Az elsősegélynyújtás

1. Azt a területet, ahol a hirtelen bekövetkezett egészségkárosodás történt, baleseti helyszínnek

hívjuk. Az elsősegélynyújtás szinte legfontosabb eleme, hogy biztosítsuk a helyszínt, mielőtt
belekezdnénk a sérültek ellátásába. Ezzel védjük magunkat, illetve a körülöttünk lévőket egyaránt. Fel
kell tüntetnünk a közlekedés többi résztvevőjének, hogy baleset történt (ezt a vészvillogóval,
valamint az elakadást jelző háromszöggel tudjuk mutatni). Fontos az is, hogy a baleset okának
kinyomozása miatt a helyszínen talált tárgyakat ne mozgassuk, csakis szükség esetén!

2. Miután felmértük a helyszínt, a sérülthöz lépünk és elkezdjük felméri az állapotát. Először

megszólítjuk, ha nem reagál, akkor vállainál fogva kicsit megrázzuk, miközben hangosabban szólítjuk.
Ha reagál, akkor kérdezzük meg, van-e valamilyen sérülése, tudja-e mi történt stb. Van olyan eset,
amikor a beteg tudatállapota zavart, magánál van, viszont kérdéseinkre nem tud megfelelő választ
adni. Ha nem reagál, akkor a beteg eszméletlen, magunknak kell elvégeznünk a sérülések felmérését.
Fontos odafigyelnünk arra, hogyha a beteg olyan helyzetben van (pl. beszorult autó), akkor
mindenképp gondoskodnunk kell a mielőbbi kiemeléséről. Sérültet autóból a Rautek-féle műfogással
tudjuk kiszedni, motoros balesetnél (ha szükséges) a bukósisakot le kell vennünk.

3. Rendelkezünk elég információval ahhoz, hogy ezt (ha van) társunkkal közöljük, és amíg mi
elkezdjük a sérülések ellátását, addig ő értesítse a mentőket!

4. Ezután következik az eszméletlen sérült életjelenségeinek felmérése. Ha a legutakban valamilyen

idegentest, hányadék, vér található, azt el kell távolítani. Meg kell figyelnünk légzését. Ilyenkor a
beteg arcához hajolunk, figyeljük mellkasának mozgását, hallgatjuk és érzékeljük levegővételét. Ha a
három közül bármelyiket érzékeljük, akkor a betegnek van légzése, elkezdhetjük a betegvizsgálatot.
Ha nem halljuk, nem érezzük és nem látjuk, akkor el kell kezdeni az újraélesztést.

5. Az újraélesztést 30 mellkaskompresszió és 2 befúvást követően kell elvégezni. Ezt folyamatosan

kell csinálnunk, mivel így van lehetőségünk a sérültet visszahozni. Ha a 30 mellkaskompresszió után
nem tudjuk lélegeztetni a beteget, akkor nézzük meg újra a légutakat, nem maradt-e ki valamelyik
lépés, illetve nem maradt-e bent valami. Ha lehetőség van rá, akkor bizonyos időközönként cseréjünk
helyet társunkkal, ezzel minél tovább végezve az újraélesztést.

Könyv

4. Gyors, eszköz nélküli betegvizsgálat:

Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni a sérült állapotát, a következő vizsgáló eljárásokat kell alkalmazni:

 Él-e vagy meghalt;

 ha meghalt, vissza lehet-e fordítani ezt;
 ha él, akkor eszméletlen vagy eszméleténél van;
 ha eszméleténél van, akkor milyen életet veszélyeztető sérülési vannak?

A halál biztos jelének hiányában győződjünk meg arról, hogy a beteg lélegzik-e, van-e vérkeringése.

4.1 A légzés:
A légzést akkor találjuk kielégítőnek, ha jelen vannak a légzőmozgások. Ezeket úgy tudjuk felméri, ha
a mellkast-hasat szabaddá tesszük, majd ezek síkjában 10-15 másodpercig figyeljük a légzést. Ha nem
találunk mozgást, akkor el kell kezdeni a mesterséges lélegeztetést.

4.2 A vérkeringés:

A vérkeringés fennállását a nyaki fő ütőéren vizsgáljuk. A sérült fejét kicsit hátra szegjük, az
ádámcsutka és a látható megfeszülő izom (fejbiccentő izom) közé csúsztatjuk három ujjunkat, ahol
kitapinthatjuk a nyaki fő ütőeret, ha a betegnek van szívverése. Ezt a vizsgálatot 15 másodpercig
végezzük.

4.3 Az eszmélet:

Eszméletlen az a beteg vagy sérült, aki mozdulatlan, légzése észlelhető, de a külvilág ingereire nem
reagál. (Vannak olyan esetek, amikor a beteg eszméletlenséget színlel. Egy egyszerű módszerrel
meggyőződhetünk, hogy a beteg valóban eszméletlen: húzzuk fel szemhéját.) Az eszméletlenség
reflexcsökkenéssel-kieséssel jár, ezért is olyan veszélyes ez, mivel a szájüregben esetlegesen
felgyülemlett váladékokat a beteg, sérült nem tudja kiköpni vagy lenyelni.

Az eszméletlen állapotot észlelve az elsősegély sorrendje a következő:

1. A felső legút megtekintése és kitisztítása;

2. A légzőmozgások ellenőrzése;
3. Nem lélegző beteg lélegeztetése;
4. Légző betegnél a légutak szabadon tartása.

4.4 Sérülések felkutatása:

Gyakran bonyolult lehet a sérülések felkutatása és azok súlyosságának megítélése. Ahhoz, hogy fel
tudjuk mérni a sérüléseket kezeink segítségével tapintsuk végig a sérültet (fej, nyak, hátgerinc, felső
végtag, mellkas, has, medence, alsó végtag). A felső és alsó végtagokon szemmel is meg tudjuk
állapítani a deformitást, rendellenes tartást, végtagrövidülést.

5. A nem légző beteg elsősegélye:

A befúvásos lélegeztetés alkalmazásakor betartandó sorrend:

5.1 A légutak felszabadítása:

A háton fekvő beteg ruházatát oldjuk meg a nyakon és mellkason, száját nyissuk ki. Mutató- vagy
középsőujjunk köré tekerjünk valamilyen textíliát, majd a száj-garatüregben található váladékot
töröljük ki. Tisztítsuk meg a száj- és orrnyílás környékét.

Ezekután vizsgáljuk meg újra a beteg/sérült légzését, ha továbbra sincs változás, lélegeztetni kell.

5.2 A befúvásos lélegeztetés:

A légzés megszűnésével versenyt futunk az idővel, mivel a halál folyamatának előrehaladtával egyre
kevesebb esélyünk van a beteget/sérültet visszahozni.

A hanyatt fekvő, kitisztított legutakkal rendelkező beteg/sérült mellé térdelünk. Két tenyerünkkel
hátra szegjük fejét, ezzel egy időben egyik kezünkkel becsukjuk száját, majd egy gézlapot vagy tiszta
textíliát helyezünk a beteg/sérült orrnyilására és normális kilégzéssel befújjuk a levegőt a beteg
tüdőjébe. Ezekután elhajolunk a betegtől/sérülttől, és megfigyeljük mellkasi-hasi mozgását. Ha
mellkasa ereszkedik, akkor a befújt levegő egyenesen a tüdőbe ment, ha a has tájékán látjuk a
mozgást, akkor vagy nincs kellően hátraszegve a fej, vagy túl nagy erővel fújtuk a levegőt, vagy valami
elzárja a gégebemenetet. Utóbbi esetben újra meg kell néznünk a légutak tisztaságát. Az elhajolást
követően megállapítható még a beteg/sérült által kifújt levegő, valamint újra levegőt vehetünk.

Ezekután a saját ritmusunknak megfelelően, percenként 14-16 alkalommal végezzük el a levegő

befúvását. Addig kell végezni, amíg a beteg/sérült szinte normálisnak mondható módon újra elkezd
magától lélegezni, illetve amíg meg nem jön a segítség.

6. Az eszméletlen, jól légző beteg légutainak szabadon tartása:

Mivel az eszméletlen betegnél/sérültnél reflexkiesések vannak, így egy olyan testhelyzetet kell
megteremtenünk, amivel az esetleges váladékok könnyebben kiürülhetnek a száj- és garatüregből.
Ilyenkor hasznosítjuk a stabil oldalfektetést. Viszont ezt csak akkor végezhetjük el, ha biztosak
vagyunk abban, hogy nem ártunk a betegnek/sérültnek. A fent említett vizsgáló módszerrel
megállapíthatjuk, hogy milyen sérülései vannak, ezek alapján a következő esetekben tilos
végrehajtani a stabil oldalfektetést:

 combcsont-, medence-, gerinctörés esetén,

 sorozat-bordatörés esetén, amit úgy tudunk megállapítani, hogy oldalirányból, illetve
szemből nyomást gyakorlunk a bordákra és tenyerünkkel érzékeljük a deformált,
rugalmatlanságát elvesztett mellkast,
 valamint nyílt hasi sérülés észlelhető hasűri szervek jelenlétével, és ilyenkor meg kell
támasztanunk a beteg fejét, a törzset semmiképp nem szabad megmozdítani.

Ezekben az esetekben nem szabad megmozdítani a beteget/sérültet, de a feltehető váladékok esetén

a beteg/sérült fejét meg kell támasztanunk, illetve óvatosan oldalra kell döntenünk.

9. A sérülések elsősegélye:

A test látható vagy a szemnek láthatatlan helyen lévő szöveteinek folytonosmegszakadását,

roncsolódását sérülésnek nevezzük. Sérülést okozhat mechanikai ártalom, hőhatás, kémiai-vegyi
ártalom és radioaktív sugárzás.

9.1 Zárt (fedett) sérülés:

A kültakaró (bőr) folytonossága nem szakad meg, de az alatta lévő szövetek, szervek sérülnek. Ezek
fájdalmat, érzékenységet mutatnak. Az itt található erek megszakadnak, roncsolódnak, ami hatására
kialakul a zúzódás. A csontrepedés, csonttörés, ficam, rándulás is zárt sérülésként van jelen. A súlyos,
de nem látható sérülésekre a balesetes fájdalma, gyorsan romló állapota, akár azonnal kialakult
eszméletlen állapota figyelmeztet.

9.2 Nyílt sérülés (sebzés):

Ennél már a bőr folytonossága is megszakad. A sebzést okozta tárgy tulajdonságától, irányától, az
erőbehatás fokától függ a sebzés nagysága, jellegzetessége, a fellépő vérzés minősége és
mennyisége. A sérült erek miatt jön létre a vérzés, a sérült érzőidegek miatt lép fel fájdalom, a sérült
izmok, inka, mozgatóidegek miatt kialakulhat működéskiesés (bénulás) is. A sebbe behatolhatnak
kórokozók, amelyek fertőzést okozhatnak. Ebben az esetben a segítségnyújtó ideiglenes sebellátást
végez, amelynek célja:

 a vérzés csillapítása,
  a fájdalom csökkentése,
 a fertőzésveszély mérséklése.

10. A vérzéscsillapítás:

Azok a sérülések, amelyek ereken ejtenek sebzést vérzéssel járnak. Ennek intenzitása szabja meg a
beavatkozás menetét. Minél több vért veszít egy ember, annál gyorsabb és veszélyesebb az állapot
romlás. A nem látható vérzések (koponya-, has-, mellüregi, szövetek közé történő) mennyiségének és
intenzitásának megítélése nehéz feladat, ilyenkor a helyesen megválasztott elhelyezése (fektetési)
módszerekkel tudunk időt nyerni.

10.1 A látható vérzések fajtái:

Fontos, hogy megsérült embert mindenképp ültessünk, vagy fektessünk le! A vérző testrészen
lazítsunk a ruházaton, szorító eszközöket (pl: karóra) vegyük le.

 Hajszáleres vérzés: A horzsolások tipikus vérzése, vékony szivárgó vérzés jellemzi. Ideiglenes
ellátása: steril fedőkötés.
 Visszeres (vénás) vérzés: A bőr alatti vagy mélyebben elhelyezkedő, sérült vénából származó
vérzés, amit egyenletes folyás, méretétől függő intenzitású vérzés jellemzi, színe vörös.
Ideiglenes ellátása: nyomókötés. A sebre steril gézlapot teszünk, a gézlapra pólyatekercset,
amelyet szoros, körkörös pólyamenetekkel rögzítünk. Ha nyakon történik ilyen seb, akkor oda
nem tudunk nyomókötést felhelyezni, mivel megfojtanánk a beteget/sérültet, így egy pólyát
rányomva a sérült helyre teszünk és addig ott tartjuk, amíg a segítség meg nem érkezik.
 Ütőeres (artériás) vérzés: A szív ritmusának megfelelően, lüktetve távozik a nagy nyomású,
élénk vörös színű vér. Ideiglenes ellátása: ütőeres nyomókötés. Ha végtagon van a seb, akkor
a fektetett beteg/sérült végtagját felemeljük. Az ilyen erek közelében találhatóak
artériatörzsek, amiket a csonthoz nyomva megszüntethető az ütőeres vérzés. A nyakon lévő
vérzést a gerincoszlophoz kell nyomni. A felkar, az alkar, a kéz esetén a felemelt kart átfogjuk,
majd négy ujjunkkal a karcsonthoz nyomjuk. A comb, a térdhajlat, a lábszár artériás
vérzésekor két hüvelykujjunkkal a vérző lágyékhajlatba nyúlunk és a medence irányába
gyakorolva nyomást igyekszünk elállítani.
Ha sikerült elállítanunk, akkor a sebbe nyomkodjuk a gézlapot, majd jön még egy sor gézlap,
majd pólyatekercs, és ezt szoros, körkörös pólyamenetekkel a sebre szorítjuk. Ha átvérzik,
lebontani nem szabad, újabb réteget kell felhelyezni.

Vannak különleges vérzéstípusok, ezek:

 Orrvérzés: Ideiglenes ellátása az orrszárnyak összenyomása. A beteg/sérült a fejét

előrehajtja, mi pedig az orrszárnyakat 5-10 percig összenyomva tartjuk.
 Fogmedri vérzés: Ha a beteg/sérült elveszti fogát és vérzés alakul ki, akkor egy gézlapot
teszünk a sérülés helyére, amire a beteg/sérült ráharap.
 Tüdővérzés: A felköhögött vér élénk piros és habos. Ilyenkor félig ülő testhelyzetbe rakjuk a
beteget/sérültet, nem mozoghat, légvétele legyen egyenletes.
 Gyomorvérzés: A barnásvörös vér a gyomorból jön. Ilyenkor a beteget/sérültet lefektetjük,
lábait behajlítjuk. Hányás esetén fordítsuk oldalra fejét.
 Bélvérzés: Ebben az esetben a beteg nem mindig tudja, hogy pontosan mi lehet a baj. A vér
széklet útján ürül, ha a felső bélszakasz vérzik, akkor a széklet koromszerű, ha az alsóból,
akkor világosabb színű. A beteget szigorúan le kell fektetni, nem mozoghat.
10. 2 Láthatatlan (belső) vérzések:

A koponyát, a mellkast, a hasat ért sérülések gyakran vérzést váltanak ki, amiket tünetek jeleznek (pl.
fájdalom, sápadtság, bágyadtság stb).

Koponya sérülés esetén a tarkótáji hirtelen fellépő fájdalom, émelygés, hányás, tudatzavar léphet fel.
Ilyenkor le kell fektetnünk a beteget, fejét meg kell emelni, eszméletlenség esetén stabil
oldalfektetésbe kell rakni.

Mellüregi vérzés esetén a beteg/sérült nehezen kap levegőt, pulzusa szapora, alig tapintható. Ha
betör a légutakba, akkor köhögéskor habos vért köp. Mivel nem tudjuk lefektetni, mert a
betegnek/sérültnek fulladás érzése lehet, félig ülő testhelyzetbe kell helyzetbe kell tennünk.

Hasüregi vérzést a bőséges vérellátású hasűri szervek okozhatják (máj, lép, hasnyálmirigy, gyomor,
belek, vesék). Legtöbb esetben a máj és a lép sérül meg, amik a legvérzékenyebbek. Ezek vérzései
kezdetben nem okoznak súlyos állapotot, mivel egy tok veszi körül őket, így az alatt gyűlik össze a vér.
A beteg/sérült állapota akkor kezd rohamosan rosszabbodni, ha a vérzés széttöri a tokot. A
betegnél/sérültnél sápadtság, aluszékonyság, szomjúságérzet, könnyen elnyomható pulzus figyelhető
meg. Ilyenkor a beteget/sérültet lefektetjük, alsó végtagjait pedig felemeljük. Ha a beteg/sérült heves
hasi fájdalomra panaszkodik, akkor be kell hajlítani lábait.

11. Sebek ideiglenes ellátása:

A betegen/sérülten keletkezett seb nagysága, mélysége függ a sebzést okozó tárgytól, annak az
ütköző erejétől és irányától.

Különböző fajta sebek vannak, ezek:

 Felületes seb, amely a bőr rétegeit érinti.

 Mély seb, ha már a bőr alatti rétegek is megsérültek.
 Behatoló az a seb, amely testüreget nyit meg (pl. koponya).
 Áthatoló seb, amelynek van be- és kimeneti nyílása, és ezt csatorna köti össze.

A sebzést kiváltó tárgy szerint beszélünk:

 zúzott (tompa tárgy – nehezen gyógyuló),

 vágott, metszett (éles tárgy – legvérzékenyebb),
 szúrt (hegyes tárgy),
 szakított, lebenyes (hegyes, éles tárgy),
 harapott (ember, állat által – nagy fertőzésveszély),
 és lőtt (lövedék – nagy fertőzésveszély) sebekről.

Az ideglenes sebellátáshoz leültetjük vagy lefektetjük a beteget/sérültet. A seb környékét szabaddá

tesszük, alkohollal, fertőtlenítőszerrel vagy tiszta vízzel nedvesített gézlappal a seb környékét
megtisztítjuk. Ezekután jódampullával körbe ecseteljük a sebet, a sebszélektől kifelé irányuló
mozdulattal. Végül a sebre steril kötszer helyezünk, amit ragtapaszcsíkokkal rögzítünk, illetve
körkörös pólyamanetekkel vagy háromszögletű kendővel stabilizáljuk a kötést.

Amire ügyelni kell:

 Nagyobb kiterjedésű sebnél használhatunk több gézlapot úgy, hogy a széleken egymást
fedjék;
  Hengeres testrészre (pl. végtag) körkörös/csavarmentes kötéssel célszerű rögzítést csinálni;
 Ne legyen se túl laza (mivel leeshet), se túl szoros (mivel szoríthatja a sebet és fájdalmat
okoz);

Tilos:

 A sebbe gyógyszert vagy egyéb anyagot szórni, önteni;

 A helyszínen idegen anyagokat eltávolítani a sebből;
 A sebszéleket széthúzni, kézzel, eszközzel, anyaggal érinteni;
 A vattát közvetlenül a sebre helyezni;
 A sebre helyezett steril gézlapot bármilyen folyadékkal átitatni.

12. Az égés:

A szervezet tűrőképességét meghaladó hő hatására égési seb keletkezik, amely lehet:

 I. fokú: bőrpír, fájdalom, kisimult bőfelszín;

 II. fokú: égési hólyagok, bennük tiszta vagy zavaros folyadék;
 III. fokú: felszakadt hólyagok, szürkés-sárgás sebalap, nem vérzik.

Az égés kiterjedését a 9-es szabállyal határozhatjuk meg, amely azt jelenti, hogy a fej=9%, törzs elülső
felszíne=9%, törzs hátsó felszíne=9%, felső végtagok egyenként=9%, alsó végtagok elülső felszíne
egyenként=9%, alsó végtagok hátsó felszíne egyenként=9% és gát tájéka=1%.

Gépkocsitűz esetén első az életmentés, második a tűzoltás. Kivétel, hogyha a tűz mértéke miatt nem
férünk oda a sérültekhez.

Ideiglenes ellátása úgy kezdődik, hogy az égett területről a ruhát (ha lehet) távolítsuk el. Ezután folyó
víz mellett 15-20 percig hűtsük, ezzel csökkenthető a szöveti károsodás mélysége és kiterjedése,
valamint javulnak a gyógyulási feltételek. Majd az égett, de lehűtött területre gézlapot helyezünk,
amelyet laza pólyamenetekkel rögzítünk. A sebbe szórni, kenni bármit is tilos! Ha a beteg
szomjúságérzetről panaszkodik, akkor itassuk meg. Többször keveset, ezzel elkerülve a hányást.

13. Marószer okozta sérülés:

Az okozott sérülés és ideiglenes ellátása hasonló az égési sérülésekhez.

A savak, lúgok bizonyos töménységben sérülést okoznak. Ilyen esetekben első lépésként el kell
távolítanunk az adott ruházatot. Fontos, hogy a segítséget kesztyűben végezzük. A bőrre került
vegyszert itassuk fel, majd bőséges víz mellett mossuk le. Ha szembe kerül, akkor szintén bőséges
vízzel kell kitisztítani. Majd száraz, steril kötést kell felhelyezni.
Ha szájba, gyomorba került maróanyag, akkor hígítani kell vízzel. Semmiképp ne hánytassuk meg a
beteget/sérültet! Folytonos öblögetés mellett csökkenthető a szájüreg nyálkahártyájának további
károsodása.
Közömbösítő anyaggal a bőrfelületről is letisztíthatjuk a marószert, ha kéznél van: lúg esetén híg
ecetes oldat, sav esetén szappanos (lúgos) oldat.

14. A csontok és ízületek sérülései:

Gyakori sérülési forma. Az elsősegélynyújtónak a sérült panaszai, fájdalma, a látható duzzanat és
deformitás alapján kell maximális elsősegélyt nyújtania.

A csönttörés, ficam akkor zárt, hogyha a sérülés felett a bőrön nem keletkezik seb.
Ha nyílt, akkor a sérülés felett a bőrön seb keletkezik, amelyre fokozott figyelmet kell szánni, mivel
nagyobb a fertőzés veszélye, a sérült erek miatt pedig végtagelhalás áll fenn.

14.1 A koponyaboltozat-törés:

Ennek kialakulásának oka a koponyát ért ütés.

Tünetei közé tartozik, hogy a beteg/sérült vagy eszméletlen vagy eszméleténél van, hányingere,
fejfájása, látás-hallás zavar van, illetve agyrázkódás alakul ki. Kialakulhat (nyílt) vérző seb a fejbőrön,
illetve duzzanat.

Elsősegélye: szigorú fektetés, eszméletlen betegnél/sérültnél légútbiztosítás, stabil oldalfektetés,

légzés hiányában lélegeztetés.

14.2 Koponyaalapi-törés:

Tünetei közé tartozik, hogy láthatatlan (belső) vérzés alakulhat ki, valamint orr-fülvérzés is.
Eszméletlen betegnél ezek különösen veszélyesek lehetnek.

Elsősegélye: légutak megtekintése, kitisztítása, légzésellenőrzés. Eszméleténél lévő

betegnél/sérültnél stabiloldalfektetés, eszmélethez térés után kissé megemelt fej, fektetés, laza
fedőkötés az orra, fülekre.

14.3 Az arckoponyacsont-törés:

Felső-alsó állcsont törése esetén jellemző a fájdalom, harapás képtelenség, deformáltság, fogak
kitörése.

Orrcsont törése esetén fájdalom, duzzanás, orrvérzés jelentkezhet.

Az állkapocs ficama esetén fülnél lévő fájdalom, nyitott száj, nyálcsorgatás lehet.

Elsősegélye: állra, orra parittyakötés, a szájüreg vérzése esetén fektessük a beteg/sérültet hasra,
homlokát, mellkasát támasszuk alá. Az orrán át tud lélegezni.

14.4 A gerinctörés:

Szinte minden esetben feltételeznie kell az elsősegélynyújtónak, hogy a beteg/sérült gerincsérült.

Tünetei közé tartozik a mozgásképtelenség, a felső-alsó végtagokra kiterjedő bénulás.

Elsősegélye: teljes mozgástilalom. Nyaki gerincsérülés esetén a beteg/sérült feje mögé helyezkedünk,
két kezünkkel közrefogjuk fejét úgy, hogy hüvelykujjunkkal az arcát, a többivel tarkóját fogva enyhén
megemelve húzással tartjuk. Ha mindenképp mozgatni kell a beteget/sérültet, akkor az úgynevezett
tálcafogással tudjuk áthelyezni.

14.5 Bordatörés:

Kialakulásának oka a mellkasra gyakorolt nagy erőbehatás, és emiatt a hónaljvonalban történik a

törés.

Tünetei közé tartozik a légmell, vérmell, légvételkor szúró fájdalom, fulladásérzet, felületes légzés.
Elsősegélye: A betegnek/sérültetnek meg kell találnia azt a megfelelő pozíciót, amiben a legkisebb a
fájdalom, illetve a legkönnyebben tud levegőt venni.

14.6 A medencetörés:

Kialakulhat gázolás, magasból való leesés esetén is.

Tünetei közé tartozik a kisebb alsó végtagi mozgatásokra történő fájdalom, belső vérzés alakulhat ki,
sápadtság, verejtékezés, szapora pulzus.

Elsősegélye: szigorú fektetés.

14.7 A kulcscsonttörés:

Kialakulhat eleséskor, gázoláskor, sportbeleset esetén is.

Tünetei az adott terület duzzanata, nyomásérzékenysége, a kulcscsont deformáltága, valamint

végtagmozgatásra heves fájdalom.

Elsősegélye: az érintett oldali felkart, alkart pólyamenetekkel/háromszögletű kendővel rögzítsük a

törzshöz (Desault-kötés). A hónaljjáratot ki kell párnázni, illetve törekedjünk a felkar függőleges
helyzetbe rögzítésére.

14. 8-9-10 A fel- és alkartörése, a kéz- és ujjtörés:

Az ilyen töréseknél megfigyelhető mozgatásra, tapintásra fájdalom, a törés helyén deformáltság,

illetve duzzanat.

Elsősegélye: felkartörés esetén pólyamenetekkel vagy háromszögletű kendővel a mellkashoz kell

rögzíteni (Desault-kötés). Alkar-kéz-ujjtörés esetén rögzítőeszközzel kell rögzíteni, majd nyakon
átvetett pólyával vagy háromszögletű kendővel kell nyugalomba helyezni.

14. 11-12-13 A combcsont-lábszár-boka- és lábcsonttörés:

A combcsont és lábszár törése szakellátást igényel. Semmiképp ne mozgassuk a beteget/sérültet.

A boka- és lácsonttörés gyakori sérülés, amelynek tünetei közé tartozik a fájdalmas duzzanat,
deformáltság. Tapintásra, mozgatásra a fájdalom heves.

Elsősegélye: combcsont-lábszártörés esetén nyugalomba helyezzük a beteget/sérültet. Semmiképp

ne mozgassuk. Pokróccal, pléddel támasszuk meg a sérült végtagot.
Boka- láb törése esetén ideiglenesen rögzítjük a végtagot, majd felpocoljuk.

14. 14 Az ízületi sérülések (rándulás, ficam):

Erőbehatás miatt az ízületekben kapcsolódó csontok eltávolodnak egymástól, valamint

megsérülhetnek az ízületi tokot alkotó szalagok is.

Rándulás esetén ezek a csontos eltávolodnak és visszaállnak eredi helyzetükbe. A bevérzés,

folyadékgyülem miatt az ízület duzzadt, fájdalmas.

Ficam esetén az ízületi csontfelszínek eltávolodnak egymástól, majd kóros helyzetben rögzülnek.
Duzzadt, deformált és a fájdalom miatt a beteg/sérült nem tudja mozgatni.

Elsősegélye: nem zárhatjuk ki a csonttörés lehetőségét, így ugyan úgy kell eljárnunk. Ha nyílt
sérülésről áll fenn, akkor gondoskodnunk kell a steril sebfertőtlenítésről, majd rögzíteni, aminek a
következő a szabályai:
 1. A sérült végtagot a talált helyzetében kell rögzíteni;
2. Nyílt sérülés esetén steril kötéssel kell fedni;
3. A rögzítőeszköznek hosszabbnak kell lennie, mint a sérült csont két ízületi végének, valamint
az ép végtaghoz kell mérni, és igyekezzünk minél fájdalommentesebben felhelyezni;
4. A rögzítőpólyákat ne húzzuk túl szorosra, mert ezzel akadályozzuk a vérkeringést és fájdalmas
duzzadást idézünk elő;

15. A sokk:

Súlyos sérülések esetén sokkfolyamat alakulhat ki, amelynek során a beteg/sérült elcsendesedik,
közömbösség válik, fázásról, szomjúságérzetről panaszkodik, miközben pulzusa szapora lesz,
vérnyomása csökken, bőrszíne sápadt, hűvös lesz. Figyelnünk kell, mivel egy bizonyos idő elteltével a
sokk nemcsak egy kialakuló tünet lesz, hanem egy külön állapot, amely a kiváltó ok megszüntetése
mellett se fog elmúlni.

Elsősegélye: Minél előbb meg kell előznünk, illetve el kell hárítanunk ezt az állapotot. Ezt teszi
lehetővé:

 a sérült nyugalomba helyezése;

 gyors és eredményes vérzéscsillapítás;
 helyesen megválasztott fektetési mód (sokkfektetés: a fej a törzzsel egy síkban, vízszintesen,
alsó végtagokat emeljük fel támasszuk alá);
 szomjazó beteget/sérültet apránként itassuk;
 a fázó beteget/sérültet be kell takarni.

16. Idegen test szemben, légútban:

A szembe került idegen test szemhéjzárást, könnyezést vált ki szúró fájdalom mellett. A könnyezés
hatására eltávolodhat a szemből, de ha nem így lenne, akkor egy benedvesített tiszta zsebkendő
sarkával el lehet távolítani.

Elsősegélye: mindkét szemre fedőkötés. Ennek oka, hogy a szemek mozgása megegyezik, a mi célunk
pedig a sérült szem nyugalma. Először a szemre steril gézlapot helyezünk, majd erre vattapogácsát,
utána pedig még egy gézlapot, végül ragasztócsíkkal rögzítjük az arcra és homlokra.

A légútba jutott idegen test hatása függ annak nagyságától, alakjától. Kisebb idegentest heves
köhögést vált ki, amely mellett az illető légzése lehetséges. Nagyobb idegentest azonnal elzárja a
levegő útját, amely következtében az illető fuldokolni kezd, levegő után kapkod, tekintete zavart,
ideges, pupillája tág, majd arca szederjessé válik, nyakán a vénák kidomborodnak. Később összeesik,
és mellkasi, hasi mozgás abbamarad, beindul a klinikai halál.

Elsősegélye: az idegen test mielőbbi eltávolítása. Nyúljunk bele a fuldokló szájába és próbáljuk meg
eltávolítani az idegen testet. Ha ez sikertelen, akkor erős csapást kell mérni a hát közepére alapockák
közötti területre. Ha ez is sikertelen, akkor alkalmazzuk a Heimlich-féle műfogást.

Álló vagy ülő fuldoklót hátulról átkaroljuk, egyik kezünket ökölbe helyezzük, ezt a gyomorgödörre
helyezzük, másikkal átfogjuk öklünket, majd a rekeszizom irányába magunk felé rántjuk az
összefogott öklünket.
Ha a balesetes a földön fekszik, akkor fordítsuk hátára, térdeljünk mellé. Két tenyerünket helyezzük a
beteg hasára, majd egy hirtelen lökést gyakorolva a rekeszizom irányába ugyan ezt a hatást érhetjük
el.

Gyermek esetén két lábánél fogva fel kell emelni, majd rácsapunk hátára. Ha ez nem segítene (vagy
egyedül lennénk) fektessük hassal a térdünkre, majd egyik kézzel megtarjuk, másikkal pedig ütést
mérünk a két lapocka közé.