szabadságvesztés) úgy, hogy a jogellenes cselekményt
(járvány elleni védekezés akadályozása) homályos fogalmakkal határozza meg. Lehet azzal
érvelni, hogy ez a szabály már aránytalan mértékben korlátozza a véleménynyilvánítási
szabadságot, aránytalanul súlyosan szankcionálja azokat a véleményeket, amelyek a járvány
kezelésével (pl. maszkhasználat, oltások hatékonysága) kapcsolatosak.

A világjárvány előtt Magyarországon ennek a bűncselekménynek alig volt gyakorlata. Azóta

viszont, az új szabály alapján már több eljárás is indult.
A járványt tagadó nézeteiről széles körben ismert gyógyszerészt a fenti szabály alapján
felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek 2021 szeptemberében, mert az internetes oldalain
értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot, a
kormányzat intézkedéseit víruspropagandának titulálta, illetve az egész védekezést
mesterségesen szított hisztériának nevezte. A kötelezően viselni rendelt szájmaszkokról pedig
azt állította, hogy azok az egészségre ártalmasak, védelmi eszköz szerepüket nem töltik be. A
bíróság szerint a gyógyszerész szándékosan valótlan és megalapozatlan állításai alkalmasak
voltak arra, hogy a lakosságot megtévesszék, a védekezés irányítóival szemben
bizalmatlanságot keltsenek, ugyanis az ő tevékenységüket vírusbizniszben való részvételnek
minősítette.

2
https://helsinki.hu/remhirterjesztes-ujratoltve/

13
5. A becsületsértő szólás. A közszereplők bírálata 1.

Az egyéni becsület jogi védelme

Az átlagemberek kapcsán az egyéni becsület, a jó hírnév védelme érdekében a legtöbb

jogrendszer és a nemzetközi jog is a véleményszabadság erőteljes korlátozását teszi lehetővé.
Ennek oka az egyén magánszférájának, emberi méltóságának kiemelt védelme. Az
egyének magánszféráját a büntetőjog és a polgári jog is védi sajátos eszközeivel.

Fontos megjegyezni, hogy jó hírneve mind a polgári, mind a büntetőjogban a jogi

személyeknek és más jogalanyoknak is lehet, például közhatalmat gyakorló vagy
közfeladatot gyakorló szerveknek is (pl. vállalkozás, párt, önkormányzat, egyetem stb.).

1. Büntetőjog3

A Büntető törvénykönyvben (Btk.) bűncselekmény a becsületsértés és a rágalmazás.

Rágalmazás
Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel,
vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

Becsületsértés
Btk. 227. § (1) Aki a 226. §-ban meghatározottakon kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű
tevékenységével összefüggésben vagy
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el,
vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.

A valóság bizonyítása
Btk. 229. § (1) A 226–228. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt nem büntethető az
elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.
(2) A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra
közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.

3
SZOMORA Zsolt: A való tények közlésével elkövetett rágalmazás és a valóság bizonyítása mint a
véleményszabadság korlátja. In Medias Res, 2016/1, 51–67.

14
A büntetőjogi dogmatikában a becsület alkotóelemei az emberi méltóság és a társadalmi
megbecsülés, azaz a jóhírnév.
A rágalmazás a becsületcsorbításra alkalmas tények közlésével elsősorban a társadalmi
megbecsülést (a jóhírnevet) támadja, a becsületsértés pedig az emberi méltóságot. Ennek
ellenére jogi tárgyuk egy és ugyanaz: a büntetőjogi értelemben vett becsület. Az a szempont
nem kaphat figyelmet, hogy a megsértett személy maga szubjektíven mennyire érzi bántónak
a közlést.
A magyar büntetőjogi szabályozás – európai összehasonlításban ritka – sajátossága, hogy a
rágalmazást (és a becsületsértést is) való tények közlésével is el lehet követni. Ez a
véleményszabadság alapjogának szigorú korlátját jelenti. Ha ilyen eset merül fel, a bíróság a
törvényi keretek között dönthet úgy, hogy elrendeli a valóság bizonyítását. A valóság
bizonyítása azonban feltételhez kötött: csak akkor rendelhető el, ha a becsület csorbítására
alkalmas valós tényközlést közérdek vagy bárkinek a jogos magánérdeke indokolja.
Közérdek lehet például a politikusok és más közéleti szereplők tevékenységének, múltjának,
személyiségének megismerése. Magánérdek merülhet fel például, ha a lakástulajdonost
tájékoztatja a szomszédja, hogy a bérlője prostitúciós tevékenységet folytat a tulajdonostól
bérelt lakásában.
A valóságbizonyítás csak a tényközlés esetén merülhet fel, a becsületsértés során
megvalósuló értékítélet (szubjektív vélemény) esetén értelemszerűen nem. Ha a
valóságbizonyításra a bíróság lehetőséget ad és a közölt tény valónak bizonyul, akkor a
tettes nem lesz büntethető. Mindig a vádlottnak kell bizonyítania azt, hogy az általa állított,
becsületcsorbításra alkalmas tény a valóságnak megfelel. Ha azonban a valóságbizonyítást a
bíró nem rendeli el, akkor az elkövető valós tény állításáért is büntethető lesz.
Fontos, hogy a közszereplőkre vonatkozó közlések esetén a valós tény állítása sosem
büntethető, ott a valóságbizonyítást közérdekből el kell rendelni. Lásd lentebb.

2. Polgári jog

A polgári jog, a Polgári törvénykönyv (Ptk.) a személyiségi jogokat részesíti védelemben,

amelyek között nevesíti a becsületet és a jó hírnevet. Az emberi méltóság a személyiségi
jogok „anyajoga” [8/1990. (IV. 23.) AB határozat], így belőle ered a becsület és a jó hírnév
joga is. A jó hírnév és a becsület a személyről kialakult társadalmi értékítéletet védi. A
becsület és jó hírnév védelmét nevesített személyiségi jogként védi a Ptk.

Ptk. 2:42. § [A személyiségi jogok általános védelme]

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között
személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen
módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való
jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja.
(2) Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles
tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak.
(3) Nem sért személyiségi jogot az a magatartás, amelyhez az érintett hozzájárult.

2:43. § [Nevesített személyiségi jogok]

A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen
a) az élet, a testi épség és az egészség megsértése;
b) a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése;
c) a személy hátrányos megkülönböztetése;
d) a becsület és a jóhírnév megsértése;

15
e) a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése;
f) a névviseléshez való jog megsértése;
g) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése.

2:45. § [A becsülethez és jóhírnévhez való jog]

(1) A becsület megsértését jelenti különösen a más személy társadalmi megítélésének
hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó
véleménynyilvánítás.
(2) A jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt
sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.

A büntetőjogi felelősséggel szemben a polgári jogi felelősség nem állhat fenn valós
tények közlése miatt. A jó hírnevet sértő közlés csak valótlan tényállítás lehet, azaz vagy
valótlan tény állítása, híresztelése, vagy valós tény hamis színben való feltüntetése. A
becsületet sértő közlés csak értékítélet lehet, ahol a valóságtartalom nem jöhet szóba.

Ha az egyén személyiségi jogait, így becsületét vagy jó hírnevét valaki megsérti, az érintett
személyiségi jogi pert kezdeményezhet polgári bíróság előtt, ahol sérelemdíjat is követelhet.

A közszereplők

Sajátos helyzet az, amikor egy közüggyel kapcsolatos véleménynyilvánítás, a politikai

beszéd nem általában egy állami szervvel, eljárással kapcsolatos, hanem egy konkrétan
azonosítható közéleti szereplővel. Ebben az esetben a véleménynyilvánítási szabadság
konfliktusba kerül a közéleti szereplő emberi méltóságával (becsületének védelmével).

Az egyéni becsületet sértő véleménynyilvánítások általában akkor jutnak el az írott és az

elektronikus sajtó közvetítésével a szélesebb nyilvánosság elé, ha azok olyan emberekkel
kapcsolatosak, akiknek élete közfunkciójuknál vagy társadalmi ismertségüknél fogva sokkal
inkább a nyilvánosság előtt zajlik, mint az átlagembereké. Ezek azok a személyek, akiket
közszereplőknek nevezünk. Az ilyen közszereplők esetében a legtöbb nemzeti és
nemzetközi bíróság joggyakorlata - éppen a közügyek minél szélesebb megvitathatósága
érdekében - magasabb tűrési küszöböt ír elő a bírálattal szemben.

Alkotmányos alapelv, hogy a közszereplőknek többet kell tűrniük a velük kapcsolatban

megfogalmazott kritikákkal és sértő véleményekkel szemben. Tehát ha valaki közéleti
tevékenységre vállalkozik, és ezáltal önként vállalja a nyilvánosság előtti szereplést, élesebb
bírálatot is el kell elviselnie. A közszereplőkkel szembeni becsületsértő beszéd sem korlátlan
azonban, de szigorúbb feltételekkel korlátozható, mint az átlagemberre vonatkozó szólás.

Fontos, hogy a közszereplőknek is van védett magánszférája, amely védelemben részesül,

csak ez szűkebb, mint az átlagemberé. A közszereplő magánélete ugyanúgy védett, mint az
átlagemberé. Továbbá az emberi méltóságának lényegét sem sértheti egy közlés, a rá
irányuló vélemény nem lehet öncélúan sértő. A szélesebb tűrési küszöb csak a
közszereplők közéleti tevékenységére vonatkozik, a magánéletükre nem.

Ezt a Ptk. is kifejezi:

16
Ptk. 2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme]
(1) A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő
személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme
nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint
otthonának sérelmével.
(2) A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy
magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.
(3) Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos
tevékenység, illetve adat.

Kik a közszereplők?

A közszereplők, közéleti szereplők körének meghatározása nem egyszerű. A bírói gyakorlat is

bővíti ezt a kört. A legfontosabb szempont az, hogy a közéletben nyilvánosan szereplő
személyek legyenek, akik a szereplést önként választják.

– Elsősorban ide tartoznak a közhatalmat gyakorló személyek (akik a polgárokra

kötelező, kikényszeríthető döntéseket hoznak). Például országgyűlési, önkormányzati
képviselők, köztársasági elnök, miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok,
alkotmánybírák, bírák, ügyészek, ombudsman, közjegyzők, stb.

A közhatalmat gyakorlók széles körű bírálhatósága a népszuverenitás elvével hozható

összefüggésbe. Eszerint a közhatalom gyakorlása a politikai közösség egészét, a népet illeti
meg, a közhatalom eredője a nép. A nép azonban legtöbbször nem közvetlenül, hanem
közvetett módon gyakorolja a hatalmát: a nép felhatalmazása alapján, választással kerülnek
bizonyos személyek legitim döntéshozói pozícióba. Ezek a személyek közszereplők. A
politikai közösség tagjai arra hatalmazzák fel őket, hogy a nevükben gyakorolják a
közhatalmat. Mivel a választott képviselők, illetve más, a népre visszavezethetően
felhatalmazott tisztségviselők a nép által bizonyos időtartamig nem hívhatók vissza, illetve
nem mozdíthatók el, a közösség tagjainak egyetlen eszköze marad arra, hogy az általa
közhatalommal felruházott egyénekre hatással legyenek: a véleményük kinyilvánítása. A
politikai közösség tagjai és a közhatalmat gyakorló tisztségviselők közötti bizalmi viszony
alakításának eszköze a velük szembeni szélesebb körű véleménynyilvánítási szabadság. A
közösség tagjai ezzel tudnak valamelyest kontrollt gyakorolni a közfunkcióval rendelkező
személyekkel szemben, és jelezni esetleges elégedetlenségüket.

– Továbbá közszereplőnek minősül bárki, aki a közéleti vitákban részt vesz. Tehát
olyan személyek is, akik nem gyakorolnak közhatalmat és nem az állam tisztviselői,
de valamilyen ismert módon részt vesznek a nyilvános közéleti vitában, illetve arra
hatással vannak. Emiatt a közfigyelem tartósan rájuk irányul, a társadalom tagjai
érdeklődnek irántuk.
E kategóriába illeszkedik például egy közéleti kérdésekben publikáló újságíró. Ide
tartoznak a humoristák is, akik a társadalom számára görbe tükröt mutatnak a közéleti
kérdésekben. Ide tartoznak azok a politikusok is, akik nem töltenek be közhivatalt.
Lehetnek egyházi vezetők is, akik közéleti kérdésekben nyilvánosan állást foglalnak.

A közéleti viták résztvevőinek nézeteit épp azért lehet élesen bírálni, azzal vitatkozni, mert
ezzel valósul meg a közügyek szabad megvitatása, ezáltal alakul a közvélemény. Ez a
demokrácia, a nép önkormányzásának nélkülözhetetlen feltétele. Így lehetséges az, hogy

17
olyan döntések szülessenek a közösség egészét érintő ügyekben, amelyek meghozatala előtt
mindenki képviselhette az érdekeit, és elmondhatta érveit. A közszereplők ennek a közéleti
vitának meghatározó résztvevői. Ezen túlmenően a közhatalmat gyakorlók és azok a
közszereplők, akik nem gyakorolnak közhatalmat, de közszereplőként vesznek részt a
diskurzusban, a vita alakítói is. Végső soron a közhatalmat gyakorlók lesznek a döntéshozók.
Mindezek a körülmények szintén igazolják, hogy ezeknek a személyeknek, akik a szabad
vitában többször fel tudnak szólalni, így hatásuk – sőt, befolyásuk – van annak alakulására,
illetve a döntés kimenetelére, a velük szembeni olykor túlzó véleményeket is el kell viselniük.

– A közszereplők kategóriájába tartoznak a hírességek is, akik társadalmi ismertséggel,

hírnévvel rendelkeznek, és ennek következtében élvezik a nyilvánosság előnyeit. Ők
maguk választják ezt az életformát, azaz saját döntésükön múlik, hogy a nyilvánosság
elé lépnek. Hírnevük révén válnak a nyilvános közélet mindennapos szereplőivé, és
emiatt irányul rájuk folyamatosan a közérdeklődés. Ezek a személyek hatással vannak
a kultúra és a közösségi élet alakulására is. Az előző két csoporthoz képest lényeges
különbség, hogy ezek a személyek a politikai közösség közös ügyeinek érdemi
megvitatásában jellemzően nem vesznek részt. Őket vagy azok a körülmények
teszik közszereplővé, hogy valamilyen személyes teljesítményük alapján híresek lettek
(pl. filmsztárok, színészek, énekesek, televíziós személyiségek, sportolók), vagy
pusztán az által lettek híresek, hogy saját elhatározásukból a nyilvánosság figyelmét
valamilyen módon magukra vonták, és a nyilvánosság előtt élik mindennapi életüket
(celebek).
A hírességeknek kell a legkevésbé tűrniük az éles bírálatot a közszereplők közül,
mivel a közügyek megvitatásában nem vesznek részt.

A közfeladatot ellátó személyek (pl. orvos, tanár, rendőr) nem feltétlenül közszereplők.
Csak akkor válnak azzá, ha a nyilvánosságban megjelenik a tevékenységük (pl. a rendőr részt
vesz egy tüntetés biztosításában, amely tüntetésről a sajtó beszámol).

A legtöbb esetben igaz a közszereplőkre, hogy ők önként vállalják, hogy a nyilvánosság

elé lépnek, és a nyilvános szerepléseik révén a közélet meghatározó személyiségeivé,
illetve a közvélemény formálóivá is válnak. Aki ugyanis a nyilvános közéleti vitában
megszólal, az mindenképpen hatással lesz mások véleményének alakulására, és ez által akár
a cselekedeteiket is befolyásolhatja. Ezzel önként vállalják azt is, hogy nagyobb
figyelmet kapnak, és a megnyilvánulások középpontjába kerülnek, amelyek olykor túlzóak
is lehetnek. Ezzel szorosan összekapcsolódik, hogy a közszereplőknek folyamatosan
rendelkezésre állnak a nyilvánosság eszközei, melyekkel lehetővé válik számukra, hogy
az ilyen jellegű, sértő közlésekre a nagyközönség előtt reagáljanak. Ez a lehetőség mások
számára korlátozottabban áll rendelkezésre.

A közszereplők fogalmáról az Alkotmánybíróság összefoglalóan így foglalt állást a

3145/2018. (V. 7.) AB határozatban:

„[44] 2.2. Abban az esetben, ha a nyilvános közlés a közügyek szabad vitatását érinti, az
alkalmazandó alkotmányjogi mérce megállapításához szükséges annak további vizsgálata,
hogy a közléssel érintett személy – az adott helyzetben – közszereplői minőségben érintett-e.
Önmagában ugyanis az a tény, hogy egy nyilvános közlés közéleti jellegű, nem vonja
automatikusan maga után azt, hogy az érintett személyek személyiségvédelme lecsökken. A
közszereplői minőség megállapítása mindig egyedi mérlegelés tárgya.
[45] Az Alkotmánybíróság az 57/2001. (XII. 5.) AB határozatban – utalva az EJEB

18
gyakorlatára – megkülönböztette a politikusoktól és a tisztséget betöltő személyektől a
„közéletben szereplő személyek” kategóriáját. Annak ellenére azonban, hogy az
Alkotmánybíróság már a korai gyakorlatában utalt arra, hogy a közszereplők köre szélesebb
a közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő politikusok körénél, nem alakult ki annak
egyértelmű szempontrendszere, amely a közszereplői minőség megállapításának támpontjául
szolgálna. Különösen indokolja azonban ennek a szempontrendszernek a jogalkalmazás
számára történő egyértelművé tételét, hogy a megváltozott társadalmi viszonyok, különösen a
telekommunikáció terjedése révén a közszereplői kör szélesedése figyelhető meg. Ennek a
tendenciának az eredményeként olyan személyeknek is lehetősége nyílik egy–egy közéleti vita
aktív alakítójává válni, akik korábban – státuszuk alapján – nem tartoztak a közszereplő
fogalmi körébe. Ezek a személyek az ún. kivételes közszereplők.
[46] Ebben a körben külön kiemelést érdemel az a személyi kör, amely a médiában
tevékenykedő, széles körben ismert személyeket foglalja magában (ún. médiaszereplők).
Esetükben meghatározó szempontként merül fel a személyi minőségük vizsgálata során, hogy
a különböző közéleti vitákban jelentős véleményformáló hatással lépnek fel, amely a
nemzetközi tendenciák alapján egyre több országban alapozza meg a közszereplői minőségük
elismerését.
[47] A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a közszereplői
minőség mindig egyedi mérlegelés kérdése. Ennek fő szempontjai a konkrét közéleti vita
jellegéhez igazodnak. A közéleti vitában érintettek személyi minőségének vizsgálata során az
elsődleges szempont ezért az, hogy a megszólaló valamely közéleti (társadalmi, politikai)
kérdésben fejtette-e ki nézeteit. A közszereplői minőség mérlegelése során ugyanis nem
hagyható figyelmen kívül, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának elsődleges funkciója a
társadalmi, közösségi viták nyilvános lefolytatásának lehetősége.
[48] A megszólalás tárgya (közéleti kérdés) ugyanakkor nem az egyedüli szempontja a
nyilvános közléssel érintettek személyi minőségének megállapításához. Elengedhetetlen annak
vizsgálata is, hogy az érintett önkéntes elhatározása folytán váljon a közélet alakítójává. A
véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése ugyanis kizárólag azokban az esetekben
igazolható, amelyekben a részvevők a saját döntésük alapján váltak a közügyek másoknál
aktívabb alakítóivá, vállalva ezzel az érintett közösség nyilvánossága előtti értékeléseket és
bírálatokat is. A közügyek vitatása körében ezért az őket érintő vagy minősítő, a személyüket
támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük.
[49] Jelentősége van továbbá annak is, hogy az érintett személynek milyen lehetőségei vannak
arra, hogy a személyét, tevékenységét, nézeteit vagy hitelességét érintő megnyilvánulásokra
reagálhasson. Kevésbé szorul védelemre az a közéletben önként szerepet vállaló személy, aki
mindenki másnál szélesebb körben és hatékonyabban tud élni a tömegkommunikációs
eszközökkel a személyét ért támadásokkal szemben. Erre tekintettel hangsúlyozta az
Alkotmánybíróság, hogy „azok a közszereplők, akik nyíltan vállalhatnak közéleti-politikai
szerepet (szemben például egy bíró idevonatkozó lehetőségeivel), meg is tudják magukat
védeni az alaptalan megnyilvánulásokkal szemben a nyilvánosság előtt. Erre minden
lehetőség adott például egy választási kampány során az országgyűlési képviselőjelölteknek.
A véleménynyilvánítás szabadsága tehát fokozottan érvényesül olyan értékítéletekkel
kapcsolatban, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még
akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak, netán képi (elvont) formában jelennek meg”
{5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [28]}.
[50] A fentiekben kifejtett szempontok gondos mérlegelése elengedhetetlen annak eldöntése
során, hogy egy nyilvános közéleti vitában részt vevők személyi minőségét a közéleti vita
mennyiben határozza meg. Az Alkotmánybíróság ezért hangsúlyozza, hogy a közszereplői
minőség megállapításának nem az a döntő szempontja, hogy az érintettnek mi a státusza,
hanem az, hogy a közügyeket érintő, illetve közéletinek minősülő nyilvános vitában résztvevők

19
önkéntes elhatározásuk folytán váltak-e a közügyek, a közélet alakítójává, rendszeres vagy
időszakonként megjelenő szereplőjévé.
[51] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy a közügyek megvitatása körében
elhangzó véleménynyilvánítás és a rá vonatkozó védelem fókuszában elsődlegesen nem a
szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a megszólaló valamely társadalmi,
politikai kérdésben fejtette ki nézeteit. A politikai jellegű vitákban megjelenők személyi
minőségének vizsgálata során ugyanakkor az Alkotmánybíróság – jellemző gyakorlata
alapján – a közszereplői minőség értékelése során jelentőséget tulajdonít annak a
körülménynek, hogy a közléssel érintett személy közhatalmat gyakorol-e, vagy közszereplő
politikusnak minősül-e {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57]}. A közhatalmat
gyakorló személyek és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) esetében ugyanis a
személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb. E személyi kör
vonatkozásában ugyanis fokozottan érvényesül az a követelmény, hogy a bírálhatóság, a
kritika megfogalmazásának lehetősége a közhatalom és a közhatalmat gyakorlók
ellenőrzésének, ellenőrizhetőségének egyik legfőbb garanciája, amely egy plurális alapokra
épülő társadalom demokratikus és nyílt működéséhez nélkülözhetetlen követelmény {13/2014.
(IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39]}.”

20
6. A közszereplők bírálata 2.

Az amerikai gyakorlat

New York Times v. Sullivan (USA Legfelsőbb Bírósága, 1964)

Az USA-ban az 1960-as években a polgárjogi aktivisták a közszolgáltatások szegregációja

ellen léptek fel erőszakmentes tüntetésekkel. A déli államok politikusai erőszakot és
megfélemlítést használtak velük szemben annak érdekében, hogy meghiúsítsák a feketék
polgárjogainak érvényre juttatását.

Az ügy 1960-ban kezdődött, miután a New York Times

országos napilap egy egész oldalas hirdetést tett közzé
Martin Luther King támogatóitól Gondoljatok rájuk, akik
hallatják hangjukat! címmel. Ebben a fekete polgárjogi
mozgalom tagjai kritizálták az Alabama állambeli
Montgomery rendőrségét, akik a polgárjogokért tüntető
feketékkel szemben erőszakosan léptek fel. A hirdetés
azonban számos ténybeli pontatlanságot tartalmazott, és
„példátlan terrorhullámról” beszélt, amellyel a rendőrség
a békés megmozdulásokra reagált.
Válaszul L. B. Sullivan, Montgomery város
rendőrkapitánya rágalmazás miatt beperelte a New York
Timest polgári bíróság előtt. A bíróság úgy ítélte meg,
hogy a hirdetés pontatlanságai önmagukban rágalmazóak,
és Sullivan javára hozott ítéletet, amiben 500 000 dollár
kártérítést ítélt meg neki. A New York Times fellebbezett
az ítélet ellen, így jutott el az ügy a Legfelsőbb
Bírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság állást foglalt arról,
hogy a napilap felelősségének megállapítása nem korlátozta-e indokolatlanul a
véleménynyilvánítás szabadságát.

A Bíróság ítéletében abból indult ki, hogy a hirdetés információt közvetített, véleményt
fejezett ki, sérelmeket sorolt fel, tiltakozott állítólagos túlkapások ellen, és anyagi támogatást
igyekezett szerezni egy olyan mozgalom számára, amelynek léte és céljai a legfontosabb
közérdek és közérdeklődés tárgyai voltak.

21
A demokráciában alapvető követelmény, hogy a közérdeklődésre számot tartó ügyekről
korlátlan, erőteljes és nyílt vitát lehessen folytatni, és hogy ezen vita keretében sor
kerülhessen erős, olykor kellemetlenül éles kritikára is közhivatalnokok ellen. A vitatott
közlés (azaz a hirdetés) megengedhető kell legyen akkor is, ha sértő, mert ez a
véleménynyilvánítás szabadságának védelmi körébe esik.
Ugyanakkor kérdés az, hogy a közlés megengedhető-e akkor is, ha egyes tényállításai
hamisak. Az ítélet kimondta, hogy a hamis tényállítás elkerülhetetlen egy szabad vitában és
védelmet kell élveznie ahhoz, hogy a véleménynyilvánítás szabad maradjon. Ha a
közhivatalnokok tevékenységét kritizáló vélemények esetén a közlőnek (itt az újságírónak)
minden egyes tényállítás igazságtartalmát bizonyítania kell, mert ellenkező esetben nagy
mértékű kártérítéstől kell tartania, az „öncenzúrához” vezet. Ha ugyanis mindig az
újságírónak (a kritikát közlőknek) kell bizonyítékkal szolgálnia, az nem csak a valótlan
tényállításokat fogja elrettenteni, hanem azokat az éles hangú kritikákat is, amelyek igazak,
vagy amelyeket nem tudnak kétséget kizáróan bizonyítani. A kártérítéstől való félelem egy
esetleges hamis tényközlés miatt tehát korlátozza a nyilvános viták erejét és a
sokszínűségét, dermesztő hatással („chilling effect”) jár a nyilvános közéleti vitákra.

A New York Times-szabályként elhíresült tétel szerint tehát a közszereplőkre

vonatkozó sértő állítások, kritika nem korlátozható, kivéve, ha a közszereplő tudja
bizonyítani, hogy a közlés tudatos hazugság, vagy hogy a közlő nem járt el kellő
gondossággal az igazság kiderítése érdekében.

A döntésnek messzemenő társadalom- és jogpolitikai következményei voltak Amerikában, a

sajtó bátorítást kapott a közhivatalnokok nyílt bírálatára (ez például a Watergate-ügyben egy
elnök bukásához vezetett). Ez az ítélet tekinthető a közszereplők bírálatával kapcsolatos
alkotmányos elvek kiindulópontjának, amelyben foglaltakat az európai bíróságok, így a
magyar Alkotmánybíróság is átvette.

A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata

Az Alkotmánybíróság kisebb kiigazításokkal alkalmazza a New York Times-szabályt,

amelyet a rendesbíróságoknak is figyelembe kell venniük mind büntetőjogi, mind polgári
jogi eljárásokban.

36/1994. (VI. 24.) AB határozat

A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés alkalmazásával kapcsolatban ebben a

határozatban mondta ki először az Alkotmánybíróság, hogy a fenti szabályt a magyar
bíróságoknak is alkalmazniuk kell.

„Alkotmányos követelmény, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által

alkotmányosan védett, így nem büntethető véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló
személyekkel és intézményekkel, valamint a közszereplő politikusokkal
kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb legyen, mint más személyeknél.
A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének
csorbítására alkalmas, – e minőségére tekintettel tett – értékítéletet kifejező
véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; a becsület csorbítására alkalmas
tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig

22
csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve
ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan
vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása
alapján reá irányadó szabályok szerint – az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és
címzettjeire tekintettel – elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.”

A döntés értelmében tehát a közszereplők bírálata esetén meg kell különböztetni az

értékítéletet kifejező véleményt, amely megengedett, és a tényállítást, amely esetén
vizsgálni kell annak igazságtartalmát és azt, hogy a közlő tudatosan járt-e el.

Az amerikai gyakorlathoz képest azonban nagyon lényeges különbség, hogy a magyar jog
szerint a tényállítás igazságtartalmát a közlőnek kell bizonyítania, nem pedig a
közszereplőnek. Ez nagyon szigorú korlátja a közszereplőkkel kapcsolatos közléseknek, mert
ha a közlő nem tudja bizonyítani az állítása valóságtartalmát, akkor hiába állított igazat, a
bűnösségét meg kell állapítani. Ezért is lényeges, hogy a közlést értékítéletnek minősítik (amit
nem lehet bizonyítani), vagy tényállításnak.

7/2014. (III. 7.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság ebben a határozatban mondta ki, hogy a fenti elveket a polgári jogban
is alkalmazni kell, tehát a személyiségi jogi perekben is. Ha közszereplő indít személyiségi
jogi pert a becsülete vagy jó hírnevének sérelme miatt, a közlés értékítélet vagy tényállítás
jellegét a fenti elveknek megfelelően kell vizsgálni. Az Alkotmánybíróság azonban azt is
hozzátette, hogy az értékítéleteknek is van korlátja: azok nem érhetik el azt a szintet,
hogy a közszereplő emberi méltóságának érinthetetlen magját sértsék, nem lehetnek
öncélúan bántóak, dehumanizálók. Rögzítette továbbá, hogy a közszereplők magánélete
ugyanolyan védelemben részesül, mint az átlagemberé, arra a szélesebb körű bírálhatóság
elvei nem vonatkoznak.

„A politikai véleménynyilvánítás szabadságának határait az új Ptk. szerint úgy kell

meghúzniuk a jogalkalmazóknak, hogy e szabadság gyakorlása a közéleti szereplők esetében
se járjon az emberi méltóság sérelmével. Az Alkotmánybíróság szerint önmagában ez a
feltétel is összhangban áll az Alaptörvény IX. cikkével, hiszen az emberi méltóság a
véleménynyilvánítás szabadságának korlátja lehet. Az új Ptk. e feltételében megnyilvánuló
alkotmányossági szempontok szerint bizonyos körben a közéleti szereplők emberi méltósága is
védelemre szorul a szólásszabadsággal szemben. …Az új Ptk. 2:42. §-ában foglalt emberi
méltóság korlátozhatatlan aspektusa csak az emberi státuszt alapjaiban tagadó
véleménynyilvánítások egészen szűk körében jelenti a szólásszabadság abszolút határát.
Ebben a körben az Alkotmánybíróság a polgári jogi felelősségre vonás esetében is
irányadónak tartja, hogy a demokratikus jogállam intézményeinek és a demokratikus
közéletet hivatásszerűen alakító politikusoknak a szabad bírálata, működésük,
tevékenységük ellenőrzése és kritikája – legyen az akár rendkívül éles hangú vagy támadó –
a társadalom tagjainak, az állampolgároknak, illetve a sajtónak olyan alapvető joga, amely
a demokrácia lényegi eleme. Az Alkotmánybíróság álláspontja ebből következően az, hogy a
közügyekkel összefüggésben megfogalmazott, közhatalmat gyakorló személyre vagy
közszereplő politikusra vonatkozó, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás főszabály
szerint polgári jogi felelősségre vonásnak sem lehet alapja. A korábban kifejtett érvek –
különösen a közszereplés önkéntes vállalása, illetve a hatékony kommunikációs lehetőségek,
továbbá a vitákon alapuló politikai nyilvánosság mint értelmezési keret – ebben a személyi

23
körben indokolatlanná teszik, hogy a közügyek vitatásához kapcsolódó értékítéletekkel
szemben jogi úton lehessen elégtételt venni.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy mindez nem jár az érintettek emberi méltósága,
magánélete és jó hírneve védelmének kiüresedésével. A közhatalmat gyakorló személyeket és
a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket
nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy
családi életükkel kapcsolatban érinti. Indokolt lehet a polgári jogi felelősségre vonás abban
a szűk körben is, amikor a megfogalmazott vélemény az érintett személy emberi státuszának
teljes, nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadásaként már nem az új Ptk.-ban foglalt
nevesített személyiségi jogokba, hanem az emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusába
ütközik. A korábban kifejtettek figyelembevétele mellett továbbá a közéleti szereplők is
igényelhetnek jogi védelmet a hamis tényállításokkal szemben.”

Tényállítás és értékítélet

A két kategória között tehát az a különbség, hogy a tények igazságtartalma

vizsgálható, illetve bizonyítható. Nem részesíti védelemben a szólásszabadság a
tudottan hamis tények állítását (tudatos hazugság), azok már túlmennek a megengedhető
kritika határán még a közszereplőkkel kapcsolatban is.

Az értékítéletek igazságtartalma ezzel szemben nem vizsgálható, azok

bizonyíthatósága lehetetlen elvárás volna és sértené a véleménynyilvánítás szabadságát.
Az indokolatlanul rosszindulatú, pusztán a jó hírnév megsértését célzó sértő,
megalázó közlések viszont már kívül eshetnek a véleménynyilvánítás szabadságának
oltalmán, tehát tilosak az emberi méltóság sérelme miatt.

Az elhatárolás nagyon nehéz, nem könnyű megállapítani egy adott esetben az összes
körülményt figyelembe véve, hogy az tényállítás vagy értékítélet. Ezt felismerve alakította ki
az Emberi Jogok Európai Bírósága a tényeken alapuló értékítélet kategóriáját. Ezt védi a
szólásszabadság, ugyanis még az értékítélet is lehet túlzó, ha semmilyen tényalappal nem
rendelkezik. Azért hozta létre az EJEB ezt a kategóriát, mert a tagállami bíróságok az ilyen
értékítéleteket folyamatosan a tényállítások kategóriájába sorolták, korlátozva ezzel a
véleménynyilvánítás szabadságát. Az EJEB úgy ítéli meg, hogy a tényeken alapuló
értékítéletek a véleménynyilvánítás szabadsága által oltalmazott közlések, így
megengedhetők.

A Btk. 2023-as módosítása4

2023 májusában módosították a Btk. rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó

rendelkezéseit. Ennek következtében büntethetőséget kizáró ok lett mindkét bűncselekmény
esetében az, ha a közügyek megvitatása körében, sajtótermék vagy médiaszolgálatatás
útján követik el, feltéve, hogy a cselekmény nem irányul a sértett emberi méltóságának
nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására. A módosítás indokolása szerint a közügyek
megvitatása olyan kiemelt érték, mely indokolja e körben a büntethetőség kizárását, és amelyre
vonatkozóan elegendő a polgári jogi felelősségre vonás. A módosítás célja az indokolás szerint

4
Boda-Balogh Éva: Csalfa remény a sajtószabadságnak? Egy Btk. módosítás margójára. Közjavak.hu, 2023.
június 6. https://kozjavak.hu/csalfa-remeny-sajtoszabadsagnak-egy-btk-modositas-margojara

24
a sajtószabadság szélesebb körű érvényesülésének biztosítása, mert az új szabályok alapján a
közügyek megvitatásához kapcsolódóan a sajtószabadság gyakorlása során közzétett rágalmazó
vagy becsületsértő közlések nem büntetendőek, amennyiben nem irányulnak a sértett emberi
méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.

A Btk. hatályos szabályozása a módosítás után [a módosítás a (3) bekezdéseket emelte be]:

Rágalmazás
226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy
ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
(3) Nem büntetendő rágalmazás miatt annak a cselekménye, aki az (1) bekezdésben
meghatározottakat a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy
médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi
méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.

Becsületsértés
227. § (1) Aki a 226. §-ban meghatározottakon kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű
tevékenységével összefüggésben vagy
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el,
vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.
(3) Nem büntetendő becsületsértés miatt annak a cselekménye, aki az (1) bekezdésben
meghatározottakat a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy
médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi
méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.

Ez azt jelenti, hogy a közügyek megvitatása körében akkor sem lesz a sajtónak büntetőjogi
felelőssége, ha szándékosan hazudott, és akkor sem, ha a tények igazságtartalmát tekintve
gondatlanul járt el. Ez tehát a sajtószabadság érvényesülése szempontjából nagy előrelépés
lehetne Magyarországon. Ugyanakkor mind a rágalmazás, mind a becsületsértés esetén kivételt
képez az emberi méltóság nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadása. Ezáltal
megkérdőjeleződik, hogy valóban képes-e elérni a módosítás a sajtószabadság szélesebb
érvényesülését a gyakorlatban. A bírói gyakorlat nem következetes a tekintetben, hogy mely
közlések sorolhatók az emberi méltóságot súlyosan sértő, tagadó közlések körébe. Ennek
következményeként a rendes bírósági eljárásban is bizonytalan lehet, hogy milyen közléseket
fognak e kategóriába sorolni, és büntetendőnek ítélni. A bizonytalan gyakorlat a közügyek
megvitatására dermesztő hatással lehet, öncenzúrához vezethet.
Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a módosítás csak a sajtószabadság gyakorlásához
kapcsolódik, a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására más esetekben nem
vonatkozik, így a közéleti szólásszabadság gyakorlása – legyen az egy Facebook poszt, egy
nyilvános beszéd, egy röplap stb. – változatlanul a büntetőjog eszközével is korlátozható
Magyarországon.

25
Esetek a magyar bírói gyakorlatból

3145/2018. (V. 7.) AB határozat: Hajdú Péter személyiségi jogi pere Puzsér Róbert ellen

Hajdú Péter számos alkalommal indított személyiségi jogi pert Puzsér ellen a rá vonatkozó
nyilvános kritikái miatt. Puzsér két 2014-es Facebook bejegyzésében emiatt azt írta Hajdúról,
hogy „mindannyiunk életét megkeserítő pszichopata”, aki „zavaros körülmények között jutna
köztévés szerződésekhez”. Az által indított peres eljárásokat „egy médiapszichopata jogi
terrorjának” nevezte.

Hajdú ezért bírósághoz fordult a jóhírnévhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt. Az
elsőfokú és a másodfokú bíróság a keresetet elutasította. Ezután Hajdú az
Alkotmánybírósághoz fordult alkotmányjogi panasszal.

Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta, hogy a közéleti kérdések köre szélesebb a

politikai szólásnál, illetve a közhatalmat gyakorló személyek tevékenységének bírálatánál.
Ennek megfelelően a közéleti vita nem csak az állami és önkormányzati, a közhatalmi
intézményrendszer működésének egészét fogja át, hanem felöleli az üzleti élet társadalmi
felelősségvállalásának és az üzleti élet világában egyre sokasodó számban jelentkező közéleti
kérdéseket (pl. környezetvédelmi, energiahatékonysági, munka-, és közlekedésbiztonsági
kérdések). Valamennyi közéleti párbeszéd igényt tarthat a közéleti vitákat és a közügyek
vitatását megillető alapjogi védelemre.

A közéleti viták lényegi részét jelentik a közélet alakítóinak tevékenységét, nézeteit,

hitelességét érintő megnyilvánulások. A társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen
abból állnak, hogy a közélet szereplői, illetve a közvitában résztvevők egymás elképzeléseit,
teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják. A
véleménynyilvánítás szabadságának védelme körében ezért meghatározó jelentősége van
annak a kérdésnek, hogy meddig terjed egy közéleti vitában érintett személy tűrési
kötelezettsége, vagy a másik oldalról: mennyiben korlátozhatja a véleménynyilvánítás
szabadságának érvényesülését a közéleti vitában résztvevők személyiségének a védelme.

Ennek a kérdésnek az értékelése során az Alkotmánybíróság jellemzően a következő

szempontoknak tulajdonít meghatározó jelentőséget:
 a véleményt kifejező nyilvános közlés közérdekű vitában kifejtett
álláspontot tükröz-e;
 a nyilvános közlés közszereplést érint-e;
 a nyilvános közlés tényállítást vagy értékítéletet foglal-e magában;
 a nyilvános közlés sérti-e az érintett személy emberi méltóságát vagy jó
hírnevét (becsületét).

E feltételek teljesülése a konkrét ügyben:

1. Puzsér nyilatkozatai közéleti vitában elhangzó véleménynek minősíthetők-e, és

így kiterjed-e rá a közügyek vitatását megillető magas szintű alkotmányos
védelem?
-- Igen. E nyilvános közlések egy közösségi oldalon bárki által megismerhető
bejegyzésekben jelentek meg. A közlések tárgya közös, részben az indítványozó által

26
 az alperes ellen indított büntető- és polgári peres eljárások bírálata, részben pedig az
indítványozó nyilvános médiaszereplésével összefüggésben megfogalmazott kritikák.
Ez utóbbi körben az alperes részben a hazai sajtószabadság helyzetét elemezte, és
ennek keretében fogalmaz meg kritikát.
2. Hajdú Péter közszereplőnek tekinthető-e?
-- Igen. Kiemelkedő és ismert médiaszemélyiség, akinek társadalmi megítélése
elsősorban munkásságától és életvitelétől függ. Széles körben ismert személy, aki az
általa készített és országosan jelentős nézettséggel rendelkező műsorokban fontos
társadalmi kérdéseket mutat be, jelentősen befolyásolva ezáltal egy-egy területen a
közéleti kérdések megvitatását. A személyi minősége vizsgálata során ezért ki kell
emelni azt is, hogy az általa önként vállat média tevékenysége, és ezáltal a közélet
önként vállalt alakítása folytán kell a személyét ért kritikai megjegyzéseket az
átlagosnál fokozottabban tűrnie. Így válik a konkrét helyzetben egyedi közszereplővé,
amely nem azonos a kiemelt közszereplői (közhatalmi jogosítvánnyal rendelkező
személyek, közszereplő politikusok) minőséggel.
3. Puzsér közlései értékítéletnek vagy tényállításnak tekinthetők?
-- Értékítélet. A „pszichopata” kifejezés használata az adott ügyben sem azok tartalma,
sem megfogalmazás módja miatt nem alkalmas a jogsértés megállapítására. A vizsgált
kifejezést az alperes nem orvosi értelemben használta. A köznyelvben bevett szokás e
kifejezés hangoztatása annak minősítésére, amikor valaki nem azt csinálja, ami a
másik félnek tetszik, vagy amit elvár. Ebből következően a perbeli bejegyzésekből
nem az tűnik ki, hogy az alperes szerint az indítványozó a megjelölt betegségben
szenvedne. Az alperes a kifogásolt kijelentéseket a vele szemben tanúsított
indítványozói magatartás szubjektív értékeléseként fogalmazta meg. A bíróságok
álláspontja szerint a „zavaros körülmények között” közlésmód ugyancsak
egyértelműen véleménynyilvánításnak minősül, amellyel az alperes szintén a vele
szemben tanúsított indítványozói magatartásra reagált.
4. Puzsér véleménynyilvánítása sértette-e az emberi státuszt közvetlenül megtestesítő
emberi méltóság korlátozhatatlan lényegét?
-- Nem. Fokozott védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a
közérdeklődésre számot tartó eseményekkel, személyekkel kapcsolatos
véleményeket ütköztetnek, még akkor is, ha túlzóak és felfokozottak. Az adott
ügyben vizsgált közlések meghökkentő, nyers, figyelemfelkeltő, vitriolos stílusú
szövegek, de nem lépték át azt a határt, amelyet az indítványozónak – aki az ország
egyik legismertebb, legjelentősebb médiaszemélyisége – a fokozott tűrési
kötelezettség keretében még el kell viselnie. A közlések nem lépik át azt a tiltott
határt, hogy öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán-, vagy
családi élettel kapcsolatos közlésnek kelljen minősíteni, amelyek célja a puszta
megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem
okozása. Ezen kívül nem védelmezi a közéleti vitában kifejtett véleményt sem, ha az
abban megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az
emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság Hajdú Péter panaszát elutasította.

27
Fővárosi Ítélőtábla ítélete Szabó Tímea személyiségi jogi perében a magyarnemzet.hu és
annak újságírója ellen5

Szabó Tímea ellenzéki országgyűlési képviselő, frakcióvezető, tehát közszereplő. 2020.

április 20-án felszólalt az Országgyűlés ülésén, és éles hangon bírálta a kormány
járványkezelési intézkedéseit, felhívva a figyelmet a nemzetközi összehasonlításban rendkívül
magasnak számító halálozási arányra. Felszólalásában azt is bírálta, hogy a kormány
többtízezer orvosi maszkot küldött határon túli magyar kórházakba, amikor a magyar
kórházakban hiány volt védőfelszerelésből. A felszólalást a kormánypárti képviselők többször
hangoskodással megzavarták, végül Szabó Tímea felszólalási ideje lejárt és a házelnök
lekapcsolta a mikrofonját, így beszédét nem tudta befejezni.
Másnap a magyarnemzet.hu online lapban megjelent egy lejárató cikk a politikusról „A Szabó
Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése” címmel, az alábbi tartalommal: „Szabó
Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és
Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP
behurcolta a magyar országgyűlésbe. Szabó Tímea először csak megbújt a parlamenti
fakazetták, parketták rései között, aztán lassan bekúszott az ülésterembe. Amikor eljött a
rajzás időszaka, Szabó Tímea szót kért, és szerteszéjjel fröcskölte a baktériumait. Egyes
kutatók szerint a Szabó Tímea nevű organizmus nem azért van a magyar parlamentben, hogy
a választókat képviselje, ő csak mérgezni akar. Szabó egy nem létező párt tagja, de egy
nagyon is létező háttérhatalom biológiai fegyvere. Közvetlenül a lélekre hat. Elpusztít minden
értéket. Még arra is képes, hogy néhány ezer védőmaszk miatt a határon túli magyarok ellen
uszítson.” A cikk megjelenését követően Szabóhoz számtalan sértő telefonos és internetes
komment érkezett.
Szabó személyiségi jogi pert indított a magyarnemzet.hu ellen arra hivatkozva, hogy a lap
megsértette az emberi méltósághoz való jogát azzal, hogy őt „organizmusnak”, baktériumnak,
biológiai fegyvernek nevezte, vagyis a szövegben indokolatlanul bántó, dehumanizáló és
lealacsonyító kifejezéseket használt. Továbbá azt is állította, hogy a lap megsértette a
jóhírnévhez való jogát (azaz hazugságot állított róla), amikor azt írta, hogy uszított a határon
túli magyarok ellen. Keresetében rögzítette, hogy nem vitatottan közszereplőnek minősül, így
közéleti tevékenysége bírálható, ez azonban nem járhat az emberi méltósága sérelmével.
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék helyt adott Szabó keresetének, és megállapította,
hogy a lap megsértette a becsületét és a jó hírnevét is. Kötelezte a lapot a cikk törlésére, az
ítéletről szóló közlemény közzétételére és 1,3 millió ft sérelemdíj megfizetésére. Az ítélettel
szemben a lap fellebbezett, de másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú
ítéletet.

Az Ítélőtábla ítéletének indokolásában kifejtette, hogy abból kell kiindulni, hogy a felperes
közéleti szereplői minőségére, illetve a cikk apropóját adó parlamenti felszólalás közéleti
jellegére tekintettel a sérelmezett közléseket a közszereplők bírálatára vonatkozó speciális
elvek alapján kell megítélni.

„Ez utóbbi rendelkezés értelmezése kapcsán kialakult gyakorlat pedig egyértelmű abban a
tekintetben, hogy bár a közéleti szereplők tűrési kötelezettsége fokozottabb a személyiségi
jogaikat sértő közlésekkel kapcsolatban, mint egy átlagos jogalanynak, azonban emberi
méltóságuk megsértését még ők sem kötelesek tűrni. A jogvita központi kérdése tehát az volt,
hogy a sérelmezett közlések túl vannak-e ezen a speciális, közéleti szereplőkre irányadó tűrési
küszöbön.

5
17.Pf.20.166/2021/5. sz. ítélet

28
Helyesen értékelte az elsőfokú bíróság az alperes cikkét akként, hogy az lényegében nem
több, mint a felperes gyalázása. A másodfokú bíróság pedig rámutat arra, hogy a cikk utolsó
mondatát leszámítva semmilyen módon nem kerül szóba a felperes közéleti tevékenysége, a
cikk szerzőjét – az alperes állítása szerint – felbosszantó parlamenti hozzászólása. Ha ez az
utolsó mondat nem lenne a cikkben, akkor még azt sem lehetne megállapítani, hogy a szerzőt
pontosan mi késztette arra, hogy tollat ragadjon. A cikkből – az utolsó mondat alapján is –
legfeljebb az állapítható meg, hogy – az alperes álláspontja szerint – a felperes néhány ezer
védőmaszk miatt a határon túli magyarok ellen uszított.
A cikk azonban ezzel kapcsolatban semmilyen további információt, érvelést, állásfoglalást,
véleményt nem tartalmaz. Közéleti vitában közzétett véleménynek akkor minősülne, ha
kiderült volna belőle, hogy a felperes hogyan hozta összefüggésbe a védőmaszkokat a határon
túli magyarokkal …. Majd ezt követően a szerző kifejtette volna a kérdéssel kapcsolatos saját
érveit, cáfolta volna a felpereséit …. Ilyen érvelés azonban a cikkben nem található. A cikk
kizárólag a felperes személyét érinti, és azt becsmérlő módon, negatív színben jeleníti meg.
Az tehát valójában nem egy közéleti vitához való hozzászólás, hanem a felperes öncélú –
ráadásul példátlanul súlyos – sértegetése.
A felperest egy géntechnológiai eljárás eredményeképpen létrejött, állatias létformaként,
rajzás idején baktériumokat terjesztő félig ember, félig kullancs eredetű organizmusként
határozza meg. Ezzel őt egyértelműen dehumanizálja. Az ítélőtábla megítélése szerint mindez
lényegesen a fent említett tűrési küszöb felett van, ezért azt … még a felperesnek sem kell
tűrnie.”

29
7. A gyűlöletbeszéd

Gyűlöletbeszédnek azt a fajta szólást nevezzük, amelynek az a célja, hogy előmozdítsa a

faji, vallási, etnikai vagy nemzeti származáson alapuló gyűlöletet. A
véleménynyilvánításnak ebbe a csoportjába azok a beszédek tartoznak, amelyekkel a
beszélő – általában előítélettől vagy gyűlölettől vezérelve – a társadalom faji, etnikai,
vallási, nemi csoportjairól vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra
tekintettel mond olyan véleményt, amely sértheti a csoport tagjait és gyűlöletet
kelthet a társadalomban a csoporttal szemben.

Napjainkban a sérülékeny helyzetű kisebbségi csoportokhoz tartozó emberekkel szembeni

intolerancia növekvő tendenciát mutat. Európa-szerte az iszlámellenesség és általában a
bevándorlókkal szembeni érzületek, Közép- és Kelet Európában főként a romákkal és a
zsidókkal szembeni gyűlölet, illetve újabban a bevándorlókkal és az LMBTI csoportokhoz
tartozókkal szembeni erőteljes ellenségesség ad okot aggodalomra. Éppen ezért folyamatosan
megoldásra váró probléma, hogy miként kellene az államoknak viszonyulni a különböző –
faji, vallási, etnikai vagy más társadalmi csoporthoz tartozáson alapuló – gyűlöletkeltő vagy
sértő szólásokhoz, melyek valódi sérelmeket és tényleges károkat okozhatnak, akár az emberi
életet, személyi biztonságot veszélyeztethetik.

A gyűlöletbeszéd fogalmáról folyamatos a vita, nincs egyetértés arról, hogy konkrétan milyen
típusú közlések tartoznak bele ebbe a fogalomba. A fogalmi meghatározás tehát államonként
eltérő lehet. A szakirodalomban különféle álláspontok ütköznek a témában, alapvető fogalmi
nehézségek is felmerülnek. Az is kétséges, hogy szükséges-e a jog korlátozó és szankcionáló
eszközeivel beavatkozni, és ha igen, további kérdés, hogy büntetőjogi szankciók vagy polgári
jogi eszközök alkalmazása lehet hatásosabb. A szólás korlátozhatósága pedig további
dilemmához vezet, ugyanis örök vita van arról, hogy önmagában a szólás tartalma, vagy
az elhangzásának körülményei, a kontextus lehet a korlátozás alapja. Erre vonatkozóan
kétféle álláspont alakult ki:

1. A tartalom alapú korlátozást támogatók pusztán azon az alapon tiltanának bizonyos

megnyilvánulásokat, hogy azok másokra nézve sértőek lehetnek, előítéletet
fejezhetnek ki, gyűlöletet kelthetnek. A közlés tartalma, annak durvasága miatt
akarják tiltani az ilyen kifejezésmódokat.
2. A kontextus alapú korlátozást preferálók szerint ez túlságosan nagy beavatkozást
jelent a szólásszabadságba, így a korlátozás alapja a közlések hatása, az erőszak
vagy más jogsértés közvetlen lehetősége kell, hogy legyen, azaz a védelemre szoruló
közösségek érdekében a szólás várható konkrét következményeire tekintettel kell
korlátozni a gyűlöletbeszédet. Ehhez a közlés kontextusát, körülményeit kell
figyelembe venni (hol hangzik el, ki mondja, mikor, kik hallják és mi a hatása).

Amikor a gyűlölködő szólások tilalma megvalósul, annak indoka a szólásszabadság

korlátozására felhívható indokok közül az egyes társadalmi csoportok érdekeinek
védelme.

30
Az amerikai gyakorlat

Az amerikai jogrendszerrel kapcsolatban széles körben elterjedt vélekedés, hogy

joggyakorlata alkotmányos védelemben részesíti a lehető legszélsőségesebb nézetek
hirdetését is. Valójában ez téves megállapítás, mert az USA-ban is vannak korlátozások, de
tény, hogy a szólás szabadsága az USA-ban széleskörű védelmet élvez.

Brandenburg v. Ohio (USA Legfelsőbb Bírósága, 1969)

Az ügy a Ku Klux Klan (KKK) tevékenységéhez kapcsolódik. Ez a fehér felsőbbrendűséget

hirdető titkos csoport a mai napig működik Amerikában, tagjai a feketékkel, zsidókkal,
muszlimokkal, melegekkel szembeni gyűlöletet hirdetik, és az ilyen csoportokhoz tartozókkal
szemben gyakran alkalmaznak erőszakot. A KKK 1866-os megalakulása után a déli
államokban rendszeresen terrorizálta a feketéket, a Klánnal nem egyetértő déli fehéreket és az
északi fehéreket. Korbácsolták, megfélemlítették és gyakran megölték őket.
1964-ben Ohioban a KKK egyik gyűlésén, amelyet a televízió is közvetített, a helyi KKK
vezetője, Clarence Brandenburg többek között arról beszélt, hogy bosszút kell állni a
„niggereken”, a „zsidókon” és azokon, akik támogatták őket, továbbá azt is mondta, hogy a
feketéket vissza kell küldeni Afrikába, a zsidókat pedig Izraelbe.
Az ohioi bíróságok büntetőeljárás alá vonták és elítélték, Brandenburg azonban a Legfelsőbb
Bírósághoz fellebbezett, és azt állította, hogy a szólásszabadsága sérült. A Legfelsőbb Bíróság
igazat adott neki, felmentette, és meghozta az egyik legjelentősebb határozatát a
gyűlöletbeszéddel kapcsolatban.

A Bíróság kimondta, hogy önmagukban egy társadalmi csoporttal szembeni gyűlöletet

kifejező vélemények kinyilvánítása nem büntethető, ez a szólásszabadság része. Ha
azonban a közlés jogellenes cselekedetre, erőszakra, bűncselekményre való szándékos
felhívást is tartalmaz, és fennáll az erőszak elkövetésének objektív valószínűsége, akkor
büntethető. Ezt a feltételrendszert nevezi a szakirodalom Brandenburg-tesztnek.

31
Virginia v. Black (USA Legfelsőbb Bírósága, 2003)

Ez az ügy is a KKK tevékenységéhez kapcsolódik, de a vitatott közlés a keresztégetés volt. A

keresztégetés az Egyesült Államokban szorosan összefonódott a Ku Klux Klan történetével, a
KKK gyakran használta a keresztégetést megfélemlítő, fenyegető céllal, noha az ilyen
égetések a Klán-összejövetelek központi elemeként egyben hatásos szimbólumai maradtak a
közös csoportidentitásnak és ideológiának is.
Ebben az ügyben két keresztégetésről döntött a Legfelsőbb Bíróság. Az egyik egy KKK
gyűlésen, egy magánház kertjében valósult meg a tulajdonos engedélyével. A másikat egy
afroamerikai személy udvarán (aki az elkövető szomszédja volt) hajtották végre. A
virginiai törvény büntette a megfélemlítés szándékával történő keresztégetést, így az
elkövetőket mindkét esetben elítélték büntetőeljárásban. Az elkövetők a Legfelsőbb
Bírósághoz fellebbeztek.

A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az nem alkotmányellenes, ha a megfélemlítés

szándékával való keresztégetés bűncselekmény. Az viszont alkotmányellenes, ha minden
keresztégetést megfélemlítő szándékúnak nyilvánítanak. Amennyiben nem volt ilyen
szándék, a keresztégetés élvezi a szólásszabadság alkotmányos védelmét, nem lehet
korlátozni.
A KKK gyűlésén való keresztégetés tehát megengedhető, nem büntethető, mivel annak
célja az elkövetők nézeteinek másokkal való megosztása volt, és nem történt
megfélemlítés, az erőszak veszélye a feketékkel szemben nem állt fenn. Az afroamerikai
személy kertjében történő keresztégetés azonban a megfélemlítés szándékával
történt, tehát az büntethető, arra nem terjed ki a véleménynyilvánítás szabadsága.

Ebben az esetben látható tehát, hogy a vitatott két közlés tartalmilag azonos volt (a
keresztégetés mint a feketékkel szembeni gyűlölet egyértelmű kifejezése). A
megengedhetőség attól függött, hogy milyen körülmények között került rá sor (hol, mikor, ki
látta stb.) és milyen hatást váltott ki. Pusztán amiatt, hogy a közlés a feketékkel szembeni
gyűlöletet fejezi ki, nem tiltható. Ha azonban megfélemlítő a feketék számára, akkor igen.

Ez a kontextuális korlátozás példája: a közlés megengedhetőségét nem a tartalma,

hanem a körülményei és a hatása alapján kell megítélni.

32
8. A gyűlöletbeszéd és a közösségek méltósága a magyar gyakorlatban

A gyűlöletbeszéd tilalma

Magyarországon az Alkotmánybíróság először 1992-ben foglalt állást arról, hogy az egyes

társadalmi csoportokra irányuló gyűlölködő szólások mikor lehetnek megengedettek és mikor
nem.

30/1992. (V. 26.) AB határozat

A Büntető Törvénykönyv eredetileg két magatartást tiltott mint gyűlöletbeszédet „közösség

elleni izgatás” néven:
(1) a társadalmi csoport elleni gyűlöletre uszítást és
(2) az ilyen csoportot sértő vagy lealacsonyító kifejezések használatát azaz a
gyalázkodást
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a gyalázkodás nem büntethető, mert az aránytalan
mértékben korlátozza a véleményszabadságot. Az uszítás büntetését azonban
megengedhetőnek ítélte, mivel az az adott csoporthoz tartozó személyek emberi jogai
megsértésének közvetlen és nyilvánvaló veszélyével jár.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság

korlátozását mind az emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés, azaz uszítás
történelmileg bizonyítottan kártékony hatása, mind az alkotmányos alapértékek védelme
szükségszerűvé és indokolttá teszi. A véleménynyilvánítás és a sajtószabadság körében az
emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése
feloldhatatlan ellentmondásban lenne az alkotmányban kifejezésre jutó politikai
berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek
egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a diszkrimináció tilalmára, a lelkiismereti
és vallásszabadságra, a nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó
alkotmányos tételekkel.

„Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. A demokrácia fogalma

rendkívül összetett. A vizsgált kérdés szempontjából azonban lényeges, hogy tartalmilag
jelenti a különbözőséghez való jogot, a kisebbségek védelmét, az erőszakról és az erőszakkal
fenyegetésről, mint a konfliktusmegoldás eszközeiről való lemondást. A gyűlöletkeltés a
fenti tartalmi jegyek tagadása, az erőszak érzelmi előkészítése. Visszaélés a
véleménynyilvánítás szabadságával, az emberek meghatározott csoportjának, egy
kollektivitásnak olyan intoleráns minősítése, amely nem a demokrácia, hanem a diktatúra
jellemzője. A véleménynyilvánítási és sajtószabadság gyakorlása olyan formáinak eltűrése,
amelyet a Btk. tilalmaz, ellentmondana a demokratikus jogállamiságból fakadó
követelményeknek.”

A Btk.-ban tilalmazott uszításnak az egyént és a társadalmat érintő hatásai, következményei

olyan súlyosak, hogy más felelősségi formák, így a szabálysértési vagy polgári jogi
felelősségi rendszerek eszközei elégtelenek az ilyen magatartások tanúsítóival szemben. E
magatartások helytelenítésének, elítélésének erőteljes kifejezése, azoknak a demokratikus
eszméknek, értékeknek a megerősítése, amelyek ellen e cselekmények elkövetői támadnak,

33
valamint a megsértett jog és erkölcsi rend helyreállítása a büntetőjog eszközeit igényli. Az
uszítás olyan veszélyt hordoz az egyéni jogokra vonatkozóan, amely veszélyezteti a
köznyugalmat is, így ez esetben a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása
szükséges és arányos.

„A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték és igazságtartalmára

tekintet nélkül védi. Egyedül ez felel meg annak az ideológiai semlegességnek, amelyet az
Alkotmánynak az 1990. évi XL. törvénnyel való módosítása azzal fejezett ki, hogy törölte az
Alkotmány 2. §-ából az 1989. októberében - éppen a pluralizmus példájaként - szerepeltetett
fő eszmei irányzatokat is. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak;
amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a
véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az
egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel
kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetősége
az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni
magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a
szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden
véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert
maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke. Az általa helyesnek tartott véleményeket
mindenki - az állam is - támogathatja, s a helytelennek tartott ellen felléphet, mindaddig, amíg
ezzel valamely más jogot nem sért olyan mértékben, hogy az előtt a véleményszabadságnak is
vissza kell lépnie. A Btk. 269. § (2) bekezdése azonban nem külső korlátot állít, hanem
valójában a vélemény értéktartalma alapján minősít, s ehhez a köznyugalom sérelme csak
feltételezés és statisztikai valószínűség révén kapcsolódik.”

Az AB tehát kimondta, hogy az uszítás megítélésénél nem a tartalom alapján kell eljárni
– ez a tartalomsemleges védelem elve. Az erőszak közvetlen és nyilvánvaló veszélyére
való hivatkozás az amerikai gyakorlattal összhangban álló kontextuális korlátozás
megteremtése.

A gyalázkodás kapcsán viszont az AB azt állapította meg, hogy nem tényállási elem a sértő
kifejezésnek vagy azzal egyenértékű cselekménynek a köznyugalom megzavarására
alkalmas volta. Ez a bűncselekményi tényállás a közrendet, a köznyugalmat, a társadalmi
békét önmagában véve, elvontan védi. A bűncselekmény megvalósul akkor is, ha a sértő
kifejezés nyomán a körülmények folytán nem áll fenn az erőszak veszélye. A
köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem elégséges érv ahhoz, hogy a
véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan korlátozni
lehessen. Így a gyalázkodás büntetése aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás
szabadságát, tehát az alkotmányellenes és az AB azt megsemmisítette.

Később a törvényhozó Magyarországon többször is igyekezett pontosítani a Btk.-nak ezeken a

rendelkezésein, de a magyar Alkotmánybíróság továbbra is tartotta magát az itt kialakított
gyakorlatához.

A hatályos magyar szabályozás

Az Alaptörvény is elismeri, hogy a véleményszabadság korlátozható egyes társadalmi

csoportok védelme érdekében:

34
IX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(5) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a
nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen
közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a
közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket
bíróság előtt érvényesíteni.

A hatályos Büntető törvénykönyvben a Közösség elleni uszítás tényállása:

332. § Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet ellen,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy
c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra,
szexuális irányultságra tekintettel –
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A bírói gyakorlat és az Alkotmánybíróság későbbi gyakorlata úgy pontosította a tényállást,

hogy „gyűlöletre uszít az, aki erőszakos cselekedetre, ilyen magatartás vagy tevékenység
kifejtésére hív fel, akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok
konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget.” A gyűlöletre uszítás tehát
tulajdonképpen a klasszikus gyűlölet-bűncselekmény, azaz a közösség tagja elleni
erőszak6 egyfajta előkészítését jelenti.

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény is tartalmazza

ezt a tilalmat:
16. § A médiatartalom nem sértheti az alkotmányos rendet.
17. § (1) A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti,
etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási
közösség elleni gyűlölet keltésére.

6
Btk. Közösség tagja elleni erőszak
216. § (1) Aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz
tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt olyan,
kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat
keltsen, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása
vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt bántalmaz,
illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, egy évtől öt
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a közösség tagja elleni erőszakot
a) fegyveresen,
b) felfegyverkezve,
c) jelentős érdeksérelmet okozva,
d) a sértett sanyargatásával,
e) csoportosan vagy
f) bűnszövetségben
követik el.
(4) Aki a közösség tagja elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.

35
(2) A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai,
nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási közösség
kirekesztésére.

A köznyugalom elleni további bűncselekmények

A büntetőjog további olyan tilalmakat is meghatároz, amelyek a véleménynyilvánítás

szabadságát egyes közösségek védelmében korlátozzák. Ezek a Btk.-ban a köznyugalom
elleni bűncselekményeket tartalmazó fejezetben szerepelnek. A közösség elleni uszítás mellett
ilyen a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása
(holokauszt-tagadás), az önkényuralmi jelkép használatának tilalma és a nemzeti jelkép
megsértésének tilalma (utóbbi kettőt lásd a következő fejezetben).

A holokauszt-tagadás (Auschwith-hazugság)

Rengeteg ilyen ügy volt Németországban a bíróságok előtt az 1950-es évektől kezdve. A német
jogpolitika érthető módon mindig különös gondot fordított arra, hogy az esetleges újabb faji
gyűlöletre uszító tartalmú kifejezések elterjedését a büntetőjog eszközeivel is megakadályozza.
Ennek következtében merült fel azoknak az időről időre felbukkanó állításoknak a büntetőjogi
szankcionálása is, amelyek kétségbe vonták vagy legalábbis kisebbítették a fasiszta holokauszt
tényeit.

Más európai államokban is létezik ez a bűncselekmény, így Magyarországon is:

Btk. A nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása

333. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által
elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe
vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szabályozás mögött az az érv áll, hogy az ilyen tartalmú véleménynyilvánítás sérelmes a

nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúrák áldozatai, családtagjaik számára. Tehát
itt ennek a társadalmi csoportnak a védelme indokolja a korlátozást. A magyar szabályozás
tehát a tartalom alapú korlátozásra is lehetőséget ad, mert minden olyan nyilvános közlést
tilt, amely a diktatúrák tetteivel kapcsolatban bizonyos tartalmú (tagadó, lekicsinylő stb.)
állításokat tesz. A nyilvánosságban ezeket a cselekményeket nem lehet vitatni.

A közösségek méltóságának problémája

Az Alaptörvény elfogadásával a magyar alkotmányjogban komoly kérdésként merül fel, hogy

mennyiben lehet hivatkozni a közösségek (társadalmi csoportok) méltóságára a
szólásszabadság korlátozása esetén.
Az Alaptörvény a közösségek méltóságának védelmében is lehetővé teszi a szólásszabadság
korlátozását. Az Alkotmánybíróság a 30/1992. AB határozatban azonban nem erre
hivatkozott, hanem a közösséghez tartozó személyek emberi jogainak védelmére. Emberi
jogai, így méltósága ugyanis az emberi jogok fogalmából adódóan csak az embernek lehet
(esetleg jogi személynek bizonyos esetekben), egy csoportnak nem. Valójában itt arról lehet

36
szó, hogy a közösség egy tagjának emberi méltósága részesülhet védelemben, ha azt olyan
sérelem éri, amely összefügg a közösséghez tartozásával mint identitásának részével.

Sajátosnak tekinthető a magyar jogban, hogy a véleményszabadság korlátozása a magyar

nemzet mint közösség védelmében is lehetséges (a büntetőjogban és a polgári jogban is),
holott a gyűlöletbeszéd korlátozhatósága eredendően éppen a társadalmon belül kisebbségben
lévő, sérülékeny csoportok védelmében szükséges. Magyarországon a magyar nemzethez
tartozás nem tekinthető a személyiség olyan elemének, amely stigmát, kiszolgáltatottságot,
fenyegetettséget hordozna, így ennek büntetőjogi védelme nehezen indokolható. Lehet
amellett érvelni, hogy a jogegyenlőség, a megkülönböztetés tilalmából fakadóan a társadalom
többségét alkotó csoportokat is megilleti a védelem. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni,
hogy a társadalom többségéhez tartozó, és valamely tulajdonság mentén homogén csoport
alapvetően jobban képes megvédeni magát jogi eszközök nélkül is.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az Alaptörvény értelmében egy közléssel megsértett

társadalmi csoporthoz tartozó személyek bírósághoz forduljanak emberi méltóságuk
védelme érdekében. Ezen az alapon a Polgári Törvénykönyvben az alábbi rendelkezés
szerepel:

2:54. § [A személyiségi jogok érvényesítése]

(1) A személyiségi jogokat személyesen lehet érvényesíteni.
(5) A közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a
magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez
tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy
kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől
számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. A
közösség bármely tagja a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kivételével a
személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankcióját érvényesítheti.

Ez a kollektív igényérvényesítés lehetősége nagyon vitatott az alkotmányjogban, egyes

álláspontok szerint aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hiszen nem
egy konkrét személy méltóságát sértő szólásról van szó ilyen esetben. A szabályozás
lehetővé teszi a közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás széles körű korlátozását,
és az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy ez a valóságban is bekövetkezik. Lényegében arról
van szó, hogy egy közösségre nézve megfogalmazott sértő vélemény közvetve, „átsugározva”
a közösség tagjának is sérelmet okozhat.

A Ptk. megfogalmazása alapján nehéz elkerülni, hogy a véleményt a jogalkotó és a

jogszabály alapján ítélkező bíróság ne az értéktartalma alapján minősítse.
A véleménynyilvánítás szabadságához azonban a mai napig irányadó 30/1992. AB határozat
értelmében hozzátartozik az, hogy a véleményt az állam ne az értéktartalma, hanem
társadalmi hatása alapján ítélje meg. Az AB határozat szerint sérti a tartalomsemlegesség
elvét az, ha a szabályozás „nem külső korlátot állít, hanem valójában a vélemény
értéktartalma alapján minősít.” A Ptk. 2:54. §-ban foglalt „közösséget nagy nyilvánosság előtt
súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem” kitétel tehát azt a
célt kellene hogy szolgálja, hogy a bíróság a közlést vagy magatartást ne az értéktartalma,

37
hanem annak hatása alapján bírálja el.7 Ez azonban a tényleges gyakorlatban nagyon
bizonytalan.

7/2021. (II. 19.) AB határozat

Az ügy kiindulópontja a HVG hetilap egyik címlapja volt.

2014-ben az évvégi duplaszám borítója „Nagy Harácsony”
címmel jelent meg, amely Gerard Von Honthorst: A pásztorok
imádása (1622) című festményének átalakított változatát
ábrázolta, amelyen az eredeti szereplők arca helyére
közszereplők arca került, a gyermek Jézus képét pedig egy
halom aranypénzzel cserélték ki. Egy országgyűlési képviselő
fordult bírósághoz a HVG-vel szemben, és arra hivatkozott,
hogy a jogsérelmet a keresztény, katolikus közösséghez
tartozásával összefüggésben szenvedte el. Az ő keresetét is
elutasították a rendesbíróságok, ezután ő is az
Alkotmánybírósághoz fordult. Szerinte a címlap a vallásos
érzületet sértő, indokolatlanul bántó módon – keresztény
szimbólumokat a harácsolás és a pénzimádat jelképeiként
beállítva – ábrázolta Jézus születésének jelenetét, így az ő katolikus, keresztény identitására
tekintettel megsértette az emberi méltóságát. Álláspontja szerint vallásszabadságának –
vallása szimbólumainak és liturgiájának tiszteletben tartására, valamint közösségi térben való
háborítatlan gyakorlására vonatkozó alapvető jogának – sérelme is bekövetkezett a vallási
közösséggel szembeni súlyosan sértő és indokolatlanul bántó közlés miatt.

Az Alkotmánybíróság ebben az ügyben elutasította az indítványozók panaszát, és

megállapította, hogy az újság címlapjával megvalósuló közlés a közügyekkel kapcsolatos
véleménynyilvánítások megengedhető körébe esik, nem volt öncélúan sértő a
kereszténységre. Ugyanakkor azt is kimondta: „A vallási jelképet, a vallási tisztelet tárgyát
öncélúan sértő vagy egyébként súlyosan sértő véleménynyilvánítás a vallási közösség, illetve
annak tagjai méltóságának védelme érdekében korlátozható az Alaptörvény IX. cikk (5)
bekezdése alapján. Ugyanakkor közügyek – adott esetben kritikus – megvitatásával
összefüggésben nem eleve jogellenes a vallási vonatkozású tartalom képi formában történő, a
közölt vélemény tartalmához okszerűen igazodó felhasználása, azonban a közlés
kifejezésmódja ilyen esetben sem lehet az adott vallásra, illetve vallási közösségre nézve
indokolatlanul bántó.”

„Az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdésének szövegére, céljára, illetve az Alkotmánybíróság
fent idézett joggyakorlatára figyelemmel megállapítható, hogy a magyar nemzet, a nemzeti,
etnikai, faji és vallási közösségek méltósága védelmében a véleménynyilvánítás szabadsága és
így a közügyeket érintő szólás alkotmányosan korlátozható. A véleményszabadság már nem
nyújt védelmet a közösségekkel kapcsolatos olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül
eső közléseknek, amelyek célja a puszta gyűlölködés, a közösséghez tartozó személyek emberi
mivoltában való megalázása, a súlyosan bántó vagy sértő kifejezések használata, illetve más
jogsérelem okozása. Ilyen célra nem irányulhat a véleménynyilvánítás szabadságának a

7
Gárdos-Orosz Fruzsina–Pap András László: Gondolatok a gyűlöletbeszéd polgári jogi szabályozásának jogi és
jogpolitikai környezetéről. Állam- és Jogtudomány, 2014/2, 3-26.

38
gyakorlása. A közéleti vitában kifejtett vélemény megfogalmazása sem járhat az emberi
méltóság korlátozhatatlan magjának sérelmével, így a közösséghez tartozó személyek emberi
státuszának nyilvánvaló és súlyos becsmérlésével.
A véleménynyilvánítás szabadságának határa ugyanakkor nem valamely közösségnek (illetve
a hozzá tartozó egyes személyeknek) a megsértése, hanem a közösség méltóságának
megsértése. A közösség méltóságának megsértése nem azonos a közösség megsértésével, s
még kevésbé a közösség egyes tagjai érzéseinek megsértésével. A közösséghez tartozó egyén
emberi méltóságának a közösséghez való tartozásával összefüggő megsértése
természetszerűleg az egyén szubjektív érzéseinek a megsértését is eredményezi. Visszafelé ez
azonban nem törvényszerű: a közösség valamely tagja szubjektív értékítéletének, érzelmi
beállítottságának vagy esetleges érzékenységének a megsértése nem feltétlenül jelenti az illető
emberi méltóságának, illetve a közösség méltóságának a megsértését. Az Alaptörvény IX. cikk
(5) bekezdésében nevesített közösségekhez tartozó egyes személyeket szubjektíve esetlegesen
sértő, de emberi méltóságuk sérelmét el nem érő kifejezéseket az Alaptörvény IX. cikk (1)
bekezdése védi.
A fenti megállapítások fényében értelmezhető az Alaptörvénnyel összhangban a Ptk. 2:54. §
(5) bekezdése. A kifejtettekre tekintettel feltétlenül „súlyosan sértő”-nek, illetve
„kifejezésmódjában indokolatlanul bántó”-nak minősíthető a közlés, ha a közösség tagjai
emberi méltóságának korlátozhatatlan magját sérti, illetve ha egyébként öncélúan a
közösség, illetve tagjai méltóságának a megsértésére irányul.”

Jelen esetben a HVG címlapját az AB nem ítélte indokolatlanul sértőnek.

6/2021. (II. 19.) AB határozat

Az ügy egy 2016-ban megtartott, a teljes lengyel abortusztilalmat támogató lengyel katolikus
egyházi állásfoglalás elleni tüntetésen történtekből fakadt. A tüntetésen egy performanszt is
előadtak (amely később az interneten is megjelent), ahol az egyik résztvevő áldoztatást
imitálva egy „abortusztabletta” feliratú zacskóból fehér tablettát helyezett a másik két alperes
nyelvére a „Krisztus teste” kijelentés kíséretében. Magánszemélyek polgári pert indítottak az
előadókkal szemben, és kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a felperesek személyisége
lényeges vonásának minősülő katolikus vallási közösséghez tartozáson keresztül az alperesek
megsértették emberi méltóságukat és a vallás szabad gyakorlásához való jogukat. A bíróságok
elutasították a keresetet. A végső döntést hozó Kúria indokolásában hivatkozott arra, hogy a
művi terhességmegszakítás engedélyezése körüli társadalmi vitában a véleményét
határozottan kinyilvánító egyház, annak tagjai és az adott vallási közösséghez tartozó hívők is
a közszereplőkhöz hasonlóan, szélesebb körben kötelesek a markáns kritikát is tűrni. Az
érintettek a döntést megtámadták az Alkotmánybíróság előtt.

Az Alkotmánybíróság helyt adott a panasznak, és megállapította: „az indítványozók vallási

közössége méltóságának védelme – a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlásával nem
indokolhatóan – csorbát szenvedett.” A tartalomsemleges védelem elvét felülírva úgy foglalt
állást, hogy bár a vitatott közlés közügyekkel kapcsolatos volt, amikor provokatív, éles
bírálatok is megengedhetőek, ebben az esetben a véleménynyilvánítás indokolatlanul bántó,
öncélúan sértő volt. „Ugyan egy vitatott közlés megítélésénél támpontot nyújt annak
kontextusa, azonban egy egyébként sértő vagy bántó kifejezés használatát nem teszi
jogszerűvé annak egy társadalmi vita keretében történő közlése, ha értékelhető véleményt nem
hordoz, vagy ha a vitába következetesen nem illeszkedik. Ilyen esetekben – egyéb azonosítható
cél hiányában – felmerül annak lehetősége is, hogy a közlés valójában az érintett közösség

39
méltóságának a megsértésére irányul, amit az Alaptörvény kifejezetten tilt; de ilyen
irányultság megállapításának hiányában is indokolatlanul bántónak minősíthető.”

Az Alkotmánybíróság döntése igen vitatható, hiszen a provokatív közlés egyértelműen

közügyekkel volt kapcsolatos, és konkrét személyre nézve nem volt sértő. Ráadásul nem egy
kisebbségben lévő vallási közösség tagjaira lehetett sértő, hanem a társadalmon belül
többséginek tekinthető vallási közösségre.

Kúria ítélete Tóta W. Árpád ügyében8

Tóta W. Árpád újságíró, publicista 2018. november 7-én a HVG-n „Magyar ember nem lop,
csak kalandozik” címmel közölt egy publicisztikát, amiben a kormány Európai Unióval
kapcsolatos kommunikációjának visszásságaira hívta fel a figyelmet. A cikkben párhuzamot
vont a honfoglaláskori kalandozó magyarok és a jelenlegi helyzet között. Cikkében többek
között ezt írta:
„Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem
kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi
határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar
migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják
éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat
és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar
banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a
kalandozásért.”
A cikk miatt két magánszemély kollektív keresetet nyújtott be az újságíróval és a HVG-vel
szemben a magyar nemzethez tartozásuk miatt bekövetkezett jogsérelemre hivatkozva. Az
ügy a Kúriáig jutott, amely igazat adott a felpereseknek, és megállapította, hogy a jogsérelem
megvalósult a magyar nemzet méltóságát sértő „büdös magyar migránsok” és „magyar
banditák” kijelentések közlésével. Kötelezte az alperest a cikkből a sértő kifejezések
eltávolítására, valamint 15 napon belül elnézést kérő közlemény megjelentetésére és a
felperesek részére összesen 400 000 forint sérelemdíj megfizetésére.
Ez az ítélet különösen sok problémát vet fel és nagyon vitatott, hogy a véleményszabadság
korlátozása megalapozott volt-e ebben az esetben.

8
Pfv.IV.20.199/2020/7. számú ítélet, 2021. március 24.

40
9. Jelképek a közéleti vitákban

A jelképek használatával megvalósuló szimbolikus beszéd is védett kommunikációs

forma és védett kifejezőeszköz.
A politikai véleménynyilvánítás egyik szokásos módja lehet az is, hogy az állami-politikai
berendezkedéssel kapcsolatos véleményét valaki különböző szimbólumokra utaló
megjegyzésekkel, magatartásokkal juttatja kifejezésre.
Ezekről a közlésekről általánosságban az mondható el, hogy bizonyos esetekben a
véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartoznak különösen akkor, ha olyan
jelképekről van szó, amelyeknek a jelentését mindenki érti, illetve mindenki számára azonos
a jelentéstartalmuk (mindenki érti pl. ma, hogy mit jelent a horogkereszt, illetve a náci
egyenruha; az USA-ban 1969-ben mindenki értette, hogy a fekete karszalag a vietnámi háború
elleni tiltakozást jelentette).

A szimbolikus beszéd alkotmányos védelme azért is jelentős, mert a véleménynyilvánítás

szabadságának gyakorlását tekintve az egyenlőség követelményének megvalósulását erősíti.
A közszereplők és hírességek ugyanis a saját nézeteiket könnyedén kommunikálhatják a
médiában, azonban a legtöbb embernek erre nincs lehetősége. Így a társadalom többi
tagjainak véleménynyilvánítása gyakran hatásosabb, ha a nyilvánosság előtt (pl.
gyülekezéseken, felvonulásokon) valamilyen szimbolikus beszéddel fejezik ki magukat, mert
ezzel juttathatják el a társadalom többi tagjához leghatékonyabban a véleményüket. Éppen
ezért a szimbolikus kifejezőeszközök gyakran összekapcsolódnak a gyülekezési jog
gyakorlásával.

Sok esetben bizonyos magatartásokkal, gesztusokkal, illetve jelképekkel hatásosabban lehet

kifejezni egy-egy véleményt, mint a szóbeli vagy írásbeli kommunikáció során.
Vannak olyan esetek is, amikor a szóbeli vagy írásbeli kommunikáció összekapcsolódik a
szimbolikus beszéddel. Pl. röplap osztogatása, gyülekezéseken és felvonulásokon az
emberek magatartása és a felszólalások.

A nemzeti jelképek védelme

A nemzeti jelképek megsértésének tilalma azon alapszik, hogy a véleményszabadság

korlátozását kivételesen, szűk körben az adott állam érdekei is indokolhatják, így az állam
alkotmányos alaprendjének védelme, az állam külső és belső biztonsága
(nemzetbiztonsági érdek), a közjogi tisztségviselők és az állami szimbólumok védelme.

Ez a kérdés azért nehéz, mert az állam működésére vonatkozó véleménynyilvánítások, azaz a

politikai tartalmú szólás élvezi a legnagyobb védelmet, hiszen ez a közügyek szabad,
korlátozásmentes megvitatását jelenti. A demokratikus jogrendszerekben csakis kivételes
esetekben engedik meg a politikai tartalmú vélemények korlátozását. Ezzel szemben a nem
jogállami berendezkedésekben a törvények elsősorban a politikai tartalmú véleményeket
korlátozzák.

A politikai beszédet tehát csak szűk körben lehet korlátozni. Egy jogállam is korlátozhatja
polgárainak politikai véleményét, még a legszigorúbb, büntetőjogi eszközökkel is, de nem
pusztán azon az alapon, hogy a véleményt mondó kritikus az adott állami-politikai

41
berendezkedéssel szemben, hanem a korlátozás oka lehet például valamilyen
nemzetbiztonsági érdek, államtitok védelme.

A politikai véleménynyilvánítás egyik szokásos módja, ha az állami-politikai

berendezkedéssel kapcsolatos véleményét valaki az állam különböző szimbólumaira
utaló megjegyzésekkel, magatartásokkal juttatja kifejezésre. Ilyen szimbólum tipikusan a
címer, a zászló vagy a himnusz. Az ilyen jellegű közlések konfliktusba kerülhetnek
azokkal a szabályokkal, amelyekkel a legtöbb jogrendszer védi a saját nemzeti jelképeit.
Itt szintén felmerül az a korlátozási dilemma, hogy a tartalom vagy a kontextus alapján lehet-e
korlátozni az ilyen megnyilvánulásokat.

Európa több országában egyenesen büntetőjogi szankcióval fenyegetik a nemzeti jelképeket

sértő, gyalázó szólást.

Texas v. Johnson (USA Legfelsőbb Bírósága, 1989)

1984 augusztusában a Republikánus Párt Dallasban rendezett konvencióján egy brooklyni

fiatalember - Reagen újrajelölése elleni tiltakozásul - az „Amerika, te vörös, fehér és kék, mi
köpünk rád” rigmus kántálása közepette elégette az Egyesült Államok nemzeti zászlaját.
A Texas állambeli törvény tiltotta szimbólumok - köztük a nemzeti zászló - nyilvános
megszentségtelenítését, mert az sértheti a közösséget. Ez alapján emeltek vádat Johnson ellen.
Az eset kapcsán több tanú azt vallotta, hogy őket valóban sértette az égő zászló látványa.

A Legfelsőbb Bíróság a zászlóégetést a véleményszabadság által védettnek minősítették. Az

indokolás szerint több okból is ellentétes lenne a szólásszabadsággal a zászlóégető
megbüntetése. Egyrészt, mert a tüntető magatartása egy kommunikációs folyamat része
volt. Másrészt, mert a társadalmi béke megőrzésének állami érdekére nem lehetett hivatkozni,
hiszen a zászlóégetés nem fenyegetett béketöréssel, vagyis az nem volt támadó
megnyilvánulásnak minősíthető. Ilyen körülmények között a zászló mint nemzeti
szimbólum védelmének érdeke nem igazolja a büntetést, mert az ilyen korlátozás a
kifejezés tartalmán alapszik (content-based). A Legfelsőbb Bíróság szerint ugyanis a
tartalmon alapuló tiltás mindaddig alkotmánysértő, amíg a kormányzat nem tudja bizonyítani,
hogy az „szükséges egy demokratikus állami érdek szolgálatára és szűkre szabott e cél
megvalósítására.” Vagyis a kormányzatot nem jogosítja fel a tiltásra az a tény, hogy egy
véleményt a társadalom sértőnek vagy ellenszenvesnek tart.

42
A Bíróság megállapította, hogy a zászló sérthetetlensége nem minden körülmények
között érvényesítendő érdek. Ezért, bár az államnak legitim érdeke fűződik a nemzeti
szimbólumok védelméhez, de nem azon az áron, hogy ennek érdekében megtiltja a zászló
elégetését mint a politikai véleménynyilvánítás egyik megnyilvánulását.

Az ilyen megbotránkoztatást kiváltó tettek is eredményezhetik bizonyos társadalmi

problémák, elégedetlenségek felszínre kerülését, és ezáltal akár hozzájárulhatnak a
megoldásukhoz is.

Összességében az amerikai alkotmányos gyakorlatról azt mondható el, hogy - bizonyos

ingadozásokkal - általában a legsúlyosabbnak tűnő politikai válsághelyzetek sem bizonyultak
elegendő indoknak a kifejezés szabadságának államérdekre való hivatkozással történő
korlátozására. A kormányzatról különböző szimbolikus formában, például a nemzeti lobogó
elégetésével kifejezésre jutatott elítélő vélemények sem minősültek önmagukban
elégségesnek a tiltáshoz. Az ilyen és minden egyéb politikai tartalmú véleménynyilvánítás
korlátozását az amerikai gyakorlat szerint csak egyértelmű és közvetlen veszély igazolhatja.

13/2000. (V. 12.) AB határozat

Magyarországon a rendszerváltás után, a Btk. 1993-as módosításakor született a „Nemzeti

jelkép megsértése” elnevezésű új büntetőjogi tényállás. Eszerint maximálisan egy év
szabadságvesztés várhat arra, aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság
himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más
ilyen cselekményt követ el.

A büntető törvénykönyv ezen rendelkezését több indítványozó is megtámadta, arra

hivatkozva, hogy ez alkotmányellenes, mivel sérti a véleményszabadságot.
Az Alkotmánybíróság az indítványok megfelelő elbírálása érdekében összehasonlító elemzést
végzett, melynek során azt vizsgálta, hogy milyen a felségjelvények alkotmányos
szabályozása az európai országok gyakorlatában. A vizsgálat során megállapította, hogy a
nemzeti (állami) jelképek megsértését a legtöbb európai országban büntetőjogi
szankcióval fenyegetik. Az egyes államok büntető törvénykönyvei e bűncselekményt
szerkezetileg az állam elleni bűncselekmények között helyezték el, és a magyar Btk.-hoz
hasonló büntetési tételeket alkalmaznak. Ezek alapján megállapítható, hogy a nemzeti (állami)
jelképek büntetőjogi védelme nem tekinthető magyar sajátosságnak.

A nemzeti (állami) felségjelvények fokozott jogi védelmét több tényező indokolja.

Egyrészt az, hogy az alaptörvényben meghatározott felségjelvények szorosan kapcsolódnak
az alkotmányos demokrácia megteremtéséhez, másrészt pedig az e felségjelvényekről,
használatukról szóló törvény elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának
szavazata szükséges.
Továbbá az alkotmányban felsorolt nemzeti jelképek az ország külső és belső integritásának
alkotmányos szimbólumai. Valamint figyelembe kell venni a demokratikus átmenet
speciális történelmi körülményeit is, hiszen az előző rendszer által propagált
internacionalizmus kifejezetten igyekezett visszaszorítani a nemzeti jelképek használatát, így
jelen helyzetben azok jogi védelme még inkább indokolt.

43
Mindezeket figyelembe véve a nemzeti jelképek védelme alkotmányos korlátja lehet a
véleménynyilvánítás szabadságának. Miután büntetőjogon kívül más alkalmas jogi eszköz
nem áll rendelkezésre a jelképek védelme érdekében, így büntetőjog rendszeréhez képest
enyhe szankció kilátásba helyezése nem tekinthető aránytalan korlátozásnak.

Az Alkotmánybíróság tehát elutasította az indítványokat, nem találta alkotmányellenesnek a

szabályozást. Véleménye szerint a véleménynyilvánítás szabadsága az alkotmányra
közvetlenül visszavezethető más normatív alkotmányos értékekkel ütközik. Ezek az
értékek pedig a nemzetik jelképek: az ország zászlója, himnusza és címere. E jelképek az
alkotmánybírák értelmezése szerint „a nemzeti érzés, a nemzethez tartozás
kinyilvánításának eszközei is.” Az indokolás szerint ezek a jelképek kettős tartalmúak, az
állami szuverenitás külső megjelenési formáinak tekinthetők és egyszerre a nemzethez
mint közösséghez tartozást kifejező szimbólumok, így bizonyos vonatkozásaiban kívül
vannak a vélemények alkotmányjogilag védendő pluralizmusán. A véleménynyilvánítás
szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, a nemzeti
jelképek megsértése esetén pedig a magyar alkotmánybírák álláspontja szerint nem ilyen
magatartásról van szó.

A ma hatályban lévő Büntető törvénykönyvben (2012. évi C. törvény) is szerepel a Nemzeti

jelkép megsértése tényállás:

Nemzeti jelkép megsértése

334. § Aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent
Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.

A nemzeti jelképek köre tehát kiegészült a Szent Koronával. Csak a nagy nyilvánosság előtti
elkövetés büntetendő.

A magyar jogban tehát olyan korlátozási esetről van szó, amikor egy közlés a tartalma
alapján korlátozható: önmagában azért, mert sértő, lealacsonyító. A bűncselekmény
elkövetésének nem feltétele, hogy a nemzeti jelkép megsértése az erőszak veszélyével járjon.

Az önkényuralmi jelképek használatának tilalma

A legtöbb kelet-közép-európai és nyugat-európai államban az önkényuralmi jelképek

nyilvános használata tilos. Erre vonatkozó szabályozási modellek:
- általános tiltás: a szabály általánosságban tiltja az önkényuralmi rendszerek
jelképeinek, mozdulatainak, indulóinak stb. használatát

44
 - kivételes szabályozási mód: megnevezi konkrétan azokat a jelképeket, amelyek
bizonyos módú használata tilos; a magyar szabályozás ide tartozik

14/2000. (V. 12.) AB határozat

Magyarországon ez a határozat foglalkozott az önkényuralmi jelképek használatával, amely a

Btk. vonatkozó rendelkezésének alkotmányosságáról döntött.

Az akkor hatályos Büntető törvénykönyvi tényállás:

(1) Aki horogkeresztet, SS–jelvényt, nyilaskeresztet, sarló kalapácsot, ötágú vöröscsillagot,
vagy ezeket ábrázoló jelképet
a) terjeszt,
b) nagy nyilvánosság előtt használ,
c) közszemlére tesz,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel
büntetendő.
(2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt
ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor
eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
(3) Az (1)-(2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem
vonatkoznak.

Az indítványozók ezzel a tényállással szemben fordultak az Alkotmánybírósághoz, kérve a

testületet, hogy állapítsa meg annak alkotmányellenességét és semmisítse meg. Az
indítványozók többsége a sarló-kalapács és az ötágú vörös csillag, valamint az ezeket
ábrázoló jelképek terjesztésének, használatának, illetve közszemlére tételének
bűncselekménnyé nyilvánítását sérelmezte.
Az indítványozók álláspontja szerint az, hogy ezek a magatartások bűncselekménynek
minősülnek, többek között sérti a véleménynyilvánítási szabadság alapjogát. Az
indítványozók szerint azzal, hogy a jogalkotó csak bizonyos, általa önkényuralminak
minősített jelképek büntetőjogi üldözését rendeli el, az embereknek az alkotmányba ütköző
hátrányos megkülönböztetését valósítja meg. Több indítványozó részletesen kifejti, hogy a
sérelmezett rendelkezések ellentétesek a magyar államot kötelező nemzetközi joggal és
nemzetközi egyezményekkel.

Az Alkotmánybíróság ítéletében megállapította, hogy alkotmányosan büntetőjogi korlátozás

alá vonható a közösségek méltóságát sértő, köznyugalmat veszélyeztető magatartás is, vagyis
a köznyugalom bizonyos mértékű megzavarása igazolhatja a szabad
véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását.
Az AB hangsúlyozta, hogy e jelképek használata tiltásának megítélése során figyelemmel
kell lenni a történelmi helyzet sajátosságaira. A múltban sérelmet szenvedett emberekben
és családjaikban, különféle közösségekben az önkényuralmi jelképek használata
fenyegetettség-érzetet, konkrét tapasztalatokon alapuló félelmet ébreszthet, hiszen a
jelképek a totalitárius rendszerekhez kapcsolódó embertelenség megismétlődésének rémét
keltik. Ez sértheti az érintettek emberi méltóságát.
Az AB megvizsgálta az elkövetési magatartásokat (tehát, hogy milyen körülmények közötti
használatát tiltja a jelképeknek a Btk.), és megállapította, hogy a demokratikus társadalom
védelmét jelenti, és ezért nem alkotmányellenes, ha az állam a jelen történelmi helyzetben a
demokráciával ellentétes, vagyis önkényuralmi hatalmi rendszerek adott jelképeivel

45
kapcsolatos egyes konkrét magatartásokat tilt meg: a terjesztést, a nagy nyilvánosság
előtti használatot, a közszemlére tételt.

Az Alkotmánybíróság határozatában elutasította a rendelkezés alkotmányellenességére

irányuló indítványt, megerősítve korábbi gyakorlatát. A nemzeti jelképekkel kapcsolatos
döntésnél hozott érveket megismételte, mely szerint az alkotmányos értékekkel ellentétes
szólást az alkotmány nem védi. Azaz, az önkényuralmi jelképek használatának tilalma
szintén tartalmi korlátozást jelent.

Vajnai Attila v. Magyarország ügy (Emberi Jogok Európai Bírósága, 2008)

Vajnai Attila, a magyarországi Munkáspárt akkori alelnöke 2003-ban beszédet mondott a párt
Budapest központjában tartott jogszerű demonstrációján. Kabátján egy öt centiméter
átmérőjű, ötágú vörös csillagot viselt mint a nemzetközi munkásmozgalom szimbólumát. A
helyszínen szolgálatot teljesítő rendőr felhívta, hogy távolítsa el a ruházatáról a csillagot, amit
ő meg is tett. Ezt követően önkényuralmi jelkép nyilvános viselése miatt büntetőeljárás indult
ellene. Az elsőfokú bíróság egy évre próbára bocsátotta. A Fővárosi Bíróság helybenhagyta az
elsőfokú bíróság ítéletét. Ezt követően fordult Vajnai Attila az Emberi Jogok Európai
Bíróságához

Vajnai szerint a vörös csillag viseléséért indított büntetőeljárással a magyar hatóságok

megsértették véleménynyilvánítási szabadságát. A magyar kormány védekezése szerint mivel
a vörös csillag a totalitárius rendszert szimbolizálja, aláássa azokat az értékeket, amelyek a
demokrácia alapját is képezik.

A korlátozás szükségességével kapcsolatban Vajnai azt hangsúlyozta, hogy alapvető

különbség volt a fasiszta és a kommunista ideológiák között, és a vörös csillagot nem
lehet kizárólag a kommunista diktatúrával azonosítani. Emellett a fasizmussal ellentétben
a nemzetközi jog nem tiltotta be a kommunizmus hirdetését. A panaszos szerint az állam nem
tudta igazolni, hogy nyomós társadalmi igény igazolná a vörös csillag általános tilalmát.
A kormány úgy érvelt, hogy a vörös csillag Magyarországon nem kizárólag a nemzetközi
munkásmozgalom jelképe. A közelmúlt magyar történelme megváltoztatta a szimbólum
jelentését, ma az összekapcsolódik azzal a diktatórikus rezsimmel, amely súlyos emberi
jogi jogsértéseket igazolt és erőszakosan jutott hatalomra.

Az EJEB álláspontja szerint majdnem két évtized telt el a rendszerváltás óta, és a plurális
demokrácia stabilnak tekinthető Magyarországon. Semmi nem utal arra, hogy a
kommunista diktatúra visszaállításának reális és közvetlen veszélye fennállna.

46
A politikai beszéd korlátozását csak nyilvánvaló, nyomós és különleges társadalmi igény
igazolhatja. Különös gonddal kell eljárni azon szimbólumok esetében, amelyeknek több
jelentésük van, hiszen egy általános tilalom olyan kontextusban is korlátozhatja a
használatukat, amelyben a tilalom nem lenne szükséges. A bírák tisztában voltak azzal a
ténnyel, hogy a kommunizmus idején elkövetett jogsértések miatt a vörös csillaghoz negatív
érzelmek kapcsolódnak. Ugyanakkor a vörös csillag nem határozható meg kizárólag mint
a kommunista diktatúra jelképe. Nyilvánvaló, hogy ez a szimbólum a nemzetközi
munkásmozgalmon túl egyes tagállamokban jogszerűen működő politikai pártokat is
jelképez.
Vajnai egy jogszerűen megtartott, békés demonstráción viselte a vörös csillagot egy olyan
bejegyzett baloldali párt képviseletében, amely soha nem törekedett a jogállam megdöntésére.
Ilyen helyzetekben gondosan el kell választani egymástól azokat a közléseket, amelyek sértők
és felháborítók, azoktól, amelyek már nem tarthatnak igényt a demokratikus társadalom
toleranciájára. Ezért a testület úgy ítélte meg, hogy - szem előtt tartva a vörös csillag
többféle jelentését - a teljes tilalom túlságosan széles, mivel olyan tevékenységeket és
közléseket is tilt, amelyek nyilvánvalóan a szólásszabadság védelme alatt állnak.
Ami a zavargások megelőzését mint legitim szabályozási célt illeti, a kormány az EJEB
véleménye szerint nem hivatkozott olyan esetre, ahol a vörös csillag nyilvános megjelenítése
bármilyen veszélyt eredményezett volna.

Természetesen az EJEB is tisztában van azzal a ténnyel, hogy a kommunizmus

megszilárdítása érdekében milyen szisztematikus terrort alkalmaztak a rendszer
irányítói, és hogy a szimbólumának tekintett vörös csillag az áldozatokban és
hozzátartozóikban kényelmetlen érzéseket kelthet. Ugyanakkor ezek az érzések, bármily
érthetők is, nem korlátozhatják a véleménynyilvánítás szabadságát. A valós vagy
feltételezett társadalmi érzések kielégítése nem igazolhatja alapvető szabadságok korlátozását.
Mindezek alapján az EJEB megállapította véleménynyilvánítási szabadság megsértését.

A ma hatályos magyar szabályozás egyes elemeiben eltér az eredeti tényállástól. A hatályos

Btk.-ban:

Önkényuralmi jelkép használata

335. § Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot
vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas - különösen az
önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő -
módon
a) terjeszt,
b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy
c) közszemlére tesz,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.

A bűncselekmény tehát csak akkor valósul meg, ha a jelképek nyilvános viselése alkalmas a
köznyugalom megzavarására, másokban megbotránkozást kelt. Általánosan tehát nem
tilos ezek viselése, terjesztése. A művészeti, tudományos célú felhasználás is megengedett e
tényállás szerint, mert az nem alkalmas a köznyugalom megzavarására.
Ez a változás elmozdulást jelent a tartalmi alapú korlátozástól a kontextuális korlátozás
irányába, mivel a bűncselekmény megvalósulásához bizonyos hatás elérése szükséges.

47
10. Művészet és tudomány a közéleti vitákban

Véleménynyilvánítás művészi eszközökkel

Tatár és Fáber kontra Magyarország (Emberi Jogok Európai Bírósága, 2012)

Az ügy körülményei:
Tatár József és Fáber Ferenc egy általuk „politikai performansz”-nak minősített esemény
keretében, melyet az országban a 2006-os őszi tömegmegmozdulásokat követően szerintük
kialakult általános politikai válság tett szükségessé, szennyes ruhákat teregettek egy, a
budapesti Parlament köré vont kordonokhoz erősített kötélre. (A fenti fotó csak
illusztráció, nem az eseményen készült.)
Nyilatkozatuk szerint e véleménynyilvánítás szimbolikus jelentése az volt, hogy „kiteregessék
az ország szennyesét”. A kérelmezők pontosan 13 percet töltöttek a helyszínen, amely idő
alatt válaszoltak néhány, a helyszínen megjelent újságíró által feltett kérdésre. Ezt követően a
kérelmezők önként távoztak.
A kérelmezők az eseményt nem jelentették be előre a gyülekezési jogról szóló törvény
alapján, mert a „perfomansz”-t provokatív politikai véleménynyilvánításnak és nem
tüntetésnek szánták.
A rendőrség 80 000 ft-os bírságot szabott ki rájuk a gyülekezési joggal való visszaélés
szabálysértés elkövetése miatt azzal az indokkal, hogy a kérelmezők elmulasztották a
bejelentést. Ezt a döntést a hazai bíróságok helyben hagyták.
A kérelmezők az EJEB-hez fordultak azt állítva, hogy ezzel a véleménynyilvánítási
szabadságukat megsértették, abba indokolatlanul beavatkoztak. Azzal érveltek, hogy a
„performasz” olyan véleménynyilvánítási cselekmény volt, amelyre nem vonatkozik a
gyülekezések bejelentésére vonatkozó szabály. Különösen mivel csak ketten vettek részt rajta,
és nagyon rövid ideig tartott. A Kormány azzal érvelt, hogy nem a politikai
véleménynyilvánítása miatt vonták eljárás alá, hanem azért, mert nem tartották be a
gyülekezési törvényben előírt bejelentési kötelezettséget, ami a „performansz”-ra mint
kétszemélyes gyülekezésre is vonatkozik.

Az EJEB érvelése:
Az EJEB megállapította, hogy a „performansz” a politikai véleménynyilvánítás körébe
tartozik. A Bíróság szerint az esemény túlnyomóan véleménynyilvánításnak minősül,
különösen, hogy csak két személy vett benne részt, és hogy csak nagyon rövid ideig tartott.
Egy ilyen esemény nem vonz olyan tömeget, amely specifikus hatósági intézkedéseket tenne
szükségessé. Két személy véleményt kifejező akcióját nem kell gyülekezésnek tekinteni
különösen további szándékolt résztvevők hiányában. Pusztán az, hogy a véleménynyilvánítás

48
közterületen történik, még nem teszi gyülekezéssé a véleménynyilvánítást. Itt nem volt közös
részvételre ösztönzés, hiányoznak a gyülekezésnek azok az elemei, hogy a beszélők és a
szándékosan jelenlévők között eszmecsere van stb. Nyilvánvaló tehát, hogy az időben rövid,
két személyes politikai „performansz” célja a médián keresztüli üzenetküldés volt, nem
pedig emberek közvetlen összejövetele.
Azzal, hogy ezt gyülekezésnek minősítették, a magyar hatóságok a gyülekezési törvény
szabályai alapján jártak el. A gyülekezési törvényben előírt bejelentési kötelezettség
elmulasztása pedig szabálysértés. A Bíróság szerint erre nem volt szükség, mert nem
gyülekezés volt az esetben, így nem is kellett koordinálni az eseményt.
Ennek a gyülekezési szabálynak a véleménynyilvánításra való alkalmazása korlátozta a
véleménynyilvánítás szabadságát, így a magyar állam megsértette az Egyezményt.
A Bíróság szerint az ilyen hatósági eljárás és igazgatási szankció kiszabása az olyan
vélemények kapcsán, amelyek művésziek és politikaiak egyben, dermesztő hatással (chilling
effect) lehetnek a közügyek megvitatására.
Fontos a Bíróság szerint azonban, hogy nem lehet minden típusú magatartást, aminek van
kifejező ereje, a véleménynyilvánítás körébe tartozónak tekinteni. Így például az
öngyilkos merénylőknek vagy a terroristáknak a magatartása mögött is van egy politikai
üzenet, de ezek egyértelműen nem tartozhatnak a véleménynyilvánítás szabadságának a
körébe. Ugyanígy a kommunikációs célú erőszakos magatartások vagy az erőszakkal való
fenyegetések sem tartoznak a védett közlések közé. Ezekben az esetekben az államnak
legitim indokai vannak a korlátozásra: mások jogainak, életének, testi épségének
védelme stb.

Mătăsaru v. Moldova (Emberi Jogok Európai Bírósága, 2019) 9

Az ügy előzményei:
Anatol Mătăsaru moldovai aktivista rendszeresen demonstrál a rendőrség, az ügyészség és a
bíróság által elkövetett korrupció ellen. Korábbi akciói során többek között levágott
disznófejjel ellátott bábuként ábrázolt állami hivatalnokokat és a korrupcióellenes ügyészség
ajtaja elé helyezett vécén ülve demonstrált. Akciói miatt többször letartóztatták. A jelen ügy
tárgyát a kérelmező 2013-as akciója képezte, aminek során az ügyészek állami szünnapján a
legfőbb ügyész hivatalának épülete elé egy magas rangú politikus képével díszített kétméteres
péniszt, valamint egy ügyészek képeivel dekorált vaginát ábrázoló szobrot állított ki. Az
esemény nagy sajtóérdeklődést váltott ki, a helyszínen több újságíró is interjút készített a
kérelmezővel. Egy óra elteltével a rendőrség egy furgonnal elszállította az installációkat és
őrizetbe vette a kérelmezőt.
9
Forrás: https://ejeb.atlatszo.hu/2019/01/23/matasaru-velemenynyilvanitasnak-minosul-a-kepviselo-
ketmeteres-peniszkent-torteno-abrazolasa/

49
2015-ben a moldovai bíróság garázdaság miatt elítélte és két év felfüggesztett
szabadságvesztésre ítélte az installáció obszcén voltára és arra tekintettel, hogy
köztisztviselők nemi szervekhez való hasonlítása átlépi a megengedett kritika határait. A
bíróság a büntetéskiszabás során figyelembe vette, hogy a kérelmezőt korábbi hasonló akciói
miatt már elítélték, azonban e büntetések nem fejtettek ki megfelelő visszatartó erőt.
A kérelmező fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a szobrok a művészi önkifejezés
kategóriájába tartoznak, céljuk pedig a Moldovában közismert mértékű korrupcióra való
figyelemfelhívás. A kérelmező hivatkozott a kiszabott büntetés kirívó súlyára is. A
fellebbezést a hazai fellebbviteli fórumok elutasították, a végső szót 2016-ban mondta ki a
moldovai Legfelsőbb Bíróság.
A kérelmező még ebben az évben az EJEB-hez fordult a véleménynyilvánítás szabadságát
garantáló 10. cikk sérelmére hivatkozva. Panaszában kiemelte, hogy a moldovai joggyakorlat
szerint csak a kiemelt súlyú erőszakos garázdaság minősül bűncselekménynek, az
erőszakmentes megmozdulások a garázdaság szabálysértési alakzatába tartoznak, az ő
cselekményét mégis a súlyosabb minősítés szerint ítélték meg. Álláspontja szerint a súlyos
büntetés célja az volt, hogy elrettentse őt a további demonstrációktól.

A Bíróság megállapításai:
A Bíróság az ügy értékelése során felidézte az esethez hasonló politikai célú performanszok
és a szólásszabadság viszonya kapcsán tett korábbi megállapításait. A moldáv ügyhöz
hasonlóan nem beszéddel, hanem cselekvéssel fejeztek ki véleményt a magyar állam ellen
indult Tatár és Fáber-ügy kérelmezői. A Bíróság az ügyben a védett véleménynyilvánítás
körébe tartozónak minősítette a tevékenységgel megvalósított politikai akciót is. Ugyanígy
döntött az Atatürk-szobor festékkel való leöntésével kapcsolatos 2015-ös ügyben és
hasonlóan védendőnek értékelte az orosz Pussy Riot együttes performanszát, amely során az
együttes tagjai a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház ikonfala előtt adták elő Szűzanya,
zavard el Putyint! című dalukat.
A fentiekhez hasonló megmozdulások tehát a politikai véleménynyilvánítás körébe
tartoznak, amelyet a felek által nem vitatott módon a Moldáv állam korlátozott. Ahhoz, hogy
ez egy demokratikus társadalomban szükségesnek minősüljön, annak bizonyítása szükséges,
hogy a korlátozás nyomós társadalmi érdeket szolgált, és ezzel arányos volt.
A Bíróság ezzel kapcsolatban elfogadta a moldovai kormány azon hivatkozását, hogy a
beavatkozás célja a közfeladatot ellátó emberek méltóságának védelme volt.
A kiszabott szabadságvesztés szankciót azonban a Bíróság súlyosan aránytalannak
találta, amelyet az eset semmilyen körülménye nem indokolt. Megerősítve korábbi
gyakorlatát, a börtönbüntetés megítélését érdemben annak három évre való felfüggesztése
sem befolyásolta. A Bíróság megítélése szerint a büntetés súlya nem csak a kérelmezőre
nézve jelentett súlyos hátrányt, de másokat is elrettenthet attól, hogy politikai vagy egyéb
véleményüket szabadon kifejezzék.
E körben hangsúlyozta, hogy a moldovai hatóságok nem megfelelően egyensúlyoztak a két
védett érdek, az akár sokkoló, felkavaró eszközökkel gyakorolt véleménynyilvánítás és a
méltósághoz, jó hírnévhez való jog érvényesítése között.
A Bíróság egyhangú határozatában megállapította, hogy a kérelmező jogaiba való
beavatkozás ezen aránytalanságra tekintettel nem minősül szükségesnek, ebből következően
sérti az Egyezmény 10. cikkét.

50
Tudományos viták szabadsága

Karsai kontra Magyarország (Emberi Jogok Európai Bírósága, 2009)

Az ügy körülményei:
Karsai László történész és egyetemi tanár. Fő kutatási területe a második világháború és,
különösen – a zsidók és romák kiirtása. Ebben a témában számos publikáció szerzője.
2004-ben heves nyilvános vita zajlott arról, hogy kell-e szobrot állítani Teleki Pál emlékének
Budapesten. (A mellékelt fotó egy korábban készült mellszobrot ábrázol, a vitatott szobor nem
készült el.) A vita tágabb értelemben Magyarországnak a második világháborúban és a
holokausztban vállalt szerepével való szembenézés hiányát, és a magyarok országuk XX.
századi történelmének e fejezetével szembeni attitűdjét is érintette – olyan kérdéseket,
amelyeknek politikai vonzatai is voltak, mivel az országban egyes jobboldali pártok a
második világháborút megelőző politikai rendszerből eredeztették gyökereiket, amely
rendszernek Teleki Pál emblematikus figurája volt.
Ebben a vitában a kérelmező nyilvánosan az állította, hogy Teleki a magyar történelem egyik
legkártékonyabb alakja volt, mivel ő volt a felelős a kiterjedt antiszemita törvénykezés
elfogadásáért, és Magyarország második világháborúba taszításáért.
Az Élet és Irodalom című hetilap 2004/11. számában a szerző e témában publikált cikket,
melyben a jobboldali médiát – beleértve T.B. is – kritizálta Teleki szerepének megszépítése, és
ezzel összefüggésben antiszemita nyilatkozatok tétele miatt. A cikk a Teleki politikai
tevékenységével kapcsolatos téves, a jobboldali szerzők által Teleki magyar zsidók üldözéséért
fennálló felelősségének – a kérelmező szerint „óvatos zsidózás”-nak minősülő – csökkentése
céljából hangoztatott nézetek közül ismertet és cáfol néhányat.
T.B. pert indított a kérelmező ellen a Fővárosi Bíróság előtt. Azt állította, hogy jó hírnevét
a kérelmező cikkének egy másik bekezdése megsértette. A bekezdés így hangzik:
„Az Országgyűlési Könyvtár PRESSDOC-adatbázisában százával sorjáznak a Teleki Pálról
szóló, őt hol gátlástalanul, hol mérsékeltebb hangnemben, de dicsőítő cikkek, tanulmányok.1
A szélsőségesen antiszemita és irredenta Hunnia Füzetek 1994-1995-ben 15 részes
tanulmánysorozatot szentelt a volt miniszterelnöknek. Azamatőr történész [T.B.] is több
hozsannázó cikket írt Teleki Pálról, a hívő katolikusról, a lelkes cserkésztisztről és - szerinte -
náciellenes reálpolitikusról. Ezek a cikkek, tanulmányok javarészt visszhangtalanok maradtak.
Kevesen vagyunk, akik legalább néha-néha kezünkbe veszünk jobboldali vagy
szélsőjobboldali sajtótermékeket. Amelyek viszont, talán ezen is felbátorodva, egyre
gátlástalanabbul hazudnak, rágalmaznak, uszítanak és zsidóznak.”

51
A hazai bíróságok előtti eljárások:
A felperes (T. B.) szerint az idézett rész utolsó mondata rá vonatkoztatható, és jó hírnevére
sérelmes.
2005-ben a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetet, lényegében azt állapítva meg, hogy a
kifogásolt mondat, különösen a „zsidóznak” kifejezés, nem a kérelmezőre, hanem a jobboldali
és szélsőjobboldali médiára, mint olyanra vonatkozott.
Fellebbezés nyomán, 2006-ban a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a határozatot, és a
kérelmező javára döntött. Karsait saját költségén helyreigazítás közzétételére, valamint
perköltség megfizetésére kötelezte. A kérelmező által tett állításokat a teljes cikk
összefüggésében értékelve az Ítélőtábla megállapította, hogy a kifogásolt kifejezés
személyesen a felperesre vonatkozónak tekinthető, s hogy a kérelmező elmulasztotta az
állítás igaz voltának bizonyítását. A bíróság szerint – akár szövegösszefüggésben is –
zsidózással vádolni a felperest T.B-t hamis színben feltüntető tényállításnak minősült, ilyen
módon alkalmas volt T.B. jó hírnevének megsértésére.
2006 júniusában a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a határozatot, további perköltség
megfizetésére kötelezve a kérelmezőt. A bíróság megerősítette, hogy a kifogásolt nyilatkozat ”
– amely általános megfogalmazásban a jobboldali (és szélsőjobboldali) sajtóval kapcsolatban
került megtételre – a felperest érintőnek is tekinthető.”

Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárás:

Karsai azt állította, hogy a magyar bíróságok határozatai, amelyek őt egy újságcikkben tett
állításai miatt kártérítés fizetésére kötelezték, az Egyezmény 10. Cikke alapján számára
biztosított véleménynyilvánítás szabadságának megsértését jelentették.

A Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező nyilvános vitában vett részt. Az ezt követő
eljárásban a hazai bíróságoknak azt kellett eldönteniük, hogy a kérelmező által tett
állítások ténylegesen T.B. felperest érintették-e, ténybeliek, és jó hírnevet sértők voltak-e.
A Bíróság úgy véli, hogy a felperes személyére történt utalás, de az közvetett volt.
A Bíróságnak ezután azt kell megállapítania, hogy a kérelmező véleménynyilvánítási
szabadságának korlátozása T.B. jó hírnevének közvetett védelme érdekében mennyiben
felelt meg a szükségesség és arányosság követelményének. Ennek eldöntéséhez a Bíróság
megvizsgálta az állítás természetét, az abból származó kárt, a vita jellegét, valamint a
kérelmező és a felperes vitában elfoglalt álláspontját.
A Bíróság megismételte, hogy míg a tények fennállása bizonyítható, az értékítéletek
igazságtartalma nem bizonyítható. Ha egy állítás értékítéletnek minősül, akkor a
beavatkozás arányossága attól függhet, hogy a kifogásolt állítás tekintetében kellő
tényalap áll-e fenn, mivel még az értékítélet is túlzott lehet, ha semmilyen tényalap nem
támasztja alá.
A Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező érve ténybeli állítást tartalmazott, amely T.B.-t
Teleki Pál történelmi szerepének megszépítésében aktív személyként mutatta be. A Bíróság
azonban úgy véli, hogy ez a tényállítás értékkel terhelt volt.
Következésképpen a Bíróság nem tudja teljes mértékben elfogadni a hazai bíróságok azon
megállapítását, hogy a vita tisztán tényállítással volt kapcsolatos. A kérelmező állítása az
éppen zajló közéleti vita kontextusában nem tekinthető túlzottnak, vagy ténybeli alappal
nem rendelkezőnek.
A Bíróság továbbá megjegyezte, hogy a kérelmező – aki történészként számos tanulmányt
publikált a holokausztról – egy olyan vita során írta a kifogásolt cikket, amely egy totalitárius
történelmi epizódokkal rendelkező ország saját múltjának feldolgozásával kapcsolatos
szándékairól szólt. A vita így a legnagyobb mértékben közérdekű volt.

52
A Bíróság ezért úgy véli, hogy ez a publikáció megérdemli a sajtó számára – rendeltetésére
tekintettel biztosított – magas szintű védelmet.
A Bíróság azt a tényt is figyelembe vette, hogy T.B. felperes a vita részeként napilapokban
széles körben megjelentetett cikkek szerzője volt. Ilyen módon önként tette ki magát a
nyilvános kritikának. A Bíróság úgy véli, hogy jelen összefüggésben még a nyers kritika is
védett lenne az Egyezmény 10. Cikke alapján, függetlenül attól, hogy közvetlenül vagy
közvetve kerülne kifejezésre.
A Bíróság továbbá emlékeztetett arra, hogy az Egyezmény 10. Cikke alapján történő
beavatkozás arányosságának a megítélésekor a kiszabott szankció természetét és súlyosságát
is figyelembe kell venni. Igaz, a jelen ügyben a kérelmezőt polgári jogi, nem pedig büntetőjogi
szankcióval sújtották. A Bíróság azonban úgy véli, hogy a kérelmezőre kiszabott
intézkedés, nevezetesen véleményének visszavonására kötelezés olyan kérdésben, amely
történészként szakmai hitelességét érinti, visszatartó hatás (chilling effect) keltésére
alkalmas.
A Bíróság úgy találra, hogy a hazai bíróságok (Ítélőtábla és LB) által felhozott indokok nem
tekinthetők elégséges és releváns igazolásnak a kérelmező véleménynyilvánítási szabadsághoz
való jogába történt beavatkozásra. Ezért a nemzeti hatóságok nem találták meg a kellő
egyensúlyt a releváns érdekek között.
Ennek megfelelően a panaszolt beavatkozás az Egyezmény 10. Cikkének 2. bekezdése
szerinti értelemben nem volt egy „demokratikus társadalomban szükséges”. Ezért az
Egyezmény 10. Cikkét megsértették.

53
11. Sajtó- és médiaszabadság

A véleménynyilvánítás szabadságának egy speciális esete, illetve eszköze a sajtószabadság. A

sajtószabadság a véleménynyilvánítás szabadságából levezethető, de önálló alapjog. Az
Alkotmánybíróság értelmezésében kommunikációs jog.
Ma már összekapcsolódik a médiaszabadság fogalmával is.

A sajtó (média) eszközei:

 nyomtatott sajtó
 rádió
 televízió
 internetes források

A sajtó egyszerre szolgál fórumául a beszélőnek, valamint a demokratikus közvélemény

kialakulásának és formálásának, és így a tájékozódás legfontosabb eszköze.

A sajtószabadság tartalma:

A sajtószabadság
 a sajtótermékek alapítására,
 a tartalmuk összeállítására
 és a terjesztésükre vonatkozik.
A sajtószabadság által védett közlések sajátossága, hogy azok szakmai munkával,
intézményi keretek között elkészített, szerkesztett tartalmak.

A sajtószabadság alanyai:

A fenti sajátosságokból adódóan a sajtószabadság alanyai azok, akiknek a tevékenysége a

sajtó funkcióinak ellátásához hozzájárul:
 az egyes médiumok tulajdonosai,
 a szerkesztők, újságírók és más tartalomelőállítók,
 a tartalom közvetítők és a terjesztők.
Ők hivatkozhatnak a sajtószabadság korlátozására indokolatlan beavatkozás esetén.

A sajtó/média feladatai

A média elsődleges szerepe egy demokráciában, hogy hatalmi ellensúlyként működjön. A

médiának az a feladata, hogy figyelemmel kísérje az állam teljes tevékenységét, és feltárjon
azzal kapcsolatban minden releváns tényezőt, illetve a hatalommal kapcsolatos visszaéléseket.
A médiára klasszikus feladata miatt használjuk (az EJEB gyakorlata alapján) a „public
watchdog” kifejezést, amelynek jelentése ehhez az ellenőrző funkcióhoz kapcsolódik, azaz
hogy a média a „nyilvánosság őrkutyája”. Ez a funkciója a legfontosabb. Tehát az, hogy
közszolgálati szerepet játszik a hivatalos szervek rossz gyakorlatának feltárásában és
megállításában.

54
A médiát tágabb értelemben úgy is felfoghatjuk, hogy az információk és viták olyan
közvetítője, amely elősegíti a demokrácia működését. A média ugyanis beszámol a
választóknak, információkat szolgáltat nekik, így segít abban, hogy a rendelkezésre álló
információk alapján megalapozott döntést tudjanak hozni a közügyekkel kapcsolatban.

A média emellett egyfajta kommunikációs csatornaként is szolgál a kormányzók és

kormányzottak között.

A magyar Alkotmánybíróság ezeket a feladatokat a következőképpen fogalmazta meg:

„A sajtó az egyéni véleményalkotáshoz szükséges információk megszerzésének, a

véleménynyilvánítás szabadságának, a közvélemény formálásának és a tájékoztatásnak
kiemelkedően fontos eszköze. A sajtó feladata a közügyek terén a teljes körű,
kiegyensúlyozott és valósághű tájékoztatás. Ez akkor valósítható meg, ha a sajtó szabadon, a
kormányzat, a parlament, a politikai pártok, illetve egyéb társadalmi csoport befolyásától
mentesen működik.
A sajtó ezen jellege egyúttal azt is jelenti, hogy ellenőrzi a közhatalmi tevékenységeket, a
közéleti vitákat és azok szereplőit, és mindezekről tájékoztatja a nyilvánosságot. A sajtó tehát
egy fajta „házőrző kutya” (public watchdog) szerepet tölt be a demokratikus államokban.
Mindezekből következően a sajtószabadság magában foglalja ezekre vonatkozóan a sajtó
felelősségét is.
A sajtószabadságba beletartozik a cenzúra tilalma és a lapalapítás szabadsága, továbbá a
szerkesztői autonómia is.”

Ehhez az elsődleges funkcióhoz igazodva kell kialakítani a médiarendszert, ami a média

szabadpiachoz való hozzákapcsolásával érhető el. Így teremthető meg a média
kormányzattól való teljes függetlensége, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt a „public
watchdog” funkciót betölthesse, tehát a hatalom felügyeletét.

A XXI. század elejére a média másik nagyon fontos funkciója a szórakoztatás lett. Ez pedig
azzal jár, hogy maga a média is gazdasági szereplő lett, hiszen egyre több médium kerül
nagyvállalatok tulajdonába vagy befolyása alá, így a magánhatalom is megjelenik a média
területén. Itt különösen vigyázni kell, hogy politikai befolyásolás eszközévé ne váljon.

A sajtószabadság korlátozása

A sajtó útján történő közlésekre is vonatkoznak a véleményszabadság korlátozásával

kapcsolatos elvek, de ezek mellé még plusz szabályok is társulnak.

Az egyik legdurvább korlátozás a cenzúra. Akkor valósul meg, ha egyes állami szervek
valamely sajtóterméket annak tartalma alapján előzetesen megvizsgálnak, és amennyiben nem
találják helyesnek, nem engedik annak megjelenését. Ez demokráciában tilos. A cenzúra
tilalma azt jelenti, hogy a sajtóban/médiában nincs előzetes hatósági vizsgálat.

55
A magyar médiaszabályozás

Alaptörvény IX. cikk

(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a
demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac
felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

Az Alaptörvény további rendelkezései is vonatkoznak a médiaszabályozásra, így például a

jogállamiság, a hatalmi ágak elválasztásának elve, a nemzetiségek jogainak érvényesítése stb.

2010-ben Magyarországon a médiaszabályozás nagy változásokon ment keresztül. Ma két

törvény szabályozza ezt a területet:
 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

A szabályozás csak a tömegkommunikációs céllal közzétett médiaszolgáltatásokat,

sajtótermékeket érinti, amelyek elsődleges célja valamely médiatartalom
nyilvánossághoz történő eljuttatása. A törvény hatálya a közvélemény széles rétegeinek
szánt szolgáltatásokra terjed ki: a magán és nyilvános kommunikáció elhatárolása megjelenik
az új szabályozásban.

Fogalmak

 Médiaszolgáltatás: önálló, üzletszerűen - rendszeresen, nyereség elérése érdekében,

gazdasági kockázatvállalás mellett - végzett gazdasági szolgáltatás, amelynek
elsődleges célja, hogy egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősségi körébe tartozó
műsorszámokat tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából a nyilvánossághoz
eljuttassa valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
 Médiaszolgáltató: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely szerkesztői
felelősséggel rendelkezik a médiaszolgáltatás tartalmának megválasztásáért, és
meghatározza annak összeállítását.
 Lekérhető médiaszolgáltatás: olyan médiaszolgáltatás, amelyben a médiaszolgáltató
által összeállított műsorkínálat alapján a felhasználó egyéni kérés alapján, az általa
kiválasztott időpontban tekintheti, illetve hallgathatja meg a műsorszámokat.
 Lineáris médiaszolgáltatás: a médiaszolgáltató által nyújtott, műsorszámok műsorrend
alapján történő egyidejű megtekintését, illetve meghallgatását lehetővé tevő
médiaszolgáltatás.
 Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság
vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért
valamely természetes vagy jogi személy szerkesztői felelősséget visel, és amelynek
elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való
eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban
vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
 Médiatartalom: valamennyi médiaszolgáltatás során, valamint sajtótermék által kínált
tartalom.

56
Főbb elvek

A sajtószabadság kiterjed az államtól, valamint bármely szervezettől és érdekcsoporttól

való függetlenségre.

Az állami és önkormányzati szervek, intézmények, tisztségviselők a közérdekű adatok

szolgáltatásával kötelesek elősegíteni a médiatartalom-szolgáltató tájékoztatását.

A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény

elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások
személyiségi jogainak sérelmével.

Törvény a médiaszolgáltatások megkezdésének vagy végzésének, illetve a sajtótermékek

közzétételének feltételéül szabhatja a hatósági nyilvántartásba vételt.

Tulajdonostól való szakmai függetlenség:

A médiatartalom-szolgáltató munkavállalója, vagy a médiatartalom-szolgáltatóval
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy jogosult a médiatartalom-
szolgáltató tulajdonosától, valamint a médiatartalom-szolgáltatót támogató, illetve a
médiatartalomban kereskedelmi közleményt elhelyező természetes vagy jogi személytől való
szakmai függetlenségre és a médiatartalmak befolyásolására irányuló tulajdonosi vagy
támogatói nyomásgyakorlással szembeni védelemre (szerkesztői és újságírói szabadság). Nem
alkalmazható munkajogi szankció a munkavállalóval szemben, ha megtagadta a szerkesztői
vagy újságírói szabadságát csorbító utasítás végrehajtását.
E szabály a szakmai függetlenség biztosítását célozza, és abból a felismerésből fakad, hogy a
média függetlenségére, közérdekű feladatainak ellátására nem pusztán az állam, hanem a
különböző magánérdekek is veszélyesek lehetnek. A tulajdonos természetesen továbbra is
meghatározhatja a tulajdonában álló médium alapvető irányultságát, jellegét, de közvetlen, a
függetlenséget sértő utasítást az újságíróknak, szerkesztőknek nem adhat. A törvény szerint
nem alkalmazható munkajogi vagy polgári jogi jogviszonyból eredő joghátrány az újságíróval
és a szerkesztővel szemben amiatt, mert megtagadta a szabadságát csorbító utasítás
végrehajtását (ugyanakkor alkalmazásuk megkezdéséről a tulajdonos természetesen továbbra
is teljesen szabadon hozhat döntést).
A médiatartalom-szolgáltató, annak munkavállalója vagy a médiatartalom-szolgáltatóval
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy nem vonható felelősségre olyan
jogsértésért, amelyet valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követett
el, és az adott információ általa nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon
megszerezhető, feltéve, hogy az így elkövetett jogsértés nem okoz aránytalan vagy súlyos
sérelmet, továbbá az információ megszerzésére nem a minősített adatok védelméről szóló
törvény megsértésével került sor. Az ezzel kapcsolatos kárt ettől még meg kell fizetni,
érvényesíteni is lehet a bíróságon. Ez a szabály az oknyomozó újságírásra vonatkozik.

Információforrás védelme:
A médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló
egyéb jogviszonyban álló személy törvényben meghatározottak szerint jogosult a számára a
médiatartalom-szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy
(információforrás) kilétét a bírósági és hatósági eljárások során titokban tartani, továbbá
bármely, az információforrás azonosítására esetlegesen alkalmas dokumentum, irat, tárgy

57
vagy adathordozó átadását megtagadni. A bíróság – bűncselekmény elkövetésének felderítése
érdekében – törvényben meghatározott, kivételesen indokolt esetben az információforrás
felfedésére, valamint az információforrás azonosítására esetlegesen alkalmas dokumentum,
irat, tárgy vagy adathordozó átadására kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a
vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyt.

Közönség jogai:
Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai
közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára
jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos
tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről.

A sajtó kötelessége:
A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre
számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint Magyarország polgárai és a magyar
nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk
közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban kiegyensúlyozottan
tájékoztatni.

Sajtó-helyreigazítás:
Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele
kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító
közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve
megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények.
A sérelmezett részhez hasonló módon és terjedelemben, illetve más típusú médiumoknál a
közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és azzal azonos napszakban kell közölni. A
törvényben meghatározott határidők betartása szükséges, mely a különböző típusú médiumok
esetében eltérő.

A médiapiac hatósági ellenőrzése

A médiatörvény egy hatósági ellenőrzési-felügyeleti rendszert vezet be az egész magyar

médiára. Ezzel a médiatartalmat előállító szerkesztőségek tevékenysége felett egy hatóság
végez felügyeletet. A sajtó feletti hatósági felügyelet az állami szabályozás legaktívabb és
leginkább beavatkozó formája.

A médiatörvény felállít egy központi, közigazgatási médiahatóságot, a Nemzeti Média- és

Hírközlési Hatóságot (NMHH). Ez a médiafelügyeletet végző hatóság. A Nemzeti Média és
Hírközlési Hatóság önálló szabályozó szerv, melynek vezetője rendeletet adhat ki. Sajátos,
államigazgatási hierarchiából kiemelt jellege van.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke vezeti és képviseli a Hatóságot, a Hatóság
tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek. Kinevezi a Média- és Hírközlési
Biztost. Az Elnököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre.
Az Elnököt nem lehet utasítani feladatkörének ellátásával és hatáskörének gyakorlásával
kapcsolatos eljárása és döntése vonatkozásában.
A Médiatanács a Hatóság önálló hatáskörű, az Országgyűlés felügyelete alatt álló, jogi
személyiséggel rendelkező szerve. A Médiatanács és tagjai csak a törvénynek vannak
alárendelve, és tevékenységük körében nem utasíthatók. A Médiatanács elnökét és négy tagját
az Országgyűlés – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával – kilenc

58
évre választja egyidejű szavazással. A Médiatanács elnöke az NMHH elnöke. Évente
beszámol tevékenységéről az Országgyűlésnek.
A Médiatanács többek között
 ellátja a médiaszolgáltatási jogosultságok pályáztatásának és a pályázat elbírálásának
feladatát,
 a Hivatalon keresztül műsorfigyelő és -elemző szolgálatot működtet,
 véleményt nyilvánít a médiával és a hírközléssel kapcsolatos jogszabályok
tervezetéről,
 állásfoglalásokat, javaslatokat dolgoz ki a magyar médiaszolgáltatási rendszer
fejlesztésének elvi kérdéseire vonatkozóan,
 kezdeményező szerepet vállal a médiaműveltség, a médiatudatosság magyarországi
fejlesztésében

Az NMHH előtt hatósági eljárás egyéni panasz alapján, illetve hivatalból is indulhat. Az
NMHH ellenőrzi, hogy az egyes médiaszolgáltatók a jogszabályoknak megfelelően
működnek-e.

Ha a Hatóság valamely sajtótermék ellen eljárást folytat, akkor annak irataiba korlátozás
nélkül betekinthet, dokumentumairól másolatot készíthet, adatszolgáltatásra hívhat fel,
tájékoztatás nyújtására kötelezhet bármely újságírót vagy az üggyel összefüggésben bármely
személyt. A médiatörvény külön eljárási bírságot vezet be arra az esetre, ha valaki
magatartásával az eljárás elhúzódását vagy egy valós tény feltárásának meghiúsítását okozná.

A regisztráció szabályai:
A médiatörvények szabályai vonatkoznak a nyomtatott sajtóra, a tévékre a rádiókra, az
internetes sajtótermékekre, a lekérhető szolgáltatásokra és a kiegészítő szolgáltatásokra.
Valamennyi típusú médiaterméket regisztrálni kell.
A médiaszolgáltató által nyújtott lineáris médiaszolgáltatás bejelentés és a Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság Hivatala általi hatósági nyilvántartásba vétel után végezhető.
A médiaszolgáltató által nyújtott lekérhető médiaszolgáltatást, kiegészítő médiaszolgáltatást
és a Magyarország területén letelepedett kiadó által kiadott sajtóterméket nyilvántartásba
vétel céljából be kell jelenteni a Hivatalhoz. A bejelentés határidejének elmulasztása esetén
szankcióként bírságot szabhat ki.
A nyilvántartásoknak a médiaszolgáltatók, a sajtóterméket alapítók és kiadók nevére,
elérhetőségére, valamint a médiaszolgáltatások és a sajtótermékek elnevezésére vonatkozó
adatai nyilvánosak, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság internetes honlapjáról
elérhetők.

59
12. Az internetes kommunikáció sajátosságai

A technológia legújabb kori fejlődésével létrejött az internetes média. Ez világszerte új

dimenziókat nyitott meg a kommunikációban, és ez által a kommunikációs jogok gyakorlása
kapcsán is. Az internet a kommunikációs technológia legnagyobb fejlődése a
könyvnyomtatás óta. Megjelenése és elterjedése azt eredményezte, hogy ma már szinte bárki
publikálhat a nyilvánosság előtt, és közlendője azonnal eljuthat – akár anonim módon is – a
világ szinte bármely pontjára. Az internet tehát a korábbiakhoz képest példátlan, más
médiumokhoz képest sokkal inkább egyenlő lehetőséget biztosít a szabad szólásra és
kommunikációra, illetve a tájékozódásra világszerte. A közlések villámgyorsan
eljuthatnak az országhatárokat átívelve bárhová.
Ezáltal a nyilvánosság is átalakul. Az internetes hírportálok és egyéb professzionális
internetes médiumok mellett az egyéni közlési formákra is sokféle online eszköz áll
rendelkezésre: weboldalak, csoportos beszélgetések, e-mail, egyes tartalmakhoz fűzött
kommentek, közösségi média, blogolás, vlogolás. Az új technológiák megnyilvánulásai és
eszközei (elsősorban a webblog, podcasting - azaz a hangfájl alapú weboldal és a
videoblogok) elmossák a határt civilek és újságírók között. Az online kommunikáció
költségei alacsonyak, a részvétel viszonylag egyszerű. Előtérbe kerültek az interaktív
eszközök és műsorok, azaz a médiának olyan módozatai, amelyekbe a közönség is
beleszólhat, tehát a közönség kommentálhat.

Fontos elhatárolni az internetes sajtószabadságot (szerkesztett tartalmak előállítása) és az

egyéni internetes véleménynyilvánítást, amire a sajtószabadság nem vonatkozik.

Az interneten keresztül történő kommunikáció tartalmának jogi szabályozását kezdettől fogva

nehezítette a világháló két fontos sajátossága: a névtelenség, és az, hogy az információk nem
maradnak az országhatárokon belül. A névtelenség az esetek jelentős részében lehetetlenné
teszi a vélemény gazdájának azonosítását, ami rendkívüli módon megnehezíti a jogi
felelősség megállapítását egy jogsértő közlés esetén. A kommunikáció határokon átívelő
jellege pedig megkövetelné, hogy az egyes országok hasonlóan ítéljék meg az internetes
szólásszabadság határait, ami pedig nemzetközi vagy globális szabályozást igényelne.
Mi lehet a megoldás? A szabályozás egyik lehetséges módja a hagyományos állami
jogszabályok alkotása. Ennek alternatívája az internetszolgáltatók által történő
önszabályozás, önkéntes szűrés.

Az internetes kommunikáció veszélyei10

Az internetes kommunikáció fejlődésének fontos lépcsője volt, hogy a 2000-es évek

közepétől egyre inkább a komplex kommunikációs platformok, a forgalomirányító
szolgáltatások kerültek a középpontba. A forgalomirányítók közé tartoznak a
keresőszolgáltatások, amelyek valamely keresőalgoritmus alapján navigálják a
felhasználókat; a közösségi hálózatok, amelyekben az egyes felhasználók a velük
kapcsolatban álló más felhasználók ajánlásai alapján jutnak el az információhoz; valamint az
olyan letöltőközpontok, applikációáruházak és online értékesítési felületek, amelyek a

10
Polyák Gábor (szerk.): Algoritmusok, keresők, közösségi oldalak és a jog – a forgalomirányító szolgáltatások
szabályozása. HVG-ORAC, Budapest, 2020, 9-11, 148.

60
felhasználó vélt igényei és más felhasználók elégedettsége alapján rangsorolják az értékesített
termékeket. Ezek első pillantásra különböző technikai megvalósítással, sőt különböző
filozófiák mentén működnek. Azonban minden esetben egy-egy olyan algoritmus határozza
meg a felhasználó számára láthatóvá váló tartalomválasztékot, amely a rendszer üzemeltetője
által meghatározott szempontok alapján rangsorolja az információkat.
A nyilvánosság és a magánszféra átalakulásában kiemelt szerepet játszanak a közösségi
platformok sajátosságainak köszönhetően megjelenő és megerősödő társadalmi megfigyelési
és irányítási stratégiák. A közösségimédia-platformokon bárki gyakorolhatja a felügyelet
funkcióit, s ezenközben kitalálhatja a felügyelet gyakorlásának módját. Ebben a
médiakörnyezetben a jog mint szabályozási eszköz valójában másodlagossá válik A valódi
magatartás-irányítást az algoritmusok, a kódok végzik, amelyek sokkal hatékonyabban
képesek az embereket meghatározott irányokba terelni, mint a jog – egyébként könnyen
megszeghető – szabályai. Csakhogy ezek a kódok a felhasználók számára láthatatlanok, a
kormányzatok számára pedig nem hozzáférhetők, hiszen a legtöbb esetben a platformok üzleti
titokként kezelik ezeket.
A forgalomirányító szolgáltatásokon megjelenő tartalmakkal kapcsolatban az elmúlt időszak
legélesebb médiaszabályozási vitáit a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció váltotta ki. Ezek
egyike sem új jelenség a nyilvános kommunikációban, ugyanakkor láthatóságukat,
mennyiségüket, terjedésük sebességét jelentős részben növelte a platformalapú digitális
médiakörnyezet. Szabályozási válaszok e kihívásokra egyelőre csak részlegesen, inkább egyes
országokban születtek; ezek közül a legismertebb példa a közösségimédia-szolgáltatók
felelősségét szigorúan szabályozó német törvény. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a
tiltó/kötelező jogi szemlélet e kommunikációs környezet szabályozásában hatékony lehet.
Éppen ezért egyre fontosabb részévé vált a médiapolitikai eszköztárnak a médiaműveltség
erősítése, a médiaoktatás. A médiaoktatás szerepét a digitális médiakörnyezetben abban
határozhatjuk meg, hogy olyan ismeretekkel és képességekkel vértezze fel az embereket,
amelyek segítik az online környezetben való tájékozódást, a tudatos információfogyasztást, az
értő, kritikai szemléletű befogadást. Emellett képessé teszi az egyént arra, hogy az
interaktívvá vált hálózati kommunikációs környezetben a közösségi értékek tiszteletben
tartásával fejezze ki gondolatait és véleményét a nyilvános kommunikációban. Az átalakult
struktúrájú nyilvánosság demokratikus működése egy magasabb fokú kritikai tudatosságot, és
az online környezet működését, az információs forgalmat meghatározó mechanizmusokat és
jelenségeket is értő befogadót feltételez, ezért a médiaműveltség fejlesztése ma már nem
pusztán a gyerekek és a fiatalok elérését jelenti, hanem a társadalom egészét célzó fejlesztést
feltételez.

A közösségimédia-platformok elterjedése, a társadalmi kommunikáció online platformokon

kialakuló új formája a gyűlöletbeszéd jelenségét is új dimenzióba helyezte. A felhasználók
által az online platformokon megosztott gyűlöletkeltő közlések kezelése nem pusztán a
növekvő mennyiség és a közlések rendkívül gyors terjedése miatt jelent új kihívást, hanem az
online kommunikáció globális természete miatt is. A platformokat működtető internetes
forgalomirányító szolgáltatások (Facebook, Twitter stb.) ma már az online kommunikáció
megkerülhetetlen szereplői, az interneten zajló információáramlás nagy része ezeken a
platformokon keresztül zajlik. A közösségimédia-platformok szolgáltatói új információs
kapuőrként jelennek meg a nyilvánosság működésében azzal, hogy az általuk meghatározott
algoritmusok irányítják, szűrik a felhasználók által elérhető online tartalmakat. A
szolgáltatók a platformokon megosztott tartalmak ellenőrzése körében, az általuk
kialakított szabályok alapján törölnek, blokkolnak tartalmakat. Tevékenységük
mindezek alapján komplex módon érinti az alapjogok, köztük a szólásszabadság
érvényesülését. Amikor egy platform gyűlöletbeszéd miatt töröl egy felhasználói tartalmat, a

61
véleménynyilvánítás szabadságát érintő döntést hoz, korlátozza azt mások jogainak védelme
érdekében, ezzel alakítja a szólás határait. A közösségimédia-platformok jelenlegi tartalom-
ellenőrzési tevékenységével összefüggésben komoly alapjogi aggályként fogalmazható meg,
hogy a platformok által jogsértőnek, vagy a platform szabályait sértőnek ítélt tartalmak törlése
nem átlátható. Pontosan nem tudható, hogy milyen kritériumok alapján, milyen eljárásban,
hogyan születik döntés a tartalom törléséről, vagy hozzáférhetetlenné tételéről. Hiányoznak
azok az eljárási garanciák, amelyek az alapjogok nemzetközi védelme alapján egyébként
szükséges feltételei az alapjogi konfliktus megfelelő feloldásának. A közösségimédia-
platformokra vonatkozó jelenlegi szabályozási megoldások tevékenységük alapjogi
érintettségét nem veszik figyelembe, így mindenekelőtt nem biztosítják a forgalomirányítók
törlési tevékenységének átláthatóságát és az elszámoltathatóságot. Vannak törekvések az
átláthatóság növelésére, de ezek még korántsem tekinthetők elégségesnek.
A szólásszabadság hasonló jellegű korlátozására ad lehetőség az is, ha egy közlést a platform
álhírnek, dezinformációnak minősít, és ezért blokkol/töröl.

Véleménynyilvánítás a közösségi oldalakon

Melike kontra Törökország ügy (Emberi Jogok Európai Bírósága, 2021)11

Az ügy előzményei:
A kérelmező az események idején takarítóként dolgozott Törökországban az oktatási
minisztériumban, ahol 2016-ban fegyelmi eljárást indítottak ellene, amiért a Facebookon
különböző bejegyzéseket „lájkolt”. A szóban forgó tartalmak többek között a hatósági
elnyomás bírálatáról, az ellene irányuló tiltakozásról és tüntetésre való felhívásról, az ügyvédi
kamara elnökének meggyilkolása miatti felháborodásról, tanulók a hatóságok által ellenőrzött
intézményekben történő bántalmazásáról, valamint egy jól ismert vallási szereplő szexista
kijelentéseinek éles bírálatáról szóltak. A fegyelmi bizottság az eljárás során úgy ítélte meg,
hogy a kérelmező a bejegyzések „lájkolásával” megsértette a munkahelyén hatályban lévő
kollektív szerződés rendelkezéseit, ezért az elbocsátás mellett döntött a bizottság.
A kérelmező a bíróságon kérte a munkaviszony helyreállítását. A bíróság azonban elutasította
a keresetet, mivel úgy ítélte meg, hogy a Facebook-bejegyzések, amelyeket a kérelmező
„lájkolt”, nem tartoznak a véleménynyilvánítási szabadság körébe, és tartalmuk alkalmas arra,
hogy megzavarja a munkahelyi békét és nyugalmat. A török bíróság külön felhívta a
figyelmet arra, hogy a tanárok által állítólagosan elkövetett szexuális erőszakról szóló vádakat
tartalmazó bejegyzéseket a tanulók és a szülők is láthatták, ami aggodalmat kelthetett bennük.
Éppen ezért a török bíróság arra jutott, hogy a kérelmező munkaszerződésének megszüntetése
a rá vonatkozó kollektív szerződés értelmében jogszerű volt.

Az EJEB döntése:
A nemzeti bíróságok határozatát elemezve a Bíróság megállapította, hogy a kifogásolt
cselekmény megítélése során a bíróságok nem vizsgálták meg kellő alapossággal a vitatott
bejegyzések tartalmát, hatását, illetve kontextusát. A Bíróság kifejtette, hogy a
véleménynyilvánítás szabadsága a munkahelyen is megilleti a munkavállalót, és a szóban
forgó bejegyzések alapvetően és vitathatatlanul közérdekű kérdésekkel foglalkoztak, így
ebben az összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai felszólalások és a
közérdekű kérdések területén a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása csak csekély
mértékben megengedett.
11
https://ejeb.atlatszo.hu/2021/11/17/lajkolt-kirugtak-strasbourgba-ment-nyert/

62
A Bíróság megjegyezte továbbá, hogy a nemzeti bíróságok teljes mértékben elmulasztották
megvizsgálni a kérelmező magatartásának következményeit. A Bíróság rámutatott, hogy a
vitatott tartalmakat nem a kérelmező hozta létre és tette közzé a közösségi médiában, az
ő tevékenysége csak az említett tartalom alatti „tetszik” gombra való kattintásra
korlátozódott. Kiemelte, hogy a tartalom „lájkolása” nem tekinthető azonos súlyúnak a
tartalom interneten történő megosztásával, mivel az előbbi cselekvés csupán a közzétett
tartalom iránti szimpátiát fejezi ki, nem pedig a tartalom terjesztésére irányuló aktív
szándékot. A közösségi médiában a „tetszik” gomb használata a véleménynyilvánítás
szabadságának gyakorlása, annak egyik általános és népszerű online formája, ami lehetővé
teszi az emberek számára, hogy kifejezzék érdeklődésüket egyes tartalmak iránt.
A Bíróság azt is megjegyezte, a vonatkozó bejegyzések némelyike csak körülbelül egy tucat
„tetszést” és nagyon kevés hozzászólást kapott. Ezenfelül, tekintettel a pozíciója jellegére, a
kérelmező csak korlátozott ismertséggel és reprezentatív státusszal rendelkezhetett a
munkahelyén, így a Facebookon folytatott tevékenysége sem lehetett jelentős hatással a
tanulókra, szülőkre, tanárokra, vagy más alkalmazottakra. A „lájkolás” nem volt
alkalmas a munkahelyi béke és nyugalom megzavarására. A Bíróság rámutatott továbbá
arra is, hogy mivel a kérelmező nem köztisztviselő, hanem a munkajog hatálya alá tartozó
szerződéses alkalmazott, így a közszolgálat tagjaitól megkövetelt különleges bizalmi és
lojalitási kötelék sem fűzte feletteseihez.
A kérelmezővel szemben alkalmazott szankció súlyosságát illetően a Bíróság megjegyezte,
hogy a fegyelmi bizottság – amelynek határozatát a nemzeti bíróságok jóváhagyták – a
kollektív szerződésben előírt leghátrányosabb jogkövetkezményt alkalmazta, azaz a
munkaszerződés azonnali hatályú, végkielégítésre nem jogosító megszüntetését. A Bíróság
szerint ez rendkívül súlyos és aránytalan szankciónak számít, és úgy vélte, hogy nem állt
fenn ésszerű arányossági viszony a kérelmező véleménynyilvánítás szabadságához való
jogába való beavatkozás és az elérni kívánt jogos cél között. Mindezek fényében a Bíróság
megállapította az Egyezmény 10. cikkének (véleménynyilvánítás szabadsága) megsértését, és
2000 euró nem vagyoni kár megtérítését ítélte meg a kérelmező javára.

A hiperlinkek mögötti tartalomért viselt felelősség

A hiperlinkek alkalmazása általános gyakorlat az interneten megvalósuló tájékoztatásban.

Fontos kérdés, hogy jogilag felelőssé tehető-e egy internetes oldal egy olyan külső link
megosztásáért, amelynek tartalma utóbb jogsértőnek bizonyul?
Ezzel kapcsolatban eltért a magyar Alkotmánybíróság és az EJEB döntése.

Magyar Jeti Zrt. v. Magyarország ügy (Emberi Jogok Európai Bírósága, 2018)12

Az ügy körülményei:

A Magyar Jeti Zrt. működteti a 444.hu online hírportált, amelynek naponta kb. 250.000
látogatója van. A honlap mindenféle közéleti témában publikál, így politikával, technológiai
újdonságokkal, sporttal és kultúrával kapcsolatban is. Naponta átlagosan 75 írást jelentet meg.
Az ügy kiindulópontja, hogy 2013 szeptemberében egy csapat részeg futballszurkoló Konyár
településen az őket szállító buszból kiszállva a helyi általános iskola udvarán játszó,
túlnyomórészt roma gyerekeket rasszista kiáltozással, fenyegetéssel és sörösüvegek

12
https://ejeb.atlatszo.hu/2019/01/23/magyar-jeti-a-hiperlinkek-mogotti-tartalomert-valo-automatikus-objektiv-
felelosseg-egyezmenyserto/

63
dobálásával vegzálta. A rendőrök kiérkezéséig az oktatók a tantermekben a pad alá bújtatták a
gyerekeket. Gyöngyösi Jenő, a helyi roma önkormányzat vezetője az incidens napján az
iskola egy tanulójával és a gyerek édesanyjával együtt telefonos interjút adott a Roma
Produkciós Iroda Alapítványnak, amiben a politikus többek között azt nyilatkozta, hogy
„bejött a Jobbik”, illetve hogy a Jobbik párt tagjai inzultálták a gyerekeket. Az interjút az
Alapítvány még aznap feltöltötte a Youtube-ra.
Másnap az incidensről a 444.hu cikket közölt, amiben az újságíró beszámolt arról is, hogy az
interjú a Youtube-on elérhető. A szövegrészletre kattintva link vezetett a kérdéses videóhoz.
A videót híradás keretében számos más internetes hírportál is linkelte.
A Jobbik az interjú miatt jó hírnév megsértésére hivatkozva 8 alperes (a videót linkelő
hírportálok) ellen pert indított. Gyöngyösi és az Alapítvány mellett az egyik alperes a cikket
közlő 444.hu volt.

A Debreceni Törvényszék első fokon megállapította, hogy Gyöngyösi kijelentése

tényállításnak minősül, és hamisan azt a látszatot kelti, mintha a Jobbiknak köze lett volna a
konyári incidenshez, ezért elmarasztalta őt. A nyilatkozatot tartalmazó videóra mutató linket
közlő 444.hu jogsértését a valótlan tény híresztelése fordulat miatt szintén megállapította a
Törvényszék, és kötelezte a portált a határozat szövegének közzététele mellett a link
eltávolítására. A bíróság e körben hangsúlyozta, hogy a híreszteléssel elkövetett fordulat
objektív jellegű felelősséget keletkeztet, vagyis az állítást közlő fél jó- vagy
rosszhiszeműsége, a tényállítás valóságtartalmában való tévedés e körben nem vizsgálható. A
másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú határozatot helyben hagyta.

Az Ítélőtábla határozata ellen a 444.hu alkotmányjogi panasszal élt az Alkotmánybíróság

előtt. A sajtószabadság megsértése körében többek között arra hivatkozott, hogy lényegében
ellehetetleníti az újságírást, ha egy sajtótermék objektív felelősséggel tartozik harmadik
személyek nyilatkozatainak egyértelműen az újságíró véleményétől elkülönített, puszta
idézéséért is. Érvelése szerint a sajtótól az várható el, hogy részrehajlás nélkül bemutassa
minden olyan érintett álláspontját, aki kompetenciával rendelkezik az adott kérdésben, az
állítások valóságtartalmának ellenőrzése viszont nem várható el.
Az Alkotmánybíróság a 3002/2018. AB határozatban elutasította a panaszt. Arra jutott,
hogy a sajtótudósítás csak „akkor esik kívül a híresztelés értelmezési körén, ha a
médiatartalom fókuszában kizárólag a közéleti vitában részt vevő személyek
megnyilvánulásainak naprakész és hiteles becsatornázása áll.” A 444.hu érintett cikkének
fókuszában az Alkotmánybíróság szerint azonban nem kizárólag Gyöngyösi nyilatkozata állt,
hanem „az eseményekkel összefüggésben álló, egymásnak ellentmondó információk
bemutatása. Ebből következően az adott esetben vizsgált sajtótudósítás híresztelésnek
minősül.”

Az ügyben a 444.hu az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkében garantált

véleménynyilvánítási és sajtószabadsághoz fűződő jog megsértése miatt az EJEB-hez fordult.

Az EJEB döntése:

A Bíróság azt a kérdést vizsgálta, hogy a linkelt tartalom valóságtartalmáért való objektív
felelősség (vagyis ami független attól, hogy az újságíró tudta-e vagy sem, hogy a linkelt
tartalom jogsértő) a véleménynyilvánítási jog olyan korlátozásának tekinthető-e, ami
szükséges egy demokratikus társadalomban. Ennek eldöntéséhez a Bíróság a védeni kívánt,
szintén legitimnek elismert jó hírnévhez való jog védelme és a jogkorlátozás mértéke közötti
arányosság meglétét vizsgálta.

64
A Bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a hiperlinkek alapvető fontosságúak az
internet használható működéséhez, mert az óriási tömegben rendelkezésre álló
információk közötti kapcsolat megteremtésével éppen az információ hozzáférhetőségét
biztosítják. Az internet e sajátosságaira is tekintettel a nemzetközi alkotmányjogi gyakorlat
elismer bizonyos különbségeket a hagyományos nyomtatott sajtó útján és az interneten
elérhetővé tett, harmadik személyektől származó tartalomért való felelősség körében. A
linkek használata az online újságírásban alapvetően különbözik a nyomtatott sajtóban
való publikálástól, mert előbbiek csupán valamely, az interneten máshol már nyilvánosan
elérhető tartalom létezésére hívják fel az olvasó figyelmét. Sokkal inkább tekinthető tehát a
lábjegyzetelés, mint az utánközlés analógiájának. A linkelés másik fontos
megkülönböztető tulajdonsága, hogy a linket közzétevő felhasználó a linkelt tartalom felett
nem rendelkezik ellenőrzéssel, így annak a linkelést követő megváltoztatására sincs
ráhatása, sőt, arról tudomást sem feltétlenül szerez.

Minderre tekintettel a Bíróság nem értett egyet a magyar bíróságok általános

megállapításával, hogy a link közzététele automatikusan megalapozza az újságíró
felelősségét. Ehelyett esetről esetre kell megítélni, hogy a link közzétevőjének
szólásszabadsághoz való jogát legitim módon korlátozza-e a linkelt tartalomért való
felelősségének megállapítása.
Ennek körében figyelemmel kell lenni arra, hogy
 az újságíró azonosult-e a kérdéses tartalommal;
 megismételte-e a kérdéses tartalmat (az azzal való azonosulás nélkül);
 vagy csupán a tartalomra mutató linket helyezett el (a tartalom megismétlése,
vagy az azzal való azonosulás nélkül),
 továbbá, hogy tudott, vagy tudnia kellett volna-e a kérdéses tartalom jó hírnevet
sértő vagy egyébként jogellenes voltáról;
 és jóhiszeműen, a sajtóetikai szabályoknak megfelelően járt-e el, a tényeket és
adatokat a felelős újságírás elveinek megfelelő gondossággal ellenőrizte-e.

A Bíróság e körben megismételte, hogy súlyosan hátráltatná a sajtót a közérdeklődésre

számot tartó kérdések megvitatásában játszott szerepének betöltésében, ha az újságírót
felelősségre vonnák azért, mert valakinek egy interjú során tett kijelentéseit közzéteszi.
Nem fér össze a sajtó aktuális eseményekről és véleményekről tájékoztató funkciójával, ezért
nem támasztható olyan általános követelmény az újságíróval szemben, hogy minden általa
idézett és mást potenciálisan sértő kijelentéstől szisztematikusan és kifejezetten
elhatárolódjon.
Mindez nem zárja ki, hangsúlyozta a Bíróság, hogy például egy hiperlink mellett egy
kijelentés puszta megismétlése megalapozza az újságíró felelősségét, főleg akkor, ha
rosszhiszeműen, vagy a szakmai etikai szabályokat megsértve járt el.
A fenti követelményekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a link puszta közléséért
megállapított automatikus, objektív felelősség az újságírókat a linkek elhagyására
kényszerítené, ez pedig dermesztő hatással (chilling effect) lenne a véleménynyilvánítás
interneten gyakorolható szabadságára.
A magyar bíróság legitim indok nélkül állapította meg az ügyben az újságíró objektív
felelősségét, ami a szólásszabadság aránytalan korlátozását, ezáltal az Egyezmény 10.
cikkének megsértését eredményezte.
Összefoglalva tehát, sérti a szólásszabadsághoz való jogot, ha egy mások által publikált
tartalomra mutató link közzétételével a linket közlő újságíró automatikusan felelőssé

65
válik a linken elérhető tartalomért. Esetről esetre kell vizsgálni, hogy az újságíró a
tartalmat újraközölte, azzal azonosult, vagy csupán felhívta a figyelmet a tartalom
létezésére. Azt is mérlegelni kell, hogy az újságíró a szakmai etikai szabályok és a
jóhiszeműség követelményének megfelelően járt-e el a link közlése során.

66