You are on page 1of 1

Radnóti Miklós élete és háttere:

Radnóti 1909. május 5-én született Budapesten az újlipótvárosi Kádár utca 8-ban Glatter
Miklós néven zsidó családban. Apja Glatter Jakab kereskedő, anyja Grosz Ilona, ki szülésekor
meghalt az ikerpár egyik tagjával. Apja a szintén zsidó származású Molnár Ilonához ment
feleségül 1911-ben. A nő sajátjaként szerette az ifjú költőt. 1914-ben a Glatter család bővült.
Született egy féltestvére, Erdélyi Ágnes később ő újságíróként, íróként és költőként kereste
kenyerét, kötete is jelent meg. Sajnos csak 1944-ig tartott a munkássága, ugyanis Ágnes és
anyja Auschwitzban haltak meg 1944-es deportálást követően. A nála pár évvel fiatalabb
féltestvérével rendkívül jó kapcsolatot ápolt, műveiben is megemlíti. Apját már előbb érte a
halál, ugyanis 1920-én június 11-én agyvérzés végzett vele. Ekkor szembesült Radnóti a
ténnyel, hogy kit anyjának hitt és testvérének, valójában nem rokonai, illetve három év múltán
tudta meg mi történt édesanyjával és meg ikertestvérével. Radnóti ezzel a tudattal élete végéig
szenvedett, lelkiismeret-furdalás gyötörte, magát gyilkosnak tartotta. Később például Ikrek
hava című versében is megemlékezett erről. Mivel apja felesége nem folytatták nevelését,
anyai nagybátyja, Grosz Dezső jómódú textilkereskedő vette szárnyai alá, aki a gyámja lett
Eddig a házukhoz közel lévő elemi iskolában, majd 1921 októberében. Gyámja hatására
kereskedelmi iskolában tanult. Ezzel biztosítva a helyét illetve munkahelyét a későbbiekben,
mert ha már Grosz Dezső nem lesz képes ellátni a feladataid, bátran Miklósra bízhatja. 1923-
tól anya oldalági dédnagyanyjával élt házasságáig, 25-ig, az V. kerületi Lipót körút 5-ben. Még
ebben az évben megjelent első műve, Mi szeretnék lenni? címmel az Új Századok
folyóiratban. 1926–ban Hilbert Károlynál  Gyarmati Fannival találkozott, aki Hilbert
feleségéhez járt különórákra matematikából, akárcsak Radnóti, illetve később együtt jártak
Magyar Ifjúsági Balassa Bálint Irodalmi Körhöz. Egy évet Csehországban töltött, ahol a
textília ipar rejtelmeiről tanult főiskolán, de ez nem volt kedvére való, mindössze gyámja
hatására ment oda. Levelezés útján továbbra is kapcsolatban állt későbbi feleségével,
Fannival, viszont külföldön töltött ideje alatt szerelmi viszonyt folytatott Klementine
Tschiedellel. Őt némelyik művében is megemlíti, Tini név alatt. 1928.ban hazajött.
Nagybátyjánál munkát kapott, de Radnótit tovább vonzotta az irodalom. 1928-ban Radnóti
és néhány társa folyóiratot indított, részt vett más folyóiratok életében is. Ezekben az
években használhatta először a Radnóti nevet is. A I. kerületi Verbőczy István
Reálgimnáziumban érettségizett 1929-ben. Jelentkezett a szegedi és budapesti egyetemre
is. 1910-ban rokonoknál töltött nyaralása alatt értesült arról, hogy zsidó származása miatt
elutasították felvételi jelentkezését.

You might also like