1.

Kommunikáció és nyilvánosság a demokratikus társadalomban

A nyelvi kommunikáció az emberiség legkiválóbb vívmánya. Az embert minden más

élőlénytől megkülönbözteti az a képessége, hogy beszéddel kommunikál társaival. Emellett az
emberi kommunikációnak számos más formája is van: mimika, testtartás, jelképek használata
stb.
Azt, hogy mi a kommunikáció, az egyes tudományágak eltérően határozzák meg. A
kommunikáció legáltalánosabb értelemben a tényeket, tudást közvetítő kifejezés vagy
észlelés, jelek továbbításaként fogható fel. Információátadás, információtovábbítás
valamilyen kódban (nyelv, gesztusok stb.). A kommunikációs folyamatban mindig van egy
forrás és egy címzett (befogadó), akik között az üzenet áramlik. Fontos, hogy a címzett
jelentést tudjon tulajdonítani az információnak, megértse. Ezáltal adott esetben hatást is
gyakorolhat a címzett gondolkodására, tetteire, magatartására. Egy tágabb meghatározás
szerint minden olyan mechanizmus, emberi magatartás kommunikációnak tekinthető,
amelyen keresztül az emberi viszonyok léteznek és fejlődnek.
Az emberi társadalom (és így az állam is) azért jöhetett létre, mert az ember képes volt
megalkotni az ehhez szükséges jelrendszereket. A társadalmon belüli kommunikáció jelenti
az egyes emberek közötti kommunikációt is, de az egyes társadalmi rendszerek, intézmények
kommunikációját is (pl. jogszabályok, illemszabályok, hagyomány stb. révén). A társadalmon
belül a kommunikáció különböző szintjei figyelhetők meg: a kisebb közösségeken (pl. család,
munkahely), a nagyobb közösségeken (pl. egy egyesület, egy vallási csoport), a szervezeteken
(pl. politikai szerveződések, vállalatok) belüli és azok közötti kommunikáció, illetve az ún.
tömegkommunikáció is, amely a társadalom egészét eléri. A társadalmi kommunikáció lehet
személyes és intézményes, attól függően, hogy valamilyen intézményhez kapcsolódóan
valósul-e meg (pl. munkahelyi értekezlet, színházi előadás) vagy sem (pl. baráti beszélgetés).
A modern társadalomban a kommunikáció olyan új csatornái jelentek meg, amelyek emberek
nagy tömegeihez juttatják el a közlő üzenetét. Ezt nevezzük tömegkommunikációnak (rádió,
televízió, könyv, újság, film stb.). Ezeknek a csatornáknak sokkal nagyobb befolyásoló ereje
van, mint a hagyományos személyközi kommunikációnak. Ezért mondhatjuk, hogy a
kommunikációs folyamat, az információáramlás lényege a hatásgyakorlás, a meggyőzés. Ez
lényegesen különbözik a személyek közötti kommunikációtól, mert általában nincs lehetőség
közvetlenül reagálni az üzenetre, a címzettek az üzenet passzív befogadói. (Ezt a lehetőséget
használják ki a propaganda technikái.) Az internetes kommunikáció megjelenésével ez
megváltozik, mert ott lehetőség nyílhat a visszacsatolásra, az üzenetre való reagálásra,
ugyanakkor a befolyásoló ereje ennek is hatalmas lehet (lásd például a közösségi média
hatását az amerikai elnökválasztásban).
Ezeket a csatornákat nevezzük médiumoknak, médiának. A befolyásoló erő miatt nagyon
fontos kérdés, hogy ki irányítja, ki tulajdonolja ezeket a csatornákat, hiszen ettől függ a
közvetített üzenet tartalma. A média befolyásoló erejét nagy mértékben meghatározza, hogy
milyen teret kapnak az ún. véleményvezérek, vagyis azok a szereplők, akik az üzenetet
személyes befolyásuk révén közvetítik és erősítik fel.1
A modern államokban, ahol az egyének közötti viszonyokat, a társadalom működését a
jogrendszer normái, a jogszabályok határozzák meg, a kommunikációs folyamatok is
szabályozás alá kerülhetnek. A modern államok például tilthatják egyes nemzetiségi
csoportok vagy vallási csoportok elleni gyűlöletre uszítást, a másik embert gyalázó

1
Fodor László – Kriskó Edina: A hatékony kommunikáció alapjai. Noran Libro, Budapest, 2014, 11–59. o.
véleményeket, a zászlóégetést stb. Szabályokat alkothatnak a médiára vonatkozóan, éppen a
hatalmas befolyásoló ereje miatt.
Ezek azonban a kivételek. A demokratikus államokban (más szóval alkotmányos államokban
vagy jogállamokban) a kommunikációs folyamatok szabadok, nem esnek tiltások,
korlátozások alá mindaddig, amíg valamilyen nagyon erős érdek (pl. más ember
méltóságának a védelme) nem indokolja a korlátozást. Ennek indoka az, hogy a szabad
kommunikációt a demokratikus államokban emberi jogként ismerik el: ez a
véleménynyilvánítás szabadsága vagy szólásszabadság. Ez különösen erős védelmet
biztosít a kommunikációs folyamatoknak. Ide tartozik a gyülekezés és egyesülés szabadsága
és a vallásszabadság is (kommunikációs alapjogok).
A modern társadalmak alapvető jellemzője a világnézeti pluralizmus, sokszínűség. Az
emberek szabadságot élveznek abban, hogy kövessék a jó életről vallott felfogásukat (pl.
vallásosak legyenek-e, szerezzenek-e diplomát, vállaljanak-e gyermeket, egyenek-e húst,
támogassák-e a háborút, támogassák-e a környezetvédelmet, melyik pártra szavazzanak stb.)
mindaddig, amíg ezzel más ember szabadságába nem avatkoznak be, másnak nem okoznak
kárt ezzel.
A világnézeti pluralizmus megvalósulása szempontjából pedig elsőrendű jelentősége van a
vélemények nyilvános ütközésének, a nyilvános kommunikációs folyamatok
biztosításának. A nyilvános viták révén juthatunk azokhoz az információkhoz, amelyek
alapján a preferenciáinkat kialakíthatjuk, illetve a nyilvános viták teremtenek arra
lehetőséget, hogy mindenki kifejthesse álláspontját a közös ügyekben. Ezt nevezik más
szóval demokratikus közvéleménynek, amelynek alakításában bárki részt vehet (részvételi
vagy participációs demokrácia). Ez különösen igaz a politikai folyamatokra vonatkozó
információk és vélemények alakítása terén, mivel a demokratikus állam alapkövetelménye,
hogy az állami hatalom gyakorlása a polgárok akaratán alapszik (elsősorban a képviselők
megválasztásával), a politikai preferenciák kialakításához pedig szükség van a vonatkozó
információk megosztására és megismerhetőségére. A demokratikus közvélemény
alakításában kulcsszerepe van a médiának, amely széles tömegek tájékoztatására (vagy
akár befolyásolására) képes. A demokratikus társadalom alapvető követelménye tehát a
közügyek szabad megvitatása, amely csak nagyon szűk körben, erős indokokból
korlátozható.