7.

A gyűlöletbeszéd

Gyűlöletbeszédnek azt a fajta szólást nevezzük, amelynek az a célja, hogy előmozdítsa a

faji, vallási, etnikai vagy nemzeti származáson alapuló gyűlöletet. A
véleménynyilvánításnak ebbe a csoportjába azok a beszédek tartoznak, amelyekkel a
beszélő – általában előítélettől vagy gyűlölettől vezérelve – a társadalom faji, etnikai,
vallási, nemi csoportjairól vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra
tekintettel mond olyan véleményt, amely sértheti a csoport tagjait és gyűlöletet
kelthet a társadalomban a csoporttal szemben.

Napjainkban a sérülékeny helyzetű kisebbségi csoportokhoz tartozó emberekkel szembeni

intolerancia növekvő tendenciát mutat. Európa-szerte az iszlámellenesség és általában a
bevándorlókkal szembeni érzületek, Közép- és Kelet Európában főként a romákkal és a
zsidókkal szembeni gyűlölet, illetve újabban a bevándorlókkal és az LMBTI csoportokhoz
tartozókkal szembeni erőteljes ellenségesség ad okot aggodalomra. Éppen ezért folyamatosan
megoldásra váró probléma, hogy miként kellene az államoknak viszonyulni a különböző –
faji, vallási, etnikai vagy más társadalmi csoporthoz tartozáson alapuló – gyűlöletkeltő vagy
sértő szólásokhoz, melyek valódi sérelmeket és tényleges károkat okozhatnak, akár az emberi
életet, személyi biztonságot veszélyeztethetik.

A gyűlöletbeszéd fogalmáról folyamatos a vita, nincs egyetértés arról, hogy konkrétan milyen
típusú közlések tartoznak bele ebbe a fogalomba. A fogalmi meghatározás tehát államonként
eltérő lehet. A szakirodalomban különféle álláspontok ütköznek a témában, alapvető fogalmi
nehézségek is felmerülnek. Az is kétséges, hogy szükséges-e a jog korlátozó és szankcionáló
eszközeivel beavatkozni, és ha igen, további kérdés, hogy büntetőjogi szankciók vagy polgári
jogi eszközök alkalmazása lehet hatásosabb. A szólás korlátozhatósága pedig további
dilemmához vezet, ugyanis örök vita van arról, hogy önmagában a szólás tartalma, vagy
az elhangzásának körülményei, a kontextus lehet a korlátozás alapja. Erre vonatkozóan
kétféle álláspont alakult ki:

1. A tartalom alapú korlátozást támogatók pusztán azon az alapon tiltanának bizonyos

megnyilvánulásokat, hogy azok másokra nézve sértőek lehetnek, előítéletet
fejezhetnek ki, gyűlöletet kelthetnek. A közlés tartalma, annak durvasága miatt
akarják tiltani az ilyen kifejezésmódokat.
2. A kontextus alapú korlátozást preferálók szerint ez túlságosan nagy beavatkozást
jelent a szólásszabadságba, így a korlátozás alapja a közlések hatása, az erőszak
vagy más jogsértés közvetlen lehetősége kell, hogy legyen, azaz a védelemre szoruló
közösségek érdekében a szólás várható konkrét következményeire tekintettel kell
korlátozni a gyűlöletbeszédet. Ehhez a közlés kontextusát, körülményeit kell
figyelembe venni (hol hangzik el, ki mondja, mikor, kik hallják és mi a hatása).

Amikor a gyűlölködő szólások tilalma megvalósul, annak indoka a szólásszabadság

korlátozására felhívható indokok közül az egyes társadalmi csoportok érdekeinek
védelme.
Az amerikai gyakorlat

Az amerikai jogrendszerrel kapcsolatban széles körben elterjedt vélekedés, hogy

joggyakorlata alkotmányos védelemben részesíti a lehető legszélsőségesebb nézetek
hirdetését is. Valójában ez téves megállapítás, mert az USA-ban is vannak korlátozások, de
tény, hogy a szólás szabadsága az USA-ban széleskörű védelmet élvez.

Brandenburg v. Ohio (USA Legfelsőbb Bírósága, 1969)

Az ügy a Ku Klux Klan (KKK) tevékenységéhez kapcsolódik. Ez a fehér felsőbbrendűséget

hirdető titkos csoport a mai napig működik Amerikában, tagjai a feketékkel, zsidókkal,
muszlimokkal, melegekkel szembeni gyűlöletet hirdetik, és az ilyen csoportokhoz tartozókkal
szemben gyakran alkalmaznak erőszakot. A KKK 1866-os megalakulása után a déli
államokban rendszeresen terrorizálta a feketéket, a Klánnal nem egyetértő déli fehéreket és az
északi fehéreket. Korbácsolták, megfélemlítették és gyakran megölték őket.
1964-ben Ohioban a KKK egyik gyűlésén, amelyet a televízió is közvetített, a helyi KKK
vezetője, Clarence Brandenburg többek között arról beszélt, hogy bosszút kell állni a
„niggereken”, a „zsidókon” és azokon, akik támogatták őket, továbbá azt is mondta, hogy a
feketéket vissza kell küldeni Afrikába, a zsidókat pedig Izraelbe.
Az ohioi bíróságok büntetőeljárás alá vonták és elítélték, Brandenburg azonban a Legfelsőbb
Bírósághoz fellebbezett, és azt állította, hogy a szólásszabadsága sérült. A Legfelsőbb Bíróság
igazat adott neki, felmentette, és meghozta az egyik legjelentősebb határozatát a
gyűlöletbeszéddel kapcsolatban.

A Bíróság kimondta, hogy önmagukban egy társadalmi csoporttal szembeni gyűlöletet

kifejező vélemények kinyilvánítása nem büntethető, ez a szólásszabadság része. Ha
azonban a közlés jogellenes cselekedetre, erőszakra, bűncselekményre való szándékos
felhívást is tartalmaz, és fennáll az erőszak elkövetésének objektív valószínűsége, akkor
büntethető. Ezt a feltételrendszert nevezi a szakirodalom Brandenburg-tesztnek.
Virginia v. Black (USA Legfelsőbb Bírósága, 2003)

Ez az ügy is a KKK tevékenységéhez kapcsolódik, de a vitatott közlés a keresztégetés volt. A

keresztégetés az Egyesült Államokban szorosan összefonódott a Ku Klux Klan történetével, a
KKK gyakran használta a keresztégetést megfélemlítő, fenyegető céllal, noha az ilyen
égetések a Klán-összejövetelek központi elemeként egyben hatásos szimbólumai maradtak a
közös csoportidentitásnak és ideológiának is.
Ebben az ügyben két keresztégetésről döntött a Legfelsőbb Bíróság. Az egyik egy KKK
gyűlésen, egy magánház kertjében valósult meg a tulajdonos engedélyével. A másikat egy
afroamerikai személy udvarán (aki az elkövető szomszédja volt) hajtották végre. A
virginiai törvény büntette a megfélemlítés szándékával történő keresztégetést, így az
elkövetőket mindkét esetben elítélték büntetőeljárásban. Az elkövetők a Legfelsőbb
Bírósághoz fellebbeztek.

A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az nem alkotmányellenes, ha a megfélemlítés

szándékával való keresztégetés bűncselekmény. Az viszont alkotmányellenes, ha minden
keresztégetést megfélemlítő szándékúnak nyilvánítanak. Amennyiben nem volt ilyen
szándék, a keresztégetés élvezi a szólásszabadság alkotmányos védelmét, nem lehet
korlátozni.
A KKK gyűlésén való keresztégetés tehát megengedhető, nem büntethető, mivel annak
célja az elkövetők nézeteinek másokkal való megosztása volt, és nem történt
megfélemlítés, az erőszak veszélye a feketékkel szemben nem állt fenn. Az afroamerikai
személy kertjében történő keresztégetés azonban a megfélemlítés szándékával
történt, tehát az büntethető, arra nem terjed ki a véleménynyilvánítás szabadsága.

Ebben az esetben látható tehát, hogy a vitatott két közlés tartalmilag azonos volt (a
keresztégetés mint a feketékkel szembeni gyűlölet egyértelmű kifejezése). A
megengedhetőség attól függött, hogy milyen körülmények között került rá sor (hol, mikor, ki
látta stb.) és milyen hatást váltott ki. Pusztán amiatt, hogy a közlés a feketékkel szembeni
gyűlöletet fejezi ki, nem tiltható. Ha azonban megfélemlítő a feketék számára, akkor igen.

Ez a kontextuális korlátozás példája: a közlés megengedhetőségét nem a tartalma,

hanem a körülményei és a hatása alapján kell megítélni.