VIZSGA – FOGALMAK – 9.

ÉVFOLYAM

Bevezetés az irodalomba
intertextualitás: szövegköztiség, szövegek közötti kapcsolatteremtés; olyan irodalmi eljárás,
melynek során egy szövegbe idézet- vagy utalásszerűen beépül egy másik szöveg

líra: a három műnem egyike, amelyre nagy fokú személyesség, érzelmek, hangulatok
ábrázolása, nyelvi sűrítettség jellemző (formailag főleg versek)

dráma: a három műnem egyike, konfliktust, viszonyváltozást megjelenítő, párbeszédes,

színpadra szánt alkotás, a cselekmény a dikció (párbeszédek, monológok) és az akció (tettek)
útján bontakozik ki

epika: a három műnem egyike, hagyományosan történetet mesél el, leíró és párbeszédes
részek váltják egymást, két csoportra bontható: kisepika (pl. novella) és nagyepika (pl. regény)
műfaj: a különböző típusú műalkotások csoportosítására szolgáló fogalom, műnemeken belül
különülnek el
elégia: az ókori görög irodalomban minden disztichonban írt hosszabb költemény neve,
később bánatot, fájdalmat kifejező versre alkalmazták az elnevezést

Az irodalom ősi formái

sámán: jelet visel, kiválasztott (burokban, több ujjal vagy foggal születik), a nemzetség szellemi
vezetője, lélekvezető, közvetít a szellemvilág és a közösség között, jós, gyógyító, énekmondó
(regös), révülés során módosult tudatállapotba, transzba kerül, eszköze a dob, cél: egy
probléma megoldása pl. egy beteg meggyógyítása (a táltost – a magyar ősvallás sámánjának
tekinthetjük)
totemállat: A totem az a tárgy, amely a segítő lényt ábrázolja és szimbolizálja, a totemizmus,
mint hitvilág azt feltételezi, hogy minden ember rokonságban vagy spirituális kapcsolatban áll
egy másik fizikai létezővel, amely lehet állat, növény vagy akármilyen más természeti lény is.
A totem szót a néprajz tágabb értelemben is használja, általában törzsjelet értenek rajta, és
ezekből fejlődtek ki a családi- és országcímerek is.g
világfa: kozmikus világokat köti össze, az a hatalmas fa, amely összeköti a három világot, az
alsót, középsőt és felsőt. Meséink égigérő fa néven ismerik, ágai közt van a Nap és a Hold. Csak
egy kiválasztott személy mászhat fel rá. Jellemző magyar népmesemotívum, de a
magyar népi hitvilág is ismeri: a hit szerint csak a táltos tudja, hogy merre van.
Népművészetünk gyakran ábrázolja.
geszta: latin nyelvű középkori műfaj, a költészetet és a valóságot szórakoztató célzattal
elegyítő történetírói mű, amely a régmúltat dolgozza fel
krónika: a középkor jellegzetes műfaja, a krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben,
rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl
legenda: a szentek életének, a velük kapcsolatos csodás történeteknek prózai vagy verses
elbeszélése
monda: kisepikai műfaj, amely valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de gyakran csodás
elemekkel átszőve meséli el az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő
történeteket/hiedelmeket
antropomorfizmus: emberi tulajdonságok átvitele a nem emberi világ elemeire, például
istenségekre, elvont dolgokra vagy természeti jelenségekre; egyik példája a megszemélyesítés
mítosz: kisepikai műfaj, a kultúra ősi, szájhagyomány útján terjedő történetei, amelyek hősei
emberek, emberfeletti lények, istenek és félistenek
teremtésmítosz: a világ keletkezésének különböző magyarázatai, pl. babiloni
eredetmítosz: olyan mítosz, amely a föld, a világ, az ember kialakulásának vagy egy közösség
mitikus ősének tulajdonított hős történetét mondja el

mitológia: egy bizonyos kultúra vagy vallás mítoszainak összessége, illetve a mítoszokkal
foglalkozó tudomány
archetípus (őskép): azoknak a mitologikus, szimbolikus képzeteknek az elnevezése, amelyek
az emberiség ősi tapasztalatait rögzítik (pl. föld-ősanya, út-sors, fa-élet)

politeizmus: többistenhit
attribútum: valamihez vagy valakihez (pl. görög istenekhez) elválaszthatatlanul hozzá tartozó
tulajdonság, jellemző tárgy (pl. Poszeidón/ Neptunus háromágú szigonya)
múzsák: Helikon hegyén laknak, kedvelt helyük még a Parnasszosz hegye, Kasztalia-forrás,
Zeusz és az emlékezés istennőjének lányai, költészettel, zenével, tánccal enyhítik a fájdalmat.
A teremtő ihlet, költői beavatás jelképei, vezetőjük Apollón. Összesen 9 múzsa van (pl. Thália
– komédia múzsája; Uránia – csillagászat; Polühümnia – himnuszköltészet).
nimfa: halandó, de hosszú életű, örökké fiatal, a természet erőit megszemélyesítő istennő,
ligetekben, folyóknál táncoló nőalak
Zeusz – Jupiter: főisten, világ fölötti uralom birtokosa, férfi teremtőerő megtestesítője
(attribútuma: villám, sas, bika)
Héra – Juno: Zeusz nővére és felesége, legfőbb istennő, a házasság, család, asszonyi jogok
védelmezője, szülés patrónusa

Poszeidón – Neptunus: tenger, földrengés istene, Zeusz és Hádész testvére. (háromágú

szigony)
Déméter – Ceres: A föld termékenységét, a gabona érését, földművelés sikerességét biztosító
istennő, Perszephoné anyja (gabonakalász)
Apollón – Apolló: igazság, jóslás istene, gyógyít, a múzsák vezetője, jóshelye Delphoi (lant)

Artemisz – Diana: vadászat, tisztaság, szűziesség istennője (íj, nyíl)

Aphrodité – Vénusz: az olümposzi istennemzedék előtt született a tenger habjaiból, a szépség
és a szerelem istennője (kagyló, gyöngy, delfin, veréb)
Héphaisztosz – Vulcanus: Héra fia, Aphrodité férje, tűz és kovácsmesterség sánta istene
(kalapács)
Pallasz Athéné: Zeusz lánya, apja fejéből pattant ki, bölcsesség, igazságosság, jog,
mesterségek, művészetek szűz istennője (sisak, pajzs, bagoly)
Árész – Mars: háború, féktelen pusztítás istene (lándzsa, kard)
Erósz – Ámor, Cupido: szerelmi vágy megtestesítője, első működő erő, a nemzés istene (tegez,
íj, nyíl, szárny)
Hermész – Mercurius: hírvivő, az istenek követe, utazók, kereskedők patrónusa (szárnyas saru)

Ókori görög irodalom

Görög epika
eposz: kötött versformájú nagyepikus irodalmi műfaj; olyan hősköltemény, amelynek
főszereplője hérosz, félisten – származásából fakadó különös képességei révén egy közösség
életét meghatározó tettet hajt végre, vagy eszményként szolgál

eposzi kellékek:
invokáció: segélykérés
propozíció: tárgymegjelölés
in medias res: a dolgok közepébe vágó kezdés

enumeráció: seregszemle
epitheton ornans: állandó jelző (pl. tűrőlelkű, leleményes Odüsszeusz; fényes, isteni
hős Akhilleusz)
deus ex machina (isten a gépből): csodás elem, isteni közbeavatkozás
retardáció: késleltetés

anticipáció: előreutalás, sejtetés

epikus hasonlat: részletező, aprólékos, külön történetté kerekedő hasonlat
időmértékes verselés: rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozásából képződő versritmus
hexameter: hatmértékű időmértékes verssor, 6 db négymorás verslábból ál, a verslábak
daktilus vagy spondeus lehetnek
utazástoposz: a toposz egyfajta irodalmi vándortéma, vagy gyakran visszatérő motívum, mely
újból és újból azonos (hasonló) értelemben jelenik meg a legkülönbözőbb korokban,
legkülönbözőbb szerzők műveiben. Az utazás az élettel azonosítható (elindulás, révbe érés,
hullámok és vihar – megfeleltethetők az emberi élet eseményeinek)
embereszmény: elgondolt vagy létező emberi, jellembeli mintakép, példakép

retrospetktív (visszatekintő nézőpontú) elbeszélés: pl. Odüsszeia: a főhős elmeséli a kalandjait

a phaiákok földjén

Görög líra
epigramma: eredetileg sírfelirat, később rövid, tömör, csattanós lírai műfaj, amelynek
versformája a leggyakrabban a disztichon
pentameter: öt ütem, amely valójában hat, de a harmadik és hatodik verslába csonka, fél
versláb (2,5 + 2,5 versláb)
disztichon: pentameterből és hexameterből álló, két sorfajtát váltakoztató, időmértékes
versforma
cezúra: megszakítás, szünet, időköz (pentameter sor közepén)
dal: lírai műfaj, rövid, egyszerű szerkezetű lírai költemény, egyetlen érzelmet fejez ki, gyakori
benne a visszatérő, refrénszerű sor, könnyen énekelhető

óda: lírai műfaj, fenséges tárgyról emelkedett stílusban írt költemény, szónoki gondolatiság
jellemzi (eredetileg ének, dal, lírai mű, latinul: carmen)
himnusz: lírai műfaj, istenséget megszólító óda

Görög színház és dráma

tragédia: drámai műfaj, amelynek uralkodó esztétikai minősége a tragikum, főszereplője
a tragikus hős, akire a néző felnéz, de aki elbukik, bukása katarzist (megtisztulást) vált ki a
nézőben
tragikum: esztétikai minőség, amely visszafordíthatatlan értékpusztulás megjelenítése révén
megrendülést, katarzist vált ki (pl. Antigoné halála)
komédia: drámai műfaj, amelynek uralkodó esztétikai minősége a komikum
komikum: esztétikai minőség, lényege a lelepleződés, nevetésre késztet
kar: másképpen kórus, elválaszthatatlan a görög drámától: dallal, tánccal kísérte és
magyarázta a cselekményt
konfliktus: egyének vagy csoportok közötti ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak,
törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg
katarzis: eredetileg görög szó, megtisztulást, megszabadulást jelent (pl.: részvét, félelem). A
katarzis Arisztotelész szerint a tragédia folyamán a főhősben és a nézőben bekövetkező
megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot
hübrisz: a görög dráma hősének az isteneket vakmerően kihívó gőgje, aránytévesztés
(egyik példa: Kreón nem engedte eltemetni Antigoné egyik bátyját az istenek törvénye
ellenére sem
másik példa: Oidipusz szülei úgy gondolták, ha sorsára hagyják fiúkat, elkerülhetik az istenek
akaratát, a jóslatot)

akció: a színészi cselekvés, mozgás, gesztus és mimika együttese

dikció: a színész beszéde, a helyzetnek és a megformált alaknak megfelelően elmondott

drámai szöveg

Római líra
ambivalens: latin eredetű kifejezés, jelentése: kettős érzelmű, ellentétes irányú (pl. egyszerre
szeret és gyűlöl valakit)
ekloga: ókori görög eredetű műfaj, kezdetben párbeszédes pásztorköltemény; a magyar
irodalom legnagyobb eklogaköltője Radnóti Miklós, aki a második világháború és
a vészkorszak borzalmai közepette, röviddel meggyilkolása előtt megrendítő módon értelmezi
újra az antik műfajt
idill: eredetileg pásztori tartalmú életkép (’képecske’), tágabb értelemben: boldog,
harmonikus, eszményi, a vágyott állapot megvalósulása

bukolikus: pásztori, falusias, idillikus hangulatú

aurea mediocritas: arany középút; Horatiustól származó gondolat, amely szerint kerülni kell
a végleteket
carpe diem: ragadd meg a napot; Horatiustól származó szállóige, amely szerint érdemes
kihasználni az adott pillanat lehetőségeit
enjambement: [kiejtése: anzsambman]: ’átlépés, áthajlás’; a soráthajlás jelensége, amikor az
egyik verssorban kezdődő mondat a következő sorban vagy sorokban folytatódik
allegória: költői kép, képsor, hosszabb gondolatsoron vagy az egész művön végigvitt metafora
vagy megszemélyesítés

fabula: kisepikai műfaj (lehet verses formában is), állatmese

A Biblia
kánon: az egyházak által hitelesnek, Istentől sugalmazottnak elfogadott bibliai könyvek
összessége
apokrif: a bibliai kánonba fel nem vett irat

szótőismétlés (figura etymologica): gondolatalakzat, azonos tő, de eltérő toldalékok (pl.

halálnak halálával halsz), a szó tövének megismétlésével előállt stílusalakzat (pl. Uraknak Ura)
gondolatritmus: mondatok részleges vagy teljes ismétlésével hozza létre a szöveg ritmusát
(„És látta isten, hogy ez jó./ Legyen világosság, lett világosság.”) azonos szerkezetű és azonos
vagy ellentétes értelmű mondatok ritmikus ismétlődése; a bibliai szövegek, különösen
a zsoltárok gyakori rendezőelve
próféta: Isten üzenetének tolmácsolója, a jelen állapotának kritikusa; a héber Biblia híres
prófétái például Izajás (Ézsaiás), Ezékiel, Dániel, Jónás vagy Illés
zsoltár: lírai műfaj, verses imádság, himnusz
parafrázis: egy meglévő irodalmi mű művészi igényű, szabad átdolgozása
Apokalipszis: a Jelenések könyve másik elnevezése; tág értelemben a világ végére vonatkozó
jövendölés
evangélium: ’örömhír’; a Jézus élettörténetét, tanítását és beszédeit tartalmazó négy
újszövetségi könyv neve
evangélista: a négy evangélium szerzői: Máté, Márk, Lukács és János
Messiás: ’felkent’ Megváltó (Újszövetség szerint: Jézus), a zsidó nép által várt szabadító
megváltó

példabeszéd: az Újszövetség egyes szövegrészeinek műfaja, önmagán túlmutató, allegorikus

jelentésű történet
passió: (latin: szenvedés) Jézus szenvedéstörténete
apostol: (küldött, követ), Jézus 12 tanítványa, akik földi életében jártak vele

prédikáció: epikus műfaj, szent szövegeket értelmező vagy tanító célzatú egyházi beszéd

Középkor
vallomás: a szerző lelki életének, törekvéseinek, világfelfogásának őszinte, elmélkedő jellegű
feltárása

planctus: siratóének, gyászdal (középkorban leggyakrabban Jézus haláláról, Mária érzéseiről)

legenda: (’olvasandó’) a szentek életének, a velük kapcsolatos csodás történeteknek prózai
vagy verses elbeszélése
prédikáció: Vallási szónoklat, egyházi beszéd.

intelem: meghatározott személyhez (pl. uralkodóhoz) intézett erkölcsi célzatú beszéd

királytükör: erkölcsi-tanító célú intelem, amely gyakorlati tanácsokat ad az uralkodáshoz
nyelvemlék: régi korból származó írott följegyzés, amelyből a nyelv régebbi állapotára,
jellemző sajátságaira lehet következtetni (pl. szórványemlék - szavak, mondattöredékek,
szövegemlék - összefüggő)
szórványemlék: olyan szó, szókapcsolat vagy mondattömbnyi terjedelmű nyelvemlék, amely
egy másik nyelvű szövegbe ágyazva őrződött meg

szövegemlék: olyan nyelvemlék, amely összefüggő mondatokat, gondolatokat tartalmaz

ütemhangsúlyos verselés: olyan verselési forma, amely a hangsúlyos és a hangsúlytalan
szótagok váltakozásán alapul; alapegysége az ütem: egy hangsúlyos és néhány (jellemzően 2-
5) hangsúlytalan szótag kapcsolata; a magyar ütemhangsúlyos verselésben mindig az ütem
első szótagja viseli a fonetikai nyomatékot, az ütemhangsúlyt

geszta: az események időrendiségét nem feltétlenül követő, de szépirodalmi igénnyel írt, latin
nyelvű, középkori történeti műfaj, melyben a valóság és a mesés elemek szabadon keverednek
krónika: a középkori történetírás latin nyelvű változata, melyben a szerző kronologikusan írja
le az eseményeket (pl. Képes Krónika)
trubadúr (vagy minnesanger németül): lírai, legtöbbször szerelmes versek énekes előadója
a középkorban
vágánsköltészet: vándoréletet élő értelmiségiek latin nyelvű, világi jellegű, szatirikus, a világi
gyönyöröket dicsérő költészete a 11–13. században

lovagi költészet: a középkori költészet egyik ága, fontos témája a vágyakozó szerelem és az
önfeláldozó hősiesség
helyzetdal: olyan dal, amelyben a költő egy másik személy helyzetébe képzeli magát, az ő
nevében szólal meg

akrosztikon: névrejtés, a verssorok első betűjének függőleges összeolvasása egy nevet ad ki

(pl. Villoné, Martha)
ballada: műfajt (pl. Arany János balladái) és versformát is jelölő fogalom, a középkorban
Villonra jellemző versforma, amely három nyolcsoros, refrénnel végződő versszakból és egy
ajánlásból áll, amely megismétli vagy variálja a refrént

haláltánc: olyan műfaj, amely többféle művészeti ágban megjelent a késő középkortól kezdve,
központi alakja az allegorikusan, többnyire csontvázként ábrázolt halál, aki táncba viszi, majd
sírba kényszeríti az embereket

A reneszánsz
reneszánsz: ’újjászületés’; az európai művelődéstörténet korszaka a 14–16. században, eszmei
háttere a humanizmus
humanizmus: A humanizmus az e világi szépségek és az ember, mint érték felé fordult.
Központi elve, hogy mindennek mértéke az ember. A humanisták idejük nagy részét
könyvtárakban töltötték, és az antik irodalmat tanulmányozták. A humanista költő legfőbb
célja, hogy minél jobban hasonlítson a rajongással övezett ókori költőkhöz.
polihisztor: a humanizmus embereszménye, művelt, több tudományterülethez értő,
kiemelkedő képességű alkotóember; a reneszánsz leghíresebb polihisztora Leonardo da Vinci
szonett: 14 sorból álló, 4 szakaszos vers: az első két versszak 4-4, a harmadik és a negyedik 3-
3 soros; az első két versszak és a második kettő is egy-egy rímrendszert alkot, Petrarca kedvelt
versformája
irónia: a gúnynál elnézőbb stilisztikai eszköz, dicséretbe burkolja a negatív vélekedést, oly
módon, hogy a szövegösszefüggés utal a fordított jelentésre
elégia: az ókori görög irodalomban minden disztichonban írt hosszabb költemény neve,
később bánatot, fájdalmat kifejező versre alkalmazták az elnevezést
önmegszólító verstípus: a gondolati költészetnek egy sajátos típusa, melyben a vers beszélője
önmagával vitatkozik valamin vagy önmagát biztatja stb., a költő saját magát szólítja meg
novella: kisepikai műfaj, mely rendszerint egyetlen, rövidre fogott, de nagyon jellemző
eseményt mond el; rövidebb, mint az elbeszélés, és csattanóval zárul