Keretezés:

● Két kutatási területre lehet felosztani:

○ Szociológiai:
■ Az üzenet természetére vonatkozik.
■ Keretezés: Olyan narratív eszköz melyet a tömegkommunikáció
használ a valóság bekeretezésére, azaz amit leadnak az a kereten
belül van, amit nem az a kereten kívülre esik.
■ Szervező gondolatok/Magyarázó vonalvezetés, amely értelmet ad a
hírnek
■ A keretezés része a fogalomhíd: A televíziós tájékoztatás egyes
témákat kiemel másokat háttérbe szorít. Ezek olyan kritériumok
amelyek alapján az emberek helyesen tudnák megítélni a politikát,
elnököket, pártokat, jelölteket.
○ Pszichológiai:
■ Az egyén által felfogott megismerő és informatív anyagok egyik
mentális feldolgozó (értelmező és értékelő) funkciója (tehát a
“mentális séma” szinonimája), amely a későbbiekben tárgyalandó
kognitív-magatartásbeli folyamatokra vonatkozik.
■ A média keretbe foglaló, bemutató, kontextualizáló hatalma nagy
befolyással van az ember személyes döntéseire és látásmódjára. A
média kilátást nyújt egy meghatározott probléma lehetséges
megoldásaira, kondicionálja az alany döntését.

● Az interperszonális kommunikáció:
○ Az emberek közti kommunikáció, politikai tartalmú beszélgetés, mely kívül esik a
tömegkommunikáción.
○ Három befolyási szinten működik az interperszonális kommunikáció:
■ 1. A két személy közötti befolyás
■ 2. Több személy közötti befolyás egy csoporton belül
■ 3. A véleményklíma befolyása a személyekre
○ 1. A lazarsfeldi kétlépcsős modell:
■ A véleményvezér és a tömegkommunikáció vetélkedése egymással
■ Ha különbözik egymástól a véleményük, akkor a véleményvezér
szava az erősebb, de ha egyezik akkor felerősítik egymást.
○ 2. A csoport olyan kapcsolatok hálózatát biztosítja az egyén számára, amelyhez
lehorgonyozhatja saját véleményeit, szokásait, értékeit és társadalmi identitását.
■ A csoportban uralkodó vélemény befolyással lesz a csoporttagok
véleményére. Minél erősebb, homogénebb a csoport annál jobban
befolyásolja az egyén véleményét és minél heterogénebb annál
gyengébb ez a hatás.
■ Az összetartó csoportokban az egyén inkább megerősíti a véleményét
míg a heterogén csoportokban veszélybe kerül politikai
meggyőződésének fenntartása.
○ 3. A véleményklíma befolyása az egyénre
■ Az egyénre ható, befolyással bíró vélemények összessége, tehát
tömmegkommunikáció, véleményvezérek, csoportok.
 ■ Ezek versenyeznek, hogy kialakítsanak egy véleményklímát és
meghatározzák azt a keretet amelyen belül az egyén véleménye
mozoghat.
■ Mikroklíma: A mindennapi életben zajló interreakciókból születik, kis
közösségekben működik és bír befolyással.
○ A választási kampány is alkalmazhatja az interperszonális kommunikációt, ez az
egyszerű helyi választásoktól egészen az országos kampányokig terjedhet.
■ az állampolgárok/választók általában beszélgetnek egymással politikai
és választási kérdésekről, s gyakran előbb ismerik meg a tényeket a
beszélgetésből, mint a médiából.
■ hajlamosak olyan dolgokról vagy jelöltekről beszélni, amelyek/akik
nem tetszenek nekik.
■ Szelektív módon alkalmazzák az interperszonális kommunikációt
azért, hogy megerősítsék saját választási preferenciáikat.
■ amikor az interperszonális kommunikáció útján megszerzett értesülés
összeütközik a tömegtájékoztatásból származóval, az interperszonális
források erősebbnek bizonyulnak.
■ azok az állampolgárok/választók, akik kismértékben gyakorolják az
interperszonális kommunikációt, hajlamosabbak alávetni magukat a
tömegtájékoztatásból származó értesülések befolyásának.
■ Ahogy tömegkommunikáció is kialakítja a saját keretetit, ugyanúgy az
interperszonális kommunikáció és igyekszik kialakítani a saját
valóságértelmező keretét. A viták során vagy kicserélődnek ezek a
keretek vagy megerősödnek.
○ A tömegkommunikáció befolyásoló hatalma:
■ Manapság a személyes tapasztalat szerepe csökkent és a
tömegkommunikációé nőtt.
■ A tömegkommunikáció kielégíti az emberek információra és
szórakozásról való igényét, de az embereknek vagy az egyéneknek a
tömegtájékoztatástól való függését kihasználja, hat az emberek
viselkedésére, átkeretezi a tőle várt információt.
■ Az egyik példa a választásoké: ezek a kritikus döntés, a konfliktus, a
bizonytalanság pillanatai, ezért az információhoz és a tanácshoz való
hozzájutás érdekében a választók függővé válnak a médiától,
különösen a televíziótól.
■ Az emberek az ismereteiket a tömegkommunikációtól szerzik, de a
tömegkommunikáció az aki eldönti, hogy milyen ismereteket ad át. Ez
által egyes ismereteket előtérbe helyez, más információkat elhallgat,
háttérbe szorult véleményeket értékadóvá tesz, általános
vélekedéseket deviánssá kiált ki.
● Az emberek a többségi véleményhez igazodnak, mert nem
akarnak kilógni a sorból, de a média az amely eldönti, hogy
melyik a többségi vélemény. (példa:
Közvéleménykutatásokban győztesnek megjelölt ideológiához
való igazodás)
● Természetesen a “csend spirálja” alapján ugyan a nyilvános
vélekedés megváltozhat, de az anonim szavazást nem
feltétlenül befolyásolja.
 ● A szavazásról való döntés:
○ A döntés befolyásoló tényezők:
○ Pártidentifikációk: a szereplő és a tárgy közötti nagy pszichológiai közelségnek
neveznek, olyan kapcsolatnak, amely a valahova tartozás érzését hozza létre.
○ A jelöltek vitapontokkal kapcsolatos állásfoglalásai (azok a választók, akik
felnéznek rájuk átveszik a vélekedésüket)
○ A negatív politikai preferencia - azaz egy explicit eleve elzárkózás vagy
ellenszenv azzal kapcsolatban, hogy valamely pártra vagy jelöltre szavazzunk.
○ A területtel való identifikáció, vagyis az a mód, ahogyan az állampolgárok, az
egy bizonyos párttal való identifikáción túl és kívül, önmagukat elhelyezik egy
jobboldali-baloldali kontinuum mentén.
○ A vezér imázsa, azaz egy párt kiválasztása olyan értkélések alapján, amelyek a
vezér programjára, politikájára és állásfoglalásaira ugyanúgy vonatkoznak, mint a
róla bemutatott képekre.
○ A pártok adott területre specifikálhatják az üzeneteiket.
○ A tömegkommunikáció: - a média bármely párt üzenetét, vezér imázsát
megváltoztathatja, azaz átkeretezheti.
■ A különböző oldalak alá rendelt média által átadott üzenet alakítja ki a
választó nézetét.
○ Kész!

1.fejezet
A politikai kommunikáció körbehatárolása
● 1.alfejezet: Egy bizonytalan határokkal rendelkező szektor
○ Hétköznapi szemlélő szemmel világos definíciót tartalmaz a neve, viszont egy
sokoldalú interdiszciplináris területről van szó.

● 2.alfejezet: Pillantás a történelemre: A Retorikától a politikai marketingig

○ A politikai kommunikáció akkor kezdődött, amikor a görög filozófia elkezdett
reflektálni, a hatalomra, a tekintélyre és a demokráciára.
○ Akkoriban a retorika volt a középpontban, ami nem más, mint a meggyőzés
művészete és amely hatalommal rendelkezik.
○ Ekkoriban csak a hatalom és a polgárok és a hatalom között volt interakció, ebbe
ma már bekapcsolódik a média is
○ Maga a Politikai Kommunikáció nem más, mint a politikai interakció civil formája.
○ Görögország után a következő Római Köztársaságban jelent meg a politikai
kommunikáció, viszont a Köztársaság kialakulásával egészen az abszolút
monarchiák fennállásáig háttérbe szorult, ekkoriban csak a rendszeres kontroll
valamint a kultúrának és az információknak a manipulálása volt jelen. (a politikai
kommunikáció távoli rokonai)
 ○ A római korban használták a választási feliratokat ‘’Graffitik’’, a negatív reklámot
az ante litteram, a szóbeli propagandát és a népgyűlést.
○ Ekkoriban már megjelent egy összefoglaló a választási kampányokhoz: a kis
kézikönyv a választási kampányhoz.( Commentarionum petitionis)
○ Legközelebb az USA létrejöttével és Francia Forradalommal jelenik meg újra
○ Ekkoriban jelenik meg az újságírás, amely egyre gyakrabban áll a pártok vagy a
frakciók mögé.
○ Viszont a demokrácia lassú alkalmazkodásával a 19. századhoz a politikai
kommunikáció fejlődése is jelentősen lelassul és majd csak a választási
kampányokban, a pártok csatározásaiban az Európai parlamentekben és a
tekintélyes sajtóorgánumok megjelenésében követhető nyomon a születése.
○ Csak a 21. században beszélhetünk teljes értelemben vett politikai
kommunikációról.
○ A politikai kommunikáció az USA-ban tudott kifejlődni és majd innen exportálták a
világ többi részébe.
○ A politikai marketing szintén az USA-ában fejlődött ki a 19. században és része: a
reklám, a marketing, az információ, a közvélemény-kutatás.
○ Majd a TV 50-es, 60-as években való elterjedésével kap igazán nagy löketet a
politikai kommunikáció fejlődése.
○ A politikai hatalmat és a médiát folyamatos harc övezi, mely a Watergate-ügyben
csúcsosodott ki Amerikában.

● 3.alfejezet: Mediatizált nyilvánosság és politikai kommunikáció

A Három szereplő elhelyezkedése
○ A politikai kommunikáció csak a demokráciával kapcsolatban létezhet, vagyis a
hatalom megszerzéséért folyó harc szimbolikus forrásainak cseréje.
○ A politikai felek közötti vita csak szabad és kényszermentes környezetben
lehetséges, így a propaganda nem része a politikai kommunikációnak.
○ Habermas nyilvánosság fogalmát Dahlgren osztja fel: kulturális nyilvánosságra és
politikai nyilvánosságra.
○ Az eszmék piaca: annak köszönhetően, hogy az állampolgár, tömérdektelen
információs forráshoz fér hozzá ki tudja alakítani saját véleményét és
elképzeléseit a legfontosabb ügyekről.
○ A ma kérdése: A tömegtársadalom és a tömegtájékoztatási eszközök korában
létezik-e a kritikus és tájékozott állampolgár?
○ A Nyilvánosságra egyfelől hat a média(egyesek úgy gondolják, hogy egészen
médiacentrikus) másfelől a állampolgárok közötti diszkurzív folyamatok (a
társadalmi interakciók dimenziói)
○ Tömegkommunikációs eszközök nem meríti ki a nyilvánosság fogalmát, mert van
egy terület a civil társadalom/periférikusok, akikben érzékenység ébred fontos
témák iránt, vitatkozni kezdenek majd ezeket a témákat orgánumok terjesztik,
mozgalmak és szubkultúrák alakulnak ki ezek mentén és végül a
tömegkommunikációs eszközök felhasználásával eljutnak a közvéleményhez.
Nyilvánosságdialógus-modell:
○ a - a politikai rendszer és az állampolgárok közötti közvetlen kommunikációból
létrejött közös tér
○ b - a politikai rendszer kommunikációs kapcsolatot tart fenn a média rendszerével
és viszont, ez a kommunikációs tér.
○ c - egyirányú kommunikáció ahol a média tájékoztatja az állampolgárokat:
informatív típusú kommunikatív tér.
○ d - A három szereplő együttesen hozza létre a mediatizált politikai
kommunikáció terét.
○ A három kommunikációs tér a,b,c politikai természetű cserék hálózatát, azaz
politikai kommunikációt hoz létre.
○ A média csak a közelmúltban került a másik két szereplő mellé, régen enélkül is
működött a politikai kommunikáció és egyesek szerint később is fog, ha
tömegkommunikációt személyes kommunikáció váltja fel.
○ Nyilvános porond/politika mediatizálása:
 ○ Eszerint a modell szerint politikai rendszer és az állampolgárok között zajló
politikai kommunikáció csakis a média rendszerén belül lehetséges, vagyis a
média nem a harmadik szereplő, hanem az a közeg, amin belül létezik a politikai
kommunikáció.

● 4. alfejezet: A politikai kommunikáció szereplői és áramlatai

○ A politikai rendszer: Ennek részei, parlament/országgyűlés, kormányzat

(igazgatási szervek és minisztériumok, alacsonyabb szintű régiók, megyék,
járások), az igazságszolgáltatás és az államfő.
■ Nem intézményi részek: politikai alanyok, pártok, mozgalmak,
nyomást gyakorló csoportok, amelyek “pártos” célok érdekében
cselekszenek, illetve, hogy határozott döntéseket juttassanak
érvényre vagy megszerezzék a hatalmat.
○ Az általuk folytatott kommunikáció elsősorban intézményi
○ A média rendszer: Egy ország határain belül egy média rendszere olyan mediális
intézmények összessége, amelyek a “tudás (információk, eszmék, kultúra)
elosztását és termelését” végzik.
○ A médiumok az őket birtokló és irányítói kiadói vállalkozások céljainak
függvényében kultúránként más és más módon kapcsolódnak a politikai
rendszerhez.
○ Az állampolgár-választópolgár: A közvélemény és a választópolgárok
közössége. Nem valamilyen intézmény, vagy vállalat szervezett szerkezetében
lelhető fel.
○ Közvélemény: Csak időlegesen, csak meghatározott témában kapcsolatos
közvélemény-kutatás alkalmával létezik.
○ Választópolgárok: A szavazás pillanatában létező realitás
○ A politikai kommunikáció áramlatai:
 ● 5. alfejezet: A politikai kommunikáció definíciói: 28-30.oldal
A politikai kommunikáció definíciója
○ A politikai kommunikáció a politikai rendszer, a média rendszere és az
állampolgár-választópolgár által létrehozott közérdekű és politikai
tartalmaknak a cseréje és konfrontációja.
○ Az interdiszciplinaritása miatt nehéz igazán jó megfogalmazást adni a politikai
kommunikációnak.
○ A különböző kutatók más más oldalról közelítik meg, ezek: Wolton, Nimo,
Swanson, Gerstlé, McNair
○ Wolton szerint: A politikai kommunikáció “ Az a tér, ahol az a három szereplő
cseréli ki egymásnak ellentmondó nézeteit, amelyek törvényesen és nyilvánosan
fejezhetik ki véleményüket a politikával kapcsolatban, ezek pedig a politikusok, az
újságírók és a közvélemény. - “Az a folyamat, amelynek során egy bizonyos
időszakban számos lehetséges tárgy közül kiválnak azok, amelyek körül politikai
vita jön létre.”
○ Nimo és Swanson: Politikai dimenziójában a kommunikáció, a konszenzus egyik
ereje; a politikai kommunikáció egyszerre forrása a hatalomnak és a
kívülállásának, az állampolgárok egyszerre termelik és fogyasztják. (politikai
kommunikációt)
○ Gerstlé: Szerinte a politikai kommunikációt szerencsésebb úgy definiálni, hogy
három fő dimenziót figyeljük meg: a pragmatikusat, a szimbolikusat és a
strukturálisat.
○ A pragmatikus: a kibocsátó és befogadó közötti “interakció eszköze”, rábeszélés,
a meggyőzés, a meghódítás, a tájékoztatás.
○ A szimbolikus: Jellegzetes megnyilatkozásokon keresztül működik.
○ A strukturális: Lehet intézményi (paralment és közigazgatás), szervezeti(pártok),
mediális(audiovizuális média) és interperszonális csatornákon megy végbe
○ McNair: A kommunikatív folyamatot alakító három elem köré építi fel a
definícióját: kibocsátó, a befogadó és az üzenet köré.
○ A politikusok és más politikai szereplők által folytatott kommunikáció, amely
határozott célok elérésére irányul, az a kommunikáció amelyik az állampolgárok
és a média felől politikusok felé irányul és a róluk és a tevékenységükről szóló
kommunikáció.

● 6.alfejezet: a politikai kommunikáció történelme

A politikai kommunikáció történelme
○ Az ötvenes években fejlődött ki mint tudományterület az USA-ban
○ Első fejlődési szakasz ‘50-től ‘80-ig tartott
○ ‘81-től válik teljesen önálló területté
○ Nimmo és Sanders írta meg a tudományág első összefoglalóját
○ A 80-as évekig megerősödő érdeklődési területei:
■ Retorikai vizsgálatok
■ propaganda kutatás
■ A magatartás-változások média befolyásoló képessége
■ Választáskutatások
■ a kormányzatok és a tájékoztató szervezetek közötti kapcsolat
 ■ Technológiai fejlődés (rádió, televízió megjelenése) hatása a
választási kampányokra
○ ‘81-90 között megnő az érdeklődés a tudományág iránti érdeklődés (600 munka)
○ 1990-es felosztás a kutatási területek szerint:
■ Választási kommunikáció
■ politikai kommunikáció és a tájékoztatás - a politika és a média
rendszere közötti kapcsolat
■ politikai retorika
■ tájékoztatás és a politikusok viselkedése
○ 1965-’90: Az európai kutatások függetlenedése az USA belitől
○ Blumler, Dayan és Wolton összefoglalója 1990-ben az európai kutatás
sajátosságait 8 pontban foglalja össze:
■ A “korlátozott hatások” lazarsfeldi modelljének meghaladása
● A média hatalmának kutatása
■ A politikai kommunikációs folyamatok “holisztikus” perspektívája
■ “Vegyes” kognitív megközelítés
■ normatív megközelítés bevonása
■ A médiarendszerek és a politikai rendszerek közötti interakció és
kölcsönhatás hangsúlyozása
■ A még nyilvánvaló az amerikai hatás a közönségre vonatkozó
kutatásokban
■ A politikai kommunikáció folyamataiban meglévő tendenciák és
változások hosszú távú vizsgálata
■ Csak a nemzeti, belső jelenségekre való koncentrálás a nemzetközi
összefogás helyett
○ 90-es években már minden jelentősebb politikatudományi, szociológiai tömörülés
foglalkozik a politika tudományokkal
○ Első újsága: 1984 - Political Communication
○ A politikai kommunikáció oktatásának elterjedése:
■ Az oktatás elterjedése is Amerikában indult (80-as években gyorsult
fel)
■ Európában először Nagy-Britanniában, Skandináviában,
Németországban terjedt el
■ Olaszországban még 91-ben is alig volt jelen
○

2. Fejezet - Tömegkommunikáció és politikai rendszer

● 1. alfejezet: Média központi rendszere és a szereplők egymástól való függése

● A politikai kommunikációnak három fő résztvevője van: - A politikusok, a
média és az állampolgárok.
○ E három résztvevő között egy kölcsönhatás van és főként a
politikusok és a média között áll fenn ez a kölcsönhatás, a harmadik
 résztvevő az állampolgárok szerepe elenyésző és inkább nézője,
mintsem résztvevője a politikai kommunikációnak.
○ A tömegkommunikációban a médiának legalább olyan fontos szerepe
van, mint a politikusoknak, hiszen maga a média az a tér, ahol
bemutatják és celebrálják a politikát és ahol létrejön a három szereplő
közötti kölcsönhatás.
○ A média megszerezte a szocializáció végrehajtójának szerepét a
társadalomban
○ A politika mediatizálása megelőzi a társadalom mediatizálását.
○ A médiumok közül a televízió befolyásolja a leginkább a divat és az
ízlés alakulását.
○ A tömegkommunikációról elmondható a következők:
a. a hatalom forrása, befolyásolási eszköz, ellenőrző és innovatív
szerepe van a társadalomban, szinte az összes társadalmi intézmény
működéséhez elengedhetetlen elsődleges közvetítő eszköz és
tájékoztatási forrás.
b. hely (vagy aréna), ahol az országos és a nemzetközi élet sok
eseménye zajlik
c. a társadalmi valóság definícióinak és imázsainak fontos forrása, tehát
az a hely, ahol a kulturális változások és a társadalom, illetve a
csoportok értékei létrejönnek, megőrződnek és a legláthatóbban
kifejeződnek
d. meghatározó eszköz a hírnév és ismertség, általában véve a
nyilvános láthatóság eléréséhez
e. jelentések rendszerének forrása a nyilvánosság számára.
● A média a politikai szférából érkező üzeneteket oly módon próbálja meg
átalakítani, hogy az megfeleljen a saját igényeiknek és könnyebben
fogyaszthatóbbá tegyék az emberek számára.
○ Feltételezések szerint a mai hatalom gyakorlásának a legitimitása attól függ,
hogy az adott vezető mennyire tud a médián keresztül kommunikálni.
○ A médiának a közvetítő szerepén kívül van más szerepe is, a politikai hatalom
kérdőre vonása és/vagy ellenőrzése.
○ A szerepének a másik oldala az, hogy a médiának szüksége van a politikára.
○ …,Ez a kölcsönös függés kizárja azt, hogy mediokrácia jöhessen létre, vagyis
azt, hogy a média a politikai rendszert helyettesítse, vagy ami még rosszabb,
esetleg kisajátítsa a politikai rendszer funkcióit.
○ A média politizálhat és mégsem válik intézménnyé.
○ Végül fontos annak a leszögezése, hogy nincs sok értelme a média-politika
interakciót illetően egy egyetemesen érvényes, általános modell
megrajzolásának. Ez a viszony országonként eltérő, más.

● 2. alfejezet: A politikai szereplők kommunikációja

○ A politikai rendszerből származó kommunikáció természete kettős:
■ A politikai alanyok a hatalomért versengenek és kommunikációjukba
valamely rész érdekek kifejeződnek, tehát a kommunikációjuk
propagandasztikus. Tehát a céljuk ezzel az, hogy megtartsák a
választással megszerzett támogatásukat.
 ■ Másrészt, amikor ugyanezek a politikai alanyok intézményi funkciókat
öltenek magukra, a kommunikáció a kormány tevékenységének a
“nyilvános oldalát” fejezi ki, így tehát az állampolgárok irányában
informatív és nevelő célzatú (“ezt nyilvános kommunikációként”
határoztuk meg)
■ Azonban ez a distinkció (megkülönböztetés), a mai világban teljesen el
van mosódva és nem lehet bizonyos politikai rendszerekben megrajzolni
a határt a két kommunikációs szerep között.

● 2.1 Az elnök (Az USA elnökére gondolunk ilyenkor)

○ Az elnöki szerep kommunikációs aspektusának a fontossága kétségtelenül
kapcsolatban van e politikai és intézményes megbízatás erős
perszonalizációjával.
○ Ez egy olyan választási mechanizusnak köszönhető, amelyik a jelöltek
személyiségét helyezi előtérbe.
○ Ez azért van mert a II. világháborút követően az USA elnöke állandóan az
országos illetve a nemzetközi média reflektörfényében állt.
○ Másrészt az elnöki vezetés új stílusa szerint, úgy kell kormányozni, mintha
mindig választási kampány lenne. Ennek oka, hogy sem az elnök, sem a
média nem akar elszakadni a kampányból szerzett tapasztalatoktól.
○ Az elnök, mivel ő a végrehajtó hatalom első embere, ezért gyakran
összetűzésbe keveredik a médiával (elnökönként változik), ennek oka az,
hogy az elnök próbálja feltételek alakításával irányítani a sajtót és a televízió
működését. Viszont a tömegkommunikáció pedig befolyásolni próbálja a
mindenkori elnök döntéseit.
○ A mai amerikai elnöki rendszer plebiszcit irányba fordult, tehát átlépte a
közönségtől és a közvéleménytől elválasztó távolságot, azaz felhasználja a
médiát annak érdekében, hogy saját kormányának óriási támaszt építsen.
Tulis ezt “retorikai elnökségnek” nevezte.
○ Az elnöki kommunikációnak két fontos stratégiája van: - a média megkerülése
valamint az annak való kedvezése.
○ 1. A média akadályozza az elnököt abban, hogy közvetlen módon
kommunikáljon a közvéleménnyel, valamint az állampolgárokkal és ezeket
szűrőkkel próbálja meg elérni. Az elnök ezzel próbálja meg a bizonyos médiát
megkerülni.
○ 2. A médiának való kedvezés azt jelenti, hogy az elnök barátságos és
együttműködésre kész a médiát képviselő vitapartnerek, az újságírók és
hírmagyarázók irányában ami kisebb-nagyobb kedveskedésekkel is megtold
annak érdekében, hogy jóindulatú “tálalást” kapjon.
○ Az elnök és a média közötti kapcsolat olyannyira erős, hogy bármely botrányt
is képes túlélni, amely még az USA határain is túl mennek, például: az iráni
ügy Reagannek, szexbotrány Clintonhoz köthető és kivétel a Watergate ügy,
ami Nixon lemondásához vezetett (itt nem csak a média tényezők játszottak
szerepet)
○ Franciaországnak hasonló elnöki rendszere van(félelnöki), mint az USÁ-nak
és a kommunikációjukban is sok hasonlóságot lehet felfedezni. A Francia
 elnöki rendszer alapjait Charles de Gaulle rakta le és végső formáját Francois
Mitterrand az ő kormányzása alatt érte el.
○ Az a különbség az amerikai és francia kommunikáció között, hogy a francia
rendszerben, az elnököt támogató párton keresztül nagyobb ellenőrzéssel bír
a média felett.
○ Ez azzal az előnnyel jár a francia elnöknek, hogy az elnökségének
nyugodtabb időszakában a saját politikai kommunikációs stratégiáját
alkalmazhatja.
○ Az amerikai elnök szerepével párhuzam figyelhető meg, például az elnök
tulajdonságai, a karizma, célja, hogy ápolja az imázsát a nyilvánosság előtt.
○ Még abban is hasonlít, hogy a kampány időszakon kívül is nagy
szövetségese a média.
○ Ezeket a sajátosságokat olyan képviselőkre is lehet alkalmazni, akik az
elnökhöz hasonlóan gyakran láthatók, azaz olyan országok
miniszterelnökeire, mint pl: Egyesült Királyság, Németország és
Spanyolország és Románia.
○ Olaszországban Köztársasági elnöki intézményben figyelhető meg a
perszonalizáció nyoma, itt leginkább Sandro Pertinit kell kiemelni, mivel neki
sikerült a kettős művelet, tehát “egyszerre volt legfőbb tekintély, a köznép
szószólója és filmsztár, beilleszkedett… a politikai-informatív aspektus és a
televízióban a 80-as évektől körvonalazódó szórakoztatás egymást
keresztező, megerősítő folyamatába.”
○ Az olasz köztársasági elnök mandátumának utolsó hat hónapjában, nem
gyakorolhatja a képviselőház feloszlatásának jogát.

● 2.2 A kormány:
○ A végrehajtó hatalom kommunikációja nyilvános és politikai kommunikációra
oszlik ezen intézmény két különböző cselekvési szintje szerint.
○ Nyilvános kommunikáció: - Minden policy-val kapcsolatos dolog tényszerű
közlése.
○ Politikai Kommunikáció: - az információknak és a médiáknak a
befolyásolása. A koaliciós és ellenzéki erőkkel, valamint a médiával való
kapcsolatuk kommunikációja, amelyet “politikai kommunikációnak” neveztünk.
○ A politikai kommunikáció két kommunikációs stratégiát követ: media
managementet és az information managementet.
○ A media management: az együttműködés a médiával, sajtótájékoztatók
tartása, interjúk, információk átadása
○ Information management: - itt viszont már a tájékoztatás manipulációjáról
beszélünk. Illetve a média feletti hatalom megszerzésére való törekvés.
Kedvezmények, támogatások, kinevezések befolyásolása, spin doktorokat is
megfigyelhetünk.

● 2.3 A parlament:
○ A parlament a népképviselet legközvetlenebb megnyilvánulása, ezért a
legnyilvánosabb intézmény is.
○ A parlamentnek van hivatalos és nem hivatalos kommunikációja is:
 ○ A hivatalos az amit a parlamenti adminisztráció dolgozza ki jegyzőkönyvek,
hivatalos jelntések, sajtóközlemények és a szóvivők által adott tájékoztatás
formájában.
○ A nem hivatalos kommunikációja a magyarázatok, kiszivárogtatások, rövid
reagálások amelyeket politikusok, spin doktorok adnak a médiának. Ezek
saját érdekeket szolgálnak, tehát manipulatívak.
○ A média és a politika közötti kölcsönös függés a parlamenti és a parlament
felől érkező kommunikációban éri el legnagyobb intenzitását.
○ A parlamenti kommunikációt a média szabályozza, amit akar azt
nyilvánosságra hozza, amit akar azt elfedi. A politikusnak képzésben kell
részt vennie, hogy a nézőket meggyőzze és nem a döntéshozókkal vitatkozik,
hanem a nézőkkel.
○ A parlamenti közvetítés veszélyeztetheti a kapcsolatot az újságírók és a
politikusok között. Viszont a politikusok kezében is van fegyver, mégpedig
hogy a parlament felelősei szabályozzák a feltételeket, pl: rögzített kamerák
használata.

● 2.4 A pártok:
○ A pártok egyre centralizáltabbakká váltak, ezáltal megszűnt a belső vita,
vagyis főként már csak a vezér és a szóvivő számít. A párttagok a médiából
tudnak értesülni a döntésekről.
○ A vezér egyre inkább a tájékoztatásból választja a szóvivőt.
○ Könnyű párt/mediatizált párt(például Forza Italia): - nincs erős
párthierarchia, csak egy erős vezető köré van szervezve az egész, aki
folyamatosan média nyilvánosságot kap és az ő szava érvényesül a pártban,
nagyon erősen a médiára épít.
○ Egy fontos dolog még, hogy ez a “média párt” egy olyan lefolyású jelenségre
utal aminek semmi köze a politika mediatizálásához, mert inkább a “média
politizálódásának” a szinonimája.
○ Ez egyelőre egyedülálló Olaszországi eset (Berlusconi, Forza Italia)

● 2.5 Más politikai kommunikátorok

○ A tudományos kutatás figyelmet szentel olyan kommunikációnak is, amelyek
szűkebb értelemben vett politikai rendszeren kívülről származnak, fontos
szereplői: - más intézmények, vállalkozók, szakszervezetek, különféle
nyomásgyakorló csoportok.
○ Vegyük például a Terrorizmust:
○ Ahhoz, hogy a terrorizmus nyomást tudjon gyakorolni, a médiát kell
használnia.
○ A média önállóan tud dönteni a beavatkozásról, illetve a politikától teljesen
függetlenül tud működni.
○ Esetenként a politika üzenetét is képes befolyásolni, megváltoztatni, a média.

● 3. Alfejezet: A média rendszere

○ A médiának a szerepe egyre jobban nő és túllépett azon a felfogáson, hogy
csak üzleti szerepe van. Ez jól látszik a nyugati liberális demokráciák
felfogásában, azaz “(a médiának) olyan feladatai vannak, amelyek az egész
 társadalom általános és tartós fejlődéséhez járulnak hozzá, különösen a
kulturális és a politikai szférában.”

● 3.1 A média szerepe a politikában

○ A médiáról kialakult kép 4 pillére:
■ A cenzúra levetése
■ A gondolat piac, azaz az információval is ugyan úgy kell bánni mint az
áruval → szabadon adni venni és amelyik jobb hír az elnyomja a másikat.
● Ebből született a sárga újságírás, ami a botrányvadász médiák
előfutára volt
■ A kapitalista monopólium és a politikai korrupció ellen fellépő újságírás,
mely elterjesztette a társadalmi felelősségvállalás eszméjét → muskétás
újságírás
■ újságírás filozófiájának a megjelenése → felelős újságírás. A médiának
jogai és kötelességei vannak a demokráciában
○ A sajtó funkciói a a politikai rendszerrel kapcsolatban:
■ Objektív információk gyűjtése és kezelése
■ A hír elég egyszerű bemutatása ahhoz, hogy a politikában járatlanok is
megértsék
■ Az állampolgárokat megillető jogok és panaszok felkarolása →
őrzőkutya szerep
■ A politikai vitákban való részvétel azáltal, hogy tematizálják a legégetőbb
problémákat, kormányzati politika bemutatása, résztvevők bemutatása
■ Ellenállás a média elleni külső támadásoknak
■ Anyagi függetlenség megteremtése a média szabadságának
garantálásához
○ Ezeket akadályozó tényezők:
■ A kompromisszum kényszere, azaz objektívitás, de elég élvezhetően,
hogy pénz legyen belőle
■ Az elit léte, vagyis a politikai elit és a média összefonódása
■ Demokratikus felelősség mellett szórakoztatónak is lennie kell
■ Anyagi fennmaradásának biztosítása
○ Kritikai kultúrakutatás: a média nem feltétlenül nemes, hisz manipulálni
tudja a híreket

● 3.2 A média és a politikai valóság felépítése

○ A politikai valóság 3 kategóriája:
■ az objektív valóság
■ szubjektív valóság (ugyanaz csak a szereplők és nézők felől szemlélve)
■ felépített valóság - azok az események, melyek csak akkor válnak
láthatóvá, ha a tömegkommunikáció megjeleníti őket
● A média emel fel témákat, tesz láthatóvá személyeket, pártokat
vagy épp száműz, nevetségessé tesz egyes személyeket

● 3.3 A valóság teremtése a valóság torzítása?

○ Miből lesz hír? - Már a hír kiválasztása is torzítás?
○ Az újságírói torzítás fajtái:
 ■ szerkezeti torzítás
■ politikai torzítás
■ szituációs torzítás
■ produktív torzítás - a fogyasztói követelményeknek megfelelő hír és
tálalás

● 3.4 A hír előállítása és a média logika

○ A hír előállítása:
■ A hír “nyersanyagának” kezelését közvetlen döntések és választások
együttesének lehet tekinteni, amely a média céljainak megfelelő terméket
hoz létre.
■ Elsődleges cél, hogy kielégítse a minőség szakmai szempontjait és
valószínűsíthető sikere legyen a közönség körében
■ mediális esemény: Minden közszereplőnek szüksége van a
láthatóságra. Ő mediális eseményt szervez (meghívja a médiát egy
eseményre, riportot ad, sajtótájékoztató stb.), cserébe a média láthatóvá
teszi
● A kérdés adott: Melyik mediális esemény lesz a hívogatóbb a
média számára?
○ Rövid, közérthető megfogalmazás, jó képek, érdekes
■ Mediális logika: a politikai szereplőket és üzeneteiket saját
szükségeihez idomítja