1.

Nő
2. 42
3. Főiskola
4. 4 éve
5. Középső csoport
6. 22 gyermek, ebből 4 SNI, mindannyian fiúk.
7. 1 halláskárosodott, 1 súlyosan mozgáskorlátozott, 1 enyhén értelmi fogyatékos
( agresszív) és egy autisztikus jellegű gyermek van a csoportban.
8. jelenleg 4, az előző csoportomban 3 SNI-s gyermek volt
9. A legfontosabbak talán az empátia, a tolerancia és a türelem. De semmiképpen nem
elhanyagolható a megfelelő kommunikáció sem úgy a gyermekekkel, mint a szülőkkel
. Ezt is nagyon fontosnak tartom.
10. Nagyon nehéz megfelelően készülni, mivel a szükséges eszközök nagyrészt nem
állnak a rendelkezésünkre, ami még inkább nehezíti az amúgy sem egyszerű
munkánkat. Gondolok itt elsősorban a mozgáskorlátozott gyermek ellátására. Neki
speciális eszközökre lenne szüksége ( babakocsi, pihenő matrac, olyan szék, amiről
nem esik le…) Igyekszünk a legideálisabb feltételeket megteremteni a legjobb
tudásunk szerint.
11. Napi szinten beszélgetünk az elfogadásról, arról hogy segítenünk kell egymást.
Megfelelő játékokkal, dalocskákkal érzékeltetjük ezek fontosságát. Érdekes
megfigyelni a gyerekek viselkedését. Például amíg a mozgáskorlátozott kisfiúnak
szívesen segítenek, türelmesek vele, addig az értelmi fogyatékos, agresszív fiútól
félnek, nem akarnak mellé ülni az asztalnál, nem játszanak vele, sétánál senki nem
akar a párja lenni.
12. Legnagyobb sajnálatomra nem sok pozitív tapasztalatról tudok beszámolni. Érzek
némi előrehaladást, de nem számottevő sajnos. De minden apró sikernek is nagyon
örülünk a párommal. Például az autisztikus tünetekkel rendelkező gyerekünket eleinte
ketten alig tudtuk behozni az óvoda udvarról, amikor eljött az ebéd idő, félévre
elértük, hogy magától sorakozik, ha eljön az ideje. nekünk ez már sikernek számít.
13. Mivel nem tanultam gyógypedagógiát, így nem érzem magam elég felkészültnek
ahhoz , hogy ezekkel a gyerekekkel napi szinten foglalkozzam és sikereket érjek el Ez
az igazság. Mivel évről- évre egyre több a speciális nevelési igényű gyermek , így azt
érzem, hogy a munkám egyre nehezebb. Volt olyan, bármennyire is türelmes voltam,
sajnos az értelmi fogyatékos gyermek annyira zavarta a mesefoglalkozást, hogy
 kénytelen voltam azt megszakítani. Ezt nagy kudarcként éltem meg, mivel mindig
nagyon törekszem, hogy a mesefoglalkozás varázsát ne szakítsam meg.
14. Életem első pofonja. Az értelmi fogyatékos , agresszív kisfiútól kaptam. Nagyon
meglepett, annál is inkább, mert épp egy olyan helyzetben történt, amikor én
segítettem neki. Problémája volt a WC használattal, nem szívesen ült rá, mert félt,
hogy beleesik . Ezért én segítettem neki, előtte guggoltam, mindkét kezemmel fogtam
az oldalánál, hogy minél inkább biztonságba érezze magát, erre ő akkora pofont adott
az arcomra, hogy hirtelen azt se tudtam, hol vagyok. Ez volt az első eset, amikor
megütött, de utána sajnos számtalanszor előfordult, hogy rám csapott, a többi gyerek
előtt is, akik ezen éppúgy meglepődtek először , mint én.
15. Véleményem szerint minden kollégám a legjobb tudása szerint igyekszik ellátni ezeket
a gyermekeket, törekedve arra, hogy az „egészséges” gyermekek ne lássák kárát. Itt
arra gondolok, hogy a speciális igényű gyerekekre több figyelem , energia és idő
szükségeltetik. nagyon nehéz az egyensúlyt megteremteni, hogy mindenki egyforma
figyelemben és fejlesztésben részesüljön. Lássuk be, hogy ez szinte emberfeletti
feladatnak bizonyul sok esetben.
16. Személyes tapasztalataim alapján több a negatívum, mint a pozitívum ezekben az
esetekben. A csoport életét nagyrészt hátráltatja az integráció. A speciális nevelési
igényű gyermekek sokszor egész embert kívánnak, ami sajnos nagyon leterheli az
óvodapedagógusokat és korai kiégéshez ,esetleg a munkájuk minőségének lentebb
adásához vezet, én ezt tapasztalom. Persze senki se vallja be szívesen, hiszen
mindenki arra törekszik, hogy a körülményekhez képest sikereket érjen el a csoportján
belül.
17. Mindenképpen függ tőle. ahogy már említettem, nem mindegy, hogy milyen jellegű a
probléma. A rászoruló gyereken szívesen segítenek, óvják, vigyáznak rá, addig az
agresszív viselkedés megijeszti őket. Nehéz ebben az esetben az elfogadást
kommunikálni feléjük, hiszen azt is látják, hogy ez a gyermek az óvó nénit is bántja és
ez nagyon összezavarja őket.
18. A szülők nagyrészt elfogadóak . Mivel az óvodánk épülete felújítás alatt áll, így még
ez egy plusz nehezítése a munkánknak. Mivel a fejlesztő szoba másik épületben van,
így nálunk reggel, az öltözőben tudjuk megoldani a fejlesztést. Így a szülők már hozzá
szoktak, ilyenkor halkan öltöztetik át gyermeküket és minél inkább kevésbé próbálják
megzavarni a foglalkozás menetét. Viszont sajnos olyan is van, hogy panaszkodnak
egy-egy sajátos nevelési igényű gyermekre, hogy a gyermekük fél tőle és ezért nem
akar óvodába jönni.