Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

Kari Habilitációs Bizottság

Dr. Antalóczy Péter

Az állami és a felekezeti egyházjog metszete

habilitációs tézisfüzet

Győr,
2013. április
Tartalomjegyzék

Bevezetés ...........................................................................................5
Az állami egyházjog fogalma ...........................................................6
A gondolat, a lelkiismeret és a vallásszabadság elméleti
megközelítése ...................................................................................11
Az állam és az egyház elválasztása ..............................................14
Az állam semlegessége ....................................................................17
Az Alaptörvény és az egyházakra vonatkozó
legújabb szabályozás .......................................................................18
Az egyházakról szóló törvény .....................................................21
Az állami és az egyházi egyházfogalom sajátosságai .................29
Az egyházak oktatási tevékenysége ................................................32
Az egyházak kulturális tevékenysége ............................................34
Az egyház és a média ........................................................................37
Az egyház szociális és egészségügyi szerepvállalása ....................39
Az egyházi jogi személyek az állami és
a felekezeti egyházjogban ............................................................41
Egyházi jogi személy a legújabb szabályozás szerint ..................42
Bevezetés

Tudományos érdeklődésem középpontjában az állami és a fe-

lekezeti egyházjog áll. Bár kétségtelen, hogy a joganyag vál-
tozása egyáltalán nem mondható gyorsnak, sőt az időről időre
felmerült törvénymódosítások ellenére is inkább állandó, mind-
azonáltal a legutóbbi évek kodifikációja olyan radikális válto-
zásokat vezetett be, amelyek mindenképpen indokolják a téma
újratárgyalását, amelyre jelen munkánkban teszünk kísérletet.
Az Alaptörvény újdonságai közül kiemeljük az egyház és az ál-
lam különvált működésének deklarálását, az egyházi autonómia
hangsúlyozását, illetve az állam és egyház együttműködési köte-
lezettségét. Az Alaptörvény vonatkozó tartalmát a lelkiismereti
és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfeleke-
zetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI.
törvény fejtette ki. Az új törvény talán legradikálisabb és éppen
ezért a legtöbb vitát is kiváltó változása, miszerint az egyházi
jogállás immár nem lesz a vallási közösségek általános szerve-
zeti formája. Ehhez kapcsolódva az elismerés feltételrendszere
és módja is jelentősen átalakult, ezért különösen indokoltnak lát-
szik az egész kérdéskör komplex áttekintése, amelye jelen mun-
kánkban teszünk kísérletet.

5
Az állami egyházjog fogalma

Az állami egyházjog történeti kialakulását vizsgálva megállapít-

ható, hogy a jus canonicum és a jus ecclesiasticum fogalma már
a középkorban is világosan elkülönült. Az elsőn az egyház által
alkotott jogot értették, míg a második a világi hatalom egyházra
vonatkozó rendelkezéseit foglalta magába1.
Az állami egyházjog fogalmi megjelenése nagy valószínű-
séggel a reformációhoz köthető, ugyanis a schmalkaldeni hábo-
rút lezáró 1555-ben megkötött augsburgi vallásbéke az evangé-
likus rendek elismerésével a Német-római Birodalom felekezeti
megosztottságát is jelentette. A birodalmi közjogon belül fel-
tehetően ekkor kezdett kialakulni a meghatározott jogok azon
csoportja, amely a császár és a német rendek vallási viszonyait
szabályozta. Az egyezség által biztosított jus reformandi értel-
mében a fejedelem önállóan dönthetett területei felekezetéről2,

1 Ez a megkülönböztetés a legtöbb európai nyelvben is megtalálható, pl.

diritto canonico-diritto ecclesiastico; derecho canónico-derecho eclesiástico;
droit canonique-droit ecclésiatique.
2 A szóhasználat kapcsán érdemes megvilágítani annak jelentéstartalmát. A
felekezet szó egyik tagját a fél főnév alkotja, ami egyik közismert nyelvi
emlékünkben, a Halotti Beszédben is előfordul: „látjátok feleim szümtükkel,
mik vogymuk”. Jelentése az ember társára, barátjára utal. Az alapszóhoz já-
rul az -ekez kölcsönösséget kifejező igeképző és így jön létre a felekez ige,
ami viszont a féllé vagy társsá válás tényét fejezi ki. Az összetétel végül az
-et eredményképzővel egészül ki, ami a felek kölcsönösségén alapuló közös
cselekvés eredményére utal. Megjegyezzük, hogy a -zat, -zet viszont gyűjtő-
névképző, tehát a felekezet szó esetében gondolhatunk a tárgyak és szemé-
lyek „gyűjteményére” is. A tárgyak esetében ez pl. csont, csontozat össze-
tételben jut kifejezésre. Most előbbi értelmezési szempontunkra visszatérve

6
ami lényegében a közismert cuius regio, eius religio elv gyakor-
lását jelentette. Felekezeti okból háborút nem indíthatott és más
államokra kiterjedő hittérítő tevékenységet sem végezhetett.
Európa szerte talán éppen az augsburgi megoldás szolgálha-
tott példaként a protestantizmus terjedése nyomán sokszor véres
küzdelmekbe torkolló vallási összeütközések átmeneti, vagy tar-
tós rendezésére. Így Franciaországban IV. Henrik a katolikusok,
hugenották és a protestánsok között évtizedek óta zajló vallá-
si háborúnak a nantes-i ediktum (1598. április 13.) kiadásával
szándékozott véget vetni. A rendelet értelmében a hugenották
vallásszabadságot és egyenjogúságot élveztek, a katolikusok
visszanyerték a háborúk során elvesztett javaikat és jogaikat, a
protestánsok pedig templomokat építhettek és temetőket tarthat-
tak fenn.
Az előbbiekkel ellentétben az állami egyházjog fejlődésének
szép példája az 1568. évi tordai országgyűlés Erdély vallássza-
badságát kimondó rendelete, amely a katolikus, evangélikus, re-
formátus és unitárius vallás egyenjogúságát a világon elsőként
fogalmazta meg. Eszerint noha a világi hatalom az egyházi felett
áll, a felekezetek között mégsem tehet különbséget. A rendel-
kezés alapján immár a területiség elve sem érvényesült, az az
bármely településen egyszerre több felekezet is élhetett egymás
mellett, vallási hovatartozása felől pedig mindenki önállóan

a vallásfelekezet tehát huzamosabb ideje fennálló, jogilag szervezett tartós

vallási közösséget jelent, amit történelmileg elsőként a katolikus egyházból
kiszakadt protestáns közösségekre alkalmaztak. A XIX. századtól kezdve a
vallásfelekezetet az egyház szinonimájaként is használták, hiszen egyik sem
ellentétes a másikkal.

7
dönthetett.
A fentiek alapján egyrészt arra következtethetünk, hogy az
állami egyházjog alapvetően csak a több felekezettel bíró, ve-
gyes vallású országokban érvényesül; másrészt a közjó előmoz-
dítása érdekében a rendelkezések fő célja az állam és az egyház
közötti békés viszony megteremtése3. Nyilvánvaló az is, hogy
csak azokban az országokban lehet állami egyházjogról beszél-
ni, ahol az állam és az egyház egymástól elválasztva működik;
illetve ott, ahol az állam e tárgykörben külön szabályokat alkot.
A szakirodalomban az állami egyházjog fogalmának megha-
tározására többen is kísérletet tettek, Boleratzky Lóránd szerint
ezen „mindazoknak az államtól eredő jogi normáknak (törvé-
nyeknek, rendeleteknek és szerződéseknek) az összességét ért-
jük, amelyek a vallásfelekezeteknek az államhoz való viszonyát,
egymásközti és másokkal való kapcsolatát, valamint az egyes
emberek és jogi személyek jogi helyzetét a hit, a lelkiismeret és
a világnézet szempontjából érintik”.4
Schanda Balázs meghatározása szerint „az állami egyházjog
3 Boleratzky Lóránd szerint «az állami egyházjog csíráit először német
területen fedezhetjük fel. Martin Heckel a XVI. század közepére teszi a kez-
deteket, amikor a hitbeli szakadás már megtörtént, de a paritetikus birodalmi
egyházjog megelőzte a konfesszionális állam és egyház jogát. A birodalmi
egyházjog a jogi béke és szabadság és egyenlőség fogalmának szekularizálá-
sán nyugodott, így kikényszerítette a két nagy egyház békés együttműködését.
A világi jog védelmezte a vallási értékeket. A ius reformandi nem tudta hely-
reállítani az egyházak egységét, így a vallási széttagoltság a keresztyénség
közös sorsává vált. A vallási háborúk révén aztán kialakultak a koegzisz-
tencia világi formái, s ez legalább külső békét, szabadságot, az egyházak
jogi helyzetének azonosságát és az államhatalomtól való védelmet nyújtott.”
Boleratzky Lóránd: Az állami egyházjog alapjai. In: Valóság 1(2000) 50. o.
4 Boleratzky Lóránd 49. o.

8
a joganyag azon részét öleli fel, mely az egyházaknak az állam-
hoz, egymáshoz és az egyes személyekhez fűződő viszonyára
vonatkozik.”5 Eszerint az állami egyházjog szabályozási tárgyát
tekintve az az állam és az egyház, az egyes egyházak egymás
közötti, illetve az egyén és az egyház viszonyait szabályozza.
Ádám Antal szerint „a pozitív jogi vagyis tárgyi jogi
értelemben vett állami egyházjog Magyarországon azoknak a
jogszabályoknak, jogszabályi rendelkezéseknek, a hazánkra
is kötelező nemzetközi jogi és szupranacionális előírásoknak,
közjogi normatív szerződéseknek és alkotmánybírósági
általános határozatoknak rendszerezett összessége, amelyek
a vallásszabadságra, egyház alapítására és megszűnési
módozataira, az egyház autonómiájára és az államhoz fűződő
partneri jogállására, az állam, valamint a bejegyzett egyházak
és más vallási közösségek viszonyára és kapcsolati formáira,
az államnak a vallásszabadság érvényesülésével és az egyházak
rendeltetésszerű működésével összefüggő, intézményes
támogatási kötelességeire és tevékenységi formáira, valamint
az egyházi jogi személyek jogosultságaira, mentességeire,
védelmére, kötelességeire és az általuk létrehozott, fenntartott
és működtetett oktatási-nevelési, gyermek- és ifjúságvédelmi,
tudományos, kultúrális, egészségvédelmi, szociális, sport stb.
intézetekre, az egyházi műemlékvédelemre, a Tábori Lelkészi
Szolgálatra, az állami oktatási intézetekben folytatható

5 Erdő Péter – Schanda Balázs: Egyház és vallás a mai magyar jogban. Szent
István Társulat, Budapest 1993. 15. o. és Schanda Balázs: Magyar állami
egyházjog. Szent István Társulat, Budapest 2003. 3. o.

9
vallásoktatásra, valamint a lelkészek, más egyházi személyek
és alkalmazottak egészség- és nyugdíjbiztosítására, adófizetési,
katonai szolgálati és más kedvezményeire vonatkoznak.”6
Végül Szathmáry Béla felfogásában „az állami egyházjog az
állam által alkotott azon jogi normák összessége, amelyek az ál-
lamnak az általa egyháznak tekintett társadalmi szervezetekhez
való viszonyát, az ebben a közösségi formában történő vallás-
gyakorlás érvényesülési formáit és kereteit, valamint az e kör-
ben létrejövő közjogi jogviszonyok tartalmát határozzák meg”7.
Véleményünk szerint az állami egyházjog az állam által al-
kotott jogi normák összessége, amelyek a vallásszabadságot,
illetve a bejegyzett egyházak és más vallási közösségek jogál-
lását szabályozza. A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy
az állami egyházjog a közjog, azon belül pedig az alkotmány-
jog része, amely főként funkcionálisan is egymáshoz közelálló,
olykor összekapcsolódó keretszabályokból álló nyitott rendszer-
ként értelmezhető8.

6 Ádám Antal: Az állami egyházjog fogalma, jellemzői és problémái

Magyarországon. In Magyar Közigazgatás 9 (2000) 540. o.
7 Szathmáry Béla: Egyházak az államban, Tanulmányok az állami és feleke-
zeti egyházjogból. Hernád kiadó, Sárospatak 2010. 15. o.
8 Más fogalmazással azt is mondhatjuk, hogy az állami egyházjog egymással
összefüggő, lényeges alkotmányi értékek által meghatározott, funkcionálisan
összekapcsolódó, de eltérő ágazati sajátosságú jogszabályok, illetve
jogszabályi rendelkezések, normatív szerződések és más jogi előírások olyan
összessége, amelyet a jelzett vonások alapján közös névvel illetett jogi nor-
macsoportnak, vagy több jogágazathoz kapcsolódó, vegyes, illetve összetett
jellegű, sajátos (quasi, para, semi, sui generis) jogágazatnak nevezhetünk.
Ádám Antal: Az állami egyházjog fogalma, jellemzői és problémái Magyar-
országon. in Magyar Közigazgatás 9 (2000) 540-541. o.

10
A gondolat, a lelkiismeret és a vallásszabadság elméleti

megközelítése

Az alapvető szabadságjogok körébe tartozó gondolat, lelkiisme-

ret és vallásszabadság, a véleménynyilvánítási szabadság gya-
korlásának posztulátumaiként egymást feltételező, egymáshoz
szervesen kötődő, ugyanakkor nem teljesen egybeeső jogosult-
ságok halmaza.
A gondolat, illetve a tudatos gondolkodás az emberi lét alap-
vető és elválaszthatatlan velejárója9, s mint ilyen cselekvésünk
és magatartásunk belső meghatározója.
A vallás (religio) rendkívül gazdag jelentés tartalma és szá-
mos megközelítési módja miatt nehéz tudományosan kielégítő
definíciót adni. Teológiai értelemben a transzcendensre irányuló
meghatározott tanítások, gyakorlatok etikai, illetve morális sza-
bályokkal párosuló rendszere, amelyhez egyrészt istentiszteleti,
rituális és liturgikus tartalom, másrészt jól körülhatárolt tekinté-
lyi szerkezet kapcsolódik10.
Nézetünk szerint a vallás a mások általi követést igénylő kel-
lően kinyilvánított hitelvek rendszere, amely meghatározza az

9 Az emberi lét és a gondolkodás szoros összefüggésére utal René Descartes

francia filozófus híres kijelentése is: gondolkodom, tehát vagyok (cogito ergo
sum), ami filozófiai rendszerének később egyik alapvető tételét képezte. Des-
cartes a gondolkodást tágan értelmezte, ebbe valamennyi tudatos tevékeny-
séget – észlelést, kételkedést, mérlegelést –, beleértett.
10 bővebben: Rixer Ádám: A vallásfogalom átalakulása a jogi szabályozás
tükrében, in Kendeffy Gábor-Kopeczky Rita: Vallásfogalmak sokfélesége,
Budapest 2012, 185-197.o.

11
adott közösség életét és az ahhoz való tartozás módját, feltét-
eleit. A jogalkotó megközelítésében „a vallás fogalma magában
foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződé-
seket, a magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon
– akár egyedül, akár másokkal – való részvételt, illetve az ilyen
szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, továbbá
más vallásos jellegű tevékenységet vagy véleménynyilvánítást,
bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt
személyes vagy közösségi magatartásformát”11.
A triász harmadik tagja a gondolatszabadság, amellyel össze-
függő véleményalkotás és nyilvánítás szabadsága magába fog-
lalja azt a jogot, hogy az egyén az általa igaznak tartottak alapján
gondolkodjon és cselekedjen; következésképpen bármely esz-
mét, gondolatrendszert szabadon kialakíthat, elfogadhat, vagy
elutasíthat.
Meggyőződésünk szerint a lelkiismereti szabadság a vallás-
szabadságnál jóval tágabb fogalom, hiszen a vallás mellett szá-
mos más értelmezési módot is magába foglal. A két szabadság
egymáshoz való viszonyát szemléltetve Ádám Antal szerint a
vallásszabadság a lelkiismereti szabadság tárgy szerint nevesí-
tett változata. A lelkiismereti szabadság és nem a vallásszabad-
ság alapján választhatja bárki az ateista, a materialista, és a val-
lási szempontból közömbös világnézetet”12.
Lényegében olyan abszolút alapjogról van szó, amely sem-

11 A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX törvény 64. § (1) bek. b) pont.
12 Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog, Dialóg Campus Kiadó,
Budapest-Pécs, 2007, 277. o.

12
milyen formában sem korlátozható.
A vallás és a hitbeli meggyőződés az emberi személyiség
elválaszthatatlan része, mivel kifejezésre jut benne a teljes eg-
zisztenciális létezés; vagyis az ember fizikai, szellemi és lelki
egysége, s éppen ez alkotja a vallásszabadság és az emberi mél-
tóság legmélyebb összefüggését13. Az alkotmányjog az emberi
méltósághoz való jogot a legáltalánosabb személyiségi jogként
értelmezi, amelynek alapvető alkotó elemei az önrendelkezés
szabadsága, a magánszférához való jog, a cselekvési szabadság,
végül a személy szabad kibontakozásának joga14.

13 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, 8/1990. (IV. 25.) AB határozat.

14 Hasonló értelemben nyilatkozott a II. Vatikáni zsinat, mely szerint „ez a
szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie a kény-
szertől akár egyesek, akár csoportok vagy bárminemű emberi hatalom kény-
szerítő hatásától, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen
kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, s ne akadályozzák abban, hogy – jo-
gos határok közt – lelkiismerete szerint cselekedjék akár magánéletében, akár
a nyilvánosság előtt, akár egymagában, akár másokkal társulva. Kijelenti to-
vábbá a zsinat, hogy a vallásszabadsághoz való jog az emberi személy méltó-
ságán alapszik […]. Cserháti József – Fábián Árpád (szerk.): A II. Vatikáni
Zsinat tanítása. Szent Isvtán Társulat, Budapest 1986, 374. o.

13
Az állam és az egyház elválasztása

Amint azt már a vallásszabadság tárgyalásánál is jeleztük a

kérdés egyéni alapjogi dimenziója mellett megjelenik az állam
és az egyház viszonyával foglalkozó államszervezeti- intéz-
ményi vetület is. Ennek egyik fontos és alapvető kérdése a két
intézmény elválasztása, illetve viszonyrendszere.
Kétségtelen, hogy az állam és az egyház kapcsolata mindig
is egy adott történelmi helyzet „terméke”, amely országonként
és koronként meglehetősen nagy eltérést mutat. Az állam és az
egyház egységére épülő modellek közül az államegyháziság15
rendszerében a vallást és az egyházat teljes egészében az ál-
lamhatalom uralja, ennek keretében szervezi és irányítja az
egyház életét. Az állami jogalkotás az egyházak szervezetére
és intézményeire is kiterjed16. Ezzel ellentétben az egyházálla-
miság vonatkozásában a vallási rend és szabályok kizárólagos
jelleggel határozzák meg az állam életét17. Az állam és az egy-
ház elválasztására épülő rendszerekben három különböző foko-
zatot különíthetünk el egymástól. A megkülönböztetés estében
az állam bár elismeri az egyházak bizonyos fokú önállóságát,
ugyanakkor meghatározott területeken még fenntartja maga szá-
mára a felügyeletet és a beavatkozás jogát18. Az átmenetet ké-

15 Az államegyház történeti öröksége van jelen Angliában, Norvégiában,

Finnországban, Dániában és Görögországban.
16 pl. ez valósult meg a cezaropapizmus keretei között.
17 Ez valósul meg az zsidó és iszlám kultúrában.
18 pl. egyházi tisztségviselők kinevezésének állami jóváhagyása.

14
pező együttműködésen alapuló, vagy más szóval koordinációs
rendszerben19 az állam és az egyház egyenrangú félként ismerik
el egymást, melynek következménye egyrészt a teljes önállóság,
másrészt a meghatározott területeken való együttműködés. A tel-
jes elválasztásra épülő rendszerben20 az egyház és az állam két
teljesen különálló szervezetként van jelen, mely végzi a műkö-
dési területével összefüggő sajátos feladatokat. Megjegyzendő,
hogy az elv a gyakorlatban csak korlátozottan érvényesül, mivel
az egyes kérdések vizsgálatánál annak teljes körű alkalmazása
lehetetlenek tűnik21.
Korábbi Alkotmányunk 60. § (3) bekezdése szerint a Ma-
gyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva mű-
ködik. Ehhez képest Alaptörvényünkben az „elválasztva” he-
lyébe a „különváltan” kifejezés került, amellyel a jogalkotó azt
fejezi ki, hogy az állapot nem az állam22 és nem is egy harmadik
fél akaratából jött létre, sokkal inkább a két fél kölcsönös akara-
tából kialakult és stabil helyzetet tükrözi vissza. Azt a helyzetet
az egyház önállóságának, vagyis autonómiájának kinyilvánítása
erősíti tovább.
Lényegében az állam és az egyház elválasztása az állam val-
lási semlegességének követelményét juttatja kifejezésre.
Az állam továbbá nem avatkozhat be az egyházak belső ügye-

19 A kapcsolódó modell elsősorban Németországot jellemzi.

20 Főként Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok.
21 lásd: Szathmáry Béla: uo.
22 Szocialista alkotmányunk 54. § (2) bekezdése annak idején úgy rendelke-
zett, hogy „a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Nép-
köztársaság az egyházat különválasztja az államtól.”

15
ibe, és különösen nem foglalhat állást a hitet érintő kérdésében.
Az egyház irányítására, felügyeletére szervezetet nem hozhat
létre, vallási hovatartozásról nyilvántartást nem vezethet. Az
egyház hitelvei, belső törvénye, szervezeti és működési szabály-
zata vagy azoknak megfelelő más szabályzata alapján hozott ha-
tározat érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható,
azt az állami hatóságok nem vizsgálhatják. Az egyház belső egy-
házi szabályon alapuló döntését állami szerv nem módosíthatja
vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső
jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek
nincs hatásköre.
Továbbá az állam és az egyház elválasztása kettejük együtt-
működését sem zárja ki, amelyben komoly lehetőség nyílik az
egyházak értékközvetítő társadalmi szerepének tényleges figye-
lembevételére. Ebben a tekintetben nyilvánul meg az állam in-
tézményvédelmi kötelessége, melynek során sajátos eszközeivel
is elősegíti és támogatja az egyházi intézmények tevékenységét.

16
Az állam semlegessége

Georg Jellinek közismert tézise szerint a szabadságjogok a val-

lásszabadság jogából fejlődtek ki. A gondolat és vallásszabad-
ság alkotmányos deklarálása az állam és az egyház elválasztása
mellett az állam semlegességének implicit megfogalmazását is
jelentette. Történelmileg a semlegesség két ellentétes típusa, né-
met és az amerikai modell alakult ki.
Mindenki által elfogadott közös nézet, hogy a vallásszabad-
ság biztosítékait az állam és az egyház elválasztása, a felekezeti
egyenjogúság és az állam világnézeti, ideológiai semlegessége
együttesen alkotják.
Az ez idáig összegyűlt tapasztalatok alapján kikristályosodott
egyúttal a szerzők többsége által osztott álláspont szerint az az
állam semlegességének követelménye annyit jelent, hogy nem
foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében, nem azonosíthatja
magát egyetlen egyház tanításával sem és egyetlen egyházzal
sem kapcsolódhat össze intézményesen.

17
Az Alaptörvény és az egyházakra vonatkozó legújabb sza-
bályozás

A rendszerváltást megalapozó és fejlesztő hazai alkotmányo-

zási folyamatot már az 1980-as évektől kezdve a korszerű jogi
alapelveket, továbbá az emberi és szabadságjogokat magukba
foglaló, valamint a fejlett polgári országok alkotmányos intéz-
ményeit is bemutató számos tanulmány segítette. Az 1989-ben a
nemzeti kerekasztal-tárgyalások keretében megalkotott és azóta
többször is módosított alkotmány bevezetője úgy szólt, hogy az
Országgyűlés a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és
a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés
politikai átmenet elősegítése érdekében állapítja meg Magyar-
ország alkotmányának szövegét – az új alkotmány elfogadásá-
ig. Bár a korszerű jogállami alkotmány előkészítésére 1994 és
1998 között intenzív politikai és szakmai egyeztetések történtek,
ennek ellenére ezek mégsem jártak sikerrel. Ugyanakkor idő-
közben globalizált és multikulturális világunkban olyan jelentős
változások történtek23, amelyek indokolttá tették a hazai alkot-
mány nemzetközi standardokhoz történő igazítását.
A 2010. évi országgyűlési választások eredményeként, a

23 Ezek közül talán a legradikálisabb változás, hogy „a globális kormányzás

(global governance) korszakában az EU tagjaként is szereplő kontinentális
alkotmányos jogállam jogrendszere hármas – nevezetesen nemzetközi jogi,
szupranacionális jogi és nemzeti alkotmányi – befolyásoltság illetve meg-
határozottság keretei között alakul”. Ádám Antal: Észrevételek a magyar
alkotmányozáshoz. In Jura 1(2011) 194. o.

18
rendszerváltozás óta eltelt több mint két évtized során, máso-
dik alkalommal fordult elő, hogy koalíció a mandátumok két-
harmadát szerezze meg. Ennek köszönhetően az 1949. évi XX.
törvényt (Alkotmány) az Alaptörvény; a lelkiismereti és vallás-
szabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. tör-
vényt24 a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az
egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
szóló 2011. évi C. törvény25, illetve az azt módosító 2011. évi
CCVI. törvény váltotta fel.
A gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságához fűződő jo-
got az Alaptörvény VII. cikke deklarálja, ami néhány kivételtől
eltekintve lényegében azonos a korábbi alkotmány szövegé-
vel.
A fentiek alapján összességében megállapítható, hogy az egy-
ház az államtól ugyan elkülönülő, de vele partneri viszonyban
álló sajátos autonómiával rendelkező intézmény, amely társa-
dalmi funkciójához és küldetéséhez illeszkedő jogokkal, illetve

24 A törvénymódosítás gondolata már 2000-ben is felmerült, az indoklás sze-

rint erre egyrészt a nem vallási tevékenységet folytató közösségek kiszűrése,
másrészt az egyházak és a vallási közösségek közötti differenciált bánásmód
megteremtése érdekében volt szükség. Az akkori javaslatok jó néhány eleme
visszatér a mostani tervezetben, így a vallás és vallási tevékenység megha-
tározása, illetve az adott közösség vallási tanítását magába foglaló hitvallás
benyújtása a nyilvántartásba vétel alkalmával. Bővebben: Schanda Balázs:
Szakmai koncepció a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egy-
házakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítására in Magyar Jog 1 (2000)
10-17. o.
25 Az AB közjogi érvénytelenség miatt az 164/2011. (XII. 20.) számú hatá-
rozatában megsemmisítette. Az Országgyűlés egy nappal, 2011. december
19-én a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 241. paragra-
fusával hatályon kívül helyezte a még hatályba nem lépett egyháztörvényt.

19
mentességekkel rendelkezik.
A jogállamiság helyreállítása után az egyházaknak ismét le-
hetőségük nyílt, hogy társadalmi szerepüket immár szabadon,
azaz mindenféle korlátozásoktól mentesen betöltsék. Ennek
deklarálását és megerősítését láthatjuk szintén a VII. cikk má-
sodik bekezdésében, mely szerint az állam a közösségi célok
érdekében együttműködik az egyházakkal. A megállapításban
implicit módon kifejezésre jut az egyház legitimációs és identifi-
kációs funkciója, melynél fogva társadalom-meghatározó szere-
pe vitathatatlan. Az egyház által közvetített magatartási normák
és minták az élet minden területére kiterjednek, így alkalmassá
teszik arra is, hogy kultúrateremtő- és közvetítőként az oktatás-
ban, a nevelésben, az egészségügyben és a szociális ellátásban is
jelentős feladatokat lásson el, amelyekre vonatkozóan kifejezett
társadalmi igény is fennáll.
Az új változat szövegének vizsgálatakor azonnal szembetű-
nik az Átmeneti rendelkezésekben az egyházi elismerésre vo-
natkozó szabályok inkorporációja, illetve további új elemekkel
történő kiegészítése. Az Alaptörvény módosítását kezdeménye-
ző törvényhozási szándékot vizsgálva ez nem is meglepő, hiszen
az Országgyűlés az Alkotmánybíróság döntését tudomásul véve
a megsemmisített rendelkezéseken túl az Átmeneti rendelkezé-
sek teljes tartalmát tudatosan és szándékosan beépítette az Alap-
törvénybe, annak deklarálásaként, hogy az Átmeneti rendelke-
zések meg nem semmisített, alaptörvényi szintű rendelkezései
formálisan továbbra is folyamatosan hatályban vannak, csupán
az Alaptörvény törzsszövegébe kerülnek át.

20
Az egyházakról szóló törvény

Az Alaptörvény végrehajtását szolgáló törvények közül az Or-

szággyűlés az elsők között fogadta el a lelkiismereti és vallás-
szabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és
vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényt,
amelyet hamarosan a 2011. évi CCVI. törvény módosított. Az
előbbi törvényt az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenségre
hivatkozva az 164/2011. (XII. 20.) számú határozatával meg-
semmisítette.
A jogalkotási szituáció sajátosságát jól érzékelteti, hogy az
Országgyűlés az Alkotmánybírósági döntés előtt egy nappal,
azaz 2011. december 19-én a nemzetiségek jogairól szóló 2011.
évi CLXXIX. törvény 241. paragrafusával hatályon kívül helyez-
te a még akkor hatályba sem lépett egyháztörvényt, majd né-
hány nappal később 2011. december 21-én új törvényt nyújtott
be, amely a december 30-ai elfogadás után 2012. január 1-jén
már hatályba is lépett.
Az új törvény korábbi elődjéhez hasonlóan a változatlan tör-
vényalkotói szándéknak megfelelően a lelkiismereti és vallás-
szabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. tör-
vényt volt hivatott felváltani26.
26 A törvénymódosítás gondolata már 2000-ben is felmerült, az indoklás sze-
rint erre egyrészt a nem vallási tevékenységet folytató közösségek kiszűrése,
másrészt az egyházak és a vallási közösségek közötti differenciált bánásmód
megteremtése érdekében volt szükség. Az akkori javaslatok jó néhány eleme
visszatér a mostani tervezetben, így a vallás és vallási tevékenység megha-
tározása, illetve az adott közösség vallási tanítását magába foglaló hitvallás
benyújtása a nyilvántartásba vétel alkalmával. Bővebben: Schanda Balázs:

21
 Kétségtelen, hogy már a 2011. évi C. törvény is gyökeresen
új fejezetet nyitott a lelkiismeret és vallásszabadság, különös
tekintettel az egyházalapítás szabályozása tekintetében. Az ál-
talános indoklás szerint a radikális változtatás főként azzal ma-
gyarázható, hogy „az 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és val-
lásszabadságot, illetve az egyházak létrehozását széleskörűen
biztosította, a későbbiekben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy
az egyházalapítás rendkívül nagyvonalú feltételei lehetőséget
adnak az alapjoggal történő visszaélésekre is, mind az egyhá-
zaknak járó állami támogatások jogosulatlan igénybevételére,
mind pedig ténylegesen nem hitéleti tevékenységet végző szer-
vezetek egyházként történő bejegyeztetésére”27.
Szakmai koncepció a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egy-
házakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítására. In. Magyar Jog 1 (2000)
10-17. o.
27 http://www.parlament.hu/irom39/03507/03507.pdf.
Kétségtelen, hogy az 1990. évi IV. törvény lehetőséget adott a kifejezetten
nem vallási szervezetek vallási szervezetként történő elismerésére követke-
zésképpen, akik éltek a jogszabály adta lehetőséggel nem követtek el tör-
vénytelenséget. Ily módon a szociális, egészségügyi és oktatási feladatokat
ellátó nem vallási civil szervezetek egyházként könnyebben tudtak támoga-
tásokhoz jutni.
Dobszay János több ilyen esetről is említést tesz: «a válság előtt
haszongépjárművek alkatrész-kereskedését tartotta fenn, webáruház
működtetése lett a fő profilja Mautschek Zoltánnak. Ő az a budapesti vállal-
kozó, aki a Fővárosi Bíróságon egyházként bejegyeztette a NOÉ az Életért
Közösség elnevezésű szervezetet, amely a 2009-es adófelajánlások alapján
– a Hit Gyülekezete mögé felzárkózva, és megelőzve a Jehova tanúit – a
nyolcadik egyházzá nőtte ki magát. Az új „vallás” legfőbb hittétele, hogy
az állatnak is lelke van, illetve, hogy mindig igazat kell mondani, és nem
szabad lopni. A tanításra hatezernél is több adózó mutatott fogékonyságot,
vagyis utaltatta át adója 1 százalékát, összesen 35 millió forintot a Noé Ál-
latotthonnal egy fedél alatt működő egyháznak. […] Az Aranybárka Egyház
alapítói nem is titkolják, hogy azért alapítottak új vallást, mert a gárdonyi

22
 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egy-
házak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szó-
ló 2012. január 1-jén hatályba lépett 2011. évi CCVI. törvény
meglehetősen terjedelmes preambuluma elismeri az egyházak
és vallási közösségek kiemelkedő fontosságát és a hitéleten túl-
menő tevékenységét, amelyet az ország, illetve a nemzet életé-
ben töltenek be. Ez utóbbi hangsúlyozása mindenképpen üdvöz-
lendő újdonságként jelenik meg a szövegben.
Az új törvény 1. §-a az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdé-
sével összhangban fejti ki a lelkiismereti és vallásszabadság lé-
nyegi tartalmát, amely magába foglalja a vallás vagy más lel-
kiismeretei meggyőződés szabad megválasztását, elfogadását,
kinyilatkoztatását, megvallását, vagy szabad megváltoztatását.
Ezek után a törvényhozó az alapjog gyakorlásának azon terüle-
teit külön is megjelöli, ahol az állam részéről fokozott garancia
érvényesül. Ezek az oktatási, egészségügyi, szociális, család-,
gyermek-és ifjúságvédelmi intézményben ellátottak, valamint a

idősotthonuk így hozzájuthat például az egyházi intézményeket megillető ki-

egészítő támogatáshoz. Az intézmény – mint Novák Berta igazgató a HVG-
nek elmondta – korábban 120 milliós hitelt vett fel, az állami normatívából és
a beszedett hozzájárulásokból pedig még a napi működésre is csak épphogy
futja. ’Mi nem visszaélünk, hanem élünk a jogszabályok adta lehetőségekkel,
amire nem is lenne szükség, ha az állam szektorsemlegesen finanszírozná
ugyanazt a munkát’ – magyarázta Novák”. Dobszay János: Kimondják az
áment? EGYHÁZALAPÍTÁSI SZIGOR.
http://hvg.hu/hvgfriss/2010.40/201040_egyhazalapitasi_szigor_kimondjak_
az_ament.
Szőnyi Szilárd a „hittételekre” és az adófelajánlások mértékére vonatkozó
részletes listát közöl az ötven legkétesebb magyarországi egyházról. Szőnyi
Szilárd: Isten állatkertje: Az ötven legkétesebb magyarországi egyház. http://
hetivalasz.hu/itthon/isten-allatkertje-35171

23
büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak.
A törvényhozó a 2. § (2) a rendvédelmi és honvédelmi szer-
veknél szolgálati jogviszonyban állók számára is biztosítja a
lelkiismereti és vallásszabadság jogát, majd 3. §-ban az Alap-
törvény XVI. cikk (2) bekezdésével összhangban a szülők gyer-
mekük nevelésének szabad megválasztására vonatkozó jogát
bontja ki.
Szakmai körökben és a közéletben is legnagyobb kritikát a
közösségi vallásgyakorlás retrospektív újraszabályozása váltotta
ki, amely jogi minőségében is szorosabb értelemben kettő, tá-
gabb értelemben három különböző státuszt foglal magába28. Így
a jövőben egyházként nyer elismerést az az elsődlegesen vallási
tevékenység gyakorlása céljából létrejött, az Országgyűlés által
elismert autonóm önkormányzattal rendelkező szervezet, amelyet
azonos hitelveket valló természetes személyek alkotnak. A má-
sik kategória a „vallási tevékenységet végző egyesület”, amely a
törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén a későbbi-
ekben az egyházkénti elismeréséért is folyamodhat. A harmadik
kategóriába az új törvény 38. § (2) bekezdése alapján azok a köz-
feladatot ellátó egyháznak nem minősülő szervezetek tartoznak,
amelyekkel a Kormány 2012. december 31-éig a közfeladat-ellá-

28 A koncepció szerint törvény szabályozni fogja az egyházak szintjeit, így

megkülönbözteti a történelmi és az elismert egyházakat, valamint a vallási
egyesületeket. A besorolást pedig szigorú kritériumokhoz köti: a történelmi
egyházak vonatkozásában 100 év honosság, illetve 25 ezres lélekszám volt
az elismerés tervezett alapfeltétele. Az elismert egyházak esetében 20 év ho-
nosságot és az előzőnél kisebb lélekszámot irányzott elő. Az el nem ismert
egyháznak nem minősülő közösségeket az egyesülési törvény hatálya alá kí-
vánta besorolni.

24
tás költségvetési támogatásához kapcsolódó megállapodást köt-
het.
Az egyházként történő elismerést a vallási tevékenységet
alapcélként végző legalább száz éves nemzetközi múlttal rendel-
kező, vagy Magyarországon húsz éve működő egyesület számá-
ra teszi lehetővé, amely alapszabállyal, létesítő okirattal, megvá-
lasztott ügyintéző és képviseleti szervekkel, illetve tanításának
lényegét összefoglaló hitvallással és rítussal rendelkezik. Az új
törvény által megkívánt 100 éves nemzetközi működésbe beszá-
mít a 2011. évi C. törvényben szereplő 20 éves magyarországi
jelenlét, így a kettő konjunktív feltételt alkot. Egyértelmű tehát,
hogy az új törvény a korábbinál jóval szigorúbb feltételeket sza-
bott az egyházként elismerési eljárásban.
Jogalkotói szempontból külön érdekesség, hogy a 2011. évi C.
törvényt megalapozó javaslat az egyházak nyilvántartásba vételét
még a Fővárosi Bírósághoz telepítette, ezzel ellentétben az elfo-
gadott törvény szerint az egyházként való elismerésről az Ország-
gyűlés kétharmados többséggel dönt. Ez a választás meglehető-
sen aggályosnak tűnik, mivel az Országgyűlés „túlnyomó részt
politikai pártok választott képviselőiből álló, politikai programok
megvalósítására hivatott törvényhozó testület. Egyházi státust és
egyházi jogi személyiséget létesítő nyilvántartásba vételi jogosít-
ványok a kapcsolódó törvényi feltételek meglétét elfogulatlanul,
szakszerűen elbíráló, független bíróság hatáskörébe illenek”.
A korábbi megoldásokhoz képest a törvényben újdonságként
jelenik meg az eljárás kezdeményezésének módja, amelyet ezer
választópolgár aláírásával az országos népi kezdeményezésre vo-

25
natkozó szabályok alkalmazásával az egyesület törvényes képvi-
selője indítványozhat. Megjegyzendő, hogy a megjelölt létszám
nem az egyháztagságra, hanem a támogató aláírásokra vonatko-
zik29, következésképpen az új törvényből eltűnik az egyháztag-
ságra vonatkozó létszámkövetelmény. Az aláírások hitelességé-
nek vizsgálatát követően az Országos Választási Bizottság elnöke
tájékoztatja az Országgyűlést, amely a népi kezdeményezést kö-
teles napirendre tűzni, illetve a kérelemről dönteni.
Az eljárás folyamán a törvényi feltételek vizsgálatát végző
vallási ügyekkel foglalkozó országgyűlési bizottság az egyesü-
let egyházként történő elismerését tartalmazó törvénymódosítá-
si javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amely pozitív döntés
esetén kiegészíti a törvény mellékletét képező jegyzéket. Az
egyházi státuszt elnyerő szervezetek nyilvántartásba vételét és
nyilvántartásának vezetését a közigazgatási hatósági eljárás és
szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján az egy-
házakkal való kapcsolattartásért felelős miniszter végzi.
Kétségtelen, hogy a jelen szabályozás lényegében szakít az
1990. évi IV. törvény által előírt főként formai kritériumokra
korlátozódó bejegyzési eljárással, mindazonáltal jogi hagyomá-
nyainkat tekintve mégsem idegen, hiszen a többszintű szabályo-
zás egyrészt saját jogalkotásunkban is megtalálható, másrészt
azt jó néhány külföldi állam is alkalmazza.
Az Alkotmánybíróság a hozzá benyújtott tizenhét alkot-
29 A hatályát vesztett 2011. évi C. törvény 15. § (1) bekezdése a nyilván-
tartásba vétel egyik feltételeként legalább 1000 magyarországi lakóhellyel
rendelkező természetes személy tag aláírását jelölte meg. Az 1990. évi IV.
törvény a bejegyzés feltételeként 100 alapító tagot határozott meg.

26
mányjogi panasz és az alapvető jogok biztosának indítványa
figyelembevételével a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról,
valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek
jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény több alkotmányelle-
nesnek ítélt rendelkezését a 2013. február 26-án hozott 6/2013
(III.1.) AB határozatában semmisítette meg.
Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az egyházi törvény
azon rendelkezéseit minősítette visszamenőleges hatállyal alap-
törvény-ellenesnek, amelyek következtében a panaszt benyújtó
korábbi egyházak jogállásukat elveszítették, ugyanis a lelkiis-
mereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló
1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett egyházak jog-
állását az új egyházi törvény ex lege anélkül szüntette meg, hogy
a törvényi feltételeknek megfelelő szervezeteknek bármiféle le-
hetőséget adott volna az egyházi jogállásuk fenntartása.
A döntés erejében a joghatást nélkülöző rendelkezések ha-
tálybalépésüktől fogva nem alkalmazhatók, ennek pedig logikus
és egyenes következménye, hogy egyúttal minden más egyéb
rendelkezés – így az egyházként történő elismerés elutasításá-
ról szóló 8/2012. (II. 29.) OGY határozat is –, érvényét veszti,
amelynek a most megsemmisített részek alapját képezték. Így
az idézett országgyűlési határozat mellékletében található egy-
házak korábbi jogállásukat megőrizték, egyúttal vallási egyesü-
letté átalakulásuk sem kezdeményezhető. Az Alkotmánybíróság
határozata ugyanakkor nem érinti az egyházi törvény mellékle-
tébe foglalt, az Országgyűlés által elismert egyházak jogállását.
Kétségtelen, hogy a vallásszabadság gyakorlásának nem fel-

27
tétele a sajátos közösségi forma biztosítása, ugyanakkor ahhoz
szorosan hozzátartozik.
Az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy az Országgyűlés poli-
tikai döntése helyett az alkotmányos követelményeknek is meg-
felelő eljárásra van szükség, amelyben kiemelten kell ügyelni
arra, hogy az állam a világnézeti semlegességének elve ne sérül-
jön, illetve az érintett vallási közösség se szenvedjen hátrányos
megkülönböztetést.
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet álláspontja
szerint csak olyan bírósági eljárás lehet alkotmányos, amelynek nem
tárgya a vallási közösség tanítása, hagyományai, és története, illetve
amelynek keretében az elutasító döntés ellen fellebbezni lehet.
A magam részéről nem osztható a fenti álláspont, mivel a val-
lási közösség tanításának, hagyományainak és történetének vizs-
gálata önmagában még nem párosul a sem a vallásszabadság,
sem az állam és az egyház elválasztására, sem pedig az állam
semlegességére vonatkozó elv csorbulásával. Viszont az elisme-
rési eljárás garanciális elemét jelentené arra vonatkozóan, hogy
a kérelmező szervezet ténylegesen és valóságosan is rendelkezik
azokkal a differencia specifikákkal, amelyek az egyházi státusz
megadásának alapjául szolgálhatnak. Ez különösen érvényes ak-
kor, ha tekintetbe vesszük, hogy a törvényes elismerés folytán az
adott szervezet olyan többletjogosultságokat kap, amelyek ér-
demben is segítik és egyúttal a többihez képest kiemelt előnyök-
höz juttatják az elismert egyházak vallási és anyagi működését.
A világosan és egyértelműen megfogalmazott reális elismerési
feltételek egyben a jogbiztonság érdekeit is szolgálnák.

28
Az állami és az egyházi egyházfogalom sajátosságai

Az egyes felekezetek belső jogrendszerét vizsgálva közös vonás-

ként állapíthatjuk meg, hogy azok mindegyike az adott egyház,
vagy felekezet saját önreflexiójában kialakult egyháztanához,
más néven ekkleziológiájához igazodik, és ennek megfelelően
az adott szervezetre jellemző sajátos jegyekkel és elemekkel
rendelkezik. Ebből kifolyólag az egyház fogalma alapvetően te-
ológia eredetű, amelyből világosan következik, hogy az az adott
vallás közösség belső joga és az állami jog értelmezése szerint
is eltérnek egymástól. Erre jó példa a katolikus és református
egyház sajátosságai közötti alapvető különbség. A protestáns
egyházak a katolikussal ellentétben nem rendelkeznek egyete-
mesen szervezett egységes szervezettel, ehelyett önálló jogalko-
tást folytató, egymástól elkülönült lényegében szervezetileg is
független nemzeti egyházak összessége. Ugyanakkor a Magyar
Katolikus Egyház kánonjogilag nem létezik, jogi személyként
pusztán a bírósági bejegyzés céljából polgári jogi szempontból
értelmezhető, melynek jogait a Magyar Katolikus Püspöki Kon-
ferencia gyakorolja. A Katolikus Egyház szervezetileg elsődle-
gesen a részegyházként számon tartott egyházmegyékből épül
fel, bizonyos értelemben ezek halmaza; viszont az egyes orszá-
gokra alkalmazott elnevezések, (pl. Magyar Katolikus Egyház)
az egyházmegyék országon belüli területi határaihoz igazodó
másodlagosan létrehozott csoportjait jelölik, amelyek a római
pápa fennhatósága alatt, egységes jogrendszer birtokában együt-
tesen alkotják az egyetemes katolikus egyházat.

29
 A vizsgálatok során jól érzékelhető, hogy az egyes vallási
közösségek eltérő egyházfelfogása a strukturális különbségeket
megelőzve már az elnevezésben is megmutatkozik. Így vannak,
akik kifejezetten elutasítják szervezetük egyházként történő
megjelölését, helyette hitközségként, vagy azok szövetségeként,
egyházmegyeként, hívők közösségeként, gyülekezetként, vagy
tanácsként definiálják önmagukat.
Az állami egyházfogalom további sajátossága, hogy egyrészt
a különböző teológiai alapon álló egyházak, felekezetek és val-
lási közösségek gyűjtőfogalma, másrészt mesterségesen létreho-
zott olyan jogi kategória, amely funkcionális jellegénél fogva a
vallási közösségek jogrendbe történő illeszkedését segíti elő.
Az egyházi törvény által megteremtett többszintű strukturá-
lis modell, mint jogi megoldás nem jelent újdonságot a magyar
jogtörténetben; azonban részleteit tekintve mégis csak annak
mondható. Kétségtelen, ezzel kapcsolatban számos kérdés ve-
tődik fel. Ezek közül az első és talán legproblematikusabb az
egyházak népi kezdeményezés mintájára történő parlamenti
elismerése. Az Alaptörvény szövegéből nyilvánvalóan nem kö-
vetkezik valamely vallási közösség egyházkénti automatikus
elismerése, vagyis ilyen értelemben a törvény elismerési köte-
lezettséget nem ír elő. Viszont a vallásszabadság és az egyházi
elismerés szoros összefüggése indokolttá teszi, hogy a döntés
feleljen meg az alapjogokkal szemben támasztott előírásoknak.
Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy ha a törvény mérlegelési
jogkört biztosít a döntéshozó számára, akkor annak kritériumait
is tartalmaznia kellene; máskülönben ennek hiányában az ilyen

30
típusú döntés a mindenkori politika egyedi ízlésének van kiszol-
gáltatva. Garanciális szempontból nagyon fontos lenne a szub-
jektivitás és az önkény kiküszöbölése; tovább azt sem tartjuk
elfogadhatónak, ha a döntés bizonyos politikai alku tárgyát kép-
zi. Szintén az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése írja elő
hatósági, vagy bírósági döntéshozatallal kapcsolatos jogorvoslat
biztosítását, ugyanakkor az egyházi elismerésről szóló törvény
semmilyen garanciális elemet nem tartalmaz erre vonatkozóan,
mivel az Országgyűlés még csak indokolni sem köteles az általa
hozott döntést. Alkotmányjogi szempontból további nehézsé-
get jelent az egyházkénti elismerés Országgyűlés által gyako-
rolt módja, különös tekintettel, ha a hatalmi ágak elválasztására
gondolunk. Jelen esetben ugyanis az Országgyűlés törvényho-
zóként jelenik meg az egyházi elismerésről rendelkező törvény
megalkotásakor, később pedig a jogalkalmazó szerepét ölti ma-
gára, amikor döntést hoz egy adott szervezet esetében. Végül
a nemzetiségek és az egyházak elismerésére irányuló népi kez-
deményezés párhuzama sem állja meg teljesen a helyét, mivel
az előbbiek a nép részeként államalkotó tényezők, ezért olyan
speciális jogosítványokkal rendelkeznek, mint az önkormányza-
tiság és a képviselet. Ilyen tényezőket viszont nem találunk az
egyházak vonatkozásában. A fentiekben jelzett jogi problémá-
kat észlelve az állampolgári jogok biztosa az Alkotmánybíróság
előtt támadta meg az egyházak elismeréséről szól új törvényt,
így annak további sorsa a taláros testület döntésétől függ.

31
Az egyházak oktatási tevékenysége

Az egyházak az oktatást és nevelést végző intézményeik léte-

sítésével és fenntartásával történelemben mindig is kiemelten
értékes kultúrateremtő, -megőrző és -átadó munkát végeztek. A
hitéleti tevékenység mellett az oktatás-nevelés, az egészségügy,
a szociális és kulturális szolgáltatások terén jelentős feladatokat
láttak el és fontos társadalmi szerepet töltöttek be.
A 2011. évi CCVI. törvény 1. § (2) bekezdése a lelkiisme-
reti és vallásszabadság jogát a lehető legszélesebb értelmezés-
ben – mind az egyéni vagy közösségi, mind a nyilvános vagy a
magánéletben történő kinyilvánítása, gyakorlása, tanítása vagy
kinyilvánításának mellőzése tekintetében – fenntartja. A 2-3. §
pedig változatlan formában rögzíti az 1990. évi IV. törvény 5-6.
paragrafusában foglaltakat az oktatási, egészségügyi, szociális,
család-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben ellátott, vala-
mint a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak számára
a lelkiismereti és vallásszabadság (egyéni és közösségi szinten
történő) gyakorlásának biztosításáról ill. a szülőnek és gyámnak
a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről, vallásos oktatá-
sáról történő döntés és gondoskodás jogáról.
Az egyházi köznevelési/közoktatási intézmények fenntartása
szempontjából jelentős változást eredményez, hogy a 7. § (4)
bekezdés alapján megszűnt az egyház név viselésének, az egy-
házként történő elismerésnek a szinte korlátlan gyakorlata, hisz
az egyház elnevezést csak a sarkalatos törvény szerint nyilván-

32
tartásba vett szervezet viselheti.
Az Alaptörvény hatálybalépéséhez közeledve 2011 decembe-
rében új ágazati jogszabályok kihirdetésére került sor. A nemzeti
köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény [a továbbiakban:
Nkt.] 2012. szeptember 1-jétől 2016. január 1-jéig öt lépésben
lép hatályba. A Nkt. végrehajtási rendeletei közvetlenül az új
ágazati törvény hatályba lépése előtt jelentek meg, így a nemze-
ti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012.
(VIII.28.) Korm. rendelet valamint a nevelési-oktatási intézmé-
nyek működéséről és a köznevelési intézmények névhasznála-
táról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet és Nkt. hatály-
ba lépésével egy időben léphettek hatályba. A 195 szakaszból
álló 20/2012. EMMI rendelet tartalmazza a közoktatásról szóló
1993. évi LXXIX. törvény joganyagából a nemzeti köznevelési
törvénybe át nem került norma anyagot, valamint a nevelési-ok-
tatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM
rendelet joganyagát. Mindezek mellett az új köznevelési rend-
szer működésének részletszabályai is itt jelennek meg.
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény
2012. január 1-jétől 2012. szeptember 1-jéig három lépésben lé-
pett hatályba. A kulturális örökségvédelem és a kulturális javak
intézményesített védelme területén jelentős jogszabályi válto-
zásra nem került sor.

33
Az egyházak kulturális tevékenysége

Az egyház és a különböző felekezetek több évszázadra visszate-

kintő történelme során létrehozott művek, alkotások együttesen
tanúskodnak a vallásos ihletésű kultúra létrehozásáról, amely-
nek alapvető célja az emberiség gazdagítása és a civilizáció
szolgálata. Ezen kulturális javak sajátossága abban rejlik, hogy
megőrzik és egyben az utókor számára is átörökítik az egyház,
benne a vallásos emberek által képviselt értékeket és meggyő-
ződéseket. Az egyetemes kultúra és benne a nemzeti örökség
felbecsülhetetlen értékű részeként ezáltal nemcsak egy adott kor
emlékezetévé válnak, de közvetítő szerepüket betöltve a jövő
generációi számára is iránymutatásul szolgálnak. Kiemelkedő
jelentőségüket elégségesen bizonyítja, az is hogy a nemzeti ér-
tékrend hordozóiként meghatározó, sőt olykor pótolhatatlan sze-
repet töltenek egy adott közösség azonosságtudatában, amely-
hez szorosan kapcsolódnak. Következésképpen megőrzésükhöz
és védelmükhöz össztársadalmi érdek fűződik. A felmérések
szerint az említett kulturális javak legnagyobb része egyházi tu-
lajdonban van, ezért védelmükben és megőrzésükben a külön-
böző jogaszályokban rögzített keretek között az állam is komoly
részt vállal.
Már a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egy-
házakról szóló 1990. évi IV. törvény preambuluma is elvi szin-
ten kiemelte a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási
közösségek szerepét kulturális tevékenységükkel kapcsolatban.

34
Az egyházi törvény 17. §-a lehetővé teszi minden olyan tevé-
kenység ellátását, melyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az
állam vagy állami szerv, illetve intézmény számára. A nevelési-
oktatási, szociális, egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvé-
delmi feladatok ellátásához hasonlóan az egyház intézményeket
hozhat létre és tarthat fenn kulturális tevékenységével összefüg-
gésben is.
A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egy-
házak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló
2011. évi CCVI. sarkalatos törvény preambuluma megismétli az
1990. évi IV. törvény elvi deklarációját az egyházak kulturális
tevékenységének elismeréséről, a 12. §  (1) bekezdése pedig
megerősíti a kulturális intézmény létesítésének és fenntartásának
jogát.
Magyarország 2012. január 1-jével hatályba lépett Alaptör-
vényének P cikke kimondja, hogy a nemzet közös örökségét
képezik természeti erőforrások valamint a kulturális értékek,
„melynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára
való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”. Mindez, va-
lamint a VII. cikk (2) bekezdésének utolsó mondata [„Az állam
a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.”] a
kulturális tevékenység területén is erősíti az egyházak szerep-
vállalását, ami azonban nem előzmények nélkül való.
A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Ka-
tolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékeny-
ségének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű
kérdésről Vatikánvárosban 1997. június 20-án aláírt szerződés 4.

35
cikke is már túlmutat a tevékenység jelentőségének elismerésén,
s az együttműködési készség kinyilatkoztatásán [(1) bekezdés],
s megjelöli azokat a konkrét területeket, ahol az állam szerepet
vállal a katolikus egyházi szervek és intézmények kulturális ja-
vainak megőrzésében és felújításában, valamint a kulturális in-
tézmények működési feltételeinek biztosításában.

36
Az egyház és a média

A rendszerváltást követő két évtizedben jelentősen megnőtt a

média szerepe az egyház kommunikációjában, vagyis már nem
csupán eszköz az egyházi élet mindennapjaiban, hanem olyan új
érintkezési forma, amelyen keresztül létrejöhet a találkozás az
isteni és az emberi dimenzió között.
Az Ehtv. 4. § szerint a lelkiismereti és vallásszabadság joga
kommunikációs eszköz útján is kifejezésre juttatható, amelynek
részletes szabályait a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommu-
nikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény állapítja meg. A
média törvény 83. § (1) e) pontja alapján a közszolgálati média-
szolgáltatás célja többek között a nemzetiségek, vallási közös-
ségek valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott
igényeinek kielégítése, kultúrájának bemutatása.
A Magyar Televízió 1990 óta nyolc egyházzal kötött együtt-
működési megállapodást30, így ma is szakértőket delegálhatnak
az azóta átszervezett Vallási, kisebbségi és határon túli műso-
rok főszerkesztőségébe. A Főszerkesztőség biztosítja a Magyar-
országon ismert, bejegyzett – különös hangsúllyal a történelmi
– egyházak bemutatását, megismertetését; felkészül az egyházi
ünnepekre, továbbá egyháztörténeti témák, illetve egyházi sze-
mélyiségek és események megismerését elősegítő műsorokat

30 Hasonló tartalmú megállapodás készült a Magyar Rádióban. Meg kell je-

gyeznünk, hogy a 2011/12. évben lezajlott szervezeti átalakítások ezen meg-
állapodások tartalmát lényegében nem érintették.

37
készíttet. Vallási témájú ismeretterjesztő sorozatokat, portré és
dokumentumfilmeket, valamint a kisegyházakat, vallási közös-
ségeket bemutató műsorokat készít. Közvetíti a miséket, isten-
tiszteletek és más egyéb kiemelkedő szertartásokat, illetve hit-
oktatási célból gyermek és ifjúsági műsorokat alkot.
A fogalmi tisztázás érdekében el kell határolnunk az egyházi
és vallási műsorok fogalmát. A kifejezetten egyházakhoz és fe-
lekezetekhez kötődő egyházi műsor az adott egyház, vagy fele-
kezet hivatalosnak tekinthető megnyilvánulása; ezzel szemben
a vallási műsor nem egy konkrét közösségről szól, hanem egy
sokkal tágabb és általánosabb megközelítést tartalmazó kommu-
nikáció.
Az egyenlő műsorelosztás érdekében a döntéshozók a népes-
ség felekezeti arányainak figyelembevételével arányos kompro-
misszumot hoztak létre.

38
Az egyház szociális és egészségügyi szerepvállalása

A keresztény egyházak a hitigazságok terjesztésén túl már a

korai időszakban is kiemelkedő feladatuknak tekintették az el-
esettek, a szegények és a betegek gyámolítását, támogatását;
ugyanis az általuk képviselt szemlélet és életmód sajátossága a
felebaráti szeretet, a szolidaritás jelentőségének hangsúlyozása
és gyakorlása, melynek alapja nem más, mint Krisztus szeretet
parancsa31. A XI. századi Rómában már diakónusok által ellátott
kórház működött, amelyet később számos betegápoló szerzetes-
rend megalapítása követett.
A középkorban az ellátások egyfajta differenciált rendszere is
kialakult, amely a különböző szolgálatok sokszínű intézmény-
hálózatát hívta életre. Az első ispotályok Európához hasonlóan
Magyarországon is a zarándokutak mentén alakultak ki és láttak
el üdvös szolgálatot. Az évszázadok folyamán ezeket számos in-
tézmény követte, amelyek áldozatos szolgálatukkal igyekeztek
a rászorulók gondján-baján segíteni. Hazánkban a II. világhábo-
rút követően kialakult hivatalos álláspont kiszorította az egyhá-
zakat az egészségügyi és szociális ellátás területéről. 1969-ben
a magyar Kormány és a Vatikán között létrejött megállapodás

31 A Bencés Regula 36. fejezete híven tanúskodik az egyház nemes szán-

dékáról: „A betegekről kell mindenekelőtt és mindenekfölött gondoskodni,
és valóban, mint Krisztusnak, úgy szolgáljanak nekik [...] Ezeknek a beteg
testvéreknek legyen külön szobájuk és egy istenfélő, lelkiismeretes és szor-
galmas ápolójuk. A fürdők használatát ajánlják föl a betegeknek, ahányszor
hasznukra van.”

39
már némi szűk és erősen korlátozott lehetőséget biztosított az
egyházi fenntartású, főként idős szerzetesek ápolását szolgáló
szociális intézmények működtetésére, ugyanakkor a többi ellá-
tás szigorúan „állami kézben” maradt.
Jelentős változásra csak a rendszerváltást követően kerül sor,
amikor törvényes keretek között ismét lehetőség nyílt az egyház
szerepvállalásának újraindításra.
A szakterület mai helyzetére különösen jellemző, hogy a csa-
ládok sajnálatos módon a többgenerációs együttélés hiányában
már képtelenek saját tagjaikról gondoskodni, ezért különös te-
kintettel az elöregedő társadalomra, az intézményesített egész-
ségügyi és szociális gondoskodás az államra és az egyházra egy-
re nagyobb feladatot ró.
A jogi kereteket szemlélve a stabilitás garanciális elemeként
jelenik meg az Alaptörvényben a vallásszabadság minden em-
bert egyenlő mértékben megillető biztosítása. A tétel gyakorla-
ti megvalósulásaként az Ehtv. 12. § (1) bekezdése alapján az
egyház és annak belső jogi személyei egészségügyi, karitatív,
szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet
végző intézményt létesíthet és tarthat fenn. Az egyház szociális
tevékenységének állami támogatása jelenik meg a helyi önkor-
mányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.
évi LXXXIX. törvényben, ahol a szociális feladatokat ellátó
nem állami fenntartók – így az egyházi jogi személyek is –,
címzett költségvetési támogatást32 igényelhetnek szociális szak-

32 Fedezetének mértékét az Országgyűlés az éves költségvetési törvényben

határozza meg.

40
ellátást megvalósító 250 millió forint feletti beruházás esetén.
A támogatás elnyerésének feltétele egyrészt az állammal vagy
a kormánnyal kötött feladat-ellátási megállapodás, másrészt a
beruházó egyházi jogi személy és a feladat ellátására kötelezett
helyi önkormányzat között létrejött ellátási szerződés.
Az intézmények működésének biztosítása érdekében az ál-
lam megállapodást köthet az adott egyházjogi személlyel, mely-
nek keretében az állami költségvetésből a hasonló állami intéz-
ményekkel azonos mértékű normatív támogatásban részesül.

Az egyházi jogi személyek az állami és a felekezeti egyház-

jogban

A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról

szóló 1990. évi IV. törvény szerint törvényes bejegyzése alap-
ján jogi személyiséget nyertek maguk az egyházak, illetve az
alapszabály és a belső törvény rendelkezése szerint az egyház
önálló képviseleti szervvel rendelkező szervezeti egységei is.
Mint a törvény szövegéből is világosan kitűnik az utóbbiak nem
igényeltek külön bejegyzést, ez pedig gyakorlatilag azt jelentet-
te, hogy a jogi személyiség vonatkozásában a törvényalkotó az
egyes felekezetek belső rendelkezéseit beemelte az állami sza-
bályozásba. Következésképpen a törvényhozó ezzel az aktussal
az egyházak belső jogrendjére hagyatkozva elfogadta azokat a
szabályozási módokat, amelyeket az egyes egyházak a jogi sze-
mélyiség tekintetében kialakítottak.
Ezen túlmenően az egyház vallásos célra létesülő önálló szer-

41
vezete akkor nyert jogi személyiséget, ha azt bíróság nyilvántar-
tásba vette. A bejegyzésükre ugyanazon szabályok vonatkoztak,
mint az egyházak bejegyzésére, azzal a különbséggel, hogy a
bejelentéshez csatolni kellett az illetékes egyházi szerv nyilat-
kozatát arról, hogy a szervezet az egyház szabályai szerint meg-
alakult, és az egyház keretében működik.
A fentiekhez hasonló keretek között nyertek jogi személyisé-
get az egyházak szövetségei.
A korábbi szabályozás irányát úgy írhatjuk le helyesen, hogy
a törvényhozó a jogalanyiság szempontjából nem minden eset-
ben rendelkezett teljes részletességgel, ehelyett az egyes egyhá-
zak belső jogrendjére, illetve az bejegyzést kérelmezők alapító
okiratára bízza annak eldöntését, hogy melyik szervezeti egység
legyen önálló jogalany és melyeknek kell ezért a törvényben
előírt módon folyamodnia.
Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó a katolikus
egyházjog rendszere, nemcsak kidolgozottsága miatt, hanem
azért is, mert a jogi személyiség fogalmának megteremtéséhez
aktívan hozzájárult. Ez különösen igaz, ha a neves bolognai ká-
nonjogász, a későbbi IV. Ince pápa munkásságára gondolunk,
akinek komoly érdeme nemcsak a fogalom megalkotása, de tar-
talmi vonatkozásainak kimunkálása.

Egyházi jogi személy a legújabb szabályozás szerint

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyhá-

zak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló

42
1
2011. évi CCVI. törvény 7. § (2) bekezdése szerint az egyház
ipso jure jogi személynek minősül, ugyanakkor a korábbi gya-
korlatból eredő problémák kiküszöbölése céljából a törvényho-
zó megalkotja a belső egyházjogi személy fogalmát. A törvény
11. § (1) bekezdése szerint az egyház belső egyházi szabálya
szerint jogi személyiséggel rendelkező egysége vagy szervezete
szintén jogi személynek minősül, s az egyház egészének vagy
legfőbb szervének képviselője kérelmére a miniszter nyilván-
tartásba veszi. Maga a nyilvántartás a belső egyházi jogi sze-
mélyeket az adott egyház szerveként regisztrálja. A belső egy-
házi jogi személy nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelmet
az egyház egészének, legfőbb szervének vagy a belső egyházi
jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének képviselője
terjesztheti elő, amelynek tartalmaznia kell a belső egyházi jogi
személy nevét, rövidített nevét, a köznyelvben meghonosodott
elnevezését, székhelyét, képviselőjének nevét, lakóhelyét és a
képviselet módját.
A nyilvántartásba nem vett belső egyházi jogi személy jogi
személyiségét a törvény rendelkezése szerint az egyház egé-
szének, illetve legfőbb szervének vagy az adott jogi személy
közvetlen felettes egyházi szervének a miniszternél bejelentett
képviselője vagy az egyház belső egyházi szabálya szerint erre
feljogosított tisztségviselője igazolja.
A 12. § (1) bekezdése az egyházak és a belső egyházi jogi
személyek részére speciális jogosultságokat állapít meg, misze-
rint nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szo-
ciális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális, valamint

43
sporttevékenységet végző intézményt létesíthetnek és tarthatnak
fenn. Az egyházi intézmény az egyház belső egyházi szabálya
szerint rendelkezhet egyházi jogi személyiséggel.
Amint tapasztaltuk, úgy az állami, mint az egyházi jogalko-
tó az adott valláshoz tartozó személyek vagy dolgok csoportját,
amelyeknek célja egybeesik a saját vallásuk által kitűzött cél-
lal, sajátos minőséggel párosuló külön jogi kategóriába helyezi.
Teszi ezt abból a meggyőződésből, hogy elhatárolja az így mi-
nősített szervezeteket azoktól, amelyek nem az adott közösség
céljait szolgálják. Ebben az összefüggésben a jogi személyiség
biztosítása mintegy garanciaként szolgál az adott közösség tevé-
kenysége védelmében, amely egyben ennek jogilag is érzékel-
hető jeleként mutatkozik meg a különböző jogviszonyokban. A
kérdés polgári jogi vetülete, hogy a jogi személyiség az egyhá-
zak és vallási közösségek számára teljes mértékű jog- és cselek-
vőképességet biztosítanak. Sajátos körülmény, hogy a közösség
belső jog által egyházi jogi személyiséget nyert személyek pol-
gári jogi vonatkozásban is jog- és cselekvőképességét nyernek.

Győr, 2013. április 2.

Dr. Antalóczy Péter

44