ELSŐ RÉSZ

A GAZDASÁG MŰKÖDÉSÉNEK KÖZJOGI KERETEI

I. FEJEZET
A GAZDASÁGI ALKOTMÁNYOSSÁG ALAPKÉRDÉSEI

1. Alkotmány – alkotmányosság

Az alkotmányosság a társadalom és az állami közhatalom viszonyát fejezi ki egy olyan

rendszerben, amelyben az elkülönülő államszervezet által gyakorolt közhatalom nem
korlátlan.

A társadalom és az állam viszonyát – más jogtárgyak mellett – az Alaptörvény,

korábbi elnevezése szerint az Alkotmány szabályozza. Az alkotmány, ahogy a magyar
Alaptörvény, olyan különleges törvényt jelent, amelyben az állam önmagát korlátozva
biztosítja az alapvető állampolgári jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának
törvényes kereteit és létrehozza magát az államszervezetet. Az
alaptörvény alkotmány jogi megközelítésben a legmagasabb szintű jogi norma, mert
magát a törvényalkotó parlamentet is köti, csak minősített többséggel változtatható
meg. Egy alkotmány tartalmát tekintve is alaptörvény, mert – mint említettük –
meghatározza az állam és a társadalom viszonyának leglényegesebb elemeit,
szabályozza az államszervezet felépítését.
Az alkotmányosság viszont a jogilag szabályozott és korlátozott állami főhatalom
igényét fejezi ki. A modern polgári állam jogállam, mert megvalósul a törvények
uralma, lévén, hogy az alkotmányos szabályozás erre különleges biztosítékokat épít ki
az államszervezetben.
A polgári államokban megvalósul a népszuverenitás, vagyis a népfelség elve, amely a
képviseleti és a közvetlen demokrácia különböző intézményein keresztül érvényesül.
A közvetett demokrácia lényege: népképviseleti szervek demokratikus választások
útján való létrehozása és az államszervezet élén való elhelyezése (ún.
parlamentarizmus). Sajátos intézmények – népszavazás, népi kezdeményezés – révén
pedig a közvetlen demokrácia is érvényesül.
A demokratikus állam biztosítja a pluralizmus érvényesülését is. A politikai
pluralizmus megtestesítői a különböző politikai irányzatokat-értékeket képviselő
pártok, illetve a különböző rétegek, csoportok érdekeit kifejező érdekképviseletek-
társadalmi szervezetek.
Az alkotmányosság körébe beletartozik az állampolgárok egyenjogúságának és az
emberi jogok gyakorlásának biztosítása is.
A modern politikai alkotmányosság-fogalom elengedhetetlen eleme az állami ágak
(hatalmi ágak) szétválasztásának és egyensúlyának elve, amely magába az
államszervezetbe épít be alkotmányos ellensúlyokat, kölcsönös függőséget,
ellenőrzést.
A demokratikus jogállam nem öncél, a közjó, a közérdek szolgálatára hivatott, és ily
módon:
- legalizálja az állami főhatalmat (legitimációs funkció),
- jogilag deklarálja a társadalom politikai berendezkedésének alapintézményeit
(deklaratív funkció),
- védi a politikai, társadalmi, gazdasági rendszert, meghatározza az alkotmány
megtartásának jogi biztosítékait (védelmi funkció),
d) szabályozza a kormányzás szervezetét
- biztosítja a helyi és területi önkormányzatok önállóságát (helyi autonómiát
megteremtő funkciója),
- megerősíti az államközi együttműködés alapelveinek tiszteletben tartását
(nemzetközi funkció).
Az államhatalmi ágak megosztásának és egyensúlyának elve az egyik legalapvetőbb hagyományos
államszervezési elv (Locke és Montesquieu nevéhez fűződik). Ezt a feudális abszolutizmussal
szemben fogalmazták meg, a hatalom egy kézben összpontosítása ellentétes a törvények uralmával,
ami törvényszerűen a hatalommal való visszaéléshez vezet. A megosztott hatalom egyben ellenőrzött
hatalmat is jelent – a hatalmi ágak kölcsönösen függnek egymástól. Az államszervezetbe fékeket,
ellensúlyokat, intézményes kontrollszerveket kell beépíteni, mert az emberi szabadságjogok csak
korlátozott és ellenőrzött közhatalom esetén valósulhatnak meg. A hagyományos hatalmi ágak a
következők:

a) törvényhozás (letéteményese a választott parlament),

b) végrehajtó hatalom (megvalósítója a közigazgatás),
c) bírói hatalom, azaz az igazságszolgáltatás.

A modern polgári államokban a hagyományos három hatalmi ág szerepében azonban az utóbbi

évtizedekben jelentős változások következtek be, sőt új hatalmi ágak, ellensúlyok is jelentkeznek.
Ezek az új hatalmi tényezők részben külső, részben belső indíttatásúak.
A legfontosabb külső tényezők a következők:
A politikai pártok és az államhatalommal szemben intézményes lobby funkciót betöltő
érdekképviseletek (pl. szakszervezetek, munkáltatói szövetségek) szerepe egyre nagyobb. Az ún.
pártokrácia és a lobbizmus egyre erősebben érvényesül a törvényhozó és a közigazgatási
tevékenységben egyaránt. Ez részben pozitív jelenség, mert módot ad a különböző csoportérdekek
kiegyensúlyozására, a törvényt megalapozó ún. közmegegyezést létrehozó alkukra, másrészt deformál
is, mert a túlpolitizáltság pl. csökkenti a gazdasági hatékonyságot stb.
Az állam egyre inkább elveszti hatalmi privilégiumát és vele szemben intézményes priváthatalmak
jelennek meg. Ez összefügg a nemzetköziesedés-globalizálódás folyamatával. Főleg a multinacionális
óriásvállalatok-bankok stb., de hazai nagyvállalatok is gazdasági erejüknél fogva partnerként vagy
ellensúlyként lépnek fel az állammal szemben, és az állam funkcióit csak a velük való kooperációban
képes megvalósítani.
E folyamatok eredményeként az állami funkciók egyre jelentősebb része kerül átruházásra hibrid,
vegyesen állami privát ún. közjogi szervezetekre. Ilyenek a különböző gazdasági kamarák,
foglalkozási kamarák, köztestületek, közjogi különvagyonok-közalapítványok stb.
Egyre jelentősebb hatalmi tényezőként jelentkezik a médiahatalom (rádió, televízió, filmipar, video,
sajtó, számítógépes tömegkommunikáció). Az államhatalmat ezzel a médiahatalommal
együttműködve lehet csak eredményesen gyakorolni. A médiahatalom egy része maga is közjogi
jellegű (közszolgálati televíziók-rádiók), részben az állam is sajátos, kormánytól elkülönülő szerveket
hoz létre a média kontrollálására (pl. Magyarországon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságon
belül működő Médiatanács.).
A belső ellensúlyok legfontosabbjai pedig a következők:
A parlament átfogó politikai szerepre törekszik, növeli a parlamenti ellenőrzést a kormány irányában
(vizsgálóbizottságokon, az ombudsmanon / alapvető jogok biztosán, a jövő nemzedékek érdekeinek
védelmét ellátó biztoshelyettesen, a számvevőszéken keresztül, sőt operatív államfunkciók átvételére
is törekszik (nemzeti közmédiumok, hírügynökségek irányítása, stb.)
Parlamentális rendszerekben az államfőnek is sokszor sikerül kibújnia a protokolláris szerepből és
részt vennie a külpolitika vagy a fegyveres erők irányításában.
A parlament törvényhozó hatalom egyre jelentősebb kontrolljaként alakul ki az alkotmánybíráskodás,
mely a törvényeket állandósult jelleggel szembesíti az alkotmányossággal, az állampolgári
alapjogokkal.
Az állam gazdasági-, szociális-, kulturális funkciójának kialakulása a kormány és az irányítása alatt
álló közigazgatási rendszer rohamos bővülését hozza magával. A közigazgatás a valódi tényleges
hatalom, amely egyre jobban befolyásolja a törvényhozást.
Egyre több nem hagyományos funkció megy át minél kiterjedtebb bírósági szervezetre (pl.
cégnyilvántartás stb., amely csak részben foglalkozik igazságszolgáltatással). A bíráskodás egyre
inkább önállósul az igazságügyi kormányzattól, saját magát kezdi igazgatni. Az ügyészség feladatai is
egyre jobban meghaladják a hagyományos vádképviseletet.
Egyre erősebb a települési önkormányzatok szerepe az államszervezetben. Az önkormányzatok
működési területükön mintegy leképezik a teljes államszervezetet: választásokkal létrejövő
képviselőtestületek, helyi közigazgatás (polgármesteri hivatalok). A helyi önkormányzatok jogalkotók
is: önkormányzati rendeletekkel szabályozzák az adott település életét.
2. A gazdasági alkotmányosság

Az alkotmányosság követelményének érvényesülnie kell a gazdaság területén is. A

gazdaság működése körében a legfontosabb alkotmányos alapjogok a vállalkozás joga
és a verseny szabadsága.
A vállalkozási jog és a verseny szabadsága előfeltétele a magántulajdon állami
elismerése és védelme, de nem azonosítható azzal. Az Alaptörvény M) Cikke
kimondja, hogy Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás
szabadságán alapszik, illetve Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny
feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók
jogait. Vállalkozás és verseny nélkül ugyanis az alkotmány által deklarált
piacgazdaság nem lehetséges.
A vállalkozáshoz mindenkinek alanyi joga van, amiből természetesen nem következik
jogosultság (pl. meghatározott foglalkozással kapcsolatosan) vállalkozás gyakorlására.
Ugyanakkor az állami monopóliumok körét szűken, az ún. elsődleges közérdek alapján
kell meghatározni, az egyes vállalkozásokkal kapcsolatos alapítási-működési
feltételeknek pedig az állampolgárok jogegyenlőségét biztosítónak kell lenniük.
A vállalkozási jog nélkülözhetetlen eleme a szerződési szabadság, amelyet a Ptk.
6:59.§-a deklarál, és amely csak kivételes közérdekből korlátozható. A felek szabadon
köthetnek szerződést, és szabadon választhatják meg a másik szerződő felet. A felek
szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A szerződéseknek a felek jogaira és
kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az
eltérést nem tiltja. A szerződések világába (a szerződés létrehozása, megszüntetése,
módosítása) állami szerv – bíróság – csak kivételesen, szoros törvényi feltételek esetén
avatkozhat be.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a vállalkozás joga – mint minden jog – nem
korlátlan. Jelenleg a Polgári Törvénykönyv elvei határozzák meg a jogok
gyakorlásának kereteit. Mivel a polgári jog intézményrendszere a társadalmi és a
gazdasági élet ésszerű berendezésére hivatott, el kell kerülni minden olyan
magatartást, illetve jogértelmezést, amely a józan észnek ellentmond. Ezzel függ össze
az igazságosság elve, tehát, hogy az érdek-összeütközéseket úgy kell elrendezni, hogy
az erkölcsös, illetve igazságos legyen. Az erkölcstelen szerződést a Ptk.
érvénytelennek nyilvánítja.
A vagyonjog erkölcsi háttere már átvezet a jóhiszeműség elvéhez. A vállalkozással
összefüggő jogok gyakorlása során jóhiszeműen kell eljárni, ezt főleg a versenyjog
hivatott biztosítani a piaci verseny résztvevőivel szemben. Saját felróható
magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Az érintetteknek
kölcsönösen együttműködve kell eljárniuk. A törvény biztosítja a személyeknek az
őket megillető jogok szabad gyakorlását, de csak e jogok társadalmi rendeltetésének
megfelelően. A rendeltetésellenes joggyakorlás joggal való visszaélést jelent. A Ptk.
1:5. §-a már nem tartalmaz részletes szabályt arra vonatkozóan, hogy mi minősül
különösen joggal való visszaélésnek, ahogy a régi Ptk. ezt megtette (eszerint joggal
való visszaélésnek minősült a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével
össze nem függő célra irányul, különösen ha az a nemzetgazdaság megkárosítására,
személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására, vagy illetéktelen
előnyök szerzésére vezetne). A jelenlegi szabályozás csak egy tág keretdiszpozíciót
szab, amennyiben kimondja, hogy a törvény tiltja a joggal való visszaélést. E
generálklauzulát csak azzal részletezi, hogy ha a joggal való visszaélés jogszabály által
megkívánt nyilatkozat megtagadásában áll, és ez a magatartás nyomós közérdeket
vagy különös méltánylást érdemlő magánérdeket sért, a bíróság a nyilatkozatot
ítéletével pótolhatja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el.
A piacgazdaság alapvető intézménye a gazdasági verseny, a vállalkozók a tárgyi
értelemben vett piacon versenyeznek egymással. Alkotmányos alapelv a verseny
szabadsága, amelyet az államnak biztosítania kell: ezért tiltja a jog a piacfelosztó
kartellszerződéseket, a gazdasági erőfölénnyel vagy a monopolhelyzettel való
visszaélést, ezért helyezi kontroll alá a vállalkozások fúzióját, illetve a
konszernképződés útján való vállalatcsoportosulást. A vállalkozóknak a versenyt
tisztességesen kell folytatniuk, a jog tiltja a tisztességtelen versenycselekményeket. (A
versenyjog rendszerével a következőkben részletesen foglalkozunk.)
A vállalkozás jogának rendeltetésszerű gyakorlásához értelemszerűen hozzátartozik a
jogbiztonság követelménye. Ez az állammal szemben mindenekelőtt azt a
követelményt támasztja, hogy tartózkodjon az – egyben a gazdasági életbe való túlzott
állami beavatkozást jelentő – adminisztratív túlszabályozástól, illetve a vállalkozók
pénzügyi túlterhelésétől. Ennek passzív oldala az ún. dereguláció, tehát a vállalkozókat
feleslegesen terhelő, elavult jogszabályok hatályon kívül helyezése.

A jogbiztonság másik eleme a jogvédelmi eszközök teljes körű biztosítása a

jogalanyok számára. A vállalkozás jogának alkotmánysértő jogszabályi lerontásával
szemben az alkotmánybíráskodás ad vélelmet, a közigazgatási határozatok
főszabályként bíróság előtt megtámadhatók, a vagyoni jogok a piaci partnerekkel
szemben pedig a polgári – peres, illetve nem peres – eljárásban kapnak megfelelő
védelmet.
 3. A gazdasági igazgatás eszközei

Az állam szerepe a gazdaság igazgatásában viták központja már hosszú évtizedek óta.
Közgazdasági és közigazgatási elméletek széles skálája létezik az állam szerepének
meghatározására a gazdasági viszonyokban. Egyetértés uralkodik azonban azokban a
funkciókban, melyeket a kormányzat el kell hogy lásson, ezek pedig a következőek:
- regulációs funkció,
- egyes kiemelten fontos javak és szolgáltatások előállítása,
- a társadalmi jövedelmek újraelosztása,
- a közkiadási feladatok ellátása.
A kormányzatnak tehát érdekei fűződnek ahhoz, hogy a gazdaság menetébe,
működésébe „beleszóljon“ és bizonyos részleteiben irányítsa azt. Nagy
általánosságban az állam a következő eszközökkel hat a gazdaságra:
Jogszabályok
A gazdasági irányítás vázát képezik. Legyen szó akár törvényekről, akár különféle
rendeletekről, a gazdasági irányítás legfontosabb eszközei közé tartoznak.
Meghatározzák a gazdasági folyamatok kereteit, biztosítják a gazdasági alapjogokat,
meghatározzák az adóterhek mértékét stb. Meghatározzák a gazdaság működésének
alapkereteit. A törvényhozás az Országgyűlés feladata, ám az egyes közigazgatási
szervek saját feladat és hatáskörükben rendeleteket alkothatnak.
Tulajdonosi jogok gyakorlása
Mint azt tudjuk, az állam sok esetben tulajdonosi jogokat gyakorol bizonyos jelentős
gazdasági tevékenységeket ellátó létesítmények felett. Az állam ezeket a tulajdonosi
jogosultságokat közvetve látja el, szervei, vállalatai és egyéb szervezeti egységei által .
Elsősorban olyan gazdasági tevékenységekről van szó, melyek üzemeltetése
megköveteli a közérdek kiemelt védelmét. Ilyen tevékenységek közé tartoznak pl. a
bányászati tevékenységek, energiaszolgáltatás, stb. Ennek az eszköznek a szerepe a
privatizáció előrehaladtával egyre csökken.
Engedélyezési eljárások
Az engedélyezéseknek számtalan válfaját ismeri a jogtudomány és a közigazgatás.
Általánosan a következő típusú engedélyekről beszélhetünk a szó tágabb értelmében:
- Koncesszió: A legszigorúbb engedélyeztetési forma, a kizárólagos állami
tevékenység átadását jelenti gazdasági társaságok (kft., rt.,) részére.
- Engedély szűkebb értelemben: amennyiben az ügyfél teljesíti a jogszabályokban
meghatározott feltételeket, a közigazgatási szerv a kérelmezett tevékenységet
engedélyezi. Az engedélyeknek különféle csoportosításai lehetségesek, általában attól
függően, hogy milyen és mennyi feltételt kell teljesíteni kiadása érdekében.
- Bejelentés: a legkevésébé szigorú engedélyezési forma, általában csak azt feltételezi,
hogy a gazdasági tevékenységet folytatni kívánó személy bejelentse igényét. A
közigazgatási szerv csupán tudomásul veszi ezt a döntést. Gyakran még közigazgatási
jogi aktusra sincs szükség a bejelentés alapján létrejövő engedélyhez – a közigazgatási
szerv csak tudomásul veszi, hogy az adott személy gazdasági tevékenységet kíván
folytatni (elkezdeni) és így csak nyilvántartásba veszi azt.
Ellenőrzés
Az ellenőrzés szintén fontos eleme a gazdasági igazgatásnak. Míg az engedélyek
kiadásánál egy előzetes (preventív) hatású vizsgálatra, az ellenőrzés folyamán utólagos
kontrollra kerül sor: az adott közigazgatási szerv ellenőrzi a gazdasági tevékenységek
gyakolásának jogszerűségét.
Egyéb irányítási eszközök
Több válfaja ismert, eszköztára gazdag. A fontosabbak közül említendő pl. az azonnali
intézkedés, az (ágazati) árszabályozás, versenyfelügyelet, nyilvántartások vezetése,
társasági döntések előzetes jóváhagyása, állami támogatások rendszere és egyebek.

4. A gazdasági igazgatás főbb szervei

A gazdasági igazgatást Magyarországon különféle közigazgatási szervek, hatóságok

látják el. A gazdasági közigazgatás a következő főbb csoportokra osztható a
szabályozott területek szerint:
- versenyfelügyelet,
- fogyasztóvédelem,
- iparigazgatás, ezen belül:
- bányászat joga,
- energiajog,
- közlekedési igazgatás,
- hírközlési jog,
- környezetvédelmi igazgatás.
A gazdasági igazgatás elsődleges végrehajtói a kormányzati szervek, pontosabban a
közigazgatási szervek és szervezetrendszer. Egy hierarchikusan megszervezett
rendszerről van tehát szó, melynek csúcsán a kormány áll. Gazdasági igazgatási
feladatokat a kormányon kívül még a minisztériumok, különösen a Nemzetgazdasági
Minisztérium, valamint egyes szakhatóságok látnak el.

Kormány
A Kormány a végrahajtói hatalom legfőbb szerveként végzi, irányítási tevékenységét.
Feladatköre meglehetősen széles, a közügyek igazgatásának majdnem összes területére
kiterjed. A kormány gazdasági irányítása általában közvetett, és alapvetően két fő
megnyilvánulási formája van:
- rendeletalkotás és határozathozatal,
- az alárendelt szervek, tehát a minisztériumok és kormányhivatalok közvetlen
irányítása.
A kormány fő hatása a gazdasági igazgatásra abban nyilvánul meg, hogy
meghatározza a nemzetgazdaság fejlődésének irányvonalát és koncepcióját.
Nemzetgazdasági Minisztérium
A tárca a gazdasági igazgatás legfőbb közigazgatási szerve. Felelős a reálgazdasági
folyamatok, az ipar, a bel- és külkereskedelem valamint az infrastruktúra
fejlesztéséért.
A tárca kiemelt feladata a versenyképesség erősítése és a gazdálkodási környezet
kedvező irányú befolyásolása, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozói szektor
erősítése, illetve a külföldi működőtőke beáramlás elősegítése.
Ehhez kapcsolódóan a következő feladatokat látja el:
- ágazati eszköz és intézményrendszer kidolgozása,
- támogató programok és befektetésösztönzés támogatása,
- figyelemmel kíséri a gazdasági folyamatok alakulását és előrejelzéseket készít,
- kidolgozza a piacszabályozás elveit és piacfelügyeleti célokat határoz meg,
- javaslatokat és terveket dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalatok támogatására.
Ágazati irányítási jogkörében a következő alapfeladatokat látja el:
- figyeli és elemzi a piaci folyamatokat és ezek alapján beavatkozik, ha zavart vél
felfedezni,
- megszabja a ipari tevékenységek gyakorlásának feltételeit
- felügyeli az egyes kormányhivalok működését (pl. Magyar Bányászati és Földtani
Hivatal),
- közvetlenül irányítja az alárendelt szerveket (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala,
stb.),
- tulajdonosi jogkörök gyakorlása egyes gazdasági társaságokban.
Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal kormányhivatal, melynek elsődleges feladata az egyes jogszabályokban
(pl. tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény, gazdasági
reklámtevékenységről szóló törvény, fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
tilalma) meghatározott versenyfelügyeleti feladatok ellátása, többek közt:
- kartell minősítése,
- fúzió engedélyezése,
- gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megítélése,
- versenyt korlátózó megállapodások felügyelete,
- fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felügyelete.
A Versenyhivatal élén az elnök áll, akinek munkáját két elnökhelyettes segíti. Az elnököt a
miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, hat évre.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hírközlési Hatóság
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (továbbiakban „NMHH“) önáló feladat és hatáskörrel
rendelkező szerv. Fő feladata az elektronikus hírközlési piac zavartalan, eredményes működésének és
fejlődésének elősegítése, a felhasználók védelme valamint az ehhez kapcsolódó ellenőrzés.
Elsősorban szabályozó hatóságként működik, mely elsődleges tevékenységének a
piacszabályozás tekinthető. Ennek keretében nem csak elősegítí a piac fejlődését, hanem felügyeli is
azt.
Ennek érdekében jelentős mértékű bírságokat szabhat ki.
Nem elhanyagolható az NMHH fogyasztóvédelmere irányuló tevékenysége sem, mellyel a piac a
fogyasztóra (felhasználóra) gyakorolt negatív és kedvezőtlen hatásait igyekszik kiküszöbölni.
Fő eszközei közé sorolhatók az engedélyezési eljárások, ellenőrzés, valamint a bírságok kiszabása.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a Magyar Energia Hivatal általános és
egyetemes jogutódja. A Hivatal az állam a villamosenergia, földgáz- és távhőellátásal, víziközmű-
szolgáltatással, valamint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjszabályozásának előkészítésével
kapcsolatos feladatait ellátó, önálló szabályozó szerv, amely csak jogszabálynak van elérendelve.
- engedélyek kiadása (pl. villamosenergia termelésre, villamosenergia-kereskedelmere,
földgázszállítási működési engedély, távhő előállítására jogosító engedély stb.),
- villamosenergia-ellátási szabályzatok jóváhagyása,
- egyes társasági döntések jóváhagyása (pl. alaptőkeváltoztatás, verseny tisztaságának felügyelete),
- kialakítja az állami támogatások rendszerét,
- fogyasztóvédelem (pl. fogyasztói panaszok kivizsgálása),
- árreguláció.

Országos Atomenergia Hivatal

Az Országos Atomenrgia Hivatal (továbbiakban „OAH“) a Kormány irányításával működő hatóság,
tevékenysége az atomenergia békés célú alkalmazására terjed ki. Az OAH-ot a főigazgató vezeti, akit
a miniszterelnök nevez ki és ment fel. Feladatai a következő tevékenységeket ölelik fel:
- nukleáris anyagok nyilvántartása,
- az atomeneregia alkalmazóinak ellenőrzése,
- bírságok kiszabása mulasztás megállapítása esetén,
- nukleáris létesítményekkel kapcsolatos engedélyezés (pl. üzemeltetés, létesítés, bővítés, stb.)
Fogyasztóvédelem
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a
stratégiai feladatokat, az ellenőrzések szakmai felügyeletét, a tárca felügyeli a fogyasztóvédelmi
laboratóriumokat, valamint a magyarországi Európai Fogyasztói Központot.
Álatalános jellegű feladatai a fogyasztók védelmére irányulnak, melyek közül legalább a következők
említendőek:
- a fogyasztóvédelmi jogszabályok megtartásának felügyelete,
- piacfelügyeleti tevékenység,
- fogyasztóvédelmi politika érvényre jutása,
- koordinációs és tájékoztató tevékenység.
Elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóságkét a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalokhoz
lehet fordulni, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el.
Az általános ügyekben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő békéltető testületek
csupán ajánlást fogalmazhatnak meg, döntésük csupán a vállalkozás alávetési nyilatkozata esetén
kötelező.
Fontos hangsúlyozni, speciális pénzügyi fogyasztóvédelmi ügyekben (különösen banki, biztosítási
szerződések) országos hatáskörrel kizárólag a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezetén belül
működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) járhat el, fontos változás, hogy 2017. január elsejétől 1
millió forintos ügyértékig a PBT döntése alávetési nyilatkozat hiányában is kötelező, azaz bírói út
igénybevétele nélkül végrehajható.
 A VERSENYJOG ALAPJAI
1. A gazdasági verseny jelentősége és szabályozásának kialakulása

1.1 A versenyjog intézményeinek kialakulása

A gazdaság folyamataiba történő minimális beavatkozás hívei szerint (mint pl. Herbert Spencer vagy
Wilhelm von Humboldt) az állam feladata a társadalom és a gazdaság területén rendkívül korlátozott,
csupán néhány elemi feladatra szorítkozik. Gondoskodik a saját fennmaradásáról külső ellenségek és
veszélyek ellenében, más szavakkal hadsereget tart fenn. Biztosítja, hogy a társadalmi együttélés egyes
normáit megsértőket üldözzék és megbüntessék, azaz fenntart egy bűnüldöző – közbiztonsági
apparátust. Ezen kívül lehetővé teszi a megsértett magánérdek orvoslását, amennyiben a jogosult ezt
igényli, azaz működteti az igazságszolgáltatás rendszerét. Ennél szélesebben körben terjedt el az a
koncepció, mely szerint az „éjjeliőr-állam” fenti feladatai egyéb tevékenységekkel is kiegészülhetnek,
ám az alapgondolat ugyanaz: állam szerepvállalása maradjon korlátozott (lásd: John Stuart Mill vagy
Adam Smith).
A fenti államfelfogáshoz tartozó gazdasági hitvallás rendkívül egyszerűen jellemezhető: a piac
önműködő törvényein alapuló gazdaság akkor funkcionál optimálisan, ha abba az állam nem avatkozik
bele, hiszen a beavatkozás csak torzítaná a piaci folyamatokat. A piacon ugyanis a kereslet és a kínálat
szabja meg az áruk árát és csak így érhető el a piaci optimum; más szavakkal egy láthatatlan kéz az
állami beavatkozástól érintetlen piacon úgy szabja meg a keresletet és a kínálatot, hogy az a lehető
legkívánatosabb állapotban rögzül. A klasszikus liberális felfogásból következően ez a
gazdaságelmélet szélsőségesen individualista, mivel abból indul ki, hogy minden piaci szereplő a saját
önös érdekét követi és kizárólag azon fáradozik, hogy a saját jólétének előmozdítsa. Mindeközben
azonban, emeli ki a klasszikus, az Adam Smith nevéhez fűződő elmélet, a gazdasági élet szereplőit
egy „láthatatlan kéz” úgy vezeti és irányítja, hogy saját hasznát követve ki-ki jobban hasznára lesz a
társadalomnak és jobban előmozdítja az egész társadalom érdekét, mintha célzatosan ezt akarta volna
megvalósítani.
Bár ennek az ordoliberális elméletnek a mai napig sok híve van, már viszonylag korán heves bírálatok
és kritikák érték a smith-i és spenceri állam- és gazdaságfelfogást, a történelem pedig – dacára a
szabad piac mindenhatóságába vetett hit reneszánszának – tulajdonképpen szintén rácáfolt az
elméletre. A versenyjog fejlődésének vizsgálatához azonban mégis a klasszikus szabadversenyes
kapitalista államkoncepció a helyes kiinduló pont.

A verseny tisztaságának védelme

Amennyiben a gazdaság szereplőinek autonómiáját, így a szerződési szabadságot teljes

körűnek és kvázi sérthetetlennek fogjuk fel, a tulajdonhoz való jogot pedig
szentségnek, akkor a gazdasági versennyel kapcsolatban az államnak valóban kevés
szerep jut. Az állam szerepe a piacon csupán ott jelentkezik, ahol a mellérendelt
jogalanyok (gazdálkodók) mint versenytársak egymás terhére olyan cselekményeket
fejtenek ki, amelyek veszélyeztetik a verseny tisztességességét. Ebben az esetben az
állam kijelöli azokat a tilalomfákat, amelyeket a gazdasági élet szereplői nem
sérthetnek meg, illetve, amennyiben a sérelmes fél ezt kezdeményezi, biztosítja a
normák megszegőivel szemben bizonyos szankciók alkalmazását. E gondolatmenetben
kulcsfontosságú, hogy a verseny léte evidencia volt. Ennek megfelelően védendő érték
csupán a verseny tisztességessége lehetett. A kezdeti versenyjogi szabályozás tehát
nem terjedt ki másra, mint általános szabállyá tette a gazdasági tevékenységek
tisztességtelen módon való űzésének tilalmát, amely a XVIII. század végétől kezdve a
versenytörvények generálklauzulájaként szolgál.
Az általános tilalmon túllépve a jogalkotás a tisztességtelen versenycselekmények
egyes tipikus példáit kiemelte és nevesítette. A jogsértés jellegéből és a szabályozás
filozófiájából adódóan a jogsértések elbírálása bírói hatáskör volt peres eljárás
keretében. Az állam ezen túlmenően azonban nem üldözte a tisztességtelen piaci
magatartásokat. Így alakult ki a versenyjog legrégebbi területe, a tisztességtelen
versenycselekmények joga. Ennek kodifikált formája az iparűzés és a kereskedelem
szabadságát általános érvénnyel lefektető, 1791-ben Franciaországban megjelent Le
Chapelier törvény képében jelentkezett. A francia törvény és az annak nyomán
kibontakozó tisztességtelenség elleni tényállások mintát és lökést adtak az európai
államok e témát érintő versenyjogi kodifikációjához. A versenyjog normaanyaga tehát
a tisztességtelen versenycselekmények tilalmaként született.

A kartelljog kialakulása, a gazdasági erőfölény tilalmazása

A vállalkozások azonban a verseny puszta fennállását is veszélyeztethetik. Először is,
megállapodásaikkal kiküszöbölhetik a verseny nyomását, azaz kartelleket hozhatnak
létre, amelyben az egymástól független vállalkozások koordinálják piaci
tevékenységüket.
Előfordulhat azonban az is, hogy a rendes piaci folyamatok révén (nagyobb
hatékonyságuk, innovációjuk, szerencséjük, stb. miatt) egyes vállalkozások a
versenytársaikhoz képest sikeresebbek és így erősebbek lesznek és a piacon domináns
helyzetbe kerülnek. Ebben az esetben olyan pozíciót élveznek, amelyben lényegében
felmentést kapnak a piaci folyamatok és a verseny parancsoló törvényei alól,
magatartásuk megválasztása során versenytársaiktól és a piactól is függetlenül
viselkedhetnek, amely szintén a verseny létét áshatja alá. A versenyjog, azon belül a
versenykorlátozások elleni joganyag feladata tehát nem csak a kartellek, hanem a
gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmazása is. A tröszt- és kartellellenes
törvényhozás úttörője az Egyesült Államok volt, ahol 1890-ben megalkották az azóta
is hatályos, versenyjogi jogalkotási mintaként is szolgáló Sherman Actet.
A fúziókontroll intézményének kialakulása
Önmagában fenti két jelenség üldözése azonban nem lenne elegendő. Amennyiben
csak a vállalkozások közötti kartell vagy az erőfölénnyel való visszaélés tilos, akkor
mód volna arra, hogy a vállalkozások összefonódásaik révén, annak leple alatt
folytassák a piacot sért, korlátozó, befolyásoló praktikáikat. A modern versenyjogok
tehát a vállalkozások összefonódását is ellenőrzésük alá vonják. A szerződési
szabadság komoly gátját szabja ez a joganyag. A két „klasszikus” terület mellett a
fúziókontroll relatíve fiatal korát talán az is mutatja, hogy ellentétben a másik kettővel
ez nem tilalmi jellegű szabályozás, hanem csak előzetes állami engedélyezés alá esik.
Hogyha egymás mellé illesztjük a verseny jogi szabályozásának kezdetét és a versenykorlátozási jog
megjelenését és megerősödését, akkor szembetűnő különbségeket észlelünk. A legfontosabb eltérés,
hogy gyökeresen megváltozott a szabadversenyes kapitalista gondolkodásmód két alappilléréről, a
tulajdon szentségéről és a szerződési szabadságról alkotott kép. Ez természetesen nem kizárólag a
versenyjog műve, de a versenyjogi jogfejlődésen is jól látható. A minimális állam koncepciójából
adódó teljes szabadság mára a múlté. A tulajdonjog „szentségére” már csak annyi emlékeztet, hogy
alkotmányos alapjogként és alapvető emberi jogként tartjuk számon, de tartalmát nem elsősorban a
teljes cselekvési szabadság adja, hanem a hozzá tapadó (közjogi és magánjogi) korlátozások és
kötelezettségek széles köre. Azok az elméletek, amelyek először vetették fel a tulajdonjog szociális
kötöttségét vagy társadalmi funkcióját, immár egy évszázados múltra tekinthetnek vissza.
Kiemelendő, hogy a magyar jogban az alkotmányos védelem nem jelent állag-, hanem csupán
értékgaranciát (lásd 64/1993 (XII. 22.) AB határozat). A tendencia tehát mindenképpen a liberális
tulajdoni koncepció elhalványulása és a szociális tulajdonfelfogás térnyerése, amely bizonyos fokig a
világkereskedelemben jelenleg érvényesülő neoklasszikus közgazdasági paradigma ellentéte. A
versenyjog a tulajdonjog „legteljesebb dologi jog”-jellegét csorbítja szinte mindegyik részterületén,
leginkább természetesen a fúziókontroll körében.
A szerződési szabadság napjainkra szintén elveszítette abszolút szabadság jellegét, összhangban fenti
változásokkal. Mivel a szerződési szabadság nem alkotmányos alapjog, lényeges tartalma is
korlátozható. A korlátozások olyan sokrétűek, hogy szinte reménytelen vállalkozás teljes
felleltározásuk, ám e szabadság hagyományosan említett szelvényei közül a modern versenyjogok a
szerződéskötési szabadság, a partnerválasztás szabadsága és a tartalom-meghatározás szabadsága
kemény korlátját képezik. Mindez különösen élesen vetődik fel a versenykorlátozások jogában.

A fogyasztó versenyjogi védelme

A versenyjog „rétegeinek” kialakulása azonban nem torpant meg ezen a ponton.
Összhangban a magánjogot általában jellemző átfogó tendenciával, a versenyjogban is
megjelent a fogyasztók különös, versenyjogi védelmét lefektető szabálytömeg. Ez a
jelenség szintén messze esik a versenyjogi szabályozás kezdetét jelentő minimális
állam-koncepciótól, hiszen a fogyasztóvédelmi gondolat egyértelműen a gondoskodó
jóléti állam terméke.
A fogyasztók versenyjogi védelme nyilvánvalóan szorosabb rokonságot mutat a
tisztességtelen versenycselekmények tilalmával, mint a versenykorlátozások jogával.
A versenykorlátozások joga maga is számos olyan fontos szabályt tartalmaz, amely
célja a fogyasztók védelme, hiszen a fogyasztóközönség védelme mindig is alapvető
mozgatója volt a versenyjogi szabályok egészének. Ez azonban nem azonosítható a
fogyasztó versenyjogi védelmének szabályaival. A tradicionális versenyjog jellegénél
fogva, mivel egyrészt a verseny létét, másrészt annak tisztaságát védi, szükségképpen
fogyasztóvédelmi funkciójú is. Az explicite a fogyasztót védő versenyjogi normák
azonban kifejezetten a fogyasztóról rendelkeznek. A probléma jelentőségét mutatja,
hogy az Európai Unió vonatkozó irányelvének való konformitás megteremtése
érdekében hazánkban külön törvény, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény szabályozza a
fogyasztók versenyjogi védelmét.
1.2 A verseny funkciói
Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a verseny léte önmagában véve is érték, akkor célszerű megvizsgálni,
hogy miért az. Az értékké minősítés és a védelemre érdemesség feltételezi, hogy a verseny puszta léte
valamilyen, a közjót szolgáló minőséget jelent, amely más módon nem érhető el, csak a verseny
biztosítása révén. E kívánatos jellemzők és hatások összességét szoktuk versenyfunkcióknak nevezni.
Ha a versenyfunkciók megvalósulnak, akkor a közérdek védelme szempontjából másodlagos
fontosságú, hogy ez a verseny tisztességes-e vagy tisztességtelen. Ez ugyanis a versenytársak
relációjában értelmezhető és elsődlegesen magánérdekeket sérthet. A közérdek sérelme tehát akkor
valósul meg, ha a verseny maga csorbul. Más szavakkal ez azt is jelenti, hogy a hatékony és működő
verseny nem feltétlenül tisztességes és nem feltétlenül támogatja a piaci szereplők egyenlőségét.
Ellentétbe kerülhet egymással a versenyjog kialakulásában kulcsfontosságot játszó két tényező, a
verseny léte, azaz a gazdasági hatékonyság és a verseny tisztességessége.

A versenynek hagyományosan négy funkciót szoktak tulajdonítani. A jóléti funkció

megvalósulása esetén a verseny működése azzal a jótékony hatással jár, hogy a
„láthatatlan kéz” által irányított optimális piaci ár fog megjelenni a termékek árában.
Ez azt jelenti, hogy az árversenynek direkt kihatása van a fogyasztói jólétre.
Versenyviszonyok között lehetséges a jövedelem olyan elköltése, amely a lehető
legnagyobb fogyasztói jólétet idézi elő, mivel a kínálati piac a versenyzőket negatív
árversenyre készteti.
Megjegyezzük, hogy a verseny e jellemvonása magában hordozza a versenykorlátozások csíráját is,
hiszen a verseny a piaci szereplőket olyan magatartásra készteti, amely a saját jólétük tükrében nem
okvetlenül racionális. A vállalkozói érdek ugyanis a lehető legmagasabb ár kikényszerítése, amely
sokszor kéz a kézben jár a termelés, kibocsátás korlátozásával. A verseny azonban épp arra szorítja a
versenyhelyzetben lévő vállalkozásokat, hogy minél többet termeljenek minél alacsonyabb áron.
Ennek tükrében érthető, hogyha a piaci szereplők e kényszerítő törvényszerűséget megállapodásaik
révén vissza akarják szorítani.

A másik három versenyfunkció szorosan összefügg, szinte egymásból következnek. A

verseny mindenekelőtt allokációs funkcióval is bír. Ennek értelmében a piacon a
kereslet, illetve a megvalósuló beruházások elosztása a piaci hatékonyság mint
rendező elv szerint alakul. A hatékonyabb vállalkozás a versenytársaihoz képest
kedvezőbb helyzetbe kerül, mivel számot tarthat a termékei iránti kereslet
növekedésére. Ebből fakad és ezzel szoros összefüggésben áll a verseny hatékonysági
funkciója, amely a piac résztvevőit kényszeríti a hatékonyabb működésre. Ez azért
fontos, hogy az előbbi funkció kedvező hatásait közvetlenül érezhessék, ennek
érdekében pedig a ráfordításaikat kénytelenek a lehető legkisebb szintre szorítani.
Végezetül pedig, amennyiben a piacon a verseny fennáll és működik, akkor a piac
egyben a realizálható haszon elosztásáról is gondoskodik az elosztó funkció alapján.
Ennek értelmében az érintett piacon az a vállalkozás realizálja a legnagyobb hasznot,
amelyik a leghatékonyabban működik.
1.3 Versenykoncepciók
A funkciók jelentőségét, szerepét, a szabályozás módszerét stb. illetően több
meghatározó jelentőségű elmélet született és váltotta egymást. Ezek legfontosabbjait
az alábbiakban tekintjük át.
Neoklasszikus közgazdaságtani versenyelmélet
Ez az elmélet a XX. század derekára uralkodó közgazdasági paradigmává vált Versenyelméleti
jelentősége, hogy két ellentétes pólust, mint munkafogalmat fektet le: a tökéletes versenyt végtelen
számú eladóval és a teljes monopóliumot, ahol csak egy eladó van. E két munkakategória a
versenyjogi jogalkalmazás álmoskönyvébe is beírta magát, a vizsgálatok nagyon gyakran e két
pólusnál indulnak. A tökéletes verseny eszerint olyan állapot, ahol általános egyensúly uralkodik. Ez
feltételezi, hogy az árak megegyeznek a határ-ráfordítással (marginális termelési költségekkel), azaz
az ellenérték pontosan annyi, amennyi társadalmi erőforrást használtak fel az előállításhoz, a haszon
mértéke pedig annyi, amennyit ez a versenyhelyzet megenged. A versenytársak egyike sem tudja
egymaga kizárólagosan befolyásolni a piacot, az árakat, a termékpiacok teljesen homogének. Nincs
ártörés a vállalkozások között, nincs innováció, nincsenek újonnan bevezetett termékek. Ebből a
modellből annyi látszik biztosnak, hogy a valódi világban nem létezik ilyen értelemben felfogott
tökéletes verseny. Ezzel szemben a monopóliumot az jellemzi, hogy az árak magasabbak, mint a végső
termelési költségek, ami miatt egyrészt az egész társadalom veszít, másrészt a monopolista
extraprofitot könyvel el. Nincsenek versengő termékek, nincsenek újonnan piacra lépők. Ez a modell
szintén elméleti jellegű, a gyakorlatban ritkán figyelhető meg.

A harvardi iskola és a strukturalista paradigma

A neoklasszikus vonulattal szemben a harvardi megközelítés nem elméleti, hanem gyakorlati,
empirikus kutatások révén keletkezett a 30-as években. Az iskola célja az volt, hogy a gazdasági
szervezetek tevékenységét tanulmányozva egy átfogó piaci modellt építsenek fel. A harvardi gondolati
áramlat dolgozta ki a hazai szakirodalomban SVT-modellként (Struktúra – Viselkedés – Teljesítmény)
meghonosodott elméletet, mely szerint a piaci szerkezet határozza meg a piaci szereplők viselkedését
(tevékenységét), amely pedig determinálja a teljesítményüket. A mozgalom másik jelentős eredménye
az volt, hogy ráirányította a figyelmet a korábban elhanyagolt piacra lépési korlátokra. E korlátok
ugyanis, ha kellően jelentősek, lehetővé teszik a piaci szereplők számára, hogy egy bizonyos pontig
„büntetlenül”, azaz potenciálisan kiéleződő versenyhelyzet nélkül emelhetik áraikat. A másik oldalról
pedig ha a piac szerkezete túlságosan koncentrált, akkor önmagában ez a körülmény képes a versenyre
veszélyes lenni, mivel ez, karöltve a számottevő belépési korlátokkal rendkívül kényelmes helyzetbe
hozza a vállalkozásokat. Összességében az elmélet helyességét sokáig igazolta a tény, hogy a magas
belépési korlátokkal rendelkező gazdasági szférákat a tagolt, szétaprózott struktúra helyett a nagy piaci
erőkoncentráció jellemezte. Ebből úgy tűnt, hogy közvetlen okozatosság húzódik a belépési korlátok
és a koncentrált piacok között. Mivel ezt az empirikus vizsgálatok és az elméleti kutatások később
nem igazolták maradéktalanul, elmondható, hogy ez az elmélet a belépési korlátok szerepét
túlhangsúlyozta.
A chicagói iskola
A Chicagói Egyetem professzorai által kidolgozott elmélet a harvardi elméletet a belépési korlátok
nem teljesen koherens és precíz tételezése alapján támadta elsősorban. A belépési korlát azonban a
chicagóiak szerint az a termelési költség, amit a piacra lépőnek viselnie kell, de a piacon már
jelenlévőnek nem. A chicagói iskola szerint alapvető különbségek vannak a „csinált” vagy
mesterséges belépési korlátok és a piac jellegéből, a gazdasági hatékonyságból fakadó természetes
korlátok között, hiszen utóbbiakkal nincs semmi dolga a versenyjognak. Ebből a szempontból ennek
az iskolának a lényege, hogy a mesterséges korlátokat le kell dönteni, illetve meg kell akadályozni,
hogy a piaci szereplők ilyeneket állítsanak fel. Ezt kiegészítették azzal, hogy gyakran a kormányok
azok, akik jogi köntösbe öltöztetnek belépési korlátokat, mint pl. a piacra lépés szabályozása, vámok
vagy hasonló eszközök, állami támogatások, az árkontroll vagy mások. A harvardi összefüggést a
belépési korlátok és a piaci koncentráció között, mint puszta empirikus egybeesést szintén cáfolták,
mindenekelőtt azzal, hogy feje tetejére állították a SVT-modellt: ebben a rendszerben a vállalkozások
tevékenysége, teljesítménye szabja meg a piaci szerkezetet. Összességében elmondható, hogy míg a
harvardi iskola a piaci koncentrációt a gazdaság rákfenéjének tekintette, a chicagói iskola legfeljebb
csekély jelentőségű diszfunkciónak. Ennek az a legkézenfekvőbb következménye, hogy ennek a
gondolati irányvonalnak a követői sokkal inkább tartják aggasztónak az állam piaci szerepvállalását,
nem pedig a vállalkozások piaci praktikáit tartják a versenyjog fő terepének.

A freiburgi iskola
A freiburgi iskola óriási hatással bírt a német versenytörvény megalkotására és így kulcsszerep jutott
neki még az európai közösségi versenyjog befolyásolásában is. Ahogy egyesek megjegyzik, a német
versenytörvény hatályba lépése az irányzat egyetlen igazi érdeme. Az elmélet klasszikus liberális
gyökerekkel rendelkezik, ugyanis középpontjában a folytonosan rivalizáló piaci szereplők állnak,
amelyek arra törekszenek, hogy versenytársaikhoz képest kedvezőbb piaci pozíciót vívjanak ki
maguknak. Az iskola hívei az állam (direkt) gazdasági beavatkozását elvetik, ám a másik oldalról,
éppen az intervencionista államfelfogás elvetése miatt a versenyjognak kiemelt szerepet szánnak. A
freiburgi elmélet szerint a versenypolitika domináns politika, amely maga alá gyűri a többi ágazati
politikát. E politika és szabályozás magja egy olyan versenyhelyzet kialakítása és megtartása, ahol az
erőfölényben lévők folyamatosan fenyegetve érzik magukat a piacon, mivel a szabályozás célja a
piacok átjárhatóságának biztosítása az erőfölény és a monopólium (legyen az természetes vagy állami)
letörése érdekében.

Az új ipari közgazdaságtan és a stratégiai vállalati viselkedés

za z irányzat a nyolcvanas évekre alakult ki, és a játékelmélet, illetve a cégek stratégiai interakciói
vizsgálata nyomán formálódott. za z elmélet szintén hozzányúlt az SVT-modellhez, akként, hogy az
első két tényező igazából kölcsönösen determinálhatja egymást, amennyiben a vállalkozások piaci
magatartásukkal visszahatnak a piaci szerkezetre. Ez más szavakkal annyit tesz, hogy egy racionálisan
tevékenykedő vállalkozás mit tesz meg azért, hogy különféle eszközök alkalmazása (hirdetések,
felfaló árazás, innováció, stb.) révén piaci helyzetét megóvja az újonnan piacra lépőktől. Ez más
megvilágításba helyezi elsősorban a felfaló árazás problematikáját, amely a chicagói iskolában
egyértelműen irracionálisnak volt bélyegezve, amelynek megtiltása a kívánatos árversenyt iktatja ki.
Jelen elmélet szerint bizonyos feltételek fennforgása esetén a rablóár igenis ésszerű piaci fegyver
lehet. E közgazdasági elmélet gyakorlati alkalmazhatóságát nagyban csökkenti a játékelméletekből
folyó sajátossága, amely egy-egy konkrét eldöntendő ügy kapcsán a felek számára szinte
teljesíthetetlen, a bizonyítási teher képében megjelenő információszolgáltatási kötelezettséggel járna.
1.4 A magyar versenyjog fejlődése

A magyar kartellszabályozás előzményei

A magyar magánjog az 1923. évi V. törvény megjelenéséig egyáltalán nem tartalmazott kodifikált
versenyjogot, a harmincas évekig pedig nem volt kodifikált kartelljogunk. A kartellek
szabályozatlansága nem jelentette azonban azt is, hogy ne lett volna egyáltalán olyan kútfője
jogunknak, amely a versenykorlátozásokra vonatkozott volna, ám e mozaikszerűen széttöredezett,
tulajdonképpen esetleges szabályok közös jellemzője az volt, hogy igazából nem kartelljogi szerepre
szánták őket, e szerepet csak másodlagosan töltötték be. Ennek megfelelően a korabeli ipartörvényben,
a kihágási btk ban, az egyesületi jogot tárgyaló korai jogforrásokban vagy más szabályokban
találhatunk olyan normákat, amelyek ráhúzhatók bizonyos kartelltényállásokra is. Azokra a
„kartellszerű” tényállásokra pedig, amelyekre semmilyen egyéb jogszabály nem fogalmazott meg
normát, a jó erkölcsbe ütközés címén érvénytelenségi jogkövetkezményt lehetett alkalmazni. Ebben az
esetben a bíróság egyszerűen megtagadta a bírói jogsegély lehetőségét.
A XX. század első felében Európában a kartellek már-már dogmává szilárdult megközelítése nem a
tilalmazásukra koncentrált. Ellenkezőleg, a versenynek megállapodások révén való korlátozása
legalábbis tűrt (egyes államokban kvázi támogatott) kategóriának minősült. Ehhez az európai trendhez
illeszkedett az 1931-es versenytörvényünk, amely nem tette magáévá a kartellekkel szemben
alkalmazandó tilalmi elvet, sőt a visszaélési elvet sem. A kartelltörvény a kartelleket inkább
szabályozta és nem tilalmazta, csak szűk körben és szélsőséges esetekben tette lehetővé szankciók
alkalmazását. A szabályozás célja a káros monopolhelyzetek kialakulásának meggátolása volt. A
kartellek szabályozása lényegében arra koncentrált, hogy a versenykorlátozó megállapodás írásba
foglalását követelte meg, illetve bizonyos feltételek fennforgása esetén (pl. ha az egyik fél
kereskedelmi társaság) a megállapodás bemutatását írta elő az iparügyi miniszterhez.
1945 a versenyjog területén is alapvető változást hozott, ugyanis az „elméleti szocializmus”
gondolkodásmódja a piac teljes elutasításából indul ki, a piac törvényeit felváltó tervtörvényeken épül
fel, hogy uralja és kézbe vegye a termelés-elosztás, illetve a pénzforgalom irányítását. A gyakorlatban
két évtizeden át ez az attitűd oda vezetett, hogy lényegében teljesen eltűnt a verseny, és vele a
versenyjog értelme is.
Később, a hatvanas évek végétől bevezetett „új gazdasági mechanizmus” működése során a
szerződéskötési kötelezettség előírásának fellazulásával, a direkt tervutasításos rendszer eltűnésével, a
nagyobb vállalati önállóság megjelenésével új helyzet állt elő, amely némi túlzással
„kvázi versenyviszonyokat” teremtett. Az új gazdasági mechanizmus ugyanis szükségképpen
indukált némi versenyt. Ennek megfelelően a hetvenes évektől érezhető változás következett be a
versenyjoggal szembeni korábbi merev, elutasító szemlélethez képest. Mindez elsősorban a
tisztességtelen versenycselekmények jogának viszonylagos rehabilitációjához vezetett – ahogy
Világhy Miklós megfogalmazta: a magyar gazdaságban verseny nincs, tisztességtelenség annál
inkább. Emellett megjelent az erőfölénnyel való visszaélés potenciális lehetőségének vizsgálata, mivel
ez a jelenség reálisan fenyegető veszélynek tűnt már néhány évvel az 1968-as gazdasági reformok után
is. A kartellek azonban még ekkor is száműzöttek voltak a hivatalos jogi gondolkodásból.
Összességében az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szabadversenyes kapitalizmus szemüvegén át
természetesnek, adottnak vett versenyviszonyokat állami eszközökkel próbálta a hatalom a maga
csökevényes formájában megteremteni. Ez a vállalkozás nem lehetett sikeres, mivel a
versenyviszonyok, a piaci berendezkedés előfeltételei – a tulajdon szentsége, a szerződés szabadsága
és a vállalkozás szabadsága – hiányoztak.
A társadalmi-politikai viszonyok fokozatos enyhülése oda vezetett, hogy a szocialista korszak is
meghozta a maga versenytörvényét (1984. évi IV. törvény) még a rendszerváltás előtt. E törvény
alapvetően a tisztességtelen versenycselekmények jogára koncentrált, de megjelent benne már a
versenykorlátozások jogának szabályozása is.

A hatályos versenyjogi szabályozás

A rendszerváltás után viszonylag korán, már 1990-ben megszületett a szocialista
versenytörvényt felváltó, széles körű összehasonlító jogi elemzésen alapuló új
versenyszabályozás (1990. évi LXXXVI. törvény). Ez a törvény, amellett, hogy
felállította a kormánytól független versenyhatóságot, a Gazdasági Versenyhivatalt,
törekedett pótolni azokat a hiányosságokat, amelyekkel elődje adós maradt. Ez a
korrekció természetesen alapvetően a versenykorlátozások jogát érintette, jóval
átfogóbb szabályozást kapott a kartelltilalom és a gazdasági erőfölénnyel visszaélés,
illetve a vállalkozások összefonódásának ellenőrzése is a törvény látókörébe került.
A kartell fogalma kiszélesedett és így a tilalom köre is kiterjedt, bár az 1990-es versenytörvény nem
tartalmazott abszolút kartelltilalmat, a vertikális megállapodásokra lényegében nem terjedt ki. A
mentesülési lehetőségek közül eltűnt a nemzetközi kartellek törvényi mentesülése, ám bekerült a
törvénybe a bagatell kartellek kivételes kezelése.
A vertikális kartelltilalom hiányából fakadó visszásság feloldása során pedig egyébként is célszerű
volt a közösségi modellt követni. Egy, az európai integrációba tartó állam nem engedhet meg sem
liberálisabb, sem sokkal szigorúbb elbánást a kartellekkel szemben, mint az a közeg, ahová tart. Fenti
körülmények alapján, később, egy új versenytörvényhez társulva megjelent az abszolút kartelltilalom
és ennek folyományaként a csoportmentességi rendeletek rendszere. A csoportmentességi rendszer
bevezetése ezen kívül is indokolt volt, hiszen ez a sajátosság a közösségi jogot nem csak vertikális,
hanem horizontális viszonyokban is jellemezte. Ennek meghatározása azonban közösségi mintára nem
a versenyhatóság hatásköre lett, hanem külön jogszabályok révén került be a magyar jogba.

Ezen előzmények után, szinte evolutív módon jött létre az a hatályos versenytörvény,
az 1996. évi LVII. törvény, amelyet az alábbiakban részletesebben tárgyalunk.
A továbbiakban részletesen áttekintjük a versenyjogi szabályozás elemeit.

2. A tisztességtelen versenycselekmények tilalma

2.1 A tisztességtelen versenycselekmények
A generálklauzula
A versenytörvények tisztességtelen versenycselekményeket tárgyaló fejezetei
hagyományosan egy generálklauzulával kezdődnek. Eszerint tilos gazdasági
tevékenységet tisztességtelenül - különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és
felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes
érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe
ütközően - folytatni. E szakasz jelentősége, hogy függetlenül attól, hogy van-e
nevesített tényállás az adott versenycselekmény megítéléséhez vagy sem, a magatartás
jogellenes, amennyiben tisztességtelen. Különösen ilyennek minősül, ha a kérdéses
piaci magatartás a versenytársak törvényes érdekeit sérti vagy veszélyezteti, illetve
akkor, ha az üzleti tisztesség követelményébe ütközik. Mivel nincs lehetőség
valamennyi olyan magatartást tételesen felsorolni, amely tisztességtelen piaci
magatartást jelent, a törvény csak a legtipikusabbakat nevesíti és emeli ki. A
tisztességtelenség általános tilalma azonban biztosítja, hogy a nem nevesített
tényállások tisztességtelenségére is lehessen igényt alapítani. A generálklauzula
annyiban szubszidiárius, hogy alkalmazására akkor kerül sor, hogyha nincsen mód
valamelyik nevesített tényállást alkalmazni. Az alábbi nevesített tényállásokat soroljuk
a tisztességtelen versenycselekmények közé:
Hírnévrontás
A hírnévrontás tilalma voltaképpen nem más, mint a polgári jogban szabályozott jó
hírnév védelmének egy speciális, versenytársak relációjában felfogott esete. A két
tényállás szabályozásában sok párhuzamos elemet fedezhetünk fel. A versenytörvény
szerint tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, illetve valós tény hamis
színben feltüntetésével vagy egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy
hitelképességét sérteni, veszélyeztetni. Látható, hogy e tényállás is nyitott: a nevesített
magatartásokon túlmenően bármely egyéb hírnévrontó magatartás is megvalósítja e
tényállást. Sőt, nem kell feltétlenül bekövetkeznie a hírnév romlásának, azaz a negatív
társadalmi értékítélet téves lecsapódásának az érintett vállalkozáson. Az is kimeríti e
tényállást, ha pusztán veszélyezteti a magatartás a versenytárs hitelképességét vagy jó
hírét. Kiemelendő, hogy a tényállásban a „versenytárs” jó hírneve és hitelképessége
szerepel, azaz e tisztességtelen piaci magatartást csak a sértett vállalkozással versengő
másik vállalkozás követheti el.

Üzleti titok megsértése

Az üzleti titok védelme a versenytörvény szabályozási körébe tartozik, ami a polgári
jogban szereplő titokvédelemnek szintén egy speciális változataként fogható fel. A
szabályozás a két törvény (versenytörvény és Ptk.) alapján szintén több párhuzamot
mutat. A két norma közötti alapvető kapcsolat, hogy a versenytörvény az üzleti titok
fogalmánál a Ptk. szabályait rendeli alkalmazni, azaz a titokfogalom ugyanaz,
nevezetesen üzleti titoknak minősül a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden
olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala,
illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű
pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek
titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. A
titoksértést tehát csak erre a minőségű titokra lehet elkövetni az alábbi módokon:
tisztességtelen módon való megszerzés vagy felhasználás, jogosulatlan közlése más
személlyel vagy jogosulatlan nyilvánosságra hozatal. Kimeríti az üzleti titok
megsértését, amennyiben az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele bizalmi
viszonyban (különösen ilyennek minősül a munkaviszony, a munkavégzésre irányuló
egyéb jogviszony és a tagsági viszony) vagy üzleti kapcsolatban (ideértve az
üzletkötést megelőző tárgyalást, ajánlattételt akkor is, ha a tényleges szerződéskötés
utóbb elmarad) álló személy közreműködésével szerezték meg. Ellentétben a
hírnévrontás tilalmával, itt nem követeli meg a jogszabály azt, hogy versenytársak
között valósuljon meg a jogsértés.
Bojkott felhívás
A bojkottra való felhívás tilalma versenyjogi szempontból azt jelenti, hogy tilos
máshoz olyan tisztességtelen felhívást intézni, amely harmadik személlyel fennálló
gazdasági kapcsolat felbontását vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozását
célozza. Ennél a tényállásnál szintén nem követelmény, hogy versenytársak valósítsák
ezt meg a másik sérelmére. Pusztán arról van szó, hogy bárkivel szemben tilos ilyen
tartalmú felhívást tenni, ugyanakkor a gazdasági kapcsolat megszakítására felhívás
csak abban az estben jogellenes, hogyha a felhívás egyúttal tisztességtelen is. Az a
nyilatkozat (közlés), amely a vállalkozást arra indít, hogy fennálló gazdasági
kapcsolatait felbontsa vagy a beérkező ajánlatokat visszautasítsa, és egyúttal nem
tisztességtelen (pl. egy kedvezőbb árajánlat vagy szerződési feltételrendszer
felkínálása) természetesen nem tartozhat a jogellenesség mezejébe.
Névbitorlás és szolgai utánzás
E negyedikként nevesített tényállás szintén egy klasszikus tisztességtelen
versenycselekménynek tekinthető. A szabályozás célja, hogy a sajátos
tulajdonságokkal rendelkező termékek jogosultjait ne érhesse hátrány azáltal, hogy
valaki a hozzájárulásuk nélkül a termékeikre emlékeztető, azzal összetéveszthető más
termékeket dob piacra. E szabály kimondja, hogy tilos valamely forgalomképes ingó
dolgot (azaz e szabály alkalmazásában terméket) vagy szolgáltatást a versenytárs
hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel -
ideértve az eredetmegjelölést is - vagy elnevezéssel előállítani, forgalmazni vagy
reklámozni, továbbá olyan nevet, árujelzőt vagy egyéb megjelölést használni, amelyről
a versenytársat, illetve annak termékét, szolgáltatását szokták felismerni.

A versenytörvény mellett létezik ugyan elkülönült reklámtörvény is jogunkban, a

reklámok révén megvalósuló tisztességtelen piaci magatartások közül
versenytörvényünk a párhuzamos reklám szabályozását tartalmazza. Tilos továbbá
valamely termék, szolgáltatás, dolog módjára hasznosítható természeti erő, ingatlan,
értékpapír, pénzügyi eszköz vagy vagyoni értékű jog (jelen szabály alkalmazásában
ezeket tekintjük árunak) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének
előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás nevének, megjelölésének,
tevékenységének népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére
irányuló olyan közlés, tájékoztatás, amely közvetve vagy közvetlenül felismerhetővé
teszi a vállalkozás versenytársát, vagy a versenytárs által előállított, forgalmazott vagy
bemutatott, a bemutatott áruval azonos vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut
(összehasonlító reklám), ha az
a) versenytárs vagy annak neve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó
hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre vezethet,
b) versenytárs vagy annak neve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevét
sértheti,